összes Vegetáriánus receptek - Napló étkeinkről, életünkről

Még kapható a második,
      bővített kiadás!

Még kapható! Bliszkó Viktor: Vegetáriánus receptek; második, bővített kiadás



Próbálja ki, biztosan ízleni fog!

Medvehagymás kucsmagomba

Vegán „mézes” sütemény

Kovászos tonkababos csokoládés keksz (barnított vajjal)

Komplett vegán karácsonyi menü: ünnepi ételek növényi alapon

Vegán, mindenmentes kókuszgolyó










Napló étkeinkről, életünkről receptek

És a saláta jó - még így csokiszezonban is

2016. december 16. Napló étkeinkről, életünkről 

csak anya nem tud fényképezni...

És futok...

2016. december 6. Napló étkeinkről, életünkről 

Még általános iskolás koromban 2 tantárgyat szerettem nagyon: a matekot és a tesit. Jó ideig matematika - testnevelés tanár szerettem volna lenni... Persze ez nem jelenti, hogy minden részét szerettem a tesinek - futni például utáltam. Fájt a lábam, és semmi élvezetet nem találtam benne. A helyzeten nem javított, hogy 16 évesen volt egy ejtőernyős ugrásom, ahol sikerült a jobb bokámat darabokra törni. Nóri születése után nehezen mentek le a kilók, hiába no, elmúltam negyven. Gondoltam testmozgásomat, ami biciklizás, ásás, takarítás, kiegészítem egy kis futással. Vettem egy sima futócipőt és a faluban róttam a köröket. Nem fejlődtem, és a lábam is fájt. Aztán 1,5 évvel ezelőtt éppen takarítottam és "félreléptem" aminek következtében eltört a lábközépcsontom ugyancsak a jobb lábamon. Így sokáig a futás eszembe sem jutott. Egyszer mikor egy könyvesboltban nézegettem az akciós könyveket, kezembe került Christopher McDougall: Futni születtünk című könyvét. Megvettem, elolvastam, majd kipróbáltam a - majdnem - mezítlábas futást. Lassú voltam, de nem fájt a lába. Szeptemberben körülbelül 2 km-t tudtam egyfolytában kocogni, némi pihenéssel ennek a duplája volt a megtett távom. Gondoltam, ösztönzőnek jó volna benevezni a kötnyéken egy versenyre - többet mennék futni, ha a szemem előtt lebegne, hogy 5 kilóméteres távot kell majd megtennem. Sajnos nem találtam olyan versenyt, amin lenne ilyen táv. Időben és térben a legközelebbi megmérettetés a III. Fehértavi Darufutás volt, ahol a legkisebb távnak a 8 kilómétert jelölték. Beneveztem. Bő 2 hónapom volt arra, hogy felkészüljek rá. Megnéztem a tavalyi eredményeket, és azt láttam, hogy mindenki egy órán belül ért célba. Ez volt az én célom is, hiszen a neten olvasottak szerint a futás 8 km/­­h sebességtől kezdődik... Nem is próbáltam gyorsan futni, az volt a célom, hogy időben és távban egyre többet tudjak egyfolytában megtenni. Körülbelül 1,5 hónap után jutottam el arra a szintre, hogy a munkahelyemről haza kocogjak - ez 7 km. Ezután hetente legalább egy alkalommal gyalogosan mentem haza. A verseny előtt 1 héttel sikerült lefutnom 8 kilcsit, persze az időm több volt, mint egy óra. Aztán eljött a nagy nap. Esett az eső és minden csupa sár volt. Aztán az eső elcsendesedett, de mindenhol állt a víz. Sokszor nem lehetett kikerülni sem. Kemény terep volt, és sokan lassabban futottak, mint egyébként szoktak. Nekem ez nem okozott gondot, én eleve lassan futok, és ha lehet, földúton edzek. Ösztönzőleg hatottak rám az elöttem futók, és nekik is köszönhetem, hogy sikerült teljesítenem a tervem, 56 perc alatt értem célba :-) A célbaérés után még órákig eufórikus hangulatban voltam, fantasztikus érzés volt! Sajnos se melegedő, se öltöző nem volt, így a következő hetem a náthával küzdelem jegyében zajlott, így futni se tudtam menni. De beneveztem a december 4-i II. Szegedi Jótékonysági Félmaratonra 10,5 kilóméterre - folyt. köv. :-)

Boldog Új Évet Kívánok!

2015. január 3. Napló étkeinkről, életünkről 

Köszönöm az észrevételeket, bár több, mint egy éve, hogy utoljára írtam. Érdekes átolvasni az évekkel ezelőtti írásokat, mi az, amit még ma is így gondolok, és mi az, ami változott. Örülök, hogy a glutén és tej veszélyeiről egyre többet lehet hallanni, és a nyers étkezés előnyei is közismertek már. Sajnálom, hogy már csak szakorvosi véleménnyel lehet diétás (például tejmentes) étkezést kapni a közétkeztetésben. A kisebb fiamnak 3 éves kora óta, mióta tejmentesen evett bölcsiben és oviban, nem volt szüksége antibiotikumra. A tejérzékenységet persze sima teszttel nem sikerült igazolni. Most iszik tejet az iskolában, és folyamatosan taknyos... Nekem fantasztikus volt a családdal töltött pár nap, Nektek is sok örömteli pillanatot és egészséget kívánok erre az új évre! :-)

Narancsos-mazsolás-kókuszos karfiolsaláta

2013. november 6. Napló étkeinkről, életünkről 

Narancsos-mazsolás-kókuszos karfiolsaláta Közeledik a tél, ezt onnan tudom, mert párom már narancsot is hozott nekem, így most narancsos karfiol salátát készítettem. A karfiolt nagy-lyukú reszelőn lereszeltem, majd összekevertem mazsolával, kókuszreszelékkel, és az összedarabolt naranccsal. Fahéjjal és gyömbérrel ízesítettem. A mazsolát nem áztattam be előre, ezért a salátának kellett egy kis idő, hogy összeérjen. Nagyon finom (volt), és gyorsan elkészíthető! Karfiol szezon lévén, néhány régi receptem: Variációk karfiolra nyersen

Nyers körtecsatni

2013. október 1. Napló étkeinkről, életünkről 

Nyers körtecsatni Érik a körténk, kicsit kukacos, no meg apró, de a sajátunk! :-) És itt van az ősz is, érezzük hűs leheletét, jól esik ilyenkor a csípős étel, hogy felmelegítsen. Így készítettem itthon nagyon egyszerű körtecsatnit: az összedarabolt körtét fahéjjal, gyömbérrel, szegfűszeggel fűszereztem, majd csilivel megszórtam. Lehet még édesíteni ízlés szerint, hiszen a körték és mi sem vagyunk egyformák! Szintén kicsit fáztam, amikor az almacsatni eszembe jutott.

Töltött salátalevél - saláta helyett

2013. március 17. Napló étkeinkről, életünkről 

Töltött salátalevél - saláta helyett Sokan unalmasnak tartják az állandó saláta evést. Én nem. De hajnalban, miután megszoptattam a kicsi lányt, eszembe jutott, hogy másként használom fel az alapanyagokat. Egy fél cukkinit lereszeltem, az érett avokádó feléből kiskanállal kiszedtem a húsát, a pritaminpaprikát összevágtam. Ezeket, mintha salátát készítenék, összekevertem és befűszereztem. a töltelék És itt jön az aprócska csavar: a salátaleveleket nem beledaraboltam, hanem az eddig elkészült keveréket a salátalevelekbe töltöttem. Ugyanaz, és mégis más - így már egy nyers fogás, nem csak saláta. Ez egyszemélyes adag volt, mert csak a maradékokat használtam fel, de legközelebb az egész család kapni fog :-)

Heti saláta ötlet: nyers almacsatni

2013. március 14. Napló étkeinkről, életünkről 

Heti saláta ötlet: nyers almacsatni Még ifjabb koromban ettem almacsatnit, ami egyszerre nagyon csípős és nagyon édes volt, mégis jólesett. A hűvös idő eszembe juttatta melegítő hatását, így most  ennek nyers vegán változatát próbáltam elkészíteni: Összetevői (egy személyre): - 1 alma - 1 banán - beáztatott mazsola - csili paprika Utólag jutott eszembe, hogy fahéjat is tehettem volna bele, majd legközelebb. A mazsolát összeturmixoltam, és egy részét összekevertem csiliporral, majd az összedarabolt almához és banánhoz adtam. Szebb lenne, és még gyorsabban készülne el, ha valamilyen áttetsző sziruppal édesítem, de én inkább mazsolát használok. A maradék mazsolából pedig csokival bevont mogyoró golyó lesz holnap :-)

