
Még kapható a második,
bővített kiadás!

Próbálja ki, biztosan ízleni fog!
Kölestúrós, gyümölcsös pohárkrém dióval
Húsvét növényi alapokon - receptötletek az előételtől a desszertig
Curry vagy szerecsendióvirág?
aral receptek
A britek döntő többsége elítéli az állattenyésztésben alkalmazott eljárásokat
2025. február 27. Prove - a világ vegán szemmel
Az Egyesült Királyságban élők nagy többsége elítéli a fájdalommal és szenvedéssel járó állattenyésztési praktikákat - derült ki egy új felmérésből. Ennek ellenére továbbra is alkalmazzák ezeket az eljárásokat a szektorban, ráadásul széles körben. Legyen szó a kakascsibék élve darálásáról, a disznók farkának levágásáról vagy a borjak érzéstelenítés nélkül végzett kasztrálásáról, a közvélemény határozott és egyértelmű… The post A britek döntő többsége elítéli az állattenyésztésben alkalmazott eljárásokat appeared first on Prove.hu.
Vegán, mindenmentes kókuszgolyó
A kókuszgolyó igazi klasszikus, de most mégis azért hoztam egy receptet róla vagy vele, mert ebben nincsen tej, liszt és cukor sem, viszont van minden más :). Hozzávalók: 50 dkg darált GM keksz 3 ek. holland kakaópor 10 dkg Nature Cookta eritrit, porrá őrölve 10 dkg Nature Cookta kókuszolaj (olvaszttott állapotban) 8 ek. Naked Noble Törökmogyorókrém 10 […]
Mindent-bele gyógyleves
A gyermekeink nem annyira levesesek, jobban szeretik az egytálételeket. Ezért nincsen mindennap leves itthon, vagy ha igen, tartalmas, sűrű levesek készülnek, utána egy könnyű főétellel. Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma 1 paradicsom 1/2 kisebb fej karfiol 1 marék borsó 1 konzerv fehérbab 2 szál sérgarépa 1 kisebb karalábé 1 közepes burgonya zeller, fehérrépa – ízlés szerint […]
Botulizmus szedi madáráldozatait, és a jövőben ez általánossá válhat
2024. október 28. Prove - a világ vegán szemmel
Egy bénulást okozó betegség, a botulizmus miatt fulladnak vízbe madarak tömegesen az Egyesült Államokban. Tudósok szerint ez is a klímaválság számlájára írható, és globális szinten egyre elterjedtebbek és gyakoribbak lehetnek az efféle jelenségek. Északabbra húzódnak, magasabban repülnek, és korábban kezdik a szaporodási időszakot a madarak a klímaváltozás hatására. Az életmódbeli változások viszont nem zajlanak elég… The post Botulizmus szedi madáráldozatait, és a jövőben ez általánossá válhat appeared first on Prove.hu.
Vegán paralimpikon párbajtőrvívó szerzett aranyérmet Párizsban
2024. szeptember 20. Prove - a világ vegán szemmel
Maurice Schmidt paralimpikon párbajtőrvívó a jobb sportteljesítmény reményében váltott növényi alapú étrendre. Az egészségügyi okok mellett azonban vélhetően a veganizmus klímavédelmi háttere is fontos a német sportolónak, aki civilben környezetmérnök-hallgató a Stuttgarti Egyetemen. Már a párizsi olimpián is számos növényi étrendet követő sportoló mérette meg magát. Közéjük sorolható például Diana Taurasi amerikai kosárlabdázó, Kaylin Whitney… The post Vegán paralimpikon párbajtőrvívó szerzett aranyérmet Párizsban appeared first on Prove.hu.
A holland Lidl bejelentette: tartósan csökkenti vegán termékei árát, és változtat a darált húson is
2024. augusztus 23. Prove - a világ vegán szemmel
Vállalta a Lidl, hogy hollandiai üzleteiben a vegán termékek ára azonos vagy akár alacsonyabb is legyen, mint az állati eredetű megfelelőké. Emellett új készítménnyel is előálltak: ennek 60 százaléka marhahús, 40 százaléka pedig borsófehérje. A termék előállítása 37,5 százalékkal kevesebb szén-dioxid-kibocsátással jár, mint a tisztán marhahúsból álló megfelelőjének. Több európai országban is azt a célt… The post A holland Lidl bejelentette: tartósan csökkenti vegán termékei árát, és változtat a darált húson is appeared first on Prove.hu.
Kukoricadarás sajttorta
2024. augusztus 22. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Még egy ötlet Annától
Hozzávalók:
- 1 nagyobb főzőtök -a tököt meg kell főzni ( most gyalultan vettem, azt főztem ki- nem turmixoltam utána) nem teljesen szétfőzve! és utána pür?síteni (leginkább csak keverni ezekkel:
- 10 dkg cukor
- vanília
- citromh?j és citromlé
- másfél (400 ml esből, tehát 600 ml) kókusztejkonzerv (raktam vele egy dm 400 ml bio kókusztejet meg egy kara tejszínt)
- 2 teáskanál útifűmagh?j, (ez lehet 1-2 evőkanál is)
- 4 nagy evőkanál kukorica dara (lehet 8 ek) (nekem nagyon leves volt, uh több darát tettem sokkal, a dmBio kukoricadara kb fele belement)
- 2 nagy evőkanál kukoricakeményítő
- Kurkumát tettem még bele, de nem muszáj
Kivajaztam és kukorica darával körbebéleltem a tepsit. Alul vegán keksz összedarálva és alssan vajjal kikeverve (a másikat még áztatott datolyamasszával krémesítettem) és ezt nyomkodtam a tortaforma aljára.
Sütési idő: 180 fokon kb. 1 óra
Másik verzió: a másik alá datolyás kekszet tettem, vajjal, meg rászórtam kukorica corn flakest.. végén datolyaszirppal...na ez még durvább lett :)
Jó Étvágyat!
Kókuszos banánkenyér
2024. augusztus 10. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Anna finomsága
Hozzávalók:
- Két nagy érett banán ( vagy három kicsi)
- 1 bögre almalé és rízstej vegyesen
- 1/2 bögre olaj
- 1 bögre nádcukor+ 1 csomag vaniliás cukor
- 1 kk fahéj, vagy mézeskalács fűszer
- 2 bögre liszt
- 1 bögre kókuszliszt
- 1 csomag sütőpor
- 1 csipet só
Elkészítés:
- Melegítsd elő a sütőt 180 fokra.
- A banánokat törd össze villával, majd öntsd rá az almalevet, az olajat, a cukrot és a fahéjat. Keverd össze és tedd félre.
- Másik tálba a kétféle liszt, es a sütőpor és a só összekever.
- A nedves összetevőket a szárazhoz adni, lassan emelgetve, különben összesik(!) Sűrű főzelék állagúnak kell lennie.
- Sütőpapírral bélelt formába csurgasd bele a masszát.
- Lazán borítsd le sütőpapírral.
- Süsd 50 percig, csak az utolsó 5 percben vedd le a sütőpapírt a tetejéről. A végén a rácson hagyd kihülni, miután kivetted a formából.
TIPP: Kókuszliszt helyett darált/ tört diót is használhatsz, a tetejére szilva is kerülhet.
Jó étvágyat!
Mátra ... Ilona völgyi vízesés , panorámás hegytetők, csodálatos rétek
2024. június 22. Élj harmóniában
Mátra... életem során többször is megfordultam itt... néha alkalmi túrák miatt és volt hogy nyaralások alkalmával, Idén 2024-ben itt tartjuk majd a Nyári Jóga Elvonulásunkat, ahol szép, ltványos túrákra viszem majd a csapatot. A nagy meleg miatt, tegnapra olyan túraútvonalat terveztünk, ami lehetőséget adott elkerülni a hatalmas hőséget. Az Ilona völgyi vízesés, Magyarország legnagyobb természetes vízesése és kiváló egy kis hűsölésre. A környező hegyekről, pedig csodás a panoráma a Kékesre és a környező tájra. Páratlan élményet nyújtottak a megannyi féle színes és illatos vadvirágok. Nyáron általában úgy tervezem a túrákat, hogy elkerüljük a meleget... patak mentén, völgyekben, vízeséseknél, hegyek északi oldalán kirándulnunk. Lévén panoráma mániás vagyok, hosszútávon nem vonzó számomra völgyekben gyalogolni, nézni a fák gyökerét, jobban kedvelem a napsütötte, virágos, színes, panorámás hegytetőket. Így most is részben bevállaltuk a meleget, a tűző napot, de megérte. Válaszd a nyári hőségben a hegyek nyújtott hűvösebb, kellemesebb környezetet:)
Bazsalikomos paradicsomsaláta
Jön a nyár, amikor lassan a kertekben érik a paradicsom, a levegőt betölti a friss zöldfűszerek illatai. És eljön az idő, hogy a legkevesebb hozzávalóból remek fogásokat varázsoljunk az asztalra. Képzelj el egy tányér érett, szaftos paradicsomot, amit csak egy kevés olívaolajjal és friss bazsalikommal ízesítünk. Az olívaolaj lassan összefolyik a paradicsomok piros felületén, a bazsalikom levelei között ott bujkál az ígéret: egy falat, és az ízek robbannak a szádban. A paradicsom természetes édessége, az olívaolaj gazdag, simogató textúrája, a bazsalikom frissessége - minden egyes falat a nyár ízét hordozza, és elrepít a tengerparti szellővel fűszerezett nyaralások emlékéhez. Ehhez a paradicsomsalátához akár csak egy egyszerű pirítóst is kínálhatsz, de gazdag grillzöldség-tál vagy krémes tésztaétel kísérője is lehet. Hozzávalók: 80 dkg paradicsom 1 kk só 3-4 ek olívaolaj 5-6 bazsalikomlevél felaprítva fél ek balzsamecet A megmosott, megtisztított paradicsomokat felkockázzuk, koktélparadicsom esetén felezzük vagy negyedeljük. Salátás tálba tesszük, megsózzuk. Meglocsoljuk az olívaolajjal és balzsamecettel, megszórjuk a felaprított bazsalikommal. Jól átkeverjük, és egy kicsit pihentetjük, hogy az ízek összeérjenek.
Epres crumble
Gyors, egyszerű, egészséges, finom. Kell ennél több? ? Hozzávalók: 15 ek apró szemű zabpehely 15 ek zabliszt (vagy 30 dkg kávédarálón durvára darált zabpehely) 1 csipet só 2 csomag cukormentes vaníliás cukor 1 ek. fahéj 6 ek. barna cukor vagy eritrit 6 ek. kókuszolaj vagy olaj — kb. 1/2 kg eper 2 ek. keményítő 6 ek. barna cukor […]
Tárkonyos zöldségleves karalábéval és csipetkével
2024. február 20. Prove - a világ vegán szemmel
A tárkonyos zöldségleves egy olyan laktató étel, amit könnyedén és gyorsan elkészíthetsz egyszerű alapanyagokból, önmagában fogyasztva vagy egy többfogásos menü részeként is kiváló. Bár leggyakrabban karfiollal szokták készíteni, ennek a tárkonyos zöldséglevesnek az alapja a karalábé. Emellett répát és burgonyát teszünk bele, de természetesen kerülhet bele fehérrépa, zeller vagy zöldborsó is. A csipetkétől pedig annyira… The post Tárkonyos zöldségleves karalábéval és csipetkével appeared first on Prove.hu.
Nézőpontok... - Pilis
2023. július 24. Élj harmóniában
Nézőpontok... ugynazon hegység különböző szögekből, különböző aspektusból más és más.... A múlt héten a 7 éves unokahúgom Vivike problémázott valamin és mondtam neki az életben minden rosszban lehet találni valami jót és aki nem látja meg a jót a dolgokban az boldogtalan ember lesz... majd kezdte a kérdezést... mi a jó ha eltöri a lábát, mondtam akkor nem kell iskolába menni és majd Anyáék kiszolgálják, elmosolyodott, majd kaptam még vagy 8 keresztkérdést miben mi a jó.... megállapította, hogy én mindenben látok jót... Majd a héten tesóm mesélte, hogy a nyaraláson volt, némi gond és Vivi szokásaival ellentétben közölte, hogy most ő itt nem fog problémázni, mert Kati (azaz én) is talál mindenben valami jót, így ő is megtalálta mi a jó neki a szituációban Az életben minden dolog, élethelyzet megítélése azon múlik milyen aspektusból közelítjük meg, mi a felfogásunk, milyen a szemléletmódunk, gondolkodásmódunk... *** Az életünk és boldogságunk nem a külső körülményeken és más embereken múlik, hanem azon hogyan élünk, hogy látjuk a dolgokat... *** Arról, hogy mások mit és hogyan csinálnak nem dönthetünk, de az hogyan reagáljuk le mindig a saját döntésünk... Akik boldog emberek elégedettek, minden rosszban találnak valami jót, nem azonosulnak a nehézségekkel, inkább megnézik mit tanulhatnak az élethelyzet által, mire hívja fel a figyelmüket az élethelyzet, nem hibáztatnak másokat, nem dühöngenek, kedvesek, örülnek mások sikerének, pozitívan szemlélik a jövőt, hálásak mindenért amijük van, próbálnak fejlődni, el tudnak fogadni másokat, türelmesek, élvezik az élet minden pillanatát, megbocsátóak. Akik boldogtalanok, elégedetlenek, mindenben a rosszat, a problémát látják, másokat hibáztatnak, nem vállalnak felelősséget a saját életükért, dühöngenek, irigyek, türelmetlenek, nem hálásak, haragot tartanak, elégedetlenek, mindig valami után sóvárognak, kifogásokat keresnek, sajnáltatják magukat, manipulatívak, haragot tartanak. Rajtad múlik a saját boldogságod , mindig Te döntesz #pilis #dobogókő #prédikálószék #sikárosirét #bölcsőhegy #elégedettség #boldogság #öröm #személyiségfejlesztés
Nyers-vegán diós bejgli (gluténmentes)
Nem csak karácsonykor, de húsvétkor is sok helyen kerül az asztalokra bejgli vagy kalács. Akik szeretik a bejglit, de inkább növényi alapokon kívánják elkészíteni, azoknak se kell szomorkodni, egy nyers almalapból (amit bizonyos sütőkben is el lehet készíteni nyitott ajtóval) és datolyás vagy mazsolás diómasszával el lehet készíteni. Napjaink fejlett konyhatechnikája és a nyers étkezést folytatók leleménye meghozta a bejglit a nyers (élő, sütés nélküli) sütemények világába is. Rendkívül előnyös, hogy a "tésztáját" akár hetekkel, hónapokkal előre elkészítheted. Nekem 3-4 hónapot várakozott az egyik lap (száraz helyen), mire oda jutottam, hogy megtöltöttem, felcsavartam. Nem lett semmi baja. El is fogyott. Másik előnye, hogy ha már van hozzá lapod, amit megtöltesz és feltekersz, szintén eláll akár egy hétig is (hacsak nem fogy el). Harmadik előnye, hogy egészséges, mivel csak rostokat tartalmaz, a benne lévő természetes cukrok felszívódása sem olyan gyors mint pl. a hagyományos bejglié. Negyedik előnye, hogy sokkal kevesebb időt kell eltölts vele, mint a hagyományos bejglivel, hiszen az aszalás ha időigényes is, de nem kell ott állj, várj, hanem közben millió dolgot elvégezhetsz, vagy akár aludhatsz is (ha éjszaka aszalsz). Nem kell megijedni a folyamattól, csak bele kell kezdeni és az aszalás ideje alatt kedvünkre választhatunk más tevékenységet.
A recept
Hozzávalók a "tésztához":
- 4-5 szem alma (kb. 50 dkg)
- kevés víz
- Opcionális: 1 vagy 2 banán ha édesebb "tésztát" szeretnénk
- Opcionális: 1/2 citrom leve ha világosabb "tésztát" szeretnénk
Elkészítés:
Az almákat meghámozzuk (a héjukat felhasználhatjuk müzlibe, vagy akár meg is ehetjük hámozás közben), apró darabokra vágjuk és egy turmixgép poharába tesszük. Magjait és magházát ne adjuk hozzá. Nagyon kevés vizet öntünk rá majd sűrű masszává turmixoljuk. Ahogy a hozzávalóknál írtam, banánt és vagy citromot adhatunk hozzá. Én csak almát és vizet használtam. Kb. fél cm vastagon elkenjük az aszaló lapon. Ha nincs aszalógép, se tálca hozzá, akkor egy tepsibe egy szilikonlapot fektetünk, arra öntjük rá a masszát, nyitott sütőt 50 fokra állítva hosszas órák alatt (8-10-12) megaszaljuk. Az aszalási idő függ attól, hogy mennyire vastag lapot készítünk. Sajnos sütőpapírt nem ajánlhatok ehhez a művelethez, mert összeráncosodik és nem lesz sima az almalap. Nehéz lesz leszedni róla. Ha szilikon lapon aszaljuk, akkor a végeredmény egy enyhén rugalmas almalap lesz.
Hozzávalók a diós töltelékhez:
- 15 dkg dió (beáztatva, megszárítva)
- 1 maroknyi datolya
- 1 bio citrom reszelt héja
- 1/2 citrom leve
Elkészítés:
A diót érdemes 1-2 nappal előtte elkészítenünk: diót kevés vízben (épp csak ellepje) 8 órára (legalább) beáztatjuk, majd leszűrjük, kiterítjük és ahogy az almalapot megaszaltuk, hasonlóan megszárítjuk, vagy fűtőtestre rakjuk a tálcát és ott szárítjuk. A datolyát kevés kézmeleg vízben felpuhítjuk (ha nem puha), majd aprító géppel összedaráljuk. A megszáradt, megdarált diót pedig összekeverjük a datolyaszósszal. Ha nem elég kenhető, túl száraz, akkor kevés citromlét kanalazunk hozzá. A dió áztatásával aktiváljuk a bennük rejlő fitinsavat, így a dióban lévő ásványi anyagok felszívódása könnyebben megy végbe és gyomrunknak is könnyebbé válik az emésztése. Persze enélkül is elkészíthető.
Tulajdonképpen ha a lapok már készen vannak, akkor a beigli elkészítése 10-15 perc, hiszen a megaszalt almalapra elegyengetjük a diós tölteléket, majd akárcsak egy bejglit, felcsavarjuk. Érdemes 1-2 órát állni hagyni, mivel a szeletelés könnyebb lesz, ennyi idő alatt az almalap kissé felpuhul. Ha kedvet kaptál hozzá, de inkább mákosan készítenéd el, annak a receptjét is megtalálhatod blogomon. :)
Így kezdj neki az új évnek - 2023.
2022. december 31. Élj harmóniában
Már csak egy kis idő választ el a 2023-as év kezdetétől és iylenkor érdemes átgondolni az eltelt évet és január elején pedig érdemes tudatosan tervezni a következő időszakot. Ilyenkor hasznos ha megpróbálod tudatosan elengedni ami volt és tudatosan felkészülni a következő évre. Próbáld mindenben a jót látni. Ahhoz, hogy a következő éved sikeres legyen az első lépés a tudatos tervezés. Önmagában a nagy fogadalmak, nem segítenek minket hozzá egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb élethez. A siker titka, hogy belső világunkat rendezzük. Húzz egy vonalat képzeltedben és szemléld végig, milyen is volt az eltelt éved. Majd az előző év tapasztalataiból kiindulva, lehetőséged van arra, hogy átgondold mit szeretnél másképpen csinálni a következő évben. Ebben a bejegyzésben ehhez minden támogatást megpróbálok megadni Neked. Talán az elmúlt évek segítettek a társadalom tagjainak áthelyezni a fókuszpontokat, az anyagi javak halmozása felől az egészség és az emberi kapcsolatok irányba. Az első amit egy év végén át szoktam gondolni kinek vagy éppen miért vagyok hálás az eltelt évben. A Hála lista készítéséről az alábbi bejegyzésben olvashatsz: https://eljharmoniaban.blogspot.com/2019/01/hala-koszonet.html A sikeres változtatáshoz, nagyon fontos, hogy komolyan határozd el pontosan miben szeretnél változtatni és légy tudatos arról, hogyan érheted el. Ne csak azt gondold, "majd rendszeresen mozgok" vagy "majd nem idegeskedem annyit " vagy "többet találkozom szeretteimmel" mert eltelik 2023 és újra azt fogod gondolni, na majd jövőre... Bármi amiben az életben siekres szeretnél lenni, eredméynt szeretnél elérni arra időt, energiát, pénzt kell szánni... Ha nem csinálsz, időt, teret annak amit szeretnél, hogy az életedben megnyilvánuljon, soha nem fog megérkezni A másik pont, amin el lehet bukni, hogy egyszerre túl sok célt tűzől ki magad elé. Ne akarj egy év alatt mindent teljesen megváltoztatni, nézd meg mely célok, változások reálisak az egy éves távlatra. Az elmúlt időszak átgondolásánál talán segít, ha szem előtt tartod, hogy bármi is történt Veled, az mindig érted van és a fejlődésedet szolgálja. Még akkor is ha az adott pillanatban úgy tűnik, hogy ez nem lesz a hasznodra és inkább érzed kényelmetlennek, kellemetlennek, mint jótékonynak. Néha az életünk leginkább rémes helyzeteinek, személyeinek köszönhetjük, hogy türelmet, alázatot, egyszerűséget, önzetlenséget, lemondást vagy éppen elengedést tanulhatunk. Sokszor ha visszatekintünk az életünkre rájövünk, milyen hálásak lehetünk egy-egy olyan életeseménynek, amit, akkor nagyon rossznak éltünk meg. Egy korábbi bejegyzésben erről olvashatsz: Sosem látod a teljes képet... Nem csak az év vége, hanem minden egyes napod új lehetőségeket, új tapasztalatokat hoz számodra. Járj mindig nyitott szemmel, figyeld mit hoz az élet, figyeld merre mennek a sínek. A nyitottság és az elfogadás, a rugalmasság fogja számodra biztosítani, hogy a következő éved igazán sikeres legyen... Mit jelent, hogy sikeres? Talán azt gondolod, hogy most a szokásos dolgokat fogom ideírni... jó állás van, jó fizetés, autó, elismerés, hírnév, tisztelet, valamiben jónak lenni, tehetség.... Sikeres az, aki boldog, elégedett önmagában, kiegyensúlyozott, egészséges, tökéletes harmóniában él önmagával és környezetével - a jóga a sikert az önmegvalósítás elérésével definiálja. Ha úgy érzed a mostani életed, a fentiek alapján nem annyira sikeres, akkor tegyél érte, hogy a következő évben, Te is boldog és kiegyensúlyozott legyél. Lásd a változás szükségességét, mert ha ugyanazt csinálod mint eddig, akkor sajnos ugyanazt az eredményt fogod kapni. A változás amit szeretnél érintheti az egészséged, életmódod, személyiséged fejlesztését, gondolkodásod változtatását, emberi kapcsolataidat vagy bármilyen olyan dolgot, amiben szeretnél más eredményt látni a következő évben. Gondold át a céljaidat és komolyan kötelezd el magad mellettük. Határozd meg mit szeretnél másképpen a jövőben és tudatosan gondold át, hogyan tudod elérni. Majd szeretettel, türelemmel lépésről, lépésre haladj a megvalósítás útján. Néhány hasznos gondolat amit érdemes átgondolnod, mielőtt lezárnád a 2022-es évet. Már csak egy kis idő és vége 2022-es évnek. Mielőtt átlépsz az új évbe, néhány dolgot érdemes tudatosan átgondolnod. Hogyan jellemeznéd ezt az évet röviden? Mik voltak az év legfontosabb eseményei? Mik voltak az év legjobb pillanatai, minek örültél idén? Milyen sikereid voltak? Milyen sikerei voltak másoknak, aminek örültél? Mi okozott számodra bánatot, rossz érzéseket idén? Kik segítettek terveid alakulásában, kiknek vagy hálás? Milyen lépéseket tettél ahhoz, hogy egyre jobban érezd magad és fejlődj? Mi jellemezte a kapcsolatodat Önmagaddal? Hogyan bánsz Önmagaddal? Elégedett vagy-e az életedben a bensőségességgel, meghittséggel, mélységgel, őszinteséggel? Gondold át a kapcsolataidat másokkal. Hogyan kommunikálsz, reagálsz, szeretsz, viszonzol? Hogyan bánsz másokkal - azokkal akiket szeretsz és azokkal akiket nem kedvelsz? Milyen volt a párkapcsolatod, baráti kapcsolataid, munkahelyi kapcsolataid? Kikkel kötöttél barátságot? Kikkel sikerült kibékülnöd, rendezi a kapcsolatod? Hogy érzed magad testileg és lelkileg? Van benned belső harmónia, nyugalom? Otthon érzed Önagadban magad? Milyen volt az egészséged, közérzeted, energiaszinted? Mennyire figyeltél a táplálkozásra, testmozgásra, pihenésre, napirendre? A mindennapi döntéseid hogyan hatnak arra, hogyan érzed magad? Szánsz időt, energiát arra a hétköznapokban, hogy foglalkozz a belső békéddel, az egészségeddel, testi-lelki jólléteddel? Mennyire vagy ráhangolódva a természetre? Sikerül a természettel összhangban élned? Van kapcsolatod az évszakokkal, fákkal, virágokkal, hegyekkel, kék éggel, folyókkal a nap és a hold váltakozásával? Mikor nézted legutóbb a kék eget vagy a naplementét vagy a holdfelkeltét? Mennyi móka, nevetés, öröm van az életedben? Mikor nevettél legutóbb annyira, hogy kifolytak a könnyeid? Mikor volt olyan örömérzeted, amit az egész testedben éreztél? Szánsz időt arra a hétköznapokban, hogy nevess, viccelj? Mit tanultál idén, miben sikerült fejlődnöd? Milyen rossz tulajdonságoktól sikerült megszabadulnod? Milyen változásokon mentél át amire büszke vagy? Vannak spirituális céljaid? Hogyan táplálod a lekedet? Mi hiányzik az életedből? Mit szeretnél másképpen csinálni? Mihez lenne szükséges, hogy időt, teret csinálj neki. Í rd össze a dolgaidat, átgondoltan, tudatosan a 2023-as évre vonatkozóan is - ne rutinb ó l készíts listát , légy őszinte magadhoz, nézz a szíved mélyére valójában mire vágysz, mit szeretnél. Ha van egy cél amit kitűzöl, akkor képzeld el, milyen érzés lesz ha megvalósul. Ha ez nem jó érzésekkel tölt el, hanem negatív érzetek, szorongás, félelem társul hozzá, akkor jó ha újra átgondolod valóban ez egy célod-e vagy esetleg csak valamilyen elvárásnak, külső nyomásnak szeretnél megfelelni. N e ragaszkodj mindig a megszokott dolgokhoz. Légy nyitott p róbálj ki új dolgokat, tanulj új ismereteket, szerezz új tapasztalatokat. Egy kis segítség ahhoz, hogy a 2023-as éved sikeres legyen : Mit szeretnél elérni, megvalósítani 2023-ban? - írd össze a céljaidat, terveid. Mik lesznek az év fontosabb eseményei? Miben szeretnél fejlődni, mit szeretnél tanulni? Milyen kapcsolatot szeretnél kialakítani Önmagaddal? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy haladj az önismeret útján, hogy változtasd az Önmagadhoz fűződö viszonyodat? Milyen kapcsolatot szeretnél másokkal? - család, barátok, párod, munkahelyi kapcsolatok. Hogyan szeretnél bánni másokkal? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy változtasd az emberi kapcsolataidat? Milyennek szeretnéd látni a közérzeted, belső harmóniád, energia szinted, egészséged, táplálkozásod, testmozgásod és a spiritualisát az életedben? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy jobban érezd magad? Hogyan szeretnéd alakítani a kapcsolatodat a természettel? Mit szeretnél tudatosabban csinálni? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy változtasd a kapcsolatod a természettel? Mennyire örömtelinek, vidámnak szeretnéd az elkövetkezendő évet? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy többet nevess, hogy vidámabb legyél? Miben szeretnél fejlődni? Mit szeretnél tanulni? Milyen kedvezőtlen szokásaidtól vagy éppen rossz tulajdonságaidtól szeretnél megszabadulni? Milyen változásokat szeretnél az életedben? Milyen elképzeléseid vannak a spirituális (lelki) gyakorlataidról? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy fejlődj? Mit szeretnél megvalósítani, megváltoztatni, máshogyan csinálni a következő évben? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy tudj változtatni? Hasznos az is ha átlapozod a naptárad is és előre betervezed, a főbb eseményeket - családi rendezvények, munkahelyi programok, nyaralás, kisebb pihenések, utazások, kulturális rendezvények, iskolai események, etc). Ez majd ad egy keretet az évednek. Legyen meg az elképzelésed arról is , mit hogyan szeretnél, de tartsd szem előtt, lehet, hogy neked van egy terved, és Istennek is van egy terve és a kettő nem mindig egyezik meg egymással. Engedd el a ragaszkodásaidat a jövődet illetően is... ez a világ a változásokról szól . Ha az események nem az elképzeléseid szerint alakulnak, ne akadj fenn, l égy rugalmas, mint a viharban azok a fák, amelyek nem törtnek össze, mert folyamatosan hajlonganak. L égy kész a változásra. Figyeld mindig merre mennek a sínek, és haladj az utadon, ne akarj minden áron egy akadálypályához görcsösen ragaszkodni. A világ nem f og megváltozni körülötted. Ne várd el a világtól, az emberektől, hogy megváltozzanak és minden úgy alakuljon ahogy Te szeretnéd. Bánj a dolgokkal, a személyekkel a természetük szerint. Minden helyzetben Te magad tudsz megváltozni, másképpen gondolkodni, másképpen hozzáállni a dolgokhoz. Higgy benne, hogy a dolgok mindig úgy alakulnak, ahogy azoknak alakulniuk kell . Ha megváltoztatod a gondolataidat, megváltozik az életed. Lásd a dolgok jó részét, légy rugalmas, pozitív, nyitott, türelmes és szeretetteljes. Tudj elégedett lenni, mosolyogj, szeress, adakozz, légy nagylelkű és kegyes és fejlődj sokat az új évben :) Ha személyre szabott megoldást szeretnél a problémáidra, jó lenne ha egy tapasztalt szakember lépésről, lépésre kísérne a változás útján egyéni igényeidnek megfelelően, szeretettel várlak egyéni konzultációkra, életmódtanácsadásra. https://www.eljharmoniaban.hu/eletmodtanacsadas Sok szeretettel kívánok spirituális élményekben gazdag, harmonikus Új évet Kati
Diós bejgli, mákos bejgli (vegán)
Ajándékozz karácsonyra főzőtanfolyamot!
Az akció részleteiért KATT IDE
Leszögezhetjük, hogy nincs karácsony bejgli nélkül. :)
Na, de milyen legyen az a bejgli? Ki lehet találni nagyon kreatív, új fajtákat, lehet a modern bejgli marcipános, meggyes vagy sütőtökös.. De nekem akkor is a legigazibb a hagyományos, vagyis a és természetesen a !
Az én bejglimre egyszer egy abszolút hagyományos konyharajongó azt találta mondani, hogy ez bizony szakasztott olyan, mint amit 40 éve az ő drága anyukája szokott volt csinálni. Azt hiszem, erre büszke vagyok! :)
Ami fontos, hogy az alapanyagok közül legyen minden szobahőmérsékletű .
Arra is figyelj, hogy a töltelék hozzávalói két közepes rúdhoz méretezettek. Ha mindkét ízből csinálsz, akkor a tészta mennyiségét duplázd meg.
Hozzávalók két kis rúdhoz:
TÉSzta
- 300 g liszt
- 40 g kókuszzsír
- 1,5 dl tej
- 40 g cukor
- 1 csomag szárított élesztő
- 2 csipet só
Diótöltelék
- 110 g dió
- 75 g porcukor
- 15 g búzadara
- 0,4 dl tej
- 3/4 csomag vaníliás cukor
- 35 g mazsola
- 3/4 citrom héja
- 1/4 citrom leve
Máktöltelék
- 110 g mák
- 75 g porcukor
- 0,8 dl tej
- 15 g búzadara
- 3/4 csomag vaníliás cukor
- 35 g mazsola
- 3/4 citrom héja
- 1/4 citrom leve
- mk szegfűszeg és fahéjrúd
Elkészítés
- 1,5 dl vízben főzd fel a szegfűszeget és fahéjrudat. Ebbe áztasd be a mazsolát.
- Az élesztőt futtasd fel egy kis cukorral és tejjel.
- A kókuszzsírral és a többi anyaggal dolgozd ki a tésztát, és kelesszük másfél órát. Én korábban keverőlapátos robotgépet használtam, de mióta elromlott, a kenyérsütő gépem dagasztó funkcióját használom. :)
- Amíg elkészül a tészta, készítsd el a tölteléket: ha szükséges, daráld meg a mákot vagy diót, majd keverd össze a többi hozzávalóval. A mákos töltelékbe kicsit több cukor és tej szükséges.
- A megkelt tésztát válaszd ketté, majd egy sodrófával nyújtsd ki vékonyra (max. fél cm vastagra). A tölteléket oszlasd el rajta egyenletesen, és tekerd fel a bejglit. Ezután tedd a tepsibe, és hideg helyen keleszd még fél órát.
- A tetejét kend meg szójatejjel, majd forróra előmelegített, és utána lehalkított sütőben süsd fél órán keresztül.
Elkészítési idő: kb. 60 perc + kelesztés + sütés
Jó étvágyat!
Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.
Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat:
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Görög vegán
Karácsonyi akció részleteiért KATT IDE
The post Diós bejgli, mákos bejgli (vegán) first appeared on Kertkonyha.
Palócleves Hémangi módra
2022. szeptember 21. Vegavarázs
… amelynek nincs is köze a palócokhoz. Azt mondják, Gundel János készítette először, és Mikszáth Kálmánról, a legnagyobb palócról nevezte el, egy másik történet szerint pedig az író születésnapján tálalta fel, amikor Mikszáth olyan levest kért, amely a magyar konyha minden zamatát magában foglalja. Természetesen az én palóclevesem hús nélkül készül, ám a helyben termelt zöldségektől és a fűszerektől így is teljesíti feladatát: magában foglalja a magyar konyha minden zamatát. Ez az isteni, savanykás ízű leves jó választás a hideg napok beköszöntével. Hozzávalók: 3 ek olaj 2 nagyobb krumpli felkockázva 30 dkg zöldbab 1-2 sárgarépa felkarikázva fél karalábé felkockázva 2,3 kk pirospaprika 3/4 kk aszafoetida (vagy 1 fej hagyma) 1 kk őrölt fűszerkömény egy csipet őrölt feketebors fél dl paradicsomlé 2 babérlevél 2 dl tejföl 2 ek liszt 2-3 kk só egy kis csokor kapor felaprítva Tetszőlegesen: egy darab gabonakolbász vagy egy pár vegán virsli (elhagyható)Egy fazékban felmelegítjük az olajat, beletesszük a megmosott, felaprított zöldségeket, és 3-4 percig dinszteljük. Megszórjuk pirospaprikával, aszafoetidával, fűszerköménnyel és borssal, ráöntjük a paradicsomlevet és felöntjük annyi vízzel, amennyi a leveshez kell. Megsózzuk és puhára főzzük a zöldségeket. A tejfölt és a lisztet habverővel simára keverjük, majd a leves levéből is keverünk hozzá egy merőkanálnyit. Végezetül hozzáadjuk a leveshez és behabarjuk. Beletesszük a kaprot, és ha a hús helyett szeretnénk vegán helyettesítőt beletenni (gabonakolbászt, vegán virslit), akkor azt is hozzáadjuk. Újraforrás után 2 percig főzzük. The post Palócleves Hémangi módra appeared first on Vegavarazs.
Nyári zöldborsó leves (vegán, gluténmentes, szójamentes)
Ha van saját veteményes kerted és megterem a zöldborsó, répa, fehérrépa, krumpli, esetleg karalábé, akkor szerencsés vagy, Bizonyára akkor már készítettél borsó levest így vagy úgy. Borsó leves az egyik kedvencem. Paprikásan vagy fehéren, mindegy is. Igazából a zöldborsó alapban nagy kedvencem. Emlékszem, még gyerekkoromban sokat fejtettem és vigyáznom kellett, hogy ne mindet a számba fejtsem. :D
Ha te sem vagy olyan szerencsés, hogy ezek megteremnek a kertedben, de a borsót szereted, vagy ha van saját kerted, akkor különösen érdemes kipróbálni a levest (növényi) tejjel vagy tejszínnel - fűszerpaprika helyett. Egy kis chili és/vagy citrom karika megbolondítja még jobban. Én hidegen is képes vagyok megenni. Forró nyári napokon hidegen citromosan, estefelé pedig már inkább melegen chilipaprikával.
A recept:
Hozzávalók:
- 40-50 dkg zöldborsó
- 5-6 szál répa
- 1 karalábé
- 4-6 szem krumpli
- 2 szál fehérrépa
- 4-5 dl növényi tejszín vagy sűrű növényi tej
- ételízesítő
- petrezselyem
- 8-10 gerezd fokhagyma
- víz
Elkészítés:
A zöldségeket megpucoljuk, megmossuk, felaprítjuk, majd egy nagyobb fazékba tesszük őket. A borsót kifejtjük és hozzáadjuk (friss borsó híján fagyasztott zöldborsót is használhatunk). Ételízesítővel megszórjuk és felengedjük vízzel úgy, hogy éppen ellepje. Mikor a zöldségek nagyjából megpuhultak, hozzáadjuk a tejszínt vagy a sűrű növényi tejet. (Pisztácia tejjel készítettem.) A fokhagymákat akár egész darabokban vagy apróra vágva, esetleg fokhagymanyomón átpréselve beletesszük, felaprított petrezselymet szintén hozzáadjuk. Mivel ekkorra már a zöldségek puhák, nem szükséges ennél tovább főzni. Chilipaprika darabokat szórhatunk a tányérunkba tálaláskor. Citromkarikákkal is finom, enyhén savanykás ízt kölcsönöz neki.
Réééépatorta
2022. április 14. Mindennapi ételeink
Én egész évben megenném ezt a tortát, de húsvét táján szokták többen is sütni, ezért készült nálunk is, VegaKata receptje alapján. Vagyis ez egy az egyben az ő receptje, nem kell rajta semmit sem változtatni. Puha, ízletes. Hozzávalók:0,5 dl csicseriborsó konzerv leve behűtve 125 g kókuszolaj 28 g negyedannyi stevia-eritrit csipet só 280 g sárgarépa reszelve 1 kisebb narancs héja reszelve 1 tk. fahéj 100 g darált mandula (jobb ha héj nélküli) - nálam ez most dió volt 125 g tönkölyliszt (fele teljes őrlésű, fele sima) 1,5 tk. sütőpor 1/2 tk. szódabikarbóna Máz: 2 doboz dr. Oetker vega tejföl 1/2 -1ek. negyedannyi stevia-eritrit vanília kb. 1 tk. citromlé 1/2 citrom reszelt héja Elkészítés: A csicseriborsó konzerv levét behűtjük, majd habbá verjük, mint a tojásfehérjét. Egy tálban összekeverjük a száraz hozzávalókat, majd hozzákeverjük az olvasztott kókuszolajat, a vékonyra reszelt sárgarépát, narancshéjat és az aquafabát (habbá vert csicseriborsólé neve). Simára keverjük. Sűrű masszát kell kapnunk. 16-18cm átmérőjű, olajozott, lisztezett kapcsos tortaformába tesszük és 180 fokra sütőben aranybarnára sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük kb. 30-40 perc múlva. A sütőből kivéve rácson hagyjuk teljesen kihűlni. A mázhoz összekeverjük a hozzávalókat, majd rákenjük a kihűlt tésztára és 10 percre fagyasztóba tesszük, majd tetszőlegesen díszítjük. Én most "megtapasztottam" jó sok (kb. 15 dkg dióból készült) diómorzsával: a dió harmadát rusztikusan felvágjuk, a másik részét ledaráljuk. Száraz serpenyőben összesütjük, majd adunk hozzá 2 ek. olajat. Összeforgatjuk és mehet is a tortánk díszítésére.
Mersz a szíved szerint élni?
2022. január 19. Élj harmóniában
"- Nálatok - mondta a kis herceg - az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek. - Nem találják meg - mondtam. - Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák... - Minden bizonnyal - feleltem. - Csakhogy a szem vak - tette hozzá a kis herceg. - A szívünkkel kell keresni." Antoine de Saint-Exupéry Mersz a szíved szerint élni? Amikor döntést kell hoznod akkor a külső körülmények (társadalom, család, barátok, munkatársak, tv reklámok, anyagi érdekek, etc.) alapján hozod meg a döntésed? Vagy elcsendesedsz, szánsz időt a befelé figyelésre, tudatosítod a testérzeteidet, meghallgatod a szívedet és mersz a szíved szerint dönteni? Modern társadalmunban egyre több a szív és érrendszeri betegség, mert az emberek nem mernek a szívük szerint élni... sokan azt se tudják mi lenne a szívük szerinti, mert soha nem szánnak időt a befelé figyelésre, annyira kifelé élnek és próbálják csinálni, amit a társadalom elvár. Megannyi ember ma olyan munkát csinál, olyan emberi kapcsolatokat működtet, olyan körülmények közé teszi magát, olyan programokra jár el, amit ha befelé figyelne tapasztalná hogy minden porcikája tiltakozik ellene... Érdemes időt szánni arra, hogy befelé figyelsz... az elmédet be tudod trükkölni a társadalmi ígéretekkel (jó fizetés, a szomszédnak is ilyen van, mindenki ezt cisnálja, midnenki ide jár nyaralni, jól járok ezzel a pasival, olyan rendes ez a lány, etc. ), de a tested be fog jelezni. Egy egy döntés előtt képzeld el ha meghozod... majd figyeld meg milyen érzést vált ki belőled... Azok a jó döntések az életben, ami jót hoz Neked és jót hoz másoknak is. A jó döntéseknél a szíved legmélyéről érezheted, hogy ez a megfelelő döntés, béke nyugalom árad szét benned, a világ olyan kerek lesz. Ha a döntéses nem feltétlenül ideális számodra leggyakrabban a szívcsakra, köldökcsakra és torokcsakra területén tapasztalhatsz szorítást, nyomást, kellemetlenség érzetet, ahogy a sejtjeid miliárdjai tiltakozni kezdenek. Ilyen esetekben érdemes újragondolni az adott helyzetben mi az ideális döntés számodra... PL: Lehet egy állás mindenki szerint szuper, és fantasztikus a fizetés, menő a cég.... de neked már az állásinterjú után összeszorul a szíved vagy görcsbe rándul a gyomrod... Sokan ilyenkor elhesegetik az érzéseket és elvállalják a munkát. Majd ott dolgoznak szenvednek, esetleg közben a test számos betegséggek hívja fel a figyelmüket arra, hogy nem jó irányba haladnak.... és ha pl. 5 év után elhagyják a munkahelyet és visszagondolnak, tulajdonképpen már az állásinterjún tudták nem ideális munkahely ez nekik.... Vagy akár egy első randin valaki érzi, hogy a másik fél neki nem ideális... de belemegy egy kapcsoaltban, akár éveket tölt el, aztán elválnak, de igazából az érzés, hogy nem lesz számára ideális ez a partner már az első randin ott volt... Merj a szívedre, a megérzéseidre hallgatni...ne engedd hogy a szomszéd, a reklámok a Hvg, az Internet , a barátok felülírják a szíved szerint , legmélyebb ösztönös megérzéseidet. Ahogy Nagymamáink mondták, az első megérzés a helyes... Merj a szíved szavára hallgatni szeretettel: KAti
Vegán pesto
2021. december 28. Mindennapi ételeink
Mennyei csemege, akár kenyérre kenve, vagy tésztához keverve, esetleg pesto-s csigát is készíthetünk belőle. Hozzávalók: 2 csésze bazsalikom levél 1 kk.citromlé 5 dkg fenyőmag v mandula 3 ek. kesudió 2 ek. olívaolaj 2 ek. tahini Elkészítés: A kesudiót előző este beáztatjuk. A fenyőmagot megdaráljuk. A bazsalikomlevet aprítóba tesszük (vagy a botmixer poharába), hozzáadjuk az olajat, citromlevet, darált diót és a kesut. Elkezdjük aprítóban darálni. A tahinit fokozatosan adagoljuk hozzá.
Aszalt paradicsomos tofukrémmel töltött vegán palacsinta
2021. december 27. Mindennapi ételeink
A krémleves után érdekes főételként is megállja a helyét, de reggelire vagy vacsorára is fogyasztható. Hozzávalók a palacsintához: 30 dkg finomliszt só30 dkg zabliszt fél cs. sütőporfél citrom levekb 5 dl rizstej 0,5 dl étolaj ízlés szerint a tésztába: kapor, metélőhagyma, fokhagymapor, vegetaA "töltelékül" szolgáló pástétomhoz:1 fütölt tofu 1 kis üveg aszalt paradicsom (olajjal együtt) 1 marék dió/mandula/kesudió sok friss bazsalikomsó Elkészítés:A paalcsintatésztát összekeverjük és a hagyományos módon kisütjük -csak ez nem fog leragadni vagy szétesni ;-) Miközben a palacsintákat sütjük, elkészítjük a tölteléket is (ami egyébként lehet chilis bab vagy zöldségpörkölt vagy akár curry-s karfiolragu is): A tofut felkockázzuk, hozzáadjuk a felaprított aszalt paradicsomot, melynek az olajából is hozzáöntünk, sózzuk. Összebotmixerezzük. Folyamatosan segítünk a mixernek: villával is összetörjük, olajat adunk hozzá, ha szükséges. Friss bazsalikommal ízesítjük. Az összedarált diót/mandulát/kesudiót ekkor adjuk hozzá. A kisült palacsintákba belekenjük a a tofus pástétomot, rászórunk durvára vágott, pirított diót, salátaleveleket is teszünk bele. Én, mivel avokádó fanatikus vagyok, ezt is szeleteltem hozzá (rá).
Fenséges flódni
Vágyakozásom félelemmel keveredett, amikor korábban elhatároztam, kipróbálom a nyers flódnit. Nyerset, mármint csak növényi alapanyagokból, olyan változatban, ahol nem kell sütni, hanem nyersen elfogyasztható. Féltem, hogy az almalap (ami tulajdonképpen a flódni tésztájaként szolgál) nem fog összejönni és így nem sikerül elkészítenem. Ma már bátorítok mindenkit, próbálja ki, mert az almalap elkészítése roppant egyszerű - csak éppen időigényesebb az átlagosnál. Ezért ha karácsonyra ezt szeretnéd elkészíteni, már érdemes előkészíteni az almalapokat előre, így a kész almalapok nem romlanak meg hetekig, sőt hónapokig sem. Nem kell megijedni attól sem, hogy az elkészítése a leírás alapján időben sokáig tart. A legjobb dolog, hogy az almalapok aszalása ugyan hosszas órákat vesz igénybe, de nem kell ott lenni és óránként ellenőrizni. Emlészem egyik reggel elkészítettem az almaturmixot, elindítottam a sütős aszalást (lásd lentebb a leírást) és simán végigdolgoztam a 8 órát - első alkalommal home-office-ból, otthonról, második alkalommal pedig bementem az irodába és mire hazajöttem nagyjából kész lett az almalap. A harmadik alkalommal pedig éjszakára tettem rá.
A recept
Hozzávalók az almalaphoz:
- 5-6 db kimagozott alma (Nagy tepsire nézve 1 vagy 2 lap jön ki ebből a mennyiségből - attól függően, hogy milyen vastag lapot kívánunk készíteni. A vastagabbaknak több aszalási idő kell.)
- víz
- igény szerint banán, ha édesebbet kívánunk készíteni.
Az almákat turmixgép poharába daraboljuk és kevés vízzel sűrű masszát turmixolunk, majd aszalógép tálcájára kiterítjük, és megaszaljuk. Ha nincs aszalógép, se tálca hozzá, akkor egy tepsibe egy szilikonlapot fektetünk, arra öntjük rá a masszát, nyitott sütőt 50 fokra állítva hosszas órák alatt (8-10-12) megaszaljuk. Sajnos sütőpapírt nem ajánlhatok ehhez a művelethez, mert összeráncosodik és nem lesz sima az almalap.
Töltelékek:
1. Mákos töltelék:
- 1 csésze mák (beáztatva, megszárítva, megdarálva)
- 1/2 csésze datolya
- frissen facsart narancslé
A mákot néhány órára beáztatjuk, majd leszűrjük, kiterítjük és ahogy az almalapot megaszaltuk, hasonlóan megszárítjuk, vagy fűtőtestre rakjuk a tálcát és ott szárítjuk. A datolyát kevés kézmeleg vízben felpuhítjuk (ha nem puha), majd aprító géppel összedaráljuk. A megszáradt, megdarált mákot pedig összekeverjük a datolyaszósszal. Ha nem elég kenhető, túl száraz, akkor kevés narancslét kanalazunk hozzá. A mák áztatásával aktiváljuk a bennük rejlő fitinsavat, így a mákban lévő ásványi anyagok felszívódása könnyebben megy végbe és gyomrunknak is könnyebbé válik az emésztése.
2. Szilvás töltelék:
- 1.5 csésze aszalt szilva megáztatva
- 1/2 csésze mazsola, aszalt gyümölcsdarabok megáztatva
Az aszalt szilvát éppen csak addig áztatjuk, mig puha nem lesz, ha eleve puha aszalt szilvánk van, akkor nem szükséges áztatni. Ha áztatjuk, szűrjük le jól a levét, majd aprítógéppel összedaráljuk. Ugyanígy folytatjuk az eljárást az édesítésre szánt gyümölcsdarabokkal, majd a két szószt alaposan összekeverjük.
3. Diós töltelék:
- 1 csésze dió (beáztatva, megszárítva, megdarálva)
- 1/2 csésze datolya
- 1 bio citrom reszelt héja
A diót néhány órára beáztatjuk, majd leszűrjük, kiterítjük és ahogy az almalapot megaszaltuk, hasonlóan megszárítjuk, vagy fűtőtestre rakjuk a tálcát és ott szárítjuk. A datolyát kevés kézmeleg vízben felpuhítjuk (ha nem puha), majd aprító géppel összedaráljuk. A megszáradt majd megdarált diót pedig összekeverjük a datolyaszósszal. A dió áztatásával aktiváljuk a bennük rejlő fitinsavat, így a dióban lévő ásványi anyagok felszívódása könnyebben megy végbe és gyomrunknak is könnyebbé válik az emésztése.
A flódni összeállítása innen már egyszerű: az első gyümölcslapra rákenjük szélétől széléig a mákos tölteléket, majd erre ráhelyezünk egy újabb gyümölcslapot. Erre jön a szilvás töltelék, majd újra gyümölcslap amit a diós töltelékkel kenünk meg, majd a tetejére egy újabb gyümölcslap.
Néhány órát - ha van elég türelmünk még :) - egy éjszakát hűtőben pihentetjük, majd szeleteljük.
Vegán bögrés mákos (almás-répás)
Adj te is élményt karácsonyi ajándékba. :)
Ha szeretnél meglepni valakit egy főzőtanfolyammal , akkor foglald le gyorsan a helyet,
mert az év eleji dátumok nagyon gyorsan betelnek.
Van az a bizonyos két iskola: a mérlegesek meg a bögrések. Te vajon hova tartozol?
Persze, aztán sose lehet tudni, simán előfordulhat, hogy nem marad választási lehetősége az embernek, mert mondjuk elromlik a konyhai mérleg, vagy csak egyszerűen kimerül benne az elem. Bármikor becsúszhat ilyesmi, mit lehet tudni. ;)
Na, akkor majd előveszem újra ezt a receptet, és meregetek szépen mindent a bögrémmel. (szigorúan ugyanazzal mindent, úgyis egy helyre megy!)
De addig mégis inkább számolgatom a grammokat. Elnézést, nekem ilyen az agyam! Ez van. De a vészhelyzetekre is jó felkészülni. :’D :’D :’D
A lényeg: a süti jó!
Hozzávalók egy kis sütőtálhoz
- két bögre liszt (300 g)
- egy bögre darált mák (200 g)
- fél bögre nádcukor (100 g)
- 1 zacskó sütőpor
- fél bögre reszelt répa (100 g)
- fél bögre reszelt alma (100 g)
- 1 mk só
- 1,5 bögre növényi tej (300 ml)
- 2/3 bögre olívaolaj (100 g)
Elkészítés
- Vegyél elő egy keverőtálat, amiben kényelmesen tudsz dolgozni. Szórd bele a lisztet, a mákot, a sót, a cukrot és a sütőport, és jól forgasd össze.
- Keverd bele a bele reszelt répát és reszelt almát.
- Utoljára jöjjön a növényi tej és az olaj.
- Töltsd át sütőpapírral bélelt formába és süsd 200 fokon 25 percet.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 40 perc
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Növényi tejtermékek
Görög vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Ez egy vegán recept volt. :)
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
The post Vegán bögrés mákos (almás-répás) first appeared on Kertkonyha.
Mákos szilvalekváros kalács (vegán)
Most amikor a szilvaszezon tart még, sokan főznek szilvalekvárt. Remek alkalom kipróbálni egy kis szilvalekváros-mákos kelt kalácsot. Persze egy próbasütést is végezhetünk karácsony előtt, és ha ízlett a családnak, akkor miért ne készítsünk ilyet akár karácsonyra is. Tej és tojásmentesen készült és nagyon etette magát. A szilvalekvárt különben még korábban erdélyi származású helybéli barátainktól kaptuk. Jó édes lekvár, így a mákhoz nem is kellett keverni semmi cukrot, csak megdarálni és a szilvalekvár tetejére szórni.
A recept
Hozzávalók:
- 20 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 30 dkg fehér liszt
- 8 dkg xylit/nyírfa cukor/gyümölcs cukor (ki mivel édesít)
- 7 dkg folyékony kókuszzsír
- 4-5 dl növényi tej
- 2.8 dkg élesztő
- fél kávéskanál só
- pár csepp vanília kivonat
- narancs vagy citromhéj
- szilvalekvár
- darált mák
Elkészítés:
Fontos figyelnünk arra, hogy a konyhában, ahol készítjük a tészát, jó meleg legyen. Ne legyen huzat se.
Az élesztőt a kenyérsütő üstjébe morzsoljuk, és a 8 dkg édesítőszerből egy keveset beleteszünk, majd ráöntjük a felmelegített (kézmeleg) növényi tejet. Megvárjuk, míg az élesztő a tej felszínére kel vagy elegyedik. Ezután hozzáadjuk a többi tejet, cukrot, sót. Ezt követően a teljes kiőrlésű lisztet szórjuk bele, majd a kókuszzsírt, végül a fehér lisztet, vaníliát.
Dagasztó programot választunk. Kenyérsütő gép nélkül mi is összekeverhetjük - a tészta akkor jó, amikor a kézi dagasztás során már elválik az edény falától és hólyagos. Minél több hólyagok keletkeznek a tésztában, annál könnyebb lesz. Ha kézzel dolgozunk, akkor kilisztezett edénybe, konyharuhával letakarva meleg helyen kb. 1 órát pihentetjük, kelesztjük a tésztát. Mielőtt a konyharuhával letakarjuk, a tetejét is szórjuk meg egy kevés liszttel.
A megkelt tésztát 2-3 részre osztjuk és mindegyiket egymás után feldolgozzuk: enyhén lisztezett felületen óvatosan átgyúrjuk, majd kb 0,5 cm-es vastag téglalappá nyújtjuk. Megkenjük a szilvalekvárral majd rászórjuk a reszelt narancs/citromhéjjal elkevert darált mákot. Ha a szilvalekvár nem elég édes, akkor a mákot nem csak reszelt narancs vagy citromhéjjal keverjük el, de adunk hozzá édesítőt (eritritol, xylit vagy gyümölcscukor). Amikor a szilvalekvárral megkentük, majd megszórtuk a mákkal, a hosszabbik oldalától feltekerjük. Sütőpapírral bélelt tepsibe vagy formába tesszük. A tetejét megkenjük növényi tejjel (szerintem a zabtej szuper hozzá), majd előmelegített sütőben 180 fokon kb. 30-40 perc alatt készre sütjük. Ha a teteje nagyon sötétedne, barnulna, elképzelhető, hogy alufóliával érdemes letakarni a sütő idő felénél, hogy ne égjen meg.
Ajánlott megvárni míg kihűl, ugyanis akkor szebb szeleteket tudunk vágni belőle.
Duplakókuszos golyó
DUUUUPLAAA?? Mitől dupla? Hát, attól, hogy kívül-belül kókuszos! Mert a kókuszgolyó mindenhogy jó, de duplán kókuszosan a legjobb!
Sőt! Ennél csak egy finomabb dolog van: a duplán kókuszos kókuszgolyó másnap! :D
Csinálj sokat belőle, ez annyira egy hálás nyári édesség, nem kell sem főzni, sem sütni, ráadásul a gyurmázás kész stresszoldó meditáció, és persze a gyerekek is a legnagyobb örömmel vesznek részt benne. :)
Hozzávalók egy lapostényérnyi golyóhoz:
- 150 g darált keksz
- 50 g porcukor
- 40 g kókuszreszelék (10 g a masszába, a maradék a hempergetéshez)
- 1 mk rum aroma
- 1 zacskó vaníliás cukor
- 100 ml növényi tej
- 1,5 ek kakaópor
- 50 g vegán vaj vagy margarin
- A massza száraz hozzávalóit jól keverd el egy tálban. A kókuszreszelékből vedd le a negyedét, és ezt is keverd hozzá.
- Gyúrd össze az egészet növényi tejjel és a margarinnal. A tejet finoman adagold, nehogy túl híg legyen a massza.
- Ezután formázz belőle golyókat, és hempergesd bele a maradék kókuszreszelékbe.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 10 perc
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Növényi tejtermékek
Görög vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Ez egy vegán recept volt. :)
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
The post Duplakókuszos golyó first appeared on Kertkonyha.
Szeretnék-e külföldi jógatáborokat szervezni?
2021. május 24. Élj harmóniában
Kaptam ma egy kérdést egy csoportban... "Te nem akarsz szervezni külföldi jógatáborokat is? " Gondoltam a válaszomat megosztom veletek... "Nem tervezzük, mi kicsit már környezettudatosan élünk, legalább is igyekszünk Nagyon komoly környezeti terhelés utazgatni külföldre, főleg csoportosan (mi magunk se járunk) és az élmény megéléséhez szerencsére nem számít hol vagy... ha valaki élvezi a szép tájat, napsütést és jó a társaság tud pihenni, akkor nem kap kevesebbet ebből az élményből pl. a Pilisben, mintha a világ másik táján élvezi a szép tájat és a napsütést. Ha valaki eszik egy jót abból amit a piacon vásárolt és magának főzött és jól lakik, ízlik neki az étel, nem kap kevesebb élményt, mintha sok sok ezer forintból méregdrága étteremben evett volna. Ha valami egy embernek ad egy jó élményt, attól hogy drágább vagy messzebb van, nem lesz nagyobb az élmény. Ma sajnos sokan attól szenvednek, hogy mindig azt hiszik ha ezt vagy azt megvehetik, ide oda elmehetnek akkor boldogabbak lesznek, nagyobb élményekben lehet részük. Volt egy boldogságkutatás - valamleyik amerikai egyetemen - ahol kihozták Banglades nyomornegyedeiben az emberek boldogabbak, mint New York elit negyedeiben. Eleve egy utazásra mindenki elviszi magával a saját elméjét, ha az elme tud békést lenni, akkor a Pilisben is tud és lesz boldogságérzet, szuper élmény érzet és feltöltődés. Ha meg nem, akkor a világ legdrágább utazása sem hoz békét és feltöltődést, marad az elégedetlenség, a másra vágyás, a következő út tervezgetése. a remény, hogy ha majd egy jobb, menőbb utazásra mehet talán jobb lesz... Plusz egy repülőút nagyon kimeríti a szervezetet, csökkenti a pránát " Összességében minden utazás csökkenti a pránát, az életerőt és megzavarja a Vata-t. Nem véletlen, hogy utazás alatt nem sok mindent csinálsz, de fáradtnak érzed magad utána. Valamint utazáskor a vata renellenességeket is sokan tapasztalják magukon - idegesség, szorongás, alvás zavar, emésztési zavarok, székrekedés, bőrszárazság, puffadás. Ha pl Kapha alkatod van, terészetesen elképzelhető, hogy semmilyen tüneted nem lesz:) Figyeld meg magad.a testérzeteket, a légzésedet, az energiaszintedet utazás előtt, közben és után. Nem árt tudatosnak lenni arról és okosan mérlegelni, hogy egy utazásnál mennyi a haszon és mennyi a veszteség. Ha a távoli helyre nyaralás eredménye kimerültség, feszültség, emésztési zavar, etc. akkor lehet érdemesebb egy olyan utat választani, ami kevésbé veszi igénybe a szervezeted. Természetben lenni mindig a lehető legjobb, mert pránával tölt fel. Ha teheted élvezd a friss levegőt, a csendet, a szép panorámát...menj erdőbe, kirándulni, víz mellé és kerüld egy a zsúfolt, rossz levegőjű, zajos nagyvárosokat. Jó nyaralást kívánok:) szeretettel Kati
Csokikrémes granola
A granola a legtökéletesebb, legegyszerűbb reggeli a rohanós napokon. Nem kell főzni, csak leöntjük növényi tejjel, megborítjuk egy marék gyümölccsel, és már ehetjük is. Hozzávalók: - 25 dkg aprószemű zabpehely - 25 dkg nagyszerű zabpehely - 15 dkg szeletelt mandula (vagy a szemes mandulát vágd kis darabokra) - 5 dkg napraforgómag - 5 dkg szezámmag - 3 dkg tökmag - csipet só Csokikrém: - 5 dkg kesudiókrém vagy más magkrém (a DM-ben, Müllerben lehet kapni) - 2 banán - 15 dkg mazsola (az arany mazsola puhább, rögtön lehet botmixerezni) - 2 evőkanál kakaópor - 1/3 tk. vaníliapor - 5-6 csepp narancsolaj vagy vegyszermentes narancs héja Elkészítése: - A zabpelyhet és a magvakat keverd össze. - A nedves összetevőket botmixerezd krémesre. Ha szárazabb a mazsolád, akkor a turixolt banánba tedd kb. 30-60 percre, hogy megpuhuljon. - Keverj mindent össze. - Zsírpapírral kibélelt tepsibe borítsd bele. - Előmelegített sütőben 170 fokon 30 perc alatt süsd meg. Sütés közben 3-4 alkalommal keverd át. - Teljes kihűlés után zárható üvegben tárold. Extra: - Én még a kihűlés után szoktam beletenni 2-3 evőkanál kókuschipset, és 3-4 evőkanál darált lenmagot is.
Így kezdj neki az Új évnek! - lépések a sikeres évindításhoz 2021.
2020. december 22. Élj harmóniában
Már csak egy kis idő választ el a 2021-es év kezdetétől. Talán nem is gondolnád, de az év legdepressziósabb hónapja a legtöbb ember életében a január. A karácsonyi ünneplések, izgalmak, családi együttlétek, ajándékok után, megjelennek a szürke, rideg, feladatokkal, konfliktusokkal teli hétköznapok. Ráadásul idén nagyon más lesz a Karácsony a legtöbb emebr életében és már önmagában az egész év sokaknak elég feszülten vagy éppen depisen telt. Ráadásul január elseje egy fordulópont is... átváltunk a 2021-as évre. A fordulópontokat általában az emberek nem viselik túl jól. Egy-egy fordulópont, az elmében automatikusan beindít egyfajta számvetési folyamatot.... kicsit eltűnődünk milyen is volt az eltelt időszak, mit értünk el, mit nem értünk el... nagyon sok embert megviselnek a kudarcai, az esetleges sikertelenség érzése. 2020-ban pedig az élet mindeknek megmutatta, hogy nem mi irányítjuk az életünket, mert mindig rajtunk kívül álló körülmények alakítják a dolgokat. Ilyenkor hasznos ha megpróbálod tudatosan elengedni ami volt és tudatosan felkészülni a következő évre. Próbáld mindenben a jót látni. Ahhoz, hogy a következő éved sikeres legyen az első lépés a tudatos tervezés. Önmagában a nagy fogadalmak, nem segítenek minket hozzá egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb élethez. A siker titka, hogy belső világunkat rendezzük. Húzz egy vonalat képzeltedben és szemléld végig, milyen is volt az eltelt éved. Majd az előző év tapasztalataiból kiindulva, lehetőséged van arra, hogy átgondold mit szeretnél másképpen csinálni a következő évben. Ebben a bejegyzésben ehhez minden támogatást megpróbálok megadni Neked. A 2020-as év tapasztalatai sokaknál áthelyezték a fókuszpontokat. Sokan rájöttek, hogy az egészség és az emberi kapcsolatok sokkal fontosabbak, mint a karrier vagy az anyagi célok elérése. Ha úgy látod az idei év nagyon más tapasztalatokat hozott mindenképpen érdemes papírra vetned az új elképzelésidet az életeddel kapcsolatban. Az első amit egy év végén át szoktam gondolni kinek vagy éppen miért vagyok hálás az eltelt évben. A Hála lsita készítéséről az alábbi bejegyzésben olvashatsz: https://eljharmoniaban.blogspot.com/2019/01/hala-koszonet.html A sikeres változtatáshoz, nagyon fontos, hogy komolyan határozd el pontosan miben szeretnél változtatni és légy tudatos arról, hogyan érheted el. Ne csak azt gondold, "majd rendszeresen mozgok" vagy "majd nem idegeskedem annyit " vagy "többet találkozom szeretteimmel" mert eltelik 2021 és újra azt fogod gondolni, na majd jövőre... A másik pont, amin el lehet bukni, hogy egyszerre túl sok célt tűzől ki magad elé. Ne akarj egy év alatt mindent teljesen megváltoztatni, nézd meg mely célok, változások reálisak az egy éves távlatra. Az elmúlt időszak átgondolásánál talán segít, ha szem előtt tartod, hogy bármi is történt Veled, az mindig érted van és a fejlődésedet szolgálja. Még akkor is ha az adott pillanatban úgy tűnik, hogy ez nem lesz a hasznodra és inkább érzed kényelmetlennek, kellemetlennek, mint jótékonynak. Néha az életünk leginkább rémes helyzeteinek, személyeinek köszönhetjük, hogy türelmet, alázatot, egyszerűséget, önzetlenséget, lemondást vagy éppen elengedést tanulhatunk. Sokszor ha visszatekintünk az életünkre rájövünk, milyen hálásak lehetünk egy-egy olyan életeseménynek, amit, akkor nagyon rossznak éltünk meg. Egy korábbi bejegyzésben erről olvashatsz: Sosem látod a teljes képet... Nem csak az év vége, hanem minden egyes napod új lehetőségeket, új tapasztalatokat hoz számodra. Járj mindig nyitott szemmel, figyeld mit hoz az élet, figyeld merre mennek a sínek. A nyitottság és az elfogadás, a rugalmasság fogja számodra biztosítani, hogy a következő éved igazán sikeres legyen... Mit jelent, hogy sikeres? Talán azt gondolod, hogy most a szokásos dolgokat fogom ideírni... jó állás van, jó fizetés, autó, elismerés, hírnév, tisztelet, valamiben jónak lenni, tehetség.... Sikeres az, aki boldog, elégedett önmagában, kiegyensúlyozott, egészséges, tökéletes harmóniában él önmagával és környezetével - a jóga a sikert az önmegvalósítás elérésével definiálja. Ha úgy érzed a mostani életed, a fentiek alapján nem annyira sikeres, akkor tegyél érte, hogy a következő évben, Te is boldog és kiegyensúlyozott legyél. Lásd a változás szükségességét, mert ha ugyanazt csinálod mint eddig, akkor sajnos ugyanazt az eredményt fogod kapni. A változás amit szeretnél érintheti az egészséged, életmódod, személyiséged fejlesztését, gondolkodásod változtatását, emberi kapcsolataidat vagy bármilyen olyan dolgot, amiben szeretnél más eredményt látni a következő évben. Gondold át a céljaidat és komolyan kötelezd el magad mellettük. Határozd meg mit szeretnél másképpen a jövőben és tudatosan gondold át, hogyan tudod elérni. Majd szeretettel, türelemmel lépésről, lépésre haladj a megvalósítás útján. Néhány hasznos gondolat ahhoz, hogy át tudd gondolni a 2020-as éved: - Hogyan jellemeznéd ezt az évet röviden? - Mik voltak az év legfontosabb eseményei? - Mik voltak az év legjobb pillanatai, minek örültél idén? - Mi okozott számodra bánatot, rossz érzéseket idén? - Mi jellemezte idén - a testi-lelki egészségedet, közérzetedet? - a párkapcsolatodat? - a családi kapcsolataidat? - a munkahelyi körülményeidet? - a baráti kapcsolataidat? - szabadidődet? - anyagi dolgaidat, pénzügyi helyzetedet? - Kik segítettek terveid alakulásában, kiknek vagy hálás? - Kikkel kötöttél barátságot? - Kikkel tudtál kibékülni, rendezni a kedvezőtlen kapcsolatokat? - Mit tanultál idén, miben sikerült fejlődnöd? - Milyen rossz tulajdonságoktól sikerült megszabadulnod? - Milyen változásokon mentél át amire büszke vagy? - Mit tennél másképpen? - Mi hiányzik az életedből? Í rd össze a dolgaidat, átgondoltan, tudatosan a 2021-es évre vonatkozóan is - ne rutinb ó l készíts listát , légy őszinte magadhoz, nézz a szíved mélyére valójában mire vágysz, mit szeretnél. Ha van egy cél amit kitűzöl, akkor képzeld el, milyen érzés lesz ha megvalósul. Ha ez nem jó érzésekkel tölt el, hanem negatív érzetek, szorongás, félelem társul hozzá, akkor jó ha újra átgondolod valóban ez egy célod-e vagy esetleg csak valamilyen elvárásnak, külső nyomásnak szeretnél megfelelni. N e ragaszkodj mindig a megszokott dolgokhoz. Légy nyitott p róbálj ki új dolgokat, tanulj új ismereteket, szerezz új tapasztalatokat. Egy kis segítség ahhoz, hogy a 2021-es éved sikeres legyen : - Mit szeretnél elérni, megvalósítani 2021-ben? - írd össze a céljaidat, terveid. - Miben szeretnél fejlődni, mit szeretnél tanulni? - Mik lesznek az év fontosabb eseményei? - Milyennek szeretnéd látni az alábbi életterületeket, miben szeretnél változtatni: - közérzet, egészség - táplálkozás - testmozgás - párkapcsolat - családi kapcsolatok - munkahelyi körülmények - baráti kapcsolatok - szabadidő eltöltése, hobbik, pihenés - anyagi dolgaid, pénzügyi helyzeted - Milyen rossz szokásodtól szeretnél megszabadulni? - Milyen negatív tulajdonságaidon szeretnél változtatni? - Milyen új dolgokat szeretnél kipróbálni idén? - Hová szeretnél eljutni, elutazni ebben az évben? Hasznos az is ha átlapozod a naptárad is és előre betervezed, a főbb eseményeket - családi rendezvények, munkahelyi programok, nyaralás, kisebb pihenések, utazások, kulturális rendezvények, iskolai események, etc). Ez majd ad egy keretet az évednek. Legyen meg az elképzelésed arról is , mit hogyan szeretnél, de tartsd szem előtt, lehet, hogy neked van egy terved, az uni verzumnak is van egy terve és a kettő nem mindig egyezik meg egymással. Engedd el a ragaszkodásaidat a jövődet illetően is... ez a világ a változásokról szól . Ha az események nem az elképzeléseid szerint alakulnak, ne akadj fenn, l égy rugalmas, mint a viharban azok a fák, amelyek nem törtnek össze, mert folyamatosan hajlonganak. L égy kész a változásra. Figyeld mindig merre mennek a sínek, és haladj az utadon, ne akarj minden áron egy akadálypályához görcsösen ragaszkodni. A világ nem f og megváltozni körülötted. Ne várd el a világtól, az emberektől, hogy megváltozzanak és minden úgy alakuljon ahogy Te szeretnéd. Bánj a dolgokkal, a személyekkel a természetük szerint. Minden helyzetben Te magad tudsz megváltozni, másképpen gondolkodni, másképpen hozzáállni a dolgokhoz. Higgy benne, hogy a dolgok mindig úgy alakulnak, ahogy azoknak alakulniuk kell . Ha megváltoztatod a gondolataidat, megváltozik az életed. Lásd a dolgok jó részét, légy rugalmas, pozitív, nyitott, türelmes és szeretetteljes. Tudj elégedett lenni, mosolyogj, szeress, adakozz, légy nagylelkű és kegyes és fejlődj sokat az új évben :) Sok szeretettel kívánok spirituális élményekben gazdag, harmonikus Új évet Kati
Mákos banánguba
Nyers ételekkel táplálkozók bizonyára maguk is kreáltak már ilyen mákos gubát, de ha nem, jó ötletként szolgálhat nekik. Persze az emberiség kisebb csoportja táplálkozik nyersen, még többen vegánok, annál is többen vegetáriánusok, de ezt a finomságot húsevőknek is ajánlom, különösen, ha szeretik a mákot. Roppant egyszerű, laktató és nagyon finom. Bevallom nálam a reggelit szolgálta ez egy időben, egyszerűen csak ezt kívántam. Lehet a kalcium forrása miatt. Ugyanis 100 gram mák 1400 mg kalciumot tartalmaz. (Sokak által hamisan dicsőített tej ehhez képest csak 120 mg-ot). Persze míg nekem reggeli volt, másoknak inkább édesség lesz. Ha gyakran fogyasztjuk ezt a finomságot, könnyen pótolhatjuk a kálciumot a szervezetünkbe. Testünket jobban igénybe vett fizikai mozgás (kerti munka, sport - csak hogy kettőt említsek), betegségből való lábadozás időszakában különösen ajánlom ezt a mákos banángubát, hiszen a mák kálcium tartalma mellett a banánnak k iemelkedően magas a kálium tartalma (350-400mg/100g), mely, a benne lévő magnéziummal és kevés kalciummal együtt a magas vérnyomás kezelésében játszik szerepet, a banán magnézium tartalma pedig csökkenti az izom görcsöket és segíti a szívizom karbantartását. Gluténmentes, vegán, nyers, egészséges és finom. Kell ennél több? :)
A recept
Hozzávalók:
2 banán
1-2 evőkanál mák
Elkészítés:
A mákot megdaráljuk, a banánokat felkarikázzuk. Egy tálba beletesszük a felkarikázott banánt és meghintjük a darált mákkal. Összeforgatjuk, hogy minden karikára gazdagon jusson a mákból.
Kis tálkákban tálaljuk. Nem kell hozzá semmi édesítő, se cukor, se méz, se más, hiszen a banán eleve nagyon édes.
Sült alma dióval
Először is be kell vallanom, hogy ez a fionmság sokkal gyorsabban elkészül air fryerben, forró levegő sütőben. De ha neked nincs, az se tartson vissza, mert sütőben is elkészíthető, csak valamivel lassabban, hiszen a sütő felmelegítése és melegen tartása lassabban megy végbe. Finom kis őszi édesség, ha már ilyenkor talán könnyebben lehet almához jutni. Bár tudom, Magyarországon igazán borsos ára tud lenni, persze Angliában is attól függően, hogy hol és hogyan veszi meg az ember. Valamikor az ősz során szeretem a piacos zöldségestől kartondobozba venni, így az sokáig elég, és általában olcsóbban is adja.
Ezt az édességet azonban őszintén szólva tavasszal készítettem, finom golden almákból. Ha savanykás almád van, vagy édes, mindkettő esetben ajánlom elkészíteni.
A recept
Hozzávalók:
- néhány szem alma
- 1 kis marék dió
- mazsola/datolya
- reszelt citrom héj
Elkészítés:
A megmosott almákat vagy félbe vágjuk, vagy vastagabbb körökben felszeleteljük. Sütőpapíros tepsibe fektetjük őket és sütőben addig sütjük, míg aranybarnára nem sülnek. Nem kell megijedni, fehér levet fog ereszteni valószínű, ami megkaramellizálódik a tetején.
Air fryerben készítve pedig a készülék kosarába tesszük, 150-160 C fokon kb 5-8 perc alatt (vastagságtól függ) megsütjük.
Amíg sülnek diót darálunk, datolyát, mazsolát aprítunk (állaguktól függően lehet egy kis meleg vizes áztatás jót tesz nekik). Reszelt citrom héjat adunk hozzá. Az egészet összekeverjük és a megsült almák közepébe golyókat formálunk belőlük.
Melegebben tálalva finomabb, de az se baj, ha kihűlt.
Barackos diós tészta
A diós tészta számomra visszatérő kedvenc gyermekkoromból. Néha bekattan, hogy diós tésztát ennék, gyors főzök egy kis tésztát, darálok diót, összekeverem és kész is. Legutóbb daraboltam rá sárgabarackot, igazán feldobta az ízét. Mivel a barack finom, édes volt, így nem kellett még édesítő se a diós tésztámra. Teljes kiörlésű tésztát főztem, így hamarabb eltelít és kevesebbet kívánok enni belőle.
A recept
Hozzávalók:
- 20 dkg száraz tészta
- víz
- só
- 1 kisebb marék dió
- 4-6 szem sárgabarack
Elkészítés:
Kb. 1 liter vizet felteszünk főni. Érdemes fedőt tenni az edény tetejére, így gyorsabban felforr. Forrás közeli állapotában csipetnyi sót teszünk a vízbe, majd ha a víz forr, beletesszük a tésztát és addig főzzük, míg puhára nem fő. (Aki Al dente-n szereti, az előbb befelyezi a főzését.)
A tésztát átszűrjük, hideg vizzel átöblitjük. Míg a tészta fő, van idő a dió megdarálására. Ehhez a mennyiséghez nem sok dió kell, kisebb marék, talán ha 10 szem. A megdarált diót a megfőtt tésztával átkavarjuk. Mivel a diónak van olaj tartalma, ezért nem szükséges a tésztához olajat adni főzés során sem utána.
Az őrölt dióval összekevert tésztához barackdarabokat keverünk és tálaljuk. Könnyen elkészíthető finomság remek íz.
Gluténmentes, tejmentes mandulás muffin
2020. január 26. Élj harmóniában
Muffin a nagy kedvenc:) gyors, jó a mérete, formája és soha nem lehet megunni, mert nagyon változatos. Mindenféle bolti pékárú helyett gyorsan, frissen készíthetsz bámilyen ízesítésű finomságot. Ez egy téli, karácsonyi kreációm volt - a fűszerek és a darált mandula teszi felejthetetlenné. Gluténmentes, tejmentes mandulás muffin Hozzávalók 1 bögre hajdinaliszt 1 bögre kukoricaliszt 3/4 bögre kókuszcukor 3/4 bögre darált mandula 1 csg. sütőpor vanília fahéj örölt kardamom csipet szárított gyömbérpor 1/3 bögre repceolaj vagy kókuszolaj 1 bögre víz Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Keverd össze a száraz hozzávalókat egy tálba. Majd öntsd hozzá az olajat, és a vizet. Néhány lágy mozdulattal dolgozd össze a tésztát. A muffin készítés egyik titka, hogy soha ne kevergesd hosszan a száraz összetevőket a nedvesekkel és ne hagyd sokáig állni. Adagold ki a tésztát a muffin formába. Én muffin papírral szoktam a formát kibélelni, de vajjal és liszttel is megteheted. Tedd 180 fokra előmelegített sütőbe és süsd készre (kb. 20-25 p) . Jó étvágyat kívánok:) szeretettel Kati
Kesudiós datolyaszelet
2020. január 19. Éltető ételek
Egyre több helyen lehet kapni egészséges nasikat, mint pl. ilyen datolyaszeletet. Csak egy gond van vele, hogy nagyon drága. A LIDL-ben ez 250 Ft, de a DM-es sem olcsóbb. Az általam készített annyiban különbözik a boltitól, hogy én tettem bele zabpelyhet is, hogy a felszívódása lassabb legyen. Szóval elő a konyhai robotgéppel, 15 perc alatt el is készül kb. 30 db finomság. Hozzávalók: - 50 dkg puha datolya (nem kell áztatni!) - 15 dkg kesudió - 2 evőkanál kakaópor - 2 evőkanál mandulavaj - 8 dkg zabpehely Extra: - kókuszreszelék - puffasztott köles vagy tönkölybúza - aszalt áfonya vagy cseresznye Elkészítése: - A kesudiót kávédarálón daráld puhára. - A datolyát késsel darabold fel, majd tedd bele a robotgépbe. Add hozzá az összes hozzávalót. - Akkor jó, hogy a kezeddel egy keveset összenyomol, és masszává áll össze. - Ez így már nagyon finom, de tehetsz bele az extrákból. Arra figyelj, hogy csak ízesítsd vele (3-4 ek.), mert ha sokat teszel hozzá, akkor nem fog összeállni szeletté. - Kézzel gyúrd össze egy masszává, majd óvatosan ujjnyi vastagra nyújtsd ki. Nyújtás közben a széleit tömörítsd. - Ha szép téglalapod lesz, akkor éles kézzel szeleteld fel, majd a szeletek széleit formázd meg.Én hűtőben tartom, mert így szilárdabb lesz az állaga. Hetekig eláll, ha marad :)
Mákos puliszka-tekercs
Gluténmentes, vegán édesség amelyet könnyű elkészíteni és akár a karácsonyi asztalon is megállja a helyét. Azonban karácsony nélkül is elkészíthetjük. Azért is ajánlott elkészíteni mert mák-tartalmának köszönhetően kalciumban és vasban gazdag édesség, ami szolgálja és építi csontjainkat, segíti szervezetünk egészséges működését.
A recept
Hozzávalók:
- 15 dkg kukoricadara
- 5 dl növényi tej (vízzel is elkészíthető)
- 1.5 dkg gyümölcs cukor vagy eritritol
- pár csepp vanília kivonat (elhagyható)
- 12 dkg mák
- 3 dkg gyümölcs cukor
- 1 citrom héja
Elkészítés:
A növényi tejet felforraljuk és folyamatos kevergetés mellett beleszórjuk a kukoricadarát és a gyümölcs cukrot vagy eritritolt és a vaníliát, majd folyamatosan keverjük, amíg be nem sűrűsödik. Keményebb állagúnak kell lennie, amit már nehéz kavarni. Félretesszük hűlni, míg elkészítjük a tölteléket.
A mákot megdaráljuk, hozzákeverjük a gyümölcs cukrot és a (lehetőleg bio) citrom lereszelt héját.
Frissentartó fóliát simitunk az asztalra vagy a munkalapra, amin összeállítjuk a sütit. A valamelyest kihűlt keményre sűrűsödött puliszkát a fóliára kanalazzuk, majd megpróbáljuk eloszlatni. Amikor nagyjából egyenletesen eloszlattuk, egy másik fóliát teszünk a tetejére, azon keresztül tudjuk használni a sodrófát és szép, téglalap alakúra nyújtjuk a puliszkát. Amikor kinyújtottuk, lehúzzuk a felső fóliát és megszórjuk a tetejét mákkal. Ahogy rétest vagy piskótát tekerünk fel, úgy tudjuk feltekerni ezt is, tehát az alul lévő frissentartó fólia segítségével. Amikor tekercsbe csavartuk, a frissentartó fóliát körétekerjük és így hűtőben állni hagyjuk, dermedni egy éjszakát vagy legalább pár órát.
Tálalás előtt szeleteljük.
Fügés-mandulás rétes
A rétest ma már a háziasszonyok többsége előre elkészített réteslapokkal vagy leveles tésztával készíti. Volt szerencsém életemben megnézni és részt venni az igazi házi rétes készítésében, de a tény, hogy az előre elkészített réteslappal nagyobb szerencsével járok és rövidebb idő alatt biztosabb a sikerem, még nem bírt rá, hogy magam is kipróbáljam házilag a tésztát összeállítani és nyújtani. Talán majd egyszer.
A rétes feltehetően a törököknek köszönhetően hódoltságuk ideje alatt került magyarok lakta területre. Mivel a törökök akkori baklava-szerü süteménye túl édes volt, így a magyar háziasszonyok eleinte 10-12 lapot sütöttek ki egymásra rakva a forró kemencékben, s azokat töltelék nélkül feldarabolva, porított cukorral meghintve tálalták. A mai formájú feltekert, töltött rétes a 18-19. század fordulóján alakult ki az Osztrák-Magyar Monarchia területén. A párizsi Ritz Hotel étlapján a 19. század elején szerepelt a ,,Rétes Hongrois, melynek elkészítéséhez a réteslisztet Magyarországról rendelték és a cukrászokat Pestre küldték tanulni. (forrás: Vétek György: Rétesshow a kastélyban, hvg.hu, 2007. augusztus 11; Sütemények, tészták könyve, Budapest, 1988, Vianco Stúdió)
Még sok helyen fellelhető füge, nem csak piacokon, üzletekben, de telkeken, kertekben álló fügefákon is. Emlékszem, amikor Budán laktunk, a lakóházunk végében állt egy hatalmas fügefa, még novemberben is szedtem róla finom gyümölcsöt. Nagy örömömre szolgál ma is, ha lehetőségem van friss fügét enni. Ennek hiányában aszalt fügét is felhasználhatunk az alábbi recepthez, amelynek az alapja ugyan reszelt alma, de a füge markáns ízének köszönhetően ezt alig érezni benne.
A recept
Hozzávalók:
- 4 réteslap
- vizes konyharuha
- olaj
- 3 alma
- 1 bögre füge (aszalt is jó) apróbbra vágva
- 1/2 bögre maroknyi datolya vagy mazsola
- 1 bögre mandula
Elkészítés:
A datolyát vagy mazsolát meleg vízben megáztatjuk. Éppen csak ellepje a víz a gyümölcsöt. A mandulát megöröljük vagy megdaráljuk. Az almákat lereszeljük vagy gyorsaprítóban darabosra őröljük. A réteslapokat vizes konyharuhára fektetjük, majd mindegyik lapot (kivéve a legfelsőt, amit majd megtöltünk,) egyesével olajjal megkenjük (erre a célra kapható ecsetet használunk) és így helyezzük egymásra. Az utolsó lapot, amit megtöltünk, nem szükséges megkenni.
A megáztatott datolyát vagy mazsolát kézi turmix-szal kicsit összedolgozzuk majd az így keletkezett édes szószt az almával összekeverjük.
A réteslapra egy csíkban a széléhez közel először ráhelyezzük a datolyával vagy mazsolával összekevert almát, majd ennek tetejére egyenletesen rászórjuk a fügét, végül megszórjuk a megdarált mandulával. Akik édesebb szájúak, a megdarált mandulát elkeverhetik a fentiek során leírt mandulaszósszal, vagy más édesítővel, mint gyümölcscukor.
A vizes konyharuha segítségével a rétest felsodorjuk, majd sütőlapra tesszük. Sütés előtt kis olajjal a rétestekercset megkenjük. Kb. 20 perc alatt aranybarnára sütjük.
Őszi ízeket idéző vendégváró falatok, amelyeket akár reggelire is fogyaszthatunk. Én így (t)ettem.
Lengyel uborkaleves
Hozzávalók: 2 sárgarépa felkarikázva 3 közepes krumpli kockára vágva egy kisebb zellergumó kockára vágva egy kisebb karalábé kockára vágva 5-6 db kovászos vagy sós uborka reszelve 2 kk só 1/2 kk őrölt feketebors 1/2 kk kurkuma 2 ek liszt 2 dl tejföl egy csokor friss, apróra vágott kapor Az olajat egy...
Tojásmentes házi gyúrt tészta
Emlékszem, gyerekkoromban dédimamámnál nyaraltam, aki gyakran gyúrt tésztát, majd pedig csinált belőle levesbe való cérnametéltet vagy krumplis/káposztás tésztához "kocka"tésztát. Mindig szép sárga színe volt a tésztának, gondolom a tojásoktól, amiket a tyúkjai tojtak. Amikor meggyúrta és metélte a tésztát, néha késsel, néha géppel, néha csak csipetkét készített, mindig egy hatalmas asztalterítőre szétterítette, majd egy másik terítővel letakarta és hagyta száradni, szikkadni. Olykor-olykor bekukucskáltam a terítő alá, néha kicsentem egy egy tészta darabot, ami a számban landolt. Már régóta bennem volt a gondolat, hogy jó lenne saját tésztát készíteni, immár tojás nélkül. Szerettem volna, ha a sárga színe mégis megmarad. Legutóbb végül paprikáskrumplihoz készítettem, de más ételekhez, akár levesbe is kiválóan passzol. Akár gaszto-ajándék is készülhet belőle. Kiszáradás után szép kis papírzsákba csomagolva, átkötve megajándékozhatunk vele bárkit, aki nem gluténérzékeny, hiszen csak forró sós vízben kell megfőzni, majd leszűrni és már fogyaszthatjuk is a finom házilag készített tésztát.
A recept
Hozzávalók:
- 1 bögre fehér liszt (2 dl)
- 1/2 bögre teljes kiörlésű liszt
- 1/2 bögre kukorica liszt
- 1 kávéskanál kurkuma (Angliában turmeric)
- csipetnyi só
- annyi víz, amivel szárazabb tésztát tudunk gyúrni
- további liszt a gyúráshoz, a tészta feldolgozásához
Elkészítés:
A liszteket, kurkumát és a sót egy tálban összekeverjük. Lassan adagoljuk hozzá a vizet úgy, hogy gombóccá tudjuk gyúrni. Szárazabb állagú gombócot gyúrunk, majd lisztezett munkalapon, deszkán minél vékonyabbra sodorjuk. Ha nehezebb vékonyra sodorni, érdemes a sodrófára ráhajtani és azon keresztül sodorni, mint sem a sodrófával csak lapítani. Mindig legyen alatta elég liszt, hogy ne ragadjon oda, különben nem fogjuk tudni felszedni a metélés után. Amikor jó vékony a tészta, akkor nekünk tetszően metéljük. Vagy csak csíkokra - szélesmetélt tésztát készítve, vagy négyzetekre, ahogy nekünk tetszik. Ha a tésztát metéléshez egymásra helyeznénk, fontos, hogy száraz, szikkadt legyen, különben összetapad. Ugyanez a helyzet, ha gépbe tesszük metélni. Nekem nincs metélő gépem, de ez a tészta ahhoz is jó.
A tésztát metélés után ki is főzhetjük sós, forrásban lévő vízben, vagy letakarva száradni hagyjuk. Ha jól kiszáradt, papír vagy textilzsákban tároljuk.
Mákos zserbó szilvalekvárral
A legtöbb ember gondolatvilágában a zserbó egyet jelen a dióval és a baracklekvárral töltött finom, csokis tetejű süteménnyel. Már régóta érett bennem a gondolat, hogy mákkal és szilvalekvárral is elkészítve is biztos nagyon finom. Nem tévedtem. Ha valami különlegeset, de mégis megszokottat szeretnél az ünnepi asztalra tenni, kipróbálhatod a mákos zserbót. A baracklekvárt pedig szilvalekvárra cserélve.
A recept
Hozzávalók a tésztához:
- 10 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 25 dkg fehér liszt
- fél csomag porélesztő vagy 1 tk instant élesztő
- csipetnyi só
- 1 dl víz
- 1 tk szódabikarbóna
- 20 dkg margarin (vegán)
Hozzávalók a töltelékhez:
- 40 dkg mák megdarálva
- 25 dkg xylit/gyümölcscukor/erithritol (ki milyen édesítést használ cukor helyett)
- 70 dkg szilvalekvár (egy nagyobb vagy 1,5 kisebb üveg lekvár)
Csokibevonó:
1. verzió:
- 20 dkg tortabevonó (vegán)
- 1-2 ek. olaj
2. verzió:
- 10 dkg kókuszzsír
- 2 ek kakaópor/karobpor
- 1 ek xylit/gyümölcscukor/erithritol (ki milyen édesítést használ cukor helyett)
Elkészítés:
A margarint vegyük ki a hűtőből és tegyük olyan helyre egy tálkába, ahol megpuhul. A kétfajta lisztet összekeverjük egy tálban, majd hozzákeverjük a csipetnyi sót, a porélesztőt és a szódabikarbónát. A puha margarint beleszeleteljük a lisztbe, majd a kezünkkel összedolgozzuk és adunk hozzá 1 dl vizet, hogy az egész egy gombóccá összeálljon. Ha ragacsos tészta, gyúrás közben még szórhatunk hozzá kevés lisztet. Ha nem akar összeállni egy egésszé, akkor pedig vizet csepegetetünk hozzá.
Liszttel megszórt gyúródeszkán vagy munkalapon átdolgozzuk, átgyúrjuk a két kezünkkel. Egy henger alakú formát sodrunk a tésztából, majd három egyenlő részre vágjuk. Először az egyik részt sodrófával téglalap alakúra formáljuk. Közel akkorára, mint a tepsi, amibe helyezni fogjuk. A tepsibe sütőpapírt teszünk. A kinyújtott tésztát úgy a legkönnyebb a tepsibe tenni, ha feltekerjük a sodrófára és a sodrófáról letekerve helyezzük bele a tepsibe.
A tésztát eligazítjuk, a tepsi oldalára jutó részt levágjuk, majd alaposan megkenjük szilvalekvárral. A porhanyósra darált mákot összekeverjük az édesítővel, majd a mák felével megszórjuk a lekvár tetejét. Jöhet rá a következő tésztalap. Téglalap alakúra nyújtva, a sodrófa segítségével a lekváros mákos réteg tetejére tesszük, eligazítjuk, ha a tepsi oldalára jutna tészta, levágjuk. Ezt a maradék tésztát hozzágyúrjuk a következő, egyben utolsó tésztához és hasonlóan a szilvalekvárra mákot szórunk, majd befedjük a tésztával.
A tésztát szépen eligazítjuk, a szélét az ujjaninkkal benyomkodjuk. Az utolsó szint a tészta kell, hogy legyen, amit megszurkálunk villával, majd egy órát hűvős helyen pihentetjük. Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 35 perc alatt készre sütjük.
Amig sül, elkészítjük a csokimázat.
1. verzió:
Vizgőz felett felolvasztjuk a csokit és hozzákeverünk 1-2 ek. olajat. Addig kevergetjük, míg teljesen elegyedik.
2. verzió:
Vizgőz felett felolvasztjuk a kókuszzsírt és hozzákeverjük a karob vagy kakaóport és az édesítőszert. (Akár Agavé szirupot is használhatunk).
Ez követően a megsült, lehűlt sütemény tetejére öntjük a csokiszószt és egyenletesen elkenjük. Érdemes a csoki megdermedése előtt felvágni, de nem kiszeletelni. Ezt követően hűtőbe tesszük és amikor a csoki megdermedt teljesen a tetején, könnyebb lesz a szeleteket a tepsiből kiemelni.
Tehát a tepsibe helyezés lépései: tészta, lekvár, mák, tészta, lekvár, mák, tészta, tűvel szurkálni, pihentetni, sütni, kihülés után csokimáz/karobmáz.
Kölestúró-gombóc (gluténmentes)
Itt a vegán és gluténmentes kölestúró gombóc, ami ugyanolyan finom, mint amilyen szép a képen! :) Egyszerűen rengeteget lehet belőle enni, mert elmondhatatlanul könnyű! – és hogy ez vajon előnye-e vagy hátránya, azt mindenki döntse el magában. :D Én imádom a túrógombócot, és az a vicc, hogy anno nem is ettem sokat a tejtermékes változatból. Hát, ebből annál inkább! Szerintem az is a fantasztikus a növényi konyhában, hogy az ízekért (és persze a megnyugtató tápanyagokért) tudunk enni, és nincs mellette a kajakóma, a szerencsétlen vergődő rosszullét, a Bilagit meg az emésztést segítő gyógytea. Hát, nem jó? :D Hozzávalók 3-4 adaghoz - 200 g köles - 100 g kukoricadara - 50 g nádcukor - 3 csipet só - 1 vaníliás cukor (vagy fél mk vaníliapor) - fél citrom héja és leve - 500 ml tej - a hempergetéshez: 25 g darált zabpehely és olaj - A kölest a tejben és ugyanannyi vízben kezd el főzni. Szórd bele a kukoricadarát és a sót is. Ízesítsd még cukorral, vaníliával, citromhéjjal. Amikor sűrűsödni kezd, rendszeresen kavargasd, nehogy odaégjen. Kb. 20 percre lesz szükséged. Akkor jó, ha nem roppan a fogad alatt sem a köles, sem a dara. - És most jön az, hogy az állaga ne legyen se túl kemény, se túl puha, de ezt nem egyértelmű beállítani, hiszen hűlés közben jócskán szilárdulni fog. Hogy valami kézzel foghatót is mondjak, elmondom, nekem mi vált be. A kevergető kanaladra a végén teljesen rátapad a köles. Merítsd meg benne még egyszer, és emeld ki. Ha olyan sűrű a keverék, hogy 2-3 mp elteltével pottyan csak vissza az edénybe, akkor minden rendben. :) Zárd el, és hagyd hűlni. Csak langyosan keverd bele a citromlevet. - Közben készítsd el a bundáját. A zabpelyhet daráld össze késes aprítóban, majd kis olajon egyszerűen pirítsd meg. - Amikor a masszához már kézzel hozzá tudsz érni, formálj belőle gombócokat, és hempergesd meg a pirított zabpehelyben. Növényi tejföllel vagy joghurttal és nádporcukorral tálald. Jó étvágyat! Elkészítési idő: kb. 30 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven The post Kölestúró-gombóc (gluténmentes) appeared first on Kertkonyha.
Közel 300 kiló zöldséget sikerült termeszteni az Antarktiszon
A kutatókat is meglepte, mennyi uborkát, paradicsomot és karalábét sikerült termeszteni a Német Űrközpont (DLR) sarkvidéki birtokán tavaly. Az eperrel és a paprikával viszont nem bírtak a kutatók.
Így kezdj neki az Új évnek! - sikeres évindítás
2018. december 25. Élj harmóniában
Már csak egy kis idő választ el a 2019-es év kezdetétől. Talán nem is gondolnád, de az év legdepressziósabb hónapja a legtöbb ember életében a január. A karácsonyi ünneplések, izgalmak, családi együttlétek, ajándékok után, megjelennek a szürke, rideg, feladatokkal, konfliktusokkal teli hétköznapok. Esetleg a karácsonyi költések eredményeként, sokan szembesülnek vele, hogy bizony kiürült a családi kassza is. Ráadásul január elseje egy fordulópont is... átváltunk a 2019-es évre. A fordulópontokat általában az emberek nem viselik túl jól. Egy-egy fordulópont, az elmében automatikusan beindít egyfajta számvetési folyamatot.... kicsit eltűnődünk milyen is volt az eltelt időszak, mit értünk el, mit nem értünk el... nagyon sok embert megviselnek a kudarcai, az esetleges sikertelenség érzése. Ilyenkor hasznos ha megpróbálod tudatosan elengedni ami volt és tudatosan felkészülni a következő évre. Ahhoz, hogy a következő éved sikeres legyen az első lépés a tudatos tervezés. Önmagában a nagy fogadalmak, nem segítenek minket hozzá egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb élethez. A siker titka, hogy belső világunkat rendezzük. Húzz egy vonalat képzeltedben és szemléld végig, milyen is volt az eltelt éved. Majd az előző év tapasztalataiból kiindulva, lehetőséged van arra, hogy átgondold mit szeretnél másképpen csinálni a következő évben. Ebben a bejegyzésben ehhez minden támogatást megpróbálok megadni Neked. A sikeres változtatáshoz, nagyon fontos, hogy komolyan határozd el pontosan miben szeretnél változtatni és légy tudatos arról, hogyan érheted el. Ne csak azt gondold, "majd rendszeresen mozgok" vagy "majd nem idegeskedem annyit " vagy "többet találkozom szeretteimmel" mert eltelik 2019 és újra azt fogod gondolni, na majd jövőre... A másik pont, amin sokan elbuknak, hogy egyszerre túl sok célt tűznek ki maguk elé. Ne akarj egy év alatt mindent teljesen megváltoztatni, nézd meg mely célok, változások reálisak az egy éves távlatra. Az elmúlt időszak átgondolásánál talán segít, ha szem előtt tartod, hogy bármi is történt Veled, az mindig érted van és a fejlődésedet szolgálja. Még akkor is ha az adott pillanatban úgy tűnik, hogy ez nem lesz a hasznodra és inkább érzed kényelmetlennek, kellemetlennek, mint jótékonynak. Néha az életünk leginkább rémes helyzeteinek, személyeinek köszönhetjük, hogy türelmet, alázatot, egyszerűséget, önzetlenséget, lemondást vagy éppen elengedést tanulhatunk. Sokszor ha visszatekintünk az életünkre rájövünk, milyen hálásak lehetünk egy-egy olyan életeseménynek, amit, akkor nagyon rossznak éltünk meg. Egy korábbi bejegyzésben erről olvashatsz: Sosem látod a teljes képet... Nem csak az év vége, hanem minden egyes napod új lehetőségeket, új tapasztalatokat hoz számodra. Járj mindig nyitott szemmel, figyeld mit hoz az élet, figyeld merre mennek a sínek. A nyitottság és az elfogadás, a rugalmasság fogja számodra biztosítani, hogy a következő éved igazán sikeres legyen... Mit jelent, hogy sikeres? Talán azt gondolod, hogy most a szokásos dolgokat fogom ideírni... jó állás van, jó fizetés, autó, elismerés, hírnév, tisztelet, valamiben jónak lenni, tehetség.... Sikeres az, aki boldog, elégedett önmagában, kiegyensúlyozott, egészséges, tökéletes harmóniában él önmagával és környezetével - a jóga a sikert az önmegvalósítás elérésével definiálja. Ha úgy érzed a mostani életed, a fentiek alapján nem annyira sikeres, akkor tegyél érte, hogy a következő évben, Te is boldog és kiegyensúlyozott legyél. Lásd a változás szükségességét, mert ha ugyanazt csinálod mint eddig, akkor sajnos ugyanazt az eredményt fogod kapni. A változás amit szeretnél érintheti az egészséged, életmódod, személyiséged fejlesztését, gondolkodásod változtatását, emberi kapcsolataidat vagy bármilyen olyan dolgot, amiben szeretnél más eredményt látni a következő évben. Gondold át a céljaidat és komolyan kötelezd el magad mellettük. Határozd meg mit szeretnél másképpen a jövőben és tudatosan gondold át, hogyan tudod elérni. Majd szeretettel, türelemmel lépésről, lépésre haladj a megvalósítás útján. Néhány hasznos gondolat ahhoz, hogy át tudd gondolni a 2018-as éved: - Hogyan jellemeznéd ezt az évet röviden? - Mik voltak az év legfontosabb eseményei? - Mik voltak az év legjobb pillanatai, minek örültél idén? - Mi okozott számodra bánatot, rossz érzéseket idén? - Mi jellemezte idén - a testi-lelki egészségedet, közérzetedet? - a párkapcsolatodat? - a családi kapcsolataidat? - a munkahelyi körülményeidet? - a baráti kapcsolataidat? - szabadidődet? - anyagi dolgaidat, pénzügyi helyzetedet? - Kik segítettek terveid alakulásában, kiknek vagy hálás? - Kikkel kötöttél barátságot? - Kikkel tudtál kibékülni, rendezni a kedvezőtlen kapcsolatokat? - Mit tanultál idén, miben sikerült fejlődnöd? - Milyen rossz tulajdonságoktól sikerült megszabadulnod? - Milyen változásokon mentél át amire büszke vagy? - Mit tennél másképpen? - Mi hiányzik az életedből? Í rd össze a dolgaidat, átgondoltan, tudatosan a 2019-as évre vonatkozóan is - ne rutinb ó l készíts listát , légy őszinte magadhoz, nézz a szíved mélyére valójában mire vágysz, mit szeretnél. Ha van egy cél amit kitűzöl, akkor képzeld el, milyen érzés lesz ha megvalósul. Ha ez nem jó érzésekkel tölt el, hanem negatív érzetek, szorongás, félelem társul hozzá, akkor jó ha újra átgondolod valóban ez egy célod-e vagy esetleg csak valamilyen elvárásnak, külső nyomásnak szeretnél megfelelni. N e ragaszkodj mindig a megszokott dolgokhoz. Légy nyitott p róbálj ki új dolgokat, tanulj új ismereteket, szerezz új tapasztalatokat. Egy kis segítség ahhoz, hogy a 2019-es éved sikeres legyen : - Mit szeretnél elérni, megvalósítani 2019-ben? - írd össze a céljaidat, terveid. - Miben szeretnél fejlődni, mit szeretnél tanulni? - Mik lesznek az év fontosabb eseményei? - Milyennek szeretnéd látni az alábbi életterületeket, miben szeretnél változtatni: - közérzet, egészség - táplálkozás - testmozgás - párkapcsolat - családi kapcsolatok - munkahelyi körülmények - baráti kapcsolatok - szabadidő eltöltése, hobbik, pihenés - anyagi dolgaid, pénzügyi helyzeted - Milyen rossz szokásodtól szeretnél megszabadulni? - Milyen negatív tulajdonságaidon szeretnél változtatni? - Milyen új dolgokat szeretnél kipróbálni idén? - Hová szeretnél eljutni, elutazni ebben az évben? Hasznos az is ha átlapozod a naptárad is és előre betervezed, a főbb eseményeket - családi rendezvények, munkahelyi programok, nyaralás, kisebb pihenések, utazások, kulturális rendezvények, iskolai események, etc). Ez majd ad egy keretet az évednek. Legyen meg az elképzelésed arról is , mit hogyan szeretnél, de tartsd szem előtt, lehet, hogy neked van egy terved, az uni verzumnak is van egy terve és a kettő nem mindig egyezik meg egymással. Engedd el a ragaszkodásaidat a jövődet illetően is... ez a világ a változásokról szól . Ha az események nem az elképzeléseid szerint alakulnak, ne akadj fenn, l égy rugalmas, mint a viharban azok a fák, amelyek nem törtnek össze, mert folyamatosan hajlonganak. L égy kész a változásra. Figyeld mindig merre mennek a sínek, és haladj az utadon, ne akarj minden áron egy akadálypályához görcsösen ragaszkodni. A világ nem f og megváltozni körülötted. Ne várd el a világtól, az emberektől, hogy megváltozzanak és minden úgy alakuljon ahogy Te szeretnéd. Bánj a dolgokkal, a személyekkel a természetük szerint. Minden helyzetben Te magad tudsz megváltozni, másképpen gondolkodni, másképpen hozzáállni a dolgokhoz. Higgy benne, hogy a dolgok mindig úgy alakulnak, ahogy azoknak alakulniuk kell . Ha megváltoztatod a gondolataidat, megváltozik az életed. Lásd a dolgok jó részét, légy rugalmas, pozitív, nyitott, türelmes és szeretetteljes. Tudj elégedett lenni, mosolyogj, szeress, adakozz, légy nagylelkű és kegyes és fejlődj sokat az új évben :) Sok szeretettel kívánok spirituális élményekben gazdag, harmonikus Új évet Kati
Téli savanyú káposztás bableves
Hozzávalók: 30 dkg szárazbab késhegynyi szódabikarbóna kb. 3 l víz 1 sárgarépa 1 petrezselyem gyökér 1 kisebb zellergumó 1 kisebb karalábé 30 dkg savanyú káposzta megmosva, összevágva 1 dl házi paradicsomlé 1-2 kk házi vegeta só 2 ek olaj 2 ek liszt 1/2 kk asafoetida 3 kk pirospaprika 1,5 kk...
Karalábés zöldborsó főzelék (vegán, gluténmentes)
A következő főzelék két szempontból is különleges. Az egyik, hogy a borsó mellé karalábét is tettem, a másik, hogy a főzeléket sörélesztő pehellyel ízesítettem. A sörélesztő pehelytől még krémesebb íze lesz. Persze egy olyan embernek, aki soha nem próbálta a sörélesztő pelyhet, szokatlan lesz, de számomra olyan ízt ad az ételnek, mintha sajtot, parmezánt reszelnék bele. De elsősorban nem is az íze miatt teszem hozzá, hanem sokkal inkább a sörélesztő pehely tápértéke miatt.
Habár nem tartozik az esszenciális tápanyagok közé, a Maryland Egyetem Egészségügyi Központjának kutatásai bebizonyították, hogy a B-vitamin komplexek legjobb forrása a sörélesztő pehely. A sörélesztő ugyanis nagy mennyiségben tartalmaz B vitaminokat, mint például B1, B2, B3, B5, B6, B7, B9 vitaminokat.
A tiamin (B1 vitamin) a szénhidrátok, zsírok, aminosavak, az alkohol, valamint a glükóz anyagcseréjében játszik kulcsszerepet. Támogatja az idegműködést és a szív egészségét. Mint minden B-komplexbe tartozó vitamin, a tiamin is vízben oldódik. Ha túl keveset viszünk be belőle, a hiányállapot korai tünetei lehetnek: étvágycsökkenés, hasi diszkomfort, székrekedés, kimerültség, ingerlékenység, memória- és alvászavarok, mellkasi fájdalmak.
A riboflavin (B2, de G-vitaminként is ismert) fontos szerepet játszik a fehérjék és szénhidrátok anyagcseréjében. Ha túl keveset viszünk be belőle, a hiányállapot a bőr kisebesedését okozhatja a szájban, a szemkörnyéken és a nemi szerveken.
A niacin (B3) vitaminnak sejtanyagcserében létfontosságú szerepe van. Súlyos esetben a niacinhiány következtében felléphet a pellagra, amelynek jellemzője a bőr gyulladása, a nyálkahártyák elváltozása, gyomor- és béltünetek, valamint idegrendszeri-pszichés tünetek, szellemi leépülés is lehet a következménye.
A B5 vitamin, másnéven pantoténsav alapvető szerepet játszik a szénhidrátok, lipidek és egyes aminosavak lebontásában. Hiánya a különböző mikroorganizmusok elszaporodását okozhatja a szervezetben, és kellemetlen tünetekkel, rossz közérzettel, hasfájással, a bőr égő-viszkető fájdalmával járhat, főként a lábon. A B5 vitamin a B6 vitaminnal együtt segít az őszülés megelőzésében, lassítja annak a folyamatát. (forrás: soreleszto.com)
A fentiekben néhány indokot leírtam, miért érdemes minél több alkalommal az ételhez keverni a sörélesztő pelyhet.
A recept
Hozzávalók:
- 1 kg zöldborsó (nálam bizony 24 óra alatt elfogy ennyi mennyiség)
- 1 fej karalábé
- ételízesítő
- fokhagyma
- petrezselyem (ha friss, annál jobb)
- víz
- kukoricakeményítő
- sörélesztő pehely
- növényi tej vagy tejszín
Elkészítés:
A fagyasztott zöldborsót (vagy nyáron a zsenge, frissen kifejtett) átmossuk egy kis vízzel. a karalábét meghámozzuk és kisebb kockákra vágjuk.
Az edénybe, amiben odatesszük főzni annyi vizet teszünk a borsóra és a karalábéra, hogy éppen ellepje, majd indulhat a főzés. Amikor a borsószemek már megpuhulnak - kívül roppanósak, belül puhák és nem nyersek, hozzáadjunk egy kis ételízesítőt, megmosott, apróra vágott petrezselymet, aprított, vagy összenyomott fokhagymát.
Kb. 2 -3 dl növényi tejet kikeverünk kb. 2 ek keményítővel és 1-2 ek sörélesztő pehellyel. A sörélesztőpehelytől krémesebb lesz a főzelék. Amikor a zöldborsó teljesen megfőtt, szép lassan hozzákeverjük a tejben elegyített keményítőt, addig keverjük, míg be nem sűrűsödik.
Aki pedig piros színben szeretné elkészíteni, az a következő módosítással teheti picit fűszeresebbé:
A növényi tejhez nem csak keményítőt keverünk, hanem pirospaprikát is. (Kb. 1 csapott ek pirospaprika.)
Tudom, egyesek hagymás alapon lisztet pirítanak és úgy habarják be. Kipróbáltam már mindegyiket, nekem mégis az egyszerűbb a nagyszerűbb. Nem azért, mert sajnálom az erőt vagy időt a másik elkészítési módokhoz, hanem így egészségesebb is, és számomra tényleg finomabb.
Amikor ezt készítettem, petrezselymem épp nem volt itthon, ezért kimaradt, de azzal még jobb lett volna.
Tálaláskor hidegen sajtolt tökmagolajat csepegtethetünk főzelékünk tetejére.
Szilvakrémes sütemény (nyers, vegán)
A nyarat a dinnye miatt szeretem, a nyár végét a nagy barackok miatt, az őszt pedig a szilva miatt. Emlékszem, Magyarországon is még karácsony előtt néhány héttel is találtam magyar szilvát piacon akkor, amikor enyhe volt a tél kezdet. Őrizgettem a balkonon, letakarva karácsonyig, hogy aztán jó kis szilvakrémlevest készítsek gesztenyehabbal. Ehhez a sütihez is piacon szereztem a szilvát, igaz, egészen más tipusú piacon. Itt úgy hívják, hogy carboot-sale. Az emberek az autójuk csomagtartójából árulnak mindenféle dolgot, ami már nem kell az otthonukban. Ezeken az alkalmakon van egyetlen egy zöldség-gyümölcs árus. Nos, tőle veszem a gyümölcsöt április végétől október végéig. Mivel ezek a carboot sale alkalmak kültéri helyszínen vannak (legalább is, a mi városunkban), ezért sajnos télen nem tudok tőlük vásárolni. Szeretem a mienket, mert nagyobb tételben is tudok venni gyümölcsöt, zöldséget, úgy pedig olcsóbb. Ehhez a szilvához is úgy jutottam, hogy egy ládával vettünk. Általában spanyolból érkezik az árú, legalább is a dobozokon általában rajta van a származás. Az eper és alma jön leginkább brit földről. Ugyanakkor egyfajta lutri, hogy épp milyen portékájuk van.
No, minden esetre most nem főztem a szilvából levest, meghagytam nyers süteménynek. Két alkalomból is. Egyik este néhány barátunk jött hozzánk, rá 1-2 napra pedig egy gluténmentesen étkező barátnőmnek adtam minitortát szülinapjára. Mindkét alkalommal jól bevált volt. Tehát tortát, süteményt is lehet belőle készíteni, attól függően, milyen alakba tesszük a sütemény alapját és rá a krémeket.
Miért együnk / készítsünk nyers süteményt? Sok rost tartalma és a benne lévő természetes cukortartalma miatt egészségesebb édesség források. Mazsolának/datolyának köszönhetően édes finomság, cukor hozzáadása nélkül. Mivel nem kerül sor hevítésre, vitaminokban, ásványi anyagokban és enzimekben gazdag édességről van szó. Azért fontosak az enzimeket a nyers ételek által a szervezetbe juttatni, mert jó emésztést és anyagcserét biztosítanak. Lehetővé teszik a tápanyagok (vitaminok, nyomelemek, ásványi anyagok, fehérjék, szénhidrátok, zsírok és olajok) szervezetbe kapcsolását. Hőkezelés hatására azonban (kb. 55°C fok felett) lebomlanak, és ezek hiányában a különböző tápanyagok vagy nem is hasznosulnak, vagy a szervezet saját tartalékaiból kell a szükséges enzimeket előállítania (ami például a hasnyálmirigy természetellenes túlterheléséhez vezet).
A recept
A desszert alapja
Hozzávalók:
- kb. 2-3 nagyobb bögre olajos magvak, mogyorófélék (pl.dió, lenmag, mogyoró)
- datolya és/vagy mazsola
- víz
Elkészítés:
Az olajos magvakat és mogyoróféléket külön külön jó alaposan megdaráljuk pl. kávédarálóval. A datolyát felaprítjuk, meleg vízbe beáztatjuk, majd ha felpuhult, a vizet leszűrjük róla és gyorsraprító gépben pépesre daráljuk. Ha csak mazsolával dolgozunk, azt is beáztatjuk, hogy felpuhuljon, majd a vizet leszűrjük róla és hozzákeverjük a mag őrleményhez. Egy kevés vizet adunk még hozzá, ha szükséges ahhoz, hogy egy nagy gombócot tudjunk formálni ebből a masszából. Ha csak egy fajta mogyoró/diófélével dolgozunk, akkor úgy is elkészíthetjük, hogy először nagyjából összeaprítjuk a géppel a mogyoró/diófélét, majd hozzáadjuk a megáztatott datolyát/mazsolát és tovább őröljük az aprító géppel addig, míg eggyé tapad össze.
Egy tortaformát vagy egy tepsit és folpackkal kibélelelünk és az aljába nyomkodjuk a nyers tésztát. Hűtőbe tesszük, míg a másik két krém elkészül.
A szilvás krém receptje
Hozzávalók:
- 2-3 bögrényi nagyon érett szilva (fagyasztott is lehet)
(Bármelyik fajta barack jó: besztercei, ringló, president, stanley stb.)
- meleg vízben áztatott datolya (kb 1/2 bögrényi)
- max. 1 dl víz
- 4-5 ek útifűmaghéj
Elkészítés:
Vegyük elő a turmixgépet (vagy egy erős aprítógépet) és a fentieket az útifűmaghéj kivételével tegyük bele. Indítsuk el, és ha a szilvából szilvaszósz lett, akkor kb 4-5 evőkanálnyi útifűmaghéjjal is turmixoljuk össze. Hagyjuk állni. Nagyjából negyed óra múlva kenhető állagú krém lesz belőle. Ha nem elég szilárd ahhoz, hogy kenni tudjuk, még némi útifűmaghéjat keverjünk hozzá (fakanállal is átkeverhető). A kész krémet egyszerűen elkenjük az őrölt magokból készült tésztán. Hűtőben tároljuk további munkálatokig.
A világosabb hab receptje
Hozzávalók:
- 1/2 bögrényi dióféle vagy mogyoróféle
- 1/2 bögrényi meleg víz
- 1-2 ek áztatott mazsola vagy datolya
- 1 ek útifűmaghéj
- 1/2-1 bögre magozott szilva
Elkészítés:
A diófélét és a mazsolát beleszórjuk a turmix gépbe (ha van lehetőségünk a diófélét előáztatni, még jobb), meleg vizet öntünk rá és összeturmixoljuk. Hamar egy tejföl-szerű állagot kell kapjunk. Ehhez turmixoljuk a szilvát. Végül hozzáadunk kb. 1 ek útifűmaghéjt, átkeverjük, majd a sütemény tetejére simítjuk.
Végső műveletként szilvakarikákkal vagy fél szilvaszeletekkel diszítjük. Tálalásig hűtőben tároljuk.
"A böjtnek jó hatása van a szervezetre"
A léböjt tábor egyik masszírozójával, Papp Emmyvel beszélgettem léböjtös tapasztalatairól. Innen-onnan hallottam a táborban, hogy nem ez az első léböjtje, így kértem őt, meséljen az élményeiről, hogy kezdte, mikor és hol a léböjtöt, milyen eredményekkel járt akkor és mi a helyzet most. Több éves léböjt tábori részvételéből adódóan gazdag tapasztalatokkal rendelkezik, amiből egy csokrot olvashat most a Kedves Olvasó:
"20 éve kipróbáltam a rákkúrát, 40 napos helyett 20 napig. Nem voltam rákos, de előtte az USA-ban voltam, ahol mindenféle ,,szemetet ettem, híztam 10 kilot és próblátam ettől kitisztulni. 9 féle gyógynövény és cékla volt a kúra alapja. A böjt után az orvos azt kérdezte tőlem, kinek a véreredményét hozta ide, egy kiscsikóét? :) Azóta bennem motoszkált a tudat, hogy a böjtnek jó hatása van a szervezetre.
Céklalé
Amikor férjhez mentem, nem sikerült a baba vállalás, mivel korai vetélő voltam. Akkor jött a lehetőség a léböjt táborra, ahova jó néhány ismerősöm akkoriban már járt. Így 11 évvel ezelőtt elmentünk egy ásotthalmi léböjt táborba. Ez nagyon nehéz volt akkor, mert egy pecsenyesütőből áradó illatok jöttek be a szobánkba. Itt azért teljesen más, el vagy szeparálva minden konyhától, csak a természet, a levek és egymás bíztatása, bátorítása.
Amit nem csináltam a léböjt tábor előtt soha, de itt igen, hogy felkeltünk reggel 5-kor és befutottunk az ásotthalmi elágazástól Ásotthalomra. Én, aki soha nem voltam egy nagy futó. Soha nem éreztem magam előtte annyira fittnek, mint akkor. Abbeli hitben jöttem a léböjt táborba, hogy valami csak lesz, mert nem szerettem volna semmilyen kezelést kapni a korai vetélésre. Úgy voltam vele, hogy a régi természeti népeknél is szelektálódott a baba megfoganása és megszületése. Vártam, hogy ez majd eljön, s emellett Istenre bíztam az ügy kimenetelét. Ha megkapjuk a lehetőséget, akkor egy egészséges gyermeket akartam volna a világra hozni. Imádkoztunk is azért, hogy megtudhassam, milyen anyának lenni. Amikor hazaérkeztünk, otthon is tartottuk a vegán majd vegetáriánus étkezést és a sok folyadék ivászatot folytattuk. A rá következő februárban terhes maradtam.
Papp Emmy, aki néhány léböjt táborban már részt vett, nem csak a szerbiai Crna Bara-n.
Építkezés közben voltunk és ugyanúgy dolgoztam mindent, cserepeket pakoltam, földet lapátoltam. Úgy voltam vele, ha a magzat egészséges, és ezt kibírja, akkor az életet is kibírja. Megmaradt a baba. Ugyan két hónapot a végén feküdtem vele, és végül koraszülött lett, de az orvos azt mondta ,,ebből még olimpiai bajnok is lehet, így megnyugodtam, hogy nem marad olyan kis picike. Boldogok voltunk, hogy egészséges gyermekünk született.
Hiszem azt, hogy ez a léböjt kitisztította úgy az én, mint a férjem szervezetét, hogy megfoganhatott és megtarthattam ezt a kisbabát. Ezért is ajánlom mindenkinek, akik hasonlóan gyerekvállalás előtt állnak. Bár 43 évesen szültem, de nem volt semmi probléma. Erősödött és most is, mert 11 éves lesz, és közel 55 kilós, agilis gyerek.
Emmy és jól megtermett 11 éves "kis" fia
Kicsikorában nem hoztam el őt ebbe a táborba, én sem jöttem, otthon maradtam vele, de három éve el kezdtem jönni ismét, mert étkezéseink visszatértek a régi mederbe, hízogattam is, nem tudtam annyit tornázni se mellette. Úgy gondolom, hogy egészségesen szeretném felnevelni és egészségesen szeretnék megöregedni mellette, ezért eljöttünk ide ebbe a faluba férjemmel és rögtön beleszerettünk. A természet közelsége visszavitt bennünket anyáink és nagyanyáink idejébe. Az illatok, a szagok, a hangok, a milliő, a falu, a tábor előtti török időkből való kőút, most is hallani, ahogy énekelnek a madarak, lelki nyugalmat és csöndet tud biztosítani. A falu kicsi és abszolút nincs negatív befolyása az itteni életre. Ha az ember kimegy, azt tapasztalja, a falusiak is kedvesek. Mindenhol olyan közeget találtunk, ahol az ember testileg és lelkileg is feltöltődhet és ez a kettő most is párhuzamosan együtt fut.
Az itteni első alkalom után, 3 évvel ezelőtt is úgy éreztük, hogy sokkal könnyebb, tudok futni (nem szerettem egész életemben futni). Mindenféle köhögés, allergiás, asztmás tüneteim csitultak, csillapodtak. Nem vagyok gyógyszeres kezelés alatt, de jobb lett. Az első alkalommal is maszíroztam a táborban, és nem éreztem fáradtságot egyátalán.
Első alkalommal jobban fájt a fejem, a nyelvem lepedékesebb volt, egyfajta lehangoltság lett úrrá rajtam, de az úgy fél napig tartott. Utána rohamosan megfordul. A lényeg, hogy mozogni kell, tornázni, sétálni. Ez a méregtelenítés része. Meglepetéssel tölt el, hogy a napi maszírozást is egyre jobban bírom a böjt mellett. Napi 5 masszázst is csináltam. Plusz a gyerekek ételét is én készítettem. De nem kísértett, hogy egyek belőle. Szinte természetes.
Két évvel ezelőtt a szememnél vettem észre, hogy amikor a méregtelenítés elindult, akkor halványabban láttam mindent. Nem láttam olyan élesen, szemüveges is vagyok. Aki olvasószemüveges, az jobban érzékelheti ezt, mint akinek nem kell szemüveg. Az előző két évben a német táborvezető hozott olyan erős paprikát, amit ha beáztattak vízbe, szörnyű erős lé keletkezett, és ebből 2 cseppet cseppentett a szembe. Amíg ez kitisztult fájdalmasabb volt. Sokan ezután fél évig az apróbb betűs részt is látták olvasni. Javult. Ugyan ez veszélyesnek hangzik, de a szem kapillárisaiban leülepedett port, kimossa a sok könny. Kitisztul. Piros volt a szem, vérbőséget okozott. Ezt este kellett, reggelre szinte semmi nyoma nem látszott. Ehhez azonban felügyelet kell, nem ajánlom otthoni kísérletezésre.
Első alkalommal, amikor jöttem, már nem volt fél éve menstruációm. Végigcsináltam a tábort és a tábor végén egy görccsel megérkezett a menstruációm úgy, hogy előtte fél évig nem volt. Utána még fél évig volt. Most már benne vagyok a menopauzában.
A hüvelykujjam a mostani tábor előtt nagyon beizülesedett, és féltem, hogy fogom bírni a masszírozást. Erőset fogni már nem is bírtam vele. Viszont nincs most semmi probléma vele. Úgy érzem, ez a léböjt kitisztította az ottani problémát.
Nagyon jó a táborban, hogy mindenki világnézeti meggyőződését tiszteletben tartják. Jött olyan is, aki lelkiismereti okból nem járt be a lelki előadásokra, helyette olvasott, vagy elment sétálni.
Gondoltam rá, hogy innen hazaérkezve, szeretnék jobban áttérni a vegán ételekre, és kicsit különválasztom a családtól a saját étkezésem. Azért is, mert felkaptam plusz kilókat és tudom, hogy a zsírt és olajokat szeretném mellőzni az étrendből. Nem csak az enyémből, a fiam és férjeméből is. Tervezem, hogy jövök jövőre is. Férjem is mondta, hogy jövőre jönne ő is masszírozni is. Együtt sokkal könnyebb. Ha van valaki a családból, vagy barát, azzal sokkal könnyebb végigcsinálni a tábort. Ha valaki jön, hozzon valakit, mert azzal sokkal könnyebben elbírják, ez a tanácsom azok számára, akik fontolgatják hogy jönnek."
A tábor konyháját rejtő épület, ahol az italok készültek a táborozók számára.
Granolás "pite-torta"
2018. május 31. Mindennapi ételeink
Ismét a Granoland granoláját felhasználva készítettem egy finomságot. Hozzávalók: 25 dkg finomliszt 25 dkg Granoland granola (én a gyümölcsöset használtam, az aszalványokat kiszedtem belőle, olajos magokat hagytam) 1/2 csomag foszfátmentes sütőpor 1 dl olaj 10 dkg eritrit/nyírfacukor kb. 1-2 dl víz -- 30 dkg kg meggy 20 dkg áfonya 20 dkg eper 30 dkg cseresznye 10 dkg eritrit/nyírfacukor 1 citrom héja 1 vaníliás cukor vagy 2 tk. vaníliapor 1 ek. morzsa Elkészítés: A lisztet és az eritritet/nyírfacukrot összeöntjük, hozzáadjuk a sütőport és az előzetesen kávédarálón megdarált Granoland granolát. (ez egyébként hihetetlenül finom granola-morzsa is lesz, morzsasütiben jól felhasználható, vagy fagyira szórható.) Kimérjük az olajat, beleöntjük. Majd annyi vízzel hígítjuk, hogy rugalmas pitetésztát kapjunk, összegyúrjuk. Félretesszük kissé pihenni, eközben elkészítjük a tölteléket: a gyümölcsöket megmossuk, kimagvaljuk, és kinyomkodjuk. Egy olajozott, lisztezett tepsibe belesimítjuk a tészta felét, erre morzsát szórunk rá és ráhalmozzuk a gyümölcsöket, majd befedjük a tészta másik felével. 180 fokon, kb. 30 perc alatt kisütjük. Bármilyen gyümölccsel elkészíthetjük.
Rebarbarás muffin
2018. április 25. Mindennapi ételeink
Viszonylag ritka élelmiszer a rebarbara, kevésszer fordul elő a piacokon. Pedig én nagyon szeretem. Amíg Vácon laktunk, a közelünkben lakott egy barátunk, akinek a kertjében termett és többször kaptunk tőle. Amióta Debrecenben élünk, nem ettem rebarbarát. De most nagy mélyhűtőláda ürítésben vagyunk és találtam az alján egy kis dobozban :-D az állaga ilyenkor arra jó, hogy levesbe kerüljön, vagy süteményekbe. Így egy gyors muffin készült belőle. Hozzávalók: 1 közepes szál rebarbara 10 dkg finomliszt 10 dkg zabliszt 1 csomag sütőpor 5 dk eritrit (vagy a cukor más alternatívája) 5 dkg kókuszolaj 175 gr szójajoghurt (bármilyen ízesítésű, de natúr is jó bele) Elkészítés: A rebarbarát összevágjuk (kiolvasztjuk az összevágott rebarbarát), összekeverjük a száraz alapanyagokat, majd hozzáadjuk a nedveseket. Belekeverjük a gyümölcsöt és muffin formákba téve 180 fokon 25 perc alatt kisütjük. Porrá darált eritrittel megszórtam, illetve a natúr szójajoghurtba kevertem por-eritritet és azzal meglocsoltam.
Gyakran kutakodsz az Interneten? -várod, hogy jöjjön üzeneted? - az információfüggőségről
2018. április 20. Élj harmóniában
Nagyon sokszor elmondtam már, hogy egy embert, a gondolkodását, a reakciót, a hozzáállását a dolgokhoz, az értékrendjét, a világnézetét a szokásai alakítanak ... a szokásinkat pedig az befolyásolja kivel-mivel társulunk. Kikkel vesszük körül magunkat, kivel barátkozunk, kinek a könyvét, írásait olvassuk, mit nézünk a képernyőn. .. Az életmódváltásnál mindig fontos, hogy régi rossz szokásoktól megszabaduljunk és helyette új, jó szokásokat alakítsunk ki. A mai kor emberének az egyik legrosszabb szokása, hogy hosszú időt tölt az Internet, a televízió, e-mail rendszer etc. előtt . Állandóan jön sok információ nincs megállás, már-már sokan kellemetlenül érzik magukat ha néhány pillanatig nem érkezik új üzenet, nem látják mi történik a facebook-on, twitteren, vagy nem jön e-mail. A világból öntik ránk az információt és az az ember érzése, hogy nem szabad lemaradni semmiről... A szervezetet nagyon kimeríti a folyamatos harckészültség és a megannyi információ feldolgozása az agy számára nem ideális. Amikor a tömegközeledésen utazom, az emberek min. 65% a telefonjával van elfoglalva, olvasgatják a híreket, a facebookot görgetik, van aki filmet néz vagy e-mailezik. A digitális technika kicsit átvette az uralmat modernkori társadalmunk felett. Kevesen néznek ki az ablakon és pihentetik a szemüket, agyukat, csak úgy élvezik ahogy süt nap vagy szép zöldek a fák... pedig a HÉV-ről csodás hegyeket, fákat, tájakat lehet látni. Egyszer a férjem Purusa mondta, ,,olyan ez a facebook, mintha az utcán mindenki, aki szembe jön velünk egy tömött utcán megkérdeznénk Tőle milyen kedved van, hogy érzed magad, mire gondolsz, mit ebédeltél, milyen a kutyád, hol nyaraltál, milyen filmet nézel.... kit érdekel megannyi ember tudata, ez hihetetlenül sok felesleges információ Folyamatosan várni az információt, állandóan keresni, kutatni egyfajta függőség és stresszhelyzetet hoz létre a szervezeted számára. A Tavaszi megújulás 30 napos kihívás keretében a mai napi kihívás, az információk áradatának tudatos kezelése. Őszintén Te mennyi időnként nézel rá a telefonodra? Ha megpittyen egy üzenet úgy érzed azonnal meg kell nézned? Reggel ébredés után első dolgaid egyike megnézni jött-e valami üzenet, van-e valami hír? Volt már, hogy rákerestél valamire és a végén fél órát töltöttél a gép előtt? Volt,hogy időben megcsúsztál, mert a számítógép vagy a telefonod lekötötte a figyelmed? Esetleg ha nem vagy elérhető, nem vagy on-line akkor szorongani kezdesz, aggódsz? Volt már olyan, hogy valaki szólt hozzád, kért Tőled valamit és Te mondtad, majd mindjárt mert nem tudtál elszakadni a géptől/telefonodtól? Nehéz eldönteni, hol kezdődik a komoly függőség és hol van még az egészséges határ. Sajnos mostanra tudományosan is alátámasztott tény, hogy az információfüggőség ugyanolyan függőség mint a drog vagy az alkohol, cigaretta, tv sorozat, vásárlás függés, aki additív az additív. A szervezetedre nézve ugyanúgy veszélyes, ha állandóan a telefonodat és a számítógépedet nézed, mint amikor valaki pl. állandóan a pohár fenekére néz. Az addikciók koráról egy későbbi cikkben fogok írni. Amikor az agyad számára a sok információ nem feldolgozható illetve, hogy állandóan megszakítod, a tevékenységeidet azt eredményezheti, hogy csökken a teljesítményed, romlik a koncentrációd, alvászavar, hangulati ingadozások, csökkent önértékelés, depresszió léphet fel. Sokan panaszkodnak, nem tudnak egy dologra fókuszálni, egyik tevékenységből csapong az elméjük a másikba. Sajnos ehhez hozzájön még az a társadalmi elvárás és nyomás is, hogy a környezeted elvárja, hogy a lehető legrövidebb idő alatt reagálj. Nem tudom Te tapasztaltad-e, hogy valaki ír egy e-mailt és ha nem kap választ 10 percen belül felhív, hogy ő most írt és még nem kapott választJ)) . A jógásaim sokszor írnak facebookon vagy e-mailben és meglépődnek, hogy nem reagálok. Lévén nem vagyok mindig on-line... és nem is szeretnék. Még az sms-ekre sem reagálok azonnal, mert mindennek meg van a maga ideje és helyeJ Szélsőséges esetekben a komoly függőknél elvonási tünetek jelennek meg, ha nem jutnak elegendő információhoz elég gyorsan - izzadás, remegés, nyugtalanság, kiborulás, alvászavar. Sokan az információfüggőség következtében halogatják a feladataikat, időpontokat tologatnak, amik további frusztrációhoz vezetek. Sokan görgetik a facebookot s látván, hogy az egyik ismerős Balin nyaral, a másik éppen valami hegyet mászik sokakon erőt vesz rajtuk egy rossz érzés, hogy ők miért nem részesei ilyen vagy olyan programnak. Majd ahelyett, hogy az emberek élveznék a pillanatot azon törik a fejüket mit kellene még megvalósítaniuk az életben. A mai kor embere soha nincs ott ahol éppen van... általában vagy a jövőben vagyunk vagy a múlton agyalunk. A legtöbben, ha megnéznék mennyi időt töltenek az Interneten, akkor meglepődve állapíthatnák meg, na ennyi idő alatt simán az Országos Kéktúrát végigcsinálhattam volnaJ Az információfüggés , az Internet és számítógép függés tönkreteszik az egyén társadalmi kapcsolatait, az egészségét és egy virtuális világba helyezik bele, megváltoztatják az értékrendet, a gondolkodást. Ha nem kezeled tudatosan a digitális technikát, akkor azt veszed észre magadon, hogy a rabja lettél és értelmes dolgokkal kevesebb időt foglalkozol. nem fogsz tudni jelen leni a pillanatban, megélni az élet fontos dolgait. Szabadulj meg az információ függőségtől Először is tedd magadévá azt a gondolatot, hogy nem kell Neked mindenről tudni. Értsd meg, hogy nem maradsz le semmiről és az események kimenetelét sem változtatja meg az, hogy Te most erről azonnal tudtál értesülni, ami megtörtént az megtörtént.... Ismered a mondást a kevesebb néha több. Inkább kevesebb időt tölts az információk özönében, de azok az információkat koncentráltan, figyelmesen fogadd be és megfelelően tudj reagálni rájuk. Jobb 1 barátoddal találkozni személyesen egy nap és 100%-ban rá figyelni, vele lenni megélni vele közösen a pillanatot. Mint az Internet előtt ülve cikkeket olvasva, facebookot görgetve 10 emberrel chatelni . Szoktasd le Magad arról, hogy állandóan valami információ után kutakodj. Használd tudatosan az információhoz való hozzájutási lehetőségeket. Próbálj a jelenben létezni, megélni a pillanatokat. Keresd az igazi emberi kapcsolatokat. Ha úgy érzed sok a rád ömlő információ és elvárás, akkor egyszerűen kapcsold ki a technikát és foglald le magad olyan dologgal ami feltölt, kikapcsol. A régi rossz szokásoktól úgy tudsz megszabadulni, hogy helyette új, jó szokásokat alakítasz ki. Mivel töltsd azt az időt, amit eddig az információk özönében töltöttél? Sétálj! Ha lehet valami természetközei helyen vagy parkban. Menj ki a szabadba, élvezd a természet csodáit, a fákat, a virágok illatát, nézd a kék eget, a felhőket. Ne időre akarja teljesíteni, ne siess, lassan, kényelmes tempóban haladj és ne telefonálj közben. Csak engedd meg magadnak, hogy kikapcsolj. még a telefonodat is ki kell néha kapcsolni. Teremts csendet! Próbáld minimalizálni az érzékszerveidet ért támadásokat. Kerüld a zajos helyeket, a folyamatos háttérzajokat - tv, zene. Kerüld a sok beszédet is, mert nagyon kimeríti a szervezeted. Tudatosan maradj csendben, akárcsak napközben néhány órára és figyeld meg a hatásait. Az elején furcsa lesz, még az is lehet kicsit feszültté válsz - ha amúgy be nem áll a szád - de próbálkozz meg veleJ és figyeld meg a tapasztalataidat - milyen hatással van az energiaszintedre, az elméd nyugalmára, a stressz szintedre, koncentrációdra. Válogasd meg mit engedsz be az életedbe! Válogasd meg, kikkel és mikkel szeretnéd társítani az elméd - lévén ez lesz rád hatással a későbbiekben. Minden, amivel körülveszed Magad hatással van a tudatodra. Ha pl megnézel egy akciófilmet, garantálom, hogy pörgősebb az elméd, a kommunikációd, mint előtte. Nekünk nincs tv-nk, ritkán nézünk filmeket, de egyszer egy amerikai ilyen akciós film után észrevettem, hogy kicsit intenzívebben szólok a férjemhez. Mondtam is neki, ha az emberek ilyen filmeket néznek, nem csodálom, hogy annyi válás van. Ha egy depis filmet nézel, akkor figyeld meg mennyire tapasztalsz utána boldogságot, figyeld meg hogyan hat a tudatodra. Sajnos észre fogod venni magadon, hogy neked sincs olyan jó kedved utána. Vagy ha beleolvasol olyan emberek kommentjeibe, akik csak siránkoznak, negatívak azt veszed észre magadon, hogy Te is kezdesz negatív lenni. Ha harmóniára vágysz akkor olyan dolgokkal foglalkozz, ami békés, harmonikus és részesítsd előnyben a csendet. Ha szeretnél felpörögni, akkor pedig az olyan dolgokat részesítsd előnyben, amik emelik a vérnyomásod és felpörgetnek. Ha pozitív szeretnél lenni, akkor pozitív emberekkel vedd körül magad. Az ételek tudatra gyakorolt hatásait egy korábbi cikkemben már kifejtettem itt olvashatod. Jógázz! A klasszikus, normál tempóban, tudatosan, megfelelő légzéssel végzett jógagyakorlatok a figyelmedet a jelen pillanatba hozzák, segítenek az önismeretben, önfejlesztésben, javítják a koncentrációdat és feltöltik a szervezeted, kipihentté teszik az idegrendszered, javítják a belső szervek állapotát és normalizálják a hormonrendszered működését. Tölts kevesebb időt az információk tengerében és több időt az elméd békéjének megteremtésével, önmagad megismerésével, fejlesztésével. szeretettel Kati
Vegán zserbó
Olykor-olykor megfogalmazódik bennem egy vágy, elkészíteni egy adott ételt vagy süteményt. Egyes esetekben jól ismert és általam vagy férjem által kedvelt étel vegán verziója a terv, más esetekben csak ötlet, hogy a különböző alapanyagok hogyan állnak össze egy komplett étellé. A zserbó is régebbi vágyam volt. Vegán zserbó. Ugyan az interneten keringenek különböző receptek, de nem nyerte el a tetszésemet egyik sem olyan mértékben, hogy azt mondjam, "igen, ez az! megcsinálom!" Városunkba, utánunk valamivel később, leköltözött Londonból egy nagykőrősi házaspár, nagyjából egyidősek vagyunk. Emlékszem, az első Londonban eltöltött karácsony alkalmával a feleség készített zserbót, majd amikor már itt laktak, akkor itt is. Így kezdett el bennem is mozogni a vágy, készítenék és ennék zserbót vegán módra. Nyáron, amikor Magyarországon voltunk, diót és baracklekvárt is kaptunk, tehát az alapanyagok adottak voltak. Félre is tettem mindkettőből annyit, hogy zserbót tudjak készíteni. Amikor már készítettem, rájöttem, hogy ennek bátrabban neki kezdhettem volna, mert nekem elég egyszerű. Bár sok hozzávalót tartalmaz, mégsem olyan nehéz elkészíteni. Legyen húsvét vagy karácsony, vendégvárás vagy vendégségbe készülődés, remek desszert a vegán zserbó.
Miután Gerbeud feleségül vette a genfi csokoládégyáros lányát, Ramseyer Esztert, 1884-ben, 30 évesen, Magyarországra költözött, majd 1885-ben átvette Kugler Henrik cukrászdáját a budapesti Gizella (ma Vörösmarty) téren, berendezte a városligeti Királycsarnokot, feltalálta a macskanyelvet, a csokoládés drazsét, többszáz-féle bonbont exportált Európába, Dél-Amerikába, még a török szultán háremébe is szállított, folyamatosan dolgozott. Produktív életet élt. A kérdés azonban felvetődik bennem is, mi köze Gerbaud-nak ehhez a finom süteményhez? Valóban az ő kezének a produktuma? Evett - e életében zserbó szeletet Emil Gerbaud?
Állítólag a Gerbeaud-házban 1948-tól működő Vörösmarty Cukrászda találmánya volt a híressé vált dió és lekvár kompozíció, tetején csokimázzal, azaz a >>zserbó-szelet
Mogyorós mandulás fahéjas keksz (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2018. március 12. Zizi kalandjai
Ezek a kekszek is tavaly karácsonyra készültek és a fura, de finom kategóriába tartoznak. Vegán és gluténmentes kekszekről van szó, ráadásul liszt mentesek is. Oké, cukor van benne... de hát karácsonykor belefér (nálunk legalábbis). Darált mandulából és törökmogyoróból készül, nád porcukor és őrölt fahéj adja még a száraz hozzávalókat és vízzel, valamint egy kevés frissen facsart citromlével... Source
Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom - párválasztás, párkapcsolat harmonikus működtetése
2018. február 22. Élj harmóniában
'Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom Minden madár társat választ, virágom, virágom Hát én immár kit válasszak, virágom, virágom Te engemet, én Tégedet, virágom, virágom" Az elmúlt héten nagyon sokat hallottam a madarak vidám csicsergését és eszembe jutott ez a dal. Talán mindenki ismeri ezt a kedves moldvai- csángó népdalt. Közeleg a március, a tavasz első hónapja. A tavasz a megújulás ideje, ilyenkor a természetben is minden új erőre kap és természetszerűleg a szívek is megnyílnak egymás felé. Ahogy a népdal is tartja, még a madarak is társat választanak, nem az első útjukba kerülő madárral folytatják közös életüket. Az embereknél is nagyon fontos a megfelelő párválasztás. A tavasz ideális időszak arra is, hogy a meglévő párkapcsolatunkat megújítsuk, új alapokra helyezzük, elmélyítsük és jobban értékeljük. Ha nem vagy elégedett azzal, ahogyan most működik a párkapcsolatod, érdemes belátni, hogy változtatnod kell azon, ahogy eddig működtettétek. Ha ugyanazt csinálod, ugyanazt az eredményt kapod. Ha más eredményt szeretnél, akkor új alapokra kell helyezni a kapcsolatot. A párválasztás egyik fontos alappillére az egyezőség az élet különböző területein, a másik fél tisztelete és a másik természetének elfogadása - nem a másik természetének megváltoztatása. Minél régebben ismered a másikat, annál jobban kellene ismerned a természetét és annál könnyebben tudnál bánni vele a természete szerint. A nyugati kultúrában minél régebben ismerünk valakit, annál több tulajdonságát hibának látjuk. Sajnos a másik természetének, tulajdonságainak, hibáinak megismerését nem arra fordítjuk, hogy általuk jobban működtessük a kapcsolatot. A férfi és a női természet nem egyforma - bár manapság sokan hangoztatják, hogy egy nőnek ugyanolyannak kellene lennie, mint egy férfinek - mások vagyunk a fizikai test kinézetében, felépítésében, a belső szervek és a hormonrendszer működésében és a gondolkodásunkban, egyéni természetünkben is eltérőek vagyunk. Ami nem azt jelenti, hogy jobb vagy rosszabb, hanem egyszerűen más. A harmonikus párkapcsolathoz fontos ezt a másságot megismerni és elfogadni. ,,Ha van egy lovad és nincs szárnya, ne várd el, hogy repüljön. Tisztelet nélkül egyetlen emberi kapcsolatot sem lehet működtetni - legyen az baráti, szülő vagy szerelmi kapcsolat. A tisztelet nem alá-fölé rendeltséget jelent, hanem azt, hogy elismered a másikban azt, ami érték. Mindenkiben vannak olyan dolgok, melyek méltók a tiszteletre. Ha nem működik egy kapcsolat, érdemes megvizsgálni, becsüljük, tiszteljük-e egymást. A párkapcsolatok a kölcsönös tisztelet nélkül nem működtethetőek. Ha tisztelünk valakit, automatikusan kifejlődik a vágyunk szolgálni őt. A kapcsolatokban sokan gondolják, ha ők szorgalmasan szolgálják a másikat, akkor a másik majd erősen fog hozzájuk ragaszkodni. Néhány hölgy hajlamos arra, hogy már a párkapcsolat elején a nyakába veszi az összes feladatot, hogy a szeretett férfinek semmit ne kelljen csinálnia. Végül sok feleség tapasztalja, hogy szépen szolgálja a férjét és a gyerekeit, mindent megtesz értük, azonban a férje és a gyerekek még csak nem is hálásak ezért, nemhogy erősen ragaszkodnának Hozzá. A folyamat fordítva működik, mindig annál fejlődik ki ragaszkodás, aki szolgál. Ezért a jó párkapcsolat és a jó emberi kapcsolatok alapja a kölcsönös szolgálat. Ahhoz, hogy egy kapcsolat működjön, nagyon sok energiát kell befektetni, folyamatosan kell foglalkozni vele. Akárcsak egy autóval. Ha ott áll a garázsban semmire nem tudod használni, ha élvezni szeretnéd az autód, akkor el kell vinni szervizbe, tankolni kell bele, le kell mosni, befizetni az adókat, biztosításokat, levegőt tenni a kerékbe, etc... Manapság sokan gondolják, ha megteremtik a körülményeket, akkor automatikusan jónak kellene lennie a kapcsolatnak is. Egy ház, egy kocsi a szép bútorok, a drága nyaralás, csak a díszlet a színpadon. Amíg a színészek nem kezdenek el interakciót végezni, addig nincs darab sem... Egymás kölcsönös tisztelete, a szolgálat, a nyílt, szeretetteljes kommunikáció és a közös élmények elengedhetetlenek ahhoz, hogy egy kapcsolat jól működjön. Az áprilisi jóga elvonulás témája, a férfi és női természet lesz. Az elvonuláson részletesen foglalkozunk a férfi és női természettel, feladatokkal, a párválasztással, a párkapcsolat harmonikus működtetésével, a vitatkozással, a bizalom megteremtésével és még sok minden mással. Mindenkinek harmonikus, boldog párkapcsolatot kívánok sok szeretettel Kati
Kesukrémes trüffel
2018. január 22. Éltető ételek
A trüffeleket nem lehet megunni... már csak azért sem, mert a gyerekeknek uzsonnára tökéletes. Vasárnap 1-2 adagot mindig készítek, így a héten van mit csomagolni, vagy csak úgy megenni, ha éppen megkívánjuk. Hozzávalók: - 25 dkg datolya - 10 dkg kesudió - 15 dkg áztatott, szárított dió - 1 evőkanál cukrozatlan kakaópor - 5-6 csepp narancsolaj - 5 evőkanál puffasztott quinoa (vagy amaránt, köles) Elkészítése: - A kesudiót kávédarálóval jó krémesre dolgozd össze. Addig, amíg a szélére ki nem csapódik a krémes kesudió. - Minden hozzávalót (quinoa kivételével) egy késes darálóba tedd, majd addig pörgesd, amíg egy homogén massza nem lesz. - Ezt követően kézzel dolgozd bele a quinoát. Gombócozd.
Csokis mousse
2017. december 13. Éltető ételek
Ez a lágy csokihab kellően kényezteti az összes ízlelőbimbódat. :) Krémes, habos... hmmm. ki kell próbálni. Valami savanykás gyümölcs, pl. áfonya, málna vagy eper kerülhet a tetejére - akár fagyasztott is. Kellően megkoronázza az ünnepi lakomát. Hozzávalók: - 5 dkg kesudió - 8 dkg datolyavaj (5 dkg datolya áztatva) - 1 avokádó - 1 banán - 1 dkg cukrozatlan kakaópor - 1/2 kávéskanál vaníliapor - 1 dl mandulatej Elkészítése: A habhoz a kesudiót daráljuk meg. Adjuk hozzá az érett avokádót, a felkockázott banánt és a kakaóport. Szórjuk hozzá a vaníliaport is. Öntsük rá a mandulatejet, majd turmixoljuk krémesre.
Instant zabkása házilag
2017. november 26. Éltető ételek
Az élelmiszergyártók próbálnak minden igényt kielégíteni, így az egészséges táplálkozás felé kacsintó embereket is igyekeznek kiszolgálni. Sajnos a hangzatos nevek mögött nem mindig találjuk meg a tápláló ételeket, így az instant, zacskós zabkása sem a legjobb megoldás az életmódváltóknak. Miért is? Nézd meg egy ilyen kása összetevőjét: 53% zabpehely, cukor, zsíros tejpor, kukoricakeményítő, glükózszirup, 2,8% fagyasztva szárított málna darabok, 2,4% chia mag, természetes aroma, étkezési só, savanyúságot szabályozó anyag (citromsav). Szerinted? Inkább készítsd el magad, már csak azért is, mert ami valóban jók, azok iszonyúan drágák. Elég nagy mennyiséget szoktam készíteni, de miért is apróznám el, hiszen nagyon sokáig eláll. Ajánlom elolvasásra egy korábban írt cikkemet ezekről a zacskós kásákról. Hozzávalók: - 50 dkg zabpehely - 20 dkg mazsola - 20 dkg dió - 10 dkg kesudió Eddig tartott az alap összetevők listája :) Tehetsz még bele: - 4-5 evőkanál kókuszreszeléket - 4-5 evőkanál puffasztott gabonát, pl. köles, amaránt, quinoa - fincsi, keserű étcsokit apróra vágva - 1-1 kávéskanál vaníliapot és fahéjat Elkészítése: - A kesudiót daráld meg. - Egy késes daráló segítségével dolgozd porhanyóssá a zabpelyhet és a mazsolát. - Majd néhány fordulatra tedd bele a diót is. - Keverj mindent össze. Hogyan edd? Tegyél egy tálba 3-4 evőkanál kásaport, majd öntsd le meleg növényi tejjel. Én még szoktam belevágni egy gyümölcsöt is. Jó étvágyat!
"nutellás" gombóc
2017. november 11. Beautilicious
Nutellával az egészségért? Naná! Nem kell lemondanod a sok finomságról. Sőt! Ez valami brutál finom lett. Igen tudom, ez nem nutella, de nagyon jó íze van, és százszor egészségesebb, mint a hagyományos nutella, ráadásul nyugodt szívvel falatozhatjuk, persze ezt is csak mértékkel. Hozzávalók - 500gr csicsóka - 1 tojás - 130gr zabliszt - 20gr útifűmag héj - 1 csipet só "nutellához" - 300gr csicseriborsó (konzerves) - 50ml kókusztej - 25gr kakaópor - 40gr édesítőszer Forgatáshoz kakaópor, de pirított zabkorpába, vagy akár darált mandulába is forgathatod Így készítsd - Főzd puhára a csicsókát, majd hámozd meg - Nyomd össze krumplinyomóval - Add hozzá a tojást, majd a többi hozzávalót is - A nutellához csak turmixold össze a hozzávalókat - A tésztából formázz korongot, töltsd meg nutellával, majd gyúrd gombóccá - Forró vízbe főzd meg kb 10 perc alatt, míg fel nem jön a víz tetejére - Forgasd kakaóporba
Fehérjében gazdag energia golyók (nyers, laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2017. október 23. Zizi kalandjai
Készültünk a hétvégére a fiúkkal, hogy amíg nem ér ide az esős idő, addig kihasználjuk az alkalmat, hogy ha ilyen csodálatos környékre költöztünk, akkor túrázunk egy kicsit. Csak lazán, semmi kötöttséggel, ahogyan egy 1.5 és egy 4 éves tempójában haladni tudunk. Vasárnap délelőttre esett a választásunk, amikor már kicsit borús volt az idő, de még száraz és a közeli Jegenye-völgy kiváló kiránduló hely kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Pakoltunk szendvicseket, gyümölcsöt, na és persze az elengedhetetlen energiagolyókat, amik energiát, jókedvet szolgáltatnak ilyen kirándulásokon. Persze ezeknek a dolya jojóknak – Ákos így hívja őket – elkészítésük is gyerekbarát, legalábbis nálunk Ádi és Áki nagyon szeretnek részt venni benne.
És mitől fehérjében gazdag a golyó? Mert van benne dió (15 g fehérje/100 g), kesudióvaj (18 g fehérje/100 g), napraforgómag (19.3 g fehérje/100 g), lenmag (18 g fehérje/100 g) és a Veganz rózsaszín fehérje (protein) pora (zöldborsófehérjével), ami 29 g fehérjét szolgáltat/100 g. A zöldborsófehérjén kívül tartalmaz céklaport (ettől szép rózsaszín), lucuma port, yacon gyökér port, darált goji bogyót, homoktövis port, aswaganda port, eper port és vaníliát. A gyümölcsöknek hála fantasztikus az illata és az íze is. A golyók készítése közben folyamatosan szagolgattuk a fiúkkal a tasakban lévő port.
Ha nincsen ilyen porotok, nélküle is elkészíthetitek, de tehettek bele más superfood port vagy akár kakaót is, amit találtok a kamrátokban.
Fehérjében gazdag energia golyók (nyers, laktózmentes, gluténmentes, vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 10 perc Főzési idő 10 perc Teljes idő 20 perc Könnyen elkészíthető, nyers datolyagolyó falatok tízóraira vagy kiránduláshoz. Szerző: Zizi Recept típusa: snack, datolyagolyó, nyers Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 20-25 darab Hozzávalók 235 g friss datolya, kimagozva 115 g dió 75 g napraforgómag 3 evőkanál kókuszreszelék 2 evőkanál víz 1 evőkanál lenmag 1 evőkanál kesudióvaj 3 teáskanál Veganz zöldborsófehérje por 2 teáskanál extra szűz kókuszzsír Elkészítés Tegyük robotgépbe a diót, a napraforgómagot, és daráljuk kis darabos állagúra. Ekkor adjuk hozzá a kimagozott datolyát és az összes többi alapanyagot. Addig dolgoztassuk a robotgépet, amíg a massza enyhén ragacsossá (kissé zsírossá a kókuszzsír miatt) válik (állítsuk le a gépet és ellenőrizzük az állagot). Formázzunk golyókat a masszából. Zárt dobozban, hűvös helyen, hőtőben 10-12 napig eláll (de addig úgysem fog tartani). Jegyzetek A kesudióvaj helyett mandulavajat vagy földimogyoróvajat is használhatunk. Ha nem tudtok beszerezni friss datolyát, jó a szárított is, csak jó minőségű legyen. A szárítottat érdemes 10-15 percre meleg vízbe áztatni használat előtt. Leszűrve, kimagozva tegyük a datolyát a robotgépbe. 3.5.3226
Áki zsurmikéz benyúl
Ádi zsurmikéz benyúl
Sütőben sült szilvásgombóc
Még Magyarországon jártunkkor kaptunk finom szilvát barátainktól, akik saját fájukról szedték. El is hoztuk Angliába, és egy részéből jó kis szilvásgombócot készítettem egészen egyedülálló módon, ugyanis nem főztem, hanem sütőben sütöttem a gombócot és nem lisztből, hanem kölesből és zabdarából készítettem. Tehát, ha bírod a zabpelyhet, akkor gluténmentesen is elkészítheted. Ha nem bírnád a zabpelyhet, kukoricadarát is használhatsz. Adagokat nem igazán mértem, de szerencsére látni, mikor lehet gombócot formálni a masszából. Dolgozhatunk fagyasztásból kiengedett szilvával, befőttel vagy sűrű lekvárral is.
A recept
Hozzávalók:
- 1,5 bögre köles
- darált zabpehely
- kókuszvirágcukor vagy gyümölcscukor vagy xylit vagy más édesítő
- víz
- növényi tej
- kb 20 darab szilva
- fahéj (ha azzal ízesítenénk a szilvát)
- mogyoró vagy dió vagy mandula
- sütőpapír
- kókuszzsír
- agavé vagy datolyaszirup
Elkészítés:
A kölest alaposan mossuk át, majd egy lábosban öntsük fel a kétszeres mennyiségű vízzel és fedő alatt kis lángon főzzük meg, időnként megkevergetve. Amikor a víz elfőtt róla, adjunk hozzá annyi növényi tejet, ami épp ellepi és főzzük tovább. Ha elfőtte a növényi tejet is, zárjuk el a hőt alatta, és hagyjuk a fedő alatt pihenni addig, míg a szilvát előkészítjük.
A szilvákat mossuk meg, vágjuk félig ketté és vegyük ki a magjukat. Ha úgy jobban szeretjük, meghinthetjük egy kis cukorhelyettesítővel és fahéjjal. Én inkább a szilva ízét szeretem, sem mint fahéjasan.
Ha kissé kihűlt a köles, édesítsük és adjunk hozzá annyi zabdarát, amennyit magába vesz, amivel könnyen formálható gombócokat tudunk készíteni. Majd enyhén nedvesített kézzel formázzunk púpos evőkanálnyi adagokból gombócokat úgy, hogy a közepükbe szilvát teszünk. A köleses masszát elterítjük a tenyerünkben, beletesszük a szilvát és gombócot formálunk.
Sütőpapíros tepsibe helyezzük, épp csak egy aprónyi kókuszzsírt kenünk a gombócok tetejére, majd előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt kisütjük. Amíg sül, mogyorót vagy diót vagy mandulát vagy mákot darálhatunk, abba hempergetve kész a finom és ízletes köleses szilvásgombóc.
Tálalásnál agavé vagy datolyaszirupot csepegtettünk a gombócok tetejére.
Avokádókrémmel töltött kosárkák
2017. október 11. Éltető ételek
Az idei Országos Könyvtári Napok szlogenje "Csak tiszta forrásból" volt. Ennek keretében a tiszaújvárosi könyvtár sütiversenyt hirdetett, amely során csak természetes alapanyagokat lehetett felhasználni. Sok süti érkezett, de nyers desszertet csak én készítettem. A zsűri I. helyezéssel jutalmazta az édességemet, aminek nagyon örültem. :) Így hát jöjjön a recept, hogy ti is el tudjátok készíteni ezt a finomságot. Mivel igazán laktató, így 1-2 kosárka bőven elég egy délutáni nasira. Hozzávalók: (35 db kosárka) Tészta: - 25 dkg dió - 5 dkg kesudió - 25 dkg datolya - 5 dkg aszalt szilva - 1/2 mokkáskanál vaníliapor - 1/3 mokkáskanál ceyloni fahéj - 1/2 banán Csokikrém: - 2 érett avokádó - 2 érett banán - 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor - 3-4 evőkanál kókuszvirágcukor - 1 mokkáskanál vaníliapor - 1 mokkáskanál szárított narancshéj vagy 3-4 csepp narancsolaj Nyers szilvalekvár - 10 dkg aszalt szilva - 1 dl víz - 1/3 mokkáskanál ceyloni fahéj - 3 csepp citromolaj Elkészítése: A tésztához a datolyát vágd fel kis darabokra. Az összes hozzávalóval együtt késes darálóval aprítsd morzsásra. Szilikonos mini muffinformákba nyomkodj bele 1 kis gombócnyit úgy, hogy a közepe üreges legyen. Fordítsd ki a formából, majd a kosárkát kókuszreszelékbe mártsd bele. Aszalóban (radiátoron, kandallón, napon) szárítsd ki annyira, hogy megtartsa formáját. Én kb. 4 órát aszalóban szárítottam 45-50 fokon. A krémhez mindent botmixerezz össze. A lekvárhoz a szilvát vágd fel kis darabokra, majd öntsd rá a vizet. Hagyd állni néhány órát. A fűszerekkel botmixerezd krémesre. Összeállítása: Minden kosárkába tegyél 1/2 mokkáskanálnyi lekvárt, majd nyomózsákkal csokikrémet. Díszítheted friss gyümölccsel, pl. málna, eper, kókuszreszelékkel vagy pirított mandulával. (Én kókuszcukros manduladarabkákat szórtam a tetejére.
Mit eszik a vegagyerek? (napi teljes menü + tápanyag bevitel kalkuláció)
2017. szeptember 18. Zizi kalandjai
Sokszor kapom meg a kérdést aggódó szülőktől, a vegán étrend iránt érdeklődőktől, hogy honnan tudom, hogy a gyermekeim elegendő tápanyagot visznek-e be és vajon mindenből megkapják-e a megfelelő mennyiséget, jut-e elég fehérje, kálcium, magnézium, vas, szelén, cink, A-vitamin, C-vitamin, stb. a szervezetükbe. Ezekre a kérdésekre mindig az a válaszom, hogy ezek miatt egyáltalán nem aggódom. Igyekszem tudatosan odafigyelve összeállítani az étrendünket, ez alapján főzni, sütni, de egy idő után ez már napi rutinná válik, olyanná, mint az autóvezetés vagy a biciklizés.
Segítségünkre lehet a kalória, a vitamin és ásványi anyag bevitel számolásában a Cronometer nevű weboldal, amelynek ingyenes részét használva naponta ki tudjuk számolni, hogy miből mennyit fogyasztottunk. Persze nem kell ezt napi szinten csinálni, hogy belezavarodjunk a végére… – de megnyugtatás képpen vagy az aggódó családtagok miatt havi egy-két alkalommal tesztelhetjük magunkat, hogy megfelelő mennyiségű tápanyagot vittek-e be a gyermekeink vagy akár mi.
Az alábbiakban bemutatom nektek fényképeken keresztül, hogy mit ettünk egy teljes napon át, a bejegyzés végén pedig a Cronometerbe felvitt adatokat és az azokból számolt tápanyag mennyiségeket láthatjátok, hogy egy 4 éves, 18 kg súlyú és 110 cm magas gyermek miből mennyit evett/ivott. Persze a számolt értékek nem tekinthetők 100%-os eredménynek, mert ugye csak kb. saccolt mennyiségeket vittem fel az egyes élelmiszerekből, meg például savanyú káposzta esetében egy adott amerikai márkájú termékből számolt adatokat a rendszer. Mindenesetre egy hozzávetőleges támpontot nyújt az eredmény. Egy ilyen számolás segítségünkre lehet akár egy teljes heti menü előre tervezéséhez is.
Természetesen minden étel vegán, nem tartalmaz semmilyen állati eredetű összetevőt!
Reggeli: egy alma és epres turmix hántolt kendermaggal megszórva
Cukifej
Ízlik a reggeli “múti”… az utolsó cseppig megiszom!
Most már tényleg semmi nem maradt a turmix tartályában!
“Anya, ez olyan finom!” (Költözködős kupi a háttérben… bocs! )
Ebéd: pirított fokhagymás füstölt tofu, pirított fokhagymás-citromos leveleskel, főtt rizs és bulgur, citromos tahini szósz
Délutáni snack no. 1.: egy alma
Délutáni snack no. 2.: nagyon finom, édes sárgadinnye…
Bratyók osztoznak a sárgadinnyén!
Délutáni snack no. 3.: almaszeletek kesudióvajba mártogatva
Délutáni snack no. 4.: friss málna a parkban
Vacsora: humuszos kovászos kenyér (Pipacs Pékség), savanyú káposzta, koktélparadicsom, újhagyma, uborka, ebédről maradék tofu és leveleskel (nincs a képen még egy szelet kenyér, ami guacamoléval – avokádókrém – volt megkenve)
És akkor íme az eredmény…
Magyarázat :
Vitaminokból (a D- és az E-vitamin kivételével) túlteljesítettük a 100%-ot.
Ásványi anyagok egy részéből is többet vittünk be, amiből kevesebbet az a vas, a magnézium, a cink (ezekből 92%-nyit) és a kálium (ebből 47%-nyit, tehát több almát és banánt kell enni másnap, hogy ezt pótoljuk ).
A nátriumot pedig jóval túlteljesítettük a napi átlagnál, de ez betudható a savanyú káposztának… ti ezen a képen nem látjátok, de egyénileg kimutatja a rendszer, hogy pl. a 264% nátrium miből jött össze és látom, hogy a savanyú káposztában található nátrium mennyiséget igen magasra értékeli. Viszont a bevitt C-vitamin mennyiség legnagyobb része a savanyú káposztából származik, tehát jó sok C-vitamin került a szervezetbe a káposztából, viszont ezzel egyidőben jó sok nátrium is.
Amit biztosan félre kalkulált a rendszer, az a 0.1 g transzzsír. Mi is az a transzzsír? “A transzzsírsavak a növényi olajok hidrogénezése során keletkező vegyületek. A kutatások kimutatják, hogy a természetben, természetes formában előforduló transzzsírsav nem okoz olyan egészségügyi kockázatot, mint a mesterséges úton előállított társai.” Megnéztem és a rendszer az 1 evőkanálnyi tahinit rakta be a zsiradékok közül a transzzsírhoz (is). Utána néztem és a nyersen krémmé darált szezámmag nem tartalmaz egészségtelen transzzsírt, szóval nem tudom miért került a Cronometer szerint ide. De ezt leszámítva, azt hiszem, hogy elégedett lehetek a végeredménnyel, mert egy vitaminokban, ásványi anyagokban, egészséges zsiradékokban (Omega-3 és Omega-6), fehérjében gazdag (!!!) napon vagyunk túl.
Persze azt is figyelembe kell venni, hogy minden nap más és más és egyik nap C-vitaminból viszünk be többet a szervezetünkbe az elfogyasztott ételekkel, másik nap meg vasból. A cél, hogy törekedjünk a harmóniára, a kigyensúlyozott táplálkozásra minden nap!
Gesztenyelisztes zabos gofri - vegán
Az a különleges eset esett meg velem, hogy elfogyott a hajdina itthon... Jah, más évekig elvan nélküle. :) De ez olyan nálam, mint másnál a búzaliszt. Akkor jutott eszembe, hogy gesztenyelisztet viszont kaptam a sógornőméktől, és még nem használtam el. Tán csak működik azzal is. És igen, csak kevesebb édesítésre van szüksége, mint a hajdinás változatnak. A gyerekek tömték. :) Hozzávalók: 1 bögre gesztenyeliszt 1 bögre zabliszt 3 ek szezámmag ledarálva 1 ek lenmag ledarálva növényi tej (mandula volt) sztívia 3 ek olivaolaj 1 tk sütőpor vanília 1 csipet só Az olajat másfél bögre tejjel és a sztíviával összeöntjük, a száraz hozzávalókat összekeverjük szárazon, majd a folyadékokkal is. Ha sűrű, még adhatunk hozzá tejet addig, amíg hígabb galuskatésztát nem kapunk. Előmelegített gofrisütőben jó 5 perc alatt sül meg. Kicsit hamarabb, mint a hajdinás változata.
Vegán málna fagyi Csepelen + recept
No, a nyár végére sikerül is posztolnom... :( (Úgy június végétől itt a szöveg nagyja, csak nem jutottam el a befejezéséig.) Eddig azt hittem, hogy ilyesmiért minimum a Herbaházig kell menni, vagy magamnak barkácsolni, erre ma a Karácsony Sándor utcában meglepődve látom a táblát, hogy vegán-paleo fagyi 20m... (kétszer elolvasom, hogy jól látom-e) (Spillion Kortárs Fagyizó) Visszafelé oda is ballagtunk. Málnát kértem, de a srác javasolta, hogy kóstoljak meg valami mást is, adott kóstolót, és bizony (pedig tartottam tőle) a citromos bazsalikomos is nagyszerű volt. Flóra, mint mindig, boldogan ínyenckedett, Ábel meg hősiesen küzdött egy málnával. A végén, ahogy s7okott, csak a tölcsér kellett neki. Van választék, kedves a kiszolgálás, biztosan megyünk még.. (Mi ugyan csak egyszer voltunk, de a Férj hazafelé munkából gyakran becsábul... :) ) Pedig pont a napokban jutottam el odáig, hogy a gyermekkori málnafagyi íze jött vissza házi kreálmányból. Igaz az nem vegán volt, de tegnap nagyon fini vegán málna is sikerült. Nincs fagyigépem, a Nutribullet viszont aprítja a jeget is, így a lefagyasztott hozzávalók kerülnek bele, majd 2-3 órára visszateszem a kelyhet még a mélyhűtőbe. Így még nem lesz jeges, de már formázható gombócokat kaphatunk. A nem vegán egyszerűen fagyasztott joghurt, gyümölcscukor és málna keveréke. (2 dl joghurt, 15 dkg málna, ízlés szerint 1-2 ek gyümölcscukor/sztívia...) Szerintem szójajoghurttal is működne, és ha csak sztíviát, vagy eritritet használunk hozzá, candidások is nyugodt szívvel fagyizhatnak végre. A vegán málnafagyi azért lett kókusztejszín alapú, mert Ábelnek vaníliát is akartam készíteni, így egyszerűen a végén ahhoz kevertem málnát. Mennyiséget megevett belőle a csapat. :) A rizstejszín csak azért került bele, hogy a Nutribullet tudjon dolgozni, és a kesut megdarálja, sima rizstej is alkalmas lehet, de nem volt itthon. Vegán vaníliafagylalt Hozzávalók: 200 ml fagyasztott kókusztejszín (Cocomas volt) 1,5 ek kesudió (kesu és mandula keveréke volt itthon) édesítés ízlés szerint (sztívia és némi eritrit volt) 100 ml rizstejszín 1/4 alma 1 rúd vanília kikapart bele Pár órára a kókusztejszínt a mélyhűtőbe rakjuk. A kesut összeturmixoljuk a rizstejszínnel, sztíviával, almával és vaníliával, majd hozzákeverjük a kókusztejszínt is. 2-3 órára visszatesszük a krémet a mélyhűtőbe, azután fogyasztható. A málnafagylalthoz 200 g málna került összekeverésre a vaníliafagyival. Nagyon finom! Fotó: Mutty.hu A csokis változat a Férjé, az ostyaszerűség pedig valójában egyfajta mézes keksz, de tökéletesen illik hozzá.
Vörös lencsés szendvicskrém
2017. augusztus 3. Vegán Család
Hozzávalók:
1 közepes fej vöröshagyma
fél citrom leve
20 dkg vörös lencse
3 ek pirított, darált szezámmag
1 tk majoránna
só
bors
[...] Bővebben!
Gluténmentes, vegán muffin és kenyér
Ez az étel és recept címében muszáj volt kihangsúlyoznom, hogy vegán, mert ha átböngésszük az internetet, kókuszliszttel készül kenyérféléknél mindig tojást használnak. Ez nem meglepő, hiszen a kókuszlisztre egy valami jellemző: nagy a vízigénye, sok vizet/folyadékot kell hozzá adni, hogy a megfelelő állagot elérjünk a kenyér készítésénél. A paleo változatokban a tojás pedig egyrészt folyadékot is pótol, másrészt lazítja is a tésztát. Nálam viszont az a helyzet, hogy tojás nincs a hűtőmben évek óta, és elvből sem alkalmazok hozzá. Így nem maradt más, mint a víz mennyiségét mindig növeltem és növeltem a tésztához, az arányokat pedig lejegyzeteltem. Ekként született meg ez az egyedi kókuszlisztes muffin és kenyér. Ebből a mennyiségből sikerült egy kisebb kenyeret sütnöm őzgerinc formában és néhány muffint is készítenem. A muffinok sós ízüek, ahogy a kenyérszeletek, így leginkább felszeletelve kenyérként funkcionáltak. Örülök, hogy ismét kikisérleteztem egy házilag elkészíthető gluténmentes kenyeret, ami szintén kukoricaliszt mentes is, ahogy a korábbi kalózkenyerem.
A recept
Hozzávalók:
- 2.8 dkg élesztő
- 6 dl víz
- 22 dkg hajdinaliszt
- 18 dkg kókuszliszt
- 24 dkg barnarizs liszt
- 1,5 dkg útifűmaghéj
- 2 dkg olaj
- 1 dkg só
Elkészítés:
Az élesztőt egy edénybe morzsoljuk. Felöntjük a kimért "kézmeleg" víz kb. felével. Amíg feloldódik a vízben (nem fog a tetejére feljönni, csak feloldódik), addig megdaráljuk a gabonákat. Mindegyiket külön. Kókuszlisztet nem én készítettem, hanem vettem, a hajdinát és a barnarizst finomra darálátam. A barna rizs fog tovább tartani. Ha nincs más, kávédarálót is használhatunk. Nekem van egy 500 wattos aprító-daráló gépem, azzal dolgoztam, de korábban már próbálkoztam rizst kávédarálóval őrölni, és ha sokáig daráljuk, lisztes, porszerű lesz.
Az élesztős vizet egy kicsit megkeverjük, majd hozzáadjuk elsőnek az útifű-maghéjat. Ez az alap ahhoz, hogy jól sikerüljön a kenyér. Várunk kb. 1-2 percet, míg az útifű-maghéj magába szívja a folyadék egy részét. Hozzáadjuk a liszteket, sót, majd hozzáöntjük az olajat és végül vizet megint. Elképzelhető, hogy szükség lesz még kevés vízre. A képeken is látható, hogy egy kis gömbőcöt kell formálni az anyagokból. Amikor ez megvan, konyharuhával letakarva 20-30 percet pihentetjük.
Ha kenyérformában sütjük, béleljük ki sütőpapírral, ha muffin formában, tegyünk bele muffin papírokat.
A formákba helyezve mehet az előmelegített sütőbe, ahol kb. 30-40 perc alatt megsül. Ha enyhén barnul a teteje, tűpróbával ellenőrizzük, s ha nem ragad rá, akkor kész. Miután kihűlt, szeletelhetjük.
Vörösboros vegán bolognese
Sokéves tapasztalattal a hátam mögött ki merem jelenteni, hogy a fesztiválszezon nincs jó hatással az alkotó jellegű tevékenységekre. Ha ilyenkor vetemednék receptek leközlésére hasonló mondatok születnének: "A zödbségeket fekckéázzuk olíadvaolajgn megpírtghjuk és hozeazáadjuk a fűrevszereket." Továbbá azt is ki merem jelenteni, hogy a veganizmust komolyan vevő egyedek hasonló rendezvényeken nem küzdenek a bőség zavarával. Már most szólok, hogy ha az elkövetkezendő két évben valaki sült krumplival kínál, azon letesztelek valamit, ami régóta foglalkoztat: vajon hány szelet fér bele egy emberi orrnyílásba? Egyébiránt pedig a kis burgonyának elszorult a szíve, amikor arra gondolt, milyen volt az anyja hasábban. Szóval fesztiválos sztrítfúd helyett legyen inkább ez:
Előkészíti szolgalelkűen: A darált szejtánhoz: 200g búzasikér 70g búzaliszt 2 ek olívaolaj 1 ek vegamix 1 ek zabpehely 1 tk só Hovatovább: 250 g spagettitészta 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 szár zeller 1 sárgarépa lereszelve 2 doboz aprított paradicsom 4 ek sűrített paradicsom 1 tk szárított oregánó 1 tk szárított bazsalikom 1,5 dl vörösbor vegán sajt lereszelve só/bors Szejtánt hegesztünk az itt leírt módon. Ha elkészült és kihűlt, 2 centis kockákra nyiszatoljuk, majd egy aprítóban kíméletlenül ledaráljuk. 2 ek olívaolajon megpirítjuk, majd hagyjuk békében. A tésztát ugye már ezen művelet megkezdése előtt feltettük főni. Egy másik edényben nagy műgonddal megpároljuk a felkockázott hagymát, hozzáadjuk az összetört fokhagymát, a felaprított zellert, majd a sárgarépát, végül hozzáadjuk a konzervparadicsomot. Elkeverjük, majd jöhet a sűrített paradicsom a vörösbor a fűszerek, és pár perc után hanyagul beleborítjuk a darált szejtánt. Jó 4-5 percig főzzük, majd az elegyet boldogan a megfőtt tészta tetejére helyezzük. Vegán sajttal beborítjuk, és megzabáljuk mások elől.
Fekete ribizlis maca golyók
2017. július 10. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Annától kaptuk :)
Hozzávalók:
- Napraforgómag kb 10 dkg
- Tahini 3 ek
- 2 ek karob
- 4 ek maca por
- Puffasztott amarant
- 1 -1.5 ek kókuszzsír
- 1 ek szezámolaj
- 17-20 szem datolya
- Agavé szirup
- Kókuszreszelék
- Dió
Elkészítése:
A napraforgó magot puhára őröltem, hozzáadtam a datolyaszemeket és a kókuszzsírt, olajat és a tahinit. Együtt daráltam. Fekete ribizlit ( de lehet áfonya is vagy málna , szeder például) adtam hozzá 3-4 marékkal, ezzel is könnyebben darálódott. Meghintettem a karobbal, maca porral és kézzel összedolgoztam. Lehet agavé vagy datolya sziruppal még édesíteni a masszát. Az száraz összetevőket és a gyümölcsöket akár külön is lehet darálni, hogy finom legyen és utána tálban mindennel összedolgozni.
A masszát hűtőbe tettem kb 40 percre. Utána a megformázott golyókat darált kókuszreszelékbe vagy őrölt dióba vagy amarántba forgattam. Nekem a kókuszreszelékes ízlik legjobban.
Tipp: Reszelt karobcsokival is el tudom képzelni... :)
Jó étvágyat!
Levendulás-citromos keksz
2017. június 28. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Bori receptje:
Hozzávalók a képen látható 3 féle kekszhez (diós, mákos, levendulás-citromos):
- 330g liszt
- 250g margarin
- 90g porcukor
- 120g dió (csak a dióshoz)
- 100g mák (ezt csak a mákoshoz tesszük)
- 1 marék levendula virág
- 1 citrom
A 330g lisztet összekeverem a 90 g porcukorral, majd 3 felé osztom. Az egyik tálba belekeverem a mákot fél citrom levével, a másikba a darált diót, a harmadikba a levendulát és a citrom héjját belereszelem.
KÉSZÍTHETED CSAK A LEVENDULÁS-CITROMOS KEKSZET IS, SEM A MÁK, SEM A DIÓ NEM KELL BELE, NEM KELL 3 FELÉ OSZTANI A TÉSZTÁDAT, VISZONT 2, ESETLEG 3 MARÉK LEVENDULA VIRÁGOT TEGYÉL BELE!
A margarint felmelegítem és a tésztába keverem, majd összegyúrom. Ezután viszonylag vékonyra, kb. 1 cm-es tésztává nyújtom lisztezett deszkán, és kiszaggatom az általam választott formára.
175 fokon 10-15 perc alatt készre sütöm.
A végén, míg forró, egy kis porcukorba forgatom!
Jó étvágyat!
Sárgabarackos-mákos kevert tészta
Hozzávalók: 15 dkg teljes kiőrlésű liszt 5 dkg fehér liszt 5 dkg zabpehelyliszt 6 dkg darált mák 8 dkg olvasztott vaj 3,5 dkg Diawellness 1:4 cukorhelyettesítő 1 dl tejföl kb. 1,5 dl víz 1 kk sütőpor 1 kk szódabikarbóna egy csipet só 60 dkg sárgabarack A tésztához valókat jól összekeverjük. Annyi...
Mangós datolyagolyók (nyers, laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2017. június 16. Zizi kalandjai
A datolyagolyók sláger számba mennek nálunk. Nagyon szeretik a fiúk és mi is. Kiváló tízórai a reggeli turmixunk után (nyári időszakban mindig turmixszal indítjuk a napot… jön az őszibarack szezon is ihatjuk a kedvenc turmixomat, juhéj!), de kirándulásra, játszótérre is magunkkal vihetjük. Előnye, hogy a melegben nem kell hozzá bekapcsolni a sütőt, csak az aprítógépbe bedobálunk mindent, aztán jöhet a közös program a gyerekekkel és tetszőleges nagyságú golyókat formázva már készen is vagyunk. Ez most egy mangós változat, cukormentes aszalt mangót használtunk hozzá és mennyei lett.
Mindig azon csodálkozom, hogy a cukormentes aszalványok miért drágábbak, mint a cukrosak, amikor a cukormenteshez semmilyen más élelmiszert nem használnak, csak magát a gyümölcsöt… megaszalják, aztán kész is. A cukroshoz meg pluszban kell fizetni a cukorért és az kevesebbe kerül, mint a cukormentes? Ki érti ezt? Én a cukormentes nagyon finom aszalt mangót a Lehel piacon vettem (kimérve lehet venni). Nagyon finom magában is, de így a datolyagolyóban is isteni.
És néhány szó a datolyáról, mert mindig sokan kérdeztek róla. Én szeretek friss datolyát használni a nyers süteményekhez, meg magában enni is. Friss datolyát be lehet szerezni ázsiai/keleti fűszeres szupermarketekből. Ahol nincsen ilyen az online tud rendelni a Biorganiktól vagy a Datolyakirálytól. Ha pedig aszalt datolyát használtok, akkor csakis jó minőségűt, amely nincsen glükózsziruppal és fényezőanyaggal (!!!) kezelve. Aszalt datolya esetében érdemes a datolyát felhasználás előtt egy-két órára hideg vízbe áztatni vagy ha kevesebb az időnk, akkor 15 percre meleg vízbe. Utána kimagozzuk és már használhatjuk is.
Ja, a fotózás a minimalista stylingot követi… egy egy éves és egy négy éves mellett ezt tudtam kihozni a képekből!
Mangós datolyagolyók (nyers, laktózmentes, gluténmentes, vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 10 perc Főzési idő 10 perc Teljes idő 20 perc Könnyen elkészíthető, nyers datolyagolyó falatok tízóraira vagy kiránduláshoz. Szerző: Zizi Recept típusa: snack, datolyagolyó, nyers Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 20-25 darab Hozzávalók 200 g friss datolya, kimagozva 180 g dió és mandula, vegyesen 60 g cukormentes aszalt mangó 4 evőkanál kókuszreszelék 4 evőkanál extra szűz kókuszzsír 1 evőkanál mandulavaj 1 evőkanál chia mag Elkészítés Tegyük robotgépbe a diót, a mandulát, és daráljuk kis darabos állagúra. Ekkor adjuk hozzá a kimagozott datolyát és az összes többi alapanyagot. Addig dolgoztassuk a robotgépet, amíg a massza enyhén ragacsossá (kissé zsírossá a kókuszzsír miatt) válik (állítsuk le a gépet és ellenőrizzük az állagot). Formázzunk golyókat a masszából. Zárt dobozban, hűvös helyen, hőtőben 10-12 napig eláll (de addig úgysem fog tartani). Jegyzetek A mandulavaj helyett kesudióvajat vagy földimogyoróvajat is használhatunk. 3.5.3226
Mediterrán babsaláta
Ó, végre itt a nyár a vakító napsütésével, a hűsítő szellőivel, izzasztó délutánjaival és illatos estéivel. VÉGRE! :) Szerintem ilyenkor nincs ember, akinek nem jut eszébe a dél , valamelyik korábbi nyaralásának helyszíne, és ne azon gondolkodna, hogy idén vajon melyik tengerpartra utazik majd kiengedni a gőzt. Sokfajta feltöltődés létezik, de az biztos, hogy semmivel nem pótolható az az energia, amit az ezerkék tenger simogatása és illata ad a belőle kiemelkedő sziklákkal, hegyekkel. Hát, ilyen gondolatok között született meg ez a babsaláta. Egy szuper könnyű vacsora hétköznapra, amit előző nap is elkészíthetsz, és amikor este hazaesel, csak ki kell venni a hűtőből. A hamisítatlan mediterrán ízek mellett pedig akár megtervezheted az idei nyaralásodat. Hajrá! :) Hozzávalók egy nagy tálhoz: - 200 g száraz bab - 1/2 fej vöröshagyma - 30 g paradicsompüré - 10 szem olívabogyó - 2-2 csipet bazsalikom és oregánó - 2 evőkanál olívaolaj - Vágjuk nagyon apróra a hagymát, a paradicsomot és az olajbogyót is. - Olajon kicsit pároljuk meg a hagymát, majd dobjuk rá a paradicsomot, olajbogyót és a fűszereket. Sózzuk meg. - Borítsuk rá a babot és öntsük fel annyi vízzel, hogy álljon alatta, de nem lepje el. - Főzzük, puhára a babot. A főzés végére elfő el a víz, és kellemes szószt kap a salátánk. Hagyjuk kihűlni, úgy tálaljuk. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 45 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven
Az egészség kulcsa: zöld turmix bio zöld levelekből
2017. május 31. Gitta nyersétel blogja
Bármit is eszel, bármilyen táplálékon is vagy... a zöld levelek napi szintű fogyasztása életfontosságú!!! BIO zöld levelek házhoz Más szavakkal: aki amúgy is odafigyel a táplálkozására, tudatos... nagy valószínűséggel nem lesznek hiányállapotai, megkapja a szervezete azt, amire szüksége van. De lássuk be, hogy a hagyományos, sült-főtt étrend nem ad meg minden tápanyagot, amire szükségünk van, főleg vitaminokra, ásványi anyagokra, fitotápanyagokra gondolok... Ha tudatos vagy, azért fogsz ilyet inni, ha nem vagy tudatos, akkor meg nagyon nagy szükséged lenne erre, nagyon nagy :) Zöld turmix: zöld levél, gyümölcs és víz Szóval: zöldet kell enni (inni) lehetőleg minden nap. Zöldet, ami lehetőleg nem vegyszerezett, legalább tiszta talajból, tiszta levegőjű helyről származik. Szerencsére ma már egyre több a biokertész, és sok helyen van már biopiac, biozöldséges... így ezeket a nagyon értékes zöld leveleket könnyű beszerezni. És most egy még jobbat találtam... a bio friss leveles zöldeket házhoz is szállítják !!!! Így tudom magamnak és a páromnak biztosítani a RENDSZERESSÉGET, vagyis ezt a terhet vették le a vállamról, hogy nem nekem kell gondoskodnom arról, hogy a megfelelő minőségben és mennyiségben mindig legyen itthon bio zöld levél :) És most ez megvan, hála a ZöldVital-nak :) Voltam náluk a kertben, ahol nőnek ezek a csodák. Frissen "legeltem" a spenótot, mizunát, leveles kelt, római salátát... ízes, finom, illatos volt mind :) Zsenge, friss... a természet csodája Hogy te magad is meg tudod ezt termelni otthon a kertben? Való igaz, nekem is van itthon, kinő... de nem vagyok biokertész, nem értek a talajhoz, és el kell ismerni, hogy ez egy szakma. Komoly tudás áll mögötte, ami nem csak abból áll, hogy elültetem és kinő... itt megy a főút 200 m-re, odébb az M3-as... Sötétzöld levele kel, az egyik legértékesebb zöld növény Mizuna, finom fűszeres íze különlegesség teszi a turmixot Római saláta, ez ismerős mindenkinek Különleges zöldeket kapok a csomagban, változatosan. Ma ez jött: ezt itt alul nem ismertem fel, de balra spenót, jobbra fent karalábé levele, alatta zeller zöldje. Ha érdekelnek a részletek, akkor kattints ide: BIO zöld levelek házhoz
Csicserifasírt
Újabb finom ételt osztott meg velem Anikó, a Zöldház Bio Panzió tulajdonosa. Elkészítettem, és bizony én is csak azt tudom erről mondani, hogy érdemes kipróbálni. Hozzávalók: - 30 dkg száraz csicseriborsó - 30 dkg száraz kenyér vagy zsemle báztatva (vízben) / 10 dkg leforrázott zabpehellyel is elkészítheted - 1 evőkanál kókuszolaj - 1 nagy vöröshagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 marék aprított petrezselyemzöld - só, bors, pirospaprika - 1-2 csipet őrölt szerecsendió - 1 evőkanál paprikapüré - 2 házi vagy bio tojás Elkészítése: - A csicseriborsót áztasd be 6-8 órára, majd az áztató levét öntsd le, és főzd puhára. Ez körülbelül 1-1,5 óra. - Az olajon az apróra vágott vöröshagymát dinszteld meg. Fűszerezd. - A megfőtt csicseriborsót daráld le, vagy turmixold/botmixerezd. - Keverj össze minden hozzávalót, ha lágy lett a massza, akkor tegyél bele egy kis zsemlemorzsát. - Kis gombócokat forgass meg zsemlemorzsába, majd jól kikent tepsibe rakd úgy, hogy a tetejét is spricceld vagy kend be olajjal. - Előmelegített sütőben süsd meg mindkét oldalát.
Babos quinoa fasírt (gluténmentes, vegán)
A következő receptem konzerv-babból (is) készült. Érdekelt már régóta, hogyan kezdődött a konzervgyártás története. Ki gondolná, hogy egészen Napóleonig kell visszatekintenünk? Az alábbi érdekességekett találtam róla.
Amikor az ember elkezdett földműveléssel foglalkozni és egész évben használatos élelmiszereket termeszteni, mély ismereteket szerzett, és szoros kapcsolatot teremtett táplálékforrásaival. Az ipari forradalom, nemrégiben pedig a korszerű élelmiszeripari technológia mindezt megváltoztatta.
A konzerv eredete a korai 19. századra tekint vissza, mikor Napóleon csapatainak súlyos élelmiszerhiánnyal kellett szembenézniük. 1800-ban Bonaparte Napoleon 12.000 frank jutalmat kínált fel annak, aki egy gyakorlati módszerrel tud szolgálni az élelmiszerek tartósításához a menetelő hadseregeknek; ahogy ismert mondása szól: Egy hadsereg a gyomrán menetel. Évekkel a kísérletei után, Nicolas Appert előterjesztette találmányát, miszerint az ételeket egy üvegbe kell zárni, majd megfőzni, mellyel megnyerte a díjat 1810-ben. Azt követő évben Appert nyilvánosságra hozta LArt de conserver les substances animales et végétales (avagy Az Állati és Növényi Anyagok Tartósításának Művészete) találmányát, amely az első szakácskönyv volt műfajában a modern tartósító módszerek alapjául szolgálva. 1810-ben a feltaláló személyesen - az 1812-es oroszországi hadjáratára készülő - Napóleontól vehette át a tekintélyes pénzdíjat és az Emberiség Jótevője megtisztelő címet.
A francia konzervmester által kitalált módszert egy angol vállalkozó, Peter Duran szabadalmaztatta hazájában alkalmazva Appert technológiáját különböző üveg, cserép, konzerv vagy más anyagokból készült edényeket használva. Erre megkapta az első konzerválási szabadalmat III. György királytól. Ezt vehetjük a modern konzervgyártás gyökerének. A szabadalmat továbbadta két vállalkozónak, Bryan Donkinnak és John Hallnak, akik 1813-ban megnyitották a történelem első komoly, a mai konzervekhez már hasonlító dobozokat gyártó üzemüket. Előállításuk akkoriban még elég nehézkesen történt: a konzervdobozokat ónozott vaslemezből gyártották és egy képzett dolgozó is csak hat darabot tudott összeforrasztani óránként. A kinyitásához kezdetben kalapácsra és vésőre volt szükség. A cég termékei - ügyes marketing segítségével - nagy népszerűségre tettek szert: kóstolót küldtek a királyi családnak, az admiralitásnak és a Királyi Természettudományos Akadémia, a Royal Society tagjainak, a visszaküldött véleményeket pedig hírlapokban publikálták. 1818-ban az angol haditengerészet már 25 ezer dobozzal rendelt ezekből a termékekből. Forrás1. Forrás2.
A recept
Hozzávalók:
- 1 bögre quinoa
- 1 konzerv vörösbab/vesebab
- 1 ek fűszerpaprika
- 1 tk őrölt köménymag
- 1 púpos tk (házi) ételízesítő
- 2-3 gerez összetört fokhagyma
- só
Elkészítés:
A quinoa-t főzés előtt áztatjuk kb. 5-10 percet majd alaposan átmossuk és enyhén sós vízben puhára főzzük. Főzésnél a víz ellepje, de nem kell kétszeres mennyiségű víz.
A babkonzervet kinyitjuk, lecsepegtetjük, majd átöblitjük. Amikor a quinoa már szinte megfőtt, hozzákeverjük. Fűszerezzük az összezúzott fokhagymával, ételízesítővel, őrölt köménymaggal és a fűszerpaprikával. Ha úgy érezzük, nem elég fűszeres, még igény szerint tehetünk hozzá. Ha a fasírtmassza nem állna össze, zabpelyhet vagy zabpehely lisztet keverjünk hozzá. Valamilyen kisebb tepsit kibélelünk sütőpapírral, a masszát belekanalazzuk, lesimítjuk és 180 fokon kb. 20-30 perc alatt átsütjük.
Sütés után rácson hagyjuk kihűlni, majd amikor már picit kihűlt, ehetőre, akkor szeleteljük. Fehérrépát, répát és swede/turnip-t szeletekre vágva, rövid ideig forró, sós vízben megpárolva majd sütőpapíros tepsiben fokhagymás olajjal meghintve enyhén barnulósra megsütve ettünk hozzá köretként. Nagyon finom volt. Természetesen ha Magyarországon nem elterjedt ez utóbbi, nem kell kétségbe esni, bármiféle más zöldséges köret illik hozzá (répa, petrezselyemgyökér, cékla, édesburgonya, csicsóka, csak hogy ötletet adjak).
(A swede vagy turnip nyersen a karalábéhoz hasonlít ízében, szilárdságában a zellergyökérhez. Viszont ha megfőzzük "besárgul", vagyis fehérből sárga színű zöldségben lesz részünk. Ízét tekintve pedig a krumpli/karalábé/zeller keresztezésére hasonlít. Viszont wikipédia szerint a zöldség a káposzta és a fehérrépa keresztezéséből létrejött növény gyökere.)
Csupa csokis trüffel
Amikor többre vágyunk egy jó minőségű csokinál, akkor turbózzuk fel egy-két finomsággal. 1-2 trüffelnél többet lehetetlenség megenni, mert tömény csokis íz, akár egy lágy brownie. Hozzávalók: - 1 tábla jó minőségű (ét)csoki - 5 dkg apróra tört (vagy durvára darált kesudió) - 5 dkg finomszemcsés kókuszreszelék - 1 dl kókuszkrém - 1 evőkanál méz vagy juharszirup - késhegynyi vaníliapor - 4-5 csepp narancsolaj Elkészítése: - A csokit törd fel kis kockákra, és vízgőz felett olvaszd fel. - Folyamatos kevergetés mellett öntsd bele a kókuszkrémet, majd a kesudiót és a kókuszreszeléket. - Ízesítsd a fűszerekkel. - Hagyd kihűlni és tedd be a hűtőbe néhány órára. - Kanál segítségével gombócozd és forgasd meg kókuszreszelékbe.
energiagolyó
2017. április 14. Beautilicious
Ha egy keményebb nap vagy épp edzés elött állsz, nagyon fontos, hogy megfelelő tápanyagokkal és energiával lásd el szervezeted. Az elkészítése pofon egyszeű, még sütni sem kell és nem igényel hosszú időt, ráadásul édesítőszer sem kell hozzá, mégis megédesíti a napod :). Hozzávalók: - 2kisebb répa - 65-70gr mazsola - 40gr zabpehely - 2tk fahéj Így készítsd - A mazsolát áztsd be forró vízbe - Tisztítsd meg a répát, majd vágd kis kockákra - Az összes hozzávalót tedd aprítóba, míg egy formázható állagú msszát nem kapsz - Gyúrj kis golyókat belőle+1 akár megforgathatod őket darált dióban vagy eritrites fahéjban
Vegán sajtféleség
Sophie oldalán találtam az eredeti receptet, és kipróbáltam. Köszi szépen. Valahol "félúton" jöttem rá, hogy agar-agarom csak Nagyúton van, így pektinnel készült. Mivel ez utóbbihoz adagolást csak lekvárra vonatkozóan találtam, a a hozzáadott mennyiség csak hasraütésre került bele, amitől csak kenhető jellege lett, de nekem tetszik. Az ajánlott fűszert majd legközelebb kipróbálom, ha a Bijóból rendelek, most amim volt itthon, az került bele. Sörélesztő pelyhet a sajtosabb ízvilág elérése érdekében tettem hozzá. Ja, és soknak találtam a javasolt sómennyiséget, nekem elég hozzá egy teáskanálnyi is, bár tudom, hogy a sajtok sósak. A Nutribulletet használtam pépesítéshez, mivel ahhoz folyadék kell, együtt daráltam le az egészet. Szerintem napraforgóval is működhet. Majd valamikor beszámolok arról is, ha kipróbálom. 112 g kesudió 2 dl víz 3 ek sörélesztőpehely (a lapocskás) 1/2 citrom leve fűszerkeverék(snidling, vörös és fokhagyma por, petrezselyemzöld) 10 g pektin 1 tk só 1 tk olaj A kesudiót fél napra beáztattam. A vizet felforraltam, és a pektint sűrű kevergetés mellett belekevertem. A gépbe tettem a lecsöpögtetett, átmosott kesudiót, a sörélesztőpelyhet, a citrom levét, a fűszereket és a sót. Amikor kicsit hűlt a keverék, beleöntöttem azt is, és összeturmixoltam. Van egy kis Ikeás lefedhető üveg edényem, azt kellette volna kiolajozni, de elfelejtettem. Így is kijön, de azért legközelebb... :) Belekanalaztam a szószt, és pár órára a hűtőbe került.
Vegyes zöld tál
2017. április 10. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Anditól egy igazi finomság...
Hozzávalók:
- köles
- vegamix
- só
- natúr tofu
- provance-i fűszerkeverék
- kurkuma
- spenót
- medvehagyma
- darált szezámmag
- darált mandula
-
A kölest vegamix-el és sóval fűszerezve megfőztem. A natúr tofut a provance-i fűszerkeverékkel, kurkumával és sóval megsütöttem. Spenót öntetet készítettem hozzá: mélyhűtött spenótot vízben felengedtem, pici sóval fűszereztem. Medvehagyma öntet elkészítése: medvehagyma leveleket apróra vágtam, vízben összeturmixoltam. D arált szezámmaggal és darált mandulával összekeverve tálaltam.
Jó Étvágyat! :)
Megkóstoltam Indiát - fényképes úti- és ételbeszámoló
2017. április 7. Vegetáriánus receptek
Évek óta tervezgettük, mindig fel-felmerült, hogy elutazunk Indiába: Móninak jóga miatt, én pedig végig kóstolok mindent, amit csak tudok. Ha sikerül, akkor egy főzőiskolába is beiratkozom. Aztán egyszer csak összeállt. Repülőjegy, szállások, oltás, izgalom: december elején indulunk Indiába. Szerveztem főzőiskolai részvételt, de nem tudtunk megegyezni az árban. Elolvastam a Nemzetközi étlapkalauz vonatkozó passzusát, elhatároztam, hogy megtanulom az alapanyagok és fűszerek neveit angolul, esetleg hindiül aztán persze nem lett belőle semmi. Így viszont izgalmasabb volt.
Érkezésünkkor bementünk Mumbai belvárosába, ahol nyakunkba ömlött India és igazi kultúrsokként hatott ránk. Minden-minden új és szokatlan volt. Másnap indultunk tovább az igazi célhelyünkre. Útközben egy nemzetközi gyorsétteremben tudtunk megbízható ételhez jutni, ahol jólesően meglepetés volt, hogy a burgerek nagy része vegetáriánus.
Az mindennapi ingeráradat a másik városban várt ránk, mivel utunk jelentős idejét itt töltöttük. Meleg, por, füst, szagok, forgalom, tömeg, zsivaj, állandó dudálás és mindennek tetejében baloldali közlekedés. Néhány nap alatt sikerült hozzászokni.
A csapvíz nem iható. Eleinte nagyon furcsa volt, hogy palackozott vizet volt szabad csak inni úgy, hogy esetenként a Bükkben a patakból is iszunk.
A mi fogalmaink szerinti bolt kevés, viszont utcai árusok, bárhol, bármit árulnak. Mintha az egész város egy nyüzsgő vásártér és street food fesztivál lenne. Ennek ellenére utcán nem ettünk, nem is tanácsolta semmi. Persze volt, hogy meginogtam, de győzedelmeskedett a józanész.
Az éttermek alapértelmezetten vegetáriánusok, ez jelentős könnyebbség volt bármely eddigi nyaralásunkhoz képest. Az Indiát már megjárt ismerőseink javaslatai, valamint az ú.n. Pune Guide szolgáltak alapul az éttermek felfedezésében. Igyekeztünk minél többe eljutni, és ha lehetett, akkor mindig olyat ételt választani, amit addig még nem.
Amikor csak lehetett fotóztam, jegyzeteltem. A fogások első ránézésre akár egyhangúnak is tűnhetnek (szósz és lepény). A szószok (gravy, shambar, sabji) igazából csak kinézetre és állagra voltak hasonlóak. Az ízük mind-mind különböző és mindegyik máshogyan volt finom, de elmondható ugyanez a lepényekről (chapati, naan, puri, stb.) is. Nyilván jobb lett volna több időt ott tölteni és más tájegységeket is megismerni legalább ennyire.
A képeket bő leírással láttam el, a beszámló ott folytatódik. Ahol csak tudtam feltüntettem az étel nevét, ahol sikerült ott az étteremet is.
Bliszkó Viktor
Céklás-diós kenyér
2017. április 2. Beautilicious
Nagyon sokat próbálkoztam már a kenyérgyártással, de kísérleteim mindig kudarcba fulladtak, de van egy jó hírem! Nem adtam fel, és megszületett ez a céklás-diós kenyér, ami annyira jól sikerült, hogy képtelenség abbahagyni :) Hozzávalók - 1nagyobb célka - 300gr zabliszt - 1csomag sütőpor - 100gr dió - 2tk olivaolaj - fél tk szódabikarbóna - fél citrom leve Így készítsd - A megtisztított céklát hámozd meg, vágd kockára, majd tedd fel főni - A diót tedd darálóba és épp csak addig daráld, míg kisebb darabokat nem kapsz ( ez ízlés kérdése, akár egészben is beleteheted) - Keverd össze a száraz alapanyagokat - Ha megfőtt a cékla, törd össze krumplinyomóval vagy botmixerrel - Add hozzá a citromlevet és az olivaolajat - Öntsd a száraz keverékhez - Előmelegített sütőben süsd 180fokon 60percig
Keksztekercs
2017. március 28. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Esztitől kaptuk,
A hagyományos Horváth Ilona könyv alapján továbbfejlesztve. :)
Hozzávalók:
- 450 g darált keksz (Lidl-ben kapható vegán vaníliás keksz)
- 90 g porcukor
- 1,8 dl növényi tej vagy növényi tejes híg gabonakávé
Töltelék:
- 10dkg növényi vaj
- 10dkg porcukor
- 5dkg kókuszreszelék
A kekszet ledaráljuk és az előirt anyagokkal összegyúrjuk. A kekszet kettéválasztjuk és labdákat gyúrunk belőle. Kókusszal meghintett ezüstpapíron négyszög alakúra kihajtjuk mindkettőt. A krém hozzávalóit habosra keverjük, ezzel megkenjük, felcsavarjuk és egy éjszakára hűtőbe tesszük. Ferde szeletekre vágjuk. Egyszerű, gyors, sütés nélküli finomság.
Jó Étvágyat! :)
Nyers vegán csokipuding
2017. március 16. Vegán lettem
A nyers vegán csokipuding kézenfekvőbb dolog volt vegánná válásom után, mint másoknak a levegővétel, és mivel masszívabban vagyok édesszájú, mint egy vagonnyi óvodás, ezért örömmel láttam, hogy van alternatívája a napi másfél tábla Milkának.
De még milyen. Attyaég, de még milyen…
A krémselymes megváltás nyers vegán csokipuding formájában érkezett egy kedves barátom Messenger üzenetében, válaszul ,,Ernő, A turmixgép beszerzésének hírére. Miután tesómtól február közepén megkaptam a karácsonyi ajándékom (Mi így érezzük jól magunkat. Pont.), szisztematikusan elkezdtem ledarálni mindent - a szomszéd néni macskáján kívül -, amit otthon találtam, és szerettem volna a szervezetembe juttatni.
Ekképp tehát szerezzük be a következőket a nyers vegán csokipuding elkészítéséhez:
1 db avokádó
3 db datolya
1 db közepes méretű banán fele – harmada (nem kell sok)
1,5 dl rizs / mandula / kókusz / tönköly ital, bármelyik jó
2 felespohárnyi nyers, cukrozatlan, 20%-os kakaó
3 csipet só
negyed felespohárnyi fahéj
és ha te is tök perverz vagy, akkor egy kevés szerecsendió
kókuszreszelék a díszítéshez (meg mert baromi finom)
…majd készítsük is el a nyers vegán csokipudingot:
A felespohár a legegyszerűbb mérce és tuti van otthon. Nyilván azokból az időkből, mielőtt vegánná avatásunk előtt a bűnösök életét éltük, és elfelejtettünk volna mindent a növényevésen és a misszionárius pózon kívül.
Így előre megfontolt szándékkal, különös kegyetlenséggel aprítsuk darabokra a szilárd összetevőket. Miután megbizonyosodtunk, hogy az árván maradt datolyák nem zokognak tovább szüleik elvesztésének a látványától, a felkockázott növényi eredetű nyersanyagainkat helyezzük a turmixgép acélpengéi közé, szórjuk rá a porokat (ne kezdd el reflexből összetekerni a húszezrest), majd műalkotásunk megkoronázásaként öntsük nyakon a növényi itallal.
Kapcsoljuk turmixunkat közepes – maximum fokozat környékére jó egy percig.
Ebben a fázisban mindig érdemes megkóstolni. Amennyiben nem találod elég édesnek (mondhatni tök keserű az egész), akkor menj vissza az asztalra, és tedd bele a lemészárolt datolyákat, amiket a fotók készítése miatt kihagytál, majd turmixold megint egy percig. Most már elég édes lesz. Egy kicsit úgy éreztem magam, mint az egyszeri ősember, akinek a szinkronicitások (korábbi nevén: véletlen, de olvassatok Jungot) segítettek megismerni a világot: a dupla turmixolás miatt sokkal selymesebb lett a készítmény, mint a korábbi esetekben. Továbbá tehetsz bele még fahájat, vagy bármi egyebet, amitől az ízlésednek jobban megfelel a végtermék. Építő jellegű kommented kérlek, ne tartsd magadban, hadd áramoljon az információ.
Az így kapott puding a fent leírt mennyiségekből a fotón látható duplája lesz. Ez azért masszív adag szénhidrátból, a kakaó ráadásul afrodiziákum, úgyhogy óvatosan (vagy hajrá, helyzettől függ…) a nyalánksággal. Direkt nem írom, hogy ez hány adag: amikor valami indokolatlan és tök felesleges, de mindkettőnk szerencséjére viszonzatlan valakibezúgás miatt egy hétig ágyban fekve kapucniban animét nézek és trip hopot hallgatok, akkor nagyjából fél adagnak is kevés, ha viszont kiegyensúlyozottan étkezem (nagyrészt nyersen), eljárok futni, tartom a heti két jógát, reggel-este meditálok legalább harminc percet, és csak úgy áramlik a csí, hogy kábé teleportálva húzom ki a szomszéd néni kukáját, akkor simán háromszorra-négyszerre elég egy kis tálkával.
Ja, és még valami: ha szeretettel, odafigyeléssel, törődéssel készítitek, mintha egy kicsit még jobban összeérnének az ízek. Váljék a te, és annak a kedves egészségére, akivel megosztod.
Bokor Krisztián
Kapros karalábé főzelék
A recept 4 személyre szól, én ma zöldséges kölesfasírttal tálaltam. Hozzávalók: 3 db karalábé 2 ek olaj fél kk asafoetida 1,5 kk pirospaprika 2 kk házi vegeta (ha nincs, hagyjuk ki, boltit ne használjunk) egy csipet őrölt fekete bors egy csomag kapor apróra vágva 2 dl tejföl 2 ek teljes kiőrlésű...
Sárgarépás mogyorókrém
2017. március 1. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Isteni krém Erától:
Hozzávalók:
- 1 nagy sárgarépa főzve, lével együtt
- 1/4 bögre darált tökmag
- 3/4 bögre darált sós mogyoró
- só
- fokhagyma
A hozzávalókat összeturmixoljuk és már ehetjük is. :)
Jó Étvágyat!
"A Nap első sugarai" - háromszínű zöldségleves
2017. február 21. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Anna újabb ínycsiklandó levese:
Hozzávalók:
- 3 nagyobb sárgarépa
- 1 nagy pasztinák
- 1 kisebb karórépa vagy karalábé
- hagyma
- só
- Eden würzl leveskocka
- sáfrányos szeklice
- petrezselyem 2-3 evőkanál kókuszolajon apróra kockázott hagymát megdínsztelek, majd az azonos méretűre kockázott zöldségeket is hozzáadom, sóval együtt párolom. Hagyma nélkül is ízletes. Két "Eden würzl" leveskockát és sáfrányos szeklicét beleszórok a levesbe. Puhára főzöm, a legvégén petrezselymet teszek hozzá. Az édes ízek, meleg színek harmóniája felfrissül a zöld petrezselyemmel. Tálalhatom grízgaluskával is. Jó étvágyat!
Karobos-kekszes süti
2017. február 11. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Andris receptje:
Hozzávalók:
- vegán keksz (Lidl-be kapható)
- 25 dkg vaj és kakaóvaj együtt
- 1 1/3 csésze nádcukor
- 1.5 csésze karob
- kb. 2 dl víz
Összetöröm a kekszet apró darabokra, nem baj, ha morzsalék kerül bele. Felmelegítem a vajat, kakaóvajat, cukrot és karobot, hozzáöntöm folyamatosan a vizet. Addig kell kevernem, míg az állaga folyós, de krémes lesz. Utána a krémet ráöntöm a kekszre, összekeverem a keksszel és egy özgerinc formába öntöm. (Lehet folpackkal kibélelve.) Utána hűtőbe rakom egy éjszakára. Másnap szeletelhető és már kész a tálalásra.
Ízlés szerint lehet beletenni még darált diót és frissen facsart narancslevet . Ettől még különlegesebb lesz.
Ági receptje picit másként:
Hozzávalók:
- vegán keksz
- karobpuding
- gabonakávé
- kókuszreszelék
Készítek egy sűrű karobpudingot beleteszek egy kis teáskanál gabonakávét. Megkenem a kekszeket vele, majd egymásra rakva feltornyozom. Az egész oldalát is bekenem a kémmel rászórok kókuszreszeléket .Folpackba csomagolom szorosan egy napig hűtőben tartom. Ha ferdén szeletelem, szép csíkos lesz. Nagyon finom, nálunk óriási sláger.
Kekszsüti másként - Ági ötlete ihlette
- 1 csomag Lidl-s vaniliás keksz összetörve Karobpuding:
- 1 l házi rizstej
- 6 pupozott ek. kukoricakeményítő
- 5 ek. xilit vagy 6 ek. cukor
- 5 pupozott ek. karobpor
- 1 ek. gabonakávé
- 1 doboz (400 ml) Aldis kókusztej
Simára kikevertem a fenti hozzávalókat, majd felfőztem. Nagyon sűrű puding lett belőle. Még azon melegében hozzákevertem 1 doboz (400 ml) Aldis kókusztejet, ami tejszín sűrűségű. Ez könnyen elkeveredett a meleg pudinggal. Hozzákevertem a tört kekszet. Folpakkal kibélelt sütőformába öntöttem, majd a hűtőben "érleltem" egy napot.
Jó étvágyat!
Diós csigák
Leila hercegnő második számú kedvence ;) A legtöbb ember a péksüteményt ma már csak egy utcai bódéban tudja elképzelni. Persze, hiszen minden második sarkon van már pékség. Egyik ilyen, másik olyan, mi meg válogatunk, fanyalgunk vagy akár ácsingózunk rajtuk. Aztán rohanvást gyűrjük le a csigákat meg pogikat az utcán, belebújunk a papírzacskóba, és közben azon morfondírozunk, hogy vajon mekkora az a falat, aminél még úgy tűnik, mintha semmi nem lenne a szánkban. :)))) És fogalmunk sincs már, hogyan kell péksütit sütni, sőt, biztosak is vagyunk benne, hogy ez valami hipernehéz, ultrabonyolult dolog. Pedig nem is! :) Próbáld ki a házi péksütiket, simogasd a tésztát, válogasd össze te az alapanyagaidat, és láss csodát: ez a péksüti bizony nem csak frissen sütve lesz jó, hanem akár másnap is, és újra felfedezed a régen elfeledett ízeket. Csinálj sokat, fagyaszd le, és minden egyes reggel, amikor előveszel egyet, áldani fogod a saját nevedet. ;) Mostantól nincs kifogás, ha a család (én! hehe..) édeset kíván: ezekből a hozzávalókból nálam tényleg mindig van otthon, és itt az én szuper diós csigám, amihez az ihletet Zöldella receptje szolgáltatta. Ezúton is köszönöm neki! :) Hozzávalók két nagy tepsi csigához: - 600 g liszt - 300 ml növényi tej - 125 g langyos kókuszolaj - 100 g nádcukor - 1 csomag vaníliás cukor - 35 g friss élesztő - 3 nagy csipet só A töltelék - 120 g langyos kókuszolaj - 200 g darált dió - 100 g porcukor - A lisztet öntsük egy nagyobb tálba, keverjük hozzá a cukrokat és a sót. Öntsük hozzá a langyos kókuszolajat és a tejben feloldott élesztőt. - Dagasszuk, dolgozzuk jól ki a tésztát, ami akkor jó, ha elválik az edénytől. Ezután kelesszük langyos szobában egy órát. Ha van kenyérsütő gépünk, eyszerűen tegyük bele a tészta alapanyagait, és kapcsoljuk be a dagasztás programot. - Közben keverjük ki a tölteléket a hozzávalókból. - Amikor megkelt a tészta, osszuk ketté, és lisztezett felületen a gombócokat egyenként nyújtsuk 2-3 mm vastag lappá. Ezeket egyenletesen kenjük meg a töltelékkel, majd tekerjük fel rúddá. - Vágjuk másfél-két centi vastag szeleteket a rúdból, és fektessük őket sütőpapírral bélelt tepsire. Hagyjunk a csigák között minimum 2 cm távolságot, hogy később legyen helyük megdagadni. - 200 fokos sütőben süssük meg szép barnára. A sütőbe tegyünk egy kis edényben vizet is, és vigyázzunk, ne száradjon ki a tészta. Miután kivettük, a még forró csigák tetejét megkenegethetjük növényi tejjel. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 20 perc (+kelesztés, sütés) Ez egy vegán recept volt. :) Ha tetszett, hasonlókat ITT találsz. Letöltheted a két ajándék receptgyűjteményt is. Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat : Kezdő Vegán Magyaros Konyha Vegán Módra Növényi Tejek és Tejtermékek Görög Vegán Szendvicskrémes
Kávés diós sütemény (vegán)
2017. január 14. Zizi kalandjai
Egy külföldi munka kapcsán kellett készítenem egy kávés süteményt. Tanakodtam, hogy mivel is álljak elő, amikor eszembe jutott, hogy banánkenyér formába öntöm, teszek is bele banánt, hogy édesítse természetesen a süteményt, meg “össze is ragassza”, de nem banánkenyérnek fogom hívni, mert ez nem az. Angolul coffee cake-nek hívják… ez igazából azt jelenti, hogy van a tésztájában kávé, de azt is jelenti, hogy kávézáshoz ajánlott finomság.
Szóval banánkenyér alapot vettem, ahhoz adtam kávét, jó sok darált diót, vaníliát, juharszirupot… a tetejére pedig kókuszcukros aprított diót szórtam, hogy jó ropogós legyen. Elég sokáig sült a benne lévő nedves dolgok miatt (banán, kávé, rizstej), de egy óra után kivettem a sütőből, mert a tetején lévő dió különben megégett volna. A tészta nem maradt nyers, de ez egy igazán “nedves” , ragacsos, puha süti. Kávéhoz, teához, forró csokihoz ideális délutáni uzsonna, de délelőtti tízórainak is megteszi.
A benne lévő kávé miatt gyerekeknek nem ajánlom, de ha őket is meg akarjuk kínálni, akkor készíthetjük gabonakávéval is. No persze akkor nem lesz meg az a nagyon finom enyhén kávés íze (olyan “kapucíneres”), amitől isteni ez a sütemény. A család tesztelte, odáig voltak érte… főleg apukám, aki alig hagyott kóstolót a család többi tagjának!
Kávés diós sütemény (vegán)
Hozzávalók:
– 2 db érett banán, villával pépesre törve
– 130 g darált dió
– 135 g tönköly fehérliszt
– 125 ml kávé vagy gabonakávé
– 60 ml rizstej (vagy más növényi tej szobahőmérsékletű)
– 6 evőkanál juharszirup
– 3 evőkanál kókuszolaj (szobahőmérsékletű)
– 2 evőkanál őrölt lenmag
– 6 evőkanál víz
– 3 és 1/2 teáskanál foszfátmentes sütőpor
– 1/2 teáskanál őrölt vanília
– 1/2 teáskanál Himalaya só
– 80 g dió, aprítva + 3 evőkanál kókuszvirág cukor (tetejére)
Egy tálkában keverjük össze a lenmagot a vízzel és hagyjuk állni 6-8 percig, amíg zselés állagú lesz. Sütőpapírral béleljünk ki egy 23 cm-es püspökkenyér formát. Melegítsük elő a sütőt 180C fokra.
Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: darált dió, liszt, vanília, só és sütőpor. Egy másik tálban keverjük össze a villával pépesre tört banánokat a kávéval, a rizstejjel, a kókuszolajjal, a juharsziruppal és a zselés állagú lenmag “tojással”. Öntsük a nedves hozzávalókat a szárazhoz és jól keverjük át a tésztát.
Öntsük az egészet a formába. Szórjuk meg a tetejét a kókuszcukros dióval és süssük az előmelegített sütőben 60-70 percig. Kivétel előtt azért végezzünk tűpróbát. Elképzelhető, hogy a tészta nedves még egy kicsit, de ennek ilyen az állaga már készen is.
A gyulladás csökkentő diéta!
2017. január 4. Eszemiszom – Jóga Magazin
Na, ez lett a Kutir oldalával kapcsolatos új évi fogadalmam, mármint az, hogy a régebbi elmaradásaimat behozom. Ezt a diétát már annyiszor terveztem megosztani, mert nekünk nyugatiaknak, talán ez az egyik leghatékonyabb Ájurvédikus rövid kúra, amit tehetünk magunkért, de eddig még nem sikerült leírnom.
Tehát, amennyiben 3 napig nem eszünk fehérjét, és pluszban még kalciumot is viszünk be, minden gyulladás elmulasztható!
Természetesen, régóta fennálló, vagy krónikus gyulladás esetén, ezt ismételni kell, de már az első 3 nap után ég és föld a különbség! Ilyen esetekben az Ájurvédában 6 ismétlést ajánlanak, heti ismétléssel, majd lekövető fázisban havi 1 ismétlést. Ezek természetesen 3 egymást követő napok legyenek.
Egyébként a hatás mechanizmusa ennek a kúrának az, hogy amikor nincs fehérje bevitel szervezetünk a többlet kalciumot megpróbálja beépíteni a csontszerkezetbe. De ez csak 3 nap után szokott neki sikerülni. Mert egyébként a fehérje feldolgozásához szervezetünk a már beépült kalciumból használ fel, de amikor nincs fehérje bevitel, de van többlet kalcium, azt az első 3 napban keringteti a szervezetünkbe, és az így mindenhová eljut.
Kalciumilag reggel-este 500-500 milligramm az ajánlott bevitel.
A fehérje szempontjából, meg az abszolút minimum az irányadó elv. Az állati, és a növényi fehérjét is kerüljük. Természetesen szinte mindenben van fehérje, de amennyiben nem lépjük át a 15 gramm fehérjét / 100 gramm tömeghez viszonyítva, a kúra működik.
Így íme egy iránymutató felsorolás az alacsony fehérje tartalmú, eme kúrával kompatibilis ételekből:
- Gumók és gyökér félék: Krumpli, répa, zeller, cékla, karalábé, retek és hagyma.
- Tökfélék: Sütő és főző tök, édesburgonya, padlizsán és cukkini.
- Karfiol, paradicsom és paprika.
- Gyümölcsök kivéve banán és avokádó.
- Gabonafélék: Rizs (fehér), árpa, hajdina és köles.
- Olajak: Olíva, szezám, repce, napraforgó, stb...
Egyébként a tűz alkatú delikvenseknek, amúgy is ajánlott ezt a kúrát betartani havonta egyszer. És közvetetten ez a gyulladás csökkentő beavatkozás egy csomó másra is kihat, hiszen minden túl működés, minden más túlműködést is fokoz.
Tehát a gyulladás csökkentés jótét módon hat a gyomorsav túltengésre, a magsasvérnyomásra, a stressz hormon többletre, stb...
Meg hát mi nyugaton amúgy is túl sok fehérjét fogyasztunk, szóval ártani nem árt.
Om Tat Sat
Baktai Ádám Védikus pap, a Védikus tudományok szakértője
Évértékelés 2016. - Évindítás 2017.
2016. december 28. Élj harmóniában
Közeleg az év vége, már csak néhány nap választ el a 2017-es évtől. Az év váltás, egy jó lehetőség arra, hogy húzz egy képzeletbeli vonalat és végigszemléld, milyen is volt az eltelt éved. Majd az előző év tapasztalataiból kiindulva, lehetőséged van arra, hogy átgondold mit szeretnél másképpen csinálni a következő évben. Azt, hogy egy-egy dologban mennyire voltál sikeres, mindig az eredmény az ami megmutatja. Amennyiben harmonikusnak, kiegyensúlyozottnak érzed magad, tele vagy életenergiával, egészséges vagy, rendben vannak a családi, munkahelyi, emberi kapcsolataid, boldog vagy és elégedett vagy az élettel, akkor valószínűleg nem kell sokat változtatnod. :) Amennyiben úgy érzed, hogy nem vagy elégedett azzal amilyen az életed, akkor biztos, hogy szükséges változtatnod, mert ha ugyanazt csinálod mint eddig, akkor sajnos ugyanazt az eredményt fogod kapni. A változás amit szeretnél érintheti az egészséged, életmódod, személyiséged fejlesztését, gondolkodásod változtatását, emberi kapcsolataidat vagy bármilyen olyan dolgot, amiben szeretnél más eredményt látni a következő évben. Bármi is történt Veled az elmúlt évben, mindig tartsd szem előtt, hogy minden érted van és a fejlődésedet szolgálja. Ne ragaszkodj elképzeld eredményekhez, helyzetekhez, pozíciókhoz, személyekhez, tárgyakhoz. Légy hálás mindenért, örülj minden sikerednek és ne aggódj a nehéz pillanatok miatt sem. Néhány hasznos gondolat ahhoz, hogy át tudd gondolni a 2016 -o s éved: - Hogyan jellemeznéd ezt az évet röviden? - Mik voltak az év legfontosabb eseményei? - Mik voltak az év legjobb pillanatai, minek örültél idén? - Mi okozott számodra bánatot, rossz érzéseket idén? - Mi jellemezte idén - a testi-lelki egészségedet, közérzetedet? - a párkapcsolatodat? - a családi kapcsolataidat? - a munkahelyi körülményeidet? - a baráti kapcsolataidat? - szabadidődet? - anyagi dolgaidat, pénzügyi helyzetedet? - Kik segítettek terveid alakulásában, kiknek vagy hálás? - Kikkel kötöttél barátságot? - Kikkel tudtál kibékülni, rendezni a kedvezőtlen kapcsolatokat? - Mit tanultál idén, miben sikerült fejlődnöd? - Milyen rossz tulajdonságoktól sikerült megszabadulnod? - Milyen változásokon mentél át amire büszke vagy? - Mit tennél másképpen? - Mi hiányzik az életedből? Ahhoz, hogy a változásokat sikeresen véghez tud vinni, nagyon fontos, hogy komolyan határozd el pontosan miben szeretnél változtatni és légy tudatos arról, hogyan érheted el. Ne csak azt gondold, "majd nem idegeskedem annyit ", mert eltelik 2017 és újra azt fogod gondolni, na majd 2018-ban nem idegeskedem annyit:) Í rd össze a dolgaidat, átgondoltan, tudatosan a 2017-es évre vonatkozóan - ne rutinbó l készíts listát, légy őszinte magadhoz, nézz a szíved mélyére valójában mire vágysz, mit szeretnél. Ha van egy cél amit kitűzöl, akkor képzeld el, milyen érzés lesz ha megvalósul. Ha ez nem jó érzésekkel tölt el, hanem negatív érzetek, szorongás, félelem társul hozzá, akkor jó ha újra átgondolod valóban ez egy célod-e vagy esetleg csak valamilyen elvárásnak, külső nyomásnak szeretnél megfelelni. N e ragaszkodj mindig a megszokott dolgokhoz. Légy nyitott p róbálj ki új dolgokat, tanulj új ismereteket, szerezz új tapasztalatokat. Egy kis segítség ahhoz, hogy a 2017-es éved sikeres legyen : - Mit szeretnél elérni, megvalósítani 2017-ben? - írd össze a céljaidat, terveid - Miben szeretnél fejlődni, mit szeretnél tanulni? - Mik lesznek az év fontosabb eseményei? - Milyennek szeretnéd látni az alábbi életterületeket, miben szeretnél változtatni: - közérzet, egészség - táplálkozás - testmozgás - párkapcsolat - családi kapcsolatok - munkahelyi körülmények - baráti kapcsolatok - szabadidő eltöltése, hobbik, pihenés - anyagi dolgaid, pénzügyi helyzeted - Milyen rossz szokásodtól szeretnél megszabadulni? - Milyen negatív tulajdonságaidon szeretnél változtatni? - Milyen új dolgokat szeretnél kipróbálni idén? - Hová szeretnél eljutni, elutazni ebben az évben? Hasznos az is ha átlapozod a naptárad is és előre betervezed, a főbb eseményeket - családi rendezvények, munkahelyi programok, nyaralás, iskolai események, etc). Ez majd ad egy keretet az évednek. Legyen meg az elképzelésed arról is, mit hogyan szeretnél, de tartsd szem előtt, lehet, hogy neked van egy terved, de az uni verzumnak is van egy terve és a kettő nem mindig egyezik meg egymással. Engedd el a ragaszkodásaidat a jövődet illetően is... ez a világ a változásokról szól . Ha az események nem az elképzeléseid szerint alakulnak, ne akadj fenn, l égy rugalmas, mint a viharban azok a fák, amelyek nem törtnek össze, mert folyamatosan hajlonganak. L égy kész a változásra. Figyeld mindig merre mennek a sínek, és haladj az utadon, ne akarj minden áron egy akadálypályához görcsösen ragaszkodni. A világ nem f og megváltozni körülötted. Ne várd el a világtól, az emberektől, hogy megváltozzanak és minden úgy alakuljon ahogy Te szeretnéd. Bánj a dolgokkal, a személyekkel a természetük szerint. Minden helyzetben Te magad tudsz megváltozni, másképpen gondolkodni, másképpen hozzáállni a dolgokhoz. Higgy benne, hogy a dolgok mindig úgy alakulnak, ahogy azoknak alakulniuk kell . Egy korábbi bejegyzésben erről olvashatsz: Sosem látod a teljes képet... Ha megváltoztatod a gondolataidat, megváltozik az életed. Lásd a dolgok jó részét, légy rugalmas, pozitív, nyitott, türelmes és szeretetteljes. Tudj elégedett lenni, mosolyogj, szeress, fejlődj sokat az új évben :) sok szeretettel kívánok spirituális élményekben gazdag, harmonikus új évet Kati
Tápanyagban gazdag bejglik sütés nélkül, a diétás vendégeknek is (nyers vegán, gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes)
2016. december 22. Zöld Avocado
Ha szeretnéd egy kicsit feldobni az idei karácsonyi bejgliket és biztosra menni, hogy minden glutén- és/vagy laktózérzékeny, illetve vegán vendéged is bátran ehessen az édességből, akkor itt van 3 nagyszerű recept, amivel tutira mehetsz! Az előző receptben sütésmentes, tápanyagban gazdag datolyagolyókat hoztam nektek 7 féle ízben. Most ehhez hasonló nyers vegán bejgliket és a keksztekercshez hasonló ízvilágú "kókusztekercset" szeretnék megmutatni. Egyszerűen elkészíthetőek, sütést sem igényelnek és szinte minden diétába beleférnek ezek a finom desszertek. Akár már hetekkel korábban elkészíthetjük és a fagyasztóban tárolva várhatják a napot, amikor a vendégek elé kerülnek az ünnepi asztalra. Nekem kifejezetten jól esnek az ilyen könnyen emészthető, gyomrot nem terhelő édességek, a tartalmas karácsonyi menü után. Fogadjátok sok szeretettel őket! nyers vegán bejglik és "kókusztekercs" (glutén- és laktózmentes, vegán) HOZZÁVALÓK mákos bejglihez: - 100 g darált mandula - 150 g magnélküli datolya - 100 g darált mák - 1 db bio citrom reszelt héja (kezeletlen héjú lehetőleg) diós bejglihez: - 100 g darált kesudió - 100 g aszalt szilva - 1 tk őrölt fahéj - 100 g dió (lehet 50 g pekán és 50 g sima dió is) - 1 db narancs reszelt héja kókuszos tekercshez: - 100 g darált mandula - 150 g magozatlan datolya - 100 g kókusz reszelék - 200 ml kókuszkrém - 1 ek útifűmaghéj - 2 ek karob por nyers vegán bejglik és "kókusztekercs" (glutén- és laktózmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS Előáztatjuk a datolyát és az aszalt szilvát is min. 3-4 órára, a diót/pekán diót min. 24 órára, míg a kesu diót min. 10-12 órára. (A mandulát úgyszintén, kivéve, ha bolti darált mandulát használunk.) A MÁKOS BEJGLI készítésénél 1) az áztató víz nélküli datolyát megfelezzük. Az egyik felét (50 g) a darált mandulával a nagy teljesítményű turmixgépbe tesszük, és egyneművé dolgoztatjuk vele. A cél, hogy egy kézzel is jól gyurmázható, egynemű tésztát kapjunk. Ezt két folpack között (nyers sütiknél hasznos, mert így nem ragad a sodrófára a tészta, és sokkal könnyebb felszedni a nyújtódeszkáról is.) kinyújtjuk téglalap alakúra. 2) A mákos töltelékhez a darált mákot, a reszelt citromhéjjal, és a maradék datolyával szintén a gépbe tesszük, és egyneművé dolgoztatjuk vele. Ha nagyon szemcsés maradna 1-2 ek tiszta vizet tehetünk hozzá. 3) Ezzel a mákos krémmel megkenjük a már kinyújtott mandulás tésztalapot, majd egy kanál hátuljával kicsit elegyengetjük a mákot, hogy ne hulljon morzsákra, és hozzáragadjon az alaptésztához. 4) Az alsó folpack segítségével (ezen van a töltött tésztánk) elkezdjük óvatosan feltekerni a bejglit, mint, ahogyan azt az eredeti bejglivel is tennénk. 5) Miután feltekertük, a folpack-kal becsomagolva mehet a hűtőbe min. egy éjszakára. Sokkal könnyebb szeletelni, ha előtte állt a hűtőben egy pár órát. A DIÓS BEJGLINÉL a mákoshoz hasonlóan 1) a kesut és az aszalt szilva felét, a reszelt narancs héjával összedolgozzuk, majd kinyújtjuk két folpack között. 2) A diós töltelékhez a diót és az aszalt szilva másik felét, a fahéjjal összedolgoztatjuk a gépünkkel, majd a krémet, amit kaptunk, rákenjük a kinyújtott kesu lapra. 3) Óvatosan feltekerjük, be a hűtőbe, és kész is. A KÓKUSZOS TEKERCSHEZ 1) ugyanazt a mandulás alapot elkészítjük, mint a mákosnál, azzal a különbséggel, hogy teszünk bele karob port is, amitől ,,csokis lesz a tészta. 2) A kókuszos töltelékhez a kókuszreszeléket megdaráljuk kávédarálón, hogy minél kisebb szemű legyen, szinte porszerű. 3) Hozzáadjuk a kókuszkrémet és az útifűmaghéjat. Összekeverjük, majd rákenjük a kinyújtott ,,csokis tésztára. 4) Óvatosan feltekerjük, és mehet is be a hűtőbe éjszakára. nyers vegán bejglik és "kókusztekercs" (glutén- és laktózmentes, vegán) Kellemes Karácsonyi Készülődést kívánok mindenkinek és Karácsonykor se feledjétek: Táplálkozz, ne csak étkezz! ;-)
Limara csavart briósa másként (Szakácsmustra 21)
Ani meghívott a szakácsmustra játékra. Mostanában nem igen vettem részt ilyenekben, mert mindig lekéstem a határidőket. :( Ábel, ahogy nézegettem a recepteket közölte, hogy: - AZT süssük meg! - Melyiket? (Görgetem vissza az oldalt) - Hát AZT! Azt a mákosat! - Nincs is mákunk. Tegnap beleraktuk a gofriba az utolsó adagot. Majd hozunk a Nagyitól. - De diónk van... Meg lettem győzve. :) Végül aztán kókuszos-vaníliás és mogyorókrémes készült. Nagyon finomak lettek annak ellenére is, hogy Limara receptjét reformosítottam kicsit. A tojást már nem akartam kivenni, így nem vegán, de tapasztalatom szerint beáztatott lenmaggal és egy kanál zabliszttel könnyen helyettesíthető lenne. A mogyorókrémet egy régi postból kerestem elő, mert úgy érzésre készül általában, már el is feledkeztem az ott leírt történetről. Olyan jó volt olvasni. :) A tészta mennyiségét attól függően, hogy hány darabot szeretnénk, sokszorozzuk. A töltelékek mennyisége kb. egy-egy adag tésztához elég. Hozzávalók a tésztához: 60 dkg liszt (fele tk tönköly) 1 tk. só 3 ek. gyümölcscukor 1 tojás kb. 3 dl rizstej 6 dkg puha vaj 2,5 dkg friss élesztő Hozzávalók a kókuszos töltelékhez: kb 4,5 dl növényi tej 200 g kókuszreszelék 1 cs vaníliás pudingpor (nekem most Naturás zab volt) 20 cs stevia Hozzávalók a mogyorókrémhez: 200 g törökmogyoró 1 dl növényi tej / tejpor + pálmazsír 2 ek karobpor 2 ek olivaolaj 2 ek gyümölcscukor / sztívia stb. vanília por Először a kókuszos tölteléket készítjük el, hogy teljesen kihűljön, mire a tésztára kenjük. 3,5 dl tejet felforralunk, 1 dl-t elkeverünk a pudingporral és a sztíviával. Amikor a tej felforrt, beleöntjük a kókuszt, és folyamatos kevergetés mellett a pudingporos keveréket is. Besűrűsödés után lehűtjük. A tészta hozzávalóit nálam is a kenyérsütő dagasztotta, mint egyébként az ilyesmit mindig. Kézzel is tökéletesen működik, csak épp időigényes és jó munkás az ilyesmi. Miután a tésztát alaposan meggyúrta a gép, hagytam az üstben kelni, majd újra átgyúrattam, és azután nyújtottam. A mogyorókrémhez a mogyorót kicsit megpirítjuk (nálam a melegszendvics sütőben), azután a héjának a nagy részét ledörzsöljük. Darálón ledaráljuk, majd késes robotgép tartályában szórjuk. (Ha nincs, turmixgép is jó, de akkor hígabbra kell készítenünk a krémet.) Beletesszük a többi hozzávalót is a tej kivételével. A gépet elindítjuk, és hagyjuk, hogy a massza összeálljon. Kell neki idő. Azután lassan adagoljuk hozzá a tejet, míg finoman kenhető állagot nem kapunk. Ha nagyon jó késes aprítónk van, és nem sajnáljuk, a mogyorót addig daráltatjuk, míg egészen sűrű krémszerű nem lesz, és 1 ek pálmazsírral lazíthatjuk. Azután tej helyett növényi tejpor kerülhet bele pár kanállal, illetve a többi hozzávaló, így jóval tovább eltartható, meg hát jobban hajazik arra a bizonyos mogyorókrémre... kristályvanilinnel még inkább azt tenné, de azért már mégse! A tésztát attól függően, hogy kisebb, vagy nagyobb brióst szeretnénk, több darabra vágjuk. Limara 6 darabot készített ebből az adagból, én a kicsik miatt fele akkorákat szerettem volna, így kb. 12 darabot. Egyet-egyet kinyújtunk egészen vékony téglalapokra - kb 30x20-asak voltak nálam. Mivel gyorsítani akartam (Flóra ekkor már a hátamon, és Ábel is segített) hosszában a felét kentem meg a töltelékkel, ráhajtottam a tészta másik felét, a széleket lenyomkodtam. Derelyevágóval, mint a csöröge közepét, a tésztákat hosszanti irányban bevágtam 4x. Limaránál a kép jól mutatja. Azután a végétől spirálisan feltekertem, majd brióst formáztam. Kb. fél órát keltek zsírpapírral kibélelt tepsin, azután közepes hőfokon kb. 40 percet sültek.
Hótegyszerű csicseriborsó- és kukoricaburger
2016. december 12. Vegán muflon
Újabb olvasói levelet kell közzétennem: "Tisztelt Muflon úr! Amennyiben nem hagy fel az urizáló receptek posztolásával, rajzszeget verek a klumpámmal az alsóajkába! Hát honnan szerezzek én itt Rimákseregélyesen édeskrumplit meg babsajtot? Talán érleljek a hálóingemben? Megvolt bennem a szándék, hogy elhagyom a hurkát meg a pejslit, de ha így folytatja, komplett bölénycsordákat fogok tokaszalonnába tekerni! Sőt, a saját vejemet is, a Rezsőt! Aztán majd nézegethet, maga kotványos paszulytatár! Üdvözlettel: Kentaur Lajosné"
A blog elindítása óta megtanultam komolyan venni a hasonló fenyegetéseket, ezért most egy olyan szimpla specialitással hozakodom elő, melynek minden összetevője könnyedén beszerezhető. (Kivéve a csicseriborsót és a koriandert, hogy azért mégis provokáljak egyeseket.)
Összeharácsolandó:
400g (azaz egy konzerv) csicseriborsó 300g (azaz majdnem egy konzerv) morzsolt kukorica fél csokor friss korianderlevél felaprítva 1 tk pirospaprika 1/2 tk őrölt kömény 1 citrom héja 4 púpozott evőkanál liszt só/bors zsemle, plusz az összes gány, ami a hamburgerbe kell.
A csicseriborsót és a kukoricát a fűszerek, a citromlé és a liszt társaságában aprítóba helyezzük, és durvára daráljuk. Ha az így kapott masszát még mindig undorítóan ragacsosnak találjuk, újabb dózis lisztet helyezünk bele. Ezután négy egyforma fasírt formázunk belőle, majd fél órára hüttőbe helyezzük. Kevés olívaolajon mindkét oldalon kisütjük, majd jajveszékelve zsemlék közé szorítjuk őket.
Teljes kiőrlésű almás-mákos koszorú
Hozzávalók: 10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt 10 dkg zabpehely egy csipet só 4 ek nyírfacukor 4 ek olaj 1 alma finomra reszelve 5 ek darált mák 1 kk szódabikarbóna 1 kk sütőpor fél dl tejszín kb. 2 dl víz Összekeverjük a lisztet, a sót, a cukrot, a mákot, a szódabikarbónát és a sütőport....
Változatos datolyagolyók egyszerűen, akár az ünnepi asztalra is (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers vegán)
2016. november 15. Zöld Avocado
datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán) A datolya az egyik legősibb gyümölcsünk, mely a Bibliában is fel-felbukkan, és feltehetően már az időszámításunk előtti Mezopotámiában is ismerték és fogyasztották. A datolya az araboknál az őszinteséget, a szépséget és az igazságosságot szimbolizálja. Növényi hormontartalmának köszönhetően az arab kultúrákban gyakran fogyasztják a változókor idején a nők, hogy elősegítsék a hormonháztartás egyensúlyának megtartását. Jelentős természetes kalcium és magnézium forrás, illetve rosttartalmának köszönhetően hozzájárul a tökéletesebb emésztéshez. (Székrekedés és aranyér esetén is a testünk is fellélegezhet napi 1-2 szem datolya fogyasztása után.) Jelentős természetes cukortartalmától gyorsan kapunk új energiára pár szem datolya golyó elfogyasztása után. Főleg, ha a golyókba még ún. szuperételeket is elrejtünk. Népszerű és egyszerű desszert következik, ahol az alap hozzávalók egyformák, az ,,extra hozzávalókkal a végeredmény mégis változatos. Nem kell őket sütni, rengeteg fajta alapanyagból elkészíthetjük, és kb. 15 perc munkát igényelnek. Mutatok nektek 7 különböző ízű datolyagolyó ötletet, melyek csak kiindulási alapok. A variációk száma végtelen! Kísérletezzetek bátran, mert elrontani nem lehet! Melyik recepttel kezditek? HOZZÁVALÓK (fajtánként 15 darab kb. 3 cm átmérőjű golyóhoz) datolyagolyók (nyers vegán)1) narancsos - diós: - 100 g áztatott datolya - 1/2 narancs frissen facsart leve - 2/3 bögre dió ledarálva - meghempergetni reszelt narancshéjban 2) pisztáciás - lime-os: - 100 g áztatott datolya - 60 g apróra tört pisztácia - 50 g darált mandula - 1/2 zöld lime leve és a reszelt héja - 2 ek bio kakaópor / karobpor - megforgatni darált pisztáciába, és reszelt lime héjban Megjegyzés: A datolya mennyisége az áztatott datolyára vonatkozik. (A datolya helyett használhatunk aszalt szilvát is.) 3) chiás - vörösáfonyás 4) mákos - citromos 5) pekándiós - répás 6) almás - diós 7) kókuszos - karobos datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán) datolyagolyók (nyers vegán)ELKÉSZÍTÉS 1) Áztassuk be a mag nélküli datolyát min. 3-4 órára, majd az áztató víz nélkül tegyük az aprítógépbe (Botmixer is jó. Sőt! Ha elég puhára ázott a datolya, akár a kezünkkel szétnyomkodva is pépesíthetjük.) 2) A ,,lekvárrá zúzott datolyát tegyük egy keverő tálba a többi hozzávalóval, majd kézzel gyúrjuk alaposan össze. (Ha túl nedves az alapanyag - függ a felhasznált datolyától - , tegyünk hozzá 1/2 evőkanál útifű maghéjat vagy chia magot vagy még több darált mandulát, hogy keményebb tésztát kapjunk. Ebben az esetben hagyjuk állni a nyers tésztát golyózás előtt, hogy magába tudja szívni a nedvességet az útifű maghéj vagy a chia mag.) 3) Formázzunk golyókat, majd hempergessük meg őket a választott ízesítésnek megfelelő hozzávalóban. 4) Fogyasztás előtt tegyük őket a hűtőbe min. 2-3 órára. datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán) Kíváncsi vagy a többi datolya golyó receptre? Szeretnél még több természetes alapanyagot, zöldséget, gyümölcsöt, magvakat, diófélét fogyasztani, de nincs ötleted, hogyan készítsd el őket? Jön a Karácsony. Érkezik a gluténérzékeny, laktózérzékeny, cukorbeteg vendégsereg. Manapság egyre nagyobb kihívás a különböző diétát követő vendégek igényeit kielégíteni! Szeretnéd, ha mindenki jóllakottan, elégedetten és lenyűgözve hagyná el az otthonod? A Mit eszik a Világ? Ha nem eszik... c. recepteskönyv már Magyarországon is kapható! 170 db egészséges recept, magyar szerzőtől, nyomtatott és elektronikus formában is. Az e-Könyv höz már 1 995 Ft -tól hozzájuthatsz! Kíváncsi vagy rá mit mondanak róla korábbi vásárlóink? Katt a "Ti küldtétek" menüpontra! Szeretnél belelapozni a könyvbe? Itt megteheted: Mit eszik a Világ? Táplálkozz, ne csak étkezz! ;-) datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán) datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán) datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán) datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán)
Túrógombóc kölessel
Hozzávalók: 10 dkg köles egy csipet só 2 dkg vaj 1 kk vaníliakivonat fél citrom héja reszelve a használt édesítőszer ízlés szerint (nádcukor, nyírfacukor, stb.) 30 dkg túró 6-8 dkg darált dió A tetejére édes tejföl, fahéj (opcionális) A kölest megmossuk, megszórjuk egy csipet sóval, és háromszoros...
Kakaós-sütőtökös muffin
2016. október 25. Éltető ételek
A gyerekeknek "Tök jó nap" volt az iskolában, így egy olyan sütit kellett készítenem, amelyben sütőtök van, de ennek ellenére megeszik a gyerekek. Ugyanis a gyerekeim sajnos nem szeretik a sütőtököt, legalábbis akkor nem, ha látják és érzik, hogy benne van. Úgyhogy most el kellett dugnom, vagyis került bele dió, narancsolaj és kakaópor, hogy valóban ne legyen tökös íze. Hozzávalók: - 15 dkg sült sütőtök - 15 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 5 dkg darált dió - 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor - 8 dkg méz - 6 dkg kókuszolaj - 1 dl rizstej - kb. 0,5 dl frissen facsart narancslé - 2 teáskanál foszfátmentes sütőpor - 1 teáskanál szódabikarbóna - késhegynyi vaníliapor - késhegynyi fahéj - 5-6 csepp narancsolaj - csipet só Elkészítése: - Egy tálban keverjük el a nedves hozzávalókat: sült sütőtök, méz, puha kókuszolaj, rizstej, narancslé, narancsolaj. - Egy másik tálban pedig a lisztet, a diót, fűszereket, kakaóport, sütőport és a szódabikarbónát. - Lazán forgassuk össze, majd kanalazzuk bele a muffinformákba. - Előmelegített sütőben, 180 fokon süssük kb. 30-35 percig.
Omlós diós-lekváros keksz (vegán)
2016. október 4. Zizi kalandjai
Puha, omlós, szájban olvadós kekszek… erre vágysz? Akkor megtaláltad a tuti receptet. Gyorsan elfogyós kekszek, mert mi is és a vendégek is rájárnak. Ezt tapasztaltam, amikor Ádi harmadik szülinapján kipakoltam a kekszeket. Imádom, ahogyan a gyerekek csipegetnek egy svédasztalról. Kivesznek egy olívabogyót a tálkából, beleharapnak, leteszik, mert arrébb meglátnak egy datolyagolyót… beleharapnak, leteszik és már rohannak is játszani. Így volt ez Ádi születésnapján is, én meg jó anya módjára megeszegettem az összes ott maradt darabkát, legyen az egy répa, egy keksz vagy egy datolyagolyó.
I. családjából érkezik ez a keksz recept és mindig azt hallottam, hogy az anyukája milyen finom mini islereket sütött. Szóval ezek lehetnek mini islerek is, ha bevonjuk őket olvasztott csokoládéval, csak mi megkíméltük magunkat és más anyukákat, hogy az olvadt csokit kelljen a gyerekek ruhájáról, kezéről, szájáról, arcáról törölgetni a napsütéses melegben. A tésztája tele van dióval, ettől még finomabb. Két keksz közé pedig házi savanykás sárgabarack lekvár került, de eperrel, szederrel is kiváló… ki, mit talál a kamrájában.
UI: Karácsonyra már most mentsétek el a receptet! Ha sokféle süteményt készítetek, ez legyen az egyik! Sőt, egy doboznyit ajándékba is adhattok!
Omlós diós-lekváros keksz (vegán)
Hozzávalók 20-30 darabhoz:
– 250 g tönköly fehérliszt
– 160 g dió, darálva
– 250 g jó minőségű margarin (hideg legyen!)
– 100 g nád porcukor
– csipet Himalaya só
– sárgabarack lekvár
Melegítsük elő a sütőt 170C fokra. Béleljünk ki egy tepsit sütőpapírral és vékonyan kenjük át kókuszolajjal.
Egy tálba kockázzuk fel a hideg margarint, majd adjuk hozzá a lisztet. Kézzel dolgozzuk morzsás állagúra. Ekkor adjuk hozzá a darált diót, a porcukrot és a csipet sót. Gyúrjuk össze a tésztát. Tegyük lisztezett felületre és nyújtsuk ki 3-4 mm vastagságúra. 3-4 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval vágjunk kis köröket a tésztából, tegyük a tepsire és süssük 12-15 percig, amíg aranybarnák lesznek.
Ha kihűltek a keksz körök, vegyünk egyet, kenjük meg lekvárral és “ragasszunk rá” egy másik keksz lapot.
Dobozban, hűvös helyen két hétig elállnak, de úgysem fognak addig tartani.
Tipp : a kekszeket bevonhatjuk csokoládészósszal. Olvasszunk fel vízfürdő felett 100 gramm étcsokoládét és ebbe mártogassuk bele a keksz szendvicsek egyik oldalát. Csokoládészószt készíthetünk úgy is, hogy egy kevés kókuszzsírt felolvasztunk, adunk hozzá kakaóport és ízlés szerint tehetünk bele vaníliát vagy valamilyen édesítőszert (datolyaszirupot vagy nád porcukrot). Jól elkeverjük és belemártogatjuk a keksz szendvicsek egyik oldalát. Hagyjuk a csokit rádermedni, utána tálaljuk.
**********
2016 októberében megjelenő Vegán Reggeli című szakácskönyvem még mindig 25%-os kedvezménnyel rendelhető meg! Remélem ti is annyira várjátok, mint én! Részletekért katt a képre!
Csokis-meggyes kölestorta
2016. szeptember 9. Éltető ételek
A facebook csoportomban "mindenmentes" torta receptről beszélgettünk, amikor eszembe jutott ez a kölessüti. Viszont volt vele egy kis gond, ugyanis és tortaformában szerettem volna megsütni, de amikor beleöntöttem a folyadékot, abból az kifolyt. Ezért újratervezés következett és ez lett belőle. Az egész családnak ízlett, még a párom is elismerően bólogatott. Akár 1 éves szülinapra is tökéletes ez a torta, mivel hozzáadott cukrot nem tartalmaz, glutén-, tojás- és tejmentes is. A tészta állaga nem a megszokott piskóta, mivel a köles nincs megdarálva, ezért sokkal krémesebb és lágyabb. De ennek ellenére szeletelhető volt. A torta széle kissé lilás lett, szerintem a meggy miatt. :) Hozzávalók: - 1 csésze köles - 3 csésze növényi tej (pl. kókusz-, vag mandulatej) - késhegynyi vaníliapor - 1 banán - 6 datolya - meggy(befőtt) - 1-2 evőkanál kakaópor - 1 teáskanál szódabikarbóna - 1 evőkanál bio vaj vagy kókuszolaj Krém: - 20 dkg puha datolya - 2 evőkanál chiamag - 1-2 evőkanál kakaópor - 8-10 csepp narancsolaj Díszítés: bármilyen szezonális gyümölcs Elkészítése: 2 csésze tejet tegyünk fel főni. Szórjuk bele a kölest és a vaníliaport, majd lefedve kb. 12 perc alatt főzzük puhára.A megmaradt 1 csésze tejbe áztassuk be a datolyát, majd tegyük bele a banánt is. Botmixerezzük össze. Ezt az édes, banános tejet öntsük rá a megfőtt kölesre.Lazán forgassuk össze, majd szórjuk bele a kakaóport és a szódabikarbónát. Keverjük hozzá a puha vajat is.Öntsük bele a tortaformába, majd bőségesen szórjuk meg a kimagozott meggyel. Kissé bele is keverhetjük. (Ha lazább sütit szeretnél, akkor tegyél bele 2 felvert tojásfehérjét).Előmelegített sütőben (180fok), kb. 30 perc alatt süssük meg. Közben készítsük el a krémet. A puha datolyát daraboljuk fel, és áztassuk be annyi vízbe vagy növényi tejbe, amennyi éppen ellepi. Kb. 1-2 óra elteltével botmixerezzük simára. Keverjük hozzá a kakaóport, a chiamagot és a narancsolajat. Akár vaníliapor is kerülhet bele.Simítsuk rá a tortára, és legalább 3-4 órát hagyjuk állni. Ezidő alatt teljesen kihűl, és a krém is megszilárdul.A tetejét díszítsük gyümölccsel.
Vegán töltött padlizsán
2016. július 29. Éltető ételek
Tölteni bármilyen zöldséget lehet. Ilyenkor nyáron a cukkini és a padlizsán a sláger, de télen akár karalábéba is tölthetjük. Ebből a töltelékből nagyon finom melegszendvics krémet készítettem. Hozzávalók: - 1 evőkanál kókuszolaj - 1 vöröshagyma - 2 kápia paprika (vagy piros paprika) - 2 padlizsán - 1 szép nagy paradicsom - 2 gerezd fokhagyma - friss bazsalikom, rozmaring, chili - himalája só, bors - löttyintésnyi vörösbor - 1 csésze köles - pác: olívaolaj, füstölt piropaprika, só, 1 gerezd fokhagyma Elkészítése: A hagymát vékony szeletekre vágd fel. A kókuszolajon kezd el pirítani, majd reszeld bele a fokhagymát is.A paprikát is kisebb csíkokra szeleteld, majd add hozzá a hagymához. A padlizsánt mosd meg, a szárát vágd le. Hosszában vágd ketté, a belsejét kanállal vagy késsel ügyesen vágd ki úgy, hogy kis hajószerű legyen belőle.A kikapart padlizsánt és a paradicsomot is kisebb kockára szeleteld, majd hozzáadhatod a paprikás töltelékhez.Süsd össze, löttyints bele egy pici vörösbort.Fűszerezd a friss zöldfűszerekkel, sóval, borssal és a chilivel.Lefedve párold kb. 5-10 percig, majd fedő nélkül még süsd ugyanennyi ideig.A kölest alaposan mosd át, majd száraz serpenyőben pirítsd meg. Önts rá 2 csésze vizet, és sózd meg. Lefedve, mintegy 15 perc alatt főzd meg.Lazán forgasd össze a ragut a kölessel.A padlizsán hajókat locsold meg olívaolajjal, szórjál bele pici füstölt pirospaprikát és reszelj bele 1 gerezd fokhagymát. A kezeddel dörzsöld bele a padlizsánba.
Gyümölcssaláta cukkinivel
2016. július 20. Éltető ételek
Gondoltátok volna, hogy ebben a gyümölcssalátában a rizs helyett cukkini van? Bizony. Mivel semleges az íze, így édes és sós ételekbe is elrejthető, remek töltőanyag lesz belőle. Szóval, ebben ez a gyümölcsrizs, csak nevében rizs, és még csak tej sincs benne. Na de akkor hogyan is készült? Mindjárt írom is a receptet. :) Viszont még annyit fontos megemlítenem, hogy bármilyen gyümölccsel készítheted, ami éppen van otthon vagy elérhető. Augusztusban biztos fogok friss áfonyát is beletenni, tavasszal pedig epret. A krém ízlés szerint kesudióból is készülhet. Hozzávalók: - 1 közepes cukkini - 3-4 sárgabarack - 1 alma - 1/2 banán - kis marék aszalt mazsola és áfonya vegyesen Krém: - 1 marék áztatott mandula (barna héjától megfosztva) - 1 evőkanál méz vagy juharszirup - késhegynyi vaníliapor - 4-5 csepp narancsolaj - kevéske friss citromlé - csipet só Elkészítése: - A cukkinit hámozd meg, és késes darárálóval vágd morzsalékosra. Vigyázz, hogy nehogy pép legyen belőle. - A gyümölcsöket vágd fel kis kockára. - A krémhez a hozzávalókat alaposan turmixold össze. - Csak fogyasztás előtt öntsd a krémet a gyümölcsökre.
Nyári vegán quiche
A vegán quiche gluténmentes receptjét a CsendesM bisztró ajánlja nektek ebben a tikkasztó nyári melegben.
A vegán quiche minden évszakban tökéletes étel. Lehet gyors, egyszerű; lehet csinos, vendégvárós; vagy lehet szülinapi torta a nem édesszájúaknak. Nekünk nagy kedvencünk, különösen ez a gluténmentes verziója.
Íme egy igazán nyárias megoldás!
Vegán quiche hozzávalók:
A tésztához:
150 g dió
70 g mandula / kesudió
50 g napraforgómag
30 g lenmag
100 g aszalt paradicsom pár percre meleg vízbe áztatva (ez kicserélhető 70 g magozott olívabogyóra is, úgy is isteni a végeredmény )
A töltelékhez:
1 kisebb fej vöröshagyma
1-2 szál újhagyma (csak a színe kedvéért )
2 db tv paprika
3 db érett paradicsom
olívaolaj, só, bors
100 g csicseriborsó liszt
4 dl víz
1 tk kala namak (indiai feketesó - ettől a kénes sótól lesz tojásos hatású a massza)
Vegán quiche elkészítése:
A vegán quiche “tortalapjához” tedd be a magokat magokat egy aprítógépbe és daráld őket nagyon finomra. Ha nagyobb darabok is maradnak benne, nehezebb lesz dolgozni vele. Miután a magokat jó apróra daráltad, öntsd hozzá az apróra vágott aszalt paradicsomot és addig dolgoztasd a konyhagépet, amíg egy formálható masszát nem kapsz. (Minél kisebb darabokra vágod annál könnyebben bánik el vele a gép. ) A magos keveréket jó erősen, egyenletesen nyomkodd bele egy sütőpapírral bélelt piteforma aljába, majd tedd félre, míg elkészül a töltelék.
A töltelékhez való zöldségeket aprítsd fel minél apróbb darabokra. A hagymákat kis olívaolajon pirítsd meg, majd jöhet a paprika, a só. Hagyd 5 percig fedő alatt párolódni. Eztán jöhet a paradicsom, kóstolás után ismét sózás, borsozás ízlés szerint. Fedő alatt 15-20 perc alatt készül el a töltelék alapja, mely ha sok levet ereszt, akkor az utolsó 5 percre vedd le a fedőt. Közben egy tálban kézi habverővel keverd csomómentesre a csicserilisztet, a sót és a vizet. A kész lecsóra öntsd rá a masszát és lassú tűzön kevergesd, amíg el nem kezd sűrűsödni.
A tölteléket öntsd rá az alapra, simítsd el és 180 fokra előmelegített sütőben süsd 20-25 percig. Akkor van kész a pite, ha a töltelék már viszonylag szilárd benne. Vigyázz, hogy ne süsd túl, mert akkor kiszárad nagyon a quiche.
Eddigre már isteni illatok terjengenek majd a konyhában, de sajnos meg kell várni, míg kihűl, mert akkor lesz könnyen szeletelhető.
Jó étvágyat hozzá!
A CsendesM vegán bisztró csapatától szeretettel.
Vegán, búzacsírás sárgabarackos gombóc
Ne gondoljátok azt, hogy egy gyümölcsös gombóc készítése nagyon nehéz lenne. Szerintem nem lehet elrontani, csak az elkészítése egy kis odafigyelést igényel. Ha betartod a leírtakat, biztosan neked is sikerülni fog. Hozzávalók: - 50 dkg héjában megfőtt burgonya - 10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 10 dkg fehér tönkölyliszt - 1 evőkanál olívaolaj vagy kókuszolaj - 1 evőkanál tönköly búzadara (gríz) - csipet só - kb. 10 db érett sárgabarack - fahéj, kókuszvirágcukor Morzsa: - kb. 10 dkg búzacsíra - kb. 10 dkg darált dió - 1-2 evőkanál kókuszcukor - 1/2 mokkáskanál fahéj - 1 evőkanál kókuszolaj Elkészítése: A morzsához a darált diót a kókuszolajon folyamatos kevergetés mellett picit pirítsuk meg, éppen csak annyira, hogy enyhén illatos legyen. Vegyük le a tűzről, picit hagyjuk hűlni, majd szórjuk bele a búzacsírát, a cukrot és a fahéjat.Közben a héjában megfőtt burgonyát még melegen krumplinyomóval törjük át. Hagyjuk teljesen kihűlni!Szórjuk bele a lisztet, a darát, a sót, és az olajat is csorgassuk bele.Gyúrjunk belőle egy ruganyos tésztát.Kilisztezett deszkán nyújtsuk ki kb. 0,5 cm vastagra, és kockázzuk fel mintegy 8 cm-esekre. No, nem kell mérni, csak úgy szemre. :) Persze ez függ a barack méretétől is, de én jobban szeretem a max. pingponglabda méretűeket.A barackot magozzuk ki, vágjuk félbe, szórjunk rá kókuszcukrot és fahéjat. Jól forgassuk össze. Ez lesz a töltelék.Mindegyik kockatésztára tegyünk egy cukros barackot, és ügyesen gombócozzuk.Lobogó, enyhén sós vízben főzzük ki, de ne egyszerre. Amikor feljön a gombóc a víz tetejére, még utána úgy 4-5 percig főzzük.A lecsöpögtetett gombócokat forgassuk meg a búzacsírás morzsába.
Cukkinis lasagna kesudiókrémmel
"Jó kétvágyat kívánok, kukoricát kapálok! 2300 pénzérme lesz, jóuram" - mondta az imént a MODOROS futár. Neeem, valójában szó sincs róla, hogy igénybe vettem volna a telefonos ételrendelést, mint a konyhai analfabéták mentőmellényét. A bevezető mondat csak azután jutott eszembe, miután átfutottam néhány fogyással kapcsolatos gasztronómiai cikket. (Egyes perverzek harisnyával fojtogatják magukat a gardróbban, mások többször is megnézik az Éhezők viadalát, én ilyeneket olvasok.) Amúgy pár hetes balatoni tapasztalataim alapján az emberek még bikiniszezonban is semmibe veszik a hasonló irományokat, legalábbis a parton heverő bikinis lamantinok és fecskenadrágos cethalak száma erre engedett következtetni. Mindemellett túl nyilvánvaló gesztus lenne lázadó jelleggel valami gigászi kalóriabombával visszavágni, következzen hát egy olyan lasagna, mely nem tartalmaz tésztát. (Már ha jelen esetben ez lasagnának hívható, egyébként meg nem érdekel, ha nem.) A lényeg, hogy rétegelni kell, így szakaszonként pofázom el a metódust visszautalva korábbi receptekre: Előkészíti fegyelmezetten: 2 közepes cukkini pár szelet vegán sajt (füstölt, ha kérhetném) A kesudiókrémhez: 1/2 fej vöröshagyma 4-5 szelet jalapeno 1 gerezd fokhagyma összetörve 15 dkg kesudió 1 csésze víz 2 ek száraz élesztő 1 ek kurkuma 1 ek fűszerpaprika (édes) 1 ek mustármag 1/2 tk őrölt szerecsendió 2 tk só bors A hagymát felaprítsuk, olívaolajon megpároljuk, hozzáadjuk a jalapenót, a fokhagymát és a kesudiót, és további 5-6 percig tutugjatjuk kis lángon. A serpenyőben lévő egész hóbelevancot turmixgépbe tesszük, hozzáadjuk a fűszereket, egy csésze vizet, és krémes állagúra turmixoljuk. A paradicsomos-darált szejtános elegyhez: 100 g szejtánpor 3 ek szójaszósz 1 dl langyos víz 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 400 g aprított paradicsom (konzerv) 3 ek sűrített paradicsom 1 tk szárított petrezselyem 1 tk szárított oregánó 1 tk bazsalikom 2 db babérlevél Szejtánt hegesztünk az itt leírt módon. Ha elkészült, 2 centis kockákra nyiszatoljuk, majd egy aprítóban kíméletlenül ledaráljuk. 2 ek olívaolajon megpirítjuk, majd hagyjuk békében. Egy másik edényben nagy műgonddal megpároljuk a felkockázott hagymát, hozzáadjuk az összetört fokhagymát, a paradicsompürét, a vörösbort, majd a fűszereket, és pár perc után hanyagul beleborítjuk a darált szejtánt. Jó 4-5 percig főzzük, majd félretesszük. Ha mindkét komponenssel megvagyunk, jön a rettenetesen izgalmas rétegezés: egy hőálló tál alját vékonyan megkenjük a paradicsomos-szejtános löttyel, majd jön a hosszában 1cm-es szeletekre vágott cukkini egymás mellé halmozva. Ezt ravaszul megkenjük a kesudiókrémmel, majd következő rétegként ráhajítunk pár szelet vegán sajtot. Ugyanezt még egyszer eljátsszuk, a legfelső réteget a paradicsomszósz és a konokul ráhelyezett sajt képezi. A sütőben az egész hóbelevancot 190 fokon 50 percig sütjük, majd megzabáljuk.
Reggelire fel! Málnás chia puding superfoodokkal (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers vegán)
Korábban már hoztam nektek a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon két gyönyörűszép és nagyon tápláló chia puding receptet. Egy csokis-kókuszos és egy szőlős chia reggelit. A recepteket itt találjátok. A mostani bejegyzésben egy "szuperételes" chia puding kerül az asztalra. Egy tálnyi "szuperegészség", szuper gyorsan, szuper finoman reggelire. málnás chia puding superfoodokkal (mindenmentes, nyers vegán) HOZZÁVALÓK (1 személyre) - 2 dl kókusztej ital - 1 db érett banán - 1 marék friss málna - 2 ek chia mag - 1 tk frissen darált lenmag - 2 ek kendermag - 1 marék natúr kesudió - 1 marék aszalt goji bogyó ELKÉSZÍTÉSA kókusztej italt a banánnal és a málnával összeturmixoljuk. Kitöltjük egy müzlistálba. Belekeverjük a lenmagot és a chia magot, majd félretesszük kb. 45 percre, hogy legyen ideje sűrűsödni, pudingosodni. Mielőtt elfogyasztanánk hozzá adjuk a kesudiót, a kendermagot és a goji bogyót. Most már kezdődhet a nap! ;-) málnás chia puding superfoodokkal (mindenmentes, nyers vegán) Táplálkozz, ne csak étkezz! Jó étvágyat! :-) MIÉRT NEVEZIK SUPERFOODOKNAK A HOZZÁVALÓKAT? A chia magról bővebben itt olvashatsz: http://www.originalchia.hu/tapanyagtartalom/ A kendermagról bővebben itt olvashatsz: http://ossejt-terapia.shp.hu/hpc/web.php... A lenmagról bővebben itt olvashatsz: http://hajraegeszseg.hu/cikk/2014-11-09/egyunk-lenmagot A kesudióról bővebben itt olvashatsz:http://napidoktor.hu/blog/termeszetesen/a-kesudio-15-elonye/ A kókusztejről bővebben itt olvashatsz: http://www.biocity.hu/b.../a-keleti-konyha-kincse-a-kokusztej/ A goji bogyóról bővebben itt olvashatsz:http://www.liciumgyumolcs.hu/tenyek.html A málnáról bővebben itt olvashatsz:http://veddamagyart.info/elelmi.../669-naponta-3x3-hazai-malna Az érett banánról bővebben itt olvashatsz: http://filantropikum.com/ezert-fogyasszunk-minel-tobb-barn.../
Vegán bolognai spagetti
Sokféle húsmentes bolognai spagetti kering a neten. Van, amelyikben tofu, gomba vagy éppen lencse van. A hüvelyeseket elég sokszor használom hús helyettesítésére, így most is erre esett a választásom. Nyugodtan kipróbálhatod barna lencsével is, de nekem most volt egy adag főtt csicseriborsó a hűtőben, amit már mindenképp fel kellett használnom valamihez. Jó választás volt. :) Hozzávalók (2-3 adag): - 1 vöröshagyma - 1 evőkanál kókuszolaj - 3-4 gerezd fokhagyma - 1 közepes sárgarépa - 1 ujjnyi szelet zeller - 1/2 padlizsán - 1 bögre főtt csicseriborsó (barna lencsével is jó) - 3 szép nagy paradicsom pépesítve (vagy 2-3 dl paradicsomszósz) - 2 evőkanál aprószemű zabpehely - himalája só, bors, füstölt pirospaprika, bazsalikom, oregano, chili - 1 csomag gluténmentes spagetti tészta Elkészítése: - A kókuszolajon kezdd el dinsztelni a hagymát és a reszelt fokhagymát. - Ha van késes darálód, akkor a zöldségeket azzal könnyűszerrel morzsásra tudod varázsolni. - Ezeket add a hagymához, és pirítsd össze pár perc alatt. Közben sózd meg. - A főtt csicseriborsót is picit daráld meg, hogy ez is morzsás állagú legyen.Add hozzá a hagymás zöldségekhez. Öntsd mellé a paradicsompürét és legalább még 1 dl vizet.Fűszerezd. Kb. 20 perces főzésre van szükség.Ekkor add hozzá a zabpelyhet, ez jó zaftos állagot fog adni neki. Kb. 5-10 perc főzés, és készen is van.Bő, sós vízben főzzél ki kukorica spagettit, és tedd rá a bolognai szószt.
Variációk chiapudingra: egészséges alternatívák bűntudat nélkül
A chiamag szinte berobbant a köztudatba. Már elég sok helyen lehet vásárolni, de azért érdemes bio minőséget beszerezni. Miért is szeretjük ennyire ezt az apró magocskát? Remek tápanyagforrás, kiváló forrása az esszenciális zsírsavaknak, optimális az omega 3-6 aránya. Oldható és oldhatatlan rostok gazdag forrása. Tartalmaz kalciumot, foszfort, cinket, mangánt, molibdént, bórt, niacint, B12-vitamint és folsavat is. Jelentős mennyiségű fehérje található, 100 gr-ban 16 g. Az oldhatatlan rostok miatt lassan emésztjük meg, így alacsonyan tartja az inzulin szükségletünket, emésztésjavító hatása van és a tápanyagoknak is van idejük felszívódni. Ez a piciny magocska a tömegének 10-12x-esét képes magába szívni. Tehát 1 dkg mag kb. 1 dl vizet zselésít. Mindig duzzadt állapotban adjuk a gyerekünknek, ezért előtte minimum fél órára áztassuk be. Kerülhet kásába, turmixba, süteményekbe, kekszekbe is belesüthetjük. Vegánoknak remek tojáspótló. 1 evőkanál darált chiamag 3 evőkanál vízben áztatva bezselésedik, süteményekben ez használható tojás helyett. A hozzátáplálás során 1 éves kortól babák is kaphatják. Nézzük a chiapuding alapreceptjét: - 6 dl kókusztej - 5 puha datolya - 1 banán - 5 evőkanál chiamag - vaníliapor vagy fahéj Hogyan készítsünk belőle pudingot? A datolyát áztasd be a kókusztejbe. Kb. 15-20 perc elteltével, a banánnal és a fűszerrel együtt turmixold krémesre. Add hozzá a chiamagot és tedd be a hűtőbe néhány órára (akár egész éjszakára). Ha kellően puding állaga lett, akkor rétegezd gyümölccsel vagy keverd hozzá tetszés szerint a gyümölcsöt, kakaóport vagy a magkrémet. Variációk kedvünk szerint: Eperréteges chiapuding Áfonyás chiapuding Csokis-őszibarackos chiapuding Csokoládés-narancsos chiapuding Chia reggeli A lehetőségek végtelenek. Lehet még mogyorókrémes, lucumás, gojis, málnás vagy éppen baracklekváros. Rétegezheted a gyümölccsel vagy összekevered vele, így is, úgy is finom. Ha nem szereted a chiamag szemcsés állagát, akkor daráld meg, és a chiaport tedd a tejbe. Természetesen a tejet is variálhatod, ha neked pl. a rizstej a kedvenced, akkor azzal készítsd el. Az édesítésre a datolyát használtam, de jó hozzá a méz vagy éppen a juharszirup is.
Quinoás müzli szelet csokiöntettel
Valami édességre vágytak a lányaim. Ilyenkor szétnézek a kamra mélyén, hogy milyen alapanyagokat tudnék felhasználni. Igazán finom müzli lett belőle, bár legközelebb teszek bele úgy 2 evőkanál darált arany lenmagot. De egy reszelt almával is megér egy próbát. :) A hűtőben jó az állaga, de szobahőmérsékleten kicsit morzsálódik. De csak ennyi baj legyen... így is elfogyott. :) Hozzávalók: - 20 dkg aprószemű zabpehely - 5 dkg zabliszt - csipet himalája só - 1/2 mokkáskanál vaníliapor (vagy fél rúd vanília kikapart belseje) - 10 dkg datolya - 1 banán - 10 dkg kókuszolaj - 10 dkg dió - 4 dkg puffasztott quinoa - 1/2 bio narancs reszelt héja (vagy 4-5 csepp narancsolaj) - 1 kisebb narancs leve Csokiöntet - nyers csokijó krémesre darált kesudió (vagy 1 evőkanál kesudiókrém), de mogyorókrémmel is el tudom képzelni :) Elkészítése: Először is melegítsük elő a sütőt, úgy 180C fokra. Egy tálban keverjük össze a zabpelyhet, a lisztet, a sót és a vaníliát.Tegyük aprítógépbe) a puha datolyát, a banánt és az olvasztott kókuszzsírt. Nyomjuk bele a narancs levét is. Pürésítsük simára. Öntsük ezt a keveréket a száraz hozzávalókhoz. Adjuk hozzá az aprított diót és puffasztott quinoát. Reszeljük bele a narancs héját is.Jól keverjük el. Öntsük bele a müzli keveréket a sütőformába, majd kézzel alaposan nyomkodjuk bele a formába. Süssük 180C fokon 20-25 percig, amíg aranybarna lesz a teteje, a széle kicsit megpirul.
Vegán csokoládétorta
Gondolkoztál már azon mennyivel könnyebb lenne úgy neki esni egy csokoládétortának, hogy tudod utána biztosan nem lesz bűntudatod? Ilyen a vegán csokoládétorta.
Olyan, amiből sokat ehetsz, mégse hízol, ami egészséges és még szuper finom is!
Ha engem kérdezel én régebben mindig is egy ilyen tortáról álmodoztam. Tudom egy kicsit fanatikus vagyok, de szerintem sokan vagyunk ezzel így akik szeretik az igazán finom csokit. A jó hír, hogy létezik ez a vegán csokoládétorta és a legnagyobb örömmel osztom meg most veled a receptjét, hogy te is részesülhess ebben a csodában ha csak pár percig is (Nálunk legalábbis eddig tartott). Egy torta mely testnek és léleknek egyaránt jót tesz, a szó legszorosabb értelmében.
Készítsétek, fogyasszátok, élvezzétek!
Vegán csokoládétorta hozzávalók
Vegán csokoládétorta tortaalap:
100 g kimagozott datolya
85 g mandula
25 g kókuszreszelék
1 ek. kakaópor
csipet só
Vegán csokoládétorta tortakrém:
85 g kesudió (előző este beáztatva. ha nagyon sietsz, forró vízbe áztasd 1-2 órára)
1 db banán
2-3 ek. juharszirup
2 ek. kakaópor
3 ek. kókuszzsír
1 dl kókusztejszín (magas zsírtartalmú)
125 ml/ fél csésze mogyoróvaj
Vegán csokoládéöntet:
1 ek. kakaópor
1 ek. olvasztott kókuszzsír
1/2 ek. juharszirup
Vegán csokoládétorta elkészítése:
- áztasd a datolyát kb. 15 percig forró vízbe, míg jól megpuhul. Eközben a mandulát daráld finomra. Add hozzá a megpuhult datolyát, a kakaóport, a sót, a kókuszreszeléket és keverd addig, amíg egy teljesen egynemű masszát kapsz.
- Egy 18 cm-es tortaformát bélelj ki zsírpapírral, majd az aljában egyenletesen terítsd szét a datolyás alapot.
- Egy tálkába öntsd bele a kókuszzsírt, a kókusztejszínt, a kakaóport, a juharszirupot, a mogyoróvajat és habverővel verd könnyű krémmé.
- Egy turmixgépbe öntsd bele a kapott krémet, a kesudiót és a banánt, majd pár percig magas fokozaton turmixold az összetevőket amíg teljesen egyneművé nem válik az csokoládés massza.
- Miután elkészültél öntsd a datolyás alaprétegre a masszát, majd kb. 4 óra hosszára tedd hűtőbe. Én az utolsó egy órára fagyasztóba szoktam tenni, így hamarabb készen van.
- A csokiöntethez a hozzávalókat egy tálkában összekeverem, majd a torta tetejére csorgatom. Díszítésnek még kakaóport, epret, pisztáciát és virágokat használtam.
Jó étvágyat!
Zöldséges, csicseriborsós kuszkusz
2016. május 4. Élj harmóniában
Zöldséges, csicseriborsós kuszkuszA kuszkusz az észak afrikai konyhák nélkülözhetetlen alapanyaga, de nem egy külön gabonafajta, hanem búzadarából és búzadaralisztből készítik. A búzadarás keverékből készítik az apró gyöngyöket és legtöbbször előfőzik, ezért lehet pillanatok alatt elkészíteni és főzést sem igazán igényel. Az előfőzött kuszkuszhoz, csak forró vizet kell adnod és ha néhány percig állni hagyni, már kész is van. Már csak a vajat kell hozzákeverni ahhoz, hogy igazán ízletes legyen. A kuszkuszhoz gyakran fogyasztanak fűszeres, csicseriborsós zöldséges fogásokat. A kuszkusz és a csicseriborsó együtt fogyasztva teljes értékű fehérjével látja el a szervezeted, minden szükséges aminosavat be tudsz így vinni. Hozzávalók 4 ek. ghí 1/4 kk. aszafoetida (hing) üvegesre párolt hagmával helyettesítheted 2 tk. frissen reszelt gyömbér 1 morzsolt kis szárított chili 1 tk. kurkuma 1 csipet fahéj 4 sárgarépa 3,5 dl víz 45 dkg karfiol 2 cukkini 1 konzerv csicseriborsó (vagy előző este áztatott és frissen főzött) 3 ek. petrezselyem só 250g előfőzött kuszkusz 2,5 dl forrásban lévő víz 5 dkg vaj só Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A sárgarépát pucold meg és vágd nagyobb darabokra, a karfiolt tisztítsd meg és szedd rózsáira, a cukkiniket vágd vastagabb darabokra, aprítsd fel a petrezselymet. A csicseriborsót alaposan mosd le folyóvíz alatt egy szűrőben. Hevítsd fel egy edényben a ghít, majd tedd bele az aszafoetidát. majd add hozzá a kurkumát, chilit, gyömbért, fahéjat és keverd együtt is , hogy kijöjjenek az ízek. Add hozzá a sárgarépát és öntsd fel a vízzel és fedő alatt forrald fel. Majd takarékon főzd 5 percig a répákat. Amikor kezdenek puhulni add hozzá a karfiolt és a cukkinit és kb. 10 percig főzd kis lángon. Majd keverd bele a csicseriborsót.és a petrezselymet és fedő nélkül főzd még kb. 5 percig, hogy minden megpuhuljon. A végén ízlés szerint sózhatod. A kuszkuszt helyezd egy tálba és öntsd le a forróvízzel és hagyd néhány percig állni, majd add hozzá a vajat és sózd meg ízlés szerint. Majd szedd ki tányérokra és a tetejére tegyél a csicseriborsós zöldségekből:)
Tóth Gábor – Beteg táplálékaink
2016. április 30. Vegán lettem
A Beteg táplálékaink című könyv a húsokban előforduló kórokozókat és az állati eredetű élelmiszerek fogyasztásának kockázatát mutatja be. Beteg táplálékaink, a könyv A Beteg táplálékaink című több mint 550 oldalas masszív olvasmány nem kifejezetten vegán, hanem tudományos és egészségügyi oldalról világítja meg a húsfogyasztással szorosan összefüggő problematikákat. Ugyan egy rövid bekezdésben olvashatsz az állattartás erkölcsi problémáiról bibliai szemléletmódon átvezetve, de a könyv alapvetően nem etikai és nem állatjogi oldalról közelíti meg a témát. A könyv szerzője, Tóth Gábor okleveles élelmiszeripari mérnök és táplálkozáskutató, szakterülete a táplálkozás- és élelmiszertudomány. Számos könyvet írt már többek között candida, génmódosított élelmiszerek, édesítés vagy akár az e-számok témájában. A Beteg táplálékaink című könyv nagy alapossággal és szinte már zavarba ejtő részletességgel mutatja be mindazon az emberi szervezet számára veszélyesebb és kevésbé veszélyes betegségeket, melyek a húsfogyasztással szorosan összefüggenek. Olvashatsz a húson keresztül szervezetbe kerülő daganatkeltő vírusfajokról, agresszív baktérium törzsekről és egyéb parazitákról is többek között. Ha nem érint meg a veganizmus etikai része, viszont a saját egészséged érdekel és nem csak hosszú, de egészséges életet szeretnél, akkor ez a könyv neked szól! Beteg táplálékaink, a tartalomjegyzék A könyv tartalma annyira bő és a témában mindenre részletre kiterjedő, hogy a tartalomjegyzéke nem kevesebb mint hét oldalra sikeredett. Ezen bejegyzésben csak a nagy és a témát érintő fontosabb albekezdések címeit írom le, valamint a fejezetekből párat példának, hogy átlásd a könyv alaposságát. - Előszó - Bevezetés - A környezetbiológia törvényei - Az anyag körforgása és az élőlények láncolata - Az élettelen környezet hatása a mikroorganizmusokra - Hőmérséklet, nedvesség, Kémhatás, stb. - A mikroorganizmusok élőhelyei - A mikrovilág nagyjai - Kórokozók és eszközeik - Intelligens gyilkosok: a vírusok - Sokoldalú baktériumok - Néhány pusztító járvány terjedése és összefüggése az állatvilággal - Világméretű influenzajárványok és okaik - Az állatok mint a betegségek legfőbb terjesztői - Az emberre veszélyes állatbetegségek kialakulása és elterjedése - Miért válnak egyre agresszívabbá a mikroorganizmusok? - A globalizáció következményei - Miért hajlamosabbak a betegségekre a túltenyésztett haszonállatok? - Félelmet keltő állatbetegségek - A XX. század “záróakkordja”: a kergemarhakór - A XXI. század “nyitóakkordja”: a madárinfluenza - Az emberi rákbetegségek kapcsolata az állatvilággal - A vírusok és a rák - Átvihető-e a rák? - Élelmiszer-fogyasztással kapcsolatos fertőzések és mérgezések - Az állati eredetű ételek régi-új szennyezője, a Salmonella - Növekvő kockázat a szárnyasoknák: Campylobacter - A disznóvágások szemtanúja: Clostridium botulinum - Száj és körömfájás - A darált hús és a spirális fonalféreg találkozása - Az élelmiszerekkel feltételes összefüggő egyéb korokozók - Emberre is veszélyes belső élősködők - Mérlegen az állatok és állati eredetű termékek - A haszonállatok állat-egészségügyi és higiéniai szempontból - Az állati eredetű termékek mikrobiológiai kockázata - Az állati eredetű termékek vizsgálata táplálkozás-élettani szempontból - A jól működő immunrendszer, mint a védelem kulcsa - Étrendi alternatívák az állatbetegségek kapcsán - Az egészségügyi kérdéseken túl - Az állati eredetű termékek fogyasztásának etikai és lelki vonatkozásai Kiadója: Pilis-Vet Bt. Kötés: Puhatáblás, ragasztókötött Kiadás éve: 2006 Terjedelem: 581 oldal Ár: kb. 3000Ft
Nyereményjáték!
2016. április 29. Nyers konyha
Nyereményjáték ! Nyerj 10 000 Ft-os utazási utalványt a Sütő Tourstól, amit általunk szervezett utazásokra, akár A Nyers Nyaralásra, Görögországba s beválthatsz! Alkoss, fotózz, küldd be, nyerj és utazz velünk! Itt találod a részleteket: Nyers Kihívás Idén is lesz Nyers Nyaralás! Részletek a blogon hamarosan: Sütő Tours Utazási Iroda kft.
Nyers Kihívás, avagy táplálkozással önmagadért
2016. április 22. Vegán lettem
A Nyers Kihívás egy évek óta tartó mozgalom, melynek célja, hogy minél többen megismerjék a nyers étkezés jótékony hatásait.
