Még kapható a második,
bővített kiadás!
Próbálja ki, biztosan ízleni fog!
Ma van: Vegetáriánus Világnap!
Komplett vegán karácsonyi menü: ünnepi ételek növényi alapon
Indiai reggelik – Ínycsiklandozó vegetáriánus ételek
Vera vega konyhája receptek
Padlizsánvacsora
2013. április 25. Vera vega konyhája
Annyira egyszerű ez a vacsora, hogy ciki feltennem, de én mégis meg szeretném osztani, hogy miket eszem esténként a fogyókúra miatt. Kenyeret igyekszem este nem enni, ezért salátát, vagy valami ilyesmi egyszerűt szoktam, mit ez a jól sikerült egytálétel :) Hozzávalók: 1 padlizsán 3 szál újhagyma 1 nagy marék bébispenót 2 gerezd fokhagyma fűszerek, só olívaolaj, kókuszolaj pirított napraforgó mag A padlizsánt felkockáztam, az újhagymát felkarikáztam. Az olajokon elkezdtem pirítani, majd fűszereztem, hozzányomtam a fokhagymát, hozzáadtam a spenótot és az egészet közepes lángon addig kevergettem, míg a padlizsán meg nem puhult teljesen. Maggal megszórtam, friss zöldséggel ettem.
Sült édesburgonya tofuval és növényi tejföllel
2013. április 18. Vera vega konyhája
Kaptam édesburgonyát. Még sose ettem ilyet. Amit készítettem belőle, az szerintem nagyon finom volt, de a gyerekek nem így gondolták: meglepő módon pont az ÉDESburgonya nem ízlett nekik. Pedig nagyon finom, ízre valahol a sütőtök, a répa és a krumpli keveréke :) Hozzávalók: 1 kg édesburgonya 1 csomag medvehagymás tofu szójaszósz olívaolaj mindenféle fűszerek ízlés szerint, nálam: majoranna, oregano, római kömény 1 marék napraforgómag 2 gerezd fokhagyma annyi víz, amivel krémes lesz méz citromlé mustár Az édesburgonyát meghámoztam, kockákra vágtam. A tofut is kockákra vágtam. A kettőt összekevertem, és pár órára bepácoltam a szójaszósz, olaj és fűszerek keverékével. Tepsiben sütöttem meg 180 fokos sütőben, kb. 40 perc alatt. A növényi tejfölhöz a hozzávalókat összeturmixoltam alaposan, sóztam is, adagokat nem írok, mert ez nagyon ízlés szerinti műfaj. A kettőt együtt tálaltam.
Lencsesaláta
2013. április 7. Vera vega konyhája
Amellett, hogy pár napja vegán étrenden vagyok, 6 hónapja fogyókúrázok is :) Ez annyit jelent, hogy igyekszem kerülni a szénhidrátot, főleg este, és futok. Ezt a salátát vacsorára ettem, tettem bele mindent, amit a hűtőben találtam, nagyon jól sikerült. Hozzávalók: 1 bögre barna lencse babérlevél 1 darab sült sütőtök 2 szál újhagyma 3 retek 1 marék madársaláta fél dl olívaolaj 1 ek bio mustár A lencsét a babérlevéllel puhára főztem sós vízben. Összekevertem a darabokra vagdalt sütőtökkel, karikákra vágott hagymával, kis kockákra vágott retekkel, madársalátával. Az olívaolajat összekevertem a mustárral, pici sóval és a salátához kevertem.
Tofukörözött
2013. április 3. Vera vega konyhája
2 nappal ezelőtt láttam EZT a filmet. Nagyon erősen hatott rám. Elhatároztam, hogy újra megpróbálom a vegán életmódot, amit már nagyon régen adtam fel, először a lakto-vegetarianizmus, majd a lakto-ovo vegetarianizmus kedvéért, sőt, most télen volt egy kb 2 hónapos kiruccanásom a húsevők birodalmába is. :() Amit a régi vegán szemléletemhez pluszban hozzátett gyakorlati szempontból ez az előadás, az az, hogy nem kell a szójától félni (régen nagyon igyekeztem kerülni), mert bármifél szójatermék jobb, mint a tejtermékek. Meg még azt is, hogy az ember feleslegesen fárasztja magát bio tejtermékek vásárlásával, mert a lényeg nem változik. Úgyhogy 2 napja vegán vagyok :) Nagyon kíváncsi leszek, hogy merre visz most ez az út, jelenleg lelkes vagyok. Hónapok óta nézegetem a blogomat, és könnyes nosztalgiával gondolok vissza arra az időre, mikor ennyire fontos volt nekem a saját és a családom egészsége. Néha-néha megnézem a blogstatisztikát, ami csak nem akar lanyhulni, hiába nem írok bejegyzéseket, a nézettség teljesen töretlen. Az utóbbi hetekben több jel volt, ami arra utalt, gondoljam át az táplálkozást. Ami most nagyon más lesz, mint régen, az az, hogy a saját táplálkozásomat senkire nem fogom kötelező érvényűnek tekinteni. Ezalatt főként a gyerekeink értendők. Az út, amit a 6 év alatt bejártam, mióta vegetáriánus lettem, nagy. Látom, hogy a mások táplálása egy rendkívül nehéz, összetett feladat, aminek nehézsége az én esetemben a szabadság mentén realizálódik. A saját szabadságom, a mások szabadsága... Ennyi duma után jönnön egy recept is, rögtön tofus :) Érdekes, de sose csináltam tofukörözöttet. Most kipróbáltam, és nagyon ízlett. A család 4/6-a jóízűen fogyasztotta. :) (Általában ugyanaz a 4/6 rész fogyaszt jóízűen dolgokat nálunk...) Hozzávalók: 1 csomag natúr tofu 4 ek szójajoghurt 1 kis lilahagyma apróra vágva fél citrom leve só, pirospaprika, köménymag A hozzávalókat a hagyma és a citromlé kivételével botmixerrel összeturmixoltam. A hagymát mind belekevertem, a citromlét pedig apránként, hogy nehogy túl savanyú legyen (majdnem az egészet beleöntöttem).