Böjti rakott karfiol - nyersen

2013. március 6. Napló étkeinkről, életünkről 

Böjti rakott karfiol  - nyersen Hogy miért böjti? - Mert a maréknyi tökmagon kívül hozzáadott zsiradékot nem tartalmaz. És miért rakott karalábé? - Mert pici lányom aludt, így nem összekevertem salátának, hanem rétegeztem az összetevőket. Egy adagnyit készítettem, az összetevői: - 1 karalábé reszelve - 2 marék tyúkhúr frissen szedve, összedarabolva - 1 marék tökmag darabosra darálva - 1/­­4 hagyma darabolva, zva - só, fűszerek A tökmagot a hagymával és kevés karalábéval összekevertem, fűszereztem, majd rétegeztem egy műanyag tálba: - tyúkhúr - karalábé - tökmag krém - tetejére a maradék tyúkhúr, karalábé összekeverve - lenmag díszítésnek A rétegeket kicsit megnyomkodtam, hogy jobban összeálljon. Finom volt, és bár ugyanazok az összetevői, mégis más hatást kelt, mintha simán összekeverem salátának :-)

Heti saláta ötlet: sárgarépás - kápia paprikás jégsaláta

2013. február 27. Napló étkeinkről, életünkről 

Heti saláta ötlet: sárgarépás - kápia paprikás jégsaláta Ezt a salátát tegnap ettem ebédre, elkészítése nagyon egyszerű, a használt eszközöket is megörökítettem. A címbéli alapanyagokon kívül némi fűszer, hidegen sajtolt olaj és pár csepp citromlé van benne. Vegán, nyers, és nagyon finom!

Mungóbab-csíra házilag

2013. február 21. Napló étkeinkről, életünkről 

Mungóbab-csíra házilag Családom egyik kedvence a mungóbab-csíra, így télen viszonylag gyakran készítek. Szeretik nyersen és sülve is, a fűszerezés adja meg a belőle készített étek jellegét. A csíráztatásról sokat tanultam Máté Sacitól, aki sajnos már nem vesz részt aktívan a nyers mozgalomban. A mungóbab-csíra készítés titka, hogy sötétben tartsuk, mert a gyökere így jobban növekszik. Éppen készül az újabb adag: Még 1-2 nap, és a csíráztató edény tele lesz. Utána következik egy kissé pepecs munka, leszedegetjük a zöld héját. Persze rajta lehet hagyni, egy kissé rontja az élvezeti értékét, illetve a (vízben oldhatatlan) rosttartalma irritálhatja a vastagbelet.

Megérkezett Nóra baba

2013. február 18. Napló étkeinkről, életünkről 

Megérkezett Nóra baba  Néhány nappal később a vártnál, február 1-én megérkezett kislányunk, Nóra. Nagyon féltem a szüléstől, de a szülésznő, Kati, és az orvos segítségével fantasztikus élményben volt részem. Negyedik gyermeknél mitől fél az ember? - kérdeztek tőlem. Röviden: az első szülés révén megtudtam, mi az a halálközeli élmény, a harmadik szülésnél pedig megtapasztaltam, hogy nagy fájdalomnál kiléphet az ember a testéből... Ez az első alkalom, hogy mindenre emlékszem: a nyafogásomra, és arra is, ahogy szép lassan kibújik a kicsi feje - még egyszer köszönöm mindenkinek, aki segített, és páromnak, hogy végig ott állt mellettem! Azóta eltelt több, mint 2 hét, a szokásos tejlázam is volt 4 nap, amin gyógyszer nélkül sikerült magam túltenni. Ez azért lényeges, mert eddig még a lázcsillapító bevétele is rossz hatással volt gyermekeimre. Persze ez az én történetem, és elég jól ismerem már a testi reakcióimat, ezt másnak nem ajánlóm! Szülés után láz esetén menjetek orvoshoz!! És íme Nóra 2 hetesen:

Variációk hajdinacsíra-krémre

2013. január 25. Napló étkeinkről, életünkről 

Variációk hajdinacsíra-krémre Hajdinát csíráztattam, és utána a párom készített belőle kolbászízű krémet: összeturmixolta vízzel, hidegen sajtolt olajjal, hagymával, fűszerekkel. Ami nem fért bele az üvegbe, abból gondoltam készítek egy kis krékert reszelt sárgarépa, szezámmag és egész köménymag hozzáadásával. A kész kör-alakú lap szinte adta, hogy pizza legyen belőle. Így megkentem hajdina krémmel, daraboltam zöldhagymát rá, és szomorú voltam, hogy előtte fogyott el a kápia paprika, pedig igen jól mutatott volna rajta. Aztán amikor ettem, tettem még rá almaszeleteket, nekem egyik kedvenc szendvicsfeltétem is. Nagyon finom volt! Olyannyira, hogy 3 nap egymás után készítenem kellett, mert mindhárom gyerekem követelte az újabb adagot :-)

Heti saláta ötlet: lucernacsírás almás répasaláta

2013. január 18. Napló étkeinkről, életünkről 

Heti saláta ötlet: lucernacsírás almás répasaláta Nagy adag lucernát csíráztattam még Karácsony előtt, így sokféle ételbe került belőle: salátába, rizsgombócba, szendvicsre, stb. Ez egy teljesen komplett étek volt, tettem még bele mazsolát, és darált mandulát. Ebben az édeskés salátában keveredik gyümölcs olajos maggal, ami nem jó párosítás lúgosítás szempontjából, de nagyon finom :-) Ezen a képen a saláta már utazott velem, így egy kicsit összerázkódott már, amit én jobban szeretek, mint amikor minden összetevő külön-külön nagyon ropogós.

Bázikus élelmiszerek - néhány szó a lúgosításról

2012. december 17. Napló étkeinkről, életünkről 

Bázikus élelmiszerek - néhány szó a lúgosításról Ahogy korosodtam, és egyre jobb lett az egészségem, sokszor közel kerültem a savtalanítás, méregtelenítés, lúgosítás témához, de semmi ihletést nem éreztem ahhoz, hogy foglalkozzak vele. Természetgyógyászként viszont szükséges volt belemélyednem, majd a saját tapasztalataim alapján megérteni, és kihámozni a sok információból a számomra lényeges elemeket. Bázikus élelmiszereknek nevezzük azokat az ételeket, amelyeket miután feldolgozott az emésztőrendszerünk, bázisok maradnak vissza, így segítenek a sav-bázis egyensúly fenntartásában /­­ helyreállításában. A legtöbb ásványi-anyag bázikus, például: kalcium, magnézium, nátrium.  Az elején összefoglalva: zöldségek, gyümölcsök segítik szervezetünk normál működését, gyümölcsök esetén érdemes figyelni arra, mikor esszük :-) Ahogy kutatgattam a témában, többféle rendszerrel találkoztam, amik számomra lényeges elemekben is eltérhetnek egymástól, és lehet, hogy valakinek az egyik, míg a másiknak pont az ellenkezője jön be. Így nyilván itt is kicsit szubjektív leszek, és arra ösztönzök mindenkit, hogy életmódbeli változtatásait beszélje meg orvosával :-) (aztán, ha sokan megkérdezik az orvosukat, hátha ők is utánaolvasnak, és elkezdi érdekelni őket ez a téma...) Amiben többnyire egyetértenek: 1. A zöldségek fontosak étkezésünkben - sok bázikus ásványi anyagot tartalmaznak, ami a savtalanításhoz (lúgosításhoz) szükséges - rosttartalmuk segíti a méregtelenítést 2. A telített zsírok fogyasztása káros (savasítanak) 3. A túlzott fehérjefogyasztás savasít (abban már megoszlanak a vélemények, hogy minden fehérje, vagy csak az állati eredetű - szerintem mindenféle) És a különbségek: 4. Gyümölcsök savasítanak vagy lúgosítanak? Én azon a véleményen vagyok saját tapasztalatom alapján, hogy szinte minden gyümölcs jótékony hatású, 2 szabályt érdemes betartani: - gyümölcsöt magában eszünk, lehetőleg egyfélét egyszerre - különálló étkezésként, vagy étkezések előtt - főétkezés után fogyasztva hosszabb időt kell a gyomorban töltenie, cukor tartalma erjedésnek indul, így pedig tényleg savasít 5. Olajos magvak hatása - magas az ásványi anyag tartalmuk - ez segíti a lúgosítást - de magas az olaj és a fehérje tartalmuk - ezek pedig savasíthatnak olajos magvakat érdemes beáztatás után enni, mert a csírázás során az olaj-tartalmuk egy része könnyebben emészthető szénhidráttá alakul, míg más része zsírsavakra bomlik Én nem érzem jól magam, ha sok olajos magvat eszem... 6. Néhány tejtermék lúgosít alapvetően nem értek egyet a tejtermékek fogyasztásával, de a teljesség kedvéért ezt is le kellett írnom :-) Amit érdemes elolvasni (és szerintem a 2 nagyobb irányzat): Kurt Tepperwein: Savtalanítás - A fiatalság forrása (ez a könyv jobban tükrözi az én véleményemet) Dr. Robert O. Young - Shelley Redford Young: A pH Csoda Szép napot, és jó egészséget kívánok!