A Nyers Kihívással először két éve találkozhattál, amikor István – akkor még a Nyersétel Akadémia séfje – először csinálta meg az egy hónapig tartó nyers vegán diétát. Ismerősei körében olyan mértékű érdeklődés övezte tevékenységét, hogy rögtön meghirdette facebookon az első nyilvános Nyers Kihívást, melyen több tucatnyian vettek részt. Varga Istvánnal, a Nyers Kihívás, a Nyers Nyaralás és a Nyers Valóság projektek atyjával beszélgettem.
Mikor alapítottad a Nyers Kihívást és mi a célod vele?
Két éve tavasszal indult az első nyilvános kihívásom, melyen nagyon sokan vettek részt. Célom ezzel a kezdeményezéssel, hogy minél több emberhez eljuttassam a nyers étkezés csodáját és hogy igenis lehetőségünk van változtatni a világunkon pusztán az étkezésünk által, de ezt a változást először magunkkal kell elkezdenünk. A Nyers Kihívás üzenete egyébként egyszerű: dolgozz magadon és edd magad boldogra!
Kiknek ajánlod a Nyers Kihívást?
Mindenkinek aki változtatni szeretne az életén. Ha a testünk egy jármű, akkor ez a táplálkozás egy sűrített rakéta üzemanyag, mellyel az átlagosnál magasabb üzemi szintre húzhatjuk fel testünket. De nem szabad beleugrani felelőtlenül egy ilyen diétába. Mindig figyelembe kell venni a vállalkozó nemét, korát, egészségügyi állapotát, fizikai aktivitását, anyagi helyzetét, motivációját és ezek függvényében kialakítani az egy hónapos étrendet. A vállalkozó kedvű kezdőknek minden esetben e-mailben nyújtok segítséget.
Egy holdhónapig tart a Nyers Kihívás. Miért pont 30 nap és miért pont holdhónap?
Általában 30 nap elég szokott lenni a szokásaink megváltoztatásához, illetve a holdciklus miatt nem is pontosan 30 nap. A hold nagyon sok téren gyakorol hatást az életünkre, melyek közül talán az egyik legfontosabb az érzelmekre gyakorolt hatása. Ennek fényében a Nyers Kihívás első két hete megszokásaink elengedéséről szól, majd az újhold, az új dolgok befogadásában segíthet minket. Továbbá mivel testünk nagymértékben víz, így az anyagcserénket is segíti ez a változás. Ennek kapcsán nagyon fontosnak tartom, hogy van mibe kapaszkodni ez idő alatt és a hold mint segítő barát van jelen a Nyers Kihívás alatt. Ha az óceánokat ily mértékben képes megmozgatni, akkor jól jöhet nekünk is az ereje.
Szépségkonyha kontra Nyers kihívás. Hol kapcsolódnak ezek egymáshoz?
A minőség nagyon fontos dolog az életemben. A Szépségkonyha a minőséget, a finomságot, a tisztaságot jelképezi és mutatja be a táplálkozáson és a szépségápoláson keresztül. A Szépségkonyha a nyers táplálkozáson belül a nyers vegán gourmet vonalat képviseli, a bőrápoláson belül pedig a vegán szépségápolással az ehető kozmetikumokkal foglalkozik. Enne kapcsán fontosnak tartom megemlíteni, hogy nem csak étkeinkkel hanem a mindennapi bőrápolás során használt kozmetikumokkal is nagyon sok egészségtelen dolgot vihetünk be a szervezetünkbe, melyek nagy része akadálytalanul is felszívódik. Ezért ajánljuk az ehető kozmetikai készítmények használatát, melyekben semmi természetellenes nincs. Rendszeresen tartunk nyers vegán élményvacsorákat is, hogy mindenki megtapasztalhassa van élet a salátán túl!
Miben látod a Nyers Kihívás mozgalom erejét?
Részben abban, hogy nincsenek merev szabályok, mindenki magához mérten állítja fel a saját kihívását és mindenki annyit tesz bele amennyit maga szeretne. Emellett ez egy azonnali pozitív “visszajelzéssel” járó életmód váltás, ami egy erőteljes belső munkával párosul. Ez a belső munka az, mely megadja a Nyers Kihívás erejét. Mindenki egyéni belső munkája. Ugyanakkor én úgy gondolom, hogy a Nyers Kihívás elsősorban magunkról és a belső munkáról szól, ezért a mozgalom szó nem biztos hogy ideális kifejezés rá. Májusban a Mecsekben, nyáron Görögországban, ősszel pedig Balin fogunk nyersezni, tapasztalni. Ez a mozgolódás olyan lesz amilyenre csináljuk, csak rajtunk múlik. Rendszeresen szoktunk záró vacsorákat tartani, ahol a kihívás utolsó napján együtt eszünk újra hőkezelt vegán ételeket. Minden ilyen élmény erősíti ezt a kezdeményezést.
Mit ajánlasz azoknak akik tervezik, hogy részt vesznek egy Nyers Kihíváson? Hogyan kezdjék, hogy álljanak hozzá?
Legfontosabb maga a döntés és annak a véghezvitele, tehát szerintem ez az egész fejben dől el. Mindenki adjon magának pár percet és őszintén válaszolja meg magának, hogy miért is akarja ezt csinálni. Ha a motiváció megvan, mely erős és tiszta akkor nem lesz gond. Utána érdemes információt gyűjteni hiteles blogokról vagy akár tőlünk e-mailen keresztül vagy a Nyers Kihívás honlapján, ahova számos hasznos információ kerül fel és indul majd egy receptjáték is. De barátsággal ajánlom Sütő Mónika nyersétel blogját is többek között, aki nem csak hitelesen ír, de hitelesen él is. A megfelelő mennyiségű információt mindenki formálja és szűrje saját igényei szerint. Ezen a ponton, amikor az őszinte motiváció találkozik a hiteles forrásokból megszerzett hasznos tudással, már semmi sem tántoríthat el a változtatásról.
Apropó recept játék, pontosan mi ez? Mesélnél róla röviden?
A Nyers Kihívás keretein belül indítok egy receptjátékot, amelyen mindenki részt vesz aki beküld egy vagy több képet a Nyers Kihívás alatt készített nyers ételeiről. A játékszabályok egyszerűek, az étel mellé egy kézzel írt papírt kell tenni “9. Nyers Kihívás” felirattal. Ezután a képet, recepttel együtt küldjék el a Nyers Kihívás facebook oldalára. Mi minden képet és receptet feltöltünk, melyből a nyertest a közösség választja ki. Számos értékes nyeremény vár gazdára, melyeket a játék keretein belül hirdetek ki.
Mikor kezdődött a Nyers Kihívás és milyen sűrűn tervezed a jövőben?
Az aktuális Nyers Kihívás április 22-én, pénteken indult. A továbbiakban pedig évszakonként tervezem és minden alkalommal egy hónap lesz a menetrend, az idők végezetéig.
Gyakran beszélsz többes számban, ez azt jelenti hogy vannak segítőid is?
Igen. Nagyon szerencsésnek érzem magam, mivel nagyszerű személyeket küldött segítőnek az Élet. Többek között Bali Anita, aki a Nyers Nyaralások szervezésében segít, Nádasdi Krisztina, aki az Elysium Vegán Beauty ügyvezetője, Palló Tímea a pécsi Natúr Ételbártól, Szőke Gábor a Nyersétel Akadémia ügyvezetője, Kertész Róbert vegán ironman és Sulyok Csillag vegán bikinimodellt, akik mindig támogatnak. Mellettük számos barátom és segítőm van országszerte, nekik is köszönök mindent, még ha most nem is nevesítettem mindenkit. Nem lenne elég hely a blogodon.
Végezetül, mikor és hol találkozhatnak veled a Nyers Kihívásra vállalkozók a közeljövőben?
Az aktuális rendezvényeinkről facebook és weboldalainkon informálódhatnak az érdeklődök. Sűrűn vagyunk Budapesten, de szívesen megyek vidékre is, mivel az embereknek kézzelfogható tapasztalatokra van szükségük elsősorban, nem csak virtuális tanácsadásra. Egészen konkrétan április 26-án a Metro Gasztroakadémián tartok képzést, majd május 7-én és 8-án Mánfán nyersétel hétvégét. Egyébként vegán sportolókkal tervezünk egy előadás sorozat elindítását a ,,Honnan veszi a vegán a fehérjét? témában. Szembeállítjuk a városi legendákat a tényekkel, mindezt kézzelfogható-kóstolható formában. Valamint kifejezetten a Vegán Lettem olvasók nagy örömére minden hónapban küldök majd egy exkluzív receptet neked a blogra. Köszönöm a lehetőséget!
Kapcsolódó linkek:
A Nyers Kihívás facebook oldal
A Nyers Kihívás Honlapja
A Nyers Nyaralás facebook oldal
A Nyers Valóság facebook oldal
Csokis-banános zabgolyó
2016. április 15. Éltető ételek
Igazán laktató, tápláló... és finom is. Mit is mondhatnék még róla? Készítsd el te is, ha valami finomságra vágysz. :) Hozzávalók: - 10 dkg zabpehely - 1 érett banán - 1 evőkanál cukrozatlan kakaópor - 6 dkg puha datolya - 3 dkg aszalt meggy vagy áfonya - 3 dkg kókuszreszelék - 4-5 csepp narancsolaj - 1 marék dió Elkészítése: Késes darálóval (a dió kivételével) dolgozd össze a tésztát. Ha nem szeretnéd, hogy savanykás legyen, akkor a meggyet/áfonyát vágd fel apróra, és csak a tészta összedolgozása után keverd hozzá.A diót törd össze apróra, a végén keverd hozzá (hogy darabos maradjon).Gombócozd.Én puffasztott amarántba forgattam meg.
KARALÁBÉLEVES
2016. április 2. Mit főzzek holnap?
Kókusznyuszi mangókrémmel (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) és egyéb ötletek a húsvéti asztalra
2016. március 25. Zöld Avocado
kókusznyuszi mangókrémmel (mindenmentes, vegán) Jön a nyuszi! :-) Hangzik a gyerekszájból. A felnőttek szerint pedig itt a Húsvét. :-) Egy tudatosan táplálkozó vegetáriánusnak kihívás lehet a húsvéti menü összeállítsa, hiszen a hagyományos ünnepi ételek nem igen férnek bele egyik kategóriába sem. Vegetáriánus? Nem. Egészséges és könnyen emészthető? Nem. És ezt még csak fokozza, ha a családban, vagy a vendégségbe várt látogatók között akad gluténérzékeny, laktózérzékeny, tojásmentesen étkező, diétázó, fogyokúrázó, vagy akár vegán. Nem egyszerű kihívás, de megoldható! Vegán, és ún. "mindenmentes" ételeket is készíthetünk csodaszép színekben, lenyűgöző tálalásban és a szem után a nyelvbimbókat is sikerül elcsábítanunk az ízekkel. Szeretnétek egy-két ötletet ehhez? Akkor jó helyen jártok! Korábban, ez alkalomból már készítettem itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon színes húsvéti tojások helyett színes és gyümölcsös "kókusztojásokat", melyeket könnyedén elkészíthetünk a gyerekekkel közösen is. Nagyon jó kis meglepetés a húsvéti locsolóknak is az alternatív, színes "húsvéti tojás". :-) Itt található hozzá a recept. gyümölcsös kókuszgolyók / kókusztojások (mindenmentes, nyers vegán) Főételnek a friss ropogós saláták mellé répaformájú sárgarépafasírtokat ajánlanék, melyek a reggeliző asztalon is megállják a helyüket. Látványos, finom és egyszerűen elkészíthető. Itt található hozzá a recept. édesburgonyás sárgarépafasírt (mindenmentes, vegán) Ha pedig már van tojásunk, és répánk is, már csak a nyuszi hiányzik. Nem vagyok híve az állatformájú ételeknek, de ezt megláttam, és megszerettem. Ennek nem tudtam ellenállni! ;-) Természetesen az eredeti "nyuszi" kicsit élethűbb volt, mint az enyém, de azért gondoltam megosztom veletek az ötletet még így gyorsan húsvét előtt, hátha nektek szebben sikerül. Én meg majd még dolgozom a kinézetén, és jövőre megszépítem. Sokat agyaltam a végén, hogy miért is nem néz ki úgy, ahogy az én fejemben kinézett... majd telefonos segítséget kértem, és megkaptam a választ. Nem elég kerek a nyuszi feneke. Én folyamatosan az arcán kerestem a hibát, de közben tényleg! Az arca mögötti rész a lényeg! A nagy kerek fehér fenék hiányzik az arca hátteréből. :-D (Bár azért szerintem az arcforma is kicsit fura...) Majd jövőre! ;-) kókusznyuszi mangókrémmel (mindenmentes, vegán) Megosztom veletek a gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán, trópusi kókusznyuszi receptét, a kivitelezéshez pedig ezen az oldalon találhatjátok a fázis fotókat. (Mert a forma ötlet innen jött, én pedig készítetem hozzá egy könnyen emészthető, diétákba is beilleszthető tésztát és krémet.) Talán nektek majd szebben sikerül! Drukkolok! ;-) Megint bebizonosodott, hogy maradjak a főzésnél, és a cukrászkodást bízzam másra. mangókrém aszalt mangóbólHOZZÁVALÓKtortalaphoz: - 50 g darált mandula / mandulaliszt - 100 g kókuszliszt - 100 g rizsliszt - 80 g kókuszcukor (egyéb tetszés szerinti édesítőszer) - 1/2 tk szódabikarbóna - 1 db citrom reszelt héjja (kezeletlen héjú) - csipet Himalája só - 2 dl kókuszjoghurt (egyéb tetszés szerinti növényi joghurt) - 4 dl mandulatej (egyéb tetszés szerinti növényi tej) - 3 ek kókuszolaj kókuszoskrémhez: - 250 ml - 2 ek kókuszkrém (Cocomas) - 3 ek + szóráshoz kókuszreszelék - 1 ek útifűmaghéj mangóskrémhez: - 30 g aszalt mangó (előző éjszakára beáztatva vízbe) - 2 ek a kókuszkrémből (Cocomas) dekorációhoz (arc és láb): - natúr kesudió, aszalt mangó, aszalt mazsola vagy áfonya, aszalt szilva, kókuszchips kókuszos süti mangókrémmel (mindenmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉSKészítsünk egy alap tortát. Ehhez a szilárd és a folyékony összetevőket külön-külön keverjük ki, majd borítsuk egybe, és keverjük el alaposan. Elég szilárd, masszaszerű tésztát fogunk kapni, de ez így jó. Öntsük a kilisztezett tortaformánkba, ami nálam egy 17 cm átmérőjű kapcsos tortaforma volt. Tegyük a 180°C-ra előmelegített sütőbe, és kb. 40 perc alatt süssük készre. Nem kell tűpróba, mert ennek a tésztának a közepe melegen még kissé ragacsos, nem lesz száraz. (Erre van most szükségünk.) Hagyjuk kihűlni a formában, majd vegyük ki, és kezdjük el felhasználni az alábbi linken található fázisfotók alapján. Ide katt: Favoritblog A mangós krémhez (amivel megkenem a torta közepét) előző éjszakára beáztattam az aszalt mangókat, melyek csodaszépen megszívták magukat, és újra puhák lettek. Ezeket a - puha, ázott, de nem olyan lédús, mint a friss - mangókat 2 evőkanál kókuszkrémmel összeturmixolom, majd rákenem a kettévágott tortalapra. A külső kókuszkrémhez a kókuszkrémet kikeverem 3 evőkanál kókuszreszelékkel, és 1 evőkanál útifűmaghéjjal. Félreteszem 30 percre, hogy az útifűmaghéj elvégezhesse a dolgát, és megkeményedjen a hab. Miután összeállítottuk a nyuszi formát a mangókrémes tortánkból (lásd. a csatolt oldalon a fázisfotókat) megkenjük az egészet ezzel a kókuszkrémmel, majd megszórjuk az egészet egy kevés kókuszreszelékkel, ami a nyuszi szőrét fogja adni. A nyuszi arcához és lábujjaihoz is természetes hozzávalókat használtam. A fülei aszalt mangók, az orra és a szemei aszalt mazsolák / áfonyák, a bajusza aszalt szilvából vágott csíkok, a foga pedig kókusz chips. A lábujjai helyén kesudió van. Betesszük a hűtőbe a kész kókusznyuszinkat pár órára, és kész is. Nem is volt olyan bonyolult, ugye? Nektek, hogy sikerült? Elégedettek vagytok a végleges formával? És a gyerekek? :-) kókusznyuszi mangókrémmel (mindenmentes, vegán) Táplálkozz ne csak étkezz még Húsvétkor is! ;-) Megjegyzés: Azoknak, akiket zavar az állatra emlékeztető küllem, ajánlom, hogy készítsék el a trópusi kókusztortát hagyományos tortaformában, mert ízre nagyon finom a végeredmény. ;-) KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET, GYOMORBARÁT, ÖRÖMTELI ÉTKEZÉSEKET ÉS VIDÁM CSALÁDI PILLANATOKAT KÍVÁNUNK MINDENKINEK! :-)
Mandulás patkó
2016. március 16. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 15 dkg finomliszt 15 dkg zabpehelyliszt 10 dkg mandula 8 dkg kókuszzsír 1 csipet só 15 dkg aranybarna nádcukor 1 tk. foszfátmentes sütőpor -- 6 evőkanál víz 3 evőkanál karobpor 3 evőkanál növényi tejpor 2 evőkanál kókuszolaj 3-4 evőkanál méz / szirup 3-4 evőkanál víz Elkészítés: A megolvasztott kókuszzsírt kikeverjük a cukorral, majd hozzáadjuk sütőport, a liszteket, a darált mandulát, és összegyúrjuk. Hűtőben 30 percig pihentetjük. Majd ujjnyi rudakat sodorunk a tésztából, és patkó alakúra formázzuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük és kisütjük. Eközben elkészítjük az "öntetet": alaposan összekeverjük a hozzávalókat. Legvégül a patkók végeit az öntetbe mártogatjuk.
Házi készítésű mogyorós csokoládé - hozzáadott cukor nélkül
2016. március 13. Élj harmóniában
Mogyorós csokoládé A csokoládé, amit szinte mindenki szeret, de sajnos a legtöbb bolti változat teljesen egészségtelen. Ha otthon jó minőségű alapanyagoktól készítesz csokoládékat, nem csak finomabb de egészségesebb is lesz amit fogyasztasz. R áadásul, még annyi időt sem vesz igénybe, mint elmenni a boltig egy tábla csokoládéért:) A blogon már több csokoládé receptet is közreadtam eddig. Ma egy mogyorós csokoládét készítettem - természetesen nincs benne hozzáadott cukor, csak a datolya ami édesíti. Hozzávalók: - 15 dkg kakaóvaj - 5 dkg k akópor vagy karob por - 10 dkg finomra darált mo gyoró - 12 dkg datolyacukor - csipet vanília A kakaóvajat tedd egy tálba és vízgőz felett olvaszd fel. majd a többi hozzávalót add hozzá és keverd össze. A masszát öntsd bonbon formákba és helyezd a hűtőbe egy kis időre. Egy tálba is öntheted ha nincs otthon bonbon formád. Kis idő után, amikor a csokoládé már nem folyós, kiveheted a hűtőből és ki tudod emelni a formából vagy éppen fel is tudod szeletelni. Ne felejtsd el, e z friss csokoládé és nem tartalmaz semmilyen tartósítószert, ezért nem tudod hosszasan tárolni. Ál talában nincs ideje megromlani:) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Mandulás koszorú
2016. március 5. Mindennapi ételeink
Egy kellemes kalács-szerű sütemény receptjét hoztam, húsvét előtt. Hozzávalók: 0,5 l növényi mandulás tej 20 dkg nyírfacukor 1 citrom leve 0,5 kg liszt (teljes őrlésű, durum és finomliszt keverve) 2 cs. foszfátmentes sütőpor 12 ek. olaj 1 kk. kurkuma (elhagyható) 10 dkg darált mandula Elkészítés: Előbb a száraz, majd a nedves hozzávalókat összekeverjük, majd formába öntve megszórjuk rusztikusra vágott mandulával és 180 fokon kb. 30 perc alatt kisütjük. Mi karobos-mézes tahinivel megkenve ettük.
Vörösboros chili sin carne
2016. február 25. Vegán muflon
És akkor most spanyol nyelvlecke: Chili CON carne - mexikói csípős babgulyás roppant tapló mészáros által torkon döfött, kivéreztetett és ledarált, kedves és jóindulatú néhai élőlénnyel, egy konyhás néni kalapáljon a klumpájával izzó vasszögeket a fülébe annak, aki erre képes, de felidegesítettem magam! Chili SIN carne - mexikói csípős babgulyás olyanok számára, akik képesek az együttérzésre, szolidaritásra, és nem pedig traktorlelkű, gumicsizmájukból libazsírt kanalazó, jégeralsós paraszt cickányvitézek! (És ha már az Index főoldalnak köszönhetően olyanok is idetaláltak, akik nem ismerik a blog hangvételét: A leírtakat azok számára is kéretik nem komolyan venni, akik komplett állatkerteket nyelnek le vacsorára. A szerző maga is kínosan hosszú ideig gyarapította a dögevők sorát ahhoz, hogy bárkit is kioktasson, köszönöm a figyelmet!) Ésakkor következzék ez utóbbi egy ultravilágbajnok, íz-Csomolungmát felvonultató, gasztronómbálna kiadásban ezen hozzávalókkal: 200g szejtánpor 1 dl szójaszósz 1,5 dl langyos víz 1 fej vöröshagyma 400g vörösbab (konzerv) 200g kukorica (konzerv) 2 gerezd fokhagyma 1 tk füstölt pirospaprika 1/2 tk őrölt római vagy fűszerkömény 1/2 kaliforniai paprika 1 hegyes erős zöldpaprika 1 piros chilipaprika 1 dl paradicsomsűrítmény 1,5 dl vörösbor só, bors cayene bors, szeletelt japaleno (tankhajónyi) A szejtánport összeöntjük a szójaszósszal és a vízzel, majd egy táltos gyöngytyúk sebességével alaposan összegyúrjuk. Ha még mindig száraz, mint egy okmányirodai alkalmazott életrajzi regénye, további vizet adhatunk hozzá. 20 pedig állni hagyjuk, majd 4-5 részre szeleteljük. Szójaszósszal és/vagy zöldfűszerekkel ízesített vízben addig főzzük, míg fel nem jön a víz tetejére. A főtt szejtánt felkockázzuk, aprítóban durvára daráljuk, majd 3 evőkanálnyi olívaolajon megpirítjuk, megsózzuk és hagyjuk békében. A vöröshagymát felaprítjuk, megpároljuk, mint a sicc, majd hozzáadjuk a felkockázott kaliforniai és erős zöldpaprikát és az összetört fokhagymát. 3-4 percig közepes lángon tutujgatjuk fakanállal. Hozzáadjuk a füstölt pirospaprikát, az őrölt köményt, majd a lecsepegtetett vörösbabot és kukoricát. Miután elkevertük, gyanakodva hozzáadjuk a darált szejtánt, a paradicsomsűrítményt és a vörösbort. Sózzuk,borsozzuk, és beletesszük a felaprított chilipaprikát. Kapszaicinfüggők cayene borssal és jalapenóval segíthetik elő arcuk felgyulladását.
Pikk-pakk kész, banános zabpelyhes kevert, akár reggelire is (laktózmentes, tojásmentes, vegán)
2016. február 25. Zöld Avocado
banános zabpelyhes sütemény (laktózmentes, tojásmentes, vegán) Ritkán készítek sütőben sült süteményeket, amik főként lisztből és édesítőszerből állnak. Általában, ha édességre vágyunk, vagy vendégek jönnek, nyers vegán édességeket, kókuszgolyókat, kekszet, muffint teszek az asztalra. Inkább a főételre helyezem a hangsúlyt, és a több időt! Desszertnek valami gyorsan elkészíthető, de mutatós receptet választok. Édes ízből, egy kiadós ebéd vagy vacsora után, úgyis csak pár falatot kíván az ember. ;-) Persze teljesen más tészta az, amikor rádtör az érzés, hogy az elégetett kalóriákat, most azonnal édes és gyorsan felszívódó szénhidrátbombával szeretném pótolni! Ilyen is előfordul! Velem nem sokszor, de előfordul. ;-) Így történt, hogy leporoltam egy régebbi egészségtelen kevert tészta receptet, és pár egyszerű cserével egy vegán, könnyebben emészthető, reformosabb, de még mindig kalóriában gazdag (nem fogyókúrás süti), villámgyorsan elkészíthető, és egyszerű, banános kevert süteményt kaptam eredményül. Pillanatok alatt elkészült és pillanatok alatt el is fogyott. :-) banános zabpelyhes sütemény (laktózmentes, tojásmentes, vegán) Nem erősségem a sütés, szerencsére nem is sűrűn van rá igény. A külalakon még lehet dolgozni. A fejemben úgy álmodtam meg, hogy szép csíkos süti lesz (sárga és barna csíkos), illetve a sütemény tetején a Földrengés utáni szakadékok, és földcsuszamlásokra emlékeztető repedések sem voltak a tervben. Azóta már kicsit utánaolvastam, és állítólag, ha sütés közben, amikor már van kérge a süteménynek, de még belül nyers, megböködöm a tetejét, akkor a lyukakon távozik a sütemény belsejéből a sütés közben felszabadult levegő, és nem reped szét. Van benne logika, úgyhogy legközelebb kipróbálom. ;-) A "szépség", és a kevésbé értékes tápanyagok ellenére egy nagyon finom, és nagyon egyszerűen elkészíthető, pikk-pakk kész sütemény készült. Fogadjátok sok szeretettel! Arról, hogy miért hasznos tápanyagforrás a banán, illetve, hogy miért értékes gabona a zab, itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon korábban már esett szó. Itt és itt olvashatjátok! zabpehely HOZZÁVALÓK (30x10 cm-es hosszúkás sütőformához) - 100 g zabpehely (GM) - 100 g (barna) rizsliszt - 1/2 tk szódabikarbóna - csipet Himalája só - 50 g kókuszcukor (egyéb tetszés szerinti édesítőszer) - 1/2 kk őrölt fahéj - 1 el őrölt lenmag + 3 ek tiszta víz (vegán tojáspótló) - 50 ml kókuszolaj - 100 ml rizstej (egyéb tetszés szerinti növényi tej) - 2 db érett banán - 3 ek bio kakaópor vagy karobpor - (elhagyható - 2 ek chia mag) banános zabpelyhes sütemény (laktózmentes, tojásmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉSA vegán tojáspótlóhoz a frissen darált lenmagot a háromszoros mennyiségű vízzel elkeverjük, és félretesszük állni 15 percre (kocsonyásodni). Közben a zabpelyhet ledaráljuk, és összekeverjük a többi száraz hozzávalóval: rizsliszt, szódabikarbóna, só, édesítőszer és fahéj. (Chia mag) A folyékony hozzávalókat is összekeverjük egy másik tálban: vegán tojáspótló, kókuszolaj, és a banánpép (turmixolt vagy villával összetört banánok). A folyékony és száraz hozzávalókat egybeöntjük, és csomómentesre keverjük. Készíthetjük az egészet "csokisra", vagy kakaó nélkül világosszínűre, de készíthetjük felesben is. A kikevert tészta felét áttesszük egy másik tálba, és kakóporral vagy karobporral összekeverjük. Amikor a kókuszzsírral kikent és kilisztezett sütőformánkba tesszük, akkor rétegesen változtathatjuk a színeket. (Alulra a kakaós tésztából, majd a világosból, újra kakaós, majd újra világos). Előmelegített sütőben 180 °C-on kb. 35 perc alatt készre sütjük a gyors kevert süteményünket. banános zabpelyhes sütemény (laktózmentes, tojásmentes, vegán) TÁPLÁLKOZZ, NE CSAK ÉTKEZZ! :-) Megjegyzés: Mivel lassan felszívódó, rostban gazdag, laktató zabpehelyből készült, így akár reggelinek, vagy tízórainak is tökéletes.
Zöldséges-tofus kocsonya (vegán)
Korábban már készítettem zöldséges kocsonyát tofu nélkül és útifű-maghéjjal, most azonban a ReformTér idei főzőköre velem indult még január közepén (januárban Magyarországon voltunk), ahova agar-agar-ral készült vegán zöldséges kocsonyát (is) vittem, amibe füstölt tofut is tettem. A főzőköri szervírozásnál pedig citromkarikát tettünk a tetejére. Aki szeretné, citrom helyett édes vagy csípős fűszerpaprikával is megszórhatja. A következő mennyiségből nagyobb adag készült. Először is a főzőkörre, ahol jó sikere lett, másodszor édesanyámnak, aki szerintem utoljára kb. 25 éve evett kocsonyát, harmadszor egy kevés magunknak. Férjemnek nagyon ízlett. Szerintem is finom lett, mások szerint is, de én továbbra sem vagyok oda a kocsonyákért. (A gyümölcstorta-jellegű süteményeken sem igazán szeretem. Itt Angliában pedig meglehetősen gyakran találkozok kocsonyás édességekkel, süteményekkel a boltok polcain. Nem hoz lázba.)
A recept:
Hozzávalók:
- 1 nagy bögre felkarikázott sárgarépa
- 1 nagy bögre zöldborsó
- 1 kisebb fej karfiol
- 2 szál fehérrépa
- 1 kisebb fej zeller
- 1 kisebb fej karalábé
- 3-4 szem krumpli
- 1 hagyma
- 5-6 gerezd fokhagyma
- 1 kisebb csokor petrezselyem
- kurkuma
- ételízesítő
- bio zöldség-leveskocka
- füstölt tofu
- agar-agar (1 teáskanál 1 literhez)
Elkészítés:
A megpucolt, megmosott, felaprított zöldségeket egy nagy fazékba tesszük, megszórjuk ételízesítővel és annyi vizet öntünk rá, hogy épp ellepje. Hozzáadunk leveskockát, kurkumát, majd a főzés utolsó pár percében fokhagymát egészben és szeletelve, valamint apróra vágott petrezselymet. Aki gondolja, egész fekete borsot is tehet bele. Én inkább filterbe/szűrőbe zárva főzöm bele az egész bors-szemeket. Ebből a mennyiségből egy jó adag zöldség leves lesz, amit nem érdemes egy az egyben kocsonyának felhasználni, főleg ha szeretjük a sűrű leveseket. Nos nálunk ez a helyzet, így kimentettem belőle némi levet és zöldséget egy másik lábosba. Ehhez kezdtem el hozzákeverni az agar-agar-t a következők szerint: Az agar-agarból kb. 1 evőkanálnyit elkeverünk 1 dl zöldséglével, majd ezt keverjük hozzá a többi kocsonya-alaphoz, és egyet forralunk rajta. Ezt követően már csak megfelelő edényekbe szervírozzuk, belerakjuk a felszeletelt füstölt tofut, lezárjuk és vagy kitesszük az erkélyre/udvarra/ablakpárkányra (ha elég hideg van), vagy hűtőben pihentetjük néhány (legalább 4) órát.
Egy-két nap alatt azért érdemes elfogyasztani, ezért tanácsos meggondolni, mennyit készítünk belőle.
UI: Még volt a fagyasztónkban medvehagyma, így azt is tettem bele.
Gluténmentes császármorzsa
2016. február 5. Éltető ételek
Amennyiben gluténérzékeny vagy, akkor sem kell lemondanod a császármorzsáról. Készítsd el bátran, nem fogsz csalódni benne. A párom ötlete - amit legközelebb ki is fogunk próbálni -, hogy lekvár helyett olvasztott csokit csorgatunk rá, és tejszínhab kerüljön a tetejére. Hmmm... jól hangzik. :) Hozzávalók (1 nagy adag, vagy 2 kisebb) - 10 dkg kukoricadara (apró szemű, akár picit meg is darálhatjuk a kölessel) - 10 dkg köles darálva - 2 házi vagy bio tojás - 2 dkg vaj - 3-4 dkg méz - 3 dl rizstej - 1/2 kávéskanál vaníliapor - bio, reszelt citromhéj - csipet só sütéshez: 1 evőkanál kókuszolaj, 1 evőkanál kókuszvirágcukor tetejére: baracklekvár Elkészítése: A puha vajat keverjük ki a tojás sárgájával és a mézzel. Adjuk hozzá a fűszereket és a tejet.Szórjuk bele a gabonákat, és hagyjuk állni úgy 1 órát.A tojás fehérjét verjük fel kemény habbá, és lazán forgassuk a tésztába. (Ne ijedj meg, elég híg a massza, de a sütés során a gabona felszívja a nedvességet.)Egy nagy kerámia serpenyőt melegítsünk fel a kókuszolajjal, majd öntsük bele a masszát. Kb. 30 perc alatt meg fog sülni. Nem kell nagyon kevergetni, elég úgy 5 percenként. Ugyanis akkor nagyon morzsás lesz, ami túlságosan ropogós és száraz.Jó étvágyat!
Köles-kukorica kása-torta mogyoróvajjal és karoböntettel
2016. február 4. Mindennapi ételeink
Kaptunk a Biorganik-tól instant kásákat kipróbálási célból. Most az elsőből készítettem egy finom édességet. Hozzávalók: 10 dkg instant köles-kukoricakása 3 ek. gyümölcscukor 3 ek. darált földimogyoró (opcionális) kb. 1-2 dl forró víz -- 6 ek. mogyoróvaj -- 6 evőkanál víz 3 evőkanál karobpor 3 evőkanál növényi tejpor 2 evőkanál kókuszolaj 3-4 evőkanál datolyaszirup 3-4 evőkanál víz Elkészítés: Az instant kását leforrázzuk a vízzel és állni hagyjuk. Majd egy tálcán kisimítjuk, rákenjük a mogyoróvajat, és az előzetesen elkészített karobszószt. A szószt így készítjük: a vizet felforraljuk, beletesszük a tejport és a karobot, majd a szirupot is.
Karfiolkrémleves tökmaggal
2016. január 28. Éltető ételek
Nagyon szeretem a krémleveseket, bármilyen zöldségből el lehet készíteni. Mi van a spájban kérdésre néhány napja ez a leves készült. Mindenképp készítsétek el, nagyon finom. Most, így télen nehezebb friss fűszernövényhez hozzájutni, nekem nagyon beváltak a váraljai fűszerek. Hozzávalók (2-3 adag) - 1/2 kisebb fej karfiol - 1 sárgarépa - 1 petrezselyemgyökér - 1 kis fej vöröshagyma - 2 közepes burgonya - 1 kis evőkanál kókuszolaj - zabtejszín vagy valódi (cserpes) tejszín - himalája só, bors, csipet szerecsendió - zöldfűszerek: petrezselyem, medvehagyma - pirított tökmag a tetejére Elkészítése: A kókuszolajon kezdd el az apró kockára vágott hagymát dinsztelni. Pár perc elteltével dobd rá a felkarikázott zöldségeket és a kockára vágott burgonyát. Majd mehet hozzá a rózsáira szedett karfiol is.Pirítsd a zöldségeket együtt néhány percig, majd öntsd fel vízzel. Figyelj oda, ez krémleves lesz, inkább utólag önts hozzá vizet, minthogy nagyon híg legyen. Fűszerezd.Kb. 20 perc alatt puhára fő, majd engedd neki a botmixert.Add hozzá a zöldfűszereket és löttyints bele egy kis tejszínt.A tetejét díszítsd pirított tökmaggal vagy mandulával. Kedvenc fűszereim beszerzési helye: Váraljai medvehagymaVáraljai petrezselyem
Tojás helyettesítése, tojásmentes táplálkozás
2016. január 20. Élj harmóniában
Sokszor hangzik a kérdés a jógázóktól, hogy a jógikus táplálkozásban ha nem eszünk tojást , hogyan helyettesítjük. (hogy miért nem eszünk tojást arról itt olvashatsz) Elsődleges válaszom sehogyan, ha lehet elkerüljük - azért lentebb leírom, a megoldásokat:) Amikor Tudatos táplálkozás és vegetáriánus főzőtanfolyamot tartunk, ott sem cél, hogy a húsos ételek hús nélküli verzióját készítsük el. Inkább az a célunk, hogy megmutassuk milyen fantasztikus, változatos a húsmentes konyha, mennyi finom étel létezik a világ minden táján, melyek nem tartalmaznak húst. Inkább szeretnénk megmutatni a húsmentes étkezés változatosságát, mint valamilyen zöldséges utánzatát a húsos ételeknek. Azaz nem nagyon készítünk tojásos ételeket tojásmentesen - pl a hogy sosem eszem vega kolbászt, úgy sosem csináltam vegetáriánus rántottát - lévén ha nem eszem húst vagy éppen tojást, miért egyek valamit ami teljes olyan kinézetre és ízre, csak éppen nem az:) Részben az ételek egy része ami tojásos gond nélkül elkészíthető tojás nélkül is. Pl gyerekkoromban mindig azt mondták, hogy a palacsintába azért kell a tojás, mert az tartja össze. Ha összekevered a lisztet a tejjel, akkor is szép és finom palacsintákat fogsz sütni:) Ha készítek egy piskótát sütőporral szépen feljön és nem esik szét tojás nélkül sem. Tehát nem minden olyan ételbe szükséges tojás, amire korábban azt hitted. Gondolom a nagyüzemi tojás előállítással terjedtek el azok a receptek, amik elképzelhetetlenek tojás nélkül. Akár azért szeretnél tojásmentes ételeket készíteni, mert valamilyen egészségügyi problémád, allergiád van, akár azért, mert vegetáriánus vagy vegán vagy és elvi szempontból nem eszel tojást, akár azért mert szeretnél spórolni, íme egy kis lista azon alternatívákról, melyekkel kiválthatod a tojást Lenmag 1 tojás helyettesítésére , 1 evőkanál darált lenmagot önts le 3 ek. vízzel és hagyd állni 10 percig. Egy kicsit nyúlós, zselés masszáz fogsz kapni. Ezt tudod tojás helyett használni pl. sütemények, muffinok készítésénél, fasírtoknál, lepényeknél. Almapüré 1 tojásnak 1/4 csésze almapüré felel meg. Nincs más dolgod mint egy almareszelőn pürésre reszelni az almát - ha erre nincs időd lehet kapni bio almapürét még a DM-ben is. Szintén muffinok, kekszek, süteményekben lehet vele kiváltani . Banán 1 tojás kiváltásához 1/2 érett banánt tudsz felhasználni. Villával készíts a banánból pürét és ezt használd süteményekbe, muffinokba. Csicseriborsóliszt Muffinokban, süteményekben, lepényekbem, fasírtokban vagy bundázáshoz, segít összetartani a tésztát. Ha nagyon vágysz egy bundáskenyé rre azt is tudsz vele készíteni némi kurmumát és asafoetidát tehetsz a tésztába. Teljes kiőrlésű tönkölyliszt, zabpehely Ha egy liszt vagy pehely fehérjetartalma magasabb, akkor jobban összeáll. Keményítő Bizonyos kekszek, sütemények, fasírtok esetében k eményítővel is helyettesítheted a tojást. ( Kukoricakeményítő, tápióka) 1 tojás helyettesítéséhez:1 evőkanál keményítőt használhatsz. Joghurt 1 tojás helyettesítésére kb 2 púpos evőkanál joghurtot használj. Muffinok és sütemények esetén vagy kenyérbe használom. Olaj, sütőpor, citromlé 1 tojásnak megfelel 1 tk. sütőpor vagy szódabikarbóna 2 evőkanál olajjal és egy kis citromlé. S egítenek a tésztát szépen összetartani és biztosítják a megfelelő szerkezetet is. Muffinok, sütemények, lepények esetén használható Használják még a chia magot és az agar-agart, de ezekkel nincs tapsztalatom. Ha tojás ízt szeretnél elérni, akkor fekete sóval tudod elérni. Ezt indiai boltokban tudod beszerezni. Kedvezőbben hat a vérnyomásra, mint a konyhasó. V egyszermentes (bio) alapanyagokat használj:)
Földimogyoróvajas-csokoládés zabkeksz (vegán)
2016. január 13. Zizi kalandjai
Ezeket a kekszeket az elmúlt egy hétben kétszer is megsütöttem. Most, hogy ugye újra szoptatok és nem ehetek magas fehérje tartalmú hüvelyeseket, így maradnak a magok, magvajak, amikkel növelni tudom a fehérje bevitelemet, na és ott van az ebben a kekszben szereplő zabpehely is, ami ráadásul tejserkentő. Erre mondják, hogy win-win kategória. Na persze éhes is vagyok rendesen, hiába eszem nagy adagokat. Szóval az ilyen édes, kényeztető nasik – mint ez a keksz – adják a nap egyik fénypontját.
Most vastagabb kekszeket készítettem, mint szoktam és nagyon figyeltem a sütési időre is (előfordul, hogy megégetem a kekszeket, pláne, ha vékonyabbra formázom őket), így finom és inkább puha, mint nagyon ropogós kekszeket kaptam. Nekem nagyon bejön ez az állag, szerintem nehezebb is abbahagyni az evését… nemcsak a puhasága miatt, hanem a finomsága miatt is. Földimogyoróvaj, vanília, zabpehely, csoki cseppek… nyerő négyest alkotnak! Próbáljátok ki Ti is!
Földimogyoróvajas-csokoládés zabkeksz (vegán)
Hozzávalók:
– 1 bögre és 2 evőkanál sima földimogyoróvaj (házilag is elkészíthetjük)
– 1 bögre zabpehely
– 1 bögre tönköly fehérliszt
– 1 bögre nyers nádcukor vagy kókuszvirág cukor
– 1/4 bögre zabtej, plusz 1-2 evőkanál (bármilyen más növényi tej használható)
– 2 evőkanál lenmagpehely (darált lenmag)
– 6 evőkanál víz
– 1/3 bögre étcsokoládé cseppek (bármilyen csokoládé jó felaprítva is, de el is hagyható)
– 1 vaníliarúd kikapart magjai
– csipet só
Egy kis tálkában keverjük össze a lenmagpelyhet a vízzel és tegyük félre néhány percre. Melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral.
Közben egy tálban keverjük össze a földimogyoróvajat a nádcukorral, a vaníliával, a sóval, majd adjuk hozzá a zabpelyhet és a lisztet. Öntsük hozzá a zabtejet és a zselés állagú vizes lenmagpelyhet. Nem áll a tészta teljesen össze, de ha egy kis adagot az ujjunkkal összenyomunk, akkor össze kell ragadnia. Ha van még nagyon száraz rész a tésztában, akkor adjunk hozzá egy evőkanál zabtejet.
Fagyis kanálba nyomkodjuk bele a tésztát és adagoljunk gombócokat a sütőpapírra (ha nincs fagyis kanál, akkor kézzel lehet kis gombócokat formálni). Majd ezeket a tenyerünkkel lapítsuk le kicsit. Az előmelegített sütőben süssük kb. 15 percig, amíg aranybarnák lesznek.
Vegán babfasírt
2016. január 12. Éltető ételek
Vacsorára szeretem az egyszerű fasírtokat, melyeket salátával vagy zöldségekkel kínálok. Most mustármagos répasalátát készítettem hozzá. Az összetevőket nézve a komplettálás elvének is megfelel, így teljes értékű fehérjét biztosít. Hamburgerbe is remekül megállja a helyét. Hozzávalók: - 25 dkg főtt vörös bab - 10 dkg aprószemű zabpehely - 1 vöröshagyma - 3 gerezd fokhagyma - 1 közepes sárgarépa - 1 szelet zeller - 5 dkg zsemlemorzsa - 1 evőkanál citromlé - 1 teáskanál mustár - só bors, majoranna, zeller levél - 1 evőkanál kókuszolaj Elkészítése: - A zabpelyhet öntsük le annyi vízzel, amennyi ellepi, hagyjuk megduzzadni a szemeket. - A botmixer késes darálójával dolgozzuk morzsásra a hagymát és a fokhagymát, majd külön a sárgarépát és a zellert.Egy serpenyőbe hevítsük fel a kókuszolajat, majd tegyük bele a morzsásra darált hagymát (vagy pici kockára is vághatjuk), majd kicsit később a zöldségeket.Sózzuk, borsozzuk, pici vízzel kb. 5 perc alatt pároljuk puhára.A főtt babot pürésítsük, adjuk hozzá az áztatott zabpelyhet és a párolt zöldségeket.Keverjük össze, majd mehet hozzá a zsemlemorzsa és a fűszerek.Jól keverjük össze, majd vizes kézzel csináljunk lapos pogácsákat.Kevés kókuszolajon pár perc alatt süssük meg mindkét oldalát. Fogyasztás előtt hagyjuk hűlni.
Az egészséges és tudatos táplálkozás alapjai 3. - Mi kerüljön a konyhaszekrénybe
2016. január 9. Élj harmóniában
Az egészséges és tudatos táplálkozás alapjai előző részében részletesen írtam arról, mely ételek töltik fel a tested energiával és mely ételek azok, amelyek energiát vonnak el, fáradttá , tompává tesznek. (itt olvashatod) A fő elv, hogy friss, teljes értékű, tiszta minőségű (bio), egyszerű, természetes ételeket részesítsd előnyben. Ahhoz, hogy elkezdj egészségesen táplálkozni, vedd szemügyre a konyhaszekrényt és a kamrát. Próbálj megszabadulni az előző cikkben említett kerülendő ételektől, lejárt alapanyagoktól, tartósítószerezett, vegyszeres konzervektől, félkész ételektől, édességektől. Mivel töltsd fel az éléskamrád? Vegyük sorra milyen élelmiszereket érdemes otthonra beszerezned ahhoz, hogy egészségegesen, változatosan és teljes értékűen tudj étkezni. Elsődlegesen vegyszermentes (bio) változatokat vásárolj. Nem kell mindent azonnal beszerezni, szépen lassan fokozatosan kezdj el kipróbálni új dolgokat, ismerkedni az új alapanyagok felhasználásával. A bio élelmiszerek ára néhány esetben több mint a konvencionális élelmiszereké - nem mindig drágábbak - ezért ha ugyanazokat szeretnéd beszerezni amit előtte, akkor az lehet, hogy sokkal drágább lesz és nem sokkal lesz egészségesebb sem. Írd össze 1 hónapban összesen mennyi pénzt költesz élelmiszerre - legyen benne minden, a céges automatából a kis csoki, a moziban az üdítő, etc. Szinte teljesen biztos, hogy abból az összegből lehet 30 napig bio-t enni, legfeljebb kicsit más menüket főzöl majd, de hidd el megéri a befektetett energiát, pénzt - hiszen ha jó a közérzeted, nem kell orvoshoz menned, és mindig tele vagy energiával, akkor nem kell gyógyszerekre sem költened és élénkítőszerekre sem, ráadásul a munkádat is hatékonyabban és jobb kedvvel tudod végezni:) Íme egy olyan lista, amit én jó szívvel ajánlok, szerintem a lenti élelmiszerek jó ha mindig vannak otthon. A lenti lista csak egy segítség, ennek fényében alakítsd ki a saját kamrádat. Ne halmozz fel túl nagy készleteket, a legjobb ha minél frissebb amit fogyasztasz. Amiket vásároltál, felbontás után tárold légmentesen záródó üvegben és mindig vedd fegyelembe a szavatossági időket. Ne egyél lejárt, rossz szagú, penészes élelmiszereket. Gabonafélék fehér és barna baszmati rizs hajdina köles búzadara árpa bulgur kuszkusz amarant quinoa kukoricadara tészta zabpehely (esetleg más pelyhek) finom és teljes kiőrlésű lisztek (búza, tönkölybúza, rozs, zab) rizsliszt kukoricaliszt A gabonák elkészítésének eltérő módjai vannak és a főzési idejük is eltérő. Szerezz ismereteket a pontos főzési időkről. Egy későbbi bejegyzésben, majd részletesen írok róla itt a blogon is. Hüvelyesek csicseriborsó csicseriborsóliszt mungbab barna és vörös lencse sárgaborsó kidney bab fekete bab fehér bab Csicseriborsó konzerv Kidney bab konzerv Minden hüvelyesnek más az áztatási és a főzési ideje - pl a mungobabaot, vöröslencsét nem is kell áztatni. Mielőtt elkezded a fenti hüvelyeseket használni, nézz utána melyiket mennyi ideig érdemes főzni. Egy későbbi bejegyzésben, majd részletesen írok róla itt a blogon is. Magvak, Diófélék mandula szezámmag lenmag napraforgómag kókuszreszelék dió mogyoró tökmag A magvak könnyen avasodnak, ezért ezekből semmiképpen ne tárolj túl nagy készletet. Felhasználás előtt pirítsd meg a magvakat, dióféléket, mert így könnyebben emészthetőek és ízletesebbek is. Édesítők, ízesítők és sütési hozzávalók teljes értékű (barna) nádcukor méz lekvárok datolyacukor datolyaszirup mazsola datolya egyéb aszalt gyümölcsök sütőpor szódabikarbóna vanília friss citrom bio pudingpor, kukoricakeményítő karob vagy kakaó kókusztej almapüré paradicsomkonzerv olajbogyó Zsírok, olajok ghí olívaolaj kókuszzsír repceolaj szezámolaj napraforgóolaj A főzésre legalkalmasabb a ghí vagy a kókuszzsír. Fűszerek, gyógynövények bányászott só kurkuma feketebors római kömény édeskömény assafoetida koriander karmamom chili fahéj szegfűszeg garam masala bazsalikom kakukkfű oregano rozmaring gyömbér Ezt a listát ízlésed, kedved szerint alakítsd:) A fűszereknek se vége, se száma, a fentiek szerintem alapszükséglet egy konyhában. A következő bejegyzésben részletesen írok majd a fűszerek használatáról is. Mi a szerepük a táplálkozásban, miért annyira fontosak és hogyan használd fel őket. Használj friss fűszereket is, gyömbér, petrezselyem, koriander, menta, bazsalikom, etc. Zöldsége, Gyümölcsök friss bio zöldségek (csak néhány példa: cukkini, brokkoli, répa, cékla, karfiol, paprika, spenót, padlizsán, uborka, karalábé, édeskömény, sütőtök) friss bio gyümölcsök ( csak néhány példa: alma, körte, eper, cseresznye, szilva, banán, datolya, szőlő, füge, áfonya, narancs, citrom, sárgabarack, őszibarack) Évszaknak megfelelő, lehetőleg a közelben termelt vegyszermentes zöldségeket, gyümölcsöket vásárolj. Az ilyen zöldségek, gyümölcsök vitamin, ásványi anyag és nyomelem tartalma sokkal magasabb és nem tartalmaznak a szervezeted számára káros anyagokat. Használd változatosan a zöldségeket és készítsd el különböző elkészítési módokon, különböző fűszerezéssel. Sok receptet találsz a blogon, de a későbbiekben részletesebben is írok a zöldségek, gyümölcsök elkészítéséről. Tejtermékek nem homogenizált, friss tehén tej vaj joghurt friss sajtok Ha nem is tervezel vegetáriánus lenni, iktass be az étrendedbe húsmentes étkezéseket, húsmentes napokat. figyeld meg a hatásokat - adott napon hogyan érezted magad - magasabb volt az energiaszinted vagy nem, nyugodtabb voltál vagy sem.. Próbáld tudatosítani a tapasztalataidat. Ha lehet a vörös húsokat hagyd el teljesen és inkább fogyassz szárnyasokat és halat. Utóbbiakat is vegyszermentes gazdálkodásból - lévén a nagyüzemi húsok nagyon sok hormont és antibiotikumot látnak. Kerüld el a tojás használatát is - későbbi bejegyzésben a tojáspótlókról részletesen írok. Amikor elkezded az egészséges étkezést, változatos, természetes ételeket fogyasztasz tapasztalni fogod, ez milyen izgalmas, sokszínű, ízletes. Figyeld meg magadon is a változást - az emésztésed, alvásod, bőröd, hajad állapotát, egészségi állapotodat, az elméd békéjét, érzékszerveid állapotát (szaglás, ízlelés, hallás).
Tojásmentes mandulás muffin
2016. január 3. Élj harmóniában
Tojásmentes, mandulás muffinA muffinok gyorsan elkészíthetőek és megszámlálhatatlan édes és sós variációjuk van. Csak a készítő képzelete szabhat határt. Sokak számára a reggeli ételek vagy éppen a desszertek között éppen ezért gyakran kap helyet a muffin. Ez a férjem esetében is így van:) Ez egy jól bevált tojásmentes alaprecept, amit tudsz kedvedre variálni. Hozzávalók 12.5 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt 12.5 dkg fehér tönkölybúzaliszt 10-12 dkg barna nádcukor 5 dkg darált mandula 2 tk. citromlé vanília fél citrom reszelt héja 4 ek. olaj víz Keverd össze a száraz hozzávalókat egy tálba. Majd öntsd hozzá az olajat, citromlevet és annyi vizet, hogy nagyon sűrű palacsintatésztaszerű állagú legyen - kb 1,5 dl-2 dl víz). Gyorsan keverd össze és már gyorsan teheted is a 180 fokra előmelegített sütőbe. A muffin készítés egyik titka, hogy soha ne kevergesd hosszan a száraz összetevőket a nevesekkel és ne hagyd sokáig állni. Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Falafel Vivaldi-módra
2015. december 29. Vegán muflon
Hogy miért Vivaldi-módra? Mert ha csupán annyi szerepelne a címben, hogy "falafel", senki nem kattintana a receptre! (Há gondolkodjunk má, Vivaldi akkor csinált falafelt, amikor goa remixet a Négy évszaknak!) Szó se róla, kissé talán elcsépelt ételről van szó, ám egy vegán nem élhet le egy életet anélkül, hogy meg ne kísérelte volna elkészíteni az alábbi fogást. Ezen sorok írója kétszer is nekilátott, először konzerves csicseriborsóval. Nos, erre a verzióra a végeredmény alapján az olajban úszó amorf borzméhlepény fantázianév passzolt volna leginkább, ám lássuk be, ennek elkészítésére kevesen éreztek volna késztetést. (Hacsak nem ellenszenves vendégeket várnak szilveszterre.) És bár a száraz-csicseriborsót-beáztatós-pihentetős verzió kb. másfél napos procedúra, van egy komoly előnye: a kívánt végeredmény sikerülni fog. Tehátakkor előkészítendő:
400g csicseriborsó (száraz) 20 g petrezselyem 5 gerezd fokhagyma 1/2 fej vöröshagyma 1 ek római kömény 1 kk fűszerpaprika (édes) 1 kk koriander 1 kk szegfűszeg 1 kk só kevés bors és chilipor
A csicseriborsót bő vízben beáztatjuk, és minimum fél napig állni hagyjuk. (Ez kb. négy Alkonyat-epizódnak felel meg, de senkit nem bíztatok hasonló időtartamú mazomaratonra, bennem is van könyörület.) Leszűrjük, majd aprítóba tesszük. Hozzáadjuk a petrezselymet, a vöröshagymát, a fokhagymát, a fűszereket és összedaráljuk. Egy lefedett edényben hűtőbe tesszük minimum 8-10 órára, de a legjobb, ha egy egész napon át pihentetjük. (A Harry Potter-maraton ötletét meg sem merem említeni, mert jó ízlésű emberek felnyomnak az Amnesty International gasztro munkacsoportjánál.) Golyókat formálunk belőle, majd kellően forró olajban kisütjük. Példának okáért humusszal szervírozzuk.)
Gesztenyés-diós pohárkrém
2015. december 20. Mindennapi ételeink
Főzőkörön is készítettük, egyik nagy kedvenc volt ez a pohárkrém. Alapja egy vegán diós piskóta, a krém pedig egy diós-gesztenyés finomság. Hozzávalók: piskótához: 40 dkg liszt (fele teljes őrlésű, fele finom) 20 dkg gyümölcscukor 10 dkg darált dió 1ek. foszfátmentes sütőpor 1/2 l növényi tej 10 ek. olívaolaj /olaj krémhez: 25 dkg gesztenyemassza 20 dkg dió méz ízlés szerint 2 növényi tej -- gyümölcsök (meggy, barack, ...) -- Soyatoo tejszín Elkészítés: A piskóta száraz hozzávalóit összekeverjük, majd hozzákeverjük a nedveseket is. Összekeverést követően olajjal megkent, lisztezett tepsibe tesszük és 170 fokon 35 perc alatt kisütjük. A krémhez turmixoljuk össze a gesztenyemasszát, a diót és a mézet egy kevés növényi tejjel, majd adjuk hozzá a maradék tejet is. Vegyünk elő poharakat és töltsük meg őket a feldarabolt piskótával krémmel és gyümölcsökkel. A tetejét díszíthetjük tejszínhabbal és megszórhatjuk kevés karobporral.
Vegán Karácsonyi menü I.
2015. december 18. Gréta konyhája
Szeretném ezen a héten az elmúlt évek legnépszerűbb karácsonyi menüit megosztani veletek. Ez a nagy kedvencünk volt 2013-ban.
Narancsos sütőtökös répaleves
Hozzávalók:
- 500g sütőtök
- 2-3 szál sárgarépa
- 1 nagy szál póré
- 1 narancs leve és héja
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 ek reszelt gyömbér
- só, bors, garam masala
- 1.5 l zöldségleves alaplé (3 bio kockából)
- 1 dl kókusztejszín
- kókuszolaj
- friss bors
- csipet friss szerecsendió
- friss korianderlevél
-1 narancs leve
1. 190 fokos előmelegített sütőbe helyezzük a kisebb sütőtök szeleteket, amelyeket előtte alaposan megmostunk, megszárítottunk és sütőpapíros lapos tepsibe tettünk. Kb 45 percig sütjük.
2. Az alatt felkarikázzuk a póréhagymát, és kevés kókuszolajon megdinszteljük, enyhén barnásra pirítjuk. Hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát, és a reszelt gyömbért. Nagyon alacsony hőfokon egy percig összepirítjuk, hozzáadjuk a felkarikázott répát és felöntjük a zöldségleves alaplével, hozzáadjuk a fűszereket. Közepes lángon addig főzzük, míg a répa meg nem puhul.
3. A készre sült tököt kivesszük a sütőből, majd kéz melegen eltávolítjuk a héját, és a leveshez adjuk a kókusztejszínnel együtt. Botmixerrel pürésítjük, majd újra összeforraljuk. Megreszeljük a narancs héjával, tetejére narancslevet locsolunk, friss borssal szórjuk meg, és ha van friss korianderlevéllel.
Gesztenyés karácsonyi sült
Hozzávalók:
- 200g bio gesztenyemassza
- 1 fej hagyma apró kockákra vágva
- 300g barna csiperkegomba
- fél bögre darált dió
- fél bögre darált mandula
- 300g füstölt tofu
- 3 ek szójaszósz
- 2 tk fokhagyma granulátum
- 1 tk fahéj
- csipet reszelt szerecsendió
- fél bögre datolya kimagozva, feldarabolva
- 2 ek vegamix
- 1 tk friss bors
- 3 ek rizsszirup vagy nádcukor
- 15dkg füstölt növényi sajt reszelve
- fél bögre csicseriborsó liszt
- 1 tk majoránna
- 250 g vegán leveles tészta
- 1 csokor aprított petrezselyem
- olíva olaj
- fél dl víz
- fél dl növényi tejszín
1. Egy mélyebb tapadásmentes serpenyőben olívaolajon megdinszteljük a hagymát, majd beletesszük egy aprítóba
2. Ugyanabban a serpenyőben lassú tűzön barnára pirítjuk a gombákat, megborsozzuk, majd ezt is az aprítóba tesszük, a tofuval együtt. A masszát kitesszük egy tálba
4. Az aprítóba tesszük a feldarabolt datolyákat, a csicseriborsó lisztet, a mandulát, a diót, a gesztenyemasszát , a fűszereket és a petrezselymet. Alaposan pár perc alatt összedolgozzuk. A két masszát is összegyúrjuk.
5. 15 perccel a felhasználás előtt vegyük ki a leveles tésztát a hűtőből, egy lisztezett gyúródeszkára helyezzük, és a közepére halmozzuk rúd formában a gesztenyemasszát. A közepébe hosszanti mélyedést vájjunk, majd beleszórjuk a reszelt növényi sajtot.
6. Óvatosan elkezdjük betekerni a masszát úgy, hogy alul legyen a záródása. Felül megkenjük a növényi tejszínnel, és megszórjuk kakukkfűvel. Egy szilikontepsibe, vagy püspökkenyér formába helyezzük, diagonál irányban beirdaljuk, majd légkeveréses sütőben 200 fokon fél óráig sütjük, vagy míg aranybarna nem lesz. Mellé rakhatunk steak burgonya, vagy rozmaringos édesburgonya hasábokat.
Három rétegű csokis brownie
Hozzávalók:
- 1 és fél bögre nádcukor (Demerara vagy Muscovado)
- másfél csésze fehér tönköly liszt
- 10 ek cukrozatlan jó minőségű kakaópor
- 2 tk foszfátmentes sütőpor
- 1 tk szódabikarbóna
- 3/4 csésze növényi tej (lehet szója-, zab-, rizs-, vagy kókusztej is)
- 1/2 csésze olvasztott kókuszolaj
- 1 tk himalaya só
- 1 tk vanília aroma
- 1 és 3/4 csésze melegvíz
A sütőt előmelegítjük 165 fokra.
1. 1 csésze nádcukrot, a lisztet, sütőport, 5 ek kakaóport és a szódabikarbónát és a sót alaposan összekeverjük.
2. Egy másik tálban a nedves anyagokat (a növényi tejet, a vanília aromát és kókuszolajat) keverjük össze homogénné, majd a nedveset összekeverjük a szárazzal, lassan adagolva, alaposan összedolgozzuk. Nem baj, ha nem lesz folyós. Olyan vajkaramella sűrűségű.3. Egy szilikon sütőformába öntjük, és egyenletesen eloszlatjuk.
4. A megmaradt fél csésze cukrot és a megmaradt 5 ek kakaóport összekeverjük, majd mindenhová eloszlatva rászórjuk a csokis massza tetejére.
5. Leöntjük a tetejét forró vízzel, és betoljuk a sütőbe 50 percre. De ellenőrizzük tűpróbával.
A végeredmény, ha kihűlt egy három rétegű(piskóta, ropogós és egy pudingos) sütemény lesz. Vigyázzunk, hogy ne süssük túl sokáig, mert akkor kiszárad és nem less annyira folyós.
Tipp: Lehetőleg mélyebb tepsiben süssük a víz miatt, mert előfordulhat, hogy a bugyogó csokis massza kifolyik és a sütő aljára ég-ragad. Vegán vanília, vagy bármilyen gyümölcs sorbet-vel is isteni desszert.
Gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes)
2015. december 14. Zöld Avocado
Valamikor régen vettem egy zacskó szőlőmaglisztet, mert valahol azt olvastam, hogy milyen egészséges a szőlőmag, mely leghatékonyabban őrlemény formájában fejti ki hatását. Miután megérkezett a webáruházból (ahonnan rendelni szoktam a kissé rendhagyó, de mégis egyszerűen elérhető alapanyagokat), feltettem a polcra a többi liszt közé. El is felejtkeztem róla hosszú időre... Magányosan bujdokolt a konyhaszekrény hátsó sarkában, várva, hogy beteljesítse küldetését. Nem is olyan régen, egy leltározás alkalmával rábukkantam a még bontatlan zacskóra. Mivel közel volt a szavatossági idő vége, ezért külön figyelmet fordítottam a konyhámban bujkáló szőlőmaglisztre. Nem egy hétköznapi hozzávaló, amit sok receptben fel tudunk használni! Célirányos és tudatos hozzáállás szükségeltetik a szőlőmagliszthez, ha ízletesen szeretnénk elkészíteni. gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes) A szőlőmagliszt ad egy érdekes állagot a süteményeknek, amitől olyan roszogó érzést érezhetünk a szánkban. Ezért én úgy gondoltam, hogy el kell terelni a figyelmet róla, egy erőteljes, és hangsúlyos krémmel. Késő őszi, kora téli hónapokat taposva, mi is lehetne tökéletesebb alapanyag a krémhez, mint a gesztenye? A gesztenye, amit sülve - főve, krémekben és önmagában is imádunk! Európa utcáit járva ebben az időszakban gyakran botlunk sült gesztenye árusokba, akik illat- és íz élményeikkel, egy kis melegséget lopnak a járókelők életébe. A hangulatos karácsonyi vásárok forraltboros házikói mellett is gyakran nassolhatunk pár szem sült gesztenyét. Sajnos nem tartozik az olcsó csipegetni valók közé, de évente csak pár alkalommal van lehetőségünk átadni magunkat ennek az élvezetnek, így hát nem érdemes sokat gondolkozni rajta. ;-) szelídgesztenye "A gesztenye élettani szerepe jelentős. Erős antioxidáns hatású, gazdag E-vitaminban, B1-, B2-, B6 és C-vitaminban, és cukor nélkül fogyasztva az egészséges táplálkozás egyik alappillére. Gazdag nátriumban, kalciumban, foszforban és káliumban. Mivel magas a szénhidráttartalma, ezért a gabona- és burgonyapótló, hisz gazdag rostokban, valamint jó hatással van az emésztésre." Forrás: Filantropicum Többszöri kísérletezés eredménye lett ez a rendkívül finom gesztenyés szelet, ami olyan nagy kedvenc lett, hogy még itt sincs a karácsony, de már többször elkészült, majd elfogyott, elkészült, majd újra elfogyott ez a karácsonyi menübe szánt sütemény. Egyszerű, különleges, mennyein puha, finom, magas rost- és antioxidáns tartalmú, tehát még egészséges is! ;-) Nem vagyunk édesszájúak, általában 1-1 falat elég, hogy az édes íz utáni vágyunkat kielégítsük, de ezt a süteményt nem tudom elfelejteni, sem abbahagyni. A testem is örül az effajta nassolásnak! ;-) gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes) HOZZÁVALÓK (kb. 20x34cm téglalap) Szőlőmaglisztes piskótatésztához: - 6 db bio tojás - késhegynyi szódabikarbóna - 4 ek mandulaliszt (darált mandula) - 3 ek szőlőmagliszt - 4 ek tetszés szerinti édesítő (pl.: nyírfacukor, eritrit, kókuszcukor, nádcukor stb.) - csipet Himalája só Gesztenyés krémhez: - 500 g szelídgesztenye - 8 ek tetszés szerinti édesítőszirup (pl.: Agave-, datolya-, maple- szirup, méz stb.) - 4 ek kókusz reszelék - 3 dl kókusz tej (konzerves) - 1 ek útifűmaghéj - 1 dl rum vagy 1 ek rum aroma (elhagyható) Csokimázhoz (elhagyható): - 2 ek kókuszolaj - 50 g magas minőségű bio étcsokoládé (GM és LM) gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes) ELKÉSZÍTÉSA gesztenyékre vágunk egy-egy csíkot, vagy X-et, és vízzel teli fedeles edényben feltesszük főzni. Kb. 40 perc alatt készre főzzük a gesztenyéket. Addig könnyű őket megpucolni, míg melegek, úgyhogy nem öntjük le róla a vizet, csak kimerünk egy-egy szűrőkanállal egy-egy adag főtt gesztenyét pucolni. Amikor végeztünk egy adaggal, kimerünk egy újabbat, és így tovább. A végén, amikor már minden gesztenyét megpucoltunk, boldogan félre tehetjük őket, és pihenhetünk egy keveset. A szőlőmaglisztes piskótához a tojások fehérjét külön választjuk a sárgájuktól. A tojásfehérjéket egy csipet sóval kemény habbá verjük. (Akkor elég kemény, ha fejjel lefelé tudjuk fordítani a keverő tálat, és a hab nem esik ki belőle. Azért csak óvatosan teszteljük! ;-) ) A tojássárgákat összekeverjük a szódabikarbónával, a szőlőmagliszttel, a mandulliszttel és a választott édesítővel (porrá darálva). Ezt a lisztes keveréket óvatosan a kemény fehérjehabhoz adagoljuk. Nagy körkörös le-fel mozdulatokkal keverjük össze őket, hogy ne törjük szét a habot teljesen. Miután egynemű piskótatésztát kaptunk 180°C-ra előmelegített sütőbe tesszük. Válasszunk egy nagy tepsit (nálam ez 40x36 cm volt), melybe sütőpapírt helyezünk, és arra öntsük rá a szőlőmagos piskótatésztát. Kb. 20 perc alatt készre sül a tészta. Vegyük ki, borítsuk a megsült piskótát fejjel lefelé a tepsibe, és óvatosan húzzuk le még melegen a sütőpapírt a tésztáról, majd hagyjuk kihűlni a piskóta tésztát. gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes) A gesztenyekrémhez a megfőzött és megpucolt gesztenyét daráljuk vagy reszeljük le (törjük össze), majd a kókusztejjel, a választott édesítősziruppal, a rummal, a kókuszreszelékkel keverjük egynemű krémmé. (Ha a turmix vagy aprítógépünk elbírja, akkor tegyünk mindent egybe bele, és dolgoztassuk össze a géppel.) Miután kész a gesztenyés krém, keverjünk hozzá egy evőkanál útifűmaghéjat, és hagyjuk 15 percet pihenni. A kihűlt piskótatésztát vágjuk egyszerűen két felé, mert egy a süti alja, egy pedig a teteje lesz. (Ne úgy mint a tortát, magasságában, mert ahhoz lapos, hanem, egyszerűen vágjuk ketté a tésztát. Két db. kb. 20x34 cm-es téglalapot kapunk.) Kenjük meg vastagon a krémmel az egyik felét, helyezzük rá a másik felét a piskótának, majd készítsünk a tetejére csokimázat. A csokimázhoz az étcsokoládét gőz felett olvasszuk fel, keverjünk hozzá két evőkanál kókuszolajat, majd még melegen kenjük a sütemény tetejére. Tegyük a hűtőbe az egészet éjszakára, és másnap már fogyaszthatjuk is ezt a különleges, és ízletes süteményt, melyet ételérzékeny vendégeink (glutén, laktóz) is bátran megkóstolhatnak. gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes) Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblog, ahol táplálkozunk is nem csak eszünk! Megjegyzés1: Ha a gesztenyéket hideg vízbe tesszük főzés/sütés előtt, könnyedén kiszedhetjük közülük a már romlottakat, amiket a kukacok megdézsmáltak. Azok, amelyek feljönnek a víz tetejére, lebegnek az ürességtől, azokat nyugodtan dobjuk ki még főzés/sütés előtt. Megjegyzés2: A szőlőmaglisztet nem csak belsőleg, de külsőleg is érdemes rendszeresen fogyasztani és használni. Itt bővebben olvashatunk előnyös tulajdonságairól, és arcpakolásként való felhasználásáról. gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes)
Gluténmentes, nyers zserbó
2015. december 12. Éltető ételek
Ez a zserbó szelet igazi csemege. Sokkal finomabb a sütött változatánál, csak növényi alapanyagokat tartalmaz. Ha hozzájutsz aszalt almalaphoz, netán te magad is tudsz készíteni... akkor ne aprózd el, rögtön 1 tálcányit készíts. Hozzávalók: - 4 lap (33x33 cm-es, 1 tálcányi) aszalt almalap - 80 dkg áztatott/szárított dió - 15 dkg méz vagy juharszirup - szükség szerint kevés almalé - 6-8 csepp citromolaj - 1/2 kávéskanál fahéj - 1/2 kávéskanál vaníliapor - 1 marék mazsola - 20 dkg kénmentes aszalt sárgabarack vagy mindenmentes sárgabarack lekvár Elkészítése: - A diót daráld le. Keverd hozzá a mézet és a fűszereket. Annyi almalével lazítsd, hogy kenhető krémed legyen. - Az aszalt sárgabarackot áztasd be annyi vízbe, amennyi éppen ellepi. 2-3 óra elteltével botmixered össze. - Az almalapot kend meg lekvárral (én egyszerűen kézzel kenem szét rajta), majd tedd rá a dió 1/3-át. Erre ismét jön az almalap... és a töltelék. Jól nyomkodd őket össze. - Takard le, és hagyd puhulni 8-10 órát. - Készítsd el a nyers csokit. (fél adag elég rá). Egyenletesen kend el a tetején.
Jótékonysági sütivásár avagy adományért cserébe sütemény jár
2015. december 10. Éltető ételek
Egyre gyakrabban hallani, hogy kisebb-nagyobb városok, városokban működő alapítványok, egyesületek adományt gyűjtenek nemes cél érdekében. Nos, ez nálunk sincs másképp... Tiszaújváros Gyermekeinek Egészségéért van most sok konyhában sürgés-forgás. Nálam sem volt ez másképp... délelőtt muffint sütöttem - természetesen két adagot, hogy a gyermekeimnek is maradjon estére :) -, és mindenmentes, nyers karácsonyi süteményt. Akinek nincs lehetősége megkóstolni, akkor közkinccsé teszem a receptet, hogy bárki el tudja készíteni magának (és családjának). Hozzávalók: Aszaltszilvás sütemény - 10 dkg datolya - 10 dkg aszalt szilva - 10 dkg kesudió - 3 dkg kókuszreszelék - 1-2 ek. kókuszliszt - 5-6 csepp narancsolaj - késhegynyi vaníliapor - csipet só Kakaós-áfonyás sütemény - 10 dkg datolya - 10 dkg áztatott/szárított dió - 1 marék aszalt, cukormentes áfonya - 2 teáskanál cukrozatlan kakaópor - 2 evőkanál puffasztott quinoa - 2 evőkanál kókuszreszelék - 1-2 evőkanál kókuszliszt - 4 csepp narancsolaj - késhegynyi vaníliapor - csipet só Elkészítése: Az aszalványokat az olajos magokkal daráljuk krémesre. Ha szükséges, pici mandarinlevet önthetünk hozzá.A többi hozzávalót is adjuk hozzá, gyúrjuk össze,A nyújtódeszkát szórjuk meg kevéske kókuszliszttel, majd nyújtsuk ki rajta a tésztát úgy, hogy folpackot teszünk rá.Szaggassuk ki, majd 1-2 óra alatt szárítsuk ki (pl. aszalóba, sütőbe, radiátoron, kandallón).
Hamis gombakrémleves
2015. december 6. Vegetáriánus receptek
A gombaszár általában vitatott felhasználású, de azért nem az ördögtől való. Az őzlábgomba szárát például nem esszük, mivel nagyon fás, viszont nem érdemes kidobni. Szárítsuk meg az őszi napon vagy aszalóban, daráljuk porrá, és ha szükséges szitáljuk át. Kiváló ízesítő lesz belőle.
Hozzávalók:
- 2 ek olaj
- 1 fej hagyma
- 2 nagy krumpli
- 1 l víz
- ½ mk bors
- 1 mk őrölt rozmaring
- 2 tk só
- 3-4 ek gombapor
- 1 dl tej
- 1 ek petrezselyemzöld
A krumplit megpucoljuk, lereszeljük, félretesszük. A hagymát apróra vágjuk, és az olajon megpirítjuk. Beletesszük a krumplit is, kevergetve azt is pirítgatjuk. Felöntjük vízzel, fűszerezzük, hozzáadjuk a gombaport is és alaposan elkeverjük. Kis lángon, meg-megkeverve főzni kezdjük, amíg a krumpli pépes nem lesz.
Botturmix segítségével alaposan eldolgozzuk, majd áttörjük leves szűrőn, mivel a fás részeket továbbra sem akarjuk megenni. Hozzáöntjük a tejet, újraforraljuk, végül elkeverjük benne a petrezselymet.
Rukkolával, parmezánnal vagy reszelt sajttal tálalhatjuk.
Bliszkó Viktor
Reggelire fel! - Sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (laktózmentes, tojásmentes, vegán)
2015. november 25. Zöld Avocado
sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (vegán) A palacsinta amerikában főként reggeli fogásként szerepel az otthonokban. Nálunk, magyaroknál inkább főétel egy tartalmas leves után ebédre a családnak, míg az éttermekben desszertként találkozhatunk velük az étlapon. Vannak kultúrák a Világban, ahol pedig inkább vacsorára falják a különböző palacsintákat. Ez röviden azt jelenti, hogy a palacsintát a nap 24 órájában képesek vagyunk megenni! :-) Nagyon sokféle receptet lehet találni a neten palacsinta ügyben. A sütőtökös palacsinta gondolatát sem én találtam fel, de mivel az egyik kedvenc téli tökfélémről van szó, nem maradhatott ki, mint fő palacsinta alapanyag! ;-) Hiszen jó palacsintát bárhol, bármikor, bármekkora mennyiségben képes vagyok megenni... főleg, ha még vegán is! Mert ilyenkor nem csak a szám, de a testem is örül neki! ;-) Olyan receptet szerettem volna, ami a leginkább gyomorbarát, és a legtöbb ember számára fogyasztható. Így egy laktózmentes, tojásmentes és vegán változatot választottam, mely a China Study Cookbook - ban, avagy a Kína tanulmányhoz tartozó szakácskönyvben található recepten alapszik. (A Kína tanulmány elolvasása volt az utolsó löket a vegetáriánussá válásom kalandos útján. Ajánlom mindenki figyelmébe!) Készítettem hozzá egy fahéjas öntetet is, ami tökéletesen kiegészíti ezt a télies hangulatú finomságot. sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (laktózmentes, tojásmentes, vegán) Természetesen gluténmentes liszttel is elkészíthetitek. Legközelebb gesztenyeliszttel fogom kipróbálni ezt a receptet. Hogy miért gesztenyeliszt? Egyrészt mert van itthon, és ritkán használom, pedig sok jó tulajdonsága van. Másrészt, mert valami teltebb liszttel tudom elképzelni ezt a palcsintát, és GM zabliszttel már készítettem egy másik, banán palacsintát korábban a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon. Azonban, ha gesztenyeliszttel dolgozunk, igazítsuk hozzá a többi hozzávalót is, mert a gesztenyeliszt nagy nedvszívó képességgel rendelkezik, így az általam megadott folyadékmennyiség gesztenyeliszttel már nem biztos, hogy ugyanazt az eredményt fogja produkálni. sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (laktózmentes, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (kb. 35 db): - 300 g teljeskiőrlésű tönkölybúza liszt - 1 nagy bögre sütőtök püré (párolt sütőtök húsa) - 5 ek maple- vagy agave- vagy datolya szirup - 1/2 tk Himalája só - téli fűszerkeverék: 1/2 kk őrölt szegfűszeg, 1/2 tk őrölt szerecsendió, 1 tk őrölt fahéj - 2 ek őrölt lenmag 6 ek vízben elkeverve (2 db vegán tojásnak felel meg) - 30 ml tetszés szerinti növényi tej (pl.: mogyorótej, mandulatej) - 1/2 tk szódabikarbóna - öntethez: natúr (szója) joghurt + őrölt fahéj + tetszés szerinti édesítőszer - sütéshez: kókuszolaj sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (laktózmentes, tojásmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS A sütőtököt meghámozva, lekockázva, puhára pároljuk kb. 25 perc alatt. Majd összenyomjuk villával, vagy turmixgéppel, hogy sütőtök püré legyen belőle. (Meg is süthetjük a tököt sütőben, de nálam ez nem vált be, mert megettem az aranybarnára sütött tököt, mielőtt a palacsintába került volna. Nagyon szeretem. ;-) ) A frissen darált lenmagot elkeverjük a háromszoros mennyiségű vízben, és félretesszük min. 15 percre. Ezidő alatt elkezd kocsonyásodni, és így fogja a tojást helyettesíteni a vegán édességünkben. A száraz és nedves hozzávalókat összekeverjük külön-külön egy-egy keverő tálban. Majd összeborítjuk, és hozzáadjuk a sütőtök pépet. Alaposan összekeverjük, hogy ne maradjanak lisztcsomók benne. Egy palacsintasütőben kevés kókuszolajon, közepes lángon, szépen lassan, kisütögetjük az amerikai palacsinta méretű (kb. a tenyerünk közepe) palacsintákat. Tálalhatjuk például házi lekvárral, maple sziruppal, pekán dió morzsával, banán karikákkal stb. Én fahéjjal és agave sziruppal kikivert natúr szója joghurtot készítettem mellé. Tökéletes őszi/téli reggeli, de akár az iskolai uzsonnás táskába is elfér. Sőt! A munkahelyre is magunkkal vihetjük, mert melegítés nélkül, szobahőmérsékleten is bátran fogyasztható. Finom és tápláló útravaló! :-) sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (laktózmentes, tojásmentes, vegán) Táplálkozz, ne csak étkezz! Megjegyzés: Azt észrevettétek már, hogy ha a boltban megvásárolt sütőtököt pár napig szobahőmérsékleten tároljátok ( mielőtt felhasználnátok) , akkor édesebb lesz? Próbáljátok ki! sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (laktózmentes, tojásmentes, vegán)
A rostban gazdag táplálkozásról
2015. november 18. Élj harmóniában
A modern kori finomított élelmiszerek világában, szerencsére mostanában a rostokról egyre több szó esik. A rostok a zöldségekben, gyümölcsökben, gabonákba, magvakban találhatóak. Állati eredetű termékekben nem találhatóak meg - sem a húsban, sem a tejtermékekben. Többféle rost létezik, ezekről egy későbbi cikkben írok majd részletesen. A rostok, teltségérzetet okoznak a gyomorban, így jóllakottabbak érezheted magad. Ezáltal kevesebb ételt veszel magadhoz és később fogsz újra megéhezni. Hozzájárulnak a szervezetben a felszívódás egyenletességéhez, így kedvezően befolyásolják a vércukorszint alakulását - n em engedik, hogy a vércukorszinted hirtelen megemelkedjen. A rostok az emésztőrendszer takarítói, hozzájárulnak a bélfal tisztításához és a test méregtelenítéséhez . Segítik az emésztést, a táplálék előrehaladását az emésztőrendszerben, azáltal megszüntetik a székrekedést, aranyér problémákat. Nagymértékben csökkentik a bélbetegségek kockázatát. A megfelelő rostfogyasztás segít alacsonyabban tartani a koleszterinszintedet is. A rostok csökkentik a szívbetegségek, a vastagbélrák, az elhízás és a cukorbetegség kialakulásának esélyeit. Naponta többször j avasolt, több féle zöldséget, gyümölcsöt és teljes értékű gabonákat fogyasztani, annak érdekében, hogy segítsük a bélmozgásokat és a szervezet számára biztosítsuk a megfelelő vitamin és ásványi anyag ellátást. Ajánlott rostbevitel felőttek számára napi 25-30g (max. 40-50g). Rostban gazdag élelmiszerekre néhány példa : Hü velyesek: szárított bab és babfélék, zöldborsó, lencse , mungóbab, csicseriborsó, sárgaborsó, etc. G abonák és álgabonák: zabpehely, teljes kiőrlésű búzatermékek, árpa, rozs, köles, quinoa, hajdina, etc. Zöldségek: káposztafélék, karalábé, karfiol, paraj, cukkini, brokkoli, répafélék, uborka, paprika, padlizsán, etc. Gyümölcsök:bogyósok, datolya, füge, barack, szilva, alma, körte, dinnyefélék, narancs, grapefriut, citrom, etc. Dió és magfélék: kesudió, dió, paradió, mogyoró, mandula, napraforgómag, lenmag, szezámmag, mák, etc.
Miért lettem vegán?
2015. november 18. Vegán lettem
A vegán életforma logikájának mibenlétét egy kedves ismerősöm kérdezte meg facebookon. Leírtam azt, hogy én miért lettem vegán. Így született a “Vegán Lettem” blog ötlete és ez a bejegyzés.
Mikor lettem vegán?
2008 óta vagyok vegetáriánus és 2015 augusztus 1-je óta 100%-osan étrendi vegán. Tehát már semmilyen állati eredetű dolgot nem eszek, plusz semmilyen élelmiszert amiben akár 0,1% tejsavópor, tejpor, tejfehérje vagy tej-tojásszármazék van. Ezt egy kedves barátom úgy hívja, hogy: 0.0 (nulla pont nulla) vegán. Azért hívjuk ezt csak étrendi vegánnak, mert még nem használódott el a bőrcipőm és a bőrövem, de amint ez megtörténik, eszem ágában nem lesz új bőr, gyapjú illetve tollal tömött dolgokat vásárolni. Írtam egy bejegyzést korábban a vegán életmódról, amiben számos hasznos információt megtalálsz a veganizmusról. Na de miért lettem vegán?
Mi indított el a vegán életmód felé vezető úton?
Nem leszek népszerű a vegánok között, de mégis muszáj vagyok először kicsit kilépve a személyes meggyőződéseimből és helyzetemből, egy globálisabb, nem vegán megközelítéssel kezelni a dolgot, hogy a mindenevő társaink is közelebb érezzék magukat a témához. És, hogy miért nem leszek szimpatikus a vegánok körében? Mert szerintem nem a hús és tejtermékek fogyasztásával van alapvetően gond, hanem azzal a mértéktelen hús és tejtermék fogyasztással, amit az ember gyakorol, és ami azokhoz a finoman szólva is embertelen körülményekhez vezet, ami a tej és tojás üzemekben, valamint vágóhidakon ipari formában folyik. A több ezer (ipari szinten feleslegesnek tekintett) napos kiskakas élve ledarálásával, a tehenek tejgépekké alakításával (annak mindenféle kémiai, a borjút az anyától elválasztó és egyéb embertelen tulajdonságaival), a tojók ipari gépekké alakításával és tartásával, stb.stb.stb., valamint úgy alapvetően a vágóhidakon és a halal vágóhídakon működő ipari mészárlással.
Azzal van itt gond részemről, hogy az emberi természet és szokások miatt, olyan dolgokat alakítottunk ki és veszünk természetesnek, ami természetellenes. Mert azt beismerheti mindenki mindenféle eszmecsere nélkül, hogy a modern ipari állattartásban semmilyen természetes dolog nincs annak ellenére, hogy élőlényekkel végezzük. Továbbá cukrozhatjuk a taknyot olyan gondolatokkal, hogy de a tehenet azért háziasítottuk, hogy húst és tejet adjon, attól az még egy élő és érző lény. Lehetne velük máshogy is! Mondjuk úgy, ahogy elvárhatóan egy tanyán állnak hozzájuk. Egy kicsit máshogy átfordítva, túl sok érző és élőlény folyamatos szenvedését és halálát hozzuk létre azzal, ahogyan élünk. Én ezt látom problémának.
Azonban annak ellenére, hogy étrendi vegán vagyok a megoldást nem a vegánságban látom, hanem a tudatosabb, környezettudatosabb, mértéktartó és együttérzőbb életvitelben minden ember részéről.
Amibe alkalomadtán, sok embertársunk által vélt igények szerint férjen bele a hús és tejtermék fogyasztása. De ahogy mondjuk régen. Heti egy - két alkalommal.
Etikai és morális megközelítésem a vegán életmódról
Nálam ott defektes a rendszer, hogy nem értek egyet az ember felsőbbrendűségével.
Nem értek egyet azzal, hogy mindent megtehetünk és meg is teszünk, mert úgy alakult ki, hogy mi vagyunk azok akik megtehetjük.
Mert ezt dobta gép, vagy hívjuk evolúciónak. Kicsit finomítva a problémámon, azt a helyzetet, hogy más élőlények életének alakulása felett ilyen hatalmunk van, egyszerűen és természetellenesen kihasználjuk azon való munkálkodás helyett, hogy minden élőlény normális keretek között élhessen ezen a bolygón. Vágó élőlényeket hozunk létre pl. azért, hogy enni tudjunk. Számomra ez teljesen abszurd. Főleg ha arra gondolok, hogy arra a tápanyagra amit a vágóállat ad, nincs is szüksége a szervezetünknek, pontosabban be tudjuk vinni tisztán növényi forrásból. Totálisan értelmetlen szenvedést és halált okozunk azért, hogy élvezhessünk egy tál ételt. Ráadásul sokkal több ételnek valót esznek meg ezek az állatok, mint amennyit adnak. Ergó sokkal több rászoruló embert tudnánk étkeztetni, ha nem az állatoknak termelnénk a takarmányt. Érdekes dolog ez nem? Emellett komoly viták folynak arról, hogy az húsevő az ember vagy sem.
Arra az általam is művelt ellentmondásra pedig már csak zárójelben világítok rá, hogy állatbarátnak hívtam magam és hangoztattam, hogy mennyire szeretem az állatokat, majd egyiket-másikat megettem. Komoly értelmezési és kulturális paradoxon.
Egészség és étkezési oldalról való tapasztalataim a vegán életmódról
Mielőtt vegetáriánus lettem olyan agresszív allergiával álltam már szemben 25 évesen, amit sem gyógyszerek, sem vitaminok nem tudtak enyhíteni tavaszonként, és ami szépen lassan elkezdett átfordulni asztmává. Az orvosok szerint ez lett volna a menetrend. Aztán vegetáriánus lettem egy 1 éves átállással, és ami közel 10 év alatt kifejlődött bennem allergia, az 3 év alatt nyomtalanul eltűnt. Emellett gyermekkoromtól kezdve komoly hajlamom volt ekcémás betegségekre is, ami ugyancsak elmúlt. Értelemszerűen semmilyen tárgyi bizonyíték nincs arra, hogy ez a vegetáriánus életmód miatt történt, de felettébb furcsa az egybeesés. Ennél egyébként meghökkentőbb gyógyulással kapcsolatos (egészen súlyos betegségek esetében) történeteket is hallottam már vegán ismerősöktől, de mindenki azt mond amit akar alapon azzal nem foglalkozom.
Vegán életmódomat illetően, ezeken kívül is egészen elképesztő tapasztalataim vannak.
Körülbelül egy hónap vegán étrend után érezhetően, és mérhetően nőtt mind a fizikai mind a mentális teljesítőképességem.
Kerékpáron alapvetően 100km távolság felett érzem jól magam, szeretem a hosszú országúti túrákat. Amióta vegán vagyok sokkal később fáradok ki, sokkal kevesebb étellel. Egy bő vegán reggelivel 80-100km-t letekerek, ez egy a szüleink által energiagazdagnak titulált kiadós rántottától ez 40-60km volt max. Elmentem testépítő edzésre kíváncsiságból, és amellett, hogy gyorsan fejlődnek az izmaim, olyan energia jelenlétet tapasztalok amit sem vegetáriánusként sem mindenevőként nem. Munka vagy tanulás frontján mindig gondom volt az esti fejhasználattal. Általában hajnalban kelek 4-5 között és este 7-8 körül már használhatatlan voltam. Ez is megszűnt. Vannak rosszabb napjaim, de az esetek többségében ébredéstől fekvésig használható és bevethető vagyok fejben is.
A vegán emberek testi, lelki és szellemi állapotát végignézve, a vegán testépítők és egyéb vegán élsportolók történeteit és életvitelét látva, valamint a témával kapcsolatos megannyi kutatás eredményét olvasva arra a következtetésre jutottam, hogy:
Nagyszüleink és szüleink nem szándékos félrevezetése és az élelmiszeripar konkrét hazugsága csupán, hogy a húsra, tejre, tojásra szükségünk van.
Semmi ilyesmire nincs szüksége a szervezetünknek, illetve növényi úton minden pótolható. Emellett megdöbbentően kevés fehérjére van szüksége egy felnőtt embernek, akár edzés mellett is. Erről a későbbiekben írok egy bejegyzést. Ugyanakkor azt is elhiszem, hogy mértéktartó és tudatos húsfogyasztás (max heti 1-2 alkalom) nem feltétlenül káros és nem lesz tőle baja az embernek ha elég rostos ételt eszik, és sokat mozog, de semmi szükségünk az állati eredetű fehérjére konkrétan. “Akkor miért okoznék szenvedést és halált?” – tettem fel a kérdést magamnak egy idő után.
Emellett olvastam rengeteg pro-kontra kutatási eredményt azokról a növekedési hormonokról, antibiotikumokról és egyéb gyógyszerekről amiket az állatok kapnak a stressz okozta betegségek, valamint a vágósúly mielőbbi elérésének érdekében, és amik bomlásanyagait bevisszük az állati eredetű ételek fogyasztásával. Az a félelmetes, hogy ezek jelenléte nem vita tárgya, inkább azon megy az adok-kapok, hogy ez mennyire egészségtelen az emberre nézve és milyen élettani hatásai lehetnek hosszútávon. Továbbá az élőlények a folyamatos stresszhatás alatt mérgeket és félelmi anyagokat választanak ki, melyek a húsban és tejtermékekben maradnak ugyancsak, és melyek szervezetünkre és idegrendszerünkre okozott hatásai károsak. A későbbiekben erről is írok egy átfogó bejegyzést.
Tehát miért lettem vegán?
A fizikai és mentális tapasztalataimat egybevetve azzal, hogy nem szeretnék semmilyen formában és módon hozzájárulni egy állat levágásához vagy kizsákmányolásához, vezetett oda, hogy vegán lettem. Úgy éreztem, hogy én egy dolgot tudok tenni annak érdekében, hogy megakadályozzam állatok tömeges lemészárlását és kizsákmányolását, az pedig az ha nem támogatom a modern ipari állattartást, és mindazt a borzalmat ami azzal jár. Továbbá úgy éreztem, hogy semmi értelme nincs támogatnom a mindenki megnyugtatására etikusnak elnevezett, valamint még háztáji állattartást sem. A szenvedés megteremtése és az élet elvétele semmilyen formában nem etikus és nem semmilyen formában nem elfogadható részemről.
Ugyanakkor soha nem mondom senkinek, hogy ne egyen húst, még a feleségemnek sem mondtam soha, (ő egyébként pár hónapja vegetáriánus lett, rajtam kívülálló okokból) viszont Gandhi következő gondolatát komolyan vettem: “Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban!”
…és végül egy gondolatban összesűrítve:
Azért vagyok vegán, mert tőlem telhetően a legkevesebb élőlény szenvedését és halálát szeretném létrehozni azzal, hogy velük élek.
Ez foglalja össze legjobban egy mondatban amiért így cselekszem.
Mákos-citromos keksz
Ábellel kekszet sütöttünk a héten, a hóembereket hősiesen nyomta ki a formából. Nem mondom, hogy egyszerű egy kis emberrel főzőcskézni, de azért valahogy meg lehet oldani. Általában. Csak az ember agyának kell járni ezerrel... hogyha épp nem akarod, hogy valamit tegyen, ahelyett mit lehet rábízni, és mivel nem vágja meg/ égeti meg magát. És persze leadni dolgokból. pl. nem kiakadni azon, hogy a hóemberek egy része nem felismerhető formájú. :) A pálmazsír lehet biomargarin is, a liszt akár teljesen hajdina, és akkor gluténmentes a keksz, szezámmag helyett lehet az egész mákkal, a citrom leve helyettesíthető növényi tejjel, a variáció ezernyi. Mák helyett pl. nagyon jól illik hozzá a dió is. Ha omlósabbat szeretnénk, növeljük a liszteknél a zab arányát. Hozzávalók: 500 g pálmazsír 200 g hajdina liszt 200 g tk liszt 100 g zabpehelyliszt 200 g eritrit 150 g darált mák 50 g szezámmag 2 citrom leve 2-3 ek növényi tej 1 cs borkősütőpor A mákot daráljuk meg a szezámmaggal együtt, azután a száraz hozzávalókat keverjük össze. A pálmazsírt ha lehet előtte tartsuk langyos helyen, hogy puhábban könnyebb legyen vele dolgoznunk. Alaposan gyúrjuk össze majd a száraz összetevőkkel. Amikor jó morzsás, annyi citrom levét öntünk hozzá, amitől összeáll a tészta. Nekem ez kb. 2 citrom leve volt, és néhány kanál növényi tej. A tésztát kilisztezett lapon kb. fél centi vastagra nyújtjuk. Formákat szaggatunk ki belőle, tepsibe helyezzük, és közepes hőfokon kb. 20 perc alatt megsütjük. Amikor kivesszük, még puhább, azután pár perc múlva megkeményedik. Dobozba zárva hosszabb ideig eláll.
Mustáros brokkolikrémleves
2015. november 10. Éltető ételek
Készítettem már korábban is brokkolikrémlevest, viszont ez sokkal pikánsabb és fűszeresebb lett. Hideg, téli napokon kifejezetten jól esik egy kis csípős finomság. Hozzávalók (3 fő): - 1/2 fej brokkoli - 3 közepes burgonya - 1 lilahagyma - 2 gerezd fokhagyma - házi vegeta vagy mindenmentes zöldségleveskocka - 1 késhegynyi darált csípős paprika - kevéske chili - 1 dl tejszín - 2 teáskanál mustár - só, bors - 2-3 csipet szerecsendió - 1 evőkanál kókuszolaj Elkészítése: A hagymát vágjuk fel kis kockára, és a kókuszolajon dinszteljük meg. reszeljük hozzá a fokhagymát is.Adjuk hozzá a rózsáira szedett brokkolit és a kockára vágott krumplit. Pirítsuk együtt pár percig.Öntsük fel éppen annyi vízzel, amennyi ellepi. Adjuk hozzá a vegetát, és fűszerezzük.Kb. 15 perc elteltével botmixerezzük össze.Adjuk hozzá a mustárt és a tejszínt, és ha kell, akkor még fűszerezzük.
Aszaltszilvás-kókuszos keksz
2015. november 6. Éltető ételek
Szeretek kísérletezni. Nagyon sok receptes oldalt böngészek, amelyek inspirálnak egy merőben más étel megszületésére. Most is így történt. Az eredeti recepthez képest csak a liszt, a zab és a vaj maradt, a többi a kamrám alapanyagából került ki. Mindenesetre a végeredmény nagyon finom lett. Nem túl ropogós, de annál fűszeresebb és finomabb keksz. Próbáljátok ki bátran. :) Hozzávalók: Száraz összetevő: - 10 dkg zabliszt - 10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 20 dkg aprószemű zabpehely - 10 dkg kókuszreszelék - 1/2 tábla min. 70%-os étcsoki - 1 jó nagy marék aszalt szilva kis kockára vágva - 1,5 teáskanál szódabikarbóna - 1,5 teáskanál sütőpor - 1 kávéskanál vaníliapor - 1/2 kávéskanál fahéj - csipet só Nedves rész: - 6 dkg darált kókuszvirágcukor - 6 dkg méz vagy juharszirup - 16 dkg bio vaj vagy kókuszzsír - kókuszkrém (kb. 1 dl) Elkészítése: - A száraz összetevőket keverjük össze egy tálba.Az édesítőket keverjük ki a puha vajjal, majd fokozatosan keverjük hozzá a száraz összetevőket. Kezdetben lehet fakanállal, majd érdemes kézzel rásegíteni. Annyi kókuszkrémet adjunk hozzá, hogy kemény, de gyúrható tésztánk legyen.Tegyük be a hűtőbe úgy 1 órára.Gombócozzuk, majd villával lapítsuk ki.Előmelegített sütőben, 180 fokon süssük készre kb. 12-15 perc alatt.A tepsiben várjuk meg, hogy kihűljön, akkor megkeményedik.
Kesudiós energiagolyó
2015. november 3. Éltető ételek
Gyakran készítek ilyen trüffeleket, könnyen csomagolható uzsonna a gyerekeknek... és nem utolsó sorban úszás és tánc előtt is gyorsan biztosít kellő energiát. A datolya kellően megédesíti, nem kell semmilyen hozzáadott édesítő. Ezt most Zsófi lányom szülinapjára készítettem, annyira ízlett neki, hogy el is neveztem Zsófi trüffelnek :) Hozzávalók: - 10 dkg kesudió - 20 dkg datolya - 1 dl kókuszkrém - 2 evőkanál kakakópor - 1 kávéskanál vaníliapor - bio narancshéj vagy narancsolaj A datolyát beáztattam a kókuszkrémbe kb. 1-2 órára. Ha nincs erős aprítód, akkor a kesudiót kávédarálón daráld meg. Mindent botmixerezz össze. Egy sűrű krémed lesz, mely akár tortába is kerülhet. + 10 dkg áztatott/szárított dió apróra törve 10 dkg aprószemű zabpehely 5 dkg kókuszreszelék 3 dkg aszalt meggy vagy áfonya apróra vágva 3 dkg szárított hajdinacsíra 3 evőkanál puffasztott quinoa Ezeket fakanállal (vagy kézzel) keverjük hozzá. Gombócozzuk, majd forgassuk meg kókuszreszelékbe.
6 "rémisztő" recept a boszorkánykonyhámból nem csak Halloweenra
2015. november 2. Zöld Avocado
A hétvégém a Halloween jegyében telt, és ezt szeretném megosztani veletek! Ti szerettek vidáman ünnepelni és jókat enni? Én nagyon! ;-) halloweeni sütőtökös keksz A Halloweenról Magyarországon eléggé megoszlanak a vélemények. Sokan úgy gondolják, hogy morbid és a gyerekek számára ártalmas szokás, melyet a Világ számos országában egyre szélesebb körben ünnepelnek. Sokszor tévesen összekeverik a Mindenszentekkel, és nem értik, hogy miért ünnepelnek vidáman az emberek, amikor az elhunyt szeretteinkről kéne megemlékeznünk?! A két ünnep nem egy és ugyanaz! Mindenszentek napját november 01-én tartanak Magyarországon, míg a Halloween-t október 31-én ünnepel a Világ. Halloween napján rémisztő jelmezekbe bújnak kicsik és nagyok, kidekorálják kívül - belül az otthonokat, az üzleteket, az utcákat, a gyerekek "Csokit vagy csínyt" felkiálltásokkal járják a házakat, és gyűjtik a különböző apró édességeket. Sokak szerint ez csak egy újabb kapitalista, vásárlás és eladás központú népbutítás, ami csak a pénzről szól. Van ebben az elméletben is valami... de én máshogy látom. Szerintem ... a Halloween egy újabb nap, amikor a családtagok és a barátok egy közös cél érdekében összefognak, díszítenek, jelmezeket készítenek, sütnek, főznek, ünnepelnek, együtt kilátogatnak és megnézik a település által szervezett jelmezes felvonulást, tűzijátékot. Egy újabb nap, egy újabb alkalom, amikor én a közösségi szellemet, a szeretetet, és az élni akarást érzékelem. Azok az emberek, családok, baráti társaságok, akik ilyenkor jelmezbe bújnak, elfeljtkeznek egy pár órára a mindennapi szerepeiktől, feladataikról, problémáikról. Egy kicsit újra gyerek lesz mindenki, és újra a játékról, a szórakozásról, az élni akarásról szól mindent. Nekem ezt jelenti a Halloween! :-) Egy társasági esemény, egy közösségi élmény, telis tele mókával és kacagással! :-) halloweeni csokis pók muffin Ezekben a napokban jól keresnek-e a kereskedők? Ez nem kétség! De nem csak erről szól a Halloween, mint ahogyan a karácsony sem csak az ajándékokról szól, és a vásárlásról! Miért rémisztő és ijesztő jelmezekkel kell ünnepelni a Halloweent? Ennek is egyszerű oka van! A tradíció miatt. A hagyomány szerint az elmúlt évben meghaltak lelkei október 31-éről november 01-ére virradó éjszakán vándorolnak a holtak birodalmába. Az ijesztő dekorációk, jelmezek, a világító töklámpások pedig elősegítik, hogy a holtak szellemei ne maradjanak a Földön kísérteni, megijedjenek, és távozzanak a holtak birodalmába mindörökre. Zöld Avocado boszorkánykonyha Az ijesztő és rémisztő hangulat rosszat tesz-e a gyerekeknek? Nem hinném! Én mosolyt és vidámságot látok az arcukon, bármilyen országban is járok, és élem át a Halloween ünnepét! Én azt látom, hogy örülnek, mert apa-anya együtt szorgoskodik a gyerek jelmezén, a ház dekorálásán, kísérgetik őket házról házra, amíg édességet gyűjtenek, együtt faragják a töklámpásokat, sütögetik a speciális halloweeni ételeket. Én egy családi programot látok, mely szeretetben és harmóniában tellik el! Még nem láttam kisgyermeket sírni, vagy megrémülni a jelmezek láttán. Még nem tapasztaltam ennek az ünnepnek az árny oldalát, amiről az ünnep ellenzői néha beszélnek. Ez nem azt jelenti, hogy nem létezik árny oldala, de én eddig még csak a jó oldalát láttam, és az általa létrehozott szeretetet! :-) Így hát, amikor csak tehetem, én is nagy szeretettel veszek részt egy-egy halloweeni mulatságon, játékos baráti összejövetelen, sürgök-forgok a konyhában, és készítem az alkalomhoz illő, de reform édességeket, ételeket. Most is készült néhány recept a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblog boszorkánykonyhában, amit nagyon szívesen megosztok veletek. Még jól jöhet a következő Halloween party-ra, vagy a rémisztő kiegészítők nélkül, hagyományos, egész évben az asztalra tehető ételeket készíthetünk belőlük. Fogadjátok sok szeretettel őket! ;-) halloweeni sütőtökös keksz (laktózmentes, tojásmentes, vegán) HALLOWEENI SÜTŐTÖKÖS KEKSZ HOZZÁVALÓK (kb. 30 db-hoz) - 400 g sütőtök püré (párolt vagy sült sütőtök húsa kikaparva) - 300 g teljeskiőrlésű tönköly búza liszt - 1 ek őrölt fahéj, 1 tk őrölt szerecsendió, 1 kk őrölt szegfűszeg - 1 tk szódabikarbóna - 1/2 tk Himalája só - 120 g tetszés szerinti édesítőszer (pl.: barna nádcukor, nyírfacukor, eritrit stb.) - 2 ek őrölt lenmag + 6 ek víz (azaz 2 vegán tojás) - 200 ml repce olaj vagy olívaolaj - - csokikrém a dekorációhoz: 50 g olvasztott ét csokoládé és 1 ek kókuszolaj ELKÉSZÍTÉS A természetes tojáshelyettesítőhöz a frissen darált lenmagot elkeverjük a vízben, majd hagyjuk egy 15 percet állni, kocsonyásodni. Ezután mehet bele a tésztába. A hozzávalókat összekeverjük, majd tetszés szerinti formában a sütőpapírra helyezem. Én ezesetben egy nagyobb pogácsa szaggatót használtam. A tészta zsíros, nem lehet kinyújtani és kiszaggatni. Egy evőkanál segítségével megtöltöttem a pogácsa szaggatót, amit a sütőpapírra helyeztem. Majd felemeltem a szaggaótt, odébb helyeztem, kanállal újra töltöttem... és így tovább. A végén csodaszép szabályos, és kerek kekszeket kapunk. Mivel most szerettem volna, hogy töklámpás formája legyen, ezért kézzel kicsit rásegítettem a szép kerek formákra. De ha nincs Halloween, hagyjuk őket szabályos kekszként, és süssük meg őket kb. 10 perc alatt, 180 ° C fokos sütőben. Kihűlés után, nagyon finom, és puha kekszeket majszolhatunk még napok múlva is. Megjegyzés: A sütőtök édes ízétől függően változtathatunk a hozzáadott édesítőszer mennyiségének. Az általam használt mennyiség, édes sütőtök püréhez lett megadva. halloweeni mini pizza oliva pókokkal (gluténmentes, tojásmentes) HALLOWEENI MINI PIZZA HOZZÁVALÓK (kb. 40 db mini pizzához) - kemény sajt - fekete olíva bogyó pizza tésztához: - 350 g gluténmentes kenyérliszt - csipet Himalája só, 1 tk őrölt oreganó - 2 dl langyos víz - 1/2 tk szódabikarbóna - csipet Himalája só - 2 ek extra szűz olívaolaj - 1 ek őrölt lenmag (elhagyható) paradicsomszószhoz: - 200 ml paradicsom püré (cukormentes) - 1 marék friss bazsalikom - Himalája só, őrölt fekete bors, csipet őrölt chili fűszer - 3 gerezd fokhagyma ELKÉSZÍTÉS A pizza tésztához valókat összegyúrjuk, majd félretesszük meleg helyre pihenni 1 órát. A kissé megkelt tésztát ketté választjuk, majd lisztezett deszkán kinyújtjuk. Kör alakú szaggatóval kiszaggatjuk a mini pizzákat, és sütőpapíron előmelegített sütőbe tesszük őket. 180 °C fokon 5 perc alatt elősütjük a kis pizza lapokat, majd kivesszük hűlni. Ezt elvégezzük a másik fél nyers tésztával is. Közben elkészítjük a szószt. A paradicsompürét egy edénybe feltesszük a tűzhelyre forrni. Beleszórjuk az apróra vágott fokhagymát, a fűszereket, és egy marék friss bazsalikom levelet apróra vágva. Közepes lángon 5 percig főzzük, folytonos kevergetés mellett, majd félretesszük a tűzhelyről. Az elősütött mini pizza lapokat vastagon megkenjük a paradicsomszósszal, majd rátesszük a kemény sajtból szaggatóval szaggatott sajt karikákat. Az olíva pókokhoz előre feldaraboljuk a fekete olíva bogyókat. Szükség lesz a póktesthez félbe vágott olíva bogyóra, a lábakhoz, olíva bogyó csíkokra, és a fejhez apróra vágott olíva bogyóra. Ez egy jó kis türelemjáték. Egyesével összeállítani a pókokat a pizza lapocskán. Érdemes segítséget venni magunk mellé, és akár a gyerekeket bevonni, ha nem szeretnénk órákat állni a konyhában. Miután elkészültünk velük, mehet vissza az előmelegített sütőbe, és 180 °C fokon kb. 10-15 perc alatt készre sütjük a mini pizzákat. Tökéletes vendégváró falatka, mert szobahőmérsékleten is nagyon finom, így az est egész ideje alatt lehet belőle jóízűen falatozgatni. Megjegyzés: Próbáljunk meg olyan kemény sajtot választani, ami nem olvad szét túlzottan, mert akkor a gondosan összerakott pókjaink szétcsúsznak. Reszelt parmezánt is használhatunk. halloweeni csokis pók muffin (gluténmentes, laktózmentes) HALLOWEENI NAGYON CSOKIS PÓK MUFFIN HOZZÁVALÓK (kb. 12 db-hoz) - 75 g darált zabpehely (gluténérzékenyeknek szigorúan gluténmentes) - 75 g darált mandula / mandula liszt - 3 ek jó minőségű sötét kakaó por - 80 g tetszés szerinti édesítőszer (pl.: barna nádcukor, nyírfacukor, eritrit stb.) - 1/2 tk szódabikarbóna - csipet Himalája só - 2 marék dió / pekán dió - 100 g ét csokoládé - 100 g bio növényi margarin - 2 db érett banán - 2 db bio tojás dekorációhoz: - aszalt szilva, pók fejnek - fekete szívószál, pók lábaknak - fehér csokoládé, keresztnek a pók hátára ELKÉSZÍTÉSA szilárd hozzávalókat összekeverjük, és beleszórjuk a durvára vágott dió féléket. Egy edényben megolvasztjuk a margarint az összetördelt étcsokoládéval. A banánt leturmixoljuk a tojással, vagy csak villával összetörjük pépessé. A diós szilárd hozzávalókat összekeverjük a pépesített banános tojással, és a vajas folyékony ét csokoládéval. Fakanállal csomómentesre keverjük a muffin tésztát. Elővesszük a muffin sütőt, és beletöltögetjük a muffin papírba a tésztát. (Én még enyhén ki is szoktam kenni a papírokat belülről kókusz olajjal, hogy biztosan könnyedén le tudjam venni majd a kész süteményről.) 180 °c fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt készre sütjük a nagyon csokis muffinokat. A szívószálak segítségével lábakat adhatunk a póknak, illetve egy kb. 1,5 cm-es szívószál darab segítségével rögzíthetjük a pók fejét is. Ehhez szükség lesz 1/2 db aszalt szilvára, amit felnyársalunk a szívószál darabkára, és beleszúrjuk a pók testbe, a muffinba. A fehér csokoládét gőz felett felolvasztjuk, és keresztet rajzolunk a pók testre. halloweeni kecskesajtos quinoával töltött paprika (gluténmentes, tojásmentes) HALLOWEENI KECSKESAJTOS QUINOA SALÁTA PAPRIKÁBA TÖLTVE HOZZÁVALÓK (6 db - hoz) - 6 db színes kaliforniai paprika - 1/2 bögre quinoa - 1 bögre tiszta víz - 150 g kecskesajt vagy görög feta sajt - tetszés szerinti zöldségek pl.: 1 marék retek, 1/4 lila hagyma, 1/2 avokádó, 1 bögre előfözött kukorica, 2 szál újhagyma, 1 marék mungóbab csíra - 1 marék dió Himalája só, frissen őrölt fekete bors - sörélesztőpehely (elhagyható) ELKÉSZÍTÉSA quinoát dupla mennyiségű vízben, a rizshez hasonlóan kifőzzük. Fajtától függően elég neki kb. 20 perc. A tetszés szerinti zöldségeket apróra felvágjuk, felkockázzuk a kecskesajtot, vagy feta sajtot, durvára vágjuk a diót, és összekeverjük az egészet egy kevés sóval és borssal. A kihűlt és megfőtt quinoát összekeverjük a zöldséges sajttal, és kész is a töltelék. A megmosott, színes paprikáknak levágjuk a tetejüket, úgy, hogy hozzáférjünk a belsejükhöz. Kézzel kiszedjük a magos csumát, és az ereket. Kitisztítjuk a paprika "fészket". Ha Halloweeni kinézetet szeretnénk, egy kicsi, de hegyes késsel faragjunk szemeket, szájat, és orrot a paprika "arcoknak". A zöldséges, sajtos, quinoa tölteléket bele kanalazzuk a paprikákba, és már tálalhatjuk is a vendégek elé a Halloween-i asztalra. Megjegyzés: A diót minden esetben fogyasztás előtt érdemes min. 24 órára beáztatni, hogy az emésztést gátló enzimgátlók kioldódjanak belőle. Sokkal egésszégesebb lesz így. halloweeni sütésmentes boszi ujjak (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, hozzáadott cukormentes, nyers, vegán) HALLOWEENI BOSZI UJJAK HOZZÁVALÓKsötétbarna ujjak (kb. 10 db) - 100 g datolya - 2 ek chia mag - 2 ek karob por - 2 ek kókuszolaj - darált mandula, amennyit felvesz (min. 50 g) - "köröm": vágott mandula szeletek világos ujjak (kb. 10 db) - 100 g datolya - 1 db bio citrom reszelt héja (kezeletlen héjú) - 1/2 ek útifűmaghéj - 2 ek kókuszolaj - darált mandula, amennyit felvesz (min. 100 g) - "köröm": héjas egész mandula szemek ELKÉSZÍTÉSA datolyát előző éjjelre áztassuk be, hogy könnyebb legyen vele dolgozni, ne legyen olyan kemény. Amikor készítjük a receptet, tegyük az ázott, áztató víz nélküli datolyát a darálóba, és daráljuk meg egy kicsit. Datolya lekvár szerű állagot szeretnénk kapni. A hozzávalókat tegyük egy tálba a datolya "lekvárral", és kézzel gyúrjuk össze. A darált mandulát fokozatosan adjuk hozzá, annak függvényében, hogy mennyit vesz fel a tészta. A cél, egy gyurmázható, formázható állagú nyers tészta. Ha ezt elértük, sodorjunk a tenyerünkkel "ujj"-szerű rudakat, majd kézzel formázzunk bele ujj csontot. Amint elértük a kívánt külalakot, tegyük rá a "körmöt", majd mehetnek a sütésmentes, mindenmentes, édes, ehető ujjak a fagyasztóba. Fogyasztás előtt tegyük ki őket az asztalra, és kb. 30 perc alatt kiolvadnak, és már ehetőek is a bizarr harapnivaló ujjacskák. ;-) Megjegyzés: Ha nincs Halloween, formázzunk a tésztákból golyókat, és így egész évben fogyasztható egyszerű édességeket kapunk, amit akár napokkal előtte elkészíthetünk, mert a fagyasztóban tárolva eláll. halloweeni friss zöldségsaláta (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán) HALLOWEENI FRISS ZÖLDSÉGSALÁTA (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán) Ez egy nagyon egyszerű zöldségsaláta, azoknak, akik valami frissre, és energiadúsra vágynak, a sok sok halloweeni nassolás között. Természetes és natúr ízek, hogy felfrissítsük kicsit a gyomrunkat. Önmagában, és köretként is fogyasztható. HOZZÁVALÓK - tetszés szerinti zöldségek pl.: jégsaláta, újhagyma, kígyó uborka, koktél paradicsom, retek, paprika, csíra, avokádó, cékla, alma stb. - tetszés szerinti natúr magok pl.: napraforgómag, tökmag, fenyőmag stb. - egyéb extra íz- és tápanyagérték fokozók pl.: sörélesztőpehely, kendermag stb. (elhagyható) - - dekoráció: Sárgarépa töklámpás, és cukkini szellem ELKÉSZÍTÉSA tetszés szerinti zöldségeket tetszés szerinti méretben felaprítjuk, és összekeverjük. Törekedjünk színes salátát készíteni, és legyen benne lédús zöldség is (pl.: paradicsom.) Adjuk hozzá a tetszés szerinti magokat, vagy super ételeket. A sörélesztőpehely finom, sajtszerű zamatot kölcsönöz a salátáknak. Hagyjuk állni a hűtőben min. egy órát, hogy az ízek jól össze érjenek. Halloweeni hangulathoz készítsünk dekorációt a salátára. Vastagabb (nyers) sárgarépából vágjunk karikákat, és faragjunk belőle töklámpás arcokat. Nyers cukkiniből hosszábban vágjunk le kb. 10 cm hossz, és 0,5 cm magas lapokat. Faragjunk belőle szellemszerű formákat. halloweeni kecskesajtos quinoával töltött paprika TÁPLÁLKOZZUNK, NE CSAK ÉTKEZZÜNK, MÉG HALLOWEEN IDEJÉN IS! ;-) Remélem sikerült néhány ötlettel megajándékozni titeket! A halloweeni formázások nélkül minden itt megjelent recept elkészíthető, hagyományos változatban, az év minden napján. Kellemes konyhatündérkedést, és vidám ünnepeket kívánok! "A töklá mpás legendája Egy ír legenda szerint nevét egy Jack O'Lantern nevű részeges kovácsról kapta. A legenda szerint egy szép napon odament a részeges Jackhez az ördög és hívta a pokolba, de előtte felajánlotta, hogy igyanak még meg egy italt. Jack azonban nem akart vele tartani, ezért hát furfangos cselt eszelt ki. Ravasz módon megkérte, hogy válasszon egy almát az almafájáról, mire az ördög felmászott a fára. Jack tudta, hogy mitől fél az ördög, ezért a fa oldalára egy keresztet rajzolt. Az ördög nagyon megrettent a kereszttől és nem is mert lemászni, kénytelen volt a fa ágán kucorogni. Az ördög addig-addig egyezkedett a furfangos kováccsal, míg az megígértette vele, hogy ha leengedi a fáról, cserébe gondoskodik róla, hogy Jack (aki életében sok rosszat tett) ne kerüljön a pokolba. Jack ekkor megengedte hogy lemásszon a fáról az ördög - aki abban a pillanatban el is tűnt. Azonban amikor Jack meghalt, lelke a menny és a pokol között rekedt: a mennybe nem engedték be, mivel élete során sokat részegeskedett és bűnös módon élt, de az ördög sem akarta a pokolba befogadni, mert nagyon haragudott Jackre a régi csínye miatt. Jack arra kérte az ördögöt, hogy legalább egy kis fényt adjon neki, hogy megtalálja a visszautat az élők világába. Végül az ördög megszánta és egy örökké izzó fadarabot dobott Jacknek a pokol katlana alatt lobogó tűz parazsából, amit nyugtalan lelkének szánt. Az izzó parazsat Jack egy kivájt takarmányrépa (rutabaga, svéd karórépa) belsejébe tette világító lámpásnak, s azóta lelke ennek a takarmányrépa-lámpácskának a fényénél keresi megnyugvását." Forrás: Wikipédia töklámpás fesztivál
Sült répa lencsével
Őszi ízek, őszi színek. Leginkább így jellemezném ezt az ételt. Egyszerű, finom, rendkívül tápláló étel. A lencsét leginkább év elején teszik az asztalra a háziasszonyok. Újévi lencsés ételnek is remek kuriózum a mostani étel, de ne szaladjunk úgy előre, hiszen még csak most volt aktuális az óraátállítás (igen, Angliában is). A lencse fogyasztását tehát gyakrabban ajánlom, mint évkezdetekkor, mivel úgy laktat, hogy közben nem sok kalóriához jutunk, ezért fogyókúrázóknak is ajánlom ezt az ételt. A sült répa feldobja a szokásos ízét. Fehérjében gazdag ételről van szó, ami a fáradtságot is elűzi. Vércukorszintet is jótékonyan befolyásolja (alacsony a glikémiás indexe), tehát cukorbetegeknek, IR-eseknek is ajánlott étel. Oldható rosttartalma a koleszterinszintet is csökkenti. Különben ahogy ma, úgy régen is a szegények eledelének tartották, pedig pont, hogy gazdaggá tesz, mint táplálék. Az ókori görögök és rómaiak előszeretettel használták. Hippokratész májbetegeknek ajánlotta a fogyasztását. Európában jobban XV. Lajos idején terjedt el, feleségének köszönhetően, aki rendszeressé tette a lencse fogyasztását a királyi udvarban.
A recept:
Hozzávalók:
- 2 bögrényi lencse
- 1 kg répa
- petrezselyem
- fokhagyma
- őrölt kömény
- só
- babérlevél
- ételízesítő
- lila hagyma
Elkészítés:
A lencsét miután alaposan átmostuk, néhány szál babérlevéllel és egy csapott evőkanál sóval feltesszük főzni - a víz bőségesen ellepje a lencséket. H a tehetjük, érdemes a lencsét előző este, vagy főzés előtt néhány órával beáztatni. Nem vészes, ha nincs rá módunk. Vannak, akik kuktában főzik, jól teszik.
Mindeközben előkészítjük a többi hozzávalót. A répákat megmossuk, megpucoljuk és julien-re szeleteljük. (Olyan vastagságú és hosszúságú, amit könnyű kanállal is fogyasztani. Eredetileg Jean Julien 1700-as években élt séf erőleveshez készített levesbetétként vagdosta fel ilyen kis hasábokba a répát, zellert, karalábét, stb.) A felaprított répát átmossuk, egy tálban összekeverjük ételízesítővel, szétnyomott fokhagymával, őrölt köménnyel és felaprított petrezselyemlevéllel, majd fogunk egy tepsit (sütőpapír híján most alufóliát tettem alá) elterítjük benne, majd fóliával lefedve betesszük sütni. A tepsibe egy kevés (1-2 dl) vizet öntünk. Kb. 15-20 perc után a fóliát levesszük és úgy sütjük tovább addig, míg a répák omlósan puhák lesznek, a víz elpárolog.
Közben a lila hagymát felszeleteljük. Tálalásnál pedig a lencsére halmozzuk a sült répát és annak a tetejére egy kevés lila hagymát. Kiadósabb az étel, ha főtt (lehetőleg barna) rizst is eszünk hozzá. Ez esetben a rizst érdemes a tányérra először tenni, majd rá a lencsét, répát és hagymát.
Egyserpenyős olaszos tészta - pillanatok alatt
2015. október 16. Éltető ételek
Mostanában többször belefutottam ebbe az egyserpenyős elkészítési módba, péládul a Street Kichen oldalán. Zizi is a napokban osztotta meg azt a finomságot, így nem maradt más választásom, el kellett nekem is készítenem. Ma délelőtt rohanós napom volt, így pont jól jött ez az egyszerű recept. Egyébként nagyon sok lehetőség van benne, készíthetjük gombásan vagy éppen tejszínesen, más-más zöldséggel variálva. Úgyhogy biztos fogok még jönni ehhez hasonló receptekkel. Amennyiben el szeretnénk rejteni benne a zöldségeket (a gyerekeim sajnos nem rajonganak a padlizsánért), akkor morzsásra kell darálni. De ne legyen pépes! Egy gondolat erejéig visszatérve a receptre, több helyen sajttal írják az elkészítését. Nos, higgyétek el, sajt nélkül is nagyon finom. De ha fokozni szeretnéd az ízeket, akkor egy kis cheddal sajtot reszelhetsz bele. Ajánlották a vegán parmezán sajtot is, de nekem az összetevők révén (víz, kókuszolaj (17%), módosított keményítő, burgonyakeményítő, tengeri só, rizsfehérje, vegán parmezán íz, olíva kivonat, színezék: titánium-dioxid, béta-karotin) nem nyerte el a tetszésemet. Én úgy vagyok vele, hogy ha már sajtot szeretnék enni, akkor inkább a természetesebbet választom. Ha pedig nem találok alternatívát, akkor nem eszek mű ízeket csak azért, hogy emlékeztessen a sajtra vagy éppen a húsra. A füstölt paprikáról csak egy megjegyzés, mindenképp olyat vásároljunk, amelyik nem aromával, folyékony füsttel van ízesítve, hanem fával füstölt. Akkor most jöjjön a recept: Hozzávalók (4 fő): - 50 dkg gluténmentes fusilli vagy penne tészta - 1 közepes lilahagyma - 1 szép nagy padlizsán - 1 közepes cukkini - 2 marék spenót (elhagyható) - 3 gerezd fokhagyma - 50 dkg sűrű paradicsomlé - kis marék (kb. 6 db) szárított paradicsom - 1 kis marék friss bazsalikom - 1 kis kávéskanál oregánó (ha van, akkor friss) - 2-3 evőkanál olívaolaj - só, bors - késhegynyi chili, füstölt pirospaprika - kb. 0,8 liter forró víz - extra: cheddar sajt Elkészítése: - Kockázzuk fel kisebb darabokra vagy daráljuk morzsásra a padlizsánt és a cukkinit. - A hagymát vágjuk ketté, és szeleteljük fel. - A fokhagymát reszeljük le. - A spenótot vágjuk csíkokra. - Mindent tegyünk egy nagy lábasba és öntsük rá a forró vizet. - Fűszerezzük, jól keverjük el. - 10-12 perc alatt megfő. Közben még kóstoljuk meg, hogy szükséges-e még bele valamilyen fűszer. A végeredmény egy igazán krémes tészta lesz. Jó étvágyat!
Rizsnyák csecsemőknek, betegeknek és akár sportolóknak is
2015. október 1. Éltető ételek
A babák kiegészítő étele lehet a barnarizs, amely az egyik legegészségesebb természetes és teljes értékű táplálék. Magas a szelén, rost, mangán, magnézium, vas, B1-, B3-, B6-vitamin tartalma, ezenkívül E-, K-vitaminok, esszenciális aminosavak és nyomelemek is vannak benne. A rizsfajták közül az édes barnarizs tartalmazza a legtöbb fehérjét és zsírt. A kínaiak ezt congee-nek (nyáklevesnek) nevezik. Minél tovább fő, (4-6 óra) annál "erősebb" lesz. Ha a rizsnyák levét leszűrjük, italként csecsemők és nagybetegek is fogyaszthatják. Ez az egyszerű rizsleves könnyen emészthető, gyorsan felszívódik, harmonizálja az emésztést. Erősíti a vért és a csí-energiát, hipoallergén. A megadott mennyiségeket egyszerűen pohárral is ki tudjuk mérni. Arra figyeljünk, hogy 1 csésze/adag rizshez 6 csésze/adag tisztított víz szükséges. Amennyiben a rizst megdaráljuk, akkor az hamarabb megfő, de mindenképp frissen őrölt/darált rizst használjunk. Ezt nemcsak a babáknak adhatjuk, az anyukák is ihatják. Ugyanis - többek között - a tejképződést is fokozza. De akár apukák is edzés előtt! Ezt a tápláló ételt nemcsak rizsből készíthetjük el, hanem zabból és kölesből is. Hozzávalók: - 7 dkg édes barnarizs - 6 dl tisztított víz - 1 evőkanál rizsszirup (ez szükséges, hogy ne legyen székrekedés) Kiegészítésként: - 1 teáskanál hántolatlan szezámmag - kevéske (1/4 kávéskanál) finomítatlan kókuszolaj - hígításhoz (kb. 4-5 dl): tisztított víz, nyírfanedv Elkészítése: A rizst és a szezámmagot alaposan mossuk át, majd áztassuk be úgy 6 órára, vagy akár tovább is. Öntsük le róla az áztatóvizet, majd egy csésze gabonához adjunk 6 csésze vizet. Forraljuk fel, majd nagyon lassú lángon - fedő alatt - főzzük úgy 2 óra hosszát. Mint fentebb írtam, minél tovább főzzük, annál táplálóbb és "erősebb" lesz. Az első 1,5 órában nem kell attól tartani, hogy leragad, később viszont érdemes ránézni. Én még egy hőelosztót is tettem a lábas alá, hogy a lehető leglassabb legyen a főzés. Ez egy sűrű kása, amit akár így is meg lehet enni. Amennyiben iható állagot szeretnénk elérni, akkor hígítsuk kb. 4-5 dl folyadékkal (nyírfanedvvel vagy vízzel) Pürésítsük, majd szitán jól nyomkodjuk át. A végeredmény: 1 liter kész tápláló rizsital. Tegyük bele a rizsszirupot és a kókuszolajat. A congee gyógyértékét fokozhatjuk (persze csak nagyobb gyerekeknek, felnőtteknek), hogy különböző zöldségeket/gyógyfüveket főzünk hozzá. Mivel a rizs önmagában erősíti a lép-hasnyálmirigy emésztőközpontot, ezért a hozzáadott táplálékok sokkal jobban felszívódnak, hatásuk felerősödik. - adzukibab : vízhajtó, köszvény ellen - édeskömény : puffadás, gázosodás - édesrizs : hányásra, hasmenésre, gyomorrontásra (ezért kell bele a rizsszirup a fenti receptben, nehogy székrekedés legyen) - gyömbér : emésztési zavarok, hasmenés, vérszegénység, hányás - mungóbab : hűt, csökkenti a lázat, csillapítja a szomjúságot - mustár : köptet, megszünteti a gyomor teltségét porcsin: méregtelenít, reumára és duzzanatokra - sárgarépa : segíti az emésztést, megszünteti a puffadást - szezámmag : nedvesíti a beleket Még azt megjegyezném, hogy az elkészített italt semmiképp NE mikrózzuk, és ha van rá lehetőség, akkor lángon (tehát ne elektromos tűzhelyen) főzzük. Erről itt írtam, hogy miért is van ennek jelentősége. Felhasznált irodalom: Pitchford, Paul: Gyógyító táplálkozás. - Budapest: Édesvíz kiadó
Céklás gnocchi, diós gorgonzola szószban, és minden hónap 29 - e Gnocchi nap (gluténmentes, tojásmentes)
2015. szeptember 30. Zöld Avocado
Nagyon szeretjük az olasz konyhát. Nálunk a pizzák és a spagettik után a gnocchi állna az "Olaszország leghíresebb és legfinomabb ételei" - nek képzeletbeli dobogóján. Ezek a kis krumpligombócok ma már a Világ minden táján nagy népszerűségnek örvendenek. Egyszerűen és változatosan elkészíthető, pénztárcabarát tésztaételről van szó, mely a helyi adottságokhoz, ízvilághoz, kultúrához és természeti kincsekhez alkalmazkodva, sok száz féle tésztából, és sok ezer féle szósszal elkészítető. (Enyhe túlzással... ;-) ) Céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), diós gorgonzola szószban (gluténmentes, tojásmentes) A gnocchik (ejtsd: nyokki) szülőföldjét Olaszországnak tulajdonítják, de a recept az évszázadok során sokat változott. Eredetileg a középkorban, nem is burgonyából, hanem búzadarából, rizslisztből, és száraz kenyérből készültek. A mai kor által leginkább ismert gombócok már buronyából születnek, és eredetük a 17. századba vezethető vissza. Spanyol felfedezők hozták be a krumplit Olaszországba, amit először csak kerti dísznövényként tartottak, majd az Európát sújtó éhínség hatására gyors térhódításba kezdett az olcsón termeszthető burgonya. Ezzel egyidőben a krumpligombóc, a krumplis gnocchi is elindult meghódítani a Világot. Bármerre járunk a Világban, nincs olyan olasz étterem, aminek az étlapján ne találkoznánk egy-egy gnocchis fogással. Az olasz bevándorlók világszerte meghonosították a gnocchi sokféle változatát. Az "ahány ház, annyi szokás" magyar közmondás tökéletesen jellemzi a gnocchi recepteket is. Még Olaszországon belül sem igazán találunk két egyforma gnocchi receptet, nemhogy a világ két különböző pontján. Természetesen mindenki a sajátját tartja az igazinak, a tökéletesnek, az eredetinek! ;-) Céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), diós gorgonzola szószban (gluténmentes, tojásmentes) Minden olasz régiónak (főleg az észak - olasz részen) megvan a saját tipikus gnocchi tésztája, és a kedvenc mártása hozzá. Míg Veronában jellemzően paradicsom szósszal tálalják a krumpligombócokat, addig Lombardia tartományban a sajtszószokra esküsznek. Szardínia szigetén különleges egytálétel a hagyományosan sáfránnyal ízesített ,,gnocchetti" is, mely a gnocchinál lényegesen kisebb méretű tésztával készül. Sok helyen nem is burgonyából, hanem zsemlemorzsából, kukoricadarából, és különböző lisztekből készítik a gnocchi tésztát. Általánosságban elmondható, hogy a jó gnocchi legfontosabb hozzávalója az alacsony víz- és magas szárazanyag- tartalmú, ún. lisztes burgonya, kevés grízes liszt, tojás és só. Az erőteljes ízű parmezán vagy gorgonzola sajt pedig szinte mindenütt elmaradhatatlan a tetejéről. Sok receptben lehet olvasni, hogy főzzük meg a burgonyát, de azok a receptek tévednek. A tökéletes, szájban szétolvadó, nem ragacsos gnoccihoz, a burgonyákat sütőben kell megsütni, hogy kevesebb vizet engedjenek ki magukból. Minél szárazabb a krumpli, annál jobb. A tökéletes gnocchi angol kifejezéssel élve "fluffy and melt in the mouth", ami magyarul nagyjából annyit tesz, hogy "bolyhos, pihés" gombócok melyek szétolvadnak a szádban. céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Annyira jól sikerült a gnocchi hódító hadjárata, hogy néhány szegényebb, dél-amerikai országban (pl.: Argentínában és Uruguayban) a hónap utolsó előtti napját ,,gnocchi-napnak nevezik. Mivel a hónap elején kapott fizetés elfogy a hónap végére, így már csak olcsó ételek kerülhetnek a vacsora asztalokra. A gnocchi tökéletes választás, ezért minden hónap 29-e a dél-amerikai országokban a hivatalos DIA DE ?OQUIS, a Gnocchi nap. Ilyenkor a családok, barátok összegyűlnek, és együtt fogyasztják el a gnocchit. Hogy szerencsét hozzon, mindenki tesz egy pénz érmét a tányérja alá, és ott is hagyják a vacsora végeztéig. Ez egyfajta szerencsehozó babona arrafelé. Egyes éttermekben ezen a napon csak gnocchis fogásokat lehet választani, míg más éttermek külön erre a napra szóló gnocchi specialitásokkal rukkolnak elő. céklás gnocchi (glutén-, laktóz-, tojásmentes, vegán) Magyarország, valószínűleg Mátyás király idejében ismerkedett meg olasz szakácsok által a gnocchi akkori verzióival. A magyar gasztronómia egyik fontos étele, a nokedli is feltehetően az olasz burgonyamentes gnocchi egyik leszármazottja, illetve a burgonyával készült változat (gnocchi di patate) nagy hasonlóságot mutat a magyar krumplinudlival. Készíthetjük villával bordázott változatban, vagy anélkül. Fogyaszthatjuk különböző mártásokkal, szószokkal, sajtokkal, zöldségragukkal, de akár édesen lekvárral vagy mákkal is. A hagyományos burgonyás gnocchi mellett számos más idény zöldséggel is feltúrbózhatjuk a gnocchikat, hogy szép színes, és tápanyagdús tésztákat kapjunk eredményül. A későbbiekben hozok nektek a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogra egy sütőtökös és egy spenótos tészta változatot is, most pedig a szezonnak megfelelően egy egyszerűen elkészíthető céklás gnocchi receptjét osztom meg veletek. Korábban már bemutattam, hogyan készítsetek céklás nokedlit, most egy ahhoz hasonló, de mégis más, glutén- laktóz- és tojásmentes recept következik, a könnyebb emésztés jegyében, burgonya nélkül. (Természetesen a laktózmentesség csak a gnocchikra értendő. Amennyiben a gorgonzolás szószt készítjük el hozzá, a laktózmentesség nem állja meg a helyét. Laktózérzékenyek készítsenek sajtmentes szószt a céklás gnocchi mellé.) Céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), diós gorgonzola szószban (gluténmentes, tojásmentes) HOZZÁVALÓK (4 személyre): a vegán céklás gnocchihoz: - 300 g nyers céklapép (kb. 250 g nyers cékla + 1 dl tiszta víz) - 20 g lenmagliszt - 150 g (barna) rizsliszt - 1 tk Himalája só, őrölt fehér bors - 1/2 ek útifűmaghéj a diós gorgonzolás szószhoz: - 250 ml főzőtejszín - 200 g gorgonzola sajt - reszelt parmezán sajt a tetejére - 1 bögre dió (előre beáztatva 24 órára) - 1 marék friss petrezselyem - 2 gerezd fokhagyma - Himalája só, őrölt fehér bors, szárított oregánó - 1/2 citrom frissen facsart leve Céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), diós gorgonzola szószban (gluténmentes, tojásmentes) ELKÉSZÍTÉS:Kb. 250 g nyers céklát meghámozunk, és 1 dl vízzel krémesre turmixolunk. Egy tálba tesszük a liszteket, a fűszereket, az útifűmaghéjat, hozzáadjuk a céklapépet, és kézzel alaposan összegyúrjuk az egészet egy nagy gombóccá. Formázható, puha, nem túl lisztes, de nem is ragadós tésztát kell kapnunk. Olyat, ami már pont nem ragad bele a tálba, de még puha. (Használjunk még lisztet, ha kell, de ne gyúrjuk túl sokáig a tésztát). Hagyjuk pihenni 15 percet a hűtőben a tészta golyót. céklás gnocchi (glutén-, laktóz-, tojásmentes, vegán) Vágjuk fel 4, majd 8 felé a gombócot, és sodorjunk belőlük kb. 1 cm átmérőjű rudakat, hengereket. Bátran lisztezzük a deszkát, és a kezünket is, ha ragadna a tészta. Vágjunk kb. 1 cm-es darabkákat az 1 cm átmérjű rudakból, majd egy villával finoman csíkozzuk be a tetejét (lisztezzük a villát, hogy ne ragadjon rá a tészta). Ettől kicsit szétlapul, így lesz henger formájú, és nem négyzet. (Négyzet alakúan, csíkok nélkül is népszerű és finom, ha nincs kedvünk formázgatni. ;-) ) Tegyünk fel egy edényben enyhén sós vizet forrni. Miután forr a víz, dobjuk bele óvatosan a nyers gnocchikat. Az összes tészta kb. egynegyedét egyszerre. (Enyhén lisztesen dobjuk bele, és akkor biztosan nem ragadnak össze.) Miután feljöttek a víz tetejére (kb. 2 perc), azonnal kiszedjük őket szűrőlapáttal egy tálba. Ne hagyjuk ázni feleslegesen! Eljátszuk ezt az összessel, tehát négyszer, amíg el nem fogy a nyers tészta. Ha úgy látjuk, hogy nem lesz szükségünk az összes tésztára, akkor még nyersen fagyasszuk le a felesleget. A következő 1-2 hónapban bármikor elővehetjük őket, és kivéve a fagyasztóból tegyük bele a forrásban lévő vízbe. Fagyasztott állapotában azonban több idő kell neki, így akár 5 - 7 percig is tarthat, míg feljönnek a víz tetejére. Úgy is lefagyaszthatjuk a felesleget, hogy kifőzzük a tésztát, hagyjuk kihűlni, enyhén lisztezzük, hogy ne ragadjanak össze, majd tegyük őket a fagyasztóba. Ezesetben csak pár hétig érdemes felhasználni, és fogyasztás előtt, kb. 5 perc alatt fel lehet melegíteni egy olajos serpenyőben, vagy 10 perc alatt a sütőben. Nem kell újra kifőzni! ;-) Fogyasszuk a gnocchikat, tetszés szerinti szósszal, sajtokkal, zöldségekkel, akár serpenyőben lepirítva is. Ezúttal egy diós gorgonzolás szószt készítettem hozzá, mert az ízes sajt - dió - cékla trió mindig levesz a lábamról. :-) A főzőtejszínbe daraboljuk a gorgonzola sajtot, hozzáadjuk a sót, borsot, fokhagymát, petrezselymet, a beáztatott dió felét ledarálva, a citrom levét, és az egészet folytonos kevergetés mellett besűrítjük. Céklás gnocchival tálaljuk a szószt, megszórjuk a maradék széttördelt dióval és friss parmezánt szórunk rá. (A diót azért áztatjuk be előre min. 24 órára, hogy az enzimgátlók kioldódjanak, és egészségesebb, egyszerűbben emészthető diót kapjunk.) Céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), diós gorgonzola szószban (gluténmentes, tojásmentes) Színélményben, ízélményben és tápanyagban gazdag jó étvágyat kívánunk! :-) Megjegyzés: Egy kis érdekesség...."Rómában a gn occhi egy tradicionálisan csütörtökön fogyasztandó étel, amelyet a következő mondás is tükröz: ha csütörtök akkor gnocchi, ha péntek akkor hal, ha szombat akkor pacal.("Gioved? gnocchi, Venerdi pesce, Sabato Trippa") Veronában egy nagy tányér paradicsomos gnocchit esznek meg hagyományosan a " Ven?rdi Gnocol?r napján, ami a karneváli kocsik felvonulásának napja. Végül de nem utolsó sorban a veronai álarcosbál hercegének is mi más lehetne a neve, mint Gombóc Apó azaz Pap? del Gnoco." Forrás: Íz és Itália Céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), diós gorgonzola szószban (gluténmentes, tojásmentes)
Datolyás almatorta
2015. szeptember 24. Éltető ételek
Gyakran készítek nyers édességeket, ennek a tortának az elkészítése sem volt több 30 percnél. Persze érdemes a hűtőben pihentetni úgy 1-2 órát, utána szépen szeletelhető és fogyasztható is. Nem kell sütni, gluténmentes, cukormentes és vegán is. Szóval... szuper egészséges. Hozzávalók: Tészta: - 10 dkg áztatott/szárított dió - 10 dkg datolya - 5 dkg kókuszreszelék - 3 dkg darált arany lenmag - vaníliapor - fahéj Alma töltelék: - 50 dkg alma - 5 dkg datolya - 2 evőkanál útifűmaghéj - szegfűszeg - gyömbér - fahéj - vaníliapor Bevonat: - 10 dkg datolya - 1/2 banán - 2 evőkanál olvasztott kakaóvaj - 1/2 mokkáskanál szegfűszeg Elkészítése: - A datolyát áztassuk be úgy 1-2 órára, de csak éppen annyi vízben, hogy ellepje. Érdemes előtte kisebb darabokra felvágni a datolyát. - A tésztához a diót és a datolyát késes darálóval dolgozzuk homogénné. Gyúrjuk hozzá a többi hozzávalót is. - Egy 18 cm-es tortaformába jó alaposan nyomkodjuk bele a tésztát. - Az almát mossuk meg (nem kell meghámozni), és magozzuk ki. Daraboljuk fel annyira, hogy még ne legyen pépes, kissé darabos maradjon. Adjuk hozzá a többi hozzávalót is. Tegyük rá a tésztára. - A harmadik réteghez mindent turmixoljunk össze, és mehet is az almás rétegre. - Tegyük be a hűtőbe pár órára.
Zágráb piacán jártunk. Íme, Dolac:
Dolac piac Zágrábban termelők piacaként indult az 1930-as években, s végigsétálva sorain megállapítottam, főként most is az. Nagy előnye, hogy a városközponttól, a Jelacic tértől igazán nincs messze. A főváros legnagyobb zöldségese, ahol zöldségen kívül sok-sok gyümölcsöt, tejféléket, sajtot és halat, tenger gyümölcseit, húsféléket és némi pékárút, édességet is vásárolhat az ember. A piac oldalában lenn, a lépcsők alatt pedig sok-sok vágott virágot és levendulás ajándéktárgyakat árulnak. A virágárusok két sorban vezetnek a lépcsőig, ahol felsétálva egy hatalmas téren találjuk magunkat, ahol piros napernyők (ami naptól és esőtől is véd valamelyest) alatt árulják portékáikat a helyi termelők.
Tudomásom szerint minden nap nyitva. Hétköznap reggel 9 körül érkeztünk oda, Budapestről kora reggel indulva. Megállás nélkül 3 és fél óra autókázás után odaérhettünk volna, azonban egy-két rövidebb szünetet tartottunk, így körülbelül 4 órás út után GPS segítségével könnyedén megtaláltuk Zágráb gyöngyszemét.
Ajánlom mindenkinek felkeresni ezt a piacot, aki nyaralni megy Horvátországba akár még idén, vagy jövő nyáron. Ami azt illeti lehet nyár vagy ősz vagy akár tavasz, biztos vagyok benne, hogy az olyan piacrajongók, mint én, vagy a gasztro-fanok, a természet kincseinek szerelmesei örömmel járnak végig minden egyes sort ezen a piacon. Nem fognak betelni vele, az ízekkel, az élménnyel.
Ami azt illeti, legnagyobb sikere számomra a fügének volt. Ahogy a képeken is látszik, olyan fügét vettünk, ami akkora, mint egy megtermett körte. 10 kunát fizettem érte. Nagyon érett, lédús volt. Ez azért volt érdekes, mert nyáron, amikor ott jártunk a tengerparton, még csak érni kezdett a fákon a füge, ezek a példányok pedig mézédesek, puhák voltak, szinte lekvárt lehetett volna főzni belőlük.
Ha Horvátországba megyek ismét, igyekszem nem kihagyni ezt az élményt.
Piaci képek:
Halpiac: (Vegánoknak nem ajánlott képek)
Virágpiac:
Kedvenc fügéim:
Koreai sült tofu szivárványrizzsel
2015. szeptember 17. Vegán muflon
A legutóbbi bejegyzés óta számos levelet, faxot, e-mailt kaptam. Zseblákovits Jenőné írja Homokbödögéről: "Tisztelt Muflon úr! A legutóbbi receptje felkeltette érdeklődésemet, de a vegyesboltban nem is hallottak erről a tofuról vagy mifrancról. Ha itten tréfálkozik meg csúfondároskodik velünk nyugdíjasokkal, felkeresem és szájba rúgom! De ezzel még nem végeztem! Viszek egy zacskó franciadrazsét, és beletaposom a szőnyegébe! Aztán nézegethet, maga hernyó!" Nos, igazamat bizonyítandó, még egy tofus recepttel hozakodom elő. Megjegyzés: a specialitás nevében fellelhető "koreai" jelző dél-koreait takar, ezért észak-koreai olvasóim most ne figyeljenek, ugyanis könnyen munkatáborba juthatnak!
Összetevők:
300 gramm (azaz egy csomag) füstölt tofu 1 szál zöldhagyma 1 gerezd fokhagyma 1 chilipaprika 2 evőkanál szójaszósz 1 evőkanál szezámolaj 1 kiskanál cukor (én ehelyett egy ősi koreai összetevőt, juharszirupot használtam egy evőkanállal)
hovatovább:
150 gramm rizs 1/2 kaliforniai paprika felkockázva 1/2 uborka felkockázva 3-4 fej gomba szeletelve 1 evőkanál szójaszósz A tofut felnyiszatoljuk keresztben, hogy 1.5 cm vastag, téglalap alakú képződményeket kapjunk. (Aki szereti a kihívásokat, megpróbálkozhat a paralelopipedonnal is.) Egy edényben olívaolajat hevítünk, majd mindkét oldalán mély átéléssel aranybarnára sütjük. Eközben egy edényben összekeverjük a szójaszószt, a szezámolajat, a nagy műgonddal felaprított fokhagymát, chilipaprikát, zöldhagymát, valamint a cukrot. (Illetve továbbra is ajánlanám a juharszirupot annak, aki jót akar.) A kisüt tofukat egy ún. tányérra helyezzük, és a szószt ízlésesen elterítjük rajtuk. Alattomosan rizst főzünk, közben a felkockázott kaliforniai paprikát, uborkát és a felszeletelt gombát egy kevés szezámolajon megpároljuk. Amíg párolódnak, hozzájuk lapátoljuk a kész rizst, összeforgatjuk, majd egy kevés szójaszósszal adjuk meg a kegyelemdöfést.
Reggelire fel! - házi müzliszelet, természetes hozzávalókkal (laktózmentes, tojásmentes, hozzáadott cukormentes, vegán)
2015. szeptember 16. Zöld Avocado
vegyes gyümölcsös, házi müzliszelet természetes hozzávalókkal (hozzáadott cukormentes, vegán) Ti mit szoktatok reggelizni? Szeretitek a gabonapelyheket? És a zabot? Ismeritek a müzlit? Gondolom, igen! :-) Ki ne ismerné, ezt az eredetileg alpesi pásztorok által fogyasztott ételt?! A pásztorok után egy zürichi orvos is felfedezte a müzli jótékony hatásait, és elkezdte népszerűsíteni betegei körében. A reggelire fogyasztott, gabonából, magokból és gyümölcsökből álló ételek jót tesznek az emésztésnek, mert rostban sokkal gazdagabbak, mint az egyéb, hagyományos húsos, tojásos, kenyeres reggelik. Eredetileg kizárólag a kórházi betegek napindító étke volt, majd annyira népszerű lett a müzli (müesli), hogy ma már nincs olyan élelmiszerbolt, ahol ne juthatnánk hozzá különböző ízesítésben egy-egy zacskó müzlihez, vagy egy-egy szelet éhségcsillapító energiaszelethez. zabpehelyA zab lassú felszívódásának, az aszalt gyümölcsök magas cukortartalmának és az olajos magvaknak köszönhetően, hosszú ideig telítettség érzést, és energiát tud biztosítani egy tál müzli, vagy egy müzli szelet, egy granola, vagy akár egy feltúrbózott zabkása is reggelire elfogyasztva. Azonban ne dőljünk be az élelmiszergyártók trükkjeinek, és csak azért, mert nem tartalmaz hozzáadott cukrot a kedvenc müzlink, még egyáltalán nem számít diétás ételnek. Fogynivágyók készítsék el otthon a saját müzlijüket, müzliszeletüket, kevés aszalt gyümölccsel, ha biztosra akarnak menni. ;-) Mert a müzli egészséges, de nem fogyókúrás! Az eredeti receptben (pont ellenkezőleg a mai változatokkal) kevesebb volt a zab, és több a gyümölcs. Úgy vélik, hogy valahogy így nézhetett ki a svájci müesli: " 1 evőkanál zabpehely, 1 nagyobb, lehetőleg savanykás, reszelt alma, 1 evőkanál darált mandula vagy mogyoró, egy evőkanál citromlé és ugyanennyi tejszín (cukrozott sűrített tej)." Forrás: Origo Itt a Zöld Avocado gasztroblogon korábban megjelent almás-fahéjas zabmorzsa, egy nagyon hasonló reggeli recept. házi müzliszelet (vegán) Természetesen nem csak reggelire célszerű zabból készült ételeket fogyasztani. Egy müzliszelet, tökéletes utitárs hosszabb túrák közben, utazások alatt, nagyobb kalóriavesztéssel járó fizikai aktivitáskor, vagy akár az iskolatáskában is. A testedzők, sportolók is előszeretettel fogyasztják a különböző energiaszeleteket, fehérje / protein rudakat. Gyors és teljesértékű energiát biztosítanak könnyedén. Bár ezer meg ezer féle variácóban hozzájuthatunk már a boltokból ehhez a finom és egészséges nassolnivalóhoz, a legjobb mégiscsak, ha mi magunk készítjük el otthon. Egyszerű, gyors, sokáig eltárolható, biztosan adalékanyag- és hozzáadott cukormentes, általunk választott magas minőségű hozzávalókból készül, és olyan ízesítéssel alkothatjuk meg az energia szeletünket, amilyennel csak szeretnénk. :-) Én is rendszeresen készítek itthon müzliszeletet, ami aztán a fagyasztóba téve várja a napot, amikor "pont erre van szükségünk". A napot, mikor csak arra van idő, hogy gyorsan valami életmentőt bekapjunk, ami energiával tölt fel, és már rohanunk is tovább. Ilyenkor mindig nagyon hálás vagyok érte, hogy a szabadnapomon rászántam azt a másfél-két órát, és elkészítettem a kedvenc müzliszeletünket. ;-) A fagyasztóból kivéve, 15 perc alatt felenged és már fogyasztható is. Sokféleképpen készítem én is, attól függően, hogy mikor mi van itthon, vagy mikor milyen kedvem van?! ;-) Most egy egyszerű, vegyes gyümölcsös alap receptet mutatok meg nektek, ami zabpehellyel készült. Később hozok még majd más gabonával, és ízesítéssel készített verziókat is. Próbáljátok ki a következő receptet, vagy az arányokat megtartva, formáljátok a saját ízlésetekre! Aki egyszer elkezdi a házi müzliszelet gyártást, nem tudja abbahagyni! :-) Neked van már kedvenc házi müzliszeleted? vegyes gyümölcsös, házi müzliszelet természetes hozzávalókkal (hozzáadott cukormentes, vegán) HOZZÁVALÓK (kb.30 darabhoz) : - 2 csésze apróbb szemű zabpehely (vagy nagyszemű, de akkor egy kicsit daráljuk meg, hogy könnyebben összeálljon a müzli szelet) - 1,5 csésze banán püré (minél érettebb a banán, annál édesebb - 1 tk Himalája só - 1 tk fahéj - 1 csésze tiszta víz - 1/2-1 csésze kókusz reszelék - 1 ek őrölt lenmag - 1,5 csésze apróra tört natúr, olajos mag, dióféle tetszés szerint (pl.: napraforgómag, tökmag, dió, mogyoró, brazildió, kesudió, mandula, szezámmag, mák stb.) - 1,5 - 2 csésze tetszés szerinti aszalt gyümölcs feldarabolva kis darabkákra (pl.: sárgabarack, cseresznye, áfonya, szilva, mangó, mazsola stb. ki mit szeret, de figyeljünk, hogy ne cukrozott aszalt gyümölcsöt vegyünk.) - bármilyen "super food" szívesen növeli a tápanyagértékét egy müzli szeletnek (pl.: goji bogyó, chia mag, kendermag, méh pollen stb.) Aki édesszájú, az tegyen bele 2-3 ek mézet, vagy agave szirupot is. vegyes gyümölcsös, házi müzliszelet sütés előtt (vegán) ELKÉSZÍTÉS: A banán pépet elkeverjük a fahéjjal, sóval, (chia maggal,) és a zabpehellyel. Állni hagyjuk egy fél órát, hogy a zab egy kicsit megszívja magát. Közben felaprítjuk a választott magokat és aszalt gyümölcsöket. Tapadásmentes sütőpapírral béleljük a nagy tepsit. (Ha a sütőpapír nem a legjobb, nem megbízható, akkor kenjük meg a sütőpapírt kevés kókuszolajjal, hogy tuti jó legyen, és ne ragadjon rá a müzliszelet.) házi müzliszelet hozzávalók Egy nagy keverő tálban összedolgozzuk a banános zabot a gyümölcsökkel. Hozzáadunk 1 csésze vizet, és a magokat, meg a kókuszreszeléket. Most már képtelenség keverni, ezért inkább csak vagdossuk a fakanállal, míg nagyjából mindenhová jut mindenből. Akár kézzel is segíthetünk a ,,dagasztásban. A kész, darabos masszát a tepsibe ,,öntjük, és eldolgozzuk laposra. Nem könnyű, mert elég szilárd a massza, de kézzel itt is rásegíthetünk. Ráhelyezünk a nyersanyagra még egy sütőpapírt, és nehezéket pakolunk rá, hogy lenyomja a nyers müzli tészta tetejét, és szép egyenletesen lapos felszínt kapjunk. (tehetünk rá pl.: könyveket, vagy nagy 5 l-es ásványvizes kannákat stb.) Így hagyjuk egy fél órát, majd a nehezékektől és a felső sütőpapírtól megszabadítva, mehet a sütőbe. 170 °C -ra előmelegített sütőben, kb. 25 perc alatt aranybarnára sütjük. De! Közben 10 perc sütés után, vegyük ki az egész tepsit, és vagdossuk be a masszát úgy, hogy egyforma müzliszeleteket kapjunk. Majd mehet vissza a sütőbe a maradék 15 percre. vegyes gyümölcsös, házi müzliszelet (hozzáadott cukormentes, vegán) A megsült müzliszeleteket ha szükséges, még melegen egy lapáttal, toljuk távolabb egymástól, és engedjünk levegőt a sütőpapír és a müzli szelet közé, hogy biztosan ne ragadjon rá. Miután teljesen kihűltek, tegyük félre a másnapi adagot, és a többit - kiporciózva egyesével vagy kettesével - kisebb sütőpapírokba csomagolva tegyük a fagyasztóba. Bármikor amikor csak energiára lesz szükségünk, kiveszünk egy pakkot, és kb.15 perc múlva már újra is tölthetjük magunkat! ;-) vegyes gyümölcsös, házi müzliszelet természetes hozzávalókkal (hozzáadott cukormentes, vegán) Ha csak egy gyors harapnivalóra van szükséged, készíts házi müzliszeletet, hogy táplálkozz, ne csak étkezz! :-) Megjegyzés: Ha lenne házi aszalógépem, azon készíteném el, mert úgy még egészségesebb. Az a baj a sütéssel, hogy magas hőfokon rengeteg értékes tápanyag, enzim megsemmisül, ami a gyümölcsökben, magvakban benne volt. Az alacsony hőmérsékleten történő aszalás (max.42 fok) segít megőrizni ezeket az értékes enzimeket. Ezesetben azonban használjunk csíráztatott zabot, ne zabpelyhet, mert a megfelelő hőkezelés nélkül fogyasztott gabonák súlyos egészségügyi problémákat okozhatnak. vegyes gyümölcsös, házi müzliszelet (hozzáadott cukormentes, vegán)
Szilvás pite teljes kiörlésű tönkölyliszttel
2015. szeptember 7. Élj harmóniában
Szeptemberben szilva szezon van:) A szilva jótékony hatásairól írtam korábban bejegyzést (itt olvashatod) . Mi minden héten készítünk valami szilvásat. Már raktam ki szilva csatni receptet és egy szilvás sütemény receptet is. Most egy szilvás pitét készítettem. Sajnos kicsit nehezen szeletelhető lett, de az íze finom volt a férjem szerint. Mivel én nem nagyon eszem édességeket mindig másoknak készítek és izgulok, amikor valami újat próbálok sütni:) Hozzávalók: 30 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt 30 dkg fehér tönkölyliszt 25 dkg vaj (vegánoknak lehet kókuszzsír) 10 dkg darált mandula (lehet dió is vagy el is hagyhatod) 10 dkg barna nádcukor 1 csg. sütőpor vanília, reszelt citromhéj csipet só 1,5-2 dl víz Töltelékhez: 1,5 kg szilva fahéj szükség esetén cukor Előkészítésnek a szilvákat mosd meg, magozd ki és szedd félbe - ha jobban szereted szétfőzve, akkor vágd negyedekre. A száraz hozzávalókat keverd össze egy tálba, majd a vajat morzsold el benne végül tedd hozzá a vizet. A cél, hogy egy gyúrható tésztát kapj. A tészta 2/3-át nyújtsd ki és bélelj ki vele a tepsit. Én sütőpapíron szoktam nyújtani és csak beleemelem ilyenkor:) A tészta maradék 1/3-át is nyújts ki és szeld csíkokra - ebből lesz a rács a pitén. Szilvákat keverd el fahéjjal, ha édesebben szereted cukrot is szórhatsz hozzá. Majd a tésztára halmozd fel a szilvákat és helyezd fel a rácsokat. 180 fokra előmelegített sütőben süsd meg. Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Meggyes-mákos muffin
2015. szeptember 6. Vegavarázs
Meggy helyett szőlővel vagy almával is elkészíthető. Hozzávalók: 25 dkg liszt 10 dkg nyírfacukor 1 kk szódabikarbóna 1 kk sütőpor 8 dkg darált mák egy csipet só 1 dl olaj 2-2,5 dl növényi tej egy marék kimagozott meggy (lehet cukormentes befőtt is) 1 citrom reszelt héja A lisztet egy tálba tesszük,...
Csokis-meggyes zabgolyó
2015. szeptember 2. Éltető ételek
Újabb finomság készült, ez fog holnap a gyerekek uzsonnás dobozába kerülni. Aszalt gyümölcs, olajos mag és zabpehely... igazán tápláló finomság. Hozzávalók: - 10 dkg zabpehely - 5 dkg aszalt meggy - 5 dkg mazsola - 15 dkg datolya - 10 dkg áztatott/szárított dió - 5 dkg kókuszreszelék darálva - 5 dkg csokireszelék - 2-3 dkg szárított hajdinacsíra - 3-4 csepp narancsolaj - 1 evőkanál méz vagy juharszirup Elkészítése: - Az aszalványokat késes robotgéppel dolgozzunk össze. - A diót adjuk hozzá, és pár másodpercig pörgessük meg, hogy összetörje a diót (de ne nagyon). - A kókuszreszeléket kávédarálón megdaráljuk, hogy az olaj kissé kicsapódjon. - Kézzel gyúrjuk hozzá a többi hozzávalót is, és gombócozzuk. - Forgassuk meg kókuszreszelékbe.
Tápanyagban gazdag, sütésmentes, csíkos szelet (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán)
2015. augusztus 28. Zöld Avocado
Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) Lassan vége a nyárnak, kezdődik az iskola, letellik a szabadság, elindul a mókuskerék. Nem panaszkodhatunk, mert az idén bőven kijutott a napsütésből, a melegből, a strandon töltött órák számából, és még az országot sem kellett elhagynunk, hogy egy mediterrán éghajlatú tengerparton érezzük magunkat. Elég volt leruccani a Balatonra, kikérni egy koktélt, és élvezni a magyar tenger látványát, a semmittevést, a pihenést, természetesen az árnyékból. ;-) Nem meglepő, hogy keveset álltunk a tűzhely mellett, és igyekeztünk inkább gyorsan elkészíthető, lédús ételeket, édességeket fogyasztani, még az esti kerti partik alkalmával is. Úgy érzem akkor lesz igazán szép ez a történet, ha az utolsó forró nyári hétvégét is, egy sütésmentes, gyorsan elkészíthető, hűsítő, ízletes, és tápanyagban gazdag édességgel zárom a Zöld Avocado gasztroblogon. :-) Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) Egy hűtőre, egy turmix gépre, és egy kávédarálóra lesz szükségünk hozzá, és néhány természetes alapanyagra. Nem igényel sem sütést, sem főzést, sem tartósítószert, vagy plusz édesítést. Könnyen emészthető, gyomorbarát, enzimgazdag, ásványi anyagokban, vitaminokban bővelkedő, energiadús, tápláló, diétás nassolnivaló, amit étel allergiások is bátran fogyaszthatnak! :-) (Kivétel a diófélékre allergiások.) Bármilyen könnyen kocsonyásodó, kevésbé lédús gyümölccsel elkészíthetitek ezt a desszertet. Egy házi, cukor- és tartósítószermentes lekvárt kutyulunk a választott gyümölcsből az édesség tetejére. Nálam ez megint a fekete áfonya volt. Nagyon szeretjük, és lassan vége az idei évi fekete áfonya szezonnak, így még utoljára ő lett a befutó ennél a receptnél is. Remélem nem bánjátok, és a korábbi áfonyás szelet, áfonyás chia puding reggeli, és banán palacsinta után, még ezt a csíkos szeletet is szívesen megkóstoljátok házi fekete áfonya lekvárral a tetején. De ha mégsem, akkor készítsétek el pl.: lila szőlővel, eperrel, egressel, sárgabarackkal, szederrel stb. Bármivel, ami könnyen "lekvárosodik". Ha túl sok leve van, azt csepegtessétek le és igyátok meg külön. ;-) Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) És hogy miért is fogyasszunk rendszeresen fekete áfonyát? "Az áfonya többek között Észak-Amerikában őshonos növény, és régóta elismert és fontos része az amerikai indiánok étrendjének. Az indiánok jöttek rá annak idején, hogyha e bogyós gyümölccsel dörzsölik be a szárított húsokat, akkor lassíthatják azok romlását. A közelmúltban a Journal of Clinical Nutrition folyóiratban közzétett, nemrégiben készült tanulmány megállapította, hogy azon személyeknél, akik napi 15 dkg áfonyát fogyasztottak rendszeresen, a vérben lévő ANTIOXIDÁNSOK MENNYISÉGE JELENTŐSEN EMELKEDETT, és a kutatók szerint ez elengedhetetlen a különböző szív- és érrendszeri megbetegedések , a cukorbetegség, az öregedés, a rák, a makula degeneráció és a szürkehályog kialakulásának megelőzéséhez. - a vérben lévő antioxidánsok fokozott jelenléte csökkenti a mellrák kialakulásának kockázatát - az áfonya képes csökkenteni és megelőzni az öregkori betegségek (mint például az Alzheimer-kór és az elbutulás) hatásait - az antioxidánsok védenek a sejtszerkezetet és a DNS-t károsító szabad gyökökkel szemben, melyek számos degeneratív betegség okozói - az áfonya segít megőrizni az egészséges bőrt, és csökkenti a kor előrehaladtával kialakuló bőrhibákat - emésztésre gyakorolt pozitív hatása: az áfonya pektinben gazdag rostja enyhíti a hasmenés és a székrekedés tüneteit. Emellett, a gyümölcsben lévő tanninok csökkentik az emésztőrendszer gyulladását, míg a polifenolok bizonyítottan antibakteriális tulajdonságokkal rendelkeznek. - az áfonya antioxidáns védelme a szervezet vércukor szabályozó rendszerére is kedvező hatással van - rendszeres fogyasztása kimutathatóan javítja a vérzsírok egyensúlyát, vagyis csökkenti a teljes koleszterin szintjét, segít fenntartani az egészséges vérnyomás értékét - kedvező hatást gyakorol a vércukorszint optimális szabályozására - segítik a retinasejtek gyors regenerálódását " Forrás: Dietless.hu Most, hogy már látjátok, hogy miért is fogyasztunk gyakran fekete áfonyát, nézzük, hogyan készítjük el ezt a rendkívül egyszerű, sütés- és főzés tudományt nem igénylő édességet?! Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) HOZZÁVALÓK: áfonya lekvár réteghez: - 300 g friss fekete áfonya - 1 ek útifűmaghéj / vagy chia mag (elengedhetetlen, mert ettől kocsonyásodik meg a "lekvár") fehér, kókusz réteghez: - 1,5 bögre kókuszreszelék - 4 ek tetszőlegesen választott édesítő szirup pl.: Agave szirup, rizs szirup, datolya szirup, vagy jó minőségű méz - 1/2 dl + 2 ek kókusztej - 2 ek kókusz olaj (kókuszzsír) - 1/2 bögre natúr kesudió (beáztatva vízbe előző éjjel) barna, csokis réteghez: - 1,5 bögre natúr kesudió és mandula keverék (áztassuk be előző éjjelre vízbe, hogy az emésztést nehezítő enzimgátlók kioldódjanak) - 4-5 szem mag nélküli aszalt datolya vagy aszalt füge vagy aszalt szilva (áztassuk be előző éjjelre vízbe) - 2 ek kókusz olaj (kókuszzsír) - 3 ek karobpor (jó minőségű kakaó port is használhatunk, de a karob egészségesebb) Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) ELKÉSZÍTÉS: A házi cukor- és tartósítószermentes "lekvárhoz" a megmostott áfonyát turmixoljuk le, majd keverjünk hozzá útifűmaghéjat vagy chia magot, és tegyük az egészet a hűtőbe kb. fél órára. Kész is a házi áfonya "lekvár". A csíkos süti alsó rétegéhez, a barna "tésztához", az előre beáztatott kesut és mandulát (áztató víz nélkül) daráljuk le. A választott aszalt édes kötőanyagot (szilva, datolya, vagy füge) tegyük a dupla késes zöldség aprító / daráló részbe, és készístünk belőle pépet (áztató víz nélkül). A darált kesu és mandula keveréket, az aszalt datolya pépet, a kókusz olajat és a karob port kézzel gyúrjuk jó alaposan össze, míg egy nagy masszát nem kapunk. Ezt a "csokis" masszát aztán nyomkodjuk a választott sütemény formánk, vagy tálunk aljára. Ez lesz a sütemény alja. Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) A középső, fehér, kókuszos réteghez őröljünk porrá 1 bögre kókuszreszeléket, illetve külön daráljunk meg egy 1/2 bögre előre beáztatott kesudiót (áztató víz nélkül). A kókuszreszelék port, a darált kesudiót, 2 ek kókusztejjel turmixoljunk krémes állagúra. Adjuk hozzá a maradék 1/2 bögre kókuszreszeléket, a választott édesítő szirupot, 1/2 dl kókusztejet és 2 ek kókusz olajat, majd kézzel dolgozzuk össze az egész kókuszos tölteléket. Egyengessük a barna alsó rétegre. Kenjük a sütemény tetejére a házi áfonya "lekvárunkat", és ha van otthon dekorációnak szórjunk rá kókusz chipset a tetejére. Majd az egészet tegyük be a hűtőbe 3-4 órára, hogy jól vágható süteményt kapjunk. Ha nem fontos a szépség, akkor akár azonnal fogyaszthatjuk is az így elkészült gyors, egyszerű, mindenmentes, tápláló és nagyon finom édességünket! ;-) Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) Ne felejtsd el: Táplálkozz, ne csak étkezz! :-) Megjegyzés: "Ha maximalizálni szeretnénk ezen gyümölcs antioxidáns hatását, akkor lehetőleg bioáfonyát vásároljunk! Egy közelmúltban készült tanulmány ugyanis közvetlenül hasonlította össze egy organikusan, illetve nem organikusan termesztett áfonyatípus (Vaccinium corymbosum L.) teljes antioxidáns hatását, és a kutatók látványos különbségeket találtak a bio előírásoknak megfelelően termesztett áfonya javára. Ez utóbbi ugyanis a hagyományos áfonyához képest jelentősen nagyobb koncentrációban tartalmazott fenol és antocián antioxidánsokat, és a teljes antioxidáns kapacitása is lényegesen nagyobb volt." Forrás: Dietless.hu Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán)
Szedres nudli mandulatejszínnel
2015. augusztus 26. Mindennapi ételeink
Fannink mindene a "heder", azaz szeder. A piacon minden héten többször is veszünk 1-1 dobozzal, és mivel a kis kulacsa mindig nálunk van, megmossuk a finom gyümölcsszemeket és ott azonnal meg is eszi az egészet. Hozzávalók: 40 dkg főtt krumpli 10 dkg zabliszt 10 dkg durumliszt 1/2 kg finomliszt kevés víz (amennyit felvesz) 1 csipet só -- 20 dkg morzsa 10 dkg lágy sötétbarna nádcukor 1 bögre darált mandula 1/2 kg feketeszeder -- 30 dkg héj nélküli mandula 0,5-1 liter víz 5-8 evőkanál agavé szirup 1 rúd vanília Elkészítés A krumplit héjában megfőzzük és lehűtjük. Ezután meghámozzuk és krumplinyomóval alaposan összetörjük. Ehhez keverjük hozzá a liszteket, egy csipet sót, és kevés vizet, amennyit felvesz a tészta. Inkább kemény, mint lágy tésztát kell kapnunk. Eközben sós vizet teszünk fel forrni. Lisztezett deszkán a tésztát beleszaggatjuk a forrásban levő vízbe. 5-8 percig főzzük, majd hideg vízzel meglocsolva leszűrjük. Eközben a morzsát, barna cukrot és a mandulát zsiradék nélküli serpenyőben megpirítjuk. A kifőtt, leszűrt nudlikat ebbe forgatjuk bele. A mandulatejszínhez turmixoljuk el a mandulát, szirupot, vizet. Ezzel tálalás előtt locsoljuk meg a nudlikat
Citromos keksztorta
2015. augusztus 19. Fittanyuka
Ennek e süteménynek a receptjét a hagyományos sajt torta ihlette, amelynek nagyon finom a kekszalapú sütemény része. Gyakorlatilag ez egy sütés nélküli édesség amely a nyári hőségben nagy előny.
A hagyományostól eltérően egy cukormentes és teljes őrlésű kekszet választottam. A Korpovit és a Detki keksz keverékéből készítettem el az alapot. Bármilyen friss, idény gyümölccsel feldobhatjuk a desszertünket.
Hozzávalók:
250 g keksz vegyesen :Detki cukormentes és Korpovit
200 g kókuszolaj vagy bio margarin
Krém:
200 ml kókusztejszín
300 ml víz
Használhatunk a tejszín helyett 500 ml növényi tejet is. Tejszínnel készítve krémesebb az állag.
100 g eritrit
1/2 citrom reszelt héja és leve
3-4 evőkanál kukoricakeményítő
késhegynyi őrölt bourbon vanília
A kekszet összetörjük, vagy robotgépben morzsává daráljuk. A kókuszolajat vagy bio margarint megolvasztjuk és összekeverjük a kekszőrleménnyel. Egy kapcsos tortaforma (10-12 szeletes forma) aljára alaposan lenyomkodjuk a kekszes keveréket. Egy pohár aljával még alaposan elsimítjuk. Bármilyen formát használhatunk, én egy szögletes formát választottam most. Hűtőbe tesszük.
Elkészítjük a krémet: A krém hozzávalóit hidegen csomómentesen elkeverjük és kis lángon főzni kezdjük állandó keverés mellett. Addig főzzük amíg besűrűsödik. Kissé állni hagyjuk, de még melegen ráöntjük a kekszalapra. Miután kihűlt visszahelyezzük a hűtőbe minimum egy óra hosszára.
Szeletelés előtt a kapcsos pántot levesszük és kedvenc gyümölcsünkkel tálaljuk.
Aszalás 1x1
2015. augusztus 18. Éltető ételek
Az aszalás nem egy újkeletű dolog. Sokan azt gondolják, hogy egy újabb hóbort az egészséges táplálkozás színterén. Nos, elmondható az, hogy már nagyanyáink is aszaltak (pl. almát, szilvát, körtét), még a XX. század elején is több zsáknyi aszalt gyümölcsöt fogyasztottak el, elsősorban a téli estéken. Miért aszaljunk? Az aszalás célja elsősorban a tartósítás , amely során eltávolítjuk az alapanyagokból a nedvességet. Bár azért azt javaslom, hogy törekedjünk a friss gyümölcsök fogyasztására, ugyanis a nedvesség elpárolgása miatt koncentrálódik bennük a fruktóz, amely vércukoringadozást eredményezhet. Valamint candidásoknak is ellenjavallt az édes aszalt gyümölcsök fogyasztása. Ennek ellenére kiváló csemege csak úgy önmagában vagy süteményekbe, kásákba főzve is. Fogyasztásuk télen kifejezetten ajánlott, melegítő hatásuk révén, mivel a szárítással a napenergia (és a meleg) is koncentrálódik benne. Még egy fontos figyelmeztetés! Az aszalványokat fogyasztás előtt áztassuk be kevés tisztított vízbe (főzzük meg valamilyen étellel), vagy mindenképp igyunk utána elegendő folyadékot, hiszen a nedvesség már nincs benne az aszalványokban. Aszalhatunk zöldségeket is, amellyel egészséges chipseket varázsolhatunk az asztalra. Nagyon finom az aszalt répa, cékla, hagyma, de kipróbálásra érdemes a kelkáposzta chips is. Ezek natúr ízeit feldobhatjuk különféle fűszerekkel, amelyeket magtejföllel "rögzítünk" a zöldségekre. Sajnos a bolti aszalványok szinte minden esetben kezelve vannak kén-dioxiddal, cukorszirupba vannak áztatva, és tartósítószerrel vannak telenyomva (a szebb szín, állag érdekében). Arra biztatok mindenkit, hogy az aszalványok vásárlása előtt mindenképp olvassa el a csomagoláson lévő összetevők listáját. Ha csak annyi van rajta, hogy "aszalt áfonya", akkor nyugodtan megvásárolhatjuk. Amennyiben házilag aszalunk, ne várjuk azt, hogy olyan szép színű és állagú legyen, mint a bolti társaik. A sárgabarack barnásabb, és az állaga sem lesz olyan ruganyos, mint a bolti. DE annál finomabb. Érezni benne a barack VALÓDI ízét , zamatát, amely kárpótól az esetleges látványért. Mivel aszaljunk? Az aszalás történhet alacsonyabb és magasabb hőmérsékleten is. Amikor az a célunk, hogy az enzimek sértetlenek maradjanak, akkor mindenképp törekedni kell arra, hogy 45 fok alatt történjen az aszalás. Ezt professzionális aszalógépekkel könnyűszerrel meg tudjuk valósítani. Ha "csak" a tartósítás a cél, akkor lehet sütőben vagy akár kemencében is aszalni. Így is egészséges csemegénk lesz, viszont ezeket már nem nevezhetjük ÉLŐ-nek. De mit is jelent az, hogy élő egy étel? Ha vigyázunk az enzimekre, akkor az aszalvány ugyanolyan jótékony hatással lesz a szervezetünkre, mint a friss társai. Tehát, ha magunknak aszalunk, törekedjünk arra, hogy az enzimek ne sérüljenek. Nap- és szélenergia : ez a legtermészetesebb és legősibb módja az aszalásnak (szárításnak). Mindenképp félárnyékos helyre tegyük az alapanyagokat, és a legjobb az, ha van elegendő légmozgás is. Takarjuk le egy vékony tüll anyaggal, hogy a portól és az apró rovaroktól megóvjuk értékes gyümölcseinket. Sajnos ebben az esetben ki vagyunk téve az időjárás szeszélyeinek, és ezzel a módszerrel akár 1 hétig is eltarthat az aszalás. Arra is érdemes odafigyelni, hogy az aszalódás közben forgassuk a gyümölcsöket, és éjszakára érdemes száraz, fedett helyre vinni, hogy a rovarok és a rágcsálók nehogy kárt tegyenek benne. Padláson (tornácon) történő aszalás : A mai cserép- és palafedésű épületek szuper lehetőséget biztosítanak erre a célra, hiszen adott a meleg, csak a légmozgást kell biztosítani. Itt is oda kell figyelni az esetleges rovarokra és rágcsálókra. Az aszalás kivitelezése megegyezik a napon történő módszerrel. Hagyományos fatüzelésű aszalók (aszalókemence, kemencés aszalóházak): Mint korábban már írtam, a népi gyümölcsaszalás (gombaaszalás!) több évszázados múltra tekint vissza. Az olcsó répacukor megjelenéséig ez napi rutinnak számított. Még ma is fellelhetők ilyen aszalóházak szerte az országban. Házilag készített aszaló"gép" : A neten találhatunk nagyon okos ötleteket arra, hogy hogyan tudunk házilag készíteni aszalót. Csak egy ügyes "barkácsférjre"/párra van szükség, aki elkészíti ezt nekünk. Sörösdobozok újrahasznosításával napkollektort is készíthetünk, így a meleg fokozottan biztosítva van. Sütőben aszalás : Mindenképp légkeveréses sütőre van szükség. Az aszalás során a sütő ajtaját résnyire nyitva kell tartani, hogy a pára távozni tudjon. Amíg magas az alapanyagok nedvességtartalma, addig akár 70-80 fokra is felvehetjük a hőfokot (a kezünkkel érezzük, hogy mennyire meleg a gyümölcs), majd vegyük vissza 40-50 fokra. A hátránya, hogy egyszerre nem tudunk 3-4 tálcánál többet betenni, és az áramfogyasztással is számolni kell.Radiátor, kandalló : télen én is szoktam kis mennyiséget szárítani, pl. hajdinacsírát, ilyenkor egyszerűen a radiátorra helyezem, és reggelre kiszárad. Figyeljünk arra, hogy ne legyenek egymáson az alapanyagok, és időnként mozgassuk meg azokat. Olcsóbb kategóriájú körtálcás, alsó fűtéses aszalógépek : Ezek kerek tálcás aszalógépek, amelyek a meleg levegőt alulról fújják felfelé. Ennek a hátránya az, hogy ha a tálcát telepakoljuk gyümikkel, zöldségekkel vagy éppen gyümölcspéppel, akkor az elzárja az utat a levegő áramlásától. Ezért van az, hogy a felső tálcák kevésbé száradnak, sőt a pára ide csapódik le. Valamint ezen aszalógépekbe nem jellemző, hogy hőfokszabályozó lenne beépítve. Hátsó fűtéses (pl. Excalibur) aszalógép : Ez egy szögletes doboz, amelynek a ventillátora és a fűtőszála a hátsó falba van beépítve. Így minden tálca egyenletesen kapja a meleget, és a levegő áramlása is megoldott. Könnyűszerrel tudunk folyékony gyümölcs- vagy zöldséglapokat is aszalni, és a beépített termosztátnak köszönhetően a hőfokot is be tudjuk állítani. Nekem is ilyen aszalóm van, egyszerre akár 10 kg gyümölcs is aszalható benne. Hogyan aszaljunk? Először is nagyon fontos, hogy érett és egészséges alapanyagokat használjunk fel. Próbáljuk meg egyforma darabokra vágni. Minél kisebb, annál hamarabb lesz kész az aszalvány. Amennyiben gyümölcs- vagy zöldséglapokat akarunk aszalni, ahhoz szükségünk van tapadásmentes lapra. Az így elkészült lapok felhasználása végtelen, kedvünk szerint készíthetünk finomabbnál finomabb ételeket. ... és most jöjjön a lényeg, mit is aszaljunk? Szinte bármilyen gyümölcsöt aszalhatunk: alma, körte, barack, szilva, kiwi, ananász, meggy, cseresznye, eper. Fűszerezhetjük még szárítás előtt, pl. a vanília és a fahéj remekül illenek hozzá. Ezekből készíthetünk nyers lekvárokat, leveseket, de édességek, kekszek, muffinok, természetes édesítők, tortalapok alapanyaga is lehet. Mindenképp próbáljátok ki a zserbó krékert és a zserbó szeletet. De nagy kedvencem a ropogós müzli, amely egy nagy pohár mandulatejjel tökéletes reggeli. Karácsonykor kihagyhatatlan a diós vagy mákos bejgli, amely - a hagyományostól eltérően - gyümölcslapból készül. De, ennek a mákos tésztának is gyümölcslap az alapanyaga. A zöldségek aszalása is igen változatos. Közkedvelt a paradicsom, a padlizsán, a cukkini, a hagyma, a cékla, a répa és a batáta. Ezeket szintén lehet pácolni kedvünk szerint még a szárítás előtt. De zöldséglapot is aszalhatunk, amelyet kedvenc zöldségeinkkel tölthetünk meg. Házi vegetát is aszalással készítek. Ebbe az alapanyagokat kedvünk és ízlésünk szerint variálhatjuk. A gyerekek kedvence a kelkáposzta chips , amely ropogós, fűszeres, hmmm... meg kell kóstolni mindenkinek! És nem utolsósorban egészséges! Különböző zöldségfasírtok, nyers kenyerek, krékerek tehetik változatossá az étkezéseinket. Én az aszalót használom az olajos magok szárítására is. Azt már tudjuk, hogy az enzimgátlók miatt be kell áztatni a magokat. Nos, akkor meg is kell szárítani, hogy utána még hetekig-hónapokig elálljon. Ha az olajos magokat fűszeres szószba keverjük, majd ezt kiszárítjuk, isteni finom ropogtatnivalónk lesz. Fűszernövények szárítása : Elég sok zeller-, petrezselyem- és lestyánlevelem lett, így ezek szárítása is az aszalóban történik. Sőt, még stevia levelet és gyógynövényeket is száríthatunk (természetesen nyáron a napon is). Aszalványok tárolási útmutatója A legfontosabb az, hogy kellően aszaljuk ki az alapanyagokat. Ha ujjunkkal összenyomjuk, ne adjon ki nedvességet, mert akkor ez hamarosan meg fog penészedni. Régen szőtt zsákban tárolták, hűvös, sötét helyen. Sajnos tavaly tapasztaltam azt, hogy nagyon hamar ellepi a molylepke, úgyhogy idén már hűtőben tároltam. Érdemes pár órára lefagyasztani, majd ismét aszaljuk néhány óráig (a páralecsapódás miatt), és ezt már tárolhatjuk akár zacskóban is. Mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki az aszalást, hiszen nemcsak finom, hanem egészséges is. Anikó Felhasznált irodalom: http://okovolgy.hu/keszitsunk-aszalvanyokat-hazilag-3-resz-az-aszalas-tortenete-eljarasok-es-eszkozok/; Lénárt Gitta: Élő aszalványok könyve - Budapest: Bioenergetic K., 2014.
Enni akarsz vagy drogozni?
2015. augusztus 6. Sose mondd, hogy soha
Valójában ez itt a kérdés. Itt dől el, hogy valaki tud-e gyümölcsevő lenni. Mit akarsz valójában: enni vagy drogozni? Nagy tévedés, hogy az emberek többsége táplálkozik, amikor leül az asztalhoz!! Valójában drogoznak. Izgatószereket visznek be a testükbe, ami különböző érzeteket kelt az agyukban, élményeket élnek át, sisteregnek a kis idegközpontok és tök jóóóó. Amikor valóban táplálkozol, az egészen más érzés. Konkrétan, elnézést, ha ezzel sokakat kiábrándítok, de olyan semmilyen érzés. Néha öröm és élvezet, amikor olyan igazán-igazán tökéletes érett édes lédús barackra találsz, vagy bármire, amit te szeretsz, de többnyire valahogy olyan, mintha bizonyos értelemben nem is ennék. Nincs meg a 32 év alatt megszokott érzés az agyamban. Mert csak táplálkozom, nem drogozom. Ápolom a testem, mint mikor valaha régen testápolót kentem rá. Nem rossz érzés, de semmi extra nem történik az agyban. Amikor abbahagyjuk a drogozást, hiányzik. Azt hiszem, ez történt akkor is, amikor az első próbálkozásaimból visszaestem, csak nem ismertem fel. Azt hittük, az a baj, hogy nem tudok eleget enni, elég kalóriát bevinni, de nem. Most nagy örömet okoz a felismerés, hogy valójában nem X vagy Y kaja hiányzik, hanem a sistergés az agyamban. Élvezem a tisztaságot, a békét. Egyre nyilvánvalóbb, hogy amikor szarul voltam lelkileg - és ez nem volt ritka dolog az elmúlt 32 évben - az szorosan összefüggött az ételek droghatásával. Tragédiák sajnos előfordulnak és az állatorvosi életmentés nem olcsó, úgyhogy eléggé kifogytam a pénzből pár héttel ezelőtt és voltak napok, amikor kenyeret, rizst és krumplit fogyasztva spóroltam, de szörnyű fejfájásaim lettek tőle és persze újra átéltem a droghatást, amiről ez a cikk szól. Jó tapasztalat volt, de úgy döntöttem, inkább verem magam tartozásba, mint hogy táplálék helyett drogozzak. Gyümölcsöt vagy semmit! Találtam egy zöldségest kicsit messze tőlünk, ahol egész olcsó a barack, a szőlő, meg egy másikat, aki 200-ért ad pöttyös banánt és az olcsó avokádóért most még a tescoba is hajlandó vagyok bemenni. Szóval ez, amit itt láttok alig több, mint 2000 ft és ez a mai kajám: 1 kg érett őszibarack, 0,7 kg érett sárgabarack, 1 kg pöttyösödő banán, 1 kg zöld szőlő, 1 ubi, 1 paprika, 1 avokádó, pár szem paradicsom, 1 tálka szeder, ami ajándék volt a zöldségestől és az esti salira jön majd még darált lenmag is az omega 3 miatt. A Cronometer-be beütve kijön, hogy az így 2270 kalória és 16% a zsírból származó kalória bevitel. Nekem ez így most megfelel. Majd zöldeket szeretnék újra sokat enni, ha lesz rá keret. De így most ez tökéletes és finom.
Áfonyás kókuszos muffin (vegán, gluténmentes)
2015. július 31. Zizi kalandjai
Na végre egy süti a blogon és most az idő is olyan, hogy érdemes bekapcsolni a sütőt. Egyszerű muffinok, én áfonyával dobtam fel, de lehet beletenni szedret is, vagy ha van még friss málna elvétve, akkor azt is. Hajdinalisztből készült, de ezt legközelebb lecserélném hajdinaliszt és mandula/mogyoróliszt (darált mandula vagy mogyoró) keverékére, úgy nem lenne intenzív a hajdina íze, amit sokan nem szeretnek. Aki nem szereti a hajdinát, az nyugodtan cserélje le tönkölylisztre, csak akkor nem lesz gluténmentes. A tésztába raktam zabpelyhet is, szóval csak akkor 100%-osan gluténmentes, ha sikerül gluténmentes zabpelyhet beszerezni.
A sötét színét a kókuszvirág cukor adja, nem égettem meg őket! Szeretem a kókuszvirág cukor ízét, de annyira megszínezi a kekszeket, muffinokat, hogy olyan, mintha odaégettem volna a sütit… ez néha magyarázatra szorul, pláne, ha ajándékba, vendégségbe viszem a sütiket. A kókuszvirág cukron kívül, kókuszolaj és kókuszreszelék is került bele.
Gyorsan összedobható, próbáljátok ki a hétvégén!
Áfonyás kókuszos muffin (vegán, gluténmentes)
Hozzávalók:
– 3/4 bögre hajdinaliszt
– 1/2 bögre mandula/mogyoróliszt (darált mandula vagy mogyoró)
– 1/3 bögre kókuszreszelék
– 1/2 bögre zabpehely
– 3/4 bögre kókuszvirágcukor
– 2 evőkanál lenmag + 6 evőkanál víz (tojás helyettesítésére)
– 1 és 1/2 teáskanál szódabikarbóna
– 1/4 teáskanál fahéj
– 1/2 teáskanál só
– 1/2 bögre almapüré/almaszósz (jó a kis üveges bébiétel almapüré, ez 125 g és 1/2 bögrének felel meg)
– 1/2 bögre rizstej + 1 teáskanál almaecet
– 1/4 bögre kókuszolaj
– 1 vaníliarúd kikapart magjai
– áfonya
Egy tálkában keverjük össze a lenmagot a vízzel és hagyjuk állni néhány percig, amíg kocsonyás állagú lesz. Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Béleljük ki a muffintepsit papírkapszlikkal.
Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: hajdinaliszt, mandulaliszt, kókuszreszelék, zabpehely, szódabikarbóna, kókuszvirágcukor, fahéj és só. Egy másik tálban keverjük össze a nedves hozzávalókat: almapüré, rizstej, kókuszolaj és vanília és lenmag víz keveréke. A nedves hozzávalókat öntsük a szárazhoz és keverjük össze. Adjuk a tésztához az áfonyát és jól keverjük el.
Kanállal osszuk el a tésztát egyenlő részben a muffinformákban. Süssük 175 fokon kb. 25-30 percig, amíg aranybarnák lesznek. Kivétel előtt azért végezzünk tűpróbát, hogy jól átsültek-e a muffinok.
Miért együnk görögdinnyét?
2015. július 25. Éltető ételek
Minden évben nagyon várom a júliust-augusztust, hogy igazán finom, magyar görögdinnyét ehessek. Mivel csak bő 1 hónapunk van arra, hogy jól belakjunk belőle, ezért nem tétlenkedek, napi szinten "gurítom haza" ezt a finomságot. De vajon tudjuk azt, hogy miért is jó görögdinnyét enni? A tökfélék családjába tartozó görögdinnye Afrikában őshonos, a sivatagos területeken kiváló vízforrásnak minősül. Már 5000 évvel ezelőtt Egyiptomban termesztették, még a fáraók sírjába is bekerült. A 10. században eljutott Kínába is, ahol annyira meghonosodott, hogy jelenleg a legnagyobb dinnyetermelő ország. A görögdinnye népszerűsége az egész világon töretlen, lehet világoszöld-csíkos vagy sötétzöld; piros vagy akár sárga húsú is. Formája gömbölyű vagy hosszúkás, de a könnyebb szállíthatóság miatt kockába növesztett dinnyét is termesztenek. Hogyan hat a szervezetünkre? Hűtő hatása révén megszünteti a meleg, a nyári hőség okozta kellemetlenségeket.Remek vízhajtó és salaktalanító , jól átmossa a vesét és a húgyutakat, ezáltal vesegyulladás és húgycsőgyulladás kezelésére is alkalmas. Szomjúság ellen, vizelési nehézség, ödéma, köszvény, ízületi gyulladás esetén is együk minél több görögdinnyét. Mivel 90%-ban vízből áll, jól átmossa és méregteleníti a szervezetet , a vért és a beleket tisztítja.A magját se dobjuk el , főzhetünk belőle teát, vagy kiszáríthatjuk, és megdarálva ehetjük (vagy csak alaposan rágjuk össze). Tágítja a hajszálereket, ezáltal leviszi a magas vérnyomást. Valamint a húsához hasonlóan nagyon jó hatással van a húgyúti és veseproblémákra is.A héja is fogyasztható, rengeteg benne a szilícium; a zöld része pedig klorofillban gazdag. Diabétesz és magas vérnyomás esetén mindenképp fogyasszuk úgy, hogy a kipréseljük a levét, és naponta kisebb adagokban iszunk belőle. De kiszárítva a száraz héjából tea is főzhető.Antioxidáns hatása is ismert, ugyanis béta-karotint tartalmaz. A likopinnak köszönheti piros színét, - a paradicsom vetélytársa - mely közismerten szabagyökmegkötő hatású, a daganatos betegségek megelőzésében is szerepet játszik. Hogyan együk? Mindig csak önmagában! Ne együnk hozzá kenyeret, és más gyümölcsöt se! Ha így teszünk, akkor nagyon könnyen emésztődik, nem lesz erjedés a következménye. Érdemes hetente legalább 1-szer dinnyenapot tartani. Jól tisztítja a méregtelenítő szerveket, a vesét, a májat és az ereket. Ha rászánod magadat erre, akkor CSAK dinnyét egyél egész nap, de még vizet sem kell innod. Ha legalább 3 napig tartod ezt a dinnyeevést, akkor ezzel egy kis méregtelenítést is csináltál. Utána csak lassan, és fokozatosan vezesd vissza a főtt ételeket, és semmiképp ne hússal vagy tejtermékkel kezd azt.
Málnafagyi csokidarabkákkal
Nagyon nagyon meleg van, a bolti jégkrém pedig mérgező és méreg drága. Így megint beindult a fantáziám ;) Hozzávalók: 1/2 kg málna 1 banán 2 ek kókuszreszelék 1 ek kókusztejpor 1 kk vanília 1 ek darált lenmag 1 dl forrásvíz 5 ek méz, vagy más édesítő. Vad édesnek kell lennie, mert a fagyasztás elvesz az […]
Stresszmentes nyaralás - praktikus tanácsok, hogy a nyaralás valóban feltöltődés legyen
2015. július 12. Élj harmóniában
A nyári szabadság mindig jó lehetőség arra, hogy elutazzunk valahová. Elhagyva a megszokott környezetünket, megszokott mindennapi rutinunkat új inspirációkat kapjunk. Az utazás és az új környezet mindig frissítően hat az emberre és után sokkal több energiával, kipihenten, új élményekkel, tapasztalatokkal visszatérve hatékonyabban tudjuk belevetni magunkat a hétköznapjainkba. Sokak számára az utazásnak, új élményeknek nem csak teljesen pozitív hatásai vannak. Egy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által közölt adat szerint a szabadság, nyaralás után csak az emberek 42 százaléka érzi úgy, hogy kipihente magát és feltöltődött. Már az utazás előtt készülj fel megfelelő tudatossággal az útra és akkor nem kell kellemetlen hatásokkal számolnod és valóbvan azt érezheted, hogy teljesen feltöltődtélJ Az utazás előtti időszakot is töltsd nyugalomban. ne stresszelj az előkészületeken, előre tervezz meg mindent alaposan. Készülj fel alaposan! Annak érdekében, hogy ne érjen meglepetés és ne kellejen a nyaralást mérgelődéssel tölteni előre nézz utána mindennek: milyen időjárás várható, milyen lehetőségekkel, programokkal számolhatsz a környéken, milyen árak vannak, milyen a szállás etc. Feltétlenül köss baleset és poggyászbiztosítást. Végszükség esetére írd össze magadnak, ha valami baj történik, milyen telefonszámon érheted el a nagykövetséget vagy az egészség biztosítódat. Hagyd magad mögött a munkát! Nyaralás előtt tisztázd a munkahelyeden, hogy nyaralni mész és ne keressenek ezen idő alatt. A feladatokat szépen add át a kollégáknak és ha teheted ne vigyél magaddal a nyaralásra céges telefont és céges laptopot. Értesd meg a főnököddel ő jár a legjobban azzal, ha Te most jól kipihened magad és tele energiával, kisimultan térsz majd vissza dolgozni:) Előre gondolj az otthonodra! Ha nem szeretnél a nyaralás alatt idegeskedni, jó ha már előre végiggondolod az otthonoddal kapcsolatos teendőket. Szervezd meg ki öntözi a növényeidet, ki eteti a macskádat, ki vigyáz a házra, üríti a postaládát, etc.. Ne felejtsd el felírni nekik, hogy milyen elérhetőségen tudnak keresni, ha esetleg valami történne. Csomagolj tudatosan! Készíts listát előre arról pontosan hány napra, milyen tevékenységekhez, milyen ruhákra, kellékekre, pipere szerekre, egészségügyi dolgokra, esetleges gyógyszerekre lesz szükséged. Készülj meleg és hideg időjárásra is, ha tervezel kirándulást és strandolást is többféle lábbelit is vigyél magaddal. Ha főzni is fogsz, készíts listát a mini konyhád felszereléséről és az alapanyagokról is. Hogy megnyugtató legyen majd a kipakolás:) a csomagolás végeztével nézd át a listát mindent sikerült-e beraknod. Az iratokat, pénzt és a személyes holmikat egy külön táskába tedd, amit magadnál tudsz hordani. Előzd meg az utazás okozta kellemetlen hatásokat! Az utazás (autó, vonat, repülő, busz) hatással van szervezetünkre és könnyen kibillenti az embert az egyensúlyi állapotból. Egy hosszú utazástól könnyen kimerülünk, stresszessé, zavarttá, nyugtalanná válhatunk - ilyenkor a szervezetben a Vata dosha egyensúlytalansága okozza a fenti hatásokat. Ez gyakran kihat az emésztésre is és sokan szenvednek az utazás alatt székrekedéstől vagy éppen nehezen alszanak. Ha szeretnéd az utazás alatt megóvni bőröd egészségét, hasznos ha utazás előtt végzel olajos önmasszázst, mely védi, hidratálja a bőrt és nyugtatja az idegrendszert. Az utazásra vigyél magaddal egy kis takarót vagy pulóvert, mert a repülőn vagy a vonaton a légkondicionáló miatt szükséged lehet rá. Az utazás napján egyél kevesebbet, így nem terheled túl az emésztőrendszert és a szervezeted jobban tud regenerálódni. Utazás alatt fogyassz sok folyadékot (tiszta víz, gyógytea), hogy a szervezeted ne kezdjen el kiszáradni. Kerüld el a koffein tartalmú italok és az alkohol fogyasztását. Utazás közben, illetve megérkezés után mozgasd át magad, ha teheted, végezz néhány könnyed ászanát mellyel megelőzheted a tunyaságérzetet és a hátfájást. Az útra csomagolhatsz magadnak Vata teát, ez segít az elme megnyugtatásában, vata aromaolaj-t vagy levendula olajat, mert ezek is nyugtatóan hatnak. Ha nagyon idegeskedő típus vagy esetleg valamilyen gyógynövényes ájurvédikus nyugtató készítményt Ne szervezd túl és ne idegeskedj! Fontos, hogy a nyaralás alatt valóban fel tudj töltődni. Ne tedd tele minden percedet valamilyen programmal, mert akkor a nyaralás csak egy rohanásból fog állni egyik helyről a másikra. Hagyj időt a pihenésre, legyen mindenképen sok semmit tevés, igazi nyugodt időszaka a nyaralásodnak. Ne idegeskedj felesleges dolgokon és ne vitatkozz, lényegtelen apróságokra senki nem fog emlékezni, de ha a nyaralás alatt veszekedés volt az nem csak, hogy nem eredményez pihentető nyaralást, de sokáig fogtok rá emlékezni. Légy rugalmas és engedékeny magaddal és másokkal szemben, hagyd, hogy változzon a program és ha inkább csak aludnál egész nap, akkor a nyaralás alatt engedd meg magadnak:) Pihenj és érezd jól Magad! A nyaralás lényege, hogy feltöltődj, érezd jól Magad és kipihent legyél:) Pihenj minél többet a nyaralás alatt. Ha a szervezeted igényli, nyugodtan aludj többet, mint amennyit otthon szoktál. Sétálj a kora reggeli napfényben, mert nagyon jól tölti a szervezetet energiával. Szervezz minél több semmit tevős, lazítós programot. Ne ragaszkodj semmihez! A stresszkezelés legfontosabb pillére a rugalmasság. Élvezd az étkezéseket! Fogyassz friss , változatos ételeket. A jó emésztés érdekében ne terheld túl az emésztésed a nyaralás alatt sem. Kerüld a nehéz, zsíros, húsos ételeket és édességeket, válassz inkább könnyedebb zöldséges ételeket. Fogyassz gyömbér teát és részesítsd előnyben a jól fűszerezett fogásokat. Most aztán biztos, hogy tudsz időt hagyni az étkezésekre. Élvezd ki, hogy most nyugodtan, kényelmesen, kellemes légkörben tudsz étkezni. Mindenkinek kellemes nyaralást kívánok:) Szeretettel Kati
Karfiol-karalábé pörkölt
Miért együnk karalábét? Jelentéktelennek tűnő kis zöldség, amit legtöbbször levesbe főznek a háziasszonyok (esetleg főzeléket készítenek belőle). Amit biztosan tudni lehet róla, hogy fogyókúrázóknak remek rágcsálnivaló önmagában is ez a növényi rostban gazdag káposztaféle. Mondhatnám, hogy a zöldségek banánja, hiszen magas káliumtartalma miatt sószegény és energiaszegény diétába alkalmazzák. Kálium mellett magnézium-, jód-, kén-, szelén-, mész- és foszfortartalma is van. Levele pedig vasban gazdag, ezért is ajánlott pl. zöld turmixot készíteni belőle. Ha zsengén jutunk hozzá, és lehetőségünk van rágcsálni, jót teszünk vele fogainknak. Gyerekeknek is már egész korán (amikor már fogazata van) bevezethetjük, hogy inkább karalábét rágcsáljon, mint az édességekre, nyalókákra, cukorkákra szokjon rá. Salátákba is beépíthetjük. Karfiollal párosítva pedig akár egy kiadós zöldségpörköltet is készíthetünk belőle.
A recept:
Hozzávalók:
- 1-2 karalábé
- 1 kisebb karfiol
- 1 hagyma
- ételízesítő
- fokhagyma
- őrölt fűszerpaprika
- őrölt köménymag
- őrölt bors vagy borsikafű
- víz
- esetleg növényi tej (1-2dl)
Elkészítés:
Egy közepes fej hagymát apróra vágunk és egy teflon bevonatú (nem kötelező, de ajánlott) edényben alacsony lángon egy kevés vízen elkezdjük párolni. (Egészségesebb vízzel készíteni, mint olajon pirítani.) Közben felkockázzuk a korábban meghámozott karalábét és leveleitől megfosztott karfiolt. (Mindkettő leveleit felhasználhatjuk zöld turmixhoz) Amikor a hagyma megpárolódott, hozzáadjuk a felkockázott zöldségeket. Jöhet bele a kevés ételízesítő - keverés, majd színezéshez úgy egy csapzott kanálnyi piros paprika, és kb. 1 - 2 dl víz. A főzés utolsó 10 percében apróra vágott, vagy szétpréselt fokhagyma és egy leheletnyi őrölt köménymag, esetleg őrölt bors vagy borsikafű. Közepes lángon főzzük egészen addig, míg roppanósra megpuhulnak a zöldségek. Fogyasztható tésztával, rizs-félékkel, akárcsak egy másik pörkölt. Ha megfelelő köretet választunk (pl. rizs vagy hajdina), gluténmentes ételben lehet részünk. Lágyabbá tehetjük a fűszeres ízét, ha a főzés végén egy kevés növényi tejet adunk hozzá. Könnyed nyári étel, ami aránylag gyorsan elkészül. Valamilyen salátával fogyasztva az esetleges puffadást is elkerülhetjük
Karobos-meggyes muffin
Volt meggyem, és sütit akartam sütni. Hát ez lett belőle. A gyereknek, de nekem is nagyon ízlett. Arányaiban a hajdinás piskótából indultam ki, gondoltam, ha az piskóta állagú lesz annyi folyadékkal, ennél is csak fog működni. Működött is, csak naivan mindig azt hiszem, hogy a negyven éves sütőm majd felül is úgy süt, mint alul... hiába a cserép az aljában, meg mindenféle praktika, így kicsit némelyik alja karamellesebb lett. Annyi változtatás még, hogy legközelebb merem a teljesőrlésű lisztet teljesen hajdinára cserélni, akkor csak zab és hajdina lesz benne. Mivel csak Nagyúton van muffinsütő formám, kissé csálék lettek a sütemények, de azért valahogy túl lehet élni. :) Hozzávalók: 10 dkg zabpehely 15 dkg hajdinaliszt 5 dkg tk liszt 10 dkg eritrit 10 dkg darált dió 2 ek karob 1 cs sütőpor 1 csipet vaníliapor 5 dl növényi tej 50 ml olivaolaj 1 kis tál meggy kimagozva A sütőt bemelegítjük, a muffin papírokat előkészítjük. A száraz összetevőket összekeverjük, majd beletesszük a tejet és az olajat is. Egyenletesen elkeverjük, a végén hozzáadjuk a meggyet is. Muffinpapírokba adagoljuk, és közepes hőfokon bő fél órát sütjük.
Nyers karobos-málnás torta
Hozzávalók 25 cm-es tortaformához:
Torta alaphoz:
22,5 dkg darált mandula
7,5 dkg aszalt füge
7,5 dkg datolya
csipet só
1,5 ek kókuszolaj
Torta krémjéhez:
2 db avokádó
5 ek karobpor
4 ek méz
7 ek kókuszolaj
csipet só
1 rúd vanília kikapart magjai vagy 1 tk vanília aroma
1 ek útifű maghéj
(kevés víz, amennyiben szükséges a turmixoláshoz)
szilvalekvár (saját készítésű, cukor-és tartósítószer-mentes)
díszítéshez málna
[...] Bővebben!
Mini diós csigák
Brrr.... hideg napok idején melegítsük fel a lakást és a lelkünket néhány finom diós falattal. Ha nyáron hideg, esős idők vannak, inkább sütök pékárukat. Persze nem időfüggő, a legnagyobb melegben is lehet rá vállalkozni! :)
A recept:
Hozzávalók:
- fél csomag élesztő
- 2 dl növényi tej
- 10 dkg kókuszzsír + a tészta kenéséhez
- 15 dkg fehér liszt
- 15 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 5 dkg őrölt zabpehely
- 2 ek nyírfacukor/nádcukor/kókuszvirágcukor, stb
- 2 ek kevés vízben áztatott őrölt lenmag (opcionális)
- csipetnyi só
- vanília
- dió
Elkészítés:
Egy tálba vagy a kenyérsütő üstjébe belemorzsoljuk az élesztőt, hozzáadunk 2 ek édesítőszert (nyírfacukrot használtam), majd felöntjük a kézmeleg növényi tejjel. Várunk 1-2 percet, majd a fenti sorrendben hozzáadjuk a többi hozzávalót. A dagasztás/kelesztés programon elindítjuk. Ennek híjával fakanállal vagy a kezünkkel úgy gyúrjuk össze a tésztát, addig dagasztjuk kezünkkel, míg a táltól az elválik és hólyagocskák jelennek meg a dagasztás során. Ha kézzel dolgoztunk, meleg helyen konyharuhával letakarva kelesztjük. A kenyérsütő a program szerint elvégzi ezt.
A kész tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk, megkenjük folyékony kókuszzsírral, alaposan beterítjük vaníliával és nyírfacukorral (vagy más fajta édesítő) összekevert darált dióval. Feltekerjük, majd szeleteket vágunk belőle, amiket sütőpapíros tepsire fektetünk. Közepes lángon megsütjük. A sütés utolsó 10 percében egy kis édes vaníliás növényi tejjel megkenhetjük a csigákat, de enélkül is nagyon finom.
Ha ilyen mini-csigákat szeretnénk, akkor vékonyra és kisebb szélességűre kell nyújtani a tésztát.
Vendégvárásra fel! - kecskesajtos céklás falatkák (gluténmentes, tojásmentes)
Végre itt a nyakunkon a nyár és az iskola szünet! Társasági életünk főszezonja! :-) Ilyenkor fellendül a szociális élet, gyakrabban látogat meg a család, előkerülnek a kerti bútorok, a kerti grill, beizzítjuk a kemencét, felpezsdül az élet az étkező asztal körül, és ellepik a házat, a teraszt, a kertet a vendégek. Szeretjük a nyarat! ;-) kecskesajtos-céklás-diós-cukkinis vendégváró falatok (gluténmentes, tojásmentes) Ilyenkor gyakran felmerül a kérdés, hogy de mit főzzek??? Mit tegyek az asztalra? Legyen látványos, és érdekes, hisz le kell nyűgözni a vendégeket, de azért ízletes is legyen. Ha pedig a hétköznapokban egészségtudatosan élünk, akkor megpróbáljuk a vendégeinknek is átadni ezt az élményt, táplálóbb, egészségesebb ételekkel, desszertekkel próbálunk készülni. Ráadásul manapság egyre több az ételallergiás ember, így a vendég is, akiket még több odafigyeléssel tudunk csak boldoggá tenni. kecskesajtos-céklás-diós-cukkinis vendégváró falatok (gluténmentes, tojásmentes) Van, aki nem szeret vendégül látni, és letudja egy gyors szupermarketes vásárlással, klasszikus rágcsálnivalókkal, "csak gyorsan legyünk túl rajta" stílusban. Mások - mint én is - pedig egyenesen imádják, ha nyüzsög a ház, lehet sürögni-forogni a konyhában, napokkal előre megtervezni a menüt, és begyűjteni a bókokat, amiket az asztalra tett ételekért kapunk. :-) kecskesajtos-céklás-diós-cukkinis vendégváró falatok (gluténmentes, tojásmentes) Ezen a trendi nyári témán elindulva, indítottam a Zöld Avocado blogon egy új "Vendégvárók" gyűjtő oldalt, mert rájöttem, hogy rengeteg receptem van, ami tökéletesen megfelel vendégváró falatoknak is. Látványosak, ízletesek, mindennap elkészíthetőek, de mégis nem mindennapiak. Sós és édes apróságok egyaránt szerepelni fognak a gyűjtésben. Természetesen több lesz a desszert, mert úgyis minden vendég arra vár! ;-) A nyári recept posztok főként vendégváró étel ötletek lesznek, széles választékkal ételallergiás vendégeink számára is. Remélem találtok majd kedvetekre valót, és sikerül lenyűgözni a nyári vendégsereget! :-) Hát akkor tápláló és egészséges "Vendégvárásra fel!" a Zöld Avocado gasztrobloggal. Tartsatok velünk! Az első recept egy cukkinis-céklás-kecskesajtos-diós könnyedén elkészíthető falatka lesz. A korábbi posztok közül átcsoportosítok néhányat a "Vendégvárók" oldal alá, így arra is kaptok már ötleteket. kecskesajtos-céklás-diós-cukkinis vendégváró falatok (gluténmentes, tojásmentes) HOZZÁVALÓK (kb.15 darabhoz): - 3 db kisebb cékla - 2 db közepes cukkini - kb.250 g kecskesajt (lehetőleg henger alakút vegyünk) - 1 bögre dió - 3 gerezd fokhagyma kecskesajtos-céklás-diós-cukkinis vendégváró falatok (gluténmentes, tojásmentes) ELKÉSZÍTÉS: A diót lepirítjuk egy serpenyőben, mert így sokkal intenzívebb az íze, majd ledaráljuk morzsára. A nyers cukkiniket alaposan megmossuk, majd felkarikázzuk kb.1 cm vastag karikákra. A céklát felhasználhatjuk nyersen (így tartalmazza a legtöbb ásványi anyagot, vitamint), vagy le is párolhatjuk. Én ezúttal a boltban kapható előfőzött céklát használtam. Ez a legkevésbé egészséges, de a legelterjedtebb módja a cékla fogyasztásnak. Azért a vendégváró falatoknak nem szabad nagyon rendhagyóaknak lenniük, mert lehet, hogy vendégeink nem elég rugalmasak az újításokra, és akkor éhen maradnak, mi meg dobhatjuk ki a gondosan elkészített ételeinket. Figyelni kell rá, hogy érdekes, és innovatív, de ne túl extrém ételeket tegyünk az asztalra a vendégeink elé. Tehát az általunk választott formában a céklákat felkarikázzuk kb.1 cm-es vastag karikákra. kecskesajt A kecskesajtot is kétféleképpen szervírozhatjuk ebben az étel "toronyban". Felhasználhatjuk önmagában, egyből a csomagolásból kivéve, vagy egy kicsit fokhagymás olajon lepirítva. Ehhez elővesszük az elektromos konyhai grill sütőnket és fokhagymás olajon lepirítjuk a kb.1 cm-es karikákra vágott kecskesajtot. Amikor elkezd pirulni a fokhagyma lekapcsoljuk a grillező alatt, és hagyjuk kihűlni. Ne piszkáljuk még melegen a kecskesajtot, mert szétmállik. Ha nem akarunk kínlódni a kecskesajt grillezéssel, de szeretnénk a fokhagyma ízt is az ételhet tenni, akkor amikor a diót pirítjuk, pirítsuk össze nyomott fokhagymával, és együtt daráljuk le. Miután kihűlt a fokhagymás kecskesajt, ráhelyezhetjük a cukkini - diós morzsa - cékla tornyunkra. A tetejét díszíthetjük egész dióval, és már mehet is a vendégek elé. Mutatós, tápanyagdús, és finom. ;-) kecskesajtos-céklás-diós-cukkinis vendégváró falatok (gluténmentes, tojásmentes) Tápanyagban gazdag, nevetéssel teli, Vendégvárásra fel! a Zöld Avocado-val! ;-) Megjegyzés1: Ha a diós morzsa nehezen kezelhető a torony építésnél, csepegtessünk rá egy kevés vizet, ami összetartja a morzsákat. Megjegyzés2: A kecskesajt - dió - cékla trió nálam nagyon népszerű, mert tökéletes ízharmóniát képeznek együtt. Ennek köszönhetően nem ez az első ilyen recept a Zöld Avocado gasztroblogon. Készítettem már nektek céklás nokedlit kecskesajttal, és pörkölt dióval, ami szintén népszerű volt! :-) Ebben a bejegyzésben olvashattok a kecsketej egészséges vonatkozásairól is. kecskesajtos-céklás-diós-cukkinis vendégváró falatok (gluténmentes, tojásmentes)
Rebarbara-narancs lekváros diós muffin (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
Rebarbara... egy furcsa és a magyarok számára kissé idegen zöldség, melyből főleg édességek, sütemények, lekvárok készülnek. Az elmúlt pár hétben jó pár magyartól hallottam, hogy "de mi az a rebarba, hogy néz ki, és milyen íze van?". Bevallom őszintén 1 évvel ezelőttig én sem tudtam, annak ellenére, hogy nyugat-európában tele vannak a boltok polcai vele áprilistól-júliusig. Emlékszem, hogy fogalmam sem volt mire fogom felhasználni, de láttam, hogy mindenki beteszi a bevásárló kosarába, ismerős volt a neve, és még érdekesen is nézett ki, ezért hát úgy döntöttem, lesz, ami lesz, vegyük meg, és majd kitalálunk mellé valami receptet. ;-) Az első receptet az Interneten találtam. Még ismeretlen volt számomra ez a misztikus zöldség, ezért nem vagánykodtam, és egy az egyben lemásoltam, amit a neten találtam. Nem mondom, hogy rossz volt, mert elfogyott, de nem váltunk rebarbara kedvelőkké tőle. Az első találkozás nem volt maradandó élmény... Eljött az idei rebarbara szezon is, és újra megpróbálkoztam vele. Ezúttal már bátrabban mertem újítani, és a végeredmény valami fenomenálisan finom lett! :-) A narancsos rebarbara lekvár abbahagyha tatlanul finom, és a diós tészta tökéletesen kiegészíti a rebarbara fanyar mégis édes ízét. A kanál nyalogatás kihagyhatatlan része a sütemény készítésnek ebben az esetben. Avatatlan vendégeknek is megvolt az első nagy találkozás ezzel az ismeretlen zöldséggel, és ők is imádták ezt a süteményt! Szóval kedves Olvasóm, ha még nem kóstoltál rebarbarát, akkor ez egy tökéletes lehetőség rá, hogy megszeresd! :-) "A rebarbara rosttartalma különösen magas, különleges és finom összetevője lehet egy tavaszi méregtelenítő, béltisztítókúrának. A rebarbara levele mérgező, húsos, pirosas szára viszont finom, egészséges és diétás nassolnivaló lehet. Mivel 100 gramm rebarbara csak 16 kalóriát tartalmaz, bűntudat nélkül fogyaszthatod akár reggelire, akár uzsonnára. Ám jellegzetes, fanyar ízét ne cukorral próbáld meg tompítani, inkább egyél hozzá más gyümölcsöket, például banánt vagy epret. A rebarbara gazdag A-, B1-, B2- és C-vitaminban, így segít beindítani a zsírégetést, flavonoidjainak köszönhetően fokozza az anyagcserét, káliumtartalmának köszönhetően pedig kiváló vízhajtó is. A népi gyógyászat székletlazító, bélműködés-szabályzó tulajdonsága miatt is használja. A rebarbaráról fontos tudnod, hogy oxálsavat tartalmaz, ami rossz hatással lehet a szervezeted kalciumháztartására, ám ahhoz, hogy ez a negatív hatás érződjön, napi egy kilogramm rebarbarát is meg kellene enned." Forrás: Femina Bár a rebarbara alacsony kalória tartalmának, és vízhajtó hatásának köszönhetően diétás ételnek számít, ez a recept elég sok édesítőszert tartalmaz, így egyáltalán nem mondanám fogyókúrás süteménynek. Előnyére váljon azonban, hogy sem fehér lisztet, sem fehér cukrot, sem semmilyen nehezen emészthető hozzávalót nem tartalmaz. Sokkal könnyebben emészthető, mint egy hagyományos bolti sütemény, így várhatóan nem parkol sokáig a testünkben. Ez a diós muffin, narancsos rebarbarás lekvárral, egyszerűen és gyorsan elkészíthető, egészséges, glutén-, tojás- és laktózmentes édesség. Látványos és rendhagyó, így ételallergiás vendégeknek is bátran kínálható! ;-) (Kivéve a dió allergiásokat.) HOZZÁVALÓK: (12 db muffinhoz) - 100 g mandula liszt vagy darált mandula - 70 g rizsliszt - 100 g darált dió (ha előre beáztatjuk, könnyebben emészthető) - 60g édesítőszer (lehet Xilit, Eritrit, vagy barna nádcukor) - 2 dl növényi tej (mogyoró tej vagy mandula tej a legjobb) - 1 tk őrölt fahéj - 1/2 tk szódabikarbóna - 6 ek kókusz olaj - - 5 szál rebarbara (kb.350 g) - 40 g édesítőszer (lehet Xilit, Eritrit, vagy barna nádcukor) - 1 nagy érett narancs ELKÉSZÍTÉS: A muffin tészta száraz és folyékony hozzávalóit dolgozzuk külön-külön össze, majd keverjük egybe, és tegyük a választott sütő formánkba. Előmelegített sütőben, 190°C fokon 30 perc alatt elkészül az illatos tészta. A lekvárhoz a rebarbarákat megtisztítjuk a fás végektől, alaposan megmossuk, és éles késsel kb. 1 cm-es darabokra vágjuk. (A piros héj maradhat.) Egy lábasban (fedő nélkül), közepes lángon feltesszük főni a rebarbara darabokat, összekeverve a választott édesítőszerrel, és 1 nagy narancs frissen facsart levével. Addig főzzük kevergetés mellett, míg meg nem sűrűsödik a lekvár. Ha túl híg lett, tegyünk hozzá 1 ek útifűmaghéjat, vagy csöpögtessük le egy szűrőben. Kihűlés után kanalazzuk a diós tészták tetejére. Nagyon finom és nagggyon puha desszertet kapunk, még kihűlés után is! :-) Kínáld meg a vendégeidet is gyomor barát, tápláló, de mégis finom desszertekkel! ;-) Megjegyzés: A képeken is jól látható, hogy nem hagyományos muffin sütőt használtam. Nem kell megijedni, mert ilyen sütőforma nincs otthon neked, kedves Olvasó! A hagyományos muffinok tetejére is rá lehet a lekvárt kanalazni. Az ízén semmit nem változtat a forma, ahogyan elkészíted! :-)
Spenótos-tejszínes tészta
Ha már nagyon éhes vagy, és nincs ötleted, hogy mit készíts vacsorára.... na, akkor ezt készítsd el. Hamar elkészül, fél óra elteltével már tálalhatjuk is. Tavasszal vághatunk bele egy marék medvehagymát is. Hozzávalók (2 adag) - 2 sárgarépa - 2 nagy marék spenót - 2-3 gerezd fokhagyma - 1-2 dl rizstejszín - himalája só - bors - 1 kiskanál kurkuma - 1 evőkanál kókuszolaj - 30 dkg gluténmentes tészta Elkészítése: - Tegyünk fel egy lábasban vizet főni, melybe tegyünk 2 teáskanál sót. Főzzük ki benne a tésztát. - Közben a sárgarépát és a fokhagymát tegyük be a késes aprítóba, jó morzsás legyen. - A spenótot késsel vágjuk kisebb darabokra. - Egy lábasba felmelegítem a kókuszolajat, majd a fenti darálékot puhára párolom. - Fűszerezzük sóval, borssal és a kurkumával. - Ha megpuhult, öntsük fel annyi tejszínnel, hogy kellemes állagú tésztára való mártást kapjunk. - A kifőtt tésztát szűrjük le, majd öntsük rá a mártást.
Chana masala (csicseriborsó curry)
Az elkövetkezendő egy hetet egy olyan településen fogom eltölteni, ahol a vegánokat idegen létformának titulálják, és élveboncolják őket kőművesspaklival. (Ennél kíméletlenebb atrocitásoknak csak az absztinensek vannak kitéve, őket ki is preparálják.) Mondanom sem kell, hogy ilyen helyen egy fűszer- vagy biobolt hasonló forgalmat bonyolítana, mint egy űrsikló-alkatrészekkel házaló kiskereskedő. Éppen ezért nem valószínű, hogy lélegzetelállító specialitásokkal fogok előhozakodni, úgyhogy most ragadnám meg az alkalmat.
Előkészítendő:
400 g (azaz egy doboz) csicseriborsó 400 g (azaz egy doboz) hántolt paradicsom 2 gerezd összetört fokhagyma 1 kiskanál reszelt gyömbér 1 kiskanál őrölt chilipaprika 1 evőkanál csicseriborsóliszt (de bármilyen minőségi liszt megteszi)1 kiskanál római kömény 1/2 kiskanál asafoetida 1 kiskanál garam masala 1 kiskanál kurkuma só Metódus: Egy edényben olívaolajat hevítünk, majd hozzáadjuk a római köményt, az asafoetidát. Ezt az elegyet fél percen át, mély szakértelemmel tutujgatjuk a főzőkanállal, majd hozzáadjuk a lisztet. Alaposan elkeverjük, és hagyjuk, hogy egy kissé megbarnuljon. Hozzápasszítjuk a paradicsomot, 4-5 percig főzzük, hozzáadjuk a gyömbért, a fokhagymát, majd a chilit, a kurkumát, majd a csicseriborsót. Megsózzuk, ízlésesen elkeverjük, majd 1.5 deci víz hozzáadásával kis lángon főzzük jó 10 percig.
Nagyon mákos nagyon epres tortácska (laktózmentes, cukormentes, vegán)
nagyon mákos nagyon epres tortácska (laktózmentes, cukormentes, vegán) Nagy örömünkre még mindig eper szezon van! :-) Pár bejegyzéssel ezelőtt hoztam nektek egy csokis-epres, nyers, vegán pohárkrémet, amit nagyon szerettetek. Olyan nagy sikere volt, hogy gondoltam nem bánjátok ha készítek nektek egy újabb epres édességet. Ezúttal nem voltam olyan szigorú, és bár ez a sütemény, nem nyers, és nem is gluténmentes, azért még mindig könnyen emészthető, cukor-, fehér liszt- és laktózmentes, illetve rengeteg tápanyagban és vitaminban gazdag hozzávalót tartalmaz! A sütés és a kézügyesség nem az erősségem, ezért valószínűleg nem leszek cukrász, de azért remélem tetszeni fog nektek ez a nagyon mákos, nagyon epres sütemény. Mák imádók előnyben! ;-) nagyon mákos nagyon epres tortácska (laktózmentes, cukormentes, vegán) "A mák tápanyagtartalma: o 1 teáskanál mák 0,6 gramm makromolekulát, 3,7 gramm zsírt, 2,5 gramm szénhidrátot és 46 kalóriát tartalmaz. o A mákban nagy mennyiségben találhatóak ásványi anyagok, például 29% mangán és 13% kalcium. o A mák nem okoz allergiás tüneteket, ezért a várandós nők és a gyerekek is fogyaszthatják. A mák egészségre gyakorolt jótékony hatása: 1. A mák hatékonyan oltja a szomjat, csökkenti a lázat, a gyulladást, enyhíti a székrekedést és az alhas irritációját. 2. A mák az egyik fontos hozzávalója a hűsítő és nyugtató gyógyszereknek. 3. A mák olyan ásványi anyagokkal látja el a szervezetet, mint a jód, mangán, cink, magnézium és réz. 4. A mák magjaiból kivont olaj hatékony a rákos daganatok kezelésében, mivel egyszeresen telítetlen zsírsavakat tartalmaz. 5. A mákkal ízesíthető a kenyér, keksz, muffin, sütemény és más ételek is. 6. Az Ajurvédikus gyógyászatban a mákok néha megőrlik, majd tejjel elkeverve krémet készítenek belőle, amely bőrmegújító hidratálókrémként funkcionál. 7. A mák linolén savat tartalmaz, amellyel hatékonyan meggátolható a szív- és alhasi problémák kialakulása. 8. A mák egész nagy mennyiségű zsírsavat tartalmaz, amelyek a szervezet mentális állapotának fenntartásához szükségesek. Ezenkívül a mák gazdag omega-3 zsírsavakban. 9. A mákot narkotikumként is használják fájdalom esetén. Ezenkívül a légzési problémák, fertőző betegségek, hasmenés és alvászavar kezelésénél használják. 10. A mák viszonylag kevés mennyiségű alkaloidot tartalmaz, ezért számos idegprobléma kezelésénél használják. 11. A mákkal hatékonyan kezelhető az ekcéma, mivel a máknak magas a linolén sav tartalma. 12. A mák, jó hidratáló. 13. Mákos bőrradírral a bőre tiszta és ragyogó lesz. 14. Mákos hajpakolás rendszeres használatával jelentősen visszaszorítható a korpásodás mértéke. 15. Serkenti a hajnövekedést" Forrás: Dr.Tihanyi nagyon mákos nagyon epres tortácska (laktózmentes, cukormentes, vegán) HOZZÁVALÓK: tésztához: (18 cm-es torta formához) - 2 db érett banán leturmixolva - 2 ek Agave szirup (vagy magas minőségű méz) - 1 dl növényi tej (pl.: mandula tej) - 100 g mandulaliszt (darált mandula) - 1 kk szódabikarbóna - 100 g zabliszt (darált zabpehely) - 80 g mák (meg is darálhatjuk, de szerintem egész szemű mákkal finomabb) - 2 dl natúr szója joghurt - 1 db citrom reszelt héja (kezeletlen héjú citrom) epres töltelékhez: - kb. 500 g friss és édes eper - 100 g friss málna - 2 ek Agave szirup - 2 ek útifűmaghéj ELKÉSZÍTÉS: Egyáltalán nem bonyolult ez a torta, bárki elkészítheti, aki türelmes. Hogy miért kell türelmesnek lenni? Mert sokat kell közben várni... várni míg kihűl...várni míg összeáll...várni míg... és végre: megehetjük! :-) nagyon mákos nagyon epres tortácska (laktózmentes, cukormentes, vegán) A tészta, egy már korábban készített mákos-banános süti receptje alapján készül. A banán pépet keverjük össze az édesítővel, a mandula tejjel, és a joghurttal. Egy másik edényben keverjük össze a liszteket, a szódabikarbónával, a citrom reszelt héjával, és a mákkal. Majd a két tál tartalmát öntsük egybe, és addig keverjük őket, míg egynemű nyers tésztát nem kapunk. A sütőt melegítsük elő 180°C-ra, és 25 perc alatt süssük készre a torta alapot a kókuszzsírral kikent torta formánkban. Ezekhez az adagokhoz én egy 18 cm-es torta formát használtam. Attól függően, hogy te kedves olvasó mekkora formát használsz, attól függően lesz a torta tészta alacsonyabb, vagy magasabb. Amikor elkészült a tészta, hagyjuk egy kicsit hűlni a formában, majd vegyük ki a formából, és hagyjuk teljesen kihűlni. (Tegyük hűvösebb, de nem hideg helyre, hogy gyorsítsuk a folyamatot). Miután teljesen kihűlt egy nagy kés segítségével vágjuk 2-3-4 rétegbe a torta lapot, attól függően, hogy milyen magas lett a tészta. (A szép vágáshoz használhatunk egy nagy és éles kést, ami túlnyúlik a tésztán, vagy egy erős cérnát, amit keresztül húzunk a torta tészta belsején, átlóban.) Hagyjuk a szétvágott tészta lapokat is teljesen kihűlni, és kicsit megszáradni. Miközben hűl a torta tészta, készítsük el a nagyon egyszerű epres tölteléket. :-) Tegyünk félre az eperből későbbre díszítésnek a torta tetejére. A többi epret a málnával (miután megmostuk) törjük össze egy tálban egy villával, úgy, hogy maradjanak benne nagyobb darabok is. Keverjük hozzá az Agave szirupot, és 2 ek útifűmaghéjat, ami segít bekocsonyásítani az eperkrémet. Tegyük az egész eper masszát a hűtőbe min.1 órára. Miután letelt az 1 óra, és az eper állaga "ellekvárosodott" a hűtőben, kenjük meg a tészta rétegeket bő epres töltelékkel, rakjuk össze a tortát, és díszítsük a tetejét friss eper darabokkal. (Ez a tészta egy puha tészta a zab és mandula miatt, ezért bánjunk vele óvatosan. Ha az eperkrém túl híg, mert az eper vagy a málna túl vizes volt, akkor csepegtessük le egy szűrőben a felesleges folyadékot .) Miután úgy néz ki a torta, ahogy mi szeretnénk tegyük vissza az egészet a hűtőbe. Kb. 2-3 óra múlva már tálalhatjuk is ezt a nagyon mákos nagyon epres desszertet! :-) nagyon mákos nagyon epres tortácska (laktózmentes, cukormentes, vegán) Tápanyagban gazdag, jó nassolást kívánunk! ;-) Megjegyzés1: Mint minden mákos ételbe, ebbe a süteménybe is belecsempészhetünk chia magot, ezzel is növelve az édesség tápanyagértékét. Megjegyzés2: Válasszunk friss, kis gazdaságból, bio piacról származó epret, hogy a természetes íze, zamata, és illata megédesítse a süteményünket. Íztelen és kemény eperből nem lesz finom desszert, mert ebben a receptben is a naturális íze dominál a gyümölcsnek!
"Tejfölös" karalábéleves (vegán)
2015. május 19. Mindennapi ételeink
Múlt héten szabadságon voltunk, anyósoméknál. És ott bizony, már érik a paprika (fólia alatt, bio:-), hagyma, karalábé, szamóca és még 1-2 finomság. Így ma zsenge karalábéból készítettem levest, melyet napon aszalt paradicsomos kenyérkével ettünk. Nálunk nagy kedvenc :-) Hozzávalók: 4 közepes fej karalábé 1 fej vöröshagyma 1 nagyobb burgonya 2 ek. olívaolaj (napraforgó olaj) 2 ek. víz 1 csokor petrezselyem gyógynövényes fűszersó - ízlés szerint bio levespor és ételízesítő - ízlés szerint 3 ek. rizsliszt 1 doboz szójadresszing (növényi tejszín) Elkészítés: A hagymát felkockázzuk és olaj+ víz keverékén megpároljuk. Eközben felkockázzuk a karalábét és a burgonyát. Hozzáadjuk a levesalaphoz, fűszerezzük és közel puhára főzzük. Ekkor felengedjük még tetszőleges mennyiségű vízzel, majd a lisztet kikeverjük a dresszinggel (tejszínnel) és hozzáöntjük. Összeforraljuk és összevágott petrezselyemlevéllel ízesítjük.
Zabos karfiolfasírt
2015. május 18. Mindennapi ételeink
Nagyon finom fasírt, érdemes kipróbálni. :-) Hozzávalók: 1 fej közepes karfiol kb. 2 dl (1 bögre) zabpehely himalaya só vegeta petrezselyem 1 ek. lenmag -- olívaolaj Elkészítés: A karfiolt megpároljuk, majd összetörjük és hozzáadjuk a fűszereket, a darált lenmagot, és annyi zabpelyhet, hogy formálható lehessen. Egy tepsit kiolajozunk, majd megformázzuk a fasírtokat és 180-200 fokon kisütjük.
Trófeának született - vadállatok, mint haszonállatok
Az emberiség történelmét végigkísérte a vadonélő állatok imádása, leigázása és megölése. Szépségük, különlegességük, cukiságuk, veszélyességük miatt kerülnek rács mögé vagy fegyverek célkeresztjébe. Számos mód kínálkozik arra, hogy tömegek élhessék ki az állatok számára súlyos következményekkel járó szenvedélyt. Többek közt állatkertek, vadasparkok, cirkuszok, delfináriumok, vadászatok. Bár a helyszín és az állatok változnak, a lényeg ugyanaz: az egyenlőtlen erőviszonyok megteremtése állat és ember között, az állatok kiragadása természetes élőhelyükről, szaporulatuk, viselkedési formáik kihasználása vagy megváltoztatása a profit érdekében, nem más, mint a haszonállat életciklusa.
A canned hunt (konzerv vadászat), a trófea vadászat (szórakozásból ölés) egyik válfajaként ennek egy különösen kegyetlen és alantas módja. A prédaállatokat zárt, kerítéssel körbevett területen vadásszák - innen ered a név-, ahol esélyük sincs a menekülésre. Elsősorban az oroszlánszaporító iparágat hozzák összefüggésbe vele, de más vadászati formákhoz hasonlóan, minden állat veszélyeztetett, amely kereskedelmi értékkel bír. Íme, néhány terítékre kerülő faj: leopárdok, gepárdok, páviánok, orrszarvúk, vízilovak, zebrák, sakálok, elefántok, dámvadak, zsiráfok, hiúzok, antilopok, bivalyok, struccok, varacskos disznók, tigrisek. Mindenre lőnek, ami mozog. Az USA legalább 25 államában vadászhatnak egzotikus fajokra, de az üzlet a világ számos országában virágzik. Vadfarmok mellett cirkuszok, vadasparkok, szafariparkok és állatkertek is értékesítik közvetítőkön keresztül a kiöregedett állatokat vagy a fölösleges szaporulatot, vadászat céljára.
Kerítés mögött - halálra ítélve
2005-ben John Lockwood Texasban webkamerák és távirányítható fegyverrendszer felhasználásával létrehozta az úgynevezett internet huntingot. Ez lehetővé tette, hogy a ,,vadászok a számítógép előtt ülve lőjék ki az állatokat (Click&Kill). Az állatvédő szervezetek mellett a fegyvertartást és a vadászatot támogató National Rifle Association és a Safari Club International is heves tiltakozásba kezdett. Végül 2008. augusztusában 40 államban betiltották a távirányított vadászatot.
A bizniszben több közép és nyugat-afrikai ország, valamint Dél-Afrika is érdekelt. Ez utóbbi a zárt területen végzett vadászat Mekkája. Érdemes közelebbről megnézni, hogyan működik a rendszer. Közel 160 vadfarm szaporítja az állatokat. A fogságban tartott oroszlánok száma megközelíti a 8000 példányt, miközben a túlnépesedés miatt gyors ütemben zsugorodó vadonban mindössze 4000 állat él szabadon. A szerteágazó nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező, maffia-szerű iparág a felnevelt szaporulatot elsősorban vadászat céljára adja el. Ezenkívül értékesít vadasparkoknak, állatkerteknek, magángyűjtőknek, és az egzotikus állatok feketepiacán a hagyományos ázsiai orvoslás illegális gyógyszerkartelljei is tőlük vásárolnak.
A legjobb üzleteket azonban a vadászokkal kötik. Egy hím kilövése több mint 35.000 dollárt (10,6 millió Ft) is megér a trófea vadásznak (egy vadon élő oroszlán kilövéséért ennek a dupláját is elkérik). Dél-Afrikának 2012-ben 807 millió rand, durván 70 millió dollár bevétele volt a zárt területen végzett vadászatból. Az sem állítja meg a puskákat, ha a faj súlyosan veszélyeztetett, vörös listán van. Sőt, az ipar képviselői és az állatgyilkolás rajongói azzal védekeznek, hogy jobb ha a "stabilan szaporodó" tenyésztett állatok kilövésében élik ki a vadász szenvedélyüket, mintha a természetes vadállományt ritkítanák tovább.
Turisták és állatvédők - vadászok szolgálatában
A vadászat prédaállatait szállító farmok szaporítótelepként és szórakoztatóipari létesítményként funkcionálnak (akárcsak a többi, állatokat fogva tartó intézmény). Elzárt területeken tartják a szaporításra, eladásra, kilövésre szánt példányokat. Nem ritka, hogy a zsúfoltság és a beltenyészet miatt betegségek tizedelik az állományt. A látogatók elől rejtve zajlanak az állatkihasználás visszataszító mozzanatai, például a nőstény oroszlánok erőszakos megtermékenyítése, évi három alkalommal. A rácsok mögé születő kölyök nem a falkát, a faj genetikai variabilitását, az ökoszisztémát erősíti, hanem tulajdonosa bankszámláját hizlalja.
Az önkéntes emberkézhez szoktatja a fehér oroszlánkölyköket. Nem lesz nehéz levadászni őket
A kassza pedig gyakran csenget, ugyanis Dél-Afrika a világ 21. legnépszerűbb turista célpontja, GDP-jének 9%-a és minden 12. munkahely az idegenforgalomból származik. Turisták tömegei számára különleges attrakció a farmok kölyöksimogatója. Különösen kedveltek a kék szemű, fehér oroszlánok. A kölyköket néhány dollárért fényképezhetik, etethetik, kényeztethetik, sétáltathatják. A vadonban a természetellenes aktusért az életükkel fizetnének. Bár olcsó és ártatlannak tűnő szórakozás az állatok későbbi legyilkolásához képest, az oroszlánok vadászatra kondicionálása itt kezdődik el. Ahogy más haszonállatok esetén itt is tudatosan veszik el őket az anyjuktól rögtön a születésük után. A cél az, hogy megszokják az emberek jelenlétét. Mesterséges táplálékkal, cumisüvegből etetik őket, hogy erősítsék a kötődést. Gyakran konzervációs programként, vadvédelmi központként állítják be a tevékenységüket. Az ,,átpozícionálás tökéletesen működik. A kéthetes turnusokban érkező lelkes önkéntesek 2000-3000 dollárt fizetnek a felejthetetlen állatvédelmi élményért, miközben a vadászok számára szelídítik a későbbi prédát. A farmok az állatkihasználás mesterei, minden egyes dollárt kipréselnek az állatokból, mielőtt megölik őket.
A vadonban ezért az életükkel fizetnének a fiatalok, de így csak néhány dollárba kerül
Egzotikus, vadon élő állatok fogságban tartását és megölését támogatod, ha a canned huntot, vagy más vadászati formákat népszerűsítő, támogató utazási irodák, utazásszervezők, hotelek, vállalkozások szolgáltatásait igénybe veszed. Vadasparkokat, szafari parkokat, állatkerteket, állatos cirkuszokat, akváriumokat, delfináriumokat látogatsz. Vadhúst forgalmazó üzletekben, éttermekben, trófeával, állati testrészekkel kereskedő cégeknél vásárolsz. Állati bőrt, szőrmét viselsz, állati szöveteket tartalmazó ékszerekkel és használati tárgyakkal veszed körbe magad.
Nincs kegyelem
A canned hunt 100%-os sikert garantál a vadászok számára, ehhez azonban gondosan előkészített terepre van szükség. Nem elegendő, hogy a látszólag hatalmas és veszélyes állat fogságban született, emberhez szoktatott és szelíd. A sokszor dzsipek tetejéről pufogtató műkedvelők ,,közös ketrecbe zárják magukat a náluknál sokkal erősebb vadállatokkal, hogy azok véletlenül se menekülhessenek. A támadás kiküszöbölésére megpróbálják lekötni az egyébként alultáplált állatok figyelmét fákra aggatott élelemmel, túletetéssel. Az sem ritka, hogy erős nyugtatókkal szedálják könnyen vadászhatóvá őket, de a legextrémebb esetben szűk ketrecbe zárt állatokat lőnek agyon. A konzerv vadászathoz általában nem szükséges vadászengedély. Ritkán esik meg, hogy az állattal egyetlen lövés végez. A modern íjakkal, nagy kaliberű távcsöves puskákkal, számszeríjjakkal, kézifegyverekkel teleaggatott tapasztalatlan vadászok ügyetlensége miatt általában hosszú haláltusát vívnak az állatok. Ha valaki annyira ügyetlen, hogy el sem találja a prédát, akkor a mellé kirendelt "túravezető" lövi le az állatot.
Családi idill meggyilkolt zsiráffal
A leterített és immár veszélytelen vad mellett elkészülnek az első fényképek. Mindössze 3-4 hetet kell várnia a vadásznak, hogy az állat teste alkalmassá váljék a feldolgozásra. A taxidermia (preparálás) a vadászat virágzó melléküzletága, mely során a tetemet konzerválják, különböző trükkök segítségével szinte élővé varázsolják és a kívánt pózba merevítik.
2007-2012 között 47 db Dél-Afrikában kilőtt oroszlán trófeájára kértek kiviteli engedélyt magyar trófeavadászok.
Időről-időre felbukkannak fotók a leölt állatokkal pózoló vadászokról, az interneten, de biznisz nem torpan meg a hangos tiltakozás ellenére sem. Sőt, évről évre mind több bevételt hoz a szaporítóknak, a preparátoroknak, a vadászati kellékek, vadászfegyverek gyártóinak, az ipart kiszolgáló hivatásos vadászoknak, az idegenforgalomnak és adók formájában az országnak, amely elnézi és támogatja a mészárlást. Bár egyes országok, mint például Ausztrália megtiltották az oroszlán testrészek importálását, az Európai Unió pedig korlátozza a nem fenntartható vadászatból származó trófea behozatalt, a canned hunt áldozatait ez sem védi meg az emberektől. Egyelőre ugyanis legális és fenntartható üzletnek tekintik.
Nyers limetorta
Az itt megadott mennyiségek egy 22cm-es (8-10 szeletes) tortához elegendőek!
Hozzávalók az alaphoz:
200g apróra darált dió
1ek holland kakaó
50g darált lenmag
1csésze friss datolya, kimagozva
A krémhez:
4 lime leve
4ek kókuszolaj
1ek útifűmaghéj liszt
3db közepes, érett avokádó
2db érett (barna pöttyös héjú) banán
fél csésze friss datolya, kimagozva
A fedőréteghez:
1dl víz
1,5dl kókuszolaj
fél csésze friss datolya, kimagozva
1kk őrölt szegfűbors
A nyers limetorta elkészítése:
Az alap minden összetevőjét egy tálba tesszük, és kézzel jól összedolgozzuk. Ha ez megvan, akkor a tortaforma alján, egyenletesen szétterítjük
A krém összetevőit, az útifűmagháj liszt kivételével turmixgépben homogénre turmixoljuk, majd egy tálba öntjük, és belekeverjük az útifűmaghéj lisztet is. Jól elkeverjük, majd beleöntjük a tortaformánkba és egyenletesen elterítjük.
A fedőréteg alapanyagait is turmixgépbe dobjuk, és összeturmixoljuk. Ha készen van, akkor a torta tetejére öntjük, kedvünk szerint díszítjük és hűtőbe rakjuk, minimum 2-3 órára.
Áldott étkezést!
Kakuk Bálint
Nyers, nyersvegán, nyers recept, nyers torta, nyers vegán, recept, vegan, vegán, vegán recept, cukormentes, laktózmentes, gluténmentes.
Magyaros csicsókakrém
Ma kóstoltam ilyent életemben először, és annyira ízlett, hogy itthon tüstént el is készítettem.
Végre egy valóban finom, ehető, élvezhető csicsóka recept, amiben a csicsóka tipikusan földes íze nem dominál.
Az eredeti recept, amit persze lehet variálni vegánsághoz és nyersevőséghez mérten, következő verzió nálam is egy napraforgómagból, és kesudióból kutyult változat lesz a sajtos helyett.
Hozzávalók: 50 dkg csicsóka, 20 dkg natúr vagy tejszínes sajtkrém, 3 evőkanál tejföl, 2-3 gerezd fokhagyma, fél fej vöröshagyma vagy 1 újhagyma, 1 evőkanál mustár, 2 púpozott teáskanál édesnemes őrölt pirospaprika, 1 kiskanál őrölt kömény, só, bors, petrezselyemzöld, ízlés szerint egy kevés erős darált paprika.
Elkészítés: A csicsókát megtisztítjuk, és sós vízben megfőzzük. Amikor kihűlt, külső részét lehámozgatjuk, majd a belsejét villával pürésítjük. Hozzáadjuk a krémsajtot, a tejfölt, a mustárt, majd az apróra vágott fokhagymát, vöröshagymát/újhagymát. Ízesítjük pirospaprikával, őrölt köménnyel, sóval, borssal és kevés erős darált paprikával (kihagyható). Végül apróra vágott petrezselyemzöldet adunk hozzá. Az egészet jól elkeverjük, és 2-3 órára hűtőszekrénybe tesszük, hogy az ízek jól összeérjenek.
forrás: nakicsicsoka.hu reklámprospektusa
Lehet kenyérre kenni, vagy karikákra vágott cukkini karikákra, krékerekre.
A második születésnapi torta
Noha itt a spárga és az eper szezon, most nem egy ilyen recepttel/bejegyzéssel jövök, hanem a szívemhez sokkal közelebb állóhoz. Április 30-án Ádi két éves lett! Hihetetlen, hogy elrohant az idő! Emlékszem még az első mérföldkőre – számomra, az első születésnap mérföldkőt jelentett -, nemrégen volt, most meg már ünnepeltük a másodikat. Gondolom ez így lesz a többivel is… rohan az idő, de a legfontosabb, hogy minőségi “tartalommal” és sok-sok kacagással megtöltsük.
A második születésnapi torta alapreceptje innen származik. Vegán banános, diós. Változtattam a liszt fajtáján, adtam hozzá darált mandulát is és külön csináltam hozzá egy csoki öntetet (ami most nem karobbal készült, hanem nyers kakaóporral). Egy egyszerű, de gazdag baba- és kisgyerek barát torta lett. Ádi nem igazán édesszájú. Noha megevett belőle egy vastag szeletet, többet nem kért. A család felnőtt tagjai áradoztak, hogy mennyire finom volt a torta, szóval, ha rájuk hallgattok, kipróbáljátok!
Boldog születésnapot kisfiunk! Nagyon-nagyon szeretünk téged! Anya és Apa
“Kettő éves lettem!”
“Szemügyre veszem, anya mit sütött nekem…”
“Nyamm!”
Vegán banános-diós torta csokoládé öntettel
Hozzávalók:
Tortához (18-20 cm-es kapcsos formához):
– 3 db érett banán, villával pépesre törve
– 1 bögre dió, durvára aprítva
– 1 bögre tönköly fehérliszt
– 1/2 bögre darált mandula
– 1/2 bögre hajdinaliszt
– 1/4 bögre mandulatej (rizs-, szója-, zabtej is használható)
– 6 evőkanál kókuszolaj (olvasztva)
– 6 evőkanál juharszirup (rizs-, agavé-, datolyaszirup és méz is használható)
– 1 teáskanál sütőpor
– 1 teáskanál szódabikarbóna
– 1/2 teáskanál só
– 1 vaníliarúd kikapart magjai
A csokoládékrémhez:
- 50-60 ml juharszirup
- 40 g kókuszzsír
- 20 g kakaópor/karobpor, szitálva
- 1 evőkanál mandulavaj
- csipet só
A sütőt melegítsük elő 180C fokra. A kapcsos formát kenjük ki egy kis kókuszzsírral, és szórjunk bele egy kevés lisztet és rázzuk össze úgy, hogy az oldalára is jusson a lisztből.
Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: tönkölyliszt, darált mandula, hajdinaliszt, sütőpor, szódabikarbóna, só. Egy másik tálban keverjük össze a pépesre tört banánt a mandulatejjel, a kókuszolajjal, a juharsziruppal és a vaníliával. A nedves hozzávalókat, öntsük a szárazhoz, jól keverjük el, majd adjuk hozzá az aprított diót. Ezt a tésztát öntsük bele az előkészített formába, tegyük a sütőbe és süssük kb. 45-60 percig. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e! Hagyjuk a formában kihűlni.
A csokoládékrémhez egy lábasban melegítsük át a juharszirupot, a kókuszolajjal, a mandulavajjal és a kakaóval. A tűzhelyről levéve adjuk hozzá a csipet sót. A langyosra hűlt krémmel
Csokis-hajdinacsírás keksz
2015. április 26. Éltető ételek
A párom csak annyit mondott erre a kekszre, hogy ez NAGYON FINOM. Ő nem igazán szereti az édeset, de ez elnyerte a tetszését. Természetes édes, a kakaópor enyhén keserű és a narancsolaj pedig kissé pikánssá teszi. Így jó, ahogy van, próbáljátok ki. Hozzávalók: - 10 dkg szárított hajdinacsíra - 20 dkg áztatott/szárított tört dió - 15 dkg datolya (beáztatva) - 1 evőkanál cukrozatlan kakaópor - 1 kávéskanál vaníliapor - 3-4 csepp narancsolaj - csipet só Elkészítése: - A datolyát vágjuk fel kis darabokra és öntsünk rá annyi vizet, hogy éppen csak ellepje. Hagyjuk állni pár órát. ha ezt összeturmixoljuk, ez lesz a datolyavaj. - A hajdinát és a dió felét tegyük egy késes aprítóba, és egy kicsit daráljuk össze. Ne legyen pépes, maradjanak felismerhetőek benne a hajdinacsírák. - A megmaradt diót tegyük egy zacskóba, és húsgloffolóval jól törjük össze. - Keverjünk mindent össze. Egy jól formázható massza lesz. - Ezt vékonyan terítsük ki az aszalólapra, majd aszaljuk meg (kb. 4 óra).
Töltött gomba
2015. április 24. Dulmina tündérkonyhája
Szemrevalóbb darabokból mindig jó ötlet a töltött zöldség: ezúttal gombához jutottam, és fűszeres vegafasírtot kanalaztam bele. A töltelékhez összekevertem az alábbiakat: 6 evőkanál zsemlemorzsa, 2 evőkanál apró szemű zabpehely, 1 evőkanál liszt, 1 teáskanál csemegepaprika, 1 mokkáskanál őrölt kömény, 1 teáskanál só, pár tekerésnyi frissen darált bors, 1 evőkanál natúr vegamix. Öntöttem
Aszalt szilvás kókuszkocka
Új ízekre vágyom, így megint kísérletezős kedvemben vagyok ;) Hozzávalók az alaphoz: 1 csészényi áztatott dió 1 csészényi áztatott tökmag 1 csészényi szilva 1 ek méz 1 leheletnyi só Kókuszkrém: 2 csészényi darált kókuszreszelék 1 csészényi darált zabpehely 1 csészényi áztatott szotyi 2 dl forrásvíz 1 ek vanília kivonat 1 ek olvasztott kókuszolaj 3 ek […]
Maradékhasznosító kenyérpuding
2015. április 21. Dulmina tündérkonyhája
Ebbe a finomságba hatékonyan fogynak a hűtőben valahogy mindig újratermelődő bontott dzsemek és a szikkadt kenyér is. (Na jó, bevallom, néha direkt ezért veszek száraz (= egy-két napos) kenyeret (teljes kiőrlésűt vagy rozsost, kb. anyagáron) a pékségben.) Felszeletelem a szikkadt (barna)kenyeret és levágom a héját (utóbbit megszárítva ledarálom majd zsemlemorzsának). Kivajazok egy tűzálló
Lestyán, a "Maggi" fűszer
2015. április 20. Éltető ételek
A lestyán (Levisticum officinale) nemcsak fűszernövény, hanem kiváló gyógynövény is. Eredetileg Perzsiából származik, de Európában, Észak-Afrikában és Oroszországban is elterjedt. A középkori Magyarország népszerű fűszere volt, és a népi orvoslás is nagy becsben tartotta. Illatra és ízre emlékeztet a zeller levelére, ezért hamis zellernek is nevezik. 1-2 méter magas, évelő növény, húsos gyöktörzse van. Sárga virágzata 5-15 sugarú, összetett ernyő, amely július-augusztusban nyílik. Termése sárgásbarna, szárnyalt, kettős kaszat. 3-5 év alatt fejlődik ki teljesen. Felhasználása gyógynövényként Drogja a gyöktörzse, a leveles szára és a termése. A leveleit mindenképp a virágzás előtt gyűjtsük, mert utána keserűek lesznek. Alkalmazása: - étvágyjavító, epekőoldó, emésztésserkentő; - vizelethajtó, húgykőoldó; - antibakteriális, antifunginális, nyugtató; - köptető, segíti a nyálkás váladék kiürülését; - fájdalomcsillapító, görcsoldó (pl. menstruáció, fejfájás, köszvény esetén). Lestyán mint fűszernövény Levesek, főzelékek, saláták kedvenc növénye lehet. Magját péksüteményekbe szórják, rizsételekhez adják. Likőrök, röviditalok előállításához is felhasználják. Gyökerét lehámozva zöldségként használhatjuk. Maggi fűszernek is nevezik az illata miatt, annak ellenére, hogy nincs is benne. A Maggi cég a múlt század elején törvényes úton tiltotta meg a kertészeknek, hogy a lestyánt maggifű néven árulják. A boszorkánykonyhában számos ötletet találhatunk a lestyán felhasználására, mind a gyökeret, a magot és a levelet tekintve. Készíthetünk zöldséglekvárt "házi vegetát" is, amelyben fontos összetevő a növény levele.
Joghurtos-diós szabdzsi
2015. április 15. Vegán muflon
A következő recepttel újfent az országos főzelékundor ellen hirdetek keresztesháborút. Bizonyára mindenki ismer olyan sérült felnőtteket (vagy netán maga is közéjük tartozik), akiket anno az óvodai vérdadus libának nézett, és megtömte azzal a pocsolyaszínű mrutyokkal, ami lencsefőzelék fedőnéven került a tányérjába. Aztán jöttek a kisiskolás évek, amikor Joli néni, a kalácsképű napközis tanárnő porig alázta, mert az illető szervezete nem volt hajlandó befogadni a paradicsomos káposzta csúfnevű vörhenyes bagolyköpetet. Nos, a hasonló szerencsétleneket felnőttként is hiába győzködné bárki afelől, hogy márpedig a főzelék adott esetben kiváló is lehet. Hatásosabb tehát, ha valamiféle masszívabb lőfegyverrel rákényszerítjük őket, hogy ízleljék meg, milyen is ezen ételcsalád indiai verziója. Na, újfent ehhez szeretnék asszisztálni. Bekészítendő: 10 dkg zöldbab 10 dkg zöldborsó 20 dkg dió 2 db paradicsom 1/2 fel karfiol 1 nagy sárgarépa 10 dkg füstölt tofu (elhagyható) 2 dl növényi joghurt só 1 kiskanál cukor Az összeőrlendő fűszerkeverék ezekből áll, ni: 1/2 zöld hegyes erőspaprika 1 evőkanál pirospaprika 2 kiskanál gyömbér 2 kiskanál őrölt korriander 1 kiskanál római kömény 2 hüvely kardamom A feldarabolható zöldségeket feldaraboljuk, a diót felaprítjuk/ledaráljuk olyan durvára, mint a Slayer. A paradicsom kivételével fedő alatt kevés víz hozzáadásával megpároljuk őket, eközben a felkockázott tofut kevés olívaolajon megpirítjuk. A péppé összetört paradicsomot összekeverjük a joghurttal. A fűszereket összeőröljük, kevés olívaolajon megpirítjuk, hozzáadjuk a paradicsomos joghurtot, a megfőtt zöldségeket, a sült tofut, a diót, a sót és a cukrot. Ímhol:
Reggelire fel! - Sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyér (laktózmentes, vegán)
2015. április 14. Zöld Avocado
sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyérElérkezett ez a pillanat is! Megsütöttem életem első kenyerét! :-) Pár éve mikor divatba jöttek az otthon használatos kenyér sütők, én is szerettem volna egyet. De aztán elkezdtünk világot látni, és nem tűnt praktikus döntésnek egy kenyérsütővel a hónunk alatt költözgetni egyik országból a másikba. Így le is tettem az otthoni kenyérsütés öröméről. ;-) Most, pár évvel később, hogy nagy életmód váltásban vagyunk, és igyekszem a lehető legtöbb ételünket minél természetesebb, és egészségesebb módon idehaza elkészíteni, újra előkerült a házi kenyér gondolata. Úgy döntöttem, nem kell nekem kenyér sütő, menni fog ez anélkül is! Sőt! Még normális kenyér formájú sütő formám sincs itthon, de kit érdekel, hogy néz ki??? Az íze a lényeg, nemde?! ;-) Mint a korábban készített brokkolis sajtos krumpli, vagy a nemrégiben készített almás-fahéjas zabmorzsa ... és még sorolhatnám. Mindegyik Ronda, és finom! :-) Ugyan nem olyan laza, és puha a teljeskiőrlésű tönkölybúzából készült pékáru, mint egy hagyományos fehér kenyér, de annál sokkal egészségesebb, tápanyagban-, vitaminokban-, ásványi anyagokban- és rostban gazdag. Kisebb mennyiségben laktatóbb, és könnyedén bármikor elkészíthető ez a finom és telt házi magos kenyér. sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyér És hogy miért is jobb teljeskiőrlésű búzalisztet fogyasztani a hagyományos, olcsó, búzaliszt helyett? És mi az a tönkölybúza? Megtudhatjátok, a következő bekezdésekből. ;-) "Teljes kiőrlésű búzaliszt: A teljes kiőrlésű lisztekben a gabona korpája is megtalálható, amely tápanyagokban gazdag és segíti az emésztést. Használja egészsége érdekében sütéshez-főzéshez, akár finomliszttel fele-fele arányban keverve. A teljes kiőrlésű gabonákból készült termékek amellett hogy sok hasznos élelmi rostot, vitamint és ásványi anyagot (E-vitamin, B-vitamin, kálium, kalcium, magnézium, foszfor) tartalmaznak, segítenek megelőzni a rák, a cukorbetegség és a szívbetegségek kialakulását is. Sokan nem szeretik a csak teljes kiőrlésű gabonából készült kenyereket, mert enyhén savanykás az ízük. Ők nyugodtan fogyasszanak olyan kenyeret ami részben készül teljes kiőrlésű lisztből, részben pedig fehér lisztből. Tönkölybúza liszt: A tönkölybúza kiváló beltartalmi és élettani hatású gabona. A tönkölybúzából készült termékek pozitív jelentőségűek. A jobb életminőség fenntartása érdekében fogyasszunk minél több természetes eredetű élelmi anyagot. Fehérjetartalma magas és könnyen emészthető. Aminosav-tartalma és annak összetétele a gabonafélék közül a legkedvezőbb. A vitamin- és ásványianyag-tartalma a közönséges búzához képest annak többszöröse." Forrás:Bioliget.hu sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyér HOZZÁVALÓK: - 300 g teljeskiőrlésű tönkölybúza liszt - 300 g (glutén mentes) élesztős fehér liszt - 1 tasak instant élesztő por - 100 g sós mag mix (napraforgó, tökmag, szezámmag, lenmag, kendermag, mák stb. keveréke) - 2 tk himalája só - 200 ml kézmeleg víz - 200 ml langyos rizs tej - 1 tk demerara cukor vagy jó minőségű barna cukor ELKÉSZÍTÉS: Kenyeret készíteni, egyáltalán nem bonyolult, csak időigényes. A liszteket, az élesztőt, és a sót összekeverem kézzel, hogy levegő jusson a tésztába. Hozzáadom a magokat, de 1 marékkal félre teszek későbbre. A tészta alapanyag közepébe lukat formázok, és beleöntöm a langyos tejet. Hozzáadom az édesítőt, és elkezdem kézzel összedolgozni a tésztát. Közben hozzá adagolom a kézmeleg vizet. Az egészet egy nyálkás tésztává ,,dagasztom kézzel. Ha kell még vizet, vagy lisztet teszek hozzá, annak függvényében, hogy milyen állagú a tészta. Könnyed, nyúlós kelt tésztát kellene kapnunk. Persze nem olyan könnyedet, mint egy hagyományos fehér lisztes kelt tésztánál, de azért próbálkozzunk. ;-) Ha készen vagyunk konyharuhával letakarva a sütőbe tesszük, egy alsó rácsra. Közben bekapcsoljuk a sütőt 50°C fokra (nem kell előmelegíteni), és 60 percre bent hagyjuk a tésztát melegedni. Félidőben kivesszük, és egy kicsit kézzel meglazítjuk a tésztát, majd visszatesszük a mesterséges ,,napra. Természetesen ha szerencsénk van, és odakint süt az igazi nap, akkor spórolhatunk az árammal, és kitehetjük a tésztát egy ablak párkányba, vagy a teraszra. A nyers tészta is boldogabb lesz a természetes napfénytől! ;-) Miután letelt az 1 órás sütős szauna, kiveszem a tésztát, és átteszem a végső formájába. Ez lehet egy szilikonos kenyérforma, vagy akár egy hosszúkás sütő forma papírral bélelve. Nekem egyik sincs itthon, így kerestem egy méretre megfelelő jénait, kibéleltem a sütőpapírral, és beletettem a kelt tésztát. Kicsit eligazgattam, hogy kenyér formája legyen, megszórtam a korábban félretett mag-mixel, és bevagdostam a tetejét. Letakarva visszatettem a már lekapcsolt -de még langyos- sütőbe az így kapott végleges tésztát még egy fél órára kelni. Miután ez a fél óra is lejárt, levettem a konyharuhát, bekapcsoltam a sütőt 200°C fokra, és fél órára betettem sülni a kenyeret, hogy most már tényleges ehető formáját is elérje. Ennyi! Ugye, hogy nem bonyolult, csak időigényes?! ;-) Nem lett tökéletes, de az, hogy mind elfogyott, és nem a kukában landolt, jelent valamit. Persze azért még majd próbálkozom egyéb receptekkel is, és ha találok valami jót, akkor megosztom veletek is. sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyér, házi brokkoli krémmel Jó étvágyat hozzá! Megjegyzés1: a sok sós mag, ami a kenyér belsejében van morzsalékosabbá teszi a beltartalmat, hisz térfogat foglalók, így a kenyér tészta nem tud összeállni egyneművé. Ha ez zavar, akkor rakj kevesebb magot a tésztába, vagy daráld le amilyen kicsire csak tudod. Mi szeretjük rágcsálni a sós magokat, így minket a kenyérben sem zavart. :-) sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyér Megjegyzés2: Hogy mennyi mindenre használjuk mi magyarok a kenyeret, és milyen elképesztő kenyéfeltétekkel lehet találkozni más országokban, bővebben olvashattok egy korábbi bejegyzésben itt a Zöld Avocadón.
Nyers Nyaralás Görögországban :)
2015. április 14. Nyers konyha
Talán néhányan tudják, akik rendszeressen olvassák a blogomat, hogy utazási irodánk van. Az országban elsőként, barátaim elkezdték megszervezni a Nyers Nyaralást. Bali Anita és Varga István a Nyersétel Akadémia konyhafőnöke a szervezők. Nagyon izgatott mindenki :) Szép számmal jelentkeztek már, de ha van még aki szeretne csatlakozni ehhez a lelkes, egészség és boldogságtudatos csapathoz, még lehet, mert akad néhány hely. Íme a reszletek: Június 29- július 8-ig ( hétfőtől-szerdáig) 10 nap , 7 éjszaka. Görögország, Platamonas, apartmanos elhelyezés. Egy hét önfeledt kikapcsolódás és tapasztalás. Részvételi díj személyenként: 2 fős apartmanban 43 900 Ft helyett 39 500 Ft (amennyiben április 15-ig jelentkezel) 3 fős apartmanban 38 900 Ft helyett 35 000 Ft. Az árak tartalmazzák az útiköltséget és a szállást 7 éjszakára és egy Thessaloniki városnézést. Programok: - Minden reggel friss éltető smoothie - Különleges Csapat - Közös nyers vegán Ételek Alkotása - Nyerslakomák - Interaktív Előadások (ÉLŐadások) - Teliholdas éjszakai fürdőzés - Tengerparti napfelkelte meditáció - Vártúra - Csendfürdő - 6. Nyers Kihívás megnyitóvacsora - Közös piacozás - Meglepetés vendég!!! - 2 Pasi nem főz show és ezzel még nincs vége,sok színes program vár! smile hangulatjel A választható programok árai: Ezüst csomag 20 euro Arany csomag 70 euro (amiben benne van az Ezüst csomag is) A lista még bővülhet! smile hangulatjel Ismerjétek meg Bali Anitát smile hangulatjel Ő fog minket lekísérni Görögbe és ott gondoskodni a hangulatról! Addig is keressétek jelentkezéssel kapcsolatban illetve ha kérdésetek lenne. 06 70 363 5456 nyersnyaralas@gmail.com Ajánlom A Nyers Nyaralás csoportot a Facebookon. Az utazási irodáról, Platamonasról az apartmanról és a többi programról itt találtok infót: www.sutotours.hu Ő Varga István a Nyersétel Akadémia konyhafőnöke, aki a csodás élő ételeket készíti...
Diós csók (vegán)
2015. április 3. Mindennapi ételeink
Egy újabb egyszerű recept, hogy ne kelljen a fejünket törni, milyen egészséges süteményt süssünk hétvégén. Hozzávalók: 25 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt 8 dkg nádcukor 1 csomag bourbon vaníliáscukor 1 tk. szódabikarbóna 15 dkg darált dió Elkészítés: A lisztet, diót, cukrot, sót és szódabikarbónát összekeverjük egy tálban, majd hozzáadjuk a mazsolát, az olajat és a vizet. Lágy masszát kapunk, ebből halmocskákat készítünk. Előmelegített sütőben 170 fokon kb. 30 percig sütjük.
Málnás rizskása kezdő életmódváltóknak
2015. április 1. Éltető ételek
Minek nevezzelek? Igazából ez egy gyümölcsös rizskása, de ha kezdő életmódváltónak kínálod, akkor egy fincsi málnás pudingként tálald. Tuti, hogy a receptet fogják tőled kérni. Hozzávalók (4 adag): - 1 liter víz - 20 dkg barnarizs - 2 kávéskanál vaníliapor - 3 evőkanál kókuszreszelék - csipet só - 3 evőkanál méz vagy juharszirup - 2-3 evőkanál kókuszkrém - 25 dkg málna Elkészítése: - Először is meg kell darálni a rizst. Én ezt pelyhesítővel szoktam csinálni, nagyon jó kis dara lesz belőle. - A vizet felteszem főni, és beleszórom a vaníliaport, a kókuszreszeléket és a csipet sót. - Majd hozzáöntöm a rizsdarát, és folyamatos keverés mellett megfőzöm. - Kb. 15 perc elteltével (ha már puha a rizsdara), leveszem a tűzről, és hozzákeverem a mézet és a kókuszkrémet. - Ezután a gyümölc felét jó alaposan beledolgozom, majd még a maradék gyümölcsöt is, de ekkor már lazább mozdulatokkal.
Városi Paradicsom
2015. március 28. Zizi kalandjai
A kertészkedés öröme gyerekkoromból ered. A szüleim által megtanultam a kemény munkát: gaztalanítottam, locsoltam, ültettem, gondoztam a zöldségeket, gyümölcsfákat az öcsémmel együtt. Néha lelkesen, néha kevésbé, mert jobban szerettünk volna a játszótéren maradni a barátainkkal, de nekünk menni kellett a kertbe helyette kapálni. Néha sérelmeztem a dolgot, de most már tudom, hogy jobb volt keményen dolgozni és egész nap a levegőn lenni, mint a játszótéren fecsegni és lógni a barátokkal. Ezért nagyon belelkesültem, amikor először olvastam a Városi Paradicsomról. Nagyon szuper a projekt, lázba is hozott. Annyira szeretnék egy parcellát! Talán most már Ádival is tudnánk együtt gondozni. Volt parcellánk az elmúlt években a Millenárison (mini parcella), de sajnos gyerekkel nagyon nehezen működött a gondozása: első évben még Ádi kicsi volt, szoptatni kellett és mellette nehéz volt kertészkedni, csak úgy tudtam, ha I. vagy a nagyszülők is eljöttek velem és addig vigyáztak Ádira (vagy fordítva, ők kertészkedtek, én meg babáztam). Tavaly már nagyobb volt, de még pont az a kategória, amikor nem érti meg, hogy miért nem szabad a növényekre rálépni, letépkedni más paradicsomát, stb. Most áprilisban lesz 2 éves, szóval talán menne vele együtt a kertészkedés, mert minden vágyam – a városi és lakás lét ellenére -, hogy megmutassam neki, honnan kerül az étel az asztalra. Ráadásul nagyon jó étvágyú gyerek és mindent imád nyersen is, szóval királyság lenne, ha tépkedné a mángoldot és enné a kertből. Vesd bele magad! felkiáltással indult el a Városi Paradicsom kezdeményezése, amely megreformálhatja az urbánus kertészetet a fővárosban. A volt Ferencvárosi Kikötő területén, eddig kihasználatlan, elhagyatott Duna-parti sávon nyílik meg a Magyarországon egyedülálló közösségi föld. Az újdonsült kertészek szinte készen kapják meg a parcellákat, amelyeken a szervezők segítségével 20 féle zöldséget termeszthetnek majd májustól októberig. Az előre megmunkált, bevetett területen az öntözés is automatizált. A bérlőknek csak a kertészkedés öröme – a gondozás és a szüret – marad meg, ez csupán heti egyszeri alkalommal jelent pár óra munkát. A vegyszermentes, 40m?-es parcellák akár egy 4 fős család egész zöldségkészletét biztosíthatják a szezon alatt. Az urbánus kertészet már évek óta jelen van Budapesten, a mostani kezdeményezés azonban attól egyedülálló, hogy nagyobb területet és ezáltal jelentős hozamot biztosít a közösségnek, fenntartói gondoskodnak a vetőmagok, palánták beszerzéséről, ültetéséről, az öntözésről és folyamatosan tanácsokkal látják el a bérlőket. A helyszínen a kerti munkákhoz szükséges eszközök is rendelkezésre állnak majd, emellett grillpulttal, szalonnasütővel, kerti játékokkal, vagyis a szabadidő minél tartalmasabb eltöltését lehetővé tevő kiegészítőkkel is készülnek a szervezők. “Találtunk egy olyan területet, amely eddig méltatlanul állt üresen, ezt hasznosítottuk újra, hogy kialakítsuk az első közösségi földet a fővárosban. Kertészmérnökök és mezőgazdasági szakemberek segítségével, nyugati minta alapján sikerült a közel 3 hektáros, Duna-parti telken egy olyan helyet létesítenünk, ahol tavasztól őszig a kertészkedés mellett kikapcsolódni is járhatnak családok, barátok.”- mondta el Nádori Eszter, a Városi Paradicsom Kft. ügyvezetője. A Városi Paradicsom néhány parcelláját az a Budapest Bike Maffia kapta meg az alapítóktól, akik idén elnyerték a Highlights of Hungary díját, mint a legkreatívabb társadalmi kezdeményzés. Rajtuk keresztül a Városi Paradicsom zöldségei rászoruló családokhoz jutnak majd el! A projekt létrehozói most támogatást kérnek – Indiegogo-n keresztül -, mert a felszántott és megművelt terület mellé szeretnének létrehozni egy közösségi piknikezőt. Ez egy olyan hiánypótló hely lenne Budapesten, ahol háborítatlanul lazulhatnál idillikus környezetben, közvetlenül a Duna partján! Azt szeretnék, hogy ott mindent megtalálj, amire egy napsütéses tavaszi délután vagy éppen egy nyári estén a városban vágynál. Lesz tűzrakó bográcsfelszereléssel, korlátlan mennyiségű tűzifával. Lesz grillező hosszú, kényelmes pulttal, és minden eszközzel, amire a sütögetéshez szükséged lehet. Lesznek napozóágyak, babzsákok, függőágyak, napos és árnyékos pihenők. Tudsz majd itt tollasozni, röplabdázni, petanque-ozni, lengőtekézni. Kifekhetsz a Duna mellé napozni, vagy csak a fűbe olvasni. Egyszóval ha a városban ragadsz a nyár közepén, akkor is lesz egy hely, ahol nyaralhatsz! Városi Paradicsom elérhető az alábbi linkeken: – weboldal – Facebook oldal – támogatási oldal
Vegán mákos császármorzsa
2015. március 22. Mindennapi ételeink
Nagy kedvenc, új köntösben :-) Hozzávalók: 3 ek. kukoricaliszt 3 ek. zabpehelyliszt 2 ek. rétesliszt 4 ek. nyírfacukor / gyümölcscukor 4 ek. zabitalpor 2-3 dl víz 6 ek. darált mák 6 ek. olaj 1 citrom héja mazsola - ízlés szerint -- kókuszzsír Elkészítés: A tészta hozzávalóit simára keverjük (tejpor+ víz helyett használhatunk kész növényi tejet is), és 30 percet hagyjuk állni. Kerámia vagy teflonserpenyőbe teszünk 2 ek. kókuszzsírt, és erre öntjük a masszát, fakanál segítségével keverjük-forgatjuk-daraboljuk. Akkor készül el, amikor teljesen megfőtt-átsült a tészta. Porcukorral, lekvárral vagy szirupokkal tálaljuk.
Zöld spagetti zöld spárgás pestóval - gluténmentes (zöld menüsor Szent Patrik napon 2.rész)
2015. március 21. Zöld Avocado
Folytatva az előző bejegyzéseket (Szent Patrik napi zöld hullám), ismét egy zöld étel receptjét osztom meg veletek. :-) A következő fogás egy gyorsan elkészíthető, természetesen tápanyagokban gazdag, zöld spagetti nyersnek mondható zöld spárgás pestóval, gluténmentesen. Zöld spagetti zöld spárgás pestóval Gyors egy kis szösszenet a spárga jótékony hatásairól, és már jöhet is a recept, amit akár még ma el is készíthettek, mert semmilyen előkészületet, vagy különlegesebb bevásárlást nem igényel! ;-) "A növény szárát jól emészthető rostok alkotják. A hajtások A-, B1-, B2-, C- és E-vitaminban,folsavban gazdagok. Zsírtartalma jelentéktelen, nem tartalmaz koleszterint. Sok értékes aminosavat, köztük aszparaginsavat is tartalmaz, kalóriatartalma azonban csekély. Miután a hajtások nagy része, 93-95 százaléka víz, a maradék szárazanyag kevés kalóriát képvisel. 100 gramm spárgába mindössze 20 kalória szorult. Kifejezetten kevés benne a cukor, 100 grammban összesen 4 gramm szénhidrát van. Tartalmaz kalciumot, foszfort, vasat, sok káliumot, viszont nátriumtartalma alacsony. A nyomelemek közül ónt, szilíciumot, molibdént. A zöld klorofillban gazdag, több benne a C-vitamin és a karotin, mint a halványított változatában, ezért táplálékként is értékesebb. Gyógynövényként több évszázada számon tartják. Elsősorban vízhajtó és vesekő-eltávolító hatása ismert, vízhajtóként áttételesen a szívet tehermentesítve a keringésre is jótékony hatással van. Ugyancsak vízhajtó tulajdonságával van összefüggésben, hogy segíti a szervezet méregtelenítését. Szárított porát fogfájás kezelésére is használták. Kedvezően hat a belső elválasztású mirigyek működésére, és enyhe hashajtó hatású. A nyers spárgalé is egészséges, 4-5 hajtásból zöldségcentrifugával félcsészényi nyerhető. Túlzott fogyasztása nem javasolt köszvényes és veseköves, illetve erre hajlamos emberek részére. Nagyobb mértékben még az érszűkületre is jó hatással van." Forrás: Wikipédia zöld spagetti zöld spárgás pestóvalHOZZÁVALÓK: (kb.4 személyre) - 1 zacskó kukoricából készült spagetti (vagy teljeskiőrlésű, ha nem fontos a gluténmentesség) - 60 g reszelt parmezán - 1 köteg zöld spárga (kb.15-16 szál) - 2-3 gerezd fokhagyma - 60 ml extra szűz olíva olaj (most ne használjunk kókusz zsírt) - 16 levél friss bazsalikom - 4 ek fenyőmag - snidling vagy metélőhagyma vagy akár medvehagyma - Himalája só, frissen őrölt fekete bors - (opcionálisan - akármilyen csíra) ELKÉSZÍTÉS: Feltesszünk egy nagy lábasban vizet forrni a spárgáknak, és a spagetti tésztának. Miután a víz felforrt, beledobjuk a megmosott, és fás végietől megtisztított spárgákat. 2 perc múlva kivesszük őket, és hideg vízbe tesszük. Az újra forrásban lévő vízbe teszünk egy kevés sót, és olajat, és a hagyományos módon, tésztától függően 8-10 perc alatt készre főzzük benne a spagettit is. Amit a spárgával csináltunk, azt hívják blansírozásnak, azaz leforráztuk őket, hogy egy kicsit mepuhuljon, de ne főljön szét, megtartsa a szép zöld színét, és értékes tápanyagait is. Miközben fő a spagetti tészta, elkészítjük a zöld pestónkat. A fenyőmagot ledaráljuk, majd hozzátesszük az olíva olajat, a parmezánt, a sót, és borsot, a blansírozott nagyobb darabokra szelt spárgát, és 2 kanállal a főző vízből. Ezt az egészet krémes állagúra turmixoljuk. zöld spagetti zöld spárgás pestóval A bazsalikom leveleket ha van otthon, akkor mozsárban összetörjük, ha nincs, akkor veszünk egy keskenyebb szájú bögrét, egy fakanalat, vagy akár egy fa méz csurgatót, és körkörös nyomó mozdulatokkal pár perc alatt szétzúzzuk a bazsalikom leveleket. (ezt a munka folyamatot oda adhatjuk a férfinak a háznál, és így közös főzés lesz belőle. ;-) ). Amint kész a szétzúzott bazsalikom beletesszük a már krémes zöld pesztós edénykénkbe, és tovább turmixoljuk az egészet egybe. De! Csak pár másodpercig tegyük ezt, mert a melegedő fém és a bazsalikom találkozása kesernyés ízt idéz elő, ezért nem szabad megvárni, hogy a turmix kés felmelegedjen. 5-6 fordulat, és kész is az egynemű zöld spárgás pestónk. :-) A megfőtt spagetti tésztát folyó hideg víz alatt átszűrjük, majd jó alaposan összekeverjük a nyersnek mondható zöld pestónkkal. Jól keverjük össze, hogy mindenhová jusson az ízes "szószból". ;-) Tálalás előtt szórjuk meg apróra vágott snidlinggel (vagy egyéb zöld hagymával), és ha van otthon, akkor a csírák is remekül passzolnak ehhez a tészta ételhez. Szórjuk meg azzal is! zöld spagetti zöld spárgás pestóval Táplálkozz, ne csak étkezz! Jó étvágyat hozzá! Megjegyzés1: Ez így egy szoba hideg (nem hűtő hideg) tészta étel lesz, de ha ez zavar minket, akkor a megfőtt, és leszűrt tésztát melegítsük fel, mielőtt összekeverjük a zöld pesztóval. De még előtte, hogy a zöldségek és fűszerek ne veszítsenek még több értékes tápanyagot a hő hatására. Megjegyzés2: az én gyomrom nem annyira szereti a nyers fokhagymát, ezért én a fokhagymát is blansírozom a spárgával együtt, így elveszíti az erejét, és a gyengébb gyomrúak számára is fogyaszthatóvá válik. Megjegyzés3: Ha csak két főre készítjük az ételt, felezzük meg a felhasználandó hozzávalók mennyiségét. Másnaposan nem olyan finom, mert a tészta magába szívja a nedvességet, és összeáll az egész.
Medvehagymás zöldborsó krémleves
2015. március 20. Éltető ételek
Mit is főzzek ma? Ugye ezt a kérdést ti is gyakran felteszitek? Tegnap vettem egy csomag medvehagymát, úgyhogy az biztos volt, hogy fog kerülni bele. Próbáljátok ki, amíg még van medvehagyma. Bár, szezonon kívül szárított medvehagymát szoktam az ételekbe tenni. Hozzávalók: - 1 kis fej vöröshagyma vagy 1 szál újhagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 2 csésze zöldborsó - 1 közepes méretű krumpli - 5-6 medvehagyma levél - himalája só, bors - 1/2 zöldségleves kocka (mindenmentes!) - 1 teáskanál kókuszolaj - tökmag a díszítéshez Elkészítése: - A kókuszolajat olvasszuk meg, majd tegyük bele a kis kockára vágott hagymát és a fokhagymát. Picit később dobjuk rá a zöldborsót és a kockára vágott krumplit. - Süssük, pároljuk picit, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy csak ellepje. - Fűszerezzük, és főzzük puhára (úgy 10 perc) - Vegyük le a tűzről, és vágjuk bele a medvehagymát. - Botmixer vagy turmix neki! - Díszítsük pirított tökmaggal és egy kis medvehagyma levéllel.