Étkezési kultúra önismereti szempontból
2013. március 13. Vera vega konyhája
Szeretnék a figyelmetekbe ajánlani egy programot, most szombatra. Kedves ismerősöm, Csanádi József önismereti táplálkozási workoshopot tart: A nagy érdeklődésre tekintettel sikerült új időpontot találnunk, így örömmel szólok, hogy ismét ÖNISMERETI TÁPLÁLKOZÁSI workshop lesz 2013. március 16-án du.14.00-18.00-ig. Lehet-e önismeret által a táplálkozási kultúránkon javítani? Az e... mberek étkezési szokásaiban ott lapul a bűntudat, a szorongás, a ,,gyorsan mindent bekebelezni, a megfelelés, az étkezési szabályok dogmatikus követése egyszóval sok minden, ami nem sorolható az örömteli étkezések közé. Az egészséges táplálkozás lehet EGÉSZ ha az öröm hiányzik belőle? Helyszín: Budapest Workshop témái: 1.Önismereti játék 2.Táplálkozás tudatosan, szelíden és örömmel? 3.Közös uzsonnakészítés és étkezés 4. Élménymegosztás- felmerülő kérdések megbeszélése Díja: 2000.-Ft/fő Ha szeretnél részt venni a workshopon, kérlek jelezd 2013 március 13-ig az alábbi elérhetőségek egyikén: Csanádi József 06 30 512 3258 csanadi.jozsef@freemail.hu Ízelítőül egy kis olvasnivaló: http://felemelkedes.eu/hu/?p=607
Eperdzsem ribizlivel
2012. június 9. Vera vega konyhája
Nagyon sok próbálkozásom volt az évek során befőzés ügyben, mire olyan lekvárt, dzsemet tudtam készíteni, amivel elégedett vagyok. A próbálkozások szükségességét az adja, hogy nem a hagyományos módon, fehér cukorral, zselésítővel és egyéb nyalánkságokkal szeretném készíteni. Nem vagyunk nagy lekvárfogyasztók, de kis mennyiségben a finom lekvárokat kenyérrel, vagy joghurtba keverve szeretjük. Ennek az alapját a dr. Oetker kis füzetecskéjében szereplő egyik dzsem adta. Ezt a kis füzetet nem véletlenül vágják az emberhez ingyen a főzős újságok mellékleteként, pénzért nyilván senki nem venné meg, de a mostani befőzős füzetben egész jó ötletek vannak. Én gyakran készítek 2-3 üvegnyit valamilyen gyümölcsből, nem megy rá az egész napom, nem unom meg, így jobban tudom variálni az összetevőket. Idén már készítettem az epret rebarbarával is (fele eper, fele rebarbara). Zselésítőnek úgy tapasztalom muszáj valamit használni, én agar agart használok. Bevált, csak a mennyiségét kell jól eltalálni, mert ha nem sikerül, akkor folyik vagy beton kemény a végeredmény. Hozzávalók: 70 dkg megtisztított eper 10 dkg aszalt ribizli 3 csapott ek nyírfacukor 1 kiskanál agar agar Az epret apróra daraboltam, hozzáadtam a ribizlit, rászórtam a cukrot és fél órát állni hagytam. Közepes lángon összeforraltam őket, közben krumplinyomóval megnyomkodtam az egészet, hogy kicsit darabos maradjon. Az agar agart 2 evőkanál vízzel elkevertem, és gyors kevergetés mellett a gyümölcshöz öntöttem, 2 percet még ezzel is forraltam. Végül kiforralt üvegbe töltöttem és fejreállítottam pár percre. 2 kis üvegnyi adag
Paradicsomos lencsefőzelék
2011. december 31. Vera vega konyhája
Ha újév, akkor lencse. Ez a főzelék egy olyan variáció, ami - legalábbis nálunk, a paradicsom miatt - nagyobb sikerre számíthat a gyerekek körében a hagyományos verziónál. Hozzávalók: lencse paradicsom passata hagyma tk tönkölyliszt római kömény A lencsét beáztattam, majd bő sós vízben puhára főztem. A hagymát olajon megdinszteltem, megszórtam a liszttel. A rántást a lencséhez kevertem, hozzáöntöttem annyi passatat, amennyi épp ellepte. Forraltam egyet őket, és római köménnyel ízesítettem. Szójavirslivel és sült krumplival tálaltam. BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDANNYIÓTOKNAK!
