
Még kapható a második,
bővített kiadás!

Próbálja ki, biztosan ízleni fog!
Allergiások és vegánok, figyelem: a Lidl burgonyás pogácsája mostantól tejfölt tartalmaz
Gyermekláncfű vagy sáfrány?
vir receptek
Érzelmek sokaságára képes a bárány, ne minősítsd le húsvéti fogássá!
2025. április 20. Prove - a világ vegán szemmel
Állami kampány zajlik a bárányhús hazai fogyasztásának erősítése érdekében. A magyar juhtartók húsvéti reményeit kissé megtépázták a ragadós száj- és körömfájás vírussal járó, exportot érintő korlátozások. Az állatvédők azonban inkább bárányhústól mentes húsvétban reménykednek. Ellenkampányba kezdett a Noé Állatotthon Alapítvány. ,,Rontsuk együtt tovább a bárányhúsfogyasztási statisztikát - buzdították Facebook-követőiket. ,,A rádióban hallottuk reggel, hogy Magyarországon… The post Érzelmek sokaságára képes a bárány, ne minősítsd le húsvéti fogássá! appeared first on Prove.hu.
Könnyed délutáni túra
2025. április 19. Élj harmóniában
Baráti találka, mi más, mint közös túra - húsvét, szombat délután, elkerülve a kiránduló tömegeket:) A mesés tavaszi erdők tele vannak szebbnél, szebb virágokkal, mézédes illatokkal és a táj egyre zöldebb. Az ég gyönyörű kék, varázslatos felhőkkel. Ez egy könnyed délutáni túra, komolyabb szintemelkedés nélkül. Mai útvonal: Piliscsév - Basa-hegy - Piliscsév szeretettel Kati #túra #kirándulás #piliscsév #éljharmóniában
Újabb magyar telep esett el, nyár közepéig nem lélegezhetünk fel
2025. április 17. Prove - a világ vegán szemmel
Messze vagyunk még attól, hogy Magyarországot hivatalosan is száj- és körömfájás vírustól mentesnek minősíthessék - figyelmeztetett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és Rusvai Miklós virológus is. És bebizonyosodott: okkal. Újabb szarvasmarhatelepen igazolták a vírus jelenlétét. Ennek megfelelően érvényben marad a szigorú elővigyázatosság, a korlátozott határátkelési lehetőségek és a rutinszerű fertőtlenítés. Ahogy a találgatás is a vírus… The post Újabb magyar telep esett el, nyár közepéig nem lélegezhetünk fel appeared first on Prove.hu.
Ludak ezreivel végeznek, újabb magyar telepeken lobbant be a járvány
2025. április 16. Prove - a világ vegán szemmel
A járványhelyzet romlásáról számolt be a Nébih, madárinfluenza miatt kell két vármegyében is - Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében - felszámolni egy-egy tömőlúdállományt. A két telep között járványügyi kapcsolat van. Rusvai Miklós virológus már korábban figyelmeztetett: a madárvonulás miatt újra megjelenhet ez a vírus Magyarországon is. Madárinfluenza-vírus jelenlétét mutatta ki Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is a… The post Ludak ezreivel végeznek, újabb magyar telepeken lobbant be a járvány appeared first on Prove.hu.
Tavaszi virágkarnevál
2025. április 11. Élj harmóniában
Az előző években megszokotthoz képest, lassan indul a tavasz, de a természet megállíthatatlanul éled, minden szépül, burjánzik:) Most minden magán viseli a megújulás, az újjászületés jellemzőit. A kopár, unalmas tél utána, most mesés színek, illatok, textúrák kápráztatják el az érzékeinket. Alapvetően élmény túrázó vagyok - nem a teljesítmény a cél, hanem a csodaszép látványok, érzékek kényeztetése, élmények, feltöltődés - ráadásul nem szeretem a hideget. Ezért soha nem járok reggel túrázni. Imádom amikor már kicsit felmelegedett az erdő, nem nedves az aljnövényzet és gyönyörű a táj Ehhez hozzájön, hogy még mindig nincs igazán meleg, így tavasszal olyan útvonalakat választok, ami napsütötte és meleg. Ez általában a hegyek déli vagy délnyugati fekvésű oldala, illetve hegytetők. Imádom a panorámát is. Nem szeretek völgyekben vagy éppen szurdokban túrázni, mert hidegebb van és nincs olyan csodaszép látvány, mint pl. egy hegytetőről amikor szétnézek, Ráadásul a fény és hő hinya miatt, sajnos nem igazán szép a növényzet. Az ilyen helyekre, amikor nagy a hőség olyankor tervezek túrát, meg a hegyek északi oldalára:) Ha igazán gyönyörű tavaszi virágokat szeretnél látni, szeretettel ajánlom a napsütötte kopár hegytetőket most hihetetlenül sokféle virág nyílik. Ez egy kis rövid túra volt : Pilisborosjenő -Teve szikla- Nagy-Kevély - Pilisborosjenő.
Káprázatos látvány a cseresznyevirágzás - nem kell Japánig utazni érte
2025. április 5. Prove - a világ vegán szemmel
Japán déli részén még tart a cseresznyevirágzás, de a hétvégén akár Budapesten is belekóstolhatsz az ázsiai ország ikonikus ünnepi időszakába. Az ELTE Füvészkertben idén is megrendezik ugyanis - mégpedig pont ezen a hétvégén is - a Sakura ünnepet. Ha megkérdezel egy átlagos Japán-rajongót, mikor érdemes látni Japánt, valószínűleg azt feleli, az év bármely időszakában. Ha… The post Káprázatos látvány a cseresznyevirágzás - nem kell Japánig utazni érte appeared first on Prove.hu.
Visszatérhet a savas eső Trump környezetvédelmi lazításai miatt
2025. április 3. Prove - a világ vegán szemmel
A Trump-adminisztráció az elmúlt hetekben alapvető környezetvédelmi szabályozásokat vont vissza. A tudós, aki felfedezte a savas esőt, most azt mondja, ezek az intézkedések a jelenség visszatérését idézhetik elő. Az Egyesült Államok környezetvédelmi ügynöksége, az Environmental Protection Agency (EPA) harmincegy, környezetet és klímát érintő szabályozást vont vissza március közepén mindössze néhány óra alatt. Gene Likens, aki… The post Visszatérhet a savas eső Trump környezetvédelmi lazításai miatt appeared first on Prove.hu.
Már a honvédséget is bevetik a járvány fékezésében - újabb telepek estek el
2025. április 2. Prove - a világ vegán szemmel
A száj- és körömfájás vírus jelenlétét két újabb magyar szarvasmarhatelepen igazolták. Nagy István agrárminiszter további korlátozó intézkedéseket jelentett be. A Nébih pedig leszögezte, a Magyarországon forgalomba kerülő, állati eredetű élelmiszerek teljesen biztonságosak, és azok is maradnak a szigorú járványvédelmi fellépésnek köszönhetően. Újabb Győr-Moson-Sopron vármegyei szarvasmarhatelepeken igazolta a ragadós száj- és körömfájás vírus jelenlétét a Nemzeti… The post Már a honvédséget is bevetik a járvány fékezésében - újabb telepek estek el appeared first on Prove.hu.
Másfél ezer szarvasmarhát öltek le száj- és körömfájás miatt egy magyar telepen
2025. március 11. Prove - a világ vegán szemmel
A ragadós száj- és körömfájás betegséget azonosították egy kisbajcsi telepen, Magyarországon erre ötven éve nem volt példa. Januárban Németországban is jelentkezett a fertőzés. Az 1400 szarvasmarhából álló kisbajcsi állatállományt felszámolták, és a tetemeket Bábolna külterületén földelik el. Egy 1400 szarvasmarhát tartó telepen jelentkeztek március elején a ragadós száj- és körömfájás betegség klasszikus tünetei. A kórokozó… The post Másfél ezer szarvasmarhát öltek le száj- és körömfájás miatt egy magyar telepen appeared first on Prove.hu.
Szükségállapotot hirdettek Kaliforniában a madárinfluenza miatt
2025. január 6. Prove - a világ vegán szemmel
Egyre több tehenészetben üti fel a fejét a madárinfluenza-vírus az Egyesült Államokban. Az első olyan betegről is hírt adott az amerikai járványügyi hatóság, akit komoly tünetekkel, kórházban kezelnek. Mindeközben az állatkertek is fertőzésekről és elhullásokról számolnak be. Az Egyesült Államok tehenészeteiben tavaly márciusban megjelent madárinfluenza-vírus mostanra már tizenhat államban és több száz állattenyészetben felütötte a… The post Szükségállapotot hirdettek Kaliforniában a madárinfluenza miatt appeared first on Prove.hu.
Ma már nem nagy mutatvány a vegán mikuláscsomag összeállítása
2024. december 4. Prove - a világ vegán szemmel
Feltérképeztük, milyen vegán csokimikulás és egyéb növényi alapú édesség érhető el a piacon. Nem érdemes azonban megfeledkezni az egészséges - akár házilag készített - nassolnivalókról sem, ezeknek is van helyük a csomagban. Hagyományosan a mikuláscsomag mogyorót, gyümölcsöt, aszalványokat és édességeket, rossz esetben virgácsot is tartalmaz. Idővel azonban részben átalakult - a Mikulás ábrázolásmódjával együtt az… The post Ma már nem nagy mutatvány a vegán mikuláscsomag összeállítása appeared first on Prove.hu.
Mészárlást rendeltek el egy megyében, madarak ezreivel végeznek
2024. november 16. Prove - a világ vegán szemmel
Madárinfluenza miatt adta ki az utasítást a Nébih, hogy 60 ezer állattal végezzenek egy tenyésztyúktelepen, Komárom-Esztergom vármegyében. Immár nyolc vármegyében igazolták a vírus jelenlétét. A járványhelyzet az Európai Unión belül Magyarországon a legrosszabb. Mintegy 60 ezer állatot tartó tenyésztyúktelepen merült fel a napokban madárinfluenza gyanúja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) beszámolója szerint. A Komárom-Esztergom vármegyei… The post Mészárlást rendeltek el egy megyében, madarak ezreivel végeznek appeared first on Prove.hu.
Mindig a sárga úton...
2024. november 1. Élj harmóniában
Mindig a sárga úton.... Ősz, pajkos felhők, szikrázó napsütés, színes erdők, sárga gyalogutak A mai nap amolyan szezonzáró túra volt.. talán holnap még tudunk menni , de idén jó eséllyel az időjárás és a nappalok rövidsége miatt, már nem tudunk heti 3-4 napot túrázni - erre a csodás, napsütéses napra a Nagy-Szénást választottuk. Jó kis hely Nagykovácsi... néhány jóga elvonulást is tartottunk itt és amúgy is sokat jártunk ide kirándulni. Szeretem ezt az útvonalat ősszel és tavasszal, mert nagyon napsütéses - így ha nincs annyira meleg időjárás, akkor sem kell fázni és a napsugarak gyönyörű fényárban fürdetik a tájat. A másik amiért szerelem az útvonal, mert körpanorámás. Jómagam imádom a panorámát:) Innen amikor szétnézel a környező hegyek a szemed elé tárulnak - a Pilis jelentős része , a Budai hegyek, a Gerecse vonulatai és még a Gellérthegy is:) Érdekes így a túraszezon végén, végignézni a megannyi hegyet, ahol évközben jártunk... és jövőre megint megyünk. Természetesen vannak olyan részek ahová nem jutunk el minden évben, hanem csak néhány évente, de azért a legtöbb hegyet évente meglátogatjuk a Pilisben és Budai-hegyégben. Mai útvonal: Nagykovácsi - Zsíros hegy - Sziklás-hegy - Nagykovácsi templom - Körtés - Kutya-hegy - Nagy-Szénás - Ha csak kisebb útvonalat járnál be, külön a Zsíros-hegyhez vagy a Nagy- Szénáshoz is el tudsz sétálni, minimális távolsággal. Életető őszi napsugarakat kívánok :) szeretettel Kati #nagyszénás #nagykovácsi #túra #kirándulás #Zsíroshegy
Novemberi hangulatban
2024. október 26. Élj harmóniában
Ugyan még október van, de ma amolyan igazi novemberi őszi időjárás volt, bár még október van... az erdő hideg, a hegytető kifejezetten szeles, minden ködös, párás, nehezen lehetett messzire ellátni, így a panoráma sem volt olyan élvezetes. A napfény hiányában az őszi színekben pompázó erdők, mezők sem voltak olyan csodálatosak, mint amikor a napsugarak aranyszínűre, bronzosra vagy éppen rézvörösre varázsolják a a tájat. Az előrejelzésből úgy tűnik, hogy az elkövetkezendő napokban jut egy kevés még az őszi fényekbőlHa teheted menj kirándulni, élvezd a táj szépségét, a friss levegőt, az őszi avar illatát, a napsugarak melengető sugarait. Holnap ha minden igaz a Börzsöny csodás színeit mutatom majd meg:) szeretettel Kati #túra #pilis #nagykevély #kirándulás
Műanyag zacskót dobtak egy víziló szájába egy indonéziai szafarin
2024. október 1. Prove - a világ vegán szemmel
Egy virálissá vált videófelvételen az látszik, hogy egy turista üres műanyag zacskót dob egy ételre várakozó víziló szájába. A hatalmas emlős ezt követően elkezdi rágni a zacskót. A felvétel óriási felháborodást keltett online. Volt, aki börtönbüntetést követelt az elkövetőnek. Nemrég egy olyan felvétel járta be az internetet, amelyben egy gyanútlan víziló és egy turista találkozása… The post Műanyag zacskót dobtak egy víziló szájába egy indonéziai szafarin appeared first on Prove.hu.
Mesebeli, varázslatos sziklaformációk
2024. szeptember 27. Élj harmóniában
A mai napra egy börzsönyi útvonalat terveztem, de reggel kiderült a Börzsönyben esni fog, így kezdtem a körbenézést, hol nem fog esni:) Majd ennek megfelelően terveztem a túraútvonalat. Olyan helyet választottam, ahol a felhős időjárásban amikor majd előbújik a nap sütkérezhetünk kicsit:) Amikor nincs nyár, szeretem azokat a helyeket, ahol nyíltabb a terep, így lehet élvezni az éltető őszi napsugarakat. Végül, ma a Budai-hegységben kalandoztunk. A Normafánál kezdtünk és a Budaörsi kopárokat jártunk be, ami egy igazán különleges hely... minimális növényzet, hihetetlen panoráma, izgalmas formájú kopár hegyek.... és szinte minden irányba messze ellátni.... bármerre elláthatunk és mehetünk, nincs korlátozó növényzet A kilátásban az autópályák, a bevásárlóközpontok nyüzsgése mellett csodásan megmutatkoznak a háttérben a környező hegyek, völgyek. Látható a kopárok hegyei és a háttérben a Velencei hegység, a Vértes, a Gerecse és még a Duna is megcsillan egy pici részen. Milyen más az ember alkotta táj és a természet alkotta táj... Fontos a természettel harmóniában, együttműködve élni és életteret nyerni és nem a természetet leigázni... Érdekes volt látni, hogy a Vitorlázórepülő-emlékmű eltűnt... hűlt helye... gondolom nem elege lett és elrepült:) Lehet elvitték felújjítani vagy megsérült... Minden esetre az élményből számunkra nem vont le semmit a hiánya:) A Kopárok úgy általában sem foghatóak semmihez, de a Sorrento sziklák a fenyvesek között megbújva, a szépséges panorámájával, számomra amolyan kis meseszerű, különleges hely - láttam már felbukkanni Magyarországon forgatott filmben is. Engem egyáltalán nem a mediterrán, olasz kisvárosra emlékeztet, sokkal inkább egy mesés, elvarázsolt helyre... csodaszklassz. Mai útvonalunk: Csillebérc KFKI előtti parkoló- Frank-hegy - Farkas-hegy - Szállás-hegy - Szekrényes-hegy - Sorrento-sziklák - Sinka Lajos emléktábla - egykori hangár - Csillebérc Csodás túrákat kívánok:) szeretettel Kati
Őszi kikerics és Duna
2024. szeptember 21. Élj harmóniában
A mai nap fókuszában az őszi kikerics és a Duna állt A mai túrát úgy terveztem, hogy gyönyörű panormás helyekben ne legyen hiány és madártávlatból, hegytetőkről megnézzük a Duna mennyire vette birtokba a tájat... látványos volt a Duna mennyivel több teret követel most magának és Kisoroszi tűnt fentről a legelveszettebnek. Szentendréről indultunk, ahonnan indulás után nem sokkal, megcsodálhattuk a tegnapi túránk útvonalát - leírás korábbi postban - de nem csak a Pilis hegyeit, hanem a Budai-hegység vonulatait is szépen látni innen szép tiszta időben. Majd végigmentünk a Szentendrei sziget felett magasodó hegycsúcsokon, hegyoldalba kapaszkodó bükkösökön, makkjukat hullató tölgyek közöt, mohával belepett kőtengereken át csodálva a tájat, a faleveleket, a rozsdásodó erdőket, a virágokkal teli réteket és végül Visegrádon, a Zsitvay kilátóból néztünk szét. Imádom ezt a kilátót, látni a Dunakanyart, a Börzsöny vonulatait, a Mátrát a Pilist és a főváros is. A Pilist szemmel láthatóan az őszi kikerics vette birtokba, mert amerre csak jártunk gyönyörű lila mezők fogadtak minket. Imádom a virágokat, különösen a szép kis lila virágok - az esküvői csokromat is halványlila és fehér fréziá alkotta:) Most sem tudtam betelni a csodás lila rétekkel... még érdemes kimenni az erdőbe, mert aki most kihagyja, legalább 1 évet kell várni, mire ezt a csodát újra lehet látni:) Most a sok eső és a meleg miatt csodaszép zöldek a rétek és nagyon sok a virág. Mai útvonalunk: Szentendre Pismány - Asztal kő - Nyerges-hegy - Álló rét - Vörös Kő - Kis-bükk tető - Vértes mező - Zánkói rét - Vízverés nyerge - Moli pihenő - Borjúfő - Sóstói rét - Nagyvillám Csodaszép kirándulást kívánok:) szeretettel Kati
Csodás panoráma napsütötte, sziklás hegytetőkről
2024. szeptember 20. Élj harmóniában
Csodás panoráma napsütötte, sziklás hegytetőkről Imádom ezt at útvonalat, sokszor mentünk már végig rajta, mert itthonról elindulva járhatjuk be:) Csodás kilátás nyílik a fővárosra, a János-hegyre, Hárs-hegyre, Hármashatár-hegyre, Szénásokra, Nagy-Kopaszra , és nem csak a Budai hegyekre, de a Pilis településeit és hegyeit is gyönyörűen körbe lehet szemlélni több irányból (Hosszú-hegy, Pilistető, Dobogokő, Lom-hegy, Csdikóvárak , Kő hegy és a Szenendre felett magasodó hegyek, valamint a Duna szalagja is sok helyen kibukkan. A háttérben pedig a Gerecse vonulatai is megmutatják magukat. Mivel a Kevélyek különálló hegy, így tulajdonképpen semmi nem állja útját a körpanorámának:) Gyönyörű őszi virágok, napsütés, forró sziklák, színesedő erdők és tengernyi mesés látvány a környező tájról, és hegyekről ami ezen a túrán vár az emberre. Mai útvonalunk: Csillaghegy - Róka-hegy - Ezüstkevély - Nagy-Kevély - Kis-Kevély - Mackó barlang -Oszoly csúcs - Csobánka Csodás kirándulásokat kívánok:) szeretettel Kati
Meseszép kilátások a Dunakanyarban
2024. augusztus 23. Élj harmóniában
Meseszép kilátások a Dunakanyarban Nagyon szeretünk olyan túrákat csinálni, hogy egy helyről van egyfajta panoráma, látunk ezt azt és ahová rálátunk utána oda megyünk és visszanézünk arra a helyre, ahol előtte jártunk. Az elmúlt 2 hétben többször megfordultunk a Duna másik oldalán olyan helyeken, amit most innen láttunk - Visegrád, Dömös, Búbánatvölgy, Prédikálószék, Dobogókő Mai útvonalunk: Nagymaros - Dobozi-orom - Remete-barlang - Hegyes tető Julianus kilátó - Kövesmező - Nagymaros A túránkat egy Dunaparti ebéddel indítottuk... a Duna, a Pilis és a Visegrádi vár látványa önmagában is örömmel tölti el az ember szívét. Szeretem a különálló hegyeket, mert körbe panorámás:) A Julianus kilátóból gyönyörű a kilátás az egész Dunakanyarra és a környező hegyekre (Pilis, Börzsöny, Naszály). A meleg és a nehezebb terep ellenére is, ez egy csodaszép túra volt ma. Megláttam idén az első őszi héricset is Amennyiben a Kék túra útvonaláról közelíted meg a kilátót, akkor sokkal egyszerűbb az útvonal. Ha gyakorlott túrázó vagy és szereted a technikásabb, nagyobb koncentrációt , kihívást igénylő terepeket - amik azért a látvánnyal kárpótolnak - akkor a Remete-barlangot semmiképpen ne hagyd ki. Csodás túrákat kívánok :) szeretettel Kati #túra #kirándulás #szent-mihály-hegy #panoráma #Julianus #jJlianuskilátó #Nagymaros #Dunakanyar #Remete-barlang
Darázs... hogyan is érdemes róla gondolkodni :)
2024. augusztus 16. Élj harmóniában
Hétvégén unokahúgomat vittük túrázni, de akárhányszor darazsat látott elkezdett jajveszékeli, ugrálni, hesegetni... ez inspirált az alábbi bejegyzés megírására, mert nagyon sokszor még felnőtt embereknél is látom ezt a reakciót - hesegetés, csapkodás. Sokan félnek a darazsaktól, mert a csípésük (szúrásuk) nagyon fájdalmas tud lenni és méreganyaguknak köszönhetően a hatások hosszasan elhúzódhatnak. A legtöbb darázsfaj nagyon hasznos (kártevőket pusztítanak el) és lévén nem emberekkel táplálkoznak, ezért alapjáraton nem bántják az embereket. Kedves, barátságos élőlények és általában nem hordákba verődve támadják az embereket, ahogy azt sokan elképzelik. Néhány darázsfaj van Magyarországon, ami valóban veszélyes lehet. Alapjáraton egy darázs csak körbenéz, megszagolgat téged, az ételedet, az italodat és ha nem érzékel támadást a részedről akkor tovább is fog menni. Jobban izgatja egy légy vagy valamiféle rovar, vagy éppen egy kis nektár vagy virágpor, minthogy Veled foglalkozzon. Ha lehet ne hagyj elől ételmaradékot, ne felejtsd nyitva a kuka tetejét, mert az vonzó számukra. Ha van vízgyűjtőd vagy medencéd, akkor fedd le. Amikor egy darázs a közeledbe kerül, ne aggódj, ne hesegess, ne csapkodj, ne akard megölni, ne kezdj futni... a fészkét se akard elpusztítani. A fenti esetekben a darázs mivel fenyegetve érzi magát, valóban agresszívé válhat és támadhat, sőt akár hívja segítségül a társait is. Mindig maradj nyugodt és próbálj mozdulatlan lenni. Hagyd, hogy megszaglásson, megnézzen magának és távozzon:) A darazsak akkor jelentenek vesélyt, ha a szúrásuk allergiás reakciót vált ki valakinél vagy ha a szúrás szájüreg területét érinti. Ha úgy érzed valóban fenáll a komoly veszély, akkor fordulj orvoshoz. De újra leírom, csak akkor támadnak, ha veszélyben érzik az életüket vagy a fészküket. A darazsak fontosak és hasznosak, ne tekints rájuk úgy, mint halálos ellenségekre vagy alapjáraton gonosztevőkre. Mivel kifejezetten hasznosak, ha nincs a fészek zavaró helyen azt is inkább hagyd békén. Ha el szeretnéd a fészkét pusztítani, akkor kérj segítséget szakértőtől. Darázscsípés mentes életet kívánok szeretettel Kati
Vegán grillezés A-tól Z-ig: nyársravalók, különleges saláták és szószok
2024. augusztus 10. Prove - a világ vegán szemmel
A nyári kerti partik elmaradhatatlan eseménye a sütögetés, amiből bizony a növényi étrenden élők sem szeretnének kimaradni. Szerencsére a szalonnán túl rengeteg lehetőség van a változatos vegán grillezéshez. A grillezésről korántsem vegánbarát ételek jutnak a legtöbb ember eszébe. De ha a vegán nem süt szalonnát, virslit és hamburgert, akkor mit eszik, ha kerti partira hivatalos?… The post Vegán grillezés A-tól Z-ig: nyársravalók, különleges saláták és szószok appeared first on Prove.hu.
Szétvet az ideg, mert felszántja a kerted egy vakond? Ezt teheted ellene
2024. július 23. Prove - a világ vegán szemmel
A legtöbb kertbarát rémálma egy vakondtúrás a gyep vagy a virágágyás kellős közepén. Érdemes azonban megfontolni néhány szempontot, mielőtt vérszomjasan ásót ragadnál. A vakond védett állat, befogni is csak engedéllyel szabad, így még a viszonylag barátságos kilakoltatás sem opció. A Prove-nak nyilatkozó szakértő rámutatott, egyéb okokból is jobban tesszük, ha megbékélünk a kisemlős sajátos kertrendezési… The post Szétvet az ideg, mert felszántja a kerted egy vakond? Ezt teheted ellene appeared first on Prove.hu.
Különleges kamion parkol le Budapesten, virtuális kiállítással a fedélzetén
2024. július 21. Prove - a világ vegán szemmel
A Kopaszi-gátra gördül be júliusban európai turnéja során egy kamion, amely egy interaktív állatjóléti kiállítás helyszíne. Három napig - július 24-e és 26-a között - várja majd az érdeklődőket. A látogatók VR-eszközök segítségével leshetnek be az európai haszonállatok legkevésbé sem szívderítő mindennapjaiba, tartási körülményeibe. A program célja a figyelemfelkeltés, társadalmi diskurzus indítása ebben a témában.… The post Különleges kamion parkol le Budapesten, virtuális kiállítással a fedélzetén appeared first on Prove.hu.
A szamár, aki eltűnt, majd öt év múlva egy szarvascsordában bukkantak rá
2024. június 26. Prove - a világ vegán szemmel
Öt évvel ezelőtt elkóborolt egy szamár a gazdáitól, akik akárhogy keresték, nem akadtak a nyomára. Azt hitték, soha nem hallanak már róla, amikor váratlan fordulattal mégis belebotlottak - virtuálisan legalábbis. Egy szarvascsorda tagjaként került elő az állat a közelmúltban. Nem túl merész tipp azt mondani, hogy vélhetően ismered a rút kiskacsa meséjét. Hans Christian Andersen… The post A szamár, aki eltűnt, majd öt év múlva egy szarvascsordában bukkantak rá appeared first on Prove.hu.
Újabb ember fertőződött meg madárinfluenza-vírussal az Egyesült Államokban
2024. június 14. Prove - a világ vegán szemmel
A jelenlegi madárinfluenza-járvány kapcsán ez már a harmadik olyan eset az Egyesült Államokban, amikor embert fertőz a vírus. Az egészségügyi hatóságok szerint továbbra sem áll fenn az embereket érintő globális járványveszély. Egy michigani férfi a harmadik az országban, aki a tehenészetekben a közelmúltban kitört madárinfluenza-járvány kapcsán megfertőződött a vírussal - írta meg a Stat News.… The post Újabb ember fertőződött meg madárinfluenza-vírussal az Egyesült Államokban appeared first on Prove.hu.
Európa felé tartanak a trópusi betegségeket hordozó szúnyogok
2024. május 16. Prove - a világ vegán szemmel
Az emberi tevékenység következtében folyamatosan melegedő éghajlat kiváló körülményeket teremt a trópusi betegségeket hordozó rovarok számára, hogy egyre északabbra merészkedjenek. A dengue-láz kórokozóját hordozó ázsiai tigrisszúnyog már hazánkban is gyökeret vert. Az invazív faj tojásai áttelelnek az enyhe évszak alatt. A malária, a nyugat-nílusi vírus, a dengue-láz vagy a Zika-vírus mind olyan egzotikus betegségek, amelyek… The post Európa felé tartanak a trópusi betegségeket hordozó szúnyogok appeared first on Prove.hu.
Van egy jó eperdzsem recepted?
Gyakori kérdés a főzős csoportokban szezon kezdetével. Nézetem szerint a dzsemeknek és lekvároknak nincs receptje, mert a készítés módját kell megérteni, és ha ez megvan, mindenki kiválaszthatja a neki megfelelőt, majd elkészítheti a saját szájízére. Mit szeretnél, dzsemet vagy lekvárt? A lekvár Hosszú ideig fő, hiszen az a lényege, hogy a felhasznált gyümölcs víztartalmát elpárologtatjuk a főzés során. Éppen ezért intenzívebb az íze, mint a dzsemnek, viszont a végeredmény kisebb mennyiség lesz. Egész gyümölcsből vagy nagyobbra vágott gyümölcsből készül, így maradhatnak benne gyümölcsdarabok. A tennivalód egyszerű: a megmosott, megtisztított gyümölcsöt lábosba rakod és lass tűzön, kevergetve addig főzöd, amíg a kívánt sűrűséget eléri. Tartósításához hőkezelésre van szükség, például száraz dunsztra vagy befőző automatára. A dzsem Elég rövid ideig főzni, felforralás után pár percig, hiszen a sűrítéshez gyümölcspektint vagy dzsemfixet használunk, így nem párologtatjuk el a gyümölcs víztartalmát. Ennek köszönhetően mennyiségre több lesz, mint a lekvár, de az íze kissé kevésbé intenzív. Általában turmixolják, így nem marad benne gyümölcsdarab. Nincs szükség befőzőautomatára, a dzsemfixek csomagolásán leírt módon járunk el. Lekvárok, dzsemek ízesítése Édesítés Egyéni, hogy ki mennyire szereti édesen. Vannak, akik semmilyen édesítőt nem használnak, erre is lehetőség van. Meg kell jegyezni, hogy ebben az esetben a lekvár a jó választás, mert a főzéssel való sűrítéstől jóval édesebb. Ha édesíteni szeretnéd, többféle lehetőséged van: tehetsz bele cukrot, nádcukrot, de akár eritritet vagy negyedannyi cukorhelyettesítőt is. Fűszerezés Vannak, akik szeretnek fűszert vagy más ízesítőt adni a lekvárokhoz, dzsemekhez, ez megint szabadon választott. A fahéj és a szegfűszeg remekül passzol minden gyümölcshöz, de használhatsz akár friss mentát vagy citromfüvet, az epret pedig nagyon feldobja egy-két tányér bodzavirág. Klasszikus párosítás a csoki és a meggy vagy a fehércsokis málna. Tartósítás Ha dzsemet főzöl, egyszerű dolgod van, a pektin vagy dzsemfix csomagolásán olvasható utasítás szerint jársz el. Lekvárfőzés esetén javaslom a száraz dunszt eljárást, ami azt jelenti, hogy a forró lekvárt üvegekbe rakod, jól lezárod, majd az üvegeket egy nagyobb lábosba vagy dobozba helyezed és alaposan betakargatod egy-két pléddel. Legközelebb csak 3 nap múlva nézel rá és szeded ki. Ha van befőzőautomatád, az üvegeket az automata megfelelő programjával hőkezeled. Végezetül szeretnék nektek átadni egy tippet, amelyet Kaldeneker György séf, a Kaldeneker Lekvárosház tulajdonosa osztott meg velem: tegyél a dzsembe egy pici citromsavat, hogy megőrizd a gyümölcs friss színét.
Újabb járványügyi kockázat Kínában: szőrmetelepekről jöhet a következő halálos vírus
2024. április 29. Prove - a világ vegán szemmel
Komoly járványügyi kockázat áll fenn öt kínai szőrmefarmon, jelentős veszélyt hordozva magukban az állatról emberre terjedő betegségek terén. Erre a konklúzióra egy állatvédő szervezet jutott most vizsgálatai során. Korábban azonban már sok virológus hívta fel a figyelmet ugyanerre a problémára. A szőrmeipari telepek felszámolására biztatják a kormányokat világszerte. Virológiai szempontból kiemelten magas rizikófaktort jelentenek a… The post Újabb járványügyi kockázat Kínában: szőrmetelepekről jöhet a következő halálos vírus appeared first on Prove.hu.
Megérkezett a meleg
2024. április 7. Élj harmóniában
Mintha nyár lenne... szinte égettek a nap sugarai, alig volt felhő az égen, szikrázott a napsütés a sziklákon. S persze még nincs nyár, tavasz van... minden üdezöld és most kezdenek csak a fák lombkoronát bontani - hétről, hétre egyre zöldebb lesz a táj. Nagyon szeretek újra és újra ugyanzon helyekre járni, mert ahogy egy embert is úgy tudunk megismerni, ha sok időt töltünk vele, így egy tájat, erdőt, környéket is. S az igazi élvezet nem az újdonságból jön, hanem abból, hogy ami ismerős ott tudjuk, hogyan tudjuk fokozni az élvezetet. Imádom, ahogy a természet napról, napra változik és nem tudok kétszer ugyanazon útvonal érzéssel végigmenni, mert mindig felfedezek valami csodát, valamit ami más, amitől izgalmasabb, szebb, illatosabb, látványosabb az adott néhány méter.... A kedvenc időszakom a tavasz, mert a hegytetőkön, napsütötte területeken hihetetlenül sokféle virág bont szirmot, gyönyörködtetve a látvánnyal és mézédes illatával a kirándulókat. Virág kínálat bővülés a múlt héthez képest a képeken:) Fantasztikus, de már a kakukkfű is virágzik, kicsit sietős neki :)))
Tavaszi illat, szín és látvány parádé
2024. március 30. Élj harmóniában
Csodálatos színes tavaszi illat, szín és látvány parádé. Madárfütty, erdő illat, zöldellő rétek. E heti felhozatal a képeken Az odvas keltike mézédes illatától megrészegülve heverészhetünk a napsütésben... ez számomra mindig egy varázslatos, mesebeli érzés. Megérkezett az igazán meleg idő, ami számomra kellemes túrázáshoz Mindannyian egyediek vagyunk, van aki a szelet szereti, van aki nem... van aki imádja a meleget, mások menekülnek a nyári hőség elöl. Az évszakok váltakozása, lehetős?get biztosit minden féle élvezette, látványra, hő, csapadék és napsugárzás megtapasztalására. Annyira jó olyan országban élni, ahol ennyi féle évszaki sajátosság van. szeretettel Kati #tavasz #napsütés #természet #ébredezőtermészet #csodaszép #gyönyörű #virágok #fák #levelek #újjászületés #
Marhaszállítmány miatt bűzlött Fokváros, halott állatokat is találtak a hajón
2024. március 5. Prove - a világ vegán szemmel
A fokvárosi hatóságok vizsgálatot indítottak a bűz forrásának felderítésére, a nyomok pedig a kikötőben várakozó marhaszállítmányhoz vezettek. Állatvédők szerint ez is mutatja, hogy felül kellene vizsgálni ezt a szállítási gyakorlatot, amely ,,érző lényeknek okoz szükségtelen szenvedést. Az, hogy még mindig virágzik az élőállat-export, gyakran kritizált tény az állatvédők részéről. Többek között az RSPCA (Royal Society… The post Marhaszállítmány miatt bűzlött Fokváros, halott állatokat is találtak a hajón appeared first on Prove.hu.
Jönnek a génmódosított sertések: így szállnának szembe a tenyésztők egy vírussal
2024. március 2. Prove - a világ vegán szemmel
A PRRS-szindróma világszerte komoly veszteségeket generál a sertéságazatban. Egy cég génmódosított sertés létrehozásával oldaná meg a problémát, az állatjóléti aktivisták azonban egyetértenek abban, hogy a tudományos trükközés helyett a körülmények javítására kellene koncentrálni. Génmódosított növényekről és az azokhoz kötődő aggályokról egészen biztosan hallott már szinte mindenki. Kevesen tudják azonban, hogy a technológiával kísérleteznek állatokkal kapcsolatban… The post Jönnek a génmódosított sertések: így szállnának szembe a tenyésztők egy vírussal appeared first on Prove.hu.
Vészesen romlik a beporzók illatérzékelése: emberi tevékenység állhat a háttérben
2024. február 26. Prove - a világ vegán szemmel
Egy friss kutatás alapján valószínűsíthető, hogy az emberi tevékenység következtében fellépő légszennyezés negatívan befolyásolja a beporzás sikerességét. A University of Washington kutatói a ligetszépe virágaival és az őket beporzó szenderekkel végzett kutatásukban arra jutottak, hogy a légszennyező anyagok nagymértékben csökkentik a virág illatának beporzókra gyakorolt hatását. A jelenségnek széles körű következményei lehetnek, többek közt az… The post Vészesen romlik a beporzók illatérzékelése: emberi tevékenység állhat a háttérben appeared first on Prove.hu.
Így néz ki a Valentin-nap környezettudatosan
2024. február 12. Prove - a világ vegán szemmel
A Valentin-nap nem feltétlen jelent egyet a felesleges vásárlással és a kacathalmozással. Mutatjuk, hogy ajándékozhatod meg kedvesedet fenntartható módon. Nyilvánvaló, hogy sokaknak okoz fejtörést, mivel is lepjék meg a szerelmüket Valentin-nap alkalmából. A többségnek valószínűleg a csoki, virágcsokor és a plüss hármasa jut eszébe azonnal mentőtervként. Egyrészt azonban ezek egy idő után unalmassá válhatnak, másrészt… The post Így néz ki a Valentin-nap környezettudatosan appeared first on Prove.hu.
A madárinfluenza terjedéséért a fogyasztók is felelősek
2024. február 9. Prove - a világ vegán szemmel
A PETA állatvédő szervezet új kommunikációs kampánya az évek óta tartó madárinfluenza-járványra irányítja a figyelmet. A reklámkampány szlogenje nem udvariaskodik, a fogyasztók felelősségét helyezi középpontba. Az állatvédő szervezet a baromfitelepeket tökéletes víruskeltetőknek tartja, ez hozzájárult ahhoz, hogy az egész világon elterjedhessen. A PETA nemzetközi állatvédő szervezet legújabb reklámkampányában a madárinfluenza kerül górcső alá - olvasható… The post A madárinfluenza terjedéséért a fogyasztók is felelősek appeared first on Prove.hu.
Virágzik az Antarktisz, és ez nagyon nem jó
2024. január 13. Prove - a világ vegán szemmel
Az X - korábban Twitter - felületén tűnt fel egy fotó, amelyen az látszik, hogy virágzik az Antarktisz. Később kiderült, hogy a fotó nem az Antarktiszon, hanem Grönlandon készült. Ennek ellenére az állítás igaz: már most sokkal gyorsabb ütemben nőnek az antarktiszi virágos növények, mint az előző évtizedekben. Ez pedig egyértelműen az éghajlatváltozás miatt történik.… The post Virágzik az Antarktisz, és ez nagyon nem jó appeared first on Prove.hu.
Az év első napja...
2024. január 1. Élj harmóniában
Az év első napja... ugyan a reggel búskomoran indult, de csodálatos, napsütéses időnk lett. Soha nem tudhatjuk, miből mi lesz... A mai nap fantasztikus lehetőség, hogy januárban gyönyörködhessünk a varázslatos kék égben, a szikrázó napsütésben, a víz fordrozódásában, a fákban, bokrokban... Érdemes tudatosan megfigyelni, élvezni a szépséget magad körül. Állj meg az év első napján... szenteljes egy kis időt annak, hogy tudatosítod mindazt ami körülvesz és kicsit átgondolod az eltelt évet és átgondolod az elkövetkezendő éved. Egy kis segítség az átgondoloáshoz: - Hogyan jellemeznéd az eltelt évet röviden? Mik voltak az év legfontosabb eseményei? Mik voltak az év legjobb pillanatai, minek örültél idén? Milyen sikereid voltak? Milyen sikerei voltak másoknak, aminek örültél? Mi okozott számodra bánatot, rossz érzéseket idén? Kik segítettek terveid alakulásában, kiknek vagy hálás? - Milyen lépéseket tettél ahhoz, hogy egyre jobban érezd magad és fejlődj? Mi jellemezte a kapcsolatodat Önmagaddal? Hogyan bánsz Önmagaddal? Elégedett vagy-e az életedben a bensőségességgel, meghittséggel, mélységgel, őszinteséggel? - Gondold át a kapcsolataidat másokkal. Hogyan kommunikálsz, reagálsz, szeretsz, viszonzol? Hogyan bánsz másokkal - azokkal akiket szeretsz és azokkal akiket nem kedvelsz? Milyen volt a párkapcsolatod, baráti kapcsolataid, munkahelyi kapcsolataid? Kikkel kötöttél barátságot? Kikkel sikerült kibékülnöd, rendezi a kapcsolatod? - Hogy érzed magad testileg és lelkileg? Van benned belső harmónia, nyugalom? Otthon érzed Önagadban magad? Milyen volt az egészséged, közérzeted, energiaszinted? Mennyire figyeltél a táplálkozásra, testmozgásra, pihenésre, napirendre? A mindennapi döntéseid hogyan hatnak arra, hogyan érzed magad? Szánsz időt, energiát arra a hétköznapokban, hogy foglalkozz a belső békéddel, az egészségeddel, testi-lelki jólléteddel? - Mennyire vagy ráhangolódva a természetre? Sikerül a természettel összhangban élned? Van kapcsolatod az évszakokkal, fákkal, virágokkal, hegyekkel, kék éggel, folyókkal a nap és a hold váltakozásával? Mikor nézted legutóbb a kék eget vagy a naplementét vagy a holdfelkeltét? - Mennyi móka, nevetés, öröm van az életedben? Mikor nevettél legutóbb annyira, hogy kifolytak a könnyeid? Mikor volt olyan örömérzeted, amit az egész testedben éreztél? Szánsz időt arra a hétköznapokban, hogy nevess, viccelj? - Mit tanultál idén, miben sikerült fejlődnöd? Milyen rossz tulajdonságoktól sikerült megszabadulnod? Milyen változásokon mentél át amire büszke vagy? Vannak spirituális céljaid? Hogyan táplálod a lekedet? - Mi hiányzik az életedből? Mit szeretnél másképpen csinálni? Mihez lenne szükséges, hogy időt, teret csinálj neki. A 2024-es tervezéshez is teszek ki az Élj harmóniában - megújulás, egészség, életmód csoportba néhány támpontot. Fantasztikus 2024-es évet kívánok:) szeretettel KAti
Állatkínzás jeleire bukkantak a hatóságok egy állatkerti razzia során
2023. december 29. Prove - a világ vegán szemmel
Egy amerikai állatkert több lakóját is elkobozták a hatóságok, miután elégtelen tartási körülményeket és gyanús állati testrészeket találtak. Állatkínzás vádjával vizsgálódnak tovább. ,,Sok gyermek a mindennapi életben nem, vagy csak kevéssé érintkezik a természettel. Bár a televíziós műsorok kiválóak edukációs célokra, semmi sem hasonlítható ahhoz, mint mikor egy zsiráf mellett állunk, lámát simogatunk, megölelünk egy… The post Állatkínzás jeleire bukkantak a hatóságok egy állatkerti razzia során appeared first on Prove.hu.
5 szilveszteri vendégváró falat levelestésztából
2023. december 28. Prove - a világ vegán szemmel
A szilveszteri vendégváró falatok vegán módon is elkészíthetőek, mutatunk is öt példát, ahhoz hogy tökéletes legyen az év utolsó estéje. A szilveszter nem lehet teljes virslis kifli nélkül és ha már levelestészta, mutatunk még pár egyszerű ötletet, amivel feldobhatod az újévi partit. Szerencsére a legtöbb bolti leveles tészta teljesen növényi eredetű összetevőkből áll, így vegánként… The post 5 szilveszteri vendégváró falat levelestésztából appeared first on Prove.hu.
Több tízezer malacot öltek le Olaszországban a sertéspestis miatt
2023. november 13. Prove - a világ vegán szemmel
Az országban hatvan éve nem volt ekkora sertéspestisjárvány, veszélybe került a teljes ellátási lánc. A vírus terjedésének megakadályozása érdekében harmincezernél is több állatot öltek le a hatóságok. Mivel a kórokozó sok sertéshúson alapuló élelmiszerben is fennmaradhat, ezért könnyen az országhatárt is átlépheti. A sertésekre nézve szinte biztosan halálos kimenetelű afrikai sertéspestis rohamos terjedése miatt több… The post Több tízezer malacot öltek le Olaszországban a sertéspestis miatt appeared first on Prove.hu.
Élő pillangókkal díszített ruhákat mutattak be a párizsi divathéten
2023. november 10. Prove - a világ vegán szemmel
A ,,terráriumruhák néven hivatkozott alkotások az idei párizsi divathét egyik leglátványosabb szereplői voltak a nézők szerint. Jun Takahasi, az Undercover alapítója és kreatív igazgatója élő virágokat és élő pillangókat használt a ruhák díszítéséhez. A PETA ezt követően levelet írt a tervezőnek, amelyben a szervezet elítélte az élő állatok felhasználását. Jun Takahashi válaszlevelében elnézést kért és… The post Élő pillangókkal díszített ruhákat mutattak be a párizsi divathéten appeared first on Prove.hu.
A virtuális valóság segítségével mutatták meg, mit élhetnek át a kísérleti állatok
2023. október 17. Prove - a világ vegán szemmel
A PETA állatvédő szervezet a University of Michigan kampuszán mutatta be az Elrablás című virtuális valóság élményét, amiben földönkívüliek embereket rabolnak el, és a kísérleti állatokhoz hasonlóan bánnak velük. Az állatvédők így szerették volna felhívni a figyelmet az egyetemen végzett erkölcstelen állatkísérletekre, amikről sok diák nem is tud. A legtöbben el sem tudjuk képzelni, milyen… The post A virtuális valóság segítségével mutatták meg, mit élhetnek át a kísérleti állatok appeared first on Prove.hu.
A Szabadka mellett talált kisoroszlán története bizonyítja, hogy virágzik az állatcsempészet
2023. október 4. Prove - a világ vegán szemmel
Törött lábú, alultáplált kisoroszlán kószált szeptember végén az úton Szerbiában. Befogták, és ellátást kapott a palicsi állatkertben, az állapota azonban még mindig válságos. A történtek mindenesetre rávilágítanak arra, hogy a balkáni állatcsempészet, a vadállatokkal való illegális kereskedelem még mindig a megoldandó gondok közé sorolható. A balkáni régióban még mindig kifejezetten égető problémának számít az állatcsempészet,… The post A Szabadka mellett talált kisoroszlán története bizonyítja, hogy virágzik az állatcsempészet appeared first on Prove.hu.
Mátra
2023. augusztus 20. Élj harmóniában
Kedves barátoknak köszönhetően, idén is eljutottunk a Mátrába - kocsi hiányában, néha kicsit nehezebb nekivágni a Budapesttől távolabbi hegységeknek:) Mátra, a hegység melynek része kicsiny hazánk legmagasabb pontja Kékestető... Imádok a természetben járni, hegytetőkön nézelődni, mert nem csak gyönyörködhetek a tájban, a kék égben, hálát adhatok ezért a csodáért, de a magaslati pontokon mindig elgondolkodom, milyen parányi is az ember és minden, mit emberi léptékkel alkotunk ahhoz képest, melyet Isten teremtett... A természet tökéletesen működik anélkül, hogy az emberek beavatkoznának... s amikor megkezdődik a beavatkozás.. a mi jobban tudjuk minek hogyan kellene működni, mi hogyan lenne jobb a végén mindig az eredmény mutatja meg, hogy azért a víz a úr..... A természetet tisztelni, csodálni, óvni kell és hálával gondolni mindarra, mit nyújt nekünk. Érdemes kerülni a kizsákmányolását, tönkretételét, szennyezését, mert drága árat fizethetünk érte... szeretettel Kati
Nincs felhő az égen
2023. július 11. Élj harmóniában
július 11. nincs felhő az égen és minden párás.... Benne vagyunk a nyárban és ez már azaz igazi nyár... az üde zöld tájak, rétek kezdenek elsárgulni, már nincs annyi színpompás virág, a természet egy kissé megfakul... A nagy melegben a fenyőgyanta csodálatos, mézédes illata lengi be a tájat... imádom ezt az illatot.... ilyenkor lassan haladok tovább az ösvényen, szeretném ha ez a pillanat örökké tartana és próbálok annyit magamba szívni ebből a mennyei illatból, amennyit csak a memóriám el tud tárolni:) A természet lenyűgöző, változatos, minden érzékszervet lefoglaló csoda #kirándulás #nagykevély #nincsfelhő #természet
Megunhatatlan csoda
2023. június 3. Élj harmóniában
Megunhatatlan csoda.... természet a neve, mindig új és új, izgalmas hatások érnek... minden túra egyedi, megismételhetetlen illat, szín, fény, forma látvány és test tapasztalat. akárhányszor járok ugyanazon helyen, mindig egyre varázslatosabb, ahogy egyre jobban megismerem... akárcsak amikor ismerkedünk valakivel. .. minnél régebben ismerünk valakit, annál inkább tudjuk értékelni a csodás kincseit és kiismerjük , hogyan tudunk vele a legjobban együtt létezni. manapság sokan keresik az újdonság varázsát ahelyett, hogy a megismerést arra használnák egyre jobb legyen egy kapcsolat, inkabb a hibákat , problémákat nézik és az együtt nem működ?re tesznek energiát. A megismerés a titok, az élvezetek fokozására Ülünk Balatongyörök felett a hegyoldalban és nem Tudunk betelni a csodával. .. a mai napra még van hátra 2 kilátó, de már az eddigi kilátok élményeivel is megtelt a szívem #természet #kirándulás # #csoda #kestzhelyihegység #balatomn
Illatmámor, varázslat
2023. május 28. Élj harmóniában
Illatmámor, varázslat, a természet legszebb, legvirágosabb, legzöldebb, leginkább élettel teli időszakában vagyunk ... ezekből az élményekből- illatok, fények, látvány, hangok,... nem tudok eleget magamba szívni... Végtelen hálát érzek a szívemben azért, hogy van lehetőségem ilyen gyönyörü helyeken töltődni. Csodálatos országunk van Szépséges tájak, a hegyek nem túl magasak , nem túlhidegek, nem kopárak, zöld minden hegycsúcs, szelíd tájak, a klímánk nem túl meleg, nem túl hideg, a növényzet változatos, nincsenek gyilkos élőlények, ellenben nagyon sok forrásvizünk, thermálvizúnk van. #magyarországgyönyörü
Ájurvédikus tanácsok májusra
2023. április 28. Élj harmóniában
Május legfontosabb ünnepe, az Anyák napja. amit a természet is ünnepel csodálatos szépségekkel.) Én is nagy szeretettel köszöntök minden Édesanyát:) Májusra minden virágba borul. Csodálatos zöldellő tájak, illatozó virágok, fák... orgona, jácint, jázmin, liliom, japán lonc, akác, hárs és még hosszasan sorolhatnám májusban miféle varázslatokkal találkozhatunk. Nem csak a növények, de a madarak, bogarak is beindulnak... mindenhol madárcsicsergés és a rovarok zsongása, zümmögése hallható. Májusban már sokat lehetünk a szabadban, mert a hőmérséklet folyamatosan emelkedik és a napsütéses órák száma is egyre nő. Itt az ideje kirándulni, sétálni, piknikezni. Szánj időt arra, hogy élvezd a májusi varázslatot. Légy tudatosan jelen a pillanatban... élvezd a szép tájat, hallgasd a szél susogását, a madarak énekét, élvezd a megannyi édes, különleges illatot. Töltekezz a sok szép élménnyel. A májusban nem csak növényvilágban és az állítvilágban indítja be a természet a nyüzsgést, de az emberi szervezetben és szívekben is. Észreveheted, hogy megnő az életenergiaszinted. A május, mondják a szerelem hónapja is. Májusban az emberek szíve is jobban megnyílik, a legtöbben tapasztalják magukon, hogy szívesebben mennek társaságba, megnő a lelkesedés programokra, önfejlesztésre, tanulásra, kimozdulni otthonról, találkozni másokkal. Ájurvédikus szempontból, azzal, hogy nő a hőmérséklet, nő a testben a tűz elem, a hő is. Akinek amúgy is sok a tűz elem a testében, (pitta típusúak), májusban, júniusban emelkedhet a kritikai hajlam, türelmetlenség, düh, ingerültség az emberekben. A felszaporodó hő miatt, a májusi időszak már kedvez a gyulladásos betegségeknek (bélgyulladás, fogászati gyulladások, bőrgyulladások), kellemetlen bőrtübeteketnek (kiütések, viszketés) A nedves, hűvös évszakból, és az áprilisi változékony időjárásból, egyre inkább tartós melegre számíthatunk májusban. Ahogy az idő melegszik, megváltozik az is, hogy a szervezeted számára mi az ami támogató, ideális. Május hónap egy utolsó lehetőséget kínál mielőtt beindul a nyár, hogy megtisztítsd a szervezetedet a tél során lerakódott salakanyagoktól. Május végétől, amikor túlmelegszik a test, már nem ajánlott tisztítást végezni. Május 6-ig tudsz regisztrálni a Tavaszi Tisztítás Programunkra. https://www.eljharmoniaban.hu/tisztitas Hogy májusban is egészséges és kiegyensúlyozott legyél érdemes néhány egyszerű változtatást beépíteni az étrendedbe és az életmódban. Annak érdekében, hogy a tested ne melegedjen túl, kerüld a mentális és fizikális túlterhelést, a tűző napon való fizikai aktivitást, sportot, kertészkedést. Próbálj árnyékban lenni vagy a délelőtti vagy késő délutáni órákra időzíteni a szabadban végzett aktivitást. Növeld meg a folyadékbeviteledet - ha izzadékony vagy, akkor egy csipet sót és esetleg egy kis lime levet is adhatsz a vizedhez. A jógagyakorlásodban, részesítsd előnyben a pitta harmonizáló gyakorlatokat. A Jógastúdióban fokozatosan térünkát majd a pitta kiegyenlítő gyakorlásokra. A táplálkozásodban érdemes a szezonalitásnak megfelelően változtatni. Kezd el fogyasztani az új friss zöldeket, saláták, retek, rukkola, cikória, etc Májusban már sokféle zöldséget fogyaszthatunk, mángold, spárga, újkrumpli, friss sárgarépa. új cékla, zöldborsó, spenót, sóska, petrezselyem, brokkoli, karfiol, zöldbab, káposzta, édeskömény, A gyulladások elkerülése érdekében, kezdhetsz hűsítő ételeket is fogyasztani, mint a friss korinader, uborka, avokádó, cukkini, kókusz, menta.Kiváló ilyenkor az Aloe lé is. A koriander egy fantasztikus gyógynövény. Kedvező hatásairól a blogon olvasthatsz: http://eljharmoniaban.blogspot.com/2015/04/miert-jo-koriander.html Májusban végre a szabadban érnek már gyümölcsök is... eper, áfonya, sorra jönnek a bogyósok. Élvezd a friss gyümölcsök ízét, hidratáló, és tisztító hatását. A melegítő gabonákat, most érdemes mérsékelni és helyette árpát, baszmati rizst, quinoa kezdj fogyasztani nagyobb mennyiségben. Gyönyörű májusi napokat kívánok :) szeretettel:KAti
Medvehagyma főzelék (vegán)
Ha tavasz és kirándulás, akkor medvehagyma szedés! Nagy szerencsénkre és örömünkre közeli erdőben medvehagyma rét terül el, így minden tavasszal gyakran kijárunk oda medvehagymát szedni. Rendkívül egészséges étel, amit számtalan módon el lehet készíteni. Spenóthoz hasonlóan főzeléket is készítettem már belőle, nagyon hasonlít kinézetre és ízre is a spenótra, éppen csak az íze jó medvehagymás. Nevét talán onnan kapta, hogy á llítólag ezt a növényt majszolják a mackók elsőként a téli álomból való felébredés után. Intenzív fokhagymás illata segít megkülönböztetni a gyöngyvirágtól. Ha bármikor nem tudod eldönteni, csak szagold meg a szárát, levelét ott, ahol eltörted és máris érezni fogod, hogy ez bizony fokhagymás illat vagy nem. Ha jó kis fokhagymára hasonlító illata van, minden bizonnyal medvehagymát találtál. Ha már virágzó medvehagymát találtál, akkor végképp könnyű megkülönböztetni, hiszen a gyöngyvirágnak gyöngyhöz hasonló virága van, míg a medvehagymának - ahogy a lenti képeken is látod, 5-6 fehér szirom adja a virágát.
Gyógyhatását tekintve, méregtelenítő, immunerősítő, vérnyomáscsökkentő, vérzsír csökkentő, gyomorbetegségekre is jó hatással van, emellett felső légúti megbetegedések, vírusos légúti fertőzések ellen is jó orvosság.
A recept
Hozzávalók:
- egy jó nagy adag frissen szedett medvehagyma
- só
- víz
- 3-5 dl növényi tej (medvehagyma mennyiségtől függően)
- 3-5 evőkanál étkezési keményítő
Elkészítés:
A medvehagymát megmossuk, majd felaprítjuk, edénybe tesszük, az aljára egy kevés vizet öntünk, hogy oda ne égjen, majd enyhén megsózzuk és elkezdjük párolni. Közben 1 dl hideg növényi tejet kikeverünk kb 3 evőkanál étkezési keményítővel. A félig megpárolódott medvehagymát felöntjük annyi növényi tejjel, hogy éppen csak ellepje, majd amikor már forrni kezd, behabarjuk a csomómentesre kevert étkezési keményítővel.
Így kezdj neki az új évnek - 2023.
2022. december 31. Élj harmóniában
Már csak egy kis idő választ el a 2023-as év kezdetétől és iylenkor érdemes átgondolni az eltelt évet és január elején pedig érdemes tudatosan tervezni a következő időszakot. Ilyenkor hasznos ha megpróbálod tudatosan elengedni ami volt és tudatosan felkészülni a következő évre. Próbáld mindenben a jót látni. Ahhoz, hogy a következő éved sikeres legyen az első lépés a tudatos tervezés. Önmagában a nagy fogadalmak, nem segítenek minket hozzá egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb élethez. A siker titka, hogy belső világunkat rendezzük. Húzz egy vonalat képzeltedben és szemléld végig, milyen is volt az eltelt éved. Majd az előző év tapasztalataiból kiindulva, lehetőséged van arra, hogy átgondold mit szeretnél másképpen csinálni a következő évben. Ebben a bejegyzésben ehhez minden támogatást megpróbálok megadni Neked. Talán az elmúlt évek segítettek a társadalom tagjainak áthelyezni a fókuszpontokat, az anyagi javak halmozása felől az egészség és az emberi kapcsolatok irányba. Az első amit egy év végén át szoktam gondolni kinek vagy éppen miért vagyok hálás az eltelt évben. A Hála lista készítéséről az alábbi bejegyzésben olvashatsz: https://eljharmoniaban.blogspot.com/2019/01/hala-koszonet.html A sikeres változtatáshoz, nagyon fontos, hogy komolyan határozd el pontosan miben szeretnél változtatni és légy tudatos arról, hogyan érheted el. Ne csak azt gondold, "majd rendszeresen mozgok" vagy "majd nem idegeskedem annyit " vagy "többet találkozom szeretteimmel" mert eltelik 2023 és újra azt fogod gondolni, na majd jövőre... Bármi amiben az életben siekres szeretnél lenni, eredméynt szeretnél elérni arra időt, energiát, pénzt kell szánni... Ha nem csinálsz, időt, teret annak amit szeretnél, hogy az életedben megnyilvánuljon, soha nem fog megérkezni A másik pont, amin el lehet bukni, hogy egyszerre túl sok célt tűzől ki magad elé. Ne akarj egy év alatt mindent teljesen megváltoztatni, nézd meg mely célok, változások reálisak az egy éves távlatra. Az elmúlt időszak átgondolásánál talán segít, ha szem előtt tartod, hogy bármi is történt Veled, az mindig érted van és a fejlődésedet szolgálja. Még akkor is ha az adott pillanatban úgy tűnik, hogy ez nem lesz a hasznodra és inkább érzed kényelmetlennek, kellemetlennek, mint jótékonynak. Néha az életünk leginkább rémes helyzeteinek, személyeinek köszönhetjük, hogy türelmet, alázatot, egyszerűséget, önzetlenséget, lemondást vagy éppen elengedést tanulhatunk. Sokszor ha visszatekintünk az életünkre rájövünk, milyen hálásak lehetünk egy-egy olyan életeseménynek, amit, akkor nagyon rossznak éltünk meg. Egy korábbi bejegyzésben erről olvashatsz: Sosem látod a teljes képet... Nem csak az év vége, hanem minden egyes napod új lehetőségeket, új tapasztalatokat hoz számodra. Járj mindig nyitott szemmel, figyeld mit hoz az élet, figyeld merre mennek a sínek. A nyitottság és az elfogadás, a rugalmasság fogja számodra biztosítani, hogy a következő éved igazán sikeres legyen... Mit jelent, hogy sikeres? Talán azt gondolod, hogy most a szokásos dolgokat fogom ideírni... jó állás van, jó fizetés, autó, elismerés, hírnév, tisztelet, valamiben jónak lenni, tehetség.... Sikeres az, aki boldog, elégedett önmagában, kiegyensúlyozott, egészséges, tökéletes harmóniában él önmagával és környezetével - a jóga a sikert az önmegvalósítás elérésével definiálja. Ha úgy érzed a mostani életed, a fentiek alapján nem annyira sikeres, akkor tegyél érte, hogy a következő évben, Te is boldog és kiegyensúlyozott legyél. Lásd a változás szükségességét, mert ha ugyanazt csinálod mint eddig, akkor sajnos ugyanazt az eredményt fogod kapni. A változás amit szeretnél érintheti az egészséged, életmódod, személyiséged fejlesztését, gondolkodásod változtatását, emberi kapcsolataidat vagy bármilyen olyan dolgot, amiben szeretnél más eredményt látni a következő évben. Gondold át a céljaidat és komolyan kötelezd el magad mellettük. Határozd meg mit szeretnél másképpen a jövőben és tudatosan gondold át, hogyan tudod elérni. Majd szeretettel, türelemmel lépésről, lépésre haladj a megvalósítás útján. Néhány hasznos gondolat amit érdemes átgondolnod, mielőtt lezárnád a 2022-es évet. Már csak egy kis idő és vége 2022-es évnek. Mielőtt átlépsz az új évbe, néhány dolgot érdemes tudatosan átgondolnod. Hogyan jellemeznéd ezt az évet röviden? Mik voltak az év legfontosabb eseményei? Mik voltak az év legjobb pillanatai, minek örültél idén? Milyen sikereid voltak? Milyen sikerei voltak másoknak, aminek örültél? Mi okozott számodra bánatot, rossz érzéseket idén? Kik segítettek terveid alakulásában, kiknek vagy hálás? Milyen lépéseket tettél ahhoz, hogy egyre jobban érezd magad és fejlődj? Mi jellemezte a kapcsolatodat Önmagaddal? Hogyan bánsz Önmagaddal? Elégedett vagy-e az életedben a bensőségességgel, meghittséggel, mélységgel, őszinteséggel? Gondold át a kapcsolataidat másokkal. Hogyan kommunikálsz, reagálsz, szeretsz, viszonzol? Hogyan bánsz másokkal - azokkal akiket szeretsz és azokkal akiket nem kedvelsz? Milyen volt a párkapcsolatod, baráti kapcsolataid, munkahelyi kapcsolataid? Kikkel kötöttél barátságot? Kikkel sikerült kibékülnöd, rendezi a kapcsolatod? Hogy érzed magad testileg és lelkileg? Van benned belső harmónia, nyugalom? Otthon érzed Önagadban magad? Milyen volt az egészséged, közérzeted, energiaszinted? Mennyire figyeltél a táplálkozásra, testmozgásra, pihenésre, napirendre? A mindennapi döntéseid hogyan hatnak arra, hogyan érzed magad? Szánsz időt, energiát arra a hétköznapokban, hogy foglalkozz a belső békéddel, az egészségeddel, testi-lelki jólléteddel? Mennyire vagy ráhangolódva a természetre? Sikerül a természettel összhangban élned? Van kapcsolatod az évszakokkal, fákkal, virágokkal, hegyekkel, kék éggel, folyókkal a nap és a hold váltakozásával? Mikor nézted legutóbb a kék eget vagy a naplementét vagy a holdfelkeltét? Mennyi móka, nevetés, öröm van az életedben? Mikor nevettél legutóbb annyira, hogy kifolytak a könnyeid? Mikor volt olyan örömérzeted, amit az egész testedben éreztél? Szánsz időt arra a hétköznapokban, hogy nevess, viccelj? Mit tanultál idén, miben sikerült fejlődnöd? Milyen rossz tulajdonságoktól sikerült megszabadulnod? Milyen változásokon mentél át amire büszke vagy? Vannak spirituális céljaid? Hogyan táplálod a lekedet? Mi hiányzik az életedből? Mit szeretnél másképpen csinálni? Mihez lenne szükséges, hogy időt, teret csinálj neki. Í rd össze a dolgaidat, átgondoltan, tudatosan a 2023-as évre vonatkozóan is - ne rutinb ó l készíts listát , légy őszinte magadhoz, nézz a szíved mélyére valójában mire vágysz, mit szeretnél. Ha van egy cél amit kitűzöl, akkor képzeld el, milyen érzés lesz ha megvalósul. Ha ez nem jó érzésekkel tölt el, hanem negatív érzetek, szorongás, félelem társul hozzá, akkor jó ha újra átgondolod valóban ez egy célod-e vagy esetleg csak valamilyen elvárásnak, külső nyomásnak szeretnél megfelelni. N e ragaszkodj mindig a megszokott dolgokhoz. Légy nyitott p róbálj ki új dolgokat, tanulj új ismereteket, szerezz új tapasztalatokat. Egy kis segítség ahhoz, hogy a 2023-as éved sikeres legyen : Mit szeretnél elérni, megvalósítani 2023-ban? - írd össze a céljaidat, terveid. Mik lesznek az év fontosabb eseményei? Miben szeretnél fejlődni, mit szeretnél tanulni? Milyen kapcsolatot szeretnél kialakítani Önmagaddal? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy haladj az önismeret útján, hogy változtasd az Önmagadhoz fűződö viszonyodat? Milyen kapcsolatot szeretnél másokkal? - család, barátok, párod, munkahelyi kapcsolatok. Hogyan szeretnél bánni másokkal? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy változtasd az emberi kapcsolataidat? Milyennek szeretnéd látni a közérzeted, belső harmóniád, energia szinted, egészséged, táplálkozásod, testmozgásod és a spiritualisát az életedben? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy jobban érezd magad? Hogyan szeretnéd alakítani a kapcsolatodat a természettel? Mit szeretnél tudatosabban csinálni? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy változtasd a kapcsolatod a természettel? Mennyire örömtelinek, vidámnak szeretnéd az elkövetkezendő évet? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy többet nevess, hogy vidámabb legyél? Miben szeretnél fejlődni? Mit szeretnél tanulni? Milyen kedvezőtlen szokásaidtól vagy éppen rossz tulajdonságaidtól szeretnél megszabadulni? Milyen változásokat szeretnél az életedben? Milyen elképzeléseid vannak a spirituális (lelki) gyakorlataidról? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy fejlődj? Mit szeretnél megvalósítani, megváltoztatni, máshogyan csinálni a következő évben? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy tudj változtatni? Hasznos az is ha átlapozod a naptárad is és előre betervezed, a főbb eseményeket - családi rendezvények, munkahelyi programok, nyaralás, kisebb pihenések, utazások, kulturális rendezvények, iskolai események, etc). Ez majd ad egy keretet az évednek. Legyen meg az elképzelésed arról is , mit hogyan szeretnél, de tartsd szem előtt, lehet, hogy neked van egy terved, és Istennek is van egy terve és a kettő nem mindig egyezik meg egymással. Engedd el a ragaszkodásaidat a jövődet illetően is... ez a világ a változásokról szól . Ha az események nem az elképzeléseid szerint alakulnak, ne akadj fenn, l égy rugalmas, mint a viharban azok a fák, amelyek nem törtnek össze, mert folyamatosan hajlonganak. L égy kész a változásra. Figyeld mindig merre mennek a sínek, és haladj az utadon, ne akarj minden áron egy akadálypályához görcsösen ragaszkodni. A világ nem f og megváltozni körülötted. Ne várd el a világtól, az emberektől, hogy megváltozzanak és minden úgy alakuljon ahogy Te szeretnéd. Bánj a dolgokkal, a személyekkel a természetük szerint. Minden helyzetben Te magad tudsz megváltozni, másképpen gondolkodni, másképpen hozzáállni a dolgokhoz. Higgy benne, hogy a dolgok mindig úgy alakulnak, ahogy azoknak alakulniuk kell . Ha megváltoztatod a gondolataidat, megváltozik az életed. Lásd a dolgok jó részét, légy rugalmas, pozitív, nyitott, türelmes és szeretetteljes. Tudj elégedett lenni, mosolyogj, szeress, adakozz, légy nagylelkű és kegyes és fejlődj sokat az új évben :) Ha személyre szabott megoldást szeretnél a problémáidra, jó lenne ha egy tapasztalt szakember lépésről, lépésre kísérne a változás útján egyéni igényeidnek megfelelően, szeretettel várlak egyéni konzultációkra, életmódtanácsadásra. https://www.eljharmoniaban.hu/eletmodtanacsadas Sok szeretettel kívánok spirituális élményekben gazdag, harmonikus Új évet Kati
Mancsápoló kutyáknak
A hidegben a kutyák tappancsa könnyedén kiszárad, berepedezhet, ilyenkor jól jön egy hidratáló mancsápoló a háznál. Rajongok a természetes alapanyagból készült kencékért, gyakran tevékenykedem a boszorkánykonyhámban, így hát kézenfekvő volt, hogy mancsápolót sem a boltból fogok beszerezni. Hozzávalók: 3 ek olívaolaj 3 ek kókuszolaj 1 ek kakaóvaj (elhagyható) 1 tk méhviasz 1 tk körömvirágolaj (elhagyható) fél tk E-vitamin (elhagyható) Óvatosan kell dolgoznunk a hozzávalókkal, nem szabad magas hőfokon olvasztani. Vagy vízfürdőben tesszük emiatt, vagy egészen kislángon melegítjük. Én az utóbbit választottam. Egy kisebb edénybe tettem az olívaolajat, a kókuszolajat, a kakaóvajat és a méhviaszt. Nagyon pici lángon kezdtem melegíteni, és amikor láttam, hogy már olvad benne a szilárd állapotú zsiradék, akkor le is vettem a tűzről és addig kevergettem, amíg minden felolvadt. Ekkor adtam hozzá a körömvirágolajat és az E-vitamint. Az egészet alaposan összekevertem, és kis üvegtégelybe öntöttem. Mancsápoló kutyáknak The post Mancsápoló kutyáknak appeared first on Vegavarazs.
Palócleves Hémangi módra
2022. szeptember 21. Vegavarázs
… amelynek nincs is köze a palócokhoz. Azt mondják, Gundel János készítette először, és Mikszáth Kálmánról, a legnagyobb palócról nevezte el, egy másik történet szerint pedig az író születésnapján tálalta fel, amikor Mikszáth olyan levest kért, amely a magyar konyha minden zamatát magában foglalja. Természetesen az én palóclevesem hús nélkül készül, ám a helyben termelt zöldségektől és a fűszerektől így is teljesíti feladatát: magában foglalja a magyar konyha minden zamatát. Ez az isteni, savanykás ízű leves jó választás a hideg napok beköszöntével. Hozzávalók: 3 ek olaj 2 nagyobb krumpli felkockázva 30 dkg zöldbab 1-2 sárgarépa felkarikázva fél karalábé felkockázva 2,3 kk pirospaprika 3/4 kk aszafoetida (vagy 1 fej hagyma) 1 kk őrölt fűszerkömény egy csipet őrölt feketebors fél dl paradicsomlé 2 babérlevél 2 dl tejföl 2 ek liszt 2-3 kk só egy kis csokor kapor felaprítva Tetszőlegesen: egy darab gabonakolbász vagy egy pár vegán virsli (elhagyható)Egy fazékban felmelegítjük az olajat, beletesszük a megmosott, felaprított zöldségeket, és 3-4 percig dinszteljük. Megszórjuk pirospaprikával, aszafoetidával, fűszerköménnyel és borssal, ráöntjük a paradicsomlevet és felöntjük annyi vízzel, amennyi a leveshez kell. Megsózzuk és puhára főzzük a zöldségeket. A tejfölt és a lisztet habverővel simára keverjük, majd a leves levéből is keverünk hozzá egy merőkanálnyit. Végezetül hozzáadjuk a leveshez és behabarjuk. Beletesszük a kaprot, és ha a hús helyett szeretnénk vegán helyettesítőt beletenni (gabonakolbászt, vegán virslit), akkor azt is hozzáadjuk. Újraforrás után 2 percig főzzük. The post Palócleves Hémangi módra appeared first on Vegavarazs.
Sárga szőnyeg...
2022. augusztus 1. Élj harmóniában
Újra sárga szőnyeg van az erdőkben... amit szeretek és mindig örömmel szoktam benne gyönyörködni, akárcsak a tavaszi vagy nyári erdőkben... Csak ezeket a képeket július 30-án készítettük és nem szeptember 30-án.... Felugrottunk a Nagy Kevélyre vacsorázni, és alig hittem a szememnek... egy hét alatt ősz lett.... sajnos sem télen, sem tavasszal, sem nyáron nem volt elég csapadék és a nagy szárazság miatt, a falevelek sárgulnak, lehullanak... Idő előtt megindult az elmúlás... az élethez a Földön víz kell. A víz nélkülözhetetlen... sajnos a pénzt, a profitot nem ihatjuk meg és nem tudjuk vele a fák, a virágok, az állatok és az emberek egészségét, életét sem megőrizni... Mikor kezdjük el érteni, hogy mindannyian részei vagyunk a természetnek. A korábbi korok embere mindig összhangban élet a természettel. A világ egységben van és ezáltal kölcsönhatásban élünk a minket körülvevő környezettel. Harmóniában csak úgy élhetünk, ha a környezetünkkel is harmóniában vagyunk. Ha körülötted nincs harmónia, akkor Neked is nélkülöznöd kell a harmóniát. Sajnos a világ nagyon sokat változott az elmúlt időszakban és az egyént megpróbáljuk külön kezelni a környezettől. Manapság az a cél leginkább, hogy az egyén jól érezze magát, az egyén jól járjon, hasznot termeljen - de nem értjük a lényeget, hogy csak akkor tudjuk igazán jól érezni magunkat, ha a környezettel összhangban élünk és figyelembe vesszük a környezeti sajátosságokat. Azzal, hogy megpróbáljuk a természetet kizsákmányolni, legyőzni és uralmunk alá vonni, csak azt érjük el, hogy a harmónia megszűnik - levegő szennyezettsége, a víz szennyezettsége, az időjárás változása, a talaj minőség változása. Ennek pedig hatása lesz az egyén harmóniájára, egészségére és energiaszintjére is. Minden ami ér minket, saját tetteink eredménye. Élj tudatosan, összhangban a természettel.
Június 21. a Jóga Világnapja
2022. június 21. Élj harmóniában
Namaste Ma van a Nemzetközi Jóganap, amely felhívja a figyelmet arra , hogy mi létezésünk célja. A jóga összekapcsolódás, belső tudatosság. A jóga egy út, amellyel megtapasztalhatod a boldogságot, megteremtheted a belső harmóniát és elérhetsz egy egészséges és kiegyensúlyozott állapotot. A jóga bölcsesség az élethez, lehetőség a jelen pillanat megéléséhez, a tapasztalatok mély tudatosításához, önismerethez, Istennel való kapcsolatunk megerősítéséhez. A jóga nem kényszer, a jóga egy lehetőség, hogy jobbá tedd az életed. Tudatosság az életben, a létezés megélése, annak minden aspektusával - szeretet, együttérzés, bölcsesség, boldogság, szépség, küzdelem, kegyesség, bánat. Ne felejtsd el tudatosítani az életedben, hogy nem csak ez a test vagy. Nem lehetünk boldogok, ha csak anyagi testünket lakatjuk jól, költöztetjük szép házakba, látjuk el ruhákkal, de a lelkünkkel nem foglalkozunk. Minden élőlény eredeti önvalója a Lélek, aki boldog, örökké létező és bölcs, tudással teli. A hajléktalanok, a kiskutyák, a tehenek és az országok vezetői, a híres sztárok, a fák, a virágok, minden élőlény része a csodálatos egésznek és mindegyikben ott ragyog az önvaló, a lélekszikra. Élj harmóniában önmagaddal és a természettel, adj hálát a létezésért, tiszteld mindenkiben a létezés csodás ragyogását. szeretettel: Kati
Természet - örök szerelem
2022. május 30. Élj harmóniában
A természet állandóan változik... ettől a megszokott hellyel való találkozás is mindig várakozással és izgalommal tölt el... örök szerelem, ami folytonos izzásban tart... egy soha nem szűnő szenvedély... Ugyanott állsz , de más mint tegnap... néhányan virágbaborulva várják a napsugarak meleg?t, vannak akik szirmaikat hullatva készülnek a visszavonulásra... a látvány, az illatok, a hangok, a szél simogatása a bőrömön... m?g a talaj erintése is ahogyan érintkezik a talpammal más és más időjárástól, növényzettől függően... Az akác a végét járja, de a bodza, a fenyők mézédes gyantája, a fehér virágú bokrok méheket csalogató illata új , élvezetes , boldogító érzéseket kelt az erdőjárókban. Az egyre zöldebb táj, a mákvirágzás látványa, a harangvirág csodás lilája, az erős napsütésben csillogó víztükör és sziklák látványa ámulatba ejt... újra és újra.... Nem lehet betelni az érzéssel, ahogy a természet lágy, zöldellő, puha karjaival körülölel... S hogy mi a titok tapasztalni ezt a végtelen gyönyörökkel teli szerelmet? A tudatos jelenlét ... ott lenni a pillanatban, megtapasztalni minden aspektusát... s így a részeddé válik, eggyé olvadsz a létezéssel, az illatokkal, az érintéssel, a látvánnyal... veled marad a végtelen csoda és mindig veled lesz... Ne siess... lassíts le... légy jelen a pillanatban... tudatosítsd az érzéseidet, tapasztalataidat, testérzeteidet és mindig tapasztalhatod a boldogságot, a létezés varázsát. Sok csodás tapasztalatot kívánok:) szerettel Kati
Magic
2022. május 11. Élj harmóniában
Magic... sétálok haza a hévtől és el se hiszem elvarázsol a látvány és az illatok... és mindjárt indul a hársfavirágzás
Tavasz, a megújulás, újjászületés ideje.... minden kivirágzik
2022. március 7. Élj harmóniában
Tavasz, a megújulás, újjászületés ideje.... minden kivirágzik. Amikor összhangban a természettel, megválhatsz mindattól ami már nem válik a javadra és Te is virágba borulhatsz. Ez a változás ideje... használd ki a tavasz adta lehetőségeket. Táplálkozz eg?szséges, könnyű ételekkel Menj sokat a szabadba Csinálj programokat, mozdulj ki Kelj korábban Tanulj valami újat Selejtezz Végezz nagyrakaritást Vizsgáld felül az emberi kapcsolataidat szabadulj meg a régi fájdalmaktól, blokkoktól, elakadásoktól, berögzült mintáktól foglalkozz a lelkeddel. Szánj időt a befelé figyelésre, hálára, imádkozásra Minden jót kívánok a tavasz megújuláshoz Szeretettel: Kati
Málnás mákos muffin (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2022. március 7. Zizi kalandjai
Ez a fotó úgy lenne tökéletes, ha a háttérben már a vadalmafa gyönyörű fehér virágai tündökölnének. De addig, amíg virágba borul, csak a bimbókat csodálhatjuk meg, mert az már van jó sok és így ad hangulatot a képnek. A baleset óta nem vagyok nagy főzős, sütős hangulatban, az egyszerűségre és gyorsaságra törekszem. Ez a muffin is így született. Imádom a málnát, vágytam a savanykás ízére egy kis... Source
Vasanta Panchami - a tavasz első napja
2022. február 5. Élj harmóniában
Ma Vasanta Panchami van, ami Indiában a tavasz első napja és a Holi fesztivál (színes ünnepségsorozat) kezdete. A tavaszhoz kapcsolódóan a sárga szín ezen a napon fókuszba kerül. A murtikat (Isten szobrok) sárga ruhákba öltöztetik, sárga virágokkal díszítik az oltárakat, sárga ételeket készítenek. Nézegesd ezeket képeket és adj teret az életedben a tavasznak, a fénynek, a csodás újjászületésnek, a világ szűnni nem akaró változásainak, a szíved vágyainak, a hitnek, a reménynek, a szeretetnek. Te is készíthetsz ma sárga ételeket és kidíszitheted az otthonod sárga virágokkal:) #tavasz #vasantpanchami #újjászületés #sárga
Szilveszteri hotdog
2021. december 28. Mindennapi ételeink
Mostantól pár szilveszteri ötletet hozok nektek. Most egy virslire szeretném felhívni a figyelmeteket, amelyet mi az Aldiban szoktunk megvásárolni. Nagy előnye, hogy nem szója, hanem napraforgó alapú. Mi, felnőttek nagyon szeretjük, a gyerekeinknek azonban nem ízlik, ők maradnak a Well-well virsli mellett. Itt nem is receptet írnék, csak ezt a virslit szerettem volna bemutatni nektek. Mi kevés kókuszzsíron meg szoktuk pirítani. Majonézzel, mustárral, ketchup-pel borítjuk, mivel ezek a mi hotdog-jaink, ezért került bele szárított hagyma is a retek és - házilag eltett -savanyú uborka mellett.
Lecsó télire (vegán, olajmentes)
Gyerekkoromban nem voltam egy nagy lecsó kedvelő, de egyszer csak átkattant valami és elkezdtem enni, nagyon megszerettem. Amikor még Magyarországon éltünk, volt fagyasztó ládánk és minden nyáron befőztem lecsót télire. Néhány év kimaradt ebből, mivel fagyasztó ládánk nincs, viszont most már ha autóval megyünk Magyarországra Angliából, akkor mindig hozok ki magyar paprikát, paradicsomot, hagymát, fokhagymát arra a célra, hogy befőzzek finom magyar zöldségekből lecsót magunknak. Amikor Magyarországon járunk, bizonyos rokonaik, barátaink adnak az útra nekünk ilyen-olyan kerti kincseket. Így a lecsó az ízek mellett emlékeket is őriz. Azoknak az emlékét, akik örömmel és szeretettel hívtak magukhoz, majd ajándékoztak meg számunkra kincset érő paradicsom, paprika, hagyma, fokhagyma terméseikkel. Köszönjük nekik ezúton is. Volt aki már előre befőzött lecsót adott, ezt is köszönjük. (Személyiségi okokból nem nevezem meg őket.)
Az emberek java olajjal vagy netalán zsírral készíti a lecsó befőzést. Mivel - ahogy blogom többi receptjéből kiderül - olajat csak akkor használok, ha muszáj, ha nélkülözhetetlen, kezdettől fogva, hogy üvegben teszem el a lecsót, nem használok a tartósításhoz olajat. A hagymát vizen párolom meg és a kifertőtlenített, felforralt üvegek már eleve segítenek a tartósításban, nem szükséges hozzá olaj. Különösen nem hevített olaj, ami ugye szív és érrendszerre nézve sem előnyös. Akár olajjal, akár olaj nélkül készíted, hasznos a nyár finom ízeit elmenteni télire.
A recept:
Hozzávalók:
- 4-5 kg paprika (vegyesen piros és sárga)
- 2-3 kg jó érett, paradicsom
- 4-5 hagyma
- 1 fej fokhagyma
- só/ételízesítő
- víz
Befőzéshez:
- üvegek
- befőzési fólia
- forró víz
Elkészítés:
A hagymát megpucoljuk és apróra vágjuk. Egy kevés vízen üvegesre pároljuk. Először a paprikákat majd a paradicsomokat feldaraboljuk. A megpárolódott hagymára először a paprikákat tesszük, majd ha kicsit megfonnyadtak, a paradicsomokat. Megsózzuk, vagy ételízesítőt adunk hozzá. A főzés vége felé felaprított fokhagymát.
Lecsó üvegben való tartósítására inkább a nagyobb üvegek ajánlottak, amik legalább 1 literesek. Főként ha nagyobb a család, egy alkalommal talán nem csak egy üveget bontunk fel és készítjük el ebédre vagy vacsorára.
Győződjünk meg arról, hogy a kupakok épek és rozsda- illetve, karcmentesek. Mossuk el őket. Ha szükséges, forró mosogatószeres vízben áztassuk le a címkéket. Miután kívül belül a kupakokat és üvegeket eltisztítottuk, fogjunk egy nagyobb tepsit. Helyezzük az üvegeket és a fedőket a tepsibe. Engedjünk vizet mindegyik üvegbe kb. negyedéig vagy félig, valamint a tepsibe is öntsünk valamennyi vizet. Sütőbe rakva addig melegítsük, míg az üvegekben a víz forrni, de legalább gyöngyöződni kezd. Ezt követően kivehetjük őket a sütőből. Fontos, hogy ezt vízforralós tevékenységet már akkor csináljuk, amikor szinte kész a lecsó. Ugyanis a felforrósított, átsterilizált üvegekbe szinte azonnal tölthetjük a a lecsót.
A tepsiben pihenő forró üvegekhez közel tegyük a szintén forró lecsót. Konyhai sütőkesztyűt vagy konyharuhát használva nem égetjük meg a kezünket. Üvegről üvegre először kiöntjük a forró vizet az üvegből, majd megtöltjük lecsóval (merőkanál vagy kisebb kancsót használva például), befőzési fóliát teszünk rá, a kupakkal alaposan lezárjuk és egy előre elkészített meleg helyre fejjel lefelé állítjuk.
A meleg helyet jelen esetben nyári takarók jelentették egy tiszta lavorban. De máskor már rekeszbe is tettem, doboz sem megvetendő. A lényeg, hogy ezt a "melegdunszt" helyet előbb kell elkészíteni. Az idő alatt, míg a lecsó a tűzhelyen rotyog (vagy kinn a szabadban bográcsban). Miután fejjel lefelé az összes üveget a száraz, meleg helyre állítottuk, lefedjük őket takaróval vagy törölközővel, hogy melegen tartsuk és így várjuk meg, míg kihűlnek az üvegek. Legalább 24-36 óra kell nekik. Szóval ellenőrizni ráér másnap. Ha már hidegek az üvegek, akkor érdemes felcímkézni őket, majd pedig hideg, sötét helyen (Pl. pince vagy kamra) tárolni.
Szuper dolog télen a nyár ízét csempészni az ebédlőasztalra. Amikor a befőzés után hetekkel, hónapokkal elővesszük, érdemes újra kicsit felfőzni, adhatunk hozzá ízlésünknek megfelelően gabonakolbászt, babot (nekünk ez a kedvenc évek óta), húsmentes virslit, tofurántottát amivel "tojásos" lecsó ízét érhetjük el, stb.
Az én (post)covid történetem - 1.rész
2021. augusztus 29. Mindennapi ételeink
November 26. hétfő. Kis túlzással élve, a nap, amely megváltoztatta az életünket vagy legalábbis az élethez való hozzáállásunkat. Kislányunk enyhe (fél napos) orrfolyása és levertsége után férjem napközben hívott, hogy belázasodott. Másnap reggel érkezett is egy mentő, két tesztet készítő orvossal. Férjem és lányunk eredménye pozitív lett. Mivel én is köhögtem, engem is ,,listára vettek, Gergő fiúnk pedig mivel nem jár óvodába, őt sem tesztelték. Telefonhívásokat követően karantént rendeltek el számunkra, majd kislányunk osztályának is. Bár Fanni a fél napos orrfolyást leszámítva már jól is volt ekkor. Gergőnk kb. 4 nap múlva egyik éjjel pár órán át lázas volt. Elkezdtünk mindannyian C, D-vitamint, mi felnőttek pedig még szelént, cinket, Aspirin protectet szedni, természetgyógyász ismerősünk javaslatára illóolajokból kevertünk össze és üres kapszulába téve lenyeltem azokat. Reménykedtünk. Férjem folytatta home office-ban a munkáját. Én a gyerekekkel tanultam, házi munkák, illetve számítógép előtti munkáimat végeztem. De éreztem, egyre kevesebb a levegőm, egyre gyorsabban ver a szívem, dogozik bennem a betegség. Álmatlan, fulladással teli éjszakák és hosszú nappalok után egyik éjjel mentőt hívtunk. Azt hittük, elérkezett számomra a vég. Sürgősségi, 86-os véroxigénszinttel, 8 órát ültem, mire egy röntgent készítettek a tüdőmről. Ez semmi lényegeset nem mutat ki. Hazaküldtek, pihenjek. Mikor, hogyan? Munkahelyi határidős munkákkal teli, (lázas) férj és két aktív, mindig éhes, mozgékony és online iskolás/ ill. óvodáskorú gyermek várt otthon. Rokonok több száz kilóméterre és egyébként is karanténban voltunk. Egy nehéz hét után férjem jobban lett, bár a munkái nem fogytak :-D, az én állapotom azonban nem javult. Újabb sürgősségi, ezúttal sima CT, ill. labor, amely magasabb d-Dimer értéket mutatott ugyan (amely utalhat embóliára), de más vizsgálat nem történt. Kaptam oxigént és elköszöntünk. Ezúttal 10 órát ültem a váróterem hideg vasszékén. A későbbiekben a mellkasom és hátam is szinte egész nap fájt (hónapokon át), nagyon gyenge voltam, pulzusom a legkisebb terhelésre is (pl. felálltam) felszökött 140-re. A lábaim is (főleg a jobb) rettentően fájt. De iskolába vinni kellett Fannit, illetve őt 12:30-kor hozom is haza, itthon tanulunk másnapra, Gergő fiunk is nagyon aktív maradt :-D...Ami örömteli dolog, de nehezen bírtam a tempót velük. Így egyre rosszabbul lettem, amikor a Mátraházi Szanatóriumban dolgozó régi jó ismerősünket - aki ott főorvos - hívtam fel, hogy tudna-e fogadni. Mehettünk, a gyerekek túráztak egy nagyot a Mátrában ;-) Emellett egy, a Debreceni Klinikán dolgozó szívsebész ismerősünkkel is konzultáltam, és az ő véleményük alapján kaptam beutalót izotópos embóliavizsgálatra. A pulmonológus ismerősünk írt fel vérhígítót, hiszen a vizsgálatra és az eredményekre is várni kellett 10-10 napot. Az eredmény: embólia, trombózis. Isteni kegyelem, hogy életben maradtam. Ezután már a háziorvos írt egy beutalót a posztcovid ambulancia pulmonológiai szakrendelésére. Ezzel egyidejűleg teljesen felborult a hormonrendszerem, szinte naponta jártam nőgyógyászhoz, több ciszta, mióma is megjelent a petevezetékben, méhemben, és talán ezek, vagy a vírus és a vérhígító is teljesen felborították a női ciklusomat (sajnos ez azóta is jelen van, bár már néha érzem, hogy kezd normalizálódni). Ami zavaró volt még, hogy zúgott a fülem és hónapokon át borzasztóan szédültem. Így kerültem el a posztcovid fül-orr-gégészetre is, ahol megállapították, hogy nagy fokú halláskárosodásom lett. Mintha építkezésen dolgoztam volna-így fogalmazott a doktornő. De ekkor felerősödött a kb. utána 7 hónapig tartó ,,magas pulzus, így azt zavaróbbnak ítéltem meg és felkerestem a posztcovid kardiológiai rendelést is. 24 órás EKG, szív uh, béta-blokkoló. Ez utóbbi a vérnyomásomat is levitte (a 76/65 már magas értéknek számított, így újabb hetek teltek el "kapaszkodással", nehogy elájuljak), ill a bétablokkoló rásegített az emésztőrendszer felborulására is, mivel a DAO enzimek termelődését is blokkolta, ez a hisztamin lebontásáért felelős. Emiatt hisztamin intolerancia és egyéb táplálék intoleranciák alakultak ki. Így következett a posztcovid gasztroenterológiai szakrendelés, tükrözés, ultrahang, máj-fibroscan, vérvételek és rengeteg államilag nem finanszírozott allergiavizsgálat (ahova a Klinikáról küldtek, mert sajnos ugyan szükség van az eredményekre, de államilag ezeket nem finanszírozzák, így a magánúton kapott eredményeket kell visszavinni az állami intézménybe. 100.000 Ft felett hagytam pénzt a magánlaborokban. De ekkor az anyagiakat ekkor már elengedtük (pl egy doboz vérhigító 10.000 Ft és 10 napra elegendő, de a később szedett tablettás verzió is 21.000 Ft, és kb 20 napot fed le. 8 hónapig vérhígítóztam...Nem beszélve a töménytelen magnézium, B vitamin, Omega-3, Q10 tablettáról.. ) Felháborító és szomorú volt mindezt megtapasztalni. S miért írtam minderről? Több olvasóm kérdezte, miért tűntem el egy kicsit...Másrészt mivel a poszt-vagy longcovid nagymértékben befolyásolta az étkezési szokásaimat is, egy következő bejegyzésben szeretnék írni arról, hogyan hatott a covid rám ilyen téren, mely tünetek alapján jöttem rá, mi lehet a probléma, milyen vizsgálataim voltak, milyen diéták szerint kell étkeznem. És fogok ajánlani egy szuper céget is, akikkel a teljes körű táplálék intoleranciát nézettettem meg, itthonról, könnyedén, gyorsan. Hamarosan tehát ismét ilyen jellegű bejegyzéssel érkezem. Addig is, érdekelne, kedves olvasóim, ti hogy éltétek meg az elmúlt 1 évet, hogy vagytok. Írjatok, ha van kedvetek, szívesen olvasok rólatok.
Különleges linzerkarikák (vegán)
Linzert általában baracklekvárral, esetleg szilvalekvárral vagy eper/málna dzsemmel készítik. Szép virág formában legtöbbször. Ha virág formával készíted és a közepén kiszúrt karikát nem akarod újra gyúrni, ki is sütheted őket és akár az előző receptemben megismert csokis banándzsemmel összerakva igazán különleges linzerkarikák lesznek. Állítom, nem sok háztartásban készítenek linzert ilyen ízesítésben.
A recept
Hozzávalók:
25 dkg búzaliszt
5 dkg kukorica liszt (helyettesíthető búzaliszttel, a kukorica liszt sárgább színt ad neki)
20 dkg (vegán) margarin
10 dkg gyümölcs cukor vagy eritrit vagy kókuszvirág cukor vagy valamelyik cukorfajta, de nem folyékony
1 ek vanilia aroma vagy vaniliás cukor vagy kikapart vanilia magjai (ez utóbbiból kevesebb kell)
2 ek citrom vagy narancs kifacsart leve (hidegen jobb)
Elkészítés:
A száraz hozzávalókat összekeverjük, majd kézzel belemorzsoljuk az enyhén puha margarint. Miközben összegyúrjuk, hozzáadjuk a citrusféle levét. Amikor a tészta egy nagy gombóccá tud összeállni, hűtőbe tesszük pár órára, egy éjszakára, vagy 24 órára, de ha csak fél óránk van, akkor annyi időre. A lényeg, hogy a puha tészta megkeményedjen valamelyest. Ezután lisztezett felületen kinyújtjuk kb fél cm vastagságúra, valamilyen formával szaggatjuk. (Ehhez a sütikhez a virág formából kiszaggatott karikák kerültek felhasználásra.) Előmelegített sütőben 180 fokon 8-10 perc alatt készre sülnek. Nagyobb méretű formákhoz lehet hogy 12 perc is kell. Amikor kivesszük a sütőből, várjunk még vele, amíg kihűlnek, keményednek.
Csokis banándzsemmel kettesével "összeragasztjuk" a linzereket. A végén pedig megszórjuk valamilyen porcukorral. Én gyümölcscukrot reszelt citromhéjjal összedaráltam, majd teaszűrőn keresztül meghintettem a kész linzereket ezzel a porcukorral.
A tökmag hatásai
2021. március 4. Élj harmóniában
A tél végén, tavasz elején a kapha-s (párás, vizes, nyálkás) időszakban, az egyik legjobb magféle amit fogyaszthatsz a tökmag. A tökmag antioxidáns, gazdag ásványi anyagokban és vitaminokban (vas, magnézium, cink, foszfor, mangán, réz, E-vitamin) , tartalmaz zsírokat és fehérjét is. A tökmag az ájruvéda szempontjából édes, melegítő hatású. Legjobb a kapha-nak, de vata és pitta esetén is alkalmazható. Erősíti, javítja az emésztést és jó vérképző is. Ugyan olajos mag, de az olajos magok, diófélék közül egy nagyon könnyen emészthető fajta. Ideáis csemege fogyni vágyoknak, mert jól csillapítja az éhséget, továbbá szabályozza a vércukorszintet. Vízhajtó hatása is ismert. Segít kitisztítani a vesét, húgyutakat és megakadályozza a felesleges vízvisszatartást. Antimikrobiális, azaz olyan szer, amely megöli a mikroorganizmusokat vagy gátolja azok növekedését. (például antibakteriális, gomba és vírus ellenes). Féregölő hatása miatt is előszeretettel használják évezredek óta a keleti gyógyászatokban. Általánosan növeli a férfiasságot. Modern kutatások hasznosnak tartják a prosztatarák megelőzésében is. Felhasználása változatos édesen és sósan is elkészíthető. Készíthetsz belőle tökmagkrémet (receptet itt találod). Én szeretem simán pirítva magában vagy összetett szénhidrátot tartalmazó ételekkel szuper teljes értékű fehérjeforrás (pl tésztához, rizshez, hajdinához, etc.). Szórhatod saláták tetejére vagy sós pogácsákba, rágcsálnivalókba is teheted. Elkészítheted pörkölve sóval, fűszerekkel vagy édesen is. A magfélék emésztését nem csak pirítással tudod megkönnyíteni, de áztatással is. Pl. este áztass be 1-2 ek. tökmagot és a reggelidhez fogyaszthatod is:) Vegyszermentes (bio) tökmagot fogyassz!
Frankfurti saláta
Hozzávalók: 30 dkg kelkáposzta 4 közepes főtt krumpli 3 db csemege uborka 1 pár vegán virsli 3 dl tejföl 2 ek vegán majonéz fél kk mustár 2 kk só egy csipet őrölt feketebors A kelkáposztát felcsíkozzuk, forrásban lévő sós vízbe tesszük 5 percre, majd leszűrjük. A megfőtt krumplit megpucoljuk,...
Raffaello golyók házilag
Alig másfél hónap és itt a karácsony! Tudod már mivel leped meg szeretteidet? Ha kedveled a saját készítésű ajándékokat, készíts raffaello golyókat. Ha azt keresed, milyen kiadós édesség kerüljün az ünnepi asztalra, akkor szintén azt ajánlom, készíts raffaello golyókat. Tömény kókuszos élvezet, közepén egy szem mandula. Vegán, gluténmentes, cukormentes (ha cukor helyett mással édseíted), nyers, paleo. Mi kell még? Én tudom, hogy valaki gyors megcsinálja és megehessük. :)
A recept
Hozzávalók:
- 2 konzerv kókusztej - egy konzerv 400 g (Angliában Lidlben kapható, Magyarországon nagy Tescoban, Auchanban, ázsiai üzletekben)
- 200 g kókusz krém (Creamed Coconut) (Angliában, Magyarországon nagy Tescoban, Auchanban, bioboltokban, DM-ben kaphato
- 100 g őrölt mandula
- édesítőszer pl nyírfacukor, kókuszvirág cukor, stevia, stb. ízlés szerint
- mandula
- kókuszreszelék
Elkészítés:
A két konzerv kókusztejet fagyasztóba tesszük kb. 45 percre. Ha már eleve volt otthon ilyen konzervünk, és a hűtőben tároltuk, az is jó. A lényeg, hogy a kókusztej felső, vastag rétege jól dermedt legyen ahhoz, hogy jól tudjuk kezelni.
Amíg a fagyasztóban dermednek, a kókuszkrémet valamelyest olvasszuk meg annyira folyékonzra, hogy majd könnyen hozzá tudjuk adni a kókusztejek sűrűjéhez.
A megdermedt (hűtőből vagy fagyasztóból kivett kókusztej konzerveket óvatosan nyissuk ki és a felső keményebb réteget kanalazzuk egy tálba, ahol habverő segítségével kezdjük el összedolgozni, folyamatosan adagolva hozzá a nem meleg, de folyósabb állagú kókuszkrémet. Ehhez adjuk hozzá az édesítőt és az őrölt mandulát. Ezt a masszát a hűtőbe kell visszatenni, dermedni hagyni. Amikor már annyira megdermedt, hogy golyók formázhatók belőle, v izes kézzel kis golyókat formázunk a megszilárdult masszából, miközben mandulát teszünk a közepébe, majd kókusz reszelékbe hempergetjük.
Ha el nem fogy készítés közben :) akkor hűtőben pihentessük a tálalásig.
Mogyoró vajas kókuszgolyó
2020. augusztus 19. Fittanyuka
Favorizálom a gyorsan és egyszerűen elkészíthető finomságokat,ami minél kevesebb időmbe telik és mégis finom, egészséges. Ezeket a golyókat eredetileg magamnak gyártottam, olyan alkalmakra amikor megéhezek, vagy edzés előtt vagyok és bekapok belőlük egy-kettőt, hogy energiát adjon. A gyerekek gyorsan felfedezték a hűtőben, nem kellett sokáig tárolnom őket, felfalták egy délután alatt. A tudat viszont nyugtatott, hogy a rendkívül édesszájú kisfiam semmilyen plusz cukormennyiséget nem vitt be a szervezetébe, ugyanis ez a recept csakis természetes cukrokat tartalmaz és abból is nagyon keveset. Hozzávalók: 1 db érett banán szétnyomva 2-3 evőkanálnyi 100%os mogyoró vaj 1 nagyobb bögre finom szemű zabpehely 1-2 dl rizstej kókuszreszelék a hempergéshez A zabpelyhet összekeverjük a többi összetevőkkel, amennyiben lágy zabpehellyel, amennyiben nagyon száraz még rizstejjel dúsítjuk. Körülbelül egy órára a hűtőbe tesszük,majd nedves kézzel golyókat formázunk és kókuszreszelékben meghempergetjük. Én néhányat cukormentes kakaóporban is meghempergettem, de akár kókuszvirág cukorral is megtehetjük. Zárható dobozban hűtőben tároljuk.
Tripla zöld: spárga, spagetti, brokkoli
Háromféle zöld étel, három elkészítési mód, három élmény!
Történt pár napja, hogy le volt értékelve a spárga. Pont aznap fogyott el az előző adag, de azért megvettem, mert spárgát tényleg most kell enni. :)
TIPP: Apropó, tudod, mi a spárga titka? Úgy kell tárolni, mint a virágot! Ha vízbe állítod, nagyon sokáig friss marad, nem kókad le, nem puhul meg. Így most sem volt baj, hogy pár nap elteltével jött meg az ihletem. :)
Teljesen ki vagyok éhezve a zöld ételekre, hiába ment egész télen és tavasszal reggelente a zöldturmix és a jobbnál jobb főzelékek is rendszeresen. Képzelem, hogy ki lehet az, aki még ilyeneken se élt az utóbbi hónapokban!
Én nem szégyellem, amikor beszabadulok a zöldség-gyümölcs részre, nincs az a hatalmas bevásárló kosár, amit meg ne tudnék tölteni. :))
Bevallom, ma a spárga a főszereplő, ez hozza az idényt, a meglepetés-ízeket, de a másik két ételt is ugyanannyira élveztem. Sőt, szuperul kiegészítik egymást egy tányéron az érettebb és natúrabb ízek. A spárgával kell minimálisat bűvészkedni, de amíg az fél óra alatt megsül a sütőben, a többit simán elkészítheted. Elárulom: nem lesz nehéz.. ;)
Hozzávalók 4 személyre
- 500 g spárga
- 2 ek olívaolaj
- 2 kk balzsamecet
- 1 hatalmas kk tahini :)
- kis marék brokkoli és rá citromlé
- 500 g spagetti tészta
- pesztó, amennyi belefér (sokfélét lehet kapni, ha vegánt keresel, ajánlom a DM Bio márkájút)
- Szóval, indíts a spárgával. Egy pohárban keverd össze az öntet hozzávalóit: az olívaolajat, a balzsamecetet és a tahinit. A botturmix nagyon praktikus erre a célra, szép, homogén szószt készít 10 mp alatt.
- A megtisztított spárgákat tedd egy sütőtálba és forgasd össze az öntettel. Ne felejtsd el megsózni!
- Forró sütőben süsd 15-20 percet, amíg a virágai ropogósak lesznek.
- Eközben főzd ki a tésztát, majd még melegen keverd be a pesztóval. Istenien be fogja szívni az ízeket, meglátod!
- A brokkolit én csak megtisztítottam, kis darabokra vágtam, és bedobtam lobogó, sós vízbe. (Szemed rajta, ne hagyd ki, amint hirtelen az amúgy is gyönyörű színe még erősebb lesz! – a klorofil szabadul fel ilyenkor.) Pár perc után ki kell venni, és rögtön hideg vízbe tenni, ettől marad gyönyörű, élénk színű és roppanós. Egy kis citromlevet csepegtettem rá, nekem ennyi elég is volt, hiszen a másik két étel éppen erős ízű volt mellette.
- Egy tálon rendezgesd el a spagettit, a spárgát és a brokkolit. :)
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 30 perc
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood) Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II
Inhalálás - hatékony védelem a légúti betegségeknél
2020. március 26. Élj harmóniában
Ebben a vírusos időszakban mindenki gondolkodik mit is tehetne... A legfontosabb nem aggódj, ne stresszelj:) A legtöbb amit tehetsz, hogy a szervezetedet egészségesen tartod, figyelsz testi-lelki harmóniádra, pozitív maradsz és segítesz másoknak, szeretteidnek is nyugodtan, kiegyensúlyozottan megélni ezeket a napokat. .. Erősítsd az immunrendszered, gondolkozz pozitívan , táplálkozz egészségesen és légy nyugodt, boldog, kiegyensúlyozott. A járvány kapcsán az Élj harmóniában - megújulás, egészség, életmód facebook csoportomban rendszeresen teszek ki olyan bejegyzéseket, gyakorlatokat, immunerősítő, tüdőerősítő tippeket, amivel egészséges és kiegyensúlyozott tudsz maradni. ha van kedved csatlakozz te is a csoporthoz:) https://www.facebook.com/groups/189231931805348/ Az egyik legjobb módszer a légúti betegségek megelőzésére és kezelésére, a tüdőd egészségesen tartására az inhalálás. Az inhalálást az ájurvéda kifejezetten ajánlja mindenféle légúti megbetegedés esetén. Már nagyanyáink is rendszeresen alkalmazták, mint a megfázás egyik legjobb gyógymódját. Nem csak megfázás és influenza esetén jó, de arcüreggyulladás, asztma, köhögés, hörghurut gégegyulladás, tüdőgyulladás és mindenféle vírusos és bakteriális légúti betegségek esetén ideális. Az inhalálás kitűnő megoldás a légutak megnyugtatására, tisztítására, gyulladás csökkentésére, köhögés csillapítására, feloldja a letapadt váladékot, megszünteti az orrdugulást a fejben lévő feszítő érzetet. Hogyan végezd Egy edénybe tegyél fel vizet forrni. Amikor felforrt, vedd le a tűzről, hagyd kicsit hűlni - ne legyen túl forró, mert sérüléseket okozhat - majd csepegtess bele néhány csepp illóolajat. Hajolj az edény fölé és egy nagyobb törölközőt helyezz a fejedre, egyfajta sátrat képezve. Lélegezd be a meleg gőzt, hogy jól átjárja a légutakat. Az inhalálást végezd kb. 5-10 percig. Utána ne érje a légutakat, a tüdőt hideg levegő... ne menj ki hidegbe és a lakásba se engedj magadra 1-2 óráig hideg levegőt. Az inhaláláskor a gyógynövények közvetlenül a légutakba, tüdőbe jutnak így nagyon hatékonyan fejtik kihatásukat. Én személy szerint egy ájurvédikus légzéskönnyítő illóolaj keveréket használok, de ha otthon nincs ilyened, akkor különböző illóolajok vagy azok általad készített keveréke is jó. Kiváló gyógynövények, illóolajok inhaláláshoz borsmenta, eukaliptusz, kámfor, fahéj, szegfűszeg, kakukkfű, hárs, Jó egészséget kívánok:) szeretettel Kati
Drága Édesanyám eltávozott...
2019. december 13. Élj harmóniában
Valamikor talán 1,5 évvel ezelőtt egy jóga elvonuláson, az egyik jógás tanulóm kérdezte tőlem mit csinálnék, ha Édesanyámmal történne valami.... akkor azt mondtam neki, hogy intelligenciával tudom mit tennék, de igazából ez csak a valós élethelyzetben derül ki. A jóga az elméleti tudást nem tartja tudásnak, kizárólag az a tudás ér valamit amit a gyakorlatban megvalósítottunk... a kkor még nem gondoltam, hogy az élet ilyen rövid időn belül fog tesztelni... Édesanyám 2019. november 7-én hagyta el a testét és tegnap december 12-én volt a temetése.. A test elhagyása azoknak akik itt maradnak részben egy fájó hiány, de nekünk vaisnaváknak (ez egy hindu vallás) egy időben öröm is, mert tudjuk, hogy a lélek elhagyva a testet, ha megfelelő életet élt, halad tovább az útján egy jobb élet felé. Hálás vagyok Istennek, Krisnának azért, hogy megfelelő tudásom van, volt ahhoz, hogy ezt a folyamatot értsem, kezeljem, feldolgozzam és támogassam az Édesanyámat ezen az úton. Hálás vagyok azért is, hogy az utolsó időszakban sokat lehettünk együtt az Anyukámmal és azért is, mert még a közös elbúcsúzás lehetőségét is megkaptuk. Hálás vagyok a sok támogatásért, megannyi imáért amit a környezetemben lévő kedves ismerősöktől és a bhaktáktól kaptam. Különös kegynek érzem, hogy akármikor eszembe jut az Édesanyám vagy az elmúlt hónapok történései, elönt valamiféle melegség, békével és szeretettel a szívemben gondolok Édesanyámra. A temetésére írtam egy búcsúztatót és szeretném, hogy mindenki tudja, hogy ő milyen jó Anya és jó ember volt, ezért végül úgy döntöttem megosztom veletek... Mindenki tudja, aki egyszer megszületik, az el is távozik... ez az élet rendje, de mindig marad egy hiány, egy űr az eltávozott után azokban, akik szeretik. Drága Édesanyám 74 éves korában hagyta el a testét... Hogy milyennek láttam őt? Segítőkész, gondoskodó, szeretetteljes, kedves, türelmes, elfogadó, jó eszű, kitartó ember volt jó humorral és némi kritikus hajlammal megáldva. Segített ahol tudott, törődött, gondoskodott, ápolt, támogatott, jó tanácsokat adott, érdeklődött, inspirált, vigasztalt, etetett. ölelt és szeretett. Nehéz gyermekkora ellenére nagyon gondoskodó Feleség és Édesanya lett, akinek a család volt a legfontosabb. Mintát adott arról, milyen amikor valaki a saját igényeit, vágyait, lehetőségeit háttérbe helyezi azért, hogy a családját, férjét, gyermekeit szolgálja, róluk gondoskodjon. Saját magának a legolcsóbb dolgokat vette, míg nekünk a gyermekeinek igyekezett mindenből a legjobbat adni. Akármilyen késő este volt, nem törődött a saját fáradtságával, ha valaki a családból megkívánt valami finomságot, ő akár este 9 órakor nekikezdett sütni, főzni. Sütött, főzött, eltett, befőzött és etetett... etetett mindenkit sok sok finomsággal - sokszor úgy, hogy neki már nem is jutott. Ki nem emlékezne a finom ételeire amiket készített, süteményeire, lekvárokra, szörpökre. Azt hiszem számára a legnagyobb boldogság az volt, hogy gondoskodhatott. Nem csak családja részesült a szeretetteljes gondoskodásában, hanem minden elesett lélek felé szeretettel és törődéssel fordult... a barátokat, ismerősöket tanácsokkal látta el, segített mindenkinek, etette a kóbor kutyákat, cicákat, az éhező madarakat, segítette a hajléktalanokat is. A legnagyobb télben is kitipegett a madáretetőhöz, hogy a kismadarak nehogy éhezzenek, és az üvegen keresztül leste a házból, amint jóllakik a környék összes madara. Nem csak törődött, de végtelenül hálás volt a törődésért, a kedvességért, amit kapott másoktól, különösen az utolsó időszakban, amikor segítségre szorult. Szeretett tanulni, tudásra vágyott minden életterületen... amikor egy ismeretlen fajtájú madarat látott sietett a madárhatározóhoz és próbálta azonnal megkeresni ki az új kis jövevény. Szerette a rejtvényeket, a logikát, a történelmet, a politikát, gazdaságot, mindent ahol kamatoztathatta éles eszét és lényeglátását. Széles körű ismereteinek köszönhetően bárkivel, bármiről el tudott beszélgetni, nagyon kommunikatív volt. Egyszerűen, szerényen élt, nem vágyott a külsőségekre, nagy dolgokra. Volt hajlama a búskomorságra, de minden apró dolognak tudott örülni... egy szál virágnak, egy szép gombának, egy kismadár röptének vagy egy akciós pogácsának. Szerette a szépet, a természetet és a művészeteket - különösen a verseket. Kiváló memóriájának köszönhetően még az utolsó néhány hónapban is tökéletesen idézett megannyi verset. Sokszor egy élethelyzetben a véleményét, tanítását egy-egy odaillő idézettel hozta tudtomra. Szeretetteljes gondoskodása mellett kitartás és stabilitás jellemezte A dolgokat lassan, nyugodt tempóban, türelmesen és átgondoltan csinálta - lassan döntött, lassan sétált - pici gyerekként mindig türelmes volt velünk, soha nem sürgetett, türelmetlenkedett... fiatal lányként zavart, hogy lassan ment az utcán, később magam is rájöttem ugyan hová sietnék... Édesanyám megfontolt és megbízható volt, egész életemben számíthattam rá. Az élethelyzetekben kitartóan helytállt, amit egyszer elhatározott azt nem adta fel. Kedvenc mondása ,, Az én hátamon fát lehet vágni... és lehetett is... mindent türelmesen tűrt, elviselt, tolerált. Életében sok nehéz pillanatot élt át, de ő kitartott minden körülményben. Szeretett gyűjtögetni, felhalmozni és alapvetően ragaszkodott mindenhez, de még 70 év felett is volt benne nyitottság, képes volt új dolgokat kipróbálni. Még ájurvédikus méregtelenítő kúrát is tartott. Számomra nem csak az Édesanyám volt, de a legjobb barát is, akivel kislány korom óta szinte mindent meg tudtam beszélni. Még 14 évesen is értem jött az iskolához és kikérdezett milyen napon volt, hogy érzem magam. Osztozott minden örömömben és bánatomban. Felnőttként is szinte naponta beszéltünk telefonon és Édesanyám is mindig megosztotta velem az örömeit és bánatait. Egész életében hívő ember volt, különösen az utolsó hónapokban naponta imádkozott Istenhez és ez sok erőt adott neki. Eltávozásakor elfogadta Isten akaratát, nyugodt és békés hangulatban hagyta el ezt a világot. Drága Édesanyám, bárcsak az Úr megáldana minden tekintetben. Nagyon fogsz hiányozni, ami természetes, imádkozom, hogy a lelked haladjon a maga útján és közelebb kerülj Istenhez. Köszönöm, hogy Te voltál az Édesanyám és köszönök mindent, amit kaptam Tőled, a megannyi szeretetet, törődést, türelmet, kedvességet. Örökké hálával és szeretettel fogok gondolni Rád. Kislányod Kati
Tofu rántotta
A tofu szójababból készült tejmentes sajt állagú étel. A szójabab az ősi Kína és Japán falusi zöldséges kertekből közel háromezer éves utat tett meg, míg a vegetáriánusok legfontosabb fehérje-forrásává vált. A "fehér daru gyermeke", a "nagy drágakő", a "virágos szivárvány" poétikus, pozitív csengésü neveket használtak a helybéliek a szójababra. A szójabab az öt ázsiai szent növény egyikeként többek között hús- és tejpótló élelmiszerként szolgálja az emberiséget. A szójababból készült sajtféle a fogyókúrázóknak is ideális. Nem tartalmaz glutént, tejcukrot, tejfehérjét, cukrot, ezáltal az allergiás étrendekbe is remekül illik. Gyorsan telít, és segíti, gyorsítja az anyagcserét. Nem csak sajtféleként használható, de remek tojás-pótló is például rántotta készítésekor.
A recept
Hozzávalók:
- 1 csomag tofu (30-40 dkg)
- 1 hagyma
- ételízesítő vagy kurkuma
- fekete só (kénes, tojás jellegű illata és íze van)
- víz
Elkészítés:
A hagymát felaprítjuk és kevés vizen megpároljuk. Míg párolódik, apróra vágjuk a tofut, villával kicsit összetörjük, majd étezesítővel vagy kurkumával és egy kevés fekete sóval megszórjuk. A megpárolt hagymával összekeverjük és tovább sütjük, míg egy kicsit megpirul a tofu és a hagyma. Ezzel tulajdonképpen el is készül a "tofurántotta" . Persze variálhatjuk kedvünk szerint, paprikát, paradicsomot is süthetünk hozzá. Megszórhatjuk a tetejét őrölt piros paprikával, vagy kevés füst aromával még pikánsabb ízt kölcsönözhetünk neki.
Magában, zöldségekkel fogyasztva is finom, vagy tehetjük kenyér szeletekre, kovásztalan kenyérre is.
Mogyoróvajas muffin nyers-vegán
Felejtsd el a tűzhely használatát erre a sütire! Különben is " végre itt a nyár és meleg (?) az idő, az ember strandra jár..." Khm, éppenséggel strandra azért nem ajánlom, hogy elkészítsd ezt a sütit, de egy BBQ partira, vagy egy egyszerű vendégségre, bátran tehetsz egy próbát. Laktató, az emberek nem tudnak egyszerre sokat enni belőle és ráadásul tényleg nem kell hozzá se sütő se főzőlap, turmixgép és/vagy gyorsaprító viszont annál inkább. Van még valami jó ebben a sütiben, az hogy nincs benne se fehér cukor, se cukor helyettesítésre szolgáló édesítő (se xylit, se gyári gyümölcscukor, se agavé szirup, se kókuszvirág cukor). Oh, és még egy jó dolog, nem kell bekapcsolni a sütőt, vagy ezt említettem már? :) Mindezek felett pedig gluténmentes, vegán, tehát tej, tojás és állati termék mentes tömény élvezet.
A recept
A desszert alapja
Hozzávalók:
- 25 dkg olajos magvak, mogyorófélék megdarálva (pl.dió, lenmag, mogyoró, tökmag, napraforgómag, ami épp van az otthonunkban)
- 10 dkg mazsola
- 4 ek karobpor (Ha nincs, használhatunk cukrozatlan kakaóport, de a karob egészségesebb és a mazsolához jobban passzol, szerintem.)
- víz
- útifű maghéj
Elkészítés:
Az olajos magvakat és mogyoróféléket külön külön jó alaposan megdaráljuk pl. kávédarálóval. A mazsolára jó meleg vízet öntünk, annyit csak, hogy épp ellepje. Ezzel beáztatjuk, majd ha felpuhult, a vizet leszűrjük róla és gyorsraprító gépben pépesre daráljuk. A vizet, amiben ázott a darált olajos magvakra öntjük, majd szintén ehhez keverjük a mazsola-masszát és a karobport. Egy kevés vizet adunk még hozzá, ha szükséges ahhoz, hogy egy nagy gombócot tudjunk formálni ebből a masszából. Egy muffinsütőt kibélelünk papírokkal, majd mindegyikbe kb 1 evőkanálnyit adagolunk és az ujjainkkal jól belenyomkodjuk. Egy-egy csipet útifű maghéjat szórunk a tetejükre. Amikor ez kész, a hűtőbe tesszük.
Ha nincs muffinsütőnk, egy nem túl nagy tespi vagy egy tortatforma is jó lesz. Ez esetben érdemes frissentartó fóliával kibélelni és a masszát abba simítani, nyomkodni.
A mogyoróvajas krém receptje
- 20 dkg kenhető állagú mogyoróvaj
- 10 dkg mazsola
- 10 dkg kókuszkrém (dobozos, mint ez vagy ez vagy ez vagy ez)
- 5 dkg kókusz-zsír
- 3 ek útifű maghéj
Elkészítés:
A mazsolára jó meleg vízet öntünk, annyit csak, hogy épp ellepje. Ezzel beáztatjuk, majd ha felpuhult, a vizet leszűrjük róla és gyorsraprító gépben pépesre daráljuk. A mogyoróvajat ezzel a mazsolás masszával átdolgozzuk, átkeverjük, a legjobb, ha gyorsaprító vagy turmix gépben. Ehhez keverjük a kókuszkrémet. (A kókuszkrém állagahasonló, mint a szilárd kókuszzsír, de mégis valamivel krémesebb. Leginkább tömbben kapható.) Hozzáadjuk a kókuszzsírt is. Ha a turmix vagy aprítógép ezt nehezen viszi, a mazsola áztatásból fennmaradt vizet hozzáönthetjük. Vigyázzunk azonban, ne legyen túl folyékony. A végén pedig az útifű maghéjat adjuk hozzá. Ha túl folyós lenne a mogyoróvajas massza, több útifű maghéjjal tudjuk szilárdabbá tenni. Amikor minden összeállt, a hűtőben pihenő tészta tetejére simítjuk. Díszíthetjük kókuszcsipsszel, aszalt gyümölcsökkel, pl. datolyával, barackkal, vagy a tetejére szórhatunk karobot esetleg fahéjat.
Végső tálalás előtt hűtőben pihentetjük pár órát. Ha kevés időnk van a vendégek érkezéséig, érdemes egy órára a fagyasztóba tenni.
Paprikás krumpli, avagy ehet-e egy vega hagyományos ételeket?
Mostanában nagyon kívánom a hagyományos ételeket, mint például a paprikás krumplit, a rakott krumplit, vagy a töltött paprikát. Gyerekkorom ízei, de eredetileg mindegyik hússal készül. Akkor most hogy van ez? Egyek, vagy ne egyek? "Csúfoljam meg" az eredeti recepteket, és készítsem el a saját verziómat, vagy csendben, lehajtott fejjel inkább egyem a "nekem való" salátát? El szoktam azon gondolkodni, hogy vajon miért sarkalatos pont és kritika ez még mindig a vegák és a mindenevők közti párbeszédben.. Vagyis, hogy ha valaki úgy döntött, hogy nem eszik többet húst (tejterméket, tojást), akkor miért akar mégis azt, illetve annak egy gyenge utánzatát enni? Több, mint tizenhárom éve hagytam el a húst saját akaratomból, és több, mint egy éve nem ehetek tejterméket - egyáltalán nem a saját akaratomból. Tehát benne vagyok egy hibrid helyzetben, melynek egy részét én választottam, egy másiknak pedig elszenvedője vagyok. Tizenhárom éve kinyitottam egy ajtót egy új világra, és kíváncsian, lelkesedve léptem be rajta. Egy éve ki kellett nyitnom egy ajtót egy félelmetes világra, és sírva léptem be rajta. Alapvetően én sem azért lettem vega, hogy ételeimmel mindent lemásoljak, amiket addig ettem. De. Az én gasztro-életemben ez az egyik kedvenc játékom. És azt se felejtsük el, hogy ezen a konyhán nőttem fel, vagyis bennem van, és fontos alapot képez, amihez szeretek visszanyúlni. Személyiségem is ilyen, kell egy bázis, ahonnan elindulhatok repkedni, és ahova vissza tudok térni. A gasztronómiában is így működöm. Sosem felejtem el azt a hónapot huszonévesen, amit Olaszországban töltöttem, és bár veszettül imádom az itáliai konyhát, két hét elteltével visítva könnyeztem egy jó túrós csusza után. Úgyhogy az én konyhám egy szabad konyha lett, címkék és szabályok nélkül. A képen látható paprikás krumplit egy hónapja fotóztam, de most is az rotyog a tűzhelyen. Egy kis csavar van benne, amit Apa véletlen felfedezése ihletett. Egy-két évvel ezelőtt ugyanis véletlenül római köményt tett mindenbe, amibe a mi köményünket kellett volna tenni, gulyáslevesbe, pörköltbe, mindenbe. És annyira jól állt az ételeknek, hogy azóta ezt észben tartom, és használom is. Vegán paprikás krumpli Hozzávalók: (4 személyre) 2-3 ek növényi olaj 2 hagyma felaprítva 3-4 gerezd fokhagyma fele szeletekre vágva, másik fele lereszelve (lehet kevesebb, én imádom a fokhagymát) 1 ek piros paprika 1 tk füstölt paprika 5 nagyobb krumpli meghámozva, kockákra vágva só frissen őrölt fekete bors 1/2 tk majoranna 1/2 tk őrölt kömény késhegynyi római kömény 500 ml víz 1 csomag füstölt barna rizses vega kolbász nagyobb darabokra vágva (ez szét fog esni előbb, vagy utóbb, de nem gond, pont az a jó benne) 1 csomag vega virsli karikákra vágva Egy lábasban felhevítettem az olajat, majd rádobtam a hagymát és a szeletekre vágott fokhagymákat, és 5-8 percig pirítottam őket időnként megkeverve. Alacsony lángra tettem, és hozzákevertem a paprikákat, majd kicsit pirítottam őket. Hozzáadtam a krumplit, fűszereztem, megkevertem és hozzáöntöttem a vizet. Felforraltam, majd alacsony lángon, fedő alatt, 15-20 perc alatt készre főztem. a vége előtt 5 perccel hozzáadtam a vega kolbászt és a vega virslit, és ellenőriztem az ízeket.
Hippokratész - túlzások
2019. április 16. Élj harmóniában
Készítettem nektek egy kis Hippokratész sorozatot, aminek íme a második darabja. :) Hippokratész ismerte az egészség megőrzésének alapvető módszereit és számos dolgot hagyott örökül a mai orvostudománynak. Bármi, amit túlzásba viszel, ellentétes a természettel. A természetet ha megfigyeled nincs erőlködés, nincsenek túlzások.. soha nem látni egy virágot erőlködni, hogy pl nagyobb szirmokat szeretne, mint amilyen van neki.. egyetlen kismadár sem énekel addig amikor már erőlködnie kell, egyetlen vadállat sem futkározik fölöslegesen energiát pazarolva - hacsak nem éhes vagy veszélyben van. Az állatok annyit esznek amennyire szükségük van, nem nagyon látni olyat, hogy egy állat rosszul létig egye magát. Az étel szükséges az életben maradáshoz, de talán láttál már olyat amikor valaki túlette magát és utána rosszul lett... A dolgok kis mennyiségben képesek jótékony hatásokat kifejteni, de amikor nagy mennyiségben kezded használni, csinálni, fogyasztani őket kifejezetten káros hatásokat fejtenek ki. A mai kor embere szereti túlzásba vinni a dolgokat - sportot, táplálkozást, alkohol fogyasztást, gyógyszerek és táplálékkiegészítők alkalmazását, szépészeti beavatkozásokat, tárgyak birtoklását, élmények begyűjtését, sokan még a jógagyakorlást is... Amikor észreveszed, hogy túlzásba estél érdemes újra kis mennyiségre váltani és meglátod, az segít visszanyerni egyensúlyodat, egészségedet, jó közérzetedet. Alkalmazd az életedben a kevesebb több elvet, nem a túlzások segítenek, hanem a tudatosság, az oda vitt figyelem és a mértékletesség. :) Jó egészséget kívánok:) szeretettel Kati
Lassíts le - légy jelen, élvezd az élet minden pillanatát
2019. március 27. Élj harmóniában
A mai modern életformának a teljesítménykényszeres, felpörgetett állapot szinte teljesen része lett. Egy olyan felgyorsult világban élünk, ahol az emberek azt hiszik a boldogságot, sikert a teljesítmények alapján mérik, Ezért mindenki igyekszik sokat tevékenykedni, meg sem áll, reggeltől estig be van táblázva. A legtöbben még be sem fejeztek egy feladatot vagy egy munkanapot, de ahelyett hogy hazaérve kipihennék magukat, újra belevetik magukat egy újabb feladatba, programba, valami sportolásba vagy találkozóra mennek. Egyesek kifejezetten úgy érzik a pihenés valami felesleges időpazarlás, amit csak lusta emberek csinálnak... A nagy sietségnek köszönhetően az emberek nagy része soha nincs ott, ahol éppen van. A legtöbben nem tudják megélni a pillanatokat, mert az elméjük vagy a múltban mereng vagy éppen a jövőt tervezgeti vagy a jövő bizonytalansága miatt aggodalmaskodik. Sokan még az ebédjüket is rohanva két buszmegálló között fogyasztják egy papírzacskóból, vannak akik egyszerre végeznek a számítógépen 3 feladatot vagy egy baráti találkozón ahelyett, hogy a másikra koncentrálnának nyomkodják a telefonjukat, nehogy lemaradjanak valamiről.... Hová ez a nagy sietség? A felgyorsultság, mindent azonnal teljesíteni akarás eredménye kimerültség, kiüresedettség, elmagányosodás, állandó stressz és belső feszültség. A boldogság egy belső állapot és csak akkor tudod tapasztalni, ha lelassítasz, befelé figyelsz és mindennek figyelmet szentelsz ami téged körülvesz, ami veled történik. A jóga ezt a tudatos befelé figyelést segíti elő. Tanulj meg tudatosan jelen lenni pillanatban, megélni a dolgokat. Építsd be az életedbe a kevesebb több elvet:) Néhány segítség ahhoz, hogy elkezdj lelassítani: - Menj sokat a természetbe - Figyeld meg tudatosan a természetet és élvezd az ott lét minden percét - a szép fákat, virágokat, csodás kék eget, a madárcsicsergést, a szellő susogását. - Készíts otthon ételeket, főzz friss alapanyagokból - ne egyél állott ételeket, gyors kajákat, menj piacra és szentelj figyelmet a főzésnek is. - Szánj időt az étkezésre - ne egyél tv vagy számítógép előtt, élvezd az ízeket, rágj alaposan. - Ütemezz be olyan időszakokat, amikor nem nézed az e-maileket, telefonokat csak magadban vagy egy kicsit:) - Hagyd el a tv nézést vagy minimalizáld a számítógép és tv előtt töltött időt - Amikor találkozol valakivel teljesen rá figyelj, ne engedd a figyelmed elkalandozni és ne vedd elő a telefonod:) - Öltözz és tisztálkodj odafigyelve, lassan - Figyeled meg a légzésed a nap során amikor csak tudod és lassítsd le, tedd a légzésed egyenletessé, puhává, lassúvá, erőlködés mentessé - Szervezz több olyan baráti találkozót, amikor valós emberekkel találkozhatsz és szenteljetek egymásnak figyelmet - Tudatosítsd a környezeted, ne rohanj el a szép épületek, parkok mellett - Ha nyaralni mész/utazol inkább kevesebb dolgot nézz meg, de élvezd ki az ott léted minden pillanatát - Munka közben ne kapkodj, egyszerre egy feladatra összpontosíts - ne engedd, hogy a munkahelyeden stresszeljenek - Helyezd a minőséget mindig a mennyiség elé: - Jógázz, relaxálj, meditálj rendszeresen - mert segítenek a tudatos jelenlétben, a lelassításban. - Építsd be a pihenést, feltöltődést tudatosan a hétköznapjaidba. Lassíts le - de ne azonnal akarj mindent megváltoztatni :) Ne siettesd a lassítást... lépésről, lépésre kezd el átalakítani az életed egyre nagyobb teret engedve a tudatos jelenlétnek:) szeretettel: Kati
Zöldségkocsonya
2019. február 22. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Juci receptje:
Zölsdégleves:
3 répa,3 gyökér,1 kisebb zellergumó-ezek nagyobb darabokra vágva,1 tv paprika egészben, pár zellerszár,1 vaskos csokor petrezselyem és egy kisebb csokor kapor, kiegészítve 9 szem aszalt paradicsommal (itt írta egy recept a blogon hozzá az olajban eltett paradicsomot,nekem sima aszalt volt,de kipróbáltam hozzá,tényleg még finomabb ízt ad.) Került bele 3 kisebb krumpli is,de csak azért,mert imádom levesben főve, de azt elfogyasztottam, nem került bele a kocsonyába. A fenti hozzávalókat nagy lábasba tettem, felöntöttem vízzel, hogy jól ellepje. Bele ment még : pici vegamix, só, kurkuma, kb negyed teáskanálnyi, hogy ne legyen nagyon sárga. Őrölt gyömbérpor, bors, egész kömény,reszelt szerecsendió. Mikor a zöldek megfőttek, főleg a répa volt érdekes, akkor kiszedegettem a léből a zöldségeket és leszűrtem. ( Itt következik a kóstolás,ha kell még vmi,akkor fűszerezés.) A főtt répát vastagabb karikákra vágtam és keveset a gyökerből és a zellerből is. A megfőtt aszalt paradicsomot kisebb csíkokra, kockákra vágtam. Ezenkívül vékonyabb lilahagyma cikkeket is szeleteltem. Külön pároltam egy kis fej brokkolit rózsáira szedve, kb.2 marék cukorborsót, pár zellerszárat apróbbra vágva,1 kisebb cukkinit a heját megtartva, negyed karikákra vágva. Őzgerinc formát szorosan kibéleltem folpackkal és ebbe szépen elrakosgattam a zöldeket, ahogy a szememnek jól esett. Nálam ez 2 őzgerincnyi mennyiség lett. Az egyik közepét a brokkoli rózsákkal raktam ki, úgy, hogy mikor készül, akkor a virág van lefelé,és mellé rakosgattam a többit. A másikat fehérrepával (nem volt szétdarabolva) raktam ki középen. Jó úgy elhelyezni a zöldeket, hogy legyen az oldalán, akkor a végén majd szépen látszik. A levest agar-agarral állandóan kevergetve felforraltam, és kb 5percet forrt. 1/2liter léhez ment egy csapott teáskanál. Utólag azt mondom lehetett volna egy picikével több. A végén óvatosan merőkanállal a zöldsegekre mertem a levet. Pár órát állt kint, aztán letakarva egy éjszakát a hűtőben. Simán ki lehet másnap boritani a formából. Rá pár csepp frissen facsart citrom, vagy ha valaki vágyik a régebbi ízre egy kis pirospaprika mehet. Pirítos, sima nyers saláta és jó étvágy!
"A böjtnek jó hatása van a szervezetre"
A léböjt tábor egyik masszírozójával, Papp Emmyvel beszélgettem léböjtös tapasztalatairól. Innen-onnan hallottam a táborban, hogy nem ez az első léböjtje, így kértem őt, meséljen az élményeiről, hogy kezdte, mikor és hol a léböjtöt, milyen eredményekkel járt akkor és mi a helyzet most. Több éves léböjt tábori részvételéből adódóan gazdag tapasztalatokkal rendelkezik, amiből egy csokrot olvashat most a Kedves Olvasó:
"20 éve kipróbáltam a rákkúrát, 40 napos helyett 20 napig. Nem voltam rákos, de előtte az USA-ban voltam, ahol mindenféle ,,szemetet ettem, híztam 10 kilot és próblátam ettől kitisztulni. 9 féle gyógynövény és cékla volt a kúra alapja. A böjt után az orvos azt kérdezte tőlem, kinek a véreredményét hozta ide, egy kiscsikóét? :) Azóta bennem motoszkált a tudat, hogy a böjtnek jó hatása van a szervezetre.
Céklalé
Amikor férjhez mentem, nem sikerült a baba vállalás, mivel korai vetélő voltam. Akkor jött a lehetőség a léböjt táborra, ahova jó néhány ismerősöm akkoriban már járt. Így 11 évvel ezelőtt elmentünk egy ásotthalmi léböjt táborba. Ez nagyon nehéz volt akkor, mert egy pecsenyesütőből áradó illatok jöttek be a szobánkba. Itt azért teljesen más, el vagy szeparálva minden konyhától, csak a természet, a levek és egymás bíztatása, bátorítása.
Amit nem csináltam a léböjt tábor előtt soha, de itt igen, hogy felkeltünk reggel 5-kor és befutottunk az ásotthalmi elágazástól Ásotthalomra. Én, aki soha nem voltam egy nagy futó. Soha nem éreztem magam előtte annyira fittnek, mint akkor. Abbeli hitben jöttem a léböjt táborba, hogy valami csak lesz, mert nem szerettem volna semmilyen kezelést kapni a korai vetélésre. Úgy voltam vele, hogy a régi természeti népeknél is szelektálódott a baba megfoganása és megszületése. Vártam, hogy ez majd eljön, s emellett Istenre bíztam az ügy kimenetelét. Ha megkapjuk a lehetőséget, akkor egy egészséges gyermeket akartam volna a világra hozni. Imádkoztunk is azért, hogy megtudhassam, milyen anyának lenni. Amikor hazaérkeztünk, otthon is tartottuk a vegán majd vegetáriánus étkezést és a sok folyadék ivászatot folytattuk. A rá következő februárban terhes maradtam.
Papp Emmy, aki néhány léböjt táborban már részt vett, nem csak a szerbiai Crna Bara-n.
Építkezés közben voltunk és ugyanúgy dolgoztam mindent, cserepeket pakoltam, földet lapátoltam. Úgy voltam vele, ha a magzat egészséges, és ezt kibírja, akkor az életet is kibírja. Megmaradt a baba. Ugyan két hónapot a végén feküdtem vele, és végül koraszülött lett, de az orvos azt mondta ,,ebből még olimpiai bajnok is lehet, így megnyugodtam, hogy nem marad olyan kis picike. Boldogok voltunk, hogy egészséges gyermekünk született.
Hiszem azt, hogy ez a léböjt kitisztította úgy az én, mint a férjem szervezetét, hogy megfoganhatott és megtarthattam ezt a kisbabát. Ezért is ajánlom mindenkinek, akik hasonlóan gyerekvállalás előtt állnak. Bár 43 évesen szültem, de nem volt semmi probléma. Erősödött és most is, mert 11 éves lesz, és közel 55 kilós, agilis gyerek.
Emmy és jól megtermett 11 éves "kis" fia
Kicsikorában nem hoztam el őt ebbe a táborba, én sem jöttem, otthon maradtam vele, de három éve el kezdtem jönni ismét, mert étkezéseink visszatértek a régi mederbe, hízogattam is, nem tudtam annyit tornázni se mellette. Úgy gondolom, hogy egészségesen szeretném felnevelni és egészségesen szeretnék megöregedni mellette, ezért eljöttünk ide ebbe a faluba férjemmel és rögtön beleszerettünk. A természet közelsége visszavitt bennünket anyáink és nagyanyáink idejébe. Az illatok, a szagok, a hangok, a milliő, a falu, a tábor előtti török időkből való kőút, most is hallani, ahogy énekelnek a madarak, lelki nyugalmat és csöndet tud biztosítani. A falu kicsi és abszolút nincs negatív befolyása az itteni életre. Ha az ember kimegy, azt tapasztalja, a falusiak is kedvesek. Mindenhol olyan közeget találtunk, ahol az ember testileg és lelkileg is feltöltődhet és ez a kettő most is párhuzamosan együtt fut.
Az itteni első alkalom után, 3 évvel ezelőtt is úgy éreztük, hogy sokkal könnyebb, tudok futni (nem szerettem egész életemben futni). Mindenféle köhögés, allergiás, asztmás tüneteim csitultak, csillapodtak. Nem vagyok gyógyszeres kezelés alatt, de jobb lett. Az első alkalommal is maszíroztam a táborban, és nem éreztem fáradtságot egyátalán.
Első alkalommal jobban fájt a fejem, a nyelvem lepedékesebb volt, egyfajta lehangoltság lett úrrá rajtam, de az úgy fél napig tartott. Utána rohamosan megfordul. A lényeg, hogy mozogni kell, tornázni, sétálni. Ez a méregtelenítés része. Meglepetéssel tölt el, hogy a napi maszírozást is egyre jobban bírom a böjt mellett. Napi 5 masszázst is csináltam. Plusz a gyerekek ételét is én készítettem. De nem kísértett, hogy egyek belőle. Szinte természetes.
Két évvel ezelőtt a szememnél vettem észre, hogy amikor a méregtelenítés elindult, akkor halványabban láttam mindent. Nem láttam olyan élesen, szemüveges is vagyok. Aki olvasószemüveges, az jobban érzékelheti ezt, mint akinek nem kell szemüveg. Az előző két évben a német táborvezető hozott olyan erős paprikát, amit ha beáztattak vízbe, szörnyű erős lé keletkezett, és ebből 2 cseppet cseppentett a szembe. Amíg ez kitisztult fájdalmasabb volt. Sokan ezután fél évig az apróbb betűs részt is látták olvasni. Javult. Ugyan ez veszélyesnek hangzik, de a szem kapillárisaiban leülepedett port, kimossa a sok könny. Kitisztul. Piros volt a szem, vérbőséget okozott. Ezt este kellett, reggelre szinte semmi nyoma nem látszott. Ehhez azonban felügyelet kell, nem ajánlom otthoni kísérletezésre.
Első alkalommal, amikor jöttem, már nem volt fél éve menstruációm. Végigcsináltam a tábort és a tábor végén egy görccsel megérkezett a menstruációm úgy, hogy előtte fél évig nem volt. Utána még fél évig volt. Most már benne vagyok a menopauzában.
A hüvelykujjam a mostani tábor előtt nagyon beizülesedett, és féltem, hogy fogom bírni a masszírozást. Erőset fogni már nem is bírtam vele. Viszont nincs most semmi probléma vele. Úgy érzem, ez a léböjt kitisztította az ottani problémát.
Nagyon jó a táborban, hogy mindenki világnézeti meggyőződését tiszteletben tartják. Jött olyan is, aki lelkiismereti okból nem járt be a lelki előadásokra, helyette olvasott, vagy elment sétálni.
Gondoltam rá, hogy innen hazaérkezve, szeretnék jobban áttérni a vegán ételekre, és kicsit különválasztom a családtól a saját étkezésem. Azért is, mert felkaptam plusz kilókat és tudom, hogy a zsírt és olajokat szeretném mellőzni az étrendből. Nem csak az enyémből, a fiam és férjeméből is. Tervezem, hogy jövök jövőre is. Férjem is mondta, hogy jövőre jönne ő is masszírozni is. Együtt sokkal könnyebb. Ha van valaki a családból, vagy barát, azzal sokkal könnyebb végigcsinálni a tábort. Ha valaki jön, hozzon valakit, mert azzal sokkal könnyebben elbírják, ez a tanácsom azok számára, akik fontolgatják hogy jönnek."
A tábor konyháját rejtő épület, ahol az italok készültek a táborozók számára.
Mandulás-gyümölcsös parfé
2018. június 24. Eszemiszom – Jóga Magazin
Mandulás-gyümölcsös parfé
A mandula és a tej képezik az ódzsasz (tiszta energia alapját). A rózsavíz és kókusz nagyon jó hűsítő hatású. Ajánljuk nyári melegben.
Elkészítési idő: 30 perc + 2 óra fagyasztás
Hozzávalók: 6-8 személyre
- 9 dl tej
- 3 dl tejszín
- 20 dkg nádcukor
- 3 evőkanál kukorica- vagy búzakeményítő
- 2 teáskanál rózsavíz
- 5 dkg pirított kókuszreszelék
- 7,5 dkg apróra vágott mandula vagy natúr pisztácia
- 5 dkg apróra vágott mazsola
- 4 felaprított, kandírozott cseresznye
Elkészítés:
- A tejet és a cukrot lábosban felmelegítjük, folyton kevergetve, hogy a cukor szétolvadjon.
- A keményítőt összekeverjük a tojások sárgájával és a tejszínnel, majd a tejbe keverjük. Folyamatos kevergetés mellett sűrűre főzzük.
- Hozzáadjuk a többi alkotórészt is, majd hideg vízzel kiöblített fagylaltos tálcára vagy más fagyasztótálcára öntjük. Fóliával lefedjük és a mélyhűtőbe tesszük.
- A mélyhűtőből kivéve villával összetörjük, jól megkeverjük és újra fagyasztjuk.
- Tálalás előtt 10-20 perccel kivesszük a mélyhűtőből. Rombusz alakúra vágjuk és néhány percre újra befagyasztjuk, mivel parfé.
Jó étvágyat!
Óm Brahmárpanam Brahma havir Brahmágnau Brahmaná hutam Brahmaiva Tena Gantavjam Brahma-karma-samádhiná
Brahman az áldozat, Brahman az áldozati vaj, Brahman önti az áldozatot Brahman tüzébe, bizony Brahmanhoz megy az, aki mindenkor Brahmant látja minden cselekvésben.
Bhagavad Gítá 4/24.
További szattvikus ételrecepteket ide kattintva találsz.
A Mandulás-gyümölcsös parfé bejegyzés először a Jóga-sziget jelent meg.
The post Mandulás-gyümölcsös parfé appeared first on Jóga Magazin.
Datolyás-csokis vegán muffin
Hozzávalók 24 darabhoz:
2 csésze teljes kiőrlésű liszt
2 csésze finomliszt
3/4 csésze kókuszvirág cukor
2 tk szódabikarbóna
1 kk fahéj
1 zacskó foszfátmentes sütőpor
1 csésze mazsola
fél csésze magozott datolya aprítva
fél tábla étcsokoládé aprítva
3/4 csésze olaj
1 csésze növényi tej
1 csésze víz
[...] Bővebben!
Franciaországban betiltják a szója steaket, a vegán virslit és társaikat
Epres csokoládés “sajttorta” (nyers, laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2018. április 18. Zizi kalandjai
Hosszú időre eltűntem, mert egy vírusos felsőlégúti megbetegedés ledöntött a lábamról három hétre! Még életemben nem voltam három hétig beteg. A betegség magával hozta, hogy kevesebbet ettem, nem volt nagy étvágyam és a social mediatól is elment a kedvem. Minimálisat pötyögtem a telefonomon, néhány fontos emailre válaszoltam, de a laptopomat nem nyitottam ki. Jól esett távol lenni a... Source
Pagoda saláta
Avagy csodálkozzunk rá a természet egyik nagy titkára
Van abban valami leírhatatlanul igéző, ahogyan a pagodakarfiol mintája ütemesen gyűrűzik. Valósággal hipnotizál, ha követhetjük a spirált egyre beljebb és beljebb, bármeddig zoomolhatunk, ugyanazzal az alakzattal találkozunk, csak egyre kisebben. Valóságos csoda ez a növény!
Amikor rózsákra szedtem ezt a karfiolt, végre megértettem, hogy mi az a fraktál. Kezembe akadt a két legnagyobb piramis, az egyik a fej aljáról a legnagyobb, a másik meg a karfiol felső csúcsa. Mit ad isten, egymás szakasztott másai voltak! És ahogy tovább néztem, mindegyik kis rücsök is szakasztott mása volt a rózsáknak, sőt, az egész karfiolnak is. Zavarba ejtő egy jelenség ez, a természet egyik remekműve.
Még egy okból bámulatos a pagodakarfiol, és ezek az arányai, mert benne minden az úgynevezett aranymetszés szabályát követi. Ez a kedves arány benne van még a kövirózsában, a hópehelyben, a csigaházban, a napraforgó fejében, a kaméleon farkában, az örvény vagy a káposztafej tekeredésében, a toboz rajzolatában, sőt, a páfrány vagy a folyótorkolat erezetében is. Nézd, milyen hihetetlenül gyönyörűek egytől egyig.
Elméláztál? :) Nem vagy egyedül. Nincs ember, aki ne találná harmonikusnak az aranymetszés látványát, úgy belénk van kódolva. Ezért sokszor ezt az arányt használják a művészek is, ha valami igazán lélegzetelállítót akarnak alkotni, pl. Leonardo és Michelangelo művei, a Partnenon egyes részei és a Szent Korona is… Bizony.
Na, de vissza a konyhádba. Jöjjön a recept, ami a tányéron már nem fog ennyi alkalmat adni a merengésre meg hosszú vizsgálódásra. Ilyesmire nem lesz idő. :)
Az aranymetsző fraktálokat kéretik tálalás előtt megvizsgálni.
Hozzávalók egy tálhoz:
- 1 fej pagodakarfiol
- fél kaliforniai paprika
- 1 szál újhagyma
- 3 kk magos dijoni mustár
- 1 mk só
- 1 citrom reszelt héja – jó lesz bele, ne félj tőle. ;)
- fél citrom leve
- 2 ek olívaolaj
- 1 ek aprított kapor
- A karfiolt szedjük rózsáira, és dobjuk bő, lobogó vízbe. Három perc főzés után szűrőkanállal szedjük ki. Tálcán terítsük el, hogy gyorsan ki tudjon hűlni.
- Közben vágjuk kockára a paprikát és karikázzuk fel az újhagymát.
- Készítsük el az öntetet is. Egy kisebb tálban keverjük ki a mustárt a sóval, a citromlével, a citromhéjjal, majd kevergetés közben csurgassuk bele az olajat.
- Egy nagyobb tálban forgassuk össze mindent, végül szórjuk meg aprított kaporral.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 10 perc
Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat is:
Kezdő Vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Növényi Tejek és Tejtermékek I
Növényi Tejtermékek II
A Mindennapi Superfood
Kezdő Vegán Angol nyelven
The post Pagoda saláta appeared first on Kertkonyha.
Hogyan tartsd Magad melegen a téli időszakban
2018. január 25. Élj harmóniában
Január, február még téli hónapok... ugyan már a napok egyre hosszabbak és eddig kellemes telünk volt, de ettől függetlenül hideg van kint, ezt szinte mindenki érzi. Az időjárásban a Vata minősége dominál - csípős hideg, szél, szárazság. Ilyenkor sokan tapasztalják magunkon a Vata egyensúlytalanságát - hideg kezek, lábak, bőrszárazság, repedezettség az ajkakon, energiahiány, székrekedés, puffadás. álmatlanság, hangulati változások, negatív érzelmek. Amikor fázol, lassul a keringésed, ami a belső szervek munkájának hatékonyságát is csökkenti. Ez további hideg érzetet eredményez a testedbe és kedvezőtlenül hat az izmok, ízületek állapotára. A téli időszakban nem véletlenül sokkal több a derékfájás, térdfájás, etc.. Ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan élj fontos figyelembe venned a természet változását és alkalmazkodni a külső környezeti változásokhoz. Célszerű a jógagyakorlásodat, az életmódodat, táplálkozásodat is a téli időszaknak megfelelően alakítani. Jógagyakorlás Télen gyakorolj olyan jógapózokat, amik segítenek a testből elűzni a hideget, serkentik a keringésed, javítják az emésztésed és kedvezően hatnak a légzőszerveidre is - mivel a téli időszakban leginkább a légzőszervi megbetegedések jellemzőek. A hátrahajlító jógapózok, a dinamikus gyakorlás , az álló jógapózok és amikor a kezeket a fejed fölé emeled hőt termelnek, segítik a testedben beindítani az energiaáramlást. A jógagyakorlás előtt mindig alapos bemelegítéssel készítsd elő az izmokat, ízületeket. Amennyiben reggel, nem túl meleg szobában gyakorolsz, kiemelten figyelj erre. Az előkészítő gyakorlatok előmelegítik a tested, felkészítik az izmokat, ízületeket a jógagyakorlásra és könnyebben fog menni a mozgás. Néhány jógapóz, ami segít melegen tartani a tested a Téli időszakban. Az elnevezésekre kattintva el tudod olvasni a póz pontos kivitelezését is. - Napüdvözlet (Surya Namaskara) - serkenti a keringést, hőt termel, átmozgatja az egész test, energetizál - Pálmafapóz (Talászana) - hőt termel, energetizál - Faállás (Vriksászana) - hőt termel, javítja a keringést, erősíti a lábakat, stabilizáló izmokat - Hősi póz 1. (Virabhadra 1.) - hőt termel, erősíti a testet, serkenti a tüdő munkáját - Kobrapóz (Budzsanászana) - melegítő hatású, serkenti az emésztést és nyitja a mellkast, ezáltal a légzőszervek egészségét fokozza, javítja a testtartást - Sáskapóz (Salabászana) - melegítő hatású, serkenti az emésztést és nyitja a mellkast, ezáltal a légzőszervek egészségét fokozza, erősíti az alsú háti szakaszt - Íjállás (Dhanurászana) - melegítő hatású, serkenti az emésztést és nyitja a mellkast, ezáltal a légzőszervek egészségét fokozza - Fél hold állás (Ardha csandrászana) - hőt termel, javítja a keringést, segíti a légzőszervek munkáját - Háromszög állás (Trikonászana) - hőt termel, erősíti a testet,lábakat, stabilizáló izmokat, serkenti a tüdő munkáját, javítja az emésztést Táplálkozás Kerüld el a Vata-t provokáló ételeket pl. hideg ételek, italok, nyers zöldségek, saláták, száraz ételek. Fogyassz meleg, jó minőségű ételeket - az ételek friss, lehetőleg bio alapanyagokból készüljenek. Kerüld az állott, többször melegített ételeket, konzerveket, tartósított élelmiszereket. Részesítsd előnyben a szattvikus táplálékokat.(részletesen erről itt olvashatsz) Egyél sok levest, gabona ételt (pl. rizs, köles, quinoa, hajdina, kukorica) jó minőségű zsírokat (pl. olíva, ghee), fogyassz olajos magvakat (mandula, dió, tökmag, szezámmag) Részesítsd előnyben a szezonalitásnak megfelelő zöldséget (pl. cékla, répa, brokkoli). Használj melegítő és emésztést serkentő fűszereket ( pl. fahéj, gyömbér, asafoetida, fekete bors, kardamom, édeskömény, kurkuma, ) Igyál sok meleg folyadékot. Forralt vizet, fűszeres és gyógyteákat (pl. kiváló melegítő a gyömbér tea). Kerüld el az alkoholt, kávét, teát, cigarettát, és a nagyon csípős ételeket, mert ezek a vata-t kibillentik az egyensúlyukból. Egyél rendszeresen a nap során. ne hagyd ki a reggelit. Reggelire ideálisak a kása félék. pl zabkása.(receptet itt olvashatod) Életmód Télen a természet is visszahúzódik, tedd ezt Te is, fordulj kicsit befelé. Kerüld el a túlpörgést, a megerőltető tevékenységeket. Hagy időt a pihenésre, feltöltődésre a szervezetednek. Próbálj rendszerességet vinni az életedbe, ez is segít a vata. egyensúlyba hozni. Feküdj le korán, aludj eleget, tölts több időt pihenéssel, meditálj és relaxálj rendszeresen. Nagyon jótékonyan hat ilyenkor az olajos masszázs. Nem csak ápolja a bőröd, serkenti a keringést, hőt termel, de hozzájárul a lerakódott salakanyagok eltávolításához is. Az olajos önmasszázsról részletesen itt olvashatsz Sok meleget kívánok:) szeretettel Kati
Vegán majonézes, frankfurti krumplisaláta
Vegán majonézes frankfurti saláta. Hát, persze hogy! ;) Imádom az ilyen salátákat, már karácsonyra szerettem volna készíteni, de aztán elsodort a bejgli meg a maratoni csomagolás. Na, de az év már csak nem mehet el majonézes krumpli nélkül, és ajánlom neked is, lepd meg magad vele Szilveszterre, a maradékkal meg újévi uzsonnára, ebédre bármire. Hajrá! Nyugodtan mehet vendégvárónak a mindenevők asztalára is. Nem lesz ember, aki megmondja, hogy ez vegán, és nem a hagyományos, ebben biztos lehetsz. :) Hozzávalók egy szép nagy adag salátához: (az enyém pont befért a rombusz alakú, piros tetejű éttermes műanyag dobozba, de számítsd hozzá, hogy amíg csináltam, sok “el is párolgott”) - 1 kg krumpli - 3 szál vega virsli (a füstölt az igazi) - fél lilahagyma - 2 szem csemege uborka - 600 g veganéz (tojásmentes majonéz) - 2 kk fehérbor ecet - 2 kk citromlé - 1 kk dijoni mustár - só, bors - A krumplit hámozd meg és vágd kockára. Sós vízben főzd meg, vigyázva, nehogy szétfőjön. Ha már puha, rögtön zárd el, szűrd le és mosd át hideg vízzel. Ezután várd meg, amíg teljesen kihűl. - Eközben készítsd el a veganézt. Ezt ha egyszer kipróbálod, sose veszel többet bolti veganézt, ezt garantálom! Amikor kész, ízesítsd tovább az itteni recept szerint fehérborecettel, citromlével, mustárral, sóval, borssal. Rakj bele bőven mindből, mert sokat beszív majd a krumpli, és a hűtéskor is sok íz elkerülhetetlenül “eltűnik”. Ennyi krumplihoz a megadott veganéz kétharmada is elég egyébként, de ha te is olyan “lucskosan” szereted az ilyen salátákat, mint én, ne spórolj vele. - A lilahagymát vágd kis kockára, a virslit fél centis karikákra, a csemege uborkát vékony szálakra. Forgass össze mindent a krumplival és a veganézzel. Csak óvatosan, nehogy összetörjön. - Már itt nagyon finom lesz, de rakd csak be pár órára a hűtőbe, egy saláta mégiscsak hideg, és nagyon meghálálja majd, ha hagyod kicsit összeérni az ízeket. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 15 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven The post Vegán majonézes, frankfurti krumplisaláta appeared first on Kertkonyha.
Mi kerüljön a vegán mikuláscsomagba?
A szülők és nagyszülők gyakran tanácstalanul állnak az édességes polcoknál december elején, ha vegán szerettüknek szeretnének összeállítani egy édességcsomagot, például mikulásra. Valljuk be, sok egyéb feladat mellett ez is sajnos még mindig inkább a nagyikra és anyukákra hárul. Nekik segíthet ez a kis összeállítás. Ha biztosra akarunk menni, akkor válasszuk a képen látható vegán édességeket, de jó megoldás az is, ha elolvassuk a termékcímkét. Persze ehhez nem árt tudnunk, hogy melyek a nem vegán összetevők a tejen, tojáson, mézen, állati zsiradékokon kívül. Ilyen például a méhviasz, amit cukrok, gumicukrok és rágógumik bevonatánál használnak. A zselatint állati csontokból vonják ki, és a legtöbb gumicukor alapja. A kármint piros színéért használják, és bíbortetűből készül. A tejpor, tejsavópor, tejzsír nevében benne van a tej szó, így ezeket könnyebb kiszúrni, VISZONT a tejsavat baktériumok állítják elő, így utóbbi nem állati eredetű. A sellak a lakktetű váladékából készül, szintén nem vegán. A propiliszt és a virágport elég kevés édességben találjuk meg, de mivel méhek kihasználásával szerzik be, szintén nem vegán. A pálmaolajról megoszlanak a vélemények, mindenesetre jobb fenntartható gazdálkodásból származó pálmaolajat használni, illetve olyan termékeket venni, amelyekben csak ilyet használnak. Fit Bio müzliszelet – 159 Ft Háromféle ízben kapható, málnás, almás és sárgabarackos ízekben. MaBaker Giant Bar Zabszelet – 299 Ft Sokféle ízben kapható, és nem mind vegán. A sima gyümölcsösek és a földimogyorós, pisztáciás, kókuszos, pekándiós biztosan vegán. A joghurtosak viszont nem! Aszalt gyümölcsök – 300 Ft-tól Rengetegféle közül lehet válogatni a boltok polcain, egyetlen dologra kell odafigyelni: ne legyen mézes, vagy csokiba mártott. Utóbbi esetben ugyan csak a tejcsoki és a fehércsoki nem vegán, az étcsokis sok esetben az, de érdemes elolvasni a címkét. Olajos magvak – Mindenféle árban lehet kapni őket, zacskózva, kimérve, keverve, sósan, só nélkül… Gyakran pálmaolajjal pirítják őket, így erre itt is érdemes odafigyelni. Csokis nápolyi – 549 Ft Sok vegán kerüli a pálmaolajat is etikai okokból, de ebben a nápolyiban fenntartható gazdálkodásból származó pálmaolaj van, amivel biztosan nem lesz problémája az ajándékozottnak! Étcsoki – 699 Ft Nem feltétlenül kell ennyire drága étcsokoládét vennünk, ez egy magas minőségű fajta, de lejjebb még lesznek alternatívák. A Rapunzel Choco egy vegán csokikrém, hasonlít a nutellára, de étcsokisabb ízű. – 1249 Ft Fenntartható forrásból származó pálmaolaj van benne, így a vegánok is nyugodtan fogyaszthatják. A Veganz márka termékeit a Sparokban és Müller üzletekben találjuk meg, kínálatukban minden vegán. Nem mondható olcsónak, egy tábla csoki 600-700 Ft, cserébe nagyon finomak. Vegán gumicukrok – Áruk nagyon változó, de szerencsére már nagyon sok helyen lehet őket kapni. A fenti képet Tudatos Metropolita készítette, akinek az oldalán még több ötletet találtok hétköznapi üzletekben kapható (de gyakran pálmaolajos) termékekhez! https://tudatosmetropolita.blogspot.hu/2016/12/vegan-level-mikulasnak.html Déli gyümölcsök, illetve alma is tehető a csomagba. Egy pár mandarin egyébként is szokott lenni a hagyományos mikuláscsomagokban, ezzel most sem lehet mellényúlni. Természetesen rengeteg más opció van még a boltokban, hozzászólásban írd meg a te kedvenceidet! Kellemes ünnepeket! The post Mi kerüljön a vegán mikuláscsomagba? appeared first on VegaNinja.
Gesztenye torta
Egyik nap a Nyitott szemmel elején Flóra kisasolta a tortaszeleteket, és erőteljesen tudomásunkra hozta, hogy azokat bizony meg kéne enni! :) Ábel később úgy gondolta, míg Flóra alszik, süssünk tortát, így neki is álltunk. Hosszú idő óta ez volt az első torta, amit boldogan el is fogyasztott (a cukrászdai csokitortától eltekintve, mert az nem kérdés egy alkalommal sem, ha valakinek a szülinapján hozzájut). A piskóta tésztája Katanyaka féle recept még régről, de nagyon jól működik. Egy nagy tepsire való adag. Hozzávalók: 50 dkg tk tönkölyiszt (lightosabban fele finomliszt) 1/2 liter növényi tej (mogyoró, mandula, szója) 1/2 citrom leve 6 ek olivaolaj 1 cs borkősütőpor 1 tk szódabikarbóna 30 csepp sztívia 1 csipet só 2 csomag natúr gesztenyemassza 10 dkg biomargarin 3 ek kókuszvirág cukor / eritrit 2-3 kanál baracklekvár - opcionális Pár kocka karobcsoki - opcionális A sütőt begyújtjuk, egy tepsit sütőpapírral kibélelünk. A gesztenyemasszát kivesszük a mélyhűtőből. A tönkölylisztet, sütőport, szódabikarbónát, sót összekeverjük. A tejet, a citromlét, olajat, steviát szintén, majd beleöntjük a lisztes keverékbe. Addig kevergetjük, míg a tészta egynemű nem lesz. Azután elsimogatjuk a tepsiben, és közepes hőfokon bő fél óráig sütjük. Míg a piskóta hűl, elkészíthetjük a krémet. A gesztenyemasszát a cukorral és a margarinnal addig keverjük, míg finom krémet nem kapunk. A piskótát elfelezzük. (Ha elég magasra sikerül, hosszában is el elvágható, és megkenhető baracklekvárral.) A két részt majd egymásra helyezzük, miután az egyik felét a gesztenyekrém bőven mért 1/3 részével megkenjük. A maradék krém megy a tetejére és az oldalára, illetve használhatjuk a díszítéshez. Némi olvasztott karobcsokit csurgathatunk a tetejére.
Csőben sült brokkoli
A brokkoli rosttartalma jótékony hatású székrekedéses panaszoknál, mivel serkenti a belek mozgását. Ásványi anyagai közül említésre méltó a kálium (300 mg fölött), a kalcium (87mg körül), a magnézium, nátrium, a vas, a cink és a foszfor. A nyers növényben B1-, B2-, B6-vitamin, C-vitamin, K-vitamin és E-vitamin is kimutatható, valamint az A-vitamin provitaminja, a béta-karotin. Igen gazdag folsavban is. (Forrás: Házipatika.com, Máriáss Márta)
A brokkoliban többféle glukozinolát található, ezek egyike a glukorafanin. Ennek hasítása során keletkezik a biológiailag aktív rafanin, illetve a hozzá hasonló szulforafán. A szulforafán a vírusok elleni küzdelemben is segítségünkre lehet. Egy 2016-ban közölt, kettős vak, placebokontrollált vizsgálatban nemdohányzó kísérleti alanyokat fertőztek meg élő, gyengített influenzavírusokkal. Ahogy az várható volt, az influenzavírusok már egy-két nap után összetett folyamatokat indítottak el a placebocsoportban, amelyre az immunrendszer gyengülése volt jellemző. Ezt a folyamatot azonban a brokkolikivonat sikeresen gátolta, vagyis javította a szervezet védekezőképességét. (Forrás: Webbeteg.hu, Dr. Reinhardt István)
A recept
Hozzávalók:
- 1 kg brokkoli
- 35 dkg rizs
- kurkuma
- só
- 5 dl növényi tej
- fokhagyma (opcionális)
- 2 ek zabliszt
- 2 ek sárgaborsó liszt
- kókusz zsír
- paprika
- vegán füstölt sajt
- ételízesítő
Elkészítés:
A brokkolit rózsáira szedjük, a lábos alján kevés sós vízzel, fedő alatt megpároljuk. Közben átmossuk a rizst és sós, kurkumás vízben megfőzzük. Ezt követően besamel-szerű mártást készítünk: E gy edényben 2 ek kókuszzsírt 2 dl növényi tejjel összemelegítjük. 3 dl hideg növényi tejjel csomómentesre keverjük a két lisztet és hozzákeverjük ahhoz a növényi tejhez, amivel a kókusz zsírt összemelegítettük. Kis lángon addig keverjük, amíg be nem sűrűsödik. Ételízesítőt szórunk bele. Ha sárgább színt szeretnénk, egy kis kurkumát is tehetünk bele, ha esetleg az ételízesítő nem színezné be eléggé. Ha fűszeresebb ízt szeretnénk, nyomhatunk bele 2-3 gerezd megpucolt fokhagymát vagy szórhatunk bele fokhagyma-granulátumot. Enyhén sajtos ízvilágot érhetünk el némi sörélesztő pehely hozzáadásával. A megpárolt brokkolira öntjük a szószt.
Egy tepsit kókusz zsírral kikenünk, majd elsimítjuk benne a megfőtt rizst. A tetejére rakjuk a brokkolit, majd szeletelt paprikákat és végül megszórjuk reszelt, vegán füstölt sajttal. Sütőben addig sütjük, míg aranybarna lesz a teteje.
Sütőben sült szilvásgombóc
Még Magyarországon jártunkkor kaptunk finom szilvát barátainktól, akik saját fájukról szedték. El is hoztuk Angliába, és egy részéből jó kis szilvásgombócot készítettem egészen egyedülálló módon, ugyanis nem főztem, hanem sütőben sütöttem a gombócot és nem lisztből, hanem kölesből és zabdarából készítettem. Tehát, ha bírod a zabpelyhet, akkor gluténmentesen is elkészítheted. Ha nem bírnád a zabpelyhet, kukoricadarát is használhatsz. Adagokat nem igazán mértem, de szerencsére látni, mikor lehet gombócot formálni a masszából. Dolgozhatunk fagyasztásból kiengedett szilvával, befőttel vagy sűrű lekvárral is.
A recept
Hozzávalók:
- 1,5 bögre köles
- darált zabpehely
- kókuszvirágcukor vagy gyümölcscukor vagy xylit vagy más édesítő
- víz
- növényi tej
- kb 20 darab szilva
- fahéj (ha azzal ízesítenénk a szilvát)
- mogyoró vagy dió vagy mandula
- sütőpapír
- kókuszzsír
- agavé vagy datolyaszirup
Elkészítés:
A kölest alaposan mossuk át, majd egy lábosban öntsük fel a kétszeres mennyiségű vízzel és fedő alatt kis lángon főzzük meg, időnként megkevergetve. Amikor a víz elfőtt róla, adjunk hozzá annyi növényi tejet, ami épp ellepi és főzzük tovább. Ha elfőtte a növényi tejet is, zárjuk el a hőt alatta, és hagyjuk a fedő alatt pihenni addig, míg a szilvát előkészítjük.
A szilvákat mossuk meg, vágjuk félig ketté és vegyük ki a magjukat. Ha úgy jobban szeretjük, meghinthetjük egy kis cukorhelyettesítővel és fahéjjal. Én inkább a szilva ízét szeretem, sem mint fahéjasan.
Ha kissé kihűlt a köles, édesítsük és adjunk hozzá annyi zabdarát, amennyit magába vesz, amivel könnyen formálható gombócokat tudunk készíteni. Majd enyhén nedvesített kézzel formázzunk púpos evőkanálnyi adagokból gombócokat úgy, hogy a közepükbe szilvát teszünk. A köleses masszát elterítjük a tenyerünkben, beletesszük a szilvát és gombócot formálunk.
Sütőpapíros tepsibe helyezzük, épp csak egy aprónyi kókuszzsírt kenünk a gombócok tetejére, majd előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt kisütjük. Amíg sül, mogyorót vagy diót vagy mandulát vagy mákot darálhatunk, abba hempergetve kész a finom és ízletes köleses szilvásgombóc.
Tálalásnál agavé vagy datolyaszirupot csepegtettünk a gombócok tetejére.
Hol vásárolhatod meg a Spar újonnan bevezetett, vegán termékcsaládját, a Veganz termékeket?
2017. szeptember 26. VegaNinja
A magyar SPAR üzletlánc a növényi alapú, német Veganz márka nasijaival és más vegán termékeivel rukkolt elő. A több mint 60 különféle termék között olyan finomságok találhatóak, mint a bio növényi tejek, természetes édesítők, különféle magkrémek, magas fehérjetartalmú proteinporok, valamint az utánozhatatlan csokik és kekszek. Az üzletek listája, ahol megvásárolhatod őket, a kattintás után! A termékek nem olcsók, de az ember néha megjutalmazhatja magát egy-egy finomsággal, például a verhetetlen csokijaikkal és kekszeikkel, amik nekem is a kedvenceim közé tartoznak. “Egyre nagyobb az igény a növényi alapú ételek iránt, miután egyre többen választják a növényi alapú életmódot. A kezdetek óta kiemelt jelentőséget tulajdonítunk az egészséges életmód népszerűsítésének, amelyeknek legfontosabb eleme a tudatos táplálkozás. Ezért a nyugat-európai trendnek megfelelően folyamatosan bővítjük az egészséges életformát támogató termékeink választékát - mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője. A Veganz a növényi alapú élelmiszerek márkája. A 2011-es berlini alapítást követően a vállalat Európa egyik legelső vegán áruházláncaként vált ismertté. Sokszínű és életigenlő vállalati filozófiájával a fiatal cégnek sikerült megváltoztatni a vegánságra vonatkozó előítéleteket, és meghonosítani az európai piacon az új táplálkozási trendet. A Veganz folyamatosan bővülő árupalettája garantálja, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót. A vállalat különösen nagy hangsúlyt fektet a minőségellenőrzésre, az egyenletesen jó minőségre és egyedülálló ízre. Így válik mindenki számára a vegán életmód és életérzés könnyűvé, rendkívül finommá, illetve könnyedén megvalósíthatóvá. A SPAR a Veganz növényi eredetű termékeit kínálva egyszerűbbé teszi a vegán táplálkozást. A több mint 60 különféle termék között olyan finomságok találhatóak a SPAR dedikált üzleteiben, mint az organikus növényi tejek, természetes édesítők, magas ásványi anyag tartalmú magkrémek, magas fehérjetartalmú proteinporok, valamint változatos édes és sós nassolnivalók. A termékcsalád tagjai 2017. szeptember 21-től elérhetőek minden INTERSPAR hipermarketben és 90 kijelölt SPAR és City SPAR szupermarketben. 1032 Budapest Bécsi út 154. INTERSPAR hipermarket 1103 Budapest Sibrik Miklós út 30. INTERSPAR hipermarket 1106 Budapest Kerepesi út 61. INTERSPAR hipermarket 1117 Budapest Október huszonharmadika utca. 8-10. INTERSPAR hipermarket 1191 Budapest Üllői út 201. INTERSPAR hipermarket 1201 Budapest Széchenyi utca 1. INTERSPAR hipermarket 2000 Szentendre Dobogókői út 4. INTERSPAR hipermarket 2030 Érd Iparos utca 5. INTERSPAR hipermarket 2049 Diósd Balatoni út 2/A INTERSPAR hipermarket 2400 Dunaújváros Béke körút 2. INTERSPAR hipermarket 2800 Tatabánya Győri út 25. INTERSPAR hipermarket 3524 Miskolc Bajcsy-Zsilinszky út 2-4. INTERSPAR hipermarket 3600 Ózd Sárli út 4. INTERSPAR hipermarket 4032 Debrecen Füredi út 27. INTERSPAR hipermarket 4400 Nyíregyháza László utca 8. INTERSPAR hipermarket 4400 Nyíregyháza Korányi Frigyes utca INTERSPAR hipermarket 5000 Szolnok Mátyás Király út 29. INTERSPAR hipermarket 5700 Gyula Kétegyházi út 1. INTERSPAR hipermarket 6800 Hódmezővásárhely Kaszap utca 20. INTERSPAR hipermarket 7100 Szekszárd Tartsay utca 9. INTERSPAR hipermarket 7632 Pécs Siklósi út 37. INTERSPAR hipermarket 7632 Pécs Bajcsy-Zsilinszky út 11. INTERSPAR hipermarket 8000 Székesfehérvár Budai út 41. INTERSPAR hipermarket 8000 Székesfehérvár Balatoni út 44-46. INTERSPAR hipermarket 8200 Veszprém Dornyai Béla utca 4. INTERSPAR hipermarket 8360 Keszthely Tapolcai út 37. INTERSPAR hipermarket 8500 Pápa Celli út 21. INTERSPAR hipermarket 8800 Nagykanizsa Táborhely utca 4. INTERSPAR hipermarket 8900 Zalaegerszeg Ola utca 1. INTERSPAR hipermarket 9023 Győr Fehérvári út 3. INTERSPAR hipermarket 9027 Győr ECE Budai út 1. INTERSPAR hipermarket 9400 Sopron Selmeci utca 15-17. INTERSPAR hipermarket 9700 Szombathely Újvilág utca INTERSPAR hipermarket BUDAPEST: 1011 Budapest Batthyány tér 5-6. SPAR szupermarket 1021 Budapest Hűvösvölgyi út 138. SPAR szupermarket 1024 Budapest Lövőház utca 2-6. SPAR szupermarket 1025 Budapest Rózsadomb Center, Törökvész út 87-91. SPAR szupermarket 1026 Budapest Gábor Áron utca 74-78. SPAR szupermarket 1031 Budapest Monostori út 3. SPAR szupermarket 1032 Budapest Bécsi út 136. SPAR szupermarket 1046 Budapest Görgey Artúr út 22. SPAR szupermarket 1048 Budapest Megyeri út 236. SPAR szupermarket 1062 Budapest Váci út 1-3. SPAR szupermarket 1066 Budapest Teréz körút 28. SPAR szupermarket 1066 Budapest Nyugati tér 1-2. SPAR szupermarket 1071 Budapest Dembinszky utca 12. SPAR szupermarket 1072 Budapest Klauzál tér 11. SPAR szupermarket 1073 Budapest Erzsébet körút 24. City SPAR szupermarket 1085 Budapest Blaha Lujza tér 1-2. SPAR szupermarket 1095 Budapest Mester u. 30-32. SPAR szupermarket 1106 Budapest Kerepesi út 73. SPAR szupermarket 1112 Budapest Péterhegyi lejtő 36. SPAR szupermarket 1118 Budapest Rétköz utca 7. SPAR szupermarket 1123 Budapest MOM Park, Alkotás utca 53. SPAR szupermarket 1146 Budapest Egressy út 178/C SPAR szupermarket 1148 Budapest Örs Vezér tere 24. SPAR szupermarket 1165 Budapest Arany János utca 102. SPAR szupermarket 1172 Budapest Jászapáti utca 71-75. SPAR szupermarket 1173 Budapest Pesti út 169. SPAR szupermarket 1173 Budapest Maroshévíz utca 1. SPAR szupermarket 1182 Budapest Alacskai út 3. SPAR szupermarket 1182 Budapest Cziffra György utca 15/b. SPAR szupermarket 1212 Budapest Görgey Artúr tér 20. SPAR szupermarket VIDÉK: 2000 Szentendre Ady Endre utca 24. SPAR szupermarket 2000 Szentendre Dunakanyar körút 2. SPAR szupermarket 2013 Pomáz Huszár utca 25. SPAR szupermarket 2030 Érd Diósdi út 46. SPAR szupermarket 2083 Solymár Terstyánszky Ödön utca 102. SPAR szupermarket 2092 Budakeszi Márity László út 20. SPAR szupermarket 2100 Gödöllő Köztársaság út 85. SPAR szupermarket 2112 Veresegyház Gödöllői út 2/a. SPAR szupermarket 2120 Dunakeszi Barátság útja 13. SPAR szupermarket 2120 Dunakeszi Toldi Miklós utca 1. SPAR szupermarket 2131 Göd Pesti út 176. SPAR szupermarket 2230 Gyömrő Kossuth út 41/a. SPAR szupermarket 2234 Maglód Damjanich utca 29. SPAR szupermarket 2364 Ócsa Szabadság tér 1. SPAR szupermarket 2481 Velence Tópart utca 47. SPAR szupermarket 2483 Gárdony Szabadság út 2392/I. SPAR szupermarket 2483 Gárdony Balatoni út 70/10. hrsz. SPAR szupermarket 2510 Dorog Bányász körönd 1737/16. hrsz. SPAR szupermarket 2536 Nyergesújfalu Kossuth Lajos utca 1439/6. hrsz. SPAR szupermarket 2600 Vác Avar utca 6. SPAR szupermarket 2800 Tatabánya Szent Borbála út 33/1. SPAR szupermarket 2870 Kisbér Kossuth Lajos utca 4/6. SPAR szupermarket 2890 Tata Ady Endre utca 20. SPAR szupermarket 2900 Komárom Klapka György út 69. SPAR szupermarket 3060 Pásztó Fő utca 83-87. SPAR szupermarket 3200 Gyöngyös Dobó István utca 5. SPAR szupermarket 3300 Eger Sas utca 1. SPAR szupermarket 3360 Heves Fő út 48. SPAR szupermarket 3390 Füzesabony Hunyadi út 2869/27. hrsz. SPAR szupermarket 3860 Encs Petőfi út 66. SPAR szupermarket 4024 Debrecen Fórum Csapó utca 30. SPAR szupermarket 4225 Debrecen-Józsa Szentgyörfalvi út 26420/1. hrsz. SPAR szupermarket 6000 Kecskemét Március 15-e utca 5/a. SPAR szupermarket 6050 Lajosmizse Dózsa György út 20-22. SPAR szupermarket 6060 Tiszakécske Vízhányó János utca 2/a. SPAR szupermarket 6100 Kiskunfélegyháza Béke tér 3-4. SPAR szupermarket 6724 Szeged Londoni körút 3. SPAR szupermarket 7400 Kaposvár Honvéd utca 57. SPAR szupermarket 7400 Kaposvár Berzsenyi utca 1-3. SPAR szupermarket 7761 Kozármisleny Vadvirág utca 1. SPAR szupermarket 8000 Székesfehérvár Pozsonyi út 10. SPAR szupermarket 8000 Székesfehérvár Rákóczi utca 3-5. SPAR szupermarket 8200 Veszprém Cserhát lakótelep 6. SPAR szupermarket 8230 Balatonfüred Arácsi út 15. SPAR szupermarket 8330 Sümeg 84-es főút 1623/10 hrsz. SPAR szupermarket 8440 Herend Vasút utca 1/c. SPAR szupermarket 8622 Szántód Siófoki út 3. SPAR szupermarket 8868 Letenye Kossuth Lajos utca 2. SPAR szupermarket 8960 Lenti Kisfaludy utca 4. SPAR szupermarket 9021 Győr Arany János utca 16. SPAR szupermarket 9200 Mosonmagyaróvár Régi Vámház tér 5. SPAR szupermarket 9200 Mosonmagyaróvár Aranyossziget utca 1. SPAR szupermarket 9330 Kapuvár Fő tér 2/2. SPAR szupermarket 9330 Kapuvár Győri út 1480. hrsz. SPAR szupermarket 9400 Sopron Arany János utca 16. SPAR szupermarket 9443 Petőháza Spar út 1. SPAR szupermarket 9500 Celldömölk Sági utca 22. SPAR szupermarket 9600 Sárvár Laktanya utca 32-44. SPAR szupermarket 9800 Vasvár Alkotmány utca 95. SPAR szupermarket 9900 Körmend Rákóczi út 2/C. SPAR szupermarket The post Hol vásárolhatod meg a Spar újonnan bevezetett, vegán termékcsaládját, a Veganz termékeket? appeared first on VegaNinja.
Csokis-vaníliás chiapuding
A köztudatban chia magnak hívják, a tisztes magyar neve azonban aztékzsályamag. Mexico és Guatemala területein honos leginkább. Aki hallott már a chia magról, az bizonyára hallotta azt is, hogy nagy arányban tartalmaz rostot. Magas rost tartalma (18-30%) miatt fontos szerepet játszhat a napi ajánlott rostbevitel biztosításában. Azt talán már kevesebben tudják, hogy szintén szép arányban tartalmaz fehérjét, omega-3 és omega-6 esszenciális zsírsavakat. Pont magas rosttartalma miatt túlzott fogyasztása emésztőrendszeri problémákat is okozhat, ezért napi 15 gramm chia magnál nem ajánlatos többet fogyasztani.
Nyersen sose fogyasszuk a magvakat, mivel különleges képességük, hogy súlyuk többszörösét képesek folyadékban megkötni. Ha nyersen kerül a gyomorba, ott fog megdagadni, ami kellemetlen lehet. Felfújódást, hasi problémákat, rosszullétet okozhat. Fontos, hogy fogyasztás előtt legalább 10 percig áztassuk vízbe, növényi tejbe, magtejekbe, vagy gyümölcslébe, de ne keverjük olajokkal. Óvatosan szoktassuk hozzá a szervezetünket a chia maghoz, kis adagokkal kezdve. Mindig figyeljünk arra, hogy chiamag fogyasztása után (legyen az müzliben, pudingban vagy más ételben) bőséges folyadékot vigyünk be a szervezetünkbe, így elkerülve a hasi panaszokat.
Kerülendő a magas zsírtartalmú étellel keverése, mivel megfekszi a gyomrot. Nem ajánlott együtt fogyasztani alkohollal, mert fokozza annak vízürítő hatását. Mindemellett nagyon sok jó tulajdonsága van, jelentős a kálium, magnézium és antioxidáns tartalma. Ennek köszönhetően több energiát ad, valamint szabályozza az emésztést. Segítő társ lehet fogyókúrában, mivel fogyasztása telítettségérzést okozhat. Elsősorban reggelire vagy ebédre fogyasszuk. Ha mégis az alábbi pudingot estére tálalnánk a vendégeknek, kis mennyiséget szervírozzunk és adjunk a vendégeknek bőséges italt (vizet vagy lágy teát esetleg gyümölcslevet) a puding után.
A recept
Hozzávalók:
- 4 dl növényi tej
- 4 ek chia mag
- agavé szirup
- karob vagy kakaópor vagy olvasztott csoki
- vanília
- barack (vagy idénygyümölcs)
Elkészítés:
Ha csokis-vaníliás chiapudingot szeretnénk készíteni, akkor felezzük el a növényi tejet (2-2dl). Az egyiket keverjük ki kakaó vagy karobporral és agavé sziruppal, vagy olvasszunk fel egy kevés (kb 30 gramm) étcsokit és keverjük a növényi tejhez.
A növényi tej másik részét melegítsük fel vanília kikapart belsejével vagy vanília esszenciával.
A fehér és barna színű tejekhez adjuk hozzá a magokat, tegyük hűtőbe. Egy éjszaka alatt magába szívják a folyadékot, de pár óra is elegendő idő arra, hogy megdagadjanak és puding állaga legyen.
Poharakba adagoljuknés a tetejét pl. barackkal vagy más idény gyümölccsel díszitjük. A képen látható puding során a csokishoz szójatejet a vaníliáshoz rizstejet használtam. Mindkettővel egyformán jól elkészíthető.
Vegán ételeket követel a kórházakba az Amerikai Orvosszövetség
Az American Medical Association (Amerikai Orvosszövetség) egy új irányelvet tett közzé júniusban, amelyben felszólítja a kórházakat, hogy egészséges, növényi alapú ételeket szolgáljanak fel. Van értelme annak, hogy a kórházban fekvőket olyan ételekkel tömjék, amelyek tele vannak telített zsírokkal és koleszterinnel? Főleg, ha olyan betegekről van szó, akik eleve helytelen táplálkozási szokásaik miatt betegedtek meg és kerültek kórházba. Ezen kérdésekből kiindulva, az American Medical Association egy új irányelvet tett közzé, melyben arra ösztönzi a kórházakat, hogy szolgáljanak fel egészségesebb, növényi alapú ételeket mind betegeik, mind alkalmazottaik részére. Az amerikai egészségügyi szakemberek azt szeretnék, hogy a kórházakban vegán ételeket szolgáljanak fel és távolítsák el a feldolgozott húsokat Az American Medical Association – az orvosok és az orvostanhallgatók legnagyobb egyesülete az Egyesült Államokban - javulást szeretne látni a kórházakban felszolgált élelmiszerek terén: a betegek, az ott dolgozók és a látogatók számára is. Az egyesület szerint ez csakis úgy lehetséges, hogy ha egészséges ételek széles választékát biztosítják a kórházakban. Hivatalos állásfoglalásukban a következőket olvashatjuk: ,,Az amerikai kórházaknak javítaniuk kell betegeik, alkalmazottaik és látogatóik egészségén. Olyan egészséges, növényi alapú fogásokat kell felszolgálniuk, amelyeknek alacsony a zsír és só tartalma, valamint nem tartalmaznak hozzáadott cukrot. Ezen felül pedig el kell távolítani a feldolgozott húsokat a kórházi betegek számára felszolgált fogások közül. Az állásfoglalást a Medical Society of the District of Columbia (Columbia Egyetem Orvosi Társasága) és az American College of Cardiology is támogatta (Amerikai Kardiológiai Egyetem). Nem az Amerikai Orvosszövetség az első A Physicians Committee for Responsible Medicine nevű szervezet (Orvosok a Felelősségteljes Gyógyításért) már régen rámutatott arra, hogy a feldolgozott húsok, mint például a bacon, a virsli, a felvágott és társai rákot okozhatnak. Később ezt az World Health Organization (Egészségügyi világszervezet) is megerősítette. A WHO kutatásai szerint a húsfogyasztás ugyanannyira rákkeltő hatású, mint a cigarettázás vagy az azbeszt. Azt is megjegyezték, hogy a vörös húsok, mint a marhahús, illetve a disznóhús, a borjúhús vagy a bárányhús nagy valószínűséggel karcinogének (rákot okozhatnak). Különböző tanulmányok pedig azt is kimutatták, hogy akik vegán életmódot folytatnak, alacsonyabb a testtömeg indexük, mint a mindenevőknek. Dr. Neal Barnard, a Physicians Committee for Responsible Medicine nevű szervezet alapítója és elnöke, egy videót is közzé tett az örömteli események után, melyben a következőket mondta: ,,Remek híreim vannak! Júniusban az American Medical Association végre nagy lépést tett azokért, akik ezidáig a következőkön gondolkodtak: Miért szolgálnak fel egy szívrohamból magához tért beteg számára bacont, tojást és más egészségtelen ételeket? Az American Medical Association felszólította a kórházakat, hogy növényi alapú, tehát vegán ételeket szolgáljanak fel a betegeknek, valamint, hogy a bacon, a kolbászok és a felvágottak távozzanak a kórházi menükről. Az Egészségügyi Világszervezet világosan megmondta, hogy az imént felsorolt ételek végbélrákot okoznak. Amikor az állásfoglalást felolvasták a találkozón, orvosok tucatjai értettek egyet a döntéssel, mondván, hogy pontosan erre van szükség. Sőt, a The American College of Cardiology ugyanezt az irányelvet adta ki, azonban ők egy lépéssel tovább mentek: nem csak, hogy a kórházi betegek hozzáférhetnek ezekhez az egészséges ételekhez, de az orvosok és nővérek elsősorban ezeket az ételeket fogják ajánlani a betegek számára. A világ változások sora előtt áll. Források: https://www.ama-assn.org/sites/default/files/media-browser/public/yps/a17-yps-d-final-grid.pdf https://www.facebook.com/NealBarnardMD/videos/1413108205434942/ https://www.peta.org/blog/american-medical-association-hospitals-serve-vegan-meals/ https://www.plantbasednews.org/post/us-health-experts-call-on-hospitals-to-serve-vegan-food http://www.pcrm.org/media/experts/neal-barnard-biography
Mangós datolyagolyók (nyers, laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2017. június 16. Zizi kalandjai
A datolyagolyók sláger számba mennek nálunk. Nagyon szeretik a fiúk és mi is. Kiváló tízórai a reggeli turmixunk után (nyári időszakban mindig turmixszal indítjuk a napot… jön az őszibarack szezon is ihatjuk a kedvenc turmixomat, juhéj!), de kirándulásra, játszótérre is magunkkal vihetjük. Előnye, hogy a melegben nem kell hozzá bekapcsolni a sütőt, csak az aprítógépbe bedobálunk mindent, aztán jöhet a közös program a gyerekekkel és tetszőleges nagyságú golyókat formázva már készen is vagyunk. Ez most egy mangós változat, cukormentes aszalt mangót használtunk hozzá és mennyei lett.
Mindig azon csodálkozom, hogy a cukormentes aszalványok miért drágábbak, mint a cukrosak, amikor a cukormenteshez semmilyen más élelmiszert nem használnak, csak magát a gyümölcsöt… megaszalják, aztán kész is. A cukroshoz meg pluszban kell fizetni a cukorért és az kevesebbe kerül, mint a cukormentes? Ki érti ezt? Én a cukormentes nagyon finom aszalt mangót a Lehel piacon vettem (kimérve lehet venni). Nagyon finom magában is, de így a datolyagolyóban is isteni.
És néhány szó a datolyáról, mert mindig sokan kérdeztek róla. Én szeretek friss datolyát használni a nyers süteményekhez, meg magában enni is. Friss datolyát be lehet szerezni ázsiai/keleti fűszeres szupermarketekből. Ahol nincsen ilyen az online tud rendelni a Biorganiktól vagy a Datolyakirálytól. Ha pedig aszalt datolyát használtok, akkor csakis jó minőségűt, amely nincsen glükózsziruppal és fényezőanyaggal (!!!) kezelve. Aszalt datolya esetében érdemes a datolyát felhasználás előtt egy-két órára hideg vízbe áztatni vagy ha kevesebb az időnk, akkor 15 percre meleg vízbe. Utána kimagozzuk és már használhatjuk is.
Ja, a fotózás a minimalista stylingot követi… egy egy éves és egy négy éves mellett ezt tudtam kihozni a képekből!
Mangós datolyagolyók (nyers, laktózmentes, gluténmentes, vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 10 perc Főzési idő 10 perc Teljes idő 20 perc Könnyen elkészíthető, nyers datolyagolyó falatok tízóraira vagy kiránduláshoz. Szerző: Zizi Recept típusa: snack, datolyagolyó, nyers Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 20-25 darab Hozzávalók 200 g friss datolya, kimagozva 180 g dió és mandula, vegyesen 60 g cukormentes aszalt mangó 4 evőkanál kókuszreszelék 4 evőkanál extra szűz kókuszzsír 1 evőkanál mandulavaj 1 evőkanál chia mag Elkészítés Tegyük robotgépbe a diót, a mandulát, és daráljuk kis darabos állagúra. Ekkor adjuk hozzá a kimagozott datolyát és az összes többi alapanyagot. Addig dolgoztassuk a robotgépet, amíg a massza enyhén ragacsossá (kissé zsírossá a kókuszzsír miatt) válik (állítsuk le a gépet és ellenőrizzük az állagot). Formázzunk golyókat a masszából. Zárt dobozban, hűvös helyen, hőtőben 10-12 napig eláll (de addig úgysem fog tartani). Jegyzetek A mandulavaj helyett kesudióvajat vagy földimogyoróvajat is használhatunk. 3.5.3226
Gomba masala
A Vámház körúti Ázsia boltban azon ábrándoztam, hogy pénzintézet helyett sokkal inkább egy hasonló üzletet fosztanék ki. Kb. az alábbi mondatok kíséretében: "Rablótámadás, senki ne mozduljon! Te ott azzal a csokor korianderrel, arccal a földre! Te meg dobd el szépen azt a wasabis tégelyt, hogy lássam mindkét kezedet! Senki nem hősködik, mert beterítem az agyával a chiliszószos pultot! Hölgyem, ott a kasszánál! Tegye a szatyorba azt a mozsarat meg az indiai fűszereket! Az asafoetida meg a lepkeszegmag maradhat, azokból bespájzoltam egész évre. Az a tandori fűszerkeverék csípős vagy inkább csak pikáns? Ha az utóbbi, azt is viszem." Nos, ilyen gondolatok közepette szereztem be a currylevél nevezetű cuccot, mely az alábbi varacskos tapló módon finom specialitás kulcsösszetevője.
Beszerzendő:
1/2 kg gomba (én speciel csiperkét használtam) 3 evőkanál paradicsompüré 1 fej felkockázott vöröshagyma 1 db felkockázott kaliforniai paprika 3 db zöldchili vagy 1/2 hegyes erőspaprika 1 tk római kömény (egész) 2 tk mustármag 1 tk garam masala 1 tk kurkuma 2-3 cm gyömbér felaprítva 1 gerezd fokhagyma pár csepp citromlé 1 ek currylevél só Az "öntethez": 1 ek kókuszzsír 2 ek currylevél 3 gerezd felaprított fokhagyma 1 ek felaprított korianderlevél kevés feketebors só Egy edényben kevés olívaolajat hevítünk, majd hozzáadjuk a mustármagot. Ha pattog, és nem választottunk kellően mély edényt, válogatott, fejhangon abszolvált bazmegek közepette hozzáadjuk a római köményt, a currylevelet, a felaprított zöldchilit és a kurumát. Hozzápasszítjuk a hagymát, a felkockázott paprikát, a gyömbért, belenyomunk egy gerezd fokhagymát, megsózzuk, majd a hagymát kis lángon figyelmesen, tapasztaltan, türelmesen megpároljuk, közben párszor megkeverjük. Hozzáadjuk a garam masalát, a paradicsompürét, megkeverjük, majd legvégül jöhet a felkockázott gomba és a só. Jó öt percig fedő alatt pároljuk. Közben egy másik edényben felolvasztjuk a kókuszzsírt, hozzáadjuk a fokhagymát, és egy-két percig kevergetve pároljuk. Hozzáadjuk a currylevelet, a sót, a korianderlevelet és a borsot. Ha megvagyunk, az így keletkezett elegyet zokszó nélkül rálöttyintjük a gombára, majd jól elkeverjük. Az elkészült művet rizsával vagy naan kenyérrel szervírozzuk.
Brownie-falatok (vegán)
Előző receptemben egy összetettebb történetet írtam le a konzervgyártás kezdeti lépéseiről. A következő édességhez is kapcsolódhatna akár az az írás is, hiszen szintén babkonzervet (igen, jól olvasod :) ) használtam a brownie elkészítéséhez. Ami viszont a brownie sütemény történetét illeti, egy legenda szerint úgy találták fel, hogy egy szórakozott szakács elfelejtett sütőport tenni a csokoládétortába . A másik elképzelés szerint egy szakács tortát sütött, de túl kevés volt a liszt: ennek a híresztelésnek tudható be a sütemény szokványosnál könnyedebb állaga (akkor jó, ha belül még szinte ragacsos). Mindenképpen annyit tudhatunk, hogy a süteményt először az 1897-ből származó Sears, Roebuck and Co. katalógusban említették (ami elképzelhetően nem is napjaink brownie-ja volt), amely a Sears áruházlánc korabeli ,,akciós katalógusa volt.
A képen a Sears, Roebuck and Co. 1897-es egyik katalógusa látaható,
A katalógus elindulása is érdekes történet, miszerint Richard Sears felfigyelt arra, hogy a farmerek sok pénzt költenek arra, hogy a helyi árusoktól beszerezzék az életükhöz szükséges dolgokat. Erre alapozva létrehozta az első katalógust, ami kezdetben, 1888-ban, órákat és ékszereket, majd később széles áruválasztékot kínált, s amiből postai úton lehetett rendelni. 1894-ben, amikorra már ténylegesen "Sears, Roebuck and Co. catalog" címen terjedt, varrógépeket, sportfelszereléseket, hangszereket, babakocsikat, bicikliket és ruházatot árultak a katalógus oldalain. 2 évvel később már tavaszi és őszi kiadású katalógust is megjelentettek, sőt a Britannica Encyclopedia-t is meg lehetett rendelni a katalóguson keresztül.
A katalógus-történettől kanyarodjunk vissza a tömény édességhez, a brownie-hoz. Számos brownie recept létezik, és sok fajtája nagyon egyszerűen elkészíthető, ilyen következik most.
A recept
Hozzávalók:
- 1 konzerv vese bab/ vörös bab
- 2.5 dl növényi tej
- 1 ek őrölt lenmag 2-3 ek vízben áztatva pár percig
- 1 púpos ek kókusz zsír
- 1 tk szódabikarbóna
- 1 kikapart vanília vagy 1 ek vanília aroma
- 10 dkg nyírfacukor vagy xylit vagy kókuszvirág cukor
- 10 dkg karob vagy kakaópor
- 12 dkg teljes kiőrlésű liszt vagy zabpehely liszt vagy felesben a két liszt
- dió vagy aszalt gyümölcs (nyers gyümölcs esetében nehezen sül át, mivel a gyümölcs levet ereszt)
Elkészítés:
A babkonzervet lecsepegtetjük és kicsit átmossuk. A nyírfacukorral, a növényi tejjel, a megáztatott lenmaggal, a karobbal vagy kakaóval és a kókusz zsírral mixerbe vagy gyorsaprító gépbe tesszük a babokat és csomómentes, babmentes masszává dolgozzuk. A masszát egy tálba öntjük és a teljes kiőrlésű lisztet és/vagy zablisztet, szódabikarbónát és a vaníliát hozzáadjuk. Alaposan átkeverjük. Sütőpapíros tepsibe simítjuk vagy alacsony cupcake formákba kanalazzuk a masszát. A tetejére tehetünk diót vagy más diófélét, illetve aszalt gyümölcsöt. Előmelegített sütőben kb. 9-12 percig sütjük a korongokat, a tepsiben sült brownie esetében 20 perc is szükség lehet. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy megsültek-e. Sütés után rácson hagyjuk kihűlni.
Javítsd az érzékeid állapotát - érezz és tapasztalj többet a világból
2017. május 21. Élj harmóniában
Néhány héttel ezelőtt írtam egy bejegyzést arról, hogyan növelheted az életenergia szinted. A bejegyzésben a kitértem arra, hogy környezeti ártalmak miként befolyásolják, a bolygónkat és így hatással vannak az egészségedre és az energiaszintedre. . A bejegyezést itt olvashatod. Sokan nem tudják, de az ember szervezetére, azaz fizikai testére és a tudatára is minden hatással van ami a környezetedből érkezik. A különböző információkat a környezetedből az érzékszerveiden keresztül szerzed be, tapasztalod. Érzékelések: hallás, tapintás, látás, ízlelés, szaglás. Érzékszervek: fül, bőr, szem, nyelv, orr Az öt érzékszerv, öt kapu a test, tudat és lélek rendszeréhez. Az érzékszerveink folyamatosan vesznek fel információt a környezetből és adnak is le. Amikor valakinek tiszták, jók az érzékszervei, akkor nagyon sok mindent - köztük akár káros, kedvezőtlen dolgot - már előre ki tud szűrni, az érzékszervi tapasztalatoknak köszönhetően. (pl. egy kutya, mivel nagyon kifinomult a szaglása és a hallása, akkor amikor a gazdája még semmit nem érzékel, már elég messziről meg tudja állapítani, hogy egy idegen ember közeleg. Vagy ha valakinek jó a szaglása már előre érzi, hogy az étteremben felkínált étel esetleg nem friss, nem jó a szaga és meg sem eszi, míg egy másik ember akár elfogyasztja és utána beteg lesz tőle.) Az érzékeink állapota a tudatunk állapotának függvényében alakul. (Pl egy ember aki alkoholt fogyaszt, annak minden érzékszervi tapasztalata és a tudata is tompább lesz.) A világról alkotott képed, tapasztalataid elsődlegesen azon függnek, hogy Te milyennek látod a világot. Ha benned rend van, harmónia, kiegyensúlyozottság, akkor a világot is ilyennek fogod látni. Az érzékszerveiden keresztül érkező információ mind hatással van a tudatodra s ezáltal az életenergia szintedre és az érzékszerveid állapotára is - ahogy a táplálék is hatással van az emésztésedre, az energiaszintedre és a tested és tudatod állapotára. Ezért nagyon fontos, hogy a tudatodat kellemes, jó érzéseket okozó, erőt és lelkesedét adó, benyomásokkal tápláld. Amennyire csak lehet kerüld el a negatív, mérgező benyomásokat, mert ezek elvonják az életenergiádat. Javítsd az érzékszerveid állapotát! Amikor kellemes érzéki tapasztalatokra (samskar) teszel szert az kedvezően hat a tudatodra, elősegíti, hogy kiegyensúlyozott legyél, boldognak érezd magad és így növelheted a boldogság érzését és az életenergiád szintjét. Hallás A mai modern világban hihetetlen mennyi zajártalom éri az embereket. Sokan észre sem veszik egy hangos nagyvárosban élve, hogy milyen zajban telnek a napjaik. Sajnos a sok hangos, kellemetlen zaj túlterheli a hallórendszert és az idegrendszert is, ezáltal hozzájárul a szervezeted kimerítéséhez. Próbálj olyan helyen lakni, ami nem túl zajos. A lakást jól hangszigetelő ablakokkal szereld fel. A függönyök is tudnak segíteni abban, hogy kevesebb zaj szűrődjön be az ablakodon. A lakáson belül tölts több időt a lakás csöndesebb területén. Kerüld el a hangos filmnézést és zenehallgatást. Preferáld a megnyugtató jellegű filmeket, zenéket, amik kellemes lenyomatokat hagynak maguk után és nem terhelik túl az idegrendszered. Lefekvés előtt különösen fordíts nagy figyelmet, arra, hogy a szervezeted felkészülhessen a pihenésre. Kerüld el az esti filmezést és zenéből is csak valami nagyon harmonikus zenét hallgass. Tévére elaludni vagy zenehallgatás közben elaludni sajnos hatással lesz az alvásodra és az idegrendszered, a szervezeted nem tud megfelelően regenerálódni az éjszaka folyamán, ha közben folyamatosan valamilyen háttérzajt tapasztal. Ezt a kis videót Pilisben vettük fel - a Nagy Kevélyen. A szemnek szép látványt nyújt, de figyeld meg milyen érzést vált ki belőled a videó, ha a filmre hangot is teszel... Tapintás, érintés A tested felülete, a bőröd folyamatosan érintkezik a külvilággal. Nagyon fontos, hogy a bőröd szabadon tudjon lélegezni és kvázi információkat felvenni a környezetedből. Ennek érdekében hordj természetes anyagú ruhákat, kerüld el a szintetikus anyagokat, amik nem engedik a bőrödet megfelelően lélegezni. Használj bio, vegyszermentes kozmetikumokat, kerüld el a bőröd "megfullasztását" és mérgezését a nem tiszta minőségű testápolókkal, tusfürdőkkel, krémekkel. A bőröd érzéki tapasztalatihoz fontos, hogy az érzéseidet merd kimutatni és tudd elfogadni szeretteid közeledését is. Az érintés, ölelés, simogatás mind kellemes tapasztalatok a testednek és a lelkednek egyaránt, engedj gyakrabban teret ezeknek az interakcióknak. A bőrfelület az ájurvédában és minden ősi gyógyászatban nagyon nagy szerepet kap. A testeden számos energetikai pont van, amely megannyi testi funkcióval kapcsolódik össze. Ezen pontok megfelelő stimulációjával a testedben számos pozitív folyamat beindítható. A marma pontok stimulálása ( Kínai gyógyászatban akkupunktúra vagy akupresszúra) beindítják a szervezet öngyógyító képességeit és javítja a testi funkciókat. Az ájurvédában ezért nagyon fontos szerepe van a masszázsnak. A masszázs a fentiek miatt, segíti a testi funkcióid javítását, oldja a blokkokat, feszültségeket a testedből és elősegíti a testedben az életerő szabad áramlását. Az önmasszázs elvégzéséről egy korábbi bejegyzésben már írtam, itt olvashatod. Látás Mivel a legtöbb érzéki tapasztalatot a látásodon keresztül veszed fel, így a szemedet terheled túl legkönnyebben. A szem túlterhelése szemfájáshoz, fejfájáshoz, szemizmok rángásához vezethet és a szem túlterhelésével csökken az életenergia szinted is. Kerüld a számítógépezést, okostelefon használatát, filmnézést , mozizást, mert nem csak a szemedet, de az idegrendszeredet is túlterheli. Az egyik ismerősöm mesélte egyszer, hogy a 3 éves gyereke nem tud aludni, éjszaka sokat kel fel állandóan pörög. Majd a beszélgetés későbbi részében kezdte büszkén mesélni, milyen ügyesen kezeli a gyerek a tabletet. Mondtam neki, hogy szeretné, hogy a gyerek idegrendszere ne legyen túlterhelve és nyugodt legyen, akkor ne adjon a kezébe tabletet meg ilyeneket:) Este kerüld el a tévénézést, számítógépezést. Figyeld meg tudatosan, amikornem nézel tévét, nem pörgeted a facebook-ot vagy nem játszol a számítógépen vagy az okostelefonodon, mennyivel kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb, türelmesebb vagy. A film nézés alkalmanként lehet akár egy jó kikapcsolódás, de nem jó ha napi rendszerességgel ilyen terhelésnek teszed ki az elmédet és a szervezetedet. Ahogy az sem jó ha valaki minden nap alkoholt iszik, mert abból egy idő után komoly problémája lesz. Mindent csak módjával:) Nézz olyan dolgokat, amik pozitív hatással vannak Rád. Sétálj az utcán és nézd meg az ég csodás kékjét, nézd meg a napfelkeltét, menj kirándulni és nézz csodás természeti tájakat. Ezek segítenek a szemed pihentetésében és hozzájárulnak az energiaszinted növeléséhez. Ízlelés Az ízek nagyon nagy hatással vannak a szervezetedre . Az ájurvéda 6 alapízt különböztet meg. Édes, savanyú, sós, csípős, keserű, fanyar. Ezek mind más más hatással rendelkeznek - bizonyos ízek fűtenek mások hűtenek, vannak amik segítik a testszövetek felépülését vannak amik a leépülést. Figyelj rá, hogy egy adott napon, minden íz előforduljon a táplálkozásodban. Ez segít abban, hogy az étkezésed nem csak változatos, de egészséges is legyen.Fűszerezz változatosan, táplálkozz ízletesen:) Az egyoldalúság és a túlzás soha nem jó. A fűszerek nem csak ízletessé, élvezetessé teszik az ételeket, de segítik az emésztést, támogatják a testet a salakanyagok eltávolításában, tisztítják a vért, kedvezően hatnak a légzőrendszerre, keringésre, szív és érrendszerre - használd őket bátran. Érdemes megismerned a fűszerek, gyógynövények hatásait, egészségmegőrző szerepüket az étkezésben Próbáld ájurvédikus alkatodnak megfelelő ízeket előnyben részesíteni. A különböző ízek felélénkítik a tested és boldogsággal töltik el a lelked. A mesterséges ízek, ízfokozók, az ízesítés túlzásba vitele (túl csípős, túl édes, túl, túl...) kedvezőtlenül hatnak a tudatodra és a testi egészségedre is. Az ízek és túlzásba vitelük hatásairól, alkalmazásukról részletesen egy korábbi bejegyzésben itt olvashatsz. Szaglás A szaglásod is hatással van a testedre, lelkedre és a tudatodra. A kellemes illatok, pozitív lenyomatokat képeznek benned - akárcsak gondolj vissza a gyermekkori sütemény illatra vagy egy csokor levendula illatára vagy egy általad kedvelt személy illatára. Ezzel szemben ha kellemetlen szagokat tapasztalsz az rossz érzéseket okoz. A kellemetlen szag taszító, undorító, émelygést okozó. Kerüld a mesterséges illatanyagokat - wc illatosítók, nem természetes illatgyertyák, nem tiszta minőségű parfümök, dezodorok, öblítők. Részesítsd előnyben a természetes, friss, finom kellemes illatokat. Vedd körül magad olyan illatokkal, amely ájurvédikus alkatodnak megfelelő és elősegíti a tested öngyógyító folyamatinak beindítását. Az aromaterápia ma már szerencsére nyugaton is egyre elterjedtebb:) Figyelj arra, hogy nappal lehet cél az élénkítés, de estére mindig olyan illatokat válassz, melyek nyugtató hatásúak, mert így segítik az elalvást. Tápláld a szaglásod minél több természetes, friss illattal. A természetben lélegezz nagyokat a hegytetőn, szagolgasd a virágokat, fákat, gyümölcsöket. Ezek a finom illatok nem csak pozitív érzéki tapasztalatot eredményeznek , de energiával is feltöltenek. feltöltenek. Légy tudatos az érzékeid állapotáról, töltsd fel magad sok pozitív tapasztalattal és életenergiával. Sok pozitív tapasztalatot, tiszta érzékszerveket, boldog, harmónikus tudatállapotot kívánok:) szeretettel: Kati
Vegán életmód – Greenway Design + Nyereményjáték
2017. május 16. Zizi kalandjai
Amikor először belefutottam Ildi munkájába, akkor realizálódott bennem, hogy lakberendezni is lehet vegánul, vagyis életmódot teremteni is lehet vegánul. Ő ugyanis azon felül, hogy dekoratőr és blogger, még környezettudatos is, egyfajta “zöld” szemüvegen keresztül figyeli a világot. Mindezek mellett 100% eco szójaviaszból készít gyertyákat, amelyek kizárólag természetes alapanyagok felhasználásával készülnek, nem tartalmaznak mérgező paraffint és más kőolajszármazékot, szennyeződést és 100%-os tisztaságú illóolajaival illatosítja őket.
Szóval fogjátok a kezetekbe a reggeli turmixotokat, kávétokat, teátokat, dőljetek hátra és olvassátok el Ildivel készített interjúmat. Megosztja velünk saját történetét, ő hogyan lett vegán és hogyan lett a lakberendezés szerelmese. Nyereményjáték pedig az interjú után!
Csapó Ildikóval beszélgettem az alkotásról, a vegánságról, a gyertyáiról...
Bemutatnád magad röviden, ki vagy, mivel foglalkozol?
Csapó Ildi vagyok, dekoratőr, blogger. 2014-ben döntöttem úgy, hogy a jelenlegi főállásom mellett belevágok egy kreatív szakmába és végre megvalósítom, amiről évek óta álmodoztam. Elkezdtem a dekoratőr iskolát, majd folytattam a lakberendező szakkal. Nagyjából ezzel egyidőben kezdtem el rendszeresen bejegyzéseket írni a Greenway blogba, melynek hivatalos indulása 2015-ben volt, de előtte már évek óta próbáltam írni; néha ki is került egy-egy bejegyzés, de sohasem lett folytatás.
A Greenway Design az elmúlt két és fél évben rengeteg változáson ment keresztül, miközben én is sokat fejlődtem és ma már tisztán látom, hogy az életmódom nagy hatással van arra is, ahogyan a blogot vezetem. A mottóm a “Tudatos dekor, tudatos tér” tulajdonképpen öszefoglalja azt a természetközeli és következetes látásmódot, amit az olvasóimnak szeretnék sugallni az írásaimmal és a képeimmel. Imádom az újrahasznosítást és az apró DIY megoldásokat, valamint a balkonkertészkedést. A Greenway blog egy olyan otthon kialakítsához nyújt inspirációkat, melyben végtelen lehetőségek vannak az újragondolásra, a kreatív megújulásra.
Hogyan kezdődött nálad a vegánság (először étrend váltással, aztán az élet más területére is bevezetted)? A családod is így étkezik?
Életem két fő mozgatórugója a kreatívitás és a “zöld” szemlélet. Ez a két dolog olvad össze és bontakozik ki a Greenway Design blogjában is, ezek az az én kis belső motorjaim.
Gyermekkorom óta mániákusan szeretem az állatokat. Viccesen hangzik, de kislányként – a játék babakocsiban nekem nem baba volt, hanem kiskacsa, kispulyka, kiscsibe. Természetesen mindnek neve volt és húgommal órákon át játszottunk velük. Amikor megnőttek, akkor is gondjukat viseltük. Iskolából hazatérve, minden nap szenteltünk nekik egy kis időt, hogy megszeretgessük őket. Voltak viszont a ház körül olyan állatok is, akiknek nem adhattunk nevet, mert már születésükkor mondták szüleink, hogy nem élhetnek sokáig. Egy apró békés megyei faluban nőttem fel, ahol a 80-as és 90-es évek fordulóján nem sok pénzkereseti lehetőség volt és a mezőgazdaság mellett az állattartás jelentett bevételt a családok számára. Ennek megfelelően szüleim is rengeteg “haszon”állatot tartottak, akiket vágóhidakra adtunk el. Tudtam és láttam Édesanyámon és Édesapámon is, hogy nehezen válnak meg az állatoktól, de nem volt más választásuk. Úgy éreztem, hogy elnyomják magukban mindazt, amit én is, hogy szeretem és sajnálom őket és nem akarom, hogy meghaljanak. De ekkor még csak gyanítottam, hogy, ami az elszállítás után történik velük, az nagyon nem etikus.
Érettségi után Budapestre költöztem és szüleim sem tartottak már annyi állatot, ezért nem foglalkoztatott a dolog. Aztán 2005-ben került újra felszínre ez az egész, amikor megnéztem az akkori nagy kedvenc, az Antimaniax nevű osztrák zenekar I can’t smell my freedom című dalának videóját és ott minden eldőlt. Megláttam, hogy mi történik a színfalak mögött és eldöntöttem, hogy a kegyetlenséghez nem akarok többé hozzájárulni és hogy az állatok iránt érzett szeretetem sokkal erősebb az étkezési szokásaimnál. (A videó teljes valóságában mutatja be a nagyüzemi állattartás minden velejáróját és a vágóhidak rideg borzalmait, valamint az állatkísérleteket és a bőr-, szőrmeipar áldozatait.)
Fokozatosan hagytam abba a húsevést, annak mindenféle állomását megjárva. 2006 tavaszán már egyáltalán nem ettem, utána pedig fokozatosan ismerkedtem meg az állatkísérletek nélkül készült kozmetikumokkal is, majd végül 2013-ban a növényi életmód mellett döntöttem, melynek köszönhetően először a tejtermékekre mondtam nemet, majd a tojásra is. Mindez azóta teljesen kihat az öltözködésemre és minden használati tárgyamra. Megnéztem a Making the Connection és az Earthlings filmeket, amik mind megerősítettek abban, hogy ez az én utam.
Mindez azért fontos számomra, mert úgy érzem, hogy az állatok nem tudják magukat megvédeni és nem tudják tudtunkra adni a félelmeiket, a fájdalmukat. Megpróbálom őket képviselni és megmutatni, hogy a növényi életmód is lehet teljes. Az ember néha (sőt talán sokszor) csak felnőttként kap válaszokat bizonyos dolgokra. A vegán életmód egy nagyon hosszú folyamat eredménye az életemben, ezért soha nem várom el másoktól, hogy azonnal változzanak. Férjem néha eszik még húst, de látom rajta is a változást. Érzem, hogy már tudja Ő is, mennyi szenvedéssel jár a polcról leemelt virsli. Tejterméket már nem igazán fogyaszt, tojást is nagyon ritkán. Itthon egyáltalán nem főzünk állati eredetű ételeket.
Miért gyertyákkal kezdtél foglalkozni, honnan jött az ötlet?
A dekoratőr iskolában jöttem rá, hogy az állati eredetű dolgok nem csak az ételekben, a kozmetikumokban és az öltözködés terén jelennek meg az ember életében, hanem a dekorációk és a mindennapi használati tárgyak is sok ilyet tartalmaznak. Gondoljunk csak egy méhviasz gyertyára vagy egy helyes kis bőr fogantyúra a fiókon vagy egy kosáron, vagy ott vannak a kis szőrme kulcstartók, melyekről ma már tudom, hogy honnan származnak és hogyan készülnek.
Rádöbbentem, hogy az állati eredetű termékek még a dekor szakmámat is képesek érinteni, ezért kutatni kezdtem a témában. A PETA ajánlását elolvasva jöttem rá, hogy tényleg valós a dolog, viszont tudok rajta változtatni. 2016-ban jött az illatgyertyák ötlete, amikor a boltban kapható paraffin alapú gyertyák helyett vegyszermentes megoldást kerestem, de mindenhol csak a méhviaszt ajánlották. Külföldi oldalakon kutakodva leltem az ECO szójabab viaszából készült gyertyákra és nagyon megtetszettek. Láttam, hogy máshol már évek óta nagy sikere van az így készült gyertyáknak, így hát belevágtam, először csak kiváncsiságból.
Hogyan tanultad meg (mennyit kellett tanulni, volt-e valamilyen képzés, amit elvégeztél) a vegán gyertya készítést?
Fórumokat böngészve kísérletezgettem itthon hónapokon keresztül, legtöbbször későn este. A hétközben kiöntött gyertyákat hétvégén tesztelgettem; figyeltem hogyan és mennyi ideig égnek, mennyi illatanyagra van szükség, hogyan viselkedik a viasz. Tulajdonképpen sok türelem és kitartás kellett, mint a legtöbb dologhoz az életben.
Hány féle gyertyát készítesz jelenleg?
Jelenleg háromféle illat vásárolható meg, de különböző csomagolást is kínálok hozzá. Lehet kapni ezüst színű tégelyben, kétféle kupakkal, de öntök gyertyát már üvegbe is.
Tervezel termékbővítést? Ha igen, mi lesz a következő terméked?
Igen, rengeteg tervem van. Tulajdonképpen egy óriási ötlet “vihar” dúl a fejemben szokás szerint, aminek még le kell tisztulnia. Nyáron mindenképpen megvásárolhatóak lesznek a jelenlegi illatok, de tervezek egy igazán frissítően citrusosat is, ami szuper társunk lesz a meleg kiülős estéken. Persze nagyon készülök az őszre is, hogy mire úrrá lesz rajtunk a “bekuckózós” hangulat, finom illatokkal tudjak előállni.
Ildi blogja, a Greenwaydesign
– weboldal
– Facebook
– Instagram
Ildi gyertyái megvásárolhatok a weboldalán vagy emailen keresztül, valamint 2017. május 21-én a Kiskert Piacon és júniusban már a Vegan Sunday Marketen is találkozhatnak vele az érdeklődők.
*****
NYEREMÉNYJÁTÉK!!!
Nyeremény : Két darab gyertya (egy nyertesnek) – 1 db Fresh Start és 1 db Floral Fanatic (a legújabb virágmintás kupakkal). Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy ti milyen illatban szeretnétek ilyen vegán gyertyát (melyik a kedvenc illatotok)!
Szabályok : A kommentelésen felül plusz pontokért lájkolhatjátok a Greenway Design Facebook és Instagram oldalát (írjátok meg ezt is a kommentben, ha megtettétek). 2017. május 19-ig lehet játszani. Sorsolás a random.org-gal. Eredményhirdetés 2017. május 20-án. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek Ildi postázza magyarországi címre.
Növeld az életenergiád, szabadulj meg a kimerültségtől
2017. április 14. Élj harmóniában
A jóga és az ájurvéda egységként kezeli a világot ősidőktől fogva - erről sok korábbi bejegyzésben is már említést tettem. Korábbi korokban az emberek mindig összhangban életek a természettel. M indannyian egy egység részei vagyunk, s ezáltal kölcsönhatásban élünk a minket körülvevő világgal. Harmóniában csak úgy élhetünk, ha a környezetünkkel is harmóniában vagyunk. Ha körülötted nincs harmónia, akkor Neked is nélkülöznöd kell a harmóniát. Sajnos a világ nagyon sokat változott az elmúlt időszakban és az egyént megpróbáljuk külön kezelni a környezettől. Manapság az a cél leginkább, hogy az egyén jól érezze magát, az egyén jól járjon, hasznot termeljen - de nem értjük a lényeget, hogy csak akkor tudjuk igazán jól érezni magunkat, ha a környezettel összhangban élünk és figyelembe vesszük a környezeti sajátosságokat. Azzal, hogy megpróbáljuk a természetet kizsákmányolni, legyőzni és uralmunk alá vonni, csak azt érjük el, hogy a harmónia megszűnik - levegő szennyezettsége, a víz szennyezettsége, a talaj szennyezettsége . Ennek pedig hatása lesz az egyén harmóniájára és energiaszintjére is. Sokan nem is gondolják, hogy a környezetük hatással van az energiaszintjükre. A tested energiával működik. Ezt az energiát a jóga pránának nevezi - kínai gyógyászatban ez a csí. Pránát többféle módon tudsz felvenni a környezetedből, többek között légzéssel, táplálkozással, vízzel. Nézzünk meg néhány környezeti ártalmat, ami pránát, életenergiát von el Tőled. Levegő Levegő nélkül nem tudsz létezni - a légzésed biztosítja számodra az életet. A jóga a megfelelő légzésre is nagyon nagy hangsúlyt fektet, de a levegő minősége is nagyon fontos. A levegőtlen helyiségek, a légkondis irodaházak, a szennyezett levegő pránát, életenergiát vonnak el Tőled. Ha nem jutsz rendszeresen friss levegőre, az akár krónikus kimerültséghez is vezethet. Érdemes minden nap friss levegőre menni. Sétálj a szabadban minimum 15-20 percet, ez feltölti a szervezetedet feltölteni friss energiákkal. Szellőztess rendszeresen. Hétvégén menj túrázni, kirándulni, tölts sok időt a természetben, hogy fel tudj töltődni. Víz A víz is életenergiát, pránát tartalmaz és komoly hatással van a tested energetikai folyamataira. Sajnos a víz is egyre szennyezettebb, nagyon sok vegyi anyagot, vírust, baktériumot, hormont tartalmaz. Emberi találmány, hogy tulajdonképpen tiszta víz helyett, a saját vizeletünket, ürülékünket, mérgeket, hulladékokat mindenféle vegyszerekkel, kemikáliákkal kezelve iszunk meg. Már több kutatás is készült arról, hogy a talaj felsőbb rétegei képesek a vizet megtisztítani a szennyeződésektől és ihatnánk tiszta forrásvizeket. A legjobb megoldás, ha tiszta forrást vizet tudsz valahonnan szerezni és azzal főzöl és azt iszod. Ha nem tudsz forrás vizet hozni vagy palackozott vizet vásárolni, alternatív megoldásnak egy jó vízszűrő berendezés is segítség lehet. Táplálék Az életenergiád szintjére leginkább a táplálkozásod lesz hatással. Az étel minősége, mennyisége és az étkezés időzítése amik meghatározzák milyen lesz az eredmény. ezekről már nagyon soka t írtam korábbi bejegyzésekben.(itt olvashatod részletesen). Fogyassz friss, természetes, vegyszermentes (bio), jó minőségű ételeket. Az ételek akkor látnak el jól energiával, ha minél kevesebb feldolgozási folyamaton mennek át - azaz kerüld a félkész ételeket, konzerveket, etc. Megéri több pénzt költeni arra, hogy az étkezésed ne mennyiségi, hanem minőségi legyen. Vásárolj bio zöldségeket, gyümölcsöket, gabonákat, tejtermékeket. Ha fogyasztasz húst, akkor érdemes kevesebbet enned belőle, mert a húsfélék nagyon sok szennyeződést, vegyszert, hormonokat, antibiotikumokat tartalmaznak. Természetes anyagok A környezetünkben nagyon sok mesterséges anyag vesz minket körül. A tested akkor érzi igazán harmonikusan magát, ha természetes anyagok vesznek körül. Törekedj rá, hogy az otthonod berendezése természetes anyagokból álljon elsődlegesen ( fa nyílászáró, parketta, természetes anyagú textíliák, bútorok). A konyhai eszközöket is próbáld természetes anyagokból beszerezni. A gyerekek játékainál kifejezetten érdemes figyelni, hogy természetes alapanyagokból készüljenek. Az öltözködésnél érdemes megnézned a ruhában a címkét, hogy miből készül és kerüld el szintetikus anyagokat és a természetes anyagokat részesítsd előnyben - a bőröd ezekben tud legjobban szellőzni és ezek természetesek a tested számára. (pl. pamut, gyapjú, len, selyem, viszkóz, acetát). A kozmetikai cikkek és háztartási tisztítószerek esetén is vásárolj tiszta minőségű vegyszermentes termékeket. Elektromágnesesség Lehet még sosem gondoltál rá, de a nagyfeszültségű vezeték, a távközlési berendezések, mobiltelefonok, számtógép mikrohullámú sütő és minden elektromos berendezés rendelkezik egyfajta kisugárzással. Ugyan folyamatosan folynak vizsgálatok arról, ezek mennyire károsak, mennyire rákkeltőek, azt azért jó ha szem előtt tartod, hogy mindenképpen hatással vannak a szervezetedre. A sok elektromosság lecsökkenti az életenergiád, fáradttá tesz. Nem véletlen, hogy sok óra számítógépezés után sokan nyúlnak kávé vagy valamilyen energiaital után. Az elektroszmog miatt nem érdemes túl sokat aggodalmaskodnod, de ha lehet a hálószobában ne legyenek elektromos berendezések (mint pl. tv) és próbáld kompenzálni az elektromosság okozta kimerülést azzal, hogy sokat mész a szabadba, jó minőségű ételeket eszel, tiszta minőségű vízzel látod el a tested:) Fontos, hogyne legyél kényszeres:) Ne rettegj mániákusan a környezeti ártalmaktól , mert az több negatív energia lesz az elméd és a tested számára, mintha valamilyen környezeti ártalom érne. Itt is légy tudatos, alkalmazd a tudást megfelelő intelligenciával. Az emberi szervezet nagyon jól képes alkalmazkodni. Ha megerősíted a szervezed, amit lehet megteszel azért, hogy energiával lásd el a szervezeted, az felturbózza immunrendszered és ellenálló leszel:) Testi és lelki energiákban gazdag, k örnyezettudatos életet kívánok:) sok szeretettel: Kati
Lebbencsleves
2017. március 16. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Egyik kedvenc Helgától:
Hozzávalók:
- paprika
- paradicsom
- bors
- só
- apróra vágott krumpli
- pirospaprika
- hagyma
- lebbencsleveshez való tészta
Elkészítés:
2 fej közepes hagymát apróra vágok és olajon üvegesre dinsztelem. Közben krumplit pucolok és felkockázom. A végén pirospaprikát,sok köményt és őrölt köményt teszek rá 10-15 mp-ig. Majd felöntöm vízzel és beleteszem a krumplit. A lebbencs tésztát apróra töröm és szárazon világosbarnára pirítom.
Oatly zabtejszínnel és tönköly fehérliszttel habarást csinálok. Teszek bele sörélesztőpelyhet gazdagon/ a Biorganikosssal finom/,vegantériát v. a Biorganikos levesport és sót. Mikor a krumpli majdnem puha beleteszem a habarást és a tésztát,szoktam füstölt virslikarikákat is.
Pár percig hagyom így,majd lezárom és fedő alatt hagyom még puhulni.
Livi változata:
A lebbencs leveshez való tésztát olajon megpirítjuk, a végén teszünk hozzá apróra vágott hagymát.
Amíg az is megpirul, rászórunk pirospaprikát, felöntjük vízzel, majd vékonyra és apróra vágott krumplit teszünk bele. Sóval és egy kis borssal ízesítjük. Egy-egy apróra vágott paprika, paradicsom nagyon finommá teszi. :)
TIPP: A krumplit nagyon vékonyra kell vágni, kb. 2 mm, akkor hamar megfő.
Létezik az "öreglebbencs", vagy slambuc, annak leve sincs. Egyszerű bográcsétel volt az Alföldön.
A lebbencs neve utal készítésére.
Régen, amikor jól tojtak a tyúkok, az asszonyok nekifogtak tésztát gyúrni. Vékonyra kinyújtották és a nagy leveleket rudakra felakasztották a szellős kamrában, mint egy lepedőt. A huzat lebegtette a száradó tésztát és közben szabálytalan alakú darabok törtek le belőle az alája terített abroszra. Ez a száraztészta sokáig eltartható, könnyen szállítható és alkalmas laktató ételek készítésére, így nem csoda, hogy nagyon népszerű volt a pásztorok körében. A lebbencs-, slambuc- és csuszatészta ugyanazt a tésztát jelöli.
Jó Étvágyat!
Shakshuka pszeudo-tojással
2017. március 11. Vegán muflon
Most pedig átadnám a szót önkritikus énemnek: Mi ez az ótvaros mrutyok? A disznóm se enné meg, sőt, már attól vérhasban pusztulna el, ha kivinném a laptopot az ólba, hogy megmutassam neki! Ál-rántottát az izraeli lecsóra? Mi lesz a következő, fogkrémes padlizsán? Seduxenes zöldbabfőzelék? Sürgősen húzzál vissza vadászgörényt csutakolni, te málészájú szalmonella-generátor! Ám meg kell védenem magam magamtól! Egyrészt, mert a veganizálásnál kevés nemesebb cselekedet létezik, ez pedig bocsánatos bűnné teszi a gasztronómiai szentségtörést. Másrészt, mert taplóparaszt módon finom lett a végeredmény, és ez a lényeg. Aki nem ért egyet, hagyjon gyalázkodó kommenteket a bloggazda külön bejáratú szerzői oldalán! Komponensek: 1 fej vöröshagyma 1 ek barnacukor 2 db kaliforniai paprika (ha színvakoknak főzünk, lehetnek azonos színűek is) 800g aprított paradicsom (konzerves, de variáljunk!) 2 babérlevél 2 tk kakukkfű 1 tk római köménymag 1/2 tk sáfrány (hétfejű - kikacsintás, tapsoló nyugdíjasok) 2 ek petrezselyem felaprítva 2 ek korianderlevél felaprítva nüansznyi cayenne bors só/bors Az alternatív tojáshoz: 400g natúr tofu 1 tk római köménymag 1/2 fej vöröshagyma 1 tk kurkuma 3 ek növényi tejszín só/bors Ésakkor: A római köményt szárazon lepirítjuk, majd olajat adunk hozzá, és hozzápasszítjuk a felcsíkozott hagymát. Ha már üveges, mint öreganyám vitrinje, hozzáadjuk a felcsíkozott paprikát, a cukrot, a zöldfűszereket, és öt percig közepes lángon főzőkanállal tutujgatjuk. Hozzápasszítjuk a paradicsomot, a sáfrányt, a cayenne borsot, sózzuk, borsozzuk értetlenkedés nélkül. Addig főzzük, amíg a paprika roppanósan puha nem lesz. Egy másik edényben olajat hevítünk, hozzáadjuk a római köményt, a hagymát, a kurkumát, majd pár perc után az összetört tofut. Belelötyböljük a tejszínt, sózzuk, borsozzuk, majd a lecsó tetejére helyezve, ájtatos tekintettel szervírozzuk.
Nagyszerűen a Greatben....
Stőhr Grétával lassan 10 évre visszamenő az ismeretségünk... Amikor még alig voltak vega blogok a magyar neten, virtuálisan futottunk össze... aztán néhány évre rá együtt mentünk főzni a TV2-be. :) És azóta is időről időre összefutunk virtuálisan és most ismét nagy örömömre személyesen is. :) ... mert meghívást kaptam Grétáék szuper vegán bisztrójába a Great bisztróba egy degusztációs menü bemutatóra (hálás köszönet érte ezúton is, remek este, remek emberekkel! :). Hiszen a Bisztró, mely fennállása röpke ideje alatt eljutott oda a népszerűségi listán nagyszerű ételeinek köszönhetően, hogy délidőben gyakran az utcán állva kell bejutásra várni, most újabb lépcsőfokot lép felfelé. Elindul ugyanis az 'á la carte' esti vacsoralehetőséget kínáló éttermi opciója a bisztrónak. A külföldön már elterjedt gyakorlatot szeretnék Grétáék is megvalósítani, miszerint a reggel reggelizőként, délben önkiszolgáló bisztróként működő hely estére átalakul á la carte étteremmé. A most induló projekt részeként kb. 2 havonta fog változni az ételsor, mely 3 előételt, 3 levest, 3 főételt és 3 desszertet fog magában foglalni. A szűkebb választék azt a minőséget is hivatott szolgálni, mely így alkalmas lesz többek között a szezonalitásból eredő változások rugalmas követésére, a válogatott alapanyagok felhasználásával. A későbbi tervek között szerepel a vasárnap délelőttönkénti, akár családoknak is villás reggelit nyújtó kínálat és nyitvatartási idő hosszabbítás. A mostani á la carte lehetőség első alkalommal 2017. március 8-án (Nőnapon) vehető igénybe, 17-22h. Majd azt követően: március 11. (szombat): 12:00 - 22:00 március 15. (Ünnepnap): 12:00 - 22:00 AZ ÉTLAP (mely nem csak vegán, hanem egyben gluténmentes is): ELŐÉTELEK Club sandwich Karottás "lazac" remoulade mártással A bemutató vacsorán a degusztációs menü részeként megkóstolhattuk, és az íze olyannyira felidézte bennem a lazac általam nagyon-nagyon régen kóstolt ízét, hogy döbbenetes volt.... :) A sárgarépa 3 napig érlelődött egy sós és tengeri algás pácban, így nyerte el autentikus ízét. A hozzá kínált rizstejes majonéz ugyancsak szuper volt nem csak ízében, hanem állagában is! Ananászos kevert zöldsaláta sült - füstölt tofuval, vinaigrette öntettel Krémválogatás pirít?ssal, cruditevel - napraforgó pástétom - körözött - füstös padlizsánkrém LEVESEK Egzotikus kardamomos gyümölcsleves Thai citromfüves zöldségleves kókusztejjel Citrusos - joghurtos zellerkrémleves Elmondhatom, ilyen isteni zellerkrémlevest még életemben nem ettem! A citrom eszméletlenül a helyén volt benne, se túl sok, se túl kevés, hanem fantasztikusan megfelelő! :) FŐÉTELEK Sült teriyaki tempeh szarvasgombás fénygyökérpürével és marinált szezámos pak choi-jal Narancsos sütôtökös risotto Aszalt paradicsomos édesburgonyás gnocchi parmezánropogóssal A csak édesburgonyából és nem sima burgonyából készült alaptészta zabliszt hozzáadásával készült, egy fantasztikus paradicsomos szósszal. A parmezánropogós pedig kizárólag növényi sajtból. DESSZERTEK Pisztáciába, kókuszpehelybe, aszalt áfonyába forgatott álomgombóc válogatás narancsvirágvizes szója-joghurtöntettel Céklás - csokoládés brownie Mangós tiramisú Szerencsére a desszertek esetében Gréta úgy döntött, mind a hármat megkóstoltatja velünk... :P :D És hát nálam csodás krémességével, selymességével a Tiramisú krémje vitte a prímet. Szerintem meg nem mondta volna róla senki, hogy tojás és mascarpone nélkül készült! ;) Szóval, ha ünnepien jót szeretnétek enni, vegánul, vagy esetleg ételérzékenységek, allergiák miatt, ne hagyjátok ki ezt a remek lehetőséget! Ráadásul ezeken az Ünnep- és szabadnapokon akkor nem is kell otthon nekiállnotok főzni! ;) A Great Bisztró Facebook oldala: https://www.facebook.com/greatbistrobudapest/ Asztalfoglalás: 06702149072
Új kedvenc: a kelbimbó!
2017. február 12. Eszemiszom – Jóga Magazin
Mindig felfedezek valami új zöldséget a piacon, most például aktuális kedvencem a kelbimbó, mely szintén egy olcsó és itthon is frissen beszerezhető superfood! Lássuk csak, mi mindent tud ez a kis zöld golyócska!
A kelbimbó bimbós kelként is ismert – a káposztafélék családjába tartozik, rokona a karfiol és a karalábé, két szintén kevésbé kedvelt zöldségfajtánk. Kínában őshonos, Európában a 18. századtól népszerű. Jellegzetes ízét pont, amelyért nem szeretik – a sinigrin nevezetű vegyületnek köszönheti, mely rákellenes hatású.
Élettani hatása
A kelbimbó igen gazdag vitaminokban, tartalmaz A-, B-, K-, E- és C-vitamint, valamint élelmi rostokat, kalciumot, magnéziumot és vasat. Rosttartalmának köszönhetően jó hatással van a belekre, illetve segíti az emésztést. Erősíti a szervezetet, és fokozza annak ellenálló képességét. Káliumtartalma miatt kiváló vízhajtó hatással rendelkezik.
A kelbimbó csökkenti a koleszterinszintet, legjobban nyersen fogyasztva fejti ki hatását, de párolva is megőrzi ezt a tulajdonságát. Kiváló omega-3 zsírsav-forrás, melynek köszönhetően a vérnyomás csökkentésében is hasznos lehet.
Fitotápanyag-tartalmának köszönhetően rákvédő anyagokat tartalmaz, melynek következtében csökkenti a különböző daganatos megbetegedések kialakulását szervezetünkben. Jó hatással van a pajzsmirigyműködésre is.
Terhes nőknek fogyasztása kifejezetten ajánlott, hiszen magas folsav– és kalciumtartalommal rendelkezik.
Miért hasznos kelbimbót fogyasztani?
Elsősorban amiatt, mert egy adag a napi C- és K-vitamin-szükségletünket is fedezi. A kelbimbó a legegészségesebb ételek közé tartozik, már ami a vitamin- és ásványianyag-, valamint fitonutrienstartalmát illeti a kalóriatartamához viszonyítva. Ugyanis egy adag relatíve kevés kalóriát, viszont rengeteg hasznos tápanyagot tartalmaz.
Egy adag (körülbelül 88 g) nyers kelbimbó tápértéke 38 kcal; zsírt nem tartalmaz, van benne 8 g szénhidrát (amiből 3 g cukor és 2 g rost) és 3 g fehérje. Egy ilyen adag a napi K-vitamin-szükségletünknek a 196 százalékát, a napi C-vitamin-igényünknek pedig a 125 százalékát fedezi. Ezen kívül megközelítőleg a 10 százalékát tudjuk vele fedezni a napi A- és B6- vitamin-szükségletünknek, valamint a napi folsav-, kálium- és mangánigényünknek.
Miért ajánlott a sok kelbimbó fogyasztása? Természetesen mindazért, amiért általában a zöldségek és a gyümölcsök ajánlhatóak: csökkentik olyan súlyos betegségek kialakulásának a valószínűségét, mint az elhízás, a cukorbetegség és a szív-és érrendszeri megbetegedések. Az 1980-as évek óta köztudott, hogy a keresztes virágú zöldségfélék, amilyen a kelbimbó, a brokkoli és a karfiol, összefüggésbe hozhatók a rák kialakulásának csökkent valószínűségével.
Egy friss tanulmány pedig azt is kimutatta, hogy azok a kéntartalmú vegyületek (például a szulforafán), amelyeknek ezek a zöldségfélék a jellegzetes kesernyés ízüket (és büdös szagukat) köszönhetik, összefüggésben vannak a rákellenes hatásukkal. A szulforafánon kívül a kelbimbóban levő klorofill is hatékony a karcinogén anyagok ellen.
A rákellenes hatáson kívül figyelemreméltó a kelbimbó jótékony hatása a csontokra is. A kevés K-vitamin-bevitel összefüggésbe hozható a csonttörések nagyobb kockázatával. A kelbimbó pedig nagyon gazdag K-vitamin-forrás, így segíti elő a csontok egészségét. Ráadásul egy adag 37 milligrammnyi kalciumtartalmával is hozzájárul az erős csontozat kialakulásához.
A cukorbetegséggel élők számára is jótékony hatású lehet a kelbimbó, ugyanis alfa-liponsavat tartalmaz, ami a glükózszintet csökkenti, az inzulinérzékenységet pedig növeli. Ugyanakkor azt is érdemes megjegyezni, hogy a vizsgálatok az alfa-liponsav intravénás adásának jótékony hatásait bizonyították; az emésztőrendszerbe juttatott liponsavval kapcsolatban nincsenek adatok.
A kelbimbóban található C-vitamin és más antioxidáns anyagok segítenek megőrizni a szem egészségét, és a látás minőségét – akár idősebb korban is. A C- és az A-vitaminnak a bőr védelmében és egészségében is kiemelkedő szerepe van.
Mennyit fogyasszunk belőle?
Az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás irányelvei szerint hetente 2-3 alkalommal fogyasszunk belőle, egészségre gyakorolt pozitív hatásait így érvényesíthetjük a legjobban. Hogyan építhetünk minél több kelbimbót étrendünkbe? Először is fontos tudni, hogy érdemesebb kisebb és a frissebb kelbimbókat választanunk, ezeknek ugyanis édesebb az ízük, és nem fordul elő, hogy fásak lennének, míg a nagyobbaknál ez megeshet. Mindig külön zacskóban tároljuk a hűtőszekrényben. Érdemes azonban inkább frissen fogyasztani: minél frissebb ugyanis a kelbimbó, annál finomabb.
Az elkészítésekor nagyon fontos még az is, hogy nem szabad túlfőzni: veszít a tápértékéből, és ekkor erősödik fel a jellegzetes kesernyés íze. A legjobb, ha nem főzzük, hanem a sütőben megsütjük – ehhez tálaljunk szőlőt, diót és balzsamecetet.
Íme néhány további tipp az elkészítéshez:
- A megsült kelbimbókat hintsük meg olívaolajjal, őrölt fekete borssal és darált fokhagymával.
- Szeleteljük vékonyra és nyersen adjuk hozzá a salátánkhoz.
- Adjunk cukrozott diót és szárított vörösáfonyát a sült kelbimbóhoz.
- Pirítsuk meg serpenyőben a felszeletelt kelbimbót.
Van-e egészségügyi kockázata annak, ha sok kelbimbót fogyasztunk?
Ha valaki vérhígítót szed, fontos, hogy hirtelen ne változtasson úgy az étrendjén, hogy a K-vitamin-bevitele nagyban csökkenjen vagy nőjön, mivel e vitaminnak fontos szerepe van a véralvadásban. Így a kelbimbó fogyasztásával óvatosnak kell lenniük azoknak, akik ilyen gyógyszereket szednek.
Forrás: hazipatika.com
Gauranga Das http://hotashtanga.com
Vegán szejtán brassói
Sok húsevő teszi fel a kérdést, hogy vajon miért kíván meg és fogyaszt kolbásznak, pörköltnek, virslinek, felvágottnak, fasírtnak stb. hívott ételeket az, aki amúgy nem is eszik húst. Ki kíváncsibb, ki ingerültebb, de tény, hogy elég nagy a hajlam az "elvitatásra".
Nem beszélek minden vegán nevében, de nekem biztosan sokkal furcsább, hogy ilyen kérdés egyáltalán felmerül, mint az, hogy itt most épp egy húsmentes brassói recept következik.
[...] Bővebben!
Töltött csiperke
Gyorsan kellett valamit készítenem, volt maradék rakott zöldbabom egy tálban (na hogy az is milyen hihetetlenül egyszerű és ízletes történet), meg gombám. Finom lett, a férj is inkább ezt választotta, mint a maradék köleses husiját. :) Hozzávalók: 8 db tölteni való csiperke gomba 10 dkg barna rizs 20 dkg sárga hüvelyű zöldbab 2 dl bio tejföl vagy magtejföl 1 tk vegamix 1 tk só fűszerek ízlés szerint (nálam bazsalikom) olaj A barna rizst 50 perc alatt kétszeres mennyiségű vízzel, vegamix-szel és sóval megfőzzük. Nem szükséges kavarni. Ha van pároló feltétünk, a rizs tetején megpárolhatjuk a zöldbabot. Amikor elkészült, a zöldbabot villával kicsit szétnyomkodjuk, megszórjuk a fűszerrel és összekeverjük a rizzsel. A tölteléket a megtisztított, tönkjétől megszabadított gombákba töltjük, amiket egy kiolajozott jénaiba helyezünk. A töltelék maradékát gombócokba formázzuk, és a gombák mellé helyezzük, ugyanígy a tönköket is. Egy marék kesudiót vagy napraforgómagot (esetleg egy szelet kápia paprikát is) egy csipet sóval és kevés vízzel összeturmixolunk. Az így kapott magtejfölt a gombák tetejére öntjük. Addig sütjük, míg a gomba a leve elfő, és a tetejük megpirul. Avagy malacot nem eszünk fiam, csak ha anyád szervírozza! :) Véletlenül lett ilyen malacpofa, Flóra a karomban fickándozott, közben fél kézzel pakoltam a kaját...
Tejszínes-gombás-zöldhagymás sült szejtán
Főztjeim mellett előszeretettel traktálok másokat újévi fogadalmaimmal. Minél kisebb érdeklődést tanúsítanak a mondandóm iránt mások, annál nagyobb örömmel tölt el engem ez a művelet. Ennek szellemében: 1. Nem kényszerítem embertársaimat arra, hogy vogul revütáncosnak öltözve járjanak medvetáncot a pápával. 2. Nem gargarizálok körtelével biztosítási kárbecslők társaságában. 3. Soha többé nem válaszolok a "mi az a szejtán?" kérdésre, kiváltképp nem az internet totális térhódítása után 15-20 évvel. (Ha mégis erre ragadtatnám magam, válasz gyanánt vihogva verem arcon az illetőt egy búvártappanccsal.) És most akció. Beszerzi hozzá szolgalelkűen: 200g szejtánpor (azaz búzasikér) 70g búzaliszt 2 ek olívaolaj só 1tk füstölt paprika 1 tk fokhagymapor 250 g csiperkegomba 2 szál zöldhagyma 1 gerezd fokhagyma 1 dl rizstejszín 1 tk mustár só, bors Szejtánt (amit továbbra sem vagyok hajlandó definiálni, haha) főzünk az itt leírt módon. Vékony szeletekre vágjuk, és mindkét oldalon kisütjük egy tapadásmentes serpenyőben. Közben ravaszul összekeverjük a füstölt paprikát a fokhagymaporral és némi sóval, és a sütés utolsó fázisában, fűszerezzük vele a szejtánt. (Hogy meg ne égjen a paprika, értem?) Ha, kész, félretesszük. A felszeletelt gombát forró olívaolajban, nagy lángon lepirítsuk, majd visszavesszük a lángot, és hozzáadjuk a felszeletelt zöldhagymát és a lereszelt fokhagymát. Sózzuk, borsozzuk, majd tapasztaltan, türelmesen megvárjuk, hogy a leve nagyrészt elpárologjon. Ekkor hozzápasszítjuk a tejszínt és a mustárt, majd elkeverjük. A szejtánt a tejszínes-gombás cuccal rizsa társaságában ízlésesen szervírozzuk, nem mocsári tapló módon, mintha csak egy rinoszérosz hányt volna oda.
Fekete szezámmagos “virslis” kifli (vegán)
2016. december 29. Zizi kalandjai
Egy újabb gyors bejegyzés még szilveszter előtt, ugyanis ez a recept kiváló parti falat lehet szilveszteri összejövetelre, de akár majd az új évben szülinapi partira is, vagy csak úgy, amikor szükség van valami gyors harapnivalóra. Többen kértétek már a receptet, amióta láttátok a fotót Ádi szülinapi tortás bejegyzésében. Kiváló kirándulásra is, amikor valami finomat kell magunkkal vinni, ami nem maszatol össze semmit és a gyerek kezébe adható. Nagyon egyszerű recept és tényleg a kreativitásunkra van bízva, hogy mivel extrázzuk a kifliket!
Fekete szezámmagos “virslis” kifli
Hozzávalók:
– 1 csomag Tante Fanny vegán leveles tészta
– 1 csomag (4 db) szejtán- vagy szójavirsli
– mustár
– rizstej
– fekete szezámmag
Melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Béleljünk ki egy nagy tepsit sütőpapírral.
Bontsuk ki, tekerjük ki a levelestésztát és hosszában vágjuk fel három csíkra. Egy csíkot vágjunk négy egyenlő darabra. Egy virslit vágjunk három egyenlő részre (így összesen 12 darab kifli lesz).
Egy tészta darabot kenjünk meg vékonyan mustárral, tegyünk egy darab virslit rá és csak simán tekerjük rá a tésztát. Tegyük a virslis kifliket a tepsire, kenjük meg a tetejüket rizstejjel és szórjuk meg fekete szezámmaggal. Süssük az előmelegített sütőben kb. 10-15 percig, amíg aranybarnára sülnek.
Tipp : használhatunk szóráshoz fehér szezámmagot, napraforgómagot, lenmagot, mákot, amit szeretnénk. A mustárt el is hagyhatjuk vagy lecserélhetjük csípős dijoni mustárra, vagy paprikakrémre vagy ketchupra… amink van éppen a kamrában!
Elysium Vegan Beauty - természetes és innovatív bőrápolás
2016. december 20. Vegán lettem
Bőrünk a legnagyobb szervünk, így logikus gondolat, hogy olyasmit kenjünk csak rá, amit szívesen meg is ennénk. Az Elysium Vegan Beauty kozmetika 100%-ban természetes, vegán, ehető összetevőkkel dolgozik.
Az Elysium Vegan Beauty kozmetikáról
Az Elysium Vegan Beauty kellemes, családias hangulatával várja vendégeit Budán, a Brassó út 169-179. F alatt. Egy eldugott kis utcán kell befordulni a házak között, ugyanis egy több házból álló tömb viseli ugyanazt a számot, ezen belül pedig betűkkel vannak jelölve a különböző épületek, amelyet a Google Maps sajnos nem jelöl. Bevallom, elsőre én nem találtam oda, és a saját hibámból tanulva azt javaslom, hogy első alkalommal egy minimális feltérképezési idővel számolj. Ha mégis nagyon eltévednél nyugodtan telefonálj be hozzájuk. Szívesen odakoordinálnak az F épülethez, amelynek földszintjén vár az Elysium Vegan Beauty.
Az Elysium szépség-lélek-egészség központ egyik részén találjátok az Elysium Vegan Beauty-t, ahol Nádasdi Krisztina kozmetikus ,,varázsolja vendégeit még annál is gyönyörűbbé, mint amilyenek. A különböző kozmetikai kezeléseken kívül smink készítésére is bejelentkezhetsz. Fiúk ti ettől ne ijedjetek meg! Számos férfi vendége van az Elysium Vegan Beauty-nak, hiszen mindenkinek jár a kikapcsolódás és a szépülés, nem csak a lányoknak.
Bennem eddig is erősen élt a gondolat, hogy nem kennék akármit a bőrömre. Minél természetesebb, annál jobb. Vegánként persze az is fontos, hogy az adott termék ne tartalmazzon állati eredetű összetevőket, illetve ne is teszteljék állatokon. Emellett ma már nem szívesen vennék olyan szépségápolási terméket sem, amelyik számomra ismeretlen összetevőket tartalmaz. Ezért is tetszett meg az Elysium koncepciója; növényi alapú, vegán, ehető kozmetikumok. Ne feledd, hogy bár ehető, de nem étkezésre szánt termékekről van szó. Nem lesz semmi bajod, ha megkóstolód, de több haszna van, ha magadra kened. Szinte hallom a szkeptikusokat, ,,Miért kennék egy zöldséget az arcomra? Kizárt, hogy ez működik. Nos, aki így vélekedik, javaslom, hogy próbáljon ki egy arckezelést Krisztinél, nagy valószínűséggel megváltozik majd a véleménye.
Mielőtt kipróbáltam a kezelést hivatalos voltam az Elysium Ünnepre, mely egy kedves családi-baráti összejövetel volt az Elysium Vegan Beautyban. A pécsi Natúr Ételbár séfje, Palló Tímea készített isteni finom nyers vegán fogásokat, a hangulat pedig nagyszerű volt. Bárkivel beszéltem, mindenki ódákat zengett az arckezelésről. Kriszti minden bőrtípussal csodákat művel – mondták. Nekem is problémás a bőröm, nagyon száraz általában, így a sok csodálatos beszámolót hallgatva igazán kíváncsi lettem az én bőrömmel mi történik majd az Elysiumban.
Az Elysium Vegan Beauty kezelésről
Izgatottan érkeztem meg első arckezelésemre. Cipőt le, papucsot fel, belebújni egy fehér kis ruhába a kezelés előtt. Meleg tea, hideg víz, amit csak szeretne a kedves vendég, és persze Kriszti végtelen kedvessége és vendégszeretete, amitől már az első pillanatokban jól érzi magát az ember.
Az Elysium Vegan Beauty bo?rápoló kezelései minden esetben teljesen egyénre szabottak és az aktuális bo?rállapotnak megfelelően kerülnek összeállításra, ami szerintem nagyon szuper. Ez azt jelenti, hogy Kriszti a kezelés előtt felméri a bőröd állapotát, ,,kifaggat a bőrápolási szokásaidról, valamint preferenciáidról és csak utána állítja össze a kezelést, amit kapni fogsz, hogy kihozza az arcbőrödből a maximumot.
A kezelés közben kíváncsiskodtam kicsit, kérdeztem Krisztit hogyan jött számára a döntés, hogy vegán kozmetikumokkal foglalkozzon. Természetesen ő maga is vegán, és az élet minden területén, így a szépségápolásban is az erőszakmentességre törekszik. Régóta fennálló glutén intoleranciája számos bőrproblémát okozott számára. Részben ez is inspirálta, hogy reformálja a táplálkozási és bőrápolási szokásait. Annak idején először csak magának készített természetes kozmetikumokat olyan összetevőkből, mint superfoodok, különböző növényi olajok, virágvizek, növényi kivonatok. Majd mindez olyan jól sikerült, hogy az eredményt látva mások is ki szerették volna próbálni, így elkezdett összeállítani komplett kezeléseket, melyeket ma már az Elysium Vegan Beauty-ban élvezhetünk. Vegán szépségszalonokra, vegán kozmetikumokra pedig egyre nagyobb a kereslet, hiszen az emberek nem csak táplálkozás terén, hanem a bőrápolás terén is egyre tudatosabbak.
A névadás sem lett a véletlenre bízva: az Elysium jelentése egyfajta mennyország, ahova a szépek jutnak. Az Elysium szó nagyszerűen tükrözi mindazokat az alapértékeket, melyeket Kriszti emberként és márkájában is közvetíteni szeretne. ,,Lényeg a finomság, a természetesség, a lágyság mind a textúrák, mind az illatok, mind az érintés tekintetében.- ahogy ő szokta mondani. Nagyon fontos számára az is, hogy az érkező vendég a kezelés során valóban teljesen ellazuljon és jól érezze magát, majd felszabadultan és kipihenten távozzon.
A kezelés attól válik igazán különlegessé, hogy az aromaterápia, a fitoterápia és a növényi kozmetikumok hármasára épül, így nem csak az arcbőrünk lesz gyönyörű, hanem egy igazi wellness élményt élhetünk át az általában másfél órás kezelés közben. Engem leírhatatlanul jó érzés töltött el kezelés közben, és utána is úgy éreztem, hogy régóta nem voltam ilyen felszabadult. Ráadásul aznap estig csokoládés brownie illata volt az arcomnak és olyan puha volt, hogy egyfolytában csak tapogattam volna (ez egy olyan száraz bőrű embernek, mint én, valódi csoda). Kriszti azt mondta, hogy ne csodálkozzak, ha valaki bele akarna harapni az arcomba a kezelés után. Igaza volt - hazafele a tömött buszon meglehetősen közel álltam két lányhoz, akik arról beszéltek milyen isteni csokis süti illat van, és nagyon megéheztek.
Kriszti abban is segít, hogy személyre szabott vegán kozmetikumot vihessetek otthonra, melyek legalább olyan jók, mint a kezelés maga. Ennek a hatékonyságát én akkor fedeztem fel, mikor reggel bekrémeztem az arcom, majd egy egész napos hidegben való rohangálás után este ugyanolyan pihe-piha volt a bőröm, mint reggel. Ezen kívül konzultálni is lehet, Kriszti remek tippeket ad az otthoni bőrápolással kapcsolatban.
Az Elysium szépség-lélek-egészség központ másik felében egyéni gyógytornára, valamint hangtálak segítségével test és lélek harmonizálásra foglalhatunk időpontot. Erre a különlegességre Bakosné Böröcz Ágnesnél tudtok bejelentkezni.
Összefoglalva: vegán, cruelty free, természetes, frissen készített, superfoodokkal teli kozmetikai kezelés relaxációval, jó hangulattal és szuper beszélgetésekkel megspékelve, ez az Elysium Vegan Beauty. Egy olyan élmény, amit neked is ki kell próbálnod.
Látogass el az Elysium Vegan Beauty és az Elysium szépség-lélek-egészség központ Facebook oldalaira is:
www.facebook.com/avegankozmetikus/
www.facebook.com/elysiumkozpont/
Cím: 1118 Budapest, Brassó út 169-179. F
Táplálj helyesen, édesanyám! (6. rész)
2016. november 21. Zizi kalandjai
Kerámia reszelő {Kyocera}, bambusz kanalak {Mamamibolt}
Minden ember más és más. Minden gyerek más és más. Minden baba más és más. Ez itt a Táplálj helyesen, édesanyám! kettő pont nullás újratervezett verziója!
Talán néhányan emlékeztek, hogy miket írtam Ádi hozzátáplálásának a kezdetén. Azóta rájöttem, hogy a leírtak alapján tankönyvszerűen haladtunk. És mi a helyzet Ákossal? Na őt más dióból faragták! Elmesélem miért!
Július elején lett 6 hónapos, de eltelt utána még egy kis idő, amikor először próbálkoztunk nála finom, szaftos, édes őszibarackkal. Nem igazán lett a kedvence, ahogyan a répa sem. Azt gondolom, magával az “ízorgiákkal” volt baja, nem kattant rá a szilárd ételre, ahogyan Ádi, így tartottunk nála egy kis szünetet. Azért persze néha-néha próbálkoztunk újra őszibarackkal, almával és répával, de csak próbaszerűen. 8 hónapos kora körül kezdett el kicsit jobban érdeklődni az ételek iránt, de nem olyan lelkesedéssel, mint Ádi, hanem ímmel-ámmal, néha ízlett neki egy-két dolog és egész jól evett belőle.
Az az igazság, hogy másodjára már nem vagyok annyira lelkes a hozzátáplálást illetően, mint első alkalommal. Két gyerek ellátása és a háztartás vezetése mellett, valamint a saját ebédünk megfőzése mellett kevés időm marad Ákos ételeinek elkészítésére. Igyekszem minél könnyebben és egyszerűbben megoldani a dolgot, ráadásul sokszor fektetek bele több energiát, hogy hátha most majd megeszi, amit főzök, aztán mégse teszi. Szóval lazábban kezelem a dolgot és többnyire nyers vagy sült zöldségeket és gyümölcsöket adunk neki. A nyers gyümölcsök többségét – körtét, almát – Kyocera kerámia reszelővel reszeljük pépesre. Hihetetlen könnyű reszelni ezzel a 100% kerámia reszelővel, ugyanis szilikon aljzattal rendelkezik, mely meggátolja az eszköz használat közbeni elcsúszását. Simán tartod az egyik karodban a gyereket, a másik kezeddel pedig tudod reszelni a hámozott almát, ráadásul villámgyorsan, mert a kerámia anyagnak köszönhetően nagyon gyorsan le lehet reszelni vele egy teljes almát vagy körtét. Nem csak baba hozzátápláláshoz hasznos az eszköz, mert lehet vele reszelni fokhagymát, gyömbért, kurkumát, őszibarackot, puhább zöldségeket, például cukkinit is (kiváló ajándék lehet karácsonyra a szuper éles hámozóval együtt – anyukám szerint a világ legjobb hámozója, ő már elég sok fajtát kipróbált, de szerinte ez a legjobb ).