Egy napra zöldbe öltözött a világ, és az ételeink is! ;-)
2015. március 18. Zöld Avocado
Szent Patrik napi zöld menüsor ZöldAvocado-éknál Március 17. a nap, amikor a világ egy része bezöldül! Hogy mi?! Bezöldül? Igen. :-) Minden évben ezen a napon ünneplik az írek Szent Patrik halálát, aki egykoron egy keresztény térítő volt, és ma már Írország védőszentjeként tisztelik. Ilyenkor nem csak Írországban, de a világ összes táján az írek, és manapság már a "nem írek" is zöldbe öltöznek, kimennek az utcára és együtt ünnepelnek. Mindegy, hogy földrajzilag éppen hol tartózkodnak, bezöldülnek, és ünnepelnek! :-) Pár éve szemtanúja lehettem annak, hogyan változik egy spanyol sziget pillanatok alatt zölddé és ünneplő írektől hangossá. Ez a spanyol sziget egy turistaparadicsom, ahová rengeteg ír jár nyaralni, és mindenki aki éppen március 17-én ezen a szigeten tartózkodott zöldbe öltözött, megkereste a legközelebbi pub-ot, sört rendelt és Írországtól távol mulatott. Ugyanez történik minden évben a világ összes pontján pl.: Kanadában, Ausztráliában, Új-Zélandon vagy akár az Egyesült Államokban is. írországi Szent Patrik napMost, hogy jelenleg én is köztük élek, nem tudok kimaradni a "bezöldülésből", ami természetesen a konyhámra is hatással volt. :-) Készítettem egy egész napos zöld menü sort, melynek minden fogását lépésről lépésre a következő bejegyzésekben mutatom be nektek. Remélem találtok majd kedvetekre valót! ;-) Sokfelé lehet olvasni különböző szín szerinti étel csoportosításokról, melyek a különböző színek alapján taglalják az egyes ételek előnyös tulajdonságait, tápanyagértékeiket. Ezeknek hol van tudományos alapja, hol nincs, de azért elgondolkodtatóak, és hosszú évek óta a közhiedelemben élnek. Itt van egy példa közülük a zöld színű ételekre... "A zöld színt főleg a klorofill adja. A zöld étkezési növények bizonyítottan májvédő hatásúak, serkentik a szerv működését, és a tumoros elváltozások ellenszerei, főként a bőr- és a vastagbélrák kialakulását segítik megelőzni, védik a szemet. Antioxidáns hatásúak, méregtelenítenek. Ételek pl.:: avokádó, zöld alma, zöld szemű szőlő, kivi, zöld körte, articsóka, zöld spárga, brokkoli, zöldborsó, kelbimbó, kelkáposzta, kínai kel, fejes káposzta, zöldbab, cukkini, spenót, zeller- és petrezselyemzöld, uborka, leveles zöldek, zöldhagyma, zöldpaprika." Forrás: VitalZone Szeretjük a zöld színt, mert a természet színe. A tipikusan zöld ételek korábban nem tartoztak a kedvenceim közé. Amióta azonban sokat foglalkozom az egészséges táplálkozás, ételek, életmód téma körével, megértettem miért is olyan fontos rendszeresen zöld ételeket fogyasztanunk. Kipróbáltam őket, a saját számízére formáltam, és most már rendszeresen előforduló alapanyagok az otthonunkban. Saját bőrömön tapasztalhatom minden jótékony tulajdonságukat, amit eddig csak olvastam róluk. :-) Nektek is ezt ajánlom! Próbáljátok ki, és figyeljétek a testetek jelzéseit, reakcióit, mert a testetek tudja mi kell neki! ;-) Tehát a 2015-ös évi, fiktív Szent Patrik menü a ZöldAvocado házatáján, és természetesen csupa csupa zöld ételekből az alábbi fogásokat tartalmazza: Reggelire: tápanyagban gazdag zöld gyümölcsök (pl.: kivi, körte) Tízóraira: Jó reggelt! energiadús zöld smoothie Ebédre: brokkoli krémleves, zöld spagettivel és szőlős-csokikrém tortával Vacsorára: olajkímélő spenótos bundáskenyér Napközbeni nassolnivaló: tökmaglisztes zöld sajtos tallér A következő bejegyzésekben szépen sorra vesszük az említett zöld recepteket. Tartsatok velem! :-) Szent Patrik napi zöld menüsor ZöldAvocado-éknál Táplálkozz, ne csak étkezz! ;-)
Mindenmentes popsikenőcs nemcsak popsira
2015. március 12. Éltető ételek
Nagyon sok popsikenőcsöt lehet vásárolni, de nincs annál bosszantóbb, amikor már a harmadikat vesszük meg, de szegény babánk bőre egy csöppet sem javul. Alapból mindenkinek azt tanácsolom, hogy amikor bármilyen kozmetikumot vásárol a babának (vagy magának), minden esetben nézze meg az összetevőket. Ha nem vagy tisztában, hogy miket érdemes kerülni, javaslom, hogy ellenőrizd azokat a hatóanyag keresőben. Ennek a receptnek az összetevőit viszont nem kell leellenőrizned, garantáltan minőségi és tiszta alapanyagokat javaslok neked. Egyébként ezt a csodás krémet nemcsak popsira kenheted, hanem bármilyen sérülésre, remekül ápolja és hidratálja a bőrt, de az illóolajok révén gyógyító hatása is érvényesül. Valamint, ha a krém előtt a bőrt befújjuk rózsa hidrolátummal , a hatást és a felszívódást is fokozni tudjuk. Hozzávalók: - 50 ml sheavaj - 10 ml méhviasz - 10 ml ligetszépeolaj - 10 ml körömvirág olaj - 5 csepp levendula illóolaj - 5 csepp rózsa illóolaj - 2 csepp teafa illóolaj vagy manuka illóolaj Elkészítése: Először is tegyünk egy kisebb lábasba vizet, majd tegyük fel főni. Erre helyezzünk egy másik kis edényt (ami beleillik, de az alja ne érjen a vízbe), és ebbe tegyük bele a méhviaszt. Ez a vízgőz felett szépen meg fog olvadni. - Ezután adjuk hozzá a sheavajat, és olvasszuk hozzá. - Vegyük le a vízgőzről, majd adjuk hozzá az olajokat és az illóolajokat.Egy lábasba tegyünk hideg vizet, akár pár kocka jéggel együtt, és állítsuk bele a lábast, amibe az olajok vannak.Kézi habverővel kezdjük el óvatosan keverni (verni), egy idő elteltével habosodni, fehéredni fog a krém.Ha elértük a kívánt állagot, tegyük át egy tiszta, BPA mentes tégelybe.Mindig tiszta kézzel nyúljunk bele, ezáltal biztos nem fog megavasodni, megromlani. Mint írtam, nemcsak popsira, hanem egyéb sérülésre is nyugodtan kenhetjük, de sima kézápolóként is megállja a helyét.
2. születésnapi torta
Az úgy kezdődött, hogy reggel 8-kor már a tortát akartam sütni, ehelyett akkor ébredtem. Illetve fél nyolc körül kinyitottam a szemem, rátekintettem az órára, aztán becsuktam gondolkodás nélkül. :) Második hete voltak már gondjaink az alvással... akkor hajnalban végre rendesen elaludt, vele én is aludtam (volna), csakhogy különleges nap másnapja volt. 8-kor kikászálódtam az ágyból, olvasgattam kicsit, közben főztem egy tejbegrízt, müzlit reggeliztem, és vártam, hogy végre felébredjen. Mert a konyha mellett aludt, és felébreszteni pedig nem akartam. Valójában jól is esett egy kis csend, nyugalom, befelé fordulás. 1/2 11-kor kelt. Az előző 2 évben ilyen nem volt. Így lett a tervezett hajdina piskóta helyett tojásos piskóta. Még jó, hogy a krémet előző este bekavartam. Sűrű vajas krém helyett inkább valami könnyebbet szerettem volna, ezért a pudingos variáció, de szerencsére nem is vehető észre benne. A megadott krémmennyiség egy kisebb tortára elegendő. A dupláját készítettem eredetileg, az egyik torta azután eper, a másik barack lekváros réteget kapott pluszban. Utóbbi nekem jobban bejött (mivel már vagy 5 éve nem ettem ilyesmit, nem vagyok kompetens személy), de a többiek egy szóval nem tiltakoztak az eper miatt. :) Kicsit olyan volt, mintha a piskótatekercset és a dobostortát keresztezték volna. Nagyon finom a férjem szerint is, aki még a karobtól is el tudott tekinteni. :) Vegán, működőképes, és jó tojásmentes piskóta recept pl. ITT található. Hozzávalók: Piskóta: 5 tojás 5 ek eritritből darált porcukor 2 ek teljesőrlésű liszt 4 ek finomliszt 2 ek mogyoróőrlemény 1 ek olivaolaj 2 ek víz sütőpor Egy tepsit kibélelünk zsírpapírral, a sütőt begyújtjuk. A tojások fehérjét és sárgáját kettéválasztjuk. A sárgájához öntjük az olajat és a vizet, beleszórjuk a cukrot, majd addig kavargatjuk, míg kissé kifehéredik a krém. Ezt követően rászórjuk a liszteket, a mogyorót, és a sütőport, és elkeverjük a tésztát. A fehérjéből kemény habot verünk, amelynek a felével először fellazítjuk a sárgájás krémet, azután fakanállal finom mozdulatokkal beledolgozzuk a maradék fehérjét is, vigyázva, hogy nagyon könnyű masszát kapjunk. A masszát azután eloszlatjuk egyenletesen a tepsiben, és 200 C-on 10 percig, majd 180 C-on 20 percig sütjük, míg egy villát a tésztába szúrva már nem találunk rajta nyers tésztanyomokat. Mogyorós tortakrém: 100 g margarin / vaj 100 g törökmogyoró 100 g eritrit 2 ek karob 1 csipet vaníliapor 1/4 l rizstej 1/2 cs bourbon vanília pudingpor 20 csepp sztívia Kevés tejbe csöpögtetjük a sztíviát, és elkeverjük benne hidegen a pudingport. A többi rizstejet feltesszük főni. Amikor forr, beleöntjük a pudingos keveréket, és folyamatosan kavarva kb. 1 percig főzzük. Hűtjük. A törökmogyorót pár perc alatt kissé megpörköljük, majd hűtjük, és ledaráljuk. A margarint és a porcukorrá őrölt eritritet a vaníliaporral együtt fakanállal finomra keverjük. Hozzákavarjuk a mogyorót, majd a kész kihűlt pudingot is, és addig keverjük, amíg elegyednek, és finom krémet kapunk. A piskótát ha nem formában sütöttük, egyszerűen négyfelé vágjuk, és egymásra helyezzük az egyes rétegeket. A rétegek közé először lekvárt, majd krémet, azután megint lekvárt kenünk. Ráhelyezzük az utolsó lapot is, és az egészet beborítjuk a mogyorókrémmel. Szórhatunk rá darált mogyorót, édes morzsát, díszíthetjük a krémmel nyomózsákból, vagy egész mogyorószemekkel, ahogy a szülinapos kedvéért nálunk történt.
Vegán bababarát mandulás banánkenyér
2015. március 7. Zizi kalandjai
Ez a banánkenyér az elmúlt hetekben többször elkészült nálunk. Kipróbáltam, teszteltem a receptet és jó. Egy tesztelés még hátra van, gluténmentes verzióban is szeretném elkészíteni. Ha elkészül, ez a bejegyzés fog frissülni a gluténmentes verzió leírásával.
A héten, csütörtökön is nagy sikert aratott ez a banánkenyér a TV2 Babavilág című műsor dolgozóinak körében, ugyanis ezt készítettem el adásban (ami majd májusban kerül a képernyőre). A műsor miatt utána olvastam egy kicsit ennek a sütinek és kiderült, hogy az 1930-as években jelent meg először szakácskönyvekben az USA-ban és azért született meg, hogy a drágának számító, de már nagyon érett banánokat ne dobják ki a háziasszonyok, hanem egy ilyen “kenyérbe” sütve használják még fel. Ez csak a nevében kenyér, a valóságban sütemény, kiváló reggelire, nassolni vagy délutáni teázáshoz, kávézáshoz. Bababarát verzió (18 hónapos kortól ajánlott) is, ugyanis a három banánon kívül három evőkanál juharszirup van benne, ennyi az összes édesítés. Ezenkívül darált mandula, zabpehely “nehezíti” a tésztáját, valamint fahéj és vanília hozza ki belőle a maximumot. Szerintem vasárnap feltétlen süssétek meg!
Még több banánkenyér:
Vegán földimogyoróvajas
Cukormentes datolyás olívaolajos
Vegán mandulás csokoládés
Diós csokoládés
Vegán mandulás banánkenyér
Hozzávalók:
– 3 db érett banán
– 1 és 1/4 bögre darált mandula (lehet darált törökmogyoróval, dióval is helyettesíteni)
– 1 és 1/4 bögre zabpehely
– 1 és 1/4 bögre tönköly fehérliszt
– 3/4 bögre mandulatej (rizs-, zab-, szójatej is használható)
– 3 evőkanál juharszirup
– 3 evőkanál kókuszolaj, felolvasztva
– 1 evőkanál chia- vagy lenmag
– 3 evőkanál víz
– 3 és 1/2 teáskanál foszfátmentes sütőpor
– 1/2 teáskanál só
– 1/2 teáskanál őrölt fahéj
– 1 db vaníliarúd kikapart magjai
Kétféleképpen tehetjük bele a banánokat. Vagy mindhárom banánt villával pépesre törjük és a tésztához adjuk, vagy csak kettőt törünk pépesre, a harmadikat pedig hosszában félbe vágjuk és a sütemény tetejére tesszük. Én mindkét változatot kipróbáltam. Ha mindhárom banán a tésztájába kerül, akkor picit édesebb lesz a sütemény.
Tegyük egy tálba a pépesre tört két banánt. Öntsük hozzá a mandulatejet, a kókuszolajat és juharszirupot. Adjuk hozzá a sót, f-a fahéjat, a vaníliát és jól keverjük el.
Közben egy kis tálkában keverjük össze a chia magot a vízzel és hagyjuk állni 6-8 percig, amíg zselés állagú lesz (ez helyettesíti a tojást). Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
Adjuk a zselés állagú chia magot a tésztához és jól keverjük el. Jöhet a liszt, a zabpehely és a darált mandula. Az összekevert tésztát öntsük egy 25 cm hosszú püspökkenyér formába, tegyük a tetejére a hosszában félbe vágott banánt és 180 fokon süssük 40-45 percig (végezzünk fogpiszkáló próbát, hogy jól átsült-e már a kenyér, akkor jó, ha a fogpiszkálóra már nem ragad semmi).
Chai fűszeres minifánkok
2015. március 3. Gréta konyhája
Hozzávalók: 25dkg gluténmentes sütemény lisztkeverék 5dkg biomargarin olvasztva 2 ek kókuszolaj 5dkg nádporcukor (kávédarálóban magam őröltem) 1 és fél tk sütőpor(foszfátmentes) 1/2 tk tiszta só 120ml szójatej 1 tk vanília aroma 1 ek chai masala fűszerkeverék, 1 ek nádporcukorral elkeverve kókuszolaj a sütéshez
A lisztet, cukrot, sütőport jól elkeverjük, a tejet, margarint, a 2 ek kókuszolajat, és vanília aromát elkeverjük, majd apránként kevergetve hozzáöntjük a lisztes keverékhez, és kezünkkel összegyúrjuk. Kisebb golyókat, vagy lyukas közepű minifánkokat formázunk belőle, és bő, forró kókuszolajban aranybarnára sütjük, majd még forrón a chai masalás-porcukros keverékbe forgatjuk. Rózsalekvárral, erdei gyümölcs öntettel, vagy juharsziruppal is isteni! (Ha van minifánk formánk, akkor sütőben is ki lehet sütni, így kevésbé lesz olajos.) Jó étvágyat!
Narancsos-mákos kölespuding
2015. március 1. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 50 dkg köles 1/2 liter rizstej 25 dkg kék mák, darálva vanília, 1 bio narancs héja, rizsszirup - ízlés szerint Elkészítés: A vizet feltesszük főni. Amikor forr, beletesszük a kölest, és fedő alatt 3 percig forraljuk. Ezt követően lezárjuk, és konyharuhával alaposan beborítva kb. 1 órát ,,dunsztban tartjuk. (Így szép, pergő lesz a kölesünk). Közben megdaráljuk a mákot, narancshéjat reszelünk. A kölesbe belekeverjük a kék mákot, vaníliaport, mézet, narancshéjat és az egészet botmixerrel puding állagúvá mixeljük. Friss gyümölcsökkel díszítjük és fogyasztjuk.
A vegák is böjtölnek?
"- A vegák is böjtölnek? " -ezt kérdezték tőlem a suliban... Naná. Azzal, hogy nálam a hús nem játszik az élelmezésben, ettől még számos gyenge pontja van táplálkozásomnak. Szerintem ezzel mindannyian így vagyunk :-) Aztán vannak alkati vonzódások ételféleségekhez, a jutalomfalatokról már ne is beszéljünk. A szürkeség ellenszerét is sokszor egy-egy plusz fogásban találom meg - szeretek enni. Még valaki magára ismert az előző mondatokban? Hála Isten, akkor nem vagyok egyedül. A csokoládét már meg sem merem említeni. Múltkor a neten szörfölve volt egy aha élményem: a csokoládé csábításának való ellenállás teljességgel felesleges és energiát pazarló művelet. Ilyen bölcseleteket már én is tudnék írni :-) Annyit sikerült csiszolnom a gombóc-artúros magatartásomon, már csak a fekete és lehetőségeimhez mérten a legjobb minőségűt fogyasztom. Titkos nasim receptjét is megosztom veletek ( ha nincs otthon táblacsoki, ezzel szoktam hirtelen támadt csokoládévágyam enyhítem ): -Végy egy kis csészét ( de tényleg kicsi legyen! ), tegyél bele két teáskanál kakaóport ( minőség, minőség, minőség!!! ), egy teáskanál mézet csurgass rá és egy kis cocomast ( kókusztejszín ), majd keverd ki simára. Nyami! Folyékony bounty! Mindenkinek van miről lemondani. A természet körforgásában, a tavaszi testi-lelki megújulás hívó szava fel kéne szakadjon mindenkiből, csak úgy ösztönösen, spontán. Aztán, hogy ki miről mond le ebben a negyven napban vallásos hovatartozásától függetlenül? Csakis a magam válaszát tudom tolmácsolni. Én ebben az időszakban a szénhidrátok mennyiségére és milyenségére ügyelek jobban, mert az elmúlt téli hónapok bevitele sokkolta a szervezetem. Ebben az is nagy szerepet játszott, hogy több ponton változás történt a napi rutinban, ami az életvitelemet és az eddig szépen beállított étkezési szokásaimat feldúlta. Amíg igyekeztem egy új ritmusra találni, addig kompromisszumokat kellett kössek és időnként gyalázatos minőségű étel szalad le a torkomon, mert egyszerűen nem volt másra lehetőségem térben és időben - oszt éhes voltam, na! Azóta már látszik az alagút vége! :-) A családunkban hagyomány ( három fiúgyermekem igényei hívták elő ), ha péntek, akkor pizzanap. Nos nem a bolti fagyós dobozolt változat, hanem a kézzel begyúrt élesztős-tésztás, ami egy szimpla kenyértészta bazsalikommal, oreganoval és némi őrölt köménnyel fűszerezve. A paradicsom szószt is magam készítem hozzá sok fokhagymával, így szeretik a fiúk. Nagyböjt idején nem éppen megfelelő fogás ez számomra, a kölkök meg hallani sem akarnak böjtről, megleptem őket egy szénhidrátszegény változattal, aminek a "tésztája" karfiollal van dúsítva. Maga a pizza alap karfiol-zabpehelyliszt-tojás keverék fűszerezve. Feltétje bármi lehet, amit amúgy a kedvenc pizzánkra tennénk. Gluténmentes változata, ha a zabpehelyliszt helyett reszelt mozzarella sajtot teszünk bele, paleósok pedig mandulalisztet keverhetnek hozzá. Vegán változatban a tojásokat pótolhatják őrölt lenmag és víz elegyével. Mivel nem vagyok egyik irányzat elkötelezettje sem, így kedvemre válogathatok a hagyományos pizza alternatívái közül :-) Ti is próbáljátok ki valamelyiket! Öntet ötlet: egy tölcséres turmixba öntsünk egy deci extra szűz olívaolajat, majd adjunk hozzá frissen csavart citromot, sót, borsot ízlsé szerint és egy marék bazsalikomot. Ugye milyen jó, ha van az ablakban fűszerkertünk? A kész pizzát ezzel öntsük nyakon és szórjuk meg friss rukkolával ( nem fogjátok elhinni, de a kertből hoztam be ). Karfiol alapú pizza ( 4 fő részére ): - 2 bögre aprított karfiol ( kb. 50 dkg ) - 1 bögre zabpehelyliszt ( mandulaliszt vagy mozarella sajt is lehet ) - 2 tojás ( tojáspótlás vegánoknak 2 ek. őrölt lenmag 6 ek. forró vízzel elkeverve ) - 1 tk. bazsalikom - 1 tk. oregano - só, frissen őrölt bors ízlés szerint ----------------------------------------------------------------------------------------------------------- A karfiolt aprítógépben daráljuk össze morzsásra. A lisztet keverjük össze a karfiollal valamint a fűszerekkel és a tojással. A masszát pihentessük fél órát a hűtőben. Formázzunk tetszőleges formájú korongokat vagy a masszát egybefüggően nyomkodjuk bele a sütőpapírral bélelt tepsibe ujjnyi vastagságban. 175 fokon süssük meg annyira, hogy kicsit barna legyen a teteje. - Kenjük meg pizza szósszal és tegyünk rá tetszőleges feltétet, majd süssük készre. Póréhagyma, kápia paprika, kukorica és mozzarella volt a rávaló.
Tökmagos-medvehagymás pogácsa
2015. február 25. Éltető ételek
A gyerekek szeretik a pogácsát, gyakran kerül az uzsonnás dobozba. Többnyire sajtos, hajtogatott pogácsát készítek, most viszont újítottam. Tojás- és sajtmentes, nagyon finom pogácsa lett belőle. Hozzávalók (16 db lett belőle) - 20 dkg teljeskiőrlésű tönkölyliszt - 10 dkg fehér tönkölyliszt - 12,5 dkg bio vaj (a sparban szoktam venni, egy kockányi mennyiség) - 2 evőkanál főtt, tört burgonya - 1 dkg élesztő - pici méz - 1-2 evőkanál tejföl - 1 és egy pici mokkáskanál só - 3 dkg pirított, tört tökmag - 1 teáskanál szárított medvehagyma (tavasszal egy csokor friss) - 1 kis gerezd fokhagyma Elkészítése: A lisztet mérjük egy nagy edénybe, majd a közepére csináljunk egy kis mélyedést. Ebbe morzsoljuk az élesztőt, és csorgassunk bele egy picike mézet. Öntsünk rá egy kis meleg vizet. Takarjuk le egy piros konyharuhával, és tegyük félre úgy öt percre. Közben a tökmagot tegyük egy zacskóba, és húsgloffolóval törjük össze. Száraz serpenyőben egy picit pirítsuk meg. Ha éppen szerencsénk van, akkor van kimaradva ebédről egy kis főtt krumpli, ha nincs, akkor bizony főzni kell. Vegyük elő ismét az élesztős lisztet, és morzsoljuk bele a vajat. Adjuk hozzá a sót, a metélőhagymát, és a fokhagymát. Gyúrjuk bele a törtkrumplit is, és annyi tejfölt adjunk hozzá, hogy könnyen gyúrható, masszív tésztát kapjunk. Ja, a tökmag is kerüljön bele. Nyújtsuk ki, és ezután jön a hajtogatás, 3-szor. Alul-felül, majd két oldalt is hajtsuk fel. Tegyük félre, majd ismét...mint ahogy írtam, 3-szor. Negyedikként úgy ujjnyira nyújtsunk ki, majd vágjuk fel kockára. Tegyük a tepsibe, és itt is hagyjuk pihenni úgy fél órát. A sütőt melegítsük elő 18 fokra, és süssük meg úgy 30 per alatt. Jó étvágyat!
Már 3 hete
2015. február 22. Sose mondd, hogy soha
rájöttem, lehet variálni a kupakokat:)Nagyon boldog vagyok, mert 3 hete kezdtem és tök komolyan nem ettem semmi olyat, ami ne lett volna nyers (kivéve a zabpelyhet, amit állítólag hőkezelnek, de ezen nem szeretnék keménykedni most magammal). Magam is alig hiszem el, hogy ez most ilyen könnyen megy, azok után, hogy korábban mennyit szenvedtem a kísértésekkel. Mostanában néha átszalad egy-egy étel ötlete az agyamon és azzal a lendülettel, ahogy bejött, el is engedem és arra gondolok, hogy mennyire szeretem a reggeli máktejet, vagy az esti salimat. Egy átlagos nap mostanában így néz ki: - 5-6 dl máktej, amiben pár evőkanál mák és 15-20 db beáztatott datolya van összeturmixolva és leszűrve - máktej leszűrése után maradt mák egy fél marék mazsolával és citromlével összekeverve - 1 sárgarépa lereszelve, citromlével, 1 kígyóubival (pucolva, karikázva) - turmix: 1 alma, 1 banán, 1 marék mirelit piros gyümölcs, 10-15 beáztatott datolya - esti sali: 2 paradicsom, 1 kígyóubi, valamilyen leveles saláta és valamilyen olajos mag (kesudióból tejföl, vagy szezámmag darálva) és 1 db szárított paradicsom - néha, ha éhes vagyok még sali után: zabpehely és mazsola leöntve meleg vízzel - hamar beszívja a vizet és mint egy sűrű tejbegrízt lehet nyammogni:) Nem mondom, hogy tökéletes, mert sokkal több gyümölcs és zöld kéne és kevesebb zsír, de most ezzel is boldog vagyok. Mindjárt letelik az első hónap és a másodikban már tovább lépünk a több gyümölcs és zöld irányába.
Egyszerű zöldségleves kölesbetéttel
2015. február 18. Éltető ételek
Minden nap kerül az asztalra zöldség. Egy ilyen levesbe sokféle zöldség kerül, nagyon jó ízhatás kerekedik ki belőle. A gluténmentesség miatt nem cérnametéltet tettem bele, hanem egyszerűen kölest főztem bele. Hozzávalók (4 főre): - 2 közepes sárgarépa - 2 közepes petrezselyemgyökér - 1 közepes karalábé - 1 kis zellergumó - 2 közepes burgonya - 2-3 szelet kelkáposzta - 3-4 karfiolrózsa - 1 hagyma (külső héjával együtt, ezt karikára szoktam vágni) - 2 gerezd fokhagyma - 1 natur zöldségleves kocka - só, bors, zöldűszer (petrezselyem, zeller, lestyán) - 1 kisebb evőkanál kókuszolaj - 2 marék köles - (mehet bele akár zöldborsó is) Elkészítése: Először is minden zöldséget daraboljunk fel egyforma méretűre, A kókuszolajat olvasszuk fel. Tegyük bele a sárgarépát, és folyamatosan keverve süssük egy kicsit. Ezáltal a répa szépen megszínezi a zsiradékot. Halmozzuk a répára a többi zöldséget, de ne keverjük össze. A répa alul maradjon. Öntsünk rá annyi vizet, hogy éppen ellepje. Fűszerezzük. Télen egy kis chili jól illik hozzá. Lassú tűzön hagyjuk párolódni a zöldségeket, ne kevergesd. A vizet pótold, ha nagyon elfőne. Aikor már majdnem puha a zöldség, öntsük fel vízzel, és dobjuk bele a mindenmentes zöldségkockát és a zöldfűszereket. 2 marék kölest alaposan mossunk át, majd ezt is tegyük a zölséglevesbe. Főzzük készre.
Sütésmentes, pikk-pakk kész, mákos-mandulás tekercs
2015. február 14. Zöld Avocado
Nem igazán értem én ezt a Valentín nap dolgot... Kötelező szeretet évente egyszer?! Persze nem vagyok én szívtelen, de szerintem ez a nap sokkal inkább szól a kapitalista piacgazdaságról, az esztelen fogyasztásról, a kínai bóvlik piacáról, röviden összefoglalva a pénzről, mint az igaz szerelemről, és az őszinte szeretetről. :-) Ha jól értem, a szerelmet ünneplejük úgy, hogy a férfiak virágot és ajándékot vesznek a kedvesüknek, és elviszik őket vacsorázni !? Ez olyan különleges? A "nem önszántukból lett" szinglik pedig az év ezen napján még magányosabbnak érezhetik magukat... Hol van itt a szeretet? Meg az igaz szerelem? Nem értem én ezt... Na mindegy, mielőtt azt hinnétek, hogy érzéketlen és ünneprontó vagyok, abba is hagyom ezt az eszmefuttatást. És én, aki az év minden napján telis tele van igaz szeretettel és szerelemmel, hoztam nektek egy antivalentínnapi receptet. Hogy miért antivalentínnapi? Mert MÁKOS! :-D A mák pedig nem éppen egy romantikus vacsora hozzávalója! Csííííz! :-) sütésmentes mákos-mandulás tekercs Mint oly sokszor, most is egy sütés nélküli, gyorsan elkészíthető, rettentően egyszerű desszertet hoztam. Mindössze 4 féle (!) természetes hozzávaló, pár perc a konyhában, és pikk-pakk kész is van a finom, tápanyagban és ásványi anyagokban gazdag, diétás, glutén- és laktózmentes, gyomorbarát nassolni való! Mert nem csak a főételeink lehetnek egészségesek, de az édességeink is! :-) HOZZÁVALÓK: (kb.4 személynek) - 100 g darált mandula - 150 g mag nélküli datolya - 100 g mák - 1 citrom reszelt héja - - (opcionálisan - 1ek útifűmaghéj) - (opcionálisan - 1 ek chia mag) nyers mákos-mandulás tekercs ELKÉSZÍTÉS: A mag nélküli datolyát a felhasználás előtt min.2-3 órával beáztatjuk vízbe, úgy, hogy a víz teljesen ellepje a datolyákat. Miután mepuhultak, leöntjük róla a víz felét, és a turmix gépben összeturmixoljuk. Egy egynemű datolya lekvárt kell kapnunk a végén. A darált mandulával összekeverjük a datolya lekvár felét, és adunk hozzá 1 ek útifűmaghéjat, ami segít felszívni a mandulás massza nedvesség tartalmát. (Előbb utóbb érdemes beszerezni ebből a csoda növényből, ha komolyan gondoljuk az életmódváltást, a lehető legtermészetesebb növényi táplálkozást! ;-) Lehet, hogy nem olcsó, de nagyon sokáig elég, és nagyon hasznos minden süteménynél. A maga egyszerű természetességében képes az édességeink állagát tökéletesíteni, és közben hasznos, emésztést könnyítő, értékes tápanyag az útifűmaghéj.) Félre tesszük a mandulás datolyás gömbőcőt, amit formáztunk a kezünkkel. mosogatásmentes tészta nyújtásmosogatásmentes tészta nyújtás A mákot, darált vagy darálatlan formában összekeverjük a datolya lekvár másik felével, és egy (kezeletlen héjú) citrom reszelt héjával. Ha van otthon chia mag, tegyünk hozzá 1 evőkanállal. Ugyanazt a szerepet tölti be, mint az úifűmaghéj, azaz magába szívja a nedvességet. A chia mag egy ún. szuper étel, aminek kiemelkedően magas ásványi anyag- és vitamin tartalma van. Érdemes rendszeresen fogyasztani ebből a természetes vitamin forrásból is, a kapszulás vitaminok helyett. Természetesen, ha nincs otthon sem útifűmaghéj, sem chia mag, akkor is elkészíthetjük a mákos tekercset. Ez esetben használjunk több mákot és darált mandulát, ha a datolyánk túl vízes lenne. A mandulás gömbőcöt kinyújtjuk kb. fél cm vastag lapra. (Használjuk a már jól bevált "2 folpack között a nyers tészta" módszert, és akkor nem kell mosogatni a nyújtódeszkát, és a rudat sem. Gyors, és kényelmes megoldás.;-) ) Megkenjük a tésztát a mákos töltelékkel, majd óvatosan elkezdjük feltekerni a mandulás lapot. Óvatosan csináljuk, mert a sütés nélküli tészta könnyen törik. (Kicsit olyan érzés, mint, amikor puha gyurmából készítünk különböző figurákat. :-) ) Miután szorosan feltekertük, beteszzük a hűtőbe, és 2-3 óra múlva már fogyaszthatjuk is az ízletes, egészséges, könnyű, és gyors édességünket. Semmi sütés, semmi főzés, csak a nyers, tápanyagdús természetesség! :-) sütésmentes mákos-mandulás tekercs Táplálkozz, ne csak étkezz! ;-) Megjegyzés: a recept ötlet Lénárt Gitta nyers édességei közül származik.
Házi diótej + fűszeres banán smoothie
2015. február 10. Zizi kalandjai
Éltemben először csináltam diótejet és a végeredmény egy krémes, már-már zsírosnak tűnő, dió ízű növényi tej, amely magában is finom. Mi egyből megittuk turmixként, de a képzeletemben egy habos diótejes kávé még azért piszkálja a fantáziámat, szóval lesz még diótej készítés a konyhámban. Végtelenül egyszerű, nincs szükség tejkészítő gépre, csak egy kis áztatás előzi meg a turmixolást és szűrést, szóval bárki el tudja készíteni, akinek van turmixgépe. A tej receptje – ez nem is igazán recept – ebből a könyvből származik, a banános turmixos változathoz pedig innen vettem az inspirációt.
Többen kérdeztétek, hogy van-e februárban cukormentes kihívás? Nos az idén nem hirdettem meg, de mi azért tartunk magunknak. Az az igazság, hogy alig eszünk édeset, cukrosat, mert ugye Ádinak se adunk, így mi magunk sem eszünk ilyen dolgokat, tehát egészségesen és majdnem cukormentesen élünk amúgy is! Nem eszünk sütiket cukrászdákban, elég keveset is sütök, ha valamit mégis, akkor azt juharsziruppal, esetleg mézzel és banánnal édesítem. Leginkább az esti 70-80%-os csokikockáinkról kell lemondanunk, ez az egyedüli “bűnözés” napjainkban. Mivel ez az egyetlen édes(kés) dolog, ezért talán most még nehezebb megállni, hogy ne együnk édeset, mint a korábbi években, amikor sokkal több édességet, desszertet ettünk. De ki fogjuk bírni csokikockák nélkül, érzem!
Házi diótej
Hozzávalók:
Tejhez (3 bögrényi, kb. 750 ml lesz belőle):
– 1 bögre dió
– 3 bögre tisztított víz
Fűszeres banános smoothie:
– 1 és 1/2 banán (kettőtől túl banán ízű lesz és elveszik a tej dió íze)
– 3 bögre diótej
– 1 vaníliarúd kikapart magjai
– 1 teáskanál őrölt fahéj
– 1 teáskanál kakaópor vagy karobpor (opcionális, kellemes csokis ízt ad a smoothie-nak, érdemes beletenni, akár többet is)
– 1 evőkanál juharszirup (opcionális, mi kihagytuk)
– csipet őrölt szerecsendió
– chia mag (tálaláshoz)
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)
Tegyük egy tálkába a diót és öntsük fel annyi vízzel, amennyi bőven ellepi. Hagyjuk állni egy éjszakán át.
Másnap reggel a beáztatott diót szűrjük le és tegyük a robotgépbe, öntsük fel a három bögre tisztított vízzel és dolgoztassuk a robotgépet addig, amíg a diót teljesen pépesre aprítja és kapunk egy sűrű folyadékot. Gézen vagy apró lyukú szűrőn öntsük át és az így kapott diótejet töltsük üvegbe. Fogyasszuk azonnal. Hűtőben tartva egy-két napig eláll. A gézen, szitán megmaradt dió darálékot mi hűtőbe tettük és másnap a reggeli zabkásánkhoz adtuk.
A smoothie-hoz tegyük az összes hozzávalót a robotgépbe és turmixoljuk simára. Töltsük poharakba és azonnal fogyasszuk. Én szórtam chia magot a tetejére, de tálalhatjuk pirított dióval megszórva, és banánkarikával tálalva.
Dédi zöldséglevese
2015. február 8. Mindennapi ételeink
Igen, a dédimama (férjem nagymamája) főzi a legfinomabb zöldséglevest, amit valaha ettem. Utána az anyósom. És most én próbálkoztam. :-) Hozzávalók: 2 közepes sárgarépa 2 fehérrépa 1 kisebb zellergumó 1 közepes karalábé 2 kisebb burgonya 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma himalaya só 3 tk. bio levespor és ételízesítő bio leveskocka 4 szűz olaj mix kb. 2 l víz -- lestyánlevél, petrezselyemzöld Elkészítés: A zöldségeket meghámozzuk, tetszőleges alakúra vágjuk. Egy edénybe beleöntjük az olajat és kb. 3 dl vizet. Ezután a sárgarépát rakjuk alulra, erre helyezzük a többi zöldséget, végül az alsó héját megtartó hagymafejet (egészben). Sózzuk, és ételízesítővel megszórjuk. Elkezdjük párolni. Mindig csak annyi vizet öntünk rá, amennyit magukba szívtak a zöldségek. Ne kevergessük. Eközben a maradék vízben felfőzzük a leveskockát, majd amikor majdnem puhák a zöldségek, felöntjük a levest. Összefőzzük. Cérnametélttel tálaljuk.
"10-es pizza" - liszt nélkül
2015. február 2. Mindennapi ételeink
Nem volt kedvünk ismét tésztás pizzát enni, ezért készült ez a gluténmentes változat. Azért 10-es, mert szinte mindenből 10 kg szükséges hozzá. Hozzávalók - 1 pizzához: 10 dkg kölesliszt 10 dkg barna rizs liszt 10 dkg zabpehelyliszt 10 dkg kókuszzsír 10 dkg szezámmag, lenmag - vegyesen víz - amennyit felvesz himalaya só -- 1 üveg pizzaszósz 10 dkg kidney bab 10 dkg kukorica 1 fej lilahagyma 1 paradicsom 1/2 fej brokkoli 10 dkg Violife növényi sajt bazsalikom Elkészítés: A liszteket összekevrjük, hozzáadjuk a sót, a megdarált lenmag-és szezámmagot, a megolvasztott kókuszolajat és annyit vizet öntünk hozzá, hogy össze tudjuk gyúrni. Egy olajjal megkent, zabpehelyliszttel megszórt tepsibe simítjuk. Rákenjük a szószt, rászórjuk a babot, kukoricát, felkarikázott hagymát, a nyers brokkolit, a paradicsomot és a reszelt növényi sajtot. 200 fokon kb. 20 perc alatt összesütjük.
"Sajtkrémes"-zöldséges provance-i lepénykék (pissaladiere)
2015. január 26. Mindennapi ételeink
Ez a csemege eredetileg Fanninak készült vacsorára, hogy az ebédről megmaradt finom, pirított zöldségeket felhasználjam. Aztán végülis mindhárman ettünk belőle...:-) Még amikor Franciaországban laktam, akkor ettem hasonlót egy étteremben. Receptet nem tudtam, de ami kisült, hasonlított az ott evetthez :- ) Dél.-Franciaországban egyébként ez olyan eledel, mint olaszoknál a pizza. Hozzávalók: 13 dkg rétesliszt 12 dkg durumliszt 1,5 dl víz 3 dkg élesztő himalaya só - ízlés szerint 2-3 ek. olívaolaj 2-3 ek. darált lenmag -- 1/2 kg brokkoli 2 sárgarépa 1 fej vöröshagyma 1 kaliforniai paprika 3 tk. bio levespor-és ételízesítő kakukkfű- ízlés szernt fokhagymapor - ízlés szerint 2-3 ek. olaj 2-3 ek. víz -- 15 dkg Viofast növényi sajt Elkészítés: A vizet elkeverjük az élesztővel, a liszteket kimérjük, megsózzuk, belekeverjük a vizet és élesztőt és a lenmagpelyhet ; összedagasztjuk a tésztát. Olívaolajos kézzel megkenjük, és 30 percig pihentetjük, eközben elkészítjük a feltétet: a brokkolit rózsáira szedjük, a répát és hagymát megpucoljuk, tetszőleges alakúra vágjuk. Egy tepsibe 1-2 ek. olívaolajat és ugyanannyi vizet öntünk, erre szórjuk a zöldségeket, és 10 percen át 160 fokos, majd 10 percen át 200 fokos sütőben megpároljuk-sütjük. A fűszereket a végén szórjuk a zöldségekre. A sajtot lereszeljük, és kevés vizet öntünk hozzá, hogy turmixolható állagú legyen. A tésztát elővesszük és kinyújtást követően kis köröket szaggatunk belőle. 200 fokon 5 perc alatt megsütjük, majd ráhalmozzuk a zöldségeket, és ráfolyatjuk a sajtszószt. TIPP: készülhet úgy is, mint a pizza, ez esetben a tepsibe tett tésztakorongokra halmozzuk a megpárolt zöldségeket, szórjuk meg fűszerekkel, locsoljuk meg sajttal és így süssük össze. A lenmagpehely kihagyható.
Almás pite nyersen
Almás pitét még nem készítettem nyersen, csak reformosan, teljes kiőrlésű lisztből, természetesen sütve.
Most nyersen is kipróbáltam. Nagyon egészséges alapanyagokból készült, rostdús nyers desszert. Bátran ajánlom.
Hozzávalók:
Alap”tészta”: 20 db aszalt datolya (felhasználás előtt áztassuk be, az áztató vizet öntsük le, vagy mossuk meg alaposan), 1 dl víz, 40 gramm darált dió, 20 gramm barnaköles liszt, 20 gramm kókuszliszt (zsírtalanított), 20 gramm útifű maghéj.
Töltelék: 4 db alma, fahéj, 1 evőkanál méz (vagy más növényi szirup) + 1 evőkanál eritritol (illetve édesítés ízlés szerint), 1 evőkanál útifű maghéj
Elkészítés:
- “tészta”: a datolyát az 1 dl vízzel botmixerrel krémesre turmixoljuk, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót: a darált diót, a barnaköles lisztet, a kókuszlisztet és az útifű maghéjat. Gyúrható masszává dolgozzuk össze.
Két részre szedjük, egyikből lesz a pite teteje, a másikból az alja.
Az egyik részét egy kapcsos forma aljába nyomkodjuk. Erre helyezzük a tölteléket:
Az almát lereszeljük, majd picit kinyomkodjuk a levét. Fahéjjal, mézzel, eritritollal édesítjük, majd az alsó masszára helyezzük. A felső “tésztát” is ugyanakkorára nyújtjuk, mint az alja, és rátesszük az almás rétegre.
Picit a hűtőszekrénybe tesszük, hogy dermedjen, szeletelhető legyen.
Néhány percen belül már fogyasztható is. Ízlés szerint díszíthető is (én dióval, goji bogyóval, és pici darált eritritollal szórtam meg).
Jó étvágyat!
Nyers körtetorta, mert a süti az élet szerves része
2015. január 23. Szelíd életmódváltók
Bizony, a süti is az élet része, még pedig az édes és krémes része, kár lenne kihagyni. Bár a sütikhez gyakran odatapad a bűn mellékíze, itt az ideje levetni. Sütit enni cseppet se bűnös dolog. Sőt. Nagyon egészséges testileg-lelkileg. Persze, nem mindegy, milyen süti és mi van benne, de ami a körtetörtát illeti, bármikor feldobja a hangulatot.
A mennyiségek 16 cm átmérőjű torta formára vonatkoznak, ami egy kis méretű torta. Normális méretűhöz érdemes duplázni a mennyiséget.
Hozzávalók
Torta alap:
2 maréknyi darált dió (előtte áztatott, kiszárított)
1 maréknyi nyers hántolt kendermag
1 ek datolyavíz
Krém:
1 maréknyi datolya (1 éjszakán át áztatva, áztató vízre is szükség lesz)
2 körte
2 kanál kókuszkrém (konzerves)
1 púpos kanál olvasztott (meleg vízfürdőben) kókuszolaj
csipetnyi fahéj
Elkészítés: a darált diót összekeverjük a kendermaggal, és egy kanálnyi datolya vízzel “formálhatóvá” és egyben édesebbé is tesszük. Ezt a masszát nyomkodjuk bele a csatos torta formába.
A datolyát az áztató vízzel együtt, a meghámozott, összevágott körtét, a kókuszkrémet és a fahéjat turmixoljuk össze, majd keverjük bele az olvasztott kókuszolajat. A masszát öntsük rá a torta alapra és tegyük be min. pár órára, de jobb, ha éjszakára, a hűtőbe.
Figyelmeztetés: ennyi kókuszolajból a krém krémes marad, nem folyik szét, de nem megdermedve, mint a “mintasütikben”. Ha valaki nagyon profi kinézésű és állagú sütit akar, több kókuszolaj kell bele. De ettől zsírosabb lesz, úgyhogy maradtam a krémes verziónál. Aki nagyon lájtosat szeretne, kókuszolaj helyett lehet púpos evőkanálnyi utifű maghéjat rakjon bele.
Én elmentem megenni még egy szelettel, mert megérdemlem
Szeretettel és akcentussal,
Rita Bakradze
komfortzóna tágító, coach, önismereti és kreativitásfejlesztési tréner
www.vegtelenlehetoseg.hu
(function(d, s, id) {
var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0];
if (d.getElementById(id)) return;
js = d.createElement(s); js.id = id;
js.src = //connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1;
fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);
}(document, script, facebook-jssdk));
Korianderes répa pogácsa
Egy főzős műsor adta az ötletet ennek a pogácsának az elkészítéséhez. A koriander és répa valóban remek párosítás. Friss fűszernövénnyel persze még jobb lenne, de azt majd nyáron. :) Gondolom már ti is várjátok a tavaszt, én is azt tervezgetem már, mit és hogyan fogok csinálni a kertben. De addig is használjátok ki az időt, és készítsetek valami finomat! ;) Hozzávalók: 5-6 szál sárgarépa 3 kávédarálónyi őrölt zabpehely 1 marék nagyszemű zabpehely kevés zabtej vagy más növényi tej fűszerek: himalája só, fehér bors, őrölt koriander 1.A répákat kis lyukú reszelőn lereszeljük, hozzáöntünk egy kevés tejet (kb.1 dl). 2. Fűszerezzük, majd hozzáadjuk a zabpelyheket. Félre tesszük egy rövid időre, hogy a zabpehely egy kicsit meg tudjaszívni magát. (Ettől fog összetapadni a pogácsa.) 3. Forró olajban kisütjük. Ani Tisztán,tudatosan!
Vegán kocsonya
2015. január 20. Zizi kalandjai
Szilveszterre készült életem első kocsonyája, ami természetesen vegán. Úgy gondolom, január még bőven lehet kocsonya szezon, szóval nem késtem el a recepttel, de el is menthetitek év végégre. Imádom a “mindent bele” zöldség leveseket, ez egy ilyen, csak kocsonyásított változatban.
Főzés közben, ahogy puhultak a zöldségek egyre többet ettem belőlük. Imádom a levesben főtt zöldségeket. Gondolatban felidéztem gyerekkorom kocsonyáját és nagyon hasonló hozzá. Egyedül az állaga lett kicsit keményebb, valahogy a húsos verzió puhább, omlósabb, ha lehet ilyet mondani. Az íze viszont nagyon finom, a titok a jó sok zöldség és egy kis extra fűszerezés. A zselés állagot az agar-agar biztosítja, ami tengeri vörösmoszatokból nyert keverék, sűrítő- és gélképző anyagnak használják. Érdekesség, hogy az agar-agar maláj eredetű szó, jelentése kocsonya.
Vegán kocsonya
(Recept inspiráció: The Vegan Baking Bad)
Hozzávalók:
– 2 db nagyobb répa, meghámozva, felkockázva
– 1 db közepes fehérrépa (gyökér), meghámozva, felkockázva
– 3 db közepes burgonya, meghámozva, felkockázva
– 1 db kis karalábé, meghámozva, felkockázva
– 1-2 szál szárzeller, felkockázva
– 1 bögre zöldborsó (fagyasztott)
– 1 fej vöröshagyma, meghámozva
– 4-5 gerezd fokhagyma, meghámozva
– 1 kis darab paradicsom
– 1 kis csokor petrezselyem, felaprítva
– 15-20 g agar-agar
– 1 vegán zöldségleves kocka
– 1 teáskanál kurkuma
– 1 teáskanál édes pirospaprika
– 3 db babérlevél
– 4-5 szem egész feketebors
– 2-3 szem szegfűbors
– só
– szerecsendió
– olívaolaj
Egy nagy lábasban hevítsük fel az olívaolajat és dinszteljük meg rajta a (nagyjából) egyforma kockákra vágott zöldségeket: répa, fehérrépa, burgonya, karalábé, szárzeller. Adjuk hozzá a fűszereket, a leveskockát és sózzuk ízlésünk szerint. Öntsük fel annyi vízzel, amennyi bőven ellepi, tegyük bele a vöröshagymát, fokhagymát, paradicsomot – ezeket mind egészben. Főzzük legalább egy órán keresztül lassú tűzön. Ekkor adjuk hozzá a zöldborsót is és főzzük még 10 percen keresztül.
Én a végén kivettem a vöröshagymát, fokhagymát és paradicsomot, ezeket megettem külön. Vegyük magasabbra a lángot, forraljuk fel és ekkor adjuk hozzá az agar-agart. Folyamatosan kevergessük és főzzük még 3-4 percig, amíg az agar-agar teljesen felolvad.
Vízzel mossuk ki a tálakat, edényeket, tányérokat (nem kell utána megtörölni, maradjanak vizesek!), amelyekbe a kocsonyát hagyjuk megdermedni. Kanalazzuk/öntsük a levest az edényekbe és hagyjuk kihűlni, majd tegyük hűtőbe. Két-három óra elteltével már fogyasztható is. Tálaljuk citrom gerezdekkel.
Drága Bélám! II.
Ez a bejegyzés csak és kizárólag a te kedvedért született. Délután a telefonod hatására még fakanalat is fogtam (ja, nem, kézi habverőt) és a mostanában készített gofrihoz használt alapanyagok mennyiségeit lemértem. Közben Ábel fiam szorgosan segített. Így gyorsabban haladtunk, mert csak félkézzel méricskéltem, öntögettem. Mert a riadt kis lelkét ápoltam, míg ment a daráló. Mert kavarás után a szétcsöppent foltokat is törölgettem. Mert a végén a mosogatóba pakolás után eszembe jutott, hogy a köles kimaradt, azt még meg kellett darálni, hozzákeverni. Mert almát pucoltam a nyafogós gyereknek, aki azonnal akarta, amit kigondolt. Ugye, ugye. Milyen ismerős lehet. Mákos gofri Hozzávalók: 2 bögre hajdinaliszt 2 bögre zabliszt 1/2 bögre darált mák 1/2 bögre darált szezámmag 1/2 bögre köles dara 1/2 bögre olivaolaj szűken mérve 2 bögre szójatej (vagy egyéb növényi) 2 bögre szénsavas ásványvíz 1 ek darált lenmag 1 csipet só 1 kis vaníliapor 40 csepp sztívia 2 alma durvára reszelve A hajdinaliszt mennyisége növelhető még, ha gluténmentesebb irányba szeretnéd terelni, azonban a hajdina akkor már kicsit érezhető. Egyébként semleges, főleg, ha nem a pirított változatával készíted. Nem tudom, van-e darálód, jó lenne. Ha nem, biztosan ott is vannak olyan üzletek, ahol lehet darálni. Ha nem, és van botmixered, akkor a szezámmagot, kölest, hajdinát addig mixeld, míg valamennyire egynemű lesz. Nem kell, hogy finom legyen az állaga, de azért menjenek szét a szemek. Egyedül a köles jó, ha dara szerű marad, és nem liszt lesz. A mák kihagyható, de finom benne, és magas ásványi anyag tartalmú. Kitűnő kálciumforrás. A szezámmag szintén ezt a vonalat erősíti. Meg a csontokat. :) Bármilyen növényi tejjel készíthető, akár mind a négy pohár folyadék lehet az, ha van annyi tejem, olykor azzal készítem, ha nincs, nem. Szóját azért használok, hogy a komplettálás meg legyen, így a fehérje vonal is rendben lesz. Az olivaolaj mennyisége soknak tűnik, de ez azért nagy adag. Kb. 12-14 db lesz belőle. És ebből 1-2 darabnál többet senki nem eszik meg. A hűtőben elvan 2-3 napot, este elkészítheted, és akkor reggel nem kell pepecselni, mehet rögtön a sütőbe. Kb. két teli kanálnyi egy-egy oldalra. Addig reszelhetsz frissen almát, kerülhet rá dió, mandula. A sztívia ízét nem érezni benne. A goffrikhoz kifejezetten szeretem használni, mert nem ragadnak. A többi cukorféle hajlamossá teszi a tésztát arra, hogy beleragadjon a sütőbe. Ez a tészta, ha ragad, akkor kíván még egy kevés olajat, de nem nagyon szokott. Csak mikor készen van, meg kell kicsit mozdítani, és azután kipattan. Ha kinyitod a sütőt, és szétválik, akkor csukd be, és süsd még 2-3 percig. Összességében 8-10 perc, bár nagyon sütő függő. De ez a tészta nem 4 perces, mint a tojásos-tejes-cukros csoda, amit a strandon is árulnak. Az alma valamiért nagyon jó bele, nem sok kell, de a tészta jobb lesz tőle. Egyébként a száraz anyagokat összekevered, majd beleöntöd az olajat, kicsit megkevered. Végül a sztíviát és a folyadékokat. Kézi habverővel pár perc alatt összekevered. A legvégén megy bele a reszelt alma. Jobb ha kicsit áll a tészta, de tegnap (igen, két napja készül a bejegyzés) is rögtön sütöttem, és teljesen jó lett. 8-10 perc alatt (ha állítható 4-es fokozaton) sül meg a goffrisütő teljesítményétől függően. Fogyasztható friss gyümölcsökkel és olajos magokkal. A kép egy régebbi bejegyzésből való, mert most nem fotóztam. Azt a receptet azóta kicsit átdolgoztam.
Energiadús, nyers rakott káposzta (vegán, mindenmentes)
Így a téli ünnepi nagy zabálások után szerintem minden gyomorra ráfér egy kis természetes, nyers frissesség. Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de mi az ünnepek után sokkal több salátát, nyers zöldséget fogyasztunk, és rá sem bírunk nézni a kelttésztákra, süteményekre, nehéz ételekre. ;-) És persze, ha felszökött néhány plusz kiló a karácsonyi vacsora turnék alatt, amitől szeretnénk megválni, akkor is érdemes a salátákhoz nyúlni! ;-) Energia és tápanyagdús, nyers rakott káposztaSokan azonban a saláta szó hallatán, üres, kalórát nélkülöző zöld levelekre gondolnak, amik inkább csak tányér díszek, mintsem igazi fogások ebédidőben vagy este a vacsoránál. Rengeteg nyers zöldséges étel van, melyeknek valódi kalória tartalmuk, igazi tápértékük, és számos előnyős tulajdonságuk létezik, és amelyekkel valódi fizikai tevékenységet is lehet végezni. Ilyen az egyik C-vitaminban nagyon gazdag, a téli időszakban nagyon hasznos, és tápláló nyers rakott káposzta. Ez egy savanyúkáposztából készült nyers étel, telis tele vitaminokkal, ásványi anyagokkal, és mindenféle hasznos tápanyaggal, aminek az ünnepek alatt leterhelt gyomrunk, és emésztő rendszerünk is nagyon tud örülni. :-) Egy kicsit szkeptikus voltam az elején ezekkel a nyers ételekkel kapcsolatban. Nem hittem, hogy 1 óránál tovább érezhetem a jóllakottság érzését, de tévedtem! :-) Tényleg igazi főfogásokat készíthetünk egy-egy nyers zöldségekből, magokból álló, természetes ételből. Már korábban említettem Lénárt Gitta nevét, aki ismert szóvívője ennek a területnek ma Magyarországon. Ez a recept is tőle származik. Kipróbáltuk többször is, kicsit módosítottam rajta, és csak ajánlani tudjuk nektek is! :-) Energiadús, nyers rakott káposzta Még egy nagy előnye van a nyers ételeknek! ;-) Ha épp áram nélkül maradtok a lakásban, vagy a gázpalack ürül ki éppen, ez az étel akkor is elkészíthető, mert minden hozzávaló, a maga természetes állapotában, természetes ízekkel és színekkel, könnyen emészthető módon vesz részt ezekben az ételekben, jelen esetben ebben a remek, nyers rakott káposztában! ;-) Egyszerű, nagyszerű, finom, színes, energiadús, könnyen emészthető, tápanyagban gazdag, és nem kell hozzá főző tudomány, hogy elkészítsük! ;-) Hozzávalók HOZZÁVALÓK: - 400 g savanyú káposzta - 150 g paradicsom, retek és piros pritamin paprika mix (összesen 150 g) - fél lilahagyma - 150 g dió, melyet előre vízben beáztatunk a könnyebb emésztés érdekében - 2 gerezd fokhagyma - Himalája só - 200 g sárgarépa - 100 g napraforgó mag (ezt be kell áztatni legalább 1 órára, de jobb kettőre) - 1 teáskanál friss citromlé - három marék friss spenót levél - 1 érett avokádó (apróra felkockázva) - friss petrezselyem Energiadús, nyers rakott káposzta (kuszkusz ágyon) ELKÉSZÍTÉS: Ha nem akarjuk, hogy a savanyúkáposztának túl intenzív íze legyen, mossuk át egy kicsit a csap alatt, folyó vízben. A paprikát, a paradicsommal, a retekkel, és a fél lilahagymával, kevés vízzel a turmix gépben krémmé turmixoljuk, majd ezt a turmixot jól összekeverjük a káposztával. A beáztatott diót, a fokhagymával és a sóval aprító gépben, ledaráljuk, hogy nagyobb morzsalékokat kapjunk. A sárgarépát meghámozzuk, majd a nagy lukú reszelőn lereszeljük, A beáztatott napraforgó magot, kevés vízzel, sóval, citromlével összeturmixoljuk a gépben, hogy egy nyers krémszerű állagot kapjunk, melyet a tejföl helyett kenhetünk az étel tetejére. Ettől krémesebb lesz a rakott káposztánk. ;-) Most pedig összeállítjuk az étel remeket: Egy jénai tálban alulra leteszünk egy réteg lilahagymás-retkes-paradicsomos-paprikás szószos káposztát, erre rászórjuk a fokhagymás diós morzsalékot, majd a reszelt sárgarépát. Erre a rétegre ráh elyezzük a spenót leveleket, a felkockázott avokádót, majd mehet a maradék káposzta a tetejére. Kicsit megnyomkodjuk az egészet, majd legvégül leöntjük a napraforgó magos "tejföl" - lel. Kevés friss petrezselyemmel megszórva tálalhatunk is. :-) nyers rakott káposzta Energiában és tápanyagban gazdag jó étvágyat kívánok hozzá! Megjegyzés1: ne ijedjetek meg, ha marad belőle, mert hűtőben eltéve, másnap, mikor az ízek már jól összeértek, még finomabb! ;-) Megjegyzés2: Balázs nem bízott a tápértékében, ezért az ő adagját kuszkusz ágyra fektettem. De akármilyen más gabonával is bátran tálalható! Vagy anélkül... ;-)
Kedvenc muffinok reform változatban
Kezdjük a 2015-ös évet egy hagyományos és népszerű sütemény újraértelmezésével! :-) Ki ne szeretné a muffint ?! Ezeket a kis édes kosárkákat, különböző ízesítéssel, méretben, töltelékkel, melyek mára már szinte önálló iparággá, a muffin-iparrá nőtték ki magukat! :-D Pár évvel ezelőtt robbantak be a köztudatba, és azóta saját életre keltek. Külön sütő formáik, tálcáik vannak (szilikonos, teflonos stb.), a kedvükért egyéni papír kosárkákat gyártanak (a papír mintája is lehet változatos és trendi), vannak önálló kis muffin boltocskák, kávézók, ahol több száz féle töltelékkel, tésztával kóstolhatjuk meg ezt a sütemény remeket. Gyors, egyszerű, rendkívül változatos, könnyen tárolható, és szinte biztos, hogy minden vacsora vendégünk talál a kedvére valót. ;-) Természetesen nálunk is elég sűrűn elkészül, főleg, ha nagyobb társaságot látunk vendégül, vagy épp mi megyünk vendégségbe valahová, ahová nem illik üres kézzel érkezni. Mákos banános muffin Karácsonykor is előkerült a muffin sütőm, és mindjárt készítettem is 5 különböző íz élményű, természetes összetevőkből álló, könnyen emészthető, gluténmentes, reform muffin kosárkákat. A mindig nagy sikert arató Pina Colada muffin, egy kókuszos - ananászos trópusi íz világot tár elénk. A fahéjas-répás-almás muffin a téli hangulatot hozzá el nekünk könnyedén. És ha muffin, akkor természetesen nem maradhat el az örök nagy kedvenc, a nagyon csokis, dupla csokis muffin sem! ;-) Készült még egy narancsos - sütőtökös - diós, és egy mákos - banános változat egy-egy korábbi recept alapján. Ezek a sütemények már elkészültek kuglóf, és szelet formájában, most pedig muffin formákba töltöttem őket. A tészták hozzávalóit megtalálod itt: narancsos sütőtökös diós kuglóf és itt: mákos banános szelet. Muffin formákban elkészítve is gyorsan fogynak a tálcáról. :-) Narancsos sütőtökös diós muffin Nézzük, hogyan is készülnek ezek a mennyei szénhidrát bombák? Merthogy hiába természetes összetevőkből készül, és könnyebben emészthetőek, mint a boltban kapható fehér lisztes - fehér cukros barátaik, azért ezeknek a süteményeknek is van kalória értékük, és magas szénhidrát tartalmuk, úgyhogy csak óvatosan faljuk őket, ha vigyázni akarunk a súlyunkra! ;-) PINA COLADA MUFFIN Hozzávalók (kb.12 db-hoz): - 3 érett banán pépesítve - 50 g nádcukor vagy nyírfacukor - 1/2 tk szódabikarbóna - 80 g kókusz reszelék - 1 csipet Himalája só - 90 g mandula liszt (finomra őrölt mandula) - 90 g zabliszt, azaz finomra darált zabpehely (vagy rizsliszt, vagy kókuszliszt, ha a zab nem fér bele a GM diétánkba) - 1 bio tojás - 0,7 dl narancslé (frissen facsart) - 0,8 dl kókusz zsír (olvasztott, olaj formában) - (opcionálisan - 0,2 dl rum) - 200 g apróra vágott ananász (lehetőleg a friss gyümölcs, nem a cukros lében ázott konzerv) Pina Colada muffin Elkészítés: A sütőt előmelegítjük 200 °C - ra. A muffinformákat kibéleljük papírral (ha nem szilikonos a formánk), és megkenjük belülről a papír kosárkákat olvasztott kókuszzsírral, hogy könnyedén leváljon majd a megsült muffinról a papír. Egy tálban összekeverjük a szilárd (lisztek, só, cukor, kókusz reszelék, szódabikarbóna), egy másik tálban a folyékony (tojás, kókusz olaj, narancslé, rum, és a pépesített banánok) összetevőket. Majd a két tál tartalmát összeöntjük, és egyneműre keverjük egy fakanállal. Hozzáadjuk az apróra vágott ananászt. Belekanalazzuk az így kapott tésztát a kis papír kosárkákba, és mehet is be a sütőbe. 20-25 perc alatt készre sült, illatos, trópusi édességeket vehetünk ki a sütőből. Kicsit hagyjuk a formában hűlni őket, majd tegyük ki egy külön tálcára, mert szükségünk lesz a muffin sütőre a következő adag muffinhoz. DUPLA CSOKIS, NAGYON CSOKIS MUFFIN Hozzávalók (kb.12 db-hoz): reform muffinok - 200 g étcsokoládé (minél magasabb a kakaó tartalma, annál keserűbb, annál csokisabb. Én min.70%-osat használok) - 100 g jó minőségű, növényi margarin - 2 bio tojás - 75 g nád cukor vagy nyírfa cukor - 3 érett banán - fél narancs frissen facsart leve - 1/2 tk szódabikarbóna - 75 dkg zabliszt, azaz finomra darált zabpehely (vagy rizsliszt, vagy kókuszliszt, ha a zab nem fér bele a GM diétánkba) - 75 dkg mandula liszt Elkészítés: Előmelegítjük a sütőt 175°C-ra, és a szokásos módon kikenjük a muffin papírokat kókusz olajjal. A tésztához először megolvasztjuk a gőzön 100 g apróra tört étcsokit. és a kockára vágott margarint. Aztán amikor már lágy a csokis margarin, akkor levesszük a gőzről, hogy langyosra hűlhessen. A szokásos módon egy tálban összekeverjük a szilárd (lisztek, só, cukor, szódabikarbóna), egy másik tálban a folyékony (tojás, narancslé, és a pépesített banánok) összetevőket. Majd a két tál tartalmát összeöntjük, és egyneműre keverjük egy fakanállal. Hozzákeverjük a langyosra hűlt csokis margarint, és beletördeljük a másik 100 gramm étcsokit. Ezek az apró étcsoki darabkák aztán nagyon szépen meg fognak majd olvadni a meleg tésztában. Belekanalazom a tésztát a muffin papírokba, és az előmelegített sütőben kb.20-25 perc alatt készre sütöm a rendkívül csokis muffinokat. FAHÉJAS SÁRGARÉPÁS ALMÁS MUFFIN Hozzávalók (kb.18 db-hoz): - 1 dl növényi tej (mandulatej, rizstej, zabtej stb.) - 1 közepes alma - 75 g zabliszt, azaz finomra darált zabpehely (vagy rizsliszt, vagy kókuszliszt, ha a zab nem fér bele a GM diétánkba) - 25 g szőlőmagliszt - 75 g mandulaliszt - 2 tk fahéj - 1/2 tk őrölt szerecsendió - 1 késhegynyi őrölt szegfűszeg - 1/2 tk szódabikarbóna - 50 g nádcukor vagy nyírfacukor - 2 közepes sárgarépa lereszelve - 1 bio tojás - 0,7 dl kókusz zsír megolvasztva (olajként) - csipet himalája só - 1 marék durvára darált dió Fahéjas sárgarépás almás muffin Elkészítés: Az almát meghámozzuk, és apró kockákra vágjuk. Feltesszük a tűzhelyre saját levében, fedő alatt puhára párolódni. Előmelegítjük a sütőt 180°C-ra, és a szokásos módon kikenjük a muffin papírokat kókusz olajjal. A szokásos módon egy tálban összekeverjük a szilárd (lisztek, só, cukor, szódabikarbóna, fűszerek, darált dió), egy másik tálban a folyékony (tojás, kókusz zsír, tej, pépesített párolt alma) összetevőket. Majd a két tál tartalmát összeöntjük, hozzákeverjük az apróra reszelt sárgarépákat. és az egészet egyneműre keverjük egy fakanállal. Belekanalazom a tésztát a muffin papírokba, és az előmelegített sütőben kb.30-35 perc alatt készre sütöm a sárgarépás muffinokat. Mákos banános muffinMegjegyzés: ne várjuk, hogy ezek a muffinok óriásira nőnek a sütőben, mert a zabliszt és mandula liszt nem alkalmas látványos térfogat növekedésre. Természetesen ettől még nagyon finomak, és sokkal egészségesebbek, mint óriás társaik! ;-)
Édesburgonyás – Cukkini Lasagna
Ez a recept a kedvencem lett, mert lasagna állagú, ízű, de semmilyen lisztes tésztalapot nem tartalmaz. Abszolut alakbarát fogás. A recept megalkotását leginkább az szorgalmazta, hogy lasagnát szerettem volna készíteni, de nem volt itthon lasagna lap, viszont volt cukkini, édesburgonya a kamrámban. A receptjeim és a táplálkozásunk alapja, bázisa a zöldségek, ahogy az alábbi lasagnánál is.
Hozzávalók 4 főre:
1 db közepes cukkini
1-2 darab lehéjazott édesburgonya
200 ml sűrített paradicsomszós
2 dl víz
4-5 evőkanál kislevelű zabpehely
3 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj
1 fej vöröshagyma
2 cikk fokhagyma
2 teáskanál himalaya só
1 evőkanál nádcukor vagy eritrit
szárított bazsalikom
1 db paradicsom, 1 db kaliforniai paprika
4 evőkanálnyi rizstejszín
A cukkinit megmossuk, nem szükséges lehéjjazni, zöldség gyalúval vagy késsel, hosszábban nagyon vékony szeletekre vágjuk. Ugyanezt tesszük az édesburgonyával is. Ez kicsit nehezebb művelet, mert keményebb.
Elkészítjük a szószt:
A vöröshagymát felaprítjuk és az olajon üvegesre dinszteljük, majd felöntjük a paradicsomszósszal, vízzel és hozzáadjuk a zabpelyhet. Fűszerezzük: só, belepréseljük a fokhagymát, édesítjük, megszórjuk a bazsalikommal és hagyjuk, hogy a zabpehely kissé kidegedjen. Olyan állaga lesz a szósznak, mintha darált hússal készítettük volna. Fontos, hogy ne legyen nagyon sűrű, hogy szaftos maradjon a lasagna.
Egy tűzálló tálat kiolajozunk és lerakjuk a rétegeket: egy réteg cukkini lapok, ráöntünk egy adag szószt, elsímitjük és következhet az édesburgonya, addig folytatjuk amíg a rétegek elfogynak. A tetejére kaliforniai paprikát és paradicsomot karikáztam, meglocsoltam kevés növényi tejszínnel. 180 C fokon 20-25 percig sütjük.
Tipp: Cukkini vagy édesburgonya helyett készíthetjük padlizsánnal is és gazdagíthatjuk gombával, vagy más kedvenc zöldségeinkkel. Zabpehely helyett ha köles pehellyel vagy más gluténmentes pehellyel gazdagítjuk a szószt akkor teljesen gluténmentes fogás lesz.
Gazdagságot hozó Újévi Lencseburger
2014. december 30. Zöld Avocado
Ha Újév, akkor gazdagságot hozó lencse! :-) "Mindenki tudja, hogy újévkor lencsét kell enni. De azt is tudja-e, hogy miért? Újév napján minden ember arra törekszik, hogy az eljövendő év sikeres, szerencsés, gazdag legyen. Ehhez számos babonához, ősi, bevált módszerhez lehet fordulni. Talán a legismertebb a lencse. Szinte minden családban készül valamilyen változata az újévi asztalra. Ereje, szerencsehozó képessége abban rejlik, hogy rengeteg apró szemből áll. A babona szerint mindegy egyes szem pénzt szimbolizál, azaz minél többet fogyaszt valaki, annál szerencsésebb lesz. Azért kell újév napján enni, mert az újév napi cselekedetek szimbolizálják az egész éves tetteket. Tehát ha ilyenkor valaki sok pénzt hozó étel eszik, egész éven át sok pénz áll majd a házhoz. A lencse helyettesíthető babbal, rizzsel, vagy más apró szemű étellel, de igazi hatása a lencsének van. Ismert bibliai történet Ézsaiás története, aki egy tál lencséért adta el elsőszülöttsége jogát." Forrás: http://szilveszter.hu/erdekessegek/lencse Gazdagságot hozó Újévi Lencseburger Unjátok már a szokásos lencse levest, vagy főzeléket? Készítsetek rendhagyó lencseburgert! ;-) Ezeknek a mennyei burgereknek még a szilveszteri buli résztvevői is örülni fognak! Laktató, egészséges, könnyen elkészíthető, segít a nagy mennyiségű elfogyasztott alkohol eltüntetésében a gyomorban, mindenki ízlés szerint összeállíthatja, és hasonlóan a korábbi Csináld magad Pizzához, ezt is elkészíthetjük együtt, játékosan, sok sok nevetéssel! :-) Hát akkor nézzük mi is kell egy finom húsmentes lencseburgerhez? Hozzávalók HOZZÁVALÓK (kb.15 darabhoz): 1 csésze vörös lencse megfőzve, leszűrve1 csésze darált, (előre lepirított) dió 1/2 csésze tökmag, lenmag, és napraforgómag beáztatva (pont ellepje a víz), majd krémesre turmixolva 1/2 csésze zabliszt (darált zab pehely)1 fej lila hagyma és 1 sárgarépa kevés vízzel péppé turmixolvafűszerek: Himalája só, frissen őrölt fekete bors, bio ételízseítő, mustár, fokhagyma ízlés szerint, pirospaprika, majoranna, friss petrezselyem, és egy kis csípős Cayenne bors vagy chili por (opcionálisan - 1 ek útifűmaghéj) - (opcionálisan - 1 ek kendermag) - (opcionálisan - 1 ek sörélesztőpehely) lencseburger ELKÉSZÍTÉS: A hozzávalókat összekeverjük, és állni hagyjuk fél órát, hogy a zab magába szívja a folyadékot. (A fűszerezés adja az egésznek az ízét, így mindenki alakítsa a saját szája íze szerint a fűszereket.) Az így elkészült lencsés ,,hús-ból kis lapos ,,húspogácsákat formázunk, majd sütőpapíron 200°C fokra előmelegített sütőbe tesszük őket. 20-25 perc alatt ,,kérgessé sülnek a lencseburgerek. teljes kiőrlésű bagelbagel és a lencsefasírtÉn teljes kiörlésű Bagel-be raktam a "húspogácsákat", és hamburgert készítettem belőlük. Természetesen akármilyen számunkra kedves pékáruba tökéletesen belepasszolnak, de lehetőleg teljeskiörlésű liszttel készült pékáru legyen. ;-) A zöldségeket tetszés szerint variálhatjuk. Nálunk ez került bele: nyers avokádó, paradicsom, kukorica, uborka, lila hagyma és zöld saláta levelek (salátagalambbegy). Nyám nyám. :-) Isteni finom, és rettenetesen laktató! Nálunk az egyik legnépszerűbb ételként szerepelt a legutolsó vendégvárós vacsorán! lencseburger kukoricás, fokhagymás, tejfölös öntettel Balázsnak készült hozzá hagyományos kukoricás, fokhagymás, tejfölös öntet a burgerba, de teszteltük már fokhagymás avokádó krémmel is. ;-) Próbáljátok ki, és erre az ételre biztosan emlékezni fognak a buli résztvevők! ;-) Megjegyzés1: A lencse fasírtok már napokkal korábban elkészíthetők, így egy gonddal kevesebb a buli napján, ami a szervezést illeti. És természetesen hűtőben tárolva napokkal a buli után is fogyaszthatóak, vagy akár le is fagyaszthatóak a következő vendégvárásig. Megjegyzés2: Készítsétek ki az ezernyi szóba jöhető hozzávalót, ami a burgerba kerülhet, és hagyjátok, hogy vendégeitek saját maguk állítsák össze a végeredményt! Sikerekben gazdag, egészséggel teli, vidám pillanatokban bővelkedő, szeretetteljes, boldog 2015-ös évet kíván a Zöld Avocado!
Pina Colada
Szaffinától jött az ötlet, és ma este ki is próbáltam ;) Ez valami isteni finom! A többi koktélt is ki fogom próbálni, úgyis jön a szilveszter ;) Akkor csirió ;) Boldog karácsonyt nektek ;) Hozzávalók 3 dl-hez: 1 karika ananász 1 tk darált kókuszreszelék 1 kk vanília aroma 2 dl forrásvíz Összeturmixoljuk. A poharat vízbe, […]
Karácsonyi töltött káposzta
2014. december 22. Mindennapi ételeink
Nem maradhat el az ünnepi töltött káposzta receptje, most ez következik :-) Hozzávalók: 1 kg savanyú káposzta 16 nagy savanyúkáposzta-levél 20 dkg barna rizs 5 dl víz 1/2 kg sárgarépa 1/2 kg gomba 1 bögre darált dió 2 fej vöröshagyma 5 gerezd fokhagyma 3 tk. majoránna 2 tk.borsikafű 1 ek. borókabogyó 3-4 babérlevél 2 ek. lenmagpehely 10 ek. olívaolaj Elkészítés: Először a barna rizst főzd meg, a következőképpen: tedd zsiradék nélküli edénybe, és alaposan pirítsd meg. Sűrűn kevergesd - vigyáznod kell, nehogy leégjen. Amikor minden szem enyhén megpirult, öntsd rá a vizet és a 2 evőkanál olajat, majd keverés után fedd le. Várd meg, amíg felforr a víz, ezután még 5 percig forrald. Ekkor már ne emeld fel a fedőt! Zárd le, és tedd 3-4 pléd közé, meleg dunsztba, 40 percre. Amíg a rizs pihen, a töltelék többi hozzávalóját is elő tudod készíteni: hámozd meg és reszeld le a sárgarépákat, a gombákat alaposan mosd meg és aprítsd fel, a diót daráld meg, a hagymákat pucold meg és vágd apró darabokra. Majd 3 evőkanál olaj és ugyanennyi víz keverékén párold meg a hagymát. Amikor puha, tedd rá a reszelt répát, a felvágott gombát és a darált diót. Add hozzá a fokhagymát és a fűszereket (majoránna, borsikafű, ételízesítő, só). Párold addig, amíg a gomba és répa meg nem puhulnak (ha szükséges, adj még hozzá vizet). Amikor készen vagy, vedd elő a rizst, keverd a gombás-hagymás-répás alaphoz. A lenmagpelyhet ekkor add hozzá. A maradék olaj felével kenj ki egy tepsit, rendezd el benne a szűrő segítségével lemosott savanyú káposztát, szórd meg borókabogyóval, babérlevéllel. Vegyél elő egy vágódeszkát, tedd rá az első káposztalevelet; hajtsd be a jobb és bal oldalát is, majd tegyél 2-3 evőkanálnyi tölteléket rá, és csavard fel. Tedd a káposztával kibélelt sütőbe. Az összes káposztalevéllel így járj el. Ha kész, locsold meg a megmaradt olajjal. 160 °C-on, 25-30 perc alatt az egészet süsd össze. x
Karácsonyi visszaszámlálás 3+1 főétel
2014. december 21. Éltető ételek
Az előző részben a levesekről írtam, most pedig jöjjenek a főételek. A hagyományos karácsonyi főétel a halászlé, a rántott hal vagy éppen a töltött káposzta. Na, pont ezért ezeket nem fogom most ajánlani.Az általam javasolt ételek vegánok, tehát húst nem tartalmaznak. De ha a rokonod, ismerősöd húsevő, akkor ezeket köretként is felszolgálhatod. Ami nagyon fontos, hogy a párolt lilakáposzta mindenképp kerüljön a kínálatba, hiszen nagyon jót tesz a gyomornak, segíti az emésztést és kellő rostot is biztosít. Egyébként egy jól összeállított köret akár főétel is lehet , nem kell megijedni, hogy éhesek maradunk. Egyébként nem tudom, hogy miért jó az, hogy degeszre esszük magunkat, utána meg mozdulni sem tudunk. Sokkal jobban fogjuk magunkat érezni, ha egy könnyű, de tápláló vacsorát kínálunk. Az ünnepi hangulatot mindenképp a tálalás, a gyertyafény és az apró díszítések teszik különlegessé. Mert ha belegondolunk, mitől különleges egy töltöttkáposzta? Szerintem semmitől, hiszen ezt az év bármely napján fogyaszthatják az emberek. 1. Grillezett batáta párolt lilakáposztával és csicseriborsó fasírttal Ebben a receptben a batáta nagyon jól illik a párolt lilakáposztához, és egy csicseriborós fasírttal még a fehérje kérdés is biztosítva van. Egy kicsit ünnepivé tehetjük a tálalást friss salátával. 2. Zöldséges gombaragu petrezselymes burgonyával Ha szereted a gombát, akkor ez a te ételed lesz. Tegyük egy kicsit csípőssé fokhagymával, chilivel és a bors is jól illik hozzá. 3. Diólepény almás-tökös körettel Itt szintén egy egyszerű, sütőben megsüthető köretet kínálok egy diólepénnyel. Diólepény: - 20 dkg dió, paradió, szezámmag vegyesen - 1 fej vöröshagyma - 1-2 gerezd fokhagyma - 1 evőkanál chiamag és 1 evőkanál lenmag 0,5 dl vízbe áztatva - 2-3 dl házi paradicsomlé - 15 dkg reszelt füstölt sajt - friss fűszernövények: petrezselyem, kakukkfű, zsálya - 1 teáskanál citromlé - 1 teáskanál mustár - só, bors Elkészítése: - Egy kerámia piteformát kenjünk ki kókuszolajjal, és melegítsük elő a sütőt úgy 180 fokra. - Az olajos magokat száraz serpenyőben pirítsuk meg, majd ha kihűlt, daráljuk durvára. - Adjuk hozzá a fűszereket, a zselésítő chia és lenmagot, valamint a többi hozzávalót is. - Tegyük a sütőtálba, majd 40-50 perc alatt süssük készre. - Szeletelés előtt hagyjuk langyosra hűlni. 3+1 Marinált zöldségek magfasírttal Ez egy nyers recept, mely akár önállóan, vagy egy főétel mellett is megállja a helyét. A marinált zöldségbe kedvenceink kerülhetnek. Ebben az esetben sárgarépa, retek, hagyma és lilakáposzta került. Picit besózzuk, majd egy vignette öntettel leöntjük. Ebbe kerül olívaolaj, citromlé, mustár, só, bors. hagyjuk állni pár órán keresztül majd tegyük be az aszalóba, vagy sütőbe alacsony hőfokra. 1-2 óra alatt szépen összeérnek az ízek, de az alacsony hőfok miatt még nyers marad. A magfasírt is roppant egyszerű. - 15 dkg beáztatott dió és paradió vegyesen - 2 közepes sárgarépa - 1 közepes lilahagyma - 1 kápia paprika vagy kaliforniai paprika - 2-3 aszalt paradicsom - 2-3 gerezd fokhagyma - friss zöldfűszer: petrezselyem, zeller - só, bors, chili Mindent aprítsunk morzsásra, majd formázzunk belőlük kis fasírtokat. Érdemes a külsejét megszárítani (aszalóba vagy sütőbe), de a belseje puha és krémes marad.
Bereznay Tamás: Süteményeskönyv
2014. december 17. Zizi kalandjai
Tamást évek óta ismerem és fantasztikus, ahogyan dolgozik: főz, oktat a Metro Gasztroakadémián (amelynek egyben a tanácsadója és szakmai vezetője is), szakácskönyveket ír. Elmondása szerint kölyök kora óta imád főzni. Mindig fontosnak tartotta, hogy tudását megossza másokkal, így képzésein az izgalmas újdonságok mellett a napi munkához elengedhetetlenül fontos praktikus tanácsokra is számíthatnak a résztvevők. A Gasztroakadémián volt szerencsém ezt személyesen is megtapasztalni, sőt miattam készítettünk vegetáriánus fogásokat is a tanfolyamon.
A Boook Kiadó gondozásában jelent meg a Süteményeskönyv második bővített kiadása, amely 73 receptet tartalmaz, mindegyikhez különálló kép tartozik. Gyönyörűek az ételfotók (Körmendi Imre), a styling (Kapolka Ágnes) és az életképek (Sárosi Zoltán) is. Nem tudom, hogy hol készültek az életképek - egy káli medencés rusztikus házat tudok elképzelni gyönyörű konyhával -, de igazi otthoni, laza sütögetős hangulatot árasztanak. A képek láttán az az érzésünk támad, - attól függően, hogy rutinos vagy kezdő konyhatündérek vagyunk-e -, hogy irány a konyha, gyúrjunk tésztát, készítsünk sütit és csurgassunk olvasztott csokoládét a tetejére.
A könyv 10 fejezetből áll: gyümölcs, vanília, magvak, citrusok, lekvár, túró, mák, méz, csokoládé és gesztenye. Vannak benne könnyen elkészíthető, egyszerű édességek, klasszikusok, Tamás saját családi receptjei, valamint vannak olyanok is, amelyek komolyabb tudást vagy esetleg több időt igényelnek. A receptek jól szerkesztettek, könnyű követni őket és érthetőek. Nekem nagyon tetszik a szilvás lepény, a körte carpaccio és a jól ismert bögrés mákos süti.
A könyvbemutató pár hete volt a Metro Gasztroakadémián, ahol a jelenlévők Tamás segítségével készíthették el a túrógombócot, amelyhez néhány titkot is elárult: nem kell a túrógombóchoz sót, vagy cukrot adni; vagy, hogy a gombócok megformázásánál praktikus fagylaltos kanalat használni ezenkívül különlegessé tehetjük a gombócot úgy, hogy a zsemlemorzsába darált diót keverünk.
Tamás szerint a legfontosabb a bátorság, és jó kedv, ha a konyhában vagyunk, mert “…sütni jó, süteményt enni pedig nem bűn.“.
Bereznay Tamás túrógombóc receptje
Hozzávalók:
- 1 kg túró
- 2 evőkanál búzadara
- 2 evőkanál liszt
- 4 evőkanál olaj
- 1 db tojás
- 2 evőkanál zsemlemorzsa
- a forgatáshoz: 100 g zsemlemorzsa , 40 g vaj
A túróhoz hozzákeverjük a búzadarát, majd a lisztet, az olajat, a tojást és végül a zsemlemorzsát (nagyon fontos, hogy a sorrendet tartsuk be!). Hűtőben fél órát pihentetjük, majd vizes kézzel egyforma gombócokat formázunk belőle. Forrásban lévő vízbe dobjuk őket, és miután feljöttek a víz tetejére, még egy percig főzzük a gombócokat.
Serpenyőben megolvasztjuk a vajat, a zsemlemorzsát ropogós aranybarnára pirítjuk benne. Ebben forgatjuk meg még forrón a kifőtt gombócokat. Tálaláskor ne felejtsünk el porcukorral és reszelt citromhéjjal elkevert tejfölt adni hozzá.
*****
A könyvet a {Boook Kiadó} biztosította a teszteléshez. A recept a kiadó engedélyével jelent meg. A véleményem csakis a sajátom.
Almás pite mandulás tésztával
Anyának van egy nagyon jó receptje az almás pitéihez - illetve inkább a fejében és a kezében van. :) Nagyon finomat tud készíteni, abból indultam ki. A mandula a tejföl helyettesítésén gondolkozva jutott eszembe. A gyereknek nagyon tetszett, mert a fél rácsot a süti tetejéről Ő eszegette meg, mint édes ropit... Hozzávalók egy nagy tepsire való süteményhez: 2 kg alma 60 dkg liszt (nekem 40 dkg tk tönköly, a többi fehér) 25 dkg pálma sütőzsír / margarin 10 dkg darált mandula kb. 2,5 dl almalé / növényi tej 2 ek gyümölcscukor 1 cs sütőpor (foszfátmentes borkő) 1 csipet só Az almát nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Ha jó leves, húsos, édes, akkor levét kinyomkodjuk, és azt tesszük majd a tésztához. A mandulát ledaráljuk. A lisztet összekeverjük a sóval, cukorral, sütőporral, és a darált mandulával. A keveréket a pálmazsírral elmorzsoljuk. Azután annyi folyadékot adunk a liszthez, amennyitől rugalmas tésztát kapunk, aminek a két harmadát ujjnyi vastagra kinyújtjuk, és kibélelünk vele egy tepsit. A tésztára ráhalmozzuk az almát, amit megszórhatunk kis gyümölcscukorral, de ha édes alma, anélkül is nagyon finom tud lenni. A maradék tésztát vékonyra nyújtjuk, kétfelé vágjuk, majd félcentis csíkokra, amikkel keresztben az alma tetején rácsokat formálunk. Candidások a két hónap letelte után próbálkozhatnak vele. A tésztába keverjenek lenmagot, teljes kiőrlésű lisztből készüljön az egész, és gyümölcscukor helyett használjanak sztíviát.
Narancsos marcipános szaloncukor
2014. december 6. Éltető ételek
A szaloncukor igazi hungarikum. Boltban már nem szoktam vásárolni, magunknak készítem el ezeket a csemegéket. Csomagolhatjuk akár színes selyempapírba, de egyszerűen a fa alá is tehetjük. 3 finom szaloncukor receptet már olvashattok az oldalamon. Hozzávalók: - 20 dkg áztatott/héjazott/szárított mandula - 20-30 szem sárgabarackmag (én összegyűjtöttem nyáron a sárgarbarack magját) vagy 1/2 kávéskanál sárgabarack magolaj - 3 evőkanál kókuszvirágcukor - 1 evőkanál chiamag - 5-6 csepp narancsolaj - 1 evőkanál kókuszolaj - késhegynyi vaníliapor - Narancs frissen préselt leve - Bevonat: nyers csokoládé Elkészítése: - A mandulát száraz serpenyőben egy picit pirítsuk meg, majd daráljuk le. - Keverjük el az egyenként megdarált kókuszvirágcukorral és a chiamaggal, majd adjuk hozzá a többi alapanyagot is. - Annyi narancslevet öntsünk hozzá, hogy egy jó homogén masszát kapjunk. Tegyük be a hűtőbe minimum 1 órára. Ezalatt az őrölt chiamag kellően megduzzad, és felszívja a narancslevet. - Nedves kézzel hengereket formázunk, melyeket késsel darabolunk fel a kívánt méretre. Érdemes pár órára az aszalóba vagy a sütőbe tenni, de a radiátoron is tud egy kicsit száradni. - Mártsuk be nyers csokiba, majd tegyük be a hűtőbe.Mivel friss narancslé van benne, ezért tároljuk hűtőben.
Reform Aranygaluska és kistestvére, "Ezüstgaluska"
2014. december 4. Zöld Avocado
Bár a kelt tészták egyáltalán nem tartoznak az egészséges ételek közé, én jó magyar módra nem tudok teljesen lemondani róluk. :-) Az egyik ilyen nagy kedvenc az iskolai menzát idéző aranygaluska. Még nem találkoztam olyan emberrel, aki nem szeretné a sodóban úszó diós kis gombócokat. :-) Reform aranygaluska és ezüst kistestvére Természetesen ennek is el lehet készíteni, egy kevésbé hízlaló, emészthetőbb, gyomorbarát verzióját, mely fehér cukor, fehér liszt és laktóz mentes. Így is elég magas a kalória tartalma, de nálunk nem az (el)fogyás a szempont, hanem az emészthetőség. Így pedig megállja a helyét néha napján az itthoni menüben! ;-) A teljes kiőrlésű lisztekben a gabona korpája is megtalálható, amely tápanyagokban gazdag és segíti az emésztést. A teljes kiőrlésű gabonákból készült termékek amellett, hogy sok hasznos élelmi rostot, vitamint és ásványi anyagot (E-vitamin, B-vitamin, kálium, kalcium, magnézium, foszfor) tartalmaznak, segítenek megelőzni a rák, a cukorbetegség és a szívbetegségek kialakulását is. Reform "ezüstgaluska" HOZZÁVALÓK: (kb. 2 személyre 2 étkezésre) a tésztához: - 175 g teljes kiőrlésű tönköly liszt - 75 g rizs-, vagy mandula-, vagy lenmagliszt - 25 g porcukor (nyírfacukorból, vagy nádcukorból készítsük el a porcukrot a kávédarálónkban) - 25 g jó minőségű növényi alapú margarin (ha szeretnénk tartani a laktóz mentességet) - 1 tasak por élesztő (instant és kb.20 g) - csapott tk. szódabikarbóna - 1/2 tk Himalája só - 1 db egész tojás - 120 ml növényi tej (mandula tejjel a legjobb) - 1 db kezeletlen citrom reszelt héja a diós ,,panírhoz: - 130 g frissen darált dió (Ne vegyünk agyoncukrozott valódi diót nem látott noname dió ízű keverékeket!) - 40 g nyírfacukor vagy nádcukor - kb. 1/2 bögrényi olvasztott növényi margarin vagy kókusz zsír - (a mákoshoz a dió helyett mákot használjunk) Reform aranygaluska a sodóhoz: (Sokféle receptet kipróbáltam már, de nekünk ez ízlett a legjobban!) - 1/2 liter növényi tej (mandulatejjel vagy mogyoró tejjel a legjobb) - 2 tojás sárgája - 50 g nyírfacukor vagy Nádcukor - 2 ek liszt sűrítéshez (ez lehet pl.: rizsliszt) - 1/4 rúd vanília vagy 1 ek vanília extract/kivonat - 1 dkg növényi margarin ELKÉSZÍTÉS: A tésztához való száraz összetevőket mérjük ki és tegyük egy keverő tálba. Egy másik kisebb keverőtálban keverjük/habarjuk össze a folyékony összetevőket egyneműre (a margarint én megszoktam olvasztani előtte). Majd öntsük hozzá a száraz részhez, és gyúrjunk belőle kelt tészta alapanyagot. Akkor jó, ha nem túl kemény, még ragad, de nem ragad teljesen a kezünkre. Egy lágyabb, még növekedni képes tésztát kellene kapnunk. Használjunk még lisztet, vagy tejet, annak függvényében, hogy a tésztánk milyen állagot vett fel ?! Tegyük a tésztát meleg helyre kelni 1 órára. Ha nem süt a nap, vagy nem megy éppen a fűtőtest a lakásban, akkor érdemes a sütőbe tenni. DE ne süssük meg a nyers tésztát! Csak kelesszük. Hogy hogyan? Melegítsük elő a sütőt 50 fokra, majd kapcsoljuk le. Ezután tegyük be a tésztánkat a keverőtálban a sütőbe, és takarjuk le egy tiszta konyharuhával. Sütő ajtót becsukni, de nem bekapcsolni a sütőt! 1 óra alatt szépen megkel a tésztánk. Persze mivel teljes kiőrlésű lisztből készül, ezért ne várjuk ugyanazt a hatást, mint egy fehér lisztes kelt tésztánál. Puha, és ruganyós lesz, de nem fog túl magasra megkelni. Sebaj, a könnyebb emészthetőség oltárán beáldozhatjuk a térfogat növekedést, és a puhaságot. ;-) A ,,panírozáshoz keverjük össze a frissen darált diót az édesítőszerünkkel, és egy külön kis müzlis tálban olvasszuk meg a zsiradékot (növényi vaj vagy kókuszzsír). Miután a tésztánk már 1 órát melegedett a sütőben, kivesszük, és kinyújtjuk kb. 2 cm vastagságúra. Ehhez használjuk a már jól ismert ,,2 sütőpapír között nyújtunk trükköt, és akkor nem ragad semmi sehová, és könnyebb mosogatni is utána. :-) A kinyújtott tésztánkból nagyobb pogácsa szaggatóval félholdformákat szaggatunk. Ezeket a holdacskákat megfürdetjük az olvasztott zsiradékban, majd meghempergetjük az édesített dióban, és egy sütőpapírral bélelt magas falú tepsibe, vagy tortaformába pakoljuk őket, szorosan egymás mellé. Miután megtelt a forma, elfogyott a tészta, letakarjuk, és újabb fél órát kelesztjük a nyers aranygaluskákat. Ekkor már nem szükséges a sütőt előmelegíteni, elég, ha csak egy nem hideg helyen pihentetjük őket. Eltelt az újabb fél óra. A sütőt közben előmelegítettük 170 °C fokra. Betesszük a galuskákat, és 30-35 perc alatt légkeveréses programon készre, aranybarnára sütjük. Közben elkészítjük a sodót hozzá. A tojás sárgáját 1 dl növényi tejjel, az édesítőszerrel és a liszttel csomómentesre elkeverjük. A maradék növényi tejet a vaníliával felforraljuk, és forrón hozzáöntjük a tojássárgás keverékhez. Tűzre tesszük az egészet, és folytonos keverés mellett addig főzzük, míg sűrűsödni nem kezd. Forrni nem szabad neki, mert a tojássárgája összecsomósodik benne. (Ez esetben turmixoljuk össze kézi bot mixerrel a sodót.) Ha a tűzről levesszük, beletesszük a kevés kis növényi margarint, és fényesre keverjük. Nem lesz ez a sodó olyan sűrű mártás, mint a hagyományos menzai, mert a növényi tej nem tud úgy behártyásodni, mint az állati eredetű tej. De az íz élmény felülmúlhatatlan marad! ;-) Reform aranygaluska és ezüst kistestvére (nyersen) Előfordul, hogy nem marad elég diós ,,panír. Ilyenkor sem kell kétségbe esni! Ekkor kerül elő a szekrényből a mák, és készül el az aranygaluska kistestvére, vagy mondhatnám a kínai utángyártott verzió, az ,,ezüstgaluska! :-D A mákot és az édesítőt összekeverjük (ha szeretnénk a mákot meg is darálhatjuk, de egészben is fogyasztható.) És ebben a fekete ,,panírban forgatjuk meg a vajas galuskákat. A többi minden ugyanaz, mint a diós változatban. Ugyanúgy készül el, és ugyanúgy fogyaszthatjuk a sodóval. Szerintem ez is nagyon finom! ;-) Általában két adag tésztát készítek, és az egyik fele diós, a másik fele mákos lesz. Egyik nap aranygaluskát eszünk, a második nap már csak ezüstöt. :-D reform aranygaluska és kistestvére "ezüstgaluska" Megjegyzés1: Valahol olvastam egy ötletes megoldást, hogyan lehet felhasználni az ilyen jellegű tésztákból megmaradt tojásfehérjéket?! Kb. 3 db fehérjéhez keverjünk hozzá 3 ek. búzadarát, 3 ek. reszelt sajtot, sót, borsot, és muffin formában süssük ki a ropogós sajt roppancsokat. Jól hangzik, bár ki még nem próbáltam, mert nálunk általában elfogy a következő napi rántottában a megmarad tojás fehérje. ;-) Megjegyzés2: A mákos galuskához el tudok képzelni a sodó helyett egy gyorsan elkészíthető házi lekvárt. Pl.: Nagyon fekete szőlőt leturmixolunk 1 ek útifűmaghéjjal, és beleteszünk 1 ek darált chia magot. Az egészet betesszük a hűtőbe egy éjszakára, és kész is a cukor mentes, villámgyors, házi lekvár.
Duna kavics élmény
2014. november 29. Éltető ételek
Gyerekkorom kedves emléke, amikor apukám a munkából hazajövet mindig hozott 1 csomag Duna kavicsot. Amikor elkészítettem ezeket a golyócskákat, a régi íz robbant be az emlékeimbe. Ropogós és édes. Ugyanakkor a gyerekek növekedését célszerű támogatni olyan ételekkel, melyek biztosítják a megfelelő kálcium pótlást. Köztudott, hogy a szezámmag remek kalcium forrás, és még finom is. Így összekötöttem a kellemeset a hasznossal. Amennyiben olvasztott csokiba mártjuk, szaloncukor készülhet belőle. Hozzávalók: - 10 dkg hántolatlan szezámmag - 10 dkg aprószemű zabpehely - 10 dkg mogyoró(vaj) - 5 dkg durvára tört, pirított mogyoró - 10 dkg datolyavaj - 1 kávéskanál vaníliapor - csipet himalája só Elkészítése: A mogyoróvajat vagy a krémesre darált mogyorót alaposan keverjük el a zabpehellyel és a szezámmaggal. Hozzáadjuk a vaníliaport és a datolyavajat, legvégül a durvára tört mogyorót. Egy homogén tésztát gyúrunk belőle. Kis gombócokat formázunk. Így is finom, de megforgathatjuk cukrozatlan kakaóporba is.
Chilis zöldséges köles savanyú káposztával
2014. november 24. Éltető ételek
Zöldséges kölest gyakran készítek, többnyire csicseriborsóval vagy gombával. Most egyik sem volt kéznél, viszont még egy kevés savanyúkáposzta csücsült a hűtőben. Úgyhogy a kettőt kombinálva remek ebéd lett belőle. Ahogy lassan kúszik be a tél, jól esik a csípős savanykás étel. Próbáljátok ki. Hozzávalók (2 adag): - 1 vöröshagyma - 1 nagyobb sárgarépa - 1 petrezselyemgyökér - 1/2 karalábé - 4-5 brokkolirózsa - 3-4 gerezd fokhagyma - 1 evőkanál lecsó - kevés kókuszolaj - só, bors, chili - 1/2 leveskocka (mindenmentes) - 1 bögre köles - 3-4 marék savanyúkáposzta Elkészítése: - A hagymát vágjuk fel kis kockára, majd a kókuszolajon pirítsuk meg. - Adjuk hozzá a nagyobb darabokra vágott zöldségeket (brokkoli kivételével), és pirítsuk együtt egy kevés ideig. - Adjuk hozzá a lecsót, majd öntünk rá annyi vizet, ami éppen ellepi. - Fűszerezzük. - Kb. 10 perc alatt majdnem megpuhul a zöldség. Ekkor hozzáadom a kis rózsára szedett brokkolit, és az átmosott kölest. - Öntsünk még hozzá egy kevés vizet, és lefedve főzzük puhára. Kb. 10 perc.Ekkor is hozzá lehet keverni a káposztát, vagy tálaláskor rétegezzük a kölessel.
Narancsos sütőtökös diós kuglóf : glutén-, tojás-, és laktóz mentes édesség
2014. november 14. Zöld Avocado
Már évek óta megvan a kuglóf sütő formám, de még sosem használtam. Valahogy nem vonzottak az agyon cukrozott kuglóf receptek, de azért rendszeresen töprengtem rajta, mit is készíthetnék vele, ha már ott van a konyhaszekrényben?! :-) Pár napja mikor a kedvenc gasztroblogjaim nézegettem, megláttam egy minden mentes kuglófot, ami a kép és a hozzávalók alapján is megtetszett. Azonnal tudtam, hogy valami ilyesmit fogok készíteni! ;-) narancsos sütőtökös diós kuglóf Sütőtök szezon van, és nagyon szeretjük ezt az őszi-téli narancssárga vitamin bombát. (Valójában Balázs régen egyáltalán nem szerette, de egyszer megkóstolta, és azóta ő sem tud nemet mondani neki.) Telis tele van B2, B11 és C-vitaminnal. Jelentős a karotin, kalcium, cink, mangán és réz tartalma. Kálium tartalmának köszönhetően pedig elősegíti a vér tisztítását. Általában önmagában esszük, a szeleteket sütőben aranybarnára sütve, de mostanában kísérletezem vele, mint alapanyag is. Féltem, hogy elviszi az ételek, sütemények ízét, és nagyon erőteljes lesz, de egyáltalán nem így van. Talán azért voltak előítéleteim, mert akárhányszor a sütőtök szót kimondom, az orromban érzem azt a nem kellemes bébi étel szagot, ami a sütőtök-répa pépes üvegcsékből jön ki, miután kinyitjuk. Emlékeztek rá? Nektek sem egy kellemes szagélmény, ugye?! ;-) Na ezt az agyamban elraktározott kellemetlen szagot kell félre tennem ilyenkor, és bátran nekivágni a sütésnek. Megéri! Mennyei sütőtökös süteményeket lehet készíteni, kellemetlen illat és íz élmény nélkül. Próbáljátok ki, és írjátok meg a ti tapasztalataitokat sütőtök témában! ;-) Narancsos sütőtökös diós kuglóf (glutén, tojás, és laktóz mentes édesség) narancsos sütőtökös diós kuglóf HOZZÁVALÓK 18 cm-es kuglóf formához : - 100g köles liszt - 100g barna rizsliszt - 50g hajdina liszt - 20g lenmagliszt - csipet Himalája só - 1tk. szódabikarbóna - 60g nyírfa cukor vagy nádcukor (ha nagyon édes szájú vagy, mehet bele több is, de vegyük figyelembe, hogy a sütőtök is édes) - téli fűszerek: 1 késhegynyi őrölt szegfűszeg, 1 kk őrölt szerecsendió, 1 kk őrölt gyömbér - 300 g sütőtök lereszelve, héj nélkül (vagy a dupla késes darabolóval felaprítva) - 50g kókuszzsír - 2 ek. olívaolaj - 50 ml növényi tej (pl.:mandula tej) - 1 nagyobb narancs (kb.200 ml leturmixolva a gyümölcs húsával együtt) - 1 kk. étkezési ecet - 1-2 marék dió, pekán dió, mogyoró mix A sütés nem az erősségem. Míg a főzéshez, a főételekhez használt receptjeim nagy része saját kútfőből származik, a desszertekhez más kreatív konyhatündérek ötleteit kell segítségül hívnom. ;-) Ezesetben az alap mindenmentes kuglóf recept Nóri mindenmentes konyhájából származik. Én ezt módosítottam, és készítettem belőle egy sütőtökös narancsos diós kuglófot, a télies ízek kedvelőinek. :-) ELKÉSZÍTÉS: A lisztekhez úgy jutottam hozzá, hogy a gabonákat (köles, barna rizs, világos hajdina, lenmag) ledaráltam a kávédarálón. Legközelebb azonban kész por liszteket fogok venni, és azt teszem a tésztába, mert a házi darálás nem eredményez olyan finom szemcséket, így a kuglóf tésztája sem lesz olyan homogén. Persze attól, hogy a kész kuglóf tészta morzsásabb, még ízre tökéletes, és nem kellett sokat várnia rá, hogy elfogyjon. ;-) A liszteket összekeverjük a sóval, szódabikarbónával, a porcukorrá darált nádcukorral vagy nyírfacukorral, és a téli fűszerekkel (gyömbér, szegfűszeg, szerecsendió). Külön tálban egyneművé keverjük a felolvasztott kókuszolajat, az olívaolajat, a növényi tejjel, a leturmixolt naranccsal és az ecettel. A tetszés szerinti dió féléket összetörjük apró darabkákra, a sütőtököt pedig hámozás és mosás után lereszeljük a nagy lyukú reszelőn. A száraz és nedves összetevőket a sütőtökkel és diókkal együtt összedolgozzuk egynemű tésztává. A kuglóf formánkat kikenjük kókuszzsírral, és körbehintjük rizsliszttel, hogy a tészta ne ragadjon a formába. Beleöntjük a tésztánkat, és előmelegített sütőben 160 °C fokon kb.30 perc alatt készre sütjük. Isteni narancsos fűszeres illatok jelzik majd a kuglóf elkészültét. Miután kész van, kitesszük a formával együtt hűlni. Ha még melegen akarjuk eltávolítani a formából, szét fog esni a tésztánk. Adjunk neki egy kis időt, bármennyire is nehéz megállni, hogy ne essünk neki a süteménynek. ;-) Tálalhatjuk önmagában, vagy narancsos öntettel is: narancs, banán és egy kevés növényi tej összeturmixolva krémes állagúra. Bűntudat nélküli nassolást kívánok a hideg téli napokra ezzel a mennyei narancsos-sütőtökös kuglóffal! ;-) narancsos sütőtökös diós kuglóf Megjegyzés: az én kuglóf formában nagyobb, mint 18 cm átmérőjű, így a tésztám elveszik benne, ezért nem tökéletes a készre sült forma a képeken. Ha nektek is 18 cm-es a formátok, akkor a tészta "tetőtől talpig" fog érni a formában .
Fasírt dióval és lila tönkű pereszkével
Nem kedvelem túlságosan az erdei-mezei gombák ízét, de ebben a fasírtban a dióval együtt annyira zamatos ízvilágot kapunk, hogy napokig szívesen ettem. Mivel a lila tönkű pereszkének most épp szezonja van, rengeteg ételbe került nálunk, született gombapörkölt, ízesített levest, pizzát, éppen mit... Hozzávalók: 1/2 bögre köles opcionálisan 1-2 ek zabliszt, vagy tönkölyliszt 20 dkg lila tönkű pereszke 15 dkg dió és napraforgó mag durvára darálva 2 szál répa 1 kis fej lila hagyma petrezselyemzöld 1 tk vegamix 1 tk só kókuszzsír forgatáshoz tk panírmorzsa A kölest háromszoros mennyiségű vízzel, fél tk sóval és a vegamix-szel megfőzzük 20 perc alatt. A pereszkét, a répát és a lila hagymát megtisztítjuk. A pereszkét vékony szeletekre, a hagymát és a petrezselyem zöldet apróra vágjuk, a répát lereszeljük. Amikor a köles kissé meghűlt, hozzáadjuk a darált olajos magvakat, a zöldségeket, és fél kanál sót. Mindezt összedolgozzuk a kezünkkel. Amennyiben a köles pergősebbre sikerül, és a fasírt nem akar összeállni, némi liszttel segíthetünk a problémán. Ezután vizes kézzel diónyi gombócokat gömbölygetünk, amelyeket aztán ellapítva megforgatunk a zsemlemorzsában. Kizsírozott tepsire helyezzük őket, és 25-30 perc alatt közepes lángon megsütjük. Félidőben a fasírtokat megfordítjuk.
Aszalt gyümölcsös kókuszgolyó
A történetíró Plutarkhosz elmondása szerint az ókori Római Birodalomban élő Heródes igencsak bosszús lehetett, amikor barátja, Marcus Antonius a jerikói datolyapálma ültetvényeket Kleopátrának ajándékozta. A királynő ennél nagyobb ajándékot nem is kaphatott volna. A Babiloni Talmud Ketubóth traktátusa is megjegyzi: "élénkít és laktat, hashajtóként is működik, és anélkül erősíti a szervezetet, hogy nagyon kihasználná azt". Régészeti ásatások is bizonyították, hogy Heródes uralma alatt datolyában gazdag időszak volt a birodalom ezen része. Az ásatások során ugyanis a heródesi raktárakból datolyamagok is előkerültek.
Most igazi energia-bomba következik a datolya felhasználásával, amelyet akár gasztro-ajándéknak is elkészíthetünk például születésnapra, karácsonyra, mikulásra.
A recept:
Hozzávalók:
1/2 bögre aszalt datolya
1 bögre aszalt sárgabarack, alma, szilva, stb. vegyesen
- 3/4 bögre darált dió és vagy mandula
- víz
- 2 ek folyékony kókusz zsír (hideg sajtolású)
- kókuszreszelék
Elkészítés:
Az aszalványokat annyi vízben, hogy éppen csak ellepje kb. fél órára-órára beáztatjuk. A puha aszalványokat aprítógépbe tesszük, hozzáadjuk a darált olajos magvakat majd összeaprítjuk. Kevés kókuszzsírt keverünk hozzá, ha a víz által nem tudunk golyókat formálni belőle. A golyókat kókuszreszelékbe hempergetjük. Kész is a mutatós és finom, energia-dús bon-bon.
Gluténmentes kívánság pizza házilag
2014. november 7. Zöld Avocado
Nagyon szeretjük a jó pizzát! :-) Ki ne szeretné a jó pizzát? De hol lehet olyat manapság kapni??? Hiába találunk minden sarkon egy helyet, ahol készítik ezt a világhíres olasz finomságot, egyre silányabb minőségben teszik elénk ezeket a pizzákat. Az üzlet tulajdonosok spórolás céljából, egyre ritkább feltétet, vékonyabb paradicsomszósz réteget, és kevesebb sajtot kínálnak a "Város legjobb Pizzája", vagy "Igazi olasz pizza" címszó alatt. gluténmentes kívánság pizza házilag Olyan nehéz olyan pizzázót találni, ... ... ahol van tartása a tésztának ... olyan, beleharapok és "hmm" íze van a szósznak, ... gazdagon dísziti feltét, ...és a sajttömeg a tetején, olyan reklámokból jól ismert, de a valóságban ritkán megtapasztalt nyúlós és illatos. Hát ezt az élményt, sajnos egyre nehezebb átélni. :-( A Magyarországon élők előnyben vannak, mert azért egy-két házhozszállítós cég, még mindig el tudja kényeztetni az ízlelőbimbóinkat. Sajnos azonban a külföldön élők alátámaszthatják, hogy gasztronómia kérdéskörében, "nyugat" tanulhatna tőlünk. ;-) Hoztam nektek egy gyors megoldást arra, hogyan készíthettek otthon, pillanatok alatt, tartalmas, ízletes, illatos, nyúlós sajtos, mennyei pizzát, ami még egészséges és laktató is! :-) Fogadjátok és fogyasszátok! házi pizza hozzávalók egy része... HOZZÁVALÓK: a tésztához (kb. 1 nagyobb étvágyú embernek): 2 tojás (vagy őrölt lenmag vízbe áztatva) 100g darált mandula 50 g rizs liszt vagy kukorica liszt (ha nem fontos, hogy glutén mentes legyen, akkor használj inkább teljeskiőrlésű tönkölyt) 3 ek extra szűz olíva olaj vagy répce olaj 1/2 tk szódabikarbóna 1 tk Himalája só késhegynyi fehér bors 1 maroknyi friss petrezselyem (1 ek útifűmaghéj) (1 ek őrölt lenmag) (1 marék napraforgó mag, vagy tökmag, vagy vegyesen mindkettő) (opcionálisan lila hagyma, vagy fokhagyma a tésztába sütve) A zárójelben található hozzávalók nem kötelező tartozékok, de érdemes feldobni a tésztát is néhány egészséges extrával ;-) a feltéthez: - házi paradicsom szósz - tetszés szerint zöldségek: előre párolt brokkoli rózsák, kukorica, lila hagyma, fokhagyma, pritamin paprika, snidling, oliva bogyó, gomba stb. - 50g kemény, reszelt sajt (ha laktózmentesre szeretnénk, használjunk növényi sajtot) - (sörélesztő, miután kivettük a készre sült pizzát. A lényeg, hogy ne legyen hőkezelve a sörélesztő.) a házi paradicsomszószhoz: 2-3 nagyobb érett paradicsom 1/2 tk Himalája sócsipet fehér bors1 ek mustár 1/2 lila hagyma 1/4 avokádó (el is lehet hagyni)1 ek útifűmaghéj (nem elhagyható, mert ettől lesz krémes, és nem folyós állagú)friss bazsalikomaki szereti csípősen, az tehet bele egy kis őrölt chilit, vagy Cayenne paprikát gluténmentes kívánság pizza házilag ELKÉSZÍTÉS: Hosszan és részletesen fogom leírni, de ne ijesszen meg senkit a terjedelem! Egy roppant egyszerű ételről van szó, mely elkészítése során kiélhetjük kreativitásunkat is, és rugalmasan alakíthatjuk a receptet a saját szánk íze szerint. ;-) A tésztához valókat összekeverjük, cipót formálunk, majd kb. 30 percre hűtőbe tesszük... házi paradicsomszósz Közben elkészítjük a házi paradicsomszószt. A paradicsomokat felkockázzuk, és vízzel felengedve (épp ellepje) fedő alatt főzni kezdjük. Adunk hozzá fűszereket: só, bors, 1 ek mustár, ízlés szerint fokhagyma. Elővesszük a turmix gépünk krém készítő alkatrészét, és bele darabolunk (nagyobb darabok) egy fél lila hagymát. Engedünk rá egy kevés vizet (2-3 ek.), és krémessé turmixoljuk a lila hagymát. Hozzáadunk egy negyed avokádót, és 1 ek útifűmaghéjat. Közben a szétfőtt paradicsomot félre tesszük hűlni (ha hideg van oda kint, tegyük egy kicsit a szabadba, vagy ablakpárkányra, hogy gyorsabban kihűljön). A kihűlt, szétfőtt paradicsom pürét hozzáadjuk a lilahagymás, avokádós, útifűmaghéjas alaphoz, és az egészet szósz állagúvá turmixoljuk. Miután az egész egynemű és krémes lett, vagdosunk bele egy pár levél friss bazsalikomot, és félre tesszük, hogy az útifűmaghéj kifejthesse kocsonyásító hatását. nyújtsunk két sütőpapír között A hűtőből előkerülhet a tészta buci. Előveszünk két db sütőpapírt, és betesszük közé a nyers tésztát. Sodrófával kinyújtjuk a tésztát kb.fél cm vastagságúra (elég ennyi, mert a tészta a hő és a szódabikarbóna hatására meg fog hízni). A forma nem számít, hisz nem eladásra szánjuk. ;-) Ha kedvünk van, lehet a pizza kerek, vagy ovális, de akár négyzet alakú is. A készre nyújtott tésztáról lehúzzuk a felső sütőpapírt. Az alsó papírt és a tésztát üresen bedobjuk az előmelegített sütőbe 200 fokon kb.8-10 perce. Míg a pizzánk tésztája elősül, előkészíthetjük a kívánt feltéteket. Kinek mihez van kedve?! Én legtöbbször lilahagymát vagy fokhagymát, előpárolt brokkolit, paradicsomot és kukoricát teszek rá. Na meg persze jóóóó sok reszelt sajtot. ;-) Amikor már kérge sül a nyers tésztánknak a sütőben, kivesszük, és elkészítjük a végső formáját. Megkenjük a házi paradicsomszósszal, és megpakoljuk jó magasan a feltétekkel, és a sok sok sajttal. Ez nem egy bolti mirelit pizza, itt ne sajnáljuk a feltéteket! ;-) Olyan magas legyen a pizzánk, hogy még éppen beférjen majd egy-egy falat a szánkba. :-D Miután elkészítettük a ,,pizza várat, visszadobjuk a sütőbe, és újabb 10 perc alatt 200 fokon készre sütjük a házi pizzát. Aki szereti, az utolsó pár percben feltekerheti a sütő grillező gombját, és egy kicsit megpiríthatja a sajt tömeget a pizza tetején. Megjegyzés: Míg a pizzánk a sütőben szolizik, pont elég időnk van, hogy elmosogassunk, vagy bepakoljunk a mosogatógépbe, hogy aztán kényelmesen, és nyugodtan átadhassuk magunkat a mennyei, gyomor barát, és ízletes házi pizzánknak. ;-) Kérsz egy falatot? ;-)
Diós-lenmagos toast kenyér
A dió igen fontos táplálék az emberiség számára. Érdemes rendszeressé tenni étrendünkben. Néhány jó tulajdonsága, ami miatt nem érdemes nélkülözni: Telítetlen zsírsavakat tartalmaz, képes normalizálni a koleszterin szintet. Omega-3 és antioxidáns tartalma segíti a vérerek rugalmasan tartását, a szívet védi, vérserkentő hatással bír. Emésztést serkentő, valamint bélféregűző tulajdonsága is van. Jelentős kálium, kalcium, foszfor, vas és B-vitamin (B1, B3) E-vitamin tartalma van.
A recept:
Hozzávalók:
- 2,7 dkg friss élesztő
- 3,5 dl meleg víz
- 20 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 35 dkg fehér liszt (BL-55)
- 8 dkg finomra darált lenmag
- 2 evőkanál olaj
- 1 dkg só
- 1 kisebb bögre durvára tört dió
Elkészítés:
A kenyérsütő üstjébe belemorzsoljuk az élesztőt, majd ráöntjük a meleg vizet.
[Sokak szerint kell hozzá valami édes dolog is. Mint például egy kiskanál méz, vagy biocsicsóka. Régen én is raktam az élesztőre mézet, vagy biocsicsókát, azonban láttam egy rövidebb filmet (Ízes hagyományok), ahol falusi asszonyok sütöttek kenyeret, és legfeljebb sót adtak az élesztőhöz és a vízhez, de cukrot semmiféleképpen nem. Azóta édesítő nélkül készítem a kenyeret.]
Várunk egy rövid ideig, míg az élesztő feloldódik a víz tetejére. Ha cukrot, vagy mézet is raktunk hozzá, akkor az élesztő a víz felszínére kel. Nálam ennek hiányában csak feloldódik.
Közben elővesszük a többi hozzávalót.
Mikor feloldódott az élesztő, a fenti sorrendben hozzáadjuk a többi anyagot is.
Beletesszük a kenyérsütő gépbe és kiválasztjuk azt a programot, amivel a tésztát összekeveri, megdagasztja, megkeleszti. Nekem "dough" a program neve, és másfél óra alatt a nyers tészta szép nagyra fel is dagad.
Előveszünk egy kenyérformát, sütőpapírral kibéleljük. A megkelt tésztát belehelyezzük.
Konyharuhával letakarjuk és kb. fél órát pihentetjük meleg helyen. (Ez el is hagyható, ha előbb szeretnénk kész lenni vele.) A tészta tetejére diószemeket szúrunk.
Sütőbe tesszük - közepes lángon, vagy 180 fokon megsütjük. Kb. 35 perc sütés után egy kevés vízzel a tetejét megkenjük, majd visszatesszük 10 percre. Így puha, de mégis ropogós lesz és a teteje is szebb színt kap.
Ha kihűlt, már fogyaszthatjuk is. Akár magában, vagy valamilyen pástétommal megkenve.
Vegán mac ‘n’ cheese, avagy vegán sült “sajtos” tészta
2014. október 29. Zizi kalandjai
Nem tudom ki, hogy van vele, de szabályosan érzem, hogy az óraátállítással nyertem még egy órát, vagyis a napom 25 órából áll. Ádival a napunk ugyanúgy zajlik, mint előtte, mégis az ebéd sokkal hamarabb készül el, este pedig hamarabb ágyba tudjuk tenni, így több időnk marad dolgozni a gép előtt és egy kicsit kikapcsolódni. Az egyedüli rossz az óraátállítással kapcsolatban a korai sötétedés, de gondolom ezt senki nem szereti.
A sötét ellen hoztam most egy napsárga ételt, hogy bearanyozza a napotokat. A mac ‘n’ cheese (macaroni and cheese) népszerű étel az USA-ban, mondhatni úgy, hogy ez az amerikai sajtos tészta. Valójában egy tejes, vajas, sajtos szósz, amelyet összekevernek a főtt tésztával, majd tepsibe öntik és összesütik (íme az amerikai változat). A jó hír az, hogy ez vegán változatban is elkészíthető csupa finom és tápanyagokban gazdag alapanyagokból. Hasonlót már főztem egyszer – egy mángoldosat – , az is finom lett, de ez az új változat tényleg mennyei. Ádinak is ízlett, szóval bababarát… próbáljátok ki!
Vegán mac ‘n’ cheese
(Recept inspiráció: Oh Dear Drea)
Hozzávalók 3 főre (2 felnőtt, 1 baba):
- 250 g sütőtök, meghámozva, felkockázva
- 250 g répa, meghámozva, felszeletelve
- 270 g burgonya, meghámozva, felkockázva
- 180 g kesudió
- 1 nagy fej vöröshagyma, felaprítva
- 3 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 65-70 g sörélesztő pehely
- 6 evőkanál kókuszzsír
- 1 és 1/2 evőkanál frissen facsart citromlé
- 1 teáskanál kurkuma
- cayenne bors, ízlés szerint
- só, bors ízlés szerint
- sütéshez: füstölt pirospaprika, kenyérmorzsa
- 250 g tészta
Tegyük egy nagy lábasba a felkockázott burgonyát, sütőtököt, felszeletelt répát és felaprított vöröshagymát. Sózzuk, öntsük fel annyi vízzel, amennyi ellepi, majd tegyük fel főni közepes lángon. Kb. 15-20 perc alatt megpuhulnak a zöldségek, ekkor szűrjük le, de úgy, hogy a főzővizet tegyük félre (ezzel fogjuk a szószt elkészíteni!!!).
Egy másik lábasban főzzük meg a tésztát a csomagoláson található utasítás szerint. Szűrjük le és tegyük félre.
Melegítsük elő a sütőt 180C fokra.
Tegyük a kesudiót robotgépbe és ennek megfelelően daráljuk krémesre (közben a robotgépet állítsuk le néha, nehogy leégjen a sok munkától!). Ha krémesre van darálva, adjuk hozzá a robotgépben a kókuszzsírt, a citromlevet, a cayenne borsot és a kurkumát. Dolgoztassuk össze a krémet a robotgépben. Közben lassan kezdjük el adagolni a sörélesztő pelyhet és a zöldséges főzővizet miközben a robotgép dolgozik. Ha a pehely is el lett dolgozva a szószban, kezdjük el hozzáadni a főtt zöldségeket és fokozatosan adjunk mellé a főzővízből, hogy krémes szószt kapjunk eredményül. A lényeg a fokozatosságon van, tehát ne egyszerre zúdítsunk mindent a robotgépbe, hanem szépen lassan adagoljuk a hozzávalókat. A végén sózzuk, borsozzuk és ha szükség van hígításra, akkor használjuk a maradék zöldséglevet (én szinte az összeset felhasználtam).
Egy tálban keverjük össze a főtt tésztát a “sajtszósszal”, öntsük az egészet egy tepsibe, szórjuk meg a tetejét füstölt pirospaprikával és kenyérmorzsával. Tegyünk alufóliát a tetejére és süssük 10-15 percig, majd fólia nélkül még 5 percig. Tálaljuk azonnal!
Tipp : a szósz nagyon nagy adag lesz, vagyis lesz belőle maradék! Én másnap blansíroztam brokkolit és karfiolt, tepsibe tettem és leöntöttem őket a maradék szósszal és összesütöttem! Isteni lett a végeredmény, még jobb, mint a tésztás verzió!
Iráni mandulás-padlizsános rizs mákkal
2014. október 29. Vegán muflon
Irán nem éppen turistaparadicsom, de ez érthető is. Sokakat már a gondolat is elriaszt, hogyan festett volna egy snitt a Baywatch-ból, ha a Kaszpi-tengernél kezdik el forgatni. Valahogy így:
Ellenben a közel-keleti konyhák többségéhez hasonlóan csodás dolgokat tudnak előállítani növényi alapanyagokból. Persze, komoly hátrányuk, hogy ezek eredeti nevét lehetetlen kimondani egy fogászati zsibbasztó injekció után. Az esélyegyenlőség jegyében nézzünk tehát egy olyan ételt, mely nem rendelkezik ismert iráni fantázianévvel, ellenben egyszerű, mint egy teheráni medvetáncoltató. Alkotóelemek: 1 fej vöröshagyma 1 db padlizsán 150 g rizs(a) (legjobb a barna rizs, de ha türelmetlenek vagyunk, kitűnő a fehér is) 2 kiskanál őrölt római kömény (vagy garam masala - róla még lesz szó) 2 kiskanál kurkuma só valamint ízlés szerint hántolt darált mandula és darált mák A metódus: Rizst főzünk nüansznyit sós vízben. Közben egy másik edénybe kevés olaj, majd felforrósodása után felkockázott hagyma kerül. Hozzáadjuk a fűszereket és miközben ízlésesen pirulnak együtt, Pavlov-kutyát imitálunk akaratlan. Ezután hozzáadjuk a felkockázott padlizsánt, sózzuk, megkeverjük, majd némi vízzel fedő alatt puhára pároljuk. Ha elkészült, hozzáadjuk a rizst, majd újabb fakanállal véghezvitt mixelés után állni hagyjuk. Ha némileg abbahagyta a gőzölgést, hozzáadjuk a mandulát és a mákot. A végeredmény magáért beszél:
Isteni feketecseresznyés csokitorta
2014. október 23. Vegan Spirit
Ez a csokitorta, tömény csoki, de nem émelyítő, mégis laktató és egészséges. Ráadásul kedvünkre variálhatjuk, bár az alap recepttel is bárkit elkényeztethetünk. Fényévekkel egészségesebb minden sütött, hőkezelt édességnél, és 20 perc alatt elkészíthető. A turmixgép kelyhét még csak el sem kell öblíteni a műveletek között. Persze a végén azért nem árt elmosni. :)
A képeken az alap (cseresznyekrém nélküli) torta látható, de a fekete cseresznye egy igazán harmonikus kiegészítője az amúgy is a tökéletesség határát súroló tortánknak. Helyettesíthetjük a fekete cseresznyét bármivel , ami szerintünk illik a csokoládéhoz (banán, kókuszkrém, eper...stb), de el is hagyhatjuk. A leírt mennyiségből egy kb 12 szeletes torta jön ki, de az én tapasztalatom szerint kb 16 teljes értékű szelet vágható belőle, mert elég laktató.
Hozzávalók a tortalaphoz:
- 200g natúr mandulabél
- 140g datolya (magozott, aszalatlan)
- 1 csipet só
A cseresznyés krémhez:
- 100g aszalt fekete cseresznye
- 20g datolya (magozott, aszalatlan)
A csokikrémhez:
- 4db nagy, érett avokádó
- 105g kakópor
- 120g datolya (magozott, aszalatlan)
- 5g vanília őrlemény, vagy 2 vaníliarúd kikapart bele
- 1 csipet só
- 1 ek útifű maghéj őrlemény (lehet egész is, ha nics őrlemény) - elhagyható
A mandulát, cseresznyét és az összes datolyát beáztatjuk 4-8 órára. A datolyát és a cseresznyét éppen csak annyi vízben, ami ellepi. Akkor ideális a vízmennyiség, ha nagyjából mindet fel tudják szívni. Érdemes az előre kimért datolya adagokat külön edényben áztatni, mert miután megszívja magát vízzel, megváltozik a súlya. A mandulát egy éjszakára hagyjuk ázni, majd megszabadítjuk a barna hártyaszerű héjtól. Ha nincs időnk beáztatni a dolgokat, az sem gond, ugyan úgy elkészíthető a torta, és a forrázásos technika is működni fog. Én általában 15 másodpercre leforrázom őket, hogy a magok ne hevüljenek át, majd azonnal hidegvízzel hűtöm le a mandulát, és ezt még egyszer megismétlem. Ettől a héj felpuhul, és könnyen ki tudjuk nyomkodni a fehér mandulákat a barna héjból. Ha készen vagyunk a pucolással, tegyük aprító vagy turmixgépbe a mandulát, és daráljuk olyan apróra, amikor már elkezd összetapadni, akkor hozzárakjuk a datolyát és a sót. Ezt általában egy krumplitörővel szoktam összedolgozni, mert így kímélem a turmixgépet, és így is tökéletes lesz az eredmény. Amikor összeállt a massza, akkor belenyomkodjuk a tortaformánk aljába, és egyenletesen elterítjük, lenyomkodjuk, majd hűtőbe rakjuk.
Az aszalt cseresznyét is beáztatjuk egy éjszakára, kevés vízben, hogy könnyebben legyen vele dolgozni. Datolyával együtt turmixgépbe tesszük, és krémesre turmixoljuk. Ha nem tudtuk beáztatni, akkor a turmixolás közben, lassan adagoljunk hozzá vizet, amíg egy sűrű lekvár szerű masszát nem kapunk. Ezt a masszát kenjük egyenletesen, a tortaformában lévő alapra, majd tegyük vissza a hűtőbe.
A csokikrémhez megtisztítjuk, kimagozzuk az avokádókat, majd a többi összetevővel együtt turmixgépbe rakjuk, és krémesre turmixoljuk. Ennek is sűrű krémnek kell lennie. Ha kész, akkor harmadik rétegként elterítjük a tortaformában. Díszítjük ízlésünk, lehetőségeink és kreativitásunk szerint, majd visszatesszük a hűtőbe, legalább 2 órára. Ezután fogyaszthatjuk, ajándékozhatjuk, dicsekedhetünk vele. :)
Váljon egészségetekre, és boldogságotokra ez a remek édesség!
J. K. Valentine
Grillezett batáta párolt lilakáposztával és csicseriborsó fasírttal
2014. október 17. Éltető ételek
Szerencsére a gyerekek is szeretik a lilakáposztát, így ez gyakran kerül az asztalra. A batáta viszont nem nagyon kedvenc, így ezt csak hétköznap készítem el, amikor a gyerekek iskolában vannak. Szerencsére már több helyen is lehet batátát vásárolni, már a Lidl-ben is láttam. Én Ásotthalomról vásárolom, kedves kolleganőm szokott rendelni időnként. Hozzávalók: Párolt lilakáposzta: - 1 fej lilakáposzta - himalája só - 1 közepes fej vöröshagyma - 1-2 evőkanál kókuszolaj - pici gyömbér vagy gyömbérpor - 2-3 csipet köménymag - 2-3 evőkanál balzsamecet - 1 alma Grillezett batáta: - 2 közepes batáta - fokhagyma - olívaolaj - himalája só, olaszos fűszerkeverék Fasírt: - 15 dkg áztatott csicseriborsó - 1 kisebb fej vöröshagyma - 2 gerezd fokhagyma - só, bors, pirospaprika - 1 evőkanál darált chiamag Elkészítése: A káposztát gyaluljuk le, majd sózzuk be.A kókuszolajat olvasszuk fel az edényben, majd szórjuk bele a köménymagot. Picit pirítsuk együtt.Adjuk hozzá a vékonyra felszeletelt hagymát, pároljuk meg.Ezután alaposan nyomkodjuk ki a káposztát (mivel elég sok levet ereszt), és adjuk a hagymához.Öntsük rá a balzsamecetet, majd reszeljük bele a gyömbért (vagy szórjuk bele a gyömbérport)Öntsünk rá egy pici vizet, és fedjük le. Kb. fél óráig hagyjuk párolódni lassú tűzön.Reszeljük bele az almát (én nem szoktam meghámozni), és még süssük együtt 10-15 percet. - A batátát hámozzuk meg, majd szeleteljük feé 2-3 mm vastagra. - Sózzuk, reszeljük bele a fokhagymát, és löttyintsük rá az olívaolajat is. - Szórjuk meg a fűszerkeverékkel. - Kevés kókuszolajon süssük meg mindkét oldalát, 5-8 perc alatt elkészül. - A fasírthoz a csicseriborsót be kell áztatni előző éjszaka. - Tegyünk minden alapanyagot a konyhai robotgépbe, és daraboljuk morzsásra. Fűszerezzük. - Adjuk hozzá az őrölt chiamagot, és egy kevés vizet. Hagyjuk, hogy egy picit megduzzadjanak a magok. - Süssük ki kevés kókuszolajon. Hagyjuk kihűlni, szépen összeáll.
Dió parmezán
2014. október 15. Gréta konyhája
Még vegetáriánusként is imádtam a sajtokat, azon belül is pedig az egyik kedvencem a parmezán volt. Vegánná válásom után elég nehéz volt elképzelni, hogy valaha is átélhetem még a parmezán élményt, de tévedtem. Találtam valami sokkal, de sokkal finomabbat és egészségesebbet, mert a dióparmezán biztosan nem tartalmaz függőséget okozó morfint, kazomorfint és kodeint, amelyek a sajtokban kimutatható opiátok. A dióparmezánban még az is nagyszerű, hogy tele van B vitaminokkal, omega 3 zsírsavakkal, alpha-liposavval( az egyik legerősebb antioxidáns), emellett melatonin, réz, vas, és nagy mennyiségű növényi protein is található benne, hogy a legfontosabbakat említsem. Az én dióparmezánomat Tündékonyhai tésztán is megtalálhattátok feltétként, kifejezetten harmonizál a spenóttal, de szórhatjátok kenyérre, levesbe, főzelékre, egyszóval mindenre. De még panírozni is lehet vele. A dióparmezán 4 hozzávalóból áll, és 5 perc alatt elkészül. Hozzávalók: - egy bögre tisztított dió -1 gerezd fokhagyma - 2 ek inaktív élesztőpehely (ettől lesz sajtos íze) - 1 mokkáskanál tiszta só (NaCl) (lehet még hozzátenni egy teáskanálnyi pirított szezámmag olajat, de elhagyható) A hozzávalókat egy darálóba, vagy aprítóba tesszük, és addig nyomjuk a gombot, míg a dió morzsás lesz. Ha Krémre van szükségünk, akkor tovább, így a dióból kicsapódnak az olajak, és lehet belőle pesto, vagy bármilyen krémes tésztaszósz. Hűtőben, lezárva kb 2 hétig áll el. Jó étvágyat!
Mit eszik a vegagyerek (vegán baba)?
2014. október 11. Zizi kalandjai
Mivel Ádi nagyjából ugyanazokat eszi már, amit mi is, ezért úgy gondoltam, hogy a hozzátáplálás rész kinőtte magát és inkább azt mutatom meg nektek, hogy sima hétköznapokon milyen egyszerű, tápanyagokban gazdag ételt eszik ő és vele együtt mi is.
Igyekszem a szezonalitást követni, színes maradni és Ádi miatt kreatív is lenni, akár ízeket, akár a tálalást tekintve. Hétfőtől péntekig mindennap főzök (kivéve, ha valamilyen program közbejön), a hétvégék pedig vegyesen alakulnak, hol főzök, hol pedig elmegyünk valahova ebédelni. Szombatonként többnyire a biopiacon falatozunk, eszünk pékárut, nyers zöldségeket, ami a kezünkbe akad… mint például néhány hete Ádi éppen nyers brokkolit és nyers homoktövis bogyót (nagyon savanyú!!!) kívánt meg ebédre, ehhez társított még egy kiflit. :) Érdekes az ízlése, de mi teljes mértékben támogatjuk! Főleg, ami a nyers zöldség szeretetét illeti… hihetetlen kiskrapek. A piacon a múltkor meg kellett vennem néhány zöldséget, mert felkapta őket és elkezdte rágcsálni… de főzés közben is jön kíváncsiskodni, megfogja, megszagolja a zöldségeket és megpucolt, megmosott állapotban meg is kóstolja őket. Nyilván a fokhagymát és a vöröshagymát nem hagyom, hogy megkóstolja, de a krumplit, tököt, céklát, karalábét, brokkolit, répát, stb. hagyom neki, hogy rágcsálja.
Sokan kérdezik tőlem, hogy hogyan tudnák megszerettetni a gyermekükkel a nyers zöldségeket. Nem tudom mi a titok… tényleg! Illetve egy dolgot tudok! Mi semmi olyan dolgot nem adtunk még Ádinak, ami cukorral, mézzel, juhar- vagy agavésziruppal vagy bármilyen más édesítőszerrel van édesítve (igyekszünk ezt a szokást megtartani legalább két éves koráig). Úgy gondoljuk, hogy ennek köszönhető a nyers zöldség és gyümölcs szeretete. Tényleg mindent megkóstol nyersen, többnyire ízlik is neki, van, ami a kedvencévé is válik (pl. brokkoli, uborka). Mivel nem evett még édesített dolgot, ezért szerintem tisztán érzi az ízeket és még a számunkra nagyon savanyú homoktövis sem túl savanyú számára!
A tanácsom az, hogy vonjuk be a babókat a főzésbe, mutassunk meg nekik mindent, kóstoljuk meg mi is velük együtt nyersen a zöldségeket. Hátha elkezdenek utánozni! Ne csináljunk belőle problémát egyébként, ne stresszeljük magunkat, mert a baba megérzi az ilyenfajta negatív rezgést. Lehet, hogy a mi csemeténk nem is fogja megszeretni a nyers zöldségeket még egy darabig, szóval erőltetni nem kell, de próbálkozni lehet.
Ádi továbbra is vegán, de ahogy jeleztem korábban, nem fogok problémát csinálni belőle, ha valamikor majd eszik tejterméket vagy tojást. Egyelőre, amíg megoldható, vegán étrenden tartjuk, aztán meglátjuk mit hoz a jövő.
A Mit eszik a vegagyerek? egy új sorozat lesz itt a blogon és egyszerűen csak fotókat teszek fel az ételekről, hogy Ádi miket eszik. Ezzel szeretnék inspirálni mindenkit (főleg anyukákat), hogy viszonylag rövid idő alatt össze lehet dobni változatos, tápanyagokban gazdag, ízletes ebédet mindennap. Ha az elkészült ételek valamelyikének már fent van a receptje a blogon, azt mindig belinkelem. Egy bejegyzésben összesen hét képet teszek közzé, de ez nem jelenti azt, hogy ez mindig egy heti ebéd mennyiség, az is elképzelhető, hogy hét ételt két hét alatt fotózok le, mert néha elfelejtek képet készíteni vagy, ha nem itthon ebédelünk, akkor nem mindig van nálam fényképezőgép, hogy lefotózzam az ételt, stb. Az ételek főzésénél egyszerűségre és gyorsaságra törekszem, de be-bekerül néha olyan étel, amelynek az elkészítése több időt vesz igénybe.
Csináltam egy hashtaget Instagramon: #miteszikavegagyerek – töltsétek fel ti is a fotóitokat az elkészült ételekről, tageljétek be, hagy legyen összegyűjtve egy helyen az a sok étel, amit a babáknak, gyerekeknek főzünk és szolgáljon inspirációul mások számára. Aki mától két héten keresztül (október 11 – október 25) a legtöbb képet tölti fel, azt meg fogom ajándékozni valamivel!
És akkor jöjjenek az ételek…
Sütőtök fasírtgolyók zelleres burgonyapürével
Caponata (szicíliai padlizsánragu) spagettinivel
Kelkáposztafőzelék Alnatura mediterrán zöldségburgerrel
Rizs, fokhagymás pirított sütőtök, az elmaradhatatlan uborka és pirított vegán virsli
A korábbi sütőtök fasírtgolyókból a maradékot lefagyasztottam, így ha gyorsan szükség van ebédre, előkapom és teflonserpenyőben átpirítom őket… itt újra burgonyapürével és párolt borsóval tálaltam
Párolt fokhagymás spenót, tepsiben sült fokhagymás-rozmaringos-olívaolajos burgonya és édesburgonya, avokádó, vegán sajt
Zöldséges lencseragu padlizsánkrémmel (Ottolenghi Plenty szakácskönyvéből) és natúr puffasztott rizs szelet (kombinálva van a hüvelyes – lencse – a gabonával – rizs szelet -, így a komplettálásnak megfelelően ez teljesértékű fehérje ebéd)
Gluténmentes, tojásmentes brownie
2014. október 6. Éltető ételek
Ez a süti az első helyet foglalja el a sütöttek kategóriában, mert ez nagy kedvenc. Gyakran készítem, házi baracklekvárral isteni finom. Hozzávalók: Nedves összetevő: - 30 dkg alma - 1,5 dl mandulatej - 8 dkg 70%-os keserűcsoki - 2 dkg kókuszolaj - 1 evőkanál méz vagy kókuszvirágcukor Száraz összetevő: - 10 dkg gluténmentes liszt (pl. rizs, köles, kukorica) - 15 dkg nedves mandulapép (ami a mandulatej készítésekor kimarad) - 1 evőkanál chiamag darálva - 1 evőkanál kakaópor - 1 kávéskanál szódabikarbóna - 1 kávéskanál vaníliapor Elkészítése: - Az almát alaposan megmossuk, majd a magházát kivágjuk és felkockázzuk. - A mandulatejet a kókuszolajjal, mézzel és a csokival megmelegítjük, hogy a csoki elolvadjon benne. - Turmixba tesszük az almát, ráöntjük a csokis tejet, és pépessé turmixoljuk. - A száraz összetevőket elkeverjük, majd ráöntjük az almás csokis masszát. - Egy 20x20 cm-es formába belesimítjuk a tésztát, majd előmelegített sütőben (170 fok) 35-40 perc alatt készre sütjük. Szeletelés előtt hagyjuk teljesen kihűlni! Kínálhatunk hozzá házi baracklekvárt, nagyon finom lesz vele.
Legjobb vegán piténk
2014. október 6. Mentesreceptek
Pitében nem lehet nagyon eredetit mondani, az alapösszetevők ugyanazok, de nálunk ez az a változat, ami a legjobban bejön. (Vagyis ez maga több változat egyben) Egy nagy tepsire való (amit a tűzhelyhez adtak) telik ki belőle. Ezekből gyúrom a tésztát: 150 g zabpehelyliszt 150 g Grahamliszt 100 g darált dió (Ha nincs dió, vagy valaki nem eheti, finom liszttel is működik. A dió különösen frissen teszi különlegesen ropogossá, ha másnapi fogyasztásra szánjuk, már nincs olyan nagy jelentősége. De aki teheti, egyszer mindenképpen kóstolja meg frissen, dióval.) 1 cs sütőpor 2 csapott ek cukor csipet só 1 tk citromlé 80 g Liga margarin és annyi víz, hogy összeálljon puha, de nem ragacsos tésztává (aki tejterméket is fogyaszt, víz helyett tejfölt használjon) Csak annyi ideig áll, míg a gyümölcsöt elkészítem (vagy annyit sem, ha van segítség :) ). Legalább 1,5 kg almát, szilvát (vagy a kettőt vegyesen) tisztítok, darabolok. A feldarabolt gyümölcsöt egy fazékba teszem, megszórom őrölt fahéjjal és őrölt szegfűszeggel. 3 ek étkezési keményítőt a lehető legkevesebb vízben feloldok, ráöntöm a fűszeres gyümölcsre és kevergetve felforralom (míg a keményítő fehérből átlátszóvá válik). Korábban úgy csináltam, hogy a keményítőt csak összekevertem a gyümölccsel és nem főztem fel előtte - nem volt rá panasz, de a gyümölcsök tetején néhol meglátszott a fehér keményítőpor és nem volt szép. Nem felejtettem ki a cukrot, az nem kell bele. (Aki megszokta a halálracukrozást, az elsőre tehet bele mondjuk 2 kanállal, de azért ne felejtsük el, hogy az almát gyümölcslevekben édesítésre használják, a szilvát régóta cukor nélkül teszik el lekvárnak, szóval nem hiányzik ebből a plusz cukor.) A tészta nagyobbik részét (kb. 2/3) akkorára nyújtom, alakítom, hogy a tepsi alját befedje és kicsit az oldalára is fel tudjam hajtani. Belesimítom a gyümölcsöt és a tetejét a maradék tésztával díszítem/félig-meddig lefedem. A legegyszerűbb a kinyújtott tésztából derelyeszaggatóval csíkokat szabni, de ha az alkalom úgy adja, szépen is fel lehet díszíteni. Tejfogyasztóknak ajánlom a túrós változatot: ehhez 1 kg túróba keverem a 3 ek keményítőt és 2 ek cukrot is, ezt teszem alulra, és a gyümölcsöt a fűszerekkel (keményítő nélkül) a tetejére - minden más ugyanaz. Addig sütöm, míg a tészta pirulni kezd és a gyümölcsök puhák. Szilvás pite őszi ünnepre
Egzotikus, trópusi kosárkák: nyers, vegán, minden mentes édesség
2014. szeptember 26. Zöld Avocado
Mostanában kevés édességet kívánunk, de ha készítek valamit, az elég gyakran nyers, természetes alapanyagokból: gyümölcsökből és dió félékből készül, azaz "élő édesség". Magyarországon, és az egész világon is egyre népszerűbbek az élő ételek, a nyers étkek, a Raw food-ok. Egyre több követője van ennek a táplálkozási formának, ami lényegében azt jelenti, hogy minden, amit esznek, az hőkezelés mentes, feldolgozatlan, naturális. Úgy vélik, hogy a gyümölcsök, zölségek, diófélék, csírák, magok stb., azaz a természetes táplálékok 40 Celsius fok felett elveszítik értékes tápértékük nagy részét. Vannak hőérzékeny vitaminok, ásványi anyagok, melyek 40°C fok felett elpusztulnak. Így minden amit ezek a nyers étkezők fogyasztanak, az "élő", és a maximum a 40°C fok alatti aszalás technológiáját alkalmazzák ételeik elkésztése során. Akit érdekel a téma bővebben is, az keressen rá a neten Lénárt Gitta nevére, aki az egyik legnépszerűbb szószólója a nyers étkezők táborának ma Magyarországon. sütésnélküli kókuszos kosárkák Imádom az egzotikus, trópusi gyümölcsöket, és mindent, ami belőlük készül. :-) Ezúttal egy egyszerűen elkészíthető, de kicsit időigényes édességet hoztam nektek. Nem sikerült épp a legszebben, de azért megosztom veletek, mert az íze jó, a külalakon meg még lehet dolgozni. ;-) Viszont annyira finom, és nem lehet abbahagyni az evését, hogy nem akartalak megfosztani titeket az élménytől. A képekben most ne gyönyörködjetek. Inkább készítsétek el ti is, és faljátok a kis mangós, kókuszos, passiógyümölcsös egzotikus kosárkákat. ;-) Akinek pedig szebb külalakban sikerül megörökítenie őket, az küldje el nekem a képeket, én pedig megosztom őket. :-) MANGÓS, KÓKUSZOS, ÉS PASSIÓGYÜMÖLCSÖS KOSÁRKÁK, avagy Mangó mámor és a két egzotikus barátnője HOZZÁVALÓK: kb.36 db kosárkához 200 g darált dió, kesu dió, mandula keveréke (többségben legyen benne a dió)120 g magozott datolya, és aszalt szilva (kb. 75% : 25% arányban, azaz kb.90 g datolya és 30 g szilva. De az arány változhat, attól függően mi van otton. ;-) )2 ek kókuszzsír(2 ek chia mag)2 ek víz1 zöld lime kb. 36 adagnyi, 3 féle töltelékhez: mangós: 1 banán + 1 érett mangó + 1/4 zöld lime (+1 tk útifűmaghéj)kókuszos: 1 banán + 1 dl kókusz tejszín (konzerves) + 2 dl kókusz reszelék + 1/4 zöld limepassiógyümölcsös: 1 banán + 1 dl kókusz tejszín (kenzerves) + 2 db passiógyümölcs + 1/4 zöld lime leve (+1 tk útifűmaghéj) Természetesen a töltelékek/krémek más gyümölcsökkel is elkészülhetnek. Minden, ami kevésbé lédús jöhet. El tudom képzelni pl.: áfonyával vagy meggyel is. egzotikus kosárkák sütés nélkül ELKÉSZÍTÉS: A töltelékekhez a hozzávalókat a turmix gépbe tesszük, és krémet készítünk belőlük. Külön turmixoljuk a mangós, külön a kókuszos, és külön a passiógyümölcsös tölteléket. (A passió gyümölcsösbe ajánlatos a gyümölcsöt nem a turmix géppel belekevereni, hanem utólag kanállal, és akkor nem turmixolja szét a magokat a gép. Gusztusosabb marad.) A 3 külön tálba kiszedett 3 krémet betesszük a hűtőbe. Közben elkészítjük a kosárkákat. A dió, kesu, mandula keveréket porrá őröljük a darálón. A szilvát, datolyát, vizet és zöld lime-ot (hámozás után az egészet) a két késes darálóba tesszük, és lekvárt készítünk belőle. A gép nem fogja szeretni, mert ráragad a késre a lekvár, ezért lassú fokozaton, és szakaszosan, időnként felrázva végezzük a krémesítést. Ha szükséges kevés vizet tehetünk hozzá. A lekvárt és a diós lisztet a chia maggal egyneművé dolgozzuk. Ezt legjobb kézzel végezni. Betesszük a hűtőbe egy fél órára állni a barna tésztát. Miután letelt a fél óra, kivesszük a kosár alapanyagot a hűtőből, és jön a formázás. Több lehetőségünk van. Ha rendelkezünk szilikonos muffin formával a legegyszerűbb, abba nyomkodni kézzel a tésztát, kis kosárkákat formálva. Ha nincs ilyen formánk, akkor elővesszük az alumínium muffin sütőt, meg a muffin papírokat hozzá. Két nagy sütőpapír között laposra nyújtjuk a tésztát. Maximum vastagság, mint egy linzer vastagsága. Tipp: nincs szükségünk sem gyúródeszkára, sem arra, hogy mindent összelisztezzünk, amikor nyújtjuk a tésztát. Tegyük a tésztát két sütőpapír közé, és sem lisztre nem lesz szükségünk, sem a sodrófát nem kell elmosni utána. :-) Egy virág alakú nagy méretű linzer szaggatóval virágokat szaggatunk a tésztából, amiket a muffin papírral bélelt muffin sütőbe ejtünk. Lehetőleg középre ejtsük, hogy a kosárnak a szélei körben meglegyenek, hogy meg tudják majd tartani a tölteléket. Ezt folytatjuk, míg el nem fogy a tészta alapanyag. Ez egy 36 db-os recept, azaz, ha hagyományos muffin sütőnk van, akkor kb.12 db után bajban leszünk, mert megtelik a sütő formánk. Nem gond! ;-) A muffin papírokat egy magasabb falú tálba tesszük, és úgy töltjük meg a tészta kosárkákkal, hogy kicsit összenyomjuk őket, hogy tartsák egymást. Lehet, hogy nem lesznek túl szépek, és szabályosak, mint a sütő formában, de ha finom, kit érdekel, mennyire aszimmetrikus?! ;-) Miután 1-1 tepsi (12 darabos kör) elkészült, érdemes betenni a fagyasztóba őket, hogy a tésztában található kókuszzsír elkezdjen megdermedni, ezáltal tartást adni a kosárkának. Tehát míg az első 12-es kör a fagyiban fázik, addig elkészítjük a következő 12-est. És így tovább... Kb.10 perc fagyasztás után meg lehet tölteni a kosárkákat a hűtőben található töltelékekkel: mangós, kókuszos és passiógyümölcsös. Miután megtöltöttük őket, irány vissza a hűtőbe, és fogyasztásig ott is maradnak! :-) virágok a muffin sütő formábannyers mangó krém muffin tölteléknekMivel ez egy nyers édesség, ezért a hűtés fontos! Ilyenkor tudnak jól összeállni az alkotó elemek: sűrűsödni a krém, dermedni a kosárka. A legjobb, ha csak másnap eszünk belőle, amit persze nehéz kivárni. :-) Ha van otthon aszaló gépünk, akkor a kosárkákat meg is aszalhatjuk, hogy tuti masszívan álljanak, és biztosan finomabb is a ropogós kosarakkal. A jövőben remélhetőleg lesz majd alkalmam ezt is kipróbálni, de ahhoz előbb kell majd egy aszalógép, na meg persze ahhoz kell, egy nagyobb konyha is! ;-) Balázs nem édes szájú, de ezekkel az trópusi ízekkel nagy mosolyt csaltam az arcára, és nem tudta abbahagyni a nassolást. Annak ellenére sem, hogy nem lettek szépek a kosárkák, mert nem voltak elég masszívak. egzotikus, trópusi kosárkák sütés nélkül Megjegyzés: Legközelebb vagy több diót teszek a tésztába, vagy nem kosarakat formázok, hanem kis üveg tálkákba teszem őket, és kanalas desszert lesz belőle. A kókuszos krém a kókusz reszeléktől kemény lett, de a mangós és passiógyümölcsös krém krém szerű maradt, amit nem bánok, mert fincsi krémes, viszont a nem merev falú kosárkák fala dőlésnek indult a krém terhe alatt. :-D Így a legjobb a muffin papírból enni őket. Hát igen. Nem vagyok profi. Még kísérletezgetnem kell. Még ha nem is szép, azért nagyon finom lett, és bűntudat nélkül lehet nassolni, mert sem fehér lisztet, sem cukrot, sem semmilyen mesterséges adalékanyagot nem tartalmaz. Csak amit a természet nekünk adott! ;-) nyers kókusz kosárkák
Nyers kókuszos-szőlős krémes sütemény
Munkahelyi vacsora volt a héten, oda készítettem el ezt a finomságot. Nyers sütit terveztem mindenképp, mert az ott összejött emberek között van, aki nyersen táplálkozik. Másrészt pedig tudom, hogy többekben nyitottság él az egészséges és nyers édességek iránt. Hát, elfogyott mind, nagy örömömre, pedig egy jó nagy tepsivel készítettem. Szerintem, ha tortaformába tesszük ezt a mennyiséget, egy szép nagy tortát kapunk belőle. Szőlőszezon ideje van, készítsük el bátran, nem nehéz, csak egy jó turmixgép kell hozzá! :) (No meg az összetevők...)
A recept:
Hozzávalók:
oolajos magvak
o (legalább) 30 dkg otelló szőlő
omazsola
oútifű maghéj
o12 dkg kókuszreszelék
ovíz
oméz/banán
okókuszzsír
okakaópor vagy karobpor
odatolya
o folpack
Elkészítés:
Az alap: az olajos magvakat jó alaposan megdaráljuk. (Lenmagot, diót használtam leginkább, valamint okosmag őrleményként némi homoktövis és piros szőlő mag őrleményt, de bármi más olajos magot használhatunk, a lényeg, hogy lisztszerű állagra őröljük. A datolyát felaprítjuk, meleg vízbe beáztatjuk, majd ha felpuhult, a vizet leszűrjük róla és gyorsraprító gépben pépesre daráljuk. Ezt hozzákeverjük az olajos mag őrleményhez. Egy kevés vizet adunk még hozzá, majd előveszünk egy tortaformát vagy egy tepsit és folpackkal kibéleljük. Ezután az aljába nyomkodjuk a nyers tésztát. Hűtőbe tesszük.
Szőlős krém: Kb. 10 dkg mazsolát meleg vízbe áztatunk, közben a szőlőt alaposan megmossuk, majd a turmixgép poharába szemezzük. A megpuhult mazsolát is hozzáadjuk. Összeturmixoljuk. Ha nagyobb teljesítményű gépünk van, nem kell vizet tenni hozzá. A szőlőlevet egy szűrőn átszűrjük, így a szőlő és mazsolamagok, a szőlő héja nem kerül bele a süteménybe. Az átszűrt szőlőléhez mennyiségtől függően 2-3, esetleg 4 evőkanál útifű-maghéjat keverünk. Ettől lesz, habos-zselés állaga.
Kókuszos krém: A kókuszreszelékeket felöntjük annyi vízzel, hogy épp ellepje. Kicsit átforgatjuk kanállal. Mikor ázott egy rövid időt, a turmixgépbe tesszük. Attól függően, hogy banánnal vagy mézzel édesítjük, azt is teszünk hozzá (banánt felkarikázva). Indulhat a turmixolás. (Ezt nehezebben viszi valamivel a turmixgép.) Amikor láthatóan összeturmixolódott, ehhez is adunk kb. 2 evőkanálnyi útifű maghéjat. Szintén zselés, habos állagot ad neki.
Ha a szőlős krémünk zselés lett, elsimítjuk a sütemény alapján, majd rásimítjuk a szőlős habot. A tetejére pedig a következőképpen készítjük el a csokimázat : Folyékony kókuszzsírt kikeverünk karob vagy kakaóporral, mézet és/vagy biocsicsóka sűrítményt keverünk hozzá. Ezt a szőlős réteg tetejére simítjuk. Érdemes ezt követően rögtön felszeletelni és utána hűtőbe tenni, hogy dermedjen egy-két órán keresztül.
Nyers töktorta
2014. szeptember 17. Szelíd életmódváltók
Vigyázat, ez most egy tökös bejegyzés lesz. És nyers.
Ősz van és nehéz nem észrevenni az őszi sárgát. Ott van a fákon, ott hever a földön, ott van mindenütt. De a legkoncentráltabban a tökben van ott. Tényleg, mikor néztél meg utoljára alaposan egy sütőtököt? Kívül, belül…most itt egy ok, hogy tököljél egyet, avagy készítsd NYERS TÖKTORTÁT.
Hozzávalók:
alap
3-4 aszalt függe
3-4 aszalt szilva
lenmag – fele őrölve, fele egyben
kóskuszreszelék
————
krém
egy kisebb tök
1 banán
2 ek méz
fél pohár kókusztej
2 ek kókusz olaj
1,5 ek utifű maghéj
csipetnyi fahéj
Elkészítés
Alap:megmosott aszalt szilvát és fügét áztassuk be legalább pár órára, de még jobb, ha előrelátóak vagyunk, és előző nap beáztatjuk. Ha ez megvan, turmixoljuk össze az áztatólével, míg nem kapunk egy gyönyörű bordó-barna illatos masszát. Ebbe keverjük bele tetszőleges arányban a lenmagot és kókuszreszeléket. Minél nagyobb arányban van lenmag, annál erőteljesebb ízű lesz. Lágyítani az állagon úgy lehet, hogy a lenmag és kókuszreszelék egy részét ledarálunk. Annyi szárazanyagot keverjük bele, hogy szilárd, formálható legyen a massza, de azért nem teljesen száraz. A kész alapmasszát kenjünk szét a csatos tortasütő aljában és kb. 1 cm magas szélet is formálhatunk.
Krém: A lehámozott tököt darabokra vágjuk és kókusztejjel, banánnal, mézzel és fahéjjal turmixoljuk össze. A kókusztejet apránként adagoljuk, figyeljük, hogy ne legyen túl híg, de ne is prüszköljön a gép az erőlködéstől.
Ha kész az illatos és töksárga massza, keverjünk bele meleg vízfürdőben megolvasztott kókuszolajat (most már őszi hőmérséklet van, nem marad meg folyékonyan még a konyhában sem) és útifű maghéjat. Öntsük bele a masszát a tortaformába az előkészített alapra és tegyünk be legalább 3-4 órára a hűtőbe. Akkor az igazi, ha egész éjszakára ott hagyjuk, hogy összeérjen és megdermedjen.
Tökös napot mindenkinek!
Szeretettel és akcentussal,
Rita Bakradze,
Senior komfortzóna tágító
(function(d, s, id) {
var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0];
if (d.getElementById(id)) return;
js = d.createElement(s); js.id = id;
js.src = //connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1;
fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);
}(document, script, facebook-jssdk));
5+1 legismertebb immunerősítő gyógynövény
2014. szeptember 16. Éltető ételek
Szép hazánkban számos olyan gyógynövény van, melyekről régóta ismert, hogy erősíti az immunrendszert. Nézzünk néhányat, mely mindenki számára könnyen hozzáférhető. 1. Homoktövis A homoktövis ,,titka a benne lévő, legalább 190 biológiailag aktív anyag szinergenciája, vagyis egymást erősítő hatása. Gyönyörű narancssárga termése számos vitamint tartalmaz (B1-, B2-, B6-, B8-, B9-, K-, P-, PP- és E), ezen kívül karotinoidokat, ásványianyagokat (vas, magnézium), mikroelemeket, flavonoidokat. Természetes C-vitamin utánpótlást biztosít a szervezetnek (tízszerese a citrom C-vitamin tartalmának). Kiemelkedő antioxidáns tartalmának köszönhetően gátolja a daganatos sejtek képződését, védi és erősíti az immunrendszert, késleltei az öregedési folyamatokat . Hozzájárul a szív- és érrendszer, valamint az emésztés megfelelő működéséhez. A homoktövist úgy önmagában is ehetjük, vagy nyers édességek alapja is lehet. Főzhetünk belőle teát, vagy a nyers húsából készült őrlemény bármilyen kása vagy müzli alapanyaga lehet. 1. Hagymafélék Nemrég írtam egy bejegyzést a gyógyító hagymákról, melyek - többek között - remek immunerősítők is. Legjobb nyersen fogyasztani, de kiváló hagymatea is készíthető belőle, mely meghűléses megbetegedéskor jó szolgálatot tesz . A fokhagymát szerintem senkinek nem kell bemutatnom. Természetes antibiotikum, vírusok, paraziták, baktériumok ellen is bevethető. Antioxidáns hatású, pl. a mézes fokhagyma kiváló immunerősítő a téli időszakban. Értágító hatása van, és a nehézfémek kivezetésében is segítségünkre lehet. A medvehagyma a fokhagyma erdei testvére, így gyógyhatásuk is hasonló. Alkoholos kivonata immunerősítésre (is) bevethető. Törekedjünk arra, hogy tavasszal minél több medvehagyma kerüljön a tányérunkra. 3. Csipkebogyó A csipkebogyóról szerintem mindenkinek a magas C-vitamin tartalom jut eszébe. Milyen érdekes, hogy a téli hónapokban is ad a természet nekünk immunerősítésre használható gyógynövényt. (A homoktövis is gyűjthető télen.) A C vitamin természetes antioxidáns, mely részt vesz a sejtképzésben, segíti a vas felszívódását, gyorsítja a kötőszövet újraépülését. 100 gramm csipkebogyóban több mint 200 mg C vitamin van , míg ugyanennyi citrusféle csak 40-50 mg-ot tartalmaz. De tartalmaz még B-, K-, és P (rutin) vitamint is. Ezenkívül ásványi anyagokban, karotinoidokban, pektinben, fenolokban is gazdag. Mivel a C vitamin hőre érzékeny, ezért a tea készítése során hideg áztatásra van szükség. Én úgy szoktam készíteni, hogy este, lefekvés előtt 1 teáskanál csipkehúsra ráöntök 2,5 dl vizet, és reggelig állni hagyom. Reggel leszűröm a teát, majd újabb 2 dl vízzel főzöm (3-5 percig), majd állni hagyom 10 percig. Így a többi hatóanyag is ki tud oldódni. A két teát összeöntöm, és ihatom is. Ezáltal nemcsak a C vitamin tartalom fog hasznosulni, hanem az egyéb pl. ásványianyag tartalom is. Mit készíthetünk még a csipkebogyóból? - Csipkebogyós méz : tegyünk egy üvegbe csipkehúst (kisebb darabokba, vagy szárítva, őrölve), és öntsük fel mézzel. A méz ozmotikus hatása kivonja a hatóanyagokat, és egy csodás gyógymézet kapunk. A méz mindenképp termelői legyen az élettani hatása miatt. - A csipkebogyót a zöld turmixunkba is beletehetjük. - Szárított, darabolt csipkehúst kevés tisztított vízbe áztassuk be 1 éjszakára. Majd másnap botmixer neki, és kész is a nyers lekvár , amiben minden benne van a maga természetes formájában. Pár nap alatt fogyasszuk el! - Csipkelekvár: főzzük 5-10 percig a darált csipkehúst, majd tegyük fertőtlenített üvegbe. Lehetséges, hogy a C vitamin tartalma sérül, de egyéb más hatóanyagai benne maradnak. Fogyasztás előtt szükség szerint mézzel ízesíthető. 4. Bodza A bodza szó hallatán szerintem sok embernek csak a bodzaszörp jut eszébe. Nos, a bodza ennél több. A népi gyógyászatban nemcsak a virága, hanem a bogyója is kiemelkedő a meghűléses betegségek kezelése során. Vigyázat! Ne keverjük össze a gyalogbodzával, mely bogyója mérgező. (A gyalogbodza lágyszárú, termése éretten felfele néz, tehát NEM csüngő.) A virága és alkoholos kivonata a hárshoz hasonlóan izzasztó, lázcsillapító, nyákoldó, immunstimuláns hatású. A virágából teát készíthetünk, mely teakeverékekben még hatásosabb. A terméséből akár lekvárt is főzhetünk (nyersen hashajtó hatású). Szakirodalmi adatok alapján a bodzabogyó antioxidánsokban, flavonoidokban rendkívül gazdag . Az ásványi anyagok közül említésre méltó magas kálium tartalma, valamint sok C-, A- és E vitamint is tartalmaz. Hatékony számos influenza vírus törzzsel szemben is, valamint nemcsak a különféle influenza vírusok hatását gyengíti, gátolja, hanem többféle herpesz vírusra is hasonló módon hat. Nemhiába került bele a bodzabogyó kivonat a manó mannába és a Vadon gyöngyébe is. Szuper koncentrátuma remek immunerősítő. 1. Hárs A hársfát szerintem mindenki ismeri. Viszont a gyűjtésnél mindenképp oda kell figyelni, mivel orvosi célokra csak a kislevelű-, nagylevelű- és a széleslevelű hársfák virágai használhatók fel. Az ezüst- és a molyhos levelű hárs virágai drogként nem gyűjthetők. A virágok felejthetetlen illata és a méhek döngicsélése a nyár közeledtét jelzi. A virág legfontosabb hatóanyagai a flavonoidok, nyálka, szaponin, cseranyag, illóolaj. Ebből adódik, hogy remek köptető, nyákoldó, lázcsillapító hatása van, de mindezek mellett is bír. A hársméz gyógyhatásai is bevethetők a téli időszakban. Viszont minden esetben termelői, hőkezeletlen mézet fogyasszunk. A bodzával 1:1 arányban készített teája kedvelt izzasztószer. Immunerősítés céljából fogyasztását csak kúraszerűen javaslom (1 hét fogyasztás után 1-2 hét szünet). 5+1 Kakukkfű A téli hónapok elengedhetetlen immunerősítője, évszázadokon keresztül a szegények antibiotikuma volt. A kakukkfű legfőbb hatóanyaga az illóolaj. Erős immunerősítő hatással bír, légúti betegségek esetén elsőként gondoljunk a kakukkfűre. Ihatunk teát, alkoholos tinktúrát, de illóolajos-mézes köptetőt is készíthetünk. Nagyon jó összetevője a mellkasi bedörzsölőnek, a gyerekek téli immunerősítésére heti 1 alkalommal kakukkfüves fürdőt is készíthetünk. Kiváló fűszernövény is, így ételeinkbe rendszeresen belefőzhetjük. A folytásban még olvashattok 5+1 kevésbé ismert, de ugyanolyan hasznos gyógynövényről.
Snidlinges tofu fasírt golyók, zöldséges krumplipürével
2014. szeptember 9. Zöld Avocado
Ezek az ál fasírtgolyók mennyeiek! Olyan, mintha húsból lennének, de annál sokkal könnyebbek, puhábbak, egészségesebbek, és ízletesebbek! :-) snidlinges tofu fasírt, zöldséges krumplipürével Hozzávalók: kb.45 db 3 cm átmérőjű tofu golyóhoz 1000 g tofu (GMO mentes) 1 fej lila hagyma 3 gerezd fokhagyma 2 szál közepes sárgarépa 1/2 bögre kukoricaliszt, vagy rizsliszt 1 ek őrölt lenmag beáztatva vízbe (tojás helyett) 1 marék friss petrezselyem mustár, Himalája só, fehér bors, édesnemes pirospaprika 2 szál snidling a zöld résszel együtt 1/2 bögre tökmag és szotyi keverék 1/2 bögre darált dió (nem cukrozott, és nem dejó) (1 ek útifűmaghéj) (1 ek sörélesztő por) kevés zsemlemorzsa, amibe beleforgatjuk majd a golyókat kisütés előtt Zöldséges krumplipüréhez: 1 kg krumplipürének való burgonya 2 szál közepes sárgarépa 1 kisebb cukkini Fokhagymás kukorica salátához: 1 nagy organikus/bio tejföl (500 ml) 2 gerezd fokhagyma Himalája só, frissen őrölt fekete bors 1 bio kukorica konzerv (cukormentes) 1 szál snidling (2 marék bab csíra) Elkészítés: fokhagymás kukorica saláta - jobb sarokban a képen Kezdjük a salátával, mert annak jó, ha áll a hűtőben egy kicsit, hogy az ízek összeérjenek. Balázs imádja a tejfölös kukorica salátát, így gyakran kerül az asztalra fasírtok mellé. Manapság próbálom ezt is a lehető legreformosabb formában elkészítni. Ez egy roppant egyszerű saláta! :-) A nagy tejfölt (vagy natúr organikus joghurtot, görög joghurtot) beleöntjük egy mélyebb tálba. Hozzáadjuk ízlés szerint a fűszereket, a kukorica konzervet, az apróra vágott snidlinget, és fokhagymanyomóval a 2 gerezd fokhagymát (ha valaki szereti a vámpírokat üldözni, tehet bele többet is). Ha van otthon, akkor 2 marék babcsírával tehetjük értékesebbé ezt az egyszerű salátát. színes, zöldséges krumplipüré A krumplipürét azt hiszem nem kell senkinek bemutatnom. Készítsük el a hagyományos módon, a kívánt mennyiségben, ahogy azt korábban szoktuk. Miután elkészült a számunkra tökéletes püré, cifrázzuk egy kicsit, és csempésszünk bele életet! ;-) Pucoljunk meg 2 közepes sárgarépát, mossunk meg egy kisebb cukkinit, és mindkét (mindhárom) zöldséget reszeljük le a nagy lukú reszelőn julienre. Keverjük a friss, élettel teli, nyers zöldségeket a krumplipürével, és ezzel el is készült az üde burgonya köret. És akkor nézzük a tofu fasírtokat, amik szintén egyszerűen elkészíthetőek, és csak a kisütögetés vesz igénybe néhány percet, de nem annyit, mint egy húsos fasírt. Tegyük a hozzávalókat egy keverő tálba ilyen formán: - A napraforgómagot és diót daráljuk porrá a darálóban. - A tökmagot egészben tegyük bele. - A lilahagymát, fokhagymát és sárgarépát egy fél dl. vízzel turmixoljuk pépessé a turmix géppel. - A snidlinget/metélőhagymát karikázzuk fel kb. fél cm-es karikákra. - A tofut (a lé nélkül) morzsoljuk bele a tálba a kezünkkel. - Adjuk hozzá a lisztet, a fűszereket, az apróra vágott petrezselymet, és az előre beáztatott lenmagot. (A vízben áztatott lenmag, 1-2 óra elteltével kocsonyásodni kezd. A vega receptekben a tojás helyettesítőjeként, egyfajta kötőanyagként használatos. Érdemes néha ezt tenni az ételeinkbe a tojás helyett, mert a lenmag is rengeteg jótékony tulajdonsággal bír.) - ha van otthon, akkor mehet bele a sörélesztő és útifűmaghéj is, amik szintén javítanak a fasírt tápértékén. Persze ha még nem szereztük be ezeket a super táplálékokat, kihagyhatóak, bár a sörélesztő por különleges és finom ízt is kölcsönöz az ételeknek. (Ez a két super táplálék elég drága a bio boltokban, de olyan kis mennyiségben fogy, hogy nagyon sokáig elég, és akkor már hosszú távú befektetésnek számít. :-) ) nyers tofu golyókMiután a hozzávalók a megfelelő formában a keverőtálban landoltak, kézzel összegyúrjuk őket, míg egy nagyjából homogén anyagot kapunk. Ez lesz a fasírt alapanyaga, a mű hús. ;-) Közben egy magas falú serpenyőben, vagy lábasban olajat hevítünk, úgy, ahogyan azt a rántott hússal szoktuk. Jó lenne, ha ez az olaj, kókuszzsír lenne, vagy olíva olaj, de tudom, hogy mindkettő túl drága ahhoz, hogy kisütéshez "pazaroljuk" őket. Tehát maradhat a hagyományos napraforgó olaj, ha sajnáljuk a drágább zsiradékot. A forró olajba aztán a szokásos módon kisüthetjük a kb.3 cm átmérőjű golyócskákat. A keverőtálból kézzel golyókat formázunk, amiket meghempergetünk egy kis zsemlemorzsában, és aztán tesszük a forró olajba. Ha elég forró az olaj kb.10 perc alatt készre sülnek a vega fasírtok. Egy papírkéztörlővel bélelt tálba kiszedve, hagyjuk, hogy a felesleges zsiradék lecsöpögjön, és ne a gyomrunkat terheljük vele. tofu fasírt golyók A behűtött fokhagymás kukorica salátával, és színes krumplipürével tálalva teljes értékű, ízletes, és egészséges fogás tálalható. A húsevők is megnyalják mind a 10 ujjukat a puha és könnyed tofu golyócskák után! Próbáljátok ki! ;-) Megjegyzés: Készítsetek házi "zsemle"morzsát barna kenyérből pár perc alatt! Piritós sütőbe / toasterbe tegyünk bele pár szelet kenyeret, amit aztán ha elkészült, darálóban daráljunk porrá, és kész is a házi barna zsemlemorzsa. A nagypapám annó ezt réz mozsárban és sütőben készítette. A megmaradt kenyeret felkockázva betette egy tepsiben a sütőbe, és szárazra sütötte közepes hőmérsékleten. A kiszáradt és kihűlt kenyér kockákat mozsárba tette, és kézzel porrá zúzta. Akkoriban még jobb minőségű kenyerek készültek, így ezt a házi zsemlemorzsát el tudták tárolni hosszabb ideig. Ha ugyanazt ma megpróbálod, kb. 1 hét után zöld és kék színben pompázó új élet keletkezik az elrakott zsemlemorzsádon. :-) Ezért tanácsos csak mindig annyi házi kenyérmorzsát készíteni, amit azonnal felhasználsz. Megjegyzés2: Mi is az a tofu? Bővebben itt olvashatsz róla: tofu, avagy a szójasajt
Szilvás rácsos sütemény
Anya Erdélyből hozta a receptet, még évekkel ezelőtt. Nem bonyolult, egyszerű linzer szerű tészta, kevés fahéj, szilva és tejfölös öntet. Kicsit csavartam rajta egyet, és rácsoztam a tetejét. Nagyon finom lett, úgy éreztem, hogy nagyon régen ettem ilyen jót. A tészta omlós volt, de átsült, a szilva édes és leves. Kétféle készült, az egyik részre tejföl került, a másikról kimaradt. A tejfölös részéből ugyan nem ettem - extrém parlagfű pollenszint mellett jobb az embernek vegánnnak lenni - de a többiek szerint az is jó ízű volt. Mivel sem kesu, sem mandula nem volt otthon, így nem is helyettesítettem, de biztos vagyok benne, hogy folyósra turmixolt olajos maggal meglocsolva ugyanolyan finom lehet. Másodjára is készítettem, annak a tésztája nem lett annyira omlós, mert kicsit több vizet borítottam a kenyérsütő bodegába. Kevesebb időm volt, Ábel éhes és álmos, így géppel dagasztattam meg, de az meg kidobálta a szélén a lisztet... Cukor nélkül is készíthető, ha a tésztába némi sztíviát csöpögtetünk elvegyül az íze, nem lesz zavaró, a szilva pedig amúgy is édes. Hozzávalók: 60 dkg liszt 30 dkg biomargarin / sütni való pálmazsír 1 tojás / beáztatott 1 ek lenmag és 1 ek zabliszt 2 ek gyümölcscukor vaníliapor 1,5 cs foszfát mentes borkősütőpor 2-3 ek víz 1,5 kg szilva pár ek tk zsemlemorzsa fahéj 200 g tejföl / 1 marék kesudió 2 ek gyümölcscukor Ha vegán süteményt szeretnénk, 1-2 órára beáztatunk darált lenmagot vízbe, majd azt adjuk tojás helyett a tésztához. A lisztet, cukrot, vaníliaport összekeverjük a sütőporral együtt. Hozzáadjuk a margarint. Addig morzsáljuk a tésztát, míg a zsiradék egyenletesen eloszlik, majd belekerül a tojás, vagy a lenmag és zabpehelyliszt. Addig gyúrjuk a tésztát, míg nyújtható nem lesz. A kétharmad részét kinyújtjuk, és egy nagy zsírpapírral kibélelt tepsi aljába tesszük. Megszórjuk a zsemlemorzsával, fahéjjal, és egyenletesen rárétegezzük a félbe vágott kimagozott szilvákat. Itt rátehetők a rácsok, és egyszerűen kisüthető. Vagy összekeverjük a tejfölt és a cukrot, és a szilva tetejére öntjük vékonyan. Ha kesudióval helyettesítjük, az olajos magot kevés vízzel finomra turmixoljuk, elkavarjuk a gyümölcscukorral, vagy némi sztíviával, és azt öntjük a szilva tetejére. A rácshoz a maradék tésztát kinyújtjuk, vékony csíkokra vágjuk. Egyenletesen elhelyezzük a sütemény tetején. Alacsony hőfokon bő 45 percig sütjük.
Hajdinás cukkinifasírt (gluténmentes, vegán)
Még mindig terem a kertekben ez a nagyszerű zöldség, a cukkini. Béta karotint, A-, B1-, B2- és C-vitamint, folsavat, káliumot, kalciumot, foszfort, mangánt, cinket, valamint szelént tartalmaz. Energiatartalma ugyan kicsi, de ez olykor pont előnyös. Például egy rostban gazdag, de kalóriában szegény diétához, ami jól segíthet a fogyásban. Enyhe hashajtó, (reumatikus) gyulladásgátló és vértisztító hatással is bírhat, mivel mintegy 95%-a víz.
Most gluténmentesen használtam fel fasírthoz.
A recept
Hozzávalók:
- 1 bögre hajdina kávédarálón megőrölve
- 1 nagyobb cukkini
- 3-4 fokhagyma
- só
- 1 kisebb csokor petrezselyem
- pár csepp olaj
- sütőpapír
Elkészítés:
A meghámozott cukkinit megsózzuk, kicsit állni hagyjuk. Közben felaprítjuk a petrezselymet, kinyomjuk fokhagymaprésen a fokhagymát. A cukkini egy kevés levet fog ereszteni, ami nem gond. Ehhez keverjük hozzá a kávédarálón vagy aprítógépben lisztté őrölt hajdinát. A masszához adjuk a fokhagymát és petrezselymet is. Az a jó, ha nem folyékony a fasírt masszája. A sütőpapíros tepsire halmozunk kanál segítségével. Pár csepp olajat csepegtetünk a halmokra. Előmelegített sütőben aranybarnára sütjük.
(Vegán) majonézzel és zöldséges salátával nagyon finom, de főzelékhez is fogyaszthatjuk.
Őszibarackos pohárkrém
Még az őszibarack szezon elején készült, de újra el fogom készíteni, mert finomság! :) A kanál zenei tábor után két nappal nagyon ideillő. Főleg, ha eszembe jut néhány poén, amiket gyakorlás közben gyártott a tisztelt banda. Pl.: - Honnan játsszuk tovább? - A violinkulcstól! - Jött az elmés válasz, meg a röhögés. Főleg a Suite-et gyakorolva, hiszen abban nekünk legalább 30 volt. Igaz, a basszusnak meg egy sem, ők meg azért nevettek. A zenei valahogy mindig a szívem csücske, akár mi is történik, akármennyire is nehéz a darab, fújom szét a számat, vagy épp nem értek egyet mindenben az előadással, felemelő tud lenni. Bár most kevesebb előadáson vettem részt a kicsi miatt, mert este akkor volt az alvásidő pl., de feltölti az embert, illetve noszogtatja, amit hallott. A másik az, hogy az egyébként döcögős darabok, amikről azt hiszed az elején, hogy az életben nem állnak össze, egyszer csak mégis előadhatók lesznek, megszólalnak, sőt néhol egészen kifejezőek. Azokról nem is szólva, amelyekben esetleg nem zenél az ember, csak meghallgatja, és a lelkéig hatol. Mint például a Cesare Frank féle 150. zsoltár... Majd máskor még írok erről, most viszont késő van, és az őszibarackos pohárkrém is várja, hogy előtérbe kerüljön. Ez sem nagy recept, inkább ötletadó. Hozzávalók: (kb. 4 adag) 1/2 bögre köles 2 bögre víz 1 csipet só vanília 2 ek gyümölcscukor, vagy 15-20 csepp sztívia 6-8 őszibarack 2-3 ek kókuszreszelék / darált mandula 1 ek méz A kölest az összes hozzávalóval kb. 20 perc alatt megfőzzük. Várunk kicsit, hogy hűljön. Az őszibarackokat megtisztítjuk, szeleteljük, majd a mézzel együtt és a kókuszreszelékkel/mandulával botmixerezzük. Poharakba töltjük, a tetejére szórhatunk még kókuszreszeléket, vagy mandulát. Candidások a kölest édesítsék kicsit több sztíviával, és a mézet hagyják ki, illetve inkább mandulát használjanak. Babások 1 éves korig a mézet kerüljék, inkább használjanak gyümölcscukrot egy picit.
Nyáralkony a majorban
2014. augusztus 14. Zöld múzsa
Fátyolfelhők takarják a napot, de a naptárra nézve a nyár harmadik hónapjába léptünk. Júniusban a "Finomhangolás" desszert délutánt követően tartottam egy számadást a Zöld Múzsa háza táján. Év elején, mint a mesében, találkoztam az arany hallal, aki azt kérdezte tőlem: - "Mondd te lány, mi a három kívánságod?" Lehet, hogy mindez álmomban történt, de a három kívánság sorra teljesült a valóságban. Az első kívánságom nem volt más, legyen a Zöld Múzsa asztalánál a zene az egyik fogás. Ezt a desszert délutánon Bélyei Adél hárfamuzsikája váltotta valóra. A második kívánságom így hangzott: kapjon a stábunk egy olyan lehetőséget, amikor házon kívül tálaljuk étkeinket. Júliusban a "Nyári lányok" bizalma által ez is teljesült. A vacsora négy fogását megrendelőnk teraszán szervíroztuk, míg a desszertet a Világosváron a lemenő nap surló fényei tették emlékezetessé. Kellett mindehhez a szintén a mesékből ismert szerencse: megrendelőnk éppen a Zöld múzsa porta és a Világosvár orma között lakik mértani pontossággal félúton ;-) Köszönjük Heninek a bizalmat és a második kívánság beteljesülésének lehetőségét! fotó: Nia nemez fotó: Szárnyalj, és a felhők felett nem érhet baj Nem maradt más hátra, mint a harmadik kívánság: egy szívemnek nagyon kedves helyet szemeltem ki ötfogásos vega/vegán vacsoránk helyszínéül, Kisnyalka-majort. Már az ötödik alkalommal töltök el barátnőimmel minden nyáron egy alkotó hetet ezen a nyugalmat árasztó helyen, ami mindenkinek belopta magát a szívébe. Szerencsénkre, találtunk augusztusban szabad hétvégét a major foglalási naptárában, ahová nagy szeretettel várunk benneteket "Nyáralkony a majorban" rendezvényünkre, feltéve ezzel a pontot a három kívánságos mese végére. NYÁRALKONY A MAJORBAN túra és szezonális öt fogásos vega/vegán vacsora a teremtett borvidék boraival Helyszín: Kisnyalka major Időpont: 2014. augusztus 30. szombat délután 17.00 óra Bejelentkezés és bővebb infó: ludvig.nicolette@gmail.com címen kérhető! fotó: Nia nemez fotó: Colette
Vegán karfiolos quinoa fasírt
2014. augusztus 8. Zizi kalandjai
Quinoából készült fasírtot már készítettem egyszer, imádtuk és persze imádjuk, akárhányszor újra elkészítem. A quinoa valójában nem gabona, hanem egy libatopfélékhez tartozó növény magja, melyet már a régi Peruban is ismertek. Magas fehérje tartalma miatt érdemes minél többet fogyasztani belőle (főleg a vegetáriánusoknak, vegánoknak). Tartalmazza az összes aminosavat (fehérjemolekulák építőkövei, ezért fontos az élővilág számára) és gazdag lizinben (fehérjében megtalálható 20 aminosav egyike). A quinoa kiváló vas-, magnézium-, E-vitamin-, kálium- és rostforrás is egyben.
Ez a recept most a Green Kitchen Stories könyvéből származik. Eredetileg tojással készült a fasírt, én azonban gondoltam egy merészet és vegánosítottam. Kihagytam belőle a feta sajtot, a tojást lecseréltem chia mag és víz keverékére. Nem ragadt úgy össze a tészta, mintha tojás lett volna benne, de azért lehetett belőle fasírtokat formázni. A sütésével nagyon óvatosan kell bánni, mert ugye könnyen széteshet. Éppen csak egy kevés olajban, vagyis inkább olajozott teflon serpenyőben kell sütni egyik oldalán, majd nagyon óvatosan megfordítani és sütni a másik oldalán is, amíg szép aranybarna lesz. Nem mondom, hogy nem lesznek lehulló falatkák, de ha ügyesen fordítunk, akkor lesznek tökéletes formájú fasírtjaink is. Aki nem akar kísérletezni és biztosra akar menni, az inkább tojással csinálja (4 darab tojás kell bele és 200 gramm feta sajt morzsolva). Még a Green Kitchen Stories egyik szerzőjétől, David-től is megkaptam az elismerést kommentben, hogy sikerült vegánosítanom a fasírtjukat! Ja, és, ahogy a fotón látjátok, volt segítségem is a konyhában!
Vegán karfiolos quinoa fasírt
Hozzávalók 14-18 db-hoz:
- 200 g quinoa
- 200 g karfiol, rózsáira szedve
- 1 szál újhagyma, felaprítva
- 2 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 4 evőkanál chia mag (vagy lenmag) + 12 evőkanál víz
- 80 g zabpehely
- kb. 16 evőkanál langyos víz
- só, bors
- olívaolaj a sütéshez
Főzzük meg a quinoát sós vízben kb. 15 perc alatt. Ha marad rajta felesleges víz, azt szűrjük le. Egy kis tálban keverjük össze a 4 evőkanál chia magot a 12 evőkanál vízzel és hagyjuk állni 6-8 percig, amíg kocsonyás állagú lesz.
Tegyük a nyers karfiol rózsákat robotgépbe és aprítsuk fel, amíg kuszkusz méretűre darálja a gép. Borítsuk a karfiolt egy tálba, adjuk hozzá a kihűlt quinoát, az újhagymát, a fokhagymát, a chia magos keveréket, a zabpelyhet. Sózzuk, borsozzuk és lassan kezdjük el adagolni hozzá a langyos vizet, hogy összeálljon a “tészta”. A langyos víz segít a zabpehelynek megdagadnia és egy kicsit összeragasztani a hozzávalókat. Nekem 16 evőkanál vízre volt szükségem a megfelelő állag eléréséhez, de lehet, hogy ennél kevesebbre vagy többre lesz szükségetek, ezért evőkanalanként adagoljátok a vizet. Jól keverjük, gyúrjuk össze a “tésztát”, majd tegyük hűtőbe fél órára, hogy összeálljon.
Pingponglabda nagyságú golyókat formázzunk belőle, tenyerünkkel lapítsuk le és egy kevés olívaolajban süssük ki a fasírtokat. Egyik oldalukon süssük 4-5 percig, majd nagyon óvatosan fordítsuk meg őket és süssük a másik oldalukon is, amíg szép aranybarnák lesznek.
Tálalhatjuk azonnal vagy magunkkal vihetjük egy piknikre is. Kiváló salátával vagy két finom, ropogós mustárral megkent kenyérszelet közé téve is!
Lusta asszony meggyes palacsintája (vegán)
A nagy meleg nyári napokban talán nem kívánunk palacsintasütés miatt a tűzhely melege mellett álldogállni. Ha mégis palacsintát ennénk, jó lehetőség tepsiben megsütni. Tulajdonképpen bármilyen gyümölccsel remek desszert.
A recept:
Hozzávalók:
o 1 csésze teljes kiőrlésű liszt
o 1 csésze fehér liszt
o 1 csésze zabpehely liszt (vagy őrölt zabpehely)
o víz
o 1 csipet só
o 2 evőkanál lenmag őrölve
o meggy
o sütőpapír
Elkészítés:
A palacsinta száraz hozzávalóit összekeverjük egy tálban, majd folyamatos keverés közben hozzáöntjük a vizet. Szénsavas vízzel is készíthetjük. A zabpehely-liszt és az őrölt lenmag segíti a tésztát abban, amiben máskülönben a tojás. Összekeverés után, elvileg palacsintaszerű tésztát kell kapjunk, enyhén sűrűbb lesz, mint a tojással kikevert. Ha túl sűrű, vízzel hígíthatjuk, ha túl folyós, keverjünk hozzá még egy kevés lisztet. S ütőpapírral bélelt tepsibe öntjük a tészta egy részét. Megszórjuk meggyel, majd a meggyek tetejére egy kevés tésztát csepegtetünk, hogy a tésztába tapadjanak a meggyek. Kb. 15 perc alatt előmelegített sütőben megsül a tészta. Felszeletelve tálaljuk, megszórhatjuk porcukorral (pl. nyírfacukrot mi is kávédarálón megőrölhetjük).
Ebből a mennyiségből 2 adagot is süthetünk.
Mákos sárgadinnye torta
Nagyon kedves barátom szülinapjára készült az a tortácska, amibe a hozzávalókon kívül a szeretetemet és a nagyra becsülésemet is belegyúrtam ? ? ? Boldog szülinapot Ervin!!! Hozzávalók egy kb 20 cm-es alaphoz: 2 ek zabpehely 2 ek kókuszreszelék 2 ek darált mák 1 csipet tiszta só 2 tk vaníliás cukor 1/2 dl forrásvíz (kb) A […]
Utazás külföldre (vegán étrenden lévő) kisbabával
2014. július 17. Zizi kalandjai
Összegyűjtöttem néhány dolgot, amiket az utazás során tanultunk, tapasztaltunk vagy bevált számunkra egy kisbabával történő utazás alatt. A londoni utat a 13 hónapos kisfiunkkal, Ádámmal csináltuk, aki vegán étrenden van és két-három alkalommal (reggel, este és éjszaka) még szopizik (a blog bejegyzést korábban kezdtem el írni, azóta már csak egyszer van szoptatás, reggelente!). Remélem hasznos lesz számtokra a leírt néhány információ. Ha van saját tapasztalatotok, amit feltétlen szeretnétek megosztani, azt írjátok meg a bejegyzés alá kommentben, így mindannyian tudunk tanulni belőle.
1. Legyünk rugalmasak!
Ez az első és legfontosabb szabály: RUGALMASSÁG! Természetesen szerettem volna mindent kipipálni a listámról, amit felírtam magamnak, hogy hova menjünk el feltétlenül, de az élet közbeszólt, így inkább lazábbra vettük a gyeplőt, mint, hogy rohanjunk egyik helyről a másikra, plusz ugye figyelembe kellett vennünk egy 13 hónapos igényeit is, akiről érdemes tudni, hogy az egész út alatt (repülés, városnézés, shopping, stb.) mintagyerekként viselkedett. Jó pár tervezett helyre azért eljutottunk, meg olyanokra is, amelyekre az út során bukkantunk. A napi ritmusunkat megtartottuk, de nyilván ebéd után nem rohantunk haza, hogy Ádi aludni tudjon, hanem aludt inkább a babakocsiban, amíg mi nézelődtünk vagy leültünk egy bambira valahol. A napok eléggé elhúzódtak, az egy órás időeltolódás sokat számított, meg az is, hogy északabbra voltunk, este 9 órakor még sütött a nap, így mindennap későn fektettük le Ádit. Úgy voltunk vele, hogy nyaralás alatt ez megengedhető, ha hazaérünk, majd visszaállunk az eredeti fektetési időpontra. Néhány napra szükség volt rá, de utána helyreállt a rend és azóta a szokásos időben fekszik Ádi.
2. Válasszunk gyerekbarát szállást!
Olyan helyet kerestünk, ami közel van a konferencia helyszínéhez, így napközben is láthattam Ádit, mert I. be tudta hozni. Először hotelre gondoltunk, de aztán az AirBnB-n böngészve találtunk egy családot, akik azon a környéken laknak, ahol a konferencia is volt, így írtunk nekik. Kiderült, hogy két kisgyerekük van, nagyon szimpatikusnak találtuk az egész családot, így elhatároztuk, hogy hozzájuk megyünk. Mindenképpen jó döntés volt, mert náluk a kisgyerekek miatt volt etetőszék, kiságy, mosógép, szárítógép, játékok, stb. – amelyek a mi rendelkezésünkre is álltak és nagyon megkönnyítették a mindennapjainkat. Nem beszélve a család hatalmas konyhájáról (sok-sok plusz pont részemről ), a jó környékről (sok park, játszótér a közelben) és hogy egy angol család személyében nagyon kedves barátokra találtunk.
3. Vigyük a babakocsit és a hordozót is!
Igen, mindkettőre szükség van! Pont az utazás előtt két nappal egy “apróbb baleset” történt az esernyőre csukható babakocsinkkal, így gyors körbe telefonálás után kiderült, hogy az egyik család kölcsön tudja adni a babakocsiját. A becsekkoláskor rárakják a szalagot, de a babakocsit vihetjük egészen a repülőgépig, akkor kell leadni és berakják a csomagtérbe. Érkezéskor pedig a táskákkal, bőröndökkel együtt a forgó szalagra pakolják. A babakocsiban nagyon jókat aludt Ádi délutánonként, plusz sok csomag ráakasztható, így nem kell cipekednünk. A hordozót is használtuk néhányszor (nekünk Ergo Baby van), főleg, ha Ádi igényelte, hogy egy kicsit karban tartva vigyük, könnyebb volt a hordozóba beletenni és úgy vinni. Ugye magasabbról szemléli a világot a hordozóból, szóval változatosság szempontjából is jó néha a babakocsit hordozóra cserélni.
4. Használjuk ki, hogy babával utazunk!
Volt néhány hely, ahol nem akartuk kivárni a hosszú sort (pl. Gatwick reptéren érkezés, útlevél ellenőrzés), így előre mentünk és megkérdeztük, hogy a babával soron kívül mehetnénk-e. Természetesen előre engedtek minket, így nagyon sok időt (és esetleg hisztit is ) megspóroltunk magunknak. Ezután igyekeztük kihasználni az ilyen szituációkat. Az esetek 98%-ban mindig előre kerültünk és volt olyan is, hogy szóltak nekünk, hogy máshol álljunk sorba, ami külön gyerekeseknek van fenntartva, így gyorsabban sorra kerülhetünk.
5. Étkezés
Néhány dolgot vittünk magunkkal, mert noha Londonba utaztunk, ahol elég könnyen tud egy vegetáriánus/vegán étkezni, azért babával nem olyan könnyű mindent megoldani.
Reggeli
Mi felnőttek kibírtuk volna az első kávézóig, reggeliző helyig egy pohár vízzel is, de nyilván Ádival nehéz lett volna megértenem, hogy az első legközelebbi helyen reggelizünk. Abban sem voltam azért biztos, hogy minden ilyen helyen van növényi tej, stb., így jobbnak láttam, hogy a reggelit otthon intézzük el. Kis tasakokba csomagoltam a napi tönkölydara vagy zabpehely adagokat (fahéjjal fűszerezve), így nem vittünk felesleges mennyiséget és azonnal tudtuk lábasba tenni. Rizstejből kis dobozosokat vittünk, mert az egy literes nem biztos, hogy elállt volna a hűtőben egy hétig, így egyszerűbb volt a kis dobozosokat használni. Ha éppen nem használtuk fel a teljes adagot, akkor a másnapi kásába még jó volt. Vittünk bio almát is a reggeli kásákhoz minden napra egyet, ehhez persze kellett a baba reszelő. Vittünk cumisüveget, előkét, kistányért és evőeszközöket, valamint a Philips Avent poharaiból néhány darabot, amibe jól lehet pakolni kölesgolyót, áfonyát, stb. Szóval minden reggel teli pocival indultunk útnak.
Ebéd, vacsora, snack
Az első néhány napra vittünk magunkkal bio babaételt is, arra az esetre, ha éppen ebédidőben nem vagyunk olyan helyen, ahol ebédelni tudunk, akkor Ádinak legyen azonnal ennivalója. Ezeket meg is ette szépen lassan, így csökkent a bőrönd súlya, lehetett vásárolni a helyére!
A Whole Foods Market gyakran látogatott hellyé vált, a frissen facsart zöldség- és gyümölcsleveit mindennap itta Ádi, ezenkívül minden gyerek kap egy ingyen gyümölcsöt (banán, alma, narancs) ajándékba, ha a szülők vásárolnak valamit. A Borough Market-on volt elég sok lehetőség vegetáriánus és vegán ételt enni, így az egyik ebédet ott oldottuk meg, a földre leülve dobozkákból fa evőeszközzel toltuk a finom falatokat. Ádi is élvezte nagyon. Egyik nap pedig piknikeztünk a Kensington Gardenben.
Nem csináltunk belőle problémát (és itt jön be az első pont: rugalmasság), ha Ádi nem evett főtt (vagy lehet, hogy főtt volt, csak nem meleg) ételt egy nap, a lényeg az volt, hogy jól lakjon finom tápláló ételekkel. Az avokádó elég olcsó és jó minőségű, így sokszor evett vacsorára avokádót teljeskiörlésű kenyérrel. Rengeteg gyümölcsöt evett napközben, volt, hogy betolt 200 gramm áfonyát vagy málnát és persze elmaradhatatlan volt – a szülők számára is életmentő – kölesgolyó, amit bármikor be tudtunk vetni, ha kezdett nyűgös vagy éhes lenni.
Szintén itthonról vittem kölest, amit egyik nap meg is főztünk vacsorára neki. A konferencián kaptam egy bio konzerv levest – tudom, konzerv levest adok a gyereknek? De ez bio és az összetevőit illetően csak zöldség, rizs, víz, só és fűszerek voltak benne. Jó sűrű volt, szóval inkább főzelékszerű és jól passzolt a köleshez. Nemcsak Ádinak ízlett, hanem nekünk is.
6. Gyerekbarát helyek Londonban
A legtöbb helyen van etetőszék, néhány helyen pedig még extrát is adnak, ha babával, gyerekkel érkezünk. Megemlítem Jamie Oliver Recipease nevű főzőiskoláját-éttermét. Ádi kapott színezőt zsírkrétákkal, színes ceruzákkal. Noha ő még kicsi az ilyenhez, az én segítségemmel nagyon élvezte a színezést (és a zsírkréták földre dobálását ). Sajnos itt pelenkázó nem volt. A Pret A Manger nevű kávézó láncolat viszont teljesen meglepett, különbözik a többi hasonló kávézó láncolattól. Az egyik üzletükben találkoztunk egy magyar fiúval, Gáborral, aki már menedzser és őt faggattam a kávézóról. Kiderült, hogy szinte minden üzletükhöz tartozik saját konyha és helyben készítik el az ételeket, így frissen kerülnek ki a polcra. A kávé és a tea tényleg bio minősítésű. A sütemények is háziak, egy néni készíti – most már nem a konyhájában, hanem az üzemében – csak és kizárólag a Pret A Manger részére. Van pelenkázójuk és ezenkívül a gyerekek ingyen kapnak babyccino-t, ez olyan baba cappuccino féle, természetesen kizárólag habosított tej (növényi tejből is lehet kérni!!!) egy vékony csík kakaóporral meghintve. Ádinak nagyon ízlett.
7. Repülés
Olyan járatot kerestünk, ami nem túl korán és nem is túl későn este indul, érkezik, így kényelmesen a napi rutinba iktattuk a repülést. Kicsit izgultunk, hogy Ádi hogyan fogja magát érezni fel- és leszálláskor, de igazából meg se kottyant neki. Nem tudjuk, hogy mit érzékelt belőle, noha mondtuk neki, hogy fent vagyunk a levegőben, egy repülőn, amit ő imád nézni lentről a homokozóból. Több hasonló korú babával utaztunk oda- és visszafele is, így láttuk, hogy mindegyikőjüknél az első 20-30 perc nyugis, utána kezdődik a mocoroghatnék. Vittünk enni- és innivalót, amivel le lehetett kötni újra néhány percre, majd jött a sétálás, szemügyre vettük az összes nyomógombot és, ha már nagyon unalmas volt minden, akkor anya elővarázsolt egy új apró játékot. Az utazás előtt vettem néhány apróságot (könyv, baba puzzle, stb.), amik nem helyfoglalóak és az újdonság varázsával hatnak és segítségükkel újabb 10-15 perc nyugalom nyerhető. Egyébként, ahogy a bejegyzés elején is írtam, Ádi nagyon jó fiú volt, szóval az első nagy utazásunk mindenképpen pozitív élmény… bátran nézünk elébe a következőknek!
Várom a ti tapasztalataitokat, ötleteiteket! Írjátok meg kommentben, ha tudjátok a tutit!
*****
Majmos előke és kistányér: Monkie.
Mákos töktészta
Nagyon gyorsan nő a tök a kertben, mindenfélét kitalálok már a hasznosításukra :D Ez nagyon fini volt ;) Hozzávalók: 1/2 pici friss tök 1 bögrényi mák 2 tk barna cukor 2 ek darált dió 1 csipet só A tököt meghámoztam majd Nelly legyalulta. Ez az összedolgozás ;) Besóztam picit, majd állt addig, amíg az első […]
Házi vaníliás mandulatej
2014. július 5. Zizi kalandjai
Van a kedvenc mandulásunk, lekvárosunk a biopiacon, Imre, hát ő olyan mandulatejet tud csinálni, amilyet eddig sehol nem kóstoltam: sűrű, krémes, drapp színű, ha kinyitod az üveget, megcsap a marcipán illata. És olcsóbb, mint a külföldi társai (amelyek hígabbak és fehér színűek)! Meg is beszéltük Imrével, hogy ellátogatunk az üzemébe, megnézzük, hogyan is készíti ezt a fantasztikus mandulatejet, na és persze a mandulavajat, ami szintén a legjobb a hazai piacon, amit eddig ettem (ár-érték arányban). Ez a recept sima szűrt mandulatej, ami nem olyan, mint Imréé (azt csak ipari körülmények között lehet előállítani). Vaníliával fűszereztem, ízlés szerint édesíthető (én nem tettem bele semmit) és málnával vagy szederrel vagy őszibarackkal összeturmixolva isteni finom smoothie készíthető belőle!
Rövidre is fogom a bejegyzést, mert már éjszaka van és még ezután pakolok a hétvégi kirándulásunkra, megyünk az Everness Fesztiválra, mert I.-t meghívták, hogy adjon elő. Egy éjszakára megyünk, de gyerekkel ez olyan, mintha egy hétre mennénk. :) Pakolni elég ruhát (minden időjárásra felkészülve, még akkor is, ha megnézzük az előrejelzést), kaját, pelenkát, játékot… szóval nem fogok hamar lefeküdni.
Mindenkinek jó pihenést a nyári melegnek ígérkező hétvégére! Gondolom, ti se fogtok sokat ülni a gép előtt, de ne felejtsetek el hétfőn visszanézni a blogra, akkor hirdetem ki a nyereményjáték szerencsés nyertesét… szóval, aki még nem játszott a szakácskönyvért, megteheti vasárnap éjfélig!
Házi vaníliás mandulatej
Hozzávalók:
- 200 g hántolt (fehér színű) mandula, egy éjszakára vízbe áztatva
- kb. 1000 ml víz
- 1 vaníliarúd kikapart magjai
- juharszirup / méz / agavé vagy rizs szirup
A beáztatott mandulát szűrjük le és tegyük a robotgépbe, öntsük fel a vízzel és dolgoztassuk a robotgépet addig, amíg a mandulát teljesen pépesre aprítja és kapunk egy sűrű folyadékot.
Gézen vagy apró lyukú szűrőn öntsük át és az így kapott mandulatejbe tegyük bele a vaníliát, keverjük el és töltsük üvegbe. Néhány napig eláll a hűtőben. A gézen, szitán megmaradt mandula darálékot beletehetjük a reggeli kásánkba vagy egy tálcára téve megszáríthatjuk és belesüthetjük muffinokba, süteményekbe.
Zabos-hajdinás gofri
Újabban nagyon rákaptam a hajdina lisztre, nagyon sok mindenbe bátran használom. Ugyan kenyeret nem lehet belőle sütni, de palacsintához, gofrihoz, piskótához nagyon jól alkalmazható, egészséges, gluténmentes, lúgosító gabona, nem terheli meg a szervezetet. Igyekeztem megtalálni a jó arányt, hogy a tészta finoman megsüljön, jól álljon össze tojás és tej nélkül is. Egy hétig nem volt sztíviám. Örömmel kaptam a kezembe, mert már annyira megszoktam a használatát, és rájöttem, hogy a különböző cukrokkal (nyírfa, gyümölcs) iszonyúan leragadnak az ilyen készítmények. Sztíviával ilyen gond egyáltalán nincs, az íze pedig tényleg nem tűnik fel. (Férj, Hug által lemeózva) Általában a Vegetárból veszek natúr hajdinát, amit az Apa által megszuperált nagyüzemi kávédarálón ledarálok. Azzal őröljük a lisztet is. Ezen szoktam egy-egy zacskó kölest is megőrölni durvára. Van egy százéves kézi habverőm, azzal pillanatok alatt össze lehet keverni, mert elég kemény. Az újabb, amit Nagyútra vettem, nyeklik, nyaklik, mert a keverő része nem elég kemény, valami szilikonos bevonatú lágyabb fém. Az előzőnek meg kemény volt a habverő része, de a szárai csak részben rögzítettek, így mindig szétesett. Persze, hogy nem használtuk, pedig jó dolog. Nézzétek meg alaposan, mit vesztek. Hipoallergénnek gondolom, ha a szezámmag kimarad, akkor nem olyan ropogós, a folyadék mennyiség csökkenthető. Vagy helyettesíthető mákkal pl. Hozzávalók: 1,5 bögre hajdinaliszt 1,5 bögre zabliszt 0,5 bögre kölesliszt (dara, vagy pehely is jó) 0,5 bögre darált szezámmag 1 ek darált lenmag (elhagyható) 6 ek olaj 20 csepp sztívia 1 csipet só 1 csipet vaníliapor 4 bögre növényi tej (szóját szoktam használni) kb. 2 bögre szénsavas víz 2 alma lereszelve A liszteket és a magokat összekeverjük a sóval, vaníliaporral együtt. Belecsöppentjük a sztíviát, hozzáadjuk az olajat, és a növényi tejet. Összekeverjük az egészet, majd annyi szénsavas vizet adunk hozzá, hogy lágyabb galuskatésztát kapjunk, de ne folyjon. Ha a kanállal merjük, nyúljon, mint a rétestészta. :) A legvégén adjuk hozzá a reszelt almát. Sütőtől függően akár 15 percig is sülhet egy, de általában 10 perc alatt elkészül. Nem olyan, mint a tojásos tésztájú gofri, hogy 4 perc alatt már pirul. Fotó: BioBrigi Derítés: Ábel a piros felmosó vödörrel...
Meggyes -mákos pite
Anya a múltkor rengeteg meggyet kapott, így kreált egy nagy tepsi meggyes-mákos pitét, ami úgy fogyott el, mintha nem is lett volna. Kisülés után mire hazaért a szomszédból, már egy egész sornak hűlt helyét találta. :) Most pénteken úgy gondolta megismétli két tepsivel, lesz úgyis rá jelentkező. Hát volt. Még én is, hogy nekem meg barna tésztából süssön egy adagot, mert tényleg nyálcsurgató volt. Ő általában omlós, linzer tészta szerű alapot használ több féle sütinél. A habos diósnál és a habos kókuszosnál is pl. Én inkább egy vegán változatot kevertem be neki, ez nem olyan omlós, de nem is vártam el tőle, a mák és a meggy úgyis viszi. Hozzávalók: 40 dkg tk liszt 300 ml 100%-os gyümölcslé / növényi tej 6 kanál oliva olaj / 50 g kókuszzsír 2 ek gyümölcscukor / 40 sztívia csepp 2 ek kukoricadara 2 ek zabliszt 1 ek lenmagpehely 1 cs sütőpor (foszfátmentes borkő) 1 kg magozott meggy 1,5 bögre darált mák 1-2 ek gyümölcscukor / nyírfacukor A száraz hozzávalókat összekeverjük, majd beleöntjük az olajat, és a gyümölcslé nagy részét. (A meggy levét érdemes használni.) Ha a tészta kívánja a teljes folyadékmennyiséget hozzáadhatjuk, a liszt minőségétől függően igényelhet többet-kevesebbet. Amikor összeállt a tészta, a 2/3-át ujjnyi vastagságúra kinyújtjuk, és egy magas falú zsírpapírral kibélelt tepsibe helyezzük. 15 percig sütjük. Ezalatt kinyújtjuk a tészta maradékát, ez lesz a süti teteje. A 15 perc eltelte után a mákot gyorsan egyenletesen eloszlatjuk a félig sült tésztán. Rárétegezzük a levétől részben kinyomkodott meggyet, megszórjuk kevés cukorral, a tetejére kerül a tészta 1/3-a. Együtt még 20-25 percig alacsony hőfokon sütjük, míg kissé megpirul.
Kásakészítés fortélyai
2014. június 21. Éltető ételek
Én a kásákkal igazából anyósomnál ismerkedtem meg, mivel '56 után Kanadában éltek, és ott rendszeres volt náluk a zabkása. Így a párom is rendszeresen evett kását gyerekkorában. Viszont ette, de nem igazán ízlett neki. Ugyanis anyósom úgy főzte a zabot, hogy enyhén sós vízben sűrűre főzte, tányérba kiszedte és hagyta egy kicsit hűlni. Ez megkeményedett, és (boci)tejet öntöttek mellé. Ha megnézzük ugyanez kukoricából a puliszka is. Visszatérve a kása receptekre, kétféleképpen szoktam kását készíteni. Lágyabbra főzöm (mandula vagy rizstejbe), és fűszerekkel, gyümölccsel, magokkal, aszalványokkal keverem össze.Keményebbre főzöm (vízben), ezt ugyanúgy lehet ízesíteni, de a friss gyümölcsöt csak a tetejére teszem, és mandulatejet vagy más gabonatejet öntök MELLÉ. Nekünk ez a második verzió vált be, ez a kedvenc. Tehát én alapból vízben főzöm a kásákat, teszek bele vaníliát, kókusz, aszalványt, pici sót. Mikor mit. A gabona lehet zab (én frissen pelyhesítettet használok), kukoricadara , köles (megdarálom), rizs (pelyhesítővel ezt is megtöröm darává). Hajdinával és amaránttal még nem próbáltam, de szerintem ezekkel is ugyanúgy működik. Én törekszem arra, hogy a reggeli gluténmentes legyen , de akár búza is lehet. Szóval sűrűre főzöm, a végén teszek hozzá pl. diót. Kiöntöm tányérba, és megcsorgatom mézzel. Itt lehet még reszelni rá csokit, vagy megszórni kókusszal. Egy kicsit hűlni hagyjuk, és mellé öntjük a tejet. Ennyi. A gyerekeim nagyon szeretik.
Mandulás-rizstejes fagylalt
2014. június 21. Lét-tudatos konyha
Hozzávalók: 4 csésze rizstej 2 csésze növényi tejszín 1 ek kukoricakeményítő 1/2 csésze cukor 1/2 tk őrölt kardamom 1 ek darált mandula Elkészítése: Egy vastag aljú lábasba öntve forraljuk fel a rizstejet a tejszínnel és a keményítővel. Addig főzzük alacsony lángon, míg besűrűsödik. Adjuk hozzá a kardamomot, a cukrot és a mandulát, majd forraljuk még néhány percig. Vízfürdőben hűtsük ki. Egy hűtésre alkalmas edényben tegyük fagyasztóba, nagyjából 6 óra alatt fog megdermedni. Megjegyzés: Növényi tejjel készítve nem lesz annyira krémes állagú, kicsit vízkristályos marad a szerkezete. A tejjel készült recept itt olvasható: kulfi További vegán fagylalt: Szeder-sárgabarack fagylalt
Brownie-cseresznye álom
2014. június 14. Éltető ételek
A nyers brownie tészta nekem olyan jolly joker. Sok nyers torta, sütemény vagy trüffel alapja. Egy kicsit időigényes az elkészítése, bár hamarabb készen van, mint a sütött társaik. Egy kis előkészültetet igényel, ugyanis ázatott, szárított dióra van szükség. De én mindig nagyobb mennyiségben készítek ilyen diót, így amikor szükség lenne rá, akkor mindig kéznél van. Hozzávalók: Tészta: - 15 dkg áztatott, szárított dió - 10 dkg datolya - 5 dkg áztatott mandula - 2 evőkanál kakaópor - 2 evőkanál méz - 1 evőkanál mandulakrém Cseresznyekrém (persze ez lehet akár meggy, barack málna vagy más kedvenc gyümölcs): - 50 dkg érett cseresznye - 1 evőkanál útifűmaghéj - 1 evőkanál chia mag - vanília, fahéj Csoki a tetejére: - kókuszolaj - méz - kakaópor - A tészta alapanyagaiból késes darálóval készítsünk egy homogén masszát. A mandulát a végén tegyük hozzá, hogy egy kissé darabos maradjon. Ezt a tésztát tegyük egy tál aljára. - A gyümölcsöt magozzuk ki, majd turmixoljuk össze. Tegyük bele a többi hozzávalót is. Kenjük a tésztára. tegyük pár órára a hűtőbe, - Készítsük el a csokit, és simítsuk a gyümölcskrémre. Ez keményre meg fog dermedni. Ahhoz, hogy szeleteléskor ne törjön, még szilárdulás előtt érdemes bevágni a csokit.Jó étvágyat!
Aszalt gyümölcsös bonbon
Szinte ez is nyers édesség, ajándék, leszámítva azt, hogy a máz nem nyersen lett összekeverve. Ha csak lehet, olyan aszalt gyümölcsöt használjunk, amit mi aszaltunk. Tavaly rengeteg apró szemű bio almát szedtem egy Tolna megyében élő rokonom fájáról. Emellett szilvát, nektarint, körtét és más gyümölcsöket is aszaltam. Főként ezek szolgáltak alapanyagul. Lehet, hogy kalóriabomba, de nagy előnye, hogy nem bírsz sokat enni belőle, másrészt pedig rostban gazdag táplálék, ami miatt inkább ajánlom ezt enni, ha édességre vágyunk, mint valami ipari úton készült bonbont. Gasztroajándéknak is nagyszerű! Én örülnék neki. :)
Hozzávalók:
- 1 bögrényi vegyes aszalt gyümölcs (alma, szilva, barack stb.)
- 2 alma
- 1/3 bögrényi őrölt lenmag
- 1/3 bögrényi kókuszreszelék
- 1/2 bögrényi darált dió
- reszelt (megmosott, ha lehet bio) narancshéj
- víz
Csokimáz:
- 2 evőkanál karobpor vagy kakaópor
- 2 evőkanál édesítő (kókuszvirág-cukor/gyümölcscukor/nyírfacukor, stb - vagy áztatott, majd szétpréselt datolya)
- 2 evőkanál kókusz zsír
- 3-4 evőkanál növényi tej
Elkészítés:
Gyorsaprító gépben az aszalt gyümölcsöket összeaprítjuk jó alaposan. Hozzáadjuk az almadarabokat és némi vizet, tovább aprítjuk az aprítógéppel. Ehhez a masszához keverjük az őrölt lenmagot, a kókuszreszeléket és az aprított vagy darált diót és a reszelt narancshéjat. Ha szükséges, vizet adunk hozzá, ha túl ragadós a tészta, akkor őrölt lenmagot/darált diót/kókuszreszeléket szórunk hozzá. Ha egy nagy gombócot tudunk formálni belőle, akkor elég tömör az anyag. Szív alakú jégkocka tartóba (szilikon) nyomkodjuk, majd 20-30 percre a fagyasztóba tesszük, hogy jól megdermedjen, ezután kinyomjuk a formákból. Csoki- vagy karobmázba forgatjuk. Hűtőben tároljuk. Csokimáz helyett darált mogyoró/dió-ba is hempergethetjük.
A máz elkészítése:
A kókuszzsírt megolvasztjuk (ha eleve nem folyékony), beleszórjuk a karobport, hozzáadunk ízlésünknek megfelelő mennyiségű édesítőt (nádcukor, nyírfacukor, stb.) Alacsony lángon forráspontig keverjük, majd egy kevés növényi tejet is hozzáadunk. Még kevergetjük, míg újra forrni kezd, lezárjuk, kihűtjük, majd a süteményt bevonjuk vele.
Tavaszi méregtelenítés. Harmadik-kilencedik nap
A felvezető szakasz napjai megegyeznek az előzőekkel. Mármint a folyadék fogyasztás és a táplálékkiegészítők vonatkozásában. Figyeljünk a megfelel folyadékbevitelre!! Ebben a blogban ötleteket adok arra vonatkozóan, hogy milyen ételeket készítsünk, hogy azok táplálóak, gluténmentesek és vegán legyenek. 3.nap A reggeli nekem minden esetben gyümölcs , a páromnak viszont kását főzök. Ez lehet zab-, köles-, kukorica-, vagy rizskása . De készíthetünk gluténmentes gofrit eperöntettel vagy hajdinás palacsintát is. Ebédre egy olyan ételt ajánlok most, amit a csapatépítőn Betty készített. Nagyon gyorsan elkészíthető, és finom. Batátás-zöldborsó ragu , melyet kölessel készítettem, de akár fokhagymás kukorica puliszka vagy quinoa is mehet hozzá. Vacsorára "tejbe"rizst készítettem eperrel . 4.nap Én nagyon szeretm a csicseriborsót, gyakran kerül az ételekbe. Az emésztése sokkal könnyebb más hüvelyeseknél. A mai nap ebédjébe is került. Csicseriborós zöldséges kölest készítettem zöldsalátával . Vacsorára quinoa saláta készült. 5.nap Nemrég, mikor Pesten voltam egy nagyon finom zöldborsó krémlevest ettem. Azt iziben el is készítettem, így a mai ebéd levese mentás zöldborsókrém leves lett. A második fogás karalábé pörkölt volt tört burgonyával és egy nagy adag zöldsaláta került mellé. Vacsorára egy egyszerű gluténmentes gofri készült eperöntettel . 6.nap Nagyon szeretem a krémleveseket, az elkészítésüket sem viszem túlzásba. Egyszerűen megfőzöm, még tejszínt sem teszek hozzá. Így készült a brokkoli krémleves is. A második fogás chilis bab volt, melyhez kölest főztem. Vacsorára készítettem egy gluténmentes lepényt, melyet megtöltöttem sok-sok zöldséggel . Olyan pita jellege volt. 7.nap Már nyugodtan elkezdhetnénk a léböjtöt, de elhalasztjuk pár napot, hogy hétköznapra essen az. Ezért a mai ebéd batátás lencsefőzelék volt pirított hagymával . Mellé barna rizst főztem. Vacsorára fűszeres köleskása volt. nagyon egyszerű, gyorsan elkészül. Szokásomhoz híven egy nagy adag zöldsalátával kínáltam. 8.nap Ez az utolsó előtti nap a lébőjt felvezetésére. Az ebéd korhelyleves volt, mellé magyaros fűszerezésű ZÖLDségragu készült barna rizzsel . Vacsorára epres kölesgombóc készült a gyerekek nagy örömére. 9.nap Ez a nap felkészülés a léböjtre, Ezért csak nyers ételeket ettünk. Délelőtt a cseresznye és az eper volt a sláger, ebédre cukkini spagetti készült egy kis paradicsomszósszal . Vacsorára egy nagy adag zöldsalátát ettünk. Holnap léböjtözünk...
Karalábékockák bazsalikom mártásban
Jön a meleg, egyre több lesz a nyers a fogásaim között ;) Ez is egy isteni, laktató egytálétel, amihez ehetünk nyers fasírtot, vay bármilyen ropogós finomságot ;) Hozzávalók: 1 karalábé 1 ek áztatott dió 1 ek áztatott mandula 1 ek áztatott szotyi 1 ek áztatott tökmag 1/2 biocitrom leve 1 tk méz 1 csipet só […]
Kókuszos almakrém
A fiam egyik "nyamnyam" menüjéből született az ötlet. A férjem nagyon szereti az ilyesmit, és ötleteltem kicsit, hogyan is lehetne érdekesebbé tenni. Aztán a sp@ros nagyszemű kókuszreszelék adta magát, mert a kókuszgolyók gömbölyítésekor maradt előző este valamennyi. Nagyon egyszerű összetevők szempontjából, főtt köles, kókuszreszelék és darált mogyoró, illetve alma. Hozzávalók: 1/2 bögre köles 2 bögre víz vanília 20 csepp sztívia / 2 ek nyírfacukor vagy gyümölcscukor 1 csipet só reszelt citromhéj (elhagyható) 1 kg alma 3 ek kókuszreszelék 2 ek darált tötökmogyoró (elhagyható) A kölest a négyszeres mennyiségű vízzel, sóval, reszelt citromhéjjal, vaníliával megfőzzük bő 20 perc alatt kis lángon. Az almát megpucoljuk és apróra vágjuk. Azután összeturmixoljuk finomra a kölest, majd az almát is hozzátesszük, azt is turmixoljuk. A végén belekavarjuk a durvára darált mogyorót, azután a kókuszreszeléket is. A mogyoró elhagyható, de érdekesebbé teszi az ízeket. Kicsiknek mogyoró és kókuszreszelék nélkül 6 hónapos kortól adható, a köles gluténmentes, könnyen emészthető, édesíteni eleinte nem is nagyon szükséges, esetleg kevés gyümölcscukorral, ezzel a változattal azonban egy éves után javaslom csak. Candidások válasszanak savanykás almát, és a kókuszreszelék helyett több durvára darált törökmogyorót tegyenek az ételhez.
Olaszos zabfasírt
Az aszalt paradicsom miatt nagyon jellegzetes ízű lesz a fasírt, friss salátával, tört krumplival különösen finom. Hozzávalók: 30 dkg zabpehely 10 dkg búzapehely (vagy ez is lehet zab) 2 ek tk. búzadara 2 aszalt paradicsom apróra vágva 2 ek darált lenmag 2 ek olivaolaj 1 gerezd fokhagyma összenyomva 1 pici vöröshagyma apróra vágva 1 kis csokor petrezselyem zöldje felaprítva 1 csipet bazsalikom, oregánó 1 tk só pálmazsír a tepsi kikenéséhez A száraz hozzávalókat összekeverjük, eldolgozzuk, majd beleöntjük az oliva olajat és kb. 3 dl forró vizet. Először csak 2 dl-rel keverjük el, majd ha szükséges a többi folyadékot is hozzáadjuk. Kicsit várunk arra, hogy a gabonák megdagadjanak. Azután vizes kézzel kerek fasírtokat formázunk, amit kikent tepsibe helyezünk. Ebből az adagból kb. 15 kisebb fasírt lesz. Kb. fél óráig sütjük közepes hőfokon. Félidőben fordítsuk meg a fasírtokat, hogy mindkét oldaluk jól megpiruljon.
Lenmagos ropogós
A nyers napokra készült ez a kréker, ami használható pirítósnak, vagy mártogatóshoz, vagy csak úgy 1-1 falat, ha hirtelen megéheztél :) Nagyon nagyon finom, és percek alatt készen van. A többi már a sütő, vagy az aszaló dolga ;) Hozzávalók: 1 csésze arany lenmag finomra darálva 1 csésze barna lenmag durvábbra darálva 1 csésze áztatott […]
Lágy spenótpástétom
Nem múlik el hét spenót nélkül. Minden hétvége előtt igyekszem egy kilóval hazavinni a piacról, hogy aztán finomabbnál finomabb dolgokat készítsek vele. Legutóbbiak közt szerepel ez a pástétom is. Hihetetlen gyorsan elfogyott. Korábban már készítettem egy nyers verziót. Ez volt a popeye-paste, de most a spenótleveleket kicsit megpároltam. Lágyabb íze lett tőle.
A recept:
Hozzávalók:
25 dkg friss spenót
1/2 bögre szezámmag
1 dl víz
ételízesítő vagy só
1-2 gerezd fokhagyma
aprítógép
sörélesztő-pehely (elhagyható)
Elkészítés:
A szezámmagot aprítógépünkben jó apróra, szinte porhanyósra daráljuk, aprítjuk.
A spenótot alaposan megmossuk, majd enyhén megpároljuk és a darált szezámmal, egy kevés vízzel, sóval és párolt fokhagymával (lehet a spenóttal együtt párolni) összeturmixoljuk. Ha túl sűrű lesz a pástétom, egy kevés vízzel lazíthatunk rajta, ha túl híg lett, sörélesztő-pehellyel sűríthetjük.
UI: Spenótos kenyérre kentük.
Vegán sajttorta
A sajttortát azt hiszem mindenki szereti. Így vagyok ezzel én is. Most egy különleges alkalomra készítettem, első alkalommal vegán kiadásban. A dolgot nehezítette még az is, hogy cukor és gluténmentes is legyen. A végeredmény olyan jól sikerült, hogy fél óra múlva szinten semmi nem maradt belőle. A kép önmagáért beszél. :) Ennél nagyobb dicséret nem is kell. Hozzávalók: a torta talpához: 3 kávédarálónyi zabpehely 2 kávédarálónyi dió 3 ek. darált mák vanília 1 marék áztatott datolya, fél zacskó áztatott mazsola 1 dl növényi tej a krémhez: 2 csomag áztatott kesudió 1 kis pohár szójajughurt/vagy egy nagynak a fele kevés citromlé vanília 1 marék áztatott datolya, fél csomag áztatott mazsola 1 kávédarálónyi mandula útifű maghéj 1. A torta talpához a száraz hozzávalókat összekeverjük, majd hozzáadjuk az előáztatott, kevés vízzel összeturmixolt datolyát és mazsolát, valamint hozzáöntjük a növényi tejet is. Kicsit félre tesszük, amíg beszívja magát nedvességgel. 2. A krémhez mindent beleteszünk a turmixgépünkbe kivéve a darált mandulát és az útifű maghéjat. Az egészet krémes állagúra turmixoljuk, majd hozzákeverjük először a mandulát, majd az útifű maghéjat is. 3. Elővesszük a tortaformánkat, és a "tésztát" szépen belenyomkodjuk úgy, hogy mindenhol egyenletes vastagságú legyen. 4. Ezután jöhet a krém. Oszlassuk el a tetején egyenletesen. Ha kész vagyunk, tegyük be a hűtőbe egy órára, majd tálalás előtt kiolvasztott, mirelit piros gyümölcsökkel díszíthetjük. Ani Tisztán, tudatosan!
Tahini
2014. április 3. Mindennapi ételeink
Házi tahini, ami lényegesen olcsóbb, mint a bolti és nagyon-nagyon finom. És persze, egészséges is. :-) Hozzávalók: 1 dkg szezámmag 3 ek. olívaolaj himalaya só víz fokhagyma / méz / agavé szirup Elkészítés: A kávédarálón megőröljük a szezámmagot, majd egy tálba téve hozzáadjuk az olívaolajat, sót, vizet és botmixerrel krémesre turmixoljuk. Vagy fokhagymával ízesítsük, ha sósan szeretnénk enni, vagy mézzel, agavé sziruppal, ha édesen, pl. sütemény krémek alapanyagaként.
Vegán lencse-dió burger
2014. április 1. Zizi kalandjai
Mostanában kísérletezek a vegán hamburgerrel. A múltkor bab-zab burger készült, most meg egy lencsés-diós változat. Meg persze itt találtok még több változatot. Ha ebből a lencsésből kivesszük a zsemlemorzsát, akkor igazából egy isteni lencsepástétommal van dolgunk, amit kenyérre is kenhetünk. El is határoztam, hogy kikísérletezek egy jó kis pástétomot lencséből, mert nagyon jó ízvilágot lehet felépíteni belőle.
És egyszer, ha sok időm lesz, akkor a hamburger zsemlét is én fogom sütni a szaftos vegán hambimhoz, de addig marad a bolti ropogós ciabatta vagy jó minőségű zsemle. Sajnos ilyen “luxusra” most nincsen időm. Örülök, ha egy egyszerű ebédet vagy vacsorát össze tudok dobni, de remélem hamarosan visszatérhetek a konyhába úgy, hogy ne kapkodva kelljen összedobnom az ételt és fotózásra is jusson elég idő, hogy igazán kreatív tudjak lenni, ne pedig percek alatt kelljen összedobnom a stylingot.
Ádi hamarosan egy éves lesz… hihetetlen, hogy repül az idő. Várom már, hogy őt is jobban be tudjam vonni a főzésbe. Sokat van velem a konyhában, de egyelőre csak kipakol mindent mindenhonnan, leszedi a hűtőmágneseket (mindig ugyanazokat! ) és sok esetben “vészhelyzetekbe” sodorja magát, ami aztán azt vonja maga után, hogy arrébb kell tennem, ami persze nem tetszik neki. Vannak neki textilből készült zöldségei, kése, vágódeszkája, de még nem igazán érti a lényegét, hogy milyen funkciót töltenek be ezek a játékok. Biztos vagyok benne, hogy néhány hónap és már szinkronban tudunk együtt főzni: én igazából, ő pedig a játék zöldségekkel.
És akkor íme a lencsefasírt… Nagyon jó alternatívája szendvicsben a felvágottnak, májkrémnek, sajtnak. Igazából gyorsan el is készíthető, ha meg van főzve a lencse, akkor gyorsan összeállítható a “tészta”, utána már csak sütni kell. A recept innen való, néhány módosítással. Az eredeti változat szerint sütőben kell sütni és én így is kipróbáltam, de a teflonban sütött verzió sokkal jobban ízlett. A sütős változat szárazabb lett, a tűzhelyen készült viszont puhább és “szaftosabb”.
Vegán lencse-dió burger
Hozzávalók (mérettől függően 8-12 db-hoz):
- 3/4 bögre főtt barnalencse
- 3/4 bögre dió
- 1/3 bögre zsemlemorzsa
- 1 evőkanál chia mag (őrölt lenmag is használható)
- 3 evőkanál víz
- 1 teáskanál köménymag
- 2 teáskanál őrölt koriander
- 1/2 teáskanál só
- őrölt bors
- 3 gerezd fokhagyma, meghámozva
- 1 kisebb répa, meghámozva (ha robotgéppel dolgozunk kisebb darabokra vágva, ha kézzel aprítunk mindent, akkor reszelve)
- 1/2 csokor petrezselyem
- 1 evőkanál olívaolaj + egy kevés a sütéshez
Teflon serpenyőben 5-6 perc alatt pirítsuk meg a diót és tegyük félre kihűlni. Egy kis tálkában keverjük össze a lenmagot a vízzel és hagyjuk állni 6-8 percig, amíg kocsonyás állagú lesz.
Tegyük konyhai robotgépbe a diót és aprítsuk kisebb darabokra. Adjuk hozzá a répát, fokhagymát, petrezselymet, fűszereket, sót, borsot, olívaolajat, lencsét és daráljuk össze. Ezután jöhet bele a zsemlemorzsa és a chia mag keverék. Jól keverjük össze. Ha túl híg, akkor adjunk még hozzá egy kevés zsemlemorzsát és a fűszerezést is igazítsuk ízlésünkhöz.
Pingponglabda nagyságú golyókat formázzunk belőle, tenyerünkkel lapítsuk le és egy kevés olívaolajban süssük ki a fasírtokat. Tálaljuk hamburger zsemlében/ciabattában, zöldségekkel, ketchuppal, mustárral.
Vegán Kihívás 3. hét menüje
A Vegán Kihívás ételei, akár az egész napi menü is, fogyasztható, vagy elvitelre kérhető már a budai ÉDENI VEGÁN ÉTTEREMBEN is!! HETI MENÜ 15-21. NAP: 15. NAP Reggeli: valamilyen kásaféle, aminek kedvenc gabonád lehet az alapja (zabpehely, árpa, vagy quinoa). Fele víz, fele növényi tej keverékével főzd puhára, adj hozzá főzés közben kis mazsolát, utána kis őrölt fahéjat, 1 evőkanál őrölt lenmagot, valamilyen olajos magfélét. Gazdagíthatod bármilyen idénygyümölccsel is! Ebéd: avokádós - paradicsomos szendvics Teljes kiőrlésű kenyér szeletekre kenj pl. kölesmajonézt, vagy csicseripástétomot, tegyél rá salátalevelet, paradicsom - és avokádó-szeleteket, friss bazsalikomleveleket. Uzsonnára ehetsz friss gyümölcsöt, vagy gyümölcssalátát. Vacsora: serpenyőben pirított zöldségek, kis bio szójaszósszal (pl. Shoyu a DM-ből) ízesítve, friss salátával, esetleg pirított tofukockákkal. Hozzá egyél kb. 50-70 g bármilyen főtt gabonát (pl. kölest, vagy barna rizst) 16. NAP Reggeli: fahéjas quinoa-kukoricapehely reggeli Ebéd: makaróni - saláta Főzz meg egy adag teljes kiőrlésű tésztát (kb. 70-100 g/ fő), tegyél hozzá tojásmentes majonézt (pl. kölesmajonézt, vagy rizsmajonézt, utóbbit lehet üvegben is kapni), durvára reszelt sárgarépát, felkockázott kaliforniai paprikát, és feldarabolt zellerszárat, vagy bármilyen szezonális zöldséget. Ízesítsd sóval-borssal! Vacsora: nyers kelkáposzta tekercs Kenj natúr mogyoró-, vagy mandulakrémet (megmosott és lecsöpögtetett) kelkáposztalevelekre, majd tekerd fel! Esetleg megkenheted csicseripástétommal, vagy vékonyan ajvárral, szórd meg friss csírákkal és úgy tekerd fel! 17. NAP Reggeli: zöld turmix egy jó nagy adaggal, a délelőtt folyamán utána ehetsz még akár 1 szelet barna pirítóst mandula-, vagy kesukrémmel, vagy friss gyümölcsöt tetszés szerint Ebéd: thai zöldséges-rizses egytálétel Elkészítheted Magdinak ezt a receptjét, és a pirított zöldségeket, tofut tálalhatod főtt barna rizzsel! Vacsora: bab-, vagy lencsesaláta, amit gazdagíts aprított spenót levelekkel, esetleg kockákra vágott kaliforniai paprikával, kis citromlével, ízesítsd sóval-borssal! Főzhetsz hozzá quinoat (nem puffasztottat!:), esetleg teljes kiőrlésű tésztát is! 18. NAP Reggeli: diónugátos zabkása, amibe keverhetsz 1 ek. őrölt lenmagot is! Ebéd: pirított szejtáncsíkok egy nagy adag vegyes salátával A szejtánt (avagy búzahúst) veheted készen bioboltban is, előfűszerezett, félkész verzióban csomagolva (ha még sosem kóstoltad, akkor javaslom először így próbálkozz!:-), vagy ha olcsóbb megoldást szeretnél, akkor otthon is készítheted szejtánporból (utóbbit ugyancsak bioboltban tudod beszerezni). Az otthoni elkészítéshez infókat találsz ebben a bejegyzésben: http://www.vegagyerek.hu/2009/02/tepsis-szejtan-buzahus-rozmaringos.html Vacsora: spenótos-brokkolikrémleves teljes kiőrlésű pirítóssal 19. NAP Reggeli: natúr kukoricapehely növényi tejjel leöntve, magokkal, friss, vagy esetleg fagyasztott és felolvasztott bogyós gyümölcsökkel gazdagítva. Ebéd: szendvics teljes kiőrlésű kenyérből Kend meg a kenyeret tojásmentes, pl. kölesmajonézzel, vagy ajvárral, vagy csicseripástétommal, vagy bármilyen tetszőleges krémmel a korábbiak közül, tegyél rá néhány friss salátalevelet, a tegnap ebédről megmaradt szejtáncsíkokból, vagy esetleg gabonakolbásszal, és néhány paradicsom karikát. Vacsora: vega fasírtgolyók friss vegyes salátával 20. NAP Reggeli: mákos zabpehely tetszőleges gyümölccsel Ebéd: spenótos csicseriomlett Desszert uzsonna: agyfényező golyók:) Vacsora: céklatorony avokádós kesukrémmel és karamellizált tofuval 21. NAP Reggeli: főzz meg quinoat fele víz-fele növényi tejben, adj hozzá mazsolát főzés közben, és amikor elkészült, kis fahéjat, és reszelt, vagy apróra vágott almát. Ebéd: Olaszos köleslepény medvehagymás zöldborsópürével Desszert, vagy uzsonna: Almatorta, vagy ha nyersre vágysz Gitta nyers Almapudingja Megjegyzés!!: az almatorta receptjénél a rebarbarát helyettesítsd almával és nem fontos elkészíteni hozzá a szójakrémet, ha nem szereted!:) A maradékból pedig ehetsz másnap reggelire is, vagy uzsonnára!;) Vacsora: friss leveles salátába keverj bele valamilyen főtt babfélét, adj hozzá friss paradicsomot, nyers zöldségeket, és akár avokádókrémet is.
Borsóleves - borsót hogyan a picúrnak? 7+
Eleinte, ahogy a hozzátáplálást kezdtük a kis Mazsola állandóan kunyerált a levesemből, sokszor abból ette ki a darabokat. Egyszerű volt a dolog, csak úgy kellett készítenem, hogy Ő is megehesse. Manapság muszáj vagyok turmixolni. Ha pl. 2 kis tésztát talál a pépes bolti babakajában, képes kiköpködni az egészet... Pedig azóta kétszer annyi idős. Egyébként eleszegeti az édesköményt is magában, meg a kenyeret, néha a répát, kápia paprika darabot, almát. Tehát nem a darabos kajával van baja. Mindegy no, ha azt akarom, hogy egyen, igazodom. (mértékkel) A borsóleves kezdetek óta a kedvencei közé tartozik. Most, hogy egy éves elmúlt, tojásos galuskával is csinálhatjuk, de ha kisebb manócskáról van szó, vagy vegán családról, egyszerű zabgaluska kerülhet levesbetétként az ételbe. Hozzávalók: a leveshez: 1/2 kg zöldborsó 3 szál répa 3 szál petrezselyem gyökér 1 kisebb zeller 1 pici fej vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 1 tk kókuszzsír 1 csipet majoránna, őrölt kömény só víz a galuskához: 1 tojás vagy 1 ek zabliszt pár kanál tk liszt 1 ek tk liszt 1 tk vegamix 1 tk vegamix csipet só csipet só víz A zöldségeket megtisztítjuk, felaprítjuk, a zellert nagyobb darabokban hagyjuk. A kókuszzsíron picit megfuttatjuk őket, majd adunk hozzá pár kanál vizet. Beleöntjük a borsót is (a nagyrédeieknek van most bababarát terméke, ha nem elérhető a bio, vagy nincs házi. A Sp*rban mindig van.). Lassú tűzön hagyjuk puhulni a zöldségeket. (finomabb lesz így) Közben megpucoljuk a hagymákat, azt is beledobjuk, és hozzáadjuk a fűszereket. A baba miatt főzhetünk bele 1-2 szemkrumplit is. A vizet egy darabig utánapótoljuk, majd felengedjük annyival, hogy éppen ellepje. A galuskához a tészta hozzávalóit egy villával eldolgozzuk. A vegán galuskához adhatunk kevés őrölt lenmagot is. Ez a fajta tészta lassabban fő meg. Amikor a zöldségek majdnem megfőttek, beleszaggatjuk a galuska tésztát. Együtt főzzük. A babának, mikor elkészült, kiveszünk nagyobb darab zöldségeket, villával összepasszírozzuk, vagy botmixerrel is dolgozhatunk. A borsót egy kis szűrőbe tesszük, amin átpasszírozzuk, és úgy adjuk a többi zöldségféléhez. Így a borsó héja nem bántja a pocakot. (Amúgy sem lehet normálisan összemixelni, nem megy szét a legjobb géppel sem igazán.) Ha már nagyobb, keverhetünk bele 1 kk biotejfölt, vagy összefőzhetjük 1 tk darált kesudióval. Tehetünk a galuskából is mellé 1-2 darabot. Ha "hizlalni" akarjuk a picit, egy ek. tökmagolajjal összekeverhetjük a papit, szívesen megeszik a babák.
Egyszerű diókrém goffrira, palacsintára
Nem recept, inkább olyan ötletadó, emlékeztető, kedvcsináló. A krém azért is nagyszerű, mert a dió gazdag telítetlen zsírsavakban, kalcium, kálium és foszfor tartalma magas, emellett A, B1, B2 vitaminok is jutnak a szervezetbe, ha fogyasztjuk. A banán szintén káliumban, kalciumban és magnéziumban gazdag növény. Így a krémmel a premenstruációs tüneteket csökkenthetjük, hangulatjavító lehet, oldhatja a stresszt, és enyhítheti a depressziós tüneteket is. Általában mindig ugyanúgy esszük a gofrit. (Jó kis recept ötlet pl. itt.) Ha van időnk, akkor megpakolva olajos maggal, reszelt almával, kivivel és banánnal - nem szoktuk unni -, ha nincs, megy rá egy kis lekvár, a gyümölcsöket meg elrágcsáljuk mellé egészben. Legutóbb változatosságra vágytam, de kevés időm volt. Így fogtam egy darab banánt, villával összetörtem. Szórtam rá egy kis vaníliát őrlővel, hozzáadtam egy marék darált diót, és már mehetett is öntetnek a rácsokra. Ha krémesebbre szeretné az ember, keverhetünk bele egy kis Vegimilket, vagy egyéb fajta tejport, de anélkül is tökéletes.
Csokis-mogyorós torta percek alatt (vegán)
Ez a csokis-mogyorós torta hihetetlenül gyorsan elkészíthető. Mikróban 5 perc alatt megsül a tésztája, amit 1-2 perc alatt össze lehet állítani. A krémje mindenféle főzés nélkül szintén legfeljebb 10 perc alatt összeturmixolható (én aprítógéppel készítettem, de botturmix segítségével is lehet). Már csak egy kevés mogyorót kell hozzá darálni (aprító vagy kávédaráló alkalmas hozzá). Végül pedig a tortát széltében kettévágni, megkenni, díszíteni és kész is a gyors tortácska kevesebb, mint fél óra alatt.
A csokikrém receptje:
Hozzávalók:
- 1,5-2 db érett nagy avokádó
- 5 dkg kakaópor (kevesebb karobbal is készíthető!)
- 5 dkg kókuszolaj
- 10 dkg édesítőszer, pl: nádcukor, nyírfacukor, méz, stb, ki mit használ
- 1 csipet tengeri só
- 1/2 vanília kikapart belseje vagy 1 teáskanál vanília esszencia
Elkészítés:
Vegyük elő a turmixgépet és a fentieket mindet, ebben a sorrendben tegyük bele. Indítsuk el, és hamarosan látni fogjuk hogy milyen fantasztikus krémet kapunk végeredményne k. Olyan krémet, mint a csokitorták csokikrémje. Ha lágyabb krémet szeretnénk, pár csepp vízzel vagy növényi tejjel krémesebb lesz. A kész krémet kb. 1/2 órára érdemes hűtőbe tenni, megdermedés után jobban használható. Amíg dermed a krém, van időnk elkészíteni a torta tésztáját mikróban az alapján, ahogy az előző receptemben leírtam.
Biztonság kedvéért ide is bemásolom:
A torta receptje:
Hozzávalók:
7 evőkanál liszt
3 evőkanál teljes kiőrlésű liszt
3 evőkanál nyírfacukor
14 evőkanál növényi tej (én növényi tejporból készítettem)
2 evőkanál étolaj
1/2 teáskanál szódabikarbóna
1 műanyag tál (nálam ételhordó doboza volt)
Elkészítés:
Választunk egy hőálló műanyag edényt, amiben sütni fogjuk a piskótánkat. Én egy kerek ételhordó dobozt választottam. Összekeverjük benne először a száraz hozzávalókat, majd hozzákanalazzuk a növényi tejet és étolajat. Jól összekeverjük az egészet, majd mehet is a mikróba. Legnagyobb fokozaton 5 perc alatt elkészül a piskóta. Nem kell lefedni mikrózáshoz a tésztát, had "szellőzzön". Gyengébb mikróknál elképzelhető, hogy 5 és fél - 6 perc szükséges.
Összeállítás:
Hozzávalók:
- Az elkészített csokikrém
- A megsütött torta
- Darált mogyoró (kb. 10-15 dkg)
A megsült tortát egy nagy késsel széltében kettévágjuk. A csokikrém egy részét az alsó tortakarikára kenjük, majd megszórjuk darált mogyoróval és ráhelyezzük a torta felső részét. A felső részt és a torta oldalát is megkenjük a csokikrémmel, megszórjuk darált mogyoróval oldalt is, majd ízlés és lehetőség szerint még díszítjük. Gyorsan kész kellett, hogy legyen, így egyszerűen csak egész mogyorószemekkel díszítettem. Finom lett, gyorsan el is fogyott.
Diós-barna rizses sült
2014. március 3. Mindennapi ételeink
Feltétnek is nagyon finom, de önállóan is fogyasztható. Hozzávalók: 20 dkg barna rizs 4 nagyobb sárgarépa 2 fej vöröshagyma 1 bögre dió 1 bögre kesudió 10 dkg Violife növényi sajt, natúr 1 csokor friss petrezselyem (v. 3-4 ek. szárított) 3-4 gerezd fokhagyma 4-5 ek. extra szűz olívaolaj 2 ek. pirospaprika 1 ek. paprikakrém himalaya só - ízlés szerint Elkészítés: A rizst kifőzzük, majd egy tálba tesszük. A hagymát meghámozzuk, felkockázzuk és olaj + víz keverékén megpároljuk. Erre rászórjuk a megdarált diót, az előzetesen meghámozott és lereszelt répát, a pirospaprikát, ízesítjük a paprikakrémmel, fokhagymával, sóval. Pár perc alatt "összesütjük-főzzük". Ehhez hozzákeverjük a reszelt növényi sajtot és olajjal kikent tepsibe simítva 20 perc alatt 180 fokon összesütjük. TIPP: Kesudió helyett használhatunk csupán diót.
Gundel palacsinta vegán módra
Ahogy a Bloggerek közötti játékról szóló bejegyzésemben említettem, gyerekkoromban vasárnaponként nagyon sok palacsintát sütöttünk. Egyik nagy kedvencem a Gundel palacsinta volt, dióval töltve, csokival leöntve. Ugyan Gundel a neve, de igazából megalkotója nem is a híres-neves Gundel Károly. A Gundel-palacsinta bizony Márai Sándor felesége Matzner Lola eredeti alkotása. Az első palacsinta így született meg: Egy Márai-darab premierjét ünnepelték a Gundel étteremben. Erre a fogadásra készítette Lola az otthon elsajátított receptet némi újítással, ugyanis a darált dióval töltött palacsintába mazsolát és cukrozott narancshéjat is kevert, majd csokoládéval leöntötte. Nem csak a bankett résztvevőinek ízlett az így készült palacsinta, hanem az étterem tulajdonosa, Gundel Károly is megkedvelte annyira, hogy "Márai-palacsinta" néven étlapjára felvette. A Gundel-éttermet 1949-ben államosították, ezt megelőzően pedig a Márai házaspár 1948 nyarának végén elhagyta az országot. Svájcba, majd Olaszországba emigráltak, végül 1952-ben New Yorkban telepedtek le. Egy államosított étterem étlapján nem szerepelhetett akkoriban olyan név, aki hazánkból emigrált (azt már nem is említve, hogy Lola eredetileg zsidó származású volt és házasságuk után több, mint tíz évvel, 1936-ban keresztelkedett át katolikus hitre). Mivel a név emlegetése sem volt szerencsés akkoriban, a palacsinta az étterem után kapta a Gundel palacsinta nevet.
A recept:
Hozzávalók:
- 10 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 17 dkg fehér liszt
- 1/2 l víz (lehet, hogy többet vesz fel)
- 1 csipet só
- 5 dkg lenmag (őrölve)
- 5 dkg zabpehely (őrölve)
- darált dió
- reszelt narancs- vagy citromhéj
- nyírfacukor/xilit/gyümölcscukor/nádcukor, stb. ki mivel édesít
- mazsola (én elhagytam)
Máz:
- karob vagy kakaópor
- nyírfacukor/xilit/gyümölcscukor/nádcukor, stb. ki mivel édesít
- kókuszzsír
- víz
Elkészítés:
A száraz hozzávalókat összekeverjük egy tálban, majd folyamatos keverés közben hozzáöntjük a vizet. A zabpehely és lenmag segíti a tésztát abban, amiben máskülönben a tojás. Amikor összekeverjük, elvileg palacsintaszerű tésztát kell kapjunk. Ha túl sűrű, vízzel hígíthatjuk. Ha túl folyós, keverjünk hozzá még egy kevés lisztet.
A palacsinta sütőnket - remélhetőleg teflon bevonatú edény - felmelegítjük. A legelső sütéshez a biztonság kedvéért cseppentettem két csepp olajat, vagy tehetünk bele icipici kókuszzsírt. A továbbiakhoz egyáltalán nem használtam semmilyen olajat vagy zsírt. De ehhez szükséges, hogy teflon bevonatú sütővel dolgozzunk.
Miután kisültek a palacsinták, megtöltjük őket. Ez az alábbiak szerint történt nálam:
A diót a nyírfacukorral együtt aprítógépbe tettem és összedaráltam. Egy fél citrom héját (megmosás után) belereszeltem. Ezzel a töltelékkel töltöttem a palacsintákat.
A csokis mázhoz megolvasztottam a kókuszzsírt, rászórtam a karobot (csokifüggők úgyis kakaóporral készítik), adtam hozzá kevés nyírfacukrot, néhány kanál vizet és míg fel nem forrt az egész, kevergettem. Az elkészített, megtöltött palacsintákat tányérra szervírozzuk és ráöntjük a "csokiszószt". (Csokit is olvaszthatunk egy kevés olajjal és vízzel kikeverve- így is készíthető rá öntet.) Laktató, finom és nehéz ellenállni neki.
Almás-diós köles
Még az idei legelső főzőkör alkalmára készítettem el ezt a finomságot. Alma, dió, baracklekvár, köles együttessel valami fenséges reggelit vagy desszertet készíthetünk. Sütni sem kell, csak a kölest megfőzni. Ráadásul tele van tápanyagokkal, sőt az emésztőszerveinkre is jótékony hatással bír. A köles eleve prebiotikus hatású, vagyis részt vesz a jó baktériumok mennyiségi növelésében. Az alma pedig pektint tartalmaz. A pektin a vastagbélben található baktériumok számára tápanyag-forrásként szolgál (rövid láncú zsírsavakra bontják le, melyek hosszú távon csökkentik a koleszterinszintet, mert gátolják a koleszterin felszívódását . (Forrás: Wikipédia) Tehát bélrendszerünk számára hasznos táplálék.
A recept:
Hozzávalók:
- 20 dkg köles
- 1,5 dl növényi tej
- 2-3 alma
- 1 nagyobb marék dió
- egy kevés vanília kikaparva, vagy vanília-aroma, esetleg vaníliás cukor
- 1 evőkanál biocsicsóka sűrítmény
- kb. 1-2 evőkanál nyírfacukor (vagy ki mivel édesít...)
- 1 megmosott citrom lereszelt héja
- baracklekvár
Elkészítés:
A kölest kétszeres mennyiségű vízben megfőzzük. Amikor a víz elpárolgott, hozzáöntjük a növényi tejet. Míg fő, a diót megdaráljuk, az almákat és a citrom héját lereszeljük. Vaníliával és a citrom lereszelt héjával, valamint nyírfacukorral és biocsicsóka sűrítménnyel ízesítjük a puhára főtt kölest. Az így elkészített kölest két részre osztjuk. Az egyiket a darált dióval és némi nyírfacukorral ízesítjük, a másik adagot pedig a reszelt almával. Egy tálba lesimítjuk a diós kölest, megkenjük baracklekvárral, majd rásimítjuk a diós kölest. Ez a műveletet akár még egyszer elvégezhetjük.
Tálalásnál a szeletek tetejére egy-egy almakarikát tehetünk, aminek a közepében egy szem dió jól mutat. Finom, egészséges reggeli vagy vendégváró falat.
Kék mákos piskóta agavé cukorral
2014. február 13. Mindennapi ételeink
Vegán sütemény, amely gyorsan elkészül és nagyon finom. :-) Hozzávalók: 35 dkg finomliszt 1 csomag foszfátmentes sütőpor 0,5 dl növényi tej 15 dkg darált kék mák 15 dkg agavé cukor 3-4 ek. olvasztott kókuszzsír Elkészítés: A liszthez hozzákeverjük a sütőport, a cukrot, a darált mákot és összekeverjük. Lassan hozzáadagoljuk a növényi tejet, és csomómentesre keverjük. Kókuszolajjal kikent és liszttel megszórt tepsibe téve 180 fokon 25-30 perc alatt kisütjük. A tetejét agavé cukorral meghintjük, így tálaljuk.
Zserbós palacsintatortácskák (vegán)
Zserbó is, palacsinta is, tortácska is. Szeretem a zserbót, az igazi, házi zserbót, de a palacsintát is. S hát mit tagadjam, a tortákat pedig végképp. Az pedig külön öröm, ha a torta egészséges.
Ennek a palacsintának az a különlegessége, hogy a tésztáját tepsiben (~20x30) sütöttem meg. 3 palacsinta "lapot" készítettem. Ez lett az alapja a zserbónak, majd az összeállított sütit szikkadás után a pohárral kiszaggattam.
A recept:
Hozzávalók:
- 15 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 25-30 dkg fehér liszt
- ~ 9-10 dl víz
- 1 csipet só
- 8 dkg lenmag (őrölve)
- 8-10 dkg zabpehely (őrölve)
Töltelék:
- baracklekvár
- dió
- nyírfacukor/nádcukor/gyümölcscukor, stb
Máz:
- karobpor vagy kakópor
- nyírfacukor/nádcukor/gyümölcscukor, stb
- 1-2 ek kókusz zsír
- 1-2 ek víz vagy növényi tej
Elkészítés:
A palacsinta száraz hozzávalóit összekeverjük egy tálban, majd folyamatos keverés közben hozzáöntjük a vizet. Szerintem növényi tejjel vagy szénsavas vízzel is próbálkozhatunk. A zabpehely és lenmag segíti a tésztát abban, amiben máskülönben a tojás. Összekeverés után, elvileg palacsintaszerű tésztát kell kapjunk, enyhén sűrűbb lesz, mint a tojással kikevert. Ha túl sűrű, vízzel hígíthatjuk (ez esetben nem tudunk vékony tésztát sütni palacsintasütővel, és nem is biztos, hogy belül a vastag tészta át tud sülni). Ha túl folyós, keverjünk hozzá még egy kevés lisztet. Ha nem tudjuk megfordítani, mert túl "lágy",vagy leragad, akkor több a víz benne, tehát lisztet kell hozzáadni. Ha nincs gyakorlatunk abban, hogy tojásmentes palacsintát készítsünk, vagy biztosra akarunk menni a tepsiben sütésre szánt nyers palacsinta tésztával, akkor először teszteljük palacsinta sütőben, hogy jól állítottuk-e össze a tésztát.
Ez esetben a palacsinta sütőnket - remélhetőleg teflon bevonatú edény - felmelegítjük. A legelső sütéshez a biztonság kedvéért cseppenthetünk egy-két csepp olajat, vagy tehetünk bele icipici kókuszzsírt. A továbbiakhoz egyáltalán nem használok semmilyen olajat vagy zsírt. De ehhez szükséges, hogy teflon bevonatú sütővel dolgozzunk.
Miután kisültek a "teszt"palacsinták, megtöltjük őket. Majd sütőpapírral bélelt tepsiben megsütjük a palacsinta-zserbó 3 lapját, immár tepsiben, sütőben sütve. A tepsibe kb. 3 merőkanálnyit merünk a nyers, sütésre váró tésztából. Előmelegített sütőbe tesszük. Amikor tapasztaljuk, látjuk, hogy alulról átsült a tészta, a sütőpapír két végénél megfogva megfordítjuk a tepsiben a tésztát. Érdemes ekkor gyorsan egy-két csepp olajat a tepsi aljába (főként a tepsi közepébe) cseppenteni, elkenni gyorsan ecsettel, és így ráfordítani a palacsinta másik felét (ami nem sütőpapíros). Így biztos nem fog a palacsinta másik oldala leragadni. A sütőpapír ne zavarjon, azt később, mikor már mindkét oldala megsült, le tudjuk fejteni. Attól se ijedjünk meg, ha a palacsinta egy része "felhólyagosodik" a sütés során. Helyreáll a "hólyag", amint átfordítjuk a tésztát. (1 lap összesen kb. 20-30 percet sült.)
Ha elkészült a három - megközelítőleg egyforma vastagságú és nagyságú - palacsintalap, nincs más dolgunk, mint diót édesítőszerrel összeaprítani (ha daráljuk, akkor utólag édesítjük). Az első lapot megkenjük jó kis házi baracklekvárral, megszórjuk az édes dió-darálékkal. Ezt követően rátesszük a következő lapot, amivel hasonlóan járunk el, végül az utolsó palacsintalap következik, amire a "csoki"máz jön.
A csokimázat gyorsan és egyszerűen az alábbiak szerint készítjük el: A kókuszzsírt megolvasztjuk, beleszórjuk a karobport (vagy kakaóport), hozzáadunk ízlésünknek megfelelő mennyiségű édesítőt (nádcukor, nyírfacukor, stb.) Alacsony lángon forráspontig keverjük, majd pár csepp vizet is hozzáadunk. Amikor már olyan állaga van, amit a palacsinta tetején el tudunk kenni, akkor szépen elkenjük a mázt. Hűtőben dermesztjük. Ha időközben úgy látjuk, hogy még egy réteg csokimáz jól jönne a tetejére, akkor megismételjük. (Nálam jó lett volna így tenni, de egyéb okok miatt elmaradt.) A megdermedt palacsinta-zserbót felszeleteljük. Ha kör formájú sütiket szeretnénk, szorosan egymáshoz közel pohárral vagy palacsintaszaggatóval "kikorongozzuk".
UI: Valentin-nap közeledtével ugyanezt a "hadműveletet" ;) elkészíthetjük szív alakú pogácsa-szaggatóval, vagy szív alakú tortaformában megsütve a palacsinta-lapokat. (Ez esetben kevesebb tészta kell egy lap sütéséhez.)
Mogyorókrém
Még karácsony előtt készült először nálunk. A Balhétterem oldaláról származik az ötlet, Apával egyik nap, mikor senki nem volt otthon (ja, szegény Anya nem látta, hogy mit művelünk a masinájával már megint), megcsináltuk. Hogy a fent említett gépet óvjuk kicsit, előtte megdaráltuk a diódarálón a mogyorót, majd úgy tettük a késes aprítóba. Valójában natúran, csak úgy magában is finom, de egy pici plusszal könnyebben kenhetővé válik, és egy pici fűszerrel ízesebbé az egész. Hozzávalók: 500 g földimogyoró 2 ek hidegen sajtolt napraforgó olaj 1 tk méz 1 pici vanília A földimogyorót ledaráljuk diódarálóval, majd a késes aprítóba téve addig daráljuk, amíg krémmé áll össze. (pár perc, így a gép sem melegszik túl) Amikor már krém állagú, hozzáadjuk a mézet, az olajat és a vaníliát. A géppel tovább dolgoztatjuk, míg elegyedik az egész. Tudom, hogy elborzadnak némelyek, de kevés reszelt tormával barna kenyérre téve nagyon finom. Próbáljátok ki. :)
Nyers aranygaluska
Ha már ettünk banánt mákosan, mákos gubaként, miért ne ehetnénk dióval … és akkor ennek a neve legyen aranygaluska.
Még az íze is nagyon hasonlít az eredetihez, sőt, még ha finom vaníliás öntettel, vaníliás kesutejszínnel leöntve tálaljuk.
Nyammm.
Ezerszer jobb megoldás, mint a hizlaló, tápanyagszegény kelt tésztából készült változat.
Hozzávalók: banán, pici xilit, dió (darált),
- a vaníliás öntethez: natúr kesudió, víz, méz, vanília por
Elkészítés: a banánt felvágjuk karikára, majd összeforgatjuk a darált dió és darált xilit keverékével.
A vaníliás öntethez a hozzávalókat botmixerrel folyóssá, öntet sűrűségű masszává simává turmixoljuk. Ízlés szerinti vanília port és mézet teszünk bele, majd ezzel öntjük le a dióba forgatott banánokat.
Díszítésként csokiöntetet használtam, ami egyszerűen csak méz és kakaópor keveréke.
Jó étvágyat!
Rakott gyalult tök
Fagyasztónkban van még néhány finom gyalult tök, amelyek egy nagyobb részét eddig elsősorban tökfőzeléknek használtam fel. Már egy ideje gondolkodtam azon, hogy milyen más ételt lehetne készíteni a tökből a főzelék helyett. Egyszer csak jött az ihlet, hogy tepsibe is megsüthetném, egy kis rizzsel összekeverve. Így készült el az alábbi receptem.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 kg gyalult tök
- 30 dkg barna rizs
- 1,5 dl zabpehely őrölve
- 2 evőkanál őrölt lenmag
- 1 nagy fej hagyma
- 1 evőkanál ételízesítő
- víz
- petrezselyem
- 2 dl növényi tejszín
- durvára őrölt magok (opcionális)
- reszelt vagy ecetes torma (opcionális)
Elkészítés:
A barnarizst átmossuk, majd feltesszük főzni. Hagymát aprítunk és egy kevés vízen megpároljuk.
Amikor üvegesre párolódott, hozzáadjuk a gyalult tököt. Megszórjuk ételízesítővel, adunk hozzá pár gerezd fokhagymát felaprítva, vagy fokhagymaprésen átnyomva. Öntünk hozzá kb. 2 dl növényi tejszínt és lassú tűzön addig főzzük, míg a tök megfő, megpuhul. A főzés utolsó 8-10 percében aprított petrezselymet szórunk a tejszínes tökhöz.
Fogunk egy tepsit. Kókuszzsírral kikenjük vagy sütőpapírral kibéleljük. A megfőtt barna rizst összekeverjük a kész tejszínes tökkel, szórunk bele lisztté darált zabpelyhet és lenmag-őrleményt, majd összekeverjük. Végül a tepsibe tesszük a masszát, a tetejére őröl magokat szórhatunk.
Közepes lángon kb. 30-40 percig sütjük.
Kiadós, laktató, egészséges! Tormával ettük, nagyon klassz volt együtt.
Vegán kakaós mandulás quinoa süti reggelire
2014. január 22. Zizi kalandjai
Ez egy olyan egyszerű, de nagyszerű és egyben különleges reggeli ötlet. A hétköznapi rohanások miatt (mindenki rohan hétköznap reggelente iskolába, munkába???) inkább hétvégére javaslom az elkészítését. Jó, ha igazán tudjuk élvezni egy csésze tea vagy kávé mellett.
Mivel a süti alapját quinoa és darált mandula adja, ezért ez nemcsak vegán, hanem gluténmentes is. Datolyával és egy kis almapürével van édesítve és noha egy bögre datolya van benne, egyáltalán nem mondható édesnek. Éppen, hogy érződik, hogy édes az íze, szóval ez amolyan egészséges, tápláló reggeli…
És ha már az édes íznél tartunk… egyelőre csak lélekben készülök a februári cukormentes kihívásra! És ti? Fizikailag még nem annyira. Úgy eszem a csokoládét, mintha soha többet nem tudnék majd enni életemben. Az édes dolgok terén igyekszem magam visszafogni, de valahogy a csokoládét nem tudom mostanában elengedni. Tömöm magamba a 70-80%-os csokikockákat, általában este vacsora után, de néha napközben is. Ha tudom magam fegyelmezni, akkor napközben inkább rágcsálok mandulát vagy eszem egy almát. Már látom előre, hogy február elején elvonási tüneteim lesznek csokoládé és édesség terén. Viszont várom már, hogy kicsit tisztuljon a szervezetem és tisztábban érezzem az ízeket. Meg persze márciustól sokkal kevesebb édességet fogok enni, mert nem fogom annyira kívánni… egészen novemberig, decemberig. Akkor majd újra belehúzok, hogy legyen mit kiméregteleníteni a szervezetemből jövő februárban. Remélem sokan velem tartotok majd!
És akkor jöjjön végre a recept!
Vegán kakaós mandulás quinoa süti
Hozzávalók egy kb. 20*20 cm-es kocka szilikon formához:
- 1 bögre quinoa
- 1 és 1/2 bögre mandulatej (rizs-, zab- és szójatej is használható)
- 1 bögre aszalt datolya, kimagozva
- 3/4 bögre darált mandula
- 1/2 bögre lenmag
- 1/2 bögre almapüré
- 1/3 bögre cukrozatlan kakaópor (karobpor is használható)
- 1/2 teáskanál Himalaya kristálysó
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)
Mossuk át a quinoát és tegyük egy lábasba 2 bögre vízzel. Főzzük meg kb. 15 perc alatt, hagyjuk hűlni 5-10 percig, majd villával keverjük át.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Ha nem szilikon formát használunk, akkor a tepsit béleljük ki sütőpapírral és tegyük félre. Én magam reszeltem le az almát baba almareszelővel, de ha nincs ilyenetek, akkor vehettek almapüré bébiételt is, ez is megfelelő.
Konyhai robotgépben pürésítsük a mandulatejet, datolyát, lenmagot, almapürét, kakaót és sót. Ezt a mixet öntsük egy tálba és jól keverjük össze a megfőtt quinoa-val, valamint 1/2 bögre darált mandulával. Öntsük a formába, kanállal simítsuk ki a tetejét és szórjuk meg a maradék 1/4 bögre darált mandulával. Süssük kb. 60 percig, amíg összeáll. Hagyjuk teljesen kihűlni, majd vágjuk kockákra és tálaljuk.
Banános-csokis zabtekercs (vegán, félig nyers)
Még karácsonykor vittük ajándékba vendégségbe ezt a nagyjából nyers édességet. Csak azért nagyjából, mert a zabpehely olyan növényi tejjel lett összegyúrva, ami növényi tejporból készült. Nem volt időm a karácsony előtti hajtás mellett még növényi tejet kreálni otthon, így gyorsabbnak és egyszerűbbnek tűnt. Igazából azt szerettem volna kipróbálni, hogy a avokádós csokikrém milyen banánnal párosítva. Igazán finom.
A tekercs receptje:
Hozzávalók:
1/2 kg darált zabpehely
15-20 dkg kókuszreszelék
növényi tejpor
víz
édesítőszer (gyümölcscukor, xilit, méz, nyírfacukor, barnacukor - ki mit használ)
Elkészítés:
A tejporból és vízből kb. 3-4 dl növényi tejet készítünk. (Persze, ha nem sietős, nem tejporos növényi tejet is készíthetünk, "igazi" hozzávalókból - pl. kókusztejet .) A megdarált zabpelyhet és kókuszreszeléket egy tálban összekeverjük, édesítjük ízlésünknek megfelelően, és annyi tejet öntünk rá, hogy az egészből egy nagy gömböcöt, egy golyót tudjunk gyúrni. Kókusszal megszórt deszkán kinyújtjuk, az alábbi csokikrémet elkenjük rajta, egész (héjától megfosztott) banánokat helyezünk el a szélén és feltekerjük.
A csokikrém receptje:
Hozzávalók:
- 1,5-2 db érett nagy avokádó (én másfél darabbal dolgoztam)
- 2-3 dkg karobpor (kakaóval is készíthető)
- 5 dkg kókuszolaj
- 7-10 dkg édesítőszer, pl: nádcukor, nyírfacukor, méz, stb. ki mit használ.)
- 1 csipet tengeri só
Elkészítés:
Vegyük elő a turmixgépet és a fentieket mindet, ebben a sorrendben tegyük bele. Indítsuk el, és hamarosan látni fogjuk hogy milyen fantasztikus krémet kapunk végeredménynek. Olyan krémet, mint a csokitorták csokikrémje. Ha hígabb krémet szeretnénk, adhatunk hozzá egy kevés vizet és így turmixoljuk. Ennél a sütinél én lágyabb krémet készítettem. A kész krémet egyszerűen elkenjük a zabpehelyből készült tésztán. Az egyik szélére rátesszük az egész banánokat, majd annál a végénél kezdve felcsavarjuk. Hűtőben tároljuk tálalásig. Szeletelés előtt 15 perccel érdemes a rudat (vagy rudakat) a hűtőből kivenni. Szép mennyiség lesz belőle. Akiknél nem nagy vendégség/család van, azok fele adaggal is próbálkozhatnak. (Legalább is ami a zabtekercset illeti.) Nagyon laktató. Nem lehet belőle sokat enni, annyira tömény.
Búzahús szalámi
2014. január 13. Mindennapi ételeink
Nagyon finom vegán szalámi, már hasonló szerepel a blogon, ill. A tavasz ízei szakácskönyvben is megjelent, de ez most egy újragondolt változat. :-) Hozzávalók: 20 dkg búzasikérpor 15 dkg füstölt tofu 4 ek. teljes őrlésű kenyérmorzsa 6 ek. darált dió 2 ek. búzakorpa 2-3 ek. majoranna 1 fej fokhagyma 2-3 tk. himalaya só 2-3 tk. ételízesítő 1 ek. őrölt pirospaprika 1-2 tk. kömény 4 tk. paprikakrém 4 ek. szójaszósz 1-2 dl víz Elkészítés A száraz alapanyagokat és a villával összetört tofut egy tálba öntjük, összekeverjük. Ez után öntsük hozzá a vizet és a szójaszószt, és kezdjük el összegyúrni. Addig kell gyúrni, amikor már a sikér összehúzza az egészet, és jó kemény lesz a masszánk. Vágjuk fel 6-8 darabba, az egyes adagokból tenyerünkkel formázzunk kis hengereket. Egyesével csavarjuk be jól sütőpapírba, úgy, hogy mindkét végén hagyjunk sütőpapírt (úgy néz majd ki, mint egy szaloncukor), és süssük közepes lángú sütőben 20-25 percig. Majd bontsuk ki a hengereket a sütőpapírból, kevés olajjal kenjük ki a tepsit, és időnként megforgatva, további 10-15 percig süssük a szalámit. Kiváló szendvicsfeltét.
Zöldségpástétom
2014. január 9. Mindennapi ételeink
Egy nagyon egyszerű és gyors, olcsó pástétom receptet hoztam azokra a napokra, amikor majdnem semmi nincsen otthon. Hozzávalók: 4 szem burgonya 2 közepes sárgarépa 1 fej vöröshagyma 1 kápia paprika himalaya só-ízlés szerint 2 ek. sörélesztőpehely 3 ek. kókuszolaj 1 ek. lenmag 1 kisebb csokor petrezselyem ízlés szerint: köménymag, fokhagyma Elkészítés: A burgonyát héjával együtt megfőzzük. A sárgarépát meghámozzuk, felkarikázzuk és szintén megfőzzük. A hagymát hámozást követően felaprítjuk, a paprikát is apró kockákra vágjuk és 2 ek. kókuszolajon megfuttatjuk. A lenmagot kávédarálón megdaráljuk. A megfőtt, lehámozott burgonyát és a sárgarépát villával összetörjük. Hozzáadjuk a megdinsztelt hagymát, fokhagymát, lenmagpelyhet, sót, sörélesztőpelyhet, az apróra vágott petrezselymet és a maradék kókuszolajat. Összekeverjük és kenyérre kenve tálaljuk.
Diós-szejtános-növényi sajtos hajdinafasírt
2014. január 6. Mindennapi ételeink
Újabb felhasználási lehetősége a szejtánnak és ennek a különleges növényi sajtnak. :-) Ezúttal a szejtán lesz a kötőanyag, azaz tojáspótló. Hozzávalók: 20 dkg hajdina 10 dkg burgonya 10 dkg sárgarépa 10 dkg dió 1 fej vöröshagyma 1 ek. ételízesítő mix himalaya só - íulés szerint 4 ek.búzasikér 4 szelet Violife Cheddar sajt himalaya só -ízlés szerint 1 csokor petrezselyemzöld 3-4 gerezd fokhagyma -- olaj a sütéshez Elkészítés: A hajdinát egy szűrőbe téve megmossuk és kétszeres mennyiségű, sós vízben megfőzzük. A burgonyát meghámozzuk és apró kockákra vágva megfőzzük, majd egy villa segítségével (miután leszűrtük) összetörjük. A sárgarépát pucolást követően kis lyukú reszelőn lereszeljük. A diót megdaráljuk, a növényi sajtot felkockázzuk. A hagymát szintén kockákra vágva kevés vízen megpároljuk. A petrezselyemzöldet apróra vágjuk. Majd mindent összekeverünk, hozzáadjuk a búzasikért vagy szejtánport és fasírtokat formálunk, amelyeket meghempergetünk kenyérmorzsában, és 180 fokos sütőbe téve olajozott tepsiben megsütjük (félidőben forgatjuk).
Karácsony és Szilveszter 2013., szemezgető:)
Hát, idén is elmúlt...:) Jó hosszú sütős-főzős időszak volt, mert a fiam szülinapja december közepén van, úgyhogy a Mikulás után mi már akkor kezdjük az ünneplést:). Szülinapi torta a suliba (idén snowboard-os, bár annyira nem volt felismerhető...:DD), aztán karácsonyi buli az oviban, majd a suliban, és utána jött még csak az igazi Karácsony.:) Sőt idén Szilveszterkor is családi vendégségbe mentünk, ahova szintén készültem. Ebben az ünneplős időszakban viszont volt néhány kifejezetten jól sikerült darab, amit már a gyerekek is többször szívesen fogyasztottak (na jó, persze az édességek voltak ezek legfőképp!:)). Lássuk, szépen sorban, mik készültek decemberben, aztán jönnek majd remélhetőleg a receptek is!:) Az Adventet ezzel a csokimázas márvány-kuglóffal indítottuk, amit a 8 éves fiam készített teljesen egyedül!:) A fehér hópelyhek és csillagok csak kókuszolajból, rizslisztből és cukorból vannak (dr. Oetker), a gyöngyökben hát ja, van némi aroma, khmkhm.. . A fiam szülinapi tortája a vegán Napfényes Cukrászatból, tej- és tojásmentes oroszkrém torta. Nekünk felnőtteknek nagyon ízlett, de a gyerekek annyira nem értékelték a a pirított mandulaszeleteket.:) Az óvodai és az iskolai Karácsonyra készültek ezek a mini muffinok, az abszolút Jolly Joker recept arra az esetre, amikor csak max. 35 percet tudunk tölteni a sütikészítéssel (a sütést és a díszítést is beleértve!:) A muffinok tésztája a sokszor bizonyított tej- és tojásmentes piskóta alap, amit ilyenkor muffinformákba kanalazok, étcsokimázzal megkenem és díszítem. A tésztát oviba - suliba úgy szoktam készíteni, hogy 50% fehér és 50% teljes kiőrlésű liszttel készítem. Az összes elfogyott!:) Fenyőmagos karfiolpástétom, egy olasz recept, kiváló előételnek Karácsonyra! Isteni finom volt!:) Reform gyümölcskenyér, ami nagyon natúr ízvilágú, teljesen cukormentes, igazi fehérjebomba! 1-2 szelet sok órára eltelít! A receptje a Vegán Kihívás receptjei között szerepelt, ITT, a 20. napnál! Az egyes számú és újból beigazolódott konklúzió, hogy mi nem vagyunk aprósütisek!...:))) Amikor Karácsony előtt beindul mindenhol a neten az aprósüti-dömping, meg vagyok győződve róla, hogy ezt imádjuk (om?:), ezért nekiállok. Aztán néhány darab után mégsem fogy, csak ott áll...:DDD Az idei próbálkozások közül viszont a mini islert megtartjuk, annak volt a legnagyobb sikere, és a gyerekek imádták csokiba mártogatni a linzer karikákat, könyékig elmerülve a csokiban...:)))) A linzerkarikákhoz az alaprecept a szokásos volt, 4 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval szaggattuk, aztán házi baracklekvárral összeragasztottuk és végül csokiba mártottuk. A tányéron balról-jobbra van egy lekváros-darált diós csiga (még az volt a második legfinomabb), sima kis karikák, az isler, és mandulás-omlós kiflik. December 24-én ebédre: - kókusztejes kukoricakrémleves volt, nagyon finom, megtartjuk!:) - utána pedig a szokásos mákos guba. Szenteste a vegán verzió a vacsorán belül volt Kata kesudiósültje, ami továbbra is isteni finom, imába foglalom érte mindig a nevét!:)) Mellé köretnek céklamártás és agave szirupos, fűszeres sütőtök. Mmmmmmmm.....!:)) December 25-én pedig Anyukám készítette a vegán töltött káposztát. Desszertnek ugyancsak Kata rakott, vaníliapudingos, rizstejszínhabos piskótája készült, és a szokásos mézes krémes. Szilveszterkor vendégségbe mentünk, ahova a legtutibb hozzájárulásunk ez a vegán almás krémes volt!:) Az év legszuperebb felfedezése-ízvilága sütiben a számomra!:) Recept hamarosan!:) Ezen kívül vittem: - paradicsomos vöröslencsekrémet - csicseripástétomot - fűszeres magokat.
Mandarinos holdacskák
Hogyan kerül ebbe a mandarinos- csokis-kekszes süteménybe avokádó? Az emberek nagy része ezt nehezen tudja elképzelni, vagy egyáltalán társítani. A következőkben elárulom ennek titkát.
Csak óvatosan, mert függővé válhatsz! :)
A tészta receptje:
Hozzávalók:
1/2 kg darált keksz
10 dkg kókuszreszelék
növényi tejpor
víz
mandarin
Elkészítés:
A tejporból és vízből kb. 3-4 dl növényi tejet készítünk. (Persze, ha nem sietős, nem tejporos növényi tejet is készíthetünk, "igazi" hozzávalókból - pl. kókusztejet , diótejet ) A megdarált kekszet felöntjük a tejjel, majd az egészből egy nagy gömböcöt, egy golyót gyúrunk. Mivel a keksz édes, a tejpor szintén édes, így nem gondolom, hogy szükséges tovább édesíteni. Kókusszal megszórt deszkán kinyújtjuk, elkenjük rajta a krémet (recept lásd lentebb) és kis pogácsaszaggatóval félholdakat szaggatunk a tésztából. A félholdacskák tetejére pedig mandaringerezdeket teszünk.
Következzen az avokádó-titok:
A csokikrém receptje:
Hozzávalók:
- 1,5-2 db érett nagy avokádó (én másfél darabbal dolgoztam)
- 5 dkg kakaópor (kevesebb karobbal is készíthető!)
- 5 dkg kókuszolaj
- 10 dkg édesítőszer, pl: nádcukor, nyírfacukor, méz, stb, ki mit használ
- 1 csipet tengeri só
- 1/2 vanília kikapart belseje vagy 1 teáskanál vanília esszencia
Elkészítés:
Vegyük elő a turmixgépet és a fentieket mindet, ebben a sorrendben tegyük bele. Indítsuk el, és hamarosan látni fogjuk hogy milyen fantasztikus krémet kapunk végeredményne k. Olyan krémet, mint a csokitorták csokikrémje. Ha lágyabb krémet szeretnénk, pár csepp vízzel vagy növényi tejjel krémesebb lesz. A kész krémet kb. 1/2 órára érdemes hűtőbe tenni, megdermedés után jobban használható. Amíg dermed a krém, van időnk elkészíteni a kekszből a tésztát a fentiek alapján, és/vagy mandarinokat pucolni, gerezdekre szedni. Férjem ezt a süteményt vitte munkahelyére a közös karácsonyozásra. Nagy sikere volt, gyorsan el is fogyott. Nem csak karácsonyra, hanem pl. szilveszterre is kitűnő, dekoratív és finom falatok.
Persze a recept átalakítható egészségesebb formára, ha keksz helyett zabpelyhet darálunk (ekkor édesíteni kell), a csokikrémet pedig karobbal készítjük. Ehhez hasonlóan jártam el ennél a receptemnél.
Mákos beigli másképp
Azoknak ajánlom ezt a receptet, akik nem bánják, ha a beigli idén nem a megszokott módon készül és néz ki. De hívhatjuk extrán mákos karácsonyi sütinek is. :) Hozzávalók a tésztához: 2 bögre teljes kiőrlésű tönkölybúza liszt 1 bögre graham liszt 1 kis marék darált mák 1 csomag sütőpor kevés növényi margarin kb. 2 dl növényi tej a töltelékhez: darált mák 1 alma 1 banán 1 nagy marék áztatott mazsola befőtt vagy fagyasztott meggy fél citrom és fél narancs leve vanília 1. A tésztához keverjük össze a száraz hozzávalókat, majd kb. 1.5 dl növényi tejben olvasszuk meg a margarint. Ezt adjuk hozzá a lisztekhez, keverjük el, majd annyi tejet adjunk még a tésztához, hogy egy könnyen formálható, gyúrható, nem ragacsos tésztát kapjunk. 2. Lereszeljük az almát, hozzáadjuk a citrom és narancs levét, majd hozzákeverjük a mákot. A pár órára beáztatott mazsolát kevés vízzel, egy banánnal, és kevés meggyel összeturmixoljuk. Ez fogja adni nekünk az édes ízérzést, és ettől lesz krémes. Hozzákeverjük a mákos almához. Egy kevés vaníliát is elkeverünk benne. 3. A tésztát egy kisebb és egy nagyobb nagyobb részre osztom. A nagyobb rész lesz a talpa, a kisebb a teteje. Sütőpapíron kerekre nyújtom, majd a sütőforma segítségével kellő nagyságúra körbevágom. Beleteszem a sütőpapírral együtt a formába, majd a maradék tésztát eldolgozom a széleken, peremet adva a sütinek. 4. Ráteszem a tölteléket, szépen eloszlatom. 5. A maradék tésztát is kerekre nyújtom, minél vékonyabbra, és ráillesztem a süti tetejére. Villával megszúrkáljuk picit, és mehet is a sütőbe. :) 6. 180 fokon készre sütjük kb. 25 perc alatt. Mindenkinek jó étvágyat és kellemes ünnepeket kívánok! Ani Tisztán, tudatosan!
Narancsos csokis korongok (glutén, tej, tojás, cukormentes, majdnem teljesen nyers)
Teljesen elaléltam. Sok helyen olvastam már, hogy avokádóból lehet csokikrémet készíteni süteményhez, de mindig kicsit hitetlenkedő voltam. Itt kószált az agyamba, hogy ki kell próbálni. Hetek óta újra és újra vettem az avokádót (kilóárban egy piacon), de mindig kenyérrel és zöldséggel fogyott el. Egyszerűen nem hagyott akkor sem nyugodni. Kellett valami alkalmas idő, amikor lendületben vagyok, amikor a kíváncsiságom a tető fokára hágott, amikor az alkalom is hozta magával, hogy süteményt készítsek. Nos a héten mindez összeállt. Minap korábban hazaértem. Egyedül voltam, konyha rendben. Még jó néhány kilométerre voltam, de a gondolataim már szinte valóságban éltek, ahogy elképzeltem, igen, most elkészítem, itt az idő! Pillanatok alatt kész lett a turmixgéppel. Azonnal hívtam a férjemet és nem is tudtam teljesen szavakba önteni azt a mámort, amit átéltem! Van egészséges(ebb) csokikrém! Igen, margarin és vaj nélkül is lehet készíteni, de még milyet! Olyan finomat, amilyet korábban margarinnal vagy vajjal nem tudtam reprodukálni. ÓÓÓÓÓ!!! Egyszerűen úgy feldobott az élmény. Viszem is az évzáró együttlétre, ami ma este lesz. Persze a krém nem áll meg magában, készítettem hozzá kis tallér féléket, és az egészet naranccsal spéciztem fel. Így ni:
A korongok receptje:
Hozzávalók:
1/2 kg darált zabpehely
15-20 dkg kókuszreszelék
növényi tejpor
víz
édesítőszer (gyümölcscukor, xilit, méz, nyírfacukor, barnacukor - ki mit használ)
Elkészítés:
A tejporból és vízből kb. 3-4 dl növényi tejet készítünk. (Persze, ha nem sietős, nem tejporos növényi tejet is készíthetünk, "igazi" hozzávalókból - pl. kókusztejet.) A megdarált zabpelyhet és kókuszreszeléket egy tálban összekeverjük, édesítjük ízlésünknek megfelelően és annyi tejet öntünk rá, hogy az egészből egy nagy gömböcöt, egy golyót tudjunk gyúrni. Kókusszal megszórt deszkán kinyújtjuk és kis pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk a tésztát. A tetejére pedig krémet fogunk tenni.
A csokikrém receptje:
Hozzávalók:
- 1,5-2 db érett nagy avokádó (én másfél darabbal dolgoztam)
- 2 dkg karobpor (kakaóval is készíthető - lesz majd ilyen receptem is!)
- 1 narancs reszelt héja
- 1 narancs felének a leve
- 1 narancs cikkekre vágva
- 5 dkg kókuszolaj
- 10 dkg aszalt datolya - kimérés után nagyon kevés meleg vízben áztathatjuk (helyettesíthető más édesítőszerrel, pl: nádcukorral, nyírfacukorral, mézzel, ki mit használ.)
- 1 csipet tengeri só
Elkészítés:
Vegyük elő a turmixgépet és a fentieket mindet, ebben a sorrendben tedd bele. Indítsuk el, és hamarosan látni fogjuk hogy milyen fantasztikus krémet kapunk végeredménynek. Olyan krémet, mint a csokitorták csokikrémje. Na már most, ha hígabb krémet szeretnénk, adhatunk hozzá egy kevés vizet és így turmixoljuk. Ennél a sütinél én lágyabb krémet készítettem. A kész krémet habzsákba, vagy egyszerű zacsiba kanalazzuk és mehet a korongok "krémezése". Ha nem habzsákkal dolgozunk, a zacsi egyik sarkát egyszerűen levágjuk és kisebb nyomásra kunkorodik is a zsákból a krém. A krém tetejére egy-egy narancscikket teszünk. Hűtőben tároljuk tálalásig.
Ha gyors, egészséges sütit készítenél karácsonyra, ne habozz, válaszd ezt, ha csokikedvelő vagy, nem fogod megbánni. Ha nem vagy még "karobpárti", akkor készítsd kakaóval, s tényleg nagyon finom "csodában" lesz részed.
Sűrűbb csokimassza:
Hígabb csokimassza:
Zöldséges, fokhagymás céklaburger salátával
Isteni finom ebédet készítettem ma.
Zöldségburgerből tavaly már Dunát lehetett volna rekeszteni nálunk, egy időre abba is maradt.
Most azonban újra megkívántam, és úgy készítettem, ahogy eddig még nem: főként céklából. Nagyon ízlett.
Zöldséges, fokhagymás céklaburger
Hozzávalók: 1 közepes fej cékla, 1 sárgarépa, 1 fehér répa, fél fej lilahagyma, fél kávédarálónyi őrölt lenmag (én arany lenmagot használtam), 1 púpos evőkanálnyi arany lenmag egészben, 1 evőkanálnyi chia mag (elhagyható), 1 evőkanálnyi szezámmag, 3 cikk fokhagyma, őrölt pirospaprika, Himalaya só, bors, 1 evőkanálnyi inaktív sörélesztő pehely, kevés víz.