Polentapizza
2011. december 16. Vera vega konyhája
Finom, egyszerű ebéd vagy vacsora. Ha tartjuk a gabona napokat, szombatra kiválóan alkalmas. A feltét lehet bármi, amit a pizzára szoktunk tenni. Én most az alábbi verzióban készítettem. Hozzávalók: 1 bögre kukoricadara 2 dl passata 1 darabolt paradicsom konzerv fűszerek (oregano, bazsalikom, borsikafű, stb) 1 szál gabonakolbász sajt reszelve (növényi, vagy én pizzamozarellát használtam) A kukoricadarát megfőzöm enyhén sós vízben. Mikor puha, egy kisebb méretű lapos sütőtálba öntöm és elsimítom. Ekkor ráöntöm a befűszerezett passata és darabolt paradicsom keverékét. Rámorzsolom a gabonakolbászt majd megszórom reszelt sajttal és sütőben 200 fokon úgy 20 perc alatt készre sütöm.
Marcipános muffin eperhabbal
2011. május 20. Vera vega konyhája
Hm, nagyon finom süti! Hozzávalók: 15 dkg marcipán 10 dkg növényi margarin 7 dkg nádcukor 15 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt 2 ek sárgaborsóliszt 1 citrom leve 1 kk sütőpor 50 ml növényi tej csipet só növényi tejszínhab eper A margarint habosra kevertem a cukorral, belereszeltem a marcipánt és hozzáadtam a citromlevet. Hozzákevertem a liszteket, a sütőport, a sót és a tejet. Szétosztottam 12 muffinformában, és 180 fokon 25 percig sütöttem. Közben epret turmixoltam, amit felvert növényi tejszínnel óvatosan elkevertem, a kihűlt sütiket ezzel kentem meg. A muffin lelőhelye: http://www.nosalty.hu/marcipanos_muffin_recept_2060
Kukoricás-tejszínes farfalle
2011. május 8. Vera vega konyhája
Pénteken eltelt a délelőttöm vendégeskedéssel, és mikor az ovisok hazaértek, még nemhogy nem volt kész az ebéd, ötletem sem volt, mit készítsek... Gyorsan körbenéztem a kamrában-hűtőben, és ezt a tésztaételt alkottam. Mivel azonban később ettünk, mint a szokásos, úgy éreztem, kell egy kis kárpótlás, ezért a kertben terítettünk pokrócra, és piknikeztünk a szép napsütésben :) Hozzávalók: 1 közepes fej vöröshagyma 30-40 dkg morzsolt kukorica (én fagyasztottal készítettem) 4 dl növényi tejszín 10 dkg reszelt növényi sajt (Cheesly) szerecsendió, oregano 1/2 kg durum farfalle tészta A hagymát félbe, majd karikákra vágtam és olajon megdinszteltem. Rádobtam a kukoricát, átpirítottam, majd puhára pároltam. Hozzáöntöttem a tejszínt, reszeltem rá szerecsendiót, megszórta a reszelt sajttal és oregánóval, sóztam és összeforraltam. Ezzel a szósszal öntöttem le a kifőzött tésztát.
Zellerpástétom
2011. április 19. Vera vega konyhája
Ma ebédre Magdi lencsefőzelékét készítettem, sült zellerrel. A zellert most nem sütőben sütöttem, hanem kevés olajon, serpenyőben. Egyáltalán nem arattam sikert vele, úgyhogy vacsorára ismét próbálkozom :)) Finom pástétom lett belőle, fonott kaláccsal is jó lehet! Hozzávalók: 1 fej zeller 3-4 evőkanál szójajoghurt 3-4 evőkanál majonéz 3-4 evőkanál zabtejszín A zellert ujjnyi szeletekre vágtam és olívaolajon megsütöttem a szeletek mindkét oldalát. Összeturmixoltam a többi hozzávalóval, sóztam. Még valami apróra vágott zöldet (snidling, petrezselyem) el tudnék hozzá képzelni.
Igényes vega blog!
2011. március 22. Vera vega konyhája
Most bukkantam Magdi blogjára. A fotói valami csodák, a receptek sem utolsók :) Ajánlom mindenkinek böngészgetésre!
10 perces fánk
2011. február 27. Vera vega konyhája
A mi ovinkban farsangkor a szülők készítik a gyerekek által fogyasztott farsangi fánkot. Idén nekem külön kellett készítenem a gyerekeimnek tej-és tojásmentes fánkot, hogy ők is tudjanak enni. Azonban a farsang előtti napon Juli baba influenzás lett. Ezt akkor még nem tudtuk, csak azt, hogy egész nap és éjjel 39-40 fokos láza van. Ilyen körülmények között a jelmezek befejezése, valamilyen süti és a fánk megsütése meghaladta az erőimet, pedig Siccike receptjét akartam kipróbálni. Az internet segítségemre sietett, a Nosalty webszakácskönyv személyében. A szóban forgó recephez elég sok komment érkezett, köztük több panaszos is, ez azonban nem vette el a kedvem, csupán az ott írtakat olvasva alakítottam a saját arányaimat. Ha őszinte akarok lenni, a gyerekek nem voltak elájulva, illetve csak Bori kóstolta meg, Vincének nem jutott rá ideje, Bori szerint túl olajos volt. A felnőttek egyöntetű véleménye az volt, hogy ez egy különleges, könnyű fánkocska. Hozzávalók: kb. 20 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt 4 dl szójajoghurt 2-3 ek nádcukor 1 tasak bio vaníliás cukor fél tasak sütpor (bio) 1 csipet só A hozzávalókat összekeverem, a cél egy palacsintánál sűrűbb, kelt tésztánál lágyabb tészta. Aztán ezt vizes kiskanállal forró olajba szaggatom, és kisütöm.