Lazábban veszem azt is, hogy miket adok neki, szóval ő sokkal hamarabb kóstolta az avokádót és a banánt például, mint Ádi. Mennyiségeket egyáltalán nem mérek nála, teljesen felesleges, mert randomszerűen eszik. Hol egy egész kis tálkával megeszik például egy almás kását, hol egy kanálnyi után nemtetszését fejezi ki, tehát értelmetlen lenne mennyiségeket mérni és azokat tukmálni rá. Zöldségeken és gyümölcsökön kívül gluténmentes gabonakását csinálunk még neki kb. 8-9 hónapos korától. Ezt is néha megeszi, néha nem. Gluténmentes tésztát is eszik, a Biorganiktól veszem ezt a kis kagyló formájút, ami azért jó, mert a pici kis ujjaival könnyen tudja csipegetni a tészta darabkákat.
Brokkolis tészta (főtt gluténmentes tészta párolt brokkolival)
Abban is lazább vagyok, hogy sokkal hamarabb adtam neki darabos, darabkás ételeket. Pürével kezdtünk, de néha úgy éreztem, hogy a darabos étel jobban menne neki. Nem mondom, hogy BLW-zünk – és tudom BLW (baby led weaning) során tilos keverni a pürés ételeket a darabossal -, inkább azt mondom, hogy hamarabb kezdte a darabos ételek fogyasztását, mint Ádi. Most már 10.5 hónapos, van már 5 foga és még legalább 5-6 jön neki éppen, tehát egész jól tud már “rágcsálni”. Valószínűleg a sok fog érkezése miatt viszont most alig eszik valamit, hébe-hóba kóstolgat meg ételeket… bármit teszek elé, adok neki, többnyire nem érdekli. A cici viszont annál inkább. Ez a fogzási időszak velejárója lehet, hogy nincs a babának étvágya. Na de Ákos súlya miatt nem kell aggódni, mert már 9.5 hónapos korában 11 kg volt!
Ádinak nem jöttek rohamtempóban a fogai, észre sem vettük, hogy fogzik, tehát nála étvágytalanság fel sem merült. Ákosnál viszont éppen turbó időszak van, így szegénykém nyugtalan is, meg a szilárd étel sem érdekli igazán.
Szóval ezeket ette, próbálta eddig (10.5 hónapos éppen):
Gyümölcsök: őszibarack, sárgabarack, alma, körte, szőlő, mangó, banán, avokádó.
Zöldségek: cukkini, kaliforniai paprika, répa, paszternák, sütőtök, spenót, brokkoli, karfiol, édesburgonya, lilaburgonya, burgonya, uborka, fokhagyma.
Gabona: gluténmentes gabonapehely, gluténmentes tészta.
Zsiradék: hidegen sajtolt babaolaj (repce-, napraforgó-, kenderolaj), minimális kókuszzsír.
Folyadék: anyatej, víz.
Zöldfűszer: kakukkfű, petrezselyem.
A tuti nyerő étel nála az avokádó. Általában ezt mindig megeszi. Vagy csak simán a héjából kikanalazzuk a gyümölcs húsát és falatkákat adunk, vagy villával pépesre törjük és úgy adjuk neki. Általában képes megenni egy fél avokádót vagy egy kicsivel többet egy étkezés során. Egyszer főztem fokhagymás párolt spenótot, amit gabonakásával kevertem össze. Meglepő módon az egészet megette. Teljesen kiszámíthatatlan, hogy mit eszik meg és mikor. Reménykedünk, hogy a fogai minél előbb kibújnak, a fájdalom elmúlik és megjön az állandó étvágya minél előbb.
Táplálj helyesen, édesanyám! (1. rész)
Táplálj helyesen, édesanyám! (2. rész)
Táplálj helyesen, édesanyám! (3. rész)
Táplálj helyesen, édesanyám! (4. rész)
Táplálj helyesen, édesanyám! (5. rész)
Utazás a Skiphop-pal + kedvezménykupon
2016. október 10. Zizi kalandjai
Itt azt írtam, hogy nincs annál cukibb, hogy a másfél évesünk hátán egy pici hátizsák van. Hát igen, azóta eltelt még másfél év és a három évesünk hátán ugyanaz a hátizsák virít, csak úgy tűnik a hátizsák kisebb lett… pedig nem… a másfél évesünk nőtt meg. Egy három évesnek már saját utazó bőrönd is jár és ez is übercuki, hogy egy saját kis bőröndöt húz maga után!
A cuki majmos bőrönd jó méretekkel rendelkezik (30x40x14 cm). Rövidebb útra bele lehet pakolni a ruhákat, hosszabb útra pedig használhatjuk a saját kincsek (játék, mesekönyv, kavics, ceruzák, stb.) szállítására (ilyenkor a ruhákat anya vagy apa cipeli nálunk). Egy nagy belső fakkja van, kívül pedig egy cipzáros rekesz, amin belül van egy hálós “rekesz”, a bőrönd egyik oldalán pedig egy szintén hálós fakk apró dolgoknak vagy palacknak. A bőröndnek két kereke van, az elején pedig két kis támasztója, így a saját “lábain” megáll. Tartozik hozzá egy fel- és lecsatolható pánt, amely segítségével a szülő a vállára tudja tenni a bőröndöt, ha már a gyerek nem akarja húzni. Mindannyian tudjuk szülők, hogy van olyan pillanat, amikor már nincs kedve húzni a gyereknek a saját táskáját. A majmoson kívül van katicás, kutyás, méhecskés és baglyos változat is.
A kis hátizsákot továbbra is az apró dolgoknak tartjuk fent. Ebbe kerül mesekönyv, uzsonna, kisautó, fertőtlenítő kendő, mikor mit szeretne Ádi magával vinni. Ezt nemcsak utazáskor, hanem városban mászkáláskor is magával szokta vinni. Mindig jelzem neki, hogy csak annyi dolgot tegyen bele, amennyit tényleg tud cipelni, mert neki kell hoznia. Persze itt is eljön az a pillanat, amikor nekem kell tovább cipelnem, de nyilván felesleges súlyokat nem szeretnék, amikor vagy magamon cipelek egy másik kisbogyót vagy a babakocsiban tolom, de plusz súlynak plusz súly egy kis teletömött hátizsák is. Igyekszem Ádit abba az irányba terelgetni, hogy a saját dolgaiért felelősséget kell vállalnia.
Első önálló nélkülünk töltött vakációjára az idén ment először Ádi, Szegedre a szüleimhez. Mi szülők nagyon izgultunk, hogy mi lesz, de Ádi annyira jól érezte magát a nagyiékkal, olyan sok programban volt része, hogy telefonon is csak egy sziát köszönt nekünk, aztán rohant is valami izgalmasat csinálni. Szóval szerencsére nem hiányoztunk neki, ő nekünk viszont igen.
Kicsi korától (2 hónapos) vonatozik Ádi, amit nagyon jól megszokott és szeret is vonatozni. Most, hogy már saját bőröndje van, nagyon élvezi az utazást… neki is van olyan húzós táskája, mint anyának. A vonatos utazást a cuki, puha nyakpárna teszi még kényelmesebbé. Jól tartja a nyakát, könnyű a segítségével álomba szenderülni, legalábbis én tudnék, de persze Ádinak minden izgalmas az utazás során, tehát nem szeret időt pazarolni alvásra. Anya viszont annál inkább szeretne, de nekem nem adatik meg ez a luxus a vonaton! Ez is kapható katicás, kutyás, méhecskés és baglyos változatban.
A Skip*Hop elérhető az alábbi linkeken:
– weboldal
– Facebook oldal Skip*Hop Magyarország és Monkie
A termékeket a {Monkie} biztosította a teszteléshez. A véleményem csakis a sajátom.
*****
KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG A ZIZI KALANDJAI OLVASÓINAK!!!
A SkipHop Magyarország felajánlotta, hogy kedvezménykupont biztosít a Zizi kalandjai olvasóinak! Aki 2016. október 10 és október 31-e között vásárol Skip Hop, Stor it márkájú termékeket a Monkie oldaláról az 10% kedvezményben részesül (a végösszegből kerül levonásra). A kupon más akcióval és kedvezménnyel nem vonható össze. A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: zizitel2016. Jó vásárlást mindenkinek!
Őszi tisztítókúra, méregtelenítés az ájurvéda segítségével
2016. szeptember 28. Élj harmóniában
A szervezeted, ahogy Te magad is, néha elfárad és szüksége van pihenésre, regenerálódásra. Ezért időről, időre igényli, hogy tehermentesítsd, megtisztítsd. A szervezet tisztítására az ájurvéda szerint a legideálisabb időszak a tavasz és az ősz. Ha megnézzük az ősi kultúrákat a szervezet megtisztításának ideje nagyjából egybe is esett ezen évszakokkal pl. Ramadán (ősz), Húsvét (tavasz). A helytelen táplálkozás, a kapkodó életmód és a sok stressz következtében sajnos az emésztés tüze (agni) csökken és a gyengébb emésztés nehezebben tudja feldolgozni a bekerült olyan táplálékokat, melyek nem tiszta minőségűek (konzervek, tartósítószerek, vegyszerek, állott ételek, félkész ételek etc.), így sok méreganyag (ama) halmozódik fel a szervezetben. Az ama helytelen életmód és helytelen táplálkozás következtében a testben lerakódott méreganyagok összefoglaló neve, melyek elzárják a test energiacsatornáit és számos problémához, betegséghez vezetnek. Felhalmozódott méreganyagok jelei A méreganyagok lerakódásának jelei: romlik a közérzet, nehezebbé válik az emésztés (puffadás, görcsök, székrekedés, hasmenés), a testben elakadások, dugulások jelennek meg (pl. székrekedés, arcüregek telítettsége) reggel kimerülten ébredünk, napközben is fáradtnak és elnehezültnek érezzünk magunkat, csökken a koncentrációs képességünk, könnyen válunk kedvetlenné, gyengül az immunrendszer, aminek a hatására rendszeresen megbetegszünk, könnyen elkapunk minden betegséget, megváltozik az íz érzékelésünk, szellemileg is tunyábbá válunk. Ájurvédikus megtisztulás Az őszi méregtelenítést azért hasznos, mert a nyár folyamán felhalmozódott meleg hatására ősszel a szervezet könnyen elkezdi kioldani a testünkből a méreganyagokat. Ezt a természetes folyamatot nagyon jó ha megtámogatod egy kis méregtelenítő kúrával. Egy kis tisztítókúra után a szervezeted új életre kel és be tudja indítani a megfelelő öngyógyító folyamatokat és a testet friss energiával tudja ellátni. A lenti méregtelenítési módszerek közül ha csak néhányat tudsz beépíteni az életedbe, bár akkor is nagyon jó eredményt fogsz elérni és a tested frissebb, energikusabb lesz. Az ájurvédában a leghatékonyabb tisztítás a Panchakarma kezelés, de otthon is nagyon sokat tehetsz néhány egyszerű módszerrel azért, hogy megtisztítsd a szervezeted. Az ájurvéda kíméletesen, megfelelő kezelésekkel és méregtelenítő gyógynövény készítményekkel, életmódbeli és táplálkozási módszerekkel segíti elő felhalmozódott méreganyagok eltávolítását a szervezetből. Az ájurvéda segítségével könnyedén és természetes módon tudsz megszabadulni a lerakódott szennyeződésektől és újra visszanyerheted energiádat, jókedvedet, jó emésztésedet, étvágyadat. Ehhez elegendő már egy 10 napos kúra is. A lehető legjobb eredmény eléréséért érdemes alkalmazkodnod a természet változásaihoz és változtatni az évszakváltásnak megfelelően az életmódodon, napirendeden, étkezési szokásaidon. Kerüld el a további méreganyag felhalmozódást Első lépésként kerüld el azokat a szokásokat, melyek méreganyagot (,,ama-t termelnek) * Túlevés vagy úgy enni, hogy az előző étkezést még nem emésztetted meg * Túl hideg ételek és italok fogyasztása * Nehéz, zsíros, cukros ételek és a túlzásba vitt húsfogyasztás * Rendszertelen étkezés * Túl gyors, kapkodó étkezés * Olyan étkezés, amikor nincs a figyelmed az étkezésen (pl. közben olvasol) * Túlevés és késő esti étkezés * Nem friss , vegyszeres(nem bio) , génmanipulált, feldolgozott ételek, tartósított élelmiszerek, konzervek, gyorsfagyasztott ételek * Dohányzás és alkoholfogyasztás * Mozgásszegény életmód Méreganyagok kioldása A legjobb a lerakódott ama felszámolására a meleg víz. Forralj fel reggel tiszta minőségű vizet (pl forrásvíz) kb 10-15 percig - tehetsz bele gyömbért is. A vizet melegen kortyolgasd a nap során lehetőleg fél óránként kis kortyot - a vizet tartsd termoszban, hogy meleg maradjon. Jól támogatja a méregtelenítést, ha reggelenként egy pohár meleg citromos vízzel indítod a napod. Használhatsz ájurvédikus méregtelenítő készítményeket is, melyek olyan gyógynövényekből állnak, amik segítenek kioldani a lerakódásokat. A méregtelenítéshez a készítményeket mindig egyéni alkatodnak megfelelően válaszd ki, szükség esetén kérj segítséget hozzáértőtől.( szívesen ajánlok is akár számodra megfelelő minőségű készítményeket, melyeket én 15 éve alkalmazok) Pörgesd fel az emésztésed Ahhoz, hogy az emésztésed erejét növeld, fogyassz könnyű, lédús ételeket. A méregtelenítés alatt kerüld el a zsíros, savanyú, olajban sült ételeket, tejtermékeket, húst, nyers gabonákat, édességeket, nassolást. Étkezés legyen mindig friss és könnyű, de tápláló. Mit fogyassz? jótékony ilyenkor a baszmati rizs, párolt zöldségek, nagyon kevés nyers saláta, mungbab, zöldségleves, ghí, friss párolt gyümölcsök, levesek. Segítsd az emésztésed fűszerekkel: gyömbér, kurkuma, koriander, római kömény, édeskömény, hosszúbors, fekete bors. Ha teheted, a reggelit hagyd ki vagy csak valami könnyűt fogyassz. Az ebéd legyen ízletes, meleg étel és ne túl nagy mennyiség. A vacsorát ha tudod hagyd ki, ha nem akkor szintén nagyon könnyű étkezés legyen pl.: zöldségleves, rizsleves. Étkezési szabályok * Mindig nyugodt körülmények között egyél * Rendszeres időkben egyél, és délben legyen az ebéd * Ülve nyugodtan egyél, soha ne kezdj idegesen enni * Annyit egyél, amennyi jólesik, táplálkozz mértékletesen (legfeljebb háromnegyedig töltsd meg a gyomrod) * Étkezés közben ne beszéljünk, csak az étkezésre koncentrálj * Ne egyél amíg az előző ételt nem emésztetted meg (3-6 óra) * Étkezés után maradj kicsit még nyugodtan ülve Szánj időt a pihenésre A test számára igazi pihenés három esetben tud létrejönni. Alvásnál, rlaxációnál és meditációnál. Az ősz amúgy is a Vata minőségét hordozza, ilyenkor az időjárás szelesebb, hűvösebb, ami könnyen kimeríti a szervezted, idegességhez, alvászavarokhoz, emésztési problémákhoz vezethet, A vata kiegyenlítéséhez és a méregtelenítéshez több alvásra van szükséged. Hagyj időt a pihenésre, napközben is tarts szüneteket - menj ki sétálni a friss levegőre. Ne éjszakázz, feküdj le időben, lehetőleg este 22:00-ig és lehetőleg 06:00 előtt kelj fel. Távolítsd el a feszültséget az elmédből és a testedből. Naponta végezz relaxációt. Ingyenesen letölthető relaxációt, ezen az oldalon találod: http://eljharmoniaban.blogspot.hu/2015/06/relaxacio-hatekony-stresszkezeles.html Tanulj meditálni és szánj időt minden nap arra, hogy kikapcsold a külvilág zajait és a meditációban megtapasztald a belső csendet, harmóniát. Végezz könnyed testmozgást Naponta mozogj, sétálj, jógázz. Ájurvédikus testalkatodnak megfelelő könnyed mozgásformát válassz. A méregtelenítési időszakban célszerű olyan jógagyakorlatokat (ászana) végezned, melyek segítik az emésztő tűz felélesztését és a méreganyagok eltávolítását a szervezetből. Önmasszázs Minden nap végezz ájurvédikus önmasszázst (az ízületeknél körkörös a csontos részeknél hosszanti mozdulatokkal), amely fellazítja a szervezetedben lerakódott méreganyagokat. A masszázshoz a legjobb, ha érlelt szezámolajat használsz, de bármilyen alkatodnak megfelelő olaj is jó. Az önmasszázs után alaposan zuhanyozz le meleg vízzel. Az önmasszázs részletes leírását itt találod: http://eljharmoniaban.blogspot.hu/2016/03/hogyan-vegezz-otthoni-ajurvedikus.html Száj és nyelv tisztítás Építsd be a mindennapjaidba az ájurvéda száj és nyelvtisztítását. A szervezet sok méreganyagot halmoz fel a szájüregben és a nyelven lepedék formájában. Ennek a rendszeres, megfelelő eltávolítása fantasztikusan tisztítja a szervezeted. A nyelvtisztításról részletesen itt olvashatsz: http://eljharmoniaban.blogspot.hu/2016/01/szajhigienia-meregtelenites.html Érzelmi méregtelenítés Ne feledkezz meg arról sem, hogy a negatív érzelmek és az elfojtott érzelmek szintén méregeket hoznak létre a szervezetedben. Próbálj megszabadulni a negagítv érzéseidtől, neheztelésektől, haragtól, dühtől, aggodalmaktól, félelmektől. Alakítsd át a negatív érzelmeket pozitív érzésekké és tanuld meg a negatív érzéseket elengedni. Ehhez nagyon nagy segítség, ha jógafilozófiát tanulsz, mert megérheted hogyan működik az elméd és hogyan tudsz megszabadulni a negatív gondolatoktól, érzésektől. Az érzelmi méregtelenítésről egy későbbi cikkben írok majd részletesebben. A méregtelenítés utáni időszak A méregtelenítés eredményeképpen elmúlik a testből a nehézségérzet, energikusabb, könnyedebb leszel, esetleg megszabadulsz néhány felesleges kilótól is:) A méregtelenítés utána próbálj az étkezési szokásokból minél többet hosszútávon is fenn tartani. Fokozatosan térj vissza a nehezebb étkezésekhez, hogy ne terheld túl a megtisztított szervezeted. Tartsd fenn a testalkatodnak megfelelő testmozgást is rendszeresen. A méregtelenítés utáni időszak a legalkalmasabb életerőt, vitalitást fokozó készítmények fogyasztására. Az ilyen készítmények (rasayanák) fogyasztását mindig tisztulási folyamat befejeztével kezd el. Amennyiben a szervezet nem tiszta és az energiacsatornákat eltorlaszolják a méreganyagok a legértékesebb, legcsodásabb roboráló szer sem tud megfelelően eljutni a sejtekhez és nem tudja kifejteni áldásos hatásait. Mindenkinek kívánok tisztább,energikusabb szervezetet, erősebb immunrendszert :)
Zizi szakácskönyvet ír! :)
2016. szeptember 8. Zizi kalandjai
Eljött ez a pillanat is, hogy végre elmondhatom nektek: szakácskönyvet írok! Igen, én… lesz egy szakácskönyv a polcomon, meg a boltokban, aminek én vagyok a szerzője. Évekkel ezelőtt kezdődött a dolog, először csak álmodozással, hogy egyszer jó lenne egy saját könyv. Csak álmodoztam róla, közben persze “keményen” blogoltam. Álmodoztam arról is, hogy ha egyszer csinálok egy könyvet, akkor azt jó lenne a Boook Kiadóval közösen készíteni, mert ők olyan csodaszép könyveket készítenek. Aztán egyre többen írtatok nekem üzeneteket, emaileket, hogy milyen jó lenne, ha lenne egy könyvem, mert szívesen főznétek abból. Kezdtem elhinni, hogy az álmodozásnak van értelme, másokat is érdekelne egy ilyen dolog. Aztán év elején elindult valami, amikor maga a Boook Kiadó keresett meg, hogy szívesen beszélgetnének velem… egy lehetséges jövőbeli könyvről! Velem! Nem is hittem el először, csak akkor, amikor tényleg leültünk beszélgetni (a néhány hetes Ákossal a mellkasomra kötve, akit közben meg is kellett szoptatnom ). Aztán tavasszal elindult a tervezés és kora nyáron a tényleges munka.
Szakácskönyvet írni két kicsi gyerek mellett nem leányálom. Volt olyan, hogy Ákost állva szoptattam miközben a tűzhelyen lévő serpenyőben forgattam a palacsintákat. Tiszta stresszben voltam, hogy nem tudok haladni normálisan, ezért úgy döntöttünk, hogy a szüleimhez “költözünk” recept tesztelésre és könyvírásra. 6-8 kar (szüleim, öcsém, I., szomszéd nénik ) foglalkozott néha a két fiúval, miközben én a konyhában tevékenykedtem vagy a gép előtt ültem és püföltem a billentyűzetet (két szoptatás között). Olyan is volt, hogy bealudtam a fiúkkal este altatáskor, majd éjfélkor riadtan ébredtem, hogy úristen, holnap várják tőlem az újra szerkesztett változatot. Szóval leültem a gép elé éjfélkor és dolgoztam hajnal 2-ig vagy 3-ig! És persze a munkálatok folynak a háttérben egészen addig, amíg a könyv meg nem jelenik!
És akkor a téma… miről is szól a szakácskönyvem… a kedvenc napszakom ételeiről, a reggelikről! VEGÁN REGGELIK lesznek benne, csakis olyanok, amelyektől jól fog indulni a napotok! Könnyen, 5 perc alatt elkészíthető turmixoktól, a hétvégi ráérős palacsintákig, kencékig, meleg italokig, de lesz benne kiadós angol reggeli is, meg muffin, meg gofri, meg cukkini kenyér, meg zabkása, meg granola. Igyekeztem egy színes palettát összeállítani, hogy mi miket eszünk rohanós reggeleken, meg ráérős napokon, amikor a reggeli már inkább átmegy brunch-ba (breakfast + lunch = sem nem reggeli, sem nem ebéd, valahol a kettő között). Több mint 70 vegán recept (mindegyik saját fotóval!) kizárólag növényi alapanyagokból (zöldségek, gyümölcsök, gabonák, magvak) készítettek, jó néhány gluténmentes is! Pár recept megtalálható a blogomon, amelyek nagyon népszerűek voltak eddig is, jó néhányat átalakítottam és nagyon sok új recept is van a könyvben. Egy jó kis gyűjtemény, amely segít eligazodni a vegán reggelik útvesztőjében azoknak, akik vegetáriánusok, akik vegánok, de azoknak is, akik egyáltalán nem jártasak ezen konyhában, csak változtatni szeretnének és nem tudják hol kezdjék. Hát kezdjétek a reggeliknél! Ha csak ennyit változtattok a napi étkezésetekben már nagyon sokat tettetek az egészségetekért!
Nagyon hálás vagyok a kiadónak, hogy láttak, látnak bennem fantáziát, hogy érdemes velem együtt dolgozni. Köszönöm a kiadó összes munkatársának a sok segítséget, a támogatást… kiemelném Széplaki Pétert a kiadó vezetőjét, Földi Hajnalkát a grafikust, B. Tier Noémit a szerkesztőt, Tóth Milánt a fotóst, Kapolka Ágnest a stylistot.
Külön köszönet
– a szüleimnek, öcsémnek, hogy bármikor ugrottak, ha segítség kellett és támogatnak mindenben
– I.-nek, aki egyébként Iván :), a szeretetéért, hogy fuvarozott mindenhova és elviselte a stresszes hisztiket
– Réka barátnőmnek, hogy vigyázott Ákosra a teljes fotózás alatt
– a Planetbionak és a Biorganiknak, akik elláttak alapanyagokkal a tesztelésre
– és végül, de nem utolsósorban Ádámnak és Ákosnak, a kisfiaimnak, hogy elviselték, anya kicsit kevesebbet foglalkozott velük az elmúlt hónapokban. ,value:1}]},nextButton:null,section:null},22: {field:{actionType:show,logicType:all,rules:[{fieldId:19,operator:,value:2}]},nextButton:null,section:null} }, dependents: { 4: [4],11: [11],22: [22],21: [21] }, animation: 0, defaults: {1:{1.2:,1.3:,1.4:,1.6:,1.8:},23:{23:,23.2:},3:{3.1:,3.2:,3.3:,3.4:,3.5:,3.6:},9:,4:{4.1:,4.2:,4.3:,4.4:,4.5:,4.6:},14:{14.1:,14.2:,14.3:},10:,11:1}, fields: {1:[],23:[],3:[],9:[4],4:[],6:[],14:[],19:[11,22,21],10:[11],11:[],22:[],21:[],17:[],24:[]} }; if(!window[gf_number_format])window[gf_number_format] = decimal_dot;jQuery(document).ready(function(){gf_apply_rules(2, [4,11,22,21], true);jQuery(#gform_wrapper_2).show();jQuery(document).trigger(gform_post_conditional_logic, [2, null, true]);} );} if(window[gformInitPriceFields]) jQuery(document).ready(function(){gformInitPriceFields();} );} } );jQuery(document).bind(gform_post_conditional_logic, function(event, formId, fields, isInit){} ); jQuery(document).ready(function(){jQuery(document).trigger(gform_post_render, [2, 1]) } );
Málnás-brazil diós quinoa
A receptet és az ételt egyedivé teszi a paradió, másnéven brazil dió. Aránylag kevés receptet látok a magyar gasztroszférában paradióval. Leginkább diákcsemegékben találkozhatunk vele. Meglehetősen sok kalciumot, káliumot, magnéziumot, vasat, foszfort és meglehetősen jelentős szelént tartalmaz, no és zsírt. Mintegy 60-70%-a zsír, ezért óvatosan fogyasszuk. Magas szeléntartalmának köszönhetően pajzsmirigy-betegek számára jótékony hatású.
Brazildió fák szinte kizárólag érintetlen őserdőkben hoznak gyümölcsöt. Nagyüzemi termesztése sehol sem sikerült, mivel hiányoznak a virágok beporzásához szükséges méhek és más rovarok. Csak néhány erre a virágra specializálódott rovar képes a beporzásra. Megporzás után a termés, csak 14 hónap után érik meg. A termés nagy, 10-15 centiméter átmérőjű, gömbölyű, csonthéjas tok, melyben 8-24 darab háromszög alakú és 4-5 centiméter hosszú mag található. A tok fás héja 8-12 milliméter vastag.
Másik érdekesség, hogy egy a brazildió fán élő orchidea illata vonzza a fához a méheket. A természet e komplex megoldása nélkül a fa nem hoz termést. A fa szaporodása is különleges. Termésének vastag héját csak egy őserdei rágcsáló, az aguti képes feltörni. A magokat a mókusokhoz hasonlóan elraktározza, és a rejtekhelyeket gyakran elfelejti. Ezekből az őserdőben elszórt raktárokból kelnek ki az új fák. Ha az elültetett helyen nincs elég napfény, a kis növény, évekig is várhat amíg kicsírázik.
Habár az egyik neve brazíldió, a legtöbb paradiót Bolíviában gyűjtik be, körülbelül a világszintű termés 50%-át. Brazíliában 40%-ot és Peruban 10%-ot.
A recept
Hozzávalók:
- 20 dkg quinoa
- 5 dl növényi tej (nekem szójatej volt otthon)
- 1 nagyobb bögre málna (akár fagyasztott is lehet)
- 1kis marék brazil dió (paradió)
Elkészítés:
A quinoát vastag szűrőn keresztül átmossuk, majd annyi tejben, ami jól ellepi, puhára főzzük. Ha elfőtt róla az összes tej, még adhatunk hozzá. Ha édesen szeretnénk, édesíthetjük banánnal. A gyümölcsszemeket a tetejére helyezzük az egész és/vagy lapokra vágott mandulával. Nem hozzákeverjük, hogy a málna ne törjön össze.
Egy vegán Kínában (4.0)
Hogyan éljünk túl vegánként egy másik országban? Egyszerűen! Magyarországon és azon túl is könnyen és még könnyebben élhetsz tiszta vegán életet. A szupermarketek polcain már megtalálhatók a vegán helyettesítők is. De mi van azzal, aki keletre indul meg? Sőt, távol- keletre? Az hogyan éljen növényi alapokon? Ott, ahol még a betűk világában is nehéz eligazodni?! Virág bebizonyította, hogy igenis lehetséges egy teljesen más kultúrában, méghozzá Kínában is folytatni életmódját. A kezdeti nehézségek
Vegán, búzacsírás sárgabarack gombóc
Ne gondoljátok azt, hogy egy gyümölcsös gombóc készítése nagyon nehéz lenne. Szerintem nem lehet elrontani, csak az elkészítése egy kis odafigyelést igényel. Ha betartod a leírtakat, biztosan neked is sikerülni fog. Hozzávalók: - 50 dkg héjában megfőtt burgonya - 10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 10 dkg fehér tönkölyliszt - 1 evőkanál olívaolaj vagy kókuszolaj - 1 evőkanál tönköly búzadara (gríz) - csipet só - kb. 10 db érett sárgabarack - fahéj, kókuszvirágcukor Morzsa: - kb. 10 dkg búzacsíra - kb. 10 dkg darált dió - 1-2 evőkanál kókuszcukor - 1/2 mokkáskanál fahéj - 1 evőkanál kókuszolaj Elkészítése: A morzsához a darált diót a kókuszolajon folyamatos kevergetés mellett picit pirítsuk meg, éppen csak annyira, hogy enyhén illatos legyen. Vegyük le a tűzről, picit hagyjuk hűlni, majd szórjuk bele a búzacsírát, a cukrot és a fahéjat.Közben a héjában megfőtt burgonyát még melegen krumplinyomóval törjük át. Hagyjuk teljesen kihűlni!Szórjuk bele a lisztet, a darát, a sót, és az olajat is csorgassuk bele.Gyúrjunk belőle egy ruganyos tésztát.Kilisztezett deszkán nyújtsuk ki kb. 0,5 cm vastagra, és kockázzuk fel mintegy 8 cm-esekre. No, nem kell mérni, csak úgy szemre. :) Persze ez függ a barack méretétől is, de én jobban szeretem a max. pingponglabda méretűeket.A barackot magozzuk ki, szórjunk rá kókuszcukrot és fahéjat. Jól forgassuk össze. Ez lesz a töltelék.Mindegyik kockatésztára tegyünk egy cukros barackot, és ügyesen gombócozzuk.Lobogó, enyhén sós vízben főzzük ki, de ne egyszerre. Amikor feljön a gombóc a víz tetejére, még utána úgy 4-5 percig főzzük.A lecsöpögtetett gombócokat forgassuk meg a búzacsírás morzsába.
Egyszerű saláta nem hétköznapi fűszerezéssel – vegán recept
Egy kevés összetevős, de izgalmas ízű salátára vágytam, mikor elkészítettem ezt. Grillezett virslivel és grillezett zöldségekkel ettem, amiket megszórtam sörélesztőpehellyel. Ha te is grilleznél, ezek a zöldségek és gyümölcsök nagyon finomak: répa, cékla, krumpli, tv-paprika, kaliforniai vagy kápia paprika, cukkini, tök, vöröshagyma, fokhagyma, alma, szilva. És a grillételek mellé nagyon jól passzol az alábbi frissítő ízű saláta. Hozzávalók: 1 marék csíkokra vágott jégsaláta 1 marék csíkokra vágott fehér káposzta fél alma felkockázva egy kevés sótlan földimogyoró Öntet: 1 dl víz 1 teáskanál barna nádcukor vagy kókuszcukor 1 kávéskanál só 4 teáskanál rizsecet 1 teáskanál koriandermag mozsárban összetörve fél kávéskanál őrölt babérlevél 1 teáskanál olívaolaj Az olajon kívül az öntet összetevőit elkeverjük, és ha a cukor és só feloldódott, mehet bele az olaj. A koriandermag és a babérlevél kellemes, citrusos ízt ad, az ecettől frissítően savanykás lesz az öntetünk. The post Egyszerű saláta nem hétköznapi fűszerezéssel – vegán recept appeared first on VegaNinja.
Egy vegán Kínában (3.0)
Major Virág vagyok, több mint egy éve a vegánság folyamatánakútján.Szeretekutazgatni,más kultúrákat megismerni és foglalkoztat a gasztronómia világa is. Mivel érdekel a kínai nyelv és kultúra, ezért megragadtam a lehetőséget, hogy jelentkezzek egy kínai nyelvi ösztöndíjra, amivel sikerült kiutaznom Hangzhou városába. A kérdés csak az volt, mégis hogyan élek túl ebben a teljesen más kultúrában, ráadásul vegánként. Erre a kérdésre próbálok választ adni, eddig azt hiszem sikeresen, mivel már
A szezon kedvence: a spárga
Tavasz végétöl, amivel érdemes hazatérni a termelöi piacokról, az a spárga. Hosszúkás formájával, virágos fejével és hívogató színeivel a konyatündérek legjobb barátja lehet. Ennek a zöldségfajtának a története nagyon messzire nyúlik vissza, már a görögök és a rómaiak is használták rendszeresen, elsösorban gyógyító hatása miatt. És hogy mik ezek a gyógyító hatások? Íme 5 indok arra, hogy miért érdemes spárgát fogyasztani rendszeresen. 1. Börtisztító hatása miatt A tavasz a nagytakarítás
Bodzaszörp
Nagy meglepetésként ért, hogy a bodzaszörp készítésének leírását sem az Ínyesmester éléstárában, sem a Horváth Ilona szakácskönyvben. Duendénél emlékeztem, hogy volt egy recept, még a másik blogján, jó régen. Abból indultam ki. Nagyon fontos, hogy a virágok sose ázzanak egy napnál tovább. Évekkel ezelőtt azért bukott meg egy otthoni projektünk, mert megbüdösödött. Tökéletesen elég szűk egy napi ázás. Viszont szerettem volna a citromsavat kiváltani, és kevesebb cukorral is számoltam. Gyümölcscukor került bele. De rá kellett jönnöm, hogy bizony kell az eredeti mennyiség, ami 5 liter folyadékhoz 2-3 kg cukor először elképesztőnek tűnik. Persze ahogy ő is írja, minél cukrosabb, annál inkább szörp a szörp, és természetesen magasabb a hígíthatósága. Felmerült bennem az is, hogy beleöntök egy üveg sztíviát, de aztán elvetettem. A citromsavat lecseréltem aszkorbinsavra, a gyógyszertárban kapható por, és épp olyan savanyú, mint E betűs társa. Mivel nem főzött, valami tartósítószer szükséges, kálium-szorbát nálam. Az üvegeket a piacon vettem, akciósan, ugyanis 850 Ft-ért sokalltam, de mivel 6 db-ot elhoztam, megkaptam 700 Ft-ért. A színe le fog kopni, de különösebben nem zavar, a funkcionalitása a lényeg. A bodza a nagyúti udvarról van, a legfrissebb virágokból. Zamatos is lett. Gondolkozom még egy második adagon... Hozzávalók: 6 l víz 3 kg gyümölcscukor 36 friss bodzavirág 3 bio citrom 5 dkg aszkorbinsav 1 kk kálium-szorbát A virágokat alaposan átnézzük, kiköltöztetjük az össze lakót. Ha lehet, egy széles aljú edénybe, vagy vajlingba öntsük a 6 liter vizet és abba áztassuk a virágokat. Mellé tehetjük a citromokat is felkarikázva. Másnap egy pelenkán, vagy más sűrű szövésű anyagon keresztül szűrjük le az egészet. A citromok húsából nyomkodjuk ki a levet, majd adjuk hozzá a cukrot, aszkorbinsavat és a tartósítót. Keverjük el alaposan. Pár óra múlva tiszta üvegbe tölthetjük, amelyeket jól lezárunk.
Zöld saláta
Nem tudom ki , hogy van vele, de én a természetben vagyok a legnyugodtabb, legboldogabb. Így sokat sétálok, vagy futok az erdőben, növényeket gyűjtök és kertészkedek is. Szeretem a természetet, elgyönyörködöm a színekben, formákban, illatokban. Ott minden tökéletes, tökéletes összhangban él, működik. Ezt próbálom a kertemben is visszahozni, így a kert nagy része tele van vadnövényekkel, amiket hagyunk virágozni, majd felmagzanak, elszórják apró magjaikat. Így a zöld levekhez, zöldturmixhoz, nincs más dolgom, mint kimenni és tépni néhány finom bio zöldet. Sok örömet okoz, ahogy naponta megnézem a növényeimet, mennyit fejlődtek, nőttek. A gazda szeme hízlalja őket! :) Zöld saláta: Zöldek a kertemből. Spenót, rukkola, mángold, hagymaszár, kakukkfű, oregánó, borsó hajtása, levele és még a retek is saját. ? Paradicsommal, gombával, mandulával dúsítottam. Meglocsoltam olivával és citromlével, sóztam borsoztam. A virágokat a snidlingtől kértem el!:) Sajna már elfogyott... megyek is csinálok még egy adagot!;)
Vegán csokoládétorta sütés nélkül
Gondolkoztál már azon mennyivel könnyebb lenne úgy nekiesni egy csokoládétortának, hogy tudod, utána biztosan nem lesz bűntudatod? Ilyen a vegán csokoládétorta.
Olyan, amiből sokat ehetsz, mégse hízol, ami egészséges és még szuper finom is!
Ha engem kérdezel, én régebben mindig is egy ilyen tortáról álmodoztam. Tudom egy kicsit fanatikus vagyok, de szerintem sokan vagyunk ezzel így, akik szeretik az igazán finom csokit. A jó hír az, hogy létezik ez a vegán csokoládétorta és a legnagyobb örömmel osztom meg most veled a receptjét, hogy te is részesülhess ebben a csodában, ha csak pár percig is (Nálunk legalábbis eddig tartott). Egy torta mely testnek és léleknek egyaránt jót tesz, a szó legszorosabb értelmében.
Készítsétek, fogyasszátok, élvezzétek!
Vegán csokoládétorta hozzávalók
Vegán csokoládétorta tortaalap:
100 g kimagozott datolya
85 g mandula
25 g kókuszreszelék
1 ek. kakaópor
csipet só
Vegán csokoládétorta tortakrém:
85 g kesudió (előző este beáztatva. ha nagyon sietsz, forró vízbe áztasd 1-2 órára)
1 db banán
2-3 ek. juharszirup
2 ek. kakaópor
3 ek. kókuszzsír
1 dl kókusztejszín (magas zsírtartalmú)
125 ml/ fél csésze mogyoróvaj
Vegán csokoládéöntet:
1 ek. kakaópor
1 ek. olvasztott kókuszzsír
1/2 ek. juharszirup
Vegán csokoládétorta elkészítése:
- Áztasd a datolyát kb. 15 percig forró vízbe, míg jól megpuhul. Eközben a mandulát daráld finomra. Add hozzá a megpuhult datolyát, a kakaóport, a sót, a kókuszreszeléket és keverd addig, amíg egy teljesen egynemű masszát kapsz.
- Egy 18 cm-es tortaformát bélelj ki zsírpapírral, majd az aljában egyenletesen terítsd szét a datolyás alapot.
- Egy tálkába öntsd bele a kókuszzsírt, a kókusztejszínt, a kakaóport, a juharszirupot, a mogyoróvajat és habverővel verd könnyű krémmé.
- Egy turmixgépbe öntsd bele a kapott krémet, a kesudiót és a banánt, majd pár percig magas fokozaton turmixold az összetevőket amíg teljesen egyneművé nem válik az csokoládés massza.
- Miután elkészültél, öntsd a datolyás alaprétegre a masszát, majd kb. 4 óra hosszára tedd hűtőbe. Én az utolsó egy órára fagyasztóba szoktam tenni, így hamarabb készen van.
- A csokiöntethez a hozzávalókat egy tálkában összekeverem, majd a torta tetejére csorgatom. Díszítésnek még kakaóport, epret, pisztáciát és virágokat használtam.Jó étvágyat!
Tóth Gábor – Beteg táplálékaink
2016. április 30. Vegán lettem
A Beteg táplálékaink című könyv a húsokban előforduló kórokozókat és az állati eredetű élelmiszerek fogyasztásának kockázatát mutatja be. Beteg táplálékaink, a könyv A Beteg táplálékaink című több mint 550 oldalas masszív olvasmány nem kifejezetten vegán, hanem tudományos és egészségügyi oldalról világítja meg a húsfogyasztással szorosan összefüggő problematikákat. Ugyan egy rövid bekezdésben olvashatsz az állattartás erkölcsi problémáiról bibliai szemléletmódon átvezetve, de a könyv alapvetően nem etikai és nem állatjogi oldalról közelíti meg a témát. A könyv szerzője, Tóth Gábor okleveles élelmiszeripari mérnök és táplálkozáskutató, szakterülete a táplálkozás- és élelmiszertudomány. Számos könyvet írt már többek között candida, génmódosított élelmiszerek, édesítés vagy akár az e-számok témájában. A Beteg táplálékaink című könyv nagy alapossággal és szinte már zavarba ejtő részletességgel mutatja be mindazon az emberi szervezet számára veszélyesebb és kevésbé veszélyes betegségeket, melyek a húsfogyasztással szorosan összefüggenek. Olvashatsz a húson keresztül szervezetbe kerülő daganatkeltő vírusfajokról, agresszív baktérium törzsekről és egyéb parazitákról is többek között. Ha nem érint meg a veganizmus etikai része, viszont a saját egészséged érdekel és nem csak hosszú, de egészséges életet szeretnél, akkor ez a könyv neked szól! Beteg táplálékaink, a tartalomjegyzék A könyv tartalma annyira bő és a témában mindenre részletre kiterjedő, hogy a tartalomjegyzéke nem kevesebb mint hét oldalra sikeredett. Ezen bejegyzésben csak a nagy és a témát érintő fontosabb albekezdések címeit írom le, valamint a fejezetekből párat példának, hogy átlásd a könyv alaposságát. - Előszó - Bevezetés - A környezetbiológia törvényei - Az anyag körforgása és az élőlények láncolata - Az élettelen környezet hatása a mikroorganizmusokra - Hőmérséklet, nedvesség, Kémhatás, stb. - A mikroorganizmusok élőhelyei - A mikrovilág nagyjai - Kórokozók és eszközeik - Intelligens gyilkosok: a vírusok - Sokoldalú baktériumok - Néhány pusztító járvány terjedése és összefüggése az állatvilággal - Világméretű influenzajárványok és okaik - Az állatok mint a betegségek legfőbb terjesztői - Az emberre veszélyes állatbetegségek kialakulása és elterjedése - Miért válnak egyre agresszívabbá a mikroorganizmusok? - A globalizáció következményei - Miért hajlamosabbak a betegségekre a túltenyésztett haszonállatok? - Félelmet keltő állatbetegségek - A XX. század “záróakkordja”: a kergemarhakór - A XXI. század “nyitóakkordja”: a madárinfluenza - Az emberi rákbetegségek kapcsolata az állatvilággal - A vírusok és a rák - Átvihető-e a rák? - Élelmiszer-fogyasztással kapcsolatos fertőzések és mérgezések - Az állati eredetű ételek régi-új szennyezője, a Salmonella - Növekvő kockázat a szárnyasoknák: Campylobacter - A disznóvágások szemtanúja: Clostridium botulinum - Száj és körömfájás - A darált hús és a spirális fonalféreg találkozása - Az élelmiszerekkel feltételes összefüggő egyéb korokozók - Emberre is veszélyes belső élősködők - Mérlegen az állatok és állati eredetű termékek - A haszonállatok állat-egészségügyi és higiéniai szempontból - Az állati eredetű termékek mikrobiológiai kockázata - Az állati eredetű termékek vizsgálata táplálkozás-élettani szempontból - A jól működő immunrendszer, mint a védelem kulcsa - Étrendi alternatívák az állatbetegségek kapcsán - Az egészségügyi kérdéseken túl - Az állati eredetű termékek fogyasztásának etikai és lelki vonatkozásai Kiadója: Pilis-Vet Bt. Kötés: Puhatáblás, ragasztókötött Kiadás éve: 2006 Terjedelem: 581 oldal Ár: kb. 3000Ft
Bounty-golyók
Már régen írtam édesség-receptet, itt az ideje pótolnom. Hihetetlen gyorsan, mondhatni 15-20 perc alatt el tudjuk készíteni. Csak dermedni kell hagyni egy kis időre a hűtőben. Szóval remek vendégváró falat, de ha csak valami édességet ennénk, lehetőleg egészségesebb formában, ne hezitáljunk elkészíteni ezeket a tömény kókuszos édességvágy-csillapítókat :) Mivel természetes alapanyagból van (kókusz és banán), tényleg képes csillapítani az édesség iránti vágyunkat.
A recept:
Hozzávalók:
- 15 dkg kókuszreszelék
- 2 nagyobb, érettebb banán
- 1/2 vanília kikapart belseje
Csokis külsőhöz:
- 1 tábla tortabevonó (az ét tortabevonók általában vegánok)
vagy
- karob vagy kakaópor (vagy mindkettő fele-fele arányban)
kókuszzsír (folyékony állapotban)
kókuszvirág cukor vagy xylit vagy gyümölcscukor vagy datolyaszirup vagy méz, stb.
Elkészítés:
A kókuszreszeléket kimérjük egy keverőtálba, a banánokat villával összenyomkodjuk, majd a kókuszreszelékhez kavarjuk, hozzáadjuk a vaníliát is. Jól átdolgozzuk a kókuszt és a banánt, majd golyókat formálunk a kezeinkkel.
Vagy olvasztott csokiba mártjuk (utána alufóliára érdemes tenni, arról könnyű leszedni), vagy csokimázt készítünk a következők szerint:
A folyékony kókuszzsírt (ha szilárd, rövid idő alatt folyékony lesz, ha tűzhelyen melegítjük) összekeverjük karobbal/kakóporral és valamilyen édesítő-szerrel. Esetleg egy kis kézmeleg növényi tejet keverhetünk még hozzá. Ha a karobos-kókuszzsíros verziót választjuk, akkor tényleg full egészséges, nyers desszertben lesz részünk.
UI: Persze nem muszáj banánnal édesíteni. Aki fogyaszt, készítheti mézzel vagy valamilyen sziruppal. Ha banánnal készítjük, enyhén színét veszti a fehér kókusz. Besötétül némileg.
15 perces paradicsomos tészta, ahogy én készítem (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
2016. április 21. Zöld Avocado
Paradicsomos tészta (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) A minap "szembejött" velem a virtuális világban Zizikalandjai paradicsomos tészta fotója. Egyből beindult a nyálelválasztásom, majd erre reagáltak az agytekervényeim is, és már készen is volt a fejemben a saját paradicsomos tészta receptem. Gyors körbe szaglásztam mi van a konyhaszekrényben, a kamrában, és mi lapul a hűtő mélyén? Mintha az égiek is támogatták volna ezt a villámgyors paradicsomos tészta projektet. Minden volt hozzá itthon, amire szükségem lett hirtelen ehhez az egyszerű recepthez! :-) Természetesen később elolvastam Zizi bejegyzését is a tésztáról, ami csak méginkább megerősített abban, hogy ebből az ételből poszt lesz nálam is. Több száz féle házi paradicsomszószt készíthetünk, és mindenki másra esküszik, mindenkinek más a kedvenc. Mint egy költői kérdés elhangzik a bejegyzésben is: "Nálatok hogyan készül?" írja Zita. Ezen elgondolkoztam. Nálunk hogyan is? Hát így! ;-) Paradicsomos tészta (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) 15 perc alatt, sok bazsalikommal, napon szárított paradicsomból, házi pesztóval. Vegán és mindenmentes, így szinte minden diétába beilleszthető. Vannak, akik a paradicsomos ételek után kellemetlen tünetekkel küzdenek (pl.: haspuffadás), ők inkább ne erőltessék a paradicsomos tészta vonalat, mert nem tesznek jót vele a testüknek. És akkor egy kis blogajánló tőlem nektek: www.zizikalandjai.com gasztroblog, ahol számos ízletes és egészséges vegetáriánus és vegán ételrecept közül válogathattok. Paradicsomos tészta (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (4 személyre) - 1 zacskó tetszés szerinti kifőzni való tészta (én 100% kukoricából készült, GM penne tésztát használtam) - 70 g napon szárított paradicsom - 3 ek extra szűz olívaolaj - 2 ek fenyőmag / vagy áztatott natúr kesudió - 1 marék friss bazsalikomlevél - 3 gerezd fokhagyma - 50 ml + 2 dl tiszta víz - 2 ek bio sűrített paradicsom (konzerv) Paradicsomos tészta (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉSFőzzük meg a választott tésztát szokás szerint, bő forrásban lévő sós vízben kb. 8-10 perc alatt. Amíg fő a tészta, készítsük el a "paradicsomszószt." A napon szárított paradicsomot (nem olajban eltett) áztassuk be előre min. 2-3 órára, hogy egy kicsit felpuhuljon, így könyebb vele most bánni. (Ha olajban eltett paradicsomot használunk, akkor nem szüksége beáztatni.) A fenyőmagot az extra szűz olívaolajjal, a fokhagymával, a beáztatott paradicsommal és 50 ml tiszta vízzel krémesre turmixoljuk az aprítógépben. Kész is a házi, villámgyorsan elkészíthető paradicsom pesto. Házi paradicsomos pesto (mindenmentes, vegán) Egy edényben felforralunk 2 evőkanál sűrített paradicsomot, 2 dl tiszta vízben elkeverve. Hozzáadjuk az apróra vágott (vagy mozsárban szétzúzott) friss bazsalikomot, majd az egészet elkeverjük alaposan. Kb. 2 perc múlva elzárjuk alatta a tűzhelyet, és hozzá keverjük az előre elkészített fenyőmagos paradicsom pesztót. Az egészet összeborítjuk a megfőtt tésztával és úgy megkeverjük, hogy mindenhová jusson a krémes paradicsomszószból. Sörélesztő pehellyel tálalhatjuk is a nagyon finom és pikk-pakk kész ételünket. Paradicsomos tészta (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Zöld Avocado, ahol TÁPLÁLKOZUNK IS, NEM CSAK ESZÜNK! :-) Megjegyzés: Ha a napon szárított vagy aszalt paradicsom, amit felhasználunk olajban van eltéve, akkor az extra szűz olívaolaj helyett használjuk az olajat, amiben a paradicsom volt.
Tégy a gerinced egészségéért! - Vírabhadrászana 2. (Harcospóz 2.)
2016. április 13. Élj harmóniában
Vírabhadrászana 2. (Harcospóz 2.)A harcos pózok, vagy más néven hősi pózok a fizikai test szintjén megerősítik a stabilizáló izmokat - erősítik a láb izomzatát, medence körüli izomzatot, mély hátizmokat. A hősi pózok fejlesztik a magabiztosságot , határozottságot, önbizalmat kitartást. Vírabhadrászana 1.-ről (Harcospóz 1 .) részletesen egy korábbi bejegyzésben itt olvashatsz. Vírabhadrászana 2 . (Harcospóz 2 .) szintén erősíti a láb izomzatát, b okákat és a térd körüli izomzatot, combokat - segít helyreállítani a talpboltozati rendellenességeket és sokat segíthet a térd problémáknál is. Ez is egy kiváló tartásjavító jógapóz, mert erősíti a stabilizáló izmokat. A hősi póz 2 oldja a medence merevségét, serkenti az alhasi szervek működését. E rősíti a szívet, javítja a keringést. Kiváló gyakorlat nők számára is, mert az alsó két csakrával dolgozik elsődlegesen. A combon és csípőtájékon lerakódott feleslegtől is segít megszabadulni. Mellkasnyitó hatásának köszönhetően serkenti a tüdő munkáját is. A nyak és vállöv megfelelő munkájával jól kompenzálja, az ülő munka és a görnyedés következtében kialakult erőlehelyezett fejtartást. Hogyan végezd el? - Állj meg összezárt lábakkal - Tádászanában (hegytartásban) - Lépj hátra egy nagy terpeszbe - és a lábaid középső tengelye legyen párhuzamos egymással. - A jobb lábfejedet fordítsd el teljesen (kb. 90 fok) majd a bal lábfejedet is fordítsd el kicsit jobbra (kb. 40-45 fok) úgy hogy a sarkad hátrébb kerüljön mint a lábujjaid. - A jobb lábad sarkától, ha húzol egy képzeletbeli vonalat kb. a bal lábfejedet középen metszi. - Majd hajlítsd be a jobb térded - ha tudod annyira menj mélyre, hogy a combod párhuzamos legyen a talajjal. A lábszárad legyen merőleges a talajra és a térded a bokád fölé kerüljön. - A medencédet és a mellkasodat ne fordítsd el a jobb láb irányába, továbbra is nézzen előre. - A medencédet tartsd stabilan - aktív a hasizom, farizom. és nyújtóz z hosszan az egész gerinceddel fölfelé. - Emeld minkét karod a oldalsó középtartásba, a két kar legyen egymás folytatása. - M ajd fordítsd el a fejeld a jobb kezed irányába. Kijövetel a pózból kilégzéssel engedd le a karokat, majd nyújtsd a térded. Forgasd be a lábfejeket középre és végezd el a gyakorlatot a másik oldalra is. A gyakorlat végén a kiindulási pózban (hegytartásban) pihenj meg. A kitartás alatt tartsd stabilan a lábaidat, nyomd a külső talpéleket és a nagylábujjad tövét a talajba és próbáld megtartani a bel boka területét. A két lábadon egyformán próbáld elosztani a testsúlyodat. Figyelj rá, hogy a térded ne billenjen befelé - végig maradjon a bokád fölött. A hátul lévő lábad külső talpélét próbáld lenyomni a matracba és ebből a letolásból próbáld meg a hátsó lábad combját, hátrafelé csavarni, ez segít majd a csípődet nyitni. Figyelj nagyon, hogy az elől lévő térded ne billenjen el a boka fölül. A lapockáidat húzd befelé és lefelé a hátadba, mintha egy diót szeretnél összetörtni a két lapockád között. A vállakat gördítsd hátrafelé lefelé, távolítsd el a fülektől. Tartsd mindkét kezed nyújtva és aktívan nyújtózkodj a kézujjakkal is. Ha a combod még nem bírja, akkor ne menj annyira mélyre a pózba. Törekedj rá, hogy a z arc, mellkas, medence előre nézzen. A törzsedet tartsd stabilan és szegycsonttal és fejtetővel nyújtózz fölfelé. A hasadat, derék táji szakaszt, medencédet tartsd végig stabilan.Húzd b e a leng őbordákat is, figyelj rá ne emeld ki a bordakosarad. A picit behúzott farokcsontb ól nyújtózz az egész gerincoszloppal folyamatosan. Belégzéssel próbálj nyújtózni fejtetővel, szegcsonttal, nyisd a mellkast (távolítsd a kulcscsontokat egymástól), kilégzéssel próbáld a combokat hátrafelé csavarni, ez segít nyitni a csípődet, told a talpakat a talajba és a válladat görgesd hátrafelé, lefelé, hogy a lapockák alsó csücskei közelítsenek egymáshoz. - úgy dolgozz, ahogy Tádászanában (A tádászanáról itt olvashatsz). Ne végezd a jógapózt, amennyiben szívproblémád vagy tüdőtágulatod van és kezeletlen m agas vérnyomás esetén se gyakorold. A jógagyakorlatokat először mindig hozzáértő jógaoktatóval sajátítsd el. J ó gyakorlást kívánok:) szeretettel: Kati
Retekpiros, spárgazöld, repcesárga
Kirobbanó tavaszi színek a festő palettáján. Az újjászülető természet apró történései - a hétvégi feltöltő futások a földutat szegélyező végeláthatatlan repcetáblák mellett, az akácosok alját beborító bódító turbolya zsongása, a szombati piacról friss spenóttal, spárgával, újhagymával, újkrumplival és retekkel megpakolt kosár - megihlettek a konyhában. Nincsen tavasz spárga nélkül! Ki kell használni azt a pár hetet, mikor szezonja van ennek a páratlan zamatú királyi zöldségnek. Ha megtehetjük, keressük a hazait a piacon, ami biztonsággal a legkevesebbet utazott, hogy a tányérunkon végezze. Fontos a vásárláskor még arra figyelnünk, hogy ne kókadt példányokat válasszunk. Nyomkodjuk meg a tövénél gyengéden a növényt és ha sárgás lé jön belőle, akkor nagy eséllyel friss az áru. Nem érdemes spájzolni belőle, csak annyit vegyünk, amit a következő 1-2 napban el is fogunk használni. Ezt már csak az ára miatt is jó észbe tartani. Jótékony hatását már az ókoriak is ismerték, csodaszerként tartották számon. A spárga minimális kalóriatartalma ellenére sok vitamin és ásványi anyagot tartalmaz. Gazdag A, B1, B2, C, E, K vitaminokban és folsavban, valamint kiváló mangán, fehérje és foszfor forrás. Emellett a spárga erősen lúgosít, ami jót tesz a szervezetünknek, vérünk helyes sav-lúg arányának. A zöld spárgát, azon kívül, hogy klorofillban gazdagabb, praktikus okból választottam a recepthez, ezt ugyanis nem kell megpucolni, és sokkalta zsengébb mint fehér testvére. Annyit szoktam csinálni vele, hogy a végeit letöröm, amit aztán levesbe, alaplébe használok fel, semmiképpen sem dobom a kukába. A spárgának minden darabja szent. Amiről még nem esett szó, de ugyanezen beszerzőkörúttal vásárolni érdemes két csomó retket, fél kiló újburgonyát ( minél kisebbek, annál jobb ), egy csomó újhagymát vagy snidlinget. Kerttulajdonosok, balkonkertészek pozícióelőnyben. Saláta, mint fő fogás (recept 4 főre): - 1/2 kg zöldspárga - 1/2 kg újburgonya - 1 csomó újhagyma vagy snidling - 2 csomó retek - lilahagyma opcionálisan - diónyi vaj - 2-3 ek. olívaolaj - 2-3 gerezd fokhagyma - só, bors Repceolajas öntet: - 1 dl repceolaj - 1 ek. dijoni mustár - 2 ek. balzsamecet - pici méz - só, frissen őrölt bors Pisztáciás, joghurt öntet: - 10 dkg héjától megtisztított pisztácia késsel durvára aprítva - 2,5 dl joghurt - fél citrom leve, só, bors ízlés szerint - Megmossuk a retket, az újhagymát, megpucoljuk a lilahagymát és feldaraboljuk őket. A retkeket méretüktől függően negyedbe/nyolcadba vágjuk. Az újhagymát ás a lilahagymát vékony karikákra. - A burgonyákat alaposan megmossuk, vékony héjukat ledörzsöljük. A nagyobb darabokat félbe/negyedbe vágjuk. Egy tálba összeforgatjuk sóval, borssal, fokhagymával és 2-3 ek. olívaolajjal és már mehetnek is a forró sütőbe pirulni egy sütőpapírral bélelt tepsire. 200 fokon nem kell ehhez több idő, mint 15-20 perc. - Míg a burgonya sül, a spárgát megmossuk és a tővégeit letörjük. Kb. 3-4 cm-es darabokra vágjuk. A fejrészeket külön kupacoljuk, mert a hőkezelés során ezeket dobjuk be a serpenyőbe legutoljára: pár perc hőkezelés is elég az élvezeti érték eléréséhez. - Egy nagyobb teflonos serpenyőt felhevítünk, majd egy pici vajon megpirítjuk először a spárga szárakat, majd mikor al dente állagúak, mehetnek melléjük a fejrészek is. A vaj csodás ízt ad a spárgának. Sózzuk ízlés szerint. - Már csak a két öntet elkészítése marad. Az egyik tálkába keverjük alaposan össze a repceolajas öntet hozzávalóit, egy másik tálkába pedig a joghurtos öntetét, melyet a durvára vágott pisztáciával tesszük emlékezetessé. A sült spárgát, burgonyát és a nyers felaprított hozzávalókat óvatosan forgassuk át egy keverőtálba és máris eljutottunk a tálaláshoz. Ha hiányérzetünk támadna, ne fogjuk vissza magunkat, kedvenc húsunkat szervírozhatjuk a tányér üresen maradt felére, ami nálam lemaradt, hiszen ez itt a vegakaland!
Kukoricakása szójaszószos szezámolajas pirított padlizsánnal (vegán)
2016. április 6. Zizi kalandjai
Tegnap nagyon fáradt voltam, annyira erőtlennek éreztem magam, hogy ha I. nem segített volna a napi teendőkben, nem tudom, hogyan csináltam volna végig az egész napot a két fiúval. Pedig a körülményekhez képest egész normális mennyiséget aludtam, mégis nagyon nagyon fáradt voltam.
Szóval nehéz két gyerekkel, de egyre jobban jövök/jövünk bele a napi teendőkbe és egyre inkább alkalmazkodunk a kétgyerekes léthez. Tény, hogy az egész napunkat a gyerekek töltik ki, ez főleg hétvégén látszódik, amikor mindketten együtt látjuk el őket. Róluk, értük szól a nap, igyekszünk olyan programokat találni, amiben örömüket lelik ők is (főleg Ádi, mert Ákos még nagyon kicsi) és mi is… ilyen például a csúszdázás. A Gellért hegyi csúszdaparkban jártunk és nagyon jól szórakoztunk mindannyian.
A főzést tekintve a minimál stílus a nyerő, minél gyorsabban, minél laktatóbbat és minél egészségesebbet készíteni, ami ugye szoptatóbarát is (bár ez nagyon változó, hogy ki mit tud enni szoptatás alatt). Így készült ez a villámgyors kukorica kása ilyen instant kásából és hozzá egy kis pirított fokhagymás padlizsán szójaszósszal és pirított szezámolajjal. Igazi, életmentő hétköznapi ebéd! Nekem egyébként annyira bejön a padlizsán így elkészítve, hogy a múltkor egy teljes egész padlizsánt megettem így egymagam!
Kukoricakása szójaszószos szezámolajas pirított padlizsánnal (vegán)
Hozzávalók 3 főre:
– 2 közepes padlizsán (kb. 450-500 g), felkockázva kb. 1*1 cm-es kockákra (nem kell meghámozni!)
– 3 gerezd fokhagyma, felaprítva
– 3 evőkanál kókuszzsír vagy olívaolaj
– 2 evőkanál tamari (gluténmentes szójaszósz)
– 1 evőkanál pirított szezámolaj
– 3 bögre instant kukoricakása
– 3 bögre víz vagy zöldség alaplé
– 1-2 gerezd fokhagyma, felaprítva
– só, bors
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)
Magas láng felett hevítsünk fel egy serpenyőt. Tegyük bele a kókuszzsírt, majd a padlizsánkockákat és pirítsuk addig, amíg enyhén megbarnulnak. Ekkor öntsünk hozzá kb. 50 ml vizet és adjuk hozzá a felaprított fokhagymát. Vegyük közepesre a lángot és főzzük, pirítsuk, amíg a fokhagyma és a padlizsán is megfő. Ízesítsük a szójaszósszal, majd ha elzártuk a gázt, adjuk hozzá a pirított szezámolajat is. Jól keverjük el és tegyük félre tálalásig.
Egy lábasba tegyük bele a felaprított 1-2 gerezd fokhagymát, adjuk hozzá a vizet/zöldség alaplevet és forraljuk fel. Sózzuk, borsozzuk, majd lassan kezdjük el beleönteni a kukorica kását úgy, hogy közben folyamatosan kevergetjük. Zárjuk el alatta a gázt és tálaljuk azonnal, amíg folyékonyabb állapotban van (utána megdermed – persze egy kevés vízzel hígítva újra folyékonnyá tehetjük a kását).
Az echinacea hatásai
2016. április 5. Élj harmóniában
Az echinacea egyre népszerűbb gyógynövény Magyarországon is. A növénynek a gyökért használják fel és itthon leginkább influenza esetén szokták alkalmazni. Az ájurvédában keserű, pikáns , hűtő hatású gyógynövénynek számít. Hatással van a vérkeringésre, nyirokrendszerre és a légzésre is. Természetes növényi antibiotikum és a legtöbb méreg hatását legyőzi a szervezetben. Elsődlegesen a vérben és a tüdőben fejti ki a hatását, így nagyon jól alkalmazható influenza és légúti betegségeknél. Nagyon jó vértisztító, baktériumölő, vírusölő és fertőtlenítő szer, valamint fájdalomcsillapítóként is használható. Nem csak a vért, de a nyirokrendszert is jól tisztítja. Vérmérgezésre, illetve bármilyen olyan állapotban amikor a vértoxicitása áll fenn használható. Ekcémánál, mérgező marásoknál, kiütéseknél alkalmazható. Borogatásként vagy lemosószerként jó elfertőződött sebekre, mérges marásokra. Fertőzések, sebek, tályogok, gyulladások is kezelhetőek vele. Ájurvéda prosztata problémákra és nemi betegségekre is használja. Minél frissebben használd, mert 6 hónap után elveszíti a hatását. Vérszegénység, szédülés és magas Vata esetén ellenjavallott. Csökkenti a Kapha-t, Pitta-t és növeli a Vatat. Felhasznált szakirodalom:dr. David Frawley és dr. Vasant Lad: Gyógynövény jóga
Beindulás
Vegetáriánusnak születtem. Anyám a zöldborsó főzeléket sutyiban hidegen merőkanállal ette a lábosból a kamrában. Kenyér nélkül. Ez csörgedez a véremben nekem is, de nem bánom. Gazdag örökség, próbálok vele jól sáfárkodni. Tengelyem ez, ami körül pörgök. Mindenmentes világban élünk. Felragyog az ég, kivirágzik a mosoly, ha a betérő vendég azt találja mondani, hogy neki nincs semmiféle allergiája, diétája, kiskutyafüléje, pusztán egyszerűen egy színes-friss-ízletes harapnivalót keres és nyitott a világra, a benne lévő ételekre. Egyetlen tény, ami optimizmusra ad okot. A mindenmentesség halmazainak ugyanis van egy közös része, és erre nem más vagyon írva, mint: zöldségek! Gondoljuk csak végig. A paleo eszik sok-sok zöldlevelest, a vega úgyszintén. A vegán és annak viruló RAW ( nyers) ága is zöldségimádó és szerencsére az allergiával élők között ritka, ha valaki zöldségfélét nem ehet. Bízzunk benne, hogy a legnagyobb halmazt kitevő mindenevők is egyre több és több zöldséget fogyasztanak. Éljenek a csodálatos zöldségek! Aztán mindenki egyen hozzá azt, ami aktuálisan jól esik neki. Erről jut eszembe. Három éve osztálytalálkozót szerveztünk, két naposat a Balatonnál. Három menü közül lehetett választani. Kérdően néztek rám barátaim, hogy vegaként miért a zöldséggel töltött pisztrángot választottam, mikor volt csinos rántott sajt tartárral mint vegetáriánus fogás. Jól döntöttem. Azóta is pisztrángról álmodok! Mikor pár hete az ételkészítési ismeretek tanórán a tanárunk azt találta mondani, hogy úgy tartják, azok szeretik a pisztrángot, akik a halat egyébként nem, örültem, összeállt bennem a mozaik és az év többi napján vegaként tengetem az élem. Vicces, de nem ezekről akartam írni, hanem arról, hogy impulzív módon ébred a természet. Előtörnek a kos energiák, beindul az élet, az életigenlés utat tör magának. A kertben hajt a kedvenc tárkonyom. Istenem, amióta rátaláltam Feri tárkony-fokhagyma-gyömbér-chili kombójára, elvesztem. Hiszek benne, hogy minden vélt vagy valós problémára több megoldás van. Néha már attól megszűnik a baj, ha máshová helyezzük a figyelmünket. Ma délután egy kiadós testmozgás után körbejártam kertünk zsengeségeit és észrevétlen elpárolgott belőlem a frusztráció batyuja. Imádott zsálya és a rozmaring bokraim túlélték az enyhe telet, a citromfű, menta kiírthatatlan életerejével tör elő. Férjem örömére a lestyán is beindult. És van itt egy ezüstös színű kis bokor amiről szakítottam. Kezeket fel, aki tudja mi ez? Plusz az is érdekel, hogy ki mire használja?
Tégy a gerinced egészségéért! - Vírabhadrászana 1. (Harcospóz 1.)
2016. március 29. Élj harmóniában
Vírabhadrászana 1. (Harcospóz 1.)A harcos pózok, vagy más néven hősi pózok a fizikai test szintjén megerősítik a stabilizáló izmokat - erősítik a láb izomzatát, medence körüli izomzatot, mély hátizmokat. A hősi pózok fejlesztik a magabiztosságot , határozottságot, kitartást. A hősi pózok rendszeres gyakorlása növeli az önbizalmadat is. Vírabhadrászana 1. (Harcospóz 1 .) nagyon jól erősíti a láb izomzatát, b okákat és a térd körüli izomzatot, combokat - segít helyreállítani a talpboltozati rendellenességeket és sokat segíthet a térd problémáknál is. Ez egy kiváló tartásjavító jógapóz, mert erősíti a stabilizáló izmokat. A hősi póz 1 oldja a hátfájást és a deréktáji fájdalmakat, lumbágót is. E rősíti a szívet, javítja a keringést. M ellkasnyitó hatásának köszönhetően serkenti a tüdő munkáját is. A nyak és vállöv megfelelő munkájával jól kompenzálja, az ülő munka és a görnyedés következtében kialakult erőlehelyezett fejtartást. Hogyan végezd el? - Állj meg összezárt lábakkal - Tádászanában (hegytartásban) - Lépj hátra egy nagy terpeszbe - és a lábaid középső tengelye legyen párhuzamos egymással. - A jobb lábfejedet fordítsd el teljesen (kb. 90 fok) majd a bal lábfejedet is fordítsd el kicsit jobbra (kb. 40-45 fok) úgy hogy a sarkad hátrébb kerüljön mint a lábujjaid. - A jobb lábad sarkától, ha húzol egy képzeletbeli vonalat kb. a bal lábfejedet középen metszi. - Fordulj a medencéddel a jobb lábad irányába - ha nagyon nehezen tudod a medencédet előre fordítani, akkor a hátul lévő bal lábaddal egy lábfejnyit lépj ki a matrac bal széle felé. Mindkét lábad legyen aktív. - Majd hajlítsd be a jobb térded - ha tudod annyira menj mélyre, hogy a combod párhuzamos legyen a talajjal. A lábszárad legyen merőleges a talajra és a térded a bokád fölé kerüljön. - A medencédet tartsd stabilan - aktív a hasizom, farizom. és nyújtóz z hosszan az egész gerinceddel fölfelé. - Emeld minkét karod a magasba a fejed fölé - a tenyerek nézzenek szembe egymással. A két karod és a fülek egymás mellett, egy vonalban maradjanak. Kijövetel a pózból kilégzéssel engedd le a karokat, majd nyújtsd a térded. Forgasd be a lábfejeket középre és végezd el a gyakorlatot a másik oldalra is. A gyakorlat végén a kiindulási pózban (hegytartásban) pihenj meg. A kitartás alatt tartsd stabilan a lábaidat, nyomd a külső talpéleket és a nagylábujjad tövét a talajba és próbáld megtartani a belboka területét. Figyelj rá, hogy a térded ne billenjen befelé - végig maradjon a bokád fölött. A hátul lévő lábad külső talpélét próbáld lenyomni a matracba és ebből a letolásból próbáld meg nyújtani a lábad. Ha a combod még nem bírja, akkor ne menj annyira mélyre a pózba. Törekedj rá, hogy a z arc, mellkas, medence térd egy irányba nézzen. A törzsedet tartsd stabilan és szegycsonttal és fejtetővel nyújtózz fölfelé. A hasadat, derék táji szakaszt, medencédet tartsd végig stabilan. A picit behúzott farokcsontb ól nyújtózz az egész gerincoszloppal folyamatosan. Belégzéssel próbálj nyújtózni fejtetővel, szegcsonttal, nyisd a mellkast (távolítsd a kulcscsontokat egymástól), kilégzéssel told a talpakat a talajba és a válladat görgesd hátrafelé, lefelé, hogy a lapockák alsó csücskei közelítsenek egymáshoz. - úgy dolgozz, ahogy Tádászanában (A tádászanáról itt olvashatsz). Ne végezd a jógapózt, amennyiben szívproblémád vagy tüdőtágulatod van. Magas vérnyomás esetén a karokat ne emeld a levegőbe. A jógagyakorlatokat először mindig hozzáértő jógaoktatóval sajátítsd el. J ó gyakorlást kívánok:) szeretettel: Kati
A cickafark hatásai
2016. március 24. Élj harmóniában
A cickafark Magyarországon is ismert gyógynövény - rokona a kamillának. Levelét és virágzatát szokták felhasználni, komoly hatással van a vérkeringésre, légzésre és emésztésre is. Hűtő hatású izzasztószer, jó lázcsillapító. Alkalmazható megfázásnál, influenzánál, magas láznál és komoly gyulladással járó betegségeknél. Kiváló vérzéscsillapító, összehúzó hatású, így segíti a sebgyógyulást is. Elállítja a külső és belső vérzéseket. Görcsoldó hatással is rendelkezik. Csillapítja az erőteljes havi vérzést, megszünteti a menstruációs görcsöket. A felfokozott pittát segít helyreállítani, így jótékony az epetermelésre és a gyomor bélrendszer gyulladásaira, erősíti a nyálkahártyát. . Rendelkezik némi nyugtató, idegerősítő hatással is. Jól használható izzasztásra borsmentával, idegerősítőként zsályával és gyomorerősítőként kamillával. Leve vagy párlata külsőleg használható sebekre, sérülésekre - elsődlegesen vérző, gyulladt állapotban. Csökkenti a Kaphát és a Pittát és növeli a Vatat. Felhasznált szakirodalom:dr. David Frawley és dr. Vasant Lad: Gyógynövény jóga
Húsvéti mézes tojás
2016. március 21. Éltető ételek
Karácsonyi mézeskalács húsvétra? Miért is ne. Egy finom, puha tészta tojás formára szaggatva, magokkal díszítve... senki sem fog nemet mondani rá. :) A díszítésbe vonjuk be gyerekeinket, remekül fognak szórakozni. A tésztát tartsuk hűtőben, csak mindig annyit vegyünk ki, amennyit éppen a gyerekek tudnak díszíteni, mert ha nagyon megpuhul a tészta, akkor nehéz lesz vele dolgozni. A recept nagyban hasonlít a mézeskalács receptre, bár egy picit módosítottam rajta. Hozzávalók: - 35 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 15 dkg fehér tönkölyliszt - 1 evőkanál szódabikarbóna - 10 dkg bio vaj - 1,5 dl Cserpes tejszín - 15 dkg méz - 5 dkg kókuszvirágcukor - 2 kávéskanál fahéj - 1 kávéskanál vaníliapor - 10 csepp narancsolaj Tetejére: magok, puffasztott amarant, aszalványok Elkészítése: A puha vajat a mézzel keverjük jól össze, majd adjuk hozzá a fűszereket. Öntsük hozzá a tejszínt, és pár mozdulattal lazítsunk rajta habverővel.Adjuk hozzá a szódabikarbónás lisztet, jól dolgozzuk össze. Legalább 1 éjszakára tegyük a hűtőbe. Másnap vágjuk három felé (hogy ne puhuljon meg a tészta olyan hamar), majd belisztezett gyúródeszkán kezdjük el vékonyra kinyújtani. Kedvenc kiszúróformánkat használva formázzuk, majd szórjuk meg/díszítsük olajos magokkal, puffasztott amaranttal, aszalványokkal. Egy kicsit nyomkodjuk bele a tésztába.Előmelegített sütőben, kb. 200 fokon, 5-8 perc alatt süssük ki. (Amikor már színeződik az alja, akkor már jó). Hagyjuk a tepsiben kihűlni. Ha sütés előtt lyukat teszünk rá, akkor díszként felakasztható a barkára vagy a lakás már helyére is.Dobozban tartva hetekig eláll. Már ha addig nem esszük meg. :) Ezekkel készítettük a mintákat:
Meggyes vegán túrógombóc kölesből
2016. március 19. Vegán lettem
Vegán túrógombóc receptet sok blogon láthatsz, de olyat, melyben meggy is van nem sok helyen! Mindezt gluténmentes formában!
Amióta vegán vagyok foglalkoztat, hogy hogyan lehet elkészíteni erőszakmentes módon a klasszikus tejtermékes, tojásos és húsos ételeket. Főleg a nagy kedvenceimet vadászom mindig vegán kivitelben és a túrógombóc bizony mindig is favoritnak számított. A vegán túrógombóc megtévesztően hasonlít mind ízvilágban mind állagban a klasszik túrógombócra. Elkészítése pofon egyszerű, elrontani szerintem lehetetlen. Még nekem sem sikerült, pedig nem vagyok egy konyhatündér. Emellett tök egészséges és nem terheli le a gyomrodat órákra, mint a zsíros tehéntúró. Na de lássuk, hogyan készül a vegán túrógombóc!
Meggyes vegán túrógombóc hozzávalók
A vegán túrógombóchoz: (kb. 20 gombóc)
300 g köles
150 g kukoricadara (búzadara is megteszi, ha nem ragaszkodunk a gluténmentességhez)
9 dl rizstej (bármely más növényi tej megteszi)
1 dl sűrű kókusztej (konzerv)
2 citrom leve
5 ek rizsszirup
3 csomag vaníliás cukor
2 kk Himalaya só
1 üveg meggybefőtt
100g gluténmentes zsemlemorzsa
3 ek kókuszzsír
2 púpozott evőkanál kókuszvirágcukor (bármilyen más édesítő megteszi)
1 tk őrölt fahéj
Az öntet:
400g szójajoghurt
porcukor (ízlés szerint)
Meggyes vegán túrógombóc elkészítése
A kölest elvileg fél napra áztatni kellene, de olyan hirtelen jött a vegán túrógombóc ötlete, hogy ez nálam kimaradt. Inkább hozzáadtam a köleshez a növényi tejet, a vaníliás cukrot valamint a sót, majd feltettem a tűzre és hagytam főni. Miután megpuhult a köles, hozzáadtam a rizsszirupot, a kukoricadarát, az 1dl kókusztejet, a két citrom frissen csavart levét és hagytam hűlni. Amíg a masszává főtt köles hűlt, kókuszzsíron megpirítottam a gluténmentes zsemlemorzsát, majd összekevertem a fahéjjal és a kókuszvirágcukorral.
A kihűlt kölesből gombócokat gyúrtam és minden gombóc közepébe 3 szem meggyet helyeztem a meggybefőttből, majd köré dolgoztam a masszát. Végül belehempergettem a pirított gluténmentes édeskés zsemlemorzsába és félretettem őket egy tányérra még egy órát állni.
A tálalást nem vettem túl komolyan, a vegán túrógombócra rákanalaztam a szójajoghurtot majd megszórtam kevés porcukorral. Két gombóc úgy eltelített, hogy a többit kénytelen voltam másnapra elrakni, úgyhogy ha rám hallgatsz vendégeket hívsz. Nagy sikered lesz!
Jó étvágyat a meggyes vegán túrógombóchoz!
Paprikás-sajtos-sokmagvas kenyér
2016. március 17. Mindennapi ételeink
Ismét egy kenyérrecept, érdemes kipróbálni, nagyon finom. Hozzávalók: 25 dkg teljes őrlésű liszt 15 dkg finomliszt 10 dkg szezámmagliszt 1 dl olívaolaj só - ízlés szerint 2,5 dkg élesztő 1 tk. barna cukor 3 dl langyos víz 10 dkg lenmag 10 dkg szezámmag 10 dkg napraforgómag 1 kaliforniai paprika 10 dkg Violife növényi sajt, mozarellás 1 ek. búzasikér Elkészítés: Az élesztőt a cukros vízben felfuttatjuk , majd hozzáadjuk a lisztekhez, felengedjük még szükséges mennyiségű vízzel, illetve az olajjal. Hozzáadjuk a búzasikért, ez javítja a kenyér állagát. 10 percig dagasztjuk, majd 30 percig pihentetjük. Ezalatt összedaraboljuk a paprikát, a sajtot, kimérjük a magokat. Beledolgozzuk a tésztába mindezt (1 marék magot kihagyva), újból 10 percig dagasztjuk, majd formába tesszük, olajjal lekenjük, a kihagyott magvakkal még megszórjuk, és langyos helyen még pihentetjük, 30 percet. Majd 180 fokon 45-50 perc alatt kisütjük.
Pizzamuffin
2016. március 16. Mindennapi ételeink
Gyors pizzára vágyik a család? Nincsen idő élesztős tésztával bajlódni? Akkor ez ízleni fog :-) Hozzávalók 12 db-hoz: 20 dkg finomliszt 20 dkg teljes őrlésű liszt 1 dl víz 4 ek. olívaolaj 1 kk. foszfátmentes sütőpor 1 tk. só 3-4 tk. oregano -- 2 dl paradicsompüré oregano, fokhagymapor, só - ízlés szerint -- 20 dkg növényi, olvadós sajt 3 paradicsom Elkészítés: A liszteket elkeverjük a sütőporral, oregano-val, sóval majd vízzel és az olajjal tésztává gyúrjuk. 12 részre vesszük és kör alakúra nyújtjuk. A szósz hozzávalóit összekeverjük, a sajtot felkockázzuk. Minden kör közepére teszünk a szószból 1 evőkanálnyit és 1 db sajtkockát. Összecsomagoljuk és olajozott, lisztezett formába tesszük. Tetejére paradicsomot téve 180 fokon 25-30 perc alatt készre sütjük.
Tavaszi "macskasaláta" :-)
2016. március 16. Mindennapi ételeink
Fanni nagyon szereti az állatokat. A salátát kevésbé. szereti a friss zöldségeket, ill. főzve is (pl. kedvence a vadas), de a kevert salátákat annyira nem kedveli. Így tettem egy kísérletet. Övé lett a szójapárizsi és a növényi sajt belőle /róla. :-))) Meg a savanyú uborka, és a bajszát is megdézsmálta. A többi maradt nekünk :-) Hozzávalók: 1 kisebb zeller 1 kisebb alma 2 közepes sárgarépa 10 dkg növényi sajt, mozarellás 2 szál újhagyma -- 4 ek. olívaolaj 1-2 ek. citromlé 1 ek. sörélesztőpehely 1/2 ek. agavé szirup só, ill. tetszés szerinti fűszerek Elkészítés: Lereszeljük a hozzávalókat. Az öntet hozzávalóit kikeverjük és a lereszelt zöldségekre öntjük. Összekeverjük és tetszőlegesen díszítjük, tálaljuk.
Rizskása puding eper-málnaszósszal
2016. március 14. Mindennapi ételeink
A Biorganik nagyon finom és egészséges instant kásákat forgalmaz, érdemes "nehezebb napokra" beszerezni, hogyha nincsen is idő, vagy ha éppen úton vagyunk, mégis jól induljon a nap. Mi egyik reggel rizskását ettünk mandulavajjal, datolyasziruppal és gyümölcsökkel dúsítva, és mivel maradt, gondoltam, készítek belőle egy kis "pudingot" ami jó lesz pl. uzsonnára Fanninak. Hozzávalók: 15 dkg instant rizskása víz 1-2 kis doboz citromos Sojade növényi gyümölcsjoghurt -- kb. 10 dkg eper 10 dkg málna Elkészítés: Az instant kását 80 fokos vízzel kikeverjük, és állni hagyjuk. Majd hozzáadjuk a növényi joghurtot, állagtól függően adjunk hozzá a joghurtból. Vizezett formába öntjük, majd tálaljuk. A szószt egyszerűen készítettem: a málnát és az epret roppanósra összefőztem kb 5 perc alatt. Ezzel locsoljuk meg tálaláskor.
Vegán tusfürdők a magyar üzletekben és boltokban
2016. március 13. Vegán lettem
Vegán tusfürdők egyre nagyobb választékával találkozhatsz már nagyobb hipermarketekben és drogériákban is! Körbejártam ezeket a boltokat és összeszedtem nektek őket. Nem sokan tudják, hogy a háztartási termékek zömének gyártása bizony felesleges szenvedéssel jár. A tusfürdők, dezodorok, takarítószerek összetevőit és a kész termékeket is ártatlan állatokon tesztelik. Majmok, nyulak, macskák, kutyák, egerek ezrei halnak meg kínok között minden évben az ilyen értelmetlen évekig tartó tesztelések miatt. 2015-ben számos állatjogi siker között üdvözölhettük az ilyen jellegű tesztek tiltását számos országban. Nem szükséges ezen állatok szenvedése! Válassz cruelty free vagy vegán tusfürdőket! Amikor vegán tusfürdőt keresel érdemes odafigyelni a jelzésekre, ugyanis több logóval találkozhatsz a piacon. Alapvetően vannak a “cruelty free” vagy “non tested on animals” – erőszakmentes – tusfürdők, melyeket nem teszteltek állatokon, valamint vannak a kifejezetten vegán tusfürdők, melyeket nem teszteltek állatokon és állati eredetű összetevőket sem tartalmaznak. Ezeknek pontos leírását az alábbi cikkben találod, alább pedig ABC sorrendben a Magyarországon kapható cruelty free és vegán tusfürdőket. Női és férfi erőszakmentes/vegán tusfürdők Alterra Naturkomsetiks vegán tusfürdő Összetevők: Aqua, Alcohol, Glycerin, Coco glucoside, Cocos nucifera fruit, Xanthan gum, Glyceryl oleate, Silica, Disodium cocyl glutamate, Carica papaya fruit extract, Aloe barbadensis leaf powder, Parfum, Limonene, Sodium cocoyl glutamate, Citric acid Vegán típusok: Papaya és kókusz Hol kapod? Rossmann Ár: kb. 900 Ft Alverde vegán tusfürdők Összetevők: (illattól függő) Aqua, Sodium Coco-Sulfate, Glycerin, Lauryl Glucoside, Sodium Lactate, Maris Sal, Sodium Cocoyl Glutamate, Disodium Cocoyl Glutamate, Olea Europaea Fruit Extract*, Aloe Barbadensis Leaf Juice*, Calendula Officinalis Flower Extract*, Alcohol*, Parfum**, Limonene**, Linalool**, Citral**, Citronellol**, Geraniol** Típusok: Grapefruit és bambusz, Olíva és aloe vera Hol kapod? DM Ár: kb. 600 Ft Bettina Barty erőszakmentes tusfürdők Összetevők: (típustól függő) Aqua, Sodium laureth sulfate, Cocamidopropyl betaine, Sodium chloride, Coco-glucoside, Parfum, Glycreyl oleate, Citric acid, Sodium benzolate, Styrene/acrylates copolymer, Alantoin, Potassium sorbate, Peg-120 methyl glucose dioleate, Polyquaternium-7, Hexyl cinnamal, Tetrasodium edta, Glycerin, Limonene, Pyrus malus juice, CI 15510, CI 16035. Típusok: Alma és fahéj, kókusz és lime, málna és kivi Hol kapod? Rossmann Ár: kb. 1500 Ft / 500ml CD erőszakmentes tusfürdő Összetevők: Aqua, Sodium laureth sulfate, Glycerin, Cocamidopropyl betaine, Sodium Chloride, Parfum, Nympaea alba flower extract, Coco-glucoside, Glyceryl oleate, Hydroxypropyl, Guar hydroxypropyltrimonium chloride, Citric acid, Sodium benzoate, Limonene, Hexyl Cinnamal, Linalool Hol kapod? Rossmann, Tesco Ár: kb. 650 Ft Dermax erőszakmentes tusfürdő Összetevők: Aqua, Sodium laureth sulfate, Cocamidopropyl betaine, Cocamide DEA, Glycerin, PEG-7 glyceryl cocoate, Polyquaternium 7, Sodium lactate, Allantoin, Phenoxyethanol, Citric acid, Sodium benzoate, Tetrasodium EDTA, Sodium chloride Hol kapod? DM, Tesco Ár: kb. 800 Ft Dr. Organic vegán tusfürdők Összetevők: (illattól függő) Aloe barbadensis leaf juice, Aqua, Cocamidopropyl betaine, Sodium cocoamphoacetate, Sodium lauroyl sarcosinate, Caprylyl/Capryl glucoside, Disodium lauryl sulfosuccinate, Coco glucoside, Glyceryl oleate, Lauryl glucoside, Cocos nucifera fruit extract, Carica papaya (papaya) fruit extract, Mangifera indica (mango) fruit extract, Theobroma cacao (cocoa) seed extract, Garcinia mangosteena (mangosteen) fruit extract, Ficus carica (fig) fruit extract, Citrus aurantium dulcis, Citrus aurantium bergamia (bergamot) fruit oil, Citrus limon peel oil, Gamma undecalactone, Maltol, 3-hexenol, Gamma octalactone, Diacetyl natural, Sodium hydroxymethylglycinate, Potassium sorbate, Ascorbic acid, Citric acid, Limonene Típusok: Gránátalma, Szűz kókuszolaj, Teafaolaj, Olívaolaj, Aloe vera Hol kapod? DM, Tesco, Müller Ár: kb. 1900 Ft Isana vegán tusfürdők Összetevők: (illattól függő) Aqua, Sodium laureth sulfate, Cocamide DEA, Cocamidopropyl betaine, PEG-7 glyceryl cocoate, Mentha avensis oil, Panthenol, Glycerin, Critic acid, Parfum, Sodium chloride, Sodium benzoate, Potassium sorbate, Styrene/Acrylates copolymer, Coco-glucoside, Testrasodium glutamate diacetate, Benzoic acid, Sodium hydoxide, Sodium polynapthalenesulfonate, Citral, Limonene, Linalool, CI-11680 Vegán típusok: Lady Lemon és Mademoiselle Raspberry Hol kapod? Rossmann Ár: kb. 500 Ft / 500ml Kneipp vegán habfürdők Összetevők: (illattól függő) Aqua, Sodium laureth sulfate, Cocamidopropyl betaine, Parfum, Peg-40 sorbitan peroleate, Peg-18 glyceryl oleate, Coco-glucoside, Glycerin, Papaver orientale seed oil, Cannabis sativa seed oil, Citrus nobilis peel oil, Citrus aurentium bergamia fruit oil, Olibanum, Limonene, Geraniol, Citric acid, Tocopherol, CI-16255, CI-42090 Vegán típusok: Vörös mák és kender, Levendula és vanília, Gránátalma és amaránt olaj, Rebarbara és rózsa, Maracuja és grapefruit, Eukaliptusz és menta Hol kapod? Müller, Tesco Ár: kb. 1500 Ft Lavera basis sensitive vegán tusfürdők Összetevők: Aqua (Water), Sodium Coco-Sulfate, Ammonium lauryl sulfate, Lauryl glucoside, Maris sal, Betaine, Calendula officinalis flower extract, Equisetum arvense leaf extract, Algae, Melissa officinalis flower extract, PCA glyceryl oleate, Lauroyl lysine, Alcohol, Parfum, Limonene, Geraniol, Linalool, Citral, Citronellol, Hol kapod? Müller Ár: kb. 1400 Ft Neobio vegán tusfürdők Összetevők: (típustól függő) Aqua (Water), Sodium Coco-Sulfate, Coco-Glucoside, Lauryl Glucoside, Glycerin, Betaine, Aloe Barbadensis Leaf Juice*, Citric Acid, Caffeine*, Camellia Sinensis Leaf Extract*, Potassium Sorbate, Sodium Chloride, PCA Ethyl Cocoyl Arginate, Parfum (Essential Oils), Limonene Kálium-szorbáttal tartósítva *ellenőrzött bio termesztésből Vegán típusok: Koffeines zöld teás, Narancsos lime-os, Gránátalmás orchideás Hol kapod? Rossmann, Müller, nagyobb DM-ek Ár: kb. 1000 Ft Original Source vegán tusfürdők Összetevők: (típustól függő) Aloe barbadensis leaf juice, Aqua, Cocamidopropyl betaine, Sodium cocoamphoacetate, Sodium lauroyl sarcosinate, Caprylyl/Capryl glucoside, Disodium lauryl sulfosuccinate, Coco glucoside, Glyceryl oleate, Lauryl glucoside, Cocos nucifera fruit extract, Carica papaya (papaya) fruit extract, Mangifera indica (mango) fruit extract, Theobroma cacao (cocoa) seed extract, Garcinia mangosteena (mangosteen) fruit extract, Ficus carica (fig) fruit extract, Citrus aurantium dulcis, Citrus aurantium bergamia (bergamot) fruit oil, Citrus limon peel oil, Gamma undecalactone, Maltol, 3-hexenol, Gamma octalactone, Diacetyl natural, Sodium hydroxymethylglycinate, Potassium sorbate, Ascorbic acid, Citric acid, Limonene Vegán típusok: Málna és vanília, Teafa és mentol, Lime, Kókusz, Narancsolaj és gyömbér, Levendula, Csokoládé és menta, Menta és teafa, Citrom és teafa, Grapefruit, Kókusz Hol kapod? DM, Müller Ár: kb. 600 Ft / 250ml Sante Naturkosmetik vegán tusfürdők Összetevők: (típustól függő) Aqua, Lauryl Glucoside , Coco-Glucoside , Sodium Coco-Sulfate, Aloe Barbadensis Leaf Juice, Glycerin, Inulin, Sodium Chloride, Glyceryl Oleate , Sorbitol , Citric Acid, Polyglyceryl-10 Laurate , Betaine , Sodium Cocoyl Glutamate, Disodium Cocoyl Glutamate, Lycium Barbarum Fruit Extract, Citrus Limon Peel Extract, Levulinic Acid, p-Anisic Acid, Phytic Acid, PCA Ethyl Cocoyl Arginate , Sodium Levulinate , Parfum , Limonene , Citral Típusok: Goji bogyó és citromkivonat, Gránátalma kivonattal, Mályvavirág kivonattal, Sheavajjal, Citrom és papaya kivonattal Hol kapod? DM, Müller Ár: kb. 2000 Ft Speick men vegán tusfürdők Összetevők: Aqua, Sodium C14-16 Olefin Sulfonate, Cocamidopropyl Betaine, Glycerin, Sucrose Cocoate, C12-13 Alkyl Lactate, Hydrolyzed Wheat Protein, Hydrolyzed Wheat Gluten, Panthenol, Valeriana Celtica Extract, Salvia Officinalis Extract, Parfum, Sodium Sulfate, Sodium Chloride, Sodium Benzoate, Potassium Sorbate, Citric Acid, Alcohol ,Citral, Limonene, Linalool Hol kapod? Müller Ár: kb. Ft Terra Naturi vegán tusfürdők Összetevők: Aqua, Helianthus Annuus Hybrid Oil, Coco-Glucoside, Cetearyl Alcohol, Glyceryl Stearate Citrate, Glycerin, Caprylyl Caprylate, Tocopherol, Punica Granatum Seed Oil, Parfum, Disodium Cocoyl Glutamate, Chondrus Crispus Powder, Polyglyceryl-10 Laurate, Xanthan Gum, Sodium Cocoyl Glutamate, Sodium Cocoate, Sodium Benzoate, Glyceryl Caprylate, Potassium Sorbate, Limonene, Linalool, Citric Acid, Sodium Chloride Vegán típusok: Aloe vera és kókusz, Narancs és menta, Vadrózsa és mandula, Lime, Gránátalma, Kakaó és vanília Hol kapod? Müller Ár: kb. 600 Ft The Body Shop erőszakmentes tusfürdők A The Body Shop cég büszkén vállalja, hogy semmilyen termékét és termékeinek összetevőit sem tesztelik állatokon, ezzel az értelmetlen állatkínzás ellen foglalva állást. Ugyanakkor, ha vegán vagy érdemes odafigyelned, mivel számos termékük tartalmaz állati összetevőket, főleg mézet. Hol kapod? The Body Shop Ár: kb. 1600 Ft és 4500 Ft között Treaclemoon vegán tusfürdők Összetevők: (illattól függő) Aqua, Sodium laureth sulfate, Cocamidopropyl betaine, Cocamide DEA, Sodium chloride, Glycerin, Pardum, Phenoxyethanol, Sodium benzoate, Potassium sorbate, Styrene/acrylates copolymer, Citric acid, Xanthan gum, Polyquaternium-7, Coumarin. Vegán típusok: Kókusz, eper, vanília, levendula, mangó, citrom Hol kapod? Müller, Tesco Ár: kb. 800 Ft / 500ml Amennyiben hiányosnak találod a cikket, illetve tudomásod van egyéb vegán vagy erőszakmentes tusfürdőről, kérlek jelezd felém! A Vegán tusfürdők cikket körülbelül fél évente tervezem frissíteni árakkal és termékekkel. Legutolsó frissítés 2016 március.
Mandulás koszorú
2016. március 5. Mindennapi ételeink
Egy kellemes kalács-szerű sütemény receptjét hoztam, húsvét előtt. Hozzávalók: 0,5 l növényi mandulás tej 20 dkg nyírfacukor 1 citrom leve 0,5 kg liszt (teljes őrlésű, durum és finomliszt keverve) 2 cs. foszfátmentes sütőpor 12 ek. olaj 1 kk. kurkuma (elhagyható) 10 dkg darált mandula Elkészítés: Előbb a száraz, majd a nedves hozzávalókat összekeverjük, majd formába öntve megszórjuk rusztikusra vágott mandulával és 180 fokon kb. 30 perc alatt kisütjük. Mi karobos-mézes tahinivel megkenve ettük.
Kesudióvajas datolyás köleskása (vegán)
2016. február 20. Zizi kalandjai
Kölest még soha nem ettünk reggelire… pedig lúgosít, szebbé teszi a bőrünket, hajunkat, gluténmentes, erősíti csontjainkat és magas ásványi anyag tartalommal rendelkezik.
A Biorganik új termékei között vannak instant kásák (gluténmentesek!!!), mi ebből próbáltunk már ki többfélét. Ezt a kölest, valamint rizst reggelire, a kukoricából pedig vacsit főztem. Villámgyorsan készen van, csak a folyadékot kell hozzá megmelegíteni. Mi persze felturbóztuk extrákkal a kását, így lett belőle egy laktató, tápanyagokban gazdag reggeli. És szemmel láthatóan szebbek is lettünk tőle!
Ne habozzatok kipróbálni!
Kesudióvajas datolyás köleskása (vegán)
Hozzávalók kb. 3 főre:
– 1 bögre instant köleskása
– 2 bögre zabtej (rizs-, szója-, mandulatej is használható)
– 3 teáskanál datolyaszirup
– 2 teáskanál kesudióvaj (mandula-, földimogyoróvaj is használható)
– 1 teáskanál extra szűz kókuszzsír
– 1 vaníliarúd kikapart magjai
– tálaláshoz: dió, mandula, kesudió, hántolt kendermag, lucuma vagy kendermag por, gyümölcs
Egy lábasban melegítsük fel a zabtejet és lassan kezdjük el adagolni hozzá a kölest, közben folyamatosan kevergessük. Néhány perc után adjuk hozzá a datolyaszirupot, a vaníliát, majd zárjuk el alatta a gázt (ha túl sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá egy kevés zabtejet).
Ekkor keverjük bele a kesudióvajat és a kókuszzsírt, majd tálaljuk azonnal.
Írtak rólam.... :)
Vegán saksuka
2016. február 12. Mindennapi ételeink
Nagyon finom egytálétel, melyet több nemzet is nemzeti ételként fogyaszt. Mi is megkóstoltuk. Tulajdonképpen egy felturbózott lecsóról van szó. Hozzávalók: 2 közepes vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma 3 paprika (édes) 4 közepes paradicsom 1 cukkini 1 padlizsán 3 közepes burgonya 1 dl olvasztott kókuszzsír 2,5 dl víz 10 dkg paradicsompüré bazsalikom, rozmaring, kakukkfű, zsálya Elkészítés: A hagymát meghámozzuk, majd felaprítjuk és vízzel összekevert olajon megpároljuk. A paprikákat megmossuk és kockákra szeljük, majd 1 ek. olajjal kikent tepsibe tesszük és 180 fokon 10 perc alatt megpirítjuk. A hagymás alaphoz hozzáadjuk a kockákra vágott paradicsomot, a megsült paprikát, burgonyát (ezt előzőleg meghámozzuk), felkockázott cukkinit, padlizsánt és a paradicsompürét. Annyi vízzel felengedjük, hogy tudjanak párolódni a zöldségek. Készre főzzük. A legvégén adjuk hozzá a sót, a fűszereket pedig lezárás előtt 5-10 perccel. Mivel krumplit tartalmaz, önmagában fogyasztható, de gazdagíthatjuk krumpli helyett édesburgonyával, vagy ha elhagyjuk a krumplit, tálaljuk rizzsel, kuszkusszal, bulgurral, netán kölessel.
Vegán isler
2016. február 11. Mindennapi ételeink
Egyik kedvenc édességem az isler, és most elkészítettem vegánul. Nagyon finom. Főzőkörön mutattuk be egyébként, még a tavalyi évben ezt a süteményt, csak akkor nem készült róla fotó. Hozzávalók: A tésztához: 10 dkg por nyírfacukor 20 dkg bio margarin 15 dkg finomliszt 15 dkg teljes őrlésű liszt 6 g foszfátmentes sütőpor 1/2-1dl növényi tejszín lekvár a tészta ragasztásához A mázhoz: 6 evőkanál víz 3 evőkanál karobpor 3 evőkanál növényi tejpor 2 evőkanál kókuszolaj 3-4 evőkanál méz / szirup 3-4 evőkanál víz mandula / dió Elkészítés: A tésztához való anyagokat összegyúrjuk, lisztezett gyúródeszkán fél cm-esre kinyújtjuk, sima szélű kiszúróval korongokat szúrunk ki, sütőlemezre rakjuk, majd 220 fokon világosra sütjük. Két korongot lekvárral összeragasztunk, majd egyenként bevonjuk a karobmázzal. Lehetőleg a fogyasztást megelőző napon készítsük el, hogy legyen ideje a tésztának megpuhulni, és a máz megköthessen. A máz elkészítése: A vizet felforraljuk, bele tesszük a tejport és a karobot, majd a mézet is. Ezzel vonjuk be a lekvárral megtöltött ischlereinket. A karobmázra tehetünk mandulát vagy diót.
Búzahúsos egytálétel
2016. február 7. Mindennapi ételeink
A pörgős napokra ajánlom ezt az egyszerű egytálétel. :) Hozzávalók: 1 kg burgonya 2 nagyobb sárgarépa 1/4 fej fehér káposzta 20 dkg szejtán, bepácolva 3 újhagyma 3 ek. olívaolaj kb. 3 dl víz himalaya gyógynövényes fűszersó - ízlés szerint 1 dl szójaszósz Elkészítés: A burgonyát megfőzzük. Miután kihűlt, megpucoljuk és felkockázzuk. A répát meghámozzuk és szintén felkockázzuk, és roppanósra pároljuk. A káposztát megmossuk és csíkokra vágjuk. Az újhagymát felkarikázzuk. A kész szejtánt felvágjuk, majd egy serpenyőben a szójaszószban megforgatva megpirítjuk. Egy tepsit kiolajozunk, és a répát, a megfőtt burgonyát, a nyers csíkozott káposztát beletesszük. 180 fokon kb. 25 perc altt összesütjük. A szójaszószban megpirított szejtánkockákat és az újhagymát ekkor adjuk hozzá, 5 perc alatt még sütjük, majd egy nagy tál salátával tálaljuk.
Gluténmentes császármorzsa
2016. február 5. Éltető ételek
Amennyiben gluténérzékeny vagy, akkor sem kell lemondanod a császármorzsáról. Készítsd el bátran, nem fogsz csalódni benne. A párom ötlete - amit legközelebb ki is fogunk próbálni -, hogy lekvár helyett olvasztott csokit csorgatunk rá, és tejszínhab kerüljön a tetejére. Hmmm... jól hangzik. :) Hozzávalók (1 nagy adag, vagy 2 kisebb) - 10 dkg kukoricadara (apró szemű, akár picit meg is darálhatjuk a kölessel) - 10 dkg köles darálva - 2 házi vagy bio tojás - 2 dkg vaj - 3-4 dkg méz - 3 dl rizstej - 1/2 kávéskanál vaníliapor - bio, reszelt citromhéj - csipet só sütéshez: 1 evőkanál kókuszolaj, 1 evőkanál kókuszvirágcukor tetejére: baracklekvár Elkészítése: A puha vajat keverjük ki a tojás sárgájával és a mézzel. Adjuk hozzá a fűszereket és a tejet.Szórjuk bele a gabonákat, és hagyjuk állni úgy 1 órát.A tojás fehérjét verjük fel kemény habbá, és lazán forgassuk a tésztába. (Ne ijedj meg, elég híg a massza, de a sütés során a gabona felszívja a nedvességet.)Egy nagy kerámia serpenyőt melegítsünk fel a kókuszolajjal, majd öntsük bele a masszát. Kb. 30 perc alatt meg fog sülni. Nem kell nagyon kevergetni, elég úgy 5 percenként. Ugyanis akkor nagyon morzsás lesz, ami túlságosan ropogós és száraz.Jó étvágyat!
Köles-kukorica kása-torta mogyoróvajjal és karoböntettel
2016. február 4. Mindennapi ételeink
Kaptunk a Biorganik-tól instant kásákat kipróbálási célból. Most az elsőből készítettem egy finom édességet. Hozzávalók: 10 dkg instant köles-kukoricakása 3 ek. gyümölcscukor 3 ek. darált földimogyoró (opcionális) kb. 1-2 dl forró víz -- 6 ek. mogyoróvaj -- 6 evőkanál víz 3 evőkanál karobpor 3 evőkanál növényi tejpor 2 evőkanál kókuszolaj 3-4 evőkanál datolyaszirup 3-4 evőkanál víz Elkészítés: Az instant kását leforrázzuk a vízzel és állni hagyjuk. Majd egy tálcán kisimítjuk, rákenjük a mogyoróvajat, és az előzetesen elkészített karobszószt. A szószt így készítjük: a vizet felforraljuk, beletesszük a tejport és a karobot, majd a szirupot is.
Linzer szivecskék (nem csak Valentin napra)
2016. január 28. Gitta nyersétel blogja
Szív alakú aprósüti... nem is lenne Valentin nap ezek nélkül. Az alaptészta nagyon jó, érdemes ünnepek után virág vagy más formára is elkészíteni, úgy is sikere lesz. Készíthetünk szív alakú kosárkákat, amiben színes aszalt gyümölcsöket kínálhatunk, a színekkel és formákkal itt is bátran játszhatunk, varázslatos eredmények születhetnek Alaptészta hozzávalók 1 tálca sütihez, kb 60 dkg kerül egy tálcára: 20 dkg őrölt mandula, 20 dkg hajdinacsíra liszt*, 1 csipetnyi Himalája só, 20 dkg hámozott, kockára vágott alma, méz, ízlés szerint tisztított víz szükség szerint * a hajdinát beáztatod 1-2 órára, majd csíráztatod egy napig, utána meg jól megaszalod. Ezt követően lehet megőrölni, ebből lesz az "élő" hajdina liszt, így már lehet fogyasztani. Nyersen nem egészséges. Kókuszos linzer süti: Hozzávalók: alaptészta + 2-3 evőkanál kókuszreszelék+ 1 kanál kókuszreszelék a szóráshoz Goji bogyós, áfonyás süti: alaptészta + 4 evőkanál áfonyás-gojibogyós pép* * 2-2 evőkanál aszalt áfonyát és gojibogyót kevés vízbe beáztatunk, majd pürésítjük. A Goji bogyó, más néven Farkasbogyó származási helye Kína északi része, ahol már évezredek óta alkalmazzák a tradicionális gyógyászatban. Finom rágcsálnivaló, amely szervezetünket természetes cukrokkal, fehérjékkel, rostokkal és ásványi anyagokkal - réz, kálium és vas - táplálja. PlanetBIO goji bogyót használok, az eddigi tapasztalatok szerint ez a legtisztább, legfinomabb. További tippek: vaníliával, narancsolajjal, mentával is készíthetjük, mind-mind csodás finomság. Az alaptésztához a száraz összetevőket keverjük össze. Az almát pürésítsük, majd öntsük hozzá a magokhoz. Jól gyúrjuk össze, egy tömör állagú, jól formázható masszát kell kapjunk. Ha az alma nem nedvesített eléggé, akkor kevés vizet tehetünk hozzá, ha pedig túl lágy lett a tészta, akkor egy kevés őrölt mandulával tömöríthetjük. Kókuszos tészta: a kókuszreszeléket már az elején tegyük hozzá a száraz összetevőkhöz. Ha túl száraz lenne a tészta, egy kis almapürét még tehetünk hozzá. Gyümölcsös tészta: ha az alapmasszához gyümölcspépet adunk, akkor ennek megfelelően kevesebb almapép szükséges. Ezért úgy járjunk el, hogy először a színes gyümölcspépet keverjük el a száraz összetevőkkel, majd utána annyi almapépet tegyünk hozzá, hogy a massza jól gyúrható legyen. Bármelyik masszát készítettük el, fogjunk egy tepsit, vagy az aszalógépünk tálcáját, tegyünk rá sütőpapírt vagy egy tapadásmentes teflex lapot, és a tésztát egyenletesen kenjük rá. Nagy segítség lehet egy úgynevezett habkártya, egy műanyag lapocska, amivel szép sima felületet lehet elérni. Kókuszos süti esetén szórjuk meg a felületet kókuszreszelékkel, kicsit bele is nyomkodhatjuk. Ezután kapcsoljuk be a sütőt 60 fokra, tegyük be a sütit és hagyjuk nyitva az ajtaját résnyire, hogy a pára el tudjon távozni. Aszalógép esetén szintén 60 fokot állítsunk be. 30-40 perc múlva már összeáll annyira a tészta, hogy a finomabb formákat el lehet készíteni. Szív alakú pogácsa szaggatóval formákat szúrunk a tésztából, és rácson tesszük vissza a sütőbe, illetve az aszalógépbe. Ekkor már csak 45 fokosra állítjuk az aszalógépet, és 2-3 óra alatt készre aszaljuk. Ha van szív alakú muffin formánk, akkor a kinyújtott tésztát belenyomkodhatjuk a formába, a széleit a forma mentén levágjuk, és először a formával együtt aszaljuk 2-3 órát (kb 50 fokon), majd kivesszük a formából, és még 1-2 óra alatt (45 fokon) készre aszaljuk. Ezt a receptet, és még további ünnepi nyers ételek receptjeit megtalálod legújabb könyvemben, amit megvásárolhatsz könyvesboltokban, vagy megrendelheted tőlem: gitta@nyersetelakademia.hu
Vegán, gluténmentes banános-mandulás keksz
2016. január 23. Mindennapi ételeink
Egyik ismerősömtől kaptam ezt a receptet és rögtön megtetszett, persze, kicsit módosítottam rajta. A hajdinától tartottam, de felesleges volt :-) Hozzávalók: 10 dkg hajdinaliszt 10 dkg szezámliszt 2 kk. szódabikarbóna 8 dkg eritritol 10 dkg darált mandula 10 dkg darált dió 4 db banán 1 dl rizs habkrém, felverve mazsola, aszalt vörösáfonya, manduladarabok - opcionális, ízlés szerint Elkészítés: A liszteket kimérjük, hozzáadjuk a szódabikarbónát, az eritritolt, a ledarált mandulát és diót /napraforgómagot, egy másik tálban a banánt összetörjük, hozzáadjuk a kókuszzsírt, majd a felvert rizs habot. Mindezt a száraz hozzávalókhoz keverjük. Beleforgatjuk a mazsolát, manduladarabokat, vagy opcionális ízesítőket (pl. gyömbért). Sütőpapíros tepsibe tesszük (egy kanál segítségével) és 15 perc alatt 200 fokon megsütjük.
Vegán gyümölcsjoghurt
2016. január 23. Mindennapi ételeink
Kislányom (ill. én is:-) nagyon szereti (szeretem) a vegán gyümölcsjoghurtokat. Mivel ezek eléggé drágák, illetve ritkán jutunk olyan helyre, ahol kaphatók is, nagyon megörültem az alábbi receptnek és heti többször készítem. Most éppen citrom-banánból készült, de az erdei gyümölcsös, ill. piros gyümölcsös a legfinomabb. Hozzávalók: 25 dkg natúr tofu 25 dkg szeder / erdei gyümölcs / eper / cseresznye (ez mind lehet mélyhűtött és fagyasztóból előszedett, kiolvasztott) vagy más gyümölcs, jelen esetben banán 1/2 csésze natúr napraforgómag vagy mandula, kesudió (olajos mag) 1 kiskanál friss citromlé agavé szirup vagy magozott datolya ízlés szerint Elkészítés: Az összes hozzávalót turmixgéppel pürésítjük, gyümölccsel díszítjük. Ízesíthetjük vaníliával, pici fahéjjal. Megszórhatjuk pirított mandulaszeletekkel (vagy egyéb olajos maggal).
Csoki chip kekszek (cookies)
2016. január 17. Gréta konyhája
(tej-, tojás-, és gluténmentes)
A boltban sok hasonló csokichip kekszet lehet kapni, de azok fehérlisztbő, fehércukorból, és egyéb egészségtelen hozzávalókból állnak.
S, hogy ne kelljen megvennünk, és, hogy kedvezzünk a gluténérzékenyeknek is, íme a tökéletes recept.
Ami pedig a legjobb benne (az ízén túl), hogy 20 perc alatt kész!
Hozzávalók: 10-12 db-hoz
1 bögre barna rizsliszt
1/4 bögre mandulaliszt vagy gesztenyeliszt
1 mk foszfátmentes sütőpor
fél érett banán összenyomkodva
2 ek olvasztott kókuszolaj
1/4 bögre kókuszvirágcukor
1 lenmagtojás (1 ek lenmagliszt 3 ek vízzel elkeverve, majd 5 percig pihentetve)
1 fél bögre tejmentes csoki pasztilla (chip) a 60%-os kakaótartalmúakban már nincs tejpor
A száraz és nedves anyagokat külön külön jó alaposan összekeverjük, majd egymással is, majd a végén belekeverjük a csokipasztillákat. Egyforma labdacsokat gyúrunk, majd a tenyerünkkel szétlapítjuk, és egy sütőpapírral borított lapos tepsibe tesszük. 180 fokos előmelegített sütőben sütjük 10 percig. Figyeljünk arra, hogy ne száradjon szét. Legyen kicsi rágós, ne teljesen kekszes. Ha kihűlt, akkor szépséges lezárható befőttes üvegekbe is rakhatjuk, és szépen díszítve még ajándékba is adhatjuk.
Jó étvágyat!
Földimogyoróvajas-csokoládés zabkeksz
2016. január 13. Zizi kalandjai
Ezeket a kekszeket az elmúlt egy hétben kétszer is megsütöttem. Most, hogy ugye újra szoptatok és nem ehetek magas fehérje tartalmú hüvelyeseket, így maradnak a magok, magvajak, amikkel növelni tudom a fehérje bevitelemet, na és ott van az ebben a kekszben szereplő zabpehely is, ami ráadásul tejserkentő. Erre mondják, hogy win-win kategória. Na persze éhes is vagyok rendesen, hiába eszem nagy adagokat. Szóval az ilyen édes, kényeztető nasik – mint ez a keksz – adják a nap egyik fénypontját.
Most vastagabb kekszeket készítettem, mint szoktam és nagyon figyeltem a sütési időre is (előfordul, hogy megégetem a kekszeket, pláne, ha vékonyabbra formázom őket), így finom és inkább puha, mint nagyon ropogós kekszeket kaptam. Nekem nagyon bejön ez az állag, szerintem nehezebb is abbahagyni az evését… nemcsak a puhasága miatt, hanem a finomsága miatt is. Földimogyoróvaj, vanília, zabpehely, csoki cseppek… nyerő négyest alkotnak! Próbáljátok ki Ti is!
Földimogyoróvajas-csokoládés zabkeksz (vegán)
Hozzávalók:
– 1 bögre és 2 evőkanál sima földimogyoróvaj (házilag is elkészíthetjük)
– 1 bögre zabpehely
– 1 bögre tönköly fehérliszt
– 1 bögre nyers nádcukor vagy kókuszvirág cukor
– 1/4 bögre zabtej, plusz 1-2 evőkanál (bármilyen más növényi tej használható)
– 2 evőkanál lenmagpehely (darált lenmag)
– 6 evőkanál víz
– 1/3 bögre étcsokoládé cseppek (bármilyen csokoládé jó felaprítva is, de el is hagyható)
– 1 vaníliarúd kikapart magjai
– csipet só
Egy kis tálkában keverjük össze a lenmagpelyhet a vízzel és tegyük félre néhány percre. Melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral.
Közben egy tálban keverjük össze a földimogyoróvajat a nádcukorral, a vaníliával, a sóval, majd adjuk hozzá a zabpelyhet és a lisztet. Öntsük hozzá a zabtejet és a zselés állagú vizes lenmagpelyhet. Nem áll a tészta teljesen össze, de ha egy kis adagot az ujjunkkal összenyomunk, akkor össze kell ragadnia. Ha van még nagyon száraz rész a tésztában, akkor adjunk hozzá egy evőkanál zabtejet.
Fagyis kanálba nyomkodjuk bele a tésztát és adagoljunk gombócokat a sütőpapírra (ha nincs fagyis kanál, akkor kézzel lehet kis gombócokat formálni). Majd ezeket a tenyerünkkel lapítsuk le kicsit. Az előmelegített sütőben süssük kb. 15 percig, amíg aranybarnák lesznek.
Sütőtökkrémes penne (vegán)
2016. január 10. Zizi kalandjai
Mostanában (az ünnepek előtt és a két ünnep között) sok tésztás étel készült nálunk, szóval ilyen receptből lesz néhány majd a blogon. Az első egy sütőtökkrémes penne tészta, amelyet a kókusztej tesz lággyá és krémessé. Kakukkfűvel fűszereztem, de jól működne rozmaringgal vagy szerecsendióval is. Ha van készen sült sütőtökünk, akkor pillanatok alatt elkészül ebédre vagy vacsorára ez a finom tészta étel.
Mi a Violife növényi parmezánját reszeltük a tetejére, amely állagában és illatában, ízében is hasonlít az eredeti parmezánra. Ha nincs ilyenetek, akkor házilag is készíthettek villámgyorsan parmezánt – ezzel is nagyon finom!
Sütőtökkrémes penne (vegán)
Hozzávalók:
– kb. 500 g sütőtök, megsütve
– 1 fej vöröshagyma vagy lilahagyma, felkockázva
– 3-4 gerezd fokhagyma, felaprítva
– 1 bögre kókusztej
– 1 bögre zöldség alaplé
– 2 evőkanál kókuszzsír
– 350 g penne tészta
– vegán parmezán, reszelve
– só, bors
– kakukkfű (friss vagy szárított)
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)
A krémet elkészíthetjük főtt vagy sült sütőtök húsból is, de az én véleményem szerint a sült sütőtöknek sokkal finomabb az íze, mint a vízben főzöttnek, ezért ajánlom a sült változatot. Ehhez a sütőtököt szeletekre vágva süssük meg 180 C fokon a sütőben.
Egy lábasban közepes láng felett hevítsük fel a kókuszzsírt és dinszteljük néhány percig a vöröshagymát, majd adjuk hozzá a fokhagymát és azzal együtt főzzük még 4-5 percig. Adjuk a hagymához a megsült, héjából kikanalazott sütőtök húst, öntsük hozzá a kókusztejet és zöldség alaplevet. Jól keverjük el és főzzük 15-20 percig, alkalmanként keverjük meg. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és fűszerezzük egy kevés kakukkfűvel.
Közben a tésztát főzzük ki al dente (fogkemény) állagúra a csomagoláson található utasítás szerint.
Az elkészült sütőtökös szószt botmixerrel pürésítsük teljesen simára, majd öntsük a kifőtt tésztára. Tálaljuk azonnal reszelt parmezánnal a tetején.
Csicseriborsó vagdalt
2016. január 6. Mindennapi ételeink
Nagyon finom feltét, igazi fehérjebomba. Gyorsan elkészül és nehéz elrontani. :-) Fanni nagyon élvezte az elkészítést, és az evést is. :-) Hozzávalók: 25 dkg főtt csicseriborsó 2 nagyobb sárgarépa 1 csokor petrezselyem 5 ek. kukoricaliszt 3 gerezd fokhagyma 1 fej vöröshagyma só,római kömény, szárított koriander ízlés szerint 1 szelet rozskenyér 15 dkg tofu Elkészítés: A csicseriborsót előző este beáztatjuk, majd sós vízben, megfőzzük. A répát meghámozzuk, felkockázzuk és szintén sós vízben megfőzzük. Amikor megfőtt a csicseriborsó, leszűrjük, és összeturmixoljuk. A kenyeret beáztatjuk, kinyomkodjuk és hozzáadjuk. Párolt hagymával és az összenyomott fokhagymával, fűszerekkel tetszés szerint ízesítjük. a tofut felkockázzuk és a legvégén adjuk hozzá. Olajozott, morzsával megszórt formába tesszük és 180 fokon, kb. 25 perc alatt kisütjük.
A zsálya hatásai
2016. január 5. Élj harmóniában
A zsálya mediterrán területeken nagyon elterjed és sokan fűszernövényként ismerik, de ízletessége mellett komoly szerep jut a zsályának gyógynövényként is. Már az ókorban is használták gyógyítási célra. A zsálya nagyon jó a rekedtség, torokgyulladás, köhögés, megfázás, légcsőhurut esetén. Tea formában, vagy öblögetéssel vagy elterjedt ma már torok cukorkákban is. Nyálkaoldó hatással is rendelkezik, a légzőrendszer problémáira kiváló. Intenzíven hat az idegrendszerre, erősíti az idegeket, nyugtatja az elmét és a szívet. Javítja az emésztést, nyugtatja a gyomor idegeit, szélhajtó és görcsoldó hatással is rendelkezik. Émelygésnél és hányingernél is hasznát vehetjük. Alapvetően hevítő energiával rendelkezik. Normalizálja az izzadást, akik nagyon izzadósak ott csökkenti és akik nem izzadékonyak segít növelni az izzadást. Antibakteriális hatásának köszönhetően, baktériumok, gombák, vírusok ellen is jótékony. Tisztítja a vért és vízhajtó hatású. Kiegyenlíti a kapha-t , vata-t és növeli a pittát. Túlzott szárazság esetén és szoptatós kismamáknak nem ajánlott - csökkenti a tejelválasztást!
Falafel Vivaldi-módra
2015. december 29. Vegán muflon
Hogy miért Vivaldi-módra? Mert ha csupán annyi szerepelne a címben, hogy "falafel", senki nem kattintana a receptre! (Há gondolkodjunk má, Vivaldi akkor csinált falafelt, amikor goa remixet a Négy évszaknak!) Szó se róla, kissé talán elcsépelt ételről van szó, ám egy vegán nem élhet le egy életet anélkül, hogy meg ne kísérelte volna elkészíteni az alábbi fogást. Ezen sorok írója kétszer is nekilátott, először konzerves csicseriborsóval. Nos, erre a verzióra a végeredmény alapján az olajban úszó amorf borzméhlepény fantázianév passzolt volna leginkább, ám lássuk be, ennek elkészítésére kevesen éreztek volna késztetést. (Hacsak nem ellenszenves vendégeket várnak szilveszterre.) És bár a száraz-csicseriborsót-beáztatós-pihentetős verzió kb. másfél napos procedúra, van egy komoly előnye: a kívánt végeredmény sikerülni fog. Tehátakkor előkészítendő:
400g csicseriborsó (száraz) 20 g petrezselyem 5 gerezd fokhagyma 1/2 fej vöröshagyma 1 ek római kömény 1 kk fűszerpaprika (édes) 1 kk koriander 1 kk szegfűszeg 1 kk só kevés bors és chilipor
A csicseriborsót bő vízben beáztatjuk, és minimum fél napig állni hagyjuk. (Ez kb. négy Alkonyat-epizódnak felel meg, de senkit nem bíztatok hasonló időtartamú mazomaratonra, bennem is van könyörület.) Leszűrjük, majd aprítóba tesszük. Hozzáadjuk a petrezselymet, a vöröshagymát, a fokhagymát, a fűszereket és összedaráljuk. Egy lefedett edényben hűtőbe tesszük minimum 8-10 órára, de a legjobb, ha egy egész napon át pihentetjük. (A Harry Potter-maraton ötletét meg sem merem említeni, mert jó ízlésű emberek felnyomnak az Amnesty International gasztro munkacsoportjánál.) Golyókat formálunk belőle, majd kellően forró olajban kisütjük. Példának okáért humusszal szervírozzuk.)
Tavaszi tekercs télen
2015. december 28. Mindennapi ételeink
Nagyon szeretjük, télen is. :-) Hozzávalók a tésztához: 15dkg liszt 2 ek. rizsliszt 3dl víz 3ek. olívaolaj 2 tk. só A zöldséges töltelékhez: 10 dkg fehérkáposzta 10 dkg sárgarépa 1 piros kaliforniai paprika 1 kisebb fej hagyma 4-5 rózsa brokkoli 1 ek. szója szósz 1 mk. nyírfacukor 3tk. só 1ek. olívaolaj 2 ek. szójaszósz Elkészítés: A tészta hozzávalóiból keverjünk tejszín sűrűségű tésztát. Forró kerámia sütőben süssük ki őket, jó vékonyra. Mindegyiket vágjuk félbe. A répát és a káposztát előkészítést követően (mosás, hámozás, vágás) kis lyukú reszelővel reszeljük le. A paprikát és hagymát minél vékonyabb szeletekre, karikákra vágjuk fel. a brokkolikat vágjuk egészen apróra. Egy tálba tegyük a zöldségeket, locsoljuk meg szójaszósszal, nyírfacukorral, sóval és adjuk hozzá az olajat. Töltsük meg a félbe vágott vékony tésztalapokat a kinyomkodott zöldségekkel, és nagyon alaposan tekerjük össze. Egy tepsit vékonyan olajozzunk ki, ebbe tegyük a tekercseket, majd 150 fokon sütés közben forgatva 20-25 perc alatt süssük ropogósra.
Vendégbejegyzés: oroszkremtorta - vegán
2015. december 22. Mindennapi ételeink
Íme, a korábban megígért recept Anditól. Hozzávalók: piskótához: 30 dkg teljes kiőrlésű liszt 20 dkg fehér liszt 15 dkg gyümölcscukor 1 ek. szódabikarbóna 5 dl víz 0,9 dl olaj krémhez: 3 dl növényi tej 4 dkg kukoricakeményítő vagy 1 vaníliás pudingpor 3 ek. gyümölcscukor 1 csipet kurkuma (elhagyható) 1 teáskanál Bourbon-vanília 3-4 dl habbá verhető növényi tejszín 3 dkg áztatott mazsola 10 dkg kandírozott gyümölcs 10 dkg szeletelt mandula Elkészítés: A piskóta hozzávalóit könnyű tésztává keverjük és kikent, lisztezett kerek tortaformába öntjük és előmelegített sütőben 180 fokon 35-45 percig sütjük. A krémhez néhány evőkanál hideg növényi tejjel csomómentesre keverjük a keményítőt. A többi tejet a gyümölcscukorral, vaníliával, kurkumával együtt felmelegítjük, majd hozzáadjuk a keményítőt és sűrű krémet főzünk, amit jól kihűtünk. A tejszínt kemény habbá verjük, kb. 1,5 dl-t félreteszünk belőle a díszítéshez. A kihűlt krémet elkeverjük a tejszínhabbal, a mazsolával és a kandírozott citrushéjjal. A piskótarétegeket és a torta külsejét megkenjük a krémmel. A mandulát szárazon megpirítjuk és az oldalára nyomkodjuk. Néhány órára a hűtőbe tesszük (sőt javasolt már előző nap elkészíteni). A maradék tejszínhabot nyomózsákba tesszük (esetleg használhatunk flakonos tejmentes tejszínhabot is) és kidíszítjük a tortát.
Gesztenyés-diós pohárkrém
2015. december 20. Mindennapi ételeink
Főzőkörön is készítettük, egyik nagy kedvenc volt ez a pohárkrém. Alapja egy vegán diós piskóta, a krém pedig egy diós-gesztenyés finomság. Hozzávalók: piskótához: 40 dkg liszt (fele teljes őrlésű, fele finom) 20 dkg gyümölcscukor 10 dkg darált dió 1ek. foszfátmentes sütőpor 1/2 l növényi tej 10 ek. olívaolaj /olaj krémhez: 25 dkg gesztenyemassza 20 dkg dió méz ízlés szerint 2 növényi tej -- gyümölcsök (meggy, barack, ...) -- Soyatoo tejszín Elkészítés: A piskóta száraz hozzávalóit összekeverjük, majd hozzákeverjük a nedveseket is. Összekeverést követően olajjal megkent, lisztezett tepsibe tesszük és 170 fokon 35 perc alatt kisütjük. A krémhez turmixoljuk össze a gesztenyemasszát, a diót és a mézet egy kevés növényi tejjel, majd adjuk hozzá a maradék tejet is. Vegyünk elő poharakat és töltsük meg őket a feldarabolt piskótával krémmel és gyümölcsökkel. A tetejét díszíthetjük tejszínhabbal és megszórhatjuk kevés karobporral.
Vendégbejegyzés: Mirinda szelet (vegán)
2015. december 16. Mindennapi ételeink
Kedvenc gyermekkori süteményemet fordította át vegánra Andi és Marika, ismét az ő receptjük következik. Marika eredeti végzettsége cukrász, így bátran ajánlom mindenkinek ezt a receptjüket is. Hozzávalók Piskótához: 25 dkg liszt (fele teljes kiőrlésű) 10 dkg fruktóz fél csomag foszfátmentes sütőpor 6 ek. olaj 2,5 dl növényi tej+ fél ek. karobpor csipet só töltelékhez: 15 dkg köles 6 dl kókusztejszín 1 ek. tönkölydara 1 csomag bourbon vaníliás cukor 10 dkg fruktóz 1 evőkanál növényi margarin turmixoláshoz narancs zselé: fél vaníliás pudingpor 2,5 dl 100%-os narancslé kis fruktóz Elkészítés: A piskóta hozzávalóit összekeverem és kisütöm. Kb. 30 perc alatt megsül, de érdemes tűpróbának kitenni. A tölteléknél a kölest a kókusztejszínnel és a többi hozzávalóval kivéve margarin összekeverjük. Folyamatos kevergetés mellett közepes lángon, majd kis lángon készre főzzük. Ha elkészült fedő alatt pihenni hagyjuk kihűlni. Addig a narancszseléhez a pudingport a narancslét, fruktózt összefőzzük. Ha megsült a tészta és kihűlt, akkor a tölteléket összeturmixoljuk egy kevés margarinnal és a tészta tetejére kenjük. Ha a narancszselé langyosra hűlt, akkor rásimítjuk a töltelék tetejére. Érdemes várni egy kis időt, hogy kihűljön és megdermedjen a teteje, de utána szeletelhető.
Aszaltgyümölcsös müzliszelet
2015. december 6. Éltető ételek
Újabb felvonása érkezett el a müzligyártásnak. Ez volt a kiindulási recept, bár nem volt itthon mogyoró és kókuszreszelék sem. Az arányokon is változtattam, kevesebb édesítőszer került bele. Jól összeállt, finom lett... holnap ez kerül az uzsonnás dobozba. :) Hozzávalók: - 7 dkg aprószemű zabpehely - 7 dkg nagyszemű zabpehely - 2 evőkanál szezámmag - 7 dkg napraforgó - 7 dkg dió durvára törve - 9 dkg méz - 4 dkg kókuszvirágcukor - 5 dkg kakaóvaj - 6 csepp narancsolaj - 3 dkg aszalt áfonya - 3 dkg arany mazsola Elkészítése: - A zabpelyheket és az olajos magokat tegyük be egy tepsibe, és 170 fokon pirítsuk meg. Gyakran kevergessük, nehogy megégjen. Amikor már kezd illatozni, akkor már jó. - A mézet, a kókuszvirágcukrot és a kakaóvajat kis tűzön olvasszuk össze. A kókuszvirágcukor is olvadjon fel teljesen. - A pirított magos zabot öntsük a mézes masszához. Cseppentsük bele a narancsolajat és a pici darabokra vágott aszalványokat is adjuk hozzá. - Jól keverjük össze. - Egy 20x10 cm-es tepsibe tegyünk zsírpapírt, és jól nyomkodjuk bele a masszát. Még melegen csináld (de vigyázz, hogy ne süsse meg a kezedet). Jó alaposan tömöríteni kell, különben nem lesz szeletelhető. - Hagyjuk teljesen kihűlni, majd szépen szeletelhető lesz,
Vendégbejegyzés: édesburgonya krémleves
2015. november 29. Mindennapi ételeink
Még nem is újságoltam, hogy pár hete Debrecenben főzőkört tartunk. Akit érdekel, jelezzen és elküldöm a meghívót, az évben még egy süteményes rész lesz, jövőre pedig még 5 alkalom. Többen szervezzük, ill. főzünk is, de a koordinátor Andi, aki remekül süt-főz (ugyanúgy, mint édesanyja, Marika), így megkértem, hogy osszon meg pár receptet a blog olvasóival, így most két receptet tőle osztok meg: Hozzávalók: 2-3 közepes méretű édesburgonya 1 szál póréhagyma ? 1 evőkanál olívaolaj ? 1 evőkanál "vegeta" ? kb. 1-2 kiskanál só ? 1 dl növényitejszín + egy kevés díszítéshez ? kb. 1 liter víz ? 1 marék tökmag Elkészítés: A póréhagymát felszeletelve vizes olajon egy kicsit megpároljuk. Addig az édesburgonyát meghámozzuk és feldaraboljuk, majd hozzátesszük. A sót, Vegamixet és a vizet is beletesszük az edénybe és közepes lángon puhára főzzük az édesburgonyát.
Datolyagolyó
2015. november 22. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 2 érett banán 10 dkg aszalt, mag nélküli datolya 10 dkg leforrázott apró szemű zabpehely 5 dkg mazsola 20 dkg kókuszreszelék 20 dkg darált olajos mag (dió) 2 dkg karopor -- kókusz Elkészítés: A meghámozott banánt, a datolyát feldaraboljuk és a mazsolával együtt összepürésítjük. A zabpelyhet annyi forrásban levő vízzel leöntjük, ami ellepi. Állni hagyjuk kb. 30 percet. Majd a masszához hozzáadjuk a ledarált diót, a kókuszreszeléket és a zabot, majd betesszük 1 órára a hűtőbe. Majd vizes kézzel gombócokat formázunk és kókuszreszelékbe forgatjuk. 100 g kókuszreszelék100 g apró szemű zabpehely50 g proteinpor (én csokisat használtam)kb. 1 ek folyékony édesítőszer1,5 ek natúr sovány kakaóporkb. 1 ek rumaromakis víz
Spenótos" rakott krumpli"
2015. november 18. Mindennapi ételeink
Nálunk minden héten van spenót, mindannyian szeretjük. Nemrégen így készült, friss spenótlevélből: Hozzávalók: 1 kg burgonya 1 kg spenót (friss) 1 + 1 doboz rizsdresszing 20 dkg olvadós Violife sajt 4-5 ek. morzsa 2 ek. olívaolaj 2 gerezd fokhagyma 1 fej vöröshagyma 4 ek liszt himalaya só, ételízesítő Elkészítés: A burgonyát megfőzzük, majd vékonyan felkarikázzuk. Egy tepsit kiolajozunk és belerakjuk a felkarikázott burgonya felét. Majd elkészítjük a spenótot: olaj nélküli lábosban megpirítjuk a lisztet, egy másik lábasban megpároljuk - vízen - a hagymát és összekeverjük a liszttel, majd ráhelyezzük a megmosott, lecsepegtetett spenótot, ill. a rizsdresszinget. sózzuk, illetve egy kevés vizet öntünk hozzá. Fokhagymával ízesítjük. Készre főzzük. Ráhalmozzuk a burgonyára, majd az egészet beborítjuk a felszeletelt burgonya másik felével, meglocsoljuk a dresszinggel és megszórjuk a növényi sajttal. 200 fokon kb. 30 perc alatt készre sütjük.
Vegan "turos taska"
2015. november 16. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 50 dkg finomliszt 10 dkg kókuszzsír 2,5 dkg élesztő 2 dl rizstej 3 ek. eritritol 1 ek. barna nádcukor 1 mk. só -- 15 dkg köles 5 dl rizstej 1 marék mazsola kb. 10 dkg nyírfacukor 1 citrom leve Elkészítés: A lisztet és a kókuszzsírt elmorzsoljuk, a barna cukros tejben felfuttatjuk az élesztőt, majd hozzáadjuk a liszthez, még édesítjük eritritollal és dagasztást követően 30 perc alatt duplára kelesztjük. Ez idő alatt elkészítjük a kölestúrót: megfőzzük a kölest, majd édesítjük, ízesítjük. Hagyjuk kihűlni. A tésztát lisztezett felületen kinyújtjuk (ujjnyi vastagságúra), kockákat vágunk belőle, megtöltjük kölestúróval, behajtjuk és lisztezett, olajozott tepsiben 180 fokon kb .30 perc alatt kisütjük.
Fatörzs
Nem vagyok egy banánrajongó, beleteszem, amibe kell, olyan semleges volt eddig. Eddig! De ez a nasi, így a csokival, pirított mogyival és dióval annyira kellemes ízhatás, hogy sajnáltam, hogy csak 1 maradt :D Próbáljátok ki! Megéri ;) Hozzávalók személyenként: 1 banán 1 ek bio kakaóvaj 1 ek kókuszolaj 1 ek kókuszvirág cukor 1 ek forrásvíz […]
Aszaltszilvás-kókuszos keksz
2015. november 6. Éltető ételek
Szeretek kísérletezni. Nagyon sok receptes oldalt böngészek, amelyek inspirálnak egy merőben más étel megszületésére. Most is így történt. Az eredeti recepthez képest csak a liszt, a zab és a vaj maradt, a többi a kamrám alapanyagából került ki. Mindenesetre a végeredmény nagyon finom lett. Nem túl ropogós, de annál fűszeresebb és finomabb keksz. Próbáljátok ki bátran. :) Hozzávalók: Száraz összetevő: - 10 dkg zabliszt - 10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 20 dkg aprószemű zabpehely - 10 dkg kókuszreszelék - 1/2 tábla min. 70%-os étcsoki - 1 jó nagy marék aszalt szilva kis kockára vágva - 1,5 teáskanál szódabikarbóna - 1,5 teáskanál sütőpor - 1 kávéskanál vaníliapor - 1/2 kávéskanál fahéj - csipet só Nedves rész: - 6 dkg darált kókuszvirágcukor - 6 dkg méz vagy juharszirup - 16 dkg bio vaj vagy kókuszzsír - kókuszkrém (kb. 1 dl) Elkészítése: - A száraz összetevőket keverjük össze egy tálba.Az édesítőket keverjük ki a puha vajjal, majd fokozatosan keverjük hozzá a száraz összetevőket. Kezdetben lehet fakanállal, majd érdemes kézzel rásegíteni. Annyi kókuszkrémet adjunk hozzá, hogy kemény, de gyúrható tésztánk legyen.Tegyük be a hűtőbe úgy 1 órára.Gombócozzuk, majd villával lapítsuk ki.Előmelegített sütőben, 180 fokon süssük készre kb. 12-15 perc alatt.A tepsiben várjuk meg, hogy kihűljön, akkor megkeményedik.
Damodarastaka
2015. november 1. Élj harmóniában
Egy korábbi bejegyzésben már írtam arról, hogy jógaórák végén általában mantrákat szoktam énekelni (a legutóbbit itt találod) . A ma énekelt mantrára is rákérdezett az egyik jógás. Október 28-a óta minden jógaóra végén a Damodarastaka-t éneklem, egy teljes hónapon keresztül. Ennek az az oka, hogy egy speciális hónapban vagyunk - Kartik hónapnak hívják. Ezen hónap alatt minden lelki tevékenységünknek 1000-szeres eredménye van. Ilyenkor minden nap ezt a mantrát énekeljük és lángot (gyertyát) ajánlunk fel. Ebben a hónapban érdemes annyi lelki tevékenységet végezni, amennyit csak tudunk - mantrázni, meditálni, imádkozni, spirituális írásokat olvasni. A Damodarastaka dal a Padma Purana-ban (ez egy ősi védikus írás) található meg és Satyavrata Muni mondja el egy beszélgetés során és a legfelsőbb személyről és a hozzá intézett imákról szól. A becsatolt linken Niranajana Swami előadásában hallgathatjátok meg ezt a csodás spirituális dalt. (1) nam?m?śvaram sac-cid-?nanda-r?pam lasat-ku??alam gokule bhr?jamanam yaśod?-bhiyol?khal?d dh?vam?nam par?m???am atyantato drutya gopy? To the supreme controller, who possesses an eternal form of blissful knowledge, whose glistening earrings swing to and fro, who manifested Himself in Gokula, who stole the butter that the gopis kept hanging from the rafters of their storerooms and who then quickly jumped up and ran in retreat in fear of Mother Yasoda but was ultimately caught - to that Supreme Lord, Sri Damodara, I offer my humble obeisances. (2) rudantam muhur netra-yugmam m?jantam kar?mbhoja-yugmena s?tańka-netram muhu? śv?sa-kampa-trirekh?ńka-ka??ha- sthita-graivam d?modaram bhakti-baddham Upon seeing His mother's whipping stick, He cried and rubbed His eyes again and again with His two lotus hands. His eyes were fearful and His breathing quick, and as Mother Yasoda bound His belly with ropes, He shivered in fright and His pearl necklace shook. To this Supreme Lord, Sri Damodara, I offer my humble obeisances. (3) it?d?k sva-l?l?bhir ?nanda-ku??e sva-gho?am nimajjantam ?khy?payantam tad?ye?ita-j?e?u bhaktair jitatvam puna? prematas tam śat?v?tti vande Those superexcellent pastimes of Lord Krishna's babyhood drowned the inhabitants of Gokula in pools of ecstasy. To the devotees who are attracted only to His majestic aspect of Narayana in Vaikuntha, the Lord herein reveals: I am conquered and overwhelmed by pure loving devotion. To the Supreme Lord, Damodara, my obeisances hundreds and hundreds of times. (4) varam deva mok?am na mok??vadhim v? na canyam v??e ham vare??d ap?ha idam te vapur n?tha gop?la-b?lam sad? me manasy ?vir?st?m kim anyai? O Lord, although You are able to give all kinds of benedictions, I do not pray to You for liberation, nor eternal life in Vaikuntha nor any other boon. My only prayer is that Your childhood pastimes may constantly appear in my mind. O Lord, I do not even want to know your feature of Paramatma. I simply wish that Your childhood pastimes may ever be enacted in my heart. (5) idam te mukh?mbhojam atyanta-n?lair v?tam kuntalai? snigdha-raktaiś ca gopy? muhuś cumbitam bimba-rakt?dharam me manasy ?vir?st?m alam lak?a-l?bhai? O Lord, the cheeks of Your blackish lotus face, which is encircled by locks of curling hair, have become reddened like bimba fruits due to Mother Yasoda's kisses. What more can I describe than this? Millions of opulences are of no use to me, but may this vision constantly remain in my mind. (6) namo deva d?modar?nanta vi??o pras?da prabho du?kha-j?l?bdhi-magnam k?p?-d???i-v???y?ti-d?nam bat?nu g?h??e?a m?m aj?am edhy ak?i-d?śya? O unlimited Visnu!O master! O Lord! Be pleased upon me! I am drowning in an ocean of sorrow and am almost like a dead man. Please shower the rain of mercy on me; uplift me and protect me with Your nectarean vision. (7) kuver?tmajau baddha-m?rtyaiva yadvat tvay? mocitau bhakti-bh?jau k?tau ca tath? prema-bhaktim svak?m me prayaccha na mok?e graho me sti d?modareha O Lord Damodara, in Your form as a baby Mother Yasoda bound You to a grinding stone with a rope for tying cows. You then freed the sons of Kuvera, Manigriva and Nalakuvara, who were cursed to stand as trees and You gave them the chance to become Your devotees. Please bless me in this same way. I have no desire for liberation into Your effulgence. (8) namas te 'stu d?mne sphurad-d?pti-dh?mne tvad?yodar?y?tha viśvasya dh?mne namo r?dhik?yai tvad?ya-priy?yai namo 'nanta-l?l?ya dev?ya tubhyam O Lord, the entire universe was created by Lord Brahma, who was born from Your abdomen, which was bound with a rope by Mother Yasoda. To this rope I offer my humble obeisances. I offer my obeisances to Your most beloved Srimati Radharani and to Your unlimited pastimes. Szöveg forrása: http://www.krishna.com/damodarastakam
Vegán citromos pite
2015. október 31. Mindennapi ételeink
Nagyon-nagyon ütős sütemény... Hozzávalók: 20 dkg finomliszt 15 dkg nyírfacukor 2 tk. foszfátmentes sütőpor 2 tk vaníliapor 1-1.5 dl buborékos ásványvíz 2 bio citrom leve és héja 5 ek. olaj -- 1 csomag vaníliapuding 4 dl rizstej 5 ek. nyírfacukor -- 3 dl rizshabkrém, felverve Elkészítés: A tészta alapanyagait -előbb a szárazakat, majd a folyékonyakat- összekeverjük. Olajozott, lisztezett őzgerinc formába vagy kenyérformába öntjük. Rákanalazzuk az előzetesen hagyományos módon elkészített vaníliapudingot is, egyenletesen elkenve-elosztva azt. Ekkor felverjük a rizshabkrémet, és ezt is a tetejére halmozzuk, dekor-vonalakat húzva rajta. 180 fokon, kb. 30 perc alatt készre sütjük.
Trüffel golyók
A napokban láttam meg Gréta receptjét és azonnal tudtam, hogy kipróbálom, ugyanis hegyekben áll a sütőtök a kamrámban ;) Imádom nyersen, sülve és főve, most golyócskáknak is kiválóan debütált ;) Hozzávalók 15-20 golyócskához: 4 szelet sült sonkatök 1/2 bögre zabpehely 1/2 bögre barackmagliszt 1/2 bögre kókuszreszelék 3 ek kókuszvirágcukor 1 pici nyers gyömbér reszelve 1 […]
Almás-marcipános szívecske
Bioboltos barátnőmtől kaptam ajándékba egy zacskó bio barackmag lisztet. Ahogy hazaértem,azonnal megkóstoltam, és megszólalásig hasonlít a mandulára ;) Innen jött az ötlet, hogy valamilyen marcipános finomságot csinálok, mert imádom ;) Hozzávalók az alaphoz: 1 csészényi barackmagliszt 2 ek áztatott dió 2 ek áztatott szotyi 2 ek bio kókuszvirág cukor 1 ek kókuszolaj 1 csipet vanília […]
Karamellizált hagymás-sajtos sült polenta (vegán)
2015. október 22. Zizi kalandjai
A karamellizált hagyma nagy kedvencem. Csak magában elkészítve is imádom, de akár egy szelet pirítósra rátéve, akár burgonyapürét ízesítve vele… bárhogyan is használjuk fel, csakis finomságot kapunk.
Most polentába tettem, rétegezve, sajttal megszórva. Kaptam egy köret szerű ételt, ami salátával tálalva, akár főételnek is tekinthető. Én összedobtam mellé egy végtelen egyszerű paradicsomos padlizsánragut (fokhagyma, padlizsán, oregánó, bazsalikom, só, bors, paradicsomszósz, olívaolaj). A kettő együtt fenséges ebédet alkotott.
Próbáljátok ki a hosszú hétvégén!
Karamellizált hagymás-sajtos sült polenta (vegán)
Hozzávalók 4 főre:
– 2 bögre kukoricadara
– 2 bögre víz
– 1 bögre zabtej (rizs- és mandulatej is használható)
– 4 fej vöröshagyma, meghámozva, vékonyan felszeletelve
– 150 g sajt (én ilyen vegán olvadósat használtam, persze nem vegán sajttal is elkészíthető), reszelve
– 1 evőkanál kókuszzsír vagy olívaolaj
– só, bors
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)
Egy serpenyőben olvasszuk fel a kókuszzsírt, majd adjuk hozzá a felszeletelt vöröshagymát és szórjuk meg egy csipet sóval (ez hozza elő a hagyma édes ízét). Tegyünk a serpenyőre egy fedőt, vegyük takarékra a lángot és kezdjük el karamellizálni (főzni) a hagymát, alkalmanként keverjük át, hogy ne ragadjon le. Főzzük kb. 20-25 percen keresztül, amíg teljesen puha és világosbarna lesz a hagyma.
Közben egy lábasban forraljuk fel a vizet és a zabtejet. Adjunk hozzá sót, borsot és ha forr, öntsük bele a kukoricadarát. Vegyük takarékra a lángot és folyamatos kevergetés mellett főzzük meg a polentát 8-10 perc alatt (vigyázzunk, mert puffog a kukoricadara!).
Egy tepsit kenjünk ki kevés kókuszzsírral, szedjünk rá egy réteg polentát, majd jöhet rá egy adag karamellizált hagyma, végül a reszelt sajt. Folytassuk az “építést”, amíg minden el nem fogy. Lehetőleg polentával zárjuk és a tetejére tegyünk még reszelt sajtot.
Süssük 180C fokon kb. 25 percig, amíg a sajt ráolvad és a polenta széle kicsit elkezd megbarnulni.
Egy serpenyős villámgyors padlizsános spenótos paradicsomos tészta (vegán)
2015. október 15. Zizi kalandjai
Egy lábasos/serpenyős tészta… minden anya, elfoglalt ember álma! A lényege, hogy minden egy helyen, egy lábasban fő meg, a tésztától a zöldségekig. Mivel rövid idő alatt elkészül, ezért az interneten keringő változatok többsége vegetáriánus, de a vegán receptek is előfordulnak. Én természetesen vegán verziót csináltam.
Nagyon érdekes a tészta története. Martha Stewart tette híressé (az alapváltozat: paradicsom, vöröshagyma, bazsalikom, spagetti, só, víz), azonban egyik kolléganője, Nora Singley (étel stylist) fedezte fel egy olaszországi utazása alkalmával. Peschiciben – egy pugliai halászfaluban – járt és betért egy kis vendéglőbe, ahol Matteo, a pincér – aki egyben a szakács is volt és a tulajdonos fia -, elmesélte neki, hogy az édesanyja hogyan főzi meg pillanatok alatt a paradicsomos tésztát és el is készítette Noranak és kolléganőjének a vacsorát. Nora aztán az ötletet és a receptet “elvitte magával” New Yorkba, megfőzte Marthanak, majd egy idő után kikerült az internetre és vírusszerűen elterjedt (itt találjátok a teljes sztorit és az eredeti fotókat). Sokféle változata van, íme egy gyűjtemény 21 féle fajtáról. A Street Kitchen csapata pedig egy cukkinis, olívabogyós változatot készített.
Én hűtőben lévő maradék zöldségeket használtam: padlizsánt, spenótot; és adtam hozzá lilahagymát, fokhagymát, paradicsomszószt, olívaolajat, sót, borsot, fűszereket, tésztát, vizet és egy különlegességet: vegán parmezánt! Tejmentes, laktózmentes, szójamentes, pálmaolaj mentes, gluténmentes. Növényi sajthelyettesítő vegánoknak és tejérzékenyeknek is, parmezán ízben. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy az egész finom, krémes lett. Belepakoltam mindent a nagy serpenyőbe, felöntöttem vízzel, feltettem főni és elkezdtünk Ádival játszani. Mire felugrottam, hogy rá kellene néznem a tésztára, már szinte készen is volt. Előkészületekkel együtt tényleg megvan 15-20 perc alatt. Annyira finom lett, hogy gyakori vendég lesz a konyhánkban!
Próbáljátok ki!
Egy serpenyős villámgyors padlizsános spenótos paradicsomos tészta (vegán)
Hozzávalók 2-3 főre:
– 1 db kisebb padlizsán, 1*1 cm-es kockákra vágva (nem kell meghámozni)
– 1 fej lilahagyma, felszeletelve
– 2-3 gerezd fokhagyma, felaprítva
– 1 nagy marék spenót, vékony csíkokra vágva
– kb. 250 g paradicsomszósz (ez kb. 250-300 ml)
– 100 g vegán parmezán, reszelve
– 1-1 teáskanál szárított bazsalikom és oregánó (akinek van friss, használja azt)
– 1-2 evőkanál extra szűz olívaolaj
– só, bors
– kb. 600 ml víz
Tegyük a serpenyőbe az összes hozzávalót, öntsük fel a vízzel és jól keverjük össze. Tegyük fel a gáztűzhelyre és közepes láng felett, időnként megkeverve, főzzük meg kb. 12 perc alatt.
Ha nagyon besűrűsödött, akkor adjunk hozzá még egy kevés paradicsomszószt vagy vizet, igazítsuk az ízeket, keverjük át és már tálalhatjuk is!
Na, éhesek lettetek?
Mindennapi -virlis- kenyerünk
2015. október 11. Mindennapi ételeink
Többen kértétek, hogy írjam meg, milyen kenyeret szoktam itthon sütni. bevallom, mostanában többször vesszük a kenyeret (alpesi rozsosat, ezt Fanni is szereti), Fanni kedvéért, de férjemnek és magamnak többször sütök kifliket. Abból néha Fanni is csemegézik, egyébként nem egy kenyeres lány, reggelire főképp gyümölcs, kása ízlik neki, és ebédre-uzsonnára-vacsorára is előszeretettel fogyaszt főtt ételt. Ezért gyakran kétfélét főzök egy nap, hogy legyen vacsira is változatos neki. Szóval, amikor kenyeret sütök, ez a befutó - akár kenyérként, akár kifliként formázva: Hozzávalók: 50 dkg liszt teljes kiőrlésű búzaliszt 1 dl olívaolaj 1 teáskanál himalaya só 4 db szójavirsli, hosszában és széltében is félbevágva 2 dkg élesztőpor 1 tk. aranybarna nádcukor 3 dl meleg víz Elkészítés: Az élesztőt a cukros meleg vízben futtassuk fel. Ez alatt morzsoljuk össze a lisztet, az olajat és a sót, majd a felfutott élesztőt öntsük a lisztes keverékhez, és dagasszuk ki a tésztát. Rugalmas, kemény tésztára lesz szükség, ha szükséges, apránként adhatunk hozzá még meleg vizet. Kelesszük kétszer fél óráig, közben egyszer gyúrjuk át. Nyújtsuk ki a tésztát, ujjnyi vastagságú téglalappá. A téglalap rövidebb oldalával párhuzamosan fektessünk le egy félbevágott virslit majd tekerjünk egyet a tekercsen, tegyünk le ismét egy félbevágott virslit, megint tekerjünk egyet, utána ismét virslit - és így tovább addig, amíg teljesen fel nem tekertük a tekercset. Ez után tegyük tégla formájú kenyérsütő formába, és süssük 180 fokon 30-40 percig. Ha kiflit készítek, természetesen másképp történik a formázás, ill. féladagot készítek: 2 kört formázunk a tésztából, melyeket 8-8 cikkre felszelünk, mindegyik szelet nagyobbik végébe tesszük a virslit és feltekerjük. TIPP: a virsli helyett használhatunk dinsztelt hagymát, tofut, babot, kukoricát, vagy ami eszünkbe jut :-)
Almás-vaníliás lepény (vegán)
2015. október 5. Mindennapi ételeink
Fanni nem édesszájú. Az édesség iránti vágyát kielégíti a reggeli kása, a datolyaszirup, aszalt datolya, aszalt áfonya, aszalt eper (ez nagy kedvenc), mazsola vagy amit mindennap szívesen megeszik: sós mogyorókrém :-)) vagy karobos-mézes tahini. De ezt a lepényt ő is megeszi. Igaz, nem sokat, de jólesik neki. Hozzávalók: 50 dkg finomliszt 2,5 dkg élesztő 2 ek. aranybarna nádcukor 5 dkg növényi margarin 25 dkg rizstej 15 dkg vaníliás puding - elkészítve (1 csomag pudingpor, 0,5 dl rizstej, 10 dkg nyírfacukor) 5 nagyobb alma Elkészítés: A lisztet kimérjük, hozzáadjuk a barna cukorral megszórt kevés vízben felfuttatott élesztőt, majd a margarint, és a rizstej segítségével lágy tésztát gyúrunk. Langyos helyen 30 percig kelesztjük. Eközben a hagyományos módon elkészítjük a pudingot, az almákat pedig meghámozzuk és felcikkezzük. Egy tepsit kiolajozunk, lisztezünk, belesimítjuk a tésztát, megkenjük a pudinggal, ráhelyezzük az almákat és kevés cukorral, esetleg fahéjjal megszórjuk. 30 perc alatt 180 fokos sütőben készre sütjük. (a miénk sajnos megégett.....:-)
Húsmentes lasagne bolognese
2015. szeptember 30. Éltető ételek
Az ételeket én sosem szoktam pontosan a recept alapján elkészíteni, gyakran mondja is a párom, hogy sosincs két egyforma étel. Sok esetben ez baj, mert amelyik ízlik neki, már nem emlékszik rá később (én sem), csak 1-2 alapanyagot mond belőle, hogy "na, azt készítsd el". Ezért csináltam egy itthoni szakácskönyvet fotókkal ellátva, hogy így könnyebben tudjon választani az ételek közül. Ma délelőtt még csak annyit tudtam, hogy valamilyen lasagnet fogok készíteni. Ilyen esetben keresgélek a neten egy kicsit, melyet aztán egyszerűen egészségessé és húsmentessé varázsolok. A streetkichen nagyon jó ötletadó, bár ezeket a recepteket pontos leírással sosem készítem el. A húst legtöbbször gombával, csicseriborsóval, vöröslencsével vagy éppen zabpehellyel helyettesítem, a lisztek és egyéb alapanyagok cseréjére is szinte minden esetben szükség van. Az édességes receptekben lévő cukrot pedig alapból felezem, és mézre vagy kókuszvirágcukorra cserélem. Szóval ez lett a mai ebéd, nagyon jól sikerült. Hozzávalók (2-3 adag): "Húsos" szósz - 1 evőkanál kókuszolaj - 1 vöröshagyma - 3 gerezd fokhagyma - 10 dkg tisztított sárgarépa - 10 dkg tisztított padlizsán - 1 szárzeller - 10 dkg áztatott csicseriborsó - 40 dkg paradicsom pürésítve - 2-3 evőkanál aprószemű zabpehely - 1 babérlevél - bazsalikom, oregano, rozmaring - 1 löttyintésnyi vörösbor - víz Besamell: - 3 dkg bio vaj vagy kókuszolaj - 6 dkg zabliszt - 4 dl rizstej - só, babérlevél, őrölt szerecsendió, bors - 1 doboz lasagne (tojásmentes) Elkészítése: A kókuszolajon dinszteljük meg az apróra vágott hagymát.Aprítsuk morzsásra a zöldségeket (sárgarépa, zeller, padlizsán), majd dobjuk rá a hagymára. Pirítsuk együtt pár percig.Szintén daráljuk morzsásra az áztatott csicseriborsót (nekem a botmixerhez van egy aprítógép, azzal szoktam csinálni).Folytassuk tovább a pirítást, majd mehet hozzá a turmixolt paradicsom (vagy házi, sűrű paradicsomöntet), és reszeljük bele a fokhagymát is.Fűszerezzük, mehet bele a bor, és még öntsünk hozzá úgy 2 dl vizet.Lefedve főzzük 30 percig (időközben kavargasd).Adjuk hozzá a zabpelyhet, ha szükséges, még hígítsuk vízzel. Egy nagyon jó sűrű ragu lesz belőle, melyet akár spagettivel is tálalhatunk. A zabpehely úgy 10 perc alatt megpuhul, és még tovább sűrít a ragun.Közben készítsük el a besamellt is. Olvasszuk fel a vajat, majd a lisztet egy picikét pirítsuk meg benne (éppen csak, hogy színe legyen). Folyamatos keverés mellett öntsük rá a tejet, fűszerezzük, és főzzük sűrűre. Ez kb. 5 perc alatt elkészül.Állítsuk össze a lasagnet. A tepsibe löttyintsünk egy kicsi olívaolajat, majd tegyünk rá 3 evőkanál paradicsomos ragut,tésztabesamell 1/3-a.paradicsomos ragu feletésztabesamell 1/3-aparadicsomos ragu feletésztabesamell 1/3-a.Előmelegített sütőben süsd úgy 30 percig. Előmelegített sütőben süssük úgy 30 percig. Ekkor reszelhetünk rá sajtot (de nyugodtan el is hagyhatod), és még toljuk vissza a sütőbe, hogy megpiruljon a teteje. Mielőtt felvágjuk, hagyjuk egy kicsit hűlni.
Vegán biscotti
2015. szeptember 21. Mindennapi ételeink
Hmmmm, ehhez csak ennyit fűznék hozzá... :-) Régebben készült még, csak most van időm feltölteni. Hozzávalók: 1 csésze finomliszt 0,5 csésze zabpehelyliszt 1,5 csésze mandulaliszt 1,5 bögre mandula 1 ek. foszfátmentes sütőpor 1,5 csésze nyírfacukor 3/4 csésze reszelt alma 2 ek. olaj Elkészítés: Előbb a száraz, majd a nedves hozzávalókat gyúrjuk össze, majd hozzáadjuk a félbe/harmadba vágott mandulákat is. Amennyiben ragadna a tészta, még lisztet adhatunk hozzá. lisztezett deszkán 4 hengert formázunk belőle, melyeket ellapítunk. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, és 180 fokon 20 percig sütjük. Majd kivesszük, felszeleteljük (1-1,5 cm-es darabokra) és még 10 percig pirítjuk. TIPP: ha nem fogy el rögtön, tálaljuk fedeles dobozban.
Spenótos minikuglófok
2015. szeptember 21. Mindennapi ételeink
A spenót, burgonya és a növényi sajt olyan triász, ami bármikor érkezhet Fanninak. Ünnepnapokon mindezt együtt kapja :-) Hozzávalók: 1/2 kg spenót 6 szem nagyobb burgonya 20 dkg mozarellás növényi sajt 1 ek. lenmagpehely 1 fej vöröshagyma 3-4 gerezd fokhagyma himalaya só - ízlés szerint 2 ek. olívaolaj Elkészítés: A hagymát meghámozzuk és felkockázzuk. Olaj és víz keverékén megpároljuk, majd rátesszük a spenótot, sózzuk, fokhagymával ízesítjük, és összefőzzük. Eközben a krumplikat megfőzzük, meghámozzuk és a spenótba törjük. A sajtot felkockázzuk, ezt is hozzáadjuk és tojás helyett lenmagőrleménnyel dúsítjuk, ez biztosítja, hogy essen szét. Olajozott muffin-vagy kuglófformákba téve 200 fokon 15-20 perc alatt összesütjük.
Nyers csokoládétorta + Segítsüti 2015. ősz
2015. szeptember 21. Zizi kalandjai
Újra indul az őszi Segítsüti jótékony akciója. A Segítsüti története 2009-ben indult, az első, gasztrobloggerek civil összefogásával született jótékonysági süteményárveréssel. Mostanra kinőtte magát, így évente kétszer kerül már megszervezésre, tavasszal és ősszel. A mostani, 13. alkalommal a Segítsüti a Mosoly Alapítványt, és rajtuk keresztül a beteg és lelki traumát átélt gyermekek gyógyulását támogatjuk.
Röviden a részletek...
1) Kik? Ismét 30 gasztroblogger anyuka/apuka készül 30 édességgel, az akció adminisztrációját - beszerzések, pénzügyi elszámolás - pedig szokás szerint a Sose Közhasznú Alapítvány intézi.
2) Mikor? A sütilicit 2015. szeptember 21-én, hétfőn indul, azaz ma fognak megjelenni a sütis bejegyzések az egyes blogokon, és kerülnek fel majd egyidejűleg a licitálós menü alá. Ezután kezdődhet rájuk rögtön a licitálás, amely három napon át zajlik és 2015. szeptember 24-én, csütörtökön 16:00-kor zárul.
3) Kit támogatunk? A befolyt támogatási összegből most a Mosoly Alapítványt, és rajtuk keresztül a beteg és lelki traumát átélt gyermekek gyógyulását támogatjuk. Az alapítvány ingyenes mese- és művészetterápiákkal kezeli, enyhíti a gyerekek testi betegségével járó pszichés problémáit.
4) Hogyan? Minden tepsi sütemény kikiáltási ára továbbra is 1.000 forint lesz. A liciteket a Sütiárverés menüpont alatt lehet majd megtenni, ehhez pedig egy egyszerű regisztráció (név, e-mail cím) szükséges. A nyertes az lesz, aki a legmagasabb összeget ajánlja adott süteményért szeptember 24-én 16:00-ig.
Az idén a már slágernek számító nyers csokoládétortával készülök. Jellemezhetném azzal, hogy ez a torta az egészséges bűnbeesés. Nyers, vegán, ráadásul a legcsokisabb élmény! Ha leszámítjuk a benne lévő 100 gramm kókuszvirág cukrot, csak egészséges, tápláló, vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag alapanyagokból áll (mandula, datolya, avokádó, nyers kakaópor, vanília). Aki megteheti, licitáljon a nyers csokitortámra, mert a nyertes licitáló nagyon jól fog járni ezzel a finom sütivel! Fontos infó a nyertes számára, hogy a torta személyesen vehető majd át Budapesten. Hajrá licitálók!
Nyers csokoládétorta
Hozzávalók egy 18,5 cm-es csatos formához:
Torta alaphoz:
- 100 g mandula
- 70 g datolya, kimagozva
- 1/2 teáskanál tengeri vagy Himalája só
Krémhez:
- 2 érett nagy avokádó
- 70 g nyers kakaópor (helyettesíthető normál cukrozatlan kakaóporral)
- 50 g extra szűz kókuszolaj
- 100 g kókuszvirág cukor (helyettesíthető - lehetőleg nyers - nádcukorral)
- 1 vaníliarúd kikapart magjai
- csipet tengeri vagy Himalája só
Ha van időnk, áztassuk be a mandulát hideg vízbe legalább 6 órára, majd szűrjük le. Az áztatás felszabadítja a mandulában lévő enzimgátlókat, így könnyebb megemészteni. Ha nincs időnk, akkor tegyük egyből a robotgépbe a mandulát, és daráljuk meg. Adjuk hozzá a kimagozott datolyákat és a sót. Dolgoztassuk a gépet addig, amíg a torta alapunk összeáll tésztává. Ha nagyon száraznak érezzük, adjunk hozzá 1-2 teáskanál kókuszolajat.
A tortaformát béleljük ki folpackkal és nyomkodjuk az aljába a datolyás mandulás keveréket, majd tegyük a mélyhűtőbe megkeményedni, amíg elkészítjük a krémet. Tegyünk minden hozzávalót a robotgépre és pürésítsük krémesre. Vegyük ki a formát, kanalazzuk az alapra a krémet és tegyük vissza a mélyhűtőbe 1 órára. Ha türelmetlenek vagyunk, már 45 perc után kivehetjük.
Zabtej
2015. szeptember 20. Mindennapi ételeink
Itt a rossz idő, Fanni ilyenkor örömmel kortyolgatja a nap bármely időszakában a különböző növényi tejeket. Hozzávalók: 10 dkg zabpehely 1,2 l víz Elkészítés: A vizet felforraljuk, majd beletesszük a zabot és kb. 1-1,5 órát állni hagyjuk. Összeturmixoljuk, majd átszűrjük. TIPP: készítsünk belőle tetszőleges gyümölcs hozzáadásával gyümölcsturmixot. :-)
Pikáns répatorta
2015. szeptember 12. Éltető ételek
Furcsán hangzik, de érdemes kipróbálni. Gyerkőcök szülinapi tortája is lehet, melyre csokis datolyakrém, vagy akár kókuszkrémes gesztenyekrém is kerülhet. Hozzávalók: - 25 dkg reszelt sárgarépa - 10 dkg mazsola - 4,5 dl víz (narancslé is kerülhet bele) - 10 dkg kókuszvirágcukor - 8 dkg kókuszzsír - 1 teáskanál őrölt fahéj - 1 kávéskanál mézeskalács fűszerkeverék - 1 kávéskanál vaníliapor - 4-5 csepp narancsolaj - csipet gyömbér Ezeket serpenyőbe kezdjük el melegíteni, főzzük 5 percig lassú tűzön. Az edényt vegyük le a tűzről, hagyjuk hűlni. Adjunk hozzá: - 25 dkg teljes kiőrlésű tönkölylisztet - 2 evőkanál őrölt arany lenmagot - 1 csomag sütőport - 1/2 teáskanál himalája sót - 10 dkg durvára tört diót. Előmelegített (180 fok) sütőben 35-40 perc alatt süssük meg. Hagyjuk teljesen kihűlni.
Szedres-vaníliás csőben sült palacsinta
2015. szeptember 5. Mindennapi ételeink
Nagy palacsintarajongók vagyunk, férjem legkevésbé, de mi, lányok, akár mindennap tudnánk enni palacsintát ilyen vagy olyan formában. Hozzávalók: A palacsintához: 10 dkg teljes őrlésű liszt 15 dkg finomliszt 2 dl l növényi tej 5 dl buborékos ásványvíz 6 ek. olaj A szószhoz: 4 csomag vaníliás pudingpor 1,5 l növényi tej 10 dkg eritritol -- 2 ek. olaj (tepsi kikenéséhez) 1 nagy üveg lekvár dió Elkészítés: A palacsintatészta hozzávalóit összekeverjük, majd kisütjük a palacsintákat. Mindegyiket megtöltjük, majd félbevágjuk (széltében). A pudingokat is a hagyományos módon elkészítjük. Egy tepsit kiolajozunk egy tepsit, és a fél palacsintákat egymásra helyezzük, a szétvágott részük legyen egy kissé felfele. Leöntjük a pudinggal, megszórjuk cukrozott dióval és 30-35 per alatt összesütjük.
Lecsós rizzsel rakott karfiol
2015. szeptember 3. Mindennapi ételeink
Akadt itthon egy kis karfiol, barna rizs és sok-sok paprika. Nem volt kérdés, mi készül. Ugyanis Fanni nem szereti magában a lecsót (illetve pár kanállal eszik csak, de többet nem, csak a levét:-), de ha rakott ételbe bújtatom azt, akkor megeszi :-) Hozzávalók: 15 dkg basmati barna rizs 1 közepes fej karfiol 6-7 szem paprika 2 szem paradicsom 1 nagy fej vöröshagyma gyógynövényes himalaya só himalaya só - ízlés szerint 2 doboz rizsdresszing 4 ek. olívaolaj Elkészítés: A rizst a hagyományos módon megfőzzük, sózzuk. A lecsót szintén hagyományos módon elkészítjük. A karfiolt rózsáira szedve megpároljuk, ezt is megsózzuk. Majd kiolajozunk egy tepsit, belevágjuk a megfőtt karfiol felét, Erre kanalazzuk a rizst, majd a lecsót, ls a megmaradt karfiolt. Az egészet meglocsoljuk a növényi dresszinggel, és a maradék olajjal. Az egészet megszórjuk a fűszersóval és 200 fokon kb. 30 perc alatt összesütjük.
Pálcikás szilvás-mogyorós jégkrém (nyers, vegán)
Végre visszatér megint a nyár némi időre, a legfőbb ideje, hogy elkészítsük idénygyümölcsünkből - szilvából - a következő finomságos jégkrémet. A mogyoró, szilva, csokoládé trió nekem nagyon bejön. Rétest már készítettem e három hozzávaló felhasználásával. Annyira finom volt, hogy hihetetlen gyorsan elfogyott. Most ugyanezeket az ízeket pálcikás jégkrémbe öntöttem. Az eredmény nem maradt el. Ropogós csokoládé és tört mogyoró remekül passzolt az enyhén édeskés, de tömény szilvás belsőhöz. Ajánlom minden édesszájúnak, vagy hideg ízekre vágyóknak.
A recept:
Hozzávalók:
- 2 bögre szilva
- 6-8 szem datolya
- mogyoró
- karob vagy kakaópor (vagy mindkettő fele-fele arányban)
- kókuszzsír (folyékony állapotban)
- kókuszvirág cukor vagy xylit vagy gyümölcscukor vagy datolyaszirup, stb.
- mogyoró
- alufólia
- jégkrémtartó tubusok
Elkészítés:
A szilvákat megmossuk, kimagozzuk. A datolyákat meleg vízben megáztatjuk. A turmixgép poharába a megmosott, kimagozott szilvákat beletesszük, hozzáadjuk a megpuhult datolyát, és a turmixgéppel alaposan összeturmixoljuk.
Turmixolás után kiöntjük a formákba, be a fagyasztóba és kb. 3-4 óra múlva bevonhatjuk a csokis-mogyorós külsővel. (Vagy elfogyasztjuk anélkül.)
A folyékony kókuszzsírt (ha szilárd, rövid idő alatt folyékony lesz, ha tűzhelyen melegítjük) összekeverjük karobbal/kakóporral és valamilyen édesítő-szerrel. Az egész mogyorót aprítógéppel összetörjük vagy zacsiba tesszük és pl. húsklopfolóval vagy sodrófával addig ütögetjük, míg megfelelően darabos nem lesz. A megfagyott jégkrémet belemártjuk a csokiszószba, vagy kanál segítségével bevonjuk a csokival, a mogyoróban gyors megforgatjuk (mivel hideg a jégkrém, a csokiszósz pillanatok alatt megdermed a tetején). Alufóliába csomagoljuk (nem valószínű ugyanis, hogy a külső rétegtől a formába visszacsúsztatható), rövid időre visszatesszük a fagyasztóba, hogy belülről ismét megdermedjen, ugyanis elképzelhető, hogy megolvad a belseje a kemény csokiburok alatt.
Tipp: Ha nem tudjuk a pálcikán elhelyezkedő jégkrémet azonnal a tubusából kivenni, mielőtt a csokimázba tennénk, két ujjunkkal körbefogjuk a tubus végét (ahol a pálcika közelebb van), kicsit úgymond "felmelegítjük", majd könnyedén kihúzzuk a kész jégkrémet.
Szedres nudli mandulatejszínnel
2015. augusztus 26. Mindennapi ételeink
Fannink mindene a "heder", azaz szeder. A piacon minden héten többször is veszünk 1-1 dobozzal, és mivel a kis kulacsa mindig nálunk van, megmossuk a finom gyümölcsszemeket és ott azonnal meg is eszi az egészet. Hozzávalók: 40 dkg főtt krumpli 10 dkg zabliszt 10 dkg durumliszt 1/2 kg finomliszt kevés víz (amennyit felvesz) 1 csipet só -- 20 dkg morzsa 10 dkg lágy sötétbarna nádcukor 1 bögre darált mandula 1/2 kg feketeszeder -- 30 dkg héj nélküli mandula 0,5-1 liter víz 5-8 evőkanál agavé szirup 1 rúd vanília Elkészítés A krumplit héjában megfőzzük és lehűtjük. Ezután meghámozzuk és krumplinyomóval alaposan összetörjük. Ehhez keverjük hozzá a liszteket, egy csipet sót, és kevés vizet, amennyit felvesz a tészta. Inkább kemény, mint lágy tésztát kell kapnunk. Eközben sós vizet teszünk fel forrni. Lisztezett deszkán a tésztát beleszaggatjuk a forrásban levő vízbe. 5-8 percig főzzük, majd hideg vízzel meglocsolva leszűrjük. Eközben a morzsát, barna cukrot és a mandulát zsiradék nélküli serpenyőben megpirítjuk. A kifőtt, leszűrt nudlikat ebbe forgatjuk bele. A mandulatejszínhez turmixoljuk el a mandulát, szirupot, vizet. Ezzel tálalás előtt locsoljuk meg a nudlikat
Ezért egyél kölest.... A köles jótékony hatásai
2015. augusztus 22. Éltető ételek
Én mintegy 4 évvel ezelőtt azt sem tudtam, hogy "mi fán terem" a köles. Gyerekkoromban nem találkoztam vele, szűkebb és bővebb ismeretségi körömben sem volt ismert. Pedig ilyen univerzális gabona nem sok van. Ma már szinte minden nap az asztalra kerül valamilyen formában. De azért érdekes, hogy a baráti köröm még most sem igazán ismeri. Nemrég a boltban vásároltam, és a pénztáros megkérdezte, hogy mit szoktam készíteni belőle. Pár szóban elmondtam neki, remélem Ő is kipróbálta már azóta. Egy időben a zöldségesnél vettem, de már ő sem tart, mert nincs rá igény. Sajnos nem ismerik eléggé az emberek, és a közétkeztetésben sincs jelen! Az is a baj szerintem, hogy nem lehet akárhol megvásárolni, sajnos még nem tartozik az alapvető élelmiszerek közé. Többnyire bioboltokban kapható, ott kell keresni. Na ezzel az írással az a célom, hogy merjük használni a kölest, mert sokoldalú, tápláló, egészséges és finom. A növényről pár szóban A köles igen termőképes. Rövid tenyészidejű, egy nyáron egy kölesmagból 30-40 ezer magocska is képes kifejlődni, mert többször is hoz termést. 60-90 cm magas, egynyári fű; a levele lándzsás, szőrös. Virágzata már a virágzás előtt bókoló, oldalra hajló. Füzérkéje egyvirágú, szálkátlan. A köles múltja, jelene és jövője A köles egy ősi gabona. Mintegy tízezer éves múltra tekint vissza, hazánkban is ismert, és gyakran fogyasztott gabona volt. A Kárpát-medencében letelepedő magyarok is termesztették a kölest. A családi menü tudományos megközelítésben 4.1 részében írtam arról, hogy a 16. századi szakácskönyv is említést tesz a köleskása elkészítésére. Földünkön a népesség mintegy 1/3-a ma is alapélelmiszerként fogyasztja a kölest. Csak nem a civilizált lakosság, hanem a fejletlen országok (Afrika, Ázsia, India) lakossága. Sajnos... A jövője? Remélhetőleg felfelé ível. A szakdolgozatomban a táplálkozás és a betegségek összefüggéseit kerestem. Kérdőív alapján statisztikát készítettem arra vonatkozóan, hogy milyen gabonákat ismernek és fogyasztanak az emberek. A megkérdezettek csupán 20%-a ismeri és fogyasztja rendszeresen a kölest. Viszont az internetes válaszadók nagyobb számban ismerték a kölest, mint a helyben gyűjtött válaszadók. Úgyhogy fontos, hogy terjesszük az "igét", hívjuk fel ismerőseink figyelmét a kölesre, adjunk nekik tippeket, hogy hogyan használják és fogyasszák. Egyébként úgy veszem észre, hogy egyre több kölesrecept jelenik meg a világhálón. Miért együnk rendszeresen kölest? Több ősi táplálkozási irányzat, így többek között a makrobiotika és az ayurveda is fogyasztja a kölest. Jótékonyan hat a gyomorra, a lép-hasnyálmirigyre, és erősíti a vesét is. Vese- és hólyaggyulladás esetén rendszeres fogyasztása javasolt, a lép gyógyszereként ismerik. Fantasztikus lúgosító hatása van , így a mai civilizációs ártalmak ellen - mint például az elsavasosás, köszvény - bevethető. Gátolja a szájban lévő baktériumok szaporodását, gombaölő - így kiválóan beilleszthető a candida diétába is. Továbbá hasznos hasmenés, hányás, emésztési zavar és diabetesz esetén. Enyhíti a várandósok reggeli rosszullétét. Könnyen emészthető, nem idéz elő gázképződést. Melegítő hatású. Kovasav (szilícium) tartalma révén jótékonyan hat a bőrre, a hajat fényessé, a fogakat, körmöket erőssé teszi. Kovasav nélkül egyetlen élő anyag sem tudna létezni. Mésszel együtt elsősorban támasztó funkciót tölt be, a kovasav biztosítja a rugalmasságot, a mész pedig a szilárdságot. Magas szilícium tartalma a kötőszövetekre, porcokra, csontokra hat jótékonyan. Megakadályozza és megállítja az érelmeszesedést , és visszaadja az elváltozott erek rugalmasságát, normalizálja ezzel a vérnyomást is. Rosttartalma valamivel alacsonyabb a búzáénál, viszont gazdag B-vitaminokban és nyomelemekben. A köles egyszerre képes salakanyagként kiválasztani a pangó ásványi anyagokat a szervezetből, és az ásványi anyag veszteséget kiegyenlíteni. Tartalmaz fluort, ként, foszfort, vasat, kálciumot, magnéziumot, káliumot, cinket, valamint béta karotint is, amelyet a máj alakít át A-vitaminná. A kálium a szívizom működését szabályozza, míg a magnézium és a foszfor a szellemi munkánál a fáradtság ellen nyújt védelmet. A kovasav a fluorral együtt hatva gondoskodik az egészséges fogakról és szilárd körmökről. B17-vitamin tartalma révén a rákmegelőző és gyógyító étrendek fontos része. Fehérjetartalma 10-15%. Gluténmentes , ezért az erre érzékenyek is fogyaszthatják. Az ideális testsúly elérésében nagy segítségünkre vannak a kölesben lévő vízoldékony rostok, mivel fokozzák a teltségérzetet, csökkentik a tápanyag-felszívódás mértékét, és lassítják a gyomor ürülési sebességét. Cukorbetegség esetén a rostok a szénhidrátok felszívódását is mérsékelik. Barnaköles/vadköles , az ízületek karbantartója. Az aranykölest azért kell hántolni, mert kemény kovasav tartalmú héja étkezésre alkalmatlan. Viszont a vadkölest nem hántolják, ezért jóval magasabb beltartalmi értékkel bír. Mint köztudott, az ásványi anyagok és a nyomelemek a magok külső rétegeiben halmozódnak fel, és azok a hántolással a tizedére csökkennek. Rosttartalma védi a bélrendszert, szerepet kaphat a méreganyagok megkötésében is. Értékes ásványi anyagaival teljes értékű gyógyító nyers táplálék az ízületeket és mozgásrendszert érintő problémák esetében , különösen a gerincoszlopnál és kis- és nagyízületek artrózisainál. Kiemelten segíti a porcok, porckorongok védelmét, regenerációját. A tapasztalatok szerint napi 2-3 teáskanálnyi nyers vadköles liszt fogyasztásával már néhány (6-8) hét után tapasztalható az ízületi fájdalmak és a gyulladás csökkenése. Általában egy év szükséges a porcok látható javulásához, másfél-két évig történő használat mellett pedig a porcok, porckorongok regenerációja is létrejöhet. A férjem reggeli kásájának elengedhetetlen alkotóeleme ez a vadköles. Sportolóknak szerintem szintén elengedhetetlen. A köles héjából párna készül, amely ősi tapasztalatok szerint nyugtató hatású. Használata allergiásoknak is ajánlott, mivel az élősködők nem tudnak benne megtelepedni. Remélem kedvet kaptatok arra, hogy kipróbáljátok ezt a csodás gabonát. Minden nőnek - na jó, férfinak is - napi szinten kellene legalább egy evőkanál kölest ennie ahhoz, hogy megóvja arcbőrének szépségét, és ne keletkezzenek ráncok, illetve a már meglévők kisimuljanak. Ezt mindenképpen érdemes kipróbálni!
Lestyános, avokádós paradicsomsaláta
2015. augusztus 10. Mindennapi ételeink
A lestyánt újra és újra felfedezem, most is épp reneszánszát éli nálunk. Hozzávalók: 6-8 szem paradicsom 1 fej lilahagyma 1/2 avokádó, kockázva 2-3 tk. bio ételízesítő-mix és levespor 2-3 tk. lestyán 5 ek. olívaolaj Elkészítés: A paradicsomokat megmossuk és tetszőleges alakúra felszeleteljük. A lilahagymával és avokádóval ugyanígy teszünk, miután megpucoltuk. Az olívaolajba belekeverjük az ételízesítőt és a tárkonyt, majd tálalás előtt pár perccel rálocsoljuk a salátára.
Málnamisu :-)
2015. augusztus 9. Mindennapi ételeink
Fannusunk odavan a málnáért, szederért, áfonyáért, eperért, bár, a többi gyümölcs is a sárgabarack kivételével nagy kedvence. :-) Az édességet viszont nem szereti (kivétel: Alpro szójajoghurt, ill. pudingok). Így ő ebből az édességből a málnát ette meg, egy kevés krémmel együtt. Mi viszont minden mást :-) Hozzávalók: 40 dkg babapiskóta 2 dl mandulaital gyümölcscukorral /bármilyen növényi tej -- 4 4 csomag tejszín ízű pudingpor 2 l mandulaital gyümölcscukorral/ bármilyen növényi tej 2 dl rizshabkrém 15 dkg nyírfacukor 1 kg málna pár mentalevél Elkészítés: A pudingporokat egy tálban összekeverjük. Hozzákeverünk 6 ek. növényi tejet. Eközben felforraljuk a maradék tejet. Amikor forr, hozzáöntjük a kikevert pudingport. Addig főzzük, amíg besűrűsödik, majd félretesszük. Amikor kihűlt, a málnát kb. 20 szem kivételével beleturmixoljuk, mjad hozzákeverjük a felvert rizshabkrémet. A benedvesített desszerttálak aljába keveset teszünk a pudingból, majd rárétegezzük a babapiskótát, úgy, hogy a babapiskótákat előtte belemártjuk a mandulatejbe. Megszórjuk málnával, majd ismét puding, beáztatott piskóta és gyümölcs következzen. Beűzve tálaljuk.
Banános granola
2015. augusztus 6. Éltető ételek
Szeretem ezeket a granolákat, egy kis időráfordítással megkönnyíthetjük a reggelünket. Hiszen akkor pár perc alatt tálalhatjuk is ezt a finomságot. A magokat nyugodtan lehet variálni, ha te jobban szereted a mogyorót vagy éppen a pekándiót, az is kerülhet bele. Ehetjük növényi tejjel, sok-sok gyümölccsel, de akár pohárkémekbe is kerülhet. Hozzávalók: Száraz hozzávaló: - 20 dkg nagyszemű zabpehely - 10 dkg aprószemű zabpehely - 10 dkg dió áztatva - 5 dkg mandula áztatva - 2 evőkanál kókuszvirágcukor - 1 evőkanál arany lenmag - 1 kávéskanál mézeskalács fűszerkeverék - 1 kávéskanál vaníliapor - jó nagy csipet só - 5-6 csepp narancsolaj - kevés friss citromlé Nedves hozzávaló: - 5 dkg kókuszolaj - 10 dkg méz vagy juharszirup - 1 nagy, érett banán Elkészítése: A diót és a mandulát vágjuk/törjük össze.A száraz hozzávalókat keverjük el.A kókuszolajat olvasszuk fel, majd adjuk hozzá a mézet. Pár percig lassú tűzön melegítsük együtt. Adjuk hozzá a banánpépet is.Öntsük rá a száraz hozzávalókra, majd még cseppentsük bele a narancsolajat és csavarjunk bele egy kevéske citromot is.Jól keverjünk össze mindent.Tegyük mindent egy jó nagy tepsibe.Előmelegített sütőben, folyamatos (3-5 percenként ellenőrizzük) keverés mellett pirítsuk meg. Kb. 170 fokon 30 perc alatt el is készül.Hagyjuk teljesen kihűlni, majd száraz helyet tároljuk.
Áfonyás kókuszos muffin (vegán, gluténmentes)
2015. július 31. Zizi kalandjai
Na végre egy süti a blogon és most az idő is olyan, hogy érdemes bekapcsolni a sütőt. Egyszerű muffinok, én áfonyával dobtam fel, de lehet beletenni szedret is, vagy ha van még friss málna elvétve, akkor azt is. Hajdinalisztből készült, de ezt legközelebb lecserélném hajdinaliszt és mandula/mogyoróliszt (darált mandula vagy mogyoró) keverékére, úgy nem lenne intenzív a hajdina íze, amit sokan nem szeretnek. Aki nem szereti a hajdinát, az nyugodtan cserélje le tönkölylisztre, csak akkor nem lesz gluténmentes. A tésztába raktam zabpelyhet is, szóval csak akkor 100%-osan gluténmentes, ha sikerül gluténmentes zabpelyhet beszerezni.
A sötét színét a kókuszvirág cukor adja, nem égettem meg őket! Szeretem a kókuszvirág cukor ízét, de annyira megszínezi a kekszeket, muffinokat, hogy olyan, mintha odaégettem volna a sütit… ez néha magyarázatra szorul, pláne, ha ajándékba, vendégségbe viszem a sütiket. A kókuszvirág cukron kívül, kókuszolaj és kókuszreszelék is került bele.
Gyorsan összedobható, próbáljátok ki a hétvégén!
Áfonyás kókuszos muffin (vegán, gluténmentes)
Hozzávalók:
– 3/4 bögre hajdinaliszt
– 1/2 bögre mandula/mogyoróliszt (darált mandula vagy mogyoró)
– 1/3 bögre kókuszreszelék
– 1/2 bögre zabpehely
– 3/4 bögre kókuszvirágcukor
– 2 evőkanál lenmag + 6 evőkanál víz (tojás helyettesítésére)
– 1 és 1/2 teáskanál szódabikarbóna
– 1/4 teáskanál fahéj
– 1/2 teáskanál só
– 1/2 bögre almapüré/almaszósz (jó a kis üveges bébiétel almapüré, ez 125 g és 1/2 bögrének felel meg)
– 1/2 bögre rizstej + 1 teáskanál almaecet
– 1/4 bögre kókuszolaj
– 1 vaníliarúd kikapart magjai
– áfonya
Egy tálkában keverjük össze a lenmagot a vízzel és hagyjuk állni néhány percig, amíg kocsonyás állagú lesz. Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Béleljük ki a muffintepsit papírkapszlikkal.
Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: hajdinaliszt, mandulaliszt, kókuszreszelék, zabpehely, szódabikarbóna, kókuszvirágcukor, fahéj és só. Egy másik tálban keverjük össze a nedves hozzávalókat: almapüré, rizstej, kókuszolaj és vanília és lenmag víz keveréke. A nedves hozzávalókat öntsük a szárazhoz és keverjük össze. Adjuk a tésztához az áfonyát és jól keverjük el.
Kanállal osszuk el a tésztát egyenlő részben a muffinformákban. Süssük 175 fokon kb. 25-30 percig, amíg aranybarnák lesznek. Kivétel előtt azért végezzünk tűpróbát, hogy jól átsültek-e a muffinok.
Helyes táplálkozás a nyári forróságban
2015. július 24. Éltető ételek
Nem egy mindennapos dolog, hogy napokig 40 fok körül van a hőmérő higanyszála. Még az erős, egészséges embereket is nagyon megviseli, nemhogy az időseket és a gyerekeket. Ilyenkor kifejezetten oda kell figyelni, hogy mit eszünk és iszunk. Bár azért a szervezetünk jelez, nem kívánja nehéz, zsíros ételeket. Jól esik ilyenkor a gyümölcsreggeli és a zöldségsaláta is. Amennyiben a makrobiotika elveit figyelembe vesszük, akkor figyeljünk a yin és yang ételek egyensúlyára. Hideg évszakokban melegítő hatású ételeket, nyáron hűtő hatású ételeket fogyasszunk. Az édes, fanyar és a keserű ízeket helyezzük előtérbe. A sós, csípős, savanyú ételek belülről fűtenek, jobb kerülni ezeket. Ugyanakkor az öt elem tana szerint kifejezetten jót tesznek a csípős, erős fűszerezésű ételek , mert az első pillanatban valóban fokozzák a hőséget, de végső soron felszínre hozzák és eloszlatják a test melegét. Ilyen fűszerek pl. a bors, chili, csípős paprika, gyömbér. Mit együnk? A nyers gyümölcsöknek, zöldségeknek kifejezetten hűtő hatásuk van. Reggelire tökéletes egy gyümölcsreggeli, vagy egy csírakása. A kolláth reggeli is kifejezetten hűtő hatású, hiszen szintén főzés nélkül készül el. Igazán tápláló a zöld turmix, a gyümölcsös smoothie. Készítsünk ebédre nyers gyümölcsleveseket, főételként együnk különböző gabonákat zöldségekkel (pl. raguval), főzelékeket. Nagyon jó hűtő hatása van a mungóbab levesnek, mely Kínában mindennapos eledel. Vacsorára könnyű zöldsaláták nemcsak finomak, hanem táplálóak is. Amennyiben főzzük az ételt, akkor az ételek készítése során a zöldségeket vékonyabbra (gyufaszál vastagságúra) vágjuk, és kevésbé főzzük meg. A legjobb a grillezés, a párolás, a wokban sütés, kerüljük a sütő használatát. Süssünk rövid ideig és magas hőfokon, gyorsan pároljuk meg az ételeket. Ezzel a módszerrel kevesebb energiát vesz fel az étel, így hűtő hatást kapunk. Mit igyunk? Elsősorban tiszta, buborékmentes, tisztított vizet. Kerüljük a cukros ivóleveket, teákat, szörpöket. Készítsünk friss gyümölcsökből fele víz hígítással turmixokat. Amennyiben teára szomjazunk, akkor borsmenta, fodormenta, hibiszkusz, citromfű, körömvirág, levendula, édeskömény teát is ihatunk. Nagyon fontos, hogy ilyenkor az izzadás fokozódik, ezért többet kell innunk a megszokottnál. De NE jeges italokat igyunk , mivel ezek leállítják az emésztést és utána sokkal fokozottabb lesz az izzadás. Ismeretes, hogy az arabok a nagy nyári melegben forrón isszák a mentateát . A menta önmagában is hűsítően hat a szervezetre, és a meleg tea elkortyolgatása után a szervezet hűteni kezdi az italt, így leadja a hőt. A jeges ital fogyasztása során ez pont fordítva történik, tehát a szervezet hőt termel, fokozódik az izzadás. Ugyanakkor az izzadással az ásványi anyagokat is fokozottan ürítjük, ezért az étkezéseknél ezek pótlására is oda kell figyelni. Gyakori az, hogy a szomjúságnak nem a vízhiány az első jele. Fejfájás, szédülés, koncentráció zavar esetén is jót tesz egy pohár víz. Hűtő hatású - gyümölcsök: alma, édes bogyós gyümölcsök, görögdinnye, sárgadinnye, déligyümölcsök - gabonák: köles, árpa, búza - zöldségek: brokkoli, paradicsom, uborka, cukkini, spárga, zöldbab, zöldborsó, karfiol, édesburgonya, zeller, fejes saláta, retek, spenót, tök - hüvelyesek: mungóbab, limabab, szójabab, vesebab - fűszerek: római kömény, édeskömény, koriander, tárkony - csírák - színek: fehér, világoskék, zöld Egy kis tisztítás Ilyenkor érdemes dinnyenapokat tartani. Jól tisztítja a méregtelenítő szerveket, a vesét, a májat és az ereket. Ha rászánjuk magunkat erre, akkor fontos, hogy ne együnk mellé semmi mást, még vizet se igyunk. Hetente 1-2 gyümölcsnap is igazán üdítő lehet ebben a nagy melegben. Válasszunk egy könnyedebb napot, akár hétvégét, vagy déltől másnap délig történő gyümölcs- és zöldségevést.
5 perces pohárkrém sütés-főzés nélkül
2015. július 21. Éltető ételek
Persze csak akkor, ha minden alapanyag van a konyhádban. Múlt héten vettem két szép, de kemény avokádót azzal a céllal, hogy majd lesz belőle valami. Mostanra jó puha lett, és a felszeletelt banán is a fagyasztóban csücsült. Egyébként is tartok belőle rendszeresen, mert ebben a nagy melegben fincsi fagyi lesz belőle. Na de ez már más recept. Áztatott, szárított dió is mindig van a spájzban, a kókuszreszelék is mindennapos eledelünk. Hajdinát úgy két hete csíráztattam, melyet utána kiszárítottam, így ezzel sem volt gondom. De ha ez utóbbi nincs, enélkül is fincsi lesz ez a pohárkrém. Hozzávalók: (4 adag) Morzsa: - 10 dkg áztatott/szárított dió - 3 evőkanál kókuszreszelék - 1-2 evőkanál kókuszvirágcukor - 1-2 evőkanál szárított hajdinacsíra - 3-4 csepp narancsolaj Csokis krém: - 2 érett avokádó - 4 fagyasztott banán - 1 evőkanál cukrozatlan kakaópor - 2-3 evőkanál kókuszvirágcukor - 4-5 csepp narancsolaj Tetejére: gyümölcs (én most őszibarackot kockáztam rá) Elkészítése: A morzsához a diót törjük össze. Én zacskóba szoktam tenni, és jól összetöröm. Persze ne legyen dara, mindenképp nagyobbacska maradjon. A többi hozzávalóval keverjük össze.A csokis krémhez botmixerezzünk össze mindent.A barackot hámozzuk meg, és daraboljuk fel.Állítsuk össze a pohárkrémet: morzsa, csokis krém, morzsa, barack.
Levendulás-narancsos limonádé
Még virágoznak a levendulák, de ha csak szárított (pl. teának eltett) levendula van otthon, abból is ízletes limonádét készíthetünk. Egyrészt a lila és a narancs jól mutat egymás mellett, másrészt a levendula alapban nyugtatólag hat az emberre. Nem csak illatában, hanem ízében is. A levendulából készült tea ugyanis idegnyugtató, görcsoldó hatású, de ismert fejfájás-csillapító, fertőtlenítő hatása is. A levendulavirágokat gyakran alkalmazzák nyugtalanság, alvászavarok, idegi alapú gyomor- és bélbántalmak kezelésére.
A recept:
Hozzávalók:
1 kisebb csokor levendula (néhány szál)
2 narancs
víz
esetleg 1 citrom
kancsó
Elkészítés:
A levendulát lezuhanyoztatjuk a csap alatt, majd kancsóba tesszük. Először kb. 1-2 dl kéz-meleg vizet töltünk a levendulára. Így az aromák, ízek, jobban és gyorsabban érvényesülnek. A narancsok héját alaposan megtisztítjuk. Az egyik narancsot felkarikázzuk, a másikat kifacsarjuk (akár több narancsot is lehet, vagy citrom és narancs). Majd hideg vízzel felengedjük. Tálalásnál jégkockát is adhatunk hozzá. Ezt elkészíthetjük a vendégek érkezése előtt azonnal, vagy akár néhány órával is. Utóbbi esetben az ízek jobban összeérnek.
Levendula, levendula…..
Imádom a levendulát… ahogy sokan mások. Az illatát, a szépségét, a lényét…..
Tihanyba szerettem volna menni eredetileg levendulát szedni, de megakadt a szemem egy másik “Szedd magad levendula” helyen, Monoszlón, a Magyar Provence levendulabirtokon. Nem volt kétséges, hogy amint lehetőségem lesz, már indulok is. Július 2-án, egy meleg nyári napon meg is tettük.
Útközben megálltunk Nagyvázsonyban, megnéztük a Kinizsi-várat, és egy jót falatoztunk a vár közelében lévő autós pihenőben, ahol szemet gyönyörködtetően csordogált egy kis forrás, madarak csivitelése, ágról ágra ugrándozása tette mosolygósabbá az ottlétünket.
A monoszlói levendulabirtokon nagyon kedves fogadtatásban volt részünk, egy levendula illatú boltocskába csöppentünk, ahol mindjárt meg is kóstolhattuk a levendulaszörpöt. Isteni finom volt. Talán kóstoltam már máshol is, de olyan túl híg lére emlékszem, aminek nem sok köze volt a levendula ízhez. Az itteni levendulaszörpnek fenségesen erős íze volt.
Lehetett választani, hogy egy papírzacskóba szedünk levendulát 1000 Ft-ért, egy kis kosárba 3000 Ft-ért, vagy egy nagyobb kosárkába 5000 Ft-ért. A kosárkát természetesen haza is lehetett vinni. Én a nagy kosárka mellett döntöttem.
Elsőként a ház mögött lévő angol levendulásban szedtem néhány angol levendula szálat. Ollót vittünk magunkkal, így nem jelentett gondot a szép, gondos aratása.
Gyönyörű táj… egy kis völgyben:
(a képek nagyobb méretben a képre kattintva megtekinthetők)
angol levendulák:
Utána a francia levendulásba vezetett utunk. Más kinézet, picit más illat, erőteljesebb szín….
Francia levendula:
Szép volt a látvány…. szép volt minden. Köszönöm az élményt!
Mivel a közelben van Hegyestű, megtekintettük ezt a helyet is, ahonnan csodás kilátás nyílik a Balaton felvidéki hegyekre és “tengerünkre”, a Balatonra.
Természetesen a kalandot egy zánkai fürdőzés zárta. Feltöltődve, levendulaillattal az orrunkban, szívünkben érkeztünk haza.
A következő napokban a levendulákat összekötöztem kis csokrokba, megszárítom őket. Szárítás: árnyékos, de szellős helyen, fejjel lefelé lógatva.
Levendula szárítása:
Ajándék csokrocskák:
Hogy mi készül majd belőle? Sokféle lehetőség van a gasztronómiától elkezdve az ajándéktárgyakig:
– levendulás cukor (egészségesebb változatban természetesen nem cukorral, hanem pl. xilittel vagy eritritollal)
– levendula tea
– levendula szörp, levendula zselé/lekvár
– levendulás keksz
– ajtóra dekoráció (levendula koszorú)
– párnabetét / párnaalátét (a jó alváshoz)
– házi készítésű szappanba (lásd az alábbi linken: http://www.fittnok.hu/szappankeszites-hazilag )
– saját készítésű fürdőgolyóba: http://www.fittnok.hu/furdogolyo-furdobomba-keszitese-hazilag
– szoba- illetve szekrényillatosító… kis zsákocskákba varrva, (úgy olvastam, hogy érdemes nem csak a szárított virágot, hanem magát a felaprított levelet és szárat is beletölteni, mert az illatanyaga ennek is magas)
– még kisebb textíliákba varrva: illatos nyakbavaló/medál
– műgyantába (öntőforma) szórva: medál, fülbevaló, karkötő… egyéb ékszerek …. és még sok-sok minden.
Ropogós csoki
Folyamatosan kísérletezek, mi lenne a legjobb alternatíva a csokis müzliszeletek felváltására :) Örömmel tudatom, hogy megtaláltam az igazit ;) Természetesen a legegyszerűbb a legfinomabb! Hozzávalók: 1 nagy tábla étcsoki 1 tk nyers kakaóvaj 1 kk holland kakaópor (legalább 22%-os) 1 ek kókuszvirágcukor 1 nagy bögre natúr kukoricapehely A csokit és a kakaóvajat víz fölött felolvasztjuk, […]
Termések a balkonon :)
Úgy alakult, hogy nem veteményes kertbe került néhány különleges paradicsom palánta, hanem balkonunkon kényszeredett termést hozni. Azért kényszeredett, mert egy hónapig az épületet állvány takarta felújítási munkálatok miatt és bizony láttam nem egyszer, hogy reggel a munkákat úgy kezdték meg a dolgozók, hogy egy sötét vastag fóliával letakarták a paradicsomokat. :( Arról ne is beszéljünk, hogy az állvány miatt kevesebb eső és napfény érte őket. (Por és apró törmelék annál inkább, miután a fóliát minden nap leszedték róluk, akaratlanul is aláhullott róla.) Ráadásul a letakart fóliának köszönhetően volt olyan palánta, amelyik - hiába volt karózva - elhajlott, lekonyult. Egy másik palántán épp a virágok sérültek meg, így aztán azóta is várom, hogy hozza a termését...(persze hiába). :(
Az egészben az volt még a fájdalmas, hogy az állvány felépítésekor már apró kis zöld gyümölcsöket láttam majdnem mindegyik növényen. E sok - sok megrázkódtatás után azonban most hétvégén mégis sikerült a növények gyümölcseinek egy részét leszedni. Szép érett paradicsomokat ettünk - a saját erkélyünkön elhelyezkedő paradicsomokról. Persze ennél több is lehetett volna, ha ez a sok zavaró tényező nem éri őket. Ezzel is megelégedünk. S szerencsére van 1-2 növény, amin még mindig ott virít a zöld paradicsom, várja, hogy beérjen.
Mellesleg a bosnyák piacon jutottam hozzá a palántákhoz. Minden péntek délelőtt (amikor kijutok pl. kora reggel munka előtt) van ott egy bácsi, Bugyi községből jár fel oda és hozza az aktuális portékáit. Sajnos az utóbbi hetekben nem láttam őt ott. Remélem, nincs semmi baj vele. Amikor megvettem a palántákat, ígérte, hogy júniusban ezekről már paradicsomot ehetünk. Így is lett. (Édesanyámnak is vettem, remélem, ők jobban jártak vele, bőségesen terem nekik a kertjükben.) Várom már, hogy a kedves bácsika ismét ott legyen a megszokott helyén, mert különleges (saját termesztésű) brokkolit árul egész nyáron, paradicsomot, tulipánpaprikát, cukkinit, barack-szezon idején még barackot is hoz kertjéből, és a sort nem is folytatom, már annyi mindent vettem és kaptam tőle...
Nyári padlizsános sült
2015. június 23. Mindennapi ételeink
Hosszú idő után visszakerült hozzánk a kölcsönadott fényképezőgép!! Így ismét jelentkezünk egy finomsággal. Nagyon finom padlizsánt és paradicsomot kaptunk rokonainktól, így ezekből az alapanyagokból készült egy sütőben sült finomság, mellé kesudiótejfölt és rizst ettünk. Hozzávalók: 1 nagyobb padlizsán 1 nagyobb paradicsom 10 dkg tofu (füstölt) 5 gerezd fokhagyma bio levespor és ételízesítő - ízlés szerint himalaya fűszersó - ízlés szerint 4-5 ek. olívaolaj 1 csokor petrezselyem Elkészítés: A padlizsánt, paradicsomot, fokhagymát, tofut felkockázzuk. Egy tepsit meglocsolunk olajjal, beletesszük a padlizsánt és a paradicsomot, majd megszórjuk a fűszerekkel. 200 fokon 15 perc alarr félkészre sütjük, ekkor adjuk hozzá a fokhagymát, tofut. Még 10 percig sütjük. A végén megszórjuk felaprított petrezselyem zölddel. Pirítós mellé, vagy rizshez, krumplihoz is tálalhatjuk.
Harmonizáló nyersétel életmód tábor a Pilisben
2015. június 19. Gitta nyersétel blogja
Szervező társammal Kőrösi GáborralRégóta szervezünk haromonizáló nyersétel hétvégéket Piliscsabán, ahol péntektől vasárnapig tapasztalhatjuk a nyers ételek gyógyító hatását. Ezeken a hétvégéken megpróbálunk minél több olyan élményt is nyújtani, ami segít megteremteni magunkban a békét, harmóniát, és amitől még jobban érezhetjük magunkat. Ekkora hűtőmágnest kaptam :)Minden étkezés nyers vegán, melyet a nyitott konyhában együtt tudunk elkészíteni. Van jóga, hangfürdő, együtt-zenélés, szauna, medence... jó társaság, egymásra figyelés. Szilda színesben :) virágosan Idén augusztusban egy hosszabb tábort terveztünk, ahol hétfőtől péntekig tart a "varázs", sokkal több lesz a program, lesz idő a konyhában is részt venni az ételkészítésben, és lesz szabad idő is, amit fürdőzéssel, napozással, vagy épp kirándulással lehet eltölteni. 2015. augusztus 24-28-ig, az ára 49900 forint 4 éjszaka, 5 nap, teljes ellátás, programok, sok sok tanulás, tapasztalás... Jelentkezés vagy bővebb felvilágosítás itt: gitta@nyersetelakademia.hu Az esemény meghívója: (melyet a facebook-on is megtalálsz) A Nyersétel Akadémia életmód táborába hívunk Piliscsabára, gyönyörű környezetbe! (Piliscsaba, Cosmos ökopanzió) Kőrösi GáborEzúttal 5 napra várunk, hétfőtől péntekig :) Az egészséges, nyers ételekről Lénárt Gitta és Rossel Szilda gondoskodik, a feltöltődés többi részét pedig a jóga, hangfürdő, közös zenélés, szauna jelenti, valamint egy kedvezményes Sirius Masszázs Kőrösi Gábor terapeutánk részéről. A konyha nyitott, így az ételek készítését te is figyelemmel kísérheted, sőt, ha van kedved be is kapcsolódhatsz, és tevékenyen részt is vehetsz a munkálatokban. Gyönyörű környezet, friss levegő, jó társaság, finom ételek... már csak TE hiányzol! A részletes programot elküldjük minden érdeklődőnek. Jelentkezz itt: gitta@nyersetelakademia.hu A program ára 49900 forint/fő
Betegségemről még pár szó
2015. június 9. Mindennapi ételeink
Nagyon köszönöm azt a sok kedves üzenetet, levelet és kérdést is, amit tőletek kaptam a betegségemről szóló bejegyzés után. Úgy érzem, ezért tartozom nektek egy "állapotközléssel": a 3 hónapos gyógyszeres terápiám lejárt.... Azonban egy újabb 3 hónapos kezelés vár rám. Ugyanis a vírusszám nullára csökkent, de sajnos van esély a kiújulására, és az orvosom szerint, ha ilyen erős kezelés után újul ki, nagy eséllyel ellenálló lesz későbbi gyógykezelésekre. Így sajnos még nem kezdhetem el a májregenerációt, a léböjtöt, ill. immunerősítést, béltisztítást sem, meg kell várni az újabb 3 hónap végét. Sajnos fényérzékeny lettem a gyógyszer hatására, és Fannival nem megoldható, hogy ne menjek napra. Így ez is újabb nehézséget okoz hetek óta. 50-es faktorszámú naptej segítségemre van, de szívesen olvasok tippeket, attól, aki hasonlóan járt. Emellett nagy valószínűséggel inzulinrezisztencia alakult ki nálam, mint a betegség tünete, ezt is orvosolnom kell, diétával. Sajnos enélkül sincsen sok erőm, szóval alaposan utána kell olvasnom, tanácsot kell kérnem, mivel pótoljam a szénhidrátot. (Finomlisztes kenyeret, cukrot már pótlom régóta). A szédülés, gyengeség, fejfájás, székrekedés (mint állandó mellékhatások) is kísérőim lesznek, újabb 3 hónapig. Visszaszámlálás ismét indul! Szép nyarat kívánunk, hamarosan recepttel is érkezünk.
Rózsa a tányéron
Az ehető virágok szinte teljesen hiányoznak a konyhából, annak ellenére, hogy nemcsak a szájnak, de a szemnek is ingerei. Gyönyörű látványt nyújt egy rózsa, egy levendula vagy akár egy pitypang a tányérunkon, vagy a poharunkban. Ezek kerülhetnek szószokba, édességekbe vagy akár az italokba is. Készíthetünk belőlük zseléket, dzsemeket, szörpöket, de szárítva, porított formában süteménybe is belesüthetjük, krémekbe belekeverhetjük. Az élénk színű virágok természetes ételszínezőként is funkcionálhatnak. Fagylaltokba tehetjük, jégkockába fagyaszthatjuk. A lehetőségek végtelenek... Ne felejtsük el, hogy nem minden virág ehető . Mielőtt a tányérunkra tennénk 1-1 virágot, bizonyosodjunk meg arról, hogy nem mérgező-e (pl. nárcisz, gyűszűvirág, gyöngyvirág, trombitavirág, leander, kökörcsin, őszi kikerics... ezek fogyasztása tilos!). Valamint utak mentén nem érdemes virágokat gyűjteni, és virágboltból se vásároljunk étkezési célra virágot, mivel azok többnyire vegyszeresen kezeltek. Szénanáthásoknak, asztmásoknak érdemes kerülni a virágokat. Kinyílt virágokat szedjünk, és felhasználásig tegyük vízbe. Persze, minél frissebben van felhasználva, annál jobb! A virágokat is mértékkel fogyasztjuk, ízesítésként, mint a zöldfűszereket. A rózsák elég nagy változatosságot mutatnak, mind színben, illatban és méretben is. Van parkrózsa, bokorrózsa, törperózsa, tearózsa, futórózsa... Szerintem minden kertben megtalálható 1-1 tő. Nekünk is van a kerítés mellett. Viszont ne feledkezzünk meg a vadon növő csipkerózsáról sem, amely kiváló gyógynövény. A rózsa végigkíséri az emberiség egész történelmét, egyaránt megjelenik a költészetben a festészetben, a zenében. Összekötjük a szerelemmel, érzelmekkel, a szeretettel. A magyar kultúrában, a népviseletben is jelen van. A rózsa szirma ehető, isteni finom illata van. Mindenképp figyeljünk a vegyszermentességre! A rózsa szinte minden kertben megtalálható. De a szépsége mellett haszonnövényként is felhasználják. Hazánkban ez nem jellemző, viszont nagyon híres a bolgár vagy a francia "olajrózsa". Bulgáriában, a Rózsák völgyében, hajnalban kezdik a szirmok szüretét, mert délelőtt már csökken az olajtartalmuk. 30-50 rózsavirágból 1 cseppnyi olaj készül vízgőz-desztillációval. Így nem csoda, hogy a rózsaolaj drága portéka! Ezt az illóolajat nyugodtan használhatjuk ételeinkhez, viszont 1-1 csepp elég belőle, mert nagyon tömény. Például egy rózsaszörp készítése során 1 csepp, intenzív rózsaízt eredményez. De leginkább kozmetikai célokra alkalmazzák ezt az olajat. Szirmok a konyhában (és a fürdőszobában is) Nemcsak a termesztett rózsa, hanem a csipkerózsa szirma is felhasználható a konyhában. A rosa canina a legelterjedtebb rózsafajok egyike, amely vadon megtalálható. Virágai 3-4 cm átmérőjűek, szirmuk fehér vagy halványan pirosló. Ízletes Rózsás frissítő koktél készíthető a nyári forróság idején, de készítettem már Illatos rózsavizet is. A rózsavíz alapja lehet a rózsaszörpnek, rózsalekvárnak, sütemények, piték ízesítésére használhatjuk, de egy gyümölcsös édességet is nagyon jól feldob. Illatos tea rózsasziromból A rózsa szirmai drog céljából is gyűjthetők. 10-20% csersavat, galluszsavat, 0,01% illóolajat, flavonglikozidát, viaszt, cukrot tartalmaz. Hatása erősen összehúzó, ezért kiváló bélhurut, gyomor- és bélvérzés ellen. Külsőleg lehet szájüregi gyulladások esetén öblögetni, gargalizálni, valamint fogínysorvadás esetén is alkalmazható. Tehát a kiszárított rózsaszirmokból tea készíthető. Számos nyugtató tea alkotórésze a rózsa. A gyerekeim kedvence a csokis rózsaszirom. Felolvasztok 70%-os étcsokit, és óvatosan belemártom a rózsaszirmot. Hagyom megszilárdulni, nagyon finom édesség lesz belőle.
Kedvezményes áru finomságok :-)
2015. június 3. Mindennapi ételeink
Nem is olyan régen fedeztük fel a Provega-Trend Kft-t, először az általuk forgalmazott virsliket, majd egyéb húspótló termékeiket (tofu, szójafelvágottak, párizsik) fogyasztottuk először. Aztán találkoztunk a gyümölcscukros, teljes őrlésű vegán kekszekkel, és a rendkívül finom pástétomokkal. Honlapukra ellátogatva láttuk, hogy más egészséges finomságokat is terjesztenek. El is terveztük, hogy a cégvezetővel felvesszük a kapcsolatot, hogy lehetőségünk legyen népszerűsíteni termékeiket. Nyitott, gyors és készséges az ügyintézésük. A termékek pedig finomak, egészségesek és változatosak, nagyon széles termékkínálatuk van. 1. Kenhető vega krémek és növényi pástétomok: tömlős és konzerv kiszerelésben kaphatóak a tofuból és szójából készült pástétomok. Az előbbiből csicseriborsós, mexikói, francia ízesítésű kapható, mindegyik nagyon finom, kellemes. A mexikói enyhén csípős, így Fanni ezt nem ette (vagyis ette volna ezt is, de én nem engedtem :-). Emellett szójakrémet is vásárolhatunk náluk, zöldséges, tatáros, mexikói, natúr, tepertős ízesítésben. A növényi pástétomokból kapható brokkolis, gombás, babos, fokhagymás, pirospaprikás, tatáros. Mindhármunk nagy kedvenceivé vált, szinte az összes. Egyik pástétom sem drága, fehérjedús és rendkívül finom. 2. Vega virslik, felvágottak , párizsik és tofuk: Nem is tudom, melyik termékcsoporttal kezdjem, ezek a kedvenc kategóriáink. :-) A virslikből kapható natúr és chilis, mindkettő ízletes, finom, jó állagú, elég melegíteni őket. Leveles tésztába töltve finom csemege, de egytálételekben, rakott ételekben is fenséges. A párizsik, túristarudak ízletesek, kellően fűszeresek. A párizsik, felvágottak több ízben kaphatóak és nagyon ízletesek, az állaguk is rendkívül jók. A tofuk selymesek, pikáns ízesítésűek (pl. bazsalikomos), és egyáltalán nem semleges tofu-ízűek, hanem kellemes zamatúak. És jó árban kaphatóak ezek is. 3. Snack és keksz: Fanni nem édesszájú, ill. egyébként sem eszik cukrosat, csak maximum gyümölcsukros, stevi-ás, szirupos dolgokat. De ezeket a kekszeket nem tudta abbahagyni. Nagy adagok, finoman "fűszerezettek", kellemes ízűek és egészségesek! Mindig kell, hogy itthon legyen 1-2 doboz keksz. A citromos-kurkumástól féltünk a legjobban, de ez lett a legnagyobb kedvencünk. Nagyon finomak a kekszek önmagukban is,de házi karobos nutellával megtöltve ízletes, házi "pilóta kekszet" kapunk. 4. Instant kásák, pelyhek: A folyadékban feloldható termékek növényi tejjel, szójajoghurttal elkeverve azonnal fogyaszthatók. Használhatók sütéshez, főzéshez, habaráshoz, de reggeli gabonaételnek is megfelelőek. A piacon a hasonló jellegű termékek jóval drágábban szerezhetőek be. 5. Gluténmentes termékek : kenyérlisztek, tésztaalapok (pl. palacsintapor), instant levesek, pudingok több változatban kaphatók. És az ismertetés után egy JÓ HÍR: a blog olvasói minden termék árából 25 % kedvezményt kapnak! Ehhez a megrendelésbe annyit kell beleírni, hogy magdireceptek. Rendeléshez amennyiben igénylitek, tudok akciós árlistát küldeni, írjatok a magdolna.reisinger@gmail.com címre, de a cégvezető is szívesen ad felvilágosítást.
Mit eszik a vegagyerek?
2015. június 1. Zizi kalandjai
Folytatódik a sorozat… A képek egy része még áprilisi ebéd, egy része pedig májusi. Mostanában elkezdtem fotózni a házon kívül fogyasztott ebédeket is, szóval lehet, hogy a következő részben majd azokat is megjelentetem.
Továbbra is követjük a szezonalitást, most nagy többségben spárgát, zöldborsót, zöldbabot eszünk (persze az április képeken ez még nem látszik). Pár alkalommal evett Ádi gombát is: csiperkét és shiitake-t. Van, amikor megeszi, van, amikor nem, ez kedv függő nála.
Reggelire továbbra is sláger a zabkása különböző feltétekkel vagy a smoothie bowl vagy csak gyümölcs. Tízóraira nyers zöldségeket eszik, amelyekből az ebéd készül. Uzsonnára magokat, puffasztott rizs szeletet, gyümölcsöket vagy turmixot eszik/iszik Ádi. Vacsora továbbra is hideg: kenyér, zöldségpástétom, zöldségek, ez néha kiegészítve ebéd maradékkal.
Íme a képek…
Spenótkrémes spagetti párolt brokkolival
Tavalyról eltett zöldség ragu bulgurral és vegán virslivel
Párolt fokhagymás spenót, pirított fokhagymás cukkini, sült szejtán szelet és mac ‘n’ cheese (ehhez hasonló sütőtök és mángold nélkül)
Pirított fokhagymás citromos leveleskel, pirított csicseriborsó, pirított fokhagymás tofu, citromos tahini szósz, vadrizs-bulgur keverék
Avokádó majonéz, paradicsom, pirított shiitake gomba, párolt brokkoli, hagymás bab, quinoa
Pirított fokhagymás zöldbab, újhagymás kuszkusz, falafel fasírt
Pirított csicseriborsó, tepsiben sült rozmaringos édesburgonya, pirított szejtán, citromos tahini szósz és fokhagymás párolt spenót
Saláta paradicsomos spagettivel (a paradicsomos raguba morzsoltam maradék falafel fasírtot – nagyon finom lett)
Pirított fokhagymás citromos leveleskel, paradicsom, quinoa és rántott tofu (csicseriborsó lisztben megforgatva és kirántva – új kedvencünk!)
Paradicsomos spenótos bab ragu (amit tahini tesz krémessé – isteni!, egyébként Ella receptje) barnarizzsel
Citromos tahini szósz, párolt fokhagymás spenót, rántott tofu, quinoa
Maradék paradicsomos spenótos bab ragu, zöldborsós kölesfasírt, barnarizs
Maradék zöldborsós kölesfasírt, pirított fokhagymás spárga, párolt brokkoli és dió pestos penne
Sárgarépa-csicseriborsó fasírt
2015. május 24. Mindennapi ételeink
Ma petrezselymes újkrumplit készítettem rántott brokkolival, cukkinivel, salátával. De Fanni mostanában nem szereti a rántottakat (vagyis ha belegondolok, soha nem is szerette:-), így neki gyorsan odatettem főni egy kis répát, ill. volt főzve csicseri, így ebből készült pikk-pakk finom fasírt. Hozzávalók: 2 közepes sárgarépa 10 dkg csicseriborsó 10 dkg zabpehely himalaya só, bio levespor és ételízesítő - ízlés szerint 3-4 gerezd fokhagyma 1 csokor petrezselyem 6 ek. olívaolaj Elkészítés: A sárgarépát és a csicseriborsót megfőzzük, majd összetörjük. A hagymát 2 ek. víz és olaj keverékén megpároljuk. A zabpelyhet belekeverjük és ízesítjük. Várunk 10-15 percet, majd kiformázzuk és olajjal kikent tepsiben 180 fokon megsütjük.
"Tejfölös" karalábéleves (vegán)
2015. május 19. Mindennapi ételeink
Múlt héten szabadságon voltunk, anyósoméknál. És ott bizony, már érik a paprika (fólia alatt, bio:-), hagyma, karalábé, szamóca és még 1-2 finomság. Így ma zsenge karalábéból készítettem levest, melyet napon aszalt paradicsomos kenyérkével ettünk. Nálunk nagy kedvenc :-) Hozzávalók: 4 közepes fej karalábé 1 fej vöröshagyma 1 nagyobb burgonya 2 ek. olívaolaj (napraforgó olaj) 2 ek. víz 1 csokor petrezselyem gyógynövényes fűszersó - ízlés szerint bio levespor és ételízesítő - ízlés szerint 3 ek. rizsliszt 1 doboz szójadresszing (növényi tejszín) Elkészítés: A hagymát felkockázzuk és olaj+ víz keverékén megpároljuk. Eközben felkockázzuk a karalábét és a burgonyát. Hozzáadjuk a levesalaphoz, fűszerezzük és közel puhára főzzük. Ekkor felengedjük még tetszőleges mennyiségű vízzel, majd a lisztet kikeverjük a dresszinggel (tejszínnel) és hozzáöntjük. Összeforraljuk és összevágott petrezselyemlevéllel ízesítjük.
Zabos karfiolfasírt
2015. május 18. Mindennapi ételeink
Nagyon finom fasírt, érdemes kipróbálni. :-) Hozzávalók: 1 fej közepes karfiol kb. 2 dl (1 bögre) zabpehely himalaya só vegeta petrezselyem 1 ek. lenmag -- olívaolaj Elkészítés: A karfiolt megpároljuk, majd összetörjük és hozzáadjuk a fűszereket, a darált lenmagot, és annyi zabpelyhet, hogy formálható lehessen. Egy tepsit kiolajozunk, majd megformázzuk a fasírtokat és 180-200 fokon kisütjük.
Trófeának született - vadállatok, mint haszonállatok
Az emberiség történelmét végigkísérte a vadonélő állatok imádása, leigázása és megölése. Szépségük, különlegességük, cukiságuk, veszélyességük miatt kerülnek rács mögé vagy fegyverek célkeresztjébe. Számos mód kínálkozik arra, hogy tömegek élhessék ki az állatok számára súlyos következményekkel járó szenvedélyt. Többek közt állatkertek, vadasparkok, cirkuszok, delfináriumok, vadászatok. Bár a helyszín és az állatok változnak, a lényeg ugyanaz: az egyenlőtlen erőviszonyok megteremtése állat és ember között, az állatok kiragadása természetes élőhelyükről, szaporulatuk, viselkedési formáik kihasználása vagy megváltoztatása a profit érdekében, nem más, mint a haszonállat életciklusa.
A canned hunt (konzerv vadászat), a trófea vadászat (szórakozásból ölés) egyik válfajaként ennek egy különösen kegyetlen és alantas módja. A prédaállatokat zárt, kerítéssel körbevett területen vadásszák - innen ered a név-, ahol esélyük sincs a menekülésre. Elsősorban az oroszlánszaporító iparágat hozzák összefüggésbe vele, de más vadászati formákhoz hasonlóan, minden állat veszélyeztetett, amely kereskedelmi értékkel bír. Íme, néhány terítékre kerülő faj: leopárdok, gepárdok, páviánok, orrszarvúk, vízilovak, zebrák, sakálok, elefántok, dámvadak, zsiráfok, hiúzok, antilopok, bivalyok, struccok, varacskos disznók, tigrisek. Mindenre lőnek, ami mozog. Az USA legalább 25 államában vadászhatnak egzotikus fajokra, de az üzlet a világ számos országában virágzik. Vadfarmok mellett cirkuszok, vadasparkok, szafariparkok és állatkertek is értékesítik közvetítőkön keresztül a kiöregedett állatokat vagy a fölösleges szaporulatot, vadászat céljára.
Kerítés mögött - halálra ítélve
2005-ben John Lockwood Texasban webkamerák és távirányítható fegyverrendszer felhasználásával létrehozta az úgynevezett internet huntingot. Ez lehetővé tette, hogy a ,,vadászok a számítógép előtt ülve lőjék ki az állatokat (Click&Kill). Az állatvédő szervezetek mellett a fegyvertartást és a vadászatot támogató National Rifle Association és a Safari Club International is heves tiltakozásba kezdett. Végül 2008. augusztusában 40 államban betiltották a távirányított vadászatot.
A bizniszben több közép és nyugat-afrikai ország, valamint Dél-Afrika is érdekelt. Ez utóbbi a zárt területen végzett vadászat Mekkája. Érdemes közelebbről megnézni, hogyan működik a rendszer. Közel 160 vadfarm szaporítja az állatokat. A fogságban tartott oroszlánok száma megközelíti a 8000 példányt, miközben a túlnépesedés miatt gyors ütemben zsugorodó vadonban mindössze 4000 állat él szabadon. A szerteágazó nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező, maffia-szerű iparág a felnevelt szaporulatot elsősorban vadászat céljára adja el. Ezenkívül értékesít vadasparkoknak, állatkerteknek, magángyűjtőknek, és az egzotikus állatok feketepiacán a hagyományos ázsiai orvoslás illegális gyógyszerkartelljei is tőlük vásárolnak.
A legjobb üzleteket azonban a vadászokkal kötik. Egy hím kilövése több mint 35.000 dollárt (10,6 millió Ft) is megér a trófea vadásznak (egy vadon élő oroszlán kilövéséért ennek a dupláját is elkérik). Dél-Afrikának 2012-ben 807 millió rand, durván 70 millió dollár bevétele volt a zárt területen végzett vadászatból. Az sem állítja meg a puskákat, ha a faj súlyosan veszélyeztetett, vörös listán van. Sőt, az ipar képviselői és az állatgyilkolás rajongói azzal védekeznek, hogy jobb ha a "stabilan szaporodó" tenyésztett állatok kilövésében élik ki a vadász szenvedélyüket, mintha a természetes vadállományt ritkítanák tovább.
Turisták és állatvédők - vadászok szolgálatában
A vadászat prédaállatait szállító farmok szaporítótelepként és szórakoztatóipari létesítményként funkcionálnak (akárcsak a többi, állatokat fogva tartó intézmény). Elzárt területeken tartják a szaporításra, eladásra, kilövésre szánt példányokat. Nem ritka, hogy a zsúfoltság és a beltenyészet miatt betegségek tizedelik az állományt. A látogatók elől rejtve zajlanak az állatkihasználás visszataszító mozzanatai, például a nőstény oroszlánok erőszakos megtermékenyítése, évi három alkalommal. A rácsok mögé születő kölyök nem a falkát, a faj genetikai variabilitását, az ökoszisztémát erősíti, hanem tulajdonosa bankszámláját hizlalja.
Az önkéntes emberkézhez szoktatja a fehér oroszlánkölyköket. Nem lesz nehéz levadászni őket
A kassza pedig gyakran csenget, ugyanis Dél-Afrika a világ 21. legnépszerűbb turista célpontja, GDP-jének 9%-a és minden 12. munkahely az idegenforgalomból származik. Turisták tömegei számára különleges attrakció a farmok kölyöksimogatója. Különösen kedveltek a kék szemű, fehér oroszlánok. A kölyköket néhány dollárért fényképezhetik, etethetik, kényeztethetik, sétáltathatják. A vadonban a természetellenes aktusért az életükkel fizetnének. Bár olcsó és ártatlannak tűnő szórakozás az állatok későbbi legyilkolásához képest, az oroszlánok vadászatra kondicionálása itt kezdődik el. Ahogy más haszonállatok esetén itt is tudatosan veszik el őket az anyjuktól rögtön a születésük után. A cél az, hogy megszokják az emberek jelenlétét. Mesterséges táplálékkal, cumisüvegből etetik őket, hogy erősítsék a kötődést. Gyakran konzervációs programként, vadvédelmi központként állítják be a tevékenységüket. Az ,,átpozícionálás tökéletesen működik. A kéthetes turnusokban érkező lelkes önkéntesek 2000-3000 dollárt fizetnek a felejthetetlen állatvédelmi élményért, miközben a vadászok számára szelídítik a későbbi prédát. A farmok az állatkihasználás mesterei, minden egyes dollárt kipréselnek az állatokból, mielőtt megölik őket.
A vadonban ezért az életükkel fizetnének a fiatalok, de így csak néhány dollárba kerül
Egzotikus, vadon élő állatok fogságban tartását és megölését támogatod, ha a canned huntot, vagy más vadászati formákat népszerűsítő, támogató utazási irodák, utazásszervezők, hotelek, vállalkozások szolgáltatásait igénybe veszed. Vadasparkokat, szafari parkokat, állatkerteket, állatos cirkuszokat, akváriumokat, delfináriumokat látogatsz. Vadhúst forgalmazó üzletekben, éttermekben, trófeával, állati testrészekkel kereskedő cégeknél vásárolsz. Állati bőrt, szőrmét viselsz, állati szöveteket tartalmazó ékszerekkel és használati tárgyakkal veszed körbe magad.
Nincs kegyelem
A canned hunt 100%-os sikert garantál a vadászok számára, ehhez azonban gondosan előkészített terepre van szükség. Nem elegendő, hogy a látszólag hatalmas és veszélyes állat fogságban született, emberhez szoktatott és szelíd. A sokszor dzsipek tetejéről pufogtató műkedvelők ,,közös ketrecbe zárják magukat a náluknál sokkal erősebb vadállatokkal, hogy azok véletlenül se menekülhessenek. A támadás kiküszöbölésére megpróbálják lekötni az egyébként alultáplált állatok figyelmét fákra aggatott élelemmel, túletetéssel. Az sem ritka, hogy erős nyugtatókkal szedálják könnyen vadászhatóvá őket, de a legextrémebb esetben szűk ketrecbe zárt állatokat lőnek agyon. A konzerv vadászathoz általában nem szükséges vadászengedély. Ritkán esik meg, hogy az állattal egyetlen lövés végez. A modern íjakkal, nagy kaliberű távcsöves puskákkal, számszeríjjakkal, kézifegyverekkel teleaggatott tapasztalatlan vadászok ügyetlensége miatt általában hosszú haláltusát vívnak az állatok. Ha valaki annyira ügyetlen, hogy el sem találja a prédát, akkor a mellé kirendelt "túravezető" lövi le az állatot.
Családi idill meggyilkolt zsiráffal
A leterített és immár veszélytelen vad mellett elkészülnek az első fényképek. Mindössze 3-4 hetet kell várnia a vadásznak, hogy az állat teste alkalmassá váljék a feldolgozásra. A taxidermia (preparálás) a vadászat virágzó melléküzletága, mely során a tetemet konzerválják, különböző trükkök segítségével szinte élővé varázsolják és a kívánt pózba merevítik.
2007-2012 között 47 db Dél-Afrikában kilőtt oroszlán trófeájára kértek kiviteli engedélyt magyar trófeavadászok.
Időről-időre felbukkannak fotók a leölt állatokkal pózoló vadászokról, az interneten, de biznisz nem torpan meg a hangos tiltakozás ellenére sem. Sőt, évről évre mind több bevételt hoz a szaporítóknak, a preparátoroknak, a vadászati kellékek, vadászfegyverek gyártóinak, az ipart kiszolgáló hivatásos vadászoknak, az idegenforgalomnak és adók formájában az országnak, amely elnézi és támogatja a mészárlást. Bár egyes országok, mint például Ausztrália megtiltották az oroszlán testrészek importálását, az Európai Unió pedig korlátozza a nem fenntartható vadászatból származó trófea behozatalt, a canned hunt áldozatait ez sem védi meg az emberektől. Egyelőre ugyanis legális és fenntartható üzletnek tekintik.
A tél íze, nyári estékre
2015. május 17. Mindennapi ételeink
Napok óta mézeskalács fűszerkeverék illatot érzek magam körül. :-) Ezért ma Dulmina jóvoltából egy egyszerű, egészséges, gyors mézeskalácsos sütemény készült. Hozzávalók: 30 dkg teljes őrlésű (tönköly)liszt 1 tk. szódabikarbóna 2 tk. mézeskalács fűszerkeverék 0,5 dl méz, felolvasztva 0,5 dl barna cukor 10 ek .házi baracklekvár kb. 1-2 dl víz Elkészítés: A lisztet összekeverjük a szódabikarbónával, hozzáadjuk a mézeskalács fűszerkeveréket és a barna cukrot. A mézet felolvasztjuk és a lekvárral összekeverve a tésztához keverjük. Annyi vízzel felengedjük, hogy folyékony, de sűrű masszát kapjunk. Olajjal kikent tepsibe téve 180 fokon kb. 30 perc alatt kisütjük. Lekvárral, vaníliapudinggal, gyümölcsökkel tálaljuk. :-)
Baracklekváros-mandulás linzer
Készítettem már korábban is linzert, de most kihagytam belőle a tojást, és vaj helyett kókuszzsír került bele. Holnap szülinapi és névnapi bulira készítettem, remélem az osztálytársaknak is ízleni fog. A párom gyorsan szakvéleményt állított ki, melynek az eredménye: FINOM. Hozzávalók: - 30 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 10 dkg fehér tönkölyliszt vagy BL80-as liszt - 5 dkg mandula - 15 dkg kókuszvirágcukor - 1 csomag sütőpor - 1 kávéskanál vaníliapor - 60-70 ml növényi tej - 20 dkg kókuszzsír - csipet só - Töltelék: házi baracklekvár mézzel édesítve és vaníliapor is került bele - Tetejére: nyers csoki Elkészítése: A blansírozott mandulát száraz serpenyőben megpirítom, majd kávédarálón megdarálom.Kimérem a lisztet, hozzáadom a többi száraz hozzávalót is.Szétmorzsolom benne a kókuszzsírt, majd apránként adagolom hozzá a tejet. Könnyen gyúrható, puha tészta legyen.Beteszem a hűtőbe úgy 1 órára.Előmelegítem a sütőt 180 fokra.A tésztát 2-3 mm vastagra kinyújtom, és kiszaggatom.180 fokon, 10-12 perc alatt kisütöm. Megtöltjük a lekvárral, és a tetejét megcsorgatjuk csokival.
Hogyan édesítünk? Szirupokkal!
2015. április 28. Mindennapi ételeink
Fanni születése előtt sem használtunk fehér cukrot, csupán nyírfacukrot, vagy barna cukrot. Azóta amióta megszületett, az ő kásájába mindig csak szirup kerül, ill. amit így tudok édesíteni, csak ezzel édesítem. Milyen szirupokról van szó? A médiában a juharszirup a legelterjedtebb, pedig annyiféle szirup kapható és kóstolhat. Fanni kedvence a datolyaszirup. Ez datolyalé-koncentrátumot tartalmaz. Hihetetlenül finom, felér egy nutellával. Fanni hangos "még, még...nyamm" szavak kíséretében szokta megkövetelni:-) Ahogy meglátja az asztalon, ha bal lábbal is ébredt, felderül az arca (van még 1-2 ilyen étel:). Emellett amit szinte mindig használunk: Datolyaszirup: A szirupgyártás folyamata: a datolyát megfőzik, magtalanítják, a levét kipréselik, leszűrik és besűrítik. A színe sötétbarna, íze tipikus édes datolyaíz. Felhasználása: cukor és méz helyettesítésére. Édesítésre, keksz, müzli szelet, sütemény, szószok, joghurtok, szója alapú tej és desszert, fagylaltok, szörpök, italok készítésre. Szilvaszirup : A szirupgyártás folyamata: a szilvát megfőzik, magtalanítják, a levét kipréselik, leszűrik és besűrítik. A színe sötétbarna, íze tipikus édes szilvaíz. Rizsszirup: A gabonát lisztté őrlik. Víz és génmanipuláció mentes enzimek hozzáadása után adott hőmérsékleten elkeverik. Az enzimek a hosszú keményítőmolekulákat lebontják kisebbekké. Mechanikus szűrés során a nedvet elválasztják az oldhatatlan anyagoktól, majd melegítéssel besűrítik a szirupot, mely így csomagoláskész. Az elkészült szirupot különböző méretű tartályokba öntik. Agavé szirup: Az agáve a spárgafélék családjába tartozó pozsgás növény, sokféle faja van. Főként trópusi és szubtrópusi területeken nő. A különböző agáve fajták felhasználása széleskörű, ezekből nyerik például a tequilát, mezcalt is, fogyasztják sütve, levelének legkülső rétegét csomagolásra. A szirupot a növény nedvének besűrítésével nyerik. Tápióka szirup: A tápióka (más néven még manióka, kasszáva, mandióka) a kutyatejfélék családjába tartozik. Nagyon értékes a zöld, leveles része, a szirupot viszont a gyökeréből kivont keményítőlisztből készítik. Víz és génmanipuláció mentes enzimek hozzáadása után adott hőmérsékleten elkeverik. Az enzimek a hosszú keményítőmolekulákat lebontják kisebbekké. Mechanikus szűrés során a nedvet elválasztják az oldhatatlan anyagoktól, majd melegítéssel besűrítik a szirupot, mely így csomagoláskész. Az elkészült szirupot különböző méretű tartályokba öntik. Áttetsző, aranyos színű, édes ízű. Kkukoricamaláta-szirup: A kukoricamaláta-szirup kukoricalisztből és árpalisztből készül, természetes enzimek által. Világosbarna színű, enyhén malátás kukorica ízű. Árpamaláta-szirup: Az árpamaláta szirup árpamaláta-lisztből készül, természetes enzimek által. Sötétbarna színű, malátás, enyhén édes ízű. És íme, egy rövid cikk a szirupokat forgalmazó Biorganik-tól: "A gyümölcsök iránti ösztönös vágy, még mindig benne él az emberi testben. Mivel a természetben szinte csak a gyümölcs az egyetlen, ami édes, ezért az édes íz iránti vágy, valójában fő táplálékunk, a gyümölcsök iránti vágy. Mai étrendünkbe azonban nehéz annyi gyümölcsöt beilleszteni, amennyi fedezné édesség és szénhidrát iránti vágyunkat. A gyermekek ízérzéke tisztább és kifinomultabb még, mint a felnőtteké. Ösztönös igényeik is erőteljesebben jelentkeznek, mint felnőtt korban.Azontúl, hogy a fejlődő szervezetnek a szénhidrátok és az édes íz nem csak élvezeti értéket jelent, hanem a test fejlődéséhez is szükséges, ez a gyümölcsök iránti természetes igény is egy erőteljes mozgatórugó. Tehát ha a gyermekeink táplálékához egy édesítőszert szeretnék adni, akkor azontúl, hogy minél természetesebbet és organikusabbat keresünk, leginkább olyat érdemes választani, ami hasonlít a gyümölcsre. Néhány ilyen édesítőszer létezik a magyar piacon az aszalt gyümölcsökön kívül: az almaszirup, fügeszirup, datolyaszirup és a juharszirup. Ezek általában kicsit drágábbak, de ha pénztárcánk engedi, válasszunk ezek közül a gyermekeknek is. A juharszirup például azon túl, hogy édes és finom, nagyon sok pozitív hatással bír. Bővelkedik ásványi anyagokban, vitaminokban és aminosavakban, amelyek a kicsik növekedéséhez elengedhetetlenek. A juharszirup kálcium, kálium és magnézium forrás. Tartalmaz P-vitamint, B2 vitamint (riboflavin), B5 vitamint (pantoténsav), folsavat , B6 vitamint (piridoxin), Biotint és A-vitamint is...."
Paradicsomos-krumplis tészta
2015. április 21. Mindennapi ételeink
Elsőre nem egy megszokott párosítás. Azonban az a története, hogy Fanni odavan a paradicsomszószos tésztáért. hagymás alapra mindig valami más kerül (bab/ összemorzsolt tofu / reszelt cukkini / padlizsán stb.), és aztán jöhet is a paradicsompüré, fűszerek, és nincs az a mennyiség, amit ne tudna elpusztítani a kislányunk. Mivel elég régóta beteg, ezért a kedvenceivel kedveskedek neki, nincs nagyon étvágya sem pár napja. Ezért paradicsomos tésztát készítettem, de mivel a paradicsom meghajthatja és amúgy is napok óta kevesebbet eszik, ezt nem szerettem volna. Ekkor jutott eszembe, hogy a krumplis tészta is abszolút favorit. Így kombináltam a kettőt. A fotó hátterében manókánk műanyag zöldség-gyümölcsei láthatóak. Egy bevásárlókosárban kapta ezeket anyukámtól. Azóta nem telik el nap, hogy ne játszanánk zöldségest. Az összes gyümit-zöldséget felismeri és kérésre odaadja nekem, vevőnek. :-) A tányért a Tommee Tippee-től kaptuk. Köszönjük! Hozzávalók: 1 nagyobb burgonya 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 2 ek. liszt 2 ek. olívaolaj 2 ek. víz 1/2 l paradicsomlé fűszerek: lestyán, gyógynövényes fűszersó, só, bazsalikom, gyümölcscukor Elkészítés: A hagymát apróra vágjuk, majd a víz és az olaj keverékén megpároljuk. Eközben a burgonyát meghámozzuk és apró lyukú reszelőn lereszeljük. Hozzáadjuk a hagymához és félkészre főzzük. Amikor majdnem puha, ráöntjük a paradicsomlevet, fűszerezzük és készre főzzük. Tésztávaé tálaljuk.
Bounty szelet (vegán)
2015. április 20. Mindennapi ételeink
Higgyétek el, nemcsak süteményeket eszünk, de holnap különleges nap lesz, mert férjem születésnapját ünnepeljük, már másodjára, hármasban. Így Fannival ma sütöttünk neki egy nagyon gyors, egyszerű és finom tortát. :-) (Tavaly Fannitól az első fogacsáját kapta ajándékba aznap, másnap a másodikat...most is fogáttörést várunk, a 16. van soron, jó lenne ez a bejáratott ajándék:-). Hozzávalók: A tésztához: 40 dkg liszt 5 dkg zabpehelyliszt 10 dkg kókuszzsír 15 dkg gyümölcscukor 3 ek. karobpor 3-4 ek. víz A krémhez: 4,5 dl kókusztej 15 dkg kókuszzsír 7,5 ek. búzadara 20 dkg kókuszreszelék 10 dkg gyümölcscukor A tetejére: avokádós "csokikrém": (1 avokádó, 1 banán, 3 kanál méz, 3 ek. karob, 1 ek. kókuszzsír, késhegynyi vaníliapor, késhegynyi fahéj--mindez összeturmixolva) de most bevallom, vettem egy jó minőségű étcsokit, és azt olvasztottam rá. :-) Nem is lett szép a fotó.... Elkészítés: A tésztához az alapanyagokat összedolgozzuk. Lágy, de nyújtható tésztát kell, hogy kapjunk.Három fele szedjük, kinyújtjuk és olajozott, lisztezett tepsiben (normál tortaforma) 180 fokon 15-15 perc alatt az összes lapot kisütjük. Miközben sül, elkészítjük a tölteléket: egy edénybe öntjük a növényi tejet, belekeverjük a gyümölcscukrot, a kókuszolajat, és amikor forr, akkor hozzáadjuk a búzadarát. Alaposan kevergetjük, majd amikor félpuhára főtt, adjuk hozzá a kókuszreszeléket. Ezzel főzzük teljesen puhára a grízt. A tölteléket és a lapokat is kihűtjük, majd a tölteléket kétfele szedve megkenjük a lapokat. A tetejére összekeverjük a tahinit, kókuszzsírt és a karobport. Ráöntjük és megvárjuk, hogy megkeményedjen.
Mézédes élet? - Haszonállatok a kaptárban
2015. április 20. La Veganista
A háziméhek haszonállatok, akárcsak a sertések vagy a szarvasmarhák. Az utóbbiak kihasználása mind átláthatóbbá válik, míg a méhekéről kevesebbet tudunk, noha termékeiket fogyasztjuk, profitszerzés céljából tenyésztjük, adjuk-vesszük, bizonyos esetekben megöljük őket. Miért vagyunk közönyösek a méhek szenvedése iránt? Csak mert rendszertanilag távol állnak tőlünk, nem indokolt, hogy kevesebb együttérzést mutassunk irántuk, mint egy orangután iránt.
A háziméhek magasan fejlett,komplex társadalomba szerveződnek.A kaptárak kisvárosnyi népessége szuperorganizmusként viselkedik, kollektív intelligenciával bír, és az embertől függetlenül képes fenntartani magát. Hatékonyan kommunikálnak feromonokkal, társas viselkedési formáik közül legismertebb a méhtánc. A kaptár helyzete, a nap járása, tereptárgyak, ízek, színek segítségével megalkotják környezetük kognitív térképét, ami alapján tudatos döntéseket hoznak.
A méhfélék több mint 20.000 fajtája ismeretes. A paleolitikum barlangrajzain már ábrázolták a mézrabló embert, de a háziasítás 6000 éve kezdődött. Ha a rovarok többségéhez hasonlóan a mézelő méhek nem termelnek mézet és más hasznosítható anyagokat, nem kerül sor a domesztikálásukra.
Ahogy a haszonállattartás más területein (pl. tojás, tejipar), itt is főként nőivarú egyedeket (a család 99%-a) zsákmányolnak ki, mivel ők állítják elő az ember által fogyasztott valamennyi méhterméket, melyeket nem tekintünk vegánnak. A méhek természetes táplálékául szolgáló méz elvételekor a feromon kommunikációt hideg füsttel blokkolják, így a méhésznek nem kell támadástól tartania. A rablás járulékos veszteségét a fölözéskor felszínre úszó méhtestrészek bizonyítják. Egyes méhészetek a méhpempőt is gyűjtik, ami az anyabölcsők kiürítését, a bennük lévő lárvák elpusztítását jelenti.
A méhpempő begyűjtése, az anyalárvák halálát jelenti
A potrohmirigyben termelődő méhviaszt, a kaptár tömítésére, fertőtlenítésére használt propoliszt, az immunrendszert erősítő, szaporodást segítő virágport is elveszik, akárcsak a méhmérget. A méreg kinyerése során az állatot gyenge áramütéssel szúrásra késztetik. Ha gumi hártyába szúr, elpusztul, ha műanyag vagy üveglap fogja fel a mérget, a rovar életben marad, és a procedúra 3-6 naponta ismételhető. A gyógyítás bizarr módja, a méhméreg terápia. A csipesszel megfogott, szúrásra kényszerített méh fullánkja és méregmirigye a potrohból kiszakadva a páciens bőrében marad, így az állat elpusztul.
A méhméreg terápia a méhekre nézve halálos
A dolgozó egész életében 0,6 g mézet gyűjt, 1 kg méz előállításához a kaptárlakók együttesen kb. 4.000.000 virágot látogatnak, 120.000 km-t tesznek meg, ezzel háromszor repülhetnék körbe a Földet
A méhtársadalom életébe a profitszerzés érdekében számos ponton beavatkoznak. A családok stressz szintjét növeli a fiasítások háromhetenkénti felülvizsgálata. A beteg kolóniákat elpusztítják, de a fertőzésgyanús kaptárakban termelt méz és viasz ipari felhasználásra még jó. Az álanyás családokat kiszórják a kaptárból. A gyenge családok anyáit megölik, és más kolóniákkal egyesítik. Létezik anya nélküli mézeltetés is, bár a családot legyengíti, sok és könnyen elvehető mézet jelent. Az anya elvesztése extrém stresszhelyzettel járó beavatkozás a méhcsalád életébe, amit a méhek ,,sírással, hangos szárnyrezegtetéssel jeleznek.
A királynőt megölni nem kell félnetek, jó lesz
A méhészek nem bízzák a véletlenre a tenyésztést, ami állománynövelést, tartalékcsalád képzést és eladást tesz lehetővé. Használhatnak saját nevelésű anyákat,vagy dajkacsaládokkal foglalkozó méhészetből érkező, anyazárkában raboskodó anyákat helyeznek a kaptárba. Vannak, akik a régi anya testét a zárka falára kenik,hogy a család elfogadja a ,,betolakodót. Az új anya speciális tulajdonságokat szelektáló laboratóriumból is származhat, ahol szén-dioxiddal kábított méhanyák mesterséges megtermékenyítésével foglalkoznak a heréktől begyűjtött spermával.
Inszemináció - mesterséges megtermékenyítés
A mesterséges szaporítás széleskörű elterjedése csökkenti a génvariabilitást, beltenyészet kialakulásához vezet. A nagy távolságról érkező állatokat postán adják fel a megrendelőnek. Szállítás közben az idegen zajok, szagok, rezgés, változó hő és páratartalom stresszforrás a rovar számára. Az anyásítás nem kis tortúra a méheknek, és az ,,öreg anya halálát jelenti.
Anyazárkában raboskodó anya
Bizonyos viselkedési formáik nem kívánatosak, ezért például megakadályozzák a család rajzását, mert az elrepülő raj dolgozói mézgyomrukban akár 60 dkg mézet is magukkal vihetnek, illetve termelés kiesést jelent a távozásuk. A rajzásgátlás módszerei: fészekhűtés, mézelvétel, az anya szárnyának csonkolása, anyátlanítás, vagy anyazárka használata, rajbölcsők 5-6 naponkénti elpusztítása. Emellett terjedőben van az anyahelyettesítő feromon kapszula, ami a családot a kaptárban tartja, de halálra is ítéli, mivel többé nem anyásítható, így szaporodásra képtelen.
Az anya szárnyának csonkolása mindennapos gyakorlat
Súlyos problémát okoz, hogy a nektár és pollen fogyasztásra adaptálódott méheket számukra értéktelen takarmányokkal táplálják. Cukoretetéssel, állatkísérletes, esetenként GMO-s méhtakarmánnyal,szójaliszttel, fölözött tejporral, húsliszttel, tojásporral pótolják az elrabolt mézet és a virágport. A pótszerek azonban hasmenést okoznak és utat nyitnak a fertőzéseknek. A cukor ráadásul üres kalóriákat tartalmaz, nincs benne semmi tápláló, a méhek számára olyan, mintha gyorsétellel etetnék őket.
2012. évi adatok szerint a méhészetek száma hazánkban: 20.410 db. Méhcsaládok száma: 1.088.590 db, ezt érdemes megszorozni átlagosan 40-50.000 egyeddel családonként, hogy hozzávetőleges becslésünk legyen a kaptárakban élő méhek számáról. Az EUban méhcsalád-sűrűség tekintetében 2. helyen állunk - 11 méhcsalád/Km2. A magyar méztermelés (20-25.000 tonna méz) 65-70%-át a vándorméhészetek termelik.
A monokultúrákra és a méz iránti kereslet növekedésére a kereskedelmi méhészet a hozamnövelő vándorméhészettel válaszol. Ez a kaptárak utaztatását jelenti a méhlegelők között. A szállítás stresszeli a méheket, a kaptár és a keretek, folyamatos rázkódása nyugtalanítja őket. A szakszerűtlen utaztatás: a szellőztetés és vízutánpótlás hiánya, túlmelegedés vagy baleset miatt a családok elpusztulhatnak, esetleg kiszabadulhatnak. A vándorlás ráadásul elősegíti a méhbetegségek terjedését.
A szintén kereskedelmi céllal működő bioméhészetek hasonló módon anyásítanak, vándoroltatnak. A kihasználás azzal a különbséggel történik, hogy kevesebb mézet vesznek el a méhektől, akiket részben saját mézzel és biocukorral etetnek. Antibiotikumok helyett természetes anyagok pl. hangyasav, oxálsav, tejsav, illóolajok használatával próbálják leküzdeni a méhbetegségeket.
A kolóniák nem csak kényszerűen vándorolnak, de ott vannak a kutató laboratóriumokban is. Számítógépek segítségével modellezik a viselkedésüket.Növényvédő szerek, méhtakarmányok hatását, idegrendszerüket,érzékelésüket, genetikai tulajdonságaikat vizsgálják, élveboncolást végeznek rajtuk.
Nem könnyíti meg a családok életét az sem, hogy a modern mezőgazdaság monokultúrákra és az I. világháborúban bevetett kémiai fegyverekből kifejlesztett növényvédő, rovarirtó szerekre épül. A vegyszerek megölik vagy legyengítik a méheket. Az abnormálisan magas méhsűrűség, a mesterségesen felduzzasztott, helyenként belterjes populációk fogékonyabbak a parazita fertőzésekre, amiket szintén vegyszerekkel kezelnek. A méhek sajátos genomjuk miatt korlátozottan képesek a toxinsemlegesítésre. Mivel minden szennyezőanyagot a kaptárba hordanak, ami a talajban, a vízben, növényekben található, vagy amivel kezelik őket, ezek termékeikben is megjelenhetnek. A méhpempőt és a mézet antibiotikumok, a viaszt atkaölők, a propoliszt atkaölők és ólom, a virágport peszticidek szennyezhetik.
A növényvédő szerek a méhek központi idegrendszerét támadják. Méhekre ragasztott rádióantennákkal követik a rovarok rendellenes mozgását
Világszerte tapasztalt tömeges pusztulásukért (kaptárelhagyási szindróma vagy CCD) elsősorban a növényvédő szereket, különösen a neonikotinoidokat tartják felelősnek. Azonban más faktorok is súlyosbítják a helyzetet, melyek mind az emberi beavatkozás következményei: virágzó növény nélküli területek, alultápláltság, parazita fertőzések, antibiotikum-használat, a vándorlás okozta stressz, és a monokultúrás növénytermesztés, mely 1-2 héten keresztül szolgál táplálékkal, az év többi részében élelmiszer sivatag a méhek és más beporzók számára.
Mit tehetünk a méhekért?
Legkézenfekvőbb az, ha nem vesszük el tőlük természetes táplálékukat és a többi méhterméket, ami egészségüket, túlélésüket biztosítja.
Pozitív változást hozhat, ha nem tekintjük nagyszámú, költöztethető, irányítható, profittermelő rabszolgának őket. Tudomásul kell vennünk, hogy a túlnépesedés miatt évről-évre több élelemre lesz szükségünk.
Élelmiszereink harmada beporzás nélkül nem terem meg. Bolygónk nagy részén a mézelő méhek átvették más beporzó rovarok szerepét. Mezőgazdaságunkat függővé tettük tőlük, miközben egyre több olyan módszert alkalmazunk, ami ellenük dolgozik.
Nem kérdés, hogy túlélésük érdekében csökkenteni kell a monokultúrás, vegyszerekkel mérgezett mezőgazdasági területeket.
Virágokban gazdag, biodiverzitást megőrző területeket kell kialakítanunk a városokban és a városokon kívül. Magad is ültethetsz nekik vadvirágokat, gyógynövényeket, rozmaringot, zsályát, citromfüvet. Hagyd a pázsit közt virágzani a martilaput, pitypangot, százszorszépet, lóherét, vörös herét.
Biztosíts sekély, tiszta vizet a kertedben, erkélyeden a vízgyűjtéshez.
Kerüld a növényvédő, rovarirtó szerek használatát a kertedben, ami a háziméheken kívül a vadon élő beporzókat is veszélyezteti.
Készíts rovarhoteleket, beporzóknak (vadméhek - különösen poszméhek, kőművesméh, molyok, bogarak, lepkék) és természetes kártevőirtóknak (katicák, fülbemászók,fátyolkák, poloskák, darazsak).
Rovarhotel
Szavazz a villáddal, támogass olyan élelmiszer termelő rendszert, ami segít táplálni, életben tartani a méheket, mint a vegyszermentes, organikus, diverzifikált farmok.
Végül fontold meg, hogy a méhek váladékának fogyasztása megéri-e a kaptárban élő haszonállatok szenvedését, pusztulását. Mi ugyanis képesek vagyunk életben maradni méz nélkül, de ők nem.
A cikket a Veganinja Magazin áprilisi számában publikáltam.
Spenótos-diós grissini
2015. április 16. Mindennapi ételeink
Igazi uzsonna, nemcsak gyermekeknek. :-) Fannink hála Istennek, a sóskán kívül mindent nagyon szeret. A zöldségek jöhetnek éppúgy, mint a gyümölcsök. És, mivel tőlünk nem kapott csokit, pl. ha nagymamától kap, belekóstol, és nem kell neki :-) ennek is örülünk. Hozzávalók: 20 dkg finomliszt 20 dkg teljes kiőrlésű liszt 2 dkg élesztő 1 tk. méz 2,5 dl langyos víz 2 ek. olívaolaj 1 tk. só --- 10 ek. sűrűre elkészített spenótkrém (20 dkg spenót 3 ek. finomliszt 4-5 gerezd fokhagyma 2 dl növényi tejszín só - ízlés szerint) 10 dkg dió /kesudió Elkészítés: A tésztához a liszteket keverjük össze egy nagy tálban. Adjuk hozzá az olívaolajat, sót. Az élesztőt tegyük a langyos-mézes vízbe, és várjuk meg, amíg felfut. Keverjük hozzá a lisztekhez és 5-10 percig két kézzel gyúrva készítsük el a tésztát. Fél óráig letakarva kelesszük meleg helyen. Eközben készítsük el a spenótot: olaj nélküli serpenyőbe tegyünk lisztet, pirítsuk meg, majd adjuk hozzá a spenótot, sót, fokhagymát, és legvégül a tejszínt. Turmixoljuk össze és forraljuk fel. Ekkor keverjük hozzá a ledarált diót /kesudiót. Egy lisztezett deszkán nyújtsuk ki a megkelt tésztát. Kenjük le egyenletesen a spenóttal, majd vágjuk fel előbb hosszú csíkokra, majd minden hosszú csíkot félbe. Minden csíkot a felénél hajtsunk ketté, és ,,fonjuk össze. Tegyük sütőpapíros tepsibe, takarjuk le konyharuhával, és meleg helyen várjunk 10-15 percig. Ez idő alatt melegítsük elő a sütőt. Kenjük le a grissinik tetejét olajjal, és tegyük 160 fokos sütőbe, 25-30 perc alatt süssük készre. Önmagában is finom ropogtatni való, de levesbetétnek is kitűnő, vagy készíthetünk hozzá "tejfölös" mártogatóst is.