Mandarin - vajon a pocaklakó is szeretni fogja?

2012. november 29. Napló étkeinkről, életünkről 

Mandarin - vajon a pocaklakó is szeretni fogja? Pici lányom már 7 hónapja lakik a pocakomban, remélem kényelmesen üldögél, és majd 2 hónap múlva megfordul, hogy probléma nélkül kibújhasson. :-) Kíváncsi vagyok, hogy igaz-e, amit már sokszor hallottam, hogy a gyermek azt fogja szeretni, amit az anyja is eszik: most például mandarint napi 1-1,5 kg-t, aszalványokat, mert már fűtünk és én ilyenkor készítek, zöld salátákat, és persze párolt zöldségeket, minimális pékáruval. köménymagos szezámmagos répaaszalvány  maradékaGondolkoztam, hogy most miért vagyok oda ennyire a mandarinért, de pontos magyarázatot nem találtam. Azt mondják, a citrusfélék hűtő hatással vannak az emberre, vagyis pont nem ilyenkor kellene ennünk, de nekem most állandóan melegem van, valószínűleg a bennem keringő megnövekedett vérmennyiség miatt. Így lehet, hogy tényleg hűtőhatása miatt kívánom annyira :-)

Heti saláta ötlet: cukkini szezámos öntettel

2012. november 19. Napló étkeinkről, életünkről 

Heti saláta ötlet: cukkini szezámos öntettel Nyers ételeknél sokszor ugyanazt az ételt tálalhatom salátaként, és főételként is. Ebben az esetben is hozzáállás kérdése, hogy miként eszem. Elkészítése nagyon egyszerű: meghámoztam, és lereszeltem egy kisebb cukkinit, majd darált szezámmagot val, vízzel, hidegen sajtolt olajjal, fokhagymával összekevertem, még egy kicsit fűszereztem, és a cukkinire öntöttem. A szezámmagnak van némi kesernyés íze, amit nem mindenki szeret, én az előző babavárásom idején, és most is többször megkívánom, és ilyenkor hatalmas mennyiséget befalok :-) Ebben közrejátszhat magas kálcium tartalma is, ami segíthet megakadályozni a farokcsont eltörését /­­ elrepedését okozó kálcium hiányt, ami terhesség esetén spontán előfordulhat. Velem is megesett a második gyermekemnél, de szerencsére se most, se előzőleg nem volt benne részem már!

Nyersételes füzetecske

2012. október 15. Napló étkeinkről, életünkről 

Még előző weboldalamon közzétett receptjeimből összeállítottam egy kis füzetecskét, hogy ne vesszenek kárba, és ezt most fel is tettem ide a blogomba. Persze ezek már nem ismeretlen receptek, sokan sokféleképpen elkészítették már azóta a körözöttet, hajdinakolbászt, engem mégis nosztalgiával töltött el, ahogy olvasgattam. Én mindennap készítek nyersételt, és főzök gluténmentes ebédet a gyerekeimnek, aminek receptjeit családom szerint szintén közzé kéne tennem. Egyszer majd ... A reggeli (hajnali) rohanásban mindig az egyszerűségre, és a gyorsaságra törekszem, aminek persze nem szabad az íz, és az állag rovására mennie: a gyerekek nagyon könnyen elkezdik csúfolni a másikat, hogy na, mi az, amit a kajás dobozából eszik? Sokszor nem is az elkészítés a legnehezebb, hanem kitalálni, hogy mi legyen a másnapi menü!

Új jövevény a háznál - napkollektor

2012. július 24. Napló étkeinkről, életünkről 

Vettünk egy vákuumcsöves napkollektort, és párom már fel is szerelte a tetőre. Fantasztikus élmény, hogy nem a nappali áram által melegített vizet használjuk fürdésre és mosogatásra. Egy problémánk van még, amire tökéletes megoldást nem találtunk: a mogépnek csak hideg-vizes bemenete van. Ha már eleve meleg vizet engedünk bele, akkor az öblítéshez is azt használja. Várjuk az ötleteket :-)

Szivárványos napok

2012. április 21. Napló étkeinkről, életünkről 

Szivárványos napok Tegnap epret ültettem, amikor rázendített az eső, és ahogy jött, úgy el is ment, csak én maradtam kissé vizes. De az égbolton feltűnt egy szivárvány. Nem kellett sokáig várnom az újabb lehetőségre, ma reggel kerékpáron ülve kapott el az égi áldás, és ismét csurom vizesen gyönyörködhettem sz égi csodában :-) Sajna a szivárványt nem fényképeztem le, így csak a mákos-almás-pudingos ebédről készített kép került ide :-) Elkészítése nagyon egyszerű: a reszelt almát összekeverem darált mákkal és beáztatott mazsolával, a kókuszkrémet pedig az édes mazsolalével, és útifűmaghéjjal. Az útifűmaghéj még ritkán szerepelt az étkeimben, ezért nem vagyok biztos a mennyiségben, ezért kísérletezni szoktam: teszek bele egy keveset, és ha félóra múlva is még híg lenne a massza, akkor teszek hozzá valamennyit. Persze lehet, hogy egyszerűbb volna, ha elolvasnám a használati útmutatót... A nagyobb fiam teljesen odavan a kókuszpudingért, így az utóbbi napokban ő is készít magának 1-1 adagot.

Kicsit régen írtam...

2012. március 20. Napló étkeinkről, életünkről 

Persze, hiszen köztudottan nem erősségem a fogalmazás, és mindig sikerült valami munkára hivatkozván elkerülni a blogírást. Az már csak ráadás, hogy az olvasásban is legalább ennyire lemaradtam. Most pedig következnek a kerti munkák ... Ha már itt tartok, a hétvégén észrevettem, hogy előbújt a tavaly ültetett medvehagyma. Anyósom már a brummogását is hallotta :-) Szép napot!

Az eredeti táplálékunk - hát hogy is van ez?

2011. október 12. Napló étkeinkről, életünkről 

Mindig is logikusnak tartottam azt a tételt, hogy az ember az ősidőkben nyersen étkezett. Én személy szerint sokkal jobban érzem magam, mióta étkezésem jelentős részét nyers gyümölcsök, és zöldségek teszik ki. Ezért semmi kétségem nem volt a fenti állítás valódiságát illetően. Egészen addig, míg nem olvastam Frederic Patenaude blogbejegyzését, aminek a témája egyébként a kisgyermekek  nyers táplálása volt. Szerinte a mai embernek nincs nyers-vegán őse! A ma élő ember kb 200.000 éve alakult ki, és a tüzet főzésre már 1-2 millió éve használják. Persze ezután én is egy kicsit utána olvastam, és úgy tűnik, hogy tényleg így volt! Időközben több támadás is érte a nyersevők részéről, így a következő blogbejegyzésében azokat az állításokat szedi össze, amit a nyers-mozgalomban sokan ismételnek, de szerinte nincs valós alapja. Ezek egy részéről már én is olvastam több helyen, hogy amit hangoztatunk a nyersétel előnyeként, nem felel meg a valóságnak! Egyik legjelentősebb dolog, hogy a nyersen fogyasztott növényekben lévő enzim segíti a mi emésztésünket: a növény az enzimet a saját felhasználásra állítja elő, és nagy része a gyomorsavtól el is pusztul! Ez a cikke itt olvasható. Közben Frederic már megjelentette a következő bejegyzését, amiben a nyers étkezés mellett szóló érvekről olvashatunk! Érdemes ezt is elolvasni itt. Mielőtt azt hinné az ember, hogy változtattam az étkezési szokásaimon, és azért írom ezt a blogbejegyzést, ez nem így van! Egyszerűen úgy érzem, hogy ezen tények segítik teljesebbé tenni az ismereteinket, és tovább folytatni ezt az egészségünket védő, és helyreállító táplálkozást! Szép napot!

Itt van az ősz, itt van újra...