Tejmentes trifle
2011. január 23. Vera vega konyhája
Ma délutánra vendégeket vártunk. Ezt a szuper sütit készítettem nekik, egy nagy tállal. 4-re vártuk őket, 5-kor már türelmetlenkedtek a gyerekek, 6 előtt sírva kérték, hogy együnk a sütiből. Nagy gondban voltam, hiszen ez nem egy darabolt süti, amin nem látszik, mennyi fogyott már belőle. De a gyerekekkel sem akartam kitolni, úgyhogy végül elkezdtük enni. A vendégek csak nem jöttek, a sütinek nagy keletje lett. Mire szegények ideértek, nagyjából elfogyott, pedig én nem is ettem. A hozzávalók tetszés szerint helyettesíthetők, ez most így készült: Hozzávalók: piskóta (én most kész mézes lapot használtam) 1 üveg meggybefőtt 1 tasak vaníliás pudingpor (Alnatura) 7 dl növényi tej 4 ek nádcukor 3 dl szójatejszín 2 marék dió Egy nagy tálban készül a süti, rétegezve. A piskótát összedaraboltam kockákra,ez került alulra. Rászedtem a meggyet, és a befőttléből annyit, amennyitől tocsogós lett a piskóta. A tejből a cukorral és a pudingporral krémet főztem, ezt ráöntöttem a meggyes piskótára. A tejszínből habot készetettem, abból kupacokat nyomtam a tetejére, majd megszórtam serpenyőben szárazon pirított dióval. Jót tesz neki, ha pár órát pihen. Kata is késztett már trifle-t: itt
Gesztenyetorta
2010. december 20. Vera vega konyhája
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KEDVES ÁGI!!! Hozzávalók: a piskótához: 50 dkg tk tönkölyliszt 20 dkg nádcukor 2 kk szódabikarbóna 3 ek almaecet 12 ek olaj 15 dkg kandírozott citrushéj 5 dl víz a krémhez: 50 dkg cukrozatlan gesztenyemassza 20 dkg nádporcukor 25 dkg bio margarin A piskóta hozzávalóiból nagy kerek tortaformában megsütöttem a tortalapot. (Az ecetet az összekeverés végén kell hozzáadni) Elkészítettem a krémet: a hozzávalókat gépi habverővel habosra kevertem. Kétfelé vágtam a tortát, és a krémmel megtöltöttem, a tetejét és az oldalát is bevontam, és az ünnepelt éveinek számát mazsolából a tetejére kiraktam.
Ismét nálunk járt a VEGAFOOD...
2010. december 12. Vera vega konyhája
Egyszer már megkóstoltam a főztjüket, be is számoltam róla, itt olvasható. Most rehabilitálom őket. Ismét rendeltem, úgy gondoltam ugyanis, hogy heti 1, esetleg 2 alkalommal rendelnék valahonnan, mert mostanában nagyon nagy teher a főzés. (Juli rejtélyes okból szinte minden éjjel 12-től 3-ig fent van, a többiek sem kis energiát igényelnek, és a karácsony is közeledik...) Egy gyümölcslevest, főzeléket és fasírtot rendeltem. Mindennel nagyon meg voltam elégedve, a főzelék volt egy icipicit sós nekem, de ez már teljesen belefér. Nagyon finomak voltak az ételek, ez a kóstoló után jó szívvel ajánlom bárkinek őket. Sajnos azonban mi úgy néz ki nem fogunk náluk enni, mert hiába szedtem fazékba az ételt, mire a gyerekek hazajöttek az oviból (természetesen nem mondtam, hogy én főztem, csak maga a dizájn volt házias), nekik egyáltalán nem ízlett semmi :(((( Azt hiszem eléggé el vannak kényeztetve...
Málnás muffin
2010. november 30. Vera vega konyhája
Az elmúlt hetekben kétszer arattam sikert ezzel a sütivel. Először Vince szülinapi gyerekzsúrján, tegnap pedig egy tévéfelvétel alkalmával. Bizony, benne leszek a tévében :D Kint járt nálam az MTV, megkérdeztek, miért szültem otthon. Gyorsan elfogyott a muffin, és az egyik munkatárs még el is kérte a receptet! :)) Ím itt van. Hozzávalók: 15 dkg málna (friss vagy mélyhűtött) 20 dkg tk. tönkölyliszt 2 tk sütőpor 1/2 tk szódabikarbóna 1 tk fahéj 6 dkg durvára vágott mogyoró (dióval is finom) 1 ek sárgaborsóliszt vagy keményítő 12 dkg nádcukor vagy méz 0,8 dl olaj vagy 12,5 dkg margarin 1,7 dl növényi tej vagy tejszín Összekeverek mindent egy tálba, a málnát a végén keverem hozzá. Kiadagolom és 180 fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt készre sütöm. Forrás: Muffin - könnyen, gyorsan, finomat sorozat A ma 2 hónapos Lulcsi
Húsvéti ebéd 2013.
