Még kapható a második,
bővített kiadás!
Próbálja ki, biztosan ízleni fog!
Megjelent! Vegetáriánus receptek: második, bővített, papír kiadás!
Vegán töltött káposzta - hagyományos karácsonyi főétel növényi alapokon
Kovászos tonkababos csokoládés keksz (barnított vajjal)
Komplett vegán karácsonyi menü: ünnepi ételek növényi alapon
Olívabogyó vagy joghurt?
répa receptek
Céklás sós gofri növényi, bazsalikomos sajtszósszal tálalva
Én nagyon szeretem a sós muffint; goffrit, palacsintát, szóval minden olyan édességet, amit sósan is lehet fogyasztani, szívesen kipróbálok. Ez egy remek GM finomság, kenyér helyett is kitűnő alternatíva. 25 dkg cékla 10 dkg répa 7 ek. barna rizsliszt 1 lenmagtojás (1 ek. lenmag + 3 ek. langyos víz 1 ek. olívaolaj 2 gerezd fokhagyma […]
Hasa adas - krémes líbiai vöröslencseleves
2024. november 10. Prove - a világ vegán szemmel
Egyszerű, egészséges összetevők, könnyű elkészítés, laktató végeredmény: ez a hasa adas, a líbiai vöröslencseleves receptje, ami a római köménytől és a karamellizált hagymás feltéttől lesz különleges. A líbiai vöröslencselevesbe a fűszereken kívül répa és paradicsom is kerül. Így ez nemcsak isteni, de csupa egészséges, zöldségekkel teli fogás. Hogy még laktatóbb legyen, kínálhatsz mellé lapos kenyeret,… The post Hasa adas - krémes líbiai vöröslencseleves appeared first on Prove.hu.
Mindent-bele gyógyleves
A gyermekeink nem annyira levesesek, jobban szeretik az egytálételeket. Ezért nincsen mindennap leves itthon, vagy ha igen, tartalmas, sűrű levesek készülnek, utána egy könnyű főétellel. Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma 1 paradicsom 1/2 kisebb fej karfiol 1 marék borsó 1 konzerv fehérbab 2 szál sérgarépa 1 kisebb karalábé 1 közepes burgonya zeller, fehérrépa – ízlés szerint […]
Ropogós krumplilepény
Hozzávalók: 4 nagyobb krumpli 3 ek liszt fél kk asafoetia egy csipet őrölt feketebors 2,5 kk só Ízlés szerint tehetsz még hozzá: 30 dkg más reszelt zöldséget (pl. cukkinit, répát, kaliforniai paprikát) 2-3 ek tejfölt 10 dkg reszelt sajtot A krumplit durvára reszeljük, hozzákeverjük a lisztet, az asafoetidát, sózzuk, borsozzuk, jól összekeverjük. A továbbiakban felsorolt alapanyagokból kedvünk szerint adhatunk hozzá, de így is megállja a helyét. Fogunk egy nagyméretű tepsit, akkorát, hogy a masszát egész vékonyan tudjuk belesimítani. A tetejét olajspray-vel megfújjuk, és 200 fokon 35-40 percig sütjük, amíg a teteje szépen megpirul.
Grill zöldségek másképp
2024. augusztus 10. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Gabitól kaptuk ezt a gyors, nagyon guszta receptet. Hozzávalók: - Válogatott idényzöldségek ízlés szerint (cukkini, paradicsom, hagyma, répa, paprika, padlizsán, stb.) - Extra szűz olivaolaj - Zöldfűszerek - Szendvicssütő Elkészítés: Sárgarépát fél centis, cukkinit, paprikát, paradicsomot, hagymát (vörös-, lila-) 1-2 centi vastag lapos szeletekre vágunk, és extraszűz olívaolajban elkevert tetszés szerinti zöldfűszeres marináddal megkenjük. Melegszendvicssütő csíkos betétjére helyezve 1-2 perc alatt elkészül. Humusszal, pirítóssal, olajbogyóval salátával könnyed nyári vacsora. Jó étvágyat!
Tápanyagszegény kórházi menü miatt perelt egy vegán nő - a bíróság meglepően döntött
2024. június 2. Prove - a világ vegán szemmel
Tápanyagszegény vegán kórházi menü került egy várandós nő elé a bent tartózkodása alatt, a bíróság szerint nem diszkrimináció áldozata volt. A kismama arról számolt be, hogy kizárólag fehér rizst, sült répát, zellert és főtt krumplit raktak elé az egészségügyi intézményben. Világszerte okoz fejtörést a növényi alapú étrendet követőknek, hogy egy esetleges kórházi tartózkodás alatt miként… The post Tápanyagszegény kórházi menü miatt perelt egy vegán nő - a bíróság meglepően döntött appeared first on Prove.hu.
Zöldborsós zöldség subji - zöldséges főétel
2024. április 28. Élj harmóniában
A melegebb időjárásnak köszönhetően, a zöldségszezon idén előbb kezdődött:) A Bio piacról a férjem tegnap megannyi ízletes, finom, friss, hazai zöldséget hozzott - brokkoli, sárgarépa, cékla, saláták, koriander, zöldborsó és még friss cukkinit is hozott. Ezt zöldséges főételt, ha más zöldségekkel készíted el, akkor is nagyon finom lesz. H ozzávalók 2 csésze felaprított brokkoli 1 csésze felaprított cukkini 1 csésze felaprított sárgarépa 1/2 csésze zöldborsó 2 ek. ghí (vegán változatban kókuszzsír) 1 tk. édesköménymaf 1 tk. római kömény 1/4 tk. lepkeszegmag 1 tk. őrölt koriander 1/4 tk. garam masala Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A zöldségeket mosd meg és vágd darabokra. Melegítsd fel az edényt és tedd bele a ghít, majd add hozzá az édesköményt, római köményt és a lepkeszegmagot. Ha pirulni kezdett add hozzá a koriandert és a masalakeveréket. Picit keverd meg és tedd hozzá a brokkolit, a sárgarépát és a zöldborsót és 1/2 csésze vizet. Hagyd picit puhulni, majd add hozzá a cukkinit is. Keverd úgy össze, hogy a fűszerek jól elkeveredjenek a zöldségekkel. Vedd le kisebb fokozatra és tedd rá a fedőt. addig főzd takarékon, amíg meg nem puhulnak a zöldségek. Én ma kókuszos, kardamomos baszmatirizst készítettem hozzá, de bármilyen gabonával tálalhatod. A végén mindig meglocsolom egy kis ghível. Ha szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni, szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/tudatos-taplalkozas Jó étvágyat kívánok:) szeretettel: KAti #recept #táplálkozás #ájurvédikus #vegán #vegetáriánus #cukkini #zöldborsó #sárgarépa ##gluténmentes #zöldséges #tojásmentes #tejmentes
Gyömbéres sárgarépa krémleves
A környezetünkben sokan köhögnek vagy betegek, így szerintem tavasszal is megállja a helyét ez a gyömbérrel dúsított krémleves. Hozzávalók: 50 dkg sárgarépa 1 közepes édesburgonya 1 nagy fej vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma kb 1,5×1,5 cm-es gyömbér 1 ek. olaj szerecsendió, szegfűbors, barna cukor, sörélesztőpehely, csilipehely, só – ízlés szerint 1 ek. citromlé 1 l víz […]
Tojás nélküli, vegán cukkinitócsni
Én személy szerint jobban szeretem a cukkinből vagy sárgarépából, brokkoliból készült tócsnit, mint a hagyományos, burgonya alapút. Most egy pikáns, tojás nélküli, cukkinis változat receptjét írom le nektek: Hozzávalók: 2 közepes cukkini 2 dl zabpehely 2 dl vöröslencseliszt vagy csicseriborsóliszt 1 ek. őrölt lenmag 2-3 tk. fokhagymapor só, fekete só (elhagyható), vegeta, bazsalikom – ízlés […]
Tavaszi répatorta narancsos mascarpone krémmel húsvétra (laktózmentes, vegán)
2024. március 6. Zizi kalandjai
Más is érzi, hogy alig indult el ez az év, máris itt a tavasz, sőt ebben a hónapban itt a húsvét? Gyerekkoromban nem éreztem az idő rohanását, olyan lassúnak tűnt… de amióta gyerekeim vannak, csak kapkodom a fejem és nem értem, hogyan telik ilyen gyorsan az idő. Persze az idő ugyanúgy telik, mint régen, csak valahogy másképp érzem a múlását. A tavaszi időjárás kapcsán eszembe jutott az egyik… Source
Tárkonyos zöldségleves karalábéval és csipetkével
2024. február 20. Prove - a világ vegán szemmel
A tárkonyos zöldségleves egy olyan laktató étel, amit könnyedén és gyorsan elkészíthetsz egyszerű alapanyagokból, önmagában fogyasztva vagy egy többfogásos menü részeként is kiváló. Bár leggyakrabban karfiollal szokták készíteni, ennek a tárkonyos zöldséglevesnek az alapja a karalábé. Emellett répát és burgonyát teszünk bele, de természetesen kerülhet bele fehérrépa, zeller vagy zöldborsó is. A csipetkétől pedig annyira… The post Tárkonyos zöldségleves karalábéval és csipetkével appeared first on Prove.hu.
Gombás-lencsés pásztorpite
Igazán zamatos, fehérjében és tápanyagokban gazdag, laktató egytálétel- pásztorpite receptet hoztam. Hozzávalók: 20 dkg csiperkegomba 1 konzerv lencse 2 közepes sárgarépa 1 nagy fej hagyma 2 ek. sűrített paradicsom 3-4 gerezd fokhagyma rozmaring, kakukkfű, vegeta, babérlevél, só -ízlés szerint 2 ek. olaj — 1 kg burgonya 4 ek. növényi margarin 2 ek. vegaföl 4 ek. […]
Egészségmegőrzés decemberben - aktualitások
2023. november 10. Élj harmóniában
Közeleg a tél... hideg, egyre rövidebb nappalok, kopárság, szél, szárazság, befagyott tócsák, tavak, ereszről lelógó jégcsapok, látható lehelet, füstölő kémények... A tél közeledtével a hőmérséklet egyre alacsonyabb lesz, decemberben már a föld is befagy. Csökken a napsütéses órák száma és jellemzőek lesznek a sötét, felhős, nyirkos, borongós nappalok. A természet szép és csendes és amikor leesik a hó, varázslatos, mesebeli lesz a táj a fehér takaró alatt. A természetben télen minden visszavonul, elcsendesül, egyes élőlények hibernálják magukat és vannak, akik délre költöznek. A táj ránézésre inaktív, de valójában csak visszavonult készül a tavaszi megújulásra. A mi szervezetünk számára is a tél a pihenés, a lelassulás, a visszavonulás ideje, hogy tavasszal tele legyünk majd megújult energiákkal. A testedben a hő belülre húzódik, ez megnöveli az étvágyadat, de hidegebbé teszi a kezeket, lábakat és szárazabbá válik a bőrünk is. A hideg miatt az izmok is összehúzódnak és sokan tapasztalhatnak nyak, váll- vagy éppen háti fájdalmakat. A hőmérséklet jelentős csökkenése miatt legyengül a szervezetünk ellenállóképessége is. Ez a téli időszak ideális arra, hogy többet pihenj, feltöltődj, kicsit befelé fordulj, visszavond magad a külvilágtól, egészséges, finom ételeket készíts, az otthon melegét élvezd a családoddal, barátaiddal. Sajnos az ünnepek miatt, sokan pont ilyenkor kapcsolnak magasabb fokozatra és teszik tele a naptárukat programokkal, plusz feladatokat generálnak maguknak, egymást érik a meghívások, találkozók, utazások, késő estig tartó kimaradások. Aminek az eredménye idegesség, szorongás, kimerültség, belső feszültség, legyengült immunrendszer, megfázások, megbetegedések. A kiegyensúlyozottsághoz, a téli hideg elleni védekezéshez, az egészséged megőrzéséhez nem csak a jól fűtött lakás, de a megfelelő öltözködés, a napi rutin, a táplálkozás és megfelelő testmozgás is nagyban hozzájárul. Ne feledd az ünnepek közeledtével amire a legnagyobb szükséged van, az energiaszinted, egészséged, belső harmóniád, stabilitásod, nyugalmad. Sajnos sok családban az ünnepekre már mindenki kimerül és sok a veszekedés, idegeskedés. Gyakorold a szeretetet, elfogadást az ünnepek alatt is, lásd meg mindenkiben a csodát, koncentrálj mások jó tulajdonságaira, kincseire, amikben jók, amiért lehet őket tisztelni. Ne a hibákra figyelj, senki se tökéletes. Annak érdekében, hogy az ünnepek alatt is kiegyensúlyozott maradj, a napi rutinoddal teheted a legtöbbet. A napi menetrend olyan az életünkben, mint egy ház alapja. Érzelmi hatások December 21-ig a nappalok egyre rövidebbek. A fény hiány, a téli hideg sokaknak okoz lehangoltságot, búskomorságot vagy akár depressziós érzéseket is. Ellensúlyozd a téli depressziót fénnyel és melegséggel. Kapcsolj lámpákat, használj gyertyákat, öltözz vidám színekbe. Napközben sétálj és élvezd a fényt a szabadban, amikor csak teheted, süttesd az arcod a napsugarakkal. Ugyan télen kevesebbet tudunk mozogni, de amikor teheted melegítsd fel a szervezeted mozgással - séta, tánc, jóga vagy bármilyen mozgás jó, hogy megmozgasd a keringésed. Ideális téli mozgásra, ha gyertyafényes romantikus estéken tartotok a pároddal. A testmozgás segít az emésztésed javításában is. Ha rád tör a szomorúság, ne engedd, hogy magával ragadjon a negatív érzés. Hívd fel egy barátodat, találkozzatok, csináljatok valami közös, kellemes programot. Az édességeknek is van egyfajta hangulatjavító hatása, készíts süteményt aszalt gyümölcsökkel, diófélékkel, magokkal. A jó hangulatod megőrzése érdekében kerüld a negatív hangulatú filmeket, thrillereket, nagyon gonosz, agresszív vagy éppen depressziós filmeket. Nézz napsütötte tájakon játszódó vidám filmeket. A téli bekuckózás ideális arra is, hogy a nyár folyamán készített fotókat elővegyétek és a szép tájakat, napsütötte hegytetőket, tengerpartokon készült képek alapján visszaidézzétek az élményeiteket. Egészségmegőrzési praktikák Télen érdemes figyelni az egészséged megőrzésére, mert a hidegben csökken a szervezeted ellenálló képessége. A betegség elkerülésére figyelj, hogy a hidegben ne szájon át lélegezz, mert a hideg levegő a tüdőt nagyon áthűtheti. Érdemes az orrnyálkahártyát is védeni - az ájurvédában reggelente az orrjáratot beolajozzunk, ez segít a nyálkahártyát nedvesen tartani és megakadályozza a kórokozók tapadását. Ahogy a testedben is a hő belülre húzódik, a végtagok keringése romlik és a kezek, lábak hidegebbé vállnak. A legtöbben tapasztalják, hogy a téli időszakban a bőrük kiszárad. A hideg beálltával egyre többen tapasztalnak zavaró nyak vagy vállfájdalmat, hátfájást esetleg görcsöt a lábban. A kiszáradás és az izmok feszülése ellen nagyon jó az olajos önmasszázs. Az olajos önmasszázs javítja a keringésed, felmelegíti a tested, erősíti az immunrendszed és védi a bőrödet a hideg is kiszáradás ellen és kiváló hangulat javító is a borongós téli napokon. A téli hideg elleni védekezésben nagy szerepe van a megfelelő öltözködésnek is Öltözz rétegesen, hogy a kinti és benti körülményekben is ideális legyen a testhőd. Kerüld el, hogy belső térben megizzadj és utána kimész a hidegbe. A sapka, sál, kesztyű nem csak védenek a hideg ellen, de ha szép színesek akkor a hangulatodat is feldobják. Ne feledd a legtöbb hő a fejen távozik, így mindig tartsd befedve a fejedet. Napi rutin A napi rutin biztosítja a kiegyensúlyozottságot, stabilitást. Ezt teljesen jól látjuk a gyerekeknél, de a felnőttek nem akarják észrevenni magukon, hogy azért undokok, idegesek, nyűgösek, mert nem feküdtek le időben vagy éppen nem ebédeltek időben. A felnőtt emberek szervezetének is ugyanúgy szüksége van a stabil napirendre. A december a túlzások ideje, a legtöbb pénzt ilyenkor költik az emberek, karácsonykor fogy a legtöbb áram, gáz, víz és ilyenkor fogy el a legtöbb étel is. Sokan munka után a pihenésre használható időt vásárlással, találkozókkal, ünnepi rendezvényekkel, bulikkal töltik. A kevés pihenés, a késő este elfogyasztott sok egészségtelen étel és sok alkohol, a késő esti lefekvés, sajnos nem kedvez az egészségednek. Este 22:00-ig feküdj le aludni, hogy a szervezeted tudjon regenerálódni. A szervezetednek nagyon nagy szüksége van arra, hogy időben lefeküdj és eleget aludj ahhoz, hogy tudjon regenerálódni. ne engedj a csábításnak, hogy késő estig fent legyél. Reggel 7 óráig kelj fel. Figyeld meg ha későig alszol, akkor tompaságot, tunyaságot érezhetsz a testedben és az elmédben. Ébredés után, fogyassz egy vagy két csésze meleg vizet. Az ellenállóképességed javítására, a tested melegítésére, keringésed fokozására, és a bőröd védelmére a legjobb az olajos önmasszázs. A reggeli melegvizes zuhanyozás előtt elvégzett olajos önmasszázs kiváló hangulat javító is. A reggelit legkésőbb 8 óráig fogyaszd el. Ha később reggelizel az könnyen túlterheli az emésztésed és fáradságot fogsz tapasztalni és tompaságot a délelőtt folyamán. A reggeli meleg étel legyen, segít a kinti hideget ellensúlyozni. Zabkása, főtt gabona, muffin. Az ebéd ideális ideje 11:30-14:00 között. Ilyenkor a legerősebb az emésztésed ereje. A főétkezést mindig ebédre fogyaszd el. A nap során igyál meleg vizet, meleg gyógyteákat. A meleg folyadék nem csak hidratál, de segít a testedet melegen tartani és kioldja a lerakódott salakanyagokat a szervezetedből. Szánj időt a nap során befelé figyelésre, relaxációra, meditációra, csendes elmélkedésre. Lehetőleg 18:00-ig vacsorázz meg. kerüld el a késő esti étkezéseket. A vacsorád könnyen emészthető ételekből álljon. Este 22:00 után már ne nagyon fogyassz semmit. Este már csak nyugis tevékenységeket végezz - kerüld filmezést, számítógépezést, olvasást és lehetőleg este 22:00-ig feküdj le aludni. A napi rutin, az önmagaddal való törődés hatásait kezd el figyelni magadon napról, napra. Figyeld meg hogyan hatnak a fentiek a testedre, egészségi állapotodra, elmédre. Próbálj kitartani 30-40 napig a rutin mellett. Ha ez sikerül, utána életed részévé válik. Táplálkozás Télen az egyik legjobb tevékenység a sütés főzés. Nem csak melegíti a lakást, finom illatokkal lengi be az otthonodat, összehozza a családot, a barátokat, de ha megfelelő ételeket készítesz, akkor biztosíthatod a család egészségét, a jó erős immunrendszert is és a hideg elleni védelmet is. November még arról szólt, hogy a szervezeted megpróbál a téli hideg elleni védekezéshez egy kis zsírréteget összeszedni, Érezheted, hogy erősebb volt az étvágyad az elmúlt hetekben, jobban kívántad akár a zsírt és a szénhidrátokat. December közepétől már nincs szükségünk további komolyabb zsírréteg felhalmozására. Ha vékonyabb testlakat vagy, akkor folytasd a táplálóbb, zsírosabb ételek fogyasztását, de ha amúgy is plusz kilóid vannak, akkor ne gyarapítsd tovább a kilókat. Ne feledd a téli mozgáshiányos életmód miatt, nem kell olyan sokat enni. A meleg, leveses, szaftos ételeket részesítsd előnyben, mint a levesek, szószok, főzelékek. Kiválóak a főtt gabonák, hüvelyesekből készült ételek. Jó télen a főtt gyökérzöldségek és főtt vagy áztatott diófélék fogyasztása is. A szervezetednek melegítő táplálékra van szüksége, de ha túleszed magad sok zsíros, édes, egészségtelen és nem frissen készült étellel, egy idő után egyre nehézkesebbnek, tunyábbnak, fáradtabbnak fogod érezni magad, mert túl sok lesz a salakanyag. Nem csak az energiaszintedre hat ki, ha túl sok salakanyag a szervezetedben, de lehet teltségérzeted, rossz emésztésed, puffadás, refluxos tüneted, hányingered és sok nyálka halmozódhat fel - mellkasi lerakódás, nátha. Kezdj el használni melegítő, keringést és emésztést fokozó fűszereket, mint a kurkuma és a gyömbér. Továbbá fahéj, szegfűszeg, feketebors, kardamom, fokhagyma. A fűszerek segítenek a méregtelenítésben és erősítik az immunrendszeredet, a védekezőképességedet a kórokozókkal szemben. Megannyi kiváló fűszer antivirális, antibakteriális hatásokkal rendelkezik. Csak akkor egyél ha éhes vagy. Amikor úgy eszel, hogy nincs étvágyad, akkor nem tudod jól feldolgozni az ételt és salakanyag válik belőle a testedben. Amúgy meg sokkal finomabb az étel, ha úgy eszel, hogy éhe vagyJ A sok nehéz húsos étel kompenzálására, próbálj minél több zöldséges ételt készíteni. Jó ha felteszed az étlapra a céklát, sárgarépát, káposztát, brokkolit, mert segítenek a szervezetednek a tisztulásban, javítják az emésztést. Télen a gyümölcsöket párolva, sütve fogyaszd, fűszerekkel elkészítve. Nyersen nagyon erős a nedvesítő, nyálkásító és hűtő hatásuk. Ha nyálkásodásra hajlamos vagy (kapha alkatú) akkor kerüld el a tejet, a tejtermékeket és tejes édességeket, válaszd inkább a szárazabb ételeket, szárazabb édességeket pl. kekszeket. December végén, január elején lehet, hogy már érzékeled a testedben, hogy elnehezítenek a zsíros ételek, a kenyér félék, a desszertek. Január közepétől érdemes nekikezdeni egy egyszerű otthoni tisztításnak. Az ájurvéda tisztítókúrával éhezés nélkül, egy monodiéta és néhány egyszerűen kivitelezhető tisztító gyakorlat segítségével tudsz megszabadulni a felgyűlt salakanyagoktól. Éhezésbe, böjtölésbe, nyers ételek fogyasztásába ne kezdj télen, mert legyengül az immunrendszered, fázékonnyá válhatsz és könnyen megbetegedhetsz. A tél üzenete Ne feledd, a tél legfontosabb üzenete, a pihenés, feltöltődés, visszavonulás. A téli ajánlások egyéni alkat szerint eltérőek lehetnek, de jó ha tiszteled a természet ritmusát és igazodsz a tél sajátosságaihoz az életmódoddal. Hasznos ha az év vége felé, inkább befelé fordulsz. átgondolod az eltelt évedet. Mik történtek, egészség, munka, családi, baráti, emberi kapcsolatok, táplálkozás, testmozgás, szabadidő, boldogság érzet, fejlődés, spiritualitás. Hasznos, ha hálát adsz mindazért, amit kaptál, hálával és köszönettel gondolsz azokra a személyekre, akik segítettek, támogattak az elmúlt évben, hozzájárultak életed alakulásához, fejlődésedhez. Az év vége/év eleje csodás lehetőség arra is, hogy elkezd a következő évet előkészíteni. Tudatosan érdemes végig gondolni a fentieket, 2024-ben hogyan szeretnéd látni és, mennyi időt, energiát kívánsz fordítani és mennyi teret engedsz annak, hogy az adott dolog más legyen a következő évben. A tél tunya, búskomorságát jól tudod ellensúlyozni szeretetteljes emberi kapcsolatok ápolásával is. Töltsetek időt közösen, nevessetek, szerezzetek örömet egymásnak. Csinálj boldogságot, örömet, testet lelket melegséggel eltöltő tevékenységeket. Kerüld a rohanást, a túl sok feladatot, legyen elegendő időt relaxálni, pihenni, elcsendesedni, befélé figyelni. Csodálatos téli napokat kívánokJ szeretettel Kati
A 6 legjobb vegán krémleves hűvösebb napokra
2023. október 29. Prove - a világ vegán szemmel
Amikor nincs kedved a konyhában művészkedni, csak beledobálnál mindent egy fazékba, és hagynád, hogy megfőzze magát, akkor a legtökéletesebb választás a krémleves. Ráadásul amellett, hogy igen laktatóak, felmelegíthetnek a hűvösebb napokon. Ez a hat vegán krémleves bármikor elkészíthető. Használhatunk hozzájuk sárgarépát, céklát, édesburgonyát vagy sütőtököt is. Íme a kedvenc receptjeink: 1. Fokhagymakrémleves Ez az egyszerű… The post A 6 legjobb vegán krémleves hűvösebb napokra appeared first on Prove.hu.