2011. szeptember 13. Napló étkeinkről, életünkről 

Itt van az ősz, itt van újra...Még egy kis emlékezés a nyárra: BogácsNoszvaj, Barlanglakás JászberénySaját termések Saját termések II. És miközben a képeket nézegetvén eszembe jutnak a nyári emlékek, szemezgetem a finom őszi szőlőt :-)

Nem csak a Nyersétkezés Világnapja...

2011. augusztus 4. Napló étkeinkről, életünkről 

Majdnem elfeledkeztem róla, pedig néhányszor én is felmentem Szegedről, hogy ott legyek, erőt merítsek, és vásároljak akkor még nehezebben beszerezhető vega étkeket: XV. Vegetáriánus Fesztivál - 2011. augusztus 27-28 Emlékeim szerint legutóbb 5 éve voltam a párommal, és az akkor néhány hónapos Istvánkával. Párom ott adott életében először vért, azóta rendszeresen megteszi ezt. (éppen ma is menni készül) Úgy gondolom, a két esemény nem zárja ki egymást, legfeljebb azoknak kicsit nehezebb részt venni a nyers-potluckon, akik a vega fesztiválon szervezőként/­­kiállítóként vannak jelen. Gitta például vasárnap reggel 10 órakor tart előadást a nyers étkezésről. Éjszaka azon gondolkoztam, hogy ha már a véletlen így hozta, szombaton én is elmennék. Vagy nincsenek véletlenek? Vasárnap (28-án 16 órakor) találkozzunk Szegeden, a Dugonics téren mindazokkal, akikat érdekel a nyersétkezés, és éppen erre járnak :-)

Nyári (nyers) lecsószezon

2011. július 18. Napló étkeinkről, életünkről 

Nyári (nyers) lecsószezon Mi a trükkje? - kérdezte párom, miközben eszegette a maradékot tegnap este. Nem véletlen tette fel ezt a kérdést, hiszen ízre is, állagra is hasonlít főtt változatához. Ez volt az első étel még 3 éve, aminél a fiam nem vette észre, hogy teljesen nyerset eszik. Néhány dolog, amit fontosnak tartok nyers lec készítésénél: - Főtt változatnál a hagyma a sütés következtében édes lesz, és így ellensúlyozza a paradicsom savasságát. Ezt az édességet többféle dologgal pótolhatjuk: aszalt gyümölcsök, méz, pritamin paprika, vagy kukoricás lec esetén maga a kukorica. - A paprikát, hogy puha legyen, vékonyra vágom, és megzom. Ez adja neki a főtt állagot. - A paradicsomot nem turmixolom, mert akkor elveszti a színét, hanem nagyon apróra vágom a zöld részeket kivágva belőle, mert az mérgező, és kézzel, vagy villával még összetöröm. Tegnap a végén zöldhagymát is tettem bele, mert úgy megkívántam :) Jó étvágyat hozzá!

Hittantáborban voltunk, holnap pedig nyersétel-találkozó Szegeden

2011. július 11. Napló étkeinkről, életünkről 

Hittantáborban voltunk, holnap pedig nyersétel-találkozó SzegedenGemenci erdő, Halászati MúzeumImmár másodszor mentem szülőként a hittanos gyerekekkel táborozni, és bár fárasztó volt a nagy hőség, örülök, hogy ott lehettem a fiammal! A körülmények nem kedveztek az étkeim elkészítésének, mégis minden nap sikerült készíteni salátát, és hasznos volt az otthonról cipelt sok gyümölcs! Érdeklődve figyelték a lányok, akikkel egy helységben voltunk, ahogy a matracon ülve a nyers kukoricát szemezem, és vágom még az egyéb hozzávalókat, majd megszórom fűszerkeverékkel. Tegnap este értünk haza, ma délután (este) pedig próbálok valamit készíteni a holnapi nyersétel-találkozóra, bár az idő hiánya miatt valami egyszerű dolog lesz :-)

Nyersétel-találkozó Szegeden

2011. június 29. Napló étkeinkről, életünkről 

Kicsit nehézkesen ment a szervezés, mert ... De éppen ezért úgy gondoltam, hogy most, mikor kicsit sikerül lassítani a tempót, akár több időpontot is bevállalhatnék, mert nyáron a sok szabadságolás, utazás miatt egy közös időpontot nehezebb összehozni. Ma lenne az első alkalom, de éppen zuhog az eső :-( Ha alább hagy, én ott leszek, és legközelebb már keresek fedett helyet is :-) Szép napot!

Június vége

2011. június 24. Napló étkeinkről, életünkről 

Kicsit sűrűbbre sikerült az elmúlt pár hét, mint terveztem, így több elképzelésemet is félre kellett tennem. De most már rászántam magam maradék meggyem elfogyasztása közben egy kis írásra... Ilyenkor nagyon egyszerűen eszem: idény gyümölcs - lehetőleg, ami a kertben terem, és némi saláta. Ma még a salátám is nagyrészt otthoni alapanyagokból készült: az uborka, a paprika, és a zöld is a kertből volt. Még mindig nem megy a nyers keményítő fogyasztása, és a sok olajat tartalmamag is kellemetlen hatásokkal jár, így ha pótlásra van szükségem, inkább egy kevés főtt/­­sült gabonából, vagy zöldségekből álló ételt eszem. Nagyon szeretem Victoria Boutenkot, sokat tanultam tőle. Az alábbi oldal al részén egy ingyenes interjú hallgatható meg vele, amit ajánlok mindenkinek! Én már többször is meghallgattam, legutóbb kukorica-kapálás közben. Radio Interview with Victoria Boutenko

Zöld turmix (zöld lé) a filmekben

2011. május 2. Napló étkeinkről, életünkről 

Nem egy általános áttekintés a célom, csak az utóbbi néhány napban 2 filmben is feltünt valamilyen zöld lé: - Walker, a texasi kopó barátjának adott indián tisztitó folyadék színe nagyon zöld volt - a Vasember című filmben a főszereplő ivott sűrű zöld itókát, miközben legújabb találmányán gondolkodott Ezek apróságok, de tudjuk, hogy a média jelentősen befolyásolja az emberek gondolkodását :-) A zöld turmixok fogyasztását nagyon fontosnak tartom azóta, hogy Victoria Boutenkónál olvastam róla, és magamon tapasztaltam jótékony hatását. És nagyon örülök annak, hogy már nem csak a nyersétel-mozgalomban terjed ez a nézet, hanem a vegán, és hagyományos étrenden élők között is! Szép napot!

Szilvinapló.lapunk.hu

2011. február 14. Napló étkeinkről, életünkről 

Kaptam egy levelet a lapunk.hu szerkesztőitől, hogy inaktiválták az oldalamat, és rövidesen törölni fogják, ha nem fizetek elő valamilyen értéknövelt szolgáltatásra. Nekem pénzem nem származik a nyers ételekből, így úgy gondoltam, nem fizetek elő, hagyom, hogy megszünjön a lapom. Persze tisztában vagyok azzal, hogy több helyen hivatkoznak a szilvinaplo.lapunk.hu-ra, és elnézést kérek azoktól, akiknek így kellemetlenséget okozok. Minden rosszban van valami jó: leszedtem az ott lévő írásaimat, ami megfelelő alapot ad ahhoz, hogy régi álmom valóra váljon egy (ingyenesen) letölthető füzetecske formájában :-) Szép napot! Receptek a régi szilvinaplo.lapunk.hu oldalról

Karácsony

2010. december 23. Napló étkeinkről, életünkről 

Karácsony Kellemes Karácsonyi Ünnepeket, és Békés, Boldog Új Évet Kívánok!

Százszorszép októberben

2013. október 11. Napló étkeinkről, életünkről 

Százszorszép októberben Most fényképeztem ezt a házunk előtti fűben megbúvó apró virágot. Egyik kedvencem, és tavasszal mindig vigyázok fűnyírásnál, nehogy megsértsem. Nem emlékszem, hogy októberben láttam valaha. Szép napot!

Megmentöm a Fény

2013. szeptember 19. Napló étkeinkről, életünkről 

18 évvel ezelőtt, nagyobb lányom megszülése után nagyon beteg lettem. Hazamenetelnél a zárójelentésre mindössze annyit írtak, hogy gyermekágyi lázam volt. Napokig nem ment le a lázam, mozogni is alig tudtam, mígnem egyszer csak valamilyen nyugalom lett úrrá rajtam, és addig ismeretlen boldogság töltött el. Olyan érzésem támadt, hogy most hazamehetnék. - De nem mehetek, mert dolgom van még itt (gyermekem szoptatása). Így maradnom kellett. Nagyon kevés embernek beszéltem erről az élményemről. Néhány évvel később, kapcsolgatván a tévét, találtam egy filmet, ami végre bemutatta azt, amit én is átéltem - és még sokkal többet. Évekig nem tudtam a film címét sem, mert nem a legelejétől láttam. Azóta többször láttam, és úgy gondolom, érdemes megnézni, üzenete pedig mindenkinek szól, ez pedig a SZERETET!