2013. április 1. Vera vega konyhája
Nagyon egyszerű, kevés munkás, de ötletes, finom ebédet készítettem idén húsvét vasárnap. A Good Food magazin márciusi számából merítettem az ötletet, illetve több is volt az merítésnél, mert igazából csak a húst cseréltem tofura. :) A címbe azért nem írtam bele, hogy miről is van szó, mert nagyon hosszú lett volna: narancsos tofu tepsis zöldségekkel, rukkolás joghurttal és kuszkusszal. Hozzávalók 4 főre: 6 nagyobb répa 4 közepes cékla 3 ek olívaolaj 125 ml narancslekvár 2 ek vörösborecet 1 füstölt tofu 1 dl szójajoghurt (én görög joghurtot használtam) 1 nagy marék rukkola 1 bögre kuszkusz A répát és a céklát meghámoztam, a répát hasábokra vágtam, a céklát felkarikáztam. Tepsibe tettem őket, meglocsoltam az olívaolajjal és sóztam, majd 180 fokon kb 30 perc alatt megsütöttem. A narancslekvárt és az ecetet összekevertem, és a feldarabolt tofut pár órával előtte bepácoltam, majd ebéd előtt serpenyőbe öntöttem az egészet és addig sütöttem, amíg a pác be nem sűrűsödött. A rukkolát apróra daraboltam és a joghurtba kevertem. A kuszkuszt sóztam, leöntöttem forró vízzel, és pár perc múlva, mikor megszívta magát, az egészet együtt tálaltam.
Bulgur- és padlizsánsaláta
2012. július 10. Vera vega konyhája
A Good Food magazin tavaszi számai teljesen lázba hoztak. Tele voltak vegetáriánus, vagy könnyen húsmentesíthető étellel, egyszerűekkel, szuper fotókkal. A júniusi számmal már nem igazán voltam elégedett (vega szemmel), a júliusi számot pedig átlapozás után meg sem vettem. Ez a klassz, gyors recept a júniusi számból van, meleg napokon különösen jól jönnek az ilyen egyszerű ételek. Mindössze annyit változtattam, hogy a kuszkuszt bulgurra cseréltem. Hozzávalók: 1 padlizsán olívaolaj 25 dkg koktélparadicsom 25 dkg bulgur 3 ek citromlé 1 kis fej lilahagyma 17 dkg fetasajt (vagy növényi sajt) friss bazsalikom A padlizsán karikákra vágtam és 200 fokra előmelegített sütőben olívaolajjal megkenve 5 percig sütöttem. Ekkor hozzáadtam a koktélparadicsomot, azzal még 15 percig sütöttem. A bulgurt sós vízben megfőztem. Hozzákevertem 2 ek olívaolajat, a citromlevet, a kockákra vágott lilahagymát, majd a zöldségeket és a sajtot. Bazsalikommal megszórva tálaltam.
Tárkonyos mascarponés krumplileves
2012. január 25. Vera vega konyhája
Ez a leves még AZ előtt készült. Amikor még főztem. Mostantól 6 hétig nemigen fogok... Úgy gondoltam ugyanis, hogy én is megtanulok korcsolyázni, hiszen a gyerekkel együtt az olyan jó móka lenne. Már egész jól is ment, a negyedik alkalommal voltam a jégen, mikor fenékre estem, a kezem pedig magam alá tettem.... Szilánkos csuklócsonttörés - szól az ítélet. 6 hét pihenés a büntetés. Vagy talán nem is az? Akár jutalom is lehet? Már most biztos vagyok benne, hogy sok újat fog hozni mindannyiunknak ez a helyzet. Még bármi kisülhet belőle, de süti ezidő alatt nemigen fog kisülni, az biztos. :))) Hozzávalók: 1 kg krumpli 1 szál póréhagyma olívaolaj 2 ek teljes őrlésű tönkölyliszt 1 ek őrölt pirospaprika tárkony 20 dkg mascarpone A krumplit meghámoztam, kockákra vágtam és bő sós vízben feltettem főni. A hagymát félbehasítottam, majd kis darabokra vágtam. Olajon megdinszteltem, liszttel megszórtam és rövid pirítás után pirospaprikával megszórtam a tűzről levéve. Ezzel a megpuhult krumplit berántottam, tárkonnyal ízesítettem, végül a mascarponet is jól elkevertem benne és tálaltam.