Krumplis sushi
Magyarországon tombol a kánikula, Angliában pedig a szél. Míg a szigetlakók örülnek ha élvezhetnek legalább 20 fokot, a magyaroknak szépen kijut a 30 fok feletti hőmérsékletből. A következő recept praktikusan a nagy melegben is gyorsan elkészíthető. Vihetjük munkába, utazásra, strandra, stb. Ha a krumplipüré csak krumpliból készül, kisebb az esély, hogy megromlik a nagy melegben. Amikor ezt elkészítettem, vittem ebédre a munkahelyemre, látták a kollégáim és tetszett nekik a "kreativ" ötlet, hogy krumplipüré legyen a szusi alapja. Mielőtt bárki első reakciója az lenne, hogy biztos nem tudom, a sushi szó igazából sós rizset jelent, ne aggódjon, tisztában vagyok vele, de jobb nevet nem találtam. Szóval ahogy a névből és a képekből is adódik, egy nagy csavart tettem a legutóbb általam készített sushin, méghozzá rizs helyett krumplipürét használtam hozzá. Egész jó lett. Könnyen összeáll így is. Különlegessé tettem, hogy az egyik tekercsbe párolt fodros kel leveleket tettem, a másikba pedig nyers spenót leveleket, és ezekre halmoztam rá a paprikát, uborkát. Jó hír hogy ez tényleg cukormentes (sokan a sushi rizsbe tesznek cukrot), gluténmentes (vannak, akiknek a rizs nem egészen tud az lenni). Ahogy kedvünk tartja szójaszósszal is ízesíthetjük, vagy ehetünk hozzá savanyított gyömbért, esetleg wasabit. A recept Hozzávalók: - Néhány darab Nori lap (szárított alga lap) - Szabadon választott zöldségek, pl uborka, paprika - Pár szem krumpli a krumplipüréhez. Elkészítés: Krumplipüré elkészítése: Főzzük meg a krumplit sima vízben héjában vagy felszeletelve sós vízben jó puhára, mad villával vagy krumplinyomóval törjük össze. Szükség esetén sózhatjuk, esetleg adhatunk hozzá 1 dl növényi tejet, ha túl száraz lenne, Én nem adtam hozzá semmit, a krumpli tökéletesen összeált pürébe. A nori lapot érdemes bambusz tekercsre fektetni. Az egyik végénél elkezdjük krumplipürét vékonyan rákenni, majd a zöldségszeleteket is a krumplira helyezzük. Lehet paprika, répa, gomba, uborka, avokádó - csak hogy néhány ötletet adjak. Kb. a 3/4 részét a nori lapnak megtöltjük, majd szimplán a krumplipürés végétől szorosan feltekerjük. Tálalás előtt felszeleteljük.
Mogyoró-öntetes saláta
Hozzávalók: 50 dkg káposzta 2 nagyobb sárgarépa 2 marék földimogyoró 1 fej lilahagyma Az öntethez: A mogyoróöntethez: 5 dkg sós mogyoróvaj (krémes, nem crunchy) 1 db citrom leve 1 gerezd fokhagyma 1,5 dl kókuszital 3 ek. szójaszósz 1 ek. méz 1 csipet só Elkészítés: Felszeleteljük a káposztát és a répát, és félretesszük. Az öntet hozzávalóit turmixgépbe tesszük; és selymes állagúra turmixoljuk. Tálalás előtt öntsük rá a […]
Vasárnapi ebéd, ahogy mi szeretjük
2023. április 30. Élj harmóniában
Vasárnapi ebéd, ahogy mi szeretjük Szabadon, kék ég alatt, zöld fűben, gyönyörű napsütésben, madárcsicsergéssel és szellősusogással a háttérben... és friss kakukkfűvel Utána kellemes heverészés és nem csinálunk semmit Teljesen dîjmentes annyi az ára, hogy idáig fel kell sétálni csekély ár egy ilyen csodáért . Jah és persze némi főzést is igényelt. A mai menü fűszeres mung dhal, kardamomos kókuszos basmati rizs, cukkinis sárgarépás subji (friss haza alapanyagból), kukoricalisztes zsemle és zablisztes csokis datolyás muffin.
Vegán répatorta
2023. április 7. Élj harmóniában
A répatorta nagy népszerűségnek örvend, mert nem csak finom, de egy egészségesebb édesség - lévén az összetevők között reszelt répa, aszalt gyümölcs és valamilyen mag szerepel. Én tönkölybúzaliszttel szoktam készíteni, de helyette használhatsz teljeskiörlésű és finom búzalisztet is. A mandula helyett használhatsz diót is. Vegán réptatorta Hozzávalók 1,5 csésze tejeskiörlésű tönkölybúzaliszt 1,5 csésze tönköly finomliszt 1 csésze teljes értékű nádcukor 1 csg sütőpor 1 tk. szódabikarbóna 1 tk. fahéj 1 tk. kadmamom 1 tk. gyömbérpor 1 tk. örölt szegfűszeg 1 tk. vanília vagy ízlés szerint 1 csipet só 2/3 csésze naprafogóolaj vagy kókuszolaj 1,5 - 2 csésze víz 1 csésze mazsola 20 dkg pucolt sárgarépa 10 dkg mandula Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj:) A répákat reszeld le durvára vagy aprítsd fel apróra. A mandulát is daráld le picit durvábbra. Készíts elő egy tortaformát - kend ki és lisztezd ki vagy tegyél bele sütőpapírt. Keverd össze egy tálba a liszteket, sütőport, szódabikarbónát, fűszereket. Majd add hozzá az olajat és a vizet, keverd el. A vizet fokozatosan add hozzá, figyeld, hogy a tészta ne legyen folyós. Tedd hozzá a sárgarépát, mandulát és a mazsolát. A keveréket öntsd a sütőformába és 180 fokra előmelegített sütőben süsd készre kb. 35-40 perc. Ha kihült tehetsz mázat is a tetejére porcukorból és citromléből. Én nem szoktam, mert csak felesleges cukor:) Ha szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni, szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/tudatos-taplalkozas Jó étvágyat:) szeretettel Kati
Ájurvédikus tanácsok januárra
2023. január 22. Élj harmóniában
A január mindig az év legnehezebben tolerálható, leghidegebb és legdepressziósabb hónapja... Már jó ideje ki vagyunk téve a hidegnek, a fagyos szélnek, a fagyos éjszakáknak, sokat fázunk, rossz a keringésünk, sokaknál gyakori a libabőr, a fagyott kezek lábak és a csontig hatoló hideg érzése... a január szokott lenni az év leghidegebb hónapja. Már hónapok óta nagyon kevés a napsütéses órák száma, reggel és este is sötét van és sokszor több napig vastag felhőréteg takarja el előlünk a napot és a csodás kék eget. Januárra lecsökken a szervezet energiaszintje, nem csak a kevés napsütés és rossz keringés miatt érezzük magunkat nehézkesnek, de nem annyira jutottunk hozzá a szervezeted friss, életenergiában gazdag ételekhez. Mentálisan is kihívás a január, mert nagyon nagy a konktraszt az év végéhez képest. Decemberben fények, csillogás, ünneplés, ajándékok, találkák, rendezvények, szabadság, pénzköltés... majd januárban a szürke dolgos hétköznapok, már nincs olyan sok vendégeskedés és sokan szembesülnek vele, hogy túlköltekeztek karácsonyra. A tél folyamán szükséges szigetelő zsírréteg felépítéséhez eddig nehéz, tartalmas ételekre volt szükséged, de januárra a szervezeted elérni az ideális testsúlyát. A hideg elleni védekezéshez szükséges tartalmasabb ételek megterhelik a szervezeted és a felhalmozódott méreganyag további lomhaságot, testi és szellemi tunyaságot, motíválatlanságot ereményezhetnek. A január arra sarkalja az embereket, hogy otthon bekuckózzanak. Ezt van aki nagyon jól tolerálja és jól ki tudja használni, de sokan kiborulnak, depisek lesznek, sivárnak érzik az életüket. Nézz szét, ilyenkor a természetben is minden visszavonultan, inaktív állapotban pihen, megfagy és a tájat egyfajta békés, végtelennek tűnő csend járja át. Próbáld elfogadni, hogy mindennek meg van az ideje. A modernkori emberek nem szívesen veszik tudomásul, hogy együtt létezzenek a természettel. Sokan egész évben ugynazt az életvitelt szeretnék csinálni, állandóan pörögnek, mindenféle programokat csinálnak, ugyanazon ételeket eszik nyáron és télen is. A január az év végi pörgés után kiváló pihenésre, elcsendesedésre, belső elmélkedésre, lelki gyakorlatokra, újragondolni az élettünket, egészségei állapotunkat, céljainkat, vágyainkat, emberi kapcsolatainkat. Januárban élvezheted a a végtelen csendet, belső békét, tervezheted a jövőd, tanulhatsz, fejlődhetsz, új szokásokat vezethetsz be az életedbe. Itt az idő, hogy többet foglalkozzunk belső világunkkal és kicsit visszavonuljunk a külső világtól. Az életed átgondolásához és a tudatos tervezéshez egy korábbi blogbejegyzésben már sok támpontot adtam itt olvashatod. Néhány plusz tipp hideg téli napokra, amikor sok időt töltesz a lakásban az alábbi bejegyzésben olvasható. Szóval ne lepődj meg ha kicsit kedvetlennek, reménytelennek, lomhának érzed magad, ez januárban teljesen természetes. Kis kitartás, még néhány hét és jön a tavasz ígérete, majd 2 hónap és itt a tavasz, a megújulás ideje. Ajurvédikus szempontból testileg is komoly változásokon megyünk át. Talán Te is észrevetted, hogy januárra a hideg miatt a bőröd, sápadt, száraz, ráncos, esetleg a hajad fénytelen, töredezett lesz. Sokan a tél miatt úgy érzik, hogy éveket öregedett a testük. Míg a telet eddig a hideg és szárazság jellemezte (Vata) szépen lassan haladunk át a hideg és nedves minőségek felé (Kapha). Ez a változás szükésgessé teszi, hogy míg eddig fontos volt a hideg száraz ellen védekezni a meleg, zsíros, tápláló ételekkel, most ezen érdemes alaktodnak megfelelően változtatni. Vata A Vata személyek a sok hideg hatására kibillennek az eggyensúlyuból és hajlamos ak idegességre, hiperaktivitásra, feszültségre, szorongásra. A Vata alkatúak januárban fontos, hogy melegen tartsák magukat, öltözzenek melegen, rétegesen, mert nagyon hajlamosak csontig átfázni. A pihenés is kiemelten fontos a Vata alkatúaknak, mert hajlamosak kimerültségre. Nekik ideális nagyokat aludni, akár délután ledőlni kicsit . Vataknak ahhoz, hogy egyensúlyban tartsák magukat jótékony ha rendszeres szokásokat tartanak fenn. Táplálkozásban annak érdekében, hogy a Vata-k védjék magukat a hidegtől és szárazságtól hasznos, ha tartalmas, melegítő ételeket esznek. Pitta A Pitta alkatú emberek kifejezetten élvezik a kellemes, hideg téli időjárást. Szívesen sétálnak a szabadban, kirándulnak a hóban. A rendszeres szokások fenntartása és a tartalmasabb ételek fogyasztása nekik is fontos. Kapha A Kapha könnyen lehangolttá, lomhává válik és elnehezültnek érezehti magát januárban. Hajlamos lesz megfázni, nyálka felhalmozódásra is. Nekik nem jó a sok pihenés, kerülni kell a túlalvást, mert fokozza a tunyaságot a testben és elmében. Hasznos ha korán kelnek és mozognak reggeli előtt, jóga, thai chi, séta, torna. A kapháknak kell a legnagyobb változást létrehozni a táplálkozásukban, mert a téli nehezebb ételek megterhelték a szervezetüket és pangáshoz vezethetnek. A kaphának könnyedebb , de melegítő hatású étrendre van szüksége. Napi rutin januárban Igazítsd a természet rendjéhez a napi rutinodat is. Januárban fontos, hogy engedd meg a szerveztednek a pihenést, visszahúzódást. Este próbálj 22:00 ig lefeküdni. Reggel ideális a nappal kelni ( 7:20 körül) , ha megteheted akkor ne kényszerítsd magad korábbi ébredésre. Ébredést után tisztítsd meg a nyelved a felhalmozódott lepedéktől, a szájüreget is a salakanyagoktól. Erről korábbi bejegyzésben részeltesebben írtam, itt olvashatod. Fogyassz meleg italt - ez lehet valami fűszeres tea (pl. gyömbér-kurkuma) is egy kis ctromlével, mézzel. Végezz naponta önmasszázst, amely rugalmassá teszi a bőrödet és segít a hideg ellen védeni a tested. Erről itt olvashatsz. A légzésed javítására használj nasya orrolajat és akár napközben alkatodnak megfelelő illoolajokat. Ha Vata alaktú vagy lehet, hogy szükséges a fűtés okozta szárazság ellensúlyozására párologtatni a lakásban. A reggel tisztálkodás után végezz el néhány könnyed jógagyakorlatot és légzőgyakorlatot. Segít beindítani a vérkeringésedet. A reggelit 8 óráig próbáld elfogyasztani, ne nagyon reggeliz később, mert az egyfajta hízókúra lesz. Az ebéd ideális időpontja 12:00 körül van - legkésőbb 13:30ig próbálj megebédelni. Ilyenkor a legerősebb az emésztésed ereje. A délután 15:00-kor elfogyasztott ebédet nem tudja jól feldolgozni a szervezeted. A vacsorát lehetőleg naplementéig fogyaszd el (16:30 körül). Táplálkozás januárban A táplálkozásban is tartsd szem előtt a melegítést. Kerüld a nyers zöldségeket, gyümölcsöket mert ezek nagyon kihűtik a szervezetedet - nem véletlen, hogy hagyományosan januárban ezen az éghajlaton nem terem friss gyümölcs és saláta sem és nem visonylag kevés tejtermé van. Ideális alternatíva ilyenkor az aszalt gyümölcsök fogyasztása és fermentált termékek (savanyú káposzta, vegyes savanyúság, ecetes cékla, etc. .) Lehet észrevetted, hogy januárban már nem kívánod annyira a zsíros, édes ételeket - mint fent írtam, ilyenkorra a szervezeted elérte a kis szigetelő zsírréteg növesztését és nincs szüksége további zsírrétegre:) Hallgass a tested jelzéseire, figyeld meg mit kívánsz vagy mit nem kívánsz. Januárban lehet a keserű íz iránti vágyad megnő vagy éppen a savanyút is jobban kívánhatod. Részesítsd előnyben a meleg, főtt táplálékokat. Ne kezdj még böjtölni, nyers dolgokat fogyasztani, mert a kinti hideg ellensúlyozására szükséged van még melegítő ételekre. Ha Kapha alkatú vagy, fogyni szeretnél válassz könnyű ételeket. Rászesítsd előnyben a csípős, keserű, fanyar ételeket. Használj édesítésre mézet - csak ne melegítsd - mert a méz segít fűteni és szárítani a szervezeted, jól beilleszthető fogyókúrákba is és hasznos nyálkás megbetegedésekrnél. Ha érzed nem kívánod a tartalmas nehéz ételeket, kerüld a tejtermékeket, kenyérféléket és édességeket és részesítsd előnyben a leveseket, gabonaételeket (köles, hajdina, quinoa, kukoricadara) zöldségekkel (cékla, répa, egyéb gyökérzöldségek, zeller, káposzta, brokkoli, karfiol) esetleg hüvelyesekkel. Használj egy kis citromlevet az étkezésekhez. Míg a december sztrája volt a zsíros magokbók készült sütemény, most mérsékeld a diót és minden más zsíros magot. Ha szeretnél valami magfélét, akkor piríts tökmagot. Használj bátran fűszereket, mert segítenek jó hangulatot, jó közérzetet biztosítani, fokozzák a keringésed, melegítik a tested, javítják az emésztésed. Gyömbér, fekete bors, hosszú bors, kurkuma, kardamom, babérlevél, édeskömény, római kömény, fahéj. asafoetida (hing), lepkeszegmag (görögszéna). Mielőtt kilépsz a hidegbe ne egyél túl csípőset, mert csökkentik a hideggel szembeni ellenállóképességed. A reggeli és a vacsora legyen könnyen emészthető, meleg , enyhén fűszeres. A január ideális a sütőben készült ételek előnyben részesítésére is. Szeretek ilyenkor tepsis zöldségeket, muffinokat, süteményeket, zöldséges lepényeket készíteni. A blogon nagyon sok recepet találsz. Ki ne emlékezne gyermekkorából a sütőben sült krumpli sóval vajjal téli vacsorákra:) A sütőben sült cékla és burgonya minimális energiabefektetést igényel:) . Reggelire ehetsz kásákat, muffinokat. Egy kis édes és fűszeres, de nem túl nehezen emészthető étel kellemesen indítja a napodat. Ha Vata vagy Pitta alkatú vagy készítheted a kását tejjel és fűszerekkel is. Ideális a fahéj, kardamom, esetleg egy kis gyömbér az édes muffinokhoz, kásákhoz, mert segít elelnsúlyozoni a nyálkásító hatást. Ebédre valamilyen gabona, zöldség, hüvelyes kombinációt fogyassz. Ha Vata vagy Pitta alkatú vagy, tehetsz a főzéshez egy kis tejterméket pl. tejszínt, tejfölt. Szuperek a levesek is. A vöröslencséből vagy mungdhalból a dhálok (levesek) gyorsan elkészülnek. Vacsorára fontos a könynen emészthetőség és nagyon ideálisak a gabona ételek és zöldségek. Tisztítás Az ünneplések és tartalmas étekezések miatt felgyűlt salakanyagokat január vége, február elején hasznos a szervezetedből eltávolítani. Ideális lehet egy 3-5 napos ájurvédikus tisztító kúra - kitchari, forralt víz amit esetleg kiegészítesz gyógynövényekkel. Ha a tisztításban vagy életmódváltásban, egészségmegőrzésben segítséget szeretnél szeretettel várlak ájurvédikus életmód tanácsadásra, egyéni konzultációra. www.eljharmoniaban.hu Ha úgy érzed, Te is szeretnéd megszabadítani a tested a felgyűlt salakanyagoktól csatlakozz az általam vezetett otthoni online ájurvédikus tisztítás programhoz.. Ezen a csodás tisztításon napról, napra adok neked részeltes információt mit, hogyan csinálj és bármikor kérdezhetsz is tőlem. részletes információk és jelentkezés https://www.eljharmoniaban.hu/tisztitas Ha szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni, szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/tudatos-taplalkozas Jó egészséget, hasznos belső elmélkedést és kitartást kívánok a januárhoz... nemsokra itt a tavasz :) szeretettel: KAti
Sárgarépás - diós zabpelyhes keksz
2022. december 11. Élj harmóniában
Imádok kekszet sütni :) Nagyon sokféle keksz receptet találahtsz a blogon. Ez a recept gyorsan elékszíthető, mert még nyújtani, szaggatni se kell. Minden évben tartok egy Gyertyafényes Karácsonyi Jógagyakorlást, ahol a résztvevőket nem csak ott vendégeljük meg, de mindig készítek nekik süticsomagot is. Idén ezt a recetet találtam ki újdonságnak :) Sárgarépás - diós zabpelyhes kekszHozzávalók: 20 dkg zabliszt vagy teljes kiőrlésű tönkölyliszt 15 dkg apró levelű zabpehely 15 dkg barna nádcukor 20 dkg vaj 10 dkg dió apró darabokra aprítva 10 dkg reszelet vagy aprított sárgarépa (kb 2-3 db) 1 tk. sütőpor fahéj őrölt kardamom gyömbérpor víz Egy tálba keverd össze a száraz hozzávalókat, tedd hozzá a darabolt diót és az aprított sárgarépát. Gyúrd össze a vajjal és annyi vízzel, hogy a massza jól formálható legyen, ne ragadjon, ne legyen folyós - kb 1 dl, víz. A tésztából kis adagot vegyél a tenyeredbe és lapítsd ki vagy tedd a tepsibe és hazsnálj kanalat. 180 fokra előmelegített sütőben süsd készre. (kb. 15 perc) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Palócleves Hémangi módra
2022. szeptember 21. Vegavarázs
… amelynek nincs is köze a palócokhoz. Azt mondják, Gundel János készítette először, és Mikszáth Kálmánról, a legnagyobb palócról nevezte el, egy másik történet szerint pedig az író születésnapján tálalta fel, amikor Mikszáth olyan levest kért, amely a magyar konyha minden zamatát magában foglalja. Természetesen az én palóclevesem hús nélkül készül, ám a helyben termelt zöldségektől és a fűszerektől így is teljesíti feladatát: magában foglalja a magyar konyha minden zamatát. Ez az isteni, savanykás ízű leves jó választás a hideg napok beköszöntével. Hozzávalók: 3 ek olaj 2 nagyobb krumpli felkockázva 30 dkg zöldbab 1-2 sárgarépa felkarikázva fél karalábé felkockázva 2,3 kk pirospaprika 3/4 kk aszafoetida (vagy 1 fej hagyma) 1 kk őrölt fűszerkömény egy csipet őrölt feketebors fél dl paradicsomlé 2 babérlevél 2 dl tejföl 2 ek liszt 2-3 kk só egy kis csokor kapor felaprítva Tetszőlegesen: egy darab gabonakolbász vagy egy pár vegán virsli (elhagyható)Egy fazékban felmelegítjük az olajat, beletesszük a megmosott, felaprított zöldségeket, és 3-4 percig dinszteljük. Megszórjuk pirospaprikával, aszafoetidával, fűszerköménnyel és borssal, ráöntjük a paradicsomlevet és felöntjük annyi vízzel, amennyi a leveshez kell. Megsózzuk és puhára főzzük a zöldségeket. A tejfölt és a lisztet habverővel simára keverjük, majd a leves levéből is keverünk hozzá egy merőkanálnyit. Végezetül hozzáadjuk a leveshez és behabarjuk. Beletesszük a kaprot, és ha a hús helyett szeretnénk vegán helyettesítőt beletenni (gabonakolbászt, vegán virslit), akkor azt is hozzáadjuk. Újraforrás után 2 percig főzzük. The post Palócleves Hémangi módra appeared first on Vegavarazs.