Egyszerű nyers dió-alma torta - Nóra ma 6 hetes

2013. március 15. Napló étkeinkről, életünkről 

Egyszerű nyers dió-alma torta - Nóra ma 6 hetes Nóra ma 6 hetes, ami jelentős a mai orvosi gyakorlat és a Biblia szerint is. Ez alkalomból készítettem egy kis édességet, amíg nagyobb fiam babázott. A diót már tegnap beáztattam, majd kiszárítottam (az olajos magvakat a gabonához és babfélékhez hasonlóan felhasználás előtt érdemes beáztatni, így könnyebben emészthető lesz) Alapanyagok: - 30 dkg dió - kb 15 dkg mazsola - 3 alma - kb 8 dkg kókuszzsír - indiai útifűmaghéj - 1,5 teáskanál - fahéj, vanília, citromhéj Eszközök: - négyoldalú reszelő - almához, citromhéjhoz - botmixer a beáztatott mazsola pürésítéséhez - diódaráló Elkészítése: A mazsolát reggel beáztattam, majd minimális vízzel összeturmixoltam. A ledarált dióhoz annyit adtam, hogy összeálljon, majd hozzáadtam a szoba-hőmérsékletű kókuszzsírt, és ízesítettem. Ezután betettem hűtőbe, hogy kicsit keményedjen. Az almát lereszeltem, kinyomtam a levét (és megittuk), majd a megfelelő édes íz eléréséhez adagoltam hozzá a mazsolapüréből. Ezt is ízesítettem, majd apránként hozzáadtam az útifűmaghéjt, nehogy sokat tegyek bele. Közben vártam, és amikor láttam, hogy jó az állaga, rátettem a lehűlt dió alapra. Tehettem volna egész mazsolát is bele, de a kisebb fiam nem szereti. Lányommal megtanácskozván a dolgot, csak egy kevés fahéjat szórtam díszítésnek a tetejére. Nagyon finom lett. Az alma réteg legközelebb kicsit nagyobb lesz (kb dupla ekkora) a család kívánsága szerint. A nyers édességekkel sokszor az a bajom, hogy a sok olajos mag miatt nagyon tömények. Ezért próbálok kevésbé zsíros nyers édességeket kikísérletezni! És persze itt van Nóra baba is, aki már 6 hetes, kinőtte az újszülött kort :-)

Egyszerű nyers répatorta

2013. március 11. Napló étkeinkről, életünkről 

Egyszerű nyers répatorta Egy kis édességre vágytam pénteken, ezért készítettem répatortát. Kevés dolog kellett hozzá: 2 nagy répa  + 1 alma sajtreszelőn lereszelve mazsola indiai útifűmaghéj - 2 teáskanállal tettem, de kevesebb is elég lett volna fahéj, vanília Ezeket összekevertem, majd egy kis tortaforma aljára simítottam. Tetejére: felolvasztott kókuszzsír, kakaópor, és egy kevés barnacukor keverékét tettem. De enélkül is finom. A gyerekeimnek is ízlett, bár csinálhattam volna édesebbre is :-)

Heti saláta ötlet: sárgarépás - kaliforniai paprikás jégsaláta

2013. február 27. Napló étkeinkről, életünkről 

Heti saláta ötlet: sárgarépás - kaliforniai paprikás jégsaláta Ezt a salátát tegnap ettem ebédre, elkészítése nagyon egyszerű, a használt eszközöket is megörökítettem. A címbéli alapanyagokon kívül némi fűszer, hidegen sajtolt olaj és pár csepp citromlé van benne. Vegán, nyers, és nagyon finom! Beilleszthető a 30 napos vegán kihívásba, amihez csatlakozni még most is lehet :-) A julienne szeletelő része annak a szettnek, amiről ebben a bejegyzésben írtam, bár e nélkül is jó a saláta, de én szeretem használni!

Nóra 3 hetesen és fehérretek-saláta, mint a napi menü része

2013. február 24. Napló étkeinkről, életünkről 

Nóra 3 hetesen és fehérretek-saláta, mint a napi menü része Nóri pénteken betöltötte a három hetet, szorgalmasan issza az anyatejet, ez az ő tápláléka. Néha hagy időt nekem is arra, hogy finom salátákat készítsek, amit később a tejen keresztül ő is megkóstolhat :-) Párom hozott haza fehér retket, és olyan jóízűen evett belőle, hogy én is megkívántam. A változatosság kedvéért nem kockáztam, hanem spagettit készítettem belőle. Teljesen meglepődtem, milyen finom lett! Eddig nyers tészta általában cukkini vagy egyéb tökféle volt, de most ez a fehér retek mint ízre, mint állagra verte az előbbieket! A fűszerezés hatására egy kicsit megpuhult, teljesen olyan volt, mint a valódi spagetti. Annyira finom volt, hogy tegnap is, és ma is készítettem egy-egy adagot. Nagyon emlékeztet a kínai tésztára, szerintem alkalmas kínai nyers tésztának! A tegnapi tésztám csak fűszert és olajat kapott ízesítőnek, ma szezámmagot, lenmagot és fokhagymát is tettem rá. Nagyon finom volt!

Böjtöljünk együtt!

2013. február 20. Napló étkeinkről, életünkről 

Böjtöljünk együtt!  30 napos vegán kihívás -t hirdetett Siccike a Vegagyerek.hu oldalon, ami nekem nagyon megtetszett. Szeretném, ha ez az alkalom nem csak a vegetáriánus /­­ vegán életmódot folytatókat érintené meg, hanem azokat is, akiknek a Nagyböjt vallási szempontból fontos. Úgy gondolom, hogy a vallási tapasztalatok elmélyítéséhez is fontos a test megtisztítása, és nem véletlen böjtölt Jézus sem a pusztában 40 napig - ezzel példát mutatott nekünk is. Ezen kívül pont 10 éve, hogy egy előadás hatására vegán lettem, és elindultam a testi - lelki gyógyulás útján. Ez a kihívás nálam egy kicsit módosul, hiszen gluténmentes ételeket főzök gyerekeim miatt, bár az ételek 80%-a eddig is vegán volt. (a tojással helyettesíthető viszonylag jól, ami a gluténmentes lisztben nincs, de a búzalisztben megvan) Szintén vegán a nyers mozgalom jelentős része, örülnék, ha így még nagyobb körben terjedne ez a kihívás! Persze aki vegán /­­ nyers vegán módon táplálkozik, annak ez a 30 nap nem jelent semmi különöset, ilyen esetben a böjt valami másról lemondást, vagy mennyiségi korlátozást jelenthet. Sokan a böjtölést fogyás miatt választják, nekem erre most más módszerem van: a 19 napos Nóra babámat szoptatom szorgalmasan, így a súlyom folyamatosan csökken :-) A részvételtől függetlenül mindenkinek kívánom, hogy tapasztalja meg e nagyböjti időszak áldásait az életében! Szép napot!

Heti saláta ötlet: jégsaláta almával és hajdinacsírakrémmel

2013. január 27. Napló étkeinkről, életünkről 

Heti saláta ötlet: jégsaláta almával és hajdinacsírakrémmel A hajdinacsírakrémről az előző bejegyzésben írtam, a címbéli összetevőkön kívül néhány csepp citromlét csepegtettem még rá. A zellerlevélke pedig a múltkor készített zellersaláta tetejéről van, amit vízbe tettem, hogy majd felhasználom. Azóta ez a darabka legnagyobb örömömre kigyökerezett, így kap némi földet, és elültetem egy cserépbe :-)

Szüléshez közeledvén...