Moszkauer
2011. december 24. Vera vega konyhája
Már évek óta tervezem, hogy az egyik kedvenc süteményemet elkészítem, most végre sor került rá :) Van, aki florentin néven ismeri, van, aki moszkuer néven, egy a lényeg, egy különleges finomságról van szó! Hozzávalók: összesen 20 dkg dió, mandula és mogyoró 10 dkg cukrozott narancshéj 10 dkg bio margarin 10 ek rizstejszín 10 dkg nádcukor 6 dkg tk tönkölyliszt a díszítéshez étcsokoládé vagy karobcsokoládé Előmelegítettem a sütőt 175 fokra. A magokat durvára őröltem, a narancshéjat apróra vágtam. A margarint, tejszínt és cukrot felforraltam, majd a tűzről levéve a magokat, a narancshéjat és a lisztet belekevertem. Sütőpapírral borított tepsire kiskanálnyi adagokat tettem egymástól jó 5 centire a tésztából és 10 perc alatt megsütöttem őket. Mikor kihűltek, leszedtem a sütőlapról (előbb nem, mert puha!), és megkentem olvasztott csokival az egyik felüket. Forrás: Stahl: Végre otthon! Ezzel a recepttel kívánok Nektek ÁLDOTT SZÉP KARÁCSONYT!
Birsalmasajtos sütemény és magyarázkodás
2011. december 9. Vera vega konyhája
Khmm... május 20 az utolsó bejegyzés dátuma. Nagy volt a szünet, és most sem ígérem, hogy vissza tudok térni, pedig szeretnék, de... Egyrészt gyakorlati, másrészt érzelmi okai is vannak az eltűnésemnek. Először a gyakorlati okok: tavasszal egy grandiózus házkeresési projektbe kezdtünk, aminek eredményeképp nyáron megtaláltuk a házunkat, azt kicsit átalakítottuk, majd beköltöztünk. Mindezt 4 gyerekkel. Nem ragozom, kemény menet volt, lassan kezdünk berendezkedni, ma pl. már megvettük álmaink szőnyegét is :) (2 hónapja kerestük) Nem igazán a főzés volt az első és legfontosabb ezekben az időkben, főleg nem a fotózás... Az érzelmi részéről: valahogy az utóbbi időben megcsömörlöttem a virtuális világtól. Nem tudom ezt pontosan megfogalmazni, azt érzem, hogy nem akarok benne valami miatt részt venni. Na de közben rendszeresen kapok visszajelzéseket, hogy a blog jó, hogy szükséges, hogy élvezetes. Mitévő legyek hát? Arra jutottam, hogy annyit adok, amennyit tudok. Ha összejön egy finom étel és még le is tudom fotózni, igyekszem feltenni. Ha nem, akkor eltűnök megint. Én sem szeretném, ha a blogon szereplő sok-sok ételleírás kárba veszne, márpedig érdeklődés hiányában ez megtörténhet, amennyiben nem táplálom az újra éhes olvasókat :) A táplálkozásunk is változatosan alakult az elmúlt hónapokban, de erről majd egy másik bejegyzésben írok. Jöjjön hát a recept! Hozzávalók: 25 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt 2 tk sütőpor 1/2 tk szódabikarbóna 1 tk fahéj kb 10 dkg birsalmasajt, kis kockákra vágva 1 maréknyi dió durvára vágva 1 ek étkezési keményítő 10 dkg nádcukor 0,8 dl olaj 2,8 dl növényi tej Az összes hozzávalót tálban összekevertem, majd egy kisebb méretű sütőtálat kikentem és a tésztát beleöntöttem. 180 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt megsütöttem.
Csőben sült spárga
2011. május 14. Vera vega konyhája
Már tombol a spárgaszezon. Én mindig csak a fehéret veszem egy ideje, a zölddel nem nagyon tudok mit kezdeni. A fehér spárga sincs fent a gyerekek kedvenc ételeinek listáján, de igyekszem, és haladok :) Alapvető trükk, hogy a spárgát ujjnyi darabokra vagdosom, mert ha egyben hagyom teljes hosszában, egész biztos, hogy a gyerekek rá se néznek. A gyereksereg (koránál fogva) nyitottabb részénél nagy sikere volt! Hozzávalók: fehér spárga 1 evőkanál nádcukor besamelmártás (hagyományos, csak növényi tejjel készítve) növényi sajt A spárgát megpucoltam és ujjnyi darabokra vágtam. Feltettem a cukorral és annyi vízzel, ami ellepte fedő alatt főni. Teljesen puhára pároltam, leszűrtem és kimargarinozott jénaiba öntöttem. Készítettem egy besamelmártást, azzal leöntöttem, és növényi sajtot reszeltem a tetejére. 200 fokon 25 perc alatt összesütöttem. Spárgás ételeimet itt találjátok
Káposztás pogácsa
2011. május 3. Vera vega konyhája
Bableves mellé készítettem, még húsvétkor. Nem vagyok egy nagy pogácsa-bajnok, általában nem sikerülnek túl jól, de ez most mindenkinek ízlett. Hozzávalók: 50 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt 15 dkg növényi margarin 1 tasak bio porélesztő 1 dl növényi tej 2 dl langyos víz só a töltelékhez: 50 dkg fejes káposzta 3 ek olívaolaj 1 tk nádcukor só a tetejére: szezámmag A tészta hozzávalóit összekevertem, 5-6 percig dagasztottam, majd meleg helyen a duplájára kelesztettem. Közben a lesózott, kinyomkodott káposztát olajon lepirítottam és félretettem kihűlni. A megkelt tésztát ujjnyi vastagra nyújtottam és a káposzta harmadát a közepére kentem, aztán a tészta mind a 4 oldalát ráhajtottam és újra kinyújtottam. Ezt még kétszer megismételtem. Akkor másfél ujjnyi vastagra nyújtottam a tésztát, a tetejét bevagdostam és kiszaggattam. Megszórtam szezámmaggal a tetejét, és kiolajozott tepsire helyeztem a pogácsákat. Még fél órát kelesztettem, majd 180 fokra előmelegített sütőben fél óra alatt készre sütöttem. Forrás: Ízek és érzések 2010. április-május
Rokokó narancstorta
2011. április 17. Vera vega konyhája
Sári 3. születésnapját ünnepeltük tegnap. A nőcinek konkrét kérése volt, hogy narancstortát süssek neki. EZT a receptet választottam, és a krémet teljesen változtatás nélkül készítettem, mindössze helyettesítettem a tejfölt szójajoghurtra, a tejszínt növényi tejszínre. A piskótát a szokásos, kipróbált recept alapján készítettem. Többen kérdeztétek, hogy milyen növényi tejszínt használok. Kétféle lehetőség van, az egyik a szójatejszín, ami elég jól felverhető habbá, tömény szója, és az íze is ennek felel meg. A másik a boltokban is kapható, tartalmaz sok egyéb (...) mellett tejfehérjét is. Én vendégségek alkalmával az utóbbit használom. A torta egész különlegesen finom volt, cukrászda-feelinje volt. :) BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT SÁRIKÁM!