Réééépatorta
2022. április 14. Mindennapi ételeink
Én egész évben megenném ezt a tortát, de húsvét táján szokták többen is sütni, ezért készült nálunk is, VegaKata receptje alapján. Vagyis ez egy az egyben az ő receptje, nem kell rajta semmit sem változtatni. Puha, ízletes. Hozzávalók:0,5 dl csicseriborsó konzerv leve behűtve 125 g kókuszolaj 28 g negyedannyi stevia-eritrit csipet só 280 g sárgarépa reszelve 1 kisebb narancs héja reszelve 1 tk. fahéj 100 g darált mandula (jobb ha héj nélküli) - nálam ez most dió volt 125 g tönkölyliszt (fele teljes őrlésű, fele sima) 1,5 tk. sütőpor 1/2 tk. szódabikarbóna Máz: 2 doboz dr. Oetker vega tejföl 1/2 -1ek. negyedannyi stevia-eritrit vanília kb. 1 tk. citromlé 1/2 citrom reszelt héja Elkészítés: A csicseriborsó konzerv levét behűtjük, majd habbá verjük, mint a tojásfehérjét. Egy tálban összekeverjük a száraz hozzávalókat, majd hozzákeverjük az olvasztott kókuszolajat, a vékonyra reszelt sárgarépát, narancshéjat és az aquafabát (habbá vert csicseriborsólé neve). Simára keverjük. Sűrű masszát kell kapnunk. 16-18cm átmérőjű, olajozott, lisztezett kapcsos tortaformába tesszük és 180 fokra sütőben aranybarnára sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük kb. 30-40 perc múlva. A sütőből kivéve rácson hagyjuk teljesen kihűlni. A mázhoz összekeverjük a hozzávalókat, majd rákenjük a kihűlt tésztára és 10 percre fagyasztóba tesszük, majd tetszőlegesen díszítjük. Én most "megtapasztottam" jó sok (kb. 15 dkg dióból készült) diómorzsával: a dió harmadát rusztikusan felvágjuk, a másik részét ledaráljuk. Száraz serpenyőben összesütjük, majd adunk hozzá 2 ek. olajat. Összeforgatjuk és mehet is a tortánk díszítésére.
Egészségmegőrzés februárban - aktualitások
2022. február 18. Élj harmóniában
Február van... sorra jönnek az ismerősök és a tanulóim fáradtak, folyik az orruk, megfáztak... Az ájruvéda több ezer éves tudással és tapasztalattal rendelkezik a világ hatásairól. Ha Te is megfigyeled a természetet február a tisztulás ideje, a természet átáll téli üzemmódról a nyári időszak előkészítésére. A talajvíz megemelkedik, mert a talaj a fölösleges tél folyamán felgyűlt csapadékot, hólevet, etc. kidobja magából . Az állatok is levedlik a téli bundájukat. A nap korábban kel és később fekszik. Ilyenkor a tested is elkezd a téli szigetelő zsírok felépítéséről átállni, és a zsírban elraktározott lerakódásoktól megszabadulni, kioldja a salakanyagokat. Amikor a tested elkezd méregteleníteni, tapasztalhatsz fáradtságot, néhány hétig étvágytalanságot is. Ahogy a salakanyagok a vérbe kerülnek, hatást gyakorolnak a vér sűrűségére és terhelik a májad. Tapasztalhatsz lelassultságot, fáradtságot, fázékonyságot, és máj érzelmeket - frusztráció, keserűség, depi, kritika, elégedetlenség. De ne aggódj ezek elmúlnak, ahogy megyünk a tavaszba. Ha túl sok salakanyag, nyálka van a szervezetben , akkor attól szabadulni szeretne a szervezeted, így orrfolyást, megfázásos, influenza szerű tüneteket is érezhetsz. Ezt megelőzendő, jó ha elkezded támogatni a test méregtelenítő folyamatait. Mit tehetsz? Fő szabály, ha nincs étvágyad ne egyél, nyugodtan hagyj ki egy egy étkezést. Az étvágy elveszítése szezonális. Érdemes ebben az időszakban szárító és melegítő, könnyű ételeket fogyasztani, gabonák, párolt zöldségek hüvelyesek. Lentebb részletezem is. Kerüld a húst, a nyálkásító ételeket, gyümölcsöket, tejterméket, élesztős dolgokat, édességeket és a zsírokat. A tavaszi böjtök segítenek megtisztítani a szervezeted a sok felgyűlt salakanyagtól és megszabadulhatsz a télen feljött fölös kilóktól. Nem véletlen, hogy minden ősi kultúra összhangban a természettel, erre az időszakra időzített valamilyen böjtöt az egészségmegőrzés érdekében. A böjt kiválasztásánál, vedd figyelembe ájruvédikus alkatodat is. A böjtökről részletesen a blogon már írtam: http://eljharmoniaban.blogspot.com/2020/03/bojt-tehermentesites-meregtelenites.html Mozogj rendszeresen - séta, kirándulás, jóga, könnyű súlyokkal konditerem, a lényeg, hogy mozogj. Napközben ne feküdj le aludni. Este próbálj 22:00-ig elmenni aludni, mert a méregtelenítéshez szükséges , hogy időbe ágyba kerülj. Február, márciustól kevesebb alvással is kipihentebbnek érezheted majd magad. Ha feszültséget, frusztrációt, türelmetlenséget tapasztalsz segíthetnek keserű ételek. Használj kurkumát, mert segít javítani a keringést, tisztítja az ereket nyirokrendszert és harmonizálja a máj működését. Jó még a lepkeszegmag is. Ha hízásra hajlamos vagy és sok nyálka van a szervezetedben a csípős fűszerek segítenek megszüntetni a nyálka felhalmozódást. A gyömbér, feketebors kiváló választások. Szuper élelmiszer februárban cékla, jó még a répa, brokkoli és a káposztafélék is a salaktalanítás támogatására. A hüvelyesek is segítik a belek tisztulást februárban . pl. csicseriborsó, mungóbab. Ebben az időszakban szuper a hajdina és a rozs. A kenyérféléket kerüld inkább, mert nagyon nyálkásítanak. Ha az ételre csepegtetsz egy kis citromlevet az is segíti a zsírok bontását. Egy szuper kis recept mostanra hajdina céklás zöldségekkel: http://eljharmoniaban.blogspot.com/2016/02/ceklas-zoldsegek-hajdinaval.html Jó egészséget kívánok:) szeretettel KAti #ájurvéda #tél #méregtelenítés #február #szezonális #egészségmegőrzés
Csak egy kis sült répa
2022. január 25. Mindennapi ételeink
Ezt nem is recept gyanánt írom, csak egy kis színt szeretnék feltenni a blogra. Egyik nap valami könnyűre vágytam és tepsiben sült sárgarépahasábokat fogyasztottam, egy finom répa-tofufasírttal és szósszal. Tudtátok, hogy a répának rendkívül magas az ásványi anyag tartalma (kálium, kálcium, nátrium, foszfor, vas, magnézium), remek karotin forrás, lúgosít, tisztítja a beleket, hasnyálmirigy működését serkenti. A látásra is jó hatással van, de pl. remek napvédelmet biztosít, ha tavasszal mindennap egy sárgarépát megeszünk, fel tudunk készülni a nyári napvédelemre. És akkor következzen a recept:Hozzávalók:1 kg sárgarépa4-5 ek. extra szűz olívaolaj kb. 1 bögre víz só, petrezselyem vagy koriander, 1 fej fokhagyma--2 ek. ketchup2 ek. szójaszósz2 ek. barnacukor/eritrit/nyírfacukor/méz1/2 tk. füstölt pirospaprika2 fej hagyma 4 gerezd fokhagymakömény, kurkuma, só - ízlés szerintElkészítés:A répákat megpucoljuk és széltében félbevágjuk. Ezt követően hasábvágóval feldaraboljuk. (Vagy julien-re felvágjuk késsel.) Kiolajozzuk a tepsit, beletesszük a répákat, elsimítjuk, felöntjük a vízzel, megsózzuk és alufóliával letakarva kb. 200 fokon pároljuk-sütjük, kb 15-20 percig, de figyeljük, forgassuk közben. Ezután levesszük a fóliát és még rápirítunk. Az utolsó 5 percben adjuk hozzá az összetört fokhagymát, petrezselymet vagy koriandert. Miközben sül, elkészítjük a szószt: a hagymákat homogén péppé aprítjuk, majd olaj és víz keverékén pároljuk. Amikor megpuhul, megpirul, hozzáadjuk a többi alapanyagot, ízesítjük és 10-15 perc alatt összefőzzük.
Tofu-brokkoli konfúziós egytál
2021. december 20. Mindennapi ételeink
Nagyon szeretjük a marinált tofut, magában, pástétomnak vagy fasírtnak elkészítve, rántva, önmagában vagy szójaszósszal pirítva, bundázva, bárhogyan. Épp csak édességet nem készítek belőle (azt csak natúr tofuból) :-D És mivel a brokkoli is nagy kedvenc, ma párolt brokkolit, sült tofut locsoltunk meg vadas szósszal és ezúttal tészta helyett rizsre locsoltuk-pakoltuk mindezt. Próbáljátok ki. Hozzávalók:2 marinált tofukb 1 dl szójaszósz2-3 ek. balzsamecet2-3 ek. méz2 ek. olaj 1 fej brokkoli --1 ek.olaj 1 fej vöröshagyma3 sárgarépa1 fehérrépa1/4 zeller1/4 karalábé mustár, majoranna, só, vegeta, Dr Oetker vegatejföl, citrom --Rizs Elkészítés:A rizst elkészítjük. A brokkolit is rózsáira szedve feltesszük párolódni (ha szeretnénk, olajozott tepsiben süthetjük is). Amíg az fő, nagyjából a szószt is el tudjuk készíteni: egy ek olajon és ugyanannyi vízen megpároljuk a hagymát, és rákockázzuk a meghámozott zöldségeket. Kevés vizet öntünk rá, fűszerezzük. A mustárt és tejfölt később adjuk hozzá. Roppanósra főzzük, ekkor hozzákeverünk 1-2 ek. mustárt, és ugyanannyi tejfölt. Rusztikusra botmixerezzük. Már csak a tofu maradt hátra: felkockázzuk, és 2 ek. olaj felhasználásával egy serpenyőben megpirítjuk , kb félidőben adjuk hozzá a szójaszószt. igény szerint balzsamecetet, mézet. Ezzel hagyjuk tovább pirulni. Miután elkészültünk, mindent tálalunk (rizs, mellé halmozva a brokkolikat, majd a pirított tofut és az egészet nyakon öntjük a szósszal) .
Vegetáriánus wellington
Hozzávalók: A tésztához:20 dkg liszt10 dkg vaj1,5 kk só 1/2 kk sütőpor A töltelékhez:1 db sárgarépa1 db édesburgonya30 dkg kelbimbó25 dkg főtt lencse2 kk só 1/2 kk őrölt fekete bors 1/2 kk aszafoetida (vagy fél evőkanál apróra vágott hagyma)1 ek mustár2 ek paradicsompüré 1/2 kk őrölt rozmaring 1/2 kk majoránna...
Laktató krémleves céklával, burgonyával és gyömbérrel – vegán recept
A hamar sötétedős és gyakran szürke és borongós őszi napokon nekem nagyon nagy szükségem van rá, hogy színeket csempésszek a hétköznapokba, így ez a krémleves feldobta az étkezést élénk árnyalataival. Egy szuper egészséges és laktató krémlevest készítettünk, amit hamar össze lehet dobni, ha valami melengető ételre vágynál. Hozzávalók: 2 cékla 2 édesburgonya 3 kicsi krumpli 1 nagy répa 2 ujjnyi gyömbér szeletelve 3 gerezd fokhagyma Fűszerek: római kömény fekete bors fokhagymagranulátum chilipor őrölt gyömbér szecsuáni bors só A céklát, krumplikat és répát meghámoztuk és kb. hasonló méretű kockákra szeleteltük. Vigyázz, hogy a cékla ne fogja össze mindened, mert eléggé hajlamos rá. :) Egy nagy lábasba mentek a hozzávalók a gyömbérrel kiegészítve. Nem kell aggódni, kb. egyszerre fognak megpuhulni a zöldségek. Leöntöttük annyi vízzel, hogy ellepje és puhulásig főztük, néha kevergetve és ellenőrizve hogyan áll. A felsorolt fűszereket használtuk hozzá, folyamatosan kóstolgatva, mikor harmonizált az ízlésünkkel. A fokhagymagerezdeket a folyamat végefelé adtuk hozzá, hogy intenzívebb maradjon az íze. Utolsó lépésként botmixerrel krémesre dolgoztuk a levesünket (mi a gyömbért turmixolás előtt kihalásztuk, de ízlés szerint benne lehet hagyni). Jó melegen tálaltuk. Tedd a kedveceim közé 0 The post Laktató krémleves céklával, burgonyával és gyömbérrel – vegán recept appeared first on VegaNinja.
Ízek hatása a szervezetedre, testi és lelki állapotodra
2021. június 26. Élj harmóniában
Az ájurvéda az ételeket különleges módon szemléli, mert akárcsak a dhósákat az ételeket is tulajdonságokkal írja le. A különböző tulajdonságok (jellemzők) hatással vannak a testi felépítésünkre, fizikai állapotunkra, általános elme állapotunkra és a tudatosságunkra. A rasa az ájurvédában az egyik legjelentősebb terápiás eszköz.A rasa szó a szanszkrit nyelvben több jelentéssel is bír - íz, egyfajta tapasztalat, lelkesedés, gyümölcslé, plazma (rasa dhatu), lényeg. Az ájurvéda 6 alapvető ízt különböztet meg, ezek mindegyik létfontosságú a testi és mentális egészségünk, belső harmóniánk szempontjából. Az ízek egymással keveredve sokféle kombinációban léteznek és végtelen változatosság által tudják élvezetessé tenni az életünket, étkezéseinket, tapasztalatainkat. Az ájurvéda tudományának alapját az elemek tana képezi. Az 5 fő elem éter, levegő, tűz, víz, föld. Egy adott étel mind az 5 elemet tartalmazza, de általában 2 elem jelentősebb mértékben fordul elő benne - ezek fogják leginkább meghatározni a tulajdonságait.Édes (Madhura) Föld és VízSavanyú (Amla) Föld és TűzSós (Lavana) Víz és TűzCsípős (Kata) Tűz és LevegőKeserű (Tikta) Levegő és FöldFanyar (Kashaja) Levegő és Föld Az egyes ízeket a nyelveden az alábbiak szerint érzékeled: Ízekhez kapcsolódó ájurvédikus fogalmak:Rasa - íz amit az étel elfogyasztásakor először tapasztalsz Virya - hőmérsékletre gyakorolt hatás, hevítő vagy hűsítő. Az íz után kezded érzékelni a szájban vagy akár az egész testben. Pl. chili után meleged lesz. Vipaka - emésztés utáni hatás a testre és a tudatra. Befolyásolja az izzadságot, ürüléket, vizeletet és táplálja a sejteket. Pl. chilis ételt eszel azonnal érzed a csípős ízt, utána megjelenik a hő érzet, majd másnap tapasztalhatsz rossz testszagot, égető érzést a vizeletben. Prabhava - ez egyfajt kiszámíthatatlan, hatása egy adott ételnek. Pl a ghee hűt, de mégis meggyújtja az emésztés tüzét, a méz édes de fűtő hatással rendelkezik.. A kiegyensúlyozott étrend, mind a 6 ízt tartalmazza és az egyéni alkat (prakriti) , aktuális állapot, egyensúlyhiány (vikriti) és az adott egyén környezeti tényezői (pl évszakok) határozzák meg, hogy milyen ízeket hogyan alkalmazzunk. ÉdesFöld+ Víz (jellemzők: olajos, hűsítő és nehéz)Virya: hűsít Vipaka: édesEgyensúlyba hozza Vata-t, Pitta-t és súlyosbítja Kapha-t.Rizs, tej, búza, kukorica, dinnye, datolya, füge, cékla és répa megfőzve, cukkini, mung dhal, vöröslencse, mandula, dió, tökmag, kókusz, ghee, minden édesítőszer kivétel a méz, vanília, édesgyökér.Növeli az életenergiát, erőt, felépítő, tápláló és hosszú életet ad. Élénkíti az érzékeket. Szép bőrt, hajat és hangot biztosít. Megszünteti a testben az égő érzeteket és a szomjúságot.Stabilitást ad és gyógyítja a soványságot. A legszattvikusabb íz, növeli a test ragyogását, erősíti az immunrendszert. Elősegíti szeretet, megosztás, együttérzés, öröm, boldogság érzését. Túlzott használat esetén növeli a kaphát, a zsírt, a hideget, a tompaságot, a nehézségérzetet a testben és elmében, a lustaságot. Elhízást, cukorbetegséget, abnormális izomnövekedést, ödémát, tumort okozhat. Hajlamossá tesz megfázásra, köhögésre. Növeli a ragaszkodást, birtoklást, kapzsiságot. Savanyú Föld+ Tűz (jellemzők: olajos, könnyű, folyékony, forró)Virya: fűt Vipaka: savanyúEgyensúlyba hozza Vata-t és súlyosbítja Pitta-t, Kapha-t.Citrom, grapefruit, lime, zöld szőlő, éretlen gyümölcsök, paradicsom, tészta, kenyér, sajt, tejföl, joghurt, ecet, erjesztett ételek, alkohol, fokhagyma. A savanykás íz étvágyat csinál, segíti az emésztést, javítja az anyagcserét. Energetizálja, frissíti a testet és táplálja a szívet. Nedvesíti a szájat, folyadékokat tart a szövetekben, megszünteti a szárazságot. Segíti az epeáramlást és a máj stagnálását is megszünteti. Felébreszti az elmét. Elősegíti a megértést, megbecsülést.Túlzott használat esetén érzékenységet hoz létre a fogakban, szemekben. Szárítja a nyálkahártyákat, torlódásokat, ödémát, viszketést, túlzott szomjat és emésztési gondokat savasodást, gyomorégést és fekélyt is okozhat. Toxikus a vér számára és bőrelváltozásokat okoz, mintpattanások, pikkelysömör, ekcéma. A forró tulajdonsága miatt savasodik a ph a testben és égő érzést okozhat mellkasban, torokban, szívben, epében és a húgyutakban. Növeli a kritikát, féltékenységet, izgatottságot, gyűlöletet, önzést, hiperaktivitást. SósTűz + Víz (jellemzők: olajos, nehéz, meleg)Virya: fűtVipaka: édesEgyensúlyba hozza Vata-t súlyosbítja Kapha-t, Pitta-t.Kősó, tengeri só, szójaszósz, tamari, zeller, tengeri moszat.Energetizáló, tápláló, erősítő. Hashajtó hatású és oldja a görcsöket a bélrendszerben. Fokozza a nyálkaképződést, javítja az emésztést és a felszívódást. Elősegíti a növekedést, támogatja az izomerőt, nedvesíti a testet, fenntartja a testben az elektrolit egyensúlyt. Földelő, segít az idegrendszert megnyugtatni. Serkentő hatású, megakadályozza a testi és szellemi merevséget, szomorúságot, tompaságot, kreativitás hiányát. Elősegíti a bátorságot, lelkesedést, érdeklődést, magabiztosságot. Túlzott használat esetén a vért besűríti ezzel magas vérnyomást okozhat. Növelheti az ödémát és vízvisszatartást. Savasítja a testet bőrproblémákat, kiütéseket, fekélyeket és kellemetlen hőérzetet hozhat létre. A túlzott sóbevitel ájulást, kopaszodást és ráncosodást is okozhat. Növeli a ragaszkodást, függőségeket, birtoklást, kapzsiságot, ingerlékenységet. CsípősTűz + Levegő (jellemzők: forró, száraz, könnyű, éles)Virya: fűtVipaka: csípősEgyensúlyba hozza Kapha-t és súlyosbítja Vata-t, Pitta-t.Chili, feketebors, fokhagyma, hagyma, retek, hajdina, mustármag, gyömbér, asafoetida.Felmelegíti a testet, tisztítja a szájat, érzékeket, lángra lobbantja az emésztést tüzét (agnit), javítja a felszívódást. A test üregeket is tisztítja - pl arcüreg, orrüreg.A csípős íz nagyon fontos a kapha felesleg eltávolításában, mert felmelegíti és szárítja a nyálkát, zsírt és felszámolja a torlódásokat. Energetikailag serkent, élénkít, növeli a keringést, értágitó hatása van, ösztönzi az izzadást, tisztítja az egész testet. Elpusztítja a baktériumokat és parazitákat is. Elősegíti a lelkesedést, kíváncsiságot, tisztaságot, vitalitást, koncentrációt. Túlzott használat esetén izgatottságot, túlzott aktivitást hozhat létre és idegrendszeri egyensúlyhiányt. Az általa keltett túlzott hő a testben égő érzéseket, bőrpírt, szomjúságot, fáradtságot, emésztési nehézségeket, csuklást, bélgyulladást okozhat. Ha pitta-t emeli okozhat gyomorégést, hányást és hasmenést. Ha vata-t emeli, okozhat remegést, álmatlanságot és fájdalmakat az izmokban. A csípős íz túlzásbavitele elpusztítja spermát és a petesejtet és szexuális gyengeséget okoz mindkét nem számára. Növeli az agressziót, ingerlékenységet, haragot, dühöt, irigységet, versengést. KeserűLevegő + Éter (jellemzők: hideg, könnyű, száraz)Virya: hűsítVipaka: csípősEgyensúlyba hozza Pitta-t , Kapha-t és súlyosbítja Vata-t.Leveles zöldségek pl. káposztafélék, padlizsán, szezámmag, étcsokoládé, kávé, görögszéna, kurkuma, karela.Mélyen tisztítja a testet, megszabadítja az ama-tól és a zsírtól és elpusztítja a baktériumokat. Enyhíti a szomjat és ösztönzi az egészséges étvágyat. Segít tisztítani a testben a vért, a hőt, a májat, beleket. Megszünteti az égő érzést, viszketést, bőrproblémákat és csökkenti a lázat. Elvezeti a testből a felesleges nedvességet. Stimulálja az idegrendszert, a bőr és az izmok tónusát. Elősegíti az epe és a máj működését. Száraz, könnyű tulajdonságával segíti az emésztést, csökkenti a zsírt. Elősegíti az egészséges elszakadást a világi dolgoktól, az önmegfigyelést, világosságot. Túlzott használat esetén szárazságot okoz a szájban, szövetekben és az egész testben. Kiszárítja az ojas-t, a szövetek leépülését, soványságot, gyengeséget okozhat. Kiváltó oka lehet szédülésnek. Növeli a cinizmust, elutasítást, unalmat, elszigeteltséget, magányt. Fanyar (összehúzó)Levegő + Föld - ebből eredően hideg, nehéz, szárazVirya: hűsítVipaka: csípősEgyensúlyba hozza Pitta-t , Kapha-t és súlyosbítja Vata-t.Éretlen banán, gránátalma, okra, borsó, zöldbab, karfiol, legtöbb nyers zöldség, babfélék, oregánó, petrezselyem, rozmaring, kurkuma, sáfrány. Hűsíti és szárítja a testet és az elmét. Összehúzó hatású, megállítja a vérzékenységet. Szárazságot okoz a szájban, csökkenti az izzadást. Elősegíti az egységesség érzését és a stabilitást.Túlzott használat esetén növeli a vata-t. Szárazságot okozhat a szájban és csuklást is. Nehezíti az emésztést, étvágytalanságot, székrekedést, erős szomjúságot, fogyást és emésztési problémákat okozhat. Létrehozhat elakadásokat a hangban, keringésben.Izom és ízületi problémák gyökere is lehet a túl sok fanyar íz (pl arcidegzsába) . Stagnálást okozhat a vérben, nyirokban és lassítja a keringést. Gyengíti a spermát. Növeli félelmet, szorongást, idegességet, szomorúságot, merevséget, neheztelést. Az íz egyfajta tapasztalat, érdemes gazdagítani a saját tapasztalataidat, élvezni az ízek sokszínűségét, figyelni a hatásukat. Ha megismered az ízekkel kapcsolatos ájurvédikus tudást, az ízekkel befolyásolhatod a fizikális és mentális állapotodat. Figyelj rá, hogy egy adott napon, minden íz előforduljon a táplálkozásodban és vedd figyelembe az egyéni alkatodat is. Ez segít abban, hogy az étkezésed nem csak változatos, de egészséges is lesz.Ízekben, élményekben gazdag életet kívánok:) szeretettelKati
Franciasaláta kenyértölcsérben
Hozzávalók: A salátához: egy sárgarépa egy kisebb alma egy közepes krumpli 20 dkg zöldborsó 2 csemegeuborka 3 dl tejföl 2 ek vegán majonéz 2 kk só egy csipet frissen őrölt feketebors 1 kk mustár 1 kk citromlé A tölcsérhez: 25 dkg liszt 1 1/2 kk só 1 dkg friss élesztő 1 ek olaj 1-1 1/2 dl...