Elkészítés: A céklát, sárgarépát, fehér répát lereszeljük egy nagyobb lyukú reszelőn, a lilahagymát felkockázzuk, és az egészet összeforgatjuk. Fűszerezzük sóval, borssal, őrölt pirospaprikával, fokhagymával, majd hozzákeverjük a sörélesztő pelyhet, a chia magot, az őrölt és az egész lenmagot, szezámmagot és egy kis vizet. Jól összekeverjük egy kanállal, majd hagyjuk állni kb. 5 percig, míg a lenmag magába szívja a nedvességet, és gyúrható massza nem lesz belőle.
A masszából fasírtokat formázunk, meghempergetjük zsemlemorzsában, majd forró szőlőmagolajban kisütjük.
Céklasaláta: céklát, sárgarépát és pici almát lereszelünk nagy lyukú reszelőn, majd magtejfölből készült tartármártással (vagy akár egy light-osabb simával) összekeverjük az egészet.
Vegyes saláta: saláta, lilahagyma, reszelt sárgarépa, pici kukorica, paradicsom, uborka, kevés reszelt káposzta. A zöldségeket összeforgatjuk, és az előbb említett magtejfölös tartármártással (magtejföl + pici mustár + majonéz + bors + xilit vagy méz) összekeverjük.
Jó étvágyat!
Ilyen szörnyellina, amikor a masszát összekeverem. De finom ám! Most már csak fasírtokat kell formázni belőle.
És a finom végeredmény:
Frissen préselt cékla-, répa-, alma- és fehér répa levével tálaltam.
Fantázia tallérok
Férjem unokatestvére látogatott meg minket párjával nem régiben, akkor hoztam össze ezt a gyors, mutatós és laktatós finomságot. (Néhány tallér teljesen eltelít.) Nem vegánok készíthetik háztartási keksz ledarálásával, vegánok pedig darált zabpelyhet (vagy vegán kekszet) használhatnak alapnak. Szerintem osztály vagy munkahelyi karácsonyra is elkészíthető. Gondolom, most sokaknak aktuális.
A recept:
Hozzávalók:
1 adag darált keksz vagy zabpehely (pl. 1/4 kg)
víz
cikória vagy gabonakávé
karob- vagy kakaópor
növényi tejszín
édesítőszer (gyümölcscukor, xilit, méz, nyírfacukor, barnacukor - ki mit használ)
kókuszreszelék
Elkészítés:
Először is főzzünk, készítsünk kávét a gabonakávéból vagy cikóriából. Vannak instant kávék és forrázós eljárással készíthetők. Kinek milyen van. A megdarált zabpehelyre vagy kekszre szórjunk valamennyi (kb. 2-3 evőkanál) karobport (kakaóból kevesebb kell, de dolgozhatunk mindkettővel is). Édesítsük (ha háztartási keksszel dolgozunk, lehet, hogy elég édes így is), majd öntsük rá szép lassan a kávét. Közben keverve, figyelve, hogy mennyi folyadékot vesz fel a száraz alapanyag. Amikor az egész már összeáll és egy nagy gombócot tudunk belőle gyúrni, akkor kókuszos deszkán kinyújtjuk a tésztát és pogácsa szaggatóval korongokat szaggatunk. Tálcára tesszük őket. A tejszínt két részre osztjuk. Az egyikhez hozzáadunk egy kevés karobport vagy kakaóport. Először a fehér színűt verjük fel, majd a barna színűt. Ha nem édesített a tejszínünk, kicsit érdemes édesíteni. Tejszínhab-kinyomó "zsákba" tesszük a tejszínhabot. Ha ez nincs, fogunk két zacsit, a barna színű tejszínhabot az egyikbe, a fehéret a másikba töltjük úgy, hogy a zacsik egyik sarkába halmozzuk fel a habot. A zacsi sarkát a végénél ollóval levágjuk. Kezdődhet a díszítés saját ötleteink szerint. Hűvös helyen tároljuk, míg tálalásra kerül a sor.
Igazi vendégváró falat. Elkészíthetjük karácsonyra vagy akár farsangra is. Télen és nyáron is nagyon finom és ezzel egyedi világot kölcsönözhetünk a sokak által ismert és megszokott "keksztekercsnek".
Miattam ne szenvedjen egy állat sem! - interjú Stőhr Grétával
2013. december 11. La Veganista
Blogom vendége ezúttal, Stőhr Gréta vegán séf, életmód tanácsadó, gasztroblogger, a Gréta konyhája című könyv írója és a szintén Gréta konyhája néven futó televíziós műsor szerkesztő-háziasszonya. Arra kértem, hogy ossza meg velünk tapasztalatait, mesterfogásait, és adjon néhány praktikus tanácsot a karácsonyi időszakra.
La V.: Amikor az interjú elkészítéséhez információkat gyűjtöttem rólad és a munkásságodról, rögtön felkeltette a figyelmem az, hogy vegetáriánus családban nőttél fel. Nem noszogattak azzal, hogy egyél még egy falat pipicombot, mert attól nősz nagyra? Miért lettek vegetáriánusok a szüleid? Honnan tudták, hogy hús nélkül is egészségesen cseperedsz fel?
Gréta: Édesanyám egy komoly autoimmun betegség miatt kényszerűségből hagyta abba a húsevést, még gyerekkoromban. Édesapám csak később, vallási okok miatt lett vegetáriánus, de anyukám attól függetlenül elkészítette nekünk a húsos ételeket, bár én sosem szerettem igazán. Tömni nem tömtek, de abban az időben édesanyám sem tudott sokat a gyermekkori húsevésről, vagy annak hiányáról, így 2 évnél tovább nem tudtam vegetáriánus maradni. Tizenkét éves koromban, valahogy összeállt a fejemben, hogy az asztalomon lévő hús ártatlan, élni akaró, érző állatok tetemeiből való, és nem voltam hajlandó megenni. Ez körülbelül két évig tartott, azután a háziorvosunk megfélemlítő szigorú tanácsára, miszerint, ha nem eszem húst sosem leszek normális felnőtt, elkezdtem újra húst enni. Szóval abban az időben, ez hatalmas bűn volt egy anya részéréről, hogy nem adott húst a gyermekének. Pedig én mindig azt szerettem volna enni, amit anya evett. Már akkor belekóstoltam a változatos vegetáriánus-reform konyha világába, és nagyon megkedveltem.
La V.: Mi ösztönzött arra, hogy három és fél évvel ezelőtt végleg felhagyj a vegetáriánus koszttal és áttérj a kizárólag növényi alapú élelmiszerek fogyasztására?
Gréta: Nekem egyszer csak megvilágosodott minden. Tényleg minden pillér, szinte ugyanakkor épült fel bennem. Összehozott a sors az interneten csodásan szép, egészségtől kicsattanó nem öregedő vegán atlétákkal, és azt mondtam magamban:- Akarom a titkukat. A fiatalság forrását akarom. A másik, hogy ezzel egyidőben megnéztem az Earthlings (Földlakók) című filmet. Illetve az első 20 percét. Olyan mély szomorúságot éreztem, hogy eldöntöttem, nem akarok ennek a részese lenni. Miattam ne szenvedjen egy állat sem. Ahogy korábban is mondtam, nekem egyszer már gyermekkoromban összeállt a kép, és akkor megint megtörtént. Elkezdtem követni vegán embereket, recepteket, kihagytam az ételeimből a tejterméket tojást (mert akkor már 4-5 éve újra vegetáriánus voltam). Sorra jöttek a cikkek, miszerint a húsevés, ipari tejtermelés tojástermelés borzasztóan környezetszennyező, és még a világméretű éhezés is ennek a számlájára írható. Világossá vált számomra, mit is teszünk a lakóhelyünkkel, állatbarátainkkal, önmagunkkal. Én elmondhatom, hogy egyszerre lettem etikai-, spirituális-, egészségügyi-, és ökovegán. A testem-lelkem minden sejtje érzi, hogy ez a helyes Út!
La V.: Egy helyen írtad, hogy az áttérés fizikai, lelki és szellemi értelemben is változásokat hozott. Konkrétan mit tapasztaltál?
Gréta: Egész gyermekkoromban végigkísért egy makacs, krónikus arcüreggyulladás, és nem volt olyan év, hogy legalább kétszer ne szenvedjek tőle. Már mindent kipróbáltam, de megdöbbenve tapasztaltam, hogy abban az évben, mikor vegán lettem, nem volt ilyen panaszom. Sem télen, sem nyáron. A felső légúti megbetegedéseim gyógyulási aránya pedig 2-3 hétről, 2-3 napra redukálódtak. A másik, hogy a szülés után rajtam maradt felesleg, amit már sehogyan nem tudtam ledolgozni, egyszerűen 3-4 hónap után eltűnt, a kilók leolvadtak rólam. Nem is sejtjük, hogy az egészségesnek kikiáltott tejtermékek, mennyi rejtett zsírt, és cukrot tartalmaznak. A testünknek egyáltalán nincs szüksége erre. Testi értelemben nem öregszem, úgy érzem, visszafelé forog az idő. 25 éves koromban nem éreztem ilyen fittnek, tisztának, és energikusnak magam. A testem tisztulása mellett tudatom is tisztult, sokkal nyitottabb lettem. Érzem az embereket, intuícióm szinte tökélyre fejlődött, boldogabb, elégedettebb ember vagyok, akit az élet a tenyerén hordoz. De azt is megértettem, hogy ez egy belső döntés. Hiszem, hogy táplálkozásunk nagyban befolyásolja érzelmi és szellemi fejlődésünket. Ha életet eszem, magam is élek.
La V.: Több évet töltöttél külföldön. Erről az időszakról úgy nyilatkozol, hogy az ott szerzett gasztronómiai tapasztalatok áthatják, inspirálják a konyhádat. Mely kultúrák kulináris élményei voltak a legmeghatározóbbak, hogyan jelennek meg a receptjeidben?
Gréta: Mindegyik! Kivéve a lengyel konyhát, pedig Varsóban is éltem 5 évet. Ha most megkérdeznéd mi a kedvenc ételem, akkor egyértelműen azt mondanám: a vegán SUSHI!!!! De imádom az olasz konyhát, a koreait, a mexikóit, franciát, indiait és ezek gyakran visszaköszönnek a receptjeimben. Minden nemzetnek vannak isteni vegán, vagy kis kreativitással vegánosítható, egészséges fogásai. Például a guacamole, na azt, mindennap tudnám enni. Ha elmész egy magyar étterembe, a legtöbb helyen ugyanazt kapod. Ezen változtatni kell! Az embereknek tudniuk kell, hogy az olasz konyha nem merül ki a pizzában, mint ahogy a kínai sem, az édes-savanyú fogásokban. Fantasztikus élmény látni az embereket ahogy először megkóstolnak valamit, amit azelőtt még soha nem ettek. Látni az arcukon az örömöt, szemükben a fényt. Én elhozom a világ konyháit. A Vegán világét.
La V.: Gasztroblogod elindítását az motiválta, hogy a kisfiadnak készített vegetáriánus ételek receptjeit másokkal is megoszd. Azóta vegán lettél, átalakultak a receptjeid. Ezek szerint a gyermeked is a vegán étrendet követi? Mit tanácsolsz a vegán gyerekek szüleinek, mire figyeljenek oda?
Gréta: A kisfiam nem teljesen vegán (bár ő annak vallja magát), mert házon kívül is eszik. Óvodás. Ott tiszteletben tartják, hogy vegetáriánus, de nem kap külön vegetáriánus menüt, hanem azt eszi, amit a többiek, kivéve a húst. Ez itthon még katasztrofálisan gyerekcipőben jár. Ha valaki vegetáriánus gyermeket nevel, akkor eleve változatosabban főz, mint a húsevők. Mi sokkal több zöldséget használunk fel különböző módon. Figyelnünk kell arra, hogy sok nyers zöldség-gyümölcs legyen az alapja, a gyermek, napi étrendjének. Hetente fogyasszon legalább kétszer hüvelyest (bab, borsó, lencse, csicseriborsó), gabonák közül az édesen és sósan is elkészíthető rizst, kölest, quinoát. Ismertessük meg velük az édesburgonyát, tökféléket, avokádót. Ne tejes-cukros-zsíros egészségtelen édességet adjunk a gyermeknek, hanem készítsük együtt a finomságokat, például a banán-avokádó-kakakópudingot. Ismertessük meg velük a sokféle változatokban kapható nagyon finom, és könnyű növényi tejeket. Nassoljanak aszalt gyümölcsöket, sózatlan pörköletlen magvakat. Csíráztassunk velük együtt, és a teljes kiőrlésű kenyerekre tegyük csírákat feltétként, így megláthatják, hogy egy kis napfény, sötétség, és víz, milyen csodára képes.
La V.: Ma még nem jellemző, hogy a vegán ételek népszerűek lennének idehaza, mégis sikerült bebizonyítanod, hogy helyük van a magyar gasztro-palettán. Önálló főzőműsorod van, internetes életmód magazinban jelennek meg a receptjeid. Hogyan sikerült elérned?
Gréta: Hittel. Töretlen hittel, és kitartó munkával. Amikor rájöttem, hogy ez az életmód milyen csodálatos, azt éreztem, ezt azonnal el kell mondanom. Mindenkinek! Ahol csak tudtam beszéltem róla. Indítottam Facebook oldalt, blogot, weboldalt, később You Tube csatornát, még varsói otthonomban drága magyar barátnőm segítségével készítettük az első receptes videókat. Töretlenül informáltam és informálódtam. Ez a mai napig így megy. Bátor voltam, és sok mindent fel kellett adnom ahhoz, hogy ma itt lehessek. Nincsenek befolyásos ismeretségeim, média kapcsolataim. Egy nő vagyok, aki rájött valamire, és ezt szeretné megosztani másokkal is. A motivációm, a szeretet. Semmi másban nem hiszek csak abban, hogy ha van egy célod, amit a szeretet motivál, akkor bármit elérhetsz. Csak ne add fel. Soha!
La V.: Ez év márciusában jelent meg első könyved Gréta konyhája címmel. Százötven vegán recept mellett életvezetési tanácsokat is tartalmaz. Miért tartottad fontosnak, hogy ne csak szakácskönyvet adj az érdeklődők kezébe?
Gréta: Egyszerűen azért tartottam fontosnak, hogy ne csak pusztán szakácskönyv legyen, mert amikor én a vegánság útjára léptem, hálás lettem volna egy ilyen könyvért, amely kézzel fogható hasznos tanácsokat ad nekem amellett, hogy számos ötletet is kapok, hogyan lehet gyorsan, erőszakmentesen finom, és egészséges ételt varázsolni az asztalunkra. Tudatni akartam azt is, hogy a vegánság nem egy diéta, egy divat, vagy egy hóbort, ahogy sokan hiszik, hanem egy komplex, és varázslatos életforma, amellyel nemcsak önmagunkhoz, hanem másokhoz is visszatalálhatunk. A boldogság, és egészség kulcsa nem csak az, hogy mit eszel, és mennyi értéket halmozol fel, hanem abban rejlik, hogy te mennyit tudsz adni. Szerettem volna, ha az olvasók megértik, hogyan, milyen motívumok mentén válik, válhat valaki növényevővé, és ha a változás útjára lép, hogyan tud rajta maradni.
La V.: Engem meggyőztél, most már csak az a kérdés, hogy ha rendelek egy példányt, akkor kaphatok bele dedikálást, hogy személyesebb legyen?
Gréta: Természetesen. Mindenki személyre szóló dedikált példányt kap, aki megrendeli.
La V.: Legyél most néhány kérdés erejéig a személyes tanácsadóm. Tegyük fel, hogy eddig vegyes étrenden éltem, de elhatároztam, hogy teljesen felhagyok az állati eredetű ételek fogyasztásával. Üresnek érzem a bevásárló kosaramat, mert kikerültek belőle az állati eredetű élelmiszerek. Milyen alapanyagok kerüljenek a bevásárlólistámra? Egyáltalán milyen zöldségeket, gyümölcsöket vásárolhatok télen?
Gréta: A könyvben az olvasó, bevásárló listával is találkozhat. A lényeg, hogy táplálkozása legalább 50%-a nyers, szezonális gyümölcs-zöldség-zöld leveles növény legyen. A hűtőmbe, spájzba benézve mondom most, legyen otthon mindig növényi tej, tejszín, joghurt, mert ezekkel változatos édességeket, habarásokat, pudingokat, saláta önteteket lehet készíteni. Szójából a fermentáltat részesítse előnyben, ilyen a szójaszósz, a tofu. Cukorból és lisztből száműzze a fehéret. Gabonákból komplexitásuk, és tökéletes húspótló hatásuk miatt a kölest, a hajdinát, a quinoát és a barna rizst együk. Mindig legyen otthon búzasikér, amelyből ízletes szejtánt (búzahúst) tudunk készíteni olcsón, házilag. Legyen otthon dió, mogyoró, aszalt gyümölcsök, egy-két csomag durum tészta, és a tojást kiválóan helyettesítő csicseriborsó, vagy bármilyen hüvelyesből készült liszt. Ínyencek és korábbi húsfüggők beszerezhetnek maguknak változatos gabonakolbászokat, növényi virsliket, pástétomokat és növényi pecsenyezsírt is. De ha nálam van otthon avokádó, én már boldog vagyok. Télen fogyasszunk sok almát, céklát, kel-, sima-, és savanyú káposztát, édesburgonyát, sütőtököt, karalábét és gyökérzöldségeket, melegítő fűszereket, chilit, gyömbért, fahéjat, és melegítő gabonákat, kölest, hajdinát, vagy zabot.
La V.: Itt van előttem egy halom vegán alapanyag. Milyen konyhai eszközökkel tudom megkönnyíteni a feldolgozásukat?
Gréta: Egy turmixgép mindenképpen ajánlott, nagyobb beruházásra nem lesz szükség. Érdemes olyat választani, amihez van aprító is. Gépek közül sokat használom a botmixert, a kávédarálót, és kell egy nagyon jó minőségű tapadásmentes serpenyő. Nem árt, ha van egy éles kés, egy jó hámozó, és egy wok is nagyon hasznos lehet.
La V.: A neten vegán gasztroblogokat olvasok, nézem a főzővideókat, de egy vidéki kisvárosban élek, van esélyem beszerezni az olyan alapanyagokat, mint például a növényi tejek, sajtok, joghurt, tejföl, szejtán vagy az én konyhámban elmarad a vegán forradalom?
Gréta: Nyíregyházán élek, az is vidéki kisváros. Sok főzőtanfolyamot tartottam már kisebb vidéki városokban is, és soha nem volt gond beszerezni az alapanyagokat. Igaz néha ,,vadászni kell a jó akciókat, de megéri. Talán eleinte több időt vesz igénybe a dolgok felkutatása, de ha egyszer megvannak, akkor célirányosan kell vásárolni. Mi a helyi Kosárközösségből vásároljuk a gyümölcsöt-zöldséget. A tejtermék és húspótlókat, pedig nagyáruházakban szerezzük be, amelyek minden kisvárosban vannak. Ezek közül szinte mindnek van bio részlege. Annak aki vegánná válik, azt tanácsolom, hogy csatlakozzon közösségi oldalakhoz, fórumokhoz, ha elakadna, ezeken a platformokon, sok lelkes segítőre lelhet.
La V.: Szeretnék fincsi vegán sütiket készíteni, de fogalmam sincs hogyan pótoljam a hagyományos receptekben lévő tojást. Vannak erre bevált ötleteid?
Gréta: A könyvben külön részleget szenteltem ennek a témának, de nem fért minden bele, ezért az ingyenes letölthető e-bookba került, ahol sok-sok más tipp és ötlet található. A leghasznosabb tanács, mit adhatok, hogy egyszerűen hagyd ki a süteményből a tojást. De ha mégis kipróbálnád a tojáspótlást, íme, néhány hasznosság: kötőanyagként térfogatnövelőként fasírtokba, vagdaltakba, töltelékekbe használhatsz csicseriborsólisztet, sárgaborsólisztet, őrölt lenmagot vízzel elkeverve, kukoricalisztet, étkezési keményítőt, bio zabpelyhet (finomra őröltet), élelmiszer allergia szaküzletekben készen kapható tojáspótló port is találsz, amit a leírás szerint kell elkészíteni. Panírozás esetén 2-3 evőkanál kukoricakeményítő és 6-7 kanál szójatej pici sóval összeturmixolva, tökéletesen helyettesíti a tojást. Sütéshez (térfogatnövelésre) a süteményekbe annyi evőkanál almaecetet keverj, amennyi tojás kellene bele. Egy egész tojást pótol 1 evőkanál őrölt lenmag, 3 evőkanál forró vízzel elkeverve, vagy 2 evőkanál víz, 1 evőkanál olaj, 2 teáskanál sütőpor összekeverve. Egy tojásfehérje helyettesítéséhez elegendő 1 evőkanál ízesítetlen agar-agar, 1 evőkanál vízbe feloldva, felverve, lehűtve, majd újra felverve. További tojáspótló anyagok az útifűmaghéj, valamint a banán összetörve. Lepényekhez, rántottába használj tofut, vagy selyemtofut (1 tojás, kb. 3 dkg tofu, vagy 3 dkg selyemtofu, összeturmixolva), és csicseriborsólisztet.
La V.: Közeleg a karácsony, hazautazok a szülői házba, ahol az ünnepi asztal jó eséllyel a hagyományos húsos ételektől roskadozik majd. Hogyan hidalhatom át a szakadékot, ami a család ékezési szokásai és a személyes meggyőződésem között van?
Gréta: Úgy, hogy felajánlod, idén te készíted az ünnepi menüt.
La V.: Tudnál valami igazán klassz, gyorsan elkészíthető vegán karácsonyi ételt ajánlani, amivel megkínálhatom a családomat?
Gréta: Imádom az édesburgonyát, mindenféle formátumban készítettem már, de csak nemrég fedeztem fel az alábbi receptet, amely tökéletesen helyettesítheti az egészségtelen hagyományos-majonézes krumplisalátát. Gyors, és isteni!
Édesburgonya saláta pisztáciával, hozzávalók:
- 4 db friss édesburgonya meghámozva, felkockázva
- 1 szál újhagyma, vagy póréhagyma, apróra vágva
- 1 csokor friss petrezselyem apróra vágva
- 1,5 dl szójajoghurt
- 1 1 tk dijon mustár
- 1 ek rizsszirup
- 1/2 citrom leve
- só, bors, vegamix
- olívaolaj
- 10 dkg pisztácia
A sütőt előmelegítjük 180 fokra, egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, és eloszlatjuk rajta a kockákra vágott édesburgonyát. Meglocsoljuk olívaolajjal, és megszórjuk vegamix-szel. 25 perc alatt készre sütjük, majd hagyjuk kihűlni.
Ezalatt egy tálba rakjuk az öntet hozzávalóit, jól összekeverjük, majd beleszórjuk a hagymát és a petrezselymet. Ha az édesburgonya kihűlt, hozzáadjuk az öntethez és alaposan összeforgatjuk.
Tálalás után tetejét megszórjuk pisztáciával, de adhatunk hozzá aszalt áfonyát is, nagyon jól harmonizál.
La V.: Van lehetőségem arra, hogy megtanuljam az alapfogásokat nálad egy főzőtanfolyam keretében, vagy esetleg többet is megtudjak a vegán életmódról egy előadáson?
Gréta: Mostanában házi főzőtanfolyamokat tartok, 6-8 ember, általában barátok összejönnek, és együtt főzünk, ez mindig más konyhájában történik, egyelőre keressük az állandó helyet. Ha valaki követi a Facebook oldalamat, akkor minden információt megtalál, mikor és hol mit tartok. Vannak nagyobb városi rendezvények, televíziós műsorok, előadások, és tervben van egy ételkiszállítás is, nagyon rövid időn belül. Szeretem a személyes kapcsolatot, de ha valakinek kérdése van, e-mailen is elér (gretakonyhaja@postr.hu, info@gretastohr.com), igyekszem válaszolni.
La V.: Arról nem beszéltünk még, hogy milyen terveid vannak a jövőt illetően, illetve milyen további fórumokon követhetjük a veled kapcsolatos eseményeket?
Gréta: Terveimben szerepel egyelőre ételkiszállítás, és catering, kicsit távolabbi célom, pedig egy étterem, illetve később egy étteremlánc. A Lifenetwork adón jelenleg napi hat alkalommal mindenki megtekintheti az 5 perces minivideóimat, amelyek reményeim szerint tovább bővülnek majd, illetve fix helyet, és hosszabb műsoridőt kaphatnak a csatornán. A Facebookon mindenki megtalál, és kedve szerint követheti a velem kapcsolatos eseményeket, illetve napi recept és életmódtippeket, hasznos cikkeket, és videókat találhat. A life.hu vegán életmód szakértőjeként, pedig országosan is megismerhetik receptjeimet, szemléletmódomat, és ott is lehetőségük van az olvasóknak velem kapcsolatba lépni, illetve kérdéseiket feltenni. Végső célom pedig egy boldog és erőszakmentes világ alapjainak, szemléletének úttörőjévé és példaképévé válni, ahol mindenki szabadon, és félelem nélkül megélheti azt, amiért valóban erre a világra született.
La V.: Kedves Gréta, sok hasznos információt, és tippet adtál mindannyiunknak. Köszönöm az interjút!
Gréta: Én köszönöm!
Növényi sajtos minestrone leves
2013. december 4. Mindennapi ételeink
Nagyon finom leves, érdemes kipróbálni, pláne ebben a hideg időben. Hozzávalók 1 nagy fej vöröshagyma 4 szál közepes sárgarépa 2 db karalábé 1 közepes zellergumó 1 szál közepes fehérrépa 1 cukkini 2 burgonya 1 konzerv hámozott paradicsom 1 liter víz 1-2 ek. bazsalikom 1-2 tk zsálya himalaya só ízlés szerint 2-3 tk. ételízesítő mix 1 konzerv fehér bab 1 ek. 4 szűz olaj mix 10 dkg Viofast mozarella ízesítésű növényi sajt Elkészítés: A vöröshagymát apróra vágjuk, kevés vízen megpároljuk, majd rátesszük a felkarikázott sárgarépát. Kevés párolás ( 10-15 perc ) után a többi megtisztított és felkockázott zöldségeket is hozzáadjuk, ráöntjük a paradicsomot is. Annyi vízzel öntjük fel, hogy éppen ellepje a zöldségeket. Beízesítjük a fűszerekkel, majd lassú tűzön hagyjuk 30 - 40 percet főni. Az olajat és a leszűrt babkonzervet a végén adjuk hozzá. A lereszelt növényi sajtot a legvégén szórjuk rá, várjuk meg, amíg kicsit ráolvad. Fogyaszthatjuk fokhagymás pirítós kenyérkockákkal is.
Tahinis padlizsánkrém
2013. december 1. Mindennapi ételeink
Azaz Baba ganoush, közkedvelt libanoni pástétom, nagyon zamatos, érdemes kipróbálni, hiszen így a megszokott lecsós padlizsánpástétom, vagy majonézes-füstölt padlizsános pástétom mellett új ízű pástétomot kóstolhatunk meg. Hozzávalók: 1 nagyobb padlizsán 2-3 ek. olívaolaj 1 nagy fej vöröshagyma 3-4 gerezd fokhagyma 2-3tk. római kömény 1 csipet barna nádcukor 6 ek. tahini (10 dkg szezámmag, 2 gerezd fokhagyma, 1 tk. himalaya só, 2-3 ek. olívaolaj, kb. 0,5 dl víz, 2 tk. citromlé) 1 nagy marék menta vagy petrezselyem, vagy korianderzöld 1 tk. citromlé Elkészítés: A padlizsánt félbevágjuk és olajjal kikent tepsiben meggrillezzük, vagy sütjük. A hagymát felaprítjuk és 1 ek. víz és ugyanannyi olaj keverékén megpároljuk. hozzáadjuk az áttört fokhagymát, és a tepsiből kivett, és héjából egy kanál segítségével kikapart padlizsánt. Citromlével, cukorral, római köménnyel és a megadott zöldfűszerek egyikével ízesítjük, majd hozzáadjuk az előzetesen elkészített tahinit. Amennyiben szükséges, utóízesítjük. A tahinit így tudjuk elkészíteni: a szezámmagot zsiradék nélküli edényben vagy serpenyőben megpirítjuk, majd kávédarálón alaposan összeőröljük. Hozzáadjuk az olajat, a víz felét, a fokhagymát, sót és a citromlevet. Egy botmixer segítségével alaposan összedaráljuk. A maradék vizet fokozatosan adagoljuk hozzá, amíg krémes állagú nem lesz. TIPP: A tahini nagyon finom édesen is, ez esetben fokhagymát és sót ne tegyünk bele, hanem 2 ek. mézzel ízesítsük.
Házi földimogyoróvaj
2013. november 23. Zizi kalandjai
Egy újabb házilag készített finomság, az USA-ban oly népszerű földimogyoróvaj, vagyis peanut butter. Ez azért kapható néhány helyen idehaza is, nem úgy, mint a kesudiókrém. Azonban otthon – saját konyhánkban – is meg tudjuk csinálni, csak földimogyoró és egy jó robotgép kell hozzá. Készíthetjük natúr földimogyoróból és pirított, sózott fajtából is. Mindkettő finom, azonban a sós változatot kevésbé tudjuk használni például édes sütik, kekszek készítéséhez. Lehet édesíteni is cukorral, mézzel, juharsziruppal és hagyhatjuk enyhén darabosra is. Én jobban szeretem a teljesen krémes változatot, pirított kenyérre kenve egy kis hazai lekvárral… hmmm, nekem így a kedvencem!
A földimogyoró vitaminokban gazdag. 40-50 százaléknyi, értékes olajat tartalmaz, emellett pedig jelentős a fehérjetartalma is, ami különösen fontos a vegetáriánus táplálkozást folytatóknak. A magból hidegen préselt olaj az olívaolaj használati értékével vetekszik. Értékes összetevője a B-vitamin, az antioxidáns E-vitamin és a fitoszterol, amelynek gyulladáscsökkentő hatást tulajdonítanak.
Vigyázni kell a fogyasztásával, mert okozhat allergiát és akkor se együk meg, ha penészes a külső héja! A rossz, szakszerűtlen feldolgozás és tárolás következtében kialakult penész ugyanis aflatoxint tartalmaz, amely mérgező (még több infó a földimogyoróról itt).
Ugyanúgy kell elkészíteni a földimogyoróvajat, mint a kesudiókrémet, vagyis a robotgépet addig kell dolgoztatni, amíg krémes állagú lesz (mennyiségtől függően 15-25 perc). Fázisfotókat most nem készítettem, de ugyanúgy néz ki, mint a kesudiókrém, először darabos, majd por állagú és egyre inkább krémesebb lesz.
Házi földimogyoróvaj
Hozzávalók:
- 400 g földimogyoró
Tegyük a földimogyorót a robotgépbe és daráljuk, pépesítsük, krémesítsük. A kisebb szüneteket beiktatva kb. 25 perc alatt készül el. Ebből a mennyiségből kb. 250-300 ml földimogyoróvaj lesz.
Felhasználhatjuk jégkrém, különböző kekszek (nekem ez a kedvencem), de akár szószok készítéséhez is.
Ropogós magkenyér (glutén- és élesztőmentes sült kréker)
Szoktam aszalt, nyers krékert is készíteni, szeretem is őket, de mégis hiányzik valami belőlük, amitől azt mondom, hogy akár folyamatosan, hétről hétre, napról napra is tudnám fogyasztani.
Szeretem a ropogós dolgokat, ezért megpróbáltam ugyanazt kivitelezni, csak nem aszalva, hanem sütőben megsütve.
Az eredmény: hmmmm…. fenséges!
Akár ropi, akár pogácsa helyettesítő is lehet. Finom sajtos ízt az inaktív sörélesztő pehely ad neki, mely a harmónikus ízvilág megteremtése mellett értékes tápanyagokat is tartalmaz, úgyhogy semmiképpen nem ajánlatos kihagyni belőle.
A mennyiségeket ad hoc módra tettem egy edénybe, de nem is érdekes. A lényeg, hogy annyi őrölt lenmag legyen benne, amennyi majd összetartja, egyébként tetszés szerint variálható a hozzávalók mennyisége. Az ízesítésnek szánt sóból és sörélesztő pehelyből természetesen kevesebbet teszünk, ízlés szerint.
Hozzávalók: mandulaliszt (mandulatejből megmaradt, megszárított és kávédarálóban megőrölt őrlemény, amit folyamatosan elrakok), szőlőmag őrlemény, egész napraforgómag, egész tökmag, egész szezámmag, őrölt szezámmag, egész lenmag, őrölt lenmag (nálam arany lenmag – de barnából is lehet természetesen), himalaya só, inaktív sörélesztő pehely, csipet foszfátmentes bio sütőpor.
Elkészítés: Az összes magot és magőrleményt egy tálba teszem, megsózom, és ízesítem inaktív sörélesztő pehellyel, sütőporral majd annyi vizet adok hozzá, amennyi ahhoz elég, hogy kenhető massza legyen.
Ezt a kenhető masszát egy sütőpapírral kibélelt tepsibe simítom, majd enyhe pirulásig sütöm. Frissen a legfinomabb.
Bármiféle kencével, pl. avokádókrémmel megkenve, csírákkal körítve szuper eledel.
Jó étvágyat!
Még szárazon, az alapanyagok összekeverve:
Nedvesen a tepsibe simítva:
És a végeredmény:
Mákos nudli
2013. november 13. Fittanyuka Blog
Ezzel a recepttel nyitottam is egy olyan címkét, hogy: Gyerek menü:)! Mi, anyák tudjuk, hogy milyen ételek igazán a kicsik gyengéik: minden ami édes:)! Az én kislányom lelkes gyerek, megissza a zöld leveket amiket mixelek neki, eszi a salátákat, de tudom, hogy igazából az ilyen és ehhez hasonló ételekkel tudok a kedvébe járni, mint ez a mákos nudli. Általában hétvégén palacsinta napot tartunk, vagy gombóc napot, akkor kerül terítékre a rizs tejes tejbegríz és most legutóbb ez a könnyen elkészíthető nudli. Tipp: Az édes ízekről nem kell eltiltanunk a gyerekeket, ez lehetetlen is lenne, hanem arra tudunk figyelni, hogy mivel édesítünk és milyen alapanyagokból készítjük ezeket a fogásokat. Ebben az esetben a tönköly liszt értékes növényi fehérje forrás, összetett szénhidrátokat tartalmaz, a xilit nem bántja a fogakat, nem savasítja a szervezetet, a mák pedig kálcium bomba a növésben lévő csontoknak! Hozzávalók: ( 4 főre) 500 g krumpli 225 g világos tönköly liszt 2 evőkanál tönköly dara 2 evőkanál kókusz olaj csipet himalaya só 2 l víz 200 g darált mák 100 g xilit porrá darálva A krumplit héjastól megfőzzük. Miután hűlt egy keveset, lehéjazzuk és krumpli nyomón átnyomjuk, vagy sajt reszelőn lereszeljük. Hozzáadjuk a lisztet, darát, olajat, sót és összegyúrjuk. Addig gyúrjuk, míg jól formázható tésztát kapunk. Lisztezett deszkán hosszú nudlikat sodrunk és késsel 1 cm-es vastagságúra daraboljuk. Közben a vizet odatesszük főni és amikor lobog a nudlikat beledobjuk. Akkor vannak megfőve amikor feljönnek a víz tetejére. Szűrőbe szedjük és átöblítjük hideg vízzel, lecsöpögtetjük. Meghempergetjük a darált mákban és tálaláskor megszórjuk a xilittel. Fittanyuka
Karfiolleves gazdagon
Ősszel meglehetősen gyakran találkozhatunk szép, formás karfiolokkal. Az utolsó dolog, amire felhasználnám, az a rántott karfiol, tekintettel arra, hogy leginkább bő olajban kell ehhez sütni, ami nem igazán egészséges a szervezet számára. A karfiol viszont igen sok C-vitamint tartalmaz, amit ráadásul fagyasztása során is képes megtartani. A káposztafélék családját tekintve a karfiol tartalmazza a legtöbb C-vitamint. Emellett B-vitamin forrása is jelentős. Csak B12 vitamin nincs benne (sajnos). Réz, szelén, kálium, mangán, magnézium, kalcium ásványi anyagok is értékes növénnyé, táplálékká teszik. Ezeknek köszönhetően védi az immunrendszert, a hajat fényessé, a bőrt rugalmassá teszi, fokozza a sejtnövekedést, erősíti a kötőszöveteket, aktiválja a vérképződést, a sejtek oxigénellátását, fokozza a szellemi frissességet, koncentrálást, jó hatással bír a feledékenység ellen, erősíti a szívet, a vérkeringést, megelőzheti a bélbetegségeket, serkentik a bélműködést, jó szolgálatot ad a vese- és hólyagproblémáknál, enyhítheti a menstruációs fájdalmakat. A karfiolban található mangán és a B-vitaminok együtt az idegpályák működését ellátó enzimek alapja. Vízteleníti, tisztítja, salaktalanítja a szervezetet, a vérnyomást is csökkenti. A karfiol magnéziuma nélkülözhetetlen az izmok, szív, idegrendszer működéséhez, jelentősen hozzájárul a csont- és fogproblémák vagy a depresszió elkerülésében is. A növényben található szelén a szervezet antioxidáns védelmi rendszerében vesz részt - ahogy az aszalt szilváról szóló bejegyzésemben olvasható - a szabad gyökök elleni küzdelemben fontos ez. Emellett szeléntartalma miatt a karfiol fogyasztása hatásos lehet a szürke hályog és a sárgafolt-degeneráció megelőzésében is. Mindezek ösztönözhetnek arra, hogy gyakran fogyasszunk karfiolt. Erre egyik lehetőség az alábbi recept.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 közepes karfiol
- 20 dkg zöldborsó
- 5 szem krumpli
- 5 szál répa
- 2 szál fehérrépa
- 1 karalábé
- víz
- só/ételízesítő
- kevés kurkuma
- 1 fej fokhagyma
- petrezselyemlevél
Elkészítés:
A zöldségeket megpucoljuk, megmossuk, felaprítjuk. A karfiolt rózsáira bontjuk, megmossuk. Egy nagyobb fazékba tesszük a főzéshez előkészített zöldségeket. Megsózzuk, vagy ételízesítővel megszórjuk, vizet öntünk rá - úgy, hogy jól ellepje. Ezt követően elkezdjük főzni közepes lángon. Amikor már picit puhulnak a zöldségek, hozzáadjuk a kurkumát, a megpucolt fokhagymákat. A petrezselyemlevelet a főzés legvégén tesszük bele. Addig főzzük a levest, míg a zöldségek teljesen meg nem főnek. Szép nagy adag leves lesz ebből a mennyiségből. Ha tésztát is szeretnénk a levesbe, akkor érdemes külön megfőzni egy kisebb adag levesbe való tésztát, amit tálalásnál mindenki a maga ízlése szerint adhat hozzá. Így levesünk sem romlik meg olyan könnyen. Aki úgy szereti, tehet a tányérba csípős paprikát. Férjem így kedveli, ezért tulipán-paprikával adott neki egy kis csípős ízt.
Élő -nyers C- vitamin csipkebogyóból
2013. október 24. Nyers konyha
Házi élő C- vitamin Csipkebogyó szezon van, és szerencsére az időjárás is kedvező, így lehet kirándulni a természetbe és begyűjteni jó sok csipkebogyót. Sokan tartanak a szedéstől, félnek, hogy összeszurkálja őket a bokor. Én erre azt találtam ki, hogy ollóval vágtam le a csipkebogyót, amit bele pottyantottam egy műanyagtálba, majd hazaérve tisztítottam meg a szárától. Így megúsztam a sérüléseket:) Napok óta készültem fejben a szedésre, és azon is agyaltam, mit hozhatnék ki belőle a szokásos szárításon kívül, hogy ne csak teának áztatva iszogassam a télen. Jött is az ötlet ami ismét egy türelemjáték, de szerintem megéri! OK. tudom, lehet venni mindenféle vitaminokat, na igen, szintetikus, természetes, ki tudja ki ellenőrzi a gyártási folyamatokat, az összetételt... Élő- nyers C-vitamin por vagy lekvár: Hozzávaló: sok- sok csipkebogyó és türelem :) Kemény bogyókat használtam Mossuk meg, tegyük vízbe, vágjuk le a 2 végét, felezzük meg és kaparjuk ki a magokat a vízben. A vízben jól ki lehet mosni a szőrös magokat a bogyóból, így megmarad a húsa, amit ismét átmosva, az aszalóba tehetünk. 40 fok körül megaszaljuk. Kb. 1 napig, ha már zörög, kopogós akkor jó. Kávédarálóban megőröljük, üvegbe tesszük és hűvös helyen tároljuk. Napi 1 kanálka vízzel elkeverve, vagy gyümölcs turmixhoz adva, segíti egészségünk megőrzését. Élő- nyers C-vitamin lekvár: Gyerekek szeretik az édes vitaminokat, így elkeverhetjük ágávé sziruppal vagy mézzel. Fele- fele arányban érdemes a szirupot, vagy mézet a csipkebogyó porral elkeverni.
Szőlős-mákos árpa
Vasbomba reggelire. Az otelló szőlő és a mák igazán gazdag vas-forrás. Az árpa, vagyis a gersli pedig jó hatással van a cukorbetegségre és a koleszterinszintre is. Sejtépítő, méregtelenítő és gyulladáscsökkentő hatása mellett erősíti a csontrendszert is. Aki reggelire ezt az ételt választja és készíti el, az megajándékozza testét és szervezetét mindezzel a sok egészséges jóval.
A recept:
Hozzávalók:
- 20 dkg árpa
- 2 evőkanál biocsicsóka-sűrítmény (elhagyható)
- igény szerint édesítőszer (méz, gyümölcscukor, nyírfacukor, stb. - ki mit használ)
- darált mák
- otelló szőlő
- víz
- esetleg kókuszreszelék
Elkészítés:
Az árpát alaposan megmossuk, az a jó, ha van időnk arra, hogy áztassuk. Egy éjszakát vagy legalább pár órát. Ha nincs rá mód, akkor a megmosott árpát feltesszük főzni. Áztatás esetén gyorsabban megfő.
A megfőtt árpához hozzákeverjük a biocsicsóka-sűrítményt, majd az édesítőszerrel elkevert és megdarált mákot. Hozzáadjuk a leszemezett és megmosott otelló szőlőszemeket. Az egész tetejét megszórhatjuk egy kevés kókuszreszelékkel.
Almás- tökös- mákos torta
2013. október 14. Nyers konyha
Sütire vágytam, így elkészítettem ezt az őszies hangulatú sütőtökbombát. Voltak nálunk vendégek, akik megkóstolták a tortát. Nekik teljesen új volt a nyers táplálkozás, így jól elbeszélgettünk a témáról és még a receptet is elkérték úgy ízlett nekik a süti:) Ja és zöld turmixot is itattam velük had szokják :) Almás- tökös- mákos torta: Alap: 80 gramm lenmag 100 gramm mák 1 evőkanál kókuszzsír 20 datolya kiskanál fahéj csipet só Mákot és a lenmagot megőröljük kávédarálóban, vagy akinek profi turmixgépe van az abban is őrölheti. Beleöntjük a robotgépbe a kimagozott datolyát a megőrölt mákot és lenmagot a többi hozzávalóval és jól összedolgozzuk. A kapott masszát, kicsi csatos forma aljába nyomkodjuk. Almás- tökös krém: 15 datolya 3 alma sütőtök kb. annyi, mint az alma darabka gyömbér, vagy szárítottból is jó egy késhegynyi 1 evőkanál kókuszzsír 1 narancs reszelt héja 1 kiskanál fahéj 2-3 evőkanál útifű maghéj Ha van profi turmixgépünk ami bírja a terhelést, akkor mindent beleönthetünk, és jól összedolgozzuk. Ha nincs akkor a robotgépünkbe jól összeaprítjuk a hozzávalókat, majd a csatos formába töltjük és elsimítjuk. Fahéj krém: 12 datolya 2- 3 evőkanál kókuszzsír 1 banán 2 mokkáskanál fahéj 3 evőkanál víz Ezt turmixgépben pépesre keverjük és a tortára simítjuk. Ha elég türelmesek vagyunk, érdemes a hűtőben pihentetni néhány órát, hogy szépen megdermedjen a kókuszzsír, és az útifű maghéj jól megzselésítse a krémet.
Omisi lecsó (vegán)
Ez a receptem is korábban készült, amikor még nem volt ilyen hideg, mint napjainkban. Sokan talán snassz ételnek tartják a lecsót és ugyebár a vegánok aztán nem csak húsféle, hanem tojás hozzáadása nélkül fogyasztják. (Régen tojásosan nagy kedvencem volt.) Azonban fel lehet dobni a lecsót a körettel. Mégpedig ha barna rizst főzünk hozzá, a rizsre szórhatunk kedvenc magokat, és/vagy valami spéci olajjal is feldobhatjuk az ízét. Azért is szeretem a lecsót, mert gyors, könnyű és nálunk nyaraláskor "alapmű". Így lett ez az olcsó lecsó is omisi, félig meddig ottani beszerzésből. :)
A recept:
Hozzávalók:
8-10 db paprika (vegyesen piros és sárga)
6-8 szem jó érett, paradicsom
hagyma
fokhagyma
só/ételízesítő
víz
barna rizs
magok
hidegen sajtolt étolaj
Elkészítés:
A hagymát megpucoljuk és apróra vágjuk. Egy kevés vízen megpároljuk. A paprikákat és paradicsomokat feldaraboljuk. A megpárolódott hagymára először a paprikákat tesszük, majd ha kicsit megfonnyadtak, a paradicsomokat. Megsózzuk, vagy ételízesítőt adunk hozzá, s persze ízlés szerint némi fokhagymát.
A rizst miután alaposan megmostuk, bő vízzel (jól ellepje) feltesszük főzni. Ha megpuhult és a víz is elfőtt róla, tálalhatunk. Tálaláskor a rizs tetejére szórunk különféle magokat (pl: tökmag, napraforgó mag, kesudió, dió). Egy kevés hidegen sajtolt olajat is tehetünk akár mindkettőre (lecsó és rizs), de ez el is hagyható.
Tepertőkrémes szívecskék
Két recept párosításával alkottam meg ezeket a kedves kis szívecskéket, amik el kell mondjam, pikk-pakk elfogytak. Ha nem szív-formával szaggatjuk ki, egyszerű tepertős-pogácsát is tudunk készíteni így - természetesen vegán módra. Gasztro-ajándéknak, party-falatnak, útravalónak is remek eledel.
Első körben készítünk egy kis kenyér-tésztát, majd amíg az kel, elkészítjük a hamis-tepertő krémet.
Amikor a kenyér tésztája megkelt, a pástétom is kész, nincs más dolgunk, mint a tészta egy részét (mondjuk a felét) összekeverni a krémmel, lisztezett deszkán szívecskéket szaggatni és kisütni.
A maradék tésztát, amit nem kevertünk be, felhasználhatjuk kenyér vagy bagett, vagy más "péktermék" készítésére.
Kenyér - alaprecept:
A recept:
Hozzávalók:
- 2,7 dkg friss élesztő
- 3,5 dl meleg víz
- 25 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 35 dkg fehér liszt (BL-55)
- 2 evőkanál olaj
- 1 dkg só
Elkészítés:
A kenyérsütő üstjébe belemorzsoljuk az élesztőt, majd ráöntjük a meleg vizet.
Sokak szerint kell hozzá valami édes dolog is. Mint például egy kiskanál méz, vagy biocsicsóka. Régen én is raktam az élesztőre mézet, vagy biocsicsókát, azonban láttam egy rövidebb filmet (Ízes hagyományok), ahol falusi asszonyok sütöttek kenyeret, és legfeljebb sót adtak az élesztőhöz és a vízhez, de cukrot semmiféleképpen nem. Azóta édesítő nélkül készítem a kenyeret.
Várunk egy rövid ideig, míg az élesztő feloldódik a víz tetejére. Ha cukrot, vagy mézet is raktunk hozzá, akkor az élesztő a víz felszínére kel. Nálam ennek hiányában csak feloldódik.
Közben elővesszük a többi hozzávalót.
Mikor feloldódott az élesztő, a fenti sorrendben hozzáadjuk a többi anyagot is.
Beletesszük a kenyérsütő gépbe és a dagasztó-kelesztő programra állítjuk be, majd a megkelt tésztát a fentiek szerint használjuk fel. (Egy részéből tepertős szívecskéket, a másik feléből pedig kiflit, bagettet, kenyeret, stb. süthetünk.)
Hamis tepertőkrém
A recept:
Hozzávalók:
- 14 dkg szezámmag
- 8 dkg lenmag
- olívaolaj (hidegen sajtolt, extra szűz az ajánlott)
- kókuszzsír
- piros fűszerpaprika
- őrölt köménymag
- só
Elkészítés:
A szezám felét, vagyis 7 dkg-t megpirítunk olajmentesen lehetőleg teflon vagy kerámia edényben. Amíg pirul, a lenmagot és a szezámmag másik felét megdaráljuk, minél porhanyósabb állagúra. Amikor a szezámmag megpirult, szintén a darálóba tesszük. (Érdemes megvárni, míg kicsit kihűl.) A ledarált magokat összekeverjük és fele-fele arányban olívaolajat és kókuszzsírt teszünk hozzá, valamint ízlés szerint sózzuk, őrölt fűszerpaprikát és őrölt köménymagot keverünk hozzá. Ha nincs otthon kókuszzsír, készíthetjük csak olívaolajjal, de a hűtőben a kókuszzsíros változat jobban megdermed.
Szívek elkészítése:
A hamis tepertőkrémet és a kenyértészta felét egy tálban összegyúrjuk. Bizonyára némi lisztet is kell hozzákeverni. Lisztezett deszkán ujjnyi vastagságúra nyújtjuk a tésztát, majd szív alakú szaggatóval, ha az nincs, akkor pogácsa szaggatóval, vagy kis átmérőjű pohárral kiszaggatjuk a tésztát. Sütőpapíros tepsiben kb. 20-30 perc alatt készre sütjük. Ha több tepsivel készítjük, a második tepsinél már kevesebb sütési időre van szükség.
Vendégeknek is különleges falatok, főleg, ha koktélparadicsomot is adunk hozzá. Néhány darabok szép szalvétába és celofánba csomagolva aranyos gasztro-ajándék lehet azoknak, akik inkább "sósszájúak".
Fahéjas Szilvás lepény
2013. szeptember 4. Fittanyuka Blog
Tej,-tojás,-cukormentes Kertünkben az orvosság. Erdélyben rengeteg kék szilva terem és fekete, hegyi áfonya. Megfigyelték, hogy azokban a falvakban ahol ezt a két gyümölcsöt rendszeresen fogyasztják és az ebből készült lekvárokat nem ismerik a rákos megbetegedéseket, legalábbis jóval ritkábban fordulnak elő, mint más falvakban, településeken ahol nem fogyasztják ezeket a gyümölcsöket Mindenki az áfonyát ismeri úgy, hogy nagyon magas az antioxidáns tartalma, az egyik legmagasabb az orac értéke. Viszont kevesen tudják, hogy a szilvának magasabb az orac értéke és utána következik a fekete áfonya. Kék szilva orac értéke / 100 g - 5700 Fekete áfonya orac értéke / 100 g - 2400 Szilva élettani hatásai: Kevés cukor és magas víztartalom jellemzi a friss szilvát. Mintegy 85% víz van benne, ezért jól oltja a szomjat. 100 gramm gyümölcs nagyjából 50 kalória (209 KJ) energiát hordoz. Szénhidráttartalma 10,3 g körüli. Vitaminjai közül az A-, az A-provitamin, a béta-karotin, a B1- és B2-, illetve csaknem valamennyi B-vitamin, továbbá a C-vitamin érdemelnek említést. Nagyobb mennyiségben tartalmaz ásványi anyagokat (kálium, kalcium, foszfor és magnézium) és cinket. A növényi antioxidánsok közül antocián színanyagokat és flavonoidokat; rutint és quercetint tartalmaz jelentősebb mennyiségben. Mindezen anyagoknak köszönhetően javítja az immunrendszeri ellenálló-képességet, véd a szív- és érrendszeri megbetegedésekkel szemben. Élettani hatásait tekintve igen fontos rosttartalma - héjában például rengeteg cellulóz van - , ami jól megmozgatja a beleket, így ajánlható székrekedés ellen. Szilvás lepény Hozzávalók: 250 g teljeskiőrlésű tönköly liszt 250 g fehér tönköly liszt 100-150 g darált dió, vagy mandulaliszt ( nem feltétlenül szükséges) 150 g kókusz cukor ( annak függvényében, hogy ki mennyire édesen szereti) 400 ml növényi tej 5-6 evőkanál kókusz olaj 1 csomag foszfátmentes sütőpor 1/2 citrom reszelt héja 250 g magozott kék szilva 1 kk őrölt fahéj 3 evőkanál kókusz cukor Egy keverőtálban először a száraz, utána a nedves hozzávalókat összekeverjük, majd robotgép segítségével tovább keverjük. Kiolajozott sütő formába öntjük, lehet kapcsos torta forma is: kb. 30 cm átmérőjű. A kimagozott szilvákat őrölt fahéjjal elkevert kókusz cukorba hempergetjük, majd lisztben is meghempergetjük, (hogy a sütemény tetején maradjanak) és tetszetősen a tészta tetejére szórjuk. Majd előmelegített sütőben 180 fokok 40 - 45 percig sütjük. Mielőtt kivennénk a sütőből végezzünk szúrópróbát! Fittanyuka
Édes kis (mandulás-aszalt barackos) semmiség
2013. augusztus 23. Mindennapi ételeink
A múltkor bemutatott keksz után egy újabb ajánló: tej-tojásmentes, mézes keksz a 2004 Rena Kft. jóvoltából....Kicsit felturbózva. :-) Hozzávalók: 10 dkg kókuszolaj 8-10 dkg karobpor 5 dkg nyírfacukor 10 dkg pirított mandula 5 dkg aszalt sárgabarack 3-4 szem aszalt datolya -- 1 csomag tej-tojásmentes Privolat omlós keksz - mézzel Elkészítés: A kókuszolajat felolvasztjuk, a nyírfacukrot megőröljük (kávédarálón), a datolyákat botmixerrel pépesítjük, a mandulákat pedig egy zsiradék nélküli edényben megpirítjuk, majd késes aprítóban rusztikus darabokra vágjuk. A barackot is nagyon apróra feldaraboljuk. Majd egy tálban mindent összekeverünk (először a nyírfacukrot és karobot, ill. a datolyát,és ezt követően a folyékony, vagy épp kenhető kókuszolajat), és a kekszekre kenjük mindezt. Behűtjük és kb. 1 óra elteltével tálaljuk is. :-)
Aszaltszilvás nyers csokitorta
Hmmmm…. a Mannaturalban evett a kisfiam egy hasonló tortát. Nem tudom, hogy az hogyan készült, megpróbáltam utánozni, ízre hasonlót kaptam.
A csokikrémje mennyei volt, szinte teljesen olyan, mint a lúdláb tortáé. Leitert Glória csupacsoki tortájának a csokikrém receptjét használtam fel rá csöpp módosítással, és csakis áradozni tudok róla.
Mennyiségeket és arányokat nem írok, a nyers ételeket nem lehet elrontani azzal, ha valamiből kicsit többet vagy kevesebbet teszünk.
Magtészta alap: diót aprítógépen morzsásra, apróra aprítunk, majd összekeverjük, összegyúrjuk a datolyavajjal, ami szintén ugyanígy készül, hogy aprítógépben az aszalt datolyát addig aprítjuk, míg összeáll vajszerű, sűrű masszává. Az alap ne legyen vastag, kb. 3 mm-nyi elegendő.
Szilvás réteg: aszalt szilvát és aszalt vörös áfonyát aprítógépben apróra daráltam, majd annyi vízzel összeturmixoltam, hogy lekvárszerű masszát kapjak. Ezt a lekvárt még ízesítettem csöppnyi citromlével, és annyi útifű maghéjat tettem bele, hogy ne folyjon a massza. Az útifű maghéjból sem kell sok, egy kis idő, mire megduzzad, és magába szívja a nedvességet. Mivel az aszalványok édesek, ezt sem szükséges tovább édesíteni.
Csokikrém: A torta java és lényege. Alapja a datolya. Datolyát összeturmixolunk annyi kókuszolajjal, hogy ellepje, majd adunk még hozzá kakaóport és egy kis natúr kesudiót, hogy “tejcsokisabb” legyen. Annyi meleg vizet adtam még hozzá, hogy ne legyen túl folyós az egész.
A magtésztát egy kapcsos tortaforma aljára nyomkodjuk, arra jön a szilvás réteg, és a tetejére a csokikrém. Ezt követően a mélyhűtőbe tesszük, hogy a csokikrém megkeményedjen annyira, hogy ne folyjon, vágható legyen. A kókuszzsír hideg hatására keményebb lesz, várjuk ki ezt az időt.
A csokikrém megdermedése után a torta fogyasztható, szeletelhető.
Jó étvágyat!
Diókrém
2013. augusztus 7. Mindennapi ételeink
Tudom, tudom, a dió nem egy kánikulai étel, de behűtve ez a krém igazán finom. Nem csak kenyérre kenve, hanem tésztához adva (diós tészta helyett diókrémes tészta), vagy palacsintába töltve. Vagy egyszerűen a reggeli kására ráhalmozva. Sokan sokféleképp készítik, ez az egyik legegészségesebb, leggyorsabb és legfinomabb verzió. :-) Hozzávalók: 25 dkg dió 5 dkg méz 5 dkg nyírfacukor 1/2-1 dl Alpro vaníliás szójatej 2 ek. felvert növényi tejszín 2 tk. vaníliapor Elkészítés A szójatejet felforraljuk, a diót összedaráljuk. A dióhoz hozzáadjuk a mézet, a vaníliaport , a felvert tejszínt és a forralt tejjel leforrázzuk. (Sajnos a tejet nem mértem, így annyit öntsünk hozzá, amennyivel kellemesen lágy krémet kapunk). Összekeverjük, ki-és behűtjük, majd tálaljuk - kenyéren, palacsintába, kására, sőt, kifőtt metélt tésztára is remek!
Igyunk sokat a nagy melegben...
2013. augusztus 5. Mindennapi ételeink
Erre a hétre is kánikulát jósolnak. A mi kis tetőtéri albérletünk átváltozott szaunává, nap közben közel 40 fok is lehet, nem nézzük, de tegnap, miután hazaértünk, este 8-kor 36 fokot mutatott a hőmérő. Igyekszünk sokat inni, nem csak vizet, hanem frissen préselt gyümölcsleveket is. Most az egyik kedvenc fotómat hoztam, persze, honnan máshonnan, mint az új gyermek szakácskönyvből. :-) Emellett azért főzök minden nap, ma pl. lecsós rizzsel rakott zöldbabot (növényi tejföllel meglocsolva). Tudom, nem egy egyszerű étel, de ezek az alapanyagok voltak itthon. Ennek a receptje már itt olvasható a blogon. Kenyeret is 2-3 naponta sütnöm kell, előtte pedig férjem frissen malmozza a búzát, nos, ez is izzasztó vállalkozás, mindkettőnknek. :) De sokszor eszünk 1-1 könnyű tésztaételt, vagy készül a héten majd krumplis tészta, a nyári örökzöld lecsó, talán szójavirslivel megbolondítva, grillezünk majd zöldségeket is, rántott cukkinit is eszünk majd vagy cukkinipörköltet tarhonyával, rakott répát- ez utóbbiról majd fotót is készítünk, mert a recept még nem olvasható a blogon. Szóval ma csak egy üdítő fotót hoztam, amivel kívánunk sok türelmet és örömet ebben a nagy melegben! Főképp azoknak, akik nem nyaralnak, hanem dolgoznak (mint mi:-). Ki mit főz (eszik) ezekben a napokban?
Kókuszos gofri
Tudom, hogy már a 20. gofri recept a blogon, de ez még a szkeptikusabbak szerint is finomra sikerült. Mostanában mindig kísérletezek vele, hogy minél több lúgosító, illetve ritkábban használt alapanyag kerüljön bele. Legutóbb igen kellemesre sikerült, viszonylag lassan sült ugyan, de ropogósra. Hozzávalók: 1 bögre rozsliszt 1 bögre hajdinaliszt 1 bögre kölesliszt 1,5 bögre zabliszt 1/2 bögre kókuszreszelék 1 dl oliva olaj gyümölcscukor vanília 8 dl szénsavas víz 2 dl növényi tej 1 marék kesudió 1 marék szezámmag Először a kesudiót és szezámmagot turmixoljuk finomra némi vízzel. (Ha nincs turmixunk, meg kell darálni a magokat.) A többi száraz hozzávalót összekeverjük, majd beleöntjük a folyadékokat, és egybeturmixoljuk az egészet. Sűrű masszát kell, hogy kapjunk, amit azután a gofri sütőbe kanalazunk, és bő 10 perc alatt sütünk meg. Friss gyümölcsökkel, vagy abból készült szószokkal fogyaszthatjuk. Pl. a most érő sárgabarackot összeturmixolhatjuk, és azzal önthetjük le a gofrikat.
Lencsés ajváros szendvics pászkával
Kovásztalan kenyeret már készítettem gombás, magvas, és natúr ízekben. Leginkább nyaranként készítek pászkát, mivel elég gyorsan megsül, nincs kelesztési ideje sem, nem melegíti fel a sütő a konyhát, és nem telnek el órák, mire ehetjük. Sokféleképpen lehet sütés után fogyasztani. Én önmagában is nagyon szeretem. Akár saláta mellé, vagy saláta után jól esik rágcsálni. De van, amikor pástétomokat kenünk rá és friss zöldségekkel fogyasztjuk. Hmm... A következő receptben arról számolok be, hogyan készítettem szendvicset belőle.
A recept:
Hozzávalók:
kovásztalan kenyér (feldarabolva)
ajvár
1 marék főtt lencse (babérleveles, sós vízben)
őrölt magok (lenmag, mák, szezámmag)
Elkészítés:
A feldarabolt pászkákat ajvárral megkenjük. A megfőtt lencséről lecsepegtetjük a vizet, amiben főtt, az ajvárral megkent kovásztalan kenyér tetején elsimítjuk. Magvakat darálunk és a tetejét megszórjuk vele. Kész is a roppant egyszerű szendvics. Ha főzünk lencsét, érdemes egy keveset félretenni belőle és kipróbálni szendvics"feltét"ként. Reggelire, de akár "hideg ebéd"-re is fogyaszthatjuk.
Nyári mediterrán party-falatok :-)
2013. július 16. Mindennapi ételeink
Megmaradt 2 db főtt krumplink (tegnap este krumplis-túrós fánkot készítettem, sajnos fotó nem készült, mert nagyon éhesek voltunk), ill. tofus-aszalt paradicsomos-diós pástétom. Ezeket az alapanyagokat tettem össze és sütöttem ki. Hozzávalók: 10 dkg füstölt tofu 4 szem aszalt paradicsom 1 ek. 100% olívaolaj só - ízlés szerint 1 marék dió, megdarálva 2 tk. bazsalikom 4 gerezd fokhagyma víz-amennyi felvesz -- 2 nagyobb főtt krumpli 2 közepes paradicsom Elkészítés: A tofut, az aszalt paradicsomot, az olívaolajat, a bazsalikomot, a fokhagymát, a darált diót összeturmixoljuk, annyi vízzel, amennyivel kellemes pástétomot kapunk. Ez így önmagában egy remek pástétom. De mivel megmaradt főtt krumplink, nem kenyérre kentük, hanem a krumplit felkarikáztam, majd minden karikára kenünk egy tk. pástétomot, fél szelet paradicsomot, megszórjuk szezámmaggal, és őrölt bazsalikommal. Olajjal kikent tepsibe téve 160 fokon 25-30 perc alatt összesütjük. TIPP: A pástétomból egyébként nagyon finom melegszendvicset is készíthetünk.
Mákos tészta - muffin
2013. július 4. Mindennapi ételeink
Vigyázat, csúnya, de finom. Ha egy kis csavarra vágyunk, készítsük el így a mákos tésztát, akár egy ebédre, akár reggeli finomságnak. Hozzávalók: 25 dkg cérnametélt/szélesmetélt 35 dkg mák 10 dkg nyírfacukor 1 citrom héja 15 dkg eper Elkészítés: A tésztát kifőzzük. A mákot megdaráljuk és hozzáadjuk a darált nyírfacukrot is. Hozzáadjuk a megmosott, felaprított epret, a citromhéjat. Majd a kifőtt,leszűrt tésztát hozzákeverjük és kókuszolajjal kikent muffin formákba töltve kisütjük. (160 fokon, kb. 20 perc alatt.) TIPP: Tálaljuk eperszósszal, tejszínhabbal. Mindez málnával vagy sárgabarackkal is nagyon finom!
Zöldséges batyu, kínai beütéssel
2013. június 21. Mindennapi ételeink
Óriási tál salátával megfelelő ebéd, meleg napokon is. Hozzávalók: 1 csomag Tante Fanny leveles tészta 3 gerezd fokhagyma 2 szál újhagyma 4 szem kisebb sárgarépa 15 dkg zöld hüvelyű zöldbab 10 dkg káposzta 15 dkg füstölt tofu 1 kis csokor koriander 3 tk. szárított petrezselyem 3 tk. ánizs 3 tk. szárított édeskömény mag, darálva 3 tk. pirospaprika 3 ek. 100% extra szűz olívaolaj víz-amennyit felvesz só-ízlés szerint -- 3 ek. liszt 3-4 ek. zabtejszín 2 ek. szójaszósz -- szezámmag Elkészítés: Az újhagymát felkarikázzuk és víz +olaj keverékén megpároljuk, majd rátesszük az előre megmosott, meghámozott és julienre vágott sárgarépát, a hasonló méretűre vágott zöldbabot, és a káposztát, majd meglocsoljuk annyi vízzel, amennyi épp csak ellepi. Ekkor hozzáadjuk a pirospaprikát, a fűszereket, fokhagymát. Roppanósra pároljuk a zöldségeket, majd hozzáöntjük a zabtejszín + szójaszósz + liszt keverékét. Ez besűrűsíti annyira, hogy ne folyjon ki a tésztából. Hozzávágjuk a koriandert. A sütőt 220 fokra előmelegítjük, majd a tésztát kihajtjuk, téglalapokat vágunk, melyek felére kanalazunk a tésztából, majd a másik oldalán 3 csíkot vágva ezt az oldalt ráhajtjuk. Olajjal megkenjük, szezámmaggal megszórjuk, és 200 fokon kb. 30 perc alatt készre sütjük (félidőben kisebbre vesszük a lángot). Akinek nincsenek otthon egzotikus fűszerei, az készítheti borsikafű-majoranna-pirospaprika-fohagyma hozzáadásával. Ez esetben nem kínai batyu lesz :)
CUborka ZÖrmix (Cukkini-uborka zöld turmix)
Egészséges zöldlé. Ha első alkalommal iszol, talán iszonyodsz tőle, de csak azért, mert nem ehhez lettél szoktatva az anyatejet követő éveidben. De ne ijedj meg, mert minél gyakrabban választod reggeli "tisztításhoz" az ehhez hasonló "löttyöket":), annál inkább válsz függővé tőlük. Pláne, ha olyan egészséges dolgot is teszel hozzá, mint banán, vagy alma. Persze a banánt cukorbetegeknek nem ajánlom, sem ehhez, sem egyébként. Ők bizonyára tudják miért. Szóval hiszed vagy sem, annak ellenére, hogy nem minden reggel iszom, mégis úgy érzem, hogy szívesen kezdeném vele a dolgos hétköznapjaimat is (csak éppen nem fér bele az időmbe, hogy naponta elkészítsem). Amikor pedig arra gondolok, hogy egy vastagabb citromkarika miként képes feldobni az ízét, még inkább elfog a vágy az iránt, hogy készítsek valamilyen zöld levet. Ha lenne pár napom, amikor nem "kell" főznöm férjemnek, amikor a munkám is kiszámíthatóan nyugis, bizonyára néhány napot elélnék ezeken a zöld leveken...
A recept:
Hozzávalók:
pár szál karalábélevél
néhány szál répalevél
3 uborka
1 kisebb cukkini
1 fél vagy 1 negyed citrom héj nélkül
víz
turmixgép
szűrő
Elkészítés:
Az alaposan megmosott zöldségleveleket apróra tépkedjük és egyből a turmix poharába tesszük. Az uborkákat és a cukkinit is kívülről gondosan megmossuk, majd a turmixgépbe karikázzuk. A tetejére egy vastagabb (kb. 1 cm vastag), héjától megfosztott citromkarikát teszünk. Felöntjük kb 1-1,5 dl vízzel és jól összeturmixoljuk. Tehetünk bele ízlés szerint fokhagymát, újhagyma szárakat is.
Miután összeturmixoltuk érdemes szűrőn átszűrni és azonnal elfogyasztani. Van, aki szűrés nélkül is meg tudja inni. Én nem igazán.
Ha nem tudjuk, honnan szerezzünk be leveleket, menjünk el a közeli zöldségeshez, vagy piacon járva az árusok általában leszedik a növények zöldjét - legjobb helyek ezek. Pénzbe sem kerül. Persze fontos, hogy nagyon alaposan átmossuk őket! Egy adag léhez nagyjából egy kisebb zacskónyi zöld levél elég, de ha uborkát, cukkinit is teszünk hozzá, akkor kevesebb, 2-3 szál levél is megteszi. Rákos, daganatos betegséggel küzdőknek, cukorbetegeknek, lúgosító programban résztvevőknek is ajánlják reggeli kezdésként egy nagyobb pohár (min. 2,5 dl) zöld-turmix éhgyomri elfogyasztását, ha nem is minden nap, de hetente 3-4 alkalommal mindenképp.
Készíthetünk több adagot is, üvegbe áttöltve magunkkal vihetjük a napunkra - munkába, vagy kinek éppen mi a dolga.
Gyorsan elkészül. Érezhetően frissíti a szervezetet - legalább is én így tapasztaltam. Valamint kiválóan alkalmas arra, hogy rövid idő alatt "átmosson" bennünket. Reggel 6-7 között megiszom, és mire a munkába érek 8-1/2 9 körül, már érzem, hogy hat.:) (Mielőbb meg kell látogatnom a mellékhelyiséget.)
Magvas-mandulás-metélőhagymás rántott spárga (vegán)
2013. június 3. Mindennapi ételeink
Nagyon finom, most épp snidlinges burgonyapürével és dinsztelt lilakáposztával ettük. Hozzávalók: 1/2 csomag zöldspárga (lehet fehér is) -- 5 dkg finomliszt 5 dkg teljes őrlésű liszt 1 nagy csokor metélőhagyma só-ízlés szerint kb. 1 dl víz -- zsemlemorzsa lenmag, szezámmag darált mandula (1/3-ad arányban a morzsával) Elkészítés: A spárgákat megmossuk, vastagabb végüket levágjuk. Egy tálba lisztet (kb. 5-10 dkg) szórunk, egy másik tálban összekeverjük a liszteket + vizet + felaprított metélőhagymát + sót. A harmadik tálban a morzsát, a darált mandulát és a magokat keverjük össze. A spárgákat előbb a lisztbe forgatjuk, hogy ezután a tojáspótló keverék rátapadjon, majd legvégül a magokkal megszórt mandulás morzsába forgatjuk. Olajjal kikent tepsibe téve 160 fokon egyszer megforgatva kb. 30 perc alatt készre sütjük.
Babtrió leves
Bizonyára kevesen tudják, hogy a bab tényleg ősi eledelnek számít. Ugyan a kukorica történetéről írva korábban már említést tettem a babról is, miszerint már Kolumbusz felfedezése előtt is mexikói földeken a kukoricaszárra futtatták fel a babot. A kukoricánál azt írom, hogy kb. 4,5 ezer éve ismert az emberiség számára. Ami a babot illeti, írásos nyomait a Bibliában is felfedezhetjük. Első helyen Dávid király történetei között bújik meg a "bab" szócska. "Ágyneműt, medenczéket és cserépedényeket, búzát, árpát, lisztet, pergelt búzát, babot, lencsét, pergelt árpát, mézet, vajat, juhot, ünősajtokat hozának Dávidnak és az ő vele való népnek eleségül. Mert azt gondolják vala magokban: A nép éhes, fáradt és eltikkadt a pusztában." - Olvasható Sámuel II. könyve 17. fejezetének végén, amikor Dávid Absolon elől menekült. Ezt követően pedig Ezékiel próféta említi a babot a 4. fejezetében: "És végy magadnak búzát és árpát és babot és lencsét és kölest és tönkölyt, és tedd ezeket egy edénybe, és ezekből csinálj magadnak kenyeret; a napok száma szerint, a míg oldaladon fekszel, háromszázkilenczven napon egyed azt." Dávid király ie. 1010-970 között uralkodott, Ezékiel próféta pedig ie. 623-571-ig élt. Tehát kimondhatjuk, hogy a babról is van több ezer éves írásos emlékünk. Ebből is kitűnik, hogy a hüvelyeseket is emberi fogyasztásra szánta az Isten. (Ellenben lsd: paleolit táplálkozás.) A recept: Hozzávalók: - 25 dkg vesebab - 10 dkg cseresznyebab - 25 dkg színes virágbab - 10 szál sárgarépa - 4 szál fehérrépa - 5 szem krumpli - 1 karalábé - petrezselyem - 6-8 gerezd fokhagyma - ételízesítő - babérlevél (6-8 levél) - só Elkészítés: Miután a babokat fajtájuk szerint külön edényekben órákon át áztattuk (én kb. 24 órát, háromszor vizet cserélve, de 8 óra is elég), sós, babérleveles vízben feltesszük őket főzni (együtt). Amikor a babszemek már roppanósra puhultak, a vizet, amiben főtt - szűrő segítségével - leöntjük. A babérleveleket kiszedjük a bab közül. Azért szoktam vizet cserélni, hogy ne okozzon puffadást a leves. A leszűrt léből kb. 1 liternyit megtartunk. A babokhoz hozzáadjuk a megtisztított, felkarikázott répákat, a felkockázott karalábét és krumplikat. Átkeverjük tűz felett. Adunk hozzá egy kis ételízesítőt (nekem házi van), és felöntjük vízzel úgy, hogy bőségesen ellepje. Akik a magyaros ízeket preferálják, fűszerpaprikát szórhatnak még bele, jelenleg ezt kihagytam. Közepes lángon tovább főzzük addig, amíg a zöldségek meg nem főnek. A főzés befejezése előtt kb. 10 perccel hozzáadjuk a fokhagymadarabokat és az apróra vágott petrezselyemzöldet. Tésztát is főzhetünk hozzá. De most tészta nélkül is elég sűrűre sikeredett. Az utolsó 10 percben akár gabonakolbász szeleteket is tehetünk hozzá. A leves olaj nélkül egészségesebb, ezért nem került bele semmi rántás. Így lágyabb az íze, de a fűszerek (fokhagyma, petrezselyem) miatt mégis ízletes.
KARALÁBÉ LEVES
2013. május 23. Mit főzzek holnap?
Karalábé bazsalikomos mártással
2013. május 17. Gitta nyersétel blogja
Hétköznapi kis egytál, gyorsan készen van, egyszerű és nagyszerű... A karalábé nem egy sláger zöldség, pedig frissen, nyersen, ropogósan igazán finom. (Talán a k betű az elején??? miatt) A virág nem csak díszítés, sok kerti virág is ehető! Hozzávalók: 1 zsenge karalábé 1 marék mazsola 1 marék dió 1-2 dl tisztított víz, 1 csipet só, 1 teáskanál olaszos fűszerkeverék 1 csokor bazsalikom 1 gerezd fokhagyma 1 evőkanál citromlé A karalábét kis kockákra vágjuk, vagy lereszeljük, meglocsoljuk a citromlével. Összekeverjük a mazsolával, és a bazsalikomos diómártással. A diót kevés vízzel és a fokhagymával simára turmixoljuk, ízesítjük a sóval, bazsalikommal, fűszerekkel. Lehet intenzíven ízesíteni a mártást, jól megy a karalábéhoz.
mogyorós lenmaglisztes kenyér (gluténmentes)
egyre több ismerősöm esik áldozatául a különböző érzékenységeknek, intoleranciáknak, és emiatt elkezdtem foglalkozni ezzel a témával. s bár engem egyik sem érint, elkezdett izgatni a téma. minden ideológiai megtámogatás nélkül szeretek olyan ételeket enni, amik nem terhelik le a szervezetemet, amikkel fontos tápanyagokat viszek be a szervezetembe és nem felesleges műkajákat, mérgeket. persze ezt sem 100%-on, teljes hőfokon nyomom, nem hiszek a szélsőségekben.
ennek a receptnek az alapját barátnőmtől, a fantasztikus hangú emesétől tanultam. egy kicsit variáltam rajta, de rendszeresen megsütöm. általában felváltva a másikkal, így egyiket sem unom meg (nem mintha meg lehetne..). kicsinek tűnik, de ebből egy szelet nem ugyanaz, mint egy adalékanyagokkal felfújt bolti fehér kenyér. (különben is meggyőződésem, hogy túl sok kenyeret eszünk. nem kell ennyit.)
mogyorós lenmaglisztes kenyér
hozzávalók: (egy ekkora őzgerincformához)
150 g lenmagliszt (én az ázsia boltban szoktam venni, nem drága) 100 g mogyoróliszt (finomra darált mogyoró, de nagyon finom mandulaliszttel is) 1 tk sütőpor 1 kk só egy csipet fűszer (oregánó, borsikafű, stb) 2 tojás 150 ml víz (az eredeti recept 4 tojást és 100 ml vizet ír) 1 ek kókuszolaj folyékony állapotban
egy nagy tálban összekevertem a száraz hozzávalókat, egy másikban pedig a nedveseket. hozzáöntöttem a szárazokhoz, hagytam állni 5 percig, majd átkanalaztam a sütőpapírral bélelt formába, és 180 °C-ra előmelegített sütőben 40 perc alatt készre sütöttem. várjuk meg, míg kihűl, és csak akkor szeleteljük fel!
jegyzeteim: lehet változtatni a magliszten, a fűszerezésen, és ha valakinek a zabpehely belefér, lisztté őrölve az is finom kenyérben. finom az is, ha egész, vagy durvára darált magokat is sütünk a kenyérbe, hogy legyen mire ráharapni. próbáltam már tojás nélkül is, csak vízzel, az nem sikerült jól. de kísérletezem tovább!
Napi étrend május 1, május 2
2013. május 2. Gitta nyersétel blogja
Folytatódik a napló... egy hétig közzéteszem, hogy mit ettem egész nap, reggeltől estig. Az első két napot elolvashatod itt: április 29-30. Lehet, hogy olvasva kevésnek tűnik, de nem az. Ezek az ételek sok rostot tartalmaznak, tele vannak vitaminokkal, enzimekkel... sosem vagyok éhes. A mai nap olyan volt, mint egy hétvége... biciklizés a gyerekekkel, kis fűnyírás, kertásás, fotózás... Főztem a családnak, és ebédre én is ettem egy tányér finom zöldséglevest. (azt tudtátok, hogy a sárgarépában a béta-karotin főzés hatására megsokszorozódik? vagyis egy főtt répában enzimek ugyan nincsenek, de béta karotin sokkal több van, mint a nyersben! Ugyanígy van ez a paradicsomban található likopin nevű antioxidánssal, ami főzés hatására szintén megnövekszik.) Május 1. szerda 7 óra: 3 dl citromos víz 9 óra: 1 nagy grapefruit, 3 kicsi alma, 2 banán turmixolva délelőtt 3 dl tisztított víz 12 óra körül: főzés közben nyers zöldségek rágcsálása, sárgarépa, karalábé 13 óra saját készítésű (főtt) zöldségleves délután 1 liter tisztított víz (kerti munka közben) 18 óra egy nagy adag nyers brokkoli krémleves és egy adag nyers gazpacho leves Május 2.csütörtök ez már egy normális hétköznap, munka, este tanfolyam... 6 óra: 2 dl citromos víz 7.15: 1 grapefruit, áfonya, 3 banán délelőtt: 7 dl turmix spenót, kígyóuborka, avokádó, aszalt paradicsom, citromlé 15 óra: vegyes kóstoló ebéd, 1/2 adag bundás zöldségek almaszósszal, 1/2 adag pizza, 1/2 adag székelykáposzta, narancsos csokitorta szelet (minden nyers) 16 óra: 1 szelet születésnapi nyers torta (csokis, diós) 17 órától tanfolyam: kóstoló adagok zöld turmixból, nyers levesből, cukkíni spagettiből a délután folyamán még kb 1 liter pí-víz A délután kicsit hektikusra sikerült, nem szeretek ennyit, ráadásul kicsit összevissza-enni, de próbálunk Gáborral (Nyersétel Akadémia) minden ételt megkóstolni, ez része a minőség ellenőrzésnek is, emiatt vannak a 1/2 adagok.
Medvehagymás humusz
2013. április 26. La Veganista
Még tart a medvehagyma szezon. Ha van otthon egy marék medvehagymátok, meg egy doboz csicseriborsó konzervetek, feltétlenül próbáljátok ki a medvehagymás humusz receptjét. 10 perc alatt elkészíthető. A csicseriborsónak egészen lágy íze lesz a medvehagymától.
Hozzávalók:
- 400g csicseriborsó konzerv
- 1 nagy marék medvehagyma
- 1/2 teáskanál őrölt fekete bors
- 1 teáskanál őrölt kömény
- 4 evőkanál olívaolaj
- 1/2 citrom leve
- 2 evőkanál tahini (nekem nem volt otthon, ezért 2 evőkanál szezámmagot ledaráltam kávédarálóban)
- só ízlés szerint
Így készítsd el:
A humusz hozzávalóit alaposan mixeljük össze kézi mixerrel, aprítógépben. Tegyük egy órára a hűtőbe, hogy az ízek összeérjenek. Tálaljuk lepénykenyérrel, a tetejére némi őrölt köményt és őrölt paprikát szórva.
Mákos-eperszószos vegán nudli
2013. április 24. Mindennapi ételeink
Ez volt a mai reggelink. Hozzávalók: 1 kg krumpli 30 dkg liszt 3 ek.100% extra szűz olivaolaj 2 ek. lenmagpehely -- kb. 0,5 kg mák kb. 15 dkg nyírfacukor -- 0,5 kg eper Elkészítés: A krumplit előző este megfőzzük, megpucoljuk és áttörjük, majd hűtőbe tesszük. Reggel hozzáadjuk a lisztet, olajat, lenmagpelyhet. Alaposan összekeverjük. Majd kinyújtjuk, és kis csíkokat vágunk, melyeket tovább aprózva belevágunk forrásban lévő sós vízbe. 10 perc főzés után hideg vízzel leszűrjük, és beleforgatjuk az időközben megdarált mák + nyírfacukor keverékébe. Az epret megmossuk, felkockázzuk és egy edénybe téve összefőzzük, kb. 10 perc alatt. Ezzel locsoljuk meg a nudlikat.
Vegán császármorzsa 2.
2013. április 15. Mindennapi ételeink
Ismét császármorzsára vagy más néven smarnira vágytunk, így kikísérleteztem egy új receptet. Hozzávalók: 10 dkg búzadara 1dkg liszt 1dkg kukoricaliszt 1 citrom héja vaníliapor 10 dkg nyírfacukor 3dl vaníliás szójatej 1 ek. sárga lenmagpehely mazsola-ízlés szerint -- 2 ek. kókuszolaj -- Alpro gyümölcsös szójajoghurtok Elkészítés: A búzadarát, liszteket (a kukoricaliszt ad szép színt neki) ,nyírfacukrot kimérjük, és összekeverjük a vaníliás tejjel. (Lehet más növényi tejet is használnunk, csak ez extra finom ízt és színt ad neki). Hozzáreszeljük a citromhéjat, beletesszük a darált lenmagot (lehet barna lenmag is). 1 órát pihentetjük,majd egy tepsiben megolvasztunk kókuszolajat, ebbe öntjük a masszát, és néha megkeverve kisütjük. Szójajoghurttal, lekvárral tálaljuk.
Töltött hagyma, töltött retek
2013. április 10. Fittanyuka Blog
Csak kreatívan! Ez az egyik jelszavam. Nem szabad kétségbe esni, ha csak szinte hagyma van otthon:). Ízletes, finom fogást lehet kanyarítani belőle. Kedvencem az újhagyma után a már nagyobb, de még mindig zsenge hagyma. Abból a legfinomabb ez a recept! Hozzávalók: 4 főre 1-2 db nagyobb, egyforma méretű hagyma / fő 20 dkg champion gomba 4 evőkanál barna rizs 1 kk himalaya só késhegyni őrölt fekete bors késhegynyi szerecsendió késhegynyi őrölt köménymag 2 cikk fokhagyma víz 1 evőkanál kókusz zsír A rizst kétszeres mennyiségű vízben puhára főzzük. A hagymákat lehéjazzuk és lobogó vízben 10 percig főzzük. Kiszedjük a vízből és hagyjuk hűlni. Hagymák tetejét levágjuk és a közepüket kiszedjük. Három réteg hagyma maradjon, mert később tölteni fogjuk. A kiszedet hagymának 1/4 részét az összeaprított fokhagymával együtt az olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk az előre lereszelt gombákat. Fűszerezzük az őrölt köménymaggal, szerecsendióval, borssal. A gombás egyveleget összekavarjuk a rizzsel, megtöltjük vele a gombákat és egyenként egy kiolajozzott tűzálló tálba helyezzük. Előmelegített sütőben 180 C fokon 20 percig sütjük. Kakukk tojás a retek:). Egy - két nagyobb retek belsejét, akár a karalábot kikapartam és szintén megtöltöttem a gombás töltelékkel. A retket nem szükséges megfőzni előre. Köret lehet hozzá barnarizs, köles, zöld saláta.Fittanyuka
Gasztroajándék ötlet: Hamis tepertőkrém
Itt volt a húsvét, s úgy adódott, hogy a szokásos családi látogatást nem tudtuk megejteni. Tavaly ilyentájt nem csak szüleinknél (mindkettő), hanem férjem egyik nénikéjénél is jártunk, de most máshogy alakultak az események az életünkbe. Míg tavaly medvehagymát olajban raktam el, és adtam ajándékba mindenkinek, idén csak egy látogatást tudtunk megejteni (eleve még húsvétkor is hullott a hó, ami megakadályozta, hogy sok medvehagymához jutottam volna), így oda hamis tepertőkrémet vittünk. Annyira megtetszett annak, aki kapta, hogy a következőket mondta és írta: "Amikor édesanyám krumplinyomóval összetörte a töpörtyűt és krémet készített, ennek pont olyan íze van." "Nem tudom, mit boszorkánykodtál össze megint, de ez valami fenséges". "Zabálom, s majd eldugom magam elől, köszönöm". Jelenleg és egész életében normál étkezésű családtagról van szó, aki nem vegetáriánus. Mivel ilyen nagy élvezet volt számára, néhány nap múlva küldtem neki egy újabb adagot. Szóval ez a kenyérre való is lehet gasztroajándék, csak jelezni kell, hogy hűtőben tárolják, és néhány napon belül azért fogyasszák el. Nem csak húsvétkor, karácsonykor vagy más alkalomkor. Leírom ismét a receptet, hogy ne kelljen keresgélni:
A recept:
Hozzávalók:
- 14 dkg szezámmag
- 8 dkg lenmag
- olívaolaj (hidegen sajtolt, extra szűz az ajánlott)
- kókuszzsír
- piros fűszerpaprika
- őrölt köménymag
- só
- üveg, amibe tesszük
Elkészítés:
A szezám felét, vagyis 7 dkg-t megpirítunk olajmentesen lehetőleg teflon vagy kerámia edényben. Amíg pirul, a lenmagot és a szezámmag másik felét megdaráljuk, minél porhanyósabb állagúra. Amikor a szezámmag megpirult, szintén a darálóba tesszük. (Érdemes megvárni, míg kicsit kihűl.) A ledarált magokat összekeverjük és fele-fele arányban olívaolajat és kókuszzsírt teszünk hozzá, valamint ízlés szerint sózzuk, őrölt fűszerpaprikát és őrölt köménymagot keverünk hozzá. Ha nincs otthon kókuszzsír, készíthetjük csak olívaolajjal, de a hűtőben a kókuszzsíros változat jobban megdermed.
Az ajándékba adott első üveg csak kókuszzsírral készült. Hűtőben megdermedt és darabosan lehetett kenyérre tenni, nehezebb volt kenni. A második üvegnél már ismét tettem bele olajat (fele olaj, fele kókuszzsír) és kicsit folyósabb, kenhetőbb állaga lett. Mindkettő nagyon finom volt.
Vegán májkrém
2013. április 5. Mindennapi ételeink
Ezt a bejegyzést még pár napja írtam, most nem nagyon tudok főzni, sajnos feküdnöm kell. Nagyon finom pástétom, mindenképp érdemes kipróbálni. Hozzávalók: 2 dkg szezámmag 2 dkg lenmag 2 dkg tökmag 4 dkg napraforgómag 4dkg apró szemű zabpehely 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 2-3 ek. 100% extra szűz olívaolaj 1 fej vöröshagyma majoranna - ízlés szerint őrölt kömény- ízlés szerint Reform Vito fűszerkeverék víz-kb. 2 dl Elkészítés: A magokat száraz serpenyőben enyhén megpirítjuk. Olívaolaj és víz keverékén a felszeletelt vöröshagymát megpároljuk. Hozzáadjuk az összetört fokhagymát, a zabpelyhet és kb. 1 dl vízzel felöntjük, majd ízesítjük és hozzáadjuk a megpirított és kávédarálón összedarált magokat. Még krémesre turmixoljuk. Amennyiben szükséges, vízzel hígítjuk. Összefőzzük és kihűtve kenyérre kenjük.
Vegán darált "marhahús"
2013. március 25. La Veganista
Sokan azt hiszik, ha valaki a vegán táplálkozást követi, akkor le kell mondania finomabbnál-finomabb ételekről, mert ezen túl csak füvet rágcsálhat a réten. Ez annyira nem igaz, hogy vegán konyhánkban akár ízletes "marhahúst" is készíthetünk karfiolból és dióból.
Hozzávalók:
1 db közepes nagyságú karfiolfej (megtisztítva, megmosva, rózsáira szedve) 2 csésze dió darálva 1 közepes nagyságú paradicsom felvágva 2 evőkanál olívaolaj 3 gerezd fokhagyma apróra vágva 1/8 teáskanál szárított, morzsolt zsálya 1/2 teáskanál füstölt őrölt paprika (lehet édes vagy csípős) 1/2 teáskanál sima őrölt paprika 1/2 teáskanál só
Így készítsd el:
A megtisztított, rózsákra szedett karfiolt, a diót, és a paradicsomot robotgéppel krémállagúra mixeljük össze. A péphez öntsük hozzá az olívaolajat, a fokhagymát, a zsályát a füstölt és sima pirospaprikát, valamint a sót és alaposan dolgozzuk össze. Melegítsük a sütőt 180-200 fokra. Egy sütőpapírral kibélelt tepsiben oszlassuk el egyenletesen a masszát, majd az előmelegített sütőben 15-20 percenként átkavarva süssük addig, amíg elpárolog belőle a nedvesség és kisebb-nagyobb rögökre esik szét ez kb. 1 óra. Nekem egy kicsit macerás volt ez a módszer. Legközelebb egy nagy serpenyőben fogom elkészíteni. A vegán darált marha felhasználható húsgolyó készítéshez, hamburgerpogácsához, tacoba vegán töltelékként. Kiváló húspótló, és meglepően finom. Hűtőben három napig tárolható, fagyasztani is érdemes.
Tavaszváró töltött gomba kurkumás barnarizzsel
2013. március 23. Vegetáriánus receptek
Ihletet kaptam. Több oldalról: az egyik a sárga-kék logós áruház húsvéti kedvcsináló magazinja receptekkel, a másik a vadonatúj sütőnk. E kettőből állt össze ez a nem túl bonyolult, ám nagyon tetszetős és ízletes ebéd.
Hozzávalók:
- 250 g tölteni való gomba (8 fej volt)
- 200 g darált dió
- 1 nagy marék rukkola
- 10 cm póréhagyma
- 100 g sajt
- 1 tojás
A darált diót nagy tálba tettem, ez az alapja az összes többi hozzávalónak. A gombát csak alaposan megmostam, a tönkjét kitörtem, felaprítottam és a dióhoz tettem. A póréhagymát szeleteltem és a dióhoz tettem, így járt a tojás, a durvára vágott rukkola és a reszelt sajt is. Kapott egy kis sót, borsot egyéb íz szerintem már elvinné a tölteléket, de természetesen ízlések és pofonok. Jól összekevertem a hozzávalókat, ami még nem vált egységes masszává, így sütés előtt.
A tisztított gombafejeket a tönkök helyével felfelé kis tepsibe raktam, amibe előzőleg olíva olajat öntöttem, majd a fejekbe is egy-egy cseppet, sót és borsot. Ezután kiskanál segítségével jól megtömtem őket a diós-zöldséges töltelékkel. Majd be az új sütőbe, 200°C-on 40 percig sült. Itt már megtette hatását a tojás és a sajt, gyönyörűen összeragadt a gombában a töltelék, de a póréhagyma és a rukkola daraboknak köszönhetően rusztikus maradt a külcsín.
Köretként barnarizst készítettem, kurkumával bolondítva (ha már a tavaszt várjuk, legyen színes az étel). Ezt pont úgy készítjük, mint a fehérrizst, csak több időt kell rászánnunk, mivel lassabban fő át. 1 rész rizs, 2 rész víz rizs megpirít olíva olajon, a kívánt fűszerek még ekkor tesszük bele, majd rá a víz, rotyogjon majd egy órát és ha megpuhult, jó étvágyat kívánunk.
Mivel a páromnak kicsit szárazkás volt, így tejföllel tálaltuk, de legközelebb lehet, hogy készítek hozzá egy besamelt vagy sajtmártást.
Egészségetekre!
Bodolai Móni
'Agyfényező golyók' aszalt gyümölcsökből, cukormentesen
Megjelent egy kedves régi blogtárs, Gréta legújabb vegán szakácskönyve, mely életmód- és szakácskönyv is egyben. Igényes kivitelezésű könyvről van szó, és bár a könyvet még nem láttam, de ahogy Gréta korábbi munkáit ismerem, biztosan a tartalom is ilyen!:-) 150 egyszerű, gyors és ínycsiklandó recept, megannyi életmód-, és táplálkozási tipp, hogy kívül-belül szép, egészséges és kiegyensúlyozott legyél! A gyönyörű, igényes, színes kötet vásárlói ajándékként egy e-book kiegészítést, valamint kötetenként egy félórás személyes életmód tanácsadást kapnak ajándékba Gréta Konyhája Vegán Életmód-, és Szakácskönyv rendelhető az info@vipmedia.hu címen! 2013. március 28-án kóstolóval egybekötött könyvbemutatón vehettek részt Budapesten! Ez a recept már ebből a könyvből származik! Agyfényező golyók: 1 bögre darált dió 1 bögre kimagozott datolya (előző este beáztatva) 1 ek karob vagy kakaópor 1tk fahéj 2 ek kókuszreszelék (opcionális) 1 ek kókuszolaj(opcionális) Egy aprítóba tesszük és és masszává darálunk. Kezünkkel golyókat formázunk Forrás: Gréta konyhája vegán szakácskönyv
Ultimate vegán almás pite
2013. március 17. La Veganista
Az almás pite a sütemények királynője. Fantasztikusan egyszerű, könnyen veganizálható békebeli desszert, melyben az alma, a fahéj, és a dió nászából megszületik az örökké tartó szerelem íze. Senkit ne tartson vissza a sütéstől és a kóstolástól az, hogy ebben a verzióban sem tejföl, sem tojás nincs. Nem érezhető különbség a hagyományos és a veganizált változat között.
Hozzávalók:
1 kocka margarin (25dkg) 40 dkg liszt (finomliszt és teljeskiőrlésű liszt fele-fele arányban mehet bele) 10 dkg cukor 1 kisebb citrom leve, meg a héja 1/4 csésze rizstej (ízesítetlen) 1 csomag sütőpor 1 csomag vaníliás cukor 2 kg alma (nálam savanykás ízű alma a nyerő, mert kellemes kontrasztot ad az édes tésztával) 2-3 marék durvára vágott dió fahéj
Így készítsd el:
A liszttel alaposan keverjük össze a cukrot, a sütőport, a vaníliás cukrot, a citrom héját és levét. Ezután morzsoljuk bele a margarint, majd adjuk hozzá a rizstejet. A tésztát úgy kell összedolgozni, hogy ruganyos és homogén legyen, nem lehet ragacsos. Ha ezzel megvagyunk, tegyük be a hűtőbe pihenni, amíg elkészítjük a tölteléket. Az almákat meghámozzuk, kicsumázzuk és lereszeljük. Alaposan nyomkodjuk ki a reszelt almát, mert sütés közben az almalé eláztatja a tésztát. Ezután, a sütőt előmelegítjük 200°C-ra és előkészítjük a tepsit a sütéshez. Sütőpapírt rakunk bele, vagy margarinnal kikenjük és meglisztezzük. Kivesszük a tésztát hűtőből és kettéosztjuk. Meglisztezett nyújtódeszkán sodrófával kinyújtjuk a tepsi nagyságának megfelelően (nálam cm x cm - így ebből a mennyiségből leheletvékony tésztát kapunk). A tésztát rátekerjük a sodrófára, így könnyebb átemelni a tepsibe. Az alsó tésztarétegre egyenletesen ráhalmozzuk a reszelt almát és megszórjuk fahéjjal, majd meghintjük durvára darabolt dióval. A pite tészta másik felét is kinyújtjuk, és sodrófáról letekerve beborítjuk vele az almát. Villával alaposan megszurkáljuk a tésztát, hogy a sülés közben keletkező gőzök szabadon távozhassanak a pitéből. A sütési idő kb. 20-30 perc. Tűpróbával ellenőrizzük a tésztát, ami akkor lesz jó, ha a tű tiszta marad. A tészta halvány drapp árnyalatúra süljön. (Ha nagyon pirulna, de a tűpróba szerint nyers a tészta, alufóliával kell lefedni.) A kihűlt, felszeletelt pitét fahéjas darált dióval szórhatjuk meg, de a legjobb csak úgy forrón, minden pepecselés nélkül magunkba tömni.
Hamis keksztekercs gesztenyével
Ha már úgyis esik a hó így március idusa előtt egy nappal, és ráadásul új pápája van a világnak, gondoltam hozok valamit, ami egy kicsit a hóra is emlékeztetheti az embert - a kókusszal megszórt küllem alapján.
Igazából a legtöbb ember ismeri az alapreceptet, csak ugyebár darált keksszel szokták készíteni. Azonban a darált keksz - ha nem házi készítésű keksz - ki tudja mennyi minden adalékanyagot tartalmaz! Persze ez nem jelenti azt, hogy elvetem, mert éppenséggel, ha valaki vizsgálatot indítana:), találna itthon darált kekszet is. De az édességeket is törekszem egyre egészségesebben elkészíteni, pláne, ha olyan "(v)evők" lesznek rá, akik hasonlóan jobb minőségben igyekeznek élni, étkezni.
Szóval hamis keksztekercs, mert keksz helyett zabpehely az alapja. Margarinos krém helyett pedig gesztenyepüré gyümölccsel gazdagítva.
A recept:
Hozzávalók:
1 adag zabpehely (pl. 1/4 kg)
víz
cikória vagy gabonakávé
karob- vagy kakaópor
gesztenyepüré
édesítőszer (gyümölcscukor, xilit, méz, nyírfacukor, barnacukor - ki mit használ)
gyümölcs (jelenleg édes narancs és mandarin, de meggyel vagy szilvával is nagyon finom!)
kókuszreszelék
alufólia
Elkészítés:
Apró szemű zabpehellyel dolgozzunk. A gesztenyepürét a fagyasztott állapotából olvasszuk ki. Főzzünk, készítsünk kávét a gabonakávéból vagy cikóriából. Vannak instant kávék és forrázós eljárással készíthetők. Kinek milyen van. A zabpehelyre szórjuk valamennyi (kb. 2-3 evőkanál) karobot (kakaóból kevesebb kell, de dolgozhatunk mindkettővel is). Édesítsük, majd öntsük rá szép lassan a kávét. Közben keverve, figyelve, hogy mennyi folyadékot vesz fel a száraz alapanyag. Amikor az egész már összeáll és egy nagy gombócot tudunk belőle gyúrni, akkor vegyük elő az alufóliánkat, egy nagyobb ívet tépjünk le róla. A munkaasztalra fektetve szórjunk az alufóliára kókuszreszeléket, majd a zabpehelyből készült barna masszát sodrófa és a kezünk segítségével egyengessük el. Amikor nagyjából téglalap alakúra sikerült kinyújtani, akkor a kiolvadt gesztenyepürét el tudjuk simítani rajta. Az elsimított gesztenyére pedig egyszerűen egy sorban ráhelyezzük a gyümölcsöt. Én túl sokat raktam rá - nehéz volt feltekerni, így mindig levettem egy keveset belőle. Szóval nem sok gyümölcs kell hozzá. Végül a masszát feltekerjük a fólia segítségével is. Az kész rudat így eleve fóliával takarjuk be és mehet a hűtőbe, ahol egy éjszakát vagy néhány órát "pihen". Közvetlenül tálalás előtt érdemes kivenni és szeletekre vágni. Sütievők számától függően az adagot duplázhatjuk. Fél kg zabpehelyhez két gesztenyepüré kell.
Böjti rakott karfiol - nyersen
2013. március 6. Napló étkeinkről, életünkről
Hogy miért böjti? - Mert a maréknyi tökmagon kívül hozzáadott zsiradékot nem tartalmaz. És miért rakott karalábé? - Mert pici lányom aludt, így nem összekevertem salátának, hanem rétegeztem az összetevőket. Egy adagnyit készítettem, az összetevői: - 1 karalábé reszelve - 2 marék tyúkhúr frissen szedve, összedarabolva - 1 marék tökmag darabosra darálva - 1/4 hagyma darabolva, sózva - só, fűszerek A tökmagot a hagymával és kevés karalábéval összekevertem, fűszereztem, majd rétegeztem egy műanyag tálba: - tyúkhúr - karalábé - tökmag krém - tetejére a maradék tyúkhúr, karalábé összekeverve - lenmag díszítésnek A rétegeket kicsit megnyomkodtam, hogy jobban összeálljon. Finom volt, és bár ugyanazok az összetevői, mégis más hatást kelt, mintha simán összekeverem salátának :-)
Édesburgonyás - Mákos Puffancs
2013. február 25. Fittanyuka Blog
Az elmúlt hétvégén tartott Wok - főzőtanfolyamon készítettük ezt a keleti finomságot! Könnyű, lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmaz és nagyon finom. Hasonlít egy fűszeres fánkra és hasonlóan, mint a fánk, frissen a legfinomabb! Még több fotó a Wok főzőtanfolyamról: ITT! Hozzávalók: 500 g édesburgonya 4 ek mák - darálatlan 2 ek világos tönköly liszt 3 ek keményítő 2 ek agave szirup 1/2 kk foszfátmentes sütőpor Fűszerek: friss gyömbér, narancs olaj, késhegynyi kardamon, késhegynyi örőlt szegfűszeg Bő kókusz olaj a sütéshez A megtisztított édesburgonyát kockára vágjuk és megfőzzük enyhén sós vízben. Leszűrjük és villával összekeverjük, hozzáadjuk a mákot, fűszereket, sütőport, keményítőt és tönköly lisztet, agave szirupot. Egy órára a hűtőbe tesszük, hogy összeérjenek az ízek. Majd vizes kézzel kis gombócokat formázunk. Tipp: Ha kevés az időnk vagy túl lágynak érezzük a masszát akkor vizes kiskanál segítségével a wokkban bő, forró olajba szaggatjuk és aranybarnára sütjük. Tálalás előtt por nyírfacukorral megszórjuk, vagy agave sziruppal lecsorgatjuk. Fittanyuka
Vegán diós piskóta
2013. február 22. Mindennapi ételeink
Ismét édesség...Extra könnyű és finom diós piskóta, tojás nélkül! Hozzávalók: 40 dkg liszt 20 dkg cukor 10 dkg darált dió 1ek. foszfátmentes sütőpor 1/2 l növényi tej (pl. Alpro mandulatej) 10 ek. 100% extra szűz olívaolaj Elkészítés: A piskóta száraz hozzávalóit összekeverjük, majd hozzákeverjük a nedveseket is. Összekeverést követően 10-15 percig állni hagyjuk. Majd olajjal megkent, lisztezett tespibe tesszük és 170 fokon 35 perc alatt kisütjük.
A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS - 1-7. NAP MENÜTERVE
A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS 1-7. NAP MENÜI 1. NAP Reggeli: - gyümölcsturmix - egy marék dió, VAGY 1-2 szelet olajos mag - krémes pirítós (mandulakrém, vagy kesudiókrém, vagy amit szeretsz!:-) - friss gyümölcs (ezt áttolhatod akár tízóraira is) Ebéd: - teljes kiőrlésű spagetti (kb. 150g/fő), vagy teljes kiőrlésű penne tészta paradicsomos, spenótos, fokhagymás szósszal Vacsora: - saláta , melybe kerülhet: zöld leveles salátafélék, reszelt, vagy aprított sárgarépa, valamilyen babféle (kb. 100 g/ fő), pl. kidney bab, fekete, vagy pinto bab, és egy könnyed olívás-citromos öntet Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + 1,5 l zöld tea Infók a menühöz: Gyümölcsturmix: http://www.fittnok.hu/erdei-gyumolcsos-turmix - így a tél végére kellően megunjuk az alma-banán-narancs variációt, úgyhogy előkerülhetnek már időnként a fagyasztott gyümölcsök is. Pl. készítsd el ezt az erdei gyümölcsös turmixot (méz helyett agave sziruppal!!) úgy, hogy a turmixolás előtt adsz hozzá egy evőkanál őrölt lenmagot és egy evőkanál olajos mag krémet (pl. mandulakrém, vagy kesudiókrém). Más gyümölccsel is helyettesítheted! - zöldturmix is mehet, ha Neked az jön be jobban! Sokfélét találsz Gitta blogján! Pl. kezdésnek akár ezt a petrezselymes zöld turmixot ! http://gittarawfood.blogspot.hu/2010/01/petrezselymes-zold-turmix.html Ebéd: egy kis olajon pirítsd meg egy picit az összeszúzott 1-2 gerezd fokhagymát, dobd rá a leveles spenótot (fagyasztott is lehet, ha nem kapsz frisset!), öntsd fel aprított, dobozos/ konzerv paradicsommal és főzd egy ideig! Só, bors, öntsd rá a tésztára és kész is!:-) Vacsora : ha a babot otthon főzöd, ne felejtsd el beáztatni előző este! Mivel a héten többször is lesz babféle, akár nagyobb adagot is megfőzhetsz, majd lefagyaszthatod! Ha konzervet használsz, ügyelj rá, hogy az összetevők között a címkén csak víz, só és a babféle szerepeljen! 2. NAP Reggeli: - banánhabos, kókuszos amarántkása http://www.vegagyerek.hu/2008/02/bannhabos-kkuszos-amarant-ksa-vegn.html Ebéd: - egyszerű tészta-, vagy bab-saláta : keverj össze egy adag főtt babfélét, vagy kifőzött teljes kiőrlésű tésztát nyers zöldségekkel (sárgarépa, fokhagyma, zellerszár, vagy zellercsíkok, kaliforniai paprika). Adj hozzá egy kis olívaolajat, sót, borsot és esetleg kis citromlevet. Vacsora: - tepsiben sült zöldségek : különféle zöldségek, amiket találsz a hűtőben, felaprítva (szezonálisak mehetnek bele nyugodtan, sütőtök, cékla, káposztafélék, répa, stb., figyelj rá, hogy nagy kockákra vágd, ne süljön szét!:-) meglocsolva kis olívaolajjal, hozzá só-bors, és süsd meg a sütőben! Salátát nyugodtan ehetsz hozzá! Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + 1,5 l zöld tea 3. NAP Reggeli: 1-2 szelet pirított teljes kiőrlésű kenyér valamilyen olajos mag krémmel (pl. mandula, kesudió, szezám), és esetleg cukormentes lekvárral (pl. bio cukormentes szilvalekvár, vagy bio agave sziruppal édesített gyümölcslekvár); friss gyümölcs (ezt áttolhatod uzsonnára is) Ebéd: paradicsomos szendvics: 2 szelet pirított barna kenyér közé tegyél felszeletelt paradicsomkarikákat, egész bazsalikom leveleket, zöld leveles salátát, csírákat és megkenheted akár tojásmentes kölesmajonézzel is. http://www.vegagyerek.hu/2011/01/tofusalatas-szendvicskrem-es.html Ha gazdagabban szeretnéd megpakolni, akkor egy-két szelet füstölt tofut piríts meg kis olajon, vagy grillezd meg, pici szójaszósszal ízesítve, és azt is tedd a kenyérbe húspótlóként. Vacsora: kis olívaolajon piríts meg egy kis vöröshagymát, kaliforniai paprikát, gombát. Só, bors, kis őrölt kömény, őrölt koriander (csili, aki szeretiJ), és keverj hozzá főtt fekete babot (kb. 100 g /fő). Fogyassz hozzá friss avokádó szeleteket, de készíthetsz akár avokádókrémet is, ha ízesebben szeretnéd enni az avokádót (az avokádót kis citromlével, sóval, borssal pürésíteni). Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + 1,5 l zöld tea 4. NAP Reggeli : almás zabkása . Főzz meg víz (kb. 300 ml) + növényi tej (150 ml) keverékében apró szemű zabpelyhet puhára, mazsola is mehet bele ízlés szerint. Amikor elkészült, reszelj bele almát, és tegyél hozzá egy evőkanál darált lenmagot + egy kávéskanál őrölt szezámmagot, őrölt fahéjat ízlés szerint. Pici bio agave szirup is mehet hozzá, ha igényled az édesebb ízt, de a mazsola és az alma magában is édesít.:-) Ebéd : polenta http://www.vegagyerek.hu/2010/01/babos-kukoricas-teli-egytal-polentaval.html kis olívaolajon pirított kelbimbóval + só-bors (ha félbevágod a kelbimbókat könnyebben pirul), friss salátával. Vacsora : csicseripástétom (a recept jön!J) friss zöld mártogatóssal. 5. NAP Reggeli: gyümölcs olajos mag krémmel (mogyoró, vagy mandula, vagy kesudiókrém). Vágj fel almát, körtét, vagy banánt szeletekre, és mártogasd a krémbe. Ha nem elég laktató Számodra, akkor ehetsz 1-2 szelet teljes kiőrlésű kenyeret, amire rákened a krémet és kis cukormentes szilvalekvárt, vagy agave szirupos lekvárt. Ebéd : csicseriborsós quinoa (vagy barna rizs, vagy árpa). Főzz meg egy adagot a kedvenc gabonádból (kb. 100 g szárazon/fő) és keverj hozzá főtt kukoricát, aprított/durvára reszelt nyers sárgarépát, felkockázott paradicsomot, kis zúzott fokhagymát, friss bazsalikomot, vagy petrezselyemzöldet, kis olívaolajat és citromlevet, sót-borsot. Végül adj hozzá némi főtt csicseriborsót, vagy más babfélét. Vacsora: tökmagpástétom friss zöldség szeletekkel, csíkokkal http://www.vegagyerek.hu/2010/01/tokmagpastetom.html 6. NAP Reggeli: amarántos teljes kiőrlésű mini palacsinták friss gyümölccsel Ebéd: mediterrán kölestál Vacsora: gyors vöröslencse-leves Recept hozzá: http://hobbifozocske.blogspot.hu/2008/01/gyors-vrslencseleves.html Amarántos teljes kiőrlésű mini palacsinták (kb. 20 perc) Hozzávalók 2 főre (6 db mini palacsintához): 60 g teljes kiőrlésű liszt 140 ml növényi tej (zabtej, vagy rizstej) 20 g agave szirup 1 csapott teáskanál foszfátmentes borkő sütőpor 1/2 teáskanál őrölt vanília 30 g puffasztott amaránt dió olaj, vagy bio kókuszzsír a sütéshez Elkészítés: az amaránt kivételével keverjük habverővel simára az összes hozzávalót, és a végén adjuk hozzá az amarántot. Kenjünk ki olajjal vékonyan egy serpenyőt, tegyünk bele 1-2 evőkanál palacsinta tésztát, és süssük oldalanként kb. 4 percig. Csorgassunk rá vékonyan agave szirupot, és fogyasszuk friss gyümölccsel! Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit Mediterrán kölestál (kb. 30 perc) Hozzávalók 2 főre: 250 g köles 250 ml víz só 1 fej vöröshagyma 1 cukkini 1/2 padlizsán 1 sárgarépa 4 ek. olívaolaj 80 g paradicsompüré 2 teáskanál szárított oregánó bors csírák 40 g pirított mogyoró Elkészítés: A jól megmosott kölest a vízzel és 1/2 tk. sóval feltesszük főni, forrás után kb. 20 percig. A hagymát felaprítjuk, a cukkinit és a padlizsánt felkockázzuk, a répát felszeleteljük. 3 ek. olívaolajat felforrósítunk és 5 percig pirítjuk benne a zöldségeket, majd hozzáadjuk a paradicsompürét, és az oregánót. 1 percig főzzük, sózzuk-borsozzuk. A kölest belekeverjük a pirított zöldségekbe, sózzuk-borsozzuk. A szárazon megpirított, felaprított mogyoróval és a csírákkal tálaljuk. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit 7. NAP Reggeli: szójajoghurtos - gyümölcsös kukoricapehely Összetevők: natúr szójajoghurt friss gyümölccsel, natúr kukoricapehellyel, kis puffasztott amaránttal, valamilyen aprított magfélével (pl. mandula, vagy dió) és egy evőkanál őrölt lenmaggal. Ebéd: fogyaszthatsz a tegnapi vöröslencse-levesből, ha maradt + quinoa-fasírt vegyes zöldsalátával http://www.vegagyerek.hu/2011/03/quinoa-fasirt.html DESSZERT!!!:-))), vagy uzsonna 16h-ig: Kesudió - panna cotta eperöntettel Vacsora: zöldborsós, füstölt tofus saláta http://fittanyuka.blogspot.hu/2011/07/zoldborsos-fustolt-tofusalata.html Kesudió - panna cotta eperöntettel Hozzávalók (4 kis formához): 70 g kesudiókrém 2 késhegynyi őrölt vanília 60g agave szirup 1 g agar-agar 1 csipet só Öntet: 150g fagyasztott eper, vagy erdei gyümölcs keverék felolvasztva 30 ml agave szirup 1 csipet só 1 csipet őrölt vanília Konyhai aprítógépben gyorsan keverjük simára a kesukrémet, a vaníliát, az agave szirupot, az agar-agart, sót és 280 ml vizet. Öntsük át egy kis lábasba a keveréket és állandó keverés mellett főzzük kb. 20 mp-ig! Öntsük ki kis panna cotta formákba. Fedjük le a tetejüket sütőpapírral és tegyük 1 órára a fagyasztóba! Az öntet hozzávalóit mixerrel pürésítsük. Kés segítségével lazítsuk fel a panna cotta oldalát, tegyük tányérra, és öntsük le az eperszósszal! Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit
Karalábé-reteksaláta joghurtos öntettel
2013. február 19. Lét-tudatos konyha
Hozzávalók: 2 db retek 1 kis fej karalábé csíra 1/4 kávéskanál só 1 teáskanál citromlé pici bors joghurt Elkészítése: A zöldségeket megtisztítjuk, a retket felkarikázzuk, a karalábét lereszeljük. Az öntethez a joghurthoz hozzáadjuk a citromlevet, a sót és a borsot. A zöldségeket kis tálkába helyezzük, leöntjük az öntettel és csírával díszítjük. Kapcsolódó recept: itt
Helyzetjelentés 2013. február:-)
Hát, üdvözlet minden kedves még idelátogató régi és új olvasónak!:-) Eddig bírta a lelkiismeretem...:-) Az elmúlt hetekben már napi szinten dörömbölt, hogy ismét írjak Nektek, hírt adjak magunkról, hiszen lassan már 7 hónap telt el az utolsó bejegyzés óta! Figyelem, hosszú lesz!!!:-) Ezért előreláthatólag két részletben nyilatkozom...:-))) Na, szóval, megpróbálom összeszedni... Az eltűnés legfőbb oka... Hát, az egyik legfőbb és legfontosabb, hogy 6 év gyes után ismét dolgozni kezdtem!:-)) Sőt, ami még csodálatosabb, hogy tavaly ősszel valóra vált egy nagyon régen, közel 15 éve dédelgetett álmom! Sikerült megnyitni Budapesten Magyarország első CANTIENICA Stúdióját!:-) 13 évvel ezelőtt kezdtem el Svájcban tanulni egy nagyon különleges alakformáló és testtartásjavító módszert, amit azóta is édesanyámmal még csak ketten tanítunk Magyarországon (sajnos!). Imádom a munkát, imádom EZT a munkát, amit már biztosan tudok, hogy az utam!:-) Ugyanakkor egy új vállalkozás beindítása, egy új módszer megismertetése gyakorlatilag a nulláról, sok munkával, és talán még több időbefektetéssel jár! Így az elmúlt években a főzésre, a blogolásra szánt idő teljesen átalakult! Sőt, igazából be kell, hogy valljam, hogy míg a gyes évei alatt folyamatosan a különféle recepteken, vegán megoldásokon agyalogtam, addig mostanság pl. a gerinc és az emberi test anatómiája, német szakcikkek fordítása és különféle marketingmegoldások tárháza az, ami kitölti az agytekervényeimet...:-)) Tehát, ha pl. fáj a hátad, lábad, nem rég született babád, netán frissebb, szebb arcvonásokat szeretnél, keress meg személyesen!:-))) KLIKK IDE! Vegaság/ vegánság... Nóóó para, én azért vega maradtam!:-))) Immáron lassan 21 éve (Úristen! Hát igen, 18 évesen kezdtem, lehet kiszámolni, most mennyi vagyok...:-)))). Na, de azért változások, tapasztalások voltak ezen a téren is az elmúlt 1-2 évben... Pl. tavaly nyáron igen erőteljesen elkezdett hullani a hajam... Az ok sokféle (lehet), én mindig abból indulok ki, hogy minden fizikai tünet mögött lelki elindító tünetek vannak... Nagyjából megleltem... Aztán elmentem vérvételre, és hát vashiány... Igen, vállalom!:-) Mert hogy bármilyen fajta étkezési irányzatot is képviseljen vki (és lehet akár húsevő is!), ha nem figyel az étkezésére kellőképpen, akkor idővel különféle hiánytünetek léphetnek fel nála... És hát miután már mindkét gyerek óvodába kezdett járni, és pedig dolgozni, hirtelen beleuntam és sajnáltam az időt a vegás főzőcskékre = szendvicsek, félkész kaják, sok szénhidrát. Ez kilókban és kiegyensúlyozatlan tápanyagbevitelben mutatkozott meg. Ja, meg most már nagyon pontosan megfigyelhető tüneteggyütesben: reggelenként enyhe remegés, napközben ólmos fáradtság, mindig aludnék, és egyre csökkenő étvágy, olyan nem kívánok semmit sem állapot. Vérvétel, kiderül vashiány, újratankolás... jajaja, nagyon nincs ez jól így! A hajhullás kapcsán előkerültek mindenféle vitaminok, homeopátia, stb. és aztán lassan megállt (kb. 3 hónap után). Jól megnyugodtam, majd ismét szépen visszaálltam a rossz szokásokra, és hát most megint hullik... Ja igen, az még fontos infó, hogy közben ismét elkezdtem sajtot és időnként tojást enni (biztosan a B12 miatt is van a hajhullás, gondoltam...). Hát, nagyon nem esett/ esik jól!!! Puffadás, émelygés, erőteljesen visszatérő allergiák (garatcsorgás, orrdugulás stbstb.). Áááá, nem nekem való ez továbbra sem!:-) Változtatni szükséges, ez nem vitás! És hát az is fontos infó, hogy gyakorlatilag életemben először, és mióta egyáltalán főzök, közel 40 évesen, elkezdtem megtanulni húst főzni a családnak... Feladtam a küzdést, hogy rajtam kívül mindenki húsevő, és hát azt sem lehet, hogy nekik mindig félkész kajákat adjak... A lelkiállapotot nem részletezném, sokféle volt a folyamat (undor-viszolygás-elkeseredettség stbstb.). A kaják pedig ennek megfelelően is sikerültek... Aztán majd egyre jobban... Legalábbis ezt mondják... Én nem kóstolom meg... A 7 éves fiam viszont nagyon tuti szakács lett közben, és besegít!:-) Kiváló ízérzékeléssel, és késztetéssel a konyha iránt! EGYEDÜL készít már (rizs)tejbegrízt, pudingot, palacsintát (meg is pörgeti a levegőben:-)), és legutóbb egy egész délelőttöt szánt arra, hogy ARANY GALUSKÁT készítsen!!:-) Én csak gyakorlatilag szakácskönyvből felolvastam neki a részleteket, ő pedig csinálta! A tészta dagasztásától a szaggatásig, diódarálásig, és sütőbe betolásig! És önállóan kreál is a konyhában: desszerteket, koktélokat...:-)) (bár nem mindig ehetőek-ihatóak, de nagyon nagy a lelkesedése:-))) Azt gondolom, az elmúlt évek konyhai időtöltései itt hozták meg az egyik gyümölcsüket!:-) A 4 éves lányom ugyancsak eszik húst, de ő kb. 50%-át annak, amit a fiam. Sokszor napokig ki is hagyja, és csak könnyebb húsféléket, halat eszik. Amikor viszont a családnak megfőzök egy 3 fogásos ebédet, magamra nem marad már energiám... De most változtatnom kell a saját étkezésemen, nincs mese! Készülök valamire nagyon, az életmódváltásommal kapcsolatban, de erről majd egy külön bejegyzésben!;-) Szerintetek mit tervezek? Tippeket szívesen fogadok!:-)
Mandarinos csokitorta
Nóri csinált a héten narancsos csokitortát, amit nagyon megkívántam Mandarinom volt itthon, így ez lett belőle Hozzávalók az alaphoz: 1 marék mandula 1 marék dió 1 avokádó 1 ek méz 2 ek bio kakaópor 1 leheletnyi só A mandulát és a diót ledaráljuk kávédarálón, majd alaposan összekeverjük a többi hozzávalóval. Egy tányérkán megformázzuk belőle a [...]
Vegán kalácspuding, mákos guba beütéssel
2013. február 10. Mindennapi ételeink
Pénteken kaptunk egy kedves nénitől, akivel minden péntek este találkozunk 1 kg kalácsot. Hát, nem bírtunk vele, így gondoltam, kalácspudingot készítek. A maradékból majd tiramisu készül...:-) Hozzávalók: 1/2 kg kalács 1 kg szilva (nálam mélyhűtött) 1/2 l mandulatej 1 csomag vaníliás puding 10 dkg nyírfacukor 10 dkg darált mák Elkészítés: A kalácsokat felvágjuk, majd kisebb darabokra vágjuk. (Négyfele, vagy karikákra szaggatjuk.) Tűzálló tálba beleszórunk szilvát, majd rátesszük a kalácsdarabokat, úgy, hogy egy karikát/darabot elhelyezünk a tálba, majd halmozunk rá szilvát, majd ismét kalács, majd szilva következik, ezt addig folytatjuk, amíg el nem fogy a kalács és a szilva is. Eközben elkészítjük a vaníliapudingot: a4 dl mandulatejet felteszünk főni, hozzáadjuk a nyírfacukort, 1 dl-t pedig kikeverünk a pudingporral. Amikor forr a tej, ezt beleöntjük és 5 perc alatt készre főzzük. Ezt ráöntjük a kalácsokra, megszórjuk mákkal és 190-200 fokon 20 perc alatt összesütjük. Közben mérsékeljük a hőmérsékletet, nehogy a kilógó kalácsszeletek megégjenek. TIPP: fogyasztható hidegen, melegen, tejszínhabbal, vagy anélkül.
Bolíviai törvény deklarálja a Földanya jogait!
2013. február 5. Govinda Vegetáriánus konyhája
Bolívia törvényhozó testülete törvényt hozott a Földanya jogairól.
Rizsfasírt
Hozzávalók: 20 dkg barnarizs 1 db natúr tofu 1 db pritaminpaprika 1 kis fej lilahagyma 1 tk vegamix 1 tk borsikafű, bazsalikom 1 tk só 1 ek kókuszzsír Nem egy bonyolult valami, viszonylag egyszerűen elkészíthető, a belseje puha, krémes, a külső része finom ropogós lesz. A barna rizst bő 2,5x-es mennyiségű vízben sóval és vegamix-szel feltesszük főni. Kb. 40 perc alatt készül el. Addig a tofut lereszeljük. Amikor készen van a rizs, hűtjük kicsit, majd a hagymát és a paprikát nagyobb darabokra vágva beleszórjuk, az egészet botmixerrel kicsit összedaráljuk, a végén belekavarjuk a tofut és a fűszereket. (Ha nehezen dolgozza össze, tehetünk hozzá kis vizet.) Egy nagy tepsit kibélelünk zsírpapírral, megkenjük, vizes kézzel fasírtokat formázunk, és elhelyezzük őket benne. Közepes lángon 30 percig sütjük az egyik, majd megfordítva 20 percig a másik oldalát. Friss salátával azonnal fogyasztható, ami nekünk most reszelt karalábé és répa keveréke volt kevés citromlével és pici sóval megbolondítva.
Vegán diós csokoládés keksz szendvics
2013. január 18. Zizi kalandjai
Mindig gondolkozom azon, hogy a címbe kitegyem-e a vegán szót, ha egy vegán receptet osztok meg. Úgy gondolom ez a szó még mindig sokakat elriaszt attól, hogy belevágjanak a sütésbe vagy főzésbe, mert azt gondolják, hogy ez valami ufo dolog és biztos olyan alapanyagok kellenek hozzá, amit macerás beszerezni. Igen, vannak olyan receptek, amelyekhez több alapanyag kell, de én hajlandó vagyok utána járni és beszerzem, ha számomra fontos. De vannak olyan receptek is, amelyeknek a hozzávalói nem igényelnek nagyobb utánajárást, sőt, lehet, hogy éppen mindenünk megvan hozzá a hűtőben és a kamrában. Persze lehet, hogy a kókuszzsír valakinek különleges dolog, nekem viszont már mindennapos élelmiszer.
Ezen elmélkedve úgy döntöttem, hogy írni fogok egy bejegyzést arról, hogy melyek azok az alapvető élelmiszerek, amelyek az én vegetáriánus konyhámban/kamrámban megtalálhatók, hogy mindig legyen esélyem egy gyors vega vacsora összedobására, ha éppen kevés az idő.
No, de most térjünk át ezekre a falatnyi finomságokra. Karácsonyra készültek és hatalmas sikerük volt. Kevés benne a cukor, teljeskiörlésű tönkölyliszt, valamint dió adja a tészta alapját egy csipetnyi fahéjjal és vaníliával fűszerezve. Lehet fogyasztani úgy is, hogy csak egy kekszre kenünk a csokoládé krémből, de össze is ragaszthatunk két kekszet a krémmel. Apró, hamm, bekaplak falatok! Gyorsan el fognak fogyni!
Vegán diós csokoládés keksz szendvics
Hozzávalók:
Kekszhez :
- 1 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt
- 3/4 bögre dió, darálva
- 2 teáskanál fahéj
- 1 teáskanál só
- 1 teáskanál sütőpor
- 1 vaníliarúd kikapart magjai
- 1/3 bögre nádcukor
- 1 teáskanál almaecet
- 1/4 bögre mandula/rizs/zab/szójatej
- 1/3 bögre kókuszzsír, folyékony állapotban
- 1/2 teáskanál mandula aroma (opcionális)
Csokikrémhez :
- 3/4 bögre 70%-os csokoládé
- 2 evőkanál mandula/rizs/zab/szójatej
- 1/4 bögre kókuszzsír
- csipet só
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)
Egy tálban keverjük össze a keksz száraz hozzávalóit: liszt, dió, fahéj, só, sütőpor. Egy másik tálban keverjük össze a nedves hozzávalókat: nádcukor, almaecet, mandulatej, kókuszzsír, mandula aroma. Öntsük a nedves hozzávalókat a szárazhoz, jól keverjük el a tésztát, formázzunk labdát belőle, csomagoljuk folpackba és tegyük a hűtőbe 15-20 percre.
Közben melegítsük elő a sütőt 180C fokra és tegyünk sütőpapírt egy tepsire.
A hűtött tésztából csípjünk le egy kis darabot, formázzunk kis golyót (pingpong labdánál kisebbet) belőle, tegyük a sütőpapírral bélelt tepsire és lapítsuk le a tenyerünkkel. A maradék tésztával is járjunk el így (nekem 36 db keksz jött ki ebből a menyiségből). Süssük kb. 15 percig, amíg aranybarnák lesznek.
Tegyük a krém hozzávalóit egy lábasba és alacsony láng felett olvasszuk meg az összes hozzávalót, közben kevergessük. Öntsük a krémet egy dobozba és tegyük hűtőbe addig, amíg kenhető állapotú lesz. A kihűlt kekszekből kenjünk meg egy darabot a krémmel és ragasszunk hozzá egy másik kekszet. Teszteljük egyből, hogy adható-e a vendégeknek vagy a családtagoknak! :)
Darálós keksz 2.
2013. január 17. Lét-tudatos konyha
A korábbi darálós keksz variációi, mogyorós és karobos ízesítésben. Mogyorós Hozzávalók: - 45 dkg liszt (30 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt és 15 dkg finomliszt) - 5 dkg darált mogyoró - 15 dkg vaj vagy növényi zsiradék (kókusz- vagy pálmazsír) - 3 ek nádcukor - 1 ek sütőpor Karobos Hozzávalók: - 45 dkg liszt (30 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt és 15 dkg finomliszt) - 5 dkg karobpor - 15 dkg vaj vagy növényi zsiradék (kókusz- vagy pálmazsír) - 3 ek nádcukor - 1 ek sütőpor - reszelt citromhéj Elkészítése: A hozzávalókat összegyúrjuk, kevés vizet adunk hozzá, épp csak annyit, hogy összeálljon, de ne legyen lágy. Pár órára vagy egy éjszakára hűtőbe tesszük. Másnap húsdarálóra szerelt kekszformán ledaráljuk. 200 °C-os sütőben rövid ideig sütjük. Kapcsolódó recept: itt
Expressz vegán női szeszély
2013. január 17. Mindennapi ételeink
Ez a sütemény kedden hajnalban készült, egy órám volt arra, hogy mindent előkészítsek, megsüljön a sütemény és a végén el is mosogassak. Hát, még maradt is időm. :-) Hozzávalók: 50 dkg finomliszt 2 ek. foszfátmentes sütőpor 1 dl extra szűz olívaolaj / napraforgó olaj 10 dkg nyírfacukor kb. 1 dl víz 1 citrom héja --- 1 kis üveg (házi) sárgabarack lekvár 20 dkg dió -- 4 dl Hulala habtejszín 2 marék dió 10 dkg nyírfacukor Elkészítés: A tészta hozzávalóit 5 perc alatt összegyúrjuk. Majd egy tepsit kiolajozunk, kilisztezünk, belesimítjuk a tésztát, majd megkenjük a lekvárral, megszórjuk a darált dióval. A Hulala tejszínt nyírfacukorral felverjük, majd beleforgatjuk a darált diót. Ezt is rásimítjuk a tésztára, majd előmelegített sütőbe téve 160 fokon 20-25 perc alatt összesütjük.
Banántésztás kókusztekercs
Nyers, természetes alapanyagú sütiről van szó, mely tésztájának a nedvességét a banán adja, innen az elnevezés is: “banántészta”, ami nem a hagyományos értelemben vett tészta.
Nem tartalmaz lisztet egyáltalán.
A banántészta alapanyagához összegyúrjuk az alábbi hozzávalókat: 2 banán, és annyi szárazanyag, amennyit felvesz, ez kb. másfél csészényi az alábbiakból: kávédarálón megőrölt kókuszreszelék, mandulatejből megmaradt mandulaliszt (vagy őrölt mandula), kakaópor.
Mandulaliszt készítése: A mandulatej elkészítése után a leszűrt szárazanyagból készül. A nedves mandulapépet egy tálcára tesszük, majd meleg helyen (pl. radiátoron) megszárítjuk. Ha megszáradt, kávédarálóban megdaráljuk, és már készen is van az alacsonyabb zsírtartalmú mandulaliszt. Íme:
Hasonlóképpen kókusztejből megmaradt kókuszzúzalékból is készülhet kókuszliszt, az is felhasználható a sütibe.
Itt pedig az összegyúrt banán-mandulaliszt-őrölt kókuszreszelék-kakaó alapanyagokból készült “tészta”,
ami nem bomba, és nem csokis hógolyó.
Ezt a banántésztát két sütőpapír között kinyújtjuk, és megkenjük a kókuszos töltelékkel:
Kókuszos töltelék: Most nem volt itthon kesudióm, de abból a legfinomabb, legkrémesebb, így mandulát és mogyorót használtam helyette. A mandulát és mogyorót egy kis kókuszreszelékkel, mézzel, vízzel, vanília porral (elhagyható) összeturmixoltam, hogy kenhető masszát kapjak, és rákentem a kakaós banántésztára.
Feltekerjük a tekercset és a fagyasztóba tesszük egy kis időre, hogy keményebb, szeletelhető állagú legyen.
Szeletelés után tálaljuk, én aszalt áfonya lekvárt készítettem hozzá, mely úgy készült, hogy aszalt áfonyát turmixoltam össze egy kis vízzel. Nem kell édesíteni, hiszen az aszalt gyümölcs már eleve édes, koncentrált a cukortartalma. Aszalt áfonya helyett bármilyen más aszalt gyümölcsből elkészíthető. Ha teheted: cukrozatlant és kénezetlent válasz, vagy házi aszalásút.
Nem mind ketchup, ami piros.
És beszéljen a fincsi végeredmény:
Kendermagos kenyér
2013. január 3. Lét-tudatos konyha
A kendermag esszenciális zsírsavakat és rostokat, valamint több mint 60 gyógyhatású anyagot tartalmaz. Hozzávalók: 40 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt 20 dkg finomliszt 10 dkg őrölt kendermag 1 evőkanál só 4 dkg élesztő 1 teáskanál cukor 4-4,5 dl víz Elkészítése: Az élesztőt 1 dl cukros vízben felfuttatjuk. A kétféle lisztet és a megdarált kendermagot elkeverjük a sóval, és a felfutott élesztővel. A többi langyos vizet apránként hozzáadva addig gyúrjuk a tésztát, amíg felülete sima és ragadásmentes nem lesz. Cipót formázunk belőle, enyhén belisztezzük, és letakarva félretesszük. Mikor megkelt, átgyúrjuk, és megformázzuk. Sütőedénybe helyezzük, tetejét bevagdossuk, és ismét megkelesztjük. 220 fokon sütjük. Ha üveg- vagy cserépedényt használunk, akkor nem melegítjük elő a sütőt, nehogy elpattanjon az edény. Kapcsolódó receptek: itt
Mákos tekercs
2012. december 29. Gitta nyersétel blogja
Az ünnepek alatt sokan kóstolták, és kérték tőlem a mákos tekercs receptjét. Szerintem is fantasztikus az íze, állaga. És ugyan karácsony már elmúlt, de miért ne lehetne máskor is - bármikor - mákos tekercset készíteni? Mákos tekercs: a mandulás és a mákos réteg között látszik a gyümölcslapEgy kisebb tekercshez: 10 dkg pucolt mandula 15 dkg datolya csipet őrölt fahéj 10 dkg mák 1 citrom reszelt héja 1 darab almalap (17x17 cm-es) A datolyát beáztatjuk, és ha megpuhult, akkor turmixgéppel datolyapépet készítünk belőle. A datolyapép lekvár sűrűségű, és teljesen krémes, puha. A mandulát beáztatjuk, majd megszárítjuk és nem túl finomra őröljük (a képen is látszanak fehér rétegben a nagyobb darabok). A datolyapép felével összekeverjük egy jól gyúrható masszává, fahéjjal ízesítjük. (ez lesz a világos tészta) A mákot is megdaráljuk, és a maradék datolyapéppel és a reszelt citromhéjjal összekeverjük, ez egy lágyabb massza lesz. A mandulás tésztát almalap nagyságúra nyújtjuk. Rátesszük az almalapot, jól lenyomkodjuk. Rásimítjuk a mákos krémet, és szépen feltekerjük. Jó neki, ha áll egy fél napot. Hűtőszekrényben 2 hétig is eláll. (de nem fog, mert megeszitek :))
Szedres Csokoládé - Nyers torta
2012. december 28. Fittanyuka Blog
A karácsony után általában besokallunk az édességekből, cukros süteményekből. Ígéretemhez híven megosztom veletek ezt a nyers torta receptet amelyet a minap készítettem el újra, könnyű finomság a nehezebb karácsonyi sütik után. Nem mellékes, hogy gluténmentes és alacsony cukortartalmú! Próbáltam minél könnyebbre készíteni, semmiképpen nem szerettem volna aszalványokkal gazdagítani a magas cukortartalmuk miatt, továbbá számomra nagyon töménnyé teszik az ilyen fajta süteményeket. Nem kedvező az aszalványokkal való dúsítás, édesítés azok számára sem akik savasodásban, candidában szenvednek. ( Ők édesítés gyanánt részesítsék előnyben az agave szirupot a méz helyett!) Hozzávalók: Alap: 200 g beáztatott, lehéjazott mandula, megdarálva 1 evőkanál útifűmaghéj őrlemény 40 g nyírfacukor vagy 2 evőkanál agave szirup 1 evőkanál szobahőmérsékletű kókusz olaj 100 ml víz Az összetevőket alaposan összeturmixoljuk és egy kisméretű, kapcsos torta formába ( kb. 10 szeletes) belenyomkodjuk és 2-3 órára a hűtőszekrénybe tesszük. Szedres krém réteg: 1 bögre friss vagy télen fagyasztott szeder ( habár természetesen értékesebb a nem fagyasztott változat) 1 avokádó 2 evőkanál agave szirup vagy méz késhegynyi bourbon vanília késhegyni őrölt fahéj ( erjedésgátló hatású!) 1 evőkanál útifűmaghéj őrlemény 1 evőkanál szobahőmérsékletű kókusz olaj 1/2 reszelt citrom héja és leve Az összetevőket alaposan összeturmixoljuk és az alaprétegre simítjuk. Nyers csokoládé réteg: 1 avokádó 2 evőkanál kakaó por 2 evőkanál agave szirup vagy méz 1 evőkanál szobahőmérsékletű kókusz olaj 1 evőkanál víz Az összetevőket alaposan összeturmixoljuk és az előző két rétegre simítjuk egy krém lapát segítségével. A tortát 3-4 órára a hűtőszekrénybe tesszük. Miután összeállt a torta, szétkapcsoljuk, tetejét megszórjuk kakaó porral, szederrel díszítjük. Hűtőben 2-3 napig eláll! Érdemes minél frissebben fogyasztani, mert a nyers gyümölcs gyorsan erjed! Fittanyuka
Karalábéfőzelék glutén-és tejmentes habarással
2012. december 27. Mindennapi ételeink
Egy gyors főzelék a mai napról. Karácsony után jólesik ám. :-) Hozzávalók: 3 nagyobb karalábé 1 közepes sárgarépa 1 fej vöröshagyma 2 tk. köménymag 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj 2 ek. Reform Vito ételízesítő 1 csipet só 1 csokor petrezselyem kb. 1 l víz -- 1 dl növényi tejszín (most kék Hulala) 2 ek. barnarizs-liszt 1 tk. Reform Vito ételízesítő 1 gerezd fokhagyma Elkészítés: A karalábékat megmossuk, és meghámozzuk, majd apró kockákra vágjuk. A répával ugyanígy járunk el. A vöröshagymát is apró kockákra vágjuk és vízen megpároljuk. Ehhez adjuk hozzá az olajat, a karalábét, sárgarépát és a fűszereket (só, vegeta, köménymag). Kb. 1 l vízzel felöntjük. Puhulásig fedő alatt főzzük a zöldségeket. Eközben a tejszínből, és a barnarizs-lisztből habarást készítünk, fűszerezzük az ételízesítővel és a széttört fokhagymával. Ezt hozzákeverjük a karalábés-répához, és összekeverést követőn kb. 5 perc alatt készre főzzük.
Aszalt, nyers mézeskalács
Zabtejből megmaradt törmelékből most mézeskalácsot készítettem.
Nem sütöttem, csak aszaltam néhány óra hosszat. Finom, ropogós állagú lett, ízre pedig finom kategória.
Természetesen liszt-, cukor-, tej-, margarin-, és egyéb adalékanyag mentes.
Elkészítés: Zabtejből megmaradt törmelékhez az alábbi hozzávalókat adtam: kávédarálóban finommá őrölt kókuszreszelék, zabpehely őrlemény, mézeskalács fűszerkeverék, méz, őrölt dió. Az arányok lényegtelenek, édesítés ízlés szerint. A lényeg, hogy egy gyúrható, tésztaszerű masszát kapjunk, amit kinyújtunk sodrófával két sütőpapír között, majd szaggatóval kiszaggatjuk.
Magokkal díszítjük. (pl. tökmag, napraforgó mag, szezámmag, mandula, chia mag… stb.)
Néhány óra hosszat aszaljuk (én kb. 3-4 órát aszaltam).
Jó étvágyat!
Beigli torta - Tej,-tojás,-cukor,-élesztőmentes
2012. december 21. Fittanyuka Blog
Karácsony elképzelhetetlen beigli nélkül, igazi hungarikum. A Karácsonyi Fittanyuka főzőtanfolyamon készítettük el. Az alábbi változat, mondhatni kettő az egyben, ugyanis egy sütéssel rögtön kétféle ízben készítjük ez a finomságot. Nincs repedés, hasadás, mint általában a beigli sütésnél. Különlegessége ennek a beiglinek, hogy minden szempontból megfelel a nem savasító sütik kritériumainak. Nincs benne élesztő, cukor és semmi tej,-tojás. Így bátran elkészítheti és fogyaszthatja az is aki cukorbeteg, candidás, vagy lúgosítani szeretne , de azért karácsonykor nem szívesen hagyja ki a beiglit! Hozzávalók: Tészta: 430 g világos tönköly liszt 200 g nem hidrogénezett bio margarin 40 g nyírfa cukor 1,2 dl víz vagy növényi tej 1 zacskó foszfát mentes sütőpor 1 csipet só Dió töltelék: 300 g darált dió 80 g nyírfa cukor 1 db narancs reszelt héja és leve 1 dl növényi tej 3 evőkanál cukormentes sárgabarack lekvár 1kk alma sűrítmény 1 kk vanília kivonat Mák töltelék: 300 g darált mák 80 g nyírfa cukor 30 g áztatott mazsola 1/2 citrom leve és héja 2 db reszelt alma 1 dl növényi tej kk vanília kivonat Puding krém ( elhagyható) 1 tasak vaníliás bio puding por 1 evőkanál nyírfa cukor 300 ml növényi tej Torta lekenéséhez: 4 evőkanál növényi tejszín, 2-3 evőkanál méz vagy agave szirup. Először elkészítjük egyenként a töltelékeket. A darált diót a hozzávalókkal ( kivéve a lekvár), összekeverjük és lassú tűzön főzni kezdjük, állandó kavarás mellett. Amikor felrottyant, félre húzzuk és hozzá keverjük a lekvárt. Majd hűlni hagyjuk. A mák tölteléknél szintén összekeverjük a hozzávalókat ( kivéve az almák )és lassú tűzön, állandó kavarás mellett főzzük. Az almákat lereszeljük nagy lyukú reszelőn és utólag hozzákeverjük a töltelékhez, majd hűlni hagyjuk. A puding krém készítésénél a port először csomómentesen elkeverjük a növényi tejjel és utána hagyományos módon elkészítjük a pudingot. Fontos, hogy ne legyen túlságosan híg. Amíg hűlnek a krémek összegyúrjuk a tésztát. Először a száraz, majd a nedves hozzávalókkal keverjük össze és kézzel, vagy robotgéppel alaposan összedolgozzuk a tésztát. A hűtőben fél egy órát pihentetjük. Miután kivettük a hűtőből még egyszer alaposan összegyúrjuk kézzel a tésztát és kettő , kb. 0,5-1 cm vastagságú lapot nyújtunk ki belőle. Egy 26 cm-es átmérőjű torta forma segítségével két alapot szúrunk ki a tésztából. Az egyik az alja lesz, a másik a teteje. Az alját belehelyezzük a kapcsos torta formába, megszúrkáljuk egy villa segítségével. A forma oldalát is körbe bevonjuk tésztával, kézzel összedolgozzuk a torta alját az oldalával. Megtöltjük a töltelékekkel. Körbe csiga formában rakjuk a töltelékeket, vagy készíthetjük fele-fele arányban is megosztva a tortát a kétféle töltelékkel. Én a csiga formát választottam, így egy szeletben mind a három töltelék szerepel. Körbe ragjuk tetszőlegesen a diót vagy a mákot, utána következhet a dió vagy puding, vagy megcserélve, kinek mi a szimpatikus. A torta tetejét kiszúrtam fenyő mintájú süti kiszúróval és így helyeztem rá a lapot torta tetejére. Oldalát kézzel összedolgozzuk. A kivágott fenyő mintákkal díszítettem a fedő lapot. Majd növényi tejszínt elkeverünk mézzel, vagy agave sziruppal és ezzel kenjük le a tortát, hogy szép fénye legyen. Előmelegített sütőben 180 C fokon 25-30 percig sütjük. A torta ötletét itt találtam, amit természetesen megreformáltam! Fittanyuka
Nyers zserbó
Néha készítek nyers zserbót aszalt gyümölcslapból, egyszerű elkészíteni, tej-, tojás-, vaj-, margarin-, lisztmentes élő finomság.
Kevés, természetes alapanyagokból is pillanatok alatt tudunk az ünnepi asztalra finom édességet varázsolni.
Hozzávalók: aszalt gyümölcslap, méz (vagy növényi szirup pl. agavé), kis citrom héja, citromlé, dió
csokimázhoz: kakaóvaj, stevia por (Crysanova), kakaópor
Elkészítés: A diót darálón vagy aprítógépben apróra őröljük, majd összekeverjük a mézzel, citromhéjjal és citromlével. Mindenből ízlés szerinti mennyiséget rakunk bele.
Ezt a diós masszát rákenjük az aszalt gyümölcslapra, majd újabb réteg diós massza, gyümölcslap, újabb diós massza, újra gyümölcslap. (összesen 4 gyümölcslap és 3 réteg diós krém)
Csokimáz: a kakaóvajat kíméletes hőfokon megolvasztjuk, hozzáteszünk ízlés szerinti mennyiségű stevia port és kakaóport, majd a zserbó tetejét megkenjük vele.
Hogy hamar megszilárduljon, rövid időre a mélyhűtőbe tesszük.
Egy picit pihentetjük, hogy a gyümölcslap a levegő páratartalmánál és a krém nedvessége folytán megpuhuljon. Meleg vízbe mártott késsel felszeleteljük.
Megjegyzés: Van, aki méz helyett aszalt sárgabarackból készített lekvárt ken a rétegek közé. (aszalt sárgabarackot kevés vízzel turmixolunk, hogy lekvár sűrűségű masszát kapjunk, nem szükséges tovább édesíteni) Méz és lekvár együttes használatát nem javaslom, mert úgy túl édes lesz.
Kellemes sütizést!
Vega karácsony - Mázas diós lencsesült
2012. december 16. Zizi kalandjai
Gyors közvélemény kutatást tartottam a Facebook-on és meglepetésemre nem az édeset, a csokisat választottátok, hanem a vega fasírtot. Karácsony közeledtével folytatódik a vega karácsony, vagyis mi kerülhet vegetáriánus családok vagy vendégek elé az asztalra. Persze ezek az ételek karácsony után is megállják a helyüket. Igazán laktató fogás egy egyben sült, gazdag fasírt, sokféle körettel (ebből igyekszem két receptet is hozni még az ünnepek előtt) tálalva.
Tavaly a vörösáfonyás pisztácia mandula sült nagyon nagy sikert aratott, de a diósült is fantasztikus, megunhatatlan (húsevők sem hiszik el, hogy nincsen benne hús). A mostani egyben sültnek a zöld lencse adja az alapját, amely könnyen emészthető fehérjét tartalmaz. Ezenkívül került bele dió, mogyoró, kesudió, zöldségek, alma és fűszerek és ráadásul vegán. A tetejére egy balzsamecetes ketchup-os máz készült. Mi nagyon ritkán eszünk ketchup-ot, ezért ehhez a fasírthoz igyekeztem jó minőségűt beszerezni, amelyben semmi felesleges adalékanyag nincsen. Tápláló, laktató fogás kerekedett belőle.
Mázas diós lencsefasírt
(Recept néhány pontjában megváltoztatva: Oh She Glows)
Hozzávalók 6-8 főre:
Fasírthoz :
- 190 g zöld lencse
- 100 g dió
- 60 g törökmogyoró, kesudió vegyesen
- 3 evőkanál őrölt lenmag + 6 evőkanál víz
- 2 nagy fej vöröshagyma, felaprítva
- 3 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 120 g répa, felaprítva
- 1 közepes alma, meghámozva, kimagozva, lereszelve
- 40 g zabliszt
- 60 g teljeskiörlésű kenyérmorzsa
- 1 teáskanál friss rozmaring, aprítva (szárított is használható)
- 1 teáskanál friss kakukkfű (szárított is használható)
- 1 teáskanál chili pehely (opcionális)
- 1/2 csokor petrezselyem, felaprítva
- só, bors
Balzsamecetes almás mázhoz :
- 60 ml ketchup
- 1 evőkanál juharszirup
- 2 evőkanál édesítetlen almaszósz
- 2 evőkanál balzsamecet
Egy lábasba tegyünk 750 ml vizet. Adjuk hozzá a zöld lencsét, sózzuk és főzzük meg 40-50 perc alatt. Egy kis tálkában keverjük össze az őrölt lenmagot a vízzel és hagyjuk állni 8-10 percig, amíg zselés állagú lesz (ezzel helyettesítjük a tojást). A diót, törökmogyorót és kesudiót száraz serpenyőben pirítsuk meg 6-8 perc alatt.
Megkönnyítettem a helyzetemet, hogy mindent konyhai robotgépben aprítottam fel, daráltam meg. Először a pirított diót, mogyorót és kesudiót, majd a vöröshagymát, fokhagymát, petrezselymet és répát. Ezeket öntsük egy nagy tálba, adjuk hozzá a lereszelt almát, a zöldfűszereket, a chili pelyhet, zablisztet és a kenyérmorzsát. A megfőtt lencsét szintén pürésítsük a robotgépben vagy tűrjük pépesre villával és adjuk a többi hozzávalóhoz. Ízesítsük sóval, borssal és jól keverjük össze a masszát.
Melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Közben egy kis tálban keverjük össze a máz hozzávalóit.
Egy 23 cm hosszú püspökkenyér formát olajozzunk ki (ha szilikon formát használunk, akkor nem kell kiolajozni), kanalazzuk az aljára a máz 2/3-át úgy, hogy egyenletesen mindenhol betakarja. A fasírt keveréket nyomkodjuk a formába (nekem kicsit sok lett, így egy keveset meghagytam a masszából és fasírtot sütöttem belőle teflonserpenyőben). 180C fokon süssük 50-60 percig, amíg szép barna színű és ropogós lesz. Hagyjuk a formában hűlni kb. 10 percet, majd fordítsuk ki belőle és kanalazzuk a tetejére a maradék mázat.
Szaloncukor - Narancsos marcipán
2012. december 15. Fittanyuka Blog
A szaloncukorról most már elmondhatjuk, hogy igazi hungaricum. Habár az én gyermekkoromból nincsenek szép emlékeim a szaloncukorról. Ennek az egyik oka, hogy Erdélyben mi is ugyanígy a magyar szokások szerint tartottuk a Karácsonyt, de mivel Romániában nem ismerték el a magyar szokásokat ezért szaloncukrot sem árusítottak sehol. Ezért házi szaloncukor volt mindenkinél, ami valamiféle olvasztott cukor volt selyempapírba csomagolva, amelybe gyerekként majdnem beletört a fogunk. Ráadásul inkább csak szimbólumként lógtak, kőkeményen a fán, mert nagymamám gondosan évente újracsomagolta őket. Én nem rajongtam értük, ezért nemis kísértettem a sorsot, ellenben az öcsém:). Ha akkor ezt a receptet átadhattam volna a nagyimnak... Másik emlékem amikor kisiskolásként, király lány jelmez hiányában anyukám legnagyobb csalódásom ellenére szaloncukornak öltöztetett:)) Nézzük a receptet: Ez már a nyers édesség kategóriába tartozik, könnyen, gyorsan elkészíthető. Csomagolhatjuk saját kezűleg dekorált selyempapírba, vagy csomagolás nélkül akár csak a fa alá is tehetjük. Hozzávalók ( kb. 30 darab) 250g darált mandula ( mandula liszt) 60 g nyírfacukor porrá darálva 2 teáskanál útifűmaghéj őrlemény 5-6 csepp bio narancsolaj ( sütéshez való) 1 evőkanál kókusz olaj 1/2 bio narancs reszelt héja késhegyni őrölt bourbon vanília 100 ml meleg víz 150 g Étcsokoládé bevonó Először a mandula lisztet összekeverjük a por nyírcukorral, vaníliával, reszelt narancs héjával, útifűmaghéj őrleménnyel, majd hozzáadjuk a meleg vizet. Kézzel is átdolgozhatjuk, de homogénebb masszát kapunk ha kézi robot gép segítségével kicsit összedolgozzuk. Hűtőbe pihentetjük minimum fél órát. Nedves kézzel újra átgyúrjuk a masszát és hengert formálunk olyan vastagságút amilyen vastag szaloncukrokat szeretnénk. Késsel feldaraboljuk a hengert és a félkész szaloncukrokat egy tálra helyezzük. Mélyhűtőbe helyezzük őket kb. 10 percre. Víz gőz felett felolvasztjuk az étcsokoládé bevonót és a szaloncukrokat egyenként belemártjuk, majd sütő papírra helyezzük őket. Ha megdermedt a csoki réteg csomagolhatjuk. Hűvös helyen tároljuk, de nem fontos hűtő szekrényben. Tipp: Az a tapasztalatom, hogy más olajosmag őrleménnyel készítve, akár vegyesen is nagyon finom az összhatás! Pl: darált dió, török mogyoró. Fittanyuka
Vegán narancsos-mákos bejgli
2012. december 11. Mindennapi ételeink
Nálunk tegnap elindult a bejgli szezon: este azon kaptam magam, hogy nagyon mákos dolgot kívánok; így hát bejglit sütöttem; 1 óra alatt mosogatással együtt készen is lettem vele: már csak emiatt is érdemes kipróbálni. Hozzávalók: 25 dkg liszt (fele finomliszt, fele teljes kiőrlésű liszt) 6 ek. méz 1 citrom héja 1 dkg élesztő kb. 2 dl narancslé 0,25 dl 100% extra szűz olívaolaj -- 30 dkg mák 15 dkg nyírfacukor 1 narancs héja 2 ek. vaníliapor 2 dl víz Elkészítés: A liszteket összekeverjük, az élesztőt langyos mézes vízben felfuttatjuk, majd hozzáadjuk a liszthez. Belekeverjük az olajat, citromhéjat, narancslevet; mézet. Rugalmas tésztát gyúrunk, melyet 35 percig meleg helyen kelesztünk. Eközben elkészítjük a tölteléket. A mákot megdaráljuk; majd összekeverjük a vízzel, mézzel, vaníliaporral, narancshéjjal. Összefőzzük, kihűtjük. A tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk, megkenjük a mákkal, felcsavarjuk. Olajozott, lisztezett tepsibe tesszük, megkenjük mézzel a tetejét, megszurkáljuk villával. Az előmelegített sütőt a legkisebb fokra kapcsoljuk, és ebbe beletéve még 15 percig kelesztjük (ez idő alatt elmosogatunk:), majd 160-180 fokra kapcsolva a sütőt, kb. 35-40 perc alatt kisütjük. Időközben lejjebb vehetjük a hőfokot.
Sokmagos zabkeksz
2012. december 8. Fittanyuka Blog
A recept forrása Anyukám, tőle kaptam ezt a nagyszerű ötletet! Annyi benne a mag, hogy már a magoktól nagyon ropogós. Bátran ajánlom akár nasinak, vagy reggelire, tízóraira, mert alacsony a szénhidrát tartalma és glikémiás indexe. Az ünnepek alatt is bátran fogyaszthatjuk a különböző cukros nasik, sütemények alternatívájaként, vagy akár energia szeletként. Hozzávalók: 11 dkg zabpehely 11 dkg zabliszt 12 dkg nem hidrogénezett, bio margarin 5 dkg napraforgó mag 5 dkg mák, darálatlan 3 dkg szezámmag 5 dkg török mogyoró,( összetörve ) 3-4 evőkanál méz maréknyi mazsola 1 kávéskanálnyi szódabikarbóna kb. 1,5 dl növényi tej, vagy víz A margarint meleg helyen folyóssá olvasszuk, annyira, hogy eltudjuk keverni a szintén folyékony mézzel. Ehhez a masszához keverjük a szódabikarbónát, majd egyenként a többi hozzávalót. Annyi vizet vagy növényi tejet adunk hozzá, hogy a massza formálható legyen. ( ez kb. 1-1,5 dl.) Kis golyókat formálunk belőle és sütő papírral kibélelt sütőlapra helyezzük őket, kissé ellapítjuk majd előmelegített sütőben 180 C fokon, 15-20 percig sütjük. Vigyázat, mert a magok miatt gyorsan megéghet!Fittanyuka
Töltött fekete retek (vegán)
2012. december 3. Dulmina tündérkonyhája
Sokáig nemigen vettem fekete retket, mert nyersen nem kedvelem erős ízét. Megfőzve vagy megsütve azonban sokat ,,szelídül". Állagában a karalábéra emlékeztet így, ízre azonban sokkal karakteresebb, ezért önmagukban jellegtelenebb hozzávalókat érdemes mellétenni. Ebbe a töltött változatba gabonapehely és kenyérmorzsa került, a retekhez illő, magyaros jellegű fűszerezéssel. A hagyományos vonalra
Brokkolis zöldturmix
Már írtam arról, hogy milyen favorit nálunk mostanság a brokkoli. Bizony nem csak krémlevest készítettem belőle, hanem zöld turmixot is megspékelve egy kis karfiol levéllel. Így ezzel a finom zöld lével indítottuk egyik hétvégénket. A recept: Hozzávalók: néhány rózsa tisztára mosott brokkoli 3-4 db karfiollevél 1 csokor karalábélevél 1 csokor répalevél 2-3 szem alma víz turmixgép szűrő Elkészítés: Először az almadarabokat tesszük a turmixgép poharába, majd a brokkolit, végül az összetépkedett leveleket. Minden zöldet nagyon alaposan megmosunk, mielőtt a gépbe aprítjuk! A brokkoli rózsáit is jól átmossuk, majd apróbb darabokban a turmixgépbe vágjuk. A megmosott zöldségleveleket apróra tépkedjük. Felöntjük 1-1,5 dl vízzel és alaposan összeturmixoljuk. Tehetünk bele ízlés szerint pár csepp citromlevet és/vagy fokhagymát, újhagyma szárakat is. Miután összeturmixoltuk érdemes szűrőn átszűrni és azonnal elfogyasztani. Van, aki szűrés nélkül is meg tudja inni. Mi kipróbáltuk mindkettőt. Attól függően, hogy mennyi répa- és karalábélevél kerül a turmixba, lehetséges, hogy fogyasztható szűrés nélkül is. Ha ezekből lényegesen kevesebbet teszünk bele, akkor igen. Ha nem tudjuk, honnan szerezzünk be leveleket, menjünk el a közeli zöldségeshez, vagy piacon járva az árusok általában leszedik a növények zöldjét - legjobb helyek ezek. Pénzbe sem kerül, leszámítva a brokkolit és az almát (ha nincs almafánk). Fontos, hogy nagyon alaposan átmossuk őket! Egy adag léhez nagyjából egy kisebb zacskónyi zöld levél elég. Rákos, daganatos betegséggel küzdőknek is ajánlják. Készíthetünk több adagot is, üvegbe áttöltve magunkkal vihetjük a napunkra - munkába, vagy kinek éppen mi a dolga. Gyorsan elkészül. Érezhetően frissíti a szervezetet - legalább is én így tapasztaltam. Egyik ismerősömet pedig láttam, hogy lefagyassza az elkészült zöld levet. Műanyag poharakba töltve tette a fagyasztószekrényébe. Amíg lehet, frissen fogyasszuk, friss zöldségekből!
Brokkoli krémleves (vegán)
Az egyik legegyszerűbb, leggyorsabb krémleves. Semmi macera, semmi nehézség, csak egy-két fej brokkoli, víz, só, fokhagyma és rövid idő alatt szenzációs brokkoli krémlevesben lehet részünk. Nem kell hozzá se krumpli, se tejszín. Ebben a módban elkészítve cukorbetegek is nyugodtan fogyaszthatják, sőt kifejezetten ajánlott nekik, mivel a zöld színű zöldségek jótékony hatással vannak a cukorbetegségre. A recept: Hozzávalók: - Kb. 1 kg brokkoli - víz - só vagy ételízesítő - fokhagyma - turmixgép Elkészítés: A brokkolit rózsáira szedjük, törzsének végét levágjuk, a törzsének többi részét feldaraboljuk. Megmossuk a zöldséget, majd egy kevés víz alatt (kb. 1.5 dl) megpároljuk úgy, hogy sóval vagy ételízesítővel meghintjük. Fokhagymát is teszünk hozzá. Amikor a brokkoli jól megpárolódott, turmixgépbe tesszük, felöntjük vízzel (ha elég víz maradt a párlásból, az is jó hozzá, ha nem, akkor adjunk még hozzá vizet) - kb. 2-2,5 dl víz kell hozzá. Összeturmixoljuk. Ha jó a turmixgépünk - úgy értem, képes teljesen pépessé keverni, aprítani, akkor szerencsénk van, nem szükséges átszűrni sem. A turmixot a fazékba visszatöltjük, az első rottyanásig még forralunk rajta egyet és kész is a leves. Tálalásnál darált lenmagot és napraforgóbelet, szezámmagot szórtunk a leves tetejére. De pirított kenyér vagy zsemlekockák is finommá varázsolják. Máskor friss hagymakockákkal ízesítettük. Tényleg nem adtam hozzá se krumplit, se tejszínt, pláne nem tojásfehérjét. Miért rontsam el az eredeti, finom ízt bármilyen adalékkal? Mostanában ez volt a "best of" krémleves. Hetente legalább egyszer főztem ilyet. Ráadásul brokkolit is egész olcsón szereztem. (max. 200 forint volt egy egész kg) Nem csak cukorbetegeknek, de 90 napos diétát folytatóknak, fogyókúrázóknak is jó ez a leves.
Zserbó árpából (sütés nélkül 30 perc alatt)
Juditnak ajánlom ezt a desszertet, jobban mondva receptet, aki az előző nyáron (2011) kóstolta meg nálunk ezt a remek finomságot. Csak hogy a több Judit ismerősöm közül magára ismerjen biztosan, elárulom azt is, hogy azon a nyáron egy kellemes hétvégét töltöttünk el együtt, kirándultunk, libegőztünk, a János-hegyet jártuk be. Szóval Juditnak nagyon ízlett ez a csemege és most végre újból elkészítettem (majdnem másfél év után, pedig nagyon finom!), így megosztom a közönséggel is. Másik Judit barátnőmnek is ajánlom, amennyiben gluténmentes diétájában fogyaszthat árpát. :) A recept: Hozzávalók: - 50 dkg árpa - 2 evőkanál biocsicsóka-sűrítmény (elhagyható) - édesítőszer (méz, gyümölcscukor, nyírfacukor, stb. - ki mit használ) - karobpor vagy kakaópor - baracklekvár - darált dió - víz Elkészítés: Az árpát alaposan megmossuk, az a jó, ha van időnk arra, hogy áztassuk. Egy éjszakát vagy legalább pár órát. Ha nincs rá mód, akkor a megmosott árpát feltesszük főzni. Áztatás esetén gyorsabban megfő. A megfőtt árpához hozzákeverjük a biocsicsóka-sűrítményt, majd addig édesítjük, míg megfelelő édest ízt elérjük. Három egyenlő részre osztjuk. Az első adagot leterítjük egy picit mélyebb tálba. Nekem jénai üvegedényem jutott erre a célra. Megkenjük baracklekvárral. Ismét egy adag árpával befedjük. Szórunk rá darált diót, amit előtte szintén édesítünk. Ha mézzel keverjük össze a diót, akkor miután a dióval megszórtuk az árpát, akkor csurgatjuk rá a mézet (ne túl vastagon). Az utolsó adag árpát is elterítjük a diós rétegen és ezt karobos vagy kakaós mázzal egyenletesen leöntjük. Karobos máz: - Karob - méz vagy gyümölcscukor, nyírfacukor, stb. - ki mit használ - víz A karobport kikeverjük a cukorral, majd kevés vizet öntünk hozzá és felmelegítjük. Addig melegítjük, míg egy picit sűrűbbé - olvasztott csoki állagúvá nem válik. Fényes lesz a máz, ha pár csepp olajat is keverünk hozzá. A desszertet pár órára hűtőbe tesszük. Tálalásnál gyümölcsöt tehetünk a tetejére.
Almás pite ikszedik változat
Anya átválogatta egyik este az almát, és megemlítette, hogy régen készítettem almás pitét, elhasználhatnánk abba a rosszabbját. Könnyen belementem, mert az almás süti bizony finom dolog. Ő pucolt, én gyúrtam. Illetve a kenyérsütő gép, aztán én. A tésztához adtam egy kis darált diót, amitől nagyon finom íze lett, és még a diót nem szerető családtagjaim sem panaszkodtak miatta. Hozzávalók: 30 dkg tk liszt 5-10 dkg darált dió 3 ek olivaolaj 2 ek zabliszt 1 ek rizsliszt (elhagyható) 1/2 ek lenmag (elhagyható) 1 cs foszfátmentes sütőpor 1 csipet só 250 ml must (szőlőlé, almalé) A száraz hozzávalókat egy tálban összekeverjük, majd ráöntjük a mustot. Ha almalével, vagy más gyümölcslével készítjük, adjunk hozzá 1-2 ek gyümölcscukrot, mert azok nem olyan édesek.
Nutella - házi mogyorókrém (egészségesebb verzió)
Szerintem sokkal valódibb, finomabb, mogyorósabb íze van a házilag elkészített mogyorókrémnek, mint bármelyik üzletben kapható próbálkozásnak. Ráadásul ha mi készítjük, tudjuk pontosan, mi kerül bele. Feltehetőleg semmi mesterséges. Számomra olyan fenséges íze van, hogy szó szerint sajnálom azokat az embereket, akik mogyoróérzékenyek, és nem fogyaszthatják. Ha ez így van, még mindig elkészíthető szezámmaggal, s közel hasonló ízt kapunk. Feltéve, ha szezámmagot viszont fogyaszthatunk... A recept: Hozzávalók: - 1 marék mogyoró - víz - 1 csapzott kanál karobpor vagy kakaópor (szerintem karobbal finomabb...) - édesítőszer - méz, gyümölcscukor, barnacukor, xilit,aszalt gyümölcs (pl:datolya) stb. - aprítógép (min. 500 Watt) Elkészítés: Ha a mogyoró nincs megpirítva eleve, akkor egy teflon edényben enyhén megpirítjuk. (Finom illata és íze lesz.) Ha pirított mogyoró van a birtokunkban, akkor erre nincs szükség. Egyszerűen az aprítógépbe tesszük. Hozzáadjuk a karobot (vagy kakaót). Összedaráljuk. Egy tálkába szórjuk, amikor már teljesen por állagú lett és egy kevés vizet, valamint ízlésünknek megfelelő mennyiségű édesítőszert keverünk hozzá. Az elkészült krémet kenyérre kenjük. Tovább ízesíthetjük, ha a kenyérre teszünk gyümölcsöt - például ananászt vagy almát, vagy körtét. Parti és vendéglátó falatnak is kitűnő csemege. Pláne, ha kis kockákat készítünk, tetejükre szép kis gyümölcsszeletet teszünk, fogpiszkálóra szúrjuk. Gyorsan elkészül és persze azonnal elfogy. Csak egy dolgot ajánlok hozzá: Mértékletességet - feltéve, ha nem akarunk pattanásokat, vagy nehezebb gyomrot. Nemcsak kenyérre kenve, de süteményhez is remek krémet készíthetünk gyorsan a mogyoróval így. Megtölthetünk vele palacsintát is, vagy kalácsot, kelt-tészta félét.
Tofu egyszeregy
2012. november 13. Zizi kalandjai
Kemény tofu
A következő receptes bejegyzés előtt egy picit ismerkedjünk a tofuval! Ki az, aki szereti, ki az, aki utálja? Kóstoltátok már egyáltalán? Mi a véleményetek róla? Elmesélem, hogy nekem mi volt.
Először nagyon idegenkedtem tőle, főleg a génmódosítás miatt. Kezdjük azzal, hogy mi is az a génmódosítás? Azokat nevezzük génmódosított élőlényeknek (angolul Genetically Modified Organisms, röviden GMO), melyekbe valamilyen más élőlény egy ismert funkcióval rendelkező génjét laboratóriumi körülmények között bevitték, és ott működésre kényszerítették annak érdekében, hogy a befogadó szervezet új tulajdonságokkal rendelkezzen - Móra Veronika, Ökotárs Alapítvány szakértője. Ez tehát lehet egy vagy több genetikai elem, és a hangsúly a laboratóriumi körülményeken van, hiszen a módosult szervezet nem keresztezés vagy mutáció által jött létre. A génmódosítás a fajok közötti határokat is átlépi. Magyarországon az új Alaptörvény külön cikkben rendelkezik a genetikailag módosított élőlényektől mentes hazai mezőgazdaságról, noha termékekben (főleg húskészítményben) előfordul génmódosított összetevő. A terméken jelölni kell a genetikailag módosított összetevőt - ez azonban a gyakorlatban koránt sincs mindig így. (A génmódosításról, a szabályokról még többet olvashattok itt, itt, itt, itt és itt.)
Főleg ezért nem ettem tofut, annak ellenére, hogy már vegetáriánus voltam javából. Aztán felmértem a hazai piacot és találtam olyan tofut, amely magyar nem génmódosított szójából készül, így gondoltam, hogy adok neki egy esélyt. Fokhagymával pirítottam össze a felaprított tofu kockákat és nagyon jól sikerült. Ízlett. Úgy döntöttem, hogy adok neki esélyt és bevezetem a táplálkozásomba.
A tofu egy kínai eredetű élelmiszer, melyet szójababtej megaltatásával és a visszamaradt túró összenyomásával készítenek. A tofu a kínai konyha alapvető élelmiszere és hagyományosan része a japán, koreai és a délkelet-ázsiai országok konyhájának is. A legtöbb tofu fehér vagy világossárga, azonban létezik barna tofu is. A tofu egyik kiemelkedő érdeme a magas fehérjetartalma. Tartalmaz nátriumot, foszfort, vasat, kálciumot, gazdag B1 és B2 vitaminban. Jó hatással van a szív-és érrendszeri megbetegedésekre, az anyagcserére, a zsír és cukor felszívódására és nem tartalmaz koleszterint. Szagtalan, semleges az íze és az aromája, így hihetetlenül sokoldalú. Használhatjuk előételekhez, levesekhez, főfogásokhoz, köretekhez és desszertnek is.
Balról jobbra fentről lefelé: préselt (fehér), kemény, lágy vagy selymes, közepesen kemény, préselt (barna), szuper kemény
A tofu fajtái
Lágy/selymes tofu (friss)
Ennek a legmagasabb a víztartalma, ugyanis a lágyságot úgy érik el, hogy a tofut megalvasztják anélkül, hogy kipréselnék belőle a felesleges vizet. Finom, selymes, pudingszerű az állaga, ezért kiváló vegán süteményeknél, tortáknál krémek készítéséhez. 85 grammból 4-5 gramm a fehérjetartalma. Én még nem dolgoztam vele, noha szemeztem már vele az üzletekben, hogy megveszem. Azt hiszem egy vegán krémes tortáért érdemes kipróbálni.
Közepes és kemény tofu (friss)
Nagyon hasonlóak, csak az egyik keményebb, mint a másik. Az eljárás során a szójatej alvadásakor szétválasztják a túrót és a savót, aztán összesűrítik a túrót. Ez az, amitől keménységet kap, de még mindig magas a víztartalma, azonban kevésbé sérülékeny, mint a lágy tofu. Enyhén rücskös a külseje, keménysége a nyers húséhoz hasonló, de általában annál rugalmasabb. Külföldön megkülönböztetnek még extra kemény és szuper kemény változatot is. 85 grammból 6 és 14 gramm közötti a fehérjetartalma. Az itthon kapható tofuk közül a leggyakoribb a kemény tofu, én is ezt használom szinte mindenhez.
Szárított tofu (friss)
Extra kemény tofu fajta, amelyből rengeteg vizet kipréselnek. Rugalmas, gumis az állaga. Egyik fajtáját nagyon laposra préselik és vékony csíkokra vágják, így úgy néz ki, mintha friss tészta lenne. Még nem találkoztam ilyennel.
Pirított tofu (feldolgozott)
Ha a tofut megpirítják, még keményebb és húsos lesz, ezért nagyszerű kiegészítő lehet levesekhez, zöldséges ételekhez. Kívül aranysárga, belül fehér színű. Ugyanez elérhető, ha kemény tofut pirítunk meg, de ha sietünk a főzéssel, jól jön az előre pirított tofu.
Fermentált és büdös tofu (feldolgozott)
A Wikipédia megemlíti még ezeket is, mint tofu fajtákat. A fermentált változat előre felkockázott tofu darabokból áll, amelyeket levegőn kiszárítanak és baktériumokkal erjesztenek. Ezeket a falatokat aztán rizsbor, sós víz, ecet és darált chili paprika keverékébe teszik, de van olyan fajtája, melyet rizsszemek, babpástétom és szójabab keverékébe helyeznek. A büdös tofu lágy fajta, amelyet zöldségek és halszósz keverékében erjesztenek.
Ízesített tofu (feldolgozott)
Természetesen van édes és sós változat. Készítésekor a szójatejhez kevernek gyümölcsöt, cukrot vagy tojást.
Tofuból, vagyis szójatejből készített egyéb termékek
A tofu készítés során melléktermék is keletkezik, ilyen a tofu kéreg (vagy bőr). A szójatej forralása (ugyanúgy, mint a tehéntejnél) során a tej tetején vékony filmréteg képződik. Ezt aztán összegyűjtik és sárgás lapos tésztaszerű anyaggá préselik. Állítólag minden tofut szeretőnek egyszer ki kell próbálnia a tofu kérget. A kínai és a japán konyhában népszerű.
A felesleges víz kipréselése a tofuból
Ha tofuból készítünk valamit, érdemes előtte mindig kipréselni belőle a felesleges vizet. Így a tofu jó sűrű lesz és elkészítése után könnyű rágós lesz az állapota. Ehhez a folyamathoz szükségünk lesz konyhai papírtörlőre, egy konyharuhára és néhány szakácskönyvre, nehezéknek. :)
1. Csomagoljuk a tofut egy réteg papírtörlőbe.
2. Csomagoljuk a tofut még egy réteg papírtörlőbe.
3. Két réteg papírtörlő után jól csomagoljuk be egy konyharuhába.
4. Tegyünk a tofu csomagunk tetejére néhány szakácskönyvet nehezéknek (stílszerűen választottam a nehezékeket :)). Hagyjuk ilyen állapotban 20-60 percen keresztül, attól függően, hogy mennyi időnk van. Közben persze előkészíthetjük az ételünk többi hozzávalóját... vagy akár szakácskönyveket is lapozgathatunk, ha már mindennel készen vagyunk.
5. Kockázzuk vagy szeljük fel a préselt tofut és már készíthetjük is a finomságot!
Remélem ezzel a kis összefoglalóval kedvet hoztam nektek a tofuhoz. Főleg azoknak, akik eddig még nem kóstolták, nem főztek belőle semmit. Húsevőknek is bátran ajánlom, hogy néha-néha egy-egy szelet hús helyett inkább tofuból készítsenek valamit. Ha jól be van ízesítve, tényleg nagyon finom, én legalábbis nagyon megszerettem. Sok recept van már a blogomon, amelyek adhatnak ötletet, inspirációt, de tervezem, hogy még több lesz, hogy segítsek széleskörűvé tenni a tofut.
Szóval hajrá! Adjatok egy esélyt a tofunak!
Források:
Wikipédia
Harmonet: Mi a tofu?
Wellness tippek: Mi a tofu?
Andrea Nguyen: Asian Tofu
Naomi Moriyama and William Doyle: Japanese Women Dont Get Old or Fat
Csokis-narancsos gesztenyetortácska
November 11-e ünnepét ezzel a kis tortácskával tettem színesebbé ? Megsúgom, hogy van még belőle Hozzávalók az alaphoz: 1 cs fagyasztott gesztenyemassza 2 ek darált háztartási keksz 1 ek kandírozott narancshéj 1/2 dl víz A hozzávalókat összedolgozzuk, és egy pudingformával ilyen szép fazont adunk neki. A tetejét benyomogattam, hogy minél több csokikrém férjen el benne [...]
Őszi zöldséges-káposztás magvas minipizzák
2012. november 5. Mindennapi ételeink
Ismét egy tésztaétel. A látszat ellenére nem csak tésztás ételeket eszünk :), de amiket mostanában főzök (tökfőzelék, lecsó, karalábéleves, sütőtökleves, lencseleves, rántott padlizsán, rakott karalábé stb.) már mind-mind szerepel a blogon. Így csak a kiegészítőket írom le. Ezt egy tartalmas leves után ettük. És miért őszi? Mert cékla és dinsztelt káposzta is van benne :-) Hozzávalók: 25 dkg finomliszt 25 teljes kiőrlésű liszt 2,5 dkg élesztő 0,5 dl olaj kb. 1-1,5 dl víz 2-2 ek. szezámmag, lenmagpehely -- 1/2 l paradicsomlé 4 tk. bazsalikom 1 tk. majoranna 6 gerezd fokhagyma 2 fej vöröshagyma 2 ek. kukoricakeményítő 25 dkg mexikói zöldség 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj -- 1/2 fej káposzta -- 20 dkg szójasajt Díszítésnek, feltétnek még: gabonakolbász lilahagyma, kápia paprika, paradicsom. Elkészítés: Nagyon egyszerű :-) Az élesztőt mézes vízben felfuttatjuk, majd a lisztekhez öntjük. Olajjal, szezámmaggal, lenmagpehellyel dúsítjuk a tésztát, és annyi vizet öntünk hozzá, hogy dolgozni tudjunk vele. Bedagasztjuk- félkemény tésztát kell, hogy kapjunk. 1 órát dagasztjuk, eközben elkészítjük a szószt: a hagymát felaprítjuk és vízen megpároljuk. Erre rátesszük a zöldségeket, és nagyon kevés vízen megpároljuk. Majd hozzáöntjük a paradicsomlevet, a fűszereket, olívaolajat, és a kevés paradicsomlével elkevert kukoricakeményítőt is. Összefőzzük őket. A káposztát legyaluljuk, és kevés sóval együtt kevés vízen és olajon megpároljuk. A tésztát lisztezett deszkán kb. 0,5 cm vastagságúra nyújtjuk, majd köröket szaggatunk belőle. Előbb megkentjük a paradicsomos-zöldséges szósszal, majd rátesszük a dinsztelt káposztát, kevés gabonakolbászt morzsolunk rá, majd ráteszünk 1-1 karika paradicsomot, paprikát is. Végük a reszelt szójasajttal szórjuk meg. 170 fokon, előmelegített sütőben 25-30 perc alatt készre sütjük. Kesudiótejfölt is készítettem rá, mert mi a pizzát ezzel szeretjük :-) Ahhoz 1 marék kesudiót kb. 1 dl vízzel, 3 gerezd fokhagymával és 1 tk. citromlével, és 1/2 tk. sóval, ill. 1 karika kápia paprikával összeturmixoltam. TIPP: Ekkora adagból 8 minipizzát készítettem, a maradék tésztából pedig aszalt paradicsomos cipót. Nagyon finom lett. ( Egyszerűen a megkelt tésztához adtam kis kockákra vágott aszalt paradicsomot, majd cipónak formáztam és kisütöttem.)
Növényi tejek házilag
2012. november 3. Fittanyuka Blog
Habár a kis közvélemény kutatásom a facebookon azt az eredményt mutatta, hogy inkább megvásároljátok a növényi tejeket praktikusság, idő tényező miatt ( bevallom nagyrészt jómagam is), de mégis többen kértétek a tejkészítés receptjeit. Három féle növényi tejet készítettem, mindegyik finom lett és ami még az otthon készített tej mellett szól, hogy élő, legfőképpen a mag tejek, ellenben a dobozosokkal. A házilag készültek közül a legfinomabb számomra a mandulatej. Mondjuk a bolti ára miatt sosem vásárolok mandulatejet, ezért ezt készítem el szívesen házilag leginkább! Mandulatej Hozzávalók: mandula 2 dl meleg víz csipetnyi szódabikarbóna A mandulát egy nappal a készítés előtt beáztatjuk. Másnap így könnyedén megtisztítjuk, megdaráljuk, majd ráöntjük a 2 dl meleg vizet, 2 órán keresztül szobahőmérsékleten lefedve állni hagyjuk. Leszűrjük egy konyharuha, vagy nylon harisnya segítségével. A visszamaradt mandulát megesszük, én müzlibe kevertem, de süteményekhez is felhasználhatjuk.10 dkg Az így nyert mandulatejet lehet ízesíteni vaníliával, fahéjjal és mézzel. Nagyon finom, önmagában már édeskés. Tipp: Magas a szerves kalcium tartalma. Diótej Hozzávalók: 5 dkg darált dió 5 dl víz ízesítő ( vanília , fahéj ) édesítőszer ( méz , agave szirup , nyírfacukor , ) A diót előző nap beáztatjuk, másnap lehéjazzuk és megdaráljuk. A darált diót és az ízesítőt az édesítővel összekeverjük, majd a meleg vízzel összeturmixoljuk 5-10 percig hagyjuk állni. Azonnal fogyasztható, de eláll lezárt üvegben pici szódabikarbóna hozzáadásával 24 órán keresztül. A legjobb, ha minden alkalommal frissen készítjük el. Érdekes és különleges íze miatt érdemes kipróbálni. Tipp: Magas a B1, B2, B6, E vitamin tartalma, de bővelkedik a legfontosabb ásványi anyagokban is: Nátrium, kálium, kalcium, magnézium és foszfor. Zabtej Hozzávalók: 4 evőkanál zabpehely 1 ek. méz, vagy más természetes édesítő 5 dl víz Csipetnyi szódabikarbóna A zabpehelyhez hozzáadjuk a forrásban levő vizet, beletesszük a többi hozzávalókat és 5 percig főzzük, majd az egészet összeturmixoljuk. Tipp: Nagyon finom, mint minden zab étel és egészséges a benne levő hihetetlen mennyiségű kalcium és növényi fehérje tartalma miatt. Szándékosan nem készítettem nagyobb mennyiséget, mert a friss tejek élettanilag a legértékesebbek, de készíthettek nagyobb mennyiséget is, üvegben, hűtőben lehet tárolni, akkor a szódabikarbóna mennyiséget növeljétek meg a csipetnyiről késhegynyire! Fittanyuka
Tárkonyos, tejszínes zöldbableves
Mondhatnám rá, hogy ősz ízei állnak benne össze, de igazából nyáron is szívesen fogyasztjuk, csak melegebb hónapokban gyorsabban savanyodhat - a benne lévő tejszíntől - bár növényi tejszín azért másképp működik, mint a -jobb esetben- tehéntejből készült tejszín. A recept: Hozzávalók: 40-50 dkg sárga hüvelyű zöldbab 6-8 szál répa 1 karalábé 4-6 szem krumpli 2 szál fehérrépa 2 dl növényi tejszín ételízesítő tárkony fokhagyma kurkuma víz Elkészítés: A zöldségeket megpucoljuk, megmossuk, felaprítjuk, majd egy nagyobb fazékba tesszük őket. Ételízesítővel megszórjuk és felengedjük vízzel úgy, hogy bőven ellepje. Mielőtt a zöldségek teljesen megpuhulnak, előtte egy kis idővel hozzáadjuk a tejszínt, szórunk bele tárkonyt és egy-két csipetnyi kurkumát (szép sárga színt kölcsönöz az ételnek) és a fokhagymákat vagy apróra vágva, esetleg fokhagymanyomón átpréselve, vagy egészben beletesszük. Amikor a zöldségek megfőttek, melegen tálalhatjuk is a levest. Én tarhonyát főztem külön hozzá és azt tettünk a tányérunkba. Így még dúsabb, kevésbé híg levest fogyasztottunk. A hideg napokon jól felmelegített. Férjem csilipaprikát aprított bele. Hiába, kedveli az intenzívebb ízeket.
Almás-mézes krémes
2012. október 25. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 25 dkg liszt 8 dkg méz 4 dkg kókuszolaj 10 dkg nyírfacukor 8 dkg zabpehelyliszt 1/2 tk. szódabikarbóna 1 citrom héja 1 marék darált mandula kb. 1 dl víz -- 1l Vegimilk 2 csomag vaníliás puding 5 ek. nyírfacukor -- 1 kg alma Elkészítés: Az alapanyagokat alaposan összedolgozzuk, kb. 15 percig állni hagyjuk. Majd kétfele szedjük és lisztezett deszkán jó vékonyra kinyújtjuk mindkét tésztát. Olajozott-lisztezett tepsiben mindkettőt 15 perc alatt kisütjük. A pudingot a hagyományos módon elkészítjük, az almákat meghámozzuk és lereszeljük, majd megpároljuk. A tésztalapokat széltében ketté vágjuk, így lesz 4 kisebb lapunk.Amikor kihűltek a tésztalapok, illetve a töltelékek, megpakoljuk: tészta-vaníliás puding-tészta-alma-tészta-vaníliás puding-tészta-alma. Másnap megpuhul a tészta,ekkortól fogyasztjuk.
Mandulakrémmel töltött sült körte (laktovegetáriánus)
2012. október 21. Dulmina tündérkonyhája
Ritkán, de előfordul, hogy nem fogy el frissen a gyümölcs, és olyan mértékben kezdi megadni magát, hogy muszáj valami ételbe eltüntetni inkább. Ilyenkor kerülnek asztalra az efféle könnyű desszertek. Hozzávalók 4 személyre 60-70 dkg érett körte 1 marék aszalt szilva 2 marék mandula 1 evőkanál ghí vagy vaj 1 csapott teáskanál barna cukor kb. 1 dl tejszín Diódarálón áthajtottam a mandulát.
Tök jó Pite
2012. október 18. Fittanyuka Blog
Az oviban Tök jó délután volt a gyerekeknek és minden anyuka vihetett valami sütit. Én az alkalomhoz és a névhez illően ezt a tönkölyös Tök jó Pitét sütöttem. Ajánlom nektek is az őszi hétvégékre nassinak, a gyerekek imádták. Hozzávalók: 300 g világos tönköly liszt 80 g nyírfa cukor 6 evőkanál kókusz olaj késhegynyi bourbon vanília 1 zacskó foszfátmentes sütőpor 1/2 narancs leve és reszelt héja 200 ml víz 10 dkg nyers sütőtök kandírozott narancs héj A lehéjazott nyers tökből karalábévájóval kis gömböket vágunk ki, amelyeket ujjnyi lobogó vízbe dobjuk és 2 percig blansírozzuk, majd kivesszük és lecsöpögtetjük. Először a száraz hozzávalókat keverjük össze: a lisztet, a nyírfa cukrot, vaníliát, sütőport, majd hozzáadjuk az olajat, a reszelt narancs héját és levét, a vizet. Robot gép segítségével összedolgozzuk. Egy pite sütőt kiolajozunk, beleöntjük a masszát, a tetejére szórjuk a kandírozott narancs héját és eligazítjuk a blansírozott sütőtök golyócskákat. Előmelegített sütőben 180 C fokon 25-30 percig sütjük. Amikor elkészült, a tetejére agave szirupot csorgattam, de ezt helyettesíthetjük a mézzel is. Fittanyuka
Mákos-kókuszos-zabos szelet
Tógyer Magdika mákos muffinja adta az ötletet. Minden másnap készítek zabtejet és máktejet, az ebből visszamaradt szárazanyagot van, amikor kidobom, de van, amikor nem. Két készítésből megmaradt anyagnak szerettem volna valami ehető formát adni, és ez jutott eszembe. Elkészítés: Szóval: a zabtejből és máktejből megmaradt törmeléket egy tálba tettem, daráltam hozzá lenmagot (sárgát és barnát [...]
Vegán mézes-lekváros linzer
2012. október 8. Mindennapi ételeink
Nagyon-nagyon finom, Kittitől származik az alaptészta recept, amin kicsit változtattam + más süti kerekedett ki belőle. :-) Hozzávalók: 25 dkg liszt 10 dkg méz 4 dkg kókuszolaj 10 dkg nyírfacukor 8 dkg zabpehelyliszt 1/2 tk. szódabikarbóna 1 citrom héja 1 marék darált mandula kb. 1 dl víz Elkészítés: Az alapanyagokat alaposan összedolgozzuk, kb. 15 percig állni hagyjuk. Majd lisztezett deszkán jó vékonyra kinyújtjuk, kiszaggatjuk és 150 fokon 20 perc alatt kisütjük (egyszer megforgatva). Lekvárral megkenjük, összetapasztjuk és másnaptól megesszük. :-) Nyírfacukorból készült porcukorral hintjük meg. Csúnya, de finom :-)
Barackos-vaníliás-mandulás lepény kardamommal
2012. október 4. Mindennapi ételeink
Ezt a lepényreceptet nemrég kaptam, amilyen egyszerű elkészíteni, annyira finom. Bármilyen gyümölccsel kipróbálható. Hozzávalók: 15 ek. finomliszt 15 ek. teljes kiőrlésű liszt 1 dkg élesztő 4 ek. 100% extra szűz olívaolaj víz-amennyit felvesz 1 citrom héja 2 ek. barna cukor -- 4 konzerv őszibarack / szilva/ alma/körte 10 dkg mandula, darálva 10 dkg nyírfacukor (megdarálva) 5 dkg darált kardamom -- 1 csomag vaníliás puding 1 liter Vegimilk Elkészítés: Az élesztőt kevés barna cukros-langyos vízben felfuttatjuk. A liszteket összekeverjük az olajjal és a felfutott élesztővel, maradék cukorral. Belereszeljük a citromhéjat, és annyi vizet adunk hozzá, hogy sűrű nokedlitésztát kapjunk (kanállal keverjük). Lefedve félretesszük, kb. 40 perc alatt a duplájára kelesztjük. Ez idő alatt felvágjuk hosszúkás szeletekre a gyümölcsöket, megdaráljuk a nyírfacukrot (kávédarálón), és összekeverjük kardamommal. A mandulát diódarálón megdaráljuk. Egy tepsit kiolajozunk, lisztezünk. A vaníliapudingot is a hagyományos módon elkészítjük: a Vegimilket felforraljuk, 3-4 ek. kivételével, mivel ebbe keverjük bele a pudingot. Amikor forr, hozzáöntjük, és kb. 2-3 perc alatt összefőzzük. Majd amikor duplájára kelt a tészta, a tepsibe kanalazzunk, és elsimítjuk. Megszórjuk a darált mandulával, majd ráhelyezzük a gyümölcsöket, ráfolyatjuk a pudingot, és még 20 percet kelesztjük. Ezt követően 25-30 perc alatt 150 fokon kisütjük. TIPP: bármilyen gyümölcsöt tehetünk a tetejére, ill. a mandulát helyettesíthetjük dióval, morzsával, sőt, mákkal is. :-)
Almás-mákos sütőtök
Amiben mák van, az csak finom lehet. Így van ez az alábbi kis nyers finomsággal is. A mákos tészta egészségesebb változata mákimádóknak. Gyermekek is biztosan imádni fogják. Almát és nyers sütőtököt lereszelünk nagy lyukú reszelőn, összekeverjük őket egy tányéron, és megszórjuk darált mákkal. A mákot lehet darálni xilittel vagy kókuszcukorral, de az is jó alternatíva, [...]
Vegán Gundel palacsinta
2012. szeptember 27. Mindennapi ételeink
Egy újabb palacsintatészta recept, amelyben nincsen tej, tojás. A zabpehelylisztet zabból is kávédaráló segítségével elkészíthetjük, így a legolcsóbb. :-) Hozzávalók A tésztához: 30 dkg finomliszt 25 dkg teljes kiőrlésű liszt 5 dkg lenmagliszt 5 dkg zabpehelyliszt 1 csipet só kb. 1 liter víz 4-5 ek. 100% extra szűz olívaolaj A töltelékhez: 1/2 kg darált dió 1/4 csésze növényi tejszín 25 dkg nyírfacukor 1 marék jumbo mazsola 1 ek. kukoricakeményítő 1 citrom reszelt héja --- 6 ek. karobpor 2 ek. méz kevés víz Elkészítés: A tészta alapanyagait összedolgozzuk, és olaj nélküli serpenyőben kisütjük a palacsintákat. Amíg a palacsintákat sütjük, elkészítjük a tölteléket is: a növényi tejszínt a nyírfacukorral összeforraljuk, majd belekeverjük a többi hozzávalót is (a kukoricakeményítőt előtte 2 ek. vízzel kikeverjük, és így öntjük a töltelékhez). Belereszeljük a citromhéjat, és hozzáadjuk a feladarabolt mazsolát és még kb. 5 percig főzzük. A karobos mázhoz a karobot, mézet és a vizet simára keverjük. Tálaláskor egy kevés sárgabaracklekvárt kenünk a palacsintákra, majd a diós tölteléket. Összehajtogatjuk és végük meglocsoljuk a karobos mázzal, megszórjuk dióval. Nagyon finom :-)
Bundás zöldségek mentás-sütőtökös öntettel
2012. szeptember 24. Gitta nyersétel blogja
Zöldségek bundában Egy régebbi potluck-on találkoztam ezzel a nyers étellel, és most eszembe jutott! Milyen jó ötlet, a zöldségeket csak felvágom, meglocsolom, meghempergetem, egy guszta finom könnyű szósz hozzá, és már lehet is enni... Zöldségek: sárgarépa, karfiol, lilahagyma, cukkíni, sütőtök... de lehet más zöldség is, cékla, brokkoli... zöldségek falatnyi darabokra vágva A zöldségeket falatnyi darabokra vágjuk, félretesszük. Bunda 1: 1 marék napraforgó 1/2 kápia paprika só, kevés víz 1 kanál chia mag A napraforgóból a paprikával, sóval, vízzel sűrű szószt turmixolunk. Intenzív íze legyen, mert ez nagyon vékonyan fogja beborítani a zöldségeket, így csak kevés fog belőle a szánkba jutni egyszerre. Ha nem elég intenzív, akkor kicsit íztelen lesz az étel. A turmixolás után beletesszük a chia magot is. Ettől kocsonyás lesz, és rá fog ragadni a zöldségekre. a chia mag még itt nincs elkeverveA szószt jól elkeverjük, majd ráöntjük a zöldségekre. Jól átforgatjuk, és kicsit állni hagyjuk. Bunda 2: Egy tálba lenmagot, egy másik tálba szezámmagot öntünk. (lehet más magot is használni, pl. darált diót vagy mandulát, tökmagot...) A zöldségek egyik felét a szezámmagba, a másik felét a lenmagba forgatjuk. (lehet egyenként is bíbelődni, én csak úgy átrázogattam), kivesszük és tálra rakjuk őket. A szószhoz turmixgépbe teszünk egy nagyobb darabka sütőtököt, egy-két savanykás almát, pici sót, egy marék mentát, és kevés vízzel simára turmixoljuk. Jó mentás lett! Ebbe a szószba mártogatjuk a zöldség-darabkákat, és már ehetjük is. Jól meg kell rágni, ez igazi kihívás a fogaknak, állkapocsnak! A karfiol volt a legfinomabb... a sütőtök a legkevésbé :(, de a lilahagyma, cukkíni, és a paprika is remek volt. A sárgarépa közepes... Próbáljátok ki!
goldenblog & chililekvár
2012. szeptember 24. Vegasztrománia
"akkor lesz a tiéd, amikor elengeded." - mára már talán a klasszikusnál is több, de mély igazság. idén álltam először lazán a goldenbloghoz. és nem azt mondom, hogy ezért lett a vegasztrománia a zsűri első helyezettje, ez ennél összetettebb folyamat, de ez is része. úgy gondolom, hogy egy díj nehéz műfaj, hogyan is lehet 140 gasztroblog közül egyet kiválasztani? én mindenesetre nagyon örülök és köszönöm, szeretnék jól élni vele. ezúton gratulálok a többieknek is, nyerteseknek, résztvevőknek, és a versenyen nem résztvevő blogoknak is! mindenki adjon formát annak, ami kikívánkozik belőle, abból rossz nem születhet.
az élet viszont nem áll le, sőt, sok minden van folyamatban. palival főzünk, dolgozom ügyeken (mindenről időben értesültök), és fogadom be az új energiákat. ilyen például a lumen zöldség és közösségi szolgáltató, amely röviden egyesíti két nagy szerelmemet, a gasztronómiát és a művészetet, és amelyről hosszabban is fogok majd írni. itt voltam szombaton egy chili-bemutatón, kóstoltam chililekvárt és vásároltam is különféle chiliket. már régóta szerettem volna kipróbálni, úgyhogy itthon elkészítettem a saját chililekvár verziómat, melyhez a goodfood receptjét vettem alapul.
chililekvár
a receptben leginkább az fogott meg, hogy sütőben készül és nem főzni kell. és bármennyire is szerettem volna csak paprikákból elkészíteni, az inkább egy chilis pista lett volna.. így tettem én is hozzá koktélparadicsomot, és bebizonyosodott, hogy nagyon kell és nagyon jó hozzá. lehet játszani a sűrűséggel, a csípősséggel, az édességével, a fűszerezéssel és a darabossággal, nekem most ez lett:
hozzávalók: (250 ml-es üvegenként)
250 g kápia paprika (kb 5 darab) 250 g koktélparadicsom 1 piros cseresznyepaprika kimagozva 3 chili, nekem most: 1 naga folokia kimagozva, 1 thai chili, 1 trinidad parfume 1 cm-es gyömbér lereszelve 1 lila hagyma 2 fokhagyma 2 ek nádcukor (nem akartam édesre) 2 ek balzsamecet só
a sütőt előmelegítettem 180 °C-ra (4-es fokozat). a paprikákat, a chiliket, a hagymát és a fokhagymát késes aprítóval ledaráltam. a paradicsomokat kettévágtam. a kísérletezés miatt külön sütöttem meg a paprikás-fűszeres keveréket és a paradicsomot 25 percig, majd együtt 15 percig, ennek is van értelme, de együtt is működik (akkor rakjunk mindent egy sütőtálba és süssük 40 percig).
sajtokhoz, pirítóssal, szendvicsekbe, tésztához, amihezéppen.
Zabfasírt tekercsek uborkával
Házi zabtejből visszamaradt szárazanyagból most nem fasírt gombócokat készítettem, hanem fél ujjnyi laposra elnyújtottam az aszalógép lapján, nem aszaltam meg teljesen, csak annyira, hogy ne ragadjon, és kicsit összeálljon. Nagyon finom volt, uborkát töltöttem bele, de lehet avokádós vagy magtejfölös öntettel is meglocsolni még pluszban. Uborka helyett használhatsz még csíkokra vágott sárgarépát, karalábét … stb. [...]
Almás őszibarack “puding” (nyers)
Villámgyors egyszerű finomság. Eredetileg mákot szerettem volna hozzákeverni, de annyira csodás íze volt így, hogy maradt annyiban. Ha tovább szeretnéd ízesíteni, természetesen tehetsz bele darált mákot is. Legközelebb úgy is kipróbálom. Két lédús, édes, zamatos őszibarackot összeturmixoltam víz nélkül, csak úgy simán, és belereszeltem egy almát, majd összekevertem. Kesudióval és aszalt áfonyával díszítettem a tetejét, [...]
Sóba-vízbe krumplileves
Avagy a szegények eledele? Nem feltétlen gondolnám, bár általában olcsón hozzájutunk burgonyához, répához, a többi pedig plusz ízt ad a levesnek. Még gyerekkoromban hallottam ezt a kifejezést, és kóstoltam meg a barátnőim által ennek emlegetett levest. Már akkor megkedveltem, így ha eszembe jut és gyors levesre vágyom, pikk-pakk elkészítem és jól is lakunk vele. A recept: Hozzávalók: - 10 közepes szem krumpli - 5 szál répa - 2 szál fehérrépa - 1 karalábé - 1 zeller - 1 hagyma (elhagyható) - víz - só - piros fűszerpaprika (elhagyható) - őrölt köménymag - néhány gerezd fokhagyma - petrezselyemlevél (elhagyható) Elkészítés: A zöldségeket megpucoljuk, megmossuk, felaprítjuk. Két elkészítési mód áll előttünk: hagymával, vagy nélküle. Ha hagymával, akkor először a felaprított hagymát vízen megpároljuk, majd a zöldségeket rátesszük. Vagy kihagyva a hagymát egyszerűen egy fazékba tesszük a főzéshez előkészített zöldségeket. Megsózzuk, vizet öntünk rá - bőven. Majd elkezdjük főzni. Amikor már a zöldségek puhulni kezdenek, de még nem teljesen főttek meg, akkor a fűszereket, illetve az apróra vágott fokhagymát, petrezselyemlevelet beleszórjuk. Addig főzzük, míg a zöldségek meg nem főnek. Készíthetünk hozzá levesbetétnek nokedlit, vagy főzhetünk hozzá tésztát, de ezek nélkül is nagyon finom. Ha fűszerpaprikát nem teszünk hozzá, világos színű levest kapunk. Ez esetben egy kis növényi tejjel turbózhatjuk tovább. Aki szereti az intenzív ízeket, apríthat bele csilipaprikát. UI: Ha nem ódzkodunk tőle, magyaros fűszerkeveréket is szórhatunk bele egy keveset (akár a felsorolt fűszerek helyett is).
Koncert
Ja, és amiről nem is beszéltem. Nem csak nyaralás, munka, és kismuttyok miatt nem írtam. Az idénre nem tervezett (de számomra nagyon szeretett) zenei tábor is beleszólt. Bár nagyon kis pont vagyok, egészen véletlenül újra része lehettem. Augusztus 20.-án lezajlott a koncert az Olasz Kultúrintézetben. Gyönyörű, szívhez szóló darabokat játszottunk, néhol nagy gombóccal a torkunkban, főleg a karmesterünk - Csurgó Tamás - néhány mondatát követően. A nágocsi Reménység Gyermekfalu kerül támogatásra a befolyt összegből már hosszú idő óta. Rengeteg ember mozdul meg miattuk csupán szerelemből, és dolgozik keményen azért, hogy nagyszerű koncert születhessen meg a végén, amatőr, félprofi, profi zenészek, énekesek. Meg persze egy tábor teljes személyzete, akik az ellátásunkat biztosítják a zenei tábor ideje alatt. És ha már főzős blog, mesélek az étkezésekről is. Szerencsére a fő irányelv vegán, így erről problémáim nem voltak, bár régebben sokkal reformosabban főztek abból a szempontból, hogy jóval több volt a korpás termék. Ez utóbbit persze csak igen kevesen üdvözöltük, így a tömegnyomásra ebbe az irányba mozdultak el. Viszont nyers salátafélék mindig kiegészítik a főétkezéseket, reggelire kását/müzlit szolgálnak fel gyümölcsökkel. A vacsora vegyes, olykor lasagne, és hamburger színesíti az élesztő pástétomos, kolbászkrémes kenyereket. Az elkészített ételek finomak, a mostani táborban segítő szakácsnő (Apa unokatestvére) régebben az Édenben is dolgozott cukrászként. Nagyon finom vegán tiramisut tud készíteni. Egyik szombaton az volt a desszert még régebben, mikor ott voltunk a zenekarral. A tábor egyébként nekem mindig olyan pozitív élményekhez kötődik. Kirándulásokhoz, barátságos tábortársakhoz, általában finom ételekhez. Mindig teljesen ki tudok kapcsolódni ott, megnyugvást hoz, hogy az ember kiszakad a taposómalomból. Lelkileg is feltöltenek az előadások, maga az elcsendesedés, és a természet közelsége. Jó ott lenni.
Murukku
2012. augusztus 29. Vegavarázs
A murukku egy dél-indiai sós snack, ami rizslisztből, urad dhal lisztből vagy csicseriborsó lisztből készül. Nagyobb ünnepeken, fesztiválokon készítik. Zárható dobozban sokáig tárolható. Van hozzá egy speciális készítő, hasonló módon működik, mint régen a darálós süti. Bele kell tölteni a tésztát,... tovább>>
Nyers kókuszos golyó
“Gyere golyó, hammm bekaplak!” )) - mondta Nóri kerekre nyílt szemmel, száját nyalogatva, és tééényleg beleharapott ebbe a kakaós csodába. …. Hozzávalók: kakaópor, datolya, mandula őrlemény, kókuszreszelék Elkészítés: A mandula őrleményhez (előzőleg áztatott, héjától megfosztott, szárított és ledarált mandula) hozzá keverjük a kakaóport, majd a datolyáról alaposan lemossuk a ragadós glükózszirupot, kimagozzuk, és aprítógépben datolyavajjá [...]
Diószalámi
2012. augusztus 14. Mindennapi ételeink
Több olvasómnak is ígértem diókolbász receptet, ill. hétvégén férjem egyik nagynénje készített ilyen kolbászt nekünk, ami gyorsan elfogyott és hmmmm, mély nyomokat hagyott bennünk. Így tegnap este nem maradt más hátra, gyártottam pár rúddal itthonra is. Remélem, jól írom le a receptet, emlékezetből, hogy mit is tettem bele. Hozzávalók: 50 dkg pucolt dió 5 ek. búzadara 2 ek. lenmagpehely víz 1-2 fej fokhagyma (mérettől függően) 2 ek. pirospaprika kicsi só, vegamix kb. 30 dkg füstölt tofu 2-3 tk. majoránna 2 tk.őrölt kömény 2-3 evőkanál 100% extra szűz olívaolaj 1 szelet teljes kiőrlésű kenyér Elkészítés: A diót megdaráljuk. A tofut összebotmixerezzük. A kenyeret vízbe áztatjuk. Fokhagymát megpucoljuk. A lenmagpelyhet vízbe áztatjuk. Majd egy tálba tesszük a tofut, kinyomkodott kenyeret, diót, búzadarát, a víz+lenmagpelyhet, és a fűszereket. Rengeteg fokhagymát nyomunk hozzá. Ha szükséges, vizet adhatunk hozzá (nem akar összeállni). A masszát kb. 30 percig állni hagyjuk. Majd kis rudakat formálunk, melyeket alufóliába csomagolunk. Olajozott tepsibe tesszük, és közepes lángon kb. 20-30 percig sütjük, közben rázogatjuk a tepsit. Majd kicsomagoljuk őket, és így is sütjük. Feltétként is nagyon finom, főzelékek mellé, de szendvicsre is kiváló.
wamp & gyömbéres-diós fehérrépa golyók
2012. augusztus 13. Vegasztrománia
nem is tudom hirtelen, hogy melyik oldalról közelítsem meg a témát.. elsősorban nagyon köszönöm barátnőmnek, sacinak, kedvenc ruhamárkám, a NON+ megálmodójának és tervezőjének (meg persze még csomó minden szuper és kreatív dolog kivitelezőjének), hogy rábeszélt a wampra, és megvalósítottuk a már régóta vágyott és tervezett együttműködést.
5 éve kezdtem írni a blogot. ki akartam engedni magamból azt, ami ki akart jönni. aztán fokozatosan kifejlődött bennem a vega öntudat, és ma már többre vágyom. félreértés ne essék, nem egy vega világot vizionálok (bár az se lenne rossz :), annál sokkal többre tartom az ember szabad akaratát és hiszek az egyén saját fejlődési tempójának fontosságában. de arról nehéz véleményt alkotni, amit nem ismerünk, úgyhogy célom mindenféle fórum és lehetőség bevonásával a vega konyha megismertetése. ez a fehérrépa golyó is olyan reakciókat váltott ki az emberekből, hogy "olyan, mintha hús lenne", vagy "de jó, kérem a receptjét", és "pedig én nagy húsevő vagyok, de ez tök finom". bővítsük ízkönyvtárunkat, engedjük be az elhanyagolt, egészséges, változatos zöldségeket a konyhánkba!
new york cheese cake & gyömbéres-diós fehérrépa golyók a wampon
saci a hónap designere a wampon, ez alkalomból egy új, pure white kollekcióval jelent meg. ehhez komponáltam két fehér ételt, egy egyénre szabott, elvihető new york cheese cake-et, és egy fehérrépa alapú vega fasírtot.
a cheese cake-hez ezt a receptet használtam, másfélszeres mennyiségből lett 20 kis üvegnyi. a fehérrépa golyókhoz pedig ezt a receptet alakítottam át.
hozzávalók: (kb 20 darab golyó, de nyilván attól függ, mekkorára csináljuk)
1 hatalmas, vagy 2 közepes fehérrépa a reszelő nagy lyukán lereszelve / robotgéppel darálva 8 dkg durvára darált dió 1 hagyma apróra vágva / robotgéppel darálva 2 kis tojás 1 zsemle robotgépben morzsásítva só frissen őrölt fehér bors 1 kk gyömbér zsemlemorzsa olaj a sütéshez
én ebbe most nem raktam fokhagymát, nekem nem hiányzott. egy bácsinak igen, szóvá is tette :)
a hozzávalókból összekevertem a "fasírt" alapját. (ha szükséges, további zsemlemorzsa hozzáadásával lehet az állagán változtatni.) kis golyókat formáztam, meghempergettem őket zsemlemorzsában, majd bő, forró olajban aranybarnára sütöttem őket.
nagyon jó volt nyitott emberekkel, vegetáriánusokkal, mindenevőkkel, külföldi érdeklődőkkel, gyerekekkel találkozni, beszélgetni a vegetáriánus életérzésről, köszönöm! reményeim szerint nem ez volt az utolsó wampos szereplésem :)
Töltött paprika (Vegán)
Töltött paprika. Kedvencem, éppúgy, mint a zöldborsó főzelék. Sok ételt szeretek ezeken kívül, de örök kedvenceim. Emlékszem, kisiskolás koromban dédimamánál nyaraltam, és nagyon finom töltött paprikát készített, amikor megtudta, ez a kedvencem. Igaz, akkor még simán húsevő voltam és azok hússal készültek, de legalább falusi - dédimamám által nevelt állatok húsából. Több módja is kínálkozik a töltött paprika elkészítésének, még akkor is, ha húsmentesen, sőt tojásmentesen, vegán változatban szeretnénk fogyasztani. Két változatot is megosztok a töltött paprika elkészítési módjáról. LENCSÉVEL TÖLTÖTT PAPRIKA A recept: Hozzávalók: - 8-10 db tölteni való paprika - 2 nagyobb marék lencse - zabpehely - ételízesítő vagy só - őrölt kömény - babérlevél - 1 fej vöröshagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - petrezselyemlevél - majoránna - esetleg őrölt bors - 6-8 szem krumpli - 2 evőkanál őrölt lenmag (elhagyható) - 1 liter paradicsomlé vagy paradicsomszósz Elkészítés: A lencséket, ha lehet néhány órával főzés előtt, vagy előző nap este áztassuk be. Babérlevéllel és sóval vagy ételízesítővel főzzük nagyon puhára. Az a jó, ha a víz lefő róla. Közben van időnk a paprikákat kicsumázni, de óvatosan, hogy be ne szakadjanak, a fokhagymát és a hagymát apróra vágni, valamint a krumplikat is meghámozni. A krumplikat kockákra vágva kevés sós vízben feltesszük főni. A víz éppen, hogy ellepje. Amikor puhára főtt, de még nem szétfőtt, leszűrjük. A levét érdemes félre tenni - felhasználhatjuk pl. kenyérsütéshez. Miután előkészítettünk minden hozzávalót, és a lencse megfőtt, összekeverjük annyi zabpehellyel, valamint az aprított fokhagymával, hagymával, hogy könnyen formázható gombócokat tudjunk készíteni belőlük. Ehhez a masszához keverjük a petrezselyemlevelet, majoránnát, őrölt köményt és lenmagot és borsot. Szükség esetén sózzuk, vagy ételízesítővel megszórjuk. Amikor a töltelék számunkra is finom, a kicsumázott paprikákat megtöltjük a töltelékkel. A maradékból pedig gombócokat formálunk. Széles lábosba fektetjük őket és paradicsomlével felöntjük úgy, hogy kb. 3/4 részéig ellepje a szósz. A paradicsomlevet főzés közben egy kicsit megsózzuk, majd a végén némi petrezselymet szórunk bele. A paprikák és a gombócok aránylag hamar megfőnek. Ha jól emlékszem bő negyed óra, 20 perc főzés közepes lángon elég neki. Tálalásnál megfőtt a krumplival tálaljuk. A töltött paprikának ez a változata picit tömény a sok lencsétől. A másik változata már szójával készül: SZÓJÁVAL TÖLTÖTT PAPRIKA A recept: Hozzávalók: - 8-10 db tölteni való paprika - 10 dkg szójagranulátum - 15 dkg barna rizs - zabpehely - ételízesítő vagy só - őrölt kömény - 1 fej vöröshagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - petrezselyemlevél - majoránna - esetleg őrölt bors - 6-8 szem krumpli - 2 evőkanál őrölt lenmag (elhagyható) - 1 liter paradicsomlé, vagy paradicsomszósz Elkészítés: A szójagranulátumra forró, ételízesítős, vagy sós vizet öntünk. A barna rizst miután alaposan megmostuk, puhára főzzük. Amíg a szója és a rizs elkészül, a krumplit elkészítjük. A krumplikat hámozás után kockákra vágva kevés sós vízben feltesszük főni. A víz éppen, hogy ellepje. Amikor puhára főtt, de még nem szétfőtt, leszűrjük. A levét érdemes félre tenni - felhasználhatjuk pl. kenyérsütéshez. A megpuhult szójagranulátumot szűrőn leszűrjük és a levét kissé kinyomkodjuk. A megfőtt barna rizzsel és zabpehellyel (elképzelhető, hogy nélküle is menni fog) összekeverjük és a masszát a felsorolt többi hozzávalóval (aprított fokhagyma és vöröshagyma, fűszerek, lenmag) ízesítjük. A massza akkor jó, ha gombócokat tudunk formálni belőlük. Valamennyire kemény gombócokat. Ha puhák lesznek, és szinte szétesnek, akkor tegyünk még hozzá zabpelyhet. Amikor elkészült a töltelék, a paprikákat megtöltjük és a maradékból gombócokat formálunk. Széles lábosba fektetjük őket és paradicsomlével felöntjük úgy, hogy kb. 3/4 részéig ellepje a szósz. A paradicsomlevet főzés közben egy kicsit megsózzuk, majd a végén némi petrezselymet szórunk bele. A paprikák és a gombócok aránylag hamar megfőnek. Ha jól emlékszem bő negyed óra, 20 perc főzés közepes lángon elég neki. Tálalásnál a megfőtt krumplival tálaljuk. Én elkészítettem mindkét változatot. A szójás paprikákat lefagyasztottam és télen a dobozból előszedve egyszerűen csak paradicsomszószban felfőzöm őket.
Diós sárgarépametélt
Egyik este ez volt a vacsim! Olyan laktató, hogy nem is tudtam mindet megenni Ja! És nagyon nagyon finooooom Hozzávalók személyenként: 1 nagyobb, vagy 2 kisebb sárgarépa 1 marék áztatott, darált dió 1 marék friss, gyöngykukorica (nem fontos) 1 leheletnyi tiszta só 1 csepp stevia A sárgarépát folyó víz alatt jól megsikáljuk, a diót megdaráljuk, [...]
Mákos tészta
És a gyógyító ebédem harmadik fogása…. voálá Hozzávalók személyenként: 1/4 cukkíni 1 evőkanál mák 1 tk extra szűz olívaolaj 1 csipet tiszta só 1 teáskanál Xilit Az előbb gyufaszálra vágtam a cukkínit, a másik feléből lett a mákos tészta…. Tányérba rakjuk a cukkínit, és rászórjuk a Xilittel összedarált mákot. Csorgatunk egy kis olajat, csipet sót, [...]
Málnás - őszibarackos csokitorta nyersen
Anyukám júniusi születésnapjára általában én vállalom a tortakészítést.:-) Az elmúlt években készült már többféle, pl.: áfonyás tofutorta málnás - mandulás karobtorta epres - málnás gyümölcstorta Tavaly aztán eljött a nyers torták kora:-) áfonyás málnatorta Időközben a sógorom áttért a paleolit-étkezésre, anyukám maradt közben főként nyersevő, így egyre több a nyers ételek rajongója a családban.:-) A málna szezonitásából adódóan ilyenkor általában az az alap, ez idén sem volt másként.:-) A torta alapötletét Gittától kaptam a Facebookon, egy narancsos csokitorta alap mellé került töltelékként a barackos-málna. Kicsit folyósra sikerült a közepe, mert kevés útifűmaghéjat tettem bele, illetve daráló helyett aprítógépben aprítottam fel az olajos magvakat, és azok kicsit zavaróan darabosak maradtak....:-) Az íze viszont finom volt, jó tömény, ahogy a nyers tortáktól megszoktam...:-) A gyerekek megkóstolták, de aztán nem vállalták...:-) A felnőttek szorgosan ették...:-) Az egyszerűség kedvéért a receptet Gitta blogjáról idézem, néhol kiegészítve.:-) Málnás - őszibarackos csokitorta nyersen Hozzávalók (egy 18-20 cm-es kapcsos tortaformához): Alap: 2 csésze dió (beáztatva) 2 csésze áztatott datolya 1/2 csésze kókuszreszelék (opcionális) 3 evőkanál kakaópor csipet só A hozzávalókat aprítógépben morzsásra aprítjuk. Akkor jó az állaga, ha a gépben még morzsás, de ha az ujjunkkal összenyomjuk, akkor összetapad. A kókuszreszelékkel a szilárdságot lehet beállítani, ha túl lágy lenne a tészta, akkor kell használni, egyébként elhagyható. A masszát belenyomkodjuk egy tortaforma aljába úgy, hogy körben 4-5 cm-es pereme legyen. Aszalógépben 3-4 órán keresztül, majd kivesszük a tortaformából, és még 1-2 órán át aszaljuk (vagy sütőben, nyitott ajtónál). A megaszalt torta alap sokáig eláll, és bármikor betölthető. Ha azonnal fogyasztjuk, akkor nem is szükséges aszalni, betöltjük a tortát, és már esszük is. / én nem aszaltam:-) Gyümölcsös töltelék (ezt a részt jórészt módosítottam az eredetihez képest, Gitta javaslatai alapján): 1-2 csésze mandula bármilyen szezongyümölcs vegyesen (nálam most őszibarack + málna villával összetörve, és jól kinyomkodva) 2-3 ek. útifűmaghéj kiskanál méz, csipet citromhéj, kiskanál citromlé A mandulát beáztatjuk, a héját lehúzogatjuk. Aprítógépben finom morzsásra aprítjuk és összekeverjük a villával összetört gyümölccsel. Ízesítheted mézzel, kevés citromlével, narancshéjjal. Csokis töltelék: 1 csésze kesudió 1-2 kanál kakaóvaj (vagy kókuszolaj) 3 evőkanál kakaó 1 evőkanál méz 1 csésze datolya beáztatva A kesudiót porrá őröljük, turmixgépben simára keverjük kevés vízzel, a kakaóvajjal és a datolyával. Ezután hozzákeverjük a kakaót és a mézet, ezt már gép nélkül, kézzel jól eldolgozzuk. Ha túl sűrű lenne, akkor kevés vizet, ha túl híg, akkor még őrölt kesudiót tegyél bele. Egy jó állagú, krémes, mégis szilárd csokikrémet kapunk. A kakaóvaj vagy a kókuszolaj szobahőmérsékleten szilárd halmazállapotú, ezért az ízén kívül még a csokikrém szilárdságához is hozzájárul, jobban vágható, gusztusosabb lesz a tortánk. Összeállítás: Az alapra először a gyümölcsös réteget kenjük úgy, hogy kb a perem feléig érjen. Ezután rásimítjuk a csokis réteget, majd egy hosszú késsel elsimítjuk a tetejét. Díszíthetjük reszelt narancshéjjal, csokidarabkákkal, gyümölccsel, mentalevéllel, stb. Jót tesz neki egy kis állás a hűtőszekrényben.
Marcipános-sárgabarackos sütemény
2012. július 24. Mindennapi ételeink
Ezt mindenképp érdemes kipróbálni: kb. 8-10 perc az elkészítései ideje és hihetetlenül finom az íze. Hozzávalók: 1 csomag leveles tészta (nem mélyhűtős, csupán hűtős) 1/2 rúd marcipán 10 szem sárgabarack kevés nyírfacukor Elkészítés: A tésztát kitekerjük, majd közepes pogácsaszaggatóval köröket formálunk belőle. Némelyik kör közepéből kiveszünk egy kis kört. Majd így állítjuk össze a süteményt: 1 kör tészta, arra tesszük a marcipánt, majd ismét egy kör tészta, arra a barack követezik. És végül a lyukas kör. Lisztezett, olajozott tepsiben közepes lángon kb. 30 perc alatt kisütjük. Darált nyírfacukorral megszórjuk. A tegnapi adagot meghintettem mandulaszeletekkel is, mára az elfogyott, de érdemes.
Vegán hajdinafasírt
2012. július 20. Mindennapi ételeink
Nagyon finom, amikor épp nem önmagában, kenyérrel és salátával ettük, akkor itthon készített tortillába tettük grillezett tofuval és cukkinivel, paradicsommal. Hm....:-) Hozzávalók: 15 dkg hajdina víz só, majoranna, borsikafű, pirospaprika 1 marék dió 1 nagy fej vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma 1 szelet rozskenyér 1 ek. pritaminpaprika lekvár 1 kápia paprika 2 ek. lenmagpehely + 2 ek. víz Elkészítés: A hajdinát sós vízben megfőzzük. A diót megdaráljuk. A kenyeret beáztatjuk. A megfőtt hajdinát lehűtjük, hozzáadjuk a kinyomkodott kenyeret, a diót, fűszereket, a vízen megpárolt hagymát és szintén apróra vágott, megpárolt kápia paprikát, a fokhagymát, pritaminpaprika lekvárt. A lenmagpelyhet beáztatjuk és ezt is hozzáadjuk. Végül fasírtokat formálunk, morzsába forgatjuk és olajozott tepsibe téve kisütjük. Naggggyon finom! :-) A hajdinát (csakúgy, mint a kölest, ill. egyéb gabonákat, hüvelyeseket) 5 kg-os kiszerelésben érdemes a Vegetár Kft-től beszerezni, a legolcsóbb.:-) Mi natúr hajdinát használunk, a pörköltnek eléggé jellegzetes íze van, amit mi annyira nem szeretünk :-)
Grillezett padlizsán - Kukoricás szezámkrémmel
2012. július 17. Fittanyuka Blog
A nyár egyik nagy előnye, hogy ha módunkban áll kedvünkre sütögethetünk, grillezhetünk a szabadban. A zöldségek kavalkádja bőséges variációt kínál akár a grillezéshez is. Nagyszerű választás a padlizsán, gomba, cukkini, paprika, paradicsom (félbe vágva), lila hagyma és a sort még folytathatnám. Azoknak akik húst is fogyasztanak legyen az a szabály érvényben, hogy nem a sült, grillezett húshoz adják a kevesebb zöldség köretet, hanem zöldségekhez adnak egy kevés húst, így könnyen megelőzhetik a savasodást ( egy részről), vagy segíthetnek szervezetüknek a pH egyensúly visszaállításában. Ha pedig csak a zöldségek mellett voksoltok akkor adhattok hozzá isteni krémeket , vagy kifejezetten olyat mint az alábbi recept. Nagy előnye a szezámmagnak, hogy rendkívül magas a szerves kálcium tartalma, több van benne, mint bármelyik terjermékben. Tipp: Pasztörizált tejben szervetlen formában van a kálcium és így nem beépül, hanem ráépül a csontokra: meszesedés formájában. Továbbá a tejtermékek erősen savasítanak , ezért a szervezet kálciumot von el magától, hogy semlegesítse és tartsa a vér kritikus pH értékét!). Én grillezés , sütés előtt előre befűszerezem a zöldség ( padlizsán, cukkini) korongokat: himalaya sóval, zöld borssal, vagy az egyik legjobb választás az élesztőmentes vegantéria - vegamix. Pihentetem fél órát, utána a felesleges vizet papír törlő segítségével leitatom. A padlizsánnál tapasztalható, hogy ha nem grillezőn hanem kerámia edényben sütjük, minden olajat zsíradékot magába szív. Ezen úgy segíthetünk, hogy sütés előtt meglocsoljuk kókusz vagy hidegen sajtolt olíva olajjal. Mindkét oldalukat pirosra, aranybarnára sütjük. Kukoricás Szezámkrém Hozzávalók: 250 g szezámmag vagy szezám pehely 200 ml kókusz tejszín 2-3 evőkanál hidegen sajtolt lenmag olaj 1 kk himalaya só 1 dl víz 1/2 citrom leve 2 cikk préselt fokhagyma 150 g cukormentes konzerv csemege kukorica vagy friss, főtt. A szezámmag felét enyhén, állandó keverés mellett megpirítjuk, így egy jellegzetes ízt adunk a krémnek. A másik felével együtt megdaráljuk, majd a többi hozzávalóval, kivéve a kukoricát, együtt krémesre turmixoljuk. A kukorica szemeket utólag hozzákeverjük a krémhez. Tetejét tálaláskor lenmag olajjal meglocsoljuk. Fittanyuka
Egy alapanyagból két étel
Egy alapanyagból két étel. Ugye kitaláljátok, melyik az enyém? )) Az első képen nyers zöldséges fasírtkrémet láttok, amihez nyers zöldségcsíkokat körítettem (karalábét, uborkát, kovászos uborkát, paradicsomot), a másodikon ugyanezt kisütött változatban, fasírt formájában. Házi zabtejből megmaradt zabtörmelékhez aprítottam sárgarépát, vöröshagymát, cukkinit, sóztam, borsoztam, pirospaprikáztam, tettem bele szezámmagot, belenyomtam 4-5 gerezd fokhagymát, majd hozzákevertem egy kávédarálónyi [...]
Vegán nyaralóknak - ötletek
3 évvel ezelőtt hirdettem meg itt a blogon egy játékot, melyben arra kértem az olvasókat, osszák meg velünk, hogyan oldják meg a család vegán étkezését a nyaralás alatt, amikor elutaznak. Kaptam néhány nagyon hasznos levelet, és mivel kiemelkedő humora miatt ez az egyik kedvencem a beérkezettek közül, időről-időre újra felteszem ide a blogra, hogy az újabb olvasók is elmerülhessenek benne...:-)) Folyt. köv.... Ildikó 2 gyermekes, tapasztalt vegán anyuka, aki egy náluk bejáratott menüsort osztott meg velünk hihetetlen humorral fűszerezve.:-) Már többször elolvastam, és nagyon jókat derültem rajta.:-)) Az általa megosztott ötletek, és villámreceptek is remekek szerintem, érdemes elolvasni! Íme: Vasárnap: utazás Mi hajnalban indulunk, többnyire 2-3 óra tájékán. Emiatt a reggeli korán van, bár amúgy délig csak gyümölcsöt szoktunk enni. Tehát reggeli: előre elkészített szedvicsek (tormás szotyolakrém (nyers szotyi ledarálva reszelt tormával, sóval, citrommal fokhagymával) Ebédre megállunk és valaholvá kiülünk a szabadba: előre megsütött szejtán szeletek kenyérrel, sok hagymával zöldségekkel. Vacsira már ott vagyunk: (Ha mégsem, akkor vagy eltévedtünk, vagy már ebédre ott voltunk, mert repülővel mentünk). Szóval felteszek rizst , és pirítok hozzá apróra vágott zöldségeket . Másnap, hétfő már kora reggel a tengerben ejtőzünk, mert úgy dukál. Délig csak gyümölcs . Nem keverjük, tehát egyszerre csak egyféle, ez alól Ágoston fiam kivétel, akit alaposan elkényeztetünk, így ő néha Biorganikos marcipánt eszik reggelire, vagy sörélesztő tablettát, esetleg a kettőt együtt. Ebédnél már féltékeny a nagyobbik fiam, Timon hogy ő vajon miért nem rúghat ki a hámból egy kis egészségtelen kajával, így ő fagylaltot ebédel, ami után kb két órát rohangálunk, mert vega fagyi nem terem minden sarkon. Mi többiek, akik ekkor még állhatatosan egészségünk megőrzésén dolgozunk, aznap ebédre tésztát eszünk fohagymás bazsalikomos pesztóval. Vacsorára elkap az anyai szigor és mindenki teljes őrlésű kenyeret eszik vega margarinnal, gabonakolbásszal és salátával. Kedden délig gyümölcs , Ágoston sült krumplit eszik, mert szerinte a krumli legalább annyira gyümölcs, mint az alma, lévén, hogy az is kerek. És ha már meg is lehet sütni, akkor miért ennénk nyersen, ha egyszer úgy pocsék. Mi többiek, beleértve nagyobbik fiamat, akinek a szája szélén ott virít az árulkodó ketchup-folt, dinnyét reggelizünk. Ebédre Ágoston legszívesebben Schüssler sót enne kevéske Bach-virág kivonattal, de ez már az apjának is sok, így megembereli magát és mielőtt benyakalja a magunkkal hozott Schüssler só készletet, hajlandó enni a cukkinikrémlevesből (ez a világ legegyszerűbb levese: cukkini aprít, hagymával párol 20 perc alatt puha, botmixer, só, és szerecsendió kell bele, illetve főtt burgonya, amit eleve belevághatunk, hogy együtt párolódjon. Kis magunkkal hozott zabtejszínnel megbolondítjuk, és lehet elmerülni az élvezetekben). Este elszabadul a pokol és mindenki mást akar enni. Én padlizsánkrémes kenyeret , Timon fiam sült hagymás paradicsomos kenyeret , Viktor párom, zöldséges rizst , Ágoston sörélesztő tablettát málnával. A lakomát némi magunkkal hozott Neurosan zárja, hogy senki ne hányjon éjjel. Szerdán én személy szerint böjtölök, hogy rendbe jöjjön az emésztésem. A többiek is gyümölcsöznek délig , mert a jó példa ragadós. Ebédre egy kis erőleves , ami a világ legegyszerűbb dolga, csak kell hogy vigyünk magunkkkal, az otthoni fűszerkészletből. Egy kis zacsiba beledobálunk: babért, borókát, szegfűborsot, sáfrányos szeklicét, borsot, köményt, szerecsendióvirágot, borsikát, majorannát, kurkumát. Ezeket teatojásban a vízbe tesszük, majd hozzádobáljuk a zöldségeket, amihez csak kedvünk van, de mindent egészben, vagy félbe vágva (zeller, karalábé, répa, fehérrépa, kelkáposzta hagyma, fokhagyma, egy paradicsom, egy paprika, és több kisebb krumpli. Olyan lesz, mint a húsleves, csak egészséges. Legalább 1 óra fővés kell neki, de megéri, és azon kívül, hogy várni kell rá, sok meló nincsen vele. Este étterembe megyünk, mert a tengerparton többnyire lehet találni olyan helyet, ahol tojásmentes tésztából gyártanak spagettit fincsi paradicsomszósszal . Pont eddig tart a böjtöm is, milyen érdekes. Néha még olyan pizzázót is találtunk, ahol nem tejjel és tojással készítették a pizzát, sajtot meg nem kértünk rá. Jól jön néha, ha beszélünk mindenféle nyelveken, mert a pincérek még itthon is nehezen keverednek elő egy valóban vega kajával, nemhogy egy vadidegen országban, ahol nem értjük a nyelvet. Mi nem megyünk be étterembe, ha nem tudunk valamilyen nyelven beszélni a pincérrel, amit láthatólag valóban meg is ért. Vagy keresünk egy indiai éttermet, mert ott sanszos, hogy lesz valami tehénmentes (ezt a hülyeséget! Az ember nem megy be az olasz tengerparton indiai étterembe!) Csütörtök reggel barack, vagy sárgadinnye , ha már augusztus van, akkor szőlő is. Ebédre zöldbabfőzelék, sült szejtán karikákkal . Vacsorára vegazsíros kenyér zöldségekkel, hagymával (vegazsír= otthonról jön velünk: hagyma pirul, jó fél órát, hogy barna és pörcös legyen, majd bele a turmixba, hozzá Marmite krém, (ez egy élesztőkrém), és fűszerek, meg só, kevés hagyma fokhagyma. Isteni! Mindenki szereti. Lehet chilisre is csinálni. Az még finomabb! Péntek délig gyümölcs , mindenki eldönti, neki melyik. Ebédre krumplistészta , rettenetes mennyiségben, mert az nagy kedvenc. Vacsorára zabkása aszalt gyümölcsökkel . Szombaton utazunk , ezért arra való tekintettel, hogy a leírtakon kívül még egy csomó más kaját is megettünk, csak ezeket nem kellett leírni, mert nem kértétek, de a főtt kukoricától kezdve az otthonról hozott három féle süti és kekszig, ránk ugrott legalább hat kiló, nos emiatt a veszett fejsze nyele életérzés miatt felszerelkezünk mindenki kedvenceivel: Viktor párom műzliszeleteket vesz, Timon fiam a hőségre való tekintettel megdobja a szervezetét egy kevés chilis pickle-lel hozzá való chipsekkel , Ágoston marad a jól bevált sörélesztő tablettánál, én pedig szendvicseket gyártok a maradék krémekből . Mire hazaérünk elfogy a Neurosan is, és boldogan szórjuk szanaszéjjel piszkos holmiainkat a nagy szobában, mielőtt felfaljuk az áldott jó nagymama háromfogásos meglepi-vacsoráját, amiből persze egy szem sem marad. De ez már egy másik történet. Jó nyaralást! Ildikó Ennyi volt a mese mára, a következő részben következik még a két játékon kívüli benevezett, Edit és Orsi összeállítása!:-)
Eleki Egészségközpont 9. rész
9. nap
Gondolataimban már holtpont volt ez a nap, egyre jobban hiányzott az otthon és a férjem. Na meg egy kis kaja a régi napokból, mint pl. egy töltött paprika (persze hús nélkül). Hát igen, töltött paprika és zöldborsó főzelék. Amióta az eszemet tudom ez a két kedvencem. De nem is nagyon akarok már a vágyakozásaimról írni, mert annál rosszabb, amikor összefut a számban a nyál, és nem kap rá választ, legfeljebb egy finomabb pofont.
Szóval a turnus is már a végét járta, és nekem pedig lehetőségem volt ezen a napon gyümölcsöt és gabonát enni. Minden nap vártam, hogy a többi néhány ember, aki az ,,átlag menüt fogyasztja, mikor kap végre árpát (gerslit) reggelire. Én nagyon szeretem. Ráadásul a melegben a szervezet számára hűsítő hatással bír, persze nem úgy, mint egy jégkrém vagy fagylalt. Arról nem beszélve, hogy a bélrendszert is megmozgatja, s akinek szorulása van, egyen egy kevés főtt árpát és megoldódik problémája. Mivel napok óta zöldségeken éltem, és nem annyit ettem, mint hajdan, annyi apró problémám volt, hogy míg máskor akár 2-3 alkalommal is sikerült könnyítenem ,,terhemen, úgy most az egy épp, hogy összejött. De az árpa rendbe tett. Azóta ismét megfelelően működik a ,,tisztulásom.
Gondolom már rájöttetek, hogy gabonás napomon épp árpa volt reggelire. Darált mákkal és barackkal, valamint gyümölcs volt hozzá. Először kivégeztem a gyümiket, majd az árpás reggelit. Finom volt. Egyesek szerint alig volt édes íze, nekem azonban Kánaán volt. Se túl édes, se kevésbé. Pont megfelelő. Ebédre az asztalomra pedig barnarizses rizibizi diófasírttal került.
Ebben a napban mégis nem a második gabonanapom volt a különleges, hanem sokkal inkább a délutáni kezelésem. Eddig javarészt gőzpakolást kaptam, olykor azt követően egy kis hátmasszázst, illetve a kezeimen korábban (Elekre jövetel előtt) megjelent apró kiütéseimet zabpehelylisztes vizes keverékben történt áztatással kezeltük, majd olíva olajban elkevert mentacseppekkel kentem be a kiszáradt bőrfelületet. Most azonban egészen más terápiát próbálhattam ki, ez pedig a lázterápia volt. A következők szerint lett végrehajtva:
Kedves Kezelőm egy kád forró vizet készített számomra elő, míg átöltöztem fürdőruhába. A víz 43 C fokos volt. Megpróbáltam beszállni, de túl forró volt, így lehűtötte 41 C fokra, s ezt már nagyon jól elbírtam. Mielőtt beléptem, megmérte a hőmérsékletem. Meglepett, hogy 37 C fok volt, bár iszonyú meleg volt az időjárás, és előtte épp mozogtam aktívabban rövid ideig. Mikor a vízbe ültem, a mellkasomra terített egy frottír törölközőt és elkezdte locsolni a kád vizével a felső testemet. Ezzel emelte a belső hőmet. 38,8-ig sikerült feltornázni. Ezt követően 38,7 fokon tartottuk legalább 30 percig. Mindeközben 5-10 percenként mérte a lázamat és borogatást kaptam tőle a fejemre és a nyakamra. Sajnos nem mindenki bírja ki sokáig, feladja, így aztán nincs meg a kellő hatás a szervezetben a bacik elpusztítására. Örültem, hogy bírtam mindvégig. Mintha a betegség megártott volna, olyan humoros mondatokat szóltam miközben beszélgettünk a lázterápia alatt, hogy csodálkoztam magamon. Pedig nem álltam alkoholos befolyásoltság alatt. A fél óra leteltével pedig leengedte a vizet a kádból, átdörzsölte hideg vizes törölközővel a lábamat, majd enyhe hideg testzuhany következett. Bebugyolált egy óriási lepedőbe (akárcsak az anyukák a gyerekeket), felmentünk a szobába és az általa előre elkészített ,,melegágyba kellett lefeküdnöm. Melegágyon azt értem, hogy 2 pokróccal is betakart - alul, felül, oldalt, nyakig mindenhol beborított. A fejemet pedig törölközőbe csavarta. Így lettem kényszerpihenőre rakva. 45 percig. Közben csendesen, figyelmesen borogatta a homlokom. 37,6-tal kerültem az ágyba. Majd felment 37,8-ra, ezért kidugtam a takarásból a két karomat. Mindeközben szívószál segítségével vízzel is itatott. Az egész műveletet élveztem, visszatekintve szívesen kipróbálnám újra és újra, de amint látható, közel 2 órás idő szükséges az elvégzéséhez.
A 45 perc letelte után a takarókat szép lassan levette rólam, és lassan visszaállt a normál hőmérsékletre a testem. Utána fürödtem, hajat mostam és úgy felfrissültem, mint szárazság utáni záporban a termőföld.
A magáról a fürdővizes lázterápiáról mellékeltem fentebb egy képet. Kezelőmhöz ketten tartoztunk, a másik kezelt vendégtől kértem engedélyt, hogy arc nélkül készíthessek képet róla. Így minden kedves olvasó jobban el tudja képzelni a fürdővizes lázterápiás kezelést.
Eleki tartózkodásom történeteinek hamarosan vége, de még tartogatok egy-két érdekes beszámolót.
Ribizlis csodasüti :-)
2012. július 10. Mindennapi ételeink
Ezt a receptet A nyár ízei szakácskönyvből készítettem el, ill. Nagy Zsuzsától tanultam, ő a recept szerzője :-). Hétvégén elkészítettem, és pár óra alatt elfogyott, noha elkaptunk valami csúnya vírust, így már akkor sem volt étvágyunk. Szóval, itt a ribizli-, málnaszezon, így mindenkit bátorítok, próbálja ki! De biztosan más gyümölcsökkel is finom. Hozzávalók: A piskótához: 30 dkg finomliszt 20 dkg teljes kiőrlésű tömkölyliszt 1 púpozott tk. Arm&Hammer szódabikarbóna 20-25 dkg nyírfacukor 2 kisebb citrom reszelt héja és leve 1 kk. vaníliapor 5 dl szójatej 2 dl 100% extra szűz olívaolaj A ,,csokikrémhez: 2 dl víz 2 dl natúr tahini 6-8 ek. méz 2 ek. karobpor A ribizlipéphez: 60 dkg piros ribizli 10 dkg nyírfacukor Elkészítés: A piskóta készítéséhez először összekeverjük a száraz alapanyagokat, majd hozzáadjuk a szójatejet, a citromlevet és az olívaolajat, kézi robotgéppel alaposan összedolgozzuk. Majd öntsük egy sütőpapírral kibélelt, és süssük meg 180 fokon 20-25 perc alatt. A kész piskótát hagyjuk kihűlni. A ribizlit leszemezzük, megmossuk. A kávédarálón porrá őrölt nyírfacukrot, és a száraz ribizliszemeket egy mély tálban kézzel törjük össze darabosra. A ,,csokikrém hozzávalóit kelyhes turmixban keverjük el krémesre (kevés vizet adhatunk még hozzá, ha a gép igényli). A piskótát vágjuk fel vízszintesen 3 egyforma vastag lapra. Az alsó és a középső lapot kenjünk meg először ,,csokikrémmel, utána ribizlipéppel, majd tegyük egymásra a 3 lapot. A torta tetejét és oldalát vonjuk be ,,csokikrémmel. Tegyük hűtőbe legalább 1 órára.
Nyári karalábéleves (vegán)
2012. július 5. Dulmina tündérkonyhája
Sok a karalábé a Tanyán, csak a nagy szárazságban (ott sajnos nincs öntözési lehetőség) vastag "páncélt" növesztettek maguk köré. Ezt lehántva viszont ízletes, egyáltalán nem fás kis belsőhöz jutunk, s ha megtisztítunk vagy egy tucatot, már lehet is valami komolyabban karalábés ételben gondolkodni. Most épp levest készítettem belőle, ebben a hőségben állati eredetű hozzávalók nélkül. Mivel épp
Spenótos tészta napraforgótejföllel
2012. június 29. Mindennapi ételeink
Tegnap kaptunk egy nagy zacskó friss spenótlevelet. Nem szerettem volna most ismét mártást készíteni, így gyorsan kifőztem egy tésztát és összeraktam. Finom lett :-) Hozzávalók: 1 kg spenót 25 dkg durum penne tészta 2-3 ek. 100% extra szűz olívaolaj só, borspótló - ízlés szerint 5-6 gerezd fokhagyma só, vegamix - ízlés szerint 1/2 füstölt tofu 2-3 ek. liszt natúr kukoricatej - amennyit felvesz -- 1/2 csésze napraforgómag 1/2 citrom leve 3-4 gerezd fokhagyma 2 ek. sörélesztőpehely só - ízlés szerint víz - amennyit felvesz Elkészítés: Kicsit macerás, de gyorsan készen van és finom :-) A spenótot kevés sózott natúr kukoricatejjel és 1 ek. olajjal megfőzzük. Közben egy zsiradék nélküli tepsiben a lisztet megpirítjuk. Majd -keverés közben - felöntjük kb. 2 dl növényi tejjel, és beleöntjük a megfőtt spenótba. Ekkor adjuk hozzá a megpucolt, de egész fokhagymagerezdeket is. Egy botmixerrel krémesre zúzzuk. (Így nem kell a rántást sem szűrővel öntögetnünk stb.) A tésztát kifőzzük. A tofut kockákra vágjuk és egy olajjal kikent tepsiben vegamix-szel megszórva összepirítjuk. Majd egy tálban összekeverjük a krémes spenótot, a tofut és a tésztát, még igény szerint sózzuk, ill. borspótlózzuk. Majd egy tepsit kiolajozunk, és ebbe beleöntjük. Elkészítjük a napraforgótejfölt: a napraforgómagot megpirítjuk, majd ha van kelyhes turmixunk, abba teszünk bele mindent és összeturmixoljuk. Ha nincsen, akkor előbb mákdarálón daráljuk le a megpirított magot, és utána botmixer segítségével dolgozzuk homogén állapotúra. Az a lényeg, hogy annyi vizet adjunk hozzá, hogy krémes legyen, ne folyékony. A sörélesztőpelyhet a végén adjuk hozzá. Ezt öntsük rá a tepsiben lévő spenótos tésztára és egyenletes oszlassuk el rajta. Szezámmaggal szórjuk meg és süssük ki, 180 fokon, kb. 30 perc alatt. Természetesen hagyományos módon, tejföllel és sajttal is elkészíthető. Biztosan úgy is finom. :-)
Gesztenyés-meggyes rózsa
2012. június 27. Mindennapi ételeink
Könnyű édesség a forró napokra. Hozzávalók: 1 csomag leveles tészta kb. 1/2 kg meggy 10 dkg nyírfacukor 1 kocka mélyhűtött gesztenye Elkészítés: A leveles tésztát kinyújtjuk. Majd az egészet vékonyan megkenjük a felolvasztott, natúr gesztenyepürével. A meggyeket kimagvaljuk és egy tálban becukrozzuk. Majd egy szitán átszűrjük a levét, és alaposan kinyomkodjuk. A leveles tésztát kb. 2 ujjnyi vastagságú csíkokra vágjuk, és a csíkokat telerakjuk a kimagvaltmeggyel. Majd felcsavarjuk. Olajozott -nálam szilikon- muffinformákba tesszük. 150 fokon kb. 30 perc alatt kisütjük. A tetejét is megszórjuk nyírfacukorral, melyet kávédarálón megőrlünk, így nyerünk pornyírfacukrot belőle :-)
Eperlekváros polenta pohárban
A "The Help" "A segítség" című film adta az ötletet arra, hogy puliszkát készítsek. Ugyanis a következő párbeszéd zajlott le benne:
Minny (Octavia Spencer, aki Oscar-díjat (is) kapott mellékszereplős alakításáért,) a következőt kérdezte újdonsült munkaadójától:
"-És, mit tud főzni?
-Hát, öööö, kukoricakását, főtt krumplit és puliszkát!"
Szóval - gondoltam magamban, ennyit még én is tudok főzni. Kedvet is kaptam arra, hogy kukoricakását készítsek.
Inkább desszertnek alkalmas vagy reggelihez passzoló poharas finomság lett belőle.
A recept:
Hozzávalók:
10 dkg kukoricadara
4 dl víz
eperlekvár
egy csipetnyi só
kevés édesítőszer (gyümölcscukor, barna cukor, méz, stb...)
Elkészítés:
A vizet felforraljuk, majd beleszórjuk a kukoricadarát folyamatos keverés mellett. Egy csipetnyi sót adunk hozzá. Addig keverjük, míg jól be nem sűrűsödik, közben ízlésvilágunknak megfelelően édesítjük.
Amikor már elég kemény, legalább, mint a tejbegríz, és a fakanál is megáll benne, kis tálkákba porciózzuk. Egy szint puliszka, egy szint eperlekvár. Egészen addig, míg el nem fogy. Ha tényleg elég keményre főztük, akkor a kis polentagolyókat is formálhatunk kezünkkel. Akár az egészből sok kicsit, vagy csak a poharas édességünk tetejére. A képen látható finomságot őrölt szezám és darált mák keverékével szórtam meg. Egy szál mentalevél fantasztikusan megízesíti evés közben a csemegét. Akár azonnal is fogyasztható, vagy hűtőben pihentethetjük pár órát.
Az egész folyamat nem tart 30 percig.
A puliszka ízesítéséhez további tippek: vaníliával vagy kókusszal, esetleg mandulaforgáccsal vagy darált mákkal.
Idénygyümölccsel is rétegezhetjük, vagy bármilyen más lekvárral. Víz helyett növényi tejben is megfőzhetjük.Télen fagyasztott, befőtt vagy aszalt gyümölccsel ízesíthetjük.
Olcsó, mutatós és persze finom étel kerül vele az asztalra.
Aszalt paradicsomos, napraforgós tofupástétom
2012. június 13. Mindennapi ételeink
Ehhez hasonló pástétomot már készítettem, ill. az eredeti receptet A tél ízei könyvben jelentettük meg (ami még korlátozott számban kapható, a blogon rendelőknek akciós, 1300 Ft-os áron:-) Visszatérve a pástétomra: Hozzávalók: 1 pritaminpaprikás tofu 10 db aszalt paradicsom 1/2-1 ek. extra szűz olívaolaj só-ízlés szerinte 4 gerezd fokhagyma 2 ek. bazsalikom 1 nagy marék napraforgó kevés víz Elkészítés: Egy magas falú tálba belekockázzuk a tofut, majd az aszalt paradicsomot is. Hozzáadjuk a kis kockákra vágott fokhagymát, az előzőleg kávédarálón megdarált napraforgómagot és az olajat, ill. 2-3 ek. vizet. Az egészet botmixerrel krémesre zúzzuk. Ezután adjuk hozzá a friss bazsalikomot (4-5 levéllel), vagy 2 ek. szárítottat. Nagyon finom pástétom, más ízesítésű tofuval is elkészíthető.
Ismét paprikaszezon: tespiben sült töltött paprika
2012. június 4. Mindennapi ételeink
Apósomék gazdaságában 3-4 hete gyönyörű, óriási paprikák teremnek. Két hete kaptunk mi is, mert itt aludt nálunk férjem egyik nagynénje, és hozott magával paprikát. :-) Nyersen is nagyon szeretjük, de mivel elkezdtek fonnyadni, ma töltöttem belőlük. Nagyon finom, egyszerű és olcsó étel :-) Hozzávalók: 20 dkg barna rizs víz-amennyit a rizs felvesz 3-4 ek. 100%-os extra szűz olívaolaj 2 nagyobb répa 1 nagy fej vöröshagyma 2-3 gerezd fokhagyma 1/2 bögre dió 1 nagy csokor petrezselyem 2 ek. szójaszósz 5 dkg füstölt tofu só, köménymag Elkészítés: A rizst a szokott módon megfőzzük: egy lábasban olaj nélkül megpirítjuk a rizsszemeket, majd felöntjük annyi vízzel, hogy kétszeresen ellepje. Felforraljuk, majd 5-10 percig forrásban tartjuk. Ekkor levesszük és kb. 1 órára dunsztba tesszük (Én este főztem meg, így ma csak hipp-hopp összekevertem a többivel). Elkészítjük a többi hozzávalót: a hagymát apróra vágjuk és kevés vízen megpároljuk. A végé olajjal meglocsoljuk. Ehhez adjuk a nyers, nagylyukú reszelőn lereszelt répákat, a megdarált diót, köményt, reszelt tofut, köménymagot, sót. Összefőzzük mindezt (kevés idő alatt, kb. 5-10 percig). Ezt keverjük a rizshez. Megszórjuk apróra vágott petrezselyemmel, szójaszósszal meglocsoljuk. Összekeverjük. A diós töltelék elég jól összefogja a rizst, de ha szétesős lenne, lenmagpehellyel húzzuk össze. A paprikákat megmossuk, kicsumázzuk, majd beletöltjük a tölteléket. Egy tepsit kiolajozunk, ebbe beletesszük a megtöltött paprikákat, tetejüket meglocsoljuk kevés olajjal és kb. 180 fokon, 30-40 perc alatt kisütjük (figyeljük és forgassuk közben). Mi most céklasalátával és diós-rozmaringos tönkölybagettel ettük.
Csicserigombócos spagetti (laktovegetáriánus)
2012. június 2. Dulmina tündérkonyhája
Nagyon szeretjük a tésztaételeket, és néha az is belefér, hogy kicsit extrább változat kerüljön az asztalunkra. Ez a csicserigombócos felállás szerintem gyerekek körében is tuti siker. Hozzávalók 4 személyre 25 dkg tojásmentes durum spagetti a csicseriborsó-gombóchoz: 25 dkg száraz csicseriborsó 1 kávéskanál szódabikarbóna 2-3 marék kenyérmorzsa (maradék, száraz Graham-kenyér húsdarálón
Karalábéfőzelék
Ez az egyik zöldségféle a répa mellett, amit nyersen is szívesen fogyasztok. Még akkor is, ha nem tudnám, hogy Káliumban, A, B1, B2, B6 és C vitaminokban igen gazdag, emellett magnézium, jód szelén és foszfortartalma is jelentős. Nos, ennek a tudásnak nem voltam birtokában gyermekkoromban, amikor a dédimamám kertjében termett a finom karalábé. Már akkor nyersen is elrágcsáltam. Talán kevesen tudják, hogy antibakteriális hatással bír, így aztán légúti megbetegedések és bőrbetegségekben szenvedőknek különösen ajánlják a karalábé fogyasztását. Ezt elősegítendő egy roppant gyorsan (30 perc alatt) elkészíthető olcsó főzeléket mutatok be, amelyet lisztérzékenyek is fogyaszthatnak. A recept: Hozzávalók: - 3 közepes nagyságú (zöld héjú) karalábé - 4-5 szál zsenge karalábélevél - petrezselyem - ételízesítő - 2-3 gerezd fokhagyma - víz - 1 dl növényi tej - 2 evőkanál keményítő Elkészítés: A karalábékat meghámozzuk, felkockázzuk, majd átmossuk. A leveléből megtartunk 4-5 zsengébb szálat, felaprítjuk. Néhány szál petrezselymet is felaprítunk. A karalábékat megfőzzük annyi vízben, hogy épp egy picit ellepje. A vízbe szórunk ételízesítőt is. Amikor a karalábékockák már puhulnak, beleszórjuk a petrezselymet, a karalábéleveleket és a szétnyomott vagy felaprított fokhagymákat. Azért teszünk bele a leveléből is egy keveset, mert vas és karotinoid tartalma így nem vész kárba egészen. A növényi tejet csomómentesre keverjük a keményítővel, és amikor a karalábékockák teljesen megpuhultak, folyamatos keverés mellett a keményítős tejjel összekeverjük. Ha jól dolgoztunk besűrűsödik rövid időn belül, mint a puding. (Ha nem, még egy kevés tejet keményítővel kikeverve adhatunk hozzá.) Finom főzelék lesz belőle. Családunkban nem terjedt el annyira a karalábéfőzelék. De örülök, hogy részem lehet ebben az egészséges finomságban.
Egyszerű salátabatyu
Rendkívül könnyű, könnyen emészthető étel, melyet ha elfogyasztasz, a magas rost tartalom miatt jóllaksz, és utána nem esel hanyatt az ágyba a fáradtságtól. És még finom is. Friss, üde, roppanós zöldségekből. A salátát a kertemben szedtem. Hozzávalók: néhány salátalevél, paradicsom, érett avokádó, karalábé, lila hagyma, fokhagyma, sárga húsú paprika, extra szűz olívaolaj (de használhatsz bármilyen [...]
Saláta
Amikor az ember már unja a káposzta salátát, meg a vegyes zöldségekkel kevert jégsalátát,és a karalábét is magában rágcsálni, lereszeli az utóbbit, és aztán mosolyog magában, hogy ez egészen jó lett. Hozzávalók: 2 db karalábé 1 kaliforniai paprika 1 kis fej lila hagyma 1/2 citrom leve 1 ek méz / 3 csepp sztívia 1 tk só A karalábét lereszeljük, a paprikát és a hagymát felszeleteljük. A sóval átgyúrjuk az egészet, hogy egy kis levet eresszen, így finomabb lesz, majd hozzáadjuk a mézet és a citrom levét. Candidások cseréjék a mézet sztíviára. Kellemes ízvilágú salátát kapunk, mi barna rizzsel és rántott cukkinivel fogyasztottuk.
Vegán, tönköly mákos pite
2012. május 20. Mindennapi ételeink
Van még egy kiló tavalyi mákunk, és mivel nagyon kívántam is, tegnap este abból készítettem süteményt. Nagyon finom lett, igazán örülök, hogy így sikerült, mert azért a pitét valljuk be, vajjal, tojással és finomliszttel könnyebben el tudjuk képzelni, mint olajjal és tönköly liszttel. De finom omlós, puha lett. Hozzávalók: 30 dkg fnomliszt 10 dkg teljes kiőrlésű liszt 10 dkg tönkölyliszt 1 tk. Arm@Hammer szódabikarbóna 1 ek. foszfátmentes sütőpor 1 dl extra szűz olívaolaj 10 dkg nyírfacukor kb. 1-2 dl víz 3/4 kg mák 10 dkg nyírfacukor 2 marék jumbo mazsola 1citrom héja 1 vanília kb.2-3 dl vaníliás szójatej 2 ek.búzadara 4 ek. csipkebogyólekvár (v. valamilyen házi pikáns lekvár) Elkészítés: A liszteket és a nyírfacukrot összeöntjük, hozzáadjuk a szódát és a sütőport. Kimérjük az olajat, beleöntjük. Majd annyi vízzel hígítjuk, hogy rugalmas pitetésztát kapjunk. Félretesszük, kissé pihenni, eközben elkészítjük a tölteléket: a mákot megdaráljuk, a jumbo mazsolákat felvágjuk (mostanában ezt használunk: rendkívül finom és zamatos mazsolafajta, csak úgy magában is élvezetes csemege) és beletesszük. Kikeverjük forró vízzel a vaníliás tejport, és beleöntjük. Vaníliával, lekvárral, nyírfacukorral ízesítjük. Majd búzadarát adunk hozzá és addig főzzük, amíg a mák be nem sűrűsödik. Egy olajozott, lisztezett tepsibe belesimítjuk a tészta felét, erre rákenjük a mákos tölteléket, majd befedjük a tészta másik felével. Vízzel hígított csipkelekvárral (v. barackkal) kenjük meg, ez szép színt ad neki (tojássárga helyett), és még csillogó is lesz :-) Közepes lángon, kb. 30 perc alatt kisütjük. A tetejét kávédarálón őrölt nyírfacukorral szórtuk meg.
Gyümölcslap készítése aszalással
Sokféle nyers édességet el lehet készíteni gyümölcslapból, akár palacsintát, vagy mézzel édesített, darált citromlével ízesített darált diót keverve bele a lapokat rétegezve zserbót is készíthetsz belőle, de más sütés nélkül készített sütemények vékony lapjaként is szolgálhat. Sőt, mákos vagy diós töltelékkel töltve és feltekerve beigli is készülhet belőle. Palacsintaként töltheted gyümölccsel, turmixolt gyümölccsel, öntetként pedig [...]
Almás-répás golyók
2012. május 13. Lét-tudatos konyha
Az alábbi csemege nagyon egyszerűen elkészíthető, akár gyerekek is hozzáfoghatnak. Hozzávalók: 20 dkg sárgarépa 40 dkg alma 25 dkg darált keksz 10 dkg darált dió 1 teáskanál őrölt fahéj 3 evőkanál méz 1 citrom leve és reszelt héja a hempergetéshez: darált dió
Bűntudatmentes brownie
Szeretem a brownie-t. Vagyis szeretném, ha nem kellene annyi cukrot belerakni, hogy puha, ragadós legyen. Ezért nem is sütöttem eddig sokszor, mert kevesebb cukorral mindig szárazabb lett és nem olyan volt az íze, textúrája, ahogyan ezeket elképzeltem a látott fotó(k) alapján. Ez azonban már történelem... most már tudok olyan brownie-t készíteni, ami elég édes úgy, hogy nincsen benne cukor, semmilyen egyéb mesterséges édesítőszer, mégis finom, puha, ragadós. Nincsen benne tojás és tejtermék, valamint liszt sem! Igen, jól olvastátok. Sok olyan alapanyag kimaradt ebből a brownie-ból, amelyek egy hagyományos receptben előfordulnak. Ez egy egészséges brownie! Sőt sütni sem kell, ami előnyös nagy melegben. Inkább hűteni kell, hogy összeálljon. Egy jó aprítógép szükséges hozzá, hogy a tésztát összeállítsuk. Ennyi. Felcsigáztalak benneteket? A receptért köszönet Sarah-nak! Bűntudatmentes brownie Hozzávalók egy 22*22 cm-es tepsihez: - 2 és 1/2 bögre datolya, kimagozva - 1 bögre cukrozatlan kakaópor - 2 bögre dió - 1/2 bögre mandula, durvára aprítva - 1/4 teáskanál só Tegyük a diót az aprítógépbe és daráljuk meg. Adjuk hozzá a kakaót, a sót és kapcsoljuk be újra a gépet néhány percre. Kezdjük el adagolni a datolyát szemenként miközben az aprítógép dolgozik. Dolgoztassuk, amíg a tészta összeáll (kicsit szemcsésnek és száraznak tűnhet, de ha egy kis darabot kiveszünk belőle, akkor érezzük, hogy ragadós az állaga). Nyomkodjuk ezt a keveréket a formába és szórjuk meg a tetejét a mandulával (az ujjunkkal nyomkodjuk a mandulát a brownie tetejébe). Tegyük a fagyasztóba kb. 20-30 percre vagy a hűtőbe 2-3 órára. Hűtés után vágjuk kockákra és élvezzük bűntudat nélkül! :)
Finomfőzelék
Hehe, ma láttam Osztyának egy képét a finomfőzelékről, és eszembe jutott a Férjség felszaladó szemöldöke, mikor végigfutotta a fotóimat, közöttük ezt is... :) Tény, hogy sokkal jobbat is képes lennék készíteni, hiszen annyira nem vagyok antitalentum, de az ember vagy főz, vagy fényképez. Amikor már éhes a banda és még nincs kész a saláta, vagy egykattintásos fotó, vagy semmi sem készül. A maradékot végképp nem érdemes megörökíteni, főleg ha üvegben viszi az ember magával százkilómétereket. Ettől függetlenül a finomfőzelék az finom, legalábbis számomra. Hozzávalók: 50 dkg borsó 2 karalábé 3 szál répa 2 marék kesudió 2-3 ek tk liszt víz vegamix só petrezselyem zöldje A karalábét és a répát megpucoljuk, és apró kockákra vágjuk. A borsóval együtt kevés sós - vegamixes vízben megfőzzük. A kesudiót összeturmixoljuk finomra, adunk hozzá még vizet, majd lisztet és a petrezselyem zöldjét. A főtt zöldségekhez öntjük kavargatás mellett. 15 percet főzzük, közben továbbra is sűrűn kavargatjuk. Friss salátalevelekkel, fasírtfélével fogyasztható.
Magyaros napraforgó pástétom
2012. április 24. Mindennapi ételeink
Gyors, egészséges, finom pástétom, finom napraforgómaggal. :-) Hozzávalók: 20 dkg darált napraforgómag 1 fej vöröshagyma 1 szál újhagyma kevés petrezselyemzöld 1/2 ek. extra szűz olívaolaj 2 ek. zsemlemorzsa 0,5 dl víz 1 db főtt répa 2 gerezd fokhagyma pirospaprika, só, köménymag Elkészítés: A blogon igen kedvelt vegán májpástétom mintájára készült ez a pástétom. Kevés vízen az apróra vágott vöröshagymát megpároltam. Ehhez szórtam 1 zsemlemorzsát, darált napraforgómagot, pirospaprikát, sót és köménymagot. Amikor ezek jól összepirultak, felengedtem vízzel, olajat locsoltam hozzá. Ekkor tettem hozzá a főtt és turmixolt répát, ill. apróra vágott újhagymát, fokhagymát, és kevés friss petrezselyemzöldet. Összefőztem és frissen, répasalátával fogyasztottuk.
Egybesült sóskalevéllel
Örömmel néztem, ahogy a sóska napról napra növekedett a kerti átjáró mellett, és már eleve fentem rá a fogam. A múlt heti esőzéstől végre megugrott, lehet tarolni benne. :) Jó savanyú, mégis finom. Így natúran. (Főzve ne kerüljön az asztalomra, mert!) Az egybesült kiinduló receptjét Magdinál találtam, de úgy megvariáltam, mint Dulmina az új magazin receptjeit. :) (Ez most dicséret akart lenni a vegánosításra.) Volt száraz kiflim, azt akartam elhasználni, és némely hozzávalók elérhetőség hiányában kimaradtak. 1 kocka füstölt tofu 2 reszelt répa 2 kifli 3 ek zabliszt 3 evőkanál darált dió 1 kis fej vöröshagyma 1 ek búzakorpa 1 ek majoranna 1 ek borsikafű 1 tk őrölt kömény 2 újjnyi gabonakolbász 1 ek vegamix Annyi víz, amennyit felvesz A kiflit beáztattam, a többi hozzávalót felaprítottam, összemozsoltam, stb. Azután összekevertem egy nagy tálban. A végén hozzáadtam a kinyomkodott kifliket is, és átgyúrtam. Ha nem áll össze, adhatunk hozzá még vizet és zablisztet. Alufóliákra halmoztam egy-egy adagot, majd sütöttem fél óráig. Gondolom az áztatott kenyér miatt, sokkal több idő kellett neki, ezért összesen több mint egy órát sütöttem közepes hőfokon, azután lefeküdtem aludni, és benne hagytam az egészet a sütőben. Ugyan nem lett szépen szeletelhető, mint Magdié, se tökéletes volt a kelkáposzta főzelékhez, mert nem volt száraz. Legközelebb megcsinálom az eredetit, ha nem sietek, nem írunk szakdolgozatot, meg ilyenek.
Hamis fasírt (vegán)
2012. április 11. Dulmina tündérkonyhája
Az utóbbi időben többször is készítettem ezt az egyszerű, de igen ízletes, fűszeres fasírtot, melyben remekül eltüntethető a maradék, száraz kenyér. Hozzávalók 12 db 7-8 cm átmérőjű pogácsához 15 dkg szikkadt (vagy akár száraz) Graham-kenyér 1 marék zabpehely 2 evőkanál Graham-liszt 1 közepes sárgarépa 1 csapott teáskanál VegaNatura ételízesítő 1/2 kávéskanál darált borskeverék 1 kávéskanál
Zöldpástétom Salátával
2012. április 7. Főzés nélkül finoman!
Baráti meghívást kaptam. Már a meghívás is jelképesen jelzett egy szép gesztust, amellyel az Élet előre megmutatta milyen szépségek várhatnak rám, ha elfogadom. Elfogadtam. A remények elvesztek az elfogadás tengerében, így megteremtődött egy elvárásoktól mentes csoda, melyben az akarás nem találta helyét... Ilyen indulás, érkezés csak gyönyörű ételeket szülhetett... Zöldben járok, a fák kiengedik magukból a télen elszenvedett fájdalmakat, melyeket az álomba szenderültség oly sokáig takart. Virul a természet. Zöldben járok, zöld a szívem, zöld lesz az étel is amit készítek. Ez volt az egyetlen elvárás a meghívásnál - gyere, de kérlek csinálj valami finomat. Ebben a csodában a lelkem boldogan fürdött az ételkészítés szépségében... Angol zeller szárát szeletelem (egy szépség szerettette meg velem vagy két éve, hálás vagyok, ezért is), rukkolát megmosom, majd kicsit megtépem, vajretket és paradicsomot kockázok, egy tálban találják magukat az alapanyagok, bőséges megöntözöm hidegen sajtolt napraforgó és lenmagolaj keverékével, só és frissen őrölt borsok (rózsa, fekete, zöld). Félreteszem egy kicsit érni a salátát... Kedvenc aprító-darálóm megint előkerül (mindig magammal viszem). Avokádó, angol zeller, víz, olívaolaj, fokhagyma, só és fekete bors (az arányokat adja meg az ízlésetek és az intuíciótok, nem lehet elrontani). Nem kell több, zümmögve teszi a dolgát kis gép. Krémes állag gyöngyöző, szép zöld szín. Egy kóstolás, hmm... Mennyei. Egy tálra halmozom a salátát, mellé kerül a pástétom. Megérkezik a barátom is, szemében kíváncsi mosoly - mikor ehetünk? Finom volt. Jó étvágyat nektek és Boldog Ünnepeket! Javed
Sültpaprikás-diós szendvicskrém (vegán)
2012. március 31. Dulmina tündérkonyhája
Újabb kedvenc-gyanús szendvicskrém - ezért érdemes volt nyáron eltenni sült paprikát. Hozzávalók 1 üveg (4 dl) sültpaprika-befőtt 10 dkg darált dió 1 gerezd (füstölt) fokhagyma 1 teáskanál őrölt paprika 1 teáskanál római kömény 5 evőkanál extra szűz olívaolaj 1 evőkanál vörösborecet (vagy citromlé) csipet só Szűrőben jól lecsepegtetjük a paprikát (a levére ehhez az ételhez nem lesz szükségünk
Diós hajdinafasírt zellerkrémlevessel
A Biblia a helyes táplálkozásról című receptes füzetben lapozgattam pénteken, hogy milyen fasírtot is készítsek. Valamilyen hozzávaló mindig hiányzott, így több receptet átolvasva raktam össze egy újat. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fog ízleni a többségnek. Azt hittem szokás szerint még a jövőhétre is marad belőle, ehhez képest szombat este egyetlen darab árválkodott az üvegtál alján. Hozzávalók: 25 dkg hajdina 20 dkg burgonya 10 dkg dió 1 kis fej vöröshagyma 1 ek vegamix 1 tk só petrezselyemzöld 3 ek zabliszt tk. zsemlemorzsa + szezámmag A hajdinát megfőzzük, itt részleteztem már, hogyan. A burgonyát megpucoljuk, apróra vágjuk, szintén megfőzzük, majd ha kész, villával összetörjük. A diót megdaráljuk. A vöröshagymát apróra vágjuk. Nekem most volt sülve, de szerintem nyersen is beletehető. A petrezselyemzöldet apróra vágjuk. Amikor készen van a hajdina, hozzákeverjük a burgonyát, a diót, a hagymát, a fűszereket, a sót és a zablisztet. Egy tálba zsemlemorzsát szórunk. Egy tepsit kiolajozunk. Vizes kézzel gombócokat formálunk, majd ellapítjuk őket. Megforgatjuk zsemlemorzsában, és a tepsibe helyezzük. 40 perc alatt hőlégkeveréses sütőben 180 C-on megsütjük. Akkor van készen, mikor már egyben marad, és jó ropogós a külseje. Mi zellerkrémlevessel ettük, de bármilyen főzelékkel fogyasztható, nem túl erős ízű. Ha valaki jobban kedveli a fűszeresebb csemegéket, borsikafüvet tegyen hozzá. Candidások a diót cserélhetik mandulára pl.
Fűszervaj
2012. március 23. Nyers konyha
Az alaprecept ugyanaz , mint a kesudióvajnál, csak itt kevertem bele petrezselymet. A petrezselyem lehet friss aprított vagy üvegben eltett. Amikor szezonja volt felvágtam, besóztam, egy üvegbe nyomkodtam és felöntöttem olívaolajjal. Ez a vaj persze elkészíthető akár snidlinggel, esetleg medvehagymával, bazsalikommal, attól függően, kinek mi a szimpatikus, minek van szezonja és mi van kéznél:) Fűszervaj: 100 gramm kesudió ( nyers natúr) 1 kiskanál kókuszolaj csipet só aprított petrezselyem A kesudiót kávédarálóban vagy nagy teljesítményű turmixgépben porrá őröljük. Hozzákeverjük az olajat és kész a natúr vaj. Ízlés szerint teszünk hozzá aprított friss vagy olajban eltett petrezselymet. Hűtőben tárolandó, de használat előtt pár perccel korábban érdemes kivenni, hogy kenhetőbb, puhább legyen.
Könnyed tavaszi ebéd
2012. március 21. Főzés nélkül finoman!
Sokan panaszkodnak, hogy a főzés milyen sok időt elvesz az életükből, a konyha rabjainak érzik magukat, a családjukkal, barátjukkal tölthető idő lerövidül, kevesebbet tudnak így magukkal foglalkozni - széles mosollyal nézek ilyenkor ki a fejemből, hiszen, egy főzés nélkül finoman beszélgetés közepén vagyunk éppen - és hogy milyen sok macerával jár... Nos, akkor szeretnék megosztani veletek, egy gyorsan, kevés alapanyagból elkészíthető 10 perces receptet, amelyet mégis élvezettel, hosszú percekig lehet falatozni. Sárgarépát, zellert, karfiolt, kaliforniai paprikát, édes káposztát tisztítok, majd megfelezem az alapanyagokat - a mennyiségnél, ugyan úgy, mint a recepten történő bármely változtatásnál legyetek bátrak és kreatívak - az egyik fele kerül a darálómba, kevés tisztított víz - segít a pépesítésben -, olíva olaj, medvehagyma - ilyenkor, nem tudok eleget fogyasztani belőle, akár kiváló vértisztító hatása miatt, én egyszerűen szeretem - majoránna és só társaságában. Amíg a darálom dolgozik a zöldségek másik felét szeletelem, aprítom, rukkolát keverek hozzá, kevés olíva olaj itt is elfér. Olívás kenyér pirul, tányérra helyezem és megszórom egy kissé megtört lenmaggal - így könnyebben emészthető - a pástétom elkészült, ebből is szedek magamnak. Hmm... Igazán szép lett és garantálom finom is. Legyen csodásan szép napotok, élvezzétek az Életet és ezt a finomságot! Javed
Spenótos Karalábé Ragu - Kókusz tejszínnel
2012. március 19. Fittanyuka Blog
A legutóbbi Fittanyuka Főzőtanfolyam egyik fogása - receptje volt ez a könnyű, tavaszi ragu. Az édeskés kókusz tejszín és a fokhagyma íze keveredik a zsenge zöldségekkel. Hozzávalók: 2 db karalábé 1 db vöröshagyma 2 cikk fokhagyma 500 g spenót 1 evőkanál kókusz olaj 1 kk himalaya só késhegyni örőlt zöld bors 1-2 evőkanál kukorica keményítő 200 ml kókusz tejszín A zöldségeket megtisztítjuk, a karalábét felkockázzuk. A vöröshagymát apróra vágjuk. A felhevített kókusz olajon puhára dinszteljük a vörös hagymát, majd hozzáadjuk a karalábét, együtt pároljuk néhány percig. Csak addig pároljuk amíg még félkemény marad a karalábé, hozzáadjuk a spenót leveleket. Kevés vizet öntünk hozzá ( 0,5 dl ), sózzuk és lefedjük. Addig hagyjuk így amíg a spenót levelek össze esnek, fűszerezzük a zöld borssal. A kókusz tejszínt csomómentesen elkeverjük a keményítővel, hozzáadjuk a préselt fokhagymát is és hozzá öntjük a raguhoz, addig keverjük ameddig besűrűsödik. Köret lehet mellé főtt barna rizs, vagy basmati-jázmin rizs. Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
bevadultam & diótoros
2012. március 5. Vegasztrománia
igen, tudom, vadul hangzik, de tegnap vegetáriánus hurkát csináltam. persze azért nem tökéletesen a hurka mása lett (nem is az volt a cél), de a kiindulópont annak a kérdésnek a megválaszolása volt, hogy mit egyen egy vega mustár és párolt káposzta mellé. megboldogult húsevő koromban nagyon szerettem a hurkát. a véreset. még mindig párás tekintettel emlékszem vissza: tapolcai húsáruház, talponálló reggelizőhely, papírtányér, véres hurka, mustár, fehér kenyér, uborka. aztán pezsgőbár (na, ez a szokás megmaradt). és a tél folyamán többször is megkívántam ezt a miliőt és érzetet. nem a hurkát, az emlékét. és akkor kitaláltam, hogy tulajdonképpen tudok én csinálni, csak dióbéllel (stílusosan) és erdei gombával. leszögezem, hogy nem vagyok híve a húspótlásnak (rántott szejtán és társai), de ha megkívánok valamit, addig ügyeskedem, míg megcsinálom vegául. az eredmény minden várakozásomat felülmúlta. s mivel már tavaszodik, nem párolt káposztával ettem, hanem pikáns magos mustárral, salátával, és tönkölykenyérrel. diótoros hozzávalók (4 "hurkához", 1 csésze = 2,5 dl): 1/4 csésze rizottórizs (nekem most arborio, de bármilyen maradék rizs is tökéletes, főtt rizs esetén 1/2 csésze) 1 1/2 csésze szárított erdei gomba keverék 1 csésze dió rusztikusra darálva (nekem most gyönyörű piros belsejű, köszi kriszta!) 3 dkg ementáli sajt 1 kisebb vörös hagyma kockákra vágva 2-3 gerezd fokhagyma felaprítva 1 tojás olívaolaj só, bors, kakukkfű a szárított gombát az előírtaknak megfelelően áztassuk be (1/2 - 1 órára langyos vízbe), aztán töröljük meg papírtörlővel és vágjuk kis darabokra. főzzük meg a rizst (kicsit kevesebb, mint kétszeres vízben - de, ahogy említettem, tökéletes maradék rizsből is) és hűtsük ki. a sütőt melegítsük elő 180 °C-ra (4-es fokozat). 2-3 ek olívaolajon pároljuk a hagymát 3-4 percig, adjuk hozzá a gombát és süssük további 5 percig. közben fűszerezzük, és adjuk hozzá a fokhagymát. tegyük félre. egy tálban keverjük össze a rizst a dióval, a gombás keverékkel, a durvára darált sajttal és keverjünk hozzá egy tojást. a keveréket osszuk 4 részre, és mindegyiket tekerjük bele egy-egy 20 cm x 20 cm-es sütőpapírba, mint egy szaloncukrot. tegyük őket tepsibe, locsoljuk le olívaolajjal, süssük őket 15 percig, majd megfordítva újabb 15 percig.
Miso leves
2012. február 22. Nyers konyha
A hosszú élet alfája, és omegája. Állítólag azért élnek ma is emberek Hiroshimában, mert még a sugárfertőzéssel is leszámol. (természetesen japán találmány) A miso egy speciális eljárással érlelt szójabab készítmény, évekig tölgyfahordókban erjesztgetik , és amikor készen van, mehet a levesbe. Akár a szójaszószt, sózásra vagy ízesítésre egyaránt használják. Ízét tekintve is leginkább szójaszósz, de enyhén a vörösborra hajaz. Nagy mennyiségű fehérje mellett tartalmaz még B-12 vitamint és az összes egyéb vitamint amit a szója is tartalmaz. Lezárva, hűtőben sokáig eltartható. Erősíti a legyengült szervezetet, betegek is fogyaszthatják. A vegetáriánus és makrobiotikus konyha rendszeresen használja. Rákmegelőző hatása is ismeretes. Energetikai minősége erős jang, legyengült állapotokban, betegségek után,- meg csak úgy hogy még erősebb legyél, - ajánlott. Télen kiváló , mert belülről melegít.... Miso leves: miso reszelt sárgarépa reszelt karalábé szeletelt csiperke kevés kockázott kápiapaprika néhány levél bazsalikom aprítva pici olíva olaj nori lap csíkozva ( elhagyható) Langyos vízzel elkeverjük a misot . Minden hozzávalót egy tálba teszünk, majd ráöntjük a már elkészített levesalapot. Forrás Forrás 2
zöldségek & kencék, avagy eszel elég zöldséget?
2012. február 20. Vegasztrománia
télen nagyon észnél kell lenni. elég egy dolgozósabb időszak (konstans), emiatt belazult fegyelem, és máris kész a baj. ha nem eszem elég zöldséget, gyümölcsöt, fáradékonyabb leszek és őrlángon égek. most azt hiszem, sikerült elkapni a megfelelő pillanatot, és rendet tenni a kiegyensúlyozott táplálkozás terén. á - mivel ő is hasonló cipőben járt - találta ki, hogy milyen ünnepi formát adjunk a nagy visszatérésnek, vasárnap zöldségorgiát rendeztünk. zöldségek & kencék előételnek, vagy buli-kajának is nagyon megállja a helyét. szeleteljünk fel minél több zöldséget (répát, karalábét, pritaminpaprikát, zellerszárat, lila hagymát, édesköményt - zseniális) és zöld almát, pirítsunk meg néhány szelet háromszögre vágott kenyeret (nekem most tönkölykenyér volt otthon) és helyezzük el egy nagy tálon, vagy vágódeszkán. elég egyféle mártogatóst is csinálnunk, de minél többel készülünk, annál komplexebb az élmény. tegnap 3 krémet készítettünk: a maga egyszerűségében nagyszerű diós-márványsajtos mártogatóst, zakuszkát, és mentás zöldborsókrémet. a zakuszkát még én is többféleképpen készítem, van a rapid-változat időhiány, vagy lusta nap esetére, van a kifinomult (és legjobb) variáció, amikor szabad tűzön, lehetőleg mindent külön párolunk-sütünk meg és a végén állítjuk össze (ezt szezonban és nagy mennyiség esetén érdemes így készíteni), és van az arany középút, amit most is követtem. ebben az esetben villával szurkáljunk meg egy nagyobb padlizsánt, és süssük meg jól sütőben. közben olívaolajon (ne sajnáljuk) pirítsunk meg 1-2 fej kockára vágott hagymát, néhány gerezd apróra vágott fokhagymát, 1 nagyobb ledarált kápiapaprikát, 2 kockára vágott paradicsomot sóval, borssal és babérlevéllel. ja, és persze van a legjobb, leggyorsabb verzió, ha csak leveszed a polcról.. a mentás zöldborsókrémhez (ami nyilván a borsó szezonjában a legjobb, de most sem volt rossz..) pároljunk meg 250 g zöldborsót (most fagyasztottból készült), turmixoljuk össze egy kevés vajjal, vagy olívaolajjal, majd keverjük össze 125 g (1 doboz) philadelphia sajtkrémmel (vagy mascarponéval), összevágott mentával, sóval és frissen őrölt fehér borssal, és a végén facsarjunk hozzá egy kevés citromlevet. +1 ötlet: a mai szendvicsemet a zöldborsókrém ihlette: baguette + zöldborsókrém + camembert + majonéz + saláta + zöld alma. a bejegyzés írása közben teszteltem, isteni..
Udon tészta pirított leveleskellel és tofuval krémes citromos tahini szószban + az első hét cukor nélkül
2012. február 12. Zizi kalandjai
A könyvek, amelyeket mostanában gyakran forgatok... Igaz már a második hetet tapossuk a cukor és mindenféle édesség, édes sütemény, csokoládé mentes februárban, de az első hét összefoglalójával még csak most jelentkezem. Az első héten ebéd és vacsora után is nagyon hiányzott valami édes. Csak egy kocka csoki, egy falat sütemény és már jobban lennék - gondoltam. Ekkor jöttem rá, hogy a cukor, a csoki ugyanolyan drogok, mint az alkohol vagy bármilyen drog fajta. Enyhe elvonási tünetek jelentkeznek, ha nem kapjuk meg a napi adagunkat. Már-már remegünk azért az egyetlen kocka csokiért, ugye? Eddig is címke-olvasós vásárló voltam, de ezúttal még inkább. Most csak a sós nasik jöhetnek szóba, ezért még figyelmesebben elolvasom a címkéket, hogy tényleg olyat vegyek, amiben nincsen cukor. Például nagy ritkán megkívánom a ropit. Ha elolvasom a hozzávalókat, inkább vissza szoktam tenni a polcra és nem veszem meg. Kivétel ez alól a tönköly ropi, azonban tartalmaz nádcukrot, így ebben a hónapban ez most nem jöhet szóba nasiként. Helyette nagyon sok olajos magot (főleg mandulát, diót, mogyorót, brazil diót, kesudiót) nyersen/pirítva fogyasztunk vagy leveleskel chipset. Ha nagyon az édes ízre vágyunk, akkor almát, narancsot vagy mandarint eszünk, de a kipréselt cékla-és répalének is elég édes az íze, hogy csillapítsa az édes íz utáni vágyunkat. A csoki éhségünket kakaóval csillapítjuk, egy 10 perc alatt összedobható nasival: egy maréknyi mandulát vagy mogyorót száraz serpenyőben megpirítok, ledarálom, összekeverem egy kevés kókuszolajjal és kakaóporral, majd berakom a fagyasztóba 8-10 percre, hogy megdermedjen egy kicsit. Elkanalazgatva filmnézés közben egészen kiváló. A pirított mandula isteni finom, a kakaó a csokira emlékeztet, csak ez az egész krém nem édes. Ha adnánk hozzá 1 evőkanál mézet, még akkor is az egészséges édesség kategóriába sorolnám. :) Hát így telnek a napjaink cukor nélkül. Nem könnyű, de túlélhető. A következő heti beszámolóban írni fogok egy édesség csábító eseményről. Kiálltam a próbát vagy nem? :) Most pedig jöjjön egy vegán recept, amit már harmadjára készítettem, mert annyira bejött nekünk. Fél óra alatt összedobható, szóval hétköznapi gyors vacsoraként is megállja a helyét. Udon tészta helyett használhatunk soba tésztát, rizstésztát, de akár spagettit is. Udon tészta pirított leveleskellel és tofuval krémes citromos tahini szószban Hozzávalók 2 főre: - 200 g udon tészta - 300 g tofu, felkockázva - 1 csokor leveles kel, kisebb darabokra tépkedve - 3 gerezd fokhagyma - 1 teáskanál chili pehely - 4 evőkanál tahini (szezámmag krém) - 2 teáskanál szójaszósz - 1 citrom kifacsart leve - só, bors - kókuszolaj (napraforgó olaj is használható) Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A kockára vágott tofut tegyük sütőpapírral bélelt tepsire, sózzuk, borsozzuk és locsoljuk meg 2 teáskanál kókuszolajjal. Pirítsuk aranybarnára a kis kockákat kb. 20 perc alatt (alkalmanként keverjük át, hogy minden oldalukon jól megpiruljanak). A tésztát enyhén sós, lobogó vízben a tasakon található utasítás szerint főzzük meg, szűrjük le és tegyük félre. Közben egy serpenyőben hevítsünk 2 teáskanál kókuszolajat, adjuk hozzá a fokhagymát, a chili pelyhet, majd 1 perc múlva a leveleskelt és 10 perc alatt pirítsuk enyhén ropogósra. Egy tálkában keverjük össze a tahinit a citromlével és a szójaszósszal, majd ezt a keveréket öntsük a megfőtt udon tésztára. Keverjük hozzá a leveleskelt. Szedjük tálkákba és tegyünk a tetejére a pirított tofu kockákból. További cukormentes vegán receptekért katt ide.