Vegán profiterole
2011. március 7. Vera vega konyhája
Húú..... nem tudom, ki hogy van vele, szerintem a profiterole a világ egyik legjobb desszertje. Igen ám, de a tésztájába rengeteg tojás kell. Le is mondtam róla jó ideje, mígnem a hétvégén remek ötletem támadt: úgy gondoltam, tuti, hogy az olasz vegán csajok tudják a titkát, hogy kell ezt elkészíteni tojás nélkül. És bizony, rátaláltam erre a receptre, melyhez még nyelvtudás sem igen kellett. Ez a desszert most kakaóból készült, nem karobból. Az igazság az, hogy még mindig tartjuk magunkat, és nem adunk csokit a gyerekeknek, de már azt bevezettem, hogy néhány (alapvetően ünnepi) alkalomkor kakaóval/csokoládéval készítem a sütit. Született már belőle durva csokitorta pl., aminek az lett a sorsa, hogy a felnőttek összeverekedtek érte, a gyerekek otthagyták. No, szóval úgy éreztem, hogy a profiterole-t nem lehet karobból készíteni, az egy merénylet lenne ellene. Hozzávalók: 1 csomag leveles tészta 4 dl növényi tejszínhab 2 tábla étcsokoládé A tésztából 6-7 cm átmérőjű köröket szaggattam, és azokat beigazítottam a muffintepsi mélyedésébe. 220 fokos sütőben 10 perc alatt labdáta sütöttem őket. Közben felvertem a tejszínt, megolvasztottam a csokit. A kihűlt fánkocskákat félbevágtam és kiskanállal megtöltöttem a tejszínhabbal. A maradék habot összekevertem a csokival és a tányérra halmozott fánkokra öntöttem. Angol nyelvű leírás itt (köszi Siccike :))
Marcipántorta
2011. február 20. Vera vega konyhája
Bori 7 éves lett! Mint tavaly, idén is kért egy marcipántortát és külön kérése volt, hogy legyen rajta valami figura. Az inspirációm különleges volt: a mekdonaldz marcipántortája mind a reklámfotón, mind a valóságban csudaszép. Bizony, szoktam mekdonaldzba menni, általában kávét iszom. (Igen, sajnos teljesen rászoktam a kávéra, minden reggel iszom egyet, pedig szoptatok... :() Ezt a tortát nem kóstoltam, de kikérdeztem a kisasszonyt, hogy milyen rétegek vannak benne, és megpróbáltam hasonlót készíteni Bori gyerekzsúrjára. Az ünnepeltnek nagyon ízlett, a gyerekeknek egyáltalán nem, a szülőknek ugyancsak bejött. A fehér és fekete bárány szimbolikus jelentésű... :))) Hozzávalók: 1 tortalap (pl. ilyen) 2 tasak bio vaníliás pudingpor (pl. Alnatura) 6 dl növényi tej 2 tasak vaníliás cukor (alnatura) 3 dl felverhető növényi tejszín 6-8 evőkanál erdei gyümölcsös vagy más piros színű lekvár 5-6 ek darált mák marcipán a bevonáshoz A megsütött tortalapot kettőbe vágtam. A pudingport a tejjel és a vaníliás cukorral elkészítettem, a tejszínt felvertem. A kihűlt pudingot összekevertem a habbal, és a felét az alsó lapra kentem. A lekvárból pöttyöket raktam a krémre, majd ráfektettem a felső tortalapot. A maradék krémbe belekevertem a mákot, és ezzel megkentem a torta tetejét és oldalát. Majd elkezdtem a marcipánt nyújtani és szabni... Először a tetejét vontam be, majd az oldalát. Végül a tetejére állítottam a bárányokat. (Azokat nem ettük meg, Sz.mos és szerintem emberi fogyasztásra alkalmatlan.)