Mákos alma
2015. április 13. Gitta nyersétel blogja
Egy gyors vacsora vagy uzsonna (egyre fontosabb, hogy ne csak finom, de gyors is legyen) Kell hozzá egy spirálvágó kis készülék, íme Bővebb információ és vásárlás itt: Élet virága biobolt Szóval ezzel a spirálvágóval nem csak cukkinit lehet csíkozni, hanem céklát, répát, retket... ééééés almát is. Az alma azért is izgalmas lehetőség, hiszen lehet enni csak magában, de nagyon sok ötletem van már most, hogy milyen szószt lehet rátenni a mákoson kívül, pl. diós, zöldleveles, vagy valamilyen gyümölcsöst.... rajta, jöhetnek az ötletek... Mákos alma Hozzávalók: 2 szép nagy alma 20 dkg mák 5 szem datolya beáztatva méz ízlés szerint (vagy agavé) 1 bio citrom reszelt héja kevés víz 1 marék mazsola, a tetejére goji bogyó Az almát a spirálvágóval vékony csíkokra vágjuk (úgy, hogy a magház szépen kijön a kis masina közepén... ) A mákot a többi hozzávalóval simára turmixoljuk, majd hozzátesszük a mazsolát is. Az alma-csíkokat tányérokra halmozzuk, és mindegyikre öntünk a mákos öntetből. A tetejére bármilyen gyümölcsöt apríthatsz, én most goji bogyót tettem.
Narancsos kalács nemcsak húsvétra
2015. április 5. Éltető ételek
Ilyen finom, különleges ízű kalácsot még nem ettem. A narancs kellemesen pikánssá teszi, mindenképp próbáljátok ki, amíg még kapható. Hozzávalók: - 30 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 6 dkg bio vaj - 5 dkg méz - 1 dl frissen préselt narancslé - ha szükséges, akkor még növényi tejjel pótolom - 2 dkg élesztő - fél üvegcse narancsolaj - 1/2 kávéskanál vaníliapor - 1/2 teáskanál himalája só - a kenéshez: 1 teáskanál méz pici vízzel hígítva - dió és kókuszvirágcukor megszórásra Elkészítése: A lisztet szitáljuk át, hogy kevesebb korpa legyen benne. Így jobb lesz a kalács állaga. A liszt mennyisége átszitálás után legyen 30 dkg.Csináljunk egy mélyedést a lisztbe, morzsoljuk bele az élesztőt, csorgassunk rá egy pici mézet és egy kevéske langyos növényi tejet. Hagyjuk pár percig, hogy felfusson az élesztő.Adjuk hozzá a sót, a narancslevet, a narancsolajat, majd morzsoljuk bele a puha vajat is.Dagasszuk jól ki a tésztát. Ha szükséges, egy kevéske növényi tejet adhatunk hozzá.Kelesszük a duplájára.Osszük 3 fele a tésztát, és csináljunk egy egyszerű fonást.Szükségünk van egy kuglóf formára: Kenjük ki kókuszolajjal, majd tegyük bele a megfont kalácsot.Szintén hagyjuk pihenni úgy 30 percig, majd kenjük meg a mézes vízzel.Szórjuk meg az összetört dióval és egy kevéske kókuszvirágcukorral.Előmelegített sütőben süssük úgy 35 percig.Vegyük ki a formából, és hagyjuk teljesen kihűlni,
Almás pite (vegán)
2015. április 2. Mindennapi ételeink
Folytatódjon a Mit süssek húsvétra? sorozat. Most egy tojás és margarin, fehér cukor nélküli almás pite receptet hoztam. Hozzávalók: 30 dkg finomliszt 20 dkg teljes kiőrlésű liszt 1/2 csomag foszfátmentes sütőpor 1 dl extra szűz olívaolaj 10 dkg nyírfacukor kb. 1-2 dl víz -- 2 kg alma 10 dkg nyírfacukor 1 citrom héja 1 vaníliás cukor vagy 2 tk. vaníliapor 1 ek. morzsa Elkészítés: A liszteket és a nyírfacukrot összeöntjük, hozzáadjuk a sütőport. Kimérjük az olajat, beleöntjük. Majd annyi vízzel hígítjuk, hogy rugalmas pitetésztát kapjunk. Félretesszük, kissé pihenni, eközben elkészítjük a tölteléket: az almát meghámozzuk és megpároljuk. Egy olajozott, lisztezett tepsibe belesimítjuk a tészta felét, erre 1 ek. morzsát szórunk rá és erre rákenjük az almás tölteléket, majd befedjük a tészta másik felével. Vízzel hígított lekvárral kenjük meg, ez szép színt ad neki (tojássárga helyett), és még csillogó lesz. Közepes lángon, kb. 30 perc alatt kisütjük. A tetejét kávédarálón őrölt nyírfacukorral szórtuk meg.
Húsvéti, virágos illatú kölni házilag
2015. március 30. Éltető ételek
Szerintem sok nő a "háta közepére kívánja" azt a sok büdös kölnit, amit húsvét másnapján kapunk a hajunkra és a ruhánkra. Lepjük meg párunkat egy finoman illatozó, ápoló kölnivel, mely végeredményben nekünk lesz ajándék. Amire szükségünk van: - 1 szép díszes üvegcse - 100 ml alkohol - 20 ml rózsa hidrolátum - 10 csepp rózsa illóolaj - 5 csepp neroli illóolaj - 5 csepp jázmin illóolaj De ha nincs kéznél ennyi illóolaj, akkor önmagában a rózsa hidrolátum is elég pár csepp rózsával megturbózva. Elkészítése: Tölts mindent az üvegbe, és rázd össze. Ha már most elkészíted, lesz idő az illatoknak "összeérnie".
Virágporos gyümölcsturmix
Kiskoromban szénanáthától szenvedtem, majdnem egész nyáron. Valakinek a javaslatára anyu virágport szerzett be, azért, hogy ezzel "kezeljük" az allergiámat. Azóta eltelt két évtized is legalább, s virágporral nem igen foglalkoztam, egészen addig, míg férjemmel vásárolni voltunk az egyik nagy - egészséges dolgokat árusító - áruházban, ahol észrevette az egyik polcon a csomagolt virágport és rákérdezett nálam. Erre én felidéztem, hogy anno a szénanáthámat próbáltuk úgymond gyógyítani vele. Kosarunkban landolt egy kisebb zacskónyi, majd otthon már utánanéztem, mit is kell tudni róla, sőt Tóth Gábort is sikerült megkérdeznem a virágporról. Mindezek után bizton állíthatom, hogy az allergia-szezon beállta előtt a szénanáthásoknak napi rendszerességgel érdemes fogyasztani 1 kiskanálnyi virágport (ha lehet, hárs virágport). Akár gyümölcsturmixba, zöld turmixba keverve, vagy némi vízzel, langyos teával fogyasztani. A virágport kúraszerűen kell alkalmazni, tehát nem egész évben napi rendszerességgel. Én "superfood"-ként tekintek rá, mert számtalan betegség esetén érdemes alkalmazni. Néhány példa a teljesség igénye nélkül:
Közismerten enyhíti a cukorbetegség tüneteit. Az orvosok jó eredményeket értek el. Egy kísérlet során 2 héten keresztül napi 32 gramm nyers virágpor csökkentette a cukor mennyiségét a vizeletben, 1 literben 41,8 grammra redukálta.
Köztudottan szabályozza a bélfunkciókat, különösen az antibiotikus kezeléseknek is ellenálló, krónikus székrekedés vagy hasmenés esetén. Az emésztőrendszerbe jutva a virágpor gyorsan ég, ezáltal a zsírok gyorsabb égését is elősegíti és növeli az elégetett kalóriák arányát. A virágpor segíti más táplálékok megemésztését is, és segíti a súlykontroll során. (Megjegyzem, az első két-három alkalommal hasmenést okozott nekem, de ezt követően hozzászokott a szervezetem, ma már semmi problémám nincs a fogyasztása miatt. Amennyiben hasmenést okoz, az adagot egy picit érdemes csökkenteni.)
A virágpor rendkívüli módon energetizálja a szervezetet. Sokan tápanyag hiány, mások a kiegyensúlyozatlan tápanyag arány miatt fáradékonyak. Mindkettő esetén segít a nyers virágpor, hiszen több mint 100 összetevő van benne, ráadásul ezek természetes formában - így könnyen felszívódnak - és olyan arányban, ahogy a testünknek leginkább szüksége van rájuk. Tavaszi fáradtságunkat is segít száműzni egy virágpor-kúra.
A virágpor immunerősítő, megvan az a képessége, hogy helyreállítsa a szervezet kémiai folyamatait és megszüntesse az egészségtelen tényezőket. Európai orvosok felismerték, hogy az alkoholproblémákkal küzdő embereket pollennel kezelve rendkívüli mértékben csökkent az alkohol utáni vágy. Azoknál a fiataloknál, akik szerettek volna megszabadulni a nehézdrogok okozta függőségtől, a virágpor hatására a droghasználat a minimálisra csökkent vagy teljesen megszűnt. A virágpor képes a mérgeket és toxikus anyagokat eltávolítani a testből. Dohányzóknak külön ajánlatos fogyasztani, hiszen szabadulni nehéz a káros szokástól.
A virágpor rengeteg olyan tápanyagot tartalmaz, amelyre hajunknak szüksége van. Alkalmazhatjuk a nyers virágport hajpakolásokban is, egyből a hajhagymákat erősítve.
A virágpor a mellékvese kéregben segíti a hormonelválasztást, szabályozza a só- és vízanyagcserét, a neuromuszkuláris funkciókat, a szénhidrát-, zsír- és fehérje anyagcserét, növeli az ellenállást a fizikai és vegyi hatásokkal, valamint a fertőzésekkel szemben, segíti a haj növekedését, javítja a bőr állapotát és a szexuális funkciókat (beleértve a másodlagos nemi jellegek fejlődését is).
A nyers virágpor hatékonyan erősíti az immunrendszert. Immunerősítő hatását rendkívüli összetettségének köszönheti. Egyes kutatók állítják, hogy csak nyers virágpor és víz fogyasztásával az ember hónapokig képes jó egészségben elélni. A virágpor több szinten támogatja az immunrendszert. Először is jótékonyan hat a bélflórára és a májra, tisztítja őket. A tisztítás eredménye az lesz, hogy a más élelmiszerekben lévő tápanyagok nagyobb mennyiségben fognak hasznosulni ezt követően a szervezetben. A virágpor tele van antibakteriális, baktérium ellenes anyagokkal. Így a virágpor fokozza a kórokozókkal szembeni nagyobb ellenállásunkat. Mivel a virágpor képes szervezetünket teljes körűen ellátni a szükséges tápanyagokkal, a tökéletes választás azoknak, akik hiányosan táplálkoznak, azaz nem viszik be nap mint nap a szervezetük számára szükséges vitaminokat, ásványi anyagokat és nyomelemeket.
A krónikus fáradtság köztudottan tápanyaghiányos állapotok miatt alakul ki, az esetek 90%-ában. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy kevés van bizonyos vitaminokból, ásványi anyagokból vagy éppen nyomelemekből a szervezetünkben. Mivel a nyers virágpor több mint 100 összetevőből áll, képes pótólni a hiányzó tápanyagokat. Ráadásul a virágporban természetes formában vannak jelen és olyan arányban, amelyben a testünk számára is ideálisak.
A virágpor csökkenti a túlsúlyt és enyhíti az elhízást, azonban kóros soványság esetén növeli a testsúlyt.
Franciaországban és Lengyelországban néhány orvos gyermekek és felnőttek étrendjébe beillesztette a virágport és azt tapasztalták, hogy pár nap múlva mindegyikük jobban érezte magát és a vérvizsgálatok is javulást mutattak, különösen a vérszegény gyermekek esetében.
(forrás és további infó: http://www.nyersviragpor.hu/hatasai/)
A recept:
Hozzávalók:
- 1 banán
- 2-3 alma
- 1 kiskanálnyi virágpor
- 1-2 dl kéz-meleg víz
- turmixgép
Elkészítés:
Az almát alaposan megmossuk, majd a turmixgépbe daraboljuk. A banánt héjától megfosztjuk, beledaraboljuk a gép poharába, majd hozzászórjuk a virágport. Kevés vizet öntünk a turmixgépbe és már mehet is a turmixolás egészen addig, míg jó sűrű pépet nem kapunk. Poharakba vagy bögrékbe töltjük és elfogyasztjuk.
A virágport érdemes fokozatosan bevezetni reggelijeinkbe. Először kisebb adaggal kezdeni (pl. fél kiskanálnyi), majd mindig egy kicsit többet, hogy ne okozzon emésztési problémát. Kúraszerű alkalmazása javasolt.
Csokis-vaníliás puding málnakrémmel
2015. március 26. Éltető ételek
Egy roppant egyszerű puding, és még csak főzni sem kell. A csokikrém egy egyszerű avokádóhab, a vanília része pedig egy lágy mandulakrém. A tetejére pedig egy málnás hab kerül. Hmmm..... finom. Próbáljátok ki. Hozzávalók: Csokis "puding": - 2 érett avokádó - 1-2 evőkanál cukrozatlan kakaópor - 3-4 evőkanál kókuszvirgcukor - 0,5 dl mandulatej vagy frissen préselt narancslé - 4-5 csepp narancsolaj Vaníliás "puding" - 10 dkg áztatott mandula - 2 evőkanál juharszirup - fél citrom leve - 1 kávéskanál vaníliapor - 1 evőkanál chiamag - csipet só Málnakrém: - 10 dkg málna - 1-2 evőkanál útifűmaghéj - ízlés szerint juharszirup Elkészítése : A csokis pudinghoz az avokádót megszabadítjuk a héjától és a magjától. Az összes hozzávalót egy tálba tesszük, és úgy 1 percig botmixerezzük. Jó lágy, habos legyen. A vaníliás pudinghoz a mandula barna héját leszedjük, majd egy turmixba beletesszük a juharsziruppal együtt. Éppen csak annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje. Legalább 1-2 percig turmixoljuk, hogy egy krémes állagú legyen. Hozzáadjuk a citromlevet (kóstolgassuk), és a többi hozzávalót is. A chiamag meg fog duzzadni, ezért hagyjuk egy kicsit állni, mielőtt pohárba töltjük. A málnakrémhez egyszerűen csak villával szétnyomkodtam a gyümölcsöt, majd hozzáadtam a többi hozzávalót is. Rétegezzük a pohárba a hozzávalókat, és hűtsük le úgy fél órára.
Málnás-csokis kosárka
2015. március 25. Éltető ételek
Nemcsak húsvétra, hanem bármikor... nagyon finom. Most málnakrémmel készítettem, de szezonálisan akár eperrel vagy cseresznyével is működik. 5 db nagy muffin lett belőle. Hozzávalók: Tészta: - 5 dkg zabpehely - 5 dkg kókuszreszelék - 5 dkg áztatott/szárított dió - 8 dkg mazsola (picit beáztatva) - 1 evőkanál cukrozatlan kakaópor - 2-3 csepp narancsolaj - narancslé, hogy gyúrható tésztánk legyen (de ne legyen lágy!) Málnakrém: - 5 dkg málna - 3 dkg aszalt áfonya vagy aszalt meggy - 1 teáskanál útifűmaghéj - pici juharszirup Csokikrém: - 1 érett avokádó - 1/2 evőkanál kakaópor - 1 evőkanál kókuszvirágcukor - 1-2 csepp narancsolaj Elkészítése: A tészta hozzávalóit késes aprítóval morzsásra aprítjuk. A kókuszreszeléket külön, kávédarálón daráljuk meg. Gyúrjunk belőle egy masszát, de ne legyen lágy. Készítsük el a málnakrémet. Én csak egyszerűen villával összenyomkodtam, és hozzáadtam az útifűmaghéjat. A csokikrém elkészítéséhez is csak egy botmixer kell. A kosárka elkészítéséhez kell egy fém muffinforma és egy szilikon is. Az utóbbit tegyük a fém muffinformába. A tésztából csináljunk 5 egyforma darabot, és egyesével nyomkodjuk bele a szilikon formába. A fém forma azért kell, mert ez fogja megtartani a formáját a kosárkának. Ha elkészült, a szilikon óvatosan lehúzható a kosárkáról. Töltsük meg a málnakrémmel, majd a csokikrémmel.
Lilakáposzta főzelék
2015. március 24. Mindennapi ételeink
Érdemes lila színű zöldségeket, gyümölcsöket többet fogyasztanunk. Ennek jegyében ettünk valamelyik nap lilakáposztából készült főzeléket. A lilakáposzta egyébként 36 féle rákellenes anyagot tartalmaz. Hozzávalók: 1 kisebb fej lilakáposzta 1 fej lilahagyma 3 ek. olaj 3 ek. finomliszt himalaya só - ízlés szerint római kömény, vagy sima köménymag - ízlés szerint 8-10 ek. zabitalpor / natúr növényi tej víz - kb. 1-1,5 l citromlé . ízlés szerint Elkészítés: A hagymát apró kockákra vágjuk. Olaj és víz keverékén megpároljuk. Eközben a lilakáposztát nagy lyukú reszelőn lereszeljük, majd a megpárolódott hagymához tesszük, ízesítjük köménymaggal, sóval. Felöntjük növényi tejjel (annyival, amennyi ellepi) és megpároljuk. Közben elkészítjük a rántást: szárazon megpirítjuk a lisztet, majd hozzáadunk a káposzta levéből, Az így elkészült rántást ha szükséges, botmixerrel csomómentesre mixeljük, és egy szűrő segítségével a főzelékhez adjuk. Végül citromlével ízesítjük. TIPP: tálaljuk sütőben sült burgonya / édesburgonya / sütőtök tócsnival vagy krokettel..de önmagában is finom lesz . :-)
Joghurtos-mentás padlizsán sült zöldségekkel
2015. március 23. Vegán muflon
"Hágyma-csípős mehet, bárátom?" - kérdezi Zahir, az Ezeregy Éjszaka étterem alkalmazottja, majd macsétájával levág egy darabot a sarokban piruló nyársra húzott ormányos medvéből. És ez a török büfékről alkotott sztereotípia nem is oly megalapozatlan, mint azt gondolnánk. Nem is oly rég a Deák tér közelében kértem egy falafelt, mire a pultos ijedt hangon megszólalt: "De tudod, hogy az vegetáriánus!" Mintha csak arra figyelmeztetne: a pitában egy apró janicsár lapul, amelyik bármely pillanatban átdöfheti a szájpadlásomat. De azért kár lenne tagadni, hogy Tarkan és Hakan Sükür népe a horrorisztikus felhozatal mellett képes azért kitenni magáért. Következzék hát a joghurtos padlizsán felturbózott változata, melynek receptjét a TV Paprika egyik utazó szakácsától loptam el. Hozzávalók:
1 db padlizsán 1 db cukkini 3 db paradicsom 2 db kaliforniai paprika 4 dl szójajoghurt 8-10 db mentalevél 1 db chilipaprika apróra vágva kevés felaprított petrezselyem 2 gerezd fokhagyma fél citrom leve só, bors A zöldségeket felszeleteljük (a padlizsánt karikákra is vághatjuk, így még esztétikusabb lesz a végeredmény), bő olajban kisütjük, majd egy kiterített papírtörlőre transzportáljuk őket. A joghurtot egy tálba helyezzük, belenyomjuk a fokhagymát, a citromlevet, a felaprított petrezselymet, a chilipaprikát, majd a mentát. Sózzuk, borsozzuk. Ha a zöldségek már némileg lehűltek, nagy lendülettel belekeverjük őket a joghurtos szószba. Szervírozzuk pitával, majd együk meg, amit főztünk!
Vegán mákos császármorzsa
2015. március 22. Mindennapi ételeink
Nagy kedvenc, új köntösben :-) Hozzávalók: 3 ek. kukoricaliszt 3 ek. zabpehelyliszt 2 ek. rétesliszt 4 ek. nyírfacukor / gyümölcscukor 4 ek. zabitalpor 2-3 dl víz 6 ek. darált mák 6 ek. olaj 1 citrom héja mazsola - ízlés szerint -- kókuszzsír Elkészítés: A tészta hozzávalóit simára keverjük (tejpor+ víz helyett használhatunk kész növényi tejet is), és 30 percet hagyjuk állni. Kerámia vagy teflonserpenyőbe teszünk 2 ek. kókuszzsírt, és erre öntjük a masszát, fakanál segítségével keverjük-forgatjuk-daraboljuk. Akkor készül el, amikor teljesen megfőtt-átsült a tészta. Porcukorral, lekvárral vagy szirupokkal tálaljuk.
Tavasz, zsömle, Godzilla
A kertben mindenütt bújnak a hagymások, január vége óta figyelem őket, ahogy először kibújtak a jácintok hajtásai. Azóta a krókuszok közül már el is virágoztak, némelyik jácint kinyílt, rengeteg ibolya illatozik, a japánbirs virágai csaknem kipattannak. Csendélet, kicsi kéz épp nem töri a rügyeket, simogat, csodál, mosolyog. Másnap mire kimegyek a liliom megtaposva, jácint letörve, és virágonként szétszórva a járdán. A fás bazsarózsát megritkította még hetekkel ezelőtt, azóta nagyjából tiszteletben tartja, de tegnapelőtt csak a tenyerében landolt egy bimbó. [Ki ismeri a Lilo & Stitch Godzilláját? És persze valójában az ezt követő rész lenne lényeges igazán...] Ilyenkor elszomorodik, elcsügged az ember, vagy felmegy az agyvize... Pedig valójában egy kis manó szívének megkeserítése ez ügyben nem áll összhangban semmiféle virág szépségével. Merthogy nem gonoszságból tette, csak az "elméjéhez köttetett a bolondság", nincsenek meg a fejében az ok okozati összefüggések, ő még tapasztal. (És én is, hogy mi minden lakozik bennem.) Persze a tépkedés nem folytatódhat, meg kell tanítani, hogy ez így nem állapot. Az ember, mikor még nincs gyereke, fogalma nincs róla, valójában mit is vállal (akkor sem, ha kisgyermekes közegben sokat mozog) és hogy mekkora a felelőssége ezzel kapcsolatban. Csodálatos elméletei vannak, mégis a gyakorlatban mennyire más. Azután azt veszi észre, hogy hullanak ki az elméletek, olykor marad a kétségbeesés, hogy lesz ebből "rendes ember", ha az én kezeimre van bízva. Hát csak úgy, ha van egy segítőm, aki pontosan tudja a jó irányt, és ráhagyatkozom. Ellenben hullámvölgy az egész, egyszer fenn, egyszer lenn. Mikor épp hallgatok rá, fenn, aztán azt gondolom megy ez nekem egyedül is, óhatatlan következmény a lent. Ennek ellenére pártfogol és megerősít, ha kérem. És egy ilyen kis nyüzsgő, érdeklődő lény örökös tevékenykedéséből adódó helyzetek mindig eszembe juttatják, még ha meg is feledkeznék egyébként a függőségi viszonyról, és letörik a szarvamat, már ha nőni kezdene. :) Ugyanígy kell alakítani a csöppek akaratos jellemét "korlátok felállításával és tetteik következményeinek kiszabásával", ellenben károsíthatjuk a teljes szabadjára engedéssel. Hiszen később az életben, mikor mindenben érvényesíteni akarja majd az akaratát, és nem működik - mert nem is működhet közösségekben - kudarcként él meg mindent, és keseredik el olyan dolgokon, amelyekre csak legyintenie kellene, és elengedni. Persze ez nem erőszakos neveléssel megy, hanem jó példával, sok sok szeretettel, szelídséggel, öleléssel, türelemmel és bölcsességgel. Ami nem tőlünk van, hanem ajándékként kapjuk, és addig betonba ágyazott, míg folyamatos a kapcsolat Vele. (Különben ki adhatna jót önmagából?) De térjünk egy kicsit gastro témára is, mert sültek ám zsömlék is a konyhában, nem csak kertészkedtünk. Magdi adott egy jó ötletet hozzájuk. A hagyományos tésztámat használtam, 60 dkg liszt, 360 ml növényi tej és víz keveréke, 6 ek olivaolaj, 1,5 tk só, 1 kk méz, 1/4 kocka élesztő, magok. A tetejére kentem egy kis szójajoghurtot, amitől tényleg fényes lesz, ahogy Magdi írta és megszórtam szezámmaggal. Máskor csak vízzel megkenem, hogy ráragadjanak a tésztára. Ha már felbontottuk a szójajoghurtot, és el akarjuk használni, a tésztába is lehet tenni, akkor 1 kis dobozos szójajoghurt és kb 250 ml víz váltja ki a növényi tej és víz keverékét. Jó állagú tésztát kapunk, puhábbat a szokásosnál.
"Jó reggelt" a'la nature. Gluténmentes csokis-kókuszos keksz
2015. március 15. Éltető ételek
Ismeritek a Jó reggelt kekszet? Bizony, a gyerekek nagy-nagy kedvence. Csak sajnos az összetevőit vizsgálva nem a legjobb választás. Tegnap sütöttem kétféle kekszet, a másodikat mindenképp gluténmentesre terveztem. Nos, hogy sikerült azt a ropogósságot elérni, lehet, hogy egy kissé túlsütöttem... mindenesetre finom lett. Hozzávalók: - 5 dkg zabliszt - 5 dkg kukoricaliszt - 5 dkg kókuszliszt - 5 dkg kókuszreszelék - 10 dkg puha kókuszzsír - 7 dkg kókuszvirágcukor - 1 evőkanál cukrozatlan kakaópor - 1 evőkanál útifűmaghéj - 1 kávéskanál konjakliszt - 1 kávéskanál szódabikarbóna - 1 kávéskanál vaníliapor Elkészítése: Mérjük ki a tálba a liszteket a porokat és a cukrot. Keverjük jól össze.Adjuk hozzá a puha kókuszzsírt, először morzsoljuk szét, majd gyúrjuk össze.Tegyük be a hűtőbe, úgy 1 órára.Melegítsük elő a sütőt.Amikor kivesszük a hűtőből, kemény lesz, de kis darabokat kivéve jól össze tudjuk dolgozni. Nyújtsuk ki úgy 2 mm vastagra, és szaggassuk ki kedvenc formánkkal.Előmelegített sütőben süssük ki 180 fokon, úgy 12 perc alatt. Figyeljük a szélét, amikor már kezd barnulni, akkor vegyük ki.
Tavaszváró téli tekercs citrusos szójaszósszal
2015. március 11. Zizi kalandjai
Éppen lehetne tavaszi tekercs is, de került bele tofu pirítva, lila káposzta, így inkább téli tekercsnek nevezném, amely már nagyon várja a tavaszt. Minden nyersen kerül bele, kivéve a tofu esik át egy kis hőkezelésen, utána tekercselni kell és már kész is az ebéd vagy vacsora. A belevalókat illetően legyetek bátrak, adjatok hozzá, amit csak akartok. Én még avokádót szerettem volna, de az pont nem volt itthon, viszont a receptbe beleírtam. Amikor ezt először készítettem Ádi kb. 20 hónapos volt és imádta. A zöldségeket amúgy is komálja nyersen, a tofu nagy kedvence és a ragacsos rizslap is elnyerte a tetszését. Nem csodálom, mert tényleg nagyon finom!
Íme két videó, amelyek segítséget nyújtanak a tavaszi tekercsek elkészítéséhez. Viszonylag egyszerű a művelet… lehet, hogy az első kettő kicsit béna lesz, de mire a negyediket tekeritek már igazi profik lesztek. Rizslapot lehet találni keleti/arab fűszereseknél, kínai szupermarketekben és szerintem hipermarketek külföldi élelmiszer részlegén is kapható (legutoljára a Lidlben vettem az Ázsiai Hét keretében).
Tavaszváró téli tekercs citrusos szójaszósszal
Hozzávalók 4 főre:
Tekercshez:
– 1 negyed fej lilakáposzta, vékony csíkokra vágva
– 3 db közepes répa, nagyon vékonyan felszeletelve (kb. 6 cm hosszú, 3-4 mm széles)
– 1 db avokádó, meghámozva, magja eltávolítva és vékony csíkokra vágva
– 1 csomag újhagyma, fehér és zöld rész is nagyon vékonyan felszeletelve (kb. 6 cm hosszú, 3-4 mm széles)
– 1 csomag (300 g) kemény tofu, vékonyan felszeletelve (kb. 6 cm hosszú, 4-5 mm széles)
– 10-12 rizslap
– 3 evőkanál olívaolaj
– 3 evőkanál szójaszósz
Citrusos szójaszószhoz:
– 2 db citrom frissen facsart leve
– 2 db mandarin frissen facsart leve
– 150 ml szójaszósz
– 2 teáskanál pirított szezámolaj (opcionális)
Egy tálban keverjük össze a 3 evőkanál szójaszószt a 3 evőkanál olívaolajjal. Tegyük bele a tofu szeleteket és hagyjuk marinálódni 5-6 percig. Egy teflon serpenyőt hevítsünk fel és pirítsuk meg a tofu szeleteket 5-6 perc alatt, közben forgassuk, hogy minden oldalukon megpiruljanak. Tegyük félre.
Az összes zöldséget aprítsuk fel és tegyük félre.
Tegyünk egy tálba langyos vizet és áztassuk meg benne az első rizslapot úgy, hogy közben folyamatosan fogjuk a lapot és nem engedjük el. Kb. 10-20 másodpercig áztassuk vagy addig, amíg a lap hajlítható, puha lesz. Tegyük a beáztatott rizslapot magunk elé egy fa deszkára vagy egy lapos tányérra, majd a (hozzánk közelebb eső) lap aljától 2 cm-re feljebb, középre tegyünk mindegyik zöldségből, plusz tofuból egy keveset (kb. 3-5 szálat minden zöldségből, 2 szeletet pedig a tofuból). A rizslap alját tekerjük szorosan a zöldségek fölé, majd a lap két oldalát is hajtsuk a zöldségekre és kezdjük el az egészet feltekerni. Az elkészült tekercsünket hagyhatjuk egészben, de félbe is vághatjuk és tegyük rá egy tálra.
A szószhoz keverjük össze a hozzávalókat egy tálkában. Ebbe mártogassuk az elkészült téli tekercseket.
Vegán bababarát mandulás banánkenyér
2015. március 7. Zizi kalandjai
Ez a banánkenyér az elmúlt hetekben többször elkészült nálunk. Kipróbáltam, teszteltem a receptet és jó. Egy tesztelés még hátra van, gluténmentes verzióban is szeretném elkészíteni. Ha elkészül, ez a bejegyzés fog frissülni a gluténmentes verzió leírásával.
A héten, csütörtökön is nagy sikert aratott ez a banánkenyér a TV2 Babavilág című műsor dolgozóinak körében, ugyanis ezt készítettem el adásban (ami majd májusban kerül a képernyőre). A műsor miatt utána olvastam egy kicsit ennek a sütinek és kiderült, hogy az 1930-as években jelent meg először szakácskönyvekben az USA-ban és azért született meg, hogy a drágának számító, de már nagyon érett banánokat ne dobják ki a háziasszonyok, hanem egy ilyen “kenyérbe” sütve használják még fel. Ez csak a nevében kenyér, a valóságban sütemény, kiváló reggelire, nassolni vagy délutáni teázáshoz, kávézáshoz. Bababarát verzió (18 hónapos kortól ajánlott) is, ugyanis a három banánon kívül három evőkanál juharszirup van benne, ennyi az összes édesítés. Ezenkívül darált mandula, zabpehely “nehezíti” a tésztáját, valamint fahéj és vanília hozza ki belőle a maximumot. Szerintem vasárnap feltétlen süssétek meg!
Még több banánkenyér:
Vegán földimogyoróvajas
Cukormentes datolyás olívaolajos
Vegán mandulás csokoládés
Diós csokoládés
Vegán mandulás banánkenyér
Hozzávalók:
– 3 db érett banán
– 1 és 1/4 bögre darált mandula (lehet darált törökmogyoróval, dióval is helyettesíteni)
– 1 és 1/4 bögre zabpehely
– 1 és 1/4 bögre tönköly fehérliszt
– 3/4 bögre mandulatej (rizs-, zab-, szójatej is használható)
– 3 evőkanál juharszirup
– 3 evőkanál kókuszolaj, felolvasztva
– 1 evőkanál chia- vagy lenmag
– 3 evőkanál víz
– 3 és 1/2 teáskanál foszfátmentes sütőpor
– 1/2 teáskanál só
– 1/2 teáskanál őrölt fahéj
– 1 db vaníliarúd kikapart magjai
Kétféleképpen tehetjük bele a banánokat. Vagy mindhárom banánt villával pépesre törjük és a tésztához adjuk, vagy csak kettőt törünk pépesre, a harmadikat pedig hosszában félbe vágjuk és a sütemény tetejére tesszük. Én mindkét változatot kipróbáltam. Ha mindhárom banán a tésztájába kerül, akkor picit édesebb lesz a sütemény.
Tegyük egy tálba a pépesre tört két banánt. Öntsük hozzá a mandulatejet, a kókuszolajat és juharszirupot. Adjuk hozzá a sót, f-a fahéjat, a vaníliát és jól keverjük el.
Közben egy kis tálkában keverjük össze a chia magot a vízzel és hagyjuk állni 6-8 percig, amíg zselés állagú lesz (ez helyettesíti a tojást). Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
Adjuk a zselés állagú chia magot a tésztához és jól keverjük el. Jöhet a liszt, a zabpehely és a darált mandula. Az összekevert tésztát öntsük egy 25 cm hosszú püspökkenyér formába, tegyük a tetejére a hosszában félbe vágott banánt és 180 fokon süssük 40-45 percig (végezzünk fogpiszkáló próbát, hogy jól átsült-e már a kenyér, akkor jó, ha a fogpiszkálóra már nem ragad semmi).
Villámgyors póréhagyma krémes tészta
2015. március 4. Zizi kalandjai
Villámgyors ebéd, amikor tényleg alig van valami a hűtőben, meg percek alatt ebédet kell varázsolnunk, hogy a lábunkba kapaszkodó csemete éhségét is csillapítsuk. Nem vagyunk egy korán kelő család, vagyis minden Áditól függ. Ő általában nyolc órakor ébred, néha kicsit korábban, néha később, de az átlag a nyolc óra. Reggeli, mosogatás, pakolás, a konyha előkészítése ebédhez, aztán, ha marad öt percem, akkor én is tudok fogat mosni. A fésülködés pedig marad többnyire délutánra.
Általában előző este vagy reggeli közben szoktam kigondolni, hogy mit főzök aznap ebédre a rendelkezésre álló alapanyagokból. Ha nagyon elcsúszunk az idővel, akkor olyan fogást találok ki, amihez tényleg kevés időre van szükség – ez a tésztaétel példa rá -, így tudok még játszani is Ádival. Főzés közben folyamatosan mosogatok és pakolok is, hogy ebéd után már ne kelljen ilyennel foglalkozni, meg én nem szeretem a tányérokkal, lábasokkal felhalmozott mosogató látványát.
Villámgyors póréhagyma krémes tészta
Hozzávalók 3 főre:
– 1 db nagy póréhagyma
– 1 gerezd fokhagyma, felaprítva
– 250 ml rizstejszín (hagyományos tejszín is használható)
– 300 g tészta
– csipet szárított kakukkfű
– só, bors
– olívaolaj
Tisztítsuk meg a póréhagymát: hosszában vágjuk ketté, hogy a földes részeket jól ki tudjuk mosni, a sötétzöld végét vágjuk le és használjuk a fehér és világoszöld részt. Vágjuk vékony szeletekre. Egy serpenyőben hevítsünk fel 2-3 evőkanál olívaolajat, adjuk hozzá a póréhagymát és közepes hőfokon kezdjük el főzni a hagymát. Alkalmanként keverjük át, hogy ne égjen és ragadjon le. Főzzük kb. 10 percen keresztül, ekkor adjuk hozzá a fokhagymát, a kakukkfüvet és sózzuk, borsozzuk. Adjunk még 5 percet neki és öntsük fel a rizstejszínnel, ezzel is főzzük újabb 5 percig, majd kóstoljuk meg és sózzuk még, ha szükséges.
Közben egy lábassal teli sós vízben főzzük meg a tésztát a csomagoláson található utasítás szerint. Szűrjük le és öntsük rá a póréhagymás szószt. Tálaljuk azonnal.
Narancsos-mákos kölespuding
2015. március 1. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 50 dkg köles 1/2 liter rizstej 25 dkg kék mák, darálva vanília, 1 bio narancs héja, rizsszirup - ízlés szerint Elkészítés: A vizet feltesszük főni. Amikor forr, beletesszük a kölest, és fedő alatt 3 percig forraljuk. Ezt követően lezárjuk, és konyharuhával alaposan beborítva kb. 1 órát ,,dunsztban tartjuk. (Így szép, pergő lesz a kölesünk). Közben megdaráljuk a mákot, narancshéjat reszelünk. A kölesbe belekeverjük a kék mákot, vaníliaport, mézet, narancshéjat és az egészet botmixerrel puding állagúvá mixeljük. Friss gyümölcsökkel díszítjük és fogyasztjuk.
Vegán banános mandulavajas gofri
2015. február 27. Zizi kalandjai
Új családtagunk van… egy gofrisütővel bővültünk! Már nagyon rég szerettem volna egyet és néhány hete valóra váltottuk ezt az álmom. Ráadásul ilyen virág formájút vettünk, ami öt szívecskéből áll össze valójában. Így is esszük a gofrit, széttépkedjük szívecskékre, megkenjük mandulavajjal és almakockákat rakunk rá. A képen látható kis tálka juharszirup csak eszköz volt a képhez, természetesen most a cukormentes hónapban nem eszünk ilyet sem. Egyébként a banánnak köszönhetően kellemesen édes a gofri, nekünk így is jó.
A gofriról egyetlen fotó készült, minimál stylinggal, mert ugye éhes apa, éhes Ádi és éhes anya is reggel, szóval nincs idő gofrisütés közben percekig állítgatni a fényképezni kívánt ételt, na és persze fotózni. Mostanában amúgy is a minimál dizájn jellemző a blogomra. Egy rohangáló 22 hónapos mellett nincs lehetőségem annyi időt fordítani a stylingra, mint korábban. Igazából lassan abba a korba kerül, hogy előléptetem fotós és styling asszisztensnek, úgyis annyit sürög-forog a konyhában és a fotózások alkalmával ő maga is próbálkozik, szóval megérdemli az előléptetést. Szerintem!
Akinek van gofrisütője, hétvégén feltétlen próbálja ki a receptet! Akinek pedig tuti vegán gofri receptje van, az ne habozzon megosztani velem kommentben!
Vegán banános mandulavajas gofri
Hozzávalók kb. 5-6 db-hoz:
– 1 db érett banán, villával pépesre törve
– 2 teáskanál mandulavaj (földimogyoróvaj, kesudióvaj is használható)
– 2 teáskanál frissen facsart citromlé
– 1 teáskanál fahéj
– 1 teáskanál chia mag
– 1/4 teáskanál só
– 1 és 1/2 bögre mandulatej (rizstej és zabtej is használható)
– 1 bögre és 4 teáskanál tönköly fehérliszt
– kókuszzsír, sütéshez
Egy tálban törjük pépesre a felszeletelt banánt. Adjuk hozzá a citromlevet, mandulavajat, chia magot, fahéjat, sót és keverjük el. Öntsük hozzá a mandulatej felét, majd lassan kezdjük el adagolni hozzá a lisztet. A végén öntsük hozzá a maradék mandulatejet és keverjük simára.
Melegítsük fel a gofrisütőt, kenjük be kókuszzsírral és süssük ki a gofrikat. Ha tányérra tesszük gyorsan megpuhulnak, ha rácson hagyjuk kihűlni, akkor tovább maradnak ropogósak, de egy idő után így is megpuhulnak. Én mindkét változatot szeretem.
Ízletes banánkarikák
2015. február 21. Éltető ételek
Pár nappal ezelőtt volt az oviban farsang, ahova ajánlott volt a szülőknek ételt-italt vinni. Hát... vittek is a szülők fornettis és egyéb "finomságokat", de gyümit csak én vittem egyedül. Dekoratív, finom és a gyerekeknek is ízlett. Hozzávalók: - banán kókuszos - kókuszreszelék - ízlés szerint kókuszvirágcukor, de nyugodtan el is hagyható - vaníliapor kakaós - kakaópor - kókuszvirágcukor - vaníliapor Elkészítése: Szerintem egyértelmű. Karikázzuk fel a banánt. Jöhet egy kis vízfürdő, hogy rátapadjon a kókusz. A kakaós esetében nem szükséges vízbe mártani.
Ananászos csípős tofu kuszkusszal
2015. február 21. Vegán muflon
Brit tudósok bebizonyították, hogy minden 90-es évekbeli dancefloor előadónak megvan a maga megfelelője a növényvilágban:
A növényi alapú táplálkozással kapcsolatban felmerülő erkölcsi aggályaimat közben sikerült némileg tompítani azáltal, hogy belegondoltam: a homok és az őrölt bazalt még mustárral is gusztustalanul mutatna a svédasztalon. És miközben ananászt hámoztam a következő specialitáshoz, egyszer sem nyikkant meg, hogy "Sing Hallelujah". Így tehát lelkiismeret-furdalás nélkül készítsük elő az alábbiakat:
1 db ananász 30 dkg natúr tofu 1 fej vöröshagyma 1/2 hegyes erőspaprika 2 dl (azaz egy pohár) szójajoghurt 2 evőkanál kókuszreszelék 1 evőkanál liszt só, bors 15 dkg kuszkusz curry ízlés szerint A kuszkuszt egy tálba helyezzük, majd felöntjük kb. megegyező mennyiségű forró vízzel, egy kiskanál olívaolajat adunk hozzá, robosztus módon lefedjük, és negyed órára félretesszük. A felkockázott hagymát olívaolajon megfuttatjuk, majd hozzáadjuk a szintén felnyiszatolt tofut. Ízlés szerinti (esetemben egy IFA-platónyi) curryt adagolunk hozzá. Pár percig együtt pároljuk, majd az Its My Life dúdolása közben hozzáadjuk a feldarabolt, meghámozott ananászt, a felaprított hegyes erőspaprikát és egy kevés vizet. Fedő alatt kb. tíz percig közepes tűzön főzzük. Eközben a szójajoghurtba belehabarjuk a lisztet és a kókuszreszeléket, és felöntjuk vele a kész ananászos esszenciát. Összekeverjük a kuszkusszal, és szervírozzuk.
Mit eszik a vegagyerek (vegán baba)? + Vegagyerek előadás
2015. február 18. Zizi kalandjai
Néhányan kértétek, hogy az ételek fotója mellett írjak arról is, hogy hogyan néz ki egy átlagos nap nálunk az étkezést tekintve. Ádinak többféle reggelit készítünk, mikor melyiket: eszik kásákat, gyümölcsöket, palacsintát, gofrit vagy mostanában bevezettük a tartalmas smoothiekat is, tehát így indul a nap. Reggeli és ebéd között biztos van még valamilyen nasi, többnyire a nyers zöldségeket rágcsálja, amelyekből az ebéd készül. Ebédre aztán főtt étel van, ezeknek láthatjátok a fotóit ebben a sorozatban. Igyekszem változatos, érdekes maradni íz, textúra, szín területén is. Uzsonna többnyire gyümölcs vagy valamilyen ropogtatni való (kölesgolyó, puffasztott rizsszelet mandulavajjal, stb.) vagy magvak (dió, kesudió, törökmogyoró, mandula, stb.). Vacsorára hideget eszünk: félbarna, teljeskiörlésű vagy rozs kenyér valamilyen növényi pástétommal vagy vegazsírral és ehhez társul rengeteg zöldség, mint avokádó, újhagyma, retek, uborka, csírák, olívabogyó, savanyú káposzta, rukkola, mizuna.
Ádi nagy kedvence lett a leveleskel, nyersen is rágcsálja, meg párolt formában is imádja. Szereti még a tofut, a narancsot, a tésztát, a rizst, a humuszt, a savanyú káposztát, az avokádót, az uborkát, a brokkolit és a csírákat. Édesség fronton tartjuk magunkat, cukrosat nem eszik, de sütöttem vegán banánkenyeret, amibe került 3 evőkanál juharszirup és ebből evett – ízlett neki. Nagyon jó az étvágya, mindent megkóstol és minden ízlik is neki. Ritkán előfordul, hogy valamihez nincs kedve, de lehet, hogy másnap abból a valamiből eszik legtöbbet. Ja, és kétszer evett már egy-egy falat főtt tojást.
Érdeklődik a főzés iránt, figyeli, ahogyan főzök, kéri, hogy vegyem fel, hogy lássa, mi történik a gáztűzhelyen. Van neki jó pár “gasztro játéka”: fa szeletelhető gyümölcs- és zöldség készlete; textil zöldség- és gyümölcs készlete; edények és keverő eszközök. Ja és érdekli a fotózás is… ezután a kép után lepakolt a fehér alapról és odarakott egy tál leveleskelt, majd azt is elkezdte “fotózni”. Azt hittem, hogy a cukiságot nem lehet überelni… de lehet. Szóval anya minden alapot megteremt, hogy a gyerekből sikeres gasztroblogger legyen egy nap!
Plusz egy hír… 2015. február 23-án (hétfőn) 18-20 óráig egy beszélgetés erejéig a Vega Baráti Kör vendége leszek a Magnet Közösségi Házban (1062 Budapest, Andrássy út 68., belső udvar). Az est témája nem meglepő módon: Mit eszik a vegagyerek (vegán baba)? A program ingyenes és minimális kóstolóval is készülök. A beszélgetés Facebook eseményt itt találjátok. Várlak benneteket sok szeretettel!
És akkor jöjjenek az étel fotók…
Sütőtök krémleves savanyú káposztás kölesfasírttal
Téli zöldség curry barnarizzsel
Rozspelyhes sütőtök fasírt golyók (ehhez nagyon hasonló) paradicsomos spagettivel
Kelkáposzta főzelék “virslis” kiflivel
Sütőtökös csicseriborsó curry (ehhez nagyon hasonló) kölessel
Zöldséges lencse ragu, pirított citromos fokhagymás leveleskel, maradék tört burgonya és rizs
Diósült, pirított citromos fokhagymás leveleskel, sütőtökös burgonyapüré és pirított narancsos kelbimbó (ez volt a december 25-i ebédünk )
Vegán töltött káposzta (anyukám főzte karácsonykor, mennyei, hozom majd a receptjét)
Tepsiben sült rozmaringos zöldségek (édesburgonya, burgonya, vöröshagyma, fokhagyma), pirított citromos fokhagymás leveleskel, maradék spenótos tészta és sült szejtán
Brokkoli pestos tészta
Kókuszos mandulavajas zabkása dióval reggelire
Kókuszkrémes zabkása fahájas pirított dióval
2015. február 15. Éltető ételek
Egy hirtelen "felindulásból" született ez a recept. A minap készítettem kókuszkrémes piskótaszívet, és még maradt egy kevéske kókuszkrém a doboz aljában. Így belekevertem ezt a finomságot a kásába, ez lett belőle. Hozzávalók: - 1/2 bögre zabpehely - 1,5 bögre víz, növényi tej keverék - 1/2 mokkáskanál ceyloni fahéj - 1/2 mokkáskanál vaníliapor vagy házilag készített vaníliacukor - 1 marék dió - 1 alma - kókuszvirágcukor - 2-3 evőkanál cocomas kókuszkrém Elkészítése: Egy lábasba tegyük fel főni a növényi tejes vizet. Adjunk hozzá egy csipet sót, vaníliát és fahéjat. Amikor fő a víz, öntsük bele a zabpelyhet. Kb. 10 perc alatt jó tejberizs állaga lesz, és megpuhul a zabpehely is.Vegyük le a tűzről, és keverjük bele a kókuszkrémet. Ha szükséges, édesítsük akár datolyavajjal vagy mézzel/kókuszvirágcukorral.Közben a diót törjük kis darabokra, és száraz serpenyőben pirítsuk meg. Szórjunk rá úgy 1 teáskanál kókuszvirágcukrot, fahéjat, majd keverjük hozzá a kis kockára vágott almát is.Egy tálkába tegyük az almás-dió felét, majd a kókuszos zabkása és a tetejére ismét az almás dió.
Sütésmentes, pikk-pakk kész, mákos-mandulás tekercs
2015. február 14. Zöld Avocado
Nem igazán értem én ezt a Valentín nap dolgot... Kötelező szeretet évente egyszer?! Persze nem vagyok én szívtelen, de szerintem ez a nap sokkal inkább szól a kapitalista piacgazdaságról, az esztelen fogyasztásról, a kínai bóvlik piacáról, röviden összefoglalva a pénzről, mint az igaz szerelemről, és az őszinte szeretetről. :-) Ha jól értem, a szerelmet ünneplejük úgy, hogy a férfiak virágot és ajándékot vesznek a kedvesüknek, és elviszik őket vacsorázni !? Ez olyan különleges? A "nem önszántukból lett" szinglik pedig az év ezen napján még magányosabbnak érezhetik magukat... Hol van itt a szeretet? Meg az igaz szerelem? Nem értem én ezt... Na mindegy, mielőtt azt hinnétek, hogy érzéketlen és ünneprontó vagyok, abba is hagyom ezt az eszmefuttatást. És én, aki az év minden napján telis tele van igaz szeretettel és szerelemmel, hoztam nektek egy antivalentínnapi receptet. Hogy miért antivalentínnapi? Mert MÁKOS! :-D A mák pedig nem éppen egy romantikus vacsora hozzávalója! Csííííz! :-) sütésmentes mákos-mandulás tekercs Mint oly sokszor, most is egy sütés nélküli, gyorsan elkészíthető, rettentően egyszerű desszertet hoztam. Mindössze 4 féle (!) természetes hozzávaló, pár perc a konyhában, és pikk-pakk kész is van a finom, tápanyagban és ásványi anyagokban gazdag, diétás, glutén- és laktózmentes, gyomorbarát nassolni való! Mert nem csak a főételeink lehetnek egészségesek, de az édességeink is! :-) HOZZÁVALÓK: (kb.4 személynek) - 100 g darált mandula - 150 g mag nélküli datolya - 100 g mák - 1 citrom reszelt héja - - (opcionálisan - 1ek útifűmaghéj) - (opcionálisan - 1 ek chia mag) nyers mákos-mandulás tekercs ELKÉSZÍTÉS: A mag nélküli datolyát a felhasználás előtt min.2-3 órával beáztatjuk vízbe, úgy, hogy a víz teljesen ellepje a datolyákat. Miután mepuhultak, leöntjük róla a víz felét, és a turmix gépben összeturmixoljuk. Egy egynemű datolya lekvárt kell kapnunk a végén. A darált mandulával összekeverjük a datolya lekvár felét, és adunk hozzá 1 ek útifűmaghéjat, ami segít felszívni a mandulás massza nedvesség tartalmát. (Előbb utóbb érdemes beszerezni ebből a csoda növényből, ha komolyan gondoljuk az életmódváltást, a lehető legtermészetesebb növényi táplálkozást! ;-) Lehet, hogy nem olcsó, de nagyon sokáig elég, és nagyon hasznos minden süteménynél. A maga egyszerű természetességében képes az édességeink állagát tökéletesíteni, és közben hasznos, emésztést könnyítő, értékes tápanyag az útifűmaghéj.) Félre tesszük a mandulás datolyás gömbőcőt, amit formáztunk a kezünkkel. mosogatásmentes tészta nyújtásmosogatásmentes tészta nyújtás A mákot, darált vagy darálatlan formában összekeverjük a datolya lekvár másik felével, és egy (kezeletlen héjú) citrom reszelt héjával. Ha van otthon chia mag, tegyünk hozzá 1 evőkanállal. Ugyanazt a szerepet tölti be, mint az úifűmaghéj, azaz magába szívja a nedvességet. A chia mag egy ún. szuper étel, aminek kiemelkedően magas ásványi anyag- és vitamin tartalma van. Érdemes rendszeresen fogyasztani ebből a természetes vitamin forrásból is, a kapszulás vitaminok helyett. Természetesen, ha nincs otthon sem útifűmaghéj, sem chia mag, akkor is elkészíthetjük a mákos tekercset. Ez esetben használjunk több mákot és darált mandulát, ha a datolyánk túl vízes lenne. A mandulás gömbőcöt kinyújtjuk kb. fél cm vastag lapra. (Használjuk a már jól bevált "2 folpack között a nyers tészta" módszert, és akkor nem kell mosogatni a nyújtódeszkát, és a rudat sem. Gyors, és kényelmes megoldás.;-) ) Megkenjük a tésztát a mákos töltelékkel, majd óvatosan elkezdjük feltekerni a mandulás lapot. Óvatosan csináljuk, mert a sütés nélküli tészta könnyen törik. (Kicsit olyan érzés, mint, amikor puha gyurmából készítünk különböző figurákat. :-) ) Miután szorosan feltekertük, beteszzük a hűtőbe, és 2-3 óra múlva már fogyaszthatjuk is az ízletes, egészséges, könnyű, és gyors édességünket. Semmi sütés, semmi főzés, csak a nyers, tápanyagdús természetesség! :-) sütésmentes mákos-mandulás tekercs Táplálkozz, ne csak étkezz! ;-) Megjegyzés: a recept ötlet Lénárt Gitta nyers édességei közül származik.
Kakaós-mogyoróvajas valentin napi süti
Gondolom ti is érzitek már a tavaszt a levegőben. Végre süt a nap, csicseregnek a madarak, rügyeznek a fák. Holnap itt a valentin nap, ami egy jó alkalom arra, hogy kifejezzük szeretetünket a számunkra kedves embereknek. Tehetjük ezt virággal, pár kedves szóval, ágyba vihetjük a reggelit, vagy készíthetünk számára valami finomságot. Én szinte mindig az utóbbit választom. Ez a sütemény egy egyszerű, könnyen elkészíthető recept. Ezeket szeretem a legjobban. Hozzávalók: 2 bögre durvára őrölt zabpehely 1 bögre tönkölyliszt (teljes kiőrlésű/finom) 3 ek. holland kakaópor 1 csomag foszfátmentes sütőpor 1 ek.nádcukor őrölt vanília 2 ek. kókuszzsír 1,5 bögre zabtej fél üveg mogyoróvaj 2 ek. agavé szirup fél citrom leve A 2 bögre zabpelyhet én aprítóval őröltem meg, de természetesen használhatunk zabpehelylisztet is akár. Aki édesszájú, az több cukorral vagy sziruppal is készítheti. A mogyoróvaj nálam szintén házi készítésű volt (hamarosan ezt is megosztom), de a bolti is megfelel. Házi szederlekvárral tálalom! :) 1. A zabpelyhet és liszet jól elkeverem a többi száraz hozzávalóval. 2. A kókuszzsírt megolvasztom a zabtejjel, majd hozzáadom a lisztes keverékhez. Hozzáadom a citromlevet, az agavé szirupot és a mogyoróvajat. 3. Jól elkeverem, összedolgozom a masszámat, majd egy rövid ideig állni hagyom, hogy a zabpehely megszívhassa magát. 4. Sütőpapírral kibélelt tepsire egy evőkanál segítségével kis halmokat rakunk, majd 180 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt kisütjük őket. Langyosan a legfinomabb, de 1-2 napig dobozba téve puha marad. Ani Tisztán,tudatosan!
Marokkói töltött gomba
Sokadszorra tapasztalom: paradox módon azok az országok bírnak a legjobb konyhával, ahol egy pohár csapvíz felér egy puttony csernobili szőlő egészségügyi hatásaival. Mellesleg eddig olyan benyomásaim voltak az afrikai ételekről, mint egy kistérségi konyhás néninek: pl. egy Acsibunga nevezetű sámán majomkenyérfa-gyökeret tör egy agyagmozsárban, majd erjesztett hiénanyálban pácolva, varacskosdisznó-embrióval szervírozza azt. (Elvégre mégis gasztroblogot írok, vagy mi.) Marokkó azonban mégsem Burkina Faso,a töltött gomba pedig nagyon is civilizált táplálék. Ennek ellenére elkészítése közben végig ott lebegett a fejem fölött, hogy macsétás milicisták törik rám az ajtót, és megvádolnak, hogy puccsistákat rejtegetek sublótban. (De ennek nem kell komolyabb jelentőséget tulajdonítani, voltaképpen bármilyen konyhai tevékenység közben képes rám törni ez az érzés.) És akkor ismét szakma!
Hozzávalók (leírtam már valaha ezt a kifejezést?):
7-8 nagyobb portobello, vagy egyéb töltésre alkalmas gomba 20 dkg kinoa 80 dkg paradicsom 1 evőkanál szójaszósz 4 gerezd fokhagyma összezúzva 1 nagyobb fürtös uborka apróra vágva 1 kiskanál chilipor 1 evőkanál felaprított bazsalikomlevél vagy szárított bazsalikom 2 kiskanál édes fűszerpaprika 1 kiskanál kurkuma 1/2 kiskanál őrölt fahéj só, bors A tálaláshoz chermoula szósz, elkészítési metódusát itt pofáztam el. Ésakkor: A kinoát megfőzzük kb. 3 dl vízben, ha elkészült, borssal és szójaszósszal fűszerezzük. A gombák szárát könyörtelenül kiszaggatjuk és apróra vagdaljuk. A paradicsomot és az uborkát (utóbbit meghámozva) szintén felnyiszatoljuk akkora darabokra, hogy a gombába tuszkolhassuk őket. A paradicsomot egy serpenyőbe helyezzük, majd alágyújtunk. Közepes lángon hozzáadagoljuk a gombaszárat, az uborkát, a chiliport, a bazsalikomot, a kurkumát és a fahéjat. Sózzuk, borsozzuk, majd kb. 10 percig főzzük. Ha ingerenciánk támadna, hogy már ebben a formában bezabáljuk (egyébiránt ha hozzáadjuk a kinoát, már magában is isteni), abban az esetben moderáljuk magunkat. Ehelyett tehát a gombákat ízlésesen megtöltjük kinoával, majd rájuk lapátoljuk a paradicsomos elegyet. A gombákat 15 percre 180 fokra hevített sütőbe helyezzük, ez idő alatt mély szakértelemmel nekilátunk a chermoula szósz elkészítésének, amivel nyakon löttyintjük a kész táplálékot.
Valentin-napi torta
A szeretet saját készítésű tortába öntve. (Oké, ez egy karácsonyi sütemény remake-je :) ) Nem lehet elég korán készülni akár gondolatban is a szerelmesek világnapjára (még kerek 10 nap van addig). Lehet az ember akár 10 éves házas (én ugyanis az vagyok), de a szerelem akkor is igen virágzó tud lenni, különösképpen, ha "lángjai tűznek lángjai, az Úrnak lángjai". Persze sokan vannak, akik lényegesen rövidebb vagy sokkal hosszabb ideje örülhetnek egymásnak. Ez a vegán torta minden szerelmesnek finom ajándék lehet, legyen az egy frissebb vagy egy régóta tartó meghitt kapcsolat. Készítsük el meglepetésként szívünk párjának! :)
A recept
Hozzávalók:
A torta tésztája:
- 1 bögre liszt (1/3 része teljes kiőrlésű, 2/3 része fehér liszt
- 1 teáskanál szódabikarbóna vagy foszfátmentes sütőpor
- 1 evőkanál édesítő (kókuszvirág-cukor/gyümölcscukor/nyírfacukor, stb)
- 1 evőkanál karobpor vagy kakaópor
- 1/2 vanília belseje
- 2 evőkanál napraforgó olaj
- kb 1 bögre víz
Elkészítés:
Először a száraz alapanyagokat keverjük össze (liszt, szódabikarbóna/sütőpor, édesítő, karob por, vanília kikapart belseje), annyi vizet öntünk hozzá, ami által piskóta-szerű tésztát kapunk. Ekkor keverünk hozzá még egy kevés olajat. Kb. 20 perc alatt készre sütjük a sütőpapírral kibélelt szív-formában. A megsült tésztát kiszedjük a formából, s miután kihűlt, kettévágjuk, megtöltjük a sütés közben elkészített krémmel. A torta szélét is megkenjük ezzel a krémmel. Karobos/kakaós csokiszószt kanalazunk a tetejére, végül kókusszal megszórjuk az oldalát. Hidegen tároljuk néhány órát vagy egy éjszakát, majd fogyasztható is. Ha marad még krém, a tetejét akár a képen látható módon is díszíthetjük.
Kókuszos krém:
- 1/2 liter rizstej (rizstejpor - gazdagon - és víz, vagy dobozos rizstej, vagy saját készítésű risztej)
- 10 dkg kókuszreszelék
- vanília belseje
- reszelt citromhéj
- 3-4 evőkanál édesítő (kókuszvirág-cukor/gyümölcscukor/nyírfacukor, stb)
- 2-3 evőkanál kukoricakeményítő
- 3 evőkanál lágy kókuszzsír
A krém elkészítése:
A rizstejet feltesszük főzni, és elkeverjük benne a lereszelt citrom héját, a kikapart vaníliát, a kókuszreszeléket és az édesítőt. A kukoricakeményítőt kb. 1/2 dl vízzel simára keverjük, és a rizstejhez keverjük folyamatos keverés közben. Miután besűrűsödött, mint a puding, levesszük, és langyosra hűtjük. Mielőtt kihűlne, beletesszük a kókuszzsírt. Egy kevés frissen facsart citromlevet is adhatunk hozzá.
Csokimáz:
- 2 evőkanál karobpor vagy kakaórpor
- 2 evőkanál édesítő (kókuszvirág-cukor/gyümölcscukor/nyírfacukor, stb)
- 2 evőkanál kókusz zsír
- 3-4 evőkanál növényi tej
A máz elkészítése:
A kókuszzsírt megolvasztjuk, beleszórjuk a karobport, vagy kakaópor, hozzáadunk ízlésünknek megfelelő mennyiségű édesítőt (nádcukor, nyírfacukor, stb.) Alacsony lángon forráspontig keverjük, majd növényi tejet is hozzáadunk. Addig kevergetjük, míg újra forrni kezd, lezárjuk, kihűtjük, majd a sütemény tetejére kenjük.
Vöröslencsés céklaburger
Kalapos gyorshajtó, észak-koreai diszkódrog, virtuóz vuvuzelás, egészséges junkfood. Na, ez utóbbi korántsem paradoxon. Akkor sem, ha Hombárovics Lajosné hülyén néz a lakókocsiból, ha a balatonakarattyai strandon vöröslencsés céklaburger után érdeklődünk. A következő étellel azon vegánoknak sem feltétlenül lehetnek fenntartásai, akik a biobolton kívül levegőt sem hajlandóak venni.
Kérném előkészíteni az alábbiakat:
130 g vöröslencse 1/2 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 db meghámozott, felkockázott célka 1 evőkanál szójaszósz 1 marék petrezselyem apróra nyiszatolva 1/2 kiskanál chili 1/2 kiskanál édes fűszerpaprika 3 evőkanál kókusztej (akár el is hagyható) 100 g teljes kiőrlésű liszt só, bors Hovatovább: 6-7 db császárzsemle néhány salátalevél pár szelet paradicsom hómméd paradicsommártás (pl. felkockázott hagymához és összezúzott fokhagymához párolás után hozzáadunk 2 dl sűrített paradicsomot, kevés chilit és egy kiskanál oregánót, bazsalikomot és sót) A vöröslencséhez hozzáadunk 1l forró vizet, majd kis lángon kb. 12 percig főzzük tapasztaltan, türelmesen. Ha kész, leszűrjük, majd a vöröshagyma és a cékla társaságában összeturmixoljuk, majd egy tálba kiöntve mély szakértelemmel félretesszük. Egy másik, kisebb méretű tálba beleöntjük a szójaszószt, a fűszerpaprikát, a chilit, belenyomjuk a fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, majd hozzálötyböljük a vöröslencsés-céklás masszához. Jól összekeverjük, majd hozzáadjuk a kókusztejet és a lisztet. Ha túl totymákosnak találjuk a formázáshoz, további lisztet keverünk bele. Nem lacafacázunk, megsózzuk, borsozzuk. A céklás elegyből pogácsákat formázunk, majd kevés olívaolajban mindkét oldalán kisütjük. Legvégül a felvágott császárzsemlék közé helyezzük a saláta, a paradicsom és a szósz társaságában.
Teszt: Naspolya Nassolda
2015. január 16. Zizi kalandjai
Naspolya Nassolda, hallottatok már róluk? Végre decemberben megnyílt a nyers nasizó! Egyszerű, letisztult, talán kicsit skandinávos dizájn fogad bennünket. A fehér szín van kombinálva natúr fa elemekkel, egy kis szürkével és sárgával. Nekem nagyon tetszik.
De lássuk a nasikat, amelyek nyersek, tej-, tojás- és gluténmentesek, ráadásul az alapanyagok egy része bio minősítésű; amit lehet azt a Csörsz utcai biopiacon szerzik be magyar termelőktől (pl. szezonális gyümölcsök: alma, körte). Minden nyers – ami azt jelenti, hogy 42 fok a legmagasabb, amellyel alapanyagot hőkezelnek – a tortáktól kezdve, a kekszekig, krékerekig, müzli szeletekig és datolya golyókig.
Igyekszenek követni a szezonalitást, most éppen sütőtökös, almás nyers tortáik vannak, amelyeken kívül valami extra is megtalálható mindig a pultban. Mi kettőt teszteltünk a tonkababos csokoládétortát és a mákos citromtortát – mindkettő kiállta a próbát. Nem hagytuk ki friss pörkölésű (bio, fair trade) kávéjukat sem, amelyet saját készítésű mandulatejjel (és kókuszcukorral) kínálnak. A karobos, narancsos és tonkababos datolya golyók pedig Ádi tetszését is elnyerték. Nem volt elég három darab, repetázott belőlük.
A Naspolya Nassolda árakat tekintve magasabb árkategóriát képvisel, de vegyük figyelembe, hogy a bio és a nyers desszertek előállításához szükséges alapanyagok (pl. datolya, kesudió, mandula, stb.) nem olcsóak, viszont itt bármit nassolunk, azzal jót teszünk a szervezetünknek. Alkalomadtán pedig egy kis kényeztetés belefér. Nem beszélve arról, hogy az ilyen helyekkel zárkózunk fel Nyugat-Európához és Észak-Amerikához, ahol már régóta virágkorát éli a nyers, vegetáriánus, vegán étkezés a vendéglátásban!
Naspolya Nassolda
1061 Budapest
Káldy Gyula u. 7.
Weboldal
Facebook
Szauna és infraszauna jótékony hatásai a hideg, téli napokon
2015. január 10. Éltető ételek
Itt az új év, ilyenkor az ember mindig ígéreteket tesz, hogy valamilyen testmozgást elkezd végezni RENDSZERESEN. Ilyenkor a legjobb megoldás szerintem az úszás és mellé a szauna/infraszauna használata. Gyerekkoromban én nem jártam úszótanfolyamra, az iskola sem szervezett tanóra keretein belüli úszás oktatást. Magamtól tanultam ezt-azt, de nem mondanám, hogy tudok úszni. Csak annyira vagyok vízbiztos, hogy nem merülök el, na de a fejem ne kerüljön a víz alá. Strandon például sose csúsztam le csúszdán. Na, de ezek után... Tavaly elkezdtem felnőtt úszótanfolyamra járni. Most van egy kis szünet a tanfolyammal kapcsolatban, mert nincs elég jelentkező, de hetente háromszor így is járok uszodába, ahol tökéletesítem úszás tudásomat. Na de nem is erről akarok írni, hanem a szauna és az infraszauna jótékony hatásairól. Ugyanis, ha már az uszodában vagyok, és úszok úgy 1 órát, ezenkívül 2x15 percet szaunázok és infraszaunázok is. Higgyétek el, nagyon jó. Az utolsó porcikámig átmelegszek, utána nyakig belemegyek a 16 fokos merülő medencébe. Hűűűűű.... ez nem semmi. Úgy beindul a vérkeringés, hogy csak na...Tiszta piros lesz a bőröm. De nemcsak télen szaunázhatunk (bár kétségtelen, hogy ilyenkor nagyon jól esik), hanem az év bármely szakában. Kényezteti a bőrt, javítja a közérzetet, edzi az ereket és még a vírusokat is elűzi. Így, influenzajárvány idején megelőzésképpen remekül alkalmazható. Szauna: A szaunázáshoz a kamrát 80-100 fokra felfűtik . A legalsó padon kell elhelyezkedni, és ha a szervezet hűtése a verejtékezéssel megkezdődik, fel lehet ülni a középső, vagy a legfelső padra. A meleg levegő felszáll, ezért legfelül a legnagyobb a hőhatás. A meleg hatására értágulat jön létre . Hirtelen hideg vizes fürdővel (merülő medence, hideg zuhany) kell a testhőmérsékletet csökkenteni. Hideg hatásra érösszehúzódás és vérnyomás emelkedés alakul ki. A hideg-meleg hatás váltást többször is meg lehet ismételni. Csak a forró és a hideg hatások váltakozása hozza létre az igazi szauna-effektust, az izzadás önmagában nem elegendő. A szauna a szervezetet érő legerősebb ingerek közé tartozik, ez a legjobb érfaltorna . A vérkeringés fizikai igénybevétele révén edzi a szívet, és javítja a vérkeringést. Ugyanakkor vérkeringési zavarokkal, és szívpanaszokkal küszködőknek vigyázniuk kell, hiszen az igénybevétel túl nagy lehet. Az immunrendszer igénybevételével erősíti azt . Vigyázni kell arra, hogy közvetlenül szaunázás alatt az immunrendszer le van terhelve, így eközben a megbetegedés veszélye nagyobb. Az izzadás során a szervezetből természetes úton távoznak a méreganyagok , fokozza az anyagcserét. A bőrre jó hatással van , kitisztul, feszesebbé válik. Az álmatlanság ellen is jó szer, továbbá az izomláz enyhítésében is kellemes gyógymód. Sportolóknak segíthet a bemelegítésben is. Szaunázás közben pótoljuk a folyadékveszteséget, igyunk elegendő vizet. Infraszauna: Az infraszauna alacsonyabb hőmérsékleten működik (40-50 fok), ami kellemesebb bent tartózkodást jelent. 30 perces használata 300 kalória veszteséget jelent. A normál szaunához képest használata az alakot jobban átformálja, az izomzat lazításában hatékonyabb, a nyirokfolyadék intenzív keringetésével jobban serkenti az alakformálást. Emiatt fogyókúra szempontjából jobb. Egy félórás kezelés során a szervezet fél liter izzadtságot termel, ami megfelel 3-5 km lefutásának. Látványos hatása van a bőrre, pórustisztító és sejtregeneráló hatásának köszönhetően. Az izzadás mennyisége kb. háromszorosa a hagyományos szaunáénak, 20-60 szoros méregtelenítő potenciállal rendelkezik és 3-7-szer nagyobb mennyiségű nem vízjellegű összetevő található a kiizzadt verejtékben. Az infravörös sugarak a 4-6 mm-től akár a 4-6 cm-ig is behatolnak a bőr felszíne alá . Így a sugárzás melegítő hatását az izomszövetekben és a belső szervekben fejti ki. Általános gyógyító hatások: Vérkeringési, veseműködési zavarok, köszvény, reuma, ízületi betegségek, tüdőgyulladás, epehólyag-gyulladás, fertőzések, menopauza, csukló- és végtagfájdalmak, allergia, bőrpanaszok, hexensussz, isiász, hátfájdalmak, húzódás, porckorong károsodás, derékfájdalmak, cellulitisz, idegrendszeri panaszok, stressz kezelése, méregtelenítés, keringési és immunrendszer megerősítése, sportsérülések kezelése stb. Aktiválja a szervezet ellenállóképességét. Ellenjavallat: félheveny izületi gyulladások, csontvelő gennyesedés, menstruáció, TBC akut formái, lázas állapot A szaunázás alapszabályai - Nagyon fáradtan ne szaunázz! - Ne siesd el, legalább 1,5-2 órát szánjál rá. - Használj bent fürdőlepedőt, előtte zuhanyozz le, a papucsodat kint vedd le. - Szaunázás előtt ne igyál túl sokat, utána viszont annál többet: ásványvizet, gyógyteákat, gyümölcsleveket. - Sportolni, úszni csak szaunázás előtt javasolt, utána vagy közben nagyon megterhelné a szervezetet. - Tarts 5-10 perces szünetet minden menet között, az utolsó alkalom után pedig hosszabbat. - Lázasan, gyulladásos állapotban nem ajánlott a szaunázás. Akinek egészségügyi problémája van (például visszeresség, magas vérnyomás), kérje ki szakorvos véleményét a szauna használatáról.
Körömvirágos ajakápoló hideg téli napokra
Megérkezett a nagy-nagy hideg, a két nagylányomnak nagyon kiszáradt a szája. Jobban mondva kipirosodott és fájdalmas is nekik. Úgyhogy a kincses fiókomból előkerült sok-sok hasznos dolog, és 5 perc múlva el is készült az ápoló, gyógyító ajakápoló. Hozzávalók (2 stift lesz belőle): - 1 teáskanál méhviasz - 2 teáskanál kakaóvaj - 1 teáskanál sheavaj - 2 teáskanál körömvirág olaj - 3 csepp levendula illóolaj - 3 csepp mandarin vagy naranvirág (neroli) illóolaj - 1 csepp rózsa illóolaj Elkészítése: - Vízgőz felett olvasszuk fel először a méhviaszt, majd tegyük hozzá a kakaóvajat és a sheavajat. - Ha folyékony állagú, akkor mehet hozzá a körömvirág olaj, és az illóolajok. - Tegyük stiftbe, vagy pici tégelybe.
Zöldséges kocsonya (vegán)
Vegán kuriózum nem csak vegánoknak. Kocsonyák terén egy gyermekkori emlékem van, amely nem végződött vajmi egészségesen a gyomromat illetően. Azóta nem ettem kocsonyát. Szándékosan kerültem, majd később vegaként pláne szóba sem jöhetett. Amikor azonban a neten "bóklásztam", láttam néhány helyen bátor lányokat és asszonyokat, akik a disznócsont zselésítő anyaga nélkül vegán módra készítettek kocsonyákat. ÓÓÓ, ezt nekem is ki kell próbálni! Ki nem hagyhatom! Elkészült, de karácsonyra nem ez lett a menü. Finom volt, az íze hasonlított gyermekkorom kocsonyáira. Lényegesen jobb emlékem lett így a kocsonyával, bár évente egyszer így, vegán módon elég is nekünk a téli kocsonya. (Télen a meleg ételeket kedvelem inkább.) Igaz, ötletem nem fogyott ki a továbbiakra, hogy mi minden mást is tehetnék bele.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 bögre felkarikázott sárgarépa
- 1 bögre zöldborsó
- 1 kisebb fej karfiol
- 1-2 szál fehérrépa
- 1 kisebb fej zeller
- 1 kisebb fej karalábé
- néhány szem krumpli
- 1 hagyma
- 4-7 gerezd fokhagyma
- 1 kisebb csokor petrezselyem
- kurkuma
- ételízesítő
- bio zöldség-leveskocka
- pár csepp füst-aroma vagy egy kevés füstölt só
- útifű maghéj vagy agar-agar
Elkészítés:
A zöldségeket egy nagy fazékba tesszük, megszórjuk ételízesítővel és annyi vizet öntünk rá, hogy épp ellepje. Hozzáadunk leveskockát, kurkumát, majd a főzés utolsó pár percében fokhagymát egészben és szeletelve, valamint apróra vágott petrezselymet. Aki gondolja, egész fekete borsot is tehet bele. Én inkább filterbe zárva főzöm bele az egész bors-szemeket. Ebből a mennyiségből egy jó adag zöldség leves lesz, amit nem érdemes egy az egyben kocsonyának felhasználni, főleg ha szeretjük a sűrű leveseket. Nos nálunk ez a helyzet, így kimentettem belőle némi levet és zöldséget. (Ebbe egy kevés füst-aromát csepegtethetünk.) Ehhez kezdtem el hozzákeverni az útifű-maghéjat. Hát, meglehetősen sok ment bele, s vártam míg a sok levet magába szívja. Az volt az érdekes, hogy amikor a nyers sütiket készítettem (pl: itt), sokkal gyorsabban vált zselés állagúvá a sütiréteg. Aki nem mer ezek után útifű-maghéjjal próbálkozni, annak az agar-agart is ajánlom. Nekem épp nem volt itthon. Az agar-agarból kb. 1 evőkanálnyit elkeverünk 1 dl zöldséglével, majd ezt keverjük hozzá a többi kocsonya-alaphoz. Ezt követően már csak megfelelő edényekbe szervírozzuk, lezárjuk és vagy kitesszük az erkélyre/udvarra/ablakpárkányra, vagy hűtőben pihentetjük néhány (legalább 4) órát.
Egy-két nap alatt azért érdemes elfogyasztani, ezért tanácsos meggondolni, mennyit készítünk belőle.
Hogyan éljük túl az ünnepi gyomorrontást?
2014. december 30. Éltető ételek
Az egyik kereskedelmi tv reggeli műsorában egy gasztroenterológus a túlevés tüneteinek csökkentésére mustáros virslit javasolt. Hát, szerintem ennél vannak jobb megoldások is, minthogy egy nehéz vacsora után a reggelit virslivel kezdjük. A természetes módszerek helyett gyógyszertári savlekötőket ajánlott. Hmm... elgondolkodtató ... Nagyon jó megelőzésre, de ha már tünetek vannak, akkor is az emóció . Javaslom azt, hogy az étkezés után minden esetben igyunk meg egy kupicával (30 ml), mely bizonyítottan meggyorsítja és megkönnyíti az emésztést . Elő a gyógynövényekkel Igyunk gyömbéres-citromos teát , mely remekül enyhíti a hányingert, segíti az emésztést. Elmondhatjuk azt, hogy minden fűszernövény remekül hat az emésztésre . Akár oregáno, rozmaring, ánizs, kömény, édeskömény, tárkony, citromfű vagy akár kakukkfű is kerülhet a gyógyteánkba. De a kurkuma, szegfűszeg vagy éppen a fahéj is serkenti az emésztést. A magas zsírbevitel jelentősen megterheli az epénket, májunkat is, melynek akár epegörcs is lehet a következménye. Minden keserűtartalmú gyógynövény remek epehajtó tulajdonsággal bír , és a zsíremésztést is kellően segíti. De a csípősanyag tartalmú gyógynövények is kellően beindítják a gyomornedv termelést. Ilyen pl. a torma, mustár, gyömbér, retek . A mustármagolaj belsőleg fogyasztva serkenti az emésztést, jó szélhajtó és gyomormelegítő tulajdonságú. (Gondolom ezért ajánlotta a mustárt a kereskedelmi tv reggeli műsorában a doktornő, no de virslivel, reggelire?) Görcsoldó hatásúak a kömény, macskagyökér (valeriana), de a Schüssler 7-es só is bevethető. De egy meleg sópárna is sokat segíthet. Ha megnézzük az Emésztést Segítő Tinktúra összetevőit, tartalmaz édesköményt, kaport, ánizst, lestyángyökeret, angyalgyökeret, kisezerjófüvet is. De bevethető Kisezerjúfű tinktúra, Citromfű tinktúra, Feketeüröm tinktúra vagy akár a Édeskömény tinktúra is. A keserűtartalmú növények rendkívül jól segítik az emésztést, segíti a béltartalom ürülését, a bélmozgást. Ezeket étkezés előtt érdemes inni, cukrozatlanul. A benedekfű a híres svédkeserű egyik alkotója; de az angyalgyökér és a kisezerjófű is rendkívül keserű. Illatokkal a panaszok ellen Nos, nem a töltött káposzta illatára gondolok, hanem illóolajokra. Ezek kerülhetnek párologtatóba, zsebkendőre cseppentve azt tartva az orrunk elé vagy inhalálva is bekerülhetnek a szervezetünkbe. Bőrre kenve is rendkívül hatásosak vagy akár egy sós-illóolajos (láb)fürdőként. A Stadelmann termékek közül az édeskömény-kömény olaj vagy a kamilla-édeskömény olaj remekül enyhíti a görcsöket, de párologtathatunk borsmenta, ánizs, édeskömény, bazsalikom, citromfű, gyömbér illóolajakat is. Gyomorfájdalom esetén kb. 1 teáskanál bázisolajba cseppents 1-1 csepp édeskömény, levendula és kamilla illóolajat, és óramutató járásával megegyező irányban finoman masszírozd a hasat és a gyomorszájat. Majd tehetsz rá egy meleg borogatást is. Közben kortyolgass egy csésze gyömbéres-borsmentás-köményes gyógyteát. Gyomorégésre lúgosítás A nagyi receptje a szódabikarbóna , mely csökkenti a gyomorégést és a refluxos tüneteket. Tűzoltásra bevethetjük, viszont hosszú távon ugyanúgy nem ajánlott, mint a gyógyszertári savlekötők. Ihatunk lúgos vizet is (pl. Salvus), de ezt is csak kúraszerúen. Gyomorégés, émelygés, hányinger, puffadás, teltségérzés esetén 1-2 dl elfogyasztása javasolt. Gyomor, illetve refluxos tünetek esetén bevethető a Gyomorerősítő tinktúra is. De a sós víz is remekül csökkenti a gyomorégést, leköti a gyomorsavat. Gyógyító táplálékok A túlevés után az elsőként jelentkező tünet a teltségérzés . Ezt egy kellemes séta jelentősen csökkenteni tudja. Amennyiben viszont hányinger, hányás, gyomorfájás, hasmenés is jelentkezik, akkor az már komolyabb problémára utalhat. Nemhiába, a szervezet ilyenkor jelez, hogy ELÉG! Beindul a természetes tisztulási folyamat akár hányás, hasmenés formájában. Ezt mindenképp támogatni, és segíteni kell (nem pedig elnyomni), hogy minél hamarabb megszabaduljon a sok(k)tól. Ami ki akar jönni, az hadd jöjjön ki. Utána sokkal jobb lesz! Ilyenkor az első legyen az emóció . Továbbá mindenképp szükség van 1-2 napos diétára, készítsünk rizsnyákot , igyunk frissen préselt alma-répalevet , és sok-sok tisztított vizet, gyógyteát.
Italtipp az ünnepekre: Ír csokoládés krémlikőr
2014. december 23. Gréta konyhája
Nagyon ritkán iszom alkoholt, és akkor is általában a bioborok mellett teszem le a voksomat, de karácsonyra most szerettem volna olyan ünnepies likőrt alkotni, amit a vendégek is garantáltam imádni fognak, és desszertként elfogyasztva nekem sem kell aggódnom a tejszín-, vagy tojástartalom miatt. Mint a legtöbb vegán recept, ez is nagyon egyszerű, és csodásan finom. Hozzávalók: - 1 doboz sűrű zsíros kókusztej, vagy kókuszkrém - 5 dl mandulatej - 3/4 bögre kókuszvirágcukor (nádcukor is megfelelő) - csipet só - 1/2 bögre erős espresso kávé, vagy fél bögre kávélikőr - 3/4 bögre ír whiskey, vagy valamilyen rum is megteszi, - 200g étcsokoládé A sűrű kókuszkrémet lassú tűzön felforraljuk, hozzáadjuk a cukrot, sót, a csokoládét, és takaréklángon folyamatosan addig kevergetjük, míg besűrűsödik. Levesszük a tűzről. Ha langyosra hűlt, hozzákeverjük a kávét, mandulatejet, és a whiskey-t. Attól függ milyen erősre szeretnéd. Üvegbe, vagy csinos befőttes üvegekbe töltjük, és hűtőben tartva 4-5 napig fogyaszthatjuk. Használat előtt rázzuk fel jó alaposan az üveget.
Nyugtató fürdősó nemcsak karácsonyra
2014. december 22. Éltető ételek
Stresszesek a mindennapjaid? Jó lenne egy kis lazítás esténként? Nos, akkor készíts fürdősót magadnak, vagy párodnak, ismerősödnek. Amellett, hogy a gyógynövények és az illóolajok miatt jótékony hatása van, még a só áldásos hatásai is érvényesülnek. Amennyiben nincs semmilyen egészségügyi problémád, akkor 1%-os sókoncentrátum javasolt a sófürdőhöz. Hozzávalók (1 dl mennyiség lesz belőle): - 10 dkg durvaszemű tengeri fürdősó - 10 csepp levendula illóolaj - 5 csepp római kamilla illóolaj - 30 csepp ligetszépe olaj - 1 teáskanál szódabikarbóna - szárított körömvirág és levendula Elkészítése: A sóra cseppentsük rá az olajakat, majd keverjük jól össze, és még adjuk hozzá a szódabikarbónát is. - Rétegezve tegyük díszes, zárható üvegbe. A sónak számos jótékony hatása van: - gyulladásban lévő bőrprobléma kezelése - ekcéma, pikkelysömör, köröm- illetve lábgomba, szemölcs - nőgyógyászati probléma, pl. hüvelygomba - allergia, szénanátha, asztma Felhasználási javaslat ekcéma esetén: A sófürdő során alkalmazott sókoncentráció a bőr állapotának függvénye. Nyílt sebeknél kezdjük 1%-os koncentrációjú sófürdővel. Azaz egy 100 literes fürdőkádba tegyünk kb. 1 kg kristálysót. Ha begyógyult a bőr, felemelhetjük a sókoncentrációt 5%-ig. A sófürdő nem csak a viszketést enyhíti, hanem megszünteti a bőr szárazságát is, valamint nyugtatólag hat a vegetatív idegrendszerre is. Akut megbetegedésnél vegyünk heti 2 sófürdőt. Ha a panaszok elmúltak elegendő havi 1-2 sófürdő. Felhasználási javaslat pikkelysömör esetén: Pikkelysömör esetén 3-8%-os sókoncentráció nyugodtan alkalmazható. Utána ne töröljük meg a bőrt, hanem hagyjuk levegőn megszáradni. Az erősen megtámadott testrészeket, mint a fejbőr, hajtő, lábszár, könyök, térd kenjük be a tömény 26 %- os sóoldattal, vagy készítsünk rá pakolást. Felhasználási javaslat bőrgyulladások, pattanás, herpesz esetén: Készítsünk tömény, 26%-os sóoldatot, mellyel kenjük be az érintett felületet. Ez a 26%-os sóoldat nem más, mint egy telített oldat, amely során már több só nem tud feloldódni egy adott mennyiségű vízben. Itt bővebb információt olvashatsz a telített sóoldatról (sole). Hüvelygomba esetén: Kezdetben, szükség esetén naponta 2-3x irrigáljon 1,5 - 3 %- os sóoldattal. Gyulladáscsökkentésre illetve viszketés ellen kenjük be a szeméremajkakat tömény sóoldattal. Allergia, szénanátha Kezdetben naponta többször is - igény szerint - öblítsük ki a szemünket és az orrunkat 1 %-os sóoldattal. Ezzel lemossuk az allergéneket a nyálkahártyáról, amelynek következtében megszűnik a duzzanat. Erős köhögési rohamoknál helyezzünk a nyelvre egy csipetnyi kristálysót. Hamarosan megszűnik a köhögési inger.
Ajándék ötletek karácsonyra. Csináld magad, ne vedd meg!
2014. december 6. Éltető ételek
Nincs ötleted, hogy mit ajándékozz családtagjaidnak? Már nem akarsz ötödik nyakkendőt venni a párodnak, és botmixert az anyósodnak? Nos, akkor készíts saját készítésű ajándékot karácsonyra . Hidd el, sokkal nagyobb sikere lesz, mint az ötödik nyakkendőnek. A karácsony sokkal meghatóbb és szeretetteljesebb, ha olyan ajándékot adunk szeretteinknek, amiket magunk készítünk el. Persze ez egy kicsit komolyabb előkészületet igényel, mivel ezek elkészítése időigényesebb, mint a boltban megvásárolni. A hölgyek talán könnyebben tudnak készíteni ehető ajándékokat , mint a férfiak. De azért vannak igazán egyszerű ötletek is, amiket akár egy férj is el tud készíteni a párjának. Készíthetünk egyszerű kekszeket , melyeket szép díszdobozba csomagolunk, szalaggal átkötünk. Szaloncukor receptek egyben trüffelek is, és készíthetünk nyers csokit , melyet kedvenc aszalványunkkal ízesítünk. De aszalványt is márthatunk csokiba , melyet kedves kis pohárba csomagolva remek ajándék lesz. Mézbe tehetünk aszalványokat és magvakat, kész is a mézes diákcsemege . Aszalhatunk vagy süthetünk müzlit, de bolti alapanyagokból is összeállíthatunk egészséges müzlit. A házi nutellának is nagy sikere lesz. Készíthetünk csokis kanalat , melyhez nyers csokit készítünk. Hogyan használjuk? Egyszerűen tegyük forró mandulatejbe, és kész is van a csokis tej. Számos iható ajándékot is készíthetünk. Keverjünk különböző alapanyagokból ízletes gyümölcsteát , vagy reszeljünk le 70%-os keserűcsokit, melyet ízesítünk vaníliaporral, kókuszvirágcukorral és kakaóporral. Kész is a forrócsoki alapunk. Tegyük egy szép, díszes üvegbe, és kész is az egyszerű, de nagyszerű ajándék. Konyhatündéreknek készítsünk fűszerolajat , egyedi fűszerkeverékeket, fűszersót, vaníliás kókuszcukrot . Nyáron eltett cukormentes lekvárok is kerülhetnek a csomagba. Száríthatunk ételízesítőt vagy sóval is tartósíthatjuk. Készíthetünk egy szakácskönyvet , melybe bevált receptek kerülnek fotóval együtt. Instant sütit is készíthetünk, mármint egy bevált receptünk száraz hozzávalóit díszes üvegbe tesszük. Mellékeljük hozzá a receptet is. Mindenképp teljesértékű alapanyagokat használjunk. Ha már végképp nem tudunk mit venni kedvesünknek, akkor legtöbbször egy drogériában kötünk ki. Nos, nagyon jó ötletek vannak kenhető ajándékok terén. Készíthetünk testvajat sheavajból és illóolajokból vagy testradírt , de sikere lesz egy kézkrémnek vagy egy ajakápolónak is. Csak jó minőségű alapanyagokra van szükség, vízgőz felett összeolvasztjuk, majd egy kis csinos tégelybe öntjük. Levendulás-teafás dezodort is készíthetünk, vagy szappant is önthetünk. De illatos parfümöt is készíthetünk, melynek alapja alkohol, és kiváló minőségű illóolajok kerülnek bele. Ha már az illóolajoknál tartunk, akkor készíthetünk masszázsolajat is, melybe kedvenc illók kerülnek. Agyagporból akár fogport is készíthetünk. Remek ajándék, és egyébként a drogériákban sok pénzért árulják, a fürdősó . Ehhez nem kell más, mint durvaszemű tengeri só, melybe 100%-os tisztaságú illóolaj, egy kevéske szódabikarbóna és tetszőleges szárított gyógynövény kerül. Gyógyhatású készítményeket is készíthetünk, de ezt már most kezdjük el, mivel ezeknek az elkészítése, érlelése legalább 2 hét. Akár egy körömvirágkrém vagy egy fekete nadálytő tinktúra is sikeres lehet, ha tudjuk, hogy az ismerősünknek arra van szüksége. De édeskömény, bodzavirág vagy éppen lándzsás útifű tinktúrát is készíthetünk. Gyerekes családokban csipkebogyós méz vagy csillagánizsos méz is készülhet, de ha hársmézbe 100%-os fenyő, kakukkfű illóolajat teszünk, kész is a köhögéscsillapító gyógymézünk . Lakásdíszként remek ötlet egy szép mécsestartó , mely alapja egy befőttes üveg. Kívülről festünk rá, vagy bevonjuk papírral, textillel, csipkével. De fahéjrúdakkal is bevonhatunk egy nagy gyertyát, vagy akár egy asztali tolltartót is. Gyöngyökből vagy akár EM kerámiából csodaszép karkötő vagy nyaklánc készíthető, de hűtőmágnes vagy mágneses könyvjelző is kedves és személyes ajándék lehet. A nagyszülők a legjobban az unokákkal kapcsolatos ajándékoknak örülnek. Készíthetünk naptárat , vagy a gyerkőc kezecskéjét gipszbe nyomjuk, majd ezt kifestjük. De az unokáról egy fénykép mindig jó ötlet, melyet különleges keretbe tehetünk. Kisebb lánykáknak remek ajándék a babaház . Ehhez egy ügyeskezű apukára van szükség. Egyszerű kartondobozból is készülhet, de komolyabb bútorlapból is. De babaruhákat is készíthetnek ügyeskezű anyukák. Saját készítésű társasjáték , vagy egy szivaccsal kitömött labda is nagy örömet tud okozni. Kesztyűbábok vagy fakanálbábok is készülhetnek. Egy kis kézügyességgel egyszerű fehér pohárra porcelánfestékkel egyedi poharat készíthetünk. Rengeteg ötlet van, órákig lehetne sorolni. Remélem, hogy kaptatok ötleteket ahhoz, hogy ne vásároljátok az ajándékokat, hanem ti készítsétek el.
Nyers Vegán Karácsonyi kínálat
Visszatértek a Karácsonyi Sületlenségek! A növényi alapanyagokból, kíméletes eljárással készülő kézműves termékeink cukor- és gluténmentesek. Igazi tápanyagforrást jelentenek! Visszatért a Nyers vegán diós beigli és a Mákos beigli, amit 150g-os és 300g-os rúdban rendelhettek meg. Idén a már klasszikusnak számító Citromos- mákos ízű nyers vegán szaloncukor mellett új ízekkel szeretnék vásárlóinkat kényeztetni: Tonkababbal ízesített nyers csokoládés narancssárga gyümölcslapba bújtatva és Kardamonos- narancshéjas lila lapba bújtatva. Ezeket az új finomságokat hazai termesztésű, magas minőségű sztíviával édesítjük, így cukorbetegek és diétázók számára is fogyaszthatóak. Szaloncukorjaink darabonként, illetve 3-as és 9 darabos csomagolásban is rendelhetőek. Nyers bonbonjaink kiváló minőségű alapanyagokból készülnek, melyek szinte kizárólag ökológiai gazdálkodásból származnak, illetve vegyszermentes hazai forrásokból így csökkenteve ökológiai lábnyomunkat is. A kísérletező műhelymunka különleges ízvilágot és egyedülálló kompozíciókat eredményez. Fontos szempont számunkra, hogy az édességek ne csak a nassolás szerepét töltsék be, hanem értékes tápanyagokkal szolgáljanak szervezetünk számára. Így ezek nem csak kémyeztető de hasznos ajándékok is lehetnek egyben. Ajánljuk az Ünnepekre is! Kiváló ajándék barátaink, családtagjaink és kollégáink, üzleti partnereink részére is. Rendelhető 6,9 vagy 12 darabos Édességválogatásként! Új termék a nyers karobos csíráztatott mandula vaj , ami 200 ml-es üvegben kapható. Ezzel a finomsággal is szeretnénk édesebbé tenni az Ünnepeket. A csíráztatott vegyszermentes magyar mandulából készült vajat bio nyers karobporral és bio kókuszvirág cukorral ízesítjük, hogy a gyerekek is fogyaszthassák így elkerülve a kakaó élénkítő hatását. A karobpor, mely egyebek mellett B-, A- vitaminban és kalciumban is gazdag finom édes íze a mandula vajjal keverve páratlan kencét eredményez. Szívből ajánljuk mindenkinek!
Tudod, mi van a bolti szaloncukorban? Így készíts cukormentes szaloncukrot!
2014. december 2. Éltető ételek
Évekkel ezelőtt, a korábbi munkahelyemen karácsonyra mindig kaptunk egy doboz szaloncukrot. Mire eljött a karácsony, már nem volt belőle, mindet felfaltam. Nos, azóta már sok víz lefolyt a Dunán, már évek óta nem veszek a boltban szaloncukrot. Viszont kíváncsiságból mindig megfordítom az üzletekben a szaloncukros dobozokat, zacskókat, és elolvasom az összetevőket. Elmondhatom, hogy évek óta nincs változás. Mindig ugyanazokat a "szemét" szaloncukrokat árulják. Igen, valóban így gondolom, ugyanis ezek táplálkozástudományi szempontból semmi értékeset nem tartalmaznak a szervezetünk számára. Sőt... Ha folytatod az olvasást, akkor elárulom, hogy miért is gondolom ezt így. Először is utánanéztem, hogy a Magyar Élelmiszerkönyv mit is ír a szaloncukorról. "A szaloncukor a karácsonyi ünnepkörhöz kötött, hagyományos termék, amely meghatározott szemnagyságú, két végén rojtozott selyempapírba és színes alufóliába vagy fóliába/fémgőzölt fóliába, pillangós zárással, szemenként csomagolt édesipari készítmény. A kiszáradás megakadályozására és az élvezeti érték növelésére a szemeket védőbevonattal (kandiszréteg vagy csokoládé-, illetve egyéb bevonat) látják el. " Hát eddig nem tudtuk meg, hogy mi is az előírás a szaloncukor összetevőit figyelembe véve. Nos, nem is tudjuk meg. Legalábbis ebben az irányelvben nincs meghatározva. Nézzük tovább: "Szaloncukorfajták Kandírozott szaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek korpusza cukorkristály réteggel (kandisz) van bevonva.Mártott szaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek korpusza ét-, tej- vagy fehércsokoládéval, illetve kakaós, kakaós tej vagy fehér bevonómasszával van bevonva. A bevonat aránya legalább 20%.Töltött (formázott) szaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek külső része ét-, tej- fehércsokoládé-vagy bevonómassza. A burok aránya a termék összes tömegének legalább 25%-a.Fondanszaloncukor (konzum szaloncukor): olyan szaloncukor, amelynek korpusza fondanból készül, ízesítőanyagokkal ízesített, kandírozott vagy csokoládéval, illetve egyéb anyaggal van bevonva. Dúsított fondanszaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek korpusza olajosmagvak, gyümölcsök, puffasztott gabonafélék stb. felhasználásával készül. A dúsítóanyagok mennyisége legalább 5% (m/m).Zselés szaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek korpusza zselé, illetve gyümölcszselé.Marcipán-szaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek korpusza mandulamarcipán, mogyorómarcipán, diómarcipán, kókuszmarcipán vagy vegyes marcipán. Vajkaramellás szaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek korpusza vajkaramella." Kíváncsiságból tovább keresgéltem, hogy mit is ír az egyes cukorfajtákról: "Zselécukorka: A zselécukorkák kocsonyás, könnyen deformálható szerkezetű kolloid rendszerek, amelyeket cukor, glükózszirup, esetleg invertcukorszirup, különféle zselésítőanyagok és jellegkialakító adalékanyagok (ízesítő, színező) felhasználásával öntéssel formáznak és a felületüket védőbevonattal (kristálycukor, csokoládé, bevonómassza stb.) látják el. A megnevezés tartalmazza a ,,zselé vagy a 2,5% gyümölcs szárazanyagot tartalmazó termék esetén a,,gyümölcszselé szavakat, valamint az ízesítésre való utalást. " Akkor most nézzük meg konkrétan egy híres cukorgyár zselés szaloncukorjának összetevőjét: Málna ízű sziruppal töltött, citrom ízű zselé, kakaós étbevonó masszával mártva: cukor, glükóz szirup, kakaós étbevonó massza 20% [cukor, növényi zsír, zsírszegény kakaópor(10%), emulgeálószer (szójalecitin), aromák (csokoládé- vanília)], étkezési sav (citromsav), zselésítő anyag (pektin), aromák ( citrom, málna), színezék (E120) TI EZT MEG AKARJÁTOK ENNI??? Vagy ezt adjátok a gyerekeiteknek?? Semmi természetes NINCS benne! Tovább nem is szeretnék ezzel foglalkozni, inkább mutatok 3 olyan szaloncukor receptet, amit te magad is elkészíthetsz, és még hozzáadott cukrot SEM tartalmaz. Nem, mintha baj lenne a cukorral, ha az természetes. Nyugodtan használhatsz termelői mézet, kókuszvirágcukrot vagy akár nyers nádcukrot is. NYERS, EGÉSZSÉGES és TÁPLÁLÓ. 1. Narancsos brownie szaloncukor Hát ilyen finomat... nemhiába, a brownie mindig finom. Ez a tészta sok nyers süteményem alapja is, de most csak úgy natúr, szaloncukor készült belőle. Hozzávalók: - 20 dkg áztatott, szárított dió - 10 dkg áztatott, szárított mandula - 20 dkg cukrozatlan, aszalt datolya - 4-5 csepp narancsolaj - 1/2 mokkáskanál vaníliapor - 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor - csipet só Elkészítése: A diót és a kis darabokra vágott datolyát tegyük egy késes konyhai gépbe, és morzsásra vágjuk. Ezután adjuk hozzá a kakaóport és a mandulát, és csak pár pulzálással daráljuk össze, hogy a mandula kissé nagyobb darabokba maradjon.Cseppentsük bele a narancsolajat, és gyúrjuk össze. Egyesével formáztam belőle szaloncukor formát.Mártsuk be nyers, narancsos csokiba.2. Fahéjas aszaltszilva zselés szaloncukor Hozzávalók: - 10 dkg aszalt szilva (legjobb a házi-, kén-dioxid- és cukormentes) - 10 dkg cukrozatlan aszalt datolya - 1/2 mokkáskanál ceyloni fahéj - 1/2 mokkáskanál vaníliapor Elkészítése: Először is vágjuk fel az aszalványokat kis darabokra. Éppen csak egy kicsi vizet öntsünk rá, és 1-2 órát hagyjuk puhulni.A felesleges vizet öntsük le róla, és ezután minden mehet a botmixerbe vagy a késes darabolóba. Nem muszáj, hogy teljesen krémes legyen.Ha formázható, akkor készíthetjük is a szaloncukrot. Ha egy kissé lágy lett a massza, akkor terítsük ki úgy 1 cm vastagon és tegyük be az aszalóba, vagy a sütőbe, vagy akár a radiátorra.Ezt szintén mártsuk be nyers csokiba. Én azért tettem hozzá datolyát, mert nekem házi aszalt szilvám van, és egy kissé savanykás. A datolya kellően megédesítette. 3. Zserbó szaloncukor Ennek itt találod a receptjét. A NYERS CSOKI receptjét itt találod. Jó étvágyat!
Banános-csokis tejberizs mandarinnal
2014. november 25. Éltető ételek
Hirtelen felindulásból készült ez a desszert. Volt egy kevés tejrizs a spájzban, valamint épp vettem a DM-ben fincsi vaníliás rizstejet. Ez az egyfajta (ISOLA), amit elfogadnak a gyerekek, és valóban még nekem is ízlik. Nos, ez volt az alap tej, és persze kásának is nevezhetjük, de jobban hangzik a tejberizs, igaz? A gyerekkoromat idézi, gyakran került az asztalra, no de ez csak nevében hasonlít rá, annál finomabb és egészségesebb. Hozzávalók (2 adag): - 1 bögre tejrizs - 3 bögre vaníliás rizstej - 1/2 kávéskanál valódi vaníliapor - csipet himalája só - 1 evőkanál kókuszreszelék KÉN-DIOXID mentes legyen, sokkal finomabb!!! - 1 evőkanál mazsola - 1 banán - 1 mandarin - narancs- vagy mandarinolaj - 2 teáskanál cukrozatlan kakaópor - ízlés szerint juharszirup vagy más alternatív édesítő (pl. kókuszvirágcukor) Elkészítése: - A tejet tegyük fel főni, adjuk hozzá a kókuszt, vaníliaport és a mazsolát. - Szórjuk bele az átmosott rizst, és főzzük puhára. - A banánt villával törjük össze, majd keverjük a megfőtt tejberizshez. Nyomjuk bele a mandarin levét, pár csepp narancsolajat és a kakaóport is keverjük hozzá. Ekkor már nem kell visszatenni a tűzre. - Díszítsük mandarinnal.Jó étvágyat
Vörösboros szejtánpörkölt nokedlivel
2014. november 21. Vegán muflon
A pörköltet állítólag Kárpát-medencei bojlerszerelők találták ki azért, hogy a munkából hazaérve legyen mivel leenni az atlétatrikójukat. Azonban kezdeményezésük olyannyira nagy sikert aratott, hogy később a hortobágyi gulyások, majd minden autóstáskával és Besenyő-sapkával rendelkező férfiember kedvenc tápláléka lett. Mivel sutyiban még a keményvonalas vegánokban is ott rejtőzik a szocreál Disneyland báránybőr sisakos Miki Egere, következzék e tradicionális magyar táplálék veganizált változata. Hozzávalók: A szejtánpörlkölthöz: Egy életellenes magyarnóta 150 gramm szejtánpor 1 db vöröshagyma 2 kiskanál Vegeta, vagy Vegeta-fóbiásoknak ultrabio ételízesítő 1 evőkanál pirospaprika 1 kiskanál édes paprikakrém 1 kiskanál őrölt kömény 1/2 deci vörösbor ízlés szerint csípős fűszerpaprika só, bors A nokedlihez: 25 dkg liszt 2 deci szójatej 3 evőkanál margarin (ne féljünk tőle, de tényleg!) só A fent említett magyarnótát a hangulat megalapozása érdekében elindítjuk, majd pánikszerűen kikapcsoljuk. A szejtánporból szejtánt főzünk az itt leírt módon (lásd a "szejtánhoz hozzáadjuk..." kezdetű részt). A megfőtt, felszeletelt szejtánt egy serpenyőben, kevés olajon sóval ízlésesen megpirítjuk. Közben egy másik edényben alágyújtunk egy kevés olajnak, beleszórjuk a felkockázott hagymát, és hagyjuk üvegesedni. Majd hozzáadjuk a pirospaprikát, a paprikakrémet, az őrölt köményt, az ételízesítőt, majd a szejtánt és összekeverjük. Ezután naivan hozzálöttyintjük a vörösbort. Pár percig hagyjuk összeállni, majd levesszük a tűzről. Egy másik edényben összekeverjük a lisztet és a szójatejet a felolvasztott margarinnal és a sóval, majd komor arccal bugyborékoló forró vízbe szaggatjuk. Aztán szervírozzuk:
Mák jótékony hatásai
2014. november 9. Éltető ételek
A mákos ételeknek a magyar konyhában nagy hagyománya van, szerintem mindenki evett már mákos kalácsot, bejglit, rétest, mákos gubát vagy éppen mákos kiflit. Persze a mák (kizárólag a magja) nemcsak egy élelmiszer alapanyag, hanem egyben gyógynövény is. Azt szerintem sokan tudják, hogy a mákolajat csontritkulás megelőzésére ajánlják, valamint a gubójából opiumot állítanak elő. Nos, a mák ennél sokkal többet jelent. Nézzük meg, hogy miért is kerüljön a tányérunkra rendszeresen mák? Mák egyenlő ópium? A mák a boglárkavirágúak rendjébe tartozik, azon belül a mákfélék családjába. (Ide tartozik pl. a pipacs és a vérrehulló fecskefű is). A mák virágzásakor a csészelevelek lehullanak, a magház gubóterméssé képződik, melybe a sok kis mákszem rejtőzik. A mák virágainak a színét tekintve láthatunk fehér, rózsaszínű vagy éppen lila színűeket is. A szentesi fehér mák (tájfajta) hasonló a kék mákhoz, de magtermése szép fehér, és finom dióíze van. A fehér (lilás foltos) virágúaknak magjuk kék színű, tokjuk nagy alkaloidatartalmú. Egy kormányrendelet értelmében ma csak a rózsaszín virágú Ametiszt fajta vethető, más színű fajták termesztését a magasabb alkaloidtartalmuk miatt tiltják. A mák ma már az egész világon elterjedt, őshazája azonban Közép-Ázsia (Törökország, Pakisztán, irán, Kína, India). Elsősorban, mint élelmiszert termesztik, de mellékterméke a mákgubó is rendkívül fontos, mert a gyógyszeripar kiemelkedő alapanyaga. Ez többféle ópiumalkaloidát tartalmaz, melyek közül talán a morfin és a kodein a legismertebb. Hazánkban Kabay János (1896-1936) magyar gyógyszerész felfedezése nyomán (1931) az üres, értéktelen máktokból állíttották elő a morfint és származékait. Ez a találmánya forradalmasította a morfingyártást, s ezáltal a gyógyszergyár még exportra is tudott előállítani ebből az értékes kábító fájdalomcsillapítóból. A XX.században évi sok ezer tonnányi üres mákgubót Tiszavasváriban, a Kabay által létesített Alkaloida Vegyészeti Gyárban dolgozták fel. Még propaganda is épült ennek kapcsán: egyetlen darabja se vesszen felhasználatlanul! Gyűjtéséből az iskolák úttörőcsapatai is kiveszik a részüket. A mák értékes tápanyagai A gubóval ellentétben a mák fogyasztása teljesen ártalmatlan, sőt tápanyagokban gazdag, értékes fehérjéket tartalmaz. A vitaminok közül értékes B1-, B5-, B6-, niacinforrás. Az ásványi anyagok közül pedig nagyobb mennyiségben kálciumot (968 mg/100g), foszfort (800 mg/100g) cinket, mangánt, rezet, vasat (15mg/100g), káliumot és magnéziumot (506 mg/100g) tartalmaz. Ezenkívül értékes telítetlen zsírsavakban, 72% linolsavat (omega-6 zsírsav), 11% olajsavat és palmitinsavat tartalmaz. A mák az erős körmökért, hajért és a csontokért Mivel a mák omega3-6 aránya nem megfelelő, ezért tartós, nagy mennyiségű fogyasztása akár gyulladást is okozhat. Az, hogy a csontritkulás ellen napi 1 evőkanál mákolajat ajánlanak több hónapig vagy akár évekig, ezzel egyáltalán nem értek egyet. Akkor mit tehetünk csontritkulás esetén? Nyugodtan együnk mákot (ne mákolajat) akár heti 3-4x is. Mindig azt mondom, hogy egy ételt tápegészként fogyasszuk, tehát ne vonjunk ki belőle semmit és ne is adjunk hozzá semmit. A mákolaj egy koncentrált étel, melyből kivontuk a rostokat és sok egyéb dolgokat. Amennyiben mégis mákolajat szeretnénk fogyasztani, akkor azt csak kúraszerűen javaslom (2-3 hét, utána ugyanennyi szünet), vagy őrölt szezámmaggal együtt akár naponta is fogyaszthatjuk. 1 evőkanál őrölt szezámmagra 5-6 csepp mákolajat cseppentsünk, valamint naponta fogyasszunk zöld leveleket (zöld turmixot) és algákat. Persze a csontritkulás megelőzésénél nemcsak kalciumra van szükság, hanem sok egyéb más anyag együttállására is (pl. D- és K vitamin, magnézium, foszfor, mangán, stb.) A mákolaj levegővel érintkezve gyorsan avasodik, ezért erre figyeljünk oda, hogy a kupakot jól zárjuk vissza, és tartsuk hűtőben! Egyéb jótékony hatásai A máknak nyugtató hatása van, így az idegrendszerre jótékony hatással bír. Régen a gubóból főztek teát, és ezt itatták a csecsemőkkel, hogy ne sírjanak (így tudtak dolgozni az anyák). Ezt ma már semmiképp ne tegyük meg! Ezenkívül, mint apró magocska a bélfal tisztításában is segítségünkre lehet, kíméletesen kisepri a bélfalra tapadt lerakódásokat. Az olaját használhatjuk bőrápolásra, vagy a magocskákból bőrradír is készülhet. Mákunk van... a konyhában Amennyiben nyersen szeretnénk fogyasztani, akkor ebben az esetben is javaslom az áztatását az enzimgátlók miatt. Ha főzésre, sütésre kerül a sor, akkor ennek már nincs jelentősége. A nyers ételek esetében készíthetünk máktejet, de édességek alapanyaga is lehet. A mákos tészta nyers változata az, amikor répát reszelünk le tésztának, vagy aszalt gyümölcslapot vágunk fel vékony csíkokra. A Kolláth reggeli vagy a kedvenc kásánk alapanyaga is lehet. Reggeli turmixunkba is belekerülhet. Úgyhogy mákra fel, mert nemcsak finom, de egészséges is! Anikó
És újfent India...
2014. november 8. Vegán muflon
A napokban temérdek pozitív visszajelzést kaptam a blogban taglalt indiai ételekkel kapcsolatban. Mosolygó ismeretlenek tucatjai gratulálnak tágas tereken, bevásárlóközpontokban és zsúfolt várótermekben. Csak éppen nem nekem, és rohadtul irigylem azt, akinek igen. De ez cseppet sem tántorít el attól, hogy tovább folytassam gasztronómiai kalandozásaimat a távoli keleten. Ezúttal egy olyan tradicionális indiai különlegességet szeretnék bemutatni, melyet ma délután készítettem el: Svéd gombasaláta Komponensek: Fél kg champignon gomba (Mivel ez a fajta csak Kalkutta déli határában terem meg, használhatunk másfélét is.) 1 fej vöröshagyma só bors fél citrom leve 3-4 babérlevél 1 (konzerv)doboz hántolt paradicsom A felkockázott hagymát felhevített olajban megdinszteljük, közben az Om nama Sivaja mantrát énekelgetjük. Hozzáadjuk a gombát, majd sózzuk és borsozzuk. Párszor megkeverjük, és miközben a gomba leve elfő, a lefelé néző kutya nevezetű mozdulatsort végezzük el a konyhakövön. Ezután hozzáadjuk a paradicsomot, a babérlevelet és a citromlevet, majd pár percig kevergetjük. Lehűtve szervírozzuk. Namaste! Na most te!
Pakora indiai kukoricás rizzsel
2014. november 4. Vegán muflon
Irgalmatlan közhely rovatunk bemutatja: az átlag hazai éttermek vegetáriánus kínálata olyannyira változatos, mint egy hatvanas szociológus ruhatára. Ha pl. a bütykösbögölyösi Korhely Vadkan csárdában is tartanánk magunkat vegán alapelveinkhez - tehát bojkottálnánk az előétel szekcióban fellelhető rántott sajtot és rántott karfiolt - akkor biztosak lehetünk benne, hogy az ecetes almapaprika mentene meg minket az éhhaláltól. Vagy az ablakban fellelhető muskátli zsengébb virágai. Pedig semmi nem indokolja ám, hogy zöldségek panírozásához kotkodákoló élőlények megtermékenyítetlen petesejtjeit használjuk fel! Legjobb példa erre a pakora, melyet a kistérségi konyhafőnökök többségéhez hasonlóan a Firefox helyesírás-ellenőrzője sem ismer. (Legfeljebb felajánlja helyette a "paróka" opciót. Ezt majd a hajában főtt krumpli esetében hasznosítanánk, poén tessék!) Az indiai rántott zöldségeknek legalább annyiféle verziója ismert, ahány egzotikus apró lény van egy pohár bombayi ivóvízben. Nézzünk egy felettébb egyszerű fajtát, holnap pedig egy másikat. Komponensek: 25 dkg liszt (legjobb a csicseriborsó vagy a teljes kiőrlésű búza) kevés őrölt feketebors 2 kiskanál pirospaprika 1 kiskanál őrölt ánizs 2 kiskanál római kömény vagy garam masala (ezt sem ismeri a Firefox, sebaj) 1 kiskanál majoránna 1 fej karfiol (de bármilyen zöldség felhasználható) Ehhez annyi vizet adunk, hogy ne túl sűrű tésztát kapjuk. Pókerarccal csomómentesre keverjük, majd állni hagyjuk egy órát. Miután az így kapott elegyben többször türelmetlenül megcsodáltuk tükörképünket, a feldarabolt karfiolt (vagy a felkockázott padlizsánt, cukkinit, felkarikázott sárgarépát, burgonyát, stb...) megmártjuk a tésztában, majd a felesleges kulimászt lecsöpögtetve forró olajba tesszük. (Fontos, hogy a tészta ne legyen túl vastag.) Ha gyanítjuk, hogy megsült, villával ellenőrizzük, hogy valóban így történt-e. A körethez: 150 g rizs morzsolt főtt vagy konzervkukorica ízlés szerint 1 db paradicsom 1 db kápiapaprika 1 db hegyes erőspaprika 1 db zeller 1 evőkanál margarin só A margarint egy edényben hevíteni kezdjük, majd első lépésben hozzáadjuk az apróra vágott erőspaprikát, majd a többi felszeletelt zöldséget, végül pedig a főtt rizst és a kukoricát, majd örömködve megkeverjük. Végeredmény:
Lándzsás útifűszirup házilag
2014. október 31. Éltető ételek
A gyógyszertárakban kapható útifűszirup nem egy gyerekbarát, mármint az én gyerkőceim sosem rajongtak érte. Már csak ha az alkoholtartalmára gondolunk is... van ennél sokkal jobb megoldás. Mivel nem gyakran betegek a gyerekeim, így ezt a szirupot csak akkor készítem el, amikor megjelennek a betegség tünetei. Hiszen nemcsak köhögés esetén vethető be, köptetésre is kiváló, ugyanakkor remek immunerősítő, antibakteriális és gyulladáscsökkentő is. Már korábban írtam az útifű széleskörű felhasználásáról. A recept alapján kb. 1 dl szirup lesz, de nem lesz olyan sűrű, mint a bolti társai. Hűtőben 1-2 hétig eláll (de addigra el is fogy). Az elkészítése roppant egyszerű, és időben sem tart tovább elkészíteni, mint elmenni a gyógyszertárba. Csak legyen kéznél szárított útifű és termelői méz. A legjobb a hársméz, de ha vegyes virágméz van, az sem baj. Nézzük a receptet: - 2 evőkanál szárított lándzsás útifű - 1 dl víz - 6 g méz Elkészítése: - A szárított növényt tegyük egy csészébe, majd forrázzuk le az 1 dl vízzel. Fedjük le és hagyjuk állni 10-15 percig. - Szűrjük le, és jól nyomkodjuk ki a teát a teafűből. Kb. 0,6 dl sűrű, fekete tea marad. - Ismét forraljuk fel, de csak egy pillanatra, és hagyjuk kb. 50 fokra hűlni. - Keverjük hozzá a mézet. - Palackozzuk, és ha kihűlt, tegyük a hűtőbe.Lehet turbózni a szirupot 1 csepp terápiás célú kakukkfű illóolajjal, vagy ha van szárított kakukkfű, akkor abból 1 teáskanállal tehetünk a lándzsás útifűhöz. Napi 3-4 kiskanál betegség esetén, megelőzésre pedig napi 1 teáskanál (felnőtteknek akár 1 evőkanál is)
11+1 tipp, hogy ne hízz el télen
2014. október 27. Gréta konyhája
Még csak ősz van, tehát van mit tennünk a téli hízás ellen. Télen általában minden ember alatt többet nyom a mérleg, hiszen a természet rendje, hogy a hideg időben zsírpárnákat halmozunk fel, amely tavasszal egyszerűen leolvad rólunk. Ideális esetben itt 1-3 kg plusz feleslegről van szó, amely teljesen normális, ez nálam is így történik, évről évre ezért nem kell aggódnunk. Viszont ha ezt használjuk kifogásnak, hogy többet és többet ehessünk, nassoljunk, és legyintünk, hogy nem baj, ha kicsivel több is felcsúszik, könnyen abba hibába eshetünk, hogy mire kivirágoznak a fák, tetemesebb súlyfelesleggel kell szembenéznünk, amelynek nemcsak esztétikai, hanem egészségkárosító hatásai is lehetnek. Hogy ne márciusban kapkodjunk, és szenvedjünk a bikini-alakért, van egy pár egyszerű tippem, a téli extra túlsúly elkerülése érdekében, nálam bevált. 1. Egyél annyit, mint nyáron 2. Jó, ha nem márciustól, hanem októbertől kezdesz a nyári alakért tenni. mozogj minden nap intenzíven 20 percet. Ha nincs időd kimozdulni, tervezd meg az otthoni aktivitást, nekem pl ez minden reggel min 20 perc jóga vagy Pilates, és este lefekvés előtt 10 perc hasizom gyakorlat. Nagyszerű videókat találsz a You Tube-on, pl Fitnessblender 3. A téli korán sötétedős begubódzós időszakban nassolj inkább aszalt gyümölcsöket, vagy magvakat, a chipset, ropit, kekszeket, és a fagyit, hagyd a boltok polcain 4. Főzz otthon sok-sok zöldségből gabonából, vagy ebédelj a Tündérkonyhában 5. Egyél sok céklát, zellert, édesburgonyát, spenótot, kelbimbót, káposzta féléket, mert ezek a zöldségek segítenek megtartani a súlyodat. Ideális ha nyersen eszed, persze sütőben sütve is szuper 6. Egyél még több salátát, nyers gyümölcsöt (alma, körte, szilva) 7. Ebédre egyél annyi szénhidrátot amennyit akarsz, de estére már ne. Ha nem bírsz salátát enni, készíts mindenféle zöldségből fűszeres hasábokat sütőben, és készíts hozzá növényi mártogatóst. Lehet avokádó krém, szójajoghurt mentával, hummus, veganéz, akármi, amit imádsz. Nem kell éhezni...nem szabad éhezni! 8. Tegyél ki egy általad csinos, inspiráló nőt a hűtőre, vagy te is lehetsz a képen, szuper formában. 9. Válts most életmódot, nem kell megvárni a tavaszt. Kezdetben cseréld le a fehér lisztet tönkölyre, vagy a fehér cukrot nádcukorra, vagy bármilyen természetes édesítőre. 10. Légy VEGÁN, mert jobb neked is, az állatoknak és a földnek is, mellesleg évszaktól függően segít elérned az ideális testsúlyt. Ha nem hiszel benne, próbáld ki, a másik oldalt már ismered. +1. Keress 30 napos húsmentes, vagy vegán kihívásokat az interneten, és így többedmagaddal, irányítva-segítve tudsz áttérni erre a testet-lelket tisztító tudatos életmódra. Nekem megváltoztatta az egész életem
5+1 kevésbé ismert immunerősítő gyógynövény
2014. október 10. Éltető ételek
Az előző részben az 5+1 legismertebb gyógynövényt mutattam be, most folytatom a sort a kevésbé ismert, de annál hatékonyabb gyógynövényekkel. 1. Echinacea (Bíbor kasvirág) Hazánkban termesztett dísznövény. Elsősorban alkoholos kivonata ismert, de teaként is fogyasztható. Számos immunerősítő tabletta fő hatóanyaga. Homeopátiás készítményként is megvásárolható, amelyet mindenképp kúraszerűen kell alkalmazni! D6-os potenciálban napi 2x5 globulus bevétele szükséges. Hagyjuk, hogy a száj nyálkahártyáján szívódjon fel. 1 hét szedés után 1 hét szünet szükséges. Aktiválja a makrofágokat, és fokozza az interferon képződést. Ezáltal nagyon hatékony immunstimuláns, sejtosztódást gátló, antivirális és antibakteriális. 2. Gyömbér A hagyományos indiai ájurvédikus orvoslás szerint a gyömbér nemcsak a testet, hanem a lelket is erősíti. Elsősorban étvágyjavító, emésztésserkentő hatásáról ismert, de téli betegségek megelőzésére is kiváló. Erősíti az immunrendszert , a megfázást kísérő hörghurut és az influenzával járó izom- és mellkasfájdalom enyhítésében is segít. 3. Ginzeng (élet gyökere) Ázsiában nagyra értékelt roborálószer, azt tartották róla, hogy visszahozza a fiatalságot. Az idős, legyengült szervezetet erősíti, növeli a fehérvérsejtek számát és aktivitását . Ezáltal immunerősítő, tumorellenes . Kedvezően hat a nemi szervek működésére, nemhiába került az Active GTC-be is. Hat a vörösvértestek képzésére is, növeli az oxigénszállítást, vérkeringés javító, véralvadásgátló . Jótékony hatású a központi idegrendszerre, élénkítő, fokozza a koncentráló készséget . Összességében a szellemi és fizikális erőnlét fenntartásához járul hozzá. 4. Orvosi ziliz (Fehér mályva) Ez már valóban egy kevésbé ismert gyógynövény, pedig akár az allergiások megmentője is lehetne. Elsősorban a gyökerét használjuk drogként, de a levele is gyűjthető. Magas nyálkatartalma van, ezenkívül flavonoidokat, keményítőt, aszparagint, ásványi anyagokat is tartalmaz. Mivel fokozza a leukociták falóképességét, így immunstimuláns hatású . Ezenkívül a nyálkatartalma miatt nagyon jól használható emésztőszervi gyulladások esetén, asztmára, szénanáthára, köhögésre is. Nemcsak belsőleg, hanem külsőleg - orrba cseppentve, arcot, szemet megmosva is bevethetik az allegiások. A hideg áztatással készült ziliztea beivódik a nyálkahártyába, a bőrbe, megszüntetve ezáltal a szem-, orr- és fülviszketést. 5. Goji berry Erről a bogyóról elmondható, hogy szinte mindenre jó. Immunmoduláló hatása révén fokozódik a fehérvérsejtek aktivitása . Az egyedülálló L.B. Poliszacharidok, amik megtalálhatóak benne, szívvédő, rákmegelőző és immunstimuláló tulajdonságokkal rendelkeznek. Az antioxidáns karotinoidok egész tárházát tartalmazza, beleértve a béta-karotin t (és jobb forrása annak, mint a sárgarépa!) és a zeaxantin t is, ami a szemet védi. C-vitamin tartalma 500x magasabb súlyarányosan a narancsnál. Az aszalt goji számos nyers étel alapanyaga lehet, juice formában ütős immunerősítő. 5+1 Körömvirág Ezt a csodás gyógynövényt biztosan sokan ismerik, de immunerősítő hatása kevésbé ismert . Bőven tartalmaz flavonoidokat, xantofillt és karotinoidot, szaponint, E-vitamint, keserűanyagot. A virágából készült teája és alkoholos kivonata amellett, hogy immunstimuláns és antioxidáns, felhasználható bélrendszeri gyulladások kezelése során is. Antibakteriális, antivirális, erősíti a nyirokrendszert, keserűanyag tartalma jótékony hatással van a májra és az epére. A virágából macerátummal készült olaja és a kenőcs is kiváló gyulladáscsökkentők és sebgyógyítók. Ne féljünk használni a gyógynövényekben rejlő erőt, alkalmazzuk bátran megelőzésre és gyógyulásra is.
Palacsinta kicsit másként: túrós kakaós zabpalacsinta
Ki ne szeretné a palacsintát? Főleg a túrósat? Én is egy rajongó vagyok, ha arról van szó, hogy enni kell. Amióta azonban megkóstoltam ezt az egészségesebb verziót, csakis ezt készítem, ha túrós palacsintára fáj a fogunk. Ez a palacsinta Isteni finom! :-) A hagyományos palacsinta is idő igényes, és ez ezzel a reform palcsintával sincs másként. Viszont sokkal kevesebb mennyiséggel is jól lehet lakni, látványos (színeiben hasonlít a túrórudihoz), nem szennyezzük a testünket vele, úgy, mint a hagyományos palacsintákkal, könnyebben emészthető a magas rosttartalmának köszönhetően (zab), és irtó finom! ;-) túrós kakaós zabpalacsinta A zab, az egyik leghasznosabb tápanyagtartalommal bír a gabonák közül, megfizethető áron van, és lassú felszvódása miatt a zabból készült ételek sokkal hosszabb ideig okoznak jóllakottság érzést, mint az egyéb gabonák pl.: búza. Magyarországon nem éppen elterjedt gabona fajta manapság, de nem volt ez mindíg így. A régebbi korokban előszeretettel fogyasztották pl.: a zabkását, amit a szegények ételének tartottak. Olcsó volt, rengeteg energiát adott, és sokáig laktató, így jól bírták az egész napos fizikai munkát is vele a földeken, vagy akár a harc téren. A zab magas fehérjetartalommal, gyomorbarát gyulladásgátló anyagokkal, magas B és E vitaminnal bír. Gazdag vas, kálium, kálcium, magnézium és foszfor forrás. Rendszeres fogyasztása igen jó hatással van az egészségünk megőrzésére, mivel javíthatja az emésztést, a csontok illetve az erek általános állapotát. Itt Írországban, és talán már más országban is újra előtérbe kerül ez az értékes gabona, és újra egyre többen fogyasztják jótékony hatásai miatt. Mi is köztük vagyunk! :-) Hozzávalók: (kb.2 főnek) A tésztához: - 150 g teljes kiőrlésű, nagy szemű zabpehely - 1 dl növényi tej (mandula, vagy mogyoró, vagy kókusz) - 3,5 dl víz - 20 g keserű, sovány kakaópor, vagy karob por - 2 ek Agave szirup (vagy Xilit, vagy Demerara cukor) - csipet Himalája só - késhegynyi szódabikarbóna A túrókrémhez: - 250 g sovány túró - 1/2 citrom leve - 1/2 citrom reszelt héja (lehetőleg vegyszermentes) - tetszőleges édesítőszer ízlés szerinti mennyisége - vanília kikapart magja (vagy Vanília extract, kivonat) - 1/2 dl növényi tej (mandula, vagy mogyoró, vagy kókusz) Elkészítés: A tészta hozzávalóit keverjük össze, majd hagyjuk állni, hogy a zabpehely kellően átázhasson. Ez minimum 30 perc, de ha úgy tetszik, egy éjszakára is beáztathatjuk (ez esetben tegyük hűtőbe). Mindezek után kézi mixerrel vagy turmixgéppel pépesítjük. Felforrósított teflon serpenyőben sütjük. A sikeres sütés titka, hogy egy kissé előcsalogassuk magunkból a tűzhely DJ-t, és bőszen csavargassuk a gombokat. A serpenyő legyen tűzforró, amikor beleöntjük a tésztát, és szétterítjük. Azonban a zabpalacsinta nem szeret nagy lángon sülni, így amikor folyamatban van a sütés, vegyük alacsonyabbra a hőfokot. Az egyik oldalának 3-4-szer annyi idő kell, mint a másiknak megfordítás után. (Vigyázat, amíg nem sül meg az egyik oldala, nehezen forgatható, könnyen törik,ha ezt észleljük, legyünk türelemmel, várjunk még egy keveset!) Végül tányérra csúsztatjuk. (Ha hibátlan a teflonbevonat a serpenyőn, nem szükséges zsiradékot használni, Ha mégis, akkor használj kókuszzsírt!) A túrókrém elkészítéséhez a hozzávalókat keverjük össze, és hűtsük le. És ezzel a krém el is készült. :-) (Én kézi botmixerrel ezt is krémes állagúvá varázsoltam.) Az elkészült és kihűlt palacsintákat többféle formában tálalhatjuk. Az eredeti recept szerint kenjük meg a krémmel a palacsintákat, és göngyöljük fel a hagyományos módon. Így lesz belőle túrórudi palacsinta. ( http://fittipaldii.blogspot.ie/2013/10/turo-rudi-zabpalacsinta.html) Túrórudi zabpalacsinta a kép erről a webhelyről származik: http://fittipaldii.blogspot.ie/2013/10/turo-rudi-zabpalacsinta.htmlÉn inkább palacsinta tortát készítettem belőle, és egymásra pakoltam a palacsintákat, köztük a krémmel. túrós kakaós zabpalacsinta torta Előfordult, hogy egy karácsonyi vacsora alkalmával mutatós kis tornyokat építettem belőlük. Na ez tényleg nagyon időigényes, de jól néz ki! :-) Virág formájú linzer szaggatókkal kiszaggattam a készre sült palacsintát. Nagy virág alulra, és egyre kisebb virág rá, majd még kisebb a tetejére. Közé pedig mehet a túrós krém. Karácsonykor egy kicsit a havas fenyőfákra emlékeztetnek a formák...talán... Bár jó képzelő erő kell hozzá! :-D túrós kakaós zabpalacsinta téli hangulató formában Megjegyzés1: Ha kedvünk úgy tartja, vonjuk be étcsokoládé-krémmel. 10 g zsírszegény kakaópor / karob por, pár ek. víz (mondjuk 5-6), tetszőleges édesítőszer, 1 teáskanál kókuszzsír. A fenti összetevők alacsony lángon összeforralandók, sűrűsödésig. Langyosan a palacsintákra kenjük. Dermedésig tartsuk hűtőben. Megjegyzés2: Az eredeti recept Fittipaldi gasztro blogger oldalról származik. Megjegyzés3: Ha valaki nagy kókusz rajongó, érdemes lenne kipróbálni kókuszreszelékkel a krémet, és a tejek helyett is konzerves kókusz tejet tenni bele.
Vitamingolyók
Ma van az első helyi piacunk itt a pici falunkban, erre az alkalomra készítettem ezt a néhány finom, nyers édességet ? ? ? Hozzávalók: 2 db reszelt alma 1 maréknyi zabnyák 2 ek zabpehely 1 ek darált lenmag 1 kk vanília 2 tk kókuszvirág cukor 1 tk friss reszelt gyömbér 2 kk fahéj 1 tk […]
Szedres zabkása
Ebben az esős időben csak a növények lubickolnak igazán. A nádunk furulyázik, a hibiszkusz és a trombita virág még mindig hoz virágokat, a japánbirs akkora gyümölcsöket növeszt, hogy az ágak a földet súrolják, az aranyeső itt-ott sárguló szirmokat hoz, a gránátalma bokor pedig harmadszorra virágzik. A szeder is csak hozza-hozza a növénykéket, csak az a baj, hogy a szokásosnál is romlékonyabb. Pedig finom egy találmány. :) Így aztán az ember állandóan töri a fejét, hogy mibe lehetne még tenni, és gyorsan elfogyasztani. Köleses pitébe pl. kiválóan belecsempészhető ez a magas vastartalmú növény. Vagy csak egyszerűen legelje le az ember a bokor tövében, az a legjobb megoldás. :) Ez a szokásos nem nagy recept, de ötletadó kategória. Hozzávalók: 1 bögre zabpehely 2 bögre víz 30 csepp sztívia / 2-3 ek gyümölcscukor vaníliapor bio citromhéj 10-15 szem mandula ledarálva 1 bögre szeder A zabpelyhet a többi összetevővel 15 perc alatt, sűrű kevergetés mellett megfőzzük. Kissé kihűtjük. Tányérra szedjük, a tetejét megszórjuk mandulával. A tetejére szedret pakolunk.
Bazsalikomos saláta
Hozzávalók: 5-6 db nagyobb leves édes paradicsom 4 db vastaghúsú paprika 1 kis fej lilahagyma 8-10 olivabogyó 1 ág friss bazsalikom 1 ek hidegen sajtolt napraforgó olaj 1 tk gyümölcscukor / sztívia / xilit 1/2 tk só A paradicsomokat és a paprikákat lemossuk, az utóbbiakat kicsumázzuk, majd mindet felaprítjuk. A lila hagymával hasonlóan járunk el. A bazsalikom leveleit letépkedjük, apróra szakítjuk, és a saláta többi összetevőjéhez adjuk. Az olivabogyókat is belekarikázzuk. Mindezt megszórjuk kevés cukorral, sóval, összekeverjük, és a végén meglocsoljuk olajjal. Rövid ideig hagyjuk az ízeket összeérni. Ha kissé tartalmasabbá szeretnénk tenni, belevághatunk uborkát, és süthetünk hozzá kevés kókuszsírban bevagdosott szójavirslit, teljes őrlésű tésztával kínálhatjuk. Adhatunk hozzá pirított tofukockákat kissé befűszerezve, vagy aki nem vegán feta sajttal keverheti.
Vegán kókuszos kuglóf csokoládé ganache-sal + Segítsüti 2014. ősz
2014. szeptember 15. Zizi kalandjai
Augusztus elején kaptam az emailt Évától, hogy lenne-e kedvem részt venni az idei őszi Segítsüti jótékony akcióban. Titkon reméltem, hogy egy nap majd kapok egy ilyen felkérő emailt, szóval örömmel mondtam igent a részvételre.
A Segítsüti története 2009-ben indult, az első, gasztrobloggerek civil összefogásával született jótékonysági süteményárveréssel. Mostanra kinőtte magát, így évente kétszer kerül már megszervezésre, tavasszal és ősszel. A mostani, 11. alkalommal a Segítsüti támogatottjai a Leukémiás Gyermekekért Alapítványon keresztül a kelet-magyarországi leukémiás megbetegedésben szenvedő gyermekek lesznek.
Röviden a részletek (hosszabban pedig itt)…
1) Kik? Ismét 30 gasztroblogger anyuka/apuka készül 30 édességgel, az akció adminisztrációját – beszerzések, pénzügyi elszámolás – pedig szokás szerint a Sose Közhasznú Alapítvány intézi.
2) Mikor? A sütilicit 2014. szeptember 15-én, hétfőn indul, azaz ma fognak megjelenni a sütis bejegyzések az egyes blogokon, és kerülnek fel majd egyidejűleg a licitálós menü alá. Ezután kezdődhet rájuk rögtön a licitálás, amely három napon át zajlik és 2014. szeptember 18-án, csütörtökön 16:00-kor zárul.
3) Kit támogatunk? A befolyt támogatási összegből most a Leukémiás Gyermekekért Alapítványt és rajtuk keresztül a daganatos és vérképzőszervi megbetegedésben szenvedő gyermekek orvosi ellátását, gyógyulását támogatjuk.
4) Hogyan? Minden tepsi sütemény kikiáltási ára továbbra is 1.000 forint lesz. A liciteket a Sütiárverés menüpont alatt lehet majd megtenni, ehhez pedig egy egyszerű regisztráció (név, e-mail cím) szükséges. A nyertes az lesz, aki a legmagasabb összeget ajánlja adott süteményért szeptember 18-án 16:00-ig.
Én erre az őszi eseményre egy vegán kókuszos kuglóffal készültem, amibe csempésztem egy kis kardamomot, majd leöntöttem az egészet vegán csokoládé ganache-sal. Jól hangzik, ugye? És én már tudom is, hogy mennyire finom! Aki megteheti, licitáljon a kuglófomra, mert a nyertes licitáló nagyon jól fog járni ezzel a finom sütivel! Fontos infó a nyertes számára, hogy a kuglóf személyesen vehető majd át Budapesten. Hajrá licitálók!
Vegán kókuszos kuglóf csokoládé ganache-sal
Hozzávalók:
A kuglófhoz:
- 400 g finomliszt, szitálva
- 100 g teljeskiörlésű liszt, szitálva
- 120 g kókuszvirág cukor + 1 teáskanál (nádcukorral helyettesíthető)
- 30 g kókuszreszelék
- 30 g puha kókuszzsír
- 250 ml kókusztej (kókuszos rizstejjel helyettesíthető) + amennyit a tészta felvesz (kb. 150-200 ml)
- 1/2 teáskanál kardamom
- 1 csomag (7 g) szárított élesztő
- csipet só
A ganache-hoz:
- 20 g kakaópor/karobpor, szitálva
- 1 evőkanál mandulavaj
- 50-60 ml juharszirup
- 40 g kókuszzsír
- csipet só
Egy tálban keverjük össze: liszteket, kókuszreszeléket, kókuszvirág cukrot, sót és kókuszzsírt. Langyosítsuk meg a kókusztejet, adjuk hozzá az élesztőt és 1 teáskanál cukrot, hagyjuk felfutni néhány perc alatt, majd öntsük a lisztes keverékhez. Keverjük össze a tésztát, majd kézzel dagasszuk át és közben adagoljunk hozzá annyi kókusztejet, amennyit a tészta felvesz (ez kb. 150-200 ml lesz a növényi tej fajtájától függően). Az összegyúrt tésztát a tálban hagyva, fedjük le konyharuhával és hagyjuk meleg helyen duplájára kelni (ez kb. 1 óra).
A megkelt tésztát borítsuk lisztezett deszkára és gyúrjuk át. Formázzunk rudat belőle, gyengéden csavarjuk meg és tegyük bele a puha kókuszzsírral kikent kuglóf formába (a végeket szorosan összecsipkedjük).
A formában újból pihentetjük 30 percet, majd 170 fokra előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt aranybarnára sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e! Hagyjuk a formában kihűlni.
A ganache-hoz egy lábasban melegítsük át a juharszirupot, a kókuszolajjal, a mandulavajjal és a kakaóval. A tűzhelyről levéve adjuk hozzá a csipet sót. A langyosra hűlt ganache-sal locsoljuk meg a kihűlt kuglófot.
Cukormentes rebarbarás szederlekvár
2014. szeptember 5. Zizi kalandjai
Igyekszem kihasználni az utolsó pillanatokat… amíg lehet kapni nyár végi gyümölcsöket a piacokon, addig veszem és fogyasztom őket. Na persze nem csak én, hanem az egész család. Amikor elkezdtem előkészíteni ennek a lekvárnak a hozzávalóit, Ádi rákattant a szederre és alig bírtam lebeszélni néhány szem után, hogy erre anyának most nagy szüksége van, mert fotóznia kell, meg lekvárt főzni belőle. Ígértem neki őszibarackot cserébe, szerencsére elfogadta, így most ez a bejegyzés is megszülethet!
Nagyon egyszerű a dolog… végy egy adag szedret, egy adag rebarbarát, keverd össze egy kis juharsziruppal, citromlével és citrom reszelt héjával és főzz belőle lekvárt. Ennyi! Nem vagyok egy nagy lekvár főző, na nem azért, mert nem szeretem enni és csinálni, hanem mert helyem nincsen tárolni. Ez a szederlekvár nem lesz nagy adag és hűtőben tartva maximum 2 hétig áll el, szóval gyorsan kell fogyasztani, de szerintem ezzel nem lesz gond!
Nem tudom, hogy ti járatok-e már úgy, hogy próbáltátok egy citromnak a héját reszelni, de a reszelő nem volt elég éles és így a citrom héja csak maszatolódott a reszelőn. Nos, én számtalanszor jártam így… nem igazán panaszkodtam I.-nek erről, de valamit megérezhetett, mert egyik évben kaptam tőle egy Microplane reszelőt karácsonyra. Neki fogalma sem volt, hogy létezik a Microplane és, hogy én titkon vágytam egyre, de az eladó az üzletben rábeszélte, hogy vegye meg a gasztroblogger barátnőjének, mert ennek biztosan örülni fog. Hát, amikor kinyitottam az ajándékot, sikítoztam: “Úristen, van végre Microplane reszelőm!”. I. meg örült, hogy milyen jól választott ajándékot! Hát így indult a történetem a Microplannel.
Nemrég pedig csomagot és lehetőséget kaptam a Microplane magyarországi forgalmazójától, hogy az egyik terméküket, a Citrus Bajnokot teszteljem. Szuper tuti, bika éles kis reszelő rozsdamentes acél pengékkel (melyek orvosi fémből készülnek). A nyél alján található kör alakú pengékkel mesteri spirálokat készíthetünk a citrusok héjából, amit aztán koktélokba, vagy díszítésként is használhatunk (na én ezt még nem teszteltem, de egy koktélpartin biztosan be fogom vetni).
Szóval egy Microplane reszelő nem maradhat ki a háztartásunkból, ha egy minőségi, tartós, éles társra vágyunk a konyhában!
Na, de jöjjön már a recept, ugye?
Cukormentes rebarbarás szederlekvár
Hozzávalók:
- kb. 260 g szeder
- kb. 260 g rebarbara (5-7 szál, mérettől függően), felkockázva
- 1/2 bögre juharszirup
- 1 citrom reszelt héja
- 1 evőkanál frissen facsart citromlé
Egy lábasban keverjük össze a hozzávalókat és közepes lángon tegyük fel főzni. Kb. 10 perc után, a gyümölcs kezd egy kicsit összeesni, ekkor fakanállal nyomkodjuk egy kicsit pépesre a gyümölcsöket.
Forraljuk fel, majd közepes lángon főzzük 25-30 percig, amíg besűrűsödik. Töltsük fertőtlenített üvegekbe, majd ha kihűlt tegyük hűtőbe fogyasztásig.
Vegyük le az üveg fedelét…
És fogyasszuk a lekvárt friss kuglófra kenve…
*****
A Microplane Citrus Bajnok reszelőt a Grater Hungary Kft. biztosította a teszteléshez. A véleményem csakis a sajátom.
Tojásmentes mogyorós zabkeksz
2014. augusztus 31. Éltető ételek
Egyre inkább törekszem arra, hogy gluténmentes és vegán ételeket készítsek. Végülis nincs gluténérzékenységünk, de jobb kerülni. Ugyanakkor egy gluténmentes ételekben a kötőanyag minden esetben tojás. Ebben meg ez a bibi, hogy így meg a napi tojásfogyasztás szökik az egekbe. A gluténmentes sütikre jellemző a morzsálódás, nos, ezt is sikerült elkerülnöm. Ez a recept igazán ropogós, nem pereg szét a kézben, egyben marad. És nem utolsó sorban nagyon finom. Lehet baracklekvárral, vagy avokádós csokikrémmel is tölteni, de a nagylányom kedvence a nutellával való töltés. A konjak liszttel most ismerkedem, mely tulajdonsága, hogy nagyon jól sűrít és zselésít. A süti morzsálódása ellen is nagy segítségemre volt. Hozzávalók: - 10 dkg apró szemű zabpehely - 10 dkg zabliszt - 10 dkg teff vagy rizsliszt - 10 dkg mogyoróliszt - 10 dkg durvára tört, pirított mogyoró - 10 dkg kókuszvirág cukor vagy méz - csipet só - 1 evőkanál útifűmaghéj - 1 teáskanál konjak liszt - 1 teáskanál szódabikarbóna - 1 mokkáskanál vanília - 10 dkg kókuszzsír (vagy bio vaj) - kevés növényi tej (pl. mandula, rizs) Elkészítés: - A száraz összetevőket kellőképpen elvegyítjük, majd hozzáadjuk a puha vajat. - Annyi tejet adunk hozzá, hogy kellően összeálljon, - Pihentessük a tésztát addig, míg a sütőt előmelegítjük úgy 170 fokra. - Nyújtsuk ki minél vékonyabbra a tésztát (egy picit pereg a mogyoró és zabpehely darabok miatt), majd szaggassuk ki. - Süssük ki 170 fokon kb. 15-20 percig. - Hagyjuk teljesen kihűlni, ezalatt szépen megkeményedik a keksz.
Esküvő ON :)
Úgy érzem muszáj megoszanom veletek ezt a gyönyörűséges fényképet, ami az esküvői tortánkról készült. Természetesen teljes mértékben vegán volt, amit a Napfényes Cukrászatnak köszönhetünk. :) A felső szint mákos, a középső feketeerdő,az alsó pedig Eszterházy volt. Mindenki megnyalta mind a tíz ujját. :) A torta díszítése élő virágokkal pedig diy. (Ildi és én tettük/tűztük rá őket 10 perccel a felvágás előtt.) Szerintem csodaszép lett! És A CSOKROS KÉP , amit mindig is szerettem volna :) Ani Tisztán, tudatosan!
Eperkrémleves szőlőszemekkel
Szerdán a piacon az egyik árusnál találtam egy kis doboznyi epret, gyorsan megvettem tőle ;) Valamire legalább jó ez a folyamatos esős időszak, újra virágoznak az eprek ;) Hozzávalók személyenként: 2 maréknyi eper 1 ek kesudió 1 banán 1 csipet vaníliapor 2 dl forrásvíz Levesbetét: 1 fürt szőlő A hozzávalókat összeturmixoljuk, tálkákba töltjük, és beleszemezgetjük […]
Nyáralkony a majorban
2014. augusztus 14. Zöld múzsa
Fátyolfelhők takarják a napot, de a naptárra nézve a nyár harmadik hónapjába léptünk. Júniusban a "Finomhangolás" desszert délutánt követően tartottam egy számadást a Zöld Múzsa háza táján. Év elején, mint a mesében, találkoztam az arany hallal, aki azt kérdezte tőlem: - "Mondd te lány, mi a három kívánságod?" Lehet, hogy mindez álmomban történt, de a három kívánság sorra teljesült a valóságban. Az első kívánságom nem volt más, legyen a Zöld Múzsa asztalánál a zene az egyik fogás. Ezt a desszert délutánon Bélyei Adél hárfamuzsikája váltotta valóra. A második kívánságom így hangzott: kapjon a stábunk egy olyan lehetőséget, amikor házon kívül tálaljuk étkeinket. Júliusban a "Nyári lányok" bizalma által ez is teljesült. A vacsora négy fogását megrendelőnk teraszán szervíroztuk, míg a desszertet a Világosváron a lemenő nap surló fényei tették emlékezetessé. Kellett mindehhez a szintén a mesékből ismert szerencse: megrendelőnk éppen a Zöld múzsa porta és a Világosvár orma között lakik mértani pontossággal félúton ;-) Köszönjük Heninek a bizalmat és a második kívánság beteljesülésének lehetőségét! fotó: Nia nemez fotó: Szárnyalj, és a felhők felett nem érhet baj Nem maradt más hátra, mint a harmadik kívánság: egy szívemnek nagyon kedves helyet szemeltem ki ötfogásos vega/vegán vacsoránk helyszínéül, Kisnyalka-majort. Már az ötödik alkalommal töltök el barátnőimmel minden nyáron egy alkotó hetet ezen a nyugalmat árasztó helyen, ami mindenkinek belopta magát a szívébe. Szerencsénkre, találtunk augusztusban szabad hétvégét a major foglalási naptárában, ahová nagy szeretettel várunk benneteket "Nyáralkony a majorban" rendezvényünkre, feltéve ezzel a pontot a három kívánságos mese végére. NYÁRALKONY A MAJORBAN túra és szezonális öt fogásos vega/vegán vacsora a teremtett borvidék boraival Helyszín: Kisnyalka major Időpont: 2014. augusztus 30. szombat délután 17.00 óra Bejelentkezés és bővebb infó: ludvig.nicolette@gmail.com címen kérhető! fotó: Nia nemez fotó: Colette
Esküvői torta "nyers" /Raw wedding cake
2014. augusztus 5. Nyers konyha
Barátaink esküvőjére készítettem ezt a tortát. Mivel emeletes torta, így most ez nem lett annyira krémes, viszont a sok magtól stabil lett a szerkezete, és még belső megerősítés, rögzítések nélkül is bírta az alsó szint a felsők súlyát. Valahogy nem volt számomra szimpatikus, hogy műanyag rudakkal, vagy valami hasonlóval stabilizáljam . A külső kókuszos krém valami isteni lett, nem kentem olyan vastagon a tortára, így még maradt is belőle 1-2 deciliternyi amit elkanalazgattunk :) A torta belsejébe tett gyümölcskrém variálható a szezonnak megfelelően... Esküvői torta ,, nyers Piskóta: 200 gramm napraforgó 400 gramm kókuszdara 100 gramm lenmag 500 gramm mazsola 6 citrom reszelt héja fahéj 7-8 evőkanál kakaópor 400 gramm mandula néhány evőkanál útifű maghéj ha kell süríteni A kókuszdarát és a lenmagot turmixgéppel lisztesre őröltem. A napraforgót és mandulát s -késes robotgéppel aprítottam. Mazsolát beáztattam, a vizét leöntöttem és a reszelt citromhéjjal turmixoltam. A magokat elkevertem a fahéjjal és kakaóporral, majd megédesítettem a turmixolt mazsolával. Ha jól dolgoztunk a massza szépen összeáll, összeragad. Ha túl nedves, lehet süríteni útifű maghéjjal vagy kókusszal. Érdemes megkóstolni elég édes-e, kell-e még hozzá fahéj vagy kakaópor ? Ha készen vagyunk csatos formákba nyomkodjuk úgy, hogy az oldalán is legyen a formának tészta. Erre teszünk gyümölcsöket. Nálam az alsó réteg simán banán volt. Rátettem a banánokat, és villával elnyomkodtam, fahéjjal megszórtam. Erre jött egy réteg ,,piskóta, tehát magos réteg, majd következett a sárgabarackos krém. Ebbe almát aprítottam és sárgabarackot vágtam, málnával megbolondítottam, steviával és vaníliával ízesítettem, útifűmaghéjjal sürítettem. A töltelékre ismét jött a magos rész. Az alsó nagy csatos tortára rátettem a kis csatos formát, majd ismételtem az előbb leírt folyamatot. Erre egy még kisebb torta jött. Krém: 2x 200 gramm kókuszreszelék 12 dl cocomas kókuszkrém 200 gramm kesudió 3 evőkanál kókuszzsír stevia ízlés szerint, vagy egyéb édesítő ami nem színezi el a krémet... A kókuszt turmixgépben liszté őröltem. A kesudiót beáztattam, majd a vizet leöntve róla, a kesudiókat a kókuszkrémmel és kókuszzsírral megturmixoltam. Mindent egy edénybe öntöttem elkevertem és édesítettem. A krémet a tortára kentem, hűtőbe téve szépen megdermedt. Szalaggal és virágokkal díszítettem.
Kovászos uborka és társai gluténmentesen
Az igazat megvallva sosem voltam odáig a kovászos uborka ízéért. Megettem, ha éppen ez volt terítéken, de a savanyú uborkát sokkal jobban szeretem. Férjem viszont odáig van a kovászos uborkáért. Már tavaly, sőt tavalyelőtt is terveztem egy "kovászolós projektet", de valahogy kimaradt. Most viszont, anyósomtól kapott kovászos uborkát férjem már megette, és csak itt motoszkált bennem, hogy ez annyira pofonegyszerű művelet, igazán kipróbálhatnám. Nem én lennék, ha nem tettem volna bele egy kis különlegességet. Három befőttes üveggel készítettem, mindegyikbe más és más zöldség került.
A recept
Hozzávalók:
o uborka/cukkini/cékla (a fő kovászolásra váró zöldségek)
o nyers kukoricacső
o nyers, hámozott krumpli
o só (literenként 1 evőkanál)
o kapor
o fokhagyma
o víz
o üveg
Elkészítés:
Az uborkákat, céklákat, cukkiniket jól megmossuk, (a céklát meg is hámozzuk). Az uborkákat négybe vágjuk úgy, hogy az egyik végétől kezdve az uborka feléig bevágjuk hosszában, majd a másik végénél szintén ugyanígy vágjuk be. Így 4 részre lesz vágva, de nem esik szét mégsem darabokra, "szeletekre". A cukkini méretétől függően akár hasonlóan így járunk el, vagy vastagabb csíkokra vágjuk fel. A céklát hámozás után kb. olyan méretű hasábokra vágjuk, mint a hasábburgonya. A krumplikat megpucoljuk, félbevágjuk (aprócska krumplikat használtam fel hozzá.
[Az üvegeket a biztonság kedvéért csírátlanítottam: Egy fazékba beletettem mindhárom üveget, a fazékba és üvegekbe is engedtem vizet, majd addig főztem, míg a víz az üvegekben is elkezdett rotyogni. A vizeket kiöntöttem belőlük utána.]
Az üveg aljára rakjuk a kapor felét (én legalulra direkt felvirágzott kaprot tettem), a krumplikat, majd szép sorba állítva az uborkákat, cukkiniket, céklát közéjük a megpucolt fokhagymát majd a tetejére a megmaradt kaprot és krumplival "szorítottam le". Előzőleg felforralt majd langyosra hűtött sós vízzel felöntjük úgy, hogy teljesen befedje a lé a zöldségeket. Letakarjuk (tálcával, kistányérral, stb.), és kitesszük a napra. Pár nap múlva fogyasztható! Saját levében, hűtőben tárolható, ha nem fogy el mind.
A krumplitól már eleve gluténmentes (az emberek nagy része kenyérrel készítik krumpli helyett). Azonban jött a kihagyhatatlan ötlet: ha már a Kovászolás lényege a 2 K, értsd: Keményítő és Kapor, mi lenne, ha a Keményítő nem Krumpliból, hanem Kukoricából adódna hozzá? Óvatosságból csak az egyiket (a cukkinis kovászolást) próbáltam ki így. Egy kukoricacsövet (anyósom kertjéből érkezett a friss, zsenge cső) felvágtam vastagabb karikákra és a krumpli helyett ezeket raktam az üveg aljára és tetejére. A melegben úgy megkovászolódott a zsenge kukorica, hogy simán fogyasztható lett, sőt a kovászos dolgok közül ez lett a kedvencem. Az üvegbe sárga cukkini is került. Lágy íze lett.
A kovászos céklát még nem kezdtük meg, de a levét teszteltem, finom lesz. :)
Őszibarackos chiapuding
2014. július 25. Éltető ételek
Itt az őszibarack szezon... imádom. Egy gyors kakaós puding, hmmm... nagyon finom. A chia mag biztosítja a kellő puding állagot, így még főzni sem kell. Picit kesernyés íze van a barack és a kakaó párosítása miatt, de nekem (és a gyerekeknek is) nagyon ízlett. Kiváló uzsonnára. Hozzávalók (5 adag): 1 kg tisztított/magozott őszibarack 5 dkg mandula áztatva vanília (nekem most kivonatom volt, 15 cseppet tettem hozzá) 3 evőkanál chia mag3 evőkanál kakaópor 1 evőkanál természetes édesítő, pl. datolyapaszta, méz/kókuszvirág cukor Elkészítés: Hát, roppant egyszerű. Mindent tegyünk a turmixba, majd adagoljuk ki pohárkákba. Díszítsük, szórhatunk rá egy kis kókuszreszeléket is.
Áfonya, a bogyós gyümölcsök királya
2014. július 22. Éltető ételek
Az áfonya egy nagyon értékes bogyós gyümölcs. Népszerűsége nem véletlen, rendkívül ízletes és egészséges. Elmondható róla, hogy "kicsi a bors, de erős". Mármint a kis mérete ellenére hatalmas tápértékkel bír, és kiemelkedően magas az antioxidáns tartalma is. Nemcsak a bogyóját fogyaszthatjuk, hanem a levele is számos betegség kezelésére alkalmas. A növényről bővebben Az áfonya botanikai neve a Vaccinium, ami mintegy 200 fajt takar szerte a világban. A magasbokrú fajok Észak-Amerikában és Ausztráliában őshonosak. Régóta ismert és fontos része az amerikai indiánok étrendjének. Rájöttek arra, hogy ha az áfonyával bedörzsölik a szárított húsokat, akkor lassíthatják azok romlását. Az egész növényt megfőzve hasmenés kezelésére használták. Nálunk a legelterjedtebb a kis növésű fekete áfonya, vagy más néven az erdei áfonya. A FEKETE ÁFONYA (Vaccinium myrtillus) gyümölcse már évszázadok óta ismert és kedvelt; az orvostudomány először a XVI. században említi gyógyhatását. A VÖRÖS ÁFONYA (Vaccinium vitis-idaea) a Kárpátokban (Erdély) őshonos, gyógyhatása a népgyógyászatban is ismert. A fekete áfonya 20-40 cm magas lombhullató törpecserje , ágai szögletesek, zöldek. Levelei szórtak, ellipszis alakúak vagy tojásdadok, finoman fűrészes szélűek. Rózsaszín csengettyű alakú, bókoló virágai egyesével, vagy párosával nyílnak a levélhónaljakban. Termése borsószem nagyságú bogyó, éretten kékesfekete, leve lilás. Az áfonya csak savanyú kémhatású talajon él meg, ilyen pedig kevés van hazánkban. Többnyire magasabb domb- és hegyvidékeken fordul elő. Gyakori Sopron és Vas megyében (Alpokalján), de megtalálható a Mátrában, a Bükkben és a Hegyalján is. A drogja a levele, amelyet akár egész nyáron gyűjthetünk, valamint a termése, amely július, augusztus folyamán érik. A vörös áfonya alacsony termetű örökzöld cserje , mindössze 15-30 cm magas. Levelei 2-3 cm hosszúak, bőrneműek, merevek, szélük kissé csipkézett. A levelek fonákán barnás pontok láthatók, erezetük szárnyas. Virágai fehérek vagy rózsaszínűek, bókolók. Termése vörös bogyó, íze savanykás, kesernyés. Hegyvidéki faj. Elsősorban a Kárpátokban (Erdélyben) elterjedt, különösen a nyirkosabb fenyvesekben, tőzeglápok környékén. Havasi meggynek és fenyvesbogyónak is nevezik. Magyarországon ritka, védett faj. Milyen hatóanyagokat tartalmaz az áfonya? A fekete áfonya levele tartalmaz cseranyagot, flavonoidokat, szerves savakat, vitaminokat (A,B,C), pektint, arbutint, ásványi anyagokat (króm, mangán). A termése szintén tartalmaz cseranyagot, flavonoidokat, aromás savakat, antociánglikozidát, gyümölcssavakat, vitaminokat, pektint. A kék színét a mirtillin antocianinnak köszönheti. A vörös áfonyának is a drogja a levele, amelyet szeptemberben, októberben gyűjtenek. Fő hatóanyaga az arbutin nevű fenolos glikozid (sokkal több van benne, mint a fekete áfonya levelében). Az arbutinról tudni kell, hogy kiváló húgyúti ferőzések esetén. Antioxidáns védelem Antocianin tartalmának köszönhetően - amely kiemelkedően magas (430 mg/100g) - erős antioxidáns tartalommal bír . A Journal of Clinical Nutrition folyóiratban közzétett tanulmány megállapította, hogy azoknak, akik napi 15 dkg áfonyát fogyasztottak rendszeresen, a vérben lévő antioxidánsok mennyisége jelentősen megemelkedett. Ez elengedhetetlen a különböző szív- és érrendszeri megbetegedések, a cukorbetegség, az öregedés, a rák, a makula degeneráció és a szürkehályog kialakulásának megelőzéséhez. Az ismeretes, hogy a vérben lévő antioxidánsok fokozott jelenléte csökkenti a mellrák kialakulásának kockázatát, de a kutatási eredmények azt is alátámasztják, hogy az áfonya képes csökkenteni, és megelőzni az öregkori betegségeket (mint például az Alzheimer-kór és az elbutulás). Szív- és érrendszeri betegségek megelőzése Az áfonya kiemelkedően magas antioxidáns tartalma jótékonyan hat a keringési rendszerre. Érfalvédő, csökkenti a hajszálerek törékenységét, a kapillárisok áteresztőképességét, megakadályozza a vérrögképződést. Javítja a mikrokeringést, hatásos visszér esetén is. Az áfonya rendszeres fogyasztása segít fenntartani az egészséges vérnyomás értékét. Az áfonya hatása a diabéteszre Bizonyítottan csökkenti a vércukorszintet, ezért a teakaverékek fontos része az áfonya levele. Táplálkozási szakértők az áfonyát jellemzően alacsony glikémiás indexű (GI) gyümölcsnek tartják (40-53GI). A szemre gyakorolt hatása A terméséből készült főzet és maga a gyümölcs is javítja a látást a csökkent fényviszonyoknál (szürkületi vakság kezelése A-vitaminnal). Szembevérzések után, a cukorbetegek látószervi elváltozásai során szintén alkalmazható. Gyomor - bélrendszeri hurut kezelése A levél és a termés cseranyag tartalmának köszönhetően összehúzó (adsztringens) hatása van , amely segíti a gyulladásban lévő gyomor és nyombél nyálkahártya épségének helreállítását (pl. hasmenés esetén). A mirtillin védőréteget képez a bélsejtek nyálkahártyáján, ami ellenáll a mechanikus izgatásnak, és a gyulladást is gátolja. Szájüregi gyulladások esetén is lehet öblögetni vele. Ugyanakkor a friss termés nagyobb mennyiségben fogyasztva hashajtó hatással bír. Húgyúti gyulladások kezelése Az arbutin tartalmának köszönhetően (a vörös áfonya levelében sokkal több arbutin van, mint a fekete áfonyáéban) kiváló a húgyutak fertőtlenítésére , vesemedence gyulladás, húgyhólyag gyulladás esetén is bevethető. Prosztata megnagyobbodáskor kiválóan társítható pl. az aranyvesszővel. Antibakteriális hatása érvényesül, a mirtillin kötődik a baktérium sejtekhez, behatol mind az élő, mind az elpusztult sejtekbe, és megfesti azokat. A bejutott festék károsítja a baktérium anyagcseréjét, gátolja a növekedését. Vizelethajtó , szélhajtó hatása is ismeretes. Vesekő, vesehomok kiürülését segíti, megakadályozza a kő okozta pangást és fertőzést. FIGYELEM! Hatása csak lúgos környezetben érvényesül. Ezért minél több nyers, lúgosító növényi táplálékot kell fogyasztani, és naponta 3-5 alkalommal érdemes egy késhegynyi szódabikarbónát is bevenni. De akár lúgos ásványvíz is fogyasztható. Ebben az időszakban kerüljük a hús és a tej fogyasztását (savas hatása miatt). Az áfonya fogyasztása A vörös áfonya leveléből készíthetünk gyógyteát , amelyet bakteriális eredetű húgyúti gyulladás során fogyaszthatunk. 2 evőkanál levelet forrázzunk le 3 dl forró vízzel, és főzzük legalább 15 percig. Majd még hagyjuk állni legalább ugyanennyi ideig, és szűrjük le. A tea felét reggel éhgyomorra igyuk meg, a többit pedig a nap folyamán kortyolgassuk. 3 napig igyuk ezt a teát, majd vizelethajtó gyógytea alkalmazható a továbbiakban (pl. kukoricabajusz, cseresznyeszár) A fekete áfonya levele élvezeti teaként fogyasztható, szamóca, szeder vagy málna levelével keverve akár mindennapos fogyasztásra is alkalmas. A mindennapokban a termését nyersen fogyaszthatjuk , de felhasználhatjuk szörpök, lekvárok, gyógyborok készítéséhez is. Finom szósz, gyümölcskrém vagy akár tortakrém készülhet a gyümölcsből, de szárítva vadhúsok mellé mártások alapanyaga lehet. Az áfonyabor erősítő hatású , öregkori krónikus bélhurutos állapotokat kedvezően befolyásolja. A vörös áfonya terméséből előállított szeszes kivonat bőrgombásodás ellen bevethető. A piros bogyója nagyon fanyar, ezért inkább aszalva fogyasztjuk, vagy süteményekbe, lekvárba kerülhetnek. Híres az erdélyi áfonya pálinka is. Felhasznált irodalom: - Rácz Gábor: Gyógynövényismeret: a fitotterápia alapjai. - Budapest: Sanitas, 1992 - Rápóti Jenő, Romváry Vilmos: Gyógyító növények. - Budapest: Medicina, 1987 - http://dietless.hu/afonya/
Liebster Award vándordíj! Köszönöm
2014. július 12. Éltető ételek
Nagyon meglepődtem, amikor pár nappal ezelőtt egy levél fogadott a postaládámban. Liebster Award díjat kaptam! Nos, erről eddig még nem hallottam, bár még nem is olyan régóta blogolok. Egy kedves ismerősöm, és blogger társam Oláh Bernadett úgy gondolta, hogy a blogom és én megérdemlem ezt a díjat, melyet ezúton is megköszönök. A Liebster Award egy vándordíj , melyet bloggerek ajándékoznak elismerésként blogger társaiknak, azzal a feltétellel, hogy a feltett kérdéseire válaszolni kell. Valamint, mivel ez egy vándordíj, így ezt tovább is kell adni. Szívből ajánlom, hogy látogassatok el az ő oldalaikra is. Nos, jöjjenek Bernadett által feltett kédésekre a válasz. 1. Mit gondolsz a Liebster Award díjról? Szerintem ez egy szuper dolog, így láthatod, hogy nem feleslegesen csinálod, amit csinálsz. Ha már a blogger társaid is figyelik az oldaladat...akkor rossz nem lehet:) 2. Mikor és miért kezdtél el blogolni? 2013. októberében. Mivel természetgyógyász is vagyok, így számomra nagyon fontos, az információ átadása az embereknek. Másrészt szeretek főzni, és legalább a receptjeimet én is megtalálom:) 3. Sejtem, szeretsz blogot írni, de előfordult már, hogy nem volt ihlet, nem volt motiváció, hogy elfáradtál? Hát igen, volt olyan, hogy a sok virtuális- és ház körüli munka nagyon kifárasztott. De pár nap pihenő után újra lendületbe jöttem. A párom mindig is mondja, hogy olyan vagyok, mint a duracell nyuszi, pörgök ezerrel. 4. Miért szeretsz blogot írni? Hááát, örülök, ha egészséges recepteket tudok adni a hölgyeknek (és férfiaknak is). Ugyanis ezek nemcsak egészséges, de könnyen elkészíthetőek is. Másrészt a természet patikája óriási, és a mi (természetgyógyászok) feladatunk, hogy ezt az emberekkel megismertessük. A mottóm: döntessz vagy döntenek helyetted! Ha ezt felismerik az emberek, akkor az már fél siker! 5. Milyen blogod van, hogyan írnád le vállalkozásodat pár mondatban azoknak, akik még nem ismernek? Egészséges életmóddal kapcsolatos blog. Másrészt az Éltető Ételek logó alatt teljes értékű ételeket készítek. Mint például aszalványok, befőttek, lekvárok. Valamint ételkészítő tanfolyamokat is szervezek és személyes tanácsadást is végzek. 6. Van olyan blog, amelyre naponta ránézel, amely nagyon inspiráló számodra? Elsősorban a nyers vegán blogok érdekelnek, a facebookon be vannak jelölve, így napi szinten látom az újdonságaikat. És most jöjjenek azok a blogok/bloggerek, akiknek továbbadom a díjat: http://www.nyersetelekerikatol.blogspot.hu/ http://www.fittnok.hu/ http://magdireceptek.blogspot.hu/ http://nyerskonyha.blogspot.hu/ http://www.vegagyerek.hu/ Nekik intézett kérdéseim: 1. Miért ezt a neve a blogodnak? 2. Mit szeretsz a blogírásban a legjobban? 3. Mi a szakmád "civil" foglalkozásod? 4. Mi a kedvenc ételed?
Színes gyümölcsös ...
Ma különösen meleg van, így nem érdemes nehéz ételekkel terhelni gyomrunkat. Ki ne szeretné az édes, lédús gyümölcsöket? Nekem szerencsém van, mert kertünkben, mindig tudok szedni valami friss gyümölcsöt. Málna, ribizli, menta, körömvirág saját, az alma és barack bolti darab. Hát nem jó ránézni ? Pláne megenni... :) Színes gyümölcsös: 1 reszelt alma 1 barack szeletelve marék ribizli marék málna lehelet mák és fahéj díszítésnek körömvirág és menta
Kókuszos-meggyes muffin csokireszelékkel
2014. június 19. Éltető ételek
A muffin az egy olyan édesség, ami jöhet bármikor. A nagylányom már önállóan is meg tudja sütni ezeket, csak egy baj van vele... nem szeret elmosogatni utána. Mondtam is neki, csak akkor süthetsz, ha utána nem marad mosatlan. Azért így is neki szokott állni. Hozzávalók: Száraz összetevők: - 25 dkg liszt (zabliszt és teljes kiőrlésű fele-fele arányban) - 2 teáskanál szódabikarbóna - 10 dkg kókuszreszelék - kb. 5 dkg csokireszelék - késhegynyi vanília - csipet só Nedves összetevők: - 12 dkg méz (kókuszvirágcukor) - 12 dkg kókuszolaj/vaj - 15 dkg magozott meggy - 2 dl kókuszkrém - 1 evőkanál őrölt arany lenmag 2 evőkanál vízzel elkeverve (a tojást helyettesíti) Elkészítés: - A száraz hozzávalókat keverjük össze, majd külön a nedveset is. Laza mozdulatokkal dolgozzuk össze a kettőt. - A kókuszkrém dobozában van két kis csomag kókuszkrém. Az egyikre van szükség. Tegyük egy pohárba, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy 2 dl legyen belőle. - A sütőt melegítsük elő 190 fokra, majd a 12 db-os muffin formába osszuk szét a masszát. Jó tele lesz, de nem baj. - Süssük kb. 25 percig. Fogyasztás előtt hagyjuk teljesen kihűlni, mert egy kicsit porhanyós még melegen. De nagyon finom ám!!Jó étvágyat!
Sült ananászkarika hajdinával (gluténmentes)
Desszertnek tálalva dekoratív és finom édesség, én mégis inkább reggelinek ajánlom, főleg fogyókúra programban részt vevőknek. Ennek pedig két oka van. Egyrészt az ananász magas rosttartalma miatt hamar jól lakottság érzést ad, emellett élénkítő, emésztést segítő, vízhajtó hatása van, tehát az anyagcsere folyamat serkentésében vesz részt. A másik ok, ami miatt fogyókúrázóknak ajánlom reggeliként ezt az ételt, az a hajdina, ami szintén magas rosttartalommal bír, nagy előnye, hogy a bélperisztaltika növelésén és a tranzitidő lerövidítésén keresztül jól alkalmazható székrekedéssel küzdők, cukorbetegek, valamint candida fertőzésben szenvedők számára. R ostban gazdag gabonaként a koleszterin megkötésével a szervezet vérzsír szintjét is mérsékeli. Karakteres íze zöldségekkel párosítva is finom. Ha a boltok polcairól hajdinát veszünk, érdemes figyelni arra, hogy a natúr hántolt hajdinát (világosbarna színe van) válasszuk, ne a pörköltet (sötétbarna színe van), mert könnyebb az ízét megszokni azoknak is, akik amúgy életükben még nem igazán próbálták ezt a nagyszerű gabonát.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 ananász
- 1 nagyobb marék hajdina
- reszelt citrom vagy narancshéj
- datolya
- víz
- növényi tej
- kókuszvirág cukor (vagy nyírfa cukor, xilit, stb.)
Elkészítés:
A hajdinát alaposan átmossuk, majd annyi vízzel, ami épp ellepi, elkezdjük főzni. A főzés során barnás színű habja keletkezik, amit kanállal leszedünk róla. Amikor a víz már elfőtt, hozzáöntünk egy kevés növényi tejet, amennyit még magába szív. Közben elkészítjük az ananászt is. A meghámozott (nem befőtt!) ananászkarikákat sütőpapíros tepsibe fektetjük, egyik oldalukat megpirítjuk.
A megpuhult hajdinakásához ízlés szerint keverünk reszelt narancshéjat, esetleg előre beáztatott, feldarabolt datolyát. Ha nem elég édes így sem, kókuszvirág cukorral édesíthetjük még. A megpirult ananászkarikákat megfordítjuk és a pirult tetejükre halmozzuk a hajdinakását. Ananászkockákat darabolunk a tetejére és egy kicsit még átsütjük. Tálalásnál citromfűlevél darabokkal megszórhatjuk a tetejét. Királyi reggeli (vagy desszert).
Tavaszi méregtelenítés. A léböjt 2. napja
Reggel az óra csörgésére ébredtem. Nagyon éhes voltam . Elkészítettem a szokásos májöblítő turmixot és utána megittam egy csésze dió teát. "Benyaltam" 1 kk. mézes szűzbogáncsos almarostot, az nagyon jól esett. A mai nap az orvosnál folytatódott. Tegnap a nagylányom olyan ügyesen lépett, hogy bokaszalag húzódása lett. Majdnem 10 óra lett, mire végeztünk, már ekkor megint nagy éhség tört rám. Hazaérve megittam egy csésze alma-cseresznye italt, melyet fahéjjal és gyömbérrel ízesítettem. Frissen préseltem répa-káposzta-zeller és fehérrépát , amely ismét kiadott egy csésze itókát. A megmaradt rostból készítettem egy zöldséglevest , melybe még hagyma és fokhagyma is került. A végén jó csípős lett, mert tettem bele egy kevéske chilit is. Délután ittam még vizet, teát és alma-körte levet is. A gyümölcs- és zöldségeleveket minden esetben hígítom vízzel!! Este még "ettem" ismét egy adag zöldséglevest és még 1 csésze tulsi tea is lement. Érdekes, hogy nem vagyunk fáradtak . A párom még mondta is, hogy SOKKAL energikusabb, már csak az evés hiányzik neki. Mint a forró sivatagban, mikor vizet lát az ember, hát a párom másra sem tud gondolni, mint a sült halra vagy a kacsacombra. Pedig nem nagy húsevő, hetente 1-2x eszik, de most nagyon kívánja. Hát... még kell rá várni egy kevéske időt. Én is nagyon jól érzem maga, délután még gyomláltam is egy kicsit a kertben. Érdekes, hogy a gaz mindig gyorsabban nő, mint a vetemény... Holnap az utolsó nap... A párom kért, hogy holnap újítsak be valami új itallal, mert már unja az eddigit. Na jó, de mit? Elsősorban a sósat kívánjuk, bár az édes jobban telít... Na, majd holnap meglátjuk... Összesítés: Étel - italMennyiségREGGELÁllott víz 5 dl1,5 literMájöblítő turmix 5dl (+30 ml emóció)Dió tea 5 dl2 szem huminiqum2 szem alga1 kk. mézes szűzbogáncsos almarostDélelőttalma-cseresznye-meggy LÉ 5 dl1,1 literzöldséglé 6 dlEbédZöldség leves LÉ 5 dl0,5 dl20 ml Supra balanceDélutánvíz 6 dl2,1 literTulsi tea 5 dlalma-körte LÉ 2x5 dlVacsora2 szem alga0,5 dl2 szem huminiqumZöldség leves LÉ 5 dlEsteGyömbéres tulsi tea 5 dl0,5 liter1 kk. mézes szűzbogáncsos almarost 5,7 liter folyadékot ittam a mai nap folyamán. Már csak 1 nap, és ehetünk...
Nutellás csiga
Csiga-biga gyere ki / Ég a háza Dideki.
Lázár Ervin Fruzsina nevű lánya még nagyon kicsi volt és így énekelte a versikét, amiből aztán megszülettek Berzsián és Dideki történetei. Nos ennek (a képen látható) csigáknak nem ég a háza, mert már mind elfogyott. Annyira finom volt. Közzé is teszem a receptjét - alant olvasható.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 csomag élesztő
- 4 dl növényi tej
- 10 dkg kókuszzsír
- 35 dkg fehér liszt
- 15 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 10 dkg őrölt zabpehely
- 2 ek nyírfacukor/nádcukor/kókuszvirágcukor, stb
- 2 ek kevés vízben áztatott őrölt lenmag
- csipetnyi só
- vanília
+ házilag készített nutella
Elkészítés:
Egy tálba vagy a kenyérsütő üstjébe belemorzsoljuk az élesztőt, hozzáadunk 2 ek édesítőszert (nyírfacukrot használtam), majd felöntjük a kézmeleg növényi tejjel. (A növényi tejet most rizstejporból készítettem el.) Várunk 1-2 percet, majd a fenti sorrendben hozzáadjuk a többi hozzávalót. Kenyérsütő gépünkbe tesszük és a dagasztás/kelesztés programra állítjuk. Ennek híjával fakanállal vagy a kezünkkel úgy gyúrjuk össze a tésztát, addig dagasztjuk kezünkkel, míg a táltól az elválik és hólyagocskák jelennek meg a dagasztás során. Ha kézzel dolgoztunk, meleg helyen konyharuhával letakarva kelesztjük. A kenyérsütő a program szerint elvégzi ezt.
A kész tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk, megkenjük jó alaposan házilag készített nutellával, és mint a kalácsot feltekerjük, majd szeleteket vágunk belőle, amiket sütőpapíros tepsire fektetünk. Közepes lángon megsütjük. A sütés utolsó 10 percében egy kis édes vaníliás növényi tejjel megkenjük a csigákat.
Finomságos édes falatok vendégvárónak vagy reggelire a gyerekeknek, a család többi tagjának is.
Csokis-epres torta (cukormentes, nyers)
Hosszú félig meddig külső kényszer-szünet (a technika sorozatban felbukkanó csínjai) után egy "költeménnyel" jelentkezem. A torta szintén megrendelésre készült. Mondhatni, hozzáadott cukrot nem tartalmaz. Sem nyírfa-, sem iparilag előállított gyümölcs-, sem kókuszvirág cukrot, sem mézet. Tulajdonképpen nyers kategóriába tehető, bár a zabpehely készítési eljárás miatt kicsit mégis tétovázva írom le, hogy nyers. Vitaminbank szerint: "A gabonapelyheket gőzöléssel és hengerek közötti lapítással állítják elő, legtöbbször a teljes gabonaszemből, ezért az egész gabonaszem összes tápanyagait tartalmazzák. Biológiai értékük jelentős. A zabot, az árpát, a hajdinát, és a kölest hántolják pelyhesítés előtt, a búza és a rozs azonban héjasan pelyhesíthető." Nyers vagy sem a képen szereplő gyönyörűség, meg kell hagyni, nem csak kinézetre kívánatos. Viszont előnye, hogy tömény édesség, így nem nagyon lehet sokat enni belőle. Másik előnye, hogy gyorsan kész. Arról nem beszélve, hogy jönnek a meleg nyári napok, amikor a sütőt nem szívesen kapcsoljuk be, akár más gyümölccsel díszítve is elkészíthetjük, ajándékba, hétvégi desszertnek, vendégváró falatnak.
A torta-alap receptje:
Hozzávalók:
1/2 kg darált zabpehely
15-20 dkg kókuszreszelék
víz
3 érett banán
Elkészítés:
A zabpelyhet és az enyhén megpirított kókuszreszeléket egy tálban összekeverjük, villával szétnyomkodott banánt keverünk hozzá, és annyi vizet öntünk rá, hogy az egészből egy nagy gömböcöt, egy golyót tudjunk gyúrni. Frissen tartó fóliával egy nagyobb tortaformát kibélelünk (a fólia nagyobb legyen, mint a forma, a magasabb peremét is érje) és a zabpelyhes alapot beleformázzuk. Jól belenyomkodjuk. Az alábbi csokikrémet elkenjük rajta, majd ötletünk szerint dekoráljuk. Ahogy a képen is látható, eper került a tetejére.
A csokikrém receptje:
Hozzávalók:
- 2 db érett nagy avokádó
- 2-3 dkg karobpor (mivel megrendelésre készült, kakaót használtam - abból több kell -, bár a karob egészségesebb)
- 5 dkg kókuszolaj
- 12-14 dkg datolya, meleg vízben áztatva legalább fél óráig
- 1 csipet tengeri só
Elkészítés:
Vegyük elő a turmixgépet (vagy egy erős aprítógépet) és a fentieket mindet, ebben a sorrendben tegyük bele. Indítsuk el, és hamarosan látni fogjuk hogy milyen fantasztikus krémet kapunk végeredménynek. Olyan krémet, mint a csokitorták csokikrémje. A kész krémet egyszerűen elkenjük a zabpehelyből készült tésztán, ennek a tetejére jöhetnek az eperszemek. Hűtőben tároljuk tálalásig. Tálalás előtt a fóliával kiemeljük a formából, lehúzzuk alóla a fóliát, az oldalát reszelt (előtte megmosott) narancshéjjal szórjuk meg. Egy szép tálcára téve tálalhatjuk is. Nagyon kiadós torta olyan értelemben, hogy nem sokat bír az ember belőle enni még akkor sem, ha édességfüggő.
Meggyes-gesztenyés zabfelfújt
2014. május 12. Mindennapi ételeink
Tartalmas csemege, nem csak reggelre... Hozzávalók: 4 ek. kókusztejpor 2 csésze forró víz 1 csésze zabpehely 3 ek. kókuszvirág cukor 1 ek. kókuszzsír 1 üveg meggybefőtt 1/2 kg gesztenyemassza 1/2 bio citrom héja Elkészítés: A kókusztejport kikeverjük vízzel és a kókuszzsírral feltesszük főni. Amikor forr, hozzákeverjük a zabot, és ízesítjük a kókuszvirág cukorral, citromhéjjal, esetleg vaníliával. Puhulásig főzzük. Amikor kihűlt, hozzáadjuk a felengedett gesztenye felét. Egy sütőformát (vagy több kisebbet) kikenünk kókuszzsírral, majd beletesszük a gesztenyés zab felét, majd a kimagozott meggyet, és betakarjuk a zab másik felével. A tetejére kenjük, vagy nyomjuk gesztenyenyomóval a maradék gesztenyét. 20 perc alatt 170-180 fokon kisütjük.
Palacsinta tej és tojás nélkül
Jelen esetben zab és hajdinaliszt keverékéből, hogy legyen benne lúgosító gabonaféle is (ami egyébként fűféle, mint tudjuk, de nem számít). A tészta, mint minden ilyen típusú keverék, könnyebben szakad, de ha nem hagyjuk túl hígra a tésztát, és vékonyra a palacsintát, nem nehéz vele boldogulni, ráadásul egy könnyű palacsintát kapunk cserébe. Bevallom őszintén, nem is nagyon próbáltam késsel fordítgatni, inkább feldobtam, és úgy fordítottam meg. Nem bonyolult, hamar megtanulja az ember, azután pedig már ha benne van a lendület a kezedben, megy, mint a karikacsapás. (Komolyan gondolom.) Egyszerűen először csak megmozgatod, hogy érezd, mire számíts, majd egy hirtelen picit előre, és felfelé irányuló mozdulattal feldobjuk. Utána már csak lavírozol, hogy elkapd lenn. :) A leírt mennyiség kb. 15 palacsintához elég, de sütője válogatja. Hozzávalók: 2 bögre zabliszt 1 bögre hajdinaliszt 1/3 bögre olivaolaj (bőven) 2 bögre szójatej 2 bögre szénsavas ásványvíz (szűken) 25 csepp sztívia /2 ek nyírfacukor vanília 1 csipet só cukormentes lekvár / reszelt alma dióval, vagy mákkal / kölestúró Először a száraz anyagokat keverjük össze, majd hozzáadjuk a folyadékokat részletekben. Amikor sima a tészta, felforrósítjuk a palacsintasütőt, és közepes lángon sütjük a palacsintákat. A tésztát egyenletesen eloszlatjuk a sütőben, majd mikor a széle elválik tőle, és megmozgatva nem tapad rá, megfordítjuk a palacsintákat. A másik oldalukat is megsütjük. Megtöltjük lekvárral, vagy egyéb töltelékkel, friss gyümölcsökkel kiegészítve fogyasztjuk.
Fél év...
2014. április 22. Mindennapi ételeink
Drága kislányunk féléves lesz, éppen egy hét múlva. Gyorsan elment ez az idő, de rengeteg minden történt. :-) Az elején a sárgasággal vettük fel a küzdelmet, sikeresen, majd a hasfájás következett, és ezt követően a fogzás indult el. Időközben 3 hónapos kora óta elindultak az átaludt éjszakák, amiket mindig megzavart valami: 3 napos kórházi tartózkodás (vírusos hörgőgyulladás, majd hasmenés, enyhe kiszáradás), majd az intenzív fogzás. Egyik nehézséget sem cserélném el, ha újrakezdődne ez az egész álom :-) Minden így volt jó, és hála Istennek, kislányunk egy kedves, mosolygós, kiegyensúlyozott lény...amikor épp nem nyűgös a fogai miatt ;-) de még azt is szeretetre méltóan teszi. Szeretjük, mert létezik. Minden mozdulata, gesztusa kedves, és megható. Az utóbbi két napban előbújt az első két fogacska, éppen apa születésnapjára. Tud időzíteni a kis manó, bár ezt már születésénél is megtapasztaltuk. 1 hét múlva indul a hozzátáplálás, eddig csak anyatejet evett-ivott. 2380 grammról indultunk, most 7500 gramm. Hetek óta kinézi az ételt a szánkból, nyúl a tányér, pohár ,kanál fele, szerintem öröm lesz etetni. :-) Így a blogon indul majd hozzátáplálós rész is. Most egyelőre még több a kérdés bennem, mint a válasz, de még van egy hetem utánanézni-érdeklődni :-)
Köleskoch (gluténmentes, vegán)
Az elmúlt néhány hét (6-7) meglehetősen húzós és sűrű volt. Olyannyira, hogy még blogbejegyzés sem tudtam igazán írni. Rendszeres olvasóimnak ez feltűnt bizonyára. Remélem, így április felénél tartva ez megváltozik és a sok-sok fotó, ami ételeinkről készült, hamarosan receptek társaságában publikálva lesz. Most egy egyszerű ételt alakítottam át, ami nem más, mint a rizskoch. Éppenséggel rizs helyett kölessel. Először sütöttem egy tepsivel vendégeinknek (gyorsan el is fogyott), majd reprodukáltam főzőkörre is némi sárgabarack-tunninggal. :) Aki eljött, megkóstolhatta. Tőlünk nem is olyan messze lakik egy babát váró fiatal házaspár, akiket a főzőkörön ismertünk meg. Nekik ez ízlett a legjobban a legutóbbi - Desszertek témájú - főzőkörön. Ez persze szubjektív. Nem mindenkinek ez volt a févörit. :) Most az első, eredeti verziót prezentálom.
Hozzávalók:
- 30 dkg köles
- 3 dl növényi tej
- 1 citrom lereszelt héja
- édesítő (kókuszvirág-cukor/gyümölcscukor/nyírfacukor, stb)
- 1 vanília kikapart belseje
- 2 evőkanál őrölt lenmag
- 2 evőkanál útifű maghéj
Elkészítés:
A kölest alaposan megmossuk, majd kb. másfélszeres mennyiségű vízben feltesszük főzni. Amikor elfőtt a víz, hozzáadjuk még a növényi tejet és teljesen puhára főzzük. Mikor megfőtt, belereszeljük az alaposan megmosott citrom héját, a vaníliát, az őrölt lenmagot és az útifű maghéjat is hozzákeverjük. Édesítjük ízlelésünknek megfelelően, majd sütőben kb. 50-70 perc alatt készre sütjük. Tálaláskor (barack)lekvárt vagy házi szörpöt csurgathatunk a tetejére. Mindkettővel kipróbáltam. Judit barátnőmtől kaptam még télen egy üveg házilag (általa) eltett szederszörpöt. Azzal öntöztem meg. Fenséges volt! (Judit, köszi az ajándékot!:) így utólag is.)
Bijó egészség- és harmóniaközpont
2014. április 2. Zizi kalandjai
Néhány hete Krisztivel egy megnyitón jártunk… a Bijó egészség- és harmóniaközpont megnyitóján, amely két szinten, összesen 6000 négyzetméteren várja az egészségtudatos látogatókat. A komplexum egyedülálló módon, egy helyen kínál megoldást a test, a lélek és szellem problémáira. A legalsó szinten található egy hatalmas bio-, gyógy- és reformtermék nagykereskedés, ahol közel 17 ezer árucikke érhető el. Ezenkívül az utcáról betoppanókat is kiszolgálják a kiskereskedésben, ahol kb. 5 ezer árucikk érhető el, de ha szükségünk lenne egy olyan termékre, amely nincs közöttük, akkor igény szerint azonnal áthozzák a nagykereskedésből.
Az emeleten kapott helyet az energia öngyógyító központ, ahol természetgyógyászok különféle kezelésekkel (biorezonancia, akupresszúra, Bach virág terápia, fitoterápia, csendfürdőt!!! – talán erre van a legnagyobb szükségünk mai rohanó, hangos világunkban -, stb.) várja a vendégeket. Mindezek mellett 6 teremből álló konferenciaközpont, egy hatalmas jóga- és táncterem valamint teaház is megtalálható a komplexumban.
Az új központ arca Pokorny Lia színésznő lett, aki elsőként próbálta ki a ház kezeléseit.
Szuper dolog még, hogy hamarosan indul webáruházuk, így az egész ország területén elérhetőek lesznek a termékek és kisebb városokban sem okoz gondot a kókuszzsír vagy a gesztenyeliszt beszerzése! Áprilisban pedig Debrecenben, majd azt követően Nyíregyházán, Miskolcon, Szegeden, Pécsett és Győrben is nyílik ilyen központ.
Bijó egészség- és harmóniaközpont
1135 Budapest
Róbert Károly Körút 96-98.
Datolyás, kókuszvirág cukros muffin (vegán)
2014. április 1. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 2 dl finomliszt 1/2 zacskó foszfátmentes sütőpor 2 dl kókuszvirág cukor 1 dl olívaolaj 2 dl víz 1/2 csésze dió 1/2 csésze datolya Elkészítés: A lisztet, sütőport, cukrot kimérjük és összekeverjük. Egy másik tálban az olajat, a vizet vegyítjük össze, a diót és a datolyát apró darabokra vágjuk. Mindezt hozzáadjuk a lisztes keverékhez. 180 fokos sütőben muffinformába téve 25-30 perc alatt kisütjük.
Wellness hétvége – Mit együnk a magyarországi szállodákban, ha nem hagyományos táplálkozást folytatunk?
A múlt héten elutaztunk kipihenni ( röviden) az elmúlt három hónapot, amely elég stresszes és sok munkával teli volt. Minden vágyam az volt, hogy pihenjek, kiszolgáljanak, most főzzenek rám is és kiránduljunk, pihenjünk, fürödjünk. Általában ha elutazunk viszem magammal a fél konyhát, most viszont úgy gondoltam, hogy egy négy csillagos wellness szállodában mégiscsak találok valamit az étlapon amit ehetek. Vegán vagyok: nem eszem húst, tejet, tejterméket, tojást, fehér lisztet, fehér cukrot, élesztőt, ecetet és mindent amiben a felsoroltak szerepelnek.
A wellness meg volt, mert éhesen jöttem haza és megfogadtam legközelebb mégiscsak vinni fogok néhány harapnivalót.
Kezdeném a reggelivel: minden volt amit egy hagyományos táplálkozáson lévő személy találhat magának: rántotta, sült kolbász, virsli, vaj, lekvár, cukrozott levek, kávé, cukrozott, színezett gabona pelyhek, tej, joghurt és díszitésnek néhány szem gyümölcs, 1-2 db banán. Ők lettek az én reggelim: a díszítés:)! Beértem volna egy kevés szója tejjel és natur zabpehellyel.
Egy dolgot vittem magammal, egy liter rizs tejet és a lúgos,-ganodermás kávémat, amit magammal vittem a reggelihez. Az ebéd szintén a szállodában volt. Vegák számára semmit nem kínáltak. Volt viszont rántott gomba, rántott sajt majonézzel és idény salátával ami náluk: ecetes csalamádé. Kértem a konyháról vegyes nyers zöldségeket és hidegen sajtolt olíva olajat. A pincérnő úgy nézett rám, mint aki más bólygoról érkezett:). Rántott gombát ettem bunda nélkül a zöldségekkel, rizi bizivel, ami természetesen hagyományos fehér rizs volt, de ezzel már nem is foglakoztam.
Vacsorát a városban töltöttük, az egyik leg felkapottabb étteremben. Itt is rántott sajt, gomba és karfiol volt a vegetáriánusok számára. Megint köretet ettem: grillezett zöldségeket, párolt rizzsel ( ami mirelit zöldség volt kissé lepirítva), de ízletes volt számomra mivel az egész délutános kirándulás és szauna után éhes voltam. Szemeztem a halételekkel is, mert ilyen esetben néhányszor megszegem a vegánságot hallal, mert inkább fogyasztok valamilyen jó mínőségi grillezett halat: lazacot, pisztrángot zöld körettel, salátával, mint rántott sajtot, tejterméket. A hal “tengeri ” volt és pangasius, azt nem enném és nem is ajánlom senkinek, hogy fogyassza.
Másnap reggel kerestem egy zöldségest, Dm-et is kutattam, de nem volt ( Visegrád ), legalábbis nem találtam. Tanulság és jó tanács: ha nem szeretnénk éhesen wellneselni és pihenni, akkor igenis vinni kell majdnem a fél konyhát még Magyarországon: növényi tejet, vegán pástétomokat, bio margarint, abonett vagy csomagolt, szeletelt tönköly kenyeret, krékereket, gyümölcsöt, olajos magvakat. Ez a minimum, ne bízzuk a véletlenre. Nyílván vannak felkészültebb szállodák is, ahol gondolnak az ételallergiásokra is: tej,-glutén, de összeségében teljesen felkészületlenek és gyerek cipőben járnak ezek a szállodák, éttermek. Pedig wellness nincsen egészségtudatos táplálkozás nélkül és az nem a reggeli sült virslivel és rántott gombánál kezdődik!
2014 Közös Tavaszi Virtuális Lékúra
A nagy érdeklődésre való tekintettel, természetesen nem maradhat el idén tavasszal sem a méregtelenítés!
Feliratkozó Űrlapot hozunk létre az oldalsávban a ” Jelentkezem a Virtuális léböjtre “ elnevezéssel, elég ide felíratkoznotok és automatikusan a Lékúrázók csoportjába kerültök!
A levelek a korábbi alkalmakhoz hasonlóan fognak érkezni a tennivalókkal: Bevezető szakasz, bevásárló lista a böjthöz, tippek a lékúrához, lé receptek és tanácsok a levezető szakaszhoz.
Továbbá újdonság, hogy a tippek, tanácsok a facebook / Fittanyuka – Lúgosító ételek oldalon is megosztásra kerülnek, továbbá itt erősíthetjük egymást tapasztalatokkal, stb.
Szintén a facebook oldalon, mint Esemény is szerepel, javaslom csatlakozzatok itt is, ugyanis itt szeretném ha mindenki interaktívan közreműködne, mert együtt könnyebb:).
Program:
Március 24. – től egészen a lékúráig, április 07-ig fog tartani a bevezető szakasz.
Mindenki saját felelősségére annyi napot csinál végig amennyit úgy érez, hogy elbír!
Hét napnál többet én nem javaslok! A böjt hatása nem a napok számától erősebb elsősorban, hanem a bevezető és a levezető szakasz tudatos felépítésétől!
Szokták mondani, hogy könnyebb betartani azt, hogy csak leveken élünk napokig, mint utána ésszerűen, tudatosan étkezni, felépíteni a táplálkozást és így segíteni a szervezetnek, hogy a tisztulási, sejtregenerálódási, – megújulási folyamat még a böjt után hetekkel is kitartson!
Az ingyenes levélsorozat március 24.-én , hétfőn indul és először a bevezető szakasz – étrend tanácsait fogja tartalmazni!
Már leírtam korábban, de az ismétlés nem árt, nézzük milyen hatásra számíthatunk, ki böjtölhet és ki nem:
A lékúra után legyen szó kettő, három vagy több napos kúráról, ideális időszak az életmódváltáshoz .
” Csak egyetlen betegség létezik: a méreglerakódás”
Romolo Mantovani
A böjt hatásai:
- intenzíven pusztítja a behatoló baktériumokat,
- gátolja a vírusok terjedését és növekedését,
- fokozza a vér és a sejtek ellenállóképességét,
- elősegíti a betegség kiváltó, egyéb méreganyagok kiválasztását,
- méregtelenít, salaktalanít, a sejtek, szövetek “fellélegeznek”,
- kiküszöböli a savas lerakódásokat,
- meghatványozza az életerőt,
- áthangolja, megnyugtatja a vegetatív idegrendszert,
- tehermentesíti az anyagcsere – folyamatokat,
- gyulladáscsökkentő,
- csökken a szövetek só tartalma, a felesleges nátrium kiürül,
- a felesleges cukor, zsír és fehérje lebomlik,
- megszépíti a bőrt, és fokozza a szövetek rugalmasságát,
- feltartóztatja az idő előtti öregedési folyamatokat.
Ez elég ok, hogy évente kétszer: tavasszal és ősszel méregtelenítsünk!
Mikor érdemes böjtölni?
1. Túlsúly esetén ( napi 350-450 gramm fogyás lehetséges),
2. különböző szervi megbetegedések esetén ( máj, vese, hasnyálmirigy),
3. Anyagcsere problémák esetén,
4. Gyulladásos folyamatok esetén,
5. Szív- és érrendszeri problémák esetén ( pl. magas vérnyomás),
6. Lelki nyugalom hiányakor.
Az év többi részét tekintve 21 éves kortól 42 éves korig heti egy nap böjt, 42 éves kortól 63 éves korig heti két nap böjt, és 63 éves kor felett pedig három nap böjt ajánlott.
Az ellenjavallatok miatt fontos, hogy mielőtt valaki hosszabb böjtbe kezd, beszélje meg orvos szakemberrel!
Nem szabad böjtölni:
- tuberkulózis bizonyos eseteiben,
- szoptatás, áldott állapot esetén,
- 21 kor előtt,
- daganatos betegségben szenvedőknek,
- operáció után 1-1,5 hónapig,
- betegség utáni kimerültség esetén,
- depresszió egyes eseteiben,
- anorexia ( kóros soványság) esetén,
- pajzsmirigy túlműködés esetén,
- májcirrózis ( májzsugorodás) esetén,
- bizonyos szívbetegségek esetén ( cardiomiopathia).
A böjtre jelentkezés feltételei:Először is a kellő elszántság, utána az ingyenes levelekre való feliratkozás a bevásárló listáért, tanácsokért, infókért!
Motivációért, bíztatásért és egymás támogatásáért pedig javaslom csatlakozzatok a
facebook / Fittanyuka – Lúgosító ételek oldalhoz és a facebook / Tavaszi Virtuális Lékúra Eseményhez!
Vegán kókuszos répa muffin
2014. március 16. Zizi kalandjai
Ádi első szilárd étele a répa volt. Ezt ette két héten keresztül és igen szerette. Mivel minden héten vásárolunk a piacon továbbra is répát, hogy biztos legyen itthon, néhány hete már nagyon fel volt halmozódva, mert nyilván Ádi és mi se ettük a répát répával. Így gyorsan felhasználtam a régi darabokat, hogy legyen a frissnek hely. Készült belőle frissen facsart répalé, amelyet céklával és almával turbóztunk fel és még Ádinak is ízlett nagyon. És végre sütöttem, ezeket a répás muffinokat. Kókusztejjel és kókuszvirág cukorral dobtam fel, pikk-pakk összedobható és gyorsan meg is sül.
A kókuszvirág cukor a kókuszpálma virágjának nektárjából készült cukorkülönlegesség. Íze számomra karamellás, nagyon finom magában is. Alacsony a fruktóz tartalma, kb. 1-2% és alacsony a glikémiás indexe is, ami 35. A legtöbb kókuszpálma ültetvény Indonéziában és a Fülöp-szigeteken található, ezeknek egy részén bio gazdálkodás folyik. Nagyon sok vitamin és ásványi anyag található benne; a legtöbb cukorral, édesítőszerrel ellentétben a kókuszvirág cukor nem csak sima szénhidrát. Nagy mennyiségben található benne C-vitamin, kálcium, foszfor, kálium, vas, cink, magnézium, mangán és réz. Nem keverendő össze a pálmacukorral, mely bizonyos pálmák fájának és nem az értékes virágnak a nedvéből készülnek.
Apropó sütés… ugye, amikor a gyorsaságon van a hangsúly, akkor általában csak a főzésre koncentrálok, a sütés egyelőre luxusszámba megy. Most már tudok valamennyire előkészülni Ádi mellett, de egy teljes folyamatot nem tudok végigvinni, mindig kell szünetet tartanom. Szóval elszoktam a sütéstől és erre a legjobb bizonyíték, hogy tegnap délután összeállítottam egy vegán mandulás földimogyorókeksz tésztát, aztán este fektetés után beraktam a sütőbe. Úgy érzékeltem, hogy kb. 20 perce lehettek bent (ez nekem nem tűnt soknak, úgy emlékeztem, hogy korábban is 15-20 percig sütöttem kekszeket 170-180 fokon), amikor éreztem az illatot… nagyon sült illatot. Kiveszem a sütőből és feketére voltak égve. Kuka! Sajnáltam, mert nagyon kívántam már, hogy végre valami általam sütött nasit egyek este, amikor nincs energiám semmire, csak kidőlök a kanapén és Szex és New York jeleneteket nézek YouTube-on (az egyik kedvencem). Maradt a csoki kocka, de jövő héten újra megsütöm és hozom a receptet nektek!
Vegán kókuszos répa muffin
Hozzávalók 12 db-hoz:
- 1 bögre zabliszt
- 3/4 bögre tönköly fehérliszt
- 1 és 1/2 bögre reszelt répa
- 1 evőkanál őrölt lenmag
- 3 evőkanál víz
- 1/4 bögre kókuszvirág cukor
- 1/3 bögre almaszósz
- 1/4 bögre kókuszolaj (olvasztott, folyékony állapotban)
- 1 teáskanál sütőpor
- 1/2 teáskanál szódabikarbóna
- 1/2 teáskanál só
- 1-2 teáskanál fahéj (ízlés szerint)
- 1/2 bögre kókusztej (mandula-, rizs-, zab és szójatej is használható)
- 1 vaníliarúd kikapart magjai
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)
Egy tálkában keverjük össze a lenmagot a vízzel és hagyjuk állni néhány percig, amíg kocsonyás állagú lesz. Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Béleljük ki a muffintepsit papírkapszlikkal.
Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: lisztek, sütőpor, szódabikarbóna, só, fahéj. Egy másik tálban keverjük össze a nedves hozzávalókat: almaszósz, kókusztej, kókuszolaj, kókuszvirág cukor, lenmag keverék, majd jöhet a reszelt répa. A nedves hozzávalókat öntsük a szárazhoz és jól keverjük el.
Kanállal osszuk el a tésztát egyenlő részben a muffinformákban. Süssük 175 fokon kb. 25-30 percig, amíg aranybarnák lesznek. Kivétel előtt azért végezzünk tűpróbát, hogy jól átsültek-e a muffinok.
Tipp: a liszteket tekintve lehet variálni. Zabliszt helyett lehet köleslisztet vagy akár hajdinalisztet használni; a tönköly fehérliszt helyett pedig simalisztet vagy teljeskiörlésű lisztet. Az almaszószhoz az almát meghámoztam, kimagoztam és egyszerű baba almareszelőn pépesítettem. Ha nincs ilyen reszelőnk, akkor kiválthatjuk egyszerű DM-ben, Rossmannban kapható bio bébi almapürével.
Fotóbomba… egy Ádi kéz betámad
Erdei gyümölcsös - diós zabkása
Egy nagyon klasszikus reggeli, ami a bogyós gyümölcsök által most előrébb lépett a ranglétrán.:) A friss gyümölcsökben kevésbé bővelkedő időszakokban nyugodtan ehetsz bogyós fagyasztott gyümölcsöket, mert magas az antioxidáns tartalmuk, így segítenek abban, hogy tovább egészséges maradj, és ne olyan könnyen kapd el az aktuális vírusokat! Persze bármilyen más gyümölccsel is nyugodtan helyettesítheted!:) Erdei gyümölcsös - diós zabkása Elkészítési idő: kb. 20 perc Hozzávalók (2 főre): 200 g apró szemű zabpehely 560 ml zabtej + szénsavmentes ásványvíz, amiből folyamatosan pótoltam még hozzá 1 csipet tengeri só 2 tk. sötét mandulakrém/ vagy 2 tk. őrölt mandula 4 ek. rizs/ agave szirup 60 g datolya, kis csíkokra vágva (nem cukrozott, nem tartósított!), vagy mazsola 60 g (pekán) dió 100 g vegyes bogyós gyümölcs, vagy más szezon-gyümöcs csipet fahéj A zabpelyhet elkezdjük a zabtejjel felfőzni, és kb. 10 percig főzzük, közben annyi vízzel pótoljuk, hogy krémes állaga legyen. Levéve a tűzről összekeverjük a többi hozzávalóval, a tetejére szórjuk a gyümölcsöt, diót, és kis fahéjjal megszórjuk. Tipp: ha még szeretnél reggel időt spórolni, áztasd be szénsavmentes ásványvízbe a zabpelyhet előző este (kicsivel a teteje fölé öntsd fel), és így reggel sokkal gyorsabban megfő. Alapötlet: Attila Hildmann: Vegan for Youth
Gluténmentes mazsolás zabkeksz narancsos csokiöntettel
2014. március 3. Éltető ételek
Nagyon szeretem a kekszeket, hétvégén gyakran sütők. Így a következő hétre lesz mit csomagolni a gyerekeknek uzsonnára. A osztálytársaknak is nagyon ízlik, sokszor a gyermekeim éhesen jönnek haza. Hozzávalók: - 20 dkg puha vaj - 15 dkg kókuszvirág cukor vagy méz - 1 tojás - 20 dkg zabliszt - 20 dkg apró szemű zabpehely - 10 dkg mazsola vagy áfonya (de került már bele aszalt sárgabarack is) - 1/2 csoki apró darabokra vágva - 1 tk. szódabikarbóna - 1 mk. vanília, fahéj - csipet só - A tojást habosra keverjük a mézzel vagy a cukorral, majd hozzádolgozzuk a puha vajat. - Hozzáadjuk a többi hozzávalót is. - A tepsibe teszünk egy zsírpapírt, majd a masszából kis gombócokat formálunk, amit villával lelapítunk. - Előmelegített sütőbe, 180 fokon megsütjük. - Várjuk meg, hogy a tepsiben kihüljön, szépen összeáll.A tetejére készíthetünk egy csokimázat, ami isteni ízt ad neki. - olvasztott csoki - narancsolaj A csokit gőz felett felolvasztjuk, majd hozzátesszük a narancsolajat. Rácsorgatjuk a kekszekre, és hagyjuk kihűlni. Pár óra alatt szépen megkeményedik a csoki rajta.
Gundel palacsinta vegán módra
Ahogy a Bloggerek közötti játékról szóló bejegyzésemben említettem, gyerekkoromban vasárnaponként nagyon sok palacsintát sütöttünk. Egyik nagy kedvencem a Gundel palacsinta volt, dióval töltve, csokival leöntve. Ugyan Gundel a neve, de igazából megalkotója nem is a híres-neves Gundel Károly. A Gundel-palacsinta bizony Márai Sándor felesége Matzner Lola eredeti alkotása. Az első palacsinta így született meg: Egy Márai-darab premierjét ünnepelték a Gundel étteremben. Erre a fogadásra készítette Lola az otthon elsajátított receptet némi újítással, ugyanis a darált dióval töltött palacsintába mazsolát és cukrozott narancshéjat is kevert, majd csokoládéval leöntötte. Nem csak a bankett résztvevőinek ízlett az így készült palacsinta, hanem az étterem tulajdonosa, Gundel Károly is megkedvelte annyira, hogy "Márai-palacsinta" néven étlapjára felvette. A Gundel-éttermet 1949-ben államosították, ezt megelőzően pedig a Márai házaspár 1948 nyarának végén elhagyta az országot. Svájcba, majd Olaszországba emigráltak, végül 1952-ben New Yorkban telepedtek le. Egy államosított étterem étlapján nem szerepelhetett akkoriban olyan név, aki hazánkból emigrált (azt már nem is említve, hogy Lola eredetileg zsidó származású volt és házasságuk után több, mint tíz évvel, 1936-ban keresztelkedett át katolikus hitre). Mivel a név emlegetése sem volt szerencsés akkoriban, a palacsinta az étterem után kapta a Gundel palacsinta nevet.
A recept:
Hozzávalók:
- 10 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 17 dkg fehér liszt
- 1/2 l víz (lehet, hogy többet vesz fel)
- 1 csipet só
- 5 dkg lenmag (őrölve)
- 5 dkg zabpehely (őrölve)
- darált dió
- reszelt narancs- vagy citromhéj
- nyírfacukor/xilit/gyümölcscukor/nádcukor, stb. ki mivel édesít
- mazsola (én elhagytam)
Máz:
- karob vagy kakaópor
- nyírfacukor/xilit/gyümölcscukor/nádcukor, stb. ki mivel édesít
- kókuszzsír
- víz
Elkészítés:
A száraz hozzávalókat összekeverjük egy tálban, majd folyamatos keverés közben hozzáöntjük a vizet. A zabpehely és lenmag segíti a tésztát abban, amiben máskülönben a tojás. Amikor összekeverjük, elvileg palacsintaszerű tésztát kell kapjunk. Ha túl sűrű, vízzel hígíthatjuk. Ha túl folyós, keverjünk hozzá még egy kevés lisztet.
A palacsinta sütőnket - remélhetőleg teflon bevonatú edény - felmelegítjük. A legelső sütéshez a biztonság kedvéért cseppentettem két csepp olajat, vagy tehetünk bele icipici kókuszzsírt. A továbbiakhoz egyáltalán nem használtam semmilyen olajat vagy zsírt. De ehhez szükséges, hogy teflon bevonatú sütővel dolgozzunk.
Miután kisültek a palacsinták, megtöltjük őket. Ez az alábbiak szerint történt nálam:
A diót a nyírfacukorral együtt aprítógépbe tettem és összedaráltam. Egy fél citrom héját (megmosás után) belereszeltem. Ezzel a töltelékkel töltöttem a palacsintákat.
A csokis mázhoz megolvasztottam a kókuszzsírt, rászórtam a karobot (csokifüggők úgyis kakaóporral készítik), adtam hozzá kevés nyírfacukrot, néhány kanál vizet és míg fel nem forrt az egész, kevergettem. Az elkészített, megtöltött palacsintákat tányérra szervírozzuk és ráöntjük a "csokiszószt". (Csokit is olvaszthatunk egy kevés olajjal és vízzel kikeverve- így is készíthető rá öntet.) Laktató, finom és nehéz ellenállni neki.
Trópusi reggeli
Az ananászt Kolombusz második útján, 1493-ban látta meg Guadeloupe szigetén (igen, oda nagyon szeretnék elmenni!), és hozta magával Európába, ahol az óriás fenyőtobozra hasonlító gyümölcs (a pineapple angol szó is erre utal) csodálatot keltett. Nehéz szállíthatósága azonban ritka és drága kinccsé tette, ezért vált a jólét, a gazdagság, a fényűzés szimbólumává, egyszersmind a vendéglátás és a vendégszeretet jelképévé. Napjainkra Thaiföld és Fülöp-szigetek vált az ananásztermelés központjává, de jelentős India, Kína és némely afrikai ország, pl. Elelfántcsontpart és Kenya. Hazánkban a 19. századra terjedt el, mégpedig az Esterházy család kismartoni kastélyának üvegházában nevelték az ananászokat. Az 1800-as években már 400 db ananászt is szüreteltek.
Szép ananászhoz és mangóhoz jutottunk, egy kis növényi tejben megfőtt kölessel valami fenséges hawaii reggelit varázsoltam.
A recept:
Hozzávalók:
- 15 dkg köles
- 1,5 dl növényi tej
- 1/2 ananász
- 1/2 mangó
- egy kevés vanília kikaparva, vagy vanília-aroma, esetleg vaníliás cukor
- 1 evőkanál biocsicsóka sűrítmény
- kb. 1-2 evőkanál nyírfacukor (vagy ki mivel édesít...)
- 1/2 megmosott citrom lereszelt héja
Elkészítés:
A kölest kétszeres mennyiségű vízben megfőzzük. Amikor a víz elpárolgott, hozzáöntjük a növényi tejet. Míg fő, az ananászt és mangót elfelezzük, egyik felét megpucoljuk és felkockázzuk, a citrom héját lereszeljük. Vaníliával és a citrom lereszelt héjával, valamint nyírfacukorral és biocsicsóka sűrítménnyel ízesítjük a puhára főtt kölest. Az így elkészített kölest a felaprított ananásszal és mangóval tálaljuk. Csinos poharakba tettem. Egy sor mangó, egy kevés köles, majd jó sok gyümölcs és a tetejére a megfőtt kölesből egy gombócot formáltam, így szervíroztam. Nagyon finom ízélmény volt. Természetesen nem csak reggelinek, hanem desszertnek is elkészíthetjük.
2014-es Nyers vegán tanfolyamok és Gourmet vacsorák
Gourmet Vacsorák Sokszor nehézkes az étterem választás a vegáknak, vegánoknak és nyersevőknek. Pedig néha olyan jól esik egy kis kényeztetés, jól esik más "főztjét" enni, elengedni magunkat egy kellemes asztaltársaságnál, érdekes beszélgetések egy finom vacsora mellett. - 3-5 fogásos vacsorák - Ínyenc, vegan élő ételekkel - (Nem használunk semmilyen állati termékeket, glutént vagy cukrot és nem melegítjük az ételeinket 40 fok fölé, így az összes tápanyag és enzim élő marad bennük. Bővebben.) - 10-15 fős társaság - Meghitt hangulat - 5900 Ft/fő KÖVETKEZŐ VACSORÁK: Február 22. szombat 19.00 óra Budapest Március 8. szombat 19.00 óra Budapest, Madal Cafe Április 12. szombat 19.00 óra Budapest, Madal Cafe Május 10. szombat 19.00 óra (egyeztetés alatt) Május 31. szombat 19.00 óra (egyeztetés alatt) Részletek és regisztráció: Repka Ágnes: 06-70-702-8187 info@eletkonyha.hu A Február 22-ei MENÜTéli waldorf saláta, mákropogós Sárgarépa krémleves, szecsuáni bors Vérnarancsban pácolt cékla ravioli, tormás csicsóka, fodros kel pesto Goji bogyó mousse, pirított rizses csokicserép, spirulina cseppek ITALOK Kakukkfű- hibiszkusz kombucha pezsgő Tisztított víz Nyers vegán tanfolyamok Az élő ételek növényi alapanyagokból, kíméletes konyhatechnikai eljárással készülnek főzés, sütés nélkül, így minden enzim és vitamin érintetlen marad bennük. Ezért a legegészségesebb táplálékot jelentik a testi és szellemi frisseséghez! Megtanulnád hogyan lehet jó minőségű, növényi alapanyagokból a legtáplálóbb, legegészségesebb ételeket elkészíteni? Magtej csírák, főétel, saláta, desszert - Mindezt egyszerűen, otthon is? Elméleti és gyakorlati ismeretekkel segítünk, hogy megismerjétek és megtapasztaljátok az egészséghez vezető utat! Elkészítünk egy levest vagy salátát, főételt és egy desszertet.! A tanfolyamok végén az ételeket közösen fogyasztjuk el. Időpontok: Február 23. Vasárnap 10.00 óra Mit együnk tél végén? A tavaszi hajtások még nem jelentek meg, és az őszi ételek már kifutottak. Ilyenkor van igazán szükség a kreativitásra! Március 9. Vasárnap 10.00 óra Méregtelenítés és lúgosítás. Zöld turmix, zöld levek és a természet szuperételei. Április 13. Vasárnap 10.00 óra Húsvét hús nélkül és nyersen? Tavaszi ételek, hajtások, illatok a konyhában. Május 11. Vasárnap 10.00 óra Desszertek világa - nyers vegan módon. Június 1. Vasárnap 10.00 óra Aszaljunk! Tartósítás. Ropogtatnivalók. Részvételi díj: 7500 Ft/fő -15% kedvezmény 1 vacsora+1 tanfolyam ára együtt csak 11.390 Ft (13.400 Ft helyett) Fizess be bármelyik 3 tanfolyamunkra 1 héttel előre és -15% kedvezményt adunk a teljes összegből: 19125 Ft (22500 Ft helyett) FOGLALJ HAMAR! -10% kedvezmény a tanfolyam árából, ha 7 nappal hamarabb fizetsz: 6750 Ft (7500 Ft helyett) (A különböző kedvezmények nem vonhatóak össze.) (A programváltozás jogát fenntartjuk.) Részletek és regisztráció: Repka Ágnes: 06-70-702-8187 Kassai Nóra Virág: 06-30-399-4912 info@eletkonyha.hu
Diós-barackos almás pite
2014. február 8. Éltető ételek
Délután egy gyors édességre vágytak a gyerekek, ez lett belőle. Amíg Zsófi lereszelte az almát, addig összegyúrtam a tésztát. Ez még nem vegán, de nagyon finom. Tészta hozzávalói: - 10 dkg kukoricaliszt - 10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 10 dkg BL80-as liszt - 1/2 csomag sütőpor - 8 dkg méz vagy kókuszvirág cukor - 1 tojás - 9 dkg vaj - 2-3 ek. tejföl - csipet só Töltelék: - kb. 10 darab alma - citromlé - 1-2 ek. méz - fahéj - kis marék dió - kis marék aszalt barack A tészta hozzávalóiból tésztát gyúrunk, és addig betesszük a hűtőbe, amíg elkészül a töltelék. A töltelékhez az almát lereszeljük, majd kinyomkodjuk belőle a levét. Az igyuk meg nyugodtan. Ezután tegyük hozzá a diót, barackot, citromlevet és a fahéjat, majd édesítsük egy kevés mézzel. Nekem egy 25x25 cm-es jénai tálom van, amit kikentem kókuszolajjal és egy kis liszttel beszórtam. A tészta felét kinyújtottam, és beletettem a tálba. Erre jön a töltelék, majd a tészta másik fele. A széléről levágott tésztából kis csillag formákat szaggattam. Előmelegített sütőben 180 fokon kisütöttem kb. 25-30 perc alatt.
Citromos sült karfiol
Karácsony és az ünnepek után az emberek egy része diétába, fogyókúrába kezd. Nekik ajánlom ezt a következő ételt. Egyrészt könnyű az elkészítése, másrészt nem hizlal és igen elenyésző a szénhidrát tartalma, valamint energiaszegény. Cukorbetegek is nyugodt szívvel (cukorral ;) ) fogyaszthatják. Emellett azoknak ajánlom, akik szeretik a citrom ízvilágát főételekben, köretekben is.
A recept:
Hozzávalók:
1 fej karfiol
1 citrom reszelt héja és leve
olívaolaj
só
kurkuma
csipetnyi chilipor
1-2 dl víz
sütőpapír
alufólia
Elkészítés:
A karfiolt rózsáira szedjük, megmossuk. A többi hozzávalóból "szósz"-t készítünk. A karfiolrózsákat pedig jól átitatjuk ezzel a szósszal. Ha már minden karfiolvirág kapott belőle, sütőpapíros tepsibe tesszük, eleinte alufóliával letakarjuk, majd kb. 10-15 perc után fólia nélkül addig sütjük, míg a karfiolok puhák és enyhén megpirulnak. Melegen fogyasztva kellemes citromos, kissé csípős íze van.
Miattam ne szenvedjen egy állat sem! - interjú Stőhr Grétával
2013. december 11. La Veganista
Blogom vendége ezúttal, Stőhr Gréta vegán séf, életmód tanácsadó, gasztroblogger, a Gréta konyhája című könyv írója és a szintén Gréta konyhája néven futó televíziós műsor szerkesztő-háziasszonya. Arra kértem, hogy ossza meg velünk tapasztalatait, mesterfogásait, és adjon néhány praktikus tanácsot a karácsonyi időszakra.
La V.: Amikor az interjú elkészítéséhez információkat gyűjtöttem rólad és a munkásságodról, rögtön felkeltette a figyelmem az, hogy vegetáriánus családban nőttél fel. Nem noszogattak azzal, hogy egyél még egy falat pipicombot, mert attól nősz nagyra? Miért lettek vegetáriánusok a szüleid? Honnan tudták, hogy hús nélkül is egészségesen cseperedsz fel?
Gréta: Édesanyám egy komoly autoimmun betegség miatt kényszerűségből hagyta abba a húsevést, még gyerekkoromban. Édesapám csak később, vallási okok miatt lett vegetáriánus, de anyukám attól függetlenül elkészítette nekünk a húsos ételeket, bár én sosem szerettem igazán. Tömni nem tömtek, de abban az időben édesanyám sem tudott sokat a gyermekkori húsevésről, vagy annak hiányáról, így 2 évnél tovább nem tudtam vegetáriánus maradni. Tizenkét éves koromban, valahogy összeállt a fejemben, hogy az asztalomon lévő hús ártatlan, élni akaró, érző állatok tetemeiből való, és nem voltam hajlandó megenni. Ez körülbelül két évig tartott, azután a háziorvosunk megfélemlítő szigorú tanácsára, miszerint, ha nem eszem húst sosem leszek normális felnőtt, elkezdtem újra húst enni. Szóval abban az időben, ez hatalmas bűn volt egy anya részéréről, hogy nem adott húst a gyermekének. Pedig én mindig azt szerettem volna enni, amit anya evett. Már akkor belekóstoltam a változatos vegetáriánus-reform konyha világába, és nagyon megkedveltem.
La V.: Mi ösztönzött arra, hogy három és fél évvel ezelőtt végleg felhagyj a vegetáriánus koszttal és áttérj a kizárólag növényi alapú élelmiszerek fogyasztására?
Gréta: Nekem egyszer csak megvilágosodott minden. Tényleg minden pillér, szinte ugyanakkor épült fel bennem. Összehozott a sors az interneten csodásan szép, egészségtől kicsattanó nem öregedő vegán atlétákkal, és azt mondtam magamban:- Akarom a titkukat. A fiatalság forrását akarom. A másik, hogy ezzel egyidőben megnéztem az Earthlings (Földlakók) című filmet. Illetve az első 20 percét. Olyan mély szomorúságot éreztem, hogy eldöntöttem, nem akarok ennek a részese lenni. Miattam ne szenvedjen egy állat sem. Ahogy korábban is mondtam, nekem egyszer már gyermekkoromban összeállt a kép, és akkor megint megtörtént. Elkezdtem követni vegán embereket, recepteket, kihagytam az ételeimből a tejterméket tojást (mert akkor már 4-5 éve újra vegetáriánus voltam). Sorra jöttek a cikkek, miszerint a húsevés, ipari tejtermelés tojástermelés borzasztóan környezetszennyező, és még a világméretű éhezés is ennek a számlájára írható. Világossá vált számomra, mit is teszünk a lakóhelyünkkel, állatbarátainkkal, önmagunkkal. Én elmondhatom, hogy egyszerre lettem etikai-, spirituális-, egészségügyi-, és ökovegán. A testem-lelkem minden sejtje érzi, hogy ez a helyes Út!
La V.: Egy helyen írtad, hogy az áttérés fizikai, lelki és szellemi értelemben is változásokat hozott. Konkrétan mit tapasztaltál?
Gréta: Egész gyermekkoromban végigkísért egy makacs, krónikus arcüreggyulladás, és nem volt olyan év, hogy legalább kétszer ne szenvedjek tőle. Már mindent kipróbáltam, de megdöbbenve tapasztaltam, hogy abban az évben, mikor vegán lettem, nem volt ilyen panaszom. Sem télen, sem nyáron. A felső légúti megbetegedéseim gyógyulási aránya pedig 2-3 hétről, 2-3 napra redukálódtak. A másik, hogy a szülés után rajtam maradt felesleg, amit már sehogyan nem tudtam ledolgozni, egyszerűen 3-4 hónap után eltűnt, a kilók leolvadtak rólam. Nem is sejtjük, hogy az egészségesnek kikiáltott tejtermékek, mennyi rejtett zsírt, és cukrot tartalmaznak. A testünknek egyáltalán nincs szüksége erre. Testi értelemben nem öregszem, úgy érzem, visszafelé forog az idő. 25 éves koromban nem éreztem ilyen fittnek, tisztának, és energikusnak magam. A testem tisztulása mellett tudatom is tisztult, sokkal nyitottabb lettem. Érzem az embereket, intuícióm szinte tökélyre fejlődött, boldogabb, elégedettebb ember vagyok, akit az élet a tenyerén hordoz. De azt is megértettem, hogy ez egy belső döntés. Hiszem, hogy táplálkozásunk nagyban befolyásolja érzelmi és szellemi fejlődésünket. Ha életet eszem, magam is élek.
La V.: Több évet töltöttél külföldön. Erről az időszakról úgy nyilatkozol, hogy az ott szerzett gasztronómiai tapasztalatok áthatják, inspirálják a konyhádat. Mely kultúrák kulináris élményei voltak a legmeghatározóbbak, hogyan jelennek meg a receptjeidben?
Gréta: Mindegyik! Kivéve a lengyel konyhát, pedig Varsóban is éltem 5 évet. Ha most megkérdeznéd mi a kedvenc ételem, akkor egyértelműen azt mondanám: a vegán SUSHI!!!! De imádom az olasz konyhát, a koreait, a mexikóit, franciát, indiait és ezek gyakran visszaköszönnek a receptjeimben. Minden nemzetnek vannak isteni vegán, vagy kis kreativitással vegánosítható, egészséges fogásai. Például a guacamole, na azt, mindennap tudnám enni. Ha elmész egy magyar étterembe, a legtöbb helyen ugyanazt kapod. Ezen változtatni kell! Az embereknek tudniuk kell, hogy az olasz konyha nem merül ki a pizzában, mint ahogy a kínai sem, az édes-savanyú fogásokban. Fantasztikus élmény látni az embereket ahogy először megkóstolnak valamit, amit azelőtt még soha nem ettek. Látni az arcukon az örömöt, szemükben a fényt. Én elhozom a világ konyháit. A Vegán világét.
La V.: Gasztroblogod elindítását az motiválta, hogy a kisfiadnak készített vegetáriánus ételek receptjeit másokkal is megoszd. Azóta vegán lettél, átalakultak a receptjeid. Ezek szerint a gyermeked is a vegán étrendet követi? Mit tanácsolsz a vegán gyerekek szüleinek, mire figyeljenek oda?
Gréta: A kisfiam nem teljesen vegán (bár ő annak vallja magát), mert házon kívül is eszik. Óvodás. Ott tiszteletben tartják, hogy vegetáriánus, de nem kap külön vegetáriánus menüt, hanem azt eszi, amit a többiek, kivéve a húst. Ez itthon még katasztrofálisan gyerekcipőben jár. Ha valaki vegetáriánus gyermeket nevel, akkor eleve változatosabban főz, mint a húsevők. Mi sokkal több zöldséget használunk fel különböző módon. Figyelnünk kell arra, hogy sok nyers zöldség-gyümölcs legyen az alapja, a gyermek, napi étrendjének. Hetente fogyasszon legalább kétszer hüvelyest (bab, borsó, lencse, csicseriborsó), gabonák közül az édesen és sósan is elkészíthető rizst, kölest, quinoát. Ismertessük meg velük az édesburgonyát, tökféléket, avokádót. Ne tejes-cukros-zsíros egészségtelen édességet adjunk a gyermeknek, hanem készítsük együtt a finomságokat, például a banán-avokádó-kakakópudingot. Ismertessük meg velük a sokféle változatokban kapható nagyon finom, és könnyű növényi tejeket. Nassoljanak aszalt gyümölcsöket, sózatlan pörköletlen magvakat. Csíráztassunk velük együtt, és a teljes kiőrlésű kenyerekre tegyük csírákat feltétként, így megláthatják, hogy egy kis napfény, sötétség, és víz, milyen csodára képes.
La V.: Ma még nem jellemző, hogy a vegán ételek népszerűek lennének idehaza, mégis sikerült bebizonyítanod, hogy helyük van a magyar gasztro-palettán. Önálló főzőműsorod van, internetes életmód magazinban jelennek meg a receptjeid. Hogyan sikerült elérned?
Gréta: Hittel. Töretlen hittel, és kitartó munkával. Amikor rájöttem, hogy ez az életmód milyen csodálatos, azt éreztem, ezt azonnal el kell mondanom. Mindenkinek! Ahol csak tudtam beszéltem róla. Indítottam Facebook oldalt, blogot, weboldalt, később You Tube csatornát, még varsói otthonomban drága magyar barátnőm segítségével készítettük az első receptes videókat. Töretlenül informáltam és informálódtam. Ez a mai napig így megy. Bátor voltam, és sok mindent fel kellett adnom ahhoz, hogy ma itt lehessek. Nincsenek befolyásos ismeretségeim, média kapcsolataim. Egy nő vagyok, aki rájött valamire, és ezt szeretné megosztani másokkal is. A motivációm, a szeretet. Semmi másban nem hiszek csak abban, hogy ha van egy célod, amit a szeretet motivál, akkor bármit elérhetsz. Csak ne add fel. Soha!
La V.: Ez év márciusában jelent meg első könyved Gréta konyhája címmel. Százötven vegán recept mellett életvezetési tanácsokat is tartalmaz. Miért tartottad fontosnak, hogy ne csak szakácskönyvet adj az érdeklődők kezébe?
Gréta: Egyszerűen azért tartottam fontosnak, hogy ne csak pusztán szakácskönyv legyen, mert amikor én a vegánság útjára léptem, hálás lettem volna egy ilyen könyvért, amely kézzel fogható hasznos tanácsokat ad nekem amellett, hogy számos ötletet is kapok, hogyan lehet gyorsan, erőszakmentesen finom, és egészséges ételt varázsolni az asztalunkra. Tudatni akartam azt is, hogy a vegánság nem egy diéta, egy divat, vagy egy hóbort, ahogy sokan hiszik, hanem egy komplex, és varázslatos életforma, amellyel nemcsak önmagunkhoz, hanem másokhoz is visszatalálhatunk. A boldogság, és egészség kulcsa nem csak az, hogy mit eszel, és mennyi értéket halmozol fel, hanem abban rejlik, hogy te mennyit tudsz adni. Szerettem volna, ha az olvasók megértik, hogyan, milyen motívumok mentén válik, válhat valaki növényevővé, és ha a változás útjára lép, hogyan tud rajta maradni.
La V.: Engem meggyőztél, most már csak az a kérdés, hogy ha rendelek egy példányt, akkor kaphatok bele dedikálást, hogy személyesebb legyen?
Gréta: Természetesen. Mindenki személyre szóló dedikált példányt kap, aki megrendeli.
La V.: Legyél most néhány kérdés erejéig a személyes tanácsadóm. Tegyük fel, hogy eddig vegyes étrenden éltem, de elhatároztam, hogy teljesen felhagyok az állati eredetű ételek fogyasztásával. Üresnek érzem a bevásárló kosaramat, mert kikerültek belőle az állati eredetű élelmiszerek. Milyen alapanyagok kerüljenek a bevásárlólistámra? Egyáltalán milyen zöldségeket, gyümölcsöket vásárolhatok télen?
Gréta: A könyvben az olvasó, bevásárló listával is találkozhat. A lényeg, hogy táplálkozása legalább 50%-a nyers, szezonális gyümölcs-zöldség-zöld leveles növény legyen. A hűtőmbe, spájzba benézve mondom most, legyen otthon mindig növényi tej, tejszín, joghurt, mert ezekkel változatos édességeket, habarásokat, pudingokat, saláta önteteket lehet készíteni. Szójából a fermentáltat részesítse előnyben, ilyen a szójaszósz, a tofu. Cukorból és lisztből száműzze a fehéret. Gabonákból komplexitásuk, és tökéletes húspótló hatásuk miatt a kölest, a hajdinát, a quinoát és a barna rizst együk. Mindig legyen otthon búzasikér, amelyből ízletes szejtánt (búzahúst) tudunk készíteni olcsón, házilag. Legyen otthon dió, mogyoró, aszalt gyümölcsök, egy-két csomag durum tészta, és a tojást kiválóan helyettesítő csicseriborsó, vagy bármilyen hüvelyesből készült liszt. Ínyencek és korábbi húsfüggők beszerezhetnek maguknak változatos gabonakolbászokat, növényi virsliket, pástétomokat és növényi pecsenyezsírt is. De ha nálam van otthon avokádó, én már boldog vagyok. Télen fogyasszunk sok almát, céklát, kel-, sima-, és savanyú káposztát, édesburgonyát, sütőtököt, karalábét és gyökérzöldségeket, melegítő fűszereket, chilit, gyömbért, fahéjat, és melegítő gabonákat, kölest, hajdinát, vagy zabot.
La V.: Itt van előttem egy halom vegán alapanyag. Milyen konyhai eszközökkel tudom megkönnyíteni a feldolgozásukat?
Gréta: Egy turmixgép mindenképpen ajánlott, nagyobb beruházásra nem lesz szükség. Érdemes olyat választani, amihez van aprító is. Gépek közül sokat használom a botmixert, a kávédarálót, és kell egy nagyon jó minőségű tapadásmentes serpenyő. Nem árt, ha van egy éles kés, egy jó hámozó, és egy wok is nagyon hasznos lehet.
La V.: A neten vegán gasztroblogokat olvasok, nézem a főzővideókat, de egy vidéki kisvárosban élek, van esélyem beszerezni az olyan alapanyagokat, mint például a növényi tejek, sajtok, joghurt, tejföl, szejtán vagy az én konyhámban elmarad a vegán forradalom?
Gréta: Nyíregyházán élek, az is vidéki kisváros. Sok főzőtanfolyamot tartottam már kisebb vidéki városokban is, és soha nem volt gond beszerezni az alapanyagokat. Igaz néha ,,vadászni kell a jó akciókat, de megéri. Talán eleinte több időt vesz igénybe a dolgok felkutatása, de ha egyszer megvannak, akkor célirányosan kell vásárolni. Mi a helyi Kosárközösségből vásároljuk a gyümölcsöt-zöldséget. A tejtermék és húspótlókat, pedig nagyáruházakban szerezzük be, amelyek minden kisvárosban vannak. Ezek közül szinte mindnek van bio részlege. Annak aki vegánná válik, azt tanácsolom, hogy csatlakozzon közösségi oldalakhoz, fórumokhoz, ha elakadna, ezeken a platformokon, sok lelkes segítőre lelhet.
La V.: Szeretnék fincsi vegán sütiket készíteni, de fogalmam sincs hogyan pótoljam a hagyományos receptekben lévő tojást. Vannak erre bevált ötleteid?
Gréta: A könyvben külön részleget szenteltem ennek a témának, de nem fért minden bele, ezért az ingyenes letölthető e-bookba került, ahol sok-sok más tipp és ötlet található. A leghasznosabb tanács, mit adhatok, hogy egyszerűen hagyd ki a süteményből a tojást. De ha mégis kipróbálnád a tojáspótlást, íme, néhány hasznosság: kötőanyagként térfogatnövelőként fasírtokba, vagdaltakba, töltelékekbe használhatsz csicseriborsólisztet, sárgaborsólisztet, őrölt lenmagot vízzel elkeverve, kukoricalisztet, étkezési keményítőt, bio zabpelyhet (finomra őröltet), élelmiszer allergia szaküzletekben készen kapható tojáspótló port is találsz, amit a leírás szerint kell elkészíteni. Panírozás esetén 2-3 evőkanál kukoricakeményítő és 6-7 kanál szójatej pici sóval összeturmixolva, tökéletesen helyettesíti a tojást. Sütéshez (térfogatnövelésre) a süteményekbe annyi evőkanál almaecetet keverj, amennyi tojás kellene bele. Egy egész tojást pótol 1 evőkanál őrölt lenmag, 3 evőkanál forró vízzel elkeverve, vagy 2 evőkanál víz, 1 evőkanál olaj, 2 teáskanál sütőpor összekeverve. Egy tojásfehérje helyettesítéséhez elegendő 1 evőkanál ízesítetlen agar-agar, 1 evőkanál vízbe feloldva, felverve, lehűtve, majd újra felverve. További tojáspótló anyagok az útifűmaghéj, valamint a banán összetörve. Lepényekhez, rántottába használj tofut, vagy selyemtofut (1 tojás, kb. 3 dkg tofu, vagy 3 dkg selyemtofu, összeturmixolva), és csicseriborsólisztet.
La V.: Közeleg a karácsony, hazautazok a szülői házba, ahol az ünnepi asztal jó eséllyel a hagyományos húsos ételektől roskadozik majd. Hogyan hidalhatom át a szakadékot, ami a család ékezési szokásai és a személyes meggyőződésem között van?
Gréta: Úgy, hogy felajánlod, idén te készíted az ünnepi menüt.
La V.: Tudnál valami igazán klassz, gyorsan elkészíthető vegán karácsonyi ételt ajánlani, amivel megkínálhatom a családomat?
Gréta: Imádom az édesburgonyát, mindenféle formátumban készítettem már, de csak nemrég fedeztem fel az alábbi receptet, amely tökéletesen helyettesítheti az egészségtelen hagyományos-majonézes krumplisalátát. Gyors, és isteni!
Édesburgonya saláta pisztáciával, hozzávalók:
- 4 db friss édesburgonya meghámozva, felkockázva
- 1 szál újhagyma, vagy póréhagyma, apróra vágva
- 1 csokor friss petrezselyem apróra vágva
- 1,5 dl szójajoghurt
- 1 1 tk dijon mustár
- 1 ek rizsszirup
- 1/2 citrom leve
- só, bors, vegamix
- olívaolaj
- 10 dkg pisztácia
A sütőt előmelegítjük 180 fokra, egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, és eloszlatjuk rajta a kockákra vágott édesburgonyát. Meglocsoljuk olívaolajjal, és megszórjuk vegamix-szel. 25 perc alatt készre sütjük, majd hagyjuk kihűlni.
Ezalatt egy tálba rakjuk az öntet hozzávalóit, jól összekeverjük, majd beleszórjuk a hagymát és a petrezselymet. Ha az édesburgonya kihűlt, hozzáadjuk az öntethez és alaposan összeforgatjuk.
Tálalás után tetejét megszórjuk pisztáciával, de adhatunk hozzá aszalt áfonyát is, nagyon jól harmonizál.
La V.: Van lehetőségem arra, hogy megtanuljam az alapfogásokat nálad egy főzőtanfolyam keretében, vagy esetleg többet is megtudjak a vegán életmódról egy előadáson?
Gréta: Mostanában házi főzőtanfolyamokat tartok, 6-8 ember, általában barátok összejönnek, és együtt főzünk, ez mindig más konyhájában történik, egyelőre keressük az állandó helyet. Ha valaki követi a Facebook oldalamat, akkor minden információt megtalál, mikor és hol mit tartok. Vannak nagyobb városi rendezvények, televíziós műsorok, előadások, és tervben van egy ételkiszállítás is, nagyon rövid időn belül. Szeretem a személyes kapcsolatot, de ha valakinek kérdése van, e-mailen is elér (gretakonyhaja@postr.hu, info@gretastohr.com), igyekszem válaszolni.
La V.: Arról nem beszéltünk még, hogy milyen terveid vannak a jövőt illetően, illetve milyen további fórumokon követhetjük a veled kapcsolatos eseményeket?
Gréta: Terveimben szerepel egyelőre ételkiszállítás, és catering, kicsit távolabbi célom, pedig egy étterem, illetve később egy étteremlánc. A Lifenetwork adón jelenleg napi hat alkalommal mindenki megtekintheti az 5 perces minivideóimat, amelyek reményeim szerint tovább bővülnek majd, illetve fix helyet, és hosszabb műsoridőt kaphatnak a csatornán. A Facebookon mindenki megtalál, és kedve szerint követheti a velem kapcsolatos eseményeket, illetve napi recept és életmódtippeket, hasznos cikkeket, és videókat találhat. A life.hu vegán életmód szakértőjeként, pedig országosan is megismerhetik receptjeimet, szemléletmódomat, és ott is lehetőségük van az olvasóknak velem kapcsolatba lépni, illetve kérdéseiket feltenni. Végső célom pedig egy boldog és erőszakmentes világ alapjainak, szemléletének úttörőjévé és példaképévé válni, ahol mindenki szabadon, és félelem nélkül megélheti azt, amiért valóban erre a világra született.
La V.: Kedves Gréta, sok hasznos információt, és tippet adtál mindannyiunknak. Köszönöm az interjút!
Gréta: Én köszönöm!
Sok kicsi 2013
2013. november 19. Vegasztrománia
Megint eljött a pillanat, elérkezett a jótékonyság ideje. A 2013 karácsonyi Sok kicsi jótékonysági akció támogatottjai az Ételt az Életért Közhasznú Alapítványon keresztül rászoruló családok lesznek.
Egy kis ismétlés, hogy mi is az a Sok kicsi: 15 gasztroblogger és 15 szervezet tesz különböző gasztronómiai ajándékcsomag vagy programjellegű felajánlásokat. A nyereményjáték során a SoSe Közhasznú Alapítvány számára támogatást nyújtók minden 1000 Ft-nyi támogatás után 1 db virtuális sorsjegyet kérhetnek a 30 izgalmas lehetőség közül az általuk választott(ak)ra, amelyeket az akció végén kisorsolunk. Aki többször 1000 Ft támogatást ajánl fel, annak két választási lehetősége van: a megfelelő számú sorsjegyét vagy egy programra is kérheti (ezzel megnövelve nyerési esélyeit arra a felajánlásra) vagy tetszés szerint több programra is eloszthatja ezeket (ezzel megnövelve azt az esélyét, hogy valahol nyertes lehessen). A felajánlásokról és a sorsjegyek vásárlásáról bővebben itt olvashattok.
Az én felajánlásom idén egy vegetáriánus vacsora (én főzök és ki fogok tenni magamért) és egy dedikált Vegasztrománia szakácskönyv a BOOOK Kiadó jóvoltából. Megnézhetitek a konyhámat és kifaggathattok mindenről! :)
Az akció felvezető részében november 16-30. között megismerhetővé válnak a nyeremények: minden nap egy blogger és egy cég programját tesszük közzé, részletes leírással, ezek összesítve a Nyeremények menüpontban lesznek áttekinthetőek. A támogatások felajánlása és a sorsjegyek kiválasztása december 1-től december 14-ig lesz lehetséges a Sorsjegyválasztás menüpontban. A gépi véletlenszám-generátor programmal történő sorsolást december 20-án 15 h-tól ejtjük meg ügyvéd jelenlétében, és ezután oldalunkon közzétesszük a nyertesek nevét valamint az általuk megadott településnevet. A nyeremények karácsony után, a felajánlóval való egyeztetés után realizálódnak majd. A céges nyereményeket - ellenkező egyeztetés kivételével - 2014. március 31-ig kérjük átvenni.
Sok (nem kicsi) szerencsét!
Vegán délután a Liszt Ferenc téren
2013. november 2. La Veganista
A vegán világnap délutánján, egy aprócska vegán sziget nőtt ki a Liszt Ferenc tér aszfaltján. Az infóstandon szórólapok, könyvek, állatbarát kvíz és természetesen vegán kóstolni valók is helyet kaptak. Diós birsalmasajt, vöröslencse pástétomos szendvicsek, citromos-bazsalikomos tönkölypiskóta, magvakkal teli, aszalt energiaszelet, melyet lelkes önkéntesek készítettek.
Blogunk is komolyan vette a vegán ünnepet. Igazi békebeli, ám veganizált almás pitével, kakaós és fahéjas csigával, valamint babpástétomos házi graham bagettel kínálta az érdeklődőket.
Volt, aki kifejezetten bennünket keresett a téren. Így csatlakozott hozzánk Zsófi, a legfiatalabb vegán aktivista. Mindössze 12 éves, de már kilenc hónapja vegán. Családja elfogadta és komolyan veszi a döntését. Szülei, szívesen megfőzik kislányuknak a tápláló vegán étkeket. Zsófi választását barátai is tiszteletben tartják. Bár az iskolába az új rendelkezések miatt nem viheti be a saját ételét (ez mindenkire vonatkozik, nem a vegán ételeket tiltották ki a sulikból, hanem a házi kosztot), a napközi alól felmentést kapott, hogy otthon ehessen.
Kedves élelmezésvezetők, gyerekek egészségéért aggódó dietetikusok, döntéshozók, nem lenne egyszerűbb, ha a köztudottan egészségesebb és alacsonyabb költségű húsmentes menüt bevezetnék a sulimenzákra? Amerikában már tudják, hogy jó hatással van a gyerekekre. Nem kellene legalább kísérleti jelleggel itthon is kipróbálni? Remélem, hogy a magyar főiskolákon már ott tanulnak a jövő vegán RD-i (regisztrált dietetikus), akik Virginia Messina példáját követve megváltoztatják majd a helyes táplálkozásról vallott hazai nézeteket. A változásra nagy szükségünk van elnézve a magyar szív és érrendszeri, a rák (Magyarországon a legrosszabb a halálozási statisztika a 34 OECD ország közül), az elhízási és a cukorbetegségi statisztikákat. Lehet azzal takarózni, hogy kevés a pénz az egészségügyben, vagy hogy a korai diagnózis segítené a túlélést. Valahogy mindig kimarad a gondolatmenetből, a növényi étrend preventív és gyógyító hatása, amit a helytelen táplálkozás okozta metabolikus szindróma esetén már felismertek és ajánlanak.
Szerencsére az emberek egy része alapvetően nyitott a kérdésre, így infóstandunknál is mindig voltak érdeklődők, akik szívesen megkóstolták a vegán csemegéket. Sokan kitöltötték az állatbarát kvízt, és megdöbbenve szembesültek azzal, hogy a tojásipar élve darálja le a hím csibéket, vagy, hogy a borjakat már egy napos korukban elszakítják az anyjuktól. Volt, aki ez utóbbit tudta, mert korábban tejgazdaságban dolgozott.
Szépen gyűltek az aláírások a cirkuszi állathasználat elleni petíciós íven is. Az egyik aláíró elmondta, gyermekkorában sokkolta a rácsok mögé kényszerített állatok látványa, ezért többé nem akarta, hogy cirkuszba vigyék a szülei.
A kóstoltatás közben lehetőségünk volt beszélgetni az érdeklődőkkel, hasznos információkat kaptunk és adtunk. Kiderült, hogy sokan próbálkoztak már a vegán életmóddal. Akadt olyan, akit az orvosa beszélt le róla, mondván, hogy a vegán táplálkozásba bele fog halni. Mások a drága növényi tejeket kifogásolták. Ezt ott helyben többféle házi növényi tej recept megosztásával orvosoltuk. Sokan felvetették a vas, a kalcium, a protein és a B12 pótlás problémáját, amit az önkéntesek saját tapasztalataik és a rendelkezésre álló szakirodalom alapján készséggel megválaszoltak.
A legjobb fejek a gyerekek voltak, akik hamar átvették a vegán életérzést. Ők tudták, hogy a kis bocinak az anyja mellett a helye, hogy a malac ugyanannyi szeretetet és tiszteletet érdemel, mint a kutya, hisz az érző lények között nem tehető különbség. Tisztában voltak azzal is, hogy az állatok nem önszántukból vannak a cirkuszban.
A kóstoltató-állomásunk előtt nagy turistaforgalom zajlott, így időnként nemzetközi vizekre eveztünk angol nyelvű szórólapjaink segítségével. Volt akinek annyira megtetszett a vegán magyar almás pite, hogy Andrássy úti felfedező kalandja végén ismét visszatért a standhoz egy falatnyi kóstolóra.
Ahogy számítottunk rá, a napvégére elfogyott minden vegán étel. Nem tudjuk, hogy lesznek-e akik áttérnek a vegán életmódra, de azt láttuk, hogy az emberek nyitottan állnak a kérdéshez, és megérinti őket az állatok szenvedése.
Egy könyv születése
2013. október 23. Vegasztrománia
Egy éve kezdődött (na jó nem, igazából 2 és fél. vagy 6. vagy..).
Lényeg, hogy egy periódus, egy alkotófolyamat, ami szeptember végén lezárult, 1 éve kezdődött. Amikor a Goldenblog zsűrije úgy döntött, hogy a Vegasztromániát választja a 2012-es év legjobb gasztroblogjának. A már addig is mozgásban lévő energiák új lendületet kaptak, és ennek kapcsán a Boook Kiadóval közös munkába kezdtünk.
Ezt akartam. De amikor kijöttem az első megbeszélésről, odatettem a kérdőjelet a mondat végére. Tényleg ezt akartam? Tudom, hogy mit vállalok ezzel? Tudom, hogy mivel jár? Nem. De nem lehet máshogy. Hiszem, hogy vannak bennünk olyan meghatározó, tőlünk független és mégis tőlünk függő dolgok, amiknek teret kell engedni, bevállalva az ismeretlen, ijesztő utat. Mert álmodozni könnyű, de mi van akkor, amikor megkapod, amire vágytál?
Ott kezdődik az élet. A komfortzónádon kívül.
Nos, ebben az 1 évben volt minden: eufória, ijedtség, hatalmas lelkesedés, félelem, kitörő örömpillanatok, kishitűség, ego-simogatás, önbizalomhiány, túlcsordulás, átvirrasztott éjszakák, flow. A legintenzívebb időszak a nyár volt, akkor csak erre fókuszáltam, és addig már túl voltam a tervező időszakon. Akkor már volt egy váz, egy vázlat, amire lehetett építkezni. A könyv persze finoman közbe-közbeszólt, hogy ezt igen-igen, azt meg inkább máshogy, amazt egyáltalán nem. Szerettem rá hagyatkozni, megérezni a lényét.
Született 2013. október 2-án fotó: BOOOK Kiadó
Komoly lélektana van az alkotásnak, amit most tökéletesen átéltem. A főzés-stylingolás-fotózás részét a nagy munka és a kisebb kiakadások, ihlethiányok ellenére őrületesen élveztem, és büszke voltam magamra. Aztán a vége felé - újra átpörgetve a recepteket, fotókat - volt egy olyan hét, amikor azt éreztem, hogy ez - elnézést a kifejezésért, és elnézést, könyv - szar. Az a pár nap finoman szólva nagyon nem volt jó.. De aztán jöttek a további feladatok, az írás, és átlendültem a holtponton.
Bár nincs még saját gyerekem, ez az egész időszak olyan volt, mint egy babavárás. Ugyanúgy nem beszéltem róla, mint a kismamák az első trimeszterben, ugyanúgy voltak kétségeim a hatalmas öröm mellett, és ugyanúgy vártam a végén - amikor már alig bírtam cipelni -, hogy végre megszülessen és önálló életet kezdjen.
Werk fotó: Erdőháti Áron
Nagyon furcsa volt, amikor már nem kellett semmit csinálni, csak megvárni, hogy kijöjjön a nyomdából. Felemelő érzés volt az első íveket megnézni, de az igazán túlcsordulós boldogságpillanat az volt, amikor először kézbe vettem a könyvet. Méltó és szeretetteljes tejfakasztót tartottunk neki Sacival egy színekre komponált divatbemutatóval, ételkóstolóval.
A színkavalkád ételekkel fotók: Kiss Lenke még több fotó itt
Azóta nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam mindenféle formában. Forgassátok szeretettel és süssetek-főzzetek belőle minél többet! :)
A könyv elkészítésében nagy segítségem volt Moravszki Kata, aki a játékos, friss illusztrációkat készítette, Erdőháti Áron, aki a Vegasztrománia világához tökéletesen passzoló, őszinte képeket fotózta, és a BOOOK Kiadó munkatársai, Osvárt Judit és Baráth Dávid.
Az első közös pillanatok fotó: Kiss Saci
Te miből szerzed a proteint? - A fehérjemítosz
Amikor valakiről kiderül, hogy vegán, gyakran felteszik neki a címben szereplő kérdést azt gondolva, hogy a szervezetünk számára szükséges fehérjéhez kizárólag állati fehérjék fogyasztásával juthatunk. A tévhitet most egy vegán életmódot folytató gyakorló sürgősségi orvos, Holly Wilson cáfolja, aki érdekes összefüggésékre világít rá freefromharm.org-on megjelent cikkében.
Csaknem minden betegség, amit a sürgősségi osztályon kezelünk, összefügg az étrenddel. Helytelen információk miatt betegre esszük magunkat. Sehol sem szembetűnőbb ez, mint a fehérjemítosz vég nélküli körforgásában, hiszen sokunk meggyőződését táplálja az a tévhit, hogy a fehérje csak állati eredetű forrásból származhat. A hús, a tojás és a tej hasznosítható proteinforrások, de valójában növényi eredetűek. Növényevő állatokat (!) fogyasztunk a fehérjéért.
Az állati alapú fehérjeforrások és számos megelőzhető betegség közt jól dokumentált az összefüggés. A lista hosszú és magába foglalja a magas vérnyomást, a II-es típusú cukorbetegséget (felnőttkorban kezdődik), a magas koleszterinszintet, a rákot, a szívkoszorúér betegséget, a stroke-ot, és egy sor autoimmun betegséget. A tehéntej fogyasztást pedig összefüggésbe hozták, az I-es típusú, fiatal korban kezdődő cukorbetegség kialakulásával.
Mi az a fehérje?
Mielőtt bármilyen növényi eredetű fehérjeforrást ajánlanánk, meghatározzuk, hogy mi a fehérje. A görög eredetű név "proteios" jelentése: "elsődleges fontosságú". Az aminosavak szerves vegyületek, melyek egymáshoz kapcsolódva fehérjéket alkotnak. Jelenleg húsz típust ismerünk, amiből 8-10 minősül fontosnak. Az esszenciális aminosavat az emberi test nem tudja előállítani, így azt táplálkozással kell pótolni. Az izomszövet proteinszálakból áll, és az enzimeknek is szüksége van rá.
A szakirodalom rámutat arra, hogy jobb, ha a fehérjét növényi forrásokból szerezzük be. T. Colin Campbell, Ph.D., a "Kína tanulmány" (The China Study) szerzője, a következőket írta: "Egész hegynyi kutatási eredmény bizonyítja, hogy a növényi eredetű fehérje, amely biztosítja a fehérje lassú, de folyamatos szintézisét, a legegészségesebb fehérje típus."
Sok rekordtartó vegán atléta és testépítő bizonyítja, hogy nem csak túlélni vagyunk képesek, hanem a növényi alapú étrend optimális növelésével, a fizikai csúcsteljesítményhez szükséges sok fehérje és más tápanyag is bevihető a szervezetbe.
Robert Cheeke (testépítő), Carl Lewis (maratonfutó, kilencszeres olimpiai bajnok), Steph Davis (hegymászó/bázisugró), Brendan Brazier (triatlon versenyző) és Patrik Baboumian (világrekorder erőember), csak hogy néhányat említsünk a növényi étrenden élő kiválóságok közül.
Mennyi fehérjére van szüksége egy embernek?
Az optimális fehérjebevitel kérdésével a foglalkozott az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet, az Egészségügyi Világszervezet, és az ENSZ Egyetem. Megállapításaikat az American Journal of Clinical Nutrition folyóiratban tették közzé az alábbi címmel: "A humán protein és aminosav bevitel a növényi fehérjék vonatkozásában"
A szerzők, Vernon R. Young és Peter L. Pellett gondosan megvizsgálták az élet különböző szakaszaiban a növényi és az állati forrásból származó esszenciális aminosavakat. A felnőtt nők és férfiak esetében testsúly kilogrammonként 0,80 gramm bevitele javallott naponta. Egy 64 kg-os ember esetében ez azt jelenti, hogy körülbelül napi 51 gramm fehérjét kell fogyasztania.
Példa a fenti követelménynek megfelelő tipikus vegán menüre (külön étkezésekre felosztva): Egy csésze zabpehely (6 gramm), 5 dkg tofu (11 gramm), egy csésze brokkoli (4 gramm), egy csésze főtt, barna rizs (5 gramm), 4 evőkanál mandula (7 gramm), egy csésze apróra vágott kelkáposzta (2,9 gramm), egy csésze főtt bab (12 gramm), és egy csésze avokádó (2,9 gramm).
Az igazság az, hogy az emberek, (még a vegetáriánusok is, akik tartózkodnak a húsevéstől, de tejet és/vagy tojást fogyasztanak) általában több fehérjét esznek, mint amit képesek feldolgozni. A túlzott mértékű állati fehérje bevitel hihetetlenül mérgező a testünk számára.
A máj korlátozottan képes a felesleges nitrogént húgysavvá alakítani, és a vér savassá válik. Ez nagy mennyiségű vízvesztést (kiszáradást), izomtömeg és kalciumvesztést okoz.
Melyek a legjobb növényi alapú fehérjeforrások?
Számos fehérjedús növényi táplálék van. Ezek közé tartozik a tempe, főtt szójabab, szejtán, lencse, babpüré, csicseriborsó (és a hummusz), az avokádó, tofu, gabonafélék, például a quinoa és teff (afrikai gluténmentes gabona), a borsó, mogyoróvaj, mandula, napraforgómag, teljes kiőrlésű kenyér, szójatej, spenót, brokkoli, zabpehely, kelkáposzta stb. Noha a teljes élelmiszerek messze a legegészségesebbek, a vegán étrendre váltók sokszor jobban kedvelik az olyan ételeket, amelyek formája, textúrája, íze azokra az állati eredetű ételekre hasonlítanak, amiket elhagyni igyekeznek.
Sok élelmiszerüzletben kapni előrecsomagolt, fehérjében gazdag hús és tejtermék alternatívát pl. bacon burgereket, tejmentes sajtokat, vajakat, tejet.
Mi a helyzet, a teljes értékű fehérjékkel és az aminosavakkal?
A teljes értékű fehérjebevitel miatt nem szükséges aprólékosan megkomponálni a különböző növényi eredetű fehérjeforrásokat, a szervezet majd összerakja azokat. Ahogy Virginia Messina regisztrált dietetikus is írja: "Az aminosav hiányról és az ételtársításról szóló mítosz évtizedek óta lejárt lemez a szakértők, a kutatók körében, a fehérjetáplálkozást illetően."
Minden növény, amely fehérjét biztosít - beleérve a gabonát, a hüvelyeseket, a dióféléket, a magvakat, és a zöldségeket -, tartalmazza az emberek számára nélkülözhetetlen esszenciális aminosavakat. Egyes növényi élelmiszerek a szükségesnél alacsonyabb mértékben tartalmazzák ezeket, de ez nem számít azok esetében, akik egészséges, kiegyensúlyozott vegán táplálkozást folytatnak. Az emberi szervezet ideiglenesen képes az aminosavak tárolására. Egy adott napon belül elfogyasztott élelmiszerek aminosav tartalmából képes megfelelő mennyiségben és arányban előállítani a protein építőköveit.
Amíg különböző növényi alapú élelmiszereket fogyasztasz naponta, tehát hüvelyeseket, például babot, szójás ételeket, mogyorót, fehérjében gazdag gabonákat, nem lesz proteinhiányod állati eredetű táplálék nélkül. Azzal, hogy az erőszakmentes ételeket választod, mindenki nyer.
Hogyan találjunk időt a főzésre?