2013. január 20. Napló étkeinkről, életünkről 

Szüléshez közeledvén... Megkívántam egy kis csokikrémet, amit gyorsan összeállítottam egy érett, puha avokádóból némi méz, és sok kakaópor hozzáadásával. Elkészítéséhez mindössze egy villára volt szükségem, ami nem tökéletes eszköz, de ilyenkor nem vágyom már mosogatni... Második gyermekem szülésénél is, amikor sétáltam a kórházba, betértem útközben egy cukrászdába, és ettem egy jó csokikrémes lúdláb szeletet. És most jut eszembe, első gyermekemnél pedig somlói galuskára a húgaimat hívtam meg, mert én már nem bírtam enni. A párom is kért egy kanálkával a csokikrémből, ami a felére összeesett, mire a tányért visszakaptam - na, ezért nem szülök meg még ma! :-)

Heti saláta ötlet: zelleres, datolyás narancssaláta

2013. január 14. Napló étkeinkről, életünkről 

Heti saláta ötlet: zelleres, datolyás narancssaláta Tegnap nagyobb fiammal készítettük ezt a salátát, és mindkettőnket meglepett, milyen finom lett. Ételkészítésnél hagyom gyermekeimet kibontakozni, a lányom például finomabb gluténmentes tortákat süt, mint amik a kereskedelemben kaphatók. Jobban belegondolva, érdemes volna közzétenni receptjeit... Visszatérek a salátához. Összetétele nagyon egyszerű: 1 kisebb zeller, 4 nagy narancs, és magozott datolya. A zeller reszeléséhez a karácsonyra kapott végtelen reszelőmet használtam, a narancs és a datolya feldarabolásához egy kés is elég volt. Ez az étel azok közé tartozik, amiknek jól jön egy kis állásidő, mert összeérnek az ízek: a narancs savassága lágyította a zellert, a datolya édessége is szétterjedt, és a zeller fűszeressége átjárta az alkotórészeket! A reszelőmről, ami magyar termék német pengével, az alábbi oldalon látható egy kis film: (a film 2. felében van szó a Julienne reszelőről, és a spirálozási lehetőségről) Mediterranean Julienne Peeler Nagyon megörültem, amikor a karácsonyi vásárban találtam ezt az eszközt, mert 2 oldalas spirálozót 7000 forint alatt nem láttam, ez ugyan csak 1 méretű Julienne-t tud, de 5500 forintért árulták, és másra is használható :-) A filmben látható akkus csavarhúzó nem jár mellé, de én eddig kézzel is könnyen boldogultam!

Heti saláta ötlet: tyúkhúros céklasaláta mogyoróvajjal

2012. december 4. Napló étkeinkről, életünkről 

Heti saláta ötlet: tyúkhúros céklasaláta mogyoróvajjal A jó időre való tekintettel a kertünk tele van zsenge tyúkhúrral, ami szinte kéreti magát, hogy leszedvén salátánk alkotórésze legyen. Ez a saláta most vegyesen tartalmaz nyers, és főtt alapanyagot is: nyers benne a tyúkhúr, a hidegen sajtolt olívaolaj, és a citromlé főtt a cékla (párom készített céklasalátát), és a pirított földimogyoró Régebben kaptunk néha Amerikából mogyoróvajat, és mindenki nagyon szerette a családban. Aztán itthon is megjelent a boltokban, de sem az íze, sem az ára nem tetszett nekünk. Végül elkezdtünk házilag készíteni: s vagy tlan pirított földimogyorót ledarálunk, és annyi hidegen sajtolt olajat teszünk hozzá, hogy kedvünk szerinti legyen az állaga. A saláta elkészítése igen egyszerű: összedaraboljuk a céklát és a tyúkhúrt, majd locsoljuk citromlével, és teszünk rá némi mogyoróvajat :-) Tyúkhúr: vadontermő szaponintartalmú gyógynövény, magas C és E vitamin tartalommal

A vallási gyakorlatok és a különféle meditációk egészségügyi előnyei

2012. november 26. Napló étkeinkről, életünkről 

Nagy örömömre szolgál, hogy ezt a területet is egyre alaposabban vizsgálják, és bizonyítást nyer, hogy nem csak ételünk és életmódunk, hanem lelki életünk is jelentős befolyással lehet egészségünkre. Persze ezt sokan eddig is tapasztaltuk, de jól esik egy kis tudományos alátámasztás :-) Néhány cikk, illetve weboldal a témával kapcsolatban: (Aki még tud ilyen kutatásról, weboldalról, kérem jelezze, szívesen bővítem a listát!) Origo.hu - A vallásosság egészségvédő hatású lehet Origo.hu - Ezért lehet gyógyító erő a lélek Richpoi.com - Új kutatás: a meditáció befolyásolja agyunkat és érzelmi szintünket  Transzcendentális Meditációval kapcsolatos kutatások gyűjteménye:  www.tminfo.hu

Heti saláta ötlet - kínai kel almával

2012. november 6. Napló étkeinkről, életünkről 

Eljött a salátázás fő-szezonja, bár még a seregélyekkel versenyben eszegetjük a szőlő maradékát :-)Minden nap készítek magamnak salátát, miközben a családnak főzöm a gluténmentes vega ebédet, és úgy gondolom, nekem is egy jó alkalom összegyűjteni a tapasztalatokat, ötleteket, és közben odafigyelni a blogomra, mert egy kissé elhanyagoltam... Ma nagyon egyszerű salátát hoztam magammal: Kínai kelt vékonyan felszeleteltem, megmostam. Apróra vágott almával, val, borssal, és hidegen sajtolt olajjal összekevertem. A kínai kel esetén arra törekszem, hogy levelei minél zöldebbek legyenek, mert bennem ez azt az érzést kelti, hogy több benne a számunkra értékes tápanyag.  Az sem mindegy, milyen almát használunk: nekem a savanykásabb jobban eset, ezért azt tettem bele. (Kevés olyan zöldséget, gyümölcsöt ismerek, aminek az íze, és ennek következtében a belőle készített étek ennyire különböző lehet, mint az alma esetén) Szép napot, jó étvágyat!

Egy kis kitekintő - Hivatalosan is bizonyított: az oltások károsodásokat okoznak, az oltatlanok sokkal egészségesebbek!

2012. október 8. Napló étkeinkről, életünkről 

Az oltások témával még nem foglalkoztam a blogban, nem is szándékozok mélyebbre ásni benne, mert nem érzem magamban a tudományos megalapozottságot. De úgy gondolom, ezt a cikket mindenkinek érdemes elolvasnia! Naturahírek.hu: Labant Csaba cikke a német KIGGS tanulmány alapján A hozzászólásokban különböző érveket és ellenérveket is olvashatunk, némelyik elgondolkodtató. Az oltások mellékhatásainak valós számaihoz szintén ezt, a hozzászólások között leírt a tapasztalatot érdemes figyelembe venni: ...Amikor influenza védőoltástól bizonyítottan szövődményes lett a gyerekem, az ÁNTSZ mindent elkövetett, hogy eltusolja.Írtam levelet, kértem, hogy vizsgálják ki az ügyet, csatoltam minden dokumentumot, de még válaszra sem méltattak....

Almapuding-torta nyersen

2012. április 23. Napló étkeinkről, életünkről 

Almapuding-torta nyersen Régóta keresek olyan módszert, amivel olajos magvak, gabonák és aszaló nélkül, nyers gyümölcsökre alapozva tudok finom nyers vegán édességet készíteni. Végre sikerült! Reszelt almát kinyomkodom, ízesítem, és a levéből annyit teszek vissza, hogy az útifűmaghéjjal sűrű puding állagú legyen. Ez alkalommal szilikon formában még keményedett egy kicsit, majd kivettem belőle, és a lányom kedvéért kókuszzsírból, mézből és kakaóporból bevonót készítettem rá.    Páromnak csak egy kis szeletet sikerült félretenni, és ahogy láttam, gyermekeim még annak a széleit is levágták :-) Jól illik az almához a mazsola, mák, citromhéj, fahéj, kókusztej - én leginkább ezekkel ízesítem. Eszközigény: nagy-lyukú reszelő, (lehetőleg szilikon) tortaforma

reteksaláta - csak így egyszerűen

2012. április 17. Napló étkeinkről, életünkről 

reteksaláta - csak így egyszerűen Hozzávalók: 1 csomag retek, szőröstül-bőröstül. A többi meg ahogy éppen adódik. Ma reggel apró paradicsom, mézes-szezámkrém és némi fűszer került bele. A piacon furcsán néznek rám az árusok, hogy a zöldjéért veszem a retket, pedig még az is lehet, hogy értékesebb, mint a gumója... Tegnap a fiam ritkította a reteksort a kertben, és a mit kiszedett, némi mosás után rögtön meg is ettük. A kertészkedésben ezeket a pillanatokat szeretem, ilyenkor érezni igazán, hogy honnan van a táplálékunk :-) Szép napot, és finom, éltető táplálékot kívánok mindannyiunk asztalára!