Sült túró Torta - Tej,-Tojás,-Cukormentes
2012. január 15. Fittanyuka Blog
Ez az a sütemény amely melegen - hidegen egyaránt nagyon finom és mostmár egészségesebb is. A citrom héja és leve teszi igazán túró ízűvé a tortát. Ha sikerül beszereznetek selyem tofut, amely sokkal lágyabb, könnyebb, mint a hagyományos, a töltelék még könnyebb lesz. Az elkészítése egyszerű, csupa növényi összetevőkből, a sütése viszont picit időigényes, de megéri várni. Hozzávalók: (12 szelethez) A tésztához: 30 g xilit ( még jobb ha porrá daráljuk!) 100 g bio margarin 150 g világos tönkölyliszt 1/2 zacskó foszfátmentes sütőpor A túrótöltelékhez: 500 g selyem tofu, vagy hagyományos natúr tofu 100 g étkezési keményítő 1 csapott evőkanál agar-agar 100 g xilit 500 ml vaníliás rizs tej, vagy más növényi tej 400 ml kókusz tejszín 1 db citrom héja 1/2 citrom leve 1/2 kávéskanál bourbon vanília Először a tésztát készítsük el. A lisztet keverjük el a xilittel, majd gyúrjuk hozzá a margarint. Ahogy összeáll a tészta, már jó is. Ne gyúrjuk túl, mert törni fog nyújtáskor. Ha elkészült, tegyük 10 percre hűtőbe. Ha megdermedt, nyújtsuk ki a tésztát, és béleljük ki a tortaforma alját - úgy, hogy a tészta felnyúljon 3-4 centit a forma falára -, hézagosan szurkáljuk meg, és süssük elő. Csak addig süssük, míg teljesen aranysárga nem lesz. A krém összetevőit egy tálban alaposan mixeljük össze. Ha hagyományos tofut használtok akkor először sajt reszelőn reszeljétek le. Tegyük a híg tölteléket a formába, és kb 90 - 100 percig süssük 180 C-on - légkeverés nélkül. Ha sütés közben nagyon sötétedne a torta teteje, fedjük le sütőpapírral, vagy alufóliával! Hagyjuk kicsit hűlni a formában, majd kapcsoljuk le az oldalát és szeletelhetjük is. Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Búzahús(szejtán) készítése házilag
2012. január 11. A vegán szépség
Hozzávalók: -250 gramm sikérpor(szejtánpor) -só, bors, zöldfűszerek, vegamix -1kk szódabikarbóna Mi a szejtán? A vegetáriánusok körében nagyon közkedvelt alapanyag a szejtán, amelyet húspótlóként tartanak számon. Por állagú, amely nálunk többnyire tönkölybúzából készül, de elvileg készíthető más gabonából is. Sokoldalúan felhasználható, hasonlóképpen mint a hús. Készítésének pontos leírása: A tönkölyjava (búzahús, szejtán) szétválasztásos eljárással készül, amelynek az a lényege, hogy a tönkölylisztből tisztított víz és tengeri só hozzáadásával tésztát készítenek. Pihentetés után vízzel a keményítő nagy részét és a tönkölyfehérjét az erre a célra kifejlesztett berendezésben szétválasztják, csökkentve ezzel a gabonában található szénhidráttartalmat. Ezután a kinyert koncentrátumot vízzel átmossák, majd különböző formákban hőkezelik. A gyártási folyamat végén a tömbös szejtánt darabolják, szeletelik és vákuumcsomagolásban forgalmazzák. - írja az Új diéta. Honnan származik? A szejtán legtöbbször tönkölybúzából készül. A tönkölybúza Mezopotámiából származik, Európába is már a bronzkor ideje óta honos. A Kárpát-medencében régóta használják a mai kenyerek őseinek elkészítéséhez. A IV. században élte fénykorát, amikor az időjárás szélsőségei és a betegségek miatt a többi gabonaféle nem termett, a tönköly viszont virult. Egy időre feledésbe merült, de napjainkban megint nagyon közkedvelt lett. Mit tartalmaz? Fehérjén kívül tartalmazza még szint az egész B-vitamin családot, niacint, E-vitamint, rezet, vasat, mangánt, cinket, magnéziumot, kalciumot, foszfort és szelént. Mi készüljön belőle? Bármi, ami szeletelt húsokból készülhet(ragu, aprólék, Brassói, gyros, de akár ránthatjuk, vagy tempura-sör, palacsintatésztába is mártogathatjuk. Húsdarálón, vagy gépben ledarálva pedig darálthúsként használhatjuk fel fasírtokhoz, bolognai szószhoz, vagy töltött káposztába stb...Tipp: Ha túl sokat készítettünk akkor a maradékot lefagyaszthatjuk, vagy főzővizével egy hétig hűtőben is tárolhatjuk.
Karácsonyi Édes
2011. december 24. Főzés nélkül finoman!
Az Élet megállíthatatlanul áramlik, s az óraidő szépen ketyeg, tik-tak tik-tak, ismét azt játsza az Élet, hogy Karácsony van... Hántolt nyers és pörkölt mogyorót keverek össze 2/3-1/3 arányban (200 gramm), egy gyönyörűségesen hatalmas starking almát megmosok és aprítok, görög mazsola (100gramm), az egész már mehet is a darálóba. Szépen muzsikál a kis apróság, finoman bánok vele. 2-3 perc, mehet utánuk a főtt egész gesztenye, még egy perc sem kell és a lágy massza kész van. Kivit meghámozom, szeletelem, magos mandarint készítek elő (mosás, szeletelés), semmi gén kezelt tökéletlen-tökéletesség. Ennek a gyümölcsnek az illatában már ébred az íze. A tányérra teszem a kivi szeleteket, egy nagy kanál a süti-masszából, mandarin díszítés. Legyen Boldogság Bennünk!
Könnyű nyári tésztasaláta
Igaz, hogy most ezekben a napokban nincs olyan meleg, de reménykedjünk, hogy visszatér még a nyaraló idő. Nyáron nem ideális a nehéz ételek fogyasztása, de az átlag nem is kívánja annyira. Így vagyunk ezzel mi is, ezért készítettem egy könnyű tésztasalátát, ami nagyon-nagyon gyorsan elfogyott. Hozzávalók: Fél csomag durum szélesmetélt 250 g csiperke 3-4 paradicsom 3 kanál tökmagolaj 2-3 zellerlevél só 1. Főzzük meg a tésztát forró, sós vízben. Szűrjük le és kicsit hagyjuk hűlni. 2. A gombát tisztítás után szeljük vékonyra és süssük zsírjára. 3. Szeljük fel a paradicsomot és a zeller leveleket. 4. A tésztát forgassuk át a tökmagolajjal és dobjuk rá a paradicsomot, zellert majd a gombát. Jól keverjük össze és rakjuk hűtőbe, hogy érjenek össze az ízek. Ildi :-) 2011. július
Közeledvén Karácsonyhoz + szezámmánia
2011. december 7. Napló étkeinkről, életünkről
Még múlt héten díszítette nagyobb fiam ezt a narancsot, ami a lányom, és a párom által közösen készített adventi koszorú mellett elfér még az asztalon :-) Persze megérett már a saját savanyú káposztánk is, amiben kisebb fiam sokat segített, mert ő taposta amíg el nem lepte a lé. Azért azt hozzáteszem, hogy idő szűkében lévén nem akartam magam csinálni, de miután párom szerint a bolti ehetetlen, ezért mégis készült egy vödörrel. Az idei első adag diós töltött-káposzta pedig már a Karácsony előszele nálunk! Két hete fahéjas szappant főztem, amiből a fa alá is kerül. Még 4 hetes pihenő idejüket töltik muffin formájú szappankáim a szekrény tetején. Most testápolót szeretnék készíteni házilag, amihez gyűjtögetem az ismeretanyagot. Ételekről sem írtam sokat mostanában - bezzeg enni annál többet eszem... Időnként megkívánom a szezámmagot, és olyankor szoktam például készíteni szezámmagos-mézes-mazsolás reszelt répát. A szezámmagot ledarálom, adok hozzá egy kevés mézet, és annyi vizet, hogy kellemesen krémes legyen. Utána gyümölccsel, mazsolával, vagy akár répával, mint én, összekeverjük, és egy kalciumban gazdag, tápláló étket kapunk! Fiam annyira szereti, hogy ő is aktívan kísérletezik különböző keverékek készítésével :-)
Duna TV 2011.10.19
2011. október 19. Főzés nélkül finoman!
Kedves Barátaim :) Fogadjátok szeretettel a következő egyszerű menüsort, amely a vegán-vegetáriánus étkezési formának a népszerűsítését szolgálja, és aminek az elkészítésére a Duna Televízióban volt lehetőségem. A műsort, és az elkészítési fortélyokat a következő linken tudjátok megnézni: Műsoridő: 09:00 / 32:00 / 47:45 http://www.dunatv.hu/musor/videotar?cid=4284 Ha nem indul el, akkor Videótár - Család Barát - 2011.10.19 műsor :) Receptek: Sütőtökpástétom: (4 személyre) 25 dkg sütőtök 25 dkg TV paprika, vagy pritamin (ha ízeiben színesíteni akarjuk a pástétomot) 10 dkg mandula 1 db vöröshagyma (közepes méretű) 2 dl hidegen sajtolt olívaolaj 1 gyökérszár zöldje (petrezselyem) kevés só (ajánlott Himalája vagy tengeri só) Az alapanyagokat tisztálkodás után aprítjuk, majd egy erősebb darálóban, turmixban pépesítjük. Az elkészült pástétomot pirított tönköly vagy három magvas kenyérrel, vagy durumtésztára feltétként fogyaszthatjuk. J Zöldsaláta sütőtökcsíkokkal: (4 személyre) 1 fej fodros saláta 1 db kígyóuborka 1 doboz vegyescsíra (10 dkg) 10 dkg sütőtök 1 dl hidegen sajtolt olívaolaj 1 evőkanál lenmag Borsikafű, kevés só (ajánlott Himalája vagy tengeri só) Az alapanyagokat megtisztítjuk, majd tetszés szerinti méretre vágjuk. A sütőtökből hámozó késsel vékony csíkokat szelünk, majd lágyan az egészet az olajjal, borsíkafűvel összeforgatjuk, a szezámmaggal megszórjuk. Önálló ételként vagy köretként fogyaszthatjuk. J Körte-süti gyorsan: (4 személyre) 1/2 db vilmoskörte 25 dkg diákcsemege 1-2 evőkanál kókuszreszelék A magházától megtisztított körtét a diákcsemegével együtt egy erős aprítón grízes állagúra daráljuk, majd a masszából nedves kézzel kisgolyókat formázunk és belegörgetjük a kókuszreszelékbe. Egy kellemesen forró teához kiváló édesség. J Szeretettel: Javed www.fozesnelkulfinoman.blogspot.com +36/20-576-2082 Vállalom háznál, ,,főző tanfolyamok megtartását, tanfolyamok, baráti társaságok vegán-vegetáriánus ételekkel történő ellátását.
Szedertorta
2011. szeptember 14. Cukor, bors, só
Piskóta: 4 tojás (vagy 3 tojás, 1 kanál víz) 10 deka nádcukor / méz 20 dkg darált dió pici só vanília Tojások fehérjét a cukorral kemény habbá verem, beleengedem egyenként a tojások sárgáját és/vagy a vizet, majd a diót, vaníliát és sót. Összekavarom, mehet a sütőbe (olajozott, lisztezett tortaformában (23 cm átmérő, vagy sütőpapírral bélelt formában). Krém: 25 dkg Mascarpone 3 kanál cukor 1 doboz tejszín habnak kb 45-50 dkg szeder Tejszínt a cukorral habbá verem, beleteszem a mascarponet és az előzően botmixerrel összetört szedret, tovább keverem, míg jól összeáll. Amíg hűl a piskóta, hűtőbe teszem. Majd elvágom a piskótát, picit meglocsolom rumos vízzel, jól megtöltöm a szederkrémmel, ráteszem a másik felét, tetejét is jól megkenem a krémmel, szederrel diszítem. Nyammm!!!! Nem túl édes, de finom!
BERLIN
Megkezdtük idei kalandtúránkat. Az útvonal Németországon át Svédország, Dánia, Hollandia, Anglia, Skócia. A vissza útról még nem döntöttünk. Egy VW transporterrel vágtunk neki a nyaralásnak, amibe Adrián ágyat csináltatott, felpakoltunk forrásvízzel, nyers krékerekkel, aszalt lapokkal, házi gyümölcsös müzliszelettel. Az az elképzelésünk, hogy amerre járunk, lehetőleg végig próbálgatjuk a nyers éttermeket, lehetőségeket, amellett persze, hogy mindenhol szétnézünk egy picit, magunkba szívjuk az északi tájak levegőjét, kultúráját, bepillantunk az emberek mindennapjaiba. Berta kutya is velünk tart, neki is külön kis hely jut az autóban. Aszalt kakaós keksz, szezámos és paprikás kréker, fűszeres, csíráztatott szotyi és tökmag... Mondjuk tortillák tamaris-algás-szezámos és paradicsomos-bazsalikomos Múlt csütörtökön indultunk. Mivel előző éjszaka nem aludtunk, ezért kicsit lassan érkeztünk célba: az első éjszakát Spreewaldban, egy lübbeni kempingben töltöttük. Ez egy csodálatos természeti adottságokkal rendelkező, kis csatornákkal felszabdat vidék, ami egyéb mezőgazdasági termékein kívül uborkájáról a leghíresebb. Előszeretettel választják a kempingező németek. Már itt szembesültünk azzal, hogy Bertának jó sora lesz az úton, mert itt bizony nagyobb becsben van a kutya mint otthon, bárhová beengednek vele, külön, a kutya ellátását szolgáló felszereltséggel rendelkeznek a kempingek. És mindenki örömmel fogadja őket. Berlinbe tovább is indultunk másnap délelőtt. Egy kis reggeli futás erejéig élvezhettük Bertával a táj szépségeit, aztán eleredt az eső. Ebédre értünk Berlin első és ezidáig egyetlen 100%-ig nyers éttermébe. Egy gyógyközpontban nyitott meg nem régiben a Gesund Und Sündig elnevezésű étterem. Olyan jó volt étteremben nyers ételt enni, és most szokásunktól eltérően egy helyett mindjárt két fogást is rendeltünk. Pizzát, (a tésztája hajdinából napraforgómagból és fűszerekből állt, rajta aszalt paradicsomos krém, zöldségek és kesu-sajt) Zöldséges tekercset curry szósszal és isteni salátával (amin volt fűszeres földimogyoró, pácolt gomba és egy isteni szósz) Répatorta, amit az egyik szakács fiú szerint Béke tortának kéne hívniuk, mert olyan hatást gyakorol az emberekre ( tényleg finom volt), és gyümölcsös máktorta. Ez kevésbé volt édes, ami nekem kifejezetten tetszett. Az ízek nagyon harmonikusak voltak, nem volt az ételekben túl sok olajos mag, inkább a zöldségek domináltak, ezért az igen csak nagy adag sem volt megterhelő. De bevallom egy fogás is elegendő lett volna, dehát a kíváncsiság most erősebb volt. Egy-egy főétel 7-9 euró volt, amelyekből féladag is kérhető volt (ezt először nem akartam észrevenni:) ), a desszertek 4 euró körüliek voltak. Eszméletlen kedves kiszolgálás volt. Főleg idősebbek járnak ide, mivel ez egy egészségügyi központ sportolási, állapotfelmérési, fizioterápiás stb lehetőséggel. Más világba csöppentünk. Szerencsénk volt, hogy az étteremig eljutottunk, mert a kocsi ott meg is adta magát. Így a zuhogó esőben víkendeztünk Berlinben de minden rosszban van valami jó: egy vega, vegán fesztiválon is voltunk a belváros közepén:) Nyers dolgok is voltak Természetesen zöld turmix AZ alap dolgok: kréker, krém, golyaók, torták Az autónkat hétfőn tudták megjavítani, így addig kicsit kalandosan töltöttük napjainkat. Ha nem esett, szitált volna hétfő délutánig (amíg ott tartózkodtunk) sokkal kelemessebb lehetett volna. A zuhanyt egy sportklubban oldottuk meg, ahol a recepciós fiú ingyen beengedett minket zuhanyozni. Ez aranyat ért a két nap alatt. Szerencsére a szervíz egy nagyon kelemes, csendes kis utcában volt, senki nem zavart minket. Balról az utca, jobbról egy fantasztikus hobby- kertsor határol. A berliniek imádják ezeket a kis kertjeiket. Akármerre megy az ember, ha van egy kis üres tér, azt mindjárt beültetik. Megnéztünk néhány nevezetességet is, de nem vittük túlzásba. A hétfő újabb étterem látogatást vont maga után, majd d-u. elindultunk Északra, Malmö felé...
Balatoni Nyár :) az m1 műsorán a "Főzés nélkül finoman"
2011. július 30. Főzés nélkül finoman!
Ilyenkor nyáron :), na de komolyan nyár van, igaz nem látszik, mert két napja kabátban mentem vásárolni, szóval nyáron az m1 tv csatorna "délelőttjének egy része leköltözik" a Balatonra, és a Balatoni Nyár című műsorral szórakoztat bennünket. Erre a napra csodálatos időt kaptunk a teremtőtől :) Ennek a műsornak a részeként 2011.08.05-én 09.00 - 11.00 óráig a "Főzés nélkül finoman" személyemben meghívást kapott egy kis "főzőcskézésre", - rábólintottam rendben -, de mit eszünk majd? Nézegettem a fejemben meglévő választékot, és a következő menüsor született meg belőle: Receptek: Sárgadinnye-lekváros mandulás ,,süti Hozzávalók 4 személyre: 12 evőkanál darált mandula 4 evőkanál aranymazsola 4 evőkanál kókuszreszelék 4 szelet sárgadinnye (ajánlott 8 felé vágni az egész dinnyét) 4 db nektarin kevés vagy rengeteg fahéj A hántolt (a hántolatlan is kiváló) mandulát durvára őröljük, a sárgadinnyét daraboljuk, és az aranymazsolával pépesre daráljuk, majd a mandulával összekeverjük és félretesszük állni. A nektarinokat kisebb kockára vágjuk. 20-30 perc után a mandulás lekvárunkat összekeverjük a nektarinnal, majd négy kehelybe porciózzuk, fahéjjal, kókuszreszelékkel ízesítjük. Görögdinnye saláta pikánsan Hozzávalók 4 személyre: 4 szelet görögdinnye (ajánlott 8 felé vágni az egész dinnyét) 2 fej lilahagyma 8 evőkanál fekete olívabogyó 2 dl hidegen sajtolt olívaolaj 6-8 friss bazsalikom- és mentalevél kevés rózsaszín Himalája só A héjától megszabadított görögdinnyét ha zavaró akkor kimagozzuk, daraboljuk, a lilahagymát nagyolva összevágjuk, a bazsalikom- és mentaleveleket aprítjuk, sózzuk és bőségesen meglocsoljuk olívaolajjal vagy szőlőmagolajjal, majd az egészet az olívabogyóval összekeverjük (vigyázzunk a dinnyét ne törjük össze). Petrezselymes sárgarépa-pástétom magyarosan Pirított tönkölykenyér vagy zöldséges durumtészta Hozzávalók 4 személyre: 4 db sárgarépa 1 csokor petrezselyem 4 db paradicsom 4 evőkanál mandula 1/2 pár füstölt gabonakolbász 2 dl olívaolaj 1/2 kg tönkölykenyér vagy zöldséges durumtészta kevés rózsaszín Himalája só A sárgarépát kisebb darabokra vágjuk, ezzel a kíméljük a darálónkat, vagy a turmixgépet, a petrezselymet, paradicsomot is apríthatjuk előre, és a mandulát is elődarálhatjuk, majd hozzáadva az olajat, gabonakolbászt, sót krémesre daráljuk az egészet. Erősebb készülékeknél a receptben felsoroltakat együtt pépesítjük. Pirított tönkölykenyérre kenve tálaljuk vagy durumtésztára szószként (tésztához adva ajánlott egy kicsivel több olajat használni). Szeretettel várlak benneteket a képernyő elé a fent megadott időben, egy kis közös "főzőcskére", kikapcsolódásra, ha elfoglaltságod vagy munka miatt nincs lehetőséget élőben nyomon követni a műsort, később is megnézheted majd az m1 videotárjában. (12perc 12 mp; 63 perc 53 mp :) Szeretet teljes öleléssel: Javed
Zöldséges rakott kelkáposzta
2011. július 26. Punk In The Kitchen
A lentit lassan egy hónapja írtam, de nem jutottam el a postolásig. Nem igazi rakott kel, de nekem így sikerült. A Gorillában már háromszor zabáltuk tele magunkat de a fotózás mindig elmaradt, előbb elfogyott a kaja. Mindenkinek ajánlott. Zöldséges rakott kelkáposzta Hozzávalók: egy fej kelkáposzta 3 répa egy kis fej karalábé (vagy ahogy a piacon hívják, ,,vajkarcsi) egy fej hagyma néhány gerezd fokhagyma fél zacskó szójagranulátum egy dobozo szója joghurt egy marék rizs olaj fűszerek (só, bors, paprika, majoranna, erőspaprika, vegeta, tb.) Idő: sütéssel együtt bő másfél óra legalább, hallgassuk meg az Against Me! új lemezét, amin valójában régi számok vannak A szóját vegetás vízbe áztattam. A hagymát kockákra vágva olajon megpirítottam, hozzátörtem a fokhagymákat, a tűzről lehúzva szórtam rá pirospaprikát, majd rádobtam a szóját lével együtt. Szórtam bele mindenféle fűszereket, amiket szimpatikusnak találtam. A répákat megpucoltam és felkarikáztam, a karalábét kockáztam. Pár perc főzés után a szójára dobtam a répát, majd amikor az félig megfőtt, a karalábét is. A rizst elvileg külön rétegben kell pakolni de erre nem volt energiám, szóval a szójás cuccba szórtam mosás után. Néhány kóstolás után kiderül, mikor jó már a töltelék. A káposzta nagyobb külső leveleit sós vízben megfőztem, majd olajozott üvegtálba pakoltam. Erre jöhet a töltelék, majd levelek, majd megint töltelék és a tetejére káposzta. Kentem rá szójajoghurtot, törtem rá borsot, majd a sütőbe dobtam jó egy órára. Az eredmény egész jó lett.
Zabpehely kolbászkák
2011. június 30. Legyen néktek eledelül...
Tegnap elvittük nyaralni Olivért, így a volt időm recepteket bújni, és kipróbálni valami újat. A receptből főzésnek az a hátránya, hogy tuti kell hozzá venni valamit, ami nincs itthon, de ma még vásárolni is terveztünk, úgy hogy szemet hunytam ennek lehetősége fölött. Egyetlen hiányzó alapanyag volt csak, a pritaminpaprika lekvár. Sajnos csak csípőset kaptunk, de úgyis szeretjük a pikáns dolgokat, így szemet hunytam e-fölött a kis apróság fölött. A recept legkellemetlenebb része pont az volt, amiből az átlag kimarad, mert a zabplyhet nem egész zabpehelyből nyeri hosszas tekerések árán, hanem készen veszi a boltban. Mivel nekem van pelyhesítőm, így tekergethettem egy darabig a szükséges mennyiség eléréséhez:). Amikor ez megvolt, már csak egy két alapanyag, és egy kis kevergetés van hátra. Majd hagyjuk hülni. Ilyenkor megkóstoltam, mert egy két dologgal kiegészítettem a receptet. Ilyen volt a só, és a két csett maradék házi készítésű vega pecsenyezsírunk. Mivel anyukám a kolbászt, (az igazit) mindig krumplival süti, így én is előfőzött újkrumplit tettem mellé, és póréhagymát. Ment a sütőbé, és pont addig volt bent, amíg csinosnak sem találtuk:). Majd megettük friss zöldfélékkel. Rég ettünk ilyen jót, még a 10 hónapos Tivadar is lelkesen habzsolta.
HEVES JEGES 43. VKF
Reninek megint nem tudtam ellenállni. Már szinte félve kattintok új bejegyzéseire, ki tudja mi lesz velünk, ha elolvasom. A receptek közül is jónéhány elkészült már, vagy éppen valami alapanyag megvásárlására ösztönöz, de tavaly még nyaralni is az ő ajánlata alapján mentünk. Na nem mintha megbántuk volna:)) Most is elcsábultam. Nem kellet sokáig törnöm a fejemet. Azt tudtam, hogy nem szeretnék sem epres, sem málnás vagy cseresznyés stb. finomságot készíteni. Ezekből van ötlet bőven. Mivel épp a versenyfelhívás idején szedtem le a zöldborsót, el is dőlt a kérdés. Így lett... Mentás- mandarinhéjas zöldborsó fagyi citromos morzsával (természetesen nyers vegán recept) Fagyi 3/4 bögre mandula, beáztatva 12 órára 1 db kisebb avokádó 3/4 bögre friss, édes zöldborsó 3 ek akácméz 2 csipet Himaláya só 1,5 ek mandarinos olíva olaj 7-8 db mentalevél 1 kisebb darab szárított bio mandarinhéj (ezeket én télen mindig elteszem), lehet persze friss is 2 ek citromlé Keksz és morzsa 1/2 bögre dió (áztatott és aszalt, ha lehet) 1/2 bögre mandula vagy kesudió (áztatva aszalva) 1/4 bögre apró zabpehely 1/4 bögre gabonacsíra liszt (ezt helyettesíthetjük őrölt zabpehellyel illetve zabpehelyliszttel) 1 csipet só 4 db nagyobb, puha datolya 1/2 rúd vanília magja 1/2 bio citrom héja Szárított narancs és mandarinhéj (lehet friss is, akkor kb 1/4-1/4 gyümölcsé) Tálaláshoz Fekete ribizli Mandarinos olíva olaj A fagyihoz a hozzávalókat összeturmixoljuk egy kevés vízzel. Fagyigép híján én egy dobozba tettem, így a fagyasztóba, és 1-2 óránként átkevertem, hogy egyenletesen fagyjon meg. A morzsához a diót és a mandulát vagy kesut megőröljük. Vigyázzunk arra, hogy ne őröljük túl, nehogy kicsapódjon a bennük található olaj. Ezt a lisztet összekeverjük a többi száraz hozzávalóval. A datolyát összeturmixolhatjuk egy kevéske vízzel, vagy villával is pürésíthetjük. A keverékkel összedolgozzuk. Ezután szétnyomkodjuk a masszát az aszaló tapadásmentes lapján, ha sütőben szárítunk, akkor sütőpapíron. 24 órán át aszaljuk, majd szétmorzsoljuk. A maradékot eltehetjük, légmentesen lezárva jópár hetet kibír. Tálaláskor még csepegtethetünk néhány cseppet a mandarinos olajból a fagyira. Talán az ötlet bizarrnak tűnik, de a citrushéjak kesernyés íze, a méz és a borsó édessége, a ribizli fanyarsága nagyon jól kiegészítik egymást.
Kerekezés és egyebek
2011. május 26. Napló étkeinkről, életünkről
Most megint egy kicsit elkalandozok az ételkészítéstől, és egy kerékpáros programra szeretném felhívni olvasóim figyelmét: 2011. május 28-án, szombaton kerül megrendezésre a 5. MÓRI KARIKA elnevezésű jótékonysági, kerékpáros túra. Honlapja: morikarika.hu Sajnos óvodai elfoglaltság miatt nem tudok részt venni rajta, de kívánok sok sikert az indulóknak! Egy ilyen túra előtt át kell gondolni, hogy mit visz magával az ember éhségének és szomjúságának csillapítására. Én azt vettem észre magamon, hogy a nyári hőségben kapálás, vagy éppen túrázás közben nekem a gyümölcslé a legjobb. A tavasz nagy felfedezése volt számomra a spárgám: évekkel ezelőtt elszórtam magot, aztán el is feledkeztem róla, és idén, amikor rendbe tettük a kert végét, nem akartam hinni a szememnek! Kitáblázom, hogy megmaradjon jövőre is, nehogy véletlen bekapáljuk! Az utóbbi időben rengetek karalábét ettünk, mert éppen az termet a kertben. Párom már mesteri fokra fejlesztette a karalábé saláta receptjét, amihez egy dolgot érdemes tudni: a dobozt fedjük le időben :-) (ilyenkor mindig felismerem, hogy tulajdonképpen nekem akar udvarolni ) Persze készült belőle leves, és fasírt is, ami szintén nagy sikert aratott. Ültettem medvehagymát, jövőre meglátjuk, hogy mi lesz belőle. És persze az eper! Tegnap nagy élvezettel gyomláltam a sárgarépát, mert rögtön mellette ott piroslottak az eperszemek - itt a múlt idő használata helyes, mert meg kellett kóstolnom, hogy elég édes-e :-)
Nagyszombati menü
Reggeli: Vegán fonott kalács, frissítő tea (mate, hibiszkusz, csipkebogyó maggal, málnalevél, szederlevél) Ebéd: - Bajai Halászlé Hozzávalók: személyenként fél kg hal, 5 dkg hagyma, 6dl víz, fél evőkanál törött paprika, só, és Baján halászlétészta! (a recept e könyv 266. oldalán megtalálható, elkészítése Baján a férfiak művészete.) - Somlói galuska Én így készítem: egy vegán piskótát kis darabokra tépkedek, meglocsolom rumos növényi tejjel. Másfél liter növényi tejből, 3 csomag csokoládé pudingporból, 3 evőkanál kakaóporral pudingot főzök, ezt ráöntöm a piskótára. Belekeverek 20-25 dkg mazsolát és ugyanennyi durvára vágott diót. 6 púpozott evőkanál kakaópor, 6 lapos evőkanál cukor és víz keverékével csokiöntetet készítek, ezt ráöntöm a galuskára. Vacsora - Marcipánleves növényi tejjel készítve - Nemvegánoknak: sonka, tojás - vegánoknak: Földimogyorós fasírt Hozzávalók: 1dl kukoricadara 1dl finomra vágott (reszelt) zellergumó 1 gerezd fokhagyma préselve 2 evőkanál szójaliszt 1,5 teáskanál só 5 dl víz 2 dl pörkölt mogyoró 2 dl zabpehely A földimogyorót megdaráljuk. Az első hét hozzávalót 30 perc alatt, kevergetve megfőzzük. A tűzről levéve hozzáadjuk a többit. Kis lapított gömböket formálunk belőle, és sütőben 30-40 perc alatt megsütjük. - Fenyőmagos saláta - Póréhagyma saláta Hozzávalók: 1 póréhagyma, 2 db alma, 1 kukoricakonzerv, egy nagy doboz kefír, méz, só, citromlé A póréhagymát vékony karikákra vágjuk, megsózzuk. Az almát gyufaszeletekre daraboljuk meglocsoljuk egy kis citromlével, hozzáadjuk a kukoricakonzervet. A kefírbe egy teáskanál mézet keverünk, sózzuk és a salátára öntjük. - Fonott kalács karikára formázva, hogy a közepébe belehelyezhessük a kemény tojásokat. - Almatorta 20 dkg liszt, 10 dkg porcukor, 10-15 dkg Rama.Összegyúrni, 10 perc pihenő után lapostányérnál nagyobb körlappá nyújtani. Rászórni:aszalt gyümölcsöt (Kalifa), rá marcipánt, esetleg dió, mazsola. Két közepes almát cikkekre vágva ráhelyezni, megszórjuk cukorral, fahéjjal, ráhajtani a peremet, megkenni tojással, kisütni.
Táplálék testnek, elmének...
2011. április 11. Főzés nélkül finoman!
Az elme és a test táplálásának fontosságáról már nagyon sokszor beszéltem, és továbbra is fenntartom azt az álláspontomat, hogy mind az étkezésben, mind a szerelemben a lehetőségek korlátlanok. Talán ezek az ismérvek vezettek ehhez a választásomhoz, hogy hídként működve, megmutassam milyen lehetőségei vannak a két tábornak - nyers, vegetáriánus -, hogy egymás elfogadása, megértése közeledjen. Senki se gondolja azt, hogy itt állig vértezett nők és férfiak harcáról van szó. Korántsem, inkább két táborról, ahol sokszor az egyedi nézetek, nehezebben értelmezhetőek... Egy csomagolt darab biotofut kockákra vágtam, a serpenyőt már hevítettem, sűrű kevergetés közben megpirítottam, majd a gázt elzárva szójaszósszal megvadítottam. Ezt kapja az elmém :D Közben a rukkolát megmostam, egész vékony csíkokra vágtam a sárgarépát, karalábét, paradicsomot daraboltam, és az egészet római köménnyel, kevés sóval fűszereztem, bőséges olívaolajjal öntöztem. Ezt pedig a testem :D Jó étvágyat :)
rawioli
tehát a kettes számú téli zőccség, a cukkini.. nem, valóban nem igazán téli, de ennyi még belefér. és ha nem csak úgy magában ropogtatom el egy fej saláta kíséretében, akkor metéltet készítek belőle. többnyire gyümölcs öntettel, de nemrég kipattant a fejemből ez az ötlet, és meg kellett csináljam. eredetileg ez is egy egyszerű öntet, de kivételesen - valójában csak a neve miatt - maszatoltam vele egy kicsit. eltökélt szándékom hogy felhagyok a maximalizmussal, szóval ezzel sem babráltam túl sokat és a következőkkel sem fogok, inkább produkáljak már végre valamit.. (igen, ez nem csak a blogírásra vonatkozik) . öntet/krém: kesudió (1 ek) nemes élesztőpehely (2 tk) egész koriandermag (1/2 tk) víz citromlé só a kesut kávédarálón krémmé daráltam, elkevertem a frissem megtört korianderrel és a többivel. lehet belőle sűrű krém, ez került a cukkiniszeletek közé, vagy hígabb öntet. nem negyon szoktam ilyesmivel vacakolni, és többfogásos menüket sem készítek - ezt inkább valami előételfélének tudom elképzelni ebben a formában.. csak játékból készült - normális esetben egy adag metéltre öntöttem volna ezt az szószt, sőt így is tettem a maradékkal. mellé egy fej saláta és kész az ebéd.
Mákos vegán kölestorta
2011. január 19. Rongybaba konyha
200 g köles200 g teljes őrlésű búzaliszt (frissen őrölt) 60 g barnacukor 60 g méz 100 g darált mák 1 marék mazsola 5 dl víz a köles megfőzéséhez 2 dl víz a tésztához fahéj, citromhéj, narancshéj, fél citrom leve A kölest megfőztem fél liter vízben utána összekevertem a hozzávalókkal és annyi vizet adtam hozzá, hogy kenhető állagú tésztát kapjak. Egy 22 cm átmérőjű kiolajozott tortaformába simítottam a tetejét megkentem szilvalekvárral és 180 °C-on megsütöttem. Megdöbbentően finom. Ezt komolyan érdemes kipróbálni. (Talán 200 g mák is elférne benne ) Nem csak szerdán jó...
Kelkáposztafőzelék karalábépörkölttel
2010. december 16. Punk In The Kitchen
Lassan egy éves a blog, ennek örömére az első recept köszön ma vissza. Na jó, az igazi ok, hogy a bableveshez a múltkor vettem kelkáposztát meg karalábét is, pedig azok nem illenek bele, másfél hete könyörögnek a hűtőben, hogy egyem meg őket, így készült el a mai ebéd. Kelkáposztafőzelék karalábépörkölttel Hozzávalók: egy kis fej kelkáposzta egy közepes karalábé 2-3 krumpli egy fej hagyma néhány gerezd fokhagyma 2-3 kanál liszt olaj fűszerek (só, bors, pirospaprika, egész kömény, chili, stb.) Idő: mindennel együtt max egy óra, ajánlom hozzá a Dance or Die! Wed rather be sleeping című remek lemezét, többször is bele fog férni az időbe Kelkáposztafőzelék recept van a neten bőven, azok alapján készült ez is. A kelkáposztát feldaraboltam csíkokra, a torzsát kivágtam, a krumplikat megmostam, megpucoltam, kisebb kockákra vágtam. Az eredményt sós vízben kezdtem főzni, úgy jó, ha kb. ellepi, köménymagot és apróra vágott fokhagymát is szórtam bele. Ennek kb. 20 perc kell elvileg. Közben nekiálltam a rántásnak, a hagyma negyedét és egy gerezd fokhagymát apróra vágtam, kevés olajon megpirítottam, tűzről lehúzva szórtam bele kevés paprikát, sót, lisztet, majd visszaraktam a tűzre kicsit pirítani. Az eredményt a főzőlével csomómentesre kevertem, majd az egészet visszapakoltam a főzelékbe. A víz kevésnek tűnt, ezért elvétettem azt a hibát, hogy túl sokat adtam hozzá, így a végén az egész kicsit szétfőtt. Szóval erre érdemes figyelni. A karalábépörkölt a korábban leírt módon készült, hagyma olajon, paprika, kockázott karalábé, chili, víz, főzés, kész. Kenyérrel király, 2 főre elég ez az adag.
Kokuszkremmel toltott mandulatorta
2010. november 14. CsemetEledel
Attol fuggetlenul, hogy mar majdnem nyul vagyok, a csaladomat rendszeresen meglepem edessegekkel is. Hugo miota ezt megkostolta, minden nap- Csokitortat!!! szeretne(o igy hivja) Nem vagyok jo sutesbol, de ez igazan jol sikerult, ezert merem megosztani veletek. Nem sok olyan gyerek lesz szerintem akinek nem izlik majd. A torta alapotletet Vera baratnom Madridbol adta, ahol volt szerencsem ennek egy joghurtos-kremsajtos teteju rokonat megkostolnom es azota torom a fejem hogyan lehetne azt a nyamvadt egy tojast is kihagyni belole.(mert nem jo az nekunk es akkor vegan lenne) Ha van valakinek otlete, szoljon :) A tortahoz: -1 biotojas -10dkg nadcukor(porra orolve) (xilittel is lehet) -pici so -10 dkg natur mandula porra orolve( pl kavedaraloban) -10-15 deka feher es teljes kiorlesu tonkolyliszt kevereke -1 kk sutopor -1 csapott kk szodabikarbona - 1 dl kokusztej(konzerv, de lehet helyette natur joghurt is) -2 ek kokuszreszelek -1 ek natur kakopor -3-4 ek repceolaj a kremhez: -fel csomag alnatura vanilias pudingpor -2 dl kokusztej -1 dl viz -2 ek kokuszreszelek -3 ek nadcukor(poritva) a mazhoz: -3 ek kakopor(natur) -4 ek nadcukor(por) -2 ek novenyi margarin(bio) -3 ek kokusztej A tojast a cukorral pici soval vagy 5-10 percig legmagasabb fokozaton robotgeppel kifeheredesig habositjuk. A lisztet, a porra orolt mandulat kulon talban osszekeverjuk a sutoporral, a szodabikarbonaval, kokuszreszelekkel kakaoval es jol elkeverjuk. A cukros tojasos keverekhez adjuk a kokusztejet(joghurtot) az olajat robotgeppel lasssu fokozaton keverjuk, majd aprankent adagoljuk a lisztes kevereket, mig egy suru, homogen masszat nem kapunk. ha vkinek tul suru, pici olajjal, vagy kokusztejjel lehet lazitani rajta. 180 fokra elomelegitett sutobe, margarinos kilisztezett tortaformaba vagy piteformaba ontjuk es 20-25 perc alatt tuprobaig sutjuk. kivesszuk, es felretesszuk hulni. A kokusztejet a vizzel felforraljuk a pudingport, a cukrot es nemi kokusztejjel csomomentesre keverunk. a kokusztejes vizes forralt folyadekot felreteszuk es aprankent kavargatva beleontjuk a pudingporos cukros masszat, ugyanugy mintha pudingot keszitenenk. Ha besurusodott beleszorjuk a reszeleket is, es hagyjuk kihulni. Ha a tortank kihult egy cerna segitsegevel felbevagjuk, megkenjuk a kokuszkremmel, a tetejet visszahelyezzuk. Jon a csokimaz. Lassu tuzon a kakaot a kokusztejet es a cukrot osszeolvasztjuk es amikor homogen, levesszuk a tuzrol. belekeverjuk a margarint, addig mig egy olvad laza folyos csokimasszat nem kapunk. kirakjuk hulni az erkelyre ot percre es utana szepen egyenletesen eloszlatjuk a torta tetejen. A csokimaz megszilardulasa utan szeleteljuk es megesszuk. Mind egy szalig :)) Ha vki nem akar a kokuszkremmel bajlodni, akkor kihagyhatja. Mondjuk nem tart tobbet egy puding elkeszitesenel. Bar a torta szetvagasa tartogathat nemi meglepetest es ketsegtelenul rizikos vallalkozas. A kokusztejben egyebkent rengeteg lehetoseg rejlik en most kiserletezem vele, minel szelesebb koru felhasznalasat illetoleg. A kokusz izt nem lehet megunni. Foleg csokival. Jo etvagyat!:)
nem minden nap habos torta.. vagy mégis?
nem, csalok. hiába egészségesebbek ezek a desszertek, nem árt mértéket tartani. sok zsiradékot tartalmaznak, ami nemcsak az alakunknak, de az egészségünknek is árt, ráadásul a magok és édes gyümölcsök (pláne friss gyümölcsök) együtt az emésztőrendszert is megdolgoztatják. itt azért uralkodtak el mostanság a desszertek, mert - nagy örömömre - egyre többször jönnek megrendelések. most egy családi vendégségre készültem ezekkel a tortákkal és kakaóbabos trüffelekkel. a legutóbbi körtetortán elég sokat változtattam, egyrészt most mandulás-datolyás kosarakba került, másrészt a krémből kihagytam a gyömbért. ezen kívül nagyon figyeltem, hogy a körték elég érettek és puhák legyenek, mert a krém csak akkor lesz homogén, és elég édes. a kosárkák közepébe rejtett körtedarabkáknak is szinte olyan puhának kell lenni, mint a krém! és kivételesen nem felejtettem el mérni.. alap 9 kosárkához: 1 csésze (2 dl) áztatott, hámozott majd teljesen kiszárított mandula 1 csésze magozott, darabolt datolya pici só (elhagyható) krém: 1 csésze kesudió 2 csésze érett, hámozott, felkockázott körte 2-3 ek kókuszolaj (ettől hűtőben megszilárdul a krém, de el is hagyható) (a citromlét kifelejtettem, pedig terveztem bele.. de utólag nem hiányzott) + kb 1 csésze körte a kosárkák belsejébe mivel a mixerem megint feladta a harcot, turmixgépben csináltam mindent. csodák csodája, remekül működött! először a mandulát daráltam finomra pulzáló módban, majd hozzáadtam a datolyát is, és addig aprítottam - az edény faláról időnként lekanalazva a cuccot - amíg gyúrható, de még könnyen szátmálló állagot értem el. a krém hozzávalóit egyszerűen összeturmixoltam, teljesen homogénre. ez az adag kicsit több mint ami a kosárkákba fér, pont elég lett volna, ha a közepükből kihagyom a körtedarabokat. de nem érdemes kihagyni, mert jó kontrasztja a gazdag krémnek, és kicsit könnyebbé is teszi a desszertet. (a maradék krémet betettem a fagyasztóba 2 kis muffinformában) * megjegyzés: csak a vacsorán teszteltem, de elégedett voltam az eredménnyel (és a vendégek is): a 2:1 gyümölcs:kesu arány + extra gyümölcs pont elég könnyű lett, mégis krémes és visszafogottan édes, amihez jól passzolt az édesebb alap.
Mákos-mézes zsömlék
2010. augusztus 17. CsemetEledel
Ma két dologra jöttem rá. Az egyik, hogy a mák szeretete öröklődik, a másik, hogy egy olyan országban élek, ahol nincsen kifli. Nagyon gyorsan kellett desszertet készítenem . A szerencsém az volt, hogy zsömléből is meg lehet csinálni a gubát, és még hazai darált mák is volt otthon. A kisfiam az adag felét pusztította el. Egyébként amelyik gyermek nem szereti a mákot és nem allergiás az olajos magvakra, dióval is el lehet készíteni. Szupergyors, szuperfinom. kell hozzá: - 3 szikkadt zsemle -25 deka mák -1 evőkanál méz -2-3 dl növényi tej (nálam ez a vaníliás szójatej volt, de minden növényi tej alapból édes) A zsemléket felkockázzuk, és egy mély tálba tesszük a felét, lehetőleg egymás mellé. A tejet a mézzel felmelegítjük, míg a méz el nem olvad benne. De ügyeljünk, hogy ne legyen túl forró, hiszen a méz elveszíti az összes tápanyag és vitamintartalmát. A tej felével meglocsoljuk a zsemléket, majd megszórjuk a mák felével. Rárakjuk a maradék zsömlét, meglocsoljuk a tejjel, és végül a mákot is rászórjuk. Öt perc elteltével az egészet alaposan összekeverjük. Tányérra kiszedve porrá őrölt xilit-tel tálaljuk. Jó étvágyat!
Zabpalacsinta- recept
2010. június 21. Legyen néktek eledelül...
Hozzávalók: 2 csésze zabpehelyliszt 1/2 csésze olivaolaj 1csipet só annyi szénsavas ásványvíz, hogy palacsintatésztát kapjunk Elkészítés: Keverjük csomómentesre a hozzávalókat úgy, hogy a vizet mindig apránként adagoljuk hozzá. Hagyjuk pár percig állni, majd Tefal Resistal típusú teflon palacsintasütőben süssük meg a palacsintákat, további olaj hozzáadása nélkül. A palacsintákra kenhetünk házi lekvárt, vagy darált aszalványokat, tölthetjük darabolt gyümölcsökkel, vagy nutellakrémmel.
I. szavazás lezárult- Meggyes kölesfelfújt
2010. május 15. Legyen néktek eledelül...
Eltelt a második hét is, ami azt jelenti, hogy a közkívánatnak megfelelően megosztom Veletek a győztes receptet. De előbb lássuk az állást: Összesen 24 szavazat érkezett, minden szavazónak köszönet érte! 1 szavazat Krémes müzli 2 szavazat Almás polenta 3 szavazat Nutella 4 szavazat Narancsos, mazsolás rizs, Tökéletes waffel . Ebben az az érdekes, hogy a rizs volt az én kedvencem, a waffel megy ugye a nagy kudarcom:) 10 szavazattal pedig torony magasan győzött a Meggyes kölesfelfújt ! Lássuk akkor a receptet: Hozzávalók: 2 csésze köles 1 csipet só 4 csésze víz 3-4 evőkanál méz 1 citrom reszelt héja 5 ek kesudiótejszín 10 dkg mazsola 50dkg magozott meggy 1/3 csésze darált dió vagy mogyoró Elkészítés: Mossuk meg a kölest sűrű szitába téve, majd a 4 csészényi vízbe, 1 csipet sóval, folyamatos kevergetés közben, lassú tűzön főzzük meg. Adjuk a főtt köleshez a mézet és a citromhéjat . Ezután óvatosan vegyítsük hozzá a kesutejszínt és a mazsolát. A felfújtformát tűzálló tálat, vékonyan kenjük ki olajjal, szórjuk meg darált dióval, vagy mogyoróval. Beleöntve a köleses masszát, 180-200 fokon 30 percig sütjük. A kisült felfújtakat kiborítjuk egy tálra, és kirakjuk a meggyel, az oldalát pedig megszórjuk a dióval vagy mogyoróval.
Mákos banántorta
2010. március 15. La Cuisine d'Adéle
Zseniális édesség! Egyszerű és gyors, mégis különleges. Csak mindent össze kell keverni, de mivel tortaformában készül és szép magas lesz, igazi torta, a banán-mák-vanília triumvirátusa pedig egészen rendkívüli ízhatásban olvad össze. Nem érezni külön-külön az összetevők ízét, egyik sem domináns: az összhatás igazán harmonikus. Mindezzel együtt, annak ellenére, hogy egyszerű kevert tésztáról van szó, amit a későbbiek során sem töltünk meg semmivel, mégis szaftos, kellemes textúrájú süteményről van szó, egyáltalán nem fojtós. A recept a Tv Paprika Húshagyók című műsorából származik. Tekintettel arra, hogy a műsorban világos liszttel készült, én is azzal készítettem, legalábbis elsőre, hiszen a sütésnél ugyebár fontosak az arányok, mértékegységek, s első alkalommal nem akartam trükközni. De - véleményem szerint - bátran lehet kísérletezni teljes őrlésűvel is, akkor természetesen módosulnak kissé a folyadék - szárazanyag arányok. Vegán recept következik. Mákos banántorta Hozzávalók: 17 dkg biomargarin 17 dkg finomítatlan (bio) nádcukor 3 érett banán 3 evőkanál v. 100 gramm v. kis pohár szójajoghurt 3 púpozott evőkanál darált mák 1 csomag (bio) bourbon vaníliáscukor (DM-es Alnaturát használtam) jó fél csomagnyi foszfátmentes sütőpor 34 dkg világos bio tönkölybúzaliszt Elkészítés: A szobahőmérsékletű margarint habosra kevertem a cukorral. Hozzáadtam a pürésített banánokat, a joghurtot, a mákot és a vaníliáscukrot. Egy másik edényben kimértem a lisztet, belekevertem a sütőport. Alaposan - két részletben adtam hozzá - összedolgoztam a banános keveréket a liszttel. 23 cm átmérőjű - nagy - kimargarinozott tortaformába simítottam a masszát. 160 fokra előmelegített sütőben - alsó-felső sütéssel - szűk egy órát sült. A formában hagytam kihűlni, majd óvatosan - előtte késsel körbevágtam - megszabadítottam a forma kapcsos részétől, s szeletekre vágva kínáltam. (Az élmény tovább fokozható egy gombóc vaníliafagyival vagy egy kis rácsorgatott tejszínnel, ill. természetesen ezek növényi megfelelőivel. :)
zabpelyhes-szezámos keksz
2009. október 3. Mentesreceptek
25 dkg zabpelyhet aprítógéppel ledarálunk (nem kell teljesen simára), hozzáadunk 1-1 nagy marék búzakorpát és búzacsírát meg annyi graham lisztet (kb. 20 dkg) , hogy az eddigi hozzávalók egy fél kilót adjanak ki. Hozzáteszünk 10 dkg darált szezámmago t, 15 dkg Liga margarint, 15 dkg cukrot, egy csipet sót és egy csomag sütőport . Egy fél citrom héját belereszeljük és a levét belecsavarjuk. Épp csak annyi vizet adunk hozzá, hogy jól gyúrható tészta legyen. 2-3 mm vékonyra nyújtjuk, kiszaggatjuk (ha nem akarunk/tudunk a szaggatással pepecselni, derelyeszaggatóval vághatjuk a kinyújtott tésztát kockákra) és közepes lángon (160 fok) világosra sütjük. Ha kakaósat is akarunk készíteni, felezzük el a tésztát és az egyik felébe gyúrjunk 2-5 dkg kakaót (vagy karobport). A legizgalmasabbak a maradék tésztából alkotott vegyesek :)
Zöldséges sült tészta
2009. július 21. Cukor, bors, só
(olyasmi, mint a kínaiban, vagy ozorán a tibeti kaja, csak sokkal finomabb) Kell hozzá : 1 hagyma, 2-3 szál vékony csíkokra vágott sárgarépa, mehet bele káposzta, vagy karalábé (legutóbb ezzel készítettem), ugyancsak csíkokra vágott krumpli, de nem muszáj, esetleg zeller. A zöldséget jól összepirítani olajban, wokban a legjobb. Eközben megfőzni a spagettit vagy az üvegtésztát (rizstészta) ne legyen nagyon túlfőve, én csomag felét tettem bele. A zöldséget fűszereztem sóval, borssal, korianderrel, pici curryvel és világos szójaszósszal. Majd mikor megpuhultak a zöldségek (kb. 10 perc vagy 15), akkor beletettem a leszűrt tésztát, összesütöttem ( lehet még pici szójaszószt és citromlevet is önteni rá), majd jóízűen megenni. :)
szószok magokból
2009. június 18. Mentesreceptek
Tojás és tejtermékmentes tejfölt, majonézt és egyéb szószokat olajosmagvak, víz és citromlé keverékéből készíthetünk, különböző ízesítéssel. A képen látható öntethez kesudiót daráltam és a citromlén, vízen kívül mustárt, pici sót és cukrot tettem hozzá, hogy majonézhez hasonló ízű legyen. Most csak almára öntöttem, de akár franciasalátát is készíthetünk vele. Héjában főtt burgonyával ettük. Használhatunk napraforgót, mandulát tehetünk bele sörélesztő pelyhet (ettől lesz sajtos), bazsalikomot, paradicsomot, hagymát stb. Itt egy példa tejfölre és majonézre, itt pedig egy pesto.
Karalábés egytálétel gazdagon
2009. május 17. Cukor, bors, só
- 1 ek olívaolaj - 1 hagyma - 2 sárgarépa - 1 fél zeller - 1 nagy karalábé - 1 pohár vöröslencse - bio vagy házi vegamix - 2 ek tejföl - 1 ek tönkölyliszt (vagy más) - 2 ek zabpehely A zöldségeket tisztítva és darabolva az előre megdinsztelt hagymával összekevertem, hozzáadtam a megmosott vöröslencsét, pár percig pároltam, felöntöttem forró vízzel annyira, hogy jól ellepje, ízlés szerint sót, borsot, házi vegamixet, apróra vagdalt lestyánt és petrezselyemzöldet is tettem bele, megfőztem kábé 15 - 20 perc alatt, pici tejfölös habarással és zabpehellyel sűrítettem. Kóstoltam, és nagyon jó lett .
Függőágyban relaxált volna a medve, bakiparádé lett belőle
2024. szeptember 26. Prove - a világ vegán szemmel
Egy coloradói nyaraló kertjében kiakasztott függőágyra próbált felmászni és fent is maradni egy fekete medve. A döbbent nyaralótulajdonos első reakciója egy sikítás volt - szerencséjére a házon belülről látta meg a ragadozót. Sokak álma, hogy legyen egy kuckójuk távol a világ zajától, ahova időnként elvonulhatnak relaxálni. Az pedig végképp paradicsomi állapot, ha ehhez a kuckóhoz… The post Függőágyban relaxált volna a medve, bakiparádé lett belőle appeared first on Prove.hu.
Soha nem értettem
2024. szeptember 1. Élj harmóniában
Soha nem értettem.... Valaki kimegy az erdőbe visz magával 1,5 literes ásványvizet vagy éppen egy 0,5 liter dobozos sört, felcipeli egy nagy hegy tetejére és megissza.... ezzel nincs semmi gond, De miért nem tud visszafelé levinni a hegytetőről 28g műanyag palackot vagy éppen 18g fémdobozt? :) Ez töredéke súly, mint amit felvitt. Na ez a rejtély számomra... Ha megy a cipelés fel a hegyre a nagyobb súllyal, mi az akadályozó tényező lefelé a pille súllyal... Egyre több szemetet látunk az erdőkben, hegytetőkön, réteken eldobálva. Az ember a természet része.. ez a mi saját környezetünk, ez vesz minket körül. A természetben lévő negatív változások sajnos hatást gyakorolnak az emberek életére is. Ha szét szennyezzük a termőföldet, a levegőt, a vizeinket, ne csodálkozzunk a megannyi légzőszervi, emésztőrendszeri, hormonrendszeri problémán, allergiákon, érzékenységeken... Ha egyre több betonnal vesszük körül magunkat, egyre több fát vágunk ki, a maradék fa közelében, meg szennyezzük a talajt, ne csodálkozzunk ha lassan egyre nagyobb a forróság, egyre több a környezeti ártalom és egyre élhetetlenebb a bolygó... Érdemes tudatosítani, amit teszünk a természettel azt magunkkal tesszük, lévén az ember a természettel kölcsönhatásban él, elválaszthatatlanok vagyunk. A túlfogyasztás, az állandó utazgatás, a felesleges szemetet generáló táplálkozás és életmód sajnos a saját és utódaink életét fogja megnehezíteni... Próbáld csökkenteni az ökológiai lábnyomod:) Kezd kis lépésekkel a saját otthonodban, családodban... Ne vásárolj felesleges élelmiszert és tárgyakat, fogyassz biot, fogyassz helyit, használj minél kevesebb csomagolt dolgot (kerüld a konzerv, mirelit, tetra pakos, agyoncsomagolt dolgokat), hordj természetes alapanyagú ruhákat, használj bio kozmetikumokat, az otthonodban is használj természetes anyagokat az építéshez és berendezéshez és természetes tisztítószereket, takarékoskodj az energiával, gyűjts esővizet, komposztálj, autózz kevesebbet, használd a tömegközlekedést vagy biciklizz, kerüld a repülést és inkább kevesebb utazással nyaralj. Néhány termék lebomlási ideje, talán ez segít abban mely termékeket érdemes választani a vásárlásnál. Aluminium doboz lebomlási ideje kb. 200-500 év Műanyag palack lebomlási ideje 450 év Zsebkendő, wc papír 2-4 hét Banánhéj 3-4 hét Narancshéj 6 hónap Cigarettacsikk 2 - 10 év Tejes és üdítős doboz 5 év Eldobható műanyag pohár 50 év Eldobható pelenka 500 év Üveg 1-2 millió év Élhetőbb, egészségesebb életet kívánok szeretettel Kati #ökológiailábnyom #ökológiaiábnyomcsökkentése #egészségmegőrzés #környezetszennyezés #tudatosság #környezetitudatosság #lebomlás #szemét #szemetelés #lebomlásiidő
A holland Lidl bejelentette: tartósan csökkenti vegán termékei árát és változtat a darált húson is
2024. augusztus 23. Prove - a világ vegán szemmel
Vállalta a Lidl, hogy hollandiai üzleteiben a vegán termékek ára azonos vagy akár alacsonyabb is legyen, mint az állati eredetű megfelelőké. Emellett új készítménnyel is előálltak: ennek 60 százaléka marhahús, 40 százaléka pedig borsófehérje. A termék előállítása 37,5 százalékkal kevesebb szén-dioxid-kibocsátással jár, mint a tisztán marhahúsból álló megfelelőjének. Több európai országban is azt a célt… The post A holland Lidl bejelentette: tartósan csökkenti vegán termékei árát és változtat a darált húson is appeared first on Prove.hu.
Búbánatvölgy
2024. augusztus 17. Élj harmóniában
Búbánatvölgy... jónéhány jóga elvonulást tartottunk itt, amolyan szívemnek kedves hely:) Csodaszép hegyekkel körbeölelt békés környezet. Ha valaki nyaralni, pihenni szeretne vagy csak piknikezni jó szívvel ajánlom. Mai túránk későn indult, mert Purusa délelőtt még tartott egy magánórát. Mire kiértünk tömegközlekedéssel Búbánatvölgybe 14 óra volt. Első célpont, a Hideglelős kereszt, ahol csodaszép a panoráma... nem csak a Duna szalagját, de a kis szigeteket is jól láthatjuk, és Szlovákiára és a Börzsönyre is szép a kilátás. Panorámás utunk folytatódott a hegyeken át (Sas-hegy, Vasarc, Őrhegy és Dobogó-hegy ) kimentünk a Róka sziklához vacsorázni:) A vacsora után, a Szilva-rét irányába haladtunk tovább és innen mentünk a Fári-kúthoz, majd a Majális forráshoz - aminek nagyon jó vize van. Minden kiürült vizespalackunkat meg is töltöttük friss forrásvízzel. Kb 15 éve itthon is mindig forrásvizet iszunk és azzal is főzünk. Szinte nem tudom már elképzelni, hogy akárcsak egy tésztát csapvízben főzzek ki. A túra vége Búbánatvölgy, már naplementében... A Kerek tó felett magasodó hegy tetejénél pedig odaérkezés után néhány perccel éppen kibukkant, feljött a Hold. Az egész útvonal tele van csodaszép panorámás pontokkal, fák közötti leselkedős kilátásokkal, tágas rétekkel és szerencsére már érik a szeder is: Még két lábon álló kecskét is láttunk Fotó mellékelve:) Bár még augusztus van, de az őszülés már megkezdődött... a sok szél, a nagy meleg és szárazság eredményeképpen az erdő sok helyen már sárgaszőnyeget terített elénk és a messzi látképeken is láttuk, hogy a hegyek sok helyen már kezdenek színesbe öltözni a következő szezon divatjának megfelelően.. Milyen gyönyörű Magyarország A Dunakanyar különösen csodálatos vidék, mert nem csak természetileg lenyűgöző, de történelmi, spirituális, kultúrális programokat is bőven kínál.
Sok vegán preferálná a külön növényi eredetű szekciót a boltokban
2024. július 1. Prove - a világ vegán szemmel
A szupermarketek még hezitálnak, szükséges-e állati eredetű termékektől szeparált vegán részleg a boltokban. Egy felmérés szerint a vegánok igényelnék, miközben egyes láncok inkább a vegyítésben látnak népszerűsítési potenciált. Megosztó kérdés, hogy hova kerüljenek a szupermarketekben a tisztán növényi eredetű termékek - az állati eredetű ,,párjuk mellé vagy pedig egy külön szekcióba. Egyes vegánok azzal érvelnek,… The post Sok vegán preferálná a külön növényi eredetű szekciót a boltokban appeared first on Prove.hu.
Karalábé-krémleves: egyszerű és egészséges fogás a hétköznapokra
2024. június 16. Prove - a világ vegán szemmel
Ez a karalábé-krémleves az egyik legegyszerűbb étel, amit elkészíthetsz vacsorára, ha épp ötlet híján vagy. Nem véletlenül olyan népszerűek a krémlevesek: minimális energiabefektetéssel elkészülnek, a hűtőben szomorkodó zöldségek szinte bármelyike belekerülhet, ráadásul egészséges választás is. A karalábé egész évben elérhető, ráadásul ez a szerény zöldség gazdag C-vitaminban, amely kiváló antioxidáns és erősíti az immunrendszert. Emellett… The post Karalábé-krémleves: egyszerű és egészséges fogás a hétköznapokra appeared first on Prove.hu.
Vega fasírt
Hozzávalók: 2 bögre főtt köles 2 közepes sárgarépa 1 bögre darált napraforgómag 1 ek. víz 3 ek. darált lenmag füstölt paprika, paprika - ízlés szerint 1 vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma 1 csokor petrezselyemzöld fél bögre apró szemű zabpehely Elkészítés: A kölest kifőzzük: 1 liter forrásban lévő vízbe tegyünk 1 bögre kölest, sózzuk meg, és lefedve, […]
A Gibraltár melletti vegán étkezdéjében várja vendégeit a magyar állatmentő
2024. március 20. Prove - a világ vegán szemmel
A La Línea Verde vegán étkezde tulajdonosa, Tetézi Györgyi rendszeresen ajánlja fel a veganuározóknak családja vendégszobáját a Gibraltárhoz közeli otthonukban. De nem csak a nyaralni vágyóknak segít, az állatmentés is ,,gyári beállítás nála. A vegán életmódról, a spanyolországi tapasztalatairól és az állatvédelemről beszélgettünk vele. A Veganuár-sikertörténetekről szóló írásunkban mutattuk be Karai Laurát, akinek nagy változást… The post A Gibraltár melletti vegán étkezdéjében várja vendégeit a magyar állatmentő appeared first on Prove.hu.
Indiai ízutazás – vegán thálik
Itt megrendelheted! Hémangi legújabb könyve Indiai ízutazás - Vegán thálik címmel. A tháli hagyományos indiai ételszervírozási mód, olyan ételkombináció, ahol egyetlen tálon vagy tányéron többféle fogás jelenik meg. Egy jól összeállított tháli különböző salátákat, hüvelyeseket, zöldségeket, gabonákat és desszerteket tartalmaz. Hémangi új receptes könyve egy különleges ízutazásra invitál a thálik világába. Amit a könyvben találsz: -70 vegetáriánus recept -reggelik, ebédek, vendégvárók, ünnepi ételek -pontos leírások, könnyedén elkészíthető receptek Ajánlások: „Az indiai konyha nem csupán egy gasztronómiai stílus, hanem egy kozmikus organizmus. A részletek csodája!” Szabó Sipos Barnabás, színművész „A közvetlen megtapasztalás egyértelművé tette számomra, hogy a hagyományos indiai konyha szerint elkészült étel valójában nem más, mint igazi gyógyszer: a Lélek tápláléka!” Márk Tamás, jógaoktató „Az indiai konyha védikus varázslat. Hémangi pedig a varázslónője, aki megtanít minket szeretettel etetni.” Karalyos Gábor, színművész, Vegán Hegylakó „Amikor indiait főzök, az teljes átkapcsolás egy másik világba. Olyan, mint meditálni: kizárom a külvilágot és csak magamra figyelek.” Janata Kriszta, marketingtanácsadó, Marketing Commando Lapozz bele:
Gluténmentes, tojásmentes, tejmentes mandulás sütemény
2023. június 2. Eszemiszom – Jóga Magazin
Tél, december, karácsony
Ilyenkor az egyik legideálisabb alapanyag a süteményekhez a dió és magfélék. Ezek táplálók, tele vannak értékes vitaminokkal, nyomelemekkel, ásványi anyagokkal és még a fehérje tartalmuk is elég magas.
A karácsony általában elképzelhetetlen ilyen édességek nélkül. Jómagam nem igazán szeretem a bejglit és bonyolult elkészíteni is. Jobban szeretem az egyszerű dolgokat, ezért ma egy egyszerű süteményt készítettem. A magfélék, diófélék közül pedig a mandula a lehető legjobb választás az ájurvéda és az egészségmegőrzés szempontjából
Arról miért is érdemes mandulát fogyasztani itt olvashatsz bővebben
Ez a mandulás sütemény tepsiben is készíthető, de én most muffin formában csináltam meg, mert így szép kis darabos süteményeket kapok és nem kell a szeleteléssel csem foglalkozni.
Gluténmentes, tojásmentes, tejmentes mandulás sütemény
Hozzávalók
1,5 bögre hajdinaliszt
0,5 bögre kukoricaliszt
1 bögre kókuszcukor (teljes értékű nádcukorral helyettesítheted)
1 csg. sütőpor
vanília
fahéj
6 ek. kókuszolaj
1 bögre darált mandula
kb 1,6 bögre víz
Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Keverd össze a száraz hozzávalókat egy tálba. Majd öntsd hozzá a kókuszolajat és a vizet. Ha a kókuszzsír meg van dermedve én forró vízzel szoktam leönteni és amikor szépen elolvadt a vízzel együtt öntöm a tésztába.
Néhány lágy mozdulattal dolgozd össze a tésztát. A muffin készítés egyik titka, hogy soha ne kevergesd hosszan a száraz összetevőket a nedvesekkel és ne hagyd sokáig állni. Ha kevés a folyadék akkor tegyél még hozzá annyit, hogy a tészta lágy legyen. Majd adagold a tésztát a muffin formába. Én muffin papírral szoktam a formát kibélelni, de vajjal és liszttel is megteheted. Tedd 180 fokra előmelegített sütőbe és süsd készre (kb. 20-25 p).
Ha szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni, szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra.
https://www.eljharmoniaban.hu/tudatos-taplalkozas
Jó évágyat kívánok:)
szeretettel
Kati
Vegán répatorta
2023. április 7. Élj harmóniában
A répatorta nagy népszerűségnek örvend, mert nem csak finom, de egy egészségesebb édesség - lévén az összetevők között reszelt répa, aszalt gyümölcs és valamilyen mag szerepel. Én tönkölybúzaliszttel szoktam készíteni, de helyette használhatsz teljeskiörlésű és finom búzalisztet is. A mandula helyett használhatsz diót is. Vegán réptatorta Hozzávalók 1,5 csésze tejeskiörlésű tönkölybúzaliszt 1,5 csésze tönköly finomliszt 1 csésze teljes értékű nádcukor 1 csg sütőpor 1 tk. szódabikarbóna 1 tk. fahéj 1 tk. kadmamom 1 tk. gyömbérpor 1 tk. örölt szegfűszeg 1 tk. vanília vagy ízlés szerint 1 csipet só 2/3 csésze naprafogóolaj vagy kókuszolaj 1,5 - 2 csésze víz 1 csésze mazsola 20 dkg pucolt sárgarépa 10 dkg mandula Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj:) A répákat reszeld le durvára vagy aprítsd fel apróra. A mandulát is daráld le picit durvábbra. Készíts elő egy tortaformát - kend ki és lisztezd ki vagy tegyél bele sütőpapírt. Keverd össze egy tálba a liszteket, sütőport, szódabikarbónát, fűszereket. Majd add hozzá az olajat és a vizet, keverd el. A vizet fokozatosan add hozzá, figyeld, hogy a tészta ne legyen folyós. Tedd hozzá a sárgarépát, mandulát és a mazsolát. A keveréket öntsd a sütőformába és 180 fokra előmelegített sütőben süsd készre kb. 35-40 perc. Ha kihült tehetsz mázat is a tetejére porcukorból és citromléből. Én nem szoktam, mert csak felesleges cukor:) Ha szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni, szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/tudatos-taplalkozas Jó étvágyat:) szeretettel Kati
Így kezd neki az új évnek - 2023.
2022. december 31. Élj harmóniában
Már csak egy kis idő választ el a 2023-as év kezdetétől és iylenkor érdemes átgondolni az eltelt évet és január elején pedig érdemes tudatosan tervezni a következő időszakot. Ilyenkor hasznos ha megpróbálod tudatosan elengedni ami volt és tudatosan felkészülni a következő évre. Próbáld mindenben a jót látni. Ahhoz, hogy a következő éved sikeres legyen az első lépés a tudatos tervezés. Önmagában a nagy fogadalmak, nem segítenek minket hozzá egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb élethez. A siker titka, hogy belső világunkat rendezzük. Húzz egy vonalat képzeltedben és szemléld végig, milyen is volt az eltelt éved. Majd az előző év tapasztalataiból kiindulva, lehetőséged van arra, hogy átgondold mit szeretnél másképpen csinálni a következő évben. Ebben a bejegyzésben ehhez minden támogatást megpróbálok megadni Neked. Talán az elmúlt évek segítettek a társadalom tagjainak áthelyezni a fókuszpontokat, az anyagi javak halmozása felől az egészség és az emberi kapcsolatok irányba. Az első amit egy év végén át szoktam gondolni kinek vagy éppen miért vagyok hálás az eltelt évben. A Hála lista készítéséről az alábbi bejegyzésben olvashatsz: https://eljharmoniaban.blogspot.com/2019/01/hala-koszonet.html A sikeres változtatáshoz, nagyon fontos, hogy komolyan határozd el pontosan miben szeretnél változtatni és légy tudatos arról, hogyan érheted el. Ne csak azt gondold, "majd rendszeresen mozgok" vagy "majd nem idegeskedem annyit " vagy "többet találkozom szeretteimmel" mert eltelik 2023 és újra azt fogod gondolni, na majd jövőre... Bármi amiben az életben siekres szeretnél lenni, eredméynt szeretnél elérni arra időt, energiát, pénzt kell szánni... Ha nem csinálsz, időt, teret annak amit szeretnél, hogy az életedben megnyilvánuljon, soha nem fog megérkezni A másik pont, amin el lehet bukni, hogy egyszerre túl sok célt tűzől ki magad elé. Ne akarj egy év alatt mindent teljesen megváltoztatni, nézd meg mely célok, változások reálisak az egy éves távlatra. Az elmúlt időszak átgondolásánál talán segít, ha szem előtt tartod, hogy bármi is történt Veled, az mindig érted van és a fejlődésedet szolgálja. Még akkor is ha az adott pillanatban úgy tűnik, hogy ez nem lesz a hasznodra és inkább érzed kényelmetlennek, kellemetlennek, mint jótékonynak. Néha az életünk leginkább rémes helyzeteinek, személyeinek köszönhetjük, hogy türelmet, alázatot, egyszerűséget, önzetlenséget, lemondást vagy éppen elengedést tanulhatunk. Sokszor ha visszatekintünk az életünkre rájövünk, milyen hálásak lehetünk egy-egy olyan életeseménynek, amit, akkor nagyon rossznak éltünk meg. Egy korábbi bejegyzésben erről olvashatsz: Sosem látod a teljes képet... Nem csak az év vége, hanem minden egyes napod új lehetőségeket, új tapasztalatokat hoz számodra. Járj mindig nyitott szemmel, figyeld mit hoz az élet, figyeld merre mennek a sínek. A nyitottság és az elfogadás, a rugalmasság fogja számodra biztosítani, hogy a következő éved igazán sikeres legyen... Mit jelent, hogy sikeres? Talán azt gondolod, hogy most a szokásos dolgokat fogom ideírni... jó állás van, jó fizetés, autó, elismerés, hírnév, tisztelet, valamiben jónak lenni, tehetség.... Sikeres az, aki boldog, elégedett önmagában, kiegyensúlyozott, egészséges, tökéletes harmóniában él önmagával és környezetével - a jóga a sikert az önmegvalósítás elérésével definiálja. Ha úgy érzed a mostani életed, a fentiek alapján nem annyira sikeres, akkor tegyél érte, hogy a következő évben, Te is boldog és kiegyensúlyozott legyél. Lásd a változás szükségességét, mert ha ugyanazt csinálod mint eddig, akkor sajnos ugyanazt az eredményt fogod kapni. A változás amit szeretnél érintheti az egészséged, életmódod, személyiséged fejlesztését, gondolkodásod változtatását, emberi kapcsolataidat vagy bármilyen olyan dolgot, amiben szeretnél más eredményt látni a következő évben. Gondold át a céljaidat és komolyan kötelezd el magad mellettük. Határozd meg mit szeretnél másképpen a jövőben és tudatosan gondold át, hogyan tudod elérni. Majd szeretettel, türelemmel lépésről, lépésre haladj a megvalósítás útján. Néhány hasznos gondolat amit érdemes átgondolnod, mielőtt lezárnád a 2022-es évet. Már csak egy kis idő és vége 2022-es évnek. Mielőtt átlépsz az új évbe, néhány dolgot érdemes tudatosan átgondolnod. Hogyan jellemeznéd ezt az évet röviden? Mik voltak az év legfontosabb eseményei? Mik voltak az év legjobb pillanatai, minek örültél idén? Milyen sikereid voltak? Milyen sikerei voltak másoknak, aminek örültél? Mi okozott számodra bánatot, rossz érzéseket idén? Kik segítettek terveid alakulásában, kiknek vagy hálás? Milyen lépéseket tettél ahhoz, hogy egyre jobban érezd magad és fejlődj? Mi jellemezte a kapcsolatodat Önmagaddal? Hogyan bánsz Önmagaddal? Elégedett vagy-e az életedben a bensőségességgel, meghittséggel, mélységgel, őszinteséggel? Gondold át a kapcsolataidat másokkal. Hogyan kommunikálsz, reagálsz, szeretsz, viszonzol? Hogyan bánsz másokkal - azokkal akiket szeretsz és azokkal akiket nem kedvelsz? Milyen volt a párkapcsolatod, baráti kapcsolataid, munkahelyi kapcsolataid? Kikkel kötöttél barátságot? Kikkel sikerült kibékülnöd, rendezi a kapcsolatod? Hogy érzed magad testileg és lelkileg? Van benned belső harmónia, nyugalom? Otthon érzed Önagadban magad? Milyen volt az egészséged, közérzeted, energiaszinted? Mennyire figyeltél a táplálkozásra, testmozgásra, pihenésre, napirendre? A mindennapi döntéseid hogyan hatnak arra, hogyan érzed magad? Szánsz időt, energiát arra a hétköznapokban, hogy foglalkozz a belső békéddel, az egészségeddel, testi-lelki jólléteddel? Mennyire vagy ráhangolódva a természetre? Sikerül a természettel összhangban élned? Van kapcsolatod az évszakokkal, fákkal, virágokkal, hegyekkel, kék éggel, folyókkal a nap és a hold váltakozásával? Mikor nézted legutóbb a kék eget vagy a naplementét vagy a holdfelkeltét? Mennyi móka, nevetés, öröm van az életedben? Mikor nevettél legutóbb annyira, hogy kifolytak a könnyeid? Mikor volt olyan örömérzeted, amit az egész testedben éreztél? Szánsz időt arra a hétköznapokban, hogy nevess, viccelj? Mit tanultál idén, miben sikerült fejlődnöd? Milyen rossz tulajdonságoktól sikerült megszabadulnod? Milyen változásokon mentél át amire büszke vagy? Vannak spirituális céljaid? Hogyan táplálod a lekedet? Mi hiányzik az életedből? Mit szeretnél másképpen csinálni? Mihez lenne szükséges, hogy időt, teret csinálj neki. Í rd össze a dolgaidat, átgondoltan, tudatosan a 2023-as évre vonatkozóan is - ne rutinb ó l készíts listát , légy őszinte magadhoz, nézz a szíved mélyére valójában mire vágysz, mit szeretnél. Ha van egy cél amit kitűzöl, akkor képzeld el, milyen érzés lesz ha megvalósul. Ha ez nem jó érzésekkel tölt el, hanem negatív érzetek, szorongás, félelem társul hozzá, akkor jó ha újra átgondolod valóban ez egy célod-e vagy esetleg csak valamilyen elvárásnak, külső nyomásnak szeretnél megfelelni. N e ragaszkodj mindig a megszokott dolgokhoz. Légy nyitott p róbálj ki új dolgokat, tanulj új ismereteket, szerezz új tapasztalatokat. Egy kis segítség ahhoz, hogy a 2023-as éved sikeres legyen : Mit szeretnél elérni, megvalósítani 2023-ban? - írd össze a céljaidat, terveid. Mik lesznek az év fontosabb eseményei? Miben szeretnél fejlődni, mit szeretnél tanulni? Milyen kapcsolatot szeretnél kialakítani Önmagaddal? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy haladj az önismeret útján, hogy változtasd az Önmagadhoz fűződö viszonyodat? Milyen kapcsolatot szeretnél másokkal? - család, barátok, párod, munkahelyi kapcsolatok. Hogyan szeretnél bánni másokkal? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy változtasd az emberi kapcsolataidat? Milyennek szeretnéd látni a közérzeted, belső harmóniád, energia szinted, egészséged, táplálkozásod, testmozgásod és a spiritualisát az életedben? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy jobban érezd magad? Hogyan szeretnéd alakítani a kapcsolatodat a természettel? Mit szeretnél tudatosabban csinálni? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy változtasd a kapcsolatod a természettel? Mennyire örömtelinek, vidámnak szeretnéd az elkövetkezendő évet? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy többet nevess, hogy vidámabb legyél? Miben szeretnél fejlődni? Mit szeretnél tanulni? Milyen kedvezőtlen szokásaidtól vagy éppen rossz tulajdonságaidtól szeretnél megszabadulni? Milyen változásokat szeretnél az életedben? Milyen elképzeléseid vannak a spirituális (lelki) gyakorlataidról? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy fejlődj? Mit szeretnél megvalósítani, megváltoztatni, máshogyan csinálni a következő évben? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy tudj változtatni? Hasznos az is ha átlapozod a naptárad is és előre betervezed, a főbb eseményeket - családi rendezvények, munkahelyi programok, nyaralás, kisebb pihenések, utazások, kulturális rendezvények, iskolai események, etc). Ez majd ad egy keretet az évednek. Legyen meg az elképzelésed arról is , mit hogyan szeretnél, de tartsd szem előtt, lehet, hogy neked van egy terved, és Istennek is van egy terve és a kettő nem mindig egyezik meg egymással. Engedd el a ragaszkodásaidat a jövődet illetően is... ez a világ a változásokról szól . Ha az események nem az elképzeléseid szerint alakulnak, ne akadj fenn, l égy rugalmas, mint a viharban azok a fák, amelyek nem törtnek össze, mert folyamatosan hajlonganak. L égy kész a változásra. Figyeld mindig merre mennek a sínek, és haladj az utadon, ne akarj minden áron egy akadálypályához görcsösen ragaszkodni. A világ nem f og megváltozni körülötted. Ne várd el a világtól, az emberektől, hogy megváltozzanak és minden úgy alakuljon ahogy Te szeretnéd. Bánj a dolgokkal, a személyekkel a természetük szerint. Minden helyzetben Te magad tudsz megváltozni, másképpen gondolkodni, másképpen hozzáállni a dolgokhoz. Higgy benne, hogy a dolgok mindig úgy alakulnak, ahogy azoknak alakulniuk kell . Ha megváltoztatod a gondolataidat, megváltozik az életed. Lásd a dolgok jó részét, légy rugalmas, pozitív, nyitott, türelmes és szeretetteljes. Tudj elégedett lenni, mosolyogj, szeress, adakozz, légy nagylelkű és kegyes és fejlődj sokat az új évben :) Ha személyre szabott megoldást szeretnél a problémáidra, jó lenne ha egy tapasztalt szakember lépésről, lépésre kísérne a változás útján egyéni igényeidnek megfelelően, szeretettel várlak egyéni konzultációkra, életmódtanácsadásra. https://www.eljharmoniaban.hu/eletmodtanacsadas Sok szeretettel kívánok spirituális élményekben gazdag, harmonikus Új évet Kati
Nyers-vegán mákos bejgli (gluténmentes)
A bejgli eredetileg Szilézia vidékéről származik. Ez a sziléziai kalácsfajta a 14. század óta ismert Európában. A bejgli (németül beugen = meghajlít, mohnbeugel = mákos kifli/bejgli) osztrák közvetítéssel érkezett hazánkba és terjedt el a 19. század második felében. Magyarországon ekkortól kezdték német divat szerint ünnepelni a karácsonyt. Eleinte családi ünnepek süteménye volt, majd a reformkortól kezdve fokozatosan felváltotta a hagyományos karácsonyi kalácsot. Bizonyára kezdetben, amikor Sziléziában vagy később, amikor már Magyarországon is elterjedt, készítői nem gondolkodtak azon, hogyan lehet ezt a finomságot úgy elkészíteni, hogy ne kelljen sütni, ráadásul liszt nélkül, sőt tojás és bármiféle zsiradék, na de hogy cukor hozzáadása nélkül! Napjaink fejlett konyhatechnikája és a nyers étkezést folytatók leleménye meghozta a bejglit a nyers (élő, sütés nélküli) sütemények világába is. Rendkívül előnyös, hogy a "tésztáját" akár hetekkel, hónapokkal előre elkészítheted. Nekem 3-4 hónapot várakozott az egyik lap (száraz helyen), mire oda jutottam, hogy megtöltöttem, felcsavartam. Nem lett semmi baja. El is fogyott. Másik előnye, hogy ha már van hozzá lapod, amit megtöltesz és feltekersz, szintén eláll akár egy hétig is (hacsak nem fogy el). Harmadik előnye, hogy egészséges, mivel csak rostokat tartalmaz, a benne lévő természetes cukrok felszívódása sem olyan gyors mint pl. a hagyományos bejglié. Negyedik előnye, hogy sokkal kevesebb időt kell eltölts vele, mint a hagyományos bejglivel, hiszen az aszalás ha időigényes is, de nem kell ott állj, várj, hanem közben millió dolgot elvégezhetsz, vagy akár aludhatsz is (ha éjszaka aszalsz).
A recept
Hozzávalók a "tésztához":
- 4-5 szem alma (kb. 50 dkg)
- kevés víz
- Opcionális: 1 vagy 2 banán ha édesebb "tésztát" szeretnénk
- Opcionális: 1/2 citrom leve ha világosabb "tésztát" szeretnénk
Elkészítés:
Az almákat meghámozzuk (a héjukat felhasználhatjuk müzlibe, vagy akár meg is ehetjük hámozás közben), apró darabokra vágjuk és egy turmixgép poharába tesszük. Magjait és magházát ne adjuk hozzá. Nagyon kevés vizet öntünk rá majd sűrű masszává turmixoljuk. Ahogy a hozzávalóknál írtam, banánt és vagy citromot adhatunk hozzá. Én csak almát és vizet használtam. Kb. fél cm vastagon elkenjük az aszaló lapon. Ha nincs aszalógép, se tálca hozzá, akkor egy tepsibe egy szilikonlapot fektetünk, arra öntjük rá a masszát, nyitott sütőt 50 fokra állítva hosszas órák alatt (8-10-12) megaszaljuk. Az aszalási idő függ attól, hogy mennyire vastag lapot készítünk. Sajnos sütőpapírt nem ajánlhatok ehhez a művelethez, mert összeráncosodik és nem lesz sima az almalap. Nehéz lesz leszedni róla. Ha szilikon lapon aszaljuk, akkor a végeredmény egy enyhén rugalmas almalap lesz.
Hozzávalók a mákos töltelékhez:
- 15 dkg mák
- 1 maroknyi datolya
- 1 bio citrom reszelt héja
- 1/2 citrom leve
Elkészítés:
A mákot érdemes 1-2 nappal előtte elkészítenünk. A mákot kevés vízben (épp csak ellepje) néhány órára beáztatjuk, majd leszűrjük, kiterítjük és ahogy az almalapot megaszaltuk, hasonlóan megszárítjuk, vagy fűtőtestre rakjuk a tálcát és ott szárítjuk. A datolyát kevés kézmeleg vízben felpuhítjuk (ha nem puha), majd aprító géppel összedaráljuk. A megszáradt, megdarált mákot pedig összekeverjük a datolyaszósszal. Ha nem elég kenhető, túl száraz, akkor kevés citromlét kanalazunk hozzá. A mák áztatásával aktiváljuk a bennük rejlő fitinsavat, így a mákban lévő ásványi anyagok felszívódása könnyebben megy végbe és gyomrunknak is könnyebbé válik az emésztése. Persze enélkül is elkészíthető. Mivel mi nem kizárólag nyersen étkezünk, tartok itthon beáztatott és megszárított mákot, és hagyományos mákot is. Amikor nyers sütit készítek, a beáztatott, megszárított mákot használom fel.
Tulajdonképpen ha a lapok már készen vannak, akkor a beigli elkészítése 10-15 perc, hiszen a megaszalt almalapra elegyengetjük a mákos tölteléket, majd akárcsak egy bejglit, felcsavarjuk. Érdemes 1-2 órát állni hagyni, mivel a szeletelés könnyebb lesz, ennyi idő alatt az almalap kissé felpuhul.
Augusztus - kiegyensúlyozottan a nyár utolsó hónapjában is
2022. augusztus 13. Élj harmóniában
Augusztus... a nyá r utolsó hó napja. Ezidőtá jt mennek a legtö bben nyaralni é s ez a fesztivá lok ideje is. Azonban á jruvé da szempontbó l ez egy fontos időszak arra, hogy felké szí tsd a szervezeted a hidegebb é vszakokra. Amikor augusztusban sok sz é llel meg é rkezik a nagy esőz é s, elindul a leh ü l é s, egyre sz á razabb á v á lik a levegő. Ez a szeles, sz á razabb időj á r á s a term é szetben elkezdi kisz á r í tani a n ö v é nyeket, megindul egyfajta s á rgul á s, tudhatod k ö zeledik az ősz. A j ú liusi forr ó é jszak á k ut á n augusztusban a nappalok m é g melegek, de az é jszak á k é s reggelek m á r hűv ö sebbre v á ltanak é s ez a leh ü l é s enyh ü l é st hoz azoknak, akik a melegben energiahi á nyt, kimer ü lts é get tapasztalnak. A f á z é konyabb alkat ú emberek, pedig energiahi á nyosabbnak kezdhetik é rezni magukat, mivel a test a hő é rs é klet v á ltoz á s ellen pr ó b á l v é dekezni é s erre sok energi á t ford í t. A szervezeted egyens ú ly á nak fenntart á s á ban a k é t legkritikusabb h ó nap a febru á r é s az augusztus, amikor elgnagyobb v á ltoz á sok indulnak el a szervezetedben. A nappalok egyre r ö videbbek lesznek, nem csak a levegő lesz hűvösebb, de cs ö kken a szabdban t ö lt ö tt ó r á k sz á ma is. Ilyenkor nem csak a term é szetben, időj á r á sban t ö rt é nik egy v á ltoz á s hanem a szervezetedben is. Augusztus hatá sai Ahogy a szervezeted é rzi a sz á razasabb minős é get, ú gy benned is elindul egyfajta kisz á rad á si folyamat. Ez a sz á razs á g hozza mag á val a Vata minős é geket. Sz á razabb á v á lhat a bőr ö d, sz á razabb á v á lhat a sz é kleted, esetleg puffad á st, g á zosod á st, sz é kreked é st tapasztalhatsz. Az elme is nyugtalanabb á v á lhat koncentr á ci ó zavar, idegess é g, szorong á s, alv á s zavar is előfordulhat. A Vata egyens ú lytalans á gnak k ö sz ö nhetően gyeng ü lhet az em é szt é sed é s ez ama (salakanyagok) felgy ü leml é s é hez vezethet, ami h ú gy ú ti fertőz é seket, allergi á s panaszokat okozhat. A sz á razs á g miatt aki arra hajlamos viszket é s, bőrki ü t é sek, gyullad á sok is előfordulhatnak. Ez az időszak megzavarhatja a testedben az elektrolith á ztart á st é s a zs í rokat, A sz á razs á g miatt az izmokban, idegekben ak á r karokban, l á bakban fesz ü lts é g é s g ö rcs alakulhat ki. A kapha embereknek az augusztus a legjobb h ó nap az é vben, mert a sz á raz, meleg é s k ö nnyed minős é gek, gy ó gy í r minden bajukra, cs ö kkenti a kapha neh é z, nedves, ragacsos tulajdons á gait, energi á val s egyfajta tiszt á bb gondolkod á ssal l á tja el a kaph á kat. Ahhoz, hogy ősszel majd megőrizd az eg é szs é ged, belső kiegyens ú lyozotts á god, erős immunrendszered legyen, nagyon fontos, hogy augusztusban kiemelt figyelmet ford í ts a szervezeted ig é nyeire. Táplálkozás A t á pl á lkoz á soddal sokat tehetsz eg é szs é ged megőrz
Fetás tökmagos pogácsa (vegán)
Az angol királynő immáron 75 éve uralkodik. Évek számából is szép és öröm, ha valaki megélheti, hiszen a Biblia is mondja, hogy " A mi esztendeinknek napjai hetven esztendő, vagy ha feljebb, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük nyomorúság és fáradság, amely gyorsan tovatűnik, mintha repülnénk" (Zsoltár 90,10). Úgy tűnik, igencsak kegyes hozzá az Isten, hogy 75 éve az Ő jóvoltából, rendelkezése folytán uralkodik hiszen " ...az Istené a bölcsesség és az erő. Ő változtatja meg az időket és az időknek részeit; dönt királyokat és tesz királyokat; ad bölcsességet a bölcseknek és tudományt az értelmeseknek." (Dániel 2, 20-21) A 75 éves évfordulóra való tekintettel az egész ország ünnepre készült. Jubilee volt az ünnep neve. Ennek köszönhetően munkaszüneti napot is kapott a nép kiváltságosan ebben az évben. Ezt a napot egy jó kis kirándulásra terveztük be, méghozzá a Bristol közelében lévő Cheddar Gorge nevű helyet másztuk meg fent és lent. Lent is mivel a cseppkőbarlangba is bementünk. Erre a barátainkkal közös túrázásra készítettem ezt a fetás tökmagos pogácsát. Mivel minden pogácsa frissen a legjobb, ezért előző este a tésztát összeraktam, kiszaggattam, tepsire tettem. Egy adagot megsütöttem még aznap este majd a többit pedig reggel raktam sütőbe, míg összekészülődtünk. Bátran ajánlom ezt a pogácsa tésztát (akár feta nélkül is, bár azzal külön jó íze volt), ha hasonló helyzetben vagy. Egy-egy tepsi pogácsa megsül gyorsan, legfeljebb 20 perc (de akár 15 is elég), tehát ha reggel úgyis össze készülődik az ember, simán megsüthető. A legnagyobb melegben érdemes a kiszaggatott, tepsire rakott pogikat akár hűtőben tárolni az éjszakára, hogy ne legyen semmi bajuk a melegben.
A recept
Hozzávalók:
- 30 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 15 dkg fehér liszt
- 10 dkg növényi margarin
- 2 dl szója joghurt
- 2,5 dkg élesztő
- 1 dl meleg tej
- tört tökmag
- 10 dkg vegán feta
- (tengeri) só
Elkészítés:
Az élesztőt egy keverőtálba morzsoljuk és kézmeleg növényi tejet öntünk rá. Cukor nélkül is feloldódik az élesztő, de ha akarunk, tehetünk hozzá 1-2 teáskanál gyümölcscukrot vagy nyírfacukrot. A felfutott, feloldódott élesztőhöz hozzáadjuk a liszteket, a megolvasztott margarint, a sót, a durvára darált tökmagot és a felkockázott (vékony kockákra vagy rövid kis szeletekre) vegán feta sajtot és a tésztát kézzel jól átgyúrjuk, Nem szükséges keleszteni, egyből hozzá is kezdhetünk a feldolgozásához. Lisztezett deszkán/munkalapon kb. 2 ujjnyi vastagra nyújtjuk, a tészta tetejét négyzetrácsozzuk, majd az egészet pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Megkenhetjük növényi tejjel. Sütőpapírral borított tepsire rakjuk, 190 fokon 15-18 percig sütjük.
Rizs - ahogy a gyerekek szeretik
2022. február 7. Mindennapi ételeink
Nálunk a natúr, főtt rizs és mellé egy rántott zöldség nem tartozik a kedvenc ételek közé - a gyerekeknél. A rizst feldolgozva szeretik: pl. töltött paprikában, töltött káposztában, vagy rizsből készült fasírtként, rakott rizses dolgokként. De szerettem volna olyan rizst készíteni, ami köretként is bejön nekik. Így készült el ez a póréhagymás-borsós rizs. De készítettem már paradicsomszósszal-paprikával is, csak arról nem készült (egyenlőre fotó). Hozzávalók:30 dkg rizs10 dk zöldborsó2 ek. olaj 1 gerezd fokhagyma1 póréhagyma, felkarikázva víz növényi főzőtejszín (kb 1 dl)1 kk. citromElkészítés:A rizst az olajon megpirítjuk, majd felengedjük kétszeres vízzel. Ekkor tegyük bele az előzetesen félpuhára főzött mirelit borsót (nekünk még mindig van a tavalyi kerti termésből a fagyasztóban). Egy serpenyőbe belekarikázzuk a póréhagymát, és olaj nélkül, egy kanál vízen és a főzőtejszínt is hozzáadva megpároljuk. A legvégén belekeverjük a citromlevet. Amikor a rizsünk majdnem megfőtt, hozzáadjuk ezt a tejszínes-hagymás dolgot, ami igazán pikánssá teszi. Összekeverjük, 1-2 perc alatt még hagyjuk, hogy összeérjenek az ízek. Petrezselyemzölddel vagy darált mandulával megszórva tálaljuk - mai nap nálunk a rántott brokkoli és friss saláta mellé.
Müzliszelet-falatkák
2022. január 11. Mindennapi ételeink
Odavagyok a müzliszeletért, bár számomra túl édesek, ragadósak. Szerettem volna itthon készíteni amolyan granola bar-t. Nekem ízlett, a gyerekek is ettek belőle, bár nem vitték túlzásba ? Hozzávalók:10 dkg zabpehely10 dkg mandula / dió (olajos mag)10 dkg aszalt gyümölcs10 dkg csokiforgács (csokidarab)8 dkg méz5 dkg barnacukor8 dkg kókuszolaj1 ek. lekvár 2 ek. chiamag2 ek.lenmagpehely2 ek. teljesőrlésű lisztElkészítés:A kókuszolajat, mézet, lekvárt összemelegítjük, majd hozzáadjuk a többi alapanyagunkat (diót én most daráltam és vágtam is). Sütőpapírral kibélelt tepsibe teszünk kis gombócokat, amelyeket rudakká/félrudakká lapítunk és 170 fokon kb. 15-20 perc alatt kisütjük.
Spenótos (édes) amerikai palacsinta
2021. december 27. Mindennapi ételeink
Nem szoktunk sűrűn édeset reggelizni, legalábbis a gyerekek többször vágynak sósra. Azért előfordul zabkása, köleskása, vagy pl.turmixok, smoothie-k (ez utóbbikba szokott kerülni friss spenótlevél is). most arra gondoltam, amerikai palacsintát készítek, amibe teszek a tésztába spenótot (mostanában nehezen fogy főzelékként, így fasírtba, tésztához való szószokba csempészem bele. Hagyományos palacsintát már készítettem: a palacsintatésztába kevertem a megfőzött, összeturmixolt spenótleveleket és egy vegán krémsajtos tölteléket kapott. De volt spenótos krémmel töltött sós palacsinta is nálunk. Ezúttal most amerikai palacsintát készítettem és a tésztájába csempésztem bele a zöldséget. Hozzávalók: 10 dkg liszt10 dkg zabliszt 1 ek. sütőpor4 ek. olaj 3 dl növényi tej vagy víz só2 marék spenótlevél megfőzve, turmixolvaElkészítés:A liszteket összekeverjük a sütőporral, hozzáöntjük a vizet vagy semleges ízű növényi tejet, az előzetesen megpárolt, összebotmixerezett spenótleveleket, az olajat és az egészet csomómentesre mixeljük. Olajjal kikent serpenyőben kisütjük. Gyermekeink vaníliapudinggal és darált dióval szeretik , mi akár magában, gyümölcsökkel, lekvárral, juharsziruppal vagy mézzel nyakonöntve.
Tofu-brokkoli konfúziós egytál
2021. december 20. Mindennapi ételeink
Nagyon szeretjük a marinált tofut, magában, pástétomnak vagy fasírtnak elkészítve, rántva, önmagában vagy szójaszósszal pirítva, bundázva, bárhogyan. Épp csak édességet nem készítek belőle (azt csak natúr tofuból) :-D És mivel a brokkoli is nagy kedvenc, ma párolt brokkolit, sült tofut locsoltunk meg vadas szósszal és ezúttal tészta helyett rizsre locsoltuk-pakoltuk mindezt. Próbáljátok ki. Hozzávalók:2 marinált tofukb 1 dl szójaszósz2-3 ek. balzsamecet2-3 ek. méz2 ek. olaj 1 fej brokkoli --1 ek.olaj 1 fej vöröshagyma3 sárgarépa1 fehérrépa1/4 zeller1/4 karalábé mustár, majoranna, só, vegeta, Dr Oetker vegatejföl, citrom --Rizs Elkészítés:A rizst elkészítjük. A brokkolit is rózsáira szedve feltesszük párolódni (ha szeretnénk, olajozott tepsiben süthetjük is). Amíg az fő, nagyjából a szószt is el tudjuk készíteni: egy ek olajon és ugyanannyi vízen megpároljuk a hagymát, és rákockázzuk a meghámozott zöldségeket. Kevés vizet öntünk rá, fűszerezzük. A mustárt és tejfölt később adjuk hozzá. Roppanósra főzzük, ekkor hozzákeverünk 1-2 ek. mustárt, és ugyanannyi tejfölt. Rusztikusra botmixerezzük. Már csak a tofu maradt hátra: felkockázzuk, és 2 ek. olaj felhasználásával egy serpenyőben megpirítjuk , kb félidőben adjuk hozzá a szójaszószt. igény szerint balzsamecetet, mézet. Ezzel hagyjuk tovább pirulni. Miután elkészültünk, mindent tálalunk (rizs, mellé halmozva a brokkolikat, majd a pirított tofut és az egészet nyakon öntjük a szósszal) .
Tárkonyos csicseriborsóleves
Adj te is élményt karácsonyi ajándékba. :)
Ha szeretnél meglepni valakit egy főzőtanfolyammal , akkor foglald le gyorsan a helyet,
mert az év eleji dátumok nagyon gyorsan betelnek.
Ez egy szenzációs recept, amire nagyon büszke vagyok. :) A pirított élesztőpehely és a zöldségek összeérő ízei a tárkonnyal valami mennyei, meglátod!
Előkészületek: gyürkőzz neki, a csicseriborsót 24 órán keresztül kell áztatni, majd kb. 3 órán keresztül főzni.
Ezalatt kb. 50-szer lemehetsz a közértbe egy csicseriborsó konzervért, de ahogy gondolod. ;)
Jó-jó, igazából én is szoktam áztatni és főzni, ahogy épp kedvem és időm van, illetve amikor nagyon előre tervezem a menüt.
És persze mindig van itthon egy konzerv csicseri is.
Hozzávalók 3-4 adaghoz
- 100 g száraz vagy 200 g konzerv csicseriborsó
- 2 sárgarépa
- 1 fehérrépa
- 1 karalábé
- 1/4 zeller
- 3-4 ek fagyasztott zöldborsó
- 1 nagy vöröshagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- 100 ml növényi tejszín
- 2 kk tárkony
- 1 kk petrezselyem felaprítva
- 2 kk ételízesítő
- 2 kk só
- olívaolaj
- 2 ek élesztőpehely
- 1 ek almaecet
- A hagymát vágd apróra, és kis olajon párold meg. Amikor majdnem kész, tedd hozzá a fokhagymát egy percre, és hagyd őket együtt illatozni.
- Ezután jöhetnek bele a felaprított zöldségek és a fűszerek.
- Öntsd fel annyi vízzel, ami kényelmesen ellepi, és főzd 10 percet.
- Közben az élesztőpelyhet pirítsd meg kis olajon. Kevergesd folyamatosan, de ahogy elkezd sötétedni, azonnal zárd el.
- Keverd el a levesben az élesztőpelyhet és a tejszínt, és hagyd összerottyanni.
- Miután elzártad, kis ecettel ízesítsd.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 20 perc
Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!
Vegán Szaloncukor-készítő
Kezdő Vegán
Haladó vegán (Superfood)
Növényi tejtermékek
Görög vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Ez egy vegán recept volt. :)
Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
The post Tárkonyos csicseriborsóleves first appeared on Kertkonyha.
Vegán szója nuggets ropogós bundában (recept)
Mindenki ismeri a nagy gyorsétteremláncban kapható, ropogós bundában felszolgált falatkákat. Az egész a textúrákon múlik – kívül ropogós, belül omlós – és egy kicsi kreativitással te is megalkothatod őket. A legjobb hír hogy vegánul is elkészítheted, ezzel a recepttel tutira nem ártasz egy léleknek sem, valamint a bolygót és a pénztárcádat is kímélheted vele. Húsevő családtagjaidnak és barátaidnak is felszolgálhatod, biztosra veheted, hogy nem fognak panaszkodni (true story). ;) Hozzávalók: 2 csomag szójaszelet (vagy szójakocka) 2 fej hagyma felcsíkozva 4 nagy gerezd fokhagyma összetörve 1 ek natúr ételízesítő majoránna bors só Panírhoz: csicseriborsóliszt fokhagymagranulátum natúr ételízesítő Ropogós bundához: zabpehely abonett szezámmag (corn flakes bundával is működik!) olaj a kisütéshez A szóját megfőzzük a zacskón írt ideig a hagymával, tört fokhagymával, ételízesítővel és fűszerekkel. Alaposan kinyomkodjuk, ha már nem túl forró. Csicseriborsólisztbe forgatjuk őket először (zabpehelylisztet is használhatsz itt). Ezután csicseriliszt-víz-só-fokhagymagranulátum-ételízesítő keverékből sűrű palacsintatészta állagú panírt készítünk, ebbe forgatjuk őket másodjára, majd kicsit lecsepegtetjük. A harmadik tálban a következő keverék van: abonettet morzsolunk, és zabpehellyel kávédarálóban durvára őröljük kb 15 másodperc alatt, majd hozzákeverjük a szezámmagot. Ebbe forgatjuk utoljára a nuggetseket. Az abonett helyett kukoricapelyhet is használhatsz a bundához. Kb. fél centi olajban kisütjük őket, amíg mindkét oldala aranybarna nem lesz. A nuggetseket kedvenc szószaiddal tálalhatod, amibe mártogatod majd őket. Jó étvágyat! (Recept by: Vitéz Petra, szerk. Gecse Réka) Tedd a kedveceim közé 0 The post Vegán szója nuggets ropogós bundában (recept) appeared first on VegaNinja.
Márványos-meggyes piskóta (vegán)
Habár a meggy szezonja már vége, ezt a sütit elkészíthetjük fagyasztott vagy befőtt meggyből is. A lényeg, hogy a meggy magozott legyen. Édes ugyanakkor a gyümölcsnek köszönhetően enyhén savanykás élvezetet ad. Sok helyen potyogtatós néven ismerik, gondolom, mivel a meggyszemeket csak úgy rá kell potyogtatni. Gyorsan elkészül, nincs sok bajlódás vele, és igazán finom. A következő recept nagy tepsi adagját adja.
A recept
Hozzávalók:
Száraz hozzávalók:
- 20 dkg fehér liszt
- 12 dkg kukorica liszt
- 8 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 20 dkg erithritol vagy gyümölcscukor vagy barna cukor vagy xylit
- 1,5 púpozott tk szódabikarbóna
- 1 foszfátmentes sütőpor (vagy Angliában kapható self-raising flour - ez esetben ezt használjuk lisztként és nem kell hozzá sütőpor)
- 2 ek kakaó vagy karobpor (végén adjuk hozzá)
Nedves hozzávalók:
- 4 dl növényi tej
- 10 dkg olaj
- 2 tk vanília ( lehet vanília aroma is)
- 2 ek citrusféle (nekem mandarin volt otthon, de citrom vagy narancs is megfelel)
A sütemény tetejére:
50 dkg magozott meggy
Elkészítés:
A liszteket egy tálba szitáljuk majd a többi száraz hozzávalókat hozzákeverjük. Ha nincs kukorica és teljes kiőrlésű liszt, nem kell aggódni, sima fehér lisztet is használhatunk, ez esetben összesen 40 dkg fehér lisztet használjunk, értelemszerűen. (A sárga szín elérése kedvéért egy csipet kurkumát/turmericet vagy esetleg sáfrányt adhatunk hozzá kukorica liszt hiányában.) A nedves hozzávalókat egy másik tálban (én mérődedényben kevertem el a folyékony hozzávalókat) összekeverjük, majd hozzáöntjük a száraz hozzávalókhoz és csomómentesre, sima állagúra keverjük. Kettéválasztjuk és az egyikhez hozzászitálunk 2 ek kakaó vagy karobport.
Az így kapott masszákatt egy sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük. Először az egyiket, majd a másikat. Kés vagy inkább villa segítségével márványosra mintázzuk a barna és sárga masszát. A tetején elhelyezzük a meggyet. Ha nagyon savanykás gyümölcsöt használunk, akkor lehet érdemes egy kis édesítővel (eritritol és/vagy társai) megszórni, mielőtt a gyümölcsöt a massza tetejére tesszük. Ha fagyasztott gyümölcsöt használunk, akkor mindenképpen érdemes a gyümölcsöt kiolvasztani, különben sütés közben a kiolvadó gyümölcslé eláztatja a piskótát. 180 fokra előmelegített sütőben 30-40 perc alatt megsütjük. Szúrópróbával ellenőrizzük, hogy megsült-e a piskóta, olyan helyen szúrjuk bele, ami a közepén van és nem gyümölcs.
Tálaláskor megszórhatjuk egy kis "porcukorral" - nálam ez kávédarálóban porrá őrölt gyümölcscukor volt.
Különleges linzerkarikák (vegán)
Linzert általában baracklekvárral, esetleg szilvalekvárral vagy eper/málna dzsemmel készítik. Szép virág formában legtöbbször. Ha virág formával készíted és a közepén kiszúrt karikát nem akarod újra gyúrni, ki is sütheted őket és akár az előző receptemben megismert csokis banándzsemmel összerakva igazán különleges linzerkarikák lesznek. Állítom, nem sok háztartásban készítenek linzert ilyen ízesítésben.
A recept
Hozzávalók:
25 dkg búzaliszt
5 dkg kukorica liszt (helyettesíthető búzaliszttel, a kukorica liszt sárgább színt ad neki)
20 dkg (vegán) margarin
10 dkg gyümölcs cukor vagy eritrit vagy kókuszvirág cukor vagy valamelyik cukorfajta, de nem folyékony
1 ek vanilia aroma vagy vaniliás cukor vagy kikapart vanilia magjai (ez utóbbiból kevesebb kell)
2 ek citrom vagy narancs kifacsart leve (hidegen jobb)
Elkészítés:
A száraz hozzávalókat összekeverjük, majd kézzel belemorzsoljuk az enyhén puha margarint. Miközben összegyúrjuk, hozzáadjuk a citrusféle levét. Amikor a tészta egy nagy gombóccá tud összeállni, hűtőbe tesszük pár órára, egy éjszakára, vagy 24 órára, de ha csak fél óránk van, akkor annyi időre. A lényeg, hogy a puha tészta megkeményedjen valamelyest. Ezután lisztezett felületen kinyújtjuk kb fél cm vastagságúra, valamilyen formával szaggatjuk. (Ehhez a sütikhez a virág formából kiszaggatott karikák kerültek felhasználásra.) Előmelegített sütőben 180 fokon 8-10 perc alatt készre sülnek. Nagyobb méretű formákhoz lehet hogy 12 perc is kell. Amikor kivesszük a sütőből, várjunk még vele, amíg kihűlnek, keményednek.
Csokis banándzsemmel kettesével "összeragasztjuk" a linzereket. A végén pedig megszórjuk valamilyen porcukorral. Én gyümölcscukrot reszelt citromhéjjal összedaráltam, majd teaszűrőn keresztül meghintettem a kész linzereket ezzel a porcukorral.
Pár évtized és elfogyhat a termőföld az egész bolygón...
2021. május 21. Élj harmóniában
A minap kitett egy ismerősöm egy cikket arról, hogy a pár évtized és a termőföldek elfogynak a bolygón. Persze sokan lájkolnak, megosztanak ilyen cikkeket, de igazán az lenne a megoldás ha a mohóság csökkenne... az emberek megértenék, hogy elég az ami már van és az anyagi dolgok elérése helyett más értékek lennének fontosak... de mindenkinek nagyobb ház kell, nagyobb autó, nagyobb hűtő, modernebb telefon, mindenki repked, autózgat, járja a világot, veszi a sok feldolgozott ételt, vásárol, vásárol mindenféle felesleges dolgot, aztán veszi az újabb szekrényt, aztán na gyobb lakásba kötlözik, mert már nem fér el:)... Kellene egy kis tudatosság, mire költöm a pénzem mit támogatok a pénzemmel .... pl akár még vegetáriánusként is az ételt hol veszem a mekiben, tescoban vagy bio termelőnél? feldolgozott ételt veszek vagy főzök alapanyagokból? vagy megnézem-e a címkét milyen alapanyagból készül valami - pl ruha, bútor, etc. ? A legtöbb ember aki osztja az észt a környezetvédelmről, öko tudatosságról, meg a ne vágjuk ki a fákat dolgokat..... rendelkezik autóval, szép nagy alapterületű házban lakik, van újfajta laptopja, mobilja ,rendszeresen jár külföldre nyaralni és persze valami multit támogat a pénzével pl az auchanban vásárol vagy veszi a johnsonandjohnson termékeket, etc.... Nem megosztani meg lájkolni kellene, hanem változtatni az egyéni életmódon, szokásokon. Mindenki azt gondolja, huha mentsük meg a földet, de azért én még elmegyek Balira vagy Görögországba pihenni és megveszem az új iphont vagy samsungot, rendelek még egy pizzát vagy éppen na meg beugrok a tescoba vásárolni Ahhoz, hogy a bolygónkat megmentsük Nekünk magunknak kell tenni.... nem elég olvasgatni, lájkolni és várni, hogy majd valaki más... a szomszéd, a kormány, a németek, az amerikaik változtassanak. Nem lesz más... ne várj. Nem mások hibáasak azért, hogy itt tartunk, hanem mindenki saját maga. Te vagy aki tehetsz azért, hogy egy élhetőbb bolygónk legyen azzal, hogy csökkented az igényeidet, elégedettebb leszel azzal amid van nem fogyasztasz többet annál, mint amire feltétlenül szükséged van . és amire szükséged van tudatosan választod meg mi legyen az. A multik azt gyártanak, a szolgáltatók azt szolgáltatnak, amit az emberek vesznek. Ha kevesen vagy senki nem akar repkedni, akkor nem lesz ennyi repülő, ha az emebrek nem ennének húst, akkor megszűnne a bolygót kizsákmányolő állattenyésztés, ha senki nem halmozza a tárgyakat, majd nem gyártanak annyit, ha senki nem veszi meg a vegyszeres élelmiszereket, akkor át fognak állni öko termelésre. Szeretettel ajánlom ezt a dokumentumfilmet megnézésre arról, milyen hibásan alakítottuk át a termelést, földművelést... https://www.youtube.com/watch?v=i61OHaVRhiw Te vagy az egyetlen aki tehet valamit azzal, hogy tudatos döntést hozol arról kit, mit támogatsz a pénzeddel. Gondolkodj tudatosan, tedd jobbá a világot és élhetőbbé a Földet szeretettel: Kati
Így kezdj neki az Új évnek! - lépések a sikeres évindításhoz 2022.
2020. december 22. Élj harmóniában
Már csak egy kis idő választ el a 2022-es év kezdetétől. Talán nem is gondolnád, de az év legdepressziósabb hónapja a legtöbb ember életében a január. A karácsonyi ünneplések, izgalmak, családi együttlétek, ajándékok után, megjelennek a szürke, rideg, feladatokkal, konfliktusokkal teli hétköznapok. Ráadásul idén nagyon más lesz a Karácsony a legtöbb emebr életében és már önmagában az egész év sokaknak elég feszülten vagy éppen depisen telt. Ráadásul január elseje egy fordulópont is... átváltunk a 2022-es évre. A fordulópontokat általában az emberek nem viselik túl jól. Egy-egy fordulópont, az elmében automatikusan beindít egyfajta számvetési folyamatot.... kicsit eltűnődünk milyen is volt az eltelt időszak, mit értünk el, mit nem értünk el... nagyon sok embert megviselnek a kudarcai, az esetleges sikertelenség érzése. Az elmúlt évek pedig az élet mindeknek megmutatták, hogy nem mi irányítjuk az életünket, mert mindig rajtunk kívül álló körülmények alakítják a dolgokat. Ilyenkor hasznos ha megpróbálod tudatosan elengedni ami volt és tudatosan felkészülni a következő évre. Próbáld mindenben a jót látni. Ahhoz, hogy a következő éved sikeres legyen az első lépés a tudatos tervezés. Önmagában a nagy fogadalmak, nem segítenek minket hozzá egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb élethez. A siker titka, hogy belső világunkat rendezzük. Húzz egy vonalat képzeltedben és szemléld végig, milyen is volt az eltelt éved. Majd az előző év tapasztalataiból kiindulva, lehetőséged van arra, hogy átgondold mit szeretnél másképpen csinálni a következő évben. Ebben a bejegyzésben ehhez minden támogatást megpróbálok megadni Neked. A 2021-es év tapasztalatai sokaknál áthelyezték a fókuszpontokat. Sokan rájöttek, hogy az egészség és az emberi kapcsolatok sokkal fontosabbak, mint a karrier vagy az anyagi célok elérése. Ha úgy látod az idei év nagyon más tapasztalatokat hozott mindenképpen érdemes papírra vetned az új elképzelésidet az életeddel kapcsolatban. Az első amit egy év végén át szoktam gondolni kinek vagy éppen miért vagyok hálás az eltelt évben. A Hála lsita készítéséről az alábbi bejegyzésben olvashatsz: https://eljharmoniaban.blogspot.com/2019/01/hala-koszonet.html A sikeres változtatáshoz, nagyon fontos, hogy komolyan határozd el pontosan miben szeretnél változtatni és légy tudatos arról, hogyan érheted el. Ne csak azt gondold, "majd rendszeresen mozgok" vagy "majd nem idegeskedem annyit " vagy "többet találkozom szeretteimmel" mert eltelik 2022 és újra azt fogod gondolni, na majd jövőre... A másik pont, amin el lehet bukni, hogy egyszerre túl sok célt tűzől ki magad elé. Ne akarj egy év alatt mindent teljesen megváltoztatni, nézd meg mely célok, változások reálisak az egy éves távlatra. Az elmúlt időszak átgondolásánál talán segít, ha szem előtt tartod, hogy bármi is történt Veled, az mindig érted van és a fejlődésedet szolgálja. Még akkor is ha az adott pillanatban úgy tűnik, hogy ez nem lesz a hasznodra és inkább érzed kényelmetlennek, kellemetlennek, mint jótékonynak. Néha az életünk leginkább rémes helyzeteinek, személyeinek köszönhetjük, hogy türelmet, alázatot, egyszerűséget, önzetlenséget, lemondást vagy éppen elengedést tanulhatunk. Sokszor ha visszatekintünk az életünkre rájövünk, milyen hálásak lehetünk egy-egy olyan életeseménynek, amit, akkor nagyon rossznak éltünk meg. Egy korábbi bejegyzésben erről olvashatsz: Sosem látod a teljes képet... Nem csak az év vége, hanem minden egyes napod új lehetőségeket, új tapasztalatokat hoz számodra. Járj mindig nyitott szemmel, figyeld mit hoz az élet, figyeld merre mennek a sínek. A nyitottság és az elfogadás, a rugalmasság fogja számodra biztosítani, hogy a következő éved igazán sikeres legyen... Mit jelent, hogy sikeres? Talán azt gondolod, hogy most a szokásos dolgokat fogom ideírni... jó állás van, jó fizetés, autó, elismerés, hírnév, tisztelet, valamiben jónak lenni, tehetség.... Sikeres az, aki boldog, elégedett önmagában, kiegyensúlyozott, egészséges, tökéletes harmóniában él önmagával és környezetével - a jóga a sikert az önmegvalósítás elérésével definiálja. Ha úgy érzed a mostani életed, a fentiek alapján nem annyira sikeres, akkor tegyél érte, hogy a következő évben, Te is boldog és kiegyensúlyozott legyél. Lásd a változás szükségességét, mert ha ugyanazt csinálod mint eddig, akkor sajnos ugyanazt az eredményt fogod kapni. A változás amit szeretnél érintheti az egészséged, életmódod, személyiséged fejlesztését, gondolkodásod változtatását, emberi kapcsolataidat vagy bármilyen olyan dolgot, amiben szeretnél más eredményt látni a következő évben. Gondold át a céljaidat és komolyan kötelezd el magad mellettük. Határozd meg mit szeretnél másképpen a jövőben és tudatosan gondold át, hogyan tudod elérni. Majd szeretettel, türelemmel lépésről, lépésre haladj a megvalósítás útján. Néhány hasznos gondolat ahhoz, hogy át tudd gondolni a 2021-es éved: - Hogyan jellemeznéd ezt az évet röviden? - Mik voltak az év legfontosabb eseményei? - Mik voltak az év legjobb pillanatai, minek örültél idén? - Mi okozott számodra bánatot, rossz érzéseket idén? - Mi jellemezte idén - a testi-lelki egészségedet, közérzetedet? - a párkapcsolatodat? - a családi kapcsolataidat? - a munkahelyi körülményeidet? - a baráti kapcsolataidat? - szabadidődet? - anyagi dolgaidat, pénzügyi helyzetedet? - Kik segítettek terveid alakulásában, kiknek vagy hálás? - Kikkel kötöttél barátságot? - Kikkel tudtál kibékülni, rendezni a kedvezőtlen kapcsolatokat? - Mit tanultál idén, miben sikerült fejlődnöd? - Milyen rossz tulajdonságoktól sikerült megszabadulnod? - Milyen változásokon mentél át amire büszke vagy? - Mit tennél másképpen? - Mi hiányzik az életedből? Í rd össze a dolgaidat, átgondoltan, tudatosan a 2022-es évre vonatkozóan is - ne rutinb ó l készíts listát , légy őszinte magadhoz, nézz a szíved mélyére valójában mire vágysz , mit szeretnél. Ha van egy cél amit kitűzöl, akkor képzeld el, milyen érzés lesz ha megvalósul. Ha ez nem jó érzésekkel tölt el, hanem negatív érzetek, szorongás, félelem társul hozzá, akkor jó ha újra átgondolod valóban ez egy célod-e vagy esetleg csak valamilyen elvárásnak, külső nyomásnak szeretnél megfelelni. N e ragaszkodj mindig a megszokott dolgokhoz. Légy nyitott p róbálj ki új dolgokat, tanulj új ismereteket, szerezz új tapasztalatokat. Egy kis segítség ahhoz, hogy a 2022-es éved sikeres legyen : - Mit szeretnél elérni, megvalósítani 2022-ben? - írd össze a céljaidat, terveid. - Miben szeretnél fejlődni, mit szeretnél tanulni? - Mik lesznek az év fontosabb eseményei? - Milyennek szeretnéd látni az alábbi életterületeket, miben szeretnél változtatni: - közérzet, egészség - táplálkozás - testmozgás - párkapcsolat - családi kapcsolatok - munkahelyi körülmények - baráti kapcsolatok - szabadidő eltöltése, hobbik, pihenés - anyagi dolgaid, pénzügyi helyzeted - Milyen rossz szokásodtól szeretnél megszabadulni? - Milyen negatív tulajdonságaidon szeretnél változtatni? - Milyen új dolgokat szeretnél kipróbálni idén? - Hová szeretnél eljutni, elutazni ebben az évben? Hasznos az is ha átlapozod a naptárad is és előre betervezed, a főbb eseményeket - családi rendezvények, munkahelyi programok, nyaralás, kisebb pihenések, utazások, kulturális rendezvények, iskolai események, etc). Ez majd ad egy keretet az évednek. Legyen meg az elképzelésed arról is , mit hogyan szeretnél, de tartsd szem előtt, lehet, hogy neked van egy terved, az uni verzumnak is van egy terve és a kettő nem mindig egyezik meg egymással. Engedd el a ragaszkodásaidat a jövődet illetően is... ez a világ a változásokról szól . Ha az események nem az elképzeléseid szerint alakulnak, ne akadj fenn, l égy rugalmas, mint a viharban azok a fák, amelyek nem törtnek össze, mert folyamatosan hajlonganak. L égy kész a változásra. Figyeld mindig merre mennek a sínek, és haladj az utadon, ne akarj minden áron egy akadálypályához görcsösen ragaszkodni. A világ nem f og megváltozni körülötted. Ne várd el a világtól, az emberektől, hogy megváltozzanak és minden úgy alakuljon ahogy Te szeretnéd. Bánj a dolgokkal, a személyekkel a természetük szerint. Minden helyzetben Te magad tudsz megváltozni, másképpen gondolkodni, másképpen hozzáállni a dolgokhoz. Higgy benne, hogy a dolgok mindig úgy alakulnak, ahogy azoknak alakulniuk kell . Ha megváltoztatod a gondolataidat, megváltozik az életed. Lásd a dolgok jó részét, légy rugalmas, pozitív, nyitott, türelmes és szeretetteljes. Tudj elégedett lenni, mosolyogj, szeress, adakozz, légy nagylelkű és kegyes és fejlődj sokat az új évben :) Sok szeretettel kívánok spirituális élményekben gazdag, harmonikus Új évet Kati
Almás-diós sütike liszt- és cukormentesen
Közelednek az ünnepek és biztos vannak, akik liszt- és/vagy cukormentes, gyorsan elkészíthető édességet szeretnének az ünnepi asztalra. Számukra mindenképpen érdemes ezt kipróbálni, hiszen ahogy a recept leírás végén is jelzem, tálalási módja többféleképpen lehetséges, megkenhetjük csokiszósszal, vaníliasodót önthetünk a szeletek tetejére, kísérhetjük a szeleteket 1-1 gombóc fagyival. Nagyon reformosoknak pedig friss almaszeletekkel is tálalhatjuk.
A recept
Hozzávalók:
- 400g dió
- 150g mazsola vagy apróra vágott datolya
- 1 kk őrölt fahéj
- 1 bio citrom reszelt héja
- 4-5 db alma lereszelve
- 200g növényi joghurt
Elkészítés:
A diót megdaráljuk, a citrom héját lereszeljük (nálunk az Aldiban árulnak olyan citromot, aminek a héját nem kezelik semmivel, ha bio citromhoz nem jutok hozzá, még ezt szoktam használni), az almákat szintén lereszeljük (én gyors aprítót használtam). Mindezekhez jól hozzákeverjük a mazsolát vagy datolyát és végül a növényi joghurttal átkeverjük.
Kb 30-40 perc alatt 180C fokon, sütőpapírral bélelt, előmelegített sütőben készre sütjük. Tálaláskor meghintjük fahéjas porcukorral (gyümölcscukorból is darálható porcukor) vagy olvasztott csokit kenünk a tetejére, vagy vanília sodót, esetleg vanília fagyit adunk hozzá, de almaszeletekkel is nagyon finom.
Máktorta gránátalmával
2020. november 10. Mindennapi ételeink
Nagyon finom, próbáljátok ki. Nálunk a gyermekek sajnos csak így, süteményben eszik meg a mákot. Bejglibe vagy palacsintába töltve, vagy tortaként. Mivel kisfiúnk "tejfölmániás", ezért született meg egy ilyen verzió: a tetején vegán, édesített tejföllel és gránátalmával. Hozzávalók: 20 dkg tönkölyliszt 10 dkg darált mák 5 dkg kókuszolaj 10 dkg nádcukor 1 csomag sütőpor 1 bögre meleg víz -- Dr Oetker vegán tejföl juharszirup vagy méz tetszés szerinti gyümölcs Elkészítés: A száraz és a nedves hozzávalókat is külön-külön összekeverjük, majd egymással vegyítve csomómentesre kikeverjük. Olajjal kikent, lisztezett tepsibe folyatjuk, majd 180 fokon kb 40 perc alatt kisütjük. Amikor kihűlt, megkenjük a tetejét előzetesen édesítő sziruppal vagy mézzel kikevert tejföllel. Megszórjuk gyümölccsel és tálaljuk.
Kókuszos karalábé krémleves (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2020. szeptember 21. Zizi kalandjai
A karalábét olyan hányattatott zöldségnek gondolom. Kevés dologra használjuk és ritkán. Tavasszal készítettem ezt a zöldborsós karalábé főzeléket és felülmúlta a várakozásaimat. Azóta már sütöttem töltött karalábét, az is bejött a családnak. Bevallom, én is ritkán használom, többnyire vegyes zöldséglevesbe dobom bele, de ez a krémleves ráébresztett, hogy gyakrabban kellene ezt a zöldséget az... Source
Mákos guba szilvalekvárral
A legtöbb ember vanília sodóval tálalja és fogyasztja a mákos gubát, pedig a szilvalekvár és a mák együtt is jól harmonizál. Angliában nem lehet kiflit kapni. Nem láttam még lengyel boltokban sem, ahol azért meg-megfordul magyar termék, mint túrórudi és társai. Persze, lehet hogy van valami magán (magyar) pék, aki süt, de nem jellemző. Olyannyira, hogy valaki jött hozzánk és megkérdezte, mit kérünk, férjemmel egyszerre mondtuk, kiflit. :) Pedig én is sütöttem már ropogós kiflit teljes kiőrlésű lisztből. Nem is arról van szó, hogy ne tudnék sütni.
No de ahogy említettem, itt nincs kifli, viszont rátaláltam a helyi lidlben egy vegán jelzésű bagel csomagra, ami adta az ötletet. Ha a bagelt felkarikázom, akkor tulajdonképpen olyan, mint a kifli-karika. Így kezdődött a gubázás. :)
Nyáron persze ritkábban készít az ember mákos gubát, na de ha az időjárás viharossá válik, amikor az ember csak begubózna, akkor igazán jól jön egy kis gubás finomság.
A recept
Hozzávalók:
- 6-8 kifli (vagy bagel) felkarikázva, megszárítva
- 1 liter növényi tej (zabtejet használtam most)
- 5-6 ek mák
- 3 ek erythritol
- szilvalekvár
Elkészítés:
A mákot megdaráljuk (ha elektromos darálóval daráljuk, akkor érdemes hozzáadni egy kis erthritolt, ha kézi darálóval, akkor csak a darálás után).
A bagel vagy kiflikarikákat felforralt, kissé megédesített tejben enyhén megáztatjuk, majd egy tálba tesszük. Rászórunk gazdagon a mákból, maj újabb sor megáztatott karikákat teszünk le. Szintén gazdagon megszórjuk az édes darált mákkal. Ezt addig folytatjuk, míg a kiflikarikák elfogynak. Vannak, akik szeretik kisütni, ez nem feltétlenül szükséges. Tálalásnál szilvalekvárot kanalazunk a tetejére.
Diós granola csokis puffasztott tönkölybúzával
2020. január 19. Éltető ételek
Amikor a kisebb lányom a nővéremnél töltötte a téli szünetet, ott evett LIDL-s granolát, ami nagyon bejött neki. Számomra nagyon drága, mert 3-4 adag jön ki csak belőle, és több, mint 1000 Ft. Szóval úgy gondoltam, hogy rekonstruálom, és megalkotom a saját csokis puffasztott tönkölybúzás granolát. Hozzávalók: - 50 dkg nagyszemű zabpehely - 20 dkg dió - 10 dkg kesudió - 10 dkg kókuszreszelék - 20 dkg puffasztott tönkölybúza vagy rizs - 1 tábla 70%-os étcsoki - 1 mokkáskanál vaníliapor - szárított narancshéj vagy 5-6 csepp narancsolaj Elkészítése: - A csokit vízgőz felett olvaszd fel. - Egy zsírpapíros tepsibe szórd bele a puffasztott tönkölybúzát, majd öntsd rá az olvasztott csokit. Kézzel jól keverd össze, hogy a csoki mindenütt bevonja a puffasztott szemeket. - 150 fokra előmelegített sütőbe tedd be, majd süsd kb. 15-20 percig, amíg ropogós lesz. - Néha keverd meg, majd hagyd kihűlni. - Közben egy másik tepsibe tedd a zabpelyhet a durvára vágott dióval, és ezt is pirítsd meg a sütőben, amíg illatozni nem kezd (kb. 20 perc). - A kesudiót kávédarálón daráld meg. - Keverd össze a kihűlt csokis szemeket a zabos-diós keverékkel. Add hozzá a kókuszreszeléket, a darált kesudiót és fűszerezd. - Zárható dobozba tartsd.
Diós zabpelyhes aprósütemény
2019. december 20. Élj harmóniában
December hónapban mindig több féle keksz és sütemény receptet adok közre itt a blogon, annak érdekében, hogy egészségesebb finomságokat tudjatok készíteni Ti is szeretteiteknek:) Az idei Gyertyafényes Karácsonyi Jógagyakorlásra sütöttem ezt a zabpelyhes , diós aprósüteményt. . Hozzávalók: 1 csésze dió 1 csésze zabpehely 1 csésze teljes kiőrlésű tönkölybúza liszt 0,5 kanál fahéj csipet só 2 ek repceolaj 0,5 csésze juharszirup 0,5 csésze almapüré esetleg 16-18 szem dió Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Daráld le a diót és a zabpelyhet együtt és öntsd egy tálba. Add hozzá a lisztet, fűszereket és keverd össze. Egy másik tálba keverd össze a szirupot , az almapürét és az olajat. . Keverd a száraz hozzávalókhoz a nedveseket és dolgozd össze. Tegyél kanállal kis kupacokat a tepsibe. ha szeretnél a kupacok közepébe tehetsz egy szem diót is. 180 fokra előmelegített sütőben süsd meg kb 15-20 perc.. Jó étvágyat kívánok:) szeretettel: Kati
Vegasztrománia Karácsony: Töltött kelkáposzta fűszeres paradicsommártásban
2019. október 31. Vegasztrománia
Évek óta tervezem, hogy a Karácsony előtti időszakot valódi készülődéssel és ráhangolódással töltöm, de az utóbbi pár évben általában december közepe után eszméltem fel, hogy ebből nem sok valósult meg. Idén viszont végre máshogy alakult. Múlt pénteken letettem egy hatalmas őszi csomagot, és ez segített abban, hogy az őszi szünet lendületével el tudjam kezdeni a vágyott megélést. A saját, belső készülődésig, vagyis Adventig van még időm, de a receptek megfőzését, megosztását most kezdem, hogy a munka és tanulás mellett minél többet meg tudjak osztani az ötleteimből. Közben az idő is lehűlt, ez a töltött kelkáposzta pedig olyan karácsonyillatot terített szét a lakásban, hogy ezek után remélem, nem lesz gond a hangolódással. Töltött kelkáposzta fűszeres paradicsommártásban Hozzávalók: (10 tekercshez) 10 kelkáposzta levél megmosva 2 ek növényi olaj 1 hagyma felkockázva 3 fokhagyma apróra vágva 2 szár angol zeller apróra vágva 1 sárgarépa lereszelve (vagy késes aprítóban felaprítva) 1 fehérrépa lereszelve (vagy kése aprítóban felaprítva) 150 g gomba kis kockákra vágva 1/2 birsalma lereszelve 1 tk füstölt paprika 100 ml rozé bor 150 g főtt rizs 50 g gesztenye kis kockákra vágva 50 g aszalt szilva 50 g dió ledarálva 1 csokor petrezselyem felaprítva 1 narancs héja lereszelve 2 x 400 g hámozott paradicsom konzerv pürésítve 100 g paradicsom passata 4-5 szem szecsuáni bors 1/2 tk creol fűszerkeverék, vagy ugyanennyi Cayenne-bors 1/2 tk fahéj, vagy 1 fahéj rúd 1/2 tk reszelt szerecsendió 2 cm-es gyömbér lereszelve 3-4 szegfűszeg só frissen őrölt bors Hevítsük fel az olajat egy nagy serpenyőben, majd adjuk hozzá a hagymát, a fokhagymát, a zellerszárat és pirítsuk 10 percig. Adjuk hozzá a sárgarépát és a fehérrépát, a füstölt paprikát, keverjük meg, öntsük hozzá a rozét és adjuk hozzá a birsalmát. Sózzuk, borsozzuk. 5 perc főzés után adjuk hozzá a gombát és pirítsuk további 5 percig. Hagyjuk egy kicsit kihűlni. Egy nagy keverőtálban keverjük össze a gombás keveréket, a rizst, a gesztenyét, a diót, az aszalt szilvát, a petrezselymet és a narancshéjat. Melegítsük elő a sütőt 180 °C-ra. Tegyük fel főni a paradicsommártást. Öntsük egy lábosba a paradicsomokat, és a fűszereket, és fedő alatt főzzük 20 percig. Forraljunk fel egy nagy lábos vizet, sózzuk meg, majd ebben főzzük 3-4 percig a kelleveleket. Hagyjuk őket szűrőn lecsepegni, és itassuk le róluk a felesleges vizet. Terítsük magunk elé egy levelet, tegyünk az alsó harmadára kb 3 ek tölteléket, hajtsuk be két oldalán, és tekerjük fel. Madzaggal át is köthetjük őket, megerősítés és esztétikai csavar végett, de enélkül is megállják a helyüket. Ezt a műveletet végezzük el az összes levéllel. Egy nagy, vagy több kisebb sütőedény aljára öntsük a paradicsomszószt, erre ültessük rá a kelkáposzta csomagokat. Lefedve süssük az előmelegített sütőben 15 percig, fedő nélkül 15 percig. Köretnek illik hozzá a pirított kalács, a pita, a burgonya gratin, sült édesburgonya - válogasson mindenki magának ezek közül, vagy nem ezek közül saját ízlése szerint!
Lecsós krumplipaprikás (laktózmentes, gluténmentes, vegán) + Jótékonysági főzés
2019. szeptember 23. Zizi kalandjai
Eltelt egy hónap az utolsó bejegyzésem óta… nyári szabadságon voltam, aztán bedarált az évkezdő szeptember, a sok feladat és ihlet sem volt az alkotásra. Most viszont hoztam egy nagyon egyszerű, még nyarat idéző sós receptet. Sósat, ami nagy szám, mert az utóbbi időben az édes receptek voltak többségében a blogomon. Véletlenül született a recept, amikor mindenféle maradékot összedobáltam... Source
Mogyoróvajas muffin nyers-vegán
Felejtsd el a tűzhely használatát erre a sütire! Különben is " végre itt a nyár és meleg (?) az idő, az ember strandra jár..." Khm, éppenséggel strandra azért nem ajánlom, hogy elkészítsd ezt a sütit, de egy BBQ partira, vagy egy egyszerű vendégségre, bátran tehetsz egy próbát. Laktató, az emberek nem tudnak egyszerre sokat enni belőle és ráadásul tényleg nem kell hozzá se sütő se főzőlap, turmixgép és/vagy gyorsaprító viszont annál inkább. Van még valami jó ebben a sütiben, az hogy nincs benne se fehér cukor, se cukor helyettesítésre szolgáló édesítő (se xylit, se gyári gyümölcscukor, se agavé szirup, se kókuszvirág cukor). Oh, és még egy jó dolog, nem kell bekapcsolni a sütőt, vagy ezt említettem már? :) Mindezek felett pedig gluténmentes, vegán, tehát tej, tojás és állati termék mentes tömény élvezet.
A recept
A desszert alapja
Hozzávalók:
- 25 dkg olajos magvak, mogyorófélék megdarálva (pl.dió, lenmag, mogyoró, tökmag, napraforgómag, ami épp van az otthonunkban)
- 10 dkg mazsola
- 4 ek karobpor (Ha nincs, használhatunk cukrozatlan kakaóport, de a karob egészségesebb és a mazsolához jobban passzol, szerintem.)
- víz
- útifű maghéj
Elkészítés:
Az olajos magvakat és mogyoróféléket külön külön jó alaposan megdaráljuk pl. kávédarálóval. A mazsolára jó meleg vízet öntünk, annyit csak, hogy épp ellepje. Ezzel beáztatjuk, majd ha felpuhult, a vizet leszűrjük róla és gyorsraprító gépben pépesre daráljuk. A vizet, amiben ázott a darált olajos magvakra öntjük, majd szintén ehhez keverjük a mazsola-masszát és a karobport. Egy kevés vizet adunk még hozzá, ha szükséges ahhoz, hogy egy nagy gombócot tudjunk formálni ebből a masszából. Egy muffinsütőt kibélelünk papírokkal, majd mindegyikbe kb 1 evőkanálnyit adagolunk és az ujjainkkal jól belenyomkodjuk. Egy-egy csipet útifű maghéjat szórunk a tetejükre. Amikor ez kész, a hűtőbe tesszük.
Ha nincs muffinsütőnk, egy nem túl nagy tespi vagy egy tortatforma is jó lesz. Ez esetben érdemes frissentartó fóliával kibélelni és a masszát abba simítani, nyomkodni.
A mogyoróvajas krém receptje
- 20 dkg kenhető állagú mogyoróvaj
- 10 dkg mazsola
- 10 dkg kókuszkrém (dobozos, mint ez vagy ez vagy ez vagy ez)
- 5 dkg kókusz-zsír
- 3 ek útifű maghéj
Elkészítés:
A mazsolára jó meleg vízet öntünk, annyit csak, hogy épp ellepje. Ezzel beáztatjuk, majd ha felpuhult, a vizet leszűrjük róla és gyorsraprító gépben pépesre daráljuk. A mogyoróvajat ezzel a mazsolás masszával átdolgozzuk, átkeverjük, a legjobb, ha gyorsaprító vagy turmix gépben. Ehhez keverjük a kókuszkrémet. (A kókuszkrém állagahasonló, mint a szilárd kókuszzsír, de mégis valamivel krémesebb. Leginkább tömbben kapható.) Hozzáadjuk a kókuszzsírt is. Ha a turmix vagy aprítógép ezt nehezen viszi, a mazsola áztatásból fennmaradt vizet hozzáönthetjük. Vigyázzunk azonban, ne legyen túl folyékony. A végén pedig az útifű maghéjat adjuk hozzá. Ha túl folyós lenne a mogyoróvajas massza, több útifű maghéjjal tudjuk szilárdabbá tenni. Amikor minden összeállt, a hűtőben pihenő tészta tetejére simítjuk. Díszíthetjük kókuszcsipsszel, aszalt gyümölcsökkel, pl. datolyával, barackkal, vagy a tetejére szórhatunk karobot esetleg fahéjat.
Végső tálalás előtt hűtőben pihentetjük pár órát. Ha kevés időnk van a vendégek érkezéséig, érdemes egy órára a fagyasztóba tenni.
TOP 10 hiba, amit a túlterhelt emberek elkövetnek
2019. május 22. Élj harmóniában
A túlterheltség, a krónikus kimerültség nagyon gyakori probléma a mai modern nyugati világban. Már a nagyon fiataloknál, iskolás gyerekeknél is sokszor jelentkezik kimerültség a teljesítmény kényszernek, túl sok elvárásnak köszönhetően. Felnőtt korban pedig a magyarok jelentős része küzd kimerültséggel az állandó túlterheltség miatt. Életem során több mint 2000 embert tanítottam jógára, relaxációra és a legtöbben állandóan túl voltak terhelve. A túlterheltség elsődleges fő oka általában saját magunk vagyunk... a legtöbb ember nem hagyja magát pihenni, feltöltődni. Ha végre van egy kis ideje, feltöltődés helyett inkább valami aktív tevékenységbe kezd. Az állandó megfelelési kényszer, bizonyítási vágy, az aggodalom attól, hogy valaki lemarad valamiről előbb utóbb, teljesen kimeríti a szervezetet. Egy túlterhelt ember, ha elmegy nyaralni, nem pihen hanem ezer programot szervez, ide oda szaladgál vagy éppen hegyet mászik... Az idegrendszered és a pihenés kapcsolatáról ezen a linken olvashatsz részletesen. Amikor úgy tapasztalod túl vagy terhelve, akkor lásd elérkezettnek az időt, hogy változtass. Ha semmin nem változtatsz és mindent ugyanúgy csinálsz, akkor sajnos az eredmény is ugyanaz lesz... kisebb felpörgések után, újra és újra kimerültséget fogsz tapasztalni, valamint a túlterhelés miatt elképzelhető, hogy romlik az egészségi állapotod, gyengül az immunrendszered ingerültebb, türelmetlenebb vagy depressziós leszel, ezek pedig már az emberi kapcsolataidra is hatással lesznek. Összeírtam a legtipikusabb hibákat, amiket a túlterhelt emberek elkövetnek... 1. Nem tudnak "nem"-et mondani. 2. Szeretnének megfelelni mások elvárásainak. 3. Aggódnak, hogy lemaradnak valamiről. 4. Kevés időt töltenek csendben, befelé figyelve. 5. Teleteszik a naptárukat programokkal, feladatokkal 6. Nem hagynak időt a töltődésre, relaxációra. 7. A pihenést fölösleges időtöltésnek, lustálkodásnak gondolják. 8. Túl nagy elvárásaik vannak saját maguk és mások felé is. 9. Sokszor azt gondolják, ők tudnak megoldani valamit a legjobban. 10. Nem osztják meg a feladatokat másokkal. +1 Ami általában a fő oka a túlterhelésnek, hogy nem hiszik el, hogy úgy ahogy vannak szerethetőek. Azt gondolják mindig valamilyen teljesítményt kell letenniük az asztalra... Engedd magad többet pihenni, befelé figyelni, töltődni. Sajátítsd el a relaxációt és gyakorold rendszeresen. A blogon számos gyakorlatot, praktikus tanácsot olvashatsz, amiket beépítve a hétköznapjaidba minimalizálhatod a túlterhelést . Alkalmazd a kevesebb több elvet:) szeretettel: Kati
Lassíts le - légy jelen, élvezd az élet minden pillanatát
2019. március 27. Élj harmóniában
A mai modern életformának a teljesítménykényszeres, felpörgetett állapot szinte teljesen része lett. Egy olyan felgyorsult világban élünk, ahol az emberek azt hiszik a boldogságot, sikert a teljesítmények alapján mérik, Ezért mindenki igyekszik sokat tevékenykedni, meg sem áll, reggeltől estig be van táblázva. A legtöbben még be sem fejeztek egy feladatot vagy egy munkanapot, de ahelyett hogy hazaérve kipihennék magukat, újra belevetik magukat egy újabb feladatba, programba, valami sportolásba vagy találkozóra mennek. Egyesek kifejezetten úgy érzik a pihenés valami felesleges időpazarlás, amit csak lusta emberek csinálnak... A nagy sietségnek köszönhetően az emberek nagy része soha nincs ott, ahol éppen van. A legtöbben nem tudják megélni a pillanatokat, mert az elméjük vagy a múltban mereng vagy éppen a jövőt tervezgeti vagy a jövő bizonytalansága miatt aggodalmaskodik. Sokan még az ebédjüket is rohanva két buszmegálló között fogyasztják egy papírzacskóból, vannak akik egyszerre végeznek a számítógépen 3 feladatot vagy egy baráti találkozón ahelyett, hogy a másikra koncentrálnának nyomkodják a telefonjukat, nehogy lemaradjanak valamiről.... Hová ez a nagy sietség? A felgyorsultság, mindent azonnal teljesíteni akarás eredménye kimerültség, kiüresedettség, elmagányosodás, állandó stressz és belső feszültség. A boldogság egy belső állapot és csak akkor tudod tapasztalni, ha lelassítasz, befelé figyelsz és mindennek figyelmet szentelsz ami téged körülvesz, ami veled történik. A jóga ezt a tudatos befelé figyelést segíti elő. Tanulj meg tudatosan jelen lenni pillanatban, megélni a dolgokat. Építsd be az életedbe a kevesebb több elvet:) Néhány segítség ahhoz, hogy elkezdj lelassítani: - Menj sokat a természetbe - Figyeld meg tudatosan a természetet és élvezd az ott lét minden percét - a szép fákat, virágokat, csodás kék eget, a madárcsicsergést, a szellő susogását. - Készíts otthon ételeket, főzz friss alapanyagokból - ne egyél állott ételeket, gyors kajákat, menj piacra és szentelj figyelmet a főzésnek is. - Szánj időt az étkezésre - ne egyél tv vagy számítógép előtt, élvezd az ízeket, rágj alaposan. - Ütemezz be olyan időszakokat, amikor nem nézed az e-maileket, telefonokat csak magadban vagy egy kicsit:) - Hagyd el a tv nézést vagy minimalizáld a számítógép és tv előtt töltött időt - Amikor találkozol valakivel teljesen rá figyelj, ne engedd a figyelmed elkalandozni és ne vedd elő a telefonod:) - Öltözz és tisztálkodj odafigyelve, lassan - Figyeled meg a légzésed a nap során amikor csak tudod és lassítsd le, tedd a légzésed egyenletessé, puhává, lassúvá, erőlködés mentessé - Szervezz több olyan baráti találkozót, amikor valós emberekkel találkozhatsz és szenteljetek egymásnak figyelmet - Tudatosítsd a környezeted, ne rohanj el a szép épületek, parkok mellett - Ha nyaralni mész/utazol inkább kevesebb dolgot nézz meg, de élvezd ki az ott léted minden pillanatát - Munka közben ne kapkodj, egyszerre egy feladatra összpontosíts - ne engedd, hogy a munkahelyeden stresszeljenek - Helyezd a minőséget mindig a mennyiség elé: - Jógázz, relaxálj, meditálj rendszeresen - mert segítenek a tudatos jelenlétben, a lelassításban. - Építsd be a pihenést, feltöltődést tudatosan a hétköznapjaidba. Lassíts le - de ne azonnal akarj mindent megváltoztatni :) Ne siettesd a lassítást... lépésről, lépésre kezd el átalakítani az életed egyre nagyobb teret engedve a tudatos jelenlétnek:) szeretettel: Kati
Habos diós linzer
Kalóriabomba, merő egészségtelenség. Ennek megfelelően olyat nem ismerek, aki ezt a sütit nem szeretné. A családom fele nem eszik diót, mert különböző problémái vannak vele - ezzel a süteménnyek kivételt tesznek :))) Sokan készítik lekvárral, meg sokféle variációt láttam már, de a lekvár töménnyé teszi. Hozzávalók: 50 dkg liszt 25 dkg margarin 16 dkg cukor 2 tojássárgája 1 cs sütőpor Ezeket dolgozd össze úgy, hogy először a cukrot keverd össze a liszttel és a sütőporral. Azután nyújtsd ki a tésztát egy kicsit, és nyomkodd bele a tepsibe egészen a széléig. Hozzávalók a tetejére: 4 tojás fehérje 25 dkg kristálycukor 20 dkg darált dió A 4 tojás fehérjét verd fel habnak, majd keverj bele két részletben 25 dkg kristálycukrot, amivel újra felvered, hogy egészen kemény állagot kapj. Szórj rá 10 dkg darált diót, és azzal óvatosan - a villával beleforgató mozdulattal - keved össze. A tepsiben lévő tésztára óvatosan öntsd rá, majd egy villával igazgasd el a tetején. Közepes tűznél süsd, hogy a teteje is megszáradjon. Sokáig eltartható.
Vega töltött káposzta
2018. december 31. Vegasztrománia
Gyerekkoromban konkrétan utáltam a töltött káposztát, de ugye innen szép nyerni. A vicces az, hogy már vegaként kezdtem újra vágyni rá. Viszont olyan tölteléket sikerült kikísérleteznem, ami tökéletes ízélményt nyújt - a mindenevőknek is. Vega töltött káposzta Hozzávalók: A töltelékhez: 16 savanyú káposzta levél 2 ek növényi olaj 1 1/2 hagyma apróra vágva 3 + 1 fokhagyma apróra vágva 250 g gomba apróra vágva 75 g főtt gesztenye apróra vágva 75 g dió ledarálva 1 ek vega zsír (opcionális) 1/2 rúd vega füstölt kolbász apróra vágva (vagy 1 tk füstölt paprika) 2 csésze főtt rizs 50 g sajt lereszelve (növényi, vagy edami) 3 tojás só frissen őrölt bors 1 kk oregánó 1 kk cayenne bors 1 ek piros paprika A káposztás alaphoz: 2 ek növényi olaj 1 1/2 hagyma apróra vágva 3 fokhagyma apróra vágva 1 1/2 ek piros paprika 2-3 babérlevél 1 kg savanyú káposzta Elkészítés: Egy serpenyőben felhevítettem az olajat, majd hozzáadtam a hagymát és a 3 gerezd fokhagymát. Kb. 5 percig sütöttem, főztem, figyelve, hogy meg ne égjen. Ezután hozzáadtam a gombát és 8-10 percig sütöttem. Sóztam, borsoztam, és oregánóval ízesítettem. Lehúztam a tűzről, és hozzákevertem a gesztenyét, a diót, a vega zsírt, a rizst, a sajtot, a 3 tojást, a paprikát és a cayenne borsot és a maradék 1 gerezd fokhagymát. 16 halmot/golyót csináltam belőle. A káposztás alaphoz felhevítettem az olajat egy vastag aljú lábosban, majd hozzáadtam a hagymát és a fokhagymát. 5 percig pirítottam, majd rászórtam a pirospaprikát, pirítottam pár percig, majd felöntöttem 1 1/2 dl vízzel, és lefedve hagytam főni. Közben a káposztalevelek vastag torzsáját levágtam, és egyenként magam elé terítettem. Mindegyikre rátettem 1 adag tölteléket, feltekertem, és bedugdostam a két végét. A hagymás-paprikás alapra rátettem a savanyú káposzta háromnegyedét, a babérleveleket, majd szorosan rárétegeztem két sorban a töltött káposztákat, és arra tettem a maradék káposztát. Ráöntöttem 2 1/2 dl vizet, lefedtem, és alacsony lángon, magára hagyva 1 1/2 óráig hagytam főni. Tejföllel/növényi joghurttal és rozskenyérrel tálaltam.
Meleg mogyorós ital (vegán)
Hideg téli napokon simogatja a testet és a lelket ez a finom, meleg ital, ami néhány hozzávalóból könnyen elkészíthető. Karácsonykor is meglepheted vele szeretteidet. Ha igazán sűrű italt szeretnél, akkor jobb, ha a növényi tejet te magad készíted el hozzá, Ha viszont nem akarsz azzal semmi időt tölteni, akkor egyszerűen csak végy egy doboz növényi tejet (amelyiket legjobban szereted). Szükséged lesz pár kanálnyi mogyorókrémre (ritkaság tudom, de ez esetben a legjobb a törökmogyoró krém, nem a világosbarna földimogyorókrém), pár csepp vanília esszencia és édesítéshez valami szirup, mint agavé vagy datolya, de ha csak por jellegű édesítőd van otthon, mint xylit vagy gyümölcscukor, az is jó lesz. Házilag készíthető növényi tejek közül ajánlom a zabtejet ami sokkal dúsabb, mint bármelyik bolti verzió. Ráadásul a mogyorókrém és a zabtej jól harmonizál egymással. Második verzióként esetleg a kókusztej házi elkészítését ajánlom.
A recept:
Hozzávalók:
- 1/2 liter növényi tej
- pár csepp vaníliakivonat
- édesítéshez agavé szirup
- 2-3 evőkanál törökmogyoró krém/vaj
Elkészítés:
Tudom, hogy ritkaságszámban lehet kapni boltokban törökmogyoró krémet/vajat, de mi is elkészíthetjük, ha egy bögrényi mogyorót a lehető legkrémesebbre aprítjuk, daráljuk. Ha nem tudnánk krémesre darálni, akkor sincs gond, mert a növényi tejjel rövid ideig felfőzve, majd átszürve a mogyoródaraboktól, meglesz a szükséges íz.
Tehát ha van otthon törökmogyoró krém vagy vaj, akkor a turmixgép poharába kanalazzuk, rácsepegtetjük a vaniliát és az agavé szirupot, majd felöntjük meleg növényi tejjel. Addig turmixoljuk, míg az egész szépen elegyedik. Ha nem nagyon erős a turmixgép, érdemes a növényi tejet előbb beletenni, aztán belekanalazni a mogyorókrémet.
Pohararkba töltjük és a tetejére mehet vegán tejszínhab vagy megszórhatjuk karobbal, vagy fahéjjal vagy kakaóval.
Kókuszos banános nyers kuglóf
Ne ijedj meg attól, hogy "nyers". Úgy is mondhatnám, hogy sütés nélkül is elkészíthető. A nyers szót mégis ki kell hangsúlyoznom a recept címében, mert ez jelzi azt is, hogy enzimekben gazdag süti, nem esik át semmiféle hőkezelésen, a vitaminok, ásványi anyagok nem vesznek el hevítés során, tehát egészséges. Cukortartalma is a rostforrásban gazdag mazsolából, datolyából és banánból származik. Nem csak azoknak ajánlom, akik vegetáriánusok vagy nyers, esetleg főként nyers táplálkozást folytatnak. Ezt a süteményt ajánlom húsevőknek is, akik szeretik a banán és kókusz együttes ízét. Még nyár végén barátainkkal hosszú hétvégét töltöttünk fókás tengerpart közelében. Arra a hétvégére készítettem ezt a sütit. Sikerét mutatta, hogy nem csak a receptjét kérték el, hanem eldöntötték, vesznek útifű maghéjat, aminek a segítségével elkészíthetik ezt a finomságot.
A recept
A desszert alapja
Hozzávalók:
- kb. 2-3 bögre olajos magvak, mogyorófélék (pl.dió, lenmag, mogyoró)
- datolya és/vagy mazsola
- víz
Elkészítés:
Az olajos magvakat és mogyoróféléket külön külön jó alaposan megdaráljuk pl. kávédarálóval. A datolyát felaprítjuk, meleg vízbe beáztatjuk, majd ha felpuhult, a vizet leszűrjük róla és gyorsraprító gépben pépesre daráljuk. Ha csak mazsolával dolgozunk, azt is beáztatjuk, hogy felpuhuljon, majd a vízet leszűrjük róla és hozzákeverjük a mag őrleményhez. Egy kevés vizet adunk még hozzá, ha szükséges ahhoz, hogy egy nagy gombócot tudjunk formálni ebből a masszából. Hűtőbe tesszük, míg a többi krém elkészül.
A második réteghez:
10 dkg kókusz
1 nagyobb vagy 2 kisebb banán
víz
útifű maghéj
A kókuszt beleszórjuk a turmixgépbe, kézmeleg vízet öntünk hozzá, annyit, hogy ellepje. Ezután tejszerű állagúra turmixoljuk, majd hozzáadjuk a banánt és szintén turmixoljuk. Először egy púpos kanálnyi útifű maghéjt turmixolunk hozzá, várunk kb. 10 percet, mialatt kiderül, hogy elég-e ennyi, vagy kell még hozzá keverni (habos, zselés anyag kell, hogy keletkezzen, ami nem csöppen le a kanálról). Amikor a hab/zselé elkészült, kikanalazzuk egy tálba.
Harmadik réteghez
10 dkg kókusz
1 nagyobb vagy 2 kisebb banán (ízlés szerint a kakaó/ karob miatt több is lehet)
kakaópor és/vagy karobpor
víz
útifű maghéj
A fentiekhez hasonlóan először kókusztejet készítünk, majd hozzáadjuk a kakaót, banánt, legvégén pedig az útifű maghéjat.
Egy kuglóf formát folpackkal alaposan kibélelünk. A kakaós/karobos masszát/zselét elsőnek tesszük bele és elsimítjuk. Ezt követően a világos banános-kókuszos masszát simítjuk el és ennek a tetejére óvatosan ráformázzuk, enyhén rányomkodjuk a mogyorós-datolyás/mazsolás réteget.
A tetejét folpackkal lezárjuk és néhány órára, akár egy éjszakára hűtőbe tesszük.
Tálalás előtt a folpackkal könnyen kiemeljük a formából, folpackot leszedve már szeletelhetjük is.
Őszi töltött kelt tészta
Az ovis szüreti mulatságra kellett valamit kitalálni. Az első változat zsömle tésztából formálódott, azután az óvónő javaslatára töltöttem meg. Nem nehéz elkészíteni, inkább csak pepecs munka van vele. Két változatban készült el végül, baracklekváros és mákos-baracklekvárral töltött formában. Kevés időm volt rá, mert a gyerekekért délre megyek az oviba, de erős hátszéllel éppen készen lettem a négy tepsivel. Nem magamat szeretném fényezni, tudom, hogy a magam erejétől akár két tepsit is odaégettem volna. :) De a templom építés jutott eszembe, hogy a Jó Isten tud adni bölcsességet, gyorsaságot, még akár az ilyen "zöldségekre" is. Mert ez azért egy templomhoz képest gyurma művészet. :) II. Mózes 35:30-36 És monda Mózes az Izráel fiainak: Ímé az Úr név szerint hívta el Bésaléelt, a Húr fiának Urinak fiát, a Júda nemzetségéből. És betöltötte őt Istennek lelkével, bölcseséggel, értelemmel és tudománynyal minden mesterségben: Hogy tudjon kigondolni mindent a mit aranyból, ezüstből és rézből kell csinálni; És foglalásra való köveket metszeni, és fát faragni; és minden mesterséges munkát végezni. Azontúl alkalmatossá tette arra is, hogy tanítson, mind ő, mind Aholiáb az Akhiszamák fia, a Dán nemzetségéből. Betöltötte őket bölcseség lelkével, hogy tudjanak mindenféle faragó, és kötő, és hímző munkát készíteni, kék és bíborpiros, karmazsinszínű és lenfonálból, és takácsmunkát, a kik készítenek ilyenféle munkát és kigondolnak mesterműveket... Hozzávalók: 60 dkg liszt (tönköly teljes kiőrlésű és fehér fele-fele arányban) 5 dl növényi tej (mandula volt) 3 púpos evőkanál méz, vagy 3 ek gyümölcscukor, ha vegánt szeretnénk 2 ek olivaolaj 2 g élesztő 1 csipet vaníliapor 1 nagy csipet só kenéshez pl. kevés szójajoghurt töltelékhez: 3 ek mák, 150 g sűrű baracklekvár Kenyérsütő gép keverő edényébe tettem a hozzávalókat, a géppel megdagasztattam. Fél órát kelesztettem. Közben a mákot megdaráltam, és a lekvár felével összekevertem. A tésztát két részre vettem szét, az egyiket kinyújtottam kb. fél cm vastagságúra. A szélén vágtam 7 db vékony csíkot, amiből majd az inda lett. Illetve 7 kis nudlit szőlőszárnak. A többi tésztát felkockáztam éles késsel. Olyan 3x3 cm-es darabokra. Nekem 7 db szőlő lett ebből az adagból, de kb. akkorák voltak, mint a tenyerem és az ujjaim együtt. A kis kockákra kiskanállal rákanalaztam a tölteléket. Amikor a mákos elfogyott, a maradékra baracklekvár került. A kockákkal a lekvárt igyekeztem jól bevonni és viszonylagos gömböt formázni. A gombócokat egymás mellé raktam a sarokból indulva. A hajtás került mindig alulra. Első sorba egy, másodikba kettő, harmadikba három, negyedikbe négy. Azután a gombócok alá félig beigazítottam a "szőlőszárat", és rákanyarítottam az indát. A tetejét megkentem joghurttal (Nem szabad hígítani!). A második adagot vékonyabbra nyújtottam, késsel szőlőleveleket formáztam, megkentem. Egy-egy adag kb. 40 percet kelt, majd kb. ugyanennyit sült közepes hőfokon a sütőben.
Villámgyors ázsiai zöldséges tészta
2018. augusztus 29. Zizi kalandjai
Talán feltámad a blogom nyári vakációjából. Bár nem várom... mármint a vakáció végét. Gyerekként minden olyan lassúnak tűnt, felnőttként viszont azt érzékelem, hogy hihetetlen módon, de felgyorsult az idő. Most lett Ákos két éves év elején, Ádi tavasszal öt éves, végetért az ovi, nyaraltunk, játszottunk, pihentünk és már kezdjük is a második évet az oviban. Hogyan történt mindez ilyen... Source
Barackos nyers finomság
Ugyan ez a sütemény 3 rétegből épül fel, azonban nem tart sokáig elkészíteni. Egy jó turmixgép és aprítógép/daráló szükséges hozzá. Most, hogy barackidény van, terem a sok finom különféle barack, bármelyik fajtáját felhasználhatjuk hozzá, csak édes és érett legyen. Előnye, hogy nem kell sütni, csak a hűtőben pihentetni, hogy jól megdermedjen, valamint tele van rosttal, így igazán egészséges.
A recept
A desszert alapja
Hozzávalók:
- kb. 2-3 nagyobb bögre olajos magvak, mogyorófélék (pl.dió, lenmag, mogyoró)
- datolya és/vagy mazsola
- víz
Elkészítés:
Az olajos magvakat és mogyoróféléket külön külön jó alaposan megdaráljuk pl. kávédarálóval. A datolyát felaprítjuk, meleg vízbe beáztatjuk, majd ha felpuhult, a vizet leszűrjük róla és gyorsraprító gépben pépesre daráljuk. Ha csak mazsolával dolgozunk, azt is beáztatjuk, hogy felpuhuljon, majd a vízet leszűrjük róla és hozzákeverjük a mag őrleményhez. Egy kevés vizet adunk még hozzá, ha szükséges ahhoz, hogy egy nagy gombócot tudjunk formálni ebből a masszából. Egy tortaformát vagy egy tepsit és folpackkal kibélelelünk és az aljába nyomkodjuk a nyers tésztát. Hűtőbe tesszük, míg a barackos krém elkészül.
A barackos krém receptje
Hozzávalók:
- 2-3 bögrényi nagyon érett barack (fagyasztott is lehet)
(Bármelyik fajta barack jó: nektarin, őszibarack, kopaszbarack, sárgabarack, stb.)
- meleg vízben áztatott datolya (kb 1/2 bögrényi)
- max. 1 dl víz
- 5-6 ek útifűmaghéj
Elkészítés:
Vegyük elő a turmixgépet (vagy egy erős aprítógépet) és a fentieket az útifűmaghéj kivételével tegyük bele. Indítsuk el, és ha a barackból barackszószunk lett, akkor kb 5-6 evőkanálnyi útifűmaghéjjal is turmixoljuk össze. Hagyjuk állni hűtőben. Nagyjából negyed óra múlva kenhető állagú krém lesz belőle. Ha nem elég szilárd ahhoz, hogy kenni tudjuk, még némi útifűmaghéjat keverjünk hozzá (fakanállal is átkeverhető). A kész krémet egyszerűen elkenjük az őrölt magokból készült tésztán. Hűtőben tároljuk további munkálatokig.
Fehér hab receptje
Hozzávalók:
- 1/2 bögrényi dióféle
- 1/2 bögrényi meleg víz
- 1-2 ek áztatott mazsola vagy datolya
- 1 ek útifűmaghéj
Elkészítés:
A diófélét és a mazsolát beleszórjuk a turmix gépbe (ha van lehetőségünk a diófélét előáztatni, még jobb), meleg vizet öntünk rá és összeturmixoljuk. Hamar egy tejföl-szerű állagot kell kapjunk. Hozzáadunk kb. 1 ek útifűmaghéjt, átkeverjük, majd a sütemény tetejére simítjuk.
Végső műveletként megszórtam karobporral.
Mentás karalábé főzelék tarkaborssal
2018. május 1. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Hozzávalók:
- 2 fej karalábé
- 1 kis burgonya (elhagyaható)
- 1,5 dl növényi tejszín, vagy növényi yoghurt
- 3 kanál liszt
- só
- menta
- tarkabors
Ez egy nagyon egyszerű és gyors főzelék olaj felhasználása nélkül. Aki szereti, tehet egy pici hagymát is a karalábé alá, akkor olajon kicsit meg kell pirítani. A burgonya is elhagyható, de nekem nem volt elég karalábém, így ezzel dúsítottam, hogy mindenkinek jusson.
A kockára vágott karalábét és burgonyát sós vízben puhára főzőm, közben elkészítem a habarást. Növényi tejszínbe keverek lisztet, és lehet egy pár csepp citromlét is beletenni.
Mikor a karalábé megfőtt, a habarással sürítem, majd beleszórom az apróra vágott friss mentát, illetve a tarkaborst.
Jó étvágyat!
Vegán, lencsés bolognai spagetti
2018. április 21. Vegasztrománia
Elkezdődött az egyik kedvenc időszakom, a gangokról orromba szálló, inspirációs, "vasárnapi ebéd" illatok korszaka. Illatok, kajaszagok tekintetében még mindig mindenevő vagyok, imádom a fokhagymás sült hús illatát, az agyam bármikor megkívánja a rántott húst, és egy másodperces néma csenddel, lehunyt szemmel, mély lélegzetvétellel adózok a hentes üzletekből az arcomba vágódó véres hurka és kolbász bukéja által felidézett múltamnak. És bár gyerekként is nagyjából vega voltam, azért a szín-szín-színhúsokat és a felismerhetetlenné darált húsokból készült ételeket szerettem. És nálunk elég sokszor volt terítéken paradicsomos húsgombóc, hurka, illetve bolognai szósz. Mégis sok-sok évet kellett várnom arra, hogy elkészítsem vega, sőt vegán változatát. Az elmúlt másfél évben viszont gyakran kerül az asztalra, igazi jolly joker. Az kezdeti recept Jamie Oliveré, ezt alakítgatom folyamatosan. Vegán lencsés bolognai spagetti Hozzávalók: olívaolaj 1 hagyma apróra vágva 2-3 gerezd fokhagyma apróra vágva 1 sárgarépa lereszelve 1 zellerszár apróra vágva 1-2 ág friss rozmaring 1-2 ág friss kakukkfű 1 tk szárított oregánó 1-2 babérlevél 125 g gomba apró kockákra vágva 100 ml száraz vörös bor 1/3 csésze (80 ml) lencse megfőzve (beluga, vagy puy, de lencsekonzervet is használhatunk) 400 g-os hámozott paradicsom konzerv 200 ml paradicsom passata 1 csomag petrezselyem felaprítva vegán parmezán 500 g spagetti megfőzve Elkészítés: Egy serpenyőben hevítsük fel az olívaolajat, majd adjuk hozzá a zöldségeket, a rozmaring ágat, a kakukkfű ágat és a babérlevelet. Sűrűn megkeverve süssük, majd pároljuk 15-20 percig. Adjuk hozzá a gombát és a bort, sózzuk,borsozzuk, oregánóval fűszerezzük,majd pároljuk pár percig. Adjuk hozzá a lencsét, a paradicsomot, a passatát és egy kevés vizet. Forraljuk fel, majd alacsony lángon, fedő alatt pároljuk 20-25 percig. A végén keverjük hozzá a petrezselymet és ha szükséges, a tészta főzővizével lágyítsuk a szószt. Főtt spagettivel összekeverve, vegán parmezánnal tálaljuk. Jól illik hozzá a zöld, kevert saláta citrommal, vagy balzsamecettel. Megjegyzés: A szószból valószínűleg maradni fog. Hűtőben pár napig eláll, felmelegítve is jó, de tésztát mindig frissen főzzünk hozzá.
Granolás muffin
2018. április 11. Mindennapi ételeink
Emlékeztek még a múltkor bemutatott granolákra? Most muffint készítettem fahéjas-gyümölcsös ízesítésűből. Hozzávalók: 1 bögre finomliszt 1 bögre teljes őrlésű liszt 1 és negyed bögre fahéjas-gyümölcsös granola 2 tk. lenmagpehely 2 tk. sütőpor 1 tk. szódabikarbóna 1 tk. fahéj 1/2 bögre eritrit 1 bögre reszelt alma 2 ek. napraforgó olaj 1/3 bögre vaníliás szójatej -- Opcionális: 2-3 ek. darált dió, kókusz, -- 1-1 ek. tetszés szerinti lekvár Elkészítés: Összekeverjük a száraz alapanyagokat, majd hozzáadjuk a nedveseket, összedolgozzuk, és szilkon muffinformákba simítjuk, úgy, hogy félig rakjuk a formákat, majd rakunk bele 1-1 tk. lekvárt, és erre helyezzük rá az újabb adag tésztát. 180 fokon kb. 20 perc alatt kisütjük. (En az aszalt dolgokat külön tettem bele, hogy ne kerüljön a tetejére, nem szereti kislányunk, ha a tetején van :-D).
Növényi pástétom
Egy ideje elegem lett, hogy a viszonylag elérhető árú pástétomok tele vannak mindenféle szeméttel, a jókhoz meg nehezen jutsz hozzá és nagyon drága. Már régóta szemezgettem a hamis májpástétom leírással, vagy szójapástétommal a Biblia a helyes táplálkozásról című receptes könyvben, meg Tóth Gábor posztolt valamikor egy szójapástétomot, de abban meg gabonagömböc volt, amihez szintén nehéz hozzájutni. (Majd ha a Bijo végre szállít hűtőset is...) Így aztán több recept alapján készítettem egy növényi pástétomot, ami nagyon finom lett. (Letesztelve másnap az imaházban, nem csak általam.) A hozzávalókat nem mértem, saccra nem tudom mondani. A zöldségfélél ízlés szerint variálhatóak, tehetsz bele gombát, több paprikát, a magokat is variálhatod. Azóta készítettem dióval is mandula helyett. (Candidások a gombát hagyják ki.) Hozzávalók: 3 púpos ek zsírtalan szójaliszt 2 ek darált mandula finomra őrölve 2 ek darált napraforgó mag finomra őrölve 1 szál póréhagyma felkarikázva 1 kápia paprika felaprítva 1-2 fej csiperke gomba felaprítva 2 ek oliva olaj 1 ek vegamix 1 tk pirospaprika őrlemény 1 tk só 1 gerezd fokhagyma összenyomva fűszerek (provance-i keverék, vagy oregánó, borsikafű, bazsalikom) A póréhagymát a paprikával és gombával kevés vízzel pároljuk. Hozzáadjuk az olajat, picit megfuttatjuk, majd beletesszük az összes többi hozzávalót is, és felengedjük annyi vízzel, hogy híg galuska tészta jelleget kapjunk. 15-20 perc alatt elkészül intenzív kevergetés mellett. A végén botmixerrel pürésítjük. Friss zöldségekkel teljes kiőrlésű kenyérre kenve igen ízletes. Majd lesz egyszer rendes kép is, szelet kenyérrel, meg zöldségekkel, de egyelőre örülök, hogy egyáltalán bejegyzés van. :)
Lencseleves
Ezt a finom lencselevest pár napja készítettem, amikor a nagy hidegek kezdődtek. Ilyenkor annyiszor van, hogy csak ennék, és ennék, egészen addig. amíg rá nem jövök, hogy valójában melegítő ételre vágyom. Ha viszont hozzájutok ilyesmihez, akkor csodák csodájára, abból hirtelen egy kisebb tányérka is elég, és órákra nem kívánok utána semmit. :) Sőt, még a kint töltött időt is jobban viselem. Figyeljétek, mit esztek, mert nagyon nem mindegy. ;) Egy ilyen tányér tele van melegítő összetevőkkel, ezért melegen ajánlom!
Zabos-kesudiókrémes trüffel
2018. január 31. Éltető ételek
Gyakran készítek trüffeleket, abból, ami éppen itthon van. Többnyire aszalvány és olajos mag az alapja, most viszont került bele tápláló zabpehely és krémes avokádó is. Hozzávalók: - 25 dkg datolya - 10 dkg zabpehely darálva - 10 dkg kesudió - 1/2 érett avokádó - 3 evőkanál puffasztott quinoa - késhegynyi fahéj és vaníliapor - 1 evőkanál cukrozatlan kakaópor - 5 dkg apróra tört, enyhén pirított dió Elkészítése: - A datolyát vágd fel kis darabokra, hogy a gép jobban bírja a darálást. - A kesudiót kávédarálóval daráld krémesre, addig, amíg a daráló falára az kicsapódik. - Egy nagyobb késes darálóba tedd bele a feldarabolt datolyát, a zabpelyhet, a kesudió krémet és az avokádót. Szórd bele a kakaóport és a fűszereket. - Dolgozd jó alaposan össze. - Szórd bele a quinoát és a diót. Kézzel keverd össze, és formázz belőle golyókat. - Forgasd meg kókuszreszelékben.
Évértékelés 2017. - Évindítás 2018.
2017. december 27. Élj harmóniában
Lassan közeledik az év vége. Néhány nap és üdvözölheted a 2018-as évet:) Ebben az időszakban sokan elméláznak az elmúlt időszakon és az elmúlt időszak tapasztalataira építve az elkövetkezendő időszakon. Az elmúlt időszak átgondolásánál talán segít, ha szem előtt tartod, hogy bármi is történt Veled, az mindig érted van és a fejlődésedet szolgálja. Még akkor is ha az adott pillanatban úgy tűnik, hogy ez nem lesz a hasznodra és inkább érzed kényelmetlennek, kellemetlennek, mint jótékonynak. Néha az életünk leginkább rémes helyzeteinek, személyeinek köszönhetjük, hogy türelmet, alázatot, egyszerűséget, önzetlenséget, lemondást vagy éppen elengedést tanulhatunk. Nem csak az év vége, hanem minden egyes napod új lehetőségeket, új tapasztalatokat hoz számodra. Járj mindig nyitott szemmel, figyeld mit hoz az élet, figyeld merre mennek a sínek. A nyitottság és az elfogadás, a rugalmasság fogja számodra biztosítani, hogy a következő éved igazán sikeres legyen... Mit jelent, hogy sikeres? Talán azt gondolod, hogy most a szokásos dolgokat fogom ideírni... jó állása van, jó fizetése, autója, elismert, híres, tisztelik, jól csinál ezt vagy azt, tehetséges ebben vagy abban a dologban.... Sikeres az, aki boldog, elégedett önmagában, kiegyensúlyozott, egészséges, tökéletes harmóniában él önmagával és környezetével - a jóga a sikert az önmegvalósítás elérésével definiálja. Ha úgy érzed a mostani életed, a fentiek alapján nem annyira sikeres, akkor tegyél érte, hogy a következő évben, Te is boldog és kiegyensúlyozott legyél. Lásd a változás szükségességét, mert ha ugyanazt csinálod mint eddig, akkor sajnos ugyanazt az eredményt fogod kapni. Gondold át a céljaidat és komolyan kötelezd el magad mellettük. Határozd meg mit szeretnél másképpen a jövőben és tudatosan gondold át, hogyan tudod elérni. Majd szeretettel, türelemmel lépésről, lépésre haladj a megvalósítás útján. Amennyiben úgy érzed, hogy nem vagy elégedett azzal amilyen az életed, akkor biztos, hogy szükséges változtatnod, mert ha ugyanazt csinálod mint eddig, akkor sajnos ugyanazt az eredményt fogod kapni. A változás amit szeretnél érintheti az egészséged, életmódod, személyiséged fejlesztését, gondolkodásod változtatását, emberi kapcsolataidat vagy bármilyen olyan dolgot, amiben szeretnél más eredményt látni a következő évben. Néhány hasznos gondolat ahhoz, hogy át tudd gondolni a 2017-es éved: - Hogyan jellemeznéd ezt az évet röviden? - Mik voltak az év legfontosabb eseményei? - Mik voltak az év legjobb pillanatai, minek örültél idén? - Mi okozott számodra bánatot, rossz érzéseket idén? - Mi jellemezte idén - a testi-lelki egészségedet, közérzetedet? - a párkapcsolatodat? - a családi kapcsolataidat? - a munkahelyi körülményeidet? - a baráti kapcsolataidat? - szabadidődet? - anyagi dolgaidat, pénzügyi helyzetedet? - Kik segítettek terveid alakulásában, kiknek vagy hálás? - Kikkel kötöttél barátságot? - Kikkel tudtál kibékülni, rendezni a kedvezőtlen kapcsolatokat? - Mit tanultál idén, miben sikerült fejlődnöd? - Milyen rossz tulajdonságoktól sikerült megszabadulnod? - Milyen változásokon mentél át amire büszke vagy? - Mit tennél másképpen? - Mi hiányzik az életedből? Í rd össze a dolgaidat, átgondoltan, tudatosan a 2018-as évre vonatkozóan - ne rutinb ó l készíts listát , légy őszinte magadhoz, nézz a szíved mélyére valójában mire vágysz, mit szeretnél. Ha van egy cél amit kitűzöl, akkor képzeld el, milyen érzés lesz ha megvalósul. Ha ez nem jó érzésekkel tölt el, hanem negatív érzetek, szorongás, félelem társul hozzá, akkor jó ha újra átgondolod valóban ez egy célod-e vagy esetleg csak valamilyen elvárásnak, külső nyomásnak szeretnél megfelelni. N e ragaszkodj mindig a megszokott dolgokhoz. Légy nyitott p róbálj ki új dolgokat, tanulj új ismereteket, szerezz új tapasztalatokat. Egy kis segítség ahhoz, hogy a 2018-as éved sikeres legyen : - Mit szeretnél elérni, megvalósítani 2018-ban? - írd össze a céljaidat, terveid - Miben szeretnél fejlődni, mit szeretnél tanulni? - Mik lesznek az év fontosabb eseményei? - Milyennek szeretnéd látni az alábbi életterületeket, miben szeretnél változtatni: - közérzet, egészség - táplálkozás - testmozgás - párkapcsolat - családi kapcsolatok - munkahelyi körülmények - baráti kapcsolatok - szabadidő eltöltése, hobbik, pihenés - anyagi dolgaid, pénzügyi helyzeted - Milyen rossz szokásodtól szeretnél megszabadulni? - Milyen negatív tulajdonságaidon szeretnél változtatni? - Milyen új dolgokat szeretnél kipróbálni idén? - Hová szeretnél eljutni, elutazni ebben az évben? Hasznos az is ha átlapozod a naptárad is és előre betervezed, a főbb eseményeket - családi rendezvények, munkahelyi programok, nyaralás, iskolai események, etc). Ez majd ad egy keretet az évednek. Legyen meg az elképzelésed arról is , mit hogyan szeretnél, de tartsd szem előtt, lehet, hogy neked van egy terved, de az uni verzumnak is van egy terve és a kettő nem mindig egyezik meg egymással. Engedd el a ragaszkodásaidat a jövődet illetően is... ez a világ a változásokról szól . Ha az események nem az elképzeléseid szerint alakulnak, ne akadj fenn, l égy rugalmas, mint a viharban azok a fák, amelyek nem törtnek össze, mert folyamatosan hajlonganak. L égy kész a változásra. Figyeld mindig merre mennek a sínek, és haladj az utadon, ne akarj minden áron egy akadálypályához görcsösen ragaszkodni. A világ nem f og megváltozni körülötted. Ne várd el a világtól, az emberektől, hogy megváltozzanak és minden úgy alakuljon ahogy Te szeretnéd. Bánj a dolgokkal, a személyekkel a természetük szerint. Minden helyzetben Te magad tudsz megváltozni, másképpen gondolkodni, másképpen hozzáállni a dolgokhoz. Higgy benne, hogy a dolgok mindig úgy alakulnak, ahogy azoknak alakulniuk kell . Egy korábbi bejegyzésben erről olvashatsz: Sosem látod a teljes képet... Ha megváltoztatod a gondolataidat, megváltozik az életed. Lásd a dolgok jó részét, légy rugalmas, pozitív, nyitott, türelmes és szeretetteljes. Tudj elégedett lenni, mosolyogj, szeress, fejlődj sokat az új évben :) sok szeretettel kívánok spirituális élményekben gazdag, harmonikus új évet Kati
Reform diós sütemény - tej- és tojásmentes
2017. december 11. Élj harmóniában
Karácsony közeledtével megannyi kekszet, aprósüteményt készítek a jógás tanítványoknak. Az idei gyertyafényes jógagyakorlás résztvevőinek keksz csomagjába ez a diós sütemény is bekerült. Hozzávalók 25 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt vagy búzaliszt 10 dkg teljes értékű nádcukor 15 dkg dió (darálva) 1 tk. szódabikarbóna fahéj, vanília 5 dkg mazsola 0,5 dl repceolaj (vagy bármilyen más olaj) 2 dl víz Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Tedd a tészta száraz hozzávalóit egy edénybe, majd keverd hozzá a vizet és az olajat. A lágy tésztából tegyél kis halmokat egy sütőpapírral bélelt tepsibe. A sütemények tetejére én diót szoktam tenni díszítésnek. 180 fokon süsd készre (kb 30 p).
Illatos gesztenyés szaloncukor
Ehhez a bejegyzéshez a világ legegyszerűbb szaloncukor receptjét kerestem, illetve a második legegyszerűbbet, mert a legeslegegyszerűbb már foglalt, azt a szaloncukorkészítő tanfolyamon készítjük el másik öt fajtával együtt. ;) Már második éve tartok ilyen kézműves tanfolyamokat közvetlenül karácsony előtt, és nagyon szeretitek, általában már hónapokkal előtte elkel a helyek nagy része. Egy-kettő azért szokott maradni, érdemes megnézni a tanfolyami oldalt. :) Na, szóval itt van a világ második legegyszerűbb szaloncukor receptje, amit nem kell sem vágni, sem darálni, sem főzni, sem fagyasztani, sem szitálni, sem válogatni, sem magozni, sem szárítani, sem turmixolni. Csak gyurmázni kicsit, aztán pedig jöhet a csokizás. :) A saját szaloncukor pedig fantasztikus dolog, sokkal, de sokkal finomabb, mint bármilyen bolti, és az egyik legszebb karácsonyi ajándék is, amit elképzelni lehet. További karácsonyi ajándékötletekért ide kattints: Karácsonyi AJÁNLAT A recept Hozzávalók 15-16 db szaloncukorhoz: - 240 g gesztenyemassza - 1 narancs héja - 100 g étcsoki - ízlés szerint: porcukor, rumaroma - A gesztenyemasszát ízlés szerint édesítsd és ízesítsd rumaromával. A legtöbb gesztenyemassza egyébként már eleve így kapható, és ez most ennél a receptnél nem is lesz baj, sőt. Kóstold meg a masszát, számítsd hozzá, hogy a csoki is tovább édesíti majd, így valószínűleg ezt a lépést teljesen ki is hagyhatod. - A másik beállítandó dolog, a megfelelő állag. Ha túl száraznak találod a masszát, olyannak, ami nem marad egyben, akkor minimális víz hozzáadásával könnyen tudsz rajta javítani. Pl. nedves kézzel gyúrd át. Vigyázz, mert tényleg nem kellhet bele sok. - Ha már elégedett vagy a gesztenyegyurmáddal, reszeld bele a masszába a narancshéjat, és jól dolgozd össze. Ezután formázz belőle szaloncukrokat. Készíts két ujjpercnyi hurkácskákat, majd ezeket nyomd rá egy sima felületre. Így az alja olyan igazán szaloncukrosan lapos lesz, és könnyen megáll majd. - A mártáshoz a csokoládét olvaszd meg gőz fölött. Jó ötlet meredek falú tálat használni, hogy minél mélyebb legyen a csokoládé, és ne az edény falára kenődjön fel a nagy része. Két villa segítségével forgasd bele a gesztenyerudakat. Jól csepegtesd, rázogasd le róla a felesleges csokit, majd tedd a szaloncukrokat sütőpapírra szilárdulni. Extra tipp : sütőpapírba, színes selyempapírba csomagolva kapja meg a tökéletes ünnepi jellegét. Jó étvágyat! Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Karácsonyi AJÁNLAT Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven The post Illatos gesztenyés szaloncukor appeared first on Kertkonyha.
Egyélmeg teasüti
Omlós, puha teasüti természetes cukrokkal, gluténmentesen Nehogy elhidd, amit az cím elolvasása után gondoltál! Ez igenis egy vérbeli, házias teasüti, abbahagyhatatlan, letehetetlen és teljesen hagyományos ízű! Pedig nincs benne se búzaliszt, se a mazsolán és sütőtökön kívül egyéb cukor, bár ez utóbbit azért nem teljesen tudtam megállni, mert megküldtem egy kanál nádcukorral a tetejét, hagy ropogjon a fogam alatt. :) De ennyi az egész, és még az is elhagyható. Aztán kortyolgassatok hozzá teát vagy egy jófajta kávét. Happy Halloween! :) Hozzávalók 20-25 darabhoz - 90 g rizsliszt - 80 g margarin - 60 g mandula - 50 g sütőtök (sült) - 50 g mazsola - 1 mokkáskanál őrölt fahéj - 2 csipet só - A mazsolát forrázzuk le, és amíg ázik, készítsük elő a többi alapanyagot. - Késes aprítóban a mandulát daráljuk össze a riszliszttel, a fahéjjal és a sóval, majd szórjuk abba a tálba, amiben elkészítjük a tésztát. - Az aprítóba tegyük a sütőtököt, a lecsepegtetett mazsolát, és daráljuk össze ezeket is egymással. Ez fogja édesíteni a kekszünket, Ha szükséges, visszatehetünk 1-2 kanállal a lisztből, hogy jobban elkapja a penge a pépet. - A kapott masszát kaparjuk a lisztes tálba, adjuk hozzá a margarint is, és kézzel gyúrjunk mindent össze. Dolgozzunk gyorsan, ne olvadjon meg a margarin. - Tegyük be a tésztát a hűtőbe, és ezalatt készüljünk elő a sütéshez. 150 fokra kapcsoljuk be a sütőt, vegyünk elő tepsit és két sütőpapírt. - A tésztát két sütőpapír között nyújtsuk ki, majd éles késsel vágjuk téglalapokra. Nekem nagyon tetszik a kb. 3×6-os méret, de ettől persze te eltérhetsz. Villával óvatosan szurkáld meg, hintsd meg nádcukorral, és mehet is a sütőbe 15 percre. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 25 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven Végezetül innen letöltheted a két ajándék receptgyűjteményt is. The post Egyélmeg teasüti appeared first on Kertkonyha.
almás fahéjas fonott kalács
2017. október 21. Beautilicious
Kiskorom egyik legkedvesebb emléke az ágyba reggeli mamitól. Ez sokszor kakaó volt kaláccsal, és hát ez az egyik gyengém, amit sose tudok megunni. Az az igazi foszlós kalács...hmm egyszerűen felülmúlhatatlan. Elkészítheted akár kakaós, diós, mákos töltelékkel is, de én most egy fahéjas ízre vágytam, és sikeresen visszahoztam a kiskori emlékeket ezzel a finomsággal. Hozzávalók - 150gr amaránt liszt - 75gr darált mandula - 25gr útifűmag héj - 50gr bambuszrost liszt - 25gr élesztő - 250ml tej - 80gr görög joghurt - 2 tojás - 80gr édesítő A töltelék: - 2alma - 100ml víz - fahéj Így készítsd - Az élesztőt futtasd fel a tejben - Keverd össze a száraz alapanyagokat, majd add hozzá a joghurtot, tojásokat és az élesztőt - Dagaszd a tésztát kb 5 percig - Tedd félre egy órárá meleg helyre - Addig a töltelékhez főzd meg az almát fahéjas vízben - Ha az alma megpuhult, akkor pépesítsd - Oszd a tésztát 3 részre, majd nyújtsd ki - Töltsd meg a töltelékkel, majd tekerd fel, úgy mint a csigát - Fond össze a három tésztát - Süsd előmelegített sütőben 180fokon 50 percig
Cukkinilepény
2017. október 11. Vegán Család
Hozzávalók:
1 nagyobb cukkini
1 csésze (2,5 dl) finomliszt
1 csésze zabpehelyliszt (vagy zabpehely darálva)
4 kis gerezd fokhagyma áttörve
2 tk kurkuma
2 tk vegamix/fűszersó
1/2 dl olívaolaj
1 tk só
víz
[...] Bővebben!
Töltött krumplik színes zöldségekkel
2017. október 1. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Szürke hétközapokat remelkül feldobja ez a színes zöldségtál.
A receptet Gabitól kaptuk.:)
Hozzávalók:
- 2 kg sárga krumpli
- darált szejtán
- olaj
- hagyma
- só
- bors
- oregánó
- majoranna
- házilag készített lecsó
- közepes cukkini
- kápia paprika
- répa
- újhagyma
- brokkoli
- fokhagyma
- bazsalikom
- gyömbér
Két egykilós zsák sárga krumplit félpuhára főztem héjában. Közben kb. 30-40 dkg darált szejtánt olajon hagymán megpirítottam sóval, borssal, oreganóval, majorannával. Ehhez hozzáadtam egy barátnőm isteni üveges lecsóját és egy közepes cukkinit - késes aprítóban összedarálva . A nagyobb krumplikat kettévágtam, kivágtam, megtöltöttem a lecsós szejtánnal, tepsiben egymás mellé rendeztem, közé vékonyra szeletelt kápia paprikát, répát, újhagymát tettem, megspricceltem olajjal és parázsburgonya fűszerrel (ld. lenti kép). Az egészet beraktam a sütőbe, aláöntöttem kis vizet is hogy párolódjon is a zöldség. Amíg sült, pároltam brokkolit fokhagymával. A kisebb félig főtt krumplikat meg félbevágva, bazsalikommal és őrölt gyömbérrel megszórva wokban megpirítottam. Tálaláskor ajánlok mellé tzatzikit, zöldsalátát. :)
Jó Étvágyat! :)
mézes krémes, méz nélkül :)
2017. augusztus 25. Beautilicious
Ha van finom, egészséges és méz nélküli mézes krémes, akkor az ez. :) Glutén, Cukor és laktóz mentes, így ha ezt készíted egy vendégségbe, biztos, hogy nem fogsz mellé, sőt bomba biztos a siker. :D Hozzávalók - 65gr darált dió - 35gr útifűmag héj - 100gr kókuszliszt - 60gr édesítő - 200ml kókusztej - 1 tk olívaolaj - 2 sárgarépa - 2 tojás - mézeskalács fűszerkeverék, fahéj - szódabikarbóna - fél citrom leve - 100gr rizs - 2ek édesítő - vanília aroma - rum aroma - 350ml víz/ növényi tej Így készítsd - A megtisztított répát turmixold össsze a tojással, olajjal és a kókusztejjel - Egy külön edénybe keverd össze a darált diót, útifűmag héjat, a lisztet, a szódabikarbónát és a 60gr édesítőt - Ezt a két keveréket alaposan gyúrd össze , majd tedd hozzá a citromlevet - Nyomkodd a masszát sütőpapírral bélelt tepsibe és mehet a 170fokos sütőbe 20 percre - A krémhez főzz jó puhára 100gr rizst, ha majdnem kész tedd hozzá az édesítőt, vaníliát és a rumot - Ha megfőtt, turmixold le - A piskótát vágd három részre, és kettőt kenj meg krémmel, majd pakold őket egymásra
puha tejfölös puffancs
2017. augusztus 22. Beautilicious
Egy könnyed és puha finomság kenyér helyett vagy akár önmagában is. :) Hozzávalók - 150ml tejföl - 3 tojás - 50gr szezámmag ledarálva - 25gr útifűmag héj - 175gr zabliszt - szódabikarbóna - fél citrom leve - só Így készítsd - Válaszd ketté a tojásokat - A sárgáját keverd ki a tejföllel és citromlével, a fehérjét verd kemény habbá - A habot forgasd a tejfölhöz - Keverd össze a száraz hozzávalókat egy külön tálba, majd szitáld a tejfölös keverékhez - A masszát adagold a tepsibe - Süsd 180 fokon 20-25percig
Vega "kolbász"krém
2017. augusztus 6. Éltető ételek
Igazán megszerettem az alakort, nagyon finom "hús"alapot ad töltelékeknek, krémeknek. A Zöldház Bio Panzióban ilyen kolbászkrémmel volt töltve a krumpli, de melegszendvics is készült belőle, mely házi tönkölyzsemlére volt kenve. Ha vegán szeretnéd elkészíteni, akkor a sajt helyett tegyél bele sörélesztőpelyhet. Tönkölyzsemlére került a vega kolbászkrém, majd egy kevéske sajt és egy szelet paradicsom. Hozzávalók: - 1 csésze alakor - 1 evőkanál vaj (vagy kókuszolaj) - fűszerek: pirospaprika, só, bors, őrölt kömény - 1-2 gerezd fokhagyma - füstölt sajt Elkészítése: - Az alakor búzát egy éjszakára áztasd be, majd másnap kb. 1 óra alatt bő vízben főzd puhára. A főzővízbe tegyél 1 teáskanál sót. - Ha megfőtt a gabona, akkor szűrd le, majd botmixerrel vagy húsdarálóval daráld krémesre. - A vajat olvaszd fel, és keverj el benne 1 teáskanál pirospaprikát. Add a darált alakorhoz a többi fűszerrel együtt. - Adj hozzá 2-3 evőkanál füstölt sajtot. - Kóstold meg, ha szükséges, még fűszerezd.Ezt a krémet kenheted kenyérre, készülhet belőle melegszendvics, de ahogy a képen látod, krumpli tölteléke is lehet.
Töltött paprika húsmentesen
2017. július 30. Éltető ételek
Egyre jobban teret hódítanak az olyan ételek, ahol a a húst növényi alapanyagokra cserélik. Persze egy az egyben nem lehet azt mondani, hogy ez teljesen olyan lesz, mint a húsos változat.... szerintem még finomabb. :) Nem olyan nehéz, hiszen nincs benne hús, de a magyaros íz a paradicsomos mártással csodásan érvényesül. És tudod, mi a különleges ebben az ételben? Az, hogy a húst alakorral helyettesítettem. Nem szójával, nem szejtánnal és nem is gombával. Hihetetlen, de ha jól eltalálod a fűszerezést, akkor egy nagyon finom főétel lesz belőle. Hozzávalók: - 20 dkg alakor búza - 20 dkg parbolied rizs - 1 bio vagy házi tojás - 2 vöröshagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 3 evőkanál kókuszolaj - 2 teáskanál pirospaprika - só, bors - 6-8 db tölteni való paprika Paradicsomos mártás: - 0,5 kg friss paradicsom - 1 doboz sűrített paradicsom (Lidl-ben szoktam venni, dobozos) - 1 teáskanál méz - só, bors - 5-6 dl víz - 3 evőkanál kukoricaliszt - 2 evőkanál kókuszolaj Elkészítése: - Az alakor búzát 8 órára vagy akár egy egész éjszakára áztasd be. Másnap öblítsd le, majd 1 óra alatt, lassú lángon főzd puhára (kb. 3 csésze vizet önts rá, de főzés közben ellenőrizd, hogy ne ragadjon le.). 1 teáskanál sót tegyél a főzővízbe. - Közben a rizst 2 csésze vízben, mintegy 30 perc alatt főzd meg (ebbe is tegyél 1 teáskanál sót). - Az apró kockára vágott vöröshagymát a kókuszolajon dinszteld meg. - A búzáról öntsd le a felesleges főzővizet, majd húsdarálóval vagy botmixerrel daráld meg. - Keverd hozzá a megfőtt rizst, a tojást, a megdinsztelt hagymát (az olajjal együtt), a tojást, a fűszereket és reszeld bele a fokhagymát is. Jól keverd össze, az ízeket ellenőrizd! - A paprika tetejét vágd le, szedd ki belőle a magházát. Töltsd meg az elkészített töltelékkel. - Paradicsomos mártás készítése: Hevítsd fel a kókuszolajat, majd tedd vele a kis kockára vágott paradicsomot. Süsd össze, majd öntsd rá a sűrített paradicsomot és a vizet. Csorgasd bele a mézet, fűszerezd. Kb. 5 percig rotyogtasd, majd helyezd bele a paprikákat. A paradicsomos lé majdnem lepje el a paprikákat. Tepsibe is sorakoztathatod a töltött paprikákat, és erre öntsd rá az elkészült híg mártást. - Mintegy 30-40 percig lassú lángon főzd, amíg a paprika héja megpuhul. Ekkor szedd ki a paprikákat, és a megmaradt paradicsomos mártást szűrd át (mivel került bele friss paradicsom is). - Folyamatos keverés mellett (kézi habverővel) szórd bele a kukoricalisztet. Ettől lesz egy selymes, lágy mártásod. Ha szükséges, kicsi vízzel hígíthatod.Kockára vágott, főtt krumplit kínálhatsz hozzá.
Almás zabfelfújt
2017. július 17. Éltető ételek
A zab jótékony hatásairól ódákat lehet zengeni, például itt is írtam róla. Almával párosítva meg maga a tökély :D Persze szezonálisan készítheted körtével vagy akár sárgabarackkal is. Ez a fantasztikus étel szintén a Zöldház Bio Panzió ajánlata. Ha a nyaralásod alatt ehhez hasonló egészséges finomságokat szeretnél enni, akkor ez a szállás neked való. :) Hozzávalók: - 1 csésze aprószemű zabpehely - 5 dkg mazsola - 5 dkg apróra tört dió - 1-2 evőkanál napraforgómag, szezámmag vegyesen - 1/2 mokkáskanál vaníliapor - 0,5 kg alma reszelve (nagylyukú reszelőn) - 0,5 l. rizstej (vagy más növényi tej) - ha szeretnéd: 1-2 evőkanál kókuszreszelék, porrá darált kesudió - vaj/kókuszolaj Elkészítése: - A zabpelyhet öntsd le a tejjel, és kb. 30 percig hagyd ázni. - Keverj hozzá minden hozzávalót. - Egy jénait vagy egy tepsit vajazd ki, és simítsd vele a finomságot. Ne legyen 3-4 vm-nél vastagabb. - Előmelegített (160-170 fok) sütőben, mintegy 30 perc alatt süsd meg.
Feketeribizlis maca golyók
2017. július 10. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Annától kaptuk :)
Hozzávalók:
- Napraforgómag kb 10 dkg
- Tahini 3 ek
- 2 ek karob
- 4 ek maca por
- Puffasztott amarant
- 1 -1.5 ek kókuszzsír
- 1 ek szezámolaj
- 17-20 szem datolya
- Agavé szirup
- Kókuszreszelék
- Dió
Elkészítése:
A napraforgó magot puhára őröltem, hozzáadtam a datolyaszemeket és a kókuszzsírt, olajat és a tahinit. Együtt daráltam. Feketeribizlit ( de lehet áfonya is vagy málna , szeder például) adtam hozzá 3-4 marékkal, ezzel is könnyebben darálódott. Meghintettem a karobbal, maca porral és kézzel összedolgoztam. Lehet agavé vagy datolya sziruppal még édesíteni a masszát. Az száraz összetevőket és a gyümölcsöket akár külön is lehet darálni, hogy finom legyen és utána tálban mindennel összedolgozni.
A masszát hűtőbe tettem kb 40 percre. Utána a megformázott golyókat darált kókuszreszelékbe vagy őrölt dióba vagy amarántba forgattam. Nekem a kókuszreszelékes ízlik legjobban.
Tipp: Reszelt karobcsokival is el tudom képzelni... :)
Jó étvágyat!
Ropogós vöröslencse fasírt (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2017. július 7. Zizi kalandjai
A robotgépben összedarált vöröslencse hagymával és fűszerekkel… igen, tudom, úgy néz ki, mint a körözött, de nem az!
Ennek a receptjét már nagyon vártátok! Facebookon az egyik vegán csoportban követelték minél előbb a receptet, különben jaj lesz nekem! Hát íme… falatnyi, ropogós fasírtgolyók. Ízletesek. Fehérjében gazdagok. Nagyobb adag is készíthető belőle, így a maradékot lefagyasztva, majd később elővéve és felmelegítve, gyorsan készíthetünk velük salátát, tálalhatjuk gabonával, főzelékkel, de akár valamilyen zöldséges tésztával is.
A recept az egyik kedvenc szakácskönyvemből származik, Andrea Duclos The Plantiful Table című könyvéből, amely tele van színesebbnél színesebb receptekkel. Jó párat már kipróbáltam belőlük és jó pár még várat magára.
A fasírtgolyók gyerekbarátak, teszteltem már többször Ádin és Ákin is, ízlett nekik. Elmajszolgattak néhány darabot ebédre. Ettük már quinoával, zöldségekkel, tahini szószba mártogatva. Felhasználhatósága nagyon sokrétű! Próbáljátok ki!
Ropogós vöröslencse fasírt (laktózmentes, gluténmentes, vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 3 óra Főzési idő 30 perc Teljes idő 3 óra 30 perc Szerző: Zizi Recept típusa: vega fasírt, ázsiai Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 4-6 főre Hozzávalók 2 bögre vöröslencse, beáztatva 2-3 órára 1 kis fej vöröshagyma, meghámozva, kisebb darabokra vágva 2 gerezd fokhagyma, meghámozva 1 kis ujjnyi darabka gyömbér, meghámozva ½ csokor koriander 1 teáskanál római kömény 1 teáskanál paprika 1 teáskanál só ½ teáskanál chili pehely (opcionális) kókuszzsír, sütéshez Elkészítés Tegyük az összes hozzávalót késes aprítógépbe. Dolgoztassuk a gépet addig, amíg viszonylag sima masszát kapunk (nem baj, ha marad benne egész lencse darab vagy kisebb hagyma darab). Tegyük egy tálba a vöröslencsés masszát és formázzunk belőle falatnyi golyókat. Közepes láng felett hevítsünk fel egy teflon- vagy kerámiaserpenyőt. Tegyünk bele 3-4 evőkanál kókuszzsírt, majd kezdjük el benne kisütni a fasírtokat. Sülés közben egy kanál segítségével forgassuk a fasírtokat, hogy minden oldalukon ropogósra süljenek. Jegyzetek Recept: Andrea Duclos: The Plantiful Table szakácskönyvből. Sütéskor éppen csak legyen kókuszzsír a serpenyőben, tehát a fasírtokat nem bő olajaban kell sütni! 3.5.3226
"oreo"
2017. június 28. Beautilicious
Mindenkinek van klasszikus kedvence, amit nagyon szeretne enni, de a bűntudat miatt nem teszik. Ti is imádjátok az oreot? Hoztam nektek egy olyan receptet, ami megoldja az oreo problémát. Mostmár nyugodtan ehetsz "oreot". Hozzávalók - 200gr darált zabpehely - 2cékla - 3ek kakaópor - 3ek édesítőszer + 20gr - 100ml kávé - kis rumaroma - 200gr light sajtkrém - 150gr tejföl - vanilia - fél zacskó zselatin Így készítsd - Aprító gépbe keverd össze a céklát, kávét, kakaóport és a 3ek édesítőt - Ezt öntsd a darált zabpehelyhez - Formázz keksz alakokat és tedd sütőpapírral bélelt tepsibe és negyed óra alatt süsd ki 170fokon - A krémhez keverj el egy kis tejfölben fél zacskó zselatint - Tedd hozzá a sajtkrémet, tejfölt, édesítőt, a rumaromát és vaníliát, majd tedd hütőbe - Ha elég szilárd a krém, kenj egy kicsit 2 korong közé
Barackos-túrós csiga
2017. június 17. Beautilicious
Nálunk finomságokból sosincs hiány, sóvárgásról szó sincs. Kellemesen édes, könnyed finomság csupa egészséges alapanyagból. Egy ilyen finomság után az edzés is sokkal lendületesebben fog menni. Ha szeretnél finomat és mégis egészségeset enni, ezt próbáld ki! Hozzávalók - 3 sárgarépa - 20gr vaj - 250gr zabliszt - 30gr darált dió - 15gr útifű maghéj - fél csomag sütőpor - 60gr édesítő + 4ek - 300gr túró - fahéj - 2 sárgabarack Így készítsd - A répát a vajjal együtt pürésítsd - A lisztet, útifű maghéjat, 60gr édesítőt, darált diót, sütőport és fahéjat keverd össze - Ehhez add hozzá a répapürét - Alaposan kéred össze, majd egy fél órát hagy állni - A töltelékhez törd át a túrót - Adj hozzá fahéjat és 4ek édesítőt - Vágd fel a barackot és add a túrós töltelékhez - Nyújtsd ki a tésztát, majd töltsd meg és tekerd fel - Vágd ujjnyi vastagságúra, majd helyezd sütőpapírral bélelt tepsibe - Süsd 180 fokon 25percig
cukkini kenyér
A szép forma és egészséges életmód érdekében lemondtál a kenyérről? Ezt jól tetted ! A hagyományos búzalisztől készült kenyerek valóban nem a legegészségesebb alternatíva, de van egy jó hírem. Készítettem egy nagyon finom kenyeret, amit bátran ehetsz akár ha egészséges szeretnél lenni, akár ha célod a fogyás vagy csak ha szeretnél valami finomat enni :) Hozzávalók - 200gr zabliszt - 100gr darált dió - 100gr lenmagliszt - 200gr tejföl - 2 cukkini - só,bors,fokhagyma granulátum - 1ek olivaolaj - fél citrom leve - szódabikarbóna Így készítsd - A száraz összetevőket keverd össze - Reszeld le a cukkinit - Add hozzá a cukkinihez a nedves hozzávalókat - A két keveréket gyúrd össze - A tásztát tetszés szerint formázd ( kenyér, zsemle, kifli...) és tedd sütőpapírral bélelt tepsibe vagy kenyérformába - Süsd 170 fokon 1órát
Gyors, zöldséges leves
Most egy olyan levest hozok nektek, pontosabban nem én, hanem a Zöldház Bio panzió tulajdonosa, Anikó osztotta meg velem ezt a receptet. Ebben a levesben az a jó, hogy az alapja egy tetszőleges zöldség, és egy tetszőleges gabona. Én most sárgarépalevest készítettem zabpehellyel, de készíthetsz hasonló elvek alapján karalábélevest árpapehellyel is. Hozzávalók (2-3 adag): - 1 evőkanál kókuszolaj - 25-30 dkg sárgarépa julienne szeletelővel felvágva - fél csésze zöldborsó - himalája só, bors, mindenmentes ételízesítő - 2 gerezd fokhagyma - 1 csokor petrezselyemzöld - 1 marék nagyszemű zabpehely (én szemes zabot pelyhesítővel törtem meg) Elkészítése: - A sárgarépát olajon dinszteld meg, szép sárga színe lesz a zsírnak. - Fűszerezd, add hozzá az összevágott petrezselyemzöldet és a vágott fokhagymát. - Öntsd fel vízzel. Amikor felforrt, szórd bele a zabpelyhet. - Lefedve, kb. 10 perc alatt főzd készre.
pizza twist
A hétvégi programnak mindig része egy vendégség, a vendégség pedig nem vendégség finomságok nélkül. Te már egészsgées életet élsz, de a családtagjaidat nem tudod rábírni az életmódváltásra? Ha ezt elkészíted nekik, biztos menni fog. Hozzávalók - 3répa - 300gr zabliszt - fél csomag sütőpor - oregánó - majoranna - só - 50gr+250gr paradicsompüré - 20gr lenmagpehely + 150ml víz Így készítsd - A lenmagpelyhet áztasd be a vízbe - Daráld le a répát és keverd hozzá a lenmagot és az 50gr paradicsompürét - A lisztet a fűszerekkel és a sütőporral keverd össze - Keverd össze a két keveréket, majd oszd ketté a tésztát - Nyújtsd ki a tésztát, majd az egyiket kend meg paradicsompürével, amit kedved szerint ízesíthetsz fűszerekkel - Rakd rá a másik kinyújtott tésztát, majd vágj csíkokat és tekerd fel - Helyezd sütőpapírra és süsd ki 180fokon 30perc alatt
csokis muffin vörösbabból
A hüvelyesek tökéletes forrásai fontos fehérjéknek. Fogyasztásuk rendszeresen ajánlott. Rengeteg féle képp elkészítheted, én most mutatok nektek egy édes csodát, aminek az egyik kedvenc hüvelyesem a főszereplője: a vörösbab. hozzávalók - 1konzerv vörösbab - 1dl kávé - 150g joghurt - 100gr zabliszt - 30gr kakaópor - 100gr édesítő - 75gr darált dió Így készítsd - Mosd át alaposan a vörösbabot, majd a joghurttal és a kávéval turmixold össze - A száraz alapanyagokat kever össze, majd öntsd össze a kettőt - Helyezd a masszát muffin formákba - Előmelegített sütőben süsd 180fokon 35percig
Vegán túrótorta
Ó, vegán túrótorta, légy az enyém! Bárhol, bármikor, akármikor, de ha lehet, most azonnal, és legalább két szelettel. :) Ehhez a recepthez egyszerű natúr tofut használtam. Ha kíváncsi vagy, hogyan lehet olyan univerzális vegán túrót készíteni, olyat, ami szuperul működik palacsintatöltelékként, pohárkrémként vagy sütiben, akkor gyere el a Növényi tej- és tejtermékkészítő tanfolyamra. Meg fogsz lepődni! :) Hozzávalók egy 20 cm átmérőjű csatos formához: A tészta - 60 g (bio) margarin - 30 g cukor - 125 g liszt - csipet só A sült túrókrém - 300 g natúr tofu - 125 g nádcukor - 50 g kókuszolaj - 1 citrom héja és leve - 1 csomag vaníliás cukor - 2 evőkanál kukoricaliszt (40 g) - 3 evőkanál étkezési keményítő - csipet só - 75 g mazsola - Egy tálban gyúrjuk meg a torta alját. Ehhez először keverjük össze a lisztet, a cukrot és a sót, majd morzsoljuk el benne a kockára vágott margarint. Dolgozzunk gyorsan, ne melegítse fel a kezünk nagyon a tésztát. Ha szépen összeállt labdává, nyomogassuk le a tortaforma aljára. - A túrókrém hozzávalóit tegyük egy késes aprítóba, és kb. 1,5 dl víz hozzáadásával daráljuk krémesre. Aztán kézzel keverjük bele a vízben megáztatott mazsolát. - Öntsük a krémet a formába, és tegyük 190 fokos sütőbe. Akkor van kész, ha a teteje közepe is átsült, azaz szilárd. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 50 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven
Diós kekszgolyó
2017. április 29. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Andi finomsága:
Hozzávalók :
- Lidl-ben kapható vegán keksz
- dió
- növényi margarin
- citromhéj
- vanília
- friss reszelt gyömbér
- csipet só
- karobpor
- darált dió
- kukorica tejpor
- porcukor
- langyos víz
A kekszet ledaráltam. Eközben a diót megpirítottam a sütőben, margarint olvasztottam, beletettem reszelt citromhéjat, vaníliát, pici friss, reszelt gyömbért és egy csipet sót. A kekszhez karobport, darált diót, kukorica tejport, porcukrot tettem. Összekevertem, majd hozzáöntöttem a fűszeres margarint. Jól összekevertem, majd némi langyos víz hozzáadásával formázhatóra gyúrtam. Darált dióba hempergettem és hamm ... :)
Jó Étvágyat! :)
Vegán húsvéti csokinyuszi
2017. április 13. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Egy igazi húsvéti különlegesség Jolitól
Hozzávalók:
- 200 gr. darált mandula
- néhány szem szeletelt mandula a fülecskékhez
- 12-21 szem beáztatott datolya
- 2-3 ek. karobpor
A beáztatott datolyát a többi hozzávalóval együtt keverőtálban homogén állagúra keverem, aztán megformázom belőle a nyuszikat. Kézzel és elektromos mixerrel is keverhetjük. OIyan lesz az állaga, mint a marcipán. Végül minden nyuszi kap két kis mandula fület és egy kis időre beülhetnek a hűtőbe.
Jó Étvágyat! :)
Medvehagyma ételízesítő későbbre (vegán)
2017. április 12. Dulmina tündérkonyhája
Nagyobb mennyiségű - igaz, nem teljesen friss - medvehagymához jutottam a hétvégén, így jó részét tartósítanom volt célszerű. A jól bevált házi ételízesítő és sós paprikakrém mintájára ezt a sós krémet készítettem belőle. A medvehagymaleveleket átválogattam, alaposan megmostam, lecsepegtettem. Húsdarálón áthajtottam. A kapott darálékot bögrével megmértem, és negyedannyi sót kevertem hozzá. A
csokitorta sütőtökkrémmel
2017. április 8. Beautilicious
A csokitorta minden alkalommal megállja a helyét desszertként, legyen szó szülinapról vagy akár vendégségről. A legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki imádja, így a mi menünkből sem maradhat ki. Ezzel a recepttel most a nassolást is egészségessé teheted, ráadásul a gyerekeket sem kell győzködni, hogy fogyasszanak zöldséget. :) Hozzávalók - 300gr+150gr sütőtök - 3tojás - 150gr dió - 250gr zabliszt - 45gr natúr kakaópor - 60gr+40 gr édesítő - 1csomag sütőpor - 150gr+100gr natúr joghurt - 300ml víz - rumaroma - fahéj Így készítsd - A piskótához tedd a 300gr sütőtököt darálógépbe - Add a sütőtökhöz a tojásokat a 150gr joghurtot, egy kis rumaromát - Daráld le a diót, majd add hozzá a lisztet, sütőport, kakaópor és a 60gr édesítőt - Önts hozzá a sütőtökös keveréket, majd mikor ezt összekevered add hozzá fokozatosan a vizet - Öntsd sütőpapírral bélelt sütőbe, majd előmelegített sütőben 180fokon süsd 4percig - A krémhez párolj meg 150gr sütőtököt, majd adj hozzá fahéjat és édesítőt - Ezt turmixold össze, majd ha kihűlt add hozzá a 100gr joghurtot - Mikor kisült a piskóta, hagyd, hogy kihűljön, majd vágd ketté és kend bele a krémet
Paradicsomos zabpehelygombóc (vegán)
2017. április 2. Dulmina tündérkonyhája
Hamar a kedvenceim közé került ez a recept, hiszen egyszerű és jól tárolható hozzávalókból, kevés ráfordítással ízletes és tartalmas ebédet vagy vacsorát eredményez. Paradicsombefőzéskor föltétlen számolok majd vele! Diódarálón áthajtok 1 bögre hántolt napraforgómagot (vagy diót) és 1 bögre zabpelyhet (vagy más gabonapelyhet) - nem baj, ha nem őrli maradéktalanul apróra. Fűszerezem: natúr
30 Napos Vegán Kihívás - 4. hét
22. NAP Reggeli: valamilyen kásaféle, aminek kedvenc gabonád lehet az alapja (zabpehely, árpa, vagy quinoa). Fele víz, fele növényi tej keverékével főzd puhára, adj hozzá főzés közben kis mazsolát, utána kis őrölt fahéjat, 1 evőkanál őrölt lenmagot, valamilyen olajos magfélét. Gazdagíthatod bármilyen idénygyümölccsel is! Ebéd: avokádós - paradicsomos szendvics Teljes kiőrlésű kenyér szeletekre kenj pl. kölesmajonézt, vagy csicseripástétomot, tegyél rá salátalevelet, paradicsom - és avokádó-szeleteket, friss bazsalikomleveleket. Uzsonnára ehetsz friss gyümölcsöt, vagy gyümölcssalátát. Vacsora: serpenyőben pirított zöldségek, kis bio szójaszósszal (pl. Shoyu a DM-ből) ízesítve, friss salátával, esetleg pirított tofukockákkal. Hozzá egyél kb. 50-70 g bármilyen főtt gabonát (pl. kölest, vagy barna rizst) 23. NAP Reggeli : fahéjas quinoa-kukoricapehely reggeli Ebéd: makaróni - saláta Főzz meg egy adag teljes kiőrlésű tésztát (kb. 70-100 g/ fő), tegyél hozzá tojásmentes majonézt (pl. kölesmajonézt, vagy rizsmajonézt, utóbbit lehet üvegben is kapni), durvára reszelt sárgarépát, felkockázott kaliforniai paprikát, és feldarabolt zellerszárat, vagy bármilyen szezonális zöldséget. Ízesítsd sóval-borssal! Vacsora: nyers kelkáposzta tekercs Kenj natúr mogyoró-, vagy mandulakrémet (megmosott és lecsöpögtetett) kelkáposztalevelekre, majd tekerd fel! Esetleg megkenheted csicseripástétommal, vagy vékonyan ajvárral, szórd meg friss csírákkal és úgy tekerd fel! 24. NAP Reggeli : zöld turmix egy jó nagy adaggal, a délelőtt folyamán utána ehetsz még akár 1 szelet barna pirítóst mandula-, vagy kesukrémmel, vagy friss gyümölcsöt tetszés szerint Ebéd: thai zöldséges-rizses egytálétel Elkészítheted Magdinak ezt a receptjét, és a pirított zöldségeket, tofut tálalhatod főtt barna rizzsel! Vacsora: bab-, vagy lencsesaláta , amit gazdagíts aprított spenót levelekkel, esetleg kockákra vágott kaliforniai paprikával, kis citromlével, ízesítsd sóval-borssal! Főzhetsz hozzá quinoat (nem puffasztottat!:), esetleg teljes kiőrlésű tésztát is! 25. NAP Reggeli: diónugátos zabkása, amibe keverhetsz 1 ek. őrölt lenmagot is! Ebéd: pirított szejtáncsíkok egy nagy adag vegyes salátával A szejtánt (avagy búzahúst) veheted készen bioboltban is, előfűszerezett, félkész verzióban csomagolva (ha még sosem kóstoltad, akkor javaslom először így próbálkozz!:-), vagy ha olcsóbb megoldást szeretnél, akkor otthon is készítheted szejtánporból (utóbbit ugyancsak bioboltban tudod beszerezni). Az otthoni elkészítéshez infókat találsz ebben a bejegyzésben: http://www.vegagyerek.hu/2009/02/tepsis-szejtan-buzahus-rozmaringos.html Vacsora: s penótos-brokkolikrémleves teljes kiőrlésű pirítóssal 26. NAP Reggeli: natúr kukoricapehely növényi tejjel leöntve, magokkal, friss, vagy esetleg fagyasztott és felolvasztott bogyós gyümölcsökkel gazdagítva. Ebéd: szendvics teljes kiőrlésű kenyérből Kend meg a kenyeret tojásmentes, pl. kölesmajonézzel, vagy ajvárral, vagy csicseripástétommal, vagy bármilyen tetszőleges krémmel a korábbiak közül, tegyél rá néhány friss salátalevelet, a tegnap ebédről megmaradt szejtáncsíkokból, vagy esetleg gabonakolbásszal, és néhány paradicsom karikát. Vacsora: vega fasírtgolyók friss vegyes salátával 27. NAP Reggeli: mákos zabpehely tetszőleges gyümölccsel Ebéd : spenótos csicseriomlett Desszert uzsonna: agyfényező golyók :) Vacsora: céklatorony avokádós kesukrémmel és karamellizált tofuval 28. NAP Reggeli : főzz meg quinoat fele víz-fele növényi tejben, adj hozzá mazsolát főzés közben, és amikor elkészült, kis fahéjat, és reszelt, vagy apróra vágott almát. Ebéd: Olaszos köleslepény medvehagymás zöldborsópürével Desszert, vagy uzsonna : Almatorta , vagy ha nyersre vágysz Gitta nyers Almapudingja Megjegyzés!!: az almatorta receptjénél a rebarbarát helyettesítsd almával és nem fontos elkészíteni hozzá a szójakrémet, ha nem szereted!:) A maradékból pedig ehetsz másnap reggelire is, vagy uzsonnára!;) Vacsora: friss leveles salátába keverj bele valamilyen főtt babfélét, adj hozzá friss paradicsomot, nyers zöldségeket, és akár avokádókrémet is.
Vegán marhahús-pótló
Avagy a Bocibarát vegadarált Drága édesanyám imádja a prézlis karfiolt, engem meg a világból ki lehet kergetni az illatával is. Szóval, nem vagyok egy nagy karfiolrajongó. Illetve eddig nem voltam. Aztán megláttam egy receptet. Kicsit felturbóztam, szájam ízére szabtam, és csak ámulok és bámulok. Az eredmény egyszerűen mennyei! Tanulság, hogy nincs olyan, hogy nem szeretek egy zöldséget, csak meg kell tanulni elkészíteni, vagy inkább a saját ízlésünk szerint elkészíteni. És a sós vízben főzésnél nekem még az is jobb, ha nyersen eszem azt a zöldséget. :) Hozzávalók kb. 25-30 dkg-hoz: - fél fej karfiol - 125 g dió - 3 ek olívaolaj - 3 ek szójaszósz - 1 ek ketchup - 1 ek pirospaprika - 1 kk balzsamecet - 1 kk bio ételízesítő - fél kk só, bors - A karfiolt szabadítsuk meg a zöldjétől, és szedjük kisebb rózsákra. Késes aprítóban daráljuk össze a többi hozzávalóval, és ha szükséges, közben töltsünk hozzá fél-egy dl vizet. - Ezután öntsük át egy nagy serpenyőbe, és kezdjük el pirítani. - Közepes lángon időnként megkeverve süssük, amíg rozsdabarna nem lesz. Kb. fél óra alatt megvan. Extra tipp: Érdemes egyszerre többet csinálni belőle, jól viseli a fagyasztást is. Az eredeti receptet itt találjátok http://laveganista.blog.hu/2013/03/25/vegan_daralt_marhahus
Kakaós zabpuding
2017. március 10. Éltető ételek
Még hogy a puding nem egészséges? Hát, a kukoricakeményítős, bolti valóban nem... no de ezt bátran elkészítheted magadnak vagy a gyerekeidnek. Imádni fogják. Gluténmentes zabliszt alapú, élelmi rostban gazdag, kitűnő növényi fehérjeforrás. Rosttartalmának köszönhetően lassabban emeli meg a vércukorszintet a bolti társainál, így bátran lehet egy kiegyensúlyozott étrend része. Hozzávalók (4 adag): - 6 dkg zabpehely darálóval megdarálva vagy vásárolható zabpehelyliszt is - 2 dkg cukrozatlan, magas kakaótartalmú kakaópor (pl. holland) - 3 evőkanál kókuszvirágcukor - 2 teáskanál konjakliszt (ez segíti a bolti állag utánzását. Ha már megszoktad, hogy az egészséges sokszor másabb állagú/ízű, mint a bolti, akkor nyugodtan kihagyhatod. Az ízén nem változtat.) - 6 dl növényi tej - 1 teáskanál kókuszzsír - csipet himalája só - késhegynyi vaníliapor Elkészítése: - Az alapanyagokat mérd ki, majd a tejet lassan adagolva hozzá csomómentesen keverd el. - Kezdd el főzni, kb. 3-4 perc alatt el is készül. - Töltsd ki pohárkákba, majd kedved szerint díszítsd gyümölccsel, kókuszreszelékkel.
Tofus körözött
2017. március 8. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Gyors, egyszerű és isteni kőrözött Lillától...
Hozzávalók:
- 2 db füstölt tofu
- fél kocka alsan növényi vaj
- 2 dl natúr yofu
- só
- bors
- darált kömény
- fűszer paprika
- 3 nagyobb gerezd fokhagyma
- 1 lilahagyma Veszünk egy mély tálat és a tofut szétnyomkodjuk, majd bele tesszük a vajat, a yofut,a fokhagymát a lilahagyma negyedét, és a fűszereket ízlés szerint. A köménnyel ne spóroljunk. Majd ezt összeturmixoljuk, hogy krémes állagot kapjunk. A végén a maradék lilahagymát apróra felkockázzuk és teszünk bele petrezselymet.
Jó Étvágyat!
Pudingos gyümölcsös finomság
Sok háziasszony készít gyakran keksztekercset, vagy kókusztekercset, aminek az alapja darált keksz és a belsejébe cukros margarinos krém kerül. A következő receptem sütés nélkül elkészíthető édesség, aminek hasonlóan a keksztekercs tésztája az alapja. A krémje viszont egyszerű pudingkrém. Mivel a tészta barna színű, ezért érdemes fehér vagy sárga pudingot készíteni. Vanília, tejszín vagy banán ízű pudingporokat ajánlom hozzá.
A recept
Hozzávalók a tésztához:
15 dkg (vegán) darált keksz
10 dkg darált zabpehely
kb. 1-1,5 dl koffeinmentes kávé
pár csepp rumaroma (elhagyható)
3 evőkanál kakaó (cukor nélküli)
10 dkg édesítőszer (xylit, gyümölcscukor, agavé szirup, stb.)
Krémhez:
4 dl növényi tej
1 csomag (vegán) pudingpor
néhány kanál édesítőszer (attól függően, ki milyen édesen szereti)
Díszítésnek narancs, aszalt meggy/szilva, menta- vagy citromfűlevél
Elkészítés:
Először pudingot főzünk a növényi tejből és a pudingporból a puding csomagolásán található útmutató szerint. (Általában a pudingport először egy kevés hideg növényi tejjel kikerverjük, majd a maradék tejet felforraljuk, ebbe tesszük bele a kikevert pudingport és az édesítőt. Addig forraljuk, és folyamatosan keverjük, míg be nem sűrűsödik.) A pudingot lehűtjük.
A tészta alapanyagait alaposan összegyúrjuk, két részre osztjuk. Kerek tálba vagy tortaformába folpackot teszünk, a tészta felét belesímítjuk, rásimítunk egy adag pudingot, majd a másik tésztából hasonló formát készítünk és a puding tetejére fektetjük. Hütőbe tesszük és várunk 1-2 órát, hogy megdermedjen, összeálljon. Majd a fólia segítségével kiemeljük, egy tálcára tesszük és a maradék pudingot a tetején elsimítjuk. Gyümölcsökkel/ menta vagy citromfűlevéllel díszítjük a tetejét, ismét hűtőbe tesszük. Tálalásig ott tároljuk.
Új kedvenc: a kelbimbó!
2017. február 12. Eszemiszom – Jóga Magazin
Mindig felfedezek valami új zöldséget a piacon, most például aktuális kedvencem a kelbimbó, mely szintén egy olcsó és itthon is frissen beszerezhető superfood! Lássuk csak, mi mindent tud ez a kis zöld golyócska!
A kelbimbó bimbós kelként is ismert – a káposztafélék családjába tartozik, rokona a karfiol és a karalábé, két szintén kevésbé kedvelt zöldségfajtánk. Kínában őshonos, Európában a 18. századtól népszerű. Jellegzetes ízét pont, amelyért nem szeretik – a sinigrin nevezetű vegyületnek köszönheti, mely rákellenes hatású.
Élettani hatása
A kelbimbó igen gazdag vitaminokban, tartalmaz A-, B-, K-, E- és C-vitamint, valamint élelmi rostokat, kalciumot, magnéziumot és vasat. Rosttartalmának köszönhetően jó hatással van a belekre, illetve segíti az emésztést. Erősíti a szervezetet, és fokozza annak ellenálló képességét. Káliumtartalma miatt kiváló vízhajtó hatással rendelkezik.
A kelbimbó csökkenti a koleszterinszintet, legjobban nyersen fogyasztva fejti ki hatását, de párolva is megőrzi ezt a tulajdonságát. Kiváló omega-3 zsírsav-forrás, melynek köszönhetően a vérnyomás csökkentésében is hasznos lehet.
Fitotápanyag-tartalmának köszönhetően rákvédő anyagokat tartalmaz, melynek következtében csökkenti a különböző daganatos megbetegedések kialakulását szervezetünkben. Jó hatással van a pajzsmirigyműködésre is.
Terhes nőknek fogyasztása kifejezetten ajánlott, hiszen magas folsav– és kalciumtartalommal rendelkezik.
Miért hasznos kelbimbót fogyasztani?
Elsősorban amiatt, mert egy adag a napi C- és K-vitamin-szükségletünket is fedezi. A kelbimbó a legegészségesebb ételek közé tartozik, már ami a vitamin- és ásványianyag-, valamint fitonutrienstartalmát illeti a kalóriatartamához viszonyítva. Ugyanis egy adag relatíve kevés kalóriát, viszont rengeteg hasznos tápanyagot tartalmaz.
Egy adag (körülbelül 88 g) nyers kelbimbó tápértéke 38 kcal; zsírt nem tartalmaz, van benne 8 g szénhidrát (amiből 3 g cukor és 2 g rost) és 3 g fehérje. Egy ilyen adag a napi K-vitamin-szükségletünknek a 196 százalékát, a napi C-vitamin-igényünknek pedig a 125 százalékát fedezi. Ezen kívül megközelítőleg a 10 százalékát tudjuk vele fedezni a napi A- és B6- vitamin-szükségletünknek, valamint a napi folsav-, kálium- és mangánigényünknek.
Miért ajánlott a sok kelbimbó fogyasztása? Természetesen mindazért, amiért általában a zöldségek és a gyümölcsök ajánlhatóak: csökkentik olyan súlyos betegségek kialakulásának a valószínűségét, mint az elhízás, a cukorbetegség és a szív-és érrendszeri megbetegedések. Az 1980-as évek óta köztudott, hogy a keresztes virágú zöldségfélék, amilyen a kelbimbó, a brokkoli és a karfiol, összefüggésbe hozhatók a rák kialakulásának csökkent valószínűségével.
Egy friss tanulmány pedig azt is kimutatta, hogy azok a kéntartalmú vegyületek (például a szulforafán), amelyeknek ezek a zöldségfélék a jellegzetes kesernyés ízüket (és büdös szagukat) köszönhetik, összefüggésben vannak a rákellenes hatásukkal. A szulforafánon kívül a kelbimbóban levő klorofill is hatékony a karcinogén anyagok ellen.
A rákellenes hatáson kívül figyelemreméltó a kelbimbó jótékony hatása a csontokra is. A kevés K-vitamin-bevitel összefüggésbe hozható a csonttörések nagyobb kockázatával. A kelbimbó pedig nagyon gazdag K-vitamin-forrás, így segíti elő a csontok egészségét. Ráadásul egy adag 37 milligrammnyi kalciumtartalmával is hozzájárul az erős csontozat kialakulásához.
A cukorbetegséggel élők számára is jótékony hatású lehet a kelbimbó, ugyanis alfa-liponsavat tartalmaz, ami a glükózszintet csökkenti, az inzulinérzékenységet pedig növeli. Ugyanakkor azt is érdemes megjegyezni, hogy a vizsgálatok az alfa-liponsav intravénás adásának jótékony hatásait bizonyították; az emésztőrendszerbe juttatott liponsavval kapcsolatban nincsenek adatok.
A kelbimbóban található C-vitamin és más antioxidáns anyagok segítenek megőrizni a szem egészségét, és a látás minőségét – akár idősebb korban is. A C- és az A-vitaminnak a bőr védelmében és egészségében is kiemelkedő szerepe van.
Mennyit fogyasszunk belőle?
Az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás irányelvei szerint hetente 2-3 alkalommal fogyasszunk belőle, egészségre gyakorolt pozitív hatásait így érvényesíthetjük a legjobban. Hogyan építhetünk minél több kelbimbót étrendünkbe? Először is fontos tudni, hogy érdemesebb kisebb és a frissebb kelbimbókat választanunk, ezeknek ugyanis édesebb az ízük, és nem fordul elő, hogy fásak lennének, míg a nagyobbaknál ez megeshet. Mindig külön zacskóban tároljuk a hűtőszekrényben. Érdemes azonban inkább frissen fogyasztani: minél frissebb ugyanis a kelbimbó, annál finomabb.
Az elkészítésekor nagyon fontos még az is, hogy nem szabad túlfőzni: veszít a tápértékéből, és ekkor erősödik fel a jellegzetes kesernyés íze. A legjobb, ha nem főzzük, hanem a sütőben megsütjük – ehhez tálaljunk szőlőt, diót és balzsamecetet.
Íme néhány további tipp az elkészítéshez:
- A megsült kelbimbókat hintsük meg olívaolajjal, őrölt fekete borssal és darált fokhagymával.
- Szeleteljük vékonyra és nyersen adjuk hozzá a salátánkhoz.
- Adjunk cukrozott diót és szárított vörösáfonyát a sült kelbimbóhoz.
- Pirítsuk meg serpenyőben a felszeletelt kelbimbót.
Van-e egészségügyi kockázata annak, ha sok kelbimbót fogyasztunk?
Ha valaki vérhígítót szed, fontos, hogy hirtelen ne változtasson úgy az étrendjén, hogy a K-vitamin-bevitele nagyban csökkenjen vagy nőjön, mivel e vitaminnak fontos szerepe van a véralvadásban. Így a kelbimbó fogyasztásával óvatosnak kell lenniük azoknak, akik ilyen gyógyszereket szednek.
Forrás: hazipatika.com
Gauranga Das http://hotashtanga.com
Gluténemntes zabpelyhes minilinzer
2017. február 8. Élj harmóniában
Ez a kis minilinzer kiváló tízóraihoz, délutáni nasinak vagy reggelinek, de fogyaszthatod főétkezés után is . Sz áraz jellegű, mint általában a linzerfélék és ez a változat kevés zsi radékot is tartalmaz - így egészségesebb . Én imádom a szárazabb sütiket, kekszeket, de ha Te nem annyira szereted a szárazabb süteményeket, fogyaszthat od tejszínhabbal, még egy kis lekvárral, vanília krémmel vagy bármivel, amit szeretsz:) Hozzávalók 1 csésze apró levelű zabpehely 1 csésze aprított mandula 1 csésze rizsliszt 1/2 tk. fahéj vanília ízlés szerint 1/2 citrom reszelt héja 1/3 csésze datolyaszirup (H a édesszájú vagy akkor lehet 1/2 csésze is. Használhatsz juharszirupot is.) 3 ek kókuszolaj (használhatsz repceolajat is) 1 alma eperlekvár Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Keverd össze egy tálban a zabpelyhet, a rizslisztet és az aprított mandulát - lehet egész mandula is és akkor daráld apró darabokra. K everd hozzá a fűszereket és a citromhéjat. Egy másik tálban reszeld le az almát - én mindig meghámozom előtte - keverd össze a kókuszzsírral és a datolyasziruppal. Ezt a keveréket öntsd a másik tál tartalmához és kézzel gyűrd jól össze .Kanállal vagy a kezeddel kis golyónyi darabokat vegyél ki a tész tából és nyomkodd bele egy sütőpapírral borított tepsibe. Majd a gombóc közepébe a mutatóujjaddal csinálj egy kis mélyedést. Az eperlekvárt tedd a kis mélyedésekbe. Majd 180 fokra előmelegített sütőben, s üsd aranybarnára a süteményeket. (kb. 15-20 perc)
Téli zöldségkrém
Hozzávalók: 80 dkg zöldség vegyesen (lehet mirelit is, répa, karfiol, brokkoli, zeller, karalábé) 10 dkg puha vaj 1 kk asafoetida fél kk őrölt fekete bors fél kk kurkuma 1 ek mustár 1 ek sörélesztő pehely (elhagyható) 1,5 kk só néhány csepp citromlé egy csomag petrezselyem apróra vágva A zölségeket...
Vegan Grill receptek
Vegan Grill receptek, ha gyors, könnyű és finom vegán finomságokra vágytok. Magyarország első vegán grilltermékeinek gyártójától.
Már korábban is írtunk a Vegan Grill termékeiről, most pár izgalmas receptet hoztunk nektek, amelyek segítségével könnyen elsajátíthatjátok, hogy milyen könnyű szejtánnal főzni a mindennapokban.
Búzahús leves, egy igazi klasszikus újragondolva (Vegan Grill receptek)
Hozzávalók:
1 csomag Natúr Szejtán
1 nagyobb fej vöröshagyma
4-6 gerezd fokhagyma
Növényi olaj
Só, bors, Vegeta ételízesítő
2 nagyobb sárgarépa
1 nagy fehérrépa
3 közepes burgonya
1 karalábé
Babérlevél
Friss petrezselyem
Elkészítés:
Vágd apróra a vöröshagymát, majd kevés olajon dinszteld üvegesre egy nagy fazékban. Közben hámozd meg és szeleteld fel a zöldséget (burgonya, répák, karalábé), pucold meg a fokhagyma gerezdeket. A Natúr Szejtánt vedd ki a csomagolásból és vágd falatnyi darabokra. Amikor a hagyma megpuhult, tedd a fazékba az egész fokhagyma gerezdeket, a Natúr Szejtánt, a zöldségeket, ízlés szerint sót, borsot, vegetát, babérlevelet. Forrald fel, majd vedd le a lángot minimumra, és főzd még legalább fél órán át, hogy az ízek összeérjenek. Tálaláskor apróra vágott, friss petrezselyemmel szórd meg.
Borsófőzelék szejtán feltéttel (Vegan Grill receptek)
Hozzávalók:
1 csomag Natúr Szejtán
60 dekagramm zöldborsó
1,5 deciliter víz
6 deciliter natúr mandulatej
3-4 teáskanál búzaliszt
1 mokkáskanál só
1 csipet bors
1 mokkáskanál szárított oregánó
1 mokkáskanál szárított bazsalikom
1 mokkáskanál őrölt rozmaring
1 mokkáskanál szárnyas fűszerkeverék (vagy más fűszerkeverék, ami kéznél van)
1 evőkanál kókuszolaj
Elkészítés:
Egy nagyméretű fazékban hevíts fel egy kanál kókuszolajat, majd pirítsd át rajta a zöldborsót. Szórd rá a fűszereket és még egy percig pirítsd tovább. Add hozzá a vizet, illetve 4 deciliter natúr mandulatejet és főzd addig, míg a zöldborsó meg nem puhul. Addig a maradék 2 deciliter mandulatejben keverd el csomómentesre a 4 evőkanál lisztet. Ha hígabban szereted a főzeléket kevesebb lisztet adj a mandulatejhez. Ha a borsó már puha, öntsd a lisztes keveréket a fazékba és addig főzd tovább, míg be nem sűrűsödik. A Natúr Szejtánból vágj vékony szeleteket és egy külön serpenyőben egy kanál kókuszolajon kezd el pirítani. Egy kevés sóval, borssal illetve szárnyas fűszerkeverékkel ízesítsd.
Vegán Gyros magyaros szejtánból (Vegan Grill receptek)
Hozzávalók:
1 csomag Vegan Grill magyaros hagymás szejtán
Pita/Tortilla
Paradicsom
Kígyó uborka
Saláta
Lilahagyma
Öntethez:
1 evő kanál humusz (elhagyható)
1 evő kanál növényi tejszín
só, bors, szárított kapor levél
Elkészítés:
Pirítsd aranybarnára a Vegan Grill magyaros hagymás szejtánt egy kevés növényi olajon. Amíg pirul vágd fel apróra a zöldségeket, keverd össze a növényi tejszínt a humusszal és fűszerekkel, hogy megkapd az öntetet. Töltsd meg a pitákat a szejtánnal, zöldségekkel és locsold meg az öntettel.
A termékpalettát és a boltok listáját, ahol hozzájuthattok a termékekhez a www.vegangrill.hu oldalon tekinthetitek meg, új recept pedig hetente felkerül a Vegan Grill facebook oldalára.
Reméljük elkészítitek ezeket az ínycsiklandó fogásokat, jó étvágyat!
Szezámmagos spenótos kréker, a szilveszteri sörkorcsolya (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
2016. december 28. Zöld Avocado
szezámmagos spenótos kréker (glutén-, laktóz-, tojásmentes, vegán) Nyakunkon a Szilveszter. Egy naptári év lezárul és megkezdődik egy újabb év. Új év, új lehetőségek, új kalandok, új ismeretségek, megújulás. Sokan ünneplik az év utolsó napját nagyszabású városi mulatsággal, kisebb házibulival vagy a legfontosabb emberek társaságában, kellemes családi hangulatban. Akárhogy is lesz, az édes sütemények mellé (ami már lassan a fülünkön folyik ki így Karácsony után), jól esik néhány szem sós illetve fűszeres ropogtatnivaló. Ha van kedvünk és időnk készítsünk mi magunk sós rágcsákat, melyek könnyedén csúsznak le egy-egy doboz sör vagy pohár pezsgő mellett. Mint, ahogyan azt már megszokhattátok tőlem, igyekszem figyelni minden vendégemre, így ismét egy "mindenmentes", vegán vendégvárót tehetünk az asztalra. Izgalmasan hangzik, kevésbé mutatós, de emlékezetes és tápláló a spenótos kréker, melyet eredetileg ezen a külföldi oldalon láttam meg. szezámmagos spenótos kréker (glutén-, laktóz-, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (kb. 5-6 főre) - 100 g rizsliszt - 20 g lenmagliszt - 80 g mandulaliszt / darált mandula - 1 tk sütőpor / szódabikarbóna - 1 ek Himalája só - 80 ml tetszés szerinti növényi joghurt (én szója joghurtot használtam) - 1 ek olívaolaj - 80 g friss spenótlevél - 1 ek szezámmag a tésztába - fehér és fekete szezám a tetejére (belegyúrni kicsit) szezámmagos spenótos kréker (glutén-, laktóz-, tojásmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS 1) A megmosott spenótot joghurttal, olajjal összeturmixoljuk. 2) Összekeverjük a száraz és nedves hozzávalókat. 3) Összegyúrjuk a tésztát, majd vékonyra kinyújtjuk egy sodrófával. (Kb. olyan vastagra, mint a bolti krékerek.) 4) Megszórjuk a nyers tészta tetejét a fehér és fekete szezámmaggal. 5) Egyszer végiggurítjuk rajta a sodrófát úgy, hogy a szezámmagok kicsit belenyomódjanak a tésztába (nem potyog majd le). 6) Tetszés szerinti méretben felvágjuk egy éles késsel. 7) Mehet be az előmelegített sütőbe. 200°C-on kb. 20 perc alatt készre sül a ropogós sós rágcsa. Zacskóban tárolva nem szárad ki olyan hamar. ÖRÖMÖKBEN, SZERETETBEN, SIKEREKBEN ÉS EGÉSZSÉGBEN GAZDAG BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK MINDENKINEK! :-) szezámmagos spenótos kréker (glutén-, laktóz-, tojásmentes, vegán) Ne feledd el 2017-ben sem, hogy TÁPLÁLKOZZ, NE CSAK ÉTKEZZ! Megjegyzés: A lenmagliszt elhagyható a receptből. Ez egy kis plusz, amivel a krékerek tápértékét növeltem, de nem szükségszerű felhasználni. Ha kihagyjuk, tegyünk bele 20 grammal több rizslisztet és ne lepődjünk meg, hogy a végeredmény színe zöldebb lesz, mert a barna lenmagliszt kikerül belőle.
Egyszerű, gyors mandulás-vaníliás hókifli (tojásmentes)
2016. december 26. Élj harmóniában
Egyszerű mandulás vaníliás hókifli - tojásmentesA legtöbb családban, a karácsonyhoz szinte már hozzátartozik a hókifli. Nálunk érdekes módon soha nem készült, ezért saját családi receptem nem is volt rá. Többféle receptet nézegettem éveken keresztül, nagyon sok esetben disznózsírt, élesztőt, ecetet vagy tojást tartalmaztak a receptek - az ilyen recepteket elve elvetettem. Volt amit elkészítettem, de valahogy nem találtam meg az igazi receptet. Mostanáig... Idén egy kedves barátnőmtől kaptam meg, az ő családi receptjüket - amit még a nagymamája készített. Picit variáltam a recepten és mondhatom, íme a számomra ideális hókifli:) Nagyon egyszerű, gyorsan elkészíthető, nagyon jók az összetevők, nem lehet elrontani. Hozzávalók 28 dkg finomliszt 7 dkg barna nádcukor 21 dkg vaj 10 dkg darált mandula (vagy dió) bourbon vanília por nádcukor a szóráshoz Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Egy tálba keverd össze a lisztet, cukrot, mandulát(vagy diót) és a vaníliát. Majd morzsold el a keverékben a vajat és gyúrd össze. Tedd a tésztát 10-15 percre a hűtőszekrénybe. Csípj le a tésztából egy darabot és sodorj ujj vastagságú hurkát belőle. Majd 2-3 cm hosszú csíkokat vágj vagy csípj le a tésztából és forgasd be kifli formára. Helyezd a kifliket sütőpapíros tepsire és 180 fokra előmelegített sütőben, süsd készre - kb 10-12 perc. Hagyd egy picit hűlni, majd szórd meg porcukorra - ha úgy jobban szereted bele is forgathatod a kifliket a prorcukorba. Amikor teljesen kihűlt teheted fémdobozba, így napokig tárolhatod.
Superfood-os energiaszelet
2016. december 17. Gitta nyersétel blogja
Ez a szelet egy igazi szuperétel. Mit is jelent ez? A szuperételek koncentráltan tartalmazzák mindazokat a tápanyagokat, amire szükségünk van. Elég ebből az energia szeletből 2-3 falatot elfogyasztani, és a legtöbb vitaminból, ásványi anyagból és enzimből máris többet vittünk be, mint egy hagyományosan, főzve elkészített főétellel. E mellé még szép és finom is 25 dkg mandula-kesudió durvára darálva (kb fele fele arányban, de ettől el lehet térni) 10 dkg aszalt vörösáfonya 10 dkg arany mazsola 5 dkg kakaóbab töret* 5 dkg arany lenmag 5 dkg goji bogyó* 1 teáskanál vanília por* * a szuperételeket érdemes a legjobb helyről beszerezni, igaz, hogy csak kis mennyiségben használjuk őket, de ezek lehetőleg legyenek a legmagasabb minőségűek, legnagyobb tisztaságúak. Személyes tapasztalat alapján ajánlom a PlanetBIO szuperételeit. Az áfonyát és a mazsolát kevés vízbe beáztatjuk legalább 1 órára, majd az összes többi hozzávalóval lazán összekeverjük. Az így kapott massza morzsás, szétesős, vagyis az állaga nem lesz még megfelelő. A massza 1/3-át aprítógépbe (vagy turmixgépbe) tesszük, kevés vizet öntünk hozzá, és majdnem simára keverjük. Lényeg, hogy krémes legyen, amiben lehetnek kisebb darabok. Visszaöntjük a tálba és jól összekeverjük. Ez a massza már alkalmas lesz szelet formázására, mert van benne finomabb szerkezetű anyag, ami a darabosokat összefogja. A masszát egyenletesen kinyújtjuk az aszalógép tapadásmentes lapján, keksz alakúra formázzuk egy habkártya, vagy egy nem éles kés élével, és betesszük az aszalógépbe 2-3 órára 60 fokra. Amikor már a teteje megszárad, megfordítjuk, és ezek után már csak 45 fokon aszaljuk a teljes száradásig. Ez kb 8-10 óra.
Egyszerű kevert sütemény
2016. december 14. Dulmina tündérkonyhája
Úgy vagyunk ezzel a sütivel, mint Gombóc Artúr a csokoládéval. Finom, változatos, egészséges - és végtelenül egyszerű. KEDVENC. Tálba mérem és összeforgatom a tészta száraz hozzávalóit, úgymint: 1 bögre (2,5 dl) zabpehely (vagy más gabonapehely, akár vegyesen is) 1 bögre sima liszt + 1 bögre Graham-liszt (vagy 2 bögre teljes kiőrlésű liszt) 1 bögre darált dió vagy darált mák 1/2 bögre cukor (
Vegán krumplifőzelék töltött káposztalevéllel
2016. december 9. Vegán lettem
A vegán krumplifőzelék töltött káposztalevéllel egy régi kedvenc újragondolva, frissítve, növényi alapokon.
Első körben csak egy egyszerű krumplifőzeléket szerettem volna készíteni, de útközben megiramodott a kezem és megtöltöttem pár káposztalevelet. A képek magukért beszélnek, lássuk miből készült ez a finomság:
Vegán krumplifőzelék töltött káposztalevéllel, a hozzávalók:
0,5kg krumpli
1 db zöldségleves kocka
2-3db babérlevél
1-1,5dl növényi tejföl
2 kanál liszt
kevés margarin
só, bors
8db kelkáposztalevél
15dkg szejtánpor
növényi sajt
1 kisebb fej hagyma
kevés főtt rizs
fokhagymapor
majoránna
Vegán krumplifőzelék töltött káposztalevéllel, az elkészítés:
A megtisztított krumplit kockázd fel és főzd meg a zöldségleves kockával, valamint a babérlevéllel. Miután ezzel készen vagy keverd el a növényi tejfölt a liszttel, kevés meleg főzőlé segítségével. Miközben csomómentesre kevered, ízesítsd sóval és borssal, majd főzd tovább és ízlés szerint adj hozzá egy kevés margarint.
A kelkáposztaleveleket főzd meg és miközben fő a zöldség, készítsd el a szejtánporból a főtt szejtánt. (A Töltött rántott szejtán receptünkben találhatod a szejtán elkészítésének módját.) Az elkészült szejtánt daráld le, majd melegíts fel egy kis olajat és dinszteld meg a hagymát benne. Tedd rá a darált szejtánt a hagymára, majd adj hozzá sót, borst, fokhagymaport és egy kevés majoránnát. Az ízesített szejtánt pirítsd meg, majd keverj hozzá négy evőkanál főtt rizst. Amikor kész a töltelék, nyomkodd ki a káposztaleveleket, majd minden levél közepére tegyél a töltelékből, hajtsd be az oldalait és tekerd fel őket.
Melegítsd elő a sütőt 180°C -ra, majd margarinnal kenj ki egy tepsit. Tedd bele a megtöltött káposztaleveleket, öntsd le a leveleket növényi tejföllel, majd szórd meg reszelt növényi sajttal és tedd a sütőbe 30 percre. A vegán krumplifőzelék mellé tálald a frissen megsült töltött káposztaleveleket.
Jó étvágyat!
(Növényi tejföl készítése: darálj le egy kávédarálónyi napraforgót, majd turmixold össze négy kanál főtt rizzsel, kevés olajjal, citromlével, sóval és egy kevés langyos vízzel; apránként adva hozzá vizet, fehéredésig turmixold.)
Töltött rántott szejtán kétféle töltelékkel
2016. november 22. Vegán lettem
Töltött rántott szejtán kétféle töltelékkel, áfonyás diókrémmel és vegán kolbásszal. Cikkünkben a szejtán elkészítésének újabb egyszerű módját mutatjuk be.
A szejtán vagy más néven búzahús, a búza sikérjéből készül. Húspótló alapanyagként működik és a felhasználási lehetőségek lényegében végtelenek, akárcsak a húsnál. Jelen receptben például töltött rántott szejtánt készítünk.
Töltött rántott szejtán hozzávalók:
25dkg szejtánpor
10dkg darált dió
5dkg vörös áfonya
kukoricaliszt
zsemlemorzsa
margarin
fokhagymapor
citrombors
bors
só
cukor
Töltött rántott szejtán elkészítése:
Először a szejtánt készítsd el. Adj hozzá a szejtánporhoz kevés sót, fokhagymaport és borsot ízlés szerint, majd keverd össze 4 dl vízzel. Gyúrj belőle egy nagy golyót, majd forralj fel vizet és főzd 10 percig. Az első 10 perc után vedd ki a vízből, vágd fel nagyobb szeletekre és tedd vissza főni körülbelül 30 percig, ugyancsak lobogó vízbe. Miután megfőtt vedd ki vízből a kész szejtánt és nyomkodd ki belőle a felesleges folyadékot.
Amíg készül a szejtán készítsd el a tölteléket. A vízbe áztatott vörös áfonyát keverd össze a 10 dkg darált dióval, majd fűszerezd a citromborssal és ízesítsd kevés sóval és cukorral. Egy kevés margarint olvassz fel, majd add hozzá diókeveréket és még egy kis fűszert amennyiben megkívánja a massza. A margarinból éppen annyit használj, amely segítségével jól formázhatóvá válik a diós masszád.
A szejtánból vágj hajszálvékony szeleteket. Ha vastagabbra vágod, akkor zsebeket tudsz vágni rá és úgy betölteni a tölteléket, ha maradsz a szeleteknél, akkor két szelet közé teszed a tölteléket, majd fogpiszkálóval körbetűzöd. Én tölteléknek még vegán kolbászt használtam, kevés vegán sajttal elkeverve, de a töltött rántott szejtán töltelékét bármiből elkészítheted.
Végül következzen a panír. A kukoricalisztet keverd el vízzel és adj hozzá kevés zsemlemorzsát. Érdemes dupla panírt használni, hogy biztos bent maradjon a töltelék a szejtánban. Fedő alatt forró olajban süsd meg a szeleteket. A képen látható massza krumplipüré. A főtt krumplit, kevés margarinnal és rizs- vagy zabtejjel turmixoltam össze és melegen tálaltam.
Jó étvágyat!
Pirított szezámmagos joghurt szósz (vegán, gluténmentes)
2016. november 14. Zizi kalandjai
Évek óta minden ősszel októberben túrázni megyünk egy nagy baráti csapattal. Csodás színeket ölt ilyenkor a természet, nem tudunk betelni a látvánnyal. Olyan képeket lehet készíteni, amelyekre egy barát azt kommenteli, hogy a kép akár festmény is lehetne. Az idén Bakonyba látogattunk el és ez volt az első kétgyerekes túrázásunk. El lehet képzelni, nem pihenni mentünk, hanem keményen dolgozni! Egyedül főzni nem kellett és házimunkát végezni, de minden mást szülői teendőt ugyanúgy nyomattunk I.-vel, mint itthon. Na persze a túrázásoknak köszönhetően jó levegőn voltunk, jó társasággal, csodálatos környezetben, szóval jól éreztük magunkat bármennyire is nehéz volt két kicsi gyerekkel (főleg, amikor egyszerre hisztiztek az erdő közepén… na de legalább van miről mesélnünk! :)).
Egy kis huncut szélgyerek falevelet kergetett…
A mai receptnek nincs köze a túrázáshoz, csak a csodás színek miatt osztom meg veletek ezeket a bakonyi képeket. Szóval ennek a szezámos joghurt szósznak a receptjét Vivienne Facebook oldalán találtam. Nem is igazán recept volt, csak leírta, hogy miket kevert össze. Én ici-picit változtattam rajta, a szezámmagot megpirítottam, adtam hozzá egy kis citromlevet és azt hittem, hogy fokhagymát is fogok tenni bele, de, amikor megkóstoltam, rájöttem, hogy az nem hiányzik bele.
Éreztetek már tömény darált pirított szezámmag illatot? Ha még nem, ezen recept elkészítése után másba sem akartok majd szagolni, csak darált pirított szezámmagba! Annyira, de annyira finom, ízre és illatra is! Villámgyorsan elkészülő recept és nagyon sok mindenhez használható. Például sült zöldségek mellé, salátákhoz, de akár tésztára szósznak is el tudom képzelni.
Pirított szezámmagos joghurt szósz (vegán, gluténmentes)
Hozzávalók:
– 6-8 evőkanál szezámmag
– 250-300 ml szójajoghurt/natúr joghurt
– 1-2 teáskanál frissen facsart citromlé
– 1/2 teáskanál só
– csipet fehérbors
– olívaolaj, tálaláshoz
Száraz teflonserpenyőben pirítsuk meg a szezámmagot 4-6 perc alatt. Öntsük a magot a robotgépbe/darálóba és aprítsuk/daráljuk porrá (ekkor szagoljunk bele).
Tegyük egy tálkába a joghurtot, keverjük bele a darált szezámmagot, ízlés szerint adjuk hozzá a citromlevet, sózzuk és borsozzuk. Tálaljuk egy kevés olívaolajjal meglocsolva.
Vegán Sacher torta
2016. október 27. Vegán Család
Hozzávalók:
tésztához:
15 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
15 dkg finomliszt
5 dkg 20-22% kakaóvaj tartalmú kakaópor
15 dkg xilit vagy más cukorhelyettesítő
15 dkg kókuszzsír olvasztva
1 csomag foszfátmentes sütőpor
csipet só
1 csésze víz (2,5 dl)
1/2 csésze darált mandula
töltelékhez:
1 üveg sárgabarack lekvár
mázhoz:
3 tábla magas kakaótartalmú étcsokoládé (27 dkg)
1 ek víz
3 dkg xilit vagy más cukorhelyettesítő
1 dl kókusztejszín
[...] Bővebben!
Kenyérlángos vacsorára
Az ember állandóan törheti a fejét, hogy mit lehet adni a gyerekeknek enni, hogy változatos és tápértéke is legyen. Fő szempont, hogy meg is egyék... Így esett egyik délután a választás a kenyérlángosra. A kenyérlángos receptjét itt már leírtam. A növényi tejfölhöz egy marék kesudiót és napraforgót fele-fele arányban - egy csipet sóval és annyi vízzel, hogy épp ellepje a magokat - összeturmixolunk. Beledarálhatunk egy fél kaliforniai paprikát is ízesítésnek, illetve aki szereti egy fél gerezd fokhagymával kiegészítheti. A tetejére kerülhet ezen kívül apróra vágott lilahagyma, paprika, paradicsom, olivabogyó, rukkola saláta. Kinek mi tetszik, ízlés szerint.
Fontos bejelentések az Óceánok konferenciájáról
2016. szeptember 25. Vegán lettem
A Sea Shepherd Hungary nemrég fordította le Paul Watson kapitány összefoglalóját, amely az Óceánok konferenciáján elhangzottakat összegzi. A szöveget változtatás nélkül olvashatjátok.
A több ízben kalózoknak titulált globális Sea Shepherd mozgalom ugyan nem képviseltethette magát az Óceánok konferenciáján, de vezetőjük Paul Watson kapitány összefoglalta a tengeri élővilág védelmének szemszögéből leglényegesebb bejelentéseket. A fordított szöveget változtatás nélkül emeltem át a Sea Shepherd Hungary beleegyezésével.
“Nagy örömmel fogadtuk az Óceánok konferenciáján – Washington DC-ben – Leonardo DiCaprio bejelentését, miszerint rendelkezésre áll a technológia, amellyel lokalizálhatók az illegális halászati műveletek!
Üdvözülünk minden bejelentést és ígéretet, melyet több mint 20 ország és NGO szervezet tett a tengeri ökoszisztéma védelmének szándékával! A Sea Shepherd gratulál mindazoknak, akik a múlt héten a következő bejelentéseket tették:
Paul Watson Kapitány kommentárja:
1. Az USA bejelentette a Papah?naumoku?ke Tengeri Nemzeti Park kiterjesztését Hawaii partjainál, további 1,146,798 km2, létrehozva a világ legnagyobb tengeri védett övezetét, állandó védelem alá helyezve ezzel az ősi korallzátonyokat, mélytengeri élőhelyeket, és fontos ökológiai erőforrásokat.
2. Az USA ugyancsak bejelentette, hogy létrehozz egy újabb, 12,725 km2 területű tengeri nemzeti parkot, a New England Canyons-tól Seamounts-ig.
3. Seychelles-szigetek bejelentette szándékát egy 400.000 km2-es természetvédelmi zónára, melynek megvalósítását 2020-ra tűzte ki.
4. Nagy Britannia bejelentette egy fenntartható módon használandó tengeri természetvédelmi zónának kijelölését St. Helena teljes, 445.000 km2-es körzete és a Pitcaim szigetek körül.
5. Nagy Britannia ugyancsak bejelentette az Ascensin-szigetek körüli tengervédelmi zóna tervezetét, első szakaszban 220.000 km2-es terület deklarálását 2019-ig, kötelezettséget vállalva egy szervezet létrehozására, mely a teljes, 750.000 km2-es terület védelmét látja el. Továbbá ígéretet tett arra, hogy az elkövetkező 4 évben 22 millió USD-t (10 millió EUR-t) fordít az újonnan deklarált tengervédelmi területek fejlesztésére, fenntartására és felügyeletére.
6. Mikronéziai Szövetségi Államok bejelentette elkötelezettségét arra, hogy 24 tengeri mérföldesre terjessze ki tengervédelmi zónáját minden szigete körül, ahol megtiltja a gazdasági halászatot, ez további 184.948 km2-es területet jelent!
Kanada megerősítette elkötelezettségét arra vonatkozó elkötelezettségét, hogy betartsa tengervédelmi vállalásait, beleértve azt is, hogy 2017-ig a kanadai partvonal és tengereinek 5%-át, 2020-ig pedig 10%-át védelem alá helyezi. Továbbá a Maine-öböl tengerfenéki ökoszisztémájának védelmében, összesen 9.000 km2-es területről felszámolják a halászati telepeket. Az új védelmi intézkedések részei az Atlanti-óceánon tervezett, összefüggő, Anguniaqvia Niqiqyuam Tengeri Védett Zóna létrejöttének Kanada Jeges-tengeri és Csendes-óceáni területén, összesen több mint 58,121 km2-en!
7. Ecuador bejelentette egy nem-kiaknázható tengeri védett terület, kijelölését a a Galápagos-szigeteki tengervédelmi területen belül, mely megtiltja a halászatot további 40.000 km2-es területen, a szigetcsoport északi tagjai - Darwin és Wolfon - körül, mely egyúttal bolygónk leggazdagabb cápa-élőhelyének védelmét is jelenti!
8. Kambodzsa bejelentette az első, 415 km2-es tengervédelmi területének létrehozását, a Koh Rong Szigetvilágban.
9. Palau beszámolt a 2014-ben kezdeményezett nemzeti tengervédelmi területének létrehozásáról, mely megtilt mindennemű kiaknázást - beleértve a bányászati és a külföldi halászati tevékenységet a terület 80%-án, míg a maradék 20%-on kizárólag palaui halászati tevékenység folytatható, Palau lakosságának élelmiszer-ellátásának biztosításául.
10. Kolumbia bejelentette, hogy megnégyszerezi a Malpelo Flora and Fauna Sanctuary területét, ez további 20,237 km2-nyi védelmet jelent a világ egyik legnagyobb cápa élőhelyén!
Malajzia bejelentette a 10.000 km2-es, Tun Mustapha Park létrehozását, és egy projektet Park biztonsági rendszerének kiépítésére, amit az Egyesült Államok 250.000 USD-vel, míg a WildAid 50.000 USD-vel támogat.
11. Costa Rica bejelentette, hogy a Cocos-szigeti Nemzeti Park védett vizeit kiterjeszti újabb, kb. 10.000 km2-re, így majdnem megnégyszerezi a területet, mely többek között Fehérfoltú cápák, Cetcápák és Pörölycápák otthona. Málta bejelentette további 9 új tengervédelmi terület létrehozását, összesen kb. 3.450 km2-t jelent, mely többszöröse a 316 km2-nyi szigetország területének.
12. Srí Lanka bejelentette a több mint 292 km2-es Veduthalathiv Rezervátum mellett, további négy új, összesen 800 km2-nyi tengervédelmi zónát tengeri emlősök, koralloknak, vándorló és rezidens madarak számára.
13. Dél-Korea bejelentette újabb, 91,2 km2-es tengervédelmi terület kijelölését, ezúttal a Garimon öbölben, mely egyike a két régiónak, ahol veszélyeztetett státuszú, koreai pettyes fókák élnek, továbbá fontos ívó helye több hal fajnak. Ez a 25. dél-koreai tengervédelmi terület! Az ázsiai ország vállalta, hogy 2020-ig elérik a 32-t!
14. Thaiföld bejelentette egy 10 km2-es védett zóna létrehozását a Trat-öbölben élő delfinek számára, melyet a későbbiekben kiterjeszthetnek az öböl teljes, kb. 880 km2-nyi területére, védelmet biztosítva a dugongoknak és élőhelyeinek, beleértve egy tengeri emlős mentőközpont megnyitását Phuketben 2017-ig, valamint 2020-ig egy 400 km2-es Dugong Védelmi Zóna létrehozását Trang tartományban.
15. Marokkó 3 tengervédelmi terület létrehozását jelentette be, összesen 775 km2-nyi területen, Marokkó atlanti-óceáni és Földközi-tengeri partszakaszain. Továbbá 2018-ig egy negyediket, ahol tilos lesz a fenékhálós halászat.
16. Norvégia újabb 3 tengervédelmi területet határozott meg, összesen 170 km2-nyi területen.
17. Libanon kifejezte szándékát egy 30 km2-es tengervédelmi terület létrehozására.
18. Monaco bejelentette, hogy 563.000 USD-t (500.000 EUR) biztosít egy új vagyonkezelő alaphoz, Franciaországgal és Tunéziával, mely hosszú távú anyagi hátteret nyújt a mediterrán nemzetek számára, a már meglévő és leendő tengervédelmi zónák fenntartásához.
19. Ausztrália bejelentette, hogy további 41,95 millió USD-t (56,1 millió AUD) biztosít 4 éven át, hogy megerősítse tengervédelmi területeinek működését. Az anyagi támogatás támogatói kutatásokat, a zavartalan működést fogja szolgálni.
20. Srí Lanka még 2016 év végéig egy tengeri teknős-védelmi rezervátumot hoz létre, ahol a sérült teknősök találnak menedékre, gyógyulhatnak és egyben a helyi közösségek oktatási központja is lesz.
21. Franciaország bejelentette az Indiai-óceánon fekvő déli területein deklarált tengervédelmi területeinek 550.000 km2-re bővítését, továbbá szándékát a Clipperton-sziget körül létrehozandó tengervédelmi területre, és elkötelezte magát egy korallvédelmi projektre, mely felségvizeinek, korallállományának 75%-ra terjed ki.
Ezek fantasztikus hírek, azonban egy valamit nem fogalmaztak meg kellőképpen. Egy dolog egy óceáni / tengeri területet védetté nyilvánítani, de teljesen más azokat meg is védelmezni!
Szükséges a politikai és gazdasági motiváció ahhoz, hogy az ígéretek megvalósulhassanak.
A már létező Galápagos-szigeteki Tengeri Rezervátumnak nem sikerül megállítani a kb. évi 300.000 cápa kifogását, ahogy azt sem, hogy visszaszorítsa a növekedő helyi halászatot, mely paradox módon a szigetekre érkező öko-turisták tömegét hivatott élelemmel ellátni...
Costa Rica Cocos-szigete évtizedek óta tengervédelmi rezervátum, de a rosszul felszerelt parkőröknek nincs elegendő erőforrásuk a jelenlegi védendő területek felügyelésére sem.
A Sea Shepherd évtizedek óta jelenti az orvhalászati tevékenységek koordinátáit, anélkül hogy bármilyen választ kapott volna a hatóságoktól. Egészen mostanáig! És ez is csak azért változott, mert válaszolniuk kellett arra, hogy mi nagy csinnadrattával üldöztük és szembeszálltunk az orvhalász-bandákkal a nyílt tengereken.
Indonézia és Chile radikális intézkedést tett, megsemmisítették az illegális halászhajókat, de máshol az orvhalász-flották gyakorlatilag szinte büntetlenül fosztogatnak, és USD milliárdokat kaszálnak.
A Sea Shepherd erőfeszítései az illegális halászati tevékenységek felszámolására sikeresek, a hiányzó anyagi fedezet és támogatás ellenére. Ugyanakkor hálásak vagyunk és köszönetet mondunk az együttműködő támogatásért Mexikó, Gabon, Ecuador, Olaszország, Sao Tomé és Indonézia haditengerészetének, valamint az Interpol utóbbi időkben végrehajtott együttműködéséért!
És igen vannak intézkedések, de ez nem elég, közel sem elég és még csak nem is eléggé gyorsak.
Óceánjaink haldoklanak! A halak 90% eltűnt. A tengerek egyre szennyezettebbé vállnak kémiai vegyületekkel, műanyaggal, olajjal, radioaktív sugárzással, nem is beszélve a klíma változás hatásairól. A tengeri emlősök és madarak éheznek.
Ezek a bejelentések és kötelezettségvállalások csodálatosak és valóban nagy előrelépésnek számítanak ahhoz képest ami az előző generációk alatt zajlott. Ez bizonyítéka az egyre növekvő aggodalomnak és nem akarjuk ezen vállalások fontosságát csökkenteni.
De meg kell értenünk, hogy önmagukban a vállalások nem teljes értékűek a megoldásokkal! Többet kell tenni, és hamarabb, sokkalta hamarabb!
Az illegális és szabályozatlan halászatot nem olyan nehéz felkutatni, és egyre könnyebb lesz a Mr. DiCaprio által bejelentett technológiával.
Ettől függetlenül, a kulcs a végrehajtásban rejlik, és ez alatt a járőrözés, az elrettentő mértékű büntetések és a korrupció felszámolását kell értenünk!
Mi első kézből ismerjük és tapasztaltuk ezt a fajta korrupciót és a legtöbb országban a legmagasabb szintekig ér el.
A Sea Shepherd nem volt jelen a Washington D.C-ben rendezett konferencián - ,,ez nem egy olyan tárgyalás volt ahol kalózokat fogadnának - közölték, ami végtére is érthető. Amúgy sem vagyunk nagy hívei a konferenciáknak.
Nem konferenciákra van szükségünk, hanem tettekre. Vannak hajóink. Vannak önkénteseink, és ami a legfontosabb, meg van a bátorságunk, a képzeletünk és a szenvedélyünk, hogy változtassunk.
Az elkövetkező évre, Sea Shepherd folytatja beavatkozásait az illegális tevékenységek ellen az egész bolygón, hajókkal és legénységgel az Atlanti-, Csendes-, Déli- és az Indiai-óceánon, valamint a Földközi-tengeren.
Jövőre lesz 40 éve, hogy létrehoztam a Sea Sheperdet, az orvvadászat és orvhalászat elleni szervezetet. A meglévő erőforrásainkkal a törvények és gyakorlatiasság keretein belül tevékenykedünk.
Taktikáink lehetnek néha vitathatóak, de mindenesetre bizonyítottan sikeresek. Úgy érünk el eredményeket, hogy nem okozunk sérüléseket. Leállítjuk az illegális tevékenységeket és életeket mentünk, miközben a tengeri rezervátumok integritását védelmezzük.
Nem zavar, ha vitathatóak vagyunk. Szeretem magunkat a tengeri természetvédő mozgalom ,,éjszakai hölgyeinek hívni magunkat. Sok ember ért velünk egyet titokban, de inkább nem mutatkoznának velünk a nappali világosságban. És ez így rendben is van, mert egy mozgalom ereje a sokféleségében rejlik.
Mégis évről évre egyre több nyílt támogatás kapunk, ahogy az emberek látják, ahogy az előrejelzéseink beteljesülnek és látják az eredményeit is beavatkozásainknak.
Tavaly, az USA külügyminisztere, John Kerry és az Interpol hálásak voltak a Sea Sheperdnek amiért felszámoltuk a Déli-óceáni sügér orvhalászokat.
Biztatás és támogatás érkezett még Ecuador, Gabon, Indonézia kormányától; az olasz, hondurasi, francia rendőrségtől; és Mexikó elnökétől.
Ebben a pillanatban több mint 100 önkéntesünk van a tengeren 9 különböző hajón. Önkénteseink vannak Costa Ricában, Hondurason, Floridában, Japánban és a dán Feröer-szigeteken.
40 évnyi agresszív, de erőszakmentes taktikánk - mely során egyetlen sérülést sem okoztunk - sikeresnek bizonyult!
A Sea Shepherd egy növekvő globális mozgalom és hálások vagyunk azon nemzeteknek, akik részt vettek a Washingtoni konferencián, amelyen növelték a védett zónákat, ezzel növelve pár fokkal számunkra a felhatalmazásunkat, hogy megállítsuk a bűnözőket, akik továbbra is kizsákmányolják óceánjainkat, anélkül, hogy a természet törvényeit és humán társadalom törvényeit figyelembe vennék!”
Csatlakozzatok a Sea Shepherd facebook közösségeihez, hogy első kézből értesüljetek a világ óceánjainak élővilágát érintő kérdésekről, a Sea Shepherd egyedülálló munkásságáról és Paul Watson kapitány elgondolkodtató és olykor szórakoztató kommentjeiről:
Sea Shepherd Hungary
Sea Shepherd
Paul Watson
Óceánok konferenciája weboldal
Fotók:
Cliff Owen./AP
http://ourocean2016.org/#event
Szedres őszibarackos turmix
Anyáéktól volt szedrünk, a Nutribullet pedig úgyis elő volt véve a Flóra papija miatt. A gépet Anyától kaptam, még pár éve. Kevés dologra használtam, igaz azokra tökéletes. Például a magtejfölök készítéséhez, mert iszonyú erős. 1-2 perc alatt tökéletes állagú lesz. Vagy a mogyorókrém. Nem Nutella, mert ehhez a géphez mindenképpen szükséges folyadék, de nagyon finom tud lenni. Veri a turmixgépeket simán. Csak a gép hangja ne versenyezne egy felszálló készülő repülőgép felpörgő turbináival! (Ez most komoly, fél perc alatt elkészít mindent, de leállításig másik szobában érdemes tartózkodni.) Az ilyen turmixok olyan finomak tudnak lenni egyébként, gyorsan készen van, nem kell sokat mosogatni, valahogy mégis ritkán készül. Pedig gofrira, vagy palacsintára is elkészíthető így öntet. Hozzávalók: Ugyan. Ami van otthon. Lehet az alma, őszibarack, szeder például, ahogyan nekünk volt. De a banánt is fel lehet dobni a szederrel. Vagy hozzáadni az őszibarack szederhez egy kis mandulát, kesudiót. Akinek nincs Nutribullet-je, se történik semmi. A mandulát esetleg darálja meg előtte, ha pl. a turmixgépe, vagy a botmixere nem túl erős. Annyi, hogy a szedreset érdemes a finnyásabbaknak a magja miatt átszűrni. Ha gyors és komplett reggelit akarunk üvegből, negyed óra alatt szárazon pirítsunk meg finoman egy kis zabpelyhet lábasban, vagy tegyük a sütőbe. (A gabonaféléknek negyedóra hőkezelés kell ahhoz, hogy a szervezet meg tudja emészteni!) Abból rakjunk a pár kanállal a gyümölcsökhöz és magokhoz.
Horchata, a mexikói frissítő
Most egy 22 éves történet következik, és rólam és erről az italról szól. Aki csak a receptért jött, nyugodtam görgessen le, az sokkal rövidebb. ;)
Zsenge koromban az első "felnőttes" nyaralásomon voltam külföldön, immár szülők nélkül. Spanyolország, Costa Brava, őrült meleg, és minden kávézóban, étteremben ott az horchata (ejtsd: orcsátá), ami az összes üdítőnél jobb volt: hűsített, simogatott, sőt, pótolta a melegben elvesztett sókat is. Hazaérve elhatároztam: megcsinálom.
Pár hétig próbálkoztam, persze nem sok sikerrel. Tehéntejből kotyvasztottam vízzel, és minden elképzelhető ízesítővel. Naná, hogy soha nem lett belőle horchata.
Aztán vége lett a nyárnak, és rejtély maradt, hiszen akkor még nem volt internet, hogy beüssem a Google-ba... Hova fordulhattam volna? Nem ismertem egy spanyolt sem. Mentem volna be a spanyol nagykövetségre? :) Hívtam volna fel a különleges tudakozót? Egyik se jutott eszembe. Ezt a fajta információhiányt ma már elképzelni is nehéz. De pont ennek köszönhetően az horchata lett számomra maga a misztikum, az áhított, de soha meg nem szerzett, a legnosztalgikusabb ital a földön.
Aztán elfelejtettem az egész ügyet, csak majd 20 évvel később került elő. Egy munkahelyi spanyol "team" váratlanul szóba hozta a horchatát. A pillanat lelassult, a hangok elmélyültek, beborítottak az emlékeim, és minden távolabb került körülöttem. Az emlékek pedig mintha az előző életemből törtek volna elő, ami persze így is volt valamennyire.
Alig hittem el, hogy pont akkor, és pont egy munka fölötti beszélgetés alatt fogom megtudni a titkot. És az állam leesett, hogy tej nincs is benne, hanem rizs. Vagy mandula.
Hohó! Szép az élet, a spanyol világ hagyományos, és legnépszerűbb üdítője egy vegán és teljesen egészséges ital. VIVA!
Hozzávalók fél liter italhoz:
[...] Bővebben!
Csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (mindenmentes, vegán) A FAL-NI, a FALafel és tócsNI szó házasságából született, általam kreált, nem létező szó. Nem tudtam eldönteni, hogy az elkészült étel inkább falafel vagy tócsni. Az alapanyagot tekintve az arab, csicseriborsós falafelre hasonlít, míg formára és ízvilágra inkább a magyar tócsnira, lepcsánkára, cicegére. Addig-addig gondolkoztam rajta, hogy melyik névvel illessem ezt a receptet, míg úgy döntöttem mindkettővel. :-) Az étel ötlete egyébként úgy jött, ahogyan nagyon sok másik étel a konyhámban. Megnéztem mi van itthon, milyen zöldségeknek lenne szüksége gyors felhasználásra, milyen alapanyagokat menthetek meg a kukába landolástól. Nem szeretek ételt kidobni! Ritkán is teszem! :-) Minden felhasználható valamiben, csak szabadjára kell engedni a fantáziánkat... mint például a FAL-NI esetében. ;-) karotin turmix Korábban már bemutattam nektek a mosolygós cukkinis tócsnit itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon, ennek szerettem volna elkészíteni egy sajtmentes, vegán változatát. A csicseriborsó konzervet pár hete vettem, hogy majd spenótos humuszt készítek belőle, de aztán ez a terv elmaradt. Sárgarépa mindig van itthon. Főleg, mert gyakran készül belőle csodafinom, energetizáló karotin turmix (sárgarépa+narancs+víz). :-) Ez a három alapanyag pedig megalapozta a csicseriborsós-cukkinis-sárgarépás FAL-NI hozzávalóit, amit aztán Balázs jóízűen be is falt, pillanatok alatt. ;-) csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (mindenmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (2 személyre) - 2 db közepes méretű cukkini - 2 db közepes méretű sárgarépa - 1 db (bio) csicseriborsó konzerv - 1 nagy marék friss petrezselyem - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 tk (frissen) őrölt római kömény (római, nem sima köménymag) - Himalája só, őrölt fehér bors, 1 ek mustár - kb. 6 ek csicseriborsóliszt - 1 ek útifűmaghéj - 1 ek lenmag - (elhagyható - 2 ek fekete vagy fehér szezámmag) csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (mindenmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS A cukkinit és a sárgarépát meghámozzuk, megmossuk, majd 1-1 db-ot lereszelünk a nagy lyukú reszelőn. A másik sárgarépát és cukkinit, a csicseriborsóval az aprítógépben / turmixgépben pépessé dolgoztatjuk a fokhagymával. (Csicseriborsót lé nélkül használjuk fel!) A friss petrezselymet apróra vágjuk, egy nagy tálban hozzáadjuk a cukkini-sárgarépa-csicseriborsó-fokhagyma pépet, a reszelt sárgarépát és cukkinit, a fűszereket tetszés szerint, az útifűmaghéjat és a csicseriborsólisztet. (Én tettem hozzá fekete és fehér szezámmagot, de ez kihagyható lépés.) Az egészet alaposan összekeverjük majd állni hagyjuk egy 15 percet, hogy az útifűmgahéj elvégezhesse a dolgát és megszívja magát folyadékkal. Egy teflon palacsintasütőben, kevés kókuszolajon, közepes lángon kisütjük a tetszés szerinti méretű FAL-NI "pogácsákat". Mindig legyen alatta kókuszolaj, mert abban tud szépen megpirulni, anélkül leég. Fordítsuk meg és mindkét oldalán süssük meg őket. Tálalhatjuk növényi tejföllel vagy fokhagymás szójajoghurttal, de önmagában is nagyon finom. csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (mindenmentes, vegán) Táplálkozz, ne csak étkezz a hétköznapokban is! :-) Megjegyzés1: Az elején vékony, tenyérnyi méretű "plecsniket" kanalaztam a serpenyőbe, de hamar rájöttem, hogy úgy szétesnek, amikor megfordítom őket. Majd kipróbáltam, hogy vastagabbra formázom őket és így már könnyedén megtudtam fordítani, anélkül, hogy széttörtek volna a FAL-NI-k. ;-) Megjegyzés2: Sokkal illatosabb és finomabb a római kömény, ha frissen daráljuk meg a felhasználni kívánt mennyiséget. Érdemes otthon tartani egy egyszerű kávédarálót, melyben a fűszereket frissen megőrölhetjük mielőtt az ételekbe tesszük őket. csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (mindenmentes, vegán)
Bolognai vega módra :)
Nem akartam feltenni a blogra, mert dolgom, mint a tenger, de ez annyira finom, hogy nem szabad holnapra elfelejtenem, hogy csináltam??? Hozzávalók 2 személyre: 1 kisebb cukkíni (spagetti gyanánt? ) ” Darált húsos” középső részhez: 3 ek áztatott szotyi 3 ek leforrázott kuszkusz 1 sárga paprika 1 kisebb fej vöröshagyma 1 cikk fokhagyma 1 ek […]
Vegán, búzacsírás sárgabarack gombóc
Ne gondoljátok azt, hogy egy gyümölcsös gombóc készítése nagyon nehéz lenne. Szerintem nem lehet elrontani, csak az elkészítése egy kis odafigyelést igényel. Ha betartod a leírtakat, biztosan neked is sikerülni fog. Hozzávalók: - 50 dkg héjában megfőtt burgonya - 10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 10 dkg fehér tönkölyliszt - 1 evőkanál olívaolaj vagy kókuszolaj - 1 evőkanál tönköly búzadara (gríz) - csipet só - kb. 10 db érett sárgabarack - fahéj, kókuszvirágcukor Morzsa: - kb. 10 dkg búzacsíra - kb. 10 dkg darált dió - 1-2 evőkanál kókuszcukor - 1/2 mokkáskanál fahéj - 1 evőkanál kókuszolaj Elkészítése: A morzsához a darált diót a kókuszolajon folyamatos kevergetés mellett picit pirítsuk meg, éppen csak annyira, hogy enyhén illatos legyen. Vegyük le a tűzről, picit hagyjuk hűlni, majd szórjuk bele a búzacsírát, a cukrot és a fahéjat.Közben a héjában megfőtt burgonyát még melegen krumplinyomóval törjük át. Hagyjuk teljesen kihűlni!Szórjuk bele a lisztet, a darát, a sót, és az olajat is csorgassuk bele.Gyúrjunk belőle egy ruganyos tésztát.Kilisztezett deszkán nyújtsuk ki kb. 0,5 cm vastagra, és kockázzuk fel mintegy 8 cm-esekre. No, nem kell mérni, csak úgy szemre. :) Persze ez függ a barack méretétől is, de én jobban szeretem a max. pingponglabda méretűeket.A barackot magozzuk ki, szórjunk rá kókuszcukrot és fahéjat. Jól forgassuk össze. Ez lesz a töltelék.Mindegyik kockatésztára tegyünk egy cukros barackot, és ügyesen gombócozzuk.Lobogó, enyhén sós vízben főzzük ki, de ne egyszerre. Amikor feljön a gombóc a víz tetejére, még utána úgy 4-5 percig főzzük.A lecsöpögtetett gombócokat forgassuk meg a búzacsírás morzsába.
Zöldborsó minden mennyiségben
2016. június 23. Dulmina tündérkonyhája
Igen jó termésünk volt idén zöldborsóból, ezért az utóbbi időben szinte minden nap terítékre került valamilyen formában. Most a kedvenceinket szedem csokorba, hogy ne merüljön feledésbe: Paprikásborsó kölessel (köles, zöldborsó, pirospaprika, só, olaj, víz, zöld fűszer - lehet zsenge répával, gyökérrel, karalábéval, újhagymával tarkítani) Zöldborsós barna rizs (barna rizs, olaj, só, víz,
Vörösboros bolognai szejtánnal
Úgy éreztem, hogy ilyen hosszú alkotói szünet után illene minimum valami észveszejtően kreatív egzotikummal előhozakodnom. Nos, a szóban forgó fogásnál már csak egy salgótarjáni nászút kreatívabb és egzotikusabb ajándék. Kárpótlásul egy olyan recepttel hozakodtam elő, melynek fontos alapanyaga, a szejtán pünkösd hétfőn pofonegyszerűen beszerezhető. Csupán egy pajszer kell hozzá, amivel felfeszegetjük a legközelebbi biobolt ajtaját. Előkészíti szolgalelkűen: 100 g szejtánpor 3 ek szójaszósz 1 dl langyos víz 250 g spagettitészta 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 tk szárított oregánó 1 tk szárított bazsalikom 4 ek sűrített paradicsom 1,5 dl vörösbor só/bors Szejtánt hegesztünk az itt leírt módon. Ha elkészült, 2 centis kockákra nyiszatoljuk, majd egy aprítóban kíméletlenül ledaráljuk. 2 ek olívaolajon megpirítjuk, majd hagyjuk békében. A tésztát ugye már ezen művelet megkezdése előtt feltettük főni. Egy másik edényben nagy műgonddal megpároljuk a felkockázott hagymát, hozzáadjuk az összetört fokhagymát, a paradicsompürét, a vörösbort, majd a fűszereket, és pár perc után hanyagul beleborítjuk a darált szejtánt. Jó 4-5 percig pároljuk, majd az elegyet boldogan a megfőtt tészta tetejére helyezzük.