Paradicsomos, tárkonyos lencseleves nem csak újévre
Újév első napján mindig valamilyen lencse kerül az asztalra... már csak azért is, hogy nehogy ellene menjek a népszokásoknak. ? Ma erre a gazdag levesre esett a választásom, nem volt rossz döntés. Hozzávalók: - 1 löttyintésnyi olívaolaj - 20-25 dkg barna lencse - 2 közepes vöröshagyma - 2 szép szál sárgarépa - jó ujjnyi szelet zeller - 1 közepes burgonya - 2-3 duci fokhagyma - 3-4 dl paradicsomlé (házi vagy dobozos) - só, bors, babérlevél - csipetnyi majoranna, rozaring, lestyán - füstölt pirospaprika (ízlés szerint) - 1/3 kávéskanál tárkony - végén kevéske citrom leve vagy apróra vágott savanyú káposzta Elkészítése: - Az olívaolajhoz öntsünk egy pici vizet, majd az apróra vágott hagymát kezdjük el dinsztelni benne. A sárgarépát vágjuk karikára, a zellert és a répát kockára. Mindezeket adjuk a hagymához, és picit magasabb hőfokon kevergessük, süssük-pirítsuk. Reszeljük bele a fokhagymát is. - Adjuk hozzá a barna lencsét. Ezt főzés előtt 1 órával beáztattam. - Még mindig kevergessük egy kicsit, adjuk hozzá a csipetnyi fűszereket és a babérlevelet. - Öntsük fel vízzel, sózzuk, borsozzuk, "tárkonyozzuk", kerülhet bele egy kis szórásnyi füstölt pirospaprika is. - Főzzük fel, majd öntsük hozzá a paradicsomlevet. - Kb. 40 perc alatt elkészül. Jól megy hozzá a savanyú káposzta.
“Mi van itthon” zöldségragu
2020. szeptember 29. Kertkonyha
Melegítő ragu-finomság a maradék zöldségeidből Sokszor hallom tőletek, hogy időnként nem könnyű a változatos vegán főzés, mert “túl nagyok” a zöldségek, és emiatt 1-2 fős adagoknál valóban rendszeresen megmarad belőlük valamennyi. Itt egy fél karfiol, ott a brokkoli pár rózsája, a cukkini vége, és akkor a fehérrépákról, zellerekről nem is beszéltünk. Egy ideig ezek aztán ott fonnyadnak a hűtőben, de mivel új ételt kitalálni mindegyikre nem könnyű, így előfordul, hogy végül a szemétben végzik. Sokan ezért sem kezdenek bele a zöldségekbe, mert sajnálják kidobni a maradékot. Való igaz, 1-2 főre főzni tényleg nem ugyanaz, mint 4-5-re. Na, erre mutatok most egy trükköt. Ha megmaradt valamilyen zöldséged, főzz belőle paradicsomos ragut! Ráncos krumpli a kosár alján? Sárguló fél karfiol a hűtőpolc hátuljában? Fonnyadozó spenót? Nyugodtan tegyél bele ebbe minden maradék zöldséget! Plusz a jó spejzban mindig van egy csicseriborsó- vagy babkonzerv, paradicsompüréről nem is beszélve. Láss neki, hagy’ szóljon! :) Leírom az én legutóbbi receptem, de változtass rajta szabadon, variáld kedved szerint, ez a te saját, külön bejáratú ragud lesz. :) Hozzávalók: - 1 kg zöldség vegyesen (krumpli, cukkini, karfiol, brokkoli) - 1 nagy fej vöröshagyma - 1 nagy gerezd fokhagyma - 1 nagy paradicsom darabos konzerv - 1 csicseriborsó konzerv - kakukkfű, oregánó, bazsalikom 1-1 mk - 1 kk bio ételízesítő (szárított zöldség) - 1 kk só - 1 babérlevél - 1/2 kk őrölt rozmaring - olíva olaj - 1 ek teljes kiőrlésű liszt a sűrítéshez - Először kevés olajon párold meg az apróra vágott vöröshagymát és a fokhagymát. - Ezután öntsd bele a paradicsomkonzervet, az összes fűszert és a felkockázott keményebb zöldségeket (pl. répák, zeller, krumpli). - Öntsd hozzá a leöblített csicseriborsót (vagy babot). - Pár perc elteltével add hozzá a könnyebben puhuló zöldségeket is. (pl. karfiol, brokkoli), és főzz mindent puhára. - Amikor majdnem kész, akkor besűrítheted egy kis teljes kiőrlésű liszttel. Ez a lépés persze kihagyható, de én nagyon szeretem, ha krémes a szaftja. Ehhez a lisztet először keverd ki hideg vízzel, vagy ha elég gyorsan tudsz keverni, egyszerűen meg is hintheted vele a ragudat direktben. Az utolsó lépésben add hozzá a spenót leveleket, majd zárd el alatta a tüzet. Pár perc, és összesnek majd a levelek. Közben készíts hozzá rizst, meglátod szuperul fognak illeni egymáshoz! Jó étvágyat! Elkészítési idő: 20 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. Nézd meg az aktuális Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Haladó vegán (Superfood) Növényi Tejek és Tejtermékek I
Zöldborsó angolosan
Míg angol iskolákban dolgoztam, gyakran láttam, hogy az önkormányzat által juttatott napi zöldség vagy gyümölcs adagban nem csak banán, mandarin, alma, répa, paradicsom jár az alsós gyerekeknek, hanem zöldborsó héjában. Zsengén vagy akár jól éretten adták a gyerekeknek (mosatlanul), ahogy érkezett, zacskókban. Kevés gyerek ette, ami érthető, hiszen elmarad az íze a banánétól. Küllemre sem volt mindig vonzó. Amikor a borsóhüvelyekben szépen kifejlett borsószemek voltak, megmutattam néhány gyereknek, hogy Magyarországon gyerekkoromban a kertben hogyan nyitottam ki és ettem meg belőle a borsószemeket. Nevettek rajta. :) Tiszta újdonság volt számukra. A különböző élelmiszer üzletekben is árulnak itt Angliában hüvelyes zöldborsót, kisebb csomagokban. Eleinte erre igen csak rácsodálkoztam, mígnem végre láttam valahol, hogy igen, az angolok a zsenge zöldborsót hüvelyesen eszik. Amikor a szemek még alig láthatóak benne, akkor akár nyersen, akár ételekbe főzve használják fel. Én is így tettem. Férjem vett kb. fél kilóval a helyi "piac"-on. Az egyik belvárosi téren heti háromszor árulnak zöldséget gyümölcsöt, ha sikerül eljutnunk, akkor ott szerezzük be a zöldség gyümölcs nagyobb részét. Egész jó dolgokat ki lehet fogni. Például bió sárgabarackot - amit az előző recepthez is használtam - 5 fontért adott kb. 4,5 kilót egy rekeszben. Cseresznyét is itt szerezzük be, télen pedig a narancsot, mandarint, almát, körtét. Gyakran van angol áruja, emellett spanyol, francia, néha dél-afrikai. Számunkra a spanyol gyümölcs nem olyan mint amikor magyaroknál vettük volna, hiszen úgymond Spanyoloszág a "szomszédban" van. Mindenesetre többnyire jó minőségű gyümölcsöket árul Sharon - ez a neve a vállalkozónak. Rekeszben, nagyobb tételben olcsóbb, aminek mi kiváltképpen örülünk. Így jutott férjem is olcsóbban a zsenge zöldborsóhoz, amit ehhez az ételhez használtam fel. A recept Hozzávalók: 1 fej hagyma 3-4 szál sárgarépa 1-2 szál fehér répa 2 maroknyi zsenge zöldborsó héjában 3-4 gerezd fokhagyma só vagy ételízesítő rizs vagy tészta köretnek Elkészítés: A hagymát miután megpucoltuk, megmostuk és felaprítottuk, egy kevés vizen üvegesre pároljuk. Hozzáaadjuk a megmosott, karikákra vágott répákat, az aljára teszünk egy kevés vizet, hogy ne égjen oda, adunk hozzá egy kevés ételízesítőt és tovább pároljuk. Amikor már nem túl kemény, hozzáadjuk a megmosott zöldborsót, rászorjuk a felaprított fokhagymát és fedő alatt megpároljuk. A legvégén adhatunk hozzá petrezselymet vagy akár pörköltösen (paprikát szórva a főzés közben a zöldségre) is elkészíthetjük. Fogyaszthatjuk tésztához vagy rizshez is. Mi az utóbbit választottuk. Könnyű kis étel a gyomornak is és gyorsan el lehet készíteni.
Zöldséges tészta szójaszósszal
Ez az étel két okból különleges számomra. Először is kiadós mennyiségben adtam hozzá zöldséget, védekezve az ellen, hogy hamar éhesek legyünk utána, másodszor pedig most nem paprikásan, se nem tejszínesen készítettem hozzá a zöldséges szószt, hanem szójaszósszal. Szójából szószt bizonyára kevesebben ismerik, sokkal inkább csak a szójagranulátumot, szójatejet, tofut szokták emlegetni. A szójaszósz ételízesítőként használt szósz, melyet erjesztett szójababpasztából készítenek. A szójaszósz az ázsiai konyha egyik alapvető ételízesítője, amit főzéshez, sütéshez is felhasználnak. A szójaszószok lehetnek világosabbak vagy sötétebbek, a világosak sósabbak és könnyebbek, a sötétebb változatok gazdagabbak, sűrűbb textúrájúak. A szójaszósz szó nyugati kiadványban először 1603-ban jelent meg, egy portugál-japán szótárban. A Holland Kelet-indiai Társaság 1647-ben már dokumentáltan exportált japán szójaszószt, ami hollandul a soije nevet kapta. Az első, Európába és Amerikába importált szójaszószokat Japánból, Kínából és Indonéziából hozatták a 18. században és nevezték indiai ketchupnak is. :) A szójaszószt hagyományosan agyagedényekben készítették és tárolták. Ma már gyárilag is készülnek szójaszószok a növekvő kereslet miatt. A szójababot beáztatják, majd megfőzik. Pörkölt búzából készült lisztet tesznek hozzá, valamint Aspergillus oryzae nevű gombakultúrát. Ezt követően három napig 30 °C-on érlelik a pasztát, majd jól megsózzák. Három-hat hónapig 15-25 °C-os hőmérsékleten tovább érlelik, majd négy-öt hónapig még állni hagyják. Az így elkészült lét leszűrik, pasztőrözik, újra leszűrik és palackozzák. (forrás wikipedia) Ha zöldséges tésztát készítesz, érdemes dupla annyi zöldségből készíteni a szószt hozzá, mint a tészta. Így rostban gazdag ételként segít elkerülni azt, hogy az éhség-érzeted hamar rád találjon. Tehát ha van otthon fél kiló tészta, bátran használj hozzá 1 kilónyi zöldséget. A recept Hozzávalók: - 1 kg zöldség (vegyesen sárgarépa, fehérrépa, brokkoli, zöldbab) - 1/2 kg tészta (durum vagy teljes kiörlésű vagy gluténmentes is jó) - 1 nagyobb fej hagyma - só - kevés víz - 1-2 ek szójaszósz - 3-4 gerezd fokhagyma Elkészítés: A tésztát enyhén sós forrásban lévő vízben megfőzzük. Egy nagyobb fej hagymát pucolunk, majd aprítjuk és egy kevés vízen (olaj helyett víz is remekül szolgál) üvegesre megpároljuk. A répákat megpucoljuk és hasábokra (julienre) vágjuk. A brokkolit átmossuk és rózsáira bontjuk. Hozzáadjuk a hagymához, majd kis sóval és kb. 1 dl vízzel elkezdjük párolni. Amikor már puhulni kezdenek, hozzáadjuk a zöldbabot is (ez nekem fagyasztott volt). Átforgatjuk, majd szójaszószt adunk hozzá (kb. 2-3 ek elég kell hogy legyen, de ha hígabb, világosabb szójaszósz van a konyhánkban, lehet többet érdemes). Összeforgatjuk majd fedő alatt tovább pároljuk. Aprítunk hozzá fokhagymát, szintén hozzáadjuk. Amikor a szójaszószos zöldségek megpuhultak, a megfőtt tésztával összekeverjük. Tálalásnál akár pirított vagy natúr szezámmagot is szórhatunk a tetejére.
A milánói revolúciója
2020. április 30. Mindennapi ételeink
A gyerekek nagy kedvence a milánói makaróni. Kb két hetet bírnak ki nélküle. :-D mi már kevésbé kívánjuk, így kis időráfordítással nekünk, szülőknek más készült. Hozzávalók: 1 üveg paradicsomszósz 1 konzerv csicseriborsó 1 ek. olívaolaj víz só, cukor 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma bazsalikom, majoranna teljesőrlésű tészta 4 nagyobb sárgarépa 1 doboz Dr Oetker vegán tejföl 10 dkg növényi sajt Elkészítés: Először meghámozzuk a sárgarépákat, uborkareszelőn leszeleteljük, majd egy olajozott tepsibe téve megsózzuk, kevés vizet adunk hozzá, és 200 fokos sütőben megpároljuk, ill ha elpárolgott a víz, pirítjuk. Eközben a hagymát megpároljuk, majd hozzáadjuk a csicseriborsót, fűszerezzük, és beleöntjük a paradicsomszószt. Amennyiben szükséges, vízzel hígítjuk. Összefőzzük, majd összeturmixoljuk. Nálunk ez a milánói szósz, melyet a tésztára teszek a gyerekeknek. Magunknak egy jénait kiolajoztam, beletettem a sárgarépa harmadát, majd a kifőtt tészta és a mártás felét. Megkenjük a vízzel hígított növényi tejföllel, majd ismét répa, tészta, mártás következik, melyeket a megmaradt répával terítünk be és rákenjük a megmaradt növényi tejföl felét, rászórjuk a reszelt növényi sajtot, meglocsoljuk egy kevés olajjal, megszórjuk friss bazsalikom levéllel és 180 fokos sütőben összesütjük.
Sajtszósz hamisan
Ez a recept azért nagy szám számomra, mert nincs benne sajt, de sajtszósz íze van és percek alatt elkészül. A legtöbb vegán sajtszósz kesudióval és vagy kókusz zsírral készül, ebben viszont nincs semmi olajos mag, semmi zsiradék. Mindemellett gluténmentes is (szigorú gluténmenteseknek ajánlom azt a fajta zabpehely vásárlását, amin külön ezt fel is tüntetik). Ebből a receptből szép adag sajtszósz lett, amit használtunk vendégfogadásra - répát és zellerszárat mártogattunk bele. Emellett tepsiben sütöttem zöldségeket, a tetejét megöntöztem ezzel a sajtszósszal, szintén finom lett. Harmadik alkalommal pedig pitába és tortilla tekercsbe tettük további zöldségek mellett. Változatos tehát a felhasználási lehetősége. A receptet olvasók egyik kérdése az lehet, hogy hol szerzünk télen grillezett kápia paprikát. Az egyik lehetőség, ha veszünk parikát (piros kaliforniai paprika is jó) és azt tűz felett kicsit meggrillezzük (akár konyhai gázrózsákra vaslapot téve). Akik nyáron tesznek el maguknak, nyertesek ez ügyben. Rákerestem interneten, és látom, hogy a groby áruházak árulnak (én életemben alig vásároltam ilyen boltban). Másik lehetőség, hogy veszünk olyan ajvárt, aminek a többsége paprika és nem padlizsán. Egyfajta paprika krém. Angliában vannak kimondottan olyan ajvárok, amikben nincs is padlizsán. Szintén Angliában a lidl üzleteiben van sült paprika üvegben, ennek egy baja van, hogy ecetben rakták el. Ha erre esik a választás, akkor a paprikákat folyó víz alatt mossuk át és a szószhoz ne adjunk citromot. A recept Hozzávalók: - 1 bögre (2.5 dl) zabpehely - 4 evőkanál sörélesztő pehely - 2.5 evőkanál kukoricakeményítő - Fél nagyon apróra vágott hagyma - 1 teáskanál só (tengeri vagy himalaya) - 2-3 db grillezett kápia paprika - Néhány csepp citromlé - Néhány csepp füst aroma vagy füstölt fűszerpaprika - Kb. 2 bögre meleg víz Elkészítés: A turmixgép poharába a fenti sorrendben beletesszük a hozzávalókat és addig turmixoljuk, míg a szósz csomómentes nem lesz. Ezt követően egy edénybe töltjük és lassú tűzön addig kevergetjük, míg a meleg hatására elkezd sűrűsödni. Állaga sűrű sajtszósz kell hogy legyen. Ha túl sűrű, vizet adunk még hozzá, ha nem akar sűrűsödni, keményítőt pár csepp vízzel kikeverve adunk hozzá. Ha még sajtosabb ízvilágot szeretnénk, több sörélesztő pelyhet adjunk hozzá. Ha füstösebbet kívánunk elérni, több füstaroma cseppet vagy füstölt fűszer paprikát. Az elkészült szószt, ha nem használjuk fel az egészet, érdemes zárt edényben hűtőben tárolni. Nekem 1 hét alatt fogyott el és amint említettem, több fajta ételhez felhasználtam.
Vegán lencseleves
A lencseleves egy könnyen vegánosítható, közkedvelt, tápláló étel. Nem kellenek hozzá különleges hozzávalók, csak lencse, zöldségek és fűszerek. Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 paradicsom 1 sárgarépa 1 kisebb fehérrépa vagy paszternák 1 normál méretű konzerv lencse ecet ízlés szerint só bors petrezselyem majoránna szerecsendió lestyán őrölt babérlevél mustármag A fűszerek közül kihagyhatjuk azt, amelyik éppen nincs otthon, de a zöldfűszerekből (petrezselyem, majoránna, lestyán) használjunk bátran, 1-1 teáskanálnyi mennyiséget nyugodtan. Akinek nagyon hiányzik belőle a füstölt íz, bioboltokban kapható folyékony füstöt, vagy nagyáruházakban és bioboltokban kapható füstölt paprikát adhat hozzá. A hagymát, fokhagymát, répákat megmossuk, meghámozzuk, feldaraboljuk. A paradicsomot is megmossuk és feldaraboljuk. Feltesszük főzni közepes lángon, fedő alatt annyi vízben, ami legalább egy ujjnyira ellepi. Sózzuk meg és tegyük bele a fűszereket. Levesek esetén én mindig túlsózom ebben az állapotban, mert így a só átjárja a zöldségeket, és ízletesek lesznek, miközben a főzőlé is átveszi az ízeket. Mikor már bele tudjuk szúrni a villát a répába, hozzáadjuk a lencsekonzervet lével együtt, és felhígítjuk a végleges mennyiségre. Kóstolgassuk közben, hogy beállítsuk a leves sósságát. Ha sótlan, természetesen sózzuk meg. Tálaláskor ecetet, esetleg vegán tejfölt/tejszínhelyetesítőt adhatunk hozzá ízlés szerint. Tedd a kedveceim közé 0 The post Vegán lencseleves appeared first on VegaNinja.
Borsófőzelék és gombafasírt
2019. május 29. Vegasztrománia
Történt az úgy, hogy ma megéheztem, de nem volt kedvem kimenni vásárolni a szakadó esőben. A fagyasztott borsót már megvettem pár napja, mert egy ideje nagyon megkívántam a borsófőzeléket. Na persze nem a menzáról elhíresült lisztes, agyoncukrozott verziót, amiben csak néhány borsószem kiabált segítségért (bár bevallom töredelmesen, hogy azzal legalább tudtam mit kezdeni evésügyileg - akkoriban, nem most), hanem egy minden szempontból ütős, finom, szép, kívánatos, egészséges változatot. Jelentem, sikerült. Szóval a kanapén álmodoztam, tervezgettem, hogy milyen jó lesz hozzá majd egy zabfasírt, amikor konstatáltam, hogy a zabpehely elfogyott... És akkor kihívtam magam egy főzőversenyre, aminek az volt a tárgya, hogy minél finomabb vega fasírtot prezentáljak az otthon található, jelenleg szegényes kínálatból. "Challenge accepted!" - kiáltottam (magamban) Barney-módra, és kihúztam a zöldséges ládát. Utolsó napjaikat élő gombákat találtam, 2 árválkodó sárgarépát, és néhány szál újhagymát. Nem kellett sokat gondolkodnom, és fejemben összeállt a kép. Nagyon hálás vagyok az esőnek most ezért, mivel ezeket az alapanyagokat mindenképpen fel kellett volna használnom, különben mehettek volna a kukába. Erre pedig mostanában igyekszem nagyon figyelni, mert nem etetem a szemetesem. Most pedig jöjjön a mai improvaszion, ami receptté nőtte ki magát. Az elkészítés fázisait pedig megtaláljátok a vegasztrománia instagram oldalán, felül, a Highlights-ban. Borsófőzelék és gombafasírt Hozzávalók: (4 főre) a borsófőzelékhez: 4 kisebb, vagy 2 közepes krumpli meghámozva, kockákra vágva 3-4 szál újhagyma karikákra vágva 1 ek olívaolaj 1 kg zöldborsó (ez most fagyasztott volt, de a legistenibb zsenge borsóból) 500 ml zabtej só 3 ág menta levelei felaprítva a fasírthoz (20 db): 250 g robotgépben felaprítva 2 sárgarépa meghámozva, robotgépben felaprítva 2 gerezd fokhagyma apróra vágva (nekem nem volt, ezért medvehagymás sóval helyettesítettem) snidling apróra vágva 50 g zabpehelyliszt 5 szelet rozs extrudált lapkenyér robotgépben felaprítva 1 kk füstölt paprika (opcionális) só bors A krumplit megfőztem. A sütőt előmelegítettem 180°C-ra. Közben az olajon pár percig pirítottam az újhagymát. Rádobtam a borsót és átforgattam. Felöntöttem a zabtejjel, sóztam, és készre főztem. A közben megfőtt krumplit leszűrtem, és a borsó 1/3 részével, és egy kevés zabtejjel (amiben főtt), összeturmixoltam. Visszaöntöttem a borsóhoz, hozzákevertem a mentát és melegen tartottam. Míg a borsó főtt, egy tálban összekevertem a fasírt hozzávalóit, jobban mondva összegyúrtam, mert ennek egy gyúrható masszának kell lennie. Kis golyókat formáztam, és egy sütőpapírral bélelt tepsibe tettem őket. 30 alatt megsütöttem őket. Tálaltam, és hamm! UI: A fogadást nyilván én nyertem, és a képen láthatjátok a fődíjat.