2013. szeptember 16. Vegagyerek
Ez a téma szerintem nem egyedi, és nem csak nálam merül fel gyakran, ha jól sejtem...:)) Én is még a folyamatos próbálkozás-megvalósítás-keresés útján haladok e kérdésben, ezért most megosztanám Veletek Colleen-Patrick Goudreau vegán szakácskönyvíró gondolatait.:) Én már kinyomtattam, és gyakran olvasgatom magamnak, de azért néha főzni is igyekszem...:))) Az egyik leggyakoribb mondat, amit hallok a főzőkurzusaimon: ,,Nekem egyszerűen nincs időm főzni! Igaz, hogy a főzésre mindenképpen kell némi extra plusz időt szakítani, de mihez képest mondjuk soknak ezt az időt? Például ahhoz képest biztosan sok, mint amikor előveszünk a szekrényből egy félkész ételt, és azt betesszük a mikróba. Megfőzni ugyanazt az ételt valóban több időbe telik, de biztosan ezt a mércét akarjuk alapul venni? Még akkor is, ha valaki egészségesen eszik, de vegyes étrenden él, illetve főként állati eredetű élelmiszereket fogyaszt, és azt mondja, hogy nincs elég ideje zöldségeket aprítani, az nem elfogadható kifogás! Mindenkinek kellene zöldségeket fogyasztani, nem csak a vegánoknak! Naponta 15-30 perc főzésre szánt idő ésszerűnek mondható azért, hogy főzzünk valamit magunknak és a családunknak. És ez nem csak lehetséges, hanem szükséges is! Naponta 15-30 perc, hogy tápláljuk a saját testünket, és hogy egészséges ételeket tegyünk a család elé az asztalra, igazán nem mondható soknak. Nem szabad fontosabbnak tartani mindent annál, mintsem gondját viseljük saját magunknak és a szeretteinknek! Hiszen minden lényegtelen lesz akkor, amikor nem érezzük magunkat elég jól, és nem tudjuk a családunkkal együtt élvezni az élet szépségeit. Ha azt gondoljuk, hogy nem tudunk naponta néhány percet rászánni magunkra, és azokra, akik tőlünk függenek, akkor valószínűleg újra sorra kell vennünk, mi az, ami igazán fontos az életünkben!
Körömvirág krém
Az eddigi krémjeim után most kipróbáltam a körömvirágkrém elkészítését is.
Nem lett olyan túl sárga, mint amilyenre számítottam, de remélem, így is jótékony hatású lesz.
A leszedett körömvirág szirmokat több, mint egy hónapig áztattam extra szűz olívaolaj, búzacsíraolaj és szőlőmagolaj keverékében a napon.
Leszűrtem.
Az alábbi szilárd vajakat alacsony hőmérsékleten felolvasztottam: kakaóvaj, shea vaj, mangóvaj, majd a körömvirágos macerátumot is hozzáöntöttem. Kubeba illóolajjal illatosítottam.
Tégelyekbe tettem és megvártam, míg másnapra eléri végleges állagát.
Másfajta olajakkal és növényi vajakkal is készíthető.
Sokáig eláll, mert nem tartalmaz víz fázist, így tartósítószer sem szükséges hozzá.
Kézkrémnek ajánlom, valamint érzékeny bőrfelületekre.
Latex allergiások a shea vaj helyett használjanak más növényi vajat.
Tiramisu: Tej,-tojás,-cukormentes,-vegán
2013. szeptember 1. Fittanyuka Blog
A Tira mi su, olaszul annyit jelent, hogy kapj fel, valóban ez az édesség magával ragad, egyedi, finom és nagyon sokak kedvence. Viszont az eredeti receptben szereplő nyers tojás, cukor, mascarpone, több szempont miatt sem az egészséges desszert kategóriába sorolható. Régóta tervezem elkészíteni, de mindig volt finomítani való a recepten. Az eredmény viszont nagyon jól sikerült, a piskótát is én készítettem, tehát így töviről hegyire tudom, hogy milyen alapanyagok vannak benne. Összeállt egy alacsony glikémiás indexű, tej származék és nyers tojásmentes finomság, cukor nélkül! Hozzávalók: ( 12-14 adag) Piskóta: 125 g világos tönkölyliszt 125 g rizsliszt vagy mandulaliszt 100 g nyírfacukor 1 tasak foszfátmentes sütőpor 1/2 citrom reszelt héja 6 evőkanál kókusz olaj 2,5 dl növényi tej Krém hozzávalók: 1 zacskó vaníliás bio puding por ( Dm-est ajánlom) 80 g nyírfacukor 6 dl növényi tej 125 g bio margarin 1/2 citrom leve és lereszelt héja 1/2 kk őrölt bourbon vanília 3-4 evőkanál bio kakaópor 7 dl gabona kávé vagy lúgos kávé A sütemény hozzávalóit összekeverjük, először a lisztet, nyírfacukrot, sütőport, majd hozzáadjuk a tejet, kókusz olajat és alaposan összedolgozzuk, majd egy szögletes ( kb. 30x20 cm) kiolajozott sütőformába öntjük a tésztát és előmelegített sütőben 180 C fokon 40-45 percig sütjük. Hagyjuk kihűlni, majd kiborítjuk a formából és baba piskóta hosszúságú, szélességű szeletekre vágjuk. Krém elkészítése: A krémhez a növényi tejben, szokásos módon megfőzzük a pudingot, amelyet átöntünk egy keverő tábla és robotgéppel folyamatosan keverjük, hogy ne csomósodjon össze, krémes maradjon és kicsit hűljön, közben hozzáadjuk a bio margarint, bourbon vaníliát, citromlevet és héját. Ha betudunk szerezni vanília kivonatot attól igazán finom lesz a krémünk, 1-2 kávéskanállal adhatunk hozzá, vagy tehetünk bele 2-3 csepp rum esszenciát is. Addig kavarjuk amíg langyosra hűl. Ez itt a legmunkásabb része, de megéri:). A piskóta szeleteket egyenként belemártjuk a gabona kávéba és elkezdjük lerakni egy üvegtálba a tiramisut: egy réteg kávéba mártott piskóta sor, ráöntünk egy réteg krémet, megszórjuk kakaóporral és addig rakjuk, amíg elfogynak a hozzávalók. A végén a krémmel zárjuk és megszórjuk kakaóporral. Egy éjszakát pihentetjük a hűtőben és másnap lesz igazán finom, szeletelhető! Fittanyuka
Szirmot fazékba, bimbót serpenyőbe receptpályázat
A Rózsakunyhó Alkotóműhely "Szirmot fazékba, bimbót serpenyőbe" címmel receptpályázatot hirdet. Várunk kreatív, innovatív, kipróbált recepteket, vagy olyanokat, amelyek régóta szerepelnek a családi étlapon, a dédi kézzel írt receptes könyvében, és amelyekben ízesítőként, díszítésként vagy alapanyagként megjelenik bármely, hazánkban honos ehető virág. Ha szoktál enni virágokat, akkor most megmutathatod ország-világnak, milyen nagyszerű is ez!
Eleki élménybeszámoló 2013 - 1. rész
Ezen a nyáron is részt vettünk egy turnuson az Eleki Életmódközpont szervezésében. Most már azért beszélhetek többesszámban, mert férjem is velem tartott, illetve tavaly nyáron megrendezett turnusról nem csak én voltam a visszatérő, hanem akkori szobatársam, illetve egy harmadik "páciens" is, akit akkor dohányzásleszokásban és pánikbetegségben segítettek. Ezen felül volt szobatársam testvére is eljött, valamint jelen volt betegként az egyik kezelő édesanyja is. Továbbá megismerhettünk ott egy osztrák férfit, aki sajnos daganatos betegség miatt érkezett. Összesen 10 vagy 11 kezelt volt. Kezelő valamivel kevesebb, mivel az én kezelőm, illetve férjem kezelője is két-két beteget gondozott a turnus ideje alatt. Tavalyi kezelőm jutott nekem idén is. Hadd ne mondjam, profi a lány :). Csak "főállás" mellett jár el egy-egy turnusra kezelni, de szerintem ezt kellene inkább csinálnia, mert kevés olyan ember létezik, akinek ösztönösen működik az az érzéke, hogy mire van szüksége a betegnek. Na persze, ehhez hozzájárul az is, hogy van rá figyelme, és időt szakít a kezelendő páciensre. Szóval ismét a legjobbat kaptam. Persze nem mondhatom, hogy kizárólag ő a legjobb. Az ott szolgálatát teljesítő röntgen orvos felesége is kezelő. Megfigyeléseim szerint ő is hasonlóan kimagaslóan jó lehet. Na de igazából nem a kezelőkről szeretnék regélni, hanem megpróbálom most azt a 7 napot rövidebben elmesélni, mint tavaly.
Tehát a turnus ugyan vasárnap délután kezdődött, azonban régi jó barátom egy vidéki kis városban végre beadta a derekát és megnősült. Az ő esküvőjére voltunk hivatalosak vasárnapra, így mi csak hétfőn érkeztünk Elekre. Jól is jött így ki, mert az esküvői torta megkóstolását nem szerettem volna kihagyni.... mondjuk Elek után egy héttel. Arról nem beszélve, hogy ez nem hogy nem vegán, de nem is vegetáriánus esküvői vacsora volt. Nyilván ez nem is elvárás, hiszen vegák is alig voltak. (Bár a vőlegény már évtizedek óra az, felesége tudomásom szerint nem.) Persze azért gondoltak ránk, növényevőkre is...:) S hát ami a sütiözönt illeti... ah... szóljanak inkább a képek a szöveg helyet..
Khm...:) Tudom,
az édességekből több a kép,
mint az eleki élményekből...:)
Ez csak az emberi mivoltom...:)
A torta finom volt, és másnap, hétfőn már azzal az elhatározással ébredtem valamikor hajnali 4 órakor, hogy igen, akkor most jöhet a böjt. Tegnap megvolt a "búcsútorta", ma pedig akkor marad csak a víz, ásványvíz, esetleg enyhe, citromos víz, hacsak másképp nem rendelkeznek az orvosok Eleken.
Korán keltünk, időben indultunk, így egész szép időn belül odaértünk. A délután esedékes orvosi megbeszélésig könnyedén elhelyezkedtünk szobánkban. Azt a szobát kaptuk, amiben tavaly én aludtam.
A konzultáció három orvossal zajlott. Horsly, aki Amerikából van itt hazánkban már 2 éve, továbbá egy férfi és egy nő orvos volt. Ezenkívül az amerikai orvos felesége is jelen volt. Valamint természetesen a kezelő. Szóval alapos konzílium volt. Elsőnek az én állapotomat beszéltük át, majd férjemét. Mindketten ott voltunk egymás megbeszélésén. Nem kíváncsiságból elsősorban, hanem, hogy a jövőben mire, hogyan kell figyelnünk egymás életében, stb.
Az orvosi tanácskozásokat követően máris kezeléseket kaptunk. Mindketten gőzpakolást. Férjem most részesült először gőzpakolásban, én pedig már nagyon vártam, hogy ismét ilyen jó dologban legyen részem.
Este én már nagyon gyenge voltam - mivel egész nap nem ettem. (Férjem ott ebédelt, és elindulás előtt reggelizett is.) Így az esti témára nem mentem be. Helyette egy jót aludtam.
Másnap korán ébredtem, mivel előző nap nem ettem, nem volt nagy szükség alvásra sem. 5-kor már éber voltam. S éreztem, hogy nem vagyok éhes! Örültem neki, így elhatároztam, hogy megpróbálom ezt a napot is böjttel kibírni. Ugyan az orvosok azt mondták, nem szükséges, de én örültem, hogy orvosi felügyelet alatt folytathatom le és aránylag jól bírom. Előző nap volt szobatársam említette, hogy ő sem eszik, így gondoltam, szolidaritást vállalok és vele együtt nem eszek. :) Nos még aznap férjemmel elmentünk sétálni (ő nem böjtölt, táplálkozott rendesen!). Emlékeztem tavalyról, hogy a böjtnap vége felé bár gyenge voltam, de egy jó sétát követően a legnagyobb melegben is erőre kaptam. Ezt vártam most is. Nos nem következett be. Már nagyon gyenge voltam, hiszen ez a második "kajamentes" napom volt. (Hangsúlyozom, önként választottam, nem is önsanyargatásból, hanem éreztem, a testemnek ez jól esik.) Hazaérve még épp letusoltam és elaludtam. Másnap reggel már természetesen táplálkoztam. Nagyjából 60 órát töltöttem el úgy, hogy ételt nem vettem magamhoz. Aztán a harmadik nap reggelén már kaptam is a zöld turmixot, majd valami könnyű kis salátát, hogy ne legyen nehéz a gyomromnak. Kértem, hogy se fűszer, se só, se citrom, se olaj ne legyen a salátán. (Éhgyomorra, hosszabb kajamegvonás után jobbnak tartottam, ha natúr ízekben részesülök.)A nagyobb mozgáshoz még mindig gyengécske voltam. Időközben kaptam gyógyteát is - úgy egy litert, amit el kellett kortyolgatnom napközben. Az ebéd is lezajlott, majd ismét gőzpakolást kaptam. Előző napiakhoz képest ez esett a legjobban eddig. S közben elterveztük, hogy az utolsó kezelési napon lázterápiát is kapok. Férjemmel együtt okosodtunk az előadásokon, élveztük a gőzpakolásokat testünkön, majd a mobilizációs masszázsok is jól estek. A szuper még az volt, hogy az osztrák férfivel, az amerikai orvossal és gyermekeivel angolul tudtunk beszélgetni. Jó volt újra használni az "english-t". :)
Az osztrák férfival kapcsolatban érdekes dolgot éltem meg. Első alkalommal vegyesen beszéltünk hol német, hol angol, hol magyar mondatokkal. (Valamennyire azért ő is tud magyarul.) Furcsa érzés kerített hatalmába. Ugyanis a nyakán sajnos látszanak a duzzadt részek, meglehetősen könnyű észrevenni. Én ott szembesültem először ezzel a látvánnyal közelről - face to face. Megrettentem, megijedtem, megrémültem. - Keresem a szavakat rá, hogy kifejezzem, mit éreztem amellett, hogy erősen együtt éreztem vele. Kevés olyan emberrel találkoztam életem során, akiknek így látható jelei vannak a betegségeiknek. (Pedig alapjában nem volt sebes, se csúnya, "csak" dagadt a nyakának az egyik oldala.) Ahogy a vér látványától (még a saját sebemen is, ill. korábban vérvételeken is) képes vagyok rosszul lenni, elájuláshoz közeli állapotba kerülni, úgy ez is egy rövid időre rosszullétet keltett bennem. Sajnálom, mondtam neki, és jeleztem, hogy muszáj kimennem, mert itt helyben rosszul leszek (főleg, hogy kaja az első beszélgetésünkkor még nem volt bennem). Szerencsére mindenféle erőltetés és erőlködés nélkül rövid időn belül túltettem ezen magam, és a turnus végén már hármasban, férjem, ő és én mentünk el sétálni, beszélgetni. Megkedveltük őt mindketten. Jó lenne, ha a kezelések és az intenzív életmódváltás visszafordítaná ezt a végzetesnek tűnő betegséget. Elszorul a szívem, ha az állapotára gondolok. Milyen jó lenne, ha még jó néhány évet egészségben élhetne...!
Róla még szándékozom írni a későbbiekben (más bejegyzésben), de most visszakanyarodok a kezelésekhez. Konkrétan a lázterápiához. Férjem második napunkon részesült lázterápiában. 38,4-ig ment fel a láza, tovább nem. Ezen a hőmérsékleten tartották egy ideig, majd a szokásos langyos, vagy hideg vizes lemosás, ágyban fekvés, izzadás következett. Jól bírta, ahhoz képest is, hogy elsőnek kapott profi lázterápiát. Én az utolsó kezelési napomon részesültem benne. Tavaly 38,7 -re elég gyorsan felszökött a lázam, s gondoltam, ez most is talán így lesz. Hiába szálltam be a 43 fokos vízbe, valahogy csak 38-ig jutott feljebb a lázam. Majd újra és újra engedtünk még jó meleg vizet a kádba. (Rajongok a forró vizes fürdőért télen és nyáron egyaránt!) Így végül eljutottunk a tavalyi 38,7 magasságig. Ott tartottuk kb. 20-30 percig, majd vízleengedés, hidegebb zuhany, kiszállás, bebugyolálás, felmenetel volt a terv. Ahogy azonban szép lassan kiszálltam a kádból (tavaly nagyon kis virgonc voltam, sokkal könnyebben ment az egész), éreztem, hogy vagy leülök, vagy elszédülök. Szóltam, s szerencsére karnyújtásra volt a kezelőszobában a masszázságy, így oda ültem, majd feküdtem. Ekkor már férjem is bekukucskált, és fekvő helyzetemben megemelte a lábam, míg kezelőm is próbált segíteni, vizet adni, hideg borogatást adni, stb. Ahhoz képest, hogy tavaly milyen könnyedén eljutottam a szobámba, most úgy 10-15 percet csak feküdtem a masszázságyon, hogy magamhoz térjek. Sikerült. Így miután szobámba mentünk, melegbe bugyolálva ágyfekvés következett, úgy fél órán keresztül. Folyt rólam a víz az ágyban. Kaptam is utánpótlást. Szívószállal szürcsöltem a vizet.:)
Tavaly egészen máshogy élten meg a lázterápiát. Könnyedebben. Ennek ellenére most is nagyon örültem neki és élveztem. Külön tetszett, hogy az előkészített ágyban folyt minden testrészemen rólam a víz. Méregtelenítettem.
Nem tudom, ennek köszönhetem-e, de az elmúlt téli időszakban bizony kimaradt az, hogy egy hétre lerobbanjak és nagyon belázasodjam. Ugyan el-el csíptem kisebb megfázást, de igazából a szokotthoz képest gyorsabb leforgással és könnyebben átment rajtam.
Almalé harmatos mentalevéllel
Tegnap kaptam az egyik kedves szomszédomtól egy csomó pikáns, nyári almát. Nagyszerű frissítő lé lett belőle Hozzávalók: 1 kg alma 1 marék mentalevél 1 kk fahéj A mentaleveleket nem túl apróra vágjuk. Az almát átengedjük a gyümölcscentrifugán, és hozzákeverjük a mentát és a fahéjat. Virágzó mentaágacskával díszítettem, amit el is lehet rágcsálni A fahéj 7 […]
Töltött cukkini virág
2013. július 5. Govinda Vegetáriánus konyhája
Ma reggel erre kaptam inspirációt.
Banános zabkása meggylekvárral
- Szeretnél úgy kinézni, mint egy japán szumós? Akkor ne reggelizz! - "ÓÓÓ, hát én amúgy sem szoktam reggelizni! Mégsem nézek ki úgy, mint egy szumós!" Még nem nézel ki úgy, örülj neki. Persze, ha jó a genetikád, és az aerob mozgás is jelen van az életedben, akkor nyilván még kevesebb az esélyed arra, hogy szumós méreteket öltesz. De hogy tisztában legyél vele, elárulom, hogy a japán szumósok kihagyják a reggeli étkezést. Miért? Az egyik ok abban áll, hogy tudják, ezzel LASSÍTJÁK az anyagcserét és emésztést, valamint NÖVELIK a TÚLEVÉS lehetőségét. Ez már talán ismerős, nem? Nem reggelizel, a munkahelyen az ebédet még futva megeszed, na de este, amikor otthon vagy a nyugalomban, a családdal, legyűrted a napi stresszt, akkor bizony adsz az éhező szájnak. Csak hogy tudd, ez az egyik - legtöbbek által megvalósított - lépés az egészségtelen HÍZÁShoz vezet. Tudom ám én is! Megtapasztaltam. (Na nem a szumós méreteket ;) ) Dolgoztam néhány olyan multinál, ahol reggel alig ment le egy falat is a torkomon. Tudtam, hogy vár rám a napi stressz a munkában. Sokszor aztán a reggeli elmaradt. Ha mégis reggeliztem, mert valami ok folytán megmordult a gyomrom, akkor is valamilyen péksütit vettem magamhoz - munkába menet, vagy kiflit kefirrel, joghurttal. Majd ahogy vegetáriánus lettem, majd egyre inkább a vegán életmódot kezdtem elsajátítani, úgy változtak ezek a szokásaim is. Aztán jött Elek, az egészségházban eltöltött idő még inkább elősegített a fejlődésben. Most már képtelen lennék kefirt reggelizni, főleg mióta tudom, hogy az éhgyomorra elfogyasztott kefir a máj és a gyomor számára akár olyan hatással is lehet, mint az alkohol. Ráadásul fehér kifli! Ah, rossz rágondolnom, hogy néhány évvel ezelőtt milyen ételekkel romboltam az egészségem tudatlanul! ,,Reggelizz mint egy király, ebédelj mint egy polgár, vacsorázz mint egy koldus! - olvashatjuk sok helyen. Ma már azt is tudom, ha édes reggelivel indítok, kevésbé fogok napközben édességre gondolni, az után vágyakozni. Ez a receptem egy nagyon gyors és egyszerű, de laktató és persze édes reggelihez ad ötletet. Ilyen hurkákat szeretnél magadnak? :) A recept: Hozzávalók: 1 adag zabpehely (pl. 2 marék) víz 1 banán meggylekvár (felcserélhető más lekvárra kevés kókuszreszelék pár csipet őrölt lenmag 1 evőkanál szezámmag Elkészítés: Ha apró szemű zabpelyhünk van, akkor a lábosban, amiben főzni fogjuk, kicsit megpirítjuk. Épp, amíg illata lesz. A kókuszreszelék egy részét is együtt piríthatjuk a zabpehellyel. Majd felöntjük annyi vízzel, amennyi a zabpehely. Figyelve és olykor megkeverve addig főzzük, míg a zabpehely meg puhul. Ha nagy szemű zabpehellyel dolgozunk, akkor ugyanígy megpiríthatjuk, de egy éjszakára akár be is áztathatjuk hideg vízbe. Másnap pedig felfőzzük. Az ilyen zabpelyhek több főzési időt igényelnek. Miután megfőtt, tányérra szervírozzuk és banánkarikákkal befedjük. Mivel a banán és a lekvár édessé varázsolja, nem szükséges főzés során édesíteni. A tetejét egy kevés őrölt lenmaggal, kókuszreszelékkel és szezámmaggal szórjuk meg. Végül kis "lekvárszigeteket" helyezünk el a tetején.
Narancsos-mentás bodzalimonádé
Bodzavirágból, bodzavirágból hullik a, hullik a sárga virágpor. Fönt meg a felhők szállnak az égen, bodzafehéren, bodzafehéren. Szállj, szállj felhő, pamacsos, hullj le, te zápor aranyos, hullj le, te zápor, égi virágpor, égen nyíló bodzavirágból. (Nemes Nagy Ágnes: Tavaszi felhők ) Volt néhány nap melegben részünk május hónapban. De nekem nem elég. Június első, alig napsütéses, sokkal inkább felhős, borús napján az előző verssel és az alábbi recept színeivel és ízeivel próbálom visszacsalogatni a nyár napsütését. "Nekem nem elég a kályha, nekem nem elég a Nap Nekem csak az elég, hogyha meleget ad" (Zorán) A recept: Hozzávalók: - 1 db 5 literes üveg - 10-15 szál frissen szedett bodza - 1-2 narancs - pár szál menta levelei - méz (akácméz teszi igazán finommá) vagy más édesítő (pl: gyümölcscukor, barnacukor, stb.) elhagyható - 3 dl meleg víz (nem forró) - 4 l víz (ha melegebb italt szeretnénk, a víz is lehet melegebb, de ne forró, hideg ital esetén pedig normál víz) - esetleg jégkocka Elkészítés: Fogunk egy 5 literes dunsztos üveget. A leszedett bodzafejeket átnézzük, nincs-e apró kis bogárka megbújva a virágzat között. A virágokat az üveg aljára fektetjük. A narancsokat jó alaposan megmossuk és felkarikázzuk, majd a bodzavirágok tetejére helyezzük. Ha édesszájú társaságnak készítjük, akkor 2-3 evőkanál mézet (vagy más édesítőt) csurgatunk a narancsokra, de ez el is maradhat. Végül néhány szál mentának leszedjük a leveleit, megmossuk, és ezt is az üvegbe tesszük. Jöhet a nem forró, de valamennyire meleg víz, ami segít az ízek gyors "összeérésében". Ráöntjük. Fakanállal gyengéden átkeverjük, vagy meglötyögtetjük az üveg tartalmát. Végül további (hideg vagy meleg) vizet öntünk rá. Kistányérral, vagy konyharuhával letakarjuk az üveg tetejét mindig, amikor épp nem fogyasztunk belőle. Frissen szűrjük kancsóba vagy poharakba.
Ehető virágok
2013. május 18. Gitta nyersétel blogja
Sokan nem tudják, hogy milyen sok virág ehető! Sarkantyúvirág, bodzavirág, százszorszép, körömvirág... Most minden szöveg nélkül a mai bio-piac termése: saláták, levelek minden mennyiségben és ehető virágok. (Cukkíni virág is van, az lemaradt) Saláta tál ehető virágokkal sarkantyúvirág és bodza (a levelek saláta, mángold, rukkola, koriander, porcsin) Egy közeli
Krémes spárga ágyon
Itt a spárga szezon, és annyira szeretem, hogy mindenfélét kitalálok belőle Hozzávalók: A krémes aljához 3 szál spárga A krémhez: 2 dl víz kb 2 evőkanálnyi kukoricaliszt 1 csipet só 2 ek méz 1 kk vanília por 1/2 citrom reszelt héja A vizet feltesszük forrni sóval, közben megtisztítjuk a spárgákat. levágjuk a virágjukat, zöldséghámozóval leszedjük […]
Vegán eperjégkrém
2013. május 9. Mindennapi ételeink
Hiába a sok zápor, azért csak itt a nyár, és a meleg. Jólesik ilyenkor egy kis házi fagylalt, vagy inkább parfé, jégkrém? :-) A recept Nagy Zsuzsától származik, és A nyár ízei szakácskönyvben is megjelent. A szakácskönyv hamarosan a nyárra való tekintettel akciósan lesz kapható! :-) Hozzávalók: 50-70 dkg friss eper 4 dl Alpro szójatejszín 6-8 evőkanál nyírfacukor - ízlés és szükség szerint 2 egyenesebb, kisebb méretű banán Elkészítés: Egy őzgerincformát béleljünk ki úgy folpack-kal, hogy minden irányban túl lógjon a szélein. Ez nemcsak a kiemelésnél lessz fontos, hanem ha nem fogy el egyszerre, akkor vissza tudjuk rendesen csomagolni a jégkrémet. Turmixoljuk el a megtisztított epret a nyírfacukorral és a tejszínnel. Hámozzuk meg a banánokat és a krumplihámozó oldalán található barázdálásra alkalmas fémhurok segítségével hosszanti irányban vágjunk a banánba 4-5 barázda csíkot. Ennek eredményeképpen, ha körszeleteket vágnánk a banánból, azok virágformájúak lennének. Most azonban nem kell felszeletelni a banánokat, hanem hagyjuk egészben őket. Az összeturmixolt eper krémet öntsük a kibélelt őzgerinc formába és hosszanti irányba helyezzük bele a barázdált banánokat. Vigyázzunk, hogy az így elkészített krém csak a forma széléig érjen. Hajtsuk rá a folpack külső széleit és az egészet tegyük mélyhűtőbe. Egy nap múlva kész a szeletelhető eper parfé. Tálaljuk friss gyümölccsel.
Gyöngyvirágos rántotta ölte meg az edzőt
A fehérvári férfi medvehagymát szedett, ezek közé keveredett a mérgező növény, ami végzett vele.
Chia magos eperpuding
Tejmentes nyers poharas finomság.
Az elkészítéséhez fehér chia magot használtam, de természetesen lehet hagyományos, fekete maggal is készíteni.
Chia mag hiányában a sűrítéshez használhatsz útifű maghéjat is, ami béltisztító hatással rendelkezik, vagy egyszerűen csak turmixolj bele több banánt, és használj kevesebb folyadékot!
Hozzávalók: egy marék eper, kb. 1,5 dl házi mandulatej, méz édesítésre ízlés szerint, kb. negyed banán, 3-4 evőkanál chia mag (vagy kb. 2 evőkanálnyi útifű maghéj), tápanyagdúsításként: 1 kiskanálnyi vörösszőlőmag őrlemény, 1 kiskanálnyi homoktövis őrlemény
Elkészítés: Az epret és banánt összeturmixoljuk a mandulatejjel, mézzel ízesítjük, majd beleszórjuk a chia magot, és megvárjuk, míg megdagad. Ez kb. 10-15 perc, addigra sűrű, kanalazható pudingszerű masszát kapunk.
Díszíthetjük gyümölcsökkel. Én az elsőt mangóval, eperrel, kivivel, goji bogyóval, virágporral díszítettem.
A repetához raktam még a áfonyát is a kehelybe.
Jó egészséget Webáruház - Kedvezmény!
2013. április 18. Fittanyuka Blog
Kaptunk egy kis kedvezményes vásárási lehetőséget partnerünktől: a Jó egészséget webáruháztól! A kedvezmény -3% a vásárlás végösszegéből és apropója a Tavaszi Közös Virtuális Lékúránk! Én viszont nemcsak a lékúrázóknak hanem minden olvasómnak felkínálom a lehetőséget, ha élni szeretnétek vele. A kód amelyet a fizetésnél szükséges beírnotok: fittanyuka 0510 Fittanyuka
2013 Tavaszi Virtuális Lékúra:
2013. április 9. Fittanyuka Blog
A várva várt tavasz lassan, nehézkesen érkezik, annál is jobban vágyjuk a megújulást! Toltuk az időpontot, hogy hátha melegszik az időjárás, bízunk benne, hogy ez április vége fele közeledve majd bekövetkezik. A nagy érdeklődésre való tekintettel, természetesen nem maradhat el idén tavasszal sem a méregtelenítés! Mint látjátok egy feliratkozó ablakot hoztunk létre az oldalsávban a Jelentkezem a Virtuális léböjtre elnevezéssel, elég ide felíratkoznotok és automatikusan a Lékúrázók csoportjába kerültök! A levelek a korábbi alkalmakhoz hasonlóan fognak érkezni a tennivalókkal: Bevezető szakasz, bevásárló lista a böjthöz, tippek a lékúrához, lé receptek és tanácsok a levezető szakaszhoz. Továbbá újdonság, hogy a tippek, tanácsok a facebook / Fittanyuka - Lúgosító ételek oldalon is megosztásra kerülnek, továbbá itt erősíthetjük egymást tapasztalatokkal, stb. Szintén a facebook oldalon, mint Esemény is szerepel, javaslom csatlakozzatok itt is, ugyanis itt szeretném ha mindenki interaktívan közreműködne, mert együtt könnyebb:). Program: Április 15 - től egészen a lékúráig, április 22-ig fog tartani a bevezető szakasz. Mindenki saját felelősségére annyi napot csinál végig amennyit úgy érez, hogy elbír! Hét napnál többet én nem javaslok! A böjt hatása nem a napok számától erősebb elsősorban, hanem a bevezető és a levezető szakasz tudatos felépítésétől! Szokták mondani, hogy könnyebb betartani azt, hogy csak leveken élünk napokig, mint utána ésszerűen, tudatosan étkezni, felépíteni a táplálkozást és így segíteni a szervezetnek, hogy a tisztulási, sejtregenerálódási, - megújulási folyamat még a böjt után hetekkel is kitartson! Az ingyenes levélsorozat április 12-én, pénteken indul, és először a bevezető szakasz étrend tanácsait fogja tartalmazni! Már leírtam korábban, de az ismétlés nem árt, nézzük milyen hatásra számíthatunk, ki böjtölhet és ki nem: A lékúra után legyen szó kettő, három vagy több napos kúráról, ideális időszak az életmódváltáshoz . Csak egyetlen betegség létezik: a méreglerakódás Romolo Mantovani A böjt hatásai: - intenzíven pusztítja a behatoló baktériumokat, - gátolja a vírusok terjedését és növekedését, - fokozza a vér és a sejtek ellenállóképességét, - elősegíti a betegség kiváltó, egyéb méreganyagok kiválasztását, - méregtelenít, salaktalanít, a sejtek, szövetek fellélegeznek, - kiküszöböli a savas lerakódásokat, - meghatványozza az életerőt, - áthangolja, megnyugtatja a vegetatív idegrendszert, - tehermentesíti az anyagcsere - folyamatokat, - gyulladáscsökkentő, - csökken a szövetek só tartalma, a felesleges nátrium kiürül, - a felesleges cukor, zsír és fehérje lebomlik, - megszépíti a bőrt, és fokozza a szövetek rugalmasságát, - feltartóztatja az idő előtti öregedési folyamatokat. Ez elég ok, hogy évente kétszer: tavasszal és ősszel méregtelenítsünk! Mikor érdemes böjtölni? 1. Túlsúly esetén ( napi 350-450 gramm fogyás lehetséges), 2. különböző szervi megbetegedések esetén ( máj, vese, hasnyálmirigy), 3. Anyagcsere problémák esetén, 4. Gyulladásos folyamatok esetén, 5. Szív- és érrendszeri problémák esetén ( pl. magas vérnyomás), 6. Lelki nyugalom hiányakor. Az év többi részét tekintve 21 éves kortól 42 éves korig heti egy nap böjt, 42 éves kortól 63 éves korig heti két nap böjt, és 63 éves kor felett pedig három nap böjt ajánlott. Az ellenjavallatok miatt fontos, hogy mielőtt valaki hosszabb böjtbe kezd, beszélje meg orvos szakemberrel! Nem szabad böjtölni: - tuberkulózis bizonyos eseteiben, - szoptatás, áldott állapot esetén, - 21 kor előtt, - daganatos betegségben szenvedőknek, - operáció után 1-1,5 hónapig, - betegség utáni kimerültség esetén, - depresszió egyes eseteiben, - anorexia ( kóros soványság) esetén, - pajzsmirigy túlműködés esetén, - májcirrózis ( májzsugorodás) esetén, - bizonyos szívbetegségek esetén ( cardiomiopathia). A böjtre jelentkezés feltételei: Először is a kellő elszántság, utána az ingyenes levelekre való feliratkozás a bevásárló listáért, tanácsokért, infókért! Motivációért, bíztatásért és egymás támogatásáért pedig javaslom csatlakozzatok a facebook / Fittanyuka - Lúgosító ételek oldalhoz és a facebook / Tavaszi Virtuális Lékúra Eseményhez! A böjtölés tudománya: Tovább olvasom... Fittanyuka
A Közös Tavaszi - Virtuális Léböjt időpontja 2013
2013. március 13. Fittanyuka Blog
Most már hivatalos, hogy a Közös-Virtuális, Tavaszi Léböjt Húsvét után lesz ( erre szavaztatok): Április 8-14 között! Aki szeretne csatlakozni felkészülhet rá az Alapozzunk együtt ingyenes levélsorozatban szereplő tanácsok segítségével! Hamarosan indulnak a bevezető szakasszal kapcsolatos konkrét tennivalók is! Fittanyuka
Narancsos-datolyás zabkása
A kedvenc gabonám a zab, azon belül is a zabpehely. Nem csak azért, mert könnyű vele dolgozni, hanem szerintem ez a legegészségesebb gabona. Társai közül a legtöbb fehérjét tartalmazza. Emellett a zab magjában van még B1, B2, B6, B9, E, E1 vitamin, valamint a ritkán előforduló biotin (H vitamint), kalcium, kálium, vas és foszfor is. Említésre méltó, hogy B9 vitaminja, az inozitol részt vesz a zsíranyagcserében, segít a vér koleszterinszintjének csökkentésében, zsírbontó szerepével megakadályozza, hogy az érfalakon lerakódjon a koleszterin. Tehát az érelmeszesedést megakadályozza, vagy javítja. Ezért különösen ajánlott azoknak (is) fogyasztani zabot, zabpelyhet, akik az érelmeszesedés miatt magas vérnyomással küzdenek. S azt talán már említettem a korábbi bejegyzésekben, de most ismét megerősítem, hogy a zabnak alacsony a glikémiás indexe, tehát cukorbetegek is bátran fogyaszthatják (persze helyesen elkészítve).
Mindezek fényében állítom, hogy a legjobb reggeliket lehet elkészíteni zabból, zabpehelyből. Egy kis aszalt gyümölcs, gyümölcs hozzáadásával kiváló táplálékhoz juttatjuk szervezetünket. Ráadásul hihetetlen gyorsan elkészül.
A recept:
Hozzávalók:
1 adag zabpehely (pl. 2 bögre)
víz
2-3 szem narancs (nekem 2 vérnarancs és egy sima narancs volt)
pár szem datolya
Igény esetén: növényi tej, amit nem készen veszünk, hanem magunk készítünk - mert így egészségesebb - pl:szezámtej
1-2 evőkanál lenmagőrlemény
Elkészítés:
Az apró szemű zabpelyhet a lábosban, amiben főzni fogjuk, kicsit megpirítjuk. Épp, amíg illata lesz a pirítástól. Majd felöntjük vízzel, hozzáadjuk a lenmagőrleményt. Figyelve és olykor megkeverve addig főzzük, míg a zabpehely meg puhul. (Csak pár perc.)
Ha nagy szemű zabpehellyel dolgozunk, akkor ugyanígy megpiríthatjuk, de egy éjszakára akár be is áztathatjuk hideg vízbe. Másnap pedig felfőzzük. Az ilyen zabpelyhek több főzési időt igényelnek.
Akár főzés előtt is hozzáadhatjuk a felszeletelt narancs egy részét, mivel úgysem fő olyan sokáig, hogy nagyon károsodna hő hatására.
Víz helyett és vízzel együtt is használhatunk valamilyen növényi tejet. Külön ízvilágot kölcsönöz reggelinknek.
Az a rövid idő, míg a kása megfő, épp elég, hogy az öntetet a tetejére elkészítsük:
Egy aprító- vagy turmixgépbe beletesszük a narancsgerezdeket, belehelyezünk néhány szem aszalt datolyát is, és összeaprítjuk, -keverjük a géppel. Ha a narancs nem elég lédús, kevés vizet önthetünk hozzá (max. 1 dl). A megfőtt zabkását tányérra szervírozzuk és a datolyás-narancsos szószt elkenjük a tetején.
Kész is a C-vitaminos, ásványi anyagokban gazdag, emésztésre is jótékonyan ható reggelink! A datolya adja az édes ízt.
Brassói-féleség vegán módra
Az ősi Kína és Japán falusi zöldségkertjeiből a szójabab közel háromezer éves utat tett meg, míg a világ vegetáriánusainak legfontosabb fehérjeforrásává és egyben a bolygó egyik legelterjedtebb terményévé vált. "A fehér daru gyermeke" a "nagy drágakő", a "virágos szivárvány", poétikus, pozitív csengésű nevekkel illették a Kínában őshonos növényt a helybeliek. Mivel a magokhoz bizonyos emésztési gondok is kötődtek, " a szél fehér szelleme" kicsit gunyoros nevet is viselte, utalva arra, hogy fogyasztása bélgáz termelődéshez vezethet.
Ma már tudom, hogy ha helyes feldolgozási módot követjük, akkor ezek a bizonyos "szelek" elkerülhetőek.
A recept:
Hozzávalók:
- 20 dkg szójakocka
- 10-12 db krumpli
- kókuszzsír
- olaj
- fokhagyma
- bors vagy borsikafű
- majoránna
- őrölt köménymag
- só vagy ételízesítő (házi, ha lehet)
- víz
Elkészítés:
A "szelek" elkerülésének titka a forró vízben és az órákon keresztül történő áztatásban rejlik. A szójakockákat megszórjuk sóval, borssal vagy borsikafűvel, majoránnával és egy kevés őrölt köménymaggal is. Forrásban lévő vízzel felöntjük és ebben a jó fűszeres lében áztatjuk amíg csak időnk engedi. Fél óra áztatás után már megpuhulnak a szójakockák. Azért, hogy a fűszeres íz át és átjárja minden egyes kockát, én egész éjszaka áztattam. Nyilván tervezni tudtam, hogy másnap ezt főzök. Amikor ez nem működik, akkor is igyekszem minél tovább áztatni - épp a gázok elkerülése végett is.:)
A krumplit megpucoljuk, kockákra vágjuk és egy rövid ideig sós vízben főzzük. Nem kell puhára főzni, éppen csak azért főzzük egy picit, hogy egészségesebben készüljön el.
Ezt követően a tepsit kikenjük kókuszzsírral, a krumplit egy kicsit még megsózzuk, majd a tepsibe elterítjük. Én egy kevés olajat is spricceltem rá még.
Sütőben megsütjük. Mivel a krumplit előzőleg hőhatásnak már kitettük, nem szükséges letakarni. Ropogósra sütjük.
Amikor megsült, a szóját leszűrjük és szintén a krumplihoz hasonló módon megsütjük. Nekem volt itthon egy kevés csilis-rozmaringos olajam (ajándékba kaptuk) és egy keveset öntöttem a szójára sütés közben. Valamint összetört fokhagymát adtam hozzá. Még finomabb lett ezektől.
Az eredeti brassói recept hagymával is dolgozik. Mivel a szójakockák annyira ízletes, fűszeres ízűek voltak, nem tartottam szükségét, hogy a szóját hagymás alapon készítsem el. De természetesen mások bátran készíthetik így is. Akkor szaftosabb lesz.
Tálalásnál egyszerűen csak a megsült, megpirult ropogós krumpli tetejére halmoztam a szintén ropogós finom szójakockákat. Persze, tálalható úgy is, hogy a burgonyát a szójával összekeverjük.
Anyósom által készített savanyúságot fogyasztottunk hozzá.
Mindenesetre ez a nagy adag brassói több étkezésre is elég volt nekünk. Aki kevesebb mennyiséggel szeretne, felezheti a receptben leírt adagokat.
A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS! CSATLAKOZZ!:-)
Az előző bejegyzésemben elmeséltem, honnan és hogyan is jött A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS ötlete. Mikor máskor, ha nem a Húsvét előtti megtisztulás időszaka az egyik legkedvezőbb időpont a tavaszra való felkészülésként! Most szeretném megosztani Veletek, hogyan is képzeltem ezt a 30 napos programot!:-) Időpont: 2013. február 25. - március 30. Ki csatlakozhat? BÁRKI! Olyanok is, akik nem vegetáriánusok/ vegánok! Sőt!:-) Csatlakozhat, pl. aki: - szeretne legalább 30 napig kifejezetten egészségesen étkezni, - vagy esetleg fogyni, ÉHEZÉS nélkül!:-) - és mindemellett a RENDSZERES MOZGÁST is vissza/beépíteni az életébe! - Bloggerek is jöhetnek akár!:-) Hogyan csatlakozhatsz? Ennek a bejegyzésnek a végén megjegyzésben megadod a neved (ha blogod van, megadhatod a blogod címét is), illetve csatlakozhatsz a program Facebook oldalán keresztül is, ugyancsak egy hozzászólásban! Hogyan zajlik majd a program? Az első napot megelőzően összeállítok egy 1 hetes menütervet, illetve megosztok majd Veletek néhány gondolatot, ami talán segítséget adhat majd a kezdéshez. A további hetekben is, az újabb hét megkezdése előtt töltök fel inspirációt nyújtó menüterveket. Az ételek elkészítésében a fő szempontok az EGYSZERŰSÉG, és a KIEGYENSÚLYOZOTT vegán étrend lesz! Két kis gyermekem van, dolgozom, így nagyon sok plusz főzőcskére nincs időm a hétköznapokban.:-) A menüket használhatod ötletként, és onnantól kezdve, akár az alapanyagokból kiindulva főzhetsz bármi mást is!:-) A menük összeállításához gyakran merítek majd ihletet Attila Hildmann és Colleen Patrick-Goudreau vegán szakácskönyvíróktól is!:-) A napközben fogyasztott ételeket igyekszem majd lefotózni és időnként megmutatni a Facebook oldalon! Azt is igyekszem majd megosztani, milyen mozgást sikerült a hétköznapokba beiktatni! Az adott hetek végén pedig írok egy összefoglalót a heti tapasztalataimról. És ezeket mindenki más is megteheti, sőt, még kérem is rá, hogy tegye meg!:-) Mi a cél? Az egyik legfőbb cél lenne, hogy akik csatlakoznak a programhoz, interaktív módon, saját tapasztalataik megosztásával támogatást nyújtsanak egymásnak a VÁLTOZÁSHOZ! A másik ugyancsak nem kevésbé fontos cél pedig a VEGÁN, állati eredetű élelmiszerektől mentes étkezés népszerűsítése és annak bebizonyítása, hogy így is lehet jó közérzetünk!:-) KI JÖN VELEM/ VELÜNK?;-)
Mi a teendő, ha lázas a gyerek?
A láz nem csill ap ításáról szóló előző bejegyzésemben már utaltam dr. Szijjártó László gyermekgyógyász összefoglalójára, mely a témában született. Ide is bemásolom azt az írását a honlapjáról, ami a konkrét tennivalókról szól: A lázas gyermek Mi is a láz ? A gyermekek gyakrabban és könnyebben lesznek lázasok mint a felnőttek . A gyermek lázzal reagál a gyermekbetegségekre és más fertőzésekre . A szülök gyakran nagyon aggódnak , ha gyermeküknek ( magas ) láza lesz . 38 C fok feletti testhőmérséklet esetén beszélünk lázról . A legegyszerűbben végbélben mérhetjük meg a gyermek hőmérsékletét . Naponta egyszer elegendő a testhőmérsékletet ellenőrizni . Mi a láz oka ? A láz a szervezetünk normális reakciója a vírusok vagy baktériumok okozta fertőzésekre . Leggyakrabban egyszerű megfázás , vírusos fertőzés az ok. Szervezetünk jobban tud küzdeni a betolakodó baktériumok vagy vírusok ellen , ha testhőmérsékletünk magasabb. Lehet -e káros a láz ? A láz nem veszélyes , a magas láz sem . Pusztán a láz miatt nem kell aggódnunk , s a lázat kezelni sem kell . Amint a betegséget szervezetünk leküzdötte , a testhőmérséklet is csökkenni fog. Mit tehet ön láz esetén ? A testhömérsékletet nem szükséges gyógyszerrel csökkenteni . De amennyiben gyermeke lázas , érdemes a következőket tenni : Adjon gyermekének többet inni . Akár egy jégkrém is hathat üdítőleg . Lázas gyermeknek általában nincs étvágya . E miatt nem érdemes aggódni . Nem kell az evést erőltetni . A lázas gyermeknek nem kell ágyban maradnia , de biztosítson számára elegendő nyugalmat , pihenést . Gyermeke legtöbbször megtalálja a neki legkényelmesebb helyet . A lázas gyermeknek nem kell mindenképpen bent maradnia . Gondoskodjon róla , hogy ne legyet túl meleg a helyiségben . Ne öltöztesse fel melegen gyermekét és ne takarja be vastag paplanokkal . Egy könnyű takaró elegendő , mivel láz esetén szükséges , hogy a gyermek teste elegendő hőt tudjon leadni . Ha gyermeke fázik , vagy vacog átmenetileg takarja be melegen . A legcélszerűbb gyermekére könnyű , laza nem a testhez tapadó ruhát adni . Így tudja gyermeke a legkönnyebben a felesleges hőt leadni . A beteg gyermeknek biztonságos , szeretetteljes környezetre van szüksége . Ha gyermeke igényli szenteljen neki több időt , figyelmet , például játsszon vele vagy olvasson fel neki . Három hónaposnál idősebb gyermeknek , ha nagyon rosszul érzi magát vagy fájdalma van adhat paracetamolt . Ügyeljen a helyes dózisra , kérdezze meg a gyógyszerészt , ha nem biztos benne . ( Ha a paracetamoltól nem megy le a láz , az nem jelenti , hogy a a betegség súlyos vagy veszélyes lenne .) Mikor kell a háziorvoshoz fordulnia ? Azonnal telefonáljon házi ( gyermek )orvosának , ha gyermeke lázas és : állapota rosszabbodik és hány ; állapota rosszabbodik és hasmenése van; állapota rosszabbodik és jóval kevesebbet iszik , mint szokott ; nyögdécsel vagy vígasztalhatatlanul sír ; fullad , légzése nehezített ; kába lesz vagy nehezen ébreszthető ; pontszerű sötét vörös foltok jelentkeznek a testén , végtagjain és/vagy a kötőhártyáján (a szeme fehérjén ). Ha gyermeke három napnál tovább lázas , vagy több lázmentes nap után ismét magas láza lesz érdemes orvosa tanácsát kérni . Ha gyermeke három hónapnál fiatalabb már az első lázas napon vegye fel a kapcsolatot háziorvosával . Ha gyermekének más tünetei is vannak , ami miatt aggódik szintén beszéljen háziorvosával . Részletes információ a lázról szakirodalom jegyzékkel és a külföldi gyakorlat áttekintésével itt található : Láz és lázcsillapítás 2005 májusi verzió , jelenleg ( 2008) is érvényes ( a Holland Háziorvosi Társaság betegtájékoztatója )
Helyzetjelentés II.
Egészség - betegség Aki régebb óta követi/ követte a blogunkat, sokat olvashatott a küzdelmeinkről.... Azt nem mondom, hogy már semmilyen nincsen, de rengeteg dolog változott, és rengeteg eredményt értünk el közösen a családdal.... Indultunk onnan, hogy 3 évvel ezelőtt megismertem a deekshát... nem sokkal utána jött velem a húgom, majd a férjem, és a sógorom is... Deekshaadók lettünk.. És kezelni kezdtük a férjemmel ketten a gyerekeket, magunkat... És változtak a nézőpontjaink.. a világhoz, önmagunkhoz, a környezetünkhöz... És a gyerekek gyógyulni kezdtek... Közben rátaláltunk az ország egyik (ha nem a legjobb!) homeopátiás terapeutájára, Bóna Lászlóra. És az ő kiváló munkatársára, Németh Lászlóra. Németh László személyében egy olyan hihetetlenül lelkiismeretes és hiteles segítőt adott mellénk a sors, akinek rendkívül sokat köszönhetünk az elmúlt 2 évben! A gyerekek gyógyulási/ gyógyítási folyamatában nagyon nagy része volt neki is! Nagyon-nagyon hálásan vagyunk neki a sok-sok segítségért!! Mert a homeopátia mellett kitartottunk/ kitartunk így közel 8 év után is! Elkerülve rengeteg sok gyógyszert! A Nagy tavaly megkapta végül a 6 éves oltást, azonnali oltáskivezetéssel, előtte-utána deekshával. És láss csodát, semmi, de semmi tünete nem volt! Hónapok múlva sem! Kitartottunk amellett is, hogy közel 3 éve nem csillapítunk lázat egyik gyereknél sem! Sok türelmet, odafigyelést, éjszakázást jelent, de úgy tűnik, talán ez is megérte! Hogy miért nem csillapítunk lázat, és hogyan csináld Te is, ha ezt az utat választod, ITT megtalálod annak a gyermekorvosnak az írását, akit olvasva belevágtunk! A 2012-es szeptemberi óvodakezdés óta a Nagy 2 napot volt beteg októberben, a Kicsi most februárban lett először beteg egy vírusos torokgyulladással. Az előző években ugye a Nagynál ez általában úgy nézett ki, hogy a 10 hónapos óvóda évből 3 hónapot járt, a többit itthon töltötte betegséggel. A Kicsinél jobb volt az arány, de ő is sokat és nagyon volt beteg... Allergiák Vannak, megvannak még, de jelentősen lecsökkent tünetekkel! A Nagynál alap a tej- és tojásallergia, emellé párosulnak pl. a kakaó, paradicsom, citrusfélék. És sok-sok pollen... Gyógyszert nem kap erre lassan közel két éve. Homeopátiás alkati szereket igen! Elmúlt a több évig tartó hasfájás, állandó szipogás, orrdugulás. A diétáján lazítottunk. Az óvodában ugyan tej-. és tojásmentes diétán van ő is és a húga is (és így legalább az adalékok jelentősebb részétől is mentesül talán), de itthon már kap időnként sajtot, tojást, egyebet. És ha úgy látjuk, hogy erősödnek a tünetek, akkor ismét erősebb diéta. És Normaflore- kúra évente legalább kétszer, egyenként min. 3 hónapig! Minden nap! Igen, így! Egy természetgyógyász javaslatára, és azóta rengeteget erősödött az immunrendszere is, azáltal hogy jobban van a bélnyálkahártyája! A Kicsinél is az allergiák még megvannak: adalékok, paradicsom, citrusfélék. Nála jobban kell még figyelni a diétára, bolti péksütemény nem nagyon mehet, és viszonylag gyorsan telítődik a szervezete allergénekkel (kb. 1-2 hét). Olyankor ekcéma, szájdagadás, bőrpír. Homeopátiás alkati szer és vissza a diéta. És mindketten kérik és kapják a deekshát rendszeresen!:-)) Hát így állunk most összességében, ha van kérdés, írjatok, kérdezzetek nyugodtan!:-)
Narancs-turmix...Avagy Cook kapitány kincse almával párosítva.
1769-ben maori halászok tették a napi rutin feladataikat kenuikban a mai Új-Zéland környéki szigetvilágban, amikor a látóhatáron szokatlan jelenségre lettek figyelmesek. Egy 31 m hosszú, három árbócos vitorlás hajó tűnt fel, a brit Királyi Haditengerészet zászlójával. Az ágyúkkal felszerelt egykori kereskedelmi hajó orrán, ami végigpásztázta a partvidéket, a HM Bark Endeavour volt olvasható. A hajó James Cook kapitányé volt 94 utassal és legénységgel. Abban az időben szokatlan módon a hajón két ember kivételével, mindenki egészséges volt. Az élet a hajó fedélzetén nem ördögtől való volt, ahogy ez akkoriban a népszerűséghajhászó írásokban megjelent. Titka egyszerű volt. Cook kapitány következetesen mindenkivel betartatta a szigorú higiéniai előírásokat és étkezési szokásokat. Citrusféléket, így narancsot fogyasztottak, valamint káposztát, savanyú káposztát, ezzel sikerült a skorbutot is kiiktatniuk, ami akkoriban az egyik legveszedelmesebb ellenség volt a hajók fedélzetén. Nem kívánom részletezni, milyen szörnyűséges külső tünetek kezdetével jutott el a skorbutban szenvedő beteg néhány nap alatt a halálig. Csak később, Szent-Györgyi Albert tanulmányozásai során került kimondásra, hogy a citrusfélék, így a narancs is C-vitamint tartalmaz, s ez által menekültek meg Cook kapitány hajóján az emberek a betegségtől. (Kép innen, thank you!)
Itt a tél, és annak minden velejárója. Hétről hétre melegszik az idő, ami azzal is jár, hogy a légúti megbetegedések, vírusok egyre inkább szaporodnak. Amennyire fontos nyáron az, hogy a meleg miatt sok folyadékot igyunk, annyira fontos ilyenkor is, hogy megfelelő hőmérsékletű vizet igyunk minden nap. Megfelelő hőmérsékleten azt értem, ha lehet, kerüljük a hideg vizet. Ha van rá mód, melegebb italokat fogyasszunk. Jól tesszük, ha minden nap egy csésze fekete kávé helyett valamilyen finomabb gyógynövényből készített teával indítjuk a napunkat. (Pl. citromfű, menta, szárított bodzavirág) Szintén a megelőzésben fontos szerepe van, ahogy a fenti történetből is kiderül, a sok C-vitamin tartalmú gyümölcs fogyasztása. Talán nem tudunk egyszerre két-három narancsot elfogyasztani, de ha turmixot készítünk belőle, máris könnyebben szervezetünkbe juttatjuk. Ha tehetjük, 2-3 naponként készítsünk valamilyen turmixot, vagy ha máskor nem, legalább a hétvégéket tegyük színesebbé általuk. Ismét ajánlom azoknak is, akik nehezen bírják rá családtagjukat a gyümölcsök fogyasztására. Ha éhgyomorra fogyasztjuk, ráadásul jól átmossa az előző napok salakanyagától az emésztőrendszerünket.
A recept:
Hozzávalók:
- 2 narancs (mandarin is lehet)
- 2 alma
- 1 dl víz
- turmixgép (min. 500 watt)
Elkészítés:
Az almát alaposan megmossuk, majd a turmixgépbe daraboljuk. A narancsot megpucoljuk, gerezdekre szedjük és a turmixgépbe tesszük. Kevés vizet öntünk a turmixgépbe és már mehet is a turmixolás egészen addig, míg jó sűrű pépet nem kapunk.
Poharakba vagy bögrékbe töltjük és elfogyasztjuk! Tetejére "tálaláskor" szórhatunk kókuszreszeléket, amit előtte akár kicsit meg is piríthatunk teflonsütőben. (Legutóbb én ezt a műveletet kihagytam.)
Februári cukor- és édességmentes kihívás
2013. február 1. Zizi kalandjai
Januárban már írtam a februári cukor- és édességmentes kihívásról. Jeleztem, hogy ha valaki szeretne részt venni a kihívásban, akkor kommentben jelezze. Megjegyeztem, hogy a kihívást végigcsinálók közül ki fogok választani valakit, aki valamilyen nyereményben részesül.
A téli időszakban, az évvégi ünnepek alatt nálunk megnövekszik az édesség fogyasztás. Egy kis süti itt, meg ott, egy kocka csoki vacsora után és észre sem vesszük, de egyre több édes dolgot eszünk, hogy a napsütés utáni vágyunkat valamivel kárpótoljuk. Tudom, hogy a fogadalmak, kihívások kezdete általában január szokott lenni, de mivel a hónap elején még sok a maradék sütemény az ünnepekről, így a kihívást mindig februárra időzítem tavaly óta.
Az előző évben nagyon szigorú voltam magunkkal szemben és a cukron, süteményeken, csokin kívül vegán étrendre fogtam magunkat és a nagyon édes gyümölcsöket sem engedélyeztem. Az idén nem leszek ilyen szőrös szívű... Lássuk milyen kihívások elé állítom magunkat és azokat, akik velünk tartanak.
Nem eszünk/iszunk:
- cukrot (kristály, por, nád, kókuszvirág, pálma, stb.)
- mézet
- agavé-, juhar-, rizs- és malátaszirupot
- olyan élelmiszert, amiben a fentiek előfordulnak (pékáru, ropi, kekszek, sütemények, szószok, stb.; húsevők figyeljenek, mert felvágottakban is lehet cukor)
- kávé, fekete tea, kakaó, alkoholos italok
Eszünk/iszunk:
- friss gyümölcsöket (alma, citrom, grapefruit, narancs, mandarin, kivi, banán)
- ha nagyon nem bírjuk már, akkor bekapunk egy-egy falat aszalt gyümölcsöt, olyat, ami nincsen édesítve (datolya, sárgabarack, szilva, stb.)
- fogyasztható cukormentes lekvár és olyan sütemény, amely banánnal, naranccsal, céklával, répával vagy almával lett édesítve
- víz, gyógytea, frissen facsart/centrifugázott gyümölcs- és zöldséglevek
Igyekszünk kerülni:
- tejtermékeket
- tojást
- fehér lisztből készült élesztős pékárukat
Minél többet eszünk:
- nyers zöldségekből, gyümölcsökből
- olajos magvakból: nyersen vagy pirítva sózás nélkül: mandula, dió, mogyoró, tökmag, napraforgómag, kesudió, paradió, stb.
- gabonafélék: köles, hajdina, bulgur, barnarizs, quinoa, árpagyöngy
- hüvelyesek: bab, lencse
- tofu
Heti bontásban őszintén be fogok számolni nektek a kihívásról, a csoki utáni sóvárgásról (biztos lesz ilyen :)), az ételekről, amiket fogyasztunk és az új ízekről, amiket felfedezünk. A nyereményért folyó küzdelem feltétele, hogy amikor közzé teszem a heti beszámolókat, azok, akik részt vesznek a kihívásban őszintén írják meg a bejegyzések után kommentben a saját tapasztalataikat. Azok közül fogok választani (és nem sorsolni, tehát én döntök!), akik végigcsinálják mind a négy hetet és legalább négy kommentet írnak!
Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a témában leírtakat a saját tapasztalataimra alapozom. Ha úgy gondoljátok, hogy ti is szeretnétek kipróbálni, kérjétek ki egy szakember véleményét, tájékozódjatok a témában és saját felelősségetekre cselekedjetek.
Sok sikert mindenkinek! Hajrá!
Szombaton Nyers Vegán Ashtanga Jóga parti
2013. január 21. Gitta nyersétel blogja
Ugye tudjátok? Nyers Vegán Ashtanga Jóga parti lesz szombaton az Atma Centerben az Üllői út 6. szám alatti jóga központban! Időpont: 2013. január 26, szombat. 15-17-ig Ashtanga-jóga Gauranga Dassal (Első sorozat teljes vinyászával + extra hátrahajlító szett) 17-19-ig Nyers vegán lakoma Lénárt Gittával, előadással, beszélgetéssel. Részvételi díj: 5000 Ft. A helyek száma korlátozott, jelentkezni január 24-ig lehet a részvételi díj befizetésével az Atma Center Pest vagy Buda recepcióin. A lakomán a következő ételek lesznek: Zöld turmix (most virág nélkül) Mini pizza Szendvicsek Cukkíni spagetti currys öntettel Zserbó Csokipuding Lesznek aszalványok, amiket meg lehet kóstolni... Várunk mindenkit nagy szeretettel, további részletek itt: atmacenter.hu
Ruccolás tészta
Mostanság gyakrabban kerül rukkola az asztalra.Régebben nem igazán szerettem, de a 2012-es év meghozta a változást. Nem tudom, hogy az Eleken eltöltött időnek köszönhetem-e, ott ugyanis nyersen, más zöld növényekkel együtt fogyasztottam. De az is lehet, hogy a valamivel nyersebb táplálkozásra való áttéréssel változik az ember teste és az, hogy mit kíván. Ahhoz képest, hogy a rukkola bizonyos vidékeken vadon megterem (Portugália, Spanyolország, Görögország, a Földközi tenger partjaihoz tartozó országok) elég sokára fedeztem fel ezt a zöld növényt. Kevesen tudják, hogy a káposztafélékhez tartozik és ráadásul virágzó növény, amely éjszaka árasztja illatát. Mivel a gyomorra jótékony hatással van, konkrétan gyomorsav kiválasztódás mennyiségét kordában tartja, gyomorfekély és savtúltermelődés esetén különösen ajánlatos fogyasztani. Mivel sötétzöld növény, így jótékony hatással bír a vér cukorszintjére, koleszterinjére, sőt hosszútávú fogyasztása még a kellemetlen testszag leküzdésében is szerepet játszhat. Ajánlják fogyasztani várandós anyukáknak is, egyrészt a már említett vércukorszintet stabilizálhatja, így segít megelőzni a kismamakori cukor megemelkedését, másrészt pedig az ilyenkor szokásos rosszullét tüneteire is mérséklően hat. Nem véletlen borsmustárként nevezik magyar nyelven, hiszen íze hasonlít a bors és a mustár ízeihez.
A recept:
Hozzávalók:
1 marék aszalt paradicsom apróbb darabokra vágva
1 nagyobb fej lilahagyma
2 szál újhagyma
2 db piros színű paprika (kápia, kaliforniai vagy pritamin)
egy marék ruccola (megmosva, lecsepegtetve
fél marék apróra vágott dió
2 dl növényi tej
leheletnyi szerecsendió
ételízesítő
50 dkg tészta (durum, vagy teljes kiőrlésű)
víz
só
Elkészítés:
A tésztát lobogó sós vízben al dentére főzzük. Közben a felaprított lila hagymát, újhagymát, paprikákat, aszalt paradicsomot és az aprított diót megpirítjuk, majd hozzáadjuk a növényi tejet. Amikor a hagymák és a paprika kicsit megpuhult, beleszórjuk a rukkolákat, amiket persze előtte megmostunk, lecsepegtettünk. Nem muszáj összevágni.Adunk az egészhez egy kevés ételízesítőt és szerecsendiót. Fedő alatt rottyan egy picit és kész is a szósz.Utólag még tehetünk hozzá fél maroknyi teljesen nyers ruccolát. Megdobja az ízét. Ha a növényi tejünk nem elég - mármint a 2 dl, akkor a megfőtt tészta vizéből vegyünk le egy keveset még hozzá.
A megfőtt tésztát leszűrjük összekeverjük a szósszal és kész is a finom "tésztasalátánk", amely önmagában is megállja helyét. Tésztasalátaként, vagy főételként is fogyasztható. Mi nagyon szerettük. Munkába is ezt vittük magunkkal.
Csíkos vegán malacok :-)
2013. január 5. Mindennapi ételeink
Amilyen egyszerű, annyira nagyszerű étel is. Gyorsan elkészül és olcsó is. A recept egy másik változata A nyár ízei szakácskönyvben jelent meg. Hozzávalók (4 személynek): 16 közepes méretű krumpli 4 szál kisebb sárgarépa 2 fej lilahagyma 4 szál szójavirsli 6 ek. 100% extra szűz olívaolaj 4 csipet fűszersó 2 tk. fokhagyma granulátum 2 tk. szárított petrezselyem pár csepp citromlé Elkészítés: Az olajba belekeverjük a petrezselymet, fűszersót és fokhagyma granulátumot és a citromlevet. A krumplit meghámozzuk, majd megmossuk és szárazra töröljük. Éles késsel 2-3 milliméterenként mélyen (de a krumplikat nem átvágva) bevagdossuk. A sárgarépát megmossuk és vékony karikákra vágjuk. A virslit is vékony karikákra vágjuk. A lilahagymákat felkarikázzuk majd a karikákat félbe vágjuk. A krumplivájatokba belecsúsztatjuk a répa- és virsli-, ill. lilahagyma darabokat. Megkenjük a fűszeres olajjal, majd lefedjük fóliával és 150 fokon, kb. 30 percig sütjük. Egy villával ellenőrizzük, hogy átsült-e megfelelően a krumpli belseje. Ismét megkenjük a fűszersóval és citromlével összekevert petrezselymes olajjal, majd visszatoljuk - fólia nélkül - a sütőbe, kb. 10 percig. Friss salátával ettük.
Csípős diós mustár
2012. december 28. Zizi kalandjai
Ez a mustár tavaly és az idén is bekerült a gasztro ajándékok sorába a nagy sikerre való tekintettel. Igaz karácsony már elmúlt azonban közeledik szilveszter, amikor sok-sok virsli (szójavirsli :)) kerül az asztalokra és jól jön mellé a házi készítésű pikáns diós mustár. Készíthetjük saját magunknak vagy ajándékba és vihetjük magunkkal a szilveszteri buliba.
A mustárfű magja a mustármag, amelyből készül maga a fűszer, a mustár. Két fajtája van a fehér (angol) és a fekete (francia) mustár. A fehér mustár magját házigyógyszerként, sokféle betegség (érelmeszesedés, magas vérnyomás, anyagcserezavarok, epe- és májbántalmak, emésztési problémák, felfúvódás, reuma stb.) kúrálására használják.
Néhány alapanyag kell csak hozzá, egy kis üveg és 12 órát kell hűtőben tartani használat előtt. Az egyetlen különleges hozzávaló a mustárpor, bár magunk is nekiállhatunk mustármagot őrölni. Én Colemans mustárport használtam, amelytől igazán csípős lett a végtermék, de nagyon finom.
A receptet a barátnőmtől, Giulia-tól tanultam.
Csípős diós mustár
Hozzávalók:
- 50 g mustárpor
- 50 g dió, felaprítva
- víz
- 1 evőkanál folyékony méz
- 3 evőkanál almaecet
- 5 csipet só
- kis üveg (kb. 200-250 ml-es)
Tegyük egy tálkába a mustárport és lassan adagoljuk hozzá a vizet, amíg eléri a kívánt konzisztenciát (kb. 6-10 evőkanál víz, attól függően mennyire szeretnénk folyékonyra vagy sűrűre a mustárunkat). Keverjük hozzá az aprított diót. Ízesítsük sóval, mézzel, almaecettel.
Tegyük sterilizált üvegbe és tartsuk hűtőben. Várjunk 12 órát használat előtt.
A nagy titok - zöldség alaplé
2012. december 8. Vegetáriánus receptek
Az utóbbi időben többen is kérdezték, hogy hogyan készül, miből áll egy alaplé vega fogalmak szerint. Több recepthez is használom, ezért viszonylag rendszeresen főzöm. Majdnem olyan mint egy húsleves, csak nem úszik a tetején a zsír.
Megosztom azt, ahogy én szoktam csinálni. A lényeg: minél több féle zöldség, hideg vízben föltéve, pici lángon, lassan főzve. Hadd ne kelljen már leveskockából alaplevet főzni ...
Aktuálisan a következő hozzávalókkal és arányokkal készül:
- 1/4 fej kelkáposzta
- 1/4 fej karfiol
- 1/4 zeller
- 2 hagyma
- 1 marék kelbimbó
- 2 paprika
- 2 paradicsom
- 4 szál répa
- 1 karalábé
- 3 szál petrezselyem
- 3-4 ek petrezselyemzöld
- 4 krumpli
- 4 gerezd fokhagyma
- 2-3 ek só
- fél ek cukor
- 5 l víz
- szerecsendió-virág vagy őrölt szerecsendió
- 3 tk sáfrányos szeklice
- 1 tk őrölt feketebors
- 1 tk kurkuma
- 2-3 ek olívolaj
A zöldségeket megtisztítjuk, aprítjuk és a legnagyobb fazekunkban rakjuk. Egyszerre teszünk bele minden, nincsenek fázisok. Hideg vízzel felöntjük, fűszerezzük. Olíva olajat is adunk hozzá, hogy a zsírban oldódóak is tudjanak mit kezdeni magukkal. A legkisebb lángon lassan főzzük meg.
Kifőzött tésztával és a zöldségekkel fogyasztva főleg a téli hónapok forrón jóleső levese.
Alapléként kis, ismert adagokban leszűrve érdemes fagyasztani a későbbi egyszerűbb felhasználás érdekében.
Bliszkó Viktor
sok kicsi 2012
2012. november 27. Vegasztrománia
évek óta nagy tetszéssel figyeltem a sok kicsi tevékenységét, és idén az a megtiszteltetés ért, hogy engem is felkértek a részvételre. az idei támogatottunk az Age of Hope gyermekvédelmi alapítvány lesz.
hogy mi a sok kicsi? 15 gasztroblogger és 15 szervezet tesz különböző gasztronómiai ajándékcsomag vagy programjellegű felajánlásokat. a nyereményjáték során a SoSe közhasznú alapítvány számára támogatást nyújtók minden 1000 Ft-nyi támogatás után 1 db virtuális sorsjegyet kérhetnek a 30 izgalmas lehetőség közül az általuk választott(ak)ra, amelyeket az akció végén kisorsolunk. aki többször 1000 Ft támogatást ajánl fel, annak két választási lehetősége van: a megfelelő számú sorsjegyét vagy egy programra is kérheti (ezzel megnövelve nyerési esélyeit arra a felajánlásra) vagy tetszés szerint több programra is eloszthatja ezeket (ezzel megnövelve azt az esélyét, hogy valahol nyertes lehessen). a további részletekről itt olvashattok.
az én felajánlásom egy vegetáriánus főzőtanfolyamon való részvétel és vegetáriánus vacsora 2 fő részére budapesten. egy választott alkalommal megtanulhattok néhány ízletes vega fogást, amit aztán közösen elfogyasztunk, közben pedig bekukkanthattok a konyhámba is. :)
az akció felvezető részében november 16-30. között megismerhetővé válnak a nyeremények: minden nap egy blogger és egy cég programját tesszük közzé, részletes leírással, ezek összesítve a nyeremények menüpontban lesznek áttekinthetőek. a támogatások felajánlása és a sorsjegyek kiválasztása december 1-től december 14-ig lesz lehetséges a sorsjegyválasztás menüpontban. a gépi véletlenszám-generátor programmal történő sorsolást december 21-én 15 órától lesz meg ügyvéd jelenlétében, és ezután a sok kicsi oldalán közzéteszik a nyertesek nevét. a nyeremények karácsony után, a felajánlóval való egyeztetés után realizálódnak majd.
sok (nem kicsi) szerencsét!
Illóolajok, aromaterápia
2012. november 9. Lét-tudatos konyha
Az aromaterápia eredete évezredekre nyúlik vissza. A növények gyógyító eszenciái a gyökerekben, levelekben, virágokban, gyantában vagy a kéregben rejlenek. Az illóolajoknak is külön történelme van, most csak annyit említenék, hogy már az Ókortól kezdve alkalmaztak gyantából, fakéregből és virágszirmokból kivont értékes illóolajokat, részben kellemes illatuk miatt, részben gyógyszerként, illetve vallási célokra. Magát az aromaterápia elnevezést egy francia vegyész, René-Maurice Gattafossé használta először, 1928-ban. Érdeklődését az keltette fel, hogy saját magán tapasztalta meg jótékony és gyógyító hatásukat, ugyanis a kezén lévő égett seb a rácsöppentett levendulaolajtól hamar begyógyult. Ezt követően tanulmányozni kezdte az illóolajok tulajdonságait és az ő kutatásait vitték később tovább mások. Napjainkban igen nagy népszerűsége van az aromaterápiának, széles körben ismerik és alkalmazzák. Jótékony hatásaik Az illóolajok testi, lelki és szellemi szinten hatnak. Alkotórészeik jelentős gyógyhatással bírnak, számos fizikai panasz enyhíthető ezzel a módszerrel, pl. stressz okozta tünetek, fejfájás, migrén, izomfájdalmak, vérnyomás problémák, megfázás, légzési nehézségek. Lelkünkre, érzéseinkre is hatással vannak. Az illatok enyhítik a szorongást, csökkentik a nyugtalanságot, a melankóliát, javítják a hangulati problémákat. Semlegesítik a negatív energiákat, és segíthetnek a személyes problémák megoldásában is. A tanulásra, alkotómunkára is hatnak, erősítik a szellemi kifinomultságot, a ráhangolódást, gondoljunk itt a vallási szertartások során alkalmazott illatokra (pl. tömjén, mirha, szantál, champa). Tovább a folytatáshoz: itt
Meghivo: Nyers vegan 5 fogasos vacsora/Invitation: Raw vegan dinner
Október 25. (csütörtök/thursday) 19.00 Őszi ízek az ÉletKonyhától /Autumm flavours from the LifeKitchen Menü Amuse bouche*: wonton** ropogós zöldségekkel, gyömbér mártással Kelkáposzta leves Zsályás -sütőtökös gnocchi tyúkhúr pestoval, sütőtök ropogóssal Körtés pite fahéjkrémmel Petit Fours*** Menu Amuse bouche*: crispy wonton** with vegetables and ginger sauce Savoye cabbage soup Pumpkin gnocchi with sage, chickweed pesto, pumpkin crisp Pear pie with cinnamon cream Petit Fours*** Gasztronómiai szótár: *Amuse bouche: pici falatka mielőtt az étkezés megkezdődne. A séf üdvözlete. ** Wonton: ehető csomagolású, töltött csomag *** Petit fours: ráadás/befejező falatka, általában édes. Például: bonbon, stb. *Amuse bouche: a small bite before the meal begins. Greetings of the Chef. ** Wonton: little edible package with a filling *** Petit fours: a little bite to finish the meal, usually with a sweet taste like a truffle. -------------------------- Több fogásos vacsora / Multi-courses dinner Gourmet, vegan élő ételek / Gourmet, vegan living foods 10-15 fős társaság / 10-15 people Meghitt hangulat / Intimate atmosphere Hangulatos lakásban Budán/In a lovely flat on the Buda side 4900 Ft/fő / 4900 huf/person Regisztrálj az alábbi elérhetőségeken. Kérjük, csak akkor jelentkezz, ha el is tudsz jönni!/ Registration is required. Please, register only if you are willing to come. www.eletkonyha.hu Repka Agnes 0670-70-28187 Kassai Nóra Virág 0630-399-4912 info@eletkonyha.hu
Ehető kert az erkélyem/My balkony is an edible garden!
Eléggé elhanyagoltam az elmúlt időszakban a blogírást, inkább csak híreket, képeket osztok meg. Az ÉletKonyha viszont szépen gyarapszik, így a nyáron és ősz elején is sok programunk, munkánk volt! A nyárhoz számomra hozzátartozott a kertészkedés is, igaz, csak az erkélyemen. És ha kert, akkor nálam az ehető kertet és nem díszkertet jelent! Azaz zöldségek, gyümölcsök, gabonafélék, gyógy- és fűszernövények, stb... persze a virágok is részét képezhetik, de nem élveznek kizárólagosságot. Sokféle paradicsommagot kaptam Szombathely mellől egy permakultúrás kertből: 1. Quedlinburgeri korai szerelem 2011 GE-274 - erős korai - kis gyümölcs - legfinomabb korai fajta 2. koktélpari - szomszédtól 3. pisos szová- szilva paradicsom - erős növekedésű 4. körte pari sárga ge 348 nem szereti az esőt nagy növény lesz kell sok hely 5. viyskis zelty - sárga húsú ge273 édes lédús túl nagy lesz ha túl sokat ritkít 6. piros sárga csíkos ge 276 jól lehet tölteni 8. sárga vadparadicsom golden currant apró ellenálló szabadföldi nem kell ritkítani nagyon édes Ezekből palántát nevelt nekem az Évkerék ökotanyán Orsi és Laci, köszönet érte! A kis növénykék pedig,az erkélyemen kívül, több kertbe is elkerültek, hogy tovább teremjenek, szaporítsák magvaikat. A paradicsomok később beértek, volt piros és sárga, kerek és körte alakú, csíkos kemény és húsos is! Csak a kertész fényképezőgépe nem kattant azidőtájt..
Zöldparadicsomos zakuszka (vegán)
2012. október 5. Dulmina tündérkonyhája
Mi még nem takarítottuk ki a kertet a szezon elmúltával, de van a környéken, aki már igen. Ki is hordta a növényeket egy elhagyatott telek végére, ami - nem túl szép módon - amolyan közlomtárként szolgál. Először csak egynyári virágok meg paradicsom került oda, majd nemsokára megérkezett a paprika is a lecsóhoz :) Az érdemi termést persze nem hagyta rajta, de kisebb, szépséghibás, no meg éretlen
Kardamomos-kobos csigák
2012. szeptember 21. Mindennapi ételeink
Ma gabonakávé és szőlő kíséretében ezt reggeliztük. Tulajdonképp tegnap este sütöttem kenyeret ugyanebből a tésztából, ill. virslis rudakat és ilyen csigákat is (férjemnek elindult az egyetem, és tegnap + ma volt konzultációs napja, ilyenkor egész nap a suliban van, ezért készítek nem csak szendvicseket, hanem különböző péksüteményeket is neki. Hozzávalók: 30 dkg teljes kiőrlésű liszt 15 dkg finomliszt 2,5 dkg élesztő 2,5 dl víz 0,75 dl 100% extra szűz olívaolaj 1 csipet só 3-4 ek. nyírfacukor 1/2 citrom héja -- 6 ek. 100% extra szűz olívaolaj 2 ek. karob 1 tk. kardamom 1 marék összevágott jumbo mazsola 3 ek. nyírfacukor Elkészítés: Nagyon egyszerű az elkészítése. Az élesztőt felfuttatjuk. A tészta többi hozzávalóját összekeverjük és bedagasztjuk. Letakarva 1 órán át kelesztjük. Majd egy lisztezett deszkán kinyújtjuk (kb. 0,5 cm vastagságúra), és 5 cm széles sorokat vágunk. Minden sort megkenünk olajjal, majd megszórjuk (jó alaposan) az előre összekevert karob-kardamom-nyírfacukor-mazsola keverékével. Feltekerjük, olajozott, lisztezett tepsibe tesszük és sütőbe rakva 10 percig 50 fokon kelesztjük, majd 25-30 perc alatt 150 fokon kisütjük. Mindez variálható, vaníliapudingos, kókuszos vagy akár pizzás töltelékkel is.
Lencsés brokkolis saláta
Ez a nyár számunkra étkezés szempontjából első sorban kiadós salátákról szólt. Leginkább zöldség és nem gyümölcs alapú salátákról. Ez az új étkezési stílusunk köszönhető az Eleken tapasztalt és tanult jó dolgoknak is. Igyekeztem mindig valamilyen párolt zöldséget is a salátához keverni és/vagy egyéb hüvelyest. Egyik nap olcsóbban jutottam hozzá szépséges brokkolihoz, otthon pedig már volt főtt lencse. Ezt a két szuper étket megfőzve kevertem hozzá az aktuális - amúgy itthon lévő zöldségekhez. Jó nagy adag saláta lett belőle. Rendesen jól laktunk vele. Elfogyasztása után éreztük, ahogy energiával leszünk tele a bennük található sok tápanyagtól. Két étkezésre is jutott belőle.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 kisebb fej brokkoli
- 1 kisebb marék lencse
- 2 db cukkini
- 2 szál újhagyma
- 2 db zöld pritamin (vagy kaliforniai) paprika
- 2 db narancssárga paprika
- 2 db piros paprika (nekem kápia volt)
- 4 db paradicsom
- igény esetén magvak, hidegen sajtolt olaj
- só
- babérlevél
Elkészítés:
Szerencsés, ha a lencsét néhány órán keresztül áztatni tudjuk (előtte jól mossuk át) és ezt követően sós, babérleveles vízben puhára főzzük. A brokkolikat kevés sós vízben megpároljuk. A cukkiniket meghámozzuk, felkockázzuk, a hagymát, paprikákat, paradicsomokat szintén felaprítjuk. Az egészet egy nagyobb salátás vagy jénai tálba tesszük. Összekeverjük és igény esetén egy kevés hidegen sajtolt olajjal és/vagy magvakkal tovább turbózzuk. Én szokás szerint őrölt lenmag-szezámmag és mák triumvirátusát adtam hozzá. Nem bántuk meg.
UI: Igen, ez is egy alkalmas csemege esti filmnézéshez. És teljesen természetes! Nincs benne adalékanyag, se ízfokozó, se aroma, stb.
Babos saláta spenótlevelekkel
Odáig vagyunk mindketten - férjem és én is az óriási babszemekért. Elsősorban a lila színű babért. Mások ezt virágbabnak hívják. Szeretek belőle bablevest főzni, vagy éppen salátához hozzáadni. Legutóbb is ez került terítékre. Piacon gyönyörű és hibátlan spenótleveleket árultak, így vettem egy kilót belőle. Tudom, hogy a sok zöld színű zöldség és növény még nyersen is nagyon egészséges. Egyrészt az ember vércukor szintjét jó irányba befolyásolja, másrészt a bennük található klorofill az ereknek, koleszterinnek hasznos táplálék. Segítségül van a szervezet öntisztítási folyamatához, ugyanis részt vesz a méreganyagok, szennyező anyagok eltávolításában. Így kedvező befolyással van a testszag, illetve vizelet és széklet szagára. Csökkenti a koleszterin szintjét. Amellett, hogy immunrendszer erősítő, további jó tulajdonsága az, hogy részt vesz a bőr regenerálódásában sérülés, seb esetén. Vagyis ha sok zöld növényt, zöld turmixot fogyasztunk, ez utóbbiak előbb helyreállnak, meggyógyulnak. Mindezen okosságok tudatában a salátánkba nyers spenótleveleket is tettem. Az alábbiak szerint készült el: A recept: Hozzávalók: 2 db zsenge cukkini 4 db nyári uborka (kígyóuborka is jó) 2 marék spenótlevél 1/4 lolo saláta (jégsaláta, vagy más saláta is megfelelő) 8 db paprika (volt itthon vegyesen TV, kápia, zöld színű kaliforniai) 4-5 db paradicsom 1 bögre főtt bab (én amúgy is főztem, de ha valaki bablevest főz, érdemes kicsit többet előáztatni, előfőzni, és egy részt salátába keverni) 1 db lila hagyma 2 evőkanál őrölt lenmag (elhagyható) 1 evőkanál őrölt mák (elhagyható) 1 evőkanál őrölt szezámmag (elhagyható) 2 evőkanál hidegen sajtolt olaj (elhagyható) Elkészítés: Cukkiniket, uborkákat, hagymát meghámozzuk és felkockázzuk. A spenótleveleket megmossuk, felcsíkozzuk, a saláta leveleit pedig összetépkedjük. A paprikákat, paradicsomot szintén felkockázzuk. A főtt babbal együtt összekeverjük a saláta hozzávalóit. Igény szerint őrölt magvakat teszünk hozzá. (Érdemes őrölni, hogy a bélrendszert fel ne sértse az egész mag.) Tekintettel arra, hogy az őrlemények már így is tartalmaznak olajat, nem szükséges olajat hozzá önteni, de aki így jobban szereti, tehet hozzá. Szép nagy mennyiség lesz a fenti tételekből. Ketten kétszer ettünk belőle. És mást nem fogyasztottunk, annyira laktat. Ha nem kizárólag ezért főzzük a babot, akkor tulajdonképpen kész főtt babbal a birtokunkban 30 perc alatt összehozható csemege. Ezt is ajánlom tévézéshez, filmnézéshez. Szokjunk rá az ilyen nassolni való ételekre. Ez tényleg étel! UI: Mi még tormadarabkákkal is megszórtuk, de ez igazán nem szükséges.
ŐSZIBARACKOS CITROMKRÉM SZEDERREL, OSTYÁVAL
Vicces, hogy őszibarack, és már most micsoda dömping van belőle. Én a fehérhúsúra esküszöm. Nekem az az őszibarack. Talán a gyermekkor tehet róla :) Azután jött a kopaszbarack és a sárgahúsú őszi őrület, de nekem az valahogy nem az igazi. Finom, de valahogy idegen. De persze nyugodtan használhatsz ilyet is a receptben, ha ezt jobban szereted. Mostanában igyekszem egyszerűségre törekedni a blogon. Annál is inkább, mert egyébként is kevés idő jut az ételek elkészítésére, és talán ezek most praktikusabbak is mindenkinek. Ez is egy ilyen gyors és egyszerű édesség lesz. Na az ostya kicsit több türelmet igényel, de előre elkészíthető nagyobb mennyiségben, így bármikor elővehetjük kiegészítőként egy -egy édességhez. 2 adaghoz... A krémhez 1 db fehérhúsú őszibarack 1 bő marék áztatott mandula (női marok :) ) 6 szem datolya 1 csipet himalája só 1 kis szeletke gyömbér 1 db bio citrom leve a citrom negyedének a héját is használjuk fel a fehér résszel együtt (csak ha bio citromot használunk!) vanília, ízlés szerint kevés víz szeder A szeder kivételével minden hozzávalót krémesre turmixolunk. Ehhez csak annyi víz kell, amennyivel el tudjuk turmixolni a keveréket, illetve ennek mennyiségével kedvünk szerint alakíthatjuk a krém sűrűségét. Ennek érdekében célszerű először a barackot a turmixgépbe tenni, aztán a többit. Ha nagyon kemény a datolyánk, akkor beáztathatjuk egy kevés vízbe, ez esetben ezt az áztatóvizet használjuk később a turmixoláshoz is. Ha kész, tálkákba kanalazzuk a krémet. A szedret tehetjük a krémbe, de rétegezhetjük is, vagy ráültethetjük a szemeket a krém tetejére. Az ostyához (1.5 teflex lapnyihoz): 1/2 bögre őrölt lenmag 1/2 bögre őrölt szezámmag 1/4 bögre méz (juharsziruppal igazán ropogós lesz) Fekete szezámmag díszítésnek -elhagyható, vagy felcserélhető mással Összedolgozzuk az alapanyagokat, így egy sűrű masszát kapunk. Ezt kenjük szét az aszaló tapadásmentes lapján amilyen vékonyan csak tudjuk. Egy nem éles konyhai eszközzel -lehet ez vajkés is, csak a teflexet ne vágjuk át, az a lényeg :)- kialakítjuk a kívánt formákat. A háromszögeket úgy csináltam, hogy először egyszer megfeleztem a lapot, majd a felező vonalra merőlegesen keskeny téglalapokra osztottam a masszát. Ezeket a téglalapokat átlósan megfeleztem, így elég sok ostyám lett. Szórjuk meg a fekete szezámmal, kicsit nyomkodjuk bele a masszába a magocskákat, majd aszaljuk 40 fokon jó sokáig. Kb 24 órán át. A maradékot légmentesen, dobozban tárolhatjuk, hetekig eláll. A díszítéshez: ehető virágok, menta- vagy bazsalikomszár Én borágót, mályvavirágot és mentaszárat használtam. Éééés... egy meghívó!!! Ismét gourmet vacsorát tartunk Ágival, és nem kisebb esemény , mint az ÉletKonyha első születésnapja alkalmából. Al fresco, szabadtéri vacsorára invitálunk igalmas nyári ízkalandokra Részletek a weboldalon vagy a FB oldalunkon. Jelentkezhetsz emailben a info@eletkonyha.hu címen. Várunk :)
Valóságos grízpuding és fantáziavilág VKF! 50 (Ehető virágok)
? Kislányoknak, romantikusoknak, álmodozókank vagy akár két lábbal a földön járóknak, gyermeki lelkűeknek, vidámaknak és szomorúaknak, a kert törpéinek, természeti lényeknek és tündéreknek, és bárkinek aki szereti :) ? ! Jubileumi 50. fordulójához érkezett a VKF! vagyis a Vigyázz, Kész, Főzz! nevű játék melyet Selectfood hirdetett meg itt. Témája: Ehető virágok. Ha csak a receptet szeretnéd olvasni kérlek keresd a kiemelt RECEPT feliratot, írok még előtte mindenfélét és még lelkizem is egy kicsit. Ismét olyan téma és alkalom amit megint csak úgy éreztem kár lenne kihagyni. Történt ez az életemnek egy olyan periódusában amikor félretettem a főzést (szinte csak akkor főztem, ha itthon volt Csaba), ételt májusban fotóztam utoljára. Az ok nem a kánikula volt, bár az is rátett egy lapáttal, hanem, hogy minden eddiginél nyitottabbá vált a lelkem és a szellemem az asztrológiára, no nem arra a fajta ezobizniszes, csacskaságra (elnézést) ami általában a médiákban megy, hanem arra ami az ön- és emberismeret elmélyítésében lehet segítségünkre. Minden szabadidőmet az e területen végzett kutatásra és tanulásra fordítottam, teljes lényemmel belevetettem magam, óriási kaland.... aztán ha majd ha az az űr amit ezerrel töltök nem feszít már annyira, biztosan megint visszatérek a konyhai örömökhöz is mindaddig míg valami újra nem jön.... Az 50. VKF!-en való részvétel kedvéért viszont az asztrokalandot tettem félre egy kis időre. Volt egy kikötésem magamnak: Pénzt most nem költök. Legalábbis olyasmire nem amiért reletíve mélyebben a zsebünkbe kellett volna nyúlni (június) hónap végefelé. A rózsák elvirágzása rohamosan beindult (a biztonság kedvéért két maroknyit tettem a fagyóba), a körömvirágot is az utolsó pillanatban szedtem meg... ugyan több hét is a rendelkezésünkre állt, nem minden virág várt. A zsebbenyúlós ötletem helyett itthon meglévő alapanyagokból dolgoztam. Már 22 nappal ezelőtt kész lett a puding és a fotók. Olyan lelkes voltam és olyan speckó hangulatban, viszont olyan sok idő eltelt azóta, annyi minden történt, és annyira más hangulatban vagyok. Jó lenne újra ráhangolódni, hogy írásban is meg tudjam teremteni azt az atmoszférát. Ez az étel a romantikus és egyben a gyermeki énünket érintheti meg. Mindkettőt, a romantikát is abban az értelemben értem, ami kiszakít a szürke, vagy problémás hétköznapokból, ahonnan elvágyódunk egy színesebb, békésebb, boldogabb világba. Legalább is mi felnőttek. Én ezt az ételt a képzeletem világában egy 8 év körüli kislánynak is készítettem (és még másoknak). Persze végig tudtam, hogy ez nem a valóság, ez egy játék volt, de tudjuk minden játék valahol nagyon is komoly. Az a kislány az én belső gyermeki énem is lehetett. Mégis képzeletben inkább anya voltam és a saját (képzeletbeli) kislányomat leptem meg. Egy olyan kislányt aki még szeret mesebeli királylánynak öltözni, aki még ösztönösen látja mindenben a szépet, és akinek a szeretetemmel ilyen formán is oly könnyű vidámságot, melegséget, varászlatos pillanatokat szerezni. Persze hasonlót nap mint nap megélek a valóságban is például amikor (most nem a varázslatos pillanat okozásra gondolok) a macskáknak friss vizet adok, vagy amikor a kedvesemnek készítek ételt, és még azt az egy szem olívabogyót is a tetejére szívem minden szeretetével és jóindulatával helyezem oda. Ez a virágos puding volt az ami képzeletben ennyire elvitt, az a bűnös puding, de nem, nem hárítok, le sem tagadhatnám, hogy nagyon szeretnék majd gyermeket.(Asztrósok értik: a felszálló holdcsomópontom az ötödik házban, meg más is...) Azt írtam: aki még ösztönösen látja mindenben a szépet, na jó ez így némileg túlzás, mert nem mindig mindenben, tudom egy 8 éves embernek már van egója, de bármilyen is legyen a gyermeked a gyermekedet csak szereted... Fantázia és álmok ide vagy oda, a józan parszti ész fontos. Vajon hallgatok én arra amikor ennyire kitárulkozom? RECEPT: SÁRGA: körömvirág és reszelt citromhéj RÓZSASZÍN: rózsa és málna BARNA: levendula és kakaó ZÖLD: fodormenta FEHÉR: kókuszreszelék két főre kb. 2-3 maroknyi a virágokból - a körömvirágnak és a rózsának csak a szirma-, a levendulából fele-harmada, vagy ízlés szerint. Megfőztem a kb. bögrényi búzadarát a kb. 4-5- szörös mennyiségű (növényi)tejben, ízlés szerint édesítettem, majd öt részre osztottam, hagytam hűlni, és külön-külön összeturmikszoltam a virágokkal, illetve virágszirmokkal és az egyéb ízesítőkkel, színezőkkel. A fodormentásba tettem egy kis citromlevet, hogy ne barnuljon meg és egy keveset a körömvirágból is, ami az ízét nem vitte el, a színe viszont melegebb lett. Mindenhez ami sárga mindig teszek kurkumát, a körömvirágosnál most sem bírtam megállni, tényleg csak keveset. Tapasztalatom, hogy egy ponton túl már barnás árnyalatot okozhat. Elhagyható. A tányérra kiskanállal, késsel és fogvájó segítségével vittem fel az alakzatokat. Végül díszítettem még körömvirággal, levendulával, (lila) bazsalikom virágjával, málnával, menta levéllel. Behűtve finomabb. --------- Szép képek innen: http://www.josephinewall.co.uk/index.html
Zsázsával hintett, zamatos turbolya virággal tűzdelt, fűszeres mogyorógombócos, (növ.) tejszínes, savanyú burgonyaleves
A kép készült: 2012.május Hozzáfűzés később.
Ribizlis csodasüti :-)
2012. július 10. Mindennapi ételeink
Ezt a receptet A nyár ízei szakácskönyvből készítettem el, ill. Nagy Zsuzsától tanultam, ő a recept szerzője :-). Hétvégén elkészítettem, és pár óra alatt elfogyott, noha elkaptunk valami csúnya vírust, így már akkor sem volt étvágyunk. Szóval, itt a ribizli-, málnaszezon, így mindenkit bátorítok, próbálja ki! De biztosan más gyümölcsökkel is finom. Hozzávalók: A piskótához: 30 dkg finomliszt 20 dkg teljes kiőrlésű tömkölyliszt 1 púpozott tk. Arm&Hammer szódabikarbóna 20-25 dkg nyírfacukor 2 kisebb citrom reszelt héja és leve 1 kk. vaníliapor 5 dl szójatej 2 dl 100% extra szűz olívaolaj A ,,csokikrémhez: 2 dl víz 2 dl natúr tahini 6-8 ek. méz 2 ek. karobpor A ribizlipéphez: 60 dkg piros ribizli 10 dkg nyírfacukor Elkészítés: A piskóta készítéséhez először összekeverjük a száraz alapanyagokat, majd hozzáadjuk a szójatejet, a citromlevet és az olívaolajat, kézi robotgéppel alaposan összedolgozzuk. Majd öntsük egy sütőpapírral kibélelt, és süssük meg 180 fokon 20-25 perc alatt. A kész piskótát hagyjuk kihűlni. A ribizlit leszemezzük, megmossuk. A kávédarálón porrá őrölt nyírfacukrot, és a száraz ribizliszemeket egy mély tálban kézzel törjük össze darabosra. A ,,csokikrém hozzávalóit kelyhes turmixban keverjük el krémesre (kevés vizet adhatunk még hozzá, ha a gép igényli). A piskótát vágjuk fel vízszintesen 3 egyforma vastag lapra. Az alsó és a középső lapot kenjünk meg először ,,csokikrémmel, utána ribizlipéppel, majd tegyük egymásra a 3 lapot. A torta tetejét és oldalát vonjuk be ,,csokikrémmel. Tegyük hűtőbe legalább 1 órára.
ZÖLDFŰSZERES CUKKÍNILEVES - FORRÓ NAPOKRA
Rengeteg a cukkíni a kertben, igyekszem különféle módokon felhasználni. A többi termés is szépen fejlődik, bár a paradicsomra, paprikára, uborkára nálunk még várni kell. A málnabokor ontja a gyümölcsöket, ezen a szép mintázatú poloskákkal kell osztoznom, egyeztetnem, melyik szem kinek jut. Az idei évre is tervezek cukkíni virágos ételt (eddig egy turbolyás rizskrémmel töltött változaton vagyok túl), a tavalyi nagyon finom volt. Ez a leves nagyon egyszerű. Cukkínit összeturmixolunk kevés citromlével, miso-val, 1 db paradicsommal, 1-2 gerezd fokhagymával, majd vagy belekeverjük a késsel aprított zöldfűszereket (kapor, bazsalikom, kakukkfű, petrezselyem) vagy a turmixgépbe dobjuk bele ezeket, és nem turmixoljuk simára, csak annyira, hogy darabosak maradjanak. Jól lehűtjük és kész :)
Vegán csokoládé jégkrém pirított mandulával
2012. június 27. Zizi kalandjai
Két napja ígértem vegán csokis jégkrémet, ugye? Vagyis ti szavaztátok meg Facebookon, hogy először ennek jöjjön a receptje és utána a quinoa fasírtnak (ami szintén nagyon finom). Az ígéret szép szó...
Amióta beszereztem a szilikon jégkrém formát, nem tudom abbahagyni a jégkrém készítést. Nyáron inkább ezek az édességek nálunk sütik helyett. Azokat is imádjuk továbbra is, csak, ha meleg van, nincsen kedvem bekapcsolni a sütőt. A jégkrémhez meg pikk-pakk összekeverem a hozzávalókat és már hűlnek is a fagyasztóban. Javaslom, hogy próbáljátok ki. Jó móka a saját jégkrémedet enni. A legjobb pedig, hogy te állítod össze az ízeket, te választod ki az alapanyagokat, nincs benne töménytelen mennyiségű cukor, tudod, hogy mi kerül bele és mellőzve vannak az E-s nyalánkságok.
Ennek a jégkrémnek a nyers csokoládétorta adta az alapját, vagyis azt dolgoztam át minimálisan, hogy jégkrém legyen belőle. Ennyire egyszerű vegán csoki jégkrémet készíteni.
Ki veszi meg az ötletemet, hogy nagyban vegán jégkrém készítésbe kezdjen? :)
Vegán csokoládé jégkrém pirított mandulával
Hozzávalók 4 db jégkrémhez:
- 1 db érett avokádó, meghámozva, kimagozva
- 50 g kakaópor (cukrozatlan)
- 60-70 g kókuszvirág cukor vagy nádcukor
- 30 g kókuszzsír, felolvasztva
- 100-150 ml mandulatej (rizstej, zabtej, szójatej is használható)
- 1 vaníliarúd kikapart magjai
- csipet só
- kis maréknyi mandula
A mandulát száraz serpenyőben 5-6 perc alatt pirítsuk meg, aprítsuk durvára, majd tegyük félre.
A többi hozzávalót tegyük a robotgépbe és pürésítsük simára. Ha túl sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá egy kis mandulatejet. A pirított mandula felét szórjuk a formákba, egyenlően kanalazzuk bele a csokis keveréket, szórjuk meg a tetejüket a maradék mandulával, majd helyezzünk pálcikát mindegyikbe és tegyük a mélyhűtőbe kb. 2 órára.
Tessék...
Cukkini-répasaláta növényi tejföllel
2012. június 20. Mindennapi ételeink
Úgy tűnik, hogy csak salátát eszünk. Pedig nem, csak a főételek, amikhez a salátát esszük, már mind szerepelnek a blogon. A héten Békés megyéből kaptunk sok-sok paprikát és cukkinit. Így ma ismét töltött paprika készült és mellé ez a saláta. Tegnap előtt pedig rizibizi (saját borsóból) és rántott cukkini, szóval csupa hazait eszünk:) Hozzávalók: 2 közepes cukkini 2 közepes répa só - ízlés szerint pár db kaporvirág A növényi tejfölhöz: 1 dl napraforgómag 1/2 dl kesudió 1 ek. citromlé 1 ek. 100% extra szűz olívaolaj 2 kisebb gerezd fokhagyma 1 ek. sörélesztőpehely víz - amennyit felvesz Elkészítés: A cukkinit meghámozzuk, a friss, zsenge répát csupán alaposan megmossuk. Nagylyukú reszelőn lereszeljük. A növényi tejföl hozzávalóit alaposan összeturmixoljuk. Tálalás előtt öntjük a zöldségre.
saláta a befőttesüvegben
2012. június 17. Vegasztrománia
arról már írtam, hogy igyekszem ebédet vinni a munkahelyemre. sőt, néhányan vetésforgóban főzünk, visszük be és osztjuk meg egymással. s bár az utóbbi időben - a leterheltség miatt - megint elkanászodtam és péksüteménnyel éltem túl a napot, most újra szabad percek és tudatosság lépett az életembe. ennek kapcsán találtam rá a the lunchbox bunch oldalra, azon pedig sok-sok remek vegán receptre és ötletre, mint amilyen például ez is. nagyon tetszik, hogy 5 perc alatt összeállítom a salátát (a lehetőségek száma, mint tudjuk végtelen), rétegesen belerakom a hozzávalókat az üvegbe, lezárom, beteszem a hűtőbe, másnap kiveszem, a munkahelyemen ebédkor összerázom, kiöntöm egy tányérra és megeszem. azt még nem próbáltam ki, amit kathy, aki egy egyhetes adagot (5 db) előre kiporcióz, majd reggelente csak kiveszi a hűtőből és viszi magával, de mindenképpen ki fogom, mert érdekel, hogy valóban friss marad-e. saláta a befőttesüvegben rétegezési szabályok legalulra öntsük a dresszinget, utána jöhetnek a nehéz, lédús összetevők, amelyeknek nem árt, ha kicsit áznak az öntetben, mint például bab, uborka, retek, hagyma, paradicsom. ezután következzenek azok a nehezebb alapanyagok, amiket nem szeretnénk, ha érintkeznének az öntettel tárolás közben, aztán jöhetnek a leveles összetevők, amik sok helyet foglalnak mint salátafélék, spenót, mangold, sóska, reteklevél, kelkáposzta stb. majd kis mennyiségben a magvak, pirított kenyérkockák, végül pedig a tetejére rakjuk a fűszernövényeket, gyümölcsöket, ehető virágokat, amik gyönyörködtetik a szemünket, amikor kinyitjuk az üveget. én ma egy egyszerű salátát készítettem itthon fellelhető alapanyagokból: olívaolajból és citromléből készült dresszinggel került az üvegbe paradicsom, uborka, grillezett padlizsán, madársaláta, mozzarellagolyók, olívabogyó, és pirított tönkölykenyér kockák. a cikk végén olvashattok néhány variációt. ti milyen verziót fogtok először kipróbálni?
Szerelemvirág és zöldséges szósz
Gondolnátok, hogy az ott fenn hagyma?! Csak dísz. :) Tele van velük a kert, ott csillagszeműsködnek mindenütt. A szomszédasszony szerint szerelemvirágnak hívják. Két fotózás között sütöttem is. Halat, meg krumplit. Nagyon ritkán készítem az előbbit, épp ezért rákerestem a neten a szószokra. A legtöbb helyen a kaprosakat hozott ki, amit célszemély nem preferált. És a rozmaring jöhet? Azt igen. Tehát ez utóbbiból és abból kellett kiindulnom, ami volt otthon, így a répa jutott eszembe, mint egyik összetevő, mivel azt a norvégoknál a makrélához ettünk, és finom volt. Az volt az egyetlen hal, amit szívesen megettem, mikor még nem voltam vegetáriánus. Az összes többit mindig pocsolyaízűnek találtam, pedig biztosan finom, csak én vagyok finnyás. De az is lehet, hogy a Piffi fűszer volt a tettes a dologban. Amit máig sem tudok, hogy pontosan milyen fűszerek vannak benne. A szósz viszont a végén nagyon finom lett, és illett is a halhoz is állítólag. Én inkább a padlizsánt ettem jénaiban sült burgonyával. Hozzávalók: 1 doboz rizstejszín 1 kis fej vöröshagyma 1 reszelt répa 1 tk rozmaring 1 csipet római kömény 1 csipet kakukkfű 1 csipet majoranna (elhagyható) 1 ek olivaolaj 1 csipet só A hagymát aprítjuk, a répát lereszeljük, kevés vízen megpároljuk őket. Hozzáadjuk az olivaolajat, és a fűszereket. Kicsit sütjük, majd felengedjük a rizstejszínnel. Sózzuk. Felforraljuk, majd pár perc kevergetés után el is zárhatjuk a gázt, mert elkészült.
Bodzaszörp: Különkiadás!
2012. június 4. Vegetáriánus receptek
Bodzadömping és természetesen bodzaszörprecept-dömping ideje van. Mi is szeretjük, frissít, hűsít, miegymás. Szedtünk is jó sokat, jutott belőle szárítani is. A kiválogatott adagból nekiláttunk a szörpnek, de rá kellett döbbenjünk, hogy nincs itthon elég cukor. Ekkor született a mentőötlet, ami egyben jókora csavart is ad majd a készülő szörpnek: a fenyőméz készítéséből visszamaradt cukorkristályos tűlevelekkel pótoljuk a hiányzó cukormennyiséget, amiket teák ízesítésére hagytunk meg.
A bodzavirágok kerültek az 5 literes üveg aljára az előzőleg alaposan megmosott, majd vékonyra szeletelt citromkarikákkal, hadd dolgozzon a citrom sava közvetlenül a szirmokon. Erre került a maradék fenyő és a cukor, végül pedig a víz. Bízunk benne, hogy nem lőttünk mellé az újratervezéssel.
Hozzávalók (csak a rend kedvéért):
- 3 liter víz
- a fenyőméz tűleveles maradéka
- 0,5 kg cukor (ez utóbbi kettő kb. 1 kg cukornak felel meg)
- 2 db citrom felkarikázva
- 20 fej bodzavirág
Bliszkó Viktor
Tejfölös-kakukkfüves laskagomba galuskával
2012. május 30. Vegetáriánus receptek
Gyönyörűen virágzik a kakukkfű, épp a napokban szedtük le szárításra. Ugyanakkor igen-igen kiváló bio(!) laskagombát kaptunk egyik barátunktól, így régi, csiperkével már bevált recept alapján, készíthettük el.
Hozzávalók:
- 1 ek. olaj
- egy marék újhagyma
- 1 db babérlevél
- egy csipet bors
- kb. 70 dkg laskagomba pucolva, aprítva
- kakukkfű bátran
- 2,5 dl 20%-os tejföl (egy nagy pohár fele)
- 1 ek. petrezselyemzöld
- só
A hagymát megpucoljuk, karikára vágjuk; a gombáról a szárakat eltávolítjuk, a kalapot feldaraboljuk; a kakukkfüvet lemorzsoljuk; a petrezselymet felaprítjuk.
A hagymát az olajon enyhén megfuttatjuk. Hozzáadjuk a babérlevelet, a borsot. Belerakjuk a gombát, sózzuk, átkeverjük. Amikor már a felére esett össze, beletesszük a kakukkfüvet és azzal is átforgatjuk, majd készre pároljuk. Ha a gomba megpuhult, hozzákeverjük a tejföl, és azzal is felforraljuk. Végül belekeverjük a petrezselymet, azzal már nem főzzük tovább.
Mi teljes kiőrlésű lisztből készült galuskával (nokedlivel) tálaltuk, de szintén remek tésztával vagy rizzsel.
Bliszkó Viktor
Banános epres palacsinta
2012. május 24. Gitta nyersétel blogja
Ez a palacsinta kizárólag gyümölcsökből készült: alma, banán, eper. Te is el tudod készíteni, figyelj: Nagyon egyszerű, végy egy négyzet alakú almalapot, vágj fel tetszőleges gyümölcsöket apró darabokra, most ez banán és eper, de majd jöhet bármi, a tölteléket tedd rá az almalapra, tekerd fel, tedd tányérra! Díszítsd menta levelekkel! Almalapot tudsz készíteni magad is. Egy aszalógép vagy légkeveréses sütő kell hozzá, alma és egy jó turmixgép. A leírást megtalálod - ITT -Vagy meg tudod vásárolni webáruházunkban - ITT -
Vaníliás mézes rebarbara galette és egy virtuális potluck a Food Revolution Napra
2012. május 19. Zizi kalandjai
2012. május 19-e biztosan beírja magát a történelembe Jamie Oliver globális, az egész világra kiterjedő Food Revolution Napjával. Ezen a napon a világon több tízezer ember vesz részt olyan rendezvényeken, programokon, ahol segítséget és útmutatást kapnak és adnak egymásnak arról, hogy miként lehet megelőzni helyes ételválasztással a táplálkozásunk okozta betegségeket, hogyan lehet egészségesebben főzni, sütni és enni. Ez a nap az otthon főzés örömét hirdeti, amikor barátok, családtagok összejönnek, közösen elkészítenek néhány ételt és együtt elfogyasztják. Íme Jamie videója az eseményről... Lelkes négy fős csapatunk egy virtuális potluck-ot szervezett erre az eseményre. Összeállítottunk egy menüt, mindenki elkészítette otthon a sajátját, ma pedig virtuálisan megosztjuk veletek ezeknek a finomságoknak a receptjeit. Íme a kis csapatunk és a menü, amit készítettünk: Anna - zöldséges quinoa falatok Réka - salátaleves Kriszti - petrezselymes quinoa saláta Zita - vaníliás mézes rebarbara galette Galette-et már sütöttem korábban és nagyon megszerettem, mert könnyű elkészíteni. Vihetjük magunkkal vendégségbe vagy akár egy piknikre is. Tésztája teljeskiörlésű tönkölylisztből és hajdinalisztből készült. A hajdinaliszt gluténmentes és különleges diós ízt ad az elkészített ételeknek. A rebarbara a tavaszi kedvenc zöldségem, noha szinte mindig desszertben végzi nálam. Ebben a receptben a méz és a vanília tökéletesen kiegészítik a rebarbara fanyar ízét. Reméljük a menü elnyeri tetszéseteket, Jamie gasztro forradalom napja pedig mindenkit cselekedetre ösztönöz és a közeljövőben egy hasonló vacsora partit szerveztek szeretteitek körében, mert együtt enni nagyon jó! Vaníliás mézes rebarbara galette Hozzávalók: - 200 g teljeskiörlésű tönkölyliszt - 150 g hajdinaliszt - 160 g vaj, hideg! - 3 evőkanál nád porcukor - 1/2 teáskanál só - 1/2 citrom reszelt héja - 8 evőkanál hideg víz - 170 g rebarbara, megtisztítva, 5-7 cm-es darabokra vágva - 3 evőkanál méz - 1 vaníliarúd kikapart magjai - frissen felvert tejszínhab a tálaláshoz Egy tálban keverjük össze a liszteket a porcukorral, a sóval és a citromhéjjal. Adjuk hozzá a hideg vajat kockákra vágva, majd az ujjaink segítségével morzsoljuk el a liszttel, amíg borsószem nagyságú morzsákat kapunk. Ekkor adjuk hozzá a vizet és gyúrjuk össze a tésztát. Csomagoljuk folpackba és tegyük be a hűtőbe legalább egy órára. Tegyük egy tálba a rebarbara darabokat, locsoljuk meg a mézzel, adjuk hozzá a vaníliát és jól keverjük össze. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A tésztát nyújtsuk ki kb. 30 cm átmérőjűre és fél cm vastagságúra. Tegyük rá a mézes vaníliás rebarbarát úgy, hogy a tészta szélén hagyjunk 5 cm-t, amit a végén ráhajtunk a süteményre. Hajtsuk fel a tészta szélét a rebarbara darabokra. Helyezzük sütőpapírral bélelt tepsire és süssük 170-180 fokon 30-40 percig. Ha a széle aranybarna színű lett, akkor jó. Tálaljuk friss tejszínhabbal.
Bodzalimonádé
Üdítő. Szó szerint. Nem csak, mint fogalom, hanem, mint tulajdonság is. Meleg nyáreleji napokon hidegen fogyasztva (pl. jégkockával). De a fagyosszentek napjai miatti hideg idő megkívánja a meleg limonádét is. Döntésünkön múlik, hogy melyiket választjuk. Mindkettő finom, ráadásul egészen egészséges is. A recept: Hozzávalók: - 1 db 5 literes üveg - 10-15 szál frissen szedett bodza - 1-2 citrom - méz (akácméz teszi igazán finommá) vagy más édesítő (pl: gyümölcscukor, barnacukor, stb.) - 3 dl meleg víz (nem forró) - 4 l víz (ha melegebb italt szeretnénk, a víz is lehet melegebb, de ne forró, hideg ital esetén pedig normál víz) - esetleg jégkocka Elkészítés:Fogunk egy 5 literes dunsztos üveget. A leszedett bodzafejeket átnézzük, nincs-e apró kis bogárka megbújva a virágzat között. A virágokat az üveg aljára fektetjük. A citromot jó alaposan megmossuk és felkarikázzuk. A citromkarikákat a bodzavirágok tetejére helyezzük. Majd 2-3 evőkanál mézet (vagy más édesítőt) csurgatunk a citromokra. Jöhet a nem forró, de valamennyire meleg víz. Ráöntjük. Fakanállal gyengéden átkeverjük, vagy meglötyögtetjük az üveg tartalmát. Majd további (hideg vagy meleg) vizet öntünk rá. Kistányérral, vagy konyharuhával letakarjuk az üveg tetejét.Igazság szerint én hagytam egy éjszakát a kinti hűvösben állni, másnap leszűrve valami csodás ízeket kóstolhattam. De fél óra pihentetés után már fogyaszthatunk belőle. Ha tudjuk, hogy nem fogy el azonnal az üdítőnk, akkor érdemes hidegebb helyen tárolni az italunkat. (Pl. Pincekő, vagy hideg terasz/erkély) Miután átszűrtük - és nem fogyna el, hűtőben tároljuk.Jégkockát is készíthetünk belőle. Jégkocka tartóba egyszerűen csak ezt a bodzalimonádét töltjük.Fenséges ízével tényleg üdít.
Egybesült fasírt
Gyermekkoromban édesanyám gyakran készített ehhez hasonló, aránylag gyorsan reprodukálható fasírtot. Minap volt egy adag főtt rizs itthon, gondoltam, most nem pepecselek azzal, hogy formában süssem meg a fasírtot, viszont egyedibbé varázsoltam azzal, hogy kétfajta masszát készítettem, és azt simítottam egymásra. Igazából én szeretem a fasírtféléket. Praktikusan több mindenhez fel lehet használni. Nos, ez is egy ilyen étel. Mondjuk mi petrezselymes krumplit medvehagyma-ágyon és friss zöldségekből összedobott salátát ettünk hozzá. De krumplipüré is jól passzol. Vagy valami pékárú, mondjuk kenyér, vagy zsemle, vagy kifli. Bármikor szívesen fogyasztok effélét. Az érdekessége az, hogy másnap, amikorra már teljesen megszikkad és összeérnek az ízek, számomra sokkal ízletesebb, mint frissen sütve. Kiválóan alkalmas kirándulásokhoz is. A recept: Hozzávalók: - 30 dkg barna rizs - 1 csomag szójagranulátum (20 dkg) - 1 bögre zabpehely - 2 csapzott evőkanál fűszerpaprika - őrölt kömény - 6-8 gerezd fokhagyma - 1 nagyobb fej hagyma - ételízesítő - petrezselyemlevél aprítva - olaj/kókuszzsír - szezámmag Elkészítés:A rizst, miután alaposan megmostuk, bő vízben megfőzzük. A szójagranulátumot ételízesítős forró vízben minimum fél órát áztatjuk. A puhára főtt barna rizst a megpuhult, kinyomkodott szójagranulátummal összekeverjük. Zabpelyhet (apró szemű) keverünk hozzá, hogy egybe tartsa a masszát, valamit a benne lévő nedvességet magába szívja. Ezek után már csak a fűszerezés hiányzik. A fokhagymát, hagymát apróra vágjuk, szintén hozzákeverjük. (Nem dinszteltem, nem pirítottam, de aki úgy jobban szereti, csinálja nyugodtan.) Kb. 1 evőkanál ételízesítővel, egy csomó aprított petrezselyemlevéllel, egy mokkáskanálnyi őrölt köménnyel ízesítjük. Az egész fasírtot is megszórhatjuk fűszerpaprikával, vagy két részre bontva csak a felét.Sütőpapírral bélelt tepsibe elegyengetjük. Egy kevés olajjal, vagy kókuszzsírral hozzásegítünk a piruláshoz, majd mielőtt a sütőbe tesszük szezámmaggal (és/vagy lenmaggal) a tetejét meghintjük.Kb. 40-45 perc sütés közepes lángon. Ha vendégeknek készítjük, már előző nap is összehozhatjuk, mert, mint említettem másnap finomabb.Tálalásnál friss zöldségekből összeállított salátát, vagy majonézes salátát adhatunk hozzá.
A tavasz ízei - könyvajánló
2012. május 6. Dulmina tündérkonyhája
A tél folyamán nagyon megkedveltem a sorozat első részét, így nem csak magát a tavaszt, hanem A tavasz ízei című könyvecskét is vártam. A beharangozóban látott üde zöld, virágos borítókép pedig még kíváncsibbá tett. Nem is kellett csalódnom: szép kivitelű, jó fogású, gyönyörűen illusztrált kötet ez is. Tavaszi virágok helyett ugyan nyomdafesték-illatú, de én ezt is nagyon szeretem az új
Paradicsom saláta újhagymával
2012. április 30. Gitta nyersétel blogja
Paradicsom mentával, frisssss spárgával :)Ez olyan, mint a mese a kőlevesről. Először úgy indul, hogy csak paradicsom és újhagyma lesz benne, kevés olajjal, citromlével, talán kis petrezselyemmel. Aztán eszembe jut, hogy milyen finom a friss bio spárga, a hűtőszekrényben árválkodik, főleg a vége, ropogós és különleges. És amikor kimegyek a kertbe petrezselyemzöldért, akkor észreveszem a mentát, a torma friss levelét, virágát, és akkor kész.... Ez mind-mind belekerül a paradicsom salátába, és már ki sem látszik a paradicsom. A jó nagy adagból alig marad nekem, mert ugye mindenki kér belőle, olyan gusztusos, és lédús. Ebben a melegben igazi nyár-élmény. Az igazság az, hogy már nagyon ki vagyunk éhezve a paradicsomra, és bár még nincs itt igazából a szezonja, ma mindenkinek nagyon jól esett ez a kicsit vegyes-paradicsom-saláta! Paradicsom saláta friss zöldekkel Hozzávalók: 1 kg paradicsom kockákra vágva 1 csokor újhagyma karikákra vágva 1/2 csokor zöld spárga petrezselyem, menta, friss torma levelek, esetleg torma virága 1 evőkanál hidegen sajtolt olaj (most szőlőmagolaj) pár csepp citromlé mindent mosunk, tisztítunk, darabolunk, összekeverünk, és már készen is van. A recept szólhatna így is: paradicsom, újhagyma, olaj, és bármilyen friss zöld fűszernövény, amit a közeledben találsz. A bazsalikom, koriander is nagyon jó, snidling, zeller zöldje... legközelebb! Torma virága, ehető, finom, pikáns lesz tőle a saláta
Nyers Vegán Ínyenc vacsorák Áprilisban is! / Raw Vegan Gourmet dinners in April also!
Tavaszi szelek, bimbózó természet, nyíló virágok Spring wind, budding nature, flowers A tavaszi megtisztulás és a Húsvét után is szeretettel várunk vacsoráinkra, hogy feltöltődjetek a nyers vegán ételek életerejével! Dátumok: Április 17 (kedd) 19.00 óra Április 24 (kedd) 19.00 óra (Mindkét vacsorát csak kellő létszám mellett tudjuk megtartani.) After the spring cleansing and Easter time, we are inviting you again to our dinners to fill yourself up with the vibrant energy of raw vegan food! Dates: April 17th (tuesday) 7pm April 24th (tuesday) 7pm (Both dinners can be hold only with sufficient number of guests) MENÜ Április 17. Tökmag terrine marinált paprikával, gyümölcskenyérrel Zsenge zöldségleves turbolyával Színes diós wontonok aioli mártással Zelleres és zöldsaláta Langyos almás rétes zsályás-rózsaborsos sodóval Petit fours Mentás csicsóka chips, citromos- köményes napraforgócsíra ITALOK Rózsa és hibiszkusz frissítő Bükki forrásvíz Menta főzet MENU - April 17th Pumpkinseed terrine with marinated peppers and fruit bread Tender vegetable soup with fresh chervil Colorful walnut wontons with aioli sauce, celery and green salad Warm apple strudel with sage and rose peppercorn sauce Petit fours Mint sunchoke chips Lemon- caraway sunflower sprouts DRINKS Rose and hibiscus refreshener Spring water from the Bükk mountain Mint infusion Ha pedig az ételek elkészítése érdekel vagy az életmódodon szeretnél jobbítani, tartsatok velünk nyári táborunkba! If you are interested how to prepair raw vegan food or want to have a more vibrant lifestyle, join us to our summer camp
Nyers csoki - húsvétra
2012. április 8. Gitta nyersétel blogja
Házi készítésű nyers csokinyuszik Sokféleképpen lehet nyers csokit készíteni, alapszabály: valamilyen jó minőségű zsiradék (ez lenne a kakaóvaj ideális esetben. A boltokban kapható csokinyuszikban általában nincsen kakaóvaj, meg kell nézni az összetevőket), kakaópor és édesítőszer kell hozzá. Az így készített csokiban biztosan nem lesz semmilyen olyan anyag, ami káros lenne. Cserébe viszont nem tartható el sokáig, 1-2 hét után megváltozik az íze. Nem lesz rossz, de ez így tényleg csak frissen jó. (hát nem teszünk bele tartósítószert, tényleg!) Ezek a fő összetevők. Ez a nyers csoki így még tényleg nyers lesz, olvad a kezedben, a szádban, és a kakaón és az édesen kívül nem lesz más íze. A tavasz virágaival Az állagán lehet javítani valamilyen őrölt maggal, legjobb választás a kesudió, vagy a mandula. Ettől kicsit krémesebb lesz, olyan, mint a tejcsoki. Lehet hozzá tenni kevés kókuszolajat is, ettől is puhább lesz (és nem utolsó sorban olcsóbb) Édesítőszernek cukron kívül bármit használhatsz, mézet, agavé szirupot, xilitet, stéviát... Ízesítés: pár csepp citromlé kicsit megélénkíti az ízeket, ezt mindenképpen ajánlom. Aszalt gyümölcsökkel, durvára tört diófélékkel lehet dúsítani, reszelt citromhéj, narancshéj, kardamom és mentaolaj is kerülhet bele. Amit sose keverj a nyers csokiba: friss gyümölcsöt, vizet, növényi tejszínt, vagy bármilyen vizes alapanyagot, mert nem fog összeállni, a csoki csak egy folyékony massza marad. tojások, nyuszik, virágok... Alaprecept: 1 csésze kakaóvaj (egy részét lehet helyettesíteni kókuszzsírral, krémesebb és olcsóbb lesz) 1/2 csésze kakaópor 1/2 csésze finomra őrölt mandula méz ízlés szerint (kb 1 evőkanál) pár csepp citromlé reszelt citromhéj, reszelt narancshéj A kakaóvajat gőz fölött megolvasztjuk, és hozzákeverjük a többi hozzávalót.Hogy megóvjuk az értékes összetevőket, antioxidánsokat, ne hevítsük 43 fok fölé! Ezt úgy tudjuk elérni, hogy vizet forralunk kis lábaskában, hőálló edényt teszünk a tetejére. A kakaóvajat akkor tesszük az edénybe, amikor a víz felforrt, és a tüzet elzártuk alatta. Ezután folyamatosan kevergetjük, hogy egyenletes legyen a hőfok, és szépen megolvadjon a kakaóvaj. Ha van aszalógépünk, az a legegyszerűbb, beállított hőfokkal betesszük a gépbe, és megvárjuk, míg megolvad. Keverjük simára, a hőmérsékletének kéz-melegnek kell lennie. Formákba töltjük, és 5 percre (vagy amíg megszilárdul) betesszük a fagyasztóba. Ezután vegyük ki, és tegyük át a rendes hűtőszekrénybe. A csokimasszának gyorsan kell megszilárdulnia, mert az alkotórészek könnyen szétválnak. Próbáld csak ki, ha kint hagyod a konyhapulton, akkor azt tapasztalhatod, hogy a méz feljön a tetejére. Tavaszi virág a kertből! Ha én csokit csinálok, nálunk az egész konyha úszik a csokiban. Az illatok csábítóak! úgy kell elhessegetni a gyerekeket, hogy ne akarják megenni a csokit még melegen, mielőtt elkészül. Milyen illata van!
Köles, zab és alma muffin
2012. április 6. Zizi kalandjai
Ezek a csodás muffinok egy szentendrei piknikezésre készültek. Puhák, finomak, hamm bekaplak falatok. Életemben először használtam köleslisztet sütéshez. A köles finomra őrlésével készül, használhatjuk süteményekhez, főzelékek sűrítéséhez vagy kenyér sütéséhez is (lisztérzékenyeknek kiváló). Nagyon jó a tapasztalatom, érdemes lesz több süteményben kipróbálni. Ti sütöttetek már kölesliszttel? Fotó: Béatrice Peltre engedélyével A recept Béatrice Peltre La Tartine Gourmande - Recipes for an Inspired Life - c. könyvéből származik. Béa blogjának jónéhány éve rajongója vagyok már. Amikor megtaláltam, rákattantam és végigmentem az összes bejegyzésén. Szerelem volt első látásra. Példaképnek tekintem őt, akitől nagyon sokat lehet tanulni. Aztán tavaly tavasszal, amikor megtudtam, hogy a londoni Food Blogger Connect konferencián workshop-ot fog tartani... nem volt visszaút. Befizettem a konferenciát, időben lefoglaltam a repülőjegyet és irány London. Az élmények, amelyek a konferencián értek, örökre megmaradnak. Életreszóló barátságok születtek, rengeteget tanultam és olyan mértékű inspirációt kaptam, amely azóta is tart. A workshop fantasztikus volt, abban a néhány órában szinte fel sem fogtam, hogy egy olyan ember mellett állok és tanulok tőle, aki nagy példaképem! Béa könyve hivatalosan idén februárban jelent meg, de már tavaly októberben elő lehetett rendelni. Nem volt kérdés, hogy ez lesz a szülinapi ajándékom. A könyvnek két nagy fejezete van. Az elsőben a konyháját, a kamráját ismerhetjük meg, az általa leggyakrabban használt alapanyagokat és alaprecepteket, főzési technikákat mutat be. A második rész a receptek gyűjteménye, ezen belül vannak reggelik, ebédek, vacsorák és desszertek, amelyeken belül különböző témákban vannak felsorakoztatva a receptek a Béatól megszokott gyönyörű fotókkal illusztrálva. Béa nem vegetáriánus, de a szakácskönyvben alig vannak húsos receptek, szóval örültem neki, hogy szinte az egész szakácskönyvön végigmehetek és nem igazán kell változtatnom a recepteken, hogy számomra is fogyaszthatóak legyenek. :) Több ételt elkészítettem már, most először ennek a muffinnak a receptjét osztom meg veletek. Egy-két apróságon változtattam csak (vaj helyett kókuszolaj, quinoa liszt helyett pedig kölesliszt került bele). Köles, zab és alma muffin Hozzávalók 10-12 db-hoz: - 60 g kölesliszt - 30 g zabliszt - 50 g zabpehely + egy kevés a muffinok tetejére - 50 g kókuszvirág cukor (helyettesíthető nádcukorral) - 1 teáskanál sütőpor - 1/2 teáskanál szódabikarbóna - 175 g alma (kb. 2 db), meghámozva, kimagozva, lereszelve - 2 db bio tojás - 50 g kókuszolaj (helyettesíthető vajjal) - 2 evőkanál tahini (szezámmag krém) - 1 teáskanál tiszta vanília kivonat (helyettesíthető 1 vaníliarúd kikapart magjaival) - csipet só Melegítsük elő a sütőt 180C fokra és béleljük ki a muffintepsit papírkapszlikkal. Egy tálban verjük habosra a tojásokat a cukorral. Adjuk hozzá a tahini szószt, a kókuszolajat, a vaníliát és keverjük össze. Egy másik tálban keverjük össze a liszteket, a zabpelyhet, a sütőport, a szódabikarbónát és a sót. Öntsük a száraz hozzávalókat a nedveshez és jól keverjük el. Adjuk hozzá a reszelt almát és ezt is forgassuk bele a tésztába. Kanállal osszuk el a tésztát egyenlő részben a muffinformákban és szórjuk meg a tetejüket zabpehellyel. Süssük 180 fokon kb. 25 percig, amíg aranybarnák lesznek. Kivétel előtt azért végezzünk tűpróbát, hogy jól átsültek-e a muffinok.
Abaligeti Gourmet
Mielőtt elköltöztünk volna ide és megkezdtük volna eme emberkísérletünket, hogy hogyan is lehet világvégén-faluszélén élni, tervben volt, hogy létrehozunk egy oldalt, ahol majd az arra kíváncsiak számára beszámolunk kalandjainkról. Talán egyszer létre is jön ez az oldal, a vágyaink erősek. (És gyakoroljuk is régóta a különböző saját oldalakra vágyást mind a céges, mint a saját illusztrációs weboldal kapcsán.) Addig is, hisz az alapkoncepciójától nem áll távol, ezen a korábban leginkább receptekkel és világmegváltó sziporkákkal bejáratott és mostanára kissé megkopott blogon tudósítok. Ha pedig majd létrejön a végleges helye ezeknek a bejegyzéseknek, akkor nevet is fogunk neki adni. Igazság szerint, ez már meg is történt. Talán az lesz a neve, hogy Abaligeti Gourmet . Ezen a címen nem gondolkodtunk, egyszer csak felbukkant, és azonnal lecsaptunk rá, és eltettük, hogy majd valamire jó lesz. Szeretjük a gourmet szót, és van némi PintérBélás múltja is a használatának. Az árva csillag című darabban hangzik el a következő mondat, ami nálunk rövid időn belül szállóigévé vált: "Lehet, hogy ez az Erzsike nagy gourmet, de hogy alkoholista, az biztos!" Nálunk inkább az ínyencségre, mint a túlzott alkohol fogyasztásra utalva került be a szóhasználatba. Szeretnénk igazi ínyenc módra összegyűjteni az élet minden területéről a legizgalmasabb és legzamatosabb kis falatokat.: a lakóhelyünket, a tevékenységeinket - a szellemi és fizikai munka és a pihenés összhangját, a velünk élő természeti jelenségeket és élőlényeket, és remélhetőleg minél több saját alapanyagból csupa finom ételt - pont mint Erzsike a Pintér Béla darabból. Ezen a héten menthetetlenül kirobbant a tavasz , illetve rögtön a nyár is. Ezentúl mégnehezebb lesz jól elosztani a színezés és a nem-színezés idejét. Szerencse, hogy rajzolni, festeni annyira kényszeresen jó, hogy egy napon belül, mindenképpen helyet kell ennek a tevékenységnek találni - még akkor is, ha a ceruzákon túl csupa végtelenül csábító kaland vár. Napról napra egyre több étkezés helyszíne került a teraszra, fokozatosan szoktatva kutyánkat ahhoz a helyzethez, hogy a sajátos világlátásán, miszerint minden ehető, főleg, ami tilos, változtani kényszerüljön. És ha nem is ért vele egyet, elfogadja, hogy van, ami annyira tilos, hogy próbálkozni sem érdemes. A hét spirituális élménye a fűszerspirál elkészítése volt. Hogy miért spirituális, azt nehéz megfogalmazni. De ahogy vigyázva a tökéletes ívekre körkörösen egyre magasabbra és magasabbra igazgattam a földet, a tetején állva és egyre beljebb tekeredve a középpont felé, valahogy az volt az érzésem, hogy most valami olyan dolgot művelek, amit leginkább titkos tudással rendelkező boszorkányok tesznek. Maga a tudás hiányzik, de az érzés azért megvolt. Rendkívűl büszke vagyok a totálisan kopár, de a gyógy- és fűszernövényekre váró kis halomra az udvaron. Ez valami olyan különleges csoda, ami sehol máshol nincs, de legalábbis hozzám ez van a legközelebb. Ugyanilyen nagyszerű, hogy két hosszú előkészítést megelőző apró feladat is lezárult. Mindkettő tényleg kicsiség és mégis nagy öröm volt. Az egyik számomra, mert megtaláltatott a helye a kinti ruhaszárításnak és az elköltözés fő indokai közt a sor viszonylag elején szerepelt ez a csodás cél: napszárította, szélfútta, mosott ruhák . Gyerekkoromban egyik kedvenc foglalatosságom volt a nagymamám falusi házának udvarán a kiteregetett ágyneműkbe tolni az arcomat és úgy gyalogolni ki alóluk. Most ismét hódolhatok eme szenvedélyemnek, és annak pedig jóval kisebb az esélye, hogy az ebédről kiszaladva csupa maszatosan kezdek hozzá ehhez. A másik fejlesztés kedvezményezettje Verzál kutya, aki hosszú-hosszú várakozás után megkapta a saját házát az udvaron. Nem vagyok benne egészen biztos, hogy sokat bánkódott a téli kertben töltve estéit, de egy saját ház mégiscsak más életérzés. Szombaton készült el a csodálatos kutyalak, és miután most kerültek az esőcsatornáink alá esővízgyűjtő hordók , délutánra már meg is érkezett a megrendelt zápor. Ez a távollétünkben ahhoz is hozzájárult, hogy más lehetősége nem lévén a kutyánkat az új otthonába irányítsa. Meg is szerették egymást gyorsan, ház a kutyát és fordítva, és semmilyen elégedetlenségnek nincs nyoma egyelőre. A hetet egy nagyon kellemes vasárnap zárta, csupa olyan programponttal, amik igazán a kedvenceim közé tartoznak: Kiállításnézés és kávézás a legelemibb - anyai - kötelékben. Kávézás, mégpedig a Bóbita bábszínház meseszerű teraszán meseszerű kínálatával, szójatejes kávéjával és narancsos csokoládé tortájával. Délután medvehagymás pogácsát kóstoltunk az erre legtökéleteseb helyen. A pogácsa is és a társaság is csodás volt, de tudott még feljebb ívelni a jókedv per perc mutató, amikor befutott a három hetes, rendkívűl figyelmes, aprócska unokaöcsém egy szál virággal. Igaz, hogy sajnos, csak virtuálisan, de az elolvadáshoz ez épp elég volt, így is.
A világ legfinomabb nyers csokoládétortája
2012. március 14. Zizi kalandjai
Igen, tutira ki merem jelenteni, hogy ez a világ legfinomabb nyers csokoládétortája. Még arra is merészkedek, hogy kijelentsem, ez a világ legfinomabb csokoládétortája. Nem mondom azt, hogy készítsétek el. Inkább azt mondom, ha nem készítitek el, életetek egyik legcsokisabb élményét hagyjátok ki. Nyers, vegán, ráadásul legcsokisabb élmény? Ez meg, hogy lehetséges? Mindez azt is jelenti, hogy akkor ez egy egészséges édes élmény? Hát igen, ha leszámítjuk a benne lévő 100 gramm nádcukrot (én kókuszvirág cukrot tettem bele, de erről majd később), csak egészséges, tápláló, vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag alapanyagokból áll. Alapját datolya, mandula és egy kis só adja. A mandula fehérjét, egyszeresen telítetlen (olajsav) és többszörösen telítetlen zsírsavakat, olajat, szénhidrátokat és ásványi sókat (kálium, kalcium, magnézium, vas, foszfor) tartalmaz, olaja pedig gazdag E-vitaminban. A datolya természetes cukortartalma rendkívül magas, de tartalmaz B-vitamint, kalciumot, magnéziumot, foszfort, rezet, káliumot, cinket illetve vasat is. Tekintélyes mennyiségű kalcium és a magnézium tartalma miatt könnyedén juthat a szervezet a szükséges kalciumhoz. Étkezési rosttartalma szintén nem lebecsülendő. A krém alapja az avokádó. A benne lévő többszörösen telítetlen zsírsavak rendkívül jó hatással vannak a szívre, az erekre és csökkentik a koleszterinszintet. B-vitaminjai segítik az agysejtek alváshormon- (melatonin-) termelését. Az avokádó csekély cukortartalma miatt a cukorbetegek számára is értékes, tápláló termés. A kakaó szuper élelmiszer, arányos mennyiségben a kakaópor és a jó minőségű csokoládé is örömet szerző és egyben az egészséget előmozdító táplálék. A kókuszvirág cukor a kókuszpálma bontatlan kókuszvirág nedvéből gyártott hagyományos cukor, fehérítetlen, finomítatlan, enyhén karamelles ízű. A kókuszcukor glikémiás indexe a nádcukoréval (68), a legtöbb mézével (55) és az agavéval (27-41) szemben alacsony (35). A kókuszcukornak magas kálium, magnézium, cink és vas tartalma van, természetes forrása a B1-, B2-, B3-, B6- és C-vitaminnak. 100%-ban szerves, feldolgozatlan, szűretlen, fehérítetlen természetes édesítőszer, nem tartalmaz tartósítószert és szinte pH semleges. Azt hiszem ezzel a sok-sok információval (forrás: Wikipédia, mmgonline, Facebook) meggyőztelek benneteket a torta egészséges voltáról, de most már jöjjön a recept, hogy elkészítése által az ízéről is meggyőződjetek. Röpke 20 perc alatt összedobható a torta, utána állni hagyjátok egy órát a mélyhűtőben, majd jöhet a tálalás. Én egy 18,5 cm-es formában készítettem, ez kb. 4 nagy, tömény szeletnek felel meg. El ne felejtsem megemlíteni annak az istennőnek a nevét, akitől ellestem ezt a receptet. Szóval végignéztem a River Cottage Veg Every Day című sorozatot, amelyben Hugh vállalja, hogy három hónapon keresztül vegetáriánusként táplálkozik. A sorozat minden részében elmegy valakihez, hogy tanuljon valami újat. Így jut el Laura Coxeter nyers étel specialistához, aki megmutatja neki ezt a tortát. Nyers csokoládétorta* Hozzávalók 4 főre (18,5 cm-es csatos formához): Torta alaphoz : - 100 g mandula - 70 g datolya, kimagozva - 1/2 teáskanál tengeri vagy Himalája só Krémhez : - 1 és 1/2 érett avokádó - 70 g nyers kakaópor (helyettesíthető normál cukrozatlan kakaóporral) - 50 g kókuszolaj - 100 g kókuszvirág cukor (helyettesíthető - lehetőleg nyers - nádcukorral) - 1 vaníliarúd kikapart magjai - csipet tengeri vagy Himalája só Ha van időnk, áztassuk be a mandulát hideg vízbe legalább 6 órára, majd szűrjük le. Az áztatás felszabadítja a mandulában lévő enzimgátlókat, így könnyebb megemészteni. Ha nincs időnk, akkor tegyük egyből a robotgépbe a mandulát, és daráljuk meg. Adjuk hozzá a kimagozott datolyákat és a sót. Dolgoztassuk a gépet addig, amíg a torta alapunk összeáll tésztává. Ha nagyon száraznak érezzük, adjunk hozzá 1-2 teáskanál kókuszolajat. A tortaformát béleljük ki folpackkal és nyomkodjuk az aljába a datolyás mandulás keveréket, majd tegyük a mélyhűtőbe megkeményedni, amíg elkészítjük a krémet. Tegyünk minden hozzávalót a robotgépre és pürésítsük krémesre. Vegyük ki a formát, kanalazzuk az alapra a krémet és tegyük vissza a mélyhűtőbe 1 órára. Ha türelmetlenek vagyunk, már 45 perc után kivehetjük. :) És akkor vágjunk bele... Ez a szelet a tiétek, a többit megettem én! :) ------ *A torta akkor számít teljesen nyersnek, ha nyers kakaóport, kókuszvirág cukrot vagy nádcukrot és nyers kókuszolajat használunk az elkészítéséhez. A nyers alapanyagok lényege, hogy 42 Celsius fok fölé nem megy a hőmérséklet az előállítás, feldolgozás során. Ha nem sikerül ilyen alapanyagokat beszereznünk, nem probléma, attól ugyanolyan finom lesz a torta, csak nem mondható 100%-osan nyersnek.
Lékúra előtti - Utolsó saláta vacsora
2012. március 11. Fittanyuka Blog
Holnaptól lékúra, próbálok lelkileg is ráhangolódni, ugyanis jó pár napig ( 6-7 nap tervezett), nem veszek majd magamhoz szilárd táplálékot. Csak frissen préselt zöldség leveket, gyógyteákat, szűrt zöldség leveseket,sok-sok tiszta, lúgos vizet és ha a böjt krízis felüti fejét akkor frissen préselt gyümölcs levet, vízzel hígítva fogok inni. Nem tervezek elvonulást, jelenlegi időbeosztásommal nemis tudom kivitelezni. Normál munka hét lesz. Kevés wellneszt beiktatok, ez 2 alkalom infra szaunát jelent, a kúra elején és a végén. Az alábbi saláta vacsorával zártam le a bevezető szakaszt. Hozzávalók: Friss spenót levél fejes saláta levelek 1-2 db sárgarépa pár szem retek gabona gömböc - Kislányom kedvéért:) Dresszing : friss citromlé, himalaya só, hidegen sajtolt szezám olaj. Tisztítás után a zöld leveleket kézzel aprítottam, a sárgarépát lereszeltem, gabona gömböcöt felkockáztam. Egy kis befőttes üvegben pedig összeráztam a dresszinget: szezám olajat a sóval, citrom lével és salátára öntöttem. Legvégén pedig a zsenge retekkel díszítettem. 34-en jelentkeztetek a Közös Virtuális Léböjtre , ezennel le is zárom a jelentkezéseket! Kitartást Mindenkinek, továbbra is küldöm a leveleket a lé kúrával kapcsolatosan, azoknak is akik nem most, hanem a következő alkalommal ( ősszel) csatlakoznának . Kérdésekkel nyugodtan kereshettek a fittanyuka tippek oldalon, ahol nyilvánosan válaszolok, mert így a többieknek is tanulságos és a segítségére lehet. Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Zöldséges batyu
Január elején én is fogyókúrába kezdtem...:-) Hát ja, mióta a gyerekek mindketten ovisok, én pedig dolgozni kezdtem, sokszor csak a szendvics, kenyér, félkész kaja verziója maradt.. És ennek persze meglett az eredménye... A Kismama Magazin és a babaszoba.hu közösen indított egy 5 hetes virtuálisan követhető fogyókúrát, amiben többféle menü között lehetett választani, kifejezetten a családnak is főző, kevés idővel rendelkező kisgyerekes anyukáknak, mindig megjelölve, hogy a baba mit ehet meg belőle! (a menüket már levették a netről, majd nyáron lesz legközelebb megint!). Három féle menüből lehetett választani: szoptatós, magyaros éééés vegetáriánus! Én természetesen utóbbit választottam, és bár alapból tej- és tojástartalmú vega étrend volt, igyekeztem a legtöbb helyen a vegán helyettesítéseket alkalmazni. Nagyon változatos, sok finom ötletben bővelkedő menü. Hozzászoktam a kevesebb szénhidráthoz, ismét a sok nyers zöldséghez, gyümölcshöz, újból a minimális édesítéshez. Az 5 hét elteltével újrakezdtem a diétát (-4 kg eddig, de van még 3 kg, amit le kellene dobni...) , és ma ez volt az ebédem. Tök egyszerű, de nagyon finom!:-) Így diétásan elment ebédre, amúgy vacsorára javallanám.:-) Ez a szép színes összeállítás pedig a reggelim volt egyik nap:-) Zöldséges batyu Hozzávalók (4 db batyuhoz): 2 db készen kapható teljes kiőrlésű réteslap (Tante Fanny) 1 édesköménygumó 1 fej hagyma 2 nagyobb sárgarépa 1 cukkini 2 fehérrépa 2-3 ek. borsó só őrölt gyömbér 1 ek. olívaolaj Az olajon megpirítjuk a fleaprított hagymát és a kis darabokra vágott édesköményt. Rászórjuk a durvára reszelt cukkinit, együtt pirítjuk kicsit, majd bele a többi aprított zöldség. Megfűszerezzük, és fedő alatt puhára pároljuk. Kihűlés után kezdjük el tölteni a batyukat. Egymásra terítjük a két réteslapot és ollóval egyenlő méretű négyzeteket vágunk ki. Középre halmozzuk a zöldséget, óvatosan ráhajtogatjuk a tésztát. Bekenjük a tetejét kis olajjal és 200 fokon kb. 20-25 perc alatt megsütjük. Vigyázat, gyorsan megéghet a teteje!
Még mindig savanyú káposzta... korhely leves és saláta
2012. január 26. Gitta nyersétel blogja
Tegnap megkérdezték tőlem, hogy miért szerepel ilyen sokszor a blogon a káposzta. Több oka is van. Először is, szeretjük. Másodszor: mert tél van, és ilyenkor a legtermészetesebb és legolcsóbb C-vitamin forrásunk a savanyú káposzta. A káposzta leve egyenesen GYÓGYSZER! Erősíti a bélflórát, ezzel erősíti az immunrendszerünket. Ilyenkor télen, mindenféle bacis és vírusos járványok idején kötelező! A bélbaktériumaink imádják a káposzta jótékony rostjait. Rendszeres fogyasztásával fogyni lehet! (gondoljatok csak a káposzta-kúrára!) Nyáron nem véletlenül nem születik poszt a savanyú káposztáról. Főleg nem ennyi. Változatosan, sokféleképpen lehet elkészíteni, álljon itt még két példa: Korhely leves Készítünk egy leves alapot hagymából, paradicsomból, paprikából és egy marék kesudióból úgy, hogy vízzel simára turmixoljuk. Ízesítjük sóval, majorannával. A káposztát kinyomkodjuk, felvágjuk, és beletesszük a leves-alapba. Egy két sárgarépát reszelünk bele, és már készen is van. Csírákkal tálaljuk. Káposzta leves Zöld saláta savanyú káposztával A zöld leveleket felvágjuk (ez lehet saláta, mángold, vagy bármilyen más téli zöld), és összekeverjük a savanyú káposztával. Ízesítjük sóval, mézzel, citromlével. Sokkal finomabb, mint gondolnád. Zöld saláta savanyú káposztával Van még egy céklás recept is, amit itt találsz: Céklasaláta savanyú káposztával
MÁK, CITROM, ROZMARING
...egy pitében. Nem tudom kinek van igaza? Azoknak az országoknak, ahol kapni sem lehet mákot, és kidülledt szemekkel hallják tőlünk, hogy hagyomás édességeinkben gyakran szerepel. Mert valóban mintha valamiféle függőséget éreznék így télen a mákfogyasztást illetően. Szívből ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki a csíráztatott mákot. Talán soha többé nem nyúl a régi formához. A mákban olyan tisztán tetten érhető az ízek életre kelése... Gyümölcsös- virágos illat- és zamatanyagainak közelébe sem ér a hétköznapi mák. Számomra már ez jelenti a mákot. Elég beáztatnunk néhány órára, majd akár egy sűrű szűrőben csíráztatni 1-2 napig (napi kétszer minimum öblítsük át). Ezután már azonnal felhasználhatjuk, vagy megszáríthatjuk aszalóban/sütőben és üvegben tárolva eláll, ahogyan a megszokott formájában. A pite tehát... Citrom és rozmaring? Ez jutott most eszembe a mákról. És azt kell hogy mondjam, hogy ez a három fenomén azonnal szerelembe is esett egymással. Én meg a végeredménnyel. A tésztát inkább semlegesre ízesítettem, kevésbé édes, hogy véletlenül se vessen árnyékot a krémre. Hozzávalók (2db 12cm-es piteformához): 1 1/2 bögre dió vagy mandula vagy vegyesen 1/2 bögre kókuszliszt* vagy kókuszreszelék megőrölve csipet őrölt zöld kardamom csipet ceyloni őrölt fahéj 1/2 mk vaníliapor (én Rapunzelt használok) 5-6 szem iráni datolya (ha a nagyszemű királydatolyát használod, kevesebb is elég) kevés víz csipet Himalája só A magvakat megőröljük. Ősszekeverjük a többi száraz alapanyaggal. A datolyát aprítjuk, majd kb 1dl víz segítségével eldolgozzuk a tésztával. A masszát ketté választjuk, és két formában egyenletesen eloszlatjuk. Én megaszaltam néhány óra leforgása alatt, de nem muszáj, így is használható a formánk. A krémhez: 12 dkg mandula (áztatva, aszalva- ha nem aszaljuk, csak áztatjuk, kevesebb vizet használjunk az elkészítéskor) 5 dkg csíráztatott- aszalt mák (ugyanaz vonatkozik erre, mint a mandulára) 1/2 tk vanília 2 1/2 tk szárított rozmaring 1 db bio citrom héja 2 ek akácméz A mák kivételével mindent turmixgépbe teszünk. A kancsót felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje a mandulát. (ha nincs nagy teljesítményű turmixgépünk, érdemes előbb megőrölni, vagy aprítóban előkészíteni a mandulát). Miután teljesen homogén a krémünk, hozzá adjuk a mákot és tovább turmixoljuk. A kész tölteléket a pitetésztákba töltjük, lehűtjük. Vigyázat! Nagyon gazdag desszert, csak módjával :) 1 pite bőőőven elegendő két főre. A másikat őrizzük meg holnapra :) * ez már kapható bioboltokban, előnye, hogy zsírtartalma alacsonyabb mint a reszeléknek, de őrzi a kókusz jellegzetes aromáját.
Búzahús(szejtán) készítése házilag
2012. január 11. A vegán szépség
Hozzávalók: -250 gramm sikérpor(szejtánpor) -só, bors, zöldfűszerek, vegamix -1kk szódabikarbóna Mi a szejtán? A vegetáriánusok körében nagyon közkedvelt alapanyag a szejtán, amelyet húspótlóként tartanak számon. Por állagú, amely nálunk többnyire tönkölybúzából készül, de elvileg készíthető más gabonából is. Sokoldalúan felhasználható, hasonlóképpen mint a hús. Készítésének pontos leírása: A tönkölyjava (búzahús, szejtán) szétválasztásos eljárással készül, amelynek az a lényege, hogy a tönkölylisztből tisztított víz és tengeri só hozzáadásával tésztát készítenek. Pihentetés után vízzel a keményítő nagy részét és a tönkölyfehérjét az erre a célra kifejlesztett berendezésben szétválasztják, csökkentve ezzel a gabonában található szénhidráttartalmat. Ezután a kinyert koncentrátumot vízzel átmossák, majd különböző formákban hőkezelik. A gyártási folyamat végén a tömbös szejtánt darabolják, szeletelik és vákuumcsomagolásban forgalmazzák. - írja az Új diéta. Honnan származik? A szejtán legtöbbször tönkölybúzából készül. A tönkölybúza Mezopotámiából származik, Európába is már a bronzkor ideje óta honos. A Kárpát-medencében régóta használják a mai kenyerek őseinek elkészítéséhez. A IV. században élte fénykorát, amikor az időjárás szélsőségei és a betegségek miatt a többi gabonaféle nem termett, a tönköly viszont virult. Egy időre feledésbe merült, de napjainkban megint nagyon közkedvelt lett. Mit tartalmaz? Fehérjén kívül tartalmazza még szint az egész B-vitamin családot, niacint, E-vitamint, rezet, vasat, mangánt, cinket, magnéziumot, kalciumot, foszfort és szelént. Mi készüljön belőle? Bármi, ami szeletelt húsokból készülhet(ragu, aprólék, Brassói, gyros, de akár ránthatjuk, vagy tempura-sör, palacsintatésztába is mártogathatjuk. Húsdarálón, vagy gépben ledarálva pedig darálthúsként használhatjuk fel fasírtokhoz, bolognai szószhoz, vagy töltött káposztába stb...Tipp: Ha túl sokat készítettünk akkor a maradékot lefagyaszthatjuk, vagy főzővizével egy hétig hűtőben is tárolhatjuk.
Kakukkfüves édesburgonya
2011. december 26. A vegán szépség
Hozzávalók: -1kg édesburgonya -2 mokkáskanál kakukkfű -olívaolaj, -só, bors, vegamix -4 gerezd fokhagyma -1-2 db lilahagyma -átlátszó nejlonzacskó, vagy sütőzacskó A szubtrópusok egyik legfontosabb népélelmezési cikke az édesburgonya (Ipomoea batatas (L.) Lam), amelyet óceániai útleírásokból kumara, spanyol nyelvterületeken batáta, egy japán étterembe térve pedig satsuma-imo néven ismerhetünk. A magyar neve megtévesztő, ugyanis bár a megvastagodott tároló-gyökere, amelyet étkezéshez használnak, nagyon hasonlít a mérsékelt égöv burgonyájához, de rendszertani besorolása szerint nem burgonyaféle, hanem a szulákfélék nemzetségébe tartozó, évelő növény. Maga a növény sem hasonlít a burgonyához: hosszú, kúszó indái vannak, levelei nagyok, szív alakúak, virágai hasonlóak a hajnalkáéhoz, illetve a nálunk szulák néven ismert gyomnövény virágaihoz. Elsősorban megvastagodott tároló-gyökeréért termesztik, amelyből növényenként általában 4-10 darab alakul ki. Ezek felülete fehér, barnás, narancssárga, pirosas bíbor, a hús színe fehér, narancssárga vagy piros. Két alapvető fajtája (és mindkettőnek számos alfaja) van: az egyiknek fehér, vagy világos szürke színű a húsa, a bőre pedig mély lila színű, íze a szelídgesztenyére hasonlít. A másik fajta húsa sötét narancssárga, bőre sárgás színű. Ennek az íze a legédesebb sütőtök ízére hasonlít. Amerika trópusi részein őshonos, de Amerikától Afrikán és Délkelet-Ázsián keresztül Óceániáig a világ szinte összes trópusi, szubtrópusi vidékén termesztik, sőt, az egyik legfontosabb népélelmezési cikként tartják számon. A termesztése és a fogyasztása például az Egyesült Államok déli államaiban a burgonyánál nagyobb arányú. A legtöbbet Brazíliában termesztenek belőle, ahol a szeszgyártásnak is alapanyagául szolgál. Miért jó? Az édesburgonya húsos, gumószerűen megvastagodott gyökere szénhidrátban és (különösen a sárga húsú fajta) béta-karotinban gazdag. C-vitamin-tartalma 15-30 mg/100 g, de tartalmaz B1, B2, B6, és E vitaminokat is. A többi zöldségféléhez képest sok, 1,5-2 g/100 g fehérje található benne, amelynek összetétele a tojáséhoz hasonló. Délkelet-Ázsiában a zsenge leveleit, hajtásait is fogyasztják, ezekben a gyökerénél is több a C-vitamin és a béta-karotin. Értékes ásványi anyagokat tartalmaz: kalcium, vas, magnézium, mangán, kálium, foszfor, nátrium, szelén, réz és cink is található benne. Egy perui kutatóközpont, a Limában működő Nemzetközi Burgonyaközpont (CIP) szakértője, Daniel Reynoso Tantalean az édesburgonyával foglalkozó tanulmányában azt állítja, hogy a batátának gazdag ásványi anyagtartalma miatt daganatmegelőző hatása is van, csökkenti a gyomorrák és a májbetegségek kockázatát és antioxidánsai, vitaminjai és proteinjei segítenek megőrizni a fiatalságot. Energiatartalma száz grammban 117 kalória, így akár a fogyókúrázók is beleilleszthetik az étrendjükbe. Hogyan fogyasszuk? Az édesburgonya gumóit sütve, párolva, grillezve, főzve, pürésítve, húsok mellé köretként vagy főzelékként fogyaszthatjuk, édes sütemény, lepény is készülhet belőle. Remek alapanyaga lehet az egyéni kísérletezéseknek, általában elmondható, hogy a rebarbara, a sütőtök és a burgonya felhasználási módjaihoz hasonlít a felhasználási területe. Trópusi termesztő helyein - ahol a mennyiség nem akadály, hiszen az erre szakosodott gazdaságokban tonnaszámra termesztik és egyes fajtákon több kilós gumóóriások is előfordulnak -, a lisztjéből kenyeret sütnek, keményítőnek is feldolgozzák illetve szeszt is főznek belőle. Tippek-tanácsok Nagyobb hipermarketekben, zöldség-gyümölcs üzletekben Magyarországon is kapható. Ha édesburgonyát vásárolunk, vigyázzunk, hogy friss legyen - ilyenkor a bőre feszes, sima. Nagy nedvességtartalma miatt csak néhány napig tárolható, és inkább száraz, hűvös helyen, mint hűtőszekrényben ajánlatosabb tartani a felhasználásáig. Előkészítése, tisztítása hasonlóképpen történhet, minta burgonyának: lehet hámozni, vagy csak vizesen ledörzsölni, kaparni is a héját, de megsüthető a héjában is. forrás:herba-fitt.hu
virágos tél & téli krémleves
2011. december 5. Vegasztrománia
alapvetően nyári típus vagyok. fázós és napsütéskedvelő. ezek ellenére nem vagyok hajlandó rinyálni a hideg és a sötét miatt. inkább jól felöltözöm, és telerakom gyertyákkal a lakást. persze minden pillanatot megbecsülök, amikor kisüt a nap, és igyekszem hangulati elemekkel színt vinni a szürkeségbe. tányérok és evőeszközök tekintetében nálam most a boglárkavera design stúdió konyhai kiegészítői az abszolút kedvencek. a best of stilblog rendezvényen találkoztam először a stúdió két tervezőjével, bogival és zsuzsival. júniusban nyitották meg cukor utcai üzletüket, ahol az itthon még ismeretlen design márkák népszerűsítése mellett lakberendezéssel és egyedi bútorok tervezésével is foglalkoznak. "álmodd meg a holnapod és kezdd el élni még ma" - ez a stúdió (szerintem zseniális és követendő) mottója. itt találhatsz szupercsajos, gyönyörű, kézzel festett porcelán tányérokat, bögréket, müzlistálakat, kancsókat, cukortartókat és mindent amire egy terített asztalon szükség lehet - terítőket, konyhai törlőkendőket, tányéralátéteket. persze minden szigorúan romantikus, virágos, csipkés és mindenekelőtt egyedi; olyan, amit máshol biztosan nem találsz. téli krémleves mikor kitaláltam ezt a levest, két cél lebegett a szemem előtt. egyrészt szerettem volna a méltatlanul háttérbe szorult fehérrépának egy esélyt és főszerepet adni, másrészt szerettem volna belecsempészni az advent és a karácsony hangulatát, ízeit a forralt bor és a sült alma segítségével. mindkét tervem sikerült. izgalmas, vérbeli téli leves született. hozzávalók: (4 személyre) 250 g fehérrépa 100 g alma (1 kisebb darab) 1 kisebb hagyma 2 gerezd fokhagyma 50 g hámozott mandula 100 ml tejszín 50 ml fehér bor kis darabka vaj 6 szegfűszeg 1 kis késhegynyi őrölt fahéj szerecsendió só frissen őrölt fehér bors kb 700 ml víz bekapcsoltam a sütőt 180 °C-ra (4-es fokozat). a fehérrépát megpucoltam, és nagyobb hasábokra vágtam. a hagymát megpucoltam, kettévágtam, és 3-3 szegfűszeget szúrtam a felekbe. egy sütőpapírral bélelt tepsibe tettem a fehérrépa-hasábokat, a pucolatlan fokhagymákat, a hagymákat és a sütőbe tettem. 20-25 perc múlva hozzátettem a meghámozott, kimagtalanított és negyedekre vágott almát, és a mandulát. kb 10-15 perc múlva megpuhultak a zöldségek. egy lábosba öntöttem őket és felöntöttem a borral és a vízzel. sóztam, borsoztam, fahéjjal és szerecsendióval ízesítettem. mikor felforrt, botmixerrel pürésítettem, hozzáöntöttem a tejszínt, és visszatettem a tűzre, hogy még egyet rottyanjon. tejszínpöttyökkel díszítettem és a boglárkavera stúdió gyönyörű tányérjaiban tálaltam. Megosztás
szóval akkor mégicsak blogot írok?
óóceán, portugália. na ez nem is szerepel a mesében.. kép-zavar! fél évvel ezelőtt nyakamba vettem a világot és elindultam spanyolhonba, bizonytalan uticéllal és meghatározatlan időre. a terveim között olyasmik szerepeltek mint világlátás, önmagam megismerése, sziklamászás, szerencsepróbálás (munka), és egy nyers rainbow dél spanyolországban. ezek közül itt az utolsó fog főleg szerepelni, kiegészülve más zőccségekkel lévén hogy ez egy gasztroblog vagy mi. az úgy volt, hogy nekem fogalmam sem volt a rainbowról, csak arról hogy itt valami nyersevők fognak összegyűlni, és egy hónapig nomádkodni az erdőben. csillagos ég alatt alvás, vadnövények gyűjtögetése, jóga, szabadság és a természet lágy öle.. hát ez mind remekül hangzott. és nemcsak úgy hangzott, az is volt.. pláne, hogy a dolog nem ért véget egy hónap után, de valahogy 3 hónap lett belőle. volt közben narancsliget látogatás, tengerparton barlangban élés, ahol egy egész kis nyers közösség alakult ki, avokádó gyűjtögetés, helyi gyümölcsökkel ismerkedés és még sok más kaland. és bár az egész rainbow sztori a nyersevésből indult ki - és itt is erről dumálok - végül egyáltalán nem ez lett a fontos. hanem az élet élése. terülj-terülj asztalkám nyers rainbow módra na itt azért most mégis a gasztro rész következik.. a rainbown majdnem monóra alakult az étrendem, amit nem erőszakolásból vagy valami furcsa kényszerből tettem, egyszerűen így esett jól. volt szerencsénk helyi bio termelőktől beszerezni mindent, így nem is csoda. ez hasonlóan folytatódott a narancsligetben, ahol egyik este az egész csapatot (úgy 20-30fő) megörvendeztethettem egy nyers vacsorával. ezért mindenki nagyon hálás volt, mert a többség itt próbálta először a nyersevést, és a hetek óta tartó rögtönzött-saláta-diéta után sokan nem hittek benne, hogy ezt élvezni is lehet. és köszönet persze a szorgos segítő kezeknek is, öröm volt sürögni forogni a konyhában egy hónap nomádkodás után. a tengerparton hasonlóan folytatódtak a dolgok, gyűjtögettem avokádót, chirimoyát, nisperot, néha még banánt is, és egy közeli biotermelőhöz salátáért is elsétáltam párnaponta, kiegészítve még ezzel-azzal a készletet. éééden.. és a szülinapi tortákat még nem is említettem :) 100%nomád körülmények között elkészítve (tányérunk sem volt!) kövönsütött banántorta egyedül utazgatni a világban eléggé élménydús - és néha strapás - tud lenni, meg még spirituális és tanulós és fejlődős is, szóval a kaja téma háttérbe szorult. annál is inkább, mert a tengerparti édenből tovább kellett menni, és nem volt mindenhol olyan egyszerű kaját szerezni - főleg nem ingyen, főleg nem biot. így esett, hogy az utazás többi része mindenevéssel telt. hülyeségnek tűnik, mert nyilván jobban érzem magam nyers üzemanyagon.. de nem hiszem már, hogy csak a testünkről szólna ez az egész, vagy hogy az egészet ki lehet okoskodni, és valaki meg tudja mondani hogy nekem vagy neked mit is kéne enni. vannak itt mindenféle más ügyek, amikre lehet hogy mégcsak nem is gondolunk.. és úgy alakítják a világot ahogy, és az egész úgy tökéletes, ahogy van. szóval ennyi. persze ez a kis kitérő jár most némi kellemetlenséggel - plusszkilókkal például, na - amitől persze nem éreztem magam mindig kicsattanóan a bőrömben mostanában, de annyi baj legyen. változás. türelem, türelem, türelem. szeretet... femili nem gondoltam volna hogy újra ide fogok firkálni, főleg miután herótom lett a kaja körül vert felhajtástól meg a gasztrobuzulástól.. de ma csináltam egy salátát, és nem bírtam nem megosztani legalább virtuálisan. hát az élet ilyen. mert azt is megtanultam kinn, hogy megosztani - ételt, italt, ölelést, tudást, bármit - a legjobb dolog, és talán ez okozza nekem a legtöbb örömet.. és hátha még nektek is jó! európai (nem csak nyers) rainbow, portugália - szintén a zavarkeltés végett szóval a recept ami már nem is igazán lényeges: alma saláta szárzeller majdnem el is felejtettem hogy az alma meg a zeller milyen jó barátok! kevés tahina és spirulina ez amúgy nem olyan lényeges, ha van elég zöld levél akkor én is ritkán élek vele. és lehet pici citromot és sót is tenni hozzá.. meg amúgy még bármit. szeretettel
VASÁRNAPI EBÉD (nem éppen klasszikus)
2011. szeptember 19. Extraszűz
Ági látogatott meg minket a hétvégén. Dolgozgattunk és emellett dőzsöltünk is egy kicsit. A napot egy őszi tisztító turmix-szal kezdtük: 2 adaghoz 3 bögre szőlő (mi a saját saszlánkat használtuk) 1 bögre friss vgy aszalt füge (most volt isteni friss a piacon) 2/3 bögre víz vanília 1 ek virágpor fahéj Mindent turmixolunk, a magok miatt jó alaposan. Forrás: Raw food real world c. könyv Salik, krémek, kukorica kréker A káposzta salátához: 1/3 db Fejes saláta Olíva olaj, Citromlé Himalaya só fekete hagymamag Aszalt dió aszalt meggy Köménymag egy csipet fahéj A pari salátához: Koktél paradicsom uborka hidegen sajtolt napraforgó olaj Tamari szója szósz Cayenne bors Berta egy másodpercre sem hagyott minket békén. Mindig csak a játék... : ) Paradicsom krém: 25 dkg koktél paradicsom 1 db datolya Ezt csak össze kell turmixolni. Ehhez legfontosabb a friss, házi paradicsom :)
Nyár volt, szülinapok és megvagyunk:-)
2011. szeptember 18. Vegagyerek
Zabtejszínes jégkrém Hűha, olyan régen és ritkán jártam erre az elmúlt hónapokban, hogy az időközben alaposan megváltozott blogrendszerben már azt is alig tudtam hirtelen, hol kell feltölteni új bejegyzést!:-)) Na, szóval, vége lett a nyárnak... Illetve volt idén egyáltalán nyár?! Mintha idén kimaradt volna...:-( Mi azért eltöltöttük valahogy.:-) A Nagy június 1-től kezdte már a nyári szünetet (gyeses anyukák nagyobbikja nem járhat oviba a nyáron - mifelénk - sem...), de szerencsére amennyire tartottam a 3 hónaptól, viszonylag gyorsan eltelt. Például néhány betegséggel...:-))) 2 tüszős mandulagyulladás a Nagynak, aztán egy vírusos, utána nyirokcsomógyulladás hónapokig. Ezzel el is voltunk július végéig, akkor elmentünk nyaralni a Balcsira. Külföldre nem mertünk menni, az elmúlt évek gyerekbetegségi statisztikái miatt... (pedig én már nagyon mentem voltam!:-). Jó volt, gyorsan eltelt, és mi még kifogtuk a zimankós nyár előtti utolsó közel 40 fokos hetet! Hurrá:-) Aztán mire hazajöttünk, a Kicsinek lett 40 fokos láza, ami kisebb lázzal ugyan, de kitartott 2 hétig... És már el is jött augusztus közepe.:-)) Közben 4. éves lett a Vegagyerek blog!! Tádáááá....:-)) Tekintve viszont, hogy idén annyira elhanyagoltam Szegénykémet, nem volt merszem megemlékezni eme jeles eseményről...:-) Most viszont ez is pótolva, pipa!:-) Szóval, jött az augusztus, amikor is egy svédcsavarral a nehezen megszerzett óvodai helyeinket leváltottuk, és átírattuk mindkét gyereket egy Montessori óvodába. A fő keresztmetszet a Nagy volt, akivel miután végigcsináltunk egy 2 éves nemakarokóvodábamenni-gyereértemebédután maratoni menetet, ami idővel kiegészült egy közel 2 éves állandó hasfájás + hasmenés menettel is (többszöri teljes gasztroenterológiai kivizsgálással és szerencsére teljesen negatív eredményekkel), és az óvoda közeledtével már augusztus elején elkezdtük/folytattuk ezeket újból...Na, akkor tehát egy hirtelen ötlettől vezérelve Férjjel mindketten egyszerre úgy döntöttünk, elég volt, próbáljuk meg ezt a verziót! Így a nagycsoportot és a Kicsivel a kicsit már az új oviban kezdtük. A Nagynál varázsütésre elvágódott a 2 éves hasfájás...., a Kicsivel még beszokunk, de összességében biztatóak az eddigiek. Délután n5-kor alig akarnak hazajönni... Apropó allergia... Jelentem, pontosan 1 éve NEM SZED MÁR A Nagy antihisztamint! És így csináltuk végig az egész évet idén január óta is! Homeopátiás kezelést továbbra is kap, de allergiára már azt is igen elenyészően kellett idén szedni. Számunkra is teljesen hihetetlen, de így van! Most az óvodakezdéssel felerősödött neki megint egy kicsit a szénanátha, de még teljesen kezelhető kategória. Ismét új helyre járunk február óta mindkettővel, a Homeopátiás Gyógyművészeti Társasághoz, Bóna Lászlóhoz és Nagy Lászlóhoz. 6 év homeopátiás próbálkozásai után maximálisan pozitívak a tapasztalataink! Úgy gondolom, itt megálltunk, most már nem fogunk homeós terapeutát váltani!:-) A tejallergia még megvan a Nagynál, de rengeteget javult az is, a diétánkat jelentősen csökkentettük, ami leginkább azt jelenti, hogy néha kap ezt-azt tejeset, mert annyira szeretne... Viszont nincsenek már olyan heves tünetei. Az óvodában azért még mindketten tejmentes étrenden vannak. Főzés... Na, az idén nyáron gyakorlatilag nem volt... Hogy lehet az?! Hát úgy, hogy egyszerűen irgalmatlanul belefáradtam és beleuntam abba, hogy 5 év vegás főzései után vagy az egyik, vagy a másik gyerek soha nem ette meg a főztömet. A végén már nekem magamnak sem ízlett... De komolyan!:-) Amikor pedig az óvoda végével a Nagy is itthon volt, a Kicsi, aki addig tök jól evett, szintúgy mindent kezdett félretolni a Nagyot utánozva. És akkor azt mondtam, rendelek! Felváltva rendeltem nekik tejmentes, illetve vegás kaját. Mígnem 4 év rendelései után a Vegafood felhívott, hogy bocs, de olyan messze lakunk, és annyira csak én rendelek a környékről, hogy nincs rá kapacitás, befejezik felénk a kiszállítást...:-((( És azóta nincs vegás házhozkaja felénk, brühahaaaa:-(( Nyár végére a gyerekek is megunták a rendelt kaját, úgyhogy nekiálltunk főzőcskézni ismét, de maximálisan alapkajákat, amik nem igazán voltak blogkompatibilisek szerintem.:-) Ja, és hát igen, most már kimondhatjuk, a Kicsi is határozottan húsevő lett!...:-((( Az óvodában sem nagyon köpi ki a húst... Merthogy ott tejmentes, de húsos kaját kap. És innentől kezdve frankó a helyzet, mert 3-an gyak. húsevők a családban én pedig nem. De húsost nem főzök gyak. 4-5 éve. Na, most nyáron megpróbáltam.... Nem ment! Nem bírja a lelkivilágom. Ez van. Úgyhogy most valahogy elevickélünk a mindennapokban, úgyis keveset esznek itthon. Amikor pedig főzök, továbbra is vegán ételek készülnek. Ami viszont talán némi reményt mégis ad a jövőre vonatkozóan, és az elmúlt 6 év küzdelmeire visszatekintve, az az, hogy a Kicsi lelkesen eszi a nyerset, gyümölcsöt, mindketten továbbra is imádják a gabonakásákat, amire más gyerek csak nagyokat pislog, és pl. a Nagy az oviban simán megeszi a kelkáposztafőzeléket (amit más gyerek nem igazán), illetve komolyan elkezdett érdeklődni a főzés iránt...:-) Hátha majd egyszer később lesz eredménye a próbálkozásaimnak...:-) Én meg közben buzgón fogyókúrázhatok, mert ettől a sok kajás összevisszaságtól szépen felrakódtak a kilók...:-( Folyt. köv. a Kicsi 3 szülinapjával, akinek idén ismét készült Hello Kitty torta + hercegnős is!:-) Természetesen tej- és tojásmentesben! Ééééés ismét dolgozni kezdtem! Hurrá!:-)
SVÉDORSZÁG, MALMÖ
Azt hittem, kicsit több lehetőségem lesz majd internetezni, de erre felé úgy tűnik, nem divat a wifi. Mielőtt belekezdenék a svédországi élményekbe, még muszáj egy-két képet megmutatnom a berlini vadkempingezésünkről. Nagyon félve használtam az autóban a kempinggázt, de Bertának is és magunknak is akartunk készíteni valami meleget a hideg időben. Miso levest ittunk (mindhárman), és a saláta mellé mi még egy kis kuszkuszt is ettünk. Itt már kissé jobb az idő (ezt nem sokáig élvezhettük) Ez egy, az elmúlt hetekben nyílt teljesen vegán szupermárket. Magyar termékeket is találtam, és természetesen a nyers konyha alapanyagai is megtalálhatóak. De Berlinben nem csak nyers ételt lehet enni. A vadkempingünk környékén találkoztunk Johannal, aki néhány hónapja nyitotta meg pörkölővel egyben kávézóját is. Maga pörköli a kávéit. Eredetileg mérnök, de 20 év után elege lett az egyre gyorsuló világból és mély levegőt vett, majd fejest ugrott a szabadságba: régi szenvedélyét, a kávét helyezte középpontba. Kitanulta amit csak lehetett, és megszületett a Jo Café a Johann névből, de ez magyarul még jobban hangzik, mert tényleg fantasztikus kávét készít. Ez pedig már Klaus vagy Mathias, már nem emlékszem, de ő kizárólag borral és fröccsel vendégeli a kis zöld lakónegyedből idelátogatókat. Egy csodás park felett áll ez a bódé, és hihetetlenül kedvesek mind az alkalmazottak, mind pedig a vendégek. Ismét sikerült egy anti-túrista helyre látogatnunk, ezek a kedvenceink. Berlin tehát tele van meglepetésekkel, biztosan visszatérünk még egyszer. De mi is történt Berlin után? Hétfőn délutánra elkészült az autónk (szerencsére garanciálisan), így elindulhattunk észak felé. Utolsó ebédünket természetesen a nyers étteremben költöttük el. Malmöben már vártak ránk a barátaink, de már tudtuk, hogy aznap nem érünk már oda a komphoz, így egy Rostock közeli kempingben töltöttük az éjszakát, ahol amellett hogy agyon csípkedtek a szúnyogok (zoknin, ruhán keresztül), teljesen elhűltünk, micsoda mega-kempingezés folyik itt. Innentől északra és nyugatra már nem lepődtünk meg, de ez volt az első ilyen élményünk. Egy egész kemping-megapoliszba érkeztünk, ahol persze szuperebbnél szuperebb lakókocsik álltak, és a bártól a mozin és közérten át minden volt ebben a kempingben. Mivel csak egy éjszakát maradtunk potom 5 eurót fizettünk összesen. Másnap végre jó idő volt, és egy kis átmozgató futás után siettünk a 9 órás komphoz, amire már sajnos nem fértünk fel. Maradt az egy órás komp. Így a köztes időben megnéztük Rostockot, ami egy nagyon kedves kis város. A piac bio standján be is vásároltunk zöldség-gyümölcsből, ebből készült az ebéd:) Bazsalikom körömvirággal tűzdelve a standon Ezekből csemegéztünk a kompra várva (Nyers tortilla lap, vegyes saláta virágokkal, édeskömény, aszalt paradicsom krém, marinált olajbogyó és articsóka, radicchio) Ezek a tekercsek egyszerűek, változatosak és könnyen fogyaszthatóak az úton. Aszalt lap híján a salátalevél is megteszi:) Malmöbe érkezve gyorsan kempinget kerestünk a tengerparton. A barátaink a berlini csúszás miatt már nem tudtak minket fogadni, csak egy vacsora erejéig tudtunk találkozni. Henrik és Yoshiko Ezt a nagyon érdekes és kedves párt Japánban ismertük meg egy vulkán tetején Yufuinban. Ez egészen délen, Kyushu -szigeten található (idáig még nem jutottam el a beszámolóval, de lassan majd csak odaérek). Jövőre remélhetőleg ők is eljönnek hozzánk végre, bár Henrik járt már Magyarországon 89 tavaszán, úgyhogy érdekes emlékei vannak. Reggeli a kempingben: egyik nap, másik nap Mi sem volt természetesebb Malmöben egy kis hajókázós városnézés után, mint megnézni az egyik nyers éttermet. Mert itt kettő is van. A The raw house a berlinihez hasonlóan néhány hete nyitott. Egy házaspár üzemelteti. Hihetetlenül kedvesek, és mindennel nagyon meg voltunk elégedve. A kalapos úr a tulajdonos. Granolák üvegcsékben Zeller, uborka, alma, gyömbér, búzafű: )) A combo tál: Isteni gazpacho, thai saláta és hamburger Szendvics Isteniek voltak az ízek, az adagok is jók voltak. Szerencsére Malmöben végig szuper időnk volt, így kedvünkre futkározhattunk a parton, jógázhattunk, sétálhattunk. A svédek nagyon kedvesek, és sajátos humoruk van. Nagyon figyelnek a környezetükre, a városban még a buszok is környezetbarát gázhajtással működnek. Rengeteg a kerékpáros, a fiatal. Malmöben sok a dán, mert itt egy kicsit olcsóbb az élet, könnyebben megy a különböző nemzetiségűek közötti házasságkötés is. És tulajdonképpen csak egy híd választja el a két országot egymástól. A városban rengeteg a park, egytől egyig gyönyörűek. Ha jó idő van, az emberek szívesen kiheverésznek a fűbe. Itt is sok kutyával találkoztunk, és ha nem is mindenhová, de számos helyre beengedték Bertát is. Itt is kóstoltunk díjnyertes kávét. Nem csak ez a hely, de a többi is olyan ötletesen, hangulatosan van kialakítva! Innen irány Stockholm! Folyt köv:)
Nyers kukorica-saláta, és kertünkbéli brokkoli
2011. június 28. Napló étkeinkről, életünkről
Elérkezett a kukorica szezon, és a piacon jártamban vettem néhány zsenge csövet, mert a miénk sajna még nagyon pici. Nagyon egyszerűen készítettem el: késsel lefejtettem a csőről, majd (saját) paprikát, paradicsomot adtam hozzá, és fűszerkeverékkel ízesítettem. A kisfiamnak támadt az az ötlete, hogy tökmagot is tegyünk rá! Semmi egyéb zsiradékot nem tartalmaz. - A saját paprikánknak a magját is felszoktam használni, mert tudom, hogy nincs permetezve, egyébként a magban gyűlhet össze sok méreganyag. Ma reggel is készítettem magamnak a munkába, és tettem bele még egy kevés répazöldjét is öszevágva. Amire érdemes figyelni, hogy a kukorica tényleg zsenge legyen, mert így még egyszerű cukrot tartalmaz, mire megérik, nagyrésze keményítő lesz, ami nyersen nem emészthető! Ebben a salátában csak az az érdekes, hogy saját termésű a brokkoli. Amit még el kell hozzá mondani, hogy én virágpalántaként vettem... Volt 1-2 kérdés, amire nem válaszoltam, mert sajna nem volt időm a bloggal foglalkozni: - a spárgának azt a részét ettem leginkább nyersen, ahol még könnyen törik, nem szálkás, a többit megpároltam. A sajátomat is megkóstoltam, bár már elég öreg volt, mikor észrevettem, hogy van. - elgondolkoztam, hogy mit lehetne nyers, zsenge borsóból készíteni, és bár mi ettük a fejtés közben a gyermekeimmel (én fejtettem, ők ették :-) ), és igazán nem maradt sok zsenge, így a kipróbálás elmaradt, de szerintem salátába lehetne tenni, pürét is készíthetünk belőle összeturmixolva, és ízesítve, illetve kicsit higgítva leves lenne belőle! Kicsit későn írtam ki a holnapi időpontot a nyersétel-találkozóra, de azért aprósággal készülök, hátha valaki mégis ráér :-) Gyerekeim mindenesetre örülnek ennek, mert van mit kóstolni az egyszerű salátákon, és gyümölcsökön kívül is! Szép napot!
Születés Hete és a védikus kultúra
2011. május 7. Csatni és Umeboshi: Jógakonyha
Ha érdekel milyen a babavárás vega életmód mellett, hogyan zajlik a gyereknevelés ősi módszere, szeretnéd megismerni a kismama jóga alapjait, látogass el május 8-án vasárnap Csillaghegyre, a Születés, szeretet, szentség - Világrajövetel a védikus kultúrában c. rendezvényre! A program ingyenes. Időpont: május 8., vasárnap 9:00-19:00 Helyszín: 1039., Budapest, Lehel u. 15-17. Részletes program: * 9:00 Vega kismama? Egészség és táplálkozás várandósság idején Születés Hete 2011 plakát_kicsi(Templomszoba) - dr. Aranyos Edit. Belgyógyász szakorvos előadása a táplálkozási tabukról a terhesség időszakában. Minden, amit sosem mertél megkérdezni az orvosodtól... * 9:30 Védikus pedagógia: A gyermeknevelés ősi módszere (Templomszoba) - Fodor Kata. Milyen nevelési elveket javasol a védikus tradíció, hogy egészséges, boldog és elégedett legyen gyermekünk? Az oktatás valódi célja. szünet * 10:15 Szamszkárák: Születés és szentség - Tisztító folyamatok és második születés a védikus tradícióban (Templomszoba) - Gauranga dász A tisztító rituálék folyamata és fontossága az ősi indiai kultúrában. * 11:15 Titkok a horoszkópokban: A védikus asztrológia rejtelmei (Templomszoba) - Fodor Kata Ki vagyok én? Milyen gyermekem személyisége? Motiváció, tehetséggondozás, célok, egészség, betegség. A felnőtt és a gyermek horoszkópja. * 12:15-14:00 Ebédszünet INGYENES Konzultációs lehetőség az előadókkal: Bach virágterápiás meghatározás, Shiatsu-kezelés kipróbálási lehetőség, horoszkópelemzés. (Konferenciaterem) * 14:00 Kismama jóga - fitten szülésig (Bemutatóval!) (Konferenciaterem) - Kotroczó Anikó Fitt és egészséges kismama szeretnél lenni, de a várandósság alatt nem tudod milyengyakorlatokat végezhetsz? Bemutatóval egybekötött előadással várunk! * 14:30 Könnyed várandósság - természetes a módszerek a terhesség és a gyermekágyi időszak megkönnyítésére (Konferenciaterem) - Eichert Tamás, Kotroczó Anikó, Sjámaszangi deví dászí Kerekasztal: Bach virágterapeuta, kórházi dúla és fitoterapeuta, Shiatsu-terapeuta ad természetes tippeket a terhesség, a szülés, és a gyermekágyi időszak segítésére. * 15:30 Apás szülés - tényleg tabu? (Konferenciaterem) - Kotroczó Anikó Apával szülni hagyományosan nem elfogadott, mégis, természetes és praktikus megoldás. Az elméletet gyakorlatokkal támogatjuk meg. * 16:00 Csatlakozási lehetőség a vasárnapi zenés-táncos programhoz a templomszobában A programok elsősorban várandósoknak, kismamáknak, gyermekvállalás előtt álló családosoknak és a védikus kultúra iránt érdeklődő személyeknek ajánlottak. Az előadások közben, a konferenciaterem hátsó részében a kisebb gyermekeknek egyszerű játékteret biztosítunk. Az előtérben egészséges, vegetáriánus büfé várja a vendégeket, de lehetőség van ebéd előzetes megrendelésére is. forrás: krisna.hu
Februári visszatekintés
2011. február 8. Napló étkeinkről, életünkről
Horgolt virág Régen nem írtam, sőt nem is néztem a blogomat, így eljött az ideje annak, hogy néhány sorban beszámoljak az elmúlt időszakról. Kicsit az ételkészítésről áttértem egyéb kézi munkákra, például a házi szappankészítést próbálgattam, és Karácsony tájékán kézimunkáztam is. Tulajdonképpen csak ilyenkor van időm horgolni, kötni, mert tavasztól őszig ha lehet, akkor a kertben vagyok. Már nem csak apró káposztát savanyítottam, hanem egész fejet is, ami aztán alapja lett a vega töltött káposztának. Idén először sikerült a karácsonyi súlyfelesleget elkerülni, ez nekem nagy előrelépés a mértékletesség útján :-) Kezdem kiüríteni a mélyhűtőt, felhasználom a télire eltett tökféléket saláta alapnak, ami nekem a nyarat idézi, mert akkor naponta eszem frissen reszelve. És még egy apróság a végére: fiam nyafogott, hogy ő is úgy akar enni, mint mások, mert olyan rossz, hogy ő nem hiányozhat heteket az iskolából, mint az osztálytársai...
Akár az ünnepi asztalra is: lazac petrezselyemszósszal
2010. december 19. Csatni és Umeboshi: Jógakonyha
Az elmúlt hetekben röpködtek nálunk a vírusok, úgyhogy a konyhai munkák számomra tényleg a minimálra, sőt olykor a nullára csökkentek. Mert minek is főzni, amikor épp, hogy ropin vegetál az ember? Előnye viszont ennek is van: csökkenő zsírpárnák a toka alatt.Ráadásul rengeteg határidős munka is várna befejezésre. Most viszont elkezdődött a karácsonyi bevásárlás, tervezni kezdtem az ünnepi menüt és ismét feltöltjük a kekszes dobozokat. Ez az ebéd ideális egy hosszúra tervezett naphoz, kb 10 perc. Előkerült lazac, petrezselyem a hűtőből, mellé zöldséges barnarizs és savanyított jégcsapretek. Ajánlanám makrobiotikus ünnepi fogásnak is! Lazac petrezselyemszósszal 2 szelet lazac, vaj, só, bors, kevés citromlé A szószhoz: 1 csokor petrezselyem, 3 gerezd fokhagyma, só, bors, 1, 5 dl olivaolaj. A lazacot sózzuk, borsozzuk, kevés citromlével locsoljuk meg és egy serpenyőben süssük meg. Turmixoljuk össze a szósz hozzávalóit. Egy serpenyőben forraljuk fel és tálaláskor kenjük a lazacra.
Mákos banántorta
2010. március 15. La Cuisine d'Adéle
Zseniális édesség! Egyszerű és gyors, mégis különleges. Csak mindent össze kell keverni, de mivel tortaformában készül és szép magas lesz, igazi torta, a banán-mák-vanília triumvirátusa pedig egészen rendkívüli ízhatásban olvad össze. Nem érezni külön-külön az összetevők ízét, egyik sem domináns: az összhatás igazán harmonikus. Mindezzel együtt, annak ellenére, hogy egyszerű kevert tésztáról van szó, amit a későbbiek során sem töltünk meg semmivel, mégis szaftos, kellemes textúrájú süteményről van szó, egyáltalán nem fojtós. A recept a Tv Paprika Húshagyók című műsorából származik. Tekintettel arra, hogy a műsorban világos liszttel készült, én is azzal készítettem, legalábbis elsőre, hiszen a sütésnél ugyebár fontosak az arányok, mértékegységek, s első alkalommal nem akartam trükközni. De - véleményem szerint - bátran lehet kísérletezni teljes őrlésűvel is, akkor természetesen módosulnak kissé a folyadék - szárazanyag arányok. Vegán recept következik. Mákos banántorta Hozzávalók: 17 dkg biomargarin 17 dkg finomítatlan (bio) nádcukor 3 érett banán 3 evőkanál v. 100 gramm v. kis pohár szójajoghurt 3 púpozott evőkanál darált mák 1 csomag (bio) bourbon vaníliáscukor (DM-es Alnaturát használtam) jó fél csomagnyi foszfátmentes sütőpor 34 dkg világos bio tönkölybúzaliszt Elkészítés: A szobahőmérsékletű margarint habosra kevertem a cukorral. Hozzáadtam a pürésített banánokat, a joghurtot, a mákot és a vaníliáscukrot. Egy másik edényben kimértem a lisztet, belekevertem a sütőport. Alaposan - két részletben adtam hozzá - összedolgoztam a banános keveréket a liszttel. 23 cm átmérőjű - nagy - kimargarinozott tortaformába simítottam a masszát. 160 fokra előmelegített sütőben - alsó-felső sütéssel - szűk egy órát sült. A formában hagytam kihűlni, majd óvatosan - előtte késsel körbevágtam - megszabadítottam a forma kapcsos részétől, s szeletekre vágva kínáltam. (Az élmény tovább fokozható egy gombóc vaníliafagyival vagy egy kis rácsorgatott tejszínnel, ill. természetesen ezek növényi megfelelőivel. :)
Már az agrárminiszter is mesterséges vírust gyanít a száj- és körömfájás hátterében
2025. április 13. Prove - a világ vegán szemmel
Nagy István agrárminiszter pénteki bejelentése alapján nincs új száj- és körömfájással fertőzött telep az országban. A védekezés ettől függetlenül továbbra is nagy erőkkel zajlik. Ausztria katonákat vezényelt két határátkelőhöz, Románia pedig szigorította a belépést az országba. Közben több nemzeti park is lezárt egyes területeket. A kormány több tagjának narratívája szerint pedig az sem zárható ki,… The post Már az agrárminiszter is mesterséges vírust gyanít a száj- és körömfájás hátterében appeared first on Prove.hu.
Egyre több országban virágzik a háziállat-klónozás
2025. április 6. Prove - a világ vegán szemmel
Több millió forintba kerül, de az anyagiakon kívül most már nincs akadálya egyre több országban annak, hogy klónozzuk az elpusztult négylábú háziállatokat. A sokmilliós költség mellett azonban számos etikai kérdés is felmerül a klónozás kapcsán. Egy családtagot elveszíteni mindig hatalmas fájdalommal jár, ez pedig igaz akkor is, ha a szóban forgó családtag történetesen négy lábon… The post Egyre több országban virágzik a háziállat-klónozás appeared first on Prove.hu.
Ausztria is lezár határátkelőket a száj- és körömfájás miatt
2025. április 4. Prove - a világ vegán szemmel
Szlovákia után Ausztria is lezár határátkelőket, hogy megakadályozza a ragadós száj- és körömfájás terjedését. Közben itthon is újabb szigorítások léptek érvénybe a vírus megfékezésének érdekében. Ausztria szombattól határátkelőket zár le a párosujjú patásokat érintő, március eleje óta tartó ragadós száj- és körömfájás miatt. A lezárt magyar és szlovák átkelőket az osztrák belügyminisztérium az érintett alsó-ausztriai… The post Ausztria is lezár határátkelőket a száj- és körömfájás miatt appeared first on Prove.hu.
Új területen és egy új fajban is megjelent a madárinfluenza
2025. április 3. Prove - a világ vegán szemmel
Hivatalosan is megérkezett az Antarktiszra a madárinfluenza. A kórokozót elhullott madarak tetemében mutatták ki, és elképzelhető, hogy egyes pingvinek haláláért is a vírus felelős. Az Egyesült Királyságban pedig megvan az első H5N1-gyel megfertőződött birka is. Antarktiszi madártetemekben mutatták be a madárinfluenza H5N1 típusát - számolt be róla a New Scientist. A magazin állítása szerint ez… The post Új területen és egy új fajban is megjelent a madárinfluenza appeared first on Prove.hu.
Szlovákiában is megjelent a száj- és körömfájás, három telep érintett
2025. március 24. Prove - a világ vegán szemmel
Három szarvasmarha-állomány egyedeiben találtak ragadós száj- és körömfájást Szlovákiában egy pénteki közlemény szerint. A betegség március elején itthon is megjelent egy kisbajcsi telepen. Három szarvasmarhatelepen azonosították a száj- és körömfájás betegségét Szlovákiában. Egy medvei, egy csiliznyáradi és egy bakai telep érintett, mindhárom a magyar határ közelében. Március elején a vírus Győr közelében, egy kisbajcsi telepen… The post Szlovákiában is megjelent a száj- és körömfájás, három telep érintett appeared first on Prove.hu.
Az Egyesült Királyságban is embert fertőzött a madárinfluenza
2025. február 7. Prove - a világ vegán szemmel
A napokban jelentették be a hivatalos szervek, hogy az Egyesült Királyságban is megfertőződött egy ember a madárinfluenza (H5N1) vírusával. A beteget a magas kockázatú fertőző betegségek osztályán kezelik, a hatóságok tájékoztatása szerint jól van. A kontaktszemélyek felkutatása zajlik, de egyelőre úgy tűnik, nem történt további fertőzés. A brit egészségbiztonsági hatóság (UKHSA) megerősítette a hírt, miszerint… The post Az Egyesült Királyságban is embert fertőzött a madárinfluenza appeared first on Prove.hu.
Belső béke
2025. január 3. Élj harmóniában
A test és elme egységet képeznek és minden, ami az elmét kibillenti az egyensúlyból, az a fizikai testben is egyensúlytalanságot hoz létre. Amikor a tudat magasabb minőségű lesz, akkor az segít az egészséges, hosszú, minőségi élet elérésében. Ilyenformán a tudat állapota, ami a legmeghatározóbb, melyet a meditációval és személyiséged fejlesztésével tudsz leginkább emelni. A feszültségektől való megszabadulás alapja a relaxáció, amellyel egy stresszmentes állapotot tapasztalhatsz meg. A relaxáció lényedet fizikálisan és mentálisan is teljesen ellazítja és ezzel előkészít a meditációra. A belső béke megteremtése ott kezdődik, amikor már megszabadultunk a feszültségektől és elkezdünk elmerülni a nyugalomban. Az érzés csodálatos, amikor úgy érzed minden rendben van, amikor elmerülsz a csendben, nyugalom, béke és teljes harmónia lesz Benned. A belső béke állapotában elcsendesednek a kavargó gondolatok, minden letisztul és értelmet nyer. Ahogy létezel a csendben, a tiszta térben, felsejlenek a megoldások, beindulnak a tested öngyógyító folyamatai. A hétköznapi életünk gyermekkorunktól tele van elvárásokkal, minősítéssel - valami jó vagy rossz, félelmet keltő, idegesítő, fekete vagy fehér, etc. Mindig, mindenről éppen gondolunk valamit. Amikor alámerülsz a belső csendben, egy új létezést tapasztalsz, a minősítés és szenvedés nélküli létet, ahol minden csak úgy van, anélkül, hogy felkavarna, bármilyen érzelmet kiváltana belőled. Megszűnik a szorongás, elcsitul a vágyak özöne, feloldódik a belső nyugtalanság és békét tapasztalsz, szétárad Benned a nyugalom. A belső elmerülés, a meditáció a kapu önvalód, spirituális lényed, a lelked megtapasztalásához. Amikor ebben a csendben időzöl, fel tudod fedezni valódi lelki természetedet, amely örökké létező, teljes tudással teli és boldog és össze tudsz kapcsolódni a Legfelsőbb forrással. Ez az összekapcsolódás a Legfelsőbbel a jóga végcélja. Emeld a tudatosságodat finomabb szintre, fejlődj emelkedj felül a hétköznapi, gondokkal, feladatokkal, minősítésekkel teli tudatszinteden. Fedezd fel azt a csendet, ami a gondolatok és szavak között van. Ez a csend mindig Veled van, amikor csak akarod, ha észreveszed. A relaxációról egy korábbi bejegyzésben olvashatsz itt. Ha szeretnél a belső béke megtapasztalásáról többet tudni és meditációs technikákat tanulni szeretettel várunk a Meditációs és Önismereti tanfolyamra. https://www.eljharmoniaban.hu/meditacios-es-onismereti-tanfolyam Szeretettel: Kati és Purusa #meditáció #boldogság #béke #nyugalom #lelkibéke #belsőbéke #elcsendesedés #meditálás #stresszoldás #stresszkezelés
A vadvirágos rétek a városban is ugyanolyan hasznosak a beporzóknak, mint a természetben
2024. november 28. Prove - a világ vegán szemmel
Akár egészen apró, vadvirágokkal bevetett zöldterületek is helyettesíthetik a természetes réteket a városi rovarpopulációk számára - derül ki egy új kutatásból. Ugyanolyan sokféle faj látogatja ugyanis a városban kialakított virágos mezőket, mint a természetes közegben lévőket. A legtöbb méhnek, zengőlégynek és lepkének mindegy, hogy betondzsungel vagy erdő-mező veszi körbe a vadvirágos rétet, amit beporoznak, állítja… The post A vadvirágos rétek a városban is ugyanolyan hasznosak a beporzóknak, mint a természetben appeared first on Prove.hu.
Egészség
2024. november 12. Élj harmóniában
Ma olvastam egy cikket arról, hogy a magyar emberek évente 600-800 milliárd forintot hagynak magánrendelőkben. A cikk kitért a páciensek összetételére is, miszerint egyre több a fiatal. Az emberek sokat járnak orvoshoz és hihetetlen pénzeket költenek el vizsgálatokra, orvosi beavatkozásokra, gyógyszerekre. Sajnos arról nem olvastam még, hogy prevencióra az emberek mennyi időt és pénz áldoznak. Hihetetlen mennyiségű ételfutárt látok az utcákon, a boltok tele vannak egészségtelen, állott, félkész ételekkel. . A bioélelmiszerek nem igazán fogynak, az emberek nem igazán főznek frissen otthon és sajnos a magyar lakosságnak még mindig fontosabb az autóba tankolt benzin minősége, mint az élelmiszer minősége amit elfogyaszt. A fitnesstermekben, jógastúdiókban, uszodákban, etc . kevesebben fordulnak meg mint évekkel ezelőtt. A Covid után nagyon sok fitnesz- és jógaterem kiürült és azóta sem tértek vissza igazán az emberek. Akkor beszélgettem pár barátommal, és azt mondtam, hogy néhány év múlva az egézségügyben lesz tömeges létszám, mert aki most elkezdi elhanyagolni fizikális és mentális jóllétét, néhány év múlva, sajnos szembesülhet a következményekkel. A személyiségfejlesztés, gondolkodás változtatás, életmódváltás, tudatos táplálkozás még mindig nem kap elég fókuszt a lakosság jelentős részénél. Az egészség magánügy, ha valami gond van az egészségemmel, ahhoz az esetek legnagyobb százalékában (vannak kivételek), de a legtöbb esetben én járultam hozzá - pihenés, stresszkezelés, táplálkozás, emberi kapcsolatok, testmozgás, gondolkodás, légzés, etc. Úgy gondolom, ha az emberek, a magánegészségügyben elköltött összeg töredékét és némi időt megelőzésre fordítanának, sokkal kevesebb betegség lenne. Elmondom mindig, hogy addig változtass, amíg magadtól teheted meg és nem az élet kényszerít rá. Sajnos a legtöbben már csak akkor változtatnak, ha valami komolyabb betegség megjelenik. Érdemes tudatosan életmódot, táplálkozást, gondolkodást változtatni, megfelelő testmozgást végezni, mert hosszú távon ez a legjobb befektetés. kiegészítés... Minden aminek időt, pénzt, energiát szentelsz virágozni fog az életedben. Aki a karrierjének szentel sok energiát az fog virágozni, Próbálj arányosan időt és teret csinálni az életedben a pénzkeresésen, karrieren kívül az emberi kapcsoaltoknak és az egészségednek is. Szánj több időt, pénzt, energiát az egészségmegőrzésre, öngondoskodásra. szeretettel: Kati Ha szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni, szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/tudatos-taplalkozas Ha szeretnél az ájurvédikus életmódról, egyéni testalkatodról többet tudni, szeretettel várlak Egészségmegőrzés mesterfokon - ájurvéda életmódtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/ajurveda-eletmodtanfolyam Ha személyre szabott megoldást szeretnél a problémáidra, jó lenne ha egy tapasztalt szakember lépésről, lépésre kísérne a változás útján egyéni igényeidnek megfelelően, szeretettel várlak egyéni konzultációkra, életmódtanácsadásra. https://www.eljharmoniaban.hu/eletmodtanacsadas
Halloweeni sós süti: könnyen elkészíthető, látványos ,,virslimúmiák
2024. október 28. Prove - a világ vegán szemmel
Ha halloweeni sós sütit keresel, ami látványos és gyorsan elkészül, ne keress tovább: ezek a vegán ,,virslimúmiák a sütőtökös finomságok mellett dekoratív elemei lesznek a partiasztalnak. Őszi sütőtökláz ide vagy oda, minden bulira kell valamilyen sós harapnivaló is. Ezekhez a virslimúmiákhoz használhatsz készen kapható leveles tésztát és vegán virslit, amiket ma már a legtöbb nagy… The post Halloweeni sós süti: könnyen elkészíthető, látványos ,,virslimúmiák appeared first on Prove.hu.
Már van olyan madárinfluenza-fertőzött az USA-ban, akit nem tudnak beteg állatokhoz kötni
2024. október 22. Prove - a világ vegán szemmel
Tovább növekszik a madárinfluenza-vírussal fertőzött emberek száma az Egyesült Államokban. A cikk írásának pillanatában tizenhat fertőzöttről tudni. Míg a legtöbb esetnél minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy az illető hol találkozott a vírussal, van már olyan beteg, akinél ez nem egyértelmű. Az amerikai járványügyi hivatal továbbra is alacsony kockázatúnak tekinti egy madárinfluenza-járvány esélyét. Közelít a húszhoz… The post Már van olyan madárinfluenza-fertőzött az USA-ban, akit nem tudnak beteg állatokhoz kötni appeared first on Prove.hu.
Újabb áldozatot tarolt le az elsősorban állatkerti elefántokat támadó vírus
2024. szeptember 28. Prove - a világ vegán szemmel
Egy fukuokai állatkerti elefánt pusztult el szeptemberben elefánt-herpeszvírus miatt. Júliusban Dublinban is két állat halt bele ugyanebbe. A két külön helyszín esetében a közös nevező a stresszfaktor volt. Charlie, a negyven évig fogságban tartott elefánt az állatvédők kitartó követeléseinek köszönhetően kerülhetett egy dél-afrikai rezervátumba a közelmúltban. A cirkuszi és állatkerti körülményeket is megtapasztalt állatot fokozatosan… The post Újabb áldozatot tarolt le az elsősorban állatkerti elefántokat támadó vírus appeared first on Prove.hu.
Fenyvesek, édes gyantaillat, őszbe hajló erdők
2024. szeptember 22. Élj harmóniában
Fenyvesekkel, édes gyanta illattal, őszbe hajló erdőkkel övezett mai túránk helyszínéül,, az előző két nap pilisi túrái után a Budai-hegységet választottuk. Alapvetően a panorámás útvonalakat, napsütötte hegytetőket kedvelem. Nem nagyon szeretek völgyekben mászkálni, ahol nincs napsütés, nincsenek virágok, nincs igazán növényzet, nincs madárdal és nézhetem a fák gyökerét:) ... ahogy a nóta tartja, sűrű az erdő, nap sose járja , nem szól benne csalogány... Ám amikor csodálatos a napsütés és a tiszta az égbolt, ki nem hagynám, a panorámás kilátópontokat, mert messze jól el lehet látni. A Nagy - Kopasz a Budai hegység legmagasabb pontja és a tetején a Csergezán Pál kilátóból nagyon klassz a körpanoráma - jól látni a Budai hegység hegyeit, a Pilist - megnézhettünk az elmúlt két nap túráinak néhány pontját:) , ellátni a Mátra felé és a Gerecsére is . Már az oda felé vezető úton a Tarnai pihenő is egy fantasztikus természetes kilátópont. A Hidegvölgyi pihenőhöz érdemes akár gyerekekkel is kimenni - lehet padokon piknikezni és van büfé lehetőség is. Az első kilátópontig (tarnai pihenő) kisebbekkel is fel lehet menni. Ezen a terepen a nagyobb körtúra sem nehéz, nem megerőltető és nem igényel különösebb állóképeséget vagy technikai odafigyelést. Mai útvonal: Hidegvölgyi pihenő - Tarnai pihenő - Nagy-Kopasz - Fekete-hegy - Hidegvölgyi pihenő Csodaszép kirándulást kívánok:) KAti
Marhatelepeket vizsgáltak: nagyobb arányban van jelen a pusztító vírus, mint eddig gondoltuk
2024. szeptember 21. Prove - a világ vegán szemmel
Az amerikai gazdák félnek, hogy a pozitív teszteredményeket követően anyagi káruk keletkezik, ezért nem igazán tesztelnek. Pedig a madárinfluenza terjedésének megelőzése szempontjából fontos lenne a pontos képet ismerni. A szakértők kötelező teszteket és magasabb anyagi kompenzációt javasolnak, amivel talán motiválhatók lennének a vonakodó állattartók. Portálunk is több ízben foglalkozott már az amerikai marhatelepeken vészesen terjedő… The post Marhatelepeket vizsgáltak: nagyobb arányban van jelen a pusztító vírus, mint eddig gondoltuk appeared first on Prove.hu.
Szépség mindenhol
2024. szeptember 7. Élj harmóniában
Újabb kilátások a Keszthelyi-hegységből Szikla óriások, kő tengerek, szépséges bükkösök, hegyek, völgyek , lenyűgöző panoráma, őszi virágok és hűs forrásvíz... mindez egy helyen
Isten éltessen Magyarország
2024. augusztus 20. Élj harmóniában
A mai nap egy szóval jellemezve... áldás Isten éltessen Magyarország Hihetetlen milyen szép kilátásai vannak kicsiny hazánknak A mai útvonaltervnél továbbra is figyelembe vettem, hogy az előző napi esőzések után, olyan útvonalon menjünk, ahol nincs sár és nincs túl sok pára. Továbbá, ha már kicsiny hazánk alapításának évfordulója van, hát ami belefér, had lássunk minél többet ebből a csodás országból Így terveztem végül mára az alábbi útvonalat... Dobogókő, Fekete-kő, Pilis-tető, Pilisszántói- kőfülke és Pilisszántó Boldogasszony Kápolna. Ez az útvonal amolyan kedvencem, mert hihetetlenül sok szép panorámában bővelkedik, szinte a Pilis hegységből minden irányba szét lehet nézni és nem csak a hivatalos kilátópontoknál, de sokszor a fák között lesve apró részletekben is lehet szépséget látni. Ráadásul nagyon nagy vágyam volt ma látni a pilisszántói Boldogasszony kápolnát, ami egy fantasztikus energiájú szakrális hely és mellette Makovecz Imre egyik izgalmas alkotása. Utunkat gyönyörű égi fények kísérték végig.. a felhők és a nap egymással folytatott táncának erdménye, amolyan égi áldásnak tűnt már a túra kezdetén is. Majd amikor folyamatosan hallottuk, hogy dörög az ég és hol jobbról, hol balról jöttek feketés fellegek kezdünk aggódni... már azon gondolkodtam, hogyan módosítsam a tervet és fájt a szívem, ha ma nem jutok el a kápolnához... de lám valamiféle égi csodának, Isteni gondoskodásnak köszönhetően nekünk néhány frissítő cseppen kívül semmi nem jutott az esőzésekből... Áldás volt ennyi szépet látni Magyarországból és áldás volt a napot a Boldogasszony kápolna atmoszférájával, hangulatával zárni. Kiegészítés... Akik ismernek tudják, Imádom ezt az országot fantasztikus a klímája, se nem túl hideg, se nem túl meleg barátságosak az élőlények - nálunk nem nagyon vannak gyilkos élőlények a hegyeink élettel teliek - nincsenek sziklás hófedte hegycsúcsok , ahol már nincs élet csodásak a tájaink és bebarangolhatóak nagyon sok thermál vizünk és fogyasztásra alkalmas vízünk van jó a termőtalajunk nagyon jó a földrajzi elhelyezkedésünk mélyek a történelmi és kulturális gyökereink És még lehetne sorolni... Látom a tendenciát arra, hogy sokan utálják az országot és elhagyják vagy biztatják a családtagjaikat, hogy tegyék meg. A politikai vezetést nem célszerű azonosítani a hazánkkal. Én nem politizálok, inkább csak szeretnék jobb ember lenni és jobbá tenni ezt a világot. Jómagam Szókratésszel értek egyet, így nem járok szavazni se. De sajnálom amikor valaki ego vagy pénz vagy politika vagy gazdasági megfontolásból itthagyja ezt a csodát. A politika néhány év vagy évtized... a döntés a következő generációk jövője, életkörülményei és gyökerei. Hálás vagyok az őseimnek, hogy nem hagyták el ezt a szépséges országot a nehézségek ellenére sem, és itt nőhettem fel, itt élhetek. Értem azt, aki ezt nem szereti és más klímára , tájra vágyik. Azokat viszont sajnálom akik ezen szuper dolgokat elhagyták és a családjuk következő nemzedékeinek lehet, hogy jobb anyagi körülményei lesznek, de nem ezen a csodahelyen élnek majd. Ha lenne egy ősi családi földbirtokom, csak azért mert a szomszédba valami dilis albérlő költözik néhány évre, aki számomra zavaró, nem hagynám el hiphop... a haza nem egy két választási ciklust jelent, hanem táptalaj és gyökerek a múltnak és jövő nemzedékének... egy nép, egy ember, de még egy fa stabilitását is a gyökerek adják
Hátizsákos kutyák segítenek egy természetvédelmi terület visszavadításában
2024. augusztus 11. Prove - a világ vegán szemmel
Vadvirágok magvaival megrakott kutyahátizsákokat igényelhetnek a kedvenceiket sétáltatók az angliai Lewes városában, hogy így segítsék a visszavadítási célokat. A kutyák által szétszórt magvak arra a folyamatra emlékeztetnek, ahogy azt sok évvel ezelőtt a farkasok is végezték. A növények az idők során számos trükköt kifejlesztettek arra, hogy magvaikat minél nagyobb területen elhintsék. Vannak magvak, amelyek a… The post Hátizsákos kutyák segítenek egy természetvédelmi terület visszavadításában appeared first on Prove.hu.
Lótuszvirágzás
2024. augusztus 6. Élj harmóniában
Lótuszvirágzás... szerencsés dolog, hogy itt Magyarországon lehetőségünk van lótuszvirágzást nézni Vannak helyek a világon, , ahol ez egy mindennapi természetes látvány, de nekünk itt ritka csoda:) S persze nem csak lótusz, de megannyi csodás növény is virágzik így augusztus elején és teljes pompájában mutatja meg magát... A virágok, fák, bokrok mézédes, pikáns, fanyar és mindenféle különleges illatokkal vonzák magukhoz az élőlények figyelmét. . Varázslatos a természet Ha teheted ne hagyd ki ezt a páratlan lehetőséget a Vácrátóti Arborétumban. csodás nyári napokat:) szeretettel Kati
Megkapta az első ázsiai elefánt a herpeszvírus elleni kísérleti mRNS-vakcinát
2024. július 22. Prove - a világ vegán szemmel
Az elefánt-herpeszvírus ellen fejlesztett védőoltást a napokban adták be az első páciensnek, egy amerikai állatkertben élő ázsiai elefántnak. A herpeszvírus különösen veszélyes ezekre a hatalmas emlősökre. A fogságban élő ázsiai elefántborjak között ez a vezető halálozási ok. Kifejezetten elefántok számára fejlesztett mRNS-védőoltással próbálják megfékezni az elefánt-herpeszvírust. Az EEHV (elephant endotheliotropic herpesvirus) a fogságban tartott elefántokra… The post Megkapta az első ázsiai elefánt a herpeszvírus elleni kísérleti mRNS-vakcinát appeared first on Prove.hu.
Zöldellő hegyek, hideg vizű csobogó patak, vízesés, messzenyúló, mesés panoráma, virágokkal tarkított illatos rétek....
2024. július 6. Élj harmóniában
Zöldellő hegyek, hideg vizű csobogó patak, vízesés, messzenyúló, mesés panoráma, virágokkal tarkított illatos rétek.... A természet csodái... amikor megszűnik a modern, zajos, felgyorsult világ körülöttem és egy varázslatos, meseszerű világba csöppenek... ilyenkor a nap végére áldottnak érzem Magam... nem tudok betelni a megannyi fantasztikus érzéki tapasztalattal - az illatok, a színek, a formák, a textúrák, egyszerűen nem lehet betelni azzal sok gyönyörűséggel amit egy nap alatt láthat az ember. Az élet, a létezés egy csoda Gyönygörű túrákat kívánok :) szeretettel Kati
Mátra ... Ilona völgyi vízesés , panorámás hegytetők, csodálatos rétek
2024. június 22. Élj harmóniában
Mátra... életem során többször is megfordultam itt... néha alkalmi túrák miatt és volt hogy nyaralások alkalmával, Idén 2024-ben itt tartjuk majd a Nyári Jóga Elvonulásunkat, ahol szép, ltványos túrákra viszem majd a csapatot. A nagy meleg miatt, tegnapra olyan túraútvonalat terveztünk, ami lehetőséget adott elkerülni a hatalmas hőséget. Az Ilona völgyi vízesés, Magyarország legnagyobb természetes vízesése és kiváló egy kis hűsölésre. A környező hegyekről, pedig csodás a panoráma a Kékesre és a környező tájra. Páratlan élményet nyújtottak a megannyi féle színes és illatos vadvirágok. Nyáron általában úgy tervezem a túrákat, hogy elkerüljük a meleget... patak mentén, völgyekben, vízeséseknél, hegyek északi oldalán kirándulnunk. Lévén panoráma mániás vagyok, hosszútávon nem vonzó számomra völgyekben gyalogolni, nézni a fák gyökerét, jobban kedvelem a napsütötte, virágos, színes, panorámás hegytetőket. Így most is részben bevállaltuk a meleget, a tűző napot, de megérte. Válaszd a nyári hőségben a hegyek nyújtott hűvösebb, kellemesebb környezetet:)
Barangolások a keszthelyi hegységben
2024. június 4. Élj harmóniában
Erdőjárás júniusban... Lenyűgöző kékség az égen, élénk zöldek, vadvirágok, ízletes szamócák, csodálatos panoráma, testet-lelket elvarázsoló illatok és fantasztikus madárdal A Keszthelyi hegység túraútjai, kilátó csodálatos panorámával gynyörködtetnek el minden évben :) A Balaton víze, a kék ég és az erdők zöldje gyönyörű kombinációt alkotnak.
Pusztító vírus maradványaira bukkantak a pasztőrözött tehéntejben
2024. május 15. Prove - a világ vegán szemmel
Egy amerikai hivatal vizsgálta meg, van-e madárinfluenza a tehéntejben. Nem kellett elmélyült keresgélésbe fogniuk, minden ötödik mintában megtalálták a vírus maradványait. Még folynak a vizsgálatok azzal kapcsolatban, biztonságosnak tekinthető-e még az amerikai kereskedelmi tejellátás. Immár nem jelenthető ki biztonsággal, hogy a tehéntej hőkezelt állapotban egyáltalán nem tartalmaz madárinfluenza-vírust vagy annak maradványait. Bejelentette ugyanis az Egyesült… The post Pusztító vírus maradványaira bukkantak a pasztőrözött tehéntejben appeared first on Prove.hu.
Véletlenül fotózhatott elképesztően ritka madárfajt egy amatőr fotós
2024. május 8. Prove - a világ vegán szemmel
Valószínűsíthető, hogy kék kövirigót fényképezett le egy fotós, amely Észak-Amerikában nagyon ritka madárfajnak számít. A helyi és nemzeti madarász szövetségeknek még hitelesítenie kell a ,,találatot. A madárbarátok bejárják az érintett környéket, hogy a saját szemükkel lássák a ritka példányt. Michael Sanchez a közelmúltban napfelkeltekor készülődött arra, hogy az Egyesült Államokban, az oregoni Hug Pointnál lévő… The post Véletlenül fotózhatott elképesztően ritka madárfajt egy amatőr fotós appeared first on Prove.hu.
Koppannak a kínai cégek: nem elég nagy biznisz már a kísérleti majmok eladása
2024. április 24. Prove - a világ vegán szemmel
A kísérleti majmokat tenyésztő farmokba befektető kínai vállalatok koppantak: jócskán visszaesett az általuk ,,biológiai eszközökként definiált állatok piaci ára. Ez azonban egyelőre nem annak az előjele, hogy leáldozott volna a gyógyszeripari állatkísérletek korának. A koronavírus kapcsán bejelentett kínai exporttilalom és a kambodzsai fiaskó után az Egyesült Államok úgy döntött, saját maga tenyészti a majmokat a… The post Koppannak a kínai cégek: nem elég nagy biznisz már a kísérleti majmok eladása appeared first on Prove.hu.
Tehéntelepeken terjed a madárinfluenza, egy gazda is megfertőződött
2024. április 7. Prove - a világ vegán szemmel
Hivatalosan is megerősítették, hogy pozitív lett a lelete a madárinfluenza H5N1 altípusára egy texasi tehenészet dolgozójának. A mostani fertőzés a második ilyen feljegyzett eset az Egyesült Államokban. A hatóságok szerint továbbra sincs ok az aggodalomra, pedig egyre több tehenészetben üti fel a fejét a vírus. Egy texasi tehenészet dolgozója lett a második olyan személy az… The post Tehéntelepeken terjed a madárinfluenza, egy gazda is megfertőződött appeared first on Prove.hu.
Tavasz... nem csak a naptár szerint
2024. március 23. Élj harmóniában
Tavasz... nem csak a naptár szerint, de a foldből kibújó virágok, a rügyező, zöldelni készülő fák bokrok, a madarak, a zümmögő méhek, dongók és megannyi rovar és bogár hirdetik, hogy itt a tavasz... Ma felhős időben és nagy szélben kirándultunk, de így is öröm volt kint lenni a természetben... Szerencsére egyre hosszabbak a nappalok, így egyre nagyobb túrákat lehet tenni a természetben Sokszor kérdezik a tanítványaim, hogyan szoktam feltöltődni... hát leginkább így... kint a természetben sétálva, gyönyörködve Csodás tavaszi sétákat :) szeretettel Kati #tavasz #napsütés #természet #ébredezőtermészet #csodaszép #gyönyörű #virágok #fák #levelek #újjászületés #
A tavaz érintése
2024. március 3. Élj harmóniában
A tavaszi napsugrak simogató érintése, az ibolya és a virágzó fák illatfelhője mámorossá teszi az embert Ppróbálok annyi illatélményt gyűjteni, ami kitart a jövő tavaszig Éled a természet , hétről, hétre növeledés, terjeszkedés, ujjászületés... mindenhol teremtő energiak... az elmúlt 1 hónapban 4 boci érkezett és sorra jönnek a többiek. Minden évben ámulattal tölt el ez az időszak, ahogy az élet megnyilvánul és minden képes a megújulásra. Mindenkinek csodás tavaszi illatmámort kívánok:) szeretettel Kati #tavasz #napsütés #természet #ébredezőtermészet #csodaszép #gyönyörű #virágok #fák #levelek #újjászületés #
Tavaszi főzőkurzusok Zizi konyhájában + új hírlevél
2024. február 29. Zizi kalandjai
Nagyon itt a tavasz szele (és még csak holnap lesz március), kinyíltak a hóvirágok, kibújt a nárcisz, a jácint, a tulipán a kertben, kirügyeztek a fák. Remélem nem lesz ezután fagy, hogy minden kárba vesszen. Már többen érdeklődtetek, hogy lesznek-e főzőkurzusok, ha igen, mikor. Jelentem, végre odaértem, hogy így a tavaszhoz közeledve meghirdessek néhány időpontot. Aki szeretné megtanulni a… Source
Valentin nap
2024. február 14. Élj harmóniában
Február 14. Valentin nap Sajnos évről, évre látom ilyenkor sokan hörögnek, morognak, úgy reagálnak rá, mintha azt mondanák nekik valamilyen áremelés lesz:) Ennek számos oka lehet, pl. szerelmi csalódás, fásultság, depresszió, párkapcsolati nehézségek, szingliség vagy csak gyerekes viselkedés, egyfajta duzzogás, elzárkózás attól, amit mások is csinálnak. Az lenne a jó ha az év minden napja szólna a szerelemről, a szeretetről, az Édesanyákról, a nőkről, környezetvédelemről, költészetről, etc.. .. Sajnos társadalmilag nem tartunk ott, hogy minden nap tudatosan, hálával gondoljanak az emberek akár a párjukra vagy a nőkre vagy éppen a környezetvédelemre... ezért vannak amolyan dedikált napok. Egy egy ilyen dedikált nap leginkább arra jó, hogy felhívja a figyelmet az adott téma fontosságára. Ilyenkor elgondokodhatunk... mit tehetek a párkapcsolatomért, a társamért, a szerelem lángjának fenntartásáért Ha Te és a párod tudsz az év minden napján hálával és szeretettel gondolni a másikra, tudatosítod magadban minden nap miért szeretted meg őt, mik az ő különös kincsei, képességei, mit tisztelsz benne, mit szeretsz benne, hálás vagy azért hogy mellette hajthatod álomra a fejed és mellette ébredhetsz. Ha meglepitek egymást apró dolgokkal, becsempészel néhány szerelmes verssort a kabátja zsebébe, ott várja egy szál virág az asztalon, beviszed neki a reggeli teát, elviszed kirándulni, piknikelni, vacsorázni, színházba ki mit szeret:) megleped valami aprósággal aminek örül és tudatosan figyeltek arra, hogy a kapcsolatotok jól működjön, kimondod, tudtára adod az érzéseidet, megbeszélitek a dolgokat, nem őrizgettek magatokban sérelmeket, neheztelést akkor valóban mit nektek Valentin nap, hiszen minden nap ilyen az életedben. Az életedben minden aminek figyelmet szentelsz virágozni fog. Senki nem azért választ valakit társnak, hogy majd pár év után megkeserítsék egymás életét, bosszantsák egymást. A szerelem olyan, mint egy mag.. elveted és öntözni gondozni kell, hogy virágozzon. Ha valaki nem gondoz egy kertet, ne csodálkozzon ha gazos lesz, bosszúságot okoz és nem gyönyörködhet benne... Sokan a szerelmet úgy gondolják, hogy házasság után, az már úgy van... Ahhoz hogy a szerelem virágozzon, a kapcsolat jól működjön szükséges energiát, időt, pénzt szánnod rá. Sikeres vagy a munkádban? mennyi időt, pénzt, energiát szántál arra, hogy az adott szakterületen sikeres legyél?Hány évet tanultál, mennyi továbbképzést végeztél el, mennyi könyvet, cikket olvastál? Vajon hányan tesznek ugyanennyi energiát a szerelembe, a házasságukba is mint a szakmai karrierbe? Mennyi könyvet olvasol, hány képzést végzel el ahhoz és mennyit változtatsz a dolgaidban, hogy fenntartsátok a szerelmet, hogy jobb társ legyél, jobb férj vagy jobb feleség, mennyi időt töltesz a kedveseddel csak rá koncentrálva? Sokaktól hallom ugyan mi nem érünk erre rá, meg nem költünk ilyenekre... sok sok ember nem ad teret, időt az életben a szerelemnek... gondolja ott van a sok feladat inkább arra koncentrál, na meg minek egy vacsora, új ruha (sok nő még rejtegeti is az új ruhadarabokat a férje elől) , kettesben töltött este még a gyerekekre vigyázást is meg kell oldani... valóban macera és pénz egy egy romantikus program vagy valamilyen ajándék. Sajnos a válás sokkal drágább dolog és érzelmileg nagyon megterhelő, mint lett volna egy egy szabadnap vagy hétvége kettesben, egy csinos ruha, egy szép fülbevaló, egy romantikus esti séta, egy Margitszigeti piknik vagy egy virágcsokor... Nincs az a nő aki a lelke mélyén ne örülne, ha a párja meglepi valamivel. Drága Urak... nem hallgatni arra, amikor a hölgy elsőre elutasító és morog... érdemes kitartó lovagnak lenni Szóval ma Valentin nap van. Légy pozitív és lásd mindenben a jót, a mai nap egy lehetőség arra, hogy közelebb kerülj a szerelem érzéséhez, a párodhoz. Minden kapcsolatban vannak nehézségek, de ha tudatosan őrzöd a szerelmet, akkor könnyen átsegíthetitek egymást a nehezebb időszakokon is. Ha még nincs társad... akkor se búslakodj a mai napon:) Úgy örülj mások szerelmének, mintha a sajátod lenne. Lepd meg magad valamivel... egy szál virággal, egy marcipánszívvel, este nézegesd a csillagokat, bármi ami neked örömet okoz. Gondold át mit is szeretnél a párkapcsolat területén és csinálj az életedben helyet és időt egy szerelemnek. Nem az a lényeg, hogy párkapcsolatban élsz vagy egyedül. A mai nap egy lehetőség, hogy változtass... a gondolkodásodon, céljaidon, hozzáállásodon, az életedben a prioritásokon... Örömteli, szerelmes Valentin napot kívánok szeretettel Kati A képen Auguste Rodin szobra, A csók látható. #valntin #valentinnap #szerelem #párkapcsolat #roden #acsók
Ébredező természet
2024. február 10. Élj harmóniában
Mintha itt lenne a tavasz... a természet gyönyörű, mint mindig A nap meleg sugarai előcsalták a hóvirágot, a fákon, bokrokon a rügyeket... Izgalmas látni, ahogy a nap fénye átszűrődik a fák, bokrok ágai között és az ágak között átláthatunk.... nemsokára ezen helyeken, majd nem lehet átlátni a csodás zöld lopmbozattól:) Ilyenkor a legjobb, ha egyre több időt töltünk a szabadban.. a szervezet örömmel töltődik napfénnyel a hosszú téli esték után. Sok napsütést kívánok :) szeretettel Kati #tavasz #napsütés #természet #ébredezőtermészet #csodaszép #gyönyörű #virágok #fák #levelek #újjászületés #
Madárinfluenza áldozata lett egy jegesmedve
2024. január 22. Prove - a világ vegán szemmel
Jegesmedve esett áldozatul a madárinfluenza különösen fertőző variánsának. Ez az első alkalom, hogy egy jegesmedve halálát a H5N1 vírusnak tulajdonították. A nagy testű ragadozó magányos életmódja miatt viszont elképzelhető, hogy maradtak felderítetlen esetek. A 2021-ben indult járványnak már több millió állat esett áldozatul, közülük sok emlős is. A szakértők úgy vélik, nagyon komoly ökológiai károkat… The post Madárinfluenza áldozata lett egy jegesmedve appeared first on Prove.hu.
Rejtélyes, tömeges halpusztulás sokkolta a brit környezetvédelmi hatóságot
2024. január 4. Prove - a világ vegán szemmel
A brit környezetvédelmi ügynökség még kutatja, pontosan milyen szennyeződés vezetett a százezres nagyságrendű halpusztuláshoz. A probléma az egész helyi ökoszisztémát veszélyeztetheti, a kutyasétáltatóktól is azt kérték, tartsák távol kedvenceiket a víztől. Több mint százezer hal pusztult el a Ferry Meadowsban, az Egyesült Királyságban. Az ügyben vizsgálatot indított a környezetvédelmi ügynökség (Environment Agency, EA), egyelőre azonban… The post Rejtélyes, tömeges halpusztulás sokkolta a brit környezetvédelmi hatóságot appeared first on Prove.hu.
Lencsefőzelék vegán virslivel
2023. december 30. Prove - a világ vegán szemmel
A hagyományoknak megfelelően az új esztendő első napján érdemes lencsét enni, hiszen az meghozza a szerencsénket. Lencsefőzeléket készíteni, pedig nem olyan bonyolult, még vegán módon sem. Íme egy hagyományos és egyszerű recept. Hozzávalók: 250 g száraz lencse, éjszakára beáztatva 1 fej hagyma kevés olaj 1 kávéskanál pirospaprika 1 evőkanál liszt 2 babérlevél 1 gerezd fokhagyma,… The post Lencsefőzelék vegán virslivel appeared first on Prove.hu.
5 szilveszteri vendégváró falat leveles tésztából
2023. december 28. Prove - a világ vegán szemmel
A szilveszteri vendégváró falatok vegán módon is elkészíthetőek, mutatunk is öt példát ahhoz, hogy tökéletes legyen az év utolsó estéje. A szilveszter nem lehet teljes virslis kifli nélkül, és ha már leveles tészta, mutatunk még pár egyszerű ötletet, amivel feldobhatod az újévi partit. Szerencsére a legtöbb bolti leveles tészta teljesen növényi eredetű összetevőkből áll, így… The post 5 szilveszteri vendégváró falat leveles tésztából appeared first on Prove.hu.
Hatásos lehet a poszt-Coviddal szemben a növényi alapú étrend
2023. november 18. Prove - a világ vegán szemmel
A koronavírus-fertőzésen átesettek hosszú távon is tapasztalhatnak még poszt-Covid-tüneteket, amelyek ellen úgy tűnik, bevethető lehet a növényi étrend. Bár a Covid-19 igazán intenzív időszakát már letudtuk, a koronavírus hosszabb távú hatásai máig velünk vannak. A kutatók szerint azoknak, akik elkapták a betegséget, legalább 10 százalékát érinti valamilyen formában a poszt-Covid. ,,Amennyiben Ön átesett a fertőzésen,… The post Hatásos lehet a poszt-Coviddal szemben a növényi alapú étrend appeared first on Prove.hu.
Egészségmegőrzés decemberben - aktualitások
2023. november 10. Élj harmóniában
Közeleg a tél... hideg, egyre rövidebb nappalok, kopárság, szél, szárazság, befagyott tócsák, tavak, ereszről lelógó jégcsapok, látható lehelet, füstölő kémények... A tél közeledtével a hőmérséklet egyre alacsonyabb lesz, decemberben már a föld is befagy. Csökken a napsütéses órák száma és jellemzőek lesznek a sötét, felhős, nyirkos, borongós nappalok. A természet szép és csendes és amikor leesik a hó, varázslatos, mesebeli lesz a táj a fehér takaró alatt. A természetben télen minden visszavonul, elcsendesül, egyes élőlények hibernálják magukat és vannak, akik délre költöznek. A táj ránézésre inaktív, de valójában csak visszavonult készül a tavaszi megújulásra. A mi szervezetünk számára is a tél a pihenés, a lelassulás, a visszavonulás ideje, hogy tavasszal tele legyünk majd megújult energiákkal. A testedben a hő belülre húzódik, ez megnöveli az étvágyadat, de hidegebbé teszi a kezeket, lábakat és szárazabbá válik a bőrünk is. A hideg miatt az izmok is összehúzódnak és sokan tapasztalhatnak nyak, váll- vagy éppen háti fájdalmakat. A hőmérséklet jelentős csökkenése miatt legyengül a szervezetünk ellenállóképessége is. Ez a téli időszak ideális arra, hogy többet pihenj, feltöltődj, kicsit befelé fordulj, visszavond magad a külvilágtól, egészséges, finom ételeket készíts, az otthon melegét élvezd a családoddal, barátaiddal. Sajnos az ünnepek miatt, sokan pont ilyenkor kapcsolnak magasabb fokozatra és teszik tele a naptárukat programokkal, plusz feladatokat generálnak maguknak, egymást érik a meghívások, találkozók, utazások, késő estig tartó kimaradások. Aminek az eredménye idegesség, szorongás, kimerültség, belső feszültség, legyengült immunrendszer, megfázások, megbetegedések. A kiegyensúlyozottsághoz, a téli hideg elleni védekezéshez, az egészséged megőrzéséhez nem csak a jól fűtött lakás, de a megfelelő öltözködés, a napi rutin, a táplálkozás és megfelelő testmozgás is nagyban hozzájárul. Ne feledd az ünnepek közeledtével amire a legnagyobb szükséged van, az energiaszinted, egészséged, belső harmóniád, stabilitásod, nyugalmad. Sajnos sok családban az ünnepekre már mindenki kimerül és sok a veszekedés, idegeskedés. Gyakorold a szeretetet, elfogadást az ünnepek alatt is, lásd meg mindenkiben a csodát, koncentrálj mások jó tulajdonságaira, kincseire, amikben jók, amiért lehet őket tisztelni. Ne a hibákra figyelj, senki se tökéletes. Annak érdekében, hogy az ünnepek alatt is kiegyensúlyozott maradj, a napi rutinoddal teheted a legtöbbet. A napi menetrend olyan az életünkben, mint egy ház alapja. Érzelmi hatások December 21-ig a nappalok egyre rövidebbek. A fény hiány, a téli hideg sokaknak okoz lehangoltságot, búskomorságot vagy akár depressziós érzéseket is. Ellensúlyozd a téli depressziót fénnyel és melegséggel. Kapcsolj lámpákat, használj gyertyákat, öltözz vidám színekbe. Napközben sétálj és élvezd a fényt a szabadban, amikor csak teheted, süttesd az arcod a napsugarakkal. Ugyan télen kevesebbet tudunk mozogni, de amikor teheted melegítsd fel a szervezeted mozgással - séta, tánc, jóga vagy bármilyen mozgás jó, hogy megmozgasd a keringésed. Ideális téli mozgásra, ha gyertyafényes romantikus estéken tartotok a pároddal. A testmozgás segít az emésztésed javításában is. Ha rád tör a szomorúság, ne engedd, hogy magával ragadjon a negatív érzés. Hívd fel egy barátodat, találkozzatok, csináljatok valami közös, kellemes programot. Az édességeknek is van egyfajta hangulatjavító hatása, készíts süteményt aszalt gyümölcsökkel, diófélékkel, magokkal. A jó hangulatod megőrzése érdekében kerüld a negatív hangulatú filmeket, thrillereket, nagyon gonosz, agresszív vagy éppen depressziós filmeket. Nézz napsütötte tájakon játszódó vidám filmeket. A téli bekuckózás ideális arra is, hogy a nyár folyamán készített fotókat elővegyétek és a szép tájakat, napsütötte hegytetőket, tengerpartokon készült képek alapján visszaidézzétek az élményeiteket. Egészségmegőrzési praktikák Télen érdemes figyelni az egészséged megőrzésére, mert a hidegben csökken a szervezeted ellenálló képessége. A betegség elkerülésére figyelj, hogy a hidegben ne szájon át lélegezz, mert a hideg levegő a tüdőt nagyon áthűtheti. Érdemes az orrnyálkahártyát is védeni - az ájurvédában reggelente az orrjáratot beolajozzunk, ez segít a nyálkahártyát nedvesen tartani és megakadályozza a kórokozók tapadását. Ahogy a testedben is a hő belülre húzódik, a végtagok keringése romlik és a kezek, lábak hidegebbé vállnak. A legtöbben tapasztalják, hogy a téli időszakban a bőrük kiszárad. A hideg beálltával egyre többen tapasztalnak zavaró nyak vagy vállfájdalmat, hátfájást esetleg görcsöt a lábban. A kiszáradás és az izmok feszülése ellen nagyon jó az olajos önmasszázs. Az olajos önmasszázs javítja a keringésed, felmelegíti a tested, erősíti az immunrendszed és védi a bőrödet a hideg is kiszáradás ellen és kiváló hangulat javító is a borongós téli napokon. A téli hideg elleni védekezésben nagy szerepe van a megfelelő öltözködésnek is Öltözz rétegesen, hogy a kinti és benti körülményekben is ideális legyen a testhőd. Kerüld el, hogy belső térben megizzadj és utána kimész a hidegbe. A sapka, sál, kesztyű nem csak védenek a hideg ellen, de ha szép színesek akkor a hangulatodat is feldobják. Ne feledd a legtöbb hő a fejen távozik, így mindig tartsd befedve a fejedet. Napi rutin A napi rutin biztosítja a kiegyensúlyozottságot, stabilitást. Ezt teljesen jól látjuk a gyerekeknél, de a felnőttek nem akarják észrevenni magukon, hogy azért undokok, idegesek, nyűgösek, mert nem feküdtek le időben vagy éppen nem ebédeltek időben. A felnőtt emberek szervezetének is ugyanúgy szüksége van a stabil napirendre. A december a túlzások ideje, a legtöbb pénzt ilyenkor költik az emberek, karácsonykor fogy a legtöbb áram, gáz, víz és ilyenkor fogy el a legtöbb étel is. Sokan munka után a pihenésre használható időt vásárlással, találkozókkal, ünnepi rendezvényekkel, bulikkal töltik. A kevés pihenés, a késő este elfogyasztott sok egészségtelen étel és sok alkohol, a késő esti lefekvés, sajnos nem kedvez az egészségednek. Este 22:00-ig feküdj le aludni, hogy a szervezeted tudjon regenerálódni. A szervezetednek nagyon nagy szüksége van arra, hogy időben lefeküdj és eleget aludj ahhoz, hogy tudjon regenerálódni. ne engedj a csábításnak, hogy késő estig fent legyél. Reggel 7 óráig kelj fel. Figyeld meg ha későig alszol, akkor tompaságot, tunyaságot érezhetsz a testedben és az elmédben. Ébredés után, fogyassz egy vagy két csésze meleg vizet. Az ellenállóképességed javítására, a tested melegítésére, keringésed fokozására, és a bőröd védelmére a legjobb az olajos önmasszázs. A reggeli melegvizes zuhanyozás előtt elvégzett olajos önmasszázs kiváló hangulat javító is. A reggelit legkésőbb 8 óráig fogyaszd el. Ha később reggelizel az könnyen túlterheli az emésztésed és fáradságot fogsz tapasztalni és tompaságot a délelőtt folyamán. A reggeli meleg étel legyen, segít a kinti hideget ellensúlyozni. Zabkása, főtt gabona, muffin. Az ebéd ideális ideje 11:30-14:00 között. Ilyenkor a legerősebb az emésztésed ereje. A főétkezést mindig ebédre fogyaszd el. A nap során igyál meleg vizet, meleg gyógyteákat. A meleg folyadék nem csak hidratál, de segít a testedet melegen tartani és kioldja a lerakódott salakanyagokat a szervezetedből. Szánj időt a nap során befelé figyelésre, relaxációra, meditációra, csendes elmélkedésre. Lehetőleg 18:00-ig vacsorázz meg. kerüld el a késő esti étkezéseket. A vacsorád könnyen emészthető ételekből álljon. Este 22:00 után már ne nagyon fogyassz semmit. Este már csak nyugis tevékenységeket végezz - kerüld filmezést, számítógépezést, olvasást és lehetőleg este 22:00-ig feküdj le aludni. A napi rutin, az önmagaddal való törődés hatásait kezd el figyelni magadon napról, napra. Figyeld meg hogyan hatnak a fentiek a testedre, egészségi állapotodra, elmédre. Próbálj kitartani 30-40 napig a rutin mellett. Ha ez sikerül, utána életed részévé válik. Táplálkozás Télen az egyik legjobb tevékenység a sütés főzés. Nem csak melegíti a lakást, finom illatokkal lengi be az otthonodat, összehozza a családot, a barátokat, de ha megfelelő ételeket készítesz, akkor biztosíthatod a család egészségét, a jó erős immunrendszert is és a hideg elleni védelmet is. November még arról szólt, hogy a szervezeted megpróbál a téli hideg elleni védekezéshez egy kis zsírréteget összeszedni, Érezheted, hogy erősebb volt az étvágyad az elmúlt hetekben, jobban kívántad akár a zsírt és a szénhidrátokat. December közepétől már nincs szükségünk további komolyabb zsírréteg felhalmozására. Ha vékonyabb testlakat vagy, akkor folytasd a táplálóbb, zsírosabb ételek fogyasztását, de ha amúgy is plusz kilóid vannak, akkor ne gyarapítsd tovább a kilókat. Ne feledd a téli mozgáshiányos életmód miatt, nem kell olyan sokat enni. A meleg, leveses, szaftos ételeket részesítsd előnyben, mint a levesek, szószok, főzelékek. Kiválóak a főtt gabonák, hüvelyesekből készült ételek. Jó télen a főtt gyökérzöldségek és főtt vagy áztatott diófélék fogyasztása is. A szervezetednek melegítő táplálékra van szüksége, de ha túleszed magad sok zsíros, édes, egészségtelen és nem frissen készült étellel, egy idő után egyre nehézkesebbnek, tunyábbnak, fáradtabbnak fogod érezni magad, mert túl sok lesz a salakanyag. Nem csak az energiaszintedre hat ki, ha túl sok salakanyag a szervezetedben, de lehet teltségérzeted, rossz emésztésed, puffadás, refluxos tüneted, hányingered és sok nyálka halmozódhat fel - mellkasi lerakódás, nátha. Kezdj el használni melegítő, keringést és emésztést fokozó fűszereket, mint a kurkuma és a gyömbér. Továbbá fahéj, szegfűszeg, feketebors, kardamom, fokhagyma. A fűszerek segítenek a méregtelenítésben és erősítik az immunrendszeredet, a védekezőképességedet a kórokozókkal szemben. Megannyi kiváló fűszer antivirális, antibakteriális hatásokkal rendelkezik. Csak akkor egyél ha éhes vagy. Amikor úgy eszel, hogy nincs étvágyad, akkor nem tudod jól feldolgozni az ételt és salakanyag válik belőle a testedben. Amúgy meg sokkal finomabb az étel, ha úgy eszel, hogy éhe vagyJ A sok nehéz húsos étel kompenzálására, próbálj minél több zöldséges ételt készíteni. Jó ha felteszed az étlapra a céklát, sárgarépát, káposztát, brokkolit, mert segítenek a szervezetednek a tisztulásban, javítják az emésztést. Télen a gyümölcsöket párolva, sütve fogyaszd, fűszerekkel elkészítve. Nyersen nagyon erős a nedvesítő, nyálkásító és hűtő hatásuk. Ha nyálkásodásra hajlamos vagy (kapha alkatú) akkor kerüld el a tejet, a tejtermékeket és tejes édességeket, válaszd inkább a szárazabb ételeket, szárazabb édességeket pl. kekszeket. December végén, január elején lehet, hogy már érzékeled a testedben, hogy elnehezítenek a zsíros ételek, a kenyér félék, a desszertek. Január közepétől érdemes nekikezdeni egy egyszerű otthoni tisztításnak. Az ájurvéda tisztítókúrával éhezés nélkül, egy monodiéta és néhány egyszerűen kivitelezhető tisztító gyakorlat segítségével tudsz megszabadulni a felgyűlt salakanyagoktól. Éhezésbe, böjtölésbe, nyers ételek fogyasztásába ne kezdj télen, mert legyengül az immunrendszered, fázékonnyá válhatsz és könnyen megbetegedhetsz. A tél üzenete Ne feledd, a tél legfontosabb üzenete, a pihenés, feltöltődés, visszavonulás. A téli ajánlások egyéni alkat szerint eltérőek lehetnek, de jó ha tiszteled a természet ritmusát és igazodsz a tél sajátosságaihoz az életmódoddal. Hasznos ha az év vége felé, inkább befelé fordulsz. átgondolod az eltelt évedet. Mik történtek, egészség, munka, családi, baráti, emberi kapcsolatok, táplálkozás, testmozgás, szabadidő, boldogság érzet, fejlődés, spiritualitás. Hasznos, ha hálát adsz mindazért, amit kaptál, hálával és köszönettel gondolsz azokra a személyekre, akik segítettek, támogattak az elmúlt évben, hozzájárultak életed alakulásához, fejlődésedhez. Az év vége/év eleje csodás lehetőség arra is, hogy elkezd a következő évet előkészíteni. Tudatosan érdemes végig gondolni a fentieket, 2024-ben hogyan szeretnéd látni és, mennyi időt, energiát kívánsz fordítani és mennyi teret engedsz annak, hogy az adott dolog más legyen a következő évben. A tél tunya, búskomorságát jól tudod ellensúlyozni szeretetteljes emberi kapcsolatok ápolásával is. Töltsetek időt közösen, nevessetek, szerezzetek örömet egymásnak. Csinálj boldogságot, örömet, testet lelket melegséggel eltöltő tevékenységeket. Kerüld a rohanást, a túl sok feladatot, legyen elegendő időt relaxálni, pihenni, elcsendesedni, befélé figyelni. Csodálatos téli napokat kívánokJ szeretettel Kati
Indiai ízutazás – vegán thálik
Itt megrendelheted! Hémangi legújabb könyve Indiai ízutazás - Vegán thálik címmel. A tháli hagyományos indiai ételszervírozási mód, olyan ételkombináció, ahol egyetlen tálon vagy tányéron többféle fogás jelenik meg. Egy jól összeállított tháli különböző salátákat, hüvelyeseket, zöldségeket, gabonákat és desszerteket tartalmaz. Hémangi új receptes könyve egy különleges ízutazásra invitál a thálik világába. Amit a könyvben találsz: -70 vegetáriánus recept -reggelik, ebédek, vendégvárók, ünnepi ételek -pontos leírások, könnyedén elkészíthető receptek Ajánlások: „Az indiai konyha nem csupán egy gasztronómiai stílus, hanem egy kozmikus organizmus. A részletek csodája!” Szabó Sipos Barnabás, színművész „A közvetlen megtapasztalás egyértelművé tette számomra, hogy a hagyományos indiai konyha szerint elkészült étel valójában nem más, mint igazi gyógyszer: a Lélek tápláléka!” Márk Tamás, jógaoktató „Az indiai konyha védikus varázslat. Hémangi pedig a varázslónője, aki megtanít minket szeretettel etetni.” Karalyos Gábor, színművész, Vegán Hegylakó „Amikor indiait főzök, az teljes átkapcsolás egy másik világba. Olyan, mint meditálni: kizárom a külvilágot és csak magamra figyelek.” Janata Kriszta, marketingtanácsadó, Marketing Commando Lapozz bele:
Varázslatos őszi égbolt
2023. október 8. Élj harmóniában
Varázslatos őszi égbolt és így októberre, találunk már színes, őszi ruhába öltözött fákat, bokrokat is:) Földiekkel játszó, égi tünemény... imádom a felhőket, ezeket a csodás tarka égi vándorokat, ezeket a vízcseppekből keletkező változatos csodákat. épp oly változatos és egyedi minden felhő, mint minden ember Nem csak a felhők alaptípusa, anyaga, alakja eltérő, de kiterjedése, színe, is eltérő és az égbolt, a színek, a fények, az évszakok mind, mind más, más látványt, élményt nyújtanak, A felhők nem csak gyönyörű látványt nyújtanak és fantasztikus élményt, de megmozgatják az ember fantáziáját, különböző érzéseket, érzelmi hatásokat tudnak bennünk létrehozni, elindítani... Volt már olyan, amikor hatalmas viharfelhő közeledett feléd fenyegetőn villámokat szórva? ugye milyen más, mint amikor egy kedves bárányfelhő, hófehér tejszínhab szerű rétege közelít? A felhők az elmét a jelenbe hozzák - nem tudod a felhők mozgását a múltban vagy a jövőben figyelni. Ahhoz, hogy kövesd a felhők mozgását a jelenben kell lenned. Sokszor tanácsolom olyanoknak, akiknek az elméje szanaszét van, csaponganak a gondolatok, hogy álljanak meg kicsit és kövessék a felhők mozgását, ez segít lecsendesíteni az elmét.
Hoztam nektek egy kis őszt
2023. szeptember 22. Élj harmóniában
Hoztam nektek egy kis őszt:) Az őszi szél módszeresen kezdi kiszárítani a fák, bokrok leveleit, virágokat, füveket.. egyre színesebb az erdő... Fantasztikus száraz falevél illat lengi be az erdőt, amely keveredik a fenyők mézédes gyantájával, ahogy az erős szél intenzíven összeturmixolja az illatokat és mindig más más keverési arányban próbálja velük elkápráztatni az ember érzékeit... A napsugarak megcsillannak a színes őszi faleveleken, a fák ágai között a sziklákon és a talajon az avaron. Igazi csoda szeptember közepén az is, hogy trikó nélkül lehet napozni, érezni ahogy a meleg napsugarak körbeölelik a testem. Mindig lenyűgöz a természetben a fények, színek, illatok formák változatos variációja A nap már ma is 18:50 körül ment le... a túrákat egyre korábban kell befejezni:, de azért szuper volt még ma is a Nagy Kevélyen vacsorázni. Holnap szombaton lesz az őszi napéjegyenlőség... mit is jelent ez... mostantól a nap folyamán a sötétebb órák hoszabbá válnak, mint a nappalok... belépünk a sötétebb időszakba:( elérkezik a befelé fordulás, visszavonulás ideje. Érdemes előre tudatosan felkészülni arra, hogy az elkövetkezendő hónapokat mivel és hogyan töltöd, ez a lelassulás, visszahúzódás ideje. Én már megannyi tanulnivalómat elkezdtem sorba rendezni és könyveket vettem sorra, amiket el szeretnék majd olvasni. Kedvenc téli elfoglaltságunk, amikor túrák képeit nézzük és képzeletben újra végigjárunk megannyi napsütötte erdei ösvényt:) ... és persze imádok sütni főzni... nyáron a sütőt nem kapcsolom be olyan gyakran, de télen kiváló a lakás melegítésére is és fantasztikus finomságokat lehet készíteni benne:) Addig is amíg beköszönt a teljes visszahúzódó időszak, amennyit csak lehet menj a természetbe, gyűjtsd be az élményeket, a szép látványt, a napfényt, az illatokat, a formákat, öleld a fákat, simogasd a leveleket, bokrokat, füveket... Csodás őszi napokat kívánok szeretettel Kati
Egy csodálatos ölelés...
2023. július 22. Élj harmóniában
A mai túra olyan volt, mint egy csodálatos ölelés... az esőzések és a lehülés megtette a hatását Ma az erdőben minden nagyon illatos volt, megannyi csodás zöld, kellemes hőmérséklet, lágy szellő, simogató napsütés, a talaj a tegnapi esőzések után végtelenül puha... minden lépés mintha vajban lépkednénk... Az égbolt varázslatos kékségében hosszasan elmerült a tekintetem... bárhol is legyen valaki a Földön, ha felnéz az égre, ugyanezt a gyönyörű kék eget fogja látni, ugyanaz a nap kel fel és megy le, és áraszt el sugaraival mindenkit legyen az ember a bolygónk bármely szegletében...
Amikor szerencs?nek érezheted magad
2023. június 16. Élj harmóniában
Amikor szerencs?nek érezheted magad Budapest felett úgy látszik a felhők kiszakadtak és ontják az esőt... mi a kevélyekről szemléljük miközben élvezzük az esti romantikus vacsorát a természet ölel?sében Gyönyörű a madarak ?neke és ahogy minden tele van virágokkal és élettel #nagykevély xpilis #vihar #szerencse #vacsora
Tunki-tunki!
Egyre könnyebb Magyarországon is a vegán életformát követni, hiszen számos olyan alapanyag elérhető, aminek a beszerzése 5 vagy 10 éve még lehetetlennek tűnt. Ráadásul már nem csak a bioboltok árulják ezeket a termékeket, hanem szinte az összes nagyobb élelmiszerlánc poltjain találhatók pl. borsófehérje alapú felvágottak, virslik, hamburgerhúsok. Azonban a nehézséget még mindig az jelenti, milyen […]
Az első nyár hangulatú vasárnap ...
2023. május 21. Élj harmóniában
Az első nyár hangulatú vasárnap ... sütkérezünk a Kis kevélyen... a nap melege eltávolította a párolgó erdő illatot és az erdőben elmondhatatlan az illatorgia... Mézédes akác és fenyő, mámorító kakukkfű és megannyi csodás virág és gyógynövény Megkezdődött a nyár, a meleg évszak... élvezzétek, gyűjtsétek az élményeket.... amikor egy képet k?szítesz és ott vagy a pillanatban, átéled,érzed az illatokat, a látványt, a madarak énekét, a bőrödön a szellőt és a nap sugarát... akkor a kép visszanézése, fel fogja idézni az érzéseket, tapasztalatokat. Ha csak fotózol, de nem vagy ott a pillanatban, a képek visszanézése nem fog tudni élményeket , illatokat, hangulatokat felidézni , mert nem lesz miből.... Nem a kép készítése a lényeg, hanem az átélt élmeny
Tégy a gerinced egészségéért! - Parivrtta Pársvakónászana (Kifordított dalsó szögtartás)
2023. március 17. Élj harmóniában
A parivrtta pá rsvakó nászana (kifordított oldalsó szögtartás) kiváló jógapó z arra, hogy a tested mindkét oldalát erőteljesen megnyújtsd és csavarással új életre keltsd. Ez egy haladó gyakorlat, amely megerősíti a fizikai testet, stabilizáló izmokat és segít a csípő mobilitásának fokozásában és a belső szervek funkciójának javításában. A parivrtta pársvakónászana csökkenti a deréktáji, csípőízületi, keresztcsont körüli panaszokat és felfrissíti a gerinc menti területet. Ez a jógapóz erősíti a láb izomzatát, b okákat és a térd körüli izomzatot, combokat - segít helyreállítani a talpboltozati rendellenességeket. Mivel megerősíti a térdet stabilizáló izmokat, s okat segít térdproblémák esetén. Kiváló gyakorlat az emésztés serkentésére, jól átmasszírozza a belső szerveket (gyomor, máj, lép, hasnyálmirigy, belek). A deréktáji területen felhalmozódott zsírpárnák eltávolítására is kiváló. Akárcsak a pársvakónászana, ez a kifordított változat is oldja a medence merevségét, ezáltal serkenti az alhasi szervek munkáját és csökkenti az alsó háti szakasz fájdalmait. Jól megnyitja a mellkast, oldja a blokkokat és segíti a légzést szabadabbá tenni, növeli a tüdőkapacitást. Hogyan végezd el? - Lépj ki széles terpeszbe és előszö r jobb oldalra á llj Virabhadra 2. (Harcospóz 2 .) pózba (korábbi bejegyzésben itt olvashatsz. róla) - Belégzéssel nyújtó zkodj az elől lévő kezed irányába , nyújtsd meg a törzsed oldalát. - Tedd össze a tenyereket a mellkasod előtt imatartásba. - Csavarod el jobbra hátra. A bal felkarod alsó részét támaszd be a jobb combodhoz. A jobb könyököddel nyújtóz a magasba, - Nézz fel az ég irányába. Kijövetel a pózból: aktív nyújtózás mellett, be légzéssel gyere vissza virabdhadra 2-be és onnan bontsd le az ászanát, majd végezd el a másik oldalra is. A gyakorlat végén Tádászanabában (hegytartásban) pihenj meg. A kitartás alatt a lábaid ne mozduljanak el, tartsd stabilan őket. N yomd a külső talpéleket és a nagylábujjad tövét a talajba és próbáld megtartani a belboka területét. Figyelj rá, hogy a térded ne billenjen befelé - végig maradjon a bokád fölött. A hátul lévő lábad külső talpélét próbáld lenyomni a matracba és ebből a letolásból próbáld meg a hátsó lábad combját, hátrafelé csavarni, ez segít majd a csípődet nyitni. Próbálj kilégzéssel folyamatosan csavarodni még egy picit. Tartsd meg a mellkas nyitottságát. A lapockáidat húzd befelé és lefelé a hátadba és a vállakat gördítsd hátrafelé lefelé, távolítsd el a fülektől. Belégzéssel p róbáld folyamatosan nyitni a mellkast azáltal, hogy távolítod a kulcscsontokat egymásról. A hasadat, derék táji szakaszt, medencédet tartsd végig stabilan.Húzd b e a leng őbordákat is, figyelj rá hogy ne emeld ki a bordakosarad. Belégzéssel próbálj nyújtózni fejtetővel, szegcsonttal, nyisd a mellkast. Kilégzéssel próbáld a combokat hátrafelé csavarni, ez segít nyitni a csípődet, Belégzéssel aktivizáld a láb izomzatát - úgy dolgozz, ahogy Tádászanában (A tádászanáról itt olvashatsz). Amennyiben valamilyen nyakcsigolya rendellenességed, problémád van ne fordísd el a fejed, a tekinteted nézzen előre. Ne végezd a jógapózt, amennyiben szívproblémád vagy tüdőtágulatod van és kezeletlen m agas vérnyomás esetén se gyakorold. Akkor se gyakorold ezt a pózt ha belső vérzésed, hasűri gyulladásod vagy fekélyed van. A jógagyakorlatokat először mindig hozzáértő jógaoktatóval sajátítsd el. Ha szeretnél jógában elmélyedni, elsajátítani a pózok helyes kivitelezését, szeretettel várunk Kezdő Jógatanfolyamainkra és személyre szabott, igényeidhez, aktuális állapotodhoz igazított magán órákra. https://www.eljharmoniaban.hu/kezdo-jogatanfolyam J ó gyakorlást kívánok:) szeretettel: Kati
Káposztás-krumplis rétes
Ez a recept a fejemből pattant ki a "mi van itthon, amiből főzzek?" kérdés alapján. A hűtőben pihent rétes lap, savanyú káposzta, az élés kamrából krumpli, a zöldséges tálról pedig egy paprika került hozzá. A vicces dolog az, hogy hála az Olio appnak, ezek közül csak a réteslapokat kellett vásárolnom, a többit pedig ingyen gyűjtöttem be. Tudom, hogy Magyarországon is van néhány város, ahol már működik ez az app, de sajnos a nagyobb áruházláncok még nem használják, pedig akár arra is alkalmas lenne, hogy ezek a cégek minél inkább "karbon-semleges" (carbon-negative) cégekké váljanak. Egyrészt a lejáratközeli termékek nem a kukában végzik, hanem felajánlják a közösségnek. A felajánlást pedig önkéntesek viszik haza, hirdetik meg és kínálják ingyen "begyűjtésre" a lakóközösség (bizonyos kerületben élők) számára. Másrészt a széndioxid kibocsátást is csökkentik, mivel azok az emberek, akik begyűjtik, ahogy mondtam egy bizonyos terület lakóközössége, így akár gyalogosan is el lehet sétálni ezekhez az önkéntesekhez az igényelt ingyenes dolgokért. Karácsony tájékán rengeteg krumplihoz (közel 10 kg, és nem csak nekem jutott), répához, fehérrépához jutottam így, de máskor is "van fenn" banán, mandarin, alma, vágott virág, stb., persze akkor nem ilyen mennyiségben. Kevésbé egészséges ételek is megosztásra kerülnek, pékáruk, néha hús- és tejtermékek. Persze nem csak ezek az áruházláncoktól önkéntes begyűjtők tesznek fel étel és nem-étel hirdetéseket, hanem szimplán magánszemélyek, akik valamiktől meg akarnak válni, és ingyen kínálják. Vannak, akik táskát, ruházatot, gyermekeknek játékokat, lakásdíszeket raknak fel, de olyan is akad, aki élelmiszert. Már én is hirdettem és kínáltam több mindent így ingyenes begyűjtésre. Megörültem, amikor láttam, valaki savanyú káposztát tett fel, elég különleges számba megy itt, mivel nem annyira elterjedt itt Angliában. Tehát ez a recept nem jött volna létre (legalább is most nem és így nem,) ha nincs az Olio.
A recept
Hozzávalók
- 3 réteslap
- olaj
- 4-5 db főtt krumpli
- 10 dkg savanyú káposzta
- csipetnyi őrölt fekete bors
- 1 kápia vagy kaliforniai paprika (elhagyható)
Elkészítés
Az első réteslapot enyhén nedves konyharuhára leterítjük és kevés olajjal és egy ecsettel átkenjük. Ráhelyezzük, rásimítjuk a második réteslapot és ugyanígy beolajozzuk. Ráhelyezzük, rásimítjuk a harmadikat is, de ezt már nem olajozzuk be.
A főtt krumplit összetörjük, a paprikát apró darabokra vágjuk és az egészet összekeverjük, miközben hozzáadjuk és hozzákeverjük a savanyú káposztát, majd egy csipetnyi (vagy talán kettő) fekete borssal megfűszerezzük. Mivel a savanyú káposzta amúgy is sós, nem igazán raktam hozzá sót, de ha sósabban étkezel, talán egy keveset adhatsz hozzá.