Mogyorós töltött alma és muffin a töltelék maradékából
Ritkán pepecselek vele, pedig valójában nem vesz sok időt igénybe az elkészítése, csak általában sajnálom megsütni az almákat. Azonban egészségesebb süti alternatíva lehet, és finom is. Dióval is készíthető, de mogyoróval igazán különleges. A vegán töltelék maradékát általában muffin papírba helyezem, és kisütöm. Sosem lehet pontosan úgysem kiszámolni, mennyi is kell belőle, hiszen néha kisebb, máskor nagyobb lyukat sikerül faragni az almákon. (Legalábbis nekem, és különben is szeretem a töltelékét :) ) Candidások savanykás almát válasszanak, és a gyümölcscukor helyett xilitet, eritritet, vagy sztíviát használjanak. Általában szíviával főzöm meg a kölest, és kevés xilitet adok hozzá a mogyoróval. Hozzávalók: 8 db keményebb húsú alma 15 dkg darált török mogyoró 2 ek olivaolaj 1/2 bögre köles 2 ek növényi tejpor 3 ek gyümölcscukor vagy xilit 1 kk vanília por 1/2 citrom reszelt héja 1 csipet só A kölest háromszoros mennyiségű vízben vaníliával, sóval és citromhéjjal megfőzzük 20 perc alatt. A mogyorót megdaráljuk, az almákat kicsumázzuk. Vannak erre külön eszközök is, de egy hegyesebb késsel simán ki lehet vágni a közepét. Amikor a köles megfőtt, belekeverjük a cukrot, olajat és a tejport, némi hűlés után a mogyorót is. A masszát azután szépen belekanalazzuk az almákba. A maradék töltelékből vizes kézzel gombócokat formázunk, amiket muffin sütő formába helyezünk. Az almákat sütőpapírral bélelt kis tepsibe helyezzük, és a muffinokkal együtt bő fél óra alatt közepes hőfokon megsütjük, míg a töltelék kissé megpirul.
Quinoás müzliszelet csokiöntettel
Valami édességre vágytak a lányaim. Ilyenkor szétnézek a kamra mélyén, hogy milyen alapanyagokat tudnék felhasználni. Igazán finom müzli lett belőle, bár legközelebb teszek bele úgy 2 evőkanál darált arany lenmagot. De egy reszelt almával is megér egy próbát. :) A hűtőben jó az állaga, de szobahőmérsékleten kicsit morzsálódik. De csak ennyi baj legyen... így is elfogyott. :) Hozzávalók: - 20 dkg aprószemű zabpehely - 5 dkg zabliszt - csipet himalája só - 1/2 mokkáskanál vaníliapor (vagy fél rúd vanília kikapart belseje) - 10 dkg datolya - 1 banán - 10 dkg kókuszolaj - 10 dkg dió - 4 dkg puffasztott quinoa - 1/2 bio narancs reszelt héja (vagy 4-5 csepp narancsolaj) - 1 kisebb narancs leve Csokiöntet - nyers csokijó krémesre darált kesudió (vagy 1 evőkanál kesudiókrém), de mogyorókrémmel is el tudom képzelni :) Elkészítése: Először is melegítsük elő a sütőt, úgy 180C fokra. Egy tálban keverjük össze a zabpelyhet, a lisztet, a sót és a vaníliát.Tegyük aprítógépbe a puha datolyát, a banánt és az olvasztott kókuszzsírt. Nyomjuk bele a narancs levét is. Pürésítsük simára. Öntsük ezt a keveréket a száraz hozzávalókhoz. Adjuk hozzá a durvára tört diót és puffasztott quinoát. Reszeljük bele a narancs héját is.Jól keverjük el. Öntsük bele a müzli keveréket a sütőformába, majd kézzel alaposan nyomkodjuk bele. Süssük 180C fokon 20-25 percig, amíg aranybarna lesz a teteje, a széle kicsit megpirul.Ha kihűlt, kenjük rá a kesudiós csokit.
Vegán csokoládétorta sütés nélkül
Gondolkoztál már azon mennyivel könnyebb lenne úgy nekiesni egy csokoládétortának, hogy tudod, utána biztosan nem lesz bűntudatod? Ilyen a vegán csokoládétorta.
Olyan, amiből sokat ehetsz, mégse hízol, ami egészséges és még szuper finom is!
Ha engem kérdezel, én régebben mindig is egy ilyen tortáról álmodoztam. Tudom egy kicsit fanatikus vagyok, de szerintem sokan vagyunk ezzel így, akik szeretik az igazán finom csokit. A jó hír az, hogy létezik ez a vegán csokoládétorta és a legnagyobb örömmel osztom meg most veled a receptjét, hogy te is részesülhess ebben a csodában, ha csak pár percig is (Nálunk legalábbis eddig tartott). Egy torta mely testnek és léleknek egyaránt jót tesz, a szó legszorosabb értelmében.
Készítsétek, fogyasszátok, élvezzétek!
Vegán csokoládétorta hozzávalók
Vegán csokoládétorta tortaalap:
100 g kimagozott datolya
85 g mandula
25 g kókuszreszelék
1 ek. kakaópor
csipet só
Vegán csokoládétorta tortakrém:
85 g kesudió (előző este beáztatva. ha nagyon sietsz, forró vízbe áztasd 1-2 órára)
1 db banán
2-3 ek. juharszirup
2 ek. kakaópor
3 ek. kókuszzsír
1 dl kókusztejszín (magas zsírtartalmú)
125 ml/ fél csésze mogyoróvaj
Vegán csokoládéöntet:
1 ek. kakaópor
1 ek. olvasztott kókuszzsír
1/2 ek. juharszirup
Vegán csokoládétorta elkészítése:
- Áztasd a datolyát kb. 15 percig forró vízbe, míg jól megpuhul. Eközben a mandulát daráld finomra. Add hozzá a megpuhult datolyát, a kakaóport, a sót, a kókuszreszeléket és keverd addig, amíg egy teljesen egynemű masszát kapsz.
- Egy 18 cm-es tortaformát bélelj ki zsírpapírral, majd az aljában egyenletesen terítsd szét a datolyás alapot.
- Egy tálkába öntsd bele a kókuszzsírt, a kókusztejszínt, a kakaóport, a juharszirupot, a mogyoróvajat és habverővel verd könnyű krémmé.
- Egy turmixgépbe öntsd bele a kapott krémet, a kesudiót és a banánt, majd pár percig magas fokozaton turmixold az összetevőket amíg teljesen egyneművé nem válik az csokoládés massza.
- Miután elkészültél, öntsd a datolyás alaprétegre a masszát, majd kb. 4 óra hosszára tedd hűtőbe. Én az utolsó egy órára fagyasztóba szoktam tenni, így hamarabb készen van.
- A csokiöntethez a hozzávalókat egy tálkában összekeverem, majd a torta tetejére csorgatom. Díszítésnek még kakaóport, epret, pisztáciát és virágokat használtam.Jó étvágyat!
Epres-rebarbarás zabsüti akár reggelire is (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán)
Mostanában nem sok időm volt a blogra. Ne haragudjatok érte. Pedig a konyhám nem porosodik, és készülnek a finomabbnál finomabb, egészségtudatos ételek. Elég sok pozitív változás lesz a közeljövőben az életemben, ami majd a blogot is illeti. De addig is igyekszem bepótolni a lemaradást, és ezért ma és holnap is hozok egy-egy receptet nektek. :-) epres-rebarbarás zabsüti (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán) Végre itt a tavasz, ami nálam a várva várt eper szezon és pár éve már rebarbara szezon is. Imádom mindkettőt! ;-) Itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon beavattalak már titeket egy nagyon egyszerű, tápláló, vitaminban gazdag és ízletes, epres, nyers vegán pohárkrém elkészítésének a rejtelmeibe, illetve készült már nagyon epres-nagyon mákos tortácska és még a kezdetekkor egy nagyon egyszerű epres torta is (ezen most már nevetek). A tavalyi évben együtt elkészítettük ezeket a mennyei rebarbara-narancs lekváros, diós, vegán, gluténmentes muffinokat. Mondanom sem kell, hogy azóta kb. ezerszer elkészültek itthon, és már számos barátom és ismerősöm is belépett a rebarbara kedvelők táborába ezeknek a muffinoknak a hatására. Ha te még nem kóstoltad őket, ne habozz kipróbálni! ;-) eper és rebarbara Az eper és rebarbara idei megjelenésével azonnal rávetettem magam ezekre a tavaszi ízekre. Mostanában ritkán eszünk süteményeket, de az édes reggeliket szívesen fogyasztjuk. Nagy kedvenc a zab, különböző formákban elkészítve. A zab tökéletes reggelire, mert tápanyagban gazdag, lassan felszívódó szénhidrátforrás, mely hosszú órákra biztosítja a jóllakottság érzést. És nem csak az "érzést", de a tápanyagokat is. Az emésztésünkre is jó hatással van, és számtalan formában elkészíthető. Például kásaként így vagy energiaszeletként így. Ezen jótékony hatásainak hála mosolygósan indulhat a napunk. :-) Az eper - rebarbara párosból és az igényből, hogy valami zabos reggeli készüljön belőle, megszületett ez az abbahagyhatatlanul finom epres-rebarbarás zabsüti. Laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán, reform és a megfelelő édesítőszert használva még diétásnak is mondanám. Önmagában a zab gluténmentes gabona, de egyes gluténérzékeny gyomrokban érzékenységi reakciókat válthat ki. A gluténmentes étrenden élők csoportja két táborra oszlik zab szempontból. Egyik részük fogyaszthat szigorúan gluténmentes zabpelyhet, a másik csoportjuk nem. Mindenki ki-ki maga döntse el, hogy mit szól hozzá az ő teste? Mert mint azt már jól tudjuk, soha ne másra hallgassunk, hanem csakis magunkra. Minden szervezet más, így a testünk az egyetlen, aki tudja, mi kell neki! Hallgass a tested jelzéseire, ne mások véleményére! ;-) A receptet ezen az oldalon láttam meg először, és egy kis módosítással ez lett belőle! Fogadjátok sok szeretettel! :-) Nálunk nagy kedvenc lett, és mindig szomorúan kapargatjuk a tányért, miután elfogyott... epres-rebarbarás zabsüti (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (4 személyre) tésztához: - 80 g kókuszcukor (egyéb tetszés szerinti édesítőszer) - 150 g kókuszzsír (puha, de nem folyós állagra felolvasztva pl.: a napon) - 100 g (barna) rizsliszt - 1 db bio citrom reszelt héja (kezeletlen héjú) - 200 g darált zabpehely (szigorúan gluténmentes az arra érzékenyeknek) - 50 ml tetszés szerinti növényi tej (pl.: mandulatej, rizstej stb.) - csipet Himalája só - csipet őrölt szegfűszeg, 1 kk őrölt fahéj "krémhez": - kb. 300 g friss eper - kb. 300 g friss rebarbara - 70 g kókuszcukor (egyéb tetszés szerinti édesítőszer) epres-rebarbarás zabsüti (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS Daráljuk le a zabpelyhet a kávédarálón. Adjuk hozzá a rizslisztet, a kókuszcukrot, a fűszereket, a reszelt citrom héját és puha kókuszzsírt. Gyúrjuk össze kézzel az egészet egy nagy gombóccá. Úgy tűnhet, hogy szétesik, de ne adjuk fel, gyúrmázzunk csak, és meglesz az a gombóc. Ezután hagyjuk állni 30 percet. Közben a rebarbarát megtisztítjuk. Levágjuk a száraz végeit és vékonyan lehúzzuk a rózsaszínes héjat. Megmossuk, majd kb. 0,5 cm széles szeletekre vágjuk. Megmossuk és kicsumázzuk az epret, majd felkarikázzuk kb. 0,5 cm széles szeletekre. Az így elkészült rebarbarát és epret ö sszekeverjük a 70 g kókuszcukorral. Kiveszünk ebből a cukros gyümölcsös tálból egy bögrényit, amit leturmixolva, pépként visszaborítunk a feldarabolt csümölcsökhöz. Alaposan összekeverjük. Így egy szaftos, de mégis gyümölcsdarabos "krémet" kapunk. Hozzáadunk 2 ek zabpelyhet, elkeverjük, majd hagyjuk állni egy 15 percet. A megpihent tésztagombócból lecsipünk egy kisebb ökölnyit, és félretesszük. A többi tésztát pedig egy sütőpapírral kibélelt tepsibe nyomkodunk úgy, hogy egy kis pereme is legyen a tésztának. 180°C-ra előmelegített sütőben 10 perc alatt elősütjük a süti alsó részét. Miután elősült, kivesszük a sütőből, ráborítjuk a cukros-epres-rebarbara tölteléket, majd a tetejét "megszórjuk" a félretett és lecsipett tésztával. epres-rebarbarás zabsüti (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán) Visszatoljuk az egészet a sütőbe és kb. 30 perc múlva már kész is. Mennyei illatok fogják jelezni a süti elkészültét. Fogyaszthatjuk melegen, de akkor nem lesz könnyen vágható, vagy hagyjuk kihűlni (esetleg hűtőben dermedni), és akkor szépen szeletelhető lesz a sütemény. (Én előző nap szoktam elkészíteni, éjjelre beteszem a hűtőbe. Reggel csak fel kell kicsit melegíteni, és már fogyasztható is.) Mennyivel jobb egy ilyen reggeli, mint egy sápadt szendvics, nemde? ;-) Jó étvágyat hozzá! ;-) epres-rebarbarás zabsüti (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán) TÁPLÁLKOZZ, NE CSAK ÉTKEZZ! :-) Megjegyzés: "100 g rebarbara mindössze 16 kilókalóriát tartalmaz. Hasznos növényi rostokat, tartalmaz, továbbá értékes cseranyagokat, flavonoidokat, polifenolokat. A vitaminok közül pedig bőségesen van benne A-, B1-, B2- és C-vitamin és niacin. Ásványi anyagai közül kiemelkedően sok kálium, kalcium, foszfor, magnézium, vas és szelén benne." Bővebben a rebarbaráról a Házipatika oldalán olvashattok. epres-rebarbarás zabsüti (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán)
Egyszerűen finom tavaszi zöldségleves
2016. május 2. Dulmina tündérkonyhája
Aktuális kedvencem ez az egyszerű, de ízletes és tartalmas leves: Friss, zsenge zöldségféléket - karalábét, gyökeret, répát stb. - feldarabolok, és kevés olajon (vagy vajon) megfuttatom. Bulgurt szórok hozzá, azzal is pirítom még pár kavarásnyit, majd felöntöm vízzel, és pici sóval ízesítem. Körülbelül tíz perc elteltével, amikor a zöldség már majdnem puha, hozzászórok jó sok apróra vágott
Kókuszos szelet eperrel (nyers)
Ezt a süteményt nem egyszerűen jó falatozni, de igen egészséges is. Bizonyítéka, hogy a nyers táplálkozás során is fogyaszthat az ember süteményt, édességet, nem csak füvet legel. :) Ha van még a fagyasztóban elfekvőben némi eper, a következő süteményt feldobhatod vele (amúgy nélküle is elkészítheted). De ha éppenséggel eperbefőttet szeretnél használni, az is megfelel. Szintén korábban elkészített recept következik, amihez eperbefőttet használtam, amit nem én tettem el. (Inkább fagyasztva teszem el.) Valamilyen társasági alkalomra vittem, s meglehetősen gyorsan elkapkodták a tálcáról az emberek. Nyers sütemény, így igazán egészséges, és mivel tömény (olajos magvak és kókusz alkotják a nagy részét), nem tud belőle sokat enni az ember. Viszont nem kell sütni, gyorsan elkészülsz vele.
A recept:
Hozzávalók:
- 15 dkg olajos mag
- 8-10 szem datolya vagy ennek megfelelő mazsola vagy aszalt szilva
- útifű maghéj (2-3 kanál, de ha túl folyékony, többet is felvehet)
- 12 dkg kókuszreszelék
- víz
- méz/banán/szirup
- kókuszzsír vagy kakaóvaj (3-4kanál)
- kakaópor vagy karobpor
- folpack
- eper (friss, fagyasztott vagy befőtt)
Elkészítés:
Az alap: az olajos magvakat jó alaposan megdaráljuk. (Lenmagot, diót használtam leginkább, de elkészíthető mandulával is.) A datolyát felaprítjuk, meleg vízbe beáztatjuk, majd ha felpuhult, a vizet leszűrjük róla és gyorsraprító gépben pépesre daráljuk. Ezt hozzákeverjük az olajos mag őrleményhez. Egy kevés vizet adunk még hozzá, majd előveszünk egy tortaformát vagy egy tepsit/tálcát és folpackkal kibéleljük. Ezután az aljába nyomkodjuk a nyers tésztát. Hűtőbe tesszük.
Kókuszos krém: A kókuszreszelékeket felöntjük annyi vízzel, hogy épp ellepje. Kicsit átforgatjuk kanállal. Mikor ázott egy rövid ideig, a turmixgépbe tesszük. Attól függően, hogy banánnal vagy mézzel édesítjük, azt is teszünk hozzá (banánt felkarikázva). Indulhat a turmixolás. (Ezt nehezebben viszi valamivel a turmixgép.) Amikor láthatóan összeturmixolódott, ehhez is adunk kb. 2-3 evőkanálnyi útifű maghéjat. Zselés, habos állagot ad neki.
A kókuszos krémet elsimítjuk a sütemény alapján. Hűtőbe tesszük.
Csokimáz : Folyékony kókuszzsírt (vagy kakaóvajat) kikeverünk karob vagy kakaóporral, mézet és/vagy biocsicsóka sűrítményt/ agavé vagy datolya szirupot/ mézet keverünk hozzá. Ezt a kókuszos réteg tetejére simítjuk. Érdemes ezt követően rögtön felszeletelni, a szeletek tetejére egy-egy szem epret tenni és utána hűtőbe tenni, hogy dermedjen egy-két órán keresztül.
Fehérborban párolt zöldségek kapribogyós majonézzel
2016. április 25. Vegán muflon
Néha bizony jólesik kiszakadni az utcai kaják fokhagymaszagú sikátorából, és áldozni a sznobéria oltárán. (És persze nem utolsó sorban úgy tenni, mintha tényleg tudnék főzni.) Így hát ezúttal egy kevésbé költséghatékony, de annál finomabb specialitással állnék elő, mindent az olvasóért alapon. Az meg rohadtul ne zavarja őket, hogy a hónap hátralévő részében olyan kajákon fogok élni, mint Rogerius püspök a tatárjárás alatt! A heti menü: Kedd - Felbontatlan meggybefőtt II. Ulászló idejéből; Szerda - Darált mák fél zacskó száraz kókuszreszelékkel; Csütörtök: Száraz csigatészta mozsárban összetörve (mert hogy ekkorra már a vizet is elzárják és kikapcsolják az áramot); Péntek - Kátránypapír-fecnik Piros Arannyal; Szombat -Kátránypapír-fecnik Piros Arany nélkül; Vasárnap - Május elseji lángosmaradék a Városligetben. Naszóvalakkor a hozzávalók: 2 db sárgarépa 5 szál spárga 1 fej édeskömény 1 db közepes cukkini 2 db póréhagyma A főzőlöttyhöz: 6 dl fehérbor (Lehetőleg ne olyan, amit nemrég téptünk ki egy Boráros téri punk kezéből!) 1,5 dl olívaolaj 2 babérlevél 1 nagy citrom leve 2 zellerszár hasábokra nyiszatolva 1/2 fej hagyma egészben só A vegán majonéz elkészítését itt pofáztam el. Na, ehhez lapátoljunk hozzá 2 ek felaprított kapribogyót. A zöldségeket - a spárga kivételével - mély beleéléssel felszeleteljük hosszában. Egy edénybe eltartott kisujjal beleöntjük a fehérbort, és addig melegítjük, míg ízlésesen gyöngyözni nem kezd. Ekkor belehelyezzük a főzőlé többi hozzávalóját, majd mikor már forr, beleoktojáljuk a sárgagépát és az édesköményt. Jó három perc múlva a cukkinit, a spárgát és a póréhagymát is a lébe fojtjuk, és további három-négy percig főzzük. Nem tovább, mert löttyedtek lesznek, mint egy Apostol-koncert a babosdöbrétei murcifesztiválon! Ezután egy csipesszel kiszabadítjuk őket, majd lelkiismeret-furdalás nélkül nyakon öntjük a majonézzel! (A főzőlötty mellesleg hűttőben tárolva később is felhasználható.) Friss kaporral dekorálhassa, aki ad az esztétikára!
Nyers földimogyorós-karamelles-csokoládés torta (vegán)
2016. április 20. Zizi kalandjai
Két hete volt I., vagyis apa születésnapja. Megbeszéltük Ádival, hogy készítünk meglepetéstortát apának. Előző nap pikk-pakk össze is dobtuk, mindent csak a robotgépben kellett darálni, aztán már mehetett is a fagyasztóba, mert nyers tortát készítettünk. Izgultam, hogy Ádi nehogy elkotyogja este apának, hogy a torta a mélyhűtőben van… ahogyan öcsém tette gyerekkorában, amikor apukám nagy születésnapi tortáját (januárban van a születésnapja) kiraktuk az erkélyre, hogy ne találja meg, ha hazaér.
Persze öcsém mivel indított, amikor apukám belépett az ajtón: “Apa, torta az erkélyen!” Szerencsénkre apukám úgy értette, hogy tolltartó az erkélyen… nem tudta mit kezdjen az információval, anyukám meg csak legyintett, hogy nem érdekes. Így a torta titokban tudott maradni az átadásig, a tolltartó az erkélyen pedig családi legenda lett. Reméltem, hogy Ádi nem fogja elkiabálni magát és I. nem fog tolltartót keresni a mélyhűtőben. Másnap I. szülinapján volt még időnk kiengedni a tortát (szeletelhető állapotra), és fotózásra is maradt egy kis idő mielőtt hazaért. Égő gyertyákkal a torta tetején és énekkel vártuk apát. Jó tömény, tényleg vékony szelet elég belőle, ahogyan a nyers csokoládétortából is. Nekem legjobban a karamelles réteg jött be, ami datolyából készült rajta a földimogyoró szemekkel, majd a kesernyés csokoládé a tetején, ami készülhet nyers kakaóból vagy karobból is. Igazi csemege desszert, amire rájártunk esténként (is)! Próbáljátok ki!
Három gyertya került rá, nem is tudom miért ennyi… // Közös gyertyafújás apával!
Nyers földimogyorós-karamelles-csokoládés torta (vegán)
Hozzávalók (18,5 cm-es csatos formához):
Alaphoz:
– 1 és 1/4 bögre (kb. 18 db) friss datolya, kimagozva (aszalt is jó, csak érdemes használat előtt egy fél órára langyos vízbe beáztatni, hogy könnyebben aprítsa a robotgép)
– 1/2 bögre natúr nyers földimogyoró (sótlan)
– 1/2 bögre mandula vagy dió
– csipet Himalaya só
Földimogyoróvajas karamelles réteghez:
– 1 és 1/2 bögre (kb. 24 db) friss datolya, kimagozva
– 1/2 bögre natúr földimogyoróvaj (sótlan, cukormentes)
– 1 evőkanál datolyaszirup
– csipet Himalaya só
– natúr nyers földimogyoró (sótlan)
Csokoládékrémhez:
– 1/2 bögre kókuszolaj
– 1/2 bögre nyers kakaópor vagy karobpor
– 2 evőkanál natúr földimogyoróvaj
– 2 evőkanál datolyaszirup
– csipet Himalaya só
Tegyük a késes aprítógépbe (robotgép) a mandulát és földimogyorót. Egy-két percig daráljuk, majd adjuk hozzá a datolyát és sót. Dolgoztassuk a gépet addig, amíg a torta alapunk összeáll tésztává. Ha nagyon száraznak érezzük, adjunk hozzá 1-2 teáskanál kókuszolajat.
A tortaformát béleljük ki folpackkal vagy kenjük ki kókuszolajjal és nyomkodjuk az aljába a datolyás mandulás keveréket, majd tegyük a mélyhűtőbe megkeményedni, amíg elkészítjük a többi réteget.
Tegyük az aprítógépbe a karamell réteg hozzávalóit, pépesítsük simára és kenjük rá az alap rétegre. Szórjuk rá a földimogyorószemeket, amelyeket enyhén nyomkodjunk bele a karamell rétegbe. Mehet újra vissza a mélyhűtőbe.
Egy kis lábasban közepes láng felett olvasszuk meg a kókuszolajat a földimogyoróvajjal és datolyasziruppal. Keverjük hozzá a kakaóport és a sót. Ezt öntsük rá a tortára és tegyük vissza a mélyhűtőbe megkeményedni. Fogyasztás előtt kell neki legalább 1.5 óra, hogy szeletelhető állapotba kerüljön szobahőmérsékleten.
*****
Láttátok már Mautner Zsófi újonnan megjelent #gasztrocsajok c. kiadványát (bookazine: book + magazine = könyvújság)? Az a megtiszteltetés ért, hogy én is bekerülhettem azon 100 nő közé (egészséges amazonok kategóriában), akik szerepelnek benne és valamilyen formában a gasztronómia területén tevékenykednek. A bookazine-t megtaláljátok az újságárusoknál (3 hónapon keresztül) és a Libri könyvesboltokban. (Ár: 1490 Ft, Bookline-on is rendelhető, ott csak 1192 Ft.)
Köszönöm a NON+-nak a csodaszép kék ruhát (a nyomtatásba kerülő fotón sajnos megváltozott kicsit a színe), amelyet biztosítottak számomra a fotózáshoz. A kép készültekor egyébként már óriási pocakom volt (Ákos nagyon gömbölyödött), de az előttünk lévő fehér vászon szinte mindent eltakart belőle!
Zöldséges leveles táska
Hozzávalók: 1/2 bögre barnarizs 1 fej zeller 2 szál sárgarépa 1 marék napraforgómag 1 kis darab gabonakolbász 1 tk vegamix só 1 doboz tk rétestészta (6 lap) olivaolaj A barnarizst 50 perc alatt kétszeres mennyiségű sós, vegamixes vízben megfőzzük. A zöldségeket aprítjuk, pároljuk. A napraforgó magot kissé megdaráljuk, majd a zöldségekkel, a gabona kolbásszal és a rizzsel összekeverjük. A réteslapokat megkenjük egyenként kevés olajjal, 3-at egymásra rakunk. Négyfelé vágjuk. A közepére halmozunk egy adagot a töltelékből, behajtogatjuk, zsírpapírral kibélelt tepsibe helyezzük, és bő fél óra alatt közepes hőfokon megsütjük.
Gluténmentes túrógombóc
2016. április 1. Éltető ételek
Nagyon régen készítettem túrógombócot, talán már több éve is lehet. Túrót is ritkán eszünk, úgy havonta 1-2 alkalommal. Most mégis valami ötlettől vezérelve alkottam meg ezeket a gombócokat. Igazán habkönnyű, gluténmentes, de mégis teljes értékű gabonával készült. Készítsétek el bátran, ha már kap a babánk túrót, akkor a babakonyhában is megállja a helyét. Hozzávalók (2 adag): - 5 dkg kukoricadara - 5 dkg rizsdara (barna rizst törtem pelyhesítővel darává) - 2,5 dl víz - csipet só - 3 datolya - 20 dkg túró - 1 teáskanál bio vaj - fűszerek: vaníliapor, fahéj, narancsolaj - morzsa (helyett): darált dió, kókuszvirágcukor vagy akár összetört kukoricapehelybe is meg lehet forgatni Elkészítése: A vizet a csipet sóval felforraljuk. Beleszórjuk a kétféle darát, és kevergetve 8-10 perc alatt sűrűre főzzük. Igazi izommunka, ne ijedj meg, hogy teljesen gombóccá fog összeállni. Akkor se adj hozzá több vizet!Ezután levesszük a tűzről és hozzákeverjük a túróhoz. Jól dolgozzuk össze, majd belekerülhet a puha vaj is.Vizes kézzel gombócokat formálunk, és kókuszolajon megpirított darált cukros dióba megforgatjuk. Készíthetünk hozzá kesuteszínt is.
Színes kókusztojás
2016. március 21. Éltető ételek
Ha szereted a kókuszt, akkor ez a kókusztojás is ízleni fog neked. A locsolkodók biztosan örömmel fogadják ezeket a különleges mini tojásokat. Mitől lesznek ilyen színesek? Nos, nem mesterséges színezőanyagoktól. A cékla, erdei gyümölcsök, kakaópor remek színezők. Érdemes hűtőben tartani, mert a kókuszzsír szobahőmérsékleten puha/olvad. Ha biztosra szeretnénk menni, akkor adjunk még hozzá kakaóvajat. Hozzávalók: - 10 dkg kénmentes kókuszreszelék - 10 dkg kesudió - 1 evőkanál juharszirup/méz - 1 késhegynyi vaníliapor - természetes színezőanyag (én kakaóport és erdei gyümölcsöt használtam, a harmadik natur maradt) Elkészítése: A kókuszreszeléket kávédarálón daráljuk meg, hogy a kókuszzsír jól kicsapódjon.A kesudiót is jól daráljuk meg, itt szintén legyen alaposan krémes.Édesítsük, ízesítsük, jól dolgozzuk össze. Akkor jó, ha tenyerünkbe nyomva összeáll a massza.Tegyük be a hűtőbe néhány órára.Osszuk 3 részre, és külön színezzük meg a tésztát. (Ha túl lágy lesz a massza, akkor adjunk hozzá kókuszreszeléketFormázzunk belőle mini tojásokat. Ha szeretnéd, beforgathatod kókuszreszelékbe.Tegyük vissza a hűtőbe néhány órára.Önmagában is kínálhatjuk, de kosárkák tetejére is kerülhet.
Idény zöldségek, gyümölcsök - március
2016. március 16. Élj harmóniában
Idény zöldség-gyümölcs- március Az egészséges táplálkozás cikksorozatban részeltessen írtam arról, milyen élelmiszereket érdemes fogyasztani (itt olvashatod a teljes cikket). Az egyik hasznos tanács, hogy lehetőség szerint az aktuális szezonnak megfelelően táplálkozzunk - ez segíti a testi-lelki egyensúly megteremtését. Az ájurvéda nagy hangsúlyt helyez arra, hogy az ember a természet folytonosságának része, ezért a legjobb ha a saját életvételünket a természet ritmusához igazítjuk (erről a teljes cikket itt találod) . Minden évszaknak megvannak a maga sajátosságai. Az évszaki sajátosságokról és hogyan élj összhangban a természetben egy korábbi cikkben részletesen írtam itt olvashatod. Amennyiben az adott évszakban figyelembe veszed az étrended kialakításánál, az aktuálisan fellelhető idény zöldségeket, gyümölcsöket a táplálkozásoddal segíteni tudod , hogy a természettel összhangba kerülj. PL. A narancs kifejezetten meleg égövi gyümölcs, mert hűti a testet amivel hőségben nagyon jó szolgálatot tesz a test számára. Nem szerencsés azonban, amikor télen narancsot eszegetünk, mert ugyan van benne C vitamin, de a testre hűsítő hatással van. Így nem, hogy segítene télen a test hőjének fenntartásában, de le fogja csökkenteni. Célszerű, ha a közelben termelt, szezonnak megfelelő bio (vegyszermentes) zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztod, hogy támogasd tested természetes folyamatait. Így az általad fogyasztott ételek, frissek, természetes körülmények között növekedtek, értek meg, nem kezelték őket nagy mennyiségű mesterséges vegyszerekkel és mesterséges fénnyel. Az ilyen zöldségek, gyümölcsök vitamin, tápanyag és nyomelem tartalma is magasabb. Ha a szezonalitásnak megfelelően táplálkozol, a környezetet is kíméled. Nem kell sok ezer kilométerről szállítani az élelmiszereket és támogatod a helyi termelőket:) Március hónapban, a valóban földet művelő termelőknél az alábbi zöldségek, gyümölcsöket találhatod: alma körte cékla sárgarépa sütőtök zeller káposzta karalábé petrezselyem fehérrépa pasztinák hagyma medvehagyma póréhagyma burgonya újhagyma retek madársaláta
Ashwgandha - az indiai ginzeng
2016. március 10. Élj harmóniában
Az ashwagandha egy kiváló erősítő hatású, energetizáló gyógynövény, mely javítja a szellemi és testi ellenálló képességet. Nagyon jótékony általános gyengeség vagy szexuális gyengeség esetén. Indiában olyan megbecsülésnek örvend, mint Kínában a ginzeng. Kedvezően befolyásolja a légzőrendszert, a nehézlégzést és a köhögésre is jól hat. Betegeknél segíti a lábadozást, regenerálódást. Erősíti az immunrendszert. Nagyon jó idegerősítő, nyugtató hatású, táplálja az idegeket. Minden fajta túlhajszoltság, idegkimerültség és legyengült állapotokban alkalmazható.Álmatlanságban szenvedőknek is enyhülést hoz. Fiatalító hatással rendelkezik. Kedvezően hat az öregkori problémákra. - emlékezetvesztés, izomerő csökkenés, álmatlanság, idegesség. Gyermekeknél is használják, erősítésre, szövetelégtelenségi és idegrendszeri problémákra. Kiváló tápláló szer vérszegénység, általános fáradtság, kimerültség esetén is. Regenerálja a hormonrendszert is. Az ájurvédában paralízis és sclerosis multiplex esetén is alkalmazzák. Terhes nőknek, ha legyengült állapotban van a szervezetük, szintén jól alkalmazható, mert segít a magzat megtartásában. Növeli az életerőt és szattvikus hatása miatt kiegyensúlyozottá, harmonikussá teszi az elmét. Afrodiziákum, növeli a férfiasságot, szexuális gyengeség ellen kiváló. A növénynek a gyökerét használják fel. Nagyon kiváló Vata és Kapha problémáknál.
Myprotein - a vegánokért is :-)
2016. március 4. Mindennapi ételeink
Nagyon sokan kérdezik tőlem, hogy vegánként mivel pótoljuk pl. az állati fehérjét, B12 vitamint, mennyire biztonságos ez az életmód, mit eszünk egyáltalán. Plusz kérdés az is sokszor, hogy miért nem eszünk cukrot, illetve mit fogyasztunk helyette? Ezért gondoltam, írok egy bejegyzést minderről. Napjainkat általában kásákkal indítjuk (növényi tejben megfőtt gabonák), ezt maximum szirupokkal édesítjük, eszünk hozzá mindig valamilyen olajos magot és sok-sok gyümölcsöt is. Fanni az olajos magot főképp mogyoróvaj, mandulavaj formájában eszi hozzá, vagy darált diót, napraforgómagot kap (ill. sokszor mákot is kér rá). Amennyiben nem kívánunk édeset, házilag sült (teljes őrlésű) kenyeret fogyasztunk, Fanni főképp melegszendvicsként szereti a kenyeret mostanában. Ehhez növényi pástétomot készítek (vagy szerzünk be vegán konzerv-pástétomot:-). Étkezéseink alapjai még sok esetben az olajos magvak (főképp mandula, dió, napraforgómag), ezekből növényi tejfölök készülnek. Emellett teljes értékű gabona (zab, köles, barna rizs) és kb. heti két, három alkalommal eszünk hüvelyeseket is (lencse, vöröslencse, csicseriborsó, bab, sárgaborsó stb.), fehérjepótlásra még szejtánt (búzahúst), ill. szóját, tofut használok a főétkezések során, ill. a tofuból pástétomokat is készítek. Mindezek mellett szoktunk fehérje-shake-ket is itthon készíteni. A barnarizs fehérjét, és különböző egészségünkhöz fontos alapanyagokat, készítményeket a Myprotein-től szoktuk rendelni. Most ráadásul ajándékcsomagot kaptunk tőlük, amit le is fotóztunk, hogy bemutassuk a termékeket. A cég rendkívül sok vegán proteint (=fehérjét) forgalmaz, aki nem szereti a szóját, az is találhat magának borsófehérjét, kendermag fehérjét, ún. vegan blend-et (kombinált borsó, barna rizs, kendermag fehérjét), illetve barna rizs fehérjét, mi ez utbbit szoktuk fogyasztani. Az ízesítetlen fehérjék nem mindenkinek elég ízletesek, így mi a fehérjeport általában banánnal, datolyával/mazsolával, mandulavajjal/mogyoróvajjal/kesudióvajjal és növényi tejjel turmixoljuk össze. A magokból készült vajakat is innen szoktuk rendelni, amennyiben nem otthon készítem el azokat. Kesudióvajat, mandulavajat is rendelhetünk náluk, de pl. fehérjével dúsított mogyoróvajat is forgalmaznak. Mi a napi vitaminunkat, illetve B12 vitamint is itt szerezzük be. Férjem vitaminja (amelyet én is szedtem a betegségem abban a fázisában, amikor nagyon gyenge voltam, szédültem, ájultam) is innen kerül hozzánk. Én emellett iszom még elég gyakran a 22 "szuperételt" tartalmazó porból is (pl, spirulina, gingko biloba, spenót, fekete áfonya, búzafű stb.). Cukor helyett nyírfacukrot, eritritet, szteviát és szirupokat használunk. A cégnél számos termék szteviával ízesített, illetve szirupokat is kaphatunk náluk. Sokan felvetik, hogy milyen drága dolog vegánként élni. Szerintem egyrészt a húsok ára sem olyan alacsony, illetve ha belegondolunk, hogy nem veszünk cukrot, kekszet, csokit, gyümölcsjoghurtokat, bolti pékárut, lekvárt, akkor láthatjuk, hogy nagyon sokat spórolunk, és ezeket az összegeket egészséges ételek megvételébe fektethetjük. Nem beszélve arról, hogy nem is tudom, mikor voltunk utoljára igazán betegek (na jó, én most az voltam, vagyok / gyógyulok, de ez nem az életmódból adódóan, sőt, annak is köszönhető az életem). Fanninak volt három pár hónap, amikor az anyatejet elhagytuk Fanninál (kb. 1.5 éves korában), hogy több mindent elkapott, de se előtte, se utána nem volt beteg. Így ajánljuk azt is, hogy húsvétra ne csokit vagy hasonló dolgokat, hanem egészséges termékeket ajándékozzunk.
Mákos muffin
Ábel nyalogatja a rendelésére formában készült muffinokat: - Ez olyan piskótaszejű. - közöli, és elrobog vele. Egyébként eszembe nem jutott volna ebbe a szilikonformába tenni, de a gyerek pakolt a konyhaszekrényben... Meglepően mutatósak maradtak sülés után, és könnyen ki lehetett szedni, pedig a műanyagosnál vettem a Csepeli piacon fürdő"golyók" készítéséhez. Az íze is jó lett, a férj szerint is, ami hajdinás tésztánál jelentős dicséret. A sztívia ízét sem érezni ki. Eden-esből 60 csepp körül használtam. Dr. Chen patikásból kb. 40 csepp lehet ez az arány, de most ez előbbi volt itthon. Kipróbáltam, mert jóval olcsóbb volt a Bijóban, annyival kb. kevésbé tömény is. Gyümölcscukorból 3 csapott ek-lal tennék. Ekkora adagból kb. 35 db normál méretű muffin lesz. Hozzávalók: 20 dkg hajdinaliszt 10 dk zabliszt 5 dkg mák darálva 4 dl növényi tej (mogyoró volt) 1 dl oliva olaj 2 marék aszalt sárgabarack felaprítva 1 marék mazsola stevia / gyümölcscukor stb. 1 csomag sütőpor A sütőt bemelegítjük, a formákat előkészítjük. A száraz hozzávalókat összekeverjük. A folyadékokat egy edényben szintén. A kettőt összedolgozzuk, majd a végén belekeverjük az aszalványokat is. A formákba adagoljuk - kb. kétszeresére nő - a tésztát, és közepes hőfokon 25 perc alatt megsütjük.
Banános muffin zabpehelyből és hajdinából
Mmmmm... Férj is ette, mintha nem is hajdinából lett volna. Ez a zabpehely - hajdina kombó felesben nagyon szuper, jó palacsinta tésztának, goffrinak... Az eredeti recept innen, kissé módosítva szerepel már a blogon, de tk liszttel. Most kipróbáltam hajdinával, és jól működik. Fotózásra nem is maradt csak egy kis szerencsétlen utolsó... Hozzávalók: 15 dkg hajdina liszt 15 dkg zabliszt 3 db banán 1 db alma 1 nagy marék dió 1 dl olivaolaj 1 dl növényi tej (1,5 dl, ha a hajdina nem túl finomra van darálva) 20 csepp sztívia 1 csipet vaníliapor 1 csipet őrölt szegfűszeg 1 ek lenmag 1 cs foszfátmentes sütőpor A száraz hozzávalókat összekeverjük, a diót apró darabokra törjük, és beleszórjuk. Az almát lereszeljük nagy lyukú reszelőn, a banánt egy tányérban összetörjük. A sütőt bemelegítjük. Előkészítjük a muffin-papírokat, vagy a muffin-sütő formát. A lisztekhez keverjük a gyümölcsöket, majd a folyadékokat is. Egyenletesen elkeverjük, és a kapott tésztát azonnal a muffin-formákba töltjük. 180-200 C-on 20-25 perc alatt megsütjük.
Barnarizs fasírt
2016. február 5. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 40 dkg barnarizs 20 dkg sárgarépa, zeller, karalábé - vegyesen 4 ek. csicseriborsóliszt 1 fej vöröshagyma 3-4 gerezd fokhagyma 2-3 ek pirospaprika fűszerek: majoranna, kömény, paprikakrém, borsikafű, só, vegamix, petrezselyem - ízlés szerint -- olaj a sütéshez Elkészítés: A rizst sós vízben kifőzzük. A zöldségeket megpucoljuk, majd felaprítjuk és kevés olaj és víz keverékén megfőzzük-dinszteljük. A hagymát is meghámozzuk, felaprítjuk és megpároljuk. A leszűrt zöldségekhez hozzáadjuk a kifőtt rizst, a megfőtt hagymát, és botmixerrel pürésítjük. Ekkor adagoljuk hozzá a csicseriborsólisztet (otthon, kávédarálóval készítem, nyers csicseriborsóból). Ízlés szerint fűszerezzük, majd kiolajozott tepsibe téve kisütjük. (180-190 fokon, kb. 35 perc alatt).
Zöldséges rizs
2016. február 4. Éltető ételek
Ez egy igazán nagyon egyszerű recept, 30 perc alatt már tálalható is. Önmagában is finom, de grillezhetsz hozzá gombát, padlizsánt vagy éppen kápia paprikát. De ha csak pirított napraforgómaggal vagy tökmaggal szórod meg, úgy is nagyon finom lesz. Ehhez a recepthez parbeloid rizst használok, melyről itt olvashatsz. Kedvenc zöldségedet tedd bele, nekem sárgarépa, fehérrépa, paszternák, zöldborsó és brokkoli mindig van benne. Ezenkívül, ha éppen van itthon, akkor kerül bele szárzeller, vagy zellergumó, de tehetsz bele kukoricát vagy éppen zöldbabot is. Hozzávalók (2-3 adag) - 1 vöröshagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 evőkanál kókuszolaj - 2 sárgarépa - 1 petrezselyemgyökér - 1 paszternák - 2 marék zöldborsó - 1/3 brokkoli - 1 kis csésze parbeloid rizs - zöldfűszerek kedvünk szerint: a kedvencem a váraljai medvehagyma és a petrezselyem (persze, ha van friss, úgy a legjobb) - só, bors Elkészítése: A kókuszolajon dinszteld meg a felkockázott hagymát, és reszeld bele a fokhagymát is. Pár perc elteltével dobd rá a felkockázott zöldségeket ( a brokkoli kivételével).Kb. 5 percig lassú tűzön pirítsd, majd önts rá egy kevéske vizet. Ekkor add hozzá a brokkolit. Fűszerezd, és lefedve párold készre. Én szeretem, ha egy kicsit roppanós, kb. 5 perc alatt el is készül.Közben a rizst főzd meg 2,5x mennyiségű vízben. Kb. 25 perc alatt el is készül. Lassú tűzön, lefedve főzd, melybe természetesen só is kerül.A zöldséghez keverd hozzá a rizst, és pirítsd össze pár perc alatt.A végén szórd meg zöldfűszerrel.
Mákos citromtorta
Imádom a citromtortát, és ezen a télen valahogy olyan nap sem volt, hogy ne ettem volna mákot :D Összehoztam a kettőt, és garantáltan remek párosítás ;) Hozzávalók egy 18 cm-es tortához: Az alaphoz: 1 bögre darált mák 2 ek méz 1/2 bögre áztatott tökmag 1 bögre csíráztatott hajdina 1 alma 1 csipet vanília 1 tk […]
Vegán, gluténmentes banános-mandulás keksz
2016. január 23. Mindennapi ételeink
Egyik ismerősömtől kaptam ezt a receptet és rögtön megtetszett, persze, kicsit módosítottam rajta. A hajdinától tartottam, de felesleges volt :-) Hozzávalók: 10 dkg hajdinaliszt 10 dkg szezámliszt 2 kk. szódabikarbóna 8 dkg eritritol 10 dkg darált mandula 10 dkg darált dió 4 db banán 1 dl rizs habkrém, felverve mazsola, aszalt vörösáfonya, manduladarabok - opcionális, ízlés szerint Elkészítés: A liszteket kimérjük, hozzáadjuk a szódabikarbónát, az eritritolt, a ledarált mandulát és diót /napraforgómagot, egy másik tálban a banánt összetörjük, hozzáadjuk a kókuszzsírt, majd a felvert rizs habot. Mindezt a száraz hozzávalókhoz keverjük. Beleforgatjuk a mazsolát, manduladarabokat, vagy opcionális ízesítőket (pl. gyömbért). Sütőpapíros tepsibe tesszük (egy kanál segítségével) és 15 perc alatt 200 fokon megsütjük.
Vegán pho leves
Életemben először próbálkoztam meg vietnami étellel, és meg is lett a böjtje. A pho leves ugyan kifogástalan lett, de a háborús emlékek úgy is rám törtek, hogy sosem jártam Vietnamban. Például amikor 62-ben megbízást kaptunk a fiúkkal, hogy robbantsuk fel az összes vasútvonalat Hanoi környékén, de a sárgák tőrbe csaltak minket. Emlékszem Williams közlegényre, oklahomai srác volt. Napbarnított, sötét szemű, igazi jóképű strici, akiért döglöttek a nők. Naphosszat mesélt nekem arról, mihez kezd majd, mikor hazatér. "Nyitok egy éjszakai klubot a tengerparton, és megkérem a barátnőm kezét. De előtte feldugom ezt a puskát Ho Si Minh seggébe." - ez volt a szava járása. Még aznap ellőtték a golyóit abban a Hanoi pokolban. No, de hagyjuk a fiktív múltat, és térjünk a lényegre: Beszerzendő: 1 karalábé 1 nagyobb sárgarépa 1 csöveskukorica 1 alma 1 szál póréhagyma 1 chilipaprika 2-3 vékony szelet gyömbér 2 db csillagánizs 2 db fahéjrúd 3 hüvely kardamom 1 fej vöröshagyma 80 g lapos rizstészta (de bármilyen lapos tészta megteszi, én pl. bármilyet használtam) 80 g tofu 80g gomba 1/2 lime A zöldségeket és a meghámozott almát felszeleteljük, és 3,5 liter víz és egy kiskanál só hozzáadásával 20 percig közepes lángon alaplevet főzünk belőle. ("Uram, itt nem tehetem le a helikoptert, errefelé hemzsegnek a vietkongok!") Közben egy száraz serpenyőben lepirítjuk a kettévágott, megpucolt hagymát, gyömbért és a fűszereket. Az égett részeket egy késsel letisztítjuk, majd az egész hóbelevancot az alapléhez adjuk. ("22-es, csapdába estünk. Ismétlem, csapda, sárgák mindenütt! Hol a francban van a légicsapás?!") Közben sós vízben megfőzzük a tésztát, kisütjük a tofut (pl. az itt taglalt módon), és megpároljuk a gombát. Ezeket egy mélyebb tányérba helyezzük, felöntjük a leszűrt alaplével, majd felszeletelt lime-mal és egy kevés zöldhagymával dekoráljuk. ("Tartson ki, fiam, nemsokára hazamehet!")
Földimogyoróvajas-csokoládés zabkeksz
2016. január 13. Zizi kalandjai
Ezeket a kekszeket az elmúlt egy hétben kétszer is megsütöttem. Most, hogy ugye újra szoptatok és nem ehetek magas fehérje tartalmú hüvelyeseket, így maradnak a magok, magvajak, amikkel növelni tudom a fehérje bevitelemet, na és ott van az ebben a kekszben szereplő zabpehely is, ami ráadásul tejserkentő. Erre mondják, hogy win-win kategória. Na persze éhes is vagyok rendesen, hiába eszem nagy adagokat. Szóval az ilyen édes, kényeztető nasik – mint ez a keksz – adják a nap egyik fénypontját.
Most vastagabb kekszeket készítettem, mint szoktam és nagyon figyeltem a sütési időre is (előfordul, hogy megégetem a kekszeket, pláne, ha vékonyabbra formázom őket), így finom és inkább puha, mint nagyon ropogós kekszeket kaptam. Nekem nagyon bejön ez az állag, szerintem nehezebb is abbahagyni az evését… nemcsak a puhasága miatt, hanem a finomsága miatt is. Földimogyoróvaj, vanília, zabpehely, csoki cseppek… nyerő négyest alkotnak! Próbáljátok ki Ti is!
Földimogyoróvajas-csokoládés zabkeksz (vegán)
Hozzávalók:
– 1 bögre és 2 evőkanál sima földimogyoróvaj (házilag is elkészíthetjük)
– 1 bögre zabpehely
– 1 bögre tönköly fehérliszt
– 1 bögre nyers nádcukor vagy kókuszvirág cukor
– 1/4 bögre zabtej, plusz 1-2 evőkanál (bármilyen más növényi tej használható)
– 2 evőkanál lenmagpehely (darált lenmag)
– 6 evőkanál víz
– 1/3 bögre étcsokoládé cseppek (bármilyen csokoládé jó felaprítva is, de el is hagyható)
– 1 vaníliarúd kikapart magjai
– csipet só
Egy kis tálkában keverjük össze a lenmagpelyhet a vízzel és tegyük félre néhány percre. Melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral.
Közben egy tálban keverjük össze a földimogyoróvajat a nádcukorral, a vaníliával, a sóval, majd adjuk hozzá a zabpelyhet és a lisztet. Öntsük hozzá a zabtejet és a zselés állagú vizes lenmagpelyhet. Nem áll a tészta teljesen össze, de ha egy kis adagot az ujjunkkal összenyomunk, akkor össze kell ragadnia. Ha van még nagyon száraz rész a tésztában, akkor adjunk hozzá egy evőkanál zabtejet.
Fagyis kanálba nyomkodjuk bele a tésztát és adagoljunk gombócokat a sütőpapírra (ha nincs fagyis kanál, akkor kézzel lehet kis gombócokat formálni). Majd ezeket a tenyerünkkel lapítsuk le kicsit. Az előmelegített sütőben süssük kb. 15 percig, amíg aranybarnák lesznek.
Almás-kókuszos zabpehely vagy hajdina süti
Az első recept a blogon ennek a sütinek egy változata volt 2008-ban. Jó régen. Mi minden történt azóta... Hozzávalók: 1,5 kg reszelt alma 50 dkg zabpehely 1 dl olaj 10 dkg kókuszreszelék 2 ek gyümölcscukor/eritrit 1 teáskanál vaníliaőrlemény 2 alma (szeletelve) A zabpelyhet és az olajat jól összedolgozzuk. Belekeverjük a többi hozzávalót. Magas oldalú, kiolajozott tepsibe nyomkodjuk a masszát, tetejét almaszeletekkel fedjük le. Kb. 20 percig sütjük, míg a teteje szép aranybarnára sül. Nyáron friss meggyel, télen magozott meggybefőttel ízletesebbé tehető, a kókuszreszelék kiváltható darált olajos maggal. Ha szeretjük a hajdinát, zabpehely helyett főtt hajdinával is összekeverhető, és süthető.
Chili lekvár
Ha szereted az édes csípős ízeket, akkor ez a házilag is könnyedén elkészíthető chili lekvár igazi kedvenceddé válhat. Chili és lekvár? “Hogy jön ez össze?” – teheted fel a kérdést. A kínai éttermekben találkozhattál hasonló édes csípős édes savanyú ízekkel. Az alapvető különbség, hogy azok sima mártások, de ezt valóban hívhatod lekvárnak, mivel főzni kell. Nézzük, hogyan készül a chili lekvár. Chili lekvár összetevők 5db chili paprika 25dkg kápia paprika 25dkg piros kaliforniai paprika 3 gerezd fokhagyma (szerintem elbír többet is) 4-5cm-es gyömbér 25 dkg kókuszvirág cukor (bármilyen más cukorféle is megteszi) 1dl almaecet 1 csipet só fél csomag stabark növényi zselésítő (bármilyen más növényi zselésítő is jó lesz) Chili lekvár elkészítése A kápia és kalifornia paprikákat főzd puhára körülbelül 30 perc alatt, majd vedd ki a vízből, hogy ne ázzon ki belőlük az ízük és hagyd kihűlni őket. Miután kihűltek a paprikák, vágd ki a magházat és hámozd meg a zöldségeket. Ezután hámozd meg a paradicsomokat és vágd őket apró szeletekre úgy, hogy megmaradjon a levük is. A hámozott, főtt paprikákat és a felvágott paradicsomot tedd egy főzőedénybe, majd add hozzá az almaecetet, a kókuszvirág cukrot, passzírozd bele a fokhagymákat, reszeld bele a gyömbért, valamint szórd bele a sót. Hozzávetőleg negyed órát főzd, majd annyi ideig turmixold, amíg püré állagú nem lesz. Végül add hozzá a fél csomag növényi zselésítőt, majd forrald az egészet 1-2 percig. A főzés részével készen is vagy. Amikor elkészül a chili lekvár öntsd bele kifőzött, sterilizált üvegekbe, majd száraz dunsztban hűtsd le a már elkészült chili lekvárt. Mivel édeskés és egyben csípős is ez a finomság, így sós és édes ételekhez is szívesen fogyasztom és neked is szívesen ajánlom lényegében bármihez – na jó, babfőzelékhez és karalábé leveshez nem –, bármilyen napszakban akár reggelihez, uzsonnához, ebédhez vagy vacsorához, de legfőképpen előételként. Egészségedre!
Év indítás - célok, tervek, életmódváltás a 2016-os évre
2016. január 1. Élj harmóniában
Az év vége jó lehetőség volt arra, hogy végiggondold a 2015-os évedet, értékeld az eltelt időszakot. A 2016-os év átgondolásához, első lépésként fontos, hogy tudatosítsd a 2015-ös évet. Erről részletesen írtam egy cikket, amit itt olvashatsz. Van egy Seneca idézet, amelyet gyakran használnak "Tudnod kell, melyik kikötő felé tartasz, mielőtt be akarnád fogni a jó szelet, amely odarepít." Szokták úgy is mondani "Az a hajós, aki nem tudja melyik kikötőbe tart, azon semmilyen szél nem segít." Ahhoz, hogy a céljaidat elérd, terveidet meg tudd valósítani szükséges, hogy légy tudatos arról, pontosan mit szeretnél elérni. A cél fényében ki tudod jelölni az oda vezető utat. Ha már látod a folyamatot, akkor abból erőt tudsz meríteni, hogy végig is tudd csinálni és elérd a célod. A mai bejegyzéssel szeretnék segítséget nyújtani ahhoz, hogy a 2016-os éved jól alakuljon és amikor 1 év múlva visszatekintesz jó érzésekkel töltsön el. Fontos, hogy ne rutinból írd össze a dolgaidat, hanem légy őszinte magadhoz, nézz a szíved mélyére valójában mire vágysz, mit szeretnél. Ha van egy cél amit kitűzöl, akkor képzeld el, milyen érzés lesz ha megvalósul. Ha ez nem jó érzésekkel tölt el, hanem negatív érzetek, szorongás, félelem társul hozzá, akkor jó ha újra átgondolod valóban ez egy célod-e vagy esetleg csak valamilyen elvárásnak szeretnél megfelelni, esetleg társadalmi nyomásnak. N e ragaszkodj mindig a megszokott dolgokhoz. Próbálj ki új dolgokat, szerezz új tapasztalatokat, légy nyitottabb. Az elkövetkezendő időszakban majd részletes írásokat is teszek ki az életmódváltással, táplálkozással kapcsolatban. A mai írásban néhány kérdéskör, amit érdemes végiggondolnod ahhoz, hogy a 2016-os éved sikeres legyen: - Mit szeretnél elérni, megvalósítani 2016-ban? - írd össze a céljaidat, terveid - Miben szeretnél fejlődni, mit szeretnél tanulni? - Mik lesznek az év fontosabb eseményei? - Milyennek szeretnéd látni az alábbi életterületeket, miben szeretnél változtatni: - közérzet, egészség - táplálkozás - testmozgás - párkapcsolat - családi kapcsolatok - munkahelyi körülmények - baráti kapcsolatok - szabadidő eltöltése, hobbik, pihenés - anyagi dolgaid, pénzügyi helyzeted - Milyen rossz szokásodtól szeretnél megszabadulni? - Milyen negatív tulajdonságaidon szeretnél változtatni? - Milyen új dolgokat szeretnél kipróbálni idén? - Hová szeretnél eljutni, elutazni ebben az évben? Hasznos ha átlapozod a naptárad is és előre betervezed, a főbb eseményeket - családi rendezvények, munkahelyi programok, nyaralás, iskolai események, etc). Engedd el a ragaszkodásaidat. Ha az események nem az elképzeléseid szerint alakulnak, ne akard kötni az ebet a karóhoz. Légy rugalmas és légy kész a változásra, változtatásra. Ha haladsz a síneken, amiket az élet rak le eléd, akkor nyugodt utad lesz, ha pedig olyan utakon akarsz járni, ami adott esetben nem neked van most kijelölve, akkor sok nehézséggel nézel majd szembe. Egy sziklát a víz kikerül, rugalmasan tova folyik, de ha egy nagy farönk jön, akkor a sziklának nekimegy és összetörik. Ne várd el a világtól, az emberektől, hogy megváltozzanak és minden úgy alakuljon ahogy Te szeretnéd. Minden helyzetben Te magad tudsz megváltozni. Ha megváltoztatod a gondolataidat, megváltozik az életed. Lásd a dolgok jó részét, légy pozitív, nyitott, türelmes és szeretetteljes. Tudj elégedett lenni, mosolyogj, szeress, fejlődj sokat az új évben :)
Citromos kenyér teljes kiörlésű liszttel
2015. december 27. Élj harmóniában
Citromos kenyérEz egy könnyen elkészíthető sütemény és akik szeretik a citromos ízvilágot, nekik igazi élvezetet okoz. Aki jobban szereti az édeset készítheti 1 citrommal és több cukorral (15 dkg-val). Hozzávalók 250g liszt (felesbe teljes kiőrlésű és finomliszt) 10 dkg datolyacukor (vagy teljes értékű nádcukor) 4 dkg darált mandula 2 kisebb citrom leve és lereszelt héja 2 tk. sütőpor 1 tk. szódabikarbóna 1,2 dl (fél csésze) repceolaj (semleges bármilyen olajjal helyettesítheted) vanília 1,5- 2 dl víz Keverd össze a tészta hozzávalóit egy tálba gyorsan. A vizet apránként öntsd a tésztához, mert lisztfüggő mennyit vesz fel vigyázz ne legyen túl folyós a tészta. Majd egy kivajazott lisztezett hosszú kenyérformába öntsd bele. Tedd 180 fokra előmelegített sütőbe és süsd készre (kb 40 perc). Ha átsült vedd ki a sütőből. Ha szeretnéd hangulatosra, akkor a tetejét szórd meg melegen porcukorral. Vagy ha valami extra látványosat szeretnél, akkor a tetejére tehetsz cukormázat. A cukormáz készítése nagyon egyszerű - amikor kihűlt a sütemény, 100g porcukrot keverj össze 1 citrom levével és kend a mázat a sütemény tetejére és hagyd megszilárdulni. Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Vörösboros szejtánraguval töltött padlizsán
2015. december 19. Vegán muflon
Tisztában vagyok vele: már illene valami olyan étellel előállnom, mely a legmélyebb ünnepi áhítat közepette okoz fulladást, miközben a tévében a két nyomorult betörő pajszerral kergeti a leendő drogfüggő fiúcskát. De sajnos karácsonyi hangulatom egyelőre a texasi láncfűrészesével vetekszik, és páncélszekrényt tolnék minden rnb lotyó lábára, aki valaha kiénekelte a "christmas" kifejezést. No, de a következő főzési folyamat ezekben a vészterhes időkben is fellelkesített. Hozzávalók: 1 nagyobb padlizsán 200 g szejtánpor 3 ek szójaszósz 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 szál zeller 1 nagyobb sárgarépa 1,5 dl vörösbor 3 evőkanál paradicsompüré 2 kiskanál rozmaring 2 babérlevél só/bors A szójaszószt a szejtánporhoz adagoljuk, majd felöntjük 1-1,5 dl langyos vízzel, és robosztus módon összegyúrjuk. (Ha túl száraz lenne, ne szégyelljünk még vizet adni hozzá.) Az így kapott - egyelőre ízléstelen - masszát 4-5 egyenlő részre szeleteljük, majd egy jó liter vízben megfőzzük. (Ehhez további szójaszószt is adagolhatunk.) A főtt szejtánt turmixgépben durvára aprítjuk, és félretesszük. A padlizsánt hosszában kettévágjuk, a két fél közepét szemérmetlenül kivájjuk, majd besózzuk, hogy kieressze a levét. Közben a felaprított hagymát olívaolajon megpároljuk, hozzáadjuk az összetört fokhagymát, a felaprított zellert és sárgarépát. Kis lángon, kevergetés közben puhára pároljuk, majd nagyobb fokozatra kapcsolva hozzáadjuk a ledarált szejtánt. Amíg kissé megpirul, az elegyet rozmaringgal, babérlevéllel, sóval és borssal ízesítjük. Ekkor hozzápasszítjuk a paradicsompürét, a vörösbort, és elkeverjük. További három percig pároljuk, majd megtöltjük vele a padlizsánokat. (Melyeket előzőleg ugye papírtörlővel letörölgettünk.) 200 fokra melegített sütőben 20 percig sütjük, és ennyi.
Vegán töltött káposzta
2015. december 14. Éltető ételek
Nagyon sok vegán töltött káposzta receptet olvastam a neten, de nekem valahogy egyik sem tetszett. Vagy szejtán volt benne, ami nem más, mint búzahús - tömény glutén -, vagy szója vagy éppen gabona fasírt. Ez utóbbi még talán jó is lett volna, de vidéken azért nem olyan egyszerű beszerezni. Ja... még diós és gombás változatot is találtam, de önmagukban ez sem nyerte el a tetszésemet. Így kénytelen voltam kikísérletezni egy változatot, ami elsőre olyan jól sikerült, hogy azóta már kétszer is elkészítettem. Ennek az ételnek a szíve-borsa maga a fűszerezés. Ezért azt a lehető legjobban találd el, a töltelék bekeverése során kóstolgasd, hogy igazán magyaros legyen az íze. Hozzávalók (4 adag): - 2 evőkanál kókuszolaj - 1 vöröshagyma - 3 gerezd fokhagyma - 15 dkg tisztított gomba - 15 dkg áztatott tarka bab - 15 dkg parbolied rizs (előgőzölt, DM-ben kapható) - 6 dkg nagyszermű zabpehely - 1 teáskanál pirospaprika - 1/2 kávéskanál füstölt pirospaprika - 1 teáskanál házi vegeta, só, bors, chili - kb. 10 db savanyított káposztalevél Paradicsomos öntet: - 1 evőkanál kókuszolaj - 1 kis vöröshagyma - 2 evőkanál kukoricaliszt - 1,5 dl paradicsomlé Elkészítése: A hagymát vágjuk fel apróra, és kókuszolajon dinszteljük meg. Reszeljük bele a fokhagymát is.A zabpelyhet öntsük le forró vízzel (éppen csak ellepje), majd fedjük le és hagyjuk duzzadni. A gombát tisztítsuk meg, és daráljuk morzsásra. Dobjuk rá a hagymára. Pirítsuk úgy 5 percig, majd mehet hozzá a szintén morzsásra darált tarka bab is.Adjuk hozzá a rizst, az áztatott zabpelyhet, és fűszerezzük. Jó magyaros ízvilága legyen, ettől függ a káposzta íze.Minden káposzta levélbe tegyünk 1 jó nagy evőkanálnyi tölteléket. Jól csavarjuk fel úgy, hogy a széleit behajtjuk.Tegyük egy lábasba, és öntsük fel vízzel.Lassú lángon főzzük kb. 1 órát.Az öntethez a felkockázott hagymát dinszteljük meg a kókuszolajon, és reszeljük bele a fokhagymát is. Szórjuk rá a kukoricalisztet, pár keverés után öntsük rá a paradicsomlevet. Főzzük pár percig. Szükség szerint egy kevés vízzel hígíthatjuk.Az elkészült öntetet öntsük a káposztára. Jól rázzuk össze (ne keverjük, mert a töltelék szétnyílik), és úgy 5 perc alatt főzzük össze.
Diós bejgli egészségesen
2015. december 14. Éltető ételek
Ez a bejgli nemcsak abban különleges, hogy tej- és tojásmentes, hanem azért is, hogy teljes kiőrlésű tönkölyliszttel készül, természetes édesítővel. Mindenképp próbáljátok ki, nálunk nagyon gyorsan elfogyott. :) Hozzávalók (2 rúd): - 20 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 10 dkg fehér tönkölyliszt - 12 dkg bio vaj - 1 dkg élesztő - 5 dkg méz - 50 ml növényi tej - csipet só Töltelék: - 25 dkg darált dió - 8 dkg méz vagy juharszirup - 5 dkg mazsola - 5-6 csepp citromolaj - 1/2 mokkáskanál fahéj - 1/2 mokkáskanál vaníliapor - kb. 1 dl rizstej Elkészítése: Először a tölteléket készítsük el, mert annak a töltéskor teljesen hidegnek kell lennie. A diót a mézzel, a fűszerekkel és a mazsolával összekeverjük. A tejet felforraljuk, majd fokozatosan leöntjük vele a fűszeres diót. Közepesen kemény tölteléket kell kapni. A tésztához elmorzsoljuk a vajat a liszttel és a sóval. Az élesztőt morzsoljuk bele a langyos tejbe, és csorgassunk hozzá egy pici mézet. Hagyjuk felfutni. Ezután a tésztához adjuk hozzá ezt az élesztős tejet és a mézet. Gyúrjunk belőle egy jó állagú, nem ragacsos tésztát.A tésztát mérleggel pontosan kétfele mérjük, majd vékonyan, téglalap alakúra kinyújtjuk.Ráegyengetjük a töltelék felét. A széleit behajtjuk, majd szorosan feltekerjük. Megkenjük mézes tejjel. Legalább 6-8 órára tegyük letakarva hideg helyre. Ha nincs ilyen, akkor tegyük be a hűtőbe, de takarjuk le, hogy ne száradjon ki. Sütés előtt hurkapálcikával jól szurkáljuk meg (egészen az aljáig), majd előmelegített sütőben, 180 fokon, 35 perc alatt süssük meg. Szeletelés előtt várjuk meg, hogy teljesen kihűljön.Tipp: A tészta és a töltelék azonos keménységű legyen, különben a sütéskor megreped a tészta.
Mit adjak karácsonyra?
Teszik fel sokan a címben szereplő kérdést. Napjainkban az ajándékozás egyre inkább a pénzről szól (persze vannak kivételek). Vajon egyénenként hány órát töltünk azzal, hogy üzleteket járunk, keresve a legmegfelelőbb ajándékot. Miért ne készíthetnénk mi, a saját kezünkkel (gasztro-) ajándékot, ha csak lehet?
Blogomról összegyűjtök néhány ötletet (10 alaprecept) ami segíthet az elindulásban, a további ötletelésben, hiszen senkinek nem szükséges ragaszkodnia az adott recepthez, attól el is térhet. Gyorsan, pár perc alatt elkészíthető ajándékokat és hosszasabb készületet igénylő meglepetéseket is bemutatok. Címükre vagy a képre kattintva az eredeti recepthez jutsz.
Aszalt paradicsom fűszeres olajban
Csempészd az olaszok napsütötte Toszkánját a fa alá a következő ajándékkal, amihez nem kell sok minden, de jó minőségű alapanyagokkal olaszos ételek ízvilágát idézheted fel.
Tipp: Ha kiváló minőségű olíva olajjal készíted, és nem fele-fele napraforgó olajjal, akkor még finomabb lesz. A babérlevelet is kihagyhatod. A kakukkfű helyett használhatsz bazsalikomot és/vagy oreganót.
?
Csilis olaj
Nem feltétlen gasztronómiai céllal ajánlom, úgy veszélyes lehet. Ellenben reumás panaszokat enyhíthet. Persze nem belsőleg fogyasztva. Ha mégis ételhez kevernénk, mindig csak csepegtessük a levesbe/szószba.
Tipp: Felmelegített méhviasszal, vagy kenhető állapotú kókuszzsírral a csilis olajjal és néhány csepp illóolajjal - pl. fahéj, narancs - összekeverve masszázskrémet kapunk, amivel a fájdalmas területet rendszeres alkalmanként bemasszírozva enyhülést érhetünk el. Ha masszázsra adjuk ajándékba, adjunk hozzá egy üveg ásványvizet is, így biztos nem felejti el az ajándékozott, hogy masszázs előtt és után bőséges vízfogyasztás szükséges a megfelelő hatás elérésére.
?
Fűszeres olaj
Fűszereket szabadon válogatva készítheted el ezt az ajándékot. Legtöbb háziasszony bizonyára használni tudja, legyen vegán, vegetáriánus, paleo, gluténmentes, vagy mindenevő. Pirítós kenyeret különlegesen megízesíti, ha fűszeres olajjal kenjük meg (vaj vagy margarin helyett). Persze főtt krumplit is meglocsolhatunk vele, de salátáknak is finom ízt adhat attól függően, hogy milyen fűszereket választunk.
Tipp: Ajándékozás előtt néhány nappal érdemes elkészíteni, de ha időnk csak úgy engedi, az utolsó pillanatban is gyorsan készen leszünk vele, ha van otthon fűszerünk - friss fűszerek előnyben.
?
Ételízesítő házilag
A legtöbb háztartásban nem is nézik meg, hogy mi mindent tartalmaz a Vegeta vagy a Delikát. Pedig nem árt szembenézni a ténnyel, hogy az átlag-emberek mennyi mérget visznek be akár általuk is a szervezetükbe.
Tipp: Mi is készíthetünk ételízesítőt, s ha önmagunk nem tudunk zöldségeket aszalni és aprítani hozzá, bioboltokban, Herbaházban biztos találunk szárított zöldségeket. Ehhez már csak kurkuma, só és persze egy jó aprító, vagy kávédaráló és egy csinosabb üveg szükséges.
?
Mandarin lekvár
Decemberben már elég jól lemegy a mandarin ára ahhoz, hogy elkészítsük, néhány kilónyi mandarin ugyanis szükséges hozzá. Készüljünk fel rá, hogy enyhén fanyar íze van, főleg melegen. Viszont egy reggeli pirítósra kenve királyoknak járó ízekben lehet része mindannak, aki kóstolja. :)
Tipp: Hűtve a legfinomabb, ezért érdemes időben elkészíteni és hideg helyen, pl. hűtőben vagy pincében tárolni.
?
Rusztikus kalózkenyér
Eddig akárhányszor készítettem el ajándékba, mindig nagy sikere volt. Kenyérre ugyanis mindig szükség van, sőt, ha tele van aprított magvakkal, akkor különösen gyorsan elfogy. Elkészíthetjük gluténmentesen is, ha úgy alkalmas.
Tipp: A kenyér törzse köré karácsonyi hangulatú szalvétát vagy csomagolópapírt tekerve még dekoratívabb az ajándékunk.
?
Kókuszgolyó
Határozottan egészségesebb, nincs köze se kávéhoz, se darált-kekszhez, viszont sok-sok aszalt gyümölcsöt tartalmaz, ezért aztán egy igazi energia-bomba. További bon-bon-mánia esetén találsz még a blogon néhány ötletet:
Nyers energia-bonbon
Szív alakú aszalt gyümölcsös bonbon csokiborítással
Tejberizzsel töltött ostyagolyó
Tipp: Szép kis dobozba, bon-bon papírba helyezve nem csak a szájnak, de a szemnek is kellemes élmény lesz! :)
?
Kelt kakaós-csíkos kalács
Egy csinos kis kalács kenyérformában vagy koszorú/kuglóf formában megsütve mutatós finomság. Nagyszüleink idejében, mikor én még igazán kis unoka voltam, a karácsonyfára elsősorban "ezüst"papírba burkolt diót, almát tettek a fára. A fa alá kerülhetett a finom kelt kalács, vagy folyós kakaóval, mákkal töltve, vagy kakaós-fehér tésztával felcsavarva.
Tipp: Ha koszorúformában sütöd meg, közepébe egy piros almát tehetsz, az egészet pedig masnival átkötve tetszetős ajándékot tudsz átadni.
?
Téli fagyi
Kicsit macerás elkészíteni, mivel időigényesebb, de nem annyira nehéz. Kedvünkre variálhatjuk, hogy mogyorós, kókuszos külsőt adjunk a "gombócoknak". Ez nem az a téli fagyi, aminek lágy, folyósabb a belseje.
Tipp: Dekoratívabb lesz az ajándék, ha egy szép külsejű dobozba csomagoljuk. Ha egymásra többet tennénk, zsírpapírral vagy színes kartonpapírral elválaszthatjuk a szinteket.
?
Élesztő- és gluténmentes pogácsa
Az utolsó, 10. gasztro-ajándék receptem pedig a sós ízeket kedvelők számára kedvez. Mivel gluténmentes, élesztőmentes, hiszen gondolnunk kell azokra is, akik diétára kényszerülnek karácsonykor is, vagy eleve állandó helyzetükből adódóan nem fogyaszthatnak pl. glutént.
Tipp: Átlátszó zacsiba vagy organzából készített kis zsákocskába is teheted, tetejét egy színes szalaggal átkötve.
A datolya hatásai
2015. december 10. Élj harmóniában
DatolyaA datolya (az én egyik kedvencem), már az időszámítás előtti időkben is nagy népszerűségnek örvendett. Az egyik legősibb és az egyik legjobb egészségre gyakorolt hatású gyümölcs. Szerencsére friss és szárított változatban, szinte hasonló tápértékkel rendelkezik. Magas az ásványi anyag és nyomelem és vitamin tartalma. Sok káliumot, vasat, nátriumot, foszfort, A, B, C és D vitamint tartalmaz. A szervezetet kitűnő energiával látja el, jól lehet hasznosítani sportolásnál, kimerültségnél vagy ha csak nagyon álmosnak érzed magad. Javítja az erőnlétet, állóképességet. Nagyon jó idegkimerültségnél és legyengült állapotban is, roborálja a szervezetet. Nyugodt alvást biztosít, mert szerotonin termelést okoz. Magas rosttartalmának köszönhetően, serkenti az emésztést, helyreállítja a bélmozgást, megszünteti a székrekedést. Nagyon magas a vastartalma és C vitamint is tartalmaz, így vérszegénység esetén kiváló terápia a rendszeres datolyafogyasztás. A datolya egészségesen tartja a szívet és segít a koleszterin szint csökkentésében is. A datolya az egyik legédesebb gyümölcs, ezért használják szárítva ledarálva - datolya cukorként ételek ízesítésére, édességek elkészítésére. A blogon elég sok receptben láthattátok. Én minden nap lefekvés előtt elfogyasztok néhány beáztatott datolyát:) Vegyszermentes (bio) datolyát egyél :) Néhány datolyával készült recept a blogról: http://eljharmoniaban.blogspot.hu/2015/08/kokuszos-datolyagolyo-egeszseges.html http://eljharmoniaban.blogspot.hu/2015/06/hazi-keszitesu-egyszeru-cukormentes.html http://eljharmoniaban.blogspot.hu/2015/12/glutenmentes-laktozmentes-cukormentes.html
Tofu-padlizsán sült
2015. november 28. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 25 dkg tofu 2 nagyobb padlizsán 1/2 kg paradicsom 1 fej lila hagyma ételízesítő 2 ek. sörélesztőpehely 4 dl rizstejszín 1 nagyobb sárgarépa 1 marék dió 3 gerezd fokhagyma 4 ek. olívaolaj Elkészítés: A tofut felvágjuk vékony, de nagyobb szeletekre, a padlizsánt, lila hagymát és a paradicsomokat felkarikázzuk, a diót ledaráljuk, a sárgarépát lereszeljük. A rizstejszínt egy tálba öntjük, és hozzáadjuk az ételízesítőt, a reszelt sárgarépát, a darált diót és a fokhagymát. Egy tepsit kiolajozunk, belefektetjük egymás után a tofut, padlizsánt, paradicsomot, hagymát, majd ismét a tofut és a többi dolgot, amíg el nem fogy. Ráöntjük a répás-diós-tejszínes ízesített szószt, locsolunk még rá olajat és 180 fokon 30 perc alatt összesütjük. TIPP: megszórhatjuk magvakkal a tetejét.
Datolyagolyó
2015. november 22. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 2 érett banán 10 dkg aszalt, mag nélküli datolya 10 dkg leforrázott apró szemű zabpehely 5 dkg mazsola 20 dkg kókuszreszelék 20 dkg darált olajos mag (dió) 2 dkg karopor -- kókusz Elkészítés: A meghámozott banánt, a datolyát feldaraboljuk és a mazsolával együtt összepürésítjük. A zabpelyhet annyi forrásban levő vízzel leöntjük, ami ellepi. Állni hagyjuk kb. 30 percet. Majd a masszához hozzáadjuk a ledarált diót, a kókuszreszeléket és a zabot, majd betesszük 1 órára a hűtőbe. Majd vizes kézzel gombócokat formázunk és kókuszreszelékbe forgatjuk. 100 g kókuszreszelék100 g apró szemű zabpehely50 g proteinpor (én csokisat használtam)kb. 1 ek folyékony édesítőszer1,5 ek natúr sovány kakaóporkb. 1 ek rumaromakis víz
Citromhabos máktorta
A lányoknak készült ez a meglepetés nasi, és bár én inkább a sós dolgokat preferálom, ebbe azonnal beleszerettem! Valami mennyei finom ;) Hozzávalók egy 18 cm-es tortához: Az alaphoz: 1 bögre darált mák 1 bögre áztatott datolya 1 bögre áztatott dió 1 tk kókuszolaj 1/2 dl forrásvíz (ez változhat) 1 bio citrom reszelt héja 1 […]
Mama csíkos kalácsa reformosan (vegán)
Gyerekkorom íze köszön vissza a kalácsot kóstolva, amelyet itt Angliában is elkészítettem, mivel annyira kívántam egy kis hazai ízt. Ha lenne is itt hasonló étel a boltokban (eddig nem láttam), akkor sem hiszem, hogy boldogan és nyugodtan venném meg. Ki tudja, milyen mesterséges színezék, ízfokozó és társai gazdagítják. Itt, Londonban, nincs kenyérsütő gépem, s anélkül is könnyen sikerült elkészítenem a kalácsot. Most kakaóval készült, mivel karobot sem fedeztem még fel a boltokban (csak keményre száradt szentjánoskenyeret láttam egy-két helyen, amit viszont még őrölni, darálni kellene). Legközelebbi csomagban, amit kihozok, vagy kijuttatok, biztos lesz karob is. No meg azért is kakaót használtam, mert a lakóközösségnek is jutott egy-két szelet. Ők édesebben fogyasztják az ételeket, s persze nem a reformos, sőt vegán ízekhez szoktak, ezért igyekeztem édesebbre készíteni.
A recept:
Hozzávalók:
- 3 evőkanál instant élesztő (múltkor porélesztő volt, most instant, amit a meleg cukros tejben úgy működött, mint a friss élesztő otthon)
- 2,5 dl meleg szójatej (Itt a lidl-ben szoktam venni, 0.69 fontért, átszámolva, kb. 300 forint egy liter.)
- 15 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 25 dkg fehér liszt (BL-55)
- 1 dl zabpehely
- 1 dl víz
- 1 kávéskanálnyi só
- 10 dkg gyümölcscukor (vagy nyírfacukor vagy ki mivel édesít, itt alternatív édesítőszerként még csak gyümölcscukrot fedeztem fel)
- 1 rúd kikapart vanília (opcionális)
- 2-3 evőkanál kakaó
- 2-3 evőkanál olaj
Elkészítés:
Fogunk egy nagyobbacska tálat, amibe a 3 evőkanál instant élesztőt szórjuk. Tűzhelyen megmelegítjük a szójatejet (ne mikróba). Az élesztőt meghintjük egy kevés cukorral, majd a kellemesre felmelegedett tejet ráöntjük. Amíg várjuk, hogy felfusson az élesztő, elővesszük a többi hozzávalót. A zabpehelyre ráöntjük a vizet és várunk, míg magába szívja (ez képes a tojást helyettesíteni).
Mikor feloldódott az élesztő, a fenti sorrendben hozzáadjuk a többi anyagot is, kivéve a kakaóport. Először fakanállal összekeverjük, majd kezünkkel jól átgyúrjuk. Ha túl száraz lenne, egy kevés szójatejet vagy vizet öntünk hozzá, ha túl nedves, kevés lisztet szórunk a tetejére.
Ha kis gömböccé állt össze, meleg helyen lefedve pihentetjük kb. 45-60 percet. Amikor megkelt a tészta, kivesszük, elfelezzük és az egyik feléhez keverünk kakaót valamint egy kevés gyümölcscukrot. A megkelt tésztákat lisztezett deszkán vagy munkalapon kinyújtjuk, egymásra helyezzük és felcsavarjuk. Ha szükséges, mert a tészta túl nagy a tepsihez, elfelezhetjük őket.
Sütés előtt a tetejét egy kevés olívaolajjal megkenhetjük, fényesebb lesz a héja. 180 fokon sütöttem, kb. 20-30 percet. (Az első rudat tovább, a másodikat rövidebb ideig.) Ha kihűlt, akkor szeleteljük. Remek eledel tízóraira a gyereknek, de hétvégi ebédünket is lezárhatjuk vele. Délutáni uzsonna vagy teázás édes kísérője lehet. Karácsonyra vagy más családi ünnepre is megsüthetjük.
Tündér bounty
2015. november 10. Éltető ételek
Az elnevezés egy kedves ismerősömről van, ugyanis ő készített egy ilyen finomságot. Bár ő csokipudingot tett a tetejére, én leegyszerűsítettem, így egyszerűen egy csokis avokádókrém került rá. De finom csokis datolyakrémmel vagy banánkrémmel is. Hozzávalók: Tészta: - 20 dkg kókuszreszelék megdarálva - 2 evőkanál méz vagy juharszirup - 3 evőkanál útifűmaghéj - kb. 2 dl kókusztej - 1/2 kávéskanál vaníliapor - 2 evőkanál olvasztott kakaóvaj - csipet só Csokikrém: - csokis datolyakrém - vagy csokis avokádókrém - vagy csokis banánkrém útifűmaghéjjal Elkészítése: - A tészta hozzávalóiból gyúrjunk egy tésztát. Egy tortaformába nyomkodjuk bele. - Készítsük el a csokikrémet, és tegyük a tetejére. - Pihenjen a hűtőben 1-2 órát. :) Datolyakrém: beáztatott datolya kókuszkrémbe + kakaópor + vaníliapor Csokis avokádókrém: puha avokádó + kakaópor + kókuszvirágcukor + vaníliapor + narancsolaj Csokis banánkrém: banán + kakaópor + vaníliapor + narancsolaj
Sütőtökös diós és kakaós muffin (vegán)
2015. november 10. Zizi kalandjai
Látogatóba mentünk a barátnőmékhez, Éváékhoz, Verőcére. Gondoltam, hogy viszek valami nassolnivalót ebéd utánra, ami gyerekbarát és ráadásul finom. Előző este Ádival együtt készítettük el ezeket a muffinokat… a segítségével mértük ki az alapanyagokat, és persze kóstoltunk is… mindenből egy picit!
A sütőtök adja az őszi hatást és segít “összeragasztani” a tésztát tojások helyett, valamint ettől lesznek puhák, omlósak és “nedvesek” a muffinok. A dió gazdagabbá teszi, a kakaótól lesz csokis. A barátnőm azt mondta, hogy ő ilyen finom muffint még nem evett… nem bírta abbahagyni. “Pedig ezek csak egyszerű muffinok” – mondtam neki!
Sütőtökös diós és kakaós muffin (vegán)
Hozzávalók (10-12 db-hoz):- 1 és 1/2 bögre sült sütőtök
– 1 és 1/2 bögre tönköly fehérliszt
– 1/2 bögre darált dió
– 5 evőkanál kakaó vagy karob
– 1/2 bögre + 2 evőkanál juharszirup
– 1/2 bögre kókuszzsír (szobahőmérsékletű)
– 1/3 bögre rizstej vagy más növényi tej (szobahőmérsékletű)
– 2 teáskanál foszfátmentes sütőpor
– 1 teáskanál szódabikarbóna
– 1/4 teáskanál só
– 1 vaníliarúd kikapart magjai
Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Béleljük ki a muffintepsit papírkapszlikkal.
Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: darált dió, tönkölyliszt, kakaó, szódabikarbóna, sütőpor és só. Egy másik tálban keverjük össze a nedves hozzávalókat: sült sütőtökhús, kókuszzsír, rizstej, juharszirup és vanília. Adjuk a nedves hozzávalókat a szárazhoz és jól keverjük el a tésztát.
Kanállal osszuk el a tésztát egyenlő részben a muffinformákban. Süssük 175 fokon kb. 25-30 percig, amíg jól átsülnek. Kivétel előtt azért végezzünk késpróbát, hogy nem ragad-e tészta a késre (ha nem, akkor jó)!
Csokipuding málnakoszorúval
2015. november 4. Sose mondd, hogy soha
Gyors, egyszerű, és bármikor lehet enni. Nem igazi csoki, csak karob, ami azt jelenti, hogy nem pörget fel, elalvás előtt is jól esik, de most épp ebédre eszem. Általában utálom a karobot, de datolyával tényleg finom - valaki mondta pár napja ezt nekem, sajnos nem emlékszem ki, de nagyon hálás vagyok neki! Szóval annyi az egész, hogy pici vízzel összeturmixolni a karobot a datolyával (vagy előző nap beáztatva olcsó datolyát, vagy puhát, frisset használval). Ha túl híg lett, pár kávéskanál finomra darált lenmag még belefér, nem rontja el az ízét és az omega 3 jól jöhet. A tetejére pedig szép kis koszorút, vagy bárilyen formát ki tudunk rakni mirelitt málnából - legalábbis így noveberben én itt csak fagyasztotthoz jutok hozzá. Tipp: Ha hozzáöntjük víz melllé/helyett azt a levet, ami a málna felolvasztásakor keletkezik, akkor lesz csak igazán finom! - 15 db puha datolya - 2 evőkanál karob por - 20 dkg málna (vagy amit akarsz!) Képek hamarosan!
Inka bogyós datolya golyó (nyers, vegán) + Kedvezménykupon
2015. november 3. Zizi kalandjai
Többen érdeklődtetek már nálam a szuper élelmiszerekről: mik ezek, én miket használok, hogyan lehet őket felhasználni, stb. A Planetbio-nak hála most többet bemutathatok nektek itt a blogon (sorozatban).
Az angol superfood olyan élelmiszert, ételt jelent, amelyek magas koncentrációban tartalmaznak olyan alapvető tápanyagokat, amelyeknek az egészségre gyakorolt hatásuk kiemelkedő. Legtöbbjük lúgosító és méregtelenítő hatású is. Sokáig azt hittem, hogy a superfood valami különleges élelmiszer, ami nagyon drága és esetleg nehezen is beszerezhető. Rövid tanulmányozás után rájöttem, hogy vannak tasakban és por formájában kapható szuper élelmiszerek (ez a drágább kategória) és vannak a hagyományos zöldség- és gyümölcspulton (avokádó, áfonya, leveleskel, brokkoli, eper, spenót, mandula, quinoa, stb.) kapható friss változatok.
A tasakban és por formában kapható szuper élelmiszereket felfoghatjuk úgy is, mintha kiváló minőségű vitaminok lennének. Nem kell belőlük sokat fogyasztani, azonban hébe-hóba megéri “beruházni” egy-egy fajtára, hogy felturbózzuk velük az immunrendszerünket.
Ennek a mostani receptnek a kiemelt eleme az inka bogyó (szárított formában), de van még benne hántolt kendermag, chia mag, nyers kakaópor, nyers kókuszzsír, na és persze datolya, meg magok, amelyek mind-mind a szuper élelmiszer kategóriába tartoznak. Első kóstolásra bejött az inka bogyó íze (nemcsak nekem, hanem Ádinak is, aki úgy eszi, mintha kötelező lenne ), enyhén savanykás, de közben édes is. Kinézetre a mazsolára hasonlít, kicsit azonban érdesebb a felülete. Peru magasabb területein őshonos, antioxidánsokban gazdag, viszonylag magas fehérje- és rosttartalommal rendelkezik. Gazdag vasban, A- és C-vitaminban.
A golyót a datolya fogja össze. Magok tekintetében azt tettem bele, ami éppen itthon volt, egy kis kesudiót, mandulát és törökmogyorót. Ha éppen diótok van otthon, azzal is elkészíthetitek persze. A puhaságát és “krémességét” a nyers (extra szűz) kókuszzsír adja meg. Ha ilyenetek nincs, használhattok hagyományos kókuszzsírt is, a lényeg, hogy szobahőmérsékletű legyen. A datolya golyó készítés nagyon gyerekbarát művelet. Ádi végig segített nekem: kimérni az alapanyagokat, elindítani a robotgépet, majd megformázni a golyókat, amiből természetesen nem sok minden lett, ugyanis ő folyamatosan ette a kezébe került masszát. A készítés másnapján még volt kb. hét darab golyó. Délután kitettem Ádi asztalkájára, hogy majszoljon belőle egy keveset. Én közben tettem-vettem, majd eszembe jutott, hogy egy utolsó golyót bekapok még mire elfogy. Odamentem az asztalhoz és a golyóknak hűlt helyét találtam… I. egyet evett, a maradék hatot mind Ádi habzsolta be kb. 20 perc alatt! Na ennyire finom! Próbáljátok ki!
Inka bogyós datolya golyó (nyers, vegán)
Hozzávalók (kb. 25 db-hoz):
– 1 bögre kesudió
– 1/2 bögre mandula
– 1/2 bögre törökmogyoró
– 20 szem datolya, kimagozva (lehetőleg friss – Lehel piacon lehet kapni -, ha nem tudtok beszerezni, jó a szárított is, csak jó minőségű legyen)
– 2 evőkanál chia mag
– 2 evőkanál hántolt kendermag
– 2 evőkanál (nyers) kakaópor
– 2 evőkanál (nyers, extra szűz) kókuszzsír
– 1/3 bögre inka bogyó, felaprítva
Tegyük robotgépbe a kesudiót, a mandulát és a törökmogyorót, és daráljuk por állagúra. Ekkor adjuk hozzá a kimagozott datolyát és az összes többi alapanyagot. Addig dolgoztassuk a robotgépet, amíg a massza enyhén ragacsossá (kissé zsírossá a kókuszzsír miatt) válik (állítsuk le a gépet és ellenőrizzük az állagot).
Formázzunk golyókat a masszából. Zárt dobozban, hűvös helyen, hőtőben 10-12 napig eláll (de addig úgysem fog tartani).
*****
A superfood alapanyagokat a {Planetbio} biztosította a recepthez. A véleményem csakis a sajátom.
Jó hír, hogy a Planetbio felajánlotta, hogy kedvezménykupont biztosít a Zizi kalandjai olvasóinak! Minden online vásárlás végösszegéből 5% kedvezményt nyújt a cég. A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI. Jó vásárlást mindenkinek!
Ez sem tegnap történt...
Rendszerezem ezt a kaotikus évet. Tele van a számítógépem félig megírt történetekkel, receptekkel. Van ahol csak egyszerűen kép nincs és van egy rakás, ami baromira nem szezonális. Ez sem. Valakinek meséltem az én okos 9 évesemről és beugrott... Csak éppen nem tegnap történt. ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Tegnap a fiammal - 9 éves, nyitott és fogékony -, napi robotból hazaérve farkaséhesek voltunk. Rágcsiért könyörgött, amit próbáltam leszerelni: - Figyi! Ha elég türelmes vagy, a kedvenc shakshukádat idevarázsolom 15 percen belül az asztalra. Óra indul! A szeme csillanásából láttam, ezt a meccset megnyertem. Elő a serpenyő és máris séfet megszégyenítő gyorsasággal aprítottam a hagymát, paprikát, paradicsomot. Olívaolaj löttyintés a serpenyőbe, mehetnek sorba a zöldségek. Közben minden részletre figyel okos szeme: - Anya! A fokhagyma ki ne maradjon! Nem marad ki, mint ahogy a fűszerek sem. Bírja ő a koriandert, római köményt, egy gourmand anya mellett a chili sem csíp. Mosom a tojásokat, ő pedig csacsog tovább: - Emlékszel? Hugh ( Hugh Fearnley-Whittingstall ) kacsatojással csinálta a tévéműsorában, aminek extra nagy a sárgája! Már csak pár perc, míg a tükörtojások megszilárdulnak. Neki szelek hozzá jófajta rozskenyeret (Gyarmathy Pékség, Győr), hogy tunkolhasson, nekem kenyér nélkül is felséges. Miközben jóízűen falatozunk, fejszámolunk és kiderül, hogy egy adag shakshuka a tányérunkon szezonban nem kerül többe, mint kétszáz forint. Egy pékségben ugyanezért az összegért kínálják a túrósbatyut, kakaóscsigát. sajna tudom, mert reggel a gyerek nyerte a meccset. Ezen őszintén elcsodálkozik. Az értékek világában most vertünk le együtt egy igazodási cölöpöt. a fotó egy nyugalmas nyaraláson készült és nem a napi robotból hazaérvén ;-) Shakshuka, a Közel-kelet lecsója ( Yotam Ottolenghi izraeli szakácstól ): Hozzávalók: - 1 dl olívaolaj - 2 fej vöröshagyma - 2 gerezd fokhagyma - 4 db vastaghúsú paprika ( piros, sárga, zöld vegyesen ) - 6 db érett paradicsom - 1/2 tk. egész római kömény - 2 babérlevél - 1 ek. apróra vágott friss petrezselyem - 1 ek. apróra vágott friss koriander - 1 kk. friss kakukkfű - pár szál sáfrány - csipet cayenne bors - só, bors, 2 tk. barnacukor - 4 db tojás ( kacsatojás, ha akadna ) ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Egy serpenyőben szárazon hevítsük két percig a római köményt. Öntsük hozzá az olívaolajat, majd dobjuk rá a vékonyra félkarikázott vöröshagymát, a csíkokra szelt színes paprikákat és az apróra vágott fokhagymát, a cukrot és a zöld fűszerekkel 10 percig hevítsük nagy lángon. Ezután adjuk hozzá a forró vízbe mártott és héjától megszabadított paradicsomokat apró kockákra vágva, a sáfrányt, cayenne borsot, babérlevelet, sót, borsot. Főzzük tovább alacsonyabb lángon 15 percig, adagoljunk hozzá vizet, ha szükséges. Kóstoljunk és állítsuk be a fűszerezést. A kész shakshuka krémes állagú, éppen csak nincs lesülve az alja a serpenyőbe. Fakanállal képezzünk fészkeket a masszába és abba üssük bele a tojásokat. Fedővel fedjük le a serpenyőt és alacsony lángon várjuk meg, míg a tojások megszilárdulnak. Ha a serpenyőnk nyele fém, akkor előmelegített sütőbe is csinálhatjuk ezt a műveletet. Friss kenyérrel tunkolva az igazi és a petrezselyem szórás se maradjon le tálaláskor!
Reggelire fel! - Szőlős-kendermagos és Csokis-kókuszos chia puding (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, hozzáadott cukormentes, vegán, nyers)
2015. október 22. Zöld Avocado
szőlős kendermagos chia puding (mindenmentes, nyers, vegán) Mostanában ha nem valami zabból készült reggelit eszünk, akkor chia pudingot. Villámgyorsan elkészíthető, nagyon egyszerű, és pár hozzávalóból mennyei, tápláló és vitalizáló, természetesen gyomorbarát reggelit tudunk készíteni. Mint arról már korábban írtam, a zab egy lassan felszívódó, magas rosttartartalmú, az egészséges életmódhoz szervesen tartozó reggeliző gabona, melyből nagyszerű kásákat, morzsákat, kekszeket, palacsintákat, müzliszeleteket stb. lehet készíteni különféle ízesítéssel. Ez nálunk is így szokott történni azokon a napokon, amikor tudom, hogy az ebéd és a reggeli közt túl sok idő fog eltelni, vagy délelőtt sok energiára, erőre lesz szükségem, zabból készült reggelit fogyasztok. De szerencsére nem mindennap ilyen! ;-) csokis kókuszos málnás chia puding (mindenmentes, nyers, vegán) Sőt! A tél közeledtével egyre több a lusta délelőtt, a lakásban - esetleg ágyban - töltött hosszabb reggelek (főleg hétvégén). Ilyenkor nincs szükség nagy kalóriájú, eltelítő reggelikre. Gyorsan elkészíthető, tápláló és könnyű ételekre vágyunk. Sokáig ellenálltam a nagy chia puding őrületnek, de abban hiszek, hogy egyszer mindent ki kell próbálni, hogy utána véleményt tudjak alkotni róla, így hát egyik reggel a világhíressá vált chia reggeliző puding megérkezett az én konyhámba is... és azóta itt is maradt. :-) Ki ne szeretné a gyors és egyszerű, de mégis változatos ételeket? Hát ez is egy ilyen! Ráadásul sem glutént, sem laktózt, sem tojást, sem hozzáadott cukrot vagy adalékanyagot nem tartalmaz. Ha pedig télen síelésre adnánk a fejünket, és olyan szálláson szállunk meg családdal, ahol nincs tűzhely, akkor is tökéletes reggeli, mert csak összeborítjuk a hozzávalókat, várunk egy kicsit, és már ehetjük is. Ki-ki a saját maga ízesítése szerint. Az alap 3 hozzávalóból áll, és hogy utána milyen idény szerinti gyümölcsöt, olajos magot, szuper ételt, vagy fűszert teszünk hozzá, csak rajtunk múlik! ;-) Akik figyelmesen követik a blogom észrevehették, hogy chia reggelis posztom volt már nem is olyan régen. Korábban már bemutattam nektek itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon egy fekete áfonyás poharas chia reggelit, ami akár desszertnek is elmegy. Ebben a bejegyzésben olvashattok a chia mag jótékony hatásairól is. Annyira meghatározóvá vált a chia puding élmény a mindennapjainkban, hogy gondoltam még egy posztot megér, hátha valakit majd ezekkel az ízekkel és képekkel sikerül elcsábítanom a chia puding függők táborába. Szívesen vállalom érte a felelősséget, mert nagyon finom, és nagyon egészséges! ;-) Ebben a posztban két újabb chia reggeli ötlettel szeretnék nektek kedveskedni. A szezonnak megfelelően egy szőlős - kendermagos, és egy egész évben készíthető csokis - kókuszos változatot mutatok meg. Érzitek már a chia puding hullámot? Van kedvetek tovább szörfözni rajta? Kóstoljátok meg, mindig más és más gyümölcsökkel, extrákkal, mert megéri. ;-) szőlős kendermagos chia puding (mindenmentes, nyers, vegán) HOZZÁVALÓK (1 személyre) az ALAP CHIA REGGELIZŐ PUDINGHOZ: - 2 dl növényi tej tetszés szerint (én mandulatejet vagy kókusztej italt használok legtöbbször) - 2 evőkanál chia mag (egész) - 1 db érett banán a szőlős - kendermagos chia pudinghoz: - az alap chia puding - 1 marék szőlő - 1 ek kendermag - 1 ek őrölt arany lenmag a csokis - kókuszoshoz: - az alap chia puding - 1 marék kókusz chips - 2 ek karob por (vagy bio kakaópor) - 1 ek őrölt lenmag - 1 marék málna vagy egyéb idény szerinti gyümölcs.(Amikor a képet készítettem, még málna szezon volt.) Játszatok az alap recepttel tovább! Az extra hozzávalók, és az ízésítés terén csak a kreativitásunk szabhat határokat. Pl.: fahéj, szerecsendió, gyömbér, kókusz, goji bogyó, citrom, lime, mogyoró, brazil dió, tökmag stb. De láttam már zöld turmixból készült chia pudingot is. :-) csokis kókuszos málnás chia puding (mindenmentes, nyers, vegán) ELKÉSZÍTÉS Egyszerűen tegyük a banánt (minél érettebb, minél pötyösebb, annál édesebb), a választott növényi tejet a turmixgépbe, és készítsünk belőle banános tejet. (Ha nincs gépünk, törjük össze villával a banánt.) Öntsük ki a müzlistálba, keverjünk bele két kanál chia magot, és tegyük félre min. egy fél órára. Akár már előző este elkészíthetjük a banános tejet chia maggal, és a hűtőben tárolva pihentethetjük. Minél tovább pihen, annál sűrűbb, annál pudingszerűbb lesz az étel. (Én így jobban szeretem.) Ha csokis alapot szeretnénk, még a pihenés előtt keverjük hozzá a karob port, vagy a bio minőségű kakaóport a banános tejhez. Ezután tegyük félre pihenni. Kérdeztétek már tőlem. hogy egész szemű vagy darált chia magot használjatok? Próbáltam már mindkettővel, de nekem az egész szemű jobban bevált, és jobban ízlett. Próbáljátok ki, és döntsétek el nektek melyik tetszik jobban?! chia mag a chia pudinghoz Mielőtt készen állunk rá, hogy elfogyasszuk a jól megérdemelt reggelinket, adjuk hozzá a tetszés szerint választott gyümölcsöt / gyümölcsöket, magokat, dióféléket, fűszereket, vagy akár extra banánt, édesítőszirupot, vagy épp ellenkezőleg reszelt citromhéjat. És már fogyaszthatjuk is a kevés munkát igénylő, ám annál táplálóbb, egészséges reggelinket. Kezdjük a napot finom, tápanyagban gazdag, energiadús ételekkel, és a mosoly mellékhatásként fog jelentkezni! ;-) szőlős kendermagos chia puding (mindenmentes, nyers, vegán) TÁPLÁLKOZZ, NE CSAK ÉTKEZZ! :-) Megjegyzés1: "A kendermag kedvező biológiai összetétele és jótékony egészségügyi hatása alkalmassá teszi, hogy minden háztartásban helyet kapjon. Fontos külön kiemelni a vegetáriánus konyhában betölthető szerepét, hiszen a hús mellőzésével az egyik fő nehézség a fehérjében gazdag étrend összeállítása. A kendermag kivételes fehérjeforrás, így a szójaérzékenyek számára is alternatívát nyújt. Ezenfelül a kendermag magas rosttartalommal rendelkezik, E-vitamint és nyomelemeket - magnéziumot, káliumot és vasat - tartalmaz, valamint megtalálható benne mind a 9 esszenciális aminosav. ... " Bővebben a CKmagazin-ban csokis kókuszos málnás chia puding (mindenmentes, nyers, vegán) Megjegyzés2: Mint minden szuper étel és mesterségesen előállított, nagydózisú vitamint tartalmazó készítmény, a chia mag fogyasztása sem ajánlott nagy mennyiségben, és semmiképpen sem minden nap. A kevesebb, néha több! jelmondat itt is igaz. A napi 1-2 evőkanál adagot ne lépjük túl, és ne együnk minden nap! Tartsunk néha szünetet.
Vegán, gluténmentes crumble (morzsasüti) - a 10 perces süti
2015. október 14. Eszemiszom – Jóga Magazin
Az internetes szakácskönyvek tele vannak a crumble avagy a morzsasüti több tucat változatával, én nemrég láttam egy ilyen receptmegosztást az egyik közösségi oldalon. Egyszerűsége miatt egyből megtetszett, de az alapanyagok között voltak olyanok, amiket én nem szoktam használni. Nem tartott sokáig, amíg átalakítottam a receptet, és így elkészítettem a vegán, gluténmentes morzsasütit, aminek természetesen ez az egészséges verziója is korlátlanul variálható tovább.
Nekem azért is az egyik kedvencem, mert egyrészt, a sütést leszámítva 10 perc alatt kész :-), másrészt az hozzávalók variálásával egészségesebbé tehető. Ha például mandulaliszttel és/vagy dióliszttel készítem, kitűnő fehérjeforrás, ha mákot teszek bele, vas, kálcium és magnézium tartalma van.
Hozzávalók:
- 20 dkg liszt (mandula, amaránt, zabpehely, gesztenye, bármilyen jó)
- 10 dkg kókuszzsír
- 10 dkg kókuszvirág vagy nádcukor
- 8-10 deka egyéb adalék ízlés szerint; mazsola, darált dió, mogyoró, mák, fahéj, kókusz-chips (ami illik a liszthez és a gyümölcshöz)
- idénygyümölcs; alma, szilva, körte, nyáron piros gyümölcsök, egres, meggy, stb.
Kedvelt párosítások: a gesztenyeliszthez nagyon jól illik a fahéj és a szilva, az almához, körtéhez a jól illik bármelyik liszt és a fahéj, az almához jól illik a mák...
Elkészítés:
Morzsoljunk össze a száraz hozzávalókat, a lisztet, a cukrot, kókuszzsírt és az egyéb adalékokat. Kizsírozott tortaformába vagy kisebb tepsibe daraboljuk fel a gyümölcsöt, majd morzsoljuk rá a tésztánkat. 30 percig süssük előmelegített sütőben alufóliával lefedve, majd vegyük le a fóliát, és pirítsuk még 5 percig.
Jó étvágyat!
Ha van különleges crumble (morzsasüti) recepted, oszd meg velünk!
Húsmentes lasagne bolognese
2015. szeptember 30. Éltető ételek
Az ételeket én sosem szoktam pontosan a recept alapján elkészíteni, gyakran mondja is a párom, hogy sosincs két egyforma étel. Sok esetben ez baj, mert amelyik ízlik neki, már nem emlékszik rá később (én sem), csak 1-2 alapanyagot mond belőle, hogy "na, azt készítsd el". Ezért csináltam egy itthoni szakácskönyvet fotókkal ellátva, hogy így könnyebben tudjon választani az ételek közül. Ma délelőtt még csak annyit tudtam, hogy valamilyen lasagnet fogok készíteni. Ilyen esetben keresgélek a neten egy kicsit, melyet aztán egyszerűen egészségessé és húsmentessé varázsolok. A streetkichen nagyon jó ötletadó, bár ezeket a recepteket pontos leírással sosem készítem el. A húst legtöbbször gombával, csicseriborsóval, vöröslencsével vagy éppen zabpehellyel helyettesítem, a lisztek és egyéb alapanyagok cseréjére is szinte minden esetben szükség van. Az édességes receptekben lévő cukrot pedig alapból felezem, és mézre vagy kókuszvirágcukorra cserélem. Szóval ez lett a mai ebéd, nagyon jól sikerült. Hozzávalók (2-3 adag): "Húsos" szósz - 1 evőkanál kókuszolaj - 1 vöröshagyma - 3 gerezd fokhagyma - 10 dkg tisztított sárgarépa - 10 dkg tisztított padlizsán - 1 szárzeller - 10 dkg áztatott csicseriborsó - 40 dkg paradicsom pürésítve - 2-3 evőkanál aprószemű zabpehely - 1 babérlevél - bazsalikom, oregano, rozmaring - 1 löttyintésnyi vörösbor - víz Besamell: - 3 dkg bio vaj vagy kókuszolaj - 6 dkg zabliszt - 4 dl rizstej - só, babérlevél, őrölt szerecsendió, bors - 1 doboz lasagne (tojásmentes) Elkészítése: A kókuszolajon dinszteljük meg az apróra vágott hagymát.Aprítsuk morzsásra a zöldségeket (sárgarépa, zeller, padlizsán), majd dobjuk rá a hagymára. Pirítsuk együtt pár percig.Szintén daráljuk morzsásra az áztatott csicseriborsót (nekem a botmixerhez van egy aprítógép, azzal szoktam csinálni).Folytassuk tovább a pirítást, majd mehet hozzá a turmixolt paradicsom (vagy házi, sűrű paradicsomöntet), és reszeljük bele a fokhagymát is.Fűszerezzük, mehet bele a bor, és még öntsünk hozzá úgy 2 dl vizet.Lefedve főzzük 30 percig (időközben kavargasd).Adjuk hozzá a zabpelyhet, ha szükséges, még hígítsuk vízzel. Egy nagyon jó sűrű ragu lesz belőle, melyet akár spagettivel is tálalhatunk. A zabpehely úgy 10 perc alatt megpuhul, és még tovább sűrít a ragun.Közben készítsük el a besamellt is. Olvasszuk fel a vajat, majd a lisztet egy picikét pirítsuk meg benne (éppen csak, hogy színe legyen). Folyamatos keverés mellett öntsük rá a tejet, fűszerezzük, és főzzük sűrűre. Ez kb. 5 perc alatt elkészül.Állítsuk össze a lasagnet. A tepsibe löttyintsünk egy kicsi olívaolajat, majd tegyünk rá 3 evőkanál paradicsomos ragut,tésztabesamell 1/3-a.paradicsomos ragu feletésztabesamell 1/3-aparadicsomos ragu feletésztabesamell 1/3-a.Előmelegített sütőben süsd úgy 30 percig. Előmelegített sütőben süssük úgy 30 percig. Ekkor reszelhetünk rá sajtot (de nyugodtan el is hagyhatod), és még toljuk vissza a sütőbe, hogy megpiruljon a teteje. Mielőtt felvágjuk, hagyjuk egy kicsit hűlni.
Párolt alma dióval töltve (vegán)
2015. szeptember 29. VegaNinja
Hozzávalók: 1250 g kemény, savanyú alma (pl. idared, zöldalma) 10 dkg darált dió 3 evőkanál sárgabarack lekvár A párolóléhez: 5-6 dl víz 50 g cukor 1 citrom leve 1 körömnyi egész fahéj 1/2 citrom héja 1/2 csomag őrölt vanília 1 csipet só 1. Az almákat hámozd meg, vízszintesen vágd félbe, és egy éles késsel […]
Nyers csokoládétorta + Segítsüti 2015. ősz
2015. szeptember 21. Zizi kalandjai
Újra indul az őszi Segítsüti jótékony akciója. A Segítsüti története 2009-ben indult, az első, gasztrobloggerek civil összefogásával született jótékonysági süteményárveréssel. Mostanra kinőtte magát, így évente kétszer kerül már megszervezésre, tavasszal és ősszel. A mostani, 13. alkalommal a Segítsüti a Mosoly Alapítványt, és rajtuk keresztül a beteg és lelki traumát átélt gyermekek gyógyulását támogatjuk.
Röviden a részletek...
1) Kik? Ismét 30 gasztroblogger anyuka/apuka készül 30 édességgel, az akció adminisztrációját - beszerzések, pénzügyi elszámolás - pedig szokás szerint a Sose Közhasznú Alapítvány intézi.
2) Mikor? A sütilicit 2015. szeptember 21-én, hétfőn indul, azaz ma fognak megjelenni a sütis bejegyzések az egyes blogokon, és kerülnek fel majd egyidejűleg a licitálós menü alá. Ezután kezdődhet rájuk rögtön a licitálás, amely három napon át zajlik és 2015. szeptember 24-én, csütörtökön 16:00-kor zárul.
3) Kit támogatunk? A befolyt támogatási összegből most a Mosoly Alapítványt, és rajtuk keresztül a beteg és lelki traumát átélt gyermekek gyógyulását támogatjuk. Az alapítvány ingyenes mese- és művészetterápiákkal kezeli, enyhíti a gyerekek testi betegségével járó pszichés problémáit.
4) Hogyan? Minden tepsi sütemény kikiáltási ára továbbra is 1.000 forint lesz. A liciteket a Sütiárverés menüpont alatt lehet majd megtenni, ehhez pedig egy egyszerű regisztráció (név, e-mail cím) szükséges. A nyertes az lesz, aki a legmagasabb összeget ajánlja adott süteményért szeptember 24-én 16:00-ig.
Az idén a már slágernek számító nyers csokoládétortával készülök. Jellemezhetném azzal, hogy ez a torta az egészséges bűnbeesés. Nyers, vegán, ráadásul a legcsokisabb élmény! Ha leszámítjuk a benne lévő 100 gramm kókuszvirág cukrot, csak egészséges, tápláló, vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag alapanyagokból áll (mandula, datolya, avokádó, nyers kakaópor, vanília). Aki megteheti, licitáljon a nyers csokitortámra, mert a nyertes licitáló nagyon jól fog járni ezzel a finom sütivel! Fontos infó a nyertes számára, hogy a torta személyesen vehető majd át Budapesten. Hajrá licitálók!
Nyers csokoládétorta
Hozzávalók egy 18,5 cm-es csatos formához:
Torta alaphoz:
- 100 g mandula
- 70 g datolya, kimagozva
- 1/2 teáskanál tengeri vagy Himalája só
Krémhez:
- 2 érett nagy avokádó
- 70 g nyers kakaópor (helyettesíthető normál cukrozatlan kakaóporral)
- 50 g extra szűz kókuszolaj
- 100 g kókuszvirág cukor (helyettesíthető - lehetőleg nyers - nádcukorral)
- 1 vaníliarúd kikapart magjai
- csipet tengeri vagy Himalája só
Ha van időnk, áztassuk be a mandulát hideg vízbe legalább 6 órára, majd szűrjük le. Az áztatás felszabadítja a mandulában lévő enzimgátlókat, így könnyebb megemészteni. Ha nincs időnk, akkor tegyük egyből a robotgépbe a mandulát, és daráljuk meg. Adjuk hozzá a kimagozott datolyákat és a sót. Dolgoztassuk a gépet addig, amíg a torta alapunk összeáll tésztává. Ha nagyon száraznak érezzük, adjunk hozzá 1-2 teáskanál kókuszolajat.
A tortaformát béleljük ki folpackkal és nyomkodjuk az aljába a datolyás mandulás keveréket, majd tegyük a mélyhűtőbe megkeményedni, amíg elkészítjük a krémet. Tegyünk minden hozzávalót a robotgépre és pürésítsük krémesre. Vegyük ki a formát, kanalazzuk az alapra a krémet és tegyük vissza a mélyhűtőbe 1 órára. Ha türelmetlenek vagyunk, már 45 perc után kivehetjük.
Túrós/diós - szilvás rétes
A szilvalekvár már megfőtt a múlt héten. Ebben az évben különösen finom lett - bár az is igaz, hogy az Apa féle önkeverős üstben összesen vagy 12 órát rotyogott. El is párolgott a fele mennyiség az edényből, mikorra készen lett. Csak az üst oldalán elhelyezkedő "gumicukor" jelezte, hogy a kezdetén meddig ért a szilva. A fák tetején az éretlenebbje most kezd jó lenni, így mehet a mélyhűtőbe, sütőbe, aszalóba... Egy adag rétesben végezte ma. A túrós változat Hozzávalók: (3 rúd) 2 csomag Tante Fanny teljes kiőrlésű rétestészta 1/2 kg túró 1 pohár tejföl 1/2 dl olivaolaj 2 ek gyümölcscukor vanília 1 kg szilva A szilvát kimagozzuk. A túrót összekeverjük a tejföllel, cukorral és vaníliával. Egy hideg vizes konyharuhát leterítünk az asztalra, arra helyezzük a tésztarétegeket, amiket megkenünk olajjal. Két tekercs elég egymásra. A lap alsó részére kerül a túró harmada, arra a szilvaszemek harmada, és azután tekerjük fel a tésztát a konyharuha segítségével. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, abba helyezzük a réteseket, a tetejüket megkenjük kevés olajjal és 25-30 perc alatt megsütjük. A diós változat Hozzávalók: (3 rúd) 2 csomag Tante Fanny teljes kiőrlésű rétestészta 20 dkg dió 1/2 dl olivaolaj 1 kg szilva A szilvát kimagozzuk. A diót ledaráljuk. Egy hideg vizes konyharuhát leterítünk az asztalra, arra helyezzük a tésztarétegeket, amiket megkenünk olajjal. Két tekercs elég egymásra. A lap alsó részére kerül a dió harmada, arra a szilvaszemek harmada, és azután tekerjük fel a tésztát a konyharuha segítségével. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, abba helyezzük a réteseket, a tetejüket megkenjük kevés olajjal és 25-30 perc alatt megsütjük.
Céklás kölesfasírt
Olyan faék recept. :) Mert mi van itthon, mit ettünk legutóbb és hasonlók határozták meg az összetételt, illetve az őszies hangulat, meg hogy megnőttek a céklák. Gyönyörű rózsaszín fasírtokat forgattam meg a morzsában. Ábelnek különösen tetszett a színe, de a kisült fasírt is ízlett neki. Hozzávalók: 1/2 bögre köles 1 céklagumó 1 közepes nagyságú burgonya 1 kis fej vöröshagyma 3 ek tökmag 3 ek szezámmag 1 ek lenmag 1 tk vegamix 1 tk só 1 csipet borsikafű 1 csipet fokhagymapor olivaolaj tk. zsemlemorzsa A kölest a vegamix-szel, sóval, háromszoros mennyiségű vízzel és az apró kockákra vágott burgonyával 15-20 perc alatt megfőzzük. Langyosra hűtjük. A tökmagot, szezámmagot és lenmagot ledaráljuk és a köleshez adjuk. Beleszórjuk a fűszereket is. A céklát megpucoljuk, lereszeljük, és a keverékbe gyúrjuk. Egy tepsit zsírpapírral kibélelünk, megkenjük olajjal. Vizes kézzel a masszából nagyobb diónyi darabokat gyúrunk, majd ellapítjuk, zsemlemorzsába forgatjuk, és szorosan a tepsibe helyezzük őket. Bő fél órát közepes lángon sütjük, félidőben a fasírtokat megforgatjuk.
Fonott kalács extrákkal
Pénteken délután a kakaós csiga járt az eszemben, de azt tudtam, hogy nem lesz elég időm elkészíteni naplementéig, így neki sem fogtam. Van egy egyszerűbb változat is, de én igazán a leveles tésztájút kedveltem. A másik, ami foglalkoztatott, hogy milyen finom kalácsot ettünk Bózsván a táborban. Akkor az is bevillant, hogy a Tündér család gyakran készített mogyorókrémeset... de se mogyoró, se mogyorókrém itthon. Diót viszont törtünk elég sokat Ábellel a hét elején, így abból és némi karob, illetve nyírfacukor keverékéből tökéletesen finom töltelék lett. Hozzávalók: A tésztához: 400 g teljes őrlésű búzaliszt 150 g fehér liszt 50 g zabliszt 1 db főtt burgonya 400 ml növényi tej 100 ml olivaolaj 3 ek gyümölcscukor 1 csapott tk só 2 dkg élesztő A töltetékhez: 10 dkg dió megdarálva 1 ek karobpor 2 ek gyümölcscukor 3 ek olivaolaj 3 ek növényi tej A burgonyát villával összenyomjuk. A száraz hozzávalókat összekeverjük, majd hozzáadjuk az élesztőt és a növényi tejet, az olajat és a burgonyát. Rugalmas tésztát gyúrunk, amit 3 részre vágunk. A karobport egy tálban a cukorral és a dióval összekeverjük. A 3 tészta darabot 3 db hosszú téglalappá nyújtjuk, amit megkenünk 1-1 kanál olivaolajjal. Megszórjuk a töltelékkel a téglalapok hosszú oldalának kétharmadát, meglocsoljuk egy kanál tejjel, majd feltekerjük csiga vonalban. Azután a 3 tekercset összefonjuk, a végeit aláhajtjuk, és egy zsírpapírral kibélelt tepsibe helyezzük. A tetejét megkenjük némi tejjel. Bő fél órát kelesztjük, majd közepes lángon egy órát sütjük.
“Nutellás” datolya golyó (vegán)
2015. szeptember 7. Zizi kalandjai
Hello Szeptember? Hogy hogy már itt vagy? Végre hűlnek a nappalok és az éjszakák is… éljen! Két hónap szünet után van kedvem bekapcsolni újra a sütőt. Sőt, péntek este be is kapcsoltam, egy isteni granola készült! Jövök majd a recepttel!
Újra óvoda, iskola, munkahely… kezdünk visszarázódni a hétköznapokba. Jól jön ilyenkor a délutáni nassoláshoz valami energiát adó édesség a csokiszelet, a csokikocka, a bolti keksz helyett. Együnk inkább banánt, almát, körtét, szilvát vagy otthon készített kekszet, banánkenyeret vagy ilyen datolya golyót. Ez attól “Nutellás”, hogy egy nagy adag pirított törökmogyoró került bele, meg jó sok kakaópor. A datolya édesíti és ragasztja össze, krémesebbé pedig a mandulavaj teszi (ezt ki lehet váltani natúr törökmogyoró krémmel, de akár kesudióvajjal vagy földimogyoróvajjal is). Ha nyers kakaóport használunk és nem pirítjuk meg a mogyorót, akkor a golyók nyersek lesznek! Nassoljatok!
“Nutellás” datolya golyó (vegán)
Hozzávalók:
– 1 és 3/4 bögre törökmogyoró
– kb. 25-27 db friss datolya golyó, kimagozva (mérettől és ízléstől függ a darabszám; ha nem találtok frisset jó az aszalt is, csak figyeljetek a minőségre!)
– 5 evőkanál karob vagy (nyers) kakaópor (ha még csokisabb ízre vágytok, adhattok hozzá többet is)
– 1 evőkanál mandulavaj
– 1 evőkanál chia mag
– 4 teáskanál kókuszolaj (extra szűzzel még finomabb)
– 1/2 teáskanál só
Egy száraz serpenyőben 4-5 perc alatt pirítsuk meg a mogyorót.
Tegyük robotgépbe a mogyorót és daráljuk por állagúra. Ekkor adjuk hozzá a kimagozott datolyát és az összes többi alapanyagot. Addig dolgoztassuk a robotgépet, amíg a massza enyhén ragacsossá (kissé zsírossá a kókuszzsír miatt) válik (állítsuk le a gépet és ellenőrizzük az állagot).
Formázzunk golyókat a masszából. Zárt dobozban, hűvös helyen, hőtőben 10-12 napig eláll.
Sajtfüggő voltam! – Interjú Beda Szabolccsal
Csupán három hete, hogy Beda Szabolcs a maratoni táv világbajnoka lett Lyonban. A lenyűgöző eredmény értékét tovább emeli, hogy Szabi évek óta vegán. Vajon mi a titka?
Nagy szeretettel gratulálunk a világbajnoki címedhez! Valóban fantasztikus ez a 2.31.14-es teljesítmény. Úgy hallottam, elég kalandos előzmények után sikerült rajthoz állnod Lyonban.
Köszönöm. Egy olyan futóval utaztam ki, akit én sem ismertem korábban; Facebookon hoztak össze minket. Mindketten útitársat kerestünk, együtt autóztunk ki Szentgotthárdból. Így is 15 óra volt az út, éjjel 1-kor érkeztünk meg a Couchsurfingen szerzett szállásunkra. Szerencsére megvárt minket a házigazda, aki valóban nagyon kedves, de a szállás maga katasztrofális volt. Konkrétan nem volt szappan a fürdőszobában.
Egy XVI. századi házikóról beszélünk - ezt írta is az adatlapján, de azt elfelejtette közölni, hogy takarítva is akkor volt utoljára. (nevet) Olyan kosz volt, hogy azt nem lehet elképzelni. A kamrája tele volt zöldségekkel, rendben volt a kert is, de a biztonság kedvéért másnap távoztunk a helyszínről. Persze nagyon megköszöntük azt az egy éjszakát is, csak hát a vébé miatt komfortosabb szállásra volt szükségünk.
Végül egy háromcsillagos apartmanhotelben töltöttük a további napokat. Lehetett főzni, ami nekem kiemelt fontosságú volt, hiszen rengeteg ételt vittem otthonról: tésztát, rizst, zöldségeket. Vegánként azért még Lyonbanse könnyű. Én szinte kizárólag azt ettem, amit kivittem, csak bagettet, és egy lekvárt vettem helyben.
A verseny előtti napon ebédre mákos tésztát ettem, vacsorára pedig lecsós rizst. Ez utóbbi eléggé el is tolódott a városnézés miatt - este 9-kor ettem utoljára, és másnap reggel 7-kor volt a rajt. Pont a várható hőség elkerülésére tették koránra az indulást, aztán ez végül nem jött be.
Ahogy mesélted, aránylag hűvösben indultatok, ami neked nem volt olyan kényelmes.
Igen, 17 fok volt, és felhős ég. Elsőre azt gondoltam, hogy a meleg praktikusabb lett volna, mert jobban bírom, mint a többiek. De utólag visszanézve, hogy sikerült nyernem, már nem volt jelentősége. Így viszont futóidőben tudtam jobbat hozni. Később sem melegedett az idő, én az eredményhirdetésre már hosszú ujjúba öltözve érkeztem.
De eleve hogy lehet amúgy 35 fokban edzeni, versenyezni?
Az a titka, hogy gyorsan kell futni, mert akkor van menetszél. (nevet)
Mennyire elterjedt rólad az, hogy vegán vagy?
A nemzetközi színtéren nem, nemigen ismerjük egymást, csak versenyen találkozunk. Magyar szinten többnyire köztudott.
Szenior világbajnok vagy - többen megjegyezték, hogy nagypapák versenyének gondolták ezt elsőre.
Az attól függ. Sokan még 80 fölött is versenyeznek. 35 év fölött kezdődik a szenior korosztály, és ötévente kezdődik az újabb korcsoport. Így én a 35-40 év közöttiekkel versenyeztem. Valahol egyszer kiszámolták, hogy 35-től az ember elkezd kicsit hanyatlani, azért van itt a határ. (nevet) Bár ez sem mindig ugyanott húzódik - tavaly sikerült megnyernem a hegyi futó országos bajnokságot szenior kategóriában, mert ott is 35 év a határ, de van, ahol 40. De egy utcai futóversenyen vagy a maraton országos bajnokságon együtt értékelnek a többiekkel.
Tri-, majd duatlonból indulva, 20 évesen már országos bajnok voltál, ráadásul ,,Az év junior duatlonistája is. 1998 óta indultál Ironmanen, majd 2000-ben 3. helyen végeztél a nagyatádi Ironman Országos Bajnokságon 9:07-es idővel. Mi indított mégis a ,,csak futás felé?
1998 és 2003 között egyhuzamban hatszor indultam a nagyatádi Ironmanen. Az iskolába járás mellett ez még nem volt gond, a 2000-es eredményem is ezt tükrözi. Viszont amikor állásba kerültem, rohamosan megcsappant az erre szentelhető időm napi 8-9 óra munka mellett, és így már nem ment olyan flottul a készülés.
Viszont a futás mindig is a specialitásom volt a triatlonon belül; minél hosszabb a táv, nekem annál jobban megy. Sosem voltam jó úszó. Rövidebb távokon nem is nagyon volt sanszom, mert mire kijöttem a vízből, addigra már összeálltak a bringás bolyok, az pedig esélytelen volt, hogy én hozzájuk csapódjak. Ami fontos különbség az Ironmannél: ott tilos a bolyozás, vagyis növekedtek az esélyeim. Már a kerékpáros részen is föl tudtam jönni, a futás meg végképp feküdt.
Pár évig még munka mellett is edzettem, de borzasztó kemény volt. Semmi másról nem szólt az életem, mint a munka meg az edzés. Nem volt se szabadidő, se nyaralás, se semmi. Egész nyáron készülés a nagyatádi versenyre, ami akkoriban még augusztusban volt. Egy idő után viszont nem javultak az eredményeim, sőt, így elfogyott a motivációm. Végül az utolsó évet a 6. helyen zártam, ami munka mellett nem olyan rossz. Akkor merült föl bennem, hogy mivel a futás mindig is jól ment, akkor innentől arra kell koncentrálnom. Ha van előzmény, akkor azért már napi 1 óra készüléssel szép eredményeket lehet hozni.
Nincs is olyan ambíciód, hogy visszatérj a Vasemberek közé?
Nem igazán. Esetleg akkor, ha találnék egy olyan támogatót, aki azt mondaná, hogy készüljek föl a hawaii-i versenyre, és pár évig nem kell semmi mást csinálnom, csak edzeni. De munka mellett már biztosan nem.
Mik az egyéni céljaid a futásban?
Egy jó idejű maratont szeretnék még futni. Eddig inkább helyezésre mentem az eb-n és a vb-n is, voltam országos 3. is. Most egy 2 óra 30-on belüli eredményt tervezek, 25 és 28 között valahol.
Az ultrafutás nem vonz? Hiszen mondtad, hogy szereted a hosszabb távokat.
De, kacérkodom vele, csak azért pár évet még várok. Pontosan azért, mert most relatíve gyors vagyok maratonon. Amikor már azt érzem, hogy nem tudom túlszárnyalni az adott eredményt, akkor jöhet az ultrázás. A futást természetesen sosem fogom abbahagyni.
Csapatban is évek óta nagyon eredményesek vagytok.
Igen. Az ELTE Sashegyi Gepárdok futócsapat tagja vagyok.
A csapaton belül van 10-12 fő, aki nagyon komolyan veszi a futást, és az eredményeket is hozza. Az utóbbi három évben mindig két csapattal álltunk dobogóra a maratoni ob-n, de szerencsére rövidebb távokon is halmoztuk a jó eredményeket (hegyi futás, félmaraton, 10 km). A nagy bravúr persze az lenne, ha csak mi állnánk dobogóra, három csapattal; ez sem elképzelhetetlen, korábban már majdnem sikerült, idén pedig még erősebbek leszünk. Reméljük, most összejön!
Van-e vegán Gepárd rajtad kívül?
Igen, bár ő nem általam vagy a csapatban veganizálódott, hanem már eleve azért került hozzánk, mert én vegán körökből ismertem, és tudtam, hogy komolyabban érdekli a versenyzés. Hozzáteszem, én se vegánként kerültem a csapatba, ez nekem is menet közben alakult, sok évnyi vegetarianizmus után. A többi csapattag nyitott és érdeklődő, remélhetőleg egyszer ők is erre az útra lépnek. Nyilván ők is látják, hogy mennyire jól működik ez az életmód a hosszútávfutásnál.
Mióta vagy vegán?
Hivatalosan 2012-ben váltam vegánná. Nagyjából 2007 óta voltam vegetáriánus, tejet már akkor se nagyon fogyasztottam, viszont konkrétan sajtfüggőként éltem. Ha nem tettem vacsorára a szendvicsemre, akkor bizony elvonási tüneteim voltak - erről ma már tudjuk, hogy a kazein nevű hormonnak köszönhető, ami a kisbocit köti az anyukájához. Ez az emberekre is ugyanúgy hat. Ennek egy huszárvágással vetettem véget, mint az alkoholisták. (nevet) Pár napig még vágyódtam utána, de aztán ez elmúlt. Könnyebben ment, mint gondoltam. Majd elkezdtem uborkát szeletelni a szendvics tetejére, és most bátran már mondhatom, hogy uborkafüggő vagyok.
Mint bárki, eleinte én se gondoltam, hogy a tejipar ugyanolyan rossz, mint a húsipar, sőt... Ahogy egyre több információhoz jutottam, elsősorban Bonifert Annának köszönhetően, könnyebb volt a sajtot is letenni.
Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb, és miért?
A 2000-ben teljesített, 9:07-es Iromanemre, mert két olyan név mögött végeztem, akik akkor abszolút a triatlon élmezőnyét képviselték, név szerint: Fazekas Attila és Zsódér Zsolt. Nagyon büszke voltam arra, hogy tényleg csak a legjobbak tudtak megverni.
Ezen kívül a maraton országos bajnokság 3. helyezésemre is, amit 2011-ben szereztem, illetve a szenior Eb- és vb-címeimre, amiket gyors egymásutánban sikerült megnyernem.
Mennyit és mit edzel?
Attól függően, hogy éppen alapozás vagy versenyre készülés van, napi átlagban 20 kilométert teljesítek az első, és nagyjából 15 kilométert a második időszakban. Verseny előtt és után persze én is pihenek pár napot, meg előfordul, hogy hirtelen közbejön valami, de alapvetően minden nap futok. Megesik, hogy alapozáskor napi kétszer is kimegyek, olyankor nagyon kellenek a kilométerek.
Erősítő edzést nem szoktam végezni, bár biztos jól jönne, de sose volt az erősségem. (nevet) Az utóbbi időben heti egyszer futóiskolázunk a Gepárdokkal, bár ez sem a kedvencem, de csapatban persze megcsinálom. Nem vagyok laza, így ami ezt igényli, abban nem vagyok jó, nehezemre esik, de így nyilván nem olyan bajos.
Milyen ételeket javasolnál a futótársaknak, kiváltandó az állati fehérjét?
Ami nagyon fontos, hogy az ételek túlnyomó többsége szénhidrát legyen. A 80/10/10-es irányzatot követem, ami itthon leginkább a nyers változatában terjedt el, én azonban eszem főtteket is. A futás miatt lényeges, hogy elegendő kalóriát vigyek be, ezt zöldségből és gyümölcsből már csak anyagilag is lehetetlen fedezni.
Fő táplálékaim: rizs, krumpli, tészta, köles - ezek szolgálnak köretként, mellé jönnek a párolt zöldségek: cukkini, padlizsán, karfiol, brokkoli. Illetve hüvelyeseket is eszem: babot, borsót, csicseriborsót és lencsét. Ezeket szoktam variálni. A zöldségekben van a szükséges vitamin és ásványi anyag, a köretek biztosítják a kalóriát - így minden szükséges tápanyagot egyszerűen be lehet vinni. A zsírról sem feledkezem meg (magvak), de ez ugyanúgy 10%, mint a fehérje. Abszolút nincs szükség semmiféle külön fehérjepótlásra, még vegánként sem, nemhogy mindenevőként! Én semmiféle port, italt nem használok, bőségesen elegendő az, amit az étkezések során beviszek. A krumpli,rizs és a hüvelyesek a legtökéletesebb növényi fehérjeforrások, sokszor utalnak már rájuk superfoodként is. Az összes szükséges esszenciális aminosav (fehérje) megvan bennük.
A felnőtt emberek fehérjeigénye ahhoz képest, amennyit esznek, elenyésző. Lényegében szinte mindenki túladagolja. A hivatalos ajánlás testtömeg kilogrammonként 0,85 gramm, ez egy 60 kilós embernél 51 gramm naponta - ez már eleve fölül van kalkulálva, van benne egy biztonsági tartalék. Én ezt bőven túlteljesítem. Van olyan élsportoló vegán ismerősöm, aki napi szinten 180 gramm fehérjét is bevisz ugyanezzel a magas szénhidráttartalmú étrenddel. Nem mondhatjuk, hogy túlsúlyos lenne, vagy bármiben hiányt szenvedne. Ha valakit ennél is bővebben érdekel a téma, ajánlok még egy cikket ebben a témában.
Mik a mélypontjaid, és hogyan lendülsz át rajtuk?
Az a nagy szerencsém, hogy pont az étkezésemből fakadóan nincsenek mélypontjaim. Nem érzem magam fáradtnak, a hosszú futásokat sokkal jobban bírom. Megszűnt a vércukoringadozás. Régebben gyakran előfordult, hogy a 30-as futásaim végére nem voltam jól, nagyon megéheztem. Mióta ezt a diétát követem, gyakorlatilag bármennyit kimehetek futni. A kétórás futásaimra most már mindig úgy megyek ki, hogy nem eszem előtte, csak utána.
Nem titok, hogy a futáson kívül egy vegán webáruház és egy versenyszervező iroda is kapcsolódik a nevedhez. Hogy fér bele ennyi minden az életedbe egyszerre? Hogy tudsz ennyi mindennel foglalkozni ilyen komoly futókarrier mellett?
És még van egy civil foglalkozásom is. (nevet) Vállalatirányítási rendszerek bevezetésével foglalkozom. Ez projekt jellegű, nem feltétlenül folyamatos elfoglaltság. Bár most nyáron épp összejött minden: egyszerre négyfelé kell figyelnem, nem egyszerű, valóban nagyon be kell osztanom az időmet.
Vannak-e példaképeid?
Futóként sose voltak. Mindig a magam útját jártam. Tudom, hogy ez sok embernek számít, de nálam ez nem fontos.
A vegánok közül azonban Bonifert Anna mindenképp kiemelendő, az itthoni vegán közösségért elmondhatatlanul sokat tett és tesz. Állandóan szervez, klubokat, filmvetítést hoz össze, könyvet ír, létrehozta a Vegán Állatvédelem Egyesületet is. Minden elismerésem az övé.
Mi az a titok, amit most megtudhatunk rólad?
Szeretem az elvontabb, extrémebb művészeteket, zenéket és filmeket. Szívesen hallgatom a Tudósokat, és a Bizottságot. Gyakran üldögélek harmadmagammal a moziban egy Lars von Trier-filmen.
Akkor viszont hadd kapcsoljak ide egy zenét, amit egy magyar dj, Mastif írt. A szövegbetét Trier Melancholia című filmjéből származik.
Köszönöm, érdekel! Erről a filmről jut eszembe, hogy a Rammstein is nagy kedvencem.
További szép eredményeket, még több sikert kívánunk a futásaidhoz!
Nagyon köszönöm.
Zwickl Évi
Éltető vacsora kurzus a Makifoodnál
2015. augusztus 30. Zizi kalandjai
Tavasszal jártam egy Makifood kurzuson, nem mondható főzőórának, ugyanis “Éltető vacsora” címmel élő ételeket ettünk, tehát az összes fogás, amit készítettünk és közülük bármelyik hőkezelésnek lett kitéve, az csakis 42 Celsius fok alatt történt. Ez az a hőmérséklet határ, ami alatt az elkészített étel még élőnek, vagyis nyersnek tekinthető. A kíméletes konyhatechnológiának köszönhetően a kizárólag növényi alapanyagok megőrzik értékes tápanyagaikat, finom íz- és illatanyagaikat.
Jó kis csapat gyűlt össze az órára, meglepő módon férfi érdeklődőkkel is… azt gondolnánk, hogy ez a fajta táplálkozás, étel készítés inkább a nőket érdekli, de voltak bátor férfiak, akik eljöttek és kivették a részüket az aprításból, tálalásból, na és persze a finom vacsora elfogyasztásából.
Az órát Repka Ágnes vezette, aki a RépaKonyha blog szerzője, az ÉletKonyha egyik alapító tagja (Kassai Nórával), valamint a májusban indult PlantLife Ételműhely megálmodója és létrehozója. Ági 2010 ősze óta a nyers vegán étrend híve, azonban, ha megkívánja alkalmanként fogyaszt savanyított tejterméket vagy tojást. Kiváló szakember, aki teljes odaadással és lelkesedéssel tud beszélni az alapanyagokról, a “technikákról”, amelyek segítségével a finom ételek elkészülnek.
Ági demonstrál
Kellemes beszélgetés közben szorgosan jártak a kezek, vágtunk, szeleteltünk, majd a technika segítségével profi robotgéppel aprítottunk, daráltunk, krémesítettünk. A nyers konyha alapja egy profi turmixgép (ilyen vagy ilyen – ezekről álmodozom) vagy aprítógép (ilyen – erről is álmodozom, vagy ilyen – én ezt használom és kiváló társ a konyhában), amelynek köszönhetően felgyorsíthatjuk az ételkészítés folyamatát. Így csináltuk meg a mandulamajonézt, a tyúkhúr pestot és a diópástétomot is.
Krisztina és Vivienne szorgoskodnak
Tyúkhúr aprítása
Készül a tyúkhúr pesto
Itt pedig a diópástétom
Egy több fogásos nyers vacsora elfogyasztásához idő kell, ugyanis mindent alaposan meg kell rágni. Ne számítsunk rá, hogy negyed óra alatt végzünk a behabzsolásával. Meg kell tanulnunk lelassulni, megadni a módját az étel elfogyasztásának, különben nem lesz élvezetes.
Ági a szezonalitásra esküszik, mindig abból készít ételt, amit éppen a természet kínál. Így került az asztalra az alábbi menüsor: Kerti és vad zöld levelek mentás-kapros öntettel // Mandulamajonézes zellersaláta // Zsenge zöldségrakottas diópástétommal és tyúkhúr pestoval // Vöröshere csíra // Lenmagos kréker // Epres-bodzás “puding”.
Tobzódtunk az ízekben, a textúrákban, a színekben. Minden friss és finom volt, arról nem is beszélve, hogy milyen jót tettünk a testünkkel ezen ételek elfogyasztása által.
Feltétlen ajánlom az “Éltető vacsora” kurzust, minden érdeklődőnek, mert egy ilyenen való részvétellel csak gazdagíthatjuk magunkat tudással, tapasztalattal és olyan receptekkel, amelyeknek, ha csak egy részét készítjük is el otthon újra, egészséget csempészünk saját magunk és családunk életébe.
A következő vacsora 2015. szeptember 30-án lesz, és még több Makifood kurzus pedig itt található.
A kurzuson a {Makifood} meghívásának köszönhetően vettem részt. A véleményem csakis a sajátom.
Jóga és táplálkozás - Hogyan hatnak az ételek a testre és az elmére?
2015. augusztus 27. Élj harmóniában
Az szinte mindenki számára ismert, hogy a jóga segítségével elérhető, hogy a test erős egészséges és hajlékony legyen. A jóga jótékonyan hat az emésztésre, légzésre, keringésre, hormonrendszerre és elérhető általa a testi-lelki harmónia, a belső nyugalom. A jóga eredeti, végső célja nem a fizikai közérzet javítása, hanem önazonosságunk felfedése és az elme kontrollálásával összekapcsolódás a Legfelsőbb Forrással. Jóga nem csak sport vagy mozgásforma, ennél sokkal több ez egy önmegvalósító folyamat, amely az élet minden területére kiterjed. Az önmegvalósításhoz azonban fontos az testi egészség megőrzése, a belső béke elérése a gondolatok elcsendesítésével. A test egészségének és rugalmasságának és az elme nyugalmának megőrzéséhez az egyik kulcs a táplálkozás. A táplálkozás kihat az energiaszintünkre, egészségügyi állapotunkra, tudatunk minőségére, gondolatainkra, viselkedésünkre. Bizonyos ételek a testet rugalmassá teszik, az elmét békéssé mások merevvé, tunyává teszik a testet és feszültté, izgatottá teszik az elménket. A tudatos táplálkozás alapja, hogy legyen megfelelő tudásunk arról, hogy az ételek pontosan hogyan hatnak testünkre és elménkre. Egy gyakorló jógi életében számos alapelv jelenik meg, amely nem csak a jóga ászának kivitelezésére, de az életmódra és az étkezésre is vonatkoznak: tudatosság, az ősi jógaírásokban meghatározott elvek, szabályok követése, az egyén helyzetének figyelembe vétele, kontroll elérése a légzés, test és az elme felett és az egyszerűség. Az ősi jógaírásokban olyan alapelvek, szabályok, előírások melyek az étkezésre vonatkoznak, továbbá részletes leírások találhatóak arra vonatkozóan, hogy az ételek, hogyan hatnak a testre és az elmére. A jógikus étrend alapvetően lakto-vegetáriánus - azaz a jógi húst, halat, tojást nem fogyaszt. A jógikus táplálkozásban preferált ételek jó emésztést biztosítanak, egyszerűek, természetesek, frissek, energiával töltenek fel, egészségessé, ellenállóvá teszik a test és nyugodt, békés elmét eredményeznek. A leírások alapján elsődlegesen előnyben kell részesíteni az olyan élelmiszereket, melyek energiában (pránában ) gazdagok - ilyenek a gyümölcsök, zöldségek, gabonák, magvak melyek vegyszermentesen, természetes körülmények között közvetlenül a nap, a holdfény, a szél, a víz segítségével teremnek. Amikor étkezünk egyik fő cél, hogy a testünk energiához jusson, ha valaki eszik és utána nem azt érzi, hogy tele van energiával és kreatív, hanem elnehezültnek érzi magát, akkor az elfogyasztott étellel nemhogy energiát termelt a testének, hanem energiát vont el a testtől. Egészségügyi állapotnál a legfontosabb, hogy a húsból készült ételek emésztése nehézkes és az emésztési folyamat során számos káros anyag keletkezik, mely a testi egészségre ártalmas és betegségek forrása lehet (ízületi problémák, májbetegség, daganatos megbetegedések), továbbá merevvé teszi a testet. A tartósítószerezett, vegyszerezett, nem természetes ételek is káros hatással vannak az egészségügyi állapotra.(az emésztés javításáról egy korábbi bejegyzésben itt olvashatsz.) Másik fontos szempont a kógikus étrendnél az erőszak nélküliség - ahimsza a jóga egyik lényeges alapelve. Patandzsali a Jóga szútrákban arról ír, hogy ennek az elvnek a megértése nélkül nem lehet megfelelően fejlődni a jógában és nem tudunk fejlődni a többi szabályozó elv gyakorlásában sem. Azonban az ahimsza elvének megvalósítása, megértése segíti a jógit minden más területen a fejlődésben. Fontos, hogy a jógi szeretettel viszonyuljon más élőlények és a környezete felé, tisztelje az életet, ne akarja elpusztítani. Egy gyakorló jógi azért sem fogyaszt húst, mert a testi egészség fenntartható anélkül is, hogy állatoknak kellene meghalnia - a világ számos területén több ezer éves vegetáriánus kultúra van és generációról, generációra több ezer ember nőtt fel hús nélkül, tehát bizonyított, hogy hús nélkül a test egészséges marad. Azaz nincs szükségünk hús fogyasztásra az egészségünk fenntartásához, sokkal inkább élvezeti cikk. Továbbá ismert, hogy az állattenyésztés nagyon súlyosan károsítja a környezetet (levegőszennyezés, vízfogyasztás, földterületek felhasználása) és növény alapú élelmiszerek fogyasztásával nagyon sokat tehetünk a környezet védelméért és megoldható lenne a földön az éhezés kérdése is. A legfontosabb tényező az étkezésnél az ételek, tudatunkra gyakorolt hatása. Az anyagi világot három minőség építi fel: a szattva (jóság), a radzsasz (szenvedély) és a tamasz (tudatlanság). Ezek a minőségek mindent áthatnak, kötőerőknek is hívják őket és leginkább jellemzőik és hatásaik alapján lehet felismerni a különböző kötőerőket. A szattva (jóság) minősége tisztább a többinél, nyugodtság, béke, harmónia, tudás és önkontroll jellemzi. A radzsasz (szenvedély) jellemzője a vég nélküli vágyak, állandó sóvárgás, túlzott aktivitás, izgatottság, nyugtalanság. A tamasz (tudatlanság) jellemzője a hanyag inaktivitás, érdektelenség, őrület, lustaság depresszió, tompaság, negatív érzelmek. Ezeket a minőségeket megismerve fejlődik az érzékenységünk és tudatos választásokon keresztül tudjuk erősíteni egyik vagy másik hatását az életünkben és a tudatunkban. Ez vonatkozik az ételek megválasztására, ha tudjuk melyik étel, hogyan hat a testünkre és az elménkre tudatos választással dönthetünk az ételeken keresztül fizikai közérzetünk vagy elménk állapota felől. A Bhagavad-gita a jóga egyik alapműve, amiből rengeteg hasznos információt tudhatunk meg arról, hogy mi segíti elő és mi gátolja azt, hogy valaki elérje a kiegyensúlyozott, harmonikus életet és fejlődön a jógában. Általános és specifikus ismereteket egyaránt szerezhetünk általa. A VI. fejezetben a következő általános elveket említi "Oh, Arjuna, nem lehet jógi az, aki túl sokat vagy túl keveset eszik vagy alszik. Akinek evése, alvása, pihenése és munkája szabályozott, az a jóga gyakorlásával minden anyagi fájdalmat képes megszüntetni." Azaz nagyon fontos, hogy az életben törekedjünk a kiegyensúlyozottságra, ahogy nagymamáink mondták arany közép út:) A XVII. fejezet a különféle táplálkozási szokásokra részletesebben is kitér a Bhagavad Gíta. ,,A jóság minőségében élők olyan ételeket kedvelnek, amelyek meghosszabbítják az életet, megtisztítják az ember létét, erőt, egészséget, boldogságot és elégedettséget adnak. Az ilyen ételek lédúsak, zsírosak, táplálóak, és örömmel töltik el a szívet. A jóság minőségébe tartozó ételek, vegetáriánus ételek és segítenek minket abban, hogy egészségesek, boldogok, kiegyensúlyozottak legyünk és a testünk erős, rugalmas legyen. A legfontosabb hatást a tudatunkra fejtik ki. Az intelligencia élesebb lesz, tisztább tudatot és gondolkodást eredményez. A szattvikus étkezés segíti a helyes döntéseket, illetve az érzékek kifinomulását fogjuk tapasztalni, valamint a testben pozitív energiaáramlást.Szattvikus ételek: Friss, vegyszermentes tiszta minőségűek. Olyan édesítők melyek természetesek és nem mentek finomítási folyamatokon (nyers nádcukor, méz, aszalt gyümölcsök), a finom friss gyümölcsök (alma, körte, eper, cseresznye, banán, datolya, szőlő, füge, áfonya, narancs, citrom) friss zöldségek (cukkini, brokkoli, répa, cékla, karfiol, paprika, spenót, padlizsán, uborka, karalábé, édeskömény), olajos magvak (mandula, napraforgómag, tökmag, dió, mogyoró, kókusz), gabonafélék (rizs, búza, quinoa, árpa, hajdina, köles) a hüvelyesek, különösen a mung bab, gyógyteák és a házi friss bio és nem homogenizált tejtermékek - tej, ghí (tisztított vaj), frissen készített joghurt és házi sajt. A nyugodt körülmények között, megfelelő lelkiállapotban elfogyasztott étkezés szattvikusan hat ránk. ,,A túlságosan keserű, túl savanyú, sós, erős, csípős, száraz és égető ételt a szenvedély kötőerejében levők kedvelik. Az ilyen ételek boldogtalanságot, szenvedést és betegséget okoznak. A szenvedély minőségébe tartozó ételek a testi-lelki egyensúlyt felborítják, izgatottá tesznek, nyugtalanná, irányíthatatlanná teszik az elmét, felpörgetik az érzékeket és nagyon igénybe veszik az emésztő szervrendszert. A hirtelen intenzív tapasztalatok feltornázzák az ingerküszöböt ezért a normális ingereknél egyre nagyobb tompaságot fogunk tapasztalni. Az emésztőszervrendszer hosszú távon megbetegszik. A radzsasztikus ételek erősítik az egohoz való ragaszkodást és vágyakat gerjesztenek .Ide tartoznak a túl száraz, égetett ételek, túl savanyú, túl sós, túl fűszeres, túl keserű ételek, a hagymafélék, erős fűszerek, kávé, tea, kakaó és csokoládé, A túlzottan gyors evés is radzsasztikusan hat a testünkre és személyiségünkre. ,,A tudatlanság minőségében lévők az olyan ételeket szeretik, amit a fogyasztás előtt több, mint három órával főztek, ami ízetlen, romlott és rothadó, valamint maradékokból és tisztátalan alapanyagokból készült. A tudatlanság minőségébe tartozó ételek nagyon leterhelik az egész testet, blokkolják az energia áramlását, rengeteg energiát vonnak el a testtől. legyengítik az immunrendszert és így a test nem tud ellállni a betegségekkel szemben. Nagyon sok méreganyagot halmoznak fel a testben. Tompaságot, nehézséget, lusta, tunya állapotot eredményeznék a testben és az elmében. Kedvezőtlenül befolyásolják a személyiséget, mert negatív érzelmeket, haragot, ingerlékenységet, depressziót hoznak létre. A tudatlanság minőségébe tartoznak a húsételek (a tengeri élőlények is), tojás, alkohol, erjesztett ételek (mint pl. a nem friss sajtok), ecet és minden étel ami álott, régi, többször lett melegítve. Tamasztikus ételekhez tartoznak még a finomított cukrok, félkészételek, konzervek, fagyasztott élelmiszerek, gyors ételek és a gombafélék és a szénsavas italok. A túl sok étel fogyasztása is tamasztikusan hat a testre és az elmére. A táplálkozás hatása a tudatunkraA jógikus étrend alapvetően természetes, vegyszermentes (bio) alapanyagokból készült, szattvikus, vegetáriánus ételek fogyasztását részesíti előnyben Az elfogyasztott ételek mennyiségére vonatkozóan a jógaírások azt javasolják csak félig töltsük meg a gyomrot étellel, egy negyed részét folyadékkal és hagyjunk egy negyed részt üresen, hogy az emésztés során felszabaduló gázoknak legyen helye. Akkor együnk, amikor éhesek lettünk és az előző táplálékot már megemésztettük - azaz 3-6 óra teljesen el két étkezés között. Lehetőleg este 18:00-ig fogyasszuk el a vacsorát, de lefekvés előtt néhány órával már ne együnk. Ha megfelelően étkeztünk étkezés után tele vagyunk energiával és elégedettnek érezzük magunkat . Amikor elkezdjük felfedezni a jógikus étkezést észrevesszük az alapanyagok változatosságát, ételek sokszínűségét, az ízek és aromák gazdagságát. Vitalitásunk fokozódik, szűnnek súlyproblémáink és javul az emésztésünk és az egészségünk, továbbá tisztulnak az érzékek (ízlelés, szaglás, hallás) és változásokat tapasztalunk viselkedésünkben. A jól összeállított, jógikus étrend egészségügyi és élettani szempontból minden követelménynek megfelel, változatos, ízletes, egészséges. A fenti alapelveket lépésről lépésre javasolt beépíteni az életmódodba. Kezdetben csak egy-egy dolgon próbálj változtatni és figyeld meg a tapasztalásokat - több energiád lett-e, nyugodtabbnak érzed-e magad, etc. Nem szabad hirtelen mindenről lemondani, itt is a fokozatosság a lényeg. Légy szeretettel és türelemmel saját magad felé és fontos, hogy az étkezések örömmel töltsenek el. Mindenkinek energiában gazdag, egészséges táplálkozást és kiegyensúlyozottságot kívánok szeretettel:) Kati
Hogyan készítsük el a kölest finoman?
2015. augusztus 22. Éltető ételek
A köles gyakori vendég a konyhámban. Szinte naponta készítek valamilyen formában. Sokan nem tudják, hogy milyen sok jó élettani hatása van, de emellett még az is fontos, hogy finom. A köles nem igényel előzetes áztatást. Alaposan át kell mosni . Sokan nem szeretik az "illatát", ilyenkor én azt tanácsolom, hogy az átmosott kölest kevés zsiradékon pirítsuk át, és így főzzük meg. Minimum 3x mennyiségű vízzel kell elkészíteni. 15 perc alatt elkészül, utána még érdemes kicsit fedő alatt hagyni, hogy párolódjon. Én rendszeresen használom levesbetétként . Tehát, míg korábban galuskát vagy egyéb tésztát tettem a levesbe, most már kölest. Borsóleveshez, zöldségleveshez, sőt, ha néha húslevest készítek, ebbe is köles kerül. Ebbe a bablevesbe is kölest tettem. Az ezerarcú kása . Ez lehet édes vagy akár sós-fűszeres. Az édes köleskását sűrűre főzöm (én meg szoktam darálni a kölest), és mellé öntöm a növényi tejet. Kukoricával vegyesen szoktam ezt főzni, ez az aszaltgyümölcsös édes pulszka. Mindenképpen próbáljátok ki. Vagy növényi tejben főzöm meg, egy kicsit hígabbra hagyva. Ez az édes köles reggeli. Itt óriási lehetőségek vannak. Tehetünk hozzá különböző aszalt gyümölcsöket, kókuszt, fűszerezhetjük fahéjjal, narancsolajjal, gyömbérrel, vaníliával vagy akár szegfűszeggel. Kínálhatunk hozzá házi lekvárokat vagy friss gyümölcsöket. Megszórhatjuk csokireszelékkel vagy kakaóporral, de akár darált mákkal is. Mindig más-más ízt kapunk. A sós kása alapja mindig valamilyen zöldség. Én szeretem, ha sokszínű, ezért a narancssárga répa és valamilyen zöld zöldség (pl. brokkoli, zöldbab) mindig kerül bele. A fűszerezéssel mindig más-más ízvilág kerekedik ki belőle, és a végén ne felejtsük el a friss fűszernövényeket sem. A spenótos köleskása is nagyon finom. Gombócok készítése . Ennek alapja a sűrűre főzött köleskása. Készíthetünk belőle hamis túrógombócot, de én töltöttem már meg a gombócokat szilvalekvárral vagy datolyakrémmel is. Főzelékek sűrítése . Amikor a recept azt írja, hogy lisztes rántást készítsünk, akkor én előszeretettel használom erre a célra a köleslisztet. Szép sárga lesz a színe, és főleg gluténmentes. Sütemények, édességek, pudingok, péksütemények . A köles rudit szerintem mindenki ismeri. Nagyon kedvelt, és kis munkával elkészíthető sütemény. Amikor a tepsibe kölest öntünk, teszünk bele sok finomságot, felöntjük vízzel és megsütjük. Ilyen például a kókuszos kölessüti. De itt sem kell pontosan betartani a receptet, olyan aszalványt, olajos magot, fűszereket és gyümölcsöket teszünk bele, amilyeneket éppen szeretnénk. Viszont egy szabály van. Mindenképp várjuk meg, hogy kihűljön, így szépen szeletelhető lesz. Én császármorzsát is készítettem már kölesliszttel. A gluténmentes zsemlék, kenyerek fontos összetevője a köles. Köretek, egytálételek. Zöldséges raguk kiváló párosítása a köles, de a chilis babhoz is sokszor köles kerül (már csak a komplettálás miatt is). Nagyon finom a medvehagymás köles is, melyet akár gombócozni is lehet. A hamis burgonyapüré alapja is a köles. Krémek, kenőkék . Nagyon finom a köles kőrözött. Ezt még Zsófi lányom is szereti annak ellenére, hogy nem a kedvence a köles. Legalábbis jobb, ha nem tud róla, így minden gond nélkül megeszi. A csecsemők első étele lehet a hozzátáplálás során. Nagyon jó köleskásák kaphatók, de természetesen mi is készíthetünk a babánknak kását, illetve pépet gyümölccsel vagy zöldséggel.
Új kedvenc sali
2015. augusztus 18. Sose mondd, hogy soha
500 g paradicsom 1 közepes cukkini 2 zöldpaprika 1-2 evőkanál darált lenmag kép majd később, pl holnap. most túl éhes vagyok:)
Dióval, répával és tetszőleges gabonával töltött padlizsán
2015. augusztus 8. Mindennapi ételeink
Gyors, könnyű, finom. Hozzávalók: 20 dkg jázminrizs / köles / barna rizs, bulgur ....kedvenc gabona víz 4 nagyobb sárgarépa 1 bögre kesudió vagy dió 1 nagy fej vöröshagyma 2 ek. lenmag 3 ek. víz himalaya só - ízlés szerint lestyán . ízlés szerint 2 tk. piropaprika 4-5 ek. extra szűz olívaolaj 2 nagyobb paradicsom Elkészítés: A rizst kétszeres vízben kifőzzük. A hagymát 2 ek. és ugyanannyi olaj és víz keverékén megpároljuk, hozzákeverjük a nyersen lereszelt sárgarépát, a megdarált diót, a lestyánt, és az előzőleg vízbe áztatott lenmagot (ez tartja össze). Pirospaprikával színezzük, és sóval ízesítjük. Majd egy tepsit kiolajozunk, a padlizsánokat megmossuk, megtöröljük és a belsejüket kivájva megtöltjük őket. Mindegyik tetejére 2-2 karika paradicsomot teszünk. Ezt követően beletesszük a kiolajozott tepsibe és 180 fokon összesütjük. Friss salátával fogyasztjuk.
Házi vegán parmezán
2015. augusztus 4. Zizi kalandjai
Na végre elkészült az új oldal, remélem tetszik nektek! Még egy-két apróságon dolgozni kell, meg a receptek kategorizálásával le vagyok maradva, de ettől eltekintve készen van. Köszönet érte I.-nek, aki pikk-pakk olyanra varázsolta ezt a kis helyet – amit nagyon szeretek -, amilyennek megálmodtam.
Íme a vegán parmezán, amiről már meséltem a Facebookon. Régóta készültem csinálni, de csak mostanra érett be a dolog. Nem tudom mire vártam, amikor öt perc alatt elkészíthető! Több változat kering az interneten, én egy kesudiósat készítettem el (recept innen).
Na most jönnek a parmezán rajongók, ugye? Kesudiót tegyek a jó kis paradicsomos tésztámra parmezán helyett? Én azt mondom, egyszer ki lehet próbálni… sőt többször is! Aki vegán, esetleg tej-laktózérzékeny, azok pedig ugrálhatnak örömükben, hogy valaki ezt kitalálta. Persze az íze nem parmezán, viszont állagra hasonlít a reszelt változatra. Ha pedig rászórjuk tésztára, pizzára, bármilyen más ételre, akkor egy plusz ízt ad neki, enyhén sajtosat a benne lévő sörélesztő pehely miatt.
Bátraké a szerencse… vagyis a vegán parmezán, ha kipróbáljátok!
Vegán parmezán
Hozzávalók:
– 3/4 bögre kesudió
– 3 evőkanál sörélesztő pehely
– 1/4 teáskanál fokhagyma por
– 3/4 teáskanál só
Tegyük robotgépbe (aprítóba) a hozzávalókat és daráljuk apró szemcsés, majdnem por állagúvá. Tegyük üvegbe és sötét, hűvös helyen, de leginkább hűtőben tartva sokáig eláll.
Pikk-pakk kész, puha áfonyás szelet és a nagyszabású áfonya fesztiválok (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
pikk-pakk kész, puha áfonyás szelet (mindenmentes, vegán) A világ számos országában a fekete áfonya az egyik legnépszerűbb, leggyakrabban fogyasztott gyümölcs. Ázsiától Amerikáig, Nyugat-európán át mindenhol kedvenc alapanyag a konyhában, és gyakran fogyasztott bogyós gyümölcs már több száz éve. Magyarország nem tartozik ezen országok közé (sajnos ez magas árának is köszönhető:-( ), pedig a Hupikék Törpikék által is kedvelt kék csoda bogyó, rendkívül értékes tápanyagtartalommal bír. Méretében kicsi, de rendkívül ízletes, és kevés olyan étel van, amely ennyire egészséges lenne, mint a fekete áfonya. ;-) pikk-pakk kész, puha áfonyás szelet (mindenmentes, vegán) Arról, hogy milyen egészségügyi előnyei vannak a rendszeres áfonya fogyasztásnak, majd egy legközelebbi posztban térnék ki. Most inkább ezt a számunkra kissé idegen, a Világ számára pedig nagyon is ismert, sötétkék bogyót mutatnám be nektek egy másik oldaláról, ami nem a főzés, sütés. Miről is beszélek? A nagyszabású fekete áfonya ünnepekről, fesztiválokról, melyeket a Világ különböző pontjain (főleg Amerikában) rendeznek meg minden évben nagy szeretettel. Ezeken, az akár több napos fesztiválokon a főszerep a fekete áfonyáé! :-) Blueberry Hank at the Marshall County Blueberry Parade Az utak mentén fekete áfonya árusok kínálják finomabbnál finomabb terméseiket, jelmezes felvonulások, családi programok, koncertek, fellépők, játékok kicsiknek és nagyoknak, különböző egyéni és csapat versenyek, mulatságok szórakoztatják a kilátogatókat, és mindez a fekete áfonya bűvöletében! :-) A fesztiválozók a nyers, bio gazdaságokból származó fekete áfonya szemekből csipegetnek; vagy ha nassolni támad kedvük, ízletes áfonyás süteményekből válogatnak; az éhezők pedig sült húsokból lakomázna, melyek természetesen áfonyás mártással készülnek. ;-) Evés után pedig jól esik egyet inni, ezért a gyerekek a Hupikék Törpikékből is jól ismert áfonya szörpökből szürcsölgetnek, míg a felnőttek az áfonyabort kóstolgatják. ;-) A vidám, jelmezes felvonulások, a fesztiválok fénypontjai a fekete áfonya királynők megválasztása, és azok bemutatása a közönség előtt. A fergeteges hangulat, a szórakoztató programok, az áfonya fesztivál pedig egy nagyszabású tüzijátékkal zárul minden évben! ;-) A Berry wonderful FestNem tudom ti, hogy vagytok vele, de én nagyon szeretem a gasztronómiai témájú fesztiválokat! :-) Annyira meghozták a kedvemet ezek a külföldi fekete áfonya fesztiválok, hogy gyorsan utána is néztem, Magyarországon szerveznek-e hasonlót? Elég sok gasztronómiai témájú fesztivál van Magyarországon is, de áfonya fesztivált legközelebb Vármezőn (Románia) találtam. 2013-ban ünnepelte a 10. Áfonyafesztivált Vármező, azonban sajnos ennél frissebb híreket nem láttam az Interneten, amiből arra merek következtetni, hogy a 10.volt az utolsó, amit megszerveztek. (Itt jegyezném meg zárójelben, hogy akinek tudomása van róla, hogy még mindig megrendezésre kerül a vármezői Áfonyafesztivál, akkor az legyen szíves jelezze nekünk, hátha valaki szívesen részt venne a programon! ;-) ) pikk-pakk kész, puha áfonyás szelet (mindenmentes, vegán) És akkor térjünk át a receptre. Ritkán készítek egyszerű kevert süteményeket, de egyik este nagyon megkívántam valami gyors, édes szénhidrát bombát, fehér tésztával. Másnap természetesen fakanalat is ragadtam, megnéztem mi van itthon, és ez a pikk-pakk kész, gyorsan elkészíthető, mindenmentes, könnyű és puha, nagyon finom áfonyás sütemény lett belőle. Tökéletes nassolni való egy jó kávé vagy tea mellé, de még egy bögre meleg növényi tejes kakaót is el tudok képzelni hozzá. :-) HOZZÁVALÓK : (17 cm-es tortaformához) - 3/4 bögre rizsliszt - 3/4 bögre mandulaliszt (darált mandula) - 1 citrom reszelt héja (kezeletlen, bio citrom) - 1/2 tk szódabikarbóna - 3 ek kókusz olaj (olvasztott kókusz zsír) - 1/4 bögre mandula tej (vagy bármilyen más növényi tej) - bő 1/2 bögre natúr laktózmentes joghurt (pl.: szója joghurt) - 1/2 bögre eritrit (más édesítő is megfelel) - csipet Himalája só - 1 bögre fekete áfonya (vagy más tetszés szerinti gyümölcs) - 1 ek vanília kivonat - opcionálisan Az áfonya helyett természetesen használhattok más idény gyümölcsöt is pl.: meggyet, cseresznyét, barackot, szedret, szőlőt, ribizlit stb. ELKÉSZÍTÉS: Mint minden egyszerű kevert tésztát, ezt is nagyon könnyedén el lehet készíteni, mindenféle konyhai jártasság nélkül. :-) Előveszünk két műanyag keverőtálat. Az egyikbe alaposan összekeverjük a folyékony hozzávalókat, a másikba a szilárd alapanyagokat. Majd fogjuk és a két tál tartalmát is összeöntjük. Addig keverjük alaposan a fakanállal, míg teljesen egynemű, csomómentes tésztát kapunk. A megmosott fekete áfonya szemek felét a tésztába keverjük. Elővesszük a torta formánkat (én 17cm-eset használtam), kibéleljük sütőpapírral, (vagy csak kikenjük zsiradékkal és liszttel), közben pedig előmelegítjük a sütőt 180 °C -ra. A torta formába öntjük a nyers tésztát, majd a tetejére szórjuk a maradék fekete áfonyát. Betesszük az előmelegített sütőbe, és kb.40 perc alatt készre sütjük. Miután már az egész lakást átjárja a finom sütemény illat, tűpróba után kivehetjük a megsült tésztát. Hagyjunk kihűlni egy kicsit, mielőtt eltávolítanánk a formából. Ha valaki a kávé, tea vagy kakaó helyett szeretne a sütemény mellé diétás és ízletes öntetet, turmixoljon le egy érett banán, egy fél citrom levével, és fogyassza ezzel a citromos banános öntettel a könnyed áfonyás szeletet. pikk-pakk kész, puha áfonyás szelet (mindenmentes, vegán) Bűntudatmentes nassolást kívánunk! ;-) Megjegyzés1: Ritkán készítek "sült gyümölcsöket", hisz nem jó hőkezelni őket, mert elvesztik vitamin tartalmuk nagy részét. :-( A helyes ételtársítás szabályainak sem feleltem meg ezúttal, mert a gyorsan felszívódó gyümölcsöt nem szabad semmi mással keverni, együtt fogyasztani, mert megakad a lassabban emészthető étellel a gyomorban, és rothadásnak indul a gyümölcs, ami kellemetlen tüneteket okozhat, és elégtelen emésztéshez vezethet. Néha én is szemet húnyok a szabályok felett, és csak átadom magam az élvezetnek! :-) Persze azért a glutén- és laktózmentességre, a könnyebben emészthető alapanyagokra ebben a receptben is figyeltem! ;-) (Bővebben erről a témáról Angela Maria Marui - Helyes ételtársítás c. könyvében olvashattok.) Megjegyzés2: Ha valaki Nagykanizsa környékén lakik, akkor szeretettel ajánlom az Áfonyakert Szedd magad! Akcióját, ahol a piaci árnál olcsóbban, vidám társaságban, egy jó kis családi élménnyel gazdagabban juthat bio minőségű fekete áfonyához minden évben! :-) pikk-pakk kész, puha áfonyás szelet (mindenmentes, vegán)
Barackos desszert (nyers, gluténmentes, vegán)
Ha a sütemény alapjába sok diót használunk, ízében hasonlíthat a zserbóra. Mivel kókuszreszelékkel szórtam meg (időhiány miatt) és nem nyers csokiszószt kentem a tetejére, így egészen nem foghatom rá, hogy nyers zserbó. Praktikus kis süti, mivel a nagy melegben egyrészt gyorsan kész (csak a hűtőben kell dermednie), másrészt pedig nem kell sütni! Hozzáadott cukrot nem tartalmaz (legfeljebb az aszalványokban fellelhetőt). Rostdús, ami kifejezetten egészséges desszertté teszi. A sárgabarackok magas béta-karotint tartalmaz tartalmaznak, ami hozzájárul a látás és az immunrendszer egészségéhez, emellett a bőr, a csontrendszer és a fogak számára is fontos tápanyag. Magas káliumtartalmának köszönhetően a megfelelő izomműködés és szívverést is elősegíti, kihat a vérnyomásra megfelelő szinten tartására is. (Tehát kálium-hiányos betegeknek nem csak banánt lehet fogyasztani, hanem sárgabarackot is.) Sajnos igen rövid ideig - július és augusztus heteiben- élvezhetjük a hazai sárgabarackot. Ha van otthon jó puha, finomra érett sárgabarackunk, érdemes az alábbi finomságot elkészíteni vele.
A desszert alapja:
Hozzávalók:
- kb. 2-3 nagyobb bögre olajos magvak (pl.dió, lenmag, napraforgómag)
- aszalt gyümölcs (főként datolya és/vagy mazsola)
- víz
Elkészítés:
Az olajos magvakat jó alaposan megdaráljuk pl. kávédarálóval. (Lenmagot, diót használtam leginkább, valamint okosmagos őrleményként némi sport-formula őrleményt, de bármi más olajos magot használhatunk, a lényeg, hogy lisztszerű állagra őröljük.) A datolyát felaprítjuk, meleg vízbe beáztatjuk, majd ha felpuhult, a vizet leszűrjük róla és gyorsraprító gépben pépesre daráljuk. Ezt hozzákeverjük az olajos mag őrleményhez. Egy kevés vizet adunk még hozzá, majd előveszünk egy tortaformát vagy egy tepsit és folpackkal kibéleljük. Ezután az aljába nyomkodjuk a nyers tésztát. Hűtőbe tesszük, míg a barackos krém elkészül.
A barackos krém receptje:
Hozzávalók:
- 2-3 bögrényi nagyon érett sárgabarack (fagyasztott is lehet)
- meleg vízben áztatott datolya (kb 1/3 bögrényi)
- max. 1 dl víz
- útifűmaghéj
Elkészítés:
Vegyük elő a turmixgépet (vagy egy erős aprítógépet) és a fentieket az útifűmaghéj kivételével tegyük bele. Indítsuk el, és ha a barackból barackszószunk lett, akkor kb 5-6 evőkanálnyi útifűmaghéjjal is turmixoljuk össze. Hagyjuk állni (inkább hűtőben, ha nagyon meleg van), kb. negyed óra múlva kenhető állagú krém lesz belőle. Ha nem elég szilárd ahhoz, hogy kenni tudjuk, még némi útifűmaghéjat keverjünk hozzá (fakanállal is átkeverhető). A kész krémet egyszerűen elkenjük az őrölt magokból készült tésztán. Hűtőben tároljuk tálalásig. Tálalás előtt a fóliával kiemeljük a formából, lehúzzuk alóla a fóliát, a tetejét megszórjuk kókuszreszelékkel (ha csokiszósszal kennénk meg, akkor további dermedési idő kell neki a hűtőben) és elképzelésünk szerint felszeleteljük. Gyorsan elfogyott.
(Én még tavasz végén készítettem el fagyasztott barackból, ezért látható a háttérben néhány szál gyönyörű tulipán.)
Málnazselés csokitorta
2015. július 13. Éltető ételek
Újabb szülinap, újabb csokitorta. A gyerekeim más-más évszakban születtek, így a tortához felhasznált gyümölcs is mindig más. Ilyenkor dúskálunk finomabbnál finomabb gyümölcsökben, így ebbe a tortába is jó sok került. Elkészítése: Tészta: - 20 dkg datolya - 20+5 dkg áztatott/szárított dió - 5 dkg kókuszreszelék - 1 kávéskanál vaníliapor - csipet só Csokikrém: - 20 dkg datolya - 1 doboz kókuszkrém - 1 kávéskanál vaníliapor - 4 dkg olvasztott kakaóvaj Málnazselé: - kb. 70 dkg málna - 1 evőkanál méz vagy juharszirup - vaníliapor - 2 teáskanál agar-agar Töltelék: 3-4 érett őszibarack Díszítés: áfonya, málna Elkészítése: - A datolyát a 20 dkg dióval és a kókuszreszelékkel jó morzsára daráljuk. - Hozzáadjuk még a megmaradt 5 dkg diót, de ezt már nem kell morzsásra, nyugodtan maradjon darabos. - A csokikrémhez a datolyát beáztatjuk a kókuszkrémbe, majd hagyjuk állni pár órát. A többi hozzávalóval együtt jól turmixoljuk össze. - A málnazseléhez szintén turmixoljunk, majd szitán nyomjuk át (én gyümölcspréssel csináltam). Ebből a mennyiségből kb. 3 dl sűrű lé lett. - Tegyük fel melegedni, majd keverjük hozzá az agar-agart. Éppen csak rottyantsuk fel. - Közben a barackokat hámozzuk meg és szeleteljük fel.Összeállítása: - A morzsalékos tésztát nyomkodjuk egy tortaformába (22 cm-es) úgy, hogy pereme is legyen. - Tegyük bele a csokikrémet, és tegyük be a fagyasztóba úgy fél órára. - Szépen helyezzük rá a barackokat, és öntsük rá a málnazselét. - Díszítsük gyümölcsökkel. - Legalább 2-3 órát tegyük be a hűtőbe.
Nyári szendvics
Nagyon nagyon meleg van, gyümölcs pedig még alig :( Ezért a szokásos gyümölcsreggelim helyett, nyers szendvicset reggeliztem ;) Isteni ;) Álljon itt a recept, mielőtt elfelejtem, mik kerültek bele ;) Hozzávalók a szendvicshez: (1 tepsi) 1 csésze (2dl) áztatott lenmag (fele darált) 1 csésze áztatott tökmag 1 csésze nyers kukorica (most fagyasztott) 1/2 kápia paprika […]
Főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással", a tökéletes kánikula étel (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán)
főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán) A cukkini és én 28 évig nem voltunk barátságban. Nagyon kevés zöldség került gyermekkorunkban az asztalunkra, és a cukkini egyáltalán nem tartozott még azon kevesek közé sem. Majd az önnállósodás kezdetén, zsenge felnőtt éveimben sem igazán értettem mire jó ez az ízetlen, enyhén szivacsos állagú, semmire nem használható zöldség?! Szerencsére pár éve, miután tényleg nyitott lettem a sokkal több zöldség fogyasztásra, és elkezdtem kutakodni, hogy mi mire is való, és milyen formában lehet fogyasztani, megláttam a cukkini igazi arcát! :-) Valahogy úgy történt, mint az avokádóval. Rájöttem, hogy nem önmagában csodálatosak ezek az ételek, hanem tökéletes kiegészítői más zöldségeknek, gyümölcsöknek. Alapjául szolgálnak salátáknak, főételeknek, turmixoknak, de még édességeknek is! Ők a növény világ kaméleonjai! :-) Azóta elválaszthatatlanok vagyunk, és minden nagy bevásárláskor kerül a kocsiba 1-2 db cukkini. Főleg a nyár nagy slágere, de szinte egész évben képviselteti magát a boltokban, a zöldségtársadalom eme kiemelkedő szereplője. Fogyaszthatjuk főzve, sütve, párolva, rántva, grillezve, de akár nyersen is! Formájának és szilárdságának köszönhetően, számtalan alakban felhasználhatjuk pl.: karikázva, csíkozva, hajóként, spiralizálva, kockázva, reszelve, vékony lapokként, chipsként stb. (A Pinteresten rengeteg cukkinis képet találhattok, ha beírjátok a "zucchini recipes" szavakat a keresőmezőbe.) főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán) A Zöld Avocado gasztroblogon készítettem már nektek mosolygós cukkinis tócsnit, grilleztünk már cukkini karikákat az ízletes kéksajtos amaránt golyók mellé, építettünk céklás-kecskesajtos-cukkinis tornyot a vendégeknek, de dobtam már fel a hagyományos krumplipürét és rizst is nyers reszelt cukkinivel. Rengeteg recept van még a tarsolyomban, melyben megismerkedhettek ennek az olcsó zöldségnek, az értékes oldalaival. Azt hiszem ilyenkor szokták azt mondani, hogy nagyszerű ár-érték arányú termékről van szó. :-) Aki eddig idegenkedett tőle, bátran merem ajánlani, hogy tegye meg a kezdő lépéseket a cukkini felé, mert nem fogja megbánni! ;-) Miért is érdemes cukkinit fogyasztani? "A cukkini 95%-a szöveti víz: kiválóan pótolja a szervezet vízszükségletét. Sokféle ásványi anyagot (mangán, kálcium, magnézium, kálium, réz, foszfor, cink) és vitamint (A, B1, 2, 6, 9) tartalmaz. Folsavban és élelmi rostban gazdag. Antioxidáns anyagai révén kimutatható módon csökkenti a káros sejtmutációk előfordulását. Enyhe hashajtó, gyulladásgátló és vértisztító. Béta-karotin és C-vitamin tartalmánál fogva védi az érfalat. Csökkenti az asztma, a csont-ízületi és a reumatikus gyulladások kockázatát. Csökkenti a prosztata problémák esélyét." Forrás: Tudatosvásárló főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán) A mai recept, amit hoztam nektek, nem az én találmányom. Az internet telis tele van, jobbnál jobb cukkini spagetti receptekkel. Én először Lénárt Gitta oldalán találkoztam vele, de azóta már rengeteg variációt láttam külföldi és magyar oldalakon is. Valószínűleg sokan közületek már szintén találkoztak a nyers cukkini "spagetti bolognai mártással" recepttel, így nektek ez a bejegyzés nem fog új ötlettel szolgálni, csak emlékeztet titeket arra, hogy ebben a nyári kánikulában milyen jól tud esni, egy folyadékban gazdag, roppanós, friss és energiadús cukkini spagetti?! Nem kell hozzá befűteni a konyhát, hisz, minden nyers benne, nagyon gyorsan és egyszerűen elkészül. Akár kempingezés közben, vagy a tóparti faházban is elkészíthetjük a családnak a nyaralás alatt. Vitaminban, ásványi anyagokban gazdag, könnyen emészthető, mindenmentes, ízletes, zamatos saláta, ami fehérjetartalmának és magas víztartalmának köszönhetően egy fő étkezést is kiválthat a nagy melegben. :-) Hozzávalók: főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán) HOZZÁVALÓK (2 főre): - 1 db nagyobb cukkini - 3 db közepes méretű, érett paradicsom - 1/2 kisebb lila hagyma - 2 gerezd fokhagyma - 1 bögre dió (előző éjjel beáztatva) - 1-1 marék fenyőmag, tökmag, napraforgómag - 1 közepes sárgarépa - 4 db friss bazsalikom levél - 1/2 citrom leve - Himalája só, frissen őrölt fekete bors - 3 ek sörélesztőpehely - (csíra, kendermag, avokádó, friss petrezselyem, aszalt sós magos kréker, vagy puffasztott kukorica tallér - opcionális) főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán) ELKÉSZÍTÉS: A nyers cukkinit alaposan mossuk meg, vágjuk le a kemény végét, majd csíkozzuk fel, amilyen keskeny csíkokra csak tudjuk. Ez lesz a "spagetti tésztánk". :-) Minél vékonyabb, annál jobb! A profik ezt egy ún. spiralizáló konyhai eszközzel készítik, amivel gyorsan és egyszerűen, gyönyörűszép cukkini spirálokat lehet készíteni. Nekem ilyen segítőtárs nincs a konyhámban (egyenlőre), ezért marad a kézi szeletelés. :-) Sózzuk be, és hagyjuk állni egy fél órát. Ettől megpuhul a cukkini, és könnyebb lesz vele bánni. Közben készítsük el a többi hozzávalót. A diót áztassuk be előző éjszaka, majd öntsük le róla az áztató lét. (Így sokkal könnyebben megemészthető.) Daráljuk le az ázott diót a fokhagymával. Ez lesz a "darált hús". A dió magas fehérjetartalmának köszönhetően tökéletesen helyettesíti a húst az ételben. A paradicsomokat a lila hagymával, a sárgarépával, sóval és borssal turmixoljuk le. Ez lesz a "bolognai szósz" paradicsomos alapja. A friss bazsalikom leveleket zúzzuk szét egy mozsárban, vagy vágjuk apróra egy olló segítségével, és keverjük a paradicsom szószba. hozzávalók a nyers cukkini spagettihez, bolognai mártással Gyakorlatilag kész is az étel. Szedjük ki a tányérra a cukkini spagettit, majd rá a paradicsomszószt, és a darált diót ("darált húst"). Az egészet szórjuk meg tetszés szerinti mennyiségben és összetételben sós magvakkal (pl.: 1 ek fenyőmag, 1 tk napraforgómag, és 1 tk tökmag). Végezetül, hogy az ízélményt és a tápértéket növeljük, szórjunk az étel tetejére "reszelt sajtot", amit a sörélesztő pehely helyettesít ebben a nyers vegán ételben. A sörélesztő pehely sajtszerű íze tökéletesen illeszkedik a spagettinkhez. (Én tettem még hozzá csírát és magas fehérjetartalmú kendermagot is, de ezek elhagyhatóak.) főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán) Tápanyagban, frissességben, és üdeségben gazdag jó étvágyat kívánunk a nyári melegben is! ;-) Ha úgy érzed (főleg a férfiak), hogy ettől nem fogsz jól lakni, akkor ropogtass mellé puffasztott tallérokat (pl.:kukorica tallér), vagy aszalt sós krékereket. De ne tévesszenek meg a nyers alapanyagok! Elméletben csak egy saláta, a gyakorlatban azonban egy nagyon jól összerakott, teljesértékű étel, amitől nem maradunk éhesek! :-) Megjegyés: Ha szeretnétek még több nyers, friss, energiadús, tápanyagban gazdag, lédús saláta receptet amivel a tikkasztó melegben táplálhatjátok a testeteket, akkor nézzetek körül a blogon a "Saláták" menü pont alatt. Sütésmentes desszertekért pedig írjátok be a keresőbe a "nyers" szót. főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán)
Fűszeres-bundás nyári tekercs, házi paradicsomos mártogatóssal (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
Fűszeres-bundás nyári tekercs, házi paradicsomos mártogatóssal (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Egy ismerősöm teljesen oda van a puffasztott kölesgolyókért, amiket filmnézés közben szoktak jóízűen nassolni. Én is kedvet kaptam, hogy megkóstoljam ezeket a roppanós pufikat. :-) Mivel az ehhez hasonló ételeket és alapanyagokat online rendelem, ezért első nekifutásra is több zacskóval kértem. Most már tudom, hogy nem kellett volna, mert, ahogy mondani szokták, "ízlések és pofonok", nálunk nem lett népszerű a natúr kölesgolyó... puffasztott kölesgolyók Elkezdtem hát törpölni rajta, hogy mit is kezdhetnék velük, hogyan használhatnám fel őket valamelyik receptben?! Sokat gondolkoztam, míg rájöttem, hogy gluténmentes panírban fogom felhasználni a kölesgolyóimat! :-) Oké, de mit panírozzak be??? Körbe néztem a konyhámban, hogy milyen maradékok vannak, amiket sürgősen el kéne fogyasztani, mielőtt kimásznak a hűtőből, vagy lejár a szavatosságuk. Nem szeretek ételt kidobni, hisz nélkülünk is hatalmas étel pazarlás megy nap, mint nap a világban. :-( (Erről láthattok is egy nagyon jó kis videót "Friss és máris a szemétben" címmel a Youtube-on.) fűszeres - bundás nyári tekercs (mindenmentes)A konyhai kutakodás eredménye: fáradt zöldségek, és egy csomag rizslap. Ebből pedig egyértelmű, hogy vietnámi nyári tekercs fog készülni, de kölesgolyós gluténmentes panírban! :-) Már a gondolat is felcsigázott, mert tudtam, hogy valami különleges, finom, egészséges, és tápláló fog belőle megszületni, habár azzal is tisztában voltam, hogy ez nem egy pikk-pakk kész gyors étel. És így is lett! Hosszú órákat álltam a konyhában, de megérte, mert nagyon finom és tálpláló ebéd lett belőle, amit akár ételallergiás vendégek elé is nyugodt szívvel tehetünk, mert rendhagyó glutén-, tojás-, és laktózmentes panírt kaptak a tekercsek. ;-) A fűszeres-bundás nyári tekercs mellé készült egy házi paradicsomos mártogatós, és az egészet egy friss, ropogós saláta ágyon tálaltam. Íme egy egyszerű, könnyen emészthető, tápláló, egészséges, de időigényes mindenmentes, vegán recept! :-) Fűszeres-bundás nyári tekercs, házi paradicsomos mártogatóssal (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK: (kb.10 tekercshez) nyári tekercsekhez: Akármilyen otthon található zöldségből elkészíthetjük a tölteléket. Nekem most ez volt itthon: 1/2 sárga kaliforniai paprika 1/2 piros kaliforniai paprika 1/2 zöld kaliforniai paprika 5 szem retek 2 marék fodros kel 2 szál tavaszi hagyma 1 érett avokádó frissen őrölt fekete bors, Himalája só 1 zacskó rizslap (kb.22 cm átmérőjű) mindenmentes panírhoz: rizs liszt (vagy egyéb gluténmentes liszt) 4 bögre puffasztott natúr kölesgolyó (A bejegyzés alján, a "Megjegyzés" rovatban találsz még más gluténmentes "zsemlemorzsa" variációkat.) vegán tojás: 1 ek lenmagliszt és 5 ek víz keveréke + 1 dl tiszta víz (ha nem fontos, hogy tojásmentes legyen az étel, használhatunk hagyományos tojást is) fűszerek tetszés szerinti mennyiségben: chilipor, fehér őrölt bors, Himalája só (én jó fűszeresre készítettem) 2 marék szezámmag paradicsomos mártogatóshoz: 300 g érett paradicsom 1 ek édesítő (pl.: eritrit, vagy nyírfacukor) 1 tk Himalája só 4 gerezd fokhagyma 1 ek kókusz olaj 1 ek szárított olasz fűszerkeverék vagy oregánó 1 dl tiszta víz zöldség szivárvány ELKÉSZÍTÉS: A tölteléknek szánt zöldségeket felaprítjuk apró kockákra, majd jól összekeverjük a fűszerekkel. A rizslapokat "kifőzzük" a csomagoláson előírt módon, majd gyorsan megtöltjük a fűszeres zöldséges töltelékkel, és feltekerjük. (Ez a rizslap készítés nem is olyan egyszerű, mint, aminek látszik. Itt egy kis képpel illusztrált segítség, hogy hogyan is lehet a legegyszerűbben elkészíteni őket.) Ha sikerül selejtet gyártanunk, ne dobjuk ki azt sem, mert bepanírozva és kisütve, a paradicsomszószba mártogatva nagyon finom rizsgömbőcöket készíthetünk belőlük. ;-) Fűszeres-bundás nyári tekercs, házi paradicsomos mártogatóssal (mindenmentes Tehát készen vannak a nyers zöldséggel töltött rizslapok, amiket már önmagában is el lehet fogyasztani. Akár itt meg is állhatunk, ha nem szeretnénk bundával ellátni a vietnámi nyári tekercseket. Így is nagyon finom, és mivel a töltelékként felhasznált zöldségek nyersek, ezért sokkal több vitamint, ásványi anyagot, tápanyagot és energiát tartalmaznak, mint a későbbi bundás és sütött testvéreik. nyári tekercs (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Ha azonban tovább megyünk, akkor készítsük elő a mindenmentes panírozáshoz szükséges alapanyagokat. Egy tálba tegyünk rizslisztet (vagy más gluténmentes lisztet), egy másik tálba keverjük ki a vegán tojást (ha nem szeretnénk tojást használni.). Ehhez 1 ek lenmaglisztet keverjünk össze 5 ek tiszta vízzel (süteményekbe kevesebb víz is elég), és hagyjuk 5 percet állni. Ez a keverék elkezd kocsonyásodni, és tojásszerűen nyúlni fog. Keverjünk hozzá 1 dl tiszta vizet, vagy növényi tejet (pl.:rizstejet). Az egészet keverjük alaposan el (mint mikor felverjük a tojást). A panírozáshoz szükséges harmadik tálba pedig daráljuk le a puffasztott kölesgolyókat, keverjük hozzá a szezámmagot, és a fűszereket (chili, bors, só). Kész a három mindenmentes panír hozzávaló, most már csak meg kell forgatni a tekercseket bennük, bundázzuk a megszokott módon. A kész fűszeres-bundás tekercseket kisüthetjük forró olajban is a hagyományos módon, de én inkább az olajkímélő, kalóriabarát, sütőben sült verziót választom ezúttal is. Egy kevés kókusz olajjal (elhagyható) meglocsolhatjuk a panírozott tekercseket, és tegyük őket egy sütőpapíron a 220 °C -ra előmelegített sütőbe. Légkeverésesen 15 percig süssük az egyik oldalt, majd 10 percig grillezős módban a másik oldalt. Így enyhén aranybarna, ropogós, de mégis puha tekercseket kapunk. Fűszeres-bundás nyári tekercs, házi paradicsomos mártogatóssal (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Míg sülnek a tekercsek, készítsük el a házi paradicsomos mártogatóst, ami megadja a "hab a tortán" érzést ennél a rendhagyó ételnél. Turmixoljuk le a nyers p aradicsomokat. Egy kevés forró kókusz olajon futassuk meg a préselt fokhagymákat, majd adjuk hozzá a paradicsom turmixot, az édesítőt, a sót, 1 ek szárított olasz fűszert, és 1 dl tiszta vizet. Az egészet főzzük kevergetés mellett addig, amíg be nem sűrűsödik (kb.20 perc). Miután jönnek a finom illatok, és elkészült a paradicsom szósz, tegyük félre a meleg lapról, és hagyjuk hűlni pár percet. Végül kézi botmixerrel krémesítsük. Friss és ropogós saláta ágyon, házi paradicsom szósszal tálalhatjuk is a bundás és fűszeres zöldséges tekercseinket! Fűszeres-bundás nyári tekercs, házi paradicsomos mártogatóssal (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Képzelőerőben gazdag, élménydús konyhai ténykedést, és finom, de tápláló végeredményeket kívánok! Jó étvágyat hozzá! :-) Megjegyzés1: Természetesen gluténmentes panírt nem csak kölesgyolyókból készíthetünk. Használhatunk piritósként megszárított, majd ledarált gluténmentes kenyeret is, mint zsemlemorzsa. Natúr kukorica pelyhet is alkalmazhatunk gluténmentes bundának. Engedjük el a fantáziánkat, és hagyjuk, hogy az alapanyagok kilépjenek a megszokott szerepeikből, a tradíciókból! Erről szól a reform étkezés! Légy kreatív, és rugalmas! ;-) Megjegyzés2: "A nyári tekercset (vagy másként, a vietnámi tekercset), a kínai konyhából ismert tavaszi tekercstől alapvetően az különbözteti meg, hogy nem búzalisztből készült tésztába göngyölik a változatos tölteléket, hanem leheletvékony rizstésztalapba. A vékony rizspapírba (praktikusan így hívják a szárított, vékony, rendszerint körlappá nyújtott tésztát) tekert zöldségeket, fűszernövényeket, rákokat, halakat, esetleg húst és természetesen halszószt, üvegtésztát és fűszereket tartalmazó tekercs nyersen éppúgy asztalra kerül, mint forró, bő zsiradékban kisütve. A nyers változatot gyakran az asztalnál ülők készítik el ízlésük szerint az előre kikészített töltelékek közül válogatva. A rizspapírt természetesen minden esetben vízbe kell áztatni, hogy megpuhuljon, és némi gyakorlást igényel, míg szép szabályosra sikerülnek a rendkívül ízletes és egészséges tekercsek." Forrás: Mindmegette
Reggelire fel! - Fehérjedús Banán palacsinta, házi áfonya lekvárral (finomított cukor -, fehér liszt-, és tartósítószer - mentes)
Fehérjedús banán palacsinta, házi áfonya lekvárral (finomított cukor-, fehér liszt-, és tartósítószer - mentes) Milyen gasztroblog az, ahol nem találunk palacsinta recepteket??? Rájöttem, hogy palacsinta témában tartozom nektek, mert nem nagyon láttalak el titeket ötletekkel... Eddig! ;-) Pedig milyen sokféle képpen, változatos ízben, különböző töltelékkel, egészséges alapanyagokból, rendhagyó formákban és más más diétába beilleszthető módon el lehet készíteni ezt az egyszerű édességet, reggelit, vagy akár főételt is! A világ különböző pontjain ünneplik a farsangi szezon lezárásaként az ún. "Pancake Day"-t, azaz a "Palacsinta Nap"-ot. Angliában, Írországban, Amerikában, de még Brazíliában is találkozhatunk ezzel az ünneppel. Ha pedig ennyire szeretik mindenhol a palacsintát, akkor mi se maradhatunk ki belőle! ;-) Fehérjedús banán palacsinta (finomított cukor-, búzalisztmentes) Készíthetjük amerikai stílusban, vastag tésztával megkenősen; holland módon kis pamacsokként mártogatósan (poffertjes); magyar módon, vékony tésztával feltekerősen; rakott palacsintaként, vagy akár palacsinta tortát is építhetünk. Lehet egyszerűen édes, vagy sós, gyümölcsös, vagy fűszeres, de még húsos is. ;-) "túrórudi" zab palacsinta torta Korábban hoztam nektek egy látványos, kakaós-túrós túrórudi zabpalacsinta tortát, most pedig az egyik nagy kedvencünkkel, a banán palacsintával ismertetlek meg titeket. :-) A hagyományos, mindenki által ismert palacsinta tészta nehezen emészthető, tápanyag szempontjából értéktelen, fehér búzalisztet, és gyakran fehér cukrot tartalmaz. Ha szeretnénk tápláló palacsintákat fogyasztani, ismerkedjünk meg néhány reform, diétás, vagy paleo palacsinta recepttel, és ezentúl készítsük inkább emészthetőbb formában őket! Most egy magas fehérje- és rosttartalmú, energiadús, gyorsan elkészíthető, hosszú ideig jóllakottság érzést nyújtó, tápláló reggelinek is tökéletes palacsintát hoztam nektek, melyet gyakran elkészítek, főleg, mikor elutazunk valahová. Tökéletes útravaló! ;-) Fehérjedús banán palacsinta, házi áfonya lekvárral (finomított cukor-, fehér liszt-, és tartósítószer - mentes) Önmagában, melegen és hidegen is nagyon finom a banán palacsinta! :-) De ezúttal házi áfonya lekvárt készítettem mellé, mert itt az allergia időszak, és az áfonya, a magas Kalcium tartalmának köszönhetően csökkenti a bosszantó allergiás tüneteket. Meg egyébként is közeledik az áfonya szezon, amit már úgy vártunk! :-) HOZZÁVALÓK (kb.20 db 7 cm átmérőjű amerikai palacsintához): - 3 db érett banán - 60 g zab (porrá darálva) - 1 ek kókusz olaj - 3 db bio tojás - 1/2 tk szódabikarbóna - kevés zsiradék (kókusz olaj) a sütéshez - - 150 g fekete áfonya - 1 ek útifűmaghéj vagy chia mag - 1 ek tiszta víz Fehérjedús banán palacsinta, házi áfonya lekvárral (finomított cukor-, fehér liszt-, és tartósítószer - mentes) ELKÉSZÍTÉS: Kaptam egy szuper kis palacsinta sütőt, mellyel amerikai palacsintákat süthetek könnyedén, szinte zsiradékmentesen, jópofa "smiley face" formában. Nagyon szeretem! :-) Természetesen jó minőségű teflon palacsinta sütőben is elkészíthetjük a banán palacsintáinkat. Ezesetben a tésztából kanalazzunk kis tenyér méretű plecsniket a palacsintasütőbe, és süssük a megszokott módon. (Egyik oldal aranybarna... megfordít, másik oldal aranybarna). Ne próbáljunk meg ebből a tésztából nagy és vékony, hagyományosan feltekerhető palacsintát készíteni, mert nem fog sikerülni. Ahhoz túl zömök és vastag ez a tészta. Fehérjedús banán palacsinta (finomított cukor-, búzalisztmentes) És akkor nézzük a lassan felszívódó, laktató banán palacsinta tésztánkat. Tegyük az érett banánokat a tojásokkal a turmix gépbe, és turmixoljuk egynemű krémmé. Daráljuk a zabot, zabliszt állagúra. Keverjük össze egy keverő tálban a darált zabot, a banános tojással, a szódabikarbónával, a kókusz olajjal, és hagyjuk állni kb. 10 percet, hogy a zab megszívhassa magát. Melegítsük fel a palacsintasütőnket, kenjük ki kevés zsiradékkal, és közepes hőmérsékleten süssük aranybarnára az amerikai stílusú, vastag palacsintáinkat. Süssük ki az összes tésztát, és akár már fogyaszthatjuk is a finom és puha palacsintáinkat! ;-) Házi áfonya lekvár (finomított cukor-, és tartósítószer - mentes) A cukor- és tartósítószermentes házi áfonya lekvárhoz a megmosott fekete áfonyát turmixoljuk össze 1 evőkanál vízzel, és 1 ek útifűmaghéjjal vagy chia maggal. Tegyük be a hűtőbe egy fél órára és kész is a vitaminban gazdag, cukormentes áfonya lekvárunk. (Ha nincs otthon útifűmaghéj, vagy chia mag, akkor is elkészíthetjük, de akkor kevésbé fog meglekvárosodni az áfonya turmix. Inkább áfonya püré állagot fogunk kapni.) Fehérjedús banán palacsinta, házi áfonya lekvárral (finomított cukor-, fehér liszt-, és tartósítószer - mentes) Energiadús, tápanyagban gazdag palacsintázást kíván nektek a Zöld Avocado! :-)
Nyers vegán pisztáciás energia golyók
2015. június 23. Zizi kalandjai
Ezek az energia golyók már megint kamra tisztításnak köszönhetőek. A pisztácia szavatossági ideje lejárófélben volt, így gyorsan össze kellett dobni valamit. Nagyon szeretjük ezeket a golyókat, mert sok tápanyagban gazdag finomságot lehet egy falatba belesűríteni. Nagyobb (18 hónapos kortól) gyerekeknek már kiváló snack és uzsonna lehet, ha nincsen allergia a magvakra.
A hozzáadott kókuszzsír miatt zsírosabb lesz az állaga, mint más datolya golyóknak, de a formázás és hűtőbe tétel után ez már egyáltalán nem lesz érzékelhető. A baobabportól nem kell megijedni, én ajándékba kaptam és smoothiekba, energiagolyókba szoktam beletenni. Használható más szuper élelmiszer, például kendermagpor, helyette, de el is hagyható.
Ádi is nagyon szereti őket. Továbbra is sajátos nyomokat hagy a fogyasztásában. Ő mindegyik golyóba beleharap egy kicsit, de soha nem eszik meg egy teljes golyót.
Nyers vegán pisztáciás energia golyók
Hozzávalók 20-30 db-hoz:
– 1 bögre pisztácia
– 1 bögre dió vagy mandula
– 20-22 szem puha datolya (friss vagy aszalt), kimagozva
– csipet só
– 1 evőkanál mandulavaj
– 1 evőkanál extra szűz kókuszzsír
– 1 evőkanál darált lenmag
– 1 evőkanál chia mag
– 1 evőkanál baobab por (kendermagpor is használható)
– 2 evőkanál (nyers) kakaópor vagy karobpor
Tegyük robotgépbe a pisztáciát és a diót és daráljuk por állagúra. Ekkor adjuk hozzá a kimagozott datolyát és az összes többi alapanyagot. Addig dolgoztassuk a robotgépet, amíg a massza enyhén ragacsossá (kissé zsírossá a kókuszzsír miatt) válik (állítsuk le a gépet és ellenőrizzük az állagot).
Formázzunk golyókat a masszából. Zárt dobozban, hűvös helyen, hőtőben 10-12 napig eláll.
A kis styling asszisztensem igazgatja a golyókat…
Töltött tök
Otthon a kert ontja a zsenge tököket, nő a répa, zöldül a petrezselyem, nő a hagyma, megöregedett a kapor... A rukkola saláta leveleit Apa akkorára nevelte, hogy először nem akartam hinni a szememnek... és az íze?! Vetekszik egy szál tormával egy levél. :) Nagyon szeretem ezt az időszakot, mert bár piacra járni roppant izgalmas, de akinek a pénztárcája nincs kitömve annak részben nézelődésre való, és jól meggondolni, mit tesz a kosarába/banyatankjába. A kiskerti növényekkel való bajlódás pedig nem is olyan vészes. Amikor egészen kicsik, és van egy gazosabb időszak, az munkásabb, keservesebb, de azután már akár kikapcsolódásnak is jó egy dolgosabb nap után. Főleg annak, aki szellemi munkát végez. Csak látszólag pihentető munka után hazajönni, és leülni a gép elé zombi fejjel nyomkodni, ez teljesen kimeríti a szervezetet, szó szerint butít, míg egy kerti kapirgálás helyreránt. Ugyan erőt kell vennie magán, de azután mintha kicserélték volna. Visszatérve a termésre és a tegnapi ebédünkre, sokat tipródtam, mit kellene kezdeni ennyi tökkel, főzeléket már ettünk, így jöhetett a töltött tök. Volt otthon még maradék héjában főtt krumpli, de akár főtt barna rizs, vagy köles is lehetett volna az alap. A hugom, és az anyósom szerint az utóbbi idők jobb kajái közül való, akár minden héten jöhet. A hugom meg azon is örvendezett, hogy ő maga is el tudja készíteni, miután kénytelen volt összerakni az egészet, míg én Ábelt altattam. Hozzávalók: Alap: 4 zsenge főzni való tök Töltelék: 8-10 szem közepes főtt burgonya 10 dkg napraforgó mag 1 kis fej lilahagyma 1 nagy csokor petrezselyemzöld 5 dkg növényi sajt (elhagyható) só A tetejére: tejföl vagy: magtejföl (napraforgó/kesu/mandula) 1 marék sörélesztő pehely (elhagyható, Candidások mindenképp) kis piros színű paprika (de ez is kimaradhat) pici só A tököket megpucoljuk, kettévágjuk, a közepüket kivájjuk. A főtt burgonyát villával összetörjük, a napraforgó magot durvára darálva hozzáadjuk, a lilahagymát és a petrezselyem zöldet apróra vágjuk és szintén hozzáadjuk. A növényi sajtot lereszeljük és beleszórjuk, sózzuk. A tölteléket jól elkeverjük, és a kivájt tökök mélyedéseibe helyezzük. A napraforgó magot kevés vízzel összeturmixoljuk, míg finom krémet nem kapunk, esetleg egy kis piros paprikát is beledolgozhatunk. Összekeverjük a sörélesztő pehellyel, és a tökök tetején egyenletesen elosztjuk. (A képen lévőn sima tejföl volt, mert ez mutatott jobban, de a családban többünknek jobb kerülni a tejtermékeket, kinek laktóz érzékenység miatt, kinek a pollen allergiáját erősíti...) Hőlégkeverésen 180 C-on 25-30 perc alatt sütjük, míg a teteje meg nem pirul, és a tök meg nem puhul.
Nyers csokikrémes brownie + Nyereményjáték
2015. június 10. Zizi kalandjai
Nyers brownie-t már egyszer csináltam és nagy sikert aratott. Ez abban különbözik, hogy a tetejére került egy krém (eredeti recept innen). Most, hogy itt van végre a meleg időjárás (egy kis jégesővel megspékelve), előnybe kerülnek a hűtött desszertek a sütött desszertek helyett. Jó minőségű alapanyagokra, egy jó robotgépre van szükség, néhány órára a hűtőben és már élvezhetjük is bűntudat nélkül a brownie-t!
A jó minőségű alapanyagon értem például a krémhez használt bio extra szűz kókuszzsírt (természetesen nem extra szűz kókuszzsírt is használhattok). Amióta megismerkedtem az extra szűz kókuszzsírral, azóta imádom. Tudom, tudom, ez egy költségesebb alapanyag, de egyszer mindenképpen érdemes beruházni rá… utána szerintem mindig akartok belőle egy üveggel. Már az illata felemelő, na és az íze… természetes kókusz íz és aroma, de mégsem töményen, csak finoman. Annyira jó, hogy mostanában esténként munka közben nem csokikockákat majszolok, hanem kókuszsírt (vagy inkább olajat ebben a meleg időben) kanalazok a számba.
Kiváló E- és K-vitamin, valamint vas forrás; jó hatással van a hajra, a bőrre. Koleszterinmentes, a szervezetbe kerülve nem zsírpárnává alakul, hanem az izmokban épül be, ezáltal energiát ad és növeli testünk teljesítőképességét. (Hogyan válasszunk jó minőségű kókuszzsírt? Ehhez itt találtok segítséget!)
Nyers csokikrémes brownie
Hozzávalók:
Brownie-hoz:
– 1 bögre dió
– 1 és 1/2 bögre datolya, kimagozva (lehetőleg friss, ha nem jutunk hozzá, akkor aszalt, de jó minőségű legyen, ne legyen fényezőanyaggal kezelve!)
– 1/2 bögre (nyers) kakaópor
– 1/2 bögre hántolt kendermag (elhagyható)
– 1/4 teáskanál tengeri vagy Himalája só
– 1 vaníliarúd kikapart magjai
– 1/4 bögre dió, durvára aprítva
Krémhez:
– 1/2 bögre extra szűz kókuszzsír, olvasztva
– 1/2 bögre (nyers) kakaópor
– 1/4 bögre juharszirup (agavé/datolya szirup is használható)
– 1/4 teáskanál tengeri vagy Himalája só
– 1/2 vaníliarúd kikapart magjai
Egy konyhai robotgépben először daráljuk apró szeműre az egy bögre diót. Ekkor adjuk hozzá a datolyát, a kendermagot, a kakaóport, a sót és a vaníliát. Dolgoztassuk a robotgépet addig, amíg mindent összedarál és egy ragacsos masszát kapunk. Ekkor keverjük hozzá a negyed bögre aprított diót.
Nyomkodjuk ezt a keveréket egy 22*22 cm-es formába (amit béleljünk ki sütőpapírral, hogy utána könnyebben ki tudjuk venni a brownie-t belőle szeleteléshez) és tegyük a fagyasztóba kb. 20-30 percre.
Közben készítsük el a csokikrémet: egy kis lábasban nagyon alacsony láng felett olvasszuk meg a kókuszzsírt, vegyük le a tűzhelyről és adjuk hozzá a kakaóport, a juharszirupot, a sót és a vaníliát. Keverjük az egészet simára.
Vegyük ki a fagyasztóból a brownie-t, öntsük rá a krémet, egyenletesen kenjük el a tetején és tegyük vissza a fagyasztóba újabb 20-30 percre, amíg a krém is megszilárdul. Hűtés után vágjuk kockákra és élvezzük bűntudat nélkül!
*****
NYEREMÉNYJÁTÉK!!!
Nyeremény : a jó hírem, hogy a kiváló minőségű Banaban termékek forgalmazója a Bio Kókusz felajánlott 1 üveg bio extra szűz kókuszolajat és 1 csomag bio kókuszlisztet egy szerencsés nyertesnek.
A friss kókuszdióból hidegen sajtolt extra szűz bio kókuszolaj a legegészségesebb olaj a Földön, mert az általa kínált csodálatos, egészségre gyakorolt jótékony hatás sehol nem található meg olyan nagy mennyiségben a természetben, mint az extra szűz bio kókuszolajban. A kókuszliszt gluténmentes, hipoallergén valamint rendkívül magas arányban tartalmaz fehérjét és élelmi rostokat, szénhidrát tartalma pedig alacsony. Fogyasztása kedvezően hat az emésztésre, ezért ideális választás az alacsony szénhidráttartalmú étkezési tervek és testsúlycsökkentő diétás programok részeként, valamint nagyszerű kiegészítője a paleolit étrendnek. A BANABAN kókusztermékek szervezetünk számára fontos ásványi anyagok, vitaminok, nyomelemek természetes forrása, a vitalitás, egészség és jó közérzet alapja.
Menjetek fel a Bio Kókusz oldalára és írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy ti melyik kókuszos terméket próbálnátok ki leginkább és mit készítenétek belőle! Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját értelemszerűen hajtsátok végre (írjatok kommentet és lájkoljátok a Bio Kókusz Facebook oldalát, de ezt itt a formulában is jelöljétek be, különben nem kerültök bele a kalapba)!
a Rafflecopter giveaway
Szabályok : 2015. június 10-14-ig tart a játék. Eredményhirdetés 2015. június 15-én. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyertes a nyereményt személyesen veheti át (Budapesten vagy 20 km-es vonzáskörzetében).
Befőzés tartósítószer-és cukormentesen
2015. június 2. Mindennapi ételeink
Érnek a finom eprek, lassan itt a cseresznye, meggy, indulhat a befőzés! Ehhez adok tippeket. Mi idén a Naturpiac jóvoltából stevia-val és gyümölcscukorral tesszük el a gyümölcsöket. :-) Hogyan főzzünk be - tartósítószer nélkül? - Szedjünk össze különböző űrtartalmú üvegeket és a hozzájuk tartozó csavaros tetőket. Ellenőrizzük, nem rozsdásodik-e a tető belseje, sérületlen-e a menete, nincs-e bármilyen hiba rajta. (Azért javasolt különböző nagyságú üvegeket használni, mert a tartósítószer-mentes lekvárok a felbontás után még hűtőben is könnyen penészednek, így mindig akkora üveget nyithatunk, amennyi 2-3 napon belül majd elfogy.) - Egy nagy befőző fazékban forraljunk fel 10-15 litervizet, öntsünk bele fél liter ecetet. (A 10 és a 20 %-os ecet is megfelel a célnak.) - A míg az ecetes vizet felforraljuk, forró vízzel mossuk át az üvegeket, így nem fognak elpattanni, amikor óvatosan beleengedjük a forrásban lévő ecetes vízbe Egyszerre két-három üveget főzzünk ki, tegyük a vízbe a tetejüket is. 5 percig hagyjuk a forró vízben. - Fakanál segítségével egyesével emeljük ki az üvegeket a hozzájuk tartozó csavaros tetővel. Rázzuk ki a felesleges vizet, és még üresen, forró állapotban tekerjük rá a tetőt. Ezt a műveletet végezzük el az összes üveggel. (Ha nyitva hagynánk az üvegeket, a levegőben lévő csírák ugyanúgy belekerülhetnének az üvegbe, mintha ki sem fertőtlenítettük volna.) - Készítsük el a lekvárt úgy, ahogy szoktuk, felfőzéssel, recepteket később írok a steviaval kapsolatban . - Amikor a gyümölcspép - folyamatos kavargatás mellett! - párat már rottyant, az ecetes vízben szintén kifőzött szedőkanalunkkal mérjük az üvegekbe a lekvárt. Mindig csak az az üveg legyen nyitva, amelyikkel dolgozunk. Amikor megtelt lekvárral, tekerjük rá a tetőt, és fordítsuk pár percre fejre. Így egyrészt ellenőrizni tudjuk, hogy nem tekertük-e félre a tetőt, másrészt a tűzforró lekvár még egyszer csírátlanítja a tetőt. Végig fogókesztyű legyen mindkét kezünkön. Fordítsuk vissza az üvegeket, tekerjük az üveget újságpapírba, majd az előre elkészített helyre, párnák, paplanok közé téve tegyük ún. száraz dunsztba. Tartsuk ott 4-5 napig, amíg kihűlnek az üvegek. (Az újságpapír hőszigetelő, valamint megóvja az ágyneműt a lekvárnyomoktól. EPERLEKVÁR - stevia-val: Hozzávalók: 1 kg eper 2 tk. stevia 1 citrom leve Elkészítés: Az epret egy kevés vízzel tegyünk fel főni, majd amikor a gyümölcs megpuhult, botmixerrel kicsit pürésítsük. A steviát keverjük ki a citromlével, és adjuk a gyümölcshöz. 30-40 perc főzés után töltsük üvegekbe. MÁLNALEKVÁR stevia-val: Hozzávalók: 1 csomag pektin 3 csésze hideg víz 1 ek. stevia 1/2 kg málna Elkészítés: A pektint keverjük ki a hideg vízzel és egy edényben forraljuk fel. Ekkor adjuk hozzá a málnát, a steviaport, és sűrű keverés között 1-2 percig főzzük. Ezután tegyük üvegekbe. MANDULÁS SÁRGABARACK LEKVÁR - gyümölcscukorral Tapasztalatom szerint a sárgabarack lekvár kicsit kesernyés lesz stevia-val ízesítve, így Hozzávalók: 2 kg sárgabarack 10 dkg mandula 30 dkg gyümölcscukor Elkészítés: A barackot mossuk meg, vágjuk félbe, vegyük ki a magját, a mandulát daráljuk meg, majd az összes hozzávalót tegyük lábasba és 30-40 percig forraljuk fel. Ezután tegyük üvegekbe. -
Eperkrémes torta (részben nyers)
Gyors, finom, epres. Sütni sem kell, csak turmixolni és keverni. Remek lehetőség, ha kevés időnk van, míg vendégek érkeznek, vagy vendégségbe indulunk. De ha csak valami finom, epres, egészséges édességre vágyunk, ami nem sok időt igényel, akkor ezt érdemes kipróbálni. Az útifűmaghéj, amitől zselés állagú lesz az eperlé, nagyon hasznos a bélrendszerünknek is. Egyfajta béltisztító hatása van. Az eper pedig B2-, B5-, B6-, C-vitaminban, magnéziumban, foszforban, káliumban és kalciumban gazdag gyümölcs, amelynek jelentős antioxidáns tartalma is van. Cukorbetegek számára is hasznos, mivel fogyasztását követően vércukor-csökkentő reakció megy végbe a szervezetünkben. Az eper különben a franciáknak köszönhetően terjedt el Európában. 1714-ben Chilében és Peruban talált rá egy francia mérnök, aki mintát hozva, elültette, s ezzel megkezdődött az európai termesztése.
A torta-alap receptje:
Hozzávalók:
25 dkg darált zabpehely
10 dkg kókuszreszelék
víz
2 érett banán vagy néhány szem felaprított, meleg vízben áztatott datolya
Elkészítés:
A zabpelyhet és a kókuszreszeléket egy tálban összekeverjük, villával szétnyomkodott banánt vagy felaprított, meleg vízben megpuhult datolyát keverünk hozzá, és annyi vizet öntünk rá, hogy az egészből egy nagy gömböcöt, egy golyót tudjunk gyúrni. Frissen tartó fóliával egy tortaformát kibélelünk (a fólia nagyobb legyen, mint a forma, a magasabb peremét is érje) és a zabpelyhes alapot beleformázzuk. Jól belenyomkodjuk. Az alábbi eperkrémet elkenjük rajta, majd ötletünk szerint dekoráljuk. Ahogy a képen is látható, csokis szósz került a tetejére. (Eperrel már nem tudtam díszíteni.)
Az eperkrém receptje:
Hozzávalók:
- 1 nagy bögrényi (min. 4 dl) nagyon érett eper vagy szamóca (fagyasztott is lehet)
- meleg vízben áztatott datolya (kb 1/3 bögrényi)
- max. 1 dl víz
- útifűmaghéj
Elkészítés:
Vegyük elő a turmixgépet (vagy egy erős aprítógépet) és a fentieket az útifűmaghéj kivételével tegyük bele. Indítsuk el, és ha az eperből kész a sűrű eperlé, eperszósz, akkor kb 3-4 evőkanálnyi útifűmaghéjjal is turmixoljuk össze. Hagyjuk állni, kb. negyed óra múlva kenhető állagú krém lesz belőle. Ha nem elég szilárd ahhoz, hogy kenni tudjuk, még némi útifűmaghéjat keverjünk hozzá. A kész krémet egyszerűen elkenjük a zabpehelyből készült tésztán. Hűtőben tároljuk tálalásig. Tálalás előtt a fóliával kiemeljük a formából, lehúzzuk alóla a fóliát, és elképzelésünk/időnk szerint díszítjük. Nagyon kiadós torta olyan értelemben, hogy nem sokat bír az ember belőle enni még akkor sem, ha édességfüggő.u
Kókuszzsírt (folyékony állagú) egy kevés nyírfacukorral, karobbal és kevés kakaóval kikevert "csokiszósz"-t folyattam a tetejére. Erre volt időm, mielőtt elindultunk volna a vendégségbe, ahova magunkkal vittük ezt az egészséges finomságot.
Győri édes, avagy vaníliás keksz csokidarabokkal
A gyerekeim egyfolytában kekszet ropogtatnának, sajnos a rosszabbik fajtából. Nos, olyan kekszet sikerült sütnöm, mely kellően ropogós, édes és egészséges is. Hozzávalók: - 25 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 10 dkg fehér tönkölyliszt vagy BL80-as liszt - 10 dkg darált dió - 15 dkg kókuszvirágcukor - 1 csomag sütőpor - 1 kávéskanál vaníliapor - 10 dkg bio vagy házi vaj - 10 dkg kókuszzsír - 60-70 ml növényi tej - fél tábla étcsoki - 4-5 csepp narancsolaj - csipet só - Tetejére: nyers csoki Elkészítése: - Kimérem a lisztet, hozzáadom a többi száraz hozzávalót is. Szétmorzsolom benne a kókuszzsírt és a vajat, majd apránként adagolom hozzá a tejet. - Könnyen gyúrható, puha tészta legyen. Beteszem a hűtőbe úgy 1 órára. - Előmelegítem a sütőt 180 fokra. - A tésztát 2-3 mm vastagra kinyújtom, és kiszaggatom. 180 fokon, 10-12 perc alatt kisütöm. - Hagyom kihűlni, majd a tetejét megcsorgatom csokival.
Napon szárított paradicsomos kenyérke
2015. május 19. Mindennapi ételeink
Egy kedves arab ismerősömtől kaptam anno ilyen lepénykenyérkét és azóta nagyon szeretem. Most, hogy a Naturpiac jóvoltából kaptunk nagyon finom, napon szárított paradicsomot, adtam hozzá azt is. Zseniális lett a végeredmény. Jó kis csemege, ha kicsit továbbsütjük, keksz állagú, ha puhábban szeretjük, akkor pedig zárjuk le előbb a sütőt. Kitűnő levesbetét, szendvicsalap, vagy csak délutáni rágcsa gyermekünk számára. :-) Hozzávalók: 20 dkg teljes őrlésű tönkölyliszt 5 dkg rizsliszt 5 dkg zabpehely 20 dkg mag (lenmag, szezámmag, napraforgómag), vegyesen, ízlés szerint 8-10 szem napon szárított paradicsom 2-3 csipet só 1 dl olaj 2 dl víz 1,5 tk sütőpor Elkészítés: A liszteket é a zabot összekeverjük. Hozzáadjuk a sütőport, magokat (ezeknek a fele mennyiségét meg is darálhatjuk előtte), sót, a felkockázott paradicsomot, végül a nedves összetevőket (olaj, víz). Állni hagyjuk 30 percig, majd lisztezett felületen kinyújtjuk és kikent tepsibe tesszük. Tetszőleges alakúra vagdossuk. 180 fokos sütőben kb. 20 perc alatt összesütjük.
Vaníliás kölespuding eperdarabokkal
Újabb egyszerű finomságot készítettem, ugyanis a lányok mindig nagyon éhesek, amikor hazajönnek. Szerencsére már érik az eper a kertben, úgyhogy a következő hetekben nem lesz hiány belőlük. Hozzávalók: - 3,5 csésze rizstej - 1/2 csésze kókuszreszelék - 1 csésze köles - 1-2 evőkanál kókuszvirágcukor - 1 kávéskanál vaníliapor - csipet himalája só - 3-4 csepp narancsolaj - 1 csésze eper - csokireszelék Elkészítése: - A tejet feltesszük főni, majd hozzáöntjük a kávédarálón megdarált kókuszreszeléket. - A só és a vaníliapor is mehet hozzá, majd a szintén megdarált köles is. - Úgy 10 perc alatt sűrűre főzzük. - Az eper felét villával megtörjük, a többit pedig felkockázzuk. - A pudingot levesszük a tűzről, majd hozzákeverjük az epret és a narancsolajat. - A tetejét szórjuk meg eperrel és csokireszelékkel.
Baracklekváros-mandulás linzer
Készítettem már korábban is linzert, de most kihagytam belőle a tojást, és vaj helyett kókuszzsír került bele. Holnap szülinapi és névnapi bulira készítettem, remélem az osztálytársaknak is ízleni fog. A párom gyorsan szakvéleményt állított ki, melynek az eredménye: FINOM. Hozzávalók: - 30 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 10 dkg fehér tönkölyliszt vagy BL80-as liszt - 5 dkg mandula - 15 dkg kókuszvirágcukor - 1 csomag sütőpor - 1 kávéskanál vaníliapor - 60-70 ml növényi tej - 20 dkg kókuszzsír - csipet só - Töltelék: házi baracklekvár mézzel édesítve és vaníliapor is került bele - Tetejére: nyers csoki Elkészítése: A blansírozott mandulát száraz serpenyőben megpirítom, majd kávédarálón megdarálom.Kimérem a lisztet, hozzáadom a többi száraz hozzávalót is.Szétmorzsolom benne a kókuszzsírt, majd apránként adagolom hozzá a tejet. Könnyen gyúrható, puha tészta legyen.Beteszem a hűtőbe úgy 1 órára.Előmelegítem a sütőt 180 fokra.A tésztát 2-3 mm vastagra kinyújtom, és kiszaggatom.180 fokon, 10-12 perc alatt kisütöm. Megtöltjük a lekvárral, és a tetejét megcsorgatjuk csokival.
Csicseriborsó burger
Úgy döntöttem, hogy a megannyi kulináris hulladék taglalása után igazán kiteszek magamért, és egy igazán tartalmas specialitással fogom elnyerni a Michelin-csillagos francia éttermekhez szokott ínyencek szimpátiáját. Ezen gasztronómiai Tadzs Mahal felépítésének csak az lásson neki, aki gumicsizmát legfeljebb Matula bácsin látott a Tüskevár képes illusztrációinak tanulmányozása során. (A disznó pedig - ismeretei szerint - egy jóságos lény a görög mitológiában.) Az ételkülönlegesség neve hamburger, melynek most egy veganizált változatához adok útmutatást. Kérném előkészíteni az alábbiakat: 1 pár fehér kesztyű 800 gramm csicseriborsó (azaz két konzerv) 1 kisebb fej lilahagyma 2 gerezd fokhagyma 1 evőkanál reszelt gyömbér 2 evőkanál mustár 2 szelet szendvicskenyér (ehhez állítólag egyes belbudai üzletekben is hozzá lehet jutni, én Monacóból hozattam) 2 evőkanál zsemlemorzsa (dettó) só, bors 7-8 teljes kiőrlésű zsemle A lilahagymát, a fokhagymát és a szendvicskenyereket feldaraboljuk. A hozzávalókat a kesztyű, a zsemlék és a zsemlemorzsa kivételével egy ún. turmixgépbe helyezzük, majd előkelően durvára daráljuk. Ekkor a mixtúra felét egy tálba helyezzük, a másik felét pedig tovább aprítjuk, míg pépes nem lesz. Ez szintén a tálba kerül, majd hozzáadjuk és elkeverjük benne a zsemlemorzsát. (Ha túl nedvesnek találjuk, növelhetjük a zsemlemorzsa dózisát.) Sózzuk, borsozzuk, majd pogácsákat formálunk belőle, melyeket egy forró grillserpenyőben szárazon kisütünk. Az így elkészült kulináris állócsillagokat ún. zsemlébe helyezzük arisztokrata ízlésünknek megfelelő hozzávalók (ketchup, mustár, saláta, stb) társaságában.
Epres banánfagyi
Hozzávalók 2 személy részére: 5 db banán 30 dkg eper kb. 1 marék blansírozott mandula 1-1,5 dl növényi tej (legjobb a kókusztej, ha nincs, jó a víz is) A banánokat felkarikázom és berakom zacskóban a mélyhűtőbe kb. egy fél napra (de lehet benn tovább is), majd előveszem, kicsit szétszedem és belerakom a turmixgépbe az eperrel és a mandulával együtt. Esetleg a mandulát előre le lehet darálni kávé vagy magdarálóval, hogy még homogénebb legyen a fagyi állaga. Majd annyi növényi tejet adagolok hozzá, hogy krémesre el tudja darálni a turmixgép.
Bundázott mogyorós csók
Egy kis délutáni nasi ;) Hozzávalók: 20 dkg mogyoró 1 csésze zabpehely 1/2 csésze mandula 1/2 bio citrom leve 1 ek darált lenmag 1 kk fahéj 1 leheletnyi tiszta só 2 ek méz 2 ek aszalt vörösáfonya Bunda: 3 ek pattogatott amaránt 1 kk fahéj A mogyorót, és a zabpelyhet robotgépben ledaráljuk, majd belekeverjük a […]
Tavaszi szendvics
Ha friss, tavaszi ízekre vágytok, egészséges zöldségkenyérrel, ezt ne hagyjátok ki ;) Mennyei, és rendkívül laktató! Hozzávalók 9 szendvicshez (1 tepsi) 1 csésze (2dl) áztatott lenmag (fele darált) 1 csésze áztatott szotyi 1 csésze nyers kukorica (most fagyasztott) 1/2 kápia paprika 2 kisebb paradicsom 3 pici fej lilahagyma 2 ek hidegen sajtolt kukoricacsíra olaj só […]
A Föld Világnapja és a Csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával (glutén- és laktózmentes) (zöld menüsor Szent Patrik napon 4.rész)
2015. április 23. Zöld Avocado
Tegnap, 2015. Április 22-én ünnepelte a 25. évfordulóját a magyarországi Föld napja mozgalom, és ez a 45. évfodulója volt a Föld napja világmozgalomnak ! :-) Ezt megünnepelvén hoztam nektek egy nagyon látványos és finom torta receptet, telis tele mindenféle "földi jóval". ;-) csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával De előbb egy kicsit arról, mi is az a Föld Napja?! "Az első Föld napján, Denis Hayes amerikai egyetemista kezdeményezésére, 1970. április 22-én 25 millió amerikai emelte fel szavát a természetért. Ez a történelmi jelentőségű esemény az Egyesült Államokban - és az ország határain túl is - fontos változásokat hozott: az USA-ban szigorú törvények születtek a levegő és a vizek védelmére, új környezetvédő szervezetek alakultak, és több millió ember tért át ökológiailag érzékenyebb életvitelre. 1990-BEN VILÁGMOZGALOMMÁ VÁLT, és MAGYARORSZÁG AZ ELSŐK KÖZÖTT CSATLAKOZOTT. A kezdettől, 1970-től 2010-ig eltelt 40 évben a Föld napja világméretű megmozdulássá vált: több mint egymilliárd ember vesz részt valamilyen környezeti eseményen ezen a napon. A nemzetközi Föld Napja Hálózat 174 országban több mint 15 000 szervezettel dolgozik azon, hogy kialakítsák "az egyetlen eseményt, amelyet az egész világon egyszerre ünnepelnek, mindenféle származású, vallású és nemzetiségű emberek". Forrás: Föld Napja Alapítvány csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával A Föld Napja Alapítvány meghirdette az évi egy helyett, a heti egy Föld napját, hogy egymást segítve váltsunk egy hosszú távon fenntartható életmódra! Mik is ezek a kihívások, melyek közül te is könnyedén választhatsz és megvalósíthatsz egyet, kettőt, vagy akár többet is??? 1.heti kihívás: Pihentesd a kocsit. Hetente legalább 3-szor mondj le az autóról, és helyette gyalogolj, bringázz, rollerezz vagy tömegközlekedj! 2.heti kihívás: Kisebb ökológiai lábnyom, heti 1 húsmentes nappal! 3.heti kihívás: Légy klímabajnok heti 3 vegán nappal! 4.heti kihívás: Éheztesd a kukát! (kevesebb ételt a kukákba) 5.heti kihívás: Komposztálj! 6.heti kihívás: Ne fogadj el nejlonzacskót a boltokban! Vászontáska, kosár, textiltasak... 7.heti kihívás: Igyál csapvizet, palackozott helyett! 8.heti kihívás: Használj környezetkímélő tisztítószereket! 9.heti kihívás: Kevesebb élelmiszer-kilométer: vegyél helyi termékeket, támogasd a helyi farmereket! 10.heti kihívás: Ültess haszonnövényeket! Bővebben a kihívásokról és arról, hogy hogyan tudjuk élhetőbbé tenni a bolygónkat, itt olvashattok: http://fna.hu/mittehetsz/hetikihivas csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával És akkor vissza a recepthez... Habár jelenleg egyáltalán nincs szőlő szezon, és ez a szőlős torta egy másik, korábbi jellegzetes ír napra készült, amikor minden étel zöld színű volt nálunk, azért mivel már régóta ígérem, hogy megosztom veletek ezt a receptet, úgy gondoltam nem bánjátok, ha egy kicsit összekötöm a különböző eseményeket egy bejegyzésben. :-) A nyers csoki krémes szőlő tortának nem csak a dekorációja, de a tésztája is zöld színű. A krém pedig egy nyers csoki krém, ami tökéletesen kiegíszíti a szőlő ízét. A kivis és a szőlős torta között dilemmáztam, és végül ez lett belőle. :-) És, hogy hogyan is lehet egy süti tészta zöld színű egészségtelen mesterséges színezék nélkül??? Erre több válasz is lehetséges. Manapság elég sok receptet látni, ahol japán Matcha teával színezik a süteményeket. Egészséges, finom és igen szép zöld színt lehet kapni végeredményül. Azonban elég drága hozzávaló, egy átlagos desszerthez. Gondolkoztam mi mást használhatnék helyette? Kutatgattam, keresgéltem, és végül a spenót mellett döntöttem! Spenót az édességbe? :-o Igen, spenót az édességbe. :-) Egyáltalán nem érezni a spenót levelek ízét a tésztában, és nagyon szépen, természetes módon megszínezték a torta lapokat. Ha nem mondom meg mi van benne, észre sem lehet venni. ;-) Hát akkor nézzük ezt az igen látványos, egészséges, könnyen emészthető. tápanyagban gazdag, de magas kalóriatartalmú, nem mindennapi tortát! :-) csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával HOZZÁVALÓK: a torta laphoz: - 150 g kókusz liszt - 150 g mandula liszt - 1 tk szódabikarbóna - 1 csipet Himalája só - 120 g Xilit / nyírfacukor vagy nádcukor (porcukorrá darálva) - 2 bio tojás - 1 frissen facsart citrom leve és héja reszelve (kezeletlen héjú citrom) - 200 ml kókusz tej - 1 marék friss spenót levél kb.0,5 dl vízzel összeturmixolva a krémhez: - kb.50 szem zöld szőlő leturmixolva + szőlőszemek a dekoráláshoz - 3 db érett avokádó húsa - 2 db érett banán - 30 g kókusz olaj - 50 g karob por vagy jó minőségű cukrozatlan kakaó por - 1 ek útifűmaghéj csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával ELKÉSZÍTÉS:A torta lap száraz és nedves hozzávalóit külön-külön összekeverjük, majd az egészet összeöntjük, és egyneművé keverjük. Elővesszük a kapcsos torta formánkat, és kikenjük kókusz zsírral. (Én sütőpapírral is ki szoktam bélelni, biztos ami biztos alapon.;-) ) A sütőt előmelegítjük 180 °C -ra, majd 35 perc alatt készre sütjük a torta lapot. Miután elkészült, hagyjuk kihűlni a formában, majd vágjuk ketté vízszintesen, hogy két lapot kapjunk. A krémhez turmixoljuk le az érett és nyers avokádókat a banánokkal. Majd keverjük hozzá az előre leturmixult szőlőt, a kókusz olajat, a karob port és az útifűmaghéjat. alaposan keverjük össze, majd a krém egyik felével kenjük meg a két torta lap közötti részt, majd a torta tetejét is. Friss, felkarikázott szőlőszemekkel díszithetjük a nyers csoki krémes tortánkat. Tegyük a hűtőbe 2-3 órára, majd fogyaszthatjuk is a rendhagyó, glutén- és laktóz mentes szőlős édességünket! csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával Táplálkozz, ne csak étkezz! Megjegyzés1: Nem vagyok rutinos torta készítő, de most már tudom, hogy sokkal mutatósabb lenne ez a recept is, ha magasabb lenne a torta szelet, azaz, ha 4 lapot készítettem volna. Ezért legközelebb dupla adag tésztát készítek, és 4 felé vágom a megsült torta tésztát. :-) Megjegyzés2: Ha pedig szezonális torta receptre vágytok, akkor itt egy korábbi epres avokádó krémes torta recept a Zöld Avocado gasztroblogról.
Végre! Vegán fine dining menüsor először Magyarországon a Babel Budapestben!
2015. április 22. Zizi kalandjai
Fotókredit: Babel
Amikor emailben megkaptam a meghívót az ország első, vegán fine dining étlapjának a bemutatójára, a Babel Budapest étterembe, felugrottam az asztaltól és elkezdtem örömtáncot járni! Csoda történt… gondoltam! Nem is vegetáriánus, hanem vegán menüsort kínálnak a főváros egyik legjobb éttermében. Végre eljutottunk arra a szintre, hogy valaki bevállalja a vegán, ízben, textúrában és színben gazdag konyhájának a bemutatását.
Igen, a Babel csapatának sikerül bebizonyítania, hogy tisztán növényi alapanyagokból, hústól, tejterméktől, tojástól és gluténtól mentesen is lehetnek az ételek változatosak és varázslatosan finomak. Hlatky-Schlichter Hubert, a Babel, a KIOSK és a Terasz tulajdonosa a vacsora folyamán elmondta, hogy ,,… a Babelben, csak úgy, mint a KIOSK-ban fontos számunkra, hogy egy igazi nagyváros sokszínű, urbánus igényeit folyamatosan szem előtt tartsuk-, így például a vegetáriánusokra, laktóz- és glutén érzékenyekre, cukorbetegséggel küzdőkre illetve egyéb ételérzékenységgel küzdőkre is gondolunk. Fontos, hogy olyan újdonságokkal szolgáljunk, melyek a törzsvendégeink és az újonnan hozzánk érkezők számára is érdekesek lehetnek. A minőségi vendéglátás a legfontosabb, bátrak és úttörők vagyunk és előremutató látásmódra törekszünk. A nemzetközi trendeket megfigyelve hazai értékeket teremtünk a gasztronómiában. A megújuló szezonális étlap mellett a vegán menüsorral most újabb szakmai kihívások elé nézünk. Célunk, hogy egy teljes értékű, és profi gasztronómiai élményt teremtsünk a vegán konyha rajongóinak, de biztos vagyok benne hogy húskedvelő vendégeknek is nagy élmény a most debütáló extra vegán étlap.
Fotókredit: Babel
Izgatottan érkeztem a vacsorára és a finom ételeken kívül az est fénypontját emelte, hogy az ültetésnek köszönhetően fantasztikus asztaltársakra leltem.
Íme az ízekben gazdag bolygóra repítő menüsor, amelynek különlegessége, hogy a megszokott borpárosítás helyett az ételekkel harmonizáló juice-kat szolgálnak fel:
Málnás paradicsom esszencia
Emlékeztem rá, hogy a tavalyi Gourmet Fesztiválon már kóstoltuk és készek voltunk tőle. A paradicsom íz dominál, de a belepottyantott málnaszem és a mentalevél izgalmassá és frissítővé teszi az esszenciát.
Uborkahab
Könnyed, enyhén sós, igazán beindítja az ízlelőbimbókat.
Gin & Tonic Granita
Jó lezárása az üdvözlő falatoknak. Hűsít és édes, felkészít a nagyobb fogásokra.
Fotókredit: Babel
Quinoa saláta pácolt zöldségekkel – spárga, édeskömény, grapefruit juice
Pont quinoát ebédeltünk ezen a napon, de mivel imádom, így nem volt gond ennek a csodaszép, színes, szemet gyönyörködtető fogásnak az elfogyasztása. A quinoára pakolt zöldségek nyersek, de a pácnak köszönhetően nem érezzük azt, hogy nyuszik vagyunk és nyers zöldségeket ropogtatunk már egy ideje. Ez is a könnyed, vidám, fantáziadús kategóriába tartozik, amelyet kiemel a spárga, édeskömény és grapefruit juice. Eddig nem jutott eszembe, hogy spárgát dobjak a zöldség- és gyümölcscentrifugánkba, de ha a spárga ára kedvezőbb lesz biztosan ki fogom próbálni én is… mondjuk eperrel párosítva.
Citrusos karalábékrémleves – kápia és málna juice
Megfelelően savanykás, hihetetlenül krémes leves, olyan az állaga és az íze is, mintha tejszínnel lenne selymessé varázsolva, pedig nem. Uborkával megfestett és ízesített tápiókával, sáfránnyal és sós kesudióval van tálalva. Finoman érződik a karalábé íze is, amelyet a kápia és málna juice még inkább kiemel.
Fotókredit: Babel
Zelleres ravioli petrezselyemmel és kávés endíviával – eper és rebarbara juice
Gluténmentes, rizslisztból készült zellerkrémmel töltött ravioli és még sok-sok finomság a tányéron: tempurált ropogós zöldségek – karfiol és spárga, előbukkant cukkini is, valamint a kávés endívia, mindezek krémes petrezselyem “ágyon” tálalva. Sok-sok íz keveréke, amelyek jól megférnek egymás mellett. Számomra egyedül a kávé íze volt szokatlan, de mire a végére értem, egészen megszoktam a kávé endívia párosát. Persze az eper és rebarbara juice megint bebizonyította, hogy milyen jó, ha ezt a két gyümölcsöt összeeresztjük. Nagyon jól kiegészítették a sós, kávés ízvilágot.
Fotókredit: Babel
Görögdinnye sorbet angolzellerrel
Ez már az a fogás volt, amikor úgy éreztem, hogy a vacsora éppen véget is érhetne, mert jól laktam. Frissítő, könnyed görögdinnye sorbet, számomra szokatlan ízkombinációban az angolzellerrel. Szokatlan, de hihetetlenül finom a kettő együtt. Próbáljátok majd ki a nyáron… egyetek görögdinnyét és rágcsáljatok mellé szárzellert.
Fotókredit: Babel
Tökfőzelék hamis fasírttal – kiwi és petrezselyem juice
Gondoltam, hogy nem a hagyományos tökfőzelékre kell gondolni, hanem valami újított verzióra… és így is lett. Külön kis tálkában kaptuk a nagyon finom, savanykás, krémes állagú főzeléket, a nagy tányéron pedig friss tökforgácsokkal, cukkinivel, kevés kaporral tálalva a hamis fasírtot, ami adzuki babból készült és a hagyományos magyaros paprikás hagymás fasírtra emlékeztető ízével jól passzolt nagyon a főzelékhez. A juice-ból a kiwi íze az erőteljesebb, de finoman érezhető a petrezselyem is.
Mandulás kókuszfagylalt aszalt gyümölcsökkel – kókuszvíz és chia mag
Amikor már azt hittem, hogy tényleg nem fér több belém, akkor szolgálták fel a desszertet. Enyhén roppanós mandulás burok, benne az éppen édes kókuszfagylalt szárított mangóval és eperrel, valamint friss gyümölcsökkel (eper és áfonya). A kókuszfagylalthoz jól passzolt a kókuszvíz, a benne lévő chia mag különösebb élményt csak látványban nyújtott.
***
Fantasztikusat alkotott a Babel csapata, professzionális munkát végeztek; külön hála és köszönet Lőrincz Györgynek, a séfnek, aki elmondása szerint a francia konyhán (vaj, tejszín) nőtt fel, tehát igazi kihívás volt számára ezt a vegán, gluténmentes menüt összerakni ilyen kreatívan. Remélem ezzel a menüsorral egy sorozat indul el és egyre több magyarországi étteremben fog egyre több vegetáriánus és vegán étel (esetleg teljes menüsorok) megjelenni az étlapokon. Hajrá!
A teljes menüsor ára 19 500 Ft/fő + 3500 Ft juice párosítás és május 5-től lesz elérhető. Nem olcsó, de különleges alkalomra (születésnap, évforduló) spórolva érdemes kipróbálni. Vegetáriánusoknak, vegánoknak kötelező, húsevőknek erősen ajánlott!
Babel Budapest
1052 Budapest
Piarista köz 2.
Weboldal
Facebook
Almás-diós puha keksz
A kis Mazsola nagyon szívesen rágcsál kekszeket. Pénteken még jól belefért a napba egy kis sütiféle is, így az itthon lévő dolgokból összeraktuk ezt az egyszerű kekszféleséget. Ábel bőszen segített, ha rajta múlik, liszt nem is marad a sütiben. :) Valószínűleg túró nélkül is működne, de nálunk ennek az elhasználása volt a cél. A férj szerint az aznapi menüből ez lett az egyik legjobb, pedig más fogára való is akadt. Főleg, hogy este, mikor hazajött, és megkóstolta, először azt gondolta, újabb "fűrészpor" fasírt lesz, de kellemes meglepetés érte. Hozzávalók: 25 dkg bio túró 20 dkg teljes őrlésű tönkölybúza liszt 20 dkg zabliszt 15 dkg gyümölcscukor / candidásoknak sztívia, eritrit 10 dkg darált dió 2 nagy alma 5 dkg pálmazsír (nem hidrogénezett) vanília 1 cs foszfátmentes borkősütőpor 1 csipet só A száraz összetevőket elkeverjük. A túrót áttörjük, az almát lereszeljük, majd ezeket a pálmazsírral együtt a száraz hozzávalókhoz adjuk. Alaposan összegyúrjuk, elég ragacsos állagot kapunk. 15-20 percet állni hagyjuk. Vizes kézzel gombócokat formázunk, amiket ellapogatva sütőpapírral kibélelt tepsibe helyezünk. Némi helyet kell hagyni közöttük, de inkább felfelé hízik. Közepes hőfokon 25-30 percig süssük.
Spenótos-diós grissini
2015. április 16. Mindennapi ételeink
Igazi uzsonna, nemcsak gyermekeknek. :-) Fannink hála Istennek, a sóskán kívül mindent nagyon szeret. A zöldségek jöhetnek éppúgy, mint a gyümölcsök. És, mivel tőlünk nem kapott csokit, pl. ha nagymamától kap, belekóstol, és nem kell neki :-) ennek is örülünk. Hozzávalók: 20 dkg finomliszt 20 dkg teljes kiőrlésű liszt 2 dkg élesztő 1 tk. méz 2,5 dl langyos víz 2 ek. olívaolaj 1 tk. só --- 10 ek. sűrűre elkészített spenótkrém (20 dkg spenót 3 ek. finomliszt 4-5 gerezd fokhagyma 2 dl növényi tejszín só - ízlés szerint) 10 dkg dió /kesudió Elkészítés: A tésztához a liszteket keverjük össze egy nagy tálban. Adjuk hozzá az olívaolajat, sót. Az élesztőt tegyük a langyos-mézes vízbe, és várjuk meg, amíg felfut. Keverjük hozzá a lisztekhez és 5-10 percig két kézzel gyúrva készítsük el a tésztát. Fél óráig letakarva kelesszük meleg helyen. Eközben készítsük el a spenótot: olaj nélküli serpenyőbe tegyünk lisztet, pirítsuk meg, majd adjuk hozzá a spenótot, sót, fokhagymát, és legvégül a tejszínt. Turmixoljuk össze és forraljuk fel. Ekkor keverjük hozzá a ledarált diót /kesudiót. Egy lisztezett deszkán nyújtsuk ki a megkelt tésztát. Kenjük le egyenletesen a spenóttal, majd vágjuk fel előbb hosszú csíkokra, majd minden hosszú csíkot félbe. Minden csíkot a felénél hajtsunk ketté, és ,,fonjuk össze. Tegyük sütőpapíros tepsibe, takarjuk le konyharuhával, és meleg helyen várjunk 10-15 percig. Ez idő alatt melegítsük elő a sütőt. Kenjük le a grissinik tetejét olajjal, és tegyük 160 fokos sütőbe, 25-30 perc alatt süssük készre. Önmagában is finom ropogtatni való, de levesbetétnek is kitűnő, vagy készíthetünk hozzá "tejfölös" mártogatóst is.
Tojás helyettesítők
2015. április 15. Zizi kalandjai
Ez a bejegyzés már elég régóta a fejemben volt, most végre összegyűjtöttem az ismereteimet, böngésztem az internetet új információk után, mert a listán szerepelnek olyanok, amelyeket még én sem próbáltam. A tojás helyettesítésére szükségünk lehet, ha kizárjuk az étrendünkből a tojást (vegán életmód) vagy mert allergiásak vagyunk rá.
A tojás elsősorban kötőanyagként vagy “élesztőként” szolgál a főzés és sütés során. A kötőanyag összetartja az ételt, süteményt; az “élesztő” pedig segít megemelni. Vannak olyan ételek, sütemények, amelyekben szerintem nem lehet kiváltani a tojást, de minél gyakorlottabbak vagyunk a tojásmentes étkezésben, annál több sikert tudunk elérni újabb és újabb receptek kipróbálásakor vagy megalkotásakor. A tojás leginkább süteményekben – muffin, torta, keksz – váltható ki, bár rántotta is készíthető tojás nélkül, tofuból. Előfordulhat, hogy a helyettesítők közül egyszerre többet is használunk egy receptben… biztos, ami biztos.
Lássuk a listát, mivel lehet helyettesíteni a tojást…
1. Chia mag – 1 evőkanál chia mag + 3 evőkanál víz = 1 tojás
Egy tálkában keverjük össze a chia magot a vízzel és hagyjuk állni kb. 10 percig, amíg teljesen zselés állagú lesz. Ezután adjuk hozzá az ételhez. Én többnyire sütemények készítésekor szoktam használni (mandulás banánkenyér), de “összeragaszthatunk” vele fasírtot is (lencse-dió burger, karfiolos quinoa fasírt, savanyú káposztás kölesfasírt).
2. Darált lenmag – 1 evőkanál lenmag + 3 evőkanál víz = 1 tojás
Ez nagyjából ugyanúgy működik, mint a chia mag. Összekeverjük a lenmagot a vízzel és megvárjuk, amíg zselés állagú lesz. Íme néhány példa a használatára: sütőtökös áfonyás diós muffin, kókuszos répa muffin, mandulás földimogyorós keksz, földimogyoróvajas banánkenyér.
3. Érett banán – 1 banán = 1 tojás
A banánt hámozzuk meg és törjük villával pépesre, így adjuk a süteményhez. Egyes helyeken csak fél banánt használnak egy tojás helyettesítésére, de én mindig egy teljes banánt használok. Nagyon jó kötőanyagként szolgál és nedvesen tartja a sütemény tésztáját. Néhány példa: banános mandulavajas gofri, csokoládés keksz.
4. Almaszósz – kb. 1/4 bögre almaszósz = 1 tojás
Készíthetünk saját magunk cukormentes almaszószt, de gyorsabb megoldást ígér, ha veszünk bolti baba almapürét/almaszószt és azt használjuk. Előfordult már, hogy baba reszelőn reszeltem le az almát, hogy pürés állaga legyen, ez is viszonylag egy gyors megoldás. Néhány példa: almaszószos fahéjas keksz, kókuszos répa muffin.
5. Agar-agar – 1 evőkanál agar-agar + 1 evőkanál víz = 1 tojás
Én tojás helyettesítésére még nem használtam ezt a változatot, inkább csak zselatin helyettesítésére például ennél a kocsonyánál vagy ennél a kávés panna cottánál.
6. Földimogyoróvaj – 3 evőkanál földimogyoróvaj = 1 tojás
Ha a földimogyoróvaj jól ragaszt, akkor szerintem a mandulavaj is. Én inkább az íze és a benne lévő tartalom miatt adtam eddig ételekhez, nem pedig kimondottan tojás helyettesítésére. Példák: mandulás földimogyorós keksz, földimogyoróvajas muffin datolya sziruppal.
Sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyér (laktózmentes, vegán)
2015. április 14. Zöld Avocado
sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyérElérkezett ez a pillanat is! Megsütöttem életem első kenyerét! :-) Pár éve mikor divatba jöttek az otthon használatos kenyér sütők, én is szerettem volna egyet. De aztán elkezdtünk világot látni, és nem tűnt praktikus döntésnek egy kenyérsütővel a hónunk alatt költözgetni egyik országból a másikba. Így le is tettem az otthoni kenyérsütés öröméről. ;-) Most, pár évvel később, hogy nagy életmód váltásban vagyunk, és igyekszem a lehető legtöbb ételünket minél természetesebb, és egészségesebb módon idehaza elkészíteni, újra előkerült a házi kenyér gondolata. Úgy döntöttem, nem kell nekem kenyér sütő, menni fog ez anélkül is! Sőt! Még normális kenyér formájú sütő formám sincs itthon, de kit érdekel, hogy néz ki??? Az íze a lényeg, nemde?! ;-) Mint a korábban készített brokkolis sajtos krumpli, vagy a nemrégiben készített almás-fahéjas zabmorzsa ... és még sorolhatnám. Mindegyik Ronda, és finom! :-) Ugyan nem olyan laza, és puha a teljeskiőrlésű tönkölybúzából készült pékáru, mint egy hagyományos fehér kenyér, de annál sokkal egészségesebb, tápanyagban-, vitaminokban-, ásványi anyagokban- és rostban gazdag. Kisebb mennyiségben laktatóbb, és könnyedén bármikor elkészíthető ez a finom és telt házi magos kenyér. sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyér És hogy miért is jobb teljeskiőrlésű búzalisztet fogyasztani a hagyományos, olcsó, búzaliszt helyett? És mi az a tönkölybúza? Megtudhatjátok, a következő bekezdésekből. ;-) "Teljes kiőrlésű búzaliszt: A teljes kiőrlésű lisztekben a gabona korpája is megtalálható, amely tápanyagokban gazdag és segíti az emésztést. Használja egészsége érdekében sütéshez-főzéshez, akár finomliszttel fele-fele arányban keverve. A teljes kiőrlésű gabonákból készült termékek amellett hogy sok hasznos élelmi rostot, vitamint és ásványi anyagot (E-vitamin, B-vitamin, kálium, kalcium, magnézium, foszfor) tartalmaznak, segítenek megelőzni a rák, a cukorbetegség és a szívbetegségek kialakulását is. Sokan nem szeretik a csak teljes kiőrlésű gabonából készült kenyereket, mert enyhén savanykás az ízük. Ők nyugodtan fogyasszanak olyan kenyeret ami részben készül teljes kiőrlésű lisztből, részben pedig fehér lisztből. Tönkölybúza liszt: A tönkölybúza kiváló beltartalmi és élettani hatású gabona. A tönkölybúzából készült termékek pozitív jelentőségűek. A jobb életminőség fenntartása érdekében fogyasszunk minél több természetes eredetű élelmi anyagot. Fehérjetartalma magas és könnyen emészthető. Aminosav-tartalma és annak összetétele a gabonafélék közül a legkedvezőbb. A vitamin- és ásványianyag-tartalma a közönséges búzához képest annak többszöröse." Forrás:Bioliget.hu sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyér HOZZÁVALÓK: - 300 g teljeskiőrlésű tönkölybúza liszt - 300 g (glutén mentes) élesztős fehér liszt - 1 tasak instant élesztő por - 100 g sós mag mix (napraforgó, tökmag, szezámmag, lenmag, kendermag, mák stb. keveréke) - 2 tk himalája só - 200 ml kézmeleg víz - 200 ml langyos rizs tej - 1 tk demerara cukor vagy jó minőségű barna cukor ELKÉSZÍTÉS:Kenyeret készíteni, egyáltalán nem bonyolult, csak időigényes. A liszteket, az élesztőt, és a sót összekeverem kézzel, hogy levegő jusson a tésztába. Hozzáadom a magokat, de 1 marékkal félre teszek későbbre. A tészta alapanyag közepébe lukat formázok, és beleöntöm a langyos tejet. Hozzáadom az édesítőt, és elkezdem kézzel összedolgozni a tésztát. Közben hozzá adagolom a kézmeleg vizet. Az egészet egy nyálkás tésztává ,,dagasztom kézzel. Ha kell még vizet, vagy lisztet teszek hozzá, annak függvényében, hogy milyen állagú a tészta. Könnyed, nyúlós kelt tésztát kellene kapnunk. Persze nem olyan könnyedet, mint egy hagyományos fehér lisztes kelt tésztánál, de azért próbálkozzunk. ;-) Ha készen vagyunk konyharuhával letakarva a sütőbe tesszük, egy alsó rácsra. Közben bekapcsoljuk a sütőt 50°C fokra (nem kell előmelegíteni), és 60 percre bent hagyjuk a tésztát melegedni. Félidőben kivesszük, és egy kicsit kézzel meglazítjuk a tésztát, majd visszatesszük a mesterséges ,,napra. Természetesen ha szerencsénk van, és odakint süt az igazi nap, akkor spórolhatunk az árammal, és kitehetjük a tésztát egy ablak párkányba, vagy a teraszra. A nyers tészta is boldogabb lesz a természetes napfénytől! ;-) Miután letelt az 1 órás sütős szauna, kiveszem a tésztát, és átteszem a végső formájába. Ez lehet egy szilikonos kenyérforma, vagy akár egy hosszúkás sütő forma papírral bélelve. Nekem egyik sincs itthon, így kerestem egy méretre megfelelő jénait, kibéleltem a sütőpapírral, és beletettem a kelt tésztát. Kicsit eligazgattam, hogy kenyér formája legyen, megszórtam a korábban félretett mag-mixel, és bevagdostam a tetejét. Letakarva visszatettem a már lekapcsolt -de még langyos- sütőbe az így kapott végleges tésztát még egy fél órára kelni. Miután ez a fél óra is lejárt, levettem a konyharuhát, bekapcsoltam a sütőt 200°C fokra, és fél órára betettem sülni a kenyeret, hogy most már tényleges ehető formáját is elérje. Ennyi! Ugye, hogy nem bonyolult, csak időigényes?! ;-) Nem lett tökéletes, de az, hogy mind elfogyott, és nem a kukában landolt, jelent valamit. Persze azért még majd próbálkozom egyéb receptekkel is, és ha találok valami jót, akkor megosztom veletek is. sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyér, házi brokkoli krémmel Jó étvágyat hozzá! Megjegyzés: a sok sós mag, ami a kenyér belsejében van morzsalékosabbá teszi a beltartalmat, hisz térfogat foglalók, így a kenyér tészta nem tud összeállni egyneművé. Ha ez zavar, akkor rakj kevesebb magot a tésztába, vagy daráld le amilyen kicsire csak tudod. Mi szeretjük rágcsálni a sós magokat, így minket a kenyérben sem zavart. :-) sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyér
Pikk-pakk kész, Gyümölcsös Kókuszgolyók, mindössze pár hozzávalóból (laktóz-, gluténmentes, vegán, nyers)
Ezek a gyorsan és egyszerűen elkészíthető nyers finomságok a Húsvét kedvéért tojás alakúak, de természetesen az év egyéb napjain, golyók formájában is ugyanolyan finomak, és mutatósak. ;-) gyümölcsös kókuszgolyók (nyers, vegán, mindenmentes) Mindössze 4+1 hozzávaló, pár perc gyurmázás, és készen is vannak ezek a színes, gyümölcsös, könnyen emészthető, glutén-, laktóz-, és cukormentes, vegán, tápanyagtól duzzadó, vitaminban és ásványi anyagban gazdag, nyers édesség falatkák, sütés, főzés és egyéb előkészületek nélkül! :-) Bármikor gyorsan elkészthetjük őket, ha pl.: váratlanul bejelentkeznek a rokonok vagy barátok, akik este betoppanának egy kis csevejre. Reméljük, hogy szeretik a kókuszt! ;-) Azt gondoltam, hogy könnyedén lehet tojás formákat készíteni, de hamar be kellett látnom, hogy egyáltalán nem egyszerű feladat! Vagy túl hengeres lesz, vagy csúcsos, vagy... egyáltalán nem hasonlít egy tojásra a kapott végeredmény! :-) Még jó, hogy legközelebb egyszerűen csak golyókat kell formáznom a nyers tésztából, mert az ízén nem változtat! :-D És hogy milyen az íze? Könnyed, puha, hűvös édesség, a választott gyümölcstől függően édesebb, vagy éppen savanykásabb kivitelben. Ha nagyon édes szájúak vagyunk használjunk éretebb, már barnuló banánokat alapanyagnak, és a választott szín, íz, azaz a gyümölcs is legyen édes gyümölcs pl.: sárgabarack. És akkor nézzük a recepteket! ;-) Gránátalmás, Sárgabarackos, és Kivis kókuszgolyók / tojások HOZZÁVALÓK: az alap "tésztához" - kókuszreszelék - mandula liszt / darált mandula - banán - útifűmaghéj A választott ízesítéstől, azaz a gyümölcstől függően változnak az alapanyagok mennyiségei. Minél lédúsabb a gyümölcs, annál több, szilárd anyag kell bele. Nézzük konkrétan azt a három receptet, amit én készítettem el. a gránátalmás kókusz golyóhoz (kb.20 darab) : - 80 g kókuszreszelék - 25 g mandula liszt - 2 érett banán - 1/2 ek útifűmaghéj - 1,5 közepes gránátalma a sárgabarackos kókuszgolyóhoz (kb.20 darab) : - 50 g kókuszreszelék - 25 g mandula liszt - 1 érett banán - 1/2 ek útifűmaghéj - 100 g jó minőségű aszalt sárgabarack (előre be kell áztatni vízbe) a kivis kókuszgolyóhoz (kb.20 darab) : - 80 g kókuszreszelék - 50 g mandula liszt - 2 érett banán - 1 ek útifűmaghéj - 4 db kemény kivi ELKÉSZÍTÉS: Keverj össze mindent, gyurmázz-formázz, tedd az egészet hűvösre, és hammm már fogyasztható is! :-) Egy kicsit részletesebben: a kókuszreszeléket, a mandula liszttel, és az útifűmaghéjjal (fontos, mert ez szívja magába a felesleges folyadékot) összekeverjüók egy tálban. A banánt, és a választott gyümölcsöt a turmixgépben pépessé turmixoljuk, majd a gyümölcs pépet a "száraz anyag" - gal összegyúrjuk. Tojásokat vagy golyókat formázunk, és betesszük 1-2 órára a hűtőbe, hogy jobban összeálljanak az alapanyagok. Természetesen hűtés nélkül is fogyasztható, de a tökéletesebb állag eléréséért javasolt egy kis pihenő a hidegben. Ha aszalt gyümölcsből készítjük az édességet pl.: sárgabarackból, akkor az aszalt gyümölcsöt áztassuk be egy kevés vízbe 2-3 órával a desszert elkészítése előtt. Majd öntsük le róla a vizet, mielőtt felhasználjuk a kipuhult aszalt gyümölcsöt. És ennyi! Ugye milyen egyszerű? Ez a rövidke hozzávaló lista, és elkészítési mód, mindjárt 3 különböző desszert receptet is tartalmazott! Ráadásul bárki könnyedén elkészítheti őket, különlegesebb konyhai tapasztalat nélkül! Sőt! Még akár a gyerekeket is bevonhatjuk a közös édesség készítésbe, ami ráadásul még egészséges is. Gyurmázásra fel! ;-) gyümölcsös kókuszgolyók (nyers, vegán, mindenmentes) Megjegyzés1: ha a kókuszreszelékünk nem elég apróra reszelt, daráljuk meg egy kicsit felhasználás előtt, hogy könnyedebben összeálljon a nyers tészta. Megjegyzés2: Az internet telis tele van kreatív ehető alkotásokkal, étel kreálmányokkal, vicces tálalásokkal. Megosztok pár húsvéti ötletet veletek, amit egyszer biztosan ki fogok próbálni, mert egyszerűek és mutatósak! :-) kelttésztából nyuszikáknyuszis palacsintanyuszis gyümölcstál
Almás pite (vegán)
2015. április 2. Mindennapi ételeink
Folytatódjon a Mit süssek húsvétra? sorozat. Most egy tojás és margarin, fehér cukor nélküli almás pite receptet hoztam. Hozzávalók: 30 dkg finomliszt 20 dkg teljes kiőrlésű liszt 1/2 csomag foszfátmentes sütőpor 1 dl extra szűz olívaolaj 10 dkg nyírfacukor kb. 1-2 dl víz -- 2 kg alma 10 dkg nyírfacukor 1 citrom héja 1 vaníliás cukor vagy 2 tk. vaníliapor 1 ek. morzsa Elkészítés: A liszteket és a nyírfacukrot összeöntjük, hozzáadjuk a sütőport. Kimérjük az olajat, beleöntjük. Majd annyi vízzel hígítjuk, hogy rugalmas pitetésztát kapjunk. Félretesszük, kissé pihenni, eközben elkészítjük a tölteléket: az almát meghámozzuk és megpároljuk. Egy olajozott, lisztezett tepsibe belesimítjuk a tészta felét, erre 1 ek. morzsát szórunk rá és erre rákenjük az almás tölteléket, majd befedjük a tészta másik felével. Vízzel hígított lekvárral kenjük meg, ez szép színt ad neki (tojássárga helyett), és még csillogó lesz. Közepes lángon, kb. 30 perc alatt kisütjük. A tetejét kávédarálón őrölt nyírfacukorral szórtuk meg.
Menü- 2. hét
2015. március 29. Mindennapi ételeink
Remélem, mindenkinek jól telt az elmúlt hete. Hozom a 2. heti menüt. Mi egy három napos utazáson vagyunk túl, amelyben régi otthonunkba is ellátogattunk Vácon, ill. a veresegyházi medvéket is meglestük. Már nem alusznak téli álmot :-) Itt a tavasz szerintük is :-) Szép új hetet! HÉTFŐ R: Rizstej, müzli, alma, narancs V: Krumplipüré, sóska, sült tofuszelet E: Ebéd maradék / "vegazsír", kenyér, paradicsom KEDD R: Turmix, majd kicsit később: házi édes zsemle, sós mogyorókrém, baracklekvár, banán E: Vadas, tészta, karobos csiga, alma V: Jégsaláta, élesztőpástétomos melegszendvics, répalé SZERDA R: Diótejes zabkása, reszelt almával, házi nutellával E: Paradicsomleves, mexikói zöldségekkel töltött palacsinta, tepsiben összesütve , saláta V: Ebédről maradék CSÜTÖRTÖK R: Frissen préselt alma-narancslé, köleskása aszalt gyümölcsökkel E: Sárgaborsóleves, rizs, rántott cukkini, paradicsomsaláta V: Házi kifli, zöldségpástétom (főtt krumpli, répa, karalábé + olaj, párolt hagyma+ fűszerek, sörélesztőpehely) PÉNTEK R: Gabonakávé, tejbegríz, narancs E: Krumplifőzelék,búzahús pörkölt, diós piskóta (vegán) V: "Garlic" melegszendvics, saláta (Fanninak ebédmaradék) SZOMBAT R: Granola müzli, növényi tej, banán E: Búzahús-paprikás, tarhonya, uborkasaláta V: Ebédmaradék VASÁRNAP R: Házilag sütött kuglóf, mogyorókrém, mandarin E: Zellerkrémleves zsemlegombóccal, rakott savanyú káposzta (bulgur, savanyú káposzta, gabonakolbász.pörkölt, növényi tejföl) V: Ebédmaradék
Málnás-csokis kosárka
2015. március 25. Éltető ételek
Nemcsak húsvétra, hanem bármikor... nagyon finom. Most málnakrémmel készítettem, de szezonálisan akár eperrel vagy cseresznyével is működik. 5 db nagy muffin lett belőle. Hozzávalók: Tészta: - 5 dkg zabpehely - 5 dkg kókuszreszelék - 5 dkg áztatott/szárított dió - 8 dkg mazsola (picit beáztatva) - 1 evőkanál cukrozatlan kakaópor - 2-3 csepp narancsolaj - narancslé, hogy gyúrható tésztánk legyen (de ne legyen lágy!) Málnakrém: - 5 dkg málna - 3 dkg aszalt áfonya vagy aszalt meggy - 1 teáskanál útifűmaghéj - pici juharszirup Csokikrém: - 1 érett avokádó - 1/2 evőkanál kakaópor - 1 evőkanál kókuszvirágcukor - 1-2 csepp narancsolaj Elkészítése: A tészta hozzávalóit késes aprítóval morzsásra aprítjuk. A kókuszreszeléket külön, kávédarálón daráljuk meg. Gyúrjunk belőle egy masszát, de ne legyen lágy. Készítsük el a málnakrémet. Én csak egyszerűen villával összenyomkodtam, és hozzáadtam az útifűmaghéjat. A csokikrém elkészítéséhez is csak egy botmixer kell. A kosárka elkészítéséhez kell egy fém muffinforma és egy szilikon is. Az utóbbit tegyük a fém muffinformába. A tésztából csináljunk 5 egyforma darabot, és egyesével nyomkodjuk bele a szilikon formába. A fém forma azért kell, mert ez fogja megtartani a formáját a kosárkának. Ha elkészült, a szilikon óvatosan lehúzható a kosárkáról. Töltsük meg a málnakrémmel, majd a csokikrémmel.
Eszter szelet
2015. március 21. Éltető ételek
Nincs annál nagyobb öröm, amikor a lányok örömmel falatozzák be az általam készített ételeket. Nos, ezt az édességet a nagylányom után neveztem el, ugyanis azt mondta, hogy ezt feltétlenül mentsem el, hogy bármikor ugyanígy, ugyanezt el tudjam készíteni. Ugyanis az jellemző rám, hogy sokszor csak improvizálok, majd másnap már nem is emlékszem a receptre. Úgyhogy ezt sebtiben le is írom, hogy nehogy feledésbe merüljön. Hozzávalók: - 10 dkg mogyoró - 20 dkg datolya - 10 dkg dió - 5 dkg kókuszreszelék - 1 kávéskanál vaníliapor - 1 evőkanál kakaópor - 4 dkg kakaóvaj - + 10 dkg darabosra tört dió - csipet himalája só Elkészítése: - A mogyorót daráljuk meg kávédarálón annyira, hogy jó krémes legyen. - Vegyük elő a a konyhai robotgépet, majd tegyük bele a datolyát, a mogyorókrémet és a diót. - Daráljuk morzsásra. - Adjuk hozzá a kókuszreszeléket, a vaníliaport, a kakaóport és a csipet sót. - Jól keverjük össze. - A darabosra tört diót is dolgozzuk bele. - A végén hozzákeverjük a vízgőz felett felolvasztott kakaóvajat. - Egy 20x20 cm-es formába jól nyomkodjuk bele, és tegyük be a hűtőbe 1-2 órára. - Szeleteljük fel.
Zöld spagetti zöld spárgás pestóval (gluténmentes)
2015. március 21. Zöld Avocado
Folytatva az előző bejegyzéseket (Szent Patrik napi zöld hullám), ismét egy zöld étel receptjét osztom meg veletek. :-) A következő fogás egy gyorsan elkészíthető, természetesen tápanyagokban gazdag, zöld spagetti nyersnek mondható zöld spárgás pestóval, gluténmentesen. Zöld spagetti zöld spárgás pestóval Gyors egy kis szösszenet a spárga jótékony hatásairól, és már jöhet is a recept, amit akár még ma el is készíthettek, mert semmilyen előkészületet, vagy különlegesebb bevásárlást nem igényel! ;-) "A növény szárát jól emészthető rostok alkotják. A hajtások A-, B1-, B2-, C- és E-vitaminban,folsavban gazdagok. Zsírtartalma jelentéktelen, nem tartalmaz koleszterint. Sok értékes aminosavat, köztük aszparaginsavat is tartalmaz, kalóriatartalma azonban csekély. Miután a hajtások nagy része, 93-95 százaléka víz, a maradék szárazanyag kevés kalóriát képvisel. 100 gramm spárgába mindössze 20 kalória szorult. Kifejezetten kevés benne a cukor, 100 grammban összesen 4 gramm szénhidrát van. Tartalmaz kalciumot, foszfort, vasat, sok káliumot, viszont nátriumtartalma alacsony. A nyomelemek közül ónt, szilíciumot, molibdént. A zöld klorofillban gazdag, több benne a C-vitamin és a karotin, mint a halványított változatában, ezért táplálékként is értékesebb. Gyógynövényként több évszázada számon tartják. Elsősorban vízhajtó és vesekő-eltávolító hatása ismert, vízhajtóként áttételesen a szívet tehermentesítve a keringésre is jótékony hatással van. Ugyancsak vízhajtó tulajdonságával van összefüggésben, hogy segíti a szervezet méregtelenítését. Szárított porát fogfájás kezelésére is használták. Kedvezően hat a belső elválasztású mirigyek működésére, és enyhe hashajtó hatású. A nyers spárgalé is egészséges, 4-5 hajtásból zöldségcentrifugával félcsészényi nyerhető. Túlzott fogyasztása nem javasolt köszvényes és veseköves, illetve erre hajlamos emberek részére. Nagyobb mértékben még az érszűkületre is jó hatással van." Forrás: Wikipédia zöld spagetti zöld spárgás pestóvalHOZZÁVALÓK: (kb.4 személyre) - 1 zacskó kukoricából készült spagetti (vagy teljeskiőrlésű, ha nem fontos a gluténmentesség) - 60 g reszelt parmezán - 1 köteg zöld spárga (kb.15-16 szál) - 2-3 gerezd fokhagyma - 60 ml extra szűz olíva olaj (most ne használjunk kókusz zsírt) - 16 levél friss bazsalikom - 4 ek fenyőmag - snidling vagy metélőhagyma vagy akár medvehagyma - Himalája só, frissen őrölt fekete bors - (opcionálisan - akármilyen csíra) ELKÉSZÍTÉS: Feltesszünk egy nagy lábasban vizet forrni a spárgáknak, és a spagetti tésztának. Miután a víz felforrt, beledobjuk a megmosott, és fás végietől megtisztított spárgákat. 2 perc múlva kivesszük őket, és hideg vízbe tesszük. Az újra forrásban lévő vízbe teszünk egy kevés sót, és olajat, és a hagyományos módon, tésztától függően 8-10 perc alatt készre főzzük benne a spagettit is. Amit a spárgával csináltunk, azt hívják blansírozásnak, azaz leforráztuk őket, hogy egy kicsit mepuhuljon, de ne főljön szét, megtartsa a szép zöld színét, és értékes tápanyagait is. Miközben fő a spagetti tészta, elkészítjük a zöld pestónkat. A fenyőmagot ledaráljuk, majd hozzátesszük az olíva olajat, a parmezánt, a sót, és borsot, a blansírozott nagyobb darabokra szelt spárgát, és 2 kanállal a főző vízből. Ezt az egészet krémes állagúra turmixoljuk. zöld spagetti zöld spárgás pestóval A bazsalikom leveleket ha van otthon, akkor mozsárban összetörjük, ha nincs, akkor veszünk egy keskenyebb szájú bögrét, egy fakanalat, vagy akár egy fa méz csurgatót, és körkörös nyomó mozdulatokkal pár perc alatt szétzúzzuk a bazsalikom leveleket. (ezt a munka folyamatot oda adhatjuk a férfinak a háznál, és így közös főzés lesz belőle. ;-) ). Amint kész a szétzúzott bazsalikom beletesszük a már krémes zöld pesztós edénykénkbe, és tovább turmixoljuk az egészet egybe. De! Csak pár másodpercig tegyük ezt, mert a melegedő fém és a bazsalikom találkozása kesernyés ízt idéz elő, ezért nem szabad megvárni, hogy a turmix kés felmelegedjen. 5-6 fordulat, és kész is az egynemű zöld spárgás pestónk. :-) A megfőtt spagetti tésztát folyó hideg víz alatt átszűrjük, majd jó alaposan összekeverjük a nyersnek mondható zöld pestónkkal. Jól keverjük össze, hogy mindenhová jusson az ízes "szószból". ;-) Tálalás előtt szórjuk meg apróra vágott snidlinggel (vagy egyéb zöld hagymával), és ha van otthon, akkor a csírák is remekül passzolnak ehhez a tészta ételhez. Szórjuk meg azzal is! zöld spagetti zöld spárgás pestóval Táplálkozz, ne csak étkezz! Jó étvágyat hozzá! Megjegyzés1: Ez így egy szoba hideg (nem hűtő hideg) tészta étel lesz, de ha ez zavar minket, akkor a megfőtt, és leszűrt tésztát melegítsük fel, mielőtt összekeverjük a zöld pesztóval. De még előtte, hogy a zöldségek és fűszerek ne veszítsenek még több értékes tápanyagot a hő hatására. Megjegyzés2: az én gyomrom nem annyira szereti a nyers fokhagymát, ezért én a fokhagymát is blansírozom a spárgával együtt, így elveszíti az erejét, és a gyengébb gyomrúak számára is fogyaszthatóvá válik. Megjegyzés3: Ha csak két főre készítjük az ételt, felezzük meg a felhasználandó hozzávalók mennyiségét. Másnaposan nem olyan finom, mert a tészta magába szívja a nedvességet, és összeáll az egész.
30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS - 3. hét
HETI VEGÁN MENÜ 15-21. NAPIG:A heti menünél továbbra is érvényes, hogy ha energiaszinted alapján úgy érzed, több szénhidrátra lenne szükséged, akkor nyugodtan kiegészítheted az adott ételeket pl. barna rizzsel, teljes kiőrlésű tésztával, vagy barna kenyérrel! És ha megmarad, nyugodtan ismételheted másnapra, az ételeket cserélgetheted stb.! Ha pedig csak inspirációkat veszel belőle, az is teljesen rendben van!:) HETI MENÜ 15-21. NAP: 15. NAP Reggeli: valamilyen kásaféle, aminek kedvenc gabonád lehet az alapja (zabpehely, árpa, vagy quinoa). Fele víz, fele növényi tej keverékével főzd puhára, adj hozzá főzés közben kis mazsolát, utána kis őrölt fahéjat, 1 evőkanál őrölt lenmagot, valamilyen olajos magfélét. Gazdagíthatod bármilyen idénygyümölccsel is! Ebéd: avokádós - paradicsomos szendvics Teljes kiőrlésű kenyér szeletekre kenj pl. kölesmajonézt, vagy csicseripástétomot, tegyél rá salátalevelet, paradicsom - és avokádó-szeleteket, friss bazsalikomleveleket. Uzsonnára ehetsz friss gyümölcsöt, vagy gyümölcssalátát. Vacsora: serpenyőben pirított zöldségek, kis bio szójaszósszal (pl. Shoyu a DM-ből) ízesítve, friss salátával, esetleg pirított tofukockákkal. Hozzá egyél kb. 50-70 g bármilyen főtt gabonát (pl. kölest, vagy barna rizst) 16. NAP Reggeli: fahéjas quinoa-kukoricapehely reggeli Ebéd: makaróni - saláta Főzz meg egy adag teljes kiőrlésű tésztát (kb. 70-100 g/ fő), tegyél hozzá tojásmentes majonézt (pl. kölesmajonézt, vagy rizsmajonézt, utóbbit lehet üvegben is kapni), durvára reszelt sárgarépát, felkockázott kaliforniai paprikát, és feldarabolt zellerszárat, vagy bármilyen szezonális zöldséget. Ízesítsd sóval-borssal! Desszert uzsonna: agyfényező golyók:) Vacsora: nyers kelkáposzta tekercs 17. NAP Reggeli: zöld turmix egy jó nagy adaggal, a délelőtt folyamán utána ehetsz még akár 1 szelet barna pirítóst mandula-, vagy kesukrémmel, vagy friss gyümölcsöt tetszés szerint Ebéd: thai zöldséges-rizses egytálétel Elkészítheted Magdinak ezt a receptjét, és a pirított zöldségeket, tofut tálalhatod főtt barna rizzsel! Desszert, vagy uzsonna: Almatorta, vagy ha nyersre vágysz Gitta nyers Almapudingja Megjegyzés!!: az almatorta receptjénél a rebarbarát helyettesítsd almával és nem fontos elkészíteni hozzá a szójakrémet, ha nem szereted!:) A maradékból pedig ehetsz másnap reggelire is, vagy uzsonnára!;) Vacsora: bab-, vagy lencsesaláta, amit gazdagíts aprított spenót levelekkel, esetleg kockákra vágott kaliforniai paprikával, kis citromlével, ízesítsd sóval-borssal! Főzhetsz hozzá quinoat (nem puffasztottat!:), esetleg teljes kiőrlésű tésztát is! 18. NAP Reggeli: diónugátos zabkása, amibe keverhetsz 1 ek. őrölt lenmagot is! Ebéd: pirított szejtáncsíkok egy nagy adag vegyes salátával A szejtánt (avagy búzahúst) veheted készen bioboltban is, előfűszerezett, félkész verzióban csomagolva (ha még sosem kóstoltad, akkor javaslom először így próbálkozz!:-), vagy ha olcsóbb megoldást szeretnél, akkor otthon is készítheted szejtánporból (utóbbit ugyancsak bioboltban tudod beszerezni). Az otthoni elkészítéshez infókat találsz ebben a bejegyzésben: http://www.vegagyerek.hu/2009/02/tepsis-szejtan-buzahus-rozmaringos.html Vacsora: spenótos-brokkolikrémleves teljes kiőrlésű pirítóssal 19. NAP Reggeli: natúr kukoricapehely növényi tejjel leöntve, magokkal, friss, vagy esetleg fagyasztott és felolvasztott bogyós gyümölcsökkel gazdagítva. Ebéd: szendvics teljes kiőrlésű kenyérből Kend meg a kenyeret tojásmentes, pl. kölesmajonézzel, vagy ajvárral, vagy csicseripástétommal, vagy bármilyen tetszőleges krémmel a korábbiak közül, tegyél rá néhány friss salátalevelet, a tegnap ebédről megmaradt szejtáncsíkokból, vagy esetleg gabonakolbásszal, és néhány paradicsom karikát. Vacsora: vega fasírtgolyók friss vegyes salátával 20. NAP Reggeli: mákos zabpehely tetszőleges gyümölccsel Ebéd: spenótos csicseriomlett Vacsora: céklatorony avokádós kesukrémmel és karamellizált tofuval 21. NAP Reggeli: főzz meg quinoat fele víz-fele növényi tejben, adj hozzá mazsolát főzés közben, és amikor elkészült, kis fahéjat, és reszelt, vagy apróra vágott almát. Ebéd: Olaszos köleslepény medvehagymás zöldborsópürével Vacsora: friss leveles salátába keverj bele valamilyen főtt babfélét, adj hozzá friss paradicsomot, nyers zöldségeket, és akár avokádókrémet is.
Vaníliás linzer narancsos csokiöntettel
2015. március 15. Éltető ételek
Amikor anyukámhoz megyünk, nos akkor van csak igazán terülj-terülj asztalkám. Sokféle sütemény, csak sajnos nem igazán egészséges alapanyagokból. Készített egy igazán finom linzer kekszet, melynek elkértem a receptjét, hogy én is elkészítsem egészséges alapanyagokból. Szerintem nincs olyan receptet, amit nem lehetne megreformálni. Nos, most ezzel is ez történt. A gyerekeknek az én verzióm is ízlett, úgyhogy ennél nem kell jobb bizonyíték. Hozzávalók: 35 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt (egy kissé átszitálhatjuk, a fennmaradt korpát pedig müzlibe vagy más ételbe felhasználhatjuk)20 dkg bio vaj12 dkg méz vagy kókuszvirágcukor megdarálva1 házi tojás1 kávéskanál vaníliapor1/2 csomag sütőporcsipet só70%-os étcsoki2-3 csepp narancsolaj Elkészítése: A vajat, a tojást és a cukrot keverjük ki habosra.Adjuk hozzá az átszitált lisztet, a vaníliaport, sütőport és a csipet sót.Gyúrjunk belőle egy jó, nyújtható állagú tésztát.Tegyük be a hűtőbe úgy 1 órára.Nyújtsuk ki úgy 2 mm vastagra és szaggassuk ki. Amennyiben lekvárral szeretnénk megtölteni, akkor karikára szaggassuk, és minden második közepébe is tegyünk egy kis lyukat.Előmelegített sütőben süssük ki kb. 10 perc alatt, 180 fokon.Csorgassuk meg a narancsos csokimázzal. Ehhez a 70%-os étcsokit vízgőz felett megolvasztottam, és cseppentettem bele 2-3 csepp narancsolajat.
2. születésnapi (mogyorókrémes) torta
Az úgy kezdődött, hogy reggel 8-kor már a tortát akartam sütni, ehelyett akkor ébredtem. Illetve fél nyolc körül kinyitottam a szemem, rátekintettem az órára, aztán becsuktam gondolkodás nélkül. :) Második hete voltak már gondjaink az alvással... akkor hajnalban végre rendesen elaludt, vele én is aludtam (volna), csakhogy különleges nap másnapja volt. 8-kor kikászálódtam az ágyból, olvasgattam kicsit, közben főztem egy tejbegrízt, müzlit reggeliztem, és vártam, hogy végre felébredjen. Mert a konyha mellett aludt, és felébreszteni pedig nem akartam. Valójában jól is esett egy kis csend, nyugalom, befelé fordulás. 1/2 11-kor kelt. Az előző 2 évben ilyen nem volt. Így lett a tervezett hajdina piskóta helyett tojásos piskóta. Még jó, hogy a krémet előző este bekavartam. Sűrű vajas krém helyett inkább valami könnyebbet szerettem volna, ezért a pudingos variáció, de szerencsére nem is vehető észre benne. A megadott krémmennyiség egy kisebb tortára elegendő. A dupláját készítettem eredetileg, az egyik torta azután eper, a másik barack lekváros réteget kapott pluszban. Utóbbi nekem jobban bejött (mivel már vagy 5 éve nem ettem ilyesmit, nem vagyok kompetens személy), de a többiek egy szóval nem tiltakoztak az eper miatt. :) Kicsit olyan volt, mintha a piskótatekercset és a dobostortát keresztezték volna. Nagyon finom a férjem szerint is, aki még a karobtól is el tudott tekinteni. :) Vegán, működőképes, és jó tojásmentes piskóta recept pl. ITT található. Hozzávalók: Piskóta: 5 tojás 5 ek eritritből darált porcukor 2 ek teljesőrlésű liszt 4 ek finomliszt 2 ek mogyoróőrlemény 1 ek olivaolaj 2 ek víz sütőpor Egy tepsit kibélelünk zsírpapírral, a sütőt begyújtjuk. A tojások fehérjét és sárgáját kettéválasztjuk. A sárgájához öntjük az olajat és a vizet, beleszórjuk a cukrot, majd addig kavargatjuk, míg kissé kifehéredik a krém. Ezt követően rászórjuk a liszteket, a mogyorót, és a sütőport, és elkeverjük a tésztát. A fehérjéből kemény habot verünk, amelynek a felével először fellazítjuk a sárgájás krémet, azután fakanállal finom mozdulatokkal beledolgozzuk a maradék fehérjét is, vigyázva, hogy nagyon könnyű masszát kapjunk. A masszát azután eloszlatjuk egyenletesen a tepsiben, és 200 C-on 10 percig, majd 180 C-on 20 percig sütjük, míg egy villát a tésztába szúrva már nem találunk rajta nyers tésztanyomokat. Mogyorós tortakrém: 100 g margarin / vaj 100 g törökmogyoró 100 g eritrit 2 ek karob 1 csipet vaníliapor 1/4 l rizstej 1/2 cs bourbon vanília pudingpor 20 csepp sztívia Kevés tejbe csöpögtetjük a sztíviát, és elkeverjük benne hidegen a pudingport. A többi rizstejet feltesszük főni. Amikor forr, beleöntjük a pudingos keveréket, és folyamatosan kavarva kb. 1 percig főzzük. Hűtjük. A törökmogyorót pár perc alatt kissé megpörköljük, majd hűtjük, és ledaráljuk. A margarint és a porcukorrá őrölt eritritet a vaníliaporral együtt fakanállal finomra keverjük. Hozzákavarjuk a mogyorót, majd a kész kihűlt pudingot is, és addig keverjük, amíg elegyednek, és finom krémet kapunk. A piskótát ha nem formában sütöttük, egyszerűen négyfelé vágjuk, és egymásra helyezzük az egyes rétegeket. A rétegek közé először lekvárt, majd krémet, azután megint lekvárt kenünk. Ráhelyezzük az utolsó lapot is, és az egészet beborítjuk a mogyorókrémmel. Szórhatunk rá darált mogyorót, édes morzsát, díszíthetjük a krémmel nyomózsákból, vagy egész mogyorószemekkel, ahogy a szülinapos kedvéért nálunk történt.