Bolgár sültpaprikasaláta
2010. december 31. Vera vega konyhája
Lehet, hogy egyáltalán nem bolgár ez a paprikasaláta, de gyerekkoromban volt a családnak egy bolgár barátja, és ő készített rendszeresen paprikasalátát. Akkoriban persze nem kaliforniai, hanem zöld paprikából, nem olívaolajjal, hanem napraforgóolajjal, és nem balzsamecettel, hanem ételecettel. Ismét itthon töltjük a szilvesztert a gyerekekkel, családi bulit rendezünk. Trombitálunk, lakmározunk, vidámkodunk. Ezeket készítettem ma estére: - korhelysaláta - waldorf saláta - paradicsomos padlizsánsaláta - ez a sültpaprikasaláta - olajbogyós kiflik - és még talán egy brownie is belefér, Zizi receptje alapján. Hozzávalók: piros kaliforniai paprika olívaolaj balzsamecet fokhagyma A paprikákat 200 fokos sütőben 30-40 perc alatt minden oldalukon feketére sütöttem. Kivéve egy műanyag dobozba zártam őket pár percre, így a héjukat könnyen le tudtam húzni. Kis darabokra vágtam, majd meglocsoltam egy kevés olívaolajjal, balzsamecettel és összenyomott fokhagymát kevertem hozzá. Akkor finom, ha tálalás előtt hagyjuk érni. Kívánok minden kedves olvasómnak BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT!!!
Karácsonyi menü 2010.
2010. december 17. Vera vega konyhája
Végre megszületett a karácsonyi menüterv! Azt hiszem ezen már nem fogok változtatni, mert több hetes gondolkodás eredményeként alakítottam ki. Új dolgokat nem igazán próbálok ki, mert ahhoz most nem érzek magamban elég vállakozó kedvet és erőt. A menü a következő lesz: december 24. ebéd: mákos guba, mint mindig (és anyukám csinálja, mint mindig) vacsora: vega halászlé algából (itt annyit újítok, hogy ha összejön, készítek hozzá gyufatésztát) torta (ez még bizonytalan, hogy milyen) december 25. ebéd:ünnepi diósült citromborsos burgonyával és cékla-alma salátával narancsfagylalt karamellizált gesztenyével (Nők Lapja konyhájából származó recept) december 26. ebéd: töltött káposzta, mint mindig (és nem én készítem, mint mindig) Emellett már elkészült a mézeskalács, idén Reni receptje alapján, sose fogom máshogy csinálni. Puha és finom. Ugyancsak Reni készített egy vega kocsonyát, már be is vásároltam hozzá, tuti elkészítem! Szeretnék csinálni valamilyen gyümölcskenyeret, és régi vágyamat is talán végre megvalósítom, és készítek moszkauert. Ezen kívül vár még ránk a szaloncukorkészítés is. Sok-sok receptet találtok a Vegán Karácsony blogon, böngészgessetek ott is, és jó főzőcskézést, készülődést kívánok mindenkinek! (Ez a csoda az adventi koszorúnk, az Éva Magazin Adventből származik az ötlet, beleszerettem :))
Rizses kelbimbóleves
2010. december 2. Vera vega konyhája
Mostanában néha főzök ehető levest. :) Ez is olyan, sőt, szerintünk nagyon finom volt, de a gyerekek nem ájultak el tőle. Hát hiába, azért a kelbimbó nem kimondottan a gyerekek kedvence. Igazából ötletadónak szánom a receptet, a zöldség is és a gabona is helyettesíthető és egy finom melegítő téli levest készíthetünk. Hozzávalók: 1/2 kg kelbimbó megpucolva, félbevágva 1 csésze barna rizs 1 fej hagyma majoranna 4 dl zabtejszín fél citrom leve A hagymát apróra vágtam és olajon megdinszteltem. A beáztatott rizst hozzáadtam, kicsit pirítottam együtt. Hozzáadtam a kelbimbót, sót és a majorannát, és felöntöttem 2 liter vízzel. Puhára főztem őket, majd a tejszínnel és a citrom levével még forraltam a levesen egyet. (Nagyon ciki, hogy ilyen büszke anya vagyok? :))
Sütőtöktorta karamellizált dióval
2010. november 2. Vera vega konyhája
Dolce vita pórés sütőtöktortája ihlette a mai vacsoránkat, azonban mivel nálunk a sütőtök sósan nem fogy, édesre kellett hangolnom. Különlegesen finom lett kevés munkával! Hozzávalók: 1 csomag leveles tészta 1 kg meghámozott sütőtök kockákra vágva 1 dl rizstejszín méz fahéj 2 maréknyi dió durvára darabolva 2 ek nádcukor A tököt kevés vízzel fedő alatt puhára pároltam. A tejszínnel összeturmixoltam, fahéjjal és mézzel ízesítettem. (Mindkettőből bőven tettem hozzá.) A leveles tésztát kikent gyümölcstortaformába igazgattam, beleöntöttem a tejszínes tököt, rászórtam a diót és a cukrot a tetejére, és 40 perc alatt 200 fokon készre sütöttem. Egyébként jól vagyunk, Juli már 1 kilót hízott, nagyon édes kisbaba!