Közeledvén Karácsonyhoz + szezámmánia

2011. december 7. Napló étkeinkről, életünkről 

Közeledvén Karácsonyhoz + szezámmánia Még múlt héten díszítette nagyobb fiam ezt a narancsot, ami a lányom, és a párom által közösen készített adventi koszorú mellett elfér még az asztalon :-) Persze megérett már a saját savanyú káposztánk is, amiben kisebb fiam sokat segített, mert ő taposta amíg el nem lepte a lé. Azért azt hozzáteszem, hogy idő szűkében lévén nem akartam magam csinálni, de miután párom szerint a bolti ehetetlen, ezért mégis készült egy vödörrel. Az idei első adag diós töltött-káposzta pedig már a Karácsony előszele nálunk! Két hete fahéjas szappant főztem, amiből a fa alá is kerül. Még 4 hetes pihenő idejüket töltik muffin formájú szappankáim a szekrény tetején. Most testápolót szeretnék készíteni házilag, amihez gyűjtögetem az ismeretanyagot. Ételekről sem írtam sokat mostanában - bezzeg enni annál többet eszem... Időnként megkívánom a szezámmagot, és olyankor szoktam például készíteni szezámmagos-mézes-mazsolás reszelt répát. A szezámmagot ledarálom, adok hozzá egy kevés mézet, és annyi vizet, hogy kellemesen krémes legyen. Utána gyümölccsel, mazsolával, vagy akár répával, mint én, összekeverjük, és egy kalciumban gazdag, tápláló étket kapunk! Fiam annyira szereti, hogy ő is aktívan kísérletezik különböző keverékek készítésével :-)

Egy csók, és más semmi...

2011. szeptember 26. Napló étkeinkről, életünkről 

Tegnap éjszaka nagyon kedves álmom volt: Álmomban valaki a ckról verselt, gyönyörű formában mondta el nem csak a lélekre, hanem a testre gyakorolt jótékony hatását is. Hiába kerestem, verset csak a szerelemről találtam, ezért prózai oldalt ajánlok, ahol egészségünkre gyakorolt hatásáról is írnak: A ck élettani hatásai És egy kedves vers Radnóti Miklóstól: Virágének Fölötted egy almafa ága, szirmok hullnak a szádra, s külön egy-egy késve pereg le, ráhull a hajadra, szemedre. Nézem egész nap a szádat, szemedre hajolnak az ágak, fényén futkos a fény, ckra tűnő tünemény. Tűnik, lehunyod szemedet, árny játszik a pilla felett, játszik a gyenge szirommal, s hull már a sötét valahonnan. Hull a sötét, de ne félj, megszólal a néma, ezüst éj; kivirágzik az égi fa ága, hold bámul a béna világra.

Augusztus 20. - Szent István napján (gluténmentes) új kenyér

2011. augusztus 22. Napló étkeinkről, életünkről 

Augusztus 20. - Szent István napján (gluténmentes) új kenyér Ez nem nyers, de nekem nagyobb kihívást jelentett ennek a kenyérnek az előállítása, mint általában a nyersétkek készítése :-) Reggel felkeltem, összekevertem, dagasztottam, és megsütöttem ezt a gluténmentes kenyeret, amit vittem a 9 órási szentmisére, aminek keretében kenyérszentelés is volt. Többségében bolti kenyér feküdt az asztalon, így ez nem csak alapanyaga miatt tűnt ki közülük. Kicsit süthettem volna még tovább, de gyermekeim nem osztották a véleményemet... Persze ez még csak a kezdete volt a szombati ünmnepségnek, hiszen kisebb fiam István, és ez alkalomból kicsit körülötte forgott a világ :-) Ritka alkalom, de az egész család együtt felkerekedett, és elmentünk Mórahalomra, az Erzsébet fürdőbe.

World Raw Food Day - 2011. augusztus 28.

2011. augusztus 3. Napló étkeinkről, életünkről 

Idén is ünnepeljük együtt a Nyersétkezés Világnapját! http:/­­/­­www.worldrawfoodday.org/­­ Mottó:  Wild Herbs Vadon termő gyógy- és fűszernövények Ha valaki jártas e témában, és van kedve hozzá, tarthatna nekünk egy kis előadást :-) Találkozzunk Szegeden a Dugonics téri szökőkútnál 16 órakor! Az országos programokról még nincs információm :-(

Sötét gyümölcsök reggelire, és egy röpke beszámoló

2011. július 13. Napló étkeinkről, életünkről 

Sötét gyümölcsök reggelire, és egy röpke beszámolójosta, meggy, fekete ribizliMa reggel, fél 6-kor kimentem a kertbe, hogy szedjek magamnak reggelit, és valahogy úgy alakult, hogy csupa sötét színű gyümölcs akadt a kezembe! Persze, lehet, hogy ez nem véletlen, hiszen pillanatnyilag ezek a kedvenceim. Ezen kívül van piros, és fehér ribizlink is, de azt majd leszedem a családnak... Ebédem a tegnapi maradék lesz, kukorica saláta, illetve zsenge tök szeletek napraforgó-körözöttel. Úgy tűnik, ezek a találkozók mindig érdekesen alakulnak, tegnap például találkoztam egy asszonnyal, akinek ikrei az én lányommal jártak egy bölcsődébe, és utcai jóslásból szerzi pénzét. Figyelemmel kísértem, amit mondott, és nagyon jól forgatta a szavait a tőlem kapott információkkal fűszerezve, de egyébként amit magától talált ki, semmi nem volt helyes! Az ételek összeállításánál most a rövid elkészítési idő játszott fontos szerepet, mert egy röpke este, és hajnal állt rendelkezésre. A mazsolát a golyókhoz, és a napraforgót a körözötthöz kellett előre beáztatnom, a többi étek rögtön készíthető volt. Most nem volt aszalvány a menüben a hőség miatt. Bár a tálalás nem szép, hiszen biciklin úgyse maradt volna meg, fiam szerint a körözött jobb volt, mint amit Apa csinált. És ez nagy dolog, mert amikor dió-körözöttet, és hajdina-kolbászt vittem nyersétel-találkozóra, párom ízesítette, ez is hozzájárult sikeréhez :-) És ez volt a menü: - kukorica saláta kápia paprikával, uborkával és néhány szem tökmaggal - napraforgó-körözött tök, uborka, és paprika szeleteken - mákos-mazsolás sárgabarack puding - mazsolás, mandulás kókuszgolyó Ezek az ételek nem tartalmaztak hozzáadott édesítőt (méz, különböző szirupok), se plusz zsiradékot, ami például a candida diétában, és a cukorbetegségnél fontos. A szállítást ebben a hőségben úgy oldottam meg, hogy a fonottkosár aljára jégakkuk kerültek, ami biztosította a hűtést. Találkozó legközelebb augusztusban, időpont még nincs, nekem hétköznap jó, ha van javaslatotok, írjatok ide: hneszilvi@freemail.hu

Töltött szőlőlevél nyersen, mákos golyó...

2011. június 30. Napló étkeinkről, életünkről 

Töltött szőlőlevél nyersen, mákos golyó... Mondhatnám, hogy a nyersétel találkozó a várakozásoknak megfelelően zajlott, hiszen a késői, és gyenge szervezésemnek köszönhetően senki nem jött el, de: találkoztam ismerősökkel, akik nem is hallottak még erről, és volt elég bátorságuk megkóstolni az ételeket! Életem egyik legnagyobb dicséretét kaptam tegnap, hogy a karfiolos-tökmagos fasírt olyan, mint az igazi! Pedig se hús nincs benne, és még meg sem sült :-) Édes töltött szőlőlevélRégóta fejemben járt már a töltött szőlőlevél gondolata, és végre itt volt a nagyszerű alkalom, hogy kipróbálhassam az elgondolásomat. Szedtem szőlőlevelet a kertben, készítettem citromléből, ból, és egy kevés szőlőmagolajból vízzel összekeverve páclét, és beletettem a leveleket. Első alkalommal - hétfő délután - csak néhány órát pácoltam, majd édes töltelékkel tettem bele. Ekkor még kicsit savanyú volt a lé, és a levél sem volt elég puha, de másnapra az édes töltelék a savanyú levéllel összeért, és egészen jó lett. Kedden reggel a következő adagnak a páclét kevésbé savanyúra csináltam, és ebben pácoltam a következő adag szőlőlevelet. Készítettem tökmagos-karfiolos fasírtalapot, és egy részét este a levelekbe töltöttem, az adag másik feléből pedig fasírtokat formáztam, és megaszaltam. A szőlőleveleket megtöltöttem a masszával, és még némi páclevet öntöttem rá, így tovább pácolódott, és egybeért szerda délutánig. Alig bírtam letenni, annyira sikerült eltalálnom az ízlésemet... A mákos golyókhoz almát reszeltem, kinyomtam a levét (és megittam), majd összekevertem darált mákkal, beáztatott mazsolával, és egy kevés darált mandulával, mert az javítja az állagát. Fahéjjal ízesítettem, és kókuszreszelékbe forgattam. Csak a képen látható mennyiséget sikerült megmentenem a lányomtól :-) A feketeribizlit pedig frissen szedtem a kertben. Kellemesen telt az idő a szökőkútnál, ritka alkalom, hogy csak így üldögélhetek, olvasva, az embereket figyelve, miközben eszegetem az otthoni meggyet, és a töltött szőlőlevelet :-) Megpróbálok valami kisebb termet beszervezni, de ha nem jön össze, július 12-én is ott leszek!