Hagymaleves
2015. március 9. Dulmina tündérkonyhája
Ha rosszul bírja a betárazott vöröshagyma, általában ilyen levesben végzi. A látszat ellenére elég tartalmas, laktató fogás. Megtisztítok és apróra vágok 4 nagy (vagy több kisebb) fej vöröshagymát. Teflonlábasban megolvasztok 5 deka vajat, és kevergetve megdinsztelem rajta a hagymát. Felöntöm 1 liter vízzel, szórok bele egy evőkanál sómentes ételízesítőt, darálok bele kevés borsot, sózom,
Házi napraforgóvaj
2015. március 5. Zizi kalandjai
Csináltam már kesudióból és földimogyoróból is vajat, szóval itt volt az ideje egy újabb kihívásnak. Napraforgómagból készített kencét szoktunk alkalmanként venni, így nem újdonság számunkra, de kíváncsi voltam milyen lenne a házilag készített változat. Háááát, nagyon finom!
Kicsit utána is olvastam a napraforgómagnak, hogy mit tud… A napraforgómag energiatartalma a többi olajosmaghoz hasonlóan jelentős. Zsírtartalma értékes, mert gazdag forrása a telítetlen zsírsavaknak, főleg linolsav és olajsav található benne. A napraforgómag kiemelkedő B1-vitamin-forrás, említést érdemel még E-vitamin-tartalma. Az ásványi anyagok közül magnéziumot, kalciumot és káliumot tartalmaz nagyobb mennyiségben. Otthoni pirításkor ügyeljünk arra, hogy az kíméletesen történjen, a magvak világos színűek maradjanak, mert hőkezeléskor értékes zsírsavainak egy része tönkremegy.
Ugyanúgy kell elkészíteni a napraforgóvajat, mint a kesudiókrémet, vagyis a robotgépet addig kell dolgoztatni, amíg krémes állagú lesz (mennyiségtől függően 15-25 perc). Lehet édesre és sósra is csinálni, én egy csipet sót adtam hozzá és egy kevés olívaolajat. Mindkettő jót tett neki. Íze első pillanatban kicsit kesernyés, de a végére marad az enyhén sós, pirított napraforgómag íz, amely nagyon finom. Édes almaszeleteket ebbe a vajba mártogatva nyerhetünk egy egészséges snacket. Hozzáadhatjátok reggeli kásákhoz, kenhetitek pirítósra, belesüthetitek muffinokba vagy csak kanalalzhatjátok a szátokba szombat esti otthoni mozizás közben. Adjatok neki egy esélyt!
És akkor lássuk a készítését fázisfotókkal fűszerezve...
Beleöntjük a robotgép tartályába a napraforgómagot és elindítjuk a gépet. Egy-két perc után már szemcsés állagú lesz, további három-négy perc után már szinte por állagú. Itt már érződni fog a mennyei illata!
Öt-hét perc és már látható lesz a napraforgómag olajosságga, kezd összeállni a porrá darált mag. Még járatjuk a gépet és most már egyre jobban tapadnak össze az apró szemek.
Eltelik újabb öt-hét perc és az apró szemek eltűntek, helyette kezd masszává összeállni. Még néhány perc és a massza kezd krémessé válni. Kitartás! Mindjárt a végére érünk!
Még dolgoztassuk a robotgépet pár percig és a napraforgómagból vaj lesz. Az utolsó fázisnál adtam hozzá az olívaolajat, szinte cseppenként, miközben a robotgép dolgozott. Voila! Most kapcsoljuk ki a robotgépünket és hagyjuk pihenni, valamint kihűlni! Megérdemli!
Házi napraforgóvaj
Hozzávalók:
– 3 bögre (kb. 450 g) tisztított, nem sózott natúr napraforgómag
– 1/2 teáskanál só
– 2 teáskanál olívaolaj
Hevítsünk fel közepes láng felett egy teflonserpenyőt. Tegyük bele a napraforgómagot és pirítsuk két-három percig, amíg enyhe színt kap. Ettől még finomabb lesz a vaj, de ez a lépés, akár ki is hagyható.
Tegyük robotgépbe a pirított magot, sózzuk meg, majd daráljuk, pépesítsük, krémesítsük a fenti fázisfotóknak megfelelően. Az utolsó fázisnál cseppentve adagoljuk hozzá az olívaolajat, miközben a robotgép dolgozik. A kisebb szüneteket beiktatva kb. 25 perc alatt készül el. Ebből a mennyiségből kb. 300 ml napraforgóvaj lesz.
Így kell almaszeletet professzionálisan napraforgóvajba mártogatni (mozgókép, melynek betöltése egy picit hosszabb időbe telhet)…
Kacsori (indiai töltött tészta fűszeresen)
Majd minden távol-keleti ételnek megvan az a degradáló álneve, mellyel kellően paraszt ismerőseink hozakodhatnak elő. "Fornetti" - a kacsori esetében ez a varázsszó, melynek hallatán ribizlipasszírozón nyomhatjuk át a kritikát megfogalmazó ismerőseink arcát. No, de ennek elhangzását kiküszöbölhetjük mondjuk azáltal, hogy a parasztokat nem engedjük be hozzánk, hanem a levélbedobó nyíláson át tepertőt szórunk nekik a küszöbre. Mindenesetre ezt a műveletet ne ismételjük meg túl gyakran, félő ugyanis, hogy ezeket egyedeket odaszoktatjuk magunkhoz. Ha pedig elszaporodnak, hívhatjuk a parasztsintért, aki egy horgászbotra tűzött tokaszalonna segítségével a paraszttranszporterbe kalauzolja és elszállítja őket. Most pedig szakma:
Beszerzendő:
1/2 kg liszt 3 dl növényi joghurt 2 dl sárgaborsó asafoetida csípős piros fűszerpaprika só
A sárgaborsót kb. hat órán át áztatjuk, ha megpuhult, lecsepegtetjük és összeturmixoljuk. A joghurtot a liszthez löttyintjük és nemi só társaságában összegyúrjuk. Ha az elegyet túl száraznak találjuk, egy kevés szójatejet is adhatunk hozzá. A tésztából egy golyónyi méretűt kiszaggatunk, majd lisztben meghempergetve kinyújtjuk. Átkozódva kezet mosunk, majd a ledarált sárgaborsóból is golyót formázunk. Ezt meghempergetjük egy apró tálba szórt asafoetidában, csípős fűszerpaprikában és sóban, majd a tésztaközepére helyezzük. A tésztát összehajtjuk, a széleit villával jajdeízlésesen lenyomkodjuk, majd forró olajban kisütjük. A fornettiző parasztoknak tűzforrón kínálgatjuk, egyébként nem kapnak.
Mákos-kókuszos trüffel
2015. március 1. Éltető ételek
Nagyon szeretem a mákot, igazi kalciumbomba. Bár a magas kalciumtartalmán kívül számos jótékony hatással bír. Ez egy igazán egyszerű, és gyors finomság, ha valami édességre vágyunk. Hozzávalók: - 3 dkg darált mák - 3 dkg kókuszreszelék - 5 dkg datolyavaj (2-3 szem datolya) - 5 dkg aszaltszilva lekvár (kb. 5-6 db aszaltszilva) - 1/2 kávéskanál fahéj - 2-3 csepp citromolaj Elkészítése: Először is a datolyát és a szilvát vágjuk kis darabkákra, majd annyi vizet öntsünk rá, hogy éppen ellepje. Néhány óra elteltével (a datolya akár egész éjszaka ázhat) botmixerezzük össze. A mákot daráljuk le, majd mindent gyúrjunk össze. Édesítésre nincs szükség, hiszen az aszalványok kellően megédesítik, megízesítik. Forgassuk meg kókuszreszelékbe.
Régi kedvencek újratöltve: Bögrés mákos és diós
2015. február 25. Dulmina tündérkonyhája
Ez az egyszerű sütemény csupa tápláló, reform hozzávalóból van, melyeket akár előre is össze lehet készíteni, aztán sütés előtt már csak forró víz kell hozzá. Az üveg tartalma (előre összekészíthető száraz hozzávalók): 2 dl darált dió, 2 dl zabkorpa, 2 dl búzacsíra, 2 dl pehelymix vagy natúr müzlialap, 1 dl barna cukor (édesszájúak növelhetik kicsit a mennyiséget), 1 marék mazsola, 1
Spenótos, paradicsomos és tejfölös pizzácskák
2015. február 24. Éltető ételek
Ez nem egy gyors recept, de annál finomabb. A fantáziánkra bízva bármilyen feltéttel elkészíthetjük. 10 hónapos kortól nyugodtan kaphatják gyerkőcök is. Hozzávalók: - 30 dkg teljeskiőrlésű tönkölyliszt - 20 dkg fehér tönkölyliszt vagy zabliszt - 2 dkg friss élesztő - 2 kávéskanál só - 1 kávéskanál méz - 3 evőkanál olívaolaj - bazsalikom - meleg víz Elkészítése: Először is el kell készíteni a tésztát. Ez egy egyszerű pizzatészta. A lisztet egy nagy edénybe öntjük, majd a közepére nyomunk egy mélyedést. Ebbe belemorzsoljuk a friss élesztőt. Közben langyosítunk vizet, és öntünk egy keveset az élesztőre. A kávéskanálnyi mézet is belecsorgatjuk, majd picit megkeverjük ezt az élesztős-mézes vizet. Letakarjuk, majd békén hagyjuk úgy 5 percre. Ez idő alatt az élesztő szépen megkel. Hozzáadom a sót és az olajat, majd apránként a vizet. Egy puha tésztát dagasztunk belőle. Ismét letakarjuk (én piros konyharuhával szoktam), majd meleg helyre tesszük úgy 1 órára. Ha duplájára kelt, mérjük 3fele a tésztát. Mindegyiket nyújtsuk ki téglalap alakúra (úgy 3-4 mm vastagra), majd olyan tenyérnyi méretűre szeleteljük. Közben elkészítjük a feltéteket. Paradicsomos feltét: 1 fej vöröshagymát dinszteljünk meg kevés kókuszolajban, majd reszeljünk bele 1-2 fokhagymát is. Pár perc, és öntsünk rá fél üveg házi paradicsomlevet. Főzzük lassú tűzön, úgy 5 percig. Sózzuk, szórjunk bele friss fűszernövényeket (bazsalikom, kakukkfű, rozmaring). Ha nincs, akkor szárított is jó. Kenjük meg ezzel a szósszal a tésztát, majd reszeljünk rá egy kevéske sajtot. Tejfölös feltét: (ez nem más, mint a kenyérlángos). Tejfölbe reszeljünk 1-2 gerezd fokhagymát, majd ezzel kenjük meg a tésztát. Szeleteljünk fel lilahagymát, majd szórjuk meg vele a tejfölt. Reszeljünk rá sajtot. Spenótos feltét: Itt a tejföl helyett növényi rizstejszínt (ISOLA) használtam. Szintén reszeljünk bele fokhagymát, sózzuk, és nyomjunk bele kevéske citromlevet is. A spenótot pici olajon dinszteljük meg, majd keverjük a fűszeres rizstejszínhez. Kenjük meg ezzel a spenótos tejszínnel és erre is reszelhetünk egy kevéske sajtot. Előmelegített sütőben (180 fok) süssük úgy 25-30 percig.
Mogyoró müzliszelet 2.0
2015. február 21. Éltető ételek
A narancsos-csokis müzliszelet után fellelkesülve ismét belevágtam egy új készítésébe. Nos, ez teljesen másképp készül, mint az előző, az állaga is sokkal-sokkal jobb lett, SŐT, olyan lett mint a bolti. Isteni finom, de még ezen is van mit változtatni, mármint az összetételén. Ez egy kissé zsíros az olajos magok miatt (az ízén azért nem érződik), és a méz mennyiségét aszalvánnyal fogom helyettesíteni. DE, így is nagyon finom, bátran készítsétek el. Biztos vagyok benne, hogy sokszor fog az uzsonnás dobozba kerülni. Hozzávalók: - 10 dkg nagyszemű zabpehely - 10 dkg aprószemű zabpehely - 10 dkg napraforgómag - 10 dkg mogyoró - 10 dkg dió - 2 evőkanál szezámmag - 10 dkg mogyoróból készült mogyoróvaj (vagy készen is kapható) - 12 dkg méz - 8 dkg kókuszvirágcukor - 12 dkg kakaóvaj/szűz kókuszolaj (ami éppen van) - 1/2 kávéskanál vaníliapor - 3-4 csepp narancsolaj - 5 dkg kókuszreszelék - 3 dkg mazsola Elkészítése: Először is a diót és a mogyorót tegyük egy zacsiba, és egy húsgloffolóval törjük jó morzsásra, darabosra. A zabpehelyt és az olajos magokat tegyük egy száraz tepsibe, majd tegyük be a sütőbe. 170 fokon úgy 20 percig pirítsuk, de folyamatosan keverjük-kavarjuk, hogy meg ne égjen. Éppen csak legyen egy kis színe és illata. Közben egy lábasba tegyük bele mézet, a kókuszcukrot és a mogyoróvajat. (Én kávédarálóval csináltam krémessé a mogyorót.) Lassú lángon melegítsük, majd öntsük hozzá a vízgőz felett felolvasztott kakaóvajat vagy a kókuszolajat. Nehezen fog elegyedni, de sikerülni fog. Adjuk hozzá a vaníliaport és a narancsolajat. A megpirított magokat/zabot tegyük egy nagy edénybe, adjuk hozzá a kókuszreszeléket és a mazsolát is. Öntsük rá a mogyorós-cukros masszát. Ez még forró, ezért fakanállal óvatosan keverjük jól össze, majd óvatosan kézzel. Nekem van egy 23x23 cm-es szögletes tortaformám, melynek az alja kivehető. Tettem az aljára zsírpapírt, majd beleborítottam a masszát. Jó alaposan szétegyengettem, úgy 1 cm vastag lett. Jól nyomkodjuk bele, de még mindig meleg, vigyázz a kezedre. De ezt még kihűlés előtt mindenképp meg kell tenni! Tedd félre, hogy jól kihűljön. Ezután kedved szerint szeleteld. Könnyen és szépen szeletelhető.
Gesztenyés puding pirított mogyoróval
2015. február 16. Éltető ételek
Tudjátok mi a különbség a puding és a kása között? Nos, ha az egészséges alapanyagokból van, és nem pl. keményítőből, akkor SEMMI. Egy icipici különbség azért mégis lehet. A kását többnyire pehelyből készítjük, míg a pudingot lisztből vagy darából. A puding így készülhet köleslisztből, zabpehely darából, vagy éppen rizsdarából/lisztből. Nos, ez a recept is barnarizsből készült. Van egy pelyhesítőm, mellyel a rizst a keménysége miatt pelyhesíteni ugyan nem lehet, de jó darát tud készíteni. Hozzávalók: - 5 dl növényi tej-víz keveréke - 10-12 dkg barnarizs - késhegynyi vaníliapor - késhegynyi fahéj - 6 dkg natúr darált gesztenye (A Sparban lehet venni cukrozatlan, natur, főtt, darált gesztenyét) - 4-5 csepp narancsolaj - ízlés szerint kókuszvirágcukor - maréknyi mogyoró - fél tábla 70%-os étcsoki Elkészítése: - A folyadékot felteszem főni, csipet sót, fahéjat és a vaníliát is beleszórom. - Hozzáöntöm a rizsdarát. Úgy 15 perc alatt készre főzöm. - Leveszem a tűzről, majd hozzákeverem a gesztenyét és a narancsolajat. Édesítem, majd hagyom kihűlni. - Mielőtt tálba kiszedem, beleteszem a pici darabokra vágott csokit. - A mogyorót késsel feldarabolom, majd száraz serpenyőben egy picit megpirítom. - Tálaláskor friss gyümölccsel, pl. málnával, eperrel díszítem.BABAKONYHA TIPP: A gesztenye a babák első ételei között lehet. Mielőtt a csokit és a narancsolajat hozzáadjuk, szedjünk ki a babánknak belőle.
Mogyoró/mandulakrémes palacsinta
Mire kettőt pislogtam, a gyerek bevágott belőle egy egészet. Nagy szó, mert semmit nem eszik töltelékesen. A kenyér magában kell, esetleg megeszik mellé - szigorúan külön - néhány karika avokádót. A pizza széle jöhet, a többi része veszélyesen tartalmaz egyéb dolgokat. A palacsinta natúran jó, a goffri szintén... és akkor egyszer csak jött a mogyorókrém, és megtörte a jeget. Mogyorókrém hozzávalói: 200 g törökmogyoró 1 dl növényi tej 2 ek karobpor 2 ek olivaolaj 2 ek gyümölcscukor / sztívia stb. vanília por A mogyorót kicsit megpirítjuk (nálam a melegszendvics sütőben), azután a héjának a nagy részét ledörzsöljük. Darálón ledaráljuk, majd késes robotgép tartályában szórjuk. (Ha nincs, turmixgép is jó, de akkor hígabbra kell készítenünk a krémet.) Beletesszük a többi hozzávalót is a tej kivételével. A gépet elindítjuk, és hagyjuk, hogy a massza összeálljon. Kell neki idő. Azután lassan adagoljuk hozzá a tejet, míg finoman kenhető állagot nem kapunk. Mandulakrém hozzávalói: 200 g mandula 50 g szezámmag 1 dl növényi tej 2 ek karobpor 2 ek olivaolaj 2 ek gyümölcscukor / sztívia stb. vanília por A mandulát kicsit megpirítjuk (nálam a melegszendvics sütőben), azután a héjának a nagy részét ledörzsöljük. Darálón ledaráljuk, a szezámmagot is, majd késes robotgép tartályában szórjuk. (Ha nincs, turmixgép is jó, de akkor hígabbra kell készítenünk a krémet.) Beletesszük a többi hozzávalót is a tej kivételével. A gépet elindítjuk, és hagyjuk, hogy a massza összeálljon. Kell neki idő. Azután lassan adagoljuk hozzá a tejet, míg finoman kenhető állagot nem kapunk. Palacsinta tészta hozzávalói: 2 bögre zabliszt 2 bögre hajdinaliszt 2 bögre növényi tej 2,5 bögre szénsavas víz 1 dl olivaolaj 1 ek darált lenmag 15-20 csepp sztívia 1 csipet só A liszteket elkeverjük a lenmaggal, a sóval, sztíviával és olajjal. Majd hozzádolgozzuk a tejet is, és a végén a szénsavas vízből 2 bögrényit. Ha sűrű a tészta, a maradék fél decivel hígíthatjuk. A legjobb, ha a tészta pár órát pihen.
Reggelire fel! - Magyaros Tahini, azaz magyaros ízű szezámmag krém
Már egy jó ideje tervezem, hogy indítok egy REGGELIZŐS TOPIKot, mert rengeteg reggelinek is alkalmas egészséges recept ötletem van. :-) És ahogy azt a régi mondás is tartja a reggeli a nap legfontosabb étkezése! ;-) Mégis nagyon sokunknak problémát okoz reggelente változatos ételt tenni az asztalra. A legtöbbünk gyorsan bekap egy összedobott szendvicset, vagy ami még rosszabb, útközben beugrunk egy pékségbe, és veszünk magunkhoz egy jó nagy adag cukros szénhidrátot, amivel túléljük ebédig. Kevesen szánunk elég időt és figyelmet rá, hogy reggel is könnyen emészthető, tápanyagban gazdag, egészséges, és ami a legfontosabb, energiadús ételt fogyasszunk. Pedig alapvetően meghatározhatja a nap további alakulását, a frissességünket, a közérzetünket, a kedélyállapotunkat az étel minősége, amivel a gyomrunkat terheljük meg reggelente. ;-) Megpróbálok segíteni, és néhány receptötlettel ellátni téged, kedves Olvasóm! Remélem lesz olyan reggeli, ami a jövőben a mindennapi étkezésed részévé fog válni! ;-) Hát akkor kezdjük a napot emészthető, tápanyagban gazdag és energiadús reggelikkel! Reggelire fel! :-) emészthető, tápanyagban gazdag, és energiadús Reggelire fel! :-) Még mindig egyiptomi hangulatban égve, az első reggeli ajánlatom egy arab szendvicskrém lesz, hogy ne menjünk egyenlőre olyan távol a jól megszokott kenyeres reggelitől. ;-) Már egy jó ideje próbálom bevinni az étkezéseinkbe a szezámmagot, mert sok jó dolgot lehet olvasni róla. Íme egy ötlet, hogyan foszathatjuk rendszeresen az értékes szezámmagot. A tahini finomra őrölt szezámmagból készült sűrű állagú massza, melyet elsősorban keleti ételek alapanyagaként használnak. Alapanyagát már az egyiptomiak is ismerték, az ókori görögök nem csak élelmiszerként, de gyógyszerként is használták. Mivel a tahini egyetlen alkotóeleme a szezámmag, ezért tápanyag és vitamintartalma is hasonló, annyi különbséggel, hogy azok felszívódása sokkal hatékonyabb a magok megőrlése miatt.A szezámmag telis-teli van értékes tápanyagokkal: többek között fehérjével, antioxidánsokkal, rostokkal, B1-vitaminnal, E-vitaminnal, emellett olyan ásványi anyagokkal, mint a mangán, réz, vas, kalcium, cink, magnézium és kálium. A gazdag tápanyagtartalom ellenére néhány embernél a szezámmag (és így a tahini) fogyasztása allergiás reakciókat eredményezhet. Magas zsírtartalma miatt kalória tartalma is jelentős. magyaros tahini Valamelyik nap megkívántam a régi hagyományos magyaros vajkrém ízét. Ennek az íz kívánalomnak köszönhetően megszületett a magyaros tahini krém receptje. :-) Hagyományos, megszokott íz, nem megszokott alapanyaggal felhasználva, finom és tápláló reggeliző krémet eredményezett. Próbáljátok ki ti is! ;-) HOZZÁVALÓK: 150 g szezámmag (porrá darálva)1 közepes sárgarépa1 közepes piros színű pritamin paprika1 gerezd fokhagymafél fej lila hagyma1 ek útifű maghéj (Psylium Husk)2 ek piros paprika fűszer1 késhegynyi Cayenne paprika (vagy valami csípős)2 tk Himalája sófrissen őrölt fekete bors ízlés szerint1 ek mustár1 marék friss petrezselyem1 ek agave szirup / vagy jó minőségű mézkb. 2 dl víz (opcionálisan - 1 ek sörélesztő pehely a szendvics tetejére)(opcionálisan - 1 ek őrölt lenmag a krémbe, hogy növelje a tahini tápanyagtartalmát) magyaros tahini ELKÉSZÍTÉS: A száraz hozzá valókat egy tálban összekeverem: porrá darált (kávédarálóban) szezámmag, útifű maghéj, fűszerek, só, (sörélesztő). A turmix gépben pépessé dolgozom a répát, a paprikát, a mustárt, a petrezselymet, a mézet, a vizet, a lila hagymát és a fokhagymát. Miután ez egy egynemű joghurt állagú krémmé alakult (ha kell, még adok hozzá vizet), összekeverem a száraz hozzávalókkal. Az egészet egynemű krémmé kavarom, és mehet is be a hűtőbe. Kb. 1 óra múlva már boldogan és ízletesen fogyasztható, sok sok zöldség társaságában, egy teljes kiörlésű kenyér tetején. (Akár házi sütésű, és még meleg is lehet). ;-) friss zöldségek házi teljeskiőrlésű sokmagos kenyér Megjegyzés1: Nem hiszem, hogy ez a legfinomabb kenyérre való pástétom (szerintem a padlizsánkrém sokkal finomabb), de az biztos, hogy rettentően egészséges, és hiányt pótló recept a konyhámban. A szezámtól és a piros paprikától egy kissé kesernyés lett az ízhatás, de kenyéren, jó sok zöldséggel (pl.: retek, zöld levelek, kendermag, póréhagyma és paradicsom) észre sem lehet venni. ;-) Egyébként is azt olvastam valahol, hogy az az egészséges, ha mindenféle ízből fogyasztunk rendszeresen, így a keserű és a savanyú íz se maradjon ki az életünkből. :-) Megjegyzés2: Hűtőben tárolva, fedett tárolóban, akár 1 hétig is fogyasztható.
"10-es pizza" - búzaliszt nélkül
2015. február 2. Mindennapi ételeink
Nem volt kedvünk ismét tésztás pizzát enni, ezért készült ez a búzaliszt-mentes változat. Azért 10-es, mert szinte mindenből 10 dkg szükséges hozzá. Hozzávalók - 1 pizzához: 10 dkg kölesliszt 10 dkg barna rizs liszt 10 dkg zabpehelyliszt 10 dkg kókuszzsír 10 dkg szezámmag, lenmag - vegyesen víz - amennyit felvesz himalaya só -- 1 üveg pizzaszósz 10 dkg kidney bab 10 dkg kukorica 1 fej lilahagyma 1 paradicsom 1/2 fej brokkoli 10 dkg Violife növényi sajt bazsalikom Elkészítés: A liszteket összekevrjük, hozzáadjuk a sót, a megdarált lenmag-és szezámmagot, a megolvasztott kókuszolajat és annyit vizet öntünk hozzá, hogy össze tudjuk gyúrni. Egy olajjal megkent, zabpehelyliszttel megszórt tepsibe simítjuk. Rákenjük a szószt, rászórjuk a babot, kukoricát, felkarikázott hagymát, a nyers brokkolit, a paradicsomot és a reszelt növényi sajtot. 200 fokon kb. 20 perc alatt összesütjük.
Szezámos trüffel
2015. január 26. Éltető ételek
Hűű, hogy ez milyen finom. Nem édes émelyítően, és a pirított szezámmagnak és a napraforgómagnak van egy jellegzetes íze, ami különlegessé teszi. Tehát, ha szereted a pirított szezámmagot, akkor készítsd el. Hozzávalók: - 10 dkg zabpehely (ledarálva) - 3 dkg cukrozatlan kakaópor - 3 dkg hántolatlan szezámmag - 5 dkg napraforgómag - 10 dkg juharszirup - 10 dkg áztatott, szárított dió - 2 evőkanál kókuszliszt - 1/2 kávéskanál vaníliapor - 1 mandarin leve - csipet só Elkészítése: Én nem daráltam le előre a zabpelyhet, csak a késes darálóba vágattam össze a többi alapanyaggal. Viszont legközelebb ledarálom, mert akkor nem lesz kemény. Bár a mandarin leve puhított rajta így is.A szezámmagot és a napraforgót száraz serpenyőben pirítsuk meg, úgy 1-2 perc alatt készen is van.Minden tegyünk a konyhai robotgépbe, és készítsünk belőle egy homogén masszát.Formázzunk golyókat belőle. Kedvünk szerint megforgathatjuk kakaóporba vagy akár kókuszba is. De enélkül is finom
Vegán mogyorós banános palacsinta + egy új élet kezdete
2015. január 26. Zizi kalandjai
Már csütörtök óta készülök ezt a bejegyzést megírni, de aztán mindig a lustaság győzött és hagytam a blogot pihenni. Mondhatom életem legjobban sikerült, puha, vastag palacsintáit láthatjátok a fenti fotón. Még karácsonykor sütöttem a családnak reggelire. Tojás és tejtermék nélkül is olyan isteni puha palacsintákat lehet sütni… legszívesebben ezeket enném egy hónapon át minden reggel. Én pirított darált mogyoróval váltottam ki a liszt egy részét, de lehet mandulát is beletenni, vagy bármilyen más finomságot: diót, kesudiót. A pirítás ad egy kis plusz ízt neki, érdemes azt a pár percet rászánni, amíg megpirulnak a mogyoró szemek.
Ja, és az új élet. Csütörtök óta a fogszabályzósok táborát erősítem. Nem álltak soha durván szanaszét a fogaim, de már kb. tíz éve amerikai mosolyról álmodozok, hogy egyszer nekem is lesz olyan fogsorom, amikor telibe vigyorogva az objektívet vállalom magam és a fogsoromat is. Tettem is lépéseket az ügyben, de aztán az évek során idén januárig kellett várni, hogy elindítsam a fogsoromat az álmai útján. Egyelőre felülre került fel a szabályzó és majd két hónap múlva kapom meg az alsót. Jó is így, mert még mindig szoknom kell azt, hogy evéskor ne zavarjon, hogy azt érzem, a kaja fele a fogaimon és a szabályzón landolt. Meg nagyot harapni se tudok, meg rágni se nagyon – ez az emésztésemnek nem tesz jót -, de ezeket idővel majd megszokom és pár hónap múlva észre se fogom venni, hogy fent vannak. Ugye? Kérem, erősítse ezt meg, akinek van/volt fogszabályzója!
Még valami. Aki még nem látta a Sráckor (Boyhood) című filmet, az feltétlen nézze meg. A filmtörténelem hihetetlen eddig még így soha nem forgatott alkotása! Zseniális mű! A zenéje is nagyon fülbemászó!
Vegán mogyorós banános palacsinta
Hozzávalók 10-12 db-hoz:
– 2 banán, villával pépesre törve
– 50 g törökmogyoró, száraz serpenyőben megpirítva, majd ledarálva
– 100 g tönköly fehérliszt
– 200 ml rizs- vagy mandula- vagy zabtej
– 1 evőkanál foszfátmentes sütőpor
– 1 vaníliarúd kikapart magjai
– csipet só
– kókuszzsír, sütéshez
Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: mogyoró, liszt, sütőpor, só. Egy másikban pedig a nedves hozzávalókat: pépesre tört banánok, rizstej, vanília. Öntsük a nedves hozzávalókat a szárazhoz és keverjük addig, amíg sima, sűrű tésztát kapunk. Hagyjuk 5 percet állni, hogy a tészta megkeljen.
Tegyünk egy kevés kókuszzsírt a teflonserpenyőbe és forrósítsuk fel. Kisebb adagot kanalazunk (2 adag is mehet egyszerre) a palacsinta tésztából a serpenyőbe, közepes lángon sütjük az egyik oldalukat, amíg aranybarnák lesznek. Megfordítjuk és a másik oldalukon is sütjük 1-2 percig.
Lehet juharszirupot, mézet locsolni a tetejére, de mi így magában ettük – a banánok elég édessé teszik.
Aszalt, nyers zöldségfasírt barna kölesliszttel
Régebben nagyon sok nyers fasírtot ettem, zöldségekből…. a blogban a receptek visszakereshetők.
Manapság sokat használom a barna köleslisztet, ami ízületekre, kovasav tartalma miatt pedig bőrre, körömre hajra nagyon jó hatású, ezért próbálom minél több ételembe beépíteni. Ennél a lisztnél a hőkezelést kifejezetten nem ajánlják, úgyhogy bátran tehető nyers ételekbe is. Én nagyon szeretem az ízét. Kiváltható vele a túl tömény lenmagos, vagy útifű maghéjas íz.
Nagyon jó ízű lett.
Hozzávalók:
30 gramm barna kölesliszt, 15 gramm mandulaliszt (mandulatejből megmaradt), 30 gramm arany lenmag őrölve, 40 gramm sárga húsú paprika, 50 gramm (fél) lila hagyma, 3 nagy gerezd fokhagyma, só, bors, őrölt paprika ízlés szerint, 1 evőkanál szezámmag, 2 evőkanál útifű maghéj, 1.5 dl víz
Elkészítés:
A száraz hozzávalókat összekeverjük egy tálban: barna kölesliszt, mandulaliszt, arany lenmag, szezámmag, só, bors, őrölt pirospaprika, útifű maghéj.
A paprikát, a hagymát és a fokhagymát aprító gépben apróra daráljuk, lehet szinte pépesre is. Hozzákeverjük a száraz hozzávalókhoz, majd hozzátesszük a vizet is.
Összegyúrjuk a masszát, várunk egy kicsit, míg az útifű maghéj és lenmag megszívja magát.
Fasírtokat formázunk, és aszalóban néhány óra alatt megaszaljuk. Akkor jó, ha kívül már megszikkadt, belül még puhább.
Én salátával és finom fokhagymás öntettel tálaltam.
Jó étvágyat!
Mákos-almás kavart (vegán)
2015. január 21. Mindennapi ételeink
Igazán finom, könnyű és egészséges sütemény. És gyorsan el is készül. Kell ennél több? :-) Hozzávalók: 2 tk. szódabikarbóna 10 dkg liszt 10 dkg mák 10 dkg barna cukor 1 ek. darált lenmag 2,5 dl szójajoghurt 1 dl 4 szűz olaj mix 1 citrom héja Elkészítés: A darált mákot, a lisztet, cukrot, lenmagpelyhet összekeverjük. Majd hozzáadjuk a hámozott, reszelt almát, szójajoghurtot, olajat. Olajozott, lisztezett tepsibe téve 30-40 perc alatt készre sütjük. Mi narancslekvárral ettük.
Töltött karalábé fűszeres köleságyon
Vettem a múltkor 2 karalábét, amit imádok nyersen ;) De hűsi van, ezért kombináltam a köles melegítő erejével ;) Hozzávalók személyenként: 1 db karalábé 1 csipet majoranna A karalábét meghámozzuk, levágjuk az alsó kemény részét, majd kanállal ügyesen kiszedjük a belsejét :) Megmossuk, megsózzuk, és beszórjuk pici majorannával és félretesszük. töltelékhez: 1 ek áztatott dió […]
Indiánbab-pástétom
2015. január 17. Mindennapi ételeink
Egyik kedvenc pástétomom. Ez is igazi laktató eledel, melyet ha házi készítésű kenyérrel és zöldségekkel fogyasztunk, remek eledelünk lesz. :-) Hozzávalók: 15 dkg konzerv kukorica 25 dkg főtt Kidney bab 1 fej vöröshagyma 2 ek. paradicsompüré 1 db pritaminpaprika 2 ek. olívaolaj ízlés szerint só 2-3 babérlevél 2 tk. kömény 1 csapott ek. majoranna 2 ek. bio leves-és ételízesítő 3-4 darált dió Elkészítés A babot előző este beáztatjuk, majd sós, babérleveles, ételízesítős vízben megfőzzük. A hagymát apróra vágjuk és kevés vízben megpároljuk. Hozzáadjuk az apró kockákra vágott pritaminpaprikát és a paradicsompürét. Ezt is megpároljuk. Eközben a kukoricát és babot összeturmixoljuk. Ezt ráöntjük a hagymás-paradicsomos-paprikás alapunkra. Ekkor locsoljuk meg olajjal és ízesítjük sóval, majorannával, köménymaggal.
Zserbo-szelet
Mama készített mindig zserbót, gyerekként nem, felnőttként megszerettem. Főleg a szélét, mert ott jó ropogós maradt a tésztája, nem volt túl édes töltelékes, és csokis. Az általa készített sütemények közül azután ez volt a kedvenc, illetve a pogácsa és a kelt kifli, amiről régen már írtam. Már akkor emlegettem, hogy elkészítem a reformosabb változatot, de 5 év kellett neki, mire megérett a gondolat. Közben Ő szépen elballagott... A gyümölcscukor könnyedén helyettesíthető eritrittel, vagy nyírfacukorral, ha valaki light-osabban szeretné. Az eredeti receptben (Horváth Ilona féle) több cukor van, de a férjem szerint is elég édes volt így. A csokimáz "hagyományosan" rondára sikerült, pedig tisztességesebb is került már ki a kezem alól. Mama nem tudta szépen elkenni sosem. Valahogy nem ment neki. De senki nem bánta. Ellenben gyönyörű kifliket tudott formázni pillanatok alatt. Hozzávalók: 45 dkg liszt (30 dkg tk tönköly, 15 dkg fehér) 25 dkg margarin, vagy 20 dkg pálmazsír 1,25 dl növényi tej 10 dkg gyümölcscukor 1 tojás (vagy 1 ek zabliszt és lenmag) 2 dkg élesztő 1 csipet sütőpor (foszfátmentes, elhagyható) 1 csipet só 15 dkg darált dió 10 dkg gyümölcscukor 20 dkg baracklekvár 1/2 tábla karobcsoki A lisztet összekeverjük a cukorral, sütőporral, sóval. Vegán tészta esetén beleszórjuk a lenmagot és a zablisztet is. Belemorzsoljuk az élesztőt, majd az egészbe beledolgozzuk a margarint, vagy pálmazsírt, a végén pedig a tejet, és ha tojást használunk, azt is. Kicsit lágyabb, puha tésztát kapunk, amelyet három részre osztunk. Egy közepes tepsit kibélelünk zsírpapírral. A diót ledaráljuk, és összekeverjük a cukorral. Lisztezett deszkán a tésztákat egyenként kinyújtjuk szűken a tepsi méretére. (Kelni fog.) Az első réteget a zsírpapírra helyezzük, megkenjük a lekvár felével, megszórjuk a cukros dióval. Ráborítjuk a második réteg tésztát, majd azt is megkenjük lekvárral, és megszórjuk dióval. A harmadik réteggel mindezt lefedjük. Bő fél órát kelesztjük. Közepes hőfokon fél óra alatt kisütjük a tésztát. Amikor kisült, hagyjuk hűlni. Ezalatt a csokit vízgőzön felolvasztjuk, majd a tészta tetejét vékony rétegben bevonjuk vele.
Nyers vegán narancsos datolya golyók
2015. január 10. Zizi kalandjai
Hamm bekaplak snack falatok babáknak, anyáknak, apáknak, nagymamának, nagybácsinak… szóval az egész családnak, minden korosztálynak… ahogy a társasjátékokra ráírják például, hogy 4-99 éves korig. Mintha 101 évesen nem lehetne társasozni?
Nálunk olyan nagy sikert arattak ezek a golyók, hogy pár napon belül újabb adag készült belőle. Mindenki csak úgy lopkodja a konyhapultról, Ádi pedig sajátos nyomokat hagy a fogyasztásában. Ő mindegyik golyóba beleharap egy kicsit, de soha nem eszik meg egy teljes golyót.
Legnagyobb mennyiségben diót és mandulát tartalmaz, de ezt kamránk tartalma szerint lecserélhetjük mogyoróra, kesudióra, brazil dióra, stb. A golyó összetapadást és édességét az aszalt datolya és a frissen facsart narancslé biztosítja. Extraként került bele szintén kamrai maradékból: kendermagpor, kakaóbabtöret (köszönet érte Krisztinek, aki Vietnámból hozta) és narancsolaj. A kendermagpor pluszt ad a golyóknak, helyettesíthető bármilyen más szuper élelmiszerrel, de el is hagyható. A kakaóbabtöret azért került bele, mert már fel kellett használnom szavatossági idő miatt; finom csokoládé ízt ad a golyóknak, de ez is elhagyható vagy helyettesíthető kakaó- vagy karobporral. Tudom, hogy ezek drágább alapanyagok, de az egészségünk érdekében néha megéri ilyen édességet fogyasztanunk csokoládé, cukorka vagy túró rudi helyett. Nyugodt szívvel adhatunk belőle a babánknak is (18 hónapos kortól ajánlható, ha nincsen allergia az összetevők egyikére sem!).
A dió kiváló fehérje forrás (lásd diósült), magas a B- és E-vitamin tartalma és jelentős a vas, a kálium, a foszfor és a réz tartalma is. Érdemes vegetáriánusoknak, vegánoknak, de persze húsevőknek is minél többet fogyasztani belőle. Szerencsénk van, az egyik nagypapa kertjében van egy óriási diófa, ő lát el bennünket egész évben dióval. A mandula a dióhoz hasonlóan jó fehérjeforrás, és kiváló B1-, B2- és B6- és E-vitamin forrás. Nyomelemei közül a vas, mangán, cink kiemelendő, ásványi anyagai közül sok benne a magnézium, a kálcium és a kálium. A datolya természetes cukortartalma rendkívül magas, de tartalmaz B-vitamint, kálciumot, magnéziumot, foszfort, rezet, káliumot, cinket illetve vasat is.
Nyers vegán narancsos datolya golyók
Hozzávalók kb. 20-25 db-hoz:
– 1 bögre dió
– 1 bögre mandula
– 18-20 szem aszalt datolya (mérettől függ és attól, hogy mennyire szeretnénk édesre)
– 1 db narancs reszelt héja és 1/2 narancs kifacsart leve
– 2-3 csepp narancsolaj (opcionális)
– 2 evőkanál kakaóbabtöret (opcionális)
– 2 evőkanál kendermagpor
– csipet só
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)
Tegyük robotgépbe a diót és a mandulát és daráljuk por állagúra. Ekkor adjuk hozzá a kimagozott datolyát és az összes többi alapanyagot. Addig dolgoztassuk a robotgépet, amíg a massza enyhén ragacsossá válik (állítsuk le a gépet és ellenőrizzük az állagot).
Formázzunk golyókat a masszából. Zárt dobozban, hűvös helyen 10-12 napig eláll.
*****
A tányérkákat saját magam készítettem Apacuka Kerámia Workshopon.
Zöldséges kocsonya (vegán)
Vegán kuriózum nem csak vegánoknak. Kocsonyák terén egy gyermekkori emlékem van, amely nem végződött vajmi egészségesen a gyomromat illetően. Azóta nem ettem kocsonyát. Szándékosan kerültem, majd később vegaként pláne szóba sem jöhetett. Amikor azonban a neten "bóklásztam", láttam néhány helyen bátor lányokat és asszonyokat, akik a disznócsont zselésítő anyaga nélkül vegán módra készítettek kocsonyákat. ÓÓÓ, ezt nekem is ki kell próbálni! Ki nem hagyhatom! Elkészült, de karácsonyra nem ez lett a menü. Finom volt, az íze hasonlított gyermekkorom kocsonyáira. Lényegesen jobb emlékem lett így a kocsonyával, bár évente egyszer így, vegán módon elég is nekünk a téli kocsonya. (Télen a meleg ételeket kedvelem inkább.) Igaz, ötletem nem fogyott ki a továbbiakra, hogy mi minden mást is tehetnék bele.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 bögre felkarikázott sárgarépa
- 1 bögre zöldborsó
- 1 kisebb fej karfiol
- 1-2 szál fehérrépa
- 1 kisebb fej zeller
- 1 kisebb fej karalábé
- néhány szem krumpli
- 1 hagyma
- 4-7 gerezd fokhagyma
- 1 kisebb csokor petrezselyem
- kurkuma
- ételízesítő
- bio zöldség-leveskocka
- pár csepp füst-aroma vagy egy kevés füstölt só
- útifű maghéj vagy agar-agar
Elkészítés:
A zöldségeket egy nagy fazékba tesszük, megszórjuk ételízesítővel és annyi vizet öntünk rá, hogy épp ellepje. Hozzáadunk leveskockát, kurkumát, majd a főzés utolsó pár percében fokhagymát egészben és szeletelve, valamint apróra vágott petrezselymet. Aki gondolja, egész fekete borsot is tehet bele. Én inkább filterbe zárva főzöm bele az egész bors-szemeket. Ebből a mennyiségből egy jó adag zöldség leves lesz, amit nem érdemes egy az egyben kocsonyának felhasználni, főleg ha szeretjük a sűrű leveseket. Nos nálunk ez a helyzet, így kimentettem belőle némi levet és zöldséget. (Ebbe egy kevés füst-aromát csepegtethetünk.) Ehhez kezdtem el hozzákeverni az útifű-maghéjat. Hát, meglehetősen sok ment bele, s vártam míg a sok levet magába szívja. Az volt az érdekes, hogy amikor a nyers sütiket készítettem (pl: itt), sokkal gyorsabban vált zselés állagúvá a sütiréteg. Aki nem mer ezek után útifű-maghéjjal próbálkozni, annak az agar-agart is ajánlom. Nekem épp nem volt itthon. Az agar-agarból kb. 1 evőkanálnyit elkeverünk 1 dl zöldséglével, majd ezt keverjük hozzá a többi kocsonya-alaphoz. Ezt követően már csak megfelelő edényekbe szervírozzuk, lezárjuk és vagy kitesszük az erkélyre/udvarra/ablakpárkányra, vagy hűtőben pihentetjük néhány (legalább 4) órát.
Egy-két nap alatt azért érdemes elfogyasztani, ezért tanácsos meggondolni, mennyit készítünk belőle.
Kókuszliszt és kókuszliszt
Jókora különbség lehet kétféle márkájú kókuszliszt között.
Nem egyformák…
Erről írok most röviden.
Nem régen ismerkedtem meg a kókuszliszttel, egy korábbi bejegyzésemben nagyon finom kókuszos köleskekszet olvashattok. Ehhez a DM-ben vásárolt kókuszlisztet használtam. Finom, illatos, nem is volt kifogásom ellene….. de már akkor feltűnt, hogy ugyan az van a dobozára írva, hogy a kókuszliszt nem azonos a ledarált kókuszreszelékkel, annak mégis nagyon hasonló volt az állaga. De liszt formája, kis szemcsemérete nem volt. Inkább hasonlított a kókuszreszelékhez.
El is könyveltem magamban, hogy a kókuszliszt az ilyen.
Egy másik boltban vásároltam egy Nature Cookta márkájú kókuszlisztet is, mert az előző már fogyóban volt. Átlátszó zacskóján keresztül azonnal szembe ötlött a lisztszerűség, az apró szemcseméret. Igazi lisztszerű állag…..
Na, akkor kukkantsunk csak a zacskóra/dobozra….
The new evolution diet kókuszliszt (kókuszreszelékszerű)
Energiatartalom: 2965,9 kj / 717,7 kcal
Fehérje: 6,9 g
Szénhidrát: 23,7 g
Zsír: 64,5 g
Nature Cookta kókuszliszt (lisztszerű)
Energiatartalom: 1092 kj / 259 kcal
Szénhidrát: 26.2 g
Fehérje: 19.3 g
Zsír: 8,6 g
Igencsak szembetűnő tehát a kalória és a zsírtartalom különbsége a kettőnél. Ennek függvényében azt mondhatom: hogy kókuszlisztként az első nem igazán állja meg a helyét, akkor már inkább vásárolom a hasonló paraméterekkel rendelkező, ám olcsóbb kókuszreszeléket.
Lisztként viszont nagyon meg vagyok elégedve a Nature Cookta kókuszliszttel… és amik hasonló paraméterekkel rendelkeznek, szintén igen jók lehetnek.
Utánanéztem egyébként a kókuszreszelék kalóriatartalmának, több helyen a 660 kcal / 100 grammos értéket találtam…. úgyhogy nem is értem, hogy a dobozos változatban hogyan került ennél több kcal érték.
Ennyi volt a tapasztalás… és akkor most egy kis infómorzsa róla:
A zacskó hátoldalán lévő érdekesség:
A kókuszliszt friss kókuszhúsból készül, melyet előtte szárítottak és zsírtalanítottak, majd finomra őröltek. Állaga nagyon hasonló a búzaliszthez. Használja 15-25 %-ban más lisztek helyettesítésére a hagyományos receptekhez, illetve számos étel 100 %-os felhasználással is elkészíthető.
A kókuszliszt alacsony szénhidráttartalmú, ideális kenyerek és péksütemények sütéséhez. Kevesebb emészthető (nettó) szénhidrátot tartalmaz, mint bármely más liszt, beleértve a szóját is!
A kókuszliszt rostban gazdag, 38,5 % rostot tartalmaz, ami a legnagyobb arányú más lisztekhez képest. A kókuszliszt hipoallergén. Ideális azok számára, akik követik az alacsony szénhidrát diétát.
A dobozos változaton is olvasni egy kis infót róla:
A kókuszliszt számos jó tulajdonságának köszönhetően beilleszthető paleolit étrendbe, vagy akármelyik testsúlycsökkentő programba. A kókuszliszt nem azonos a ledarált kókuszreszelékkel! Teljes mértékben helyettesítheti a búzalisztet, de legtöbb esetben érdemes más lisztekkel (például szőlőmagliszttel, gesztenyeliszttel) keverve használni.
Ha 100 %-ban szeretnénk kókuszlisztet használni, adjunk egy tojással többet a receptben szereplő mennyiséghez képest, így a sütemény kevésbé morzsálódik. Ha teljes mértékben kókuszlisztet használunk, a búzaliszttel összehasonlítva a sütés rövidebb ideig tart. Hipoallergén termék, fogyasztása allergiák esetén sem okoz problémát. Magas fehérjetartalma a búzalisztével vetekszik.
Tanács: Internetes fórumokban nem ajánlják a kókuszlisztet egy az egyben a búzaliszt helyettesítéséhez, mert állagában ugyan liszt, de nem gabonából van, ezért másként viselkedik, tehát ha valaki kizárólag kókuszlisztből szeretne kenyeret készíteni, kudarcba fulladhat a próbálkozása. Kenyerek sütésére egy az egyben nem használható, sütemény is morzsalékosabb lesz, ezt kalkuláljuk bele. Számítsunk rá, hogy nagyon sok folyadékot felvesz.
Ha Neked van egy klassz kókuszlisztes receptet, kérlek, oszd meg velünk is!
Gyümölcsös zabpelyhes sütemény
Rendes fotó nem készült, mert amint földet ért a tepsi a kisember keze máris benne matatott. Neki is ízlett. Hozzávalók: 50 dkg zabpehely 1 dl olaj 1/2 kg fagyasztott meggy 10 dkg darált dió/mandula 2 ek gyümölcscukor 2 alma (szeletelve) A zabpelyhet, az olajat, a diót és a cukrot jól összedolgozzuk. Belekeverjük a meggyet is. A tészta puhaságát némi búzadara hozzáadásával szabályozhatjuk. (Én nem szoktam bele tenni.) Kiolajozott tepsibe nyomkodjuk a masszát, tetejét almaszeletekkel fedjük le. 20-25 percig sütjük, míg a teteje szép aranybarna lesz.
Mogyorós-narancsos amaránt golyócskák
A mai édesség szintén ünnepi, és rendkívül finom ;) Gyorsan le is írom a receptet, hogy tudjam legközelebb reprodukálni :D Hozzávalók: 50-60 g pattogatott amaránt 3 evőkanál méz (vagy szirup) 100 g pirított mogyoró krémessé darálva 1 ek mandula liszt 1 ujjnyi friss gyömbér lereszelve 1 bio narancs reszelt héja 1/2 narancs leve és húsa […]
Fehérboros-mustáros gombatekercs
2014. december 22. Vegán muflon
A vegán újévi malacsült elkészítése nem különösebben komplikált feladat: Hozzávalók: 1 alma Elkészítés: Tegyük rá a tálcára. Íme:
A karácsony-kompatibilis vegán ételek tárháza szerencsére ennél valamivel szélesebb. A statisztikák azt igazolják, hogy évről-évre nő azok száma, akikkel szikkadt mákos bejgli jóvoltából halnak fulladásos halált az Igazából szerelem és a Názáreti Jézus képsoraira. Már csak ezért is olyan specialitással hozakodnék elő, mely köszönőviszonyban sincs a megszokott menüvel. Előkészítendő: 1 csomag (tehát két tekercs) leveles tészta 400 gramm csiperkegomba 1 evőkanál dijoni mustár 1 dl fehérbor 1 db vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 60 gramm zsemlemorzsa 2 szál zeller fél csokor petrezselyem 1 kiskanál kakukkfű némi szója- vagy mandulatej 3 evőkanál szezámmag só, bors A hagymát áhítatos arccal felkockázzuk és kevés olívaolajon sárgára dinszteljük. A felaprított zellert hozzáadjuk, majd belenyomjuk a fokhagymát, majd jöhet a felvágott gomba. Pár percig kevergetjük, majd hozzápasszítjuk a mustárt és a fehérbort. Olykor-olykor megkeverve izgatottan várjuk a Jézuskát, valamint - ami még magasztosabb - hogy az ominózus elegy leve elfőjön. Ekkor sózzuk, borsozzuk, majd hozzáadjuk a felaprított petrezselymet és a zsemlemorzsát. Miután elkevertük, levesszük a tűzről, és hagyjuk kicsit kihűlni. A leveles tésztát kinyújtjuk naivan, majd keresztben és hosszában is elvágjuk, hogy négy egyenlő síkidomot kapjunk. Az így kapott paralelogrammák közepéje egy csíkban fellapátoljuk a gombás elegyet, majd a tésztalapok jobb és bal szélét megkenjük kevés szója- vagy mandulatejjel. Ekkor egy óvatlan mozdulattal ráhajtjuk a jobb szélét a balra, majd a rögzítés pontján egy villával lenyomkodjuk a tésztát. Az így kapott jajdegusztusos tekercseket szintén megkenjük szójatejjel. majd megszórjuk szezámmaggal. Karácsony dacára is átkozódásba törünk ki, amiért nem melegítettük elő a sütőt 200 fokra. Ezt pótoljuk, majd a tekercseket tepsibe helyezés után jó 20-25 percig sütjük.
Diósült, a tökéletes húsmentes fasírt
2014. december 20. Zöld Avocado
A következő recept akár a karácsonyi menüben is szerepelhetne. Nálunk biztosan fő étel lesz! ;-) A nevével ellentétben semmi köze egy diós desszerthez. Tökéletes húspótló! :-) Ha nem mondjuk meg a vendégünknek, hogy mit eszik, biztosan az lesz az első tippje, hogy valamilyen fasírozottat. Az íze és állaga is teljesen ugyanolyan, mint egy sertéshúsból készült tepsis fasírt, vagy akár egy stefánia vagdalt. Gyerekkoromból emlékszem a nagymamám tepsiben sült fasírozottjának pontosan ugyanilyen íze volt. ;-) Diósült, párolt zöldségekkel, sült édes burgonyával Ez miért más? Mert egyáltalán nem állati fehérjéből, azaz húsból készül, és mégis biztosítja a szükséges fehérje mennyiséget, és a zsír bevitelt (Omega3). Mert telis tele van tápláló hozzávalókkal, vitaminokkal (pl.: E-vitamin, folsav), hasznos ásványi anyagokkal (pl.: kálium, kalcium, vas, magnézium, cink stb.), antioxidánsokkal, könnyű megemészteni, energiát ad, és mennyei ízzel ajándékoznak meg a puha meleg diósült szeletek. Készítsétek el, és próbáljátok ki, kinek milyen élményt nyújt a nevére egyáltalán nem hasonlító étel remek, ami akár egy gasztro alkotás is lehetne a gasztro művészetek múzeumában, ha létezne olyan! :-D Természetesen nem én vagyok a nagy ,,művész, aki megalkotta a dió sültet. Az eredeti receptet Bede Anna Vegasztrománia című szakácskönyvében láttam meg először. Ezt egy kicsit a saját ízlésünkre formáltam, és ez a felejthetetlen élmény lett belőle. (Ezt mások mondták, nem én. ;-) ) HOZZÁVALÓK: - 200 g dió - 50 g szezámmag, kesudió, mogyoró (ezek keveréke, vagy ami éppen otthon van) - 1 nagy lila hagyma - 1 marék friss petrezselyem - 400 g konzerv hámozott paradicsom - 150 g ementáli sajt reszelve - 2 tojás (vagy 2 ek őrölt lenmag 6 ek vízzel kocsonyásra keverve) - 1 ek mustár - Himalája só, frissen őrölt fekete bors, pirospaprika, egy csipet Cayenne bors vagy erős pista - 3 gerezd fokhagyma - 2 db közepes sárgarépa - (1 ek útifűmaghéj) - (2 ek sörélesztő pehely) Diósült, avagy a tökéletes húsmentes fasírt sült édes burgonya ELKÉSZÍTÉS: A diót és a magvakat egy serpenyőben zsiradék nélkül lepirítjuk, hogy a zamatok jobban érezhetőek legyenek. Miután lepirult, félre tesszük őket hűlni, majd a darálóban durvára aprítjuk. A lila hagymát és a fokhagymát egy kevés vízzel krémessé turmixoljuk. A sárgarépákat a hámozott paradicsommal (konzerv lé nélkül) a turmixban péppé dolgozzuk. A darált dió és mag keverékhez hozzáadjuk a hagymapépet, a sárgarépás paradicsomot, a fűszereket (só, bors, petrezselyem, mustár, Cayanne bors), a tojásokat, és a reszelt sajtot. Az egészet összekeverjük, hogy egy nagyjából egynemű fasírt állagot kapjunk. (Ha van otthon útifűmaghéj és sörélesztő, az is most kerüljön bele.) diósült, tortaformában sütve Elővesszünk egy sütőformát (én rendszerint a kerek tortaformámban készítem el ezt a sültet). Kikenjük kókuszzsírral, vagy béleljük sütőpapírral. 180 °C -ra előmelegített sütőben kb.45 perc alatt piros ropogósra sütjük a diós fasírtunkat. Párolt zöldségkörettel és édes burgonyával, vagy friss zöldséggel tálalva vehetjük le a lábukról vacsora vendégeinket. :-) Diósült, párolt zöldségekkel és sült édes burgonyával Kellemes karácsonyi készülődést, meghitt, szeretetben gazdag, jóízű, egészséges karácsonyi vacsorát kívánok mindenkinek! :-) Megjegyzés: érdemes utána olvasni a neten mi mindenre jó a dió?! Rengeteg jótékony hatása van, és nem is tudjuk mekkora kincs, hogy Magyarországon könnyedén hozzájuthatunk. Tapasztalatból mondhatom, hogy a legtöbb országban ritkaságszámba megy, és ahogy szokták mondani ,,aranyárban mérik. A legnagyobb kiszerelés pl.: itt Írországban egy 200 g-os kis műanyag dobozka. :-(
Energia bonbon (nyers, vegán)
Akár ezt is elkészítheted karácsonyra vagy karácsonyi ajándéknak. Nem is olyan régen készítettem már kókuszgolyót. Nos, sok összetevője hasonló, de a mostanit az alma fogja össze, ad neki nedvességet, és eleve a kókuszreszeléket is aprítógépbe tesszük, így aztán világos, szinte fehér bonbonok készülnek. Még kókuszzsírt sem kell hozzáadni, anélkül is gyúrható állagot kapunk. Ha az almától mégsem lesz elég nedves, csak néhány kanál vizet kell hozzáadni. Némi türelemjáték és sok-sok apró gömböcske kerül ki a kezünk alól. Bonbonpapírra téve klassz kis energia-dús gasztroajándék az ünnepekre.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 bögrényi vegyes aszalt gyümölcs (alma, körte, barack, áfolya stb.)
- 2-3 alma
- 1/3 bögrényi őrölt lenmag
- 1/2 bögrényi kókuszreszelék
- 1/2 bögrényi darált dió
- reszelt (megmosott, ha lehet bio) narancshéj (elhagyható)
- víz
Elkészítés:
Gyorsaprító gépben az aszalt gyümölcsöket összeaprítjuk jó alaposan. Hozzáadjuk az almadarabokat és némi vizet, tovább aprítjuk az aprítógéppel. Ehhez a masszához keverjük az őrölt lenmagot, a kókuszreszeléket, az aprított vagy darált diót és a reszelt narancshéjat. Ha szükséges, vizet adunk hozzá, ha túl ragadós a tészta, akkor őrölt lenmagot/darált diót/kókuszreszeléket szórunk hozzá. Ha egy nagy gombócot tudunk formálni belőle, akkor elég tömör az anyag. Hempergethetjük kakaó/karobporba, kókuszreszelékbe, tortadarába vagy mártogathatjuk olvasztott csokiba, csokimázba. Mindezek nélkül is nagyon jó, hiszen az aszalt gyümölcsöktől eleve édes íze lesz. Közepébe tehetünk akár magozott meggyet vagy mandulát. Természetesen a darált dió és a kókuszreszelék arányát úgy ellensúlyozhatjuk, amilyen ízt jobban kedvelünk, szeretnénk.
Vegán gluténmentes édesburgonya brownie
2014. december 10. Zizi kalandjai
Szeretem a brownie-t, csak az a baj, hogy a tökéletes brownie állaghoz (puha, selymes, ragacsos, szinte nedves tészta) nagyon sok cukor kell. A bűntudatmentes brownie elérte a tökéletesség szintjét, de nyers… ami nem baj, sőt, még jót is teszünk magunkkal, ha így esszük. Most viszont találtam egy sült változatot Ellanál (imádom a blogját), ami puha, selymes, ragacsos, nedves tésztájú (az édesburgonyának köszönhetően), nagyon kevés édesítőszer (juharszirup és datolya) van benne, vegán és ráadásul gluténmentes is! Egy picit változtattam a recepten, több kakaót és juharszirupot tettem bele és adtam hozzá néhány evőkanál mandulatejet.
Az édesburgonyát gőz felett kell megpárolni, majd datolyával pépesre turmixolni. Ez a kettő egy olyan tökéletes “baba pudingot” alkot, hogy Ádikám remegve sikítozott az újabb kanálnyi adagért! Egyébként nemcsak babáknak tökéletes, hanem felnőtteknek is… mi tagadás, együtt nyaltuk ki Ádival a robotgép tartályát! Kiváló reggelire, délutáni snacknek a teánk vagy a kávénk mellé. Az is eszembe jutott, hogy ebből tortát fogok sütni, mondjuk kókusz tejszínhabbal a tetején… tökéletes karácsonyi desszert lesz!
A megadott mennyiségből egy elég kis adag lesz (12*20 cm-es tepsire elég), szóval érdemes egyből a dupláját készíteni!
Vegán gluténmentes édesburgonya brownie
Hozzávalók:
- 600 g édesburgonya (meghámozott súly), felkockázva
- 100 g hajdinaliszt
- 80 g darált mandula
- 16-18 db puha, aszalt datolya (mérettől függ és, hogy mennyire szeretnénk édesre)
- 7 evőkanál kakaópor/karobpor
- 6 evőkanál juharszirup
- 2-3 evőkanál mandulatej
- csipet só
Az édesburgonyát pároljuk puhára egy vízzel teli lábas felett kb. 20 perc alatt. Tegyük a robotgépbe és pürésítsük simára a datolyával. Vigyázat, nehéz abbahagyni, ha egyszer megkóstoljuk!
Melegítsük elő a sütőt 180C fokra.
Egy tálban keverjük össze a hajdinalisztet, a darált mandulát, a kakaót és a sót. Adjuk hozzá a pürésített édesburgonyát, a juharszirupot és a mandulatejet. Keverjük simára. Sűrű, nem folyós tésztát kell kapnunk.
A kis tepsit béleljük ki sütőpapírral (ha szilikon formát használunk, akkor nem kell kibélelni) és kanalazzuk bele a tésztát. Tegyük a sütőbe és süssük 180 fokon kb. 25-30 percig. Végezzünk próbát, ha nem ragad semmi a késre, akkor jó. Hagyjuk kihűlni a formában (ekkor ragad jól össze) és utána vágjuk kockákra.
Aszalt fasírtgolyócskák
Imádom az aszalt fasírtfalatkákat, mert jó melegen lehet enni, és isteni a ropogós burok alatt a puha falatka ;) Hozzávalók: 1 maréknyi zabpehely beáztatva 2 sárgarépa 2 kanálnyi áztatott tökmag 2 kanálnyi áztatott napraforgómag 1 kanál darált lenmag 1 kisebb fej vöröshagyma 1 nagyobb cikk fokhagyma 1 kis darab csili paprika 1 tk pirospaprika 1 […]
Tudod, mi van a bolti szaloncukorban? Így készíts cukormentes szaloncukrot!
2014. december 2. Éltető ételek
Évekkel ezelőtt, a korábbi munkahelyemen karácsonyra mindig kaptunk egy doboz szaloncukrot. Mire eljött a karácsony, már nem volt belőle, mindet felfaltam. Nos, azóta már sok víz lefolyt a Dunán, már évek óta nem veszek a boltban szaloncukrot. Viszont kíváncsiságból mindig megfordítom az üzletekben a szaloncukros dobozokat, zacskókat, és elolvasom az összetevőket. Elmondhatom, hogy évek óta nincs változás. Mindig ugyanazokat a "szemét" szaloncukrokat árulják. Igen, valóban így gondolom, ugyanis ezek táplálkozástudományi szempontból semmi értékeset nem tartalmaznak a szervezetünk számára. Sőt... Ha folytatod az olvasást, akkor elárulom, hogy miért is gondolom ezt így. Először is utánanéztem, hogy a Magyar Élelmiszerkönyv mit is ír a szaloncukorról. "A szaloncukor a karácsonyi ünnepkörhöz kötött, hagyományos termék, amely meghatározott szemnagyságú, két végén rojtozott selyempapírba és színes alufóliába vagy fóliába/fémgőzölt fóliába, pillangós zárással, szemenként csomagolt édesipari készítmény. A kiszáradás megakadályozására és az élvezeti érték növelésére a szemeket védőbevonattal (kandiszréteg vagy csokoládé-, illetve egyéb bevonat) látják el. " Hát eddig nem tudtuk meg, hogy mi is az előírás a szaloncukor összetevőit figyelembe véve. Nos, nem is tudjuk meg. Legalábbis ebben az irányelvben nincs meghatározva. Nézzük tovább: "Szaloncukorfajták Kandírozott szaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek korpusza cukorkristály réteggel (kandisz) van bevonva.Mártott szaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek korpusza ét-, tej- vagy fehércsokoládéval, illetve kakaós, kakaós tej vagy fehér bevonómasszával van bevonva. A bevonat aránya legalább 20%.Töltött (formázott) szaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek külső része ét-, tej- fehércsokoládé-vagy bevonómassza. A burok aránya a termék összes tömegének legalább 25%-a.Fondanszaloncukor (konzum szaloncukor): olyan szaloncukor, amelynek korpusza fondanból készül, ízesítőanyagokkal ízesített, kandírozott vagy csokoládéval, illetve egyéb anyaggal van bevonva. Dúsított fondanszaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek korpusza olajosmagvak, gyümölcsök, puffasztott gabonafélék stb. felhasználásával készül. A dúsítóanyagok mennyisége legalább 5% (m/m).Zselés szaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek korpusza zselé, illetve gyümölcszselé.Marcipán-szaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek korpusza mandulamarcipán, mogyorómarcipán, diómarcipán, kókuszmarcipán vagy vegyes marcipán. Vajkaramellás szaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek korpusza vajkaramella." Kíváncsiságból tovább keresgéltem, hogy mit is ír az egyes cukorfajtákról: "Zselécukorka: A zselécukorkák kocsonyás, könnyen deformálható szerkezetű kolloid rendszerek, amelyeket cukor, glükózszirup, esetleg invertcukorszirup, különféle zselésítőanyagok és jellegkialakító adalékanyagok (ízesítő, színező) felhasználásával öntéssel formáznak és a felületüket védőbevonattal (kristálycukor, csokoládé, bevonómassza stb.) látják el. A megnevezés tartalmazza a ,,zselé vagy a 2,5% gyümölcs szárazanyagot tartalmazó termék esetén a,,gyümölcszselé szavakat, valamint az ízesítésre való utalást. " Akkor most nézzük meg konkrétan egy híres cukorgyár zselés szaloncukorjának összetevőjét: Málna ízű sziruppal töltött, citrom ízű zselé, kakaós étbevonó masszával mártva: cukor, glükóz szirup, kakaós étbevonó massza 20% [cukor, növényi zsír, zsírszegény kakaópor(10%), emulgeálószer (szójalecitin), aromák (csokoládé- vanília)], étkezési sav (citromsav), zselésítő anyag (pektin), aromák ( citrom, málna), színezék (E120) TI EZT MEG AKARJÁTOK ENNI??? Vagy ezt adjátok a gyerekeiteknek?? Semmi természetes NINCS benne! Tovább nem is szeretnék ezzel foglalkozni, inkább mutatok 3 olyan szaloncukor receptet, amit te magad is elkészíthetsz, és még hozzáadott cukrot SEM tartalmaz. Nem, mintha baj lenne a cukorral, ha az természetes. Nyugodtan használhatsz termelői mézet, kókuszvirágcukrot vagy akár nyers nádcukrot is. NYERS, EGÉSZSÉGES és TÁPLÁLÓ. 1. Narancsos brownie szaloncukor Hát ilyen finomat... nemhiába, a brownie mindig finom. Ez a tészta sok nyers süteményem alapja is, de most csak úgy natúr, szaloncukor készült belőle. Hozzávalók: - 20 dkg áztatott, szárított dió - 10 dkg áztatott, szárított mandula - 20 dkg cukrozatlan, aszalt datolya - 4-5 csepp narancsolaj - 1/2 mokkáskanál vaníliapor - 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor - csipet só Elkészítése: A diót és a kis darabokra vágott datolyát tegyük egy késes konyhai gépbe, és morzsásra vágjuk. Ezután adjuk hozzá a kakaóport és a mandulát, és csak pár pulzálással daráljuk össze, hogy a mandula kissé nagyobb darabokba maradjon.Cseppentsük bele a narancsolajat, és gyúrjuk össze. Egyesével formáztam belőle szaloncukor formát.Mártsuk be nyers, narancsos csokiba.2. Fahéjas aszaltszilva zselés szaloncukor Hozzávalók: - 10 dkg aszalt szilva (legjobb a házi-, kén-dioxid- és cukormentes) - 10 dkg cukrozatlan aszalt datolya - 1/2 mokkáskanál ceyloni fahéj - 1/2 mokkáskanál vaníliapor Elkészítése: Először is vágjuk fel az aszalványokat kis darabokra. Éppen csak egy kicsi vizet öntsünk rá, és 1-2 órát hagyjuk puhulni.A felesleges vizet öntsük le róla, és ezután minden mehet a botmixerbe vagy a késes darabolóba. Nem muszáj, hogy teljesen krémes legyen.Ha formázható, akkor készíthetjük is a szaloncukrot. Ha egy kissé lágy lett a massza, akkor terítsük ki úgy 1 cm vastagon és tegyük be az aszalóba, vagy a sütőbe, vagy akár a radiátorra.Ezt szintén mártsuk be nyers csokiba. Én azért tettem hozzá datolyát, mert nekem házi aszalt szilvám van, és egy kissé savanykás. A datolya kellően megédesítette. 3. Zserbó szaloncukor Ennek itt találod a receptjét. A NYERS CSOKI receptjét itt találod. Jó étvágyat!
Kéksajtos amaránt golyók grillezett zöldségekkel
2014. november 27. Zöld Avocado
Csak nem akar egy nap 24 helyett mondjuk 30 órából állni. Pedig én nagyon örülnék neki! :-D Főleg mostanában! ;-) Kéksajtos amaránt golyók grillezett zöldségekkel Egy újabb roppant egyszerű receptet hoztam nektek. A neve alapján különlegesnek tűnik, de egyáltalán nem az. Sokszor a gasztronómia már csak ilyen. Egy hangzatos név mögött egyszerű étel áll. :-) Ezt az ízletes és szemet gyönyörködtető tálat is akárki elkészítheti, különleges konyhai jártasság nélkül. Bár a köret nem hétköznapi hozzávalókat tartalmaz, nem kell tőle megijedni. Az amaránt és a puffasztott amaránt is könnyedén beszerezhető Magyarországon is. Számos webáruház létezik, melyekről jó áron házhozszállítással hozzá lehet jutni különböző gabonákhoz, melyek táplálkozási szempontból sokkal értékesebbek, mint a hagyományos rizs, melyet előszeretettel fogyasztunk. Ajánlom, hogy próbáljatok ki újabb és újabb gabonákat, és ami megtetszik, abból legyen mindig egy zacskóval a rizs mellett a konyha szekrényben. ;-) Hogy mit lehet a rizs helyett a tányérunkra tenni köretként? Pl.: Amarántot, kölest, hajdinát, kuszkuszt, bulgurt, vagy quinoa-t stb. A gabonákról a későbbiekben még majd jelentkezem egy külön bejegyzéssel. Nem is nagyon ragozom tovább. Vágjunk bele! ;-) kéksajtos amaránt golyók grillezett zöldségekkel HOZZÁVALÓK: (kb.22 db golyóhoz) - 1 bögre amaránt - 2 bögre víz - 3 gerezd fokhagyma - 1 bögre puffasztott amaránt (vagy mandula liszt helyette) - 1/2 bögre mandula liszt - 1 ek útifűmaghéj (Psylium Husk) - 100 g kék sajt / márvány sajt - 1 bögre dió - Himalája só - Kókuszzsír - - grillezni kívánt zöldségek (pl.: padlizsán, pritamin paprika, cukkini) ELKÉSZÍTÉS: 1 bögre amaránt 2 bögre vízben fedő alatt kb. 30 perc alatt készre főzve. A vízbe préseljünk 3 gerezd fokhagymát. Miután elfőtte a levet, és már sűrű kása jellegű, de még nem szemcsés, keverjük bele a 100 g reszelt kéksajtot. Hagyjuk az egészet kihűlni. Hűlés után tegyünk hozzá 1 bögre puffasztott amarántot, 1/2 bögre mandula lisztet, 1 ek útifűmaghéjat és egy kevés sót. Keverjük össze, és hagyjuk egy fél órát dermedni. Letelt a fél óra. Formázzunk a kezünkkel amaránt gombócokat (kb.2-3 cm átmérőjű), majd forgassuk őket frissen darált dióba. (1 bögre dió ledarálva). Miután végeztünk az összes golyóval, tegyük őket a hűtőbe 1-2 órára, hogy még keményebb golyókat kapjunk. kéksajtos amaránt golyók Akár már délelőtt is elkészíthetjük az amaránt golyókat, hogy este a vacsi előtt csak elő kelljen kapni őket a hűtőből. (Érdemes korábban kivenni, hogy inkább szoba hőmérsékletű legyen, mint hűtő hideg.) Közben a grillezni kívánt zöldségeket előkészíthetjük. Én ebben az esetben színes vastag húsú pritamin paprikát, cukkinit és padlizsánt használtam. A zöldségeket tetszés szerinti méretben feldaraboltam, és megmostam. A tűzhelyre tettem a ,,grill serpenyőt, és kókuszzsírral kikentem. A cukkini karikáknak nem kell sok idő, mert akkor finom, ha még roppanós. Éppen, hogy megcsíkozzuk a külsejét mindkét oldalon, és kész is. A paprika egy kicsit tovább tart, és folyamatos kókuszzsír utánpótlást igényel, hogy ne égjen oda, de azért süljön is. A padlizsánt érdemes a végére hagyni, mert az alá egy kis víz sem árt. Miután a serpenyőben lesült a paprika, és a cukkini, ha ráöntünk 1 dl vizet, akkor a víz feloldja a lesült zöldség darabkákat a serpenyőről, amitől még finomabb íze lesz a padlizsánnak. A víz azért kell, hogy egy kicsit párolódjon a padlizsán, amit kb. 1 cm vastag darabokra vágtam fel. Miután elfő a lé a padlizsán alól, hagyjuk még egy kicsit grilleződni. Közben forgassuk is meg őket, hogy mindkét oldal piruljon. Ez tart a legtovább, de megéri. grillezett zöldségek Természetesen más zöldségeket is felhasználhatunk, és ha nincs otthon grillezős serpenyő, akkor használjuk a hagyományos tojás sütő serpenyőt, és süssük meg a zöldségeket abban. Vagy akár sütőben sütő papíron is elkészíthetjük őket, meglocsolva a zöldségeket egy kis kókusz zsírral. Ugye, hogy nem is volt olyan bonyolult? ;-) Jó étvágyat hozzá! kéksajtos amaránt golyók grillezett zöldségekkel Megjegyzés1: Szerintem mehetne a golyókba több kéksajt, mert én nagyon szeretem az ízét. :-) Balázs szerint pedig több fokhagyma, mert ő meg azt szereti. ;-) Mindenki döntse el, melyik táborba tartozik?! Megjegyzés2: ha nagyon nem megy a különleges gabona beszerzése, természetesen elkészíthetjük rizzsel is a gombócokat. De azért legalább jó minőségű barna rizst használjunk, ne sima fehéret. ;-)
Mexikói padlizsán
2014. november 17. Vegán muflon
Ma délután a 4-es metrón odajött hozzám egy ellenőr, aki megszólalásig hasonlított Danny Trejóra. Megköszönte a menetjegyem bemutatását, majd tovább állt. "Nincs mit, hölgyem" - válaszoltam kedvesen. Ez az izgalmas fordulatokban bővelkedő történet arra inspirált, hogy este valami mexikói jellegű étellel álljak elő. A vegán chilis bab már önmagában is hibátlan húzás, padlizsánba töltve pedig annyira harmonikus konstelláció, mint egy csivava bőrébe bújt csivava. Szószaprítás helyett a hozzávalók: 4 db padlizsán 1 doboz vörösbabkonzerv 1 doboz fehérbabkonzerv fél doboz kukoricakonzerv (türelmes piacfetisiszták és időmilliomosok természetesen főzhetik illetve áztatgathatják is ezen komponenseket) 1 fej vöröshagyma 2-3 gerezd fokhagyma 1,5 dl sűrített paradicsom fél csomag füstölt tofu 1 sárgarépa 1 kaliforniai vagy kápiapaprika 1 hegyes zöld erőspaprika jalapenopaprika, darált chilipaprika és/vagy habanero ízlés szerint (erősebb idegméreg nem javallott, ugyanis az ízek rovására megy) só A felkockázott vöröshagymát kevés olajban üvegesre pároljuk, majd zokszó nélkül hozzáadjuk a lereszelt sárgarépát, majd a felkockázott kápia és a felkarikázott hegyes erőspaprikát. Pár perc után beleöntjük a lecsepegtetett vörös- és fehérbabkonzervet, majd a kukoricát. Ezt közepes lángon, rövid ideig pároljuk fedő alatt, majd jöhet a paradicsomsűrítmény, a villával összetört füstölt tofu, legvégül egy deci vizet adunk hozzá. Ezt az elegyet megsózzuk, hovatovább hozzáadjuk a tetszőleges kapszaicinlövedékeket. A kész művet hangos öntömjénezés közepette a hosszában elfelezett és kivájt padlizsánokba töltjük, majd 20 percre 220 fokra hevített sütőbe helyezzük. A vizuális élmény mellé egy eszmefuttatás: a mexikóiak saját országukat így emlegetik: "mehikó". Ezek szerint a népszerű ütőhangszerre "hilofon"-ként hivatkoznak? Valamint a párok intim problémáira megoldást kereső illető a "szehológus"?
100. recept: Szexi csokoládé
Jubileumot ülünk ma: 5 hónapos a blog, és ez kereken a 100. recept rajta. (na, jó, nem teljesen véletlenül jött így ki!) :) Ebből a különleges alkalomból egy igazán különleges finomsággal leplek meg titeket: Szexi csokoládé! A név kicsit csal, mert ebben a bonbonban igazából kevés a csoki. Viszont szexinek nagyon szexi, és a marcipán - kávé - aszalt szilva kombóval szerintem bárkit le lehet venni a lábáról. Ha ezt azért nem is, de egy másik sikerélményt mindenképp garantálok: a fantasztikus díszítés meglepően egyszerű lesz. :)
Hozzávalók 9-10 bonbonhoz:
- 120 g marcipán
- 75 g zabpehely
- 15 g nádcukor
- 15 g kókuszolaj
- egy erős espresso kávé
- 5 szem aszalt szilva
- 1-2 kocka étcsokoládé
- 2 teáskanál (mandula)tej
- A zabpelyhet aprítógépben daráljuk apróra, adjuk hozzá cukrot, a kókuszolajat, és annyi feketekávét, hogy jól formázható masszát kapjunk.
- Gyúrjunk 2-3 cm átmérőjű golyókat, lapítsuk ki, tegyünk bele fél aszalt szilvákat, majd gyúrjuk össze ismét.
- A marcipánt kicsit gyúrjuk át, hogy átmelegedjen, így már könnyebb lesz kinyújtani fél cm vastagra. Egy körülbelül hat cm átmérőjű szaggatóval szakítsunk belőle korongokat, ezeket egyenként kézzel nyomkodjuk tovább, majd bugyoláljuk be vele a bonbonokat.
- És most jön a dolog fénypontja: a díszítés. A csokoládét tegyük egy pohárba, és állítsuk forró vízbe. Amikor felolvadt, keverjük bele a tejet. Egy átlátszó műanyag zacskó tenyérnyi sarkát vágjuk le, kanalazzunk bele a csokiból, és szorítsuk a csücsökbe. Amikor már feszül, szúrjuk ki a hegyét egy varrótűvel, és engedjük a krémet kiszivárogni. Magától fog szép hurkokat vetni, nekünk csak forgatni kell alatta a bonbont.
Sok sikert! Elkészítési idő: 30 perc
Egy kattintás, és nem maradsz le a további receptekről:
Töltsd le ITT két ajándék receptfüzetünket a Hírlevél feliratkozás mellé!
A búzahús születése
2014. november 10. Vegan Spirit
A szejtán, vagy más néven búzahús egy magas, 70%-os fehérje tartalmú húspótló. A búza sikérből készült szejtán gyakorlatilag tömény glutén, ezért fogyasztása a glutén érzékenyeknek kifejezetten ellenjavallt. Ezzel együtt is egy rendkívül sokféle képpen felhasználható dolog. Gyakorlatilag szinte minden húsétel vegán változata elkészíthető belőle. Emésztése a legtöbb ember számra könnyebb, mint az állagra hasonló szója szelet, szója kocka vagy szója granlátum emésztése. Árát tekintve pedig olcsó, hiszen 2kg konyhakész szejtán előállítási költsége nagyjából 1000ft.
Szejtán hozzávalói (kb 1kg szejtánhoz)
- 250g búzasikér por
- 25g durum liszt
- 10g őrölt pirospaprika
- késhegynyi szódabikarbóna
- só (ízlés szerint)
- bors (ízlés szerint)
- Fokhagyma por (elhagyható)
- kb 4dl langyos tisztított víz
A száraz hozzávalókat egy tálban jól összekeverjük, majd lassan adagolva a vizet, egy gumilabda szerű masszává gyúrjuk az összetevőket. 15-30 percig letakrva állni hagyjuk. Közben felteszünk egy edényben enyhén sós vizet. Amikor felforrt, beletesszük a nyers szejtán gombócot, és 15 percig főzzük. Kiszedjük, ujjnyi szeletekre vágjuk, és a szeleteket visszatesszük még 15 percre főni. Ha kész, egy szűrőbe fektetjük a szeleteket, és egy vízzel teli edénnyel lesúlyozva hagyjuk kicsepegni belőlük a vizet. Ezután kedvünk szerint kockázhatjuk, csíkokra vághatjuk, darálhatjuk, vagy használhatjuk az egész szeleteket is, ahogy az épp aktuális recept megkívánja. Pácolással még jobb végeredményt érhetünk el.
Fogyaszd egészséggel! :)
J. K. Valentine
Nyers citromos goji bogyós datolya golyók
2014. november 8. Zizi kalandjai
Néhány datolya golyót már készítettem (kakaósat és kávés-zabpelyheset, kókuszosat, kendermagliszteset, pirított szezámmagosat és mandulavajasat), de a variációk tárháza kifogyhatatlan. Most citromlével és goji bogyóval tettem kicsit savanykássá a hamm-bekaplak snack falatokat. Egy jó robotgép segítségével percek alatt elkészül a “tészta” és utána már csak golyókat kell formáznunk… ebbe a feladatba a gyerkőcöket is bevonhatjuk.
Ádi megkóstolta a golyót többször is, de mindig csak egy kicsit harapott le belőle, egy teljeset sosem evett meg… noha van benne 15-18 szem datolya, a citromlé és a goji bogyó miatt egyáltalán nem édes. Zárt dobozban sokáig eláll, szóval, ha kisebb golyókat formázunk, akkor marad bőven rágcsálni való késő esti filmnézésekhez vagy ha már délután leterít minket az éhség, ezekből a golyókból egy-kettőt bekapva, megmenekülünk!
A csodás piros színű goji bogyó Ázsiából származik és szárított formában fogyasztható. Afrodiziákumként is ismert és állítólag szépséget, erőt is fiatalos közérzetet biztosít, ha rendszeresen fogyasztjuk. Nagyon magas a C-vitamin tartalma, de ezenkívül A-, B- és E-vitamint is tartalmaz. 19 aminosavat (a fehérjék építőkövei) tartalmaz, melyek közül 8 esszenciális, azaz nélkülözhetelen az élethez (vegánoknak, vegetáriánusoknak feltétlen ajánlott). Még többet jótékony hatásáról itt olvashattok.
Én azt mondom, tegyetek egy próbát!
Nyers citromos goji bogyós datolya golyók
(Recept inspiráció: Oh, Ladycakes)
Hozzávalók kb. 30-40 db-hoz:
- 2 bögre mandula
- 1/2 bögre goji bogyó, felaprítva
- 1/2 bögre kókuszreszelék
- 15-18 db aszalt, puha datolya, kimagozva
- 1/2 citrom reszelt héja és kifacsart leve
- csipet só
Egy késes robotgépben daráljuk lisztté a mandulát a sóval. Ekkor adjuk hozzá a datolyákat és öntsük bele a citromlevet. Folyamatosan dolgoztassuk a robotgépet, amíg a massza enyhén ragacsossá válik (állítsuk le a gépet és ellenőrizzük az állagot).
Kanalazzuk a “tésztát” egy tálba és keverjük hozzá az aprított goji bogyókat és a kókuszreszeléket. Kézzel vagy fakanállal dolgozzuk össze. Formázzunk golyókat a masszából. Együnk belőle, a maradékot pedig tegyük zárt dobozba.
Ez elment vadászni...
"Ez elment (vadászni) gyűjteni, ez (meglőtte) leszedte, ez hazavitte, ez megsütötte, és ez az icike-picike mind megette" ... miután a Szárnyalj, és a felhők között nem érhet baj Pankája lefényképezte! Nincs szebb látvány az őszi erdőnél. A hanyatló természet színorgiájának élményét magunkba szívhatjuk egy-egy séta, túra során. Lesz miből töltekezni tavaszig! Nem csak a szemünket lakathatjuk jól az őszi erdőben, a bokrok vitaminokban gazdag bogyókat kínálnak. Fontos szabály, hogy a forgalmas országúttól legalább egy kilométerrel beljebb gyűjtsünk, valamint érdemes előre tájékozódni, az egyes növények mikor érettek be a gyűjtésre és mely részük alkalmas a spájzolásra. Ha nincs megfelelő növényismeretünk, akkor olyan emberek társaságában tegyük meg első túráinkat, akiktől biztos információk szerezhetők be és pontosan meg tudják különböztetni az ehető növényeket a mérgező hasonmásuktól. Lelkes természetjáró csapatunk szeptemberben somot, októberben kökényt és csipkebogyót gyűjtött, melyek a téli hónapokban fontos C vitamin forrásai lehetnek szervezetünknek, javítva ellenálló képességét. A gyümölcsöket szedés után aszaltuk, így kiváló gyógytea alapanyagokká váltak, de befőtt, lekvár és szörp is készíthető belőlük. Ötletadó receptjeinkkel megmutatjuk, három deci sombefőtt is magában hordozhatja egy könnyed, pikáns vacsora ígéretét, ami a konyhánkban valósággá válhat. fotó: Szegedi Annamari Pikáns som befőtt: - 1 kg érett húsos som - 50 dkg cukor - 1 liter víz - 1-2 g citromsav vagy borkősav Sterilizált üvegekbe töltsük a leszárazott, megmosott somot. ( Rázogassuk az üveget közben, hogy minél több férjen bele. ) A vízből és cukorból készítsünk szirupot, majd öntsük a gyümölccsel megrakott üvegekbe. ( Ne öntsük színültig, mert a gyümölcs is enged levet. ) A lezárt üvegeket állítsuk be egy nagyobb lábosba vízfürdőbe és forraljuk 8-10 percig, majd hagyjuk őket kihűlni. A citromsav/borkősavra nem tartósítás céljából, hanem a befőtt szép piros színének megőrzéséhez szükséges, így akár el is hagyható. *** A húsos som 3-7 méter magasra növő cserje. Még a lombosodást megelőzően nyíló sárga virágai nem csak a tavasz első hírnökei, hanem dísze is a kertnek. Augusztus-szeptember környékén érő gyümölcsei 1,5-3 centiméter nagyságúak lehetnek, hosszúkás szilvára emlékeztető, általában élénkpiros, savanykás, pikáns ízű. Kökényes körte lekvár: - 1 kg dér csípte kökény - 1 kg lédús Vilmos körte - fél citrom leve - egy kis darab frissen reszelt gyömbér - ízlés szerint cukor ( kb. 30 dkg ) A kökényt alaposan megmossuk, majd kevés vízben a citromlével és a gyömbérrel együtt 15 perc alatt puhára főzzük. Egy nagyobb lyukú szitán átpasszírozzuk, majd a megpucolt és apróra vágott körtével újra főzni kezdjük, a végén a cukrot is hozzáadjuk. Romantikus színű, izgalmas ízvilágú lekvárt kapunk ebből a kökény körte párosból. *** A kökény apró, kékesfekete, hamvas, csonthéjas. Szeptember-októberben érik. Éretlen termésének húsa erősen fanyar ízű. Akkor érdemes gyűjteni a gyümölcsöt, amikor a dér már megcsípte, ekkorra megpuhul, fanyarságából veszít és enyhe édes íze lesz. Javaslat: ha a kökényt még nem csípte meg a dér, akkor érdemes a megmosott szemeket a lekvárfőzés előtt 24 órára a fagyasztóba tenni. fotó: Szegedi Annamari Grillezett zeller sommártással: - 1 zeller gumó - fél deci olívaolaj - 1-2 gerezd fokhagyma - só, citrombors - 1 üveg som vagy kökény befőtt - 1 ek. kukoricakeményítő A zellert megtisztítjuk és kb. ujjnyi szeletekre vágjuk. Elkészítjük az ízesített olajat, majd bepácoljuk vele a zellerszeleteket. A sütőben 200 fokon, grillfokozaton megsütjük őket. Aki kalóriadúsabb vacsorára vágyik, készíthet mellé burgonyapürét is. A sombefőttet egy lábosba öntjük és a befőtt léből kiveszünk pár evőkanállal, amibe simára keverjük a kukoricakeményítőt. Felmelegítjük a befőttet és belecsurgatjuk a keményítős keveréket. Krémes mártást kapunk, melyet tálaláskor a forró zellerszeletekre öntünk. fotó: Szegedi Annamari Mákos scone, avagy az angolok édes pogácsája: - 1/2 csésze teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 1/2 csésze fehér tönkölyliszt - 1/2 csésze darált mák - 7.5 dkg vaj - csipet só - 1 tk. szódabikarbóna - 1/2 csésze kimagozott som befőtt - 1/2 csésze joghurt - 1/2 csésze tej A szilárd összetevőket egy tálba összekeverjük, majd elmorzsoljuk benne a vajat. Egy mélyedést alakítunk ki a közepében, amibe beleöntjük a joghurtot, tejet és a kimagozott somot, majd óvatos mozdulatokkal összedolgozzuk a tésztát. Egy nokedli masszánál nem sokkal sűrűbb tésztát kapunk, amit vastagon lisztezett deszkára borítsunk és a tetejét is lisztezzük meg. Formázzuk 3 cm magas téglatestté, majd daraboljuk fel egyenlő részekre ( 9 vagy 12 felé szoktam ). Egy sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk át őket óvatosan ( kissé lágy a tészta, de így lesz finom a végtermék ). A tetejét kenjük meg felvert tojással és szórjuk meg egész mákszemekkel, majd előmelegített sütőbe süssük 175 fokon 20-25 percig. *** A scone egy eredetileg skót sütőporos zsemlye, ami ma már nagyon divatos az angoloknál ötórai tea mellé, de mi nyugodtan tálalhatjuk frissen felvert tejszínnel és a kökényes-körte lekvárral hideg téli reggeleken csipkebogyó tea társaságában.
Aszalt, nyers hamburgerzsemle és nyers hamburger
Nem szívesen reklámozom “idétlenségeimet”… de ez nagyon jól sült el.
Kezdődött úgy, hogy Judita Wignall: Nyersből finomat receptes könyvéből szerettem volna elkészíteni ezt a finomságot. De ahol nyitva volt a könyv, ott más recept is volt, felette a hamburger pogácsa.
Én pedig csak tettem a tálba a hozzávalókat: egyszer ebből a receptből, egyszer a másikból….. csak másnap jöttem rá, mikor újra el szerettem volna készíteni a zsemlét, hogy “Mi van itt kérem szépen? Én ezt tegnap nem így csináltam….” … és jött a gondolkodás, hogy vajon akkor hogyan is…
Ma újra elkészítettem, mindent lemértem, és szinte mint az első.
Az eredeti receptem változtattam jócskán, most a saját változatomat írom le.
Hozzávalók: 30 gramm mandulaliszt (mandulatejből megmaradt), 70 gramm barna kölesliszt, csipet só, fél kávédarálónyi (40 gramm őrölt lenmag – barna vagy arany), 1 evőkanál szezámmag, 1 gerezd fokhagyma, 80 gramm sárga húsú paprika, fél hagyma (kb. 45 gramm), csipet bors, 4 evőkanál útifű maghéj, 2.75 dl víz
Elkészítés: A mandulalisztet és a barna köleslisztet egy tálba tesszük, beletesszük a sót, a szezámmagot, az őrölt lenmagot, a borsot, az útifű maghéjat. A zöldségeket (fokhagyma, hagyma, paprika) aprítóban nagyon apróra zúzzuk, és ezt is a tálba tesszük. Kezünkkel összekeverjük, majd vizet adunk hozzá, és gyúrható tésztává dögönyözzük. Picit várunk, míg az útifű maghéj a vizet felissza.
A “tésztából” nagyobb golyónyi darabokat csípünk ki, tenyerünk között kettélapítjuk, és az aszalógép tálcájára tesszük. Tetejét megszórhatjuk sima és fekete szezámmaggal.
Az aszalóban addig aszaljuk (kb. 4-6 óra), míg eléggé megszáradnak, de belül még puhák maradnak.
A hamburgerbe betétként húshelyettesítőként marinált gombát teszünk (de lehet nyers fasírt is, de a gomba szerintem finomabb), amit úgy készítünk, hogy piciny szőlőmagolajba elkeverünk egy kevés gyros fűszerkeveréket (Na-glutamát mentes!), és megkenjük vele a gombákat. A gombákat is megaszaljuk.
A kész zsemlékre salátát, hagymát halmozunk (esetleg uborkát is), rátesszük a marinált gombát, hagymaszeleteket. Majonézzel és ketchuppal öntjük nyakon (természetesen lehetnek vega, házi, akár nyers változatok). Rátesszük a másik zsemleszeletet és jóízűen, lelkiismeretfurdalás nélkül befalatozzuk!
Az alapanyagból természetesen nyers “kenyér” is gyúrható. Fontos azonban, hogy még aszalás előtt vágjuk szeletekre, és úgy aszaljuk.
Jó étvágyat!
Nyers, vegetáriánus “darált hús”
Vega nyers “darált hús” készül Judita Wignall: Nyersből finomat c. könyve alapján.
A masszát aszalóban megszárítom, és morzsalékosra hagyom.
Alapja lehet többféle ételnek, pl. bolognai spagettinek.
Hozzávalók: áztatott és megszárított dió, gyalult cukkini, csiperke gomba, hagyma, petrezselyem, citromlé, szójaszósz, só, bors.
Az arányokat lásd. a könyvben.
A hozzávalókat aprító gépben morzsalékosra aprítjuk, vigyázzunk, hogy ne legyen homogén massza.
Már most elég jó, lágy íze van, tökéletesen ízesíthető lesz bármivel az adott receptnek megfelelően.
Kitűnő növényi húspótló.
Könyvajánló: Judita Wignall: Nyersből finomat
Mai zsákmányom ez a könyv, nagyon örültem neki.
Csodaszép fotók, és új, eddig nem ismert recept ötletek várnak, öröm lesz kipróbálni őket.
Nem is tudom, hogyan nem szereztem róla előbb tudomást.
A könyv hátoldalán lévő ajánló:
Nyersdiétával az egészségért, békéért és a szebb jövőért!
“A nyersdiéta a méregtelenítés, bőrtisztítás, fogyás és közérzetjavítás rendkívül hatékony egészséges módja. De kevés embernek van ideje nehezen beszerezhető alapanyagok után járkálni és mindennap bonyolult receptek alapján főzni. Akkor hát hogyan fogjunk hozzá? Erre ad választ ez a szép kiállású, igényesen megírt és nagyon jól használható könyv, amelyből mindent megtudhatunk, amit a nyersdiétás étrendről, annak bevezetéséről, fenntartásáról és élettani előnyeiről tudni kell.
A Nyersből finomat olyan tematikus szakácskönyv, amelynek receptjei a legkényesebb kulináris ízlést is kielégítik. Örömüket fogják benne találni a kreativitásukat a konyhában kiteljesítő profik és ínyencek éppúgy, mint a kezdők és az elfoglalt háziasszonyok akik most ismerkednek a nyersdiétával.
A nyersételkészítés eszközeit és lépéseit a precíz leírás mellett bőséges képanyag szemlélteti.
A könyvben száznál több, csupa finom és egészséges étel-ital receptje található, amelyek mindegyike nyers alapanyagokból készül. Jó étvágyat!”
***
Néhány érdekes, csuda finomnak ígérkező étel a könyvből:
Zöldfűszeres, kendermagos kesudiósajt, mexikói vadrizs, vegetáriánus “darált hús”, cukkinis humusz, miszoleves, gazpacho, thai kókuszleves, narancsos-áfonyás zablepény, gyümölcsös-kesudiós amerikai palacsinta, édenkerti töltött tekercs, brokkolis-gombás vadrizs, bolognai spagetti, igazi vegetáriánus pizza, vegetáriánus zöldségburger, kókuszos-currys batyu szilvás csatnival, vegetáriánus chili házi módra, paradicsomos cukkinitészta, narancsos-csokihabos vaníliakrém, brownie mexikói módra, amerikai csokis keksz, cseresznyés-csokis “túró”-torta, nyerscsokialap, fűszeres-csípős cukkinichips, fodroskelchips miszóval, fűszeres-ropogós hagymakarikák, energiaszelet, kókuszkefir, kókuszjoghurt, igazi savanyú káposzta, rejuvelac …. és még sok finomság.
A szerzőről:
Judita Wignall Los Angeles-i reklámszínésznő, divatmodell és popsztár, a Halo Friendlies együttes énekese, gitárosa, dalszövegírója. A nyersdiéta gyógyhatásait négy évvel ezelőtt fedezte föl, amikor egészségügyi problémái miatt étrendje és életmódja újragondolására kényszerült. Kulináris érzéke, a jó ételek, a holisztikus egészségmegőrzőés és a wellness iránti fogékonysága vezette őt a Living Light Culinary Arts Institute nevű kaliforniai főzőiskolába és séfképzőbe, amelynek sikeres elvégzése után okleveles nyerskonyhás főszakács és szakoktató lett. Számos kreatív projekten dolgozik, közben a tanítás mellett felkészítéssel, tanácsadással is foglalkozik, s rengeteg helyre hívják, hogy szakmai tapasztalatait megossza a vendéglátásban.
Honlapja: www.rawjudita.com
Tartalomjegyzék:
Bevezetés
1. fejezet: A nyerskonyha előnyei
Nyersdiétás alapismeretek
Dietetikai alapismeretek
A nyersevés előnyei
A nyersevés költségei
Környezetünk és az állatok védelmében
2. fejezet: A nyerskonyha alapjai
A készlet
Eszközök
A kés használata
Zöldséggyalu
Nyerskonyhás módszerek
Mesterszakácsok nyomdokain
3. fejezet: Receptek
Gyümölcsturmixok
Dzsúszok
Reggelik
Saláták, dresszingek
Levesek, előételek, köretek
Főételek
Desszertek
Falatkák
Italok
Élőflórás, erjesztett italok, ételek
Gyors és könnyű öntetek
Gyors falatkák, snackek
Gyorsdesszertek
4. fejezet: A siker titka
A helyes arányok
Ötletek, tanácsok, módszerek
Az étrend megtervezése
Mintaétrend
A holisztikus megközelítés
+ (Kislexikon, források, tárgymutató, köszönetnyilvánítás, a szerzőről, a fotósról)
Töltött alma
Egyszerűen elkészíthető, mindenki által kedvelt édesség, ami még csak nem is óriási kalóriabomba. Hozzávalók: Ovo változat: 8 db nagyobb, kemény húsú alma 2 tojásfehérje 20 dkg darált dió / mandula / mogyoró 10 dkg gyümölcscukor / nyírfacukor / eritrit 1 tk kókuszzsír vaníliapor Az almákat megmossuk, a magházat éles késsel (vagy almamagozóval) eltávolítjuk. Lehet kicsit nagyobb lyukat vájni, mert akkor több töltelék fér bele. Ha az almát szeretjük jobban, akkor maradhat kisebb a lyuk. :) Egy tepsit kizsírozunk, elhelyezzük benne az almákat. A diót ledaráljuk, és összekeverjük a cukorral és egy csipet vanília porral. A sütőt begyújtjuk. A tojásfehérjét felverjük, óvatos mozdulatokkal belekeverjük a cukros-diós keveréket. Gyorsan megtöltjük vele az almákat. Forró sütőbe tesszük, és alacsony hőfokon, lassú tűzön kb. 40 percig sütjük, míg az alma megpuhul, a töltelék teteje pedig meg nem pirul kicsit. Viszont tudok ennél egy egészségesebb, és nagyon finom, tojásmentes változatot is, amit érdemes kipróbálni. Vegán változat: 8 db nagyobb, kemény húsú alma 1/2 bögre köles 20 dkg darált dió 10 dkg gyümölcscukor / nyírfacukor / eritrit 1 tk kókuszzsír 1 csipet só vaníliapor A kölest bő 1,5 bögre vízzel, sóval, és cukorral (mindig sztíviával szoktam, ennyihez kb 10 csepp elég, persze ízlés szerint), illetve a vaníliával 20 perc alatt megfőzzük. Ezalatt az almákat kicsumázzuk, kizsírozott tepsibe helyezzük. A diót megdaráljuk, és hozzákeverjük a megfőtt köleshez. A keverékkel megtöltjük az almákat. A maradékot (ha van - ez attól függ, mekkorák az almák, és a lyukak :) ) gombócként az almák mellé halmozva megsüthetjük. Alacsony hőfokon, lassú tűzön kb. 40 percig sütjük, míg az alma megpuhul, a töltelék teteje pedig meg nem pirul kicsit.
Mogyorós brownie lágy csokis habbal
2014. október 16. Éltető ételek
Gyors édességre vágytam, 15 perc alatt elkészült. A gyerekeim örültek neki a suli után, Eszter 3 szeletet is megevett. Nem is vacsorázott utána. Hozzávalók: Mogyorós brownie: - 30 dkg aszalt datolya - 20 dkg dió - 10 dkg törökmogyoró - 10 dkg mandula - 3 evőkanál cukrozatlan kakaópor - 1 kávéskanál vaníliapor - 4-5 csepp narancsolaj - csipet himalája só Csokis hab: - 5 dkg kesudió - 8 dkg datolyavaj (5 dkg datolya áztatva) - 1 avokádó - 1 banán - 1 dkg cukrozatlan kakaópor - 1/2 kávéskanál vaníliapor - 1 dl mandulatej Elkészítése: - A diót a datolyával és a kakaóporral aprítsuk krémesre, amíg masszává nem áll össze. - A mandulát vágjuk durvára, majd keverjük a datolyás tésztához. - Egy 15x15cm-es tepsibe (akár jénai tálba) nyomkodjuk bele a tésztát. - A habhoz a kesudiót daráljuk meg. Adjuk hozzá az érett avokádót, a felkockázott banánt és a kakaóport. Szórjuk hozzá a vaníliaport is. Öntsük rá a mandulatejet, majd turmixoljuk krémesre. - Szeleteljük fel a brownie-t, majd kanállal halmozzunk rá a csokis habból.
Reform szilvás lepény
2014. október 13. Lét-tudatos konyha
Hozzávalók: - 50 dkg fehér tönkölybúzaliszt - 1 csipet só - 1 kávéskanál szódabikarbóna - 15 dkg kókuszzsír - 15 dkg nádcukor - 1/2 citrom reszelt héja - 1,2-1,5 dl víz A formához: 1 teáskanál kókuszzsír és 1 teáskanál liszt Töltelék: - 2 evőkanál darált dió - 30 dkg szilva - 1 evőkanál őrölt fahéj - 2 evőkanál nádcukor Elkészítése: A lisztet elkeverjük a sóval, szódabikarbónával, citromhéjjal és a cukorral, majd elmorzsoljuk a kókuszzsírral. Hozzáadjuk a vizet és összegyúrjuk. Egy 25 cm átmérőjű gyümölcstorta formát kikenünk és kilisztezünk. A tésztából egy kis gombócnyi mennyiséget lecsípünk és a többit belesimítjuk a formába. A tetejét megszórjuk dióval. A kimagozott szilvát apró darabokra vágjuk, és egyenletesen eloszlatjuk a tésztán. A tetejét megszórjuk a fahéjas cukorral. A maradék tésztát kör alakúra nyújtjuk, fél cm csíkokra vágjuk és berácsozzuk vele a formában lévő tésztát. 200 fokon kb. 1 óráig sütjük.
Vegaburger barbeque szósszal
Ez bizony egy rendhagyó burger. Mert ehhez a burgerhez nem kell hús. Viszont ez a burger nem is akar húsos lenni. Mert most lencsés akar lenni! :) Ez a burger csak úgy van. Magában. Isteni finoman.
Hozzávalók négy vegaburgerhez: 4 zsemle, 1 vöröshagyma, 1 paradicsom, 2-3 csemege uborka, 4 saláta levél.
A fasírthoz:
- 60 g száraz lencse
- 1/4 vöröshagyma
- 1 kisebb sárgarépa
- 2 evőkanál lenmag + négy evőkanál meleg víz
- 1 evőkanál csicseriborsóliszt + 1 evőkanál víz
- 1/4 csomag petrezselyem
- 1 kávéskanál sörélesztő
- 1 evőkanál olaj
- 1,5 kávéskanál szója- vagy Worchester szósz + 1 kávéskanál balzsamecet
- fél-fél mokkáskanál fokhagymapor, kakukkfű és oregánó, egy leheletnyi rozmaring, só, bors
- kb. 20 g prézli
- olaj a sütéshez
- A lenmagot áztassuk be, a csicseriborsólisztet keverjük ki kis vízzel.
- A lencsét 20 perc alatt főzzük puhára.
- Ezután egy nagy serpenyőben pirítsuk meg az apróra vágott hagymát, sörélesztőt, fokhagymát, majd reszeljük rá a sárgarépát, adjuk hozzá a fokhagymaport, kakukkfüvet, oregánót, rozmaringot, sózzuk, borsozzuk. Pároljuk 5-10 percig, amíg megpuhul a répa is.
- Robotgéppel daráljuk össze a lencsét és a serpenyő tartalmát. Adjuk hozzá a szójaszószt, balzsamecetet, a lenmagot, csicseriborsó krémet és a petrezselymet. Prézlivel állítsuk be a formázható állagot.
- A masszát osszuk négy részre és formázzunk húspogácsákat. Ügyeljünk, hogy 1 cm-nél ne legyenek vastagabbak, és sütéskor az olaj legyen nagyon forró. Így szépen egyben maradnak a fasírtok és ropogósra is sülnek.
Barbeque szósz
- 1,5 dl ketchup
- 2 evőkanál barna nádcukor (minél sötétebb, annál jobb)
- 1 evőkanál almaecet
- 1 evőkanál mustár
- 1 mokkáskanál őrölt szerecsendió
- 1 kávéskanál természetes folyékony füst (elhagyható)
Keverjük simára a hozzávalókat, és ha van lehetőségünk, hagyjuk állni egy kicsit.
Összeállítás:
És most jön a legjobb rész, amikor összerakjuk a hambinkat. Vágjuk félbe a zsemlét, és halmozzuk egymásra a rétegeket: salátalevél, fasírt, hagyma, paradicsom, csemege uborka, és persze jó sok szósz.
Jó étvágyat! Elkészítési idő: 45 perc
Extra tipp: Legyünk jó fejek magunkhoz, és a fasírtból csináljunk többszörös adagot. Lefagyasztjuk, és legközelebb csak ki kell venni a mélyhűtőből. Ezért akkor majd bizony nagyon hálásak leszünk!
Egy kattintás, és nem maradsz le a további receptekről:
Töltsd le ITT két ajándék receptfüzetünket a Hírlevél feliratkozás mellé!
Rozmaringos kápia paprika pástétom
2014. október 6. Zizi kalandjai
Néhányan kértétek a humuszos bejegyzés után, hogy hozzak még recepteket, hogy milyen vega pástétomokat, kencéket lehet a kenyérre kenni, hogy kicsit újítsatok az eddig megszokott repertoárotkon. Na, ez a kápia paprika pástétom ilyen… lehet kenyérre kenni és megpakolni még sok más finomsággal (salátával, sajttal) vagy csak magában pirítósra kenve enni vagy mondjuk egy sajttál mellé tálalni (erről jut eszembe, néhány hete voltunk egy esküvőn, ahol olyan vegán sajttálak voltak felszolgálva, hogy mind a tíz ujjunkat megnyaltuk utána, isteni fűszerezésű és ízű magyar kézműves vegán sajtokból készült!!!), hogy a sajt darabokat vagy kréker darabokat bele lehessen mártogatni. A felhasználási formája elég sokrétű és gyorsan el is készíthető, zárt üvegben a hűtőben pedig eláll két-három hétig.
A krém alapját pirított napraforgómag adja, ezt kell ledarálni robotgépben, majd hozzáadni a megsült kápia paprikákat és fűszerezni. A recept a Green Kitchen Stories szakácskönyvből van, minimálisat változtattam rajta (én tettem bele fokhagymát, de ez elhagyható).
Rozmaringos kápia paprika pástétom
Hozzávalók 1 kisebb üveghez:
- 8-10 db kápia paprika
- 75 g napraforgómag
- 2 ág friss rozmaring levelei
- 1 gerezd fokhagyma (opcionális)
- 1/2 citrom kifacsart leve
- só
- csipet cayenne bors (opcionális)
A kápia paprikákat tegyük egy sütőpapírral bélelt tepsire és 200C fokon süssük kb. 40 percig, amíg a héjuk kezd megfeketedni. Az így megsült paprikákat tegyük egy tálba, fedjük le folpackkal és hagyjuk kihűlni.
Közben hevítsünk fel egy teflon serpenyőt és néhány perc alatt pirítsuk meg a napraforgómagot. Pirítás közben sózzuk és adjuk hozzá a cayenne borsot.
Ha a paprikák kihűltek, húzzuk le a megfeketedett héj részüket, ezután vágjuk ki a csumájukat és kaparjuk ki a magokat, vágjuk kisebb darabokra. Tegyük a robotgépbe a pirított napraforgómagot és aprítsuk fel, majd adjuk hozzá a paprika darabokat, a fokhagymát, a citromlevet, a rozmaringot és pürésítsük simára. Kóstoljuk meg és fűszerezzük ízlésünknek megfelelően.
Tipp : sült kápia paprikából készíthetünk diós mártogatós krémet vagy szószt főtt tésztához.
Vitamingolyók
Ma van az első helyi piacunk itt a pici falunkban, erre az alkalomra készítettem ezt a néhány finom, nyers édességet ? ? ? Hozzávalók: 2 db reszelt alma 1 maréknyi zabnyák 2 ek zabpehely 1 ek darált lenmag 1 kk vanília 2 tk kókuszvirág cukor 1 tk friss reszelt gyömbér 2 kk fahéj 1 tk […]
SÜTŐTÖK szezON
2014. szeptember 25. Zöld múzsa
Tavalyi sztori felmelegítve! ;-) Két évvel ezelőttig semmi mást nem csináltam sütőtökből: feldaraboltam, kivájtam a magos részt és toltam a sütőbe, mikor megsült és kihűlt elmajszoltuk. Az áttörés egy baráti vacsorán következett be, ahol a házigazda sütőtök krémlevest szolgált fel pirított tökmaggal amit még előtte nem ettem. A kicsit túlborsozott ám számomra nagyon szimpatikus állagú narancssárga pempőből kétszer is repetáztam. Hamar rájöttem, eddigi fantáziátlanságom oka az volt, hogy a sült tököt a'la natúr készítettem és nem gondolkodtam el a lehetséges fűszerezésein. A sütőtök az újvilágból indult hódító útjára, Közép- és Dél-Amerikában az indiánok kedvenc eledele volt. A XVI. század óta ismerik és termesztik hazánkban, ahol a legjobb ízű sütőtök Nagydoboz és környékéről valósi. Általában a kanadai változatot vásárolom a piacon, de az ominózus vacsorán folytatott beszélgetés felnyitotta szemem, léteznek egyéb zamatos fajták: ilyen például a japán hokkaido, aminek a héja is ehető sütés, főzés után. Szeptembertől kezdődik az égőnarancs színű tökszezon, a piaci standokat ellepik a különféle izgalmas formák, mi pedig újabb recepteket próbálhatunk ki. Első lépésként azt tanácsolom, a sütni való szeleteket locsoljuk meg pár evőkanál olívaolajjal, nyomjunk rá egy kis fokhagymát és enyhén sózzuk, borsozzuk. Ha még néhány szál zöld rozmaring ágat vagy friss kakukkfüvet is teszünk a tökgerezdek mellé, új dimenziók nyílnak. Az így elkészített sütőtököt rögtön tovább is gondolhatjuk. Tíz perc leforgása alatt készíthetünk belőle zsályás sütőtök pástétomot, aminek a legfőbb előnye a bolti kenyérre valókkal szemben, pontosan tudhatjuk, mi került bele. Zsályás sütőtök pástétom: - 4-5 szelet sült sütőtök - 1 kisebb fej vöröshagyma - 1 gerezd fokhagyma - 1 ek. olívaolaj vagy kókuszolaj - 1 tk. dijoni mustár - 5 dkg tökmag - 4-5 friss zsályalevél - só, bors ízlés szerint ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A vöröshagymát és a fokhagymát víz és olívaolaj elegyén megpároljuk. A tökmagot teflon serpenyőben szárazon megpirítjuk, majd egy késes aprítóba durvára vágjuk. A párolt hagymát, a sült tökök belsejét. a mustárt és a fűszereket is a robotgépbe öntjük és rusztikus állagúra turmixoljuk. Pirított kenyéren tálaljuk. Morzsolhatunk a tetejére feta sajtot és meglocsolhatjuk tökmagolajjal is. Friss salátát mindig fogyasszunk melléje. Tiszta üvegbe töltve néhány napig hűtőszekrényben eláll. A tökös krémleveseknek számtalan fajtája ismert. Klasszikus franciás fűszerkombó a só, fehérbors, szerecsendió tejszínnel. Ha édesre vesszük a figurát, akkor fahéjat, szegfűszeget, vaníliát és kardamomot használjunk ízlés szerint. Személyes kedvencem az indiai fűszerezésű változat amibe a gyömbér, koriander és kurkumán túl a chili fokozza a fűtőértéket és a vöröslencse teszi még táplálóbbá. fotó: Takács Andrea Indiai sütőtök krémleves: - kisebb kanadai sütőtök ( 1-1.5 kg ) - közepes fej vöröshagyma - 10 dkg vöröslencse - 2 ek. olívaolaj vagy kókuszolaj - 2-3 cm-es friss gyömbér reszelve - 1 kk. őrölt koriander - 1 kk. kurkuma - chili ízlés szerint - 1 dl kókuszkrém vagy 3 dl kókusztej - 1 ek. vegamix - só ízlés szerint - tálaláskor pirított tökmag vagy friss koriander levél ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A sütőtököt lehéjazzuk és kivájjuk a magját, majd kockákra vágjuk, a hagymát is felaprítjuk. A vöröslencsét megmossuk ( áztatni nem kell ). Egy nagyobb lábosba feltesszük a zsiradékot és a hagymát üvegesre pároljuk. Ráreszeljük a gyömbért és állandó keverés mellett tovább pirítjuk. Jöhetnek a porfűszerek sorjában: koriander, kurkuma és ízlés szerinti chili. Két perc pirítás után ráöntjük a kockára vágott tököt és a megmosott vöröslencsét, majd annyi vizet öntünk rá, ami ellepi. Beleszórjuk a sót és a vegamixet a főzővízbe. Kb. 15-20 percig főzzük, míg a tök és a lencse megpuhul. Ezután tölcséres turmixszal vagy botmixerrel krémesítjük és a kókusztejjel felforraljuk mégegyszer. Egy száraz serpenyőben megpirítjuk a tökmagot. Ezzel vagy frissen vágott koriander levéllel tálaljuk. Igaz a kerti partik ideje lassan lejár, de az őszi-téli időszakban is grillezhetünk zöldségeket a konyhai sütőben. A következő recept lehet akár a krémlevesünk feltétje, de ha készítünk hozzá köretet, mártást, könnyed vacsoraként vagy főétel gyanánt is megállja helyét. 10-15 darab fűszeres zöldség saslik hozzávalói: - 3-4 szelet nyers sütőtök - 1 kisebb karalábé - 1 közepes sárgarépa - 1 kápia paprika - 5 dkg zöldbab Páclé: - 0.5 dl olívaolaj - 1 ek. mustár - 1 ek. szójaszósz - 2-3 gerezd fokhagyma - citrombors, só, opcionálisan őrölt koriander és római kömény --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Az sütőtök és karalábé kerek szeleteit vágjuk cikkelyekre. ( Megjegyzés: a sütőtököt 1,5 cm, míg a karalábét 1 cm vastagra szeljük fel, mert nem egyformán puhulnak ). A répát vékony karikákra, a kápia paprikát kisebb kockákra, míg a zöldbabot 3-4 cm-es darabokra aprítsuk. A darabolás mondhatnám gyerekjáték, a zöldségek saslik pálcikára való felszúrása azonban férfi munka. Itt az ideje bevonni párunkat az ételkészítésbe. A pácot összekeverjük, ecset segítségével bekenjük, majd egy sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztassuk. 200 fokon süssük addig, míg a zöldségek megpuhulnak. Még 10 perc grill funkció és már tálalhatjuk is.
Szedres zabkása
Ebben az esős időben csak a növények lubickolnak igazán. A nádunk furulyázik, a hibiszkusz és a trombita virág még mindig hoz virágokat, a japánbirs akkora gyümölcsöket növeszt, hogy az ágak a földet súrolják, az aranyeső itt-ott sárguló szirmokat hoz, a gránátalma bokor pedig harmadszorra virágzik. A szeder is csak hozza-hozza a növénykéket, csak az a baj, hogy a szokásosnál is romlékonyabb. Pedig finom egy találmány. :) Így aztán az ember állandóan töri a fejét, hogy mibe lehetne még tenni, és gyorsan elfogyasztani. Köleses pitébe pl. kiválóan belecsempészhető ez a magas vastartalmú növény. Vagy csak egyszerűen legelje le az ember a bokor tövében, az a legjobb megoldás. :) Ez a szokásos nem nagy recept, de ötletadó kategória. Hozzávalók: 1 bögre zabpehely 2 bögre víz 30 csepp sztívia / 2-3 ek gyümölcscukor vaníliapor bio citromhéj 10-15 szem mandula ledarálva 1 bögre szeder A zabpelyhet a többi összetevővel 15 perc alatt, sűrű kevergetés mellett megfőzzük. Kissé kihűtjük. Tányérra szedjük, a tetejét megszórjuk mandulával. A tetejére szedret pakolunk.
Karalábékockák olaszos szószban
A karalábé azon kevesek közé tartozik, akik túlélték ezt a nyarat a kertemben… Az első ma debütált ebédként… isteni!!! :D Hozzávalók személyenként: 1 kisebb karalábé Szósz (ez 2 adagra való) 1 ek kesudió 1 ek áztatott dió 1 ek áztatott mandula 1 csipet só 1 cikk fokhagyma 5-6 levélke friss bazsalikom 1 kis csokor petrezselyem […]
Nyers, vegán töltött paradicsom szilvás csatnival
2014. szeptember 13. Éltető ételek
Tavaly már készítettem nyers csatnit, de így a töltött paradicsom mellé kifejezetten finom lett. Most még szilvaszezonban ajánlom kipróbálásra. Hozzávalók: Töltött paradicsom - 5 db nagy paradicsom - 20 dkg karfiol - 1/4 lilahagyma - 1 pici gerezd fokhagyma - 3 evőkanál pirított tökmag és napraforgómag vegyesen, kicsit megdarálva - metélőhagyma - zöldpetrezselyem - kevés citrom leve - 1 kávéskanál mustár - só - 1/4 avokádó vagy 1 teáskanál olívaolaj Szilvás csatni (ezt a mennyiséget én magam megettem) - 20 dkg érett szilva - 10 dkg aszalt szilva - 1 igazi őszibarack (ne a nyáron leszedett, és azóta hűtőházban tartott) - 1-2 csipet őrölt kardamom - késhegynyi chili (ne sajnáld belőle) - késhegynyi fahéj - pici csillagánizs Elkészítése: - A paradicsom tetején egy kis kalapot levágunk, és karalábévájóval kiszedjük a belsejét. A későbbiekben a kalapra még szükség lesz, a belsejét nyugodtan megehetjük. - Elkészítjük a paradicsom töltelékét. Késes darálóval a karfiolt rizsszem nagyságúra daráljuk. Hozzáadjuk a durvára darált olajos magokat. - Pici kockára vágjuk a hagymát, és hozzáreszeljük a fokhagymát. - Amennyiben avokádóval készítjük, akkor azt gyúrjuk hozzá. - A paradicsom kalapját pici kockára vágjuk, és hozzáadjuk a töltelékhez. A csatni (chutney) dél-ázsiai eredetű fűszeres szószféleség. Íze széles skálán mozoghat, lehet édes vagy savanyú, csípős, általábanzöldségekből vagy gyümölcsökből készítik. Fűszeres étel, az alapja cukorból, hagymából és ecetből áll, ezentúl sót és fűszerek széles skáláját szokták alkalmazni elkészítésekor. Erősen fűszerezik, hidegen vagy melegen fogyasztják, a tisztán zöldségalapú csatnit a legtöbbször nem főzéssel készítik, csak összetörik a hozzátartozó alapanyagokat. (Wikipédia)
Életmódváltás a konyha szekrényben: avagy milyen hozzávalókra lesz szükségem az egészségesebb élethez?
2014. szeptember 9. Zöld Avocado
Úgy érzem kell egy kis kiegészítés a receptekhez, úgy általában. :-) Tartok attól, hogy sokan megijednek majd a hosszú hozzávaló listáktól, vagy az ismeretlen super food-ok neveitől. Mivel ez egy nem hagyományos, húsos, magyar konyha recepteket tartalmazó gasztro blog, ezért az biztos, hogy az elején sok újdonságot fogtok olvasni, és olyan hozzávalókkal fogtok találkozni, ami nincs otthon a konyhátokban, sőt, azt sem tudjátok hol lehet őket beszerezni? ;-) desszert hozzávalók újratöltve Ne futamodjatok meg! Az egészséges ételek nem bonyolultak, csak egy kis életmód váltásra, szemlélet váltásra van hozzájuk szükség! Például mikor legközelebb a kedvenc hiper/szuper marketetekbe mentek vásárolni, nézzetek szét olyan polcokon és részlegeken is, ahol eddig még nem jártatok. Rengeteg érdekes és új étellel fogtok találkozni. Sokan azt hiszik, hogy az a rész a boltban, ahol a gluténmentes, és cukormentes termékek vannak, azok csak a beteg, ételallergiás emberek számára vásárolhatóak. :-) Tévedés! A gluténmentes, vagy cukormentes alapanyagok az egészséges emberek számára is egészségesek! ;-) Bátran vásároljatok cukormentes kekszeket, vagy gluténmentes tésztát a legközelebbi túrós csuszához! Nem kell megvárni, míg tényleg muszáj lesz ilyen termékeket fogyasztani. gesztenye szív Előzzük meg a betegségeket, és ne pedig kezeljük őket! A Világ rengeteg országában (főleg az ázsia országokban) nem az a jellemző, hogy megvárják az emberek, míg betegek lesznek, és aztán betegségek tüneteit gyógyszerekkel kezelik, hanem ellenkezőleg! Már előtte tesznek azért, hogy ne legyenek betegek! Megelőznek, és nem pedig tüneteket kezelnek! A testi betegségek megelőzésének pedig az egyik legfontosabb eszköze, a helyes táplálkozás! Olyan ételek elfogyasztása, amit a szervezetünk könnyedén megemészt, tele van ásványi anyagokkal, vitaminokkal, enzimekkel, hasznos baktériumokkal, könnyen felszívódó zsírokkal, szénhidráttal, és növényi fehérjével. Az ilyen ételektől energia dúsabb, mosolygósabb, könnyedebb életet élhetünk gyógyszerek fogyasztása nélkül, ideális testsúllyal! :-) Nem kell szigorú diétákat követni, vagy magunkat sanyargatni, csak lecserélni a már megszokott alapanyagokat, egészséges, 100%-ban hasznosítható, természetes alapanyagokra a konyhában. :-) diófélék És akkor a teljesség igény nélkül néhány hozzávaló, amivel biztosan találkozni fogsz a receptjeimben. Valószínűleg még nincs a konyha szekrényedben, de érdemes lenne beszerezni őket! ;-) - GMO (gén módosítás) mentes tofu - super food: kendermag, chia mag, goji bogyó, búzafű, - sörélesztő pehely, útifűmaghéj (Psylium Husk) - sós magok: napraforgómag, tökmag, fenyőmag, lenmag, szezámmag - diófélék: dió, brazil dió, pekán dió, mogyoró, kesu dió, mandula - aszalt gyümölcsök - kókusz zsír, extra szűz olíva olaj, szezám olaj - szódabikarbóna - Agave szirup, Demerara cukor, Xilit, kókusz reszelék - teljes kirölésű tönköly liszt, rizs liszt, mandula liszt, kukorica liszt - kókusz tej, rizs tej, mandula tej - rengeteg avokádó, cukkini és lila hagyma - csicseriborsó - gabonák: amaranth, quinoa, hajdina, köles, kuszkusz, bulgur, zab - friss cserepes bazsalikom és petrezselyem - Himalája só, egész fekete bors - lehetőleg organikus körülmények között termesztett zöldségek, gyümölcsök, tojások - stb. Qunioa (gabona) Ráadásul szépen lassan, ahogy átszokunk az olyan ételek fogyasztására, melyek nagy részét meg tudjuk emészteni, tudjuk hasznosítani, azaz "tüzelő anyagként szolgál", és nem pedig csak tömjük magunkba, és raktározzuk, mint a gyors kaják nagy részét; annál inkább észre fogjuk venni, hogy egyre kisebb mennyiség is elég, ahhoz, hogy jól lakjunk. Most pedig azt gondoljátok, hogy egy marék salátával éhesek maradtok, úgyhogy, amiket írok, az baromság. Igen,én is így gondoltam korábban, mikor még a marék saláta csak tányér dísz volt a rántott hús és krumpli mellett. :-) De ma már nem így gondolom, és ma már a testem sem így gondolja! Kezd el! Próbáld ki! Változtass, és beszélgessünk róla egy fél év múlva! ;-) aszalt gyümölcsök, diófélék Van jó pár konyhai gép, ami megkönnyítheti a munkánkat, és segíthet, hogy még természetesebb módon jussunk hozzá az alapanyagjainkhoz. Ezek nagy része még nekem sincs meg, de már rajt van a kívánság listámon! ;-) Ilyen konyhatündér például az aszaló gép, a kenyér sütő gép, a száraztészta készítő és a csíráztató gép. Ezek nélkül is lehet élni, és létezni egy vegetáriánus konyhában, de előbb utóbb érdemes beruházni rájuk. Ami viszont elengedhetetlen már a kezdetektől fogva: mák/kávé daráló, turmix gép, kézi tumix, vagy mindez egyben egy multifunkciós gépben a legjobb. Ez itt nem a reklám helye, de nekem ő a társam minden nap a konyhában, és teljes mértékben meg vagyok elégedve vele, és az ára is lenyűgőzően alacsony. Ez egy Andrew James multifunkciós készülék, ami darál, őröl, darabol, pépet készít, turmixol, gyümölcs levet présel, dzsúzt készít, és mindig minden percben a kezem alá dolgozik. :-) Az amazon-on már 30 euróért (közel 10ezer Ft) hozzá lehet jutni. Szerintem ez nem drága egy ilyen kis mindenttudóért. ;-) Nem túl nagy teljesítményű, de egy átlagos háziasszony konyhájában bőven elég, amire képes. Azt hiszem ennyi, amit így előljáróban érdemes tudni és beszerezni a receptek elkészítéséhez. Örömteli, és egészséges gasztro alkotást kívánok mindenkinek! Táplálkozz, ne csak étkezz! ;-)
Vaníliás Málé – Szilvaszósszal
2014. augusztus 30. Fittanyuka
Erdélyi nyaralásom alatt alkottam ezt a könnyű, gyorsan elkészíthető és autentikus desszertet. Erdélyben hagyományos étel volt és a mai napig fogyasztják a kukoricadarából készített ételeket édesen vagy sósan, köretnek vagy a legismertebb a juhtúrós – rakott puliszka.
A málé a a kukoricadarából készült ételek egy édes változata. Hagyományosan csak megfőzték a darát vízben vagy tejben némi cukorral és egy tepsibe öntötték, amelyből miután kihűlt kockákra szelve könnyen tálalták szilva “katyóval”, vagy lefordítva frissen főzőtt, hígabb szilvalekvárral. A szilvát énis megtartottam, mivel az ősz már a levegőben és szilva is beérett. Egy könnyű, vaníliás réteget “álmodtam” a tetejére. Sütést nem igényel és teljesen gluténmentes
Hozzávalók:
2,5 dl bögre kukoricadara
4-szeres mennyiségű víz
csipet himalaya só
2-3 evőkanál nyírfacukor
2 evőkanál bio margarin
Vanília réteg:
500 ml vaníliás rizstej
1 tasak vaníliás bio pudingpor ( pl: Alnatura )
3 evőkanál nyírfacukor vagy méz
késhegynyi őrölt bourbon vanília
1/2 bio citrom reszelt héja
A vizet felforraljuk és állandó keverés mellett beleszórjuk a darát és addig főzzük ameddig besűrűsödik. Fontos, hogy ne legyen nagyon híg. Belekeverjük a nyírfacukrot és egy tetszőleges tepsibe kb. 20X30-as beleöntjük, hagyjuk picit hűlni.
Szilvaszósz:
500 g édes, érett kékszilva
1-2 dl víz
késhegynyi fahéj
1/2 citrom leve
A kimagozott, felezett szilvát a vízzel lassú tűzön addig főzzük ameddig kissé szétfő, majdnem lekvár állagú lesz, majd kevés citromlevet keverünk hozzá.
A vizet felforraljuk és állandó keverés mellett beleszórjuk a darát és addig főzzük ameddig besűrűsödik. Fontos, hogy ne legyen nagyon híg. Belekeverjük a nyírfacukrot és egy tetszőleges tepsibe kb. 20X30-as beleöntjük, hagyjuk picit hűlni.
Elkészítjük a réteget:
A vaníliás tejben elkeverjük hidgen a pudingport, édesítőt és felforraljuk állandó keverés mellett, majd hozzáadjuk a margarint a citrom héját, vaníliát és félre tesszük hűlni. Amikor már nem tűzforró rásímitjuk a kukoricaréteg tetejére. Én hűtőbe helyeztem mikor már nem volt forró és 2 óra alatt szeletelhető állapotban volt. A kihűlt szósszal tálaljuk!
Zserbókrémmel töltött szilva
2014. augusztus 23. Éltető ételek
Újabb finom csemege, így szilvaszezonban. Egyszerű elkészíteni,igazi vendégváró falat. Hozzávalók: - szilva - 10 dkg dió - 10 dkg aszalt barack - citrom olaj - fahéj - díszítésre: hajdinacsíra Elkészítése: - A szilvákat vágjuk ketté, és szedjük ki belőle a magokat. Ide lesz töltve a krém.A dióz áztassuk be, majd daráljuk morzsásra. Az aszalt sárgabarackot turmixoljuk össze, majd keverjük el a dióval. Ízesítsük fahéjjal és a citrom olajjal.Töltsük meg a szilvát a krémmel, majd szórjuk meg egy kevés hajdinacsírával.
Őszbe hajló cukkini "pappardelle"
2014. augusztus 16. Zöld múzsa
A mai pannonhalmi kirándulásunkra nem vittünk pulcsit. Már-már úgy nézett ki, a program második részéről "összefagytunk" jelszóval el kell hagynunk a terepet. Erőt vettünk magunkon és tekintetünket az égre emelve szuggeráltuk a napot: ..."süss ki nap, süss ki nap, Isten napocskája"... épp itt az ideje, nyár van, augusztus, de nem hallgatott ránk. Mikor a gyerek ruhája csurom vizes lett ( nem esőtől, csak bemászott a tavirózsák közé ) végképp indulni kellett hazafelé. Most beszéljünk továbbra is az időjárásról angolosan, vagy térjek inkább a tárgyra? Az is épp olyan kényes és ellentmondó, mint amilyen az időjárás. Itt már elindítottam a gondolat folyamot arról, hogy nyers étkezés vagy nem nyers? Azt gondoltam ki, hogy nem leszek magammal erőszakos, megkeresem azt a kényes egyensúlyt, ami az egészség és az élvezeti érték között feszül bennem, csakis bennem, ki másban? Veletek pedig okulásként megosztom, semmiképen nem követési céllal, inkább arra buzdítva, találjátok meg ami nektek a legeslegjobb. A böjt után elhatároztam, hogy kevesebb szénhidrátot eszem és a lisztek változatosságára is nagy hangsúlyt fektetek. Felénk azonban száraz hajdina tésztától nem roskadoznak a polcok... és egyéb alternatív társaiból sem dúskálunk. Győr egy kispolgári város, éppen most olvastam a legjobb éttermeinek rangsorát és az első helyen egy natrium glutamátos ízeiről és gigászi mennyiségeiről hírhedt, hagyományos ízvilágú ( barátnőm tapasztalata alapján írom ezeket, nem kajálok ilyen helyeken... ) étterem az első a toplistán. Szóval Győrt az ízforradalom MÉG nem érte utol, ezért is próbálkozunk itt a lehetetlennel az érzékenyebb barátok bevonásával ;-) Amíg megjön a hajdina tészta városunkba ( vagy nekiállok házi tésztát is gyártani ), addig gondoltam beérem egy őszbe hajló cukkini "pappardellével ". És mivel a cukkinit késsel fésülöm, a spagetti helyett a másfél centi széles csíkozás mellett döntöttem ( ez sem volt piskóta )... max. egy személy részére vállalok belőle rendelést ;-) De megérte. Sőőőőőt. Úgy gondoltam ezt azért nem volna annyira gusztusos nyersen enni, már csak azért sem, mert a cukkini nem éppen a legzamatosabb zöldféle. Egy kis rozmaringos-fokhagymás olívaolajos kenés és száraz serpenyőben pár perc pirítás a tízes skálán a kettesről a nyolcasra tolta élvezeti értékét a "szélesmetéltnek". Hadd mondjam el mentségemre, hogy a cukkini halálán kívül a tányéron minden élő volt... a pesztó ( pár perce szedtem hozzá a petrezselymet a kertből ), a szőlő, a dió... már csak egy pohár bor hiányzott, de az nagyon, a teljesség érzethez! :-) Őszbe hajló cukkini "pappardelle": - kisebb cukkini ( nagyon kicsi, vagy egy közepes fele hosszában elvágva ) - kisebb ágacska friss rozmaring - 1 marék dió ( vagy több? ) - giga csokor petrezselyem - 5-6 levél zsálya - 2-3 gerezd fokhagyma - 1/2 dl extra szűz olívaolaj + 1-2 ek. a kenéshez - só ízlés szerint - frissen reszelt parmezán ( vegánoknak elhagyható ) - 1 kisebb fürt csemege szőlő --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A cukkinit hosszában félbe vágjuk és a belsejét kikaparjuk. A héja maradjon, mert a hirtelen sütésnél szükséges, hogy rajta legyen, enélkül a szélesmetéltünk szana-széjjel szakad. Éles késsel hosszában vágjuk csíkokra a cukkinit és egy ecset segítségével kenjük be őket rozmaringos-fokhagymás olívaolajjal. Azt ajánlom, hogy ízesített fűszerolajokat mindig érlejünk a hűtőszekrénybe, az ételek ízvilágát ezekkel nagyban emelhetjük, az ételkészítés idejét pedig egyben lerövidíthetjük, ha csak a hűtőbe kell egy fűszerolajért benyúlni :-) A pesztót ( Jamie O.-nél láttam ) óriás méretű vágódeszkán készítsük el éles kés segítségével, amennyiben nincs kőmozsarunk. A deszkán először vágjuk apróra a megmosott petrezselymet és a zsálya leveleket, majd nyomjunk rá ízlés szerint pár gerezd fokhagymát, a késes aprítóba elődarált diót és a parmezán sajtot. Locsoljuk meg olívaolajjal kissé visszafogottabban, mint ahogy Jamie O. teszi és a késsel mindaddig aprítsuk az összetevőket, amíg krémes állagú pesztót nem kapunk. Ezután szedjük fel a masszát kés segítségével egy kisebb tálba. A serpenyőnket szárazon forrósítsuk fel és a cukkini csíkok egyik és másik oldalát hirtelen pirítsuk meg, majd szedjük ki őket egy tányérra és rendezzük el gusztusosan őket, mintha tészta csíkok lennének. Morzsoljuk rá a pesztót, diszítsük dióval és szőlő szemekkel. Bort ne felejtsünk hozzá venni... nem kell sok, de egy deci kötelező. Hunyjuk be a szemünket és érezzük a mediterrán ősz langyos szelét. Jó étvágyat!
Őszibarackos pite + Nyereményjáték
2014. augusztus 12. Zizi kalandjai
Már régóta vágytam egy olyan pitére, ami tele van gyümölccsel és az alján és tetején is van tészta… akár flancosan, olyan keresztbe font tésztacsíkokkal borítva, de a sima egyszerű tészta bevonat is megteszi… gondoltam. Végül nem extráztuk, csak egy sima borítást kapott a süti, de isteni finom lett. Szaftos, sűrű, szirupos, édes barackok vékony tészta között megsütve. Ezt tálaláskor megfejeltük néhány gombóc vanília fagyival… hát mit mondjak… régen ettem már isteni finom házi sütit, de ez megérte a fáradozást!
Sok-sok fotó készült a pite készítésekor, mert egy barátomnak fotóztunk mérő cupokat “munka” közben. Ezek nem akármilyen mérő cupok: szép pirosak, egymásba helyezhetők, könnyen tisztíthatók, felakaszthatók, ráadásul még össze is csukhatók, így nagyon kis helyen is elférnek és könnyű magunkkal vinnünk például egy nyaralásra (én is viszem magammal a Balatonra ), ha esetleg sütnénk, főznénk a vakáció alatt is. Ezekből a fotókból láthattok néhányat a bejegyzésben, ha pedig nyerni szeretnétek magatoknak egy négy darabos mérő cup szettet, akkor ne habozzatok játszani a bejegyzés végén.
(A mérő cupok ellenére a recept hozzávalói grammban vannak megadva, a fotók a cupok használatban való szemléltetését segítik. A megadott tészta mennyiség egy kb. 22 cm-es és egy 18 cm-es kerek pite formára elegendő.)
Őszibarackos pite
(Recept: Jul’s Kitchen)
Hozzávalók a tésztához:
- 225 g simaliszt
- 150 g zabliszt
- 240 g hideg vaj, felkockázva
- 150 ml jéghideg víz
- 1 teáskanál só
Hozzávalók a töltelékhez:
- 1000-1500 g őszibarack vagy nektarin
- 100 g nádcukor + 2 evőkanál a szóráshoz
- 4 evőkanál liszt
- 1 db citrom kifacsart leve
- 1 vaníliarúd kikapart magjai
- fahéj
- csipet só
- citromfű (opcionális)
- vanília fagylalt (opcionális)
Egy tálban keverjük össze a liszteket a sóval, majd adjuk hozzá a vaj kockákat és minél gyorsabban morzsoljuk el a tésztával. Lassan adagoljuk hozzá a vizet lépésről lépésre és gyúrjuk össze ruganyos tésztává. Formázzunk belőle labdát, csomagoljuk folpackba és tegyük hűtőbe legalább egy órára.
Közben készítsük el a tölteléket. Mossuk meg a barackot/nektarint, magozzuk ki és vágjuk fel kockákra. Tegyük a felkockázott barackot egy tálba, szórjuk meg a nádcukorral, a liszttel, majd adjuk hozzá a citromlevet, a vaníliát, a fahéjat és a sót. Jól keverjük össze és tegyük félre.
Vegyük ki a hűtőből a tésztát és vágjuk négy részre. Amíg eggyel dolgozunk, a többit tegyük vissza a hűtőbe. Lisztezett deszkán nyújtsuk ki kb. fél miliméter vastagra, majd helyezzük az egyik kivajazott, kilisztezett formába, villával szurkáljuk meg (hogy sülés közben ne púposodjon fel). Kanalazzuk bele a barack felét, majd óvatosan tegyük rá a másik kinyújtott tésztát. A feleslegesen lelógó tészta darabokat vágjuk le és egyengessük el a szélét villával. A tetejére késsel vágjunk vékony nyílásokat, szórjuk meg egy evőkanál nádcukorral, majd tegyük a mélyhűtőbe 10 percre pihenni. A maradék tésztával, gyümölccsel ismételjük meg a folyamatot még egyszer.
Melegítsük elő a sütőt 220 fokra és süssük a pitét 10 percig. Utána vegyük le a hőfokot 190-re és süssük további 20-25 percig, amíg a pite teteje aranybarnára pirul és a gyümölcs szirupos leve kibugyog(hat) egy kicsit a formából.
Várjuk meg teljesen, amíg kihűl a pite és csak utána vágjuk fel. Tálaljuk citromfűvel, vanília fagyival.
*****
NYEREMÉNYJÁTÉK!
Nyeremény : három darab négy darabos cup készlet három szerencsés nyertesnek!
A feladat csak annyi, hogy írjátok meg kommentben (ide a bejegyzés alá), hogy melyik a kedvenc receptetek a blogomról. Ha extra pontokért is játszani szeretnétek, akkor töltsétek ki az alábbi formula minden pontját! Vagyis a számok (+4, +4, +4, +10) melletti lefelé mutató nyilakkal nyissátok meg az ablakokat és hajtsátok végre az apró feladatokat.
a Rafflecopter giveaway
Szabályok : 2014. augusztus 17-ig lehet játszani. Eredményhirdetés 2014. augusztus 18-án. A nyerteseket emailben fogom értesíteni, majd a nevük kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyertesek a nyereményt személyesen vehetik át vagy magyarországi címre postázom.
Táplálj helyesen édesanyám! (5. rész)
2014. augusztus 5. Zizi kalandjai
Előtte / Utána
Az a bizonyos csokipuding, aminek az utolsó falatjáért harcolt anya és fia, és ami az első szülinapi torta krémje is volt
A legutolsó bejegyzés óta elég sok idő eltelt… fejemben a sok-sok információ, igyekszem részletesen leírni nektek. Többen jeleztétek, hogy egy heti menüre is kíváncsiak lennétek, hát, akkor egy ilyet is leírok nektek. Még jó, hogy születése óta (!!!) írom, hogy mikor mit evett Ádi, szóval dokumentálva van az étkezés, így a heti menü megosztása sem akadály!
Májusban végre megújult a természet, ami a piacok kínálatán is látszódott, így egyre több újdonságot tudott kipróbálni Ádi. Nagy sikert aratott minden gyümölcs, amit evett: eper, málna, ribizli, szeder, cseresznye, meggy, szilva, őszibarack, sárgabarack, sárgadinnye. Talán a görögdinnyéért nem rajong annyira, de azt is megeszi. A legnagyobb kedvenc egyértelműen a meggy és az áfonya. Nem tud belőlük eleget enni… Áfonyából képes akár 200 grammot is benyomni egyszerre. Képzelhetitek, hogy 200 gramm áfonya után milyen színű lesz a végtermék… hát, lila!
A zöldség választékból szinte mindent kipróbáltunk, ami szóba jöhetett: spárga, zöldborsó, zöldbab, tök, cukkini, padlizsán, paradicsom (ez gyümölcs!), paprika, kukorica, káposzta, uborka, olívabogyó, zeller, karalábé, karfiol, brokkoli, avokádó (ez gyümölcs!). A spenót, mángold, petrezselyem, sárgarépa továbbra is szerepel az étlapon és alkalmanként most már burgonya is kerül a tányérra. Az egyedüli, ami nem nagyon nyerte el a tetszését, az a sóska volt, de hát ez egy eléggé megosztó zöldség.
Kipróbáltuk a zöld turmixot is. I. csinált egy fantasztikusat: mángold, banán, alma, kevés citromlé, víz, rizstej összekeverve… az arányokat ne kérdezzétek, de tényleg nagyon finom volt, ezért is aratott sikert Ádinál. Második alkalommal én csináltam, ha jól emlékszem, nem volt itthon alma, így az nem került bele és nem is lett olyan ízletes, Ádinak sem ízlett annyira, de nem adjuk fel! Kineveztük apát zöld turmix specialistának, így ezért az italért és más smoothie-ért ő a felelős. Készített már málna rizstej smoothie-t (turmixolás, majd magok leszűrése), Ádi ezt is itta nagyon!
Gyümölcsökön és zöldségeken kívül Ádi eszik tésztát (többnyire durum- vagy tönkölylisztből készültet), kölest, barnarizst, jázminrizst, kukoricadarát, rozs-vagy teljeskiörlésű tönkölylisztből készült kenyeret (lehetőleg élesztőmenteset), zabpelyhet, rizspelyhet, tönkölydarát, lencsét, csicseriborsót, sörélesztő pelyhet (B12 vitamin pótlásra), vegán sajtot (nem szójaalapú, nagyon-nagyon finom, az egész család imádja!). Mandulatejet- és rizstejet (cukormentes) smoothie-k készítéséhez használok, valamint a reggeli kásához. Külön magukban nem szokta inni őket, de biztosan ki fogjuk próbálni, de most nyáron jobbnak látom frissítő gyümölcsleveket és vizet adni szomjoltásra. Rágcsált már diót és egy kis kesudiót.
Többen kérdeztétek, hogy mivel pótoljuk az állati fehérjét. Különösebben nem görcsölök rá erre a témára, de néhány dolgot érdemes szem előtt tartani vegán táplálkozás esetén. Már ebben a cikkben is leírtam, vagyis idéztem, hogy “Az ember az emésztés során a fehérjéket aminosavakra bontja le, ezekből építi fel a saját fehérjéit. Nem az elfogyasztott fehérjét építi be tehát, hanem az aminosavakat. Ezért minden alapot nélkülöz az a kijelentés, miszerint az állati fehérje azért jobb, mint a növényi, mert közelebb van szerkezetében az emberihez. A másik alaptalan tévhit, hogy a növények nem teljes értékű fehérjét tartalmaznak, ezért rosszabb minőségűek. Ez a mítosz az esszenciális aminosavakra vezethető vissza. Nyolc aminosavról van szó, amelyeket a szervezet nem tud előállítani, ezért mindenképpen kívülről kell őket a szervezetbe vinni. A természet bölcs, minden élőlény ugyanazokból az aminosavakból épül fel, így a növényekben és az állatokban egyaránt megtalálhatóak az ember számára esszenciális aminosavak. Igaz, az állati fehérjék mind a nyolc aminosavat tartalmazzák, a növények pedig általában egyszerre nem az összeset. Azt nevezi a természettudomány teljes értékű fehérjének, amely az összes, az adott élőlény számára esszenciális aminosavval rendelkezik. A növények közül ilyen a kelbimbó, a sárgarépa, a kukorica, a karfiol, az uborka, a tök, a burgonya, a zöldborsó, az összes dióféle, a szezám- és napraforgómag, valamint a paradicsom fehérjéi. Nem szükséges azonban minden étkezés alkalmával teljes értékű fehérjét fogyasztani, de még naponta sem. A szervezet ugyanis “képes bármilyen aminosavhoz hozzájutni a saját tartalékából, ha az egy adott étkezésből hiányzik is.” – Dr. E. S. Nasset” (Forrás: Napfényes Étterem)
Tehát a fent nevezett 8-10 növényből szezon alapján igyekszem minél többet adni Ádinak. Ezenkívül fontos az ételek párosítása (ez a komplettálás) is. Például a gabonafélék és hüvelyesek együttes fogyasztásával teljesértékű fehérjéhez jutunk (pl: bab-zab fasírt, zöldborsós rizottó). Még többet a komplettálásról és az ételek párosításáról itt olvashattok.
Nem csak bűvölte a spenótot, hanem meg is ette
Mindent mértékkel fogyasztunk és a hangsúly a harmónián van. Ádi nagyon jó étvágyú kisfiú, öröm nézni, ahogyan eszik. Egyenesen megkívánja az ember az ételt, olyan jóízűen falatozik, nyugodtan, kényelmesen. Jól fejlődik, egészséges, zsurmó, mozgékony, igazán jól táplált baba. Továbbra is igyekszem tartani a vegán étrendet számára, azonban tudom, hogy bizonyos szituációkban nehéz kivitelezni, hogy teljesen kizárjuk a tojást vagy tejtermékeket. Ha így lesz, nem fogok belőle problémát csinálni, ha alkalmanként eszik egy-két olyan dolgot, amelyekben ezek megtalálhatók. A nagy kérdés, amit mindig megkapok, hogy ha Ádi kér húst, akkor adok-e majd neki. A válaszom természetesen igen, hagyni fogom, hogy kipróbálja, de valószínűleg a nagyi fogja elkészíteni neki az ételt.
Tökfőzelék készítésekor egyszer csak elcsent egy darab meghámozott tököt az asztalról és nekiesett… a tapasztalás a legfontosabb!
Amit még szintén nem evett és érdemes megemlíteni, az a cukor. Ezt még semmilyen formában nem evett, de még mézet, juhar- vagy agavé- vagy rizsszirupot sem adtam neki és ahogy ezt a környezetemben tapasztalom, igen jó döntésnek bizonyult. A cukor teljesen megváltoztatja az ember ízérzékelését és egy alma már nem fog olyan édesnek tűnni, ha rendszeres “cukorfogyasztókká” váltunk. Ezt is igyekszem elhúzni, ameddig lehet, aztán majd mértékkel adni neki kókuszvirág cukrot, nádcukrot, juharszirupot, természetesen többnyire sütikbe belesütve.
És akkor lássunk egy heti menüt (követem a szezonalitást, de ez most több hét menüjéből lett összemixelve, ezért fordul elő benne az eper és az őszibarack is egyszerre)…
A reggeli kásák rizs- vagy mandulatejjel készülnek, adok hozzá csipet fahéjat, egy teáskanál mandulavajat és gyümölccsel tálalom. Tízóraira többnyire egyféle gyümölcsöt eszik, de előfordul, hogy főzés közben adok neki egy darab répát is, hogy elrágcsálja. Az ebéd szinte mindig főtt étel és az egyszerűségre törekszem, hogy minél gyorsabban legyen kész. Uzsonnára többféle gyümölcsöt eszik, persze nem egyszerre, hanem az ebéd és a vacsora között akár kétféle gyümölcsöt is eszik, meg lehet, hogy még kölesgolyót is rágcsál. A vacsora az esetek többségében hideg, kenyér valamivel megkenve, zöldségekkel tálalva.
1. nap
Reggeli: banános palacsinta
Tízórai: áfonya
Ebéd: tökfőzelék vegán sajttal
Uzsonna: alma, málna, kölesgolyó
Vacsora: vegazsíros kenyér, paradicsom, avokádó
2. nap
Reggeli: tönkölykása almával
Tízórai: eper
Ebéd: cukkinis lecsó barnarizzsel
Uzsonna: cukor- és élesztőmentes szilvás rétes (biopiacról)
Vacsora: vegazsíros kenyér, paradicsom, paprika, avokádó, vegán sajt
3. nap
Reggeli: zabpehely kása banánnal
Tízórai: nektarin
Ebéd: brokkoli pestós tészta (sörélesztő pehely a tetejére szórva)
Uzsonna: áfonya, kölesgolyó
Vacsora: humuszos kenyér, paradicsom, olívabogyó, avokádó, vegán sajt
4. nap
Reggeli: rizspehely kása őszibarackkal
Tízórai: áfonya
Ebéd: zöldségleves teljeskiörlésű vegán betűtésztával
Uzsonna: sárgabarack, málna
Vacsora: vegazsíros kenyér, paradicsom, brokkoli csíra, avokádó, vegán sajt
5. nap
Reggeli: tönkölykása banánnal
Tízórai: őszibarack
Ebéd: tökfőzelék bab-zab fasírttal
Uzsonna: sárgabarack, áfonya, kölesgolyó
Vacsora: lencsepástétomos kenyér, paradicsom, avokádó, vegán sajt
6. nap
Reggeli: tönkölykása őszibarackkal
Tízórai: vegán cukormentes szilvalekváros palacsinta (biopiacon)
Ebéd: lecsó polentával
Uzsonna: őszibarack, kölesgolyó
Vacsora: szezámmagpástétomos kenyér, paradicsom, paprika, avokádó
7. nap
Reggeli: rizspehely kása banánnal
Tízórai: málnás rizstejes smoothie
Ebéd: borsófőzelék karfiol-quinoa fasírttal
Uzsonna: őszibarack, kölesgolyó
Vacsora: vegazsíros kenyér, olívabogyó, paradicsom, avokádó
*****
Ha kérdésetek van, tippetek, ötletetek, esetleg egy tuti baba receptetek, írjátok meg kommentben! A leírtak a saját tapasztalataim (és tájékoztató jellegűek!) és a mások által leírt, általam elfogadott nézeteket tükrözik. Kérjünk tanácsot, segítséget másoktól, szakemberektől, olvassunk utána a hozzátáplálás/baba étkeztetés témájának, aztán hallgassunk az anyai megérzésünkre is, figyeljük meg, hogy mi ízlik a babának, vállaljuk fel a döntésünk felelősségét és cselekedjünk saját belátásunk szerint.
Majmos előke, tálka, tányér és kanál: {Monkie}.
Táplálj helyesen édesanyám! (1. rész)
Táplálj helyesen édesanyám! (2. rész)
Táplálj helyesen édesanyám! (3. rész)
Táplálj helyesen édesanyám! (4. rész)
7 éves lett a blog!:)
Rápillantottam a naptárra, és most szembesültem vele, hogy hopsz, elfelejtettem egy szülinapot, mégpedig a Vegagyerek blog szülinapját, és ráadásul a 7.-et!:) Nyaralás közben... :)Utoljára egy évvel ezelőtt írtam arról, és igazából olyan sok változásról ahhoz képest nem is nagyon tudok beszámolni.:) Illetve kisebb-nagyobb változások biztosan voltak...:) Pl.: - a fiam elkezdte az iskolát, és az első sulis évében nagyon rosszul "teljesítettünk" egészség tekintetében... :( Amennyire már jók voltak az előző évek az allergiái (tej-, tojás- és a sok-sok pollen) tekintetében, és szinte alig hiányzott az oviból, itt az iskolában közel 1,5 hónapot volt beteg a 10 hónapból... :( Az év elejének úgy indultunk neki, hogy az ebédre marad a diétás ebéd neki, viszont szerette volna már nagyon kipróbálni a többiek reggelijét és uzsonnáit is. A tej és joghurt kivételével ebbe belementem, az allergológus is rábólintott nagyjából, de nagyon rövid időn belül kiderült, hogy mennyire nem jó neki továbbra sem (meg valójában senkinek sem, de ez más tészta...).... A homeopátiát immáron 9. éve kitartóan folytatjuk, és el kellett kezdenünk egy ún. 'alapozó terápiát' is a gyerepszichológus javaslatára, hogy csökkentsük az iskolai magatartás-problémákból adódó konfliktusok hányadát... :( Á. maradt húsevő, gyümölcsöt immáron 6. éve továbbra sem eszik sajnos, néha csak turmixokban, zöldséget pedig szintúgy nem... :/ - a lányom ovit váltott, ahol annak ellenére, hogy magánovi, az étkezés nem volt a topon sajnos... Az előtte viszonylag változatosan étkező gyerekem néhány hónap után beállt a teljesen egyféle ízvilágú és nagyon egysíkú ételekre... Az étkeztető nem tudott gyakorlatilag tej-és tojásmentes ételeket készíteni, főzelék gyak. nem volt, maradt a hús, krumpli, tészta. A gyerek nem kicsit utálta meg a krumplit és a rizst... Azóta volt több próbálkozás, ősztől is újabb szállító lesz, bizakodjunk...! E. pedig a húst sokszor továbbra is visszautasítja, nagyon szereti a gyümölcsöket, de a zöldségekkel már hadilábon állunk... Amit korábban megevett, pl. nyersen, már azt sem eszi meg... :( - idén tavasszal megint megszerveztem 'A 30 napos Vegán Kihívás' programot a Facebookon, amihez már több, mint 1000 résztvevő csatlakozott! Egyedül kezdtem a kezdeményezést, de az az egy hónap ezekben a méretekben most már hatalmas energiákat és rengeteg időt igényelt a koordináláshoz... Olyannyira, hogy azóta leginkább abban lelem az örömöm, ha nem fotózom le az ételeim, hanem csak készítem és eszem... :DDD Ez a blog Kihívás utáni aktivitásán is látszik...:))) 2014-re nem is tervezek több Vegán Kihívást, talán majd jövőre.... talán...:) - A Vegán Kihívás után nagy örömömre aktív maradt a hozzá létrehozott zárt Facebook csoport is, már közel 1000 taggal, és létesült egy külön zárt Facebook csoport a Vegán Anyukák és Kismamák számára is. Ha támogatásra van szükségetek, vagy kérdéseitek vannak, nyugodtan jelentkezzetek a csoportba! És lett már szerkesztőtárs segítségem is Zsanett személyében ezeken az oldalakon, amiért ezúton is nagyon hálás vagyok!! - felújítottam a Vegán Karácsony blogot sok-sok ízletes és ínyenc vegán vendéglátó recepttel. A blog már saját domain nevet is kapott, és nagyon sikeres lett a karácsonyi időszakban.:) - most nyáron pedig Zsanettel közösen elindítottuk a Vegán Fagyi blogot stílusosan.:) - az év pedig egyik talán legjelentősebb örömforrása az ételek terén még, hogy a 8 éves fiam immáron lassan két éve lelkes kis-szakácsként működik a konyhában:) Leginkább sütit szeret sütni, de készített már vega sajtos gnocchit (a gnocchit is ő gyúrta hozzá!), és aranygaluskát is. Amióta pedig olvasni is tud, már tényleg csak néhány kiegészítő instrukcióra van szüksége.:) Legutóbb pl. ezt a rizstejszínhabos csokis piskótát készítette.:) Nagyon büszke vagyok rá!:) - az 5 éves lányom pedig lelkesen fotózza az ételeket, bármit :D, ez pl. az egyik legutóbbi fotója, egy étteremben készítve:) No, ennyit az elmúlt évről tömören, és hát akkor boldog blogszülinapot minden kedves olvasónknak ezzel a 654. bejegyzéssel! Fogyasszátok jóízűen ezt a virtuális barackos-szilvás pitét!:) Köszönjük, hogy ilyen kitartóan velünk tartotok, ígérem, lassan új receptet is hozok!:)
Cukkíni tál
A folyamatos esőzések miatt későn -de még épp időben- vettem észre, hogy beérett néhány cukkíni :) Ha lejjebb görgettek, láthatjátok a mai termést ;) Helyiek, indul a kerti csere-bere Szandaváralján, hozzám jöhettek tökért, és cukkíniért ? ? ? Hozzávalók: 1 közepes cukkíni Golyócskákhoz: 1 csésze áztatott szotyi 1 csésze áztatott tökmag 2 kisebb répa 1 […]
Mandulasajtos cukkíni tekercsek
2014. július 14. Gitta nyersétel blogja
Micsoda színek! Cukkini tekercsek (a zöldségek mellett látszik a krémes mandulasajt) A nyár színei, piros, sárga, zöld, fehér... Nagyon egyszerű, ki lehet próbálni, nem fogtok csalódni :) Recept: Mandulasajt: kb 10 dkg mandula 1 evőkanál sörélesztő pehely 1 gerezd fokhagyma 1 kávéskanál só víz A mandulát a megfelelő előkészítés után (beáztatjuk, lehúzzuk a héját, majd megszárítjuk, vagy eleve blansírozott mandulát használunk) késes aprítógépbe tesszük és nem túl finomra aprítjuk. Hozzátesszük a sót, fokhagymát és az élesztőt, és még keverjük egy kicsit. A gépet nem kapcsoljuk ki, hanem menet közben 1-2 evőkanál vizet teszünk hozzá, hogy már épp nedves legyen és összeálljon, de még ne legyen folyós. Kenhető, sűrű massza lesz. Cukkini tekercsek 1 közepes cukkini 1-1 sárga, zöld és piros színű paprika karalábé újhagyma (de lehet beletenni bármilyen más zöldséget, amit szeretsz, retek, uborka, avokádó, stb... ) A zöldségeket vékony, hosszú csíkokra felvágjuk. A cukkínit uborkagyalun hosszában csíkokra vágjuk, kettőt teszünk egymás mellé egy kevés átfedéssel. Egy evőkanál mandula sajtot szétterítünk az alsó részén, majd ráteszünk egy-egy szelet zöldséget, majd feltekerjük. Balzsamecetes paradicsom 8-10 szem datolya paradicsom 2 evőkanál balzsamecet 1 kis marék friss bazsalikom A paradicsomokat felvágjuk, meglocsoljuk balzsamecettel, és megszórjuk az összevágott friss bazsalikom levéllel. Együtt a cukkini tekercsekkel nagyon finom :)
Zabszelet házilag
2014. július 7. Mindennapi ételeink
Nagyon finom csemege, a fittnok.hu oldalon leltem rá, még régebben. Egy kicsit alakítottam rajta. Hozzávalók: 1 csésze zabpehely 1 csésze barna rizsliszt 2 ek. kókuszzsír 2 ek. méz xilit, ízlés szerint aszalt sárgabarack - ízlés szerint, felkockázva 1 ek. lenmagpehely Elkészítés: A barnarizst malmon megdaráljuk, a lenmagot kávédarálón. Majd a hozzávalókat egy tálba tesszük és összekeverjük. Rudakat formálunk a kezünkkel, és sütőpapírra lapítjuk őket, majd alacsonyabb hőfokon sütjük-szárítjuk.
Kölesfasírt barna rizzsel és gombaszósszal
A múlt héten, mikor egyik nap a férj itthon volt, és még hajat is mostam... Igen, vannak csöppnyi örömök az életben. :) Nagyon hamar sikerült összedobnom számunkra egy finom ebédet, amit még Ábel is élvezettel tömött befelé nagy villával. Mert hogy odakészítettem a kis desszerteset, had gyakoroljon, de neki az enyém kellett. Így a végén én ettem a desszertessel, Ő meg hadakozott a naggyal. (Értsd, nem szurkálja magát, csak próbálkozik a tányéron.) Elég ügyes már, de olykor túl nagy erővel akarja felszúrni rá az ételt, majd a tányér törik ketté, az étel az tuti, így nincs a villán. Ellenben egy része a padlón. (Az az én részem.) Akkor aztán, ha megunja, és még éhes, kézzel benyom egy falatot, majd újra próbálkozik. Nagyon cuki tud lenni, és örömmel is tudom nézni addig, amíg bolondozásba nem fordul, és a végén hangyaetetéssé fajul. Olyankor jöhet a porszívó, és mire elhallgat, lecsendesednek mindkettőnkben az indulatok. Hozzávalók: A fasírthoz: (1 tepsinyi adag) 1/2 bögre köles 10-15 dkg olajos mag (nekem most tökmag és napraforgó keveréke) 1 pici lilahagyma 1 tk vegamix 1 kk só fűszerek (bazsalikom, borsikafű, petrezselyemzöld) tk zsemlemorzsa a forgatáshoz kókuszzsír a sütéshez A kölest 2 bögre vízzel, a vegamix-szel és a sóval megfőzzük 20 perc alatt. Az olajos magokat durvára daráljuk (nálam most a diódaráló volt az eszköz), a lila hagymát felaprítjuk, és a fűszerekkel együtt a kéz melegre hűlt köleshez keverjük. Alaposan átgyúrjuk. Vizes kézzel nagyobb diónyi gombócokat formázunk, amit aztán kisujjnnyi vastagra lapítunk, és zsemlemorzsába forgatunk. Kókuszzsírral kikent zsírpapírral kibélelt tepsibe igazgatjuk, és 25-30 perc alatt megsütjük őket. Félidőben megforgatjuk a fasírtokat. A gombaszószhoz: 1/2 kg gomba 1 kis doboz rizstejszín 1 kis fej vöröshagyma 1 csokor petrezselyemzöld 1 ek tk liszt 1 ek olivaolaj 1 tk vegamix 1 kk só A gombát megpucoljuk, felszeleteljük. A vöröshagymát felaprítjuk, kevés vízen megpároljuk, hozzáadjuk az olajat, a gombát, majd a felaprított petrezselyem zöldet, a vegamixet, és a sót. Megvárjuk, míg a gomba leve elfő, majd belekavarjuk a lisztet, azután pedig a rizstejszínt. Pár perc főzés után el is készül. Körethez: 1 bögre barnarizs 2,5 bögre víz 1 tk vegamix oliva olaj 1 kk só A rizst szárazon pirítjuk kicsit, majd hozzáadjuk a lista többi összetevőjét is, és 45-50 percig főzzük. Fotó: mutty.hu Friss vegyes salátával az igazi.
Vanília – Málna Pohárkrém
Nyár ízei számomra a málna, sárga és görögdinnye, áfonya… A legfinomabb finomságok is ezekkel a gyümölcsökkel készíthetőek. Itt leginkább a málnára, áfonyára és a többi pirosgyümölcsre gondolok. A málna – vaníliával való társítással egy korábbi olaszországi nyaralás alkalmával “találkoztam”. Igazi olasz vanília fagylalt volt, forró málna öntettel:)! Ezeket az ízeket próbáltam visszahozni ezzel a reformosabb és alakbarát: tej,-tojás,-cukor és gluténmentes finomsággal.
Nyár és meleg lévén, hidegen tálaljuk.
Hozzávalók: /4-5 fő részére /
1 l vaníliás vagy natúr rizstej,
200 ml kókusztejszín
100 g xilit vagy eritrit
1/3 kávéskanál őrölt bourbon vanília
1/2 citrom reszelt héja
4 evőkanál kukoricakeményítő
1 evőkanál bio margarin ( selymesebb lesz tőle a krém)
A hideg tejben csomómentesen elkeverjük a keményítőt, hozzáadjuk az édesítést, vaníliát és a reszelt citromhéjat, majd állandó keverés mellett felforraluk, amíg besűrűsödik. Majd hozzákeverjük a bio margarint és hagyjuk picit hűlni, amíg elkészül a málna öntet.
Málna Öntet:
200-300 g friss vagy fagyasztott málna
50 g xilit vagy eritrit
1/2 citrom leve
1-1,5 dl víz
1 evőkanál útifűmaghéj őrlemény
A málnát a kevés vízzel, xilittel, citromlével éppen csak “meglobbantjuk” és hozzáadjuk az útifűmaghéj őrleményt, amely most lékötőként fog működni.
Poharakba rétegezzük először a vanília pudingot, majd a málna öntetett, újra a vanília és a tetejére málna. Kókusztejszínnel meglocsoljuk a tetejüket és friss málnával, pattogtatott amaranttal díszitjük. Hűtőben lehűtjük, majd tálaljuk.
A mennyország kapujában: Whole Foods Market – London
2014. június 22. Zizi kalandjai
A Whole Foods Market-ról már elég régóta tudok, főleg amerikai blogokat böngészve jutott el hozzám a híre. Az USA-n és Kanadán kívül Angliában van egyedül Európában üzletük (pontosan 9 db, ebből 7 db Londonban). Az út előtt elterveztem, hogy legalább az egyikbe feltétlen el szeretnék menni és ki is szúrtam, hogy a szállásunk és a konferencia helyszíne közelében van egy üzletük. Bíztam benne, hogy egy ilyen kaliberű üzletben biztosan fogunk Ádinak találni jó minőségű vegán ételeket.
Először I. ment el Ádival a Clapham Junction közelében lévő Whole Foods-ba, ahol az üzleten kívül kis kávézó, étkezde is üzemel. A frissen készített zöldség- és gyümölcsleveik Ádi nagy kedvencei lettek. Kiderült, hogy a gyerekeknek mindig jár ingyen gyümölcs, lehetett választani zöldalma, banán és narancs közül (ez mindegyik üzletben működik). Természetesen minden bio, fair trade vagy helyi termelésből származik; fel vannak tüntetve a termékeken, hogy melyek felelnek meg a vegán vagy a gluténmentes, stb. diétának.
Egyik nap a szállásadónk javasolta, hogy menjünk el a Whole Foods legnagyobb üzletébe (amely egyben a világ legnagyobb Whole Foods üzlete!!!), amely a Kensington High Street-en található. Mondta, hogy hegyekben állnak a bio zöldségek, gyümölcsök és meg fogok őrülni a látványtól, mert ez egy valóságos “food porn” hely! Hát igaza lett… úgy tobzódtam, mint egy ötéves kisgyerek a csokoládéboltban. Nem bírtam betelni a látvánnyal… majdnem fel kellett locsolni, mert az ájulás kerülgetett. Nekem egy ilyen hely, tényleg a mennyországot jelenti.
Vigyázat! Fotókban nagyon gazdag bejegyzés következik!
Három emeletes; természetesen van mozgólépcső, lift, így babakocsival is könnyen tudunk közlekedni mindhárom szint között (a legfelső szinten vannak a mellékhelyiségek, pelenkázó). A földszinten található a pékáru, sajtok, húsok, kekszek, savanyúságok, friss saláta bár, friss készétel bár – bármilyen ebédet/vacsorát össze tudsz magadnak gyorsan rakni, akár nyerset, akár vegánt, akár húsosat szeretnél, vagy éppen friss kókuszvizet szeretnél inni, ezenkívül van friss juice bár és kávézó. Hatalmas konyha működhet a háttérben, ahol főzhetnek, süthetnek folyamatosan, hogy a vevőknek MINDEN igénye ki legyen elégítve. Ezenkívül a sajt részleg közelébe tették a borokat (+ egyéb alkohol, italok), és egy kis borbárt is.
Az “alagsorban” található a friss zöldség, gyümölcs részleg, tojás, tejtermékek, a világ összes magja, gabonája, fűszere, olaja megvásárolható itt előre kiadagolva vagy általunk bedobozolva, ahogyan szeretnénk. A legmenőbb, hogy van egy hatalmas robotgépük, amelyikbe berakhatom az általam kiválasztott magot (pisztácia, kesudió, mandula, stb.) és néhány perc alatt elkészíti nekem a magból a vajat. Sőt, ha jól emlékszem, még lisztet is lehet készíteni, darálni, vagyis, ha friss mandulalisztre van szükségünk, akkor azt helyben megcsinálhatjuk. Persze vannak édességek, nasik, konyhai eszközök, bio kozmetikai termékek (van lehetőség kozmetikai kezelésre, masszázsra, manikűrre!!!), gyerek részleg (ruhák, természetes anyagokból készült játékok, stb.), könyvek (roskadásig vegetáriánus, vegán szakácskönyvekkel).
Az első emelet pedig az éttermeké: pizza, tészta, mexikói, japán konyha, salátabár, stb. Igazából itt csak gyorsan körbementünk, de nem is néztük meg tüzetesen, mert mi a piknikezést választottuk, vagyis a földszinten vettünk mindenféle finomságot, amelyet aztán a közelben lévő Kensington Gardens (plusz Kensington Palace) hatalmas parkjában (ez már a Hyde Park egy része) piknikezve fogyasztottunk el.
Ha Londonban jártok, ne hagyjátok ki a Whole Foods Market-ot! Életre szóló élmény lesz, azt garantálom! Már tervezem a következő visszatérést!
Whole Foods Market – Kensington
63-97 Kensington High Street
The Barkers Building
London
W8 5SE
http://www.wholefoodsmarket.com/stores/kensington
Nyitvatartás:
Hétfőtől Szombatig 8am – 10pm (éttermek 30 perccel az üzlet zárása előtt zárnak)
Vasárnap fölszinti rész 11am – 6pm, alagsor 12pm – 6pm, éttermek 10am – 5:30pm
Pirosgyümölcsös-kókuszos krémleves
2014. június 21. Éltető ételek
Egy újabb nyers krémleves. Ilyenkor nyáron van igazából ezeknek a nyers gyümölcsleveseknek az időszaka. Gyümölcsből ilyenkor nincs hiány, bátran variálhatók az ízek. A mai levesbe meggy, cseresznye és málna került. Hozzávalók: - 2 csésze cseresznye - 1 csésze meggy - 1 csésze málna - 5 dkg kókuszreszelék - vanília, fahéj, csipet só - kb. 3 dl víz Elkészítés: - A magozott cseresznyét, meggyet és a málna felét a vízzel és a fűszerekkel turmixoljuk össze. - A kókuszreszeléket kávédarálón őrüljük meg, majd ezt a kókuszlisztet tegyük a leveshez. Ezzel is turmixoljuk össze. - Díszítsük málnával.
Kókuszos-csokis mini tortácska
2014. június 19. Éltető ételek
Szeretek ilyen kis tortácskákat készíteni, előnye, hogy nem kell szeletelni. Ez pont egy adag, és elég is ennyi egyszerre. A datolyás csokikrém más torták krémje is lehet, nagyon finom. Hozzávalók: 1.réteg: - 20 dkg áztatott mandula (a héját húzzuk le) - 10 dkg áztatott mazsola - vanília - csipet só Daráljuk meg a mandulát és botmixerezzük a mazsolát. Vigyázzunk, hogy ne legyen lágy a tészta. Amennyiben lágyra sikerült, adjunk hozzá egy kis kókuszreszeléket. 2.réteg: - 15 dkg áztatott datolya - 1/2 avokádó - 2-3 evőkanál kakaópor - 2-3 evőkanál olvasztott kakaóvaj Turmixoljunk. NEM kell hozzá édesítő, a datolya önmagában édes. 3.réteg: - 10 dkg kókuszreszelék - 1/2 banán - kókuszrém - pár csepp narancsolaj A kókuszreszeléket kávédarálón megdaráltam, hogy az olaj egy kissé kicsapódjon. Így krémesebb lesz. Keverjünk hozzá egy kis kókuszkrémet és narancsolajat. Így állítottam össze: Mivel nekem nincs nagy pogácsaszaggatóm, találtam 2 dles műanyag poharat. Kb. félbe vágtam, ezt tettem a tányérra. Belenyomkodtam kiskanállal az első réteget, és így tovább. És kész is. Laktató, egy adag biztosan elég még egy felnőttnek is.
Rizspelyhes, mogyorós egybesült zöldségfasírt
2014. június 14. Mindennapi ételeink
Ismét fasírtrecept, nagyon könnyen elkészül és finom is. Hozzávalók: 20 dkg rizspehely 10 dkg teljes őrlésű kenyérmorzsa 10 dkg pirított földimogyoró 2 közepe sárgarépa 3 ek. olaj 2 ek. sörélesztőpehely 1 fej vöröshagyma 4-5 gerezd fokhagyma 1 csokor petrezselyem, ízlés szerint: himalaya só, bio levespor és ételízesítő, lestyán, köménymag, rozmaring Elkészítés: A rizspelyhet kevés levesporos forró vízbe beáztatjuk (épp csak ellepje), eközben a hagymát meghámozzuk, felaprítjuk és 1 ek. olaj és ugyanannyi víz keverékén megpároljuk. A mogyorót zsiradék nélküli tepsiben megpirítjuk és összeturmixoljuk. Hozzáadjuk a megázott rizspehelyhez, és ezt a masszát gazdagítjuk a nyersen lereszelt sárgarépával, a megpárolódott hagymával, és ízesítjük a fűszerekkel, fokhagymával. Zsemlemorzsával, sörélesztőpehellyel gazdagítjuk. Szükség esetén darált lenmagot adhatunk hozzá (ha szét akarna esni). Egy tepsit kiolajozunk, beletesszük a masszát, a tetejét is meglocsoljuk olajjal és 180 fokon kb. 30 perc alatt kisütjük.
Falafel (vegán)
2014. június 7. Mindennapi ételeink
Az egyik legfinomabb és legelterjedtebb vega fasírt receptjét hoztam el. Nálunk mindig nagy sikere van :-) Hozzávalók: 1 bögre csicseriborsó 1 fej vöröshagyma 1/2 csokor koriander v. petrezselyemzöld 6-7 gerezd fokhagyma 2 ek. őrölt római kömény 1 tk. kardamom 1 ek. csicseriborsóliszt / finomliszt 1 tk. szódabikarbóna -- 3-4 ek. olívaolaj Elkészítés: A csicseriborsót áztassuk be egy éjszakára. Másnap 10 percig főzzük, majd szűrjük le, és tegyük késes aprítógépbe. Adjuk hozzá a felaprított hagymát, zöldfűszert, széttört fokhagymát, csicseriborsólisztet (kávédarálón őröljük meg a csicseriborsót), vagy finomlisztet és a szódabikarbónát. Egy tepsit olajjal kenjünk ki, formázzuk bele a falafel golyókat és 180 fokon egyszer megforgatva süssük ki, kb. 20-25 perc alatt.
Csokis-epres torta (cukormentes, nyers)
Hosszú félig meddig külső kényszer-szünet (a technika sorozatban felbukkanó csínjai) után egy "költeménnyel" jelentkezem. A torta szintén megrendelésre készült. Mondhatni, hozzáadott cukrot nem tartalmaz. Sem nyírfa-, sem iparilag előállított gyümölcs-, sem kókuszvirág cukrot, sem mézet. Tulajdonképpen nyers kategóriába tehető, bár a zabpehely készítési eljárás miatt kicsit mégis tétovázva írom le, hogy nyers. Vitaminbank szerint: "A gabonapelyheket gőzöléssel és hengerek közötti lapítással állítják elő, legtöbbször a teljes gabonaszemből, ezért az egész gabonaszem összes tápanyagait tartalmazzák. Biológiai értékük jelentős. A zabot, az árpát, a hajdinát, és a kölest hántolják pelyhesítés előtt, a búza és a rozs azonban héjasan pelyhesíthető." Nyers vagy sem a képen szereplő gyönyörűség, meg kell hagyni, nem csak kinézetre kívánatos. Viszont előnye, hogy tömény édesség, így nem nagyon lehet sokat enni belőle. Másik előnye, hogy gyorsan kész. Arról nem beszélve, hogy jönnek a meleg nyári napok, amikor a sütőt nem szívesen kapcsoljuk be, akár más gyümölccsel díszítve is elkészíthetjük, ajándékba, hétvégi desszertnek, vendégváró falatnak.
A torta-alap receptje:
Hozzávalók:
1/2 kg darált zabpehely
15-20 dkg kókuszreszelék
víz
3 érett banán
Elkészítés:
A zabpelyhet és az enyhén megpirított kókuszreszeléket egy tálban összekeverjük, villával szétnyomkodott banánt keverünk hozzá, és annyi vizet öntünk rá, hogy az egészből egy nagy gömböcöt, egy golyót tudjunk gyúrni. Frissen tartó fóliával egy nagyobb tortaformát kibélelünk (a fólia nagyobb legyen, mint a forma, a magasabb peremét is érje) és a zabpelyhes alapot beleformázzuk. Jól belenyomkodjuk. Az alábbi csokikrémet elkenjük rajta, majd ötletünk szerint dekoráljuk. Ahogy a képen is látható, eper került a tetejére.
A csokikrém receptje:
Hozzávalók:
- 2 db érett nagy avokádó
- 2-3 dkg karobpor (mivel megrendelésre készült, kakaót használtam - abból több kell -, bár a karob egészségesebb)
- 5 dkg kókuszolaj
- 12-14 dkg datolya, meleg vízben áztatva legalább fél óráig
- 1 csipet tengeri só
Elkészítés:
Vegyük elő a turmixgépet (vagy egy erős aprítógépet) és a fentieket mindet, ebben a sorrendben tegyük bele. Indítsuk el, és hamarosan látni fogjuk hogy milyen fantasztikus krémet kapunk végeredménynek. Olyan krémet, mint a csokitorták csokikrémje. A kész krémet egyszerűen elkenjük a zabpehelyből készült tésztán, ennek a tetejére jöhetnek az eperszemek. Hűtőben tároljuk tálalásig. Tálalás előtt a fóliával kiemeljük a formából, lehúzzuk alóla a fóliát, az oldalát reszelt (előtte megmosott) narancshéjjal szórjuk meg. Egy szép tálcára téve tálalhatjuk is. Nagyon kiadós torta olyan értelemben, hogy nem sokat bír az ember belőle enni még akkor sem, ha édességfüggő.
"Csokis" gabonagolyó házilag
2014. május 8. Mindennapi ételeink
Punkaa adta az ötletet, gyorsan ki is kellett próbálnom. Hozzávalók: 3/4 csésze finomliszt 1/4 csésze karobpor 1/2 csésze darált kesudió / dió 2 ek. méz / agavé szirup 4 ek. natúr szójajoghurt Elkészítés: Összekeverjük a száraz alapanyagokat, majd hozzáadjuk a mézet, és a szójajoghurtot és tésztát gyúrunk belőle. 2-3 órára hűtőbe tesszük, majd kis golyócskákat formálunk belőlük és előmelegített sütőben 170 fokon 10-15 perc alatt kisütjük. Növényi tejjel és gyümölcsökkel fogyaszthatjuk reggelente :-)
Karalábékockák bazsalikom-mártással
Mostanában vágyom az új ízekre, ezért ez a recept szintén Gitta könyvéből való :) Hozzávalók: 1 kisebb fej karalábé 1 marék mazsola 1 marék áztatott dió 1 dl forrásvíz 1 csipet só 1 kk olaszos fűszerkeverék (bio) 1 kis csokornyi bazsalikomlevél 1 gerezd fokhagyma 1 tk citromlé A karalábét kockákra vágtam, meglocsoltam a citromlével, majd […]
Spárga-nudli
Isteni nasit csináltam vacsorára ;) Hozzávalók: 4 szál spárga 1 ek darált dió 1 kk kókuszvirág-cukor A spárgát megmossuk, meghámozzuk, és nudli nagyságúra vágjuk. Meghintjük a darált dióval és a cukorral, és máis ehetjük ;) Jó étvágyat!!! A spárga élettani hatása Növényünk rendkívül egészséges, kalóriaszegény, aki fogyókúrázik, bátran fogyaszthatja. 10 deka spárga kb. 15 kalóriát […]
Mákos köleskása reszelt almával 12+
A mák miatt 12 hónapos kor fölött szólnak az ajánlások, bár a dr. Kerekes Judit féle babatáplálási kézikönyv már 8-10 hónapos kor körül javasolja megpróbálni az olajos magvakat. Általában a kását vízben főzöm meg, mivel mindketten azt reggelizünk, így igen nehéz meghatározni az 1 adagos mennyiségeket is, de kb. 5 dkg kölest gondolok két adagra elégnek egy kis ember számára. Újabban elkezdtük a mélyhűtő tartalmát elhasználgatni, így anyatejjel hígítom fel neki a kását. Ha nincs, valamilyen növényi, vagy babatejjel egészíthetjük ki, vagy pedig hozzáadhatunk darált mandulát, vagy diót. Ha a babus szereti az ínyenc dolgokat, egy kis biocitrom héjat is reszelhetünk a fővő kölesbe, az a mákhoz nagyon illik. Egyébként nagyon finom, magam is azt reggeliztem, csak nem reszeltem olyan finomra az almát. Hozzávalók: Mini adag 5 dkg köles 15 ml víz 10 ml anyatej 1 púpos ek darált mák pici citromhéj 1 tk méz 1 csipet vaníliapor 1 db alma A kölest a vízzel, citromhéjjal és vaníliával 15-20 percig főzzük, míg elfő a leve. Ilyenkor érdemes összeturmixolni, sokkal finomabb az íze is. Mikor már kicsit hűlt, az anyatejet belekeverjük, hozzáadjuk a mézet és a darált mákot is. Az alma héját levágjuk, lereszeljük, és a kásához keverjük. Felnőtt adag 1 személyre kb. 1/2 bögre köles 1 bögre víz 1 bögre szójatej 1 ek gyümölcscukor / sztívia 3 ek darált mák citromhéj vaníliapor 1 csipet só 2 db alma A kölest a vízben a vaníliaporral, citromhéjjal, sóval addig főzzük, míg elfő a leve. Akkor beleöntjük a szójatejet, és összességében kb. 20 percig főzzük, míg a szemek teljesen megdagadnak. Ha finom állagúra szeretnénk, turmixoljuk. Ezalatt az almát nagy lyukú reszelőn lereszeljük. A végén belekeverjük a gyümölcscukrot, majd ha kicsit hűlt, a darált mákot és a lereszelt almát is.
Maradékfőzelék
2014. április 9. Vegasztrománia
Mostanában nagyon kívánom a főzelékeket. A gluténmentes pizza forgatásából maradt maradékokkal kezdenem kellett valamit és a múltkori kelkáposzta főzeléken, valamint Feri fotóin, főzelék-fókuszán felbuzdulva tegnapelőtt nekiláttam főzeléket főzni. Még Koppenhágában szerettem meg a cr?me fraîche-t, amit sokszor megkívánok itthon is. Emiatt viszont most nem mentem el külön vásárolni, így tejföl és tejszín keverékével helyettesítettem. A tetejére ültetett Chili&Vanilia-féle buggyantott tojással tökéletes párost alkottak, de el tudom képzelni sárgarépagolyókkal, vagy vadabb napokon diótorossal is.
Maradékfőzelék buggyantott tojással
Hozzávalók: (5-6 adag)
1 ek felaprított újfokhagyma 1 kis fej karfiol rózsáira szedve 1 kis cukkini negyed-karikákra vágva 1 ugyanakkora zsenge tök negyed-karikákra vágva 2 sárgarépa negyed-karikákra vágva néhány karika hegyes erős paprika 1/2 csomag medvehagyma csíkokra vágva 300-400 ml zöldségalaplé 1 kis pohár tejföl 100 ml zsíros tejszín 100 g mandulaliszt (ledarált mandula) só fehér bors 1-2 kk garam masala 1/2-1 citrom leve 2 ek olívaolaj személyenként 1 tanyasi tojás
Egy lábosban felhevítettem az olívaolajat, majd rádobtam az újfokhagymát, pár perc múlva pedig a sárgarépát. Megkevertem, majd pár perc múlva hozzáadtam a karfiolt és a paprikát. 3-4 múlva hozzáadtam a cukkinit és a tököt, majd hozzáöntöttem a zöldségalaplevet, sóztam, fűszereztem, levettem a lángot és fedő alatt szinte készre pároltam. Hozzákevertem a medvehagymát. Kb a zöldségek 2/3-át kiszedtem. Egy kis tálban kézi habverővel összekevertem a tejfölt, a tejszínt és a mandulalisztet, majd hőkiegyenlítéssel (1 merőkanálnyi forró lével összekeverve) hozzáadtam a főzelék alaphoz. A lábosban maradtakat leturmixoltam, és hozzáadtam a kiszedett zöldségeket. Buggyantott tojással tálaltam.
Diós-növényi sajtos fasírtgolyók fekete szezámmaggal
2014. április 4. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 10 dkg dió 2 graham zsemle 4-5 gerezd fokhagyma 1 nagy fej vöröshagyma 2 ek. lenmagpehely + 2 ek. víz 2 ek. fekete szezámmag 10 dkg Violife natúr növényi sajt kevés víz 4 tk. bio ételízesítő himalaya só - ízlés szerint 2 tk. majoranna 2 tk. pirospaprika olívaolaj Elkészítés: A zsemléket beáztatjuk, majd egy tálba kinyomkodjuk. A vöröshagymát meghámozzuk, felkockázzuk és 2 ek. olaj és ugyanannyi víz keverékén megpároljuk. Ehhez adjuk hozzá a megdarált diót, a szétnyomott fokhagymát, a majorannát, sót, ételízesítőt és pirospaprikát. Ezt hozzákeverjük a kinyomkodott kenyerekhez. Beleszórjuk a fekete szezámmagot, a vízbe áztatott lenmagpelyhet, a kockákra vágott növényi sajtot, majd alaposan összedolgozzuk, majd fasírtokat formálunk és olajjal kikent tepsiben 180 fokon 30 perc alatt kisütjük. A fekete szezámmagról: A fekete szezámmag (Sesamum indicum L) hasonló az ismertebb fehér szezámmaghoz. A fekete szezámmag és a barna (arany) szezámmag nem hántolt, míg a fehér színű szezámmag hántolt. A világosabb színű szezámmagot inkább Nyugat és Közel Keleten használják, míg a fekete szezámmag a távol keleten népszerűbb. A fekete és a fehér szezámmag együtt is használhatók az ételek vonzó színfoltjaként. A szezámmag gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban, valamint számos előnyös egészségügyi hatásuk van. A fekete szezámmag kb. 60%-kal több kálciumot tartalmaz, mint a hántolt (fehér) szezámmag. A szezámmag származási helye valószínűleg India. A híres ,,Szezám tárulj mondás, onnan származik, mikor a megérett szezámmag szétpattan. Afrikában a szezámmagot ,,benne-nek hívják és egyaránt használják magára a magra és a belőle készült olajra is. A szezámmag több ezer éve létezik, sőt mondják azt is, hogy amikor az istenek a világot teremtették szezám bort ittak. A fekete szezámmagnak ízletesebb és erősebb aromája van, mint a fehér vagy barna szezámmagnak.. A pirított fekete szezámmagban felszabadulnak az értékes anyagok, valamint az íze is jellegzeteseb. Olajtartalma magas 40%-60% között van. A belőle készült olajnak jellegzetes íze van, gazdag antioxidánsokban, ami által hosszabb az eltarthatósági ideje. A magok is hosszú ideig eltarthatók és tovább ellenállnak az avasodásnak. Magas a fehérjetartalmuk is 35%-50% között van.
Mákos metélt
Ez az isteni édesség a második fogásom volt ;) Mindenkinek csak ajánlani tudom ? Elkészítési idő: 5 perc Hozzávalók személyenként: 1 csicóka 2 ek darált mák, 1 tk kókuszvirágcukor néhány darab aszalt gyümölcslap (ami leesik a palacsinta széléből, sütikből, azokat a darabokat szórtam bele. Ez most alma-füge aszalvány volt ;) A csicsókát folyó víz alatt […]
Édes burgonya főzelék 7+
A csepeli piacon a szokásos kofánál mindig van édeskömény, és sokszor édesburgonya is. Egy kicsit talán drágább a többinél, de nagyrészt a családja által termelt áruval teli a pultja, a zöldségek szépek, frissek, egészségesek. Nincs az, hogy megveszem az uborkát, és két nap múlva már fonnyadt, vagy nyálkás az egész. Hát ezért szeretek nála vásárolni. Egyébként is, ha a piacra megyek, nem a nagybani külföldi árukészletet akarom felvásárolni, hanem jófajta zöldségeket. (Hamar ki lehet ám az ilyesmit szagolni - persze könnyebb annak, aki saját maga is foglalkozott ilyesmivel - de egy egy jó kérdés, és máris kibújt a szög a zsákból. Amikor arról kérdezi az ember, hogy lesz-e abból a fajta tökből, ami a múltkor volt, mert az nagyon finom... és az a válasz, hogy az attól függ, hogy most ebben az időben eldobálja-e a virágait, vagy "megkötnek"... ésatöbbi, akkor nem kell agyalni többet rajta. Vérbeli kofa sokat tud beszélni arról, hogy mi újság a fóliájukban, a földön, mit vert el a jégeső. No, de az édesburgonyára visszatérve, ma Ábelnek azt készítettem, reménykedve, hogy azt szívesen eszi. Friss kis gumó volt. (Méretével egyenes arányban nő annak az esélye, hogy esetleg fás lesz.) Egyszer sütöttem, azt nagyon szerette. Ezt is megette, de koránt sem annyira lelkesen, mint a sült változatot. Hozzávalók: 6+ 1 kis édesburgonya / batáta 1 ek zabliszt 1 tk petrezselyemzöld 1 kk olivaolaj 12+ só fokhagymasó vöröshagyma só 1 tk mandula vagy kesudió őrölve Ha már nagyobb a baba, meghinthető pici sóval, fokhagymasóval, vöröshagymasóval. Ilyen sókat a drága fűszertartónkkal kaptam, de bioboltokban kapható egyébként. Eleinte azt hittem, hülyeség, de finoman megszórni néha dolgokat nagyon jó, ha csak leheletnyi íz hiányzik, vagy a melegszendvicsre fűszerezés... Az édesburgonyát meghámozzuk, megmossuk, és apró kockákra vágjuk. Kevés olivaolajon megfuttatjuk, majd felengedjük kevés vízzel. 1 éves babának már mehetnek bele a fűszerek is ilyenkor, illetve egy tk darált mandula, vagy kesudió is a sűrítéshez.. Megszórjuk aprított petrezselyem zöldjével, és rövid ideig főzzük. Nagyon hamar megpuhul. Akkor a tetejére szórjuk a zablisztet, gyorsan belekeverjük, rövid ideig még főzzük.
Zöldbab főzelék 10+
Ábel néha az anyja fia is. Szereti a zöldbabot. Újabban nagyon. Már amennyire lehet ezt mondani, mivel kevésbé vonzódik a zöldségfélékhez és a sós ételekhez. Kivéve a sült krumpilt, és a sajtos melegszendvicset. Mondjuk azt, hogy normál adagot hajlandó belőle enni. (Egyébként ki mondja meg ezeknek a kis molyfingoknak (by békési Mama), hogy a sajtos melegszendvics finom? És a sült krumpli olyas valami, ami után csurgó nyállal kell ácsingózni, és tűzforrón is hajlandónak lenni benyomni?) Mindig változik az ízlése. Volt időszak, amikor addig ette a kenyeret, amíg kapta. Most pár falat után "megsózza" vele a földet, ha már nem kell. Egy darabig annyi gesztenyét evett, amennyit csak elé raktam. Most a sós perec, a ropi, az aszalt körte és társai a favoritok. De a reggeli gyümölcsös kásák is midig jöhetnek. Visszakanyarodva a zöldbabra. Van már vagy 5 féle recept a blogon, a La Défense-s csicsókás zöldbabtól a palóc változatig, de Ábel miatt egy újabbal gazdagodott a recepttár. A hagymát kihagytam (még mindig érzékeny pocakú), viszont kapor mehet bele bőven, mert azt a fiatalúr szívesen fogyasztja, egészséges fűszer is, és mindig teszek bele krumplit, mert azzal jó sűríteni a papit. Hozzávalók: 1/2 kg sárgahüvelyű zöldbab 2 szem burgonya 1 csokor kapor 1 szál babérlevél 1 tk só 3 ek liszt 1 nagy marék kesudió / 1 dl szójatej (12+) / 2 ek tejföl 1 ujjnyi gabonakolbász (kihagyható) A zöldbabot annyi vízzel feltesszük, hogy épp ellepje (a zöldbabból is van bababarát nagyrédei, nem csak a borsóból, ha nem lenne hazai, vagy bio) a sóval, aprított kaporral és babérlevéllel. Ízesítésnek mehet bele egy darab gabonakolbász is, de el is hagyható. Amikor már puhul a bab, hozzáadjuk a felkockázott burgonyát, és együtt főzzük. A kesudiót finomra turmixoljuk kevés vízzel, majd hozzáadjuk a lisztet és 1-2 pohár vizet, és jól elkevertetjük a géppel. (Ha szójatejjel készítem, azt csak simán elkeverem a liszttel, majd megy a levesbe.) A szószt, mielőtt teljesen megfőne az egész kevergetés mellett hozzáadjuk a leveshez, és bő 10 percet főzzük, hogy összeérjenek az ízek. A picúrnak ha nagyon pépes párti, turmixgéppel összedaráltatjuk az egészet. Ha nem, simán elnyammoghatja a puhára főtt zöldségeket 1 kis villával való rásegítés után. Candidások az első 2 hónapban a burgonyát mellőzzék.
Datolyakaramellás kesuszelet
Ez a süti kérem teljes áttörés! Az évek óta gyümölcsöt nem fogyasztó fiam csak úgy kapkodta a tányérról (mondjuk nem kötöttem az orrára, mi van benne...:DDD). Isteni finom valóban! Bárkivel kóstoltattam, teljesen oda volt érte! Nagyon egyszerű elkészíteni, és mivel csak egy-két szeletkével is eltelhet az ember, ezért a megmaradt szeleteket másnap uzsonnára is fogyaszthatod. Akár 5-6 napig is eláll hűtőben, és a készítés másnapján még finomabb!:) Datolyakaramellás kesuszelet Elkészítési idő: kb. 30 perc + 30 perc hűtés Hozzávalók (25 kis kockához): A kesualaphoz 200 g kesudió 1/2 tk. őrölt vanília 1 csipet só 30 g agave, vagy rizsszirup A datolyakaramellhez 220 g datolya magozva (a Kalifa zacskós datolyája tartósító és édesítés nélküli!) 1 tk. őrölt vanília 1 csipet só A csokimázhoz 30 g kakaóvaj (nálam kókuszolaj) 20 g fehér mandulakrém 1/4 tk. őrölt vanília 8 ka kakaó, vagy karob 20 g agave, vagy rizsszirup 1/2 csipet só A tetejére puffasztott amaránt, vagy rizs díszítésnek Az alaphoz ledaráljuk a kesudiót, vagy erős aprítógépben finomra aprítjuk a vaníliával és a sóval. Beletesszük egy tálba, elkeverjük a sziruppal és összegyúrjuk kézzel. A datolyakaramellhez a datolyát összepürésítjük egy aprítógépben, esetleg 2-3 ek. vizet hozzáadva, hogy krémesebb legyen. A mázhoz vízgőz fölött felolvasztjuk a kakaóvajat/ kókuszolajat. Egy tálban összekeverjük a mandulakrémet, a vaníliát, a kakaót, a szirupot és a sót. Hozzáadjuk a felolvasztott kókuszolajat. és egy kézi habverővel az egészet jól elkeverjük. Egy sütőpaírral bélelt tepsire öntjük az alap-masszát, ráteszünk egy másik sütőpapírt és sodrófával kb. 0,5 cm vastagra nyújtjuk. Kézzel szögletesre formázzuk az alapot, levesszük a felső sütőpapírt, arra rátesszük a datolyakaramellt és leöntjük a csokimázzal. Díszítjük puffasztott amaránttal, vagy puffasztott rizzsel és 30 percre betesszük a fagyasztóba, vagy 45 percre a hűtőbe. 3 x 3 cm-es kockákra vágjuk. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Youth
Vegán karobos somlói
2014. március 11. Mindennapi ételeink
Ismét egy édesség. Egyik nagy kedvencünk. Hozzávalók: Diós piskótához: 20 dkg finomliszt 20 dkg teljes őrlésű liszt 20 dkg barna cukor 10 dkg darált dió 1 ek, foszfátmentes sütőpor 1/2 l növényi tej 10 ek. 4 szűz olaj mix 1 citrom héja A pudinghoz: 1 l növényi tej 2 csomag vaníliás pudingpor 3 - 4 ek. karobpor 10 ek. barna cukor -- 20 dkg darált dió Elkészítés: A piskóta száraz hozzávalóit összekeverjük, majd hozzáadjuk a nedveseket. 10-15 percig hagyjuk állni, majd olajjal megkent, liszttel megszórt tepsibe téve 170 fokon 35 perc alatt kisütjük. A pudingot a hagyományos módon készítjük el: 1 dl kivételével felforraljuk a tejet, hozzáadjuk a cukrot, a karobport és az 1 dl tejben kikevert pudingport hozzáadjuk. Összefőzzük. A piskótát felszeleteljük, majd rétegezve lerakjuk: piskóta, karobszósz, darált dió, majd ismét piskóta, karobszósz és darált dió.
Palacsinta Torta: Tej,-tojás,-cukormentes
Mindenki kedvence a palacsinta. Simán, feltekerve, csőben sütve, rakva, tortának…
Ez a recept fúzionálja az összes édes palacsinta receptem, ajánlom desszertként:
Palacsinta tésztát többfélét elkészíthetünk, de én most egy alap receptet írok le, amelyből 10-12 darab palacsinta lesz, éppen elegendő egy torta elkészítéséhez.
Hozzávalók:
500 g világos tönköly liszt
késhegynyi szódabikarbóna
1 l víz
kókusz olaj a sütéshez
Az összetevőket összekeverjük és a palacsintákat egy tapadásmentes edényben egyenként kisütjük.
Töltelékek:
1. Citromos ” túrókrém” tejmentes, cukormentes: Elkészítése: Katt!
2. Diókrém: Hozzávalók:
100 g darált dió
50 g darált xilit
1/2 citrom leve
3 evőkanál kókusz tejszín
1 evőkanál sárgabarack lekvár
Az alapanyagokat összekeverjük, lassú tűzön forrásig kissé megfőzzük, állandó kevergetés mellett.
3. Mákkrém: Hozzávalók:
100 g darált mák
50 g darált xilit
1 evőkanál sárgabarack lekvár
1/2 bio citrom reszelt héja
Az összetevőket összekeverjük és lassú tűzön forrásig, kevergetve kissé megfőzzük.
4. Sárgabarack lekvár xilittel
Étcsoki bevonat:
Magas kakaótartalmú kakaópor 4-5 evőkanál
1 evőkanál porrá darált xilit
4 evőkanál kókusz olaj
Vízgőz felett az összetevőket összekeverjük.
Egy 32 cm-es tortaformában elkezdjük lerakni a palacsinta tortát. A rétegeket tetszőleges sorrendben megkenjük a krémekkel és addig folytatjuk amíg a hozzávalók elfogynak. A tetejét bevonjuk a csokival és egy éjszakára vagy 4-5 óra hosszára a hűtőbe tesszük. Majd lekapcsoljuk a torta pántot és tálalhatjuk a tortát. A tetejét még a bevonás után megszórtam darált mogyoróval.
Jó étvágyat:)!
Mákos hajdinasült szilvasziruppal
2014. március 2. Mindennapi ételeink
Reggeli csemege :-) Hozzávalók: 40 dkg hajdina 3 l növényi tej 1 citrom héja vaníliapor v. vaníliás cukor kb. 10 dkg xilit 1 csipet himalaya só -- 10 dkg mák 1-2 ek. kókuszzsír szilvalekvár +szilvaszirup Elkészítés: A hajdina ilyen jellegű megfőzését Nagy Zsuzsától tanultam. Vele írtuk a négy vegán szakácskönyvet. A3 liter növényi tejet egy csipet sóva felforraljuk, majd a felével leforrázzuk a hajdinát, és lefedve hagyjuk állni 10 percig. Utána leszűrjük, és a maradék forrásban lévő tejbe öntjük. Addig főzzük, amíg a szemek teljesen kinyílnak és a tej is elfő. Ekkor adjuk hozzá a citromhéjat és a vaníliát. Közben daráljuk meg a mákot és a cukrot, keverjük össze. Adjuk hozzá a hajdinához. Kevés kókuszzsírral vagy olajjal kenjünk ki egy tepsit, majd simítsuk bele a hajdinát. Kenjük meg szilvalekvárral és locsoljunk rá szilva szirupot. 180 fokon kb. 20 perc alatt süssük készre.
Almavacsora
Befejeztem a böjtöt, ez volt a záró Hozzávalók: 1 alma 1 ek darált dió 1 pici csurgatott bio datolyaszirup Az elkészítés sem bonyolultabb ;)Lereszeljük az almát, és egy szép kis kupacba rendezzük a tányérkán. Megdaráljuk a diót, majd szórunk rá a kicsit, majd meglocsoltam a pici sziruppal, csak a színhatás kedvéért Tehettek hozzá áztatott diót, […]
Szezámmagos szendvicskrém
Eredetileg hamis tepertőkrém a neve, de az ottani vitákat megelőzve szezámmagos szendvicskrémre kereszteltem. Egy nagyon egyszerű és finom krémet képzeljetek el, ami ásványi anyagokban és telítetlen zsírsavakban gazdag. A kókuszsír ugyan nem, de kis mennyiség szükséges bele. Ráadásul szoptatósok figyelem! :) Nincs benne hagymaféle, se káposzta, se gomba, se hüvelyes... A recept egy az egyben Vegalife Gyöngyié, az utóbbi időben sokszor készült a konyhánkban, és mindenkinek a kedvence lett, azért is reklámozom. Hozzávalók: 140 g szezámmag 80 g lenmag 1-2 ek olivaolaj 1-2 ek nem hidrogénezett kókuszzsír 1 tk pirospaprika 1 tk őrölt köménymag só 70 g szezámmagot finoman megpirítunk, nagyon kell vele vigyázni, mert hamar megég és akkor kesernyés lesz az íze. Mikor lehűlt, a többi maggal együtt finomra daráljuk kávédarálón. Majd hozzáadjuk a pirospaprikát, köménymagot és a sót is. A végén belekeverjük az olajat és a kókuszzsírt is.
Zserbós palacsinta-tortácskák (vegán)
Zserbó is, palacsinta is, tortácska is. Szeretem a zserbót, az igazi, házi zserbót, de a palacsintát is. S hát mit tagadjam, a tortákat pedig végképp. Az pedig külön öröm, ha a torta egészséges.
Ennek a palacsintának az a különlegessége, hogy a tésztáját tepsiben (~20x30) sütöttem meg. 3 palacsinta "lapot" készítettem. Ez lett az alapja a zserbónak, majd az összeállított sütit szikkadás után a pohárral kiszaggattam.
A recept:
Hozzávalók:
- 15 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 25-30 dkg fehér liszt
- ~ 9-10 dl víz
- 1 csipet só
- 8 dkg lenmag (őrölve)
- 8-10 dkg zabpehely (őrölve)
Töltelék:
- baracklekvár
- dió
- nyírfacukor/nádcukor/gyümölcscukor, stb
Máz:
- karobpor vagy kakópor
- nyírfacukor/nádcukor/gyümölcscukor, stb
- 1-2 ek kókusz zsír
- 1-2 ek víz vagy növényi tej
Elkészítés:
A palacsinta száraz hozzávalóit összekeverjük egy tálban, majd folyamatos keverés közben hozzáöntjük a vizet. Szerintem növényi tejjel vagy szénsavas vízzel is próbálkozhatunk. A zabpehely és lenmag segíti a tésztát abban, amiben máskülönben a tojás. Összekeverés után, elvileg palacsintaszerű tésztát kell kapjunk, enyhén sűrűbb lesz, mint a tojással kikevert. Ha túl sűrű, vízzel hígíthatjuk (ez esetben nem tudunk vékony tésztát sütni palacsintasütővel, és nem is biztos, hogy belül a vastag tészta át tud sülni). Ha túl folyós, keverjünk hozzá még egy kevés lisztet. Ha nem tudjuk megfordítani, mert túl "lágy",vagy leragad, akkor több a víz benne, tehát lisztet kell hozzáadni. Ha nincs gyakorlatunk abban, hogy tojásmentes palacsintát készítsünk, vagy biztosra akarunk menni a tepsiben sütésre szánt nyers palacsinta tésztával, akkor először teszteljük palacsinta sütőben, hogy jól állítottuk-e össze a tésztát.
Ez esetben a palacsinta sütőnket - remélhetőleg teflon bevonatú edény - felmelegítjük. A legelső sütéshez a biztonság kedvéért cseppenthetünk egy-két csepp olajat, vagy tehetünk bele icipici kókuszzsírt. A továbbiakhoz egyáltalán nem használok semmilyen olajat vagy zsírt. De ehhez szükséges, hogy teflon bevonatú sütővel dolgozzunk.
Miután kisültek a "teszt"palacsinták, megtöltjük őket. Majd sütőpapírral bélelt tepsiben megsütjük a palacsinta-zserbó 3 lapját, immár tepsiben, sütőben sütve. A tepsibe kb. 3 merőkanálnyit merünk a nyers, sütésre váró tésztából. Előmelegített sütőbe tesszük. Amikor tapasztaljuk, látjuk, hogy alulról átsült a tészta, a sütőpapír két végénél megfogva megfordítjuk a tepsiben a tésztát. Érdemes ekkor gyorsan egy-két csepp olajat a tepsi aljába (főként a tepsi közepébe) cseppenteni, elkenni gyorsan ecsettel, és így ráfordítani a palacsinta másik felét (ami nem sütőpapíros). Így biztos nem fog a palacsinta másik oldala leragadni. A sütőpapír ne zavarjon, azt később, mikor már mindkét oldala megsült, le tudjuk fejteni. Attól se ijedjünk meg, ha a palacsinta egy része "felhólyagosodik" a sütés során. Helyreáll a "hólyag", amint átfordítjuk a tésztát. (1 lap összesen kb. 20-30 percet sült.)
Ha elkészült a három - megközelítőleg egyforma vastagságú és nagyságú - palacsintalap, nincs más dolgunk, mint diót édesítőszerrel összeaprítani (ha daráljuk, akkor utólag édesítjük). Az első lapot megkenjük jó kis házi baracklekvárral, megszórjuk az édes dió-darálékkal. Ezt követően rátesszük a következő lapot, amivel hasonlóan járunk el, végül az utolsó palacsintalap következik, amire a "csoki"máz jön.
A csokimázat gyorsan és egyszerűen az alábbiak szerint készítjük el: A kókuszzsírt megolvasztjuk, beleszórjuk a karobport (vagy kakaóport), hozzáadunk ízlésünknek megfelelő mennyiségű édesítőt (nádcukor, nyírfacukor, stb.) Alacsony lángon forráspontig keverjük, majd pár csepp vizet is hozzáadunk. Amikor már olyan állaga van, amit a palacsinta tetején el tudunk kenni, akkor szépen elkenjük a mázt. Hűtőben dermesztjük. Ha időközben úgy látjuk, hogy még egy réteg csokimáz jól jönne a tetejére, akkor megismételjük. (Nálam jó lett volna így tenni, de egyéb okok miatt elmaradt.) A megdermedt palacsinta-zserbót felszeleteljük. Ha kör formájú sütiket szeretnénk, szorosan egymáshoz közel pohárral vagy palacsintaszaggatóval "kikorongozzuk".
UI: Valentin-nap közeledtével ugyanezt a "hadműveletet" ;) elkészíthetjük szív alakú pogácsa-szaggatóval, vagy szív alakú tortaformában megsütve a palacsinta-lapokat. (Ez esetben kevesebb tészta kell egy lap sütéséhez.)
Csicseriborsós köles(kása)
2014. február 5. Éltető ételek
Nagyon szeretem a csicseriborsót, a hüvelyesek közül ez a kedvencem. Könnyebben emészthető, itt írtam kedvező élettani hatásáról. Ez az étel gyorsan kész van, ha van előre főzött borsó. A képen látszik, hogy a borsó ki van csírázva. Már jártam így máskor a lencsével, csak most áztatás után a hűtőbe tettem be. Pár nap múlva vettem észre, hogy kicsírázott. Ezt főztem meg babérleveles vízbe. Hozzávalók (2 fő) - 1 nagy hagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 sárgarépa kis kockára vágva - 1/2 karalábé kis kockára vágva - 1 csésze brokkoli kis darabokra szedve - 1 csésze főtt csicseriborsó - 1 csésze átmosott köles - só, chili, házi ételízesítő Nagyon hamar elkészül. A hagymát és a reszelt fokhagymát kevés kókuszolajon megpirítom, majd hozzáadom a répát és a brokkolit. Pár percig együtt sütöm, majd hozzáöntöm a megfőtt csicseriborsót kb. 2 csésze főzővízzel. Ezután beleteszem a kölest is és fűszerezem. Kb. 10 perc alatt meg is puhul. Figyeljünk arra, hogy ne legyen száraz, ha szükséges pótoljuk a borsó főzővizével. Fedő alatt hagyjuk még egy picit párolódni.
Búzahússal töltött kelkáposzta
2014. február 3. Mindennapi ételeink
Igazi laktató téli ételkülönlegesség! Hozzávalók: 1 kg kelkáposzta 1/2 kg vöröshagyma 2 ek. pirospaprika 4-5 gerezd fokhagyma 2 kanál paradicsomlé 1 ek. paprikakrém (csípős) himalaya só ízlés szerint 2-3 dl víz 15 dkg elkészített búzahús 25 dkg főtt barnarizs -- Tejfölhöz: 5 dkg kesudió 1 ek. 4 szűz olaj mix 1 tk. citromlé 1 tk agavé cukor csipet himalaya só Elkészítés: Az apróra vágott hagymát olaj + víz keverékén megpároljuk. Hozzáadjuk a pirospaprikát, a paprikakrémet, az ételízesítőt, sót, fokhagymát, paradicsomlevet. Elvesszük ennek az alapnak az 1/3 részét, belekeverünk 15 dkg megdarált szejtánhúst, 15-20 perc alatt összefőzzük, majd belekeverjük az időközben félig (dupla vízben) megfőzött rizst. Lezárjuk a tűzhelyet. A kelkáposztát leveleire szedjük, megmossuk és lobogó vízben 2-3 percig főzzük. Leszűrjük, kihűtjük, majd kivágjuk a vastag ereket. A káposzta levelekbe tekerjük a fenti rizses" húst" és a tepsibe rakjuk. 2-3 dl magtejfölt készítünk (a tejföl alapanyagait összebotmixerezzük), és összekeverjük a maradék pörkölt szafttal, majd a káposzta töltelékekre öntjük. Sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük. A búzahúst így készítjük.
Nyers mákos "tészta"
2014. január 30. Éltető ételek
Szeretem a mákot, és szeretem a mákos tésztát is. Ezt viszont nem kell főzni, ha van aszalt almalapod, gyorsan elkészül. Hozzávalók: - 1 nagy almalap vékony csíkokra vágva - áztatott/szárított darált mák Mandulatejszín: - 5 dkg áztatott mandula - pici citromlé - víz - méz vagy agavé szirup A mandulából készítsük el a tejszínt. Az almalapot locsoljuk be vele, és jó alaposan keverjük össze. Csak fogyasztás előtt tegyük mindezt, mert az hamar felpuhul és szétmállik a "tészta". Szórjuk meg darált mákkal és ehetjük is.
Kesudiókrém 'eská':)
Erre a projektre nagyon sokáig készültem lélekben...:) Sok-sok bejegyzést elolvastam a neten, ahol sok-sok leégett aprító és mixergépről számoltak be, akik otthon nekiálltak.:/ Meg sok-sok türelmet és időt írtak, mint legfőbb hozzávalók...:) Ezen tényezők miatt (is) tartott kb. egy évig, mire végre rászántam magam!:))) Először a natúr mandulakrémet akartam kipróbálni, de miután legalább 5-6 alkalommal megvettem a hozzávaló mandulát, amit aztán a Férjem minden egyes alkalommal felevett, gondoltam próbát teszek a kesudióval...:DDD A natúr magkrémek, mint pl. a fehér mandulakrém és a kesudiókrém (ez a kettő a kedvencem), a tavalyi Vegán Kihívásos ételek során kúszott be az életembe. Attila Hildmann, a német Vegán Kihívás szerzője, gyakorlatilag szinte minden receptben használja. Viszont mindkettő egy vagyonba kerül...:/ A mandulakrémből létezik kétféle, a hántolt fehér mandulából készülő fehér/ vagy világos (ez a tuti finom, isteni!), és a hántolatlan mandulából készülő sötét mandulakrém. Ez utóbbi lényegesen olcsóbb, mint a fehér, viszont a beledarált külső réteg miatt határozottan kesernyés ízű. 250 g mennyiségnyi krém most (2014. január) a sötétből kb. 2.000 - 2.500 Ft, a világos, vagy fehér pedig 3.500 - 4.100 Ft. A kesudiókrém is nagyon finom, édeskés ízű, ebből 250 g/ kb. 2.500 Ft. Ezek a mennyiségek (egy kb. 2,5 dl-es üvegben) sokáig kitarthatnak, de ha sokszor használjuk, vagy esszük, akkor nagyon gyorsan el tud fogyni!:) A kesudiókrém egy háziasabb verzióját, ugyanekkora mennyiségre kihozhatjuk kb. 900-1.000 Ft-ból. Jó, nem lesz olyan krémes, mint a bolti, de sokmindenhez ugyanúgy használhatjuk! Lehet kenyérre kenni (olyan nutella-szerűen akár, itt a blogon találsz is hozzá ilyen receptet ITT), rá egy kis cukormentes szilvalekvár és hamm!:) Lehet desszertekhez, vagy szószokhoz is felhasználni, vagy a reggeli gabonakásába egy evőkanállal a darált olajos mag helyett! Vagy amikor éppen nagyon éhes valaki, uzsonnára egy-két teáskanállal magában!;) Lent a receptben megosztom a készítéssel kapcsolatos tapasztalataimat. Már ezekben próbáltam: Csicserikrémes padlizsán - lasagne Almás - fahéjas köleskása Céklatorony avokádós kesukrémmel és karamellizált tofuval Natúr kesudiókrém (egy kb. 250 ml-es üveg feltöltéséhez) Hozzávalók: 400 g kesudió Elkészítés: A natúr kesudiót beletesszük egy aprítógépbe, és elkezdjük felaprítani. Ahhoz, hogy ne égjen le a gépünk, érdemes max. 2-3 percenként (vagy amikor érzed, hogy nagyon melegszik a gép oldala), 1-2 percre megállítani pihenni a gépet. Na ezért tart olyan irgalmatlan sok időbe a teljes folyamat, nálam kb. 1 óra volt...:/ Először ilyen morzsás állagú lesz: Utána szorgalmasan tovább aprítunk, és közben pihentetünk, majd ahogy elkezd a melegedés hatására kiválni a magokból az olajtartalom, a morzsa elkezd összeállni: És még mindig ne adjuk fel, mert egyszer csak a türelem meghozza a gyümölcsét, és krémesedni kezd a massza.:) Az utolsó szakasz nehézségét nekem még az adta, hogy a krém egy idő után besűrűsödött a penge alá, és oda beragadt. Elég sokszor kellett fakanállal megkevergetnem. Végső konklúzió: nem lett olyan krémes, selymes, mint a bolti, nekem az én gépemmel (Moulinex) maradt kicsi morzsás rész a krémben. Viszont, 2.500 Ft helyett, kb. 1.000 Ft-ból kijött egy kis üveg, amit ugyanúgy fel tudtam használni! És egy hét alatt el is fogyott...:p
Zserbógolyó
Karácsony táján szerintem mindenki gyakrabban az édességeket nézegeti a receptes oldalakon. A Balhétteremre én is jól odaragadtam, és a végén "hozzáértő" bonbongyárosnak kezdtem magam érezni. Pedig hát volt ... 1 db bombonformám a hugomtól. Azóta 4 van, és agyalok, hogyan lehet összeegyeztetni ezt a Biobrigisséggel, és hogy mikor érnek meg végre a többiek a karobcsokira. ;) No, addig, addig, hogy a végén egy falat étcsokit is ettem, amit a Férj abban a minutumban lefotózott. Persze ezzel csak azt éri el, hogy máskor még könnyebb legyen megállnom. Bár amúgy sem nehéz, mert hasonló eset tavaly ilyentájt volt egyszer. A receptre visszatérve, ez a zserbógombóc a kiindulópont. Kicsit egyszerűsítettem, mert a töltelék már a 3 fő összetevőből is igen finom, és az alkohol amúgy sem jön szóba nálunk. A bevonat jó fajta, alacsony cukortartalmú étcsokoládé volt. A csokitemperálás azért fontos, hogy ne legyen a bonbon később fakó és márványos, tudtam meg Emőkétől. Első nekifutásra -kell nekem emlékezetből csinálni mindent- kifelejtettem a golyóbisok hűtőbe tételét csokibevonás előtt. Mind szépen lekúszott az alufóliára (még jó, hogy a hungarocellre raktam egy réteget). No, akkor eszembe jutott... :) Hozzávalók a töltelékhez: 15 dkg aszalt sárgabarack 15 dkg darált dió 2 ek gyümölcscukor 3 ek víz (akinek nagyon hiányzik, rumaroma) Az aszalt sárgabarackokat a vízben áztatjuk egy órát, majd a robotgéppel / botmixerrel finomra turmixoljuk. Hozzáadjuk a diót, és a gyümölcscukrot is. Amikor összeállt a massza, kis golyóbisokat formázunk. Hűtőbe tesszük. Hozzávalók a bevonathoz: 15 dkg étcsokoládé 1 ek olaj A csokoládé 2/3-át megolvasztjuk gőz fölött az olajjal, vigyázunk, hogy ne menjen 45 fok fölé a hőmérséklete (jó melegnek érezzük), levesszük a tűzről, és a maradék 1/3-nyi csokoládét lassan belekeverjük. Ezzel a módszerrel a bevonat később is szép fényes marad. Egy darab hungarocellre teszünk egy réteg alufóliát, és majd arra szurkáljuk a bevont golyóbisokat. A hűtőből kivett golyókat fokpiszkálóra tűzzük. Belemártjuk a csokoládéba, és beleszúrjuk a hungarocellbe. Nekem nagyon sok csokoládé került a golyókra, ezért kicsit megpörgettem őket a mártás után. Így még érdekes formájú is lett a bevonat.
Gluténmentes kalózkenyér (tej-, tojás-, kukorica-, cukormentes)
Régóta itt motoszkált bennem, hogy ki kellene próbálni valami gluténmentes kenyér-féleséget. Leginkább az tartott vissza, hogy mindig kukoricaliszttel készítik (többek közt), amit én nem preferálok. A másik gondolatom az volt, hogy de jó lenne úgy elkészíteni, hogy nem használok "boltokban kapható" lisztkeveréket. Szerettem volna, ahogy a teljes kiőrlésű liszttel készült kenyereknél, úgy ennél sem kell cukrot (vagy édes társait) hozzáadnom az élesztőhöz, de mégis "magas" kenyér legyen. Judit barátnőm gluténmentes étkezést folytat, és vendégségbe hívott magukhoz. Úgy emlékeztem, nem szokott gluténmentes kenyeret készíteni. Gondoltam, megpróbálok hát valami egyedit készíteni neki ajándékba. Így történt, hogy magaménak tudhatom a gluténmentes kenyér receptjét. Sikerült elsőre! Finom is lett, és sokkal kevesebb szelet elég belőle, mint a hagyományos teljes kiőrlésű liszttel készült kenyérből (pedig arra is igaz ez a mondás, szemben a fehér kenyerekkel).
A recept:
Hozzávalók:
- 1 csomag élesztő
- 5,8 dl víz
- 18 dkg köles megdarálva
- 18 dkg hajdina megdarálva
- 18 dkg barna rizs megdarálva
- 5 evőkanál útifű maghéj (LÉT-ELEME!)
- 5 evőkanál megdarált lenmag
- 1 dkg só
- 2-3 evőkanál olaj
- sütőpapír vagy kókuszzsír
- magok (opcionális)
Elkészítés:
Az élesztőt a kenyérsütő üstjébe morzsoljuk. Felöntjük a kimért vízzel. Amíg feloldódik a vízben (nem fog a tetejére feljönni, csak feloldódik), addig megdaráljuk a gabonákat. Mindegyiket külön. A barna rizs fog legtovább tartani. Ha nincs más, kávédarálót is használhatunk. Nekem van egy 500 wattos aprító-daráló gépem, azzal dolgoztam, de korábban már próbálkoztam rizst kávédarálóval őrölni, és ha sokáig daráljuk, lisztes, porszerű lesz. Amikor megvan mindhárom lisztünk, a lenmagot is megdaráljuk (ha épp nincs otthon darálva).
Az élesztős vizet egy kicsit megkeverjük, majd hozzáadunk elsőnek az 5 kanálnyit útifű-maghéjból. Ez az alap ahhoz, hogy jól sikerüljön a kenyér. Várunk kb. 1-2 percet, míg az útifű-maghéj magába szívja a folyadék egy részét. Ezt követően a darált lenmagból is mehet hozzá. Beleszórjuk a három fajta lisztet, a sót, 2-3 evőkanál olajat (olívaolajjal dolgoztam).
A kenyérsütőben a dagasztás programot (dough) választottam. A kis gép 30 percig keverte lapátjával a tésztát. (Kevesebb is elég lett volna, de épp nem voltam a közelében, hogy leállítsam.) Ha kenyérsütő nélkül dolgozunk, akkor fakanállal kell jó alaposan átdolgozni a tésztát (ragacsos lesz). Ezután kivettem, a fűtőtestünk közelébe helyeztem letakarva és kb. 30-40 percig pihentettem, míg a tészta szépen megkelt.
Mivel ajándékként készült, szerettem volna egyedi jelleget neki, így a korábbi ötletet követve kimosott, kókuszzsírral kikent, aprított magokkal meghintett konzervben sütöttem meg. A tésztát 1 nagy és 3 kicsi részre osztva, rögtön a formába tettem, anélkül, hogy újra átgyúrtam volna (elég ragacsos volt a tésztája). (A 3 kicsi forma helyett 2 is elég lett volna, magasabbra kel meg akkor ugyanis.) Érdekes volt nagyon a tészta tapintása. Eltért a korábban megszokott nyers kenyértésztától. Olyan volt, mintha tejszínhabhoz sok-sok lisztet kevertünk volna. Habos jellegű.
Amennyiben kenyérformában sütjük meg, a formába sütőpapírt is tehetünk, és egyszerűen csak beletesszük a megkelt kenyér tésztáját. Meleg helyen, a formát letakarva ismét kelesztjük kb. 40 percet. Előmelegített sütőben kb. 30-40 perc alatt (kinek milyen sütője van) közepes (nem a legnagyobb) lángon megsütjük.
Mivel nem papírban sült, kellett egy kis "szikkadási" idő, míg ki lehetett szedni a formákból. Rácsra téve várjuk meg míg kihűl.
A kenyerecskék este sültek és másnap én is ettem belőlük. Finom volt nagyon. Néhány napig eláll ez a gluténmentes kenyér. Figyeljünk arra, hogy száraz, légmentes helyen tároljuk, ha lassan fogyasztjuk el.
Mediterrán fűszerkeverék
Mediterrán fűszerkeverék: Nyáron amit lehetett begyűjtöttem a kertből és megaszaltam, hogy legyen télen is mit enni. Elnézegetve a polcon sorakozó aszalványokat, kitaláltam, hogy mixelek egy fűszerkeveréket. Ez aztán ízesíthet leveseket, krékereket, önteteket... és ajándéknak se utolsó... Persze az összetételt és a hozzávalók mennyiségét mindenki saját ízlése szerint tovább variálhatja. Mediterrán fűszerkeverék: sárgarépa zöldség hagyma fokhagyma zeller zöldje paradicsom Ezek szárított állapotban kerültek a turmixgépembe, és ott szinte porrá őröltem. Akinek nincs elég erős turmixgépe, kávédarálóban is megőrölheti.
Ananászos-tökös torta
Házibuliban voltunk még novemberben, oda vittem ezt a tortát, hozzátenném, hogy a házigazda nem szimpatizál a sütőtökkel, édességem mégis sikert aratott! Annyira, hogy még a receptet is elkérték:) Ez a süti egy régi tortám átdolgozása. Annyit változtattam a recepten, hogy a krémbe a sütőtök mellé most nem almát, hanem ananászt tettem. Ananászos- tökös torta: Alap: 80 gramm lenmag 100 gramm mák 1 evőkanál kókuszzsír 20 datolya kiskanál fahéj csipet só Mákot és a lenmagot megőröljük kávédarálóban, vagy akinek profi turmixgépe van az abban is őrölheti. Beleöntjük a robotgépbe a kimagozott datolyát a megőrölt mákot és lenmagot a többi hozzávalóval és jól összedolgozzuk. A kapott masszát, kicsi csatos forma aljába nyomkodjuk. Ananászos- tökös krém: 15 datolya 1 kisebb ananász sütőtök kb. 1/3 annyi , mint az ananász darabka gyömbér, vagy szárítottból is jó egy késhegynyi 1 evőkanál kókuszzsír ( elhagyható) 1 narancs reszelt héja 1 kiskanál fahéj 2-3 evőkanál útifű maghéj Ha van profi turmixgépünk ami bírja a terhelést, akkor mindent beleönthetünk, és jól összedolgozzuk. Ha nincs akkor a robotgépünkbe jól összeaprítjuk a hozzávalókat, majd a csatos formába töltjük és elsimítjuk. Tetejét kókusz chipsszel és mozsárban összetört kakaóbabbal szórtam meg. Közepére fügét és körömvirágot tettem. ( Minden ehető, még a virág is:) Ha elég türelmesek vagyunk, érdemes a hűtőben pihentetni néhány órát, hogy szépen megdermedjen a kókuszzsír, és az útifű maghéj jól megzselésítse a krémet.
Mákos-vörösáfonyás tésztával töltött alma
2014. január 4. Mindennapi ételeink
Nagyon egyszerű, olcsó, gyors és finom nassolnivaló. És így az ünnepek után jólesik egy kis egészséges, nem túl édes desszert. Hozzávalók: 8 db közepes alma 25 dkg metélt tészta 20 dkg mák 10 dkg barna nádcukor 10 dkg vörösáfonya 2-3 ek. kókuszzsír Almánként 1-2 ek. szójajoghurt Elkészítés: Az almák tetejét levágjuk, majd kivájjuk a magházukat, úgy, hogy egyben maradjanak az almák. A tésztát kifőzzük, a mákot megdaráljuk, és a cukorral összekeverjük. Hozzákeverjük a kifőtt tésztához, beleszórjuk a vörösáfonyát, és a kivájt almabelekből hasznosítható részeket. Megtöltjük az almákat, mindegyik tetejére kanalazunk a szójajoghurtból, majd kókuszolajjal kikent tepsibe téve 180 fokon 25-30 perc alatt kisütjük.
Újévi lencsefalatok (vegán, gluténmentes)
Újév első napján a hagyomány szerint lencsét szokás enni azért, hogy egész évben ne fogyjon el a pénz. Ha január elsején első étkezésként lencsét eszünk, soha nem ürül ki a pénztárcánk. Ugyanilyen szerencsét hoz, minden, apró szemű növény - kukorica, rizs, köles, más hüvelyesek. Nem tudom, menyi igazság rejtőzhet ezekben a hagyományokban. Másik érdekesség, hogy a 16. századig Magyarországon karácsonykor kezdődött az év.
Karácsony előtt közösségi közlekedésen utazva, akaratlanul is fültanúja voltam, amint valaki azt mondta, ők egy évben, csak egyszer esznek lencsét, újévkor. Az emberek általában lencsefőzeléket, lencsesalátát készítenek ekkor. Következzen most egy olyan recept, ami változatosabbá teheti lencse-evési szokásainkat. Talán nem csak újévre készítik el a konyhában forgolódók a lencsét, hiszen annyira értékes hüvelyes. Alacsony glikémiás indexe miatt mértékkel cukorbetegek is fogyaszthatják. Foszforban, káliumban, magnéziumban, vasban, kalciumban, cinkben, különféle B-vitaminokban gazdag étel, amelynek magas a fehérje tartalma és szervezetünk számára szükséges valamennyi aminosavat is tartalmazza.
A recept:
Hozzávalók:
- 0,5 kg lencse
- zabpehely
- 1 hagyma
- esetleg magok (én darált lenmagot tettem bele egy kanálnyit + szezámmagba hempergettem)
- só
- bors vagy borsikafű
- őrölt köménymag
- majoránna
- 6-8 gerezd fokhagyma
- őrölt pirospaprika
- babérlevél
- sütőpapír
- olaj
- uborka
- sárga és piros színű (kaliforniai) paprika
Elkészítés:
A lencsét miután alaposan átmostuk, néhány szál babérlevéllel és egy csapott evőkanál sóval feltesszük főzni - a víz bőségesen ellepje a lencséket. (Ha a közelben tartózkodunk, mehet nagyobb lángon fedő alatt, folyamatos ellenőrzés közben.) Persze, ha tehetjük, érdemes a lencsét előző este, vagy főzés előtt néhány órával beáztatni. Nem vészes, ha nincs rá módunk. Vannak, akik kuktában főzik, jól teszik.
Mindeközben előkészítjük a többi hozzávalót.
A pépessé főtt lencséhez (a babérleveleket kiszedjük belőle) felaprított hagymát és fokhagymát (vagy pépesre nyomott), egy kevés borsot vagy borsikafüvet és kb. egy csapzott evőkanálnyi őrölt köménymagot és ugyanennyi majoránnát, és valamennyi piros fűszerpaprikát keverünk. Majd annyi zabpelyhet teszünk hozzá, amennyit felvesz úgy, hogy gombócot tudjunk formálni belőle. Természetesen az a jó, ha a gombóc nem ragad a kezünkhöz. Vízbe mártott kézzel könnyebb formálni a golyócskákat. A gombócokat ezt követően pedig szezámmagba hempergetjük. Sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk őket, mindegyikre pár csepp olajat csepegtetünk, és kb. 30 perc alatt átsütjük. Érdemes úgy 20 perc után kicsit megforgatni a golyókat, hogy mindegyik részük szép, barnás színű legyen.
Mikor megsült, a megmosott uborkákat felkarikázzuk, majd a paprikákból kis szeleteket, darabokat vágunk. Fogvájóval pedig összeállítjuk a finom party-falatokat. A fogpiszkálót az uborka széléhez közelebbi részébe érdemes szúrni. Így nem esik le, ha felemeljük.
Balzsamecetes, fűszeres sült zöldségek gombás csicserifasírttal
Nagyon finom zöldségeket és gombafasírtot ettem tegnap.
Ezt próbáltam meg “utánozni”.
Saját változatom is finom lett nagyon, bár még nagyon pici igazításra szorul részemről.
Gombás csicserifasírt:
Fél konzerv doboz (vagy két maréknyi előző éjszaka beáztatott és megfőzött) csicseriborsót, és 3-4 szem csiperke gombát aprítógépben összeaprítunk, és egy tálba tesszük. Ez lesz az alap massza, ezt fűszerezzük ízlés szerint: sóval, borssal, őrölt pirospaprikával, fokhagymával, és apróra vágott lilahagymával. Fél kávédarálónyi őrölt lenmagot is hozzákeverünk, ez fogja betölteni a tojás szerepét, azaz összefogni a masszát.
A kész masszából lapos fasírt gombócokat formálunk, majd meghempergetjük őket zsemlemorzsában (pl. tönkölymorzsában). Enyhén szőlőmagolajozott serpenyőben megpirítjuk mindkét oldalát és a teljes sülésig tepsiben sütjük meg őket. Így nem marad túl száraz, viszont kevesebb olajat szív magába.
Balzsamecetes, fűszeres, sült zöldségek:
Tetszés szerint választott zöldségeket (többnyire gyökérzöldségeket – én jelenleg sárgarépát és céklát választottam) enyhén sós és balzsamecetes vízben félig puhára megfőzünk. Ezt követően rövid időre balzsamecetes marinádba tesszük: balzsamecetbe zöldségfűszereket szórunk: én provancei zöldségkeveréket, majorannát és rozmaringot használtam.
A balzsamecettel átitatott zöldségeket egy sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, és teljes puhulásig sütjük. Időnként újra megkenhetjük egy kis balzsamecettel őket.
Hidegen, melegen is nagyon finom, felhasználható köretként bármilyen ételhez.
Én ma ezt a gombás csicseriborsó fasírttal és barna rizzsel tálaltam.
Napraforgós kölesfasírt
Zöldbab főzelékhez ötletelgettem abból, ami éppen kéznél volt. Frissen nagyon finom lett, ropogós, bár bevallom kifelejtettem belőle a sót. Ennek ellenére jó párat bekaptunk belőle ebédkor. Hozzávalók: 1 bögre köles 1/2 bögre napraforgómag 1/3 bögre szezámmag 1 tk vegamix 1+3 ek olivaolaj 1 kk só 1 kk vöröshagymapor / kis fej vöröshagyma apróra vágva 1 csokor petrezselyem zöld apróra vágva 1/2 bögre tk zsemlemorzsa A kölest az olajon kissé megfuttatjuk, hozzáadjuk a vegamixet és a sót. Felengedjük 3 bő bögre vízzel, és kb. 20 perc alatt megfőzzük. A napraforgómagot és a szezámmagot kávédarálón összedaráljuk, majd a vöröshagymaporral, petrezselyem zölddel együtt a köleshez keverjük. Vizes kézzel fasírtokat formázunk, majd a zsemlemorzsába forgatjuk őket. Kiolajozott tepsibe tesszük, és kb. fél óra alatt hőlégkeveréssel 180 C-on sütjük (sima sütőben 200 C körül). Félidőben megfordítjuk a fasírtokat, hogy a másik oldaluk is ropogósra süljön.
Vegán mandulavajas trüffel golyó
2013. december 17. Zizi kalandjai
Az ünnepek közeledtével elkezdtem egy kicsit pánikolni, hogy hogyan is fogok annyi kekszet sütni, mint tavaly, hogyan fogok annyi csokoládés mogyorókrémet készíteni, meg sok minden mást. Aztán rájöttem, hogy ez képtelenség lesz és meg is nyugodtam. Az idén szintén lesznek saját készítésű gasztro ajándékok (receptek majd jönnek szépen sorban), de sokkal kevesebb, mint tavaly. Az igazi ajándék az lesz, hogy mindannyian látjuk majd a csillogást és a fényt Ádi szemében, amikor először megpillantja a karácsonyfán az égőket, és vele együtt fogjuk körbeülni az asztalt (mert bizony már tud ülni!). Ő lesz a legszebb ajándékunk.
Meg persze ezek a mandulavajas trüffel golyók… Annyira finomak, krémesek, puhák, mintha csokoládéból és tejszínből készültek volna, pedig nem. Néhány alapanyag van csak benne és a kezdetektől a kakaó- vagy karobporban való forgatásig fél óra alatt elkészülnek. Ha elkészítitek ajándéknak, javaslom, hogy közvetlenül az ajándékozás előtt készítsétek el, mert ha megkóstoljátok, nem fogjátok kibírni, hogy ne járjatok rá. Én is így tettem… és hopp, ebben a pillanatban kaptam be az utolsó golyót! Tényleg!
Én ugye mandulavajat tettem bele, de el tudom képzelni kesudióvajjal és földimogyoróvajjal is, persze, akkor az ízük kicsit más lesz. Mivel a mandula (és a többi mag) is elég “zsíros”, ezért lesz a trüffel golyó puha, krémes és szájban omlós, mintha tejszínnel készült volna, viszont nem lesz tömény. Ha elkészültök a golyókkal, tegyétek egy kicsit hűtőbe és utána forgassátok meg kakaóporban, bár lehet, hogy így is be fogják a golyók szívni magukba a kakaópor egy részét. Mérttől függően 20-30 db lesz ebből a mennyiségből.
Vegán mandulavajas trüffel golyó
Hozzávalók kb. 20-30 db-hoz:
- 1 bögre zabpehely
- 1 bögre aszalt, puha datolya, kimagozva
- 1/2 bögre mandulavaj
- 2 evőkanál kakaópor vagy karobpor, plusz még több a forgatáshoz
- 2-3 evőkanál víz
- 1/2 teáskanál őrölt fahéj
- 1 vaníliarúd kikapart magjai
- egy csipet őrölt szerecsendió
- egy csipet só
(A recepthez használt bögre 250 ml-es.)
Konyhai robotgépben daráljuk finomra a zabpelyhet. Adjuk hozzá a datolyát, mandulavajat, kakaót, fahéjat, vaníliát, szerecsendiót és sót. Folyamatosan dolgoztassuk a robotgépet, miközben lassan kezdjük el adagolni a vizet (evőkanalanként), amíg a massza enyhén ragacsossá válik (állítsuk le a gépet és ellenőrizzük az állagot).
Formázzunk golyókat a masszából, tegyük hűtőbe, hogy megkeményedjenek, majd forgassuk meg kakaóporban. Zárt dobozban hűtőben tartva legalább egy hétig eláll.
Hajdinás csicserigulyás
2013. december 13. Mindennapi ételeink
Ma egy egytálétel receptjét hoztam. Igazi téli csemege. :-) Hozzávalók: 10 dkg csicseriborsó 2-3 marék natúr hajdina 1 nagy fej hagyma 2-3 közepes burgonya 2 szál sárgarépa 1 szál petrezselyem gyökér kevés zeller és karalábé 2-3 gerezd fokhagyma 1 kisebb pritaminpaprika 2 ek. paradicsompüré himalaya só - ízlés szerint 1 tk. őrölt kömény 1 ek. ételízesítő mix 1 ek. pirospaprika 2 ek. olaj 1 csokor petrezselyem zöldje Elkészítés: A csicseriborsót egy éjszakára vízbe áztatjuk. Másnap felfőzzük / 4-5 percig főzzük /, majd leöntjük a vizet. A hagymát apró kockára vágjuk és az. olajjal, 1 dl vízzel és sóval kb. 10 perc alatt megpároljuk. Hozzáadjuk az őrölt köményt, pirospaprikát,megtört fokhagymát, a felkockázott pritamin paprikát és a paradicsompürét / jó kis pörkölt alapot kaptunk /, 1 dl vizet és kb 10-15 percig kis lángon főzzük. / összeérleljük az ízeket/. Ezután hozzákeverjük a csicseriborsót és + még vizet, hogy le ne égjen és főzzük a pörköltet kb. 1 óra hosszát. Ha már csak gyengén roppanós a borsó, hozzákeverjük a megtisztított és apró kockákra vágott zöldségeket, burgonyát, valamint a megmosott hajdinát, az ételízesítőt, annyi vizet, ami bőven ellepi és annyi sót ( főzés közben ) amennyit az ízlésük diktál. Kb 1/2 óra alatt készre fő. A főzés befejeztével hozzászórjuk az apróra vágott petrezselymet. ( A főzés végig fedő alatt történik )
Lenmagos fasírozott salátával és házi ketchuppal (természetesen, nyersen)
Szaffina receptjét ajánlom kerti partikra, összejövetelkor, vagy egy gyertyafényes esti romantikus vacsorához édes kettesben.
Gyors, gazdaságos és laktató.
Fasírozott:
sárgarépát, lilahagymát, fokhagymát, kevés zeller zölddel ledarálunk aprítógépben, és adunk hozzá darált lenmagot, ízesítjük fűszerpaprikával, sóval, borssal. Kis gombócokat formázunk belőle, vagy pogácsákat, és meghempergetjük darált lenmagban.
A salátát fejes salátából, paprikából, uborkából, vöröshagymából és finom kerti sárga paradicsomból, és piros paradicsomból készítettem. Nyakon öntöttem egy kis extra szűz olívaolajjal, és tálaltam a fasírozott mellé.
A ketchupot, pedig egyszerűen piros paradicsomból készítettem présgéppel.
Tipp: A fasírozottba tehetsz még más gyökérzöldséget is, pl: karalábét, az kissé édeskéssé teszi, vagy petrezselyemgyökeret, az pedig sóssá alakítja. Plusz tehetünk még bele petrezselyemzöldet is.
Sóként Himalája sót is használhatunk.
És a finom végeredmény:
Próbáld ki! És írd meg hogy sikerült!
Nagy Szaffina és Nagy Károly, a Szaffina Fűszerkonyha tulajdonosai
Blog: http://www.szaffinafuszerkonyhaja.blogspot.hu/
Weblap: http://www.szaffinafuszerkonyhaja.com
Facebook: http://www.facebook.com/szaffinafuszerkonyhajacom
E-mail: szaffina@citromail.hu, info@szaffinafuszerkonyhaja.com
Mobil: + 36 70/ 408-4145
Köszönjük szépen a receptet!
Brutálisan finom vegán mákos kalács
2013. december 9. La Veganista
A karácsony közeledtével előkerül a nagy klasszikus, amiért már gyerekkoromban is rajongtam. Sok-sok évnek kellett eltelnie mire rászántam magam arra, hogy elkészítsem, ráadásul akkor már vegán változatban kísérleteztem ki a legfinomabb verziót. Hogy miért jó mákos kalácsot enni? Mert ez a kicsinyke olajos mag a vashiány és a csontritkulás ellenszere. 10dkg mákban 22mg szerves vas található, és 968mg kalcium. Kiváló B1, B2, B6, valamint magnézium és kálium forrás egész évben. Hozzávalók: A tészta
- 30 dkg liszt
- 7,5 dkg kókuszzsír (vegán margarinnal helyettesíthető)
- 1-1,25 dl rizstej (helyettesíthető mandula, szója, mogyoró vagy zabtejjel is)
- 1,5-2 dkg élesztő
- 4 dkg cukor (barna, nád)
- 1/2 citrom reszelt héja
- 1 tk friss narancshéj - elhagyható
- 1/2 tk vanília kivonat
- 1 csipet só
A töltelék
- 15 dkg darált mák
- 5 dkg cukor (barna, nád)
- 1/2 tk vanília kivonat
- 1/2 citrom reszelt héja
- 1 evőkanál citromlé
- 0,5 dl rizstej
- 1 marék mazsola - opcionális
Kenéshez
- Növényi tej
Így készítsd el:
A cukrot és az élesztőt a meglangyosított növényi tejben futtasd fel.
Ezalatt a lisztet szitáld tálba, morzsold el benne a kókuszzsírt. Keverd hozzá a cukrot, a vaníliát, a citrom és narancshéjat, valamint a sót, majd alaposan dolgozd össze a felfuttatott élesztővel. Ne sajnáld azt az 5- 10 percet, ami a tészta dagasztásához kell. Ettől lesz lágy és levegős, vagyis könnyű a kalácstésztánk.
A tésztát tedd félre lefedve. A konyha hőmérsékletétől függően 1-1,5 óra alatt kel meg.
Amíg kel a kalácstészta, addig készítsd el a tölteléket. Egy kis tálkában keverd össze a hozzávalókat. A növényi tejet óvatosan adagold. Csak annyi kell belőle, amennyi éppen megnedvesíti a mákot, tölteléknek nem szabad tocsognia. (A mazsolát nem kell beáztatni, mert a sütés közben fejlődő gőz megpuhítja.)
A megkelt tésztát lisztezett nyújtódeszkán vagy szilikonlapon téglalap alakúra nyújtjuk, és egyenletesen eloszlatjuk rajta a tölteléket. Lazán tekerjük fel, így kisebb eséllyel reped szét a sütőben. A tészta vége kerüljön alulra, és a kalács két végét is dolgozzuk el, hogy a mák ne másszon ki belőle sütés közben.
Sütőpapírral kibélelt tepsin hagyjuk további 15-20 percig letakarva kelni. Mielőtt a sütőbe tolnánk, kenjük le a tetejét rizstejjel.
180 fokra előmelegített sütőben süssük aranybarnára. Kb. 30-35 perc. Kihűlés után szeleteljük és tálaljuk.
Helló december!
2013. december 1. Zizi kalandjai
Hogyan történt mindez? Hogy-hogy már megint eltelt egy év??? Még élénken él bennem tavaly december, főleg a karácsony előtti tíz nap, amikor megállás nélkül közepes pocakkal alapanyagokat, csomagoló anyagokat szereztem be, és az utolsó öt-hét nap szinte alig mozdultam ki a konyhából. Ehető ajándékokat gyártottam, aminek nagyon örültek a családtagok, mint mindig. Nem tudom az idén hogy lesz, de a tervezést már megkezdtem, szeretnék újdonságokat is felvenni a listára, meg persze a régiek közül is készíteni néhányat – mondjuk a Nutellát, amit szinte követel a család.
Persze a nagy hajtásban jó lenne néha kikapcsolódni is, egy kicsit ráhangolódni az év végére és nem hagyni, hogy Advent bedaráljon (ahogyan egy barátnőm mondja). Örülni kell annak, hogy még ha csak egy apró dolgot is csinálok meg egy nap, akkor is haladtam előre és nem szabad, nem kell elvárnom magamtól, hogy a listámra felírt összes dolgot egy nap alatt megcsináljam. Egész más az ünnepekre készülődés egy hét hónapossal, mert ugye őt is el kell látni, amellett, hogy minden mást is megcsinálok. Igaz, Ádika még nem sokra fog emlékezni az idei karácsonyból, mi mégis szeretnénk meghitté és mesebelivé varázsolni számára.
Úgy készülök, hogy ez a hónap számotokra is emlékezetes legyen itt a Zizi kalandjain, vagyis a receptek mellett lesz sok nyereményjáték is, amelyek keretében értékes ajándékokat fogok kisorsolni, szóval érdemes lesz minél gyakrabban visszanézni és játszani.
Kívánom, hogy ez a hónap a békességről, a szeretetről, a befelé fordulásról, az együttlétről, a jó ételekről, az adakozásról, az egymásra figyelésről, a másik meghallgatásáról, a türelemről szóljon mindenki számára!
Fotó engedélyezve: Terei-Vígh Krisztina – Instagram
Fűszeres-bundás sárgarépagolyók
2013. november 24. Mindennapi ételeink
A zöldségek bundában történő kisütése remek alkalom arra, hogy a "nemszeretem zöldségeket" megetessük gyermekünkkel. Nos, ez a recept is ilyen :-) Hozzávalók: 15 db előre csomagolt sárgarépagolyó vagy 4 nagyobb sárgarépa 25 dkg durumliszt kb. 1,5 dl víz 15 dkg teljes őrlésű kenyérmorzsa 5-10 dkg kókuszolaj a sütéshez 1 csokor petrezselyem 3-4 ek. ételízesítő mix 2 ek. folyékony fűszer 2-3 tk. himalaya só Elkészítés: A sárgarépa golyókat megmossuk, ill. a sárgarépát meghámozzuk és kisebb golyókat vájunk belőlük. Egy tálba teszünk 10 dkg durumlisztet, egy másik tálba a maradék durumlisztet összekeverünk vízzel, ételízesítő mix-szel, sóval, folyékony fűszerrel és az apróra vágott petrezselyemzölddel. A harmadik tálba a zsemlemorzsát szórjuk. A répákat bepanírozzuk, előbb a lisztbe, majd az összekevert "tojáspótló"-ba, legvégül a morzsába. Kókuszolajjal kikent tepsibe téve 170-180 fokon kisütjük a zöldségeket. Tipp: Bármilyen más zöldséggel is kiváló, pl. karalábéval, zellerrel, cukkinivel stb.
Zöldell a szendvicskrém
Nagyon "véres" szendvicskrémet készítettem minap. Véres és mégis zöld. S ha az összetevőket megnézitek, akkor biztos kételkedni fogtok szavaimban. "Ugyan, hát ebben hol a vér?!" - akadhattok ki. Na jó, oké, belátom, ez a szendvicskrém igen elvontan sikeredett véresre . Mivel két zöld növény, konkrétan a spenót és a petrezselyem, alapjaival készült, így meglehetősen gazdag klorofillban. A klorofill pedig nem más, mint a növények "vére". Persze, átvitt értelemben, mivel a klorofill kémiai szerkezete és molekula felépítése erősen hasonló a vér hemoglobinjáéval. Ahogy a vérünk át és átjárja testünk minden apró részletét, úgy a klorofill képes valamennyi szervünket, az egész belső rendszerünket (ki)takarítani, ezzel együtt pedig akár gyógyítani is. Ezért is fontos, hogy minél több zöld színű levél-félét fogyasszunk. Ennek egyik módja az alábbi szendvicskrém, amelyhez remekül passzol a finom paradicsom. (Még be lehet szerezni piacokon magyar paradicsomot, de ezt a receptet bármikor máskor is elkészíthetjük, paradicsom helyett téli időszakban megízesíthetjük retekkel, csírákkal, póréhagymával, stb.)
A recept:
Hozzávalók:
10 dkg friss spenót
1 nagy csomó petrezselyemlevél
1 bögre napraforgó
1 dl víz
só
1-2 gerezd fokhagyma
aprítógép
sörélesztő-pehely (elhagyható)
olaj (opcionális)
erős aprítógép
Elkészítés:
A napraforgó szemeket teflonedényben enyhén barnára pirítjuk, majd az aprítógépünkben jó apróra, szinte porhanyósra daráljuk.
A spenót és a petrezselyem hosszú szárait levágjuk, majd a megmosott spenótleveleket kicsit felszeleteljük (jobban fogja vinni a gép). A megdarált napraforgóhoz hozzáadjuk a spenótleveleket és a petrezselymet, öntünk bele egy kevés vizet és egyszerűen az aprítógépben néhány gerezd fokhagymával, sóval és egy kevés vízzel krémesre összeturmixoljuk. Ha túl sűrű lesz a pástétom, egy kevés vízzel vagy esetleg némi hidegen sajtolt olajjal még lazíthatunk rajta. A turmixolás során is egyre sűrűsödik, így minden bizonnyal kell némi vizet közben (is) hozzáadni.
Ezzel kész is a pástétom. Ha úgy tartja ízlésünk, egy kevés sörélesztő-pehellyel összekeverve még finomabb, krémesebb pástétomot kapunk.
Lencsés-sütőtök burger
2013. november 16. Mindennapi ételeink
Hm, de finom volt:-). Fasírtként is fogyasztható, de hamburgerként is megállja a helyét. Érdemes kipróbálni. Hozzávalók: 20 dkg bio barna lencse 55 dkg sütőtök 1 fej vöröshagyma 3 ek. 4 szűz olaj mix 3-4 gerezd fokhagyma 3-4 ek. durumliszt 2 ek. sörélesztőpehely 3-4 ek. zsemlemorzsa (bio teljes kiőrlésű kenyérmorzsa) 2 ek. lenmagpehely só-ízlés szerint 1 csokor petrezselyem 1 tk. római kömény -- 4 szűz olaj mix- a sütéshez Elkészítés: A lencsét sós vízben megfőzzük. A sütőtököt meghámozzuk és felkockázzuk, egy tepsit kiolajozunk és beletesszük a tökkockákat majd 180 fokon kisütjük (30 perc alatt). A lencsét leszűrjük, a tököt egy villával összetörjük és a leszűrt lencséhez adjuk. A hagymát felkockázzuk és vízen megpároljuk, hozzáadjuk az eddig összekevert masszához. A lenmagot megdaráljuk és ezt is hozzáadjuk. Zsemlemorzsával, durumliszttel dúsítjuk és ízlés szerint fűszerezzük - sóval, petrezselyemmel, római köménnyel és fokhagymával. Kb. fél órát állni hagyjuk, majd olajjal kikent tepsibe tesszük, a tetejét is meglocsoljuk olajjal, és 170-180 fokon egy forgatást beütemezve 30 perc alatt kisütjük.
Rizsfasírt - ovo
Ugyan ez most tojásos, de szerintem egy-két kanál zabliszttel helyettesítve, kicsit jobban fűszerezve ugyanolyan finom eredményt kapunk. Hamar összeáll, és nagyon finom ropogós, mikor kisül. Hozzávalók: 15 dkg barnarizs 1 nagyobb marék dió 4 ek tk liszt 4 ek szezámmag 1 db tojás 1 pici vöröshagyma 1 nagyobb szál répa 1 csokor petrezselyem zöld 1 csipet bazsalikom, borsikafű, őrölt kömény - ízlés szerint olaj só A barna rizst 2,5-szeres sós vízben 40 perc alatt megfőzzük. A diót ledaráljuk, a répát megpucoljuk, lereszeljük, a hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, a petrezselyem zöldet szintén felaprítjuk. A főtt rizshez hozzáadjuk a diót, a reszelt répát, a hagymát, a tojást, a fűszereket és egy pici sót. Alaposan összekeverjük. Vizes kézzel formáljuk, majd a szezámmaggal elkevert lisztbe forgatjuk. Zsírpapírral kibélelt tepsit kiolajozunk, majd ebbe tesszük a fasírtokat. Kb 25 perc alatt közepes hőfokon készre sülnek. 15 perc után forgassuk meg a fasírtokat, hogy a másik oldaluk is megpiruljon.
Vegán délután a Liszt Ferenc téren
2013. november 2. La Veganista
A vegán világnap délutánján, egy aprócska vegán sziget nőtt ki a Liszt Ferenc tér aszfaltján. Az infóstandon szórólapok, könyvek, állatbarát kvíz és természetesen vegán kóstolni valók is helyet kaptak. Diós birsalmasajt, vöröslencse pástétomos szendvicsek, citromos-bazsalikomos tönkölypiskóta, magvakkal teli, aszalt energiaszelet, melyet lelkes önkéntesek készítettek.
Blogunk is komolyan vette a vegán ünnepet. Igazi békebeli, ám veganizált almás pitével, kakaós és fahéjas csigával, valamint babpástétomos házi graham bagettel kínálta az érdeklődőket.
Volt, aki kifejezetten bennünket keresett a téren. Így csatlakozott hozzánk Zsófi, a legfiatalabb vegán aktivista. Mindössze 12 éves, de már kilenc hónapja vegán. Családja elfogadta és komolyan veszi a döntését. Szülei, szívesen megfőzik kislányuknak a tápláló vegán étkeket. Zsófi választását barátai is tiszteletben tartják. Bár az iskolába az új rendelkezések miatt nem viheti be a saját ételét (ez mindenkire vonatkozik, nem a vegán ételeket tiltották ki a sulikból, hanem a házi kosztot), a napközi alól felmentést kapott, hogy otthon ehessen.
Kedves élelmezésvezetők, gyerekek egészségéért aggódó dietetikusok, döntéshozók, nem lenne egyszerűbb, ha a köztudottan egészségesebb és alacsonyabb költségű húsmentes menüt bevezetnék a sulimenzákra? Amerikában már tudják, hogy jó hatással van a gyerekekre. Nem kellene legalább kísérleti jelleggel itthon is kipróbálni? Remélem, hogy a magyar főiskolákon már ott tanulnak a jövő vegán RD-i (regisztrált dietetikus), akik Virginia Messina példáját követve megváltoztatják majd a helyes táplálkozásról vallott hazai nézeteket. A változásra nagy szükségünk van elnézve a magyar szív és érrendszeri, a rák (Magyarországon a legrosszabb a halálozási statisztika a 34 OECD ország közül), az elhízási és a cukorbetegségi statisztikákat. Lehet azzal takarózni, hogy kevés a pénz az egészségügyben, vagy hogy a korai diagnózis segítené a túlélést. Valahogy mindig kimarad a gondolatmenetből, a növényi étrend preventív és gyógyító hatása, amit a helytelen táplálkozás okozta metabolikus szindróma esetén már felismertek és ajánlanak.
Szerencsére az emberek egy része alapvetően nyitott a kérdésre, így infóstandunknál is mindig voltak érdeklődők, akik szívesen megkóstolták a vegán csemegéket. Sokan kitöltötték az állatbarát kvízt, és megdöbbenve szembesültek azzal, hogy a tojásipar élve darálja le a hím csibéket, vagy, hogy a borjakat már egy napos korukban elszakítják az anyjuktól. Volt, aki ez utóbbit tudta, mert korábban tejgazdaságban dolgozott.
Szépen gyűltek az aláírások a cirkuszi állathasználat elleni petíciós íven is. Az egyik aláíró elmondta, gyermekkorában sokkolta a rácsok mögé kényszerített állatok látványa, ezért többé nem akarta, hogy cirkuszba vigyék a szülei.
A kóstoltatás közben lehetőségünk volt beszélgetni az érdeklődőkkel, hasznos információkat kaptunk és adtunk. Kiderült, hogy sokan próbálkoztak már a vegán életmóddal. Akadt olyan, akit az orvosa beszélt le róla, mondván, hogy a vegán táplálkozásba bele fog halni. Mások a drága növényi tejeket kifogásolták. Ezt ott helyben többféle házi növényi tej recept megosztásával orvosoltuk. Sokan felvetették a vas, a kalcium, a protein és a B12 pótlás problémáját, amit az önkéntesek saját tapasztalataik és a rendelkezésre álló szakirodalom alapján készséggel megválaszoltak.
A legjobb fejek a gyerekek voltak, akik hamar átvették a vegán életérzést. Ők tudták, hogy a kis bocinak az anyja mellett a helye, hogy a malac ugyanannyi szeretetet és tiszteletet érdemel, mint a kutya, hisz az érző lények között nem tehető különbség. Tisztában voltak azzal is, hogy az állatok nem önszántukból vannak a cirkuszban.
A kóstoltató-állomásunk előtt nagy turistaforgalom zajlott, így időnként nemzetközi vizekre eveztünk angol nyelvű szórólapjaink segítségével. Volt akinek annyira megtetszett a vegán magyar almás pite, hogy Andrássy úti felfedező kalandja végén ismét visszatért a standhoz egy falatnyi kóstolóra.
Ahogy számítottunk rá, a napvégére elfogyott minden vegán étel. Nem tudjuk, hogy lesznek-e akik áttérnek a vegán életmódra, de azt láttuk, hogy az emberek nyitottan állnak a kérdéshez, és megérinti őket az állatok szenvedése.
Tökös- almás torta a ZÖLD TURMIX FESZTIVÁLRÓL
2013. október 22. Nyers konyha
Tökös- almás torta a ZÖLD TURMIX FESZTIVÁLRÓL Idén is nagyon jó előadók voltak, a fesztiválon. Jó volt olyan emberekkel találkozni akik hasonlóan gondolkodnak, étkeznek... Ez mindig ad az embernek egy kis plusz energiát, lendületet, hogy tovább tudjon ezen az úton haladni. Gittával hoztuk össze ezt a tortácskát, ami látható kissé megfolyt, hűtő híján, de a visszajelzések szerint ez igazán nem számított, mert ugye lényeg a beltartalom és az finomra sikeredett, persze ilyen alapanyagokból nem nehéz :) Tökös -almás torta: Tészta: 80 gramm kókuszdara 70 gramm mák 70 gramm arany lenmag 140 gramm napraforgó kávéskanál vanília kávéskanál fahéj 2 citrom reszelt héja 12 darab datolya kb. 10 evőkanál víz csipet só 2 evőkanál méz vagy agávé szirup A magokat és a kókuszdarát is megőröljük kávédarálóban, vagy turmixgépben. S késes robotgéppel összedolgozzuk a többi hozzávalóval. Akkor jó a tészta ha kicsi gombócot tudunk belőle formálni, szépen összeáll. Ha szétesik, mehet még hozzá pici víz. Csatos formába nyomkodjuk. Tökös- almás töltelék: 6 közepes édes alma sütőtök, fele annyi, mint alma késhegynyi fahéj ízlés szerint édesíthető datolyával, ha nem elég édes az alma... 2- 3 evőkanál útifű maghéj 1 citrom reszelt héja csipet gyömbér vagy karika, ha friss Ha van elég erős turmixgép akkor ezt a masszát abban is el lehet készíteni, ha nincs akkor tökéletesen megfelel az s késes robotgép. Fahéj krém: 12 datolya 2-3 evőkanál kókusz zsír 2 banán 2 mokkáskanál fahéj Turmixoljuk vagy s késes robotgéppel elkeverjük és a torta tetejére öntjük. A fesztiválon mi ezt a réteget 3 evőkanál mézzel készítettük, mert a datolyánk elfogyott. Érdemes kicsit hűtőben pihentetni, hagyni , hogy megdermedjen a kókusz zsír és megszívja magát az útifű maghéj...
Popeye-paste
Popeye nagy kedvence kissé megosztja társadalmunkat, van aki el sem tudja képzelni, hogy spenótot fogyasszon. Igaz, az emberek nagy része a spenót hallatán a zöld főzelékre gondol. Íme egy recept, ami meghazudtolja a spenót "nemszeretem" étel voltát, hiszen ezt a kenyérre valót elkészítve igazi finom szendvicskrémben lehet részünk. Ráadásul főzni sem kell a spenótot! Ajánlom a spenót fogyasztását azért is, mert igen gazdag tápanyag tekintetében. K-vitamin, A-vitamin, C-vitamin, B2-vitamin, B6-vitamin, E-vitamin, kalcium-, kálium-, mangán-, folsav, magnézium, vas, réz, foszfor, cink növényi fehérjék, élelmi rostok mind-mind gazdagítják zöld növényünket. Cukorbetegek fogyasszanak minden héten spenótot, pajzsmirigy-betegségben szenvedőknek viszont a mértéktartás igen ajánlatos.
A recept:
Hozzávalók:
25 dkg friss spenót
1 bögre napraforgó
1 dl víz
ételízesítő vagy só
1-2 gerezd fokhagyma
aprítógép
sörélesztő-pehely (elhagyható)
olaj (opcionális)
Elkészítés:
A napraforgó szemeket teflonedényben enyhén barnára pirítjuk, majd az aprítógépünkben jó apróra, szinte porhanyósra daráljuk.
A spenót hosszú szárait levágjuk ha szükséges, majd a megmosott spenótleveleket kicsit felszeleteljük (jobban fogja vinni a gép). A megdarált napraforgóhoz hozzáadjuk a spenótot, öntünk bele egy kevés vizet és egyszerűen az aprítógépben néhány gerezd fokhagymával, sóval és egy kevés vízzel összeturmixoljuk. Ha túl sűrű lesz a pástétom, egy kevés vízzel vagy esetleg némi hidegen sajtolt olajjal még lazíthatunk rajta.
Ezzel kész is a pástétom. Ha úgy tartja ízlésünk, egy kevés sörélesztő-pehellyel összekeverve még finomabb, krémesebb pástétomot kapunk. Egyszerűbb elkészíteni, mint leírni. :)
Házi kesudiókrém
2013. október 8. Zizi kalandjai
Az egész úgy kezdődött, hogy pár hónapja kaptam a nagy Ámerikából egy üveg cashew butter-t, vagyis kesudióvajat, vagy nevezzük kesudiókrémnek. Ilyet… és akkor elvesztem… Ráadásul mindez Ádi születése után történt, amikor szükségem volt természetes tejserkentőkre… és hát többek között a kesudió az ilyen. Igyekszem tartani a délelőtt csak gyümölcsöt eszem dolgot, de amióta szoptatok ez elég ritkán elég. Szükségem van energiát adó táplálékra is. Noha a gyümölcs élénkít – ezért is érdemes délig bezárólag enni, nem pedig vacsorára -, nem ad annyi energiát, hogy délelőtt helytálljak egy perpetuum mobile mellett, aki ráadásul belőlem táplálkozik.
Szóval barnára pirított – én így szeretem, ha már van egy kis színe – élesztőmentes teljeskiörlésű kenyérre kentem ezt a natúr, nyers kesudióvajat és arra jött anyukám cukor- és minden mentes szilvalekvárja = tökéletes energiát adó reggeli. Egyszerűen rákattantam. Minden reggel ezt ettem a gyümölcs után és szomorú szemekkel néztem az üvegre, mert tudtam, hogy egyszer el fog fogyni. Kétségbeesetten hívtam fel gourmet boltokat, hogy forgalmaznak-e kesudióvajat. Többnyire földimogyoróvaja van mindenkinek, egy helyen mondták, hogy tartanak, de éppen nincsen (közben találtam online egyet, még nem próbáltam ki).
Na, akkor állítsuk elő mi saját magunk… gondoltam. Szükség van hozzá egy jó konyhai robotgépre (figyelem!!! készítés közben néha tartsunk szünetet és állítsuk le a robotgépünket, nehogy leégjen a nagy munkában!!!), egy kis türelemre, na és persze natúr kesudióra. Persze lehet készíteni sós, pirított magból is, úgy is finom. A natúr változatot ízesíthetjük mézzel, juharsziruppal, egy csipet sóval, esetleg egy kevés fahéjjal is, de én nem tettem bele semmit. Ha nem csak kenyérre szeretnénk kenni, hanem kekszekbe, süteményekbe is bele szeretnénk sütni, akkor szerintem jobb, ha a natúr változatra hagyatkozunk.
És akkor lássuk a készítését fázisfotókkal fűszerezve…
Beleöntjük a robotgép tartályába a kesudiót és elindítjuk a gépet. Egy perc után már szemcsés állagú lesz, további három-négy perc után már szinte por állagú.
Újabb három perc és már látható lesz a kesudió olajosságga, kezd összeállni a porrá darált kesu. Még járatjuk a gépet és most már nagyobb szemcsékben állnak össze az apró szemek.
Eltelik újabb három-öt perc és az apró szemek eltűntek, helyette kezd masszává összeállni. Még néhány perc és a massza kezd golyóvá formálódni, mintha tésztát gyúrnánk és formáznánk. Kitartás! Mindjárt a végére érünk!
A robotgép “tésztává” dagasztotta a kesudiót. Igazi, formás labdát “gyúrt” belőle, ha belenyomjuk az ujjunkat, érezzük, hogy puha – már szerintem így is kenyérre kenhető lenne. Amikor a gépünk ezt a labdát dobálja, nem igazán hisszük majd el, hogy újabb három-négy perc után szétesik a labda és az állaga még krémesebb lesz.
Még dolgoztassuk a robotgépet pár percig és a darabos kesudiókból kesudióvaj vagy krém lesz. Voila! Most kapcsoljuk ki a robotgépünket és hagyjuk pihenni, valamint kihűlni! Megérdemli!
Házi kesudiókrém
Hozzávalók:
- 400 g kesudió
Robotgépben daráljuk, pépesítsük, krémesítsük a kesudiót a fenti fázisfotóknak megfelelően. A kisebb szüneteket beiktatva kb. 25 perc alatt készül el. Ebből a mennyiségből kb. 250-300 ml kesudiókrém lesz.
Hajdinával-bulgurral töltött őszi paprika
2013. szeptember 23. Mindennapi ételeink
Nagyon finom és különleges főételt hoztam, amelynek a pikánsságát a nem mindennapi hajdina és a bulgur adja meg. Ritkán hallunk ezekről a gabonákról, még kevésbé fogyasztjuk, pedig pl. a hajdina tisztítja és erősíti a beleket, zsírszegény, sok benne a B, E vitamin, fehérjetartalma igen magas. A bulgurról már itt írtam. Hozzávalók: 30 dkg gomba (pl csiperke) 10 dkg dió 10 dkg sütőtök 5 dkg hajdina 10 dkg bulgur 2 fej vöröshagyma 3-4 gerezd fokhagyma 2-3 ek. sörélesztőpehely 2 ek. lenmagpehely 2-3 ek. olívaolaj kb. 10 tv. paprika 4 tk. borsikafű 2-3 tk. rozmaring 1 csokor petrezselyem só - ízlés szerint Elkészítés: A gombát alaposan megmossuk, és felkockázzuk. A hagymákat is felkockázzuk és 1 ek. olaj és víz keverékén megpároljuk. Hozzáadjuk a felszeletelt gombát, a fűszereket, és nem rakunk alá vizet, hanem megvárjuk, amíg levet enged a gomba. Fedő alatt megfőzzük. Eközben külön-külön kifőzzük a hajdinát és a bulgurt is: a bulgurt 4 dl vízben, a hajdinát pedig háromszoros mennyiségű sós vízben. Amikor megfőtt a két gabona, egy tálban összekeverjük, majd hozzáadjuk a megpárolódott gombát, a megdarált diót, a meghámozott és kis lyukú reszelőn megreszelt sütőtököt, a fokhagymát, ízlés szerint még fűszerezzük, ill. belekeverjük a megdarált lenmagot is, amely tojás helyett összefogja, ill. a sörélesztőpelyhet, amely hihetetlenül finom ízt kölcsönöz majd a paprikának, nem beszélve a B-vitaminról, amit tartalmaz! :-). Ezzel a töltelékkel töltjük meg a megmosott, csumájuktól megfosztott paprikákat, majd olajjal kikent tepsibe téve és kevés olajjal meg is locsolva 170 fokon, 30 perc alatt megsütjük, időközben egyszer forgatjuk.
Szőlőmagliszt, szőlőmag őrlemény házilag
Vajon mi ez a nem túl szép “izé”?
Szőlőlé préselése után maradt szőlőhéj- és szőlőmag maradvány, amit nem dobok ki, hanem
megszárítom és darálóban ledarálom, majd száraz helyen tárolom. A szőlőmag őrleményt fel lehet használni turmixokba, gyümölcspépekbe keverve. Boltokban igen borsos áron vásárolható, ne hagyjuk veszni ezt az értékes anyagot sem!
Áfonyás torta - Kókusztejszínes öntettel
2013. augusztus 23. Fittanyuka Blog
Ezt a süteményt a nyaralásom alatt készítettem Erdélyben, hegyi áfonyából. Ismételten meggyőződtem, hogy a piacon kapható, túlnemesített, meggyszem nagyságú áfonyának szinte semmi köze sincsen a szabadon termett, hegyi áfonyához, amelyet eléggé körülményes leszüretelni. Íze sokkal intenzívebb, kevésbé édes és mondanom sem kell, hogy vitamin, flavonoid tartalma túlszárnyalja a hibrid áfonyáét! Nagyon sokat ettünk belőle, nyersen, önmagában, vagy a reggeli turmixokba keverve, de nem bírtam ki és az alábbi tortácskát sütöttem belőle:). Hozzávalók: 250 g világos tönköly liszt 6 evőkanál kókusz olaj 100 g nyírfacukor 1 citrom reszelt héja 1 tasak foszfátmentes sütőpor késhegynyi bourbon vanília 350 ml növényi tej 250 g - 300 g friss áfonya Öntet: 300 ml kókusz tejszín 1-2 evőkanál xilit áfonya késhegyni őrölt bourbon vanília A tésztához először a száraz hozzávalókat összekeverjük, majd hozzáadjuk az olajat és a növényi tejet. Robot gép segítségével alaposan összedolgozzuk és egy kiolajozott gyümölcs torta formába öntjük. Tetejére szórjuk az áfonya mennyiség felét, majd előmelegített sütőben 180 C fokon 40 - 45 percig sütjük. Az öntethez a kókusz tejszínt a xilitet és az áfonya másik felét kézi bot mixer segítségével összeturmixoljuk. Ha a hűtőbe tesszük 1-2 óra hosszára akkor megkeményedik és nem öntet lesz, de, mint egy áfonya habot rákanalazhatjuk a sütemény tetejére. Fittanyuka
Édes kis semmiség
2013. augusztus 23. Mindennapi ételeink
A múltkor bemutatott keksz után egy újabb ajánló tej-tojásmentes, mézes keksz a 2004 Rena Kft. jóvoltából. :-) Kicsit felturbózva. :-) Hozzávalók: 10 dkg kókuszolaj 5 dkg karobpor 5 dkg nyírfacukor 10 dkg pirított mandula 5 dkg aszalt sárgabarack 3-4 szem aszalt datolya -- 1 csomag tej-tojásmentes Privolat omlós keksz - mézzel Elkészítés: A kókuszolajat felolvasztjuk, a nyírfacukrot megőröljük (kávédarálón), a datolyákat botmixerrel pépesítjük, a mandulákat pedig egy zsiradék nélküli edényben megpirítjuk, majd késes aprítóban rusztikus darabokra vágjuk. A barackot is nagyon apróra feldaraboljuk. Majd egy tálban mindent összekeverünk, és a kekszekre kenjük mindezt. Behűtjük és tálaljuk is :-)
Paprika csatni
2013. augusztus 10. Vegavarázs
Hozzávalók: 5 db kápia paprika (vagy 3 kaliforniai) 2 ek olaj 4-5 apró száraz chili (ízlés szerint) 2 kk őrölt római kömény 2 kk őrölt koriander 10 dkg cukor 1 kk só A megtisztított, kicsumázott paprikát aprítóba tesszük vagy ledaráljuk. Felmelegítjük az olajat, belemorzsoljuk a chilit, és néhány... tovább>>
Vadrizzsel töltött zsenge tök, Citromos-kapros tökfőzelékkel
2013. augusztus 6. Fittanyuka Blog
A minap készült ez a finom tökös ebéd:)! Nyári ízek, zsenge tökből. Ne csak rántsuk, habarjuk, hanem töltsük is meg és miért ne lehetne a körítés mellé egy savanykás, tejszínes, kapros tökfőzelék?! Két főre egy darab zsenge tököt számoltam, mert a tölteléke laktató. Vadrizzsel, gombával töltöttem meg, de lehet sima barnarizs is a vadrizs helyett. Hidegen is fogyasztottuk, sőt másnapra is elrakható ebédre, vacsorára. A fogás gluténmentes és természetesen tej,-tojásmentes is egyben! Töltött tök: Hozzávalók: 4 főre 2 db közepes, zsenge tök 200 g barna champion gomba 1 fej vöröshagyma 2 evőkanál kókusz olaj 1 kk himalaya só 1/2 kk szárított kakukkfű 1-2 cikk fokhagyma 100 ml kókusztejszín 150 g vadrizs vagy barnarizs Díszítés: 1 db piros kaliforniai paprika A tököket megmossuk, félbe vágjuk őket, az aljukat kissé levágjuk, hogy ne billegjenek, de mégsem túlságosan, hogy ne lyukadjanak ki. A magokat kikanalazzuk és a húsát karalábvájó segítségével kikaparjuk ( félretesszük a tökfőzelékhez), hagyjunk egy 1,5 cm-es peremet. A rizst ha szükséges áztatjuk és háromszoros mennyiségű vízben puhára főzzük. A vadrizs sosem lesz igazán puha, külső héja kissé roppanós marad, az íze diós jellegű, jellegzetes, fekete színe miatt egyedi. A hagymát felkockázzuk és a kókusz olajon üvegesre dinszteljük, majd hozzáadjuk a megtisztított és szintén feldarabolt gombát. Sózzuk, borsozzuk és fűszerezzük a szárított kakukkfűvel, préselt fokhagymával. A megfőtt rizst átöblítjük hideg vízzel, így megakadályozzuk, hogy csirizes legyen. Összekeverjük a gombával és hozzáadjuk a kókusztejszínt, ha szükséges még fűszerezzük, sózzuk. Betöltjük a tökökbe és sütőlemezre tesszük őket, előmelegített sütőben 180 C fokon 20 percig sütjük. Kevés vizet öntöttem alá, hogy ne égjen le, de ki is olajozhatjuk a sütőlemezt. Miután megsült tetejüket apró kockára vágott kaliforniai paprikával diszítjük. Közben elkészítjük a tökfőzeléket: Hozzávalók: 4 főre 1 db közepes zsenge tök 1 evőkanál kókusz olaj 250 ml kókusztejszín 2 evőkanál zabpehelyliszt 2 kk himalaya só 1/2 citrom leve pár szál friss kapor 1-2 cikk fokhagyma A zsenge tököt megmossuk és lereszeljük héjával együtt. Majd a kókusz olajon megfonnyasztjuk, hozzáadjuk a kivájt kis labdácskákat is, sózzuk. Én mindig roppanósra párolok, fonnyasztok szinte minden zöldséget, hogy benne maradjon minél több vitamin, ásványianyag! A kókusztejszínt csomómentesen elkeverjük a zabliszttel, citrom levével, és ezzel felöntjük a tökfőzeléket és besűrítjük. Utólag ízesítjük a préselt fokhagymával, apróra vágott kaporral. Ha szükséges még savanyítjuk a citromlevével. Tálalhatjuk a töltött tökkel... A reformélelmiszer alapanyagokat a Jó egészséget! webáruházban tudja beszerezni. Fittanyuka
Karalábékockák lecsós mártásban
Folyamatosan teremnek most már a zöldségek a kertemben, és nagyon élvezem a finom, ízletes, pillanatok alatt beszerezhető és elkészíthető nyári lakomákat belőlük Ráadásul, ami a kertünkben terem, mi ültettük, gondoztuk, az a növény kimondottan azokat az anyagokat, energiákat, információkat szívja magába a földből és a kozmoszból, amire nekünk épp most szükségünk van ? Mire megérlelik […]
Mákos-barackos csiga
2013. július 19. Mindennapi ételeink
Hipp-hopp reggeli, egy nagy adag gyümölcssalátával vagy egy finom bögre hideg növényi tejjel, jegeskávéval, esetleg gyümölcsturmix-szal. Hozzávalók: Tante Fanny élesztős leveles tészta (vagy otthon készített tészta, amelynek itt van az alapreceptje) 30 dkg mák kb. 2 dl Alpro natúr (kálciummal, B 12-vel dúsított) szójatej 2 szem közepes méretű őszibarack 8-10 dkg nyírfacukor 2 tk. vaníliaesszencia / vaníliás cukor 2 ek. kókuszolaj (elhagyható) 1 kisebb citrom héja mazsola - tetszés szerint, opcionális Elkészítés: A mákot megdaráljuk, majd összekeverjük a tejjel (egy kevés tejet rakjunk félre, ill. látjuk, hogy mennyi tejet vesz fel-ezt sajnos nem mértem -, ne legyen se túl folyós, se túl kemény a masszánk) és citromhéjjal, nyírfacukorral, vaníliával ízesítjük. Pár perc alatt összefőzzük, a meghámozott és péppé tört barackokat ekkor adjuk hozzá. A kókuszolajat is ekkor adjuk hozzá, ez kicsit lágyabbá teszi, ill. a tésztába beleolvasztja majd a tölteléket. De enélkül is nagyon finom. Ez igazán pikáns zamatúvá teszi majd. :) Kihűtjük a tölteléket. A sütőt 200 fokra előmelegítjük, a tésztát előszedjük, kitekerjük, majd a kihűlt mákos tölteléket rákenjük. Majd ezt a rudat kb. 1,5 ujjnyi vastag karikákra felvágjuk, melyeket sütőpapírral bélelt tepsibe teszünk, és elkezdjük sütni. 10 perc múlva 150 fokra kapcsoljuk, és rá 5 percre a csigákat meglocsoljuk a maradék tejjel. Visszatesszük és még kb. 10 perc alatt összesütjük.
Hideg, nyári gyümölcsleves
Ebben a nagy melegben jól esik egy kis könnyű hűsítő. Szeretek kísérletezni, így születtek meg ezek a hétvégi nyers tortám ihlette gyümölcslevesek. A legjobb, hogy gyorsan elkészíthetőek, akár cukor hozzáadása nélkül, és nagyon finomak. Hozzávalók az alma leveshez: 5-6 szem kisebb nyári alma 6 ek. mazsola 1 kávédarálónyi mandula 2 dl rizstej 2 dl tisztított víz fél citrom leve 1 ek. rizsszirup fahéj, szegfűszeg, menta levél, vanília rúd 1. A mazsolát beáztatjuk kb. 1 órára. Ezalatt előkészíthetjük a hozzávalókat. 2. Megtisztítjuk az almákat (én csak a magházat szoktam kivágni, mert az értékes vitaminok a héja alatt vannak), ledaráljuk a mandulát. 3. A megduzzadt mazsolákat és az almákat a többi hozzávalóval együtt jó alaposan összeturmixoljuk. Ezután ízesíthetjük fahéjjal és egy pici szegfűszeggel. 4. Menta levelekkel és egy vanília rúddal min. 1 órára hűtőbe tesszük, hogy kellően lehűljön, és jól összeérjenek az ízek. sárgadinnye leveshez: 1 egész sárgadinnye 5-6 ek. kókuszreszelék 1.5 dl tisztított víz 1 citrom leve 1. A sárgadinnye húsát kikanalazzuk, és a többi hozzávalóval együtt alaposan összeturmixoljuk. 2. Pár órára hűtőbe tesszük, majd fogyaszthatjuk. Ani Tisztán, tudatosan!
Nektarinos-tofutúrós sütemény
2013. július 15. Mindennapi ételeink
Egyszerű, gyors, egészséges sütemény. Hozzávalók: 1 doboz őszibarackos Alpro szójajoghurt 3 ek. Alpro natúr joghurt 20 dkg főtt köles 10 dkg natúr tofu 10 dkg nyírfacukor 1 rúd vanília kikapart belseje 1 citrom héja 1 marék mazsola -- 2 szem nektarin Tante Fanny croissant tészta Elkészítés: Nagyon egyszerű: a (vaníliás szójatejben vagy növényi tejben) főtt kölest (előző este kifőzhetjük, háromszoros mennyiségű folyadékban) összekeverjük a szójajoghurtokkal, a kávédarálón megőrölt nyírfacukorral, vaníliával, citromhéjjal, mazsolával és a darabokra vágott, összeturmixolt tofuval. Ehhez hozzáadjuk az apró kockákra vágott nektarint, hozzáadjuk a túróhoz. A tésztát kicsomagoljuk, felvágjuk, majd mindegyik croissant-ba teszünk 1-1 ek. tölteléket és 200 fokra előmelegített sütőben kisütjük. Félidőben (kb. 15 perc) levesszük a lángot, kb. 150 fokra.