Sárgarépás kukoricás muffin nem csak húsvétra (laktózmentes, vegán)
2019. április 15. Zizi kalandjai
Húsvét közeledtével ideje van a répás sütiknek, ugye? Van egy vegetáriánus répatorta recept a blogomon, amit már vegánosítottam, de nem fotóztam még le. Húsvétkor biztosan megsütöm és igyekszem róla fotókat készíteni, hogy meg tudjam osztani veletek, mert nagyon finom. De milyenek ezek a muffinok? Sósak! Életemben először sütöttem sós muffint egy szombati ovis kirándulásra. Source
A Táplálkozási és Dietetikai Akadémia (Academy of Nutrition and Dietetics) állásfoglalása a vegetáriánus étrendekről
KIVONAT: A Táplálkozási és Dietetikai Akadémia úgy foglal állást, hogy a megfelelően összeállított vegetáriánus étrend, beleértve a vegán étrendet is, egészséges, tápanyag bevitel szempontjából megfelelő, és egészségügyileg előnyös lehet bizonyos betegségek megelőzésében és kezelésében. Ezek az étrendek megfelelőek az emberi életciklus minden szakaszában, beleértve a terhességet, a szoptatást, a kisgyermekkort, a gyermekkort, a serdülőkort, az idősebb felnőttkort és a sportoló életmódot is. A növényi alapú étrend környezetkímélőbb, mint az állati termékekben gazdag étrend, mivel kevesebb természeti erőforrást használ és sokkal kevesebb környezeti kárt okoz. A vegetáriánusok és a vegánok kevésbé vannak kitéve bizonyos egészségügyi problémák – például az iszkémiás szívbetegség, a 2-es típusú cukorbetegség, a magas vérnyomás, bizonyos típusú rákok és az elhízás - kockázatának. Kevés telített zsír fogyasztása és a zöldségek, gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabonák, hüvelyesek, szója-termékek, diófélék és magvak (ezek mind rostban és fitokemikáliában gazdag táplálékok) nagymértékű bevitele a vegetáriánus és a vegán étrend olyan jellemzői, amelyek az összes koleszterin, illetve az LDL-koleszterin alacsonyabb szintjével és jobb szérum-glükóz-szabályozással járnak együtt. Ezek a tényezők hozzájárulnak a krónikus betegségek csökkentéséhez. A vegánoknak megbízható B12-vitamin forrásra van szükségük, ezek lehetnek például vitaminnal dúsított ételek vagy étrend-kiegészítők. J Acad Nutr Diet. 2016; 116: 1970-1980. A VEGETÁRIÁNUS ÉS VEGÁN táplálkozási szokások meglehetősen változatosak lehetnek a rendelkezésre álló élelmiszer-választék és az ilyen étrendek mögött álló motiváló tényezők különbözősége miatt. A döntés oka lehet az állatok iránti együttérzés, a vágy, hogy jobban védjék a környezetet, hogy csökkentsék a krónikus betegségek kockázatát, vagy a már kialakult betegség kezelése. A jól megtervezett, zöldségeket, gyümölcsöket, teljes kiőrlésű gabonákat, hüvelyeseket, dióféléket és magvakat tartalmazó vegetáriánus étrend megfelelő mennyiségű tápanyagot biztosít. A vegetáriánus étrend nem tartalmaz húsételeket (baromfit, vadhúst, tengeri állatokat és a belőlük készült termékeket sem). 1. ábra: a leggyakoribb növényi alapú étrendek. A vegetáriánus étrend bizonyos tápanyagok csökkentett bevitelének kockázatával jár, azonban ezek a hiányosságok könnyen elkerülhetők megfelelő tervezéssel. Étrend típusa Étrendi jellemző (mindegyik húsmentes) Vegetáriánus Tojást és tejterméket tartalmaz / nem tartalmaz. Lakto-ovo vegetáriánus Tejterméket és tojást is tartalmaz. Lakto-vegetáriánus Tejterméket tartalmaz, de tojást nem tartalmaz. Ovo vegetáriánus Tojást tartalmaz, de tejterméket nem tartalmaz Vegán Sem tojást, sem tejterméket nem tartalmaz, mézet tartalmazhat Nyers vegán Zöldségeken, gyümölcsö-kön, dióféléken, magva-kon, hüvelyeseken, és csíráztatott gabonákon alapuló étrend. A nyers ételek aránya 75 és 100% között változhat. 1. ábra, A vegetáriánus étrendek típusai. A VEGETÁRIÁNUS ÉTRENDEK ÁTTEKINTÉSE Vegetáriánus irányzatok Egy országos felmérés szerint 2016-ban körülbelül az amerikai felnőttek 3,3%-a volt vegetáriánus vagy vegán (soha nem eszik húst, tehát baromfit és halat sem), és körülbelül a vegetáriánusok 46%-a vegán1. Ugyanebből a felmérésből derült ki, hogy a fiatal felnőttek 6%-a (18-34 évesek) vegetáriánus vagy vegán, míg a 65 éves vagy annál idősebb korosztályban mindössze 2% ez az arány. A hús-helyettesítő termékek forgalma 2012-ben elérte az 553 millió dollárt, ez 8%-os növekedést jelent 2 év alatt. Megfigyelhető, hogy a válaszadók 36%-a főleg vegán húshelyettesítőket keresett, jellemzően a 18-44 éves korosztályból.1,2 Míg a teljes növényi élelmiszerek szolgáltatják a legjobb mindennapi táplálék-forrást, egyes feldolgozott és dúsított termékek, például a növényi alapú italok, húspótlók és reggeli gabonafélék, jelentős mértékben hozzájárulhatnak a vegetáriánusok tápanyagbeviteléhez. A növényi alapú étrend, beleértve a vegetáriánus és a vegán étrendet is, egyre elfogadottabbá válik, amint ezt sok nonprofit szervezet és kormányzati intézmény ajánlása is kiemeli. Az Amerikai Rákkutató Intézet a növényi alapú étrendeket ajánlja, valamint javasolja, hogy az amerikaiak táplálékának kétharmada zöldségekből, gyümölcsökből, teljes kiőrlésű gabonákból és babfélékből álljon.3 A 2015-2020-ra vonatkozó Amerikaiak Táplálkozási Iránymutatásában a vegetáriánus étrend a három ajánlott egészséges táplálkozási mód egyike és étkezési terveket biztosítanak lakto-ovo vegetáriánusok és vegánok számára is.4 A Nemzeti Iskolai Ebéd Program, bár nem írja elő a vegetáriánus lehetőség biztosítását, de előírja az iskoláknak a gyümölcsök, zöldségek és teljes kiőrlésű gabonák arányának növelését az iskolai menüben. Ezeken túl a vegetáriánus étrendnek technológiai támogatása is van. Ugyan még nincs kifejezetten vegetáriánusok számára készített online tápanyag-kiértékelő rendszer, de némelyik ilyen rendszer lehetővé teszi a vegetáriánus és vegán táplálkozási opció választását. Ezek a mobil alkalmazások segítenek a vegetáriánusoknak a táplálkozási igényeik felfedezésében, a tápanyag-bevitel értékelésében és vegán éttermek, üzletek megtalálásában, ahol számukra megfelelő ételek kaphatók. A www.SuperTracker.usda.gov címen működő rendszer például az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma ,,Choose My Plate programjának része.5 MEGFONTOLANDÓ SZEMPONTOK A VEGETÁRIÁNUSOK SZÁMÁRA Fehérje A vegetáriánus étrendek - tehát a vegán táplálkozás is - általában megfelelnek a javasolt fehérje-beviteli szükségleteknek, vagy meg is haladják azt, ha a kalóriabevitel megfelelő.6,7,8 A teljes értékű és nem teljes értékű kifejezések félrevezetőek a növényi fehérjét illetően. A nap folyamán elfogyasztott különböző növényi fehérjék megfelelő mennyiséget tartalmaznak minden nélkülözhetetlen (esszenciális) aminosavból, ha a kalóriabevitel megfelelő.7 Hüvelyesek és szója rendszeres fogyasztása biztosítja a megfelelő fehérjebevitelt és más alapvető tápanyagok bevitelét is. A fruitariánus (gyümölcs alapú) étrend fehérjéből és más tápanyagokból általában keveset tartalmaz. A kiegyensúlyozott vegetáriánus étrend minden élethelyzetben kielégíti a szervezet fehérjeszükségletét, még sportolók esetében is.7,8 n-3 zsírsavak Míg a vegetáriánusok és a vegánok alfa-linolénsav (ALA) bevitele hasonló a nem vegetáriánusokéhoz, addig a hosszú láncú n-3 zsírsavak – eikozapentaénsav (EPA) és dokozahexaénsav (DHA) - bevitele alacsonyabb a vegetáriánusoknál és jellemzően hiányzik a vegánoknál.10,11 A nem vegánokkal összehasonlítva a vegánok vérében és a szöveteiben az EPA és a DHA szintje jelentősen alacsonyabb.10,11 A csökkent EPA és DHA státusz klinikai jelentősége a vegetáriánusok és vegánok esetében ismeretlen.11,12 A hosszú láncú n-3 zsírsavak fontos szerepet játszanak az agy, a retina és a sejtmembránok kifejlődésében, fenntartásában, és kedvezően befolyásolják a terhesség kimenetelét, a szív- és érrendszeri betegségek (CVD) és más krónikus betegségek kezelését.6,13,14 Mégis, a vegetáriánus és vegán gyermekeknél, úgy tűnik, nem tapasztalható károsodás a vizuális vagy szellemi fejlődésben, illetve a vegetáriánus és vegán felnőttek esetében a CVD-vel kapcsolatos kockázat csökkenése tapasztalható.10,11,15 Az ALA endogén módon átalakul EPA-vá és DHA-vá, de a folyamat hatásfoka alacsony, és erősen függ a nemtől, az étrend összetételétől, az egészségi állapottól és az életkortól. Nagy mennyiségű linolsav (LA) bevitele akadályozhatja az ALA konverzióját.11,13 Az optimális konverzióhoz az LA/ALA arány lehetőleg ne haladja meg a 4:1 értéket.7,10,14 Az ALA javasolt napi bevitele (RDA) 1,6 g/nap férfiaknak és 1,1 g/nap nőknek.4 A biztonság kedvéért a vegetáriánusok és a vegánok számára előnyös ennél valamivel nagyobb ALA beviteli értékkel számolni.8,10 A leggazdagabb növényi n-3 zsírsav források a magvak (len, chia, gomborka, repce, és kender), a dió és az ezekből sajtolt olajok.8,10 A tények azt sugallják, hogy az egészséges emberek n-3-igényeit kielégítheti az ALA önmagában, illetve az EPA és a DHA endogén szintézise az ALA-ból elegendő ahhoz, hogy a szintek sok éven át stabilak legyenek.11,14 Alacsony dózisú mikroalga alapú DHA étrend-kiegészítők minden vegetáriánus számára elérhetők, hogy a megnövekedett igényeket (pl szoptatási időszak a nőknél) vagy a csökkent konverziós képességet (pl magas vérnyomás vagy cukorbetegség) ellensúlyozzák.10 Vas A vegetáriánusok vasbevitele általában azonos szintű vagy valamivel magasabb, mint a vegyes táplálkozásúaké.16 Annak ellenére, hogy a vas bevitele hasonló,17 a vegetáriánusok szervezete tipikusan kevesebb vasat raktároz, mint a nem vegetariánusoké. Az alacsonyabb szérum ferritin szint előnyt jelenthet, mert a szérum ferritin magas szintje önmagában növeli az anyagcsere zavarok kialakulásának kockázatát.18 A vegetáriánusok vasszintje miatti aggodalmak felvetették a növényi ételekben található nem hem vas biológiai hasznosíthatóságának kérdését. A nem hem vas abszorpciója a fiziológiai igényektől és részben a szervezet által raktározott vas mennyiségétől függ. A felszívódás nagyon változó a táplálék összetétele és a raktározott vas mennyisége függvényében. A nem hem vas biohasznosulását befolyásolják még felszívódást gátló tényezők, mint a fitátok és polifenolok illetve felszívódást segítő tényezők, mint a C-vitamin, a citromsav és egyéb szerves savak.19 Egy friss tanulmány kimutatta, hogy a nem hem vas felszívódása 1% és 23% között változott a szervezet vas-státuszától, illetve a felszívódást segítő és gátló tényezőktől függően.20 Egy újonnan kifejlesztett regressziós egyenlet lehetővé teszi a vasfelszívódás előrejelzését a szérumferritin szintje és a táplálékban lévő módosító tényezők alapján. A táplálék összetétele nagyobb hatást gyakorolt a vas felszívódására ha a szérumferritin szintje alacsony volt.20 A nem hem vas felszívódása akár 10-szer nagyobb lehet vashiányban szenvedőknél, mint a túl magas vasszinttel rendelkezőknél. Az RDA 2001-ben a vegetáriánusok számára 80%-kal több vasat írt elő, mint a nem vegetáriánusoknak. Ezt abból a feltételezésből vezették le, hogy a vegetáriánus étrendből származó vas felszívódása csak 10%-os míg a nem vegetáriánus étrendből származó vasé 18%-os.21 Ez a feltételezés nagyon korlátozott mennyiségű adat felhasználásával, egyszeri abszorpciós vizsgálatok, illetve a fejlett országok vegetáriánusaira nem jellemző táplálékok alapján készült. Ma már tudjuk, hogy a szervezet képes alkalmazkodni és képes sokkal hatékonyabban beépíteni a nem hem vasat.22 A vasfelszívódást elősegítő és csökkentő tényezők jelentősége idővel csökken.23 A szervezet alkalmazkodni tud az alacsony vasbevitelhez az idő múlásával, és képes a vasveszteséget is csökkenteni.24 Egy tanulmányban a vasabszorpció jelentősen, közel 40%-kal megnövekedett 10 hétig tartó alacsony vastartalmú diéta fogyasztása során.22 Az alacsony vasszinttel rendelkező emberek képesek lényegesen megnövelni a vasfelszívódás mértékét mérsékelt vagy magas vastartalmú ételek fogyasztása esetén. Úgy tűnik, hogy a fejlett országokban élő vegetáriánusoknál a felszívódási folyamat hatékonyan alkalmazkodik, mert a hemoglobinszintjük és a legtöbb vasszinttel kapcsolatos értékük hasonló a nem vegetáriánusokéhoz.7 Cink A tanulmányok azt mutatják, hogy a nem vegetáriánus kontrollcsoportokhoz képest a felnőtt vegetáriánusok étkezési cinkbevitele hasonló vagy valamivel alacsonyabb szintű, és a szérum-cinkkoncentrációjuk alacsonyabb, de a normál tartományon belül van.7,25 Az alacsonyabb cinkszintnek nem tulajdonítható káros következmény, valószínűleg a szervezet szabályozó mechanizmusainak köszönhetően, amelyek lehetővé teszik a vegetáriánus étrendhez való alkalmazkodást. Egyértelmű cinkhiány nem áll fenn a fejlett világ vegetáriánusai esetében. A népesség leginkább veszélyeztetett csoportjait (idősebbek, gyermekek, terhes és szoptató nők) illetően nincs elegendő adatunk arról, hogy a cink státusz alacsonyabb-e vegetáriánusoknál, mint a nem vegetáriánusoknál.25 A vegetáriánusok cinkforrásai: szójatermékek, hüvelyesek, gabonafélék, sajt, magvak és diófélék. Az olyan ételkészítési technikák, mint az áztatás és csíráztatás a babfélék, gabonák, diófélék és magvak esetében, valamint a kenyér kovászolása csökkenti a fitátok cinkkötő hatását, így növeli a cink felszívódását.26 Szerves savak, mint a citromsav, szintén növelhetik bizonyos mértékig a cinkabszorpciót.26 Jód A növényi alapú étrend jódban szegény lehet, így azok a vegánok, akik nem fogyasztanak kulcsfontosságú vegán jódforrásokat, például jódozott sót vagy tengeri zöldségeket, jódhiány veszélyének vannak kitéve.7,27 A tengeri zöldségek (tengeri algák, hínárok) jódtartalma nagyon változó és némelyik jelentős mennyiségű jódot tartalmazhat.28 A jódbevitel nem haladhatja meg a megengedett napi felső értéket, ami felnőttek esetében 1100 ug.29 Vegán nőknek várandósság idején további napi 150 ug jódra van szükségük.27,29 A tengeri só, a kóser só és a sós fűszerek, mint például a tamari, általában nem jódozottak,7 és a feldolgozott élelmiszerekben sem jódozott sót használnak. A tejtermékek tartalmazhatnak jódot, de a mennyiség erősen változó.7 Bár az olyan élelmiszerek, mint a szója, a keresztesvirágúak, illetve az édesburgonya tartalmaznak természetes goitrogént, ezek az ételek nem okoznak pajzsmirigy elégtelenséget egészséges emberekben, feltéve, hogy a jód bevitel megfelelő.7,8,29,30 Kalcium A lakto-ovo vegetáriánusok kalciumbevitele általában eléri vagy meghaladja az ajánlott értéket, míg a vegánok esetében ez nagyon változó, és néha az ajánlott érték alatt marad.7 A növényi kalcium biológiai hozzáférhetősége összefügg az élelmiszerek oxaláttartalmával, és kisebb mértékben a fitát- és a rosttartalommal is, ez nagyon fontos szempont. A felszívódás mértéke nagy oxaláttartalmú zöldségekből, például a spenótból, céklalevélből, mángoldból akár 5%-ig is csökkenhet. Így ezek nem tekinthetők jó kalciumforrásoknak, annak ellenére, hogy magas a kalciumtartalmuk. Összehasonlításképpen, a felszívódás alacsony oxalát tartalmú zöldségekből, mint a fodros kel, a tarlórépalevél, a kínai kel és a bordás kel, körülbelül 50%.31 A kalciummal dúsított (kalciumsóval készült) tofuból és a legtöbb kalciummal dúsított növényi tejből – a tehéntejhez hasonlóan kb 30% szívódik fel.32,33 Egyéb növényi élelmiszerek, például a fehérbab, a mandula, a tahini, a füge és a narancs, mérsékelt mennyiségű kalciumot tartalmaznak, valamivel alacsonyabb biohasznosulással (kb. 20%). Ehhez képest a kalciumtartalom dúsításához használt kalciumvegyületek közül a kalcium-citrát-malát biohasznosulása legalább 36%, míg más anyagoké kb. 30%.34 Regisztrált dietetikus táplálkozási szakértők (RDN) és regisztrált táplálkozási tanácsadók (NDTRs) segíteni tudnak a megfelelő kalciumbevitel elérésében a kalciumban gazdak ételek fogyasztásának hangsúlyozásával, szükség esetén alacsony dózisú táplálékkiegészítők alkalmazásával. D-vitamin A szervezet D-vitamin-szintje a napfényen töltött időtől és a D-vitaminban gazdag élelmiszerek vagy étrend-kiegészítők fogyasztásától függ.35 Napozás során a bőr által termelt D-vitamin mennyisége nagyon változó, nagyban függ a napszaktól, az évszaktól, a földrajzi szélességi foktól, a levegő szennyezettségétől, a bőr pigmentációjától, fényvédő krémek használatától, a napfénynek kitett bőrfelület nagyságától és az életkortól.35,36 Egyes vegetáriánusok és vegánok esetében beszámoltak alacsony D-vitamin-bevitelről, illetve alacsony plazma- vagy szérum- 25-hidroxi-D-vitamin-szintről, ez utóbbi különösen a télen vagy tavasszal vett vérmintáknál és különösen a magas földrajzi szélességen élők körében fordult elő.36 Étkezési és táplálékkiegészítő D-vitamin-források általában szükségesek a megfelelő D-vitamin-szint eléréséhez. D-vitaminnal dúsított élelmiszerek: a tehéntej, egyes növényi tejek, gyümölcslevek, reggeli gabonapelyhek és margarinok. A tojás is szolgáltathat némi D-vitamint. Ultraibolya fénnyel kezelt gombák jelentős D-vitamin-források lehetnek.36,37 Mind a D2-vitamint, mind a D3-vitamint használják táplálékkiegészítőként és élelmiszerek D-vitamin-tartalmának növelésére is. A D3-vitamin (kolekalciferol) lehet növényi vagy állati eredetű, míg a D2-vitamint (ergokalciferol) az élesztőből származó ergoszterin ultraibolya besugárzásával állítják elő. Alacsony adagokban a D2 és a D3-vitamin egyenértékű, de magasabb dózisokban a D2-vitamin kevésbé hatásosnak tűnik.36 Ha a napsugárzás és a D-vitaminnal dúsított élelmiszerek bevitele nem elegendő az igények kielégítésére, táplálékkiegészítő D-vitamin szedése ajánlott, különösen az idősebb felnőttek számára.35,36,38 Mivel a D-vitamin számos anyagcsere-folyamatot befolyásol a csontanyagcserén túl,35,38 egyes szakértők javasolják napi 1000-2000 NE vagy még több D-vitamin bevitelét. B12-vitamin A B12-vitamin nem található meg a növényi élelmiszerekben.7,39 Fermentált élelmiszerek (például a tempeh), nori (tengeri zöldség, hínár), spirulina, chlorella algák, és a nem dúsított sörélesztő-pehely nem tekinthető megbízható B12-forrásnak.39,40 Vegánoknak rendszeresen kell fogyasztaniuk megbízható B12-vitamin-forrást, azaz a B12-vitaminnal dúsított élelmiszert vagy B12-vitamin tartalmú táplálék-kiegészítőt - egyébként-vitaminhiányos állapot alakulhat ki, amint ezt vegán csecsemőkön, gyermekeken és felnőtteken végzett esettanulmányok mutatják.8,39 A legtöbb vegetáriánusnak is bele kellene illesztenie ezeket a megbízható B12 forrásokat az étrendjébe, mert naponta 1 pohár tej és egy tojás csak körülbelül a kétharmadát fedezi az ajánlott napi bevitelnek (RDA).7,39,40 A súlyos B12-hiány korai tünetei a fáradékonyság, bizsergés a kéz- vagy lábujjakban, a rossz mentális állapot, a rossz emésztés és az elégtelen fejlődés kisgyermekeknél. Csekély mértékű B12-hiány magas homocisztein-szintet eredményez. Alacsony B12-bevitel vagy a B12-bevitel teljes hiánya mellett is egészségesnek érezheti magát valaki, de hosszú távon már a kis fokú hiány is sztrókhoz, demenciához és a csontok rossz állapotához vezethet.7,8,41 A B12-vitamin-szint mérésére alkalmas laboratóriumi vizsgálatok: a szérum metil-malonsav-tartalmának, a szérum vagy a plazma B12-szintjének és a szérum holo-transzkobalamin-tartalmának (Holo-TC vagy Holo-TCII) mérése.8,39,41 A B12-felszívódás normál mechanizmusa az úgynevezett belső tényező (intrinszik faktor, a gyomornedv antianaemiás faktora) révén történik, amely körülbelül az RDA felénél telítődik, és a szervezet csak 4 – 6 óra múlva képes további felszívásra.40 Ezért a dúsított ételeket legjobb két részre osztva fogyasztani a nap folyamán. Egy másik abszorpciós mechanizmus, a passzív diffúzió 1%-os hatékonysággal teszi lehetővé a nagy dózisú B12-t tartalmazó táplálék-kiegészítők ritkább fogyasztását. Az ajánlásokat nagy dózisok alapján állapították meg (pl. 500 – 1000 ug cianokobalamin hetente több alkalommal).8,39 A B12-vitaminnak négy formáját ismerjük, melyek a kobalaminhoz kapcsolódó csoportokban különböznek egymástól. A ciano-kobalamin a leggyakrabban használt forma a dúsított élelmiszerekben és táplálék-kiegészítőkben, nagy stabilitása miatt. A metil-kobalamin és az adenozil-kobalamin a szervezet enzimatikus reakcióiban szereplő formák, ezek táplálék-kiegészítőként kaphatók. A tapasztalatok