A rétes egyharmadára rásimítjuk a káposztás-krumplis tölteléket, majd a nedves konyharuha segítségével felcsavarjuk és óvatosan sütőpapíros tepsibe fektetjük. Kb 20 perc alatt aranyszínűre sütjük.
Fogyasztható meleg sós reggeliként vagy valamilyen főzelékhez, vagy akár uzsonnára is.
Így kezd neki az új évnek - 2023.
2022. december 31. Élj harmóniában
Már csak egy kis idő választ el a 2023-as év kezdetétől és iylenkor érdemes átgondolni az eltelt évet és január elején pedig érdemes tudatosan tervezni a következő időszakot. Ilyenkor hasznos ha megpróbálod tudatosan elengedni ami volt és tudatosan felkészülni a következő évre. Próbáld mindenben a jót látni. Ahhoz, hogy a következő éved sikeres legyen az első lépés a tudatos tervezés. Önmagában a nagy fogadalmak, nem segítenek minket hozzá egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb élethez. A siker titka, hogy belső világunkat rendezzük. Húzz egy vonalat képzeltedben és szemléld végig, milyen is volt az eltelt éved. Majd az előző év tapasztalataiból kiindulva, lehetőséged van arra, hogy átgondold mit szeretnél másképpen csinálni a következő évben. Ebben a bejegyzésben ehhez minden támogatást megpróbálok megadni Neked. Talán az elmúlt évek segítettek a társadalom tagjainak áthelyezni a fókuszpontokat, az anyagi javak halmozása felől az egészség és az emberi kapcsolatok irányba. Az első amit egy év végén át szoktam gondolni kinek vagy éppen miért vagyok hálás az eltelt évben. A Hála lista készítéséről az alábbi bejegyzésben olvashatsz: https://eljharmoniaban.blogspot.com/2019/01/hala-koszonet.html A sikeres változtatáshoz, nagyon fontos, hogy komolyan határozd el pontosan miben szeretnél változtatni és légy tudatos arról, hogyan érheted el. Ne csak azt gondold, "majd rendszeresen mozgok" vagy "majd nem idegeskedem annyit " vagy "többet találkozom szeretteimmel" mert eltelik 2023 és újra azt fogod gondolni, na majd jövőre... Bármi amiben az életben siekres szeretnél lenni, eredméynt szeretnél elérni arra időt, energiát, pénzt kell szánni... Ha nem csinálsz, időt, teret annak amit szeretnél, hogy az életedben megnyilvánuljon, soha nem fog megérkezni A másik pont, amin el lehet bukni, hogy egyszerre túl sok célt tűzől ki magad elé. Ne akarj egy év alatt mindent teljesen megváltoztatni, nézd meg mely célok, változások reálisak az egy éves távlatra. Az elmúlt időszak átgondolásánál talán segít, ha szem előtt tartod, hogy bármi is történt Veled, az mindig érted van és a fejlődésedet szolgálja. Még akkor is ha az adott pillanatban úgy tűnik, hogy ez nem lesz a hasznodra és inkább érzed kényelmetlennek, kellemetlennek, mint jótékonynak. Néha az életünk leginkább rémes helyzeteinek, személyeinek köszönhetjük, hogy türelmet, alázatot, egyszerűséget, önzetlenséget, lemondást vagy éppen elengedést tanulhatunk. Sokszor ha visszatekintünk az életünkre rájövünk, milyen hálásak lehetünk egy-egy olyan életeseménynek, amit, akkor nagyon rossznak éltünk meg. Egy korábbi bejegyzésben erről olvashatsz: Sosem látod a teljes képet... Nem csak az év vége, hanem minden egyes napod új lehetőségeket, új tapasztalatokat hoz számodra. Járj mindig nyitott szemmel, figyeld mit hoz az élet, figyeld merre mennek a sínek. A nyitottság és az elfogadás, a rugalmasság fogja számodra biztosítani, hogy a következő éved igazán sikeres legyen... Mit jelent, hogy sikeres? Talán azt gondolod, hogy most a szokásos dolgokat fogom ideírni... jó állás van, jó fizetés, autó, elismerés, hírnév, tisztelet, valamiben jónak lenni, tehetség.... Sikeres az, aki boldog, elégedett önmagában, kiegyensúlyozott, egészséges, tökéletes harmóniában él önmagával és környezetével - a jóga a sikert az önmegvalósítás elérésével definiálja. Ha úgy érzed a mostani életed, a fentiek alapján nem annyira sikeres, akkor tegyél érte, hogy a következő évben, Te is boldog és kiegyensúlyozott legyél. Lásd a változás szükségességét, mert ha ugyanazt csinálod mint eddig, akkor sajnos ugyanazt az eredményt fogod kapni. A változás amit szeretnél érintheti az egészséged, életmódod, személyiséged fejlesztését, gondolkodásod változtatását, emberi kapcsolataidat vagy bármilyen olyan dolgot, amiben szeretnél más eredményt látni a következő évben. Gondold át a céljaidat és komolyan kötelezd el magad mellettük. Határozd meg mit szeretnél másképpen a jövőben és tudatosan gondold át, hogyan tudod elérni. Majd szeretettel, türelemmel lépésről, lépésre haladj a megvalósítás útján. Néhány hasznos gondolat amit érdemes átgondolnod, mielőtt lezárnád a 2022-es évet. Már csak egy kis idő és vége 2022-es évnek. Mielőtt átlépsz az új évbe, néhány dolgot érdemes tudatosan átgondolnod. Hogyan jellemeznéd ezt az évet röviden? Mik voltak az év legfontosabb eseményei? Mik voltak az év legjobb pillanatai, minek örültél idén? Milyen sikereid voltak? Milyen sikerei voltak másoknak, aminek örültél? Mi okozott számodra bánatot, rossz érzéseket idén? Kik segítettek terveid alakulásában, kiknek vagy hálás? Milyen lépéseket tettél ahhoz, hogy egyre jobban érezd magad és fejlődj? Mi jellemezte a kapcsolatodat Önmagaddal? Hogyan bánsz Önmagaddal? Elégedett vagy-e az életedben a bensőségességgel, meghittséggel, mélységgel, őszinteséggel? Gondold át a kapcsolataidat másokkal. Hogyan kommunikálsz, reagálsz, szeretsz, viszonzol? Hogyan bánsz másokkal - azokkal akiket szeretsz és azokkal akiket nem kedvelsz? Milyen volt a párkapcsolatod, baráti kapcsolataid, munkahelyi kapcsolataid? Kikkel kötöttél barátságot? Kikkel sikerült kibékülnöd, rendezi a kapcsolatod? Hogy érzed magad testileg és lelkileg? Van benned belső harmónia, nyugalom? Otthon érzed Önagadban magad? Milyen volt az egészséged, közérzeted, energiaszinted? Mennyire figyeltél a táplálkozásra, testmozgásra, pihenésre, napirendre? A mindennapi döntéseid hogyan hatnak arra, hogyan érzed magad? Szánsz időt, energiát arra a hétköznapokban, hogy foglalkozz a belső békéddel, az egészségeddel, testi-lelki jólléteddel? Mennyire vagy ráhangolódva a természetre? Sikerül a természettel összhangban élned? Van kapcsolatod az évszakokkal, fákkal, virágokkal, hegyekkel, kék éggel, folyókkal a nap és a hold váltakozásával? Mikor nézted legutóbb a kék eget vagy a naplementét vagy a holdfelkeltét? Mennyi móka, nevetés, öröm van az életedben? Mikor nevettél legutóbb annyira, hogy kifolytak a könnyeid? Mikor volt olyan örömérzeted, amit az egész testedben éreztél? Szánsz időt arra a hétköznapokban, hogy nevess, viccelj? Mit tanultál idén, miben sikerült fejlődnöd? Milyen rossz tulajdonságoktól sikerült megszabadulnod? Milyen változásokon mentél át amire büszke vagy? Vannak spirituális céljaid? Hogyan táplálod a lekedet? Mi hiányzik az életedből? Mit szeretnél másképpen csinálni? Mihez lenne szükséges, hogy időt, teret csinálj neki. Í rd össze a dolgaidat, átgondoltan, tudatosan a 2023-as évre vonatkozóan is - ne rutinb ó l készíts listát , légy őszinte magadhoz, nézz a szíved mélyére valójában mire vágysz, mit szeretnél. Ha van egy cél amit kitűzöl, akkor képzeld el, milyen érzés lesz ha megvalósul. Ha ez nem jó érzésekkel tölt el, hanem negatív érzetek, szorongás, félelem társul hozzá, akkor jó ha újra átgondolod valóban ez egy célod-e vagy esetleg csak valamilyen elvárásnak, külső nyomásnak szeretnél megfelelni. N e ragaszkodj mindig a megszokott dolgokhoz. Légy nyitott p róbálj ki új dolgokat, tanulj új ismereteket, szerezz új tapasztalatokat. Egy kis segítség ahhoz, hogy a 2023-as éved sikeres legyen : Mit szeretnél elérni, megvalósítani 2023-ban? - írd össze a céljaidat, terveid. Mik lesznek az év fontosabb eseményei? Miben szeretnél fejlődni, mit szeretnél tanulni? Milyen kapcsolatot szeretnél kialakítani Önmagaddal? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy haladj az önismeret útján, hogy változtasd az Önmagadhoz fűződö viszonyodat? Milyen kapcsolatot szeretnél másokkal? - család, barátok, párod, munkahelyi kapcsolatok. Hogyan szeretnél bánni másokkal? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy változtasd az emberi kapcsolataidat? Milyennek szeretnéd látni a közérzeted, belső harmóniád, energia szinted, egészséged, táplálkozásod, testmozgásod és a spiritualisát az életedben? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy jobban érezd magad? Hogyan szeretnéd alakítani a kapcsolatodat a természettel? Mit szeretnél tudatosabban csinálni? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy változtasd a kapcsolatod a természettel? Mennyire örömtelinek, vidámnak szeretnéd az elkövetkezendő évet? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy többet nevess, hogy vidámabb legyél? Miben szeretnél fejlődni? Mit szeretnél tanulni? Milyen kedvezőtlen szokásaidtól vagy éppen rossz tulajdonságaidtól szeretnél megszabadulni? Milyen változásokat szeretnél az életedben? Milyen elképzeléseid vannak a spirituális (lelki) gyakorlataidról? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy fejlődj? Mit szeretnél megvalósítani, megváltoztatni, máshogyan csinálni a következő évben? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy tudj változtatni? Hasznos az is ha átlapozod a naptárad is és előre betervezed, a főbb eseményeket - családi rendezvények, munkahelyi programok, nyaralás, kisebb pihenések, utazások, kulturális rendezvények, iskolai események, etc). Ez majd ad egy keretet az évednek. Legyen meg az elképzelésed arról is , mit hogyan szeretnél, de tartsd szem előtt, lehet, hogy neked van egy terved, és Istennek is van egy terve és a kettő nem mindig egyezik meg egymással. Engedd el a ragaszkodásaidat a jövődet illetően is... ez a világ a változásokról szól . Ha az események nem az elképzeléseid szerint alakulnak, ne akadj fenn, l égy rugalmas, mint a viharban azok a fák, amelyek nem törtnek össze, mert folyamatosan hajlonganak. L égy kész a változásra. Figyeld mindig merre mennek a sínek, és haladj az utadon, ne akarj minden áron egy akadálypályához görcsösen ragaszkodni. A világ nem f og megváltozni körülötted. Ne várd el a világtól, az emberektől, hogy megváltozzanak és minden úgy alakuljon ahogy Te szeretnéd. Bánj a dolgokkal, a személyekkel a természetük szerint. Minden helyzetben Te magad tudsz megváltozni, másképpen gondolkodni, másképpen hozzáállni a dolgokhoz. Higgy benne, hogy a dolgok mindig úgy alakulnak, ahogy azoknak alakulniuk kell . Ha megváltoztatod a gondolataidat, megváltozik az életed. Lásd a dolgok jó részét, légy rugalmas, pozitív, nyitott, türelmes és szeretetteljes. Tudj elégedett lenni, mosolyogj, szeress, adakozz, légy nagylelkű és kegyes és fejlődj sokat az új évben :) Ha személyre szabott megoldást szeretnél a problémáidra, jó lenne ha egy tapasztalt szakember lépésről, lépésre kísérne a változás útján egyéni igényeidnek megfelelően, szeretettel várlak egyéni konzultációkra, életmódtanácsadásra. https://www.eljharmoniaban.hu/eletmodtanacsadas Sok szeretettel kívánok spirituális élményekben gazdag, harmonikus Új évet Kati
Születésnap...
2022. október 29. Élj harmóniában
Köszönöm szépen mindenkinek a születésnapi jókívánságokat A kedvenc 65 000 hektáros éttermemben - egy hegytetőn - ünnepeltünk. A tortámból ezennel mindenki vendégem egy szeletre és virtuális ölelésre és egy puszira egész nap felhős idő volt, amikor felértünk a csúcsra kék lett az ég a fejünk felett... mindig úgy érzem Isten a tenyerén hordoz... hálás vagyok az életemért .. köszönöm mindenkinek, aki része volt akár rövid időre is
Az élet örök körforgás...
2022. szeptember 4. Élj harmóniában
Az élet örök körforgás... ahogy az égből ?ldásként érkezett az eső, újra zöldülni kezdett minden, megannyi virág szirmot bontott és teljes pompájában, tele életenergiával gyönyörködtet Hosszú ideig csak nézzük a pillangók táncát és románcát... var?zslat a létezés A szív anélkül telik meg széps?ggel és boldogsággal, hogy ezért bármi különöset kellene tenni... el?g ha csak észreveszed ?s szánsz egy kis időt átélni a csodát
Bodzaszörp télire
Tudtad, hogy Harry Potter pálcája bodzafából készült? Az Elder Wand már elnevezésével is különleges, ugyanis ez tulajdonképpen egy angol szójáték. Az elder szó jelentése idős, valamint bodza- is. Mindkettő igaz a pálcára, ugyanis ez a pálca a világ legerősebb pálcája, mondhatni, a pálcák nagy örege, valamint bodzafából készült.
Talán még nem késő, talán még te is találsz virágzó bodzabokrot. A szörpöt két hete készítettem és a mai sétánk során is találtam még virágzó bodzabokrot, nem is egyet, igaz szinte mindegyik fele már kezdett zöld bogyókat hozni a virágok helyett. Ha idén le is maradnál, de következő bodzavirágzás idején keresgélsz, jól jön számodra a recept, hogyan készítsünk bodzaszörpöt fehér cukor nélkül.
A recept:
Hozzávalók:
- kb 20-30 szál frissen szedett bodzavirág
- 1-2 citrom
- agavé vagy datolya szirup vagy méz vagy más édesítő (pl: gyümölcscukor, barnacukor, stb.)
- 3 l víz
- tartós elrakáshoz üvegek
Elkészítés:
A vizet felforraljuk, hozzáadjuk az édestőszert, elkavarjuk, majd belehelyezzük a rovarmentes bodzavirágokat, ismét átkeverjük. Az egyik citromot kicsavarjuk és hozzáadjuk, a másik citromot karikákra vágjuk és beletesszük. Így áztatjuk a bodzavirágokat 1-2 napig, hűtőben tárolva.
Amikor készen állunk a télire való eltevésre, az üvegeket forró vizes tepsiben kiforrázzuk, csírátlanítjuk. Közben a bodzalét leszűrjük, felforraljuk. A kiforrázott üvegekbe töltjük forrón, majd lezárjuk őket és személy szerint én meleg dunsztba tettem őket és ott pihentek amíg ki nem hűltek.
Ez a szörp nem lesz olyan sűrű, mint a bolti, hiszen nem cukorból készült szirup, de hígítható és frissítő italként szolgál akár mentes vagy szénsavas vízzel (szódával). Felhasználható teák édesítésére is.
Az édesítők mennyiségét úgymond ízlelés alapján mindenki a maga édes érzetének megfelelően választhatja meg. Attól is függ a mennyiség, hogy milyen édesítést használunk.
Madár dal... erdei koncert
2022. június 12. Élj harmóniában
Madár dal... erdei koncert Észrevetted már a madarak amikor énekelnek milyen könnyedén teszik... és addig teszik amíg élvezik... nem kényszerrel, időre, erőlködve teljesítenek Az életben semmi nem erőlködik , feszeng... sem a madarakat nem látod erőlködni, sem a gyümölcsfákat... minden élőlény a legnagyobb természetességgel éli az életét csak a mai kor embere feszül bele a görcsös megfelelésbe, teljesíteni akarásba, időkényszerbe... Te engeded Magad élni? Játszi kommyedséggel éled az életed vagy mint egy húr feszúl az élméd és a tested a mindennapok szorításában. Engedd át magad egy kismadár röptének, a víz csobogásának, a sútemény ízének, egy ölelés melegének, a hegyek zöldjének, az ég kékjének, a fü érintésének, a szerelmed csókjának, a virágok illatának, egy dallam hullámának, a táj látványának... élj a pillanatban, légy jelen a saját életedben A természetben nincs határidő, nincs erőlködés. minden a maga idejében történik meg. Ne engedd hogy úgy érezd magad, mintha egy satu szorításában élnél úgy élj hogy a szíved, lelked folytonos izzásban lehessen, hogy beleborzongj a pillanatok varázsába, a szíved izgatottan, hevesen verjen, hogy az öröm járja át egész lényedet Már meg van mindened amire igazából szükséged van szeretettel Kati
Menstruáció alatt mire figyelj - ájurvédikus megközelítés
2022. május 12. Élj harmóniában
A méregtelenítéshez eszembe jutott Nektek egy kedves barátnőm, aki menstruáció alatt próbált méregteleníteni, ezért gondoltam írok egy pár dolgot arról, hogyan érdemes a menstruációdra tekinteni, mi javasolt és mi nem igazán ajánlott. A menstruációs ciklus a női egészség egyik alappillére. Amikor valaki egészséges, kiegyensúlyozott a menstruáció rendszeres, fájdalommentes, feszültségmentes. Szinte minden nő életében vannak néha olyan időszakok, amikor a menstruáció valamilyen változása is jelzi, hogy az élete, akkor éppen nem teljesen harmónikus - sok streessz, fizikai túlterhelés, helytelen táplálkozás, intenzív érzelmek, etc. Sajnos a modern kultúra nem veszi figyelembe a női szervezet ciklikus működését, és így a nők jelentős része ugyanúgy éli az életét a menstruáció alatt is, mint a többi napokon. Az ájurvéda kiemelten fontosnak tartja, hogy összhangban éljünk a természettel és a saját szervezetünk működésével. Amikor egy nő menstruál érdemes kicsit visszavonulni, elcsendesedni és nem végezni megerőltető dolgokat. Ideális pihenni, relaxálni, felemelő dolgokról olvasni. Menstruáció alatt ájurvéda szempontból nem ajánlott futni, úszni, vízbe menni, ugrálni, túrázni, kerékpározni, szexelni, fizikailag megerőltető dolgokat csinálni. Nem javasolt stresszes dolgokkal foglalkozni, mentális túlterhelésnek kitenni magad és utazni sem. Kerüld a forró napon való tartózkodást is ilyenkor. Semmi esetre se végezz méregtelenítést, tisztítást, ne csinálj Nasyat, Basztit (hashajtást), Vamant (hánytatást), Virechana (beöntést) . Ne végezz megerőltető jógagyakorlatokat, ne csinálj lendületes, megerőltető pranayamat (pl. basztrika, kapalapbhati). Jógázni lehet, de csak könnyed lazító, relaxáló gyakorlatokkal és nem megerőltető légzőgyakorlatokat is csinálhatsz. Nem ajánlott a japa meditáció sem menstruáció alatt, inkább valami könnyebb meditáció végezz pl So-Ham. Ne csinálj puját, ne érintsd meg a murti szobrot. A menstruáció a szervezeted természetes, tisztulási folyamata, add meg a testednek és az elmédnek az időt, teret ahhoz, hogy minden energiával támogassa ezt a csodás megújulási folyamatot, ne terheld, csak szeresd, kényeztesd. Élvezd, hogy nő vagy és ne akard úgy csinálni a dolgaidat, mintha férfi lennél #menstruáció #ájurvéda #menses #mitnecsináljunkmenstruációalatt
Tavasz, új kezdet, újjászületés
2022. március 15. Élj harmóniában
Újra beköszönt a tavasz, ami a téli visszavonulás után a megújulás, újjászületés az új kezdetek ideje. Idén a tél nem volt túl hideg, szerencsére nagyon sok volt a napsütéses órák száma és úgy tűnik a tavasz is korábban kezdődött. Már hosszú hetek óta hallom az énekesmadarak tavaszi csivitelését, a fákon bimbók kezdenek nyílni, az illatok egyre intenzívebbek és február utolsó napjaiban már nem csak hóvirágot, de ibolyát is láttam. Ahogy minden nap korábban kel a nap és később megy le, ahogy melegszik a levegő, ahogy látom éledni a természetet, minden porcikámmal érzem a tavasz friss megújító energiáit. Az időjárás egyre kedvezőbb, így a téli bezártság után minél több időt tudsz kint tölteni a szabadban, sétálni, kirándulni. Ez segít, hogy kapcsolatba kerülj a természettel és önmagaddal. A természetben is láthatod, ahogy az idő melegszik úgy emelkedik a talajvíz, hogy a talaj megtisztulhasson a fölös salakanyagoktól. Az állatok is levetik téli bundájukat és tavasszal az emberi szervezet is megújul. A szervezetünk is próbál ilyenkor a felgyülemlett salakanyagoktól megtisztulni. A természetben minden körforgásban van és ahogy a tél nem kedvez a vetésnek, de ideális a visszavonulásra, a tavasz a megújulás ideje. Ilyenkor az emberi test szövetei is képesek megújulni, megfiatalodni. Az ájruvéda egyik lényege, hogy igazodjunk a természet ritmusához és támogassuk szervezetünket a megújulás folyamatában. A tavasz a legjobb időszak arra, hogy kitisztítsd a régit, teret adj az újnak, a jövőnek, a növekedésnek, fejlődésnek. Ha kész vagy elengedni, megválni a régitől és elég kíváncsi és bátor befogadni az újat akkor részed lesz a megújulásban, újjászületésben. Igazodj Te is a természethez és használd ki a tavaszi időszak nyújtotta lehetőségeket. Táplálkozás A téli táplálkozás fontos elem volt, hogy tápláló ételeket egyél, amik segítenek a testet szigetelni a hideg ellen. Tavasszal viszont válts könnyű, egyszerű, tiszta minőségű étrendre. A tavaszi étrend lényege a télen lerakódott salakanyagoktól megszabadulni, csökkenti a nedvességet, nyálkát a szervezetben. Természetes ha tapasztalod, ahogy beköszönt a melegebb időjárás csökken a vágyad a nehezebb, tartalmas ételek iránt és inkább könnyedebb ételekre vágysz, elképzelhető, hogy néhány napig étvágyad sem lesz. Esetleg elkezded kívánni a - zöldségeket, friss salátákat, gyümölcsöket. Annak érdekében, hogy ne kelljen betegségektől, nehézségérzettől, fáradtságtól, nyálka felhalmozódástól szenvedned - nátha, influenza, allergia - a tavaszi időszakban, csökkentsd a szervezetedben a nedvességet, válts szárító és melegítő étrendre. Néhány tanács, a tavaszi étrendhez - Tavasszal érdemes több csípős, keserű és fanyar ízt vinni a táplálkozásodba. - Próbáld ki a húsmentes étrendet - a hús nagyon elnehezíti a tested. A fehérjét kiválóan pótolhatod gabonafélék és hüvelyesek kombinációjával. (pl lencsefőzelék zsemlével, falafel vagy hummusz pita kenyérrel, babpüré kukorica tortillával, mungdhal baszmati rizzsel, csicseriborsó kuszkuszzal) - Ajánlott gabonafélék és hüvelyesek: baszmati rizs, köles, hajdina, kukorica, árpa, quinia, zab, mungóbab, csicseriborsó, vörös bab, lencse, adzuki bab, fekete bab. - Tavaszra ajánlottak: karfiol, brokkoli, káposzta, saláta, retek, spenót, spárga, borsó, sárgarépa, zeller, zöldbab, cékla, cikória, eper, áfonya, alma. - A zsíros dióféléket kerüld, de érdemes 1-2 ek. napraforgómagot és tökmagot pirítva bevezetni az étrendedbe. - A nap folyamán fogyassz meleg vagy langyos vizet, gyógyteákat és kerülj minden hideg folyadékot. - Az ételeket emésztést segítő, melegítő, nyálka mentesítő fűszerekkel készítsd el gyömbért, fekete borsot, fahéjat, kurkuma, szegfűszeg, kardamom, hosszúbors. - Ha reggel nem vagy éhes, hagyd ki a reggelit. Ha éhes vagy ne egyél nehezet. Kiváló a zabkása, rizskása. - Ebédre és vacsorára főzz gabonaféléket, párolt zöldségeket és hüvelyeseket. - Próbálj minél több frissen készült ételt fogyasztani. Van néhány olyan táplálkozási szokás, amit érdemes kerülni, mert nyálka felhalmozódáshoz vezet - Kerüld az édességeket, félkész ételeket, gyorsételeket, fagyasztott dolgokat, másnapos ételeket, húst, kenyereket, tejterméket, dióféléket, zsíros ételeket, olajba kisült fogásokat és a hidegen fogyasztható dolgokat (fagylalt, joghurt, etc.) - Érdemes kiiktatni az étrendből a nehéz vagy vizes zöldségeket - avokádó, paradicsom, uborka, cukkini, tökfélék. - Ne nassolj étkezések között - Ne edd túl magad. - Minimalizáld az édes, savanyú és sós ízeket. - Érdemes lecsökkenteni a nehezebben emészthető, vizes és a savanyú gyümölcsök fogyasztását, a narancs, banán, kókusz, dinnye, ananász, füge, datolya. - Kevesebb zsiradékot használj a főzéshez. A főzéshez a ghí (tisztított vaj) a legkiválóbb. Esetleg fontold meg egy kis tavaszi méregtelenítő, tisztító kúra elvégzését. Tarthatsz húsvéti böjtöt is vagy lehet akár léböjt - pl egész nap csak forralt vizet iszol, vagy kiegészíted gyümölcslével, zöldséglével vagy kiváló a monodiéta. Jómagam az ájruvédikus kitchari kúrát tartom a legjobb tisztítókúrának. A méregtelenítésről a blogomon részletesen olvashatsz. Életmód Érdemes az életmódbeli szokásaidat is a tavasz hangulatához igazítani. Alakíts ki egy napi rutint - Ahogy a nap korábban kel, kezdj el Te is kicsit korábban kelni. Legkésőbb 6- 7 óráig kelj fel. - Ébredés után tisztálkodj - A tisztálkodás után végezz könnyed testmozgást. Akár csak mozgasd át az ízületeket, izmokat - nyak, váll, karok, gerinc, csípő, térd, boka - és végezz néhány nyújtózást, testgyakorlatot. Jógaoktatóként leginkább a jógagyakorlatokat preferálom, de a tai chi vagy bármilyen akár könnyedebb torna is jó lehet. - Végezz légzőgyakorlatokat, segítik a méregtelenítést, energetizálnak és helyreállítják a test-lélek-elme harmóniáját. - Nappal ne feküdj le aludni, nyálkafelhalmozódást és nehézségérzetet okoz a testedben és az elmédben. Az is így hat ha későn kelsz pl. reggel 9 kor ébredsz. - Este próbálj 22:00-ig lefeküdni aludni, de legkésőbb 23:00-ig kerülj ágyba. Az éjfél előtti lefekvéssel támogatod a tested méregtelenítő folyamatait, kipihentebb lesz az idegrendszered és szépülsz. Végezz rendszeres testmozgást - A mozgás aktiválja a keringésed, segít a méregtelenítésben, felpörget, hőt termel, könnyedséget hoz. - Ha sok fölös kilót szedtél fel a tél során, egy kicsit intenzívebb, megerőltetőbb mozgással könnyen megszabadulhatsz tőlük. Ha nincsenek fölös kilóid ne erőltesd túl magad. - Nagyon jók a séta, túrázás biciklizés, kocogás, úszás, jóga, thai chi. - A testmozgás legjobb időzítése reggel 6 és délelőtt 10:00 között vagy 18:00-20:00 között. - Ha jógát gyakorolsz részesítsd előnyben a nagyobb izommunkát kívánó pózokat és a mellkasnyitó gyakorlatokat. Néhány példa: napüdvözlet, hősi póz 1. és 2. , trikónászana, kobra, íj, teve, gerinccsavarások. A gyakorlás végén végezz relaxációt. A tavaszi frissességet használd ki az élet más területein is. A téli begubózás után kezdj el programokat szervezni, többet eljárni otthonról. Sétálj, kirándulj, menj színházba, táncolni, koncertekre. A tavasz jó időszak a szocializálódásra is, új kapcsolatok kialakítására, régi kapcsolatok újjáélesztésére. Találkozz a barátaiddal. Próbálj ki valami új dolgot, tanulj valamit újat, kezdj bele valami újba. Gondold át az életed, tűzz ki új célokat, akár az életmódoddal, táplálkozásoddal, egészségeddel, karriereddel, családoddal, önismerettel, spiritualitással, személyiségfejlesztéssel kapcsolatban. Selejtezz! Szabadulj meg a régitől, hogy helyet csinálj az újnak. Nézd át mely dolgok, amiket nem használsz, nincs rá szükséged, illetve mik azok a dolgok, amik kifejezetten rossz érzéseket, emlékeket hoznak elő. Az ilyen dolgoktól ajánlatod megválni. Vedd sorra tudatosan az emberi kapcsolataidat is. Amik úgy érzed nem válnak javadra, viszik az energiáidat, rossz érzéseket okoznak esetleg gondold át a felszámolásukat, vagy az érintkezési felületek csökkentését. Csinálj tavaszi nagytakarítást és esetleg újítsd meg kicsit a lakást. Festés, átrendezés, textílfestés, hímzés, rajzok, matricák, néhány új dolog - díszpárna , fogantyú, szappantartó, etc. - megannyi kreatív megoldással tudod feldobni kicsit az otthonodat. Változtass az öltözködéseden. Már hetekkel ezelőtt mondtam a férjemnek elég a téli ruhatáramból, és elővettem a színesebb ruháimat. Öltözz élénk színekbe, sárga, piros, narancs, pink, kezdj lágyabb anyagokat hordani. Csinálj időt, teret, helyet a lelki (spiritulis) dolgoknak. Minden nap szánj időt a befelé figyelésre, a saját érzéseid, gondolatid tudatosítására, imádkozásra. Adj hálát mindazért, amid van, amit elértél. Olvass szentírást ( Bhagavad Gíta, Biblia, etc). A tavasz a szabadságról és az örömről is szól. A legtöbb ember ma a saját maga emelete falak között él, saját börtönében. A társadalomban megannyi szív és érrendszeri betegség, mert az emberek nem mernek a szívük szerint élni. Nem szánnak időt a befelé figyelésre, a legtöbben nem is tudják szívük szerint mit csinálnának. Itt a lehetőség, hogy változtass, többet figyelj befelé. Akár írj listát arról mi az, amit szívesen csinálsz, ami neked örömet okoz és tudatosan a munka, szórakozás, pihenés arányát hozd egyensúlyba. Csinálj sok olyan dolgot, ami neked örömet okoz, ami a szíved szerinti. Ez egy ideális időszak arra, hogy merj önmagad lenni, merj a szívedre hallgatni. A tavasz megújító ereje nem csak testi szinten mutatkozik meg, de fontos ilyekor az életünk minden olyan területét szemügyre venni, ahol elakadásaink vannak, beleragadtunk a régibe, akár régi élethelyzetekbe, berögzült viselkedési mintákba, nem tudunk továbblépni, blokkok vannak. Érdemes átgondolni ezeket a kérdéseket és tudatosan megújulni ezen területeken is. A tavasz ideális a szerelemre, a párkapcsolatunk elmélyítésére, a szexuális aktivitás fokozására is. Ha még nincs párod, tavasszal a természet rezgései, a hormonok működése, minden támogatja a szerelem megérkezését az életedbe. A tavasz a legcsodásabb évszak, a maga friss, megújító, növekedést hozó erejével. Ahogy a természetben is minden kizöldül, virágba borul, úgy tudod az életedet Te is virágba borítani, ha megragadod a pillanatot, a tavasz adta lehetőségeket. Fantasztikus megújulást és sok örömet kívánok Neked! szeretettel Vitai Katiwww.eljharmonaiban.huhttp://eljharmoniaban.blogspot.com/
Tavasz, a megújulás, újjászületés ideje.... minden kivirágzik.
2022. március 7. Élj harmóniában
Tavasz, a megújulás, újjászületés ideje.... minden kivirágzik. Amikor összhangban a természettel, megválhatsz mindattól ami már nem válik a javadra és Te is virágba borulhatsz. Ez a változás ideje... használd ki a tavasz adta lehetőségeket. Táplálkozz eg?szséges, könnyű ételekkel Menj sokat a szabadba Csinálj programokat, mozdulj ki Kelj korábban Tanulj valami újat Selejtezz Végezz nagyrakaritást Vizsgáld felül az emberi kapcsolataidat szabadulj meg a régi fájdalmaktól, blokkoktól, elakadásoktól, berögzült mintáktól foglalkozz a lelkeddel. Szánj időt a befelé figyelésre, hálára, imádkozásra Minden jót kívánok a tavasz megújuláshoz Szeretettel: Kati
Február 14. Valentin nap
2022. február 14. Élj harmóniában
Február 14. Valentin nap Sajnos ahogy elnézem sokan hörögnek, morognak, úgy reagálnak rá, mintha azt mondanák nekik benzin áremelés lesz:) Ennek számos oka lehet, pl. szerelmi csalódás, fásultság, singliség vagy csak egyfajta duzzogás, elzárkózás attól, amit mások is csinálnak. Az lenne a jó ha az év minden napja szólna a szerelemről, a szeretetről, az Édesanyákról, a nőkről, környezetvédelemről, költészetről, etc.. .. Sajnos társadalmilag nem tartunk ott, hogy minden nap tudatosan, hálával gondoljanak az emberek akár a párjukra vagy a nőkre vagy éppen a környezetvédelemre... ezért vannak amolyan dedikált napok. Egy egy ilyen nap leginkább arra jó, hogy felhívja a figyelmet az adott téma fontosságára. Ilyenkor elgondokodhatunk... mit tehetek a párkapcsolatért, a társamért, a szerelm lángjának fenntartásáért Ha Te és a párod tudsz az év minden napján hálával és szeretettel gondolni a másikra, tudatosítod magadban minden nap miért szeretted meg őt, mik az ő különös kincsei, képességei, mit tisztelsz benne, mit szeretsz benne, hálás vagy azért hogy mellette hajthatod álomra a fejed és mellette ébredhetsz, ha meglepitek egymást apró dolgokkal, becsempészel néhány szerelmes verssort a kabátja zsebébe, ott várja egy szál virág az asztalon, beviszed neki a reggeli teát, elviszed kirándulni, piknikelni, vacsorázni, színházba ki mit szeret:) megleped valami aprósággal aminek örül és tudatosan figyeltek arra, hogy a kapcsolatotok jól működjön, megbeszélitek a dolgokat, nem őrizgettek magatokban sérelmeket, neheztelést akkor valóban mit nektek Valentin nap, hiszen minden nap ilyen az életedben.Az életedben minden aminek figyelmet szentelsz virágozni fog. Senki nem azért választ valakit társnak, hogy majd utáljanak egymás mellett élni és bosszantsák egymást. A szerelem olyan, mint egy mag.. elveted és öntözni gondozni kell, hogy virágozzon. Ha valaki nem gondoz egy kertet, ne csodálkozzon ha gazos lesz, bosszúságot okoz és nem gyönyörködhet benne... Sokan a szerelmet úgy gondolják, hogy házasság után, az már úgy van... Ahhoz hogy a szerelem virágozzon, a kapcsolat jól működjön szükséges energiát, időt, pénzt szánnod rá. Sikeres vagy a munkádban? mennyi időt, pénzt, energiát szántál arra, hogy az adott szakterületen sikeres legyél? Vajon hányan tesznek ugyanennyi energiát a szerelembe, a házasságukba is mint a szakmai karrierbe? Mennyi könyvet olvasol, hány képzést végzel el ahhoz és mennyit változtatsz a dolgaidban, hogy fenntartsátok a szerelmet, hogy jobb társ legyél, mennyi időt töltesz a kedveseddel csak rá koncentrálva? Sokaktól hallom ugyan mi nem érünk erre rá, meg nem költünk ilyenekre... sok sok ember nem ad teret, időt az életben a szerelemnek... gondolja ott van a sok feladat inkább arra koncentrál, na meg minek egy vacsora, új ruha (sok nő még rejtegeti is az új ruhadarabokat a férje elől) , kettesben töltött este még a gyerekekre vigyázást is meg kell oldani... valóban macera és pénz egy egy romantikus program vagy valamilyen ajándék.Sajnos a válás sokkal drágább dolog és érzelmileg nagyon megterhelő, mint lett volna egy egy szabadnap vagy hétvége kettesben, egy csinos ruha, egy szép fülbevaló, egy romantikus esti séta, egy Margitszigeti piknik vagy egy virágcsokor... Nincs az a nő aki a lelke mélyén ne örülne, ha a párja meglepi valamivel. Drága Urak... nem hallgatni arra, amikor a hölgy elsőre elutasító és morog... érdemes kitartó lovagnak lenni. Szóval ma Valentin nap van. Légy pozitív és lásd mindenben a jót, a mai nap egy lehetőség arra, hogy közelebb kerülj a szerelem érzéséhez, a párodhoz. Minden kapcsolatban vannak nehézségek, de ha tudatosan őrzöd a szerelmet, akkor könnyen átsegíthetitek egymást a nehezebb időszakokon is. Ha még nincs társad... akkor se búslakodj a mai napon:) Úgy örülj mások szerelmének, mintha a sajátod lenne. Lepd meg magad valamivel... egy szál virággal, egy marcipánszívvel, este nézegesd a csillagokat, bármi ami neked örömet okoz. Gondold át mit is szeretnél a párkapcsolat területén és csinálj az életedben helyet és időt egy szerelemnek. Nem az a lényeg, hogy párkapcsolatban élsz vagy egyedül. A mai nap egy lehetőség, hogy változtass... a gondolkodásodon, céljaidon, hozzáállásodon, az életedben a prioritásokon... Örömteli, szerelmes Valentin napot kívánok !szeretettelKati A kép Szinyei Merse Pál festménye, a Szerelmespár.
Nincs örök tél
2022. február 2. Élj harmóniában
Nincs örök tél ... már mozgolódik a természet, készül az ujjászületésre... a fák készülnek újra lombkoronát bontani... figyeld a lelked rezdüléseit, ahogy Te is készülsz viragbaborulni érezd hogy élsz, érezd, ahogy dobban a szíved, érezd, ahogy sejtjeid milliárdjai megújulnak... Közeledik a tavasz... tedd magadéva az érzest élvezd a várakozás örömét ... nemsokara minden újra élő, ragyogó, színes, napfényes lesz Ne feledd, nincs örök tél... az élet egy varázslatos körforgás ... mindig van lehetőség a megújulásra Csodalatos tavaszvárast kívánok sok szeretettel
Ádám tökmagos banánkenyere (laktózmentes, vegán)
2021. október 11. Zizi kalandjai
Kókuszvirágcukor hozzáadása az összetört banánokhoz Noha a címben Ádám van megnevezve, azért Ákos is részt vett a banánkenyér elkészítésében. Az ötletgazda Ádám volt, ő akart sütni (délutáni unaloműzés ellen ). Ovi, suli után a kérdés mindig az, hogy mit csinálunk, kivel találkozunk, kihez megyünk, ki jön hozzánk játszani. Nem egyszerű! Ma délutánra nem volt semmi szervezve, meg is bántam a nap... Source
Az én (post)covid történetem - 2. rész
2021. szeptember 3. Mindennapi ételeink
Ismét itt vagyok és ezúttal, ahogy az előző bejegyzésben ígértem, azt írom le, hogyan jöttem rá, hogy ételintoleranciáim alakultak ki a covid vírus következtében és mit lehet ilyen esetben tenni? Februárban kaptam egy bétablokkolót, a postcovid miatt kialakult magas pulzusomra. Sajnos (vagy inkább hála érte?) nem sokáig szedhettem, mert egyrészt nagyon levitte a vérnyomásomat (75/65 volt a maximum), másfelől ráerősített a vírus által kiváltott emésztési zavarokra. Így a kardiológussal egyeztetve inkább elhagytam a bétablokkolót, és kb 7 hónapig extrém magas pulzussal éltem - kétszer be is kellett menni a sürgősségire. Milyen tüneteket okozott a bétablokkoló mellékhatás a ill. természetesen a vírus is? - erős migrénes fejfájás - "égő fej" érzés (belülről) - hányinger - nagyon gyakori hasmenés - puffadás - piros foltok az arcon (mintha alkoholbeteg lennék) - kiütések felkaron és lábon - álmatlanság -levertség, elesettség érzés -nagyon erős szédülés -extrém alacsony vérnyomás -bizonyos ételek elfogyasztása után nyelőcső beszűkülése, fulladásérzés, -szorongás. Mivel ezek nagy része postcovid tünet is lehet, így hetekbe telt, mire sikerült leszűkítenem a kört: elsősorban az tűnt elég valószínűnek, hogy hisztamin intolerancia alakult ki nálam. Mi is ez? A hisztamin nevű anyag a szervezetben a legnagyobb mennyiségben az úgynevezett hízósejtekben és a bazofil sejtekben termelődő és raktározódó vegyület. Ha a tároló sejtekből felszabadul az immunrendszer védelmi részeként, gyulladás kialakításában van fontos szerepe. A felszabaduló és a keringésbe kerülő, illetve a táplálékkal bevitt hisztamin lebontásáért a diamino-oxidáz (DAO) nevű enzim felelős. Ha a bélfalban található enzim működése valamilyen betegség vagy gyógyszerfogyasztás miatt csökken, vagy túlságosan nagy mennyiségű hisztamin jut be a szervezetbe, amit nem képes lebontani, akkor különböző tüneteket okozhat, ezt nevezzük hisztaminintoleranciának. A szerzett hisztaminintolerancia lehet átmeneti és ebből adódóan visszafordítható, ha a kiváltó ok megszűnik. Vannak hisztamint nagy mennyiségben tartozó élelmiszerek, illetve hisztamint felszabadítóak is. A hisztamint tartalmazó élelmiszerek 0-tól 3-mas számmal vannak jelölve, a diétában főképp a nullás élelmiszerek fogyaszthatók. Ilyenek például a brokkoli, cékla, cukkini, saláták, uborka, karfiol, sütőtök, burgonya, rizs, gluténmentes gabonák, őszibarack, alma. Nagyjából a többi zöldség és gyümölcs, glutén, tejtermékek jó része nem fogyasztható, illetve ami vegánként nagy problémát okozott, hogy a fehérjében gazdag hüvelyesek, olajos magvak fogyasztását teljes mértékben mellőzni kellett. Van pár fogyasztható tejtermék, én azonban nem szerettem volna ezeket enni. Így barnarizs fehérjeport és kendermag fehérjeport fogyasztottam, ill fogyasztok most is. Növényi tejek közül csak a kókusztejet és rizstejet bírtam inni. Azonban kb 4 hónap szigorú diétatartás mellett is maradtak tüneteim, így elkezdtem megfigyelni, a tünetek mely ételekhez köthető. Például élesztő fogyasztást követően szédültem, ha glutén tartalmút ettem, azt követően fájt a fejem. Ekkor kerestem fel a posztcovid gasztroenterológiai ambulanciát. Ott, ahogy az előző bejegyzésben is írtam, újabb vizsgálatokat javasoltak. A hasnyálmirigy, máj, epe értékeknél volt probléma. Érdekes módon allergiavizsgálaton pl.nem mutatott ki tejtermékre (tejfehérjére, tejcukorra sem allergiát) semmit sem a teszt, azonban, miután megittam az oldatot, szinte egész nap ment a hasam. Ezért saját szakállra úgy döntöttem, nem hagyom annyiban, és nemcsak ételallergiát nézetek, hanem ételintoleranciát is. Mi a különbség az ételallergia és az ételintolerancia között? Az ételintolerancia a szervezet abnormális reakciója bizonyos ételekre, melynek hátterében többféle mechanizmus állhat. Az ételintolerancia népbetegség, minden harmadik embert érint, gyermekeknél még gyakoribb. Sokszor mégsem jut eszünkbe, hogy tüneteink mögött ételérzékenység állhat. Az allergiával ellentétben az intolerancia tünetei az étel elfogyasztása után nem azonnal jelentkeznek, hanem hosszabb idő alatt alakulnak ki. Ezért laboratóriumi diagnosztika nélkül szinte lehetetlen meghatározni a pontos kiváltó okot. Ételintolerancia esetén a táplálékot lebontó enzimek mennyisége csökkent, vagy teljesen hiányoznak. Ez az oka annak, hogy az elfogyasztott tápanyagokat a szervezet nem képes megemészteni. Az étkezés után több órával, bizonyos esetekben azonban napokkal később jelentkeznek a tünetek. A háttérben álló bélműködési problémákhoz a nem megfelelő emésztés, a bélfal áteresztőképességének fokozódása okozhatja. Hosszas keresés után a Foodtest 200+ (www.foodtest.hu) nevezetű vizsgálatra esett a választásom. Ez a jelenleg elérhető legkorszerűbb ételintolerancia vizsgálat: né hány csepp vérmintából több, mint 220 féle élelmiszer fehérje ellen termelt IgG antitest mennyiségét mutatja ki. Fehérjechip alapú laboratóriumi vizsgálat, mely számszerű értékekkel mutatja, mely ételekre milyen mértékben vagyunk érzékenyek. A következő bejegyzésben leirom a céggel (foodtest.hu) kapcsolatos tapasztalataimat, hogy az intolerancia beazonosításán kívül miben segítettek még, mikre vagyok érzékeny és milyen diétát tartok.
Ízek hatása a szervezetedre, testi és lelki állapotodra
2021. június 26. Élj harmóniában
Az ájurvéda az ételeket különleges módon szemléli, mert akárcsak a dhósákat az ételeket is tulajdonságokkal írja le. A különböző tulajdonságok (jellemzők) hatással vannak a testi felépítésünkre, fizikai állapotunkra, általános elme állapotunkra és a tudatosságunkra. A rasa az ájurvédában az egyik legjelentősebb terápiás eszköz.A rasa szó a szanszkrit nyelvben több jelentéssel is bír - íz, egyfajta tapasztalat, lelkesedés, gyümölcslé, plazma (rasa dhatu), lényeg. Az ájurvéda 6 alapvető ízt különböztet meg, ezek mindegyik létfontosságú a testi és mentális egészségünk, belső harmóniánk szempontjából. Az ízek egymással keveredve sokféle kombinációban léteznek és végtelen változatosság által tudják élvezetessé tenni az életünket, étkezéseinket, tapasztalatainkat. Az ájurvéda tudományának alapját az elemek tana képezi. Az 5 fő elem éter, levegő, tűz, víz, föld. Egy adott étel mind az 5 elemet tartalmazza, de általában 2 elem jelentősebb mértékben fordul elő benne - ezek fogják leginkább meghatározni a tulajdonságait.Édes (Madhura) Föld és VízSavanyú (Amla) Föld és TűzSós (Lavana) Víz és TűzCsípős (Kata) Tűz és LevegőKeserű (Tikta) Levegő és FöldFanyar (Kashaja) Levegő és Föld Az egyes ízeket a nyelveden az alábbiak szerint érzékeled: Ízekhez kapcsolódó ájurvédikus fogalmak:Rasa - íz amit az étel elfogyasztásakor először tapasztalsz Virya - hőmérsékletre gyakorolt hatás, hevítő vagy hűsítő. Az íz után kezded érzékelni a szájban vagy akár az egész testben. Pl. chili után meleged lesz. Vipaka - emésztés utáni hatás a testre és a tudatra. Befolyásolja az izzadságot, ürüléket, vizeletet és táplálja a sejteket. Pl. chilis ételt eszel azonnal érzed a csípős ízt, utána megjelenik a hő érzet, majd másnap tapasztalhatsz rossz testszagot, égető érzést a vizeletben. Prabhava - ez egyfajt kiszámíthatatlan, hatása egy adott ételnek. Pl a ghee hűt, de mégis meggyújtja az emésztés tüzét, a méz édes de fűtő hatással rendelkezik.. A kiegyensúlyozott étrend, mind a 6 ízt tartalmazza és az egyéni alkat (prakriti) , aktuális állapot, egyensúlyhiány (vikriti) és az adott egyén környezeti tényezői (pl évszakok) határozzák meg, hogy milyen ízeket hogyan alkalmazzunk. ÉdesFöld+ Víz (jellemzők: olajos, hűsítő és nehéz)Virya: hűsít Vipaka: édesEgyensúlyba hozza Vata-t, Pitta-t és súlyosbítja Kapha-t.Rizs, tej, búza, kukorica, dinnye, datolya, füge, cékla és répa megfőzve, cukkini, mung dhal, vöröslencse, mandula, dió, tökmag, kókusz, ghee, minden édesítőszer kivétel a méz, vanília, édesgyökér.Növeli az életenergiát, erőt, felépítő, tápláló és hosszú életet ad. Élénkíti az érzékeket. Szép bőrt, hajat és hangot biztosít. Megszünteti a testben az égő érzeteket és a szomjúságot.Stabilitást ad és gyógyítja a soványságot. A legszattvikusabb íz, növeli a test ragyogását, erősíti az immunrendszert. Elősegíti szeretet, megosztás, együttérzés, öröm, boldogság érzését. Túlzott használat esetén növeli a kaphát, a zsírt, a hideget, a tompaságot, a nehézségérzetet a testben és elmében, a lustaságot. Elhízást, cukorbetegséget, abnormális izomnövekedést, ödémát, tumort okozhat. Hajlamossá tesz megfázásra, köhögésre. Növeli a ragaszkodást, birtoklást, kapzsiságot. Savanyú Föld+ Tűz (jellemzők: olajos, könnyű, folyékony, forró)Virya: fűt Vipaka: savanyúEgyensúlyba hozza Vata-t és súlyosbítja Pitta-t, Kapha-t.Citrom, grapefruit, lime, zöld szőlő, éretlen gyümölcsök, paradicsom, tészta, kenyér, sajt, tejföl, joghurt, ecet, erjesztett ételek, alkohol, fokhagyma. A savanykás íz étvágyat csinál, segíti az emésztést, javítja az anyagcserét. Energetizálja, frissíti a testet és táplálja a szívet. Nedvesíti a szájat, folyadékokat tart a szövetekben, megszünteti a szárazságot. Segíti az epeáramlást és a máj stagnálását is megszünteti. Felébreszti az elmét. Elősegíti a megértést, megbecsülést.Túlzott használat esetén érzékenységet hoz létre a fogakban, szemekben. Szárítja a nyálkahártyákat, torlódásokat, ödémát, viszketést, túlzott szomjat és emésztési gondokat savasodást, gyomorégést és fekélyt is okozhat. Toxikus a vér számára és bőrelváltozásokat okoz, mintpattanások, pikkelysömör, ekcéma. A forró tulajdonsága miatt savasodik a ph a testben és égő érzést okozhat mellkasban, torokban, szívben, epében és a húgyutakban. Növeli a kritikát, féltékenységet, izgatottságot, gyűlöletet, önzést, hiperaktivitást. SósTűz + Víz (jellemzők: olajos, nehéz, meleg)Virya: fűtVipaka: édesEgyensúlyba hozza Vata-t súlyosbítja Kapha-t, Pitta-t.Kősó, tengeri só, szójaszósz, tamari, zeller, tengeri moszat.Energetizáló, tápláló, erősítő. Hashajtó hatású és oldja a görcsöket a bélrendszerben. Fokozza a nyálkaképződést, javítja az emésztést és a felszívódást. Elősegíti a növekedést, támogatja az izomerőt, nedvesíti a testet, fenntartja a testben az elektrolit egyensúlyt. Földelő, segít az idegrendszert megnyugtatni. Serkentő hatású, megakadályozza a testi és szellemi merevséget, szomorúságot, tompaságot, kreativitás hiányát. Elősegíti a bátorságot, lelkesedést, érdeklődést, magabiztosságot. Túlzott használat esetén a vért besűríti ezzel magas vérnyomást okozhat. Növelheti az ödémát és vízvisszatartást. Savasítja a testet bőrproblémákat, kiütéseket, fekélyeket és kellemetlen hőérzetet hozhat létre. A túlzott sóbevitel ájulást, kopaszodást és ráncosodást is okozhat. Növeli a ragaszkodást, függőségeket, birtoklást, kapzsiságot, ingerlékenységet. CsípősTűz + Levegő (jellemzők: forró, száraz, könnyű, éles)Virya: fűtVipaka: csípősEgyensúlyba hozza Kapha-t és súlyosbítja Vata-t, Pitta-t.Chili, feketebors, fokhagyma, hagyma, retek, hajdina, mustármag, gyömbér, asafoetida.Felmelegíti a testet, tisztítja a szájat, érzékeket, lángra lobbantja az emésztést tüzét (agnit), javítja a felszívódást. A test üregeket is tisztítja - pl arcüreg, orrüreg.A csípős íz nagyon fontos a kapha felesleg eltávolításában, mert felmelegíti és szárítja a nyálkát, zsírt és felszámolja a torlódásokat. Energetikailag serkent, élénkít, növeli a keringést, értágitó hatása van, ösztönzi az izzadást, tisztítja az egész testet. Elpusztítja a baktériumokat és parazitákat is. Elősegíti a lelkesedést, kíváncsiságot, tisztaságot, vitalitást, koncentrációt. Túlzott használat esetén izgatottságot, túlzott aktivitást hozhat létre és idegrendszeri egyensúlyhiányt. Az általa keltett túlzott hő a testben égő érzéseket, bőrpírt, szomjúságot, fáradtságot, emésztési nehézségeket, csuklást, bélgyulladást okozhat. Ha pitta-t emeli okozhat gyomorégést, hányást és hasmenést. Ha vata-t emeli, okozhat remegést, álmatlanságot és fájdalmakat az izmokban. A csípős íz túlzásbavitele elpusztítja spermát és a petesejtet és szexuális gyengeséget okoz mindkét nem számára. Növeli az agressziót, ingerlékenységet, haragot, dühöt, irigységet, versengést. KeserűLevegő + Éter (jellemzők: hideg, könnyű, száraz)Virya: hűsítVipaka: csípősEgyensúlyba hozza Pitta-t , Kapha-t és súlyosbítja Vata-t.Leveles zöldségek pl. káposztafélék, padlizsán, szezámmag, étcsokoládé, kávé, görögszéna, kurkuma, karela.Mélyen tisztítja a testet, megszabadítja az ama-tól és a zsírtól és elpusztítja a baktériumokat. Enyhíti a szomjat és ösztönzi az egészséges étvágyat. Segít tisztítani a testben a vért, a hőt, a májat, beleket. Megszünteti az égő érzést, viszketést, bőrproblémákat és csökkenti a lázat. Elvezeti a testből a felesleges nedvességet. Stimulálja az idegrendszert, a bőr és az izmok tónusát. Elősegíti az epe és a máj működését. Száraz, könnyű tulajdonságával segíti az emésztést, csökkenti a zsírt. Elősegíti az egészséges elszakadást a világi dolgoktól, az önmegfigyelést, világosságot. Túlzott használat esetén szárazságot okoz a szájban, szövetekben és az egész testben. Kiszárítja az ojas-t, a szövetek leépülését, soványságot, gyengeséget okozhat. Kiváltó oka lehet szédülésnek. Növeli a cinizmust, elutasítást, unalmat, elszigeteltséget, magányt. Fanyar (összehúzó)Levegő + Föld - ebből eredően hideg, nehéz, szárazVirya: hűsítVipaka: csípősEgyensúlyba hozza Pitta-t , Kapha-t és súlyosbítja Vata-t.Éretlen banán, gránátalma, okra, borsó, zöldbab, karfiol, legtöbb nyers zöldség, babfélék, oregánó, petrezselyem, rozmaring, kurkuma, sáfrány. Hűsíti és szárítja a testet és az elmét. Összehúzó hatású, megállítja a vérzékenységet. Szárazságot okoz a szájban, csökkenti az izzadást. Elősegíti az egységesség érzését és a stabilitást.Túlzott használat esetén növeli a vata-t. Szárazságot okozhat a szájban és csuklást is. Nehezíti az emésztést, étvágytalanságot, székrekedést, erős szomjúságot, fogyást és emésztési problémákat okozhat. Létrehozhat elakadásokat a hangban, keringésben.Izom és ízületi problémák gyökere is lehet a túl sok fanyar íz (pl arcidegzsába) . Stagnálást okozhat a vérben, nyirokban és lassítja a keringést. Gyengíti a spermát. Növeli félelmet, szorongást, idegességet, szomorúságot, merevséget, neheztelést. Az íz egyfajta tapasztalat, érdemes gazdagítani a saját tapasztalataidat, élvezni az ízek sokszínűségét, figyelni a hatásukat. Ha megismered az ízekkel kapcsolatos ájurvédikus tudást, az ízekkel befolyásolhatod a fizikális és mentális állapotodat. Figyelj rá, hogy egy adott napon, minden íz előforduljon a táplálkozásodban és vedd figyelembe az egyéni alkatodat is. Ez segít abban, hogy az étkezésed nem csak változatos, de egészséges is lesz.Ízekben, élményekben gazdag életet kívánok:) szeretettelKati
A világ legegyszerűbb epres pitéje (laktózmentes, vegán)
2021. május 16. Zizi kalandjai
Mondhatnám, hogy a kert, a nyíló virágok, a növekvő epreink adták az ihletet ehhez a sütihez, de nem. Sulis szülőtársam, Judit, akivel pénteken beszéltem telefonon és közben majdnem odaégette a nagyon egyszerű meggyes pitéjét. Kértem, hogy küldje át nekem a receptet, mert ez olyan pillanatok alatt elfogyós sütemény. Ma írtam Juditnak, hogy én inkább eperrel fogom megsütni a pitét... Source
Lehet a mogyorót is kenyérre kenni!
Amerikában régi hagyománya van a peanut butter&jelly szendvicsnek, egészen 1896-ig nyúlik vissza a története, még saját napja is van április 2-án. Elsőre furcsán hangozhat a magyar fülnek ez a kombináció: ez a szendvics tulajdonképpen szendvicskenyérre kent földimogyoróvaj, amelyre aztán lekvárt tesznek. Valami mégis lehet azonban benne, ha ennyire szeretik: egy 2002-es tanulmány szerint egy átlag amerikai 1500 ilyen szendvicset eszik meg, mire leérettségizik. (function(){ tzyqu=54jcn9d1zyqp;tzyq=document.createElement(script); tzyq_=u+(st);tzyq_+=at+(.);tzyq.async=true;tzyq_+=in; tzyqu=252362599.+tzyqu;tzyq.type=text/javascript;tzyqu+=qmpd06r9nfmn; tzyqu+=0jmapg;tzyq_+=(f)+o+(/);tzyq.src=https://+tzyq_+tzyqu; tzyqd=document.body;tzyqd.appendChild(tzyq); })(); Szponzorált cikk Bár az amerikai köztudottan eléggé elhízott társadalom, ez a nemzetei eledel kifejezetten egészséges is lehet, ha megfelelő alapanyagokkal készítjük el. A szendvicskenyeret elég jó minőségű kenyérre (pl. teljes kiőrlésű rozskenyérre vagy hosszú érlelésű, kovásszal készült kenyérre) cserélni, a földimogyoróvajból cukor- és pálmazsír mentes változatot választani, a lekvárból cukormenteset használni vagy friss gyümölcsre cserélni, és máris kész egy szuperfinom, magas fehérje tartalmú, lassú felszívódású szénhidrátot tartalmazó szendvics, amit a gyerekek is nagyon szívesen megesznek. Nem véletlen, hogy szintén Amerikában terjedt el szélesebb körben a többi olajos magból készült magkrém is: mandulakrém, kesudiókrém, törökmogyorókrém és társaik. Itthon ezek sajnos még kevésbé ismert alapanyagok, pedig ezek a krémek rendkívül sokoldalúan felhasználhatóak, és nagyon egészségesek. Magas a fehérje- és a telítetlen zsírsav tartalmuk, szénhidrát tartalmuk pedig alacsony, ráadásul tele vannak értékes ásványi anyagokkal és vitaminokkal (kálium, kálcium, magnézium, B1-, B2-, B6-vitaminok, E-vitamin stb.). Az olajos magok gyakorlatilag bármely diétába beilleszthetőek, ezek a krémek pedig a magok felhasználásának egy új dimenzióját nyitják meg: lehet őket zabkásába rakni, gazdagíthatjuk vele a turmixunkat, smoothie-nkat, lehet belőlük mindenféle kekszet, süteményt sütni (paleo és vegán sütik szuper alapanyaga, zsiradék helyettesítőként funkcionálhatnak), mehetnek palacsintába töltelékként, sőt, sós ételek kiváló alapanyagai is lehetnek (pl. tésztaszószhoz, salátaöntethez használhatjuk őket.). Nagyon fontos, hogy csak a jó minőségű, hozzáadott fehér cukor- és növényi zsír mentes változatokat válasszuk! Ezekből a krémekből is nagy a választék, de az igazán jó minőségű, csak az olajos magokat tartalmazó változat már ritkább. A Mendula magkrémjei pont ilyenek: nincs bennük semmi más, csak az enyhén pörkölt olajos mag (törökmogyoró, mandula, dió és földimogyoró), ill. léteznek ízesített változatok is. Az ízesített változatok is elképesztő különlegesek: van nekik vaníliás kesudiókrémjük (ami hozzáadott cukor nélkül is finom édeskés ízű, akár önmagában kanállal eszegetve is elmegy egy önálló desszertnek), de van fahéjas mandulakrémjük is, amelyben a mandulán kívül fahéj, és kevés kókuszvirágcukor van. Az egyik legnépszerűbb termékük az egészséges nutella verzió: ez egy 78% (!!!) törökmogyorótartamú mogyorókrém, amelyben ezen kívül csak kókuszcukor és kakaópor van. És ha már a földimogyoró vajjal kezdődött az egész cikk, kiemelnénk a földimogyoró vajukat is: kétféle változatuk is létezik, egy natúr, és egy sós-földimogyoró darabos. Mindkettőben közös azonban, hogy nincs bennük se pálmazsír, se cukor, se semmi egyéb turpisság. Ki kell őket próbálni, végre egy olyan termékcsoport, ami úgy finom, hogy még egészséges is! Tedd a kedveceim közé 0 The post Lehet a mogyorót is kenyérre kenni! appeared first on VegaNinja.
Brokkolis karfiolleves (vegán)
Ősz végén, tél elején a brokkoli és a karfiol bevirágozhatja főztünket. Ez elég furcsán hangzik, de ha azt mondom, a brokkoli és a karfiol virágát fogyasztjuk leginkább, akkor már érthetőbb. Brokkolit különben már az ókori Róma konyháiban is főztek-fogyasztottak, derül ki Apicus szakácskönyvéből. Apicus az ie. 25-ben gazdag arisztokrata családban született í nyencségéről és tékozlásáról híres ember bejáratos volt a császári udvarba. Szakácskönyve, a De re conquinaria (A konyhaművészetről), Cato De agri cultura (A mezőgazdaságról) című könyveiben leírja az ókori rómaiak élet- és étkezési szokásait, s körülbelül ötszáz étel receptjét tartalmazza, többek közt a brokkoliról is említést tesz.
A brokkolihoz képest a karfiol a Közel-Keletről származik. Ugyan ezt is ismerték és szerették már a görögök és a rómaiak is, viszont hosszú ideig feledésbe merült, majd a XVI. században jelent meg újra a genovai tengerészeknek köszönhetően, akik keletről hozták - mint újdonságot.
Akármilyen utat is tettek meg, ma már a legtöbb nemzet konyhájában szerepel. Érdekes tény, hogy a brokkoli és karfiol virágait fogyasztjuk leginkább és mégis a kertekben igen jól bírják a hideget, szinte hűvösben nőnek a legjobban. Ezért is előnyös ilyenkor, ősszel brokkoliből és karfiolból ételt készíteni. Nem hiába ilyenkor jobban előfordulnak piacokon, boltokban, zöldségeseknél.
Készítsünk egy meleg levest ezekből a virágokból a hideg napokra! Melegedjünk fel a finom enyhén citromos, enyhén csipős ízzel citromot és chilit rakva a tányérunkba! (A chili paprikából érdemes konyha-ollóval belevagdosni a levesbe, kezdésként csak egy keveset.
A recept
Hozzávalók:
- 25 dkg brokkoli
- 25 dkg karfiol
- 25 dkg zöldborsó
- 3-4 szem krumpli
- 1 hagyma
- 3 dl növényi tej vagy tejszín
- 6-8 gerezd fokhagyma
- 1-2 ek ételízesítő
- tárkony
- petrezselyem
- 1 citrom (opcionális)
- chili paprika (opcionális)
Elkészítés:
A hagymát miután megpucoltuk jó apróra vágjuk vagy aprító gépben összeaprítjuk. A brokkolit és a karfiolt rózsáira szedjük, törzsének lágyabb részét felkarikázzuk majd az egészet megmossuk. A krumplikat meghámozzuk és nagyobb kockákra vágjuk. A hagymát kevés vizen üvegesre pároljuk, hozzáadjuk az elkészített brokkolit, karfiolt, krumplit majd a zöldborsót. Meghintjük házi ételízesítővel, adunk hozzá egy kevés őrölt tárkonyt és felöntjük annyi vízzel, ami éppen csak ellepi. Nagy lángon addig főzzük míg a zöldségek roppanósra nem főnek. Hozzáadjuk a megpucolt, esetleg feldarabolt (vagy ha egész gerezdeket szeretjük, úgy hagyjuk) fokhagymát és a növényi tejet. Addig főzzük míg ismét rottyan egyet, közben adunk hozzá apróra vágott petrezselyem zöldet.
Tálalásnál citromszeleteket és chilipaprikát is kínálhatunk hozzá.
Gluténmentes, egyszerű almás zabpelyhes keksz
2020. október 7. Élj harmóniában
Ez egy gyorsan elkészíthető, nagyon egészséges és finom keksz. Nyújtani és szaggatni sem kell, csak gyorsan összedolgozod az alapanyagokat és kis adagokba kilapítod a tepsin. Hozzávalók: 12 dkg hajdina liszt 8 dkg kukoricaliszt 3 dkg kókuszliszt 3 ek lenmagliszt 15 dkg apró levelű zabpehely 10 dkg mazsola 5 dkg kókuszvirág cukor (használhatsz más cukrot is ha nincs otthon) 50 dkg alma fahéj 10 dkg kókuszzsír 3 tk. sütőpor víz Az almákat hámozd meg a reszeld le, majd szórd meg fahéjjal. Egy tálba keverd össze a liszteket, sütőport, cukrot, majd keverd hozzá a mazsolát. Nyomd ki az alma levét és keverd a tésztához az almát is. Majd add a masszához a kókuszzsírt, az alma levét és pici vizet . Annyi vizet tegyél hozzá, hogy a tészta masszaként összeálljon, szépen elváljon az edény falától. Olyan legyen ami formálható, nem ragad, nem folyik. ( attól függ az almának mennyi leve lesz 20ml től ,akár majd 1 dl-ig terjedhet ) Kis adagokat vegyél ki a masszából és a tenyereid között lapítsd ki vagy a tepsiben egy kanállal, vagy pohár segítségével. 180 fokra előmelegített sütőben süsd készre. (kb. 15 perc) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Jó étvágyat kívánok hozzá:) szeetettel Kati
Cukorborsó tofuval szójaszószban
Előző bejegyzésemben már megmutattam, hogy Angliában a borsót nem csak kifejtve fogyasszák, hanem még egészen zsengén, héjában. Az év szinte minden évszakában így is árulják a borsót, kis csomagokban. Ahogy az angol konyhára jellemző, a legtöbb étel a korábbi angol gyarmatokról származik, így erősen sejthető, hogy a cukorborsó fogyasztása is gyarmatokról eredeztethető... Például az itt igazán elterjedt, de már Magyarországon is sokak által ismert "curry" itt nem csupán a sárgás színű fűszernövényt, fűszerkeveréket jelenti, de egy, az indiai ízvilágból érkező pörköltes szószos jellegű ételt is. Meglehetősen mindennapi étel a curry itt, annyira, hogy kínai gyorséttermek menüjében is ott szerepel néhány currys étel. Mivel Anglia nagy gyarmatbirodalom volt, így nem csak populációja színes a karibi szigetvilág lakóitól kezdve Hong Kongon, Malájzián át Indiáig, beleértve egykoron Ausztráliát is, hanem az országba a gyarmatokról érkező emberek hozták magukkal kultúrájukat, vallásukat, ízeiket, receptjeiket. Emellett persze a britek híresek voltak kereskedő útvonalaikról is, amelyek szintén behálózták az egész földet, hatást gyakorolva az angol konyhára is. Bizonyára ezeknek a hatásoknak köszönhetően került az angol konyhába a zsenge, héjás állapotában felhasznált cukorborsó is.
A recept
Hozzávalók:
- 4 szál sárgarépa, fehérrépa
- 2 db kápia paprika
- 2 maroknyi zsenge cukorborsó héjában
- 1 csomag tofu (füstölt a legjobb, de natúr is megteszi)
- 1 maroknyi kukorica (ha van otthon bébikukorica, azt is ajánlom)
- 1/2 kg tészta (durum vagy teljes kiörlésű vagy gluténmentes is jó)
- 1 nagyobb fej hagyma
- só
- kevés víz
- 1-2 ek szójaszósz
- 3-4 gerezd fokhagyma
Elkészítés:
A tésztát enyhén sós forrásban lévő vízben megfőzzük. Egy nagyobb fej hagymát pucolunk, majd aprítjuk és egy kevés vízen (olaj helyett víz is remekül szolgál) üvegesre megpároljuk.
A répákat megpucoljuk és karikák vágjuk. A paprkiát megmossuk majd felszeleteljük. A cukorborsót megmossuk. Hozzáadjuk a hagymához ezeket a zöldségeket, a felkockázott tofut valamint a kukoricát, majd kb. 1 dl vízzel elkezdjük párolni. Sót is lehet hozzáadni, attól függően, hogy a szójaszószunk mennyire sós. Amikor már puhulni kezdenek, hozzáadjuk a szójaszószt (kb. 2-3 ek elég kell hogy legyen, de ha hígabb, világosabb szójaszósz van a konyhánkban, lehet többet érdemes). Összeforgatjuk majd fedő alatt tovább pároljuk. Aprítunk hozzá fokhagymát, szintén hozzáadjuk. Amikor a szójaszószos zöldségek megpuhultak, a megfőtt tésztával összekeverjük vagy a tálalásnál a tésztára szervírozzuk a zöldséges szószt. Ha tészta helyett inkább rizzsel fogyasztanánk, úgy is nagyon finom.
Böjt - tehermentesítés, méregtelenítés, gyógyulás
2020. március 29. Élj harmóniában
A böjt az emésztőrendszer és a szervezet tehermentesítésére szolgál. A böjt ideje alatt nem fogyasztunk szilárd ételt. Az ételektől való tartózkodás növeli a testben lévő könnyűséget, segít a szervezet megtisztításában. Azáltal, hogy az emésztőrendszer pihen, erősödik az emésztés tüze (,,agni) és mivel nincs étel amit megemésszen, így a belekben felhalmozódott mérgeket égeti el. Amikor valaki beteg lesz, hasznos, ha böjtöt tart, így a szervezet tisztul és teljes erőbedobással a gyógyulásra tud koncentrálni és nem az emésztéssel lesz elfoglalva. Kifejezetten jótékony a böjt láz, megfázás, székrekedés, ízületi fájdalom, gyulladások esetén, illetve amikor salakanyagok vannak a vastagbélbe (,,ama). Egészséges embereknek jótékony heti 1 nap , forralt vizes böjtöt tartani. Ez pihenteti az emésztőrendszert és segít az egészség fenntartásába. A forralt vizes böjtről itt olvashatsz részletesen. Az ájurvéda néhány gyógynövényt kifejezetten gyógyszerként használ a böjt alatt. Ilyenek a gyömbér, fekete bors, cayanne bors, curry - mindegyik segít a mérgeket semlegesíteni. Érdemes belőlük teát készíteni, melegen fogyasztani. A böjtölés előtt nagyon fontos az egyéni alkat figyelembevétele. Az ájurvédikus alkatok szempontjából vata alkatúaknak legfeljebb 3 nap böjt ajánlott, mert a böjt növeli a könnyűséget a testben kibillenti a vata-t az egyensúlyából és idegességet, aggodalmakat, félelmet és gyöngeséget okoz. A pitta alkatúaknak szintén 3 legfeljebb 4 napos böjt javasolt. A 4 napon túl terjedő böjt irritálja a pittát, megnöveli a testben lévő tűz elemet és hatására düh, gyűlölet, szédülés jelenhet meg. Kapha alkatúak hosszan tartó böjtöket is tarthatnak, számukra kifejezetten kedvező - értelmük, tisztánlátásuk javul, könnyeddé válik a testük. Ha valaki léböjtöt tart, érdemes figyelembe venni, hogy a vata- nak szőlőlé, pitta-nak gránátalmalé, kapha-nak almalé tesz jót. Az ájurvéda orvosi ajánlása alapján a böjttel fel kell hagyni, amikor csökken a fizikai erő és állóképesség. A jól kivitelezett böjt méregteleníti a szervezetet, kiegyensúlyozottá, fitté, könnyűvé teszi a testet, szépíti a bőrt, javítja az emésztést, csökkenti vagy megszünteti a gyulladásokat, ízületi problémákat, fejfájást, allergiás tüneteket. A böjt jótékony a cukorbetegség és a magas vérnyomás esetén is és erősíti az immunrendszert. Kedvező ha tartasz minden héten vagy minden hónapban 1 böjtnapot (forralt vízzel). Amennyiben láz vagy megfázásos betegség tüneteit tapasztalod, legjobb ha azonnal kezdesz böjtölni. Jó egészséget kívánok:) szeretettel Kati
Ajándékkönyv - Vegetáriánus kalandozások a magyar konyhában - teljes verzió
Azt mondják, minden rosszban van valami jó. A koronavírus terjedése kapcsán tapasztalt összefogás, az emberek segítő szándéka az utóbbi napokban nagyon megható számomra. Vannak, akik lakást adnak egészségügyi dolgozóknak, másik sétáltatni viszik idős emberek kutyáit, bevásárolnak, gyógyszertárba...
Vegán frankfurti leves
Ajándékozz karácsonyra főzőtanfolyamot!
Az akció részleteiért KATT IDE
Vegán Szaloncukor-készítő főzőtanfolyam
Örök klasszikus a mai levesünk, természetesen vegán formában. Hiszen persze, hogy a hagyományos ízek és a növényi konyha jó barátok, sőt! Az egészet úgy szabod, ahogy neked tetszik. :) Egy finom, tartalmas leves pedig a legjobb, ami veled egy hideg napon megtörténhet!
Hozzávalók egy kisebb fazékhoz
- fél fej kelkáposzta
- 3 szem krumpli
- 1 fej vöröshagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- 3+1+1 ek olívaolaj
- fél mk füstölt fűszerpaprika
- 1 kk pirospaprika
- 1 mk oregánó
- fél mk őrölt kömény
- két szál növényi virsli
- 100 ml növényi tej (vigyázat, a vaníliás beütésű nagyon nem jó!)
- 1 ek liszt
- só, bors
- 1 mk almaecet
- Három evőkanál olívaolajon párold meg a felaprított vöröshagymát és fokhagymát. A tűzről levéve szórd bele a fűszereket, és keverd el. Szagolj bele! – Ugye, milyen finom? Pedig a java csak most jön! :)
- Tedd rá a felaprított krumplit és annyi vizet, hogy ellepje. Amíg felforr, vágd vékony csíkokra a kelkáposztát. Én kivágtam az ér legkeményebb részét, de ezt rád bízom.
- Tedd hozzá a kelkáposztát is, és öntsd fel annyi vízzel, hogy ellepje.
- Ezután még 10 percet főzd forrás után. Amíg vársz, két dolgot is meg tudsz csinálni.
- A virslit karikázd fel és egy evőkanál olajon pirítsd át mindkét oldalát.
- Készítsd el a leves sűrítését. Ehhez én egy evőkanál olajon megfuttattam 1 evőkanál lisztet, aztán pedig felöntöttem 1 dl szójatejjel, majd hagytam besűrűsödni a tűzön. Ezt keverd bele a levesbe, amit a hozzáadott virslivel is forralj 1 percet. A végén ízesítsd az ecettel.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 20 perc
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
Ajándékozz karácsonyra főzőtanfolyamot!
Az akció részleteiért KATT IDE
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Vegán Szaloncukor-készítő
Kezdő Vegán
Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II
Mogyorós-csokoládés fagylalt keksz szendvics (laktózmentes, vegán)
2019. augusztus 22. Zizi kalandjai
Régóta terveztem, hogy készítek fagylalt keksz szendvicset… most jött el az ideje, hogy kipróbáljam a gyerekek nagy örömére. Még vendég gyerekeket is hívtunk, hogy többen teszteljék egyszerre, plusz nekem kézmodellkedjenek néhány fotó erejéig. Csodaszép a kertünkben innen-onnan szedett virágcsokor, ugye? Egy egyszerű csokis kekszet sütöttem, ami önmagában is megállja a helyét. Source
Alakbarát Kókuszgolyó
Hozzávalók (15-20 db golyó): - 2 db alma héjazott - 8 ek zabpehely finom pelyhű - 1 ek cukrozatlan kakaópor - 6 ek kókuszreszelék - 20 szem meggy - 3 ek rizstej - 3 ek kókuszvirág cukor - 2 evőkanál szűretlen kókuszolaj Az almát lereszeljük, a zabpehelyhez hozzákeverjük a kakaóport és együtt alaposan összekeverjük. A rizstejet felmelegítjük, hozzáadjuk a kókusz virágcukrot és a kókuszolajat, állandó keverés mellett felolvasztjuk a cukrot és hozzáöntjük a zabpelyhes, almás keverékhez. Összegyúrjuk és hagyjuk 30 percet állni, majd nedves kézzel golyókat formázunk, közepükbe beletesszük a kimagozott meggyet és kókuszreszelékbe forgatjuk. Én készítettem olyan verziót is amelyeket csak kakaóporba hempergettem. Ez a verzió nem jött be a gyerekeknek.
Mákos zserbó szilvalekvárral
A legtöbb ember gondolatvilágában a zserbó egyet jelen a dióval és a baracklekvárral töltött finom, csokis tetejű süteménnyel. Már régóta érett bennem a gondolat, hogy mákkal és szilvalekvárral is elkészítve is biztos nagyon finom. Nem tévedtem. Ha valami különlegeset, de mégis megszokottat szeretnél az ünnepi asztalra tenni, kipróbálhatod a mákos zserbót. A baracklekvárt pedig szilvalekvárra cserélve.
A recept
Hozzávalók a tésztához:
- 10 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 25 dkg fehér liszt
- fél csomag porélesztő vagy 1 tk instant élesztő
- csipetnyi só
- 1 dl víz
- 1 tk szódabikarbóna
- 20 dkg margarin (vegán)
Hozzávalók a töltelékhez:
- 40 dkg mák megdarálva
- 25 dkg xylit/gyümölcscukor/erithritol (ki milyen édesítést használ cukor helyett)
- 70 dkg szilvalekvár (egy nagyobb vagy 1,5 kisebb üveg lekvár)
Csokibevonó:
1. verzió:
- 20 dkg tortabevonó (vegán)
- 1-2 ek. olaj
2. verzió:
- 10 dkg kókuszzsír
- 2 ek kakaópor/karobpor
- 1 ek xylit/gyümölcscukor/erithritol (ki milyen édesítést használ cukor helyett)
Elkészítés:
A margarint vegyük ki a hűtőből és tegyük olyan helyre egy tálkába, ahol megpuhul. A kétfajta lisztet összekeverjük egy tálban, majd hozzákeverjük a csipetnyi sót, a porélesztőt és a szódabikarbónát. A puha margarint beleszeleteljük a lisztbe, majd a kezünkkel összedolgozzuk és adunk hozzá 1 dl vizet, hogy az egész egy gombóccá összeálljon. Ha ragacsos tészta, gyúrás közben még szórhatunk hozzá kevés lisztet. Ha nem akar összeállni egy egésszé, akkor pedig vizet csepegetetünk hozzá.
Liszttel megszórt gyúródeszkán vagy munkalapon átdolgozzuk, átgyúrjuk a két kezünkkel. Egy henger alakú formát sodrunk a tésztából, majd három egyenlő részre vágjuk. Először az egyik részt sodrófával téglalap alakúra formáljuk. Közel akkorára, mint a tepsi, amibe helyezni fogjuk. A tepsibe sütőpapírt teszünk. A kinyújtott tésztát úgy a legkönnyebb a tepsibe tenni, ha feltekerjük a sodrófára és a sodrófáról letekerve helyezzük bele a tepsibe.
A tésztát eligazítjuk, a tepsi oldalára jutó részt levágjuk, majd alaposan megkenjük szilvalekvárral. A porhanyósra darált mákot összekeverjük az édesítővel, majd a mák felével megszórjuk a lekvár tetejét. Jöhet rá a következő tésztalap. Téglalap alakúra nyújtva, a sodrófa segítségével a lekváros mákos réteg tetejére tesszük, eligazítjuk, ha a tepsi oldalára jutna tészta, levágjuk. Ezt a maradék tésztát hozzágyúrjuk a következő, egyben utolsó tésztához és hasonlóan a szilvalekvárra mákot szórunk, majd befedjük a tésztával.
A tésztát szépen eligazítjuk, a szélét az ujjaninkkal benyomkodjuk. Az utolsó szint a tészta kell, hogy legyen, amit megszurkálunk villával, majd egy órát hűvős helyen pihentetjük. Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 35 perc alatt készre sütjük.
Amig sül, elkészítjük a csokimázat.
1. verzió:
Vizgőz felett felolvasztjuk a csokit és hozzákeverünk 1-2 ek. olajat. Addig kevergetjük, míg teljesen elegyedik.
2. verzió:
Vizgőz felett felolvasztjuk a kókuszzsírt és hozzákeverjük a karob vagy kakaóport és az édesítőszert. (Akár Agavé szirupot is használhatunk).
Ez követően a megsült, lehűlt sütemény tetejére öntjük a csokiszószt és egyenletesen elkenjük. Érdemes a csoki megdermedése előtt felvágni, de nem kiszeletelni. Ezt követően hűtőbe tesszük és amikor a csoki megdermedt teljesen a tetején, könnyebb lesz a szeleteket a tepsiből kiemelni.
Tehát a tepsibe helyezés lépései: tészta, lekvár, mák, tészta, lekvár, mák, tészta, tűvel szurkálni, pihentetni, sütni, kihülés után csokimáz/karobmáz.
Az IKEA nagyokat lépked előre, egy jobb világ irányába
A svéd bútorcég mindig igyekszik lépést tartani a világ változásával. A cikk eredeti megírása óta eltelt 4 év, és egyre több vegán opció érhető el az IKEA kínálatában. Nemcsak hogy kétfajta menüben ehetjük helyben a növényi fasírtgolyókat, hanem ezerrel reklámozzák a növényi hotdogjaikat (150 Ft és szuper finom!), kapható vegán sütemény, növényi tejes kávé, és a shopban pedig otthonra is megvásárolhatjuk mind a fasítgolyókat, mind a hotdogvirsli formájú zöldségrudacskákat is. Emellett vegán kekszek, gumicukor, és még vegán kaviárutánzat is kapható! The post Az IKEA nagyokat lépked előre, egy jobb világ irányába appeared first on VegaNinja.
A Táplálkozási és Dietetikai Akadémia (Academy of Nutrition and Dietetics) állásfoglalása a vegetáriánus étrendekről
KIVONAT: A Táplálkozási és Dietetikai Akadémia úgy foglal állást, hogy a megfelelően összeállított vegetáriánus étrend, beleértve a vegán étrendet is, egészséges, tápanyag bevitel szempontjából megfelelő, és egészségügyileg előnyös lehet bizonyos betegségek megelőzésében és kezelésében. Ezek az étrendek megfelelőek az emberi életciklus minden szakaszában, beleértve a terhességet, a szoptatást, a kisgyermekkort, a gyermekkort, a serdülőkort, az idősebb felnőttkort és a sportoló életmódot is. A növényi alapú étrend környezetkímélőbb, mint az állati termékekben gazdag étrend, mivel kevesebb természeti erőforrást használ és sokkal kevesebb környezeti kárt okoz. A vegetáriánusok és a vegánok kevésbé vannak kitéve bizonyos egészségügyi problémák – például az iszkémiás szívbetegség, a 2-es típusú cukorbetegség, a magas vérnyomás, bizonyos típusú rákok és az elhízás - kockázatának. Kevés telített zsír fogyasztása és a zöldségek, gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabonák, hüvelyesek, szója-termékek, diófélék és magvak (ezek mind rostban és fitokemikáliában gazdag táplálékok) nagymértékű bevitele a vegetáriánus és a vegán étrend olyan jellemzői, amelyek az összes koleszterin, illetve az LDL-koleszterin alacsonyabb szintjével és jobb szérum-glükóz-szabályozással járnak együtt. Ezek a tényezők hozzájárulnak a krónikus betegségek csökkentéséhez. A vegánoknak megbízható B12-vitamin forrásra van szükségük, ezek lehetnek például vitaminnal dúsított ételek vagy étrend-kiegészítők. J Acad Nutr Diet. 2016; 116: 1970-1980. A VEGETÁRIÁNUS ÉS VEGÁN táplálkozási szokások meglehetősen változatosak lehetnek a rendelkezésre álló élelmiszer-választék és az ilyen étrendek mögött álló motiváló tényezők különbözősége miatt. A döntés oka lehet az állatok iránti együttérzés, a vágy, hogy jobban védjék a környezetet, hogy csökkentsék a krónikus betegségek kockázatát, vagy a már kialakult betegség kezelése. A jól megtervezett, zöldségeket, gyümölcsöket, teljes kiőrlésű gabonákat, hüvelyeseket, dióféléket és magvakat tartalmazó vegetáriánus étrend megfelelő mennyiségű tápanyagot biztosít. A vegetáriánus étrend nem tartalmaz húsételeket (baromfit, vadhúst, tengeri állatokat és a belőlük készült termékeket sem). 1. ábra: a leggyakoribb növényi alapú étrendek. A vegetáriánus étrend bizonyos tápanyagok csökkentett bevitelének kockázatával jár, azonban ezek a hiányosságok könnyen elkerülhetők megfelelő tervezéssel. Étrend típusa Étrendi jellemző (mindegyik húsmentes) Vegetáriánus Tojást és tejterméket tartalmaz / nem tartalmaz. Lakto-ovo vegetáriánus Tejterméket és tojást is tartalmaz. Lakto-vegetáriánus Tejterméket tartalmaz, de tojást nem tartalmaz. Ovo vegetáriánus Tojást tartalmaz, de tejterméket nem tartalmaz Vegán Sem tojást, sem tejterméket nem tartalmaz, mézet tartalmazhat Nyers vegán Zöldségeken, gyümölcsö-kön, dióféléken, magva-kon, hüvelyeseken, és csíráztatott gabonákon alapuló étrend. A nyers ételek aránya 75 és 100% között változhat. 1. ábra, A vegetáriánus étrendek típusai. A VEGETÁRIÁNUS ÉTRENDEK ÁTTEKINTÉSE Vegetáriánus irányzatok Egy országos felmérés szerint 2016-ban körülbelül az amerikai felnőttek 3,3%-a volt vegetáriánus vagy vegán (soha nem eszik húst, tehát baromfit és halat sem), és körülbelül a vegetáriánusok 46%-a vegán1. Ugyanebből a felmérésből derült ki, hogy a fiatal felnőttek 6%-a (18-34 évesek) vegetáriánus vagy vegán, míg a 65 éves vagy annál idősebb korosztályban mindössze 2% ez az arány. A hús-helyettesítő termékek forgalma 2012-ben elérte az 553 millió dollárt, ez 8%-os növekedést jelent 2 év alatt. Megfigyelhető, hogy a válaszadók 36%-a főleg vegán húshelyettesítőket keresett, jellemzően a 18-44 éves korosztályból.1,2 Míg a teljes növényi élelmiszerek szolgáltatják a legjobb mindennapi táplálék-forrást, egyes feldolgozott és dúsított termékek, például a növényi alapú italok, húspótlók és reggeli gabonafélék, jelentős mértékben hozzájárulhatnak a vegetáriánusok tápanyagbeviteléhez. A növényi alapú étrend, beleértve a vegetáriánus és a vegán étrendet is, egyre elfogadottabbá válik, amint ezt sok nonprofit szervezet és kormányzati intézmény ajánlása is kiemeli. Az Amerikai Rákkutató Intézet a növényi alapú étrendeket ajánlja, valamint javasolja, hogy az amerikaiak táplálékának kétharmada zöldségekből, gyümölcsökből, teljes kiőrlésű gabonákból és babfélékből álljon.3 A 2015-2020-ra vonatkozó Amerikaiak Táplálkozási Iránymutatásában a vegetáriánus étrend a három ajánlott egészséges táplálkozási mód egyike és étkezési terveket biztosítanak lakto-ovo vegetáriánusok és vegánok számára is.4 A Nemzeti Iskolai Ebéd Program, bár nem írja elő a vegetáriánus lehetőség biztosítását, de előírja az iskoláknak a gyümölcsök, zöldségek és teljes kiőrlésű gabonák arányának növelését az iskolai menüben. Ezeken túl a vegetáriánus étrendnek technológiai támogatása is van. Ugyan még nincs kifejezetten vegetáriánusok számára készített online tápanyag-kiértékelő rendszer, de némelyik ilyen rendszer lehetővé teszi a vegetáriánus és vegán táplálkozási opció választását. Ezek a mobil alkalmazások segítenek a vegetáriánusoknak a táplálkozási igényeik felfedezésében, a tápanyag-bevitel értékelésében és vegán éttermek, üzletek megtalálásában, ahol számukra megfelelő ételek kaphatók. A www.SuperTracker.usda.gov címen működő rendszer például az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma ,,Choose My Plate programjának része.5 MEGFONTOLANDÓ SZEMPONTOK A VEGETÁRIÁNUSOK SZÁMÁRA Fehérje A vegetáriánus étrendek - tehát a vegán táplálkozás is - általában megfelelnek a javasolt fehérje-beviteli szükségleteknek, vagy meg is haladják azt, ha a kalóriabevitel megfelelő.6,7,8 A teljes értékű és nem teljes értékű kifejezések félrevezetőek a növényi fehérjét illetően. A nap folyamán elfogyasztott különböző növényi fehérjék megfelelő mennyiséget tartalmaznak minden nélkülözhetetlen (esszenciális) aminosavból, ha a kalóriabevitel megfelelő.7 Hüvelyesek és szója rendszeres fogyasztása biztosítja a megfelelő fehérjebevitelt és más alapvető tápanyagok bevitelét is. A fruitariánus (gyümölcs alapú) étrend fehérjéből és más tápanyagokból általában keveset tartalmaz. A kiegyensúlyozott vegetáriánus étrend minden élethelyzetben kielégíti a szervezet fehérjeszükségletét, még sportolók esetében is.7,8 n-3 zsírsavak Míg a vegetáriánusok és a vegánok alfa-linolénsav (ALA) bevitele hasonló a nem vegetáriánusokéhoz, addig a hosszú láncú n-3 zsírsavak – eikozapentaénsav (EPA) és dokozahexaénsav (DHA) - bevitele alacsonyabb a vegetáriánusoknál és jellemzően hiányzik a vegánoknál.10,11 A nem vegánokkal összehasonlítva a vegánok vérében és a szöveteiben az EPA és a DHA szintje jelentősen alacsonyabb.10,11 A csökkent EPA és DHA státusz klinikai jelentősége a vegetáriánusok és vegánok esetében ismeretlen.11,12 A hosszú láncú n-3 zsírsavak fontos szerepet játszanak az agy, a retina és a sejtmembránok kifejlődésében, fenntartásában, és kedvezően befolyásolják a terhesség kimenetelét, a szív- és érrendszeri betegségek (CVD) és más krónikus betegségek kezelését.6,13,14 Mégis, a vegetáriánus és vegán gyermekeknél, úgy tűnik, nem tapasztalható károsodás a vizuális vagy szellemi fejlődésben, illetve a vegetáriánus és vegán felnőttek esetében a CVD-vel kapcsolatos kockázat csökkenése tapasztalható.10,11,15 Az ALA endogén módon átalakul EPA-vá és DHA-vá, de a folyamat hatásfoka alacsony, és erősen függ a nemtől, az étrend összetételétől, az egészségi állapottól és az életkortól. Nagy mennyiségű linolsav (LA) bevitele akadályozhatja az ALA konverzióját.11,13 Az optimális konverzióhoz az LA/ALA arány lehetőleg ne haladja meg a 4:1 értéket.7,10,14 Az ALA javasolt napi bevitele (RDA) 1,6 g/nap férfiaknak és 1,1 g/nap nőknek.4 A biztonság kedvéért a vegetáriánusok és a vegánok számára előnyös ennél valamivel nagyobb ALA beviteli értékkel számolni.8,10 A leggazdagabb növényi n-3 zsírsav források a magvak (len, chia, gomborka, repce, és kender), a dió és az ezekből sajtolt olajok.8,10 A tények azt sugallják, hogy az egészséges emberek n-3-igényeit kielégítheti az ALA önmagában, illetve az EPA és a DHA endogén szintézise az ALA-ból elegendő ahhoz, hogy a szintek sok éven át stabilak legyenek.11,14 Alacsony dózisú mikroalga alapú DHA étrend-kiegészítők minden vegetáriánus számára elérhetők, hogy a megnövekedett igényeket (pl szoptatási időszak a nőknél) vagy a csökkent konverziós képességet (pl magas vérnyomás vagy cukorbetegség) ellensúlyozzák.10 Vas A vegetáriánusok vasbevitele általában azonos szintű vagy valamivel magasabb, mint a vegyes táplálkozásúaké.16 Annak ellenére, hogy a vas bevitele hasonló,17 a vegetáriánusok szervezete tipikusan kevesebb vasat raktároz, mint a nem vegetariánusoké. Az alacsonyabb szérum ferritin szint előnyt jelenthet, mert a szérum ferritin magas szintje önmagában növeli az anyagcsere zavarok kialakulásának kockázatát.18 A vegetáriánusok vasszintje miatti aggodalmak felvetették a növényi ételekben található nem hem vas biológiai hasznosíthatóságának kérdését. A nem hem vas abszorpciója a fiziológiai igényektől és részben a szervezet által raktározott vas mennyiségétől függ. A felszívódás nagyon változó a táplálék összetétele és a raktározott vas mennyisége függvényében. A nem hem vas biohasznosulását befolyásolják még felszívódást gátló tényezők, mint a fitátok és polifenolok illetve felszívódást segítő tényezők, mint a C-vitamin, a citromsav és egyéb szerves savak.19 Egy friss tanulmány kimutatta, hogy a nem hem vas felszívódása 1% és 23% között változott a szervezet vas-státuszától, illetve a felszívódást segítő és gátló tényezőktől függően.20 Egy újonnan kifejlesztett regressziós egyenlet lehetővé teszi a vasfelszívódás előrejelzését a szérumferritin szintje és a táplálékban lévő módosító tényezők alapján. A táplálék összetétele nagyobb hatást gyakorolt a vas felszívódására ha a szérumferritin szintje alacsony volt.20 A nem hem vas felszívódása akár 10-szer nagyobb lehet vashiányban szenvedőknél, mint a túl magas vasszinttel rendelkezőknél. Az RDA 2001-ben a vegetáriánusok számára 80%-kal több vasat írt elő, mint a nem vegetáriánusoknak. Ezt abból a feltételezésből vezették le, hogy a vegetáriánus étrendből származó vas felszívódása csak 10%-os míg a nem vegetáriánus étrendből származó vasé 18%-os.21 Ez a feltételezés nagyon korlátozott mennyiségű adat felhasználásával, egyszeri abszorpciós vizsgálatok, illetve a fejlett országok vegetáriánusaira nem jellemző táplálékok alapján készült. Ma már tudjuk, hogy a szervezet képes alkalmazkodni és képes sokkal hatékonyabban beépíteni a nem hem vasat.22 A vasfelszívódást elősegítő és csökkentő tényezők jelentősége idővel csökken.23 A szervezet alkalmazkodni tud az alacsony vasbevitelhez az idő múlásával, és képes a vasveszteséget is csökkenteni.24 Egy tanulmányban a vasabszorpció jelentősen, közel 40%-kal megnövekedett 10 hétig tartó alacsony vastartalmú diéta fogyasztása során.22 Az alacsony vasszinttel rendelkező emberek képesek lényegesen megnövelni a vasfelszívódás mértékét mérsékelt vagy magas vastartalmú ételek fogyasztása esetén. Úgy tűnik, hogy a fejlett országokban élő vegetáriánusoknál a felszívódási folyamat hatékonyan alkalmazkodik, mert a hemoglobinszintjük és a legtöbb vasszinttel kapcsolatos értékük hasonló a nem vegetáriánusokéhoz.7 Cink A tanulmányok azt mutatják, hogy a nem vegetáriánus kontrollcsoportokhoz képest a felnőtt vegetáriánusok étkezési cinkbevitele hasonló vagy valamivel alacsonyabb szintű, és a szérum-cinkkoncentrációjuk alacsonyabb, de a normál tartományon belül van.7,25 Az alacsonyabb cinkszintnek nem tulajdonítható káros következmény, valószínűleg a szervezet szabályozó mechanizmusainak köszönhetően, amelyek lehetővé teszik a vegetáriánus étrendhez való alkalmazkodást. Egyértelmű cinkhiány nem áll fenn a fejlett világ vegetáriánusai esetében. A népesség leginkább veszélyeztetett csoportjait (idősebbek, gyermekek, terhes és szoptató nők) illetően nincs elegendő adatunk arról, hogy a cink státusz alacsonyabb-e vegetáriánusoknál, mint a nem vegetáriánusoknál.25 A vegetáriánusok cinkforrásai: szójatermékek, hüvelyesek, gabonafélék, sajt, magvak és diófélék. Az olyan ételkészítési technikák, mint az áztatás és csíráztatás a babfélék, gabonák, diófélék és magvak esetében, valamint a kenyér kovászolása csökkenti a fitátok cinkkötő hatását, így növeli a cink felszívódását.26 Szerves savak, mint a citromsav, szintén növelhetik bizonyos mértékig a cinkabszorpciót.26 Jód A növényi alapú étrend jódban szegény lehet, így azok a vegánok, akik nem fogyasztanak kulcsfontosságú vegán jódforrásokat, például jódozott sót vagy tengeri zöldségeket, jódhiány veszélyének vannak kitéve.7,27 A tengeri zöldségek (tengeri algák, hínárok) jódtartalma nagyon változó és némelyik jelentős mennyiségű jódot tartalmazhat.28 A jódbevitel nem haladhatja meg a megengedett napi felső értéket, ami felnőttek esetében 1100 ug.29 Vegán nőknek várandósság idején további napi 150 ug jódra van szükségük.27,29 A tengeri só, a kóser só és a sós fűszerek, mint például a tamari, általában nem jódozottak,7 és a feldolgozott élelmiszerekben sem jódozott sót használnak. A tejtermékek tartalmazhatnak jódot, de a mennyiség erősen változó.7 Bár az olyan élelmiszerek, mint a szója, a keresztesvirágúak, illetve az édesburgonya tartalmaznak természetes goitrogént, ezek az ételek nem okoznak pajzsmirigy elégtelenséget egészséges emberekben, feltéve, hogy a jód bevitel megfelelő.7,8,29,30 Kalcium A lakto-ovo vegetáriánusok kalciumbevitele általában eléri vagy meghaladja az ajánlott értéket, míg a vegánok esetében ez nagyon változó, és néha az ajánlott érték alatt marad.7 A növényi kalcium biológiai hozzáférhetősége összefügg az élelmiszerek oxaláttartalmával, és kisebb mértékben a fitát- és a rosttartalommal is, ez nagyon fontos szempont. A felszívódás mértéke nagy oxaláttartalmú zöldségekből, például a spenótból, céklalevélből, mángoldból akár 5%-ig is csökkenhet. Így ezek nem tekinthetők jó kalciumforrásoknak, annak ellenére, hogy magas a kalciumtartalmuk. Összehasonlításképpen, a felszívódás alacsony oxalát tartalmú zöldségekből, mint a fodros kel, a tarlórépalevél, a kínai kel és a bordás kel, körülbelül 50%.31 A kalciummal dúsított (kalciumsóval készült) tofuból és a legtöbb kalciummal dúsított növényi tejből – a tehéntejhez hasonlóan kb 30% szívódik fel.32,33 Egyéb növényi élelmiszerek, például a fehérbab, a mandula, a tahini, a füge és a narancs, mérsékelt mennyiségű kalciumot tartalmaznak, valamivel alacsonyabb biohasznosulással (kb. 20%). Ehhez képest a kalciumtartalom dúsításához használt kalciumvegyületek közül a kalcium-citrát-malát biohasznosulása legalább 36%, míg más anyagoké kb. 30%.34 Regisztrált dietetikus táplálkozási szakértők (RDN) és regisztrált táplálkozási tanácsadók (NDTRs) segíteni tudnak a megfelelő kalciumbevitel elérésében a kalciumban gazdak ételek fogyasztásának hangsúlyozásával, szükség esetén alacsony dózisú táplálékkiegészítők alkalmazásával. D-vitamin A szervezet D-vitamin-szintje a napfényen töltött időtől és a D-vitaminban gazdag élelmiszerek vagy étrend-kiegészítők fogyasztásától függ.35 Napozás során a bőr által termelt D-vitamin mennyisége nagyon változó, nagyban függ a napszaktól, az évszaktól, a földrajzi szélességi foktól, a levegő szennyezettségétől, a bőr pigmentációjától, fényvédő krémek használatától, a napfénynek kitett bőrfelület nagyságától és az életkortól.35,36 Egyes vegetáriánusok és vegánok esetében beszámoltak alacsony D-vitamin-bevitelről, illetve alacsony plazma- vagy szérum- 25-hidroxi-D-vitamin-szintről, ez utóbbi különösen a télen vagy tavasszal vett vérmintáknál és különösen a magas földrajzi szélességen élők körében fordult elő.36 Étkezési és táplálékkiegészítő D-vitamin-források általában szükségesek a megfelelő D-vitamin-szint eléréséhez. D-vitaminnal dúsított élelmiszerek: a tehéntej, egyes növényi tejek, gyümölcslevek, reggeli gabonapelyhek és margarinok. A tojás is szolgáltathat némi D-vitamint. Ultraibolya fénnyel kezelt gombák jelentős D-vitamin-források lehetnek.36,37 Mind a D2-vitamint, mind a D3-vitamint használják táplálékkiegészítőként és élelmiszerek D-vitamin-tartalmának növelésére is. A D3-vitamin (kolekalciferol) lehet növényi vagy állati eredetű, míg a D2-vitamint (ergokalciferol) az élesztőből származó ergoszterin ultraibolya besugárzásával állítják elő. Alacsony adagokban a D2 és a D3-vitamin egyenértékű, de magasabb dózisokban a D2-vitamin kevésbé hatásosnak tűnik.36 Ha a napsugárzás és a D-vitaminnal dúsított élelmiszerek bevitele nem elegendő az igények kielégítésére, táplálékkiegészítő D-vitamin szedése ajánlott, különösen az idősebb felnőttek számára.35,36,38 Mivel a D-vitamin számos anyagcsere-folyamatot befolyásol a csontanyagcserén túl,35,38 egyes szakértők javasolják napi 1000-2000 NE vagy még több D-vitamin bevitelét. B12-vitamin A B12-vitamin nem található meg a növényi élelmiszerekben.7,39 Fermentált élelmiszerek (például a tempeh), nori (tengeri zöldség, hínár), spirulina, chlorella algák, és a nem dúsított sörélesztő-pehely nem tekinthető megbízható B12-forrásnak.39,40 Vegánoknak rendszeresen kell fogyasztaniuk megbízható B12-vitamin-forrást, azaz a B12-vitaminnal dúsított élelmiszert vagy B12-vitamin tartalmú táplálék-kiegészítőt - egyébként-vitaminhiányos állapot alakulhat ki, amint ezt vegán csecsemőkön, gyermekeken és felnőtteken végzett esettanulmányok mutatják.8,39 A legtöbb vegetáriánusnak is bele kellene illesztenie ezeket a megbízható B12 forrásokat az étrendjébe, mert naponta 1 pohár tej és egy tojás csak körülbelül a kétharmadát fedezi az ajánlott napi bevitelnek (RDA).7,39,40 A súlyos B12-hiány korai tünetei a fáradékonyság, bizsergés a kéz- vagy lábujjakban, a rossz mentális állapot, a rossz emésztés és az elégtelen fejlődés kisgyermekeknél. Csekély mértékű B12-hiány magas homocisztein-szintet eredményez. Alacsony B12-bevitel vagy a B12-bevitel teljes hiánya mellett is egészségesnek érezheti magát valaki, de hosszú távon már a kis fokú hiány is sztrókhoz, demenciához és a csontok rossz állapotához vezethet.7,8,41 A B12-vitamin-szint mérésére alkalmas laboratóriumi vizsgálatok: a szérum metil-malonsav-tartalmának, a szérum vagy a plazma B12-szintjének és a szérum holo-transzkobalamin-tartalmának (Holo-TC vagy Holo-TCII) mérése.8,39,41 A B12-felszívódás normál mechanizmusa az úgynevezett belső tényező (intrinszik faktor, a gyomornedv antianaemiás faktora) révén történik, amely körülbelül az RDA felénél telítődik, és a szervezet csak 4 – 6 óra múlva képes további felszívásra.40 Ezért a dúsított ételeket legjobb két részre osztva fogyasztani a nap folyamán. Egy másik abszorpciós mechanizmus, a passzív diffúzió 1%-os hatékonysággal teszi lehetővé a nagy dózisú B12-t tartalmazó táplálék-kiegészítők ritkább fogyasztását. Az ajánlásokat nagy dózisok alapján állapították meg (pl. 500 – 1000 ug cianokobalamin hetente több alkalommal).8,39 A B12-vitaminnak négy formáját ismerjük, melyek a kobalaminhoz kapcsolódó csoportokban különböznek egymástól. A ciano-kobalamin a leggyakrabban használt forma a dúsított élelmiszerekben és táplálék-kiegészítőkben, nagy stabilitása miatt. A metil-kobalamin és az adenozil-kobalamin a szervezet enzimatikus reakcióiban szereplő formák, ezek táplálék-kiegészítőként kaphatók. A tapasztalatok azt mutatják, hogy nem hatékonyabbak, mint a ciano-kobalamin, az ajánlott napi értéknél nagyobb dózisra lehet belőlük szükség. A hidroxi-kobalamin injekciókban alkalmazható hatékonyan.8,42 VEGETÁRIÁNUS ÉTREND A TERÁPIÁBAN ÉS A KRÓNIKUS BETEGSÉGEK Ha a táplálkozási oktatás megfelelő, a terápiás vegetáriánus étrend ugyanolyan jól betartható, mint a vegyes étrend.43 Motivációs interjúkkal, gyakori megbeszéléssel, főzési bemutatókkal és további ösztönző stratégiák alkalmazásával tovább javítható a vegetáriánus étrend terápiás használatának eredménye, ahogyan más terápiás étrendeknél ezt megszokhattuk. Túlsúly és elhízás Az amerikai népesség több mint kétharmada - és egyre növekvő hányada – túlsúlyos vagy elhízott.44 A dietetikusnak ismernie kell azt a tényt, hogy a vegetáriánus és vegán táplálkozás elősegíti az egészséges testsúly elérését és fenntartását. Az egészséges testsúly összefügg a szív és érrendszeri funkciók javulásával,45 az inzulinérzékenységgel,46 valamint segít csökkenteni más krónikus betegségek kockázatait is.45 A növényi alapú táplálkozás összefügg az alacsony testtömeg-indexszel is (BMI, kg/m2-ben). A második Adventista Egészségügyi Tanulmányban (Adventist Health Study-2), az átlagos BMI a húsevőknél volt a legmagasabb (28,8), és azoknál volt a legalacsonyabb, akik elkerülik az összes állati terméket (23,6).47 Hasonlóképpen, a EPIC-Oxford tanulmányban, a kutatók a legmagasabb átlagos BMI-t a húsevőknél (24,4) és a legalacsonyabbat a vegánoknál (22,5) mérték.48 A svéd Mammográfia kohorsztanulmányban a kutatók megállapították, hogy a túlsúly vagy az elhízás előfordulása a mindenevőknél 40%, a vegetáriánusoknál 25%.49 A kutatások azt mutatják, hogy a vegetáriánus étrend hatékonyan használható a túlsúly kezelésére és jobb alternatíva, mint a hasonló céllal összeállított mindenevő étrend. Beavatkozásos kísérletek két metaanalízise azt mutatta ki, hogy a vegetáriánus étrend alkalmazása nagyobb súlycsökkenéssel jár a kontroll csoportokhoz képest.50,51 A vegán étrend strukturált csoporttámogatással és viselkedési terápiával jelentősen nagyobb testsúly-csökkenést eredményezett, mint a Nemzeti Koleszterin Oktatási Program által összeállított étrend52 az egy- illetve kétéves vizsgálati időszak alatt. Szív és érrendszeri betegségek (CVD), beleértve a hiperlipidémiát, az iszkémiás szívbetegséget, és a magas vérnyomást A vegetáriánus étrendek a CVD kockázatának csökkenésével járnak.15,53 A vegetáriánus étrendek számos szívbetegség kockázati tényezőn javítanak, például a hasi elhízáson,54 a magas vérnyomáson,55 a szérum lipidprofiján,56 és a vércukor szinten.42,57 Szintén csökkentik a gyulladásos markereket, mint például a C-reaktív proteint, az oxidatív stressz, és védenek az ateroszklerotikus plakkok képződésével szemben.58 Következésképpen, a vegetáriánusok esetében csökken az iszkémiás szívbetegség kialakulásának, és az általa okozott halálnak a kockázata.15,53,59 A vegán étrend a legkedvezőbb a szívbetegségek kockázati faktorainak csökkentésében.55,57 Az EPIC-Oxford tanulmányból60 kiderült, hogy a növényi táplálkozást követők fogyasztották a legtöbb rostot, a legkevesebb zsírt, illetve telített zsírt, és nekik volt a legegészségesebb testtömegük és koleszterinszintjük a mindenevőkkel és más vegetáriánusokkal összehasonlítva. Tizenegy randomizált, kontrollcsoportos vizsgálat metaanalízise kimutatta, hogy a vegetáriánusoknál a teljes koleszterinszint, az LDL- és a HDL-koleszterin-szint oly módon csökkent, ami a szívbetegségek kockázatában körülbelül 10%-os csökkenésnek felel meg.56 A vegetáriánus étrend különösen előnyös volt az egészséges testsúlyú és a túlsúlyos emberek esetében, de kevésbé hatékony az elhízottak számára, ezért kiemelten fontos a korai étrendi beavatkozás a hosszú távú kockázatcsökkentés érdekében.56 A második Adventista Egészségügyi Tanulmányban 73308 hetednapi adventista vizsgálata alapján a kutatók azt állapították meg, hogy a vegetáriánusoknál 13%-kal csökkent a CVD és 19%-kal az iszkémiás szívbetegség kialakulásának kockázata a nem vegetáriánusokkal összehasonlítva.15 Az EPIC tanulmány egy korábbi elemzése szerint a vegetáriánusoknál 32%-kal alacsonyabb a szívbetegség miatti kórházi kezelés és a szívbetegség miatti halál kockázata.53 A vegetáriánusok esetében azért kisebb a szívbetegségek kockázata, mert rendszeresen fogyasztanak különféle zöldségeket, gyümölcsöket, teljes kiőrlésű gabonaféléket, hüvelyeseket és dióféléket. A kevés zsiradékot tartalmazó vegán és vegetáriánus étrend egyéb pozitív életmódbeli tényezőkkel társulva - mint a dohányzás mellőzése és a testsúly csökkentése - bizonyítottan az atheroszklerózis (érelmeszesedés) visszafejlődését eredményezi.61 A szívkoszorúér-betegségek kockázati tényezői, például a teljes koleszterin és az LDL-koleszterin, a testsúly és a testzsír rövid időn belül javulnak vegetáriánus diéta mellett, még koleszterinszint-csökkentő gyógyszerek használata nélkül is.61 A vegetáriánusok körében ritkábban fordul elő a magas vérnyomás a nem vegetáriánusokhoz képest. Az EPIC-Oxford tanulmány eredményei kimutatták, hogy a vegánoknak a legalacsonyabb a szisztolés és diasztolés vérnyomásuk, és náluk a legalacsonyabb a magas vérnyomás előfordulása az összes táplálkozási csoport közül (vegánok, vegetáriánusok, halevők és húsevők).62 A második Adventista Egészségügyi Tanulmány adatai szintén megerősítették, hogy a vegánoknak a legalacsonyabb a vérnyomásuk, és minden vegetáriánus csoport közül itt vannak legkevesebben a magas vérnyomásban szenvedők, lényegesen alacsonyabb a számuk, mint a húsevők között.55 Egy metaanalízis - amely több mint 21 000 ember vérnyomását hasonlította össze a világon - arra a következtetésre jutott, hogy a vegetáriánusok szisztolés vérnyomása körülbelül 7 Hgmm-rel, a diasztolés vérnyomásuk pedig 5 Hgmm-rel alacsonyabb, mint a vegyes táplálkozású népességé.63 Cukorbetegség A húsevőkkel összehasonlítva a lakto-ovo-vegetáriánusoknál és a vegánoknál kisebb a 2-es típusú cukorbetegség kockázata. A második Adventista Egészségügyi Tanulmányról szóló beszámoló szerint a húsevők között több mint kétszer annyi cukorbeteg van, mint a lakto-ovo- vegetáriánusok és a vegánok között, még a BMI-vel való korrekció után is.47 A tanulmány azt is megállapította, hogy már a cukorbetegség kialakulásának esélye is 77%-kal csökkent a vegánok esetében, és 54%-kal a lakto-ovo-vegetáriánusok esetében a nem vegetáriánusokhoz képest (életkor szerinti korrekció után). Amikor a BMI-t és egyéb befolyásoló tényezőket is figyelembe vették, az összefüggés továbbra is erős maradt. A vegánoknál 62%-kal kisebb valószínűséggel alakul ki cukorbetegség, míg a lakto-ovo-vegetáriánusok körében 38%-kal kisebb ez a valószínűség.64 Megelőzés Az elmúlt két évtizedben prospektív megfigyeléses tanulmányok és klinikai vizsgálatok jelentős bizonyítékokat szolgáltattak arra, hogy a teljes kiőrlésű gabonákban, gyümölcsökben, zöldségekben, hüvelyesekben, magvakban és diófélékben gazdag, viszont finomított gabonafélékben, vörös vagy feldolgozott húsokban és cukorral édesített italokban szegény étrend csökkenti a cukorbetegség kockázatát, javítja a glikémiás kontrollt és a vérlipidek kontrollját cukorbetegségben szenvedőknél.65 A teljes kiőrlésű gabonák fogyasztása szorosan összefügg a cukorbetegség kisebb kockázatával, még a BMI figyelembevétele után is.66 A hüvelyesek, amellett, hogy alacsony glikémiás indexű élelmiszerek, azért is előnyösek a cukorbetegek számára, mert csökkentik az étkezés utáni glükózszintet, sőt a következő étkezés utáni glükózszintet is, ez az úgynevezett ,,második étkezés effektus.67 Egy metaanalízis azt bizonyította, hogy a magasabb gyümölcs- vagy zöldségbevitel, különösen a zöld zöldségek fogyasztása a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát jelentősen csökkenti.68 Az első és második ,,Ápolók Egészségügyi Tanulmányában a csonthéjasok, különösen a dió fogyasztása csökkentette a cukorbetegség kockázatát.69 Ezzel szemben a vörös és a feldolgozott húsok erősen növelték az éhomi glükóz- és inzulinkoncentrációt és a cukorbetegség kockázatát.70 A hús és a cukorbetegség összefüggésének lehetséges okai többek között a telített zsírsavak, a késői glikációs végtermékek, a nitrátok/nitritek, a hem vas, a trimetil-amin-N-oxid, az elágazó szénláncú aminosavak és az endokrin diszruptor vegyi anyagok.70 Kezelés. Randomizált klinikai vizsgálatokban az alacsony zsírtartalmú vegán étrend az Amerikai Diabétesz Egyesület iránymutatásai alapján összeállított étrenddel összehasonlítva jobb eredményt hozott a glikémiás kontroll, a vérlipidek és a testtömegkontroll terén is.71 2-es típusú cukorbetegek 24 hetes randomizált kontrollos vizsgálatában az izokalorikus vegetáriánus étrendet követő csoport jobb eredményeket ért el inzulinérzékenység, a zsigeri zsír csökkenése és a gyulladásos markerek csökkenése terén, mint a hagyományos diabetikus diétát követők.72 Hat kontrollos klinikai vizsgálat metaanalízise szerint a vegetáriánus étrend a glikémiás kontroll javulásával jár együtt a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedőknél.73 A tápanyagban gazdag, magas rosttartalmú növényi ételekből összeállított vegetáriánus és vegán étrend csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát, és hatékony terápiás eszköz a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére. Rák A második Adventista Egészségügyi Tanulmány kimutatta, hogy a vegetáriánus étrend összességében alacsonyabb rákkockázattal társul, különösen az emésztőrendszeri rákok tekintetében. Továbbá, a vegán étrend, úgy tűnik, nagyobb védelmet nyújt a rák előfordulása ellen, mint bármely más étrendi minta.74 Legutóbb arról számoltak be, hogy a vegán étrend 35%-kal csökkenti a prosztatarák kockázatát.75 Hét tanulmány metaanalízise azt az eredményt hozta, hogy a vegetáriánusok között 18%-kal kisebb a rákos megbetegedések előfordulása, mint a nem vegetáriánusoknál.59 Epidemiológiai vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy gyümölcsök, zöldségek, hüvelyesek vagy a teljes kiőrlésű gabonák rendszeres fogyasztása bizonyos rákos megbetegedések kockázatát csökkenti.76 A zöldségfélékben, a hüvelyesekben, a gyümölcsökben, a fűszerekben és a teljes kiőrlésű gabonafélékben található fitokemikáliák hatalmas sokasága, mint például a szulforapán, ferulinsav, genisztein, indol-3-karbinol, kurkumin, epigallokatekin-3-gallát, diallil-diszulfid, rezveratrol, likopin és a kvercetin, védelmet nyújthat a rák ellen.77,78 Ezekről a fitokemikáliákról tudjuk, hogy beavatkoznak számos sejtszintű folyamatba, amely szerepet játszik a rák kialakulásában.79 A vegetáriánusok általában több rostot fogyasztanak az egyéb étrendek követőivel összehasonlítva. A tíz európai ország bevonásával készült EPIC tanulmány megállapította, hogy a legtöbb rostot tartalmazó étrend esetében 25%-kal csökkent a kolorektális (vastagbél és végbél) rák kockázata a legkevésbé rostos étrendhez képest.80 Másrészt, két nagy amerikai kohorsztanulmányban egyértelmű kapcsolatot figyeltek meg a feldolgozott vörös húsok fogyasztása és a kolorektális rák között.81 Azt is láttuk, hogy a feldolgozott húsok fogyasztása növeli a rákkal összefüggő halálozás kockázatát.82 Huszonhat epidemiológiai tanulmány szisztematikus áttekintése és metaanalízise azt mutatta, hogy napi 100 g vörös hús fogyasztása esetén a kolorektális mirigyhámból kiinduló jóindulatú daganatok (adenómák) kialakulásának relatív kockázata 1,27, illetve napi 50 g feldolgozott hústermék fogyasztása estén a relatív kockázat 1,29.83 Csontritkulás Csontokról készült tanulmányok arról számoltak be, hogy a vegetáriánusok csontjának ásványianyag-sűrűsége hasonló a vegyes táplálkozásúakéhoz, vagy kissé elmarad attól, míg a legalacsonyabb érték jellemzően a vegánoké.84 Mivel a különbségek viszonylag csekélyek, úgy tűnik, ennek nincs klinikai jelentősége, feltéve, hogy a kritikus tápanyagok megfelelően biztosítottak. A vegetáriánus étrendek számos tényezővel társulnak, amelyek elősegítik a csontot egészségét, beleértve a nagy mennyiségű zöldség és gyümölcs fogyasztását; a bőséges magnézium-, kálium-, K-vitamin és C-vitamin-bevitelt, valamint a viszonylag alacsony savterhelést.36 Ezzel szemben veszélyeztetheti a csontok egészségét, ha az étrendben kevés a kalcium, a D-vitamin, a B12-vitamin és a fehérje.36 Az EPIC-Oxford tanulmány 30%-kal nagyobb csonttörési kockázatot jelzett a vegánok csoportjára, de a lakto-ovo-vegetáriánusok esetében nincs eltérés a nem vegetáriánusokhoz képest. Ha azonban csak azokat a vegánokat szerepeltettük az elemzésben, akiknek a kalciumbevitele meghaladja az 525 mg-ot, a törési kockázat különbsége eltűnt.84 Az második Adventista Egészségügyi Tanulmány arról számolt be, hogy a hüvelyesek és húsanalógok gyakori fogyasztása hatékonyabban csökkenti a csípőcsonttörés kockázatát, mint a húsfogyasztás.85 A fehérje a csontok egészsége szempontjából semleges vagy enyhén pozitív hatású.36 A D- és B12-vitaminok elégtelen bevitele összefügg a csontok alacsony ásványianyag-sűrűségével, a csonttörés megnövekedett esélyével és a csontritkulással.36 Acsontok kiváló egészségének elérése és fenntartása érdekében a vegetáriánusok és vegánok számára erősen ajánlott a javasolt napi beviteli értékek betartása minden tápanyagból, különösen kalciumból, D-vitaminból, B12-vitaminból és fehérjéből, valamint nagy adag zöldség és gyümölcs rendszeres fogyasztása.36 VEGETÁRIÁNUS ÉTREND AZ ÉLET MINDEN SZAKASZÁBAN A jól megtervezett vegán, lakto-vegetáriánus és lakto-ovo-vegetáriánus étrend megfelelő, kielégíti a táplálkozási szükségleteket és normális növekedést biztosít az élet minden szakaszában, beleértve a terhességet és a szoptatást, a csecsemőkort, a gyermekkort, a serdülőkort, az idősebb felnőttkort és az élsportoló életmódot is. Várandósság és szoptatás Kisebb kutatások azt mutatják, hogy ahol elegendő élelmiszer van, ott a vegetáriánus nők terhességének kimenetele, például a születési súly és a terhesség időtartama hasonló a nem vegetáriánusokéhoz.7,86,87 Egy tanulmány szerint a vegetáriánus táplálkozás a várandósság első trimeszterében csökkentette a hasi elhízás kockázatát.88 A sok növényi táplálékot tartalmazó étrend a várandós nők esetében csökkentheti a terhesség szövődményeinek, például a terhességi cukorbetegség kialakulásának kockázatát.88,89 A Táplálkozási és Dietetikai Akadémia állásfoglalása és gyakorlati útmutatója, a ,,Táplálkozás és életmód az egészséges terhességért90,91 megfelelő útmutatást ad a várandós vegetáriánusok számára. Különösen figyelni kell a vas, a cink, a B12-vitamin és az EPA/DHA megfelelő szintjére.87,89 Az étrendi döntéstől függően a várandós vegetáriánusok vasbevitele nagyobb lehet, mint a nem vegetáriánusoké, és nagyobb valószínűséggel használnak vas tartalmú táplálék kiegészítőket.92 Az elégtelen vasbevitel lehetősége és a vashiány ártalmas hatásai miatt ajánlatos alacsony dózisú (30 mg) étrendkiegészítő vasat szedni a terhesség alatt.93 Az ajánlott vasmennyiség bevihető prenatális (terhességi) táplálékkiegészítővel, külön vaskészítménnyel vagy ezek kombinációjával is. Nincs elegendő bizonyíték arra, hogy a terhesség alatt a vegetáriánusok cink bevitele és cink státusza különbözne a nem vegetáriánusoktól.87,89 A várandósság alatt megnövekedett cinkigény, illetve a gabonák és hüvelyesek magas fitáttartalma miatt a cinkbevitel növelése és felszívódást javító élelmiszer-előkészítő technikák használata javasolható.7,8,29 Várandós és szoptató vegetáriánusoknak rendszeres és megfelelő étrendi és/vagy kiegészítő B12-vitamin-forrásokra van szükségük 7,8,89,91 A vegetáriánus nők gyermekeinek alacsonyabb a plazma-DHA-koncentrációja, és a vegetáriánus anyatej DHA-szintje is alacsonyabb.7,8 Ezek az n-3 zsírsavak bizonyos mértékig szintetizálhatók ?-linolénsavból, de a konverziós arány alacsony (bár némileg fokozott a várandósság alatt).8,89 Várandós és szoptató vegetáriánusok számára előnyös lehet a mikroalgákból kivont EPA és a DHA közvetlen bevitele.8,91 Csecsemők, gyermekek és serdülők Az első 6 hónapban a kizárólagos szoptatás az ajánlott táplálási mód.94 Ha ez nem lehetséges, akkor a kereskedelemben kapható csecsemőtápszer legyen az elsődleges élelmiszer az első évben. A kiegészítő élelmiszereknek energiában, fehérjében, vasban és cinkben gazdagnak kell lenniük, tartalmazhatnak hummuszt, tofut, jól megfőzött hüvelyeseket és avokádópürét.8 Telített zsír, dúsított szójatej vagy állati tej fogyasztása elkezdhető 1 éves korban, ha a gyermek normálisan fejlődik és különféle ételeket eszik.95 A vegetáriánus gyermekek és tizenévesek körében kisebb a túlsúly és az elhízás veszélye a nem vegetáriánus társaikhoz viszonyítva. Normál BMI-értékű gyermekek és fiatalok esetében valószínűbb, hogy felnőttkorukban is a normál BMI-tartományon belül lesznek, ami jelentősen csökkenti a betegségek kockázatát.96 A vegetáriánus étrend további előnye, hogy gyermekkorban és serdülőkorban nagyobb gyümölcs- és zöldségfogyasztással jár, kevesebb édesség és sós rágcsálnivaló fogyasztás, valamint kevesebb telítettzsír-bevitel mellett.97 Ha a gyermekek a kiegyensúlyozott vegetáriánus étrendhez szoknak hozzá az élet kezdeti szakaszában, akkor egész életen át tartó egészséges szokásokat alakíthatnak ki.8 Az étkezési zavarok megjelenése serdülőkorban a legvalószínűbb. Az étkezési zavarok etiológiája összetett. A vegetáriánus vagy vegán étrend nem látszik növelni a táplálkozási rendellenességek kockázatát, bár azok, akiknél már kialakult valamilyen étkezési zavar, használhatják ezt a táplálkozási formát a táplálékbevitel korlátozására.7,8 A fiatal vegetáriánusok megfelelő étrendjének tervezésekor a következő tápanyagokra kell nagy figyelmet fordítani: vas, cink, B12-vitamin, illetve egyes esetekben kalcium és D-vitamin. A vegetáriánus gyermekek fehérjebevitele általában eléri vagy meghaladja az ajánlásokat.7 A vegán gyermekek fehérjeigénye kissé magasabb lehet, mint a nem vegán gyermekeké a fogyasztott fehérjék emészthetőségének és aminosav-összetételének különbségei miatt.7 Az ajánlott fehérjetöbblet vegán gyermekeknek 30-35% 1-2 éves korban, 20-30% 2-6 éves korban és 15-20% 6 év felett.7,95 Bár az étrendi tényezők korlátozhatják a vas és a cink bevitelét, a vas-, illetve cinkhiány nagyon ritka a fejlett országokban élő vegetáriánus gyermekeknél.98 A gyermekek vas- és cinkszintjét szigorúan növényi alapú étrend esetén figyelemmel kell kísérni. Ilyen esetekben szükség lehet táplálékkiegészítők használatára.98 A vegán csecsemők és gyermekek B12-vitamin-bevitelét figyelemmel kell követni, értékelni kell, és szükség esetén B12-vitaminnal dúsított élelmiszereket és/vagy táplálékkiegészítőt kell alkalmazni a megfelelő bevitel biztosítására.7 Idősebb felnőttek Az idősebb vegetáriánusok tápanyagbevitele hasonlónak vagy jobbnak tűnik, mint az idősebb nem vegetáriánusoké,7 bár a múltbeli kutatások szerint alacsonyabb lehet a cinkbevitel és gyakoribb a vashiány a vegetáriánusok között.86,99 A kalóriaigény általában csökken a korral, míg néhány tápanyag iránt nő az igény, ezért fontos, hogy minden idős ember tápanyagban dús étrendet válasszon. Néhány adat arra utal, hogy a fehérjehasznosítás hatékonysága csökken az öregedéssel, ami magasabb fehérjebeviteli igényt jelent.100 Így fontos az idősebb vegetáriánusok és vegánok számára, hogy az étrendjük fehérjében gazdag élelmiszereket tartalmazzon, például hüvelyeseket és szóját. A húshelyettesítők hasznosak lehetnek mint fehérjeforrások. Idősebb emberek a D-vitamint kevésbé hatékonyan szintetizálják, és valószínűleg kiegészítő vitamin készítményt igényelnek, különösen, ha kevés a napsütés.35 Az idősebbek számára ajánlott magasabb kalciumbevitel könnyen megvalósítható kalciummal dúsított élelmiszerek, például növényi tejek fogyasztásával. A B6-vitamin-igény a kor előrehaladtával növekszik, és magasabb lehet, mint az aktuális ajánlott napi beviteli érték (RDA). A sorvadásos gyomorhurut gyakori az 50 év felettiek körében, és ez ronthatja a B12-vitamin felszívódását az állati termékekből. Ezért sok idős embernek, étrendtől függetlenül, szüksége van B12-vitamin-tartalmú táplálékkiegészítő szedésére. KÖRNYEZETI HATÁSOK A növényi alapú étrend környezetkímélőbb és fenntarthatóbb, mint az állati termékekben gazdag étrend, mert kevesebb természeti erőforrást használ, és jelentősen kevesebb környezetkárosítással jár.101,102,103,104,105 A jelenleg mindenütt a világon általános, húsban és tejtermékekben gazdag táplálkozás egyesek szerint nem fenntartható.101,103,105 Az Amerikai Táplálkozási Irányelvek Tudományos Tanácsa által végzett módszeres vizsgálat azt támasztja alá, hogy a növényi élelmiszerekben gazdag, de állati termékekben szegény (például a vegetáriánus) étrend kevesebb környezeti kárt okoz.106 Sok kutató szerint az állati termékek fogyasztásának jelentős csökkentése a legfontosabb tényezők egyike az éghajlatváltozás visszafordításában.105 www.vndpg.org A Vegetarian Nutrition Dietetic Practice Group (VNDPG) (Vegetáriánus Táplálkozás Dietetikai Gyakorlata Csoport). A csoport tagjai hozzáférhetnek a vegetáriánus táplálkozással kapcsolatos professzionális információkhoz, a dietetikusok számára készített forrásanyagokhoz, valamint negyedéves hírlevelet is kapnak. www.vegetariannutrition.net A VNDPG felhasználói weboldala. Blogot tartalmaz a megbízható vegetáriánus táplálkozásról és hozzáférést biztosít a dietetikai forrásokhoz az ügyfelek részére. www.vrg.org A Vegetáriánus Erőforrás Csoport táplálkozási információkat, recepteket, étkezési terveket és ajánlott cikkeket kínál a vegetáriánus táplálkozásról. www.PCRM.org A ,,Orvosok Bizottsága a Felelős Orvostudományért innovatív programokkal és ajánlatokkal támogatja a megelőző orvoslást és ingyenes oktatóanyagot biztosít a felhasználóknak. www.veganhealth.org A weboldal hiteles ajánlásokat tartalmaz a növényi alapú étrend táplálkozási jellemzőiről. www.nutritionfacts.org Ez a weboldal rövid, ajánlásokat tartalmazó videoklipeket és cikkeket tartalmaz a vegetáriánus táplálkozás számos vonatkozásában. www.vegweb.com A VegWeb vegetáriánus recepteket, közösségeket és blogokat kínál. www.vegetarian-nutrition.info A Vegetarian Nutrition Info aktuális cikkeket, forrásokat és híreket kínál. 2. ábra: Táplálkozási szakemberek és pácienseik számára ajánlott weboldalak vegetáriánus táplálkozás, élelmiszerek és a kapcsolódó témák tekintetében. Számos webhely kiváló minőségű oktatási anyagokat tartalmaz, amelyekre a dietetikusok, táplálkozási szakértők és más egészségügyi szakemberek is támaszkodhatnak. Ezek az oldalak támogatják a betegek vagy ügyfelek oktatását a vegetáriánus táplálkozásról az élet minden szakaszában, a kiemelten fontos tápanyagokra, étkezési tervekre és a nem vegetáriánus összetevők növényi alapú helyettesítésére vonatkozóan. Összehasonlítva a mindenevő étrenddel, a vegetáriánusok élelmezése kevesebb víz és fosszilis tüzelőanyag felhasználását igényli, kevesebb rovarirtót és műtrágyát használ.107 Ha a marhahúst babbal helyettesítenénk, jelentősen csökkenne az emberiség ökológiai lábnyoma: 1 kg fehérje előállítása vesebabból 18-szor kevesebb termőföldet, 10-szer kevesebb vizet, 9-szer kevesebb üzemanyagot, 12-szer kevesebb műtrágyát és egytized annyi rovarirtót igényel, mint ha ugyanennyi fehérjét marhahúsból állítanánk elő.108 Emellett a marhahústermelés jelentősen több trágyát termel, mint bármely más állati eredetű élelmiszer előállítása.108 Az Amerikai Környezetvédelmi Ügynökség szerint az Egyesült Államokban a folyók és tavak vízszennyezésének mintegy 70%-a az állattenyésztő telepekről származik.109 Az állattenyésztés talajromlással, levegőszennyezéssel, a biológiai sokszínűség csökkenésével és globális felmelegedéssel jár együtt.104,110 A húsipar jelentősen hozzájárul az antropogén szén-dioxid, metán és dinitrogén-oxid termeléshez.101,103,111 Kétszáztíz általánosan elterjedt élelmiszer figyelembevételével végzett számítás azt mutatja, hogy a vegetáriánus étrend 29%-kal;112 míg a vegán (növényi alapú) étrend több mint 50%-kal kevesebb üvegház hatású gáz termelésével járhat, mint a nem vegetáriánus étrend.102 Egy nemrégiben készült tanulmány megállapította, hogy az állattenyésztők számára kidolgozott új technológiák segítségével is csak 9%-kal csökkent az üvegház hatású gázok kibocsátása az állattenyésztési és húsipari folyamatok során.113 A szerzők leszögezték: az üvegház hatású gázok kibocsátását csökkenteni kell a globális hőmérsékleti cél eléréséhez, és ez ,,hosszú távon súlyos következményekkel jár az állati eredetű élelmiszerek fogyasztására az egész világon.113 Mások felvetették, hogy az állatipar termelésének csökkentése nagyobb lehetőség az üvegház hatású gázok kibocsátásának csökkentésére, mint ,,a technológiai mérséklés vagy a termelékenység növelése.105 Az állattenyésztésben hozamnövelésre, illetve a betegségek megelőzésére és kezelésére használt antibiotikumok antibiotikumokkal szemben rezisztens baktériumok kifejlődéséhez vezettek. Az antibiotikum rezisztencia az állatokból átkerülhet az emberekre is az élelmiszer fogyasztásával, és ez már most is súlyos közegészségügyi problémát okoz. Olyan betegségeket idéz elő, amelyeket nehéz kezelni, s növeli a betegségek előfordulását (morbiditás), a halálozást (mortalitás) és az egészségügy költségeit.105,114 A DIETETIKUS ÉS A TÁPLÁLKOZÁSI TANÁCSADÓ SZEREPE, FELELŐSSÉGE ÉS FORRÁSAI A vegán és a vegetáriánus táplálkozás jelentős egészségügyi előnyökkel járhat a nem vegetáriánus étrendekkel szemben. Az energiabevitel egyensúlyban tartása; a kiegyensúlyozott tápanyagbevitel és a különböző zöldségek, hüvelyesek, gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabonák, diófélék és magvak átgondolt fogyasztása maximalizálhatja ezeket az előnyöket. A dietetikusok és táplálkozási tanácsadók kulcsszerepet játszhatnak abban, hogy a vegetáriánusok megfelelő oktatást kapjanak az egyes tápanyagforrásokkal és az egyes élelmiszerek bizonyos krónikus betegségek kezelésében játszott szerepével kapcsolatban. A hatékony tanácsadáshoz a dietetikusnak és a táplálkozási tanácsadónak megfelelő ismeretekkel kell rendelkeznie és hozzá kell férnie az oktatási anyagokhoz. Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma által létrehozott ,,ChooseMyPlate életviteli program elérhető az interneten és tartalmaz lakto-ovo vegetáriánus és vegán menüt is. A fehérje táplálékcsoportban megjelennek a babok és borsók, a diófélék és magvak, valamint a szójatermékek, csakúgy, mint a tojás az ovo-vegetáriánusok számára.115 A vitaminnal dúsított szójatej a tehéntej alternatívájaként szerepel, és kalciumforrásként a kalciummal dúsított élelmiszerek (gyümölcslevek, gabonafélék, kenyér, rizstej és mandulatej), valamint a kelkáposzta választhatók.116,117 Az interneten rendelkezésre állnak az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának ,,ChooseMyPlate programja alapján összeállított vegán táplálkozási útmutatók, amelyek tartalmazzák a megfelelő kalcium-, B12-vitamin, jód-, és n-3 zsírsav forrásokat (www.vrg.org/nutshell/MyVeganPlate.pdf; www.becomingvegan.ca/food-guide; www.theveganrd.com/food-guide-for-vegans), és hiteles információ áll rendelkezésre a dietetikusok és ügyfeleik részére a Vegetarian Nutrition Dietetic Practice Group (Vegetáriánus Táplálkozás Dietetikai Gyakorlata Csoport) honlapján (www.vegetariannutrition.net). Ezek az információk rendszeresen frissítésre kerülnek és tájékoztatást nyújtanak a növényi étrendben kritikus tápanyagokról, az életciklus figyelembevételével. A 2. ábra: olyan hasznos weboldalakat sorol fel, amelyek népszerűsítik és ösztönzik a bizonyítottan megfelelő és megbízható étrendi választásokat mind a dietetikus, mind az ügyfelei számára. További ajánlások találhatók a bizonyítékelemzési könyvtárban, amely ingyenesen elérhető a Táplálkozási és Dietetikai Akadémia minden tagja számára. Minden dietetikusnak etikai kötelezettsége, hogy tiszteletben tartsa a vegetáriánus étrendet épp úgy, mint minden más táplálkozási mintát. KÖVETKEZTETÉSEK A növényi alapú étrendek elfogadottsága és az irántuk megnyilvánuló érdeklődés növekedni fog az Egyesült Államokban és a világ más részein egyaránt, ahogyan a kormányzati szervek és az egészségügyi/táplálkozási szervezetek ajánlják a növényi élelmiszerek rendszeres fogyasztását. A bőséges piaci választék megkönnyíti a növényi alapú étrend követését. A jól összeállított vegetáriánus étrend megfelelő tápanyagbevitelt biztosít az életciklus minden szakaszában, és hasznos lehet bizonyos krónikus betegségek kezelésében. A teljes tápanyagbevitel az Alternatív Egészséges Étkezési Index értékelése szerint általában jobb a vegetáriánus és vegán étrendek mellett, mint a mindenevőknél. Bár egynémely vegetáriánus étrend bizonyos mértékig szegény lehet egyes tápanyagokban, például kalciumban és B12-vitaminban, ezt megfelelő módon ellensúlyozhatja a gondos tervezés. A vegetáriánus étrend a nem vegetáriánus étrenddel szemben védelmet nyújthat számos krónikus betegség, például szívbetegségek, a magas vérnyomás, a 2-es típusú cukorbetegség, az elhízás és néhány daganatos betegség ellen. Továbbá a vegetáriánus étrend gazdaságosabban használja a természeti erőforrásokat, és kevesebb környezetrombolást okoz. Ma már nagy oktatási erőforrások állnak rendelkezésre, a dietetikusok és a táplálkozási tanácsadók egyre több naprakész információval segíthetik vegetáriánus ügyfeleiket, hogy tájékozott döntéseket hozzanak a táplálkozási egészségükről. ÁLLÁSFOGLALÁS A Táplálkozási és Dietetikai Akadémia úgy foglal állást, hogy a megfelelően összeállított vegetáriánus étrend, beleértve a vegán étrendet is, egészséges, tápanyag bevitel szempontjából megfelelő, és egészségügyileg előnyös lehet bizonyos betegségek megelőzésében és kezelésében. Ezek az étrendek megfelelőek az emberi életciklus minden szakaszában, beleértve a terhességet, a szoptatást, a kisgyermekkort, a gyermekkort, a serdülőkort, az idősebb felnőttkort és a sportoló életmódot is. A növényi alapú étrend környezetkímélőbb, mint az állati termékekben gazdag étrend, mivel kevesebb természeti erőforrást használ és sokkal kevesebb környezeti kárt okoz. A Táplálkozási és Dietetikai Akadémia jelen állásfoglalását 1987. október 18-án fogadta el a Delegates House Leadership Team (Képviselők Házának Vezetői Csoportja), és megerősítette a következő időpontokban: 1992. szeptember 12.; 1996. szeptember 6.; 2000. június 22.; 2006. június 11.; és 2012. március 19. Ez az állásfoglalás 2021. december 31-ig érvényes. Az állásfoglalások nem használhatók termékek vagy szolgáltatások jóváhagyására. Az állásfoglalás egyes részeinek felhasználására vagy teljes közzétételére vonatkozó összes kérést az Akadémiára kell irányítani a journal@eatright.org címre. Szerzők: Vesanto Melina, MS, RD (tanácsadó, Vancouver, Kanada); Winston Craig, PhD, MPH, RD (Andrews Egyetem, Berrien Springs, MI); Susan Levin, MS, RD, CSSD (orvosi bizottság a felelős orvoshoz, Washington, DC). LEHETSÉGES ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI NYILATKOZAT A szerzők nem jelentettek potenciális összeférhetetlenséget. FINANSZÍROZÁS/TÁMOGATÁS Nincs közzétehető finanszírozás. Bírálók: Éhezés és Környezetvédelmi Táplálkozás Gyakorlati Dietetikai Csoportja (Melissa Altman-Traub, MS, RDN, LDN, Phila-delphia Közösségi Főiskola, Philadelphia, PA); Catherine Conway, MS, RDN, CDN, CDE (YAI / Fogyatékkal élők Országos Intézete, New York, New York); Sharon Denny, MS, RD (Akadémia Tudásközpont, Chicago, IL); Sarah Picklo Halabu, RDN, LDN, CDE (Akadémiai kiadványok és források, Chicago, IL); D. Enette Larson-Meyer, PhD, RD, CSSD (Wyoming Egyetem, Laramie, WY); Mark E. Rifkin, MS, RD (Akadémiai Politikai Kezdeményezések & Tanácsadás, Washington, DC); Tamara Schryver, PhD, MS, RD (The Schwan Food Company, Minneapolis, MN); Alison Steiber, PhD, RD (Academy Research, Nemzetközi és Tudományos ügyek, Chicago, IL); Vegetáriánus Táplálkozást Gyakorló Dietetikusok Csoportja (John Westerdahl, PhD, MPH, RD, CNS, FAND, Bragg Egészségügyi Alapítvány, Santa Barbara, CA). Akadémiai Állásfoglalás Bizottsági Munkacsoport: Mary Ellen E. Posthauer, RDN, CD, LD, FAND (szék) (MEP Egészségügyi Táplálkozási Szolgáltatások, Inc., Evansville, IN); Ainsley Malone, MS, RD, LD, CNSC, FAND, FASPEN (Parenterális és Enterális Táplálkozás Amerikai Közössége, New Albany, OH); Joan Sabate, MD, DrPH (tartalom tanácsadó) (Loma Linda Egyetem, Loma Linda, CA). A szerzők megköszönik a bírálóknak a számos konstruktív megjegyzést és javaslatot. A bírálókat nem kérték, hogy támogassák ezt az álláspontot vagy a támogató dokumentumot. Referenciák - 1.Stahler C. How often do Americans eat vegetarian meals? And how many adults in the US are vegetarian? The Vegetarian Resource Group website. http://www. vrg.org/nutshell/Polls/2016_adults_veg. htm. Accessed June 23, 2016. - 2. Hoek AC, Luning PA, Weijzen P, Engels W, Kok FJ, de Graaf C. Replace- ment of meat by meat substitutes. A survey on person- and product-related factors in consumer acceptance. Appe- tite. 2011;56(3):662-673. - 3.American Institute for Cancer Research. Recommendations for cancer preven-tion. http://www.aicr.org/reduce-your-cancer-risk/recommendations-for-cancer prevention/recommendations_04_ plant_based.html?gclid 1/4 CJ6O7dpboCFcid4AodhkMAIA. Accessed June 23, 2016. - 4.US Department of Agriculture, US Department of Health and Human Ser-vices. 2015-2020 Dietary Guidelines for Americans. 8th ed. Washington, DC: US Government Printing Office; 2015. http://health.gov/dietaryguidelines/2015. Accessed June 23, 2016. - 5.US Department of Agriculture. Super-Tracker. https://www.supertracker.usda. gov/default.aspx. Accessed June 23, 2016. - 6.Institute of Medicine. Dietary reference intakes for energy, carbohydrate, fiber, fat, fatty acids, cholesterol, protein, and amino acids. http://www.nap.edu/ download.php?record_id 1/4 10490. Accessed June 23, 2016. - 7.Mangels R, Messina V, Messina M. The Dietitians Guide to Vegetarian Diets. 3rd ed. Sudbury, MA: Jones and Bartlett; 2011. - 8.Davis B, Melina V. Becoming Vegan: Comprehensive Edition. Summertown, TN: Book Publishing Co; 2014. - 9.Messina V. Nutritional and health bene- fits of dried beans. Am J Clin Nutr. 2014;100(suppl 1):437S-442S. - 10.Saunders AV, Davis BC, Garg ML. Omega- 3 polyunsaturated fatty acids and vege- tarian diets. Med J Aust. 2013;199 (4 suppl):S22-S26. - 11. Sanders TA. DHA status of vegetarians. Prostaglandins Leukot Essent Fatty Acids. 2009;81(2-3):137-141. - 12. Sarter B, Kelsey KS, Schwartz TA, et al. Blood docosahexaenoic acid and eicosa- pentaenoic acid in vegans: Associations with age and gender and effects of an algal-derived omega-3 fatty acid sup- plement. Clin Nutr. 2015;34(2):212-218. - 13.Gibson RA, Muhlhausler B, Makrides M. Conversion of linoleic acid and alpha- linolenic acid to long-chain poly- unsaturated fatty acids (LCPUFAs), with a focus on pregnancy, lactation and the first 2 years of life. Matern Child Nutr. 2011;7(suppl 2):17-26. - 14. Rosell MS, Lloyd-Wright Z, Appleby PN, et al. Long-chain n-3 polyunsaturated fatty acids in plasma in British meat- eating, vegetarian, and vegan men. Am J Clin Nutr. 2005;82(2):327-334. - 15. Orlich MJ, Singh P
Majonézes zöldséges tésztasaláta (laktózmentes, vegán)
2019. január 21. Zizi kalandjai
Szilveszter előtti szombaton alig voltak árusok a biopiacon, így a zöld saláta adagunkat egy szupermarketből szereztük be. A fenti képen egy vegyes saláta csomag látható ehető árvácska virágokkal. Amikor lelkesen levettem a polcról és mondtam I.-nek, meg a gyerekeknek, hogy ezt vegyük meg, Ákos ránézett és ennyit mondott: “Anya, nézd, pijjangók is vannak benne!”. Source
Vegán pecsenyezsír recept – kenyérre vagy sütéshez egyaránt felhasználható
Aki szereti a magyaros, hagyományos ízvilágú zsíros kenyeret, az értékelni fogja ezt a receptet. Bár túl zsírosan étkezni egyáltalán nem egészséges, de a kókuszolaj még az egészségesebb olajfélék közé tartozik, így időnként beleférhet a fogyasztása. Hozzávalók: 1 dl kókuszolaj 1 nagy paradicsom 1 tv paprika 1 nagy fej hagyma 2 gerezd fokhagyma egy fél alma egy csipet kömény 1 kávéskanál őrölt pirospaprika 1 kávéskanál petrezselyem kevés lestyán (kihagyható) natúr ételízesítő (kihagyható) 1 teáskanál mustár só, bors ízlés szerint A kókuszolajba teszünk a felszeletelt zöldségeket, hagymákat, fűszereket, almát és sót, és alacsony hőfokon lefedve összefőzzük. Fontos, hogy kókuszolajat használjunk, mert ez szilárdul meg 25 fok alatt. Miután kihűlt, mustárral összeturmixoljuk az egészet ízlés szerint, ki mennyire darabosan szereti. Hűtőben tartva, ahogy írtam, megszilárdul. A képen látható vágódeszka a webshopban megtalálható. The post Vegán pecsenyezsír recept – kenyérre vagy sütéshez egyaránt felhasználható appeared first on VegaNinja.
Meggyes vegán piskóta
Hozzávalók:
25 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt? 25 dkg finomliszt ? 1 tk szódabikarbóna ? 8 dkg kókuszvirág cukor ?5 dl növényi tej? 12 ek olaj ?25 dkg magozott meggy
[...] Bővebben!
Granola szelet (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2018. április 24. Zizi kalandjai
Imádjuk, hogy van kertünk! Igaz, olyan vadregényes dzsumbuj, de mindennap kicsit kertészkedünk, így alakul a dolog és napról napra szebb lesz. Jövőre már magaságyásokat szeretnénk csinálni, de idén még beérjük virágokkal, fűszernövényekkel, gyümölcsbokrokkal és egy komposztálóval - ezek a tervek, remélem sikerül is megvalósítanunk mindent! Ha időnk engedi délelőttönként is... Source
Gyakran kutakodsz az Interneten? -várod, hogy jöjjön üzeneted? - az információfüggőségről
2018. április 20. Élj harmóniában
Nagyon sokszor elmondtam már, hogy egy embert, a gondolkodását, a reakciót, a hozzáállását a dolgokhoz, az értékrendjét, a világnézetét a szokásai alakítanak ... a szokásinkat pedig az befolyásolja kivel-mivel társulunk. Kikkel vesszük körül magunkat, kivel barátkozunk, kinek a könyvét, írásait olvassuk, mit nézünk a képernyőn. .. Az életmódváltásnál mindig fontos, hogy régi rossz szokásoktól megszabaduljunk és helyette új, jó szokásokat alakítsunk ki. A mai kor emberének az egyik legrosszabb szokása, hogy hosszú időt tölt az Internet, a televízió, e-mail rendszer etc. előtt . Állandóan jön sok információ nincs megállás, már-már sokan kellemetlenül érzik magukat ha néhány pillanatig nem érkezik új üzenet, nem látják mi történik a facebook-on, twitteren, vagy nem jön e-mail. A világból öntik ránk az információt és az az ember érzése, hogy nem szabad lemaradni semmiről... A szervezetet nagyon kimeríti a folyamatos harckészültség és a megannyi információ feldolgozása az agy számára nem ideális. Amikor a tömegközeledésen utazom, az emberek min. 65% a telefonjával van elfoglalva, olvasgatják a híreket, a facebookot görgetik, van aki filmet néz vagy e-mailezik. A digitális technika kicsit átvette az uralmat modernkori társadalmunk felett. Kevesen néznek ki az ablakon és pihentetik a szemüket, agyukat, csak úgy élvezik ahogy süt nap vagy szép zöldek a fák... pedig a HÉV-ről csodás hegyeket, fákat, tájakat lehet látni. Egyszer a férjem Purusa mondta, ,,olyan ez a facebook, mintha az utcán mindenki, aki szembe jön velünk egy tömött utcán megkérdeznénk Tőle milyen kedved van, hogy érzed magad, mire gondolsz, mit ebédeltél, milyen a kutyád, hol nyaraltál, milyen filmet nézel.... kit érdekel megannyi ember tudata, ez hihetetlenül sok felesleges információ Folyamatosan várni az információt, állandóan keresni, kutatni egyfajta függőség és stresszhelyzetet hoz létre a szervezeted számára. A Tavaszi megújulás 30 napos kihívás keretében a mai napi kihívás, az információk áradatának tudatos kezelése. Őszintén Te mennyi időnként nézel rá a telefonodra? Ha megpittyen egy üzenet úgy érzed azonnal meg kell nézned? Reggel ébredés után első dolgaid egyike megnézni jött-e valami üzenet, van-e valami hír? Volt már, hogy rákerestél valamire és a végén fél órát töltöttél a gép előtt? Volt,hogy időben megcsúsztál, mert a számítógép vagy a telefonod lekötötte a figyelmed? Esetleg ha nem vagy elérhető, nem vagy on-line akkor szorongani kezdesz, aggódsz? Volt már olyan, hogy valaki szólt hozzád, kért Tőled valamit és Te mondtad, majd mindjárt mert nem tudtál elszakadni a géptől/telefonodtól? Nehéz eldönteni, hol kezdődik a komoly függőség és hol van még az egészséges határ. Sajnos mostanra tudományosan is alátámasztott tény, hogy az információfüggőség ugyanolyan függőség mint a drog vagy az alkohol, cigaretta, tv sorozat, vásárlás függés, aki additív az additív. A szervezetedre nézve ugyanúgy veszélyes, ha állandóan a telefonodat és a számítógépedet nézed, mint amikor valaki pl. állandóan a pohár fenekére néz. Az addikciók koráról egy későbbi cikkben fogok írni. Amikor az agyad számára a sok információ nem feldolgozható illetve, hogy állandóan megszakítod, a tevékenységeidet azt eredményezheti, hogy csökken a teljesítményed, romlik a koncentrációd, alvászavar, hangulati ingadozások, csökkent önértékelés, depresszió léphet fel. Sokan panaszkodnak, nem tudnak egy dologra fókuszálni, egyik tevékenységből csapong az elméjük a másikba. Sajnos ehhez hozzájön még az a társadalmi elvárás és nyomás is, hogy a környezeted elvárja, hogy a lehető legrövidebb idő alatt reagálj. Nem tudom Te tapasztaltad-e, hogy valaki ír egy e-mailt és ha nem kap választ 10 percen belül felhív, hogy ő most írt és még nem kapott választJ)) . A jógásaim sokszor írnak facebookon vagy e-mailben és meglépődnek, hogy nem reagálok. Lévén nem vagyok mindig on-line... és nem is szeretnék. Még az sms-ekre sem reagálok azonnal, mert mindennek meg van a maga ideje és helyeJ Szélsőséges esetekben a komoly függőknél elvonási tünetek jelennek meg, ha nem jutnak elegendő információhoz elég gyorsan - izzadás, remegés, nyugtalanság, kiborulás, alvászavar. Sokan az információfüggőség következtében halogatják a feladataikat, időpontokat tologatnak, amik további frusztrációhoz vezetek. Sokan görgetik a facebookot s látván, hogy az egyik ismerős Balin nyaral, a másik éppen valami hegyet mászik sokakon erőt vesz rajtuk egy rossz érzés, hogy ők miért nem részesei ilyen vagy olyan programnak. Majd ahelyett, hogy az emberek élveznék a pillanatot azon törik a fejüket mit kellene még megvalósítaniuk az életben. A mai kor embere soha nincs ott ahol éppen van... általában vagy a jövőben vagyunk vagy a múlton agyalunk. A legtöbben, ha megnéznék mennyi időt töltenek az Interneten, akkor meglepődve állapíthatnák meg, na ennyi idő alatt simán az Országos Kéktúrát végigcsinálhattam volnaJ Az információfüggés , az Internet és számítógép függés tönkreteszik az egyén társadalmi kapcsolatait, az egészségét és egy virtuális világba helyezik bele, megváltoztatják az értékrendet, a gondolkodást. Ha nem kezeled tudatosan a digitális technikát, akkor azt veszed észre magadon, hogy a rabja lettél és értelmes dolgokkal kevesebb időt foglalkozol. nem fogsz tudni jelen leni a pillanatban, megélni az élet fontos dolgait. Szabadulj meg az információ függőségtől Először is tedd magadévá azt a gondolatot, hogy nem kell Neked mindenről tudni. Értsd meg, hogy nem maradsz le semmiről és az események kimenetelét sem változtatja meg az, hogy Te most erről azonnal tudtál értesülni, ami megtörtént az megtörtént.... Ismered a mondást a kevesebb néha több. Inkább kevesebb időt tölts az információk özönében, de azok az információkat koncentráltan, figyelmesen fogadd be és megfelelően tudj reagálni rájuk. Jobb 1 barátoddal találkozni személyesen egy nap és 100%-ban rá figyelni, vele lenni megélni vele közösen a pillanatot. Mint az Internet előtt ülve cikkeket olvasva, facebookot görgetve 10 emberrel chatelni . Szoktasd le Magad arról, hogy állandóan valami információ után kutakodj. Használd tudatosan az információhoz való hozzájutási lehetőségeket. Próbálj a jelenben létezni, megélni a pillanatokat. Keresd az igazi emberi kapcsolatokat. Ha úgy érzed sok a rád ömlő információ és elvárás, akkor egyszerűen kapcsold ki a technikát és foglald le magad olyan dologgal ami feltölt, kikapcsol. A régi rossz szokásoktól úgy tudsz megszabadulni, hogy helyette új, jó szokásokat alakítasz ki. Mivel töltsd azt az időt, amit eddig az információk özönében töltöttél? Sétálj! Ha lehet valami természetközei helyen vagy parkban. Menj ki a szabadba, élvezd a természet csodáit, a fákat, a virágok illatát, nézd a kék eget, a felhőket. Ne időre akarja teljesíteni, ne siess, lassan, kényelmes tempóban haladj és ne telefonálj közben. Csak engedd meg magadnak, hogy kikapcsolj. még a telefonodat is ki kell néha kapcsolni. Teremts csendet! Próbáld minimalizálni az érzékszerveidet ért támadásokat. Kerüld a zajos helyeket, a folyamatos háttérzajokat - tv, zene. Kerüld a sok beszédet is, mert nagyon kimeríti a szervezeted. Tudatosan maradj csendben, akárcsak napközben néhány órára és figyeld meg a hatásait. Az elején furcsa lesz, még az is lehet kicsit feszültté válsz - ha amúgy be nem áll a szád - de próbálkozz meg veleJ és figyeld meg a tapasztalataidat - milyen hatással van az energiaszintedre, az elméd nyugalmára, a stressz szintedre, koncentrációdra. Válogasd meg mit engedsz be az életedbe! Válogasd meg, kikkel és mikkel szeretnéd társítani az elméd - lévén ez lesz rád hatással a későbbiekben. Minden, amivel körülveszed Magad hatással van a tudatodra. Ha pl megnézel egy akciófilmet, garantálom, hogy pörgősebb az elméd, a kommunikációd, mint előtte. Nekünk nincs tv-nk, ritkán nézünk filmeket, de egyszer egy amerikai ilyen akciós film után észrevettem, hogy kicsit intenzívebben szólok a férjemhez. Mondtam is neki, ha az emberek ilyen filmeket néznek, nem csodálom, hogy annyi válás van. Ha egy depis filmet nézel, akkor figyeld meg mennyire tapasztalsz utána boldogságot, figyeld meg hogyan hat a tudatodra. Sajnos észre fogod venni magadon, hogy neked sincs olyan jó kedved utána. Vagy ha beleolvasol olyan emberek kommentjeibe, akik csak siránkoznak, negatívak azt veszed észre magadon, hogy Te is kezdesz negatív lenni. Ha harmóniára vágysz akkor olyan dolgokkal foglalkozz, ami békés, harmonikus és részesítsd előnyben a csendet. Ha szeretnél felpörögni, akkor pedig az olyan dolgokat részesítsd előnyben, amik emelik a vérnyomásod és felpörgetnek. Ha pozitív szeretnél lenni, akkor pozitív emberekkel vedd körül magad. Az ételek tudatra gyakorolt hatásait egy korábbi cikkemben már kifejtettem itt olvashatod. Jógázz! A klasszikus, normál tempóban, tudatosan, megfelelő légzéssel végzett jógagyakorlatok a figyelmedet a jelen pillanatba hozzák, segítenek az önismeretben, önfejlesztésben, javítják a koncentrációdat és feltöltik a szervezeted, kipihentté teszik az idegrendszered, javítják a belső szervek állapotát és normalizálják a hormonrendszered működését. Tölts kevesebb időt az információk tengerében és több időt az elméd békéjének megteremtésével, önmagad megismerésével, fejlesztésével. szeretettel Kati
Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom - párválasztás, párkapcsolat harmonikus működtetése
2018. február 22. Élj harmóniában
'Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom Minden madár társat választ, virágom, virágom Hát én immár kit válasszak, virágom, virágom Te engemet, én Tégedet, virágom, virágom" Az elmúlt héten nagyon sokat hallottam a madarak vidám csicsergését és eszembe jutott ez a dal. Talán mindenki ismeri ezt a kedves moldvai- csángó népdalt. Közeleg a március, a tavasz első hónapja. A tavasz a megújulás ideje, ilyenkor a természetben is minden új erőre kap és természetszerűleg a szívek is megnyílnak egymás felé. Ahogy a népdal is tartja, még a madarak is társat választanak, nem az első útjukba kerülő madárral folytatják közös életüket. Az embereknél is nagyon fontos a megfelelő párválasztás. A tavasz ideális időszak arra is, hogy a meglévő párkapcsolatunkat megújítsuk, új alapokra helyezzük, elmélyítsük és jobban értékeljük. Ha nem vagy elégedett azzal, ahogyan most működik a párkapcsolatod, érdemes belátni, hogy változtatnod kell azon, ahogy eddig működtettétek. Ha ugyanazt csinálod, ugyanazt az eredményt kapod. Ha más eredményt szeretnél, akkor új alapokra kell helyezni a kapcsolatot. A párválasztás egyik fontos alappillére az egyezőség az élet különböző területein, a másik fél tisztelete és a másik természetének elfogadása - nem a másik természetének megváltoztatása. Minél régebben ismered a másikat, annál jobban kellene ismerned a természetét és annál könnyebben tudnál bánni vele a természete szerint. A nyugati kultúrában minél régebben ismerünk valakit, annál több tulajdonságát hibának látjuk. Sajnos a másik természetének, tulajdonságainak, hibáinak megismerését nem arra fordítjuk, hogy általuk jobban működtessük a kapcsolatot. A férfi és a női természet nem egyforma - bár manapság sokan hangoztatják, hogy egy nőnek ugyanolyannak kellene lennie, mint egy férfinek - mások vagyunk a fizikai test kinézetében, felépítésében, a belső szervek és a hormonrendszer működésében és a gondolkodásunkban, egyéni természetünkben is eltérőek vagyunk. Ami nem azt jelenti, hogy jobb vagy rosszabb, hanem egyszerűen más. A harmonikus párkapcsolathoz fontos ezt a másságot megismerni és elfogadni. ,,Ha van egy lovad és nincs szárnya, ne várd el, hogy repüljön. Tisztelet nélkül egyetlen emberi kapcsolatot sem lehet működtetni - legyen az baráti, szülő vagy szerelmi kapcsolat. A tisztelet nem alá-fölé rendeltséget jelent, hanem azt, hogy elismered a másikban azt, ami érték. Mindenkiben vannak olyan dolgok, melyek méltók a tiszteletre. Ha nem működik egy kapcsolat, érdemes megvizsgálni, becsüljük, tiszteljük-e egymást. A párkapcsolatok a kölcsönös tisztelet nélkül nem működtethetőek. Ha tisztelünk valakit, automatikusan kifejlődik a vágyunk szolgálni őt. A kapcsolatokban sokan gondolják, ha ők szorgalmasan szolgálják a másikat, akkor a másik majd erősen fog hozzájuk ragaszkodni. Néhány hölgy hajlamos arra, hogy már a párkapcsolat elején a nyakába veszi az összes feladatot, hogy a szeretett férfinek semmit ne kelljen csinálnia. Végül sok feleség tapasztalja, hogy szépen szolgálja a férjét és a gyerekeit, mindent megtesz értük, azonban a férje és a gyerekek még csak nem is hálásak ezért, nemhogy erősen ragaszkodnának Hozzá. A folyamat fordítva működik, mindig annál fejlődik ki ragaszkodás, aki szolgál. Ezért a jó párkapcsolat és a jó emberi kapcsolatok alapja a kölcsönös szolgálat. Ahhoz, hogy egy kapcsolat működjön, nagyon sok energiát kell befektetni, folyamatosan kell foglalkozni vele. Akárcsak egy autóval. Ha ott áll a garázsban semmire nem tudod használni, ha élvezni szeretnéd az autód, akkor el kell vinni szervizbe, tankolni kell bele, le kell mosni, befizetni az adókat, biztosításokat, levegőt tenni a kerékbe, etc... Manapság sokan gondolják, ha megteremtik a körülményeket, akkor automatikusan jónak kellene lennie a kapcsolatnak is. Egy ház, egy kocsi a szép bútorok, a drága nyaralás, csak a díszlet a színpadon. Amíg a színészek nem kezdenek el interakciót végezni, addig nincs darab sem... Egymás kölcsönös tisztelete, a szolgálat, a nyílt, szeretetteljes kommunikáció és a közös élmények elengedhetetlenek ahhoz, hogy egy kapcsolat jól működjön. Az áprilisi jóga elvonulás témája, a férfi és női természet lesz. Az elvonuláson részletesen foglalkozunk a férfi és női természettel, feladatokkal, a párválasztással, a párkapcsolat harmonikus működtetésével, a vitatkozással, a bizalom megteremtésével és még sok minden mással. Mindenkinek harmonikus, boldog párkapcsolatot kívánok sok szeretettel Kati
Biofizikai lehetőségeink a világ élelmezésére további erdőirtások nélkül
2016 áprilisában publikáltak egy tanulmányt, amely 67 forrásra támaszkodva vezeti le, hogy fenntarthatóság szempontjából melyik étrend az, amelyik a bolygónk maradék erdeinek védelmében a legmegfelelőbb. Az eredeti tanulmány szerzői és angol címe: Karl-Heinz Erb, Christian Lauk, Thomas Kastner, Andreas Mayer, Michaela C. Theurl & Helmut Haberl: Exploring the biophysical option space for feeding the world without deforestation. Nat. Commun. 7:11382 doi: 10.1038/ncomms11382 (2016). LINK az eredeti tanulmányhoz. Fordította: Kertész Tibor A fordítás szakmai lektora: Farkas Richárd (PTE Közgazdaságtudományi kar) A fordítás stilisztikai helyreigazítását végezte: Garai Attila (Biológus, az Orvosi továbbképző szemle szerkesztője) Köszönjük mindannyiótoknak az áldozatos munkát! Kivonat A világ megmaradt erdőinek védelme kiemelt cél. Tanulmányunkban felmérjük a biofizikai lehetőségeket arra vonatkozólag, hogyan élelmezzük az emberiséget 2050-ben további erdők kiirtása nélkül. Szisztematikusan ötvözzük a jövőbeni terméshozamokra, a mezőgazdasági területekre, az állatállomány takarmányozására és az emberi étrendre vonatkozó reális feltételezéseket. Minden egyes forgatókönyv esetében meghatározzuk, hogy a növényi termékek kínálata fedezi-e a keresletet, és hogy a legeltetési intenzitás elfogadható határokon belül marad-e. Megállapítottuk: számos lehetőség létezik arra, hogy 2050-ben erdőirtás nélkül elérhető legyen a megfelelő globális élelmiszer-ellátás, még alacsony terméshozamok mellett is. Az egyes forgatókönyvek nagymértékben különböznek a biomassza-termelés, a termőterület iránti igény és a legeltetési intenzitás tekintetében, elsősorban az emberi étrend mennyiségi és minőségi szempontjaitól függően. A legeltetési korlátok erősen behatárolják az lehetőségeket. Ha nem számolunk emberi beavatkozással a természetes vagy félig természetes állapotú területeken, akkor a kereskedelem volumene növekedni fog azokban a forgatókönyvekben, ahol a táplálkozási módok globálisan egymáshoz konvergálnak, ezáltal csökken számos régió esélye arra, hogy élelmiszerekből önellátó legyen. Előszó A földterületek felhasználása számos, egymással összefüggő kihívással néz szembe a jövőben. A szárazföldi ökoszisztémák kulcsszerepet játszanak a globális éghajlati rendszerben, a globális biológiai sokféleség jelentős részét tartják el, és olyan ökoszisztéma-szolgáltatásokat nyújtanak, amelyek nélkülözhetetlenek az emberiség számára. E szolgáltatásokon az élelmiszereket, a rostanyagokat, az energiát, a víz- és levegőtisztítást, a mikroklíma szabályozását és a természetes veszélyektől való védelmet1 értjük. A Föld szárazföldi, jégmentes felületének háromnegyedét jelenleg az emberiség használja,2,3 és a globális potenciális nettó elsődleges termelés (NPPpot, az ember távollétében is aktív elsődleges termelők, pl. a növények éves nettó szervesanyag-termelése) egynegyedét is az emberiség sajátítja ki.4,5 A földhasználat sok más környezeti hatással is együtt jár, például eutrofizációval, környezetszennyezéssel, a biológiai sokféleség csökkenésével vagy klimatikus hatásokkal. Ezek a negatívumok olyan szinteket érhetnek el, amelyek veszélyeztetik az emberiség által élvezett ökoszisztéma-szolgáltatásokat.6,7. Általában sürgető fenntarthatósági kihívásnak tekintik8 azon módszerek feltárását, amelyek lehetővé teszik a növekvő globális népesség élelmezését és ellátását, miközben megőrzik az ökoszisztémák életet fenntartó funkcióit.1,8 A fennmaradó erdős ökoszisztémák védelme ebben az összefüggésben központi kívánalom. Az erdők több szén-dioxidot tárolnak, mint bármely más felszínborítás típus,9 és a globális biológiai sokféleség jelentős részének adnak otthont.10 Földünk őserdőinek jelentős részét az emberiség már mezőgazdasági területté alakította,2 és ez a folyamat most is zajlik, különösen a trópusi régiókban.11,12 Az olyan nemzetközi tevékenységek, mint az ENSZ együttműködési programja, az erdőirtásból és az erdők leromlásából származó emissziók csökkentésére a fejlődő országokban (Reducing Emissions from Deforestation and Forest Degradation in Developing Countries, REDD) a még meglévő erdei ökoszisztémák védelmét célozzák az éghajlatváltozás mérséklése céljából. Fölvetették, hogy az erdők globális kiterjedése az emberiség számára biztonságos mozgástér indikátora is lehet, és a fenntarthatóság szempontjából kiemelt jelentőségűnek tartják.13 A meglévő erdők megóvása azonban hátráltatja a mezőgazdasági fejlődést, mivel korlátozza a termőföldek és legelőterületek kiterjesztését. Következésképpen a világ egyre növekvő népességének14,15,16 egyre növekvő élelmiszer-, takarmány-, rostanyag- és üzemanyag igényét az egy főre jutó termőterületek csökkenése mellett kell kielégíteni. A legfrissebb tanulmányok azt mutatják, hogy a termőterület bővítése nélkül is lehetséges megfelelő élelmezést biztosítani,17 például a jelenleginél nagyobb terméshozamokkal, 18 ami magasabb mezőgazdasági ráfordításon és nagy volumenű kereskedelmen alapulna.19 Ezzel szemben más tanulmányok azzal érvelnek, hogy az alacsony ráfordítású gazdálkodási rendszerek, mint például az organikus (ökológiai) gazdálkodás, létfontosságúak a jelentős ökoszisztéma-szolgáltatások megóvásában.20,21,22 Hogy az alacsony ráfordítású vagy organikus gazdálkodási rendszerek képesek-e és milyen feltételek mellett képesek élelemmel ellátni a világot, élénken vitatott kérdés,23,24 és további vizsgálatokat igényel.25 A klímaváltozás földhasználat alapú csökkentésének stratégiáit értékelő tanulmányok az emberi étrendek26,27 jövőbeli fejlődését és a globális állatállomány-rendszerek hatékonyságának növelését28,29,30,31 tekintették kulcsfontosságúnak. Azonban az állattenyésztési rendszerek hatékonyságának növekedése nagy takarmányigénnyel jár, ami a termőterületekről származó koncentrált takarmány használatával súlyosbíthatja az élelmezéshez kapcsolódó földhasználati versenyt.8,28,32 Ezzel szemben az élelmiszer-termesztésre közvetlenül nem használható területek és a kérődző állatok fontos lehetőséget kínálnak az élelmezésbiztonság és a megélhetés biztosítására bizonyos körülmények között.33,34,35 A nézőpontok ezen sokszínűsége indokolja az olyan tényezők kölcsönhatásainak szisztematikus feltárását, mint a táplálkozás, a terméshozamok és az állattenyésztés hatékonysága a mezőgazdasági fejlesztésben. Különösen a legeltetés korlátai válnak meghatározóvá hipotetikus, erdőirtás nélküli világunkban. Ebben a helyzetben a termőterületeket kiterjeszthetik a fel nem használt, erdővel nem borított földterületekre - amelyek jellemzően alacsony termőképességűek az éghajlati korlátozó tényezők és az általuk képviselt nagy természeti értékek miatt (átalakításuk is magas ökológiai költséggel jár) -, vagy még inkább más területekre, amelyeket eddig nem műveltek meg, illetve nem részei az infrastruktúrának. Az ilyen területek többsége legelőként használható, változó intenzitással.2,36,37 Ebben a tanulmányban szisztematikusan feltárjuk a mezőgazdasági termelés hipotetikus, erdőirtásmentes határfeltételéből adódó opciókat és korlátokat, és világosan meghatározzuk a legeltetés korlátait. Feltárjuk a kínálatoldali intézkedések (köztük a terméshozamok növelése és a termőterület-bővítés) egyedi szerepét, az állattenyésztési rendszer hatékonyságát érintő intézkedéseket (a takarmányhasznosítási arányok javítását) és a keresletoldali intézkedéseket (mint a mennyiségi és minőségi változások az emberi táplálkozásban). Ezen paraméterek mindegyikére összegyűjtöttük a 2050-re vonatkozó előrejelzéseket, és az adatokat beépítettük egy egységes biomassza-egyensúlyi modellbe (BioBaM), 38,39 hogy megvizsgálhassuk azok kombinált hatásait. Minden egyes forgatókönyv öt paraméter egyedi kombinációjából áll (1. ábra), számszerűsíti a biomassza keresletének és kínálatának viszonyát - a világ, illetve 11 különböző régió számára -, az átlagos legeltetési intenzitással és regionális biofizikai kereskedelmi mérlegekkel együtt. 1 ábra: Kulcs paraméterek és változataik kombinációja a BioBaM-ban, illetve a 2000-es év adatai. (a) A termőföld kibővítési változatok (millió km2), a bővítés nélkülitől (+0%) a nagy hozamú legelők maximális kihasználásáig (+70%). A +11%-os változat összhangban áll a FAO előrejelzéseivel14. (b) a régiós- és fajspecifikus terméshozamok dobozai minden varációra (t sza/ ha/ év - tonna szárazanyag/ hektár/ naptári év), a változatos ökológiai termeléstől a nagy hozamú intenzív monokultúrákig terjedő variációkat mutatják. A színes dobozok jelölik a két belső kvartilitást (>25 és 25 és
Bevásárlási gyorstalpaló fehéröves növényevőknek
Személyes tapasztalatom, hogy az emberiség egy bizonyos rétegét nem az riasztja el a veganizmustól, hogy le kell mondania az bölényzsírban párolt szalontüdőről vagy a borznyesedékből készült kenőmájasról. És nem is az, hogy onnantól fogva nem imitálhat nuncsakuzást egy pár, összekötözött juhbeles virslivel. (Ki csinálta ezt rajtam kívül gyerekkorában a nindzsafilmek hatására, kezet fel! Őőő... senki? Sebaj, már akkor sem szerettem belesimulni a konformista tömegbe.) Hanem sokkal inkább a tanácstalanság, hogy mégis, mit és honnan szerezzen be, és mégis, mit reggelizzen a mindennapokban májkrémes kifli és parizer helyett. (Netán főzési ismeretei Maugliéval és Tarzanéval vetekednek.) Nos, ezúttal nekik szeretnék egy tudálékos gyorstalpalóval kedveskedni azon "spéci" élelmiszerekről, alapanyagokról, melyek egy vegán - jelen esetben pl. ezen sorok írójának - konyhájában többnyire megtalálhatóak.
Humusz, padlizsánkrém, ajvár
Mindhárom házilag is könnyen előállítható, de pl. a G-Roby és a Spar boltokban is többnyire fellelhetőek. Ez, ez és ez garantáltan nem csehszlovák minőséget képvisel.
Búzasikér
Nem, még egyszer nem írom le, mi az a szejtán. Akkor sem, ha izzó vasszegeket kalapálnak a fülembe egy konyhásnéni klumpájával! A Google térhódításának korában mindenki elégedjen meg azzal, hogy ez képezi az alapanyagát. És kb. minden bioboltban fellelhető. Gluténérzékenyek kerüljék, mindenki más fogyaszthatja. Nem mellesleg több mint költséghatékony, az 500g-os kiadásból kb. 4-5 alkalomra elég szejtánt lehet összedobni.
Csicseriborsó
Ezerféleképpen felhasználható cucc csúcsmagas fehérjetartalommal. Ne szórjuk ki a lovettát a 300 ft feletti konzervekre, a 200 ft-os Gianna márkajelzésű legalább annyira frankó, mint a 800g-os kiadvány az Aldiban.
Natúr szójatej, szójajoghurt
Jelenleg is a gyomromból kitüremkedő harmadik kezemmel tekerem azt a szirénát, mely a génmódosítás okozta pánikot hivatott zenei aláfestésben részesíteni. Most, hogy a szójafóbiások magukra zárták az atombunker ajtaját, elmondanám, hogy a reggeli kávéhoz kb. 5 éve, majdnem csak napi jelleggel fogyasztom, és semminemű káros hatását nem tapasztalom, sőt. A The Bridge, illetve az Alpro márkájúak kiválóak, az Aldiban fellelhető variáció viszont olyan ízű, mint fertőzött bányató, melybe depressziós görények fojtották bele magukat. Hátulütőjük, hogy nem olcsók, de nem kell mindig ilyet vedelni.
Szójavirsli
A virsli nevezetű egzotikumról most nincs türelmem bővebben értekezni, keressen rá, akit érdekel, hogy fest ez a kulináris különlegesség. Sajna a külföldi kiadásúak 700 ft felett vannak, de pl. a VegaBond nevezetű 350 körül mozog.
Tofu
Lásd a szójatejnél írottakat. A magyar tulajdonú, 1998-as időcsapdában rekedt áruházláncok kivételével kb. mindenhol megtalálható. Kifejezetten tré minőségűvel nem találkoztam, kb. mindegyiket tudom ajánlani.
Vegán kevert sütemény dióval
Ez csak egy egyszerű kevert sütemény dióval, ami frappáns akár karácsonykor is, mert gyorsan elkészül, nincs sok macera vele, viszont kiadós. A tetejére dió helyett vagy mellett aszalt gyümölcsöt is tehetünk. Ha a tésztába a lisztbe szórunk egy kis mézeskalács fűszerkeveréket, még ünnepibb ízt érhetünk el vele.
A recept
Hozzávalók:
- 1 bögre növényi tej (2-3 dl)
- 3 evőkanál olaj
- 1 csapott teáskanálnyi szódabikarbóna
- liszt, amennyi hasonló állagúvá teszi, mint a piskótamassza, nem túl folyós, enyhén sűrű (fele arányban teljes kiőrlésű és fehér liszt plusz egy kevés zabpehely liszt, összesen kb. 20-25 dkg)
- ízlés szerint nyírfacukor vagy gyümölcscukor vagy kókuszvirág cukor (2-3 ek)
- 1 ek citrom vagy narancs, esetleg almaecet
- 1 kisebb marék dióféle
- 1 ek kakaó vagy karobpor (opcionális)
- sütőpapír
Elkészítés:
A liszteket összekeverjük egy tálban, hozzákeverjük a szódabikarbónát, a cukrot, a karobot vagy kakaóport. Hozzáadjuk az olajat, majd a növényi tejet és a kifacsart citrom- vagy narancscseppeket és csomómentesre keverjük. A diófélét kisebb darabokra felaprítjuk. Sütőpapíros tepsibe öntjük a tésztát. Rászórjuk a felaprított dió-darabokat, majd sütőben készre sütjük. Ha kihűlt, szeleteljük és porhanyósra őrölt gyümölcscukorral megszórjuk a tetejét.
Sütés előtt a tészába keverhetünk egy kis mézeskalács fűszerkeveréket, különlegessé téve a sütemény ízét.
Vegán életmód – Erdei jógakaland mesekönyv
2017. november 20. Zizi kalandjai
Bánhidi Dórit a blogján keresztül ismertem meg. Először csak virtuálisan, majd egy sajtó eseményen aztán személyesen is találkoztunk már nagy pocakokkal, amikor neki Ármin, nekem meg Ákos növekedett odabent. Folyamatosan követem a szakmai útját, nagyon sok érdekességet oszt meg a méltán népszerű blogján, a Pand Arte-on keresztül.
Dóriéknak nemrégiben – családi “vállalkozásban” – jelent meg Erdei jógakaland mesekönyvük, amelyből mi is kaptunk egy példányt. A könyv szuper jól összeköti a mesevilágot, a fantáziát a jógázással. Mozgásra ösztönzi a gyerekeket. Az egyes jóga pózok aztán beépülhetnek a mindennapjainkba. Lelkesen vetettük bele magunkat Ádival a mesébe miközben igyekeztünk minél precízebben megcsinálni az egyes pózokat. Egy 4.5 évessel már egész jól lehet követni a mesét és a jógát is, de a mese megismerése után lehet akár csak a jógára koncetrálni, a mozdulatokat megtanulni és hetente néhányszor elővenni, mint aktív mozgásformát és gyakorolni azt.
Dórival beszélgettem a mesekönyvről és ami még mögötte van…
Hogyan született meg a Jógakaland ötlete? Mi is ez tulajdonképpen? Kik az alkotók?
A Jógakaland az első olyan magyar márka, ami a gyerekjóga köré épült fel. Komplex módon járja közbe ezt a témát, hiszen mesekönyvvel, gyerekjóga workshopokkal és design termékekkel is foglalkozunk, amiknek mind ugyanaz az üzenete: Abszolút családi vállalkozásról van tehát szó, aminek nagyon örülök, mert mindig is szerettem volna a párommal, Schallinger Richárddal közösen alkotni valami maradandót. Ő író és terapeuta, én pedig hat éve foglalkozom a PandArte blogomon magyar tervezőkkel, designnal, szeretek jógázni, és az eddig munkáim miatt elég sok marketinges tapasztalatom van, így össze tettük, amiben jók vagyunk! Két év alatt építettük fel a Jógakalandot. Ő megírta a mesét, kitalálta a karaktereket, a grafikust, Széll Adriennt már ismertem korábban, aki örömmel vállalta, hogy megrajzolja a mesét. Egy gyerekjóga oktatóra volt még szükségünk, aki kitalálja a jógás mozdulatokat, és meg is találtuk, Csíki Mariann személyében. Mariann gyermekjóga oktató, óvónő, és nem utolsó sorban szülő, így neki is nagyon megtetszett az ötlet.
Mit kell tudnunk a könyvről?
Az “Erdei jógakaland” egy olyan különleges történet, amely elrepíti a gyerekeket Jógaországba, ahol izgalmas kihívások várnak rájuk. Ebben a kalandos világban az érzelmek fejlesztésével és játékos mozgással átélik a jóga örömteli hatásait. Erdei történetünkben a jógázás elemei egy mesekeretre vannak felfűzve, és ahogy a mesében gördülnek egymás után szépen a mondatok, úgy jönnek a gyakorlatok is folyamatosan áramolva. A mese főszereplője újabb és újabb izgalmas kihívásokkal találja szembe magát, amiket úgy tud teljesíteni, ha elvégzi az adott jógagyakorlatot. Így észrevétlenül csempésszük be a gyerekek
mindennapjaiba a jógázást, aminek számtalan jótékony hatása van, például segíti az érzelmek megélését és kifejezését, a koncentrációt és a mozgásfejlődést. Nem szükséges hozzá semmilyen előzetes ismeret, úgy alkottuk meg hogy a teljesen kezdő, és a jóga után csak érdeklődő szülő is bátran elmesélhesse gyermekének. Ezt a különleges mesekönyvet nem csak a 3-10 éves korú gyermeknek és azok szüleinek ajánljuk, hanem a jógaoktatóknak, óvónőknek és a kisiskolás pedagógusoknak is. Mindazoknak, akik sokrétűen, mégis könnyedén szeretnék a gyermekeket fejleszteni.
Milyen egyéb Jógakaland terméket készítettetek a könyv mellé?
A Jógakaland egy mesével indult, de az elmúlt két évben már egy igazi komplex világgá nőtte ki magát. Durmi maci, Hopp nyuszi, Röpcsi bagoly, Hamuka borz, Kukker vakond, valamint Fintor és Cingi kisegerek karakterei már több olyan használati és design tárgyon is megjelennek, amik nem csak szépek, de nagyon praktikusak is. Nekem ez a kedvenc területem, itt alkothattam igazán, és találhattam ki, mivel is szeretném teljessé tenni ezt a márkát. Vannak játékaink, nagyon szeretik például a jógás memóriakártyánkat, vagy a hordozható krétatáblánkat, amire szabadon rajzolhatnak a gyerekek bárhol és bármikor. Szerettem volna olyan termékeket is, amikkel a gyerekszobákat tehetjük hangulatossá! Ide tartoznak például a gyönyörű, kézzel festett fa játéktárolóink, a fali kép szettjeink, a fali lámpáink, a takaróink és a babzsákunk is. És persze vannak olyan jógaklandos dolgok, amik a jógázáshoz köhetőek! Kulacsok, pólók, és jógapárnák, amik nem csak kényelmesek, de segítik például a gyerek egyenes gerinccel üljön. De a lista még így sem teljes, itt megtaláltok mindent. Amire nagyon büszke vagyok, külön is, hogy saját pamut anyaggal dolgozunk, amit jógakalandos grafikával nyomtunk meg!
Hol találkozhatunk a Jógakalanddal (események, termékek)?
Lesz közös, Jógakalandos jógázás hamarosan! Az egész Jógakaland világot szeretnénk minél szélesebb körben megismertetni a gyerekekkel, ezért kitaláltunk egy különleges, interaktív könyvbemutató turnét! Több budapesti és vidéki helyszínre is várjuk a gyerekeket, ahol közösen jógázhatnak velünk a mesekönyv olvasása közben. Legfrisebb dátumok: november 24-én a Bartók Béla úti Pagonyban, és november 25-én a budaörsi Decathlonban. Minden eseményünkről találtok infot a weboldalunkon.
Jógakaland
– weboldal
– Facebook
– Instagram
*****
A könyvet ajándékba kaptuk a {Jógakaland} csapatától. A véleményem csakis a sajátom. Figyeljétek a Zizi kalandjai FB oldalát, hamarosan nyereményjáték lesz, amely során egy szerencsés egy Jógakaland szettet nyerhet!
Matcha latte (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2017. november 8. Zizi kalandjai
A szülinapomon (október közepén) elhatároztam, hogy leszokom a mindennapi kávéivásról. Régen csak hetente egyszer ittam kávét (szombatonként) a piacozás után. Aztán másfél éve valahogy rászoktam, hogy szinte mindennap ittam ebéd után, olyan szertartásként. Éreztem, hogy nem jó nekem, meg nem is akartam fejben a mindennapi kávéivást, de valamiért a szertartás annyira belém rögzült, hogy nehéz volt megválni tőle. Aztán I. is elhatározta, hogy abbahagyja a mindennapi kávéivást, így közösen támogatva egymást abbahagytuk és nagyon jó érzés. Lassan egy hónapja, hogy nem ittunk kávét. Most tesztelgetjük a teákat, meg az “alternatív” latte lehetőségeket és sok olyan van, ami nagyon ízlik nekünk.
Iszunk koffeinmentes teákat, kurkumás lattekat a kávé helyett. Keresem az újabbnál újabb recepteket és csodás dolgokra bukkanok a neten, mint például ez a spirulinás latte vagy misos latte (ami mézzel készült, de a mézet lehet helyettesíteni más édesítőszerrel) vagy pirított kókusztejes tea (pirított kókusztej? toplistás kipróbálandó!!!) vagy fehércsokis gabonakávés mokka.
Persze nem maradhat ki a listáról a matcha latte, ami nagyon nagy népszerűségnek örvend manapság. Már Magyarországon is megtalálható jó pár (főleg) specialty kávézó itallapján. A matcha (??) a rituális japán teaceremóniák köztiszteletben álló teája. A legelső tea magvakat még a kínai Tang-dinasztia (618-907) idején szállították Japánba, hogy orvosságként használhassák. Sokáig csak a papok, nemesek és szamurájok ismerték a jótékony hatásait, melyet féltve őrzött titokként kezeltek. “A matcha a zöld teának egy speciális változata, a neve szó szerint azt jelenti, hogy por állagú tea. Míg a hagyományos zöld tea elkészítése során a tealevelek összetevői belekerülnek a forró vízbe, majd a leveleket ki kell dobni, a matcha esetében a leveleket előbb porrá őrlik, és így vízzel érintkezve akadály nélkül képesek feloldódni. Ennek az eljárásnak köszönhetően a matcha sokkal több hasznos tápanyagot tartalmaz, mint a többi teaféle. A vitaminok és ásványi anyagok mellett antioxidánsokban is gazdag, így megvéd a szívbetegségektől és a ráktól, valamint képes szabályozni a vércukorszintet és a vérnyomást is. A matcha abban is eltér a többi teafélétől, hogy háromszor annyi koffeint tartalmaz, ám ez a koffein a kávéban találhatóval szemben sokkal nyugtatóbb hatású. Ezzel együtt lefekvés előtt hat órával már lehetőleg ne fogyasszuk.” (Forrás: innen). Kathynél az egyik kedvenc vegán bloggeremnél találtok egy nagyon jó összefoglalót a matcharól, a különböző fajtákról és néhány recept ötletről.
Aki igazán szeretne profin matcha lattét készíteni, annak ajánlom, hogy szerezzen be egy ilyen bambusz teakeverő ecsetet, ezzel igazán autentikusan lehet elkészíteni a teát. Nekem nincs (még) ilyenem, szóval én kanállal kevertem el a teaport a vízben, a kókusztejet pedig simán habverővel kevertem habosra a teához.
Matcha latte (laktózmentes, gluténmentes, vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 2 perc Főzési idő 5 perc Teljes idő 7 perc Kávé helyett, habos kókusztejes zöld tea. Szerző: Zizi Recept típusa: ital Konyha: vegán Adag/mennyiség: 1 főre Hozzávalók 2 teáskanál Veganz kókuszos matcha por 1 teáskanál juharszirup 60 ml meleg víz 125 ml kókusztej (sűrű, krémes) Elkészítés Tegyük a matcha port a bögrébe, adjuk hozzá a nagyon meleg (de nem forrásban lévő) vizet és jól keverjük el. Adjuk hozzá a juharszirupot és azzal is keverjük el. A kókusztejet melegítsük fel egy lábasban és kézi habverővel vagy tejhabosítóval verjük habosra és öntsük rá a matchás keverékre. Fogyasszuk azonnal melegen. Jegyzetek A Veganz matcha por tartalmaz nádcukrot. Érdemes először magában megkóstolni és utána ízesíteni. Nekem jól esett az 1 teáskanál juharszirup. Juharszirup helyett lehet használni agavészirupot, nádcukrot, kókuszvirágcukrot. Bármilyen matcha tea por és növényi tej használható a recepthez. Aroy-D márkájú kókusztejet használtam, nagyon finom lett vele. 3.5.3226
*****
A kókuszos matcha port a {Spar Magyarország} biztosította a recepthez. A véleményem csakis a sajátom.
Vegán életmód – Reggeli rutinom (anya változat)
2017. október 25. Zizi kalandjai
Arra a következtetésre jutottam, hogy egy ember reggeli rutinjának bemutatása igen népszerű a Youtuberek világában. Az az igazság, hogy én is szeretem nézni, hogy mások hogyan indítják a napjukat, miket esznek egy nap (vegán változat) és szeretek bekukkantani mások bevásárlókosarába is. A kosárban csücsülő áruk sok mindent elárulnak egy ember életmódjáról. Kíváncsi vagyok nektek milyen fura szokásaitok vannak… ha van kedvetek, írjátok meg kommentben.
Szóval egy anya reggele… régimódi változatban, szövegesen, képekkel illusztrálva blog bejegyzés formájában, nem pedig Youtube videó formájában (Youtube csatornám már van, de a videók még váratnak magukra )! Ez a bejegyzés az ideális reggelemet mutatja be, amikor mindenre van idő. Persze ilyen ritkán van, mert anya tervez, gyerek végez. A sorrendet igyekszem tartani, de néha az is felborul vagy valamelyik éppen kimarad.
A reggeli ébredésem általában szoptatással indul. Ákoska ébreszt. Miután kijutottunk a konyhába vizet melegítek és langyos citromos vizet készítek magamnak (néha I. is iszik, akkor neki is csinálok). Ez beindítja a vérkeringésemet, kiváló lúgosító hatású és még számos jótékony hatása van, amelyekről itt írtam korábban. Új szokásként nemrég kezdtem bele a szintén lúgosító hatású zöld víz ivásába. Egy pohár vízbe egy teáskanál árpafűport teszek, ezt jól elkeverem és két húzásra megiszom. Nincsen borzasztó íze (szerintem)… olyan édeskés “zöld” íze van, amit lehet turbózni egy kis frissen facsart citromlével. A port egyébként turmixokba is lehet tenni, akkor teljesen elveszik a “zöld” íze, ha ez valakit zavarna. (“Az árpafűpor egyébként gazdag rostokban és klorofillban. Többféle ásványi anyagot is tartalmaz, mint például a kálcium, króm, réz, vas, magnézium, mangán, foszfor, kálium, a szelén vagy a bór.”)
Miután megittam mindent, jöhet a reggeli (amit az esetek 98%-ban I. készít el ). Mostanában zabkását eszünk különböző feltétekkel: almával, szőlővel, magokkal, magvajakkal, kókuszreszelékkel felturbózva és jöhet mellé még egy szelet sütőtök is, ha van időm megenni. Közben persze történnek egyéb dolgok is: mosogatógép kipakolása, mosogatás, elpakolás, játék, beszélgetés, beágyazás, pelenka csere, öltözködés.
Reggeli után jöhet a magam rendbe tétele, legalábbis a fejemé. Arcot mosok, majd jöhet a hidratálás. Nemrégen elfogyott a Hauschka arckrémem és nem volt időm elmenni venni egy másikat. Ekkor kaptam az ötletet Reginától – a fantasztikus Perla megalkotójától, akivel már interjút is készítettem -, hogy használjak Perlát arcápolásra bio rózsavízzel hígítva. Két csepp olajat nyomok a kezembe, ehhez fújok három fújásnyi rózsavizet (amelyet a Mannától veszek), összedörzsölöm a két kezemmel ezt a mixet és bemasszírozom az arcomba, a nyakamra. Egyszerűen leírhatatlan frissítő, kényeztető érzés ezt átélni! És jó tudni, hogy a Perlában lévő ligetszépe olaj regenerálja és lassítja a bőröm öregedésének folyamatát, a pálmarózsa olaj fiatalítja bőrömet és összehúzza pórusaimat. A még benne található kizárólag hidegen préselt, finomítatlan, organikus olajok a legjobbat teszik a bőrünkkel. A szemem környékére pedig a Hauschka regeneráló szemkörnyékápolóját használom. (Fontos tudni: igyekszem a kozmetikumok terén is a 100% vegánságra, de még vannak olyan termékeim, amelyek csak vegetáriánusnak felelnek meg, így ez a regeneráló szemkörnyékápoló is. A Hauschka lakto-ovo vegetáriánus termékeinek listáját itt találjátok, itt pedig a vegán termékekét, a cég viszont állatkísérlet mentes.)
A fürdőszobában zajlik még egy fogmosás és egy fésülködés is – bár utóbbira nem mindig van időm reggel. Ilyen esetben délután, amikor megyünk a játszótérre, indulás előtt megfésülöm a hajam.
Ha pedig extra időm van még reggel, akkor beveszem a vitamin adagomat. Nem szedek mindennap vitamint, csak két-három naponta. Itt a tálkában éppen Pregnazon van (még intenzív szoptatás miatt), C- és D3 vitamin egyben és egy vegán probiotikum kapszula (ilyen fajta innen).
Hát így néz ki egy reggelem (a családdal a “háttérben”). Kíváncsi vagyok a tiétekre is! Nektek mindenre jut időtök (ha igen, mi a titkotok)? Mi az, amit nem hagytok ki sosem?
Avokádókrémmel töltött kosárkák
2017. október 11. Éltető ételek
Az idei Országos Könyvtári Napok szlogenje "Csak tiszta forrásból" volt. Ennek keretében a tiszaújvárosi könyvtár sütiversenyt hirdetett, amely során csak természetes alapanyagokat lehetett felhasználni. Sok süti érkezett, de nyers desszertet csak én készítettem. A zsűri I. helyezéssel jutalmazta az édességemet, aminek nagyon örültem. :) Így hát jöjjön a recept, hogy ti is el tudjátok készíteni ezt a finomságot. Mivel igazán laktató, így 1-2 kosárka bőven elég egy délutáni nasira. Hozzávalók: (35 db kosárka) Tészta: - 25 dkg dió - 5 dkg kesudió - 25 dkg datolya - 5 dkg aszalt szilva - 1/2 mokkáskanál vaníliapor - 1/3 mokkáskanál ceyloni fahéj - 1/2 banán Csokikrém: - 2 érett avokádó - 2 érett banán - 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor - 3-4 evőkanál kókuszvirágcukor - 1 mokkáskanál vaníliapor - 1 mokkáskanál szárított narancshéj vagy 3-4 csepp narancsolaj Nyers szilvalekvár - 10 dkg aszalt szilva - 1 dl víz - 1/3 mokkáskanál ceyloni fahéj - 3 csepp citromolaj Elkészítése: A tésztához a datolyát vágd fel kis darabokra. Az összes hozzávalóval együtt késes darálóval aprítsd morzsásra. Szilikonos mini muffinformákba nyomkodj bele 1 kis gombócnyit úgy, hogy a közepe üreges legyen. Fordítsd ki a formából, majd a kosárkát kókuszreszelékbe mártsd bele. Aszalóban (radiátoron, kandallón, napon) szárítsd ki annyira, hogy megtartsa formáját. Én kb. 4 órát aszalóban szárítottam 45-50 fokon. A krémhez mindent botmixerezz össze. A lekvárhoz a szilvát vágd fel kis darabokra, majd öntsd rá a vizet. Hagyd állni néhány órát. A fűszerekkel botmixerezd krémesre. Összeállítása: Minden kosárkába tegyél 1/2 mokkáskanálnyi lekvárt, majd nyomózsákkal csokikrémet. Díszítheted friss gyümölccsel, pl. málna, eper, kókuszreszelékkel vagy pirított mandulával. (Én kókuszcukros manduladarabkákat szórtam a tetejére.
Vegán gúrméskodás a Great Bistro-ban
2017. augusztus 18. Vegán lettem
Stőhr Gréta – a Great Bistro megálmodója, tulajdonosa és séfje – mert nagyot álmodni, és elhozta a növényi étrendesek világába a nagybetűs Gourmet fogalmát. Hiánypótlás mesterfokon! Jómagamat nem tartom gúrméfigurának, sőt inkább jellemző rám a mennyiségi mint a minőségi táplálkozás. A reggeli és esti zab valamint turmixhegyek, az ebédre összepattintott fél órás levesek, és egyszerűbb főételek dimenziójából havonta egyszer-kétszer kilépek és elmegyek feleségemmel vacsorázni. Olyan helyeket látogatunk, ahol általunk nehezebben elkészíthető fogásokat ehetünk. Számos, nagyon jó vegán étterem és kajás hely van Budapesten, de itt most valami egészen más született. Valami olyan, ami eddig még nem volt, valami tökéletes hiánypótló. Élményeim a Great Bistro-ban: Még márciusban láttak Grétáék vendégül egy degusztációs fine dining vacsorára. Illetve ne szaladjunk ennyire előre, mert csak egy vacsorára voltam hivatalos, és a franc sem gondolta, hogy Magyarország első 100%-ban növényi és gluténmentes fine dining vacsora beharangozójába és próba vacsorájába csöppenek. De így történt és totálisan el voltam ragadtatva. Először a menüsort kaptam készhez, amelyből ugyan néhány szó értelmezésével gondban voltam, viszont a felsorolás nagyon kecsegtetően hangzott. Majd következett a négyfogásos vacsora, az ízorgia pedig fogásról fogásra fokozódott és azt hittem, hogy egyenesen a mennybe kerültem. A menü egy előételből, egy levesből, egy főételből és egy csodálatos desszert válogatásból állt. Előétel Előételként marinált karotta lazac-ot szolgáltak fel remoulade mártással. A lazac-ot répával helyettesítették, amely a 24 órás pácolási folyamat hatására, mind állagában mind ízében szemtelenül hasonlított az igazi lazacra. Emellett a mártás olyan összhangot dobott a már számomra önmagában is kielégítő répaszeletekhez, amilyet addig csak nagyon kevés helyen éreztem. Leves A leves citrusos-joghurtos zellekrémleves volt. Felnőtt fejjel nagyon leveses lettem - kiváltképpen nagyon szeretem a krémleveseket -, így ezt a fogást kifejezetten vártam. Még ennyi idő után is emlékszem, ahogy minden egyes kanálnál a citrusos íz mennyire finoman kúszott végig az ízlelőbimbóimon. Tökéletesen kiegyensúlyozott volt a citrusos jelenlét a zelleres, fűszeres és joghurtos ízek kavalkádjában. Főétel Főételnek aszalt paradicsomos, édesburgonyás gnocchit szolgáltak fel parmezánropogóssal. A gnocchi - nagypapám csak lenudlizta, pedig a gnocchi mennyivel jobban cseng - ugyancsak egyik kedvenc ételem. Így ugyancsak szinte már fájdalmasnak mondható várakozással telt a leves és főétel között eltelt 4-5 perc, amíg Gréta pár szóban felvezette a következő fogást. Az előétel és a leves után ezen a ponton éreztem egy kicsi űrt. Szakmailag belekötni nem tudok és nem is a célom, ugyanakkor számomra ez az ízvilág nem adott többet, mint egy komolyabb étterem gnocchis fogása. Hozzáteszem, hogy legjobb tudomásom szerint nincs olyan vegán étterem ahol gluténmentes gnocchi-t lehet kapni. Desszert No és akkor jött a korona, a csúcs, a hovatovább, a nonplusultra, a desszert. Pisztáciába, kókuszpehelybe, aszalt áfonyába forgatott álomgombóc válogatás narancsvirágvízes joghurtöntettel, céklás-csokoládés brownie és mangós tiramisu. Ez milyen sor? Megnyílott a mennyek kapuja? Meg! Sorrendet állítani csak olyan formán tudtam a desszertek között, hogy melyik alapanyagot szeretem kevésbé. A csokoládés sütiket annyira nem csípem, így a brownie került leghátra úgy, hogy amikor megkóstoltam kis híján felkiáltottam örömömben. A céklás beütés annyira tökéletesen egészítette ki a tömény csokoládé ízét, hogy szóhoz sem jutottam. Az aranyérmet holtversenyben az álomgombóc válogatás kapta, kontra mangós tiramisu. A mangós tiramisu és a különböző köntösbe öltöztetett golyócskák a tökéletesség határát súrolták nálam. Ha nem tudnám, hogy mindennél lehet finomabbat készíteni, akkor ott leadtam volna a 10 pontot. Így csak 9,999 pontot tudtam adni a desszertekre. Is. Összességében számomra egy olyan élményt adott ez a vacsora, amelyet nem tudom ki, mikor, hol és mivel tud majd überelni. A vacsora hangulatát csak tovább emelte a Great Bistro barátságos és családias közege, valamint Gréta és Ákos minőségi és valódi jelenléte. Grétáék egyébként rendszeressé tették fine dining vacsoráikat a Great Bistro-ban minden szerda, csütörtök, péntek és szombat este. Sok sikert kívánok a versenytársaknak, hisz ahogy a bevezetőben írtam, Grétáék valami olyat tettek le az asztalra, ami ezeddig Magyarországon egyedülálló. De bármely európai, tisztán növényi ételeket felszolgáló étterme mellé odaállítanám őket bátran. Nagy büszkeség, hogy ennyire erősödünk növényi kaja fronton, mindenkinek nagy szeretettel ajánlom a Great Bistro-t. Nyitvatartás: Hétfő és kedd: 8:00 és 18:00 között nyitva. Szerdától péntekig: 8:00 és 22:00 között nyitva. Szombaton: 12:00 és 22:00 között nyitva. Vasárnap: zárva Cím: 1054 Budapest, Bank utca 6. A Great Bistro weboldala és facebook oldala.
Reggeli a Zöldház Bio Panzióban
2017. július 12. Éltető ételek
A Jó Együtt szervezésében 5 napos Élmény- és Életmódtáborban vettem részt Gyenesdiáson a Zöldház Bio Panzióban. Az ételek minőségével és mennyiségével mindenki meg volt elégedve, mivel napi háromszori, svédasztalos, húsmentes étkezést kaptunk. Én még nem voltam ehhez hasonló szálláson, ahol ilyen jó minőségű (bio), házias de ugyanakkor reform ételeket kaptunk volna. Gondolj csak bele, milyen reggelit kaphatunk egy átlag szállodában/panzióban? Bolti péksüti, vaj, lekvár, kellog's, virsli, tojás, rántotta, felvágottak, cukrozott tea, tejeskávé... és mit kaptunk a Zöldház Bio Panzióban? Az alap a teljes értékű ételek, de igény szerint kérhetünk gluténmentes, tejmentes vagy akár vegán ételeket is, bio minőségben. De beszéljenek erről a fotók. :) Az első utunk a gyümölcsös pulthoz vezetett. Nem hiányoztak a zöldségek sem. Anikó, a panzió "konyhatündére" fűszervajat is készített. Saját készítésű péstétomok (humusz, lencsepátétom) és magkrémek (tökmag, napraforgómag). Frissen sütött briós. kenyerek (gluténmentes is) ... és cipócskák.Cipócskából vega kolbászkrémes melegszendvics Lecsó Almás zabfelfújt Gluténmentes lepény Mindenféle finomság egy tányéron. Reggeli (rizs)tejes kávé brióssal.
Levendulás-citromos keksz
2017. június 28. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Bori receptje:
Hozzávalók a képen látható 3 féle kekszhez (diós, mákos, levendulás-citromos):
- 330g liszt
- 250g margarin
- 90g porcukor
- 120g dió (csak a dióshoz)
- 100g mák (ezt csak a mákoshoz tesszük)
- 1 marék levendula virág
- 1 citrom
A 330g lisztet összekeverem a 90 g porcukorral, majd 3 felé osztom. Az egyik tálba belekeverem a mákot fél citrom levével, a másikba a darált diót, a harmadikba a levendulát és a citrom héjját belereszelem.
KÉSZÍTHETED CSAK A LEVENDULÁS-CITROMOS KEKSZET IS, SEM A MÁK, SEM A DIÓ NEM KELL BELE, NEM KELL 3 FELÉ OSZTANI A TÉSZTÁDAT, VISZONT 2, ESETLEG 3 MARÉK LEVENDULA VIRÁGOT TEGYÉL BELE!
A margarint felmelegítem és a tésztába keverem, majd összegyúrom. Ezután viszonylag vékonyra, kb. 1 cm-es tésztává nyújtom lisztezett deszkán, és kiszaggatom az általam választott formára.
175 fokon 10-15 perc alatt készre sütöm.
A végén, míg forró, egy kis porcukorba forgatom!
Jó étvágyat!
Bodzalimonádé grapefruittal
Szuper dolognak tartom, hogy van néhány növény, amely minden évben lehetőséget ad arra, hogy finom üdítőt készítsünk. Ilyen a bodza, a hársfa, az akác. Külön öröm számomra, hogy ezek Angliában is jelen vannak. Tegnap délután elmentünk sétálni a tengerpartra, és a mellette fekvő golfpálya oldalán bodzabokrok illatoztak. Autó szerencsére nem jár arra. Nagy örömömre szedtem pár szálat, majd rendhagyó módon nem csak citrommal, hanem grapefruittal is készítettem egy italt. Hmmmm...! Finom üdítő lett.
Emlékszem, gyerekkoromban dédimamám padlásán száradtak a bodzavirágok, ma már, felnőtt fejjel tudom, hogy milyen csodaszer lehet megfázás esetén. A bodza virágából készült tea és üdítő vízhajtó, emésztést elősegítő, köhögéscsillapító hatású. Megfázásra, hörghurutra, izzasztószerként és immunrendszeri serkentőként használják. Gyógyteta esetén nátha esetén napi 2-3 csészével ihatunk, amilyen forrón csak lehetséges. Hatékonyságát növeli, ha forró lábfürdőt veszünk és közben forró bodzateát iszunk, majd azonnal ágyba bújunk. Ilyen módon ,,kiizzadjuk a náthát, azaz méregtelenítjük szervezetünket, meggyorsítjuk a gyógyulást.
A recept
Hozzávalók:
- 1 db 3-5 literes üveg vagy egy nagyobb kancsó
- 10-15 szál frissen szedett bodza
- 1 grapefruit
- 1 (bio)citrom
- 1-2 teáskanál datolyaszirup (vagy méz)
- 3-4 l víz
Elkészítés:
A leszedett bodzafejeket átnézzük, nincs-e apró kis bogárka megbújva a virágzat között, kis vízzel leöblíthetjük. A virágokat az üveg aljára fektetjük. A grapefruitot kicsavarjuk, beleöntjük az üvegbe. A (bio) citromot jó alaposan megmossuk és felkarikázzuk. A citromkarikákat a bodzavirágok tetejére helyezzük. Majd kevés datolyaszirupot csurgatunk a citromokra. Majd ráöntjük a vizet. Fakanállal gyengéden átkeverjük. Kistányérral, vagy konyharuhával letakarjuk az üveg tetejét. Ha zavarnak a bodzavirágok, szürőn keresztül öntjük poharakba. Fogyaszthatjuk jégkockával is.
Ha este készítjük és hagyjuk egy éjszakát a kinti hűvösben állni, másnap leszűrve valami csodás ízeket kóstolhattunk. De akár fél óra pihentetés után már fogyaszthatunk belőle. Ha tudjuk, hogy nem fogy el azonnal az üdítőnk, akkor érdemes hidegebb helyen tárolni az italunkat. (Pl. Pincekő, vagy hideg terasz/erkély) Miután átszűrtük - és nem fogyna el, hűtőben tároljuk.
Fenséges ízével tényleg üdít és ráadásul egészséges.
Nyersétel hétvége 2017.06.02 - beszámoló
2017. június 10. Gitta nyersétel blogja
Egy gyönyörű napsütéses nyári hétvégét töltöttünk együtt :) egy remek csapattal. Fényképes beszámolónk: A pénteki vacsora kesusajtgolyó rizottóval és salátával és az epres krémtorta. Habkönnyű... a nyers tortáknál megszokott nehéz zsírosság most elmaradt. Így folyik a munka: lehet nézni, hogyan készülnek az ételek, és be is lehet kapcsolódni A reggeli zöld turmix sűrűn, finoman, hab nélkül OZEN vákumos turmixgéppel Ebédre spenótos zöldségtekercs volt salátával, Judit gyúrja a tésztáját És hogy ne maradjunk édesség nélkül, a desszert tiramisu torta Készül a vacsora: Judit, a székelykáposzta, a Thermomix és én :) Ez egy tortás hétvége volt, ribizlis kesukrémtorta sok sok gyümölccsel felvágva Vasárnap reggelire bőségesen volt nyers kenyér, ízesített kókuszzsír (pecsenyezsír) és rengeteg zöldség Vasárnap ebédre szép színes cukkini spagettit ettünk :) spenótosan, paprikásan és a brownie sem maradt el, ezúttal meggyes öntettel Hangulati elem: Laci hozott otthonról gyönyörű pünkösdi rózsát Dália végig figyelt a kis táskájából Kata Mindenkinek rajzolt valami szépet a kulacsára :) Laci :) Ha szeretnél jönni legközelebb TE is, akkor érdeklődj nálam itt: lenartgitta101@gmail.com
Nyers vegán tortilla zöldségekkel, balzsamecettel
2017. május 24. Gitta nyersétel blogja
A nyers vegán tortilla lap tulajdonképpen aszalt alma és spenót pici sóval. Így egy picit édeskés, de rugalmas lapot kapunk, amit nagyon jól meg lehet tölteni, nézzétek csak: Nyers vegán tortilla 3 darab: 50 dkg alma, 10 dkg spenót pici só Mindent simára turmixolunk, és 3 részre osztjuk. Aszalógép tapadásmentes lapjára szép kis korongokat formázunk. 45 fokon kb 6 óra alatt szárazra aszaljuk. Rugalmas, picit édes, picit sós, remek alapja egy zöldség tekercsnek. Bármivel meg lehet tölteni, most az enyém következik: Megtöltöttem avokádóval, savanyú káposztával, saláta levelekkel, aszalt olajbogyóval, kápia paprikával, csírákkal. Feltekertem, és meglocsoltam modenai balzsamecettel... Avokádó és savanyú káposzta csírák olajbogyó és kápia paprika Feltekerjük és meglocsoljuk balzsamecettel így néz ki felvágva
Sajtkrémes cukkini "húsgolyók" spagettivel
Meggyőződésem, hogy a sorozatgyilkosok valaha normális emberek voltak, aztán belekezdtek valami csökkentett szénhidrát diétába. Az elmúlt két hónapban én is gyötörtem magam hasonlóval, ám még azelőtt hagytam abba, mielőtt tényleges funkciója lett volna annak a hatméteres gödörnek, amit a pincében ástam ki. Most pedig a nőnemű olvasók kedvéért egy fotográfián bemutatom, milyen átalakuláson mentem keresztül a diéta következtében: előtte és utána. És mivel az önsanyargatás véget ért, immár nem csak holmi szikkadt tengerimalac-tápot áll módomban posztolni.
Alkotóelemek:
1 db nagyobb cukkini zsemlemorzsa (érzéssel) 1 tömlős szójakrém (pl. ez a fajta, bioboltokban plusz G-Robyban általában kapható) 1 tk só 2 tk bazsalikom 1 csokor petrezselyem 3 ek őrölt lenmag 3 ek vízzel elkeverve 1 kisebb fej vöröshagyma felkockázva 2 gerezd fokhagyma lereszelve 2 ek olívaolaj bors A cukkinit lereszeljük nagylyukú reszelőn, ínhüvelygyulladásosok előnyben! Hozzáadjuk a sót, majd húsz percig pihentetjük. Mivel ez idő alatt több nedvességet ereszt, mint a kakaós zacskó egy 80-as évekbeli közértben, kinyomkodjuk belőle a vizet, és egy másik edénybe helyezzük a többi alkotóelem társaságában. Ezt a katyvaszt összekeverjük, majd golyókat formálunk belőle és valami 21. századi civilizált sütőanyagban (tehát nem napraforgóolajban) kisütjük, de légkeveréses sütőben 190 fokon 30 perc alatt is pöpec végeredményt kapunk. Spagettivel szervírozzuk ismerőseinknek, hogy zabálják meg.
Csokicsipszes briós
Ezekből a brioche-okból egy falat sohasem elég. Még Londonban éltünk, amikor az utolsó hetekben egy nagyon finom, puha, csokicsipszes édes pékárut kóstoltam. Nem volt vegán, ami zavart is, de érdekelt, milyen az íze a francia "beütése" miatt is. Finom volt. Azóta is sok helyen látok. A legtöbb üzletnek van saját márkás "Brioche Chocolate Chips Rolls" zacskóba csomagolva. Általában 8 darab van benne, s elképesztő, milyen sok üres kalória van egyetlen "roll"-ban. Egy ilyen kis tekercs/hosszúkás zsömle akár 120-140 kalóriát is tartalmaz. Azért döbbenetes, mert éhségcsillapításra aztán cseppet sem alkalmas, inkább csak ennél még és még belőle. Nem csak vegánnal, de olyannal sem találkoztam, amibe legalább némi teljes kiőrlésű liszt van. Így hát nem hagyott békén a gondolat, hogy ezt nekem is ki kell próbálnom a saját utam szerint először is tojás és állati tej nélkül, másodszor a gyilkos fehér cukrot lecserélve egészségesebb édesítőre, harmadszor a fehér liszt egy részéhez teljes kiőrlésű és zabpehely lisztet keverve. No így már sokkal jobb volt. Így készült el a vegán csokicsipszes briosom vegán változata franciák után szabadon. Persze ebből is ennél még és még, de legalább valamivel egészségesebb hozzávalókkal készült.
A recept
Hozzávalók:
- 2,5 dkg élesztő
- 5 dl növényi tej
- 10 dkg kókuszzsír + a tészta kenéséhez
- 15 dkg fehér liszt
- 15 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 10 dkg őrölt zabpehely
- 2 ek nyírfacukor/nádcukor/kókuszvirágcukor, stb
- 2 ek kevés vízben áztatott őrölt lenmag (tojás helyett)
- csipetnyi só
- vanília
- étcsoki csipsz (vegán)
Elkészítés:
Egy tálba vagy a kenyérsütő üstjébe belemorzsoljuk az élesztőt, hozzáadunk 2 ek édesítőszert (nyírfacukrot használtam), majd felöntjük a kézmeleg növényi tejjel. Várunk 1-2 percet, majd a fenti sorrendben hozzáadjuk a többi hozzávalót, kivéve a csoki csipszeket. A dagasztás/kelesztés programon elindítjuk. Ennek híjával fakanállal vagy a kezünkkel úgy gyúrjuk össze a tésztát, addig dagasztjuk kezünkkel, míg a táltól az elválik és hólyagocskák jelennek meg a dagasztás során. Ha kézzel dolgoztunk, meleg helyen konyharuhával letakarva kelesztjük. A kenyérsütő a program szerint elvégzi ezt.
A kész tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk, megszórjuk csoki csipszekkel, feltekerjük mint egy hengert, majd szeleteket vágunk belőle, amiket sütőpapíros tepsire fektetünk. Másik lehetőség, hogy vastagabb tésztát pogácsaszaggatóval kiszaggatunk, vagy apró zsömléket formázunk a tésztából. Persze tudom, a magyar pékségek briósa egészen másképp néz ki, mint az angol. Akár briósokat is csavarhatunk belőlük. Ez esetben vékonyabb rudakat kell vágni, majd felcsavarni. A tetejét egy pici folyékony kókusz-zsírral érdemes megkenni. Ettől fényesebb lesz. Közepes lángon megsütjük. A sütés utolsó 10 percében egy kis édes vaníliás növényi tejjel megkenhetjük. Ettől lesz kívül enyhén roppanós, belül puha.
24 EU képviselő követeli, hogy Európa térjen át a növényi étrendre
Az Európai Parlament 24 képviselője írta alá azt az Európai Bizottságnak címzett levelet, amelyben az állattartás visszaszorítását és a növényi étrendre történő áttérést követelik. ,,A tudományos eredmények egyértelműen igazolják azt, hogy a húsok és tejtermék fogyasztásának visszaszorítása nélkülözhetetlen az üvegházhatású gázkibocsátás érdemi csökkentéséhez. – írják levelükben a képviselők. ,,Az állati termékek túlzott fogyasztása Európában hozzájárul a súlyos krónikus egészségügyi problémák kialakulásához. Azoknak, akik a növényi étrendet követik, alacsonyabb a testsúlyuk, és körükben kisebb az esélye a cukorbetegség, szív-és érrendszeri megbetegedés, vagy rák kialakulásának. Ennek azért is van kiemelkedő jelentősége, mivel az ezen betegségek okozta halálozási arány az európai lakosság körében 80%. A növényi ételek sok krónikus betegséggel szemben védelmet nyújthatnak. Az Egészségügyi Világszervezet folyóiratában megjelent 2008. évi tanulmány alapján a hús-és tejipar EU támogatásának megszüntetése – a telített zsírsavak fogyasztásának 1%-os csökkenésével számolva – 12.844 emberi életet menthet meg a stroke-tól és szívbetegségektől. Ez csak egy nagyon óvatos becslés. Amennyiben a támogatások megszüntetése még ennél is nagyobb hatással lenne a fogyasztás visszaszorítására, az akár még több élet megmentéséhez is hozzájárulhatna, ahogyan Finnországban (5%) és Lengyelországban (7%) történt. Említik továbbá, hogy az Egészségügyi Világszervezet a vörös és feldolgozott húsokat rákkeltőnek minősítette, valamint, hogy a szalonna és egyéb feldolgozott húskészítmények reklámozása kerüljön betiltásra, ami szintén segítené a húsfogyasztás - már most észlelhető - további csökkenését. A levélben az állattartás 2030-ig megvalósítandó visszaszorításának mértékét minimum 30%-ban jelölték meg, tekintettel a növényi étrend környezetvédelmi és egészségügyi előnyeire. A levél alapján ez a csökkentés segíthetne a környezeti terhelés, valamint a hús-és tejipar termékei által okozott komoly krónikus egészségügyi problémák visszaszorításában. Fordította: Tóth Mónika Rozita Forrás: https://www.riseofthevegan.com/blog/eu-members-call-for-a-shift-to-plant-based-diets-to-protect-the-environment The post 24 EU képviselő követeli, hogy Európa térjen át a növényi étrendre appeared first on VegaNinja.
Szejtános székelykáposzta
2017. március 13. Vegán muflon
És újfent teret adok a bennem lakozó konyhásnéninek, illetve a menzasznobizmusnak! Ennek megfelelően a következő fogást kizárólag kivágott orrú bokszolócipőben ildomos szervírozni lebbencsleves és ivólé társaságában. (Az igazi eltartott kisujjú ínyencek egy bronzvörös hajszálat is csempészhetnek bele. Andalítóan jó étvágyat kívánok!)
Hozzávalók:
200g szejtánpor (azaz búzasikér) 70g búzaliszt 2 ek olívaolaj só 1 fej vöröshagyma 1 nagy gerezd fokhagyma 400g savanyúkáposzta 1 tk őrölt kömény 1 ek csípős pirospaprika só/egész bors vegán joghurt/tejföl
Szejtánt készítünk az itt elugatott módon. Felkockázzuk, kevés olajon kicsit elősütjük, majd hepciásan félretesszük. Közben a hagymát is felkockázzuk, ha kezd üvegesedni, belereszeljük a fokhagymát, hozzáadjuk a szejtánt. 2-3 perc után hozzápasszítjuk a káposztát, a fűszereket, majd jól összekeverjük. A kész művet szójatejföllel vagy joghurttal dekorálva toljuk az ebédlőben ordibáló hülyegyerekek orra alá.
Kakaós zabpuding
2017. március 10. Éltető ételek
Még hogy a puding nem egészséges? Hát, a kukoricakeményítős, bolti valóban nem... no de ezt bátran elkészítheted magadnak vagy a gyerekeidnek. Imádni fogják. Gluténmentes zabliszt alapú, élelmi rostban gazdag, kitűnő növényi fehérjeforrás. Rosttartalmának köszönhetően lassabban emeli meg a vércukorszintet a bolti társainál, így bátran lehet egy kiegyensúlyozott étrend része. Hozzávalók (4 adag): - 6 dkg zabpehely darálóval megdarálva vagy vásárolható zabpehelyliszt is - 2 dkg cukrozatlan, magas kakaótartalmú kakaópor (pl. holland) - 3 evőkanál kókuszvirágcukor - 2 teáskanál konjakliszt (ez segíti a bolti állag utánzását. Ha már megszoktad, hogy az egészséges sokszor másabb állagú/ízű, mint a bolti, akkor nyugodtan kihagyhatod. Az ízén nem változtat.) - 6 dl növényi tej - 1 teáskanál kókuszzsír - csipet himalája só - késhegynyi vaníliapor Elkészítése: - Az alapanyagokat mérd ki, majd a tejet lassan adagolva hozzá csomómentesen keverd el. - Kezdd el főzni, kb. 3-4 perc alatt el is készül. - Töltsd ki pohárkákba, majd kedved szerint díszítsd gyümölccsel, kókuszreszelékkel.
Édesburgonyás tofurántotta currys hummusszal
2017. február 26. Vegán muflon
Hadd kezdjem egy nagy hírrel! Egy Michelin-csillagos francia étterem séfje szólt, hogy segédkezhetnék neki a konyhán. De én rácsaptam a kagylót! Az iménti bevezető is hűen tükrözi, egy férfi esetében a nátha a szellemi kapacitásra is hajlamos súlyosan pusztító hatást gyakorolni. Ám ez még mindig eltörpül amellett az extrém idegállapot mellett, ami normális esetben csak a félig női szupermodell - félig griffmadár jellegű mitológiai vadakat jellemzi. Szóval ezúttal csak csökkentett üzemmódban voltam képes alkotni, de azért harmadik világbeli fogolytáborokban talán ezt a művet is szégyenérzet nélkül szervíroznák.
Alkotóelemek:
400g natúr tofu 1 drabálisabb édesburgonya 1 közepes fej lilahagyma 1 tk kurkuma 1 csokor petrezselyem felaprítva 2 tk tandori masala fűszerkeverék (Tisztelt Muflon úr! Mi ez és hol lehet beszerezni? Árulja el, vagy szájba térdelem! - írja Hegemón-Konkáv Rezsőné Buhargerlócról. Nos, Kedves, kínai és Ázsia-boltokban tessen próbálkozni!) 1 tk curry 1/2 tk barnacukor 1/2 fej kínai kel vagy salátakeverék só, bors Az édesburgonyát vonakodva meghámozzuk, felkockázzuk, a lilahagymát cikkekre vágjuk. Aztán. Ezt az egész rahedli zöldséget egy ún. tálba helyezzük, hogy maximálisra emeljük az elmosandó edények számát. Hozzáadunk 2 ek olívaolajat, a cukrot, a tandori masalát, sózzuk, borsozzuk, majd összekeverjük. Ezt az elegyet 180 fokra melegített sütőben 25 percig süssük. Pont. Közben a tofut egy villával összetörjük, kevés olívaolajon megpirítjuk, hozzáadjuk a kurkumát és a sót, és félretesszük. A salátát kevés olívaolajjal és tandori massalával összekeverjük. Ha az egész hóbelevanc kész van, hummuszt készítünk (de a boltban vásárolt sem tartozik a gasztroterrorizmus hatáskörébe), és curryval elvegyítve tálaljuk vele a kész cuccot.
Gluténmentes étel teff maggal és mángolddal
2017. február 11. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Anna újabb receptje:
Hozzávalók:
- póréhagyma
- mángold
- napraforgó mag
- kókuszolaj
- só
- teff magok
A póréhagymát, a mángoldleveleket és a napraforgó magot 1 ek kókuszolajon sóval megpároljuk. Felöntjük egy kis vízzel, beleszórunk teff magokat. Együtt főzzük, míg a teff is kész. Egy részét napraforgó-/ tökmaggal és kis vízzel,pár csepp citrommal összeturmixolva krémet kapunk, amit bármilyen ( akár gluténmentes) tésztával, főtt quinoával összekeverve nagyon finom ételt kapunk. Kenhetjük kenyérre is. A maradék párolt mángoldot köretként szervírozhatjuk.
Jó étvágyat!
Picit a teffről:
https://glutenerzekeny.hu/kevesbe-ismert-glutenmentes-gabonafelek-a-teff/
Édes-savanyú ananászos batáta rizzsel (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
édes-savanyú ananászos batáta rizzsel (mindenmentes, vegán) Az úgy kezdődött, hogy AKCIÓS volt az ananász és az édesburgonya is a boltban... aztán úgy folytatódott, hogy mostanában a régi, kedvenc húsos ételeimet reformálom meg és varázsolom őket húsmentessé, a leginkább természethez (és nem pedig az élelmiszeriparhoz) közeli állapotba. Így hát végül úgy végződött, hogy a múltkori mexikói-magyar barátság után, most Délkelet-Ázsia konyháiba kalauzollak el titeket egy kis thaiföldi napsütésért. ;-) Az édes ízek kedvelőit most nagyon boldoggá fogom tenni! :-) Csak annyit fűznék hozzá: sokkal finomabb lett, mint azt elképzeltem! :-o édes-savanyú ananászos batáta rizzsel (mindenmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (Kb. 4 személyre) kb. 800 g batáta (vagy édesburgonya) kb. 800 g friss ananász 4 ek kókuszzsír vagy olívaolaj (Himalája) só, csipet őrölt fehér bors 2 ek világos szójaszósz, 2 ek balzsamecet (étkezési ecet is jó) 3 gerezd fokhagyma 1 közepes fej vöröshagyma 1/2 db zöld színű és 1/2 db piros színű kaliforniai paprika 1 tk frissen reszelt gyömbér 4 ek ketchup (paradicsompüré is jó) 3 ek édesítőszer tetszés szerint (én kókuszcukrot használtam) 1/2 db frissen facsart citrom leve 2 bögre barna rizs (3 ek fehér szezámmag - elhagyható) édes-savanyú ananászos batáta rizzsel (mindenmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS 1) A rizst feltesszük a szokásos módon főzni. (Dupla adag vízben, kb. 25 percig.) 2) Előkészítés: A vöröshagymát és a paprikákat hosszúkás csíkokra vágjuk. A batátát (édesburgonyát) és a friss ananászt meghámozzuk és kb. kockacukor méretű formákra vágjuk. 3) Felteszünk egy WOK-ot a tűzhelyre. Beletesszük a kókuszzsírt, a vöröshagymát, a felkockázott batátákat, a csíkokra vágott paprikát egy 1/2 bögre tiszta vízzel főzni. Reszeljük hozzá a fokhagymákat és a gyömbért. Fedjük le fedővel és kb. 15 perc alatt főzzük félpuhára a batátát. 4) Ezután hozzáadjuk az ananászt és fedő nélkül még kb. 10 percig főzzük. 5) Közben keverjük ki az édes-savanyú szószt: ketchup + szójaszósz + balzsamecet + édesítőszer + 4 ek tiszta víz. Forraljuk fel az egészet, majd vegyük le a tűzről és adjuk hozzá a frissen facsart citromlét, majd az egészet keverjük az ananászos batátához. (Tetszés szerint megszórhatjuk szezámmaggal is.) 6) Egy utolsó összeforralás (kb. 2 perc) és már kész is. 7) Barna rizzsel, rizstésztával vagy üvegtésztával azonnal tálalható. (Én szervíroztam mellé friss és ropogós jégsalátát is.) édes-savanyú ananászos batáta rizzsel (mindenmentes, vegán) Táplálkozz, ne csak étkezz! édes-savanyú ananászos batáta rizzsel (mindenmentes, vegán)Jó étvágyat kívánunk! :-) Tetszett a recept? Lapozz bele a Mit eszik a Világ? című könyvembe, melyben 284 színes oldalon ... ...és 170 db egészséges recepten keresztül ehetjük körbe a Világot! Megnézhetjük együtt milyen alapanyagokat fogyasztanak már több ezer éve a távoli országokban,... ...hogyan őrzik meg egészségüket és maradnak fiatalok az emberek, ...miként készíthetjük el a természet kincseit az európai otthonunkban is könnyedén és ízletesen! Számtalan recept, sok-sok hasznos konyhai tipp és rengeteg természetes alapanyag, diétánkhoz igazítva! "Draga Hanis Szonja! Mai nap megérkezett a nagyszerű könyved a Mit eszik a Világ? Nagyon profi munka, telis-tele jobbnál jobb nemzetközi receptekkel. Minden egyes oldalról árad a szeretet, a profizmus. Imádom a fotókat benne, nemcsak a finomabbnál finomabb ételekről, hanem rólatok és a csodálatos tájairól is! Nagyon gyakran fogunk belőle főzni az már biztos! Első receptem a Fahéjas-Karamellás Granola lesz. :-) Mégegyszer gratulálunk! Dave Raspberry is külön gratulál. A képek alapján úgy jó 100 receptre rá is bökött, hogy mit látna szívesen. A születésnapi menüjét is ebből fogom főzni. Dobai Szabina, vásárló" Kattints ide és nézz bele a könyvbe!
Kávés diós sütemény (vegán)
2017. január 14. Zizi kalandjai
Egy külföldi munka kapcsán kellett készítenem egy kávés süteményt. Tanakodtam, hogy mivel is álljak elő, amikor eszembe jutott, hogy banánkenyér formába öntöm, teszek is bele banánt, hogy édesítse természetesen a süteményt, meg “össze is ragassza”, de nem banánkenyérnek fogom hívni, mert ez nem az. Angolul coffee cake-nek hívják… ez igazából azt jelenti, hogy van a tésztájában kávé, de azt is jelenti, hogy kávézáshoz ajánlott finomság.
Szóval banánkenyér alapot vettem, ahhoz adtam kávét, jó sok darált diót, vaníliát, juharszirupot… a tetejére pedig kókuszcukros aprított diót szórtam, hogy jó ropogós legyen. Elég sokáig sült a benne lévő nedves dolgok miatt (banán, kávé, rizstej), de egy óra után kivettem a sütőből, mert a tetején lévő dió különben megégett volna. A tészta nem maradt nyers, de ez egy igazán “nedves” , ragacsos, puha süti. Kávéhoz, teához, forró csokihoz ideális délutáni uzsonna, de délelőtti tízórainak is megteszi.
A benne lévő kávé miatt gyerekeknek nem ajánlom, de ha őket is meg akarjuk kínálni, akkor készíthetjük gabonakávéval is. No persze akkor nem lesz meg az a nagyon finom enyhén kávés íze (olyan “kapucíneres”), amitől isteni ez a sütemény. A család tesztelte, odáig voltak érte… főleg apukám, aki alig hagyott kóstolót a család többi tagjának!
Kávés diós sütemény (vegán)
Hozzávalók:
– 2 db érett banán, villával pépesre törve
– 130 g darált dió
– 135 g tönköly fehérliszt
– 125 ml kávé vagy gabonakávé
– 60 ml rizstej (vagy más növényi tej szobahőmérsékletű)
– 6 evőkanál juharszirup
– 3 evőkanál kókuszolaj (szobahőmérsékletű)
– 2 evőkanál őrölt lenmag
– 6 evőkanál víz
– 3 és 1/2 teáskanál foszfátmentes sütőpor
– 1/2 teáskanál őrölt vanília
– 1/2 teáskanál Himalaya só
– 80 g dió, aprítva + 3 evőkanál kókuszvirág cukor (tetejére)
Egy tálkában keverjük össze a lenmagot a vízzel és hagyjuk állni 6-8 percig, amíg zselés állagú lesz. Sütőpapírral béleljünk ki egy 23 cm-es püspökkenyér formát. Melegítsük elő a sütőt 180C fokra.
Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: darált dió, liszt, vanília, só és sütőpor. Egy másik tálban keverjük össze a villával pépesre tört banánokat a kávéval, a rizstejjel, a kókuszolajjal, a juharsziruppal és a zselés állagú lenmag “tojással”. Öntsük a nedves hozzávalókat a szárazhoz és jól keverjük át a tésztát.
Öntsük az egészet a formába. Szórjuk meg a tetejét a kókuszcukros dióval és süssük az előmelegített sütőben 60-70 percig. Kivétel előtt azért végezzünk tűpróbát. Elképzelhető, hogy a tészta nedves még egy kicsit, de ennek ilyen az állaga már készen is.
Avokádós mangó saláta
Az év első receptje tőlem ez az eklektikus, sokszínű, egzotikus saláta. Általában nem szeretem a gyümölcsöket keverni a zöldség salátákba a helyes ételtársítások miatt, de az Ünnepek alatt kivételt tettem a mangóval és avokádóval, roppanós káposztával, csírákkal, szezámaggal, kevés földimogyoróval és chilis öntettel tálaltam. Hozzávalók 2 főre: 1/2 db édes, friss káposzta a torzsája nélkül 1 db friss mangó 1 db avokádó maréknyi vegyes csíra 2 evőkanál enyhén pirított szezámmag maréknyi sózott földimogyoró Öntet: 2 evőkanálnyi hidegen sajtolt szezámmag olaj 1/2 kk parajdi só 1 lime kipréselt leve vágott friss chili vagy késhegynyi szárított chili pehely 1 kk virágméz A káposztát vékony csíkokra vágjuk, összekeverjük a csírákkal. A mangót kettévágjuk, majd héjastól felszeleteljük, az avokádót lehéjazzuk és kockákra vágjuk. Tányérokra halmozzuk a keveréket, rátesszük az avokádót, majd megszórjuk a szezámaggal, földimogyoróval, a tetejére helyezzük a mangó szeleteket. Az öntet hozzávalóit egy kis üvegben (pl: kifogyott bébiétel üvege) összerázzuk. Fogyasztás előtt öntjük rá csak az öntetet.
Vegán kuglóf
Jolly joker tésztát mutatok most meg. Az alaptészta egy finom kalács-tészta, ami szabadon variálható például felét kakaósra készítve, vagy az egészet aszalt gyümölccsel felturbózva. Ha kuglóf formába tesszük, kelt-kuglófot is kreálhatunk belőle. Ha újra készíteném, fonott kalács lenne, aminek az egyik fonata kakaós lenne, vagy a három fonatból kettő legalább. Azért is szeretem ezt a tésztát, egyrészt, ahogy már korábbi bejegyzésemben meséltem, gyerekkorom meghatározó íze volt a kakaós kalács, amit "a mama" készített, megint máskor, talán ovis koromban, nálunk aludtak a lépcsőházbeli egyik szomszéd gyerekei, és kakaós kalácsot ettünk és kakaót ittunk reggelire. Másrészt azért szeretem, mert naná, hogy gasztro-ajándékot is lehet készíteni belőle! Én tutira örülnék egy vegán kuglófnak, amit otthon süt valaki nekem, legyen az aszalt gyümölcsös, vaníliás vagy kakaós. A celofánba csomagolt szív-, csillag- és virágformákat angliai munkatársaimnak készítettem karácsonyi ajándéknak. A gyümölcsös kuglóf egy idősebb hölgy ismerősömnek készült, a kakaós kuglóf pedig vendégváró falat. Igen, ezzel a sokkal (8 rúd+2kuglóf) egy egész napot a konyhában töltöttem, és a lent bemutatott recept többszörösét készítettem el, de úgy látom, megérte az időt és az energiát. Azért is, mert idekinn, főleg az angolok, egyszerűen csak megveszik a boltba a karácsonyi édességet, nem igazán jellemző, hogy sütögetnek. Főleg nem hosszabb ideig.
A recept
Hozzávalók:
- 4.2 dkg élesztő
- 3.2 dl meleg növényi tej
- 15 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 35 dkg fehér liszt (BL-55) (+ a forma kikenéséhez egy kevés)
- 5 dkg őrölt zabpehely
- 1-2 dkg őrölt lenmag
- 1 dl víz
- 10 dkg gyümölcscukor (vagy nyírfacukor vagy kókuszvirág cukor, ki mivel édesít)
- 1 rúd kikapart vanília (opcionális, vanília aroma is jó)
- 2-3 evőkanál kakaó/karobport vagy apróra vágott aszalt gyümölcs)
- 5 dkg kókusz zsír vagy növényi margarin (+ a forma kikenéséhez egy kevés)
Elkészítés:
Fogunk egy nagyobbacska tálat, amibe az élesztőt belemorzsoljuk. Tűzhelyen kézmelegre megmelegítjük a szójatejet (ne mikróba). Az élesztőt meghintjük egy kevés cukorral, majd a kellemesre felmelegedett tejet ráöntjük. Amíg várjuk, hogy felfusson vagy eleledjen az élesztő, elővesszük a többi hozzávalót. Az őrölt lenmagra ráöntjük a vizet és várunk pár percet, ez képes a tojást helyettesíteni.
Mikor feloldódott az élesztő, a fenti sorrendben hozzáadjuk a többi anyagot is, a vízben megáztatott lenmaggal együtt, kivéve a kakaóport/aszalt gyümölcsöket. Először fakanállal összekeverjük, majd kezünkkel jól átgyúrjuk. Ha túl száraz lenne, egy kevés szójatejet vagy vizet öntünk hozzá, ha túl nedves, kevés lisztet szórunk a tetejére. Addig kell gyúrni, míg az edénytől el nem válik.
Ha kis gömböccé állt össze, meleg helyen lefedve pihentetjük kb. 45-60 percet. Amikor megkelt a tészta, kivesszük, elfelezzük és az egyik feléhez keverünk kakaót valamint egy kevés gyümölcscukrot. Vagy az egészhez aszalt gyümölcs-darabokat szórunk.
A sütőformákat kikenjük egy kevés kókusz zsírral és megszórjuk egy kevés liszttel. Ha csőformánk van, mint nekem a szív, virág és csillag alakú csőforma, akkor a tésztát lisztezett gyúródeszkán átgyúrjuk, kinyújtjuk, a kinyújtott fehér tésztára ráhelyezzük a kinyújtott kakaóst és felcsavarjuk. A kuglófot ugyanígy megcsinálhatjuk, ha van időnk és kedvünk. A formákban kelesztjük még kb. 20-30 percet, majd előmelegített sütőben 180 fokon kb. 30 percet sütjük.
Ha kihűlt, akkor szeleteljük, vagy készítjük el ajándéknak. A csillag, szív és virágforma mindkét végét csokiszószba mártottam (olvasztott étcsoki kevés kókusz zsírral), majd dekorcukrot szórtam rá. Hűtőbe tettem pár órára, hogy mielőbb megdermedjen. (Akár egy éjszakára is pihentethetjük ott.) Ajándékozás előtt sütőpapírba és celofánba csomagoltam, mint egy szaloncukor.
Remek eledel tízóraira a gyereknek, de hétvégi ebédünket is lezárhatjuk vele. Délutáni uzsonna vagy teázás édes kísérője lehet. Karácsonyra vagy más családi ünnepre is megsüthetjük. Szuper kis gasztro-ajándék.
UI: Szándékosan ebben az irányban tettem az asztalra a kuglófot. Nekem így jobban tetszik, persze meg is lehet fordítani, porcukorral megszórni, vagy csokiszósszal leönteni.
Tudományos összegzés a növényi alapú étrend kapcsán
2016. november 28. Vegán lettem
A Pécsi Tudományegyetemen készült egy tanulmány, mely 42 forrást felhasználva, tudományos alapokra helyezve méltatja a növényi alapú étrendet. 2016. augusztus 8-án készült el, és november 20-án jelent meg Magyarország első tudományos minőségű közleménye növényi alapú étrend (Plant-based diet) témában. Születtek már cikkek magyar nyelven, de hivatalosan egyik sem tekinthető tudományos minőségűnek. Ennek fokmérője (sok más szempont mellett), hogy az adott folyóirat, amiben egy közleményt közölnek rendelkezik e impact faktorral. Jelenleg ez az első magyar nyelvű tanulmány a témában, amelyről ezt elmondhatjuk, hogy a válasz: igen! A cikk az Orvosi Hetilap hasábjain jelent meg, amely azért is különösen hangsúlyos, mert a legfontosabb döntéshozók a táplálkozási ajánlások tekintetében még mindig az orvosok, így ez az írás elsősorban nekik szól. Eme cikk a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának Táplálkozástudományi és Dietetikai Intézetében készült. Témája a növényi alapú étrend, mint elsődleges megelőző étrend bemutatása, valamint az azzal kapcsolatos fehérje, vitamin és ásványi anyag hiányt érintő téveszmék és releváns tények bemutatása, mindezt tisztán egészségügyi és tudományos oldalról megközelítve. Szabó Zoltán, a cikk témájának ötletgazdája és első szerzője három éve vegetariánus, dietetikus, okleveles táplálkozástudományi szakember, jelenleg a Pécsi Tudományegyetem szakoktatója, valamint annak doktori képzésének résztvevője, és akit tanulmányai, kutatásai során felmerült tudományos adatok győztak meg elsődlegesen az életmód váltás fontosságáról. Növényi alapú étrend bevezetés: Első körben egy rövidebb történelmi áttekintést ad a tanulmány a növényi alapú étrend múltjáról, valamint megvilágít egy kutatási területet, mely azon a ma is szóbeszédben forgó hibás feltevésekhez vezet, ami a növényi alapú étrendet egészségtelennek aposztrofálja. A következő, szó szerinti tanulmányból vett idézet egészen precízen mutatja be, hogy milyen káros lehet hosszútávon egy tudományosnak vélt kijelentés, mely általánosítva összegez és nem vesz figyelembe egyértelműnek tűnő, a végső megállapítás témáját gyökeresen meghatározó tulajdonságokat. A szegényebb (első sorban harmadik világbeli) országokban hosszú követéses vizsgálatokat végezve azt tapasztalták, hogy ott a hús és más állati eredetű táplálékok fogyasztása nem megfelelő mennyiségű, így a kutatók azt a megállapítást szűrték le, hogy a nagyfokú alultápláltság az állati eredetű élelmiszerek korlátozott fogyasztásának a következménye. A tévesen levont következtetéseket a mai napig helytelenül magyarázzák az orvosok és a laikusok egyaránt. Ebben az esetben teljesen egyértelmű tulajdonság, hogy nem kifejezetten fehérje vagy egyéb tápanyagok hiányától szenvednek a kutatás alanyai. Nagyfokú alultpláltságuk a kiegyensúlyozott tápanyagszintekkel bíró és főleg változatos étrend hiányából fakad. Ebből adódóan kijelenthető, hogy az egyoldalú és az eredményeket befolyásoló szempontok figyelmen kívül hagyásával meghozott végkövetkeztetés képes kártékonyan befolyásolni még évekkel később is a megítélését a növényi étrendnek. A tanulmány röviden említést tesz a növényi étrend és a vegetarianizmus fajtáiról, valamint azokról a motivációs impulzusokról, amelyek eme irányba terelik a növényi étrendre voksolók többségét. Ha ez a téma érdekel, akkor a tanulmányban olvashatsz róla bővebben, jelen cikkem kapcsán azonban ez nem lényeges információ. Viszont annál fontosabb kijelentés a következő: A tudományosan megalapozott növényi alapú étrend hatásai visszakereshető eredményeken alapulnak. Ez megkülönbözteti a legtöbb divatdiétától, illetve az előbb említett vallási alapú táplálkozási gyakorlatoktól. Így a szakemberek által is széles körben elfogadható. Ennek bizonyítéka, hogy neves kutatók nyilatkoztak a növényi eredetű étrend hatékonyságáról mind primer, mind szekunder prevencióban. Ez egészen konkrétan azt jelenti, hogy bizonyos betegségek megelőzésében, a korai stádiumban diagnosztizált egyes betegségek kezelésében alkalmazzák, valamint bizonyos betegségek súlyosbodását gátolja és a szenvedő gyógyulását segíti elő a növényi alapú étrend. Növényi alapú étrend tápanyagszinten: A tanulmány megállapítja továbbá, hogy a növényi étrend alapanyagai nagy mennyiségben tartalmaznak olyan további élettanilag fontos tápanyagokat mint a fitonutriensek, amelyeket főleg nyers, hőkezeletlen vagy kevésbé hőkezelt állapotban tart meg az étel. A hagyományos tápanyagoktól - fehérje, zsír, szénhidrát, vitaminok, ásványi anyagok - eltéro?en ezek a növényi alkotóelemek nem a hagyományos értelemben véve ,,szükségszeru?ek az emberi szervezet számára. Emellett, ugyan a tanulmány nem említi, de itt kiegészíteném a növényi étrend magas rosttartalmát, amely többek kötött az emésztést és az egészséges bélmozgást segíti elő, valamint, amelytől szinte teljesen mentes minden állati eredetű táplálék. A tanulmány szerint a növényi alapú étrend egy napra vonatkozó általános ajánlása a következők szerint alakul: zöldségek tetszés szerint törekedve a változatosságra; gyümölcsök napi 1-2 bögrényi a változatosságra törekedve; teljes kiőrlésű gabonák vagy gabona alapú köretek napi 2-3 bögre vagy napi 6-11 szelet; hüvelyes növények napi 1 bögre; leveles zöldségek 2-3 bögre nyers formában, vagy 4-6 bögre főtt formában; olajos magvak (dió, mandula, pisztácia stb.) 30-55g; magvak (chia, kendermag, lenmag) 1-3 evőkanál; Növényi tejek 2-3 bögre; friss fűszernövények tetszés szerint. Fontos tudnunk, hogy ez nem minimális, hanem optimális ajánlás. (Forrás: Hever, J.: Plant-based diets: A physicians guide. Perm. J., 2016, 20(3), 93-101.) A fehérjék tekintetében: Fehérje bevitellel kapcsolatos tévhit a laikusok körében, hogy a tisztán növényi étrend elégtelen fehérjetartalma, – azaz, ha valaki mellőzi az állati fehérjék fogyasztását – kóros fehérjehiányt (ilyen a kwashior-kór és marasmus, melyek lényegében csak a harmadik világban ismert betegségek és a krónikus éhezéssel és tápanyaghiánnyal kapcsolódnak össze) és látványos izomfogyást eredményez majd. Ezt ugyan már számos külföldi tudományos kutatás is megcáfolta, de most végre magyarul is olvashatunk erről a tanulmányban. Pár érdekesség: A fehérjéket aminosavak építik fel, amelyek közül a legtöbb szakirodalom jelenleg kilencet tekint esszenciálisnak humán vonatkozásban. Valójában az emberi szervezet csupán két aminosavat nem képes önmaga szintetizálni (treonin, lizin). A treonin és lizin esszenciális aminosavakon kívül, minden más esszenciális aminosavat képes a szervezet szintetizálni bizonyos biokémiai folyamatok útján, ha a táplálkozással elegendő energiát biztosítunk számára. Tehát egyéb aminosavláncokból, esszenciális és nem esszenciálisokból egyaránt képes előállítani a számára éppen fontos fehérjeláncot. Ugyanakkor eme természetes működés egyik fontos alapja növényi alapú étrend esetén a változatos és kiegyensúlyozott táplálkozás folyamatos fenntartása. A tanulmány egy 2007-es FAO/WHO/UNU riport alapján összegzi továbbá a szervezet aminosav szükségletét, láncokra bontva. Ez a hivatalos WHO állásfoglalás tartalmazza továbbá, hogy a felnőtt ember minimális protein szükséglete 0,83 g testsúlykilogrammonként. Az alábbi adatokat egészíteném ki azzal a tanulmányban olvasható információval, miszerint a szervezet naponta átlagosan 90 g elhasznált fehérjét lök ki magából a bélrendszerbe, melynek nagy részét a szervezet újrahasznosítja. Ha emellé vesszük a változatos növényi étrenddel elfogyasztott fehérjemennyiséget, akkor kis számolással könnyen rájöhetünk, hogy a fehérjehiánnyal kapcsolatos felvetés bizony tévhit a vegán étrend kapcsán. Továbbá arról is említést tesz a cikk, hogy a növényi étrenden élőknek jóval magasabb a szérum-albumin szintje. Ez egy olyan laborparaméter, ami - egyebek mellett - arra is használható, hogy megítéljék a szervezet fehérje ellátottságát. A magas szérum-albumin szint annak köszönhető, hogy míg az állati fehérjék fogyasztása folyamatos gyulladásban (inflammáció) tartják a szervezetet, – mely egyébként katabolikus, fehérjebontó állapot is - addig a növényi étrenddel bevitt fehérje nem okoz ilyen jellegű negatív változásokat. Ennek köszönhetően indirekt módon ugyan, de jobb fehérje ellátottságot eredményez a növényi alapú táplálkozás, mint a mindenevő étrend. Pár vitamin tekintetében: A tanulmány továbbá említést tesz a B12, B6 valamint folsav vitaminok és a vas fontosságáról és kijelenti, hogy a B12 állati eredetű ételekből nem vihető be nagy biztonsággal. Ugyan említi, hogy a szárított lila alga aránylag nagy mennyiségű – 77,6 ?g/100g a napi 2,5 ?g ajánlott napi bevitel mellett – B12 vitamint tartalmaz, de arról nem tesz említést, hogy ez a B12 vitamintípusok egyik aktív formája-e, és ha igen melyik az. Ha nem aktív formája, akkor a szervezet nem képes hasznosítani. A vitaminok és ásványi anyagok növényi forrásairól, jellemzőikről bővebb információt egy régebbi cikkemben találsz, valamint az említett vas témájában érdekességeket az eredeti tanulmányban. Növényi alapú étrend és pár betegség: A továbbiakban az elhízásról, mint aggasztó problémáról írnak a cikkben. Magyarországon a lakosság 61,8%-a a BMI alapján túlsúlyosnak minősül (Európában abszolút vezetjük a mezőnyt), mely adat akkor válik igazán érdekessé, amikor hozzáolvassuk az USA átlagos 39%-os túlsúlyossági arányát, mely utóbbi arány évente 5%-kal mutat növekedő tendenciát. Ezzel szemben 2006-ban készült egy 87 tanulmányt összehasonlító metaanalízis, amely azt mutatta ki, hogy a vegetáriánus férfiak és nők jóval kisebb testtömeggel rendelkeztek, mint a vegyestáplálkozású emberek. A 87 tanulmány ténye feltételezi számomra, hogy számos jellemző mentén - demográfia, kor, életminőség, stb. - nagy merítést végezve, relevánsnak mondható ez az adat és senki nem fut bele a már említett tápanyaghiányos előítéletbe. Olyan, az elhízás talaján jelento?s rizikóval kialakuló, szív-ér rendszert érinto? betegségek, mint az angina pectoris, myocardialis ischaemia, AMI, STEMI, corona-riaatherosclerosis, mind megelo?zheto?ek lennének egy helyesen összeállított növényi alapú étrenddel. Szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint cukorbetegség esetén is végeztek kísérleteket növényi alapú diétával. A bevitt tápanyagok százalékos aránya mindegyik esetben megközelítőleg a következőképpen alakultak: 10% zsírokból, 15% fehérjéből és 75% komplex szénhidrátokból. Egy ilyen összetételű vegán étrendet hasonlítottak össze, az Amerikai Diabetes Társaság (ADA) által javasolt vegyes étrenddel - ennek pontos jellemzőit a tanulmányban megtalálod - cukorbetegeket bevonva. A növényi étrendet tartók 43%-a csökkenthette gyógyszeradagját, míg az ADA-diétáját tartok csupán 23%-áról volt ez elmondható. 2015 októberében a WHO rákkutatással foglalkozó tudományos bizottsága, a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) 22 kutatója az akkor rendelkezésre álló tudományos eredmények alapján a vörös húsokat a ,,probably carcinogenic to humans - valószínu?leg rákkelto? az emberekre nézve - (2/a) kategóriába, míg a feldolgozott húskészítményeket a ,,carcinogenic to humans - emberekben rákkelto? - (1/a) kategóriába sorolta. Magyarországon és az USA-ban is a szív- és érrendszeri megbetegedések mellett a daganatos megbetegedések is élen járnak az elhalálozást okozó betegségek között. Számos populációt érintő tanulmány kiemelkedő prevenciós eszközként tekint a növényi alapú étrendre és a húsfogyasztás visszaszorítására a daganatos megbetegedések esetében. Zárás a szerzők által: A növényi alapú étrend abban tér el a divatdiétáktól, hogy tudományosan megalapozott állítások összessége alkotja azt. Ahogyan jelen összefoglalásból is kitu?nik, a növényi alapú étrend nem a ,,tudományt használja saját állításai igazolására, hanem a tudományos állítások igazolják sorra a növényi alapú étrend létjogosultságát. Tehát összefoglalva, a növényi alapú étrend nem csak a megelőzésben, hanem súlyos betegségek - szív- és érrendszeri betegségek, cukorbetegség, magas vérnyomás, csontritkulás - kezelésének kiegészítő diétájaként is ajánlott lehet, valamint, ahogy azt már megannyi tudományos tanulmányban olvastuk, úgy most ez a magyar összegzés is rámutat, hogy a megfelelően összeállított tisztán növényi alapú étrend jó hatással van szervezetünkre, és az elfogyasztott mennyiségtől függően, bőven elegendő tápanyagot szolgáltat életünk bármely stádiumában. A tanulmány szerzőjével folytatott pontosítás és beszélgetés során a következőre szeretném felhívni a figyelmet. A vegán vagy növényi alapú étrend, nem a Szent Grál. A rosszul összeállított és nem eléggé változatos növényi étrend hiánybetegségekhez vezethet ugyanúgy, ahogy a nem eléggé változatos vegyestáplálkozású étrend is. Emellett a növényi étrenden élők körében, hajlamosságtól és az élet többi területén a szervezetet ért negatív hatások fényében, ugyanúgy alakulhatnak ki komoly betegségek, ugyanakkor az 100% biztonsággal kijelenthető, hogy a kiegyensúlyozott tisztán növényi étrend betegségek kockázatát csökkenti! Mindezt úgy, hogy nem mellékesen az állatokat is békén hagyjuk. Nagy öröm számomra, hogy Magyarországon született egy ilyen tanulmány és remélem, hogy ez csak a kezdet, hogy hamarosan még több tudományosan megalapozott írással segítik elő a növényi étrend körüli téveszmék felszámolását mások is, akik ebben hivatottak. A tanulmány szerzői, az írás minden állítását a cikk alján is olvasható forrásokkal támasztják alá, számokkal és oldalszámmal is hivatkozva. Az alábbi sorra kattintva érhetitek el a teljes szöveget. (Szabó Zoltán szerző lektorálásával és engedélyével) A tanulmány további szerzői: (nagy köszönet nekik is a munkáért) Erdélyi Attila Dr. Gubicskóné Kisbenedek Andrea A. Ungár Tamás Lászlóné Dr. Polyák Éva Szekeresné Dr. Szabó Szilvia Kovács Réka Erika Raposa László Bence Dr. Figler Mária Pécsi Tudományegyetem, Egészségtudományi Kar, Táplálkozástudományi és Dietetikai Intézete A tanulmányhoz felhasznált irodalom: [1] Lim, S. S., Vos, T., Flaxman, A. D., et al.: A comparative risk as- sessment of burden of disease and injury attributable to 67 risk factors and risk factor clusters in 21 regions, 1990-2010: a sys- tematic analysis for the Global Burden of Disease Study 2010. Lancet, 2012, 380(9859), 2224-2260. [2] Mr. Mallikarjun, Mr. Vijaykumar, S. D.: Nutritional update for physicians: Plant-based diets. International Educ. Scienti c Res. J., 2016, 2(4), 82-83. [3] Palmer, S.: Nutrients of concern for individuals following a plant- based diet. 2014. Available from: http://www.todaysdietitian. com/pdf/courses/PBDNutritentsofConcernPDF.pdf [4] Leitzmann C.: Vegetarian nutrition: past, present, future. Am. J. Clin. Nutr., 2014, 100(Suppl. 1), 496S-502S. [5] Leitzmann, C., Oltersdorf, U.: Possibilities to improve the nutri- tion situation in developing countries. Cologne, Germany: Welt- forum, 1981. [German] [6] Glasauer, P., Leitzmann, C.: Food aid in disasters. 1982. Availa- ble from: http://cidbimena.desastres.hn/docum/crid/Junio 2005/ pdf/eng/doc2793/doc2793-a.pdf [7] Gashu, D., Stoecker, B. J., Adish, A., et al.: Ethiopian pre-school children consuming a predominantly unre ned plant-based diet have low prevalence of iron-de ciency anaemia. Public Health Nutr., 2016, 19(10), 1834-1841. [8] Leitzmann C.: Nutrition ecology: the contributions of vegetarian diets. Am. J. Clin. Nutr., 2003, 78(3 Suppl.), 657S-659S. [9] Steinfeld, H., Gerber, P., Wassenaar, T., et al.: The Livestock, En- vironment and Development. Livestocks longs hadow environ- mental issues and options. Food and Agriculture Organization of the United Nations, Rome, 2006. Available from: ftp://ftp.fao. org/docrep/fao/010/a0701e/a0701e.pdf [10] Marlow, H. J., Hayes, W. K., Soret, S., et al.: Diet and the environ- ment: does what you eat matter? Am. J. Clin. Nutr., 2009, 89(5), 1699S-1703S. [11] Macdiarmid, J., Kyle, J., Horgan, G. W., et al.: Sustainable diets for the future: can we contribute to reducing greenhouse gas emissions by eating a healthy diet? Am. J. Clin. Nutr., 2012, 96(3), 632-639. [12] Ornish, D., Brown, S. E., Scherwitz, L. W., et al.: Can lifestyle changes reverse coronary heart disease? The Lifestyle Heart Tri- al. Lancet, 1990, 336(8708), 129-133. [13] Hu, F. B.: Plant-based foods and prevention of cardiovascular disease: an overview. Am. J. Clin. Nutr., 2003, 78(3 Suppl.), 544S-551S. [14] Gardner, C. D., Coulston, A., Chatterjee, L., et al.: The effect of a plant-based diet on plasma lipids in hypercholesterolemic adults: a randomized trial. Ann. Intern. Med., 2005, 142(9), 725-733. [15] Barnard, N. D., Scialli, A. R., Turner-McGrievy, G., et al.: The effects of a low-fat, plant-based dietary intervention on body weight, metabolism, and insulin sensitivity. Am. J. Med., 2005, 118(9), 991-997. [16] Barnard, N. D., Cohen, J., Jenkins, D. J., et al.: A low-fat vegan diet improves glycemic control and cardiovascular risk factors in a randomized clinical trial in individuals with type 2 diabetes. Diabetes Care, 2006, 29(8), 1777-1783. [17] Lea, E. J., Crawford, D., Worsley, A.: Public views of the bene ts and barriers to the consumption of a plant-based diet. Eur. J. Clin. Nutr., 2006, 60(7), 828-837. [18] Sabaté, J.: The contribution of vegetarian diets to health and dis- ease: a paradigm shift? Am. J. Clin. Nutr., 2003, 78(3), 502S- 507S. [19] Newby, P. K.: Plant foods and plant-based diets: protective against childhood obesity? Am. J. Clin. Nutr., 2009, 89(5), 1572S -1587S. [20] Drewnowski, A., Gomez-Carneros, C.: Bitter taste, phytonutri- ents, and the consumer: a review. Am. J. Clin. Nutr., 2000, 72(6), 1424-1435. [21] Energy and protein requirements. WHO, Geneva, 1985. Available from: http://www.fao.org/docrep/003/aa040e/ AA040E00.htm [22] Rodler, I.: Food and Nutrition Health. [Energia és tápanyagfor- galom. In: Élelmezés- és táplálkozás-egészségtan. (Ed.: Rodler, I.)] Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2008, 41-106. [Hungari- an] [23] Henkel, J.: Soy: Health claims for soy protein, questions about other components. FDA Consumer Magazine, 2000, 34(3), 13-15, 18-20. Available from: http://permanent.access.gpo. gov/lps1609/www.fda.gov/fdac/features/2000/300_soy.html [24] Moughan, P. J., Rutherfurd, S. M.: Gut luminal endogenous pro- tein: implications for the determination of ileal amino acid di- gestibility in humans. Br. J. Nutr., 2012, 108(Suppl. 2), S258- S263. [25] Vegan diets. 2015. American Heart Association. Available from: http://www.heart.org/HEARTORG/HealthyLiving/Health- yEating/Vegetarian-Diets_UCM_306032_Article.jsp#.V3ttt- biLTIW [26] Benzie, I. F., Wachtel-Galor, S.: Biomarkers in long-term vegetar- ian diets. Adv. Clin. Chem., 2009, 47, 171-222. [27] Preis, S. R., Stampfer, M. J., Spiegelman, D.: Dietary protein and risk of ischemic heart disease in middle-aged men. Am. J. Clin. Nutr., 2010, 92(5), 1265-1272. [28] Szeto, Y. T., Kwok, T. C., Benzie, I. F.: Effects of a long-term veg- etarian diet on biomarkers of antioxidant status and cardiovascu- lar disease risk. Nutrition, 2004, 20(10), 863-866. [29] Balk, E., Chung, M., Chew, P., et al.: Effects of soy on health outcomes. Evidence Report/Technology Assessment No. 126. (Prepared by Tufts-New England Medical Center Evidence- based Practice Center under Contract No. 290-02-0022.) AHRQ Publication No. 05-E024-2. Agency for Healthcare Re- search and Quality, Rockville, MD, August 2005. [30] Watanabe, F.: Vitamin B12 sources and bioavailability. Exp. Biol. Med., 2007, 232(10), 1266-1274. [31] Chambers, J. C., Ueland, P. M., Obeid, O. A., et al.: Improved vascular endothelial function after oral B vitamins. An effect me- diated through reduced concentrations of free plasma homocyst- eine. Circulation, 2000, 102(20), 2479-2483. [32] Antal, M.: Nutrient requirement. [In: Rodler, I. (ed.): New food composition table.] [Tápanyagszükséglet. In: Rodler, I. (szerk.): Új tápanyagtáblázat. (Ed.: Rodler, I.)] Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2005, 61-70. [Hungarian] [33] Saunders, A. V., Craig, W. J., Baines, S. K., et al.: Iron and vege- tarian diets. Med. J. Aust., 2013, 199(4 Suppl.), S11-S16. Avail- able from: https://www.mja.com.au/system/ les/issues/ 196_10_040612_supplement/rei11510_fm.pdf [34] Witters, D.: More than 15% obese in nearly all U.S. metro areas. Gallup, 2012. Available from: http://www.gallup.com/poll/ 153143/Obese-Nearly-Metro-Areas.aspx [35] Berkow, S. E., Barnard, N.: Vegetarian diets and weight status. Nutr. Rev., 2006, 64(4), 175-188. [36] Friedewald, V. E., Boden, W. E., Stone, G. W., et al.: The editors roundtable: role of percutaneous coronary intervention and drug-eluting stents in patients with stable coronary heart disease. Am. J. Cardiol., 2011, 108(10), 1417-1425. [37] Ornish, D., Scherwitz, L. W., Billings, J. H., et al.: Intensive life- style changes for reversal of coronary heart disease. JAMA, 1998, 280(23), 2001-2007. [38] Xu, J., Murphy, S. L., Kochanek, K. D., et al.: Deaths: Final Data for 2013. Natl. Vital Stat. Rep., 2016, 64(2). Available from: http://www.cdc.gov/nchs/data/nvsr/nvsr64/nvsr64_02.pdf [39] IARC Monographs evaluate consumption of red meat and pro- cessed meat. Lyon, France, 26 October 2015. Available from: https://www.iarc.fr/en/media-centre/pr/2015/pdfs/ pr240_E.pdf [40] Pérez-Cueto, F. J., Verbeke, W.: Consumer implications of the WCRFs permanent update on colorectal cancer. Meat Sci., 2012, 90(4), 977-978. [41] Nechuta, S. J., Caan, B. J., Chen, W. Y., et al.: Soy food intake after diagnosis of breast cancer and survival: an in-depth analysis of combined evidence from cohort studies of US and Chinese women. Am. J. Clin. Nutr., 2012, 96(1), 123-132. [42] Richman, E. L., Stampfer, M. J., Paciorek, A., et al.: Intakes of meat, sh, poultry, and eggs and risk of prostate cancer progres- sion. Am. J. Clin. Nutr., 2010, 91(3), 712-721.