Kölesgombóc gyümölcsszósszal
Most, amikor olyan sok a meggy, hogy az ágak a földig érnek, pár naponta gyümölcsturmix készül a felhasználásával. Az egyik reggel a köleshez sűrűbb szószt készítettem. Még volt a Hugicám által szedett eperből - nagyon köszönöm, olyan finom édesek. Adtam hozzá pár darabot, és némi őrölt szezámmagot, illetve vaníliaport. Egyszerű, hamar elkészül, ízletes, és nem utolsó sorban egészséges is, mert a szezámmagnak magas és a meggynek is magas a kalcium tartalma, gazdagok ásványi anyagokban és vitaminokban. Utóbbi fogyasztásával flavonoidokat és antioxidánsokat, előbbivel telítetlen zsírsavakat és lecitint juttathatunk a szervezetünkbe. (Férj szerint kár a rizsa, a meggy finom! :) ) Gyümölcsszósz Hozzávalók: 40 dkg meggy 10 dkg eper 10 dkg szezámmag 10 dkg mandula (opcionális) 1 ek méz vaníliapor Összeturmixoljuk és fogyasztjuk. Ha sűríteni szeretnénk, adhatunk hozzá darált mandulát. Kölesgombóc Hozzávalók: 1 bögre köles 3 bögre víz 2 ek gyümölcscukor 2 ek kókuszreszelék 1 csipet só vaníliapor A kölest háromszoros vízben bő 20 perc alatt megfőzzük sóval és kókuszreszelékkel. A végén hozzákeverjük a vaníliát és a cukrot. Lehűtjük, majd gombócokat formálunk belőle. A szósszal leöntve tálaljuk. Candidások méz és gyümölcscukor helyett sztíviát használjanak, és hagyják ki a kókuszreszeléket.
Kora nyári meggyleves főzés nélkül
Isteni gyümölcsleves főzés nélkül, max. 10 perc alatt. Nálam nagy sikert aratott. A meggy gazdag antioxidánsokban, és káliumban. Az antioxidánsoknak a fiatalság megőrzése mellett a betegségek megelőzésében is nagy szerepük van, a kálium pedig a szív- érrendszer, vesék és izmok működését támogatja. Hozzávalók: 1 bögre magozott meggy 1 banán fél liter növényi tej 1 dl víz őrölt mandula pár menta levél fahéj 1 ek. juharszirup 1. A megmosott, kimagozott meggyet és a banánt beletesszük a turmixgépünkbe, majd ráöntjük a növényi tejet és a vizet. 2. Kávédaráló segítségével megőröljük a mandulát (ennek hiányában lehet kapni előre őröltet is), majd a többi hozzávalóval együtt beletesszük a gépbe. 3. Alaposan összeturmixoljuk, majd egy tálba öntve lehűtjük. 4. Pár óra múlva fognak összeérni az ízek, és hidegen fogyasztva finomabb.:) Ani Tisztán, tudatosan!
Meggyes-szójajoghurtos köles
2013. június 9. Mindennapi ételeink
Nem is annyira recept, inkább tipp az alábbi finomság. Hozzávalók: 2 dl átmosott köles 6 - 7 dl Alpro vaníliás szójatej 1 csipet só 10 dkg xilit (nyírfacukor) 3 tk. kardamom 1/2 citrom héja 2 ek. őrölt szezámmag -- 4 dl Alpro natúr szójajoghurt 1/2 kg meggy vagy cseresznye 1 ek. vaníliaesszencia (opcionális) Elkészítés: A kölest szűrőbe tesszük és átmossuk, eközben felforraljuk a szójatejet. Ebbe beletesszük a kölest, és fedő alatt puhára főzzük, a végén ízesítjük nyírfacukorral, kardamommal, citromhéjjal, és hozzáadjuk a megdarált szezámmagot, amely sok-sok kálciumot tartalmaz, ezért csempésztem bele. Amíg fő, kimagozzuk a meggyeket, előkészítjük a szójajoghurtot,majd mindent rétegesen megrakunk: köles, joghurt, gyümölcsök, és ismét köles, joghurt, gyümölcs. A legvégén meglocsoljuk a vaníliaesszenciával.
A diétázók sem éheznek már nyaralás alatt
Nem tudtam olyat választani a svédasztalról, ami hús és tojásmentes, ezt látva összedobtak nekem egy töltött cukkinit - hazai tapasztalatok a hotelekről, ahol a speciális étrenden élőket nem nézik földönkívülinek.
Almás-leveles szirmok
2013. május 30. Mindennapi ételeink
Ma reggel egy kis édességet készítettem, kb. 5 perc az előkészítés és 20 perc a sütés. Hozzávalók - 10 db-hoz: 2 nagyobb alma 1 csomag Tante Fanny leveles tészta -- 4 ek. 100% extra szűz olívaolaj 4 ek. darált dió 2 ek. Xilit (nyírfacukor) 2 tk. kardamom -- 5-10 szem eper/meggy/cseresznye Elkészítés: Az almákat megmossuk és felkarikázzuk, úgy, hogy karikázást követően minden kör közepéről óvatosan kivágjuk a csumát. A leveles tésztát kicsomagoljuk, és kb. 1,5 cm-es csíkokra vágjuk. Az almakarikákba belebújtatunk 2-2 leveles tészta csíkot, majd egy tálba töltjük az olajat, hozzáadjuk a diót és a nyírfacukrot, és ezzel lekenjük. 180 fokon 20 perc alatt kisütjük.
Mama tortája, avagy a Csepeli borzaska
Nem egy egészséges recept lesz, de a Mama féle sütik sosem azok. Viszont eszméletlen finom tud lenni ez a pofonegyszerű krém. Ráadásul nem akarom, hogy elvesszen a recept. Úgy alakult, hogy május első hétvégéjén mikor hazamentünk, Anya azt mondta, hogyha nagyon akarok segíteni, valami sütifélét készítsek. Anyák napja apropóján a Mama által készített diós torta jutott eszembe. Ha ő valamikor is tortát készített, az diós krémmel megkent piskóta volt. Ahogy visszagondolok, teljesen más piskótát sütött, mint Anya, vagy én. Pedig mindketten egészen jókat készítünk, hiszen nem egy bonyolult dolog, ennek ellenére az övé valahogy puhább, ruganyosabb volt. Valószínűleg a hozzáadott olaj volt az oka. Valahogy adott volt, hogy egy ilyen sütemény készüljön, még ha nem is téglalap alakú, mint az eredeti. Főleg, hogy ehhez vettem a piskótát - fujj, regélek fentebb... de aznap erre futotta, és a Spárban lehet kapni olyan előre sütöttet, amiben csak az van, amit én is beletennék egyébként. Hozzávalók: Piskótához: 6 tojás 6 ek porcukor 6 ek liszt 1/2 cs foszfátmentes sütőpor Krémhez: 20 dkg porcukor 20 dkg darált dió 20 dkg vaj 2 db citrom leve Díszítéshez mandulaforgács, esetleg diódarabok, színes cukorka... A vajat kivesszük a hűtőből. Zsírpapírral kibélelünk egy kapcsos tortaformát. A sütőt begyújtjuk, vagy bekapcsoljuk, hogy forró legyen, mire a tészta belekerül. A tojásokat feltörjük, két nagyobb tálba választjuk szét a sárgáját és fehérjét. A sárgájához hozzáadjuk a porcukrot, és addig keverjük, amíg a krém ki nem világosodik. Azután beleszórjuk a sütőporral elkevert lisztet. Finomra keverjük. Sietősen felverjük a habot, és részletekben rögtön beledolgozzuk a sárgás krémbe finoman, hogy laza maradjon az egész. A masszát a formába öntjük. Eleinte nagyobb lángon, majd 10 perc múlva közepes hőmérsékleten sütjük összesen 30 percet. Amíg a piskóta megsül, a diót ledaráljuk, a citrom levét kicsavarjuk. A porcukrot elkeverjük a dióval, majd hozzáöntjük a citromot, és eldolgozzuk az egészet a megpuhult vajjal. A piskótát középen kettévágjuk, megkenjük a krém harmadrészével, majd a többivel bevonjuk a tortát. Megszórhatjuk apróra vágott dióval, vagy mandulaszeletekkel, színes cukorkával.
Aszalt paradicsom krém
2013. május 11. Fittanyuka Blog
Ez a szósz, vagy krém nevezhetjük bárhogy isteni finom:). Lehet természetesen tésztával is fogyasztani, de én most nyár, meleg lévén az uborka - cukkini salátámra öntöttem. Elkészítése, mint minden krém receptemnek általában, nem vesz igénybe öt percnél többet. Én most ehhez a recepthez olíva olajban eltett aszalt paradicsomot vásároltam, akinek viszont van aszaló gépe saját maga is tehet el ilyen finomságot. Hozzávalók: 2 főre 150 - 200 g aszalt paradicsom 2 evőkanál olíva olaj ( azt használtam ami az üvegben volt) 100 ml kókusz tejszín pár levél friss bazsalikom 1/2 citrom leve 1/2 kk himalaya só 2 cikk fokhagyma darált mandula a tetejére Az aszalt paradicsomot kissé felaprózzuk és az összetevőkkel kézi bot mixer segítségével összeturmixoljuk. Utólag belepréseljük a fokhagymát és hozzáadjuk a felaprított, friss bazsalikomot. Fittanyuka
Vegán rácsos
2013. május 3. Mindennapi ételeink
Olyan egyszerű, hogy tegnap kb. 10 perc alatt összekészítettem és 20 perc alatt kisült. És nagyon-nagyon finom is. Hozzávalók: 25 dkg durumliszt (lehet finomliszt is, vagy fele-fele arányban finom-és teljes őrlésű liszt) 8 dkg nyírfacukor 3 csapott ek. kókuszolaj (vagy 0,5 dkg olaj) 2 ek. foszfátmentes sütőpor kb.0,5 dl víz 1 citrom héja -- 1 közepes üveg sárgabarack lekvár 15 dkg darált dió Elkészítés: A sütemény száraz összetevőit összekeverjük, majd hozzáadjuk a kókuszolajat, olajat, reszelt citromhéjat és a vízzel lágy tésztát gyúrunk. A kétharmadát kinyújtjuk, majd megkenjük lekvárral, megszórjuk a darált dióval. A maradék harmad tésztát is lisztezett felületen kinyújtjuk, és derelyevágóval csíkokat vágunk, és ezzel befedjük a sütit. Közepes lángon 20 perc alatt kisütjük. Az adag tortaformára vonatkozik, amennyiben hagyományos tepsiben készítjük, duplázzuk az adagot. Más lekvárt (pl. eperlekvárt) is használhatunk, sőt, dió helyett mákot is.
Csőben sült zöldspárga barnarizs ágyon
2013. május 2. Fittanyuka Blog
Ezt a fő ételt a minap készítettem a Biocsemegében, ahol minden kedden mostanság én főzőm az ebédet:)! Sikere volt, így törvényszerű, hogy megosszam veletek is. Tipp: A spárga szezon elkezdődött és javaslom fogyasszatok belőle sokat, mert nagyon jól méregteleníti a veséket, vízhajtó hatású. Nyersen a hegye a legfinomabb salátákba tördelve, ha főzitek, ne öntsétek ki a levét, érdemes elkortyolgatni a fenti hatások miatt. Ez a csőben sült, az egész család ebédje lehet, lehet kockázni és hidegen-melegen fogyasztani egyaránt, friss salátával. Hozzávalók: 4 fő részére 250 g barnarizs 500 g zöldspárga 400 ml növényi tejszín 2-3 evőkanál kukorica keményítő 200 g gabona gömböc, vagy szejtán 2 evőkanál kókusz olaj 2 evőkanál olíva olaj 1/2 citrom leve 4 kk himalaya só 1/2 kk őrölt kurkuma 3 cikk fokhagyma 100 g bio margarin A barnarizst háromszoros mennyiségű vízben, kevés sóval puhára főzzük. Tipp: én a biopontos barnarizst szeretem használni, mert gyors főzésű. A spárga fás részeit levágjuk a végekről és annyi vízben amennyi ellepi őket egy edényben a citromlével, 1kk himalaya sóval, 2 evőkanál olíva olajjal roppanósra főzzük. Közben a gömböcöt apró kockákra vágjuk és a felaprított fokhagymával ( 1 -2 cikk), a kókusz olajon megpirítjuk. Fűszerezhetjük kevés frissen darált borssal. A növényi tejszínt csomómentesen elkeverjük a keményítővel a maradék préselt fokhagymával, 1 kk sóval, kurkumával. A megfőtt, leszűrt, utólag kissé átmosott rizst, egy tűzálló tálba egyengetünk el, amelyet előtte valamilyen zsiradékkal a fentiek közül kikentünk. Erre következnek szép sorban lerakva a lecsepegtetett spárgák, majd a pirított gömböc. Ráöntjük a növényi tejszínt, a tetejére pedig elszórtan a bio margarint kanalazzuk és előmelegített sütőben 180 C fokon 20-25 percig sütjük. Aki szeretne a tetejére szeletelhet növényi sajtot. Fittanyuka
Mákos goffri
A mákot kis korom óta jól megosztottuk az öcsémmel, vagyis Ő megette az én részemet is. :) Később változott a megosztás, én egyeltem, részéről maradt az evészet. (is) Az egyelés egyébként 8 db 130 méteres sornál igen utálatos dolognak tűnik, mikor azonban csak 30 méterről van szó, már nem is olyan vészes. Most, hogy kiestem az ilyen kerti munkákból, nagyon vágytam rá, hogy végezhessek ilyesféle feladatokat - és az utóbbi években amúgy is kedvelt lett nálam a kapirgálás. Otthon is voltam, ott volt a 15 centis mák is, de sajnos Ábel miatt nem tudtam, ugyanis az összes potenciális pesztra Eleken mulatta az időt. Így aztán Apa csinálta meg a múlt héten. Visszatérve a magjaira. Valahogy soha nem rajongtam érte. Amióta szoptatós menü van, kénytelen vagyok beilleszteni az étrendbe, nem csak mákos bejgli csücskeként fogyasztani. Főleg azért, mert nagyon magas a vastartalma, a kalcium is könnyen beépül a szervezetbe belőle, és a foszfor tartalma segíti azt. Emellett több vitaminféleség és egyéb ásványi anyagok is növelik a beltartalmi értékét. Mint pl. cink, réz, kálium, magnézium, mangán, B vitaminok. A goffri tésztáját megpróbáltam úgy összeállítani, hogy minél kevesebb búzalisztet használjak, így is sokkal több kenyérfélét eszek, a változatos gabonafélék fogyasztása pedig szükséges. A köles egyrészt azért került bele, mert 7 féle aminósavat tartalmaz, másrészt lúgosító gabona, harmadrészt finommá teszi. Próbáltam nélküle, és nem volt olyan jó. Az alma szintén ez utóbbi miatt adódott hozzá, olyan kellemes sütés után a tésztában. De nem szabad beleturmixolni, reszelni kell. A rozs - mint már többször tapasztaltam - az édes ételeknek kiváló alap. De végre rátérek a receptre is. Hozzávalók 10-12 db goffrihoz: 1 csésze rozsliszt 0,5 csésze tk liszt (vagy ez is rozs) 1 csésze zabliszt 1 csésze kölespehely 1 bögre darált mák 3 ek lenmagpehely 6 ek olivaolaj 1 bögre szójatej 20 csepp sztívia / 2 ek nyírfacukor 1 csipet só kb. 1,2 liter szódavíz vanília 2-3 nagyobb alma A száraz hozzávalókat összekeverjük, majd beleöntjük az olajat és a szójatejet. Amennyire lehet összedolgozzuk, majd folyamatosan adogatjuk hozzá a szódavizet, vagy szénsavas ásványvizet. Jó sűrűre keverjük, mint a galuskatésztát. Az almát megreszeljük, hozzáadjuk, összekeverjük. A goffri sütőt finoman megkenjük olajjal az első goffri kisütése előtt. Kb 7-10 perc alatt sül meg egy. Lassabban jóval, mint a hagyományos. Ha kinyitod, és még nyílik szét az egész, le kell csukni, és sütni még jó darabig, majd összeáll. Persze az idő a készüléktől is függ, otthon volt olyan sütő, ami 15 perc alatt sem készítette volna el. Anyósom hozott epret, azzal ettük. Nagyon finom volt.
kedvenc tésztám & reteklevél pesto
2013. április 15. Vegasztrománia
szeretem a tésztákat, igazi gyors kaja, és ez sokszor szempont a nagyondolgozós időszakokban. a paradicsomos-bazsalikomos tészta és a tejszínes is alap, de nyár óta egyre gyakrabban egyesítem a kettőt, és teljesen odavagyok tőle. mert benne van a paradicsom édeskés savanyúsága, és az őt lágyító a tejszín selymessége. szeretek maradékokkal is dolgozni, szeretem, amikor minden megtalálja a helyét és idejét. a pénteki főzősulin csináltunk reteklevél pesto-t, és maradt egy kevés apró kockákra vágott zöldség, ezek adták a tésztaszósz alapját.
a reteklevél pesto pedig egy nagyon finom ügy.. mondjuk mindegyik pesto az. bármilyen (mondom, bármilyen) ehető zöldből (de nemcsak zöldből) elkészíthető egy kis fokhagyma, sajt, valamilyen mag, olívaolaj segítségével. arról pedig amúgy is le kéne szokni, hogy amikor a zöldséges megkérdezi, h a zöldjét levegye-e (bárminek), akkor megszokásból igennel feleljünk.. mert az tök jól fel lehet használni a retek levelét, a karalábé zöldjét, és meglepő, de a sárgarépáét is!
zöldséges-paradicsomos-tejszínes tészta
Lili és a tészta
hozzávalók (4 személyre)
1 lila hagyma 1 kisebb répa 1/2 kisebb édeskömény 1/2 szárzeller 1/2 kisebb cukkini 1/2 piros kaliforniai paprika 1/2 sárga kaliforniai paprika 1 hámozott paradicsom konzerv 200 ml tejszín 2 ek kapribogyó só, bors oregano kakukkfű néhány szem borókabogyó negyedekre vágva
reteklevél pesto reszelt parmezán tészta - most bucatini
a zöldségeket vágjuk 0,5 cm x 0,5 cm-es kockákra. egy kevés olívaolajon pirítsuk őket kb 5 percig, majd öntsük hozzá a paradicsomot, és fűzzük készre. közben sózzuk, borsozzuk, fűszerezzük. az utolsó előtti pillanatban öntsük hozzá a tejszínt, a kapribogyót, keverjük össze, hagyjuk egyet rottyanni, és kész. a sorrend: főtt tészta - szósz - reteklevél pesto - reszelt parmezán. naggyon szépen kiegészítik egymást az ízek, nem érdemes semmit kihagyni.
reteklevél pesto
Lina és a pesto
hozzávalók a bazsalikomos pesto alapján:
50 g reteklevél 50 g dió (vagy mandula, vagy bármilyen mag) 50 g parmezán 1 nagyobb gerezd fokhagyma 100-150 ml olívaolaj
a hozzávalókat daráljuk, pürésítsük robotgépben. nagy kőmozsárban lenne az igazi, dehát..
Póréhagymás diófasírt
2013. április 14. Mindennapi ételeink
Ezt a receptet itt olvastam, és némi átalakítás után készítettem el a mai borsófőzelék mellé. Hozzávalók: 20 dkg darált dió 4 tk. pirospaprika 2 tk. kömény 4tk. Reform Vito ételízesítő 1 tk. só 5 gerezd fokhagyma 3 dl zsemlemorzsa 2ek. lenmagpehely 3 közepes szem nyersen lereszelt burgonya víz szükség szerint, apránként adagolva 1 csokor petrezselyem - 2 tk. 100% extra szűz olívaolaj 2 tk.víz 1 póréhagyma -- olaj a tepsi kikenéséhez Elkészítés: Keverjük össze egy nagy tálban a felsorolt alapanyagokat, a póréhagymát felvágás után víz + olaj keverékén pároljuk meg és így adjuk a masszához. Hagyjuk egy órát állni. Ha szükséges, keverjünk még hozzá vizet (ha túl sűrű). Kis fasírtokat formázunk belőle, és olajjal kikent tepsiben, a sütőben közepes lángon pirosra sütjük (kb. 30 perc alatt, egyszer megforgatva).
Vegán linzer 2.
2013. április 10. Mindennapi ételeink
Tegnap Nóránál olvasgattam és bukkantam rá erre a receptre, melyet kisebb módosításokat követően hamar el is készítettem :-) Sütéssel együtt 30 perc alatt elkészül. 48 db lesz belőle! :-) Hozzávalók: 10 dkg finomliszt 10 dkg teljes kiőrlésű liszt fél tasak foszfátmentes sütőpor 10 dkg nyírfacukor 1/2 citrom leve kb. 3 ek. lenmag 12 dkg kókuszzsír kb. 1/4 dl víz -- Tetszés szerinti lekvár, nálunk pirosribizli Elkészítés: A tészta hozzávalóit összedolgozzuk (előbb a száraz, majd a nedves hozzávalókat), majd lisztezett felületen kinyújtjuk, kb. 1/2 cm vastagságúra és tetszőleges formákat szaggatunk. A linzerek tetejét megkenjük egy kevés vízzel és darált dióba forgatjuk a vizes részüket. Sütőpapírral bélelt tepsibe téve 160 fokon kb. 10 perc alatt készre sütjük. Lekvárral megkenjük a linzerek alját, majd rátesszük a lyukacsos részüket is.
Magvas medvehagymás pogácsa
Ma voltunk medvehagymát szedni. Nagyon szeretjük frissen is, pl. valamilyen kenyérféle mellé.
Ha van itthon, akkor szoktam belőle pogácsát is készíteni.
Teljes kiőrlésű tönkölyliszttel és magvakkal készült.
Hozzávalók:
27 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt, 10 dkg mandulaliszt (mandulatejből megmaradt), 13 dkg sima liszt, 18 dkg kókuszzsír, 1 evőkanál darált lenmag vízzel elkeverve (vagy 1 egész tojás), 5 dkg élesztő, 2 dl szójajoghurt (vagy tejföl), kb. 2,5 dl mandulatej (vagy más növényi tej), 2 teáskanál só, egy lapos evőkanálnyi méz az élesztő felfuttatásához, egy tálnyi összeaprított medvehagyma, magok: szezámmag, napraforgó mag, tökmag
Elkészítés:
Hagyományos kelt tésztaként készítjük el: A langyos mézes tejbe belemorzsoljuk az élesztőt, megvárjuk, míg felfut. Ezt összedagasztjuk a többi hozzávalóval, majd egy óra hosszat pihenni hagyjuk. Ha megkelt, ujjnyi vastagra kisodorjuk, és négyzet alakúra elvagdossuk. Tetejét megkenjük vízzel vagy kis olajjal, majd magkeverékbe hempergetjük. Sütjük, és megfalatozzuk.
Jó étvágyat!
A medvehagymáról bővebben itt olvashatsz:
Csodálatos medvehagyma
Házi zabos-magvas kenyérkeksz
2013. március 26. Mindennapi ételeink
Néha jól esik kenyér helyett az alábbi teljes értékű kenyérkeksz, amelyről Punkánál olvastam, még régebben: Hozzávalók: 0,5 dl szezámmag 0,5 dl lenmag 2 marék tökmag 6 dkg pirított, darált dió 1dl apró szemű zabpehely 1 ek. 100% extra szűz olívaolaj 10 dkg metélőhagymás tofu kb. 1,5 dl forró víz só-ízlés szerint Elkészítés: A zabpelyhet összekeverjük a magokkal és az előzetesen száraz serpenyőben megpirított, majd megdarált dióval. Hozzáadjuk az összetört tofut, az olajat és a forralt vizet. Várunk 15-20 percet, majd egy olajozott tepsibe belesimítjuk, egy késsel bevagdossuk és közepes lángon kb. 25-30 perc alatt kisütjük. Pástétommal, salátával nagyon finom, de még magában is jó rágcsálni való.
Húsvéti Receptajánló
2013. március 24. Fittanyuka Blog
Hús, tojás, lisztes ételek, cukor, alkohol általában ezek szoktak szerepelni sok ünnepi asztalon - de ezek az édes kis bűnök a testnek nem tesznek túl jót. Ne feledjétek az ünnepek alatt is ehetünk finom falatokat úgy, hogy szervezetünket ne terheljük le túlságosan a savas melléktermékekkel! Tipp: Ha hosszú távon betartjátok a 80/20 -as szabályt, vagyis 80%-ban bázikus ételeket: sok zöldséget, jó zsírokat, teljes értékű gabonákat fogyasztotok és csak 20%-ban esztek közepesen savasító ételeket, akkor nem kell lelkifurdalás gyötörjön, ha az ünnepek alatt ( 20%-ban) lecsúszik valami nem igazán lúgosító fogás. Ugyanis a minőségileg jól táplált szervezet könnyen túllendül ezeken a kis bűnökön, ha utána újra visszatértek a 80/20-as táplálkozásra! Egy kis segítség nektek Húsvétra, hogy könnyebb legyen szelektálni a receptek között! Tudtam volna még egy párat beilleszteni a kollázsba, de ez is bőven elég, ha mondjuk mindet elkészítitek:). Az én ünnepi menüm még nem állt össze teljesen, amit viszont biztosan elkészítek az a Tojáskrém és a Répa kuglóf! Nálunk a sonka csak a férjem kedvéért szokott szerepelni az ünnepi asztalon, a tojások csak szimbólumok, ilyenkor szoktam még gabona gömböcöt, szeletelni és tálalni és anyukám süti mindig a fonott kalácsot tönköly lisztből, amelynek a receptjét alább megtaláljátok. Jó készülődést kívánok nektek a jövő hétre! 1. Citrom torta ( Tej,-tojás,-cukormentes), 2. Nyuszis aprósüti ( nemcsak) gyerekeknek, 3. Répa Kuglóf: (Tej,-tojás,-cukormentes), 4. Spenótos Pasqualina, 5. Ünnepi foszlós kalács: Tej,-tojásmentes. - nádcukorral, 6. Erdei Gombákkal töltött tejszínes karaláb, széles metélttel, 7. Spenótos Gödöle, 8. Uborkás avokádó krém, zsenge retekkel, 9. Tojáspástétom kapribogyós mártással: Fittanyuka
Hamis tepertőkrém
Tepertő vagy töpörtyű? Egyes magyar nyelvet tanítók szerint a töpörtyű alacsony termetű emberek megnevezéseként szolgál. Ezért aztán tepertő a helyes kifejezés. Azonban úgy gondolom, előbb volt töpörtyű, mint étel s az ragadt rá az alacsony egyedekre. Tehát - véleményem szerint - mindegyik helyes. Környezetemben is töpörtyűt mondanak a legtöbben. De nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy ismét egy ételre bukkantam, ami hamisítható! (Köszönet érte az egyik fórumtársamnak, aki felhívta rá a figyelmemet.) Amikor először hallottam, jobban mondva olvastam róla, teljesen be lettem sózva, hogy ezt ki kell próbáljam. Még csak nem is azért, mert gyerekkoromban szerettem volna a töpörtyűt. Közömbös volt számomra. Csak arra emlékszem, hogy dédimamáméknál az egyik disznóvágáskor hol és milyen körülmények között készítették. Viszont sokkal nagyobb izgalomba hozott az, hogy a belőle készült krém hamisítható! :) Svindli lennék tőle? Kétlem. :)
A recept:
Hozzávalók:
- 14 dkg szezámmag
- 8 dkg lenmag
- olívaolaj (hidegen sajtolt, extra szűz az ajánlott)
- kókuszzsír
- piros fűszerpaprika
- őrölt köménymag
- só
Elkészítés:
A szezám felét, vagyis 7 dkg-t megpirítunk olajmentesen lehetőleg teflon vagy kerámia edényben. Amíg pirul, a lenmagot és a szezámmag másik felét megdaráljuk, minél porhanyósabb állagúra. Amikor a szezámmag megpirult, szintén a darálóba tesszük. (Érdemes megvárni, míg kicsit kihűl.) A ledarált magokat összekeverjük és fele-fele arányban olívaolajat és kókuszzsírt teszünk hozzá, valamint ízlés szerint sózzuk, őrölt fűszerpaprikát és őrölt köménymagot keverünk hozzá. Ha nincs otthon kókuszzsír, készíthetjük csak olívaolajjal, de a hűtőben a kókuszzsíros változat jobban megdermed.
Oké, belátom, már nem emlékszem, mikor ettem utoljára töpörtyűt, hiszen kb. 10-12 éves lehettem, amikor az egész család felhagyott bizonyos húsok fogyasztásával. Azonban férjem szerint is tepertőkrémhez hasonló íze lett. Azért is jó kis pástétom ez a hamis töpörtyűkrém, mert az íze miatt ugyan eteti magát, de tulajdonképpen gazdag olajforrás is, ezért érdemes mértéktartónak lenni, nehogy megülje az ember gyomrát.
Agyfényező golyók aszalt gyümölcsökből, cukormentesen
Megjelent egy kedves régi blogtárs, Gréta legújabb vegán szakácskönyve, mely életmód- és szakácskönyv is egyben. Igényes kivitelezésű könyvről van szó, és bár a könyvet még nem láttam, de ahogy Gréta korábbi munkáit ismerem, biztosan a tartalom is ilyen!:-) 150 egyszerű, gyors és ínycsiklandó recept, megannyi életmód-, és táplálkozási tipp, hogy kívül-belül szép, egészséges és kiegyensúlyozott legyél! A gyönyörű, igényes, színes kötet vásárlói ajándékként egy e-book kiegészítést, valamint kötetenként egy félórás személyes életmód tanácsadást kapnak ajándékba Gréta Konyhája Vegán Életmód-, és Szakácskönyv rendelhető az info@vipmedia.hu címen! 2013. március 28-án kóstolóval egybekötött könyvbemutatón vehettek részt Budapesten! Ez a recept már ebből a könyvből származik! Agyfényező golyók: 1 bögre darált dió 1 bögre kimagozott datolya (előző este beáztatva) 1 ek karob vagy kakaópor 1tk fahéj 2 ek kókuszreszelék (opcionális) 1 ek kókuszolaj(opcionális) Egy aprítóba tesszük és és masszává darálunk. Kezünkkel golyókat formázunk Forrás: Gréta konyhája vegán szakácskönyv
Egyszerű nyers dió-alma torta - Nóra ma 6 hetes
2013. március 15. Napló étkeinkről, életünkről
Nóra ma 6 hetes, ami jelentős a mai orvosi gyakorlat és a Biblia szerint is. Ez alkalomból készítettem egy kis édességet, amíg nagyobb fiam babázott. A diót már tegnap beáztattam, majd kiszárítottam (az olajos magvakat a gabonához és babfélékhez hasonlóan felhasználás előtt érdemes beáztatni, így könnyebben emészthető lesz) Alapanyagok: - 30 dkg dió - kb 15 dkg mazsola - 3 alma - kb 8 dkg kókuszzsír - indiai útifűmaghéj - 1,5 teáskanál - fahéj, vanília, citromhéj Eszközök: - négyoldalú reszelő - almához, citromhéjhoz - botmixer a beáztatott mazsola pürésítéséhez - diódaráló Elkészítése: A mazsolát reggel beáztattam, majd minimális vízzel összeturmixoltam. A ledarált dióhoz annyit adtam, hogy összeálljon, majd hozzáadtam a szoba-hőmérsékletű kókuszzsírt, és ízesítettem. Ezután betettem hűtőbe, hogy kicsit keményedjen. Az almát lereszeltem, kinyomtam a levét (és megittuk), majd a megfelelő édes íz eléréséhez adagoltam hozzá a mazsolapüréből. Ezt is ízesítettem, majd apránként hozzáadtam az útifűmaghéjt, nehogy sokat tegyek bele. Közben vártam, és amikor láttam, hogy jó az állaga, rátettem a lehűlt dió alapra. Tehettem volna egész mazsolát is bele, de a kisebb fiam nem szereti. Lányommal megtanácskozván a dolgot, csak egy kevés fahéjat szórtam díszítésnek a tetejére. Nagyon finom lett. Az alma réteg legközelebb kicsit nagyobb lesz (kb dupla ekkora) a család kívánsága szerint. A nyers édességekkel sokszor az a bajom, hogy a sok olajos mag miatt nagyon tömények. Ezért próbálok kevésbé zsíros nyers édességeket kikísérletezni! És persze itt van Nóra baba is, aki már 6 hetes, kinőtte az újszülött kort :-)
Vegán krumpligombóc leves
2013. március 12. Mindennapi ételeink
Ez egy fajta krumpligombóc leves. Anyósom pl. másképp készíti, majd ha náluk leszünk, meg is kérem, hogy főzzük együtt az ő verzióját. Ez a mi családunk receptje alapján készült, persze, vegánosítva :-) Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma 2-3 tk. pirospaprika 3 gerezd fokhagyma 3 tk. szárított petrezselyem 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj Kb. 1,5 l víz --- 5 szem közepes burgonya 4 ek. liszt (fele-fele arányban teljes őrlésű és finomliszt) 3 ek. lenmagpehely só - ízlés szerint Elkészítés: A krumplit héjastul megfőzzük, majd kihűtjük és meghámozzuk, összetörjük. Hozzákeverjük a liszteket, a sót, a darált lenmagpelyhet.Hagyjuk állni, eközben elkészítjük a leves alapját: A felkockázott hagymát olaj + víz keverékén nagyon alaposan megpároljuk, majd hozzáadjuk a pirospaprikát, sót, áttört fokhagymát, felengedjük vízzel, és amikor forr, a gombócokat beleformázzuk. Miután a gombócok feljöttek a felszínre, még kb. 5 percig főzzük, és készen is van a levesünk. A petrezselymet ekkor adjuk hozzá.
Reform linzer teljes kiőrlésű lisztből
Linzert még talán nem is készítettem reform módon, így most kipróbáltam.
Finom lett, kicsit porhanyósabb, mint a hagyományos változat, hiszen nincs benne tojás, és a zsiradék sem vaj vagy margarin, hanem kókuszzsír, és ezek a tényezők teszik kicsit szárazabbá, porhanyósabbá a tésztát.
Viszont érdemes kipróbálni!
Hozzávalók a tésztához:
20 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt, fél tasak foszfátmentes sütőpor, 10 dkg nyírfacukor (xilit) (vagy 5-5 dkg méz-xilit keverék), fél citrom leve, kb. 3 lapos evőkanálnyi lenmag (pl. sárga arany lenmag), kb. fél dl víz
Tészta elkészítése:
A teljes kiőrlésű tönkölylisztet összekeverjük a sütőporral, majd a többi alapanyagot hozzáadjuk, és alaposan összegyúrjuk. A kókuszzsírt jobb, ha felhasználás előtt egy picit meglangyítjuk, így kézzel könnyebben eldolgozható.
Az elkészült tésztát tk. liszttel lisztezett gyúródeszkán kinyújtjuk, kiszaggatjuk. A diósakhoz a felső részt megkenjük pl. szőlőmagolajjal, és durvára darált dióba forgatjuk, és dióstul megsütjük.
Ha megsült, kivesszük a sütőből, kihűtjük, és aszalt áfonya lekvárral összeragasztjuk a két felet.
Aszaltáfonya lekvár: aszalt áfonyát vízzel összeturmixolunk, hogy lekvársűrűségű masszát kapjunk, és már készen is van a tartósítószermentes lekvárunk.
A kakaósakhoz a cukormentes csokimázt az alábbi módon készítjük:
kb. 3-4 dkg kakaóvajat meglangyítunk lassú tűzön, folyékonnyá olvasztjuk, hozzákeverünk édesítésnek egy kis stevia port (Stevia Crysanova), egy kis kakaóport, és belemártjuk a linzer felső részeit. Mivel porózus tészta, egy picit magába fogja szívni. Kókuszreszelékkel meghintjük a tetejét.
Frissiben is tálalható, nem kemény.
Jó étvágyat!
Krumplitorta
Ezt a kajcsit még kedden csináltam, de azóta nem volt időm feltenni. Most pótolom Nagyon finom volt ? Hozzávalók egy 20 cm átmérőjű tortához: 3 krumpli 1/4 kelkáposzta 1 ek darált sárga lenmag 1 ek egész lenmag 1 diónyi kókuszzsír 10 dkg reszelhető sajt 1 tk pirított szezámmag 2 cikk fokhagyma Töltelék: A kelkáposztát megmossuk, [...]
A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS - BEVÁSÁRLÓ SEGÉDLET:-)
Fotó: urban-eve.hu BEVÁSÁRLÓS SEGÉDLET :-) Ez a bejegyzés arról fog szólni, hogy A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS menüiben szereplő hozzávalókat hol és miként érdemes a leginkább megvásárolni? Illetve mire kell figyelni a konkrét hozzávalók kiválasztásánál? Akinek ezektől eltérő ötletei vannak a témában, ne tartsa magában!;-) Minden segítség segítség! A lista nem teljes, az összes heti hozzávaló összegyűjtéséhez kérlek nézd át az adott heti menüt! MOST AKKOR SOKKAL DRÁGÁBB LESZ AZ ÉTKEZÉSEM, HA EZEKET A DOLGOKAT VESZEM MEG? Viszonyítás kérdése... Szerintem nem feltétlenül...! Ebben a hónapban ugyanis nem fogsz venni húst, tejterméket, tojást, és kenyeret, péksüteményt is csak minimálisan! Ha most kezded átállítani a konyhád erre a fajta étkezésre, akkor bizonyos alap összetevőket meg kell venni, de azok is hosszabb távon kitartanak! HOL ÉRDEMES LEGINKÁBB VÁSÁROLNI? Pl. a DM-ben! Aki olyan helyen lakik - mint én is J -, ahol nincs belátható közelségben biobolt, mindenképpen keresse fel a legközelebbi DM biorészlegét! Nagyon sok bio és jó minőségű, sokszor egyben viszonylag jó árú termékük van (Alnatura termékek)! Bio Webáruházakban! Érdemes körbenézni a neten, és összehasonlítani az árakat, sokszor nagy különbségekkel lehet rendelni! HOZZÁVALÓK BESZERZÉSE ÉS MIRE FIGYELJ RÉSZLETESEN? Növényi tejek Nagyon sokfajta létezik már szerencsére! Én a DM-es Alnatura Zabitalt ajánlom, illetve édesebb ízekhez a Rizsitalt! Ezek összetevői ugyanis csak a tiszta gabona, víz, só és napraforgó olaj! Sok más növényi tej cukrozott, illetve egyéb adalékokkal ellátott! Árban is ez a legkedvezőbb! Ja, és finom!:-) Ára: 1 l = kb. 570 Ft Agave szirup DM ugyancsak! Fontos, hogy bio minőségűt vegyél belőle, mert egyébként mindenfélével higíthatják, és az előállítási folyamatok sem olyan tiszták! 1 üveg (250 ml) kb. 890 Ft Tippnek kaptuk még az Aldit is, ahol ugyancsak biót, és 900 Ft-ért árulnak. Olajos mag krémek Biobolt! Ezekből a krémekből már elég sokfajta létezik, gyakorlatilag 100%-os dióféle összetevő, minden más további adalék nélkül. A vegán étkezés egyik nagyon fontos hozzávalói!! Van pl. mogyorókrém, szezámmag-krém (ez a tahini), mandulakrém, kesudiókrém, diókrém stb. Adott diófélénél, mint pl. a mandulakrém, vagy a szezámmag, lehet kapni sötét és világos verziót. A sötét úgy készül, hogy a mag vékony hártyás része rajtamarad, nincsen lehántolva, és úgy darálják össze, állítják elő a krémet. Na, ezek az olcsóbb verziók! Viszont nem kicsit keserűek! Én már többfélével próbálkoztam és pl. a tahini keserű ízét a sok év alatt még mindig nem sikerült megszoknom... :-) A fehér/ világos változatok azok, amik a lehántolt magból kerültek előállításra. Mint pl. a fehér mandulakrém! Hmmmmm, nagggyon finom!:-) És sajnos naggggyon drága... L L Azt mondanám, hogy ezek a krémek gyak. az egyik legdrágább összetevő-csoportba tartoznak! 1 üveg mandulakrém (250 g) = 3.100 Ft körül 1 üveg kesukrém (250 g) = 2.800 Ft körül Viszont alkalmanként viszonylag keveset használunk belőle, mert nagyon tömény! Helyettesíthető mondjuk bizonyos ételeknél darált diófélével, de nem ugyanaz a hatás.. Használhatod ugyanazt a fajtát kezdetben, hogy ne kelljen kétfélét venni először! Illetve forognak a neten különféle receptek, hogyan készítsük el otthon, nekem még nem sikerült, ált. összeállt a darálóban-mixerben egy gombóccá, és nem nagyon lehetett használni utána... Teljes kiőrlésű tészták Biobolt, vagy pl. Sparban, hiperekben a Barilla teljes kiőrlésű tésztaféléi. Spenót fagyasztva Fontos, hogy tejszínnel nem sűrített parajpürét vegyél! Babfélék Ha esetleg bármi miatt az előre megfőzött, ám konzerves megoldást választod (egyszer-kétszer beleférhet szerintem...), akkor arra nagyon figyelj, hogy az adott konzerv összetevői között csak víz, só és a babféle legyen! Bio csicserit kaphatsz pl. konzervben a DM--ben! Száraz babféléket zöldségesnél, vagy hiperekben, bioboltban. Fekete babot pl. most az Intersparban vettem. A babokat ne felejtsd el mindig előző este beáztatni! Ha puffasztó hatással van rád a fogyasztása, főzéskor tehetsz a vízbe egy kiskanál szódabikarbónát! Szoptatós anyukáknak is javasolt így főzni! Nagyobb mennyiség megfőzése után lefagyaszthatod adagokban! Amaránt puffasztva DM, vagy biobolt! Teljes kiőrlésű kenyér Legyen bio, vagy süss otthon! A hagyományos pékségekben kapható teljes kiőrlésű kenyérnek nevezett kenyerek egyrészt gyakorlatilag mind tartalmaznak tejport, másrészt rengeteg adalékot! Bio kenyérből javaslom a Piszkei Öko termékeit! Bioboltokban, de már Interspar, Kaisers áruházakban is kapható, általában csütörtökön szállítanak a legtöbb helyre frisset! Ha sütni szeretnél, akkor akár a blogomon is találsz néhány félét, de még sok más helyen is a neten! http://www.vegagyerek.hu/search/label/Keny%C3%A9r Akár veszed, akár sütöd, ha túl sok lenne, vágd darabokra, fagyaszd le, és a fogyasztás előtti napon csak kiveszed felolvadni! Cukormentes és agave szirupos lekvár Pl. cukormentes szilvalekvár! Bioboltban, vagy az Interspar saját márkás termékei közül a Prémium Szilvalekvár, annak a gyártója a Tarpai Lekvármanufaktúra! Egy 200 g-os üveg 800 Ft L Agave szirupos eperlekvár kapható a DM-ben, Alnatura termék, 200 g-os üveg 900 Ft körül van... Zabpehely Apró szeműt vegyél, mert az sokkal könnyebben megfő! A DM-ben kapható bióból viszont mostanában sokszor mellényúltam... romlott minőségűek voltak... és nagyon kemény! A Lidl-ben kapható viszont nagyon jól megfő! A legjobb viszont, ha tudsz biót beszerezni mondjuk bioboltból! Cukormentes kukoricapehely, bio kukoricadara DM! Quinoa (ejtsd: kinva) Biobolt! Köles DM! Szójajoghurt A Joya natúr szójajoghurtját keresd! Interspar, Tesco! Az Alpro natúr szójajoghurtja pl. tele van cukorral...! Agar-agar Vörös tengeri moszat kivonat zselésítéshez, biobolt! Őrőlt vaníliapor Biobolt! Tofu A füstölt ízűnek jobb az alapíze, de ebben a DM-est szerintem kivételesen ne vedd!:-) Kapható Interspar, Tesco, Auchan áruházakban! A sajtpultok környékén keresd!
Tökéletes recept
2013. február 20. Főzés nélkül finoman!
Temérdek szemet láttam már, mely kérdőn nézett lám - hogy miből és hogyan? Eleinte talán furcsálltam a dolgot vagy talán nem is értettem - hogyan lehet probléma összeállítani egy egyszerű salátát? - amikor a hozzávalókat aprítom, majd összekeverem módszere mindenkiszámára megadatott. Azután a kérdések mögé nézve az önbizalom hiány kaján mosolyát meglátva elmúlt az értetlenségem, szóval megint az elme játékával találtam magam szembe. Kedves Hölgyek, minden TÖKÉLETES, pont úgy ahogy aprítotok, ahogy kevertek, ahogy fűszereztek, kérlek érezzétek, hogy a főzés is csak egy játék és játszani örömmel érdemes... Fejes salátát kézzel megtépkedem, paradicsomot, újhagymát aprítok, kap még egy kevés paprikát, lenmagot, tökmagolajat, kevés sót, vegyes frissen darált borsot, majd az egészet összekeverem. Tökéletesen egyszerű :) Jó étvágyat Hölgyeim :) Javed
Mandulás Raffaello golyó (vegán)
2013. február 17. Mindennapi ételeink
Ki ne szeretné a bolti Raffaellot? Íme, egy recept, amely kicsit pótolja a hiányát: Hozzávalók: 20 dkg kókusztejpor 18 dkg kókuszreszelék 15 dkg nyírfacukor 10 dkg kókuszolaj 10 dkg hámozott mandula 10 dkg héjas mandula kb. 1 dl víz Elkészítés: A vízből és a nyírfacukorból szirupot főzünk, és langyosra kihűtjük. Ehhez hozzákeverjük a kókusztejport, a kókuszolajat, és 15 dkg kókuszreszeléket. Ne ijedjünk meg, a massza nagyon puha lesz, hiszen a kókuszolaj a meleg hatására folyós lesz. Az elkészült masszát tegyük hűtőbe, amíg a kókuszolaj megdermed, majd vizes kézzel kis golyókat formázzunk, úgy, hogy mandulát tegyünk a közepébe és a ledarált (héjas) mandulareszelékbe forgassuk meg. Lehűtve tálaljuk. TIPP: érdemes dupla adagot készíteni, és a masszát felhasználni kásákhoz is. Holnap egy ilyen recept következik.
Búzahús pörkölt
2013. február 15. Mindennapi ételeink
Vasárnap ismét készítettem búzahúst, amely fehérjében gazdag, igen értékes húspótló. Most változtattam a recepten, méghozzá késhegynyi szódabikarbónát tettem a masszához + tovább főztem, majd egy egész éjszakát pácoltam. Zseniálisan omlós és finom lett. Először a búzahús elkészítése: Hozzávalók: 25 dkg szejtánpor 2 dl langyos víz 2 ek. zöldfűszeres fűszersó 3-4 tk. fokhagymapor 1 késhegynyi szódabikarbóna 2 ek. darált lenmag Elkészítés: A szejtánport egy tálba szórjuk, ízesítjük, ill. hozzáadjuk a fűszersót. Majd fokozatosan adagoljuk hozzá a langyos vizet, és 10 perc alatt kidolgozzuk a nyers búzahúst. Hagyjuk 10-15 percet pihenni. Közben felteszünk vizet forrni, és amikor forr, beletesszük a nyers búzahús-gombócot. 15 percig főzzük, majd kiszedjük, 1-2 cm-es darabokra felszeleteljük, és ismét visszatesszük a lobogó vízbe. Ismét 15-20 percig főzzük, majd kiszedjük őket, és egy szitán egyesével kinyomkodjuk belőlük a vizet. Kihűtjük, ez idő alatt elkészítjük a pácot. Hozzávalók a páchoz: 3 ek. 100%extra szűz olívaolaj 3 ek. szójaszósz 2 ek. majoranna (lehet más, tetszőleges fűszer) 1 ek. bazsalikom (lehet más, tetszőleges fűszer) 2 ek. mustár (ecet nélküli) Elkészítés: Mindezt összekeverjük és a kihűlt búzahús-szeleteket beleforgatjuk, és egy éjszakára bepácolva hűtőbe tesszük. Ez a pác több napig is eláll a hűtőben, így többször felhasználhatjuk a búzahúst. Hamburgerbe is tehetjük, brassóit készíthetünk vele, rakhatjuk rakott, töltött ételekbe, akár húsdarálón ledarálva. Hozzávalók a búzahús pörkölthöz: 2 fej vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma 2 tk. egész kömény só-ízlés szerint kb. 3 tk. pirospaprika 3 ek. 100%extra szűz olívaolaj 1/2 l víz 2 ek. mustár (ecet nélküli) Elkészítés: A hagymát apróra vágjuk, és olaj+víz keverékén megpároljuk. Fűszerezzük, megszórjuk pirospaprikával, hozzáadjuk a mustárt, és addig főzzük, amíg be nem sűrűsödik. Ekkor felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje a kockákra vágott búzahúst és 10-15 perc alatt összefőzzük. TIPP: tehetünk bele gabonakolbászt is.
Cukkíni spagetti
2013. február 10. Gitta nyersétel blogja
Többen is kérdezték mostanában, hogyan is lehet cukkíniből spagettit készíteni? Nyers spagettit? Nekem ez már annyira természetes, hogy már jó ideje nincs is spagettis recept itt a blogon, de sokaknak jelenthet ez igazi újdonságot. Ha szeretnéd megkóstolni, meg tudod rendelni itt: VEGAFOOD ÉLŐ ÉTEL HÁZHOZSZÁLLÍTÁS, keresd a Z3 kódon A cukkíni azért alkalmas spagetti készítésére, mert az állaga ropogós, mégis puha, az íze pedig semleges, nem dominál benne egy alapíz sem. A színe is megfelelő, ha meghámozzuk, akkor teljesen fehér, így a tányéron nem is nagyon lehet látni, hogy miből is van az a tészta. Először is, van a késes módszer: uborkagyaluval hosszában elvágjuk a cukkínit, majd késsel további csíkokra. Ez a módszer nagyon egyszerű, új eszköz beszerzése sem szükséges. Ugyanakkor a végeredmény (főleg, ha nem vagyunk a kés bajnokai), nem biztos, hogy olyan szép lesz, mint amilyenre szeretnénk. Másodszor vannak olyan hámozó kések, amikbe kis karmok vannak keresztben, hogy a meghámozott zöldséget ne csak egy szalagban, hanem sok vékony csíkban marják fel, így egy egyszerű kézmozdulattal csinos kis spagetti csíkokat kapunk. Nagyobb hipermarketekben lehet kapni, keressétek a konyhai eszközök között! Spirál hámozó késhasználat közben Az így készített spagetti egy finom nyers szósszal A következő eszközzel nem csak olyan hosszú lesz a spagettink, mint a cukkíni hossza, hanem sokkal hosszabb, ugyanis ebben a cukkínit (vagy más zöldséget) úgy kell tekerni, mint a ceruzát a hegyezőben. Akár több méter hosszú spegettit is lehet így készíteni! Csak tekerni kell csuklóból! Szeretem ezt az eszközt, mert kis helyen elfér a konyhában, csak leveszem a polcról, használom, majd elöblítem. Nyaraláskor is elfér a csomagban, tudom magammal vinni. (most nálunk nincs raktáron, de lehet rendelni a rendeles@nyersetelakademia.hu e-mail címen, az ára 8500 forint)
Zöldséges édesburgonyalepény
2013. február 6. Punk In The Kitchen
Még él a blog! A mai recept alapanyaga az édesburgonya, avagy batáta. A neten elolvashatjuk, hogy milyen egészséges, satöbbi. Az elkészítés pofonegyszerű, a receptet innenloptam. Zöldséges édesburgonyalepény Hozzávalók: 1 nagy édesburgonya tetszőleges maradék zöldségek 1 hagyma só, vegeta vagy egyéb fűszerek olaj liszt, burgonyaliszt Idő: mondjuk egy óra, hallgassuk meg párszor az új PFAremekművet! Az édesburgonyát megpucoltam, felkarikáztam és vegetás vízbe dobtam. Melléhajítottam a maradék zöldségeket, amik voltak itthon (karalábé, fehérrépa, kevés káposzta), majd jól megfőztem az egészet. Egy hagymát megpucoltam, felkockáztam, olajon megpirítottam, majd erre ment a feldarabolt megfőtt zöldség és a batáta, amit nem kell darabolni mert szépen szétf?. Az egészet összekavartam, raktam hozzá kevés szójaszószt, vegetát, sót. Hogy formázható legyen a cucc, raktam bele lisztet meg burgonyalisztet. Eleinte elég puha volt, de végül sikerült egy egész jó állagú valamit elérni. Olajos serpeny?be kanálnyi adagokat pakoltam, igyekeztem kilapítani és így mindkét oldalt megsütni. Kicsit szétesnek a darabok, meg odaég, de az eredmény egész jóízű. Egy próbát megér, hajrá!
Meggyes - Csokis Kocka
2013. február 3. Fittanyuka Blog
Hétvége: Anya milyen finomságokat fogsz nekem csinálni?? Amikor ezt a kérdést kapom akkor általában összeütök egy kevert sütit. Még egy fontos szempont lett megadva, hogy legyen benne csoki is és valami gyümölcs:). A meggy jó választásnak bizonyult, mert illik a csokihoz. Akkor lássuk ezt a gyors receptet, amely melegen is és másnap reggel a tea vagy kávé mellé is nagyon finom: Hozzávalók: 250 g világos tönköly liszt 80 g nyírfacukor 1 tasak foszfátmentes sütőpor késhegynyi szódabikarbóna 1/2 citrom leve 1/2 citrom reszelt héja késhegynyi őrölt bourbon vanília 100 g olvasztott bio margarin 250 ml víz vagy növényi tej 200 g magozott megy: lehet friss, fagyasztott vagy befőtt ( cukormentes). 100 g étcsokoládé reszelve, vagy forgács Összekeverjük a száraz hozzávalókat ( liszt, sütőpor, szódabikarbóna, vanília, citromhéj ), majd hozzáadva a nedves hozzávalókat ( víz vagy tej, olvasztott margarin, citromlé) robot gép segítségével összedolgozzuk. Egy kb. 30x23 cm-es szögletes tepsibe öntjük a masszát, tetejére szórjuk a meggy szemeket és a csokoládé forgácsokat. Előmelegített sütőben 10 percig 200 C fokon, majd további 20-25 percig 180 C fokon készre sütjük. Amikor kihűl porrá darált nyírfacukorral meghintjük .Fittanyuka
Téli vitaminpótlás frissen préselt levekkel (1. rész)
2013. január 22. Zizi kalandjai
Télen is van lehetőségünk nyersen fogyasztani zöldségeket és gyümölcsöket, azonban a választék lényegesen kisebb, mint a tavaszi-nyári időszakban. Mibe harapunk bele szívesen, ami ráadásul nyers is? Biztosan olyanba, ami lédús, édes vagy édeskés az íze. A gyümölcsök közül talán az alma, körte a legnépszerűbb a hazai, itthon termő választékból; déli társaikat tekintve pedig a narancs, a mandarin, a grapefruit, a banán és a citrom. Én legalábbis ezeket eszem/iszom a leggyakrabban. Ami a zöldségeket tekinti, kevés az olyan szezonális fajta, amelyet szívesen eszünk meg nyersen, igaz? Répa, karalábé, hagymafélék nálam lecsúsznak nyersen, de a céklának biztosan nem esik neki senki (vagy a sütőtöknek, de erről majd a következő bejegyzésben).
A gyönyörű rubinvörös gumós zöldség pedig édes, tápanyagokban gazdag; élelmi rostot, folsavat, káliumot, magnéziumot, A, B1, B2 és C vitamint tartalmaz. Vörös színe szinte egyértelműen adja kiváló vérképző hatását, így nyersen salátaként vagy léként fogyasztva segít a vörösvérsejtek regenerálásában és szaporodásában, bizonyos helyeken még kiegészítő gyógymódként is ajánlják vérszegénység esetén. A céklában található cukor könnyen hasznosítható, így gyors energiaforrást jelenthet a szervezetnek. Jelentős szerepe van a méregtelenítésben, és egyensúlyban tartja a szervezet sav-bázis egyensúlyát. Rendszeres fogyasztásával közérzetünk javulhat. A szervezet a zöldségek közül a céklából tudja kinyerni a legtöbb vasat. (Még többet a cékláról itt és itt.)
A cékla beltartalmi értékeit akkor őrizhetjük meg leginkább, ha nyersen fogyasztjuk, de ha túl erősnek találjuk a földes ízét, akkor a legjobb, ha héjastul sütjük meg. A vízben történő főzés során ugyanis a cékla folsavtartalmának (vízoldékony B vitamin) egy része átkerül a főzőlébe.
Nekem sem volt könnyű megszokni a földes ízt, ezért két dolgot alkalmazok. Ha köretként a főétel (mondjuk gombapöri nokedlivel :)) mellé valami szezonális nyerset szeretnék enni, akkor fogok egy nagy fej céklát, robotgéppel felaprítom (lehet reszelni is), facsarok rá jó sok citromlevet (1 citromét, de persze ez ízlésfüggő), meglocsolom jó fajta olívaolajjal, sózom, borsozom és hagyom állni legalább egy fél órát. Összeérnek az ízek, így egy enyhén savanykás nyers cékla salátát tudunk fogyasztani a főételünk mellé. Ezt tovább fokozhatjuk úgy, hogy a nyers céklás salátánkat joghurtba keverjük, esetleg hozzádobunk egy gerezd felaprított fokhagymát és már kész is a cékla tzatzikink, ami kiváló köret vagy ropogós kenyérre feltét és biztos vitaminforrás bomba.
A másik megoldás, hogy zöldség- és gyümölcscentrifugával kipréselem a levét, gyümölcsökkel összekeverem és máris enyhült a földes íz. Most egy ilyen frissen préselt lének jön a receptje.
Barátkozzatok a céklával, ő nagyon szeret bennünket. Csodaszép színe pedig nyugtató hatással van idegeinkre. Biztosan tudom... teszteltem! :)
Frissen préselt vörös démon juice
Hozzávalók 2 főre:
- 3 db kis cékla, meghámozva
- 2 db alma, kimagozva
- 1 db narancs, meghámozva
- kis darabka gyömbér (kb. 1,5 cm hosszú), meghámozva
- 1/2 citrom kifacsart leve
Gyümölcscentrifugán préseljük át a céklákat, almákat, narancsot és gyömbért. Adjuk a kipréselt léhez a citromlevet, keverjük el és öntsük poharakba. Azonnal fogyasszuk.
Tipp: ha először készítjük és iszunk ilyet, hígíthatjuk a kész levet egy kevés vízzel, hogy ne extra dózisban kapjuk a zöldségtől, gyümölcsöktől édes, a gyömbértől viszont enyhén csípős levet.
Heti saláta ötlet: lucernacsírás almás répasaláta
2013. január 18. Napló étkeinkről, életünkről
Nagy adag lucernát csíráztattam még Karácsony előtt, így sokféle ételbe került belőle: salátába, rizsgombócba, szendvicsre, stb. Ez egy teljesen komplett étek volt, tettem még bele mazsolát, és darált mandulát. Ebben az édeskés salátában keveredik gyümölcs olajos maggal, ami nem jó párosítás lúgosítás szempontjából, de nagyon finom :-) Ezen a képen a saláta már utazott velem, így egy kicsit összerázkódott már, amit én jobban szeretek, mint amikor minden összetevő külön-külön nagyon ropogós.
Darálós keksz
2013. január 17. Lét-tudatos konyha
Gyermekkorom kedvelt keksze. Jól csomagolható, sokáig eltartható. Hozzávalók: - 50 dkg liszt - 20 dkg vaj vagy növényi zsiradék (kókusz- vagy pálmazsír) - 10-12 dkg cukor - 1 csg sütőpor - 1 citrom leve Elkészítése: A hozzávalókat összegyúrjuk, kevés vizet adunk hozzá, épp csak annyit, hogy összeálljon, de ne legyen lágy. Pár órára vagy egy éjszakára hűtőbe tesszük. Másnap húsdarálóra szerelt kekszformán ledaráljuk. 200 °C-os sütőben rövid ideig sütjük. Ízesíthető másként is, a barna színűbe kakaópor vagy karob kerül, illetve fahéjas, kókuszos változat is készíthető. Másik változat: itt
Újévi lencsegolyók (vegán, gluténmentes)
Eh....:( Ezt a bejegyzés január elsején kezdtem el. De akkor probléma volt a nettel, s mire megjavult, addigra már időm nem volt, hogy ismét blogoljak. Így most megkésve bár, de törve nem (legalább is most már nem törik meg újból), pótolom szeretettel a lencsegolyókat, ugyanis nem csak újévre készíthetők el ezek a finomságok, hanem télen-nyáron, ősszel-tavasszal is.
A recept:
Hozzávalók:
- 0,5 kg lencse
- zabpehely
- 1 hagyma
- esetleg magok (én darált lenmagot tettem bele egy kanálnyit + szezámmagba hempergettem)
- ételízesítő
- bors vagy borsikafű
- őrölt köménymag
- majoránna
- 6-8 gerezd fokhagyma
- babérlevél
- sütőpapír
Elkészítés:
A lencsét miután alaposan átmostuk, néhány szál babérlevéllel és egy csapott evőkanál ételízesítővel feltesszük főzni - a víz bőségesen ellepje a lencséket. (Ha a közelben tartózkodunk, mehet nagyobb lángon fedő alatt, folyamatos ellenőrzés közben.) Persze, ha tehetjük, érdemes a lencsét előző este, vagy főzés előtt néhány órával beáztatni. Nem vészes, ha nincs rá módunk.
Mindeközben előkészítjük a többi hozzávalót.
A pépessé főtt lencséhez (a babérleveleket kiszedjük belőle) felaprított hagymát és fokhagymát (vagy pépesre nyomott), egy kevés borsot vagy borsikafüvet és kb. egy csapzott evőkanálnyi őrölt köménymagot és ugyanennyi majoránnát keverünk. Majd annyi zabpelyhet teszünk hozzá, amennyit felvesz úgy, hogy gombócot tudjunk formálni belőle. Természetesen az a jó, ha a gombóc nem ragad a kezünkhöz. Vízbe mártott kézzel könnyebb formálni a golyócskákat. A gombócokat ezt követően pedig szezámmagba hempergetjük. Sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk őket és kb. 30 perc alatt átsütjük. Érdemes úgy 20 perc után kicsit megforgatni a golyókat, hogy mindegyik részük szép, barnás színű legyen.
Mi krumplipürét és friss lolo salátát ettünk hozzá. Egy kis házi mustár, esetleg majonéz jól dukál a fasírtgolyókhoz. Partifalatot is készíthetünk belőle, ha fogpiszkáló segítségével a golyók tetejére zöldséget (pl. retek vagy paprika-, vagy paradicsomdarab, stb) rögzítünk.
Mire ez utóbbit kigondoltam, elfogytak a gombóckák.:)
Aszalt sárgabarackos-mákos golyók
2013. január 3. Lét-tudatos konyha
Egészséges csemege. A mák vasat és kalciumot, az aszalt sárgabarack pedig A-vitamint és béta-karotint tartalmaz. Hozzávalók: - zabpehely vagy házi készítésű keksz darálva - mák - aszalt sárgabarack - kevés nádcukor - víz az összegyúráshoz Elkészítése: Az aszalt sárgabarackot beáztatjuk, mikor kissé megpuhult, felaprítjuk. A mákot megdaráljuk és kevés vízben megfőzzük. A zabpelyhet szárazon megpirítjuk, majd kevés vízben (amennyit felszív) megfőzzük. Mikor kihűlt, a többi hozzávalóval együtt összegyúrjuk. Kapcsolódó receptek: itt
Almás-narancsos mákos guba jénaiban megsütve
Legtöbben karácsony idején készítenek mákos gubát. Való igaz, hogy én is ritkán jutok erre az elhatározásra. Ráadásul amióta házas vagyok, vagyis évek óta, mákos gubát most először készítettem. Eddig, ha guba volt, akkor inkább diós, esetleg mogyorós készült - hasonló elv alapján, csak sütés helyett tejszínhabbal. A tejszínhabos megoldásra még azoknál a szomszédoknál "szoktunk" rá, akik abban a bizonyos vízparti városban voltak az utolsó házunknál a szomszédaink, ahol a férfi halászember volt. Ők kínáltak meg diós gubával - tejszínhabbal a tetején egyik karácsonykor. Ugyanis amikor ott éltünk, szokás volt "szomszédolni" karácsony második ill. harmadik napján. Sőt szilveszter-újév idején is. De egy nagyobb városban már legfeljebb azok között terjedt el ez a szokás, akik réges régóta élnek egy társasházban... S azoknál sem feltétlen. 5 évig laktunk egy csinos, kerttel és pázsittal rendelkező társasházban, ahol összesen 6 lakás volt. De senki nem járt át a másikhoz karácsonyi vagy újévi köszöntésre. Hiába, ez már a nagy főváros volt, ahol az emberek sokkal zárkózottabbak. Igaz, mi minden karácsony alkalmával helyeztünk valami kis "gasztro-ajándékot" az ajtajuk kilincsére.
Szóval most következzen egy mákos guba recept, ami egy igazi kalciumbomba - köszönhetően a máknak, és a szezámtejnek, amivel készült.
A recept:
Hozzávalók:
- 6-8 kifli felkarikázva, megszárítva
- 1 narancs héja lereszelve
- 3 kisebb alma lereszelve
- néhány kanál mák (ki mennyire szereti édesen)
- kb. 1,2 l növényi tej (jelen esetben banános szezámtej)
- édesítőszer (stívia, gyümölcscukor, xilit, nyírfacukor, méz stb.)
- kókuszzsír
Elkészítés:
A felkarikázott kifliket egy széles, nagy tálba tesszük. 2 dl tejet félre teszünk. Az előre elkészített darált mák felével összekevert növényi tejjel meglocsoljuk. Érdemes egy sor kiflit letenni, meglocsolni, következő sort rá, ismét meglocsolni, míg a kiflikarikák el nem fogynak. Próbáljunk minden kiflidarabot egyenlően meglocsolni a tejjel. Kicsit állni hagyjuk, majd egy jénai tálat (vagy más tűzállót) egy kevés kókuszzsírral kikenünk. A gubakiflikből egy sort a tálba fektetünk. Megszórjuk az édesített darált mákkal, meghintjük egy kevés narancsreszelékkel (narancsot reszelés előtt megmostuk!) és a reszelt alma egy részével befedjük. Ismét kiflikarikákat teszünk le egy sorba. Addig haladunk, míg minden el nem fogy. (Beosztva, hogy minden szintre egyenlő mák, narancsreszelék és alma jusson.) A végén, a lereszelt narancsot a maradék, félre tett szezámtejbe csavarjuk, ha szükséges kicsit édesítjük és meglocsoljuk vele a lerakott kifliket úgy, hogy az edény szélén jusson az alsóbb kiflikre is. Sütőben megpirítjuk. Kb. 20-30 perc alatt készre sül. Nekem kicsit "megkelt", mint egy kelt tészta ez a "gubarakottas", de ahogy hűlt ki, úgy nyerte vissza eredeti, alacsonyabb formáját. Nagyon sokat készítettem, ketten nem tudtunk volna ennyivel megbirkózni, így karácsonykor vittünk magunkkal a vendégségbe is. Szerintem szilveszterre is remek étel lehet.
Kókuszos datolya energia golyók
2012. december 29. Zizi kalandjai
Ezek a kis dundi energia golyók először októberben készültek el, amikor túrázni mentünk a Bükkbe. Úgy gondoltam jól fognak jönni csemegének a 10-20 kilométeres távok során, amikor a folyamatos folyadékbevitel és az elveszett energia pótlása a cél. Javasolt ilyenkor összetett, lassan felszívódó szénhidrátok fogyasztása (gyümölcsök, teljes értékű gabonafélék), amelyek által később következik be a vércukorszint emelkedés, majd csökkenés, így akár egy óráig is kibírjuk (persze ez főleg intenzív sportolásra igaz, de egy hosszú túra során is érdemes erre odafigyelni).
Ezek az energia golyók nagy népszerűségnek örvendtek a túratársak körében is, így úgy gondoltam a karácsonyi gasztro ajándékok listájából sem maradhat ki. A hozzávalók köre kifogyhatatlan, bátran kísérletezzünk többféle variációval. Hasonlót már készítettem néhány éve szintén karácsonyra. Persze nem kell hozzá semmilyen alkalom... ha csak egészséges nasira vágyunk, mindenképpen készítsük el.
Kókuszos datolya energia golyók
(Recept inspiráció: Daily Garnish)
Hozzávalók kb. 36 db-hoz:
- 1 bögre zabpehely
- 1 bögre kókuszreszelék + extra a bevonáshoz
- 1/2 bögre pirított tökmag
- 1/4 bögre víz
- 12 szem datolya, kimagozva, negyedekre vágva
- 1/2 teáskanál fahéj
- 1 vaníliarúd kikapart magjai
- 1 bio narancs reszelt héja
- csipet só
Konyhai robotgépben daráljuk finomra a zabpelyhet, kókuszreszeléket és tökmagot. Adjuk hozzá a datolyát, vaníliát, fahéjat, narancshéjat és sót. Folyamatosan dolgoztassuk a robotgépet, miközben lassan kezdjük el adagolni a vizet, amíg a massza enyhén ragacsossá válik (állítsuk le a gépet és ellenőrizzük az állagot).
Formázzunk golyókat a masszából, forgassuk meg kókuszreszelékben és fogyasszuk azonnal vagy tároljuk dobozban hűvös helyen (10-14 napig eláll).
Ételízesítő (azaz a házi vegeta)
Végre! Eljutottam oda, amit március elején ígértem, vagyis közkinccsé teszem a házi vegeta, vagy ételízesítő receptjét. Mellékesen borzasztó egyszerű elkészíteni. Ősszel nagyobb mennyiségű szárított zöldséghez jutottam hozzá, így már akkor láttam lelki szemeimmel, hogy idén karácsonyra házi ételízesítőt adok néhány embernek. Így is történt. Mivel nagyobb tételben készítettem, most végre fotókkal is megörökítésre került ez az egyszerű, de nagyszerű étel-kiegészítő, amely napjainkban annyira elterjedt, hogy a legtöbb háztartásban jelen van. Háziasszonyok ezrei és százezrei oldják meg az ételek sózását, ízesítését a különböző márkájú és fajtájú ételízesítőkkel, azzal a különbséggel, hogy nehéz olyat találni, ami szárított zöldség, só és legfeljebb fűszer együtteseiből áll. Vásárlás előtt érdemes megfigyelni a csomagoláson a "járulékos" összetevőket, amelyekre nincs szüksége a szervezetünknek, (sőt némelyike rákos vagy egyéb megbetegedést is okozhat) de az ételeknek sem hiányoznak ezek a káros anyagok! Igazi kín az a sok - különféle "ízkocka", amiket sokan előszeretettel tesznek hozzá rizshez, leveshez, mártáshoz, így szoktatva rá ízlelőbimbóikat a mesterséges, sóban és káros összetevőkben gazdag ízekre. Mielőtt legközelebb valamilyen alapot, fixet vagy ízkockát vásárolunk, olvassuk már el, miből áll és nézzünk utána az interneten, milyen plusz adalékokkal rontják egészségünket. Gondolkozzunk el, tényleg szükséges ez? Nem lennének finomabbak ételeink, ha a valós zöldség ízét éreznénk, és nem valami hozzáadott sós ízű anyagét, ízfokozóét?!
A recept:
Hozzávalók:
1 dl só (Tengeri vagy himalaya)
2,5 dl szárított zöldség
2 teáskanál kurkuma
aprítógép
Az elektromos aprítógépbe beletesszük a mérőpoharunk által kimért fenti tételeket. Ha erős a gépünk, akkor pikk-pakk pár másodperc alatt összeaprítja és összekeveri a hozzávalókat. Üveg vagy műanyag edénybe töltjük - kész is a házi ételízesítőnk!
A kurkuma szép sárga színt ajándékoz az ételeknek - ezért tanácsos ezt használni. Persze, sáfrányt is tehetünk hozzá, de az valamivel drágább.
Nyári napokon a zöldségeket mi is megszáríthatjuk. Répa, hagyma, fehérrépa, paszternák, karalábé, stb. zöldségeket nagyon vékony és apró darabokra vágva a napra kiterítve, vagy aszalógépbe téve saját szárított zöldségeket birtokolhatunk. :)
Szuper gasztro-ajándék volt Szeretteinknek. Örültek neki, hogy természetes alapanyagú és összetevőjű ételízesítőt próbálhatnak ki.
Fóliában sült szójavagdalt kápia paprikával
Néha napján férjemre várakozva be-be tévedek egy-egy könyvesboltba, ahol magamba szívom mindazt, ami érdekel. Át és átlapozok különféle irodalmat, amire egyrészt alig jutna máskor időm, másrészt, pénzt nem szívesen adnék ki ezekért a könyvekért. Tévedés ne essék, olvasok rendszeresen. Most az egyik könyv például a Nyers étel csodája, amit bánom, hogy nem nyáron vettem kezembe, vagy jobban mondva töltöttem fel a mobilomra, mert elektronikus formában szereztem meg, így utazásaim közben (pl. munkába menet) szívesen olvasom. Na de a könyvesboltokra visszatérve - azokat a szakácskönyveket is átlapozgatom, amelyek telis-tele vannak húsos ételekkel. Vagy nem kizárólag azokkal. Például legutóbb Hegyi Barbara és Kulka János szakácskönyveit nézegettem. Mindkettőt nagyon kedvelem. Barbarát már jó néhány darabban láthattam. A hangja egy megismételhetetlen fűszer a magyar színészgárdában. :) Van még néhány ilyen jellegzetes hang, arc, tehetség. Úgy gondolom, mindkettőjük - Kulka és Hegyi - nem manapság divatos celebek, hanem a tényleges tehetségükkel, művészetükkel íródtak be az emberek tudatába. Szóval ilyesmi - képekkel, út-, vagy élményleírásokkal gazdag könyvekből nagy ritkán "ötletet lopok". Így született meg a mostani remekművem is. Minőségét jelezte, hogy odáig volt érte a férjem. (Ja, és azt hiszem, nem a fent említett emberek tollából loptam az ötletet, hanem egy harmadik szakácskönyvből, ahol darált hússal készítette el a szakács.)
A recept:
Hozzávalók:
1 csomag (20 dkg) szójagranulátum
1 nagyobb marék (vagy valamivel több) zabpehely
4 evőkanál sörélesztő pehely
1 hagyma
3-4 gerezd fokhagyma
1 piros színű kápia paprika (vagy kaliforniai)
1 zöld színű kápia paprika (vagy kaliforniai)
zeller zöldje
petrezselyem levél
ételízesítő
alufólia
víz
olaj
Elkészítés:
A szójagranulátumot ételízesítős meleg vagy forró vízben áztatjuk legalább fél órát, de akár többet is. Amikor megpuhult és átjárta az ételízesítő íze, átszűrjük, kinyomkodjuk, de a levét megtartjuk, nem öntjük ki!!!
A szójagranulátumot egy kevés vízen megfuttatott hagymával összekeverjük, kicsit átfőzzük, hozzáadjuk a fokhagymákat is. (Hozzányomjuk, vagy apróra vágva.) A paprikákat apróbb darabokra felvágjuk, szintén a szójához adjuk, a zeller zöldjét és a petrezselyem leveleket apróra vágva szintén belekeverjük. Sörélesztő- és zabpehely kerül még hozzáadásra. Annyi zabpelyhet kell hozzáadni, hogy a szója nedvességét jól felszívja, és az egész massza összeálljon, képesek legyünk nagyobb gombócokat formálni belőlük.
Tepsink hosszának megfelelő méretben alufóliából egy nagyobb darabot letépünk. Erre halmozzuk rá a massza egy részét (felét), úgy, hogy rudat tudjunk formálni belőle a kezünkkel. Amikor a rúd egybeállt, egy kevés olajat végigcsurgatunk rajta, majd az alufóliával betakarjuk és a tepsibe tesszük. A maradék masszával hasonlóan járunk el. Amikor mindkét rudunk a tepsiben pihen, a szójából leszűrt fűszeres folyadékkal felöntjük a tepsit és sütőben kb. 35 perc alatt készre sütjük, jobban mondva pároljuk.
A lé nagy része elpárolódik, elfő alóla, ha mégis marad, akkor azt már nem használjuk fel. A fóliákat szétnyitjuk, kicsit engedjük, hogy a maradék gőz és pára távozzon, majd amikor már nem túl forró, egy óvatos, de gyors mozdulattal, a fólia segítségével átemeljük a tálcánkra vagy tálunkra a kész vagdaltat.
Krumplipüré és sok sok saláta fogyott hozzá. Máskor is el fogom készíteni. Szerintem még ünnepekre, vagy karácsonyra, húsvétra is kitűnő vendégváró falat.
Burfi - indiai tejkaramella
Indiai tejkaramella recept, amely kiváló saját készítésű szaloncukor gyártására is. Ehhez hasonló recepteket találsz az Ízek, imák, India c. új könyvemben. Hozzávalók: 1,5 l zsíros tej 5 dl tejszín 25 dkg cukor Ízesítéshez: darált dió, reszelt citromhéj, reszelt narancshéj, őrölt kardamom,... tovább>>
téli fagyi remake ala orange
Holnap a férjem munkahelyén karácsonyi "party" lesz. Mindenkinek ki lett adva, hogy süteményt hozzon. Egy rövid időre elhúztam ezen a szám, s először azt gondoltam, úgysem lesz időm sütni, majd veszünk valamit. Aztán kiderült, hogy mégis lesz időm sütit készíteni. S az agytekervényeim be is indultak. "Á, készítek valami egyszerű dolgot leveles tésztából". "Zabpehelyből fogok golyókat gyártani". "Egy rétes is gyorsan elkészül". Szóval valami gyorsat terveztem. Csakhogy megláttam a hosszú ideje ott árválkodó ostyalapokat a polcon. Most már jó lenne eltüntetni őket. S amikor mellettük döntöttem, azt gondoltam, ó, ez tényleg gyors lesz. Hát nem. Nem gyors, de ennél bonyolultabb és hosszabb ideig tartó, macerás sütik is léteznek. S persze le kell szögeznem, hogy mindenevő társaságnak lesz, így gondoltam, felhagyok a "reform"sütemény készítésével. Azért csak nem erőltethetem rájuk egészségmániás termékeimet. Végül is még csak nem is családtagok, és egy karácsonyi partin szerintem egészségtelenebb dolgok is vannak, mint kakaó és csokoládé. Szóval általunk már egyre inkább mellőzött utóbbi két termék által is állítottam elő ezeket a gyönyörűségeket. Remélem ízleni fog nekik.
UI: remake = Egy korábban készített (általában sikeres) film, televíziós filmsorozat, illetve egyéb termék (videojáték, képregény, esetleg regény) felújított változata (Idegen Szavak Gyűjteménye)
Remake jelen esetben a téli fagyit jelenti. Bizonyára sokan emlékeznek arra a tölcséres - kakaós krémmel töltött, csokiba mártott nyalánkságra. Néhol még látni "retro"-édességként a boltok polcain. Igazából nem voltam nagyon oda érte sosem, de a lehetőség, hogy valami csinosat, dekoratívat alkotok, azonnal felvillanyozott...
A recept:
Hozzávalók:
- 1 csomag ostyalap (6 lap volt az enyémben)
30 dkg zabpehely
2 maroknyi mogyoró (kb. 10-15 dkg)
1 maroknyi aszalt gyümölcs
2 narancs reszelt héja
gabonakávé
kakaópor
cukor"féleség" (gyümölcscukor, nyírfacukor, stevia, stb., de sima vagy barna cukor is jó)
víz
konyharuha
4 db ruhacsipesz
étcsoki (tortabevonó)
olaj
Remélem, semmit nem hagytam ki. :)
Elkészítés:
A zabpelyhet megpirítjuk, majd megőröljük. (Nem kell liszt-szerűre, jobb, ha durvább.)
A mogyorót durvára daráljuk (aprítjuk). FELÉT a zabpehelyhez adjuk. Az aszalt gyümölcsöket késsel, vagy aprítógéppel szintén felaprítjuk. Nekem házi aszalt almám és körtém volt. Kicsit nehezebben kezdetben, de végül jól vitte a gépem. Az összetört gyümölcsöket szintén hozzáadjuk a zabpehely és mogyoró együtteséhez. Majd szórunk bele kakaót (cukormenteset), édesítőszert (gyümölcs-, vagy nyírfacukor, stb.) és belereszeljük a két narancs héját. A száraz hozzávalókat összekeverjük, majd ráöntjük a gabonakávét. Nekem olyan gabonakávém van, amit le kell forrázni, majd átszűrni, így az átszűrést már eleve a száraz hozzávalókra végeztem el. Nagyjából 4-5 dl kávé kerülhetett a masszába. Ezt követően alaposan átkeverjük. Olyan állagúnak kell lennie, mint a darált-keksz alapú kókuszgolyó, vagy keksztekercsnek. (Zabpehely helyett dolgozhatunk darált keksszel is, de szerintem egészségesebb - nekem finomabb is a pirított zabpehely.)
Amikor mindezzel kész vagyunk és összeállt a massza, elkészítjük a tölcséreket. Fogunk egy széles karimájú alacsony edényt, és kb. 3/4 részig megtöltjük vízzel. Felforraljuk. Amikor forr, őrlángra, vagy legkisebb fokozatú villanyra vesszük. Egy konyharuhát kettéhajtunk és négy db ruhacsipesszel az edény tetejére rögzítjük a ruhát.
Az ostyalapokat felvágjuk háromszög alakúakra. Először csak az egyik lapot, mert lesz időnk arra, hogy az egészet felvágjuk. A konyharuha tetejére fektetjük a háromszögeket és a felfelé áramló gőzzel megpuhítjuk. Érdemes ügyelni arra, hogy ne puhuljon túlzottan meg, mert annál nehezebben fog megszikkadni.
A megpuhult háromszögeket egymásra hajtjuk úgy, hogy egy tölcsért kapjunk. A tölcsér alját összeszorítjuk, a két végét, amit egymásra hajtottunk, egymásra nyomkodjuk. Ha szükséges, használhatunk hozzá fakanalat.
Azok, akik kevésbé merészek, vagy csekélyebb kézügyességgel rendelkeznek, próbálják ki először papírral. Egy post-itből vagy jegyzetlapból már lehet olyan háromszöget kivágni, ami legalább egyenlő szárú. (Nekem erre nem volt szükségem.)
A kész "tölcséreket" egy tányérra tesszük, mire az összeset felvágjuk, meggőzöljük, összehajtjuk, addigra szép lassan visszakeményednek - de már tölcsér formában.
Attól függően, hogy egy lapból hány háromszöget vágunk ki - több, vagy kevesebb; nagyobb vagy kisebb tölcséreink lesznek.
Amikor kész az összes tölcsér, egyszerűen csak megtöltjük őket a korábban elkészített masszával. Én teáskanál másik végével adagoltam bele a tésztát.
Miután mindet megtöltöttük, kb. 70 gramm étcsokit vagy tortabevonót megolvasztunk, hozzákeverünk két-három evőkanál olajat és a tölcsérek szélesebb végét belemártjuk. Ezt követően vagy belemártjuk az aprított mogyoró másik felébe, vagy egyszerűen csak megszórjuk a csokis részt mogyoróval.
Hűtőben egy-két óra alatt megdermed és már fogyasztható is.
Még egy titkot elárulok ezzel kapcsolatban. Ha nem akarunk a tölcsérekkel "macerázni", egyszerűen golyókat is formázhatunk a masszából. Frenetikusan finom - egyfajta karácsonyi íze lett a narancstól. A golyókat megtölthetjük mandarin vagy narancsdarabokkal. (Én a mandarint választottam.) Ha azonnal kókuszba vagy aprított mogyoróba hempergetjük, akkor felveszik a külsejükre, máskülönben csokiba mártva szintén díszíthetjük még kókusszal vagy mogyoróval. Mivel a tésztából maradt még némi, a maradékból ilyen gömböcskéket formáltam. Csak nehogy Gombóc Artúr az éjszaka meglátogasson! :)))
Jó hír: kakaó helyett karobbal is elkészíthető. - Igazi reformosoknak inkább azt a verziót ajánlom.
hogyan készítsünk otthon szaloncukrot?
2012. december 17. Vegasztrománia
néhány éve karácsonykor saját készítésű szaloncukorral árasztom el a családot és a barátokat. több munka van vele, mint bemenni a boltba és leemelni a polcról egy dobozzal, de sokkal többet ér. szaloncukrot készíteni otthon nem ördöngösség, én kifejezetten élvezem, egyedül meditatív, társaságban pedig egy elég jó közösségépítő közös élmény, kiegészíthető forró csokizással, forralt borozással.
eleinte marcipános szaloncukrot csináltam csak, de kb 2 éve kifejlesztettem egy aszalt gyümölcsös verziót, és őszintén, nem tudok dönteni, hogy melyik a jobb. illetve de: egy marcipános, aztán egy aszalt gyümölcsös, aztán megint egy marcipános és így tovább..
marcipános és aszalt gyümölcsös szaloncukor
aszalt gyümölcsös szaloncukor
hozzávalók:
20 dkg aszalt vörösáfonya 10 dkg aszalt szilva 1-2 ek áfonyalekvár/meggylekvár 15 dkg száraz serpenyőben megpirított, majd ledarált dió 1 kupak amaretto 1 löttyintésnyi rózsavizet (mi ndkettő kötelező a díjnyertes íz eléréséhez) 150 g magas kakaótartalmú fekete csokoládé (ne tortabevonó legyen! én a bocit használom, teljesen jó)
az aszalt vörösáfonyát és az aszalt szilvát 1-2 ek áfonyalekvár hozzáadásával robotgéppel felaprítottam és egy tálba tettem. hozzáadtam a diót, 1 kupak amarettót, 1 löttyintésnyi rózsavizet, és összegyúrtam. enyhén vizes kézzel megformáztam a szaloncukrokat, majd jó minőségű, magas kakaótartalmú, vízfürdő felett megolvasztott csokiban megmártottam őket. sütőpapírral bélelt tepsiben hagytam, hogy kihűljenek, majd becsomagoltam őket.
ismétlésképpen pedig a marcipános szaloncukor receptje:
hozzávalók: (kb 30-35 szaloncukorhoz) 20 dkg darált mandula (ázsia bolt) 15 dkg méz/porcukor kandírozott narancshéj ízlés szerint (ázsia bolt) 1-2 kupak amaretto/rózsavíz (én mindkettőt szoktam) 1 kisebb narancs leve fahéj ízlés szerint 150 g étcsokoládé
a darált mandulát összekevertem a mézzel, a fahéjjal, a kandírozott narancshéjjal, a rózsavízzel és az amarettóval. a narancs levéből kanalanként adagoltam, mert nagyon kell figyelni, hogy nehogy túl sok folyadékot adjunk hozzá (jól gyurmázhatónak kell lennie). összegyúrtam. kis golyókat, majd azokból hengereket gyurmáztam. vízfürdő felett megolvasztottam az étcsokoládét, egy villa segítségével bevontam a marcipánhengereket, majd sütőpapírral bélelt tepsire raktam őket. kint, majd a hűtőben pihentettem a szaloncukrokat, majd egyenként becsomagoltam őket.
Vega karácsony - Mázas diós lencsefasírt
2012. december 16. Zizi kalandjai
Gyors közvélemény kutatást tartottam és meglepetésemre nem az édeset, a csokisat választottátok, hanem a vega fasírtot. Karácsony közeledtével folytatódik a vega karácsony, vagyis mi kerülhet vegetáriánus családok vagy vendégek elé az asztalra. Persze ezek az ételek karácsony után is megállják a helyüket. Igazán laktató fogás egy egyben sült, gazdag fasírt, sokféle körettel (ebből igyekszem két receptet is hozni még az ünnepek előtt) tálalva.
Tavaly a vörösáfonyás pisztácia mandula sült nagyon nagy sikert aratott, de a diósült is fantasztikus, megunhatatlan (húsevők sem hiszik el, hogy nincsen benne hús). A mostani egyben sültnek a zöld lencse adja az alapját, amely könnyen emészthető fehérjét tartalmaz. Ezenkívül került bele dió, mogyoró, kesudió, zöldségek, alma és fűszerek és ráadásul vegán. A tetejére egy balzsamecetes ketchup-os máz készült. Mi nagyon ritkán eszünk ketchup-ot, ezért ehhez a fasírthoz igyekeztem jó minőségűt beszerezni, amelyben semmi felesleges adalékanyag nincsen. Tápláló, laktató fogás kerekedett belőle.
Mázas diós lencsefasírt
(Recept néhány pontjában megváltoztatva: Oh She Glows)
Hozzávalók 6-8 főre:
Fasírthoz :
- 190 g zöld lencse
- 100 g dió
- 60 g törökmogyoró, kesudió vegyesen
- 3 evőkanál őrölt lenmag + 6 evőkanál víz
- 2 nagy fej vöröshagyma, felaprítva
- 3 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 120 g répa, felaprítva
- 1 közepes alma, meghámozva, kimagozva, lereszelve
- 40 g zabliszt
- 60 g teljeskiörlésű kenyérmorzsa
- 1 teáskanál friss rozmaring, aprítva (szárított is használható)
- 1 teáskanál friss kakukkfű (szárított is használható)
- 1 teáskanál chili pehely (opcionális)
- 1/2 csokor petrezselyem, felaprítva
- só, bors
Balzsamecetes almás mázhoz :
- 60 ml ketchup
- 1 evőkanál juharszirup
- 2 evőkanál édesítetlen almaszósz
- 2 evőkanál balzsamecet
Egy lábasba tegyünk 750 ml vizet. Adjuk hozzá a zöld lencsét, sózzuk és főzzük meg 40-50 perc alatt. Egy kis tálkában keverjük össze az őrölt lenmagot a vízzel és hagyjuk állni 8-10 percig, amíg zselés állagú lesz (ezzel helyettesítjük a tojást). A diót, törökmogyorót és kesudiót száraz serpenyőben pirítsuk meg 6-8 perc alatt.
Megkönnyítettem a helyzetemet, hogy mindent konyhai robotgépben aprítottam fel, daráltam meg. Először a pirított diót, mogyorót és kesudiót, majd a vöröshagymát, fokhagymát, petrezselymet és répát. Ezeket öntsük egy nagy tálba, adjuk hozzá a lereszelt almát, a zöldfűszereket, a chili pelyhet, zablisztet és a kenyérmorzsát. A megfőtt lencsét szintén pürésítsük a robotgépben vagy tűrjük pépesre villával és adjuk a többi hozzávalóhoz. Ízesítsük sóval, borssal és jól keverjük össze a masszát.
Melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Közben egy kis tálban keverjük össze a máz hozzávalóit.
Egy 23 cm hosszú püspökkenyér formát olajozzunk ki (ha szilikon formát használunk, akkor nem kell kiolajozni), kanalazzuk az aljára a máz 2/3-át úgy, hogy egyenletesen mindenhol betakarja. A fasírt keveréket nyomkodjuk a formába (nekem kicsit sok lett, így egy keveset meghagytam a masszából és fasírtot sütöttem belőle teflonserpenyőben). 180C fokon süssük 50-60 percig, amíg szép barna színű és ropogós lesz. Hagyjuk a formában hűlni kb. 10 percet, majd fordítsuk ki belőle és kanalazzuk a tetejére a maradék mázat.
Mákos guba, avagy egy régi recept nyomában
2012. december 13. Zizi kalandjai
Babett felhívása a decemberi VKF-re elindított bennem valamit: Sokszor elfeledkezünk az egyszerű dolgokról. Szedjünk elő régi, szeretett emlékeket. Kicsit időzzünk el, gondoljunk a nagyira, anyukánkra, milyen egyszerű, mégis finom étellel várt minket, amikor gyerekek voltunk. Minden étel, amit felnőtté válásunkig ettünk, valahol a lelkünk mélyén emlékeket idéz. A karácsony a szeretet ünnepe. Emlékezzünk szeretettel kedvenc receptjeinkre.
Egyből beugrott, hogy mit fogok készíteni a felhívásra. Két hónapja hagyta itt ezt a csodálatos bolygót drága nagymamám és nagyon sokat gondolok rá azóta is. Pláne most az ünnepek közeledtével. Eszembe jut, hogy tavaly még együtt memória játékoztunk karácsonykor. Igaz minden kört én nyertem meg - nagyképűség ide vagy oda, verhetetlen vagyok memóriában :) -, de második helyen a 88 éves nagyi végzett, sokkal fiatalabbakat maga mögé utasítva! A mákos guba mindig is az ő receptje volt. Minden évben ő sütötte meg az egész családnak december 24-e estéjére.
Emlékszem, hogy gyerekkoromban nem igazán rajongtam a mák-méz párosért és ezért mindig csak néhány szem gubát (mi gubónak hívjuk :)) kaptam be, hogy megkóstoljam. Mára ez megváltozott. Néhány éve döbbentem rá, hogy mennyire finom és imádom bekapni ezeket a falatnyi golyókat, főleg, ha jó sok rajtuk a mák, amit a méz a gubákra tapaszt.
A mákos guba eredetileg karácsonyi ünnepi étel volt és abban a hiszemben sütötték, hogy a sokszemű mák sok szerencsét, sok pénzt hoz az új esztendőben. Leginkább szikkadt vizes kiflit használnak az elkészítése során, de hagyományos módon elkészítve kelt tésztából készül. A századforduló idején még a kemence földjén a kenyerek mellett sütötték, később már sütőben, tepsiben. (Forrás: Wikipédia)
A nagyim mindig kelt tésztából sütötte, ezt a receptet hoztam el nektek. Az idén karácsonykor anyával átvesszük a mákos guba készítésének stafétáját, így együtt fogjuk megsütni ezt a karácsonyi desszertet, amely mindannyiunkat a nagyira emlékeztet.
Mákos guba
Hozzávalók 2 főre:
- 20 ml langyos tej
- 1 + 5 teáskanál nádcukor
- 12 g friss élesztő
- 280 g sima liszt, szitálva
- 40 g vaj, olvasztva
- 1 db bio tojás, szétválasztva
- csipet só
- 5 evőkanál méz
- 10 evőkanál darált mák
- forró víz
A hozzávalókat egy órával a kezdés előtt tegyük szobahőmérsékletű helyre.
Az élesztőt 10 ml langyos tejben 1 teáskanál cukorral felfuttatjuk (kb. 5 perc). Egy nagy tálban a tojássárgáját 5 teáskanál cukorral és egy csipet sóval elkeverjük. Adjuk hozzá a megolvasztott vajat, majd az élesztős keveréket és a maradék langyos tejet. Adagokban adjuk hozzá az átszitált lisztet és fakanállal dolgozzuk össze a tésztát.
Borítsuk lisztezett felületre és dagasszuk addig, amíg szép sima, fényes felületű, rugalmas tésztát kapunk (kb. 10 perc). Vajazzuk ki a tálat (amiben összekevertük a tésztát), tegyük vissza az átdagasztott tésztát, takarjuk le egy konyharuhával és hagyjuk meleg helyen kelni legalább egy órát, amíg a duplájára növekszik.
Tépjünk le a tésztából egy darabot és lisztezett felületen és formázzunk 10 cm hosszú (kb. 2-3 cm átmérőjű) kígyót belőle. Ezt vágjuk kb. 2 cm hosszú darabkákra és formázzunk kis golyókat belőlük. A maradék tésztát ugyanígy dolgozzuk fel. A kis golyókat tegyük sütőpapírral bélelt tepsire, takarjuk le megint konyharuhával és kelesszük újabb 30-45 percig.
Közben melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Kenjük meg a golyókat (gubákat) a tojásfehérjével és süssük kb. 30-35 percig, amíg aranybarnák lesznek. Tegyük a gubákat egy tál forró vízbe és hagyjuk ázni 3-4 percig, majd szűrjük le.
A beáztatott - enyhén megpuhult - gubákat tegyük egy tálba, csurgassuk rá a mézet és szórjuk meg a darált mákkal. Jól keverjük össze egy kanállal és tálaljuk melegen.
A nagy titok - zöldség alaplé
2012. december 8. Vegetáriánus receptek
Az utóbbi időben többen is kérdezték, hogy hogyan készül, miből áll egy alaplé vega fogalmak szerint. Több recepthez is használom, ezért viszonylag rendszeresen főzöm. Majdnem olyan mint egy húsleves, csak nem úszik a tetején a zsír.
Megosztom azt, ahogy én szoktam csinálni. A lényeg: minél több féle zöldség, hideg vízben föltéve, pici lángon, lassan főzve. Hadd ne kelljen már leveskockából alaplevet főzni ...
Aktuálisan a következő hozzávalókkal és arányokkal készül:
- 1/4 fej kelkáposzta
- 1/4 fej karfiol
- 1/4 zeller
- 2 hagyma
- 1 marék kelbimbó
- 2 paprika
- 2 paradicsom
- 4 szál répa
- 1 karalábé
- 3 szál petrezselyem
- 3-4 ek petrezselyemzöld
- 4 krumpli
- 4 gerezd fokhagyma
- 2-3 ek só
- fél ek cukor
- 5 l víz
- szerecsendió-virág vagy őrölt szerecsendió
- 3 tk sáfrányos szeklice
- 1 tk őrölt feketebors
- 1 tk kurkuma
- 2-3 ek olívolaj
A zöldségeket megtisztítjuk, aprítjuk és a legnagyobb fazekunkban rakjuk. Egyszerre teszünk bele minden, nincsenek fázisok. Hideg vízzel felöntjük, fűszerezzük. Olíva olajat is adunk hozzá, hogy a zsírban oldódóak is tudjanak mit kezdeni magukkal. A legkisebb lángon lassan főzzük meg.
Kifőzött tésztával és a zöldségekkel fogyasztva főleg a téli hónapok forrón jóleső levese.
Alapléként kis, ismert adagokban leszűrve érdemes fagyasztani a későbbi egyszerűbb felhasználás érdekében.
Bliszkó Viktor
Heti saláta ötlet: tyúkhúros céklasaláta mogyoróvajjal
2012. december 4. Napló étkeinkről, életünkről
A jó időre való tekintettel a kertünk tele van zsenge tyúkhúrral, ami szinte kéreti magát, hogy leszedvén salátánk alkotórésze legyen. Ez a saláta most vegyesen tartalmaz nyers, és főtt alapanyagot is: nyers benne a tyúkhúr, a hidegen sajtolt olívaolaj, és a citromlé főtt a cékla (párom készített céklasalátát), és a pirított földimogyoró Régebben kaptunk néha Amerikából mogyoróvajat, és mindenki nagyon szerette a családban. Aztán itthon is megjelent a boltokban, de sem az íze, sem az ára nem tetszett nekünk. Végül elkezdtünk házilag készíteni: sós vagy sótlan pirított földimogyorót ledarálunk, és annyi hidegen sajtolt olajat teszünk hozzá, hogy kedvünk szerinti legyen az állaga. A saláta elkészítése igen egyszerű: összedaraboljuk a céklát és a tyúkhúrt, majd locsoljuk citromlével, és teszünk rá némi mogyoróvajat :-) Tyúkhúr: vadontermő szaponintartalmú gyógynövény, magas C és E vitamin tartalommal
Mogyorós tallérok, csillagok...szívecskék
2012. november 30. Fittanyuka Blog
Igen, igen végre elkészültek az idei aprósütik karácsonyra. A tervezett diós karéj féle sütit nem tudtam kivitelezni, mert speciális sütő formát igényel, ezért maradtam a jól megszokott formáknál. A recept is a megszokott apró süti receptem, amit már ránézésre adagolok, mármint a hozzávalókat, viszont a töltelékkel, bevonókkal, mindig szoktam variálni. Ez az a karácsonyi apró süti ami dobozban januárig is eláll és reggelire forró gabona kávé mellé, vagy tea mellé akár tea sütinek is kínálhatjuk. Nálunk nem marad januárig, mindenki rá jár, viszont most szigorúan tilos fogyasztani 24-ig:) Hozzávalók: Tészta: 500 g teljeskiőrlésű tönkölybúza liszt ( csinálhatjuk felesben is: 250 g bio finom, tönkölyliszt, 250 g teljeskiőrlésű tönkölybúza liszt) 150 g barna nádcukor, vagy 100 g nyírfacukor 3 evőkanál bio margarin 1/2 citrom leve és reszelt héja 1 zacskó foszfátmentes sütőpor 250 g őrölt török mogyoró 250 ml rizs tej Díszítéshez: 125 g darált mogyoró kandírozott narancs héj ( bioboltokban kapható cukormnetes is, kukorica sziruppal) Ragasztáshoz: Sárgabarack lekvár, inkább dzsem , mert jobban összeragadnak a kész sütik, a folyékonyabb is megfelel, viszont akkor tovább szárad. A hozzávalókból jól gyúrható tésztát gyúrunk, ( a darált mogyoróból csak 125 g-ot gyúrunk a tésztába, a többit a díszítéshez használjuk) , addig dolgozzuk amíg nem ragad, ha szükséges szórunk hozzá még lisztet. A kész tésztát kb 1/2 órára a hűtőbe tesszük pihenni. A tésztát ketté osztjuk és kb. 0.3 mm vastagságúra ki nyújtjuk mindkét gombócot. Tetszőleges formákat szaggatunk ki belőle. Barack lekvárt használtam, folyósabbat. Lekentem a formák tetejét és bele mártottam a darált mogyoróba. Sütő papírral bélelt tepsibe sorakoztattam őket és előmelegített sütőben 150 fokon, lassan, hogy ne égjen meg a mogyoró a tetején , kb. 20 percig sütöttem. Nem minden formát hempergettem mogyoróba , hagytam simán is , mivel összeragasztottam őket. Amikor kihűltek akkor a formákat megkentem a sárgabarack dzsemmel és összeragasztottam őket. Némelyik tetejébe még nyomtam néhány kandírozott narancs héjat. Hagytam 1-2 órát szikkadni őket, utána bedobozoltam sütis dobozba. A rondákat illik elfogyasztani még szinte melegen:) Fittanyuka
Karfiol, kesudiós morzsában
2012. november 24. Mindennapi ételeink
Amilyen egyszerű, olyannyira nagyszerű étel. Hozzávalók: 1 fej karfiol 2 dl Alpro natúr joghurt 1 csokor metélőhagyma 3 tk. só 1 ek. sörélesztőpehely 15 dkg zsemlemorzsa 10 dkg kesudió Elkészítés: Végtelenül egyszerű. A karfiolt sós vízben ropogósra főzzük. Ez idő alatt a morzsát zsiradék nélküli serpenyőben megpirítjuk, úgy, hogy a felénél hozzáadjuk a ledarált kesudiót is. Amikor kész, félretesszük. Elkészítjük az öntetet is: a szójajoghurtot összekeverjük sóval, sörélesztőpehellyel, és az apróra vágott metélőhagymával. Amikor kifőtt a karfiol, akkor leszűrjük és lazán beleforgatjuk a morzsába. Tálaláskor meglocsoljuk a metélőhagymás-joghurtos öntettel. Mi most bulgurral ettük, de tálalható rizzsel, kuszkusszal, kölessel, de önmagában, vagy salátával is. :-)
Lúgosító zöld por házilag
2012. november 19. Nyers konyha
Legkedveltebb regelim a zöld turmix. Az az igazi, ha friss zöld levelekből és gyümölcsökből készítjük. Nekem még van a kertben mángold, és tyúkhúr. Néha előre szedek le belőlük nagyobb adagot, megmosom, és bedobozolom a hűtőbe, így reggel csak bele kell dobni a turmixgépbe. Arra gondolva, hogy nem lesz egész télen saját friss zöldem, készítettem lúgosító zöld port. Aszalóban szárítottam 41 fokon petrezselymet, zeller zöldjét és parlagfüvet. (Természetesen a zöldek száma szinte végtelen, amiket száríthatunk a keverékünkhöz. Mehet hozzá, tyúkhúr, lóhere, spenót, sárgarépa zöldje, porcsin....minden ami ehető) Ezeket kézzel összemorzsoltam, majd kávédarálón porrá őröltem. Hihetetlen, hogy nagy adag zöldből, milyen kevés por lesz... A parlagfű elég kesernyés ízű így ebből kevesebbet tettem a keverékembe. Ezt a port lehet simán vízben elkeverve kortyolgatni, vagy mehet gyümölccsel a zöld turmixba.
Heti saláta ötlet: cukkini szezámos öntettel
2012. november 19. Napló étkeinkről, életünkről
Nyers ételeknél sokszor ugyanazt az ételt tálalhatom salátaként, és főételként is. Ebben az esetben is hozzáállás kérdése, hogy miként eszem. Elkészítése nagyon egyszerű: meghámoztam, és lereszeltem egy kisebb cukkinit, majd darált szezámmagot sóval, vízzel, hidegen sajtolt olajjal, fokhagymával összekevertem, még egy kicsit fűszereztem, és a cukkinire öntöttem. A szezámmagnak van némi kesernyés íze, amit nem mindenki szeret, én az előző babavárásom idején, és most is többször megkívánom, és ilyenkor hatalmas mennyiséget befalok :-) Ebben közrejátszhat magas kálcium tartalma is, ami segíthet megakadályozni a farokcsont eltörését / elrepedését okozó kálcium hiányt, ami terhesség esetén spontán előfordulhat. Velem is megesett a második gyermekemnél, de szerencsére se most, se előzőleg nem volt benne részem már!
Pritaminlekváros-petrezselymes rántott karalábé
2012. november 18. Mindennapi ételeink
Nagyon finom, mi most hagymás krumplipüré és nyers céklasaláta mellé ettük. Aki vega, valószínűleg, már evett rántott karalábét, most a módosult panír miatt írom le a receptet. Hozzávalók -4 személynek: 4 közepes karalábé 30 dkg finomliszt 30 dkg zsemlemorzsa 10 dkg szezámmag 5-6 ek. 100% extra szűz olívaolaj 3 ek. pritaminpaprika lekvár 1 csokor petrezselyem Elkészítés: A karalábét megmossuk, vékony szeletekre vágjuk. Jól bevizezzük (így ragadni fog rá a liszt). Egy tálba sima lisztet szórunk, a következőbe lisztet+vizet+pritaminpaprika lekvárt összekeverve sűrű palacsintatésztát kapunk. Dúsítjuk még petrezselyemzölddel. A harmadik tálba a zsemlemorzsát és a szezámmagot keverjük össze. A karalábékat bepanírozzuk és olívaolajjal kikent tepsibe téve 170 fokon 30 perc alatt kisütjük (közben egyszer forgatjuk).
Kapros-vöröslencsés bulgurfasírt
2012. november 15. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 20 dkg bulgur kb. 1/2 l víz 15 dkg vöröslencse 1 kápia paprika 2 nagy fej vöröshagyma 10 dkg tökmag 2 ek. sörélesztőpehely 6 gerezd fokhagyma 1 csokor kapor 3 tk. só 1 szelet rozskenyér Elkészítés: A kenyeret beáztatjuk. A lenmagpelyhet szintén beáztatjuk. A bulgurt és a vöröslencsét (külön-külön) megfőzzük. A hagymát felaprítjuk és kevés vízen megpároljuk. A tökmagot olaj nélküli serpenyőben megpirítjuk, majd kávédarálón ledaráljuk. Ezután egy nagy tálban mindent összekeverünk: a megfőtt bulgurt és vöröslencsét, a megdarált magokat, a párolt hagymát, fokhagymát, a lenmagpelyhet, a beáztatott és kinyomkodott kenyeret, a felaprított kápia paprikát és sót. Végük apróra vágott kaporral ízesítjük. Olajjal kikent tepsibe téve 170 fokon 30 perc alatt kisütjük (egyszer megforgatjuk).
Vöröslencsés-kapros bulgur-fasírt
2012. november 13. Mindennapi ételeink
Hajnali fotó...sajnos a minőségén látszik is.... Hozzávalók: 20 dkg bulgur kb. 1/2 l víz 15 dkg vöröslencse 1 kápia paprika 2 nagy fej vöröshagyma 10 dkg tökmag 2 ek. sörélesztőpehely 6 gerezd fokhagyma 1 csokor kapor 3 tk. só 1 szelet rozskenyér Elkészítés: A kenyeret beáztatjuk. A lenmagpelyhet szintén beáztatjuk. A bulgurt és a vöröslencsét (külön-külön) megfőzzük. A hagymát felaprítjuk és kevés vízen megpároljuk. A tökmagot olaj nélküli serpenyőben megpirítjuk, majd kávédarálón ledaráljuk. Ezután egy nagy tálban mindent összekeverünk: a megfőtt bulgurt és vöröslencsét, a megdarált magokat, a párolt hagymát, fokhagymát, a lenmagpelyhet, a beáztatott és kinyomkodott kenyeret, a felaprított kápia paprikát és sót. Végük apróra vágott kaporral ízesítjük. Olajjal kikent tepsibe téve 170 fokon 30 perc alatt kisütjük (egyszer megforgatjuk).
Diós-mákos sületlen, nyers süti falatok
Volt még egy kis gyümölcslapom, ebből szerettem volna valami finomságot készíteni, ez lett belőle. Fincsi Természetesen még sütni sem kell, ráadásul margarin-, tej-, tojás-, cukor-, és lisztmentes! Mivel elég tömény, elég belőle 1-2 szelet. Hozzávalók: - aszalt gyümölcslap (alma, banán püré megaszalva) - diós réteg: darált dió (előtte áztatva, szárítva), méz (vagy más édesítő pl. [...]
Zöld turmix karalábé- és répalevélből
Ha kicsit szeretnénk "kimosni" az ereinket, a szervezetünket a lerakódott, oda nem illő anyagtól, akkor ennek egyik módja, hogy zöld turmixot fogyasszunk. Ha valaki léböjt kúrát tart zöld levekkel, a szervezet meghálálja. Kevesebb ízületi és izomfájdalomban lesz része. De cukorbetegek és vashiányosok számára is ajánlják, hogy fogyasszanak minél több zöldet, zöld növényből készült levet. A lehelet és a vizelet is tisztul általa. Azok, akik nem tudnak átmenetileg, vagy hosszabb ideig egészséges ételhez jutni, érdemes elvégezniük egy-két napos zöld-lékkel tarkított italkúrát, így a "gyorsételek" visszamaradt káros anyagai könnyebben távoznak a szervezetből. A recept: Hozzávalók: 1 csokor karalábélevél 1 csokor répalevél 2-3 szem alma víz turmixgép szűrő Elkészítés: A megmosott zöldségleveleket apróra tépkedjük. Az almákat kisebb darabokra vágjuk. Először az almákat tesszük a turmixgép poharába, majd az összetépkedett leveleket. Felöntjük 1-1,5 dl vízzel és alaposan összeturmixoljuk. Tehetünk bele ízlés szerint pár csepp citromlevet és/vagy fokhagymát, újhagyma szárakat is. Miután összeturmixoltuk érdemes szűrőn átszűrni és azonnal elfogyasztani. Van, aki szűrés nélkül is meg tudja inni. Én nem. Ha nem tudjuk, honnan szerezzünk be leveleket, menjünk el a közeli zöldségeshez, vagy piacon járva az árusok általában leszedik a növények zöldjét - legjobb helyek ezek. Pénzbe sem kerül. Persze fontos, hogy nagyon alaposan átmossuk őket! Egy adag léhez nagyjából egy zacskónyi zöld levél elég. Rákos, daganatos betegséggel küzdőknek is ajánlják. Készíthetünk több adagot is, üvegbe áttöltve magunkkal vihetjük a napunkra - munkába, vagy kinek éppen mi a dolga. Gyorsan elkészül. Érezhetően frissíti a szervezetet - legalább is én így tapasztaltam.
Őszi ízek- tudatos táplálkozás
2012. november 2. Lét-tudatos konyha
Ősz során érdemes minél több gyümölcsöt és zöldséget fogyasztani, amíg lehetőség van erre, mert a téli hónapok során nem jutunk elegendő friss növényhez. A tárolással, fagyasztással, vagy akár természetes tartósítással megőrzött gyümölcsök és zöldségek -bármennyire körültekintőek vagyunk is-, a hetek, hónapok során jelentősen veszítenek vitamintartalmukból. Gyümölcsök közül említhetjük a FÜGÉT, mely állítólag a legősibb termesztett növényünk. Nyersen vagy szárított változatban is fogyaszthatjuk. Leginkább emésztésre gyakorolt előnyös tulajdonságairól ismert. Magas rosttartalma és magvai révén ugyanis serkenti a gyomor működését, fokozza a bélműködést. 2-3 szem elrágása már telítettség érzést ad, és fokozza a bél perisztaltikáját. Fügéről bővebben: itt. A SZŐLŐ vért és beleket tisztító, idegeket erősítő hatással rendelkezik. Magas természetes cukortartalma energiát biztosít a szervezetnek még nehéz fizikai, de szellemi munka esetén is. Gazdag antioxidánsokban, melyek erősítik az immunrendszert és védelmet nyújtanak a rák és szívkoszorúér-betegségekkel szemben. A szőlő magjából készült olaj értékes tulajdonságokkal rendelkezik. Szőlőről bővebben: itt. Csontjaink védője: a dió A régi falusi házak udvarán szinte mindenhol találunk terebélyes lombú diófát, melynek termése felbecsülhetetlen jelentőségű. A magvakban lévő kalcium erősíti a csontokat, gyermekek számára elősegíti a csontnövekedést, felnőtteknél pedig segít megelőzni a csontritkulást. Vastartalma miatt vérszegénység ellen is ajánlott. Gyermekeknek érdemes darált dióval megszórni a gabonakását. Fogyasztása elősegíti a szellemi munkát, és csökkenti a depresszió kialakulását. Dióról bővebben: itt.
Almás- mákos nyers torta, Raw apple and poppy seed cake:
2012. október 27. Nyers konyha
Sziasztok!:) Tudom régen jelentkeztem, mert ahogy sokaknál nálam is rengeteg a változás, zajlik az élet, de rendesen, és beigazolódni látszik, hogy a változás mindig jót, jobbat hoz magával. Van, hogy elsőre kicsit rosszabb lesz és ijesztőnek tűnnek a dolgok, a helyzet, de tény, hogy utána érkezik a jobb... Elhagyva röghöz kötöttségemet, eladtuk házunkat, most albérletben vagyunk és ha minden igaz, decemberben költözünk, elhagyjuk a várost, Pápát és szerencsétpróbálunk Felsőörsön. Egy vágyam teljesül, lesz hatalmas haszonkertünk, ill. ez már teljesült is, hiszen nyáron már kertészkedtünk. Óriási volt a cukkini és a paradicsom termés, hatalmasra nőttek a csicsókák, a madarak most örülnek igazán az elültetett napraforgóknak. Szóval a cél, hogy amit lehet megtermeljünk úgy néz ki valósággá válik, lesz sok-sok finom gyógyító bio finomság:) Bújom a különböző kertészkedős könyveket és igyekszem elsajátítani azt is, mi szükséges ahhoz, hogy egészségesek legyenek növényeink. A lényeg mondhatni ugyanaz ,mint az embernél. Ha megkap mindent amire szüksége van, tápanyag, fény, víz...akkor olyan erős és egészséges lesz, hogy nincs az a betegség ami árthatna neki... Ültettünk gyümölcsfákat is alig bírom kivárni azt a 20-30 évet amíg végre megmászhatom őket:D A kertészkedés izgalmas! Az ember elültet egy homokszemnyi magot, és jön a csoda, hatalmas életerős növénnyé fejlődik. Imádom naponta végigkövetni ezt a folyamatot az apró változásokat, és a végén hálásan elfogyasztani a végeredményt, még melegen akár mosatlanul ott a kertben frissen leszedve, ez az igazi. Ilyenkor sokszor a dédim jut eszembe, aki ment reggelizni a kertbe egy szelet kenyérrel, és a fa alatt állva csipegette a fáról a meggyet a kenyérhez. 92 évet élt. Remélem az ő génjeit örököltem :D A lényeg, ha minden igaz visszatértem:) Ma annyira rám jött az alkothatnék. Körbenéztem mi van itthon és összedobtam egy tortácskát, kicsike csatos formába. Látszik, hogy régen csináltam és, hogy mennyire lelkesen, örömmel, mert valami isteni lett, isteni finom:) Kicsit mondom kicsit hasonlít az ország tortájára. Mákos piskóta almás rétegekkel, tetején fahéjas krémmel. Na de elég a fecsegésből jöjjön a recept! Almás- mákos nyers torta: /Raw apple and poppy seed cake/ Tészta: 80 gramm kókuszdara 70 gramm mák 70 gramm arany lenmag kávéskanál vanília kávéskanál fahéj 2 citrom reszelt héja 12 darab datolya kb. 10 evőkanál víz csipet só 2 evőkanál méz vagy agávé szirup A kókuszt, mákot, lenmagot megőröljük kávédarálóban. A datolyákat a vízbe beáztatjuk, majd konyhai robotgépbe öntjük és eldolgozzuk a mézzel. Hozzáöntjük a többi hozzávalót is és jól összedolgozzuk. A cél, hogy ha belenyúlunk és összenyomjuk ujjainkkal akkor összeragadjon a massza. Ha nem ragad mehet még kicsi víz. A tésztát ketté vesszük és felét a tortaforma aljába nyomkodjuk. Erre jön egy réteg alma. Almás töltelék: 6 közepesen kicsi almát lereszeltem, fahéjjal ízesítettem és 2 evőkanál útifűmaghéjat kevertem hozzá. A fele alma mehet a piskótára, jól eloszlatjuk és megtömörítjük kanállal meg kézzel. Erre rászórjuk a maradék mákos őrleményt eloszlatjuk és ha mindenhova jutott rányomkodjuk megtömörítjük. Erre megint alma jön. Fahéj krém: 12 datolya 2-3 evőkanál kókuszzsír 1 banán 2 mokkáskanál fahéj 3 evőkanál víz Turmixgépben krémesre dolgozzuk, majd a torta tetején elkenjük. Kicsit hűtőbe tesszük és ha megdermedt a teteje szépen lehet vágni.
Hamis túrógombóc - gyorsabb, egészségesebb, vegán!
Kittivel egy főiskolán főzőkör keretén belül igyekszünk továbbadni a hallgatóknak vegán ismereteinket, receptjeinket. Egyik alkalommal a hamis túrógombóccal ismerkedtünk meg, így sajátítottam el én is ezt remek ételt. Nagyon tetszett, hogy kimondottan úgy néztek ki a golyók, mint egy igazi túrógombóc. Ízben is közel megszólalásig hasonlóak voltak, leszámítva azt, hogy nem terhelték hosszú órákon át a gyomrot úgy, mint a túró. Tudniillik a túró akár 10-12 órán keresztül is emésztődik, ellenben a kölessel, ami azonban akár lúgosít is. Tehát nem csak gyors, finom, de egészséges is ez a túrógombóc. A recept: Hozzávalók: - 30 dkg köles - 6 dl növényi tej - 1,5 -2 dl búzadara (nekem teljes tönköly volt) - zsemlemorzsa (házi kenyérből lett ledarálva) - 2 citrom - 1 csipet só (tengeri, vagy himalaya - ebből picit több kell) - édesítő (gyümölcscukor, xilit, nyírfacukor, szabadon választható) Elkészítés: Ha a kölest előző este be tudjuk áztatni, egészségesebb, ha nem, akkor marad az azonnali főzés. Akár áztatjuk, akár nem, mindenképpen alaposan mossuk át! A kölest a növényi tejben egy csipet sóval kezdjük el főzni, ha még nem főtt meg, de a tej már lefőtt a felszínéről, és úgy látjuk, szükséges még folyadék hozzá, akkor egyszerűen vizet is önthetünk hozzá, vagy ha van még növényi tejünk, akkor azzal is pótolhatjuk a hiányzó folyadék mennyiségét. Főzés vége fele a búzadarát is hozzáfőzzük. Ez segít abban, hogy a köles úgy összeálljon, hogy gombócokat formálhassunk belőle. Amikor a köles puhára főtt, hozzákeverjük a két citrom kicsavart levét, valamint ízlésünknek megfelelően édesítjük. Emlékszem, a főzőkörön simán elbírta a két citrom levét a massza. Itthon is. Ez kölcsönzi neki az igazán finom ízhatást. Szükséges lételeme a finom íz eléréséhez! A masszát, ha kész hideg helyre tesszük, vagy hideg vízbe állítjuk az edénnyel, így gyorsabban kihűl. Néha akár át is keverhetjük, hogy az egyenletes hűlést biztosítsuk. Közben zsemlemorzsát pirítunk. Ebbe fogjuk belehempergetni a kis gömböket. Ha a massza kihűlt, golyókat formálunk belőlük és a megpirított zsemlemorzsába hempergetjük. Én nem tettem a zsemlemorzsa alá semmilyen olajat vagy zsiradékot. Sőt, a gombócokból is kihagytam a kókuszzsírt vagy a margarint. A képeken látható, ennek ellenére szép kis golyókat tudtam formálni belőlük. Vizes kéz volt benne segítségemre.
Mandulás-szilvás-meggyes pitetorta
2012. október 20. Mindennapi ételeink
Finom és egészséges csemege, nővérkém névnapjára készítettem tegnap. Kb. 15 perc alatt előkészíthető. :-) Hozzávalók: 50 dkg finomliszt 1 ek. foszfátmentes sütőpor 0,75 dl extra szűz olívaolaj 10 dkg nyírfacukor 10 dkg darált mandula kb. 1 dl víz -- 1kg szilva, meggy vegyesen 15 dkg nyírfacukor 10 dkg búzadara 2 tk. vaníliapor Elkészítés: A lisztet, a darált mandulát és a nyírfacukrot összeöntjük, hozzáadjuk a sütőport. Kimérjük az olajat, beleöntjük. Majd annyi vízzel hígítjuk, hogy rugalmas pitetésztát kapjunk. Félretesszük, kissé pihenni, eközben elkészítjük a tölteléket: a szilvát és a meggyet kimagozzuk, egy tálba négyfele vágjuk és becukrozzuk, vaníliával ízesítjük. Ekkor szórjuk bele a búzadarát is. A szilva levét a búzadara felveszi. Egy tortaformát kiolajozunk, lisztezünk és belesimítjuk a tészta felét, erre rátesszük a szilvás tölteléket, majd befedjük a tészta másik felével. Előtte azonban kiveszünk belőle kb. 5 dkg-nyi tésztát, melyekből kinyújtás után szíveket/ csillagot/stb. formálunk.Ezt a pite tetejére tesszük. Vízzel hígítottbaracklekvárral kenjük meg, ez szép színt ad neki (tojássárga helyett), és még csillogó is lesz. Közepes lángon, kb. 30 perc alatt kisütjük. A tetejét kávédarálón őrölt nyírfacukorral szórjuk meg. TIPP: A darált mandulát kihagyhatjuk a tésztából, ez esetben az olaj mennyisége 1 dl legyen.
Kuglóf
2012. október 16. Vegetáriánus receptek
Szeretek kuglófot sütni. Mindig sikerül, pedig nem vagyok egyáltalán cukrász véna, a sütőnk is régi és beállíthatatlan. Az alap recepten túl sokszínűen variálható.
Alaprecept:
- 20 dkg liszt
- 20 dkg cukor
- 4 tojás
- 1 dl tej
- 1 dl olaj
- fél csomag sütőpor
A tojásokat szétválasztjuk, egyik tálba a fehérjék a másikba a sárgáják. A sárgákat kikeverjük a cukorral, majd hozzátesszük az összes többi hozzávalót. A fehérjéket habosra verjük, azután óvatosan belekeverjük a másik tál masszájába. A kuglófformát kikenjük vajjal, egy kanál liszttel kibéleljük, és mehet is bele a massza, amit előmelegített sütőben kb. 30-40 percig készre és szépre sütünk.
Én mindig variálom, de biztos, hogy sok nekünk a cukor és az olaj mennyisége is. A mai süti hozzávalói, hívhatnánk reformnak is, de nálunk ez az átlag:
- 20 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
- 10 dkg barna cukor
- 4 tojás
- 1 dl tej
- fél dl mákolaj (hidegen sajtolva)
- 4-5 ek dió (finomra darált; áztatott, a diótej maradékából)
- 1 marék mazsola
Minden ugyanaz, mint fent, csak még a massza egyharmadához 1 ek kakaót és 1 ek lenmaglisztet tettem. Ezt a fehér tésztához csurgattam, amibe 1 marék mazsolát szórtam, majd bele a barna krém és így mikor felvágjuk vidám felhős lesz. Majd mikor megsütöttem, kiborítottam, örültem, hogy újra sikerült. Nem porcukorral szórtam meg a tetejét (mivel nem szeretjük a túl édeset és a cukrosat), hanem kakaóval hintettem meg. Csuda jó ízt ad neki!
Bodolai Móni
Íme a győztes!
2012. október 9. Gitta nyersétel blogja
A 2. Zöldturmix fesztiválon megrendezésre került nyersétel készítő pályázat első helyezett ételét szeretném bemutatni, fotókkal, recepttel. Simon Márta Viktóriának köszönjük szépen! Le van tesztelve, nagyon finom, és a fotókon is látszik, bizony szép is volt. Cukkíniből készült spagetti avokádós öntettel Avokádós spagetti Hozzávalók: ,,Tésztához: Cukkini Szószhoz: Avokádó: személyenként 1 db Lilahagyma Himalájai só Fokhagyma Őrölt feketebors Himalájai só ,,Sajthoz: Kesudió Himalájai só Öntethez: Tahina (szezámmagkrém) Himalájai só Olaj Lime Kapor Őrölt pirospaprika Elkészítés: A meghámozott cukkinit spagetti formájúra vágjuk és tányérra halmozzuk. A kikapart avokádóhúst ízlés szerinti mennyiségben felaprított, citromlében áztatott lilahagymával, áttört fokhagymával, sóval, borssal, őrölt pirospaprikával ízesítjük, majd a ,,tésztára simítjuk. A 3 órán át vízben áztatott kesudiót aprítógépben áttörjük, sózzuk. A masszát lapos kör alakra formázva a szószos tészta tetejére helyezzük. Az öntethez egy teáskanál tahinát fél lime levével, kevéske vízzel és olajjal apránként simára, krémes állagúra keverünk. Ízlés szerint mézzel édesíthetjük. Apróra vágott friss kaporlevéllel frissítünk a zamatán, majd egyenletesen az étel tetejére csurgatjuk. Pirospaprikával díszíthetjük így elkészült ízekben gazdag egészséges eledelünket. Az étel nemcsak tápláló, de gyorsan elkészíthető, a magam részéről a tökfőzelék nyers változatának tekintem. Hamvas diógolyó Hozzávalók: Dió Mazsola Darált lenmag Citrom Akácméz Kókuszreszelék Elkészítés: A diót és mazsolát aprítógépben áttörjük, citromlével és akácmézzel ízesítjük. Míg elég formázhatóvá nem válik a massza, darált lenmaggal sűríthető. Falatnyi golyókat formázunk belőle, amiket kókuszreszelékbe forgatunk. Édes, lédús szőlőszem társaságában kellemesen oldódik ízlelőbimbóinkon. Jó étvágyat kívánok: Simon Márta Viktória
Karfiolleves sok zöldséggel
Karfiolszezon van. Olcsón hozzájuthatunk piacokon, zöldséges árusoknál. Már készítettem karfiolból karfiolbombát. Most inkább levest főztem belőle. Férjem szereti, ha a kisebb méretű krumplik egybe főnek meg a levesben. Így készült. Finom lett.
A recept:
Hozzávalók:
- 1 közepes karfiol
- 6 közepes szem krumpli (elhagyható)
- 5 szál répa
- 2 szál fehérrépa
- 1 karalábé
- 1 hagyma (elhagyható)
- víz
- só
- kevés kurkuma
- pár szem egész bors (kb..10., érdemes valamilyen teaszűrővel belelógatni, hogy étkezésnél ne harapjunk rá)
- néhány gerezd fokhagyma
- petrezselyemlevél
Elkészítés:
A zöldségeket megpucoljuk, megmossuk, felaprítjuk. A karfiolt rózsáira bontjuk, megmossuk őket. Két elkészítési mód áll előttünk: hagymával, vagy nélküle. Ha hagymával, akkor először a felaprított hagymát vízen megpároljuk, majd a zöldségeket rátesszük. Vagy kihagyva a hagymát egyszerűen egy fazékba tesszük a főzéshez előkészített zöldségeket. Megsózzuk, vizet öntünk rá - úgy, hogy jól ellepje. Ezt követően elkezdjük főzni közepes lángon, valamint hozzáadjuk a kurkumát, feketeborsot. Amikor már a zöldségek puhulni kezdenek, de még nem teljesen főttek meg, a felvágott fokhagymát, petrezselyemlevelet beleszórjuk. Addig főzzük, míg a zöldségek meg nem főnek. Készíthetünk hozzá levesbetétnek nokedlit, vagy főzhetünk hozzá tésztát, de ezek nélkül is nagyon finom.
Ebbe a karfiollevesbe nem tettem borsót, de gyakran szoktam. Azzal is nagyon finom.
85 km
2012. október 1. Mindennapi ételeink
Férjem fotózott, én sárga kapucnis pulóverben, kék nadrágban vagyok a fotón, balról hetedikként. :-) Tegnap egy csodaszép napot töltöttünk barátainkkal. Vác-Diósjenő-Kemence-Szob-Vác útvonalon bicikliztünk közel 85 km-t. Mivel 2-3 hónapja nem igen ültünk biciklin, tartottunk ettől a naptól. Kár volt, mert annyi kedves leejtő biztosította a gyors haladásunkat, ill. a csodaszép napsütéses idő (szept. 30-án 25 fok volt :-) is rabul ejtett minket. Láttunk Diósjenő fele szürke marha csordát, mangalicákat; ill. két őzet is, visszafele pedig egy lócsordát (rohantak át a szántóföldön, valami fantasztikus látvány volt), juhokat. Szóval nekünk, főképp városi embereknek ez is fantasztikus volt :-) Kemence nevű falucskában barátaink nyaralójánál pihentünk, ebédeltünk, ill. szedtünk diót, szilvát. Ugyan délután 3 óra körül indultunk haza (végig az Ipoly majd Duna mellett mellett), de csak sötétben értünk haza. Reggeli fények, egy nagyon kemény emelkedőt követően
Zöldséges zakuszka
2012. szeptember 27. Mindennapi ételeink
Az egyik legfinomabb pástétom. Érdemes elkészíteni. Hozzávalók: 1 kg padlizsán 4 fej vöröshagyma 3 szem paradicsom 1,5 kg kápia paprika 1/3 kg sárgarépa 2 szem fehérrépa 1 szelet zellergumó 1 fej fokhagyma 5 dl 100% extra szűz olívaolaj só - ízlés szerint Elkészítés: A hagymákat nagyon apróra vágjuk és kevés vízen megpároljuk. A meghámozott zöldségeket sós vízbe téve megpároljuk, húsdarálón ledaráljuk (vagy botmixerrel leturmixoljuk). A padlizsánokat megmossuk, villával alaposan megszurkáljuk és tepsibe téve alaposan megsütjük, majd kihűtjük. Lehúzzuk a héját, és húsdarálón ledaráljuk. A nyers paradicsomot, paprikát is ledaráljuk (botmixerezzük). Mindezt a párolt hagymára tesszük, olajjal meglocsoljuk, sózzuk és alaposan összefőzzük. Frissen is fogyaszthatjuk, de télire is eltehetjük.
Mákos-mézes chia puding
Isteni finom tízórait készítettem ma: mákos-mézes chia pudingot. Máktejet készítettem, és az abból megmaradt máktörmelék felhasználásához szerettem volna valami édes desszertfélét kipróbálni. Hozzávalók: máktejből megmaradt máktörmelék (vagy darált mák), máktej (vagy más növényi tej, de máktejjel a legfinomabb), méz vagy más növényi édesítő ízlés szerint, chia mag Elkészítés: A máktejbe belekeverjük a hozzávalókat, majd megvárjuk, [...]
Aszaltparadicsomkrémes nyers lenmagkenyér
Egyik nap aszalt paprikás-hagymás-lenmagos nyers kenyeret készítettem Mannatural ihletésre, de egy kicsit átvariáltam az ízlésem szerint. 3-4 paprikát, 1 vöröshagymát, 5-6 gerezd fokhagymát egy kis vízzel és sóval összeturmixoltam sűrűbb masszává. Ebbe az alapba tettem bele egy csészényi házi zabtejből visszamaradt zabtörmeléket, másfél kávédarálónyi megőrölt sárga lenmagot. A masszába hintettem még napraforgómagot, egész sárga és [...]
Karobos-diós csiga II. változat
Az előző tésztája valahogy másnap szárazabb volt, ezért csavartam rajta egyet. A tésztáját most barnábbra csináltam magam miatt. Jó lett, a Férjségek szerint eléggé kakaós jellegű, azonban van utóíze, ami miatt fanyalgott. Mondjuk meg is nyomtam egy kicsit jobban nyírfacukor és gyümölcscukor keverékével, de nem akartam még véletlenül sem abba a csapdába esni, hogy össze-vissza eszek esetleg mindenfélét, míg a zenekarral vendégségben vagyunk. (Mármint hogy nem tudom esetleg megállni valamelyik sütit. Egyszerűen nem tudom kiszámolni magam így másállapotosan. Az allergia miatt most nem kellene még a plusz terhelés.) Egyébként sokféle finom ételt kaptunk a diófasírtttól a töltött paprikáig és a rakott padlizsántól a rakott káposztáig. Ízletes nyers saláta is volt. Utána nem ártott a csapatnak egy nagy séta a ligetben. :) Visszatérve a csigára, kicsit több töltelék ment bele, mint az átlag, és ez jót tett neki. Hozzávalók: 60 dkg liszt (50 dkg teljes kiőrlésű, 10 dkg fehér) 4 dl növényi tej 1 dl olivaolaj (10 dkg pálmazsír) 2 ek gyümölcscukor 2 dkg élesztő 2 ek zabliszt 2 ek burgonyapehely 1/2 kk só 4 nagy marék dió 3 ek karobpor 4 ek gyümölcscukor 3 ek olivaolaj 4 ek tej 1 csipet fahéj A tészta hozzávalóit alaposan összegyúrjuk. Azután fél órát pihentetjük. Ezalatt a diót megdaráljuk, a karobot rászitáljuk (azért kell, hogy ne legyenek sületlen csomók) rászórjuk a cukrot és a fahéjat, majd összekeverjük. Ebből a mennyiségből kb. két nagy tepsivel lesz. A tepsiket kibéleljük zsírpapírral. A tésztát kinyújtjuk ujjnyi vastagra, vékonyan megkenjük olajjal. Megszórjuk vastagon a töltelékkel, majd a tejet vékonyan rácsurgatjuk kanállal. Azután szorosan feltekerjük, és ujjnyi vastag szeletekre vágjuk fel. Óvatosan a tepsibe tesszük, eligazgatjuk. Hagyunk némi helyet a csigák között. Fél órát kelesztjük, majd kb. ugyanannyi ideig sütjük 180 C-on.
Őszi paprika-paradicsomleves
2012. szeptember 11. Mindennapi ételeink
Anyósoméknál lett eltéve a paradicsom, hiszen ott terem a fóliában, és hoztunk is pár üveggel haza. Nagyon finom, és mivel nem volt sok időm, így a tavalyi utolsó üveg paradicsomot kibontottam, hogy egyrészt legyen hely az újaknak, másrészt pedig az ebéhez felhasználtam. Hozzávalók 1 liter paradicsomlé 3-4 szem paradicsom 2 db sárga paprika 2 gerezd fokhagyma 1 fej vöröshagyma 1 csokor petrezselyemzöld 2-3 ek. rizsliszt 1 marék barnarizs 2-3 ek. rizs főzőtejszín 2-3 ek. 100% extra szűz olívaolaj só Elkészítés: A hagymát apróra vágjuk, majd kevés vízen megpároljuk. Hozzáadjuk az apró kockákra vágott paradicsomot, és egy nagyon keveset pároljuk. Mindeközben a sárga húsú paprikákat (lehet más színű is, csak így a leves szép narancssárga lesz:-) olívaolajjal kikent tepsiben megsütjük. (150 fokon, 20-30 perc alatt megfordítgatva). Miután lehúztuk a paprikák héját, és kivettük a magjait, a paradicsomlével és a rizsliszttel együtt összeturmixoljuk. Majd ezt ráöntjük a hagymás-paradicsomos alapra és összefőzzük. A legvégén kifőtt barnarizst és rizstejszínt és olívaolajat adunk hozzá, fokhagymával ízesítjük ill. megszórjuk alaposan apróra vágott petrezselyemzölddel. Korpás baguett-tel tálaltam. TIPP: barnarizs-lisztet én nem venni szoktam, mert elég drága, hanem malmon vagy kávédarálón megőrlöm a barnarizst. Gluténmentessége miatt kiválóan alkalmazható bármilyen étel sűrítésére - gluténmentesek számára is.
új rovat & töltött paprika vegául
2012. szeptember 8. Vegasztrománia
nem szeretném borzolni a kedélyeket.. vagy mégis? ez az a téma, amiről mindenkinek (vegának és nem vegának egyaránt) határozott véleménye van. nem azért lettem vegetáriánus, hogy rántott húst kreáljak szejtánból (nem szeretem), vagy fasírtot szójagranulátumból (furának tartom). de. van olyan, amikor, mint egy kívánós, állapotos nő (nem) megkívánom mondjuk a töltött káposztát. akkor mi van? álszent módon lépjek túl rajta és burkoljam magam abba az állapotba, hogy igazából nem is kell, és győzzem meg magam arról, hogy legyen inkább spenót (egyébként imádom)? ez nem működik, mert akkor igenis a töltött káposztát kívánom, viszont nem eszem húst és nem vagyok jóban a szójagranulátummal. a másik dolog, amire mostanában felfigyeltem (nem is kell nagyon figyelni, dörömböl magától), az az ételallergia. egyre több ismerősöm esik áldozatául a különböző érzékenységeknek. nekik ez viszont nem választásuk, ők miért ne ehetnének az eredetire rímelő, de különböző tiltott hozzávalóktól mentes hasonmást? e két gondolatmenet mentén született meg bennem az elhatározás, hogy elindítok egy rovatot "hagyományos ételek vegául" címmel. a húst nem szójával és társaival fogom helyettesíteni, hanem zöldségekkel, magvakkal. bár a töltött káposzta régebb óra izgat, múlt héten unokatesóméknál megéreztem a töltött paprika illatát, és elvesztem. másnap megcsináltam ezt a verziót, ahol a hús helyett darált zöldségek és darált dió adja a tölteléknek való alapot. töltött paprika vegául hozzávalók (7-8 paprikához) 7-8 tv paprika 1 közepes sárgarépa 1 közepes fehérrépa 1/4 zeller (+a zöldje) 1/4 karalábé 50 g dió 1 fokhagyma 1 tojás 1 csésze (250 ml) rizs 700 ml paradicsomlé (olasz üvegeset szoktam venni, annak pont jó az állaga) só bors cukor a zöldségeket, 1 zellerzöldet, a fokhagymát és a diót robotgépben apróra daráltam. megsóztam, borsoztam, hozzákevertem a tojást és a rizst. a paprikákat kicsumáztam, és nem túl szorosan beletöltöttem a tölteléket. a paradicsomlevet sóval és egy kevés cukorral ízesítettem (ízlés kérdése, lehet olaszosra is venni a figurát), hozzádobtam a maradék zeller zöldjét és felforraltam. beletettem a paprikákat, és nagyon alacsony lángon, fedő alatt 50-60 perc alatt megfőztem. friss fehér kenyérrel az igazi!
Tabasco házilag
2012. augusztus 31. Vegetáriánus receptek
Néhány évvel ezelőtt vásároltam meg életem első tabasco szószát (azt a klasszikus kisüvegest). Jó volt, finom volt, csípett is, azért vettem. Aztán egy nap elolvastam az összetevőit. Mivel kettő volt neki összesen és mindkettő fellelhető a konyhánkban/kamránkban, nyilván szöget ütött a fejembe, hogy ilyet bármikor készíthetnénk.
A megvalósítás egészen a tavalyi télig váratott magára, amikor rájöttem, hogy annyi chili, kápia és még ki tudja, milyen paprikám van szárítva nyárról, hogy nem tudom, mit kezdjek vele. Ekkor jutott eszembe a régi ötlet: tabasco.
A paprikákat összevagdostam, egy edénybe tettem, majd szemre felöntöttem ecettel. Az eredeti nekem nagyon fanyar ecetes volt, ezért inkább balzsamecetet használtam. Néhány napig állt így, majd ha jól emlékszem botturmix segítségével próbáltam pépesíteni több-kevesebb sikerrel. Leszűrtem és üvegbe tettem, örültem. A maradékot viszont sajnáltam kidobni, ezért befőttes üvegbe került és felöntöttem még ecettel. Így állt egészen a mai napig.
Időközben hatékonyabb feldolgozási mód került látóterembe: a mákdaráló. Neki is álltam, ledarálgatni, de valahogy nem haladt. Újabb mentőötletként emlékeimből bevillant a fúrógép és a daráló kombinálása. Haladás. Az eredmény pazar lett, de mivel sűrű, és meglehetősen érett volt, így nyugodtan tovább lehetett hígítani még balzsamecettel. Használat előtt viszont felrázandó.
Bliszkó Viktor
Füstölt padlizsánpástétom és tartósítás tartósítószer nélkül
2012. augusztus 30. Mindennapi ételeink
Kicsit elmosódott a fotó, ezt én készítettem...Egyelőre 10 kg padlizsánt tettünk el így, de megismételjük. Az egyik üveg nem lett teljesen tele, így muszáj volt megennünk. :-) A pástétom elkészítése roppant egyszerű, azért írom le csupán, hogy pár szóban írjak a tartósítószermentes eltevésről is. :-) Hozzávalók: 1 kg padlizsán 1 dl 100% extra szűz olívaolaj 1 ek. só Elkészítés: A padlizsánokat megmossuk, és villával megszurkáljuk. Majd kint a kertben tűzet rakunk és megsütjük a padlizsánokat (mi üstházon sütöttük). Amikor meghűltek, leszedjük a héját,és egy tálba tesszük a kiszedett belsejét. Ezt vagy botmixerrel pépesítjük, vagy húsdarálón nyomjuk át. Majd egy nagy lábasba tesszük, olajjal meglocsoljuk, sózzuk, és egy órán át főzzük. Eközben az üvegeket alaposan kimossuk, és a kupakokat egy vízzel teli edénybe téve akár 30-40 percig is kifőzzük. Amikor megfőtt a padlizsán, és nagyon jól rotyog, akkor töltjük üvegbe, a fedőt a forrásban lévő vízből vesszük ki (pl. két villával) és tesszük az üvegek tetejére. Fontos, hogy a krém ne legyen túl magasan, ill. amikor beletöltöttük az üvegbe, kevés olajjal locsoljuk meg, ez lepje be. A kupakokat alaposan rácsavarva fejjel levele állítjuk a dunsztba. Így az is kiderül, melyik kupak sérült. :-) 1-2 nap múlva kivesszük. Mi a kimaradt részt szójajoghurttal és apróra vágott lilahagymával ízesítettük, de anélkül is nagyon finom volt. :-)
Cukkinis ricottás pirítós
2012. augusztus 20. Zizi kalandjai
Ezt a bejegyzést már augusztus 12-én előkészítettem, hogy majd a balatoni nyaralás alatt befejezem és kiteszem. Aztán mégse így történt. Ha hiszitek, ha nem, élvezet volt kivonulni a mátrixból... könyvet olvastam (sokat!), barátokkal találkoztunk, teraszon reggeliztünk és gyertyafényes vacsoráztunk. Friss levegőn enni, falatozni, jó bort kortyolgatni, csendben lenni, egymásra nézni, mosolyogni, hallgatni a madarakat csiripelni... ez az igazi nyugalom, a teljes kikapcsolódás, amikor tényleg az ízeket érezzük és élvezzük.
Nem mentünk étterembe, inkább minden este főztem valami egyszerűt, valami finomat. Az esetek többségében az éttermekben még mindig a rántott sajt, rántott gomba, sajtos tejfölös tészta a vegetáriánus választék. Szeretem ezeket az ételeket is, de elég ritkán kívánom meg.
A strandon viszont nem hagytuk ki a lángost, a kakajós (igen j-vel) palacsintát, a vegetáriánus hamburgert és a főtt kukoricát, Badacsonyban pedig a jó bort a hegy legtetején, ahonnan fantasztikus a kilátás a magyar tengerre!
Ez a pirítós meg csak jött. A kis parcellánkon termett a cukkini és a paradicsom is és valami egyszerűt akartam összedobni. Vettem hozzá ricottát... éreztem, hogy a piros-fehér-zöld jó választás lesz. Friss bazsalikommal és petrezselyemmel fűszereztem. Igazi nyári esti vacsora egy pohár finom fehérbor mellé!
Cukkinis ricottás pirítós
Hozzávalók 2 főre:
- 1 közepes cukkini, kockákra vágva
- 20 db koktélparadicsom, félbe vágva
- 250 g ricotta
- 1 kis fej lilahagyma, felkockázva
- 2 teáskanál dijoni mustár
- fél csokor petrezselyem, felaprítva
- 10 levél bazsalikom, felaprítva
- néhány szelet kenyér
- só, bors
- olívaolaj
Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. Egy tálban keverjük össze a cukkinit a paradicsommal, sózzuk, borsozzuk és locsoljuk meg két evőkanál olívaolajjal. Öntsük ezt a tepsire és 180 fokon süssük aranybarnára (kb. 10-15 perc).
Közben egy tálban keverjük össze a ricottát a lilahagymával, a dijoni mustárral és egy kevés sóval és borssal. A kenyérszeleteket pirítsuk meg, kenjük meg a ricottás keverékkel és kanalazzunk rá a sült paradicsomból és cukkiniből. Szórjuk meg petrezselyemmel és bazsalikommal.
Jó étvágyat!
Diós csokigolyó
2012. augusztus 17. Gitta nyersétel blogja
Inkább téli, mint nyári édesség ez a tömény csokigolyó... de nagyon finom. Zserbó-golyó! Majd télen újra elővesszük ezt a receptet :) Ilyenkor még meglepetés: bármi lehet a csokiréteg alatt... Hozzávalók: 20 dkg áztatott dió (tiszta vízben legalább 24 órán át áztatjuk, az áztató vizet gyakran cseréljük) 3 evőkanál méz (ez változhat ízlés szerint) 1 evőkanál narancslé 1 csipet vanília por 3-4 dkg mazsola Golyók dióból, még csoki nélkül. Így is ehető A diót megdaráljuk és mézzel, narancslével, vaníliával ízesítjük. A mazsolát beáztatjuk, és ha felpuhult, egészen apró darabokra vágjuk, majd hozzákeverjük a diós masszához. Nedves kézzel pici golyókat gyúrunk belőle. Hűtőszekrénybe tesszük, hogy kicsit megdermedjenek. Megforgathatjuk kókuszreszelékben, vagy belemárthatjuk nyers csokiba. Jó minőségű bio csokit is felolvaszthatunk, ha nincs otthon kakaóvaj. Ha az utolsó darabokra nem jut elég csoki... Nyers csoki: 5 dkg kakaóvaj 1 evőkanál bio kakaópor 1 evőkanál méz A kakaóvajat felolvasztjuk, hozzáadjuk a kakaóport és a mézet, jól összekeverjük. A dió gombócokat félig belemártjuk, lecsöpögtetjük a felesleges csokit, majd hűtőszekrénybe tesszük dermedni. Felvágva...
Gyümölcsreggeli
2012. augusztus 14. Gitta nyersétel blogja
A nyaralás alatt úgy a legkönnyebb betartani a nyers étkezés szabályait, hogy igyekszünk rengeteg friss gyümölcsöt enni. Akár magában, akár felvágva, akár így gyümölcslében elkészítve. Itt a Balatonon mi minden nap ezt reggelizzük! Szerencsére a finomabbnál finomabb gyümölcsök könnyen elérhetőek, sok itt a zöldséges... főleg barack, sárgadinnye, piros és fekete bogyós gyümölcsök vannak. Otthonról hoztunk egy pár szem kiwit, így ez is belekerült a mai reggelibe. Hozzávalók: bármilyen gyümölcs! legalább 3-4 féle Elkészítés: A gyümölcsök egy részét turmixold le, vagy gyümölcscentrifugával nyerd ki a levét, a maradék gyümölcsöket pedig kockára vágva tedd bele. Mást ne tegyél hozzá! Változat: A turmixba tehetsz néhány zöld levelet, spenótot vagy mángoldot, gyomnövényeket. Ettől kicsit furcsa színe lesz, de így sokkal több ásványi anyagot fog tartalmazni, mintha csupán gyümölcsökből készíted. Egyetek minél több zöldséget és gyümölcsöt lehetőleg nyersen!
Gombaleves "hús"gombóccal
Szintén egy régebbi receptet írok le. De ha az embernek csak most jut ideje a régebbieket lejegyezni, akkor késve kerülnek fel a bejegyzések. Szeretjük a leveseket. Inkább jó sűrűre készítjük, mivel a gyomor kevésbé tud mit kezdeni a "híg" táplálékkal. Kevés lé, sok zöldség. Nálam ez az alap. (Máskülönben inkább krémlevest készítek.)
A recept:
Hozzávalók:
35 dkg gomba
8 szem krumpli
8 szál sárgarépa
3 szál fehérrépa
2 karalábé
zellerlevél
petrezselyem
fokhagyma
ételízesítő vagy só
piros fűszerpaprika
víz
Húsgombóc hozzávalói:
- 5 dkg szójagranulátum
- 5-10 dkg barna rizs
- zabpehely
- ételízesítő vagy só
- őrölt kömény
- 1/2 fej vöröshagyma
- 1-2 gerezd fokhagyma
- petrezselyemlevél
- majoránna
- esetleg őrölt bors
- víz - főzéshez
Elkészítés:
A leveshez előkészítjük a hozzávalók között felsorolt zöldségeket. Megpucoljuk, megmossuk, felaprítjuk őket. Egy nagy fazékba beletesszük a zöldségeket, alacsony lángon kicsit átkavarjuk őket, majd adunk hozzá sót vagy ételízesítőt, nagyjából 1 csapzott evőkanál fűszerpaprikát, felöntjük vízzel (jól ellepje) és elkezdjük főzni.
Amikor már majdnem puhák a zöldségek, a felaprított zeller, petrezselyem és fokhagyma kerül a levesbe.
Majd egy utolsót főzünk rajta. Természetesen a levest elkészíthetjük bármiféle - nekünk tetsző levesbetéttel. Mivel nekem amúgy is készen volt más ételhez a húsgombóc alapja, ezért ezt főztem hozzá az alábbiak szerint:
A szójagranulátumra forró, ételízesítős, vagy sós vizet öntünk. A barna rizst miután alaposan megmostuk, puhára főzzük.
A megpuhult szójagranulátumot szűrőn leszűrjük és a levét kissé kinyomkodjuk. A megfőtt barna rizzsel és zabpehellyel összekeverjük és a masszát a felsorolt többi hozzávalóval (aprított fokhagyma és vöröshagyma, fűszerek) ízesítjük. A massza akkor jó, ha kemény gombócokat tudunk formálni belőlük. Ha puhák lesznek, és szinte szétesnek, akkor tegyünk még hozzá zabpelyhet. Amikor elkészült, ízre és állagra is megfelelő, golyókat formálunk belőlük és forrásban lévő sós vízbe kb. 10 perc alatt átfőzzük.
Egyesével tettem a főzővízbe és egyesével szedtem ki. Így nem estek szét. A leves nagyjából megfő 30 perc alatt, de az előkészítési munka miatt nem tekintem 30 perces ételnek.
Vegán Golyómánia :) (tej, tojásmentes és némelyik gluténmentes)
Ha unod a kókuszgolyót, de mégis szereted a kis golyócskákat... Megmutatok egy új verziót rájuk. Múlt hétvégén kerti partira voltunk hivatalosak. A meghívó család is meglepődhetett, amikor közös ebédnél megszámláltuk létszámunkat, és bizony a 70 főt elérte. Gondolataimban az eseményre készülve 35-40 fős társaságra számítottam. Így a héten azt tudtam biztosan, hogy valamilyen golyót, golyókat fogok készíteni az össznépi együttlétre. Terveimben az szerepelt, hogy 100 darab biztos készüljön, mert ha leszünk ennyien, akkor mindenkinek jut kettő is. Hát szerintem egyesek nem is látták a golyókat, mivel legalább hetvenen voltunk. Persze meg kell vallanom azt is, hogy ezek a golyók képességeim és tudásom szerint a lehető legegészségesebben készültek, így aztán nem mindenkinek volt teljesen ínyére. Hogy is várhatnám el attól, aki hetente többször étkezik ilyen vagy olyan gyors kiszolgálású helyeken, hogy beleszeressen a természet natúr ízeibe? Viszont azok, akik szimpatizálnak a vegán ételekkel, vagy önmaguk is haladó vegánosok, na ők, nehezen szabadultak a golyók kísértésétől...:) Na igen, minden csak szokás és szoktatás kérdése. Az ember alapban úgy lett szoktatva, hogy már gyerekkorában cukros tejet, kakaót és tejeskávét kapott. Arról nem beszélve, hogy egyesek még a gyümölcsök egy részét is megcukrozzák. Bizony hallottam, és láttam, hogy az eper vagy sárgadinnye fantasztikus ízét elrontják azzal, hogy meghintik egy kis cukorral. Miért? Mert így szokták meg egész életükben. Az emberiség hozzá van szokva (én is) az édes ízhez. Nagyon örülök neki, hogy Eleken sikerült valamennyire megszabadulnom attól, hogy főétkezés után érzem, jól esne egy kis nasi. :) Na de a hosszas bevezető után következzenek főszerepben a golyók: 1. Tejbegrízes golyó barackkal, karobos darált mogyoróba hempergetve 2. Kukoricadarás (puliszkás) golyó barackkal darált mákba hempergetve 3. Barackos-zabpelyhes golyó darált dióba hempergetve Tejbegrízes golyó barackkal, karobos darált mogyoróba hempergetve A recept: Hozzávalók: - búzadara (Nekem teljes kiőrlésű van itthon) - növényi tej (Kókusztejet készítettem) - néhány szem sárgabarack - karob - földimogyoró (sótlan, pirított, vagy pirítatlan) - édesítő (stívia, gyümölcscukor, nyírfacukor, ki mit használ...) Elkészítés: A mennyiségeket elég nehéz pontosan ismertetni. Jó sűrű tejbegrízt főzünk a búzadara és a növényi tej segítségével. Amikor már megfőtt, de még nem hűlt ki, édesítjük. Míg kihűl, megmossuk és négy részre vágjuk a sárgabarackokat (meggy esetén kimagozzuk, de lehet helyette szőlő, sárgadinnye, áfonya, szilva, stb.) Úgy egy nagyobb maréknyi mogyorót nagyobb szemcsésre darálunk. Hozzákeverünk kb. 1-2 evőkanál karobot. Ezt a keveréket is kicsit édesítjük. Ha szerencsénk van, ennyi idő alatt már kihűlt a tejbegríz, és megkeményedett. Akkor jó, amikor az egészből egy nagy gombócot tudunk formálni. Ha ez sikerül, akkor a golyóformázás is könnyed játék lesz. A munkaasztalunkra érdemes odakészíteni egy nagyobb szájú poharat vízzel, mert vizes kézzel könnyebb a golyócskákat megformálni. A golyókat barackkal töltjük meg, majd a karobos-mogyorós morzsába hempergetjük. Tálcára tesszük őket. Végül, ha mind elkészült, hűtőben dermesztjük és pihentetjük jó pár órát. Mi két (!) nappal előtte készítettük el, és simán jól bírta a várakozást (lévén, hogy nem járt rá egyikünk se, és gyerek sem volt, aki nem bírt volna a kísértésnek ellenállni). Már rég vége volt a keri partinak és csak rá harmadnapra ettem az otthoni maradékból. Tehát a golyók már 4 napot megéltek a hűtőnkben. Szóval sokkal jobban ízlett négynaposan (mind a három fajta), mint második napon. Érdekes. Lehet, csak azért, mert mostanában sok nyerset fogyasztok? Kukoricadarás (puliszkás) golyó barackkal darált mákba hempergetve A recept: Hozzávalók: - 20 dkg kukoricadara 1 dl víz 4 dl növényi tej (Kókusztejet készítettem) néhány szem sárgabarack mák édesítő (stívia, gyümölcscukor, nyírfacukor, ki mit használ...) Elkészítés: Szintén jó sűrű puliszkát főzünk a kukoricadara, a víz és a növényi tej segítségével. Amikor már megfőtt, de még nem hűlt ki, édesítjük. Míg kihűl, megmossuk és négy részre vágjuk a sárgabarackokat (meggy esetén kimagozzuk, de lehet helyette szőlő, sárgadinnye, áfonya, szilva, stb.). Mákot darálunk. A mákot is édesítjük. A polenta-alapból szintén megpróbáltam egy nagy gombócot formálni, sikerrel jártam, tehát tudtam, a kicsik is hasonlóan működhetnek. A mákos golyókat száraz kézzel formáztuk, nem kellett hozzá víz, és nem volt macerás. Ha valakinek mégis ragad, akkor próbálkozhat vele. Az eljárás tulajdonképpen ugyanaz, mint a fentiek esetén: barack és puliszka segítségével golyókat gyártunk, mákba hempergetjük, hűtőben pihentetjük. (A mákba még érdemes citromot reszelni - külön spéci ízt ad neki!) Mivel én kókusztejet készítettem, és az volt a növényi alapom mindkettő finomság esetében, így a szűrés után megmaradt kókuszreszelékeket fele-fele arányban még hozzákevertem a két "kásához". Ezt csak mellékesen jegyzem meg. Ha a növényi tejet mi készítettük, és maradt pl. dió vagy kókusz, stb., nyugodtan tegyük a tésztához. Persze kinyomkodva, nehogy eláztassa és ne tudjunk golyókat formálni. Barackos-zabpelyhes golyó darált dióba hempergetve A recept: Hozzávalók: - 15 szem barack - pár csepp víz - zabpehely - dió - édesítő (stívia, gyümölcscukor, nyírfacukor, ki mit használ...) Elkészítés: Roppant egyszerű, roppant gyors. A barackot kevés vízzel összeturmixoljuk. (Vagy baracklekvárt is használhatunk.) A zabpehellyel ezt keverjük össze. Édesítjük. Diót darálunk, szintén édesítjük. Kezünkkel golyókat formázunk és az édes darált dióba hempergetjük a szemeket. Hűtőben pihentetjük. Lehet karobot is hozzákeverni a masszához. Mindkettő fajta nagyon finom. Végül a kerti összejövetelre 108 darab golyót vittünk. Négy dobozba raktuk őket. Néhányat itthonra is hagytunk. 120 db legalább készült. Maga a "golyógyártás", ilyen mennyiségben két embernek kb. másfél óráig tartott. Kisebb mennyiségben - csak az egyik fajta golyóval sokkal gyorsabb idő alatt megvan.
Bazsalikomos zöldségleves (vegán)
2012. július 31. Dulmina tündérkonyhája
A múlt heti minestrone-változatok után itt egy franciás variáció a témára. Hozzávalók 4 személyre 1 bögre (2,5 dl) fejtett bab 1 kis fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 evőkanál olívaolaj 1 kg vegyes idényzöldség - nálam most 2 répa, 1 petrezselyemgyökér, 40 dkg zöldbab, 40 dkg cukkini 1 l víz 1 teáskanál rozmaringlevél 1 kis csokor kakukkfű levelei 2 kis babérlevél só frissen darált bors
Paradicsomleves karalábé kockákkal
Sajnos, a mostanában történt dolgokat nem jól reagáltam le, és megbetegítettem magam…. Ez már rég fordult elő, mert senki nem ér annyit, hogy betegséget éljek át, de úgy látszik, ezt most nem sikerült kivédenem De sebaj, ha a betegség okozója én voltam, én is tudom helyrehozni a dolgokat Mostantól figyelemmel kísérhetitek, hogyan gyógyítom meg magam [...]
Jamie mandulás mogyorós csokoládé tortája
2012. július 25. Zizi kalandjai
Itt valami nagyon fincsi készülődik... darált törökmogyoró, mandula és egy tábla 74%-os csokoládé. Levettem a robotgép fedelét és mennyei illat áradt belőle. Képzelhetitek! Már tudtam, hogy ez egy nyamm-nyamm torta lesz! :)
Aztán kikevertem a puha vajat néhány tojássárgájával, valamint egy kevés nádcukorral, hozzáadtam a mogyoró, mandula, csoki keverékhez és ilyen gyönyörűséget kaptam...
A sárga cukros vaj és a csodás barna csokoládés keverék szerelembe estek egymással. Első látásra...
Inspiráció gyűjtés miatt, meg mert imádom Jamie Olivert, újra elkezdtem nézni a Naked Chef TV sorozatát. Jó néhány receptet kijegyzeteltem már, az inspirálás sem maradt el, mert azóta mindennap főzök, sütök (ennek persze a hűvösebb lakás is az oka, de a torta miatt érdemes volt bekapcsolni a sütőt).
A receptnek azért is örültem, mert most egy kisebb projekt miatt megszállottan keresem a csokoládés recepteket tesztelésre, kipróbálásra, de erről majd később. Ez a torta tökéletes alany volt hozzá. Alig kell bele valami, ezért a lényeg a minőségi alapanyagokon van. Nem túl édes (mikor sütök én émelyítő édeset? soha!), de mivel lisztmentes és a csokoládén kívül a vázát törökmogyoró és mandula adja, tömény. Egy vékony szelet belőle a délutáni kávéhoz vagy teához és máris elfelejtjük minden bajunkat! Ez garantált!
Jamie mandulás mogyorós csokoládé tortája
Hozzávalók egy 18 cm-es formához:
- 75 g mandula
- 75 g törökmogyoró
- 150 g 70% vagy 74%-os csokoládé
- 125 g puha vaj
- 50 g nádcukor
- 3 db bio tojás, szétválasztva a sárgája a fehérjétől
- csipet só
- 1 vaníliarúd kikapart magjai (ez nem volt a receptben, de nagyon jót tett a tortának)
A formába tegyünk sütőpapírt és vajazzuk ki az alját és az oldalát is. Melegítsük elő a sütőt 190C fokra.
Robotgépben őröljük liszt állagúra a mandulát és a mogyorót. Tördeljünk szét 100 g csokoládét (ne legyen olvadt!) és adjuk a mandulás keverékhez. Dolgoztassuk tovább a robotgépet, amíg a csokoládét is megdarálja. Öntsük ki egy tálba, majd tegyük a robotgépbe a puha vajat és a nádcukrot. Kapcsoljuk be újra a gépet és miközben dolgozik egyesével adjuk hozzá a tojássárgákat.
Öntsük a vajas keveréket a manduláshoz, majd egy spatulával keverjük simára. Egy másik tálban a tojásfehérjéket egy csipet sóval verjük habosra, majd óvatosan a spatulával keverjük hozzá a csokoládés masszához. Öntsük bele a formába. A maradék 50 g csokoládét tördeljük darabokra és nyomkodjuk bele a torta tetejébe. Az előmelegített sütőben süssük 190C fokon kb. 25 percig (teszteljük, ha a fogpiszkálóra nem ragad rá a tészta, már jó).
Tálaljuk...
Vágtam nektek is egy szeletet... Ízlik?
Mákos sárgarépametélt
Könnyű, fini, laktató vacsi ? Hozzávalók személyenként: 2 közepes sárgarépa 2 ek darált mák 1 tk bio méz 3 szem áztatott dió 1 szem eper 1 pici citromfűág A sárgarépát jól megsikáljuk folyó víz alatt, majd a robotgéppel gyufaszálra vágjuk, vagy lereszeljük a legnagyobb lyukon. A darált mákkal megszórjuk, és csurgatunk rá egy pici mézet [...]
Mogyorós amerikai palacsinta
2012. július 19. Mindennapi ételeink
Finom, gyors, olcsó. Kell ennél több? :-) Hozzávalók: 1 bögre finomliszt 1/4 bögre teljes kiőrlésű liszt 1/4 bögre darált földimogyoró 2 ek. foszfátmentes sütőpor 1 bögre rizstej 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj Elkészítés: Mindent összekevertem (előbb a száraz, majd a nedves alapanyagokat) és olaj nélküli kerámiaserpenyőben kisütöttem. Gesztenyemézzel locsoltuk le, és gyümölcsökkel (áfonya, eper, őszibarack) ettük.
Fűszeres növényi zsír
2012. július 17. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 15 dkg darált mandula 4 gerezd fokhagyma 6 szál újhagyma 3 kk. 100% extra szűz olívaolaj 30 dkg kókuszzsír só - ízlés szerint Elkészítés: A hagymákat apróra vágjuk és kevés kókuszzsíron megdinszteljük, majd a darált mandulát is - állandó kevergetés mellett - hozzáadva dinszteljük, majd hozzáadjuk a többi kókuszolajat is. Melegen -darabosra - összeturmixoljuk, majd kihűtjük.
Mákpudingos vegán sütemény gyümölcsökkel
2012. július 15. Mindennapi ételeink
Pénteken kedves ismerőseink házában jártunk (úgy, hogy csak fiúk volt otthon), és a konyhát bevéve Timivel (unokatestvérük) süteménysütés közben találtunk kedves süteményformákat. Így párat el is hoztam, kölcsönbe, Ilditől, a háziasszonytól, aki most Angliában van a család többi részével. Szóval kicsit bonyolultnak tűnik a történet, de az a lényeg, hogy megihletett a forma, és finom sütemény készült tegnap este :-)) Hozzávalók: 50 dkg liszt (fele tk. liszt, fele finomliszt) 1 dl 100% extra szűz olívaolaj 10 dkg nyírfacukor 1 dl víz 1/2 csomag foszfátmentes sütőpor 1 csomag vaníliás puding 1/2 l rizstej 1/2 bögre mák -- meggy, feketeribizli, málna Elkészítés: A tészta hozzávalóiból rugalmas linzertésztát készítünk. Nagyszerű a tészta: nincsen benne sem tojás, sem vaj, sem tej, sem cukor. :-) A formákat kiolajozzuk és morzsázzuk és a tésztákat belesimítva kisütjük. Eközben elkészítjük a szokásos módon a vaníliapudingot, amelyhez a végén hozzákeverjük a megdarált mákot. A tésztát kiszedjük a formákból, megtöltjük őket ezzel a pudinggal, ráhalmozzuk a gyümölcsöket és megesszük :-))
Goody-foody-val (is) töltött karalábé
2012. július 13. Mindennapi ételeink
Ismét kaptunk pár csomag Goody-foody-t a Vegetár Kft-től. Tegnap este megkóstoltuk hamburger zsemlébe téve, zöldségekkel, vega majonézzel. Rendkívül finom volt. Ma reggel arra gondoltam, hogy most a rizs mellett marhapörkölt-feelingű Goody-foody-val gazdagítom a töltött karalábékat. Hmmmm, nagyon finom lett. :-) Hozzávalók: 1 doboz Goody-foody marhahús ízű steak 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 2 tk. pirospaprika só - ízlés szerint 15 dkg barnarizs, hozzá víz 2 ek. lenmagpehely - 3 ek. vízbe áztatva 1 csokor petrezselyem 3-4 ek. 100% extra szűz olívaolaj szezámmag - ízlés szerint pár evőkanál rizstejszín 8 db karalábé Elkészítés: A barnarizst a szokásos módon megfőzzük. A Goody-foody alá apróra vágott hagymát párolunk, majd köménnyel ízesítjük, pirospaprikával színesítjük, olajat adunk hozzá és a nagyon-nagyon apróra vágott goody-foody-t. Ekkor adjuk hozzá a fokhagymát, petrezselymet és sűrű pörköltet készítünk. Ezt keverjük össze a rizzsel és az előre beáztatott lenmagpehellyel (ez tartja össze). A karalábékat meghámozzuk, teetjüket levágjuk és sós vízben kevés idő alatt enyhén megfőzzük (Annyira, hogy a belsejüket ki tudjuk vájni). Egy kanál segítségével kivájjuk a belsejüket, a megmaradt karalábébelsőből fasírtot is készíthetünk, de én most hozzáadtam a rizses masszához. A tölteléket alaposan összekeverjük és megtöltjük a karalábékat. A tetejüket meglocsoljuk rizstejszínnel, megszórjuk szezámmaggal. Olajozott tepsiben összesütjük. Salátával tálaljuk.
Ajváros-padlizsános sült penne
2012. július 11. Mindennapi ételeink
Könnyű és finyári ebéd. Hozzávalók: Ajvárhoz: 1 kg vegyes színű paprika (benne kötelezően: 2-2 piros kaliforniai és kápia is) 2 közepes vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 nagyobb paradicsom 1 ek. extra szűz olívaolaj - 1 padlizsán 2-3 ek. fokhagymagranulátum 3-4 ek. 100% extra szűz olívaolaj - 30 dkg durum penne tészta - Magtejfölhöz: 1/2 marék napraforgómag 1/2 marék héj nélküli mandula 1/2 citromlé 2 gerezd fokhagyma sörélesztőpehely víz - amennyit felvesz ahhoz, hogy krémes állagú legyen só, vegamix - ízlés szerint Elkészítés: A durumtésztát kifőzzük. A padlizsánt alaposan megmossuk és felkockázzuk. Nem kell meghámozni, a héjában van az igazi ereje :-) (Mi nagyon szeretjük a padlizsánhéj ízt :-). Egy tepsit kiolajozunk, és beletesszük a felkockázott padlizsánokat és megszórjuk fokhagymagranulátummal. Alaposan összepirítjuk. Az ajvárt elkészítjük: A paprikákat is felvágjuk és kevés olajjal kikent tepsiben megpirítjuk. Majd egy tálba tesszük és összebotmixerezzük. Kevés vízen megpároljuk az apró kockákra vágott hagymát és paradicsomot, majd ráhelyezzük a megpirult paprikákból készített szószt. A magtejfölhoz a magokat kávédarálón megdaráljuk, majd egy magas falú edénybe téve hozzáadva a vizet, fokhagymát, sörélesztőpelyhet, vegamixet, citromlevet. Alaposan összebotmixerezzük. Egy tálban összekeverjük az ajvárt, a padlizsánt, a tésztát. Egy kiolajozott tepsibe öntjük. Majd meglocsoljuk a magtejföllel, meghintjük magokkal és kisütjük.
Az időskori folyadékfogyasztás hiányának veszélyei és az aratás összefüggései
Sokszor tapasztalható, hogy nagy melegben az idősek gondolkodása összezavarodik. E dolognak sokszor nagyon egyszerű háttere van, nem ittak elég folyadékot. Banálisnak tűnik, de nem az. Mindenre gondolunk ilyenkor, és eszünkbe sem jut a legegyszerűbb, egy pohár csapvíz. Anya, mint öregotthon vezető gyakorlatból tudja ezt, Mamán is tapasztaltuk már, mikor egyszer kórházban volt, a múlt héten viszont Tata produkált bosszantó dolgokat. Mivel az ivást minél idősebbek az emberek, annál inkább, valami hóbortnak tartják, nehéz rávenni őket a folyamatos pótlásra. Tatánál ezt úgy próbáljuk megoldani, hogy mindig legyen jó szóda otthon, mert azt szereti. Tisztában vagyunk vele, hogy a szénsav kiviszi a szervezetből a kalciumot, azonban sokkal nagyobb a hátránya annak, ha nem iszik. Egyik este felkelt pár óra alvás után, és azt hitte, reggel van. Követelte Mamán a csibefasírtot, meg a reggeli teát... Nem hitte el senkinek, hogy este fél 6 múlt. Anya úgy gondolta, kihívja, hogy nézzük meg az aratást, hátha közben helyrerázódik. Azért Ő fogta a kis Békésről jött madárlátta kalácskáját - ha már ezek nem akarnak enni - és úgy jött ki a kapuhoz. Mivel épp ráértem, kiültem vele a kapuba egy sámlira, és moziztunk. Azt hiszem, sokkal jobban jártunk, mint odabenn a többiek, akik a Híradót kapták helyette. Néztük, ahogyan a kombájn körbe körbe haladva fogyasztja a búzaföldet, bámultuk, ahogy oda-vissza araszolva harapja le a csücsköket. Nem tudom milyen ősi érzés motoszkál ilyenkor az emberben, de az aratás kicsi gyermek korunk óta valami különösen érdekes, és fontos esemény volt. Már akkor, mikor még fel sem fogtam, hogy mit jelent az, hogy a következő évi kenyerünk alapanyagát gyűjtik be. Ma már tudom, hogy mi múlik azon, hogy a gép időben megy körbe, hogy mennyi munkával jár egy ilyen esemény, még akkor is, ha csak kis géppel aratunk, és nem kézzel. Most csak az étkezési gabonát vágták le a fiúk a kis Apple Buxbaum kombájnnal. A többit egy New Holland monstrum darálta le cirka 1-2 óra alatt. Azt bámultuk Tatussal oly lelkesen. :) Nem is csodálom, hogy Ő olyan örömmel nézte, hiszen még aratott kézzel jó sokat, amikor ugyanennyi munka napokig tartott számukra. Igen csak elgondolkozhatott ezen is. Igaz a kézi aratásnak is megvan a maga előnye, hiszen a mag beltartalmi értékei ez utóbbi munka esetén a legmagasabbak, de valljuk be őszintén, ki vállalná... Aratás idején mindig iszonyúan tűz a nap, nagyon meleg van. Száll a por, a pelyva, mindenütt szúr az ember ruhája, a bőrén pedig smirgli rétegként ül az izzadságra mindezek keveréke. Megiszik 3 liter limonádét három slukkra, mégsem kell mennie pisilni. Bezzeg lehet zsákot emelgetni helyette, és tüsszögni, ha megfordul a szél. Mégis, amikor begurul az udvarra az utolsó zsák, a munkás csak mosolyogni tud, talán közben is, mert tudja az eredményt. Ebből cipó lesz, meg kalács, nudli, és derelye. Vagy pizza és lasagne? :) Nem számít, csak az, hogy megcsináltuk, hogy nem esett az eső, hogy szépek lettek a szemek. No, és ha eszünkbe jut, hálásan nézünk fölfelé is, és nem felejtjük el megköszönni.
sütikről...
2012. július 3. Rongybaba konyha
igen, tudom, hogy ez a főzés leghaszontalanabb része, de mégis előtérbe került nálunk mostanában. Egyrészt a diéta miatt. Másrészt az oviban az a szokás, hogy a nyári gyerekeket június végén ünneplik a csoportban és olyankor mindenki visz valami sütit vagy tortát, amiből Juli most épp nem ehetett.... Ezért ilyenkor sütöttem valamit, amit vihet magával, hogy ne üres tányérral nézze a többieket... Harmadrészt mennek a nagyszülőkhöz nyaralni és gondoltam, segítség nekik, ha összeírok pár dolgot, ami nagyon kézenfekvő egy gluténmentes diétában és bevált nálunk. Szóval ez a poszt talán csak nekik hasznos. meg talán nekem, aki nagyon kezdő vagyok a témában:) A legjobb, leggyorsabb, legegyszerűbb: gőz fölött étcsokit olvasztok és szórok bele olyan pelyheket vagy puffasztott golyókat, amikben nincs glutén. pl. rizs, köles, amarant, kukorica stb... Persze dió, mandula, aszalt gyümölcs, minden jó. teáskanállal kis halmokat teszek egy sütőpapírra és lehűtöm. A legegszerűbb glutén-, és tejmentes sütik: Eső helyen áll a vegán kölestorta. A legjobb süti! A búzaliszt nyílván köles vagy rizsliszttel helyettesítve. A császármorzsa, amit úgyis mindig csak vegánul sütök, kizárólag kukoricadarával. A palacsinta is nagyon jól működik rizsliszttel (és akár kukoricaliszttel) és vízzel. Rizsfelfújt is tökéletes, főleg vízzel, kevés növényi tejjel és egy evőkanál kókuszzsírral. A gombóc is biztos jó, burgonyaliszttel és megfelelő morzsával - nem próbáltam, mert most épp a krumpli alkalmatlan. Meg persze a muffinok, szerintem abból bármi jó, nálunk eddig minden kisérlet bevált. Hirtelen ezek a legegyszerűbb ötleteim Ezt a sós kekszet sütöttem még, elképesztően gyors, finom, gyszerű... * Tulajdonképpen teljesen jól kihagyható a tej is és a glutén is, csak sajnos sokkal drágább minden GM liszt, ez az egyik baj, a másik az, hogy nem nagyon tetszenek ezek a keményítős keverékek, a harmadik pedig, hogy sokkal több időt töltök a konyhában, mint szeretnék..... Egyébként eleinte csak a glutént hagytuk el, viszzatekintve az sokkal könnyebb volt. Múlt hónapban volt Bori szülinapja, sütöttem tortát a családi köszöntéshez, (gyümölcsös túrótortát (GM), mert ez Bori tortája minden évben). Meghívta a barátnőit, közülük heten itt is aludtak nálunk, úgyhogy kellett ebéddel, vacsorával, reggelivel is készülnünk). Volt GM ricotta torta (ez a torta biztosan működne ricotta helyett tofuval is. lehet, hogy majd egyszer kipróbáljuk), GM brownie és GM sajtos csiga (utóbbi kettőből gluténos változat is, hogy elég legyen a sok gyereknek). (ezeket csak azért írtam le, hogy ne felejtsem el majd összeírni a recepteket is, bár ezek éppen nem tejmentesek, de még az is lehet belőlük:)
Glutén-, és tejmentes muffin
2012. június 27. Rongybaba konyha
110 g Schär GM sütőliszt 75 g darált mandula 40 g teljes rizsliszt 80 g barna nádcukor 50 g pálmazsír 2 tojás kb 100 ml víz 1 csapott tk GM sütőpor vanília összekevertem a pálmazsírt, tojássárgáját és a cukrot hozzáadtam a sütőporos liszteket, mandulát, vaníliát, vizet belekevertem a felvert fehérjét 175 fok, kb 20 perc
töltött gömbcukkini
2012. június 25. Vegasztrománia
akik ismernek, azoknak nem kell magyaráznom, hogy mit éreztem akkor, amikor szombaton, a hunyadi téri piacon, a kedvenc standomon megláttam ezeket a gyönyörű gömbcukkiniket. lehet rám vetni a köveket, mert abban a pillanatban ezerszer fontosabb volt a forma, mint a tartalom. a következőben viszont már kezemben, majd kosaramban voltak, este pedig bebizonyosodott, hogy finomak és zsengék. a recept nyilván elkészíthető a hagyományos, hosszúkás alakú cukkiniből is. sőt, nekem volt itthon 2 kis fejű karalábém, azokat is megtöltöttem, és az a friss karalábé-íz remekül kiegészítette a cukkini alakját. töltött gömbcukkini hozzávalók (4 személyre - 8 cukkinihez) 8 cukkini (vagy karalábé) 150 ml gersli 250 ml víz 1 sárgarépa 1 kis fej karalábé 6-7 szem dió apróra vágva aszalt paradicsom maradék lecsó petrezselyem (és/vagy bármilyen zöldfűszer) fokhagyma olívaolaj só, bors kevés sajt / durvára darált kenyérmorzsa a sütőt előmelegítettem 180 °C-ra (4-es fokozat). a gerslit egy kicsit megpirítottam az olívaolajon, majd felöntöttem a vízzel (mivel a sütőben sütés közben még puhul, nem kell rendesen megfőzni), megsóztam, közben hozzáadtam a kis darabokra vágott répát és karalábét, és megfőztem. a cukkiniknek levágtam egy kicsit az aljából, hogy rendesen álljanak, valamint a kalapjukat, aztán egy kiskanállal kivájtam a belsejüket. ezt apróra vágtam és az aszalt paradicsommal, a dióval, egy kis lecsóval, az apróra vágott fokhagymával és a petrezselyemmel együtt a gerslihez kevertem, borssal ízesítettem. megtöltöttem a cukkiniket, és egy sütőpapírral bélelt tálba tettem a kalapjukkal együtt, megszórtam reszelt sajttal (vegán, vagy hangulati opció a kenyérmorzsa), majd kb 25-30 perc alatt megsütöttem őket. ízkiegészítőként sárga és piros paradicsomból salsát készítettem. a paradicsomokat apróra vágtam, citrommal és apróra vágott zöld chilivel, petrezselyemmel ízesítettem.
Mákos puliszka friss áfonya-meggyöntettel
2012. június 21. Mindennapi ételeink
Egyik reggelink volt ez a héten. Hozzávalók: 15 dkg kukoricadara 2,5 bögre növényi tej 5 dkg nyírfacukor 1/2 citrom héja -- 10 dkg mák -- 25 dkg meggy 10 dkg áfonya 5 dkg nyírfacukor Elkészítés: A puliszkát a hagyományos módon megfőzzük: a növényi tejet felforraljuk és ebbe öntjük bele - keverés mellett- a kukoricadarát. Belekeverjük a nyírfacukrot és citromhéjat. Majd megvárjuk, amíg megszikkad, kihűl. Eközben mákdarálón megdaráljuk a mákot és a nyírfacukrot is. Majd egy kanál segítségével félkanálnyi falatokat szaggatunk a kásából, melyeket megforgatunk mákban. Az öntethez a gyümölcsöket megmossuk, meggyet kimagvaljuk. Egy edénybe téve lassú tűzön kevés cukorral összeforraljuk.
Tökmaglisztes répa-tofufasírt
2012. június 11. Mindennapi ételeink
Ma nagyon kevés időm volt főzni, így előfőzött barnarizst főztem ki, amelybe belekevertem aprított petrezselymzöldet és borsót, és miközben főtt a rizs, dinszteltem lilakáposztát (férjem kedvence:-), illetve készítettem répafasírtot. Most a fasírt és a káposzta receptjét írom le. Hozzávalók: 2 db konzerv répa (máskor 3-4 db friss répát főzök, most siettem) 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 csokor petrezselyem 1 csésze tökmagliszt 1/2 füstölt tofu só, köménymag 2 szelet rozskenyér 2 ek. darált lenmag 1 ek. víz 3-4 ek. 100%-os extra szűz olívaolaj Elkészítés: A rozskenyereket beáztatjuk, majd egy tálba kinyomkodjuk. Ebbe tesszük bele a krumplinyomóval vagy villával összetört répát, a megpárolt (előtte apróra vágott) vöröshagymát, az összezúzott tofut, aprított petrezselymet, és fokhagymával, köménnyel, sóval ízesítjük. A lenmagot beáztatjuk vízbe, majd a fasírt masszához keverjük (ez rántja össze, tojás helyett; nem mellesleg az emésztésnek is nagyin jót tesz). A legvégén adjuk hozzá a tökmaglisztet, amit készen is megvehetünk, de pirított tökmagot kávédarálón megőrölve is nyerhetünk. Puha fasírtmasszát gyúrunk. Majd kiformázzuk, és szezámmagos morzsába forgatjuk. Egy kiolajozott tepsibe tesszük, a fasírtok tetejét is megkenjük olajjal, és kisütjük (kb. 180 fokon, 30 perc alatt, egyszer megforgatva). Dinsztelt lilakáposzta Hozzávalók: 1/2 kisebb lilakáposzta víz 100%-os extra szűz olívaolaj só, köménymag, Ataisz gyomorkímélő borspótló Elkészítés: A káposztát legyaluljuk. Egy edénybe tesszük, kevés vizet öntünk alá (épp csak annyit, hogy ne égjen le), és köménnyel, sóval, borspótlóval ízesítjük. Fedő alatt félkeményre pároljuk. Majd egy kiolajozott tepsibe téve kevés olívaolajjal meglocsoljuk, megpirítjuk (150 fokon, 1-2-szer keverjük). Így nem lesz ártalmas az egészségünknek, mert nem hevítjük az olajat. :-)
Vegán nutella - nem lehet abbahagyni
2012. június 2. Mindennapi ételeink
A sok-sok cseresznye mellé jól illik egy kis édes bagett és házi nutella. Tegnap este készült -befőzés közben-, ma ezeket reggeliztük. Hozzávalók: 1 bögre törökmogyoró 1/2 bögre napraforgó 1,5 ek. karobpor kevés víz (kb. 1/2-1 dl, amennyit felvesz, nem mértem) 3-4 ek. nyírfacukor 1 púpos evőkanál kókuszolaj Elkészítés: A mogyorót és a napraforgómagot olaj nélküli serpenyőben megpirítjuk. Majd kávédarálón ledaráljuk. Egy edényben a karobot, a darált magokat, a vizet és a nyírfacukrot összekeverjük. Összefőzzük. Majd amikor kihűlt, hozzáadjuk a kókuszolajat. Nagyon-nagyon finom és laktató szendvicskrém. :-)
Kerekded almáspite
Bográcsozáshoz készülve azon gondolkodtam, milyen süteményt készítsek, amit nem közvetlenül az evés után fogyasztanánk el, hanem inkább a délutáni beszélgetéseinket édesítené meg. Olyan süteményt szerettem volna, ami egy-két napig is friss, ízletes és kívánatos. Volt itthon kb. 1,5 kg apróbb szemű alma, így gondoltam almáspitét sütök. Szerettem volna különlegessé tenni, hiszen az interneten is annyi pite recept kering, ráadásul átlapoztam a több tucatnyi szakácskönyvemet is, hogy valami különlegesebbet alkothassak. Sikerült. Ilyen pitekorongokat kevésbé talál az ember a könyvekben és az interneten (még). A recept: Hozzávalók: - 35 dkg fehér liszt - 15 dkg teljes kiőrlésű liszt - 25 dkg pálmavaj, vagy margarin - 8 dkg gyümölcscukor - 10 dkg kókuszreszelék - 1 evőkanál biocsicsóka sűrítmény (kihagyható) - 1 tojássárgája (helyettesíthető 1 bögre darált zabpehellyel, nekünk falusi házi tojásunk volt hozzá) - kevés víz Töltelék: - 1 kg reszelt alma (A reszelék legyen 1 kg, tehát almából kb. 1,2 kg kell.) - fahéj - 1 kiskanál biocsicsóka sűrítmény (kihagyható) - kevés gyümölcscukor - darált dió - búzadara Elkészítés: Mivel kicsit időhiányom volt tekintettel arra, hogy a süteménykészítés mellett más háztartási teendőim is voltak, illetve délután még máshova is el kellett mennem, úgy döntöttem, hogy kipróbálom a tészta összeállítását a kenyérsütőgép keverő programjával. Jól tettem. Szóval minden tésztához tartozó összetevőt a kenyérsütőgép üstjébe tettem a fenti sorrendben, azzal a pici megjegyzéssel, hogy a pálmavaj vagy margarin puha legyen és természetesen feldarabolva. Amikor a gép már egész szépen a liszttel ezt összedolgozta, mehet bele a többi egymás után (sorrend szerint). Míg a gép dolgozik, kever, addig van lehetőségünk előkészíteni a gyúródeszkát, a lereszelt almát kikeverni fahéjjal, gyümölcscukorral és egy kis maroknyi dióval. Mielőtt az almát összekeverjük, a kezünkkel nyomkodjuk ki (reszelék mehet egy másik tálba, így a levét is külön megkapjuk, amiből finom almafröccs készíthető). Ha a gép csomómentesre és simára keverte a tésztánkat, hűtőben pihentetjük egy órát, majd liszttel megszórt gyúródeszkán kb. kisujjnyi vastagságúra nyújtjuk. Ezt követően pogácsa szaggatóval, vagy kisebb átmérőjű pohárral kiszaggatjuk. A korongokat a tepsibe tesszük. Minden korongot megszórunk búzadarával (felszívja az alma levét), az almakeverékből halmokat teszünk rá, majd az almát reszelt dióval szórjuk meg. Ezt követően a kiszaggatott korongok másik felével befedjük. Mivel volt falusi tojásunk (férjem Édesanyjától), így a sütemény tésztáját is a sárgájával lazítottam, valamint a fehérjével kentem meg az almás korongok tetejét. De növényi tejjel is megkenhetjük, ha nem tojást, hanem darált zabpelyhet használunk a tésztába. A korongok tetejét villával megszurkáljuk. Sütőben, sütőpapíros tepsin, közepes lángon készre sütjük. 10-15 perc után ellenőrizzük, ha még nem barnul a teteje tovább sütjük. Ebből az adagból kb. 50 almáspite korong lett. Ha két adag tepsit rakunk be, a másodiknál még több figyelmet kell hagyni, hiszen a sütő addigra már teljesen felforrósodik. Tálalásnál meghinthetjük porcukorral (pl:gyümölcscukor vagy szőlőcukor).
Expressz napraforgópástétom (vegán)
2012. május 27. Dulmina tündérkonyhája
Tegnap délután az alábbi nagyon egyszerű pástétomot dobtam össze Istinek vacsorára a kenyérhez. Annyira átütő sikere volt, hogy nem merülhet feledésbe a recept! Szárazon, állandó kevergetés mellett illatosra pirítottam 2 marék (kb. 10 dkg) hántolt napraforgómagot, majd miután kihűlt, kávédarálóval megőröltem. Hozzákevertem 4 teáskanál sörélesztőpelyhet meg 1 kávéskanál VegaNatura ételízesítőt (a
Gyümölcsös árpa (gersli)
Az árpa fontosabb kenyérgabona volt a görögök és a rómaiak idején, mint a búza. Ezt jelzi az is, hogy a római Ceres isten árpából és nem búzából font koszorút viselt. Alacsony gluténtartalma miatt azonban az árpalisztből nem lehetett nagy cipót sütni, így végül helyébe a búza lépett. Az árpa gyógyító hatásának még napjainkban is találni nyomát, ugyanis a fogászatban gyakran alkalmazott helyi érzéstelenítő az árpa egyik alkaloidjának szintetikus változata. Az árpa jelentősége a sörgyártásban napjainkig jelen van. A gabonaszemeket először kicsíráztatják, majd a sarjadó csíranövényeket kiszárítják. Az így keletkező malátát vízzel keverik, majd élesztővel erjesztve, hordóba töltve sör készül belőle. Malátából készül a whisky is. Noha abszolút nem értek egyet az alkohol fogyasztásával, mégis érdekes információként osztottam meg. A sör és a whisky ugyan árpából készül, de egyátalán nem egészséges. Ez mutatja azt is, hogy nem mindegy, milyen technikával használjuk fel adott esetben az árpát. Máskülönben az árpa rostban gazdag táplálék, így mindenképpen a bélrendszert alaposan átmozgatja, rostjai által a bélfalakon lerakódott anyagokat tisztítja. Nem mellékes az a tény is, hogy magas magnézium, kálcium, kálium és foszfor tartalma van. Fogyasztható sós és édes ételként is. Most egy édes receptet osztok meg mindenkivel.A recept: Hozzávalók: - 25 dkg hántolt árpa - víz - 2 db körte - 2 db banán - 6-8 szem eper - 1 teáskanál biocsicsóka sűrítmény - 1 csapzott evőkanál gyümölcscukor (vagy ki mivel édesít...) - darált dió (kihagyható) Elkészítés:A hántolt árpaszemeket átmossuk, majd feltesszük főzni. A víz jól ellepje. Főzés közben tartózkodjunk a gerslitől látótávolságra, nehogy leégjen, vagy kifusson. Amikor a szemek már megpuhultak, és a víz is lefőtt róla, biocsicsóka-sűrítménnyel összekeverjük, majd hozzáadjuk a gyümölcscukrot és végül a felaprított gyümölcsöket. Díszítésként eperszemekkel díszítettem és darált dióval szórtam meg. Ez lecserélhető kókuszreszelékre is. De az általam felsorolt gyümölcsök természetesen nincsenek kőbe vésve. Téli napokon citrusfélékkel, kivivel, nyáron meggyel, cseresznyével vagy barackkal, szilvával is elkészíthető. Egy szó, mint száz fenséges - egészséges eleség reggelekre és desszertekhez. :)Tejberizs helyett inkább válasszunk gyümölcsös árpát. Jobban jár vele a szervezetünk.
Ismét az MTV 1 egyik műsorában
2012. május 21. Főzés nélkül finoman!
2012.05.20 az MTV 1 Ma reggel műsora 6:55... műsoridő: a link a megtekintéshez: rövidesen látható lesz a videótárban, egy kis türelem... a receptek :))) Fekete olívabogyó krém medvehagymával 2 személyre 200 gramm fekete olívabogyó 1 dl hidegen sajtolt extraszűz olívaolaj 10 levél medvehagyma Az olívabogyóról leöntjük a levét, majd egy erős darálóban az olívaolajjal és a megmosott leszárított (konyharuhával megtörölt) medvehagyma levelekkel együtt pépesítjük. Ha szeretjük a medvehagymát látványában is élvezni, akkor 2 levelet csak a pépesítés után rövid darálással aprítsunk hozzá, így a mélyzöld levelek nagyobb darabjai szépen kivillannak a fekete olíva közül... Az ízeket az olívabogyó sós fanyarsága és a medvehagyma csípős fokhagymára emlékeztető jellege adja. Otthon készített kenyérrel (a kenyérsütők kiválóak erre) fogyaszthatjuk. Jégsaláta paradicsommal és sárgarépával 2 személyre 1/2 fej jégsaláta 10 szem koktélparadicsom 1 db nagyobb sárgarépa 1 dl olívaolaj kevés só, rómaikömény, színes bors. A jégsalátát vékonyra szeljük, a koktélparadicsomot felezzük. A meghámozott sárgarépát, burgonyahámozóval felcsíkozzuk. Az előkészített zöldségeket megöntözzük olívaolajjal, megszórjuk kevés sóval, fűszerezzük rómaiköménnyel és durvára őrölt színes borssal, majd az egészet gyengéden átforgatjuk. Önálló ételként vagy köretként is kiváló. Amennyiben a salátából garantáltan mindenki fogyaszt, az olívaolajba 3-4 gerezd fokhagymát is préselhetünk, ezzel is megvadítva az ízlelőbimbóinkat. Mandulával szórt eper, ,,csokis epersodóval 2 személyre 1/2 kg eper 1/2 l ,,házi készítésű rizstej szeletelt mandula, 70 %-os fekete csokoládé, nádcukor, szárított menta, tisztított víz. A rizstej elkészítése roppant egyszerű. Személyenként egy evőkanál gömbölyű rizst (rövidszemű rizst, jobban pépesedik) személyenként 1 dl tisztított vízben pépesre főzünk, majd jelenesetben 3 dl tisztított vízzel, egy teáskanál olívaolajjal, csipet sóval egyetemben leturmixoljuk, és leszűrjük. A megmosott eper 2/3-t egészben vagy aprítva egy kehelybe tesszük, miközben a maradék 1/3 epret a rizstejjel, 1/4 tábla csokoládéval és egy evőkanál nádcukorral, kevés mentával együtt, tovább turmixolunk, a kész ,,sodót az eperre öntjük, és megszórjuk szeletelt mandulával. 15 percre a hűtőbe téve, tovább emelhetjük az édesség ,,értékét. Köszönöm a megtisztelő figyelmeteket! Javed
Vegán májkrém: napraforgóból
2012. május 18. Mindennapi ételeink
Egyszerűen nem lehet abbahagyni. Tegnap kaptam meg a receptet, ma már el is készítettem. Hozzávalók: 1 nagy fej vöröshagyma, apróra vágva 10 dkg napraforgó - megpirítva, kávédarálón ledarálva 4-5 gerezd fokhagyma 2 t.k.vegamix 2 ek. sörélesztőpehely só 2 ek. extra szűz olívaolaj 1 púpos ek. kókusz olaj Elkészítése: A hagymát kevés víz és az olaj hozzáadásával fedő alatt megpároljuk, hozzáadjuk a vegamixet, sót, majd a napraforgót, az áttört fokhagymát és a sörélesztőpelyhet. Összerottyantjuk, majd a tűzről levéve, hozzákeverjük a kókusz olajat. Kihűlésig néha megkeverjük, hogy a kókuszolaj ne csapódjon ki. A napraforgót érdemes a Vegetár Kft-től beszerezni: finom, natúr és olcsó.:-) A miénk is onnan van. A recept szerepel majd A nyár ízei szakácskönyvben, amelyet most adunk át tördelésre, szóval haladunk :-)
Kesudiós reteksaláta vegán öntettel
Némi gondolkodás után rájöttem, hogy hogyan tudnám érdekesebben elfogyasztani a kertünkben termő retek mennyiséget. Apróra vágtam olyan hat-nyolc szép nagy retket, és egy fél hagymát még apróbbra. Lilahagyma jobban passzolt volna hozzá, de az most nem volt. Néhány levél rukkola és egy kevés petrezselyem is belekerült, nagyon pici só, és bors. Dió illett volna hozzá igazán, de csak kesudió állt rendelkezésre, így azt daraboltam bele. Az öntet végképp izgalmas, egy kevés napraforgómagot daráltam le kávéőrlővel, összekevertem ugyanannyi tahinivel, öntöttem hozzá olívaolajat és egy kevés szezámolajat és pár csepp citromlevet, majd lassan vizet adagoltam az egészhez miközben botmixerrel pürésítettem, addig, amíg nem érte el a kedvező állagot - ami nálam a tejföl sűrűség volt. Az egészet megöntöztem egy kis lenmaggal és társítottam frissen sült sajtos kenyérrel.
az a bizonyos GOFRI (waffel)
Gyermekkoromban, amikor Decsen nyaraltam egy házaspárnál, akik szüleimmel barátok voltak, emlékszem, egyik nap waffelt ettünk. (Waffel ugyanaz szinte, mint a gofri, csak attól függ, melyik országban kívánod fogyasztani. Németek és az osztrákok inkább waffelt esznek. Tésztában csak némi különbség van. Lényegében mindkettő esetben négyzetrácsos tésztaféleségről van szó.) Meg sem merem mondani, tizenegy-két évesen hány gofrit cuppantottam be. Csak azt tudom, hogy a másik két gyerekkel szemben én nyertem a gofrievő versenyt. De ez csak azért lehetett, mert akkoriban alig pár évvel voltunk túl a rendszerváltáson és waffelsütője annak volt, aki Németországból vagy Ausztriából hozott, vagy hozatott. Míg barátaink ilyen úton beszereztek gofrisütőt, addig mi csak egy alkalommal kölcsönkértük tőlük. Szép idők voltak azok! Ma már könnyedén hozzájuthatsz, ha bemész egy nagyobb üzletlánc hálózatának boltjába és az elektronikai részlegen körülnézel. Néhány éve mi is beújítottunk egyet - pár ezer forint volt.Mivel nem az egészséges táplálkozás élfutára ez az étel, így az utóbbi időben igyekeztem elkerülni, noha mindig vágytam arra, hogy valahogy egészségesebben süssek néhány waffelt. Mígnem egyik nap csak egy hirtelen gondolat átsuhant a szürkeállományomon, hogy igazából a palacsinta és a nokedli tésztája közötti átmenetet kellene reprodukálni.Hát így született meg az a bizonyos GOFRI, tejmentesen és tojásmentesen, ellenben friss, ropogós tésztával. A recept: Hozzávalók: - 10 dkg teljes kiőrlésű liszt - 20 dkg fehér liszt - 1/2 l növényi tej - 1 csipet só - 1 mokkáskanál szódabikarbóna - 2 evőkanál gyümölcscukor - 5 dkg lenmag (őrölve) - 5 dkg kókuszzsír Elkészítés:Gyorsabban elkészül a tésztája, mint maga sütés, de egy baráti együttlét, beszélgetés is észrevétlenné teszi a sütésre szánt 30-45 percet.Először a száraz hozzávalókat elkeverjük, majd a növényi tejből kb. 3 dl segítségével átkeverjük a tésztát. A tejet felmelegítjük a kókuszzsírral együtt, így biztos, hogy jól elegyedik a kókuszzsír a tésztában. A felmelegített kókuszzsíros tejet hozzáöntjük a tésztához és alaposan átkavargatjuk. Amikor csomómentes, hozzáállunk megsütni a gofrikat.A waffelsütőt először felmelegítjük. Amikor már elég meleg, a két belső talpát (alsó és felső) megkenjük kókuszzsírral, így elkerülve azt, hogy esetlegesen az első leragadjon.A fenti mennyiségből kb. 10 db gofri lesz. A tésztát minden második megsült gofri után érdemes átkavarni, mert sűrűsödik. Lehetséges, hogy kevés vizet is hozzá kell keverni. A lényeg, hogy a tészta mindig a palacsintatésztánál valamivel sűrűbb legyen.Az őrölt lenmag és a teljes kiőrlésű liszt rostban gazdagabbá teszi, cukorbetegeknek is így ajánlatos elkészíteni.Aki sós gofrit szeretne készíteni, az egyszerűen a gyümölcscukrot kihagyhatja belőle. Kukoricapástétommal, vagy más zöldséges krémmel megkenve bizonyára ízletes csemege.Fenomenálisan finom szilvalekvárral fogyasztottuk. A lekvárt férjem munkatársától kaptuk, valami szívességért cserébe. Ő készítette. Ezúton látatlanul is köszönöm szépen neki!Szeretem az ilyen ajándékokat!:) Lekvár, olaj, hm....!:) Én is szoktam ilyenekkel kellemesen időt tölteni, de erről majd máskor írok.
Kölesfasírt tökmaggal
Már készült a konyhánkban, de finom, így kapott ismétlést. Egy egyszerűbbet. Hozzávalók 1 tepsihez: 1 bögre köles megfőzve 1/2 bögre aprított tökmag 1 fej vöröshagyma 1 tk só 3 ek olivaolaj + 2 ek a tepsibe 1 tk őrölt kömény, borsikafű zsemlemorzsa A kölest kavargatás nélkül 20-25 percig főzzük háromszoros mennyiségű vízben sóval. A tökmagot kávédarálón durvára aprítjuk. A vöröshagymát tisztítjuk, felaprítjuk. Amikor megfőtt a köles, és kicsit hűlt, hozzáadjuk a tökmagot, a hagymát, az olajat, a fűszereket. Összegyúrjuk. Vizes kézzel gombócokat formázunk, majd ellapítjuk őket. Teljes kiőrlésű kenyérből készült morzsában meghempergetjük. Olajjal kikent tepsiben 25-30 perc alatt hőlégkeverésen 180 C-on sütjük. Eredeti recept: Nagy Zsuzsa/ Legyen néktek eledelül sorozat
Rizses-napraforgós gombafasírt
2012. április 26. Mindennapi ételeink
Valamelyik nap töltött paprikát készítettem, azonban sajnos nem volt idő lefotózni. De maradt ki töltelék, amelyet ma reggel gyorsan fasírtnak sütöttem ki, és erről készült is fotó. :-) Hozzávalók: 25 dkg laska- (vagy csiperke) gomba 15 dkg barna rizs 1/4 bögre napraforgó 1 fej vöröshagyma 2-3 gerezd fokhagyma só, majoranna, köménymag- ízlés szerint 1 csokor petrezselyem 2-3 ek lenmag 3 ek.víz extra szűz olívaolaj -- szezámmag Elkészítés: A barna rizst kifőzzük. Az apróra vágott vöröshagymát vízen megpároljuk, majd beletesszük az apróra vágott gombát. Majorannával, sóval és köménnyel ízesítjük. Kevés olajat is öntünk hozzá és puhulásig pároljuk. Majd a megfőtt rizzsel összekeverjük, igény szerint még sózzuk, ill. belekeverjük a ledarált napraforgómagot. Fokhagymával ízesítjük. Az apróra vágott petrezselymet ekkor adjuk hozzá. A lenmagot vízbe áztatjuk, és amikor nyálkás lesz, beletesszük a masszánkba, ez szépen összetartja. Amennyiben szükséges, még morzsával dúsítjuk. Kiformázzuk, és ha szeretnénk, szezámmagba forgatjuk (mi nagyon szeretjük:-). Olívaolajjal kikent tepsibe tesszük és közepes lángon, egyszer megfordítva kisütjük.
Szivárványos napok
2012. április 21. Napló étkeinkről, életünkről
Tegnap epret ültettem, amikor rázendített az eső, és ahogy jött, úgy el is ment, csak én maradtam kissé vizes. De az égbolton feltűnt egy szivárvány. Nem kellett sokáig várnom az újabb lehetőségre, ma reggel kerékpáron ülve kapott el az égi áldás, és ismét csurom vizesen gyönyörködhettem sz égi csodában :-) Sajna a szivárványt nem fényképeztem le, így csak a mákos-almás-pudingos ebédről készített kép került ide :-) Elkészítése nagyon egyszerű: a reszelt almát összekeverem darált mákkal és beáztatott mazsolával, a kókuszkrémet pedig az édes mazsolalével, és útifűmaghéjjal. Az útifűmaghéj még ritkán szerepelt az étkeimben, ezért nem vagyok biztos a mennyiségben, ezért kísérletezni szoktam: teszek bele egy keveset, és ha félóra múlva is még híg lenne a massza, akkor teszek hozzá valamennyit. Persze lehet, hogy egyszerűbb volna, ha elolvasnám a használati útmutatót... A nagyobb fiam teljesen odavan a kókuszpudingért, így az utóbbi napokban ő is készít magának 1-1 adagot.
Mákos-körtés-karobos árpa
2012. április 11. Mindennapi ételeink
Finom reggeli csemege. :-) Hozzávalók: 25 dkg árpa kb.1/2 l kukoricatej 2-3 ek. nyírfacukor 1 tk.vaníliapor 1 citrom héja 1 bögre darált mák 2 üveg körtebefőtt -- 2 ek. méz 4 ek. karobpor 1 ek.víz Elkészítés: Az árpát előző este beáztatjuk. Majd reggel kukoricatejben megfőzzük, mielőtt lekapcsolnánk, ízesítjük citromhéjjal, vaníliával, nyírfacukkoral és felkockázott körtével. Ekkor tesszük hozzá a darált mákot is. 1-2 percig főzzük, majd lezárjuk. Egy jénait kiolajozunk, majd beletesszük a kását, megszórjuk még cukrozott darált mákkal, ráhelyezzük a maradék körtét, és meglocsoljuk a karobos öntettel (víz+méz+karob elkeverése nyomán kapjuk). Közepes lángon, kb. 30 perc alatt sütjük ki. Feldobhatjuk egyébként pudinggal is, amelyet az árparéteg és a körte közé rakunk, legközelebb így készítem majd.
Kertész pite (laktovega)
2012. április 7. Dulmina tündérkonyhája
Avagy pásztor pite vegáknak: a krumplitakaró alatt ugyanis darálthúsos ragu helyett zöldséges lencse rejtőzik. Abból a praktikus megfontolásból esett a választásom a receptre, hogy épp fel tudtam hozzá használni a homokból kibányászott utolsó gyökérzöldségeket. Hozzávalók 4-6 személyre 1 bögre (2,5 dl, 25 dkg) barna lencse 3 sárgarépa 4 petrezselyemgyökér 1 zeller 2 dkg vaj 2 gerezd (füstölt)
Vörösáfonyás köles
Kölest sokszor fogyasztok reggelire, semleges ízű, nem kell kevergetni, 20 perc alatt megfő és lúgosít. Készítettem már körtével, karobbal, karobbal másképp, gombócnak, kölestúrónak , túrós rétesnek, de került goffriba is. Arról meg nem is szólok, hogy sósabb ízvilággal mi minden kerekedett ebből az alapanyagból. Most nagyon egyszerűen megfőztem, picit ízesítettem, és már vihető is. 5 perc munka, kb. 20-25 perc főzés. Hozzávalók: 1 bögre köles 3 bögre víz 2 ek kókuszreszelék 1 ek vörös áfonya 6-8 csepp sztívia /2-3 ek méz 1 csipet só A kölest háromszoros mennyiségű vízzel és a csipet sóval feltesszük főni. Addig figyelünk rá, amíg felforr, hogy ki ne fusson, azután főhet magában. Összesen 25 percet főzzük, és nem kavargatjuk meg egyszer sem. Amikor megfőtt, hozzáadjuk a sztíviát/gyümölcscukrot/agave szirupot stb., az áfonyát és a kókuszreszeléket. Összekeverjük, és el is készült. Friss gyümölcsökkel fogyasszuk. A candidások a kókuszreszeléket hagyják ki, helyette darált mandulával javaslom megszórni, és savanykás almával fogyasztani.
Újabb kerek születésnap és gesztenye torta
Bükkszenti Tata ma tölti a 90-et. Boldog születésnapot! Sajnos az Ő fülhúzása halasztásra kerül, mert nincs a szomszédban, mint a másik egyívású apóka. Pedig nagyon megölelném e nagy nap alkalmából. Egyelőre egy virtuális tortával tudok csak kedveskedni, ami a másik ünnepeltnek készült. A piskóta a hagyományos módon készült, itt írtam róla, annyi, hogy gesztenyemasszát és mandulát a tésztába nem tettem. Egy kerek sütőformába 6 tojásból készül. A 6 tojáshoz 6 tojás, és 6 kanál porcukor / liszt kerül, meg egy fél csomag sütőpor. Zsírpapírt teszünk a sütőformába, és begyújtjuk a sütőt. A sárgáját és a fehérjét külön vesszük, a sárgájához keverjük a porcukrot, míg kifehéredik, majd a sütőport és a lisztet. Gyorsan felverjük a fehérjét kemény habbá. Két részletben hozzákeverjük finoman a sárgájához, majd a formába öntjük. 180-200 C-on fél órát sütjük. És nem nyitogatjuk közben a sütőt! A krém gesztenyemassza (3 csomag) 3 ek porcukor 1 vaj és 2,5 dl növényi tejszín keverékéből készült. Az oldalát és a tetejét egy régebbi száraz piskóta morzsája (de lehet babapiskóta is) és darált mogyoró keverékével szórtam meg. Ha vegánul kellene készítenem, ebből a piskóta tésztából indulnék ki fahéj és gyümölcsök nélkül. Gesztenyemasszából kapható natúr, vagy valódi gesztenyéből főznék pürét. Nem bonyolult, és finom is. A vaj helyett biomargarint, vagy egy kis kókuszzsírt használnék, és több rizstejszínt, vagy zabtejszínt raknék bele. Valószínűleg gyümölcscukorral édesíteném. Majd a szülinapom környékén lehet, hogy meg is valósul. Évek óta nem volt torta, bár lehet, hogy jobb igen. :) A díszítéstől nem kell megijedni, nem nehéz, csak az a lényeg, hogy gondold át előtte, milyen mintát akarsz, és hová, mert a második tortánál kétszer simítottam el újra a tetejét. :) Ráadásul mindig mutatósabb az egyszerűbb.
Csalános medvehagyma pesto
Hogy tovább abaligetiesítsem a vajaspánkót íme egy helyi, idényjellegű recept. A hozzávalók arányait csak úgy tessék-lássék szinten adagoltam, de minden hozzávaló alkalmas arra, hogy bármilyen arányú felhasználás esetén is remek végeredmény jöjjön ki. Ebből az adagból körülbelül négy kis pesto-s üvegnyi jön ki. Nagyjából két csokor medvehagymát, egy csokor picit párolt csalánt, egy bő csészényi darált, pirított mogyorót és egy marok diót botmixeltem össze. Igazából, ha lenne sok diónk, az egészet azzal csinálnám, mert úgy lenne az igazi. Ehhez még két kiskanál ecetes koriandert tettem (ezt az indiai boltban lehet kapni, de sokkal jobb volna igazi koriander levél), megöntöztem bőségesen olíva olajjal, és tettem hozzá tökmag olajat is. Fűszerből csak só, bors, és egy jó adag reszelt szerecsendió került bele. Szívem szerint egy kevés zöld chilit is vágnék hozzá, de ez most chili hiány miatt elmaradt. A végén még meglöttyintettem egy kevés citromlével, amit ugyancsak érdemes frissen csavart (lehetőleg vegyszermentes) citrom levével kiváltani. Kenyérre is kenhető, de egy kevés joghurttal, sajttal tésztával is nagyon jó. Éljen a medvehagyma szezon!
Kesudióvaj
2012. március 23. Nyers konyha
Szeretném itt a blogon is megosztani új receptjeimet amelyek a Zöld Konyha online magazinban megjelentek. Ez a magból készült vaj jól kenhető, ízletes és egészséges alternatívája a tejből készült társának. Kesudióvaj: 100 gramm kesudió ( nyers natúr) 1 kiskanál kókuszolaj csipet só A kesudiót kávédarálóban vagy nagy teljesítményű turmixgépben porrá őröljük. Hozzákeverjük a sót és az olajat és kész a vaj. Hűtőben tárolandó, de használat előtt pár perccel korábban érdemes kivenni, hogy kenhetőbb, puhább legyen.
TEKERCS, KORA TAVASZI ÉS MEGHÍVÓ
A levegőben érezni már a tavasz illatát, a napocska már fnoman melegíti a bőrünket, de a primőrökre azért még várni kell egy kicsit. Épphogy elkezdtük a kerti munkákat, úgyhogy beszerzési forrás egyelőre még mindig a biopiac. Szerencsére zöldekből télen sem volt hiány, de most már változik a kínálat, és egyidejüleg a szervezet igényei is. Nekem reggel, délben, este is jöhet akár valami zöld leveles fogás, legyen az turmix, leves, saláta vagy pesto. A tekercsek is még porondon vannak, egyszerű, könnyen és élvezettel fogyasztható, számtalan módon variálható. Hozzávalók: Vajretek Sárgarépa Cékla Karalábé Tormalevél spenót Nori algalap Aszalt zöldséglap: oo remek alapanyag a zöldséglé préselés után megmaradó pép. Sütőtökből, céklábó, répából, csicsókából is készíthetjük. 1 liter zöldséglé pépjéből több lapot is készíthetünk, amelyek becsomagolva jól lehet tárolni akár néhán hónapon keresztül is. 1 bögre őrölt lenmag (lehetőleg frissen őröljük) fűszerek 1-2 ek méz vagy néhány szem datolya (ezek segítik a lap rugalmasságát megőrizni, és jól kiegészítik az ízhatást) Tyúkhúr pesto: Tyúkhúr Vajretek zöldje Mángold Olíva olaj Himalája só Fenyőmag (lehetőleg nem kínai) Nemes élesztőpehely Elkészítés: A zöldségeket tisztítsuk meg, majd vágjuk csíkokra, a tormalevelet tépkedjük apró darabokra. Ha van sushi tekerő alátétünk, használhatjuk a tekeréshez. Fényes oldalával lefelé terítsünk le egy vágódeszkára egy nori lapot. Erre tegyünk egy, a nori lapszéltében végig érő, hosszában felét befedő zöldséglapot. Erre jönnek az egész spenót levelek, 3-4 darab a nori lap teljes szélességében úgy, hogy fedjék egymást egy kicsit. Ezt követik a csíkokra vágott -vagy akárt reszelt- zöldségek, majd a pesto. Most jön a tekerés: Ezt picit nehéz szavakba önteni. Megfogjuk a nori lap töltelékkel felhalmozott oldalának két végét úgy, hogy hüvelykujjunk alulra, tehát a nori lap -illetve a tekerő alátét- alá kerüljön, míg a többi négy ujjunk a felső, töltelékes oldalra. Elkezdjük tekerni a töltelékes lapokat oly módon, hogy a hüvelykujj segítségével a lap széleit befelé forgatjuk. Kis gyakorlást igényel, míg ráérzünk a technikára, mellyel teljesen feszesre készíthetjük a tekercset, de kitartás, a sushi szakácsok hosszú évekig tanulják tudományukat, és nekünk most nem is az a lényeg, hogy profi tekercseket készítsünk. Ha a hozzánk közelebbi , tekerni kezdett oldal körbeér, itt kell még egy picit feszítenünk a lapokon, innentől már egyszerűbb a tekerés. A lap végén vizes ujjal húzzunk egy vizes csíkot, ezzel tapasztjuk rá a nori szélét a tekercsre. Nem baj, ha oldalt kilóg, vagy kihullik egy kis töltelék, inkább töltsük meg a széleket is rendesen, így lesz egyenletes a tekercsünk. A szeletelés két feltétele a feszes tekercs és egy szuper, éles kés. Arra az esetre, ha nem ábrázolnám elég vizuálisan, íme egy sushi-s videó: Sushi tekerés Zöldséglap készítése: A zöldségpépet egynemüsítjük pl turmixgépben, majd keverjünk bele fűszereket ízlés szerint, a lenmagot és a mézet vagy az aprított datolyát. Az így kapott masszát az aszaló tapadásmentes lapjaira kenjük kb 4-5 mm vastagságban. Addig aszaljuk, míg lehúzható lesz a tapadásmentes lapról (kb.4-5 óra). Ezután megfordítjuk és már csak a rácson aszaljuk tovább, de csak addig, amíg még hajlítható (kb.2 óra), mert ha túlszárad, akkor törhető lesz, így akár chips-ként is fogyaszthatjuk :) Ezeket a lapokat negyedeljük és ez kerül majd a tekercsekbe. Pesto elkészítése: A megmosott, eltépkedett zöldeket a többi hozzávalóval aprítóban vagy turmixgépben darabosra aprítjuk, úgy hogy azért kenhető állagú legyen. Ezen kívül szeretnélek következő vacsoránkra invitálni benneteket, íme a kedvcsináló menü: Mentás édeskömény és retek saláta Tavaszi erőleves Medvehagymás gombás pite friss zöldekkel Szilva-ravioli fahéjkrémmel Petit fours Jelentkezésedet várjuk emailben, további részletek itt: facebook és itt: ÉletKonyha http://eletkonyha.hu/
A világ legfinomabb nyers csokoládétortája
2012. március 14. Zizi kalandjai
Igen, tutira ki merem jelenteni, hogy ez a világ legfinomabb nyers csokoládétortája. Még arra is merészkedek, hogy kijelentsem, ez a világ legfinomabb csokoládétortája. Nem mondom azt, hogy készítsétek el. Inkább azt mondom, ha nem készítitek el, életetek egyik legcsokisabb élményét hagyjátok ki. Nyers, vegán, ráadásul legcsokisabb élmény? Ez meg, hogy lehetséges? Mindez azt is jelenti, hogy akkor ez egy egészséges édes élmény? Hát igen, ha leszámítjuk a benne lévő 100 gramm nádcukrot (én kókuszvirág cukrot tettem bele, de erről majd később), csak egészséges, tápláló, vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag alapanyagokból áll. Alapját datolya, mandula és egy kis só adja. A mandula fehérjét, egyszeresen telítetlen (olajsav) és többszörösen telítetlen zsírsavakat, olajat, szénhidrátokat és ásványi sókat (kálium, kalcium, magnézium, vas, foszfor) tartalmaz, olaja pedig gazdag E-vitaminban. A datolya természetes cukortartalma rendkívül magas, de tartalmaz B-vitamint, kalciumot, magnéziumot, foszfort, rezet, káliumot, cinket illetve vasat is. Tekintélyes mennyiségű kalcium és a magnézium tartalma miatt könnyedén juthat a szervezet a szükséges kalciumhoz. Étkezési rosttartalma szintén nem lebecsülendő. A krém alapja az avokádó. A benne lévő többszörösen telítetlen zsírsavak rendkívül jó hatással vannak a szívre, az erekre és csökkentik a koleszterinszintet. B-vitaminjai segítik az agysejtek alváshormon- (melatonin-) termelését. Az avokádó csekély cukortartalma miatt a cukorbetegek számára is értékes, tápláló termés. A kakaó szuper élelmiszer, arányos mennyiségben a kakaópor és a jó minőségű csokoládé is örömet szerző és egyben az egészséget előmozdító táplálék. A kókuszvirág cukor a kókuszpálma bontatlan kókuszvirág nedvéből gyártott hagyományos cukor, fehérítetlen, finomítatlan, enyhén karamelles ízű. A kókuszcukor glikémiás indexe a nádcukoréval (68), a legtöbb mézével (55) és az agavéval (27-41) szemben alacsony (35). A kókuszcukornak magas kálium, magnézium, cink és vas tartalma van, természetes forrása a B1-, B2-, B3-, B6- és C-vitaminnak. 100%-ban szerves, feldolgozatlan, szűretlen, fehérítetlen természetes édesítőszer, nem tartalmaz tartósítószert és szinte pH semleges. Azt hiszem ezzel a sok-sok információval (forrás: Wikipédia, mmgonline, Facebook) meggyőztelek benneteket a torta egészséges voltáról, de most már jöjjön a recept, hogy elkészítése által az ízéről is meggyőződjetek. Röpke 20 perc alatt összedobható a torta, utána állni hagyjátok egy órát a mélyhűtőben, majd jöhet a tálalás. Én egy 18,5 cm-es formában készítettem, ez kb. 4 nagy, tömény szeletnek felel meg. El ne felejtsem megemlíteni annak az istennőnek a nevét, akitől ellestem ezt a receptet. Szóval végignéztem a River Cottage Veg Every Day című sorozatot, amelyben Hugh vállalja, hogy három hónapon keresztül vegetáriánusként táplálkozik. A sorozat minden részében elmegy valakihez, hogy tanuljon valami újat. Így jut el Laura Coxeter nyers étel specialistához, aki megmutatja neki ezt a tortát. Nyers csokoládétorta* Hozzávalók 4 főre (18,5 cm-es csatos formához): Torta alaphoz : - 100 g mandula - 70 g datolya, kimagozva - 1/2 teáskanál tengeri vagy Himalája só Krémhez : - 1 és 1/2 érett avokádó - 70 g nyers kakaópor (helyettesíthető normál cukrozatlan kakaóporral) - 50 g kókuszolaj - 100 g kókuszvirág cukor (helyettesíthető - lehetőleg nyers - nádcukorral) - 1 vaníliarúd kikapart magjai - csipet tengeri vagy Himalája só Ha van időnk, áztassuk be a mandulát hideg vízbe legalább 6 órára, majd szűrjük le. Az áztatás felszabadítja a mandulában lévő enzimgátlókat, így könnyebb megemészteni. Ha nincs időnk, akkor tegyük egyből a robotgépbe a mandulát, és daráljuk meg. Adjuk hozzá a kimagozott datolyákat és a sót. Dolgoztassuk a gépet addig, amíg a torta alapunk összeáll tésztává. Ha nagyon száraznak érezzük, adjunk hozzá 1-2 teáskanál kókuszolajat. A tortaformát béleljük ki folpackkal és nyomkodjuk az aljába a datolyás mandulás keveréket, majd tegyük a mélyhűtőbe megkeményedni, amíg elkészítjük a krémet. Tegyünk minden hozzávalót a robotgépre és pürésítsük krémesre. Vegyük ki a formát, kanalazzuk az alapra a krémet és tegyük vissza a mélyhűtőbe 1 órára. Ha türelmetlenek vagyunk, már 45 perc után kivehetjük. :) És akkor vágjunk bele... Ez a szelet a tiétek, a többit megettem én! :) ------ *A torta akkor számít teljesen nyersnek, ha nyers kakaóport, kókuszvirág cukrot vagy nádcukrot és nyers kókuszolajat használunk az elkészítéséhez. A nyers alapanyagok lényege, hogy 42 Celsius fok fölé nem megy a hőmérséklet az előállítás, feldolgozás során. Ha nem sikerül ilyen alapanyagokat beszereznünk, nem probléma, attól ugyanolyan finom lesz a torta, csak nem mondható 100%-osan nyersnek.
Paprikás rizsfasírt (vegán)
2012. február 29. Dulmina tündérkonyhája
Újabb maradéktemető projekt: ezúttal némi főtt rizs volt a kiindulópont, aztán szerencsésen felhasználtam még mellé egy bontott üveg darált paprikát és egy kis zacskó száraz kenyeret is. Az eredmény: ízletes, vegán fasírt, megörökítésre érdemes összeállítás. Hozzávalók 2 nagy tepsi, kb. 40 db 6-7 cm átmérőjű pogácsához 15 dkg barna rizs, a szokásos módon megfőzve (maradék) 3-4 marék szárított
ÉletKonyha a TV Paprikán
Még nyáron bekerültünk az ÉletKonyhával a TV Paprika Receptdaráló Extraműsorába. Ha akkor lemaradtál rólunk, nézz minket február 21-én (kedd) reggel 09:30-kor! Ismétlés aznap éjjel 24:20-kor.
ÉletKonyha a TV Paprika műsorán!
Még nyáron bekerültünk az ÉletKonyhával a TV Paprika Receptdaráló Extra műsorába. Ha akkor lemaradtál rólunk, nézz minket február 21-én (kedd) reggel 09:30-kor! Ismétlés aznap éjjel 24:20-kor.
Mogyorós-mézes muffin
Hosszú még a tél, sőt úgy tűnik, csak most érkezik meg igazán, ezért hétköznap is jól esik egy kis nassolás, de természetesen most is, mint mindig kizárólag ,,büntetlenül. Az új konyhánkban is beindult az élet, lassan kezdem kitapasztalni a sütőt, ennek köszönhetően gyakrabban kerülnek majd fel új posztok. Költözésünk egy kicsit lefoglalt mostanában, de az új konyhai felszerelés kárpótol mindenért. A mostani sütit azért készítettem, mert reggelente nem sok időnk van nyugodtan reggelizni, ezért jól jön egy-két finom falat a vonaton vagy a munkahelyen. Ahhoz, hogy tartalmas legyen ez a muffin, került bele egy kis zabpehely is, de így sokkal laktatóbb. Hozzávalók: 1 bögre zabliszt 1 bögre zabpehely (aprószemű) 1/2 bögre méz 1/2 bögre darált mogyoró 1 bögre tej 1 csomag sütőpor 1 mokkáskanál szódabikarbóna 2 egész tojás 1 teáskanál fahéj 2 evőkanál olaj 1. Mérjük egy nagy tálba a száraz hozzávalókat és alaposan vegyítsük el. (liszt, sütőpor, zabpehely, szódabikarbóna, fahéj, mogyoró) 2. Szintén egy tálban keverjük össze a nedves hozzávalókat (tej, tojások, méz) 3. Harmadik lépésként a nedves hozzávalókat keverjük a szárazhoz és finom mozdulatokkal elegyítsük el. 4. Kanalazzuk muffin papírokkal bélelt sütőformába és előmelegített sütőben süssük kb. 30 percig 170 fokon. Ildi :-)
Köles Pancakes - Lenmagpehellyel
2012. január 14. Fittanyuka Blog
Az amerikai palacsinta nem a legegészségesebb ételek egyike, erősen a savasító kategóriába tartozik. Ha lúgosítani szeretnénk, vagy fogyni, minél kevesebb szénhidrátot célszerű fogyasztanunk, még az összetett szénhidrátokkal is csak módjával, főleg a kúra elején. ( Az összetett szénhidrátok: telítőértékük nagy energiatartalmuk alacsonyabb. Glykémiás indexük alacsonyabb. Az élelmi rost tartalom növekedésével, mint pl. a lenmagpehely,csökken a glykémiás index.) Ez a pankaces több pozitív kategóriának is megfelel. Alacsony szénhidráttartalmú lisztekből készült, mint a köles, mandulaliszt ( nagyszerűen lúgosítják a szervezetet ), a magas rostartalmát pedig a lenmagpehelynek köszönheti. Glikémiás indexe alacsony, cukorbetegek is bátran fogyaszthatják. Mivel a tésztát nem édesítjük, így javaslom nem édes krémekkel, pástétomokkal is fogyasztani, akár kenyér helyett. Bármelyik napszakban fogyasztható. Kíválló lúgosító vacsora lehet, valamelyik növényi krémmel, pástétommal, salátával. Desszertként fogyaszthatjuk csak természetes cukrokat tartalmazó lekvárokkal, mandulakrémmel, stb. Hozzávalók: (kb:10 db) 300 g kölesliszt 100 g lenmagpehely ( darált lenmag) 3 evőkanál kukorica keményítő 4 evőkanál mandula liszt 250 ml víz késhegynyi szódabikarbóna kókusz olaj a sütéshez Az összetevőkből palacsinta tésztát keverünk. Ha szükséges kevés vizet keverhetünk hozzá, de óvatosan, hogy ne legyen nagyon híg a tésztánk. Palacsinta sütőt kikenünk kókusz olajjal és kisméretű, viszonylag vastag tésztájú palacsintákat sütünk. Nem javaslom próbálkozni a hagyományos méretű, vékonyabb palacsinta tészta kisütésével, mert könnyen szakad, mivel egyik lisztnek sincsen sikér tartalma. Alufóliával letakarva, hűtőben 3-4 napig is eláll. Fittanyuka - lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Szilveszteri csemege
2011. december 30. Főzés nélkül finoman!
Közeledik az év utolsó napja, kérlek fogadjátok szeretettel Javedtól, ezt a könnyen elkészíthető élőételt, amellyel szeretne nektek Boldog Új Esztendőt Kívánni... Az ebben az évben is oly sokat próbált kis darálóba beleraktam az előre megpucolt, nagyolva összevágott alapanyagokat, Fokhagyma, sütőtök, sárgarépa, zeller, nyers mogyoró, lágy olívaolaj. Néhány fordulat után tettem hozzá bőségesen majoránnát, kevés sót, és tört chili paprikát. Egy nagyobb tálra zsenge mungóbabcsírát halmoztam, középre mehet az elkészült pástétom, színes kaliforniai paprika csíkok következnek és körítésként kínai kel levelek, no meg egy pár kocka sütőtök. Valahogy így képzeltem :) Szilveszter és az év többi napján is csak legyetek bolondok! :D
Szaloncukor házilag
Karácsonykor ki ne szeretné majszolgatni a december nagy slágerét a szaloncukrot? Mindannyian így vagyunk ezzel, csak ha megfordítjuk a dobozt és elolvassuk az összetevőket, bizony rá kell döbbennünk, hogy nem is olyan jó ez nekünk... Arról nem is beszélve, hogy ha január elején rá állunk a mérlegre, könnyen többet mutathat 3-4 kilóval. De van megoldás! Hozávalók: 200 g aszalt füge 200 g aszalt datolya 200 g darált mogyoró 100 g étcsokoládé 1. A aszalt gyümölcsöket minimális vízben feltesszük főni. Mikor megpuhultak, botmixerrel lepépesítjük . 2. A gyümölcsökből készült masszához adjuk a mogyorót és jól összedolgozzuk. Szaloncukor alakú kis golyócskákat készítünk kézzel és tálcára sorakoztatjuk őket. Hagyjuk jól kihűlni. 3. Az étcsokoládét gőz fölött megolvasztjuk és a cukrokat egyenként megmártjuk benne. 4. Miután a csokoládé megdermedt, díszes papírba csomagolhatjuk az elkészült szaloncukrot, de nem érdemes, mert pár óra alatt elfogy. Ildi :-) 2010. december
Mákos pite
2011. december 16. Gitta nyersétel blogja
Ilyenkor télen minden nap kellene fogyasztani valamilyen formában mákot. Nem sokat, de a mák már kis mennyiségben is hozzájárul a csontjaink épségéhez. (azt tudjátok ugye, hogy a mák az egyik legkiválóbb természetes kalcium forrás? ) Puha mákréteg a ropogós energiaszeleten Most itt az ideje a mákos bejgli és más mákos finomságok készítésének és fogyasztásának. Itt egy hihetetlenül egyszerű, ugyanakkor tömör és finom mákos édesség! Mákos pite hozzávalók: 20x40 cm-es energia szelet 20 dkg darált mák 4 darab szép nagy datolya (ha nem puha, akkor be kell áztatni) 1 kanál méz 1/2 citrom reszelt héja pár csepp citromlé Az energia szeletet el lehet készíteni korábban, kicsit tovább kell aszalni, hogy jó ropogós legyen. A datolyát kevés vízzel simára turmixoljuk. A mákból, és a többi hozzávalóból egy tömör tölteléket készítünk, és rásimítjuk az alapra. Ez igazából akkor gyors édesség, ha az alapunk már készen van. (készen van pillanatok alatt, és ha nem vigyázunk, el is fogy pillanatok alatt) A tetejére pár szem goji berry-t tettem, a fotózás után jól belenyomkodtam!
Melegen ajánlom
2011. november 11. Főzés nélkül finoman!
Hűvös reggel, kisebb szélvihar, ma megtehetem átalszom - felébredek, valamit ennék. Most meleg ételre vágyom. A szokás hatalma, nem vásárolok újabb alapanyagokat, a hűtő tartalmával dolgozom - Lustaság? Nem hiszem, célszerűség. Padlizsán, sárgarépa, fokhagyma, petrezselyem, csírák - bőség... A padlizsánt félbevágom - mély magenta színe megbabonáz -, majd megy a sütőbe 30 percre. Sárgarépát reszelek, közben kuszkusz duzzad meleg vízben, petrezselymet, hagymát aprítok... Megsült a padlizsán, olaj és bőséges fokhagyma, kevés só társaságában ledarálom, majoránnát adok hozzá, megszórom friss petrezselyemmel. A kuszkusz is megpuhult, olaj, sárgarépa, hagyma, só, energiamix csíra keverék (mungóbab, borsó, azukibab, lencse), 30 perc volt az egész, és meleg... Melegen ajánlom. Ölelés
Nyár volt, szülinapok és megvagyunk:-)
2011. szeptember 18. Vegagyerek
Zabtejszínes jégkrém Hűha, olyan régen és ritkán jártam erre az elmúlt hónapokban, hogy az időközben alaposan megváltozott blogrendszerben már azt is alig tudtam hirtelen, hol kell feltölteni új bejegyzést!:-)) Na, szóval, vége lett a nyárnak... Illetve volt idén egyáltalán nyár?! Mintha idén kimaradt volna...:-( Mi azért eltöltöttük valahogy.:-) A Nagy június 1-től kezdte már a nyári szünetet (gyeses anyukák nagyobbikja nem járhat oviba a nyáron - mifelénk - sem...), de szerencsére amennyire tartottam a 3 hónaptól, viszonylag gyorsan eltelt. Például néhány betegséggel...:-))) 2 tüszős mandulagyulladás a Nagynak, aztán egy vírusos, utána nyirokcsomógyulladás hónapokig. Ezzel el is voltunk július végéig, akkor elmentünk nyaralni a Balcsira. Külföldre nem mertünk menni, az elmúlt évek gyerekbetegségi statisztikái miatt... (pedig én már nagyon mentem voltam!:-). Jó volt, gyorsan eltelt, és mi még kifogtuk a zimankós nyár előtti utolsó közel 40 fokos hetet! Hurrá:-) Aztán mire hazajöttünk, a Kicsinek lett 40 fokos láza, ami kisebb lázzal ugyan, de kitartott 2 hétig... És már el is jött augusztus közepe.:-)) Közben 4. éves lett a Vegagyerek blog!! Tádáááá....:-)) Tekintve viszont, hogy idén annyira elhanyagoltam Szegénykémet, nem volt merszem megemlékezni eme jeles eseményről...:-) Most viszont ez is pótolva, pipa!:-) Szóval, jött az augusztus, amikor is egy svédcsavarral a nehezen megszerzett óvodai helyeinket leváltottuk, és átírattuk mindkét gyereket egy Montessori óvodába. A fő keresztmetszet a Nagy volt, akivel miután végigcsináltunk egy 2 éves nemakarokóvodábamenni-gyereértemebédután maratoni menetet, ami idővel kiegészült egy közel 2 éves állandó hasfájás + hasmenés menettel is (többszöri teljes gasztroenterológiai kivizsgálással és szerencsére teljesen negatív eredményekkel), és az óvoda közeledtével már augusztus elején elkezdtük/folytattuk ezeket újból...Na, akkor tehát egy hirtelen ötlettől vezérelve Férjjel mindketten egyszerre úgy döntöttünk, elég volt, próbáljuk meg ezt a verziót! Így a nagycsoportot és a Kicsivel a kicsit már az új oviban kezdtük. A Nagynál varázsütésre elvágódott a 2 éves hasfájás...., a Kicsivel még beszokunk, de összességében biztatóak az eddigiek. Délután n5-kor alig akarnak hazajönni... Apropó allergia... Jelentem, pontosan 1 éve NEM SZED MÁR A Nagy antihisztamint! És így csináltuk végig az egész évet idén január óta is! Homeopátiás kezelést továbbra is kap, de allergiára már azt is igen elenyészően kellett idén szedni. Számunkra is teljesen hihetetlen, de így van! Most az óvodakezdéssel felerősödött neki megint egy kicsit a szénanátha, de még teljesen kezelhető kategória. Ismét új helyre járunk február óta mindkettővel, a Homeopátiás Gyógyművészeti Társasághoz, Bóna Lászlóhoz és Nagy Lászlóhoz. 6 év homeopátiás próbálkozásai után maximálisan pozitívak a tapasztalataink! Úgy gondolom, itt megálltunk, most már nem fogunk homeós terapeutát váltani!:-) A tejallergia még megvan a Nagynál, de rengeteget javult az is, a diétánkat jelentősen csökkentettük, ami leginkább azt jelenti, hogy néha kap ezt-azt tejeset, mert annyira szeretne... Viszont nincsenek már olyan heves tünetei. Az óvodában azért még mindketten tejmentes étrenden vannak. Főzés... Na, az idén nyáron gyakorlatilag nem volt... Hogy lehet az?! Hát úgy, hogy egyszerűen irgalmatlanul belefáradtam és beleuntam abba, hogy 5 év vegás főzései után vagy az egyik, vagy a másik gyerek soha nem ette meg a főztömet. A végén már nekem magamnak sem ízlett... De komolyan!:-) Amikor pedig az óvoda végével a Nagy is itthon volt, a Kicsi, aki addig tök jól evett, szintúgy mindent kezdett félretolni a Nagyot utánozva. És akkor azt mondtam, rendelek! Felváltva rendeltem nekik tejmentes, illetve vegás kaját. Mígnem 4 év rendelései után a Vegafood felhívott, hogy bocs, de olyan messze lakunk, és annyira csak én rendelek a környékről, hogy nincs rá kapacitás, befejezik felénk a kiszállítást...:-((( És azóta nincs vegás házhozkaja felénk, brühahaaaa:-(( Nyár végére a gyerekek is megunták a rendelt kaját, úgyhogy nekiálltunk főzőcskézni ismét, de maximálisan alapkajákat, amik nem igazán voltak blogkompatibilisek szerintem.:-) Ja, és hát igen, most már kimondhatjuk, a Kicsi is határozottan húsevő lett!...:-((( Az óvodában sem nagyon köpi ki a húst... Merthogy ott tejmentes, de húsos kaját kap. És innentől kezdve frankó a helyzet, mert 3-an gyak. húsevők a családban én pedig nem. De húsost nem főzök gyak. 4-5 éve. Na, most nyáron megpróbáltam.... Nem ment! Nem bírja a lelkivilágom. Ez van. Úgyhogy most valahogy elevickélünk a mindennapokban, úgyis keveset esznek itthon. Amikor pedig főzök, továbbra is vegán ételek készülnek. Ami viszont talán némi reményt mégis ad a jövőre vonatkozóan, és az elmúlt 6 év küzdelmeire visszatekintve, az az, hogy a Kicsi lelkesen eszi a nyerset, gyümölcsöt, mindketten továbbra is imádják a gabonakásákat, amire más gyerek csak nagyokat pislog, és pl. a Nagy az oviban simán megeszi a kelkáposztafőzeléket (amit más gyerek nem igazán), illetve komolyan elkezdett érdeklődni a főzés iránt...:-) Hátha majd egyszer később lesz eredménye a próbálkozásaimnak...:-) Én meg közben buzgón fogyókúrázhatok, mert ettől a sok kajás összevisszaságtól szépen felrakódtak a kilók...:-( Folyt. köv. a Kicsi 3 szülinapjával, akinek idén ismét készült Hello Kitty torta + hercegnős is!:-) Természetesen tej- és tojásmentesben! Ééééés ismét dolgozni kezdtem! Hurrá!:-)
Vendégblogger - Tofu fasírt
2011. augusztus 14. Punk In The Kitchen
A mai cikket Viktor küldte be:
Az igazi férfi nem tányérról eszik. Az igazi férfi csontról eszi le a húst, miközben egy kitámasztott Yamaha motoron ül egy minimum negyedik emelet feletti panellakásban, miközben azt bámulja, hogy minimum két szexi pipi a nagyszobája egyik bőr kanapéján egymással smárol. Sajnos én nem vagyok igazi férfi, és a barátaim nagy része sem az. Ezért nem csak, hogy nem ezen a módon étkeznek, de még húst sem esznek és csontot sem fogtak évek óta. Nagyanyám szerint isten azért teremtette az állatokat, hogy mi megegyük őket, amelyiket meg nem mi esszük meg, az egye meg a rossz embereket. De a világ szerencsére még nem az a hely ahol egy 91 éves, bigott néninek van igaza. Ezért tényleg sokkal jobb ízűen lehet vegetáriánus ételeket enni, mert megvan az a jó érzés bennünk táplálkozás közben, hogy semmi sem halt meg csupán azért, hogy mi jól lakjunk. Legfeljebb a szója ültetvényen melózó parasztokkal bánnak rosszul, és a tofu csomagoló gyárban a műszakvezető lehet csapkodja a csomagoló hölgyek seggét. De ez belefér még, nem? Szóval itt van a tofu fasírtom.
Fasírtot azért jó csinálni, mert általában egy jó ételbe maximum 3-4 íz kell, a fasírtba viszont minden szart bele lehet hajigálni és attól csak jobb lesz. Így a fűszerek és egyéb alapanyagok tetszés szerint variálhatók. Nagyjából olyan, mint a punk. Ha kerek alakú, és olajban sült akkor még jól vagyunk, tök mindegy mi is van benne a közepében.
Dolgok az enyémben:
Egy kocka tofu (ez speciel metélő hagymás volt, de persze ez semmit sem jelent, ugyan úgy nincs alapból íze)
2 fej hagyma
1 fej fokhagyma
Só, bors, koriander por, cayenne por, fahéj, kömény
Egy csokor petrezselyem
Mazsola
Parmezán
Kenyér
3 tojás
Kenyérmorzsa
Elkészítési idő: olyan egy óra, de ez csalóka, mert a hétvégén szétbasztam magam, és lendületből sikerült egy beton dombon bukfenceznem, így nagyjából csak egy jó kézzel tovább tartott megcsinálni. Meg a koncentrációs készségem se valami erős, ha amúgy senki sem sürget. Így néha eltűnök tíz percre a konyhából és valami teljesen mással foglalkozom. Mint például a kapitalista rendszert döntögetem. Például.
Amit hallgattam közben:
Előkészítés: Comet Gain - Howl Of The Lonely Crowd
Sütés: (Young) Pioneers - First Virginia Volunteers
Plow United - Narcolepsey
Kezdésnek felkockáztam a tofut és elkezdtem szétnyomogatni, olyan darált hús állagúra. Közben azon morfondíroztam, hogy kár, hogy nincs a háznál valami retardált kisgyerek, aki ezt szívesebben megtenné helyettem. Valahogy úgy ahogy anyám tartott engem ilyen bio-robot gépnek amíg még kicsike voltam. Valahol azért szomorú, hogy majdnem minden, ami kisgyerekkoromban a legjobb szórakozás volt a világon, mint dolgokat nyomogatni, vagy bevásárló kocsit tolni egy hipermarketben, kapucsengőzni, anyám helyett ikszelni a szavazó lapon, országgyűlési választásokkor, mára már csak szörnyű teher lett. Azért egy idő után egész belejöttem. Nácik fejét képzeltem, az árjásan fehér kockák helyébe.
Eközben a kenyér már vízben ázott. Vannak, akik levágják a héjját, ennek a kenyérnek nem volt olyan vastag, hogy zavarna, és vannak, akik tejben áztatják víz helyett, de ha már tojást használok, akkor elég az állatfarm egy szereplőjét basztatni csak. Tofu után kockázom a hagymát, több-kevesebb sikerrel. Tippem a sírás ellen, hogy ne legyünk kibaszott picsák, akik mindentől besírnak. Képzeljük magunkat a yamahára vagy inkább üvöltsünk közben. Aztán leforgácsolom a sajtot, jönnek a fűszerek (só, bors, cayenne, fahéj, koriander, kömény) a fokhagymát borotvapenge és szabad egy óra híján egy bárddal aprítom, a mazsolát durvára vágom - igen fúj mazsola a fasírtban, abba bele se gondoljunk, hogy tofuból készül az egész -. A petrezselymet pedig, tudom is én, jó apróra. Kenyeret vízből kivéve kinyomkodom. Ezt érdemes jó alaposan megtenni, mert többek között, ha túl sok víz marad benne, ami aztán a forró olajba kerül, elkezd az egész pattogni, amit szar takarítani, vagy jegelni a bőrünket, ha ránk is jut a fröcsögésből. A kenyeret apróra széttépkedem, hogy egy fasírtnak se legyen a közepén egy fél kilós gombóc. Amikor megvagyok ezzel az egésszel, homogénre keverem az alapanyagokat, nagyanyám hagyományait követve a két puszta kezemmel. Eközben jövök rá, hogy kevés a kötő anyag és az előzetesen betervezett kettő tojás mellé kell egy harmadik áldozat is. Bele ütöm, sajnos nem egy kézzel, mint ahogy megboldogult Darby Crash csinálta, és ragad is már minden. Miután úgy tűnik, minden elrendeződött igazságosan, kicsit hagyom állni. Bár fogalmam sincs, hogy ez kell e neki, de érezze a törődést. Mert ha ez az egész nem a szeretetről szólna, akkor ehetnék protein port is, vízben oldva vitaminokkal. Utána bő olajat hevítek, aminek a lángját felforrósodás után visszaveszem alacsonyra. Közben egy tányérra kiöntök kenyérmorzsát, azaz prézlit, és a meggyurmázott gombócokat belehempergetem. Amíg forr az olaj csinálok, négyet ötöt, és bele is teszek egy teszt darabot. Persze ha igazi férfi lennék beleköpnék az olajba, hogy sistereg e, de ez basszus kibaszott undorító lenne. És az ülve pisiléstől még mindig távol vagyok így is. Amikor beleteszem a fasírtokat a forró olajba, egy kanállal merek az olajból és a szabadban lévő felüket locsolgatom vele. Ha nagyon ráérünk ezt folyamatosan csinálhatjuk. Hogy gyorsabban süljenek, és ne egy totálisan nyers oldalt fordítsak bele majd a forró olajba. Ettől nem is nyílnak szét annyira, azért persze szétnyílnak és minden egyes kihullott hagyma darab, vagy kifolyó sajt a legjobb falat, amiről le kell mondanom. Vannak, akik csak barnulásig sütik olajban aztán a sütőbe teszik még húsz percre. Jó nekik. Nekem ez is elég, úgyis kibaszott tapló nyelvem van, mióta az orrom félévente deformálódik, és tényleg nem érzek már egyáltalán semmilyen szagot se. Hogy mennyi ideig kell sütni a fasírtokat? Hát fogalmam sincs. Amíg jó mély barna, de nem szenes lesz a külső, panírozott részük. Azért jó alacsony lángon sütni, mert így nem az van, hogy a külseje szénné ég belül meg még nyers minden. Bár a tofut nyersen is meg lehet enni, ezért olyan nagy baj így sem úgy sem lehet. Csak nem lesz olyan finom. A legjobb ha ki kiveszünk egyet, és kóstolgatjuk. Persze nem árt, ha a gombócok nagyjából ugyan akkorák, így egyenletesen is sülnek meg. Én szeretem a nagyobbakat, mert akkor biztos jut minden ízből, bele a számba. Amint készen vannak, papír szalvétára teszem őket, hogy a plusz olaj lecsöpögjön róluk, várok egy kicsit, hogy kihűljenek aztán mindenféle formában nekik esek. Mehet szendvicsbe, vagy bármilyen körettel. Csak önmagában, öntetekkel, krémekkel. Dobálhatjuk velük a járókelő yuppikat, rendőröket. Adhatunk belőle a barátainknak, vagy az ellenségeinknek, hogy rájöjjenek, ők is lehetnének végre egy kicsit jobb fejek másokkal. Meg tömhetjük a csajunkba, hogy olyan dagadt legyen, hogy rajtunk kívül senkinek se kelljen majd. Hű ez szexista volt? Na mindegy, ez egy recept, így a látens homoszexualitásommal remélem egyensúlyoztam.
Azért itt egy kép egy kis tojásos agyvelőről.
töltött csillagtök
2011. augusztus 1. A malac nem ebéd
kiskoromban rengeteg patiszont ettünk, ha lenn nyaraltunk gárdonyban, ugyanis a szomszéd bácsinak mindig volt a kertjében. szóval ez nekem ilyen nosztalgikus zöldség, főleg, hogy már évek óta nem ettem. és amúgy nem hívom soha csillagtöknek, de így a címben tök sok lett az ö, és ezt csípem.
hozzávalók két személynek:
- két zsenge patiszon
- fél csésze szójagranulátum
- fél fej salotta (tudjátok, mogyoróhagyma)
- két gerezd fokhagyma
- olívaolaj
- fűszerek: só, bors, vegeta, édes pirospaprika, őrölt kömény, római kömény, borsikafű
a szójagranulátumot vegetás-borsos-fokhagymás meleg vízbe áztatom minimum 20 percre.
az egészben talán a patiszon meghámozása a legmacerásabb, de minden esetre meg kell szabadulnunk a héjától. ezután a kést kicsit ferdén tartva vágunk egy kis kupakot valamelyik oldalán - ahogy épp adja a forma. egy recés vagy kevésbé tompa kanállal kikaparjuk a magos belső részt. aztán fogjuk a gerezd fokhagymát és jól bedörzsöljük vele a belső felületet, illetve pár vékony szeletet is rakhatunk belőle az aljára. ugyanezt megismételjük a másik patiszonnal is.
a salottát felkockázom, és kevés olívaolajon megpirítom. a más megpuhult, alaposan kinyomkodott szójához adom. fűszerezem még borssal, paprikával, köménnyel, római köménnyel, borsikafűvel, hozzáadok még egy löttyintésnyi olívaolajat, majd a kivájt tökökbe tömködöm.
egy tűzálló tálat kiolajozok, belerakom a patiszonokat a kupakjukkal együtt és lefedve sütöm 190 fokon kb 45-50 percig.
így mondjuk tiszta vegan, de tejföllel fogyasztva finom igazán!
Balatoni Nyár :) az m1 műsorán a Főzés nélkül finoman
2011. július 30. Főzés nélkül finoman!
Ilyenkor nyáron :), na de komolyan nyár van, igaz nem látszik, mert két napja kabátban mentem vásárolni, szóval nyáron az m1 tv csatorna délelőttjének egy része leköltözik a Balatonra, és a Balatoni Nyár című műsorral szórakoztat bennünket. Erre a napra csodálatos időt kaptunk a teremtőtől :) Ennek a műsornak a részeként 2011.08.05-én 09.00 - 11.00 óráig a Főzés nélkül finoman személyemben meghívást kapott egy kis főzőcskézésre, - rábólintottam rendben -, de mit eszünk majd? Nézegettem a fejemben meglévő választékot, és a következő menüsor született meg belőle: Receptek: Sárgadinnye-lekváros mandulás ,,süti Hozzávalók 4 személyre: 12 evőkanál darált mandula 4 evőkanál aranymazsola 4 evőkanál kókuszreszelék 4 szelet sárgadinnye (ajánlott 8 felé vágni az egész dinnyét) 4 db nektarin kevés vagy rengeteg fahéj A hántolt (a hántolatlan is kiváló) mandulát durvára őröljük, a sárgadinnyét daraboljuk, és az aranymazsolával pépesre daráljuk, majd a mandulával összekeverjük és félretesszük állni. A nektarinokat kisebb kockára vágjuk. 20-30 perc után a mandulás lekvárunkat összekeverjük a nektarinnal, majd négy kehelybe porciózzuk, fahéjjal, kókuszreszelékkel ízesítjük. Görögdinnye saláta pikánsan Hozzávalók 4 személyre: 4 szelet görögdinnye (ajánlott 8 felé vágni az egész dinnyét) 2 fej lilahagyma 8 evőkanál fekete olívabogyó 2 dl hidegen sajtolt olívaolaj 6-8 friss bazsalikom- és mentalevél kevés rózsaszín Himalája só A héjától megszabadított görögdinnyét ha zavaró akkor kimagozzuk, daraboljuk, a lilahagymát nagyolva összevágjuk, a bazsalikom- és mentaleveleket aprítjuk, sózzuk és bőségesen meglocsoljuk olívaolajjal vagy szőlőmagolajjal, majd az egészet az olívabogyóval összekeverjük (vigyázzunk a dinnyét ne törjük össze). Petrezselymes sárgarépa-pástétom magyarosan Pirított tönkölykenyér vagy zöldséges durumtészta Hozzávalók 4 személyre: 4 db sárgarépa 1 csokor petrezselyem 4 db paradicsom 4 evőkanál mandula 1/2 pár füstölt gabonakolbász 2 dl olívaolaj 1/2 kg tönkölykenyér vagy zöldséges durumtészta kevés rózsaszín Himalája só A sárgarépát kisebb darabokra vágjuk, ezzel a kíméljük a darálónkat, vagy a turmixgépet, a petrezselymet, paradicsomot is apríthatjuk előre, és a mandulát is elődarálhatjuk, majd hozzáadva az olajat, gabonakolbászt, sót krémesre daráljuk az egészet. Erősebb készülékeknél a receptben felsoroltakat együtt pépesítjük. Pirított tönkölykenyérre kenve tálaljuk vagy durumtésztára szószként (tésztához adva ajánlott egy kicsivel több olajat használni). Szeretettel várlak benneteket a képernyő elé a fent megadott időben, egy kis közös főzőcskére, kikapcsolódásra, ha elfoglaltságod vagy munka miatt nincs lehetőséget élőben nyomon követni a műsort, később is megnézheted majd az m1 videotárjában. http://videotar.mtv.hu/Videok/2011/08/05/11/Balatoni_nyar_2011_augusztus_5_.aspx (12perc 12 mp; 63 perc 53 mp :) Szeretet teljes öleléssel: Javed
Karfiol paprikás
2011. július 3. Legyen néktek eledelül...
Pénteken egész menüt készítettem a sorozat receptjeiből válogatva, vegyes sikerrel. A karfiolpaprikás receptjét olvasva nagyon lelkes lettem, mert egyszerű, és magyaros ízvilábúnak tűnk. Szigorú receptkövtésre szántam el magam. Mennyi hagyma, mennyi mennyi ideig, mennyi vízben... Sajnos a konyha még erősen őrzi a nyaralás utáni káosz emlékeit. Az amúgy sem nagy konyhámban most végképp nincs hely... Olyan logisztikai sakkozás volt a főzés, mert a sütben közben fűszeres kenyér sült, előtte megy padlizsán hagymával a pástétomhoz.... Nem apróztam el:). Egy szó mit száz, zajlott az élet a konyhában, mérlek, mérőkancsók osztoztak az aprócska felöleteken. Visszatérve a karfiolunkhoz, döbbentem olvastam, hogy semilyne zsíradékot nem tartalmazott a recept, és ezzel nem tudtam kibékülni... Miben oldódna fel a pirospaprika??? Szóval tettem bele egy kis pálmazsírt. Ezen az epróságon kívül tényeg mindenhol a recepthez tartottam magam, egészen a kostolás pillanatáig. Gyakorlatilag nem volt semmi iza:(.Még a nem kis macerával járó mandulatejfölt sem lehetett éreztni... Nem volt mit tenni, tettem mellé egy kis bio fűszersót. Főztem még pár percet, és a végeredmény igazán egyszerű, de finom laktató ebéd lett. Galuskát próbáltam főzni hozzá, ami egy következő bejegyzés, kevésbbé sikeres beszámolója lesz:)
Töltött szőlőlevél nyersen, mákos golyó...
2011. június 30. Napló étkeinkről, életünkről
Mondhatnám, hogy a nyersétel találkozó a várakozásoknak megfelelően zajlott, hiszen a késői, és gyenge szervezésemnek köszönhetően senki nem jött el, de: találkoztam ismerősökkel, akik nem is hallottak még erről, és volt elég bátorságuk megkóstolni az ételeket! Életem egyik legnagyobb dicséretét kaptam tegnap, hogy a karfiolos-tökmagos fasírt olyan, mint az igazi! Pedig se hús nincs benne, és még meg sem sült :-) Édes töltött szőlőlevélRégóta fejemben járt már a töltött szőlőlevél gondolata, és végre itt volt a nagyszerű alkalom, hogy kipróbálhassam az elgondolásomat. Szedtem szőlőlevelet a kertben, készítettem citromléből, sóból, és egy kevés szőlőmagolajból vízzel összekeverve páclét, és beletettem a leveleket. Első alkalommal - hétfő délután - csak néhány órát pácoltam, majd édes töltelékkel tettem bele. Ekkor még kicsit savanyú volt a lé, és a levél sem volt elég puha, de másnapra az édes töltelék a savanyú levéllel összeért, és egészen jó lett. Kedden reggel a következő adagnak a páclét kevésbé savanyúra csináltam, és ebben pácoltam a következő adag szőlőlevelet. Készítettem tökmagos-karfiolos fasírtalapot, és egy részét este a levelekbe töltöttem, az adag másik feléből pedig fasírtokat formáztam, és megaszaltam. A szőlőleveleket megtöltöttem a masszával, és még némi páclevet öntöttem rá, így tovább pácolódott, és egybeért szerda délutánig. Alig bírtam letenni, annyira sikerült eltalálnom az ízlésemet... A mákos golyókhoz almát reszeltem, kinyomtam a levét (és megittam), majd összekevertem darált mákkal, beáztatott mazsolával, és egy kevés darált mandulával, mert az javítja az állagát. Fahéjjal ízesítettem, és kókuszreszelékbe forgattam. Csak a képen látható mennyiséget sikerült megmentenem a lányomtól :-) A feketeribizlit pedig frissen szedtem a kertben. Kellemesen telt az idő a szökőkútnál, ritka alkalom, hogy csak így üldögélhetek, olvasva, az embereket figyelve, miközben eszegetem az otthoni meggyet, és a töltött szőlőlevelet :-) Megpróbálok valami kisebb termet beszervezni, de ha nem jön össze, július 12-én is ott leszek!
Könnyed saláta, tartalmas pástétomokkal...
2011. június 6. Főzés nélkül finoman!
Még mindig a kedvenceim közé tartozik az uborka, egyrészt lédús zöld ízével ragad magával, másrészt beltartalmi értékei a legkiválóbb tisztító, méregtelenítő italok első számú alapanyagává teszik... Nem szeretném a fajtáinak a felsorolásával rabolni senki idejét, maradjunk annyiban, hogy forma és fajta választéka, valamint a termelési, érési idejének köszönhetően szinte egész évben beszerezhető. Az apróbb méretűek roppanósak, míg a nagyobbak lédúsak, és a lényeg, zöldek... Kígyóuborkát vágtam nagyobb darabokra, szeleteltem mellé salátát és vékonyra metéltem a fehérrépát. Kevés só, Tandoori Masala, római kömény, szezámmagolaj hozzáadása után alaposan, de óvatosan összekevertem, majd félretettem pihenni, érni. Vegetáriánus pástétom gyanánt, sós vízben megfőtt fehér babot, petrezselyemmel, kevés olívaolajjal összeturmixoltam. Vegán pástétomnak pedig, paradicsomot, kaliforniai paprikát, petrezselymet, fokhagymát és csipetnyi sót daráltam össze... Hmmm... finom lett! Jó étvágyat nektek :)
Grillezett karalábészeletek
A tavaszban minden csodálatos. Megújulás, frissesség jellemzi az egész világunkat beleértve az elérhető szezonális gyümölcsöket, zöldségeket is. Az egyik ilyen nagy kedvencem, a karalábé, amit minden formában, de leginkább nyersen érdemes fogyasztani. Ha valaki mégis valami egyszerűen elkészíthető, könnyű és finom kulináris élvezetre vágyik, vagy újítani szeretne, akkor ezt a receptet neki ajánlom. A gyerekek kézbe fogva, vagy mártogatósszószba, de még szendvicsbe téve is imádni fogják. Próbáljátok ki! Ehhez nincs másra szükségetek, mint 3-4 közepes méretű zsenge karalábéra, kedvenc fűszereitekre, pici olíva- vagy repce olajra és egy grillrácsra. Kint vagy bent egyaránt elkészíthető, és a nagy kertipartik, grillezések, méltó hozzávalója lesz nemcsak vega vendégeknek, a jólbevált cukkínik, a gombák, és a padlizsánok mellett:) Tipp:Ha sütőben készítitek, akkor helyezzetek alá alufóliát, ami felfogja a lecsepegő olajos-fűszeres pácot. A karalábékat hámozzátok meg, és ujjnyi szeletekre szeleteljétek fel. Kedvenc fűszerekből(vegamix,só, bors, koriander, római kömény stb... és az olajból pácot készítetek, és kb félórára megfürdetitek a páclében a karalábékat. Majd grillrácson, vagy a nagyon praktikus ActiFry sütőben aranybarnára sütitek. Ennyire egyszerű :) Jó étvágyat!
A három test-őr
2011. április 22. Főzés nélkül finoman!
Még nem késő... Igen, még nem késő, még mindig lehet medvehagymát vásárolni, és szerencsére az ára is elfogadható 250,- és 400,- Ft között változik. Akkor adjunk az élvezeteknek, szeretnék most három medvehagymás receptet megosztani veletek... A három test-őr: Az első test-őrünk, paradicsomból, medvehagymából, fokhagymából, olívaolajból kevés sóval összedarálva készült el. A második test-őr, sárgarépából, medvehagymából, csicsókából, olívaolajból kevés sóval és Garam Masala fűszerkeverék hozzáadásával öltött testet. A harmadik test-őr, angol zellerből, medvehagymából, avokádóból, olívaolajból kevés sóval áll egészségünk szolgálatába. A díszítéshez hagymacsírát, medvehagymát, káposztacsírát használtam. Jó étvágyat!
Marcipántorta
2011. február 20. Vera vega konyhája
Bori 7 éves lett! Mint tavaly, idén is kért egy marcipántortát és külön kérése volt, hogy legyen rajta valami figura. Az inspirációm különleges volt: a mekdonaldz marcipántortája mind a reklámfotón, mind a valóságban csudaszép. Bizony, szoktam mekdonaldzba menni, általában kávét iszom. (Igen, sajnos teljesen rászoktam a kávéra, minden reggel iszom egyet, pedig szoptatok... :() Ezt a tortát nem kóstoltam, de kikérdeztem a kisasszonyt, hogy milyen rétegek vannak benne, és megpróbáltam hasonlót készíteni Bori gyerekzsúrjára. Az ünnepeltnek nagyon ízlett, a gyerekeknek egyáltalán nem, a szülőknek ugyancsak bejött. A fehér és fekete bárány szimbolikus jelentésű... :))) Hozzávalók: 1 tortalap (pl. ilyen) 2 tasak bio vaníliás pudingpor (pl. Alnatura) 6 dl növényi tej 2 tasak vaníliás cukor (alnatura) 3 dl felverhető növényi tejszín 6-8 evőkanál erdei gyümölcsös vagy más piros színű lekvár 5-6 ek darált mák marcipán a bevonáshoz A megsütött tortalapot kettőbe vágtam. A pudingport a tejjel és a vaníliás cukorral elkészítettem, a tejszínt felvertem. A kihűlt pudingot összekevertem a habbal, és a felét az alsó lapra kentem. A lekvárból pöttyöket raktam a krémre, majd ráfektettem a felső tortalapot. A maradék krémbe belekevertem a mákot, és ezzel megkentem a torta tetejét és oldalát. Majd elkezdtem a marcipánt nyújtani és szabni... Először a tetejét vontam be, majd az oldalát. Végül a tetejére állítottam a bárányokat. (Azokat nem ettük meg, Sz.mos és szerintem emberi fogyasztásra alkalmatlan.)
Árpasüti
2011. január 26. Rongybaba konyha
200 g árpa megfőzve500 g alma 5 evőkanál árpaliszt 3 evőkanál méz 1 nagy marék mazsola 1 marék darált mogyoró 1 citrom héja, leve 1 kávéskanál szódabikarbóna fahéj A megfőtt kihűlt árpát összekevertem a hozzávalókkal, az alma egyik felét szeleteltem a másik felét reszeltem. Sütőpapíron egy 3 cm magas kört formáztam belőle és 180 °C sütőben megsütöttem. Az eredeti receptet a napokban küldte valaki Áginak Soós Ferenc: Gabonák dicsérete című könyvéből.
Meglehetősen tökmagos pogácsa
2011. január 17. Rongybaba konyha
400 g teljeskiőrlésű tönkölyliszt200 g darált tökmag (150 g finomra, 50g durvára) 300 g törtkrumpli 150 g vaj (100 g vaj+50 g kókuszzsír) 30 g élesztő 1/2 dl víz Liszt-tökmag keverék közepében az élesztőt a fél deci langyos vízben fölfuttattam, majd az egészet összegyúrtam, 1 óra kelesztés után kinyújtottam, bevagdaltam, vízzel megkentem, 180 fokos sütőben megsütöttem. Ha lett volna 150 g kókuszzsír itthon, akkor tényleg vegán lenne:-)
Kapros-zabpelyhes cukkcsanka (vegan)
2010. november 16. CsemetEledel
Nem ismerek olyan magyar embert, aki nincs oda a krumplimaciert, vagy lapcsankaert. Es nem ismerek olyan etelt sem, aminek ennyi neve lenne.:)) Szoval ha szeretitek a lapcsankat akkor a cukkcsankat imadni fogjatok. Hogy miert? Mert nem kell krumplit hamozni es elreszelni az ujjainkat, nem kell bele liszt se tojas, es egeszseges. nem hizlal. a gyerekeket sem. Suthetjuk nekik ebedre, martogatos szosszal, vagy hipergyors fozelek feltetnek, vagy csak ugy snack-kent ragcsalni, meg akar vacsorara is:) kell hozza: -ket kozepes cukkini -zabpehely (Alnatura bio Feinblatt ez :) -egy kisebb szal porehagyma -2 gerezd fokhagyma -egy csokor kapor -egy csokor petrezselyemzoldje -so, bors -keves olivaolaj Miota van robotgepem ami dagaszt aprit kever, mindent ebben csinalok. Az egyik legjobb befektetes volt, rengeteg energiat es idot sporolok meg vele. Igy a cukkcsanka elkeszitese kb 15 perc. A poret megmosom, nagyobb darabokra vagom es elhelyezem az apritoban a petrezselyemmel, a kaporra es a fokhagymaval. 1 -2 percig nyomom a gombot, mig nagyon apro nem lesz minden. Hagyom benne az edenyben. Kozben meghamozom a cukkinit es gyorsan lereszelem(sokkal egyszerubb mint a krumplit meg nem kell egy kilonyit hamozni es nem farad el a kezunk sem. kb 2 perc) . Jol besozom, es 5-10 percig allni hagyom. Azutan kinyomkodom belole a nedvesseget es a reszelt cikkinit az apritoedenybe helyezem.Beborsozom. Kicserelem az apritokest a muanyag keverore es es kb 3 percen keresztul nyomom a gombot. Ha ez kesz, akkor a robotgep kavedaralo reszet teleontom a zabpehellyel es porra(lisztte) orolom, majd az igy kapott zablisztet hozzaontom a cukkinis-hagymas masszahoz, es megint kb 2-3 percig nyomom a gep gombjat. egy nagyon kremes fuszeres laza, d osszeallo massza lesz belole. Teflonserpenyoben felhevitem a keves(nagyon keves) olajat es evokanalankent rahalmozom a masszat, jol ellapogatom es mindket oldalat aranybarnara sutom. Buntetlen orom. Jo etvagyat! :)
Vegetáriánus Shepherds pie (Pásztor pite)
2010. október 4. KryaSpirit-Vegalife
Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy össze kellene dobni ennek az ételnek a vega verzióját. Most hangulatom is volt hozzá. A darálthúst tönkölybúzával helyettesítettem és került még bele zöldborsó és kukorica is, ami az eredetiben nem szerepel. Mivel soha életemben nem ettem autentikus Shepherds pie-t így összehasonlítási alapom sincs, inkább csak az alapötletet vettem át. Ettől függetlenül egy nagyon finom egytálételt sikerült összedobnom, aminek adhatunk másik nevet, de minek, nem az elnevezés a fontos, hanem az íz, minden nagyképűség nélkül mondhatom, abban pedig 10 pontos lett. Ez most egy lakto-vega étel, mert a krumplipürébe vajat és reszelt sajtot is tettem. Aki vegánul készítené az hagyja ki ezeket belőle, illetve a vajat helyettesítse biomargarinnal, vagy pálmazsírral. Hozzávalók: 50 dkg tönkölybúza (egy éjszakára beáztatva) 2 fej vöröshagyma apróra vágva 6 gerezd zúzott fokhagyma 2 kápia paprika julienre vágva 3 sárgarépa julienre vágva, vagy reszelve 15-20 dkg morzsolt kukorica 15-20 dkg zöldborsó 3 kg krumpli 40 dkg vaj 30 dkg reszelt sajt himalaya só pirospaprika chili paprika őrölt fekete bors veganatura ételízesítő majoranna bazsalikom 3-4 friss rozmaringág 1 konzerv paradicsom (Mutti) olívaolaj 1,5 l víz 2 ek liszt A hagymát és a fokhagymát olívaolajon megpirítottam, lehúztam a tűzről és mikor kihűlt megszórtam pirospaprikával. Hozzáadtam a lecsepegtetett búzát, átforgattam a paprikás hagymával, hozzáöntöttem a vizet, a fűszereket és lefedve addig főztem, amíg beszívta a víz nagy részét és megpuhult. Beletettem a sárgarépát, a paprikát, a borsót,a kukoricát és a paradicsomszószt és sűrűn kevergetve tovább főztem, amíg a zöldségek megpuhultak és a szaft besűrűsödött. Mivel még kicsit hígnak találtam beleszórtam egy kis lisztet, ami megtette a hatását, végre sűrű szaftot kaptam. A krumplit sós vízben megfőztem, krumplinyomón átnyomtam, belekevertem a vajat, sóztam és beleszórtam a reszelt sajtot. Egy nagy tálba beleöntöttem a zöldséges-búzás szószt, a tetejét befedtem a krumplipürével, tetejére vajforgácsokat tettem és 180 fokra előmelegített sütőben 40 percig sütöttem, míg a krumpli teteje megpirult. A tányéros kép másnap készült, melegen lehetetlen volt formát vágni belőle, persze ez az ízén mit sem változtatott.
gianduiás-kakaóbabos trüffel, rózsavizes hógolyó
nyers, egész kakaóbab, az új szerelem. a gianduia pedig a régi, és nem kell választanom a kettő között :) belső réteg: törökmogyoró (áztatva, szárítva, krémesre darálva) méz külső réteg: törökmogyoró kesudió méz nyers kakaó kívül: kakaóbabtöret és egy leheletnyi keleti hangulat kedvéért: rózsavíz. hát jó, ez a poszt egy kicsit szentimentálisra sikerült.. hógolyók: kókuszreszelék kesudió (kb 1:2 arányban, krémmé őrölve) méz citromlé rózsavíz kókuszolaj és utifű maghéj kókuszreszelék a forgatáshoz sok citromot és rózsavizet használtam, hogy ezek az ízek domináljanak, de ettől elég híg lett a massza. egy kevés utifű maghéjtól és kókuszolajtól viszont szépen összeállt.
szedres-krémes tortácska
a gondolataim egyfoltában a nyers desszertcsodák világában kalandoznak, de a megvalósításuk korántsem tudja tartani az iramot az újabb és újabb ötletek dömpingjével. akkor sem menne, ha a nap 24 órájában ezzel foglalkoznék :) türelem, türelem, türelem.. csak szépen sorjában.. kosárka: datolya mandulaliszt krém: kesudió víz méz valilia kurkuma (opcionális) utifűmaghéj és frissen szedett fekete szeder a kosárkákhoz a datolyát a lehető legjobban összepépesítettem, víz nélkül. annyi mandulalisztetel gyúrtam össze, amíg egészen kemény, már majdnem morzsálódó tésztát kaptam. ezt nyomkodtam a kis szilikon formába. méregetni nem érdemes, mert a datolyák nedvességtartalma nagyon különböző lehet, mindig máshogy veszik fel a lisztet. a mandulaliszt a mandulatej után visszamaradt zacc kiszárítva és - mivel elég csomósra szárad - kávédarálón finom porrá őrölve. ez a krémes, zsíros, egészben őrölt mandulához képest száraz, lisztszerű és nem ragad. a krémhez a kesudióból és a vízből híg, tejszínszerű turmixot készítettem, mézzel, vaníliával ízesítettem és utifűmaghéjjal sürítettem puding állagúra. így legalább felére lehet csökkenteni az olajos mag arányt. a kurkumát a színe miatt használtam, de nyogodtan elhagyható. eredetileg máshoz készült a krém, amit nem akartam olyan fakóra, és csak elcsentem belőle egy keveset a tortácskákhoz. pontosabb arányok majd jönnek később, de én általában csak csinálok egy tetszőlegesen zsíros/híg krémet, és addig adagolom hozzá az utifűmaghéjat, amíg a kívánt sűrűséget el nem érem (a hűtőben pár óra alatt még szilárdul kicsit a krém). az arányokkal a sűrű, vajas krém és a könnyű puding között lehet játszani. összeállítás: a kosárkák aljára pár szem fekete szedret nyomkodtam, erre jött a krém és a dísz-szedrecske. fél napnál tovább nem érdemes így tárolni, mert elkezd száradni a krém, és az nem olyan szép. ezért is nem készült félbevágott kép.. tegnap félbehagytam a fotózást, és estére terveztem a folytatást, nameg a kóstolást.. nem könnyen álltam meg, hogy kibírjam a fény megérkezéséig, erre ma ahogy elővettem, már nem volt fotogén állapotban.. de nagyon finom volt :)
Főtt búza kesudiótejszínnel
2010. május 24. Legyen néktek eledelül...
Figyelmetlenségemből adódóan a receptben ajánlott esti beáztatás elmaradt, így nem egész gabonát főztem, hanem pelyhesíttem. Ennek előnyeként nagyon gyorsan elkészült a reggeli. Mert ameddig rotyogott a búza turmixolhattam a kesudió tejszínt. Komoly szkepticizmussal készítettem amúgy ezt a reggelit, mert olyan túl egyszerűnek tűnt. A tálalása is kihívást okozott, amit végül szerintem egészen jól megoldottam, a kukorica golyók után maradt daráltmákkal, és felkockázott aszalt barackkal. Legnagyobb meglepetésünkre fantasztikusan finom lett, és mind egy szálig elfogyott. Ilyet sokat fogok készíteni szerintem ezután is. Gyors, és mennyei.
Élménybeszámolok, avagy Tofu a tortán!
2010. április 26. KryaSpirit-Vegalife
Pénteken délben felkerekedtünk Moncsi, Szilvi és én, hogy hosszú utazást tegyünk, egy már-már mediterránnak mondható magyar városba Szegedre, ahol mindig süt a nap. Terveink szerint városnézéssel indult volna a nap, amit Eminél fejeztünk be egy fantasztikus ,,Tofu a tortán vacsi keretében. A városnézés kis gikszerrel indult, belefutottunk ugyanis a csodálatos szegedi parkolási rendbe. Lehet, hogy ez a módi csak nekünk volt új, mindenesetre a ,,Három nem szőkének sikerült egy bírságot begyűjtenie röpke 7 perc alatt, vagyis amíg kinyomoztuk, hogy hol kaphatnánk parkolócédulát és megvettük azt. Szegeden nyilván túl bonyolultnak találták parkolójegy automaták felállítását, ráadásul zónákra osztották a belvárost. Így a mit sem sejtő turistának illene előre tudnia, hogy melyik zónában fog parkolni, hogy valahol a város szélén, mielőtt még parkolásra adja a fejét, megvehesse a jegyet. Mert ha a ,,tiltott zónában megáll és elhagyja a kocsiját, úgy hogy az ablakban nem díszeleg egy parkolójegy, a hiénák (lsd.:parkolóőrök) egyből ráugranak, videóznak és büntetnek. Így jártunk mi is. A városnézést rögtön az ügyfélszolgálati irodában kezdtük. Hozzátartozik, hogy ott azért készségesek és segítőkészek voltak. Utána már simán ment minden. Emi egy kedves és otthonos tetőtéri lakásban él a belvároshoz közel. A megismerkedés gördülékeny volt, valahogy úgy éreztük mind a négyen, mintha már réges-régen ismernénk egymást. A vacsi szinte már készen volt, ment minden, mintha a háziasszony mindig is ezt csinálta volna. Persze izgult ő is egy kicsit, mint ahogyan a tv műsorban is az aktuális házigazda, de nekem úgy tűnt, hogy aztán rövid idő alatt feloldódott. A menü annyira tökéletes volt, hogy közben többször eszembe jutott, hogy na most aztán felköthetem a gatyámat, ha ezt a szintet tartani szeretném. A köszöntő ital (magyarosan Welcome drink) krémes ananászlé volt. Megvallom fogalmam sincs, hogy pontosan mi volt benne, de szuper bevezetője volt az estének. Előételként paprikakrémet kaptunk, amit Emi friss paradicsomba, paprikába és zellerszárba töltve kínált nekünk. A főétel mártással leöntött, gombával, barnarizzsel töltött karalábé, szélesmetélttel. Hihetetlenül harmonikus és lágy ízhatása volt. A zsenge karalábé, a többféle gomba és a mártás.......mmmm. Most is összefut a nyál a számban. És akkor jött.......a tofu a tortán. Azt kell mondjam, a desszert is tökéletes volt. Vastag áfonyás tofukrém fedett egy vékonyabb levegős ,,piskóta tésztát. Sajnos ebből, már csak egy karcsú szeletet bírtam, amit azóta is sajnálok. Ha majd a receptek felkerülnek a Tofu a tortán-ra és Fitt anyuka blogjába, elkészítem otthon a családnak. Ha nagyon jót akartok enni, nektek is csak ajánlani tudom. Figyeljétek a fent említett blogokat, nehogy elszalasszátok a recepteket. Vacsi közben és után Vikike, Emi kislánya is szórakoztatott minket, vagy mi őt?:)) Nagyon nem akaródzott haza indulnunk, olyan jó volt beszélgetni olyan emberekkel akiknek teljesen azonos az érdeklődési körük, és persze volt még egy csomó téma amit nem is érintettünk. Hazafelé is egyfolytában arról áradoztunk, hogy mennyire jó, hogy találkoztunk. Jó ötlet volt Verától a ,,Tofu a tortán! Köszönjük Vera!! Örülök, hogy csatlakoztam a csapathoz, mert egy kellemes estét töltöttünk el együtt. Könnyű volt megtalálni a közös hangot, így Moncsi, Szilvi és Emi már az első találkozás után is közel kerültek a szívemhez. Ahogy visszaolvastam, amit írtam, pont olyan, mint egy iskolai fogalmazás: bevezetéssel, tárgyalással, befejezéssel, kissé patetikus hangnemben. Nem baj, pont ettől jó......
Rétesek
2010. február 28. La Cuisine d'Adéle
Mikor bioboltbeli portyáim egyikén megláttam a hűtőpultban a Naturgold bio tönköly réteslapot, egy percig sem haboztam a kosaramba tenni, csak azt nem tudtam hirtelenjében eldönteni, mi készüljön belőle. Az sem oldotta meg a problémát, amikor elkezdtem receptek után kutakodni, hiszen a rétesvariációk száma tényleg végtelen, nem is beszélve sok egyéb ételről, melynek elkészítéséhez úgyszintén réteslap szükségeltetik. Végül az döntött, hogy egyrészt - talán rendkívül puritánnak és triviálisnak tűnik, de - nagyon szeretem az almát, évszaktól függetlenül, de ilyenkor télen egyenesen kincset ér, másrészt pedig régóta várta már a sorsát egy doboznyi körtebefőtt a konyhaszekrényemben. Az almás-mézes-kekszes és körtés-mazsolás rétesek elkészítése arra is remek apropó volt, hogy próbálgassam az új sütőmet. A sütő elektromos, szemben a korábbi - borzasztó - gázzal, amivel kapcsolatban finoman szólva sem voltak sikerélményeim, így van bennem nem csekély mértékű sütés-para, amit igyekszem leküzdeni, s legnagyobb örömömre a rétesek a recept(ek)ben megadott idő alatt gyönyörű egyenletes aranyszínűre és ropogósra sültek. (Eredeti receptek forrásai: http://www.ritakonyhaja.hu/nassolda/retesek-leveles-tesztak-fankok/1827-almas-mezes-kekszes-retes-recept.html , http://www.hazipatika.com/services/recipe/listrec/Kortesretes?rid=368) Almás-mézes-kekszes és körtés-mazsolás rétes Hozzávalók: (1-1 rúdhoz) 2-2 réteslap (bio tönköly lapokat használtam) olvasztott biomargarin Az almás töltelékhez: 4 db alma fél citrom leve másfél teáskanál őrölt fahéj 1 - másfél evőkanál méz (termelői akácmézet használtam) 1-2 marék darált keksz (Naturgold bio tönköly háztartási kekszet használtam) A körtés töltelékhez: 1 doboz körtebefőtt (tiszta gyümölcslében eltett, hozzáadott cukortól mentes konzervet használtam, melynek töltő tömege: 230 gramm) vagy friss tisztított körte 1 - másfél evőkanál kénezetlen bio mazsola 1 evőkanál bio nádporcukor jó csipetnyi őrölt fahéj negyed citrom leve 3 marék darált keksz (Naturgold bio tönköly háztartási kekszet használtam) Elkészítés: A réteslapokat felhasználás előtt egy fél órával kivettem a hűtőből. Almás-mézes-kekszes rétes: az almákat megmostam, meghámoztam, magházukat eltávolítottam, lereszeltem. Meglocsoltam a citrom levével, picit állni hagytam. Nedves konyharuhára fektettem egy óvatosan kihajtogatott réteslapot, megkentem olvasztott margarinnal, ráfektettem még egy lapot, s újabb margarinos kenés következett. A felső margarinozott lapot megszórtam a darált keksszel, majd a felém eső oldalra halmoztam a jól kinyomkodott almát. Megszórtam fahéjjal, rácsorgattam a mézet, majd a nedves konyharuha segítségével óvatosan feltekertem. Vékonyan kimargarinozott tepsibe ügyeskedtem és a rétes tetejét is megkentem olvasztott margarinnal. Körtés-mazsolás rétes: a körtebfőttet lecsepegtettem, a fél körtéket negyedeltem, a negyedeket vékony szeletekre vágtam. Hozzáadtam a mazsolát, a nádporcukrot, a fahéjat és a citromlét. Közvetlenül a töltés előtt kevertem hozzá a kekszmorzsát. A két réteslappal ugyanúgy jártam el, mint az almás esetében. A felső margarinozott lapra - a felém eső oldalra - halmoztam a tölteléket, s a konyharuha segítségével óvatosan feltekertem. A tepsiben őt is megkentem még egy kis olvasztott margarinnal. 180 fokra előmelegített sütőben - alsó-felső sütéssel - 30 perc alatt sültek aranyszínűre.
gyümölcslepény kölessel
2009. augusztus 11. Mentesreceptek
meggyel almával Ismét egy recept Renáta lét-tudatos konyhájából: Egy tepsiben összekeverek 2 csésze kölest, 1 csésze mazsolát, 1 csésze darált diót, 4 ek olajat, 6 ek cukrot, 1 csipet sót és 6-7 csésze vizet (1 csésze = 2,5 dl). Annyi gyümölcsöt szórok rá, hogy mindenhova jusson: az almát kockázva, a meggyet, cseresznyét magvalva. (Vegyesen is lehet.) 200 fokon kb. 35 percig sütöm, míg elfő a leve.
mesés meggyes
2009. július 11. Mentesreceptek
Egy tálban összegyúrok 20 dkg Liga margarint 30 dkg lisztet csipet sót 10 dkg cukrot 6 dkg darált diót 1 ek citromlevet 2-3 ek vizet és 1 órára a hűtőbe teszem. Egy lábasban összekeverek 75 dkg magozott meggyet (fél kg-tól 1 kg-ig bármennyi lehet) 15 dkg cukrot (10-20 dkg) 3 dkg kukorica keményítőt (2-4 dkg) és 10-15 percig állni hagyom. Folytonos kevergetés mellett felfőzöm és még kb. további öt percig főzöm, míg a leve átlátszó, zselés lesz. A tészta felét kinyújtom és a formába fektetem úgy, hogy az oldalán is legyen tészta. Megszórom 6-8 dkg darált dió val (elhagyható) és rásimítom a meggyes tölteléket. A tészta másik felét is kinyújtom, figurás kiszúróval lyukakat szaggatok bele, majd a töltelékre helyezem és a széleken kicsit az alsó tésztaréteghez nyomkodom. 180 fokon zsemleszínűre sütöm.
gyümölcslepény zabpehellyel
2009. június 14. Mentesreceptek
250 g zabpelyhet, 3 ek búzakorpát, 15 dkg Graham lisztet, 8 ek mézet (vagy cukrot), 6 ek étolajat, 4 ek darált diót, 3 ek darált szezámmagot és egy csipet sót összekeverünk 1 l vízzel. Amíg áll, előkészítjük a gyümölcsöt: kimagvaljuk, feldaraboljuk. A keveréket egy nagy, kiolajozott és korpával megszót tepsibe töltjük és a gyümölccsel lefedjük (a gyümölcsök kicsit belemerülnek a híg tésztába, de ez nem baj). Meglocsoljuk mézzel (ez elmaradhat) és megszórjuk fahéjjal. Forró sütőben sütjük. A tepsiben hagyjuk kihűlni legalább langyosra, aztán szeleteljük (melegen még szétesik). Mi később is melegíteni szoktuk egy kicsit, amikor eszünk belőle. Le is lehet fagyasztani. A recept forrása Oláh-Kállai-Vadnai: Reformkonyha c. könyve