azt mutatják, hogy nem hatékonyabbak, mint a ciano-kobalamin, az ajánlott napi értéknél nagyobb dózisra lehet belőlük szükség. A hidroxi-kobalamin injekciókban alkalmazható hatékonyan.8,42 VEGETÁRIÁNUS ÉTREND A TERÁPIÁBAN ÉS A KRÓNIKUS BETEGSÉGEK Ha a táplálkozási oktatás megfelelő, a terápiás vegetáriánus étrend ugyanolyan jól betartható, mint a vegyes étrend.43 Motivációs interjúkkal, gyakori megbeszéléssel, főzési bemutatókkal és további ösztönző stratégiák alkalmazásával tovább javítható a vegetáriánus étrend terápiás használatának eredménye, ahogyan más terápiás étrendeknél ezt megszokhattuk. Túlsúly és elhízás Az amerikai népesség több mint kétharmada - és egyre növekvő hányada – túlsúlyos vagy elhízott.44 A dietetikusnak ismernie kell azt a tényt, hogy a vegetáriánus és vegán táplálkozás elősegíti az egészséges testsúly elérését és fenntartását. Az egészséges testsúly összefügg a szív és érrendszeri funkciók javulásával,45 az inzulinérzékenységgel,46 valamint segít csökkenteni más krónikus betegségek kockázatait is.45 A növényi alapú táplálkozás összefügg az alacsony testtömeg-indexszel is (BMI, kg/m2-ben). A második Adventista Egészségügyi Tanulmányban (Adventist Health Study-2), az átlagos BMI a húsevőknél volt a legmagasabb (28,8), és azoknál volt a legalacsonyabb, akik elkerülik az összes állati terméket (23,6).47 Hasonlóképpen, a EPIC-Oxford tanulmányban, a kutatók a legmagasabb átlagos BMI-t a húsevőknél (24,4) és a legalacsonyabbat a vegánoknál (22,5) mérték.48 A svéd Mammográfia kohorsztanulmányban a kutatók megállapították, hogy a túlsúly vagy az elhízás előfordulása a mindenevőknél 40%, a vegetáriánusoknál 25%.49 A kutatások azt mutatják, hogy a vegetáriánus étrend hatékonyan használható a túlsúly kezelésére és jobb alternatíva, mint a hasonló céllal összeállított mindenevő étrend. Beavatkozásos kísérletek két metaanalízise azt mutatta ki, hogy a vegetáriánus étrend alkalmazása nagyobb súlycsökkenéssel jár a kontroll csoportokhoz képest.50,51 A vegán étrend strukturált csoporttámogatással és viselkedési terápiával jelentősen nagyobb testsúly-csökkenést eredményezett, mint a Nemzeti Koleszterin Oktatási Program által összeállított étrend52 az egy- illetve kétéves vizsgálati időszak alatt. Szív és érrendszeri betegségek (CVD), beleértve a hiperlipidémiát, az iszkémiás szívbetegséget, és a magas vérnyomást A vegetáriánus étrendek a CVD kockázatának csökkenésével járnak.15,53 A vegetáriánus étrendek számos szívbetegség kockázati tényezőn javítanak, például a hasi elhízáson,54 a magas vérnyomáson,55 a szérum lipidprofiján,56 és a vércukor szinten.42,57 Szintén csökkentik a gyulladásos markereket, mint például a C-reaktív proteint, az oxidatív stressz, és védenek az ateroszklerotikus plakkok képződésével szemben.58 Következésképpen, a vegetáriánusok esetében csökken az iszkémiás szívbetegség kialakulásának, és az általa okozott halálnak a kockázata.15,53,59 A vegán étrend a legkedvezőbb a szívbetegségek kockázati faktorainak csökkentésében.55,57 Az EPIC-Oxford tanulmányból60 kiderült, hogy a növényi táplálkozást követők fogyasztották a legtöbb rostot, a legkevesebb zsírt, illetve telített zsírt, és nekik volt a legegészségesebb testtömegük és koleszterinszintjük a mindenevőkkel és más vegetáriánusokkal összehasonlítva. Tizenegy randomizált, kontrollcsoportos vizsgálat metaanalízise kimutatta, hogy a vegetáriánusoknál a teljes koleszterinszint, az LDL- és a HDL-koleszterin-szint oly módon csökkent, ami a szívbetegségek kockázatában körülbelül 10%-os csökkenésnek felel meg.56 A vegetáriánus étrend különösen előnyös volt az egészséges testsúlyú és a túlsúlyos emberek esetében, de kevésbé hatékony az elhízottak számára, ezért kiemelten fontos a korai étrendi beavatkozás a hosszú távú kockázatcsökkentés érdekében.56 A második Adventista Egészségügyi Tanulmányban 73308 hetednapi adventista vizsgálata alapján a kutatók azt állapították meg, hogy a vegetáriánusoknál 13%-kal csökkent a CVD és 19%-kal az iszkémiás szívbetegség kialakulásának kockázata a nem vegetáriánusokkal összehasonlítva.15 Az EPIC tanulmány egy korábbi elemzése szerint a vegetáriánusoknál 32%-kal alacsonyabb a szívbetegség miatti kórházi kezelés és a szívbetegség miatti halál kockázata.53 A vegetáriánusok esetében azért kisebb a szívbetegségek kockázata, mert rendszeresen fogyasztanak különféle zöldségeket, gyümölcsöket, teljes kiőrlésű gabonaféléket, hüvelyeseket és dióféléket. A kevés zsiradékot tartalmazó vegán és vegetáriánus étrend egyéb pozitív életmódbeli tényezőkkel társulva - mint a dohányzás mellőzése és a testsúly csökkentése - bizonyítottan az atheroszklerózis (érelmeszesedés) visszafejlődését eredményezi.61 A szívkoszorúér-betegségek kockázati tényezői, például a teljes koleszterin és az LDL-koleszterin, a testsúly és a testzsír rövid időn belül javulnak vegetáriánus diéta mellett, még koleszterinszint-csökkentő gyógyszerek használata nélkül is.61 A vegetáriánusok körében ritkábban fordul elő a magas vérnyomás a nem vegetáriánusokhoz képest. Az EPIC-Oxford tanulmány eredményei kimutatták, hogy a vegánoknak a legalacsonyabb a szisztolés és diasztolés vérnyomásuk, és náluk a legalacsonyabb a magas vérnyomás előfordulása az összes táplálkozási csoport közül (vegánok, vegetáriánusok, halevők és húsevők).62 A második Adventista Egészségügyi Tanulmány adatai szintén megerősítették, hogy a vegánoknak a legalacsonyabb a vérnyomásuk, és minden vegetáriánus csoport közül itt vannak legkevesebben a magas vérnyomásban szenvedők, lényegesen alacsonyabb a számuk, mint a húsevők között.55 Egy metaanalízis - amely több mint 21 000 ember vérnyomását hasonlította össze a világon - arra a következtetésre jutott, hogy a vegetáriánusok szisztolés vérnyomása körülbelül 7 Hgmm-rel, a diasztolés vérnyomásuk pedig 5 Hgmm-rel alacsonyabb, mint a vegyes táplálkozású népességé.63 Cukorbetegség A húsevőkkel összehasonlítva a lakto-ovo-vegetáriánusoknál és a vegánoknál kisebb a 2-es típusú cukorbetegség kockázata. A második Adventista Egészségügyi Tanulmányról szóló beszámoló szerint a húsevők között több mint kétszer annyi cukorbeteg van, mint a lakto-ovo- vegetáriánusok és a vegánok között, még a BMI-vel való korrekció után is.47 A tanulmány azt is megállapította, hogy már a cukorbetegség kialakulásának esélye is 77%-kal csökkent a vegánok esetében, és 54%-kal a lakto-ovo-vegetáriánusok esetében a nem vegetáriánusokhoz képest (életkor szerinti korrekció után). Amikor a BMI-t és egyéb befolyásoló tényezőket is figyelembe vették, az összefüggés továbbra is erős maradt. A vegánoknál 62%-kal kisebb valószínűséggel alakul ki cukorbetegség, míg a lakto-ovo-vegetáriánusok körében 38%-kal kisebb ez a valószínűség.64 Megelőzés Az elmúlt két évtizedben prospektív megfigyeléses tanulmányok és klinikai vizsgálatok jelentős bizonyítékokat szolgáltattak arra, hogy a teljes kiőrlésű gabonákban, gyümölcsökben, zöldségekben, hüvelyesekben, magvakban és diófélékben gazdag, viszont finomított gabonafélékben, vörös vagy feldolgozott húsokban és cukorral édesített italokban szegény étrend csökkenti a cukorbetegség kockázatát, javítja a glikémiás kontrollt és a vérlipidek kontrollját cukorbetegségben szenvedőknél.65 A teljes kiőrlésű gabonák fogyasztása szorosan összefügg a cukorbetegség kisebb kockázatával, még a BMI figyelembevétele után is.66 A hüvelyesek, amellett, hogy alacsony glikémiás indexű élelmiszerek, azért is előnyösek a cukorbetegek számára, mert csökkentik az étkezés utáni glükózszintet, sőt a következő étkezés utáni glükózszintet is, ez az úgynevezett ,,második étkezés effektus.67 Egy metaanalízis azt bizonyította, hogy a magasabb gyümölcs- vagy zöldségbevitel, különösen a zöld zöldségek fogyasztása a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát jelentősen csökkenti.68 Az első és második ,,Ápolók Egészségügyi Tanulmányában a csonthéjasok, különösen a dió fogyasztása csökkentette a cukorbetegség kockázatát.69 Ezzel szemben a vörös és a feldolgozott húsok erősen növelték az éhomi glükóz- és inzulinkoncentrációt és a cukorbetegség kockázatát.70 A hús és a cukorbetegség összefüggésének lehetséges okai többek között a telített zsírsavak, a késői glikációs végtermékek, a nitrátok/nitritek, a hem vas, a trimetil-amin-N-oxid, az elágazó szénláncú aminosavak és az endokrin diszruptor vegyi anyagok.70 Kezelés. Randomizált klinikai vizsgálatokban az alacsony zsírtartalmú vegán étrend az Amerikai Diabétesz Egyesület iránymutatásai alapján összeállított étrenddel összehasonlítva jobb eredményt hozott a glikémiás kontroll, a vérlipidek és a testtömegkontroll terén is.71 2-es típusú cukorbetegek 24 hetes randomizált kontrollos vizsgálatában az izokalorikus vegetáriánus étrendet követő csoport jobb eredményeket ért el inzulinérzékenység, a zsigeri zsír csökkenése és a gyulladásos markerek csökkenése terén, mint a hagyományos diabetikus diétát követők.72 Hat kontrollos klinikai vizsgálat metaanalízise szerint a vegetáriánus étrend a glikémiás kontroll javulásával jár együtt a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedőknél.73 A tápanyagban gazdag, magas rosttartalmú növényi ételekből összeállított vegetáriánus és vegán étrend csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát, és hatékony terápiás eszköz a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére. Rák A második Adventista Egészségügyi Tanulmány kimutatta, hogy a vegetáriánus étrend összességében alacsonyabb rákkockázattal társul, különösen az emésztőrendszeri rákok tekintetében. Továbbá, a vegán étrend, úgy tűnik, nagyobb védelmet nyújt a rák előfordulása ellen, mint bármely más étrendi minta.74 Legutóbb arról számoltak be, hogy a vegán étrend 35%-kal csökkenti a prosztatarák kockázatát.75 Hét tanulmány metaanalízise azt az eredményt hozta, hogy a vegetáriánusok között 18%-kal kisebb a rákos megbetegedések előfordulása, mint a nem vegetáriánusoknál.59 Epidemiológiai vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy gyümölcsök, zöldségek, hüvelyesek vagy a teljes kiőrlésű gabonák rendszeres fogyasztása bizonyos rákos megbetegedések kockázatát csökkenti.76 A zöldségfélékben, a hüvelyesekben, a gyümölcsökben, a fűszerekben és a teljes kiőrlésű gabonafélékben található fitokemikáliák hatalmas sokasága, mint például a szulforapán, ferulinsav, genisztein, indol-3-karbinol, kurkumin, epigallokatekin-3-gallát, diallil-diszulfid, rezveratrol, likopin és a kvercetin, védelmet nyújthat a rák ellen.77,78 Ezekről a fitokemikáliákról tudjuk, hogy beavatkoznak számos sejtszintű folyamatba, amely szerepet játszik a rák kialakulásában.79 A vegetáriánusok általában több rostot fogyasztanak az egyéb étrendek követőivel összehasonlítva. A tíz európai ország bevonásával készült EPIC tanulmány megállapította, hogy a legtöbb rostot tartalmazó étrend esetében 25%-kal csökkent a kolorektális (vastagbél és végbél) rák kockázata a legkevésbé rostos étrendhez képest.80 Másrészt, két nagy amerikai kohorsztanulmányban egyértelmű kapcsolatot figyeltek meg a feldolgozott vörös húsok fogyasztása és a kolorektális rák között.81 Azt is láttuk, hogy a feldolgozott húsok fogyasztása növeli a rákkal összefüggő halálozás kockázatát.82 Huszonhat epidemiológiai tanulmány szisztematikus áttekintése és metaanalízise azt mutatta, hogy napi 100 g vörös hús fogyasztása esetén a kolorektális mirigyhámból kiinduló jóindulatú daganatok (adenómák) kialakulásának relatív kockázata 1,27, illetve napi 50 g feldolgozott hústermék fogyasztása estén a relatív kockázat 1,29.83 Csontritkulás Csontokról készült tanulmányok arról számoltak be, hogy a vegetáriánusok csontjának ásványianyag-sűrűsége hasonló a vegyes táplálkozásúakéhoz, vagy kissé elmarad attól, míg a legalacsonyabb érték jellemzően a vegánoké.84 Mivel a különbségek viszonylag csekélyek, úgy tűnik, ennek nincs klinikai jelentősége, feltéve, hogy a kritikus tápanyagok megfelelően biztosítottak. A vegetáriánus étrendek számos tényezővel társulnak, amelyek elősegítik a csontot egészségét, beleértve a nagy mennyiségű zöldség és gyümölcs fogyasztását; a bőséges magnézium-, kálium-, K-vitamin és C-vitamin-bevitelt, valamint a viszonylag alacsony savterhelést.36 Ezzel szemben veszélyeztetheti a csontok egészségét, ha az étrendben kevés a kalcium, a D-vitamin, a B12-vitamin és a fehérje.36 Az EPIC-Oxford tanulmány 30%-kal nagyobb csonttörési kockázatot jelzett a vegánok csoportjára, de a lakto-ovo-vegetáriánusok esetében nincs eltérés a nem vegetáriánusokhoz képest. Ha azonban csak azokat a vegánokat szerepeltettük az elemzésben, akiknek a kalciumbevitele meghaladja az 525 mg-ot, a törési kockázat különbsége eltűnt.84 Az második Adventista Egészségügyi Tanulmány arról számolt be, hogy a hüvelyesek és húsanalógok gyakori fogyasztása hatékonyabban csökkenti a csípőcsonttörés kockázatát, mint a húsfogyasztás.85 A fehérje a csontok egészsége szempontjából semleges vagy enyhén pozitív hatású.36 A D- és B12-vitaminok elégtelen bevitele összefügg a csontok alacsony ásványianyag-sűrűségével, a csonttörés megnövekedett esélyével és a csontritkulással.36 Acsontok kiváló egészségének elérése és fenntartása érdekében a vegetáriánusok és vegánok számára erősen ajánlott a javasolt napi beviteli értékek betartása minden tápanyagból, különösen kalciumból, D-vitaminból, B12-vitaminból és fehérjéből, valamint nagy adag zöldség és gyümölcs rendszeres fogyasztása.36 VEGETÁRIÁNUS ÉTREND AZ ÉLET MINDEN SZAKASZÁBAN A jól megtervezett vegán, lakto-vegetáriánus és lakto-ovo-vegetáriánus étrend megfelelő, kielégíti a táplálkozási szükségleteket és normális növekedést biztosít az élet minden szakaszában, beleértve a terhességet és a szoptatást, a csecsemőkort, a gyermekkort, a serdülőkort, az idősebb felnőttkort és az élsportoló életmódot is. Várandósság és szoptatás Kisebb kutatások azt mutatják, hogy ahol elegendő élelmiszer van, ott a vegetáriánus nők terhességének kimenetele, például a születési súly és a terhesség időtartama hasonló a nem vegetáriánusokéhoz.7,86,87 Egy tanulmány szerint a vegetáriánus táplálkozás a várandósság első trimeszterében csökkentette a hasi elhízás kockázatát.88 A sok növényi táplálékot tartalmazó étrend a várandós nők esetében csökkentheti a terhesség szövődményeinek, például a terhességi cukorbetegség kialakulásának kockázatát.88,89 A Táplálkozási és Dietetikai Akadémia állásfoglalása és gyakorlati útmutatója, a ,,Táplálkozás és életmód az egészséges terhességért90,91 megfelelő útmutatást ad a várandós vegetáriánusok számára. Különösen figyelni kell a vas, a cink, a B12-vitamin és az EPA/DHA megfelelő szintjére.87,89 Az étrendi döntéstől függően a várandós vegetáriánusok vasbevitele nagyobb lehet, mint a nem vegetáriánusoké, és nagyobb valószínűséggel használnak vas tartalmú táplálék kiegészítőket.92 Az elégtelen vasbevitel lehetősége és a vashiány ártalmas hatásai miatt ajánlatos alacsony dózisú (30 mg) étrendkiegészítő vasat szedni a terhesség alatt.93 Az ajánlott vasmennyiség bevihető prenatális (terhességi) táplálékkiegészítővel, külön vaskészítménnyel vagy ezek kombinációjával is. Nincs elegendő bizonyíték arra, hogy a terhesség alatt a vegetáriánusok cink bevitele és cink státusza különbözne a nem vegetáriánusoktól.87,89 A várandósság alatt megnövekedett cinkigény, illetve a gabonák és hüvelyesek magas fitáttartalma miatt a cinkbevitel növelése és felszívódást javító élelmiszer-előkészítő technikák használata javasolható.7,8,29 Várandós és szoptató vegetáriánusoknak rendszeres és megfelelő étrendi és/vagy kiegészítő B12-vitamin-forrásokra van szükségük 7,8,89,91 A vegetáriánus nők gyermekeinek alacsonyabb a plazma-DHA-koncentrációja, és a vegetáriánus anyatej DHA-szintje is alacsonyabb.7,8 Ezek az n-3 zsírsavak bizonyos mértékig szintetizálhatók ?-linolénsavból, de a konverziós arány alacsony (bár némileg fokozott a várandósság alatt).8,89 Várandós és szoptató vegetáriánusok számára előnyös lehet a mikroalgákból kivont EPA és a DHA közvetlen bevitele.8,91 Csecsemők, gyermekek és serdülők Az első 6 hónapban a kizárólagos szoptatás az ajánlott táplálási mód.94 Ha ez nem lehetséges, akkor a kereskedelemben kapható csecsemőtápszer legyen az elsődleges élelmiszer az első évben. A kiegészítő élelmiszereknek energiában, fehérjében, vasban és cinkben gazdagnak kell lenniük, tartalmazhatnak hummuszt, tofut, jól megfőzött hüvelyeseket és avokádópürét.8 Telített zsír, dúsított szójatej vagy állati tej fogyasztása elkezdhető 1 éves korban, ha a gyermek normálisan fejlődik és különféle ételeket eszik.95 A vegetáriánus gyermekek és tizenévesek körében kisebb a túlsúly és az elhízás veszélye a nem vegetáriánus társaikhoz viszonyítva. Normál BMI-értékű gyermekek és fiatalok esetében valószínűbb, hogy felnőttkorukban is a normál BMI-tartományon belül lesznek, ami jelentősen csökkenti a betegségek kockázatát.96 A vegetáriánus étrend további előnye, hogy gyermekkorban és serdülőkorban nagyobb gyümölcs- és zöldségfogyasztással jár, kevesebb édesség és sós rágcsálnivaló fogyasztás, valamint kevesebb telítettzsír-bevitel mellett.97 Ha a gyermekek a kiegyensúlyozott vegetáriánus étrendhez szoknak hozzá az élet kezdeti szakaszában, akkor egész életen át tartó egészséges szokásokat alakíthatnak ki.8 Az étkezési zavarok megjelenése serdülőkorban a legvalószínűbb. Az étkezési zavarok etiológiája összetett. A vegetáriánus vagy vegán étrend nem látszik növelni a táplálkozási rendellenességek kockázatát, bár azok, akiknél már kialakult valamilyen étkezési zavar, használhatják ezt a táplálkozási formát a táplálékbevitel korlátozására.7,8 A fiatal vegetáriánusok megfelelő étrendjének tervezésekor a következő tápanyagokra kell nagy figyelmet fordítani: vas, cink, B12-vitamin, illetve egyes esetekben kalcium és D-vitamin. A vegetáriánus gyermekek fehérjebevitele általában eléri vagy meghaladja az ajánlásokat.7 A vegán gyermekek fehérjeigénye kissé magasabb lehet, mint a nem vegán gyermekeké a fogyasztott fehérjék emészthetőségének és aminosav-összetételének különbségei miatt.7 Az ajánlott fehérjetöbblet vegán gyermekeknek 30-35% 1-2 éves korban, 20-30% 2-6 éves korban és 15-20% 6 év felett.7,95 Bár az étrendi tényezők korlátozhatják a vas és a cink bevitelét, a vas-, illetve cinkhiány nagyon ritka a fejlett országokban élő vegetáriánus gyermekeknél.98 A gyermekek vas- és cinkszintjét szigorúan növényi alapú étrend esetén figyelemmel kell kísérni. Ilyen esetekben szükség lehet táplálékkiegészítők használatára.98 A vegán csecsemők és gyermekek B12-vitamin-bevitelét figyelemmel kell követni, értékelni kell, és szükség esetén B12-vitaminnal dúsított élelmiszereket és/vagy táplálékkiegészítőt kell alkalmazni a megfelelő bevitel biztosítására.7 Idősebb felnőttek Az idősebb vegetáriánusok tápanyagbevitele hasonlónak vagy jobbnak tűnik, mint az idősebb nem vegetáriánusoké,7 bár a múltbeli kutatások szerint alacsonyabb lehet a cinkbevitel és gyakoribb a vashiány a vegetáriánusok között.86,99 A kalóriaigény általában csökken a korral, míg néhány tápanyag iránt nő az igény, ezért fontos, hogy minden idős ember tápanyagban dús étrendet válasszon. Néhány adat arra utal, hogy a fehérjehasznosítás hatékonysága csökken az öregedéssel, ami magasabb fehérjebeviteli igényt jelent.100 Így fontos az idősebb vegetáriánusok és vegánok számára, hogy az étrendjük fehérjében gazdag élelmiszereket tartalmazzon, például hüvelyeseket és szóját. A húshelyettesítők hasznosak lehetnek mint fehérjeforrások. Idősebb emberek a D-vitamint kevésbé hatékonyan szintetizálják, és valószínűleg kiegészítő vitamin készítményt igényelnek, különösen, ha kevés a napsütés.35 Az idősebbek számára ajánlott magasabb kalciumbevitel könnyen megvalósítható kalciummal dúsított élelmiszerek, például növényi tejek fogyasztásával. A B6-vitamin-igény a kor előrehaladtával növekszik, és magasabb lehet, mint az aktuális ajánlott napi beviteli érték (RDA). A sorvadásos gyomorhurut gyakori az 50 év felettiek körében, és ez ronthatja a B12-vitamin felszívódását az állati termékekből. Ezért sok idős embernek, étrendtől függetlenül, szüksége van B12-vitamin-tartalmú táplálékkiegészítő szedésére. KÖRNYEZETI HATÁSOK A növényi alapú étrend környezetkímélőbb és fenntarthatóbb, mint az állati termékekben gazdag étrend, mert kevesebb természeti erőforrást használ, és jelentősen kevesebb környezetkárosítással jár.101,102,103,104,105 A jelenleg mindenütt a világon általános, húsban és tejtermékekben gazdag táplálkozás egyesek szerint nem fenntartható.101,103,105 Az Amerikai Táplálkozási Irányelvek Tudományos Tanácsa által végzett módszeres vizsgálat azt támasztja alá, hogy a növényi élelmiszerekben gazdag, de állati termékekben szegény (például a vegetáriánus) étrend kevesebb környezeti kárt okoz.106 Sok kutató szerint az állati termékek fogyasztásának jelentős csökkentése a legfontosabb tényezők egyike az éghajlatváltozás visszafordításában.105 www.vndpg.org A Vegetarian Nutrition Dietetic Practice Group (VNDPG) (Vegetáriánus Táplálkozás Dietetikai Gyakorlata Csoport). A csoport tagjai hozzáférhetnek a vegetáriánus táplálkozással kapcsolatos professzionális információkhoz, a dietetikusok számára készített forrásanyagokhoz, valamint negyedéves hírlevelet is kapnak. www.vegetariannutrition.net A VNDPG felhasználói weboldala. Blogot tartalmaz a megbízható vegetáriánus táplálkozásról és hozzáférést biztosít a dietetikai forrásokhoz az ügyfelek részére. www.vrg.org A Vegetáriánus Erőforrás Csoport táplálkozási információkat, recepteket, étkezési terveket és ajánlott cikkeket kínál a vegetáriánus táplálkozásról. www.PCRM.org A ,,Orvosok Bizottsága a Felelős Orvostudományért innovatív programokkal és ajánlatokkal támogatja a megelőző orvoslást és ingyenes oktatóanyagot biztosít a felhasználóknak. www.veganhealth.org A weboldal hiteles ajánlásokat tartalmaz a növényi alapú étrend táplálkozási jellemzőiről. www.nutritionfacts.org Ez a weboldal rövid, ajánlásokat tartalmazó videoklipeket és cikkeket tartalmaz a vegetáriánus táplálkozás számos vonatkozásában. www.vegweb.com A VegWeb vegetáriánus recepteket, közösségeket és blogokat kínál. www.vegetarian-nutrition.info A Vegetarian Nutrition Info aktuális cikkeket, forrásokat és híreket kínál. 