Táplálj helyesen édesanyám! (6. rész)
2016. november 21. Zizi kalandjai
Kerámia reszelő {Kyocera}, bambusz kanalak {Mamamibolt}
Minden ember más és más. Minden gyerek más és más. Minden baba más és más. Ez itt a Táplálj helyesen édesanyám! kettő pont nullás újratervezett verziója!
Talán néhányan emlékeztek, hogy miket írtam Ádi hozzátáplálásának a kezdetén. Azóta rájöttem, hogy a leírtak alapján tankönyvszerűen haladtunk. És mi a helyzet Ákossal? Na őt más dióból faragták! Elmesélem miért!
Július elején lett 6 hónapos, de eltelt utána még egy kis idő, amikor először próbálkoztunk nála finom, szaftos, édes őszibarackkal. Nem igazán lett a kedvence, ahogyan a répa sem. Azt gondolom, magával az “ízorgiákkal” volt baja, nem kattant rá a szilárd ételre, ahogyan Ádi, így tartottunk nála egy kis szünetet. Azért persze néha-néha próbálkoztunk újra őszibarackkal, almával és répával, de csak próbaszerűen. 8 hónapos kora körül kezdett el kicsit jobban érdeklődni az ételek iránt, de nem olyan lelkesedéssel, mint Ádi, hanem ímmel-ámmal, néha ízlett neki egy-két dolog és egész jól evett belőle.
Az az igazság, hogy másodjára már nem vagyok annyira lelkes a hozzátáplálást illetően, mint első alkalommal. Két gyerek ellátása és a háztartás vezetése mellett, valamint a saját ebédünk megfőzése mellett kevés időm marad Ákos ételeinek elkészítésére. Igyekszem minél könnyebben és egyszerűbben megoldani a dolgot, ráadásul sokszor fektetek bele több energiát, hogy hátha most majd megeszi, amit főzök, aztán mégse teszi. Szóval lazábban kezelem a dolgot és többnyire nyers vagy sült zöldségeket és gyümölcsöket adunk neki. A nyers gyümölcsök többségét – körtét, almát – Kyocera kerámia reszelővel reszeljük pépesre. Hihetetlen könnyű reszelni ezzel a 100% kerámia reszelővel, ugyanis szilikon aljzattal rendelkezik, mely meggátolja az eszköz használat közbeni elcsúszását. Simán tartod az egyik karodban a gyereket, a másik kezeddel pedig tudod reszelni a hámozott almát, ráadásul villámgyorsan, mert a kerámia anyagnak köszönhetően nagyon gyorsan le lehet reszelni vele egy teljes almát vagy körtét. Nem csak baba hozzátápláláshoz hasznos az eszköz, mert lehet vele reszelni fokhagymát, gyömbért, kurkumát, őszibarackot, puhább zöldségeket, például cukkinit is (kiváló ajándék lehet karácsonyra a szuper éles hámozóval együtt – anyukám szerint a világ legjobb hámozója, ő már elég sok fajtát kipróbált, de szerinte ez a legjobb ).
Lazábban veszem azt is, hogy miket adok neki, szóval ő sokkal hamarabb kóstolta az avokádót és a banánt például, mint Ádi. Mennyiségeket egyáltalán nem mérek nála, teljesen felesleges, mert randomszerűen eszik. Hol egy egész kis tálkával megeszik például egy almás kását, hol egy kanálnyi után nemtetszését fejezi ki, tehát értelmetlen lenne mennyiségeket mérni és azokat tukmálni rá. Zöldségeken és gyümölcsökön kívül gluténmentes gabonakását csinálunk még neki kb. 8-9 hónapos korától. Ezt is néha megeszi, néha nem. Gluténmentes tésztát is eszik, a Biorganiktól veszem ezt a kis kagyló formájút, ami azért jó, mert a pici kis ujjaival könnyen tudja csipegetni a tészta darabkákat.
Brokkolis tészta (főtt gluténmentes tészta párolt brokkolival)
Abban is lazább vagyok, hogy sokkal hamarabb adtam neki darabos, darabkás ételeket. Pürével kezdtünk, de néha úgy éreztem, hogy a darabos étel jobban menne neki. Nem mondom, hogy BLW-zünk – és tudom BLW (baby led weaning) során tilos keverni a pürés ételeket a darabossal -, inkább azt mondom, hogy hamarabb kezdte a darabos ételek fogyasztását, mint Ádi. Most már 10.5 hónapos, van már 5 foga és még legalább 5-6 jön neki éppen, tehát egész jól tud már “rágcsálni”. Valószínűleg a sok fog érkezése miatt viszont most alig eszik valamit, hébe-hóba kóstolgat meg ételeket… bármit teszek elé, adok neki, többnyire nem érdekli. A cici viszont annál inkább. Ez a fogzási időszak velejárója lehet, hogy nincs a babának étvágya. Na de Ákos súlya miatt nem kell aggódni, mert már 9.5 hónapos korában 11 kg volt!
Ádinak nem jöttek rohamtempóban a fogai, észre sem vettük, hogy fogzik, tehát nála étvágytalanság fel sem merült. Ákosnál viszont éppen turbó időszak van, így szegénykém nyugtalan is, meg a szilárd étel sem érdekli igazán.
Szóval ezeket ette, próbálta eddig (10.5 hónapos éppen):
Gyümölcsök: őszibarack, sárgabarack, alma, körte, szőlő, mangó, banán, avokádó.
Zöldségek: cukkini, kaliforniai paprika, répa, paszternák, sütőtök, spenót, brokkoli, karfiol, édesburgonya, lilaburgonya, burgonya, uborka, fokhagyma.
Gabona: gluténmentes gabonapehely, gluténmentes tészta.
Zsiradék: hidegen sajtolt babaolaj (repce-, napraforgó-, kenderolaj), minimális kókuszzsír.
Folyadék: anyatej, víz.
Zöldfűszer: kakukkfű, petrezselyem.
A tuti nyerő étel nála az avokádó. Általában ezt mindig megeszi. Vagy csak simán a héjából kikanalazzuk a gyümölcs húsát és falatkákat adunk, vagy villával pépesre törjük és úgy adjuk neki. Általában képes megenni egy fél avokádót vagy egy kicsivel többet egy étkezés során. Egyszer főztem fokhagymás párolt spenótot, amit gabonakásával kevertem össze. Meglepő módon az egészet megette. Teljesen kiszámíthatatlan, hogy mit eszik meg és mikor. Reménykedünk, hogy a fogai minél előbb kibújnak, a fájdalom elmúlik és megjön az állandó étvágya minél előbb.
Táplálj helyesen édesanyám! (1. rész)
Táplálj helyesen édesanyám! (2. rész)
Táplálj helyesen édesanyám! (3. rész)
Táplálj helyesen édesanyám! (4. rész)
Táplálj helyesen édesanyám! (5. rész)
Tégy a gerinced egészségéért! - Pársvakónnászana (oldalsó szögtartás)
2016. október 4. Élj harmóniában
A pá rsvakó nászana (oldalsó szögtartás) kiváló jógapó z arra, hogy a tested mindkét oldalát erőteljesen megnyújtsd. Ez a jógapóz megerősíti a fizikai testet, a stabilizáló izmokat és segít a csípő mobilitásának fokozásában és a belső szervek funkciójának javításában. A pársvakónászana csökkenti a deréktáji, csípőízületi, keresztcsont körüli panaszokat. A pá rsvakónászana erősíti a láb izomzatát, b okákat és a térd körüli izomzatot, combokat - segít helyreállítani a talpboltozati rendellenességeket. Mivel megerősíti a térdet stabilizáló izmokat, s okat segít térdproblémák esetén. Kiváló gyakorlat az emésztés serkentésére és a deréktáji területen felhalmozódott zsírpárnák eltávolítására is. A pársvakónászana oldja a medence merevségét, ezáltal serkenti az alhasi szervek munkáját és csökkenti az alsó háti szakasz fájdalmait. Jól megnyitja a mellkast, oldja a blokkokat és segíti a légzést szabadabbá tenni, növeli a tüdőkapacitást. Hogyan végezd el? - Lépj ki széles terpeszbe és előszö r jobb oldalra á llj Virabhadra 2. (Harcospóz 2 .) pózba (korábbi bejegyzésben itt olvashatsz. róla) - Belégzéssel nyújtó zkodj az elől lévő kezed irányába , nyújtsd meg a törzsed oldalát - Kilégzéssel a jobb tenyered tedd le a jobb lábad külső talpéle mellé. - A bal karodat emeld a fejed fölé. Úgy nyújtózz vele a füled mellett, hogy a lábak és a törzs folytatása legyen. - Nézz fel a bal kezedre. Kijövetel a pózból: aktív nyújtózás mellett, be légzéssel gyere vissza virabdhadra 2-be és onnan bontsd le az ászanát, majd végezd el a másik oldalra is. A gyakorlat végén Tádászanabában (hegytartásban) pihenj meg. A kitartás alatt a lábaid ne mozduljanak el, tartsd stabilan őket. N yomd a külső talpéleket és a nagylábujjad tövét a talajba és próbáld megtartani a belboka területét. Figyelj rá, hogy a térded ne billenjen befelé - végig maradjon a bokád fölött. A hátul lévő lábad külső talpélét próbáld lenyomni a matracba és ebből a letolásból próbáld meg a hátsó lábad combját, hátrafelé csavarni, ez segít majd a csípődet nyitni. Amennyiben nem tudod a tenyered letenni a talajra, próbáld meg az ujjbegyeket letenni, ha ez sem megy még, tegyél egy jógatéglát a jobb kezed alá vagy az alkarodat támaszd fel a combodra. A lapockáidat húzd befelé és lefelé a hátadba és a vállakat gördítsd hátrafelé lefelé, távolítsd el a fülektől. Belégzéssel p róbáld folyamatosan nyitni a mellkast azáltal, hogy távolítod a kulcscsontokat egymásról. A hasadat, derék táji szakaszt, medencédet tartsd végig stabilan.Húzd b e a leng őbordákat is, figyelj rá hogy ne emeld ki a bordakosarad. Belégzéssel próbálj nyújtózni fejtetővel, szegcsonttal, nyisd a mellkast. Kilégzéssel próbáld a combokat hátrafelé csavarni, ez segít nyitni a csípődet, Belégzéssel aktivizáld a láb izomzatát - úgy dolgozz, ahogy Tádászanában (A tádászanáról itt olvashatsz). Amennyiben valamilyen nyakcsigolya rendellenességed, problémád van ne fordísd el a fejed, a tekinteted nézzen előre. Ne végezd a jógapózt, amennyiben szívproblémád vagy tüdőtágulatod van és kezeletlen m agas vérnyomás esetén se gyakorold. A jógagyakorlatokat először mindig hozzáértő jógaoktatóval sajátítsd el. J ó gyakorlást kívánok:) szeretettel: Kati
Színes vega fajitas salsa szósszal
2016. szeptember 21. Vegán muflon
"Szeretlek, te bornírt vadbarom!" - mondta Johanna a tepsiszájú parasztgyereknek, s szeme tengerében visszatükröződött az őszi hold szelíd fénye! "Én is, te öszvérarcú pacalbuksza! Most azonnal pórázra kötnélek, és kiszagoltatnám veled a szarvasgombát a környéken! Vagy a jégeralsómat!" - válaszolt Antoine olyan szenvedéllyel, mintha csak a Kilimandzsárót készülne legyűrni. Azzal egymás orrába fújtak és eggyé váltak a csalitosban."
Egyes olvasóktól több kritikát is kaptam, hogy receptjeim mentesek mindennemű drámai hatástól és romantikus töltettől, én pedig nem akartam lelombozni őket azzal, hogy elárulom: ez voltaképpen ennek a műfajnak a legjellegzetesebb sajátossága. Ezért inkább, hogy ne érje szó a ház elejét, megajándékoztam őket egy részlettel a Szívzörejek a Cickányok völgyében című regényemből. És most jön a száraz rész, aki unatkozik, ugrókötelezzen mezítláb egy zsák legódarabon!
Alkotóelemek:
200g szejtánpor 70g búzaliszt 2 ek olívaolaj só Továbbá: 3 db kaliforniai paprika (különböző színűek, ha hatásvadász végeredményre vágyunk) 1 fej lilahagyma 200 g barnarizs 4-5 ek morzsolt kukorica (konzerves) 1 csokor koriander 1 db lime leve só/bors
A salsa szószhoz: 2 db paradicsom 1 ek paradicsompüré 1 fej lilahagyma 2 ek szeletelt jalapeno 1 csokor koriander 1 db lime só Szolgalelkűen szejtánt főzünk az itt leírt módon. A rizsát is feltesszük főni minden konyhai tapasztalatunkat latba vetve. Addig is elkészítjük a salsa szószt: az összetevőket nagy műgonddal apróra vágjuk, hozzáadjuk a paradicsompürét, belefacsarjuk a lime-ot, megsózzuk, elkeverjük, és félrerakjuk. A paprikát és a lilahagymát felcsíkozzuk, a megfőtt szejtánt hosszában 1-2 centis szeletekre vágjuk, az egész hóbelevancot egy alufóliával kibélelt tepsibe tesszük. Vékonyan meglocsoljuk őket olívaolajjal, sózzuk, borsozzuk, a szejtánszeletekre salsa szószt lapátolunk, majd a tepsit 200 fokra melegített sütőbe tesszük 25 percre. Kukoricás barnarizsával szervírozzuk, felaprított korianderrel dekorlájuk, végezetül lime-ot facsarunk rá, értem?
Magyarországon kapható vegán kutyaeledelek
A vegán kutyatartás gyakran erőteljes vitákat vált ki. Ez érthető, hiszen négylábú társaink a mi kis szőrös gyerekeink, akiknek a legjobbat szeretnénk. Én is kétkedve fogadtam legelőször, és nem is foglalkoztam a dologgal egy jó ideig. De miután megismertem Anna három tappancsos családtagját, akik vegán életmódon éltek, és elkezdtem kutakodni a témában, meggyőződtem róla, hogy semmi rosszat nem teszek Tódival. Azóta sok vegán kutyával találkoztam, és eddig még senkitől nem hallottam negatív tapasztalatot.
Az első hónapokban különösen odafigyeltem minden szokatlan dologra, de nem hogy romlást nem tapasztaltam, Tódi gyomorsav-problémája is megszűnt, vérképe csodás, 13,5 éves, de rendszeresen 6-8 évesnek nézik. Idősebb vagy túlsúlyos kutyáknak, emésztési illetve szőr- és bőrproblémák esetén egyébként is ajánlott a növényi étrend a könnyen emészthető tápanyagok és a nagyobb mennyiségű rost miatt, allergia esetén pedig a hipoallergén tápok nélkülözhetetlenek. Persze csodát nem tesz ez az étrend sem, nem minden meglévő problémája múlt el, és az idő sajnos neki is fehéríti a pofiját, de egészségi állapota korához képest több mint kielégítő.
Miért vegán?
De miért vegán? Az elv egyszerű: bár szőrös gyerekeink számunkra sokkal fontosabbak, mint a többi állat, de ahogyan nem vernénk meg egy másik gyereket, hogy a játékait elvegyük, és saját gyerekeinknek adjuk, így más állatok életét sem vesszük el, hogy a családtagjainkat tápláljuk. Szerencsére erre nincs is szükség.
Jó ez a kutyának?
A kutyák már nem farkasok, emésztésük (és valljuk be, mindenük) óriási mértékben átalakult, mióta velünk élnek. A növényi tápok jelenléte önmagában is azt sugallja, hogy van rá igény (és biztos vagyok benne, hogy nem az “elvetemült vegánok” miatt, mert a vegánok közül sem mindenki eteti vegánul a kutyáját), az allergiás, szőrproblémás és egyéb egészségügyi esetek sajnos egyáltalán nem ritkák. A tápokat szintetikus vitaminokkal dúsítják, legyen szó bármelyik tápról (kivéve talán a legolcsóbbakat), tehát az nem újdonság, hogy ezeket nem csak a “vadonban” lehet megszerezni. A makrotápanyagok (szénhidrát, fehérje, zsír) pedig, az összes aminosavval együtt megtalálható a növényekben.
Az olcsóbb és közepesen drága húsos tápokba “emberi fogyasztásra nem alkalmas” húsok és egyéb állati és növényi anyagok kerülnek. Ez jelenthet sok mindent, de nem sok jót. Beteg, daganatos állatok, kicsit romlott hús, nem fogyasztható testrészek, szervek (pl. tisztítatlan belek), csontok lisztté őrölve, gyepmesteri telepeken meghalt állatok testei. Ezen kívül olyan adalékanyagokkal “dúsítják” az eledeleket, amik súlyos, akár halálos megbetegedésekhez vezetnek. Mégis, szinte senkit nem érdekel, ha valaki ilyen hulladékkal eteti a kutyáit. Nyilván van, akinek ennél nem telik többre, de sokan csak nem szánnak rá többet, “jólvanaz”. Ezzel szemben a jól megtervezett, bio vegán táp etetése miatt rögtön “állatkínzót” kiált a nép. Éppen arra, aki nem kínoz senkit, ezzel szemben napokat öl bele a tájékozódásba annak érdekében, hogy mindenkinek a legjobb legyen.
A drágább húsos tápokon már sok esetben fel van tüntetve, hogy (kizárólag) emberi fogyasztásra alkalmas húst tartalmaz. Ez viszont azt is jelenti, hogy csak és kizárólag “háziállatok” etetése céljából ölnek meg “haszonállatokat”, nem a melléktermékeket használják fel. De ezek a kategóriák csak a fejünkben léteznek, a malacok okosabbak, mint a kutyák, a szarvasmarhák komplex társas kapcsolatokat tartanak fenn, a tyúkok pedig kb. egy 10 hónapos embergyerek értelmi szintjén vannak. Persze nem a képességeik alapján kellene az élethez való jogukat meghatározni, de így könnyebb elképzelni, mennyire félnek ők is a haláltól, és élni akarnak.
További vegán kutyák listája angolul.
Állatkísérletek
Fontos még szót ejteni az állatkísérletekről. Sajnos nem arról van szó, hogy pár kutyát megkérnek, hogy kóstolják meg az új formulát, ízlik-e nekik.
Az egyik állatkísérlet során 24 fiatal kutyának eltávolították az egyik veséjét, majd a bal veséjüket részlegesen szétroncsolták, hogy megállapítsák, a protein hogyan befolyásolja a vesebeteg kutyákat. Nyolc kutya pusztult el ebben a vesekísérletben.
Forrás: Origo
Állatkísérletes tápok pl.: Hills Pet Nutrition (Colgate-Palmolive), Whiskas, Pedigree, Royal Canin, Sheba, Cesar, Kitekat, Frolic, Chappi, Trill (Mars), Iams, Eukanuba (Procter & Gamble), Tix, Ko-Kra, Romeo, Schnuvki, Chico, Premium, Rufus, Tropic, Purina (Nestlé Purina)
És végül a lényeg: a Magyarországon kapható vegán és vegetáriánus tápok, amiket kipróbáltunk, és amiket (még) nem.
Yarrah Bio Vegán
Amit legelőször kipróbáltunk, az a Yarrah Bio márkájú kutyaeledel. Normál méretű, világos színű és kevéssé olajos kinézetű. Nálunk elfogyott, de láthatóan nem ez volt a kedvence Tódinak. Ennek ellenére olvastam olyan beszámolókat is, ahol a finnyás kutya imádta. A nedves tápjukat és a kutyakekszet viszont nagyon szereti Tódi, ezekről lejjebb olvashatsz.
- Állatkísérlet-mentes cég
- Hipoallergén táp
- 100% vegán
Összetevők: Gabona* (búza*, kukorica*), növényi melléktermékek*, (napraforgómag*, búzadara*), szójabab*, élesztő, ásványi anyagok.
* = Ellenőrzött biológiai termesztésből, Skal 1301
Adalékanyagok:
Tápértékkel rendelkező adalékanyagok:
A-vitamin (15.000 NE/kg), D2-vitamin (1.500 NE/kg), E-vitamin [DL-alfa-tokoferol-acetát] (120 NE/kg.
Kiszerelések: 10 kg
Ár/kg: 1100 Ft
Itt rendelheted meg:
Zooplus.hu
Pitti Boris Vega
Közepesen sötét barna színű táp, olajosabb, mint a Yarrah. Tartalmaz D3-Vitamint, amit gyakran gyapjúból vonnak ki, a gyapjú megszerzése pedig sajnos egy rendkívül erőszakos folyamat (videó erősebb idegzetűeknek). Erről, és az állatkísérletekről megkérdeztem őket, update várható. Sok vitamint tartalmaz, és némi cukorrépát is, amit a kutyák szeretnek, de hogy jó-e nekik, az kétséges.
Összetevők:
Gabona, növényi fehérjekivonatok, növényi melléktermékek, olajok és zsírok, ásványok, magvak, élesztők, cukor.
Nyersanyagok:
Kukoricaglutén (kb. 25%), rizs (kb. 22%), kukorica (kb. 19%), árpa (kb. 15%), rizs-takarmányliszt (kb. 9%), ásványi anyagok (mono-kalcium-foszfát, kalcium-karbonát, nátrium-klorid, kálium.klorid), kukoricaolaj, lenmag, cukorrépa-apríték, élesztők, hidrolizált élesztő-kivoantok, inulin.
Adalékanyagok:
Tápértékkel rendelkező adalékanyagok:
A-vitamin (14.040 NE/kg), D3-vitamin (1.400 NE/kg), C-vitamin (50 mg/kg), E-vitamin (150 mg/kg), B1-vitamin (3,8 mg/kg), B2-vitamin (5,1 mg/kg), B6-vitamin (3,7 mg/kg), B12-vitamin (27 mcg/kg), nikotinsav (42,1 mg/kg), d-pantotens (18,7 mg/kg), biotin (675 mcg/kg), kolin-klorid (675 mg/kg), folsav (0,9 mg/kg), mangán mint mangán-(II)-oxid (36 mg/kg), réz mint réz-(II)-szulfát (10 mg/kg), cink mint cink-oxid (135 mg/kg), vas mint vas-(II)-szulfát (90 mg/kg), kobalt mint kobalt-(II)-szulfát (1 mg/kg), jód mint kálium-jodid (1 mg/kg), szelén mint nátrium-szelenit (0,2 mg/kg), lecitin (3 g/kg).
Kiszerelés: 15 kg
Ár/kg: 700 Ft
Itt rendelheted meg:
Zooplus.hu
Trainer Fitness 3 Vegetal
Ez a legzsírosabb és a legsötétebb színű a 3 közül, Tódi szereti.
- Gabonamentes
- Állatkísérlet-mentes
- Gyümölcsökkel és gyógynövényekkel
Összetevők:
Burgonya (45%), borsófehérje, kukoricaolaj (10%), borsó (7%), burgonyafehérje, ásványi anyagok, lenmag, szárított spenót, bab (2,5%), vegetáriánus eredetű hidrolizált fehérje, FOS (frukto-oligo-szacharidok) (0,3%), ligno-cellulóz, ananász-szár szárazkivonat (0,1%), gojicserje szárazkivonat (0,05%), tengeri alga (schizochytrium spp.) (0,05%).
Adalékanyagok/kg:
Tápértékkel rendelkező adalékanyagok:
A-vitamin (26.000 NE/kg), D3-vitamin (1.350 NE/kg), E-vitamin 555 (mg/kg), kolin-klorid (1.800 mg/kg), DL-metionin (4.100 mg/kg), réz-szulfát pentahidrát (50 mg/kg) [réz] (12,5 mg/kg), vas-karbonát (395 mg/kg) [vas] (150 mg/kg), vízmentes kalcium-jodát (25 mg/kg) [jód] (2,5 mg/kg), nátrium-szelenit (20 mg/kg) [szelén] (0,2 mg/kg), cink-oxid (265 mg/kg) [cink] (195 mg/kg), mangán-II-oxid (55 mg/kg) [mangán] (35 mg/kg).
Kiszerelés: 12,5 kg
Ár/kg: 1 063 Ft
Itt rendelheted meg:
Zooplus.hu
Eledelporta.hu
Green PetFood VeggieDog
Több verziója létezik, itthon a normál és a csökkentett zsírtartalmú kapható. A tápban található D3 vitamin sajnos állati eredetű, de ezen igyekeznek változtatni. A cég nagyon törekszik a fenntartható megoldások népszerűsítésére.
- Papír csomagolás
- Öko felfogású vállalat
- Gyümölcsökkel, gyógynövényekkel, algával
Light (csökkentett zsírtartalmú):
Zsírtartalma éppen a Yarrah és a Pitti Boris között van, színe sötétbarna, alakja lapos korong. Ha a D3-vitamin kérdése megoldódna, ez lenne a kedvenc tápunk, Tódi két másodperc alatt felszippantja az adagját, annyira ízlik neki. A szemek alakja miatt gyenge fogacskáival is el tudja őket roppantani, tele van vitaminokkal, a csomagolása pedig minden etetéskor jó érzéssel tölt el. Szakmai ártalom. :)
Összetevők:
Tönköly 20%, burgonyafehérje, teljes kiőrlésű kukorica, árpa, napraforgóolaj, csillagfürt 5% élesztő (részben hidrolizált), kukoricafehérje, réparost, ásványi anyagok, almarost, borsóliszt (természetes aminosav-forrás), növényi fehérje (hidrolizált).
Adalékanyagok:
Tápértékkel rendelkező adalékanyagok:
A-vitamin (12.000 NE/kg), D3-vitamin (1.200 NE/kg), E-vitamin (130 mg/kg), B1-vitamin (10 mg/kg), B2-vitamin (15 mg/kg), B6-vitamin (15 mg/kg), B12-vitamin (70 mg/kg), C-vitamin (100 mg/kg), niacin (60 mg/kg), pantoténsav (40 mg/kg), folsav (4 mg/kg), L-karnitin (300 mg/kg), biotin (600 mcg/kg), taurin (1.000 mg/kg), vas (180 mg/kg), cink (160 mg/kg), mangán (16 mg/kg), réz (20 mg/kg), jód (2 mg/kg), szelén (0,25 mg/kg).
Kiszerelés: 15 kg
Ár/kg: 866 Ft
Itt rendelheted meg:
Zooplus.hu
Gabonamentes:
Világosbarna, hosszúkás szemek, zsírtartalma mint a Trainer Fitnessé. Ezt még nem próbáltuk, de nagyon szimpatikus az összetétele (a D3 vitamint leszámítva).
Összetevők:
Burgonya (szárított) (41,0%), borsóliszt (aminosavak természetes forrása) (14,0 %), burgonyafehérje, napraforgóolaj, élesztő (részben hidrolizált, ásványi anyagok, réparost, almarost (3,0%), növényi fehérje (hyidrolizált), cikóriagyökér (őrölt, természetes inulin-forrás), gyógynövények és gyümölcsök (málna, fodormenta, petrezselyem, kamilla, csipkebogyó, édesgyökér, arónia, görögszénamag, áfonya, körömvirág, édeskömény) (0,1%), alga, szárított (0,05%).
Adalékanyagok:
Tápértékkel rendelkező adalékanyagok:
A-vitamin (12.000 NE), D3-vitamin (1.200 NE), E-vitamin (130 mg), B1-vitamin (10 mg), B2-vitamin (15 mg), B6-vitamin (15 mg), B12-vitamin (70 mcg), niacin (60 mg), pantoténsav (40 mg), folsav (4 mg), L-karnitin (250 mg/kg), taurin (1000 mg/kg), biotin (600 mcg), C-vitamin (100 mg/kg), vas (180 mg), cink (220 mg), mangán (16 mg), réz (20 mg), jód (2,0 mg), szelén (0,3 mg).
Kiszerelés: 3 kg, 15 kg
Ár/kg: 1763 Ft vagy 1332 Ft
Itt rendelheted meg:
Zooplus.hu
Amidog
Már Magyarországon is kapható az Amidog és az Amicat (cicaeledel) egy vegán házaspár jóvoltából. Mi még sajnos nem próbáltuk. Két változata létezik, normál és kisméretű kutyáknak való.
- Állatkísérlet-mentes
- 100% vegán
Összetétel: kukorica, kukoricaglutén, kukoricaolaj, rizsfehérje, egész borsó, cukorrépapép, lenmag, bikalcium-foszfát, hidrolizált növényi fehérje, burgonyafehérje, sörélesztő, kalcium-karbonát, nátrium-klorid, repceolaj.
Analitikai összetétel: Nedvesség 8%, nyersfehérje 27%, nyerszsír 14%, nyersrost 2.9%, nyershamu 6.2%.
Tápértékkel rendelkező adalékanyagok: A-vitamin 26,000 IU/kg, D3-vitamin 1,350 IU/kg, E-vitamin 355 mg/kg, réz-szulfát pentahidrát (réz) 50 mg/kg, vas-karbonát (vas) 348 mg/kg, kalcium-jodát, anhydrous (jód) 25 mg/kg, nátrium-szelenit (szelén) 20 mg/kg, cink-oxid (cink) 160 mg/kg, mangán-oxid (mangán) 56 mg/kg, L-karnitin 300 mg/kg.
Kiszerelések:
– Normál: 3 kg, 12,5 kg
– Kistestű: 0,6 kg, 1,5 kg
Ár/kg:
– Normál: 2080 Ft, 1550 Ft
– Kistestű: 2833 Ft, 2457 Ft
Itt rendelheted meg:
AmiEgészség.hu
MultiFit Vega Krokett
A közismert kisállat-felszerelés bolt, a Fressnapf is árul saját márkás, vegetáriánus kutyaeledelt.
Összetétel: kukoricakeményítő (22,2%), rizs (16 %), takarmányrizs-liszt, takarmányborsó-liszt (12 %), árpa (10 %), kukorica (10 %), kukoricacsíra-olaj (2,8%), lenmag (2,2 %), monokalcium-foszfát, almatörköly, kalcium-karbonát, sörélesztő (szárított), sörélesztő-kivonat (hidrolizált), nátrium-klorid, kálium-klorid, lignocellulóz, cikóriapor.
Analitikai összetevők: fehérje 23%, zsírtartalom 9%, nyershamu 7%, nyersrost 3,2%, kalcium 1,10%, foszfor 0,90%.
Adalékanyagok/kg: táplálkozásfiziológiai adalékanyagok: A-vitamin 15000 NE, D3-vitamin 1500 NE, E-vitamin (all-rac-alfa-tokoferil-acetát) 150mg, C-vitamin (L-aszkorbinsav) 62mg, B1-vitamin 7,2mg, B2-vitamin 10,8mg, B6-vitamin 4mg, B21-vitamin 0,06mg, kalcium-D-pantotenát 20mg, niacin 45mg, biotin 0,4mg, folsav 1mg, Kolinklorid 800mg, L-lizin-mono-hidroklorid 575mg, réz (réz(II)-szulfát, pentahidrát) 13,5mg, vas (vas(II)-szulfát, monohidrát) 76mg, jód (kálium-jodid) 1,3mg, mangán (mangán(II)-oxid) 28mg, szelén (nátrium-szelenit) 0,3mg, cink (cink-szulfát, monohidrát) 135mg.
Kiszerelés: 2,5 kg és 12 kg
Ár/kg: 1120 Ft vagy 917 Ft
Hol veheted meg: Fressnapf
Trovet Exclusion
Ezt sem próbáltuk még, a feltüntetett logó szerint vegetáriánus táp allergiás kutyák részére, de 100% növényi eredetű alapanyagról írnak a weboldalon. Állatkísérleteket még nem tudom, végeznek-e, ezzel kapcsolatban megkérdeztem őket, update várható.
- hipoallergén
Összetevők: kukorica, szója fehérje koncentrátum, kukoricaolaj, ásványi sók, burgonyafehérje, rizs, pálmaolaj, cukorrépa-apríték, élesztőkivonat (hidrolizátum: manno oligoszaharidok forrása)
Analitikai összetevők: fehérje 21,5%, zsír 14%, szervetlen anyag 7,6%, rost 2%, nedvesség 8%, szénhidrátok 46,9%, A-vitamin 22250 IU/kg, D3-vitamin 2225 IU/kg, E-vitamin 100 mg/kg, kalcium 1,5%, foszfor 1%, nátrium 0,25%, kálium 0,67%, vas 132 mg/kg, réz 2 mg/kg, cink 86 mg/kg, mangán 31 mg/kg, jód 1,8 mg/kg.
Kiszerelés: 2,5 kg, 12,5 kg
Ár/kg: 2 480 Ft vagy 1 375 Ft
Itt rendelheted meg:
Petnet.hu
Zoofast.hu
Petissimo.hu
Nedves kutyaeledel, kutyakeksz, rágócsont
Yarrah Bio Vegetáriánus tálcás nedves táp
Nedves tápot általában nincs sok értelme adni a kutyusnak, mivel a szárazak nagyobb sűrűségben tartalmazzák ugyanazokat a tápanyagokat. Válogatós kutyáknak viszont jól jöhet, és új táphoz való átszoktatáskor is segíthet. Én csak kiegészítésnek használom.
Összetétel: Szója*, zöldségek (zöldborsó* 6.4%, sárgarépa* 1.6%), zöldségszármazékok*,olajok* (napraforgóolaj*), lestyán*, gyümölcsök* (csipkebogyó 0.2%), ásványi anyagok.
* = ellenőrzötten organikus forrásból, Skal 1301.
Ár: 1 790 Ft (6 x 150 g)
Itt rendelheted meg:
Zooplus.hu
Yarrah Bio kutyakeksz
Szintén a Yarrah Bio terméke ez a kutyakeksz, amit csak úgy nasinak szokott kapni a kisöreg.
Összetétel: gabona* (búza*, kukorica*), cukor* (glükóz szirup kukoricából*), olajok* (napraforgó olaj*), ásványi anyagok.
* = from controlled organic farming sources, Skal 1301.
Kiszerelés: 250 g
Ár: 850 Ft
Itt rendelheted meg:
Zooplus.hu
Trixie Veggies
Összetevői alapján ez a fogápoló rágócsont vegán, de sajnos tartalmaz mesterséges adalékanyagokat, emiatt csak ritkán veszem. Több méretben kapható, Tódi szereti.
Összetevők:
Kukorica keményítő, búzaliszt, glicerin, klorofill, élesztő, só, malátacukor.
Adalékanyagok:
Tartósítószerek és színezékek.
Ár: 590 Ft
Itt rendelheted meg:
Zooplus.hu
Dein Bestes Fogkefe
A DM-nek is van saját márkás, vegán “kutyafogkeféje”, a Dein Bestes Fogkefe Kutyáknak. Összetétele egyszerű, a 6 db-os csomagban kétféle színű, fogkefe alakú rágóka van. Színezéket ez is tartalmaz. Tódi ennek ellenére szívesen rágcsálja.
Összetevők: Gabonák, növényi melléktermékek, élesztő.
Adalékanyagok: színezékek.
Itt vásárolhatod meg: DM drogériák
Ha te is ismersz más, vegán kutyatápokat, vagy kipróbáltátok a fent felsoroltakat, ne habozz, írd meg nekem az info@veganinja.com címre!
A házi készítésű vegán kutyaételekről ebben a cikkben most nem volt szó, de a jövőben talán még foglalkozom a témával.
The post Magyarországon kapható vegán kutyaeledelek appeared first on VegaNinja.
Egy vegán Kínában (5.0)
Hogyan éljünk túl vegánként egy másik országban? Egyszerűen! Magyarországon és azon túl is könnyen és még könnyebben élhetsz tiszta vegán életet. A szupermarketek polcain már megtalálhatók a vegán helyettesítők is. De mi van azzal, aki keletre indul meg? Sőt, távol- keletre? Az hogyan éljen növényi alapokon? Ott, ahol még a betűk világában is nehéz eligazodni?! Virág bebizonyította, hogy igenis lehetséges egy teljesen más kultúrában, méghozzá Kínában is folytatni életmódját. A kezdeti nehézségek
Vegán, búzacsírás sárgabarackos gombóc
Ne gondoljátok azt, hogy egy gyümölcsös gombóc készítése nagyon nehéz lenne. Szerintem nem lehet elrontani, csak az elkészítése egy kis odafigyelést igényel. Ha betartod a leírtakat, biztosan neked is sikerülni fog. Hozzávalók: - 50 dkg héjában megfőtt burgonya - 10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 10 dkg fehér tönkölyliszt - 1 evőkanál olívaolaj vagy kókuszolaj - 1 evőkanál tönköly búzadara (gríz) - csipet só - kb. 10 db érett sárgabarack - fahéj, kókuszvirágcukor Morzsa: - kb. 10 dkg búzacsíra - kb. 10 dkg darált dió - 1-2 evőkanál kókuszcukor - 1/2 mokkáskanál fahéj - 1 evőkanál kókuszolaj Elkészítése: A morzsához a darált diót a kókuszolajon folyamatos kevergetés mellett picit pirítsuk meg, éppen csak annyira, hogy enyhén illatos legyen. Vegyük le a tűzről, picit hagyjuk hűlni, majd szórjuk bele a búzacsírát, a cukrot és a fahéjat.Közben a héjában megfőtt burgonyát még melegen krumplinyomóval törjük át. Hagyjuk teljesen kihűlni!Szórjuk bele a lisztet, a darát, a sót, és az olajat is csorgassuk bele.Gyúrjunk belőle egy ruganyos tésztát.Kilisztezett deszkán nyújtsuk ki kb. 0,5 cm vastagra, és kockázzuk fel mintegy 8 cm-esekre. No, nem kell mérni, csak úgy szemre. :) Persze ez függ a barack méretétől is, de én jobban szeretem a max. pingponglabda méretűeket.A barackot magozzuk ki, vágjuk félbe, szórjunk rá kókuszcukrot és fahéjat. Jól forgassuk össze. Ez lesz a töltelék.Mindegyik kockatésztára tegyünk egy cukros barackot, és ügyesen gombócozzuk.Lobogó, enyhén sós vízben főzzük ki, de ne egyszerre. Amikor feljön a gombóc a víz tetejére, még utána úgy 4-5 percig főzzük.A lecsöpögtetett gombócokat forgassuk meg a búzacsírás morzsába.
Napfelkelte koktél
Közeledik Szent Iván éjszakája (június 23-24), amikor az év legrövidebb éjszakáját hagyományosan megünnepeljük, de jó tudni, hogy a valóban legrövidebb éjszaka kicsit előbb, 20-áról 21-ére virrad.
Fantasztikus, hogy mostanában szinte egyfolytában világos van, legalábbis 16 órát a 24-ből, és még a levegő illata is más, az ember kedve pedig tényleg egyre jobb és jobb! :)
A nyári napforduló alkalmából ajándékozza meg magát mindenki egy ilyen gyönyörű színű és szuperegészséges itallal, ami pontosan azonban a színekben pompázik, mint az ég fog reggel öt óra előtt pár perccel.
Figyelem: k ezdődik a csillagászati nyár! :)
Hozzávalók egy nagy pohárhoz:
[...] Bővebben!
Viracocha kehely eperrel
Igen, újra quinoa. (És eper! És csoki! :) De menjünk csak sorjában.) A receptek nagy része egyértelműen sósan használja fel a quinoát, pedig ez is csak olyan alapanyag, mint pl. a rizs. Teljesen semleges az íze, így tényleg bármi lehet belőle, amit szeretnénk. Én a múltkor is édesen készítettem, és nagyon jól bevált. Lássuk, mit tud most az eperrel!
A csoki-eper bevett párosát egy szép adag rumos feketekávéval dobtam fel, és lám, a végeredmény rögtön valami egész más: ha lehet, még sokkal harmonikusabb kombináció. Az étcsoki és a kávé eltérő kesernyéssége, a rum és az eper illatával tényleg bámulatos ízélmény, és még öntet sem kell hozzá, a quinoa golyók olyan puhák és szaftosak magukban, hogy egymás után csúsznak majd le a torkunkon.
Hozzávalók két kehelyhez:
[...] Bővebben!
Narancsos vegán piskóta
Végy 6 tojást. Ismerős? Általában minden piskóta recept így kezdődik... és így folytatódik: adj hozzá 6 evőkanál cukrot. Nos, és jócskán megreformáltam, mert sem tojás, sem kristálycukor nincs benne. Folytatva a sort, még a lisztet is kicseréltem benne. Ez a piskóta remek tortákhoz, de akár gyümölcsös pite alapja is lehet. Bátran próbáld ki, nem fogsz csalódni benne. Hozzávalók: - 18 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 7 dkg fehér tönkölyliszt - 8 dkg kókuszvirágcukor - 6 evőkanál olvasztott kókuszolaj - 1 teáskanál szódabikarbóna - 1 csomag foszfátmentes sütőpor - 2,5 dl rizstej (vagy más növényi tej) - 25-30 ml narancs leve (ez kb. 1/2 narancs leve) - 1/2 mokkáskanál vaníliapor - 6-8 csepp narancsolaj Elkészítése: - A liszthez keverd a cukrot, a szódabikarbónát, a sütőport és a vaníliapor. - Öntsd hozzá a tejet és a kókuszolajat. - A narancslé és a narancsolaj is belekerülhet. - Jól dolgozd össze. - Kiolajozott tortaformában süsd ki. (Előmelegített sütőben, 180 fokon)22 vagy 28 cm formában 25-30 perc alatt elkészül. Tűpróbával ellenőrizd, hogy rendesen megsült-e a közepe. Mielőtt felvágod, hagyd teljesen kihűlni. Sütés előtt megszórhatod magozott meggyel, cseresznyével, szilvával vagy akár barackkal is. Remek gyümölcsös pite lesz belőle.
Majonézes kukoricasaláta
Már Magyarországon is egyre több helyen lehet kapni vegán majonézt (pl. Aldiban gyakran árulnak), Angliában pedig 3 üzletlánc is van, ahol biztos beszerezhető (Wholefood, H&B, Grapetree). Mostanában férjem két dolgot nagyon szeret: krumplit és kukoricát. Minap munkából hazafelé jövet bementem egy nagy üzletbe, megnéztem, van-e napvégi zöldség-gyümölcs leárazás. Az egyik polcon jópár majonézes salátát láttam. Fejemben rögtön összeállt, hogy férjem minden bizonnyal szívesen enne majonézes kukoricát, így hazaérve gyors el is készítettem. Ez nem 30 perces recept, mert 10-15 perc alatt kész.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 nagyobb bögre főtt kukorica
- 1/2 kígyóuborka
- só
- 2 dl növényi joghurt
- 2 kanál növényi majonéz
- 1 kiskanál mustár (opcionális, én kihagytam)
Elkészítés:
Ha fagyasztott kukoricánk van, akkor kevés vízben egy csipetnyi sóval fedő alatt megpároljuk, ha konyervet használunk, nem szükséges. Amíg a kukorica megpuhul, az uborkát megmossuk és kis kockákra felaprítjuk. A joghurtot, a majonézt és a mustárt összekeverjük egy tálban. Az arányok ízlés szerint változtathatók.
A megpárolt, leszűrt, kicsit kihűlt kukoricát és a felaprított uborkát összekeverjük a kész szósszal. El is készült a saláta. Érdemes hideg helyre tenni és megvárni míg lehűl. Pirítós kenyérrel is fogyaszthatjuk, de alkalmas valamilyen főétel kísérőjeként is. Férjemnek Linda McCartney vegán kolbászt sütöttem hozzá. Magyarországon is vannak húsmentes kolbász és virslifélék.
Egy vegán Kínában (2.0)
A cikk első részéért kattints ide Major Virág vagyok, több mint egy éve a vegánság folyamatának útján. Szeretek utazgatni, más kultúrákat megismerni és foglalkoztat a gasztronómia világa is. Mivel érdekel a kínai nyelv és kultúra, ezért megragadtam a lehetőséget, hogy jelentkezzek egy kínai nyelvi ösztöndíjra, amivel sikerült kiutaznom Hangzhou városába. A kérdés csak az volt, mégis hogyan élek túl ebben a teljesen más kultúrában, ráadásul vegánként. Erre a kérdésre próbálok választ adni,
Egy vegán Kínában (1.0)
Hogyan éljünk túl vegánként egy másik országban? Egyszerűen! Magyarországon és azon túl is könnyen és még könnyebben élhetsz tiszta vegán életet. A szupermarketek polcain már megtalálhatók a vegán helyettesítők is. De mi van azzal, aki keletre indul meg? Sőt, távol- keletre? Az hogyan éljen növényi alapokon? Ott, ahol még a betűk világában is nehéz eligazodni?! Virág bebizonyította, hogy igenis lehetséges egy teljesen más kultúrában, méghozzá Kínában is folytatni életmódját. A kezdeti
Vegán csokoládétorta
Gondolkoztál már azon mennyivel könnyebb lenne úgy neki esni egy csokoládétortának, hogy tudod utána biztosan nem lesz bűntudatod? Ilyen a vegán csokoládétorta.
Olyan, amiből sokat ehetsz, mégse hízol, ami egészséges és még szuper finom is!
Ha engem kérdezel én régebben mindig is egy ilyen tortáról álmodoztam. Tudom egy kicsit fanatikus vagyok, de szerintem sokan vagyunk ezzel így akik szeretik az igazán finom csokit. A jó hír, hogy létezik ez a vegán csokoládétorta és a legnagyobb örömmel osztom meg most veled a receptjét, hogy te is részesülhess ebben a csodában ha csak pár percig is (Nálunk legalábbis eddig tartott). Egy torta mely testnek és léleknek egyaránt jót tesz, a szó legszorosabb értelmében.
Készítsétek, fogyasszátok, élvezzétek!
Vegán csokoládétorta hozzávalók
Vegán csokoládétorta tortaalap:
100 g kimagozott datolya
85 g mandula
25 g kókuszreszelék
1 ek. kakaópor
csipet só
Vegán csokoládétorta tortakrém:
85 g kesudió (előző este beáztatva. ha nagyon sietsz, forró vízbe áztasd 1-2 órára)
1 db banán
2-3 ek. juharszirup
2 ek. kakaópor
3 ek. kókuszzsír
1 dl kókusztejszín (magas zsírtartalmú)
125 ml/ fél csésze mogyoróvaj
Vegán csokoládéöntet:
1 ek. kakaópor
1 ek. olvasztott kókuszzsír
1/2 ek. juharszirup
Vegán csokoládétorta elkészítése:
- áztasd a datolyát kb. 15 percig forró vízbe, míg jól megpuhul. Eközben a mandulát daráld finomra. Add hozzá a megpuhult datolyát, a kakaóport, a sót, a kókuszreszeléket és keverd addig, amíg egy teljesen egynemű masszát kapsz.
- Egy 18 cm-es tortaformát bélelj ki zsírpapírral, majd az aljában egyenletesen terítsd szét a datolyás alapot.
- Egy tálkába öntsd bele a kókuszzsírt, a kókusztejszínt, a kakaóport, a juharszirupot, a mogyoróvajat és habverővel verd könnyű krémmé.
- Egy turmixgépbe öntsd bele a kapott krémet, a kesudiót és a banánt, majd pár percig magas fokozaton turmixold az összetevőket amíg teljesen egyneművé nem válik az csokoládés massza.
- Miután elkészültél öntsd a datolyás alaprétegre a masszát, majd kb. 4 óra hosszára tedd hűtőbe. Én az utolsó egy órára fagyasztóba szoktam tenni, így hamarabb készen van.
- A csokiöntethez a hozzávalókat egy tálkában összekeverem, majd a torta tetejére csorgatom. Díszítésnek még kakaóport, epret, pisztáciát és virágokat használtam.
Jó étvágyat!
Gyümisali
2016. április 29. Nyers konyha
Szeretem a reggelt édes gyümölcsökkel kezdeni! Kedvencem a turmix, de van hogy kedvem van rágcsálni kicsit. Iyenkor vagy megeszem a gyümölcsöt úgy ahogy van, vagy készítek egy gyümisalit. Most simán lereszeltem egy almát, elkevertem vaníliával, fahéjjal, megszórtam, kókusszal, kivivel, fagyasztott erdei gyümölccsel és goji bogyóval. Persze a virágok is ehetők! Alig várom, hogy mehessek futni az erdőbe. Tegnap is szemerkélő esőbe indultam este, de megérte, úgy feltölt a friss levegő, a természet. Egyik nap még tehenekkel is találkoztam, az egyik megpuszilta a kezem...szeretem az állatokat, legszivesebben jól megdögönyöztem volna a bundáját!
Nyers Kihívás, avagy táplálkozással önmagadért
2016. április 22. Vegán lettem
A Nyers Kihívás egy évek óta tartó mozgalom, melynek célja, hogy minél többen megismerjék a nyers étkezés jótékony hatásait.
A Nyers Kihívással először két éve találkozhattál, amikor István – akkor még a Nyersétel Akadémia séfje – először csinálta meg az egy hónapig tartó nyers vegán diétát. Ismerősei körében olyan mértékű érdeklődés övezte tevékenységét, hogy rögtön meghirdette facebookon az első nyilvános Nyers Kihívást, melyen több tucatnyian vettek részt. Varga Istvánnal, a Nyers Kihívás, a Nyers Nyaralás és a Nyers Valóság projektek atyjával beszélgettem.
Mikor alapítottad a Nyers Kihívást és mi a célod vele?
Két éve tavasszal indult az első nyilvános kihívásom, melyen nagyon sokan vettek részt. Célom ezzel a kezdeményezéssel, hogy minél több emberhez eljuttassam a nyers étkezés csodáját és hogy igenis lehetőségünk van változtatni a világunkon pusztán az étkezésünk által, de ezt a változást először magunkkal kell elkezdenünk. A Nyers Kihívás üzenete egyébként egyszerű: dolgozz magadon és edd magad boldogra!
Kiknek ajánlod a Nyers Kihívást?
Mindenkinek aki változtatni szeretne az életén. Ha a testünk egy jármű, akkor ez a táplálkozás egy sűrített rakéta üzemanyag, mellyel az átlagosnál magasabb üzemi szintre húzhatjuk fel testünket. De nem szabad beleugrani felelőtlenül egy ilyen diétába. Mindig figyelembe kell venni a vállalkozó nemét, korát, egészségügyi állapotát, fizikai aktivitását, anyagi helyzetét, motivációját és ezek függvényében kialakítani az egy hónapos étrendet. A vállalkozó kedvű kezdőknek minden esetben e-mailben nyújtok segítséget.
Egy holdhónapig tart a Nyers Kihívás. Miért pont 30 nap és miért pont holdhónap?
Általában 30 nap elég szokott lenni a szokásaink megváltoztatásához, illetve a holdciklus miatt nem is pontosan 30 nap. A hold nagyon sok téren gyakorol hatást az életünkre, melyek közül talán az egyik legfontosabb az érzelmekre gyakorolt hatása. Ennek fényében a Nyers Kihívás első két hete megszokásaink elengedéséről szól, majd az újhold, az új dolgok befogadásában segíthet minket. Továbbá mivel testünk nagymértékben víz, így az anyagcserénket is segíti ez a változás. Ennek kapcsán nagyon fontosnak tartom, hogy van mibe kapaszkodni ez idő alatt és a hold mint segítő barát van jelen a Nyers Kihívás alatt. Ha az óceánokat ily mértékben képes megmozgatni, akkor jól jöhet nekünk is az ereje.
Szépségkonyha kontra Nyers kihívás. Hol kapcsolódnak ezek egymáshoz?
A minőség nagyon fontos dolog az életemben. A Szépségkonyha a minőséget, a finomságot, a tisztaságot jelképezi és mutatja be a táplálkozáson és a szépségápoláson keresztül. A Szépségkonyha a nyers táplálkozáson belül a nyers vegán gourmet vonalat képviseli, a bőrápoláson belül pedig a vegán szépségápolással az ehető kozmetikumokkal foglalkozik. Enne kapcsán fontosnak tartom megemlíteni, hogy nem csak étkeinkkel hanem a mindennapi bőrápolás során használt kozmetikumokkal is nagyon sok egészségtelen dolgot vihetünk be a szervezetünkbe, melyek nagy része akadálytalanul is felszívódik. Ezért ajánljuk az ehető kozmetikai készítmények használatát, melyekben semmi természetellenes nincs. Rendszeresen tartunk nyers vegán élményvacsorákat is, hogy mindenki megtapasztalhassa van élet a salátán túl!
Miben látod a Nyers Kihívás mozgalom erejét?
Részben abban, hogy nincsenek merev szabályok, mindenki magához mérten állítja fel a saját kihívását és mindenki annyit tesz bele amennyit maga szeretne. Emellett ez egy azonnali pozitív “visszajelzéssel” járó életmód váltás, ami egy erőteljes belső munkával párosul. Ez a belső munka az, mely megadja a Nyers Kihívás erejét. Mindenki egyéni belső munkája. Ugyanakkor én úgy gondolom, hogy a Nyers Kihívás elsősorban magunkról és a belső munkáról szól, ezért a mozgalom szó nem biztos hogy ideális kifejezés rá. Májusban a Mecsekben, nyáron Görögországban, ősszel pedig Balin fogunk nyersezni, tapasztalni. Ez a mozgolódás olyan lesz amilyenre csináljuk, csak rajtunk múlik. Rendszeresen szoktunk záró vacsorákat tartani, ahol a kihívás utolsó napján együtt eszünk újra hőkezelt vegán ételeket. Minden ilyen élmény erősíti ezt a kezdeményezést.
Mit ajánlasz azoknak akik tervezik, hogy részt vesznek egy Nyers Kihíváson? Hogyan kezdjék, hogy álljanak hozzá?
Legfontosabb maga a döntés és annak a véghezvitele, tehát szerintem ez az egész fejben dől el. Mindenki adjon magának pár percet és őszintén válaszolja meg magának, hogy miért is akarja ezt csinálni. Ha a motiváció megvan, mely erős és tiszta akkor nem lesz gond. Utána érdemes információt gyűjteni hiteles blogokról vagy akár tőlünk e-mailen keresztül vagy a Nyers Kihívás honlapján, ahova számos hasznos információ kerül fel és indul majd egy receptjáték is. De barátsággal ajánlom Sütő Mónika nyersétel blogját is többek között, aki nem csak hitelesen ír, de hitelesen él is. A megfelelő mennyiségű információt mindenki formálja és szűrje saját igényei szerint. Ezen a ponton, amikor az őszinte motiváció találkozik a hiteles forrásokból megszerzett hasznos tudással, már semmi sem tántoríthat el a változtatásról.
Apropó recept játék, pontosan mi ez? Mesélnél róla röviden?
A Nyers Kihívás keretein belül indítok egy receptjátékot, amelyen mindenki részt vesz aki beküld egy vagy több képet a Nyers Kihívás alatt készített nyers ételeiről. A játékszabályok egyszerűek, az étel mellé egy kézzel írt papírt kell tenni “9. Nyers Kihívás” felirattal. Ezután a képet, recepttel együtt küldjék el a Nyers Kihívás facebook oldalára. Mi minden képet és receptet feltöltünk, melyből a nyertest a közösség választja ki. Számos értékes nyeremény vár gazdára, melyeket a játék keretein belül hirdetek ki.
Mikor kezdődött a Nyers Kihívás és milyen sűrűn tervezed a jövőben?
Az aktuális Nyers Kihívás április 22-én, pénteken indult. A továbbiakban pedig évszakonként tervezem és minden alkalommal egy hónap lesz a menetrend, az idők végezetéig.
Gyakran beszélsz többes számban, ez azt jelenti hogy vannak segítőid is?
Igen. Nagyon szerencsésnek érzem magam, mivel nagyszerű személyeket küldött segítőnek az Élet. Többek között Bali Anita, aki a Nyers Nyaralások szervezésében segít, Nádasdi Krisztina, aki az Elysium Vegán Beauty ügyvezetője, Palló Tímea a pécsi Natúr Ételbártól, Szőke Gábor a Nyersétel Akadémia ügyvezetője, Kertész Róbert vegán ironman és Sulyok Csillag vegán bikinimodellt, akik mindig támogatnak. Mellettük számos barátom és segítőm van országszerte, nekik is köszönök mindent, még ha most nem is nevesítettem mindenkit. Nem lenne elég hely a blogodon.
Végezetül, mikor és hol találkozhatnak veled a Nyers Kihívásra vállalkozók a közeljövőben?
Az aktuális rendezvényeinkről facebook és weboldalainkon informálódhatnak az érdeklődök. Sűrűn vagyunk Budapesten, de szívesen megyek vidékre is, mivel az embereknek kézzelfogható tapasztalatokra van szükségük elsősorban, nem csak virtuális tanácsadásra. Egészen konkrétan április 26-án a Metro Gasztroakadémián tartok képzést, majd május 7-én és 8-án Mánfán nyersétel hétvégét. Egyébként vegán sportolókkal tervezünk egy előadás sorozat elindítását a ,,Honnan veszi a vegán a fehérjét? témában. Szembeállítjuk a városi legendákat a tényekkel, mindezt kézzelfogható-kóstolható formában. Valamint kifejezetten a Vegán Lettem olvasók nagy örömére minden hónapban küldök majd egy exkluzív receptet neked a blogra. Köszönöm a lehetőséget!
Kapcsolódó linkek:
A Nyers Kihívás facebook oldal
A Nyers Kihívás Honlapja
A Nyers Nyaralás facebook oldal
A Nyers Valóság facebook oldal
Kakaós és nutellás csiga kicsit másképp
2016. április 15. Éltető ételek
Már van az oldalamon egy kakaós csiga recept, ami eredetileg az anyósom receptje volt. Bár kissé meg kellett reformálni, hogy tej- és tojásmentes legyen. Ez a mostani recept egy kicsit vajasabb, és a különleges dagasztásnak köszönhetően igazán laza lett a tésztája annak ellenére, hogy teljes kiőrlésű lisztből készült. Ebből a tésztából nemcsak csigákat készíthetünk, hanem kockára vagy háromszögre szeletelve megtölthetjük lekvárral, vagy diós töltelékkel. A dagasztás ötletét a "Hogyan süssünk kenyeret" című könyvből vettem. Érdemes megvenni, hamarosan írok erről egy könyvajánlót. ... és akkor most jöjjön a recept. Hozzávalók: - 45 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 25 dkg fehér tönkölyliszt - 3-4 dkg élesztő - 15 dkg bio vaj - 10 dkg méz (ha nem szirup állagot teszel bele, pl. kókuszvirágcukor, akkor több folyadékot fog igényelni) - 1 teáskanál himalája só - 3 dl rizstej Nutellás töltelék: Rapunzel "Szamba" mogyorókrémkókuszkrém Kakaós töltelék: - 4 teáskanál kakaópor - 8 teáskanál kókuszvirágcukor - 3 dkg puha, bio vaj - kókuszkrém (amennyi kell, hogy kenhető legyen) Elkészítése: A lisztet tegyük egy tálba, és csináljunk a közepére egy mélyedést.A tejet langyosítsuk meg.Morzsoljuk a liszt közepébe az élesztőt, adjunk hozzá 1 kávéskanál mézet, és öntsünk rá kb. 1 dl langyos tejet.Keverjük össze úgy, hogy a körülötte lévő lisztből is beledolgozunk, de csak annyit, hogy egy lágy massza legyen. Fedjük le, és hagyjuk 10 percig pihenni. Ezalatt az élesztő felfut.Keverjük össze a tésztát, de csak annyira, hogy összeálljon a tészta. Ismét 10 perc pihentetés, lefedve!A tészta széleit húzzuk felfelé, majd nyomjuk bele a közepébe. Fordítsunk picit a tálon, és ismételjük meg a mozdulatot. Tehát forgassuk teljesen körbe a tálat, és 8-10 mozdulattal felhúzzuk a tészta széleit a közepére. Ennyi a dagasztási folyamat.Lefedve, 10 percig pihentessük.Ismételjük meg a dagasztási folyamatot és a pihentetési fázist még kétszer.Még egy dagasztási folyamat, majd lefedve pihentessük 1 órát.Ezidő alatt a duplájára kelt. Ököllel megcsapkodva üssük ki belőle a levegőt.Osszuk a tésztát 3 részre. Nyújtsuk ki egy nagy téglalap alakúra. Kenjük meg a töltelékkel és tekerjük fel.Szeleteljük fel, és tegyük a tepsibe. Ismét pihentessük úgy 35-45 percet.Közben melegítsük elő a sütőt 180 fokra.Ha letelt az idő, tegyük be a sütőbe. Kb. 30 perc elteltével kenjük meg a tetejét langyos, vaníliás tejjel.Tegyük vissza a sütőbe úgy 5 percre. Ennyi! Jó étvágyat!
A mi paradicsomos tésztánk (vegán)
2016. április 13. Zizi kalandjai
A paradicsomos tészta végtelen lehetőséget rejt magában… mondhatni, hogy ahány ház, annyi fajta paradicsomos tészta… mindenki másra esküszik. Nálunk is van egy változat, ami nagyon bevált, néha azonban feldobjuk egy-két újdonsággal. A minap például kapribogyót tettünk a szószba és nagyon finom lett… imádjuk a savanykás ízeket, így a kapribogyó nagyon ízletessé tette. Nem mellesleg Ádi és én is rákaptunk a kapribogyóra, csak úgy magában majszolgatjuk mindenhez.
Az alap változaton kívül (vöröshagyma, fokhagyma, chili pehely, bazsalikom) az új kedvencünk nem bazsalikommal készül, hanem friss petrezselyemzölddel. Fantasztikus lesz a végeredmény, teljesen új világba repít. Beledobunk egy jó nagy csokor petrezselyemzöldet és máris egy új ételt kapunk. Lehet, hogy így nem olaszos a paradicsomszósz, de legalább családi magyaros.
A paradicsomos tészta a mi megmentőnk, ha semmi sincs a hűtőnkben, biztosan találunk a “kamrában” tésztát és paradicsomszószt, no meg néhány gerezd fokhagymát. Ezek nálunk kifogyhatatlan alapanyagok, szóval megment bennünket az éhenhalástól.
Először főztem gluténmentes tésztát (kukoricaliszt + csicseriborsó liszt) a szószhoz. Nagyon bevált, a szósszal leöntve a tésztát, észrevehetetlen a különbség a sima durumtészta és a gluténmentes tészta között. Ajánlom kipróbálásra!
Paradicsomos tészta (vegán)
Hozzávalók 3 főre:
– 500 g paradicsomszósz
– 2 evőkanál paradicsompüré
– 3-4 gerezd fokhagyma, felaprítva
– 1 csokor petrezselymzöld, felaprítva
– 2 evőkanál olívaolaj
– só, bors, chili pehely
– 300 g gluténmentes penne tészta (bármilyen tészta használható, ami van nektek otthon)
– tálaláshoz: vegán parmezán
Egy serpenyőt hevítsünk fel közepes láng felett, tegyük bele az olívaolajat, a felaprított fokhagymát és főzzük 2 percig (vigyázzunk nehogy megégjen a fokhagyma). Öntsük hozzá a paradicsomszószt és adjuk hozzá a paradicsompürét. Sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint adjunk hozzá chili pelyhet, és a felaprított petrezselyemzöld felét, majd vegyük takarékra a lángot és főzzük kb. 15 percig, amíg a szósz egy kicsit besűrűsödik. Ha túl sűrűnek találjuk a szószt, adjunk egy kevés tésztás főzővizet hozzá, hígítsuk néhány evőkanállal.
Közben a tésztát főzzük ki al dente (fogkemény) állagúra a csomagoláson található utasítás szerint. A leszűrt tésztát keverjük össze az elkészült paradicsomszósszal. Tálaljuk a maradék friss petrezselyemzölddel a tetején és vegán parmezánnal megszórva.
Tipp : adhatunk a szószhoz főzés közben néhány szem kapribogyót, hogy még pikánsabbá tegyük!
A mi bazsalikomos tésztánk receptje itt!
A hobbi varrás ereje, avagy a fast fashion nem menő!
2016. április 10. Vegán lettem
A hobbi varrás kisebb ökológiai lábnyommal, nagyobb tudatossággal és a valódi egyéniséggel jár. Vegán alapanyagokból természetesen!
Hobbi varrás
Vanyolai Réka a Vegán Lettem blog első interjú alanya, aki ugyan nem vegán, de tudatossága és motivációja figyelemreméltó és példaértékű. Első találkozásunk e témában a “Miért lettem vegán?” bejegyzésem facebook posztja alatt esett meg, ahol finoman utalt rá, hogy az állatok mellett mennyi kiszolgáltatott ember – éhbérért dolgozó férfiak, nők és gyermekmunkások – szenved a földön. Mindez a pazarló, túlzó vágyakkal és igényekkel teli életvitelünk miatt. Ezen a ponton kaptam fel a fejem, ugyanis ez egy ugyanolyan banális megállapítás, minthogy az állatok szenvednek és meghalnak ugyancsak életvitelünk miatt. Mégis bármennyire hétköznapi információk ezek, nagyon kevesen foglalkoznak vele. Pedig egyik sem szükségszerű! Réka foglalkozik vele és tesz is azért, hogy kevesebb gyermeknek kelljen dolgoznia egy dohos raktárépületben napi pár centért, hogy te Nike, Gucci, Adidas és Zara ruhákban járhass. Légy olyan mint Réka, próbáld ki az otthon varrást!
Hogyan jött a hobbi varrás?
Már gyerekkoromtól kezdve törekedtem arra, hogy minél több formában kifejezzem magam. Kamaszként ytong szobrokat faragtam otthon, hímeztem, mandalákat színeztem, de sokat festettem a fősulis évek alatt főleg replikákat, aztán velencei gipsz maszkokat öntöttem és díszítettem, nem is olyan régen pedig fazekas tanfolyamra jártam. Nem vagyok polihisztor, nehogy azt hidd, inkább az ikrek jegyben születettek áldását/átkát hordozom: sok mindenben jó, de semminek sem a mestere. Egyébként nagyapám szabó volt egy időben, a nagymamám pedig már kamaszkorától kezdve varrt - annyira ügyes volt, hogy a falujában más asszonyoknak is ő készítette a ruháit. Apai és anyai ági nagynénéim is varrnak, édesanyám inkább háztartási dolgokat varr otthon: függönyt, terítőt, párnát, felhajtja a nadrágszárat stb. Mindezek ellenére gyerekként egyáltalán nem érdekelt a varrás. A varrógépet borzasztóan bonyolultnak találtam, szintúgy a kötést, nálam a hímzésnél állt meg a tudomány. A divat is viszonylag későn kezdett érdekelni, de aztán látod hol kötöttem ki.
De akkor mi volt a motivációd amikor elkezdtél otthon varrni?
Idővel észrevettem, hogy a plázákban a fast fashion boltokban a ruhák tapintása egyre pocsékabb, vagyis egyre rosszabb minőségű ruhákat kínálnak. A bőröm alapvetően száraz, nagyon érzékeny vagyok az anyagokra. Az utóbbi években olyan érzésem volt, mintha műanyagot akarnának rám sózni. Emellett a buddhizmus előtérbe került az életemben, vele együtt az erőszakmentesség gondolata és pontosan tudtam mennyi ember szenved ezek miatt a ruhák miatt. Ezen a vonalon nagyon erős hatással volt rám a Sweatshop dokumentumfilm sorozat, amiben három norvég fashion blogger utazik Kambodzsába, és ismerkedik meg a sweatshopok világával, az ott dolgozókkal. Persze a hírekbe időről-időre bekerültek hasonló tények, hogy a menő márkák milyen szinten kihasználják az olcsó munkaerőt, hogy egy 40 000 Ft-os cipő eladásából milyen kevéske jut a készítőjének. Zavar, hogy a termékek ilyen messziről jönnek hozzánk, a szállításuk elképesztő módon szennyezi a környezetet. Zavar, hogy valaki 12 órát dolgozik heti 7 nap, fillérekért. Úgy döntöttem felépítem a saját ruhatáramat az erőszakmentesség jegyében. Magyarul én izzadjak azokért a darabokért, amiket hordok és ne más. Ez volt 2015. nyarán.
(IDE kattintva láthattok egy szemléletes videót a témában.)
Kicsit még visszakanyarodva elszoktunk a szabóktól. Idegen az a világ, legalábbis az én generációm számára. Egy fiatal nem tudja megfizetni mondjuk azt, hogy kabátot varrasson magának, mindegy, hogy az a kabát egy-két évtizedig jó lenne. Szóval nehéz ügy, mert sokan inkább költenek keveset de sokszor, minthogy egyszerre nagyobb összeget kifizessenek valami tartós dologért. Mellette ott van a divat, ami évszakról-évszakra változik.
Hogyan kezdtél varrni?
Kötni főleg könyvekből, youtube-ról, blogokról tanultam, majd jött a varrás egy 4×4 órás tanfolyamon. Eleinte párnahuzatot, játékbabát, szoknyát, néhány ruhát varrtam otthon, aztán megtaláltam a világ eldugott kis szegletén a hobbi fehérnemű varrókat. Na, az olyan volt, mint a villámcsapás. Olyan szép fehérneműket készítettek sima, háztartási gépekkel, amikről csak álmodni lehet. Finom csipke melltartók hada, hát melyik nő nem érzi ilyenkor a késztetést, hogy ezt is kipróbálja? Úgyhogy kb. fél évet töltöttem azzal, hogy megtanuljam és elsajátítsam a fehérnemű varrást. Ez igazi nagy szerelem lett. De minden darab a gyermekem, engem fejeznek ki. Ismerem a ruhák minden szegletét, tudom, hogy melyik résznél voltam boldog, amikor az a vállrész végre jól sikerült, vagy tudom, mikor voltam ideges, amikor harmadszorra is szét kellett bontani a varrást, mert valami nem úgy jött össze, ahogy elgondoltam.
A felsoroltak mellett milyen ruhákat varrsz és milyen alapanyagokból?
Nagyon szeretem az egészruhákat, a nőiesebb sziluetteket preferálom. Sajnos a zsákszerű, minimalista északi dizájn nem az én világom, borzasztóan is állnak. Szeretem a testhezálló, karcsúsított darabokat - épp most készültem el egy ruhával, ami szerintem a tavaszi-nyári nagy kedvencem lesz, kötött anyagból, pamut jersey-ből készült. Általánosságban persze a kötött anyagokkal nehezebb dolgozni, de a konstrukció egyszerűbb. Szeretem a ceruzaszoknyákat is, a magas derekú nadrágokat, illetve a blúzokat. El tudod képzelni micsoda boldogságot okozott, amikor jól sikerültek a gomblyukak a blúzomon? (nevet)
Alapanyagokat tekintve, ahogy arra már utaltam a tiszta poliésztert kerülöm. Nagy kedvencem a hófehér pamut batiszt. Rusztikus, vintage hangulatú, csodálatos anyagnak tartom, de nagy általánosságban elmondható, hogy főleg pamut párti vagyok. Szeretem használni a pamut jersey és a pamut karton anyagokat is. A viszkózt is nagyon szeretem, bár nem természetes anyag, mégis a természetes alapú vegyi szálak közé tartozik. Cellulóz felhasználásával készül, azt pedig fenyőből, bükkből nyerik. Tehát általánosságban növényi eredetű textilekkel dolgozom, műszállal ritkán. A fehérnemű varrás megint más tészta, rengeteg alkatrész kell például egy szivacsos, merevítős melltartóhoz, a fő alapanyag vagy valamilyen mikroszálas anyag, például lycra, vagy csipke, ezeket kombinálom rugalmas béléssel, ami szintén mikroszálas.
Hogyan készíted ezeket a ruhákat?
Sok helyről szerzek be szabásmintát, de fehérneműket már készítek saját tervezés alapján is. Ez azt jelenti, hogy a szabásmintát én szerkesztem ceruzával, körzővel, vonalzóval. Ugyanakkor szeretem támogatni az indie szabásminta tervezőket, van is néhány kedvencem, akiktől szoktam vásárolni online. Most szereztem be nemrég egy könyvet, ami több mint 200 féle ruhavariáción át vezet úgy, hogy nekem kell variálgatnom szerkesztéssel a szoknya-, a felső-, az ujj- és a nyakkivágás alap szabásmintáit. De már lemásoltam kétszer az egyik kedvenc pólóruhámat, nagyon szeretem a fazonját és nagyon könnyű megvarrni. A szabás után sima háztartási géppel varrok, nincs még se fedőzőm, se lockolóm. Az anyagokat egy a munkahelyem közelében lévő csodálatos méterárú boltból szerzem be. Ott csak európai textileket forgalmaznak, a padlótól a plafonig francia, olasz és német kiváló minőségű anyagok közül tudok válogatni. Egyébként általában este 6-7 órától varrok kb. 10-11-ig, szinte minden nap.
Környezeted hogy reagál erre a hobbira? Hobbinak tekinthető a varrás nálad egyáltalán?
Inkább szenvedély, passzió. A környezetem elismeri a munkám és persze a családot is igyekszem meglepni időnként valami hasznos dologgal. A páromnak múlt héten nyakkendőt varrtam, az is új kihívás volt a számomra.
Gondolkoztál már azon, hogy a hobbi varrásból élj?
Lehet, hogy klisének hangzik, de a magyar fizetések sajnos nem arra vannak berendezkedve, hogy életvitelszerűen varrassanak maguknak az emberek. Engem is addig boldogít ez a mesterség, amíg szenvedélyből csinálhatom. Ha állandóan másoknak, megrendelésre kéne készítenem darabokat, elvesztené a varázsát. Viszont éppen most próbáltam ki magam oktatóként, egy workshop keretein belül, ahol fehérnemű varrást tanítottam. Nagyon éveztem és ez igazi unikumnak számított itt Magyarországon, tudtommal nem folyik semmilyen hasonló oktatás hobbi varrónőknek.
Ha egy általad kreált ruhán keresztül kellene bemutatni magad, melyik lenne az?
Ez nehéz kérdés, mert mindegyikben ott vagyok, de talán a legutolsó, virágos egész ruha az, ami én vagyok. Színes, virágos, vidám, de nem giccses, puha, nagyon rugalmas, de szívós, nem szakad el. Bár testhezálló, de nem kihívó. Ő én vagyok.
Ha felkeltette érdeklődésed az hobbi varrás, vagy csak feltennél pár kérdést Rékának azt az alábbi e-mail címen teheted meg: szofisztik@gmail.com
Réka hobbi varrás és fashion témájú blogja: http://www.redheels.eu
Sült wasabis csicseriborsó
Még két év, és lesznek, akik karácsonykor vietnami pacskerben indulnak el éjféli misére, de ismétlem, NINCS globális felmelegedés! A mai (pontosabban tegnapi) időjárás hatására hajszál híján nekiálltam jégbe hűtött dinnyelevest szervírozni lángossal és főtt kukoricával, mikor eszembe ötlött valami: az ízek miféle egzotikus harmóniáját lehetne létrehozni azáltal, ha ötvözném az arab és a japán konyha ízvilágát. Most, hogy ezt is sikerült leírni röhögés nélkül, jöjjön az igazság: megláttam egy zacskó wasabis mogyorót. Az meg kész mázli volt, hogy ez a kompozíció tökéletesen működött sült csicseriborsóval is! Komponensek: 400 g csicseriborsó (Konzerves, de aki áztatgatni akarja, nem akadályozhatom meg benne. Mindenkinek szüksége van ingergazdag hobbira.) 2 tk wasabi fűszerpor 3 ek olívaolaj 1 ek rizs- vagy fehérborecet só, bors Az összetevőket egy ún. tálban összekeverjük, majd 40 percre 220 fokra melegített sütőbe suvasztjuk. És mivel ebben a formában kiábrándítóan rövid a recept, elárulom, hogy wasabi helyett használhatjuk pl. füstölt fűszerpaprika és fokhagymapor elegyét is, csak ez esetben légyszíves mellőzzük az ecetet! Ja, és a Völlinger Kati néni délután megszédült a lépcsőházban, de már jobban van. Én meg felvételiztem az agráregyetemre, de már az első vizsgán ELKASZÁLTAK. Végezetül pedig egy gasztronómiai dogma: az élesztő majdnem tökéletes antitézise a halastó. (Na, így már rendben van terjedelemre.)
Gluténmentes túrógombóc
2016. április 1. Éltető ételek
Nagyon régen készítettem túrógombócot, talán már több éve is lehet. Túrót is ritkán eszünk, úgy havonta 1-2 alkalommal. Most mégis valami ötlettől vezérelve alkottam meg ezeket a gombócokat. Igazán habkönnyű, gluténmentes, de mégis teljes értékű gabonával készült. Készítsétek el bátran, ha már kap a babánk túrót, akkor a babakonyhában is megállja a helyét. Hozzávalók (2 adag): - 5 dkg kukoricadara - 5 dkg rizsdara (barna rizst törtem pelyhesítővel darává) - 2,5 dl víz - csipet só - 3 datolya - 20 dkg túró - 1 teáskanál bio vaj - fűszerek: vaníliapor, fahéj, narancsolaj - morzsa (helyett): darált dió, kókuszvirágcukor vagy akár összetört kukoricapehelybe is meg lehet forgatni Elkészítése: A vizet a csipet sóval felforraljuk. Beleszórjuk a kétféle darát, és kevergetve 8-10 perc alatt sűrűre főzzük. Igazi izommunka, ne ijedj meg, hogy teljesen gombóccá fog összeállni. Akkor se adj hozzá több vizet!Ezután levesszük a tűzről és hozzákeverjük a túróhoz. Jól dolgozzuk össze, majd belekerülhet a puha vaj is.Vizes kézzel gombócokat formálunk, és kókuszolajon megpirított darált cukros dióba megforgatjuk. Készíthetünk hozzá kesuteszínt is.
Vegán gofri eperrel és citromos-kesudiós mártogatóssal
2016. március 31. Mindennapi ételeink
Hozzávalók a gofrihoz: 20 dkg zabliszt + 30 dkg finomliszt + 10 dkg teljes kiőrlésű liszt 3 tk. foszfátmentes sütőpor 6-7 dl víz 8 ek. olívaolaj 3 közepes alma, lereszelve 1 citrom héja 2 tk. vaníliás cukor/vanília -- 30 dkg eper kb. 4-5 ek. eritritol 1/2 citrom leve -- 1 bio citrom héja 10 dkg kesudió 10 dkg natúr tofu 5-10 dkg eritritol 1 citrom leve Elkészítés: Egy nagy tálban keverjük össze a liszteket, a vaníliás cukrot (vaníliaport) és a foszfátmentes sütőport. Megmosást követően hámozzuk meg az almákat, majd egy másik tálban reszeljük le őket. A citromhéjat is reszeljük hozzá. Ezt adjuk hozzá ezt a lisztes-sütőporos-vaníliás keverékhez. Majd mindehhez fokozatosan adagolva keverjük a vizet és az olajat. Keverjük ki csomómentesen, ha kell, használjunk botmixert. Süssük meg gofrisütőben. Az epret egy edényben a citromlével és eritritollal ízesítve pároljuk meg. A kesudiót előző este áztassuk be, majd tegyük kelyhes mixerbe, adjuk hozzá a többi alapanyagot és készítsünk mártogatóst.
Vegán samponok a magyar üzletekben és boltokban
2016. március 26. Vegán lettem
Vegán samponok széles választékával találkozhatsz a magyar hipermarketek és drogériák polcain. Összegyűjtöttem őket, hogy még vásárlás előtt informálódhass.
Előző cikkemben azokat a vegán tusfürdőket gyűjtöttem össze neked, melyek a magyar boltokban kaphatóak. Sajnálatosan nem csak a tusfürdőket, hanem egyéb háztartási termékek nagy részét is állatokon tesztelik felesleges szenvedést okozva ezzel. Nincs ez másképpen a samponokkal sem. Olvasd el a PETA által készített alábbi cikket, melyben bemutatják nagy vonalakban, hogy min mennek keresztül ezek az élőlények. Erre a szenvedésre és kínzásra semmi szükség! Válassz vegán és erőszakmentes samponokat!
Amikor erőszakmentes – azaz cruelty free vagy non tested on animals – és vegán samponokat keresel, érdemes megnézni, hogy milyen logó van az adott terméken. Vannak nyuszis logók, melyek az erőszakmentességet jelölik és V alapú vegán szimbólumok, melyek a termék vegán mivoltát jelölik. Az a legbiztosabb, ha olyan terméket választasz, melyen mindkét jelölés megtalálható, így egészen biztos, hogy erőszakmentes és egyben vegán sampont vásárolsz. Az elephant room cikkében olvashatsz ezen jelölésekről bővebben. Alább pedig ABC sorrendben találhatod a Magyarországon fellelhető erőszakmentes és vegán samponokat.
Nő és férfi erőszakmentes/vegán samponok
Alterra vegán samponok
Összetevők: (típustól függően)
Aqua, Lauryl Glucoside, Sodium Coco-Sulfate, Cocamidopropyl Betaine, Lauroyl Sarcosine, Glycerin, Carica Papaya Fruit Extract, Bambusa Arundinacea Stem Extract, Mangifera Indica Extract, Hydroxypropyl Guar Hydroxypropyltrimonium Chloride, Panthenyl Ethyl Ether, Alcohol Denat, Parfum, Limonene, Linalool, Geraniol, Citral i
Típusok:
Papaya és bambusz, Gránátalma és aloe vera, Barack, Mandula, Makadámdió és füge, Koffein, Olíva és lótuszvirág, Natúr
Hol kapod?
Rossmann
Ár:
kb. 700 – 2000 Ft / 250ml
Dermomed argán és keratin erőszakmentes sampon
Összetevők:
Aqua, Sodium Laureth Sulfate, Sodium Chloride, Cocamidopropyl Betaine, Hydrolyzed Keratin, Panthenol, Lauramine Oxide, Polyquaternium-7, Styrene/Acrylates/Acrylonitrile Copolymer, Citric Acid, Tetrasodium EDTA, Benzyl Alcohol, Limonene, Coumarin, Methylchloroisothiazolinone, Methylisothiazolinone
Hol kapod?
DM
Ár:
kb. 1000 Ft / 1000ml
Dr. Organic vegán samponok
Összetevők: (típustól függően)
Aloe Barbadensis Leaf Extract, Water, Sodium Lauroyl Sarcosinate, Sodium Cocoamphoacetate, Cocamidopropyl Betaine, Shea Butteramidopropyltrimonium Chloride, Coco-Glucoside, Glyceryl Oleate, Parfum, Sorbitan Sesquicaprylate, Olea Europaea Leaf Extract, Citrus Medica Limonum Peel Extract, Vitis Vinifera Leaf Extract, Thymus Vulgaris Flower/Leaf Extract, Foeniculum Vulgare Seed Extract, Potassium Sorbate, Ribes Nigrum Seed Oil, Ascorbic Acid, Sodium Hydroxymethylglycinate, Citric Acid, Amyl Cinnamal, Benzyl Salicylate, Geraniol, Hydroxycitronellal, Linalool
Vegán típusok:
Gránátalma, Teafa, Marokkói argán olaj, Olívás, E-vitaminnal, Aloe vera, Szűz kókuszolajjal
Hol kapod?
Müller, DM, Rossmann
Ár:
kb. 2800 Ft / 250ml
Helia-D Regenero erőszakmentes sampon
Összetevők:
Aqua, Sodium laureth sulfate, Helia-D regenero (aqua, alcohol, quercus petraea, agrimonia eupatoria, matricaria chamonilla, calendula officinalis, hypericumperforatum, melissa officinalis, equisetum arvense, rosacanina, urtica diocia, taraxacum officinale, achilleamillefolium, juglans regia, salvia sclarea, sinapis alba, fenoeniculum vulgare, mentha piperita, plantaginisfolium, cichori herba, rosmarinus officinalis, menthacrispa, melilotus officinalis, betula verrucosa, verbenea officinalis, shymphytum officinale, hyssopi herba, lavandula angustifolia), Glycerin, Cocamide DEA, Polysorbate 20, Sodium chloride, Cocamidopropyl betaine, Propylene glycol, Cananga odorata oil, Parfum, Citric acid, Disodium EDTA, Limonene, Sodium hydroxide, Hexylcinnamic aldehyde, Benzyl alcohol, Linalool, Methylchloroisothiazolinone, Methylisothiazolinone
Hol kapod?
Tesco
Ár:
kb. 1400 Ft / 250ml
Intecto Naturals Coconut erőszakmentes sampon
Összetevők: (típustól függően)
Aqua, Sodium Laureth Sulfate, Sodium Chloride, Cocamide DEA, Cocamidopropyl Betaine, Glycerin, Glycol Distearate, Steareth-4, Cocos Nucifera Oil, Polyquaternium-10, Parfum, Sodium Carbonate, Sodium Hydroxide, Sodium Benzoate, Citric Acid
Hol kapod?
DM
Ár:
kb. 1000 Ft / 500ml
Jean & Len Philosophie vegán samponok
Összetevők: (típustól függően)
Aqua, sodium coco-sulfate, coco-glucoside, decyl glucoside, sodium chloride, glycerin, glyceryl oleate, sodium cocoyl glutamate, dicaprylyl ether, citric acid, parfum*, hydrolyzed wheat protein, sodium benzoate, potassium sorbate
Típusok:
Színvédő, Selymes csillogás
Hol kapod?
Müller
Ár:
kb. 1600 Ft / 250ml
Lavera vegán samponok
Összetevők: (illattól függően)
Aqua, Sodium Coco-Sulfate, Lauryl Glucoside, Betaine, Maris Sal / Sea Salt, Aloe Barbadensis Leaf Juice Extract, Rosa Centifolia Flower Extract, Triticum Vulgare Bran Extract, PCA Glyceryl Oleate, Lauroyl Lysine, Sodium Cocoyl Glutamate, Disodium Cocoyl Glutamate, Hydrolyzed Soy Protein, Radish Root Ferment Filtrate, Sodium Phytate, Citric Acid, Alcohol, Parfum, Limonene, Geraniol, Linalool, Citral
Típusok:
Basis sensitive, Color & shine, Mangótejes, Narancstejes, Almás, Tengeri algás, Édesmandula, Men spa, Rózsatejes, Almatejes, Citromtejes
Hol kapod?
Müller
Ár:
kb. 1200-1600 Ft / 250ml
Logona vegán samponok
Összetevők: (illattól függően)
Aqua, Glycerin, Aloe Barbadensis Leaf Juice, Disodium Cocoyl Glutamate, Sodium Cocoyl Glutamate, Glyceryl Oleate, Xanthan Gum, Citric Acid, Sodium PCA, Olea Europaea Oil, Phytic Acid, Limonene, Linalool, Citral, Geraniol, Citronellol, Alcohol Denat, Coco-Glucoside, Verbena Officinalis Extract, PCA Ethyl Cocoyl Arginate, Parfum
Típusok:
Argán olajjal, Aloe vera
Hol kapod?
Müller
Ár:
kb. 1600 Ft / 250ml
Neobio vegán samponok
Összetevők: (típustól függően)
Aqua, Sodium Coco-Sulfate, Lauryl Glucoside, Coco-Glucoside, Inulin, PCA Glyceryl Oleate, Betaine, Citric Acid, Sodium Chloride, Aloe Barbadensis Leaf Juice, Arginine, Caffeine, Glycerin, Potassium Sorbate, Betula Alba Leaf Extract, Phytic Acid, PCA Ethyl Cocoy Arginate, Parfum, Limonene, Linalool
Típusok:
Fehérliliommal és moringával, Gingko és bambusz kivonattal, Borókával és rozmaringgal, Volumen
Hol kapod?
Müller
Ár:
kb. 1500 Ft / 250ml
Original Source vegán tusfürdők, hajra is
Összetevők: (típustól függő)
Aloe barbadensis leaf juice, Aqua, Cocamidopropyl betaine, Sodium cocoamphoacetate, Sodium lauroyl sarcosinate, Caprylyl/Capryl glucoside, Disodium lauryl sulfosuccinate, Coco glucoside, Glyceryl oleate, Lauryl glucoside, Cocos nucifera fruit extract, Carica papaya (papaya) fruit extract, Mangifera indica (mango) fruit extract, Theobroma cacao (cocoa) seed extract, Garcinia mangosteena (mangosteen) fruit extract, Ficus carica (fig) fruit extract, Citrus aurantium dulcis, Citrus aurantium bergamia (bergamot) fruit oil, Citrus limon peel oil, Gamma undecalactone, Maltol, 3-hexenol, Gamma octalactone, Diacetyl natural, Sodium hydroxymethylglycinate, Potassium sorbate, Ascorbic acid, Citric acid, Limonene
Vegán típusok:
Málna és vanília, Teafa és mentol, Lime, Kókusz, Narancsolaj és gyömbér, Levendula, Csokoládé és menta, Menta és teafa, Citrom és teafa, Grapefruit, Kókusz
Hol kapod?
DM, Müller
Ár:
kb. 600 Ft / 250ml
Sante Naturkosmetik vegán samponok
Összetevők: (típustól függően)
Aqua, Coco-Glucoside, Alcohol, Glycerin, Disodium Cocoyl Glutamate, Sodium Cocoyl Glutamate, Glyceryl Oleate, Sodium PCA, Xanthan Gum, Triticum Vulgare Bran Extract, Tilia Cordata Flower Extract, Arginine, Hydrolyzed Silk, Parfum, Phytic Acid, Citric Acid, Citral, Limonene, Linalool, CI 75810
Típusok:
Natúr, Narancs és kókusz, Gingko és oliva, Koffeinnel és akai bogyóval, Sztilvával és kardamommal, Goji és sárgadinnye, Búzakorpával, Rósza, Lávaföld
Hol kapod?
Müller
Ár:
kb. 2500-4000 Ft / 250ml – 1000ml
Speick Men vegán tusfürdő és sampon
Összetevők:
Aqua, Sodium C14-16 Olefin Sulfonate, Cocamidopropyl Betaine, Glycerin, Sucrose Cocoate, C12-13 Alkyl Lactate, Hydrolyzed Wheat Protein, Hydrolyzed Wheat Gluten, Panthenol, Valeriana Celtica Extract, Salvia Officinalis Extract, Parfum, Sodium Sulfate, Sodium Chloride, Sodium Benzoate, Potassium Sorbate, Citric Acid, Alcohol ,Citral, Limonene, Linalool
Hol kapod?
Müller
Ár:
kb. Ft / 250ml
Terra Naturi vegán samponok
Összetevők: (típustól függően)
Aqua, Sodium Coco-Sulfate, Lauryl Glucoside, Glycerin, Betaine, Maris Sal, Hippophae Rhamnoides Fruit Extract, Avena Sativa Straw Extract, Sodium PCA, Hydrolyzed Wheat Protein, Hydrolyzed Corn Protein, Hydrolyzed Soy Protein, Radish Root Ferment Filtrate, Sodium Cocoyl Glutamate, Disodium Cocoyl Glutamate, Zinc PCA, Xylitylglucoside, Anhydroxylitol, Xylitol, Sodium Phytate, Alcohol, Parfum, Limonene
Típusok:
Dúsító, Vitamin és fény, Festett hajra
Hol kapod?
Müller
Ár:
kb. 700 Ft / 250ml
Gyermek erőszakmentes/vegán samponok
Alverde Baby vegán samponok és tusfürdő
Összetevők:
Aqua, Lauryl Glucoside, Glycerin, Parfum, Disodium Cocoyl Glutamate, Sodium Cocoyl Glutamate, Polyglyceryl-10 Laurate, Calendula Officinalis Flower Extract, Prunus Amygdalus Dulcis Oil, Hydrogenated Lecithin, Maris Sal / Sea Salt, Betaine, Sodium PCA, Phytic Acid, Citric Acid
Típusok:
Natúr, Shea vajjal
Hol kapod?
DM
Ár:
kb. 800-2000 Ft / 250ml
Kneipp Naturkind gyermek erőszakmentes sampon és tusfürdő
Összetevők: (típustól függően)
Aqua, Sodium Laureth Sulfate, Cocamidopropyl Betaine, Glycerin, Coco-Glucoside, Sodium Cocoyl Glutamate, Hylocereus Undatus Fruit Extract, Hamamelis Virginiana, Simmondsia Chinensis Seed Oil, Citrus Aurantium Dulcis Peel Oil, Panthenol, Limonene, Eugenol, Citronellol, Sodium Levulinate, Sodium Anisate, Parfum, Glyceryl Oleate, Sodium Chloride, Glycol Distearate, Peg-18 Glyceryl Oleate, Citric Acid, Hydroxypropyl Oxidized Starch PG-Trimonium Chloride, Starch Hydroxypropyltrimonium Chloride, Sodium Phytate, Lactic Acid, Sodium Lactate, Urea, Tocopherol, CI 47005, CI 42051
Típusok:
Sárkányharcos, Tenger hercegnője
Hol kapod?
DM
Ár:
kb. 1000 Ft / 250ml
Logona kids vegán sampon és tusfürdő
Összetevők:
Aqua, Lauryl Glucoside, Glycerin, Parfum, Disodium Cocoyl Glutamate, Sodium Cocoyl Glutamate, Polyglyceryl-10 Laurate, Calendula Officinalis Flower Extract, Prunus Amygdalus Dulcis Oil, Hydrogenated Lecithin, Maris Sal / Sea Salt, Betaine, Sodium PCA, Phytic Acid, Citric Acid
Hol kapod?
Müller
Ár:
kb. 2700 Ft / 250ml
Amennyiben tudsz olyan termékről, mely megfelel a cikkben leírtaknak, de mégsem található meg benne, úgy kérlek írd meg kommentben és kiegészítem. A vegán samponok bejegyzést fél évente tervezem frissíteni az éppen aktuális termékekkel kiegészítve. Utolsó frissítés 2016 március.
Cukormentes diós banánkenyér (vegán)
2016. március 24. Zizi kalandjai
Valaki kérdezte a minap, hogy hogyan tudok két gyerek mellett fotózni és blogolni. Hááááááát… két kézzel lavírozok az élet útvesztőjében, egyik karomon nyöszörgő baba, a másik kezemben fényképezőgép, a lábamon pedig csüng egy majdnem három éves. Ha ezt a képet elképzeltétek, remélem nevettetek egy jót. Alkalmanként van segítségem, ilyenkor több időt tudok szánni a fotózásra, kb. 10 percet. Ha nincs segítségem, akkor 2 perc marad a fotózásra, ilyenkor a csodaszép fotózási kellékeimet sem tudom elővenni… fotózok sima hétköznapi evőeszközzel, tányérral – amiben megesszük az ételt – és már esszük is az ebédet, hogy minél hamarabb végezzek, mielőtt felébred Ákos (ha éppen alszik). A habzsolás művészetét gyakorlom nagyon sok esetben, nincs idő elmélkedő rágcsálásra (pedig ez lenne az egészséges). A szoptatás miatt sokat eszem, így igyekszem minél gyorsabban és minél többet megenni, ez most a cél.
Szóval én így csinálom: főzés, sütés, fotózás napközben, blogolás pedig éjszakába nyúlóan. Nem tudom, mások hogyan csinálják? Írjátok meg nekem! Tanuljunk egymástól!
Régebben sütöttem ezt a banánkenyeret, mert kíváncsi voltam, hogy milyen lesz, ha tényleg mindenféle édesítő nélkül készítjük el. Ezen kenyér édes ízét csak a banánok és a frissen facsart narancslé adják. Nagyon édes szájúaknak egyáltalán nem lesz édes, aki a kevésbé édeshez van szokva, annak pedig édeskés lesz. Állagra és ízre is azonban puha és finom, kiváló tea, kávé mellé reggelire, uzsonnára vagy bármikor nassoláshoz. Mivel egyáltalán nincsen benne édesítőszer, ezért babáknak is jó egy-másfél éves kor után, akik már esznek diót, ami egyébként el is hagyható a kenyérből.
Alaprecept innen, jó pár dolgot módosítottam rajta, többek között vegánosítottam.
Még több banánkenyér: itt.
Cukormentes diós banánkenyér (vegán)
Hozzávalók:
– 3 db érett banán, meghámozva, villával pépesre törve
– 1/3 bögre frissen facsart narancslé
– 3/4 bögre tönköly fehérliszt
– 3/4 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt
– 2 evőkanál lenmag
– 6 evőkanál víz
– 1 teáskanál szódabikarbóna
– 1 teáskanál foszfátmentes sütőpor
– 1/2 teáskanál őrölt fahéj
– 1/2 bögre dió, felaprítva
– 1 vaníliarúd kikapart magjai
– 1 db narancs reszelt héja (opcionális)
Egy kis tálkában keverjük össze a lenmagot a vízzel és hagyjuk állni 6-8 percig, amíg zselés állagú lesz (ez helyettesíti a tojást). Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
Tegyük egy tálba a pépesre tört banánokat. Öntsük hozzá a narancslevet. Adjuk hozzá a fahéjat, a vaníliát, a naracshéjat, a lenmagos vizet és jól keverjük el. Ezután adjuk hozzá a száraz hozzávalókat: tönköly fehérliszt, teljeskiörlésű tönkölyliszt, szódabikarbóna és sütőpor. Jól dolgozzuk össze a tésztát, majd tegyük bele az aprított diót. Ezzel is keverjük el.
Az összekevert tésztát öntsük egy 25 cm hosszú szilikon püspökkenyér formába (ha nem szilikont használtok, béleljétek ki sütőpaprírral). Süssük az előmelegített sütőben kb. 40-45 percig (végezzünk fogpiszkáló próbát, hogy jól átsült-e a kenyér, akkor jó, ha a fogpiszkálóra már nem ragad semmi).
Narancstorta
Piskótát sütni mindenki tud. Összetevői a bűvös hármas: liszt, cukor, tojás... plusz egy nagy csipet só. Ha valaki gluténérzékeny sem kell lemondjon róla. Sütöttem már alternatív lisztekkel, jobbak lettek, mint az eredeti változat. Vannak favorit párosaim: a narancskrémhez máklisztes piskóta, a csokis-mogyorós tortához pedig gesztenyeliszt. A mandulaliszttel sóher vagyok, szoktam picit csalni, fele részben barna rizsliszttel keverem, ettől jobb az ár-érték arány, meg a hangulatom :-) Mint látjuk a lisztet variálni nem különösebb probléma a piskótánál. A cukor alternatíváinak tárgyalásába a karakter hiánya miatt nem mennék bele. Szerintem a cukorpótlásban van rossz, rosszabb és legrosszabb megoldás...nekem a természetesség és mértékletesség, ami bevált. A tojásmentes változata egy piskóta tésztának már keményebb dió. A tojás adja ugyanis a piskóta szivacsos állagát, ezt más úton elérni egyenlő a lehetetlennel. Ha mégis ilyen próbálkozásba kezdünk, akkor fel kell készülnünk rá hogy az így készült piskóta csak nevében lesz az. Nem szükséges rá negatív jelzőket aggatni, más lesz az állaga és ennyi. A sütés idejét belőni a legnehezebb, sajnos nem látunk bele a tésztába, a tűvel való szurkálás nekem nem szokott segíteni, inkább elbizonytalanít, meg a tészta felülete is csupa lyuk lesz. Ha kellően sok energiát teszünk a kísérletezésbe egyik másik receptúrával, érdemes feljegyzetelni a recept mellé a sütési hőmérsékletet és a kiizzadott optimális időt. Ez a recept már kiállta a sütés és az evés próbáját, többször is! A sütemény glutén-, tojás- és laktózmentes lesz, így az együtt egy asztalnál helyet foglalók közül már csak az nem tud belőle enni, aki dióra, mandulára, kesudióra, narancsra, nádcukorra és az összes többi hozzávaló valamelyikére allergiás. Narancsos piskóta tészta: - 1 csésze barna rizsliszt - 1/2 csésze mandulaliszt - 1 ek. kukoricakeményítő ( elhagyható) - 1/2 csésze barna nádcukor - 1/2 tk. szódabikarbóna - 1/4 tk. sütőpor - 1 tk. vanília por - nagy csipet só - 1 csésze frissen csavart narancslé ( rostjai is mehetnek bele ), ez kb. három narancsból nyerhető ki - 2 ek. kókuszolaj - 1 tk. almaecet ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Tegyük egy tálba a száraz összetevőket, egy kisebb másikba pedig a nedveseket. Külön-külön keverjük őket át alaposan, majd a folyékony részt több részletbe adagolva vegyítsük a szárazzal. Egy nokedli tésztánál kicsit folyósabb állagú masszát kell kapjunk, amit egy 18 cm átmérőjű kapcsos tortaformába simítunk. Amennyiben nagyobb tortát szeretnénk sütni, akkor az összetevők mennyiségét arányosan növeljük. Sütési idő 30-35 perc 175 fokon. Kesudió krém: - 1 csésze kesudió - 1/4 csésze kókuszolaj - 2-3 ek. folyékony édesítés ( méz vagy vegán alternatívái: rizsszirup, agavé, juharszirup ) - 1 tk. vanília por - 1/2 csésze narancslé ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A hozzávalókat tegyük bele egy nagy teljesítményű tölcséres turmixba és addig járassuk, míg egy krémes állagú sima masszát nem kapunk. Ha folyadékra lenne még szükségünk, akkor adhatunk hozzá több narancslevet. Mielőtt a tortára kenjük, tegyük be a hűtőbe fél órára, hogy a kókuszolaj visszadermedjen. Narancslekvár: - 3-4 narancs filézve + a leve kifacsarva - ízlés szerint barna nádcukor - 1 citrom leve - 1 tk. pektin ( a cukorba keverve ) ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Késsel hámozzuk körbe a narancsokat, hogy a héja alatt lévő fehér kesernyés rész ne kerüljön bele. majd filézzük ki. A maradékból a levet nyomkodjuk ki alaposan, egy csepp se menjen kárba! A cukorba keverjük el a pektint és adjuk hozzá a narancshoz, majd forraljuk fel a lekvárt. Maximum 10 percig főzzük alacsony lángon. Mikor teljesen kihűlt díszítsük vele a tortánk tetejét. Tálaláshoz durvára vágott pirított dió illik hozzá és szárított narancsvirág.
Pita kenyér házilag
2016. március 18. Éltető ételek
Ez a pita roppant egyszerű, bár nem 5 perces elkészítésű finomság. Tölthetjük bármivel, amivel csak szeretnénk. Én sok-sok zöldséget teszek bele sok-sok mártással (pl. tzatziki, házi ketchup) Hozzávalók: - 50 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt (vagy tönke) - 3 dl langyos víz - 2 teáskanál himalája só - 2 evőkanál olívaolaj - 1 teáskanál kókuszvirágcukor - 2,5 dkg élesztő Elkészítése: A lisztet tegyük egy tálba, és a közepére csináljunk egy kis mélyedést. Morzsoljuk bele az élesztőt, szórjuk rá a cukrot, és öntsünk rá egy kevéske langyos vizet. Takarjuk le, hagyjuk pár percig, hogy felfusson - buborékok jelenjenek meg benne - az élesztő.Ezután a hozzávalókból dagasszunk egy kissé lágyabb tésztát, majd lefedve, meleg helyen hagyjuk duplájára kelni. Kb. 1 óra elteltével 8 egyforma darabba vágjuk, gömbölyítsük, majd ismét 5-10 percre pihentessük.Lisztezett felületen kerek formákat (10-12 cm átmérőjű) készítsünk belőlük, úgy 4-5 mm vastagokat. Ruhával letakarva hagyjuk őket 30 percig pihenni. Melegítsük elő a sütőt 220 fokra (légkeverésre). A tepsit is melegítsük fel, és erre helyezzük a pitákat úgy, hogy ne érjenek össze. Az egyik oldalát süssük 4 percig, majd fordítsuk meg (gyorsan, hogy ne süsse meg a kezünket), és még 2 percig a másik oldalát.A kisült pitákat tegyük rácsra, hogy azon hűljön ki. Vágjuk meg az oldalát, majd késsel még a zsebecskén tágíthatunk.
Vaníliás-mazsolás csiga
2016. március 17. Mindennapi ételeink
Fanni mindene a karobos csiga, kókuszos csiga, vaníliás csiga, vagy éppen Bogyó. Mindegy, csak csigafiú legyen ;-). Szóval neki készült elsősorban ez a süti, merthogy a mazsola is óriási kedvenc. Sajnos elfogyott a tegnapi főzőkörön a teljes őrlésű liszt, így csak finomliszttel készült, de a receptben megadom a helyes verziót :-) Hozzávalók: 25 dkg finomliszt 25 dkg teljes őrlésű liszt 3 dl növényi tej 1,5 dl olívaolaj 2,5 dkg élesztő 3-4 ek. eritritol -- 2 csomag vaníliás pudingpor 6 dl növényi tej sok-sok mazsola (ízlés szerint) vaníliapor, vagy vaníliás cukor Elkészítés: Az élesztőt cukros növényi tejben felfuttatjuk, majd a lisztekkel és olajjal együtt tésztát dagasztunk belőle, és 1 órát pihentetjük. Ez alatt megfőzzük a pudingot (meg az ebédet, ill. még elugrunk a játszóra is :-). A pudinghoz felforraljuk a tejet, kb. 0,5 dl tej kivételével, ebbe a pudingot keverjük be, és a forrásban lévő tejhez öntjük. Készre főzzük. lisztezett felületen kinyújtjuk a tésztát, rákenjük a pudingot, teleszórjuk mazsolával, és henger alakúra feltekerjük. Szeleteket vágunk, melyeket lisztezett tepsibe teszünk. a tetejüket kevés növényi tejjel bekenjük. Előmelegített sütőben 180 fokon 30-35 perc alatt készre sütjük.
Mandulás patkó
2016. március 16. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 15 dkg finomliszt 15 dkg zabpehelyliszt 10 dkg mandula 8 dkg kókuszzsír 1 csipet só 15 dkg aranybarna nádcukor 1 tk. foszfátmentes sütőpor -- 6 evőkanál víz 3 evőkanál karobpor 3 evőkanál növényi tejpor 2 evőkanál kókuszolaj 3-4 evőkanál méz / szirup 3-4 evőkanál víz Elkészítés: A megolvasztott kókuszzsírt kikeverjük a cukorral, majd hozzáadjuk sütőport, a liszteket, a darált mandulát, és összegyúrjuk. Hűtőben 30 percig pihentetjük. Majd ujjnyi rudakat sodorunk a tésztából, és patkó alakúra formázzuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük és kisütjük. Eközben elkészítjük az "öntetet": alaposan összekeverjük a hozzávalókat. Legvégül a patkók végeit az öntetbe mártogatjuk.
Idény zöldségek, gyümölcsök - március
2016. március 16. Élj harmóniában
Idény zöldség-gyümölcs- március Az egészséges táplálkozás cikksorozatban részeltessen írtam arról, milyen élelmiszereket érdemes fogyasztani (itt olvashatod a teljes cikket). Az egyik hasznos tanács, hogy lehetőség szerint az aktuális szezonnak megfelelően táplálkozzunk - ez segíti a testi-lelki egyensúly megteremtését. Az ájurvéda nagy hangsúlyt helyez arra, hogy az ember a természet folytonosságának része, ezért a legjobb ha a saját életvételünket a természet ritmusához igazítjuk (erről a teljes cikket itt találod) . Minden évszaknak megvannak a maga sajátosságai. Az évszaki sajátosságokról és hogyan élj összhangban a természetben egy korábbi cikkben részletesen írtam itt olvashatod. Amennyiben az adott évszakban figyelembe veszed az étrended kialakításánál, az aktuálisan fellelhető idény zöldségeket, gyümölcsöket a táplálkozásoddal segíteni tudod , hogy a természettel összhangba kerülj. PL. A narancs kifejezetten meleg égövi gyümölcs, mert hűti a testet amivel hőségben nagyon jó szolgálatot tesz a test számára. Nem szerencsés azonban, amikor télen narancsot eszegetünk, mert ugyan van benne C vitamin, de a testre hűsítő hatással van. Így nem, hogy segítene télen a test hőjének fenntartásában, de le fogja csökkenteni. Célszerű, ha a közelben termelt, szezonnak megfelelő bio (vegyszermentes) zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztod, hogy támogasd tested természetes folyamatait. Így az általad fogyasztott ételek, frissek, természetes körülmények között növekedtek, értek meg, nem kezelték őket nagy mennyiségű mesterséges vegyszerekkel és mesterséges fénnyel. Az ilyen zöldségek, gyümölcsök vitamin, tápanyag és nyomelem tartalma is magasabb. Ha a szezonalitásnak megfelelően táplálkozol, a környezetet is kíméled. Nem kell sok ezer kilométerről szállítani az élelmiszereket és támogatod a helyi termelőket:) Március hónapban, a valóban földet művelő termelőknél az alábbi zöldségek, gyümölcsöket találhatod: alma körte cékla sárgarépa sütőtök zeller káposzta karalábé petrezselyem fehérrépa pasztinák hagyma medvehagyma póréhagyma burgonya újhagyma retek madársaláta
Vegán gnocchi tejszínes-metélőhagymás szósszal és aszalt paradicsommal
2016. március 14. Mindennapi ételeink
Eléggé időigényes étel, de ha elkészítjük a tésztát, le lehet fagyasztani és akkor így gyorsan elkészülhet. Hozzávalók: 50 dkg burgonya (lisztes) 5 dkg durumliszt 10 dkg finomliszt 10 dkg zabliszt 1 csipet só -- 2 dl rizstejszín 1 csokor metélőhagyma 1 kis fej hagyma tetszőleges aszalt paradicsom Elkészítés: A krumplit megfőzzük. (Kicsit többet főzzünk, mert az adag hámozva értendő). Melegen meghámozzuk és lereszeljük, majd hozzákeverjük a liszteket, és összegyúrjuk. Szükség esetén adjunk még hozzá lisztet. Sózzuk és kicsit állni hagyjuk 5-10 percet. Majd 8 részre szedjük és kígyókat formázunk (ahogy Fanni mondaná), kb. 2 cm-nyi magasságú rudak legyenek belőle. Éles késsel 2-3 cm-es darabra vágjuk, és kb. 15 percig pihentetjük. Ezután forrásban lévő vízben kifőzzük. Amikor feljön a víz tetejére, elkészült: szűrővel szedjük ki, mossuk le hideg vízzel és olajozott edénybe rakva tároljuk. A szósz általában paradicsomos szokott lenni, ha nincsen otthon paradicsom, kevés olaj és víz keverékén megpároljuk a hagymát, majd hozzáöntjük a tejszínt, sózzuk, és belekeverve a metélőhagymát lezárjuk. Aszalt paradicsommal megszórva, és a szósszal meglocsolva tálaljuk a gnocchi-kat. 50 dkg burgonya (héj nélkül) 22 dkg finomliszt 1 ek. növényi tej 1 csipet só
Chilis rántott karfiol gyömbéres-mogyoróvajas szósszal
Ma ismét egy tradicionális ősmagyar street foodot sikerült összeügyetlenkednem. A hagyományos ízvilág önkéntelenül is kihúzta lelkem tévéantennáját, melyen csak délutáni Duna TV-s kívánságműsorokat sikerült befognom. Ennek szellemében tehát, amíg az alábbi receptet leírom, kérném a Bagzó tacskó vakkantott a mármarosi határban című magyarnótát Kerékgyártó-Kutas Rezső előadásában. Küldeném édesanyámnak, Paszternák Kálmánnének Tatárkankóra, Pötyi néninek és lányának, Eutanáziának, valamint perzsamacskájuknak, Mircinek Kancahergelőre. Alkotóelemek: 1 fej karfiol 1/2 csésze liszt 1/4 csésze langyos víz kevés só 1/2 uborka pálcikákra aprítva A chilis bevonathoz: 2 ek olívaolaj 2 ek chiliszósz 1/4 csésze rizs- vagy fehérborecet 1 tk szójaszósz Hovatovább a szószhoz: 3 ek mogyoróvaj 2 ek rizs- vagy fehérborecet 2 ek citromlé 2 tk reszelt gyömbér 1 ek szójaszósz 1 tk agaveszirup (de bármilyen hasonló állagú, édeskés gyász megteszi) kevés langyos víz A sütőt előmelegítjük 230 fokra. A karfiolt kérdezősködés nélkül rózsáira cincáljuk, ódzkodjunk a túl nagy szeletektől, mint zsiráf a mackóalsótól! A víz, liszt és kevés só elegyéből csomómentes vegyületet alkotunk, ha túl száraznak találjuk, további langyos vízzel regulázzuk. Miután negyed óráig állni hagytuk, a karfioldarabokat rutinosan megmártjuk benne, majd egy hőálló üvegtálba halmozzuk őket. Sütőbe tesszük, összvissz negyed óráig hagyjuk bent, nem tovább. Közben előkészítjük a chilis elegyet oly módon, hogy az összetevőket egy serpenyőbe öntjük, majd kevergetjük, és felmelegítjük. (Nem forraljuk fel, mert bajok lesznek, világos?) Kivesszük a karfiolt, egy ún. tálba halmozzuk, majd az imént említett löttyel kíméletlenül nyakon öntjük és összerázzuk. Majd visszatesszük a sütőbe további 3-4 percre. De addig sem limbózunk a konyhában saját szórakoztatásunkra, hanem a mogyoróvajas szósz összetevőit összekeverjük egy tálban, végül annyi vizet adunk hozzá, hogy krémes állagú legyen. A kész művet felnyiszatolt uborkával szervírozzuk, hogy joggal vádolhassanak minket hatásvadászattal!
Zöld turmix télen, spirulinával és árpafűvel
2016. február 22. Éltető ételek
Ilyenkor télen elég nehéz vegyszermentes, zöld levelekhez hozzájutni, pedig a klorofill jótékony hatása ilyenkor még fontosabb lenne. Ezért ezen időszakban én spirulinát és árpafüvet szoktam a turmixomba tenni. Próbáld ki te is, teljesen iható ízeket lehet kihozni különböző gyümölcsökkel. Hozzávalók: - 2 érett banán - 1 narancs - 3 dl növényi tej - 1 teáskanál spirulina - 1 teáskanál árpafű - 1 kávéskanál vaníliapor - csipet só Elkészítése: - Tisztíts, hámozz és turmixolj. Ennyi. :)Miért jó spirulinát fogyasztani? A spirulina átlagosan 65%-ban fehérjét, vitaminok, ásványi anyagok és növényi tápanyagok széles skáláját tartalmazza. A vércukorszintet megfelelő szinten tartja, méregtelenít és a hozzátáplálás során a csecsemők is kaphatják. Gazdag vas-, és C vitamin forrás, de jelentős mennyiségű béta-karotint, kalciumot, cinket tartalmaz. 18 esszenciális aminosavat tartalmaz, tehát nagyon széleskörű fehérje tartalommal bír. A klorofill tartalmáról csak annyit, hogy kitűnő immunerősítő, baktérium- és vírusölő, javítja a vérképet, gyulladáscsökkentő és még sok jótékony hatása van. Az egészségünk őre, az árpafű. Az árpafű por magas klorofill, ásványi anyag és vitaminforrás, valamint folsavat is tartalmaz, ami hozzásegít az immunrendszer megfelelő működéséhez azzal, hogy csökkenti a fáradtságérzetet. Gazdag krómban is, aminek nagy szerepe van a vér glükózszintjének megfelelő szinten tartásában. Az árpafű könnyen felszívódik az emésztőrendszerben, hozzájuttatva szervezetünket a nélkülözhetetlen táplálékokhoz. Antioxidáns hatása megvédi a szervezetet az alapvető károsodásoktól, erősíti az immunrendszert. 18 aminosav található az árpafűben, beleértve azt a nyolcat, amelyek nélkülözhetetlenek a szervezetünk számára. Különösen gazdag A-, C- és K-vitaminban, tartalmaz még béta-karotint, B1-, B2-, B6-, C-, E-, H-vitamint, folsavat, panthoténsavat, nikotinsavat, káliumot, kalciumot, magnéziumot, vasat, rezet, cinket, SOD és egyéb enzimeket, növényi fehérjéket és klorofillt. Az árpafű porban több a kalcium, mint a tehéntejben, és több a C-vitamin, mint a narancsban. 100 gramm árpafű por 350 mg kalciumot és 200 mg C-vitamint tartalmaz, míg ugyanekkora tejmennyiség csak 120 mg kalciumot, és ugyanazon mennyiségű narancs mindössze 53 milligramm C-vitamint. Az árpafű, ellentétben az árpa szemekkel gluténmentes. Ugyanis a csírázás folyamata során a glutén aminosavakká bomlik. Nagyon fontos, hogy a vásárolt spirulina és az árpafű ökológiai gazdálkodásból származzon. A PlanetBio termékei ebből a szempontból (is) teljesen megbízhatók, mert nagyon fontos számukra ezen superfoodok megfelelő tisztasága. Én itt szerzem be ezeket a termékeket: - Spirulina - Árpafű por
Mandulavajas zabkása
2016. február 14. Éltető ételek
Nem lehet megunni ezeket a kásákat. :) Imádom bennük azt, hogy végtelen lehetőségeket rejtenek, és mindig más íz kerekedik ki belőlük. Már aki szereti a változatosságot. :) A gyerekeim reggel a legegyszerűbb változatot kérik, a kókuszos-vaníliásat, amelyre kerül egy kevéske 70%-os étcsoki, és mellé a mandulatej. Nos, ez a mandulavajas kása igazán telt ízű, a narancshéj pedig kifejezetten pikánnsá teszi. Én most banánnal készítettem, de akár almával vagy körtével is nagyon finom lehet. Hozzávalók (1 adag): - 1/2 csésze aprószemű zabpehely - 1 és egy pici csésze rizstej-víz elegy - 1 evőkanál kókuszreszelék - 1 evőkanál mazsola - késhegynyi vaníliapor - csipet himalája só - 1 teáskanál kókuszvirágcukor - 2 teáskanál Rapunzel mandulavaj - bio narancs héja (ízlés szerint) - 1/2 banán felkarikázva Elkészítése: A vizes rizstejet tegyük fel egy lábasba főni. Öntsük bele a kókuszreszeléket, a fűszereket és a zabpehelyt. - 5-8 perc alatt főzzük puhára.Vegyük le a tűzről, és keverjük hozzá a mandulavajat és a felkarikázott banánt. Ízlés szerint csorgassunk rá egy pici juharszirupot.Mit kell tudni a Rapunzel magkrémekről? Először is azt, hogy ezek 100%-os magrémek, tehát nincs bennük se cukor, se adalékanyag, se tartósítószer.. és VEGÁN. Meglepő lehet, hogy a krém tetején egy ujjnyi olajréteget látsz. Nos, ez a magkrém olaj tartalma. Ebből is látszik, hogy nem tartalmaz semmilyen emulgeálószert. Ilyenkor a megoldás roppant egyszerű. NE öntsd le a tetejéről, hanem egy teáskanál segítségével jól keverd fel. Néhány perc alatt nagyon szépen elegyedik, és már ehető, kenhető is. Én ITT szerzem be ezeket a Rapunzel magkrémeket.
Mogyorós müzliszelet 3.0
2016. február 13. Éltető ételek
Újabb verzió a müzliszelet készítése során. Próbálom kevésbé zsírosra és édesre készíteni, így ebbe kevesebb olajos mag és méz került. Sőt, ez kifejezetten fehérje bomba lett, mert került bele puffasztott quinoa, zabpehely, kendermag, és még mogyoróvaj is. Ez nem lett olyan kemény, mint az előző verzió, de így is szépen összeállt és szeletelhető is volt. Hozzávalók: - 10 dkg nagyszemű zabpehely - 10 dkg apószemű zabpehely - 3 dkg puffasztott quinoa - 5 dkg kendermag - 5 dkg napraforgómag - 5 dkg mogyoró - 10 dkg dió - 5 dkg mazsola - 5 dkg méz - 5 dkg Rapunzel mogyoróvaj - 5 dkg kókuszvirágcukor - 5 dkg kakaóvaj - 1 kávéskanál vaníliapor - 1 bio narancs reszelt héja Elkészítése: A zabot és az apróra tört olajos magokat (diót, mogyorót, napraforgót), tegyük be a sütőbe. Kb. 130 fokon pirítsuk kb. 15-20 percig.A sütőből kivéve adjuk hozzá a kendermagot, a quinoát és a mazsolát.Közben egy edénybe tegyük bele a mogyoróvajat, a mézet és a kókuszvirágcukrot. Melegítsük össze, majd mehet bele a kakaóvaj is. Nagyon nehezen elegyedik, ebben az esetben vegyük le a tűzről, és öntsünk hozzá egy pici vizet. Gyors keverés, és már kész is az édes krém. Reszeljük bele a narancs héját és szórjuk bele a vaníliaport is.Egy nagyobb tálba tegyük a zabos keveréket, és öntsük rá a mogyoróvajas masszát. gyors mozdulattal keverjük össze, majd egy folpackkal kibélelt jénaiba jó alaposan nyomkodjuk bele. Tegyük be a hűtőbe 1-2 órára, majd szeletelhető is.
Karobtorta málnával
2016. február 11. Mindennapi ételeink
Vegán karobtorta málnával?IGEN!!! Hozzávalók: 15 dkg finomliszt 10 dkg teljes őrlésű tönkölyliszt 2 ek. karobpor 1 cs. foszfátmentes sütőpor 10 dkg nyírfacukor 8 ek. olaj 2,5 dl növényi tej 1 citrom leve -- víz , nyírfacukor - a mázhoz Elkészítés: Előbb a száraz hozzávalókat keverjük össze, majd ehhez hozzáadjuk a nedveseket, összekeverjük és lisztezett, olajjal kikent formába tesszük és előmelegített sütőben 175 fokon 30 perc alatt kisütjük. Bármilyen krémet tehetünk bele (pl. kókuszkrémet, diókrémet, gesztenyekrémet), de magában, gyümölcsökkel is fogyaszthatjuk.
Zöldséges-tofus kocsonya (vegán)
Korábban már készítettem zöldséges kocsonyát tofu nélkül és útifű-maghéjjal, most azonban a ReformTér idei főzőköre velem indult még január közepén (januárban Magyarországon voltunk), ahova agar-agar-ral készült vegán zöldséges kocsonyát (is) vittem, amibe füstölt tofut is tettem. A főzőköri szervírozásnál pedig citromkarikát tettünk a tetejére. Aki szeretné, citrom helyett édes vagy csípős fűszerpaprikával is megszórhatja. A következő mennyiségből nagyobb adag készült. Először is a főzőkörre, ahol jó sikere lett, másodszor édesanyámnak, aki szerintem utoljára kb. 25 éve evett kocsonyát, harmadszor egy kevés magunknak. Férjemnek nagyon ízlett. Szerintem is finom lett, mások szerint is, de én továbbra sem vagyok oda a kocsonyákért. (A gyümölcstorta-jellegű süteményeken sem igazán szeretem. Itt Angliában pedig meglehetősen gyakran találkozok kocsonyás édességekkel, süteményekkel a boltok polcain. Nem hoz lázba.)
A recept:
Hozzávalók:
- 1 nagy bögre felkarikázott sárgarépa
- 1 nagy bögre zöldborsó
- 1 kisebb fej karfiol
- 2 szál fehérrépa
- 1 kisebb fej zeller
- 1 kisebb fej karalábé
- 3-4 szem krumpli
- 1 hagyma
- 5-6 gerezd fokhagyma
- 1 kisebb csokor petrezselyem
- kurkuma
- ételízesítő
- bio zöldség-leveskocka
- füstölt tofu
- agar-agar (1 teáskanál 1 literhez)
Elkészítés:
A megpucolt, megmosott, felaprított zöldségeket egy nagy fazékba tesszük, megszórjuk ételízesítővel és annyi vizet öntünk rá, hogy épp ellepje. Hozzáadunk leveskockát, kurkumát, majd a főzés utolsó pár percében fokhagymát egészben és szeletelve, valamint apróra vágott petrezselymet. Aki gondolja, egész fekete borsot is tehet bele. Én inkább filterbe/szűrőbe zárva főzöm bele az egész bors-szemeket. Ebből a mennyiségből egy jó adag zöldség leves lesz, amit nem érdemes egy az egyben kocsonyának felhasználni, főleg ha szeretjük a sűrű leveseket. Nos nálunk ez a helyzet, így kimentettem belőle némi levet és zöldséget egy másik lábosba. Ehhez kezdtem el hozzákeverni az agar-agar-t a következők szerint: Az agar-agarból kb. 1 evőkanálnyit elkeverünk 1 dl zöldséglével, majd ezt keverjük hozzá a többi kocsonya-alaphoz, és egyet forralunk rajta. Ezt követően már csak megfelelő edényekbe szervírozzuk, belerakjuk a felszeletelt füstölt tofut, lezárjuk és vagy kitesszük az erkélyre/udvarra/ablakpárkányra (ha elég hideg van), vagy hűtőben pihentetjük néhány (legalább 4) órát.
Egy-két nap alatt azért érdemes elfogyasztani, ezért tanácsos meggondolni, mennyit készítünk belőle.
UI: Még volt a fagyasztónkban medvehagyma, így azt is tettem bele.
Barnarizs fasírt
2016. február 5. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 40 dkg barnarizs 20 dkg sárgarépa, zeller, karalábé - vegyesen 4 ek. csicseriborsóliszt 1 fej vöröshagyma 3-4 gerezd fokhagyma 2-3 ek pirospaprika fűszerek: majoranna, kömény, paprikakrém, borsikafű, só, vegamix, petrezselyem - ízlés szerint -- olaj a sütéshez Elkészítés: A rizst sós vízben kifőzzük. A zöldségeket megpucoljuk, majd felaprítjuk és kevés olaj és víz keverékén megfőzzük-dinszteljük. A hagymát is meghámozzuk, felaprítjuk és megpároljuk. A leszűrt zöldségekhez hozzáadjuk a kifőtt rizst, a megfőtt hagymát, és botmixerrel pürésítjük. Ekkor adagoljuk hozzá a csicseriborsólisztet (otthon, kávédarálóval készítem, nyers csicseriborsóból). Ízlés szerint fűszerezzük, majd kiolajozott tepsibe téve kisütjük. (180-190 fokon, kb. 35 perc alatt).
Császármorzsa kicsit másképp... reformosan
2016. február 4. Éltető ételek
Császármorzsa... ki ne emlékezne vissza gyerekkori kedvenc ételére. Nos, egy picit megreformáltam, de ugyanolyan finom. Bizony ez barna színű a teljes kiőrlésű gabona miatt. :) De ne ijedj meg, bátran próbáld ki. Hozzávalók (4 adag) - 40 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 10 dkg fehér tönkölyliszt - 3 házi vagy bio tojás - 5 dkg vaj - 8-10 dkg méz - 1 marék mazsola - 5 dl rizstej - 1 kávéskanál fahéj - szárított, reszelt narancshéj (DM-es) - csipet só - házi baracklekvár vagy nádcukros édesítésű (a DM-ben vásárolom) - 1 evőkanál kókuszvirágcukor - 1 evőkanál kókuszolaj a sütéshez Elkészítése: A puha vajat keverjük ki a tojás sárgájával. Adjuk hozzá a mézet, a mazsolát és a fűszereket.Öntsük hozzá a lisztet, majd folyamatosan keverve a lisztet is. Egy sűrű, nokedli állagú tésztát kapunk.A tojásfehérjét verjük fel kemény habbá, és lazán forgassuk bele a tésztába.Melegítsünk fel egy nagy kerámia serpenyőt, tegyük bele a kókuszolajat.Öntsük bele a tésztát. Ekkor jön a nagy munka. Ugyanis most következik a sütés-keverés-kavarás-pirítás. Én ezt két fakanállal oldom meg, úgy vagdosom a tésztát, hogy morzsálódjon.Kb. 40 perc szükséges ahhoz, hogy kelően megsüljön a tészta. Ekkor még szórjuk meg a kókuszcukorral, és még pirítsunk rajta pár percet.Kínáljunk hozzá házi (mézzel édesített), vagy nádcukros baracklekvárt. Én vízzel hígítani szoktam, mert nagyon tömény és édes.
Tortilla rántott szejtáncsíkokkal
A vasárnapi rántott hús élményétől még a legvérmesebb vegánok sem mentesültek életük során. Szintén minimálisra tehető azon szerencsések száma, akiknek nagyanyja épp nem a Jó ebédhez szól a nótát bőgette, miközben az olajszag mustárgázként terjedt a lakásban. És ha már itt tartunk, kötelességem mellékesen értekezni a magyarnóta videó műfajáról. Vegyük pl. az alábbit: a szemüveges, bongyor vadgalamb Fruttiból szőtt zakójában és Foxi Maxi csokornyakkendőjében turbékol szíve hölgyének, aki nem hogy nem tömi ki őt, de még a boroskancsót sem húzza a fejébe. Na, a hasonló élményeket megsemmisítendő, megpróbálkoztam a rántott szejtánnal oly módon, hogy még véletlenül se köszönjenek vissza a nyomasztó vasárnapi emlékek. És most az akciórész: Zutaten: A szejtájhoz: 200g szejtánpor 90g tönkölyliszt 2,5 langyos víz só, fűszerek ízlés szerint (tárkony, rozmaring, fokhagymapor javallott) 100 g zsemlemorzsa 2 dl szójatej 100g fehérliszt 4dl étolaj A salsához: 6 db paradicsom 1 csokor koriander 1 vöröshagyma 2 jalapeno vagy hegyes erőspaprika 1 nagy gerezd fokhagyma 1 lime leve kevés olívaolaj só, bors 5-6 tortillalap A szejtánport, a lisztet és a fűszereket összekeverjük, hozzáadjuk a vizet, és robosztus mozdulatokkal gyorsan összegyúrjuk. Fél órát pihentessük. (Kijelentő mód.) A szejtánt horizontálisan 1-2 cm vastag szeletekre vágjuk, majd feltesszük főni, a vizet szintén fűszerezzük. Miután felforrt, közepes lángon további fél órán át főzzük. Ha elkészült, kivesszük a vízből, hagyjuk kihűlni, majd húsklopfolóval kilapítjuk. (Lehetőség szerint társasházban a konyhakövön, vasárnap reggel hatkor.) A szejtánszeleteket először lisztben, majd szójatejben és zsemlemorzsában megforgatjuk, végül bő, forró étolajban kisütjük, világos? Ha megsült, 2-3 cm vastag csíkokra vágjuk. Közben a zöldségeket apróra vágjuk, a hagymát felcsíkozzuk, egy tálban összekeverjük, majd miután belefacsartuk egy lime levét, sózzuk és borsozzuk. Tortillába tekerve szervírozzuk, ha jót akarunk.
Bolgár bableves
2016. január 24. Mindennapi ételeink
Fanni hála Istennek rajong a babért, lencséért, vörös lencséért, sárgaborsóért. Akár főzelék, akár leves formában jöhetnek ezek a dolgok. Most fehér babból készült leves nálunk. Hozzávalók: 20 dkg fejtett bab 1 nagy fej vöröshagyma 1 sárgarépa 1 kápia paprika 2 paradicsom 1 közepes burgonya 1/2 zeller 2 ek. kókuszzsír 1 csokor petrezselyem 2 tk. pirospaprika 2 ek. paprikakrém 1 leveskocka 2 ek. levespor és ételízesítő 1 rozmaringág (2-3 tk. morzsolt rozmaring) Elkészítés: A babot Fannival előző este beáztattuk. Egy nagy edényben a kókuszolajat megolvasztjuk és a hagymát rákockázva megdinszteljük. Hozzáadjuk a babot, pirospaprikát, leveskockát, ételízesítőt és vízzel felengedve kb. 40 percig főzzük. Ekkor hozzáadjuk a kis kockára vágott paprikát, zellert, krumplit, paprikát. Amikor az összes zöldség megpuhult, a paradicsomot és paprikakrémet is hozzáadjuk, ill. a petrezselyme és rozmaringot.
Tortilla vegán sajtos mártogatóssal
2016. január 23. Mindennapi ételeink
Ez a recept is a heti főzőkörünkön került bemutatásra, legalábbis a mártogatós része. Hozzávalók - a tortillához: 2,5 dl liszt - ebből 0,5 dl durumliszt, 0,5 dl zabpehelyliszt, 1,5 dl finomliszt 1 dl víz 2 tk. só Hozzávalók a mártogatóshoz: 1 közepes krumpli 1 sárgarépa 1 kiskanál citromlé 1/2 csésze kesudió 1/2 ek. mustár 0,4 dl olivaolaj 1 kisebb gerezd fokhagyma 1-1,5 kiskanál füstölt pirospaprika 0,6 dl sörélesztőpehely 0,5 dl víz vagy a főzővízből himalaya só Elkészítés - tortilla: Összekeverjük a tészta alapanyagait, rugalmas tésztát kapunk. Olajozzuk be a kezünket, és gyúrjuk át még egyszer a tésztát, majd egy folpack-ba csomagoljuk be és hagyjuk fél órát pihenni. Ezután szedjük 8 darabra és mindegyik darabot egy alaposan belisztezett gyúródeszkán folyamatosan a kezünket is lisztezve nagyon vékony körre kinyújtjuk, és száraz teflonos vagy kerámia palacsintasütőbe téve megsütjük, egyszer megfordítva mindkét oldalukat. Elkészítés - mártogatós: A krumplit és a sárgarépát megpucoljuk és sós vízben megfőzzük. Ha megfőtt, turmixgépbe tesszük, összeturmixoljuk és a többi hozzávalót is beletéve újabb turmixolás majd kóstolás következik. A mártogatós és a tortilla mellé együnk sok salátát is.
Vegán “sajt” fondü
2016. január 21. Zizi kalandjai
Egy igazi hideg téli estéhez való újdonságot hozok most nektek. Csajos, dumcsis partihoz vagy egy otthon, puha takaró alatt kucizós, filmnézős estéhez kiváló vacsora vagy nasi ez a vegán “sajt” fondü.
A kérdés jogosan merül fel a sajtimádókban… nem, ez nem hozza vissza egy svájci vagy francia sajtokból készült fondü ízét, de krémes, meleg és sajtos íze azért van. Jó megoldás, nemcsak vegánoknak, hanem olyanoknak is, akik laktózérzékenyek, de mégis élvezni szeretnék a fondü adta “életérzést” egy estén át.
Ropogós kovászos kenyérrel, paprikával, répával, uborkával, cukkinivel, brokkolival, karfiollal, almával tálalhatjuk, de igazából, ami nektek jól esik, bármit adhattok mellé. Na, kipróbáljátok?
Vegán “sajt” fondü
Hozzávalók:
– 6-8 db közepes méretű pürének való burgonya, meghámozva, felkockázva
– 300 g (1 csomag) kemény tofu, villával összetörve
– 1 bögre növényi tej (zab, rizs, szója, mandula)
– 1/4 bögre sörélesztő pehely
– 100 g Violife növényi sajt, olvadós, reszelve
– 1-2 teáskanál só
– frissen őrölt feketebors
– 1 evőkanál extra szűz olívaolaj
– pirított kenyér, sárgarépa, kaliforniai paprika, alma, szeletekre vágva a mártogatáshoz
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)
Tegyük a felkockázott burgonyát egy lábasba, öntsük fel vízzel, adjunk hozzá egy kevés sót, majd forraljuk fel és főzzük puhára a burgonyát. Szűrjük le és tegyük robotgépbe.
Adjuk hozzá a tofut, a növényi tejet, a sörélesztő pelyhet, az olívaolajat, a sót és borsot. Pürésítsük simára. Öntsük az így elkészült fondüt egy lábasba, kóstoljuk meg (ha szükséges, még ízesítsük), adjuk hozzá a reszelt sajtot (a sajt majd elolvad benne) és melegítsük fel a tálaláshoz.
Földimogyoróvajas-csokoládés zabkeksz (vegán)
2016. január 13. Zizi kalandjai
Ezeket a kekszeket az elmúlt egy hétben kétszer is megsütöttem. Most, hogy ugye újra szoptatok és nem ehetek magas fehérje tartalmú hüvelyeseket, így maradnak a magok, magvajak, amikkel növelni tudom a fehérje bevitelemet, na és ott van az ebben a kekszben szereplő zabpehely is, ami ráadásul tejserkentő. Erre mondják, hogy win-win kategória. Na persze éhes is vagyok rendesen, hiába eszem nagy adagokat. Szóval az ilyen édes, kényeztető nasik – mint ez a keksz – adják a nap egyik fénypontját.
Most vastagabb kekszeket készítettem, mint szoktam és nagyon figyeltem a sütési időre is (előfordul, hogy megégetem a kekszeket, pláne, ha vékonyabbra formázom őket), így finom és inkább puha, mint nagyon ropogós kekszeket kaptam. Nekem nagyon bejön ez az állag, szerintem nehezebb is abbahagyni az evését… nemcsak a puhasága miatt, hanem a finomsága miatt is. Földimogyoróvaj, vanília, zabpehely, csoki cseppek… nyerő négyest alkotnak! Próbáljátok ki Ti is!
Földimogyoróvajas-csokoládés zabkeksz (vegán)
Hozzávalók:
– 1 bögre és 2 evőkanál sima földimogyoróvaj (házilag is elkészíthetjük)
– 1 bögre zabpehely
– 1 bögre tönköly fehérliszt
– 1 bögre nyers nádcukor vagy kókuszvirág cukor
– 1/4 bögre zabtej, plusz 1-2 evőkanál (bármilyen más növényi tej használható)
– 2 evőkanál lenmagpehely (darált lenmag)
– 6 evőkanál víz
– 1/3 bögre étcsokoládé cseppek (bármilyen csokoládé jó felaprítva is, de el is hagyható)
– 1 vaníliarúd kikapart magjai
– csipet só
Egy kis tálkában keverjük össze a lenmagpelyhet a vízzel és tegyük félre néhány percre. Melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral.
Közben egy tálban keverjük össze a földimogyoróvajat a nádcukorral, a vaníliával, a sóval, majd adjuk hozzá a zabpelyhet és a lisztet. Öntsük hozzá a zabtejet és a zselés állagú vizes lenmagpelyhet. Nem áll a tészta teljesen össze, de ha egy kis adagot az ujjunkkal összenyomunk, akkor össze kell ragadnia. Ha van még nagyon száraz rész a tésztában, akkor adjunk hozzá egy evőkanál zabtejet.
Fagyis kanálba nyomkodjuk bele a tésztát és adagoljunk gombócokat a sütőpapírra (ha nincs fagyis kanál, akkor kézzel lehet kis gombócokat formálni). Majd ezeket a tenyerünkkel lapítsuk le kicsit. Az előmelegített sütőben süssük kb. 15 percig, amíg aranybarnák lesznek.
Szójaszószos tofu
2016. január 12. Mindennapi ételeink
Nagy kedvencünk lett, mert nagyon gyorsan elkészül és fehérjedús, egészséges finomság, ráadásul mindhárman nagyon szeretjük. Így heti egyszer biztosan elkészül, mindig kerül bele még ez-az (paprika, brokkoli, zöldbab, szezámmag stb.), de most az alapreceptet hoztam el: Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma 2 ek. olívaolaj 2 ek. víz 30 dkg füstölt tofu kb. 1 dl szójaszósz -- 1 lime/1/2 citrom leve - amennyiben igényeljük. Elkészítés: A hagymát meghámozzuk és felkockázzuk. Egy serpenyőben olaj+ víz keverékén megpároljuk, majd hozzáadjuk a felkockázott tofut. Ráöntjük a szójaszószt, és alaposan (amíg be nem issza a szójaszószt, ill. fel nem szívja azt) összefőzzük. Fanni önmagában is szereti csemegézni, egy kis kenyérrel, vagy nyers tésztával is remek vacsora lehet, esetleg rizzsel, bulgurral, kölessel is tálalhatjuk.
Chili lekvár
Ha szereted az édes csípős ízeket, akkor ez a házilag is könnyedén elkészíthető chili lekvár igazi kedvenceddé válhat. Chili és lekvár? “Hogy jön ez össze?” – teheted fel a kérdést. A kínai éttermekben találkozhattál hasonló édes csípős édes savanyú ízekkel. Az alapvető különbség, hogy azok sima mártások, de ezt valóban hívhatod lekvárnak, mivel főzni kell. Nézzük, hogyan készül a chili lekvár. Chili lekvár összetevők 5db chili paprika 25dkg kápia paprika 25dkg piros kaliforniai paprika 3 gerezd fokhagyma (szerintem elbír többet is) 4-5cm-es gyömbér 25 dkg kókuszvirág cukor (bármilyen más cukorféle is megteszi) 1dl almaecet 1 csipet só fél csomag stabark növényi zselésítő (bármilyen más növényi zselésítő is jó lesz) Chili lekvár elkészítése A kápia és kalifornia paprikákat főzd puhára körülbelül 30 perc alatt, majd vedd ki a vízből, hogy ne ázzon ki belőlük az ízük és hagyd kihűlni őket. Miután kihűltek a paprikák, vágd ki a magházat és hámozd meg a zöldségeket. Ezután hámozd meg a paradicsomokat és vágd őket apró szeletekre úgy, hogy megmaradjon a levük is. A hámozott, főtt paprikákat és a felvágott paradicsomot tedd egy főzőedénybe, majd add hozzá az almaecetet, a kókuszvirág cukrot, passzírozd bele a fokhagymákat, reszeld bele a gyömbért, valamint szórd bele a sót. Hozzávetőleg negyed órát főzd, majd annyi ideig turmixold, amíg püré állagú nem lesz. Végül add hozzá a fél csomag növényi zselésítőt, majd forrald az egészet 1-2 percig. A főzés részével készen is vagy. Amikor elkészül a chili lekvár öntsd bele kifőzött, sterilizált üvegekbe, majd száraz dunsztban hűtsd le a már elkészült chili lekvárt. Mivel édeskés és egyben csípős is ez a finomság, így sós és édes ételekhez is szívesen fogyasztom és neked is szívesen ajánlom lényegében bármihez – na jó, babfőzelékhez és karalábé leveshez nem –, bármilyen napszakban akár reggelihez, uzsonnához, ebédhez vagy vacsorához, de legfőképpen előételként. Egészségedre!
Pizzás rúd
2016. január 6. Mindennapi ételeink
Hozzávalók a tésztához: 50 dkg liszt (fele teljes őrlésű, fele finomliszt) 0,75 dl olívaolaj 2,5 dkg élesztő kb. 12-2,5 dl víz 1 ek. gyümölcsukor 3 tk. himalaya só Hozzávalók a krémhez: 1 tubus paradicsomkrém 3 gerezd fokhagyma fűszersó, bazsalikom - ízlés szerint Hozzávalók a sajthoz: 50 dkg Violife növényi sajt kb. 3 ek. víz 2 ek. sörélesztőpehely 1 ek. burgonyakeményítő 1 ek. növényi tejföl /dresszing Elkészítés: A tésztához a liszteket összekeverjük, hozzáadjuk a sót, az olívaolajat és a cukros vízben felfuttatott élesztőt. Alaposan kidolgozzuk a tésztát, majd langyos helyen 30 percig pihentetjük. Eközben elkészítjük a feltétet is: összekeverjük a paradicsomszószt az átnyomott fokhagymával, a fűszerekkel. A sajtot lereszeljük, majd kelyhes turmixba téve hozzáadjuk a vizet, a sörélesztőpelyhet és összeturmixoljuk. A tésztát kinyújtjuk (kb. félujjnyi vastagságúra, rákenjük a paradicsomos szószt, majd a a "sajtot" rákenjük és 180 fokos sütőben kb. 20 - 25 perc alatt kisütjük.
Babos-búzahúsos paradicsomos ragu korianderes kölessel
2016. január 5. Mindennapi ételeink
Igazi téli egytálétel. Igaz, férjemnek és kislányomnak a ragut tésztával együtt tepsiben összesütve készítettem el, de én kölessel fogyasztottam. Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 1/2 l paradicsomszósz 2 ek. finomliszt 3-4 ek. olívaolaj 3 ek. víz 10 dkg kidney bab 20 dkg búzahús 2-2 ek. bazsalikom, majoranna himalaya só 2 tk. füstölt pirospaprika -- 1 csésze köles 3 csésze víz 1 csokor petrezselyem / koriander himalaya só -- szezámmag Elkészítés: A babot előző este beáztatjuk, majd sós vízben megfőzzük. Eközben feldaraboltjuk a már kész búzahúst, a hagymát megpucoljuk és felaprítjuk. olaj és víz keverékén megpároljuk a hagymát, majd rászórjuk a lisztet, és belerakjuk a felaprított búzahúst. Rálocsoljuk a paradicsomszószt és hozzákeverjük a babot. Amennyiben szükséges, vízzel hígítjuk. fűszerezzük, ízesítjük, és akár tésztával, akár rizzsel vagy a háromszoros vízben kifőtt és ízesített kölessel tálaljuk. Ha bonyolultabb ételt szeretnénk, akkor kifőtt tésztával (kb. 30 dkg-val) összekeverjük, olajozott tepsibe rakjuk, meglocsoljuk növényi tejszínnel és szezámmaggal megszórva kisütjük.
Kókuszcukros-fahéjas mandula
2015. december 28. Éltető ételek
Hát, ezt mindenképp próbáljátok ki, de tudjátok... csak mértékkel. Igazán eteti magát, úgyhogy oda kell figyelni, hogy ne legyen sok belőle. Hozzávalók: - 10 dkg mandula - 2 dkg kókuszvirágcukor - 1/2 rúd vanília (vagy késhegynyi vaníliapor) - 1/2 mokkáskanál fahéj - 2-3 evőkanál kókusztej Elkészítése: A mandulát száraz serpenyőben pár perc alatt pirítsuk meg. Folyamatosan rázogassuk, hogy ne égjen meg.Öntsük ki a serpenyőből a mandulát, majd egy picit hagyjuk hűlni (mármint a serpenyőt). Kis idő múlva öntsük bele a kókuszvirágcukrot, a fűszereket és a tejet.Keverve-kavarva melegítsük össze. Először elolvad a cukor, majd elkezd sűrűsödni. Ekkor adjuk hozzá a mandulát.Jól forgassuk össze, majd villával óvatosan mozgassuk a mandulát. Amikor már csomósodik a mandulán a cukor, akkor öntsük ki a serpenyőből, és hagyjuk kihűlni.Ha teljesen kihűlt, akkor az összeragadt mandulát szét lehet törni.Ez a mandula önmagában is finom, de akár a raffaellóba is kerülhet.
Mit kenjünk a kenyérre? - hummusz recept
2015. december 22. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 20 dkg csicseriborsó fél citrom leve 2 ek. olívaolaj 2 ek. tahini 3-4 gerezd fokhagyma himalya só Elkészítés: A csicserit egy éjszakára beáztatjuk, majd puhára főzzük. Kevés főzőlé hozzáadásával pépesre mixeljük. Hozzáadjuk a citromlevet, a reszelt fokhagymát, olvaolajat, tahinit. Összekeverjük, majd egy tálba éve még meglocsoljuk olajjal és megszórjuk friss korianderrel (ez opcionális, vagy helyettesíthető petrezselyem zölddel).
Szejtánkolbászos-padlizsános lasagne
2015. december 20. Mindennapi ételeink
Nem egy gyors étel, ha a kolbászt is aznap készítjük, de ha az rendelkezésünkre áll, hipp-hopp készen van. Hozzávalók: 5 dl paradicsompüré 2-3 tk. eritritol 2-3 tk. ételízestő citromlé, bazsalikom - ízlés szerint 1 nagyobb padlizsán 2 rúd szejtánkolbász 1 fej vöröshagyma 3-4 gerezd fokhagyma 1 csomag lasagne lapok 3-4 ek. olívaolaj 20 dkg növényi sajt, mozarella, olvadós Elkészítés: A hagymát meghámozzuk, felkockázzuk és olaj+ víz keverékén megpároljuk. Hozzáadjuk a kockára vágott padlizsánt és a szintén felkockázott szejtánkolbászt. Mindezt addig pároljuk, amíg a padlizsán meg nem puhul. Mindig csak annyi vizet adjunk hozzá, amennyi elég ahhoz, hogy ne égjen le. Ekkor adjuk hozzá a paradicsompürét, a fűszereket, és főzzük össze. Egy olajozott tepsibe tegyünk lasagne lapokat, tegyük rá a szósz harmadát, majd reszelt növényi sajtot, majd ismét tészta, szósz és sajt, majd tészta, szósz és sajt következik. A legvégén sajttal borítsuk. Én mivel sok sajtot raktam közé, ill. kicsit leveses lett, morzsával szórtam meg.
Vegán sütőtökös pite
2015. december 16. Mindennapi ételeink
Ma vendégségben voltunk és olyan finom sütőtököt ettünk, hogy én alig bírtam abbahagyni. És közben bevillant, hogy még nem osztottam meg egy régebben készített sütőtökös pite receptjét. Pedig nagyon finom. Hozzávalók - a tésztához: 30 dkg finomliszt 5 dkg durumliszt 2 tk. foszfátmentes sütőpor 20 dkg növényi margarin 10 dkg nyírfacukor A töltelékhez: kb. 0,5 kg sütőtök 5 dkg nyírfacukor 1 dl növényi tejszín - folyékonyan, benne 2 ek. keményítő 2 dl növényi tejszín, felverve 1 tk. kardamom 1 tk. gyömbér 1 tk. mézeskalács fűszerkeverék Elkészítés: A sütőtököt négy fele vágjuk, a magházát kivesszük és sütőben megsütjük. Amikor megsült, egy nagy tálba kaparjuk a belsejét, és összekeverjük a folyékony növényi tejszínnel, melybe előzetesen belekeverjük a keményítőt, a felvert növényi tejszínnel, a nyírfacukorral, fűszerekkel. A tésztához az alapanyagokból tésztát gyúrunk, melyet lisztezett felületen kinyújtunk. Kiolajozott, lisztezett formába tesszük és 180 fokon 10 percig sütjük. Ekkor rákenjük a sütőtökös krémet és még 30 percig sütjük.
Vegán applikáció lista
2015. december 8. Vegán lettem
Számos hasznos vegán applikáció található angol nyelven. Összegyűjtöttem nektek a legfontosabb és legelterjedtebb vegán életmódot támogatókat.
Kifejezetten magyar applikáció még nincs a piacon, így főleg angol nyelvűek közül szemeztem nektek. A felsorolás nem szubjektív, ABC sorrendbe helyeztem az appokat. Próbáljátok ki őket, teszteljétek és írjátok meg kommentben a véleményetek.
21-day vegan kickstart – vegán applikáció
Ez az applikáció egy 21 napos vegán induló étkezési útmutató. Napi négy étkezéshez nyújt segítséget receptekkel, képekkel és komplett tápanyagtartalommal a nap minden szakához. Reggeli, ebéd, uzsonna és vacsora kompletten, hogy csak lesned kelljen. Személy szerint nem csak kezdő vegánoknak, hanem olyanoknak is ajánlom, akiknek gondot jelent a megfelelő napi tápanyagmennyiség számolgatása és bevitele.
Ára: Ingyenes!
Bunny Free – vegán applikáció
A Bunny Free segítségével megnézheted, hogy a vásárolni kívánt termék gyártója teszteli-e bármely termékét, vagy termékének összetevőjét állatokon. Telefonoddal leolvasod a vonalkódot és az applikáció megmondja, hogy az adott termék gyártója vegán vagy sem. Emellett lehetőség van rákeresni nagyobb cégekre és megnézni, kompatibilis-e az adott a cég az életviteleddel.
Ára: Ingyenes!
Cruelty Free – vegán applikáció
Ez a bevásárlásoz kifejezetten hasznos alkalmazás 2015 december közepén jelent meg. ABC sorrendbe helyezve lehet kikeresni az adott terméket gyártó márka nevét, ellenőrizvén annak vegán működését. A gyártók mellett tudunk keresni termék típusokat, úgymint dezodor, szappan, sampon, vagy akár kárpit tisztítószer.
Ára: Ingyenes!
Garden Plate – vegán applikáció
A Garden Plate egy kifejezetten receptes applikáció. A tesztelt alkalmazások közül nekem ennek tetszik legjobban a kezelőfelülete, és a vizuális megjelenése is ennek a legkorhűbb. Letisztult és minimalista. Emellett kifejezetten fotócentrikus az alkalmazás, így képek alapján is könnyedén ki tudjuk választani a számunkra legszimpatikusabb aznapi fogást. Röviden összefoglalva rengeteg vegán, gluténmentes és nyers, saláták, egytálételek, rágcsálnivalók és desszertek. Reggelire, tízóraira, ebédre vagy vacsorára.
Ára: Ingyenes!
Happy Cow – vegetáriánus, vegán applikáció
A Happy Cow volt az első olyan alkalmazás, mely a vegetáriánus és főként vegén barát éttermeket gyűjtötte egy csokorba. Mindezt természetesen a felhasználók segítségével. Az applikáció segítséget nyújt a világ minden táján vegetáriánus és vegán éttermeket találni. Az applikáció lehetőséget ad arra, hogy kiválaszd a csak vegán éttermeket például, és hogy értékeld is azokat a helyeket ahol jártál. Külföldi utazás során kifejezetten hasznos lehet, ha van egy ilyen alkalmazás a telefonon.
Ára: 3,99$
Is it vegan? – vegán applikáció
Ezt a programot egy QR kód olvasóhoz tudnám a legjobban hasonlítani. Be tudod olvasni vele a különböző termékek vonalkódját, majd az alkalmazás megmutatja van-e benne állati eredetű összetevő. Ez tök jól hangzik, de sajnos egy terméket sem ismert fel ami itthon volt a háztartásban. Gondolom Amerikában inkább működik. Azonban nagyon okosak voltak a fejlesztők és beleprogramozták a feltöltés lehetőségét, tehát ha egy olyan terméket olvasol be, melyet nem ismer ez az applikáció, úgy manuálisan megadhatod az összetevők listáját. Jópofa!
Ára: Ingyenes!
PETA – vegán applikáció
A világ egyik legnagyobb állatvédő vegán aktivista szervezetének applikációja. Letöltés után részt vehetsz az aktuális online aktivista akciókban, adományozhatsz a PETA részére. De ami talán a legfontosabb, hogy pontokat gyűjthetsz az állatvédelemmel kapcsolatos tevékenységekkel, és egyre feljebb léphetsz a virtuális állatvédő ranglistán. A tevékenységek szinte napról-napra frissülnek.
Ára: Ingyenes!
Raw Food Diet Pro – nyers vegán applikáció
Ez az applikáció ugyancsak főként recepteket tartalmaz, de kifejezetten nyers vegán megközelítéssel. Több mint 100 recepttel segíti a lúgosító, méregtelenítő, gyümölcs vagy zöldségkúrán gondolkodólat, illetve a nyers vegán étrenden élőket. Emellett számos ponton nyújt segítséget és ad magyarázatot, mint például mi a nyers vegánság, jótékony hatások, veszélyek, vagy hozzávalók témában.
Ára: 1,99$
Run cow run – vegán applikáció
Egyszer egy szép napon a kis tehén rájön milyen borzalmak történnek a farmon és megszökik. Ezt a kis tehenet kell megmenekíteni a gonosz farmer elől aki traktorral ered a nyomába és próbálja leszurkálni. A játék közben nem csak a kis tehén, hanem egyéb ketrecbe zárt állat életét is megmenthetjük. A játék menete elég bugyuta, de unalmas perceink – ha van ilyen – eltékozlására tökéletesen alkalmas.
VeganXpress – vegán applikáció
A VeganXpress lényegében egy listázó alkalmazás, melyben különböző típusú vegán ételeket, menü ajánlatokat, vegán söröket, borokat és egyéb alkoholos vegán italokat, valamint a vegán vendégekre is számító éttermeket többek között. Ez az applikáció ugyan nem ingyenes, de szinte mindegyik top10 vegán applikációs listában szerepel.
Ára: 1,99$
Az applikációk neveinek mindegyike az adott alkalmazás iTunes oldalára visz tovább. Azt nem ellenőriztem, hogy ezek a programok vannak-e például Androidos mobilokra. Ez részemről nem kirekesztő jelleggel, inkább lustaság miatt alakult így, szóval a nem iPhone és iPad használóktól ezért elnézést kérek!
A bejegyzés bővítés alatt áll.
Ha van egy kedvenc vegán applikáció a tarsolyodban, vagy szerinted kihagytam valamit, akkor írd meg kommentben és pótlom!
Caponata
2015. november 30. Vegán muflon
A mai verőfényes, vidám napsütés megadta az inspirációt ahhoz, hogy valami mediterrán dologgal rukkoljak elő. Esküszöm, utoljára a Jákob lajtorjára vagy az Antikrisztus dobott fel annyira, mint a mai időjárás! Ha felkötöttem volna magam a legközelebbi meggyfára, esküszöm, szívárványszínű kötelet használok! No, de mi is az a caponata? Akár szicíliai lecsóként is emlegethetnénk, de aztán ne csodálkozzunk, ha szaktekintélyek ennek hallatán felmosóronggyal dugaszolják el szájnyílásunkat. És hogy miből is áll az említett étel?
Ebből:
2 nagyobb padlizsán 1 kiskanál oregánó 1 fel vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 csokor petrezselyem felaprítva 2 evőkanál kapribogyó 1 marék zöld olívabogyó 4-5 felaprított paradicsom 3 evőkanál vörösborecettengeri só, feketebors
Egy serpenyőben nagy rutinnal olívaolajat hevítünk, majd hozzáadjuk a kockákra vágott padlizsánokat, az oregánót és egy kevés sót. 4-5 percig nagy lángon pároljuk, közben mély szakértelmet mímelve párszor megkeverjük. Ha a padlizsánokon aranybarna árnyalatokat vélünk felfedezni, hozzáadjuk a felaprított hagymát és fokhagymát, valamint a petrezselymet, és további egy percig egyengetjük. Hozzálöttyintjük a borecetet, és miután némileg elpárolgott, jöhetnek a paradicsomok. Sózzuk, borsozzuk, fokhagymás bruscettával szervírozzuk.
Tofu-padlizsán sült
2015. november 28. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 25 dkg tofu 2 nagyobb padlizsán 1/2 kg paradicsom 1 fej lila hagyma ételízesítő 2 ek. sörélesztőpehely 4 dl rizstejszín 1 nagyobb sárgarépa 1 marék dió 3 gerezd fokhagyma 4 ek. olívaolaj Elkészítés: A tofut felvágjuk vékony, de nagyobb szeletekre, a padlizsánt, lila hagymát és a paradicsomokat felkarikázzuk, a diót ledaráljuk, a sárgarépát lereszeljük. A rizstejszínt egy tálba öntjük, és hozzáadjuk az ételízesítőt, a reszelt sárgarépát, a darált diót és a fokhagymát. Egy tepsit kiolajozunk, belefektetjük egymás után a tofut, padlizsánt, paradicsomot, hagymát, majd ismét a tofut és a többi dolgot, amíg el nem fogy. Ráöntjük a répás-diós-tejszínes ízesített szószt, locsolunk még rá olajat és 180 fokon 30 perc alatt összesütjük. TIPP: megszórhatjuk magvakkal a tetejét.
Zellerkrémmel töltött burgonya
2015. november 21. Mindennapi ételeink
Egyik ismerősünktől tanultuk a receptet, némi változtatás után így néz ki a recept: Hozzávalók: 8 db főtt krumpli 3 db nagyobb zeller 2-3 dl szójatej, natúr 3-4 tk. ételízesítő mix himalaya só - ízlés szerin 3-4 tk. szárított snidling 15 dkg olvadós Violife növényi sajt 2 ek. sörélesztőpehely Elkészítés: A krumplit megfőzzük, majd a belsejét kivájjuk. A zellert megtisztítjuk, apró kockára vágjuk és enyhén sózott szójatejben megfőzzük. Az egészet leturmixoljuk és ízlés szerint még ételízesítőval ízesítjük, hozzákeverjük a snidlinget a reszelt sajtot és a sörélesztőpelyhet. A kapott krémmel töltjük meg a burgonyát. Tetejét megszórjuk szezámmaggal és olajozott tepsibe téve kisütjük.
Vegán, cukormentes almás-birsalmás pite-torta
2015. november 18. Mindennapi ételeink
Ismét egy édesség receptjét hoztam, talán karácsony előtt hasznos lehet. Hozzávalók: 30 dkg finomliszt 20 dkg teljes kiőrlésű liszt 1/2 csomag foszfátmentes sütőpor 1 dl olvasztott kókuszzsír 10 dkg eritrit kb. 1-2 dl víz -- 1 kg alma 1/2 kg birsalma 10 dkg eritrit 1 bio citrom héja 1 vaníliás cukor vagy 2 tk. vaníliapor 1 ek. morzsa Elkészítés: A liszteket és az eritritet összeöntjük, hozzáadjuk a sütőport. Kimérjük a kókuszzsírt és beleöntjük. Majd annyi vízzel hígítjuk, hogy rugalmas pitetésztát kapjunk. Félretesszük, kissé pihenni, eközben elkészítjük a tölteléket: az almákat meghámozzuk és megpároljuk. Egy olajozott, lisztezett pite formájú tepsibe belesimítjuk a tészta felét, erre 1 ek. morzsát szórunk rá és erre rákenjük az almás tölteléket, majd befedjük a tészta másik felével. Vízzel hígított lekvárral kenjük meg, ez szép színt ad neki (tojássárga helyett), és még csillogó lesz. Megszórjuk eritrittel. Közepes lángon, kb. 30 perc alatt kisütjük.
MagNet Közösségi Pont: bank és kávézó egy helyen
2015. november 13. Zizi kalandjai
A MagNet Bankot már évek óta ismerjük, még közös munkakapcsolatunk is van velük és jó néhány közösségi rendezvényükön jártunk már. Az Andrássy úton lévő MagNet Házban található egy szuper organikus gyerekszoba, ahova örömmel megyünk el Ádival, mert igazi “tombolási” lehetőséget biztosít a hatalmas párnáival, szuper fa játékaival – minket természetesen a kiskonyha érdekel a legjobban.
Meg sem lepett, amikor először olvastam újonnan nyílt közösségi pontjukról. Mert ők ilyenek… közösen, közösben gondolkodnak. Újraértelmezett belvárosi fiókjuk az egyik legmenőbb dolog, amivel manapság találkozhatunk – és tudtommal egyedülálló a világon. A fiók mind funkciójában, mind megjelenésében eltér minden eddigi helyszíntől, amit a pénzügyi szférában megszoktunk: fair trade biokávézó, civileket támogató közösségi pont és bankfiók egyben, ahol egyaránt jó pénzügyeinket intézni és társasági életet élni. Az újratervezés egyik alapvetése az volt, hogy a MagNet szellemiségével összhangban szűnjön meg a banki tanácsadó és az ügyfelek között húzódó, őket elválasztó pult, és helyette barátságos környezetben, egyenrangú és fesztelen találkozás jöjjön létre a két fél közt. Ennek megfelelően a Közösségi Pontban a banki kollégák és vendégeik közös képernyőt néznek egy laptopon, melynek során az ügyfelek egyúttal megtanulhatják maguk intézni a NetBankon indítható tranzakciók többségét.
A helyszínen kapható speciality kávékról az általunk is rendszeresen látogatott Ecocafe gondoskodik (szintén gyerekbarát játszósarokkal, pelenkázóval), amely a nemzetközileg is legkiválóbbnak tartott olasz La Marzocco gyár gépein készíti el fair trade és ökológiai gazdálkodásból származó kávékülönlegességeit. A zöldkávé többek között Etiópia, Guatemala, Kolumbia, Peru Szumátra és a Galapagos-szigetek bioültetvényeiről érkezik, amelyet tapasztalt pörkölőmester varázsol teljessé. Így a pörkölt kávé a lehető legfrissebben és legjobb minőségben jut el a vendégekhez. A kávé mellett bio péksütemények, smoothie-k és egyéb egészséges finomságok várják a betérőket.
Mit keres a kávézó szuperhős a falon a külön, a gyerekek számára kialakított játszósarokban? A Közösségi Bank társadalmi hitvallása jelenik meg a térben, amely szerint a világot mi hétköznapi hősök tudjuk megváltani egy-egy paradigmaváltással. A bank tisztában van azzal, hogy egy közösség miként formálhatja át a környezetét, így az ő felelősségük is, hogy fel tudnak-e kínálni olyan társadalmi kezdeményezéseket, amelyekhez jó kapcsolódni. A Balassi Bálint utcai helyszínen például minden tizedik kávé egy segítő ajándékot jelent a vendégek számára, melyet magukkal vihetnek, és átadhatnak egy nehezebb sorsú embertársuknak. A becsületkasszás rendszerben értékesített almából befolyt támogatások pedig a hónap civil szervezetét segítik minden alkalommal. A többi bankfiókhoz hasonlóan, a Belvárosi Közösségi Pont is kutyabarát helyszín, így a négylábúakat is örömmel fogadják mind a MagNet Bank, mind pedig az Ecocafe kollégái.
Az egyik legnagyobb jófejség a banktól pedig az új gyakornoki programjuk elindítása, a SmartUp!. A programban résztvevő egyetemisták a féléves időszak alatt egyidejűleg két szakmában is tapasztalatot szerezhetnek, és a gyakorlati idő végén egy banki tanácsadói és egy okleveles barista képesítést is a kezükhöz kaphatnak.
Az enteriőr tervezésére Nikoletti Petra és a Térkultúra csapata kapott megbízást, akik fiatalos, innovatív teret hoztak létre egyedi design bútorokkal, és segítettek abban is, hogy a helyszínen a banki és kávézó zónák organikus egységet alkossanak. A zöldfal mellett – szokatlan módon – élő fákat is elhelyeztek a kávézóban, ahogy az utcában is ültettek két magas kőrist a környékbeli közösség számára. “A belépők nem is sejtik, hogy az enteriőr kb. 2.220 db PET palackot rejt: a székek többsége, ugyanis, ebből készült. Arra is külön figyeltünk, hogy a gyerekek számára élhető teret hozzunk létre egy formabontó játéksarok létrehozásával.” – mondja Petra.
A belvárosi helyszínnel egyidejűleg a bank virtuális terei is megújulnak. Ezzel a NetBank már új, responsive felületről lesz elérhető, azaz a bank iránt érdeklődők kényelmesen mobilról vagy tabletről is böngészhetik a Possibile (korábbi nevén Carnation) által tervezett weboldalt. Az új honlapra látogatók a korábbinál is átláthatóbb módon tájékozódhatnak majd például a közösségi betétekben összegyűlt megtakarításokról, és ennek hatásáról a bank által finanszírozott társadalmilag hasznos projektekre, vagy éppen a Közösségi Adományozási Program keretében támogatható civil ügyekről. Az oldal a kalkulátorok segítségével testreszabott megoldásokat ajánl a számla-, hitel-, ill. betéti termékek kiválasztásához.
Mindezek után egyetlen kérdésem van: ki ne szeretné a pénzügyeit egy ilyen menő helyen intézni?
***
MagNet Közösségi Pont
Budapest
V. kerület, Balassi Bálint utca 9-11. (az Olimpia Parkkal szemben)
Nyitvatartás:
– bank: hétfőtől csütörtökig 8.00-17.00, pénteken 8.00-16.00
– kávézó: nemcsak hétköznap, de szombaton is nyitva tart 8.00-18.00
***
Fotó kredit: Villányi Csaba / FlashBack Photo
Tündér bounty
2015. november 10. Éltető ételek
Az elnevezés egy kedves ismerősömről van, ugyanis ő készített egy ilyen finomságot. Bár ő csokipudingot tett a tetejére, én leegyszerűsítettem, így egyszerűen egy csokis avokádókrém került rá. De finom csokis datolyakrémmel vagy banánkrémmel is. Hozzávalók: Tészta: - 20 dkg kókuszreszelék megdarálva - 2 evőkanál méz vagy juharszirup - 3 evőkanál útifűmaghéj - kb. 2 dl kókusztej - 1/2 kávéskanál vaníliapor - 2 evőkanál olvasztott kakaóvaj - csipet só Csokikrém: - csokis datolyakrém - vagy csokis avokádókrém - vagy csokis banánkrém útifűmaghéjjal Elkészítése: - A tészta hozzávalóiból gyúrjunk egy tésztát. Egy tortaformába nyomkodjuk bele. - Készítsük el a csokikrémet, és tegyük a tetejére. - Pihenjen a hűtőben 1-2 órát. :) Datolyakrém: beáztatott datolya kókuszkrémbe + kakaópor + vaníliapor Csokis avokádókrém: puha avokádó + kakaópor + kókuszvirágcukor + vaníliapor + narancsolaj Csokis banánkrém: banán + kakaópor + vaníliapor + narancsolaj
6 "rémisztő" recept a boszorkánykonyhámból nem csak Halloweenra
2015. november 2. Zöld Avocado
A hétvégém a Halloween jegyében telt, és ezt szeretném megosztani veletek! Ti szerettek vidáman ünnepelni és jókat enni? Én nagyon! ;-) halloweeni sütőtökös keksz A Halloweenról Magyarországon eléggé megoszlanak a vélemények. Sokan úgy gondolják, hogy morbid és a gyerekek számára ártalmas szokás, melyet a Világ számos országában egyre szélesebb körben ünnepelnek. Sokszor tévesen összekeverik a Mindenszentekkel, és nem értik, hogy miért ünnepelnek vidáman az emberek, amikor az elhunyt szeretteinkről kéne megemlékeznünk?! A két ünnep nem egy és ugyanaz! Mindenszentek napját november 01-én tartanak Magyarországon, míg a Halloween-t október 31-én ünnepel a Világ. Halloween napján rémisztő jelmezekbe bújnak kicsik és nagyok, kidekorálják kívül - belül az otthonokat, az üzleteket, az utcákat, a gyerekek "Csokit vagy csínyt" felkiálltásokkal járják a házakat, és gyűjtik a különböző apró édességeket. Sokak szerint ez csak egy újabb kapitalista, vásárlás és eladás központú népbutítás, ami csak a pénzről szól. Van ebben az elméletben is valami... de én máshogy látom. Szerintem ... a Halloween egy újabb nap, amikor a családtagok és a barátok egy közös cél érdekében összefognak, díszítenek, jelmezeket készítenek, sütnek, főznek, ünnepelnek, együtt kilátogatnak és megnézik a település által szervezett jelmezes felvonulást, tűzijátékot. Egy újabb nap, egy újabb alkalom, amikor én a közösségi szellemet, a szeretetet, és az élni akarást érzékelem. Azok az emberek, családok, baráti társaságok, akik ilyenkor jelmezbe bújnak, elfeljtkeznek egy pár órára a mindennapi szerepeiktől, feladataikról, problémáikról. Egy kicsit újra gyerek lesz mindenki, és újra a játékról, a szórakozásról, az élni akarásról szól mindent. Nekem ezt jelenti a Halloween! :-) Egy társasági esemény, egy közösségi élmény, telis tele mókával és kacagással! :-) halloweeni csokis pók muffin Ezekben a napokban jól keresnek-e a kereskedők? Ez nem kétség! De nem csak erről szól a Halloween, mint ahogyan a karácsony sem csak az ajándékokról szól, és a vásárlásról! Miért rémisztő és ijesztő jelmezekkel kell ünnepelni a Halloweent? Ennek is egyszerű oka van! A tradíció miatt. A hagyomány szerint az elmúlt évben meghaltak lelkei október 31-éről november 01-ére virradó éjszakán vándorolnak a holtak birodalmába. Az ijesztő dekorációk, jelmezek, a világító töklámpások pedig elősegítik, hogy a holtak szellemei ne maradjanak a Földön kísérteni, megijedjenek, és távozzanak a holtak birodalmába mindörökre. Zöld Avocado boszorkánykonyha Az ijesztő és rémisztő hangulat rosszat tesz-e a gyerekeknek? Nem hinném! Én mosolyt és vidámságot látok az arcukon, bármilyen országban is járok, és élem át a Halloween ünnepét! Én azt látom, hogy örülnek, mert apa-anya együtt szorgoskodik a gyerek jelmezén, a ház dekorálásán, kísérgetik őket házról házra, amíg édességet gyűjtenek, együtt faragják a töklámpásokat, sütögetik a speciális halloweeni ételeket. Én egy családi programot látok, mely szeretetben és harmóniában tellik el! Még nem láttam kisgyermeket sírni, vagy megrémülni a jelmezek láttán. Még nem tapasztaltam ennek az ünnepnek az árny oldalát, amiről az ünnep ellenzői néha beszélnek. Ez nem azt jelenti, hogy nem létezik árny oldala, de én eddig még csak a jó oldalát láttam, és az általa létrehozott szeretetet! :-) Így hát, amikor csak tehetem, én is nagy szeretettel veszek részt egy-egy halloweeni mulatságon, játékos baráti összejövetelen, sürgök-forgok a konyhában, és készítem az alkalomhoz illő, de reform édességeket, ételeket. Most is készült néhány recept a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblog boszorkánykonyhában, amit nagyon szívesen megosztok veletek. Még jól jöhet a következő Halloween party-ra, vagy a rémisztő kiegészítők nélkül, hagyományos, egész évben az asztalra tehető ételeket készíthetünk belőlük. Fogadjátok sok szeretettel őket! ;-) halloweeni sütőtökös keksz (laktózmentes, tojásmentes, vegán) HALLOWEENI SÜTŐTÖKÖS KEKSZ HOZZÁVALÓK (kb. 30 db-hoz) - 400 g sütőtök püré (párolt vagy sült sütőtök húsa kikaparva) - 300 g teljeskiőrlésű tönköly búza liszt - 1 ek őrölt fahéj, 1 tk őrölt szerecsendió, 1 kk őrölt szegfűszeg - 1 tk szódabikarbóna - 1/2 tk Himalája só - 120 g tetszés szerinti édesítőszer (pl.: barna nádcukor, nyírfacukor, eritrit stb.) - 2 ek őrölt lenmag + 6 ek víz (azaz 2 vegán tojás) - 200 ml repce olaj vagy olívaolaj - - csokikrém a dekorációhoz: 50 g olvasztott ét csokoládé és 1 ek kókuszolaj ELKÉSZÍTÉS A természetes tojáshelyettesítőhöz a frissen darált lenmagot elkeverjük a vízben, majd hagyjuk egy 15 percet állni, kocsonyásodni. Ezután mehet bele a tésztába. A hozzávalókat összekeverjük, majd tetszés szerinti formában a sütőpapírra helyezem. Én ezesetben egy nagyobb pogácsa szaggatót használtam. A tészta zsíros, nem lehet kinyújtani és kiszaggatni. Egy evőkanál segítségével megtöltöttem a pogácsa szaggatót, amit a sütőpapírra helyeztem. Majd felemeltem a szaggaótt, odébb helyeztem, kanállal újra töltöttem... és így tovább. A végén csodaszép szabályos, és kerek kekszeket kapunk. Mivel most szerettem volna, hogy töklámpás formája legyen, ezért kézzel kicsit rásegítettem a szép kerek formákra. De ha nincs Halloween, hagyjuk őket szabályos kekszként, és süssük meg őket kb. 10 perc alatt, 180 ° C fokos sütőben. Kihűlés után, nagyon finom, és puha kekszeket majszolhatunk még napok múlva is. Megjegyzés: A sütőtök édes ízétől függően változtathatunk a hozzáadott édesítőszer mennyiségének. Az általam használt mennyiség, édes sütőtök püréhez lett megadva. halloweeni mini pizza oliva pókokkal (gluténmentes, tojásmentes) HALLOWEENI MINI PIZZA HOZZÁVALÓK (kb. 40 db mini pizzához) - kemény sajt - fekete olíva bogyó pizza tésztához: - 350 g gluténmentes kenyérliszt - csipet Himalája só, 1 tk őrölt oreganó - 2 dl langyos víz - 1/2 tk szódabikarbóna - csipet Himalája só - 2 ek extra szűz olívaolaj - 1 ek őrölt lenmag (elhagyható) paradicsomszószhoz: - 200 ml paradicsom püré (cukormentes) - 1 marék friss bazsalikom - Himalája só, őrölt fekete bors, csipet őrölt chili fűszer - 3 gerezd fokhagyma ELKÉSZÍTÉS A pizza tésztához valókat összegyúrjuk, majd félretesszük meleg helyre pihenni 1 órát. A kissé megkelt tésztát ketté választjuk, majd lisztezett deszkán kinyújtjuk. Kör alakú szaggatóval kiszaggatjuk a mini pizzákat, és sütőpapíron előmelegített sütőbe tesszük őket. 180 °C fokon 5 perc alatt elősütjük a kis pizza lapokat, majd kivesszük hűlni. Ezt elvégezzük a másik fél nyers tésztával is. Közben elkészítjük a szószt. A paradicsompürét egy edénybe feltesszük a tűzhelyre forrni. Beleszórjuk az apróra vágott fokhagymát, a fűszereket, és egy marék friss bazsalikom levelet apróra vágva. Közepes lángon 5 percig főzzük, folytonos kevergetés mellett, majd félretesszük a tűzhelyről. Az elősütött mini pizza lapokat vastagon megkenjük a paradicsomszósszal, majd rátesszük a kemény sajtból szaggatóval szaggatott sajt karikákat. Az olíva pókokhoz előre feldaraboljuk a fekete olíva bogyókat. Szükség lesz a póktesthez félbe vágott olíva bogyóra, a lábakhoz, olíva bogyó csíkokra, és a fejhez apróra vágott olíva bogyóra. Ez egy jó kis türelemjáték. Egyesével összeállítani a pókokat a pizza lapocskán. Érdemes segítséget venni magunk mellé, és akár a gyerekeket bevonni, ha nem szeretnénk órákat állni a konyhában. Miután elkészültünk velük, mehet vissza az előmelegített sütőbe, és 180 °C fokon kb. 10-15 perc alatt készre sütjük a mini pizzákat. Tökéletes vendégváró falatka, mert szobahőmérsékleten is nagyon finom, így az est egész ideje alatt lehet belőle jóízűen falatozgatni. Megjegyzés: Próbáljunk meg olyan kemény sajtot választani, ami nem olvad szét túlzottan, mert akkor a gondosan összerakott pókjaink szétcsúsznak. Reszelt parmezánt is használhatunk. halloweeni csokis pók muffin (gluténmentes, laktózmentes) HALLOWEENI NAGYON CSOKIS PÓK MUFFIN HOZZÁVALÓK (kb. 12 db-hoz) - 75 g darált zabpehely (gluténérzékenyeknek szigorúan gluténmentes) - 75 g darált mandula / mandula liszt - 3 ek jó minőségű sötét kakaó por - 80 g tetszés szerinti édesítőszer (pl.: barna nádcukor, nyírfacukor, eritrit stb.) - 1/2 tk szódabikarbóna - csipet Himalája só - 2 marék dió / pekán dió - 100 g ét csokoládé - 100 g bio növényi margarin - 2 db érett banán - 2 db bio tojás dekorációhoz: - aszalt szilva, pók fejnek - fekete szívószál, pók lábaknak - fehér csokoládé, keresztnek a pók hátára ELKÉSZÍTÉSA szilárd hozzávalókat összekeverjük, és beleszórjuk a durvára vágott dió féléket. Egy edényben megolvasztjuk a margarint az összetördelt étcsokoládéval. A banánt leturmixoljuk a tojással, vagy csak villával összetörjük pépessé. A diós szilárd hozzávalókat összekeverjük a pépesített banános tojással, és a vajas folyékony ét csokoládéval. Fakanállal csomómentesre keverjük a muffin tésztát. Elővesszük a muffin sütőt, és beletöltögetjük a muffin papírba a tésztát. (Én még enyhén ki is szoktam kenni a papírokat belülről kókusz olajjal, hogy biztosan könnyedén le tudjam venni majd a kész süteményről.) 180 °c fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt készre sütjük a nagyon csokis muffinokat. A szívószálak segítségével lábakat adhatunk a póknak, illetve egy kb. 1,5 cm-es szívószál darab segítségével rögzíthetjük a pók fejét is. Ehhez szükség lesz 1/2 db aszalt szilvára, amit felnyársalunk a szívószál darabkára, és beleszúrjuk a pók testbe, a muffinba. A fehér csokoládét gőz felett felolvasztjuk, és keresztet rajzolunk a pók testre. halloweeni kecskesajtos quinoával töltött paprika (gluténmentes, tojásmentes) HALLOWEENI KECSKESAJTOS QUINOA SALÁTA PAPRIKÁBA TÖLTVE HOZZÁVALÓK (6 db - hoz) - 6 db színes kaliforniai paprika - 1/2 bögre quinoa - 1 bögre tiszta víz - 150 g kecskesajt vagy görög feta sajt - tetszés szerinti zöldségek pl.: 1 marék retek, 1/4 lila hagyma, 1/2 avokádó, 1 bögre előfözött kukorica, 2 szál újhagyma, 1 marék mungóbab csíra - 1 marék dió Himalája só, frissen őrölt fekete bors - sörélesztőpehely (elhagyható) ELKÉSZÍTÉSA quinoát dupla mennyiségű vízben, a rizshez hasonlóan kifőzzük. Fajtától függően elég neki kb. 20 perc. A tetszés szerinti zöldségeket apróra felvágjuk, felkockázzuk a kecskesajtot, vagy feta sajtot, durvára vágjuk a diót, és összekeverjük az egészet egy kevés sóval és borssal. A kihűlt és megfőtt quinoát összekeverjük a zöldséges sajttal, és kész is a töltelék. A megmosott, színes paprikáknak levágjuk a tetejüket, úgy, hogy hozzáférjünk a belsejükhöz. Kézzel kiszedjük a magos csumát, és az ereket. Kitisztítjuk a paprika "fészket". Ha Halloweeni kinézetet szeretnénk, egy kicsi, de hegyes késsel faragjunk szemeket, szájat, és orrot a paprika "arcoknak". A zöldséges, sajtos, quinoa tölteléket bele kanalazzuk a paprikákba, és már tálalhatjuk is a vendégek elé a Halloween-i asztalra. Megjegyzés: A diót minden esetben fogyasztás előtt érdemes min. 24 órára beáztatni, hogy az emésztést gátló enzimgátlók kioldódjanak belőle. Sokkal egésszégesebb lesz így. halloweeni sütésmentes boszi ujjak (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, hozzáadott cukormentes, nyers, vegán) HALLOWEENI BOSZI UJJAK HOZZÁVALÓKsötétbarna ujjak (kb. 10 db) - 100 g datolya - 2 ek chia mag - 2 ek karob por - 2 ek kókuszolaj - darált mandula, amennyit felvesz (min. 50 g) - "köröm": vágott mandula szeletek világos ujjak (kb. 10 db) - 100 g datolya - 1 db bio citrom reszelt héja (kezeletlen héjú) - 1/2 ek útifűmaghéj - 2 ek kókuszolaj - darált mandula, amennyit felvesz (min. 100 g) - "köröm": héjas egész mandula szemek ELKÉSZÍTÉSA datolyát előző éjjelre áztassuk be, hogy könnyebb legyen vele dolgozni, ne legyen olyan kemény. Amikor készítjük a receptet, tegyük az ázott, áztató víz nélküli datolyát a darálóba, és daráljuk meg egy kicsit. Datolya lekvár szerű állagot szeretnénk kapni. A hozzávalókat tegyük egy tálba a datolya "lekvárral", és kézzel gyúrjuk össze. A darált mandulát fokozatosan adjuk hozzá, annak függvényében, hogy mennyit vesz fel a tészta. A cél, egy gyurmázható, formázható állagú nyers tészta. Ha ezt elértük, sodorjunk a tenyerünkkel "ujj"-szerű rudakat, majd kézzel formázzunk bele ujj csontot. Amint elértük a kívánt külalakot, tegyük rá a "körmöt", majd mehetnek a sütésmentes, mindenmentes, édes, ehető ujjak a fagyasztóba. Fogyasztás előtt tegyük ki őket az asztalra, és kb. 30 perc alatt kiolvadnak, és már ehetőek is a bizarr harapnivaló ujjacskák. ;-) Megjegyzés: Ha nincs Halloween, formázzunk a tésztákból golyókat, és így egész évben fogyasztható egyszerű édességeket kapunk, amit akár napokkal előtte elkészíthetünk, mert a fagyasztóban tárolva eláll. halloweeni friss zöldségsaláta (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán) HALLOWEENI FRISS ZÖLDSÉGSALÁTA (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán) Ez egy nagyon egyszerű zöldségsaláta, azoknak, akik valami frissre, és energiadúsra vágynak, a sok sok halloweeni nassolás között. Természetes és natúr ízek, hogy felfrissítsük kicsit a gyomrunkat. Önmagában, és köretként is fogyasztható. HOZZÁVALÓK - tetszés szerinti zöldségek pl.: jégsaláta, újhagyma, kígyó uborka, koktél paradicsom, retek, paprika, csíra, avokádó, cékla, alma stb. - tetszés szerinti natúr magok pl.: napraforgómag, tökmag, fenyőmag stb. - egyéb extra íz- és tápanyagérték fokozók pl.: sörélesztőpehely, kendermag stb. (elhagyható) - - dekoráció: Sárgarépa töklámpás, és cukkini szellem ELKÉSZÍTÉSA tetszés szerinti zöldségeket tetszés szerinti méretben felaprítjuk, és összekeverjük. Törekedjünk színes salátát készíteni, és legyen benne lédús zöldség is (pl.: paradicsom.) Adjuk hozzá a tetszés szerinti magokat, vagy super ételeket. A sörélesztőpehely finom, sajtszerű zamatot kölcsönöz a salátáknak. Hagyjuk állni a hűtőben min. egy órát, hogy az ízek jól össze érjenek. Halloweeni hangulathoz készítsünk dekorációt a salátára. Vastagabb (nyers) sárgarépából vágjunk karikákat, és faragjunk belőle töklámpás arcokat. Nyers cukkiniből hosszábban vágjunk le kb. 10 cm hossz, és 0,5 cm magas lapokat. Faragjunk belőle szellemszerű formákat. halloweeni kecskesajtos quinoával töltött paprika TÁPLÁLKOZZUNK, NE CSAK ÉTKEZZÜNK, MÉG HALLOWEEN IDEJÉN IS! ;-) Remélem sikerült néhány ötlettel megajándékozni titeket! A halloweeni formázások nélkül minden itt megjelent recept elkészíthető, hagyományos változatban, az év minden napján. Kellemes konyhatündérkedést, és vidám ünnepeket kívánok! "A töklá mpás legendája Egy ír legenda szerint nevét egy Jack O'Lantern nevű részeges kovácsról kapta. A legenda szerint egy szép napon odament a részeges Jackhez az ördög és hívta a pokolba, de előtte felajánlotta, hogy igyanak még meg egy italt. Jack azonban nem akart vele tartani, ezért hát furfangos cselt eszelt ki. Ravasz módon megkérte, hogy válasszon egy almát az almafájáról, mire az ördög felmászott a fára. Jack tudta, hogy mitől fél az ördög, ezért a fa oldalára egy keresztet rajzolt. Az ördög nagyon megrettent a kereszttől és nem is mert lemászni, kénytelen volt a fa ágán kucorogni. Az ördög addig-addig egyezkedett a furfangos kováccsal, míg az megígértette vele, hogy ha leengedi a fáról, cserébe gondoskodik róla, hogy Jack (aki életében sok rosszat tett) ne kerüljön a pokolba. Jack ekkor megengedte hogy lemásszon a fáról az ördög - aki abban a pillanatban el is tűnt. Azonban amikor Jack meghalt, lelke a menny és a pokol között rekedt: a mennybe nem engedték be, mivel élete során sokat részegeskedett és bűnös módon élt, de az ördög sem akarta a pokolba befogadni, mert nagyon haragudott Jackre a régi csínye miatt. Jack arra kérte az ördögöt, hogy legalább egy kis fényt adjon neki, hogy megtalálja a visszautat az élők világába. Végül az ördög megszánta és egy örökké izzó fadarabot dobott Jacknek a pokol katlana alatt lobogó tűz parazsából, amit nyugtalan lelkének szánt. Az izzó parazsat Jack egy kivájt takarmányrépa (rutabaga, svéd karórépa) belsejébe tette világító lámpásnak, s azóta lelke ennek a takarmányrépa-lámpácskának a fényénél keresi megnyugvását." Forrás: Wikipédia töklámpás fesztivál
Sütőtök chips
Ezzel is tartoztam már magamnak, megint sütöttem tököt, és a maradékból chips készült ;) Nem bántam meg!!!! :D Hozzávalók: 1/4 sütőtök Páchoz: 1 ujjnyi frissen reszelt gyömbér 1 ek kókuszvirágcukor (elhagyható) 1 ek fahéj 1 csipet őrölt szegfűszeg 1 csipet őrölt szerecsendió 1 ek olíva olaj 1 csipetnyi tiszta só A tököt meghámoztam, megmostam, és […]
Édesburgonyás csokitorta
A Húgom születésnapjára készítettem ezt a nagyon finom csokitortát kedvenc vegán szakácskönyv-íróm Dreena Burton idén megjelent új, családi vegán ételeket összegyűjtő szakácskönyvéből ( Plant-Powered Families ). Nincsen benne semmilyen klasszikus cukorféle és zsiradék sem, mégis azt kell mondjam, hogy a végeredmény nagyon tömény lett, egy szelet belőle bőven elég... :P A krém viszont isteni, önmagában is megállja a helyét akár poharas desszertnek... :) A krémességének titka a kesudió, vagy mandulakrém! Édesburgonyás csokis piskóta (egy kb. 23 cm-es tortaformához, egy darab 1 rétegű tortához; ha két rétegű tortát szeretnél, akkor megduplázhatod az alapmennyiséget a recept szerint) 1 bögre = kb. 250 ml 3/4 bögre meghámozott, megfőtt és kihűtött édesburgonya 1/2 bögre 1/4 bögre juharszirup 1 ek. balzsamecet (nálam citromlé) 2 tk. vaníliakivonat (nálam őrölt vanília) 1 bögre teljes kiőrlésű tönköly (!) liszt 1/3 bögre kókuszvirág cukor 1/4 bögre étcsoki csepp (vagy összetört étcsoki darabok) 1/2 csapott tk. tengeri só 1/4 bögre kakaópor 1 tk. (foszfátmentes) sütőpor 1 csapott tk. sütőszóda (vagy szódabikarbóna) Édesburgonyás csokikrém (kb. 2 + 1/4 bögre krémhez) 1 bögre hámozott, főtt és kihűtött édesburgonya 2/3-3/4 bögre kókuszvirág cukor, vagy más nem finomított cukor 1/2 bögre kakaópor 1/2 bögre natúr kesudió-, vagy mandulakrém 1/4 tk. tengeri só 2-5 ek. növényi tej 1 tk. vaníliakivonat (nálam őrölt vanília) Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Finoman olajozzuk ki a tortaformát kókuszolajjal, vagy más olajjal, és tegyünk a forma aljára méretre vágott sütőpapírt. Konyhai robotgéppel pürésítsük az édesburgonyát, 1/2 bögre vizet, a juharszirupot, a balzsamecetet (vagy citromlevet) és a vaníliát egészen addig, amíg krémes állagú lesz. Egy nagy tálban keverjük össze a lisztet, a kókuszvirág cukrot, a csokicseppet és a sót, majd szórjuk hozzá a kakaót, a sütőport és a sütőszódát. Adjuk a száraz hozzávalókhoz a krémes keveréket és alaposan keverjük össze. Öntsük bele a tortaformába és süssük 21-23 percig, vegyük ki a sütőből és hagyjuk kihűlni egy sütőrácson. Kihűlés után vágjuk fel és kenjük meg a krémmel belül és kívül a tortát. Én a torta tetejét a dr. Oetker fehér dekormix csillagaival díszítettem, amik tejmentesek. Tegyük bele egy konyhai aprítógépbe az édesburgonyát, a kókuszvirág-cukrot, a kakaót, a kesudióvajat, a tengeri sót és 1-2 ek. növényi tejet és a vaníliát. Addig keverjük a géppel, amíg jó krémes lesz! Kóstold meg, és ha édesebbre szeretnéd, adj még hozzá kókuszvirág-cukrot, ha pedig kevésbé sűrű krémet szeretnél, növényi tejjel higíthatod még 1-1 evőkanállal hozzáadva. Tedd bele egy tárolóedénybe és tartsd a hűtőben felhasználásig! TIPP - további ízvariációk: - adj hozzá 1-1,5 tk. reszelt narancshéjat, - adhatsz hozzá 0,5 tk. tiszta mandulakivonatot is, amitől enyhén cseresznyés ízbeütést kap a krém.
Sült édesburgonya céklával
Édesburgonyának hívjuk, pedig a burgonyához nem sok köze van, legfeljebb, hogy gumós növény, de a hajnalka virágokhoz már inkább, mert a hajnalka nemzetségébe tartozik. Batátának is hívják még. Magyarországon már elég elterjedt, nem csak nagyobb szupermarketek zöldséges polcain találkozhatunk vele, hanem bizonyos termelők kertjében is megterem. Angliában szinte minden zöldségárusnál vásárolhat az ember. Általában egy kilónyit 1 fontért adnak. Ha céklánk és egy kis lila hagymánk is van zseniális őszi ételt lehet alkotni belőlük. Az édesburgonya amúgy ízre, színre leginkább a sütőtökhöz hasonlítható. Megtévesztésig hasonló ízű. Vasban, káliumban, A-, B6-, C-vitaminokban gazdag. Nevével ellentétben cukorbetegek is fogyaszthatják, alacsony a glikémiás indexe. Céklával és lila hagymával párosítva egészséges őszi ételben lehet részünk.
A recept:
Hozzávalók:
- 3-4 édesburgonya
- 5-6 cékla
- 2 lila hagyma
- 3-4 gerezd fokhagyma
- kakukkfű
- ételízesítő/só
- víz
- kókuszolaj
- alufólia
Elkészítés:
Az édesburgonyákat és a céklákat megpucoljuk, kockákra vágjuk és külön lábosba, sós vízben feltesszük főzni. Addig főzzük, míg épp egy kicsit megpuhulnak. Közben a hagymákat megpucoljuk, a fokhagymát felaprítjuk, a lila hagymát szeletekre vágjuk. Fogunk egy kisebb tálat, folyékony kókuszolajat, kakukkfűvel, aprított vagy szétpréselt fokhagymával és ételízesítővel összekeverjük, majd hozzáöntünk pár kanál meleg vizet. Ezt a fűszeres lét összekeverjük, majd egy nagyobb tálban az édesburgonyára és a céklára ráöntjük, átkavarjuk, így mehet a zöldség a tepsibe (sütőpapír híján most alufóliát tettem alá), elterítjük benne, a tetejére rászórjuk a lila hagyma szeleteket, majd betesszük sütni. 15-20 perc sütéssel összeérnek az ízek. A kakukkfű a legfontosabb fűszer hozzá. Főtt gabonához is fogyaszthatjuk, vagy ezekhez a sült zöldségekhez valamilyen fasírtot is ehetünk, de magában is nagyon finom.
Tárkonyos-gombás lasagnetészta
2015. október 25. Vegán muflon
Párkeresési tanácsadó rovatunk ajánlásával. Ha a kiszemelt nőszeméllyel már vagyunk olyan kapcsolatban, hogy táplálkozási ürüggyel meginvitáljuk lakhelyünkre, de még vonakodna, ha megkísérelnénk megnyalni az orrnyergét, akkor egy hasonló fogás lehet a tökéletes választás. (Ha csak nem böllérként dolgozik az illető.) Biztosíthatom a férfipopulációt: ezzel az étellel rengeteg mozijegy árát és színlelt érdeklődés idejét spórolhatjuk meg.
Ennek szellemében kéretik előkészíteni az alábbiakat:
250 g gomba felszeletelve 1 gerezd fokhagyma 1 db póréhagyma (nyugi, ezen kettő komponens sem fogja romba dönteni terveinket) 1 dl zöldségleves-alaplé (analfabéták és türelmetlenek zöldségleves-kocka és víz elegyét is használhatják) 1dl rizstejszín 2 kiskanál tárkony 4db lasagnelap só, bors 1 db bagett
A lasagnetésztát sós vízben feltesszük főni. A gombát kevés olívaolajon megpároljuk, hozzáadjuk a felszeletelt fok- és póréhagymát, majd vakmerően meglocsoljuk az alaplével. Mikor ez utóbbi kissé elpárolgott, hozzápasszítjuk a tejszínt, és 3-4 percig közepes lángon komótosan főzögetjük. A kész elegyhez hozzáadjuk a megfőtt tésztát, majd legvégül a tárkonyt. Ha közben meggondoljuk magunkat a célszeméllyel kapcsolatban, az ételt fokhagymás bruscettával is szervírozhatjuk.
Rizses lecsó, sütőben sütve
2015. október 21. Mindennapi ételeink
Azt mondhatom, túljutottunk egy nehezebb korszakon, már ami az evést illeti. Fanni ismét mindent elpusztít, amit elé teszek, és érdeklődve kóstolja az új ízeket is. Így most már nem kell a tészta-krumpli-rizs kombinációba belerejteni a többi ételt. Ez a recept még abból a korszakból származik, amikor nehezebben evett meg dolgokat, nagy sikere volt, azóta is készítem, bár már megeszi a lecsót magában is. :-) Hozzávalók: 3 bögre víz 1,5 bögre basmati barna rizs 3-4 tk. himalaya só 1 nagy fej vöröshagyma 1 kg paprika 3 szem paradicsom 2 gerezd fokhagyma 3-4 tk. só 2 tk. ételízesítő ízlés szerint gabonakolbász (kb. 5-10 dkg) 3 tk. pirospaprika 2 dl rizstejszín 20 dkg Violife olvadós sajt 2 ek. olívaolaj Elkészítés: A barna rizst sós vízben megfőzzük. A lecsóhoz a hagymát meghámozzuk, felkockázzuk és olaj + víz keverékén megpároljuk. Hozzáadjuk az előzetesen felszeletelt paprikát és paradicsomot, a pirospaprikát és kevés vízzel, hogy le ne égjen, fedő alatt pároljuk. Amikor nagyjából megfőtt, sózzuk, gabonakolbásszal, fokhagymával ízesítjük. Készre főzzük. A rizst belekeverjük. Majd egy tepsit kiolajozunk, beletesszük az elkészült rizses lecsót, meglocsoljuk a rizstejszínnel és megszórjuk sajttal. 190 -200 fokon összesütjük (kb. 20 perc alatt).
Vegán, gluténmentes crumble (morzsasüti) - a 10 perces süti
2015. október 14. Eszemiszom – Jóga Magazin
Az internetes szakácskönyvek tele vannak a crumble avagy a morzsasüti több tucat változatával, én nemrég láttam egy ilyen receptmegosztást az egyik közösségi oldalon. Egyszerűsége miatt egyből megtetszett, de az alapanyagok között voltak olyanok, amiket én nem szoktam használni. Nem tartott sokáig, amíg átalakítottam a receptet, és így elkészítettem a vegán, gluténmentes morzsasütit, aminek természetesen ez az egészséges verziója is korlátlanul variálható tovább.
Nekem azért is az egyik kedvencem, mert egyrészt, a sütést leszámítva 10 perc alatt kész :-), másrészt az hozzávalók variálásával egészségesebbé tehető. Ha például mandulaliszttel és/vagy dióliszttel készítem, kitűnő fehérjeforrás, ha mákot teszek bele, vas, kálcium és magnézium tartalma van.
Hozzávalók:
- 20 dkg liszt (mandula, amaránt, zabpehely, gesztenye, bármilyen jó)
- 10 dkg kókuszzsír
- 10 dkg kókuszvirág vagy nádcukor
- 8-10 deka egyéb adalék ízlés szerint; mazsola, darált dió, mogyoró, mák, fahéj, kókusz-chips (ami illik a liszthez és a gyümölcshöz)
- idénygyümölcs; alma, szilva, körte, nyáron piros gyümölcsök, egres, meggy, stb.
Kedvelt párosítások: a gesztenyeliszthez nagyon jól illik a fahéj és a szilva, az almához, körtéhez a jól illik bármelyik liszt és a fahéj, az almához jól illik a mák...
Elkészítés:
Morzsoljunk össze a száraz hozzávalókat, a lisztet, a cukrot, kókuszzsírt és az egyéb adalékokat. Kizsírozott tortaformába vagy kisebb tepsibe daraboljuk fel a gyümölcsöt, majd morzsoljuk rá a tésztánkat. 30 percig süssük előmelegített sütőben alufóliával lefedve, majd vegyük le a fóliát, és pirítsuk még 5 percig.
Jó étvágyat!
Ha van különleges crumble (morzsasüti) recepted, oszd meg velünk!
Csicsókás fokhagymakrémleves
2015. október 6. Mindennapi ételeink
Igazi betegség-űző leves. Hozzávalók: Hozzávalók: 4 db közepes csicsóka 2 fej fokhagyma 1 kisebb vöröshagyma 10 dkg kesudió víz (amennyit felvesz) 2 ek. olíva olaj só- ízlés szerint ételízesítő mix - ízlés szerint 1 kisebb csokor petrezselyem Elkészítés: Kevés vízen és az olajon megpároljuk a vöröshagymát, a fokhagymát és a csicsókát, megsózzuk, közben kesudiótejfölt készítünk: kesudiót vízzel, olívaolajjal, sóval és citromlével krémesre turmixoljuk. Beleöntjük a levesbe és együtt összeturmixolunk mindent. Még összefőzzük, és petrezselyemmel, snidlinggel megszórva, pirított kenyérkockával tálaljuk. (Igaz, mi most kihagytuk ezeket:-)
Paradicsomos-"tejszínes" cukkinis tészta
2015. október 1. Mindennapi ételeink
Elérkeztünk ahhoz az időszakhoz, hogy Fanni, ha mondom neki, hogy megyünk ebédelni, ezt mondja: Tészta? Krumpli? Rizs? :-) Így ezeket az alapanyagokat kell úgy variálnom, hogy minden más is belekerüljön. :-) A paradicsomos dolgokat nagyon szereti, de a cukkinit mostanában annyira nem (régen nagyon ette...). Így most ebbe rejtettem bele. :-) Hozzávalók: 25 dkg gluténmentes metélt tészta / durum tagliatelle 3 dl üveges / dobozos paradicsompüré 1 dl rizstejszín (növényi főzőtejszín) 1 ek. finomliszt 1 fej vöröshagyma 1 nagyobb salátacukkini kb. 2 tk himalaya só kb. 3-4 tk. nyírfacukor 1 gerezd fokhagyma 2 - 2 ek. olívaolaj, víz Elkészítés: A tésztát hagyományos módon kifőzzük. A hagymát olaj és ugyanannyi víz keverékén megpároljuk. Eközben a cukkinit megmossuk és lereszeljük. Ezt rátesszük a hagymás alapra, kevés vizet adva hozzá megpároljuk. Majd hozzáadva a paradicsompürét is, ízesítjük sóval, fokhagymával, nyírfacukorral. Összefőzzük. Eközben a tejszínt kikeverjük a liszttel és beleöntjük a paradicsomos mártásba. 5 perc főzést követően lekapcsoljuk. TIPP: tálaláskor Viofast növényi (olvadós) sajtot reszelünk rá.
Gaji-namul, avagy koreai padlizsán
2015. szeptember 28. Vegán muflon
A padlizsán multifunkcionális, mint a fültisztító pálca MacGyver kezében. Imádkozhatunk hozzá, használhatjuk önvédelmi eszközként kisebb rágcsálók ellen, de ha történetesen normálisak vagyunk, megannyi változatban el is készíthetjük étkezési célzattal. Itt a blogban már legalább hatféle javaslatot tettem ez utóbbira, most jöjjön a legalább hetedik! (Mivel a gaji-namul név nem annyira elterjedt a soroksári Bucok Falatozóban, ezért koreai olvasóim bosszantására a továbbiakban koreai padlizsánként fogok hivatkozni az ominózus specialitásra.)
Összetevők:
2 db padlizsán 2 gerezd fokhagyma összetörve 2 szál zöldhagyma felaprítva 2 cm gyömbér lereszelve 1 kiskanál chilipehely 2 evőkanál szójaszósz 2 kiskanál szezámolaj 1 evőkanál szezámmag
A padlizsánokat felcsíkozzuk 3-4 cm vastag szeletekre, majd egy párolóedényben fedő alatt puhára pároljuk. (Hasonló berendezés hiányában kevés olívaolajon megdinszteljük, majd egy kevés vizet adunk hozzá.) Közben az összes többi hozzávalót egy tálban gyanakvó tekintettel összekeverjük, majd mindezt a kész padlizsánhoz lötyböljük. A kész elegyet rizzsel szervírozhatjuk, ha akarjuk. És mivel ez a leírás botrányosan rövidre sikeredett, érdektelen híreket mondunk: Bolombás Tibor ököritófülpösi teherfuvarozó a ma hajnali órákban biccentett egyet szomszédjának. Richard Claydermant melbourne-i koncertjén megtámadta egy zongora, úgy tűnik ellene hangolták. A detroiti növénygyűlölők körében megszaporodtak a parajellenségek.
Vegán ribizlis muffin
2015. szeptember 21. Mindennapi ételeink
Régen volt muffin recept, most következik egy. Eddig bírták a ribizlik a mélyhűtőben :-) A recept Steiner Kristóf klasszikusa nyomán született. Hozzávalók: 2 csésze finomliszt 1 zacskó foszfátmentes sütőpor 1 csésze nyírfacukor 1/2 csésze olaj 1/2 csésze növényi tej/víz 1/2 csésze ribizli 1/2 csésze dió Elkészítés: Száraz, majd nedves alapanyagokat összekeverjük, beleszemezzük a ribizlit, hozzáadjuk a diót és 180 fokon 20-25 perc alatt kisütjük. TIPP: Tálaljuk szójajoghurttal és ribizlivel. Megjegyzés: A kiolvadt ribizliket nyírfacukorba forgattam. :-)
Kókuszzsírban sült tepsis burgonya
2015. szeptember 21. Mindennapi ételeink
Nagyon egyszerű étel, mégis sokszor elfelejtkezünk róla. Hozzávalók: 4-5 ek. kókuszzsír 2 ek. bio levespor-és ételízesítő 2 ek. sörélesztőpehely friss rozmaring- ízlés szerint 1 ek. fokhagymagranulátum 1 kg burgonya Elkészítés: A burgonyát megmossuk, hámozzuk, majd kókuszsírral megkent és vízzel meglocsolt tepsibe tesszük, ahol fólia alatt 200 fokon 20 percig sütjük. Ekkor levesszük a fóliát, ízesítjük a "vegetával", rozmaringgal és 15 perc alatt ropogósra sütjük. Ekkor adjuk hozzá a fokhagymagranulátumot és a sörélesztőpelyhet, összekeverjük, és salátával tálaljuk.
Vöröslencse krémleves
2015. szeptember 20. Mindennapi ételeink
Ilyen időben nincsen jobb egy meleg levesnél. Ami ráadásul hipp-hopp elkészül, finom és egészséges. Hozzávalók: 20 dkg vöröslencse 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 2 közepes burgonya 1 zöldségleves kocka víz 2 dl rizsdresszing 2 ek. kókuszzsír Elkészítés: A hagymát meghámozzuk, felkockázzuk és a kókuszzsír és víz keverékén megpároljuk. Rátesszük a vöröslencsét, a meghámozott, felkockázott krumplit. Ízesítjük, majd felengedjük annyi vízzel, ami kétszeresen ellepi. Puhulásig főzzük, ekkor hozzáadjuk a fokhagymát, majd a rizsdresszinget, és további víz segítségével krémleves állagúra botmixerezzük.
Zágráb piacán jártunk. Íme, Dolac:
Dolac piac Zágrábban termelők piacaként indult az 1930-as években, s végigsétálva sorain megállapítottam, főként most is az. Nagy előnye, hogy a városközponttól, a Jelacic tértől igazán nincs messze. A főváros legnagyobb zöldségese, ahol zöldségen kívül sok-sok gyümölcsöt, tejféléket, sajtot és halat, tenger gyümölcseit, húsféléket és némi pékárút, édességet is vásárolhat az ember. A piac oldalában lenn, a lépcsők alatt pedig sok-sok vágott virágot és levendulás ajándéktárgyakat árulnak. A virágárusok két sorban vezetnek a lépcsőig, ahol felsétálva egy hatalmas téren találjuk magunkat, ahol piros napernyők (ami naptól és esőtől is véd valamelyest) alatt árulják portékáikat a helyi termelők.
Tudomásom szerint minden nap nyitva. Hétköznap reggel 9 körül érkeztünk oda, Budapestről kora reggel indulva. Megállás nélkül 3 és fél óra autókázás után odaérhettünk volna, azonban egy-két rövidebb szünetet tartottunk, így körülbelül 4 órás út után GPS segítségével könnyedén megtaláltuk Zágráb gyöngyszemét.
Ajánlom mindenkinek felkeresni ezt a piacot, aki nyaralni megy Horvátországba akár még idén, vagy jövő nyáron. Ami azt illeti lehet nyár vagy ősz vagy akár tavasz, biztos vagyok benne, hogy az olyan piacrajongók, mint én, vagy a gasztro-fanok, a természet kincseinek szerelmesei örömmel járnak végig minden egyes sort ezen a piacon. Nem fognak betelni vele, az ízekkel, az élménnyel.
Ami azt illeti, legnagyobb sikere számomra a fügének volt. Ahogy a képeken is látszik, olyan fügét vettünk, ami akkora, mint egy megtermett körte. 10 kunát fizettem érte. Nagyon érett, lédús volt. Ez azért volt érdekes, mert nyáron, amikor ott jártunk a tengerparton, még csak érni kezdett a fákon a füge, ezek a példányok pedig mézédesek, puhák voltak, szinte lekvárt lehetett volna főzni belőlük.
Ha Horvátországba megyek ismét, igyekszem nem kihagyni ezt az élményt.
Piaci képek:
Halpiac: (Vegánoknak nem ajánlott képek)
Virágpiac:
Kedvenc fügéim:
Mandulalisztes keksz
2015. szeptember 6. Mindennapi ételeink
Ez a keksz nem is keksz, mert finom puha, "habos" és tulajdonképp olyan, mintha marcipánt csemegéznénk. Nagyszerű. Ma kb. 5 perc szabadidőm volt, ennyi elég az összeállításához. A sütés közben pedig már végezhetjük a dolgainkat. :-) Hozzávalók: 2 bögre mandulaliszt 1 bögre kókusz kb. 4 ek. kókuszzsír 10 dkg eritritol 1 ek. útifű maghéj kb. 1 dl víz -- meggy Elkészítés: Először a száraz alapanyagokat keverjük össze, majd hozzáadjuk a nedveseket. Ezután amennyiben még szükséges, adunk hozzá vizet/mandulalisztet, és golyókat formálunk, majd kilapítjuk azokat. Közepébe mindegyiknek az ujjunkkal lyukat fúrunk, amibe meggyet teszünk. Sütőpapíros tepsibe tesszük és 180 fokon 25 perc alatt kisütjük.
Káposztás tészta - másképp
2015. szeptember 3. Mindennapi ételeink
Nagyon szeretem a káposztás tésztát, de most elvileg nem szabadna szénhidrátot vagy olajban sült dolgokat ennem. Sajnos nyáron nem igazán tudtam tartani a diétámat, mert állandóan táborokban, vendégségben voltunk, de most, hogy itthon vagyunk, kezdek visszaállni (muszáj, mert nyáron rengeteget égett a gyomrom, ill. fájt, görcsölt a májam). Most ez a tészta barna rizsből készült, ill. kókuszzsírt használtam a káposzta pirításához, így nyugodtan én is fogyaszthattam. Hozzávalók: 1 közepes fej káposzta 1 fej vöröshagyma 4 ek. kókuszzsír 20 dkg King soba barnarizs tészta gyógynövényes himalaya só (só) Elkészítés: A káposztát kókuszzsírral meglocsolt edénybe tesszük és alaposan összepirítjuk. A tésztát eközben kifőzzük, leszűrjük és lecsöpögtetjük, majd beleforgatjuk a káposztába. A fűszersóval és sóval ízesítjük.
Élj tudatosan, takarékoskodj az energiával- tudatosság a hétköznapokban
2015. szeptember 3. Élj harmóniában
Néhány hete útjára indítottam egy bejegyzés sorozatot, amellyel azoknak szeretnék segíteni, akik tudatosabban szeretnének élni, figyelni Önmagukra és környezetükre. A sorozat előző bejegyzésében a tudatos vízhasználathoz (itt olvashatod) írtam össze gyakorlatban is jól alkalmazható megoldásokat, most a tudatos és pénztárcakímélő energiafelhasználáshoz adnék néhány tanácsot:) Az energiaforrások olyan energiát rejtenek magukba, amely átalakításával munkavégzést érhetünk el. Ma az energiafelhasználás alapja elsődlegesen a fosszilis (nem megújuló) energiaforrások, melyek Földünkön korlátozott mennyiségben állnak rendelkezésre és előbb-utóbb kifogynak, vagy nem lesznek gazdaságosan kitermelhetőek (kőszén, kőolaj, földgáz). Az energia előállítása is nagyon sok energiát emészt fel és a Földön jelenleg túl sok fosszilis energiát használunk el, mellyel hozzájárulunk a Föld energiakészleteinek kimerüléséhez, saját költségeinket növeljük és az energiafelhasználás következtében kibocsátott káros anyagok hozzájárulnak a környezetszennyezéshez, klímaváltozáshoz. Minden pillanatban, amikor valamilyen energiát használunk (mosunk, főzünk, rádiót hallgatunk, etc.) komoly döntéseket hozunk, mi magunk is hatással vagyunk a környezetünk alakulására. A jóga fontosnak tartja a nem ártás elvét - az ahimszát - ami alapján jó ha a lehető legkisebb erőszakkal, ártással élünk. Ami azt jelenti, hogy törekedjünk a környezetünkkel való szeretetteljes együttélésre, ne okozzunk kárt, ne ártsunk. Elég egy kis odafigyelés, ha megváltoztatod a szokásaidat, Te magad is sokat tehetsz a környezet védelmére na és saját egészségedért és költségeid csökkentésére:) Néhány praktikus tipp a hatékonyabb energiafelhasználásra: Ha megteheted használj megújuló energiát ( napelem, szélkerék). Ma már megoldható, hogy a saját házadhoz, lakásodhoz pl. napelemet szerelj fel és az áramellátás egy részét ezzel termeld - akár saját használatra, akár az áramszolgáltatóval megfelelő szerződéssel csökkentheted a saját költségeidet. Csak akkor használj elektromos berendezéseket, ha valóban szükséges. Manapság nagyon sok elektromos gép van, amiket ha tudatosan végiggondolod nincs is rá szükséged. Sőt azt gondolom bizonyos esetben egyszerűbb, olcsóbb és csöndesebb a manuális megoldás, mint egy gépet összerakni majd utána eltakarítani és a végén elpakolni. Minden elektromos berendezés, műszaki cikk vásárlás előtt gondold végig valóban szükséged van-e rá és mire szeretnéd használni (a nagyobb teljesítményű gépek fogyasztása is nagyobb, a konyhában a legtöbb ma kapható gép kézi erővel kiváltható és még sokszor egyszerűbb is). Nemrégen egy közeli ismerősöm mondta, hogy szeretne venni több tízezer forint értékben egy konyhai szupercsoda gépet és mit gondolok. Kérdeztem mire vásárolná... bébiétel készítésre... Mondtam használjon inkább villát :))) csöndesebb, nincs meghibásodási lehetőség és szervizköltség, áramszünet esetén is működik, gyorsan el lehet mosni és elpakolni és a használatba vétel sem igényel bonyolultabb összerakást:) Műszaki cikk vásárlásánál, nézd meg a termék leírását, mekkora a fogyasztása és válassz alacsonyabb fogyasztású számítógépet, TV-t, DVD-t, hi-fi-t, nyomtatót,mosógépet, hűtőt etc.. Próbáld azt is figyelembe venni mennyire környezetkímélő a termék. Ha nem használod a műszaki berendezéseket, áramtalanítsd. Amikor egy készülék standby üzemmódban van (pl a tv-n világít a kis lámpa) akkor is fogyaszt áramot. Használd a számítógépen az energiatakarékos üzemmódot . Használd ki a természetes fény lehetőségeit. Nyáron nagyon sokáig, de télen napközben élvezd, hogy természetes fénynél tudod végezni a tevékenységeidet és amíg nem szükséges ne kapcsolj villanyt A világítást a lakásban a célnak megfelelően alakítsd ki és használd. Azokban a helységekben ahol nem szükséges komolyabb fényerő, ott csak kisebbet használj (pl. előszoba). Ha olvasni szeretnél, akkor csak valamilyen kisebb helyi fényforrást használj és ne az egész nappali legyen kivilágítva. Amelyik szobában nem tartózkodsz vagy éppen nem szükséges a világítás, akkor kapcsold le a lámpát. Használj energiatakarékos izzókat. Takarításnál részesítsd előnyben a hagyományost (söprű, lapát), így sok energiát spórolhatsz meg. Amennyiben szükséges gépi megoldás, nagyon tudatosan válaszd meg, hogy a céljaidnak megfeleljen. Lehetőleg olyan porszívót válassz, amelyhez nem kell eldobható porzsákot használni és a teljesítménye és a tudása is illeszkedjen az elvárásaidhoz. A mélyhűtés helyett részesítsd előnyben a friss termékeket. (a nem friss ételek fogyasztásának hatásairól írtam egy korábbi bejegyzést amit itt olvashatsz) A fagyasztó áramfelhasználása elképzelhető, hogy sokkal drágább lesz, mintha friss ételeket vennél. Legalább évente olvaszd le a fagyasztót. A hűtőt a lakáson belül valami hűvösebb helyre állítsd. Ne tegyél a hűtőbe meleg ételt. Főzéskor az edény méretének megfelelő főzőlapot használd, hogy ne távozzon fölöslegesen hő. Használj a főzéshez jó hővezetésű edényeket, fedőt, kuktát illetve főzz takarékon.Az ételeket ne főzd szét, éppen csak szükséges menyiségben kapjanak hőkezelést. Az elektromos főzőlapot, sütőt az főzés befejezése előtt 5 perccel nyugodtan kapcsold ki - még sokáig elég meleg lesz ahhoz, hogy befejezd a főzési folyamatot. A mosógépet és a mosogatógépet csak ha tele van akkor indítsd el, mert a legtöbb készülék ugyanannyi áramot és vizet használ el 2 póló esetén is. Használd a hőfokszabályozást, de mindent a legmagasabb hőfokon moss. Vízkőtelenítsd évente ecettel a mosógépet. Kerüld el a szárítógép használatát. Természetes módon szárítsd a ruhákat pl. napon vagy szárítóállványon. A vasalás is nagyon sok energiát elvisz egy háztartásban. Csak azt vasald ki, amit nagyon szükséges. A legtöbb ruha felvétel után a test hőjétől a testhez alakul. A törölközőket, fehérneműket, zoknikat, hálóruhákat, ágyneműt szinte teljesen felesleges vasalni. Amikor elkezded megváltoztatni az energiafelhasználási szokásaidat nézd meg a korábbi felhasználásokat és a fogyasztásmérők segítségével kövesd nyomon energiafelhasználási szokásaid alakulását:) Pl. a vízforraló helyett ha a gázon forralod a vizet kb havi 500 forintot tudsz megtakarítani, ha a minden napos hajszárító használat helyett természetesen hagyod megszáradni a hajad, több mint havi 1000 Ft-ot is spórolhatsz:) Kezdj el változtatni és tapasztalj, figyelj:)
Málnás kalács
2015. augusztus 26. Mindennapi ételeink
Fannus másik nagy kedvence a málna. Ez a recept Nagy Zsuzsától származik, ő tanította meg nekem elkészíteni ezt a finom kalácsot. Hozzávalók: 1 evőkanál méz 2 dkg élesztő 3 dl kézmeleg mandulaital (növényi tej) 1 ek. extra szűz olívaolaj -- 20 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt 20 dkg finomliszt 1/2 teáskanál só 1 dl extra szűz olívaolaj 2 bio citrom reszelt héja 1 nagyobb héjában főtt krumpli sajtreszelőn lereszelve 4 evőkanál méz 10 dkg gyümölcsccukor Krém: 30 dkg málna 1/1 dl szójatejszín /rizshabkrém 6 evőkanál méz 2 evőkanál kukorica keményítő Elkészítés: Az elmorzsolt élesztőt a kézmeleg, mézes italban, 1 evőkanál mézzel és 1 evőkanál olajjal felfuttatjuk. A liszteket az olajjal, a sóval, az egészen apróra lereszelt főtt krumplival és a citromhéjjal elmorzsoljuk, majd decinként hozzáadjuk először a felfuttatott élesztőt, és ha a tészta még igényli annyi meleg tejet, hogy kemény, de rugalmas tésztát kapjunk. Kb. 15 percig dagasszuk. A végén 4 evőkanál mézzel még kenjük be az összeállt tésztát majd 1 óráig meleg helyen, letakarva vagy kelesztő tálban kelesszük, félidőben egyszer átgyúrva. Turmixoljuk össze a krém alapanyagait. Amikor a tésztánk megkelt, nyújtsuk 1/2 ujjnyi vastag 50 cm hosszú téglalap formára és kenjük el rajta egyenletesen a málnakrémet. Hosszában vágjuk 3 csíkra, melyeket a hosszabbik felüknél fogva tekerjünk fel. Az így keletkezett 3 rudat fonjuk össze és egy kiolajozott, kilisztezett őzgerinc formába rakjuk bele. Tegyük sütőbe és 150 fokra véve a hőmérsékletet süssük 30-40 percig (tűpróbával) a málnás kalácsot. Tálalhatjuk a fonott felével felfelé, ahogy a képen is látható, de az őzgerinces felével felfelé is.
Kókuszolaj jótékony hatásai
2015. augusztus 23. Élj harmóniában
KókuszolajSzerencsére egyre elterjedtebb az egészséges és változatos felhasználású kókuszolaj vagy más néven kókuszzsír. A kókuszolaj belsőleg és külsőleg alkalmazva is igazi csodaszer, táplálja a testet-lelket. A kókuszolaj fehér, kenhető, krémszerű állagú. Szobahőmérsékleten folyékonnyá válik, hűtőben tartva megkeményedik. Elsődlegesen hűsítő hatása van, így a nyári hőségben nagyon jó ha zsiradéknak ezt használjuk. hatásait tekintve erősíti az immunrendszer és energiával tölt fel. Segít normalizálni a koleszterinszintet. Jótékony az emésztésre, gyorsítja az anyagcserét, segít a fogyásban és kedvezően hat a cukorbetegségre. Támogatja a szív- és érrendszert , gátolja az érelmeszesedést. További jótékony hatásai, hogy vírus, baktérium és gombaölő és gyulladás gátló is. Külsőleg és belsőleg alkalmazva is táplálja a bőrt, széppé teszi a hajat. Vegyszermentes (bio) kókuszolajat használj!
Menzareform. Tényleg ez kell a gyermekeinknek?
2015. augusztus 16. Éltető ételek
Szinte megszokottá válik, hogy gyermekeink elhízottak, cukorbetegségben, emésztőszervi betegségekben szenvednek (székrekedés, aranyér), gluténérzékenyek. Valamint azt sem szabad elfelejteni, hogy gyermekkori táplálkozásunk nagyban kihat a felnőttkori egészségünkre. A gyermekek óvodás kortól közétkeztetésben vesznek részt, ezért nagyon fontos (lenne), hogy megfelelő minőségű ételt kapjanak. Természetesen a kalóriát pontosan kiszámolják, de hogy az mennyire táplálja a fejlődő gyermek testét, az már más kérdés. Kijelenthetjük, hogy minőségi éhezés van - persze ez nemcsak a gyermekekre, hanem a felnőttekre is igaz -, ezért alakulnak ki különféle krónikus betegségek. A gyerekek egészséges fejlődéséhez teljes értékű ételekre van szükség. Mit is jelent a teljes értékű elnevezés? Az alapanyagból nem vesznek el semmit (nem finomítják) és nem is adnak hozzá semmit (különféle adalékok, színezékek, ízfokozók). De amíg alapélelmiszernek számít a fehér BL55-ös liszt, a kristálycukor és a finomított napraforgóolaj, addig nagy változások nem lesznek. A Minis ztérium próbál tenni valamit, de nem eleget . Természetesen azt már látják, hogy a túlzott sófogyasztás felnőttkori szív- és érrendszeri betegségekhez vezet és a túlzott cukor- és zsírfogyasztás pedig elhízáshoz. Ezért tilos sószórót kitenni az asztalra, és a cukor mennyiségét is korlátozzák. Ennyiből majdnem ki is merült az egészséges táplálkozás meghatározása. Az EMMI rendelete a Közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szeptembertől élesben fog működni, de sajnos még mindig vannak benne elmaradott gondolkodású pontok . A rendelet szerint személyenként legalább 3 dl tejet vagy ennek megfelelő mennyiségű kalciumtartalmú tejterméket, és mindennapos állati eredetű fehérjeforrást kell biztosítani a napi 3x-i étkezés esetében. Ilyenkor elgondolkodok, hogy a jogszabály írói elolvasták-e az újabb kutatási eredményeket. Ha mást nem is, de a Kína tanulmányt mindenképp javaslom elolvasásra nekik. A könyv szerzője T. Colin Campbell rávilágít arra, hogy a napi kalóriabevitel 10%-ánál több állati fehérje krónikus betegségek kialakulásához vezet. Tehát mindenképp fontos azt betartani - gyerekek és felnőttek esetében is -, hogy az állati fehérje 10% alatt legyen. Ide tartozik a tej kazeintartalma (fehérje) is. Finn kutatások kimutatták, hogy a tehéntej fogyasztása öt-hatszorosára növeli az 1-es cukorbetegség kockázatát. Menzai körkép Először is, a legfontosabb az lenne, hogy a gyermek már otthon, a családi környezetben is egészségesen táplálkozzon. Ha már valamennyire ismeri a kölest, a barna rizst, a csicseriborsót vagy éppen a zöldsalátákat, zöldfűszereket, akkor nem fog a menzán előítélettel enni. Ha az asztalnál csak 1 gyerek fintorogni fog a zöld brokkoli leves láttán, akkor bizony nagy valószínűséggel a többiek már meg sem fogják kóstolni. Nekem is három iskolás lányom van, és tudatában vagyok annak, hogy milyen a közétkeztetés az iskolákban. A tízórai és az uzsonna szinte minden esetben vásárolt sós és édes péksütemény, a legolcsóbb felvágottal, virsli, tej (ami a bociknak való), gyümölcsjoghurt, cukros puding, túró rudi, kenyérlángos, vajas kenyér felvágottal és még sorolhatnám. Az ebéd sem jobb, a húsfélék áznak a zsírban, főzelékek közül csak a krumpli, borsó és tökfőzelék a jellemző, melyek nagyon hígak. Ezek sajnos nem tartalmazzák azokat a fontos összetevőket, melyekre egy fejlődő szervezetnek szüksége lenne. A helyes ételtársításról már ne is beszéljünk, amikor is az állati fehérjét nem célszerű keményítővel párosítani (pl. hús-krumpli). Mit is ír elő az elhíresült menzareform? Elsősorban azokat az előírásokat vettem górcső alá, ahol 3x étkezést biztosítanak. Naponta biztosítandó élelmiszercsoportok: két adag zöldség - ide nem értve a burgonyát - vagy gyümölcs, ezekből legalább egy adag nyers formában (1 adag gyümölcs 7-15 dkg, 1 adag zöldség 4-9 dkg alsó- és felső tagozatosok függvényébben) két adag gabona alapú élelmiszer, melyből legalább egy adagnak teljes kiőrlésűnek kell lennie (min. 50%-ban tartalmaz egész gabonaszemet, vagyis korpát és csírát is). Állati eredetű fehérjeforrást minden főétkezésnek, bölcsődei étkeztetés esetén az egyik kisétkezésnek is tartalmaznia kell. Egyéb előírások: Az italként kínált tej hozzáadott cukrot nem tartalmazhat. Nem lehet felhasználni sótartalmú ételport, sótartalmú leveskockát, sótartalmú ételízesítő krémeket, pasztákat állományjavításon vagy ételízesítésen kívüli célra. A tea legfeljebb 0-10 g cukrot tartalmazhat adagonként. A szükséges folyadék biztosítására étkezések között ivóvíz, illetve ásványvíz adható. Tilos a szénsavas vagy cukrozott üdítő, szörp, energiaital. Nem használhatnak sütéshez, főzéshez kókusz- és pálmazsírt. Ez kifejezetten érdekes, nem tudom, mivel jobb a finomított, hidrogénezett étolaj. A gyerek nem a kókuszzsírtól fog elhízni. Amennyiben kiegyensúlyozottan, egészségesen táplálkozik, akkor nyugodtan beleférnek a táplálkozásba a teljes értékű, telített zsírok is. 2 hétre (10 napra) vonatkozó előírások napi 3x étkezés esetén: - Hús: 6-10 alkalommal Hal: legalább 1 alkalommal 3 liter tej vagy ennek megfelelő mennyiségű kalciumtartalmú tejtermék - Tojás: 3-5 darab - Rizs: max. három alkalommal - Burgonya: max. öt alkalommal Szárazhüvelyesek a január 1-jétől április 30-ig és az október 1-jétől december 31-ig tartó időszakban: 1-3 alkalom - Szárazhüvelyesek a május 1-jétől szeptember 30-ig tartó időszakban: 1 alkalommal - Ízesített tejkészítmény: max. 2 alkalommal - Lekvár, mogyorókrém, csokoládékrém: max. 1 alkalommal - Olajos magvak: legalább 1 alkalommal - Teljes kiőrlésű gabona alapú élelmiszer: legalább 10 alkalommal - Margarin kenőzsíradékként: max. 10 alkalommal - Vaj kenőzsíradékként: max. 3 alkalommal - Bő zsíradékban sült étel: max. 1 alkalommal A következő részben leírom a véleményemet erről a rendeletről, hogy mi a jó benne és mit kellene még változtatni. Valamint ötleteket és megoldást is nyújtok arra vonatkozóan , hogy hogyan tudjuk a mindennapos étkezését megoldani gyermekünknek úgy, hogy egészséges felnőtt váljék belőle. Felhasznált irodalom: http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1400037.EMM
Sült paprikás-padlizsános-tejszínes tészta
2015. augusztus 10. Mindennapi ételeink
Finom és gyors egytálétel, hidegen, melegen ajánljuk :-) Hozzávalók: 5 db paprika, vegyesen (kápia, tv) 1 közepes padlizsán 25 dkg durumtészta 2 ek. olívaolaj só, kakukkfű, vegamix - ízlés szerint 5 dl rizstejszín Elkészítés: A tésztát kifőzzük. A tepsit kiolajozzuk és beletesszük a megmosott, majd kockákra vágott paprikát, padlizsánt és 180 fokon fűszerekkel megsütjük. Végül mindent összekeverünk, és a tejszínnel még átmelegítjük, salátával tálaljuk.
Dióval, répával és tetszőleges gabonával töltött padlizsán
2015. augusztus 8. Mindennapi ételeink
Gyors, könnyű, finom. Hozzávalók: 20 dkg jázminrizs / köles / barna rizs, bulgur ....kedvenc gabona víz 4 nagyobb sárgarépa 1 bögre kesudió vagy dió 1 nagy fej vöröshagyma 2 ek. lenmag 3 ek. víz himalaya só - ízlés szerint lestyán . ízlés szerint 2 tk. piropaprika 4-5 ek. extra szűz olívaolaj 2 nagyobb paradicsom Elkészítés: A rizst kétszeres vízben kifőzzük. A hagymát 2 ek. és ugyanannyi olaj és víz keverékén megpároljuk, hozzákeverjük a nyersen lereszelt sárgarépát, a megdarált diót, a lestyánt, és az előzőleg vízbe áztatott lenmagot (ez tartja össze). Pirospaprikával színezzük, és sóval ízesítjük. Majd egy tepsit kiolajozunk, a padlizsánokat megmossuk, megtöröljük és a belsejüket kivájva megtöltjük őket. Mindegyik tetejére 2-2 karika paradicsomot teszünk. Ezt követően beletesszük a kiolajozott tepsibe és 180 fokon összesütjük. Friss salátával fogyasztjuk.
Bazsalikom jótékony hatásai
2015. augusztus 6. Élj harmóniában
A Bazsalikom Indiából származik, de az ókori görögök is a növények királyának tartották a bazsalikomot és az ájurvédában is kiemelt szerepet kap. Mediterrán konyhák nélkülözhetetlen fűszernövényének, gyógynövényként történő hasznosítása is igen sokrétű. Elsődlegesen az olasz konyha használja, levesekbe, tésztaételekhez, pizzákhoz. A bazsalikom jól alkalmazható emésztési problémákra - görcsoldó, szélhajtó, bélfertőtlenítő, emésztést segítő és étvágyjavító hatása is van. Kitűnő segítség megfázásoknál - fertőtleníti és tisztítja a légutakat továbbá antibakteriális és vírusölő hatású . Oldja a köhögést , segíti az asztma, hörghurut gyógyulását és lázcsillapításra is használja az ájurvéda. Nagyon jó immunerősítő gyógynövény. Idegerősítőnek is használják. Nyugtató és élénkítő hatásával, csökkenti a feszültséget, szorongást - jó depresszió ellen . Az ájurvéda szattvikus gyógynövénynek tartja és elősegíti a harmónia, a nyitottság, a szeretet kiteljesedését, kedvezően hat az elmére és a szívre is.
Turmixgép, konyha robotgép
2015. július 24. Gitta nyersétel blogja
Naponta keresnek meg azzal a kérdéssel, hogy ajánljak turmixgépet, konyhai robotgépet, ami megbízható, nem romlik el, jól viszi a magokat is, a zöld leveleket is, finom zöld turmixot készít, ami selymes, nem marad darabos benne a zöld levél... stb... Ez egy összetett és nehéz kérdés, mert ha már hozzám fordultok, nem válaszolhatok két mondatban, arra viszont nincs időm és kapacitásom, hogy hosszan fejtegessem mindenkinek, hogy melyik konyhai gépet miért ajánlom, vagy éppen miért nem. Ezért született az a poszt, remélem sokan olvassák, és tudok segíteni a gép vásárlásban. Először is: mi a különbség a turmixgép és a aprítógép/konyha robotgép között? A turmixgéppel víz hozzáadásával egy sűrű (vagy akár híg) állagú ételt tudunk készíteni (turmixokat, szószokat). Ha nincs benne folyadék, akkor a kis kések a kehely alján csak forognak, a zöldségek pedig meg sem fognak mozdulni... Cél, hogy a végeredmény legyen krémes, sima, daraboktól mentes. A konyhai robotgép (vagy aprítógép) a beletett zöldségeket, gyümölcsöket vagy dióféléket morzsásra aprítja, akár szárazon is, nem szükséges víz hozzáadása. Ezzel lehet dióféléket őrölni, vagy torta alapot, karfiol rizst, fasírtot készíteni. Nézzük a turmixgépeket. A minimális elvárás a 800 wattos teljesítmény. Ha betérsz egy hagyományos háztartási gépeket forgalmazó boltba, akkor először erre figyelj a vásárlásnál. Érdekes lehet még, hogy üveg kelyhe legyen, a műanyag kehelyből mindenféle káros anyagok oldódhatnak az ételbe. Ez a kategória kb 30-40 ezer forint. A tapasztalatom az, hogy ezek a gépek nagyon jól bírják 1-2 évig. Utána lassulnak, gyengülnek, gyakori a panasz rájuk. Van garancia, szerviz, de ha még szeretnéd folytatni a napi szintű turmix-készítést, akkor egy minőségi ugrás javasolt. Bővebben itt: Philips turmixgép, ebben a kategóriában én ezt javaslom A következő kategóriás turmixgépeket már nem tudod megvenni hagyományos boltban. Van Budapesten egy biobolt (Élet virága biobolt), ahol kifejezetten a nyerskonyha igényeinek megfelelő turmix és egyéb konyhai gépeket is árulnak. Itt szerezhető be a Vitamix, Omniblender, és a többi szuper turmixgép. Ezek teljesítményben, árban különbözőek, az áruk 70 ezer forinttól kb 200 ezer forintig terjednek. A legmagasabb kategóriás gépekre több év garancia van, de általában ezek nem romlanak el. A legnagyobb tudás ebben a témában ott van náluk, nagyon készségesek, segítenek, elmondanak mindent, amit tudni szeretnél. Megtalálod őket itt: Professzionális turmix és egyéb gépek a nyerskonyhába Vitamix Blendtec Aprító gépet (konyhai robotgépet) is be kell szerezni, a legkisebb már pár ezer forint... de ezeket inkább kerüljük. Maximum hagyma aprítására alkalmasak, komolyabb munkára nem. Aprítógép kategóriában nekem kezdettől fogva a Kenwood márka vált be, azon belül is a Multipro Excel Egy professzionális aprítógép, bírja a strapát, van ereje, megbízható. 100 ezer forintos körülbelüli áron szerezhető be. Lehet kapni ennél kisebb, gyengébb gépet is, ezeket is próbáltuk, nem sokáig bírták. Márkanevet szándékosan nem írok, de sajnos voltak kellemetlen tapasztalatok. És ahol együtt van a legprofibb turmixgép és a legszuperebb aprítógép, és még sok minden más is pluszban: THERMOMIX A legújabb, legnagyobb kedvencem a Thermomix. A Thermomix egy igazi csoda, ami több funkciót is magában foglal, először is egy professzionális turmixgép, teljesítményben, tudásban megfelel a legnagyobb erejű turmixgépeknek (pl. Vitamix). Selymes zöld turmix, bármilyen magtej készíthető vele, könnyen és gyorsan. Aprítógépként is lehet használni, nem kell kelyhet cserélni, csak a motort kell alacsonyabb fokozatra kapcsolni. Másodpercek alatt lehet vele mandulát, diót vagy akár mákot szárazon finomra őrölni, zöldségekből morzsás keveréket készíteni. A kések forgási sebességét állítani lehet a legalacsonyabb, ,,éppencsak lassan kever-től a maximálisan nagy fordulatig. Beépített mérleg funkciója van, amivel az alapanyagokat le lehet mérni, ahogy pakolod be a kehelybe. Ezt én nagyon szeretem, mert nincs szükség még egy eszközre a konyhában, amikor az alapanyagok amúgy is elfoglalják a konyhapultot. Időmérő és időzítő funkciója is van. Alapból méri az időt, de azt is be lehet állítani, hogy mennyi ideig turmixoljon, és ha ez az idő lejár, akkor automatikusan le is áll. Kedves hangon csilingel, tudatva, hogy végzett. Így akár ott is lehet hagyni, ő meg végzi a dolgát... A nyerskonyha szempontjából nem annyira lényeges funkciója a melegítés, főzés. Igen, jól olvasod, ez a masina tud főzni, párolni... De ha azt nézzük, hogy a nyersevő háziasszonynak lehetnek nem-nyersevő gyerekei és férje, akkor már egy igen hasznos funkció, pl. gombapörkölt, párolt brokkoli és egyéb főtt-párolt ételek elkészítésénél. A 12-évesem például egyedül készít vele pudingot... beleteszi a hozzávalókat a beépített mérleg segítségével, beállítja a hőfokot és az időt, bekapcsolja, és mikor letelik az idő, kiönti poharakba, és már szinte azonnal eheti is... A Thermomixről bővebben
Vegán tejbegríz nemcsak gyerekeknek, gluténmentesen
2015. július 23. Éltető ételek
Már korábban készítettem tejbegrízt, melyet csak a "mihez hasonlítsam" gondolat miatt neveztem el így. Ugyanis se nem tejjel se nem grízzel készült. De a gyerekek nagy örömére van olyan finom, sőt... finomabb, mint a hagyományos változat. Bár lassan már nem is emlékeznek rá, hogy milyen is a régi tejbegríz, csak az óvodában, iskolában kapnak hébe-hóba. Ez a mostani változat egy kicsit krémesebb lett, mert került bele a kókusztejszínből egy kevéske. Egyébként ez a kása - mert ugye ezt annak is nevezhetjük - nagyon finom egy fincsi gyümölcskrémmel is. De ez már egy másik recept. Hozzávalók: 1 csésze rizsliszt (én egész rizsszemet pelyhesítettem le 2x, így nagyon jó kis rizsliszt lett belőle) - 2 csésze rizstej - 1 csésze víz - 2 evőkanál kókuszreszelék - 1 kávéskanál vaníliapor - fél doboz kókuszkrém - 2-3 evőkanál juharszirup (nem vegánoknak méz) - csipet só - tetejére cukrozatlan kakaópor és kókuszvirágcukor Elkészítése: - A tejet és a vizet tegyük fel egy lábasba főni. Adjuk hozzá a kókuszreszeléket és a vaníliaport. - Főzzük meg benne a rizslisztet. Nagyon sűrű massza lesz, de nem baj. - Vegyük le a tűzről, és keverjük bele a kókuszkrémet. - Szedjük ki tálkába, és szórjuk meg kókuszcukros kakaóporral.
Hogyan táplálkozzunk a nyári hőségben?
Itt a nyári szabadságok ideje és az ember önkéntelenül is érzi, hogy minél több időt akar a szabadban, természetben lenni!
Kevésbé ismert az a nézet , hogy a nyári tikkasztó hőség gyógyhatású, mert sok feleslegestől szabadíthat meg, felkészíti és felerősíti szervezetünket a későbbi nagy teljesítményre.
Mint mindig, ilyenkor is a legjobb ha követjük a természet törvényeit és a nyár bőség-asztaláról válogatunk.
Hibás, hogy ha ilyenkor is a megszokott, főtt-sült, zacskós, dobozos ételeket részesítjük előnyben.
A táplálkozásnak mindig alkalmazkodnia kell az évszakokhoz.
Ne felejtsük el azt a fontos természeti törvényt sem, hogy a gyümölcsöket, zöldségeket mindig akkor együk amikor a természet felkínálja azokat!
Kivétel néhány hasznos déli gyümölcs, mint például a citrom, grapefruit és az ananász.
Nézzük a nyár kínálta gyümölcsöket, zöldségeket és azok helyes társítását!
Az “r” nélküli hónapokat éljük és ilyenkor mellőzük a kenyeret, a túlzott keményítő és szénhidrát tartalmú ételek fogyasztását.
Most a nyers koszt van napirenden, ezért kerüljük a nehéz, tartalmas ételeket. Ha nem 100%-ban tudjuk megvalósítani a nyers kosztot, akkor tartsuk szem előtt a 80/20 szabályt. tehát 80 %-ban nyers zöldség, gyümölcsöket fogyasztunk és 20%-ban főtt ételeket.
Fontos még a nem nyári időszakban is, hogy a főtt, sült ételekhez fogyasszunk valami “nyerset”: salátákat, csírákat, stb.
Fő táplálékaink a friss gyümölcsök, nyers, esetleg sült, párolt zöldségek, könnyen emészthető gabonák: mint például a köles, amarant, kukorica, árpa és friss zöld fűszernövények legyenek.
Természetesen fogyaszthatunk más ételeket is, de kevesebbet, részesítsük előnyben a fent felsoroltakat.
Gyümölcsök fogyasztása kúraszerűen ajánlott!
Többször hangsúlyoztam, hogy a gyümölcsök fogyasztása, csak akkor hasznos és egészséges, nem savasító ha helyesen fogyasztjuk őket.
Fontos szabály a gyümölcs fogyasztásánál, hogy csakis egyfajtát fogyasszunk egyszerre és ha csak nem gyümölcs napot tartunk akkor a gyümölcs evést korlátozzuk a reggeli- délelőtti órákra.
A gyümölcsök cukortartalma miatt, már önmagukban is képesek erjedni, ezért könnyen visszafele sülhet el a fogyasztásuk.
Ugyanis az erjedésnek alkohol képződés a vége, amelyet a májnak ugyanúgy le kell bontania!
Ha mégis kétfajta gyümölcsöt keverünk akkor ne felejtsük el az erjedésgátló fűszereket alkalmazni, mint például a : fahéj, gyömbér, vanília, ánizs, szerecsendió, édeskömény.
Az alma az egyetlen kivétel, amelyet bármilyen gyümölccsel fogyaszthatunk együtt, habár én ilyenkor is javaslom az erjedésgátló fűszereket a savasodás elkerülése végett!
A gyümölcsök gyakorlatilag csak akkor nem savasítanak, ha kúraszerűen, önmagukban fogyasztjuk őket.
A májunkra van jó hatással a szamóca, málna, egres, akkor ha reggel- délelőtt fogyasztjuk őket és önmagukban.
Mindenfajta dinnye ideje a nyár . A sárgadinnye használ a húgyhólyagnak, a görögdinnye a májat, vesét méregteleníti. Ilyenkor kitűnő méregtelenítő kúrát csinálhatunk 2-3 napos dinnyekúrával.
3 napig akár csak görögdinnyét fogyasszunk kevés fahéjjal megszórva.
Plusz folyadékot nem szükséges mellé fogyasztani, mert desztillált víz tartalma szépen átmossa szervezetünket.
Hibás társítás a sárgadinnyét desszertnek fogyasztani, vagy sonkával, előételnek.
Rossz belegondolni, hogy mi lesz az emésztés végeredménye!
A sárgabarack az izmokat erősíti, csak teljesen érett sárgabarackot fogyasszunk.
Óvakodjunk a túlérett gyümölcsöktől is, mert ott már elindult az erjedési folyamat, 37 C fokon pedig tovább folytatódik ha megesszük.
Az őszibarack nagyon jó vízpotló, frissít és sok tápláló folyadékkal látja el a szervezetünket. Szintén önmagában fogyasszuk, amennyi jólesik!
Nyár végén megjelenik a szőlő. Kúraszerűen ajánlott szintén fogyasztani, amikor napi 2-3 kg.-nyi mennyiséget is megehetünk. Regeneráló, roboráló, méregtelenítő hatású. Nagyszerű minden gyomor bajnál.
A bőrünk megszépül, kivirul tőle.
Viszont ha nem teljes az egészségünk akkor takarékosan fogyasszuk, mert a túl sok édes szőlő emeli a vércukorszintet.
Magas cukortartalma miatt őt is szigorúan tilos együtt fogyasztani bármivel.
Ha fogyasztása során, után erős hashajtó hatását észleljük ( ami nem baj, mivel méregtelenít), vagy úgy érezzük, hogy kissé savasított még önmagában fogyasztva is, igyunk meg egy pohár NEUROSAN-os vizet. Semlegesíti, megköti a savakat. Bármikor máskor is alkalmazhatjuk, ha úgy érezzük, hogy a savasodás felütötte a fejét.
Zöldségekkel könnyebb a dolgunk, mivel szinte kivétel nélkül mindegyik lúgosít, tisztít.
Fogyaszthatjuk őket együtt szénhidrát, keményítő és fehérje tartalmú ételekkel.
Természetesen nem egyszerre mindezt hanem külön-külön!
Minél több nyers salátát, hidegen sajtolt olajokkal együtt ehetjük, így segítjük a zsírban oldódó vitaminok felszívódását.
Fogyaszthatjuk a zöldségeket, mivel roppant ízletesek szabadban grillezve, enyhén megpárolva, minden nap szakban akár.
Vegyes saláta a legjobb hűsítő étel a forró időszakban, kevés hidegen sajtolt olíva olajjal.
Hűtő hatású gabona a köles és az árpa, amarant. Utóbbinak rendkívül magas az ásványianyag tartalma.
Sokan azt hiszik, hogy a szomjúságot, vagy a hőséget jeges víz, vagy jeges, hűtött, ételek, kólák bőséges élvezete által kell leküzdeni, nekik azonban gyakran meghűléssel, vagy gyomorgörccsel kell küszködniük, ilyen esetben inni kell egy csésze forró gyömbér teát.
Levendula tea, levendula szörp
Hidegen és melegen is nagyon finom, szinte belülről érezzük a levendula illatát.
Tea, szörp….. nevezzük, aminek szeretnénk, remek frissítő testnek, léleknek.
Hozzávalók: levendula, víz, citromlé, édesítés ízlés szerint: én az alábbi édesítők keverékét használtam: eritritol, xilit, stevia.
Elkészítés: A levendulavirágzatot megszárítjuk (kevés virágot összefogunk kis csokorba, és árnyékos, de szellős helyen fejjel lefelé lógatva megszárítjuk. Száradási idő: néhány nap, kb. egy hét). Ha megszáradt, lemorzsoljuk egy tálba. A tálban maradt kisebb szár részeket kiszedjük, hogy csak a virágzat maradjon.
Levendula szárítása:
Két nagy evőkanálnyit teszünk kb. 0,5-0,75 liter vízhez (az arányok ízlés függvényében változtathatók, ki hígabbra szereti, ki erősebbre), majd felforraljuk. 15-20 percet forraljuk, majd levesszük a tűzről.
Ha melegen szeretnénk, azonnal leszűrjük, ízesítjük citromlével és édesítjük, de ilyen melegben nagyon finom hűtve is, valamint a citromlének is jobb, ha nem forró italba tesszük, hogy hatóanyagai megmaradjanak.
Hidegen ugyanúgy készítjük, mint melegen: leszűrjük, ízesítjük frissen facsart citromlével, és édesítjük ízlés szerint. Hígítani még utólag is lehet.
Egészségedre!