Nyers kukorica-saláta, és kertünkbéli brokkoli

2011. június 28. Napló étkeinkről, életünkről 

Nyers kukorica-saláta, és kertünkbéli brokkoli Elérkezett a kukorica szezon, és a piacon jártamban vettem néhány zsenge csövet, mert a miénk sajna még nagyon pici. Nagyon egyszerűen készítettem el: késsel lefejtettem a csőről, majd (saját) paprikát, paradicsomot adtam hozzá, és fűszerkeverékkel ízesítettem. A kisfiamnak támadt az az ötlete, hogy tökmagot is tegyünk rá! Semmi egyéb zsiradékot nem tartalmaz. - A saját paprikánknak a magját is felszoktam használni, mert tudom, hogy nincs permetezve, egyébként a magban gyűlhet össze sok méreganyag. Ma reggel is készítettem magamnak a munkába, és tettem bele még egy kevés répazöldjét is öszevágva. Amire érdemes figyelni, hogy a kukorica tényleg zsenge legyen, mert így még egyszerű cukrot tartalmaz, mire megérik, nagyrésze keményítő lesz, ami nyersen nem emészthető! Ebben a salátában csak az az érdekes, hogy saját termésű a brokkoli. Amit még el kell hozzá mondani, hogy én virágpalántaként vettem... Volt 1-2 kérdés, amire nem válaszoltam, mert sajna nem volt időm a bloggal foglalkozni: - a spárgának azt a részét ettem leginkább nyersen, ahol még könnyen törik, nem szálkás, a többit megpároltam. A sajátomat is megkóstoltam, bár már elég öreg volt, mikor észrevettem, hogy van. - elgondolkoztam, hogy mit lehetne nyers, zsenge borsóból készíteni, és bár mi ettük a fejtés közben a gyermekeimmel (én fejtettem, ők ették :-) ), és igazán nem maradt sok zsenge, így a kipróbálás elmaradt, de szerintem salátába lehetne tenni, pürét is készíthetünk belőle összeturmixolva, és ízesítve,  illetve kicsit higgítva leves lenne belőle! Kicsit későn írtam ki a holnapi időpontot a nyersétel-találkozóra, de azért aprósággal készülök, hátha valaki mégis ráér :-) Gyerekeim mindenesetre örülnek ennek, mert van mit kóstolni az egyszerű salátákon, és gyümölcsökön kívül is! Szép napot!

Kerekezés és egyebek

2011. május 26. Napló étkeinkről, életünkről 

Most megint egy kicsit elkalandozok az ételkészítéstől, és egy kerékpáros programra szeretném felhívni olvaim figyelmét: 2011. május 28-án, szombaton kerül megrendezésre a 5. MÓRI KARIKA elnevezésű jótékonysági, kerékpáros túra. Honlapja: morikarika.hu Sajnos óvodai elfoglaltság miatt nem tudok részt venni rajta, de kívánok sok sikert az indulóknak! Egy ilyen túra előtt át kell gondolni, hogy mit visz magával az ember éhségének és szomjúságának csillapítására. Én azt vettem észre magamon, hogy a nyári hőségben kapálás, vagy éppen túrázás közben nekem a gyümölcslé a legjobb. A tavasz nagy felfedezése volt számomra a spárgám: évekkel ezelőtt elszórtam magot, aztán el is feledkeztem róla, és idén, amikor rendbe tettük a kert végét, nem akartam hinni a szememnek! Kitáblázom, hogy megmaradjon jövőre is, nehogy véletlen bekapáljuk! Az utóbbi időben rengetek karalábét ettünk, mert éppen az termet a kertben. Párom már mesteri fokra fejlesztette a karalábé saláta receptjét, amihez egy dolgot érdemes tudni: a dobozt fedjük le időben :-) (ilyenkor mindig felismerem, hogy tulajdonképpen nekem akar udvarolni ) Persze készült belőle leves, és fasírt is, ami szintén nagy sikert aratott. Ültettem medvehagymát, jövőre meglátjuk, hogy mi lesz belőle. És persze az eper! Tegnap nagy élvezettel gyomláltam a sárgarépát, mert rögtön mellette ott piroslottak az eperszemek - itt a múlt idő használata helyes, mert meg kellett kóstolnom, hogy elég édes-e :-)

Kert, kert, és kert! Meg egy kis medvehagyma...

2011. április 11. Napló étkeinkről, életünkről 

Végre kezembe vehettem az át és a kapát, és az sem vette el a kedvem a kertészkedéstől, hogy reggel aztán kicsit nehéz volt kimászni az ágyból az izomláz miatt :-) Már a zöld turmix zöldje saját termés - az nő ilyenkor mindenféle ösztönzés nélkül is, az eper virágzik, a málna hajt, a tulipán piroslik... Én nagyon élvezem az évnek ezt az időszakát! Sokan írtak már a medvehagymáról, én itt most csak két programot szeretnék ajánlani: I. Dégi Medvehagyma és Helyi Termék Fesztivál Medvehagyma Fesztivál Orfűn Szép napot, és jó termést kívánok!

Februári visszatekintés

2011. február 8. Napló étkeinkről, életünkről 

Februári visszatekintés Horgolt virág Régen nem írtam, sőt nem is néztem a blogomat, így eljött az ideje annak, hogy néhány sorban beszámoljak az elmúlt időszakról. Kicsit az ételkészítésről áttértem egyéb kézi munkákra, például a házi szappankészítést próbálgattam, és Karácsony tájékán kézimunkáztam is. Tulajdonképpen csak ilyenkor van időm horgolni, kötni, mert tavasztól őszig ha lehet, akkor a kertben vagyok. Már nem csak apró káposztát savanyítottam, hanem egész fejet is, ami aztán alapja lett a vega töltött káposztának. Idén először sikerült a karácsonyi súlyfelesleget elkerülni, ez nekem nagy előrelépés a mértékletesség útján :-) Kezdem kiüríteni a mélyhűtőt, felhasználom a télire eltett tökféléket saláta alapnak, ami nekem a nyarat idézi, mert akkor naponta eszem frissen reszelve. És még egy apróság a végére: fiam nyafogott, hogy ő is úgy akar enni, mint mások, mert olyan rossz, hogy ő nem hiányozhat heteket az iskolából, mint az osztálytársai...

Szappankészítés házilag

2010. december 20. Napló étkeinkről, életünkről 

Nagyon sok minden történt velem az utóbbi időben, és nem ételkészítéssel voltak kapcsolatos, így nem is igazán írtam a blogomba. Pedig ez a blog nem csak sz ételekről, hanem az életünkről is szól, így most jutottam el oda, hogy írjak arról amivel az utóbbi időben foglalkozom. Persze azért vasárnap harmadszor is tettem káposztát savanyítani, mert mind elfogyott, amit eddig csináltunk :-) És tervezem a karácsonyi menüt, ami nyers, és főtt ételeket egyaránt fog tartalmazni, és ha előre nem is, de utólag mindenképpen beszámolok arról, hogy mi került az asztalunkra. Visszatérve a címhez, mindig is érdekelt a szappanfőzés, és idén eszembe jutott, hogy mi lenne, ha saját készítésű szappant ajándékoznék karácsonyra. Amennyire tudtam, utána olvastam a házi szappankészítésnek, de már a lúg beszerzésénél gondjaim adódtak, így egy kicsit elkeseredtem. Aztán találtam szappankészítő tanfolyamot Pesten, és jelentkeztem rá. Ott megtanultuk a szappankészítés hideg eljárását, és tudtam lúgot is vásárolni, így beindulhatott az itthoni kísérletezés. Persze a hidegen készített szappanok hosszú érési ideje miatt nem Karácsonyra, hanem Vízkeresztre lesz ajándék, de sebaj :-)

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új tartalmakat vagy funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!