2. ábra: Táplálkozási szakemberek és pácienseik számára ajánlott weboldalak vegetáriánus táplálkozás, élelmiszerek és a kapcsolódó témák tekintetében. Számos webhely kiváló minőségű oktatási anyagokat tartalmaz, amelyekre a dietetikusok, táplálkozási szakértők és más egészségügyi szakemberek is támaszkodhatnak. Ezek az oldalak támogatják a betegek vagy ügyfelek oktatását a vegetáriánus táplálkozásról az élet minden szakaszában, a kiemelten fontos tápanyagokra, étkezési tervekre és a nem vegetáriánus összetevők növényi alapú helyettesítésére vonatkozóan. Összehasonlítva a mindenevő étrenddel, a vegetáriánusok élelmezése kevesebb víz és fosszilis tüzelőanyag felhasználását igényli, kevesebb rovarirtót és műtrágyát használ.107 Ha a marhahúst babbal helyettesítenénk, jelentősen csökkenne az emberiség ökológiai lábnyoma: 1 kg fehérje előállítása vesebabból 18-szor kevesebb termőföldet, 10-szer kevesebb vizet, 9-szer kevesebb üzemanyagot, 12-szer kevesebb műtrágyát és egytized annyi rovarirtót igényel, mint ha ugyanennyi fehérjét marhahúsból állítanánk elő.108 Emellett a marhahústermelés jelentősen több trágyát termel, mint bármely más állati eredetű élelmiszer előállítása.108 Az Amerikai Környezetvédelmi Ügynökség szerint az Egyesült Államokban a folyók és tavak vízszennyezésének mintegy 70%-a az állattenyésztő telepekről származik.109 Az állattenyésztés talajromlással, levegőszennyezéssel, a biológiai sokszínűség csökkenésével és globális felmelegedéssel jár együtt.104,110 A húsipar jelentősen hozzájárul az antropogén szén-dioxid, metán és dinitrogén-oxid termeléshez.101,103,111 Kétszáztíz általánosan elterjedt élelmiszer figyelembevételével végzett számítás azt mutatja, hogy a vegetáriánus étrend 29%-kal;112 míg a vegán (növényi alapú) étrend több mint 50%-kal kevesebb üvegház hatású gáz termelésével járhat, mint a nem vegetáriánus étrend.102 Egy nemrégiben készült tanulmány megállapította, hogy az állattenyésztők számára kidolgozott új technológiák segítségével is csak 9%-kal csökkent az üvegház hatású gázok kibocsátása az állattenyésztési és húsipari folyamatok során.113 A szerzők leszögezték: az üvegház hatású gázok kibocsátását csökkenteni kell a globális hőmérsékleti cél eléréséhez, és ez ,,hosszú távon súlyos következményekkel jár az állati eredetű élelmiszerek fogyasztására az egész világon.113 Mások felvetették, hogy az állatipar termelésének csökkentése nagyobb lehetőség az üvegház hatású gázok kibocsátásának csökkentésére, mint ,,a technológiai mérséklés vagy a termelékenység növelése.105 Az állattenyésztésben hozamnövelésre, illetve a betegségek megelőzésére és kezelésére használt antibiotikumok antibiotikumokkal szemben rezisztens baktériumok kifejlődéséhez vezettek. Az antibiotikum rezisztencia az állatokból átkerülhet az emberekre is az élelmiszer fogyasztásával, és ez már most is súlyos közegészségügyi problémát okoz. Olyan betegségeket idéz elő, amelyeket nehéz kezelni, s növeli a betegségek előfordulását (morbiditás), a halálozást (mortalitás) és az egészségügy költségeit.105,114 A DIETETIKUS ÉS A TÁPLÁLKOZÁSI TANÁCSADÓ SZEREPE, FELELŐSSÉGE ÉS FORRÁSAI A vegán és a vegetáriánus táplálkozás jelentős egészségügyi előnyökkel járhat a nem vegetáriánus étrendekkel szemben. Az energiabevitel egyensúlyban tartása; a kiegyensúlyozott tápanyagbevitel és a különböző zöldségek, hüvelyesek, gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabonák, diófélék és magvak átgondolt fogyasztása maximalizálhatja ezeket az előnyöket. A dietetikusok és táplálkozási tanácsadók kulcsszerepet játszhatnak abban, hogy a vegetáriánusok megfelelő oktatást kapjanak az egyes tápanyagforrásokkal és az egyes élelmiszerek bizonyos krónikus betegségek kezelésében játszott szerepével kapcsolatban. A hatékony tanácsadáshoz a dietetikusnak és a táplálkozási tanácsadónak megfelelő ismeretekkel kell rendelkeznie és hozzá kell férnie az oktatási anyagokhoz. Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma által létrehozott ,,ChooseMyPlate életviteli program elérhető az interneten és tartalmaz lakto-ovo vegetáriánus és vegán menüt is. A fehérje táplálékcsoportban megjelennek a babok és borsók, a diófélék és magvak, valamint a szójatermékek, csakúgy, mint a tojás az ovo-vegetáriánusok számára.115 A vitaminnal dúsított szójatej a tehéntej alternatívájaként szerepel, és kalciumforrásként a kalciummal dúsított élelmiszerek (gyümölcslevek, gabonafélék, kenyér, rizstej és mandulatej), valamint a kelkáposzta választhatók.116,117 Az interneten rendelkezésre állnak az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának ,,ChooseMyPlate programja alapján összeállított vegán táplálkozási útmutatók, amelyek tartalmazzák a megfelelő kalcium-, B12-vitamin, jód-, és n-3 zsírsav forrásokat (www.vrg.org/nutshell/MyVeganPlate.pdf; www.becomingvegan.ca/food-guide; www.theveganrd.com/food-guide-for-vegans), és hiteles információ áll rendelkezésre a dietetikusok és ügyfeleik részére a Vegetarian Nutrition Dietetic Practice Group (Vegetáriánus Táplálkozás Dietetikai Gyakorlata Csoport) honlapján (www.vegetariannutrition.net). Ezek az információk rendszeresen frissítésre kerülnek és tájékoztatást nyújtanak a növényi étrendben kritikus tápanyagokról, az életciklus figyelembevételével. A 2. ábra: olyan hasznos weboldalakat sorol fel, amelyek népszerűsítik és ösztönzik a bizonyítottan megfelelő és megbízható étrendi választásokat mind a dietetikus, mind az ügyfelei számára. További ajánlások találhatók a bizonyítékelemzési könyvtárban, amely ingyenesen elérhető a Táplálkozási és Dietetikai Akadémia minden tagja számára. Minden dietetikusnak etikai kötelezettsége, hogy tiszteletben tartsa a vegetáriánus étrendet épp úgy, mint minden más táplálkozási mintát. KÖVETKEZTETÉSEK A növényi alapú étrendek elfogadottsága és az irántuk megnyilvánuló érdeklődés növekedni fog az Egyesült Államokban és a világ más részein egyaránt, ahogyan a kormányzati szervek és az egészségügyi/táplálkozási szervezetek ajánlják a növényi élelmiszerek rendszeres fogyasztását. A bőséges piaci választék megkönnyíti a növényi alapú étrend követését. A jól összeállított vegetáriánus étrend megfelelő tápanyagbevitelt biztosít az életciklus minden szakaszában, és hasznos lehet bizonyos krónikus betegségek kezelésében. A teljes tápanyagbevitel az Alternatív Egészséges Étkezési Index értékelése szerint általában jobb a vegetáriánus és vegán étrendek mellett, mint a mindenevőknél. Bár egynémely vegetáriánus étrend bizonyos mértékig szegény lehet egyes tápanyagokban, például kalciumban és B12-vitaminban, ezt megfelelő módon ellensúlyozhatja a gondos tervezés. A vegetáriánus étrend a nem vegetáriánus étrenddel szemben védelmet nyújthat számos krónikus betegség, például szívbetegségek, a magas vérnyomás, a 2-es típusú cukorbetegség, az elhízás és néhány daganatos betegség ellen. Továbbá a vegetáriánus étrend gazdaságosabban használja a természeti erőforrásokat, és kevesebb környezetrombolást okoz. Ma már nagy oktatási erőforrások állnak rendelkezésre, a dietetikusok és a táplálkozási tanácsadók egyre több naprakész információval segíthetik vegetáriánus ügyfeleiket, hogy tájékozott döntéseket hozzanak a táplálkozási egészségükről. ÁLLÁSFOGLALÁS A Táplálkozási és Dietetikai Akadémia úgy foglal állást, hogy a megfelelően összeállított vegetáriánus étrend, beleértve a vegán étrendet is, egészséges, tápanyag bevitel szempontjából megfelelő, és egészségügyileg előnyös lehet bizonyos betegségek megelőzésében és kezelésében. Ezek az étrendek megfelelőek az emberi életciklus minden szakaszában, beleértve a terhességet, a szoptatást, a kisgyermekkort, a gyermekkort, a serdülőkort, az idősebb felnőttkort és a sportoló életmódot is. A növényi alapú étrend környezetkímélőbb, mint az állati termékekben gazdag étrend, mivel kevesebb természeti erőforrást használ és sokkal kevesebb környezeti kárt okoz. A Táplálkozási és Dietetikai Akadémia jelen állásfoglalását 1987. október 18-án fogadta el a Delegates House Leadership Team (Képviselők Házának Vezetői Csoportja), és megerősítette a következő időpontokban: 1992. szeptember 12.; 1996. szeptember 6.; 2000. június 22.; 2006. június 11.; és 2012. március 19. Ez az állásfoglalás 2021. december 31-ig érvényes. Az állásfoglalások nem használhatók termékek vagy szolgáltatások jóváhagyására. Az állásfoglalás egyes részeinek felhasználására vagy teljes közzétételére vonatkozó összes kérést az Akadémiára kell irányítani a journal@eatright.org címre. Szerzők: Vesanto Melina, MS, RD (tanácsadó, Vancouver, Kanada); Winston Craig, PhD, MPH, RD (Andrews Egyetem, Berrien Springs, MI); Susan Levin, MS, RD, CSSD (orvosi bizottság a felelős orvoshoz, Washington, DC). LEHETSÉGES ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI NYILATKOZAT A szerzők nem jelentettek potenciális összeférhetetlenséget. FINANSZÍROZÁS/TÁMOGATÁS Nincs közzétehető finanszírozás. Bírálók: Éhezés és Környezetvédelmi Táplálkozás Gyakorlati Dietetikai Csoportja (Melissa Altman-Traub, MS, RDN, LDN, Phila-delphia Közösségi Főiskola, Philadelphia, PA); Catherine Conway, MS, RDN, CDN, CDE (YAI / Fogyatékkal élők Országos Intézete, New York, New York); Sharon Denny, MS, RD (Akadémia Tudásközpont, Chicago, IL); Sarah Picklo Halabu, RDN, LDN, CDE (Akadémiai kiadványok és források, Chicago, IL); D. Enette Larson-Meyer, PhD, RD, CSSD (Wyoming Egyetem, Laramie, WY); Mark E. Rifkin, MS, RD (Akadémiai Politikai Kezdeményezések & Tanácsadás, Washington, DC); Tamara Schryver, PhD, MS, RD (The Schwan Food Company, Minneapolis, MN); Alison Steiber, PhD, RD (Academy Research, Nemzetközi és Tudományos ügyek, Chicago, IL); Vegetáriánus Táplálkozást Gyakorló Dietetikusok Csoportja (John Westerdahl, PhD, MPH, RD, CNS, FAND, Bragg Egészségügyi Alapítvány, Santa Barbara, CA). Akadémiai Állásfoglalás Bizottsági Munkacsoport: Mary Ellen E. Posthauer, RDN, CD, LD, FAND (szék) (MEP Egészségügyi Táplálkozási Szolgáltatások, Inc., Evansville, IN); Ainsley Malone, MS, RD, LD, CNSC, FAND, FASPEN (Parenterális és Enterális Táplálkozás Amerikai Közössége, New Albany, OH); Joan Sabate, MD, DrPH (tartalom tanácsadó) (Loma Linda Egyetem, Loma Linda, CA). A szerzők megköszönik a bírálóknak a számos konstruktív megjegyzést és javaslatot. A bírálókat nem kérték, hogy támogassák ezt az álláspontot vagy a támogató dokumentumot. Referenciák - 1.Stahler C. How often do Americans eat vegetarian meals? And how many adults in the US are vegetarian? The Vegetarian Resource Group website. http://www. vrg.org/nutshell/Polls/2016_adults_veg. htm. Accessed June 23, 2016. - 2. Hoek AC, Luning PA, Weijzen P, Engels W, Kok FJ, de Graaf C. Replace- ment of meat by meat substitutes. A survey on person- and product-related factors in consumer acceptance. Appe- tite. 2011;56(3):662-673. - 3.American Institute for Cancer Research. Recommendations for cancer preven-tion. http://www.aicr.org/reduce-your-cancer-risk/recommendations-for-cancer prevention/recommendations_04_ plant_based.html?gclid 1/4 CJ6O7dpboCFcid4AodhkMAIA. Accessed June 23, 2016. - 4.US Department of Agriculture, US Department of Health and Human Ser-vices. 2015-2020 Dietary Guidelines for Americans. 8th ed. Washington, DC: US Government Printing Office; 2015. http://health.gov/dietaryguidelines/2015. Accessed June 23, 2016. - 5.US Department of Agriculture. Super-Tracker. https://www.supertracker.usda. gov/default.aspx. Accessed June 23, 2016. - 6.Institute of Medicine. Dietary reference intakes for energy, carbohydrate, fiber, fat, fatty acids, cholesterol, protein, and amino acids. http://www.nap.edu/ download.php?record_id 1/4 10490. Accessed June 23, 2016. - 7.Mangels R, Messina V, Messina M. The Dietitians Guide to Vegetarian Diets. 3rd ed. Sudbury, MA: Jones and Bartlett; 2011. - 8.Davis B, Melina V. Becoming Vegan: Comprehensive Edition. Summertown, TN: Book Publishing Co; 2014. - 9.Messina V. Nutritional and health bene- fits of dried beans. Am J Clin Nutr. 2014;100(suppl 1):437S-442S. - 10.Saunders AV, Davis BC, Garg ML. Omega- 3 polyunsaturated fatty acids and vege- tarian diets. Med J Aust. 2013;199 (4 suppl):S22-S26. - 11. Sanders TA. DHA status of vegetarians. Prostaglandins Leukot Essent Fatty Acids. 2009;81(2-3):137-141. - 12. Sarter B, Kelsey KS, Schwartz TA, et al. Blood docosahexaenoic acid and eicosa- pentaenoic acid in vegans: Associations with age and gender and effects of an algal-derived omega-3 fatty acid sup- plement. Clin Nutr. 2015;34(2):212-218. - 13.Gibson RA, Muhlhausler B, Makrides M. Conversion of linoleic acid and alpha- linolenic acid to long-chain poly- unsaturated fatty acids (LCPUFAs), with a focus on pregnancy, lactation and the first 2 years of life. Matern Child Nutr. 2011;7(suppl 2):17-26. - 14. Rosell MS, Lloyd-Wright Z, Appleby PN, et al. Long-chain n-3 polyunsaturated fatty acids in plasma in British meat- eating, vegetarian, and vegan men. Am J Clin Nutr. 2005;82(2):327-334. - 15. Orlich MJ, Singh P
Vegán sajtkrém recept répából és krumpliból – mártogatós, szendvicskrém vagy sütőben sült dolgok felső rétege is lehet
Van egy olcsó és nagyon finom vegán sajtkrém, amiről mindenkinek tudnia kell! Az egyetlen különleges összetevője a sörélesztőpehely, ez kölcsönzi neki a sajt ízt – na meg talán a kókuszolaj és a füstölt paprika. Sörélesztőpelyhet ázsiai mindenes boltokban és bioboltokban lehet kapni, füstölt paprikát pedig tudtommal csak bioboltokban, de ez sima pirospaprikával helyettesíthető. A kókuszolaj pedig egyre több helyen kapható, nagyáruházakban, drogériákban stb. Ehetjük tortilla csipsszel, szendvicsben, főtt tésztára téve (lásd mac and cheese), vagy szétteríthetjük sütőben sült, rakott ételek tetején is. Hozzávalók: 1 közepes fej vöröshagyma 3 nagyobb répa 2 nagyobb krumpli 2 evőkanál kókuszolaj 3 evőkanál sörélesztőpehely (gluténmentes változata is van) 1 kicsi gerezd fokhagyma 1 teáskanál füstölt pirospaprika (sima paprika is jó) 2 teáskanál natúr ételízesítő só bors fél citrom kifacsart leve A hagymát, répát és krumplit megpucoljuk, kisebb darabokra vágjuk (úgy gyorsabban megfő). Egy lábasba tesszük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi, sóval, borssal és ételízesítővel, és a fokhagymanyomóval kinyomott fokhagymával megfőzzük, közepes lángon, fedő alatt. Amikor kész, a főzővíz kb. felét leöntjük róla egy tálba, és félretesszük, mert a végén még kellhet. Hozzáadjuk a kókuszolajat, a sörélesztőpelyhet, a citrom levét és a füstölt paprikát (ha sima pirospaprikát használunk, akkor a füstölt íz nyilván nem lesz jelen, de úgy is finom). Botmixer segítségével krémesítjük, és ha túl szilárd, a főzővízzel, növényi tejjel és/vagy némi extra kókuszolajjal hígíthatjuk. Szendvicskrémnek jobb, ha kicsit szilárdabb és egy kicsit darabosabb, de ha pl. mártogatós szósznak készítjük valamikor máskor, akkor lehet hígabb, és sokkal simább is. The post Vegán sajtkrém recept répából és krumpliból – mártogatós, szendvicskrém vagy sütőben sült dolgok felső rétege is lehet appeared first on VegaNinja.
Vegán jambalaya
2019. január 17. Vegasztrománia
A jambalaya (ejtsd: dzsámbálájá, becézve: dzsambi) egy eredetileg kreol származású rizses étel, amit alapvetően hússal, kolbásszal és alapvetően Louisianában készítenek. Újabban csak zöldségekkel és Budapesten is. Köszönhetem mindezt Lillának, a józsefvárosi Dagoba-bisztró főnökasszonyának, akivel nyár óta harmadállásban együtt dolgozom. Júliusban éreztem meg ennek a csoda ételnek az illatát a bisztróban, és kezdtem el Lillát kikérdezni a hogyanokról. Aztán belevetettem magam egy saját, vegán jambalaya kikísérletezésébe. Ez a a mai napig tart, de már meg tudok veletek osztani egy alap verziót. Ez az étel nálam felkerült a hétköznapi gyorsak közé, a paradicsomos spagetti mellé. Vegán jambalaya Hozzávalók: (6 főre) 2-3 ek olívaolaj 1 hagyma kockákra vágva 3 gerezd fokhagyma (minimum) szeletekre vágva (a minimumnál több reszelve) 1 sárgarépa meghámozva, kis kockákra vágva 1 szár angol zeller kis kockákra vágva 1/3 zöld kaliforniai paprika kis kockákra vágva 1/3 piros kaliforniai paprika kis kockákra vágva 1/3 sárga kaliforniai paprika kis kockákra vágva 400 g hámozott paradicsom konzerv összeturmixolva/ ugyanennyi paradicsom passata 1 közepes cukkini hosszában negyedekre és szeletekre vágva 250 g gomba negyedekre vágva 2 tk oregánó 1 tk kakukkfű 1 tk füstölt paprika 2 tk creol fűszerkeverék cayenne bors ízlés szerint (óvatosan adagoljuk, csíp!) 1 1/2 csésze jázmin rizs (jó minőségű, ez a másik lelke a fűszerezésen kívül) 4 csésze víz/zöldségalaplé 400 g vörösbab konzerv átöblítve, lecsepegtetve 1 csomag friss petrezselyem apróra vágva Elkészítés: Egy lábosban hevítsük fel az olívaolajat, és dobjuk rá a hagymát és a fokhagymát. Pirítsuk kb. 5 percig, időnként megkeverve. Adjuk hozzá a répát és a zellert, és pirítsuk további 3 percig. Adjuk hozzá a paprikákat, majd 1 perc múlva a cukkinit, gombát, a paradicsomkonzervet és a fűszereket. Sózzuk meg. Főzzük 3 percig, majd keverjük hozzá a rizst, és a 4 csésze vizet. Sózzuk meg. Fedjük le és alacsony lángon főzzük 10 percig. Ellenőrizzük a fűszerességét, ha kell, pótoljuk, és adjuk hozzá a babot. Főzzük 5 percig, majd hagyjuk pár percig fedővel letakarva, ameddig a rizs meg nem puhul. Keverjük hozzá a petrezselymet, és tálaljuk! Megjegyzések: A fűszerek közül én ezt a kreol fűszerkeveréket és ezt a füstölt paprikát használtam. Nem reklám, tapasztalat. A rizs minősége tényleg fontos! Én jázmin rizsből szeretem a legjobban, de szinte bármilyen fajtából készíthetjük, nagyon finom lesz! Az étel elkészítésének van egy másik verziója is: ha külön készítjük el a zöldséges szószt, és külön főzzük meg a rizst. Akkor biztosan nem fő szét, és jobban tudjuk kontrollálni.