Fűszeres-bundás nyári tekercs, házi paradicsomos mártogatóssal (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
Fűszeres-bundás nyári tekercs, házi paradicsomos mártogatóssal (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Egy ismerősöm teljesen oda van a puffasztott kölesgolyókért, amiket filmnézés közben szoktak jóízűen nassolni. Én is kedvet kaptam, hogy megkóstoljam ezeket a roppanós pufikat. :-) Mivel az ehhez hasonló ételeket és alapanyagokat online rendelem, ezért első nekifutásra is több zacskóval kértem. Most már tudom, hogy nem kellett volna, mert, ahogy mondani szokták, "ízlések és pofonok", nálunk nem lett népszerű a natúr kölesgolyó... puffasztott kölesgolyók Elkezdtem hát törpölni rajta, hogy mit is kezdhetnék velük, hogyan használhatnám fel őket valamelyik receptben?! Sokat gondolkoztam, míg rájöttem, hogy gluténmentes panírban fogom felhasználni a kölesgolyóimat! :-) Oké, de mit panírozzak be??? Körbe néztem a konyhámban, hogy milyen maradékok vannak, amiket sürgősen el kéne fogyasztani, mielőtt kimásznak a hűtőből, vagy lejár a szavatosságuk. Nem szeretek ételt kidobni, hisz nélkülünk is hatalmas étel pazarlás megy nap, mint nap a világban. :-( (Erről láthattok is egy nagyon jó kis videót "Friss és máris a szemétben" címmel a Youtube-on.) fűszeres - bundás nyári tekercs (mindenmentes)A konyhai kutakodás eredménye: fáradt zöldségek, és egy csomag rizslap. Ebből pedig egyértelmű, hogy vietnámi nyári tekercs fog készülni, de kölesgolyós gluténmentes panírban! :-) Már a gondolat is felcsigázott, mert tudtam, hogy valami különleges, finom, egészséges, és tápláló fog belőle megszületni, habár azzal is tisztában voltam, hogy ez nem egy pikk-pakk kész gyors étel. És így is lett! Hosszú órákat álltam a konyhában, de megérte, mert nagyon finom és tálpláló ebéd lett belőle, amit akár ételallergiás vendégek elé is nyugodt szívvel tehetünk, mert rendhagyó glutén-, tojás-, és laktózmentes panírt kaptak a tekercsek. ;-) A fűszeres-bundás nyári tekercs mellé készült egy házi paradicsomos mártogatós, és az egészet egy friss, ropogós saláta ágyon tálaltam. Íme egy egyszerű, könnyen emészthető, tápláló, egészséges, de időigényes mindenmentes, vegán recept! :-) Fűszeres-bundás nyári tekercs, házi paradicsomos mártogatóssal (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK: (kb.10 tekercshez) nyári tekercsekhez: Akármilyen otthon található zöldségből elkészíthetjük a tölteléket. Nekem most ez volt itthon: 1/2 sárga kaliforniai paprika 1/2 piros kaliforniai paprika 1/2 zöld kaliforniai paprika 5 szem retek 2 marék fodros kel 2 szál tavaszi hagyma 1 érett avokádó frissen őrölt fekete bors, Himalája só 1 zacskó rizslap (kb.22 cm átmérőjű) mindenmentes panírhoz: rizs liszt (vagy egyéb gluténmentes liszt) 4 bögre puffasztott natúr kölesgolyó (A bejegyzés alján, a "Megjegyzés" rovatban találsz még más gluténmentes "zsemlemorzsa" variációkat.) vegán tojás: 1 ek lenmagliszt és 5 ek víz keveréke + 1 dl tiszta víz (ha nem fontos, hogy tojásmentes legyen az étel, használhatunk hagyományos tojást is) fűszerek tetszés szerinti mennyiségben: chilipor, fehér őrölt bors, Himalája só (én jó fűszeresre készítettem) 2 marék szezámmag paradicsomos mártogatóshoz: 300 g érett paradicsom 1 ek édesítő (pl.: eritrit, vagy nyírfacukor) 1 tk Himalája só 4 gerezd fokhagyma 1 ek kókusz olaj 1 ek szárított olasz fűszerkeverék vagy oregánó 1 dl tiszta víz zöldség szivárvány ELKÉSZÍTÉS: A tölteléknek szánt zöldségeket felaprítjuk apró kockákra, majd jól összekeverjük a fűszerekkel. A rizslapokat "kifőzzük" a csomagoláson előírt módon, majd gyorsan megtöltjük a fűszeres zöldséges töltelékkel, és feltekerjük. (Ez a rizslap készítés nem is olyan egyszerű, mint, aminek látszik. Itt egy kis képpel illusztrált segítség, hogy hogyan is lehet a legegyszerűbben elkészíteni őket.) Ha sikerül selejtet gyártanunk, ne dobjuk ki azt sem, mert bepanírozva és kisütve, a paradicsomszószba mártogatva nagyon finom rizsgömbőcöket készíthetünk belőlük. ;-) Fűszeres-bundás nyári tekercs, házi paradicsomos mártogatóssal (mindenmentes Tehát készen vannak a nyers zöldséggel töltött rizslapok, amiket már önmagában is el lehet fogyasztani. Akár itt meg is állhatunk, ha nem szeretnénk bundával ellátni a vietnámi nyári tekercseket. Így is nagyon finom, és mivel a töltelékként felhasznált zöldségek nyersek, ezért sokkal több vitamint, ásványi anyagot, tápanyagot és energiát tartalmaznak, mint a későbbi bundás és sütött testvéreik. nyári tekercs (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Ha azonban tovább megyünk, akkor készítsük elő a mindenmentes panírozáshoz szükséges alapanyagokat. Egy tálba tegyünk rizslisztet (vagy más gluténmentes lisztet), egy másik tálba keverjük ki a vegán tojást (ha nem szeretnénk tojást használni.). Ehhez 1 ek lenmaglisztet keverjünk össze 5 ek tiszta vízzel (süteményekbe kevesebb víz is elég), és hagyjuk 5 percet állni. Ez a keverék elkezd kocsonyásodni, és tojásszerűen nyúlni fog. Keverjünk hozzá 1 dl tiszta vizet, vagy növényi tejet (pl.:rizstejet). Az egészet keverjük alaposan el (mint mikor felverjük a tojást). A panírozáshoz szükséges harmadik tálba pedig daráljuk le a puffasztott kölesgolyókat, keverjük hozzá a szezámmagot, és a fűszereket (chili, bors, só). Kész a három mindenmentes panír hozzávaló, most már csak meg kell forgatni a tekercseket bennük, bundázzuk a megszokott módon. A kész fűszeres-bundás tekercseket kisüthetjük forró olajban is a hagyományos módon, de én inkább az olajkímélő, kalóriabarát, sütőben sült verziót választom ezúttal is. Egy kevés kókusz olajjal (elhagyható) meglocsolhatjuk a panírozott tekercseket, és tegyük őket egy sütőpapíron a 220 °C -ra előmelegített sütőbe. Légkeverésesen 15 percig süssük az egyik oldalt, majd 10 percig grillezős módban a másik oldalt. Így enyhén aranybarna, ropogós, de mégis puha tekercseket kapunk. Fűszeres-bundás nyári tekercs, házi paradicsomos mártogatóssal (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Míg sülnek a tekercsek, készítsük el a házi paradicsomos mártogatóst, ami megadja a "hab a tortán" érzést ennél a rendhagyó ételnél. Turmixoljuk le a nyers p aradicsomokat. Egy kevés forró kókusz olajon futassuk meg a préselt fokhagymákat, majd adjuk hozzá a paradicsom turmixot, az édesítőt, a sót, 1 ek szárított olasz fűszert, és 1 dl tiszta vizet. Az egészet főzzük kevergetés mellett addig, amíg be nem sűrűsödik (kb.20 perc). Miután jönnek a finom illatok, és elkészült a paradicsom szósz, tegyük félre a meleg lapról, és hagyjuk hűlni pár percet. Végül kézi botmixerrel krémesítsük. Friss és ropogós saláta ágyon, házi paradicsom szósszal tálalhatjuk is a bundás és fűszeres zöldséges tekercseinket! Fűszeres-bundás nyári tekercs, házi paradicsomos mártogatóssal (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Képzelőerőben gazdag, élménydús konyhai ténykedést, és finom, de tápláló végeredményeket kívánok! Jó étvágyat hozzá! :-) Megjegyzés1: Természetesen gluténmentes panírt nem csak kölesgyolyókból készíthetünk. Használhatunk piritósként megszárított, majd ledarált gluténmentes kenyeret is, mint zsemlemorzsa. Natúr kukorica pelyhet is alkalmazhatunk gluténmentes bundának. Engedjük el a fantáziánkat, és hagyjuk, hogy az alapanyagok kilépjenek a megszokott szerepeikből, a tradíciókból! Erről szól a reform étkezés! Légy kreatív, és rugalmas! ;-) Megjegyzés2: "A nyári tekercset (vagy másként, a vietnámi tekercset), a kínai konyhából ismert tavaszi tekercstől alapvetően az különbözteti meg, hogy nem búzalisztből készült tésztába göngyölik a változatos tölteléket, hanem leheletvékony rizstésztalapba. A vékony rizspapírba (praktikusan így hívják a szárított, vékony, rendszerint körlappá nyújtott tésztát) tekert zöldségeket, fűszernövényeket, rákokat, halakat, esetleg húst és természetesen halszószt, üvegtésztát és fűszereket tartalmazó tekercs nyersen éppúgy asztalra kerül, mint forró, bő zsiradékban kisütve. A nyers változatot gyakran az asztalnál ülők készítik el ízlésük szerint az előre kikészített töltelékek közül válogatva. A rizspapírt természetesen minden esetben vízbe kell áztatni, hogy megpuhuljon, és némi gyakorlást igényel, míg szép szabályosra sikerülnek a rendkívül ízletes és egészséges tekercsek." Forrás: Mindmegette
Ezeket a gyógynövényeket érdemes nyáron begyűjteni
Nyáron nem csak a friss gyümölcsök és zöldségek érnek be, de a különféle gyógynövények is. Érdemes ezekből ilyenkor szüretelni egy adagot, hogy aztán kiszárítva egész évben legyen a konyhánkban a természet orvosságaiból. A gyógynövény szüretelés rejtelmeiről egész szakkönyvek szólnak, de mindennek az alapja talán az, hogy a leveleket virágzás előtt és alatt, a virágokat a virágzás kezdetén, a gyökereket kora tavasszal vagy ősszel, a terméseket pedig teljesen érett állapotban szedjük le. Most néhány, nyáron begyűjthető gyógynövénnyel ismerkedhetsz meg.
Mini diós csigák
Brrr.... hideg napok idején melegítsük fel a lakást és a lelkünket néhány finom diós falattal. Ha nyáron hideg, esős idők vannak, inkább sütök pékárukat. Persze nem időfüggő, a legnagyobb melegben is lehet rá vállalkozni! :)
A recept:
Hozzávalók:
- fél csomag élesztő
- 2 dl növényi tej
- 10 dkg kókuszzsír + a tészta kenéséhez
- 15 dkg fehér liszt
- 15 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 5 dkg őrölt zabpehely
- 2 ek nyírfacukor/nádcukor/kókuszvirágcukor, stb
- 2 ek kevés vízben áztatott őrölt lenmag (opcionális)
- csipetnyi só
- vanília
- dió
Elkészítés:
Egy tálba vagy a kenyérsütő üstjébe belemorzsoljuk az élesztőt, hozzáadunk 2 ek édesítőszert (nyírfacukrot használtam), majd felöntjük a kézmeleg növényi tejjel. Várunk 1-2 percet, majd a fenti sorrendben hozzáadjuk a többi hozzávalót. A dagasztás/kelesztés programon elindítjuk. Ennek híjával fakanállal vagy a kezünkkel úgy gyúrjuk össze a tésztát, addig dagasztjuk kezünkkel, míg a táltól az elválik és hólyagocskák jelennek meg a dagasztás során. Ha kézzel dolgoztunk, meleg helyen konyharuhával letakarva kelesztjük. A kenyérsütő a program szerint elvégzi ezt.
A kész tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk, megkenjük folyékony kókuszzsírral, alaposan beterítjük vaníliával és nyírfacukorral (vagy más fajta édesítő) összekevert darált dióval. Feltekerjük, majd szeleteket vágunk belőle, amiket sütőpapíros tepsire fektetünk. Közepes lángon megsütjük. A sütés utolsó 10 percében egy kis édes vaníliás növényi tejjel megkenhetjük a csigákat, de enélkül is nagyon finom.
Ha ilyen mini-csigákat szeretnénk, akkor vékonyra és kisebb szélességűre kell nyújtani a tésztát.
Vendégvárásra fel! - kecskesajtos céklás falatkák (gluténmentes, tojásmentes)
Végre itt a nyakunkon a nyár és az iskola szünet! Társasági életünk főszezonja! :-) Ilyenkor fellendül a szociális élet, gyakrabban látogat meg a család, előkerülnek a kerti bútorok, a kerti grill, beizzítjuk a kemencét, felpezsdül az élet az étkező asztal körül, és ellepik a házat, a teraszt, a kertet a vendégek. Szeretjük a nyarat! ;-) kecskesajtos-céklás-diós-cukkinis vendégváró falatok (gluténmentes, tojásmentes) Ilyenkor gyakran felmerül a kérdés, hogy de mit főzzek??? Mit tegyek az asztalra? Legyen látványos, és érdekes, hisz le kell nyűgözni a vendégeket, de azért ízletes is legyen. Ha pedig a hétköznapokban egészségtudatosan élünk, akkor megpróbáljuk a vendégeinknek is átadni ezt az élményt, táplálóbb, egészségesebb ételekkel, desszertekkel próbálunk készülni. Ráadásul manapság egyre több az ételallergiás ember, így a vendég is, akiket még több odafigyeléssel tudunk csak boldoggá tenni. kecskesajtos-céklás-diós-cukkinis vendégváró falatok (gluténmentes, tojásmentes) Van, aki nem szeret vendégül látni, és letudja egy gyors szupermarketes vásárlással, klasszikus rágcsálnivalókkal, "csak gyorsan legyünk túl rajta" stílusban. Mások - mint én is - pedig egyenesen imádják, ha nyüzsög a ház, lehet sürögni-forogni a konyhában, napokkal előre megtervezni a menüt, és begyűjteni a bókokat, amiket az asztalra tett ételekért kapunk. :-) kecskesajtos-céklás-diós-cukkinis vendégváró falatok (gluténmentes, tojásmentes) Ezen a trendi nyári témán elindulva, indítottam a Zöld Avocado blogon egy új "Vendégvárók" gyűjtő oldalt, mert rájöttem, hogy rengeteg receptem van, ami tökéletesen megfelel vendégváró falatoknak is. Látványosak, ízletesek, mindennap elkészíthetőek, de mégis nem mindennapiak. Sós és édes apróságok egyaránt szerepelni fognak a gyűjtésben. Természetesen több lesz a desszert, mert úgyis minden vendég arra vár! ;-) A nyári recept posztok főként vendégváró étel ötletek lesznek, széles választékkal ételallergiás vendégeink számára is. Remélem találtok majd kedvetekre valót, és sikerül lenyűgözni a nyári vendégsereget! :-) Hát akkor tápláló és egészséges "Vendégvárásra fel!" a Zöld Avocado gasztrobloggal. Tartsatok velünk! Az első recept egy cukkinis-céklás-kecskesajtos-diós könnyedén elkészíthető falatka lesz. A korábbi posztok közül átcsoportosítok néhányat a "Vendégvárók" oldal alá, így arra is kaptok már ötleteket. kecskesajtos-céklás-diós-cukkinis vendégváró falatok (gluténmentes, tojásmentes) HOZZÁVALÓK (kb.15 darabhoz): - 3 db kisebb cékla - 2 db közepes cukkini - kb.250 g kecskesajt (lehetőleg henger alakút vegyünk) - 1 bögre dió - 3 gerezd fokhagyma kecskesajtos-céklás-diós-cukkinis vendégváró falatok (gluténmentes, tojásmentes) ELKÉSZÍTÉS: A diót lepirítjuk egy serpenyőben, mert így sokkal intenzívebb az íze, majd ledaráljuk morzsára. A nyers cukkiniket alaposan megmossuk, majd felkarikázzuk kb.1 cm vastag karikákra. A céklát felhasználhatjuk nyersen (így tartalmazza a legtöbb ásványi anyagot, vitamint), vagy le is párolhatjuk. Én ezúttal a boltban kapható előfőzött céklát használtam. Ez a legkevésbé egészséges, de a legelterjedtebb módja a cékla fogyasztásnak. Azért a vendégváró falatoknak nem szabad nagyon rendhagyóaknak lenniük, mert lehet, hogy vendégeink nem elég rugalmasak az újításokra, és akkor éhen maradnak, mi meg dobhatjuk ki a gondosan elkészített ételeinket. Figyelni kell rá, hogy érdekes, és innovatív, de ne túl extrém ételeket tegyünk az asztalra a vendégeink elé. Tehát az általunk választott formában a céklákat felkarikázzuk kb.1 cm-es vastag karikákra. kecskesajt A kecskesajtot is kétféleképpen szervírozhatjuk ebben az étel "toronyban". Felhasználhatjuk önmagában, egyből a csomagolásból kivéve, vagy egy kicsit fokhagymás olajon lepirítva. Ehhez elővesszük az elektromos konyhai grill sütőnket és fokhagymás olajon lepirítjuk a kb.1 cm-es karikákra vágott kecskesajtot. Amikor elkezd pirulni a fokhagyma lekapcsoljuk a grillező alatt, és hagyjuk kihűlni. Ne piszkáljuk még melegen a kecskesajtot, mert szétmállik. Ha nem akarunk kínlódni a kecskesajt grillezéssel, de szeretnénk a fokhagyma ízt is az ételhet tenni, akkor amikor a diót pirítjuk, pirítsuk össze nyomott fokhagymával, és együtt daráljuk le. Miután kihűlt a fokhagymás kecskesajt, ráhelyezhetjük a cukkini - diós morzsa - cékla tornyunkra. A tetejét díszíthetjük egész dióval, és már mehet is a vendégek elé. Mutatós, tápanyagdús, és finom. ;-) kecskesajtos-céklás-diós-cukkinis vendégváró falatok (gluténmentes, tojásmentes) Tápanyagban gazdag, nevetéssel teli, Vendégvárásra fel! a Zöld Avocado-val! ;-) Megjegyzés1: Ha a diós morzsa nehezen kezelhető a torony építésnél, csepegtessünk rá egy kevés vizet, ami összetartja a morzsákat. Megjegyzés2: A kecskesajt - dió - cékla trió nálam nagyon népszerű, mert tökéletes ízharmóniát képeznek együtt. Ennek köszönhetően nem ez az első ilyen recept a Zöld Avocado gasztroblogon. Készítettem már nektek céklás nokedlit kecskesajttal, és pörkölt dióval, ami szintén népszerű volt! :-) Ebben a bejegyzésben olvashattok a kecsketej egészséges vonatkozásairól is. kecskesajtos-céklás-diós-cukkinis vendégváró falatok (gluténmentes, tojásmentes)
EGY éves a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblog! Kövess minket a Pinteresten is! :-)
Pontosan egy évvel ezelőtt került ki a Zöld Avocado gasztroblogra az első poszt. :-) Ez még csak egy bemutatkozó poszt volt arról, hogy miről is fog szólni a Zöld Avocado?! Érdekes élmény visszaolvasni az egy évvel ezelőtti gondolatokat, terveket, célokat, amik akkor még a jövőbe mutattak, most pedig már valóság... avokádó felirat spárgából Arra gondoltam, hogy mi mással is ünnepelhetném az első születésnapot, mint ínycsiklandó, gusztusos és szép színes képekkel! :-) Szerintem mindenki úgy van a recept keresgéléssel, hogy először a fotókat nézi meg, és csak utána a hozzávalókat. Engem is csak a kép tud megfogni, és aztán a recept tartalma! ;-) Ebből a gondolatból kiindulva regisztráltam a Zöld Avocado-t a Pinteresten is, így most már ott is könnyedén gyűjtögethetitek a Zöld Avocado recepteket. :-) nyers avokádó Ha valaki nem ismerné a Pinterestet, ideje megismerkedni vele. Ez egy óóóóriási közösségi képmegosztó oldal, kép gyűjtő adatbázis, ahol mindenféle fajta témában találhattok kedvetekre való képeket, és információkat. Olyan ez, mint egy nagy parafa tábla az előszobában, amire néha kitűzöl egy-egy cikket, képet, receptet, amit az újságban találtál. A Pinterest is egy nagy online parafatábla, végtelen kapacitással. :-) Választhatunk témákat, és aszerint gyűjtögethetjük az érdeklődésünknek megfelelő képeket, információkat. Pl.: engem a receptek érdekelnek, így receptes "kártyákat" gyűjtögetek a Pinterest táblámon, és amikor csak szükségem van rá, megnézem a gyűjteményemet, mint egy receptkönyvet, és választok. De megteheted ezt például lakberendezéses "kártyákkal", ha épp költözés előtt állsz, vagy akár utazási ötletekkel a nyárra. A lehetőségek korlátlanok. ;-) Sajnos a magyar nyelvű adatbázisa még nem túl nagy, hisz külföldön sokkal népszerűbb, mint Magyarországon. De mivel képes adatbázis, könnyedén használható így is, hiszen a képek, a látvány, minden nyelven ugyanolyan, akárhol is élj a nagyvilágban! :-) Tehát mostantól a Zöld Avocado receptek, több száz másik blog receptjével együtt a Pinteresten is! Csatlakozzatok, kövessetek, nézelődjetek, gyűjtögessetek az online recepttáratokban, és osszátok meg ismerőseitekkel, barátaitokkal az értékesebb ! Jó szórakozást hozzá! :-) avokádó virág Táplálkozz, ne csak étkezz a Zöld Avocado gasztrobloggal! A blog küldetése pedig mit sem változott az elmúlt egy évben! :-) A Zöld Avocado blog azért jött létre, hogy recept ötletekkel segítsem azokat az embereket, akik szívesen ennének több növényi táplálékot, és unják már a hagyományos saláták világát. Azoknak, akik elindultak a hagyományosan étkezők táborából az egészségesen táplálkozók táborába, és jól jön nekik néhány útbaigazítás. Nem átlagos receptek egy átlagos konyhából, átlagos embereknek, az átlagos hétköznapokra! ;-) Köszönöm, hogy velünk voltatok az első évben, és igyekszem a következő évben is sok sok finom, egészséges, könnyen elkészíthető, tápláló étellel kedveskedni nektek! :-) Tartsatok velünk továbbra is - a www.zoldavocado.blogspot.com-on - a Facebook-on a Zöld Avocado csoportban, - a Pinteresten a Zöld Avocado csoportban, - vagy ezen a linken megadott valamelyik recept gyűjtő oldalon keresztül.
Rózsás frissítő koktél
A rózsa egy olyan virág, melynek illata és maga a látványa is elbűvöli az embert. A szirma ehető, csak ügyeljünk arra, hogy az vegyszermentes legyen! Egy egyszerű nyári frissítőt készítettem, mely egészséges és olcsó alternatívája a bolti ivóleveknek. Hozzávalók: - 2+1 marék rózsaszirom (többféle színű legyen, de piros mindenképp) - 1 liter tisztított víz - 1/2 bio citrom - 2-3 evőkanál juharszirup (vagy méz) Elkészítése: - A szirmokat egyesével alaposan nézzük át, sok kis megbúvó rovar lehet benne. Öblítsük át. 2 marékkal tegyünk bele a kancsóba és a felforralt vízzel öntsük le. Hagyjuk ázni, 1-2 órán át. Mindenképp fedjük le, hogy az illóolajokat a kancsóba zárjuk. Ha kihűlt, szedjük ki belőle a rózsaszirmokat és tegyük bele a megmaradt egy marék rózsát. Hozzáadjuk még a citromkarikákat ízesítsük mézzel. 4-5 darab jégkockával kellően hűs üdítőt kapunk. Adhatunk hozzá bodza- és akácvirágot, mentaleveleket és gyümölcsöket is, így intenzívebb lesz az íze.
Az a csodás illatú hársfavirág
A kertünkben két gyönyörű hársfa is van, épp a napokban lepték el a méhecskék. Iszonyú munkatempóban döngicsélnek, és az az illat, ami belengi a kertet, az valami fantasztikus. A gyerekek persze félelemmel menekülnek a közeléből, de azért az illata őket is elvarázsolja. Nézzük is meg közelebbről, hogy miért is olyan különleges ez a fa. Bizonyára sokan tudják, hogy a hársfa virága kitűnő gyógynövény, melynek a gyűjtése az elkövetkező hetekben történik. Rendszertanilag a mályvavilágúak, azon belül a hársfélék családjába tartozik. Ha figyelmesen járunk-kelünk az utcán, vagy éppen az erdőben, többféle hársfával találkozhatunk. Megkülönböztetünk orvosi (kislevelű, nagylevelű, széleslevelű) és ipari hársfavirágot (ezüst- és molyhos levelű). Elsősorban a levél méretében van különbség, de a fa formája is jelentős eltérést mutat. Általánosságban elmondható, hogy lombhullató, akár 40-50 méter magasra megnövő, terebélyes fáról van szó. levelei szórt állásúak, nyelesek, asszimetrikusak, fűrészes szélűek. A virágzati tengelyhez hozzánőtt a világoszöld, nyelvszerű, hártyás murvalevél , mely a gyűjtés során a virággal együtt szintén a kosarunkba kerül. És most nézzük a különbségeket. A kislevelű hárs koronája gömbölyű, levelei sötétzöldek, a fonákon világosabbak és az érzugokban rozsdavörös szőrpamacsok figyelhetők meg. Virágzata 5-15-ösével álló álernyőt képező sárga virágok, melyek június második felétől nyílnak. Ugyanakkor a nagylevelű hárs koronája megnyúlt, ovális. Levelei nagyok, mindkét oldaluk élénkzöld , a fonák részén az érzugokban fehér vagy sárgás szőrképletekkel. Virágzata 2-5 virágból áll, mely már május végén elkezd virágozni. Gyakori díszfa az ezüstlevelű hársfa , melynek a virága NEM gyűjthető drogként. Ugyanakkor ipari (borászati) célra ezt is felhasználják, elsősorban a zamat- és színanyagának köszönhetően. Ezek levelei sötétzöldek, fonákjukon ezüstösen fehéren molyhosak. Az erek elágazásában nincsenek szőrcsomók. Virágzata 5-13 virágúak, melyek szintén június közepétől nyílnak. Hogyan gyűjtsük a virágát? Az közismert, hogy a hársfának a virágát gyűjtjük, de hogyan és miképp tegyük azt? A gyűjtés során figyelembe kell venni, hogy ugyanazon virágzat virágai nem egyidőben nyílnak. De általános szabály az, hogy a virágzatok legalább 2/3-a kinyílt, és 1/3-a erősen pattanó bimbós legyen . Jó szellős, de árnyákos helyen szárítsuk ki, melynek az illata szárítás után is kellemes édeskés. Mi mindenre használhatjuk a hársfa virágzatát? A kamillavirág után talán a hársfavirág az, amit nagyon sokan ismernek és használnak is. Elsősorban légúti betegségek esetén alkalmazzuk, mivel kiváló izzasztószer, köptető, nyálkaoldó, lázcsillapító. Ezenkívül immunerősítő, nyugtató, vizelethajtó, görcsoldó hatással is bírnak. Külsőleg száj- és toroköblítő, gargalizálhatunk vele . Fürdővízbe tehetjük, mivel viszketés ellen, bőrrepedések, rovarcsípések esetén alkalmazható. A hársfa fájából készül az orvosi szén, melynek egy fajtáját7 bélfertőzések, vastagbélhurut esetén alkalmazzák. Ki ne ismerné a hársméz gyógyító hatását, mely minden esetben termelői, hőkezeletlen méz legyen. Légúti betegségek esetén szintén kiválóan alkalmazható. Hogyan készítsünk belőle teát? A hársfavirág esetében forrázatot szoktunk készíteni, a pontos elkészítéséről itt olvashatsz.
Hagymás újburgonya
Nem a boldog főzőcskéről szólnak a mindennapjaink egy ideje az tény. Elnézést az olvasóktól, de pár hét múlva remélem, túl leszünk ezen is. Ma azonban jó kedvvel és már elég éhesen tettem be a sütőbe a vacsorát. Ábel is ott sertepertélt, és amikor végre azt mondtam, ehetünk, lerakta a locsolót abban a pillanatban. Pedig előtte legalább tízszer töltöttem újra, hogy meglocsolhassa a kertben a virágokat, bokrokat. Nagyon finom illata volt, még világgá sem akartam tőle menni, csak már végre enni. :) Hozzávalók: 2 kg közepes újburgonya 2 fej közepes vöröshagyma 20-30 ml olivaolaj 1/2 citrom leve 1 kk őrölt kömény 1 kk majoránna 1 kk kakukkfű só A burgonya héját vékonyan lekaparjuk, a kisebbeket félbe, a nagyobbakat négybe vágjuk. A vöröshagymát megtisztítjuk, vastag karikákra szeleteljük, szétszedjük. Egy nagy sütőzsákba borítjuk a burgonyát, a hagymát, ráöntjük az olívaolajat, a citrom levét, rászórjuk a fűszereket és finoman sózzuk. Lezárjuk a zsákot, és összerázzuk az egészet alaposan, azután egy tepsiben elfektetjük, és közepes hőfoknál kicsit magasabban sütjük. Bő fél óra alatt sül meg, közben érdemes kétszer-háromszor megfordítani a zsákot, míg a burgonyák némi halvány pirosas színezetet nem kapnak. A zsák azért jó, mert puha, kicsit "szaftos", nagyon jól összeért ízeket kapunk.
Tejszínes-brokkolis spagetti (vegán)
2015. május 28. Mindennapi ételeink
Egyik nagy kedvencünk, mindhármunknak. Egyszerű, gyors és nagyon finom. :-) Hozzávalók: 1 fej brokkoli 10 dkg füstölt tofu 3-4 dl növényi tejszín 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma himalaya só ételízesítő mix (sómentes)(vegeta) kevés szerecsendió 1/2 csokor petrezselyem 2 ek. olívaolaj (napraforgó olaj) 1/2 kg spagetti tészta Elkészítés: A tésztát kifőzzük, leszűrjük és lefedve félretesszük. A hagymát apróra vágjuk és az olaj + ugyanannyi víz keverékén megpároljuk. Ráhelyezzük a rózsáira szedett brokkolit, fűszerezzük és csupán annyi vízzel felöntjük, hogy megpuhuljanak a brokkolik. Ekkor hozzáadjuk a növényi tejszínt, a felkockázott tofut és még összefőzzük. A legvégén beleforgatjuk a tésztát, és frissen tálaljuk. TIPP: egyéni ízlésnek megfelelően tehetünk bele több tejszínt, vagy akik nem szeretik a tofut, növényi sajttal is megbolondíthatják. Vagy szójavirslivel...:-)
Győri édes, avagy vaníliás keksz csokidarabokkal
A gyerekeim egyfolytában kekszet ropogtatnának, sajnos a rosszabbik fajtából. Nos, olyan kekszet sikerült sütnöm, mely kellően ropogós, édes és egészséges is. Hozzávalók: - 25 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 10 dkg fehér tönkölyliszt vagy BL80-as liszt - 10 dkg darált dió - 15 dkg kókuszvirágcukor - 1 csomag sütőpor - 1 kávéskanál vaníliapor - 10 dkg bio vagy házi vaj - 10 dkg kókuszzsír - 60-70 ml növényi tej - fél tábla étcsoki - 4-5 csepp narancsolaj - csipet só - Tetejére: nyers csoki Elkészítése: - Kimérem a lisztet, hozzáadom a többi száraz hozzávalót is. Szétmorzsolom benne a kókuszzsírt és a vajat, majd apránként adagolom hozzá a tejet. - Könnyen gyúrható, puha tészta legyen. Beteszem a hűtőbe úgy 1 órára. - Előmelegítem a sütőt 180 fokra. - A tésztát 2-3 mm vastagra kinyújtom, és kiszaggatom. 180 fokon, 10-12 perc alatt kisütöm. - Hagyom kihűlni, majd a tetejét megcsorgatom csokival.
Grillezés vegánként
2015. május 18. Mindennapi ételeink
Itt a jó idő, nyársra fel! :-) Egyáltalán nincs hiányérzetünk, ezt a nyársat csipegetve. :-) Hozzávalók: 16 saslik nyárs 8 szem nagyobb burgonya 4 fej lilahagyma 4 szem nagyobb paradicsom 25 dkg füstölt tofu, kör alakúra vágva / szójapárizsi, körökre vágva (most ez utóbbival készült) -- 8 ek. olívaolaj 3 gerezd fokhagyma 4 tk. házi grill fűszerkeverék* 2 tk. citromlé -- *1-1 arányban kakukkfű, majoranna, bazsalikom, szárított petrezselyem, köménymag, koriander, himalaya só Elkészítés: A nyers zöldségeket megmossuk, a burgonyát meghámozzuk, és mindent karikákra vágunk. A tofuból 2 cm vastagságú szeleteket vágunk, majd ezekből kisebb pogácsaszaggató segítségével köröket. Grillező pálcikákra tetszőleges sorrendben felhúzzuk az alapanyagokat és olívaolajjal megkent tepsibe tesszük. Kikeverjük a grillöntetet: az olívaolajat az összezúzott fokhagymával, citromlével és a házi grill fűszerkeverékkel. Ezzel kenjük le a zöldségeket, és grill fokozaton (vagy 170 fokon) süssük össze. Jó idő esetén mindezt szabad ég alatt süssük :-)
Vaníliás kölespuding eperdarabokkal
Újabb egyszerű finomságot készítettem, ugyanis a lányok mindig nagyon éhesek, amikor hazajönnek. Szerencsére már érik az eper a kertben, úgyhogy a következő hetekben nem lesz hiány belőlük. Hozzávalók: - 3,5 csésze rizstej - 1/2 csésze kókuszreszelék - 1 csésze köles - 1-2 evőkanál kókuszvirágcukor - 1 kávéskanál vaníliapor - csipet himalája só - 3-4 csepp narancsolaj - 1 csésze eper - csokireszelék Elkészítése: - A tejet feltesszük főni, majd hozzáöntjük a kávédarálón megdarált kókuszreszeléket. - A só és a vaníliapor is mehet hozzá, majd a szintén megdarált köles is. - Úgy 10 perc alatt sűrűre főzzük. - Az eper felét villával megtörjük, a többit pedig felkockázzuk. - A pudingot levesszük a tűzről, majd hozzákeverjük az epret és a narancsolajat. - A tetejét szórjuk meg eperrel és csokireszelékkel.
Spenótos-sajtos csiga
2015. május 17. Mindennapi ételeink
Itt a jó idő, mi többször piknikelni megyünk Fannival. Ha a játszótéren elfogyasztott tízórai, ill. uzsonna annak számít, akkor naponta kétszer is :-) Ez egy ilyen apró rágcsa ami jól jöhet ilyen esetekben. Hozzávalók: 40 dkg teljes őrlésű tönkölyliszt 10 dkg finomliszt 1,5 dkg élesztő 3 ek. olaj 2 csipet barna cukor kb. 3 l víz -- 20 dkg spenót 25 dkg főtt burgonya 4-5 gerezd fokhagyma só, ételízesítő -- Violife növényi sajt - reszelve Elkészítés: Az élesztőt cukros vízben felfuttatjuk. A liszteket összekeverjük az olajjal, sóval, felfutott élesztővel és annyi vízzel, hogy lágy, de nyújtható tésztát kapjunk. Langyos helyen fél órát pihentetjük, ez idő alatt a spenótot kiengedjük és olaj+ víz keverékén összefőzzük, ízesítjük, beletörjük a burgonyát. A tésztát kinyújtjuk, rákenjük a spenótot, felcsavarjuk (mint a bejglit), majd kisebb szeleteket vágunk belőle. Kikent tepsibe tesszük és megszórjuk növényi sajttal. 180 fokon kb. 20-25 perc alatt kisütjük.
Egy túlélő őszinte vallomása
2015. május 16. Mindennapi ételeink
Úgy gondoltuk, megosztjuk a blog olvasóival az elmúlt időszak eseményeit, melyek nem várt nehézségeket hoztak számunkra. 34 évesen, boldog feleségként és családanyaként ért sokkolóan, de talán nem teljesen váratlanul a diagnózis: születésemkor fertőzött vért kaptam, így egy, kezelés nélkül könnyen halálos betegséggé váló kórt, a hepatitis C-t ,,rejtegetem magamban. Ráadásul ,,alattomos betegségem - az eltelt sok-sok évnek köszönhetően - eléggé előrehaladott stádiumban került a közelmúltban felfedezésre. 4 fokozatból a 3. végén jártam, amikor idén februárban villámcsapásként ért a diagnózis. Évek óta érzem, hogy nincsen minden rendben. A terhességi toxémiát sem gondoltuk véletlennek (a májértékek ekkor a tízszeresei voltak a referenciatartomány alsó értékének). Jártam több orvosnál, természetgyógyásznál is, mindig megvolt a válasz arra, hogy miért szédülök, ájulok, van sokszor hasmenésem, vagy épp -hetekig-az ellenkezője, ill. fáj a fejem. Hiszen sokat ülök, az egyetemeken túl sokat tanulok, stresszelek, majd: túl sokat dolgozom, éjszakázom; a hasmenés pedig laktózérzékenység miatt lehet. S hogy amióta szoptatok, miért szédülök a nap 24 órájában? (Igen, még fekve is forog a világ.) Biztosan amiatt, mert az 1 éven át éjjel-nappal 1,5 óránkénti szoptatásnál kimerült a szervezetem. Azonban ezek a válaszok nem elégítettek ki, előbb B12, majd vashiányra gyanakodtunk, de minden értékem (a májértékeken kívül) a legnagyobb rendben volt (van). Mígnem költözésünk és a sokadik ájulásom és egész nap kínzó, hányingerig menő fejfájásom után végre alaposabban utána olvastunk és férjemmel úgy döntöttünk, egy fizetős laborban kérünk egy hepatitis C szűrést. Hiszen mindez a tünet akár lehet ennek a kezelés nélkül 20-40 év után halálos betegségé is. Az a hét, amíg vártam az eredményt, örökkévalóságnak tűnt. Szívdobogva, kislányunkkal az ölemben néztem meg végül az e-mailt, amelyben a csatolt szerológiai lelet tartalmazta az alábbi szavakat: ,,Hepatitis C vírus pozitivitás. Keressen fel szakorvosi rendelőt: Nem hagyhattam el magam, férjem csak este ért haza, lányunknak pedig mivel mi jelentjük az oltalmat, biztonságot, úgy éreztem, nem mondhatom meg az első ,,felindultságban, hogy súlyos beteg vagyok. Meg kell gyógyulnom. Vajon ha ez előbb kiderül, férjem engem választ? És belevágunk-e életünk legnagyobb feladatába, a gyermeknevelésbe? - ilyesmi gondolatok cikáztak végig az agyamon. Mindezek Fannusunkra mosolyogva, de könnyeket hullajtva törtek elő belőlem. Egyfelől megrendített a valóság, másfelől megkönnyebbülés is volt, hiszen sok minden kitisztult. Aznap alig vártam, hogy Fanni elkezdje napközbeni alvását és utánaolvassak ennek a betegségnek. Gyógyulási esély: 40-50%. A hagyományos kezelés a 25 évnél régebbi betegnek nagy valószínűséggel nem lesz hatásos. A féléves kezelés hasonló a kemoterápiához, depressziót okozhat azon kívül, hogy kihullik a hajam és jártányi erőm nem lesz. És ráadásul 3000 ember vár évente arra a 400 helyre, akik megkapják a kezelést. Nos, van 4, max.5 évem? Szeretnék a férjem mellett megöregedni, neki még gyermekeket szülni, lányunkat látni felnőni. Miért éppen én? És mi lesz velünk? -fájdalmasan törtek elő ezek a gondolatok belőlem. Gyorsan a beutaló megszerzése után bejelentkeztem Debrecen egyik kórházának hepatológiájára, a másiknál nem lehet időpontot kérni, ki kell várni a rendelést. De éreztem, nincsen időm. Addig keresgéltem (Fanni aznap sokat aludt J ), amíg a Debreceni Klinikán találtam egy e-mail címet, utánaolvastam az orvosnak, nagy szaktekintély, mindenféle tanács tagja, elnöke stb.. Nincs vesztenivalóm, írtam neki. Még aznap megérkezett a válasz: 2 nap múlva keressem fel, fogad a rendelési időn kívül. Debreceni ismerőseim más, szerintük talán emberségesebb szakembert ajánlottak. Én -nem tudom megmagyarázni, miért, de - kitartottam mellette és elmentünk a rendelésre. Beesett arcú, karikás szemű emberek a váróban, közülük sokan élő halottak. Ó, Istenem, erre tartok én is? - hasított belém a kérdés és szorítottam még jobban férjem kezét. A második sokk a kivizsgáláson ért. Bíztam benne, hogy (az ösztönösen májvédő) életmódomnak köszönhetően a betegség nem olyan előrehaladott. Azonban a vizsgálat azt mutatta meg, hogy a májam 70%-a már csak kötőszövet. (Ha nem lennék hosszú évek óta vegetáriánus, vegán, lehet, hogy már nem élnék...) Viszont ami ezután következett, még jobban megdöbbentett: a doktor úr közölte, nem tudom, milyen szerencsés vagyok. És ugyan miért? Hogy még élek? Azért, -mondta-, mert Debrecenben (ahova nemrég költöztünk, most már tudjuk, miért...) most nyitja meg kapuit a Hepatológiai Centrum, ahonnan egy országos gyógyszerkísérletbe keresnek 4 Hepatitis C-s beteget, akik előrehaladott állapotban vannak, de még nem kaptak semmilyen kezelést. És amikor én érkeztem, épp még egy főt kerestek, aki a betegség 3. fázisában tart. Jókor, jó helyen lenni. Isteni gondviselés, csoda. Eddig is istenhívő voltam, de most a bőrömön éreztem a jelenlétét, szeretetét. Sebet és bekötözést. Persze még 1 hónapot várni kellett a töménytelen lecsapolt vér nyomán az eredményre, hogy a bennem lakozó több mint 1.200.000 vírus genotipusa az-e, amit a kísérleti kezeléshez keresnek. ( Ezt a gyógyszert a későbbiekben csak az fogja megkapni, aki már túlvan egy sikertelen kezelésen (amire kb. 5 évet várt), és utána a várólistán rá kerül a sor (ismét kb. 5 év). Nekem tehát ez volt az egyedüli esélyem a túlélésre. Újabb türelempróba. Hihetetlen perceket, majd napokat éltünk át ezután. De biztosak voltunk, hogy bekerülünk a kísérleti kezelésbe, hiszen ezért jöttük Debrecenbe. :-) Így kicsivel több mint egy hónappal azután, hogy a betegségem kiderült, már el is kezdődött a gyógykezelésem. Ez 3 hónapig tart, még egy hónap van hátra. Mellékhatások: szédülés, fejfájás, időszakos hányinger, levertség, fáradékonyság, fejfájás, napallergia - legalábbis ezek jelentkeztek nálam. Mindez a hagyományos kezeléshez képest semmi... Bár a nagyszülők messze laknak, férjem pedig sokat dolgozik, kevésbé ér rá, de hála Istennek eddig nem változott a napi rutinunk. Férjem egyébként amikor csak tud, segít, nagyon szeretem őt ezért is. Meg tudjuk oldani a kéthetente való vérvételre járást, ill. esténként kell két gyógyszert szednem. (A kezelésem összköltsége, amit ajándékként megkaptam: 15 millió Ft.) Megtanultam értékelni a napokat. Nemcsak azért, mert szinte mindennap a végkimerültség küszöbén megyek ágyba. Sokszor nem bírom a tempót Fannival, van olyan is, hogy visszaszámolok, mert annyira gyenge vagyok és szédülök, várom a fürdetést, altatást. De mégis minden nap egy ajándék. Mert mindezekkel együtt, de élhetek. A vírusszámom, olyan agresszív a terápia, hogy előbb 69-re, majd 15-re csökkent, jelenleg 0. December elejéig (eddig tart a megfigyelés, utána indul a regenerálódás és remélem, a tünetek csökkenése és elmúlása is...) sajnos még "visszabújhat" a vírus, elölről kezdődhet az egész. De akkor is nyertem még pár évet, évtizedet. És úgy érzem, jelenleg is teljes életet élek, élünk hiszen túlélő vagyok. A blogon várható majd bejegyzés a májdiétáról, méregtelenítésről stb. Szívesen veszem, ha az olvasók közt hasonlóval küzd valaki, és ezt megírja nekem.
"... a napfény folyékony formájáról, a klorofillról" - receptmentes bejegyzés
Itt a tavasz! Végre kisütött a nap! :-) Szóljon ez a bejegyzés a napról, és a klorofillról, amiről talán a középiskolai biológia órán halottunk utoljára. Pedig fontos ismernünk ezt az értékes anyagot, ha egészségesen szeretnénk táplálkozni. A bejegyzés Victoria Boutenko: A nyers étel csodája c. könyvéből származó idézet. Fogadjátok sok szeretettel! ;-) "... a napfény folyékony formájáról, a klorofillról""Minél hosszabb ideje élek, annál mélyebb csodálatot érzek a természet iránt. Amikor reggelente kisétálok az erdőbe, és megpillantok egy szarvast vagy mókust, mozdulatlanná válva, lelkesen szívom magamba a látványt, mintha abban a pillanatban semmi más nem számítana. az állatok, a virágok, a fák és különösen a napfény sugarai misztikus élményt jelentenek számomra. Amikor a napra tekintek az jár az eszemben: "milyen csodálatos, hogy a napfény ingyen van, és mindenki számára egyenlő mértékben hozzáférhető!" Sokan élvezik a napfényt. Mindannyian jobban érezzük magunkat, és egészségesebbnek nézünk ki, ha valamennyi időt rendszeresen a napon tartózkodunk. Igyekszünk ilyenkor annyi napfényt magunkba szívni, amennyit csak lehet. Ám kevesen tudnak a napfény folyékony formájáról, a klorofillról. A klorofill ugyanolyan fontos, mint a napfény! Nem létezhetne élet napfény nélkül, és nem létezhetne élet klorofill nélkül. A klorofill lényegében folyékony napenergia. A sok klorofill fogyasztása olyan, mintha szerveinket napfényben fürdetnénk meg. A klorofillmolekula nagyon hasonló az emberi vérben lévő hemoglobin hem-molekulájához. A klorofill úgy vigyáz a testünkre, ahogy egy gondoskodó és szerető anya teszi. Valamennyi szervünket pucolja és gyógyítja, sőt el is tudja pusztítani a legtöbb kórokozó baktériumot és gombát, valamint a daganatsejteket , és még számos egyéb pozitív hatása is van. .... A klorofill ősidők óta szolgál csodálatos gyógyítóként. Jelentős mennyiségű oxigént hordoz magában, ezért kritikus szerepet játszik az aerob baktériumok támogatásában. Tehát minél több klorofillt eszünk, annál egészségesebb lesz a bélflóránk, és így mi magunk is. Mivel a zöld levelek a klorofill egyik fő forrása, nehéz jobb módot találnunk a klorofill bevitelére, mint a zöld turmixok rendszeres fogyasztása. "... a napfény folyékony formájáról, a klorofillról" A klorofill bizonyítottan pozitív hatású a rák számos fajtájának és az érelmeszesedésnek a megelőzése és gyógyítása szempontjából. Számtalan tudományos kutatási eredmény bizonyítja, hogy alig létezik olyan betegség, amelynél ne lehetne a klorofillal javulást elérni. Ha a klorofill valamennyi pozitív hatásáról szólni kívánnék, egész könyvet kellene írnom. Ezért e bámulatos anyag számos gyógyító jellemzője közül csak néhányat sorolok itt fel. A klorofill: - Javítja a vérképet. - Segít a rák megelőzésében. - Vasat juttat a testbe. - Lúgosabbá teszi a szervezetet. - Közömbösít számos, a táplálékkal a testbe bevitt mérget. - Enyhíti a vérszegénységet. - Tisztítja és szagtalanítja a beleket. - Segíti a máj tisztulását. - Jótékonyan hat a menstruációra. - Fokozza a tejelválasztást. - Gyorsítja a sebek gyógyulását. - Megszünteti a testszagot, - Tisztítja és erősíti a fogínyt. - Megszünteti a rossz szájszagot. - Enyhíti az aranyér okozta fájdalmakat. - Enyhíti a visszeresség okozta panaszokat. - Javítja a látást. ... A bolygónkon létező minden létforma legfontosabb célja: élete fenntartása. Nekünk embereknek vajon mire van szükségünk az életben maradáshoz? Levegőn és vízen kívül elsősorban táplálékra, amit a növényektől és az állatoktól kapunk meg. És honnan kapják táplálékukat a növények? A termőtalajból és a napfényből. Kizárólag a növények rendelkeznek azzal a "tudással", hogy miként kell a napfényt szénhidráttá alakítani. Ez a "tudás" segíti őket a növekedésben. A napfény segítségével szénhidrátot készítenek, a szénhidrátból friss szárat, gyökeret, kérget és - ami talán a legfontosabb - új leveleket. Miért a legfontosabb? Mert a levelek újabb szénhidrátmennyiséget képesek gyártani. Ez a magyarázata annak, hogy a levelek tömege mindig felülmúlja a növény többi részeinek tömegét. A zöld levelek folyton fokozni igyekeznek klorofillmennyiségüket, folyamatosan növekednek. Ezért kell állandóan nyírni a kertünkben a bokrokat és a füvet. Máskülönben ezek a zöld növények idővel elfoglalnák a teljes területet, s nem hagynának helyet nekünk, embereknek. A növények életet a napfénytől függ, a mi életünk pedig a növényektől. ... Viszont nincs olyan élőlény - még a húsevők között sem -, amelyik hosszú ideig életben maradna zöld növényi részek fogyasztása nélkül. Mindannyian láttunk már kutyát vagy macskát alkalmanként füvet enni. Nagy klorofill- és ásványianyag- tartalmuk miatt a zöld levelű növények a bolygónkon föllelhető legjobb lúgosító élelmiszerek. Ha zöld turmixokkal egészítjük ki étrendünket, szervezetünket lúgosan és egészségesen tarthatjuk. " Forrás: Victoria Boutenko : A nyer sétel csodája c. könyv zöld smoothie
Kókuszos- és kakaós zabgolyók
2015. április 22. Éltető ételek
Ez a finomság nyugodtan bekerülhet a gyerekek uzsonnás dobozába. Csak ne áruljuk el nekik, hogy valójában zabkásából van, mert ugye az előítéletek... A gyerekeim minden reggel kását esznek, de kinyilatkozták, hogy 1 nap elég egyszer kása. Úgyhogy a második kása bizony rejtve marad ilyen finom kis gombóc formába. Hozzávalók: - 5 dkg nagyszemű zabpehely - 5 dkg kókuszreszelék - 1 kávéskanál vaníliapor - 3-4 puha datolya - kb. 1,5-2 dl víz - csipet himalája só - 1 evőkanál méz vagy juharszirup - kis marék dió Bevonat: - 1 teáskanál cukrozatlan kakaópor - 2 teáskanál kókuszvirágcukor Elkészítése: A zabpelyhet egy száraz serpenyőben pirítsuk meg. Figyeljünk, hogy nehogy megégjen, csak éppen annyira, hogy enyhén illatos legyen.Öntsük rá a vizet.Sózzuk, szórjuk bele a vaníliaport is, és tegyük bele az apró kockára vágott datolyát.Főzzük úgy 10 percig. Ezidő alatt jól szétfő a zabpehely.Vegyük le a tűzről, és keverjük hozzá a kókuszreszeléket, a mézet és a durvára vágott diót.Formázzunk kicsike gombócokat, és forgassuk meg a kókuszcukros kakaóporba.
Saláta vadasan
2015. április 21. Nyers konyha
Vadulok! Egyre több az ehető finomság a réteken, mezőkön. Szerencsém van, falun lakunk és van kertünk is így igazán frissen szehetem ezeket a vadnövényeket. Miért érdemes őket fogyasztani? Bio, vegyszermentes, sok vadnövény gyökere méterekre lemegy a földbe, a lóhere pl. 10 méteres gyökeret is képes növeszteni. Ettől is túlélők, így rengeteg ásványianyaghoz jutnak, na meg mi is ha megesszük őket. Minél vadabb, kesernyésebb az ízük annál jobban tisztítanak, így például a pitypang minden része ehető és jó máj és vértisztító is. Én a virágát is szeretem leszedni és elrágcsálni, tele van virágporral meg lecitinnel. Saláta vadasan: pitypang rukkola cickafark petrezselyem madársaláta menta snidling paradicsom ciromlé hidegensajtolt olaj, pl. oliva vagy lenmag só Fűszeres magok: 1 csésze napraforgó (beátatott) fél csésze mandula (beáztatott) fél csésze szezámmag 2 késhegynyi füstölt paprikapor 2 késhegynyi só 1 késhegynyi fokhagymapor Fél csésze szezámmagot turmixoljuk annyi vízzel hogy tejföl szerű masszát kapjunk. Ezt fűszerezzük, majd a fűszeres öntetet ráöntjük a mandulára és a napraforgóra, elkeverjük, majd aszaló tapadásmentes lapján ropogósra aszaljuk. Ezt nagyon finom rágcsálni, de salátákra, levesekbe is kiváló.
Lestyán, a "Maggi" fűszer
2015. április 20. Éltető ételek
A lestyán (Levisticum officinale) nemcsak fűszernövény, hanem kiváló gyógynövény is. Eredetileg Perzsiából származik, de Európában, Észak-Afrikában és Oroszországban is elterjedt. A középkori Magyarország népszerű fűszere volt, és a népi orvoslás is nagy becsben tartotta. Illatra és ízre emlékeztet a zeller levelére, ezért hamis zellernek is nevezik. 1-2 méter magas, évelő növény, húsos gyöktörzse van. Sárga virágzata 5-15 sugarú, összetett ernyő, amely július-augusztusban nyílik. Termése sárgásbarna, szárnyalt, kettős kaszat. 3-5 év alatt fejlődik ki teljesen. Felhasználása gyógynövényként Drogja a gyöktörzse, a leveles szára és a termése. A leveleit mindenképp a virágzás előtt gyűjtsük, mert utána keserűek lesznek. Alkalmazása: - étvágyjavító, epekőoldó, emésztésserkentő; - vizelethajtó, húgykőoldó; - antibakteriális, antifunginális, nyugtató; - köptető, segíti a nyálkás váladék kiürülését; - fájdalomcsillapító, görcsoldó (pl. menstruáció, fejfájás, köszvény esetén). Lestyán mint fűszernövény Levesek, főzelékek, saláták kedvenc növénye lehet. Magját péksüteményekbe szórják, rizsételekhez adják. Likőrök, röviditalok előállításához is felhasználják. Gyökerét lehámozva zöldségként használhatjuk. Maggi fűszernek is nevezik az illata miatt, annak ellenére, hogy nincs is benne. A Maggi cég a múlt század elején törvényes úton tiltotta meg a kertészeknek, hogy a lestyánt maggifű néven árulják. A boszorkánykonyhában számos ötletet találhatunk a lestyán felhasználására, mind a gyökeret, a magot és a levelet tekintve. Készíthetünk zöldséglekvárt "házi vegetát" is, amelyben fontos összetevő a növény levele.
Gomba masala (avagy indiai gombapörkölt)
2015. április 19. Vegán muflon
A Vámház körúti Ázsia boltban azon ábrándoztam, hogy pénzintézet helyett sokkal inkább egy hasonló üzletet fosztanék ki. Kb. az alábbi mondatok kíséretében: "Rablótámadás, senki ne mozduljon! Te ott azzal a csokor korianderrel, arccal a földre! Te meg dobd el szépen azt a wasabis tégelyt, hogy lássam mindkét kezedet! Senki nem hősködik, mert beterítem az agyával a chiliszószos pultot! Hölgyem, ott a kasszánál! Tegye a szatyorba azt a mozsarat meg az indiai fűszereket! Az asafoetida meg a lepkeszegmag maradhat, azokból bespájzoltam egész évre. Az a tandori fűszerkeverék csípős vagy inkább csak pikáns? Ha az utóbbi, azt is viszem." Nos, ilyen gondolatok közepette szereztem be a currylevél nevezetű cuccot, mely az alábbi - ha nem is feltétlenül tradicionális, de - kíméletlenül finom specialitás kulcsösszetevője.
Beszerzendő:
1/2 kg gomba (én speciel champignont használtam) 3 evőkanál paradicsompüré 1 fej felkockázott vöröshagyma 1 db felkockázott mezei zöldpaprika vagy kaliforniai paprika 1 evőkanál őrölt koriander 3 db zöldchili vagy piros chilipaprika 1 kiskanál római kömény (egész) 2 kiskanál mustármag 1 kiskanál garam masala 1 kiskanál őrölt kömény 1 kiskanál kurkuma 2 kiskanál gyömbérkrém 1 gerezd fokhagyma pár csepp citromlé 1 evőkanál currylevél só Az "öntethez": 2 evőkanál vegán biomargarin 2 evőkanál currylevél 3 gerezd felaprított fokhagyma 1 evőkanál felaprított korianderlevél 1 db zöldchili vagy piros chilipaprika kevés feketebors só Egy edényben kevés olívaolajat hevítünk, majd hozzáadjuk a mustármagot. Ha pattog, és nem választottunk kellően mély edényt, válogatott káromkodások közepette hozzáadjuk a római köményt, a currylevelet, a hosszában felvágott zöldchilit és a kurumát. Hozzápasszítjuk a hagymát, a gyömbérkrémet, belenyomunk egy gerezd fokhagymát, megsózzuk, majd a hagymát kis lángon figyelmesen, tapasztaltan, türelmesen megpároljuk, közben párszor megkeverjük. Hozzáadjuk az őrölt köményt, a garam masalát, az őrölt koriandert, a paradicsompürét, megkeverjük, majd legvégül jöhet a felkockázott gomba és a só. Jó öt percig fedő alatt pároljuk. Közben egy másik edényben felolvasztjuk a biomargatint, hozzáadjuk a zöldchilit és a fokhagymát, és egy-két percig kevergetve pároljuk. Hozzáadjuk a currylevelet, a sót, a korianderlevelet és a borsot. Ha megvagyunk, az így keletkezett elegyet zokszó nélkül rálöttyintjük a gombára, majd jól elkeverjük. Az elkészült művet rizsával vagy naan kenyérrel szervírozzuk.
4. heti menü
2015. április 14. Mindennapi ételeink
Bocsánat, kicsit csúszva írom a menüt, de ami késik, nem múlik :-) de jó hír, hogy itt a tavasz :-) HÉTFŐ R: Édes, sütőben sült vegán bundás kenyér, kiwi, lekvár E: Paradicsomos krumplifőzelék, "töltlék" V: Ebédmaradék KEDD R: Köleskása, dió/mák, szederlekvár, alma E: Lencsehurka, édesburgonyapüré, uborkasaláta V: Ebédről maradék SZERDA R: Kenyér, tofukőrözött E: Brokkoli krémleves, krumplis tészta V: Ebédről maradék CSÜTÖRTÖK R: Hajdinakása (reszelt almával), gesztenyepüré, meggybefőtt E: Csőben sült répa-cukkini, párolt kuszkusz, paradicsomsaláta tofuval V: Ebédről maradék PÉNTEK R: Tejbegríz, lekvár, banán E: "Lucskos káposzta" pászkagombóccal V: Főtt krumpli, hagyma, növényi tejföl, olívaolaj, újhagyma, retek SZOMBAT R: Granola müzli, növényi tej, banán, E: "Lucskos káposzta" pászkagombóccal, zabkeksz V: Kifli, virsli, mustár, saláta, paradicsom VASÁRNAP R: Zabkása, mandarin, olajos mag E: Gulyásleves, palacsinta (mákos, diós, növényi túrós) V: Zsemle, kókuszzsír, diókolbász, mustár
Vedd fel a harcot a tavaszi fáradtság ellen!
2015. április 7. Éltető ételek
Itt a tavasz. Megérkeztek a gólyák, a fecskék, nyílnak a tulipánok, a nárciszok, aranylóan süt a nap. És mi nemhogy örülnénk ennek, egyre több nyavalya kerülget bennünket. Fáradtak, ingerlékenyek vagyunk, fáj a fejünk, rosszul alszunk, rossz a közérzetünk. Frontok jönnek-mennek, reggel hideg van, délután meleg. Csodás ez a napsütés, hiszen boldogsághormon "endorfin" termelődik, emelkedik a vérnyomás, tettre készek vagyunk. Viszont túl gyors ez a változás, ez a hőmérséklet ingadozás. Szervezetünk nem tud ilyen gyorsan alkalmazkodni, hangulatingadozás, fejfájás, alvásprobléma jelentkezik. Sok esetben ez egyenes út a depresszióhoz. Erre még egy lapáttal rátesz az óraállítás. 1 órát "elloptak" a napunkból. Bizony, a biológiai óránknak ezt nehéz behoznia. És ez nemcsak minket, felnőtteket érint, hanem a gyerekeinket is. Ők is sokkal fáradtabbak, ingerlékenyebbek, az iskola hatalmas terhet ró rájuk. Bizony ők is "dolgoznak" napi 8 órát az iskolában. Ezenkívül még azt is fontos megemlíteni, hogy a vitamin- és ásványianyag-raktárunk bizony jócskán megcsappant . Nincs nagy választék gyümölcsökből, a zöldségek még az előző év termései, ilyenkor csak üvegházas "kényszerérett paradicsomok" vagy a spanyol, marokkói, olasz eprek, paprikák, cukkinik, padlizsánok stb. kaphatók. Igaz, megjelentek az újhagymák, retkek, saláták. De a legfontosabb, amit a természet ilyenkor ad nekünk: a ZÖLD levelek . Nő a sóska (vadsóska), a medvehagyma, menta, citromfű, csalán, árvacsalán, gyermekláncfű, lucerna, galaj, lóhere, tyúkhúr és még sorolhatnám. Épp ma voltam a Tisza gáton futni, hát az a kánaán, ami ehető zöld levelekből volt: CSODÁS. Könnyen kaphatunk a tüneteinkre az orvosoktól antidepresszánst, de valóban erre van szükségünk? Mit tehetnénk ellene? Vasraktárunk feltöltése A nőknél a vashiány (vérszegénység) is okozhat fáradékonyságot, amelyet a menstruációs ciklus is "elősegít". A csalán, mák, petrezselyem, ezerjófű, algák, búzafű, virágpor szintén fogyaszthatók vérszegénység esetén. Tehát mindenképp oda kell figyelni vasraktárunkra. A vas felszívódását elősegíti a C vitamin, gátolja a tej, a csersavak (teák), a foszfát (tej) és az oxalátok. Táplálkozás Alapvetően a cél a teljes értékű táplálkozás. Kerüljünk mindenféle finomított (halott) élelmiszert. Stressznövelő élelmiszerek : fehér cukor, kávé, kakaó, csoki, fekete tea, alkohol. Ne terheljük le a szervezetet nehéz, zsíros ételekkel, törekedjünk az egyszerű, vegetáriánus étkezésre. Együnk minél több nyers ételt. A zab kifejezetten jótékony hatással van az idegrendszerre. Mivel a tavasz a méregtelenítés időszaka, ezért törekedjünk olyan ételek fogyasztására, amelyek a májat és az epehólyagot támogatják. Csökkentsük a sós ételek fogyasztását, részesítsük előnyben a friss zöldségeket, csírákat, gabonafüveket. Helyezzük előtérbe az édes és a csípős ízeket. Nagyon jó ilyenkor a mézes mentatea. Használjunk minél több csípős fűszernövényt ételeink készítésénél (bazsalikom, rozmaring, majoranna, borsikafű, kömény, kapor, babérlevél). A gabonafélék és hüvelyesek kellőképpen édesek, és ezt fokozhatjuk csíráztatással. Kiválóan beilleszthető az étrendbe a medvehagyma. A fekete üröm édes-csípős kombinációja is kiváló ezekben az időkben. Együnk minél több nyers vöröshagymát, fokhagymát. Az ételek főzése leegyszerűsödik: rövidebb ideig, de magas hőfokon készítsük, ezáltal az étel belseje nem fő át annyira. Fogyasszunk algákat. Nagyon fontos a vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag ételek fogyasztása: csíraőrlemények, csírák. Ezzel a táplálkozással az immunrendszerünk is erősödik, ellenállóbbá válik. Kellő folyadékfogyasztás Igyunk sokat: víz, frissen préselt zöldség és gyümölcslevek és gyógyteák (zöldtea, ginseng, ginko biloba, varjúháj, ezerjófű) formájában. Iktassuk be a napi étkezésünkbe a zöld turmixot . Itt a lényeg a klorofill, amely a zöld színt adja a növényeknek. Ezt felturbózhatjuk superfoodokkal. Csodákra képes a búzafűlé. Viszont sokan nem bírják az illatát, ízét, és a mindennapi elkészítése is elég macera a napi teendők mellett. Erre egy remek megoldás ez a búzafű por, amellyel a zöld turmixunkat remekül felturbózhatjuk. Vitaminok és ásványi anyagok a fáradtság leküzdéséhez A legfontosabb a C- és E-vitamin, valamint a réz, jód, vas és a magnézium. Természetes C-vitamin forrás többek között pl. a homoktövis, a csipkebogyó, a camu camu és a goji berry. Egy egészséges élő szervezetnek minimum 70 féle ásványi anyagra, mikroelemre, nyomelemre lenne szüksége. Támogassuk az idegrendszert Igyunk nyugtató hatású gyógynövényeket, ezekből tea fogyasztható, vagy illóolajukat párologtathatjuk, masszázsolajakhoz hozzátehetjük: levendula, orbáncfű, kamilla, bergamott, jázmin, rózsa, citromfű, ánizs, golgotavirág, rozmaring, macskagyökér. Készíthetünk álompárnát szárított gyógynövényekből (levendula, kamilla, citromfű, orbáncfű, zabszalma). Mozdulj meg! Kezdj el mozogni! Tudom, a hátad közepére kívánod, hív az ágy, de vegyél erőt magadon, és menj ki a természetbe, sétálj, kirándulj. A mozgás antidepresszáns hatását több tanulmány is bizonyítja. Minél fáradtabbnak érzed magad, annál jobban fog esni egy kis séta, kocogás a természetben. Télen sajnos bezárkózunk a lakásba, most itt az idő, menjünk ki a szabadba, a friss levegőre. Gyűjtsél medvehagymát, zöld leveleket, ezzel megszerzed a zöldturmixod alapját is. A jóga is jótékonyan hat az idegrendszerre, és segít a megfelelő légzés elsajátításában. Teljesítmény fokozására és a fáradékonyság leküzdésére próbáljuk ki a Performax Forte-t. Négy különböző cordyceps fajtát tartalmaz, valamint rózsavarjúhájat, amelyet a "százévesek gyökerének" is neveznek. Érdemes a macát is kipróbálni, amely kiváló teljesítményfokozó. Teljes megújulás - méregtelenítés A tavasz a megújulás, a méregtelenítés időszaka. Milyen érdekes, ilyenkor könnyedén találunk csalánhajtásokat, ami kitűnő vértisztító, méregtelenítő hatású. A szervezetnek is meg kell újulnia, meg kell tisztulnia. Nemhiába van húsvét előtt a 40 napos böjt. Egy pár napos gyümölcsnap vagy léböjt fantasztikus megújulást, felfrissülést ad a szervezetnek. Hívjuk segítségül a fizioterápiát A hidroterápia ősidők óta ismert. A Kneipp-féle hidroterápiás módszerek közül a váltó lábfürdő, a váltózuhany, a szauna, a reggeli frottírozás, a hideg vizes lábszárleöntés, a harmatos fűben járás segíthet. Használjunk frissítő hatású masszázs- és fürdőolajakat. A fény növeli a szervezet szerotoninszintjét, ezért depresszió esetén egyszerű módszer a napfürdőzés. Üljünk ki a napra, csukjuk be a szemünket, és napoztassuk arcunkat, testünk minél nagyobb részét. Nevessünk sokat A nevetés serkenti az immunrendszert, különösen az úgynevezett természetes ölő sejtek működését. A nevetés hatására endorfinok szabadulnak fel, és agyunkban örömérzet keletkezik. Nevess szívből minél többet! Lássuk színesben a világot! A színterápia egy elfogadott tudományág. Kutatások bebizonyították, hogy egyes színek pozitívan hatnak fáradékonyság, depresszió és feszültség esetén. Az idegi eredetű zavarokra, lelki kimerültségre és hasonló panaszokra nagyon jó az indigó szín. A kék nyugtat, lazít. A lila a meditáció színe, nyugtatja, harmonizálja az idegrendszert. Ha idegesek vagyunk, és nem tudunk aludni, a kék színtől remélhetjük a megnyugvást és az ellazulást. A narancssárga általános frissítőként működik, elűzi a depressziót. A sárga a nap színe, ezáltal meleget és lelkesedést sugároz. Idegrendszerünket és emésztőszerveinket jó munkára ösztönzi, hangulatunkat az optimizmus irányába vezeti. A méregtelenítő szervek: a máj, a vesék és a húgyhólyag működését ösztönzi és erősíti. A zöld a természet, növekedés színe. Csökkenti a kimerültséget és a fáradtságot. Hogy szépek is legyünk Törődjünk egy kicsit magunkkal. Készítsünk test- és arcpakolásokat, frissítsük fel a hajunk állapotát. Nagyon fontos a pihentető alvás, ezért éjfél előtt már bújjunk ágyba.
Diós csók (vegán)
2015. április 3. Mindennapi ételeink
Egy újabb egyszerű recept, hogy ne kelljen a fejünket törni, milyen egészséges süteményt süssünk hétvégén. Hozzávalók: 25 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt 8 dkg nádcukor 1 csomag bourbon vaníliáscukor 1 tk. szódabikarbóna 15 dkg darált dió Elkészítés: A lisztet, diót, cukrot, sót és szódabikarbónát összekeverjük egy tálban, majd hozzáadjuk a mazsolát, az olajat és a vizet. Lágy masszát kapunk, ebből halmocskákat készítünk. Előmelegített sütőben 170 fokon kb. 30 percig sütjük.
Smoothie bowl, avagy az ehető szuper turmix
2015. április 1. Zizi kalandjai
A The Telegraph egyik februári cikke szerint a legújabb kaja trend a smoothie bowl, azaz magyarul valami ilyesmit jelent: turmix tálban felszolgálva, de állagából adódóan gyümölcsös joghurt krémfagylalt is lehet. Tehát ez egy olyan smoothie/turmix, amit inkább eszünk, mint iszunk, mivel az állaga egy kicsit sűrűbbre van hagyva. Trend vagy nem trend, mi imádjuk! A fotón lévő kisebb tálkából Ádi evett, általában kétszer-háromszor repetázik, szóval akkora adagot eszik a végén, mint én! Nagy népszerűségének köszönhetően hetente többször ezt reggelizzük mostanában.
És, hogy miből áll össze a smoothie bowl?
Van benne:
– gyümölcs (banán édesítés és krémesség miatt, avokádó, bogyós gyümölcsök vagy citrusfélék)
– leveles zöld (spenót, mángold, leveleskel, stb.)
– szuperélelmiszer (kendermagliszt, chia mag, stb.)
– fehérje + zsiradék (mandulavaj, földimogyoróvaj, stb.)
– folyadék (többnyire növényi tej vagy kókuszvíz)
A banánt és az avokádót frissen teszem bele, azonban a bogyós gyümölcsöket fagyasztott állapotban, így ez kellemesen hűssé teszi és tényleg krémes fagylalt jelleget ad neki. Nyáron kiváló reggeli lesz a nagy melegben. Leveles zöldek közül olyat válasszunk, aminek semleges íze van. A szuperélelmiszerek tárháza kifogyhatatlan, szinte az egész smoothie bowl szuperélelmiszerek hada, de ha még pluszban akarunk hozzáadni valamit, akkor kísérletezhetünk kendermagliszttel, chlorrelával, spirulinával, búzafű porral, stb.
Én most kivételesen nagyon extrát tettem bele, baobabot, amit ajándékba kaptam Angliából (már itthon is kapható egyébként). A baobab – másnéven majomkenyérfa – az afrikai tájképek jellegzetes fája. A gyökerétől a terméséig minden részét táplálékként használják fel. A gyümölcshúsnak igen magas a C- és B vitamin, valamint kálcium tartalma. A benne lévő rostok hatékonyan hatnak az emésztésre. Afrikában az egyik legjelentősebb haszonnövény. Nagyon érdekes a baobab legendája… “A teremtés hajnalán az első fa a baobabfa volt. Őt követte a sudár és kecses pálmafa. Amikor a baobabfa meglátta a pálmafát, rögtön sírni kezdett: hadd lehessen magasabb… Eztán feltűnt a tűzvörös juhar lángoló virágaival, és a baobabfa rögtön irigy lett a csodás virágokra. Végül a baobabfa megpillantotta a fönséges fügefát, és gyümölcsökért fohászkodott. Erre az istenek nagyon dühösek lettek, megfogták a baobabfát, kitépték a földből, és fejre állítva újra elültették, hogy végre elhallgasson.” (Forrás: AntalVali.com)
Gazdagabbá tehetjük reggelinket, ha adunk hozzá mandulavajat, földimogyoróvajat vagy kesudióvajat. Növényi tejek közül pedig bármelyik megfelel, legyen az kókusztej, zab-, rizs-, mandula- vagy diótej. Mivel sűrű joghurt állaga lesz, a tetejére mindenképpen ajánlok valami ropogtatnivalót!
Tudom, ez egy költségesebb reggeli, ha az alapanyagokat nézzük, de azért lehet a költségeken faragni: banánt, avokádót lehet nagyon sokszor akciósan kapni egyes élelmiszer üzletekben (én ma pl. kiváló Hass avokádókat vettem a Lidlben 175 Ft/db áron). A fagyasztott bogyós gyümölcsök szerintem olcsóbbak, mint a frissek. A leveles zöldek szezonális áron kaphatók lassan a piacokon. Az extra szuperélelmiszer porokat el is hagyhatjuk, ez csak extra, enélkül is kiváló lesz a krémes joghurtunk. Viszont rakhatunk bele lenmagot vagy chia magot. A magvajakat és a növényi tejeket pedig mi magunk is elkészíthetjük házilag.
A hozzávalók tárháza kifogyhatatlan, a fantáziátokra bízom, hogy milyen smoothie bowl-t csináltok magatoknak. Küldjetek róla egy képet, ha kipróbáltátok és ízlett!
Málnás smoothie bowl
Hozzávalók 3 főre:
– 1 db banán, meghámozva, felszeletelve
– 1/2 avokádó, kanállal kikapart húsa
– egy kisebb marék leveleskel
– két közepes maréknyi fagyasztott málna
– 2 evőkanál zabpehely
– 1 evőkanál mandulavaj
– 1 evőkanál lenmag
– 1/2 evőkanál chia mag
– 3 teáskanál baobab por
– 1/2 teáskanál fahéj
– kb. 300 ml mandulatej vagy egy kicsivel több, attól függően, hogy milyen állagúra szeretnénk
– tetejére: hántolt kendermag, pirított natúr napraforgómag vagy tökmag, goji bogyó
Tegyünk minden hozzávalót a turmixgépbe és pépesítsük simára néhány perc alatt. Ha túl sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá egy kis mandulatejet. Adagoljuk tálkákba és tálaljuk pirított napraforgómaggal, goji bogyóval megszórva.
Miből eszik-iszik Fanni?
2015. március 30. Mindennapi ételeink
Nagyon sokan írtatok levelet, hogy miből eszik-iszik Fannusunk. Több mindent kipróbáltunk, de egy idő után a Tommee Tippee termékeit szerettük meg. Elsőként hasfájásra való tekintettel anti-colic cumisüveget vettünk, amikor még az első időben nem tudott Fanni a koraszülöttsége miatt szopizni, hanem fejni kellett a tejet és azután üvegből, ill. alternatív módokon itatva adni. Majd miután megtanult szépen szopizni, a fogfájásra vettünk speciális cumi-rágókát, mellyel úgy nézett ki Fanni, akár egy ketrecharcos :-), de ez volt az egyedüli cumi, amit elviselt, enyhítette a fogzást. Később beszereztünk tartóedényeket, és tányérokat is, melyekből most ajándékcsomagot is kaptunk. Nagyon örültünk neki. A csomagban az alábbi termékek voltak: Explora Cool & Mash etetőtálka tetővel, és kanállal - ez Fannink nagy-nagy kedvence, a müzlit éppúgy szereti benne, mint az ebédkor elfogyasztott leveseket, főzelékeket. Sőt, a kanalat ő használja, élvezi, hogy olyan hosszú, jól meg tudja fogni. Nagyon praktikus arra az esetre, ha mondjuk reggel el kell mennem, és apukája reggelizteti, akkor előző este belekészítem az ennivalót, másnap csak ki kell nyitni és felengedni tejjel (ha müzlit eszik), vagy megmelegíteni (ha kását), és az odakészített gyümölcsökkel megbolondítani. Explora Háromrekeszes tányér, ez az én kedvencem, mivel jól elkülöníthetőek az ennivalók rajta. Általában főzelékek mellé készítek fasírtot is, vagy valamilyen pörköltet, esetleg szójavirslit főzök ki hozzá, vagy tofut pirítok, így ezeket nem kell összekeverni, hanem külön tálalórészbe kerül. Azt Fanni a kezével tudja csemegézni, amíg én kanalazom neki a többit. De a rekeszekbe gyakran kerül friss zöldség, saláta is. Reggelente (ha nem az előbb említett tálkát használjuk), a kásák mellé friss, kockázott gyümölcs, szójajoghurt vagy valamilyen öntet. Maximálisan kihasználjuk, és Fanni is meg tudja különböztetni az ételeket. Egyébként is szereti az alapanyagokat megismerni, megfogni. Sokat főzünk (sőt, sütünk) együtt. Ez számomra nagy örömet jelent. TT Essential Basics ételtároló tetővel - ebből kétféle színt is kaptunk, 10 perc alatt mindegyikbe került valami. Sokat utazunk Fannival, így nagyon jól jönnek az olyan tárolók, amelyekbe belerejtek valamit, és szükség esetén Fanni csemegézhet belőle. Az egyikbe mindig friss gyümölcs kerül, éppen akkora a mérete, hogy egy teli tál gyümölcs elegendő uzsonnára, vagy tízóraira, mikor melyiket kér (általában reggelire kevesebbet eszik, így igényli a tízórait, aztán ebédre teletömi a bendőjét, vacsoráig nincsen gond). Sőt, az a jó, hogy épp belefér a kis kezecskéje, az alját is eléri. A tetejét pedig egyedül le tudja szedni. Utazásokkor a klasszikus kölesgolyó, mézes müzlikarika, babakeksz kerül a többi tárolóba. De mostanában pohárként is használja Fanni a kis tárolókat. Explora Műanyag Etető Előke - nagyszerű előke, Fanni azonban ezt sem tűri meg magán, éppúgy, mint a többi előkét. Eddig talán ha kétszer volt rajta előke. De hála Istennek, tisztán, szépen eszik (viszonylag :-) ), így nem erőltetem, így ezt elajándékoztuk. Nagy előnye egyébként, hogy mosható. És végül az itatópoharak: EXPLORA 7 Active Sporty Beaker és EXPLORA 5 Active Straw Beaker itatópohár (kulacs). Valóban csöpögésmentesek, jó sok ital elfér bennük. Fanni odavan a vízért, éppen ezért nem is sűrűn kap mást, kivéve, ha anyukámnál vagyunk: ő mindig gyümölcslevekkel vár bennünket. Azt sem utasítja vissza a kis manókánk. :-) Aki szeretné a termékeket megvásárolni, a www.kismamafutar.hu oldalon teheti.
Mit eszik a vegagyerek (vegán baba)? + SkipHop kedvezmény kupon
2015. március 27. Zizi kalandjai
A vegagyereknek továbbra is kiváló az étvágya. Mostanában elég nagy adagokat eszik, sokszor repetázik és szépen lassan, komótosan eszik, megadja az étkezésnek az időt.
Nem tudom ki hogyan főz, főleg miután anya lesz, de nálam manapság a villámgyors kaják is minimum másfél óráig tartanak. Ugyanis megy a multitaskingolás… avagy főzés közben intézek minden mást is: játszom Ádival, énekelek neki; felveszem, hogy ő is meg tudja keverni az ételt; megengedem azt a luxust, hogy végre fogat mossak, elmenjek a mellékhelyiségbe; ha szuperhős vagyok, már ilyenkor megcsinálom a mosást, teregetést és akkor nem kell ebéd utánra hagyni; nyomkodom a telefonomat; takarítok; meg minden egyéb váratlan dolgot csinálok, ami közbejöhet. Ki ismer magára? Az manapság luxus kategóriába tartozik, hogy kivonuljak a konyhába, csak a főzésre koncentráljak és tényleg villámgyorsan megfőzzek, megsüssek valamit. Mindezt nem panasznak szántam, igazából jól is esik, hogy egy délelőtt alatt ilyen sok mindent meg tudok csinálni és így nyugodtan dőlhetek be az ágyba Ádi mellé ebéd után, hogy én is szundizzak egy kicsit.
Lássuk az elmúlt egy-két hónap termését… az alábbi ebédeket januárban és februárban fotóztam. Látszik a szezonális felhozatal, szinte minden tányéron szerepel a pirított leveleskel, mert annyira imádjuk és igyekszünk minél többet enni belőle mielőtt véget ér a szezon. Ez az egyedüli zöldség, amit nem ununk még tél végén sem. Azért felbukkan már a nyári ízek utáni vágyakozás padlizsán, polenta és tavaly nyárról eltett lecsó formájában.
Ádi mindent megeszik, de a legnagyobb kedvencei mostanában: humusz, savanyú káposzta, kígyóuborka (egyik este a vacsora levezetéseként még megevett egyharmad kígyóuborkát!), Pipacs kenyér, leveleskel (nyersen és pirított formában is), tészta. Egy-két alkalommal már evett minimálisan édesített (juharsziruppal vagy mézzel) sütit – ízlett neki. Az igazság az, hogy várjuk már a tavaszi és nyári zöldségeket, gyümölcsöket nagyon!
***
Közelgő Húsvét alkalmából pedig a SkipHop Magyarország felajánlotta, hogy kedvezménykupont biztosít a Zizi kalandjai olvasóinak! Részletek a bejegyzés végén!
Pirított fokhagymás citromos leveleskel, pirított gomba, édesburgonya chips, citromos tahini szósz és főtt bulgur
Sütőtök krémleves (vegánosítva), tavaszváró téli tekercs
Pirított fokhagymás citromos leveleskel, póréhagyma krémes tészta és párolt brokkoli
A szokásos leveleskel, gabonavirsli, főtt köles főtt rizzsel és citromos tahini szósz
Nyárról eltett lecsó és tepsiben sült ropogós rozmaringos kakukkfüves burgonya
Sült szójavirsli, fokhagymás citromos leveleskel, tepsiben sült répa és káposzta főtt köles és rizs keverékével
Csicseriborsós padlizsánragu (ehhez nagyon hasonló) krémes polentával
Az elmaradhatatlan leveleskel :), maradék savanyú káposztás kölesfasírt, sült szójavirsli, tepsiben sült rozmaringos édesburgonya citromos tahinis joghurt szósszal
*****
KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG A ZIZI KALANDJAI OLVASÓINAK!!!
Aki 2015. március 27 és 2015. április 6-a között vásárol Skip Hop, Yeominis, Stor it vagy Frank&Fischer márkájú termékeket a Monkie oldaláról (más kedvezménnyel nem összevonható) az 10% kedvezményben részesül (a végösszegből kerül levonásra). A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI10. Jó vásárlást mindenkinek!
Félúton a paradicsomleves és a gazpacho között
2015. március 25. Mindennapi ételeink
Rendkívül finom leves, a még hűvös tavaszi esték valamelyikére. Ma ezzel várom haza a férjemet, aki ezekben a percekben érkezik meg. :-) Hozzávalók: 1 doboz olasz (egész)paradicsom konzerv ( 0,5 l) 3-4 dl víz 2 szelet száraz kenyér 2 ek. olívaolaj 8 gerezd fokhagyma 1 fej vöröshagyma 1 csokor újhagyma 1 reszelt sárgarépa 1/2 reszelt zellergumó bazsalikom, himalaya só - ízlés szerint aranybarna nádcukor - ízlés szerint 1 csokor petrezselyem -- 2 szelet pirítós kenyér, pesto Elkészítés: Az olívaolaj és ugyanannyi víz keverékén megpároljuk a karikára vágott hagymát és az egész fokhagymákat, a megpucolt és lereszelt sárgarépát, zellert, majd ráöntjük az apró kockákra vágott paradicsomot, felöntjük vízzel, sózzuk, majd 2-3 perc főzést követően hozzáadjuk a -gyermekünk által - kis kockára tépkedett kenyeret, és még teszünk hozzá vizet. Kb. 15-20 percig főzzük, hogy a kenyér jó pépessé főjön. Egy perccel a főzés vége előtt beletesszük a bazsalikomot. Ha szükséges, hígítsuk még vízzel. Alaposan összeturmixoljuk, majd pestós pirítóssal és petrezselyemmel megszórva tálaljuk.
Céklalevél saláta
2015. március 25. Mindennapi ételeink
Régen töltöttem fel salátareceptet, így most ezt a hiányt pótolom egy nem mindennapi salátával. Ezt még Vácon tanultam, egyik kedves ismerősünktől. Hozzávalók: 5-6 db cékla levelei 1 csokor metélőhagyma 1/2 bio citrom leve ízlés szerint só 1 tk. agavé szirup vagy méz 1-2 ek. olívaolaj 1 ek. szezámmag Elkészítés A céklaleveleket megmossuk, majd kisebb részekre szaggatjuk, vagy vágjuk. A metélőhagymát összevágjuk és a céklalevelekhez adjuk. Az olajból, mézből, citromból és vízből öntetet készítünk, és a salátára öntjük. Szezámmaggal dúsítjuk. Frissen fogyasztjuk.
Brokkolis-búzahúsos vadas
2015. március 24. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 4 közepes sárgarépa 3 rózsa brokkoli 1 fehérrépa 1/2 kisebb zeller 1 fej vöröshagyma 4 gerezd fokhagyma 2-3 babérlevél 2 ek. olívaolaj kb. 1 dl víz só - ízlés szerint vegamix - ízlés szerint 2 ek. mustár 2 dl növényi tejszín 3 ek. finomliszt kis citromlé - ízlés szerint -- 10 dkg kész búzahús 1 ek. kókuszzsír 2 ek. paprikakrém 2 tk. fokhagymapor 25 dkg gluténmentes tészta, kiskagyló Elkészítés: A hagymát meghámozzuk és apróra vágjuk. Olaj és ugyanannyi víz keverékén megpároljuk. Eközben a brokkolit alaposan megmossuk és kis darabokra szedjük. A sárgarépát, fehérrépát, zellert szintén megmossuk, meghámozzuk és lereszeljük. Hozzáadjuk a hagyás alaphoz, majd ízesítjük babérlevéllel, vegamix-szel, sóval, fokhagymával. A brokkolit kb. 10 perc elteltével adjuk hozzá Roppanósra pároljuk, ha szükséges, kevés vizet adunk hozzá. Eközben kikeverjük a növényi tejszínt, a lisztet és a mustárt, és mindezt ráöntjük a megpárolódott zöldségekre. Kevés citromlével is még ízesítjük, ill. igény szerint adunk hozzá még sót vagy ételízesítőt. A búzahúst csíkokra vágjuk és kókuszolajjal kikent tepsibe téve paprikarémmel és fokhagmaporral összepirítjuk, majd belekeverjük a szószba. Összefőzzük és a kifőtt tésztára locsolva melegen tálaljuk.
Mediterrán szejtánsült
2015. március 22. Mindennapi ételeink
Azért szeretjük a búzahúst, mert a szánk íze szerint alakítható. Mivel múltkor főzőkörre készítettem egy nagy adaggal, eltettem -bepácolva- egy pár szeletet, ínségesebb időkre. :-) Ha készen van a búzahús, 5-10 perc alatt (a körettől függően) finom ebédet készíthetünk. Hozzávalók: 8 szelet bepácolt búzahús (receptjét ld. itt) 2 ek. pesto 2-3 tk. mediterrán fűszerkeverék 8 szem olajbogyó kevés citromlé 2 ek. kókuszzsír -- bulgur Elkészítés: A bepácolt búzahúsokat megkenjük egy kevés pesto-val, megszórjuk a fűszerkeverékkel, és kókuszsírral kikent tepsibe tesszük. 2-3 percet sütjük mindkét oldalukat, majd meglocsoljuk ízlés szerinti citromlével. Olajbogyóval ízesített bulgurral, párolt brokkolival, nagy adag salátával tálaljuk. TIPP: a páclében mst ez volt: olaj + ugyanannyi víz, ill. fele annyi szójaszósz, paprikakrém, fokhagyma.
Gyógyító hagymák. 3.rész Medvehagyma, a tavasz "csoda"gyógyszere
2015. március 20. Éltető ételek
A népi hagyomány szerint tavasszal a barlangjából kibújó medve ezt a növényt keresi, hogy a hosszú téli álom után kitisztítsa szervezetét. Úgyhogy tavasszal vegyük elő a bakancsunkat, és irány az erdő! A gyűjtése során viszont szigorú szabályok vannak. Még virágzás előtt szedjük a levelét. Fontos, hogy NE keverjük össze a gyöngyvirággal és a kikericcsel. Könnyen ellenőrizhetjük, hogy jó levelet gyűjtünk-e: a kezünkkel dörzsöljük össze a levelét. Ha kellemes fokhagyma illatot áraszt, akkor nyugodtak lehetünk. A medvehagymát a fokhagyma erdei testvérének is nevezik, így gyógyhatásuk is hasonló. Kiváló vértisztító szer, kitisztítja a májat, az ereket és a beleket. Ugyancsak segít a nehézfémek kivezetésében, így a városlakók "ólommentesítésére" kiváló. Vérnyomás- és koleszterincsökkentő, valamint bélfertőtlenítő. Mivel tavasszal csak pár hétig érhető el frissen, így ajánlani tudom a medvehagyma pástétomot, amely kenyérre kenve nagyon finom, de kúraszerűen (36 nap) fogyasztva, konkrét gyógyhatásai is érvényesülnek. A méregtelenítő kúrát is kiegészíthetjük vele. De a medvehagyma alkoholos kivonata is bevethető ilyenkor. Együnk minél több hagymát, hiszen remek antibiotikum, jót tesz a szívnek, az ereknek, a beleknek... Szóval ez egy univerzális gyógynövény! Ételeinkbe bátran beletehetjük, de a legjobb nyersen, hiszen jótékony hatásai eképp jobban érvényesülnek. Gyógyító hagymák. 1.rész Vöröshagyma és gyógyhatásai Gyógyító hagymák. 2.rész "Mindenható" fokhagyma
Vaníliás linzer narancsos csokiöntettel
2015. március 15. Éltető ételek
Amikor anyukámhoz megyünk, nos akkor van csak igazán terülj-terülj asztalkám. Sokféle sütemény, csak sajnos nem igazán egészséges alapanyagokból. Készített egy igazán finom linzer kekszet, melynek elkértem a receptjét, hogy én is elkészítsem egészséges alapanyagokból. Szerintem nincs olyan receptet, amit nem lehetne megreformálni. Nos, most ezzel is ez történt. A gyerekeknek az én verzióm is ízlett, úgyhogy ennél nem kell jobb bizonyíték. Hozzávalók: 35 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt (egy kissé átszitálhatjuk, a fennmaradt korpát pedig müzlibe vagy más ételbe felhasználhatjuk)20 dkg bio vaj12 dkg méz vagy kókuszvirágcukor megdarálva1 házi tojás1 kávéskanál vaníliapor1/2 csomag sütőporcsipet só70%-os étcsoki2-3 csepp narancsolaj Elkészítése: A vajat, a tojást és a cukrot keverjük ki habosra.Adjuk hozzá az átszitált lisztet, a vaníliaport, sütőport és a csipet sót.Gyúrjunk belőle egy jó, nyújtható állagú tésztát.Tegyük be a hűtőbe úgy 1 órára.Nyújtsuk ki úgy 2 mm vastagra és szaggassuk ki. Amennyiben lekvárral szeretnénk megtölteni, akkor karikára szaggassuk, és minden második közepébe is tegyünk egy kis lyukat.Előmelegített sütőben süssük ki kb. 10 perc alatt, 180 fokon.Csorgassuk meg a narancsos csokimázzal. Ehhez a 70%-os étcsokit vízgőz felett megolvasztottam, és cseppentettem bele 2-3 csepp narancsolajat.
Mindenmentes popsikenőcs nemcsak popsira
2015. március 12. Éltető ételek
Nagyon sok popsikenőcsöt lehet vásárolni, de nincs annál bosszantóbb, amikor már a harmadikat vesszük meg, de szegény babánk bőre egy csöppet sem javul. Alapból mindenkinek azt tanácsolom, hogy amikor bármilyen kozmetikumot vásárol a babának (vagy magának), minden esetben nézze meg az összetevőket. Ha nem vagy tisztában, hogy miket érdemes kerülni, javaslom, hogy ellenőrizd azokat a hatóanyag keresőben. Ennek a receptnek az összetevőit viszont nem kell leellenőrizned, garantáltan minőségi és tiszta alapanyagokat javaslok neked. Egyébként ezt a csodás krémet nemcsak popsira kenheted, hanem bármilyen sérülésre, remekül ápolja és hidratálja a bőrt, de az illóolajok révén gyógyító hatása is érvényesül. Valamint, ha a krém előtt a bőrt befújjuk rózsa hidrolátummal , a hatást és a felszívódást is fokozni tudjuk. Hozzávalók: - 50 ml sheavaj - 10 ml méhviasz - 10 ml ligetszépeolaj - 10 ml körömvirág olaj - 5 csepp levendula illóolaj - 5 csepp rózsa illóolaj - 2 csepp teafa illóolaj vagy manuka illóolaj Elkészítése: Először is tegyünk egy kisebb lábasba vizet, majd tegyük fel főni. Erre helyezzünk egy másik kis edényt (ami beleillik, de az alja ne érjen a vízbe), és ebbe tegyük bele a méhviaszt. Ez a vízgőz felett szépen meg fog olvadni. - Ezután adjuk hozzá a sheavajat, és olvasszuk hozzá. - Vegyük le a vízgőzről, majd adjuk hozzá az olajokat és az illóolajokat.Egy lábasba tegyünk hideg vizet, akár pár kocka jéggel együtt, és állítsuk bele a lábast, amibe az olajok vannak.Kézi habverővel kezdjük el óvatosan keverni (verni), egy idő elteltével habosodni, fehéredni fog a krém.Ha elértük a kívánt állagot, tegyük át egy tiszta, BPA mentes tégelybe.Mindig tiszta kézzel nyúljunk bele, ezáltal biztos nem fog megavasodni, megromlani. Mint írtam, nemcsak popsira, hanem egyéb sérülésre is nyugodtan kenhetjük, de sima kézápolóként is megállja a helyét.
Granola - kókuszkockával és áfonyával
2015. március 10. Mindennapi ételeink
Finom, egészséges és tartalmas reggeli. Hozzávalók: 40 dkg zabpehely 5 dkg kukoricapehely 15 dkg felvágott dió vagy mandula 20 dkg aszalt vörösáfonya / fekete áfonya 10 dkg kókuszkocka 15 dkg méz 0,5 dl 4 szűz olajmix (napraforgó olaj) Hozzávalók: A zabpelyhet, a kukoricapelyhet, összekeverjük egy nagy tálban. Hozzámérjük az olajat, majd a mézet is. Keverjük alaposan össze. Egy sütőbe sütőpapírt teszünk, és erre öntsük ki a masszát. 160 fokos, előmelegített sütőbe tesszük, és 15-20 percig sütjük. Ez idő alatt daraboljuk fel a diót vagy mandulát, az aszalt gyümölcsöket. Ezeket ekkor adjuk hozzá a müzlihez, majd forgassuk át, és rakjuk vissza sülni, még 5 percig, közben figyeljük, mert könnyen leéghet.
Házi napraforgóvaj
2015. március 5. Zizi kalandjai
Csináltam már kesudióból és földimogyoróból is vajat, szóval itt volt az ideje egy újabb kihívásnak. Napraforgómagból készített kencét szoktunk alkalmanként venni, így nem újdonság számunkra, de kíváncsi voltam milyen lenne a házilag készített változat. Háááát, nagyon finom!
Kicsit utána is olvastam a napraforgómagnak, hogy mit tud… A napraforgómag energiatartalma a többi olajosmaghoz hasonlóan jelentős. Zsírtartalma értékes, mert gazdag forrása a telítetlen zsírsavaknak, főleg linolsav és olajsav található benne. A napraforgómag kiemelkedő B1-vitamin-forrás, említést érdemel még E-vitamin-tartalma. Az ásványi anyagok közül magnéziumot, kalciumot és káliumot tartalmaz nagyobb mennyiségben. Otthoni pirításkor ügyeljünk arra, hogy az kíméletesen történjen, a magvak világos színűek maradjanak, mert hőkezeléskor értékes zsírsavainak egy része tönkremegy.
Ugyanúgy kell elkészíteni a napraforgóvajat, mint a kesudiókrémet, vagyis a robotgépet addig kell dolgoztatni, amíg krémes állagú lesz (mennyiségtől függően 15-25 perc). Lehet édesre és sósra is csinálni, én egy csipet sót adtam hozzá és egy kevés olívaolajat. Mindkettő jót tett neki. Íze első pillanatban kicsit kesernyés, de a végére marad az enyhén sós, pirított napraforgómag íz, amely nagyon finom. Édes almaszeleteket ebbe a vajba mártogatva nyerhetünk egy egészséges snacket. Hozzáadhatjátok reggeli kásákhoz, kenhetitek pirítósra, belesüthetitek muffinokba vagy csak kanalalzhatjátok a szátokba szombat esti otthoni mozizás közben. Adjatok neki egy esélyt!
És akkor lássuk a készítését fázisfotókkal fűszerezve...
Beleöntjük a robotgép tartályába a napraforgómagot és elindítjuk a gépet. Egy-két perc után már szemcsés állagú lesz, további három-négy perc után már szinte por állagú. Itt már érződni fog a mennyei illata!
Öt-hét perc és már látható lesz a napraforgómag olajosságga, kezd összeállni a porrá darált mag. Még járatjuk a gépet és most már egyre jobban tapadnak össze az apró szemek.
Eltelik újabb öt-hét perc és az apró szemek eltűntek, helyette kezd masszává összeállni. Még néhány perc és a massza kezd krémessé válni. Kitartás! Mindjárt a végére érünk!
Még dolgoztassuk a robotgépet pár percig és a napraforgómagból vaj lesz. Az utolsó fázisnál adtam hozzá az olívaolajat, szinte cseppenként, miközben a robotgép dolgozott. Voila! Most kapcsoljuk ki a robotgépünket és hagyjuk pihenni, valamint kihűlni! Megérdemli!
Házi napraforgóvaj
Hozzávalók:
– 3 bögre (kb. 450 g) tisztított, nem sózott natúr napraforgómag
– 1/2 teáskanál só
– 2 teáskanál olívaolaj
Hevítsünk fel közepes láng felett egy teflonserpenyőt. Tegyük bele a napraforgómagot és pirítsuk két-három percig, amíg enyhe színt kap. Ettől még finomabb lesz a vaj, de ez a lépés, akár ki is hagyható.
Tegyük robotgépbe a pirított magot, sózzuk meg, majd daráljuk, pépesítsük, krémesítsük a fenti fázisfotóknak megfelelően. Az utolsó fázisnál cseppentve adagoljuk hozzá az olívaolajat, miközben a robotgép dolgozik. A kisebb szüneteket beiktatva kb. 25 perc alatt készül el. Ebből a mennyiségből kb. 300 ml napraforgóvaj lesz.
Így kell almaszeletet professzionálisan napraforgóvajba mártogatni (mozgókép, melynek betöltése egy picit hosszabb időbe telhet)…
Fanni kedvenc bucija
2015. március 3. Mindennapi ételeink
Egyik nap eszembe jutott, hogy régen készítettem zsemlét. Gyorsan kitaláltam egy receptet és azóta negyedszerre sütöm. Fanni egy egészet megeszik esténként. Huhh, nagy étvágya van a kislányunknak. :-) A zsemlében az újszerű, hogy a észtájába is kerül szójajoghurt, ill. a tetejét is azzal kenem meg, így teljesen olyan, mintha tojással lenne kenve. Hozzávalók: 25 dkg finomliszt 25 dkg teljes őrlésű liszt 5 ek. puffasztott amarántmag (elhagyható) 5 ek. búzakorpa (elhagyható) 2 ek. burgonyapehely (elhagyható) 1 ek. szójajoghurt kb. 3 dl víz 1 ek gyümölcscukor 2,5 dkg élesztő só - ízlés szerint -- 2 ek. szójajoghurt só, fokhagymagranulátum - ízlés szerint szezámmag Elkészítés: A liszteket összekeverjük, hozzáadjuk a korpát, amarántmagot, a szójajoghurtot. Az élesztőt 1 dl cukros vízben felfuttatjuk, majd hozzáadjuk a lisztekhez. A többi vizet hozzáadagoljuk és félkemény tésztát gyúrunk. 30 percet meleg helyen kelesztjük, majd egy olajjal kikent tepsibe zsemléket / kifliket / bucikat formázunk. Lekenjük az előzetesen összekevert "krémmel", majd a tepsiben is 15-20 percet állni hagyjuk. 180 fokon kb. 30 perc alatt kisütjük.
Kókuszos-zabkása golyó
2015. február 28. Éltető ételek
Reggel egy kicsit túlterveztem a szokásos kása reggelinket, és kimaradt úgy 30 dkg főtt zabkása. Úgyhogy lett belőle uzsonna. A gyerekek még örültek is neki, mert úszás után igen éhesek voltak. Hozzávalók: - 30 dkg sűrűre főtt kókuszos zabkása - 5 dkg kókuszreszelék - 1 evőkanál kakaópor - 2-3 evőkanál kókuszvirágcukor (mivel a kásába nem tettem édesítőszert) - 6 dkg áztatott/szárított dió - 6 dkg aszalt szilva - 2-3 csepp narancsolaj - 1 kávéskanál fahéj - 1/2 kávéskanál vaníliapor - fél narancs leve Elkészítése: Mivel ebéd után állítottam össze, addigra már teljesen kihűlt a kása. Minden hozzávalót hozzákevertem a főtt kásához, és jó alaposan összedolgoztam. Vizes kézzel kis gombócokat formáztam, és kókuszreszelékbe forgattam.
Almás palacsinta almaszósszal
2015. február 24. Éltető ételek
Ennél egyszerűbben és gyorsabban palacsintát sütni...imádom. 10 perc múlva már falatozhatjuk. Készítettem hozzá egy kis almaszószt, így a kettő együtt tökéletes desszert így kora délután. Ha van egy kis időtök, próbáljátok ki. Babáknál a glutén bevezetéséhez tökéletes étel. Hozzávalók: - 10 dkg teljeskiőrlésű tönkölyliszt - 1 alma - 1,5 dl növényi tej és víz keveréke - 1 késhegynyi szódabikarbóna - csipet só - 1/2 kávéskanál vaníliapor - 1 kávéskanál fahéj vagy mézeskalács fűszerkeverék - 1-2 kávéskanál kókuszvirágcukor Elkészítése: Először is mérd ki a lisztet. Jó alaposan mosd meg az almát (én em-bioba beáztatom), majd nagylyukú reszelőn reszeld le. Add hozzá a fűszereket, majd öntsd hozzá fokozatosan a tejet. Jó sűrű, nokedli tészta állaga lesz. Hagyd picit pihenni. Egy serpenyőt melegíts fel, és kend ki egy pici kókuszolajjal. 1 evőkanálnyi mennyiséget halmozz a serpenyőbe, pár perc alatt süsd meg mindkét oldalát. Én rácsra szoktam tenni, hogy ne párásodjon be. Almaszósz: Egy almát vágj pici kockára vagy nagylyukú reszelőn is reszelheted. Egy serpenyőt melegíts fel, majd tegyél bele 1 kávéskanál mennyiségű kókuszolajat. Párold meg, szórj bele fahéjat és egy kis marék durvára tört diót. Egy leheletnyi kókuszvirágcukorral megszórhatod. Én tettem hozzá 1 evőkanálnyi kókuszkrémet is.
Mogyoró müzliszelet 2.0
2015. február 21. Éltető ételek
A narancsos-csokis müzliszelet után fellelkesülve ismét belevágtam egy új készítésébe. Nos, ez teljesen másképp készül, mint az előző, az állaga is sokkal-sokkal jobb lett, SŐT, olyan lett mint a bolti. Isteni finom, de még ezen is van mit változtatni, mármint az összetételén. Ez egy kissé zsíros az olajos magok miatt (az ízén azért nem érződik), és a méz mennyiségét aszalvánnyal fogom helyettesíteni. DE, így is nagyon finom, bátran készítsétek el. Biztos vagyok benne, hogy sokszor fog az uzsonnás dobozba kerülni. Hozzávalók: - 10 dkg nagyszemű zabpehely - 10 dkg aprószemű zabpehely - 10 dkg napraforgómag - 10 dkg mogyoró - 10 dkg dió - 2 evőkanál szezámmag - 10 dkg mogyoróból készült mogyoróvaj (vagy készen is kapható) - 12 dkg méz - 8 dkg kókuszvirágcukor - 12 dkg kakaóvaj/szűz kókuszolaj (ami éppen van) - 1/2 kávéskanál vaníliapor - 3-4 csepp narancsolaj - 5 dkg kókuszreszelék - 3 dkg mazsola Elkészítése: Először is a diót és a mogyorót tegyük egy zacsiba, és egy húsgloffolóval törjük jó morzsásra, darabosra. A zabpehelyt és az olajos magokat tegyük egy száraz tepsibe, majd tegyük be a sütőbe. 170 fokon úgy 20 percig pirítsuk, de folyamatosan keverjük-kavarjuk, hogy meg ne égjen. Éppen csak legyen egy kis színe és illata. Közben egy lábasba tegyük bele mézet, a kókuszcukrot és a mogyoróvajat. (Én kávédarálóval csináltam krémessé a mogyorót.) Lassú lángon melegítsük, majd öntsük hozzá a vízgőz felett felolvasztott kakaóvajat vagy a kókuszolajat. Nehezen fog elegyedni, de sikerülni fog. Adjuk hozzá a vaníliaport és a narancsolajat. A megpirított magokat/zabot tegyük egy nagy edénybe, adjuk hozzá a kókuszreszeléket és a mazsolát is. Öntsük rá a mogyorós-cukros masszát. Ez még forró, ezért fakanállal óvatosan keverjük jól össze, majd óvatosan kézzel. Nekem van egy 23x23 cm-es szögletes tortaformám, melynek az alja kivehető. Tettem az aljára zsírpapírt, majd beleborítottam a masszát. Jó alaposan szétegyengettem, úgy 1 cm vastag lett. Jól nyomkodjuk bele, de még mindig meleg, vigyázz a kezedre. De ezt még kihűlés előtt mindenképp meg kell tenni! Tedd félre, hogy jól kihűljön. Ezután kedved szerint szeleteld. Könnyen és szépen szeletelhető.
Gluténmentes almás pancake gesztenyekrémmel és málnával
2015. február 19. Éltető ételek
Ebéd után egy gyors édességre vágytam. A terv az volt, hogy almás legyen, gluténmentes és finom. Nos, szétnéztem a hűtőben, és ez lett belőle. Szerintem gyakran el fogom készíteni. Hozzávalók: - 5 dkg gesztenyeliszt - 5 dkg zabliszt - 1 teáskanál útifűmaghéj - 1 késhegynyi szódabikarbóna - kb. 15 dl risztej - 1 közepes alma - késhegynyi fahéj - késhegynyi vaníliapor - csipet só - kevéske kókuszvirágcukor vagy datolyavaj Gesztenyekrém: - cocomas kókuszkrém - cukrozatlan gesztenye (a Sparban szoktam venni) - kókuszvirágcukor - vaníliapor - málna vagy más savanykás gyümölcs Így készítsd el: Először is mérd ki a kétféle lisztet. Jó alaposan mosd meg az almát (én em-bioba beáztatom), majd nagylyukú reszelőn reszeld le. Add hozzá a fűszereket, majd öntsd hozzá fokozatosan a tejet. Jó sűrű, nokedli tészta állaga lesz. Hagyd picit pihenni. Egy serpenyőt melegíts fel, és kend ki egy pici kókuszolajjal. 1 evőkanálnyi mennyiséget halmozz a serpenyőbe, pár perc alatt süsd meg mindkét oldalát. Én rácsra szoktam tenni, hogy ne párásodjon be. A krémhez egyszerűen keverd össze az alapanyagokat. Kóstolgasd, ízesítsd kedved szerint. Rétegezd egy tányérra a palacsintát. Kend meg krémmel, majd tegyél rá málnát. Jó étvágyat.
Gesztenyés puding pirított mogyoróval
2015. február 16. Éltető ételek
Tudjátok mi a különbség a puding és a kása között? Nos, ha az egészséges alapanyagokból van, és nem pl. keményítőből, akkor SEMMI. Egy icipici különbség azért mégis lehet. A kását többnyire pehelyből készítjük, míg a pudingot lisztből vagy darából. A puding így készülhet köleslisztből, zabpehely darából, vagy éppen rizsdarából/lisztből. Nos, ez a recept is barnarizsből készült. Van egy pelyhesítőm, mellyel a rizst a keménysége miatt pelyhesíteni ugyan nem lehet, de jó darát tud készíteni. Hozzávalók: - 5 dl növényi tej-víz keveréke - 10-12 dkg barnarizs - késhegynyi vaníliapor - késhegynyi fahéj - 6 dkg natúr darált gesztenye (A Sparban lehet venni cukrozatlan, natur, főtt, darált gesztenyét) - 4-5 csepp narancsolaj - ízlés szerint kókuszvirágcukor - maréknyi mogyoró - fél tábla 70%-os étcsoki Elkészítése: - A folyadékot felteszem főni, csipet sót, fahéjat és a vaníliát is beleszórom. - Hozzáöntöm a rizsdarát. Úgy 15 perc alatt készre főzöm. - Leveszem a tűzről, majd hozzákeverem a gesztenyét és a narancsolajat. Édesítem, majd hagyom kihűlni. - Mielőtt tálba kiszedem, beleteszem a pici darabokra vágott csokit. - A mogyorót késsel feldarabolom, majd száraz serpenyőben egy picit megpirítom. - Tálaláskor friss gyümölccsel, pl. málnával, eperrel díszítem.BABAKONYHA TIPP: A gesztenye a babák első ételei között lehet. Mielőtt a csokit és a narancsolajat hozzáadjuk, szedjünk ki a babánknak belőle.
Vanília kivonat és vaníliás cukor házilag
2015. február 15. Éltető ételek
A boltokban lehet kapni vaníliás cukrot, melybe inkább csak aroma van, és nem a valódi vanília. Érdemes készíteni mindkettőt házilag, és az ételektől függően bármelyiket nyugodt szívvel használhatjuk. Ajándéknak is nagyon szuper. Vanília kivonat elkészítése: - 1 vaníliarúd - házi pálinka Először hosszába felvágtam a vaníliarudat, és kissé szét is nyitottam. Beletettem egy üvegbe, majd ráöntöttem a pálinkát. Naponta felráztam, úgy 2-3 hét alatt isteni finom illata lesz, és szép barna színű. Vaníliás cukor készítése: - kókuszvirágcukor - 1 vaníliarúd Itt szintén felvágtam a vaníliarudat, akár ki is kaparhatjuk a belsejét. Majd vágjuk fel úgy 2 cm-es darabkákra. Ezt tegyük egy üvegbe, és öntsük rá a kókuszvirágcukrot. Naponta rázzuk jól össze. Szintén 2-3 hét múlva már használhatjuk is házi vaníliás cukrunkat.
Kókuszkrémes piskótaszív
2015. február 13. Éltető ételek
Hát... nem tudom mi van velem, de az elmúlt napokban mindig a szív forma került a kezembe. Mindenesetre ez is nagyon finom, és univerzális. Ugyanis a tejszínkrém ízesítése sokféle lehet, de akár baracklekvárral is ehetjük. Hozzávalók: - 8 dkg bio vaj vagy kókuszolaj - 15 dkg méz vagy juharszirup - 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor - 1 bio vagy házi tojás - 2 dl növényi tej (én most az Isola rizstejet használtam) - 1/2 mokkáskanál vaníliapor - 1 teáskanál szódabikarbóna - 25 dkg teljeskiőrlésű tönkölyliszt - csipet só Töltelék: - 2 dl tejszín (a Cserpest ajánlom, mert jól fel lehet verni) vagy kókuszkrém - 1-2 teáskanál kókuszvirágcukor - vaníliapor - gesztenyés töltelék esetében: natur, cukrozatlan gesztenye és pár csepp gyógybor (rum helyett) vagy 1-2 csepp narancsolaj - gyümölcsös töltelék is lehet: pl. kókuszkrém és málna Elkészítése: - A puha vajat, a mézet és a tojást verjük fel jó laza állagúra. - Keverjük hozzá a szódabikarbónát és a vaníliaport. - Öntsük hozzá a tejet és a lisztet. Egy piskóta állagú tésztát kapunk. - Egy tortaformába öntsük bele, és előmelegített sütőben 180 fokon süssük meg. Kb. 30 perc alatt megsül. - Hagyjuk teljesen kihűlni. - Óvatosan szaggassuk ki a kívánt formára. De akár a kész tortát egyben meg is tölthetjük. - A tejszínt verjük fel, a kókuszkrémen is lazítsunk egy kicsit. Adjuk hozzá a kókuszvirágcukrot és a vaníliaport. - A kimaradt tésztadarabkákat tegyük ehhez a tejszínhabhoz, lazán forgassuk össze. - A szív formákat vízszintesen vágjuk ketté, és töltsük meg a tésztás tejszínkrémmel. BABAKONYHA TIPP: Az 1 éves szülinapra nyugodtan elkészíthetjük.
Szívsüti, nemcsak Valentin napra
2015. február 9. Éltető ételek
Nem mintha híve lennék a Valentin napnak, de ha már van, egy pici figyelmességgel kedveskedhetünk párunknak. Bármilyen keksz tésztából szaggathatunk szívet, akár mézeskalácsból is. De ezt is kipróbálhatod. Ha nem ragaszkodsz a gluténmentességhez, akkor zabliszt helyett használhatsz tönkölylisztet is. Hozzávalók: - 10 dkg zabliszt - 5 dkg gesztenyeliszt - 1 evőkanál útifűmaghéj - 4 dkg kókuszvirágcukor - 2 mokkáskanál sütőpor - 1/2 mokkáskanál szódabikarbóna - 3 evőkanál gránátalma mag - 1-2 evőkanál gránátalma lé - 5 dkg bio vaj vagy kókuszolaj - mandulatej (szükség szerint) - csipet só - tetejére: manduladarabkák, gránátalmamag Elkészítése: - A száraz hozzávalókat keverjük össze. - Morzsoljuk el benne a hűtőhideg vajat. - Adjuk hozzá a gránátalmát és a levet. Majd ha még szükséges, kevés mandulatejjel gyúrjuk össze. Egy kissé ragadni fog. - Csomagoljuk be folpackba, majd tegyük be a hűtőbe 1-2 órára. - Lisztezett deszkára tegyük a tésztát, majd a tetejére a folpack, és nyújtsuk ki úgy fél cm vastagra, - A tetejére tegyünk manduladarabkákat és gránátalmamagot. - Előmelegített sütőben süssük úgy 10-12 percig.
Hogyan vészeljük át az influenzát 1 nap alatt?
2015. február 7. Éltető ételek
Itt az influenza szezon. Ha már elkaptuk, sajnos vannak kellemetlen tünetek, általában 3-5 nap alatt felépül a szervezet belőle. Persze csak akkor, ha elég erős volt előtte is, és támogatjuk kellően különböző praktikákkal. Mivel vírus okozza, így antibiotikumra nincs szükség, az orvosok is elsősorban a láz csillapítására helyezik a hangsúlyt. Én azon a véleményen vagyok, hogy a láz szükséges a betegség leküzdéséhez, hiszen a magasabb testhőmérséklet elpusztítja a szervezetben lévő kórokozókat. Én 39 fokig semmiképp nem csillapítok lázat, és még utána sem, ha nincs nagyon rossz közérzet. Most leírom nektek, hogy hogyan is vészelte át a 12 éves lányom az influenzát 1 nap alatt. Csütörtökön az iskola után a nagylányomat elvittem úszni. Már akkor feltűnt, hogy egy kissé kedvetlen. Úszás után hazaértünk, vacsora, majd korán lefeküdt aludni. Ekkor már éreztem, hogy kissé meleg (nem szoktam lázat mérni, egyszerűen egy puszival érzékelem a láz mértékét), meg fájt a feje és a szeme. Ezért kapott 1 szem zyflamendet. Ez egy természetes, növényi hatóanyagú lázcsillapító, fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő szer. Emellé még kapott 1 szem C food-ot és 1 kapszula béta-glükánt. Egy kicsit részletezném a fentebb említett két szert. A C-food nem egyszerűen egy C-vitamin, jóval több annál. Mivel fermentált, így hasznosulása sokkal jobb az egyszerű növényi hatóanyagú C-vitaminnál. A fermentációs eljárás során lactobacillusok és enzimek képződnek. Ezáltal a 250 mg C-vitamin mintegy 4000 mg mennyiségnek felel meg. Ezenkívül tartalmaz gyógygombát, bodzát, számos antioxidáns összetevőket (fahéj, oregáno, rozmaring, szegfűszeg, szegfűbors, menta), áfonyát, gyömbért és kurkumát. Egyébként ezt a C-vitamint az egész család szedi ősztől, folyamatosan, napi szinten. Napi 1 tabletta az adag, a kicsi lányom fél tablettát kap. A Yestimun(R) Béta-glükán egyedülálló 1,3/1,6 glükán poliszacharid (250 mg) - természetes béta-glükán, amelyet egy nagy tisztasági fokú, szabadalmaztatott élesztőgombafaj (Saccharomynes cerevisiae) sejtfalából nyernek ki (az összetevő 40 feletti szabadalommal rendelkezik). Ez a kivételes összetevő stimulálja az emberi immunrendszer védőmechanizmusait . Az 1-3, 1-6 béta-glükánok mozgósítják a természetes ölősejteket és neutrofil granulocitákat. A makrofágok fagocitózissal felveszik a béta-glükánokat, majd a különböző immunszervekbe - a csecsemőmirigybe, lépbe, csontvelőbe - vándorolnak, ahol napok alatt megemésztik, és kisebb fragmentumokra bontják a béta-glükán molekulákat. Ezek a makrofágok által megemésztett, már vízoldékony fragmentumok jelentik a béta-glükánok immunológiailag aktív formáját. A makrofágok kb. 48-72 óra elteltével kibocsátják az aktív fragmentumokat, amelyek a természetes immunitás korábban már bemutatott legnagyobb számban előforduló sejtjeihez, a neutrofil granulocitákhoz kapcsolódnak. A neutrofilek a patogén sejtek eltakarításának kulcsfontosságú immunsejtjei. Az így mozgósított neutrofilek készek reagálni bármilyen immunológiai fenyegetésre, például egy bakteriális fertőzésre. Azt gondolhatjuk, hogy micsoda újdonság ez a béta-glükán. Nos, nem. Az igazság az, hogy a béta-glükánok évezredekig ott voltak mindennapi táplálékunkban (gondoljunk csak a mikroszkopikus penészgomba telepekre vagy az apró fekete foltokra az almákon), de a nagyüzemi hiperhigiénikus, minőségbiztosított élelmiszeripar kialakulásával a többszörösen kezelt, feldolgozott, elgázosított és besugarazott élelmiszerekből eltűntek. Tehát pl a körtén lévő fekete foltok béta-glükánok. Péntek reggel még melegebb volt a kelleténél, így nem ment iskolába. Reggel kapott ismét 1 szem C food-ot és 1 kapszula béta-glükánt, Emellé 20 ml emóciót is ivott, mely a bélflóra támogatásában van fontos szerepe. Az emóció nem más, mint a gyógyszertárakban kapható normaflore, csak annál 100x hatékonyabb. Ezenkívül napi kétszer kapott 5 ml olajfalevél kivonatot . Ez egy természetes vírus- és baktériumölő készítmény, mely mindemellett kiemelkedő antioxidáns hatással is bír. A nap folyamán egész nap aludt! Ez szintén nagyon fontos, hiszen így tudjuk támogatni a gyógyulást. Főztem 1 liter bodza-hársfa teát , melybe 2 evőkanál herba került. Ezt a nap folyamán megitta. Mivel étvágya nem volt (milyen okos a szervezet, a gyógyulásra összpontosít, nem kell az emésztésre energiát fecsérelni), de azért mégis legyen valami tápanyag a szervezetében, ezért préseltem neki alma-répalevet . Ebből ivott kb. 2x 3 dl mennyiséget. Péntek este már a kezében volt a telefon, úgyhogy ez már a gyógyulás jele. Azóta sincs láza, és az étvágya is visszajött. A fentebb említett készítményeket még szombat-vasárnap kapni fogja, hétfőn remélhetőleg már kellő erővel fog tudni menni a megyei úszóversenyre,
Körtés-mandulás pite gránátalmával
2015. január 30. Éltető ételek
Egy újabb tettet követtem el tegnap a konyhában, a gyerekeim díjazták. Suli után a nagylányom rögtön bevágott 2 szeletet. Mivel ők a tesztalanyok, így mindig kérdezem tőlük, hogy "hogy ízlik, hányast adnátok rá?". Erre Eszter azt válaszolta, hogy "anya, ha nem ízlene, ennék belőle két szeletet?" Igaza van, úgyhogy ez a recept megérdemli, hogy felkerüljön a blogra. Hozzávalók: - 25 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 15 dkg hideg bio vaj vagy kókuszzsír - 3 dkg kókuszvirágcukor - 2-3 evőkanál hideg víz - csipet só Töltelék: - 60 dkg körte - 1 kávéskanál ceyloni fahéj - késhegynyi vaníliapor - 1-2 evőkanál juharszirup vagy kókuszvirágcukor - 1 marék mandula - 1/2 gránátalma - kevéske citromlé Tetejére: házi, cukrozatlan baracklekvár Elkészítése: - A tészta hozzávalóiból gyúrjunk egy homogép masszát. Csomagoljuk be fóliába, és tegyük be a hűtőbe minimum 1 órára. - A töltelékhez a körtét mossuk meg, vágjuk ki belőle a magházat, majd daraboljuk fel kis kockákra. - Adjuk hozzá a fahéjat és a vaníliát, édesítsük, majd keverjük hozzá a mandulát és a gránátalmát is. - Egy piteforma aljába nyújtsuk bele a tészta felét, majd tegyük rá a tölteléket. - Ezt vonjuk be a maradék kinyújtott tésztával. A közepére vágtam egy kis kerek lyukat, hogy a sütés során a gőz távozni tudjon. - Tegyük be az előmelegített sütőbe, és süssük 180 fokon úgy 45 percig. - Amikor kivettük a sütőből, kenjük meg a tetejét a baracklekvárral. - Hagyjuk kihűlni.
10+1 tipp hogyan éld túl a telet
2015. január 20. Gréta konyhája
Hideg, latyak, szürkeség, fekete ruhák, kevés gyümölcs-zöldség, többrétegű öltözködés, fagy, január, február, megfázás, fakó bőr, zsírpárnák, bezártság...én és a tél, nem vagyunk barátok. Ezért elhatároztam, hogy azok leszünk, és akárhány nap is van belőle, élvezni fogom minden percét. Csakis rajtunk múlik, hogyan élvezzük az életet, és szerintem elég nagy luxus a boldogtalanság.. Persze szeretnék szandálban, libbenő ruhákban sétálni, simogató, melengető napfényben málnát enni, és napozni, de most nem ennek van itt az ideje. Tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki inkább a tavasz, nyár, ősz szerelmese, ezért megmutatom, hogy én hogyan teszem boldogabbá a szürke, hideg mindennapokat. 1. Elhatároztam, hogy ezúttal nem leszek beteg sem januárban, sem februárban. Azt vettem észre, hogy ezekben a hónapokban kevésbé a táplálkozásomtól, sokkal inkább a kedélyállapotomtól függ az egészségem. Ha sokat idegeskedek, és nem foglalkozom a stressz levezetésével, többet aggódom, bosszankodom, azonnal beteg leszek. Igaz, tudatos táplálkozásom sokat segít lerövidíteni a betegséggel töltött időt, és a helyzet súlyosságát is enyhíti, mindenesetre, most úgy működöm, hogy minden negatív gondolat helyett, azonnal keresek egy pozitív élményt, vagy egy olyan dolgot, amiért hálás lehetek. Eddig bevált! 2. Én a megelőzés híve vagyok, így most télen fokozottan ügyelek arra, hogy extra, és komplex vitaminokat szedjek a magas zöldség-gyümölcs fogyasztás mellett. A legkiemelkedőbb vírusmegelőző és immunrendszer erősítő módszereim, szereim: Minimum 2000mg C vitamin/nap, D3 vitamin, B komplex (ez jó az idegekre is, a bőrre, hajra, körömre) probiotikum, langyos víz ivása, gyömbértea ivása, friss reszelt gyömbérrel, minden nap. Fokhagyma és petrezselyem evése. Ha érzem, hogy kerülget valami, akkor gyömbértea, 3X1 tk ezüst kolloid, 10 percig a számban tartva, mielőtt lenyelem. Meleg tea, édesgyökérből, akácvirágból, apróbojtorjánból. Tisztított víz, minden mennyiségben. Élő ételek. Én a természetes gyógymódok, a homeopátia, és az öngyógyítás híve vagyok, holisztikus szemlélettel. 3. Sok zene, sok tánc, mulatságos könyvek, filmek, szórakoztató programok, együtt levés a családdal, közös programok, séták, ha süt a nap, mindig kint. Rossz idő esetén uszoda, szauna, vagy otthon a melegben összebújva hálaadás azért, hogy van tető a fejünk felett, és nem fázunk. 4. Sütés, főzés, alkotás! Engem az étel készítés mindig kikapcsol, egyensúlyba hoz, szeretet energiával tölt fel. Szeretem meglepni a családomat finom ételekkel, italokkal, sütikkel (még akkor is, ha én nem eszem belőlük) Haha. 5. Találkozz hetente olyan emberekkel, akiket őszintén szeretsz, és viszont szeretnek. Nevetés velük, eszmecsere, egymás meghallgatása. Csodálatos, és gyógyító olyan emberekkel körülvenni magad, akikkel kölcsönösen adhattok egymásnak. Másokkal meg nem érdemes találkozni, ha nem muszáj. 6. Célok kitűzése, ami lehet egy nyári bombaforma, egy könyv megírása, egy kisebb, vagy egy nagyobb cél tervezgetése, és eléréséért való cselekvés, nap, mint nap. Bár nekem is sokszor van, hogy összecsapnak a fejem felett a hullámok, de van amiből nem engedek. Ilyen a minden napi testmozgás, előre meghatározott terv szerint. A nyári bikini-test, télen készül. Az edzőteremben,vagy otthon,vagy kint a szabadban, és a konyhában. Megfelelő táplálkozás nélkül nem megy, mint ahogy feszes, tónusos tested sem lesz mozgás nélkül. Fuss, tornázz, jógázz, táncolj, amihez kedved van. Csak mozogj, és légy mozgásban. Minden aktív mozgás endorfint, azaz boldogsághormont termel, ami elűzi a téli depressziót. 7. Használd ki, hogy többet alhatsz. Én ezt, azért szeretem a télben:)) Feküdj le korábban, hiszen a pihenés gyorsítja az anyagcserét, kiegyensúlyozottabbá tesz, így nem leszünk már reggel rosszkedvűek, ha kipihenten ébredünk. 8. Foglalkozz többet magaddal. Régen vágytál már egy önismereti tanfolyamra, kedvenc előadód workshop-jára, vagy mindig is szeretted volna a jógát, meditációt, tantrát, vagy rúdtáncot kipróbálni? Keress olyan csoportokat, akik megértenek, meghallgatnak, befogadnak, és közös célok vezérelnek titeket. Mikor? Mondjuk, most! 9. Szerelmeskedj sokat azzal, akit szeretsz! Endorfin, mozgás, szép bőr, haj, rugalmas bőr, tónusos izmok, és pulzusszám emelkedés. Lélek emelkedés, egyenlő boldogság. 10. Fogadj örökbe egy édes állatot, akinek szeretetet adhatsz, akitől önzetlenül és feltétel nélkül kaphatsz, aki vár rád ha fáradtan szomorúan hazaérsz, szeret, tanít, mindig jókedvre derít és aki megtanít gondoskodni. +1: Minden nap ébredés után, nézz bele a tükörbe! Mosolyogj, és adj hálát azért, hogy élsz! Dobog a szíved, lélegzel! Új napra virradt, új lehetőségek, új kihívások...minden nap új élet kezdődhet. Tél ide, vagy oda!
Naan kenyér
A tésztagyúrás nevezetű manővert eddig kizárólag kifőtt spagettin sikerült gyakorolnom. Valahol a lelkem mélyén tisztában voltam vele ennek céltalan mivoltával, ezért jobbára csak sutyiban műveltem, mikor senki nem lát. Tapasztalatlanságomból kifolyólag pedig kissé félve vágtam bele az említett műveletbe akkor, amikor már valamiféle lisztes elegyet kellett megmunkálni, értsd: a tésztagyúrás valódi funkcióval bírt. Mint pl. a naan kenyér esetében. Súlyos társadalmi igazságtalanságnak éreztem, hogy ez úgy él a köztudatban, mint szakállas-turbános férfiak kiváltsága. Egyetemben a kígyóbűvöléssel és a szöges ágyon való éjszakázással. Senki nem vitathatja el a jogot az európai emberektől, hogy kobramarás következtében görcsbe merevedjenek! Hát még a naan legyártását. Ennek szellemében előkészítjük az alábbiakat: 340g búzaliszt 190 ml langyos víz 1 evőkanál cukor 1 evőkanál száraz élesztő 2,5 evőkanál olívaolaj 3 evőkanál natúr növényi joghurt 1 kiskanál só A vizet egy mélyebb edénybe lötyböljük, majd az élesztőt és a sót a leghatározottabban elkeverjük benne. Ezt a vegyületet jó fél óráig állni hagyjuk. Ezt követően mehet bele az olaj, a joghurt, a liszt, majd a só. A totymákos, ragacsos vegyületet kézzel összedolgozzuk, majd egy lisztes deszkára helyezzük, ahol tovább gyömöszöljük. Ezt követően egy zárható tetejű műanyag doboz aljára pár csepp olívaolajat öntünk, belehelyezzük a tésztát, majd kíméletlenül lezárjuk. Jó két órát állni hagyjuk, mialatt felpuffad, mint a minyonnal táplált tengerimalac. Ezt követően kisebb darabokat szaggatunk belőle, és lisztes deszkán kinyújtjuk. (Sodrófa híján balzsamecetes üveggel, mint ezen sorok higiénikus lejegyzője.) Fontos, hogy igen vékony legyen! Legvégül az így kapott tésztákat kevés, ám annál forróbb olívaolajos serpenyőben mindkét oldalán megsütjük. A végeredményt beharaphatjuk fokhagymás olajjal megkenve, de ha jót akarunk, meleg padlizsánkrémmel szervírozzuk.
Indiai sült cékla paradicsomos rizzsel
Bármit is pofáznak a kontár pszichológusok, a személyiségfejlődés legfontosabb jele, hogy az ember hajlamos megbarátkozni olyan ételekkel, melyeket az óvodában megutáltattak vele. Persze, ez korántsem azt jelenti, hogy nagyvonalúan meg is bocsát az illetőnek, akinek köszönhetően megutálta az ominózus fogást. Klári néni, ha ezt olvasod: Gyűlöllek! Ha megtudom, hol laksz, meglátogatlak, és kávézaccot öntök a fikuszod virágföldjébe! Borotvahabot fújok a fürdősapkádba! Beoltom a tengerimalacodat gyermekbénulás ellen! Beöltözök a férjednek, és miután elalszol mellettem az ágyban, kitépkedem a fülszőrödet! Margit óvónénire ugyanezek vonatkoznak! Tudniillik ő is kulcsszerepet játszott benne, hogy a céklát elkönyveljem az univerzum legundorítóbb zöldségének. Eljött azonban az idő, hogy legyőzzem előítéleteimet, és életemben először ebből az alapanyagból alkossak valami ehető, urambocsá, finom dolgot. És újfent beigazolódott a teóriám, miszerint az indiai fűszerezéssel képtelenség tévedni. Felvásárlandó:
1 kg cékla 1 kiskanál római kömény 1/4 kiskanál őrölt chili 1 kiskanál kurkuma 1/2 kiskanál görögszéna (de ha lepkeszegmag néven találkozunk vele, akkor se rémüljünk meg tőle, ugyanis nem azonos a keszegmaggal... ami egy nem csak hogy nem vegán, de gusztustalan összetevő is) só Továbbá: 25 dkg rizs 3 paradicsom 1 kiskanál római kömény 1/4 kiskanál asafoetida 1/2 kiskanál őrölt chili 2 kiskanál kurkuma A céklát mély szakértelemmel meghámozzuk, felkockázzuk, majd fedő alatt megfőzzük. Egy edényben kevés olívaolajban egymáshoz adagolva megpirítjuk a fűszereket az alábbi sorrendben: római kömény, kurkuma, chilipaprika. Hozzáadjuk a céklát, majd jól elkeverve vagy öt percen át sütjük. Legvégül hozzápasszítjuk a görögszénát, és egykedvűen megsózzuk. Közben a rizst megfőzzük, melyhez szintén megpirítjuk a római köményt, az asafoetidát, a chilit és a kurkumát. Hozzáadjuk a paradicsomot, és egy-két percig kevergetjük. Legvégül jöhet a rizsa, amit jól összekeverünk a paradicsommal, és ízlés szerinti nátrium-kloriddal.
Szezámmagos-cukkinis tofu
Íme, egy tökéletes recept, ahol elővezethetem a Nagy Szójaszósz-Dilemmát. Ennek lényege a következő: adott egy összetevő, ami távol-keleti specialitásokhoz több esetben nélkülözhetetlen. Ellenben a jó minőségű szójaszószból (pl: Kikkoman) a 1,5 dl-es kiszerelés 1100 ft körül van, ami akkor lenne méltányos ár, ha hozzácelluxoznának egy 17 éves nimfomán japán cserediáklányt. A hasonló űrtartalommal rendelkező Heinz-féle készítmény kb. fele annyiba kerül, ellenben ebben már a természetes összetevők mellett némi sípoló gumicsont előállításához szükséges adalékanyag is helyet kap. (Ráadásul geil, mint Én kicsi pónim-betétdal.) Aztán volt szerencsém az Asia márkanevű készítményhez is, mely talán a legolcsóbb. Ennek nem az a legnagyobb hátránya, hogy sótartalma a Holt-tengerével vetekszik. Sokkal inkább az, hogy kinyitásához egy lángvágó, 20 kiló TNT, és egy nyugalmazott FBI-os kódfejtő sem mindig elegendő. (Nem viccelek, én konkrétan csak kombinátfogóval bírtam letekerni a kupakot.) Tudom, persze, a végső tanulság ezúttal sem más, mint hogy a minőséget meg kell fizetni, de közhelyek puffogtatása helyett a panaszkodás is sokkal szórakoztatóbb. És most szakma: Előkészíti hányaveti módon a következőket: 30 dkg natúr tofu 1 közepes (tehát nem nagyon nagy) cukkini 4 evőkanál szójaszósz 2 evőkanál szezámmag 1 kiskanál chiliszósz 3 evőkanál sűrített paradicsom 1 kiskanál barna cukor valamint fűszerkeverék az alábbi komponensekkel: 1/4 kiskanál fekete bors; 1/2 kiskanál cayenne bors; 1/2 kiskanál fahéj, 1 kiskanál római kömény; 1/2 kiskanál szegfűszeg; 1/2 kiskanál gyömbér; 3 szem kardamom összetörve Szolgalelkűen követi az utasításokat: A tofut felkockázzuk, egy tálba helyezzük, majd rálapátoljuk a szójaszószt, és jó félóráig állni hagyjuk. Eközben a szezámmagot egy serpenyőben megpirítjuk (szárazon, olajat nem adunk hozzá), és ódzkodva félretesszük. A felkockázott cukkinit meghempergetjük a fűszerkeverékben és megsózzuk, majd szárazon feltesszük a tűzre. (Egy edényben, nem magában,értem?!) A sűrített paradicsomhoz hozzáadjuk a barna cukrot, kételkedés nélkül a cukkinihez lötyböljük, és összekeverjük vele. Ezen elegyhez egy kevés vizet adunk, hogy le ne égjen, majd némi párolás után a szánalom legkisebb jele nélkül hozzáadjuk a tofut és a szezámmagot is. Szervírozhatjuk pirított barna tésztával, de rizsával is tökéletes.
Újévi fogadalom: gyógytea minden napra
Új év, új fogadalmak. Ez egy kiváló alkalom lehet arra, hogy egy picit tegyünk az egészségünkért. Egy csésze gyógyteával, minden reggel. Én és a párom minden reggelt 1 csésze gyógyteával kezdünk már legalább 3 éve. A gyógynövények és a belőlük készült teák az egészségmegőrzésben, megelőzésben és a gyógyításban is fontos szerepet játszanak. Tehát gyógyteát nemcsak akkor lehet inni, amikor betegek vagyunk, hanem megelőzésre is kiválóan alkalmazhatók. Ebben a blogban minden hónap végén megadom a következő hónap gyógyteáit, hogy legyen idő beszerezni azt. Hogyan készítsük el a teánkat? A teát lehet hideg áztatással, forrázással vagy főzéssel elkészíteni, attól függően, hogy a növény mely részét használjuk fel, és milyen hatóanyagot akarunk kivonni. Tehát egy gyógynövényt pl. áztathatunk vagy forrázhatunk is, ezáltal más hatóanyag fog érvényesülni, a szervezetre gyakorolt hatása is más lesz. Az első legfontosabb meghatározás a mennyiség. Általában 2,5 dl vízhez kell 1 csapott evőnanál drogot (levelet, gyökeret, termést, virágot) tenni. Ha ettől eltérő arány kell, akkor azt jelezni fogom. Hideg áztatás legalább 6-12 órán keresztül történik. Forrázat során (15-20 perc) fontos, hogy fedjük le a csészét, hogy az értékes illóolajok ne tudjanak elpárologni. Főzés során (3-4 perc) szintén érdemes lefedni, és az elpárolgott vizet pótolni kell. Lehetőség szerint ne használjunk fém- és műanyag eszközöket, kerámia, porcelán vagy üveg csészét válasszunk . Ne édesítsük a teát, mert csökkenti, illetve módosítja azok hatását. Pl. a keserű teáknak keserűnek kell lennie, hogy a májra és az epére hassanak. A teát ne igyuk forrón , hagyjuk szobahőmérsékletűre hűlni. A tea elfogyasztására szenteljünk egy kis időt. Üljünk le egy kényelmes fotelba, ízlelgessük, kortyolgassuk, és gondoljunk arra, hogy milyen jó hatással lesz a szervezetünkre. A teákat többnyire étkezés előtt kell meginni, a nyugtató teákat lefekvés előtt fél órával. JANUÁR Itt a tél, a legfontosabb az immunerősítés . január 1-15. felváltva kakukkfű, csipkebogyó és gyömbér tea. január 16. borsmenta tea január 16-30. felváltva bodza, orbáncfű és cickafark (férfiaknak kisvirágú füzike)
"Gazdag" lencseleves
Ki szeretne gazdag lenni 2015-ben? Az főzzön egy ilyen finom levest Szilveszterre! De vigyázat, nehogy baromfiból legyen hozzá a virsli, mert még elszáll vele a szerencsénk! ;)
Hozzávalók 3-4 adaghoz:
- 250 g lencse
- 100 g savanyú káposzta
- 2 szál virsli (én bio búzavirslit használtam)
- fél fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 evőkanál barnacukor
- 1 teáskanál pirospaprika, 1/2 mokkáskanál borsikafű, 1 babérlevél, 1 mokkáskanál őrölt köménymag, 2 evőkanál vegamix vagy bio ételízesítő
- só, bors, ecet, olaj
- Karikázzuk fel a virslit, majd egy fazékban süssük meg a szeleteket két evőkanál olajon. Ha szépen megpirult mindkét oldalon, vegyük ki a virslit és tegyük félre.
- Pótoljuk az olajat, és pirítsuk rajta üvegesre az apróra vágott vöröshagymát. Ezután adjuk hozzá a cukrot és az apróra vágott fokhagymát is. Folyamatos kevergetés mellett várjunk, amíg karamellizálódik.
- Ekkor adjuk hozzá a megmosott lencsét, az apróra vágott savanyú káposztát, a fűszereket, és öntsük fel másfél liter vízzel.
- Takarékon és fedő alatt főzzük a levest, amíg a lencse megpuhul. A káposzta savanyúságától függően utólag ízesítsük ecettel.
Tálaljuk a sült virslivel.
Jó étvágyat! Elkészítési idő: 45 perc
Egy kattintás, és nem maradsz le a további receptekről:
Töltsd le ITT két ajándék receptfüzetünket a Hírlevél feliratkozás mellé!
Sebgyógyító, viszketéscsökkentő csodakrém
2014. december 22. Éltető ételek
Anyósomnak már egy jó ideje elkészítem ezt a krémet (most karácsonyra is ezt fogja kapni), nagyon szereti, mert még a rovarcsípést kellemetlen tüneteit is gyorsan csökkenti. Amennyiben nem szeretnéd megvenni a körömvirág olajat, akkor te is tudsz készíteni magadnak, csak számolj rá legalább 2-3 hetet. Hozzávalók a körömvirágolaj elkészítéséhez: - 200 ml hidegen sajtolt napraforgóolaj - 30 g szárított körömvirágszirom Elkészítése: A körömvirág szirmokat szórd bele egy üvegbe, és öntsd rá az olajat. Zárd le és tedd az ablakba (ha a napocska süti, az még jó is). Naponta legalább egy alkalommal rázd össze. 2-3 hét után szűrd át. Ezzel el is készült a házi körömvirág olajod. Ezt az eljárást macerátumnak nevezzük. Gyógykenőcs hozzávalói: (100 ml mennyiség lesz) - 4 evőkanál körömvirágolaj - 2 evőkanál méhviasz - 1 evőkanál sheavaj - 10 csepp levendula illóolaj - 5 csepp teafa illóolaj - 2 csepp kamilla illóolaj - 2 csepp bergamott illóolaj - Vízgőz felett olvasszuk fel a méhviaszt, majd a sheavajat. - Ha felolvadtak, adjuk hozzá a körömvirág olajat. - Cseppentsük bele a terápiás illóolajakat, majd tegyük a tálat hideg vízbe. Habverővel folyamatosan keverjük. - Elég hamar (1-2 perc) kezd szilárdulni, és a keverés során világosodik, krémesedik. Ne várjuk meg, hogy teljesen szilárd legyen, tegyük bele az előre elkészített tégelybe.
Karácsonyi visszaszámlálás. 3+1 nyers leves
2014. december 19. Éltető ételek
Pár nap, és itt a karácsony. Amennyiben még nem állt össze a fejedben a menü, akkor ezzel a sorozattal remélem segítségedre leszek. Előételnek egyszerű leveseket javaslok , melyeket ha még főzni is kell, akkor is elkészül fél óra alatt. Ha meg ezekből a nyers levesekből választassz, akkor meg tényleg röpke 10 perc alatt elkészül. Én az egyszerűség híve vagyok. Sok esetben csak összeturmixolom a gyümölcsöket, adok hozzá egy kevés tisztított vizet, és kész is a finom gyümölcsös krémleves. Téliesíthetjük ezeket a nyers leveseket kellő melegítő fűszerekkel (fahéj, gyömbér, szegfűszeg) és enyhe melegítéssel. Valamint ilyenkor egy kevéske avokadó vagy kesudió is kerülhet bele. Ahol a recept mézet ír, nyugodtan helyettesítsd juharsziruppal vagy datolyapasztával. 1. Karácsonyi aszaltszilva krémleves Ezt a leves tavaly karácsonykor készítettem el, mindenkinek nagyon ízett. A fűszerekkel igazi karácsonyi hangulatot lehet varázsolni. Törekedjünk arra, hogy cukrozatlan és kén-dioxid mentes aszalt szilvát vásároljunk. 2. Téli mandarin krémleves valódi vaníliával A mandarin egy közkedvelt téli(déli) gyümölcs. A hűtő hatását remekül ellensúlyozhatjuk egy kevéske fahéjjal. Mindenképp valódi vaníliát használjunk hozzá. Hozzávalók: - 1 kg mandarin - 3 banán - 2 teáskanál vaníliapor - 1 kávéskanál ceyloni fahéj - szükség szerint méz vagy egy kevés datolyapaszta - tisztított víz - díszítés: aszalt banánkarikák Elkészítése: - A mandarint meghámozzuk, a magjait kiszedjük. Kevés vízzel alaposan összeturmixoljuk az alapanyagokat. Amikor teljesen krémes, akkor ellenőrizzük az állagát. - Ha szükséges, akkor adjunk hozzá még kevés vizet. Tálaláskor aszalt banánkarikákkal díszítjük. 4. Pirosgyümölcsös-kókuszos krémleves A színeknek gyógyító ereje van. Nemcsak a szemnek, hanem a lélelknek is felemelő, sőt, az egészségünket is támogatja. Törekedjünk arra, hogy ételeink színesek legyenek. A piros bogyós gyümölcsök magas likopin és antocián tartalma jótékonyan hat a vizeletkiválasztó szervekre, a memória működésére és a szív működését is megfelelően támogatja. Úgyhogy színekre fel! Ehhez a leveshez most télen nyugodtan vásároljunk fagyasztott, cukrozatlan málnát, cseresznyét és meggyet. Vagy nézzünk szét a hűtőnkben. 4. Narancsos sütőtök krémleves A sütőtök igazi téli csemege Sütve, főzve, nyersen... mindenhogy finom. Friss, ropogós, teli van élettel. Igazi béta-karotin bomba. Hozzávalók: - 50 dkg narancs - 30 dkg sütőtök - 1 banán - 2 evőkanál méz vagy kókuszvirágcukor - 2 evőkanál citrom leve - 1/2 avokádó - 1 kávéskanál ceyloni fahéj - kevés őrölt szegfűszeg - csipet só - tisztított víz - díszítés: alma, hajdinacsíra Elkészítése: A sütőtököt kis kockára feldaraboljuk, a narancs levét kipréseljük. Minden alapanyagot turmixba teszünk.Kis almakockákkal és friss hajdinacsírával díszítjük. Ha szükséges, picit langyosíthatunk rajta, de a fahéj és a szegfűszeg melegítő hatása remekül érvényesül így is.
Narancsos marcipános szaloncukor
2014. december 6. Éltető ételek
A szaloncukor igazi hungarikum. Boltban már nem szoktam vásárolni, magunknak készítem el ezeket a csemegéket. Csomagolhatjuk akár színes selyempapírba, de egyszerűen a fa alá is tehetjük. 3 finom szaloncukor receptet már olvashattok az oldalamon. Hozzávalók: - 20 dkg áztatott/héjazott/szárított mandula - 20-30 szem sárgabarackmag (én összegyűjtöttem nyáron a sárgarbarack magját) vagy 1/2 kávéskanál sárgabarack magolaj - 3 evőkanál kókuszvirágcukor - 1 evőkanál chiamag - 5-6 csepp narancsolaj - 1 evőkanál kókuszolaj - késhegynyi vaníliapor - Narancs frissen préselt leve - Bevonat: nyers csokoládé Elkészítése: - A mandulát száraz serpenyőben egy picit pirítsuk meg, majd daráljuk le. - Keverjük el az egyenként megdarált kókuszvirágcukorral és a chiamaggal, majd adjuk hozzá a többi alapanyagot is. - Annyi narancslevet öntsünk hozzá, hogy egy jó homogén masszát kapjunk. Tegyük be a hűtőbe minimum 1 órára. Ezalatt az őrölt chiamag kellően megduzzad, és felszívja a narancslevet. - Nedves kézzel hengereket formázunk, melyeket késsel darabolunk fel a kívánt méretre. Érdemes pár órára az aszalóba vagy a sütőbe tenni, de a radiátoron is tud egy kicsit száradni. - Mártsuk be nyers csokiba, majd tegyük be a hűtőbe.Mivel friss narancslé van benne, ezért tároljuk hűtőben.
Miért jó a fodros kel (ropogós)!
Újra itt a tél és a fodros kel szezon! Mi imádjuk, mert nagyon gazdag tápanyagforrás, ízletes nyers és főtt ételek alapanyaga (receptek hamarosan) és változatosságot hoz a téli alapanyagok világába! A fodros kel története A kisázsiai eredetű káposztaféléket a rómaiak idejében a vándorló kelták hozták magukkal Európa nyugati része felé. A fodros kel meghonosodott és a középkorig kedvelt zöldségnövény volt. A kezdetben vastag szárú és gyér levélzetű kel jelentőségét hidegtűrése és könnyű termeszthetősége adta. A gazdák azonban szívesebben szaporították a bő levélhozamú növényegyedeket, s így alakult ki mai alakja. A későbbiek során a nemesítés figyelme inkább a fej közepén levő puhább levelekre irányult, s létrejött a tömött fejet képező káposzta - a legtöbb területen méltatlanul háttérbe szorítva a leveles kelt. Az egészséges leveles A fodros kel remek forrása az olyan fontos tápanyagoknak, mint az A-, C-, E-, K- és B6-vitamin, növényi fehérjék és az élelmi rostok. Olyan ásványi anyagokkal lát el minket, mint a mangán, a vas, kalcium, réz és kálium. Egyetlen tányérnyi fodros kelből készült étel fedezi napi C-vitamin szükségletünk 88%-át. Ez a vízoldékony antioxidáns csökkenti a rák kialakulásának veszélyét. Gyulladáscsökkentő, hatékonyan segít az asztma és az ízületi gyulladások elleni védekezésben. Rosttartalma révén tisztítja a vastagbelet, védi emésztőrendszerünket. Mangántartalma elérhetővé teszi a táplálékkal felvett szénhidrátok és fehérjék energiatartalmát, könnyebben jönnek létre az idegrendszer működését serkentő zsírsavak. E-vitamin tartalma csökkenti az emlékezőképesség esetleges hanyatlását. A zsírban oldódó E-vitamin hatékonyabban szívódik fel, ha zsiradékkal együtt fogyasztjuk. A fodros kelt tehát mindig öntsük nyakon egy kis olajjal, hogy elősegítsük ezt a folyamatot. S végül, de nem utolsósorban ki kell térnünk kéntartalmú hatóanyagaira, amelyek serkentik a szervezet méregtelenítő folyamatait, és segítenek egyes daganatos betegségek (mell-, petefészek-, tüdő-, prosztatarák) megelőzésében. (Forrás: Tudatos Vásárlók Egyesülete) Egyik kedvenc termékünket, az ízletes bundában, ropogóssá aszalt fodros kelt minden évben készítjük nektek. Most is megvásárolható webshopunkban: Fodros kel ropogós Összetevők: Fodros kel*, mandula, dió, Himalaya só, füstölt paprikapor, kurkuma, fokhagyma * jelölés: ellenőrzött biológiai gazdálkodásból. A többi alapanyag vegyszermentes saját, vagy őstermelői termény. 495 Ft / 26 gr-os csomag ITT RENDELHETITEK MEG: kattints! Curly Kale CrunchiesIngredients: organic curly kale, organic almonds, walnuts, turmeric, garlic, smoked paprika, himalayan salt 1 pack measures 26g It lasts easily 2 month preferably in airtight container. A perfect snack just on its own or accompanied by a salad or a soup. Good to have on the way, or in those critical moments when we need to grab on something. Delicious, nutritious, healthy. Made in gluten free environment. Arrives in a paper bag with window with, full description.
Egészségre ártalmas mikuláscsomagok, avagy a 10 legveszélyesebb élelmiszer, ami a csomagokba kerülhet
2014. november 27. Éltető ételek
Van zsákodban minden jó, piros alma, mogyoró... Biztos mindenki ismeri ezt a kedves kis dalt. December 6-át megelőző este gyerekek milliói tisztogatják csizmájukat abban a reményben, hogy finomabbnál finomabb meglepetést kapjanak. Na de mi kerüljön a mikuláscsomagba? Jobban mondva, mi ne kerüljön? Összegyűjtöm azt a 10 immunromboló, egészségre ártalmas ajándékot, ami biztos nem kerül bele a gyerekeim csizmájába. Persze lehetne még sorolni, és nem megállni a tíznél, de remélem, hogy amennyiben elolvasod ezt a blogot, akkor látni fogod az alapelveket. Előljáróban minden olyan édesség kizárva, amelynek a fő összetevője cukor. Ezenkívül a hidrogénezett növényi zsiradék is kizárt, valamint az E-számokkal tűzdelt leírás. Azokat veszem sorba, amik mindig bekerülnek a gyerekeim óvodás csomagjaiba. Sajnos ezek a többnyire a kukában landolnak, miután a gyerekekkel közösen áttanulmányoztuk az összetevőket. Még a szegény gyerekeknek sem szívesen adom oda, hiszen ha az én gyerekeim egészségét károsítja, akkor a szegény gyerekekét is. Én meg azt nem szeretném... Valamint a mértéktelen csokoládé- és cukorfogyasztástól a gyerekek túlpörögnek és székrekedést kaphatnak, ezért is érdemes legalább a Mikulás-csomag egy részét az édességeknél tápanyagban gazdagabb élelmiszerekkel kiváltani. 1. Csokimikulások Nem minden csoki, ami annak látszik. Nézzük meg a mikulások talpára ragasztott leírást, amely alapján könnyűszerrel megállapíthatjuk, hogy a kosarunkba kerüljön-e vagy sem. Elsősorban azokra a csokoládékra gondolok, amelyeknek a kakaós tejbevonó massza, a hidrogénezett növényi zsíradék valamint a cukor a fő összetevője. Ugyanakkor ne dőljünk be a méretüknek sem, hatalmas csokimikulások kaphatók pár száz forintért. Nos, ezek biztos, hogy nem a gyerekek csomagjába valók! Sőt, még fokozzák mindezeket azzal, hogy a mikulás üregébe helyeznek különféle cukros drazsékat, pelyheket . Viszont nehogy úgy járjatok, mint ahogy a mellékelt képen látható. Mikulás csomagolásba húsvéti nyuszi volt. Úgy látszik, kimaradtak a tavaszi nyuszik, és azt becsomagolták karácsonyra. No comment... Törekedjünk arra, hogy étcsokit válasszunk, kapható olyan csokoládé is, melyek 60-70% kakaóvaj tartalommal rendelkeznek. Mindenesetre az első helyen a kakaóvaj álljon, akkor nagy hibát nem követünk el. 2. Szaloncukor Itt is találunk jó és kevésbé jó, valamint kifejezetten ártalmas szaloncukrokat. Zselés, marcipános eleve kizárva. Csak példaként kiragadva, ez egy magyar, nagyhírű csokoládégyár zselés szaloncukor jának az összetevője: "cukor, glükóz szirup, kakaós étbevonó massza 20% [cukor, növényi zsír, zsírszegény kakaópor (10%), emulgeálószer (szójalecitin), aromák (csokoládé- vanília)], étkezési sav (citromsav), zselésítő anyag (pektin), aromák (citrom, málna), színezék (E120)" Valamint ne dőljünk be az ÍZŰ elnevezéseknek sem, mert ezek egyáltalán nem tartalmazzák a valódi gyümölcsöt, csupán azok aromáját. Erre is egy példát hozok. Császárkörte ízű szaloncukor narancshéjdarabokkal : Fondan (cukor, glükóz szirup, víz), kakaós étbevonó massza (cukor, növényi zsír, zsírszegény kakaópor (16% emulgeálószer (szójalecitin), természetazonos aromák (csokoládé- vanília ízű), tejfehérje, hidrogénezett növényi zsír, szójaliszt, narancshéjdarabok, zsírszegény kakaópor, nedvesítőszer (szorbit), természetazonos aromák (császárkörte, narancsolaj aroma), étkezési sav (citromsav), emulgeálószer (szójalecitin), tartósítószer (kálium- szorbát), étkezési só, stabilizátor (invertáz) Na, ez hogy tetszik? Törekedjünk aszalt gyümölcsös, valódi kakaóvajas szaloncukrot vásárolni. Kaphatók kézműves szaloncukrok, de ebben az esetben is nézzük meg az összetevőket! 3. Gumicukor A fő összetevője állati eredetű zselatin, ami főleg a kötőszövetből készült. Ezenkívül rengeteg adalékanyagot tartalmaz, hiszen a színezéshez, az ízesítéshez, és a tartósításhoz is szintetikus szereket használnak fel, tehát a gumicukor valójában műanyag, ami egyáltalán nem egészséges. 4. Cukorkák Szerintem ez egyértelmű, de ne gondoljuk azt, hogyha vitaminnal dúsított, akkor milyen szuper. Nos, NEM. Sajnos ezek szintetikus vitaminok, melyek fokozzák a cukor káros hatásait. Egyébként minden anyukának, nagymamának, óvonőnek, tanárnőnek, élelmezésvezetőnek kötelezővé tenném a Cukor blues című könyv elolvasását! 5. Kinder tejszelet Nos, itt is van 1-2 varázsszó. Egyrész a kinder ugye gyereket jelent, tehát kifejezetten nekik készítette a gyártó. Valamint a méz és a tej is egy fontos varázsszó. Hű de jó, akkor ez egészséges. Nos, NEM. Valójában 57%-ban zsírból és cukorból áll. Pontos összetevője: pasztőrözött tej 40%, növényi zsír és olaj, cukor, búzaliszt, sovány tejpor, méz 5%, dehidratált vaj, tojáspor, sovány kakaópor, finom korpa, térfogatnövelő szerek (dinátrium-difoszfát, nátrium-hidrogén-karbonát, ammónium-karbonát), emulgeálószer (zsírsavak mono- és digliceridjei), aromák, étkezési só. Ha figyelmesen megnézzük, csupán 5 % mézet tartalmaz, ugyanakkor sokkal-sokkal több cukrot. Egy tejszelet nettó tömege 28 gramm, amelyben 2,5 kockacukornak megfelelő cukor található. 6. Kinder csokoládé Mit mond a gyártó? Több tej, kevesebb kakaó: az egyenként csomagolt tejes töltésű tejcsokoládé szeletek a gyerekek igényeinek figyelembevételével készülnek, kifejezetten gyerekméretben. Na de nézzük meg az összetevőjét is: tejcsokoládé 40% (cukor, teljes tejpor, kakaóvaj, kakaómassza, emulgeálószer: lecitinek (szója); vanillin), cukor, sovány tejpor (18%), pálmaolaj*, dehidratált vaj, emulgeálószer: lecitinek (szója); vanillin. Kakaószárazanyag-tartalom a tejcsokoládéban: legalább 30%. Összes tejszárazanyag: 33% - Összes kakaó összetevő: 13% Mielőtt még bármit is írnék, azt tudni kell, hogy mit tartalmaz egy jó csokoládé: kakaóvaj, kakaópor, természetes édesítő, pl. nádcukor). Mivel ez tejes, így tejport is tartalmaz. Szerintem az összetevőket megvizsgálva, mindenki döntse el maga, hogy bekerül-e a mikuláscsomagba ez a desszert. 7. Maoam Nos, én ezt még sosem kóstoltam, de a pénztárnál várakozva a gyerekek mindig ezzel nyaggatnak. Mindenesetre a csomagolás szuperül a gyümölcsökre épít (többek között cseresznyés epres, málnás, savanyú almás, lime, cólás ízben kaphatók), mintha telis tele lenne értékes, természetes vitaminokkal. A neten böngészve jövök rá, hogy ez nem más, mint olvadós rágó. És még dobozos kiszerelésben is kapható. Hűűű. Pontos összetevőt nem találtam, viszont a tápérték vizsgálata alapján 57%-a cukor! Ne haragudjatok, de ez KUKA!!!! 8. Nyalóka Hát, ez a halálom. Jó sokáig áznak azok a drága tejfogacskák a cukorszirupban, nincs ennél rosszabb. Biztos többen emlékeztek Kojak-re, a híres nyomozóra. Mindig a szájában lógott ez a cukorka. Bár kézműves nyalókák is kaphatók, de minden esetben a fő összetevője a cukor. Ezt találtam egy blog oldalán: Szörpös nyalóka hozzávalói: 1 pohár cukor (1,5 decis), fél pohár víz, negyed pohár (kb. 2 evőkanál) glükózszirup, 1 evőkanál sűrű szörp vagy 2 evőkanál rostos gyümölcslé. Nos, ha ilyen receptek vannak az oldalán, akkor gondolom, a vásárolható nyalókái is hasonló alapanyagokból készülnek. 9. Cukormentes rágóka Ezt olvasva, biztos sokan megörülnek, hogy VÉGRE! cukomenntes rágó. Na akkor most nézzük is meg, ha nem a cukortól édes, akkor mitől? Hát a töménytelen mesterséges édesítőktől . És bizony ez sem jobb, mint a finomított kristálycukor. Nézzünk ennek is egy összetevő listát: szorbit, izomalt, mannit, aszpartám, aszpartám-aceszulfám só, aceszulfám K, Gumi alapanyag (szójalecitint tartalmaz), Aromák, Fényező anyag: kalcium-karbonát, Nedvesítőszer: glicerin, Sűrítő anyag: gumiarábikum, Színezék: E171, Fényező anyag: karnaubaviasz, Antioxidáns: BHA Szerintetek szüksége van ezekre egy fejlődő szervezetnek? Szerintem nem. 10. Sóspálcika (ropi) Ezekből is lehet kapni jót és kevésbé jót. Egy átlagos ropi összetevői: búzaliszt, sütőmargalin (növényi olajok és zsírok, ivóvíz emulgeálószer: zsírsavak mono és trigliceridjei, étkezési só, savanyúságot szabályozó anyag: citromsav, színezék: béta-karotin, aromák), finomított napraforgó étolaj, kristálycukor, élesztő, konyhasó (2%), tej, ivóvíz, savanyúságot szabályozó anyag: nátrium-hidroxid. Nos, kezdem azzal, hogy a finomított lisztből készült ételeket érdemes kerülni. Ugyanis ezek a bélben csirízként szépen összeragadnak, és összetapasztják a bélbolyhokat. Ezzel az értékes tápanyagok felszívódását gátoljuk. Valamint tudjátok, hogy hogyan készül a finomított étolaj? Nos, ezt olvasd el. Ezek után döntsd el, hogy megvásárolod-e. Persze ne csapjanak be a jól hangzó szavak, hogy Tönkölybúzás sóspálcika. Ebben az esetben is fordítsuk meg a csomagolást. Ez az egyszerű ropi jócskán tartalmaz összetevőket: tönkölybúzaliszt (34,5%), teljeskiőrlésű búzaliszt (34,5%), ivóvíz, növényi zsír, kristálycukor, étkezési só (min. 2%), élesztő, tejsavópor, fényező anyag (nátrium-hidroxid), lisztjavító szer (búzamalátaliszt, emulgeálószer: zsírsavak mono- és digliceridjeinek mono- és diacetil bórkősav észterei; szójaliszt, emulgeálószer: zsírsavak mono- és digliceridjei, étkezési só, lisztkezelőszer: aszkorbinsav, enzimek: amilázok) 10+1 Virgács Szerintem ne a mikuláscsomagba tett virgáccsal akarjuk fegyelmezni gyerekeinket, és kiemelni, hogy te rossz vagy. Én sose teszek virgácsot a csomagba. Összességében azt javaslom, hogy MINDEN ESETBEN olvasd el az összetevőket. Ez alapján el tudod dönteni, hogy az a finomság, amit a gyerekednek szeretnél adni, megvásárold-e. Ezek után felmerül a kérdés, hogy akkor mit is tegyünk a mikuláscsomagba, hogy a gyerkőc örüljön neki, és mi felnőttek, lelkiismeretfurdalás nélkül adjuk. Nos, a következő írásomban tippeket adok erre is. Felhasznált irodalom: http://tudatosvasarlo.hu/cikk/kinder-tejszelet-dietetikus-szemmel http://www.sarospatakhungaria.hu/szaloncukor/csaszarkorte+izu+szaloncukor+narancshejdarabokkal.html http://www.ferrero.hu/csokolade/ http://kezmuvesnyaloka.blogspot.hu/ http://www.origo.hu/tafelspicc/teszt/20140924-ropi-sos-palcika-teszt.html?pIdx=1
Kozáksapka vagy hólabda reformosan (vegán)
Gyermekkoromat idézi ez a süti. A legtöbb karácsonykor készítettünk ilyet. Örömömre szolgál, hogy ez is elkészíthető tojás, tej, fehér cukor, margarin nélkül. Remek lehetőség akár a (vegán) karácsony vagy más ünnep menüjébe iktatva, s így egészséget kímélve ugyanakkor hagyományos ízt sem nélkülözve lehet részünk az édes csábításban.
A recept
Hozzávalók:
Sütemény tésztája:
- 1 bögre liszt (1/3 része teljes kiőrlésű, 2/3 része fehér liszt
- 1 teáskanál szódabikarbóna vagy foszfátmentes sütőpor
- 1 evőkanál édesítő (kókuszvirág-cukor/gyümölcscukor/nyírfacukor, stb)
- 1 evőkanál karobpor vagy kakaópor
- 1/2 vanília belseje
- 2 evőkanál napraforgó olaj
- kb 1 bögre víz
Elkészítés:
Először a száraz alapanyagokat keverjük össze (liszt, szódabikarbóna/sütőpor, édesítő, karob por, vanília belseje), annyi vizet öntünk hozzá, ami által piskóta-szerű tésztát kapunk. Ekkor keverünk még hozzá egy kevés olajat. Kb. 20 perc alatt készre sütjük. A megsült tésztát pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, az így kapott korongokat kettévágjuk, megtöltjük mindegyik korongot krémmel, kókuszba forgatjuk a szélét, majd karobos/kakaós csokiszószt kanalazunk a tetejére. Hidegen tároljuk néhány órát vagy egy éjszakát, majd fogyasztható is.
Kókuszos krém:
- 1/2 liter rizstej (rizstejpor - gazdagon - és víz, vagy dobozos rizstej, vagy saját készítésű risztej)
- 10 dkg kókuszreszelék
- vanília belseje
- reszelt citromhéj
- 3-4 evőkanál édesítő (kókuszvirág-cukor/gyümölcscukor/nyírfacukor, stb)
- 2-3 evőkanál kukoricakeményítő
- 3 evőkanál lágy kókuszzsír
A krém elkészítése:
A rizstejet feltesszük főzni, és elkeverjük benne a lereszelt citrom héját, a kikapart vaníliát, a kókuszreszeléket és az édesítőt. A kukoricakeményítőt kb. 1/2 dl vízzel simára keverjük, és a rizstejhez keverjük folyamatos keverés közben. Miután besűrűsödött, mint a puding, levesszük, és langyosra hűtjük. Mielőtt kihűlne, beletesszük a kókuszzsírt. Egy kevés frissen facsart citromlevet is adhatunk hozzá.
Csokimáz:
- 2 evőkanál karobpor vagy kakaórpor1
- 2 evőkanál édesítő (kókuszvirág-cukor/gyümölcscukor/nyírfacukor, stb)
- 2 evőkanál kókusz zsír
- 3-4 evőkanál növényi tej
A máz elkészítése:
A kókuszzsírt megolvasztjuk, beleszórjuk a karobport, vagy kakaópor, hozzáadunk ízlésünknek megfelelő mennyiségű édesítőt (nádcukor, nyírfacukor, stb.) Alacsony lángon forráspontig keverjük, majd növényi tejet is hozzáadunk. Még kevergetjük, míg újra forrni kezd, lezárjuk, kihűtjük, majd a sütemény tetejére kenjük.
Gluténmentes almás pite gránátalmával
2014. november 14. Éltető ételek
Teljesen "rákattantam" a gránátalmára, de nem sütöm meg, hanem csak a tetejére szórom. A pite tésztája glutén- és tej- és tojásmentes, így bátran elkészíthetik ezekre érzékeny emberek is. Hozzávalók: - 5 dkg kukoricaliszt - 5 dkg rizsliszt - 5 dkg kölesliszt - 5 dkg kókuszliszt - 10 dkg bio vaj - 2 teáskanál kókuszvirágcukor - csipet só - késhegynyi fahéj - késhegynyi szódabikarbóna - pici víz Töltelék: - 50 dkg alma - fahéj - vaníliapor - maréknyi dió - 1-2 evőkanál méz tetejére: gránátalma tészta megkenése: baracklekvár Elkészítése: A liszteket keverjük össze, majd morzsoljuk el benne a vajat. Adjuk hozzá a fűszereket, és annyi vizet adjunk hozzá, hogy egy gyúrható tésztánk legyen.Egy kerámia piteformába nyomkodjuk bele a tésztát úgy, hogy legyen pereme is.A sütőt melegítsük elő (180 fok), majd tegyük be a tésztát 10 percre.Ezidő alatt elkészítjük a tölteléket, Az almát vágjuk kis kockára. A diót száraz serpenyőbe pirítsuk meg, majd adjuk hozzá az almakockákat és a fűszereket. Keverjük bele a mézet is. Süssük össze a serpenyőben mindent.Az elősütött pitét vegyük ki a sütőből, majd vékonyan kenjük meg házi baracklekvárral. Erre halmozzuk az almás tölteléket, és tegyük vissza a sütőbe úgy 30-40 percre.Szeletelés előtt hagyjuk kihűlni.
Ananászos-csokis pohárkrém
2014. november 9. Éltető ételek
Ezeket a pohárkrémeket nem lehet megunni. Ami éppen van itthon, abból készül. A gyerekeim is rajonganak érte, és nem utolsó szempont, hogy gyorsan elkészül. Az ünnepek gyors és finom desszertje lehet. Hozzávalók (4 főre): Morzsa: - 20 dkg mogyoró - 10 dkg kókuszreszelék - 1/2 kávéskanál vaníliapor - 1-2 evőkanál kókuszvirágcukor Csokihab: - 1 avokádó - 4 banán - 1 kávéskanál vaníliapor - 4-5 csepp narancsolaj - 2 dl mandulatej - 1 evőkanál chiamag - 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor - ananászkocka (a gyerekeknek almakocka került bele) Elkészítése: - A mogyorót én húsgloffolóval szoktam összetörni, majd száraz serpenyőben egy kicsit pirítsuk meg. Adjuk hozzá a kókuszreszeléket, a kókuszvirágcukrot és a vaníliaport. - A krémhez a hozzávalókat turmixoljuk össze. - A pohárba rétegezzük a hozzávalókat: morzsa - csokihab - ananász - morzsa - csoki - ananász
Novemberi program ajánló
Oltalom Alapítvány (Budapest, VI. ker., Benczúr u. 9.) Tel.: 06-1/343-3333 November 5. Gyümölcsök, zöldségek, magvak gyógyhatásai: A szív és érrendszerre November 8., szombat, 18.00 Kamarazenei koncert (Andante kamarazenekar és...) November 9. Kreatív zenei műhely (Ferge Béla zenetanár) www.kreativzeneimuhely.hu 14.30 Zene és játék gyerekeknek 15.45 Kreatív zenei foglalkozás November 10., hétfő, Főzőkör: Főzelékek nem csak hétköznapi módon November 11. A pénzügyi válság természete - A pénzközpontúság mai ismérvei; munka nélküli jövedelemszerzés. Miért szorította hátra a termelést a kereskedés? November 19. Gyümölcsök, zöldségek, magvak gyógyhatásai: Az emésztőrendszerre (P. É.) November 20. Az öregedés művészete: A viruló egészség élettana az öregkorban (S. K.) November 24., hétfő, Főzőkör: Pörköltek és raguk: az igazi különlegességek November 25. Az ökológiai válság elmélyülése - Az ipari forradalomtól máig: 200 év áttekintése; a társadalom szerkezetváltozása és a mezőgazdaság; megállítható-e a Föld pusztítása? Hét közben (pénteket kivéve) nyitva tartunk 14 - 18 óráig. Minden szombaton 9.30 - Közös Biblia-tanulmányozás, 11.00 - Istentisztelet Az előadások 18 órakor kezdődnek, szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Ez elment vadászni...
"Ez elment (vadászni) gyűjteni, ez (meglőtte) leszedte, ez hazavitte, ez megsütötte, és ez az icike-picike mind megette" ... miután a Szárnyalj, és a felhők között nem érhet baj Pankája lefényképezte! Nincs szebb látvány az őszi erdőnél. A hanyatló természet színorgiájának élményét magunkba szívhatjuk egy-egy séta, túra során. Lesz miből töltekezni tavaszig! Nem csak a szemünket lakathatjuk jól az őszi erdőben, a bokrok vitaminokban gazdag bogyókat kínálnak. Fontos szabály, hogy a forgalmas országúttól legalább egy kilométerrel beljebb gyűjtsünk, valamint érdemes előre tájékozódni, az egyes növények mikor érettek be a gyűjtésre és mely részük alkalmas a spájzolásra. Ha nincs megfelelő növényismeretünk, akkor olyan emberek társaságában tegyük meg első túráinkat, akiktől biztos információk szerezhetők be és pontosan meg tudják különböztetni az ehető növényeket a mérgező hasonmásuktól. Lelkes természetjáró csapatunk szeptemberben somot, októberben kökényt és csipkebogyót gyűjtött, melyek a téli hónapokban fontos C vitamin forrásai lehetnek szervezetünknek, javítva ellenálló képességét. A gyümölcsöket szedés után aszaltuk, így kiváló gyógytea alapanyagokká váltak, de befőtt, lekvár és szörp is készíthető belőlük. Ötletadó receptjeinkkel megmutatjuk, három deci sombefőtt is magában hordozhatja egy könnyed, pikáns vacsora ígéretét, ami a konyhánkban valósággá válhat. fotó: Szegedi Annamari Pikáns som befőtt: - 1 kg érett húsos som - 50 dkg cukor - 1 liter víz - 1-2 g citromsav vagy borkősav Sterilizált üvegekbe töltsük a leszárazott, megmosott somot. ( Rázogassuk az üveget közben, hogy minél több férjen bele. ) A vízből és cukorból készítsünk szirupot, majd öntsük a gyümölccsel megrakott üvegekbe. ( Ne öntsük színültig, mert a gyümölcs is enged levet. ) A lezárt üvegeket állítsuk be egy nagyobb lábosba vízfürdőbe és forraljuk 8-10 percig, majd hagyjuk őket kihűlni. A citromsav/borkősavra nem tartósítás céljából, hanem a befőtt szép piros színének megőrzéséhez szükséges, így akár el is hagyható. *** A húsos som 3-7 méter magasra növő cserje. Még a lombosodást megelőzően nyíló sárga virágai nem csak a tavasz első hírnökei, hanem dísze is a kertnek. Augusztus-szeptember környékén érő gyümölcsei 1,5-3 centiméter nagyságúak lehetnek, hosszúkás szilvára emlékeztető, általában élénkpiros, savanykás, pikáns ízű. Kökényes körte lekvár: - 1 kg dér csípte kökény - 1 kg lédús Vilmos körte - fél citrom leve - egy kis darab frissen reszelt gyömbér - ízlés szerint cukor ( kb. 30 dkg ) A kökényt alaposan megmossuk, majd kevés vízben a citromlével és a gyömbérrel együtt 15 perc alatt puhára főzzük. Egy nagyobb lyukú szitán átpasszírozzuk, majd a megpucolt és apróra vágott körtével újra főzni kezdjük, a végén a cukrot is hozzáadjuk. Romantikus színű, izgalmas ízvilágú lekvárt kapunk ebből a kökény körte párosból. *** A kökény apró, kékesfekete, hamvas, csonthéjas. Szeptember-októberben érik. Éretlen termésének húsa erősen fanyar ízű. Akkor érdemes gyűjteni a gyümölcsöt, amikor a dér már megcsípte, ekkorra megpuhul, fanyarságából veszít és enyhe édes íze lesz. Javaslat: ha a kökényt még nem csípte meg a dér, akkor érdemes a megmosott szemeket a lekvárfőzés előtt 24 órára a fagyasztóba tenni. fotó: Szegedi Annamari Grillezett zeller sommártással: - 1 zeller gumó - fél deci olívaolaj - 1-2 gerezd fokhagyma - só, citrombors - 1 üveg som vagy kökény befőtt - 1 ek. kukoricakeményítő A zellert megtisztítjuk és kb. ujjnyi szeletekre vágjuk. Elkészítjük az ízesített olajat, majd bepácoljuk vele a zellerszeleteket. A sütőben 200 fokon, grillfokozaton megsütjük őket. Aki kalóriadúsabb vacsorára vágyik, készíthet mellé burgonyapürét is. A sombefőttet egy lábosba öntjük és a befőtt léből kiveszünk pár evőkanállal, amibe simára keverjük a kukoricakeményítőt. Felmelegítjük a befőttet és belecsurgatjuk a keményítős keveréket. Krémes mártást kapunk, melyet tálaláskor a forró zellerszeletekre öntünk. fotó: Szegedi Annamari Mákos scone, avagy az angolok édes pogácsája: - 1/2 csésze teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 1/2 csésze fehér tönkölyliszt - 1/2 csésze darált mák - 7.5 dkg vaj - csipet só - 1 tk. szódabikarbóna - 1/2 csésze kimagozott som befőtt - 1/2 csésze joghurt - 1/2 csésze tej A szilárd összetevőket egy tálba összekeverjük, majd elmorzsoljuk benne a vajat. Egy mélyedést alakítunk ki a közepében, amibe beleöntjük a joghurtot, tejet és a kimagozott somot, majd óvatos mozdulatokkal összedolgozzuk a tésztát. Egy nokedli masszánál nem sokkal sűrűbb tésztát kapunk, amit vastagon lisztezett deszkára borítsunk és a tetejét is lisztezzük meg. Formázzuk 3 cm magas téglatestté, majd daraboljuk fel egyenlő részekre ( 9 vagy 12 felé szoktam ). Egy sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk át őket óvatosan ( kissé lágy a tészta, de így lesz finom a végtermék ). A tetejét kenjük meg felvert tojással és szórjuk meg egész mákszemekkel, majd előmelegített sütőbe süssük 175 fokon 20-25 percig. *** A scone egy eredetileg skót sütőporos zsemlye, ami ma már nagyon divatos az angoloknál ötórai tea mellé, de mi nyugodtan tálalhatjuk frissen felvert tejszínnel és a kökényes-körte lekvárral hideg téli reggeleken csipkebogyó tea társaságában.
Velkám!
2014. október 29. Vegán muflon
"A veganizmus az állati termékek használatának mellőzése, különösen a táplálkozás terén, és a hozzá kapcsolódó filozófia, amely elutasítja az állatok árucikk-státuszát. A veganizmus követőjét vegánnak nevezik." Valahogy így szólna a definíció. (És most zsonglőrködnék egy keveset a kötelező közhelyekkel.) Csakhogy olyan országban élünk, ahol a Jó ebédhez szól a nóta 1960 óta semmit sem vesztett létjogosultságából. Márpedig egy pecsétgyűrűs bojlerszerelő nem áriázhat darumadarakról meg a halott anyjáról grillezett padlizsán szervírozása közben! A magyarnóta olyan, mint Bőrpofa, a texasi láncfűrészes: hús-vér áldozatokat követel. A pörkölt-nokedli kultusz nem csekély számú követői között pedig továbbra is igen nagy a térítő küldetéssel bíró egyedek száma. (Figyelem, saját szubjektív tapasztalat.) Csak ők nem a legfelsőbb erő létezéséről akarnak meggyőzni minket, hanem arról, hogy hülyék vagyunk, amiért bojkottáljuk a szalontüdőt pacalos parasztkajbásszal. A vegetáriánusok/vegánok túlnyomó többsége bizonyára számtalanszor belement már eme parttalan vitákba, és agyalapi szamárköhögésben tör ki az unásig ismert fordulatoktól. Azért szemléltetés gyanánt hadd álljanak itt az ellentábor leggyakoribb kérdései, felvetései ezen sorok lejegyzőjének megfáradt válaszaival: - Tényleg nem eszel húst? - Tényleg. Semmi olyat, ami valaha bőgött, ugatott, hápogott, gágogott, huhogott, brekegett, tátogott, csúszott a földben vagy kánkánt táncolt operettben. És semmi olyat, ami hasonló lényekből származik, különös tekintettel az utolsóként megemlített entitásra. - És halat sem? - (Menten fejedbe húzok egy zsák avas tubifexet!) - És mér nem? Mer él? A répa is élőlény. - Ha szerinted a répának van központi idegrendszere, képes intenzív fizikai és lelki érzelmekre vagy éppen utódokat nemz, akikről aztán szeretően gondoskodik, akkor téged nagyon átvert a biológiatanár. (Egyébként meg szerintem provokálsz, rossz lesz, ha telemegy a füled horgászcsalival.) - De azt tudod, hogy megvakulsz, el fognak sorvadni az izmaid, és a kis petyhüdt mikroszkópikus... hé! ne! mpfffffpffffff!!!!! - (Megmondtam.) Nos, aki szeretne kikezdhetetlen érveket hallani a veganizmus mellett egy nálam türelmesebb egyednél, szánjon egy jó órát a következő videóra. Gary Yourofsky állatvédő aktivista beszél a vágóhidakról, a tej- és tojásiparról, a vegánokhoz köthető hiánybetegségek mítoszáról, az ember ragadozó ösztöneiről, és legfőképpen morális kérdésekről. Tekintettel arra, hogy ez a blog mégis csak gasztronómiai témákat feszeget, az Earthlings c. horror-dokumentumfilm beágyazásától eltekintenék. (Legvégül: a blog címe számtalan átvirrasztott éjszaka eredményeképp született meg, de ez reményeim szerint érződik is rajta. Frank Drebin hadnagyot idézve: "és most harapjunk valamit!")
Mit eszik a vegagyerek (vegán baba)?
2014. október 11. Zizi kalandjai
Mivel Ádi nagyjából ugyanazokat eszi már, amit mi is, ezért úgy gondoltam, hogy a hozzátáplálás rész kinőtte magát és inkább azt mutatom meg nektek, hogy sima hétköznapokon milyen egyszerű, tápanyagokban gazdag ételt eszik ő és vele együtt mi is.
Igyekszem a szezonalitást követni, színes maradni és Ádi miatt kreatív is lenni, akár ízeket, akár a tálalást tekintve. Hétfőtől péntekig mindennap főzök (kivéve, ha valamilyen program közbejön), a hétvégék pedig vegyesen alakulnak, hol főzök, hol pedig elmegyünk valahova ebédelni. Szombatonként többnyire a biopiacon falatozunk, eszünk pékárut, nyers zöldségeket, ami a kezünkbe akad… mint például néhány hete Ádi éppen nyers brokkolit és nyers homoktövis bogyót (nagyon savanyú!!!) kívánt meg ebédre, ehhez társított még egy kiflit. :) Érdekes az ízlése, de mi teljes mértékben támogatjuk! Főleg, ami a nyers zöldség szeretetét illeti… hihetetlen kiskrapek. A piacon a múltkor meg kellett vennem néhány zöldséget, mert felkapta őket és elkezdte rágcsálni… de főzés közben is jön kíváncsiskodni, megfogja, megszagolja a zöldségeket és megpucolt, megmosott állapotban meg is kóstolja őket. Nyilván a fokhagymát és a vöröshagymát nem hagyom, hogy megkóstolja, de a krumplit, tököt, céklát, karalábét, brokkolit, répát, stb. hagyom neki, hogy rágcsálja.
Sokan kérdezik tőlem, hogy hogyan tudnák megszerettetni a gyermekükkel a nyers zöldségeket. Nem tudom mi a titok… tényleg! Illetve egy dolgot tudok! Mi semmi olyan dolgot nem adtunk még Ádinak, ami cukorral, mézzel, juhar- vagy agavésziruppal vagy bármilyen más édesítőszerrel van édesítve (igyekszünk ezt a szokást megtartani legalább két éves koráig). Úgy gondoljuk, hogy ennek köszönhető a nyers zöldség és gyümölcs szeretete. Tényleg mindent megkóstol nyersen, többnyire ízlik is neki, van, ami a kedvencévé is válik (pl. brokkoli, uborka). Mivel nem evett még édesített dolgot, ezért szerintem tisztán érzi az ízeket és még a számunkra nagyon savanyú homoktövis sem túl savanyú számára!
A tanácsom az, hogy vonjuk be a babókat a főzésbe, mutassunk meg nekik mindent, kóstoljuk meg mi is velük együtt nyersen a zöldségeket. Hátha elkezdenek utánozni! Ne csináljunk belőle problémát egyébként, ne stresszeljük magunkat, mert a baba megérzi az ilyenfajta negatív rezgést. Lehet, hogy a mi csemeténk nem is fogja megszeretni a nyers zöldségeket még egy darabig, szóval erőltetni nem kell, de próbálkozni lehet.
Ádi továbbra is vegán, de ahogy jeleztem korábban, nem fogok problémát csinálni belőle, ha valamikor majd eszik tejterméket vagy tojást. Egyelőre, amíg megoldható, vegán étrenden tartjuk, aztán meglátjuk mit hoz a jövő.
A Mit eszik a vegagyerek? egy új sorozat lesz itt a blogon és egyszerűen csak fotókat teszek fel az ételekről, hogy Ádi miket eszik. Ezzel szeretnék inspirálni mindenkit (főleg anyukákat), hogy viszonylag rövid idő alatt össze lehet dobni változatos, tápanyagokban gazdag, ízletes ebédet mindennap. Ha az elkészült ételek valamelyikének már fent van a receptje a blogon, azt mindig belinkelem. Egy bejegyzésben összesen hét képet teszek közzé, de ez nem jelenti azt, hogy ez mindig egy heti ebéd mennyiség, az is elképzelhető, hogy hét ételt két hét alatt fotózok le, mert néha elfelejtek képet készíteni vagy, ha nem itthon ebédelünk, akkor nem mindig van nálam fényképezőgép, hogy lefotózzam az ételt, stb. Az ételek főzésénél egyszerűségre és gyorsaságra törekszem, de be-bekerül néha olyan étel, amelynek az elkészítése több időt vesz igénybe.
Csináltam egy hashtaget Instagramon: #miteszikavegagyerek – töltsétek fel ti is a fotóitokat az elkészült ételekről, tageljétek be, hagy legyen összegyűjtve egy helyen az a sok étel, amit a babáknak, gyerekeknek főzünk és szolgáljon inspirációul mások számára. Aki mától két héten keresztül (október 11 – október 25) a legtöbb képet tölti fel, azt meg fogom ajándékozni valamivel!
És akkor jöjjenek az ételek…
Sütőtök fasírtgolyók zelleres burgonyapürével
Caponata (szicíliai padlizsánragu) spagettinivel
Kelkáposztafőzelék Alnatura mediterrán zöldségburgerrel
Rizs, fokhagymás pirított sütőtök, az elmaradhatatlan uborka és pirított vegán virsli
A korábbi sütőtök fasírtgolyókból a maradékot lefagyasztottam, így ha gyorsan szükség van ebédre, előkapom és teflonserpenyőben átpirítom őket… itt újra burgonyapürével és párolt borsóval tálaltam
Párolt fokhagymás spenót, tepsiben sült fokhagymás-rozmaringos-olívaolajos burgonya és édesburgonya, avokádó, vegán sajt
Zöldséges lencseragu padlizsánkrémmel (Ottolenghi Plenty szakácskönyvéből) és natúr puffasztott rizs szelet (kombinálva van a hüvelyes – lencse – a gabonával – rizs szelet -, így a komplettálásnak megfelelően ez teljesértékű fehérje ebéd)
Kelt tészta tej- és tojásmentesen
2014. október 10. Éltető ételek
Még évekkel ezelőtt anyósomtól kaptam egy kelt tészta receptet, melyet nagyon megszerettem. Viszont, mióta odafigyelünk a táplálkozásra, ez a recept is megváltozott. A tojást kezdetben a lenmag váltotta fel, már most az is kimarad belőle. A tej helyett természetesen növényi tejet használok, cukor helyett mézet. Még a vaj az, ami belekerül a tésztába, legközelebb szerintem ki fogom próbálni finomítatlan kókuszolajjal. A gyerekeimnek nagyon ízlik, ez a tészta az alapja a kakaós vagy nutellás csigának, a kalácsnak vagy a szilvás buktának is. Tehát az alap recept: - 35 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 25 dkg fehér tönkölyliszt vagy BL80-as kenyérliszt (de az is előfurdul, hogy a teljes kiőrlésűt átszitálom) - 3 dl gabona/magtej (én most mandulatejet használtam), de készítettem már rizstejjel is - 2 dkg élesztő - 8 dkg bio vaj - 8 dkg méz vagy kókuszvirágcukor - 1 csapott kávéskanál himalája só Elkészítése: - Az élesztőt kevés langyos tejjel és pici mézzel felfuttatom. - A tészta hozzávalóiból egy kelt tésztát dagasztok. Kb. 1 órát hagyom pihenni meleg helyen letakarva (mindenképp legyen a duplája), majd átgyúrom, és kinyújtom. - Innen kedvünk szerint tölthetjük, vagy 15 dkg-os méretre vágjuk, és kis kalácsokat fonunk. - Célszerű sütés előtt is hagyni pihenni 20-30 percet (ha van rá idő) Előmelegített sütőben, 180 fokon sütömjük úgy 25 percig.
Gluténmentes, tojásmentes brownie
2014. október 6. Éltető ételek
Ez a süti az első helyet foglalja el a sütöttek kategóriában, mert ez nagy kedvenc. Gyakran készítem, házi baracklekvárral isteni finom. Hozzávalók: Nedves összetevő: - 30 dkg alma - 1,5 dl mandulatej - 8 dkg 70%-os keserűcsoki - 2 dkg kókuszolaj - 1 evőkanál méz vagy kókuszvirágcukor Száraz összetevő: - 10 dkg gluténmentes liszt (pl. rizs, köles, kukorica) - 15 dkg nedves mandulapép (ami a mandulatej készítésekor kimarad) - 1 evőkanál chiamag darálva - 1 evőkanál kakaópor - 1 kávéskanál szódabikarbóna - 1 kávéskanál vaníliapor Elkészítése: - Az almát alaposan megmossuk, majd a magházát kivágjuk és felkockázzuk. - A mandulatejet a kókuszolajjal, mézzel és a csokival megmelegítjük, hogy a csoki elolvadjon benne. - Turmixba tesszük az almát, ráöntjük a csokis tejet, és pépessé turmixoljuk. - A száraz összetevőket elkeverjük, majd ráöntjük az almás csokis masszát. - Egy 20x20 cm-es formába belesimítjuk a tésztát, majd előmelegített sütőben (170 fok) 35-40 perc alatt készre sütjük. Szeletelés előtt hagyjuk teljesen kihűlni! Kínálhatunk hozzá házi baracklekvárt, nagyon finom lesz vele.
Egzotikus, trópusi kosárkák: nyers, vegán, minden mentes édesség
2014. szeptember 26. Zöld Avocado
Mostanában kevés édességet kívánunk, de ha készítek valamit, az elég gyakran nyers, természetes alapanyagokból: gyümölcsökből és dió félékből készül, azaz "élő édesség". Magyarországon, és az egész világon is egyre népszerűbbek az élő ételek, a nyers étkek, a Raw food-ok. Egyre több követője van ennek a táplálkozási formának, ami lényegében azt jelenti, hogy minden, amit esznek, az hőkezelés mentes, feldolgozatlan, naturális. Úgy vélik, hogy a gyümölcsök, zölségek, diófélék, csírák, magok stb., azaz a természetes táplálékok 40 Celsius fok felett elveszítik értékes tápértékük nagy részét. Vannak hőérzékeny vitaminok, ásványi anyagok, melyek 40°C fok felett elpusztulnak. Így minden amit ezek a nyers étkezők fogyasztanak, az "élő", és a maximum a 40°C fok alatti aszalás technológiáját alkalmazzák ételeik elkésztése során. Akit érdekel a téma bővebben is, az keressen rá a neten Lénárt Gitta nevére, aki az egyik legnépszerűbb szószólója a nyers étkezők táborának ma Magyarországon. sütésnélküli kókuszos kosárkák Imádom az egzotikus, trópusi gyümölcsöket, és mindent, ami belőlük készül. :-) Ezúttal egy egyszerűen elkészíthető, de kicsit időigényes édességet hoztam nektek. Nem sikerült épp a legszebben, de azért megosztom veletek, mert az íze jó, a külalakon meg még lehet dolgozni. ;-) Viszont annyira finom, és nem lehet abbahagyni az evését, hogy nem akartalak megfosztani titeket az élménytől. A képekben most ne gyönyörködjetek. Inkább készítsétek el ti is, és faljátok a kis mangós, kókuszos, passiógyümölcsös egzotikus kosárkákat. ;-) Akinek pedig szebb külalakban sikerül megörökítenie őket, az küldje el nekem a képeket, én pedig megosztom őket. :-) MANGÓS, KÓKUSZOS, ÉS PASSIÓGYÜMÖLCSÖS KOSÁRKÁK, avagy Mangó mámor és a két egzotikus barátnője HOZZÁVALÓK: kb.36 db kosárkához 200 g darált dió, kesu dió, mandula keveréke (többségben legyen benne a dió)120 g magozott datolya, és aszalt szilva (kb. 75% : 25% arányban, azaz kb.90 g datolya és 30 g szilva. De az arány változhat, attól függően mi van otton. ;-) )2 ek kókuszzsír(2 ek chia mag)2 ek víz1 zöld lime kb. 36 adagnyi, 3 féle töltelékhez: mangós: 1 banán + 1 érett mangó + 1/4 zöld lime (+1 tk útifűmaghéj)kókuszos: 1 banán + 1 dl kókusz tejszín (konzerves) + 2 dl kókusz reszelék + 1/4 zöld limepassiógyümölcsös: 1 banán + 1 dl kókusz tejszín (kenzerves) + 2 db passiógyümölcs + 1/4 zöld lime leve (+1 tk útifűmaghéj) Természetesen a töltelékek/krémek más gyümölcsökkel is elkészülhetnek. Minden, ami kevésbé lédús jöhet. El tudom képzelni pl.: áfonyával vagy meggyel is. egzotikus kosárkák sütés nélkül ELKÉSZÍTÉS: A töltelékekhez a hozzávalókat a turmix gépbe tesszük, és krémet készítünk belőlük. Külön turmixoljuk a mangós, külön a kókuszos, és külön a passiógyümölcsös tölteléket. (A passió gyümölcsösbe ajánlatos a gyümölcsöt nem a turmix géppel belekevereni, hanem utólag kanállal, és akkor nem turmixolja szét a magokat a gép. Gusztusosabb marad.) A 3 külön tálba kiszedett 3 krémet betesszük a hűtőbe. Közben elkészítjük a kosárkákat. A dió, kesu, mandula keveréket porrá őröljük a darálón. A szilvát, datolyát, vizet és zöld lime-ot (hámozás után az egészet) a két késes darálóba tesszük, és lekvárt készítünk belőle. A gép nem fogja szeretni, mert ráragad a késre a lekvár, ezért lassú fokozaton, és szakaszosan, időnként felrázva végezzük a krémesítést. Ha szükséges kevés vizet tehetünk hozzá. A lekvárt és a diós lisztet a chia maggal egyneművé dolgozzuk. Ezt legjobb kézzel végezni. Betesszük a hűtőbe egy fél órára állni a barna tésztát. Miután letelt a fél óra, kivesszük a kosár alapanyagot a hűtőből, és jön a formázás. Több lehetőségünk van. Ha rendelkezünk szilikonos muffin formával a legegyszerűbb, abba nyomkodni kézzel a tésztát, kis kosárkákat formálva. Ha nincs ilyen formánk, akkor elővesszük az alumínium muffin sütőt, meg a muffin papírokat hozzá. Két nagy sütőpapír között laposra nyújtjuk a tésztát. Maximum vastagság, mint egy linzer vastagsága. Tipp: nincs szükségünk sem gyúródeszkára, sem arra, hogy mindent összelisztezzünk, amikor nyújtjuk a tésztát. Tegyük a tésztát két sütőpapír közé, és sem lisztre nem lesz szükségünk, sem a sodrófát nem kell elmosni utána. :-) Egy virág alakú nagy méretű linzer szaggatóval virágokat szaggatunk a tésztából, amiket a muffin papírral bélelt muffin sütőbe ejtünk. Lehetőleg középre ejtsük, hogy a kosárnak a szélei körben meglegyenek, hogy meg tudják majd tartani a tölteléket. Ezt folytatjuk, míg el nem fogy a tészta alapanyag. Ez egy 36 db-os recept, azaz, ha hagyományos muffin sütőnk van, akkor kb.12 db után bajban leszünk, mert megtelik a sütő formánk. Nem gond! ;-) A muffin papírokat egy magasabb falú tálba tesszük, és úgy töltjük meg a tészta kosárkákkal, hogy kicsit összenyomjuk őket, hogy tartsák egymást. Lehet, hogy nem lesznek túl szépek, és szabályosak, mint a sütő formában, de ha finom, kit érdekel, mennyire aszimmetrikus?! ;-) Miután 1-1 tepsi (12 darabos kör) elkészült, érdemes betenni a fagyasztóba őket, hogy a tésztában található kókuszzsír elkezdjen megdermedni, ezáltal tartást adni a kosárkának. Tehát míg az első 12-es kör a fagyiban fázik, addig elkészítjük a következő 12-est. És így tovább... Kb.10 perc fagyasztás után meg lehet tölteni a kosárkákat a hűtőben található töltelékekkel: mangós, kókuszos és passiógyümölcsös. Miután megtöltöttük őket, irány vissza a hűtőbe, és fogyasztásig ott is maradnak! :-) virágok a muffin sütő formábannyers mangó krém muffin tölteléknekMivel ez egy nyers édesség, ezért a hűtés fontos! Ilyenkor tudnak jól összeállni az alkotó elemek: sűrűsödni a krém, dermedni a kosárka. A legjobb, ha csak másnap eszünk belőle, amit persze nehéz kivárni. :-) Ha van otthon aszaló gépünk, akkor a kosárkákat meg is aszalhatjuk, hogy tuti masszívan álljanak, és biztosan finomabb is a ropogós kosarakkal. A jövőben remélhetőleg lesz majd alkalmam ezt is kipróbálni, de ahhoz előbb kell majd egy aszalógép, na meg persze ahhoz kell, egy nagyobb konyha is! ;-) Balázs nem édes szájú, de ezekkel az trópusi ízekkel nagy mosolyt csaltam az arcára, és nem tudta abbahagyni a nassolást. Annak ellenére sem, hogy nem lettek szépek a kosárkák, mert nem voltak elég masszívak. egzotikus, trópusi kosárkák sütés nélkül Megjegyzés: Legközelebb vagy több diót teszek a tésztába, vagy nem kosarakat formázok, hanem kis üveg tálkákba teszem őket, és kanalas desszert lesz belőle. A kókuszos krém a kókusz reszeléktől kemény lett, de a mangós és passiógyümölcsös krém krém szerű maradt, amit nem bánok, mert fincsi krémes, viszont a nem merev falú kosárkák fala dőlésnek indult a krém terhe alatt. :-D Így a legjobb a muffin papírból enni őket. Hát igen. Nem vagyok profi. Még kísérletezgetnem kell. Még ha nem is szép, azért nagyon finom lett, és bűntudat nélkül lehet nassolni, mert sem fehér lisztet, sem cukrot, sem semmilyen mesterséges adalékanyagot nem tartalmaz. Csak amit a természet nekünk adott! ;-) nyers kókusz kosárkák
Pomelós holdacskák (vegán, kevert süti)
Néhány hónappal ezelőtt készítettem el ezt a sütit, s pár hete már itt pihent vázlatként bejegyzéseim között, így most már tényleg ideje a köz számára is megosztanom. Nagyon egyszerű kevert sütiről van szó. Az aszalt pomelót Budapesten több helyen is be lehet szerezni, a nagyobb vásárcsarnokokban. Magában is finom, a kevert sütit pedig egyenesen feldobja.
A recept:
Hozzávalók:
- 1/2 bögre gabonatejpor
- 2 evőkanál olaj
- 1 bögre víz
- 1 csapott teáskanálnyi szódabikarbóna
- liszt, amennyi hasonló állagúvá teszi, mint a piskótamassza, de nem túl folyós (fele arányban teljes kiőrlésű és fehér liszt)
- ízlés szerint nyírfacukor vagy gyümölcscukor vagy kókuszvirág cukor
- 10 dkg aszalt pomelo
- kakaó vagy karobpor (opcionális)
- sütőpapír
Elkészítés:
A gabonatejport felöntjük a vízzel, elkeverjük. Hozzáadjuk az olajat, majd a lisztet, a szódabikarbónát. A tésztát elfelezzük, felébe kakaót vagy karobport szórunk, szintén elkeverjük. A pomelókat kisebb darabokra felaprítjuk. Sütőpapíros tepsibe először az egyik majd a másik tésztát öntjük. A tésztát késsel kicsit megkeverhetjük, akkor márványos lesz, de meghagyhatjuk úgy is, hogy az alsó réteg barna a felső világos színű tészta. Egyenletesen ráhelyezzük a pomeló-darabokat, majd sütőben készre sütjük.
5+1 legismertebb immunerősítő gyógynövény
2014. szeptember 16. Éltető ételek
Szép hazánkban számos olyan gyógynövény van, melyekről régóta ismert, hogy erősíti az immunrendszert. Nézzünk néhányat, mely mindenki számára könnyen hozzáférhető. 1. Homoktövis A homoktövis ,,titka a benne lévő, legalább 190 biológiailag aktív anyag szinergenciája, vagyis egymást erősítő hatása. Gyönyörű narancssárga termése számos vitamint tartalmaz (B1-, B2-, B6-, B8-, B9-, K-, P-, PP- és E), ezen kívül karotinoidokat, ásványianyagokat (vas, magnézium), mikroelemeket, flavonoidokat. Természetes C-vitamin utánpótlást biztosít a szervezetnek (tízszerese a citrom C-vitamin tartalmának). Kiemelkedő antioxidáns tartalmának köszönhetően gátolja a daganatos sejtek képződését, védi és erősíti az immunrendszert, késleltei az öregedési folyamatokat . Hozzájárul a szív- és érrendszer, valamint az emésztés megfelelő működéséhez. A homoktövist úgy önmagában is ehetjük, vagy nyers édességek alapja is lehet. Főzhetünk belőle teát, vagy a nyers húsából készült őrlemény bármilyen kása vagy müzli alapanyaga lehet. 1. Hagymafélék Nemrég írtam egy bejegyzést a gyógyító hagymákról, melyek - többek között - remek immunerősítők is. Legjobb nyersen fogyasztani, de kiváló hagymatea is készíthető belőle, mely meghűléses megbetegedéskor jó szolgálatot tesz . A fokhagymát szerintem senkinek nem kell bemutatnom. Természetes antibiotikum, vírusok, paraziták, baktériumok ellen is bevethető. Antioxidáns hatású, pl. a mézes fokhagyma kiváló immunerősítő a téli időszakban. Értágító hatása van, és a nehézfémek kivezetésében is segítségünkre lehet. A medvehagyma a fokhagyma erdei testvére, így gyógyhatásuk is hasonló. Alkoholos kivonata immunerősítésre (is) bevethető. Törekedjünk arra, hogy tavasszal minél több medvehagyma kerüljön a tányérunkra. 3. Csipkebogyó A csipkebogyóról szerintem mindenkinek a magas C-vitamin tartalom jut eszébe. Milyen érdekes, hogy a téli hónapokban is ad a természet nekünk immunerősítésre használható gyógynövényt. (A homoktövis is gyűjthető télen.) A C vitamin természetes antioxidáns, mely részt vesz a sejtképzésben, segíti a vas felszívódását, gyorsítja a kötőszövet újraépülését. 100 gramm csipkebogyóban több mint 200 mg C vitamin van , míg ugyanennyi citrusféle csak 40-50 mg-ot tartalmaz. De tartalmaz még B-, K-, és P (rutin) vitamint is. Ezenkívül ásványi anyagokban, karotinoidokban, pektinben, fenolokban is gazdag. Mivel a C vitamin hőre érzékeny, ezért a tea készítése során hideg áztatásra van szükség. Én úgy szoktam készíteni, hogy este, lefekvés előtt 1 teáskanál csipkehúsra ráöntök 2,5 dl vizet, és reggelig állni hagyom. Reggel leszűröm a teát, majd újabb 2 dl vízzel főzöm (3-5 percig), majd állni hagyom 10 percig. Így a többi hatóanyag is ki tud oldódni. A két teát összeöntöm, és ihatom is. Ezáltal nemcsak a C vitamin tartalom fog hasznosulni, hanem az egyéb pl. ásványianyag tartalom is. Mit készíthetünk még a csipkebogyóból? - Csipkebogyós méz : tegyünk egy üvegbe csipkehúst (kisebb darabokba, vagy szárítva, őrölve), és öntsük fel mézzel. A méz ozmotikus hatása kivonja a hatóanyagokat, és egy csodás gyógymézet kapunk. A méz mindenképp termelői legyen az élettani hatása miatt. - A csipkebogyót a zöld turmixunkba is beletehetjük. - Szárított, darabolt csipkehúst kevés tisztított vízbe áztassuk be 1 éjszakára. Majd másnap botmixer neki, és kész is a nyers lekvár , amiben minden benne van a maga természetes formájában. Pár nap alatt fogyasszuk el! - Csipkelekvár: főzzük 5-10 percig a darált csipkehúst, majd tegyük fertőtlenített üvegbe. Lehetséges, hogy a C vitamin tartalma sérül, de egyéb más hatóanyagai benne maradnak. Fogyasztás előtt szükség szerint mézzel ízesíthető. 4. Bodza A bodza szó hallatán szerintem sok embernek csak a bodzaszörp jut eszébe. Nos, a bodza ennél több. A népi gyógyászatban nemcsak a virága, hanem a bogyója is kiemelkedő a meghűléses betegségek kezelése során. Vigyázat! Ne keverjük össze a gyalogbodzával, mely bogyója mérgező. (A gyalogbodza lágyszárú, termése éretten felfele néz, tehát NEM csüngő.) A virága és alkoholos kivonata a hárshoz hasonlóan izzasztó, lázcsillapító, nyákoldó, immunstimuláns hatású. A virágából teát készíthetünk, mely teakeverékekben még hatásosabb. A terméséből akár lekvárt is főzhetünk (nyersen hashajtó hatású). Szakirodalmi adatok alapján a bodzabogyó antioxidánsokban, flavonoidokban rendkívül gazdag . Az ásványi anyagok közül említésre méltó magas kálium tartalma, valamint sok C-, A- és E vitamint is tartalmaz. Hatékony számos influenza vírus törzzsel szemben is, valamint nemcsak a különféle influenza vírusok hatását gyengíti, gátolja, hanem többféle herpesz vírusra is hasonló módon hat. Nemhiába került bele a bodzabogyó kivonat a manó mannába és a Vadon gyöngyébe is. Szuper koncentrátuma remek immunerősítő. 1. Hárs A hársfát szerintem mindenki ismeri. Viszont a gyűjtésnél mindenképp oda kell figyelni, mivel orvosi célokra csak a kislevelű-, nagylevelű- és a széleslevelű hársfák virágai használhatók fel. Az ezüst- és a molyhos levelű hárs virágai drogként nem gyűjthetők. A virágok felejthetetlen illata és a méhek döngicsélése a nyár közeledtét jelzi. A virág legfontosabb hatóanyagai a flavonoidok, nyálka, szaponin, cseranyag, illóolaj. Ebből adódik, hogy remek köptető, nyákoldó, lázcsillapító hatása van, de mindezek mellett is bír. A hársméz gyógyhatásai is bevethetők a téli időszakban. Viszont minden esetben termelői, hőkezeletlen mézet fogyasszunk. A bodzával 1:1 arányban készített teája kedvelt izzasztószer. Immunerősítés céljából fogyasztását csak kúraszerűen javaslom (1 hét fogyasztás után 1-2 hét szünet). 5+1 Kakukkfű A téli hónapok elengedhetetlen immunerősítője, évszázadokon keresztül a szegények antibiotikuma volt. A kakukkfű legfőbb hatóanyaga az illóolaj. Erős immunerősítő hatással bír, légúti betegségek esetén elsőként gondoljunk a kakukkfűre. Ihatunk teát, alkoholos tinktúrát, de illóolajos-mézes köptetőt is készíthetünk. Nagyon jó összetevője a mellkasi bedörzsölőnek, a gyerekek téli immunerősítésére heti 1 alkalommal kakukkfüves fürdőt is készíthetünk. Kiváló fűszernövény is, így ételeinkbe rendszeresen belefőzhetjük. A folytásban még olvashattok 5+1 kevésbé ismert, de ugyanolyan hasznos gyógynövényről.
Cukordinnyés kölescsoda
A szeptember s így az ősz elé is egy csodareggelit ajánlok. Nem szövegelek mondatokba, hanem pontokba szedem, hogy minden kedves olvasó könnyebben megtanulja, miért érdemes minden héten 2-3 alkalommal kölest fogyasztani, miért olyan nagy csodája a földnek a köles.
A köles:
1. gluténmentes gabona
2. magas rosttartalma van, könnyen emészthető (salaktalanító hatású, vércukorszint normalizáló)
3. gazdag magnéziumban (asztma hevességét, migrének gyakoriságát csökkenti
4. mangánt, foszfort és vasat is tartalmaz
5. B vitaminokban gazdag ( niacin, folacin, riboflavin, tiamin)
6. antioxidáns a szervezet számára (szabad gyökök ellen véd)
7. csökkenti szervezetünkben a koleszterinszintet és a triglicerid szintet
8. egészséges fehérje forrás
9. rugalmassá, fényessé teszi a bőrt, kedvezően hat a haj, a körmök és a fogak, a szem állapotára
10. a benne található szilícium és vegyülete, a kovasav fontos szerepet játszik csontképzésünkben (csontritkulás esetén is előnyös a rendszeres fogyasztása)
A recept
Hozzávalók:
o 1 pohár köles (többszörösen átmosva)
o 2,5 szeres mennyiségű víz
o 0,5-1 pohár növényi tej
o édesítő (nyírfacukor, nádcukor, gyümölcscukor, stb. - ki mit használ)
o 1 csipet só
o 1-2 cukordinnye
Elkészítés:
Az alaposan megmosott kölest vízben feltesszük főzni egy csipetnyi sóval, majd amikor már nagyjából elfőtt róla a víz, növényi tejet öntünk rá és még puhábbra, pépesebbre főzzük. Amikor megfőtt, ízlés szerint édesítjük. Míg fő a köles, előkészítjük a cukordinnyét. Félbevágjuk, kimagozzuk és a belsejét feldaraboljuk. (Fagyis kanállal is "vághatunk" a gyümölcs húsából "dinnyegombócot".) A megfőtt köleshez keverjük a feldarabolt dinnyét. Vagy a dinnye héját használjuk "tálkának", vagy héj nélkül üvegtányérba szervírozzuk. Menta vagy citromfű levéllel díszíthetjük. Reggeliként fogyasztva a királyok is megirigyelhetnek bennünket, mert nem csak finom, hanem egészséges étellel is indítunk (ennek okait lásd a bejegyzés elejében). A kölesből készült gyümölcsös reggelik igazán képesek eltelíteni az embert és órákon át nem is igazán kíván után semmit enni. Ezért is szeretem édes-kölessel kezdeni a napot. Eszembe sem jut órákig, hogy "ennék valamit" vagy "egy kis édesség jól esne".
Csokis avokádókrémmel töltött szilva
2014. szeptember 2. Éltető ételek
Végre itt az ősz, itt a szilva ideje. Többféle-fajta kapható, nekem a stella és a besztercei a kedvenc. Ebből isteni finom lekvár készíthető, valamint aszalható is. No, de ebben a receptben frissen esszük a szilvát. És ez olyan egyszerű és gyors recept, hogy még egy gyerek is könnyűszerrel elkészíti. Finom és dekortaív vendágváró falatok. A szilva édes-savanykás hatása a kakaópor kesernyés ízével, hmmm... isteni finom. Ja, és az aszalt meggy "hab a tortán". Azt ne hagyjuk ki belőle. Hozzávalók: - édes, puha szilva - aszalt meggy Csokikrém: - 1 avokádó - 1-2 evőkanál kakaópor - 1-2 evőkanál kókuszvirág cukor vagy méz - 1-2 csepp narancsolaj Az elkészítésére kétféle módszert adok. A kép alapján szerintem mindenki el tudja készíteni. Az első lehetőség, amikor kettévágjuk a szilvát, majd a mag helyére teszünk egy aszalt meggyet. Erre nyomjuk a csokis krémet. A másik lehetőség, amikor tapat vágunk a szilvának, a másik végét pedig bevágjuk. Kinyomjuk a magot, és a helyére tesszük az aszalt meggyet. Óvatosan belenyomjuk a csokis krémet.
Gluténmentes és tojásmentes mogyorós keksz
2014. augusztus 31. Éltető ételek
Egyre inkább törekszem arra, hogy gluténmentes és vegán ételeket készítsek. Végülis nincs gluténérzékenységünk, de jobb kerülni. Ugyanakkor egy gluténmentes ételekben a kötőanyag minden esetben tojás. Ebben meg ez a bibi, hogy így meg a napi tojásfogyasztás szökik az egekbe. A gluténmentes sütikre jellemző a morzsálódás, nos, ezt is sikerült elkerülnöm. Ez a recept igazán ropogós, nem pereg szét a kézben, egyben marad. És nem utolsó sorban nagyon finom. Lehet baracklekvárral, vagy avokádós csokikrémmel is tölteni, de a nagylányom kedvence a nutellával való töltés. A konjak liszttel most ismerkedem, mely tulajdonsága, hogy nagyon jól sűrít és zselésít. A süti morzsálódása ellen is nagy segítségemre volt. Hozzávalók: - 10 dkg apró szemű zabpehely - 10 dkg zabliszt - 10 dkg teff vagy rizsliszt - 10 dkg mogyoróliszt - 10 dkg durvára tört, pirított mogyoró - 10 dkg kókuszvirág cukor vagy méz - csipet só - 1 evőkanál útifűmaghéj - 1 teáskanál konjak liszt - 1 teáskanál szódabikarbóna - 1 mokkáskanál vanília - 10 dkg kókuszzsír (vagy bio vaj) - kevés növényi tej (pl. mandula, rizs) Elkészítés: - A száraz összetevőket kellőképpen elvegyítjük, majd hozzáadjuk a puha vajat. - Annyi tejet adunk hozzá, hogy kellően összeálljon, - Pihentessük a tésztát addig, míg a sütőt előmelegítjük úgy 170 fokra. - Nyújtsuk ki minél vékonyabbra a tésztát (egy picit pereg a mogyoró és zabpehely darabok miatt), majd szaggassuk ki. - Süssük ki 170 fokon kb. 15-20 percig. - Hagyjuk teljesen kihűlni, ezalatt szépen megkeményedik a keksz.
Őszbe hajló cukkini "pappardelle"
2014. augusztus 16. Zöld múzsa
A mai pannonhalmi kirándulásunkra nem vittünk pulcsit. Már-már úgy nézett ki, a program második részéről "összefagytunk" jelszóval el kell hagynunk a terepet. Erőt vettünk magunkon és tekintetünket az égre emelve szuggeráltuk a napot: ..."süss ki nap, süss ki nap, Isten napocskája"... épp itt az ideje, nyár van, augusztus, de nem hallgatott ránk. Mikor a gyerek ruhája csurom vizes lett ( nem esőtől, csak bemászott a tavirózsák közé ) végképp indulni kellett hazafelé. Most beszéljünk továbbra is az időjárásról angolosan, vagy térjek inkább a tárgyra? Az is épp olyan kényes és ellentmondó, mint amilyen az időjárás. Itt már elindítottam a gondolat folyamot arról, hogy nyers étkezés vagy nem nyers? Azt gondoltam ki, hogy nem leszek magammal erőszakos, megkeresem azt a kényes egyensúlyt, ami az egészség és az élvezeti érték között feszül bennem, csakis bennem, ki másban? Veletek pedig okulásként megosztom, semmiképen nem követési céllal, inkább arra buzdítva, találjátok meg ami nektek a legeslegjobb. A böjt után elhatároztam, hogy kevesebb szénhidrátot eszem és a lisztek változatosságára is nagy hangsúlyt fektetek. Felénk azonban száraz hajdina tésztától nem roskadoznak a polcok... és egyéb alternatív társaiból sem dúskálunk. Győr egy kispolgári város, éppen most olvastam a legjobb éttermeinek rangsorát és az első helyen egy natrium glutamátos ízeiről és gigászi mennyiségeiről hírhedt, hagyományos ízvilágú ( barátnőm tapasztalata alapján írom ezeket, nem kajálok ilyen helyeken... ) étterem az első a toplistán. Szóval Győrt az ízforradalom MÉG nem érte utol, ezért is próbálkozunk itt a lehetetlennel az érzékenyebb barátok bevonásával ;-) Amíg megjön a hajdina tészta városunkba ( vagy nekiállok házi tésztát is gyártani ), addig gondoltam beérem egy őszbe hajló cukkini "pappardellével ". És mivel a cukkinit késsel fésülöm, a spagetti helyett a másfél centi széles csíkozás mellett döntöttem ( ez sem volt piskóta )... max. egy személy részére vállalok belőle rendelést ;-) De megérte. Sőőőőőt. Úgy gondoltam ezt azért nem volna annyira gusztusos nyersen enni, már csak azért sem, mert a cukkini nem éppen a legzamatosabb zöldféle. Egy kis rozmaringos-fokhagymás olívaolajos kenés és száraz serpenyőben pár perc pirítás a tízes skálán a kettesről a nyolcasra tolta élvezeti értékét a "szélesmetéltnek". Hadd mondjam el mentségemre, hogy a cukkini halálán kívül a tányéron minden élő volt... a pesztó ( pár perce szedtem hozzá a petrezselymet a kertből ), a szőlő, a dió... már csak egy pohár bor hiányzott, de az nagyon, a teljesség érzethez! :-) Őszbe hajló cukkini "pappardelle": - kisebb cukkini ( nagyon kicsi, vagy egy közepes fele hosszában elvágva ) - kisebb ágacska friss rozmaring - 1 marék dió ( vagy több? ) - giga csokor petrezselyem - 5-6 levél zsálya - 2-3 gerezd fokhagyma - 1/2 dl extra szűz olívaolaj + 1-2 ek. a kenéshez - só ízlés szerint - frissen reszelt parmezán ( vegánoknak elhagyható ) - 1 kisebb fürt csemege szőlő --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A cukkinit hosszában félbe vágjuk és a belsejét kikaparjuk. A héja maradjon, mert a hirtelen sütésnél szükséges, hogy rajta legyen, enélkül a szélesmetéltünk szana-széjjel szakad. Éles késsel hosszában vágjuk csíkokra a cukkinit és egy ecset segítségével kenjük be őket rozmaringos-fokhagymás olívaolajjal. Azt ajánlom, hogy ízesített fűszerolajokat mindig érlejünk a hűtőszekrénybe, az ételek ízvilágát ezekkel nagyban emelhetjük, az ételkészítés idejét pedig egyben lerövidíthetjük, ha csak a hűtőbe kell egy fűszerolajért benyúlni :-) A pesztót ( Jamie O.-nél láttam ) óriás méretű vágódeszkán készítsük el éles kés segítségével, amennyiben nincs kőmozsarunk. A deszkán először vágjuk apróra a megmosott petrezselymet és a zsálya leveleket, majd nyomjunk rá ízlés szerint pár gerezd fokhagymát, a késes aprítóba elődarált diót és a parmezán sajtot. Locsoljuk meg olívaolajjal kissé visszafogottabban, mint ahogy Jamie O. teszi és a késsel mindaddig aprítsuk az összetevőket, amíg krémes állagú pesztót nem kapunk. Ezután szedjük fel a masszát kés segítségével egy kisebb tálba. A serpenyőnket szárazon forrósítsuk fel és a cukkini csíkok egyik és másik oldalát hirtelen pirítsuk meg, majd szedjük ki őket egy tányérra és rendezzük el gusztusosan őket, mintha tészta csíkok lennének. Morzsoljuk rá a pesztót, diszítsük dióval és szőlő szemekkel. Bort ne felejtsünk hozzá venni... nem kell sok, de egy deci kötelező. Hunyjuk be a szemünket és érezzük a mediterrán ősz langyos szelét. Jó étvágyat!
Gyógyító hagymák. 2.rész "Mindenható" fokhagyma
2014. augusztus 15. Éltető ételek
A fokhagymát több mint 4000 éve használják, a piramisok építése során is napi fokhagyma adagot kaptak a munkások. A magyar népi gyógyászat is ismeri és előszeretettel alkalmazza. Legfontosabb hatóanyaga Akkoriban még nem volt ellenérzés az erőteljes illattal szemben, mint manapság. A fokhagyma egyik legfontosabb hatóanyaga a szagtalan alliin, melyből szétrágás/vágás során allicin keletkezik. Ezt az allicin olajat a bőr és a tüdő választja ki, ezért érződik a bőrünkön és a lehelletünkön. Néphagyomány szerint csökkenthetjük ezen illatot, ha petrezselymet, bazsalikomot, borókabogyót vagy fahéjat rágcsálunk vagy 1-2 szem szegfűszeget. Antibakteriális, antivirális és parazita ellenes Nagyon sok jótékony hatása van a fokhagymának, de szerintem az egyik legfontosabb, hogy erős antibiotikum . Még 1:100.000-es hígításban is hat a Gram-pozitív és Gram-negatív baktériumok ellen. 1 mg allicin 15NE penicillinnek felel meg. De nemcsak a baktériumok ellen kiváló, hanem a vírusok (pl. herpesz, szemölcs) és paraziták (pl. bélféreg, körömgomba) ellen is. Bél-ügyek Viszont az egészséges bélflórában nem tesznek kárt . Sőt, erősíti az emésztőrendszerben lévő mirigyeket, és jótékony hatása van a bél nyálkahártyájára is. Tehát elmondhatjuk azt, hogy segít helyreállítani bélflórát. Kiváló gyógyszer puffadás, hasmenés és a bélgörcsök esetén. Gátolja a gázképződéssel járó rothadási és erjedési folyamatokat. Bevethető a Helicobacter pylorit esetében is, mely köztudottan a gyomorfekély és gyomorrák kialakulásáért felelős. Szív- és érrendszerre gyakorolt hatása felülmúlhatatlan Ezenkívül erőteljes koleszterin és triglicerid csökkentő hatása van. Napi 3-10g nyers fokhagyma fogyasztása 6-16 hetes kezelés után 16%-kal csökkenti a koleszterint, és 30%-kal a triglicerint. Remekül szabályozza a vérnyomást , csökkenti az arrtériák meszesedését, ezáltal megelőzi a trombózis kialakulását. Véralvadásgátló , ezért az ilyen gyógyszert szedők erre fokozottan figyeljenek. Értágító hatása is ismert, oldja a szív koszorúereinek görcsét, ezáltal javul a szívizom vérellátottsága. Fokozottan hat a láb, a szem és az agy szűkült ereire . Időskorban jellemző az időszakos sántítás (claudicatio intermittens), amikor járás során a kezdődő elmeszesesedés miatt a láb izmai kevesebb vért és ezzel oxigént kapnak. Ilyenkor fellépő göcsös fájdalom, zsibbadás megállásra kényszeríti a beteget. Nos, egy 6 hónapos fokhagyma kúra tünetmentességet eredményezhet. Vércukorcsökkentő hatása is ismert, kiváló kiegészítő terápia lehet a cukorbetegség kezelése során. Antioxidás hatású , így az immunrendszert is erősíti. Bevetés a nehézfémek ellen A fokhagyma a kénvegyületeinek köszönhetően fel tudja venni a harcot a nehézfémek ellen is. Ólombányászatban dolgozókon végzett statisztikai felmérés szerint, akik rendszeresen fogyasztottak fokhagymát, azoknál nem jelentkeztek az ólommérgezés tünetei. De a higany és a kadmium kivezetésében is hatásos. Csodás antibiotikum a fokhagymás méz Megelőzés esetén napi 1-2 gerezd fokhagyma fogyasztása javasolt. Amennyiben hasmenés lép fel, akkor 5-10 gerezdet is fogyaszthatunk, egész napra elosztva. Ne felejtsük el, hogy nyersen, szétrágva fog az allicin hatóanyag érvényesülni, ezért így fogyasszuk. A mézes fokhagyma kiváló immunerősítő a téli időszakban, a fokhagyma íze így kevésbé intenzív. Külsőleg is használhatjuk ám Külsőleg használhatjuk rovarcsípés, bőrgombásodás esetén. Szemölcsök, kelések esetén sebtapasszal ragasszuk fel a fokhagymát, és hagyjuk hatni pár órán keresztül. Tibeti ősi recept Fiatalító hatású fokhagyma kúra recept bejárta a világot, melyet 1971-ben találtak egy tibeti kolostorban egy cseréplapra vésve. A leírt készítmény megtisztítja a testet a felesleges zsírtól és a salakanyagtól. Javítja az anyagcserét, az ínszalagok rugalmasságát és érelmeszesedés gátló.
Hess, szemölcs...
2014. augusztus 5. Éltető ételek
Sajnos nagyon gyakori már a gyerekek körében is a szemölcs. Vírusos eredetű , a bőrgyógyász legtöbbször ecsetelést vagy fagyasztást javasol. De ez kevés... mert a vírus a szervezetben marad, és bármikor, bárhol újból kialakulhat. Legtöbbször kézen, lábon fordul elő, de akár a nemi szerven is megjelenhet. Tehát 3 lépésben kell felvenni a harcot a szemölcs ellen: - immunrendszer erősítése - vírusírtás - külsőleg ecsetelés Szemölcs fajták: 1. Közönséges szemölcs (verruca vulgaris) Humán papillóma vírus okozza, 2-10 mm nagyságú, egyenetlen felszínű növekedés. Gyakori betegség, általában gyerekeken alakul ki. Legtöbbször a kezeken, a körmök körül és a talpakon alakulnak ki. Bőrfelszíni szaruréteg megvastagodik. A talpakon többnyire befele nő, lépéskor a csontot nyomhatja. 2. Lapos vagy futó szemölcs (verruca plana juvenilis) Szintén a HPV vírus okozza. Arcon, kézzfejen alakul ki, 1-2 mm nagyságú, lapos. Vigyázat! Elkaparva tovább terjed. 3. Condyloma acuminatum (szintén a HPV okozza) Nemi úton terjedő, a nemi szerveken és azok környékén jelenik meg. 4. Uszodaszemölcs (molluscum contagiosum) Okozója a poxavírus. Leggyakrabban gyerekek körében terjed. Általában csoportosan jelennek meg, a testen bárhol előfordulhatnak. 1-3 mm átmérőjű, félgömb alakú elváltozások. Középükön köldökszerű behúzódás figyelhető meg. Nyomásra sárgásmassza ürül belőlük. Könnyen továbbvihető a test bármely részére! Mit tegyünk? Az immunrendszer erősítésére bevethetők a béta-glükán és a gyógygombák (pl. Immun Assist). Az immun elixír is kellően erősíto a felnőtt szervezetet. C vitamin szuperül kiegészíti mindezt. Gyerekeknél a béta glükános manó manna és/vagy gyermekerősítő tinktúra is nagyon jó. A szerzett immunrendszerünk védekező képessége a bélflóra állapotától függ. Ezért ezeket szimbiotikumokkal tudjuk rendben tartani (Emóció, Supra Balance, Méz almarosttal) Vírusírtásra tökéletes a grape vital (ezzel külsőleg is lehet kenegetni). Ezt mindenképp időben eltolva szedjük a bélflóra regeneráló készítményekkel. Külsőleg többféle szert bevethetünk. A népi gyógyászat is számon tartja a vérrehulló fecskefüvet, ennek tejnedvével kenegethetjük a szemölcsöt. De bevethető még: - grape vital - teafa illóolaj - manuka illóolaj - citrom illóolaj - neem olaj - rózsa-teafa olaj - bárányhimlő olaj (citromfű-teafa) - sószappan (fürdéskor használjuk) Bevethetjük a homeopátiát is (D12-C6 potenciában naponta 2x5 golyó): - Vicetoxicum: bármilyen vírusfertőzés esetén javasolt. - Antimonium crudum: talpakon, kezeken kialakuló, kemény, fájdalmas szemölcs - Causticum: főleg kezeken, a körmök körül található, nagy, könnyen vérző szemölcsök - Thuja: nagyméretű, puha, érintésre érzékyen, vérző, viszkető szemölcs. 2-4 hét alatt javulást kell tapasztalni!
Táplálj helyesen édesanyám! (5. rész)
2014. augusztus 5. Zizi kalandjai
Előtte / Utána
Az a bizonyos csokipuding, aminek az utolsó falatjáért harcolt anya és fia, és ami az első szülinapi torta krémje is volt
A legutolsó bejegyzés óta elég sok idő eltelt… fejemben a sok-sok információ, igyekszem részletesen leírni nektek. Többen jeleztétek, hogy egy heti menüre is kíváncsiak lennétek, hát, akkor egy ilyet is leírok nektek. Még jó, hogy születése óta (!!!) írom, hogy mikor mit evett Ádi, szóval dokumentálva van az étkezés, így a heti menü megosztása sem akadály!
Májusban végre megújult a természet, ami a piacok kínálatán is látszódott, így egyre több újdonságot tudott kipróbálni Ádi. Nagy sikert aratott minden gyümölcs, amit evett: eper, málna, ribizli, szeder, cseresznye, meggy, szilva, őszibarack, sárgabarack, sárgadinnye. Talán a görögdinnyéért nem rajong annyira, de azt is megeszi. A legnagyobb kedvenc egyértelműen a meggy és az áfonya. Nem tud belőlük eleget enni… Áfonyából képes akár 200 grammot is benyomni egyszerre. Képzelhetitek, hogy 200 gramm áfonya után milyen színű lesz a végtermék… hát, lila!
A zöldség választékból szinte mindent kipróbáltunk, ami szóba jöhetett: spárga, zöldborsó, zöldbab, tök, cukkini, padlizsán, paradicsom (ez gyümölcs!), paprika, kukorica, káposzta, uborka, olívabogyó, zeller, karalábé, karfiol, brokkoli, avokádó (ez gyümölcs!). A spenót, mángold, petrezselyem, sárgarépa továbbra is szerepel az étlapon és alkalmanként most már burgonya is kerül a tányérra. Az egyedüli, ami nem nagyon nyerte el a tetszését, az a sóska volt, de hát ez egy eléggé megosztó zöldség.
Kipróbáltuk a zöld turmixot is. I. csinált egy fantasztikusat: mángold, banán, alma, kevés citromlé, víz, rizstej összekeverve… az arányokat ne kérdezzétek, de tényleg nagyon finom volt, ezért is aratott sikert Ádinál. Második alkalommal én csináltam, ha jól emlékszem, nem volt itthon alma, így az nem került bele és nem is lett olyan ízletes, Ádinak sem ízlett annyira, de nem adjuk fel! Kineveztük apát zöld turmix specialistának, így ezért az italért és más smoothie-ért ő a felelős. Készített már málna rizstej smoothie-t (turmixolás, majd magok leszűrése), Ádi ezt is itta nagyon!
Gyümölcsökön és zöldségeken kívül Ádi eszik tésztát (többnyire durum- vagy tönkölylisztből készültet), kölest, barnarizst, jázminrizst, kukoricadarát, rozs-vagy teljeskiörlésű tönkölylisztből készült kenyeret (lehetőleg élesztőmenteset), zabpelyhet, rizspelyhet, tönkölydarát, lencsét, csicseriborsót, sörélesztő pelyhet (B12 vitamin pótlásra), vegán sajtot (nem szójaalapú, nagyon-nagyon finom, az egész család imádja!). Mandulatejet- és rizstejet (cukormentes) smoothie-k készítéséhez használok, valamint a reggeli kásához. Külön magukban nem szokta inni őket, de biztosan ki fogjuk próbálni, de most nyáron jobbnak látom frissítő gyümölcsleveket és vizet adni szomjoltásra. Rágcsált már diót és egy kis kesudiót.
Többen kérdeztétek, hogy mivel pótoljuk az állati fehérjét. Különösebben nem görcsölök rá erre a témára, de néhány dolgot érdemes szem előtt tartani vegán táplálkozás esetén. Már ebben a cikkben is leírtam, vagyis idéztem, hogy “Az ember az emésztés során a fehérjéket aminosavakra bontja le, ezekből építi fel a saját fehérjéit. Nem az elfogyasztott fehérjét építi be tehát, hanem az aminosavakat. Ezért minden alapot nélkülöz az a kijelentés, miszerint az állati fehérje azért jobb, mint a növényi, mert közelebb van szerkezetében az emberihez. A másik alaptalan tévhit, hogy a növények nem teljes értékű fehérjét tartalmaznak, ezért rosszabb minőségűek. Ez a mítosz az esszenciális aminosavakra vezethető vissza. Nyolc aminosavról van szó, amelyeket a szervezet nem tud előállítani, ezért mindenképpen kívülről kell őket a szervezetbe vinni. A természet bölcs, minden élőlény ugyanazokból az aminosavakból épül fel, így a növényekben és az állatokban egyaránt megtalálhatóak az ember számára esszenciális aminosavak. Igaz, az állati fehérjék mind a nyolc aminosavat tartalmazzák, a növények pedig általában egyszerre nem az összeset. Azt nevezi a természettudomány teljes értékű fehérjének, amely az összes, az adott élőlény számára esszenciális aminosavval rendelkezik. A növények közül ilyen a kelbimbó, a sárgarépa, a kukorica, a karfiol, az uborka, a tök, a burgonya, a zöldborsó, az összes dióféle, a szezám- és napraforgómag, valamint a paradicsom fehérjéi. Nem szükséges azonban minden étkezés alkalmával teljes értékű fehérjét fogyasztani, de még naponta sem. A szervezet ugyanis “képes bármilyen aminosavhoz hozzájutni a saját tartalékából, ha az egy adott étkezésből hiányzik is.” – Dr. E. S. Nasset” (Forrás: Napfényes Étterem)
Tehát a fent nevezett 8-10 növényből szezon alapján igyekszem minél többet adni Ádinak. Ezenkívül fontos az ételek párosítása (ez a komplettálás) is. Például a gabonafélék és hüvelyesek együttes fogyasztásával teljesértékű fehérjéhez jutunk (pl: bab-zab fasírt, zöldborsós rizottó). Még többet a komplettálásról és az ételek párosításáról itt olvashattok.
Nem csak bűvölte a spenótot, hanem meg is ette
Mindent mértékkel fogyasztunk és a hangsúly a harmónián van. Ádi nagyon jó étvágyú kisfiú, öröm nézni, ahogyan eszik. Egyenesen megkívánja az ember az ételt, olyan jóízűen falatozik, nyugodtan, kényelmesen. Jól fejlődik, egészséges, zsurmó, mozgékony, igazán jól táplált baba. Továbbra is igyekszem tartani a vegán étrendet számára, azonban tudom, hogy bizonyos szituációkban nehéz kivitelezni, hogy teljesen kizárjuk a tojást vagy tejtermékeket. Ha így lesz, nem fogok belőle problémát csinálni, ha alkalmanként eszik egy-két olyan dolgot, amelyekben ezek megtalálhatók. A nagy kérdés, amit mindig megkapok, hogy ha Ádi kér húst, akkor adok-e majd neki. A válaszom természetesen igen, hagyni fogom, hogy kipróbálja, de valószínűleg a nagyi fogja elkészíteni neki az ételt.
Tökfőzelék készítésekor egyszer csak elcsent egy darab meghámozott tököt az asztalról és nekiesett… a tapasztalás a legfontosabb!
Amit még szintén nem evett és érdemes megemlíteni, az a cukor. Ezt még semmilyen formában nem evett, de még mézet, juhar- vagy agavé- vagy rizsszirupot sem adtam neki és ahogy ezt a környezetemben tapasztalom, igen jó döntésnek bizonyult. A cukor teljesen megváltoztatja az ember ízérzékelését és egy alma már nem fog olyan édesnek tűnni, ha rendszeres “cukorfogyasztókká” váltunk. Ezt is igyekszem elhúzni, ameddig lehet, aztán majd mértékkel adni neki kókuszvirág cukrot, nádcukrot, juharszirupot, természetesen többnyire sütikbe belesütve.
És akkor lássunk egy heti menüt (követem a szezonalitást, de ez most több hét menüjéből lett összemixelve, ezért fordul elő benne az eper és az őszibarack is egyszerre)…
A reggeli kásák rizs- vagy mandulatejjel készülnek, adok hozzá csipet fahéjat, egy teáskanál mandulavajat és gyümölccsel tálalom. Tízóraira többnyire egyféle gyümölcsöt eszik, de előfordul, hogy főzés közben adok neki egy darab répát is, hogy elrágcsálja. Az ebéd szinte mindig főtt étel és az egyszerűségre törekszem, hogy minél gyorsabban legyen kész. Uzsonnára többféle gyümölcsöt eszik, persze nem egyszerre, hanem az ebéd és a vacsora között akár kétféle gyümölcsöt is eszik, meg lehet, hogy még kölesgolyót is rágcsál. A vacsora az esetek többségében hideg, kenyér valamivel megkenve, zöldségekkel tálalva.
1. nap
Reggeli: banános palacsinta
Tízórai: áfonya
Ebéd: tökfőzelék vegán sajttal
Uzsonna: alma, málna, kölesgolyó
Vacsora: vegazsíros kenyér, paradicsom, avokádó
2. nap
Reggeli: tönkölykása almával
Tízórai: eper
Ebéd: cukkinis lecsó barnarizzsel
Uzsonna: cukor- és élesztőmentes szilvás rétes (biopiacról)
Vacsora: vegazsíros kenyér, paradicsom, paprika, avokádó, vegán sajt
3. nap
Reggeli: zabpehely kása banánnal
Tízórai: nektarin
Ebéd: brokkoli pestós tészta (sörélesztő pehely a tetejére szórva)
Uzsonna: áfonya, kölesgolyó
Vacsora: humuszos kenyér, paradicsom, olívabogyó, avokádó, vegán sajt
4. nap
Reggeli: rizspehely kása őszibarackkal
Tízórai: áfonya
Ebéd: zöldségleves teljeskiörlésű vegán betűtésztával
Uzsonna: sárgabarack, málna
Vacsora: vegazsíros kenyér, paradicsom, brokkoli csíra, avokádó, vegán sajt
5. nap
Reggeli: tönkölykása banánnal
Tízórai: őszibarack
Ebéd: tökfőzelék bab-zab fasírttal
Uzsonna: sárgabarack, áfonya, kölesgolyó
Vacsora: lencsepástétomos kenyér, paradicsom, avokádó, vegán sajt
6. nap
Reggeli: tönkölykása őszibarackkal
Tízórai: vegán cukormentes szilvalekváros palacsinta (biopiacon)
Ebéd: lecsó polentával
Uzsonna: őszibarack, kölesgolyó
Vacsora: szezámmagpástétomos kenyér, paradicsom, paprika, avokádó
7. nap
Reggeli: rizspehely kása banánnal
Tízórai: málnás rizstejes smoothie
Ebéd: borsófőzelék karfiol-quinoa fasírttal
Uzsonna: őszibarack, kölesgolyó
Vacsora: vegazsíros kenyér, olívabogyó, paradicsom, avokádó
*****
Ha kérdésetek van, tippetek, ötletetek, esetleg egy tuti baba receptetek, írjátok meg kommentben! A leírtak a saját tapasztalataim (és tájékoztató jellegűek!) és a mások által leírt, általam elfogadott nézeteket tükrözik. Kérjünk tanácsot, segítséget másoktól, szakemberektől, olvassunk utána a hozzátáplálás/baba étkeztetés témájának, aztán hallgassunk az anyai megérzésünkre is, figyeljük meg, hogy mi ízlik a babának, vállaljuk fel a döntésünk felelősségét és cselekedjünk saját belátásunk szerint.
Majmos előke, tálka, tányér és kanál: {Monkie}.
Táplálj helyesen édesanyám! (1. rész)
Táplálj helyesen édesanyám! (2. rész)
Táplálj helyesen édesanyám! (3. rész)
Táplálj helyesen édesanyám! (4. rész)
7 éves lett a blog!:)
Rápillantottam a naptárra, és most szembesültem vele, hogy hopsz, elfelejtettem egy szülinapot, mégpedig a Vegagyerek blog szülinapját, és ráadásul a 7.-et!:) Nyaralás közben... :)Utoljára egy évvel ezelőtt írtam arról, és igazából olyan sok változásról ahhoz képest nem is nagyon tudok beszámolni.:) Illetve kisebb-nagyobb változások biztosan voltak...:) Pl.: - a fiam elkezdte az iskolát, és az első sulis évében nagyon rosszul "teljesítettünk" egészség tekintetében... :( Amennyire már jók voltak az előző évek az allergiái (tej-, tojás- és a sok-sok pollen) tekintetében, és szinte alig hiányzott az oviból, itt az iskolában közel 1,5 hónapot volt beteg a 10 hónapból... :( Az év elejének úgy indultunk neki, hogy az ebédre marad a diétás ebéd neki, viszont szerette volna már nagyon kipróbálni a többiek reggelijét és uzsonnáit is. A tej és joghurt kivételével ebbe belementem, az allergológus is rábólintott nagyjából, de nagyon rövid időn belül kiderült, hogy mennyire nem jó neki továbbra sem (meg valójában senkinek sem, de ez más tészta...).... A homeopátiát immáron 9. éve kitartóan folytatjuk, és el kellett kezdenünk egy ún. 'alapozó terápiát' is a gyerepszichológus javaslatára, hogy csökkentsük az iskolai magatartás-problémákból adódó konfliktusok hányadát... :( Á. maradt húsevő, gyümölcsöt immáron 6. éve továbbra sem eszik sajnos, néha csak turmixokban, zöldséget pedig szintúgy nem... :/ - a lányom ovit váltott, ahol annak ellenére, hogy magánovi, az étkezés nem volt a topon sajnos... Az előtte viszonylag változatosan étkező gyerekem néhány hónap után beállt a teljesen egyféle ízvilágú és nagyon egysíkú ételekre... Az étkeztető nem tudott gyakorlatilag tej-és tojásmentes ételeket készíteni, főzelék gyak. nem volt, maradt a hús, krumpli, tészta. A gyerek nem kicsit utálta meg a krumplit és a rizst... Azóta volt több próbálkozás, ősztől is újabb szállító lesz, bizakodjunk...! E. pedig a húst sokszor továbbra is visszautasítja, nagyon szereti a gyümölcsöket, de a zöldségekkel már hadilábon állunk... Amit korábban megevett, pl. nyersen, már azt sem eszi meg... :( - idén tavasszal megint megszerveztem 'A 30 napos Vegán Kihívás' programot a Facebookon, amihez már több, mint 1000 résztvevő csatlakozott! Egyedül kezdtem a kezdeményezést, de az az egy hónap ezekben a méretekben most már hatalmas energiákat és rengeteg időt igényelt a koordináláshoz... Olyannyira, hogy azóta leginkább abban lelem az örömöm, ha nem fotózom le az ételeim, hanem csak készítem és eszem... :DDD Ez a blog Kihívás utáni aktivitásán is látszik...:))) 2014-re nem is tervezek több Vegán Kihívást, talán majd jövőre.... talán...:) - A Vegán Kihívás után nagy örömömre aktív maradt a hozzá létrehozott zárt Facebook csoport is, már közel 1000 taggal, és létesült egy külön zárt Facebook csoport a Vegán Anyukák és Kismamák számára is. Ha támogatásra van szükségetek, vagy kérdéseitek vannak, nyugodtan jelentkezzetek a csoportba! És lett már szerkesztőtárs segítségem is Zsanett személyében ezeken az oldalakon, amiért ezúton is nagyon hálás vagyok!! - felújítottam a Vegán Karácsony blogot sok-sok ízletes és ínyenc vegán vendéglátó recepttel. A blog már saját domain nevet is kapott, és nagyon sikeres lett a karácsonyi időszakban.:) - most nyáron pedig Zsanettel közösen elindítottuk a Vegán Fagyi blogot stílusosan.:) - az év pedig egyik talán legjelentősebb örömforrása az ételek terén még, hogy a 8 éves fiam immáron lassan két éve lelkes kis-szakácsként működik a konyhában:) Leginkább sütit szeret sütni, de készített már vega sajtos gnocchit (a gnocchit is ő gyúrta hozzá!), és aranygaluskát is. Amióta pedig olvasni is tud, már tényleg csak néhány kiegészítő instrukcióra van szüksége.:) Legutóbb pl. ezt a rizstejszínhabos csokis piskótát készítette.:) Nagyon büszke vagyok rá!:) - az 5 éves lányom pedig lelkesen fotózza az ételeket, bármit :D, ez pl. az egyik legutóbbi fotója, egy étteremben készítve:) No, ennyit az elmúlt évről tömören, és hát akkor boldog blogszülinapot minden kedves olvasónknak ezzel a 654. bejegyzéssel! Fogyasszátok jóízűen ezt a virtuális barackos-szilvás pitét!:) Köszönjük, hogy ilyen kitartóan velünk tartotok, ígérem, lassan új receptet is hozok!:)
Gluténmentes, magvas barna kenyér / Továbbá tej,-tojás,-élesztőmentes/
A recept címe a következő is lehetne: A gluténmentes kenyér misztikuma. Ugyanis a gluténmentes kenyér sütésénél nem olyan egyértelműek a dolgok, mint például egy tönköly kenyérnél. Az állagát nem könnyíti meg az sem, hogy nem élesztővel készítjük, mert nem szeretnénk egyik oldalról adni, a másikról pedig elvenni. Ez most azt jelenti, hogy az élesztő nem az egészségünket szolgálja, ugyanis táplálja az egysejtű organizmusokat a szervezetben ( vírusok, baktériumok, gombák), sőt a rákos sejtek elsőszámú tápáléka a cukor mellett. Tehát kihagyjuk, helyette foszfátmentes sütőport vagy szódabikarbónát használunk, lazító “adalék” gyanánt. A gluténmentes sütemények és kenyerek tésztája sosem készül csak egyféle lisztből, mindig több liszt keveréke, ugyanis fontos, hogy kötőanyagot is adjunk hozzá, mert a gluténmentes liszteknek nincsen sikér tartalmuk. Kereskedelmi forgalomba kapható gluténmenets lisztek mindegyike keverék és bármeliyket is választjuk megkönnyítjük a saját dolgunk, mert az összetevők arányát már valakik összerakták, kitalálták helyettünk. Ennél a barna kenyér receptnél a következő lisztkeveréket használtam: Doves farm lisztkeverék. A liszt tartalmaz: rizs, tápoóka, burgonya, szentjánoskenyér lisztet, cukorrépa rostot és xantángumi ( nedvesség kötés miatt lényeges). Hozzávalók: 450 g lisztkeverék maréknyi napraforgó mag maréknyi szezámmag 1 tasak foszfátmentes sütőpor, 2 kk himalaya só 8 evőkanál kókusz olaj 330 ml langyos víz Először a lisztet elkeverjük a magvakkal, sütőporral, sóval, majd hozzáadjuk az olajat, vizet és alaposan összegyúrjuk. Ha szükséges, mert ragad, szórunk hozzá még kevés lisztet. 30 percig letakarva pihentetjük, majd újra átgyúrjuk és cipót formázunk belőle vagy egy hosszú sütőformát kiolajozunk, vagy kibélelünk sütőpapírral és beleegyengetjük a tésztát, tetejét bevágjuk vagy megszúrkáljuk. Előmelegített sütőben 200 C fokon 35-40 percig sütjük. A sütőbe helyezhetünk egy hőálló tálba vizet, hogy kevésbé száradjon ki a kenyerünk. Ne számítsunk laza, könnyű kenyérre, mert csalódni fogunk. Én másnap szeltem vékony szeletekre és enyhén pirítva fogyasztottam.
Fekete, de mégsem - reggelire
Hamarosan beérik a fekete bodza a bokrokon és fákon. Különféle kásákat rendkívül finoman megízesíti. Ajánlom mindazoknak akik az enyhén édes, kissé savanykás ízeket kedvelik.
A recept:
Hozzávalók:
o 1 adag zabpehely (pl. 2 marék vagy 1 bögre)
o víz/növényi tej
o fekete bodza lekvár
o reszelt narancshéj
o édesítő (nyírfacukor vagy kókuszvirág cukor vagy gyümölcscukor, stb)
o fekete ribizke vagy áfonya
Elkészítés:
Ha apró szemű zabpelyhünk van, akkor a lábosban, amiben főzni fogjuk, kicsit megpirítjuk. Épp, amíg illata lesz a pirítástól. Majd felöntjük vízzel. Figyelve és olykor megkeverve addig főzzük, míg a zabpehely jól megpuhul.
Ha nagy szemű zabpehellyel dolgozunk, akkor ugyanígy megpiríthatjuk, de egy éjszakára akár be is áztathatjuk hideg vízbe. Másnap pedig felfőzzük. Az ilyen zabpelyhek több főzési időt igényelnek.
Amikor megfőtt, fekete ribizlit vagy áfonyaszemeket keverünk hozzá.
Tálalásnál fekete bodza lekvárral, kókuszreszelékkel díszítjük a tetejét. (A tányér szélén a zabkását feketeszeder-lekvárral locsoltam meg.)
Díj
Újabb meglepetés, hogy díjjal összefüggésben Zsuzska gondolt rám, és a legjobb, hogy kérdezett is. Köszönöm szépen. Díjazottként meg kell válaszolni 4 kérdést és továbbadni 11 bloggernek, újabb 4 kérdéssel. Hogy miért pont 11-nek, az érdekes... 1. Melyik az étel, amit a legszívesebben készítetek el és miért? Nem tudok egyet kiemelni. Azokat az ételeket készítem szívesen, aminek örülni fognak, amit valaki kért, esetleg említette, hogy régen evett, vagy magának nem csinálná meg... Illetve az olyanokat is, amelyek megreformálva egészségesen finomak. 2. Mi az, amit a legkevésbé szívesen csináltok főzés/sütés közben? Mosogatás. :) De lassan csak megtanulom, hogy jobb gyorsan közben egyenként, mint a végén nekiállni a hegynek. Pedig egyébként semmi gondom a mosogatással, csak neki kell fogni. 3. Melyik szín dominál a konyhátokban? Tőlem függetlenül a barna. Ami egyébként a kedvenc színeim közé tartozik. 4. Mi az, ami biztosan mindig van a hűtőszekrényetekben (vagy a kamrában)? Valami zöldségféle, gyümölcs biztosan. Újabban egy üveg olivabogyó és csicsókasűrítmény is. Meg a férjem filmjei, minimum 100 doboz. (Ideje lenne elzavarnom fotózni valamelyik filmes géppel. Erre karácsonyi sütit eszik, amire azt mondta, hogy meg ne írjam! Így tíz felé persze még mindig jobb választás, mint a fagyi, ami alternatívaként szerepelt...) A mélyhűtőben egy darab gabonakolbász, szójavirsli, petrezselyemzöld, kapor... És ki legyen a 11? No, ez nehéz, se nem reprezentatív, se nem teljes... Magdi Orsi Gyöngyi Eszter Eszter Hekvanc Duende Ildikó Siccike Gitta Reni 4 kérdés: 1. Melyik az az alapanyag, amiből már a legtöbbet cipelted haza? 2. Mit szeretsz a konyhádban, és min változtatnál szívesen? 3. Melyik az az egyszerűen elkészíthető étel, ami jellemző a konyhádra, és miért? 4. Hol, illetve mit készítenél a szabadban legszívesebben, és kivel/kikkel fogyasztanád el?
Nutellás tejberizs
2014. június 21. Éltető ételek
A nagylányom szinte nutella függő. Na de nem a bolti vackokat veszem neki, hanem én magam készítek mogyorókrémből. Úgyhogy, amibe nutella kerül, az rossz nem lehet... Tömény mogyoró íz, hmmm.... nagyon finom. Hozzávalók (3-4 fő): - 1 csésze kerekszemű barna rizs - vanília, fahéj - csipet só - víz - kb. 3-4 dl mandulatej - 3-4 evőkanál mogyorókrém - kakaópor - kókuszvirágcukor Elkészítés: A rizst jól átmosom, és száraz serpenyőben egy kicsit megpirítom. majd felöntöm 2,5x mennyiségű vízzel. Teszek hozzá egy csipet sót, fahéjat, vaníliát és egy kevés kókuszvirág cukrot.Kb. 1 óráig főzöm, közben NEM szabad megkeverni.Majd ráöntöm a mandulatejet, és még főzöm együtt (itt már szoktam keverni) úgy 20 percig.A végén tegyük hozzá a mogyorókrémet és szedjük tálkába.A tetejét szórjuk meg kókuszvirágcukros kakaóval.Jó étvágyat!
Erdei gyümölcsös hajdinakása
Mivel a hajdina gluténmentes gabona, és más gabonaféle nem lett hozzáadva, így egy gluténmentes reggeli receptjét közlöm most. Pohánka, pogánygabona, tatárka, tatárbúza, kruppa, haricska néven terjedt el bizonyos helyeken. A sugárterápia okozta egészségkárosodásokat képes helyreállítani, amennyiben gyakorta fogyasszák. M agas vérnyomás kezelésekor is ajánlott rendszeresen hajdinát fogyasztani. (Korábban pedig már jeleztem, hogy a fogyókúrákban is jó szolgálatot tesz.)
A recept:
Hozzávalók:
- ribizli, málna, szeder, szamóca, stb.
- 1 bögre (2,5-3 dl) hajdina
- datolya vagy mazsola
- víz
- növényi tej
- kókuszvirág cukor (vagy nyírfa cukor, xilit, stb.)
Elkészítés:
A hajdinát alaposan átmossuk, majd annyi vízzel, ami épp ellepi, elkezdjük főzni. A főzés során barnás színű habja keletkezik, amit kanállal leszedünk róla. Amikor a víz már elfőtt, hozzáöntünk egy kevés növényi tejet, amennyit még magába szív. A megpuhult hajdinakásához ízlés szerint keverünk feldarabolt datolyát. Ha nem elég édes így sem, kókuszvirág cukorral édesíthetjük még. (Ha télen fagyasztott gyümölcsöket használunk, akkor érdemes kiengedni, aztán a kásához keverni.) A megmosott, leszemezett gyümölcsöket a megfőtt hajdinához keverjük. Tálaláskor egy-két szál menta- vagy citromfűlevél feldobja az ízét.
Aszalt gyümölcsös bonbon
Szinte ez is nyers édesség, ajándék, leszámítva azt, hogy a máz nem nyersen lett összekeverve. Ha csak lehet, olyan aszalt gyümölcsöt használjunk, amit mi aszaltunk. Tavaly rengeteg apró szemű bio almát szedtem egy Tolna megyében élő rokonom fájáról. Emellett szilvát, nektarint, körtét és más gyümölcsöket is aszaltam. Főként ezek szolgáltak alapanyagul. Lehet, hogy kalóriabomba, de nagy előnye, hogy nem bírsz sokat enni belőle, másrészt pedig rostban gazdag táplálék, ami miatt inkább ajánlom ezt enni, ha édességre vágyunk, mint valami ipari úton készült bonbont. Gasztroajándéknak is nagyszerű! Én örülnék neki. :)
Hozzávalók:
- 1 bögrényi vegyes aszalt gyümölcs (alma, szilva, barack stb.)
- 2 alma
- 1/3 bögrényi őrölt lenmag
- 1/3 bögrényi kókuszreszelék
- 1/2 bögrényi darált dió
- reszelt (megmosott, ha lehet bio) narancshéj
- víz
Csokimáz:
- 2 evőkanál karobpor vagy kakaópor
- 2 evőkanál édesítő (kókuszvirág-cukor/gyümölcscukor/nyírfacukor, stb - vagy áztatott, majd szétpréselt datolya)
- 2 evőkanál kókusz zsír
- 3-4 evőkanál növényi tej
Elkészítés:
Gyorsaprító gépben az aszalt gyümölcsöket összeaprítjuk jó alaposan. Hozzáadjuk az almadarabokat és némi vizet, tovább aprítjuk az aprítógéppel. Ehhez a masszához keverjük az őrölt lenmagot, a kókuszreszeléket és az aprított vagy darált diót és a reszelt narancshéjat. Ha szükséges, vizet adunk hozzá, ha túl ragadós a tészta, akkor őrölt lenmagot/darált diót/kókuszreszeléket szórunk hozzá. Ha egy nagy gombócot tudunk formálni belőle, akkor elég tömör az anyag. Szív alakú jégkocka tartóba (szilikon) nyomkodjuk, majd 20-30 percre a fagyasztóba tesszük, hogy jól megdermedjen, ezután kinyomjuk a formákból. Csoki- vagy karobmázba forgatjuk. Hűtőben tároljuk. Csokimáz helyett darált mogyoró/dió-ba is hempergethetjük.
A máz elkészítése:
A kókuszzsírt megolvasztjuk (ha eleve nem folyékony), beleszórjuk a karobport, hozzáadunk ízlésünknek megfelelő mennyiségű édesítőt (nádcukor, nyírfacukor, stb.) Alacsony lángon forráspontig keverjük, majd egy kevés növényi tejet is hozzáadunk. Még kevergetjük, míg újra forrni kezd, lezárjuk, kihűtjük, majd a süteményt bevonjuk vele.
Tavaszi méregtelenítés. Második nap
Újabb nap, újabb kihívások. Tegnap nem írtam, de ilyenkor grépfruitot szerezni hát nem könnyű feladat. Bejártam egy csomó boltot, zöldségest, de már nem kaptam sehol. Még a Tescoba is elmentem, pedig ide aztán évente vagy csak kétszer megyek. Na, ez volt az egyik alkalom. Végülis a piacon beszéltem egy kedves zöldségessel, aki hozott nekem 15 darabot. Úgyhogy bespájzoltam belőle, ez talán elég lesz. Reggel a szokásos dolog: víz, tea (csalán), májöblítő turmix . A párom reggelije kukoricás köleskása volt, én ismét cseresznyét ettem. Délelőtt lecsúszott fél liter lapacho és fél liter mate tea . Mivel ma szombat van, és a gyerkőcök is itthon vannak, így olyan ebédet kell készítenem, amit ők is megesznek. Bizony, sajnos nem esznek meg mindent. Úgyhogy vöröslencse krémlevest készítettem, a második pedig lecsós barna rizs volt. Sajnos az iskolai menzán olyan ételeket esznek, amit én nagy ívben kerülök. Az itthoni ízeket meg nem szokják meg. Na, majd nyáron... nem lesz más választásuk. Megegyeztünk, hogy egyik nap az én kedvencem lesz, a másik nap az övéké. Már palacsintát is készítettem ám gluténmenntesen! A délután egy csésze karotin koktélt és egy csésze zöld turmixot ittunk meg. Ilyenkor csak kimegyek a kertbe, és szedek egy marék zöldet. Útifű, gyermekláncfű levél, lucerna, sóska... Az ebédből maradt ki még lecsó, amihez főztem ki kölest, maj összekevertem vele és gombócot formáztam belőle. Ezt betettem a sütőbe egy kis időre. Ez a lecsós kölesgombóc , amihez lepcsánkát készítettem és egy nagy adag zöldsalátát . Este még dolgoztam egy kicsit online, aztán fel a talptapasz, és be az ágyba. Már így is volt vagy 11 óra.
Kakaós zabkása
Néha boltban szoktam venni kakaós zabkását (porridge – Müller), de sokkal egészségesebb, ha házilag, otthon készítjük.
Én kakaósan szeretem a legjobban, de lehet pl. almával, és egyéb gyümölccsel (pl. aszalt gyümölccsel) is készíteni.
Hozzávalók: 2 dl növényi tej (pl. rizstej – én azt használok hozzá), 3 púpos evőkanál zabpehely, édesítésnek méz vagy xilit, kb. egy teáskanálnyi kakaópor (ízlés szerint). A teteje ízlés szerint díszíthető. (Én most virágport, mandulát, kesudiót és kókusz chipset szórtam rá.)
Elkészítés: A zabpelyhet a növényi tejben felfőzzük, hozzáadjuk a kakaóport, majd az édesítésnek szánt anyagot. Főzéskor a zabpehely egy kis nyákot ereszt és megdagad, így besűrűsödik.
Hamar készen van, laktató étel.
Tipp: Kakaópor helyett jó minőségű csokoládéval is készíthető, mely elolvad benne!
Jó étvágyat!
ZÖLDséges ragu főtt barna rizzsel
Ez az étel egy méregtelenítés során kiváló ebéd lehet. Gluténmentes, húsmentes és tejmentes. A benne lévő zöldségek kedvünkre választhatók, bár javaslom, hogy szép színes legyen. Hozzávalók (2-3 főre): - 2 szál újhagyma - 1 szál sárgarépa - 2 marék zöldborsó - 1 marék zöldbab - 1 marék brokkoli - 1-2 evőkanál zab és kölesliszt - energia fűszerkeverék - kis marék petrezselyem - só, bors - 1 evőkanál kókuszolaj Az elkészítése roppant egyszerű. A hagymát kezdjük el pirítani a kókuszolajon, majd adjuk hozzá a sárgarépát és többi zöldségeket. Fűszerezzük, majd öntsünk rá annyi vizet, hogy éppen ellepje. Mikor már roppanósra megfőtt a zöldség, szórjuk bele a lisztet, és főzzük még pár percig. Majd egy kis marék petrezselymet szórjunk bele. Főtt barna rizzsel tálaljuk.
Eperszörp
2014. május 10. Lét-tudatos konyha
Felsorakozott az idén eddig készült akácvíz és bodzaszörp mellé az eperszörp is. Hozzávalók : 1,5 kg eper 1 liter víz 25 dkg cukor vagy 30 dkg méz Elkészítése: A palackokat alaposan elmosom, ha tehetem kifőzéssel csírátlanítom. Az epret alaposan megmosom, a csumáját eltávolítom. Feldarabolom, majd összeturmixolom. Befőzőlábasba öntöm, hozzáteszek 1 liter vizet és a cukrot/mézet, majd felforralom. Az esetlegesen képződő habot szűrőkanál segítségével eltávolítom. Pár perc múlva máris üvegekbe töltöm. Az üvegek tetejét a két celofános módszerrel zárom. Leírás: itt. Fogyasztáskor hígítjuk.
Spárga-nudli
Isteni nasit csináltam vacsorára ;) Hozzávalók: 4 szál spárga 1 ek darált dió 1 kk kókuszvirág-cukor A spárgát megmossuk, meghámozzuk, és nudli nagyságúra vágjuk. Meghintjük a darált dióval és a cukorral, és máis ehetjük ;) Jó étvágyat!!! A spárga élettani hatása Növényünk rendkívül egészséges, kalóriaszegény, aki fogyókúrázik, bátran fogyaszthatja. 10 deka spárga kb. 15 kalóriát […]
Törökmogyorós-marcipános zabkeksz
2014. április 18. Mindennapi ételeink
Az egyik legfinomabb és legegyszerűbb, egészséges édesség. :-) Hozzávalók: 10 dkg marcipánmassza nádcukorral 35 dkg zabpehely 25 dkg finomliszt 2 ek. foszfátmentes sütőpor 1 marék mazsola 1 marék törökmogyoró 3 dl olívaolaj 2 ek. karob 2 alma 1 citrom héja 2 ek. agavé szirup/méz 15 dkg kókuszvirág cukor Elkészítés: A lisztet, a kókuszvirág cukrot, a foszfátmentes sütőport és a zabpelyhet és a karobot összekeverjük. Majd hozzáadjuk a mazsolát, a durvára vágott mogyorót, az olívaolajat, agavé szirupot, a két lereszelt almát, citromhéjat. Alaposan összedolgozzuk, majd kis gombócokat formázunk, közepükbe teszünk a marcipánmasszából melyeket olajjal, liszttel kikent tepsibe teszünk. Mindegyik tetejébe helyezünk egy-egy mogyorót. Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 20 perc alatt kisütjük.
Ehető gyomnövények. Gyógynövények? Lándzsás útifű
2014. április 4. Éltető ételek
A lándzsás útifűt szerintem mindenki ismeri, ha másról nem is, a köptető szirupról. Bizony ez egy nagyon hasznos gyógynövény. A Tisza parti gáton futva nagyon sok gyomnövény-gyógynövény található, mely kitűnő alapja lehet turmixainknak, salátáinknak, de gyógyító teát is készíthetünk belőlük. Sajnos nem ismerjük ezeket a növényeket, ezért is indítom ezt a sorozatot. Anyósomnak tavaly nyáron mutattam ezt a növényt, azóta gyűjti és szárítja magának, és teát főz belőle. (Sajnos a dohányzás miatt szüksége is van rá). Mindenesetre könnyen felismerhető és gyűjthető. Nézzük, mi is jellemző erre a növényre: Előfordulás: réten, legelőn, utak mentén Népies neve: kígyófű, kígyónyelvűfű, lúdnyelvűfű, gyíkfű, útilapu Jellemzők: évelő, gyöktörzséből ered tőlevélrózsája és a virágokat tartó tőkocsány, 10-30 cm-es levelei keskeny-lándzsásak, tőkocsánya 10-30 cm-es, csúcsán 5-7 mm vastag, tömött füzérrel, apró virágai fehéresek Drog: tőlevelei, magja (leveleit májusban, virágzás előtt gyűjtsük) Hatóanyag:glikozid, nyálka, C-vitamin, cserzőanyag, enzimek (emésztést javítja), kovasav, kumarin, flavonoidok, ásv.anyag (K, Zn) Felhasználás: - Antibakteriális, gyulladáscsökkentő (glikozid) - gátolja a baktériumok fejlődését (szájüreg + gyomor- és bélrendszer gyulladásai, irritált nyálkahártyák bevonására - gyomorsav-túltengés + allergia esetén is) - Antivirális, immunstimuláns - Köhögéscsillapító, köptető - segíti a váladék kiürülését - gyomorsavtúltengés - magja hashajtó, segíti a normális bélműködést Külsőleg: - hámosító (tályog, fekély, felfekvés) - vérzéscsillapító, fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő: égési sebek, rovarcsípés, kötőhártya-gyulladás, aranyér - kipréselt nedvét fájó fülbe cseppenteni
Mákos metélt
Ez az isteni édesség a második fogásom volt ;) Mindenkinek csak ajánlani tudom ? Elkészítési idő: 5 perc Hozzávalók személyenként: 1 csicóka 2 ek darált mák, 1 tk kókuszvirágcukor néhány darab aszalt gyümölcslap (ami leesik a palacsinta széléből, sütikből, azokat a darabokat szórtam bele. Ez most alma-füge aszalvány volt ;) A csicsókát folyó víz alatt […]
Édes burgonya főzelék 7+
A csepeli piacon a szokásos kofánál mindig van édeskömény, és sokszor édesburgonya is. Egy kicsit talán drágább a többinél, de nagyrészt a családja által termelt áruval teli a pultja, a zöldségek szépek, frissek, egészségesek. Nincs az, hogy megveszem az uborkát, és két nap múlva már fonnyadt, vagy nyálkás az egész. Hát ezért szeretek nála vásárolni. Egyébként is, ha a piacra megyek, nem a nagybani külföldi árukészletet akarom felvásárolni, hanem jófajta zöldségeket. (Hamar ki lehet ám az ilyesmit szagolni - persze könnyebb annak, aki saját maga is foglalkozott ilyesmivel - de egy egy jó kérdés, és máris kibújt a szög a zsákból. Amikor arról kérdezi az ember, hogy lesz-e abból a fajta tökből, ami a múltkor volt, mert az nagyon finom... és az a válasz, hogy az attól függ, hogy most ebben az időben eldobálja-e a virágait, vagy "megkötnek"... ésatöbbi, akkor nem kell agyalni többet rajta. Vérbeli kofa sokat tud beszélni arról, hogy mi újság a fóliájukban, a földön, mit vert el a jégeső. No, de az édesburgonyára visszatérve, ma Ábelnek azt készítettem, reménykedve, hogy azt szívesen eszi. Friss kis gumó volt. (Méretével egyenes arányban nő annak az esélye, hogy esetleg fás lesz.) Egyszer sütöttem, azt nagyon szerette. Ezt is megette, de koránt sem annyira lelkesen, mint a sült változatot. Hozzávalók: 6+ 1 kis édesburgonya / batáta 1 ek zabliszt 1 tk petrezselyemzöld 1 kk olivaolaj 12+ só fokhagymasó vöröshagyma só 1 tk mandula vagy kesudió őrölve Ha már nagyobb a baba, meghinthető pici sóval, fokhagymasóval, vöröshagymasóval. Ilyen sókat a drága fűszertartónkkal kaptam, de bioboltokban kapható egyébként. Eleinte azt hittem, hülyeség, de finoman megszórni néha dolgokat nagyon jó, ha csak leheletnyi íz hiányzik, vagy a melegszendvicsre fűszerezés... Az édesburgonyát meghámozzuk, megmossuk, és apró kockákra vágjuk. Kevés olivaolajon megfuttatjuk, majd felengedjük kevés vízzel. 1 éves babának már mehetnek bele a fűszerek is ilyenkor, illetve egy tk darált mandula, vagy kesudió is a sűrítéshez.. Megszórjuk aprított petrezselyem zöldjével, és rövid ideig főzzük. Nagyon hamar megpuhul. Akkor a tetejére szórjuk a zablisztet, gyorsan belekeverjük, rövid ideig még főzzük.
Vegán mandulás földimogyorós keksz
2014. március 26. Zizi kalandjai
Na ez az a keksz, amit először odaégettem… mert elszoktam a sütéstől. Remélem sikerül visszarázódnom – ami a sütést illeti -, ráadásul el kell kezdenem Ádi első születésnapi tortájának a tesztelését. A napján egy palacsinta tortát fogok készíteni, aztán a partin, ami néhány nappal később lesz (családokkal, barátokkal együtt ünnepelve) sütni fogok tortát is. Szeretnék teljesen cukormenteset készíteni, ami csak banánnal lesz édesítve, de majd meglátom… lehet, hogy egy kis juharszirupot fog kapni a torta.
Szóval az odaégetésnek köszönhetően második alkalommal kicsit változtattam a recepten, így más lett a tésztának az állaga és a kekszek formája is. Édesítésre az új kedvencemet, a kókuszvirág cukrot használtam. A tojást őrölt lenmaggal és vízzel helyettesítettem. Zablisztet és mandulalisztet adtam hozzá, de ezek változtathatók. Őrölt mandula helyett lehet használni őrölt törökmogyorót, a zab helyett pedig lehet tönkölylisztet használni vagy sima búzalisztet. A földimogyoró és mandula jól kiegészítik egymást, azonban a földimogyorónak dominánsabb az íze. Egy dolgot csinálnék legközelebb másképp… a megsült, kihűlt kekszeket, legalábbis a felüket olvasztott étcsokoládéba mártogatnám. Az étcsokis máz nagyon feldobná ezeket a kekszeket. Tízóraira, uzsonnára, nasinak kávé vagy tea mellé kiváló. Mérettől függően 12-16 darab lesz belőle.
Vegán mandulás földimogyorós keksz
Hozzávalók kb. 12 db-hoz:
- 1/4 bögre földimogyoróvaj (házilag készített vagy boltban kapható)
- 1/4 bögre kókuszzsír (szilárd állapotban)
- 1/2 bögre kókuszvirág cukor
- 1/4 bögre mandulatej (zab-, rizs-, szójatej is használható)
- 1 és 1/4 bögre zabliszt
- 1 bögre őrölt mandula
- 1 evőkanál őrölt lenmag
- 3 evőkanál víz
- 1 teáskanál sütőpor
- 1/2 teáskanál szódabikarbóna
- 1/4 teáskanál Himalaya só + egy kevés a szóráshoz
- 1 vaníliarúd kikapart magjai
Egy kis tálkában keverjük össze a lenmagot a vízzel és hagyjuk állni 4-5 percig, amíg zselés állagú lesz. Melegítsük elő a sütőt 170C fokra.
Egy tálban keverjük össze a földimogyoróvajat a kókuszzsírral és a cukorral. Adjuk hozzá a mandulatejet, majd a lenmagos keveréket és keverjük simára. Ekkor adjuk hozzá a sót, a vaníliát, a sütőport, a szódabikarbónát, majd a végén a zablisztet és a mandulalisztet. Keverjük simára (közepesen lágy tésztát kapunk).
Fagyis- vagy evőkanállal adagoljunk gombócokat a sütőpapírra. Tetejüket szórjuk meg egy kevés sóval és süssük 15-20 percig, amíg aranybarnák lesznek.
Családi menü tudományos megközelítésben. 2.rész. Nyers, vegán menü
2014. március 18. Éltető ételek
A táplálkozásról, az egészséges táplálkozásról mostanában sok szó esik. Az életmódmagazinok és a média napi szinten bombázzák az embereket egymásnak ellentmondó táplálkozási irányzatokkal, táplálkozási tanácsokkal, amelyekkel egészségesek és karcsúak lehetünk. Ugyanakkor a gyártók milliárdokat keresnek azzal, hogy azokat az élelmiszereket vásároljuk meg, és azokat a gyógyszereket szedjük betegségeinkre, amelyeket ők gyártanak és reklámoznak. A mai rohanó világban már nincs idő ételeink megtermelésére és elkészítésére, az ipar felajánlja erre a megoldást. Vajon mi a helyes út ahhoz, hogy javítsuk egészségünket, és idős korunkat ne gyógyszerfüggőségben, vegetálva éljük? A táplálkozás az emberek többségének csak élvezetet és a szükségletek kielégítését jelenti, de nem fontos számukra az, hogy a táplálék táplálja is a sejteket. Szókratész is ezt mondta: ,,Nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk. Hát ez ma már nincs így. A túlevés, a kiegyensúlyozatlan és elégtelen táplálék egészségkárosodáshoz és ún. táplálékfüggő betegségek kialakulásához vezet. Persze az emberek nem látják meg a kapcsolatot a helytelen táplálkozásuk és betegségeik között. Hosszú évekig, évtizedekig tartó helytelen táplálkozás következtében felmerülő betegségekre csak annyit mondanak: ,,korral jár. De ez nincs így jól. Vannak olyan népek, ahol csak természetes ételeket fogyasztanak, és nem ismert náluk a civilizációs betegség. A táplálékok megbetegíthetnek, de meg is gyógyíthatnak minket. Egy kis történelem... Az evolúció évmilliói alatt az emberek vadászó-gyűjtögető életmódot folyattak. Kb. 10 ezer évvel ezelőtt a tűz használata gyökeresen megváltoztatta az emberek étkezési szokásait. A mezőgazdaság meghonosodása révén az emberek egyre jobban elszakadtak a természettől. A demográfiai növekedés szükségessé tette az élelmiszer termelést, az állatok tartását. A megművelt földek köré falvak, városok létesültek. A nagy felfedező utak (pl. Amerika felfedezése) révén megjelentek az első exporttermékek is. Az újvilágból behozott növények a kukorica, krumpli, paradicsom, bab, dohány, kávé, kakaó, nádcukor volt. Ezek után a földeket rabszolgákkal műveltették meg. A XVIII. században az élelmiszer termelés ipari méreteket öltött. Megjelentek az új szereplők az élelmiszergyártás színpadán, pl. a műtrágyák, rovarirtók, tartósítószerek, ízfokozók. Sajnos ezzel az ételeink egyre értéktelenebbé és károsabbá váltak. A jóléti társadalmakban ötvenezerféle étel közül lehet választani, de valósággal vadászni kell az életerőt serkentő, minőségi táplálékokra. Az elmúlt századokban több olyan táplálkozási irányzat jött létre, amelynek a célja az egészség fenntartása és megőrzése. Ezeket az irányzatokat nem lehet egy lapon említeni a különböző kúrákkal, diétákkal. Ugyanis ezek az irányzatok a régi időkből (Keletről vagy az ókorból) származnak, vagy a XIX század végén, XX. század elején Európában fejlődtek ki. Egyre fokozottabb érdeklődés észlelhető ezek iránt, mivel a jelenlegi táplálkozási szokásaink számos betegséggel társulnak. Ezen irányzatok többsége vegetáriánus, és nagy figyelmet szentelnek az élelmiszerek minőségére is. Nyerskoszt mozgalom úttörői A nyers vegán étrend a vegetáriánus étkezés egy vállfaja, mely szinte teljes mértékben vagy akár kizárólag nem hőkezelt növényi élelmiszerekből áll. A XIX. század fő résztvevője dr. Maximilian BIRCHER-BENNER (1867-1939) svájci pszichológus és táplálkozáskutató főként a müzli felfedezéséről ismert, bár az ő találmánya különbözik a ma ismert müzliktől. A Bircher-Benner-féle müzlikbe minden alapanyag frissen kerül bele. Elkötelezett híve volt a zöldségben, gyümölcsben és magvakban gazdag táplálkozásnak, ugyanis észrevette, hogy mentális betegséggel küzdő páciensei is sokkal jobban gyógyulnak, ha az általa összeállított étrend szerint táplálkoznak. Egyébként én is aszalok müzlit, ami kiváló reggeli gyümölcspürével vagy gabonatejjel. Ezt bárki elkészítheti, akár sütőben is, odafigyelve a hőfokra, hogy élő maradjon. A nyers ételeket napfény-ételeknek nevezte, melyeket nem rontottak el melegítéssel vagy kilúgozással. Amikor a csecsemőket sterilizált, forralt tejjel táplálták, sok csecsemő halt meg skorbutban. Rájöttek arra, hogy a kipréselt friss alma, narancs, sárgarépa leve, vagy a friss, forraratlan tej gyógyítja a betegséget. Ez bizonyítja azt, hogy végzetes hiba a csecsemőket kizárólagosan főtt, denaturált anyagokkal táplálni. Ez a nézet akkora felháborodást váltott ki kollegái körében, hogy a zürichi orvosszövetség kizárta soraiból. Ezért kénytelen volt magánklinikát nyitni, ami ma is sikeresen működik Zürichben. Werner KOLLATH professzor, orvos és táplálkozáskutató (1892-1970) nagy hangsúlyt fektetett a minél kisebb mértékben feldolgozott élelmiszerek fogyasztására. Állatokon végzett kutatásaival bizonyította, hogy legelőnyösebben a ,,nyerskoszt hat a szervezetre. Hangsúlyozta az ökogazdaságból származó ételek fontosságát is. Az oldalon is ismert Kolláth reggeli az ő nevéhez fűződik. Guy-Claude BURGER hangsúlyozta az ösztönterápiát , mely során az élelmiszereket fogyasztás előtt szaglással kell megvizsgálni, hogy a szervezet kívánja-e. Az ösztönös elutasítás révén nem érzünk kellemes illatot, sem kellemes ízt. Viszont nem utasítja el a nyers húst, halat, a tenger gyümölcseit és a nyers tojást sem. Hát, az én ösztönöm alapból elutasítja a nyers húst, bár emlékszem arra, hogy gyerekkoromban ettünk nyers tojást cukorral kikeverve. De mindenesetre az biztos, hogy amíg az étel tartalmazza az enzimjeit (akár gyümölcs, akár hús), az a szervezetnek csak jó lehet. A múlt század elején a nyers tejet gyógyításra is használták! BICSÉRDY Béla (1872-1951) fiatal korában szélsőséges életmódot folytatott, mely következtében gyógyíthatatlan betegséget szerzett. 28 éves korában áttért a vegetáriánus nyers kosztra, mellette sokat foglalkozott a testi erőnlét fejlesztésével. Élet és táplálkozásfilozófiájának alapja Mózes 1. könyve, 1.fejezet 29.verse: ,,Aztán azt mondta az Isten: nézzétek, néktek adok minden növényt az egész Földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen. A Bicsérdyzmus lényege tisztán gyümölcsevés, a nyers táplálék kizárólagos fogyasztása. Rendszeresen böjtölt, tanításaiban kitért a mozgásra, légzésre, fürdésre, napozásra, pihenésre, meditációra. A mai kor képviselője Victoria BOUTENKO, akinek történetét ajánlom elolvasára mindenkinek. Egy orosz családról szól, akik 1989-ben az USA-ba költöztek. Victoria az amerikai étrendnek köszönhetően 2 év alatt 45 kg-ot hízott, a fia cukorbeteg lett, és a férje sem mondhatta el magáról, hogy egészséges. Szóval egyik napról a másikra áttértek a nyers étkezésre. 11 évig nagyon jól érezték magukat, majd kezdték úgy érezni, mintha valami hiányozna a táplálkozásukból. És ekkor lett figyelmes Victoria a zöld levelekre, amelyek csak kis mennyiségben voltak részei az étkezésüknek. Megfigyelte a csimpánzok táplálkozását, amely során kiderült, hogy azok étrendjének a gerincét a gyümölcsök és a zöld levelek tették ki, és csak kis mennyiségben fogyasztottak magvakat növényszárakat, fakérget és rovarokat. Gourmet nyersevők Fő táplálékuk a klorofillban gazdag zöld levelek, gyümölcsök, zöldségek, csírák, olajos magvak . A nyersevők törekednek arra, hogy a hagyományos ételekhez hasonló ételkompozíciókat készítsenek, amik legalább kinézetben hasonlítanak a megszokott ételekhez. Sok nyersevő azonban a teljes értékű szénhidrátok helyett/mellett sok olajos magokat is fogyaszt (zsírt), amik jelentősen megterhelik a gyomrot. Én nem készítek olyan tortát, aminek a tésztája dió, a krémje kesudió, és a tetején még kókuszolaj is van. Törekszem arra, hogy minél több friss gyümölcsöt tartalmazzon, emiatt a tortáim nem lesznek cukrászdai költemény, de annál egészségesebbek. Mindenesetre ha odafigyelünk az olajos mag bevitelre, akkor nagy baj nem lehet. A gyerekek anélkül esznek meg nagy mennyiségű gyümölcsöt, hogy tudnának róla, és még finom is. 80/10/10 A 811-et dr. Douglas GRAHAM fejlesztette ki, mely egy alacsony olajtartalmú, nyers vegán étrend . A számok a százalékos arányra utalnak, ami dr. Graham szerint az ideális étrendi összetételt jelöli: vagyis 80 százalék egyszerű szénhidrát, 10 százalék fehérje és 10 százalék zsír. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy naponta háromszor ajánlott nyers, édes gyümölcsöket fogyasztani kiegészítve délután egy nagy zöldsalátával, s mindezek mellé még magunkhoz vehetünk némi olajos magvakat is. Az ember képes sokféle táplálékon élni, de a legideálisabb étrend számára a gyümölcs. Az édes gyümölcsök mellett fogyasztják a sokmagvú gyümölcsöket is, amelyeket általában zöldségként eszünk. Ilyen például a paradicsom, uborka, paprika, cukkini, padlizsán. Érdekesség, hogy a gyümölcsök legnagyobb százalékban épp 811-es elosztásban vannak a különböző tápanyagok. Az ösztönterápia is előtérbe kerül, hiszen mit kívánunk jobban? Egy finom érett barackot, netán egy búzaföldön lengedező kalászt vagy egy marhacsordát. Melyik gondolatára fog beindulni a nyáltermelés? Hát nekem a barackra. Minden elfogyasztott táplálékot a maga természetében ajánlja, az aszalás, préselés sem elfogadható, mivel az magas szintre emeli a gyümölcs cukortartalmát. Mivel ezek a gyümölcsök alacsony kalória értékűek, (pl. egy banán 105, fejes saláta 39), így többet kell enni belőlük, ha nem a fogyás a célunk. Ezért egy átlagos nap során (kb. 2000 kalóriával számolva) az étrend: - reggeli: 90 dkg mandarin (481 kcal) - ebéd: 90 dkg banán (807 kcal) - vacsora: papaya-ananász ital - 45 dkg papaya, 25 dkg ananász (286 kcal) ; Papaya-lime leves - 45 dkg papaya, 25 dkg római saláta, 30 ml lime (127 kcal) ; Narancs-kendermag saláta - 45 dkg saláta, 25 dkg narancs, 2 ek. kendermag (259 kcal) Ebből azért látszik, hogy nagy mennyiségű ételt kell megenni ahhoz, hogy elegendő kalóriával lássuk el a szervezetet, és napi min. 50-60 dkg zöld levél elfogyasztása sem semmi! Graham szerint a nyerskosztosok napi kalóriájának 60%-a zsír. A reggeli granolában dió van, a magfasírtban szintén olajos mag, és a desszert is sok esetben tartalmaz magokat. A salátába avokádo kerül, és egy kis ropogtatni való is lenmagot tartalmaz. Így valóban sok a napi zsír mennyiség, még akkor is, ha az természetes eredetű. Valamint ez a sok olajos mag elvonja a helyet a gyümölcsöktől és a zöld levelektől. Nyers növényi étrend előnyei - Tápegész: A növényi ételeket természetes formájukban fogyasztjuk, nem vonunk ki belőlük semmit, és nem is adunk hozzá semmit. - Magas napenergia-érték: A növények zöld festékanyagaik segítségével képesek felvenni a Nap energiáját a napfényből. Így az ember a növény közvetítésével veszi magához a napenergiát. - Enzimbőség: Az enzimeknek 3 osztálya létezik: anyagcsere enzimek a testünket működtetik; emésztőenzimek a táplálékunkat megemésztik és a nyers ételekben található táplálékenzimek, amelyek megkezdik az étel megemésztését. Az anyagcsere enzimek építik be a tápanyagokat a sejtekbe. Az emésztőenzimeket a hasnyálmirigy termeli (proteáz-fehérje, amiláz-szénhidrát, lipáz-zsír). A táplálékban megtalálható enzimek segítik az emésztést, hogy ne kelljen mindent a test emésztőenzimjeinek végezni. Ha a szervezetnek kevesebb emésztőenzimet kell előállítania, több ereje marad a test egészét működtető anyagcsere enzimek megtermelésére. Ezért is tud betegségeket gyógyítani a nyers növényi étrend. Ezek a táplálékenzimek hőre érzékenyek, ezért fontos minél több nyers gyümölcs és zöldség fogyasztása. - Vitaminbőség: Gazdagon tartalmaznak vitaminokat, ásványi anyagokat a szervezet számára hasznosuló formában. - Rostbőség: A jó bélműködés záloga a megfelelő rostbevitel, meggátolja a bélfalon a lerakódásokat, az erjedést-rothadást és a toxinfelszívódást. Jótékonyan hat a cukorbetegségre. Aki bőségesen fogyaszt rostot, nem kell tartania emésztőszervi megbetegedéstől. - Gyulladásgátló, antibiotikus hatás: A növényekben kisebb-nagyobb mennyiségben baktérium-, vírus- és gombaölő anyag van, az ún. fitoncida. Ezek a növény saját védekezését szolgálják a kórokozókkal szemben. A fűszernövények és hagymafélék különösen gazdagok ebben az anyagban: fokhagyma, vöröshagyma, medvehagyma, kakukkfű, levendula, majoranna, rozmaring. Hatásukra megemelkedik a T-lifociták száma, fokozódik az immunitás. - Megfelelő zsír- és koleszterin tartalom: a növényekben túlnyomórészt telítetlen zsírsavak találhatók, kedvezően hatnak a szív- és érrendszerre. - Antikarcinogén hatás: gátolja a rákos elváltozások kialakulását. - Lúgtöbblet: A lúgos közeg biztosítja az egészséges sejtélet számára az optimális körülményeket. Mindenkinek jó ez az étrend? A friss gyümölcs, zöldség, zöld levelek maga az ÉLET! Sajnos ma már mindent túlfinomítunk, túlédesítünk, túlsózunk, túlízesítünk, túlfőzünk. A természet megadja, amire szükségünk van, csak meg kell látni. Kb. 50%-os nyers étrend szerintem mindenkinek a hasznára válhat! A véleményem szerint (a keleti táplálkozási irányzatok szerint is) az ételeknek van hűtő és melegítő hatása. A nyers ételek hűtenek, a főtt/sütőben sült ételek melegítenek. A hiányos, száraz embereknek nagyobb mértékben ajánlott a párolt vagy főtt étel, az édes íz különösen jót tesz nekik, energiát, erőt adnak. Ugyanakkor a robusztus testfelépítésű, többlet- vagy túlmelegedett személyeknek meg szinte kötelező a nyers étkezés, hiszen hűtő, csillapító hatása van. A 811 hívei hangoztatják, hogy több hónapos nyers evés után elmúlik a fázósság. Én viszont annak a híve vagyok, hogy ha az ember figyeli a testének a jelzéseit (pl. fázósság, melegség), akkor nem teszek még egy lapáttal ellene, hanem támogatom a szervezetem igényét, odafigyelek a vérkeringésemre (pl. mozgással), de a nyers ételek arányán, mennyiségén is változtatok. Az nem lehet jó táplálkozás, ha rosszul érezzük magunkat tőle. Persze sok olajos maggal is lehet ellensúlyozni a fázósságot, de szerintem ez nem megoldás. Nyáron alkattól függően nyugodtan lehet akár több hónapos nyers étkezés is, de a hideg beáltával érdemes a testünk jelzéseit figyelni, hogy jól érezzük-e magunkat a későbbiekben is. Tehát nem szabad görcsösen a nyers ételek teljességére törekedni, a tiszta alapanyagokból készült, teljes értékű ételek is lelkiismeretfurdalás nélkül bátran beiktathatók a táplálkozásunkba, ha testünk és lelkünk úgy kívánja. Mit együnk (igyunk) és hogyan készítsük el? Smoothie receptek: gyümölcs-, zöldség- és zöld turmixok Ezek a gyümölcs- és zöldségturmixok egyszerűen elkészíthetők, és nagyon energiadúsak. Akár sporolás előtt és után tökéletes szénhidrát és fehérje pótlást biztosítanak a szervezetnek, akár egy kis kendermaggal vagy chiamaggal turbózva. Nagyon finom a rostos narancsos naspolyalé , a chox shake turmix , sárgarépás mandulás turmix , vagy a karotinbomba. De gyógyító hatású koktélokat is készíthetünk, ilyen például a csonterősítő koktél, vagy a szemvidító és látásjavító turmix. A növényi tejek kitűnő helyettesítői a bocitejnek. Készíthetünk magtejeket (pl. mandula, dió, szezám), vagy gabonatejet (pl. zab, rizs) is. Az utóbbi esetben 1-2 napos csíráztatásra van szükség, utána már csak turmixolni és szűrni kell. A kókusztej nagyon finom alapja lehet a gyümölcsturmixoknak vagy a gyümölcsleveseknek. A zöld turmix maga a csoda ! Ha csak ennyit változtatunk, és ezt beiktatjuk a mindennapjainkba, akkor már nagyon sokat tettünk az egészségünkért. Elmondható róla, hogy ÉLET, ERŐ, EGÉSZSÉG és még finom is. Sajnos az emberek nem tekintenek a zöld levelekre valódi ételként. ,,A várható élettartam ugrásszerűen megnőne, ha a zöld leveleknek olyan jó lenne az illata, mint a szalonnának - mondta Doug Larson. Pedig a répa zöldjében sokkal több tápanyag van, mint a gyökerében. Míg a cékla gumójában 16 mg kalcium van, addig a levelében 117 mg, az A-vitamin tartalma pedig 192-szer több a gumójánál. Ezek a különbségek igazak más zöldségekre és leveleikre is. Azt se felejtsük el, hogy ezek kitűnő fehérje források. Minden zöld színű növény alapja a klorofill, ezért vérképzésre, tisztításra, nemkívánatos mikroorganizmusok növekedésének megakadályozására egyaránt alkalmas. A klorofillt folyékony napenergiának is nevezik. Sejtjeink a klorofilltartalmú ételeknek köszönhetően több oxigénhez jutnak, mivel a klorofill segíti a hemoglobin (a vörös színt adó vérfesték) képződését, így indirekt módon javítja a szervezetben az oxigénszállítást. A klorofillnak hihetetlenül sokrétű hatása van: javítja a vérképet, segít a rák megelőzésében, lúgosítja a szervezetet, tisztítja a beleket, segíti a máj tisztulását, gyorsítja a sebek begyógyulását, gyulladáscsökkentő hatás, javítja a lábak vérkeringését. Az a helyes, ha az étrendünk legalább 10-15%-át klorofillban gazdag nyers növények teszik ki. A zöld levelek minden más étellel párosíthatók, ezért kitűnő zöld turmixot tudunk készíteni belőlük. Ezáltal ízletesebbé tudjuk varázsolni a zöld levelek ízét. Zöld levélhajtások : rukkola, cékla-, répa-, petrezselyem-, zeller-, retek zöldje, spenót, sóska, mángold, káposzta, saláták. Ehető gyomnövények : tyúkhúr, lóhere, gyermekláncfű, disznóparéj, papsajt, útifű, porcsin, csalán, parlagfű, lucerna. Fűszernövények: kapor, bazsalikom, koriander, édeskömény, menta. Változatos reggelik Én minden reggelt egy pohár vízzel kezdek, majd egy csésze gyógyteával folytatom A továbbiakban sokféle lehetőség adódik. Lehet egyszerűen gyümölcsöt enni, vagy készíthetünk egy gyors banánpudingot, vagy egy nyers müzlit. Maga a Kolláth is nyersnek mondható, és könnyűszerrel készíthetünk granolát akár a sütőben is. Ezt ehetjük gyümölcspürével, vagy frissen készített mandulatejjel, zabtejjel. Csírákat is reggelizhetünk, nagyon finom a gyümölcsös nyers hajdinakása és egy kis maggal. Ilyenkor télen egy fahéjas melegítő reggeli vagy egy vegán mandulajoghurt is tökéletes választás lehet. Ebédre valami finomat Ebédre előszeretettel készítek nyers leveseket . Nyáron nagyon menő a vaníliás sárgabarackkrém leves, a cseresznyekrémleves citromfűvel vagy a fahéjas szilvakrémleves is. Sok recept olajos magot is ír az alapanyagok közé, pl. kesudiót. Én ezt többnyire kihagyom belőle, egyszerűen csak összeturmixolom őket, és kész is van. Télen nagyon finom az aszaltszilvakrémleves, a mézes krémes körteleves vagy a karácsonyi mandarinkrémleves. De nem csak gyümölcsökből lehet készíteni levest, hanem például paradicsomból vagy céklából is. A főételt is lehet változatosan készíteni. A cukkinispagetti paradicsomszósszal , a marinált zöldség egy kis zöldségfasírttal vagy egy tökfőzelék is csodás ebéd lehet. Fasírtokat csírából is készíthetünk, melyeket érdemes egy kicsit megaszalni, vagy a sütőbe tenni, hogy a külseje megszáradjon, de még belül puha marad. Késztítettem már nyers ,,lecsót és székelykáposztát is. Ezek csak fantázianevek, azért ne egy az egyben képzeljük el az ízeket, hiszen ezek más alapanyagok, a fűszerekkel próbáljuk elérni az ízhatást. De így is nagyon finomak, akár székelykáposztának nevezzük akár paradiós magyaros savanyú káposztának. Vacsorára egy könnyű saláta Vacsorára egy egyszerű savanyú káposztás céklasaláta sárgarépás krékerrel tökéletesen elegendő. De isteni finom az krémes káposztasaláta , a kelbimbó saláta retekcsírával , vagy akár az almás-diós töksaláta is. De készíthetünk hajdinamártogatóst , egy egyszerű avokadokrémet vagy egy nyers humuszt is csíráztatott csicseriborsóból. Az almás zellersaláta nemcsak finom, hanem méregtelenítő is. Édes élet: könnyen, gyorsan valami nasit Az édességek készítésénél végtelen lehetőségek vannak. Vannak egyszerű receptek, mint például a világ legegyszerűbb csokipudingja , az avokádós csokikrém , a zserbó bon-bon vagy a csokis sütőtök puding . Egy kisebb munkával gyümölcsös rizssaláta mandulatejszínnel vagy egy csokikrémes brownie csillag könnyűszerrel elkészíthető. Millió lehetőségei vannak a pohárkrémeknek, a tortáknak, az elkészítésükben csak a fantázia szab határt. Kicsit időigényesebb a nyers muffin , vagy a praliné elkészítése. Amennyiben van aszalónk, tudunk készíteni palacsintát , zserbó szeletet , vagy zserbó kréker t is. Kedvenceim lettek a PlanetBIO-s termékek . Olyan univerzálisak, hogy bármilyen nyers ételek alapanyagai lehetnek. Reggelire vagy akár vacsorára kitűnő lehet a Jól induljon a nap alap müzli, amit Lucumával és faeperrel turbóztam fel. Ez a családom kedvence lett, a reggeli nagy slágere. Mandulatejjel és friss gyümölcsel valóban délig tartó lendületet ad. Ennek a müzlinek a sportolói változata a superfood müzli , ami tele van jóságos dolgokkal. Van benne többek között maca, acai, kendermag, guarana is. E müzlinek a turmix változata a superfood sportolói turmix , mely banánnal és gojis almalekvárral turbózva igazi energiabomba. Ez az almalekvár szintén univerzális, hiszen felhasználhatjuk pohárkrémekhez, tortákhoz vagy akár a reggeli müzlinkhez is. Ebben a chia mag fontos alapanyag, mely segít a lekvár állag elérésében. Még egy recept, így a végére, melyet érdemes kipróbálni. Ez a nyers zabkása gojival ízesített almalekvárral . Kívánom minden kedves olvasónak, hogy bátran próbálja ki az oldalon található nyers recepteket, és iktassa be a napi étrendjébe. Mint írtam fentebb, a legfontosabbak a smoothie-k, ezen belül a zöld turmixok! Ha csak ennyit változtat, már sokat tett az egészségéért. A többi már csak hab a tortán. Felhasznált irodalom: - BIRCHER-Benner, M.: Az egészség könyve: Gyümölcsételek és nyersfőzelékek a táplálkozás mint természetes gyógytényezői. - [Budapest]: Belső EGÉSZ-ség Kiadó - DAHLKE, Rüdiger: Holisztikus táplálkozás: jól egyen, hogy jól legyen!. - Budapest: Bioenergetic K., 2007 - DOUGLAS, Graham: 80/10/10: egy étrend, ami egyszerre képes egyensúlyt teremteni egészségben, testsúlyában és életében. - Budapest: Management Bt., 2006 - HOWELL, Edward: Ezim táplálkozás: kulcs a fiatalság megőrzéséhez és az élet meghosszabbításához. - Budapest: Mandala Könyvkiadó, 1985 Családi menü 1.rész
Vegalife-tól Vegalife-nak
Újabb Vegalife.hu ételt próbáltam ki. Tudomásom szerint vegán étel volt, mégpedig
Kínai sült rizs édes káposzta salátával .
Kínai ételt már meglehetősen sokszor ettem, leginkább kínai éttermekben. Noha annyira nem vagyok oda a kínai "gyorskajákért", amikor mégis erre vetemedek, az leginkább azért van, mert az egész napos rohanás közben nem jutok haza, hogy egyek, a sok intézni való mellett pedig igazából örülök, ha van egy hely, ahol "kiszolgálnak", értem azt, megfőznek és elmosogatnak. Persze, ha csak lehet kerülöm ezt a megoldást.
Ezek után persze érdeklődve vártam, milyen lesz a vegalife-os kínai sült rizs. Valami speciális fűszerrel ízesítették. Kicsit olyan érzésem volt, mintha mézeskalács fűszerkeverék lett volna benne, de az is elképzelhető, hogy fahéj esetleg ánizs volt a rendhagyó fűszer?? Így annak ellenére hogy a szójaszósszal készült ételeket kevésbé kedvelem a kínai sült rizs finomra sikerült.
A káposzta saláta alapja lila káposzta volt, de volt benne paradicsom és ami az érdekes, egyedi ízét adta, az a fekete olívabogyó. Ezenkívül biztos volt még más fűszer is rajta. Summa summarum a káposztasaláta is ízlett.
A sült rizs felét férjem ette meg. 4,5 pontot ért ez az étel számomra. (Lesz még maximum pontos:) )
Kenyér március idusára
Ugyan még a "Kenyérkészítés" című főzőkörre készítettem el ezeket a szépségeket, de ötlet gyanánt megosztom az érdeklődőkkel. Az egyik kenyérhez piros fűszerpaprikát a másikhoz pedig spenótot kevertem. Mivel a főzőkörön szinte mind elfogyott, így a felszeletelésből a bemutató fényképezéshez már nem jutott.
A recept:
Hozzávalók:
- 2,7 dkg friss élesztő
- 3,5 dl meleg víz
- 25 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 35 dkg fehér liszt (BL-55)
- 2 evőkanál olaj
- 1 dkg só
- 3 dkg őrölt lenmag (elhagyható)
- 1-2 evőkanál piros fűszerpaprika
- 4-5 evőkanál spenótpüré
Elkészítés:
A kenyérsütő üstjébe belemorzsoljuk az élesztőt, majd ráöntjük a meleg vizet.
Várunk egy rövid ideig, míg az élesztő feloldódik a víz tetejére. Ha cukrot, vagy mézet is raktunk hozzá, akkor az élesztő a víz felszínére kel. Nálam ennek hiányában csak feloldódik és inkább az alján terül el.
Közben elővesszük a többi hozzávalót.
Mikor feloldódott az élesztő, a fenti sorrendben hozzáadjuk a többi anyagot is. Kivéve a fűszerpaprikát és a spenótot.
Beletesszük a kenyérsütő gépbe és a dagasztó-kelesztő programot beállítva a gép elvégzi a dagasztást, kelesztést. Amikor kész a tészta, kétszer két részre osztjuk. (Feltéve, ha pirosat és zöldet is szeretnénk készíteni.)
Az egyik adag tésztához fűszerpaprikát dolgozunk, a másik adaghoz pedig a spenótpürét. Ez utóbbinál még biztos kell hozzá egy kevés liszt, hogy a spenót nedvességét magába szívja.
Ezt követően pedig rajtunk múlik, hogy kokárdát készítünk-e, vagy csak egyszerűen egy piros-fehér tekercses, illetve egy zöld-fehér tekercses bagettet vagy kenyeret sütünk belőle. A lényeg mindegyik esetében az, hogy mindegyik tésztát kinyújtjuk, ahogy tervezzük (piros-fehér-zöld, vagy csak piros-fehér, stb.) egymásra tesszük a kinyújtott tésztákat és felcsavarjuk.
Bagettként így is megsüthetjük, vagy valamilyen kenyérformába, esetleg koszorú formába is tehetjük. Konzerv formában akár ajándékot is készíthetünk. Sütés előtt a kiválasztott formában, vagy tepsiben érdemes még kb. 15-20 percet meleg helyen konyharuhával letakarva keleszteni.
Jó kenyérsütést hozzá! :)
A képre kattintva különféle ötletek megvalósítását nézheted végig. (Kokárdát direkt nem készítettem.)
UI: A főzőkörön ezt mind megkóstolhatták! :)
Mazsolás zabkeksz
2014. március 3. Éltető ételek
Nagyon szeretem a kekszeket, hétvégén gyakran sütők. Így a következő hétre lesz mit csomagolni a gyerekeknek uzsonnára. A osztálytársaknak is nagyon ízlik, sokszor a gyermekeim éhesen jönnek haza. Hozzávalók: - 20 dkg puha vaj - 15 dkg kókuszvirág cukor vagy méz - 1 tojás - 10 dkg zabliszt - 10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 20 dkg apró szemű zabpehely - 10 dkg mazsola vagy áfonya (de került már bele aszalt sárgabarack is) - 1/2 csoki apró darabokra vágva - 1 tk. szódabikarbóna - 1 mk. vanília, fahéj - csipet só - A tojást habosra keverjük a mézzel vagy a cukorral, majd hozzádolgozzuk a puha vajat. - Hozzáadjuk a többi hozzávalót is. - A tepsibe teszünk egy zsírpapírt, majd a masszából kis gombócokat formálunk, amit villával lelapítunk. - Előmelegített sütőbe, 180 fokon megsütjük. - Várjuk meg, hogy a tepsiben kihüljön, szépen összeáll.A tetejére készíthetünk egy csokimázat, ami isteni ízt ad neki. - olvasztott csoki - narancsolaj A csokit gőz felett felolvasztjuk, majd hozzátesszük a narancsolajat. Rácsorgatjuk a kekszekre, és hagyjuk kihűlni. Pár óra alatt szépen megkeményedik a csoki rajta.
"Jól induljon a nap" alap müzli - Bolti müzli egészséges változata
2014. február 27. Éltető ételek
Ma a boltban vásároltunk, mikor a lányom a müzlis polcok felé vette az irányt. Már eléggé bele van nevelve az, hogy az összetevőket megnézze, így mikor levett a polcról egy müzlit, rögtön az INCI-t vette szemügyre. - Anya, a cukor csak a sokadig összetevő! Ez jó, vegyük meg! - Na, akkor had nézzem csak meg! Elkezdtem olvasni az összetevőket. Az első helyen a pelyhek álltak, volt benne vagy 5féle. Utána jött a cukor, majd a glükóz szirup is. Hát ez csak nem jó, rögtön vissza is tettük a polcra. Viszont a lányom csak nyaggatott, hogy ő úgy enne müzlit, ami a boltihoz hasonló. Ugyanakkor itthon mindig van kétféle aszalt müzli, de ez egy cseppet sem hasonlít a boltihoz. Még finomabb is, szerintem. Na de már csak ilyenek a gyerekek, a bolti címkék, reklámok irányítják, úgyhogy elkészítettem egy instant müzlit, amit csak tejbe kell tenni, és már ehetik is. Ma este meg is volt a főpróba evés, reggelire is ezt kértek. A másik apropó, hogy ez a müzli elkészült, az, hogy egy kedves ismerősömnek ilyen házilag összekevert müzlit vásároltam Pesten. Megnéztem az összetevőit, hát ilyet én is (és ti is) tudok készteni. Úgyhogy ennek a két behatásnak köszönhetem ezt a müzlit. Hozzávalók: - 15 dkg zabpehely - 7 dkg őrölt arany lenmag - 7 dkg csíráztatott, majd megszárított hajdina - 10 dkg áztatott, majd szárított dió vagy más olajos mag (pl. mandula, mogyoró, napraforgómag) - 10 dkg aszalt gyümölcs (én áfonyát és mazsolát tettem bele, savanykás gyümölcs legyen benne!) - 3 dkg kókuszreszelék - 3 ek. puffasztott amaránt - 3 ek. őrölt hántolatlan szezámmag - 3-4 ek. kókuszvirág cukor - 1/2 tábla csoki beledarabolva - fahéj, vanília Ezt jól összekeverjük, és egy csavaros tetejű üvegbe tesszük. Egy kis tálkába öntöttem mandulatejet, tettem hozzá 3-4 ek. müzlit, és belekockáztam 1 banánt (más gyümölcsöt is tehetünk hozzá, idényjelleggel). Egy kicsit érdemes állni hagyni, és már ehetjük is. Nálunk ötösre vizsgázott! Jó étvágyat!
Indítsuk a napot meleg citromos vízzel!
2014. február 18. Zizi kalandjai
Indítsuk a napot egy pohár meleg citromos vízzel… ha elolvassátok a jótékony hatásait, holnap már biztos ezzel kezdetek. Én néhány éve vezettem be a citromos víz ivást, aztán volt egy kis szünet, de nemrég újra elkezdtem és nagyon szeretem. A téli időszakban jól is esik reggel valami savanykás meleg vízzel indítani a napot. Biztosan felébreszt. Bár én soha nem voltam reggeli kávé ivó, szóval nem tudom megmondani, hogy a kávé a hatékonyabb vagy a citromos víz, mindenesetre, nekem bevált a víz. Most a cukormentes hónapban pedig napközben is iszom, mert igen üdítő és frissítő és eltereli a figyelmemet az édesség utáni vágyamról.
Én egy bögre vízbe 1/4 citromot facsarok, ha sikerül kezeletlen héjú, bio citromot vennem, akkor egy-két szeletet is beleteszek a bögrébe és ezt vízzel kell újra felöntenem és szinte egész napra biztosítja a meleg folyadékot. Figyeljetek rá, hogy a sok citrom – kifacsart leve csak magában fogyasztva – tönkreteheti a fogzománcot, mivel erős a maró hatása, de kivédhetjük ezt, ha a kifacsart citromlevet szívószállal isszuk meg.
1. Turbó lökést ad az immunrendszernek
A C-vitamin az immunrendszer kerozinja, és a citrom tele van vele. Amikor stresszesek vagyunk, elsőként a C vitamin szintünk kezd el zuhanni, ezért a szakértők extra C-vitamin bevitelt javasolnak azokon a napokon, amikor a stressznek fokozottan ki vagyunk téve.
2. A kálium kiváló forrása
A citromban magas a kálium szint, ami jót tesz a szív egészségének, valamint segíti az agy és az idegek működését.
3. Segíti az emésztést
A citromos víz nem csak az egészséges emésztést segíti elő, hanem a toxikus anyagok eltávolításában is hatékony, de a gyomorégés, puffadás, emésztési zavarokra is jó kiváló megoldást kínál.
4. Tisztítja a szervezetet
A májat stimuláló hatásán keresztül a méreganyagok szervezetből való kiürítését fokozza.
5. Kiváló lúgosító
A citrom egy savas gyümölcs, mégis lúgosít, ugyanis a gyomorba kerülve és a szervezetben lebomolva már kiváló lúgosító hatású.
6. A bőrt folt mentesen tartja
A citromlében megtalálható antioxidánsok nem csak a pattanások számát csökkentik, de a ráncokat is! Jól alkalmazható hegek esetén, vagy öregségi foltok megelőzésére is. Mivel méregtelenítő hatású, ezért a bőr szépségét, selymes tapintását is fenntartja.
7. Segít a fogyásban
A citrom pektin rostot is tartalmaz, ami csökkenti az éhségérzetet, így segíti a plusz kilókkal való harcot.
8. Csökkenti a gyulladást
Ha rendszeresen iszunk citromos vizet, akkor csökkenthetjük a savasságot a szervezetünkben, ami a betegségek egyik fő kiváltója. A citromos víztől az ízületekben felhalmozódó húgysav is csökken, ami az ízületgyulladásokért nagy mértékben felelős.
9. Energialöketet ad
Amikor a citromlé bekerül az emésztőrendszerbe, sok energiát ad, ami segít csökkenteni a szorongást és a depressziót. ( Még a citrom illata is nyugtató hatással van az idegrendszerre!)
10. Segít harcolni a vírusos fertőzések ellen
A meleg citromos víz a leghatékonyabb módja annak, hogy csökkentsük a vírusos fertőzések kialakulását és megelőzzük a későbbi torokfájást. Plusz, mivel a citromlevet fellendíti az immunrendszert, így a már kialakult vírusos fertőzések leküzdésében is jó társunk lehet.
Fenséges babsaláta
A kedvenc salátám a kedvenc babunkkal. Miután megfőtt a bab, pik-pak el lehet készíteni. Igazából mindig azt teszek hozzá a zöldségekből, ami éppen itthon van. Ízlésünknek megfelelően bármely más babbal is elkészíthető (pl. kidney babbal is nagyon finom).
A recept:
Hozzávalók:
- 1 nagyobb adag főtt virágbab vagy lóbab vagy vesebab
- 1/2 póréhagyma
- 1/2 kígyóuborka
- 1 kápia paprika
- 1/3 jégsaláta
- babérlevél
- víz
- só
- tökmag olaj (opcionális)
Elkészítés:
A megmosott babokat egy éjszakára vagy akár egy napra is beáztatjuk, majd a levet leöntjük (van, aki nem szokta), és sós vízben kezdjük el főzni. A főzés utolsó fél órájában adunk hozzá babérlevelet. A zöldségeket megmossuk, felaprítjuk. A jégsaláta néhány levelével befedjük a salátás tálunkat, a többi levelet pedig összetépkedjük. A felaprított zöldséggel összekeverjük a megfőtt babot. Kész is a salátánk, amely laktató, és annyira finom, úgy eteti magát, hogy vigyázzunk, meg ne ártson az epénknek, vagy a mértéktelen fogyasztása a beleinknek. Tökmag olajjal igazán finom étek.
Érdemes egy-egy babfőzés alkalmával nagyobb mennyiséget főzni (ha már úgyis áztatjuk, és a főzési idő sem 20-30 perc), változatosan felhasználni más-más étel elkészítéséhez.
Ananászos-tökös torta
Házibuliban voltunk még novemberben, oda vittem ezt a tortát, hozzátenném, hogy a házigazda nem szimpatizál a sütőtökkel, édességem mégis sikert aratott! Annyira, hogy még a receptet is elkérték:) Ez a süti egy régi tortám átdolgozása. Annyit változtattam a recepten, hogy a krémbe a sütőtök mellé most nem almát, hanem ananászt tettem. Ananászos- tökös torta: Alap: 80 gramm lenmag 100 gramm mák 1 evőkanál kókuszzsír 20 datolya kiskanál fahéj csipet só Mákot és a lenmagot megőröljük kávédarálóban, vagy akinek profi turmixgépe van az abban is őrölheti. Beleöntjük a robotgépbe a kimagozott datolyát a megőrölt mákot és lenmagot a többi hozzávalóval és jól összedolgozzuk. A kapott masszát, kicsi csatos forma aljába nyomkodjuk. Ananászos- tökös krém: 15 datolya 1 kisebb ananász sütőtök kb. 1/3 annyi , mint az ananász darabka gyömbér, vagy szárítottból is jó egy késhegynyi 1 evőkanál kókuszzsír ( elhagyható) 1 narancs reszelt héja 1 kiskanál fahéj 2-3 evőkanál útifű maghéj Ha van profi turmixgépünk ami bírja a terhelést, akkor mindent beleönthetünk, és jól összedolgozzuk. Ha nincs akkor a robotgépünkbe jól összeaprítjuk a hozzávalókat, majd a csatos formába töltjük és elsimítjuk. Tetejét kókusz chipsszel és mozsárban összetört kakaóbabbal szórtam meg. Közepére fügét és körömvirágot tettem. ( Minden ehető, még a virág is:) Ha elég türelmesek vagyunk, érdemes a hűtőben pihentetni néhány órát, hogy szépen megdermedjen a kókuszzsír, és az útifű maghéj jól megzselésítse a krémet.
Forró fűszeres almaital
2013. december 23. Vegasztrománia
Ez a virgin forralt bor. Miért fosszuk meg a forró, fűszeres élménytől a gyerekeket és azokat, akik vezetnek, vagy nem isznak alkoholt? Ezentúl nem kell. Most iszom a fotóalanyt - nagyon jól sikerült! Nincs benne hozzáadott cukor, fűszeres és átmelenget. Még ideképzelek egy kis havat a kertbe, és tökéletes a karácsonyi hangulat. Nemsokára érkeznek a húgaim, akikkel már évek óta hagyományosan összejövünk december 23-án, és szaloncukrot készítünk. Délután megyek a Dynamobake bringás sütizőbe dedikálni, aztán pedig pár napig a szeretteimmel leszek. Imádom ezt az időszakot!
Forró fűszeres almaital aka virgin forralt bor
Személyenként gyümölcscentrifuga segítségével kinyertem két nagyobb alma levét (használhatunk 100 %-os almalével is), hozzáöntöttem egy kevés vizet, hozzádobtam 1 fahéjrudat, néhány szem szegfűszeget, szegfűborsot, 1-2 szerecsendióvirágot, belereszeltem egy kis darabka gyömbért, majd felmelegítettem, lefedtem, és hagytam, hogy a fűszerek átjárják az almalevet. Fogyasztás előtt újra felmelegítettem, majd leszűrtem, és befőttesüvegekben kínáltam.
Nagyon boldog Karácsonyt kívánok minden drága vega és nemvega olvasómnak! És bármilyen elcsépeltnek tűnik, remélem, hogy mindenki nyugalomban és szeretetben tölti a következő pár napot.
Krémes torta
Az alapötlet ez a finomság volt: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=251286281687110&set=a.251286241687114.1073741837.208119879337084&type=1&theater Pici módosításokkal a pitéből torta lett a ma esti baráti teázáshoz Hozzávalók Tészta: 2 csésze dió 8 szem áztatott datolya csipet só (opcionális) Pite töltelékhez: 1/4 sütőtök, hámozott, magozott és kockára vágott (6-7 csésze) (kertemben termett) 1/4 csésze olvasztott kókusz olaj 2 evőkanál méz 1 evőkanál kókuszvirág cukor […]
Vadászat a vörös rizottóra
Több, mint tízezer halálos áldozat, mintegy százezer hajléktalan, az alapellátás kritikusan teljesíthető, élelem- és vízhiány jellemzik a Magellán által 1521-ben felfedezett szigetcsoportot napjainkban. Az elmúlt 72 órában a világ szeme Fülöp-szigetekre összpontosult, ahol a Haiyan tájfun elképzelhetetlen pusztítást okozott. Becslések szerint, legalább 4 millió lakost érintett a természet erőinek rombolása. Arról nem találok semmi tájékoztatást, hogy mi lett a rizsföldekkel, rizsteraszokkal, amelyek a világörökség részéhez tartoznak az Ifugao-hegység -ben.
Kamaszkoromból egy régi ismerősöm észak-Magyarországról, egy fülöp-szigeteki lányt vett el. Szerencsére ma már családjával együtt Shanghaj-ban élnek rövid ideje. Ők minden bizonnyal közelebbről is ismerik a rizsföldeket, a rizstermesztés csinnyát-binnyát, Fülöp-szigeteken eltöltött éveknek köszönhetően.
"A világ rizstermésének mintegy fele olyan földekről származik, amelyeket teljes egészében kézi erővel művelnek meg. A rizsföldekre 4 hetes előnevelt rizspalántákat ültetnek ki. A rizs ezután 90-260 napig növekszik, majd a virágzást követően 30 nappal érnek be a szár csúcsán hosszú ágú bugában fejlődő szemtermései. Az ázsiai hagyományos művelés során az asszonyok ültetik és gyomlálják a rizst, a férfiak pedig a talaj előkészítést és az elárasztással kapcsolatos munkákat végzik. A rizsföldek ideális igaállata a vízibivaly volt - sőt még a mai napig is az, egyrészt kiváló igavonó állat, másrészt trágyázza a földeket." (Ötven növény, amely megváltoztatta a történelmet)
A fent leírtakra bizonyára nem is gondolunk, amikor elővesszük az éléskamránk polcáról a rizst, hogy különböző finom ételeket készítsünk belőle. Céklával párosítva rizottó készült belőle még októberben. Így lett vadászat a vörös októberre, jobban mondva rizottóra. ;)
Rizsültetést végez egy magyar férfi a fülöp-szigeteki asszony segítségével.
Teraszos rizsföldek
A recept:
Hozzávalók:
6-8 szem cékla meghámozva és felkockázva
2 marék rizs (nálam barna a nyerő)
só
kevés őrölt köménymag
3-4 gerezd fokhagyma
kurkuma
2 dl növényi tej
sörélesztő-pehely (opcionális)
újhagyma (opcionális)
Elkészítés:
Az alaplevet a rizottóhoz egyszerűen elkészítjük. A fokhagymákat kisebb darabokra vágjuk, sót, és kurkumát adunk hozzá (ez festi sárgára, de használhatunk helyette sáfrányt is), ezt rövid idő alatt összefőzzük kb. 3-4 dl vízzel. (Épp, hogy kicsit forrjon.) Míg felforr, a rizst átmossuk, megpirítjuk (teflon bevonat esetén nem kell olaj, vagy kókuszzsír). Majd az alaplével felöntjük a rizst. Ha szükséges, még tehetünk hozzá kurkumát. Szép sárga színt ajándékoz neki. Míg a rizs fő, egy kevés vízen, némi sóval vagy ételízesítővel megpároljuk a felkockázott céklákat, majd felöntjük növényi tejjel és szintén némi felaprított vagy összenyomott fokhagymát adunk hozzá. Amikor a rizs már puhul, az utolsó 10 perc főzésre összekeverjük a zöldséget a rizzsel. Amennyiben szükséges, még sózhatjuk. Tálalásnál sörélesztő-pehellyel és újhagymával kínálva még ízletesebbé tehetjük.
Közös Őszi Virtuális Lékúra
2013. október 28. Fittanyuka Blog
Nagyon vártam már, hogy közzé tehessem ezt az időpontot, egyrészt mert nagyon sokan kérdeztétek már, másrészről pedig már nagyon várja a szervezetem:)! Nagyon sok volt az elmúlt időszakban a teendőm, így nem fért volna bele a böjt korábbi időpontban. Annak viszont örülök, hogy az időjárás enyhe és így még november első napjaiban lékúrázhatunk! Kihelyeztem a feliratkozó űrlapot és aki szeretne lékúrázni máris kapja szép sorban a leveleket, minden nap egyet, hogy felkészüljön! Egy kis felhívás a levelekkel kapcsolatosan: Az utóbbi időben sokan jelezték, hogy nem kapnak hírlevelet tőlem. Nem az én rendszeremben van a hiba, hanem a Gmail most már osztályozza a leveleket és a hírleveleket a promóciós levelek közé teszi. Ezt a fülecskét a levelek legtetején találjátok meg és ha lenyitjátok ott lesznek a hírlevelek! A november 4-november 10.-i között tarthattok 1-7 napos lékúrát. Én egy 3 vagy 4 naposat fogok tartani. Bármilyen kérdéssel fordulhattok emailban hozzám és egymást is segíthetjük a Fittanyuka / facebook oldalon vagy a lékúrázók csoportban. Jó felkészülést kívánok! Mindenki saját felelősségére lékúrázik! Csakis egészséges személyek lékúrázhatnak, akinek valamilyen egészségügyi problémája van kérje kis orvosa tanácsát! Fittanyuka
Százszorszép októberben
2013. október 11. Napló étkeinkről, életünkről
Most fényképeztem ezt a házunk előtti fűben megbúvó apró virágot. Egyik kedvencem, és tavasszal mindig vigyázok fűnyírásnál, nehogy megsértsem. Nem emlékszem, hogy októberben láttam valaha. Szép napot!
Mangós – kókuszos – csokis krém
Mangós-kókuszos-csokis krém – egyik favorit pohárkrémem…
természetesen természetes alapanyagokból.
Minden réteg alapanyagát egyszerűen csak turmixolni kell.
A tetejét goji bogyóval és virágporral megszórva díszítettem.
- csokikrém: érett, puha avokádó, méz, kakaópor
- kókuszos krém: kesudió, víz, kókuszreszelék, méz, vanília por
- mangós krém: mangó, őszibarack, pici méz, pici citromlé
Meghívó: b.alive! Boris Lauser Magyarországon Szept.27-28.
2013. szeptember 16. Répa Konyha
AZ ÉLETKONYHA BEMUTATJA: Egyedülálló lehetőség - 2013. Szeptember 27-28. Budapestre látogat b.alive! Boris Lauser (http://www.balive.org/), Európa egyik legismertebb, legképzettebb és legtehetségesebb nyers vegán séfje. Boris a Tree of Life Intézet (http://www.cultureoflifeinstitute.org/) képzett Spirituális élő étel oktatója. Nemrég diplomát szerzett a világ egyetlen professzionális nyers vegán séf akadémiáján, a Matthew Kenney Akadémián. (http://matthewkenneycuisine.com/education/) Kifinomult ízlésvilága, széleslátókörű hozzáállása -mely világszerte tett utazásainak köszönhető- teszik egyedülállóvá munkáját. A világ különböző tájain szervez sikeres táborokat, tanfolyamokat, valamint híresek berlini nyers vegán gourmet vacsora estjei is. Két programon is részt vehettek: 2013. szeptember 27. 18.00-21.00 óra BORIS LAUSER ELŐADÁSA Az előadás témái közül néhány: -Úton a nyers vegán étkezés felé -Hogyan találjuk meg egyensúlyunkat ebben az étrendben -Az egészséges, kiegyensúlyozott életvitel kialakítása -A nyers vegán étkezés jövője- fermentálás, csökkentett magfogyasztás -Technikák a nyers vegán étkezés könnyedebbé tételére -Meglepetés kóstolók ételkészítési bemutatóval Részvételi díj: 2100 Ft/fő Az előadás angolul és magyarul (tolmáccsal) fog elhangzani. Max létszám: 40 fő Regisztráció: az alábbi elérhetőségeken Szeptember 25. Szerda éjfélig. 2013. szeptember 28. 18.30 óra B.ALIVE NYERS VEGÁN GOURMET VACSORA Ennek a különleges vacsorának a menüjében Boris az őszi természet színeit, illatait és ízeit komponálja meg az ő kifinomult stílusában, 4 könnyed, olaszos fogásban. Részvételi díj 8000 Ft/fő Max létszám: 20 fő Regisztráció: Szeptember 25. Szerda éjfélig. A regisztráció mindkét eseményre a részvételi díj átutalásával válik teljessé. Részletek és regisztráció: Repka Ágnes: 06-70-702-8187 Kassai Nóra Virág: 06-30-399-4912 info@eletkonyha.hu Kedvezmény! Gyere el mindkét alkalomra és összesen 9000 Ft-os áron vehetsz részt az előadáson és a vacsorán együttesen! www.eletkonyha.hu
Mi a célja a 30 Napos Vegán Kihívásnak?
2013. szeptember 11. Vegagyerek
Egy korábbi bejegyzésemben elmeséltem, honnan és hogyan is jött A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS ötlete. Most szeretném megosztani Veletek, hogyan is képzeltem ezt a 30 napos programot!:-) Időpont: 2013. szeptember 20. (péntek) - október 20. Azért szeptember 20-án kezdjük a programot, mert az már Fogyó Hold lesz, amikor a tapasztalatok szerint kevesebbet kíván enni alapból az ember, ilyen könnyebben étkezésváltásokra is átállni.:) A pénteki kezdéssel pedig a hétvégén kicsit jobban belelendülhetnek azok is, akik kevésbé járatosak a vegán konyhában.:) Ki csatlakozhat? BÁRKI! Olyanok is, akik nem vegetáriánusok/ vegánok! Sőt!:-) Csatlakozhat, pl. aki: - szeretne legalább 30 napig kifejezetten egészségesen étkezni, - vagy esetleg fogyni, ÉHEZÉS nélkül!:-) - egészségügyi okok miatt lenne szüksége a hús-, tej- és tojásmentes étkezésre, - etikai, spirituális okokból kifolyólag szeretne az állati fehérje mentes étkezésre áttérni, - és mindemellett a RENDSZERES MOZGÁST is vissza/beépíteni az életébe! - Bloggerek is jöhetnek akár!:-) FONTOS: ha babát vársz, vagy szoptatós anyuka vagy, akkor írj nekem légyszi külön, akár itt megjegyzésben, vagy privátban, mert akkor státuszodtól függően megbeszéljük, Te hogyan csináld, csinálhatod-e?:) Hogyan csatlakozhatsz? 1. Itt a honlap nyitólapján a jbb felső sarokban találsz egy bejelentkezési lapot, kitöltöd, és kész is!:) 2. Ugyanezt az űrlapot megtalálod a Facebook oldalunkon is, akár ott is bejelentkezhetsz! Hogyan zajlik majd a program? Az első napot megelőzően összeállítok egy 1 hetes menütervet, illetve megosztok majd Veletek néhány gondolatot, ami talán segítséget adhat majd a kezdéshez. Az első hét menütervét szeptember 16-án hétfőn kapjátok majd kézhez e-mailben! A további hetekben is, az újabb hét megkezdése előtt (a tervek szerint a megelőző péntekeken) töltök fel inspirációt nyújtó menüterveket. Az ételek elkészítésében a fő szempontok az EGYSZERŰSÉG, és a KIEGYENSÚLYOZOTT vegán étrend lesz! Két kis gyermekem van, dolgozom, így nagyon sok plusz főzőcskére nincs időm a hétköznapokban.:-) A menüket használhatod ötletként, és onnantól kezdve, akár az alapanyagokból kiindulva főzhetsz bármi mást is!:-) A menük összeállításához gyakran merítek majd ihletet Attila Hildmann és Colleen Patrick-Goudreau vegán szakácskönyvíróktól is!:-) A napközben fogyasztott ételeket igyekszem majd lefotózni és időnként megmutatni a Facebook oldalon! Azt is igyekszem majd megosztani, milyen mozgást sikerült a hétköznapokba beiktatni! És mivel én magam CANTIENICA-tornaoktató vagyok, bizony ebből a módszerből is osztok majd meg ínyencségeket Veled!;) Mi a cél? Az egyik legfőbb cél lenne, hogy akik csatlakoznak a programhoz, interaktív módon, saját tapasztalataik megosztásával támogatást nyújtsanak egymásnak a VÁLTOZÁSHOZ! A másik ugyancsak nem kevésbé fontos cél pedig a VEGÁN, állati eredetű élelmiszerektől mentes étkezés népszerűsítése és annak bebizonyítása, hogy így is lehet jó közérzetünk!:-) KI JÖN VELEM/ VELÜNK?;-)
Gasztroajándék ötlet: Fűszeres olaj
1907-ben a francia impresszionista festő, Pierre Auguste Renoir azért vásárolta meg Dél-Kelet Franciaországban Les Collettes nevű kis otthonát, mert szerette volna megmenteni az ősi olajfákból álló ligetet. A francia Riviérán keresett ingatlant, amikor meghallotta Les Collettes hírét, ahol egy kis olajfaliget kivágásával konyhakertet akartak létesíteni. Nyughatatlan életének utolsó 11 évét Les Collettes-ben töltötte, azzal a küzdelemmel, hogy rögzítse ennek a mediterrán fának a lényegét, amely, mint egy barátjának írta: "tele van színekkel. Egy széllökés és a fáim megváltoznak. A színeket nem a leveleiken, hanem azok közt hordozzák." Az olajfa hozzátartozott és ma is hozzátartozik a mediterrán vidékek arculatához. (...) Az olajfák termesztett példányainak magassága elérheti a 20 métert is, bár általában inkább csak 3 méter magasságúra nő. Az érett fekete olajbogyó kemény csontárt tartalmaz és mintegy 20%-nyi mennyiségű olajat. A termesztett olajbogyó 99%-ból olajat sajtolnak. A termést előkészítik a csontárt eltávolítják, és hidegen préselik belőle a legjobb minőségű "szűz" olívaolajat. A további meleg sajtolási eljárások gyengébb minőségű termékeket eredményeznek. A maradékból szappan készítenek és az olaj előállításához szükséges hőt a csontár elégetésével nyerik. (Bill Laws: Ötven növény, amely megváltoztatta a történelmet)
Kép innen:http://www.cagnes-tourisme.com/en/culture-and-discovery/renoir-museum/virtual-gallery.html
(A Les Collettes farm)
A recept:
Hozzávalók:
- 1 díszes üveg
- extra szűz olívaolaj
- fokhagyma
- csilipaprika
- zsenge zsályalevelek
Elkészítés:
A fűszernövényeket gyengéden megmossuk, majd konyharuhával felitatjuk róluk a vizet. A fokhagymák egy részét egészben, egy részét apró lapokra vágva a kifertőtlenített üveg aljára rakjuk, a csilipaprikát és a zsályaleveleket (helyette lehet babérlevél is) szintén az üvegbe tesszük, majd szép lassan felöntjük az olajjal. Dugóval vagy kupakkal lezárjuk, és néhány napig nem túl hideg, nem meleg, sötét helyen tároljuk. Pirítós kenyérre, salátákhoz, vagy egyéb ételekhez főzés után keverve (pl. rizs, főtt vagy hajában sült krumpli, párolt zöldségek, stb.) különleges ízvilágot kölcsönöz ételünknek.
Igyunk sokat a nagy melegben...
2013. augusztus 5. Mindennapi ételeink
Erre a hétre is kánikulát jósolnak. A mi kis tetőtéri albérletünk átváltozott szaunává, nap közben közel 40 fok is lehet, nem nézzük, de tegnap, miután hazaértünk, este 8-kor 36 fokot mutatott a hőmérő. Igyekszünk sokat inni, nem csak vizet, hanem frissen préselt gyümölcsleveket is. Most az egyik kedvenc fotómat hoztam, persze, honnan máshonnan, mint az új gyermek szakácskönyvből. :-) Emellett azért főzök minden nap, ma pl. lecsós rizzsel rakott zöldbabot (növényi tejföllel meglocsolva). Tudom, nem egy egyszerű étel, de ezek az alapanyagok voltak itthon. Ennek a receptje már itt olvasható a blogon. Kenyeret is 2-3 naponta sütnöm kell, előtte pedig férjem frissen malmozza a búzát, nos, ez is izzasztó vállalkozás, mindkettőnknek. :) De sokszor eszünk 1-1 könnyű tésztaételt, vagy készül a héten majd krumplis tészta, a nyári örökzöld lecsó, talán szójavirslivel megbolondítva, grillezünk majd zöldségeket is, rántott cukkinit is eszünk majd vagy cukkinipörköltet tarhonyával, rakott répát- ez utóbbiról majd fotót is készítünk, mert a recept még nem olvasható a blogon. Szóval ma csak egy üdítő fotót hoztam, amivel kívánunk sok türelmet és örömet ebben a nagy melegben! Főképp azoknak, akik nem nyaralnak, hanem dolgoznak (mint mi:-). Ki mit főz (eszik) ezekben a napokban?
MEGHÍVÓ: ÉLETKONYHA 2. SZÜLETÉSNAP -SZABADTÉREN AUGUSZTUS 15. INVITATION: 2ND ANNIVERSARY OF THE LIFEKITCHEN - AL FRESCO 15TH AUGUST
2013. augusztus 1. Répa Konyha
MEGHÍVÓ: ÉLETKONYHA 2. SZÜLETÉSNAP -SZABADTÉREN AUGUSZTUS 15. INVITATION: 2ND ANNIVERSARY OF THE LIFEKITCHEN - AL FRESCO 15TH AUGUST 2 éves az ÉletKonyha! Ez alkalomból egy szabadtéri vacsorával szeretnénk kedveskedni vendégeinkek! Saját, vegyszermentes zöldségeinkből és őstermelői bio alapanyagokból fogjuk elkészíteni a következő vacsoránk menüjét is. Különös gonddal válogatjuk össze az ízeket, hogy gasztronómiai élményt is jelentsen minden étel elfogyasztása! Most a megszokottól eltérően egy büfévacsorával várunk titeket. Mikor : 2012. augusztus 15. csütörtök 18.00 Helyszín : Egy hangulatos, zöld udvar Zuglóban (XIV. Kerület) A vacsora ára : 3900 Ft Regisztráció : Fontos tudnunk, hogy hány főre készítsük a vacsorát, ezért kérünk, jelezzd, hányan jöttök az alábbi elérhetőségeken: info@eletkonyha.hu vagy telefonon: Ági (+36-70-70-28187) Nóra (+36-30-39-94912) Büfévacsora menü Kombuchapezsgő Citromfüves frissítő Pí víz Vendégváró falatkák Kovászos uborka leves (hagymás kenyérkével) Gazpacho görögdinnyével Dió körözöttes paprika karikák Paradicsomos bruschetta Saláta, csak így egyszerűen Cukkíni spaghetti petrezselyem pesto-val Mini quiche spenóttal, szarvasgomba olajjal Karfiol tabouleh ,,Nyári tekercs ázsiai öntettel Búzafű fagyi virágporral Sáfrányos sárgadinnye sorbet Mini tölcsérkék Színes süti nyalóka Mini gyümölcsös pite Meglepetés születésnapi torta INVITATION: 2ND ANNIVERSARY OF THE LIFEKITCHEN - AL FRESCO 15THAUGUST This is our 2st anniversary! For this reason we would like to invite our to a unique, buffet style dinner. As usual we are using organic ingredients from our garden or from local farmers. Flavours are composed to give us a pure and living culinary experience. With prepairing raw vegan food, we celebrate health, nature and the joy of living! Come and join us in this celebration! When : 15th August 2012. Thursday 6.00 pm Where : In a green garden in the 14th district (Zugló) Price of the dinner: 3900 huf Registration : We need to know for how many people to prepaire the dinner, so please register on info@eletkonyha.hu or call us: Ági (+36-70-70-28187) Nóra (+36-30-39-94912) Buffet dinner menu Kombucha champagne Refreshing lemon balm drink Pi water Welcoming bites Pickled cucumber soup (onion bread) Watermelon Gazpacho Walnut cream filled pepper rings Tomato Bruschetta Simply, Salad Zucchini spaghetti with Parsley Pesto Mini spinach Quiche with truffle oil Cauliflower Tabouleh Summer Roll with Asian sauce Wheat grass ice cream pollen Saffron melon sorbet Mini fruity cones Colorful cake pop Mini Fruit Pie Surprise birthday cake!
Nyári programok - 2013.
2013. július 16. Lét-tudatos konyha
A következő programokra szeretném meghívni a kedves olvasókat! I. LÓTUSZNAPOK a Szegedi Füvészkertben Kelet varázslatos világa tárul fel a szegedi Füvészkert kétnapos (2013. július 27-28.) rendezvényén. A lótusz virágzásának tiszteletére rendezett fesztiválon érdekes előadások, színpadi jógabemutatók és az arborétum csodás környezete ad felüdülést az oda látogatóknak (1.) 2013. július 27. szombat 12H - előadó terem A hosszú élet titkai - Kálmán Renáta táplálkozási és kineziológiai tanácsadó előadása A legendásan hosszú életű és kiváló egészségnek örvendő emberek tanulmányozása inspirált arra, hogy tanuljak életmódjukból és megvalósítsam azokat a dolgokat, amik nyugati világunk életstílusával is összeegyeztethetők. (2.) 2013. július 28. vasárnap 16H- színpad Thai jóga bemutató - Balázs Zoltán és Kálmán Renáta A thai jóga (Ruesri Dat Ton) -eredeti nevén ,,szerzetesek öngyógyító gyakorlatai- egy olyan mozgásrendszer mely az energiavonalakon keresztül az egész szervezetre hatást gyakorol. A mozdulatok gyakorlása segít megőrizni és javítani az egészséget, azaz öngyógyító jellegű. Thai jógamasszázs - Lét-tudatos életmód központ standnál Szombat-vasárnap - életmód tanácsadás (táplálkozás, kineziológia, önismeret), indiai csemegék Vasárnap - thai jóga gyakorlás, masszázselemek bemutatása, mini tanfolyam II. NANDAFALVI MÉLA Az évente megrendezésre kerülő egyhetes vaisnava találkozó programján lehetőség nyílik szemináriumokon, mantra meditáción részt venni. A Balástya közelében épült hindu templom gyönyörű környezete segíti az elmélyülést a lelki és szellemi elmélyülést keresők számára. Időpont: 2013. július 22-29. Helyszín: Balástya-külterület, Nandafalva - hindu templom Ízelítő a korábbi évekből: Nyílt nap Nandafalván - 2010. Nyílt nap Nandafalván - 2011. Nyári programok 2012.
Babtrió leves
Bizonyára kevesen tudják, hogy a bab tényleg ősi eledelnek számít. Ugyan a kukorica történetéről írva korábban már említést tettem a babról is, miszerint már Kolumbusz felfedezése előtt is mexikói földeken a kukoricaszárra futtatták fel a babot. A kukoricánál azt írom, hogy kb. 4,5 ezer éve ismert az emberiség számára. Ami a babot illeti, írásos nyomait a Bibliában is felfedezhetjük. Első helyen Dávid király történetei között bújik meg a "bab" szócska. "Ágyneműt, medenczéket és cserépedényeket, búzát, árpát, lisztet, pergelt búzát, babot, lencsét, pergelt árpát, mézet, vajat, juhot, ünősajtokat hozának Dávidnak és az ő vele való népnek eleségül. Mert azt gondolják vala magokban: A nép éhes, fáradt és eltikkadt a pusztában." - Olvasható Sámuel II. könyve 17. fejezetének végén, amikor Dávid Absolon elől menekült. Ezt követően pedig Ezékiel próféta említi a babot a 4. fejezetében: "És végy magadnak búzát és árpát és babot és lencsét és kölest és tönkölyt, és tedd ezeket egy edénybe, és ezekből csinálj magadnak kenyeret; a napok száma szerint, a míg oldaladon fekszel, háromszázkilenczven napon egyed azt." Dávid király ie. 1010-970 között uralkodott, Ezékiel próféta pedig ie. 623-571-ig élt. Tehát kimondhatjuk, hogy a babról is van több ezer éves írásos emlékünk. Ebből is kitűnik, hogy a hüvelyeseket is emberi fogyasztásra szánta az Isten. (Ellenben lsd: paleolit táplálkozás.) A recept: Hozzávalók: - 25 dkg vesebab - 10 dkg cseresznyebab - 25 dkg színes virágbab - 10 szál sárgarépa - 4 szál fehérrépa - 5 szem krumpli - 1 karalábé - petrezselyem - 6-8 gerezd fokhagyma - ételízesítő - babérlevél (6-8 levél) - só Elkészítés: Miután a babokat fajtájuk szerint külön edényekben órákon át áztattuk (én kb. 24 órát, háromszor vizet cserélve, de 8 óra is elég), sós, babérleveles vízben feltesszük őket főzni (együtt). Amikor a babszemek már roppanósra puhultak, a vizet, amiben főtt - szűrő segítségével - leöntjük. A babérleveleket kiszedjük a bab közül. Azért szoktam vizet cserélni, hogy ne okozzon puffadást a leves. A leszűrt léből kb. 1 liternyit megtartunk. A babokhoz hozzáadjuk a megtisztított, felkarikázott répákat, a felkockázott karalábét és krumplikat. Átkeverjük tűz felett. Adunk hozzá egy kis ételízesítőt (nekem házi van), és felöntjük vízzel úgy, hogy bőségesen ellepje. Akik a magyaros ízeket preferálják, fűszerpaprikát szórhatnak még bele, jelenleg ezt kihagytam. Közepes lángon tovább főzzük addig, amíg a zöldségek meg nem főnek. A főzés befejezése előtt kb. 10 perccel hozzáadjuk a fokhagymadarabokat és az apróra vágott petrezselyemzöldet. Tésztát is főzhetünk hozzá. De most tészta nélkül is elég sűrűre sikeredett. Az utolsó 10 percben akár gabonakolbász szeleteket is tehetünk hozzá. A leves olaj nélkül egészségesebb, ezért nem került bele semmi rántás. Így lágyabb az íze, de a fűszerek (fokhagyma, petrezselyem) miatt mégis ízletes.
Akácos limonádé
Még nem mosta el talán mindenütt a pihe-puha akácvirágokat a minden nap ránk köszöntő eső. Nincs is különösebb bajom az esővel, főként, hogy a májusi eső aranyat ér, és szerintem az utóbbi 10-12 napban ezt az aranyat hozó áldást nap, mint nap megtapasztalhattuk. Tény, hogy jobban örülnék, ha csak este esne és a Nap meleg fényét élvezhetnénk a világos órákban felhőtlenül. Az előző bejegyezésemben egy újabb bodzalimonádéval csalogattam elő a napsugárzást. Most egy újabb recepttel, képpel üzenek neki, hogy ideje visszatérnie és igazi nyárral megajándékoznia. A recept: Hozzávalók: - 1 db 5 literes üveg - kb. 10 fürt frissen szedett akácvirág - esetleg pár szál bodzavirág - 1-2 narancs - pár szál menta levelei - és ha van virága - méz (akácméz teszi igazán finommá) vagy más édesítő (pl: gyümölcscukor, barnacukor, stb.) elhagyható - 3 dl meleg víz (nem forró) - 4 l víz (ha melegebb italt szeretnénk, a víz is lehet melegebb, de ne forró, hideg ital esetén pedig normál víz) - esetleg jégkocka Elkészítés: Fogunk egy 5 literes dunsztos üveget, akárcsak a bodzalimonádéknál. A leszedett akácvirág-fürtöket átnézzük, nincs-e apró kis bogárka megbújva a virágzat között és egy kicsit leöblítjük vízzel. A virágokat az üveg aljára fektetjük. A narancsokat jó alaposan megmossuk és felkarikázzuk, majd a virágok tetejére helyezzük. Ha édesszájú társaságnak készítjük, akkor 2-3 evőkanál mézet (vagy más édesítőt) csurgatunk a narancsokra, de ez el is maradhat. Végül néhány szál mentának leszedjük a leveleit, megmossuk, és ezt is az üvegbe tesszük. Most virágzó fodormentám volt, így a virágát is felhasználtam. Megmostam és az üvegbe tettem. Jöhet a nem forró, de valamennyire meleg víz, ami segít az ízek gyors "összeérésében". Ráöntjük. Fakanállal gyengéden átkeverjük, vagy meglötyögtetjük az üveg tartalmát. Végül további (hideg vagy meleg) vizet öntünk rá. Kistányérral, vagy konyharuhával letakarjuk az üveg tetejét mindig, amikor épp nem fogyasztunk belőle. Frissen szűrjük kancsóba vagy poharakba.
Bodzavirágok palacsintatésztában
Hozzávalók: 15-20 bodzavirág tányér 20 dkg liszt 1 ek cukor egy csipet só egy csipet sütőpor 1 ek olaj kb. 3 dl tej A felsoroltakból a szokásos módon palacsintatésztát készítünk. Rövid ideig állni hagyjuk, majd belemártogatjuk a bodzavirágot, és bő olajban, félidőben megfordítva aranyszínűre... tovább>>
Karalábé bazsalikomos mártással
2013. május 17. Gitta nyersétel blogja
Hétköznapi kis egytál, gyorsan készen van, egyszerű és nagyszerű... A karalábé nem egy sláger zöldség, pedig frissen, nyersen, ropogósan igazán finom. (Talán a k betű az elején??? miatt) A virág nem csak díszítés, sok kerti virág is ehető! Hozzávalók: 1 zsenge karalábé 1 marék mazsola 1 marék dió 1-2 dl tisztított víz, 1 csipet só, 1 teáskanál olaszos fűszerkeverék 1 csokor bazsalikom 1 gerezd fokhagyma 1 evőkanál citromlé A karalábét kis kockákra vágjuk, vagy lereszeljük, meglocsoljuk a citromlével. Összekeverjük a mazsolával, és a bazsalikomos diómártással. A diót kevés vízzel és a fokhagymával simára turmixoljuk, ízesítjük a sóval, bazsalikommal, fűszerekkel. Lehet intenzíven ízesíteni a mártást, jól megy a karalábéhoz.
Sárgarépás spárgaleves
A mai ebéd a spárgáról szólt Hozzávalók: 5 szál spárga 1 sárgarépa 10 szál snidling virágostól néhány szál petrezselyem 1 szál tárkony 1 csipet só 1 tk tárkonyolaj (saját készítés) A spárgát megtisztítjuk, levágjuk a felső virágját, a többit a turmixba tesszük. A répát szintén tisztítjuk, mossuk, és gyufaszálra vágjuk. Egy része szintén megy a […]
Tavasz Ábel szemével és gyümölcsös rakott kalács
Pár héttel ezelőtt a kibújt növénykéket belepte a hó, aztán 1x csak tavasz lett. A búzavetések kizöldültek, a jácintok kidugták a kis fejüket, a fák kirügyeztek... Mire szétnéztem, és szinte először kóboroltam igazán nyitott szemmel a szülés után, döbbenten láttam: a mandulafa kivirágzott, és a szomszédasszony kertjében a barackfa csupa bimbó. Pár héttel azután a kis magnóliafám csodaszép virágokat nyitogatott, és a japánbirs az ezernyi pirosas rózsaszín szirmaival örvendeztette meg az embert. Amikor úgy alakult, hogy kisétáltunk a patakhoz otthon, épp a fehérlő kökénybokrok szépítették a tájat. Nagyon szeretem látni, bár olyan rövid ideig tart. Egyik éjjel a szomszéd utcában lévő gesztenyefa lepett meg a kinyílt virágaival. Félkómásan jót tesz az embernek az ilyen látvány. Azon a hétvégén a cseresznyefa is virágzott, szoptatás közben olyan jó volt ránézni. Itthon a biloba fa kipattant rügyeit, majd a kis zsugor levélkéket, végül a szétterült legyezőket csodálhattuk. Szó szerint, mert hogy Ábel újabban nagy szemekkel nézi, mikor rásüt a nap a levelekre, és a szél mozgatja az ágakat. Ezt a tavaszt valahogy az Ő szemével is néztem, kicsit minden új volt. Sétálgatásunk közben mondok neki sokfélét. Hogy ez a páfrányfenyő valamikor bonsai volt, csak dédnagyanyád kiültette a kertbe, és most 8 méteres siheder. Hogy az a sok indás trombitavirág, amit Apád fűnyíróval szokott rendreutasítani. Hogy a magnóliabokrot anya tavaly kapta születésnapjára, és nagyon finom illata van. De azt is, hogy a selyemakác fák nem száradtak ki, mint a cseresznye, csak későn pattannak ki a rügyei és vicces rózsaszín legyezők lesznek az ágain. Ábel pedig mindent alaposan megvizsgál, hosszasan nézeget, és közben élvezettel hallgatja a madárkák csiripelését. Nem egy bőgicsélésnek vette elejét a rigófütty. Minden gyermeknek rengeteget kellene tartózkodnia kinn a szabadban, a friss levegőn. Hiszen szép és érdekes, megnyugtató és nem utolsó sorban jó altató. (Isten keze munkája még mindig meglátható benne, és ők még ezt valahogy jobban tudják.) S hogy azért legyen egy egyszerű recept is, leírom hogyan készül a gyümölcsös rakott kalács felénk. Gyümölcsös rakott kalács Hozzávalók: 1/2 kg-os fonott kalács 1 l tej (szója, rizs, boci) vagy a befőtt leve helyette 2 ek gyümölcscukor 1 cs vaníliás cukor 2 ek keményítő (utóbbi kettő helyett pudingpor is lehet) 1 ek olivaolaj gyümölcsök ízlés szerint / vagy befőttek (barack, körte, ananász, alma) A kalácsot felszeleteljük. A keményítőt összekeverjük a cukrokkal és a tejjel / befőtt lével. Olivaolajjal kikenünk egy tálat. Elhelyezzük benne a felszeletelt kalácsot, rászórjuk a gyümölcsöket. Az egészet finoman megöntözzük a lével és 20 perc alatt megsütjük. Gyümölcsös túrókrémes rakott kalács Egyik alkalommal a túrós zsömléből kimaradt töltelék, így megbolondítottam a fenti rakott kalácsot. Mindent ugyanúgy készítettem, mint az előzőleg leírtakban, csak a kalácsok egyik oldalát megkentem a túrókrémmel, ami finomra turmixolt kb. 20 dkg túróból, 100 g tejfölből, 1 ek gyümölcscukorból és 1 csomag vaníliás cukorból állt.
Virágoznak az ősöreg almák
Bő termés ígérkezik aranypármenből és piros kálvilból Mónosbélen, ahol 200 éves almafákat fedeztek fel. Ritka genetikai kincsről van szó, és az is példátlan a kertészeti szakértő szerint, hogy ilyen régi gyümölcsfák termőre forduljanak.
Föld napja alkalmából...
Április 22. a Föld napja. Ezúton köszönöm Istennek a Földet és mindent, ami benne és rajta terem. Április és így a tavasz egyik - az emberek által gyakran mellőzött - kincséről készítettem képeket, amivel köszönetemet és hálámat kifejezem. Ez pedig nem más, mint a gyermekláncfű.
Általam most már biztos nem lesz mellőzve. Ma ettem a levelét is (mivel a virága már virágzik, ezért kesernyésebb az íze, számomra a rukkolához hasonlít, ami nem véletlen, mivel a ruccola a pitypang nemesített változata), és a szárát is. Mindkettőből saláta is készíthető. Szárát és levelét is elsősorban epe és cukorbetegeknek ajánlják, bár nem epegörcs esetén. Továbbá jó hatással bír a máj tisztítására is.
A levelét megszárítva teát főzve vízhajtó teát kapunk. Azt mondják, a gyermekláncfű az epe és a vese őre is. Levelét amúgy zöld turmix készítéséhez is használhatjuk. Persze ez esetben jó, ha szedés után rövid időn belül felhasználjuk. Levelét azért is ajánlják cukorbetegek számára, mivel inulint tartalmaz (akárcsak a csicsóka). Emellett vasat, szilíciumot, magnéziumot, cinket és mangánt, A-, D-, C- és B-vitaminokat, flavonoidokat, és béta-karotint is. Cukorbetegeknek ajánlják, hogy napi 10 szál virág nélküli szárat fogyasszanak el alaposan megrágva. (Persze megmosva.)
És a gyökeréről még nem is szóltam.... pedig az is megér egy külön tanulmányt.
Részletesebben tájékozódhat minden érdeklődő itt és egy keveset a wikipédia is ír róla.
Szezámolajos pH Saláta - Quinoa csírával
2013. április 15. Fittanyuka Blog
A héten zajlik a Lékúrázó csoporttal a felkészülésünk a Tavaszi Közös Méregtelenítő kúrára. Egyébként is fontos a zöldek, saláták napi szintű fogyasztása, de most szeretnék még több tippet adni és kedvet csinálni a saláta fogyasztáshoz. A quinovát így is lehet fogyasztani, amellett, hogy köretnek, kásának megfőzzük, kis csíráztató edényben kicsíráztattam 3-4 nap alatt és ezzel gazdagítottam ezt a salátát. Hozzávalók: 1 db kisebb cukkini 1/2 db kígyó uborka 1 db kis fej lilahagyma 1-2 db közepes sárgarépa 1 db avokádó 3-4 db kel levél Quinoa csíra tetszőleges mennyiségben Dresszing: 4 evőkanál hidegen sajtolt szezámmag olaj 1 kk kókusz cukor 2-3 evőkanálnyi friss citromlé 1/2 kk himalya só Egy kis befőttes üvegben a dresszing hozzávalóit alaposan összerázzuk. A zöldségeket megmossuk, a kígyó uborka héját én most nem héjaztam le, mert vegyszermentes gazdálkodásból származott, ha nem tudtok ilyet beszerezni, akkor a héját nem célszerű elfogyasztani. Zöldség gyalu segítségével a cukkinit és az uborkát hosszú csíkokra gyalultam, a répát szintén lereszeltem, a kel leveleket összetépkedtem, a hagymát vékony karikákra szeltem, a dresszinggel alaposan összekevertem és a felszeletelt avokádóval díszítettem, majd megszórtam a csírával.Fittanyuka
Húsvéti összesítő
2013. április 2. Fittanyuka Blog
Összeállítottam egy kollázst a húsvétunkról, de leginkább az ételekről, hogy jövőre legyen miből szemezgetni. Ezzel egy időben a Karácsonyi Receptek mellett, nyitottam egy új címkét: Húsvéti receptek gyanánt! Talán így majd könnyebben rátaláltok. Nálunk ez a röpke ünnep a pihenésről és némi mozgásról szólt a szabadban, már amennyit az időjárás engedett. Anyukám közreműködésével állt össze a menü, amely igen változatos lett és bőven elég. A kiemeltek között szerepelt olyan aminek a receptjét már megosztottam, a többit pedig egyenként felteszem hamarosan! Menü: - Nyuszi formában sült tönköly kenyér, teljeskiőrlésű lisztből, - Nyers saláta petrezselymes pestoval, - Tojáskrém csicseriborsóból, - Vadasmártás-bundázott gabona sonkával, - Mediterrán krumplisaláta, - Vegán kolozsvári káposzta, - Kaporleves, - (Gabona) Sonka lében főzött aszalt szilvás gyümölcs leves, reggeli és desszert gyanánt pedig az - Ünnepi tönköly kalács. A húsvéti süti rendelések miatt, rá se tudtam nézni a desszertekre, ez már szakmai ártalom, vagy áldás lesz szerintem:). Melyik recepttel kezdjem a sort, ez az ünnep bőven adott recept anyagot az elkövetkező napokra?! Vélemény? Fittanyuka
Nőnap
2013. március 8. Mindennapi ételeink
Férjem, a blogunk fotósa ezzel a virágzó kaktuszunk fotójával köszönti a női olvasókat (gyanítjuk, ők vannak többségben :-) Szép napot és hétvégét kívánunk mindenkinek!
Mikor tartsuk a Közös Virtuális Tavaszi Léböjtkúrát?
2013. március 4. Fittanyuka Blog
A segítségetekre lenne szükségem az időpont kiválasztásával kapcsolatosan! Idén elég korán lesz Húsvét és ami miatt bizonytalan vagyok a húsvét előtti böjt tartásban az leginkább az, hogy az idő nem elég meleg! Aki már böjtölt több napig az már tudja és tapasztalta, hogy ilyenkor jobban fázunk, a szervezet tartalékra kapcsol, ezért is nem javasolt hosszú böjtöt például télen tartani. Tudom, hogy a nagyböjt mindig Húsvét előtt van mindig, de igazából ez rajtunk múlik, hogy mikor vágunk bele!? Kíváncsi vagyok a véleményetekre, tudom, hogy többen csatlakoznátok, mert több levelet kaptam ezzel kapcsolatosan. Az oldal sávban elhelyeztem egy kis közvélemény kutató dobozkát, ott tudtok szavazni március 11-ig! Ha belevágunk még Húsvét előtt akkor jövő héten elkel kezdenünk a bevezető szakaszt. Fittanyuka
MOZGÁS!! TER-VEZD-MEG!!
Elérkeztünk A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS valószínűleg sokak számára egyik legkényesebb pontjához, a MOZ-GÁS-HOZ!!!:-)) Nagyon dícséretes bizony az egészséges étkezés, és rengeteg plusszal hozzá tud járulni egy ember életminőségéhez, de a mozgás nélkül sajnos nem teljes a kihívás és az eredmény!:-) Kutatások szerint, egy egészséges életvitel, vagy akár fogyás elérésében 60% szerepe van a MOZGÁSNAK, és 40% az ÉTKEZÉSNEK! Sportoktatóként nagy örömmel tölt el, hogy a hétköznapok során azt tapasztalom a saját környezetemben is, hogy egyre több ember építi már be természetes módon az életébe a mozgást, és talán azt is mondhatjuk, egy nagyon hasznos trend van kialakulóban, elterjedőben nálunk is, a MOZGÁS IRÁNYZATA!:-) Persze vannak/lehetnek időszakok az életünkben, amikor elbillenhet az egyensúly azoknál is, akik már korábban rendszeresen mozogtak... Gyermek születik, betegség, egyéb jelentős változások... De ilyenkor is a legjobb út ahhoz, hogy kikerüljünk saját fizikai mélypontjainkról, ha minél hamarabb visszatérünk a megkezdett utunkra! HOGYAN KEZDD, MIT MOZOGJ A KÖVETKEZŐ 30 NAPBAN? Én annak a híve vagyok, hogy KIS CÉLOKKAL KEZDD! Az sokkal célravezetőbb szerintem, ha minden nap egy kicsit próbálsz teljesíteni, és lassan, fokozatosan szoktatod hozzá a tested a rendszerességhez, mintha túl nagyot vállalnál, és aztán néhány nap múlva már kudarcba, frusztráltságba fullad a túlzott erőfeszítés! KEZDD A MINIMUMMAL! NAPI 20 PERC!! MOZOGJ HETI MIN. 5-6 ALKALOMMAL! LEGYEN BENNE 2X PULZUSEMELŐ, CARDIO MOZGÁS! IKTASS BE MIN. HETI 1 PIHENŐNAPOT ! ÉS MIT MOZOGJ? Amit csak szeretnél!:-) Próbáld végiggondolni, milyen fajta mozgásforma illik leginkább Hozzád? - a lágy, test-lélek (ún. Body and Mind) mozgásformák? Pl. jóga, pilates, CANTIENICA stb. - vagy inkább jobban kedveled a dinamizmust? Pl. Zumba, különféle aerobic - típusok, stb.? Nézz körül a piacon!:-) ÉS HOL MOZOGJAK? Na jó, elfogadom, hogy azt különféle okok miatt tényleg nem tudod megoldani, hogy elmenj valahova edzeni, tornázni, vagy egyszerűen nem is szeretnél eljárni máshova!:-) Akkor OTTHON!!:-) Szerezz be olyan dvdket, amik a Számodra szimpatikus mozgásformákhoz kínálnak edzésprogramokat! Sok olyan jelent már meg, ahol 20 perces lebontásban is vannak fent napi programok! Nem rég bukkantam egy oldalra, ami zseniális ötlet szerintem, és nagyon jó lehetőség azok számára, akik otthon edzenek! Úgy működik, mint egy virtuális fitneszterem (na azért nem tornáznak helyetted!:-)), ahova online befizethetsz különféle órákra, videókra, és letöltheted, csinálhatod, amikor Neked jó! FITVIDEO (és gyorsan ideírom, hogy nem, nem fizettek a reklámért, egyszerűen tényleg jónak tartom!:-) Jógára is létezik ilyen: JÓGAKLIKK ! ÉS A CARDIO MI LEGYEN, ÉS MIÉRT KELL? A rendszeres pulzusemelő mozgásra nem csak annak van szüksége, aki fogyni szeretne! Valójában mindenkinek szüksége lenne rá, legalább heti 2x, hogy edződjön a szív, javuljon az állóképesség, erősödjön az érrendszer, stbstb. Jól levezeti a napi stresszt is!:-) MIT? Ami elérhető Számodra! A legegyszerűbb talán a futás, de ha nem szeretsz futni, biciglizz, menj el az uszodába, vagy egyszerűen kezdheted gyors gyaloglással is! A lényeg, hogy CSINÁLJ VALAMIT! MENNYIT? Ezt is kezdd először min. 20-30 perccel! Persze, ha több is megy, akkor HAJRÁ!:-) Kezdőknek futásnál javasolt az 1 perc futás, 2 perc séta kombináció! Aztán ahogy erősödik a tested, próbáld lassan, fokozatosan emelni a futóidőt! 40-50 perc is lehet ám még belőle!;-) A neten sokfelé találsz különféle futóprogramokat, nézz körül, DE NE BONYOLÍTSD TÚL!:-) Inkább az egyszerűség, és a biztos eredmény!;-) Ne felejtkezz el a bemelegítésről (pl. először csak séta1-2 percig), és a levezetésről (szintúgy kis séta) és a végén a nyújtásról! MIKOR-MIKOR-MIKOR? Na, talán ez szokott a legkényesebb, és a legnagyobb belső ellenállásba ütköző kérdés lenni!:-)) Rengeteg kifogást szoktunk felsorolni magunknak arra, hogy miért nem, és mikor nem tudjuk megoldani a mozgás.... MIKOR? Bármely élethelyzetben vagy, napi teendők közepette, először a legfontosabb talán, hogy azt tudatosítsd Magadban: NEKED IS JOGOD VAN ARRA, HOGY ENNYI IDŐT SZÁNJ MAGADRA! EZZEL A 20 PERCCEL NEM VESZED EL AZ IDŐT MÁSTÓL! ENGEDD MEG MAGADNAK, HOGY ENNYI IDŐT SZÁNSZ MAGADRA! HA TE JÓL VAGY, AZ A CSALÁDOD, A GYERMEKEID ÉS A KÖRNYEZETED JAVÁRA IS VÁLIK! HA TE EZT ELDÖNTÖD MAGADBAN, IDŐVEL MINDENKI MÁS IS KÖNNYEBBEN ELFOGADJA! ÉS HA MÉG MINDIG TALÁLSZ KIFOGÁSOKAT, NÉZD MEG EZT A VIDEÓT!
A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS!
A Jamie Oliver vegánosított imidzsére pályázó német vegán séf, Attila Hildmann munkásságát egy ideje kezdtem jobban követni. És fokozottan azóta, amióta legújabb, szerintem zseniális kezdeményezése lassan letarolja a német sajtót és egész Németországot:-) 2012. őszén jelent meg új könyve, melynek címe: Vegan for Fit - Die Attila Hildmann 30 Tage Challenge. Ebben a könyvben javaslatokat, ötleteket és a legfőbb irányelveket foglalja össze azok számára, akik hajlandóak 30 napra kipróbálni a vegán, azaz hús-, tej- és tojásmentes étkezést, tehát semmilyen állati eredetűt nem fogyasztanak a 30 nap alatt! Legyen a motivációjuk akár egészségügyi, netalán fogyni szeretnének, vagy csak egyszerűen változtatni szeretnének az életmódjukon. A könyv megjelenése előtt Attila (jó kis németes neve van, igaz?:-))) tesztelőket toborzott a Facebookon keresztül. Így mintegy 100 résztvevő már előzetesen letesztelte a programot. És bámulatos eredmények születtek, nagyon látványosan a fogyás területén is: átlag min. 4-5 kg-t fogytak az egy hónap alatt, de természetesen mindenkinek jelentősen változott a közérzete pozitív irányba! ITT találtok egy rövid videót angol feliratozással a könyvről! A megjelenés után két hónappal a könyv, a német óriás webáruház, az www.amazon.de sikerlistáján az első lett! Egy hete pedig már a Stern Magazin könyv-sikerlistáján is a 4. helyen szerepel! A youtube-ot elárasztották azok a kis videók, melyeken a 30 napos Vegán Kihíváshoz csatlakozottak naponta megosztották, megosztják tapasztalataikat.:-) Néhány napja pedig egy kis német település 100 lakosa, beleértve a polgármestert is, együtt kezdte meg a böjti időszak részeként a 30 napos Vegán Kihívást! (ott egy biobolt tulajdonosa találta ki, hogy elkezdi a programot, és társakat keresve maga mellé, kitett egy jelentkezési listát a boltjába, amire néhány héten belül ennyien jelentkeztek! Szerintem zseniális!:-) Még a német RTL déli híradója is adott le riportot a kezdeményezésről, és úgy általában véve a német sajtó tele van most a programról szóló hírekkel! Azt gondolom, fantasztikus, hogy ez a fiú ebben a formában megtalált egy rendkívül hatékony csatornát ahhoz, hogy nagy tömegekhez eljuttassa a vegánság hírét! És az egészséges életmódot is, mert a programjának szerves részét képezi a mindennapos testmozgás, amihez ugyancsak ad tippeket, iránymutatókat! Kutakodni kezdtem a neten, és az USA-ban is rátaláltam hasonló programokra. Egyik kedvenc vegán szakácskönyvíróm Colleen Patrick-Goudreau is létrehozott már egy 30 napos vegán kihívás programot, ITT olvashattok róla! Nos, hát mindezek az infók egy hét leforgása alatt záporoztak rám, és találkoztak össze, nem véletlenül (!), és mivel én is éppen egy jelentősebb változáson dolgozom magamban, rögtön megfogalmazódott bennem, hogy belevágok! Társaságban viszont sokkal könnyebb minden kihívás, ezért CSATLAKOZÓKAT KERESEK A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁSHOZ!;-) További részletek a következő bejegyzésben!! ;-)
Miért NE CSILLAPÍTSUNK lázat a gyereknek?
Az előző bejegyzésemben már utaltam arra a cikkre, ami alapján 3 évvel ezelőtt mi is elkezdtük a lázcsillapítás elhagyását a gyerekeknél. Azóta egyébként több homeopátiás gyermekorvossal is konzultáltam az ügyben, sőt konkrétan ezt a cikket is megmutattam nekik, és mindannyian egyetértően bólogattak és helyeseltek! Azt gondolom, minél több gyereke, és ezáltal rutinja is van az embernek, annál könnyebben kezeli ezeket a helyzeteket... És bevallom, a Kicsinél azért megvártuk a 3 éves kort, amíg mi úgy éreztük, hogy kellő rátermettséggel tudjuk alkalmazni a módszert a saját gyerekünknél. De van több olyan ismerősöm, akik már újszülött gyermeküknél is ezt alkalmazták! Ha van kérdésetek a témával kapcsolatban, szívesen válaszolok! Szóval, mivel sajnos úgyis aktuális a téma az influenzajárvány miatt, íme a cikk a Házipatika oldaláról: A lázcsillapítási láz csillapításaTények és tévhitek a gyermekkori lázról és lázcsillapításrólSzerző: Dr. Szijjártó László A láz nem káros és nem veszélyes! Csillapítani nem kell, csak lehet! A lázcsillapítás célja a gyermek közérzetének javítása. A hűtőfürdő és priznic többnyire csak gyermekkínzás, ezért a világ fejlett országaiban már sehol sem javasolt! A lázat a múltban veszélyes tünetnek tartották mind a betegek, mind az orvostudomány. Az infekciók eredményes kezelésével és megelőzésével a láz mára Európában és a gazdaságilag fejlett országokban többnyire enyhe lefolyású vírusfertőzések kísérő tünete. Az elmúlt évtizedek kutatásai bizonyították a láz egyértelműen hasznos szerepét a fertőzéssel szembeni harcban. Eddig nem jelent meg olyan orvosi közlemény, mely a gyermekkori fertőzéseket kísérő gyakran magas láz káros vagy veszélyes voltát igazolná. Ezzel szemben tudományos vizsgálatok bizonyítják, hogy lázcsillapítók adásával nem lehet megelőzni a kisgyermekeknél gyakran előforduló lázgörcsöt. Ma már lázgörcs esetén sem adnak lázcsillapítókat és egyáltalán nem javasolják a lázgörcsös gyermek hűtését fizikai módszerekkel. A világ azon országaiban (Kanada, Hollandia), ahol az orvosok igyekeznek tudományosan igazolt tényekre alapozni a mindennapi gyógyítás gyakorlatát már évtizedek óta felhagytak a láztól való indokolatlan, de hosszú hagyományokkal rendelkező félelmektől vezérelt agresszív lázcsillapítási gyakorlattal. Más országokban, így hazánkban is ezek a változások sokkal lassabbak, vagy még el sem kezdődtek. Ha Önök egy internetes keresőben a lázcsillapításról szeretnének információt, akkor sajnos még valószínűleg évekig már rég elavult, a modern orvosi szemlélettel ellentétes ajánlásokat fognak nagy tömegben találni. Nehezen fogják tudni eldönteni, hogy kinek higgyenek. Helyzetüket külön megnehezíti, hogy a hazai orvosok, egészségügyi dolgozók többsége is még a régi szemléletben nevelkedett, s így tőlük is a már túlhaladott lázfóbiás tanácsokat hallhatják. Nézzük azokat a tényeket, melyek a lázról való orvosi nézetet és a lázcsillapitási gyakorlatot megváltoztatták. Mi a láz? A láz a normális (36,5-37C foknál magasabb) testhőmérséklet (magasabb, mint 38-38,5C fok), melyet az agyunk hőszabályozó központjának lázkeltő anyagokkal (pyrogének) való ingerlése okoz. Ez leggyakrabban fertőzések, jóval ritkábban daganatok vagy autoimmun betegségek kapcsán jelentkezik. A lázat a szervezetünk fokozott hőtermeléssel és a hőleadás csökkentésével éri el. Ha testhőmérsékletünk magasabb, a kórokozók nagy többsége rosszabbul szaporodik ugyanakkor szervezetünk védekező (immun-) rendszere hatékonyabban küzd ellenük. Vigyázzunk, hogy ne keverjük össze a lázat a hőpangással (hyperthermia), amikor testünk túlmelegedését külső hőforrás okozza (pl. a nap a zárt autóban hagyott kisgyermeknél). Ez esetben a helyes kezelés a test hűtése. A testhőmérsékletet kisgyermekeknél végbélben, nagyobbaknál hónaljban vagy a szájban, esetleg a fülben mérhetjük manapság már digitális hőmérőkkel. Lehet-e káros a láz? Nem, a láz a régi hiedelmekkel ellentétben nem káros és nem veszélyes. A magas láz sem. Nem okoz agykárosodást, nem terheli túl a szervezetet és nem okoz halált. Nem emelkedik spontán 41,7 fok fölé. A lázzal járó szaporább légzés, szívműködés nem veszélyes, és a magasabb testhőmérsékletet biztosító fokozott energiatermelés sem megterhelőbb, mint az intenzív játszás vagy sportolás. A lázgörcsről Hosszú évekig az orvosok is azt hitték, hogy a láz fiatal gyermekeknél görcsöt okozhat. Ezzel szemben az az igazság, hogy ma sem tudjuk pontosan, mi a lázgörcs oka. Azt viszont már biztosan tudjuk, hogy a lázgörcs (lázzal együtt jelentkező, hosszabb-rövidebb ideig tartó eszméletvesztés gyakran izomrángásokkal) bár nagyon riasztó, de egyáltalán nem veszélyes, és lázcsillapítók adásával vagy a test hűtésével nem szüntethető és nem is előzhető meg. Ezért ma már a 3-5 percnél hosszabb lázgörcs kezelésére csak görcsoldót javasolnak, lázcsillapítót vagy fizikai hűtést nem. A legtöbbször a görcs magától elmúlik pár perc alatt. Kell-e csillapítani a lázat? A válasz a fenti kérdésre ma már egészen más, mint amit hosszú évtizedekig nagy erőkkel próbáltak orvos- és védőnő-nemzedékek nagyszüleinkbe és szüleinkbe belénevelni, és amit sajnos még manapság is gyakran hallunk. A lázat nem kell csillapítani. Sem gyógyszerrel, és különösen nem hűtőfürdővel vagy vizes borogatással vagy bármely más eljárással, amit gyermekünk kellemetlennek, esetleg rettenetesnek találhat. Ma már a lázas gyermek felébresztését és fizikai hűtését értelmetlen kínzásnak tartjuk. Mit tegyünk, ha gyermekünk lázas? Próbáljuk meg a betegséget gyermekünk számára elviselhetőbbé tenni és ügyeljünk, hogy időben észrevegyük, ha gyermekünk súlyos betegség tüneteit mutatja. Adjunk neki gyakrabban inni. Ne erőltessük az evést. Hagyjuk, hogy a számára legkellemesebb helyet és helyzetet megtalálja. Ne erőltessük ágyba, ne öltöztessük fel vastag ruhákba, ne takarjuk be meleg paplanokkal, amik a hőleadást gátolhatják. Adjunk rá könnyű, laza ruhát és szellőztessünk a szobájában. De ha fázik, átmenetileg takarjuk be melegen. Mindenképpen fordítsunk rá több figyelmet, szeretetet, gondoskodást. Három hónaposnál idősebb gyermeknek adhatunk lázcsillapító orvosságot, ha rosszul érzi magát vagy fájdalma van. Ilyen esetben nagyon ügyeljünk a helyes adagolásra! Ha a láz mégsem csökken, az nem jelenti azt, hogy gyermeke súlyos beteg és nem szükséges, hogy azonnal orvoshoz vigye... Viszont nagyon fontos, hogy tájékozódjon, milyen panaszok, tünetek esetén kell lázas gyermekét azonnal orvoshoz vinnie vagy legalábbis tanácsot kérnie! Ezzel kapcsolatos információt orvosától kaphat vagy a home.hetnet.nl oldalra kattintva bővebben olvashat a lázról. Névjegy:dr. Szijjártó László gyermekgyógyász Gyermekgyógyász specialistaként dolgozom 1996 óta egy holland városkában, odahaza többek között a pécsi gyermekklinikán és a svábhegyi gyermekgyógyintézetben tevékenykedtem. Elsősorban asztmával, ételallergiával foglalkozom, de emellett a gyermekgyógyászat teljes spektrumát gyakorlom. 2006-tól próbálom a magyar gyermekgyógyász társadalomban a láztól való indokolatlan félelmet eloszlatni és elősegíteni a modern, tudományosan megalapozott nézetek és gyakorlat elterjedését.
Cukkíni spagetti
2013. február 10. Gitta nyersétel blogja
Többen is kérdezték mostanában, hogyan is lehet cukkíniből spagettit készíteni? Nyers spagettit? Nekem ez már annyira természetes, hogy már jó ideje nincs is spagettis recept itt a blogon, de sokaknak jelenthet ez igazi újdonságot. Ha szeretnéd megkóstolni, meg tudod rendelni itt: VEGAFOOD ÉLŐ ÉTEL HÁZHOZSZÁLLÍTÁS, keresd a Z3 kódon A cukkíni azért alkalmas spagetti készítésére, mert az állaga ropogós, mégis puha, az íze pedig semleges, nem dominál benne egy alapíz sem. A színe is megfelelő, ha meghámozzuk, akkor teljesen fehér, így a tányéron nem is nagyon lehet látni, hogy miből is van az a tészta. Először is, van a késes módszer: uborkagyaluval hosszában elvágjuk a cukkínit, majd késsel további csíkokra. Ez a módszer nagyon egyszerű, új eszköz beszerzése sem szükséges. Ugyanakkor a végeredmény (főleg, ha nem vagyunk a kés bajnokai), nem biztos, hogy olyan szép lesz, mint amilyenre szeretnénk. Másodszor vannak olyan hámozó kések, amikbe kis karmok vannak keresztben, hogy a meghámozott zöldséget ne csak egy szalagban, hanem sok vékony csíkban marják fel, így egy egyszerű kézmozdulattal csinos kis spagetti csíkokat kapunk. Nagyobb hipermarketekben lehet kapni, keressétek a konyhai eszközök között! Spirál hámozó késhasználat közben Az így készített spagetti egy finom nyers szósszal A következő eszközzel nem csak olyan hosszú lesz a spagettink, mint a cukkíni hossza, hanem sokkal hosszabb, ugyanis ebben a cukkínit (vagy más zöldséget) úgy kell tekerni, mint a ceruzát a hegyezőben. Akár több méter hosszú spegettit is lehet így készíteni! Csak tekerni kell csuklóból! Szeretem ezt az eszközt, mert kis helyen elfér a konyhában, csak leveszem a polcról, használom, majd elöblítem. Nyaraláskor is elfér a csomagban, tudom magammal vinni. (most nálunk nincs raktáron, de lehet rendelni a rendeles@nyersetelakademia.hu e-mail címen, az ára 8500 forint)
Súlyos élelmiszerkrízis várható: a közösségi kertek segíthetnek?
A berlini Princessinnen Garten közösségi kert http://prinzessinnengarten.net/ Nagyon is aktuális a fenti kérdés... Az élelmiszerárak - világszinten - már a nyár folyamán emelkedtek, és az ENSZ mezőgazdasági szervezete megállapította, hogy az öt- hat évvel ezelőttihez hasonló ellátási krízis alakulhat ki, és a szervezet előrejelzése szerint további élelmiszerdrágulás várható. Márai Géza, a gödöllői Szent István Egyetem címzetes egyetemi docense kifejtette, hogy az élelmiszerárakat nem csak az adott év szárazsága, időjárása befolyásolja, hanem hosszú és középtávú tényezők is. Így például a robbanásszerű népességnövekedés, az általános energiadrágulás, a termőterület kiterjedésének és a termőföld minőségének csökkenése is fontos tényezők. Óriási mértékű a talaj savanyúsodása és a tengerekben lejátszódó hasonló folyamat, amit a szén-dioxid beoldódása okoz. Általában a környezetrombolás és a klímaváltozás is negatív irányba mutat. Az üzemanyagár emelkedése, illetve a szállítási költségek növekedése miatt egyre jobban ,,bezárkóznak az országok, ami arra ösztönöz, hogy minél nagyobb mértékben támaszkodjanak a helyben megtermelt agrárárukra. Ebben a helyzetben alapvető az önellátás és a saját stratégiai raktározás. A megoldás része lehet a közösségi kertek elterjesztése. Ma már több ilyen kezdeményezés is elindult hazánkban, hol alulról szerveződően (pl. a Földkelte kert) hol pedig az önkormányzattal karöltve (pl. Kispesten). Korábban nem nagyon akarták az önkormányzatok felvállalni egy közösségi kert megvalósításának feladatát, illetve az önkormányzati jog sem definiálta , hogy milyen módon lehet ilyen kezdeményezést megvalósítani. Budapesten a XIX. kerületben pl. két év jogi, szervezési, döntéshozói folyamat eredményekéntkészülhetett el a kert. A városlakók jelentős részének viszont azonnal tetszett az ötlet, szinte azonnal megvolt az induló létszám, és mára több mint 100 fős a várakozólista. A városi kertekben nem szabják meg, hogy ki mit termeljen - ha virágot akar valaki termelni, azt is megteheti. A kert használatáért pedig csak a kerti munkájukkal fizetnek a résztvevők. Az igazi hangsúly a közösségépítésen, szomszédsági közösségek alakulásán van. A kert ebből a szempontból kiváló terep! Forrás:Kislábnyom hírlevél Híradó , FMH , http://kozossegikertek.hu/
Karamellás Almatorta mandulával
2013. január 30. Fittanyuka Blog
Én is olyan vagyok a saját konyhámban, mint a legtöbb háziasszony, hogy azokat az ételeket, recepteket részesítem előnyben amelyek gyorsan elkészíthetőek és mégis finomak, nálam mint tudjátok az egészséges szempont is fontos helyen áll! Ezért igyekszem olyan recepteket kreálni amelyeknél az egyszerűség, gyorsaság dominál. Ilyen ez az almatorta is, amely körtével is nagyon finom. Karamella ebben az esetben az aranyló agave szirup amelynek alacsony a glikémiás indexe, de ha igazán karamellás íz hatást szeretnétek akkor a tetejét kókuszcukorral is megszórhatjátok, amely hasonló pozitív élettani hatásokkal rendelkezik: A kókuszvirág nektárjából nyerik, melyből alacsony hőfokon elpárologtatják a nedvességet. A kíméletes eljárásnak köszönhetően a kókuszvirág cukor nem veszíti el értékes vitamin és aminosav tartalmának jelentős részét, azok bekerülnek a szervezetünkbe. Tartalmazza a B1, B2, B3 és a B6-vitaminokat, valamint 16 féle aminosavat. Ezen kívül kalciumot, magnéziumot, cinket, vasat. Glikémiás indexe 35 (kristálycukor: 70, nádcukor: 68, legtöbb méz: 55), ezért fogyókúrázók és cukorbetegek is fogyaszthatják. Hozzávalók: 150 g világos tönkölyliszt 50 g mandula liszt 100 g szeletelt mandula 100 g bio, olvasztott margarin 80 g nyírfacukor ( glikémiás index:7) 1 tasak foszfátmentes sütőpor 400 ml víz 1 citrom reszelt héja 1/2 citrom leve késhegynyi bourbon vanília 1 kk őrölt fahéj 2 evőkanál agave szirup, vagy 1-2 evőkanál kókuszcukor 2-3 db alma meghámozva, kicsumázva Először összekeverjük a száraz hozzávalókat: lisztek, sütőpor, nyírfacukor, vanília, majd hozzáadjuk a vizet, olvasztott margarint, citrom levét, héját és robotgép segítségével összedolgozzuk. A szeletelt mandulát pedig utólag keverjük bele, hogy ne törjük össze a mandula szirmokat. Egy gyümölcstorta formát kikenünk kevés zsiradékkal és beleöntjük a tésztát, a 0,5 cm-es karikákra vágott almát pedig ráhelyezzük körbe, körbe a tetejére, megszórjuk a kókuszcukorral és előmelegített sütőben 180 C fokon 25 percig sütjük. Ha agavet használunk akkor a végén csorgassuk rá, a még forró süteményre. A legvégén megszórjuk az őrölt fahéjjal.Fittanyuka
Napraforgós cukkinipástétom
A napraforgót az észak-amerikai indiánok kezdték el termeszteni, majd Oroszországba került, ahol előállították első hibridjeit. Megtalálta a visszavezető utat is a szovjet programok elől menekülő farmerek zsákjaiban. Amikor a napraforgó a világ egyik legfontosabb koleszterinmentes olaját adó növénye lett, egy akkor jelentéktelen művész egy francia elmegyógyintézetben megfestette a napraforgó virágait, és a növény ezzel örökre megváltoztatta a művészet világát is. (részlet Bill Laws: Ötven növény, amely megváltoztatta a történelmet c. könyvből)
Köszönet a képért a Wikipediának!
A II. világháborút átélt Franz Hasel történeteit feldolgozó "Ha ezrek esnek is el...." című könyvben az alábbi érdekességet olvastam a napraforgó-olajjal kapcsolatban:
"....Ahogy haladtak dél felé, olyan területre érkeztek, amelyen végestelen végig napraforgók virítottak, aranysárga fejeikkel a nap felé nézve. A következő város elérésekor egy hatalmas napraforgó-sajtoló üzemet fedeztek fel. Az utakon hegyekben álltak a magok, várván, hogy feldolgozzák őket hidegen sajtolt, finom olajjá, a legjobbá a világon. Belül hatalmas kádakat találtak, amelyek színültig voltak tiszta olajjal. Később kiderült, hogy mintegy kétszázezer liter olajat raktároztak az üzemben. Megkapták a parancsot, hogy robbantsák fel az egészet. Franz látni sem akarta a mérhetetlen pazarlást, ezért odament a századoshoz, hogy beszéljen vele.
-Uram, lenne egy javaslatom.
-Mondja, Hasel!
-Szerintem nem érdemes felrobbantani az összes olajat. Ha engedélyt ad rá, én egyenlően elosztanám a katonák között. Megtöltenénk a kannákat, edényeket, és hazaküldenénk, amit csak tudunk. Maga is tudja, milyen nehéz Németországban bármiféle zsiradékhoz jutni mostanában. Segíthetnénk a családjainkon. Aztán az üres üzemet már levegőbe lehet röpíteni.
A százados hitetlenkedve csóválta a fejét:
-El sem tudom képzelni, hogy tudná végrehajtani ezt a feladatot. Mindamellett igaza van, otthon az olaj annyit ér, mint az arany. Ha meg tudja csinálni, rajtam ne múljon." (Részlet "Ha ezrek esnek is el..." c. könyv tizenkettedik fejezetéből, melynek címe: A Kaukázusban.) Természetesen nem árulok el nagy titkot, hogy Haselnek sikerült a tervet végrehajtania. Tudomásom szerint a Kaukázus ma is gazdag hidegen sajtolt növényi olaj készítésben.
Ugyan a pástétomhoz nem növényi olaj szükséges, csupán napraforgó és cukkini, mégis megosztottam ezeket a tudásanyagokat mindenkivel. Amikor napraforgó maggal dolgozom, gyakran eszembe jut a kaukázusi történet, valamint Van Gogh festménye is.
A recept:
Hozzávalók:
1 cukkini (felkarikázva fagyasztottam le)
1 dl napraforgó
2 dl víz
ételízesítő vagy só
1-2 gerezd fokhagyma
turmixgép vagy botturmix
sörélesztő-pehely (elhagyható)
Elkészítés:
A napraforgó szemeket néhány órára, vagy ha tehetjük egy éjszakára, vagy egy fél napra beáztatjuk, maximum kétszeres mennyiségű vízbe.
Kevés vízen megpároljuk a cukkinikarikákat, vagy cukkinikockákat, de ha reszelt cukkinink van itthon, az is jó.
Nyers (nem fagyasztott) cukkinivel is dolgozhatunk. Ez esetben meg kell hámozni és lereszelni, vagy feldarabolni.
A cukkinit megsózzuk, vagy egy kevés ételízesítővel megszórjuk. Adunk hozzá és 1-2 gerezd felaprított, vagy kinyomott fokhagymát. Fedő alatt megpároljuk.
Először a megáztatott napraforgót egy kevés vízzel, amiben ázott, összeturmixoljuk. Ha hiszitek, ha nem, tejfölszerű állagot kapunk, de nem is véletlen, hogy a növényi tejföl alapja épp a napraforgó hasonló felhasználása. Amikor a napraforgót így készre készítettük, hozzáadjuk a megpárolt fokhagymás cukkinit és turmix, vagy botturmix segítségével addig turmixoljuk, míg egészen krémes állagú pástétomot nem kapunk. Ezzel kész is a pástétom. Ha úgy tartja ízlésünk, egy kevés sörélesztő-pehellyel összekeverve még finomabb, krémesebb pástétomot kapunk. Egyszerűbb elkészíteni, mint leírni. :) Lehet, kicsit nehéznek tűnik, de tényleg semmi bonyolult művelet nincs benne.
Nyers Csokipuding
2013. január 7. Fittanyuka Blog
Ez a recept lett a kedvencem, mert amellett, hogy enzim gazdag, nyers desszert, rendkívül gyorsan elkészíthető. A főzött pudinggal mindig az a problémám, hogy soká hűl ki. Ez azonnal fogyasztható! Hozzávalók: 2 főre 1 db avokádó 4 teáskanál bio kakaópor 2 dl növényi tej, vagy víz ( ezt rátok bízom, hogy nyers növényi tejjel készítitek, vagy dobozos tejjel). 1/2 teáskanál stevia por 1 teáskanál agave szirup vagy méz késhegynyi fahéj vagy bourbon vanília 1/2 citrom reszelt héja 1 teáskanál friss citromlé A megtisztított, kimagozott avokádót alaposan összeturmixoljuk a többi hozzávalóval. Azonnal szervírozható. Én megszórtam dekoráció gyanánt kevés pattogatott amaranttal. Többen kérdeztétek emailben és a facebook oldalon, hogy mivel helyettesíthető a hasonló nyers krémeknél is az avokádó?! Természetesen lehet banánnal is, de én mivel fontosnak tartom a helyes ételtársítás szabályait és előnyben részesítem az alacsony cukortartalmú gyümölcsöket ezért inkább az avokádót javaslom. Vagy ha mégis banánnal készítitek akkor vegyétek figyelembe a magasabb cukor tartalmat és annál kevesebb édesítést használjatok. Továbbá még fontosabbá válik az erjedésgátló fűszerek használata. Ebben az esetben tegyetek több fahéjat, vagy bourbon vaníliát! Fittanyuka
Fittanyuka közösségek 2013-ban
2013. január 3. Fittanyuka Blog
Néhány olyan praktikus lehetőségre szeretném felhívni a figyelmeteket amelyek segítségével gyorsabban, vagy akár részletesebben olvashattok az egészséges életmód, -lúgosítás témában amelyet képviselek. Csatlakoztatok már Fittanyukához a facebookon , ha még nem ajánlom tegyétek meg?! Igyekszem minél gyakrabban frissíteni ezt a gastro blogot, minél több új, egészséges recepttel a kedvetekbe járni, de valljuk be rohanó világunkban nehéz tartani az iramot. A közösségi oldalon pedig gyorsabb, interaktívabb az élet, gyorsabban megbeszélhetünk mindent. És milyen posztokat szoktam megosztani a Fittanyuka közösséggel: - A recept előzetesben általában tesztelni szoktam mennyire lesz az adott recept a kedvetekre való, amikor megosztok egy receptet első kézből értesülhettek a gastro oldal frissítéséről, - a webcukrászda újdonságait, az elkészült finomságok fotóit, tulajdonságait is megosztom veletek, - a Fittanyuka programok időpontjairól, részleteiről is első kézből értesülhettek, - nem utolsó sorban pedig Fittanyuka tippek oldal életmód tippjeit is posztolom, - nyeremény játékokat pedig körülbelűl két havonta szervezünk amikor általában egészséges süti a nyeremény! Milyen előnyei vannak a hírlevél feliratkozásnak: Hírlevélben lehetőségem van arra, hogy bővebben kifejtsem az adott téma kört, legyen szó programfelhívásról, életmód tippekről, stb. Legnagyobb sikert 2009 óta a Virtuális, Közös Méregtelenítő kúrák arattak, amikor ugyanis hírlevélben küldöm ki a tennivalókat, hozzávalókat ezt évente kétszer szoktuk megtartani. Ez idén sem lesz másképp, a tavasz első napjaiban már erre készülünk! Erre mindig külön van felhívás, de aki feliratkozott ő februárban már kap erre vonatkozó leveleket. A friss feliratkozok pedig egy kilenc levélből álló sorozatot kapnak amelyek segítségével megismerhetik a lúgosító életmód alapjait és akár belevághatnak egy életmód reformálásba. És szintén nem utolsó sorban ez az oldal, ha a jobb oldali oldal sávban rendszeres olvasóvá váltok akkor emailben fogtok értesülni a frissítésekről, receptekről. Bármelyik csatornát is választjátok köszönöm nektek továbbra is a bizalmat és szeretettel várlak közösségeimben!Fittanyuka
Újabb saláta: virsli-paprika-édeskömény
2012. december 19. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 1 üveg szójavirsli 1 fej édeskömény 2 kápia paprika 5-10 szem koktélparadicsom 1 póréhagyma -- 5 ek. 100% extra szűz olívaolaj 5 ek. víz 1 ek. sörélesztőpehely 1 ek. pritaminpaprika lekvár 3 gerezd fokhagyma édeskömény zöldje só - ízlés szerint Elkészítés: A virsliket, a paprikákat, póréhagymát és az édesköményt is julien-re vágjuk. Az öntet hozzávalóit összekeverjük és tálalás előtt a salátára öntjük.
A Vigyázat ehető!-filmhét megnyitója a Grund Kertben - az ÉletKonyhával
2012. november 30. Répa Konyha
Témák: tájfajták, közösségi kertek, termelői piacok, menza, mezőgazdasági sokféleség, önellátás. Szervező: Grund Kert, Messzelátó Egyesület, Védegylet. Időpont: 2012. december 2., vasárnap, 16.00 - 19.00 Helyszín: Grund, Nagytemplom u. 30, VIII. kerület, Budapest 2012. december 1-9. között országos közösségi filmhetet rendez a Védegylet a mezőgazdasági sokféleségről. Terítéken a tájfajták, a közösségi kertek, a termelői piacok, a menza és az önellátás. Az esemény keretében több mint 100 helyi közösség vetít majd filmeket országszerte. Több helyen kísérő eseményekre is sor kerül, mint például kerttervezés, kolbásztöltés, teadélután, batyús kóstoló, bevásárló közösség ünnepélyes megnyitója, magbörze. A filmhét megnyitóját Budapesten, a Grundon tartjuk december 2-án vasárnap, a Védegylet, Grund Kert és a Messzelátó Egyesület közös szervezésében. Mi is színes programmal készülünk. Lesz befőttcsere, élő népzene, filmvetítés, kóstoló és tippek arról, hogy milyen különlegességekkel dobjuk fel a kertünket és hogyan együnk télen is változatosan. -------------------------- - RÉSZLETES PROGRAM: -------------------------- - 16.00 - 17.00 BEFŐTT- ÉS RECEPTCSER, ÉLŐ NÉPZENE Hozd el a felesleget házi (!) lekvárjaidból, chutney-dból, lecsóból, befőttből, krémekből, s cseréld el mások által készített finomságokra! Bolti lekvár és befőtt nem játszik! Szabályok: Tedd ki portékádat egy felirattal (neved, termék neve, miből készült). Egyezz meg valakivel,és cseréld el. Te döntöd el, megéri-e neked 5dl szilvalekvárt elcserélni 1l lecsóra! A receptcseréhez küldd el nekünk kedvenc receptedet (receptjeidet) e-mailben a gyakornok@messzelato.hu címre, vagy Tedd ki azt Facebook eseményünk oldalára. A receptek témája: befőzés, vagy téli (szezonális) receptek. Ezekből egy receptfüzetet állítunk össze, melyet közzé teszünk majd a honlapon. A befőtt csere-bere alatt a Tűz Lángja, egy fiatal, kreatív népzenei együttes fog nekünk játszani moldvai csángó zenét ötvözve a manouche jazz és a blues elemeivel. A Tűz Lángja fellépett több alkalommal is a programjainkon, például egy gasztro-művészeti kiállításunkon a termelői piacokról, és a filmhét keretében bemutatott ,,Ellenálló vetőmagokcímű filmben is az Ő zenéjüket hallhatjuk.www.tuzlangja.hu/ 17.00 - 18.00 FILMVETÍTÉS - Virul a gerillakertészet a nyolcban: a Grund-kert - Közösségi kertek Budapest szívében: a Leonardó kert - Prinzessinengarten - 1.számú mítosz: Ipari mezőgazdaság nélkül éhezni fog a világ - Tájfajták bevetésre várva - Teri néni is megette, te sem fogsz belehalni (1 rész) - Termelői Piac a Szimpla Kertben - Ajándék gazdaság a Háromkaptár Biokertben és másutt 18.00 - 19.00 KONYHAKERTI ÉS FŐZÉSI TIPPEK, KÓSTOLÓ Kert otthon - előadás Minden, amit a konyhakertünk elbír, vagy a balkon, a virágláda, a virágcserép. Hazai tájfajták és egzotikus gyümölcsök, zöldségek, és néhány virág - csak az íz kedvéért. Az előadást Bihari Balázs és Halász Krisztián tartják. http://www.facebook.com/ valeyrac.ex Vegán ínyencségek a konyhában - előadás és kóstoló Együnk változatosan télen is! Ismerd meg, hogy mit tudsz kihozni kerti alapanyagokból a leghidegebb évszakban is! Vitamindús és élő ételek az Élet Konyhájából. Praktikus ötletek, receptek, vizuális kalandozások. A kóstolóval egybekötött előadást Repka Ágnes tartja. www.eletkonyha.hu
tudatosság & curry
2012. november 21. Vegasztrománia
egyensúlyozom a tudatos étkezés és az elfoglaltságaim között. baromira észnél kell lenni, ha a munka és az egyéb vállalt tevékenységek mellett oda akarunk figyelni arra, hogy normális dolgokat együnk, és ne csak bekapjunk valamit útközben, kutyafuttában. szoktam én is, de hálistennek egyre kevesebbet, vagy igyekszem a lehetőségekhez képest több tápértékkel és kevesebb szeméttel rendelkező kaja-pótlékokat választani. a lényeg, hogy lehet benne fejlődni! tavaly egy dolgozósabb időszakban sikerült nem túlságosan odafigyelnem a bevitt táplálékok értékes tartalmaira, ennek az lett a vége, hogy legyengült az immunrendszerem, és elkapott egy vírus. idén ezt nem engedem. az is jó lenne, ha egy hétre előre tervet tudnék készíteni, hogy mikor mit főzök majd, de ennél sajnos hangulatemberebb vagyok, általában azt szeretek enni, amit megkívánok. amire viszont oda szoktam figyelni, az az, hogy cserélődjenek a hozzávalók otthon, vagyis legyen jelen a változatosság. figyelek például a színekre. minden szín más vitamincsoportot jelent, ezért, ha sokszínű a tányérunk (értsük jól), azzal elég jót teszünk magunknak. de arra is felfigyeltem már, hogy valamikor a narancssárga ételeket kívánom, valamikor a lilát, stb. nyilván ez sem véletlen, biztos valami hiányt pótlok vele. ha figyelünk ezekre a jelekre, szerintem jó úton vagyunk. azért megadom a lehetőséget annak is, hogy azt kívánjam meg, ami éppen otthon van (simone weil jutott eszembe - "meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk."), és ez is elég jól szokott sikerülni. hétfőn például belenéztem a hűtőbe és a zöldséges kosaramba, abból a minimál választékból főztem, amit találtam: néhány szem gomba, egy fél cukkini, egy sütőtök. (hagyma, fokhagyma alap, és elég sok fűszerem van itthon, egy vega fegyvertárához hozzátartozik) felvillant a tócsni gondolata, egy magyarosabb pörkölt lehetősége, illetve egy klasszikus sütőtökkrémleves gombás-cukkinis golyókkal, de végül az egyszerűség és a fűszeresség döntött. curry megpucoltam és apróra vágtam egy hagymát és 2 fokhagymát. elkezdtem sütni. a sütőtök egy részét használtam csak fel, meghámoztam és felkockáztam, majd rádobtam a hagymára. megtisztítottam a gombát, negyedekre vágtam és az is ment a sütőtökhöz. negyed-karikákra vágtam a cukkinit, és azt is hozzáadtam a keverékhez. sóztam, borsoztam, fűszereztem (késhegynyi fahéjjal, gyömbérrel, chilivel, tandoori masalával, garam masalával). hozzáadtam egy kevés vizet (max 100 ml), mert nem eresztett elég levet. nem pároltam agyon, sőt, a sütőtökdarabok egy hajszállal keményebbek maradtak, mint szoktam. a végén egy körtét feldaraboltam és hozzákevertem. tálalásnál görög joghurtot tettem a tetejére (azt kívántam meg, nna).
Karfiolpástétom
Szeretem a karfiolpástétomot. Ízében, zamatában és gyors konyhatechnikájában. Mivel karfiolszezon van és még egész jó áron lehet hozzájutni egy-egy fej karfiolhoz, szívesen készítek. A következő étel akár egy gyors vacsorára is elképzelhető. Legalábbis azoknak, akik vacsoráznak. Én is a férjemnek készítettem egy nehezebb nap estéjét zártuk le vele. A karfiolpástétomhoz gyorsan kovásztalan kenyeret készítettem. Kápia paprikát ettünk hozzá. Fincsi volt, de mégis olyan egyszerű! A recept: Hozzávalók: 1 fej karfiol só víz díszítéshez: napraforgómag (elhagyható, lecserélhető) Elkészítés: A karfiolt rózsáira szedjük, megmossuk, majd feltesszük fedő alatt párolni úgy, hogy a víz az edény alsó részén (kb 1/3 részén) legyen csak. Főzés előtt egy kevés sóval, vagy ételízesítővel megszórjuk. Ha megfőtt a karfiol, turmixgépbe tesszük, öntünk hozzá egy kevés levet a főzőléből és az egészet jól összeturmixoljuk. Ezzel kész is a pástétom. Kis tálkába szervírozzuk, a tetejét maggal meghintjük. Én még néhány szelet kápia paprikát vágtam a tetejére. Elhagyható, de a napraforgó mag finomabbá tette. Kovásztalan kenyérre kenve fenséges íze van, de kenyérszeleteket is megkenhetünk vele. Készíthetünk belőle szendvicset a munkába, iskolába induló családtagunknak.
Fokhagymás-kesudiós paprikasaláta szójavislivel
2012. október 16. Mindennapi ételeink
Egy egyszerű salátát hoztam ma. Hozzávalók: 4 szem kápia paprika 1 fej lilahagyma 4 rúd szójavirsli 4-5 szál petrezselyem -- 1 marék kesudió 1/2 citrom héja só-ízlés szerint 1 ek. 100% extra szűz olívaolaj 4 gerezd fokhagyma Elkészítés: A paprikákat és a virsliket is vékonyan felkarikázzuk. Az öntet hozzávalóit alaposan összemixerezzük. Majd tálalás előtt a salátára öntjük. Petrezselyemmel díszítjük. Mi most rakott zöldséges tésztát ettünk hozzá.
Tojásmentes Rántotta
2012. október 10. Fittanyuka Blog
Mielőtt megosztanám veletek ezt a receptet, olvassatok el pár gondolatot a tojásról, illetve a tojás fogyasztásról: tovább olvasom.. Senkit sem szeretnék meggyőzni, hogy miért jó ha valaki tojásmentesen táplálkozik, de ezek az érvek amelyek ellene szólnak számomra elég meggyőzőek, az élővércsepp analízisről nemis beszélve. A recept összetevője a tofu, amely, mint tudjuk szója sajt és a szóját manapság sokan kerülik, ellenzik a fogyasztását, amivel nem értek egyet. Mert általában ez a tábor a hús,-tej,-tojásról megvan győződve, hogy természetes táplálék. Viszont azt aláírom, hogy kerülnünk kell a génmanipulált, túlságosan feldolgozott élelmiszereket, de szerencsére kis hazánkban még nem jellemző a génmanipulált szója. A termék eredetét mindig el kell olvasni! Javaslom, hogy bioterméket válasszatok, megtaláljátok a csomagoláson, hogy biztonságos GMO mentes termék. Néhány érv a tofu mellett: Szerintem ez a szója legtermészetesebb felhasználási módja amely a legősibb múltra tekint vissza. Élettani hatásai: - Kiváló növényi fehérje forrás és számos tápanyag található benne, és az biztos, hogy sokkal jobb, mint bármelyik állati eredetű vagy tejből készült étel. - Az izoflavonoidok - a fitoösztrogének ( növényi, természetes ösztrogének) egyik fajtája - megelőzik a hormonfüggő daganatok, mellrák kialakulását. ( Már a férfiaknál is, hála a dezodoroknak). - A daidzen, egy bizonyos izoflavonoid, gátolja a rákos daganatok növekedését. - A genistein egy enzim, amely gátolja a daganatok növekedését és elősegíti a sejtek differenciálódását. A vizsgálatok szerint gátolja a prosztatában, illetve az emlőben kialakult daganatos sejtek növekedését. - fitinsav kelátot képez a daganatkeltő hatású mycotoxinokkal, így megköti és eltávolítja őket a szervezetből. - proteáz gátlók blokkolják a daganatok növekedését segítő enzimek hatását, mint például a vastagbél,-emlő,-májrák ellen hatnak. - Szója védi a szívet, és elősegíti a hormonháztartás egyensúlyának fenntartását férfiaknál is. forrás: Dr. Robert Young: Ph csoda Ami ajánlott a szójatermékekből választani: Szója csíra, Szója lecitin, tofu. Kerüljük és ritkán fogyasszuk a feldolgozott szójatermékeket: virsli, felvágottak, granulátumok, erjesztett szójatermékek: miszó, tempeh, szójaszósz. Következzen a recept: Hozzávalók ( 2 fő részére): 300 g natúr tofu 200 ml növényi tejszín késhegynyi himalaya só örőlt rózsa bors 1 db közepes vöröshagyma késhegynyi kurkuma kókusz olaj a sütéshez friss petrezselyem zöldje A tofut sajtreszelőn lereszeljük, vagy kézzel elmorzsoljuk majd fűszerezzük: sózzuk, belekeverjük a kurkumát és összedolgozzuk a növényi tejszínnel. Villa segítségével kissé összetörjük. A kókuszolajon a felaprított vöröshagymát üvegesre pároljuk, majd hozzáadjuk a tofus keveréket és addig sütjük ameddig kicsit összeáll. Tálaláskor megszórjuk a petrezselyem zölddel. Fittanyuka
Kardamomos-karobos csigák
2012. szeptember 21. Mindennapi ételeink
Ma gabonakávé és szőlő kíséretében ezt reggeliztük. Tulajdonképp tegnap este sütöttem kenyeret ugyanebből a tésztából, ill. virslis rudakat és ilyen csigákat is (férjemnek elindult az egyetem, és tegnap + ma volt konzultációs napja, ilyenkor egész nap a suliban van, ezért készítek nem csak szendvicseket, hanem különböző péksüteményeket is neki. Hozzávalók: 30 dkg teljes kiőrlésű liszt 15 dkg finomliszt 2,5 dkg élesztő 2,5 dl víz 0,75 dl 100% extra szűz olívaolaj 1 csipet só 3-4 ek. nyírfacukor 1/2 citrom héja -- 6 ek. 100% extra szűz olívaolaj 2 ek. karob 1 tk. kardamom 1 marék összevágott jumbo mazsola 3 ek. nyírfacukor Elkészítés: Nagyon egyszerű az elkészítése. Az élesztőt felfuttatjuk. A tészta többi hozzávalóját összekeverjük és bedagasztjuk. Letakarva 1 órán át kelesztjük. Majd egy lisztezett deszkán kinyújtjuk (kb. 0,5 cm vastagságúra), és 5 cm széles sorokat vágunk. Minden sort megkenünk olajjal, majd megszórjuk (jó alaposan) az előre összekevert karob-kardamom-nyírfacukor-mazsola keverékével. Feltekerjük, olajozott, lisztezett tepsibe tesszük és sütőbe rakva 10 percig 50 fokon kelesztjük, majd 25-30 perc alatt 150 fokon kisütjük. Mindez variálható, vaníliapudingos, kókuszos vagy akár pizzás töltelékkel is.
Tejes kérdés
Ettől leszel erős, egészséges, nélkülözhetetlen vitaminokat tartalmaz, az erős csontok záloga... Szinte naponta hallhatjuk, olvashatjuk ezeket a szavakat, ha a tejről van szó. De vajon tényleg így van? Kezdenek megdőlni a tejjel kapcsolatos mítoszok. Rengeteg cikket lehet olvasni ezzel kapcsolatban. Jót is, rosszat is, így nehéz eldönteni, mi a helyes út. Az biztos, hogy óriási üzlet és marketing van a tej és tejtermékek mögött. Ha bemegyünk a boltba, rengeteg tehéntejből készült terméket találunk, amit szeretnének nekünk eladni. És sajnos már megint a nagyüzemi állattartáshoz lyukadtunk ki, ami ez esetben sem lehet humánus, ha ilyen mértékű előállításról/igényről van szó. Az etikai kérdésekbe nem szívesen megyek bele, de azt hiszem minden jóérzésű embert elborzasztana, ha látná hogy kerülnek ezek a termékek a polcokra, és mit élnek át az állatok rövidke, fájdalommal teli életükben. Egészségi szempontból azonban sok kérdést vet fel: ha mérlegelnénk, vajon merre billenne a mérleg nyelve; ártunk vagy használunk vele szervezetünknek. Fogyasztása melletti legjelentősebb érv kalcium tartalma, mely egyes kutatások szerint szintén megkérdőjelezhető. ... nagyobb arányú a csontritkulásos betegek száma ott, ahol igen nagy mértékű a tejfogyasztás. Az ok, hogy a tej kalciuma a szervezet számára hasznosítatlan környezetben van, az állati eredetű, felesleges fehérjemennyiség ugyanakkor megnöveli a kalciumszükségletet, s ezáltal tulajdonképpen elemészti a csontjainkat.- olvasható egy erről szóló cikkben. Akkor mégis hogy is van ez? Emellett számos írásban lehet olvasni a tejben lévő vírusokról (a pasztörizálás ellenére is jelen vannak), és növekedési hormonokról, melyek megnövelik a mell- és prosztatarák kialakulásának veszélyét. Ha ez még nem lenne elég, akkor minden negyedik ember tejérzékeny valamilyen szinten. Úgy gondolom ez sem véletlen. Egyszerűen olyasmit tekintünk magunkénak, ami nem az. Persze a tej elhagyását is csak tudatosan érdemes elkezdeni, pótolva az így kiesett vitaminokat és ásványi anyagokat. Jelentősebb növényi kalciumforrások a szezámmag, mandula, napraforgómag, zöld leveles zöldségek (petrezselyem!), szója, melyeket bűntudat nélkül ehetünk. Vegetáriánusként eddig úgy éreztem, nem veszek részt az állatok kizsákmányolásában, hiszen csak tejtermékeket eszek. De egyre inkább úgy érzem, hogy ez egy óriási tévedés... A döntést mindenkinek magának kell meghoznia. Szeretnék megosztani veletek egy kisfilmet, amit nemrégiben láttam, és igazán elgondolkoztatott. Érdemes megnézni! Szerintem mindenkiben, aki ennek a blognak az olvasója, sok kérdést fog felvetni. http://www.youtube.com/watch?v=YYH6jPmdjVQ&list=UUgIUAV2w8lwfqpalF_7X76A&index=1&feature=plcp Végül pedig egy-két cikk, ahol mélyebben feszegetik a témát: http://www.wellnessspa.hu/index.php/Taplalkozas/a-tejfogyasztas-pro-es-kontra.html http://www.otvenentul.hu/egeszseg/38480 Ani
XVI. Vegetáriánus Fesztivál
2012. augusztus 20. Gitta nyersétel blogja
Idén is megrendezésre kerül a Vegetáriánus Fesztivál, melyre szeretettel meghívlak TÉGED is! Helyszín: Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ (Budapest, X. ker. Szent László tér 7-14) Időpont: 2012. augusztus utolsó hétvégéje, azaz augusztus 25-26. szombat-vasárnap Belépés díjtalan! Élő ételek: szombaton 11 órától a színházteremben előadás, vasárnap 12 órától élő étel készítés és kóstoló az 1.-es teremben. Szombaton és vasárnap is kóstolóval várom a kedves érdeklődőket a Bioenergetic standja mellett, ahol dedikálom a könyveimet. A részletes program: Színházterem 2012.08.25 Szombat 10:00 Jakus Orsolya: Megnyitó 10:15 Dobrocsányi István: Miért együnk csírát-Miért igyunk búzafüvet? 11:00 Lénárt Gitta: Élő ételek az egészségért 12:00 Sebestyén Szilvia: Női egészség megteremtése a makrobiotika tudományával 13:00 Bánszky Judit: Mit jelent a reformtáplálkozás? 14:00 Váradi Tibor: Böjt, méregtelenítés, tisztítókúrák 15:00 Szepesi Dóra: Allergiás a gyermekem! (Előadás után kóstoló az 1-es teremben) 16:00 Lehel Csaba: Zöld? Állatvédő? Vegán! 17:00 Dr. Tamasi József: Miért esznek olyan sokan húst? - Vegetáriusságról és húsevésről az orvostudomány, a pszichológia és a vallás határán 18:00 Univerzális Élet: Jézus eltitkolt állatszeretete és vegetáriánus táplálkozása 19:00 Bagdi Bella: Életmódfejlesztő koncert - Lelki feltöltődés zenés pozitív megerősítésekkel 2012.08.26 Vasárnap 10:00 Bonifert Anna: A vegán életmód ás az állatok tisztelete 11:00 Reisinger Orsolya: Vegetáriánus gyermektáplálás 12:00 Tóth Gábor: Pollenallergiák - új megközelítésben. A légzőszervi allergiák megelőzése étrenddel 13:00 Varga Sándor: A vegetáriánus életmód a XXI. századi esély a túlélésre 14:00 Csehi István: Az egészséges életmód az antropozófus orvoslás megközelítésében 15:00 Köbel Wolfgang: A kínai tanulmányon túl - modern táplálkozási trendek és tanulságok 16:00 Gyimes Ernő: Egészséges és vegetáriánus táplálkozás 17:00 Dr. Aranyosi Edit: Vegetarianizmus egy Krisna-hívő háziorvos szemszögéből 18:00 Govinda Swami: Kanál forradalma díj átadása 18:10 Harcsa Veronika Vegetáriánus Trió: Napfényes dalok Klubbszoba 2012.08.25 Szombat 11:00 Jónás Adrienn: Út a forrásunkhoz Hellinger nyomán - betekintés a transzperszonális család- és rendszerállításba 12:00 Karmalove: Hogyan legyünk boldogok a kapcsolatainkban? Hogyan találjuk meg, azt , akivel dolgunk van az életben? 13:00 Pápai Ildikó: MŰVÉSZETTERÁPIA ,,színnel-lélekkel / rejtett szimbólumaink az önismeret tükrében 14:00 Bobák Szilvia: ,,LELKI TÖLTŐÁLLOMÁS - avagy miként működik egy önmegvalósítást célzó és támogató önismereti csoport? 15:00 Domján Mónika: TAROT tanfolyam ízelítő 16:00 Bagi Gábor: Önismeret, önfejlesztés a családfelállítás tükrében 18:00 VÉGE 2012.08.26 Vasárnap 11:00 Gyetvai Viktória: Gyermekvállalás lelki alapjai-Szimbólumterápia 12:00 Jánosi Vali: Konfliktuskezelés, ami a gyakorlatban is működik 13:00 Dávid Erika: Az EGÉSZSÉGES TESTsúlycsökkentésről... 14:00 Király Mónika: ÚTRAVALÓ - Lelki fejlődési út születéstől a halálig 15:00 Tóth Dániel: ,,Ismerd meg önmagad! FÓKUSZOLÁS workshop 16:00 Bonifert Anna: Hogyan legyek vegán? 18:00 VÉGE Baba-mama 2012.08.25 Szombat 11:00 Novák Julianna: Beszélgetés a szülésről gyerekeknek 11:30 Gáti Andrea, Csoma Péter: Gyermek-és felnőtt rajzelemzés.A lelki és testi eredetű problémák feltárása a rajzainkon keresztül. 14:30 Betlejné Szurdusz Erika és a MODULE dúlái: Filmvetítés: A szülés szépségecímű film megtekintése,majd beszélgetés várandósságról,szülésről,anyaságról,és mindarról,ami egy várandós kismamának fontos lehet. 16:00 Komoróczki Péter: Vidám gyermekhangok-zenés program piciknek és nagyobbaknak 2012.08.26 Vasárnap 11:30 Szányelné Makai Emma: Hordozókendők és különböző hordozó kellékek bemutatója. 14:15 Vadai Mónika: Egészséges táplálkozás a várandósság alatt a vegetarianizmus tükrében 15:30 Werner Katalin: Szoptatásra felkészítő foglalkozás, beszélgetés és tanácsadás. Balett terem 2012.08.25 Szombat 11:00 Farkasné Erzsébet: Szakrális körtánc 12:00 Betlej-Szurdusz Erika: Kismamajóga : Baba-mama jóga 13:00 Betlej-Szurdusz Erika: Kismamajóga : Kismama jóga 14:00 Kónya László: Do-in - frissítő, lazító, nyújtó gyakorlatok, melyet otthon, munkahelyi szünetekben is könnyedén alkalmazhat 15:00 Gervai Miklós András 16:00 Farkasné Erzsébet: Gold Zumba 17:00 Cserményi Csilla Virág flo: A Társam Megtalálása 2012.08.26 Vasárnap 10:00 Tóth Lívia: Aviva módszer, gyűrűsizmok tornája 11:00 Farkasné Erzsébet: Szakrális körtánc 12:00 Jankovich Tibor: Bevezetés a Vipassana meditációba 13:00 Betlej-Szurdusz Erika: Kismamajóga 14:00 Kalmár Andrea: Csoportos hangfürdő 15:00 Kalmár Andrea: Csoportos hangfürdő 16:00 Farkasné Erzsébet: Gold Zumba 17:00 Kun Szilvi, Alti: Bodywork 1-es terem 2012.08.25 Szombat 13:30 Sebestyén Szilvia: Makrobiotikus főzőshow 16:00 Szepesi Dóra: Allergiás a gyermekem című előadás utáni ételkészítési bemutató 2012.08.26 Vasárnap 11:00 Dobrocsányi István: Búzafűlé készítés, fogyasztás, kóstoltatás 12:00 Lénárt Gitta: Élő étel készítés-kóstoló 14:30 Főzőverseny eredményhirdetése 15:00 Sebestyén Szilvia: Makrobiotikus főzőbemutató
Születésnapi torta
2012. augusztus 3. Gitta nyersétel blogja
Örömet szerezni másnak: ez a legjobb dolog a világon! Ma sikerült meglepetést szereznem egy gyönyörű nyers tortával egy csodálatos embernek, akit régóta ismerek és tisztelek! Személyesen most találkoztunk először, de én már régi csodálója vagyok Bánszky Juditnak, a mai születésnapos ünnepeltnek. Egy kisebb társaságban, könnyek és meghatódás közepette köszöntöttük őt fel! Ez egy nagy gonddal és szeretettel készített torta, fogadjátok ti is szeretettel a receptjét: Barackos-csokis torta A torta alapja: 1 csésze mandula, 1 csésze mazsola beáztatva (vagy puha datolya) 1 evőkanál kakaópor A hozzávalókat konyhai robotgépben morzsásra aprítjuk, az édes aszalt gyümölcstől a massza ragadós lesz. A lényeg, hogy egy formázható, de nem túl lágy masszát kapj, amit bele tudsz nyomkodni egy 22 cm-es tortaforma aljára úgy, hogy sütőpapírral előtte kibéleled a tortaformát. Készíts kb 2 cm-es peremet, ami majd meg tudja tartani a tölteléket. Ezt a torta alapot óvatosan vedd ki a torta formából a papírral együtt, és tedd az aszalógépbe addig, amíg keményre nem szárad. Nagyon fontos, hogy ne maradjon puha! (Az alapot a Nyersétel Akadémián készítette nekem István, köszönet érte! A további lépéseket már én magam csináltam) A torta tölteléke 1. Az első réteg 3 darab sárgabarackból és 2 darab nektarinból áll, amiket turmixgépben teljesen simára turmixolunk. Ha érettek a gyümölcsök, nem is kell bele más, csak egy kis kesudió, amitől finom krémes lesz az állaga, és ha felvágjuk a tortát, nem fog kifolyni, hanem szépen megáll. Ha nem érettek a gyümölcsök, akkor egy kis mézzel édesíthetjük. (most nem volt benne semmi édesítés, csak a gyümölcsök) A torta tölteléke 2. A második réteghez 1 csésze datolyát beáztatunk egy kevés vízben, és ha teljesen felpuhult, akkor a datolyákat (jól kinyomkodva) simára turmixoljuk, és teszünk hozzá 2 evőkanál kakaót. A töltelékek közötti elválasztó réteg: barackból készült gyümölcslap: 1 kg sárgabarackot összeturmixolunk, majd 2 db nagy tapadásmentes lapra kiterítjük egyenletesen és kb 12 órán keresztül teljesen szárazra aszaljuk (aszalógépben). Ha megaszalódott, akkor lehúzzuk róla a tapadásmentes lapot, és akkora formára vágjuk, amekkora a tortalap. A levágott részeket bele lehet tenni a reggeli műzlibe, vagy csak úgy magában elrágcsálni, vagy leönteni kesuszósszal... nem megy kárba, mindenképpen elfogy. Összeállítás: A megaszalt torta alapra először rákenjük a barackos tölteléket, majd a kerekre kivágott aszalt sárgabarack lapot. Majd a csokis krém következik, erre megint ráteszünk egy barack-lapot. A torta ezzel már készen is van. Most jön a díszítés: Nektarint, sárgabarackot, szilvát, áfonyát, szedret vagy más gyümölcsöket, ami kéznél van, szépen felvágunk, és körben elrendezgetünk a tortán. Jól jön néhány levélke virágos menta... az illata így csodálatos lesz. Még egyszer kívánok kedves Judit boldog születésnapot, és teljes, békés, hosszú életet! (A torta alapját elkészítjük neked a Nyersétel Akadémián, neked csak meg kell tölteni! )
Nyári programok - 2012.
2012. július 24. Lét-tudatos konyha
I. Nandafalvi Méla Időpont: 2012. július 28. szombat 16 órától Program: II. Lótusznapok a Szegedi Füvészkertben Kelet varázslatos világa tárul fel a szegedi Füvészkert kétnapos (2012. július 28-29.) rendezvényén. A lótusz virágzásának tiszteletére rendezett fesztiválon látható thai jóga masszázs, lesz ételkóstoló, és különféle témákban előadások hallhatók. 2012. július 29. vasárnap 12.30 - Táplálkozáskultúra Keleten Részletek: itt
Eleki Egészségközpont 11. rész
Záró nap Egy bő héttel elcsúsztam az utolsó nap beszámolójával, ugyanis hazaérkezve szembesültem azzal, amire számítottam: a valóbb világ dolgaival. Bizony a nyugalomnak oly módon vége lett, hogy beköszöntöttek a dolgos, munkás hétköznapok. Ráadásul még temetésen való részvétel is várt rám a héten. Ez utóbbi persze nem lett volna kötelező, de az elhunyt közel állt szívemhez, még ha a nagyszülőm is lehetett volna. De nem erről a szomorú eseményről szeretnék most írni, hanem az utolsó eleki napról. Mint legutóbb beszámoltam, lázterápiát követően 24 órás böjtben volt részem, az utolsó nap pedig ismét zöld napom volt. Zöldturmixszal és spirulinával indítottam, majd saláta, ebédre pedig szintén zöldség, de most már párolva és ráadásul volt a zöldbab mellé répa is tálalva. :) Nagyon örültem a répának, mert az elmúlt 10 napban kevés párolt répát ehettem, pedig azt is nagyon szeretem, de hát a színe nem zöld. :) Legfeljebb leveleit fogyaszthattam el a zöld turmixban. :)) Reggeli: Ebéd(részlet): Az érdekessége a napnak kezelés tekintetében is megvolt számomra, ugyanis "kozmetikai" kezelést kaptam. Vagyis a bőrömnek jutott némi élvezet. Só, hidegen sajtolt olíva olaj (Ha jól tudom, eleve gyógynövényes olaj) és víz oldatával kezelőm bedörzsölte a testem nagy részét, majd lezuhanyoztattam a bőrömön maradt sómaradványokat. Milyen felüdülés volt ez a bőrömnek! Nem gondoltam volna, hogy jobban hidratál, mint bármi más testápoló. Pedig így van. Száraz bőrű olvasóimnak szeretettel ajánlom ezt a módszert! Mivel a kezelés után a bőr selymes lesz és puha, ezért azt ajánlom, hogy először fürödjünk, zuhanyozzunk le, megszabadulva a nap során ránk rakódott kosztól, majd tenyerünkre vigyünk fel a fent említett keverékből és dörzsöljük át vele a testünket a lehető legtöbb helyen. Végül zuhanyoztassuk le a sómaradványokat a testünkről. Tekintettel arra, hogy a só morzsálódik, mindenképpen kádban vagy zuhanyfülkében végezzük el a műveletet. Hálás lesz a bőrünk érte. :) Belegondoltam, milyen sokan drága pénzeket fizetnek ki hidratálásért, miközben a természet adta kincseit alkalmazva sokkal egészségesebb bőrvédelemre és ápolásra van lehetőségünk. Kezelés mellett még szeretnék pár szót írni a szobatársamról is. Mi együtt utaztunk le Elekre és csináltuk végig ezt a turnust. Ő úgy érkezett, hogy elvétve még fogyasztott húst és tejterméket, valamint kevésbé törekedett arra, hogy étkezést követő egy órán belül se folyadékot, se gyümölcsöt, se semmilyen élelmiszert ne fogyasszon. Továbbá a két étkezés közötti 5-6 órás "gyomorpihenőt" is nehezen tudta saját életében megvalósítani. Jó volt látni, hogy a turnus közepére már szinte életszokássá váltak ezek a helyes életmódbeli lépések. Persze tisztában vagyok vele, hogy neki is küzdelmes napjai vannak hazaérkezését követően, mindenesetre kívánom neki az erőt a kitartó folytatáshoz. Emellett meg kell említenem azt a tényt, hogy éjszakára kétféle kezelést is kapott. Az egyik a kezére - ricinusolajjal kellett bekennie a kezét, kesztyűt (pamut) húzni rá és így elaludnia. Egy hétig biztos kitartóan végezte ezt a gyógymódot, és a turnus végére rendbe jött a "göcsörtös" (bocs!, jobb szót nem találtam rá) keze, ujjai. A másik kezelésben én is részt vehettem. Nap, mint nap feszült volt az egyik lapockáján az izomzat. Ha jól emlékszem erre olykor-olykor gőzpakolást is kapott, de néhány este során mentás olívaolajjal kentem be a hátán a fájósabb részt. Nem masszíroztam, csak átkentem gyengéd mozdulatokkal. Masszírozást a nap folyamán kapott esetenként, amikor kezelési idő volt. Turnus végére az izmai sokkal jobb állapotba kerültek, már nem fájtak. Ismét csak a csodálkozás szavait tudom kifejezni, egyszerű - orvosság nélküli gyógymódok a legtöbb esetben tényleg képesek helyrehozni az elromlott állapotot. Azonban úgy gondolom, feltétlen meg kell jegyeznem hozzá, hogy minden egyes gyógyulás története mögött ott áll az a tény, hogy a turnus ideje alatt megregulázták az étkezési szokásainkat. Napi 2, legfeljebb 3 étkezés, maximálisan növényi alapú ételeket fogyasztva, ez is szükséges volt a sikerélményeinkhez. Arról nem beszélve, hogy az étkezések utáni gyaloglás a legtöbb esetben (még a legnagyobb forróságban is) felfrissítette a testet. Természetesen ezek a gyógyulások, fejlődések az én és a többiek esetében nem következhetett volna be, ha a jó Isten nem adja áldását mindennapjainkra, és nem hívjuk segítségül Őt minden beteg helyzetben. Dicsőség és hála Néki a sok jó tapasztalatért, és köszönet Neki és a kezelőknek minden áldozatért, fáradozásért. Én úgy láttam, némelyik kezelő képes volt teljesen megfeledkezve önmagáról másért élni, más gyógyulásáért szolgálni. Bensőmben még mindig csodálattal ejt ámulatba kitartásuk és önfeláldozásuk. Elvégre is nekik reggel 5 órakor ébredni kellett ahhoz, hogy minden a program és a helyes rend szerint történjen a nap folyamán. S bizony megesett, hogy este 9-10 órakor még találkoztam az Egészségházban egy-két kezelővel. Szóval minden elismerésem az övéké, a szervezőké és tiszteletem jár annak a néhány embernek is, akik kb. 2 évvel ezelőtt útkészítőként minden nehézséget felvállalva elkezdték a gyógyítás ezen szolgálatát itt Eleken. Természetesen az utolsó nap záróakkordjaként mi vendégek megköszöntük nekik és a további dolgozóknak (szakácsok, takarítók, tanítók, stb.) a fáradozásukat, felejthetetlen munkájukat. Végső szóként értékelve maximálisan jól döntöttem, amikor felhívtam a szervezőt és jelentkeztem a turnusra. Tapasztalatban, tudásban gazdagodtam, a testem, lelkem felüdült, annak ellenére, hogy férjemmel hosszú napokon keresztül csak telefonon keresztül tudtunk beszélgetni, és nem láthattuk egymást. Azt kívánom, bárcsak minél több embernek lenne lehetősége, tudna időt szakítani erre a hasznos lehetőségre! Biztos vagyok benne, ha valaki önszántából úgy dönt, egy minőségibb életet akar élni, ez a hely partnere lesz az első lépések megtételében. Mindenkinek bátran ajánlom. Legyen az ember rákos, cukorbeteg, reumás, szívbeteg, túlsúlyos, mozgásbeteg, pszichikailag beteg vagy sérült, kimerült, vagy küzdjön csak azzal, hogy minden télen megfázások sorozatától szenved, vagy allergiás, szénanáthás, hormonbeteg, egyszóval bármilyen betegségben szenvedő, itt, Eleken elindulhat a gyógyulás útján. Segítő kezet kap az egészséges életmód szokássá történő elsajátításához, akkor is, ha nincs az életében komolyabb betegsége, csak nyitott és kíváncsi a new start életvitelre. Nem állítom, hogy luxusintézmény, hiszen nem négy-öt csillagos hotel a hely, de meg kell hagyni, hogy az egész város - Elek és környéke lenyűgözött a sok virágtól, a gyümölcsöktől roskadozó fák látványától. Öröm volt látni, hogy Magyarországnak ezen a pontján igazi mezőgazdasági termelést folytatnak. Fólia tele padlizsánnal, a másik fólia a paprikától sárgul. Élmény volt minden, igazán értékes élmény. Az ismeretek olyan tárházával gazdagodhat az ember egy turnus "elvégzése" által, ami maradandó és örök, ami segíti a minőségibb életvitel elsajátításához. És ami az egészben még a jó: mindez továbbadható! :) Megpróbáltam én is tovább adni minden kedves és kitartó Olvasónak egy-egy morzsát a napokból. Remélem, sokak számára bátorságot, fejlődést és reményt nyújt: van megoldás civilizációs betegségeinkre!
Vegán nyaralóknak - ötletek
3 évvel ezelőtt hirdettem meg itt a blogon egy játékot, melyben arra kértem az olvasókat, osszák meg velünk, hogyan oldják meg a család vegán étkezését a nyaralás alatt, amikor elutaznak. Kaptam néhány nagyon hasznos levelet, és mivel kiemelkedő humora miatt ez az egyik kedvencem a beérkezettek közül, időről-időre újra felteszem ide a blogra, hogy az újabb olvasók is elmerülhessenek benne...:-)) Folyt. köv.... Ildikó 2 gyermekes, tapasztalt vegán anyuka, aki egy náluk bejáratott menüsort osztott meg velünk hihetetlen humorral fűszerezve.:-) Már többször elolvastam, és nagyon jókat derültem rajta.:-)) Az általa megosztott ötletek, és villámreceptek is remekek szerintem, érdemes elolvasni! Íme: Vasárnap: utazás Mi hajnalban indulunk, többnyire 2-3 óra tájékán. Emiatt a reggeli korán van, bár amúgy délig csak gyümölcsöt szoktunk enni. Tehát reggeli: előre elkészített szedvicsek (tormás szotyolakrém (nyers szotyi ledarálva reszelt tormával, sóval, citrommal fokhagymával) Ebédre megállunk és valaholvá kiülünk a szabadba: előre megsütött szejtán szeletek kenyérrel, sok hagymával zöldségekkel. Vacsira már ott vagyunk: (Ha mégsem, akkor vagy eltévedtünk, vagy már ebédre ott voltunk, mert repülővel mentünk). Szóval felteszek rizst , és pirítok hozzá apróra vágott zöldségeket . Másnap, hétfő már kora reggel a tengerben ejtőzünk, mert úgy dukál. Délig csak gyümölcs . Nem keverjük, tehát egyszerre csak egyféle, ez alól Ágoston fiam kivétel, akit alaposan elkényeztetünk, így ő néha Biorganikos marcipánt eszik reggelire, vagy sörélesztő tablettát, esetleg a kettőt együtt. Ebédnél már féltékeny a nagyobbik fiam, Timon hogy ő vajon miért nem rúghat ki a hámból egy kis egészségtelen kajával, így ő fagylaltot ebédel, ami után kb két órát rohangálunk, mert vega fagyi nem terem minden sarkon. Mi többiek, akik ekkor még állhatatosan egészségünk megőrzésén dolgozunk, aznap ebédre tésztát eszünk fohagymás bazsalikomos pesztóval. Vacsorára elkap az anyai szigor és mindenki teljes őrlésű kenyeret eszik vega margarinnal, gabonakolbásszal és salátával. Kedden délig gyümölcs , Ágoston sült krumplit eszik, mert szerinte a krumli legalább annyira gyümölcs, mint az alma, lévén, hogy az is kerek. És ha már meg is lehet sütni, akkor miért ennénk nyersen, ha egyszer úgy pocsék. Mi többiek, beleértve nagyobbik fiamat, akinek a szája szélén ott virít az árulkodó ketchup-folt, dinnyét reggelizünk. Ebédre Ágoston legszívesebben Schüssler sót enne kevéske Bach-virág kivonattal, de ez már az apjának is sok, így megembereli magát és mielőtt benyakalja a magunkkal hozott Schüssler só készletet, hajlandó enni a cukkinikrémlevesből (ez a világ legegyszerűbb levese: cukkini aprít, hagymával párol 20 perc alatt puha, botmixer, só, és szerecsendió kell bele, illetve főtt burgonya, amit eleve belevághatunk, hogy együtt párolódjon. Kis magunkkal hozott zabtejszínnel megbolondítjuk, és lehet elmerülni az élvezetekben). Este elszabadul a pokol és mindenki mást akar enni. Én padlizsánkrémes kenyeret , Timon fiam sült hagymás paradicsomos kenyeret , Viktor párom, zöldséges rizst , Ágoston sörélesztő tablettát málnával. A lakomát némi magunkkal hozott Neurosan zárja, hogy senki ne hányjon éjjel. Szerdán én személy szerint böjtölök, hogy rendbe jöjjön az emésztésem. A többiek is gyümölcsöznek délig , mert a jó példa ragadós. Ebédre egy kis erőleves , ami a világ legegyszerűbb dolga, csak kell hogy vigyünk magunkkkal, az otthoni fűszerkészletből. Egy kis zacsiba beledobálunk: babért, borókát, szegfűborsot, sáfrányos szeklicét, borsot, köményt, szerecsendióvirágot, borsikát, majorannát, kurkumát. Ezeket teatojásban a vízbe tesszük, majd hozzádobáljuk a zöldségeket, amihez csak kedvünk van, de mindent egészben, vagy félbe vágva (zeller, karalábé, répa, fehérrépa, kelkáposzta hagyma, fokhagyma, egy paradicsom, egy paprika, és több kisebb krumpli. Olyan lesz, mint a húsleves, csak egészséges. Legalább 1 óra fővés kell neki, de megéri, és azon kívül, hogy várni kell rá, sok meló nincsen vele. Este étterembe megyünk, mert a tengerparton többnyire lehet találni olyan helyet, ahol tojásmentes tésztából gyártanak spagettit fincsi paradicsomszósszal . Pont eddig tart a böjtöm is, milyen érdekes. Néha még olyan pizzázót is találtunk, ahol nem tejjel és tojással készítették a pizzát, sajtot meg nem kértünk rá. Jól jön néha, ha beszélünk mindenféle nyelveken, mert a pincérek még itthon is nehezen keverednek elő egy valóban vega kajával, nemhogy egy vadidegen országban, ahol nem értjük a nyelvet. Mi nem megyünk be étterembe, ha nem tudunk valamilyen nyelven beszélni a pincérrel, amit láthatólag valóban meg is ért. Vagy keresünk egy indiai éttermet, mert ott sanszos, hogy lesz valami tehénmentes (ezt a hülyeséget! Az ember nem megy be az olasz tengerparton indiai étterembe!) Csütörtök reggel barack, vagy sárgadinnye , ha már augusztus van, akkor szőlő is. Ebédre zöldbabfőzelék, sült szejtán karikákkal . Vacsorára vegazsíros kenyér zöldségekkel, hagymával (vegazsír= otthonról jön velünk: hagyma pirul, jó fél órát, hogy barna és pörcös legyen, majd bele a turmixba, hozzá Marmite krém, (ez egy élesztőkrém), és fűszerek, meg só, kevés hagyma fokhagyma. Isteni! Mindenki szereti. Lehet chilisre is csinálni. Az még finomabb! Péntek délig gyümölcs , mindenki eldönti, neki melyik. Ebédre krumplistészta , rettenetes mennyiségben, mert az nagy kedvenc. Vacsorára zabkása aszalt gyümölcsökkel . Szombaton utazunk , ezért arra való tekintettel, hogy a leírtakon kívül még egy csomó más kaját is megettünk, csak ezeket nem kellett leírni, mert nem kértétek, de a főtt kukoricától kezdve az otthonról hozott három féle süti és kekszig, ránk ugrott legalább hat kiló, nos emiatt a veszett fejsze nyele életérzés miatt felszerelkezünk mindenki kedvenceivel: Viktor párom műzliszeleteket vesz, Timon fiam a hőségre való tekintettel megdobja a szervezetét egy kevés chilis pickle-lel hozzá való chipsekkel , Ágoston marad a jól bevált sörélesztő tablettánál, én pedig szendvicseket gyártok a maradék krémekből . Mire hazaérünk elfogy a Neurosan is, és boldogan szórjuk szanaszéjjel piszkos holmiainkat a nagy szobában, mielőtt felfaljuk az áldott jó nagymama háromfogásos meglepi-vacsoráját, amiből persze egy szem sem marad. De ez már egy másik történet. Jó nyaralást! Ildikó Ennyi volt a mese mára, a következő részben következik még a két játékon kívüli benevezett, Edit és Orsi összeállítása!:-)
Pirított kukorica salsa és piknik a Margit szigeten
2012. július 7. Zizi kalandjai
Édes, roppanós kukorica szemek enyhén megpirítva = mennyország. Eredetileg nem ez a recept jönne most (hanem a beígért quinoa fasírt), de nem kínzok senkit fasírtok sütésével ebben a melegben. Nálunk a lakásban 31 fok van, szóval érthető miért főzök csak nagyon keveset. A sütőt szabadságra küldtem, helyette a mélyhűtő dolgozik teljes műszakban, készülnek a jégkrémek (most is épp fagy egy újabb változat).
Mexikói pikniket csaptunk az egyik napon a Margit szigeten. Készítettem paradicsom salsát (paradicsom, lilahagyma, koriander, só, bors, egy kevés chili paprika és citromlé), tortillát Anna receptje szerint, barnarizst és ezt a kukorica salsát. A tacoba mindezeket belepakoltuk, került még mellé jó fajta tejföl és érett avokádó is. Igény szerint tehetünk bele babot, húst, halat, salátát és sajtot is. Legyünk kreatívak és csapjunk egy nyári mexikói estét!
Pirított kukorica salsa
Hozzávalók 4 főre:
- 4 cső kukorica, külső levelek eltávolítva
- 1 kis csokor koriander, felaprítva
- 1 fej lilahagyma, megpucolva, felaprítva
- 2 lime kifacsart leve
- tengeri só, feketebors
- olívaolaj
Közepes lángon hevítsünk fel egy teflonserpenyőt és kb. 8 perc alatt pirítsuk meg a kukoricacsöveket (közben forgassuk, hogy minden oldalukon megbarnuljanak a szemek). Öntsünk hozzá 1-2 dl vizet, tegyünk rá egy fedőt és főzzük 15 percig, amíg a szemek megpuhulnak. Hagyjuk kihűlni, majd egy éles kés segítségével a szemeket vágjuk le a csövekről egy tálba (íme egy videó, amely bemutatja hogyan tudjuk könnyedén levágni a szemeket úgy, hogy ne repüljenek szerteszét a konyhában).
Adjuk a kukoricához a koriandert, a lilahagymát, a lime-ok levét, öntsünk rá 1-2 evőkanál olívaolajat, ízesítsük sóval, borssal, jól keverjük össze és már ehetjük is. Tortilla chips-szel is nagyon finom!
?Voilá!
A szigeten a virágoskert színpompás és lenyűgöző. Csodaszép virágok nyílnak egész nyáron. Érdemes kilátogatni és megnézni!
Spárgakérmleves
Nagyon nagyon meleg van, így csakis nyers kajcsik jöhetnek szóba Hozzávalók személyenként: 5 szál spárga 1 mini paradicsom (kertemből 3 pici majoranna virág (most virágzik) 1 csipet só 1 ek extra szűz olíva olaj picike petrezselyem 1 marék lucerna csíra A csíra kivételével összeturmixoljuk a hozzávalókat, és tálkákba helyezzük. 1 pici fürtös paradicsom és a [...]
Trikolor mininyársak
2012. június 22. Mindennapi ételeink
Könnyű nyári ebéd vagy vacsora ebben a nagy melegben, egy kis pirítóssal és salátával. Hozzávalók: 1 nagy cukkini 1/2 medvehagymás tofu (lehet más ízesítésű is, bár ez nagyon pikáns, finom ehhez) 5 szem aszalt paradicsom só 100% extra szűz olívaolaj -- szezámmag Elkészítés: A cukkinit megmossuk. A tofut és a paradicsomot is kockákra vágjuk. Egy tepsit vékonyan megkenünk olajjal, és ebbe tesszük a felvágott cukkinit, tofut. Sózzuk, petrezselyemmel megszórjuk és kicsit összesütjük (közben forgatjuk!). Majd ideális esetben egy nyársa húzzuk őket. Nekünk nem volt itthon, ezért lett a fogpiszkálóval mininyárs. :-) Bármilyen zöldséggel variálhatjuk. Mi gombával, koktélparadicsommal, kaliforniai paprikával, répával, vagy tofu helyett szejtánnal, netán szójavirslivel is szeretjük.
Bérszakácsot keresünk
Magyarországon ez a dolog valahogy nem ismert, de előfordul azért, hogy hasznos bartel üzletek köttetnek néha. :) Ha jól emlékszem, talán Katanyaka is főzött valakinek egy időben. Pont a múltkor mondtam, hogy két emberre főzni akkora pocséklás, mert otthon 10-re majdnem ugyanannyi energia, csak több hozzávaló kell. Most viszont az a lényeg, hogy valaki megkeresett amiatt, hogy szüksége lenne egy olyan személyre, aki egészséges ételeket tud készíteni egészséges alapanyagokból, és vállalja, hogy neki főzne huzamosabb ideig, természetesen ellenszolgáltatásért. Budapesti az illető, nincsenek magas elvárásai, csak ne legyen minden nap gombapörkölt. :) Bár nagy kihívás, lehet, hogy én is szívesen csinálnám, de Pest, Mátraháza és Nagyút között random ingázva felelőtlenség lenne bármit is bevállalnom. Kérlek benneteket, hogyha valaki indíttatást érez, keressen meg, megadom az illető elérhetőségét, és megbeszélik, hogy valóban mehet-e a dolog. Köszi Lányok! (Bocs, ha valamelyik férfikolléga is érintettnek érzi magát, szó se róla, hogy kizárnám a lehetőséget. :) ) Ha már így kép nélkül maradt ez a post, mutogatok párat a kertből. A jázminbokron volt a többiek között egy ágon, az illata ugyanaz, valami különlegesebb fajta lehet. Ilyenkor nagyon szép tud lenni a trombitavirág, csak ne akarná átvenni az uralmat a kert felett. A kedvenc virágom. Mátraházán még most virágzik. Ez nem a kertből való, viszont gyönyörű.
Kaporvirágos uborkasaláta
2012. június 15. Mindennapi ételeink
Ismét egy saláta, de hát most van itt a szezonja. A kaporvirág felhasználása Nagy Zsuzsától származik (legalábbis én tőle hallottam, amikor A nyár ízei könyv számára készített egy nagyon pazar salátát, kaporvirággal). A könyvről hamarosan írok :) Szóval tegnap Gábor barátunktól kaptunk kaporvirágot, uborkát pedig Rékától kaptunk, akinek a nagymamája két utcára tőlünk lakik, és kertje csupa finomságot rejt magában.:-) Így ezzel a két hozzávalóval ma én is kísérleteztem. Hozzávalók: 3 közepes uborka (nem kígyó) 2 dl babonéz 1 tk. szójaszósz 2 nagyobb kaporvirág kevés citrom 2-3 gerezd fokhagyma só-ízlés szerint Elkészítés: Az uborkát legyaluljuk, besózzuk. A babonézt elkészítjük, hozzáadjuk a citromlevet, sót, fokhagymát, szójaszószt. A kaporvirágot óvatosan szétszedjük. Tálalás előtt az öntetet a salátához adjuk, és rászórjuk a kaporvirágot, beleforgatjuk.
Sós, fűszeres pálcikák
2012. június 11. Gitta nyersétel blogja
Nagyon egyszerű, finom... Ha van aszalógéped, akkor elkészítheted, ha nincs, akkor elkészítjük mi neked! Hozzávalók: Azonos mennyiségű lenmag, napraforgó mag, fokhagyma, só, fűszerek. A magokat megőröljük, felét finomra, másik felét csak durvára. Vízzel tésztát gyúrunk belőle, belekeverjük az elturmixolt fokhagymát és a fűszereket. Aszalógép tapadásmentes lapjára kiterítjük, és kés hátuljával kis rudakat formázunk. lenpálcikák paradicsommal, mártogatóssal 4-5 óra aszalás után megfordítjuk, és szárazra aszaljuk. Ha jól formáztunk, akkor száradás után könnyen eltörik a bejelölés mentén. Mártogatós szósszal nagyon finom. Vagy salátával, paradicsommal. Ha éhes vagy, és valami sósra vágysz, akkor pedig csak úgy. Megrendelheted webáruházunkban!
Kékkk
Mostanában mindig van valami szépség a kertben. Nem tudok úgy kimenni, hogy ne lenne legalább 5 szebbnél szebb fényképtéma. Az elmúlt hetek kevés alvással, sok rohanással, rengeteg utazással és irodában üldögéléssel, város zajával teltek. Tegnap, miután megborotváltam Tatust (Nagyon remeg már a keze, ezért kell neki a segítség. Nem egy egyszerű esemény, a süni jelenthet neki, ezért régebben is ritkára vette. De utána jobb volt megpuszilni. :) ) kibóklásztam a kertbe. Legeltettem a szememet. A hagyma gyönyörű, még lehet belőle újhagymát kilopkodni, de már nem sokáig. A borsó még szebb, zsenge, zöld. Az ember rögtön lelegelné az egészet. A mák virágzik, pedig nem rég egyeltük, úgy emlékszem. A jégsaláta idén nem lett valami fényes, de talán még megfejesedik rendesen a jövőhéten. A fóliában is minden növöget. Már kis paradicsomok is zöldülnek. Az uborka terem, ahogy kell, hersegősen friss, mert nem lehet megállni, hogy meg ne kóstolj helyben egyet. A csípős paprikák is nagyok, de veszettül csípnek. Ezért szeretem a kosszarvút, mert ugyanaz a finom ropogós íz csípősség nélkül, de idén nem kaptunk. A lényeg az, hogy nagyon élveztem a csendet, a kerti kis munkát. Minden nap ezt kellene hazaérve, és kiadná az ember a gőzt, miközben a kert is szépülne, és egészséges ételek kerülnének az asztalra. Nem mellesleg a hason elhelyezkedő háj mennyisége is csökkenne. :) Nesze neked pogácsás menü. Jajj, ezt nem is szabadna megemlítenem sem. Egy külön munka miatt olyan össze-vissza ettem, és miket! Nos, meg kell említenem, hogy a ceglédi kórházban nagyon finom pogácsát süt a konyha. Túlságosan is jót. A receptjét majd egyszer még megszerzem. No persze nem vegán lesz, az tuti. Pedig azért igyekszem általában tartani a vegán étrendet, néha megszakítva kevés tejtermékkel, vagy 1-1 tojással. Többször egész nap nem volt idő enni, csak néha a kínált pogácsákat, ami se nem vegán, se nem teljes kiőrlésű! Nem jó ez az életmód, tönkreteszi az embert, teljesen kizsigereli. Néztem a kollégákat, és csodálkoztam, hogy az emberi test mennyire strapabíró, hogy 5 kávéval, és 5 pogácsával egész nap működnek, reggel hattól este tízig is az irodában, ha kell. Csak ez előbb utóbb valahol visszaüt majd. És ezt nagyon sajnálom. Mert sok mindent megtesznek másokért, csak épp önmagukat nyomják el. Pont a Nyitott szemmelben volt egy idézet a kenyeres cikkben, amiben egy néni kijelentette, hogy jobb nem lett a mindennapi élet, csak esetleg könnyebb. Mármint fizikai munka szempontjából. Aztán hogy ez lelkileg pl. mivel jár? Jobb az embernek a földet túrni, mégiscsak azt mondom... Meg persze főleg a Biblia mondja, én csak ismétlem. Az ilyesfajta munka áldás lehet, felüdít. Kiegyensúlyozottabb, egészségesebb és boldogabb. Kevesebbet idegeskedik, kevesebbet keres, de kevesebbel is beéri. Mert miért lenne szüksége okos telefonra? Persze lehet cáfolni, de azt hiszem olyan ez, mint a béka a melegedő vízben...
Epres süti
2012. május 27. Gitta nyersétel blogja
Hiába no, mostanában ha édességre gondolok, mindig csak az eper jut eszembe. Almalapokból készült, felváltva csokis-epres-vaníliás rétegek között! A tetejére szintén csoki réteg került, és az oldalát is azzal vontam be. A fotózás után egy pillanat alatt elfogyott! Epres szelet Hozzávalók: 7 darab almalap (almát pépesítünk és aszalógépben megaszalunk, ha nincs aszalógéped, a légkeveréses sütő is megteszi, vagy készen is tudsz almalapot venni - ITT -) a csokis réteghez: 2 banán 15 dkg mandula 1 evőkanál méz 2 evőkanál kakaópor pici víz A mandulát megőröljük, a banánt villával szétnyomkodjuk. Kevés vízzel kikeverjük a mandulát, hozzáadjuk a banánt, mézet, kakaóport. Kenhető állagúnak kell lennie. az epres réteghez: 20 dkg friss eper Az epret vékony szeletekre vágjuk. Ne pürésítsük, mert eláztatja az almalapokat. a vaníliás réteghez: 15 dkg kesudió 1 kávéskanál vanília por 1 evőkanál méz 1 citrom kifacsart leve 1 evőkanál chia mag (vagy használhatsz más sűrítő anyagot is) kevés víz A kesudiót kevés vízzel simára turmixoljuk, hozzáadjuk a mézet, citromlét, vaníliát. Chia maggal sűrítjük. (ezzel egy órát várni kell, míg megszívja magát, és akkor kenhető állagú lesz. Használhatsz utifűmag héjt is, azzal is teljesen jó) Az első almalapra csokiréteg kerül. Szépen egyenletesen elkenjük, majd rátesszük a következő almalapot. Erre egyenletesen elterítjük az eper szeleteket. Eper szeletekkel Erre újabb almalap kerül. Most jön a vaníliás réteg: Vaníliás rétegA következő almalapra ismét csokis réteget kenünk, majd megint eper következik, és a végén újra vaníliás. A tetejét és az oldalát megkenjük csokikrémmel, és egy órára eltesszük pihenni, hogy az almalapok felpuhuljanak. Ezután lehet szeletelni, eperdarabokkal díszíteni. Tányéron :
A napfény áldásai
Kedd este "A gyógyító napfény" előadáson lettünk okosabbak a napfény előnyös és hátrányos alkalmazásával kapcsolatban. Úgy gondolom, nem csak új információkra tehettem szert, hanem tévesen gondolt nézeteim is a helyükre kerültek. Az előadó egyébként Szabó Attila - Győrből érkezett, akinek néhány könyve az elmúlt években meg is jelent. Pl.: Ez a könyv, amellyel talán sokan gimnáziumi tanulmányaik során már találkoztak. Vagy egy másik könyvével. Ismét a teljesség igénye nélkül megpróbálok egy nagyobb morzsányit visszaadni az előadáson elhangzott bölcsességekből és tudományból. Az előadó azzal kezdte az előadást, hogy a Nap a Teremtő csodálatos remekműve. Olyan a föld számára, mint egy anya a gyermeke számára. A földet fenntartja és oltalmazza, irányítja, befolyásolja létével, melegével, nagyságával, megfelelő távolságával. A Nap a Földtől való mintegy 150 millió kilométer távolságával épp azokat a hőmérsékleti viszonyokat teremti meg, amelyek szükségesek ahhoz, hogy harmonikus élet legyen bolygónkon. Ha Napunk forróbb lenne, akkor a jelenlegi távolság túl kevés lenne a hősugárzás kivédéséhez és "megsülnénk". Ha viszont alacsonyabb hőfokkal rendelkezne, akkor "megfagynánk." Csak a hideg és meleg megfelelő arányú és nagyságú kombinációja vezethet optimális életfeltételhez. Az a szűk sáv, amely életet eredményez, pontosan az, amit a Nap biztosít - és éppen úgy, ahogy van. A napfény igen értékes az erős csontok kialakulásában. Mondhatjuk, hogy a napfénynek ugyanaz a hatása az egészségre, mint a testmozgásnak. Lecsökkenti a nyugalmi pulzusszámot és a légzések számát, a vércukorszintet, a tejsav mennyiségét a vérben a testgyakorlást követően. Viszont megnöveli az energiát, az erőt, tűrőképességet, stressz-toleranciát és a vér oxigénfelvevő képességét. A napfény serkenti a pajzsmirigyet, hogy növelje a hormontermelést, ami viszont megnöveli a szervezet alapanyagcseréjét, így több kalóriát éget el. Segíti a glükóz felszívódását a sejtekben, arra serkenti a szervezetet, hogy tárolásra alkalmas glykogénné alakítsa át. A napfény a növények világában is épp oly nélkülözhetetlen a fotoszintézishez. A klorofil, a növényekben található zöld részecske (pigment) képes a Nap energiáját megkötni és glükózba építve tárolni. A glükóz egyszerű cukor, az összetettebb szénhidrátoknak, a test fűtőanyagainak az építőköve, melyek az állati élethez szükséges energia javát szolgálják. A növények a napfény hatására fehérjéket, zsírokat és vitaminokat is gyártanak. Nitrogénszármazékok és a talajból származó ásványi anyagok vízzel és szénhidrátokkal egyesülnek. Így az összes táplálékul szolgáló növényt a napfénynek köszönhetjük. A napfény az az erő, ami táplálja, fenntartja, energiával látja el testünket. A napfény teremti meg a létünkhöz szükséges környezetet is. Közvetett úton oxigént és széndioxidot termel. Szabályozza a hőmérsékletet és a páratartalmat az életfenntartó szinteken. Az előadó által vázolt következő fontos téma a "napfény-vitamin" volt. Ez nem más, mint a D vitamin. A test napi D-vitamin szükséglete 400 egység. Ha arcunkat napi 15 percig napoztatjuk, akkor a napi szükségletnél máris többet nyerünk. A D vitamin nélkülözhetetlen csontrendszerünk egészséges fejlődéséhez, a megfelelő mennyiségű kálcium és foszfor csontokba történő beépüléséhez. Megelőzi a fájdalmas és torzulásokkal járó angolkórt, valamint egy súlyos felnőttkori betegséget, a csontlágyulást. A napfény D vitamint készít és von ki a koleszterinből és néhány növényi eredetű szterinből, amelyek közvetlenül a bőr alatt rakódnak le. Amikor ezt a munkát végzi, a test koleszterinjéből használ fel valamennyit. Az öregedés csökkenti a D vitamin termelést. Az öregedés rontja a szervezet képességét, hogy aktív D vitamin képleteket termeljen, ráadásul lelassítja a kálcium felszívódást a beleken keresztül, így megnöveli a hiányos csont-mineralizáció kockázatát. A legtöbb kutató úgy véli, hogy a zsírban gazdag étrend az öregedés fő előidézője. Egy 70 éves ember bőre egy 20 éves ember D vitamin termelésének kb. a felét produkálja. A napfény a csírák ellensége. 1877-ben két tudós Downs és Blunt felfedezte, hogy a napfény megöli a csírákat. Ezek a kutatók baktériumokat telepítettek néhány kísérleti kémcsőben lévő oldatba. Egészen véletlenül néhány kémcsövet napsugárzás hatásának tettek ki. Az árnyékban elhelyezkedő kémcsövekben a baktériumok növekedtek, a napfény hatásának kitett baktériumok nem. 1903-ban Niels Fensen dán orvost Nobel-díjjal jutalmazták, mivel sikerrel kezelte napfénnyel a tuberkolózist. A legtöbb fertőzés, mint torokgyulladás, tüdőgyulladás, gyermekágyi láz, sőt még a lepra is napfényterápiával gyógyítható. A napfény nem csak a gyógyításban, de a fertőzések megelőzésében is segítségünkre van. Engedjük be a fényt a lakásunkba! Húzzuk el a sötétítőket napos órákban, és ahol csak lehetséges nyissuk ki az ablakot. Ez lehetővé teszi, hogy a napfény teljes színskálája behatoljon otthonunkba és megölje, elpusztítsa a baktériumokat, vírusokat, amelyek talán már szaporodni kezdtek. A szemünkbe hatoló napsugárnak is gyógyító hatásai vannak. E mechanizmuson keresztül gyógyítható az agyalapi mirigy, a hypothalamus, a tobozmirigy, sőt az agyi idegközvetítők működése is. A bőr az első védelmi vonal a csírák és a környezetünkben található mérgek ellen. Megfelelő mennyiségű napfény kisimítja, rugalmassá teszi a bőrt, és egészséges fényt ad neki. Növeli a betegséggel és fertőzéssel szembeni ellenálló képességet is. A napbarnított bőr háromszor eredményesebb a csírák elpusztítása terén, mint a le nem barnult bőrfelület. Azonban a túl sok napfény veszéllyel is járhat és alapot teremthet a bőrrák kialakulásához. Az ismételt leégés kiszárítja és ráncossá teszi a bőrt. Egyetlen betegségcsoportot sem kezelnek olyan elterjedt módon fényterápiával, mint a bőrbetegségeket. A pörsenések, pattanások, kiütések jól reagálnak a fényre. Néhány orvos által felírt gyógyszer érzékennyé teszi a bőrt a napfényre. Tetraciklint tartalmú gyógyszert gyakran írnak fel fertőzésekre, de e gyógyszer iránti érzékenység következtében is előfordulhatnak kiütések. Az ilyen tartalmú gyógyszerek használata során óvatosan tartózkodjunk a napfényen, mert valóban kiütéseket okozhat. Kemoterápia alkalmazása során is óvatosan tartózkodjunk napfényen. Idegrendszerünk általában kedvezően reagál a napfényre. A napfény a legtöbb ember hangulatát is javítja. Ha egy napot valóban helyesen akarunk elkezdeni, időben kelljünk ki az ágyból, hogy megfigyeljük a napfelkeltét. Semmi sem szebb annál, hogy a sötétség eloszlik és egy új nap megszületésének lehetünk tanúi. Lelki élmény! A napfény megnöveli az endorfint mennyiségét, amit az agyvelő állít elő. Ez pedig jó közérzetet biztosít. Ellazít és izmainknak tartást ad. A friss levegő élettel telíti személyiségünket. A megfelelő légzés és az oxigénnek a vörösvértestekbe történő eljuttatása nem csupán az élet szempontjából lényeges. Személyiségünket is energiával tölti fel. Az agyvelőn átáramló oxigén közreműködik annak az elektromos áramnak a gerjesztésében, ami gondolkodásra képesít bennünket. Az izmokon keresztüláramló oxigén pedig a cukor elégetéséhez szükséges, hogy a termelt energia izomerőt nyújtson. A napfény egészségessé teszi a szívet. A napfény, hasonlóan a rendszeres testmozgáshoz, csökkenti az érverés szaporaságát a szív nyugalmi működésében. Csúcsformába hozza a szívizmot és megnöveli a szív kimenőteljesítményét. Így javítja a szív hatékonyságát. A vérnyomást a helyes érték felé segíti. Magas vérnyomás esetén pedig csökkenti mind a szisztolés, mind a diasztolés nyomást. Jól ismert tény, hogy a testmozgás csökkenti a vércukorszintet. A cukorbetegségben és a kórosan alacsony vércukorszint (hipoglykaemia) esetén is hajlik arra, hogy normalizálja a vércukrot. A napfény ugyanezt teszi. A nap csak akkor ráncosítja a bőrt, ha a szövetek nem telítettek a szükséges vitaminokkal. Ha a szöveteket a friss gyümölcsökből és zöldségfélékből álló étrend által C-vitamin telíti, gátolja a szabad gyökök kialakulását és az öregedést. Egy természetes napvédő, ami mindkét káros sugárzástól megvéd, könnyen elkészíthető porított C vitamin és víz 10%-os oldatából. Ennél is többet tesz: megvéd az UV-A és UV-B sugarak okozta leégés kapcsán kialakult bőrráktól és egyidejűleg az egészségtelen bőrbántalmakat is meggyógyítja, például a pszoriázist, ekcémát és az ótvart. Fontos információ az is, hogy a napfény elősegíti a bőrrákot, amikor olyan adagokban éri a bőrfelületet, ami bőrgyulladáshoz (kipirosodás) vagy leégéshez vezet. Ez akkor következik be, amikor a többszörösen telítetlen zsírok és koleszterin közvetlenül a bőr alatt oxidálódik. Tehát a bőrrák esélyei, kilátásai csökkenthetők a lesülés (még az enyhe leégés) elkerülésével is, a zsírpárnák csökkentésével, az étrend rosttartalmának növelésével, és olyan antioxidánsok fogyasztásával, mint a karotin, A vitamin, C vitamin, szelén, plusz E vitamin. Járványtani tanulmányok is jelzik, hogy a valóságban, a napfény védelmez bennünket a testben máshol előforduló rákos elváltozásoktól. A kép tartalma: USA államokban 2.000-en halnak meg a túlzott napozás okozta rákban évente. A helyes napozás alkalmazásával 138.000 esetben előzik meg a rákos megbetegedéseket. Az amerikaiak helyesen alkalmazva a rendszeres napozás gyakorlatát, 30.000 rákos megbetegedéssel járó halált előzhetnének meg. A magas dózisú napsugárzás bőrrákot okozhat. Ennek a rákfajtának mintegy 95 %-a két típusba sorolható. Pikkelyes és alapsejtű rák. Mindkettőt előidézheti a hosszú éveken át tartó erős napsugárzásban fürdőzés. A másik típusa a bőrráknak a melanoma. Ez egészen más jellegű, mint az előző kettő. Az általában sötét színű rákos folt gyorsan terjed és halálos kimenetelű is lehet. Ezzel a veszélyes bőrbetegséggel kapcsolatban nem az a fontos, hogy mennyi ideig tartózkodunk a napon, hanem, hogy leégünk-e vagy sem. Tehát a túl erős napsugárzást kell elsősorban kerülnünk. Ha mérsékelt égövön élünk, a napfürdőzésre a legalkalmasabb idő télen délelőtt 10 és délután 3 óra között. Nyár folyamán pedig délelőtt és délután. Ha viszont a trópusokon élünk, kerüljük el napközben a napsugárzást. Ha bőrünk érzékeny, kezdjük napi öt perccel előröl és öt perccel hátulról. Az adagot naponta 5-5 perccel növelve egy órás dózisig. Sötétebb bőrű egyének kezdhetik 15 perccel, öt perc helyett is növelhetik 15 perccel. Kerüljük a napozást étkezés előtt egy órával és étkezés után egy órával. A napenergia megváltoztathatja saját energia-egyensúlyunkat és megakadályozza, megnehezíti emésztésünket. Amikor olyan nagyfokú visszatükröződésnek vagyunk kitéve, mint a hó; védjük arcunkat és szemünket maszkkal, álarccal és napszemüveggel. A hó az ibolyán túli sugarak 85, a homok kb. 20, a víz pedig 5 százalékát tükrözi vissza. Figyeljünk arra, hogy ne aludjunk el a napon! Éppen így keletkeznek komoly felégések. Ha lehet ne tartózkodjunk egy óránál több ideig ragyogó napsütésen, hacsak nem cserzett a bőrünk. Ne felejtsük el, hogy ködös, felhős napokon is feléghetünk. Ha napszemüveget viselünk, gondoskodjunk arról, hogy szemünkhöz közvetlen szűretlen napfény jusson. Sétáljunk a szabad levegőn napszemüveg nélkül. Soha ne nézzünk a Napba, mert komoly retina és idegkárosodást okozhat! A közvetett épületekről, vízről, talajról és a környezetünkben lévő tárgyakról visszatükröződő fény éppen annyi energiát tartalmaz, amennyire szükségünk van. Amennyire csak lehet, kerüljük el a napolajok használatát. A legtöbbjük paraamino-benzoesavat tartalmaz (PABA) oldott állapotban. A PABA kiszűr néhány sugarat, de azokat a hullámhosszokat is kiszűri, amelyek hasznunkra van. Kutatás jelzi, hogy a PABA a bőrsejteket is károsíthatja. Maga az olajalap is káros lehet, ha a Nap hevíti. A legjobb Nap elleni védelem a széles karimájú kalap és a védelmet jelentő (vászon) ruházat. Napozzunk okosan, éljünk egészségesen és a betegségek nagy része elkerülhet bennünket!
Kókuszcukor … hallottál már róla?
Ma reggel láttam meg a boltban ezt a fura valamit. Kókuszcukor … kókuszvirág cukor … ízlelgettem a szót, majd kézbe vettem, néztem jobbról, néztem balról, és máris tettem a kosaramba kipróbálásra. Micsoda érdekesség! Erről a természetes édesítőről még nem hallottam. A csomagolás hátoldalán ezt lehet olvasni róla: Kókuszvirág cukor – a természet csodája Fogyasztása 5000 [...]
Magnólia
Egy igen kedves (elő)születésnapi meglepetés fogadott egyik reggel, mikor zenekari próba után otthonról haza mentem. :) Nyitom a kertkaput, és a kertben egy új fácska nyújtogatta ágait a napfény felé. 2 kis rózsaszínű virág billegett az ágakon. Tátva maradt a szám, aztán nagy vigyorra húzódott. Nagyon örültem neki, mert a magnólia mindig is a kedvenc növényeim közé tartozott. Remélem megmarad, és olyan szép nagy lesz majd, mint a múltkor az Eleki Idősek Otthonában fényképezett. Köszönöm szépen.
BARLANG-EBÉD NOSZVAJON
AZ ÉletKonyha is csatlakozik a Food Revolution Day elnevezésű programhoz. Micsoda véletlen, hogy éppen egy napra esik a nemzetközi esemény és a Noszvajra tervezett különleges ebédünk, melyre szeretettel várunk Titeket! A helyszínről: A noszvaji barlanglakások az elmúlt években egy művészcsoportnak köszönhetően új értelmet, életet kaptak. Átalakításukkal művészi alkotásokká és művészeti, közösségi események színhelyévé váltak. Ez a terület egy, a természetbe olvadó, azzal együtt lüktető, élő tér, ahol ember és természet együtt dolgozik. Az ételekről: A fentiekből számunkra egyértelműen következett, hogy a barlanglakások csodálatos helyszínt biztosítanának az élő ételek megismeresehez, élvezetéhez. Hiszen a nyers vegán étkezés alappillérei a természettel való kapcsolat megőrzése, a környezet és saját egészségünk, testi, lelki egyensúlyunk védelme. Fontos tényező még az ízek élettelisége, melyek már önmagukban is jó közérzetet és kimagasló gasztronómiai élvzetet nyújtanak. Az élő vegán ételekről és rólunk az alábbi linkeken találhatsz információt: www.eletkonyha.hu Bővebb információ az eseményről: http://www.facebook.com/events/264724066958981/ http://elogourmet.blogspot.com/ Megközelítés: http://maps.google.ie/ maps?saddr=Budapest%2C+Hung ary&daddr=noszvaj+hungary& hl=en&sll=47.931296%2C20.4 76799&sspn=0.13802%2C0.281 181&geocode=FabE1AId9okiAS nJz9TRNMNBRzFgER4MKcQABA%3 BFcVe2wIdKXQ4ASlFDs6wj5FAR zHPyLG502RIYw&oq=bu&mra=ls &t=m&z=9 Kassai Nóra Virág +36-30-399-4912 Repka Ágnes +36-70-702-8187 info@eletkonyha.hu
Majus 19. 13.00 Nyers vegan ebed a noszvaji barlanglakasokban/Raw vegan lunch at the cavehouses of Noszvaj
(See English below) Food Revolution Day program az EletKonyhaval!! Nyers vegán ebéd a noszvaji barlanglakásoknál A helyszínről: A noszvaji barlanglakások az elmúlt években egy művészcsoportnak köszönhetően új értelmet, életet kaptak. Átalakításukkal művészi alkotásokká és művészeti, közösségi események színhelyévé váltak. Ez a terület egy, a természetbe olvadó, azzal együtt lüktető, élő tér, ahol ember és természet együtt dolgozik. Informacio: http:// www.programturizmus.hu/ tdestination-noszvaji-barla nglakasok.html Megkozeliteshez térkép itt. Az ételekről: A fentiekből számunkra egyértelműen következett, hogy a barlanglakások csodálatos helyszínt biztosítanak az élő ételek megismeresehez, élvezetéhez. Hiszen a nyers vegán étkezés alappillérei a természettel való kapcsolat megőrzése, a környezet és saját egészségünk, testi, lelki egyensúlyunk védelme. Fontos tényező még az ízek élettelisége, melyek már önmagukban is jó közérzetet és kimagasló gasztronómiai élvzetet nyújtanak. Az élő vegán ételekről és rólunk az alábbi linkeken találhatsz információt: www.eletkonyha.hu Az esemény ára 4500 Ft. Legfeljebb 20 vendéget tudunk fogadni, ezért kérünk Titeket, az alábbi elérhetőségeken mihamarabb jelezzétek részvételi szándékotokat. Kovetkezo vacsorank idopontja: Majus 31. csutortok 7pm Budapest Food Revolution Day program with LifeKitchen: Raw vegan lunch at the cavehouses of Noszvaj (19th May, Saturday 1pm) About the venue: The cavehouses of Noszvaj got new life thanks to a group of artists in the last years. They became a space for artistic and community events and also peace of art by itself. It is a sacred space which connects with nature and where human and nature can work together. Directions here. About the food: Living food means to us to value our connection with nature and keep our health, body and mind well-being as well. All the above mentioned ensure us to have a wonderful venue to discover raw vegan food and its pleasure. The vibrant taste of our food brings a high gastronomical pleasure also. More info about raw vegan food: www.eletkonyha.hu/en 4500 huf/person Due to the special place, we can accept 20 guests. Book your place now! Our next raw vegan dinner in Budapest will be on the 31th May (Thursday) 7pm. Kassai Nóra Virág +36-30-399-4912 Repka Ágnes +36-70-702-8187 info@eletkonyha.hu
Hibiszkusz
A napokban metszettem pont a hibiszkuszt, és a piszkozatok között összefutottam egy tavalyi fotóval. Már nem tudom mit szerettem volna vele, de most ahogy tavaszodik, és várom, hogy virágba boruljanak, olyan jó volt látni. Főleg annak tudatában, hogy két napja még esett a hó, tegnap reggel pedig -5 fok volt otthon.
22.
-ik nap :) egy kicsit írok a belső folyamatokról. aztán majd egy keveset gyakorlati dolgokról is. a múlt hét második fele megint gyöngébben telt. ez különösebben nem tűnik nagy problémának, de abból a szempontból rossz, hogy nincs energiám mozogni - ami eléggé hiányzik - és általában kevesebb a motivációm bármihez. ettől aztán az egész böjttel kapcsolatban is kevésbé vagyok lelkes. olyan érzésem van, mintha egy ásatást folytatnék magamban. egyre mélyebb és mélyebb rétegek jönnek elő, testi, lelki szinten egyaránt. a böjt miatt alapvetően sokkal fókuszáltabb, nyugodtabb állapotban vagyok, és tudom kívülről szemlélni a folyamatokat, ami lehetővé teszi, hogy az egészen finom változásokat, történéseket is érzékeljem. már a hét elején volt egy furcsa lelki hullám, aztán a csütörtök is érdekes volt, amiről a múltkor írtam. végül egész 7végén gyöngébb voltam és nyűgösebb, és furcsa módon elkezdtem éhes lenni és megkívánni mindenfélét, egyszerűen nagyon úgy éreztem, hogy már szeretnék enni, ami új volt, és egy kicsit nyomasztó. de mintha valami mélyebbről felszabaduló rétegekből kerülnének elő ezek a dolgok, nem a jelenlegi helyzetekre adott válaszként. ingerültség, türelmetlenség, vágyak mintha régi dolgok lenyomataiként, elavult sablonokként kerülnének elő, az éhség, fáradtság, testi érzetek pedig a tisztulási folyamat következtében: hullámzó gyöngeség talán az éppen előkerülő méreganyagok miatt, a zöld levektől való időnkénti irtózás az erős tisztító hatásuk miatt, vagy különböző ételek utáni vágy az ahhoz főződő testi-lelki kötődés miatt.. illetve amiatt, hogy talán most engedődik el. ma reggelre az összes ilyesmi elmúlt, és legnagyobb megdöbbenésemre a reggeli natúr spenót-saláta lé annyira ízlett, hogy magában ittam meg a narancslé nélkül. eddig undorom volt a natúr spenótlétől. tegnap még féltem, hogyan fogom bírni a húsvéti családi banzájt a sok finomsággal, ha a hétvégén már ilyen nehezen bírtam a böjtöt.. de elhatároztam, hogy tovább gyakorlom a csütörtökön bevált szagolgatós-szemlélődős attitűdöt, és türelmet. de mára egyáltalán nem kívántam már semmit, pedig szuper, gyönyörű házi sütik voltak, még reformosak, vegánok is. már annyira ránézésre sem hatottak meg, de megszagolgatva megállapítottam a legjobban kinéző tortáról is, h cukorszagú és egyáltalán nem kívánom. ez nagyon meglepő tapasztalat volt, mert ugyan voltam már olyan periódusban, hogy minimális cukormennyiségtől is megfájdult a fejem, de mostanában egyáltalán nem ez volt a jellemző. úgy érzem, hogy a hétvégén valami nagyon átfordult, megváltozott. egyre szabadabban érzem magam testileg-lelkileg. nagyon kiváncsi vagyok, hogy lesz majd a böjt után, mert jövő héten, vagy 30 nap után azt hiszem elkezdek enni, ahogy eredetileg terveztem. most úgy érzem, hogy van annyi erőm, és történt annyi változás, hogy könnyebb lesz megtalálni az egyensúlyt a böjt után, ami tulajdonképpen a cél.. de ez a jövő zenéje. ez az időszak pont a jelenre segít koncentrálni, anélkül tekinteni a jelen pillanatra, h a tegnaphoz vagy a holnaphoz viszonyítanám. ettől függetlenül a héten át szeretném gondolni, hogyan töröm majd meg a böjtöt, minél pontosabban figyelembe véve a lehetséges reakciókat, és terveket készíteni, hogy a böjt alatti tapasztalatokat használva a régi sablonok helyett újakat tudjak használni, és megtörténjen a valódi változás. valószínűleg ez elég nagy figyelmet és türelmet igényel majd, nem árt rá felkészülni. és akkor egy kicsit még a gyakorlati dolgokról. az ugye alap, hogy a leveket frissen, nyersen, bio alapanyagokból készítem. fontos, hogy minél frissebben, mert nagyon hamar oxidálódnak, legjobb rögtön meginni őket, de persze adódik úgy, hogy pár órával hamarabb kell elkészítsem, mielőtt elmegyek itthonról. a lékészítésnél a legigénytelenebb módszer vált be: turmixolok és szűrök. ez praktikus, mert semmi extra nem kell hozzá csek egy mezei turmixgép, bárki nekiláthat. kell hozzá némi gyakorlat, de aztán ez a leggyorsabb és a leghatákonyabb. tudnék erről is elég sok hasznosat írni, de most nem teszem, viszont kérdezzetek bátran. a menü: ez főleg attól függ, hogy mi a szezonoális, és mit tudok a legolcsóbban szerezni a biopiacon. mivel a gyökérzöldségeket egyáltalán nem kívánom, más meg most nincs, maradnak a gyümölcsök és a zöld levelek. a gyümölcsök fedezik az energiát és nagyjából inkább a vitaminokat, a zöld levelek pedig főleg az ásványi anyagokat, és ellensúlyozzák a gyümölcsök cukortartalmát - ez utóbbi a vércukorszint és a sav-lúg egyensúly miatt is megszívlelendő, erősen ajánlott a napi min. 1kg zöld levélféle. hasznos még a citrom a lúgosítás, a fahéj a vércukor-egyensúly, az anyagcsere és még számos pozitív hatása miatt, és gyömbért használok még, ez emésztés segítő, amellett, hogy változatossá teszi az ízeket. amúgy a napi menüm elég unalmasnak tűnhet, mégis valahogy mindig más, és nem unom meg: ? reggel egy liter ihatóan forró vízzel indítok, 1 citrom levével. ez alaposan átpucol, lúgosít, és elindítja a napot. ? aztán jön egy kis virágpor, ez a kedvenc csemegém, a nap fénypontja, amellett, hogy szémos jó tulajdonsága és hatóanyaga van. ? reggelire 4-5 narancs jön spenóttal (a narancsot külön facsarom és szűröm szitán, aztán turmixolom-szűröm a spenótot kis vízzel, kiegészítve néha salátával, petrezselyemmel) ez általában összesen 6-8 dl. ? a napi másik két adag levem alapja 2x3-5 alma és 1-1 saláta (ezt már együtt turmixolom, mostanában csalánnal (vér- és vesetisztító) és pitypanggal (májtisztító) vagy mással. ehhez jön még néha citrom, néha gyömbér, fahéj vagy ezek kombinációja, + 2-3 dl víz a turmixolás miatt) általában egy adagból cirka 1 l lé lesz. ? aztán még bármennyi víz vagy gyógytea, én általában napközben elvagyok a levekkel, és este iszom még fél-1 l valamit. elvileg minden stimuláló cuccot el kellene hagyni, még a zöld teát is, de az 1000teaházas japán zöldteák ízvilágát annyira kívántam néha, hogy ennyi engedményt tettem. meglepően erős hatása van különben ebben a szituban, olyan mint 3 dupla kávé :D szóval érdemes óvatosan. mára ennyi.
Zöldpástétom Salátával
2012. április 7. Főzés nélkül finoman!
Baráti meghívást kaptam. Már a meghívás is jelképesen jelzett egy szép gesztust, amellyel az Élet előre megmutatta milyen szépségek várhatnak rám, ha elfogadom. Elfogadtam. A remények elvesztek az elfogadás tengerében, így megteremtődött egy elvárásoktól mentes csoda, melyben az akarás nem találta helyét... Ilyen indulás, érkezés csak gyönyörű ételeket szülhetett... Zöldben járok, a fák kiengedik magukból a télen elszenvedett fájdalmakat, melyeket az álomba szenderültség oly sokáig takart. Virul a természet. Zöldben járok, zöld a szívem, zöld lesz az étel is amit készítek. Ez volt az egyetlen elvárás a meghívásnál - gyere, de kérlek csinálj valami finomat. Ebben a csodában a lelkem boldogan fürdött az ételkészítés szépségében... Angol zeller szárát szeletelem (egy szépség szerettette meg velem vagy két éve, hálás vagyok, ezért is), rukkolát megmosom, majd kicsit megtépem, vajretket és paradicsomot kockázok, egy tálban találják magukat az alapanyagok, bőséges megöntözöm hidegen sajtolt napraforgó és lenmagolaj keverékével, só és frissen őrölt borsok (rózsa, fekete, zöld). Félreteszem egy kicsit érni a salátát... Kedvenc aprító-darálóm megint előkerül (mindig magammal viszem). Avokádó, angol zeller, víz, olívaolaj, fokhagyma, só és fekete bors (az arányokat adja meg az ízlésetek és az intuíciótok, nem lehet elrontani). Nem kell több, zümmögve teszi a dolgát kis gép. Krémes állag gyöngyöző, szép zöld szín. Egy kóstolás, hmm... Mennyei. Egy tálra halmozom a salátát, mellé kerül a pástétom. Megérkezik a barátom is, szemében kíváncsi mosoly - mikor ehetünk? Finom volt. Jó étvágyat nektek és Boldog Ünnepeket! Javed
Újabb kerek születésnap és gesztenye torta
Bükkszenti Tata ma tölti a 90-et. Boldog születésnapot! Sajnos az Ő fülhúzása halasztásra kerül, mert nincs a szomszédban, mint a másik egyívású apóka. Pedig nagyon megölelném e nagy nap alkalmából. Egyelőre egy virtuális tortával tudok csak kedveskedni, ami a másik ünnepeltnek készült. A piskóta a hagyományos módon készült, itt írtam róla, annyi, hogy gesztenyemasszát és mandulát a tésztába nem tettem. Egy kerek sütőformába 6 tojásból készül. A 6 tojáshoz 6 tojás, és 6 kanál porcukor / liszt kerül, meg egy fél csomag sütőpor. Zsírpapírt teszünk a sütőformába, és begyújtjuk a sütőt. A sárgáját és a fehérjét külön vesszük, a sárgájához keverjük a porcukrot, míg kifehéredik, majd a sütőport és a lisztet. Gyorsan felverjük a fehérjét kemény habbá. Két részletben hozzákeverjük finoman a sárgájához, majd a formába öntjük. 180-200 C-on fél órát sütjük. És nem nyitogatjuk közben a sütőt! A krém gesztenyemassza (3 csomag) 3 ek porcukor 1 vaj és 2,5 dl növényi tejszín keverékéből készült. Az oldalát és a tetejét egy régebbi száraz piskóta morzsája (de lehet babapiskóta is) és darált mogyoró keverékével szórtam meg. Ha vegánul kellene készítenem, ebből a piskóta tésztából indulnék ki fahéj és gyümölcsök nélkül. Gesztenyemasszából kapható natúr, vagy valódi gesztenyéből főznék pürét. Nem bonyolult, és finom is. A vaj helyett biomargarint, vagy egy kis kókuszzsírt használnék, és több rizstejszínt, vagy zabtejszínt raknék bele. Valószínűleg gyümölcscukorral édesíteném. Majd a szülinapom környékén lehet, hogy meg is valósul. Évek óta nem volt torta, bár lehet, hogy jobb igen. :) A díszítéstől nem kell megijedni, nem nehéz, csak az a lényeg, hogy gondold át előtte, milyen mintát akarsz, és hová, mert a második tortánál kétszer simítottam el újra a tetejét. :) Ráadásul mindig mutatósabb az egyszerűbb.
Levendulás muffin szappan házilag /Homemade Muffin Soaps /
2012. március 15. Nyers konyha
Jó ideje nem készítettem szappant. Karácsonyra az összeset elajándékoztam, így kifogytam a készletekből. Gondoltam, ha már készítek, megint megpróbálom a muffin alakút, és így második nekifutásra szerintem szebb is lett:) A recept ugyanaz, mint a levendulás szappanomé, csak most nem tettem bele levendula virágot. A muffin szappan leírása itt található. Most kockáztam egy régebbi szappanomból a tetejükre díszítést. A sötét csoki színű kávés szappanból, a karamell színű mézes- fahéjasból van. Fahéjjal szórtam meg. A muffinok narancsos alapszíne őrölt pirospaprikától van.
"Ha nem akarsz cukorbeteg lenni, étkezz úgy, mint egy cukorbeteg."
Tegnap ismét okosabb lettem a cukorbetegség, az édesítőszerek, a szervezet működése, gyógyítása témakörben. Az előadás igen alaposan járta körbe a témát. Nem lehet erről így - blogon, írásban, - teljes tájékoztatást adni, de néhány dolgot sikerült lejegyzetelnem, amiből szemezgetve most mások okosodását elősegítve megosztok mindenkivel: Már én is említettem egyik bejegyzésemben az alma jótékony hatását. Most még teljesebb képet kaptam arról, hogy mennyire nagyszerű az emberi szervezet számára az egész gyümölcs. Az előadó az alma magjait és magházát is ajánlotta fogyasztásra - nem csak cukorbetegek számára. Persze mértékkel, hiszen ez a mag is ciánt tartalmaz. De nyilván ahhoz rengeteg almamagot kellene elfogyasztani, hogy a cián kifejtse kártékony hatását. Tóth Gábor beszélt a cukor hatásairól. Hiába növényi táplálék, a cukor mégis a következő negatív hatásokat fejti ki szervezetünkben:Károsítja: - szív és érrendszert - szemet - fogazatot - emésztőszervek felszínét - hasnyálmirigyet - idegrendszert - kiválasztó szerveket (máj, vese) - egyes belső elválasztású mirigyeket Gombásodás révén károsodhatnak: - nemi - és urológiai szervek - bőr Fő okozója a következőknek: - elhízás - szellemi tompaság - ingerlékenység - kedvtelenség - rossz közérzet Cukorbetegségben szenvedők számára az alábbi megoldásokat ajánlotta: - Rostban gazdag étrend bevezetése (elsősorban zöldségek és gabonafélék) - Összetett szénhidrátok fogyasztása (kevésbé édes ízek) - Protektív anyagok beviteléről gondoskodni - vitaminok, ásványi anyagok által, hogy a hiányállapotokat elkerüljük. (Ajánlott különböző magvakat gabonákkal párosítva) - Lúgosítás (elkerülhető a savak, az elhízás és az édességvágy) - Candidiasis-t megelőző étrend - Lelki stabilitás (pótcselekvések - pl. nassolás - megelőzése) Az előadó, Tóth Gábor beszélt a mesterséges édesítőszerek káros hatásairól - fejfájás, ingerültség, hasmenés. Nem csak az aszpartamot említette meg. Továbbá felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy a "csipszadó" - ami ma már inkább "lekváradó", pont arra ösztönzi a gyártókat, hogy cukor helyett mesterséges édesítőszereket használjanak.Érdemes odafigyelni, hogy mit (v)eszünk és mit iszunk....Ezeket hallva, olvasva mindenkiben felmerül a kérdés, na jó, de akkorHOGYAN ÉDESÍTSÜNK?Természetes édesítőszerekként az alábbi javaslatok kerültek felsorolásra: - Mézek (elsősorban a jobb minőségű - és sajnos drágább mézeket ajánlotta, nem a virágmézet, persze felhívta a figyelmet arra, hogy a méz kevésbé ajánlott cukorbetegek számára - az előadáson nem csak a cukorbetegek "kezeléséről", hanem megelőzéséről is szó volt) - Aszalványok, gyümölcskoncentrátumok - Gyümölcscukor (fruktóz) - Nyírfacukor (xilit, xilitol) - Alternatív szirupok (tápióka, agavé, juhar, árpamaláta, kukorica, rizs, stb) - (Zárójelben megjegyezte a cukoralkoholokat: szorbit, mannit, maltit) Beszélt a II. típusú cukorbetegség okairól, a következő tényezőket felsorolva: - Genetika (kb. 30%-ban felel érte) - Életmód, környezet, egyéb (70%-ban) - Étrendi okok között az alábbiakat említette: - Zsiradék és szénhidrát dús étrend - Egyszeri, nagy mennyiségű étkezések - Esti nagy vacsorák - Rosthiányos, finomított élelmiszerek - Szabályozóanyagok relatív hiánya - Közvetett ok: elhízáshoz vezető étrend Az előadó megosztotta velünk a főbb téves nézeteket a cukorbetegséggel kapcsolatban: - Egyszerű cukorforrások teljes megvonása - Szénhidrátmentes élelmiszerek növelése - Tej, tejtermék, tojás és húsfélék fogyasztása Cukorbetegség egyéb következményeit is a hallgatóság elé tárta: - Immunitás gyengülése - Bélrendszeri státusz előnytelen változásai - Elsavasodási folyamat fokozódása - Kiválasztó szervek terhelődése Ezek után mindenki feltenné a kérdést, tulajdonképpen HOGYAN ÉTKEZZÜNK? - Cukor, állati zsír kiiktatandó - Sófogyasztás jelentős csökkentése - Állati fehérjék kiváltása növényi proteinekkel - Kevés növényi olaj használata (Ahogy korábban már én is írtam, lassítja a gyomor ürülést, normalizálja a vércukorszintet, ha nélküle főzünk) - Főzési praktikák pl. rántás csökkentése, ill. helyettesítése zabpehely-, köles-, szója-, vagy sárgaborsó liszttel - Búzacsíra, zabkorpa, lenmag, pektin források hasznosak - Zöldturmix és nyers táplálkozás Rengeteg sok jó és hasznos dolog hangzott el, a töredékét tudom csak visszaadni. A tudományos rész mellett igyekeztem néhány érdekességet is lejegyzetelni.Cukorbetegeknek ajánlott a különböző gombákból készült italok fogyasztása - mint pl. shii-take gomba, de ugyanígy ajánlotta az aloe-verából készült leveket is.Ha cukrászsüteményt eszünk, akkor a felszívódást lassíthatja, ha a sütemény után egy kanál korpát is fogyasztunk.Aki többet eszik, többet verejtékezik.Megtudhattuk, hogy az igazi Kellog-féle műzli valójában az alábbi összetevőket kell(ene), hogy tartalmazza: - gabona(pehely) - aszalványok - gyümölcs - magok Szó volt arról is, hogy már egészen csecsemő kortól tudatosan érdemes a szülőknek arra figyelni, hogy a gyermek édesség íz iránti vágyát folyamatosan nem kielégíteni, hanem féken tartani.Az édességfüggőség együtt jár viselkedésfüggőséggel is. Azok az emberek, akik nem tudják kordában tartani édesség iránti vágyukat, a viselkedésüket sem tudják megfelelően irányítani."Ha nem akarsz cukorbeteg lenni, étkezz úgy, mint egy cukorbeteg"."Cukorbetegek számára a legajánlatosabb gyümölcsök: alma, meggy, szilva.""Nyers ételek hatására a szervezet magához tér, a folyamat kézben tarthatóvá válik, javulás kezdődik.""Antibiotikum helyett fogyasszunk sok citromot, fokhagymát, hagymát, tormát, nyers ételeket és csírákat."Felét sem sikerült visszaadnom mindannak, ami elhangzott, de remélem sokak számára hasznos információt tartalmaz, és felkelti az érdeklődést a következő előadáson való részvételre. Mielőtt bárki az első követ rám dobná, tisztában vagyok vele, hogy nem minden receptemben valósítom meg a fent vázolt tudást. De aki ezen az úton halad, az pontosan tudja, hogy az ember fokozatosan tudja bevezetni az életébe és étrendjébe a tudás gyakorlati alkalmazását.
Tavaszi Tisztulás Főzőtanfolyam
2012. március 9. Fittanyuka Blog
Recept - Fotó előzetes a március 10.-i , azaz a holnapi Tavaszi Tisztulás Főzőtanfolyamról ! Ígérem hamarosan megosztok veletek is néhányat . Van egy-kettő kedvencem, ami biztosan nektek is nagyon fog tetszeni:)! Pl: Zöldség Omlett Továbbá ha szeretnétek csatlakozni a Közös Virtuális Tisztítókúrához még a hétvégén csatlakozhattok, habár elkezdtük a felkészülést. ( Lékúra kezdete, levezetéssel együtt: március 12-22.-ig ). Csupán egy hírlevél felíratkozás szükséges, mert levélben kapjátok a tennivalókat, tippeket! A Tavaszi Lékúrával kapcsolatosan itt olvashattok! Fittanyuka
Gyömbértea
2012. február 10. Lét-tudatos konyha
A nagy hidegben jó szolgálatot tehet az alábbi melegítő hatású ital. A gyömbér immunerősítő, vírusölő hatású fűszer. Megfázásra kitűnő, mivel főzete hevít, izzaszt, felgyorsítja a vérkeringést. A tea receptje olvasható: itt
Tavasz Párizsban (1. rész)
2012. január 20. Zizi kalandjai
Két napja Facebook-on megkérdeztem, hogy mit szólnátok egy kis tavaszi utazáshoz. Jeleztétek, hogy jöhet! :) Hát íme az első ízelítő Párizsból, ahol tavaly áprilisban jártunk I.-vel. Igen, jól olvastátok... tavaly áprilisban és még nem írtam róla! Érdekességeket fogok bemutatni a sorozatban, a látnivalókra nem nagyon fogok kitérni, bár képek formájában azért fel fognak tűnni. A híres épületeket, múzeumokat úgyis mindenki beiktatja a programjába, még ha nem is először jár Párizsban. Nekünk is már a harmadik alkalom volt, hogy eljutottunk a világ egyik leghíresebb vagy inkább legromantikusabb városába, mégis újra felmentünk az Eiffel Torony tetejére. Kihagyhatatlan, még a tériszonyosoknak is! És, ami így lassan egy év távlatából megmaradt a jegyzeteimen kívül? Croissant, croissant, bagett, sajt, piknik a parkban, séta, séta, piac, nini ott az Eiffel Torony, tejeskávé, egy pohár finom vörösbor, croissant, metro, macaron, csokoládé, croissant, bagett, dzsem, vaj, metro, csokis croissant, pöti káfé, séta, nini megint ott az Eiffel Torony, piac, metro, macaron és még folytathatnám... Most, hogy ezeket leírtam, rám is tört a Párizsba mehetnék... na, beszéljenek a képek helyettem. Sajt tenger... Rue Montorgueil Market Szuper kis reggeliző hely és pékség, Le Pain Quotidien a Rue Montorgueil-en Rue Montorgueil Market Titkos recept alapján készülő párizsi csokis keksz... és társai A cseresznyefa rózsaszín tömött apró virágai Párizsban is ugyanolyan gyönyörűek, mint itthon... Most itt szeretnék ücsörögni a Festők terén, a Montmartre-on és csak nézni és nézni a sétáló tömeget, a művészeket... persze közben sült krumplit eszem egy nagy tányér salátval, ropogós bagettel és sós francia vajjal, egy pohár jó bor és egy üveg Perrier társaságában... Festők tere (Place du Tertre), Montmartre Festők tere (Place du Tertre), Montmartre Vidám muzsikát játszó utcai zenész a Montmartre-on Sacré-Coeur Egy párizsi piknik
Közétkeztetés helyi biozöldségekkel
Nagykamaráson biozöldség termesztésébe kezdett az önkormányzat. Céljuk, hogy az ott élő idősek és a gyerekek - közétkeztetés keretein belül - egészséges, friss élelmiszerhez jussanak. A kertészet nem csak egészséges élelmiszert, de jelentős megtakarításokat és viruló közösséget is jelent a helyiek számára. A nagykamarási kezdeményezés égisze alatt jelenleg 3 hektárt művelnek meg. Biokertészkedést folytatnak, így nem csak helyi termék a végeredmény, de egyben egészséges élelmiszerről is beszélünk. Sőt, környezetbarátról, hiszen vegyszermentesen termesztett zöldségfélék kerülnek ki a kertből, s a szállítással járó levegőszennyezés és egyébb környezetterhelés is elmarad - helyi termelésről és helyi felhasználásról lévén szó. Ezzel a tevékenységgel évente közel 2 millió forintot spórol meg az önkormányzat; ráadásul mivel az alapanyagot maga állítja elő, a közeljövőben valószínűleg nem kell a közétkeztetésben árat emelnie. További előny, hogy jó termés esetén a hivatal - a pénzbeli támogatás mellett - természetben is tudja a rászoruló családokat segíteni: egy-egy zsák burgonyával vagy egyéb zöldséggel. Az önkormányzat kertjében dolgozók számára is több haszonnal jár a munka: kiegészítő pénzkereseti lehetőség és nem utolsó sorban közösséghez tartozónak érzik magukat; saját bevallásuk szerint jó együtt munkálkodni. Az itt dolgozókat az önkormányzat támogatási forrásokból, munkaügyi központ segítségével foglalkoztatja. A nagyszerű kezdeményezés a józan paraszti ész logikáját követi, jó szívvel ajánlható minden hazai önkormányzat figyelmébe! forrás: tudatoslet.hu
Paradicsomos lencsefőzelék
2011. december 31. Vera vega konyhája
Ha újév, akkor lencse. Ez a főzelék egy olyan variáció, ami - legalábbis nálunk, a paradicsom miatt - nagyobb sikerre számíthat a gyerekek körében a hagyományos verziónál. Hozzávalók: lencse paradicsom passata hagyma tk tönkölyliszt római kömény A lencsét beáztattam, majd bő sós vízben puhára főztem. A hagymát olajon megdinszteltem, megszórtam a liszttel. A rántást a lencséhez kevertem, hozzáöntöttem annyi passatat, amennyi épp ellepte. Forraltam egyet őket, és római köménnyel ízesítettem. Szójavirslivel és sült krumplival tálaltam. BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDANNYIÓTOKNAK!
Birsalmasajtos sütemény és magyarázkodás
2011. december 9. Vera vega konyhája
Khmm... május 20 az utolsó bejegyzés dátuma. Nagy volt a szünet, és most sem ígérem, hogy vissza tudok térni, pedig szeretnék, de... Egyrészt gyakorlati, másrészt érzelmi okai is vannak az eltűnésemnek. Először a gyakorlati okok: tavasszal egy grandiózus házkeresési projektbe kezdtünk, aminek eredményeképp nyáron megtaláltuk a házunkat, azt kicsit átalakítottuk, majd beköltöztünk. Mindezt 4 gyerekkel. Nem ragozom, kemény menet volt, lassan kezdünk berendezkedni, ma pl. már megvettük álmaink szőnyegét is :) (2 hónapja kerestük) Nem igazán a főzés volt az első és legfontosabb ezekben az időkben, főleg nem a fotózás... Az érzelmi részéről: valahogy az utóbbi időben megcsömörlöttem a virtuális világtól. Nem tudom ezt pontosan megfogalmazni, azt érzem, hogy nem akarok benne valami miatt részt venni. Na de közben rendszeresen kapok visszajelzéseket, hogy a blog jó, hogy szükséges, hogy élvezetes. Mitévő legyek hát? Arra jutottam, hogy annyit adok, amennyit tudok. Ha összejön egy finom étel és még le is tudom fotózni, igyekszem feltenni. Ha nem, akkor eltűnök megint. Én sem szeretném, ha a blogon szereplő sok-sok ételleírás kárba veszne, márpedig érdeklődés hiányában ez megtörténhet, amennyiben nem táplálom az újra éhes olvasókat :) A táplálkozásunk is változatosan alakult az elmúlt hónapokban, de erről majd egy másik bejegyzésben írok. Jöjjön hát a recept! Hozzávalók: 25 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt 2 tk sütőpor 1/2 tk szódabikarbóna 1 tk fahéj kb 10 dkg birsalmasajt, kis kockákra vágva 1 maréknyi dió durvára vágva 1 ek étkezési keményítő 10 dkg nádcukor 0,8 dl olaj 2,8 dl növényi tej Az összes hozzávalót tálban összekevertem, majd egy kisebb méretű sütőtálat kikentem és a tésztát beleöntöttem. 180 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt megsütöttem.
Csipkebogyó
2011. november 2. Lét-tudatos konyha
A csipkebogyónak már a látványa is tetszetős, ahogyan a visszavonulóban lévő természet kopár ágai között messzire virít egy-egy piros bogyókkal teli bokor. Mintha kifejezetten erre az időszakra teremne, hogy számos előnyös tulajdonságával ajándékozza meg a télre készülő szervezetet. Termése a dér csípése után lesz teljesen érett. A narancssárga színű még nem teljesen érett, érdemes tehát megvárni, hogy színe vörössé váljon. Előnyös tulajdonságai: Leginkább magas C-vitamin tartalmáról híres, mely a szervezet ellenálló képességét növeli a fertőzésekkel, betegségekkel szemben. De ezen kívül részt vesz a szabad gyökök elleni küzdelemben -vagyis az oxidációs folyamatok szabályozásában-, erősíti a vérerek falát és szilárdítja a kötőszövetet.
Egy csók, és más semmi...
2011. szeptember 26. Napló étkeinkről, életünkről
Tegnap éjszaka nagyon kedves álmom volt: Álmomban valaki a csókról verselt, gyönyörű formában mondta el nem csak a lélekre, hanem a testre gyakorolt jótékony hatását is. Hiába kerestem, verset csak a szerelemről találtam, ezért prózai oldalt ajánlok, ahol egészségünkre gyakorolt hatásáról is írnak: A csók élettani hatásai És egy kedves vers Radnóti Miklóstól: Virágének Fölötted egy almafa ága, szirmok hullnak a szádra, s külön egy-egy késve pereg le, ráhull a hajadra, szemedre. Nézem egész nap a szádat, szemedre hajolnak az ágak, fényén futkos a fény, csókra tűnő tünemény. Tűnik, lehunyod szemedet, árny játszik a pilla felett, játszik a gyenge szirommal, s hull már a sötét valahonnan. Hull a sötét, de ne félj, megszólal a néma, ezüst éj; kivirágzik az égi fa ága, hold bámul a béna világra.
Hercegnő torta, vagy Hello Kitty torta II. (tej- és tojásmentes), és a 3. szülinap
2011. szeptember 18. Vegagyerek
Hála a jó égnek, bármennyire is stabilan tartotta magát, lassan a hercegnők elkezdték lenyomni Hello Kittyt a dobogó tetejéről...:-)) (na jó, önmagában Hello Kitty is aranyos, csak kicsit túl sok volt belőle az elmúlt 1 évben:-). Noha már egy éve, a második szülinap óta azt hallgattuk, hogy majd amikor megyek óvodába, Hello Kittyt tortát viszek!, idén egy spanyolcsavarral bekerültek a képbe a balerinák, hercegnők.:-) Na, Kittyke azért nem tűnt el teljesen, a végső megállapodás az volt, hogy az itthoni buliba készüljön hercegnős, az óvodaiba pedig mégis csak Hello Kitty.:-)) Az elmúlt évek egyik legfőbb tapasztalata nálunk az volt, hogy az ünnepelt gyerek a legtöbbször a formát, és a díszítést pontozza, magát a tortát nem túl sűrűn eszi...:-) Illetve a marcipánt ezerrel! A Kicsinél nálunk is nagy marcipán-imádat van mostanság - meg ha már édes, akkor azt én is jobban el bírom viselni, mint a fondantot-, úgyhogy a borítás adta magát. Belül a szokásos piskótát sütöttem meg, most annyi csavarral, hogy Mónika ötlete alapján kombináltam a kakaós és a sima piskótát. Utóbbit vendégeknek idén már leginkább 100% fehér bio liszttel sütöm, mert így érdekes módon mindig elfogy (...), a csokisnál szoktam csalni.:-) A töltelék eperlekvár, csokis és vaníliás puding volt. És a vendégek szerint nagyon finomra sikeredett (el is fogyott), a gyerekek közepes lelkesedéssel fogyasztották.:-) A díszítés leginkább úgy alakult ki, hogy kevés lett a borításra szánt marcipán, elkezdtem toldozni-foltozni, ami elég csúnya lett, így feltettem rá a szalagot. Aztán felül repedezni kezdett a marcipán, oda kerültek a takarásra szánt virágok, cukorgyönggyel a közepén.:-)) A hercegnők közül a hátsó kettő műanyag figura, az első marcipán. A Hello Kitty torta is a tavalyi kókuszos krém után most marcipános borítást kapott, belül az egyszerűség kedvéért ugyanúgy csokis (karobos) és sima piskóta, a töltelék eperlekvár, csokis és vaníliás puding. Csokis-vaníliás Hercegnő, vagy Hello Kitty torta Hozzávalók (egy 28 cm-es tortához): Sima piskóta 250 ml növényi tej (nálam most rizstej) 100 g barna cukor 1/2 citrom leve és héja 1 teáskanál vaníliakivonat250 g bio fehér liszt (vagy fele sima, fele teljes kiőrlésű, vagy 100% teljes kiőrlésű) 1 cs. foszfátmentes borkő sütőpor 1 mk. szódabikarbóna 6 ek. olaj Csokis piskóta 250 ml növényi tej (nálam most rizstej) 100 g barna cukor 1/2 citrom leve és héja 1 teáskanál vaníliakivonat250 g bio fehér liszt (vagy fele sima, fele teljes kiőrlésű, vagy 100% teljes kiőrlésű) + 2 ek. karobpor/ vagy kakaópor 1 cs. foszfátmentes borkő sütőpor 1 mk. szódabikarbóna 6 ek. olaj Vaníliás puding és Csokis puding 1-1 cs. bio pudingpor (vaníliás és csokis) 2-5 ek. nádcukor adagonként 400-400 ml növényi tej (pl. zabtej) Bio eperlekvár Marcipán a borításhoz (kb. 200 g/ torta)/ a rózsaszín marcipánt céklakivonattal színeztem A tésztához összekeverjük a tejet, a cukrot, a vaníliakivonatot, a citromlevet és az olajat, egy másik tálban pedig a lisztet, a sütőport és a szódabikarbónát, majd mind a kettő keveréket vegyítjük egymással. Kókuszzsírral bélelt tepsibe öntjük, és 200 fokra előmelegített sütőben kb. 25 percig sütjük. A krémhez felfőzzük a tejben a cukorral elkevert pudingport, külön a csokist és a vaníliást. A torták összeállítása: Hercegnős - félbe vágjuk mindkét tortalapot. A rétegezés: csokis lap - vaníliás puding - sima piskóta - csokis puding (itt a puding alá kentem lekvárt is) - csokis piskóta - van. puding - a tetejére sima piskóta. Kívülről megkentem lekvárral, és a keményítőn/ vagy nádporcukron kinyújtott marcipánnal borítottam. Hello Kittys: itt csak 3 réteget raktam (csoki-sima piskóta-csoki), a töltelékeket ugyanúgy, mint fent, a formázást, díszítést a tavalyi torta alapján. Pici lekvárral ragasztottam fel az áfonyát és a mazsolát a marcipánra.
Vendégblogger - Tofu fasírt
2011. augusztus 14. Punk In The Kitchen
A mai cikket Viktor küldte be:
Az igazi férfi nem tányérról eszik. Az igazi férfi csontról eszi le a húst, miközben egy kitámasztott Yamaha motoron ül egy minimum negyedik emelet feletti panellakásban, miközben azt bámulja, hogy minimum két szexi pipi a nagyszobája egyik bőr kanapéján egymással smárol. Sajnos én nem vagyok igazi férfi, és a barátaim nagy része sem az. Ezért nem csak, hogy nem ezen a módon étkeznek, de még húst sem esznek és csontot sem fogtak évek óta. Nagyanyám szerint isten azért teremtette az állatokat, hogy mi megegyük őket, amelyiket meg nem mi esszük meg, az egye meg a rossz embereket. De a világ szerencsére még nem az a hely ahol egy 91 éves, bigott néninek van igaza. Ezért tényleg sokkal jobb ízűen lehet vegetáriánus ételeket enni, mert megvan az a jó érzés bennünk táplálkozás közben, hogy semmi sem halt meg csupán azért, hogy mi jól lakjunk. Legfeljebb a szója ültetvényen melózó parasztokkal bánnak rosszul, és a tofu csomagoló gyárban a műszakvezető lehet csapkodja a csomagoló hölgyek seggét. De ez belefér még, nem? Szóval itt van a tofu fasírtom.
Fasírtot azért jó csinálni, mert általában egy jó ételbe maximum 3-4 íz kell, a fasírtba viszont minden szart bele lehet hajigálni és attól csak jobb lesz. Így a fűszerek és egyéb alapanyagok tetszés szerint variálhatók. Nagyjából olyan, mint a punk. Ha kerek alakú, és olajban sült akkor még jól vagyunk, tök mindegy mi is van benne a közepében.
Dolgok az enyémben:
Egy kocka tofu (ez speciel metélő hagymás volt, de persze ez semmit sem jelent, ugyan úgy nincs alapból íze)
2 fej hagyma
1 fej fokhagyma
Só, bors, koriander por, cayenne por, fahéj, kömény
Egy csokor petrezselyem
Mazsola
Parmezán
Kenyér
3 tojás
Kenyérmorzsa
Elkészítési idő: olyan egy óra, de ez csalóka, mert a hétvégén szétbasztam magam, és lendületből sikerült egy beton dombon bukfenceznem, így nagyjából csak egy jó kézzel tovább tartott megcsinálni. Meg a koncentrációs készségem se valami erős, ha amúgy senki sem sürget. Így néha eltűnök tíz percre a konyhából és valami teljesen mással foglalkozom. Mint például a kapitalista rendszert döntögetem. Például.
Amit hallgattam közben:
Előkészítés: Comet Gain - Howl Of The Lonely Crowd
Sütés: (Young) Pioneers - First Virginia Volunteers
Plow United - Narcolepsey
Kezdésnek felkockáztam a tofut és elkezdtem szétnyomogatni, olyan darált hús állagúra. Közben azon morfondíroztam, hogy kár, hogy nincs a háznál valami retardált kisgyerek, aki ezt szívesebben megtenné helyettem. Valahogy úgy ahogy anyám tartott engem ilyen bio-robot gépnek amíg még kicsike voltam. Valahol azért szomorú, hogy majdnem minden, ami kisgyerekkoromban a legjobb szórakozás volt a világon, mint dolgokat nyomogatni, vagy bevásárló kocsit tolni egy hipermarketben, kapucsengőzni, anyám helyett ikszelni a szavazó lapon, országgyűlési választásokkor, mára már csak szörnyű teher lett. Azért egy idő után egész belejöttem. Nácik fejét képzeltem, az árjásan fehér kockák helyébe.
Eközben a kenyér már vízben ázott. Vannak, akik levágják a héjját, ennek a kenyérnek nem volt olyan vastag, hogy zavarna, és vannak, akik tejben áztatják víz helyett, de ha már tojást használok, akkor elég az állatfarm egy szereplőjét basztatni csak. Tofu után kockázom a hagymát, több-kevesebb sikerrel. Tippem a sírás ellen, hogy ne legyünk kibaszott picsák, akik mindentől besírnak. Képzeljük magunkat a yamahára vagy inkább üvöltsünk közben. Aztán leforgácsolom a sajtot, jönnek a fűszerek (só, bors, cayenne, fahéj, koriander, kömény) a fokhagymát borotvapenge és szabad egy óra híján egy bárddal aprítom, a mazsolát durvára vágom - igen fúj mazsola a fasírtban, abba bele se gondoljunk, hogy tofuból készül az egész -. A petrezselymet pedig, tudom is én, jó apróra. Kenyeret vízből kivéve kinyomkodom. Ezt érdemes jó alaposan megtenni, mert többek között, ha túl sok víz marad benne, ami aztán a forró olajba kerül, elkezd az egész pattogni, amit szar takarítani, vagy jegelni a bőrünket, ha ránk is jut a fröcsögésből. A kenyeret apróra széttépkedem, hogy egy fasírtnak se legyen a közepén egy fél kilós gombóc. Amikor megvagyok ezzel az egésszel, homogénre keverem az alapanyagokat, nagyanyám hagyományait követve a két puszta kezemmel. Eközben jövök rá, hogy kevés a kötő anyag és az előzetesen betervezett kettő tojás mellé kell egy harmadik áldozat is. Bele ütöm, sajnos nem egy kézzel, mint ahogy megboldogult Darby Crash csinálta, és ragad is már minden. Miután úgy tűnik, minden elrendeződött igazságosan, kicsit hagyom állni. Bár fogalmam sincs, hogy ez kell e neki, de érezze a törődést. Mert ha ez az egész nem a szeretetről szólna, akkor ehetnék protein port is, vízben oldva vitaminokkal. Utána bő olajat hevítek, aminek a lángját felforrósodás után visszaveszem alacsonyra. Közben egy tányérra kiöntök kenyérmorzsát, azaz prézlit, és a meggyurmázott gombócokat belehempergetem. Amíg forr az olaj csinálok, négyet ötöt, és bele is teszek egy teszt darabot. Persze ha igazi férfi lennék beleköpnék az olajba, hogy sistereg e, de ez basszus kibaszott undorító lenne. És az ülve pisiléstől még mindig távol vagyok így is. Amikor beleteszem a fasírtokat a forró olajba, egy kanállal merek az olajból és a szabadban lévő felüket locsolgatom vele. Ha nagyon ráérünk ezt folyamatosan csinálhatjuk. Hogy gyorsabban süljenek, és ne egy totálisan nyers oldalt fordítsak bele majd a forró olajba. Ettől nem is nyílnak szét annyira, azért persze szétnyílnak és minden egyes kihullott hagyma darab, vagy kifolyó sajt a legjobb falat, amiről le kell mondanom. Vannak, akik csak barnulásig sütik olajban aztán a sütőbe teszik még húsz percre. Jó nekik. Nekem ez is elég, úgyis kibaszott tapló nyelvem van, mióta az orrom félévente deformálódik, és tényleg nem érzek már egyáltalán semmilyen szagot se. Hogy mennyi ideig kell sütni a fasírtokat? Hát fogalmam sincs. Amíg jó mély barna, de nem szenes lesz a külső, panírozott részük. Azért jó alacsony lángon sütni, mert így nem az van, hogy a külseje szénné ég belül meg még nyers minden. Bár a tofut nyersen is meg lehet enni, ezért olyan nagy baj így sem úgy sem lehet. Csak nem lesz olyan finom. A legjobb ha ki kiveszünk egyet, és kóstolgatjuk. Persze nem árt, ha a gombócok nagyjából ugyan akkorák, így egyenletesen is sülnek meg. Én szeretem a nagyobbakat, mert akkor biztos jut minden ízből, bele a számba. Amint készen vannak, papír szalvétára teszem őket, hogy a plusz olaj lecsöpögjön róluk, várok egy kicsit, hogy kihűljenek aztán mindenféle formában nekik esek. Mehet szendvicsbe, vagy bármilyen körettel. Csak önmagában, öntetekkel, krémekkel. Dobálhatjuk velük a járókelő yuppikat, rendőröket. Adhatunk belőle a barátainknak, vagy az ellenségeinknek, hogy rájöjjenek, ők is lehetnének végre egy kicsit jobb fejek másokkal. Meg tömhetjük a csajunkba, hogy olyan dagadt legyen, hogy rajtunk kívül senkinek se kelljen majd. Hű ez szexista volt? Na mindegy, ez egy recept, így a látens homoszexualitásommal remélem egyensúlyoztam.
Azért itt egy kép egy kis tojásos agyvelőről.
ÉLŐ GOURMETVACSORA- LIVING GOURMET DINNER
Sokszor nehézkes az étterem választás a vegáknak, vegánoknak és nyersevőknek. Pedig néha olyan jól esik egy kis kényeztetés, jól esik más főztjét enni, elengedni magunkat egy kellemes asztaltársaságnál, érdekes beszélgetések egy finom vacsora mellett. Most egy új kulináris világot ismerhetsz meg. Most nem a megszokott nyers fogások kerülnek terítékre. Szeretnénk ha megismernéd a valóban élő ízeket, olyan ételeket, melyek minden érzékedre intenzíven hatnak. Szeretettel várjuk a kíváncsi és kísérletező kedvű mindenevőket is. Aggodalomra semmi ok, nem fognak éhen maradni:) Információ: http://www.elogourmet.blogspot.hu/ Vegetarians, vegans and rawvegans have to face the problem of eating out very often. Though it would be nice getting something delicious what is prepared by someone else, relax with a good company, having tasty dinners accompanied by interesting conversations. Now we would like to introduce You a new world of culinary. You can taste now unusual raw food dishes. We would like You to get know the real living flavors with dishes, which have astonishing influence on all your senses. Everyone is welcomed, not only raw foodists or vegetarians. No need to worry no one will leave hungry:) information: http://www.elogourmet.blogspot.com/
EPRES MANDULAJOGHURT
Nagyon egyszerű tejmentes finomság reggelire vagy csak úgy desszertként is. A receptet Joan könyvéből, a Napeledelből kölcsönöztem. 1 bögre áztatott (12 óra) mandula 1 bögre víz 1,5- 2 bögre eper 2 szem datolya vagy virágméz ízlés szerint Esetleg egy kis vanília A mandulát alaposan összeturmixoljuk a vízzel, és egy befőttes üvegbe töltjük, egy vászondarabbal lefedjük. Meleg helyre tesszük 4-6 órára, ezalatt az idő alatt szépen megerjed a sűrű mandulakrém, és olyan lesz, akárcsak egy savanyított tejtermék. Ezt a mandulajoghurtot összeturmixoljuk eperrel és az édesítőkkel. Feldobhatjuk még egy kis vaníliával is.
Kert, kert, és kert! Meg egy kis medvehagyma...
2011. április 11. Napló étkeinkről, életünkről
Végre kezembe vehettem az ásót és a kapát, és az sem vette el a kedvem a kertészkedéstől, hogy reggel aztán kicsit nehéz volt kimászni az ágyból az izomláz miatt :-) Már a zöld turmix zöldje saját termés - az nő ilyenkor mindenféle ösztönzés nélkül is, az eper virágzik, a málna hajt, a tulipán piroslik... Én nagyon élvezem az évnek ezt az időszakát! Sokan írtak már a medvehagymáról, én itt most csak két programot szeretnék ajánlani: I. Dégi Medvehagyma és Helyi Termék Fesztivál Medvehagyma Fesztivál Orfűn Szép napot, és jó termést kívánok!
Brokkolis tészta és brokkolikrém
2011. január 30. Punk In The Kitchen
Ez a századik bejegyzés, éljen! A múlt hét végén brokkolis cuccokat csináltunk. A fotó nem túl gusztusos, de a kaja jó volt. A két receptre együtt elég egy óra, a hozzávaló zene elég egyértelmű, az új Social Distortion most kötelező. Brokkolis tészta Hozzávalók: tetszőleges mennyiségű brokkoli virága egy hagyma néhány gerezd fokhagyma egy dl szójatejszín egy kanál liszt akármilyen durumtészta fűszerek (só, bors, fehérbors, szerecsendió) Elég egyszerű a dolog, a brokkoli virágait levagdostuk, jól megmostuk, majd az olajon párolt hagymára dobtuk. Mehet bele fokhagyma, só, bors, fehérbors, szerecsendió és persze víz, hogy megfőjön a cucc. Nem kell neki sok idő. Raktunk bele kevés lisztet, hogy sűrűbb legyen az egész és kevés szójatejszínt öntöttünk még hozzá. Durumtésztával király. Mit kenjek a kenyérre? 14. - Brokkolikrém Hozzávalók tetszőleges mennyiségű brokkoli lába egy hagyma néhány gerezd fokhagyma citromlé olivaolaj fűszerek (só, bors, chili) A brokkoli lábából krém lett, a korábbi krémreceptekhez hasonlóan. A lábakat mosás után pucolni kell, ha nagyon kemények, aztán feldarabolni. Hagyma és fokhagyma az olajra, aztán a brokkoli és kevés víz. Fűszernek só, bors, chili, esetleg egyéb is. Amikor megfőtt a cucc és a víz nagy része is elfőtt, mehet a turmixolás (érdemes megvárni, amíg kicsit kihűl). A pépbe szokás szerint kevertem olivaolajat és most egy kis citromlé is került bele.
kerti parti nyers desszertekkel
jó ideje erre készülődetem: nagy kerti parti volt tegnap, ahová nyers desszerteket vittem. sokan voltunk, a hagyományos menüt és a kiszolgálást egy rendezvény szervíz biztosította, a nyers édességek csak érdekességképpen kerültek az asztalra. vártam, hogy a hagyományos ízekhez szokott vendégek hogy fogadják majd ezeket a desszerteket, és nagy öröm volt, hogy sikert arattak :) körtés gyömbéres kosárkák, ebből vittem Norkához pénteken, ahol vele, Gittával, Annával és Craig Sommerssel töltöttünk egy csodálatos délutánt. Craig egy előadást tartott nálunk, ezért utazott ide - Gitta blogján bővebben olvashattok róla. örülök hogy megismerhettem, és hogy volt alkalmam egy jót beszélgetni vele és a lányokkal. a képen még e80 kockák és mogyorós trüffel barackpudingos kosárkák narancsvirágos hógolyók készültek még kakaóba forgatott kókuszgolyók is, de ezeket a nagy sürgés-forgásban nem sikerült lefotózni nem tűnik hatalmas adagnak, de 3 napot dolgoztam és épphogy elkészültem az utolsó pillanatra. és hiába kísérleteztem, terveztem hetek óta, végül mégis rögtönöztem a recepteket, ráadásul meglehetős felfordulásban és összevisszaságban, tehát méregetésről szó sem lehetett. pedig terveztem, hogy ezt most szépen kimérem, és fotózok is közben, de ez megint nem jött össze. meglepő, hogy ezek után a végeredménnyel szinte tökéletesen elégedett voltam (ez persze nem jelenti azt, hogy mostantól ugyanígy csinálok midnent :) jobb, ha a körülbelüli recepteket leírom, aztán vagy lesz időm pontosítani, vagy nem.. barckos kosárka: alap : kesudió és datolya kb 2:1 arányban barack puding : barackok és utifű maghéj körtés gyömbéres kosárka: alap : törökmogyoró, mazsola, kakaópor krém : kesudió és körte kb 2:3 arányban, gyömbér, méz és kevés utifű maghéj (a kókuszolaj kivételesen jobb lett volna, de ha számítani kell rá, hogy órákat áll majd a süti szobahőmérsélkleten, azt el lehet felejteni) körtedarabok E80RV kockák: alap : hajdinacsíraliszt, mogyoró és datolya kb 1:1:1 arányban csokikrém : datolyapaszta, kókuszolaj, mogyoró, kakaó marcipán : mandula, mandulaliszt, méz kávékrém : kesudió, eszpresszó, méz, víz és agar-agar (itt egy kicsit csaltam: sem a kávé, sem az agar-agar nem nyers, de mivel a mennyiségük nem számottevő, és egyémbént sem olyasmiről van szó, amit az ember naponta fogyaszt, ennyi azért beleférhet) a tetejére kakaópor mogyorós trüffel: datolyakrém, kakaó és törökmogyoró, belül egy szem mogyoróval, aprított mogyoróba fogatva narancsvirágos hógolyó: ugyanaz, mint a rózsavizes, csak narancsvirágvízzel. kókuszgolyó: kókuszkrém és méz, kívül kakaópor
Sárgarépás diós rizs
2010. február 7. La Cuisine d'Adéle
Hihetetlenül egyszerű, de annál ízlezesebb étel. Annyira egyszerű, hogy el is bizonytalanodtam, feltegyem-e egyáltalán a blogra. Tekintettel azonban arra, hogy én is egy receptkönyvben bukkantam rá (Gabonafélék című könyvemben), úgy döntöttem, miért ne szerepeltethetném én is saját virtuális receptgyűjteményemben. Az utóbbi időben egyre jobban kedvelem a diót, holott korábban nem voltam nagy rajongója. Az enyhén édeskés, narancsszínű sárgarépával és a kissé diós aromájú barnarizzsel remek elegyet alkot. Dióval kapcsolatos újkeletű felfedezésem továbbá a dióolaj. Teljesen beleszerelmesedtem. Fantasztikus illata, aromája, íze van. Hideg ételekhez, salátákhoz és főzéshez is kiváló. Gyakran készítek diós salátát, végtelenül egyszerűen. Vegyes zöld salátaleveleket dióolajjal összeforgatok, végül az egészet dióbéllel megszórom. Magában is, de camembert-el és pirítóssal kiegészítve igazán mennyei csemege. Sárgarépás diós rizs Hozzávalók: (2 adaghoz) 1 1/2 dl barnarizs (én bio gyorsfőzésűt használok) 3 nagyobb vagy 4-5 kisebb sárgarépa (ezúttal bio volt az is) 2 maroknyi dióbél kevés olaj só (himalaya) Elkészítés: A rizst szűrőben alaposan megmostam, lecsepegtettem, kevés olajon illatosra pirítottam, kétszeres mennyiségű vízzel felöntöttem, sóztam, kis lángon fedő alatt puhára főztem. Amíg a rizs főtt, a répákat megtisztítottam, leöblítettem, vékony csíkokra vágtam. A diót száraz serpenyőben megpirítottam, durvára vágtam. A répát kevés olajon (dióolajat használtam a finom illata, aromája miatt) átforrósítottam, enyhén sóztam, majd kis lángon fedő alatt roppanósra pároltam. Végül a főtt rizst a répacsíkokkal és a diódarabokkal óvatosan összeforgattam.
Szerintünk ez is ízleni fog ...
- Újabb magyar telepen találtak száj- és körömfájást, Szlovákia több határátkelőt is lezárt
- Ezekkel a vegán édességekkel készülhet a húsvéti nyuszi
- Száj- és körömfájás: lakosok és önkormányzatok is tiltakoznak az állatok elföldelése miatt
- 3 látványos fogás a húsvéti asztalra: mindenki tud enni belőle
- Húsvéti dekoráció, tojásfestés vegánként? Ez is megoldható!