Bolognai ragu spagettivel (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2018. november 7. Zizi kalandjai
Ezt a receptet Jamie-től tanultam a FoodTube csatornáján. Hasonlóan készíti ő is (vegetáriánus változatban), de én adtam hozzá egy-két plusz, hogy fokozzam az ízélményt. Az eredeti bolognai ragu történetét itt olvashatjátok el, nagyon érdekes. A legfontosabb, hogy készítsünk egy sofrito (vagy soffritto) alapot – ami egy zeller, vöröshagyma és sárgarépa alap... Source
Rakott cékla répával
Diétás étel, mivel csak gyökérzöldségekből, joghurtból és fűszerekből áll. A répa és a cékla pedig segítségünkre lehetnek fogyásban és egészségmegőrzésben egyaránt. A cékla magas káliumtartalmú, kiváló vérképző növény, amely állítólag Nagy Károly kedvence volt olyannyira, hogy rendeletben tette kötelezővé a termesztését. Valamit biztos tudhatott a frank császár, ha mást nem, azt, hogy méregtelenítő és tisztító hatása van, ezért megfázás esetén különösen ajánlott fogyasztani. Kálciumban, foszforban, vasban, nátriumban, kénben való gazdagsága által, fogyasztása esetén a vérképzésben tölti be többek közt szerepét. Itt a céklaszezon, kedvezzünk testünknek egy finom rakott céklával az alábbi recept alapján. A recept Hozzávalók: - 8 közepes cékla - 8-10 szál répa - szójajoghurt - provanszi fűszerkeverék - só - kókuszzsír - víz Elkészítés: A megmosott céklákat héjastól vízben félpuhára megfőzzük. Közben felszeleteljük a megmosott, szükség esetén megpucolt répát. Rajtunk áll, hogy hosszában kettévágjuk, vagy inkább felkarikázzuk őket. Akár mindkettő módszerrel is próbálkozhatunk. Kevés vízen keményre pároljuk. Kókuszzsírral kikenünk egy tűzálló tálat. Egy doboz joghurtba belekeverünk provance fűszerkeveréket, vagy csak egy kis ételízesítőt. A megfőtt céklákat hideg vizzel átzuhanyoztatjuk, majd ha picit lehűltek, megpucoljuk és felkarikázzuk őket. A kevés kókuszzsírral kikent tűzálló tálba először egy sor felkarikázott céklát teszünk, megsózzuk, majd megkenjük joghurttal és beterítjük répával, amit szintén megsózunk és megkenünk a fűszeres joghurttal. Mindezt addig ismételjük, míg minden el nem fogy. A legjobb, ha répa kerül a tetejére. Legvégül szintén megkenjük joghurttal. Ezután mehet a sütőbe, ahol pirulásig sütjük.
Házi kubu ital
Nyilván ez a házi kubuital sokkal egészségesebb, mint a boltban vásárolható. Tényleg csak természetes hozzávalókat tartalmaz és hőhatásnak sem tesszük ki a gyümölcsöket, hogy a vitaminok elpusztuljanak benne. A répa enyhén megpárolható hozzá, mert tudtommal a béta karotin jobban beépül a szervezetbe, ha párolt répát fogyasztunk a nyers helyett. Persze ez az ital tartósítva sincs, ezért aztán érdemes frissen elkészíteni és elfogyasztani. Azoknak különösen ajánlom, akik nem tudják, hogyan érjék el, hogy a gyermek fogyasszon friss gyümölcsöt. Ital formájában talán könnyebben hozzá tudjuk segíteni őket a friss gyümölcsökhöz. A recept Hozzávalók: 2 alma 2 banán 2 répa (enyhén megpárolva jobb, mint nyersen) 2 dl víz citromcseppek (elhagyható) Elkészítés: A répát meghámozzuk, felkarikázzuk és enyhén megpároljuk. Amíg kevés víz felett párolódik, elővesszük a turmixgépet, felszeleteljük és beletesszük a megmosott almát. A magházát és héját is érdemes beletenni, hiszen pl. az alma magja B17 vitamint is tartalmaz. (Akik a magok esetleges mérgező hatásától félnek, azoknak sem kell aggódni, hiszen ez esetben a hangsúly a mennyiségen van. Nem fogyasztunk minden nap kanál és bögreszámra almamagot.) Az almához hozzátesszük a héjától megfosztott, felkarikázott banánokat, majd a tetejére a ropogósra párolt répát. Néhány citromcseppet tehetünk hozzá, de ez el is hagyható. Kb. 2 dl vízzel felöntjük (többel is lehet, akkor nem lesz olyan sűrű.) Addig turmixoljuk, míg ital nem lesz belőle. Turmixolás után frissen fogyasztjuk. Persze át is szűrhetjük, a maradék rostot pedig felhasználhatjuk pl. répatorta készítéshez.
fahéjas mandulás sajtkrém
Mostanában sajnos nem jut túl sok idő a sütögetésre, de valami egészséges nasi nélkülözhetetlen a nap folyamán. :D Felmértem itthon a helyzetet, és összemixeltem azokat a dolgokat, amiket nagyon szeretek; az eredmény nagyon-nagyon finom lett, csak ajánlani tudom. Ezeket raktam a turmixgépbe: - 1répa - 1marék mandula (mogyoróval vagy dióval is tuti finom) - 100gr cottage cheese - fahéj
Halva (halava) – ájurvédikus édesség
2018. április 20. Eszemiszom – Jóga Magazin
Tegnap jöttünk vissza a Tavaszi Jóga Elvonulásról. A jóga Elvonulásokon a jóga és meditációs programokon, kirándulásokon, előadásokon, pihenésen túl nagy szerepet kap a helyes táplálkozás. Mindig 100% bio alapanyagokból készült, friss, ájurvédikus menüket készítünk. A jógatáborozók, így néhány napig megtapasztalhatják az egészséges étkezés hatásait. Az elvonulások legkedveltebb desszertje a Halva. Már évek óta kéritek a receptet, most pótlom:) A halva vagy halava egy tradicionális búzadarából készült indiai édesség, amely számos kultúrában és országban elterjedt. Általában ünnepeken, Szent napokon készítik és az Isteneknek ajánlják. Általában búzadarából, cukorból, ghíből készül különböző fűszerekkel, magvakkal és gyümölcsökkel.Nagyon sok változata van mint a mandula, kókusz, pl. egy répa halava receptet már korábban közreadtam a receptet itt olvashatod. Ájurvédikus szempontból nagyon tápláló, melegítő, Vata kiegyenlítő étel, leginkább hűvös időjárásban, főleg télen ideális csemege. Az Ojas-t is táplálja, ami az immunrendszer és a testi-lelki harmónia alapja. A halva az édességvágyat jól kielégíti, miközben számos fontos ásványi anyag forrása, így egészséges szöveteket épít a testben. Hozzávalók 20 dkg búzadara 3 ek ghí 10 dkg teljes értékű nádcukor forró víz 1 db szegfűszeg vanília, fahéj (tetszés szerint) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Hevítsd fel a ghít egy magas falú edénybe, majd pirítsd aranybarnára benne a búzadarát, fűszereket és a nádcukrot állandó keverés mellett. Állandó keverés mellett öntsd fel a búzadarát négyszeres mennyiségű forróvízzel és keverd folyamatosan (kb 10 percig). Forrón tálalva a legfinomabb:)
Padlizsán, paradicsom, csicseriborsó
2018. április 15. Vegasztrománia
Február elején, szülinapom alkalmából pár napra kikapcsoltam magam Pestből. Második kedvenc vidékemen, Pécs környékén töltöttem 3 napot, zenben és nyugalomban (házigazdáim erre valószínűleg mást mondanának három gyerekük energiája miatt, én mégis így éltem meg). Akkortájt még tanulási fázisban voltam a január elején megállapított érzékenységeimmel és a diétájával kapcsolatban, ezért volt bennem egy kérdőjel, hogy mit tudok majd enni. De az a helyzet, hogy ismét rádöbbentem, hogy hozzáállás kérdése az egész, és bár kicsit többet kell tervezni, minden megoldható. Első estémen a hosszúhetényi Almalomb étteremben gersli kását ettem sárgarépával és lenmaggal, vasárnap délelőtt pedig nagy kedvenc helyemen, a pécsi Reggeliben búcsúztam Buddha tállal és természetesen kávéval. A keretek között pedig otthon főztünk közös kedvencünk, Hugh Fearnley-Whittingstall egyik szakácskönyvéből. Padlizsán, paradicsom, csicseriborsó Hozzávalók: (4 fő részére) 2 közepes padlizsán (kb. 700 g) megtisztítva (a héja marad) 4 ek olívaolaj 1 fahéjrúd 350 g koktélparadicsom félbevágva 1/2 - 1 kk szárított chilipehely 400 g csicseriborsó konzerv átöblítve, lecsepegtetve 2 gerezd fokhagyma felaprítva 1 citrom lereszelt héja 1 marék menta- és bazsalikomlevél apróra tépkedve só, frissen őrölt bors A sütőt előmelegítettük 200°C-ra. A padlizsánt 2 cm-es kockákra vágtuk. Egy nagy sütőtálban 5-10 percig hevítjük az olajat a sütőben (ez azért jó, mert így nem szív annyi olajat magába a padlizsán, amit egyébként szokott). Óvatosan beletettük a padlizsánkockákat, majd megsóztuk, borsot tekertünk rá, hozzáadtuk a fahéjrudat és összekevertük. 30 percig sütöttük, félidőben megforgatva a padlizsánokat. Az idő leteltével hozzákevertük a paradicsomokat és a chilipelyhet is, majd 20 percig sütöttük. Hozzákevertük a csicseriborsót és a fokhagymát, és 10 percig sütöttük. Ezután kivettük a sütőből, hozzákevertük a citrom héját és 15 percig pihentettük. Hozzákevertük a zöldfűszereket, és melegen tálaltuk. Kókuszjoghurttal isteni, köretként pedig adhatunk hozzá rizst és/vagy pitát és kevert zöldsalátát (de ezek nélkül is isteni). Tipp: Ha véletlenül marad belőle, kevés vízzel (esetleg tahinivel) összeturmixolva pirítósra kenhető humusz-variációt kapunk.
Kurkumás rizs
2018. március 28. Mindennapi ételeink
Nagyon finom egytálétel, érdemes kipróbálni. Hozzávalók: 1 kaliforniai paprika 10 dkg zöldborsó 3 szem koktélparadicsom 1/2 üveg fekete olívabogyó 1 citrom 30 dkg rizs 2 ek. olaj 1 kk kurkuma 1 kk gyömbérpor 1 tk koriander (őrölt) Elkészítés: A rizst szárazon megpirítjuk, közben hozzáadjuk a fűszereket és a nyers borsót. Felöntjük annyi vízzel, hogy ujjnyira ellepje a rizst, és fedő alatt megpároljuk. Eközben felvágjuk a répát, olívabogyót, paradicsomot és a kész ételhez nyersen hozzákeverjük. Legvégül citromlével meglocsoljuk.
Édesburgonyás gulyásleves
2018. március 13. Vegán muflon
A gulyásleves elfogyasztása már dögevő koromban súlyos erkölcsi dilemmát okozott. Lelki füleimmel ugyanis hallottam a népviseletbe öltözött, bajszos illető keserves üvöltését, amint épp megkísérlik forró bográcsba tuszkolni őt. Nos, a veganizált verzió hatására radikálisan csökkent a gulyásokkal szemben elkövetett atrocitások száma, és arra biztatok mindenkit, hogy ezután is hagyja békén őket a pusztában strázsálni! Ezt elősegítendő, készítsük elő az alábbiakat: 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 nagyobb édesburgonya 1/2 fej paradicsom 1/2 zöldpaprika 4-5 ek felkockázott szejtán (elkészítés pl. itt) 1,5-2 l zöldségleves-alaplé (ennek hiányában 1,5-2l víz és 1ek szárított zöldségkeverék) 1 ek paradicsompüré 1 ek pirospaprika (lehetőleg füstölt) 1 tk csípős fűszerpaprika 1 tk őrölt kömény 1 nagyobb sárgarépa 1 nagyobb fehérrépa só Hagyma felkockáz, olívaolajon üvegesre párol, enyhén megsózza, felaprított fokhagymát hozzápasszít, felkarikázott sárga és fehérrépa érkezik hozzá. Felkockázott paprika-paradicsom hozzáad. Ezt pár percig kevergeti közepes lángon, hozzáadja a főtt szejtánt, a paradicsompürét, a köményt, a fűszerpaprikákat, majd az egész rahedlit felönti az alaplével. Ha már majdnem forr, hozzáadja a felkockázott édesburgonyát, és puhára (ám nem lötyire) főzi. Tviszt!
Vasaljuk ki a tényeket, avagy “Miért a növényi vas a legjobb?”
2018. február 25. Vegán lettem
Vashiány okozta betegségek, fakó bőr és vérszegénység. Ez vár a vegánokra. Vagy mégsem? 2017-ben egy 59 forrásra hivatkozó tanulmányban cáfolták ezen hiedelmeket. Az eredeti tanulmány szerzője és angol címe: Dr Justin Butler – Ironing out the facts (Why plant iron is the best) LINK az eredeti tanulmányhoz. Fordította: Kertész Tibor A fordítást lektorálta és a stilisztikai helyreigazítását végezte: Garai Attila (Biológus, az Orvosi továbbképző szemle szerkesztője) Az egyik legelterjedtebb táplálkozási mítosz, hogy a vegetáriánusok és a vegánok esetében nagyobb a vashiányos vérszegénység kockázata, mivel nem fogyasztanak húst. Ez egyszerűen nem így van, és ebben számos nagy egészségügyi szervezet, mint a Brit Orvosok Szövetsége (BMA), az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Amerikai Dietetikusok Szövetsége (ADA) is egyetért. Azonban egyes ,,egészségügyi szervezetek, egészségügyi szakértők és táplálkozási szakírók továbbra is úgy népszerűsítik a vörös húst, mint a legjobb vasforrást. Egyikük sem említi azonban a húsban található vas egészségügyi kockázatait a növényi vassal szemben. Ez a cikk leleplezi ezt a nyugati társadalmakban élő mítoszt, amely a húst remek vasforrásként reklámozza, és elmagyarázza, miért jobb a növényi vas. Mi a vas, és miért van rá szükségünk? A vas a vörösvérsejtekben található festékanyag, a hemoglobin alapvető eleme. Segíti az oxigén szállítását a test minden részébe, elengedhetetlen az élethez. Ha a vasbevitel alacsony, a vörösvérsejtekben lévő hemoglobin mennyisége csökkenhet, ami vashiányos vérszegénységhez vezethet. A tünetek közé tartozik a fáradékonyság, a gyengeség, a szédülés, a hidegérzet és a figyelemösszpontosítás zavara. Mennyi vasra van szükségünk? Az Egyesült Királyságban a javasolt tápanyagbevitel (RNI) a felnőtt férfiak számára napi 8,7 mg, míg nők számára 50 éves korig napi 14,8 mg (Egészségügyi Minisztérium, 1991). A nőknek nagyobb a vasigényük, mert a menstruációval vasat is vesztenek. A fiatalabb és idősebb csoportokra vonatkozó RNI az alábbi táblázatban található: Ajánlott napi bevitel az Egyesült Királyságban Életkor mg vas 0-3 hónap 1,7 4-6 hónap 4,3 7-12 hónapos 7,8 1-3 év 6,9 4-6 év 6,1 7-10 év 8,7 Férfi, 11-18 év 11,3 Férfi, 19 év felett 8,7 Nő, 11-50 év 14,8 Terhes nő 27,0 Posztmenopauzális nő (50+ év) 8,7 Forrás: Egészségügyi Minisztérium, 1991. Étrend-kiegészítők A vaspótló készítmények túladagolása székrekedéshez, hányingerhez, hányáshoz, gyomorfájáshoz vezethet, nagyon nagy dózis, különösen a gyermekeknél, akár végzetes is lehet (FSA, 2003). Továbbá nem minden vaspótló azonos. Például a két vegyértékű vasat tartalmazó vas(II)-szulfát (amelyet számos háziorvos felír) hányingert és székrekedést okozhat, valamint akadályozhatja az E-vitamin felszívódását. Az egyéb formák jobban tolerálhatók, például a vas-pikolinát, a vas-citrát és a vas-biszglicinát. A vas kiegészítők növényi formái, mint a Floradix és a Flavoravital, amelyeket bio- és gyógynövényboltokban árulnak, kíméletesek a szervezethez. A VVF (Vegetarian & Vegan Foundation, a cikk írója a szervezet tagja) azt javasolja, hogy forduljon táplálkozási szakértőhöz, mielőtt táplálékkiegészítőt alkalmazna. A legtöbb ember hozzájut az összes szükséges vashoz változatos és kiegyensúlyozott étrend fogyasztásával. A vas fajtái Az élelmiszerekben kétféle vas van: Hem vas az állati szövetekben található. Ez a vas a hemoglobin (oxigént szállító fehérje a vérben) és a mioglobin (oxigént szállító molekula az izomban) része. A hem vas a vörös húsokban, baromfihúsban és halakban található vas körülbelül felét teszi ki. Nem hem vas alkotja a vastartalom másik felét az állati szövetekben és a teljes vastartalmat a növényi élelmiszerekben, a tejtermékekben (amelyek nagyon kis mennyiséget tartalmaznak) és a tojásban. Az átlagos brit étrendben található vas körülbelül 90 százaléka nem hem vas, a többi 10 százalék főleg a hús hemoglobinjából származó hem vas (Bull és Buss, 1980). Az Egyesült Királyság Élelmiszer Szabványügyi Hivatala (FSA) a 2003-as Országos Élelmiszer- és Táplálkozási Felmérésben vizsgálta a vasforrásokat, és megállapította, hogy az összes (hem és nem hem) vas 17 százaléka húsból, 3 százaléka halból, és 1 százaléka tejtermékekből származik. A táplálékban lévő vas túlnyomó többsége (több mint 75 százalék) növényi alapú élelmiszerekből származik. A gabonafélék (például a teljes kiőrlésű tészta, a barna rizs és a teljes kiőrlésű kenyér) teszik ki a legnagyobb hányadot 44 százalékkal (FSA, 2003a). Ez jól mutatja, hogy a legjelentősebb vasforrásaink a növényi élelmiszerek, a húsfogyasztók és a vegetáriánusok/vegánok számára egyaránt. A növényi táplálékok vastartalma A következő táblázat azt mutatja, hogy a növényi élelmiszerek bővelkednek vasban. A hüvelyesek (borsó, bab és lencse) és a szójatermékek (mint például a szójatej és a tofu) kiváló vasforrások. Ugyanígy a sötétzöld leveles zöldségek (mint a brokkoli, a kínai kel és a vízitorma), a dúsított reggeli gabonapelyhek, a teljes kiőrlésű gabonafélék (mint a teljes kiőrlésű kenyér, a barna rizs és a teljes kiőrlésű tészta), az aszalt gyümölcsök (pl. mazsola, szilva, kajszibarack és füge), a fekete melasz és a fekete csokoládé. Egyes növényi élelmiszerek vastartalma (átlagos adag) mg vas napi RNI százaléka Férfiak (8,7 mg) Nők (14,8 mg) Sült bab (135g) 1,9 22 13 Korpa pehely (40g) 9,7 111 66 Tofu (100g) 3,5 40 24 Vesebab (90 g) 1,8 16 12 Vörös lencse (120 g) 2,9 33 20 Spagetti (220g) 3,1 36 21 Barna rizs (180g) 0,9 10 6 Fodros káposzta (95g) 1,9 22 13 Brokkoli (85g) 0,9 10 6 Szezámmag (12g) 1,3 15 9 Tökmag (12g) 1,8 21 12 Aszalt szilva (hat darab, szárított, 48g) 1,2 14 8 Füge (három darab, szárított, 60g) 2,5 29 17 Forrás: FSA (Food Standards Agency) 2002. (További magas vastartalmú növényekről találsz infót a “Vitaminok és nyomelemek a növényekben” című cikkben.) A vas felszívódása Mind a hem, mind a nem hem vas a vékonybélben szívódik fel, de különböző mechanizmusok segítségével. Úgy gondolják, hogy a hem vas a bél nyálkahártyáján (bélfalon) át jut a véráramba, ahol a vas lehasad róla, és egy központi vasraktárba jut a nem hem vassal együtt (Geissler és Powers, 2005). Ez a folyamat független attól, hogy mennyi vas van a szervezetben (vasstátusz) és hogy milyen összetevők vannak még a táplálékban. Ezért szívódik fel könnyebben a hem vas, mint a nem hem vas. Becslések szerint 15-35%-os a hem vas és 2-20%-os a nem hem vas felszívódása (Monsen, 1988). A nem hem vas felszívódása a belekben nagyon változó, olyan tényezőktől is függ, mint a vas státusz és más élelmiszerek jelenléte az étkezésben. Számos táplálkozási tényező befolyásolja a nem hem vas abszorpcióját. A nagy arányú felszívódás nem feltétlenül jó dolog, mivel nincs olyan mechanizmus, ami a felesleges vasat eltávolítaná a szervezetből. Más szavakkal, a növényekből származó vas előnyösebb a szervezet számára, mert a felszívódása biztonságosan szabályozott. Ezzel szemben az állati eredetű vas felhalmozódhat olyan mennyiségben, ami káros lehet (lásd a továbbiakban). A vas felszívódását csökkentő tényezők Fitát A fitát (inozitol-hexafoszfát) hántolatlan gabonaszemekben, magvakban és hüvelyesekben található (amelyek szintén gazdag vasforrások); A korpa különösen gazdag forrás. A fitát erősen megköti a vasat és más ásványi anyagokat (beleértve a kalciumot, a magnéziumot és a cinket), és hiányt okozhat, ha ezeknek az ásványi anyagoknak a bevitele nem kielégítő. Például a harmadik világban azért gyakori a vashiány a gyerekek körében, mert alacsony a vasfelszívódás a rizsből, kukoricából, búzából, zabból vagy cirokból készült kásákból, gabonapelyhekből (Hurrell és mtsai, 2003). Számos lehetőség van a fitát hatásainak leküzdésére. Segíthet, ha a vasban gazdag élelmiszereket magas C-vitamin-tartalmú ételekkel együtt fogyasztjuk (lásd lent). A főzés is növelheti a rendelkezésre álló vas mennyiségét (Viadel és mtsai., 2006; Bishnoi és mtsai 1994). Egy tanulmány kimutatta, hogy 48 különböző zöldség közül 37 szolgáltatott több vasat főzés után (Yang és mtsai, 2002). A rendelkezésre álló vas mennyisége a főtt brokkoliban ötszörösére, a főtt káposztában háromszorosára növekedett. A kenyér fermentálási (kovászolási) időtartamának növelése szintén csökkenti a fitáttartalmat (Nävert és mtsai., 1985). A gabonák, a magvak és a hüvelyesek csíráztatása szintén hatékony módszer, mivel a fitát a csírázásnál felszabadul. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a csíráztatás és a hántolás akár 92 százalékkal csökkentette a fitáttartalmat a rizsben és a mungóbabban (Marero és mtsai, 1991) és 20-62 százalékos mértékben növelte a vasabszorpciót a különböző gabonákból és hüvelyesekből (Hemalatha és mtsai., 2007). Ne feledjük azonban, hogy a teljes kiőrlésű kenyér és a barna rizs két-háromszor annyi vasat tartalmaz, mint a fehér kenyér vagy a fehér rizs (Craig és mtsai 1994). Tehát ha a teljes kiőrlésű gabonákból kisebb arányú is a felszívódás, a szervezetbe jutó vas mennyisége így is közel azonos. Magasabb vitamin-, ásványianyag- és rosttartalmuk miatt ezek az élelmiszerek jobb hatással vannak egészségünkre. Polifenolok és a tannin A polifenolok a növényekben található kémiai anyagok egy csoportja. Antioxidáns tulajdonságokkal rendelkeznek, ami olyan jelentős egészségügyi előnyökkel jár, mint a szív- és érrendszeri betegségek (CVD) és a rák kockázatának csökkentése. A tanninok (avagy csersavak) a polifenolok egyik csoportja, például a teában és a vörösborban találhatóak meg. A nem hem vassal komplexeket képeznek, amelyek csökkenthetik a vasfelszívódást (Brune és mtsai., 1989). A tanninok ilyen hatása aggaszthatja azokat, akik rendszeresen fogyasztanak bort az étkezésekhez, viszont a borban lévő alkohol fokozhatja a vas felszívódást (a gyomorsav-kiválasztás stimulálásával), és egyes kutatók megállapították, hogy a vörösborban lévő fenolok hatása aligha befolyásolja jelentősen a szervezet vasegyensúlyát (Cook és mtsai., 1995). Egymásnak ellentmondó információink vannak arról, hogyan hat a teázás a vasstátuszra. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a teafogyasztás nem befolyásolja a vasstátuszt egészséges, kiegyensúlyozottan táplálkozó és elegendő raktározott vassal rendelkező embereknél (Temme és Hoydonck, 2002; Nelson és Poulter, 2004). Ha aggódik a vasszintje miatt és teát fogyaszt az étkezésekhez (vagy csak a reggelihez), fogyasszon inkább frissen facsart narancslevet (a C-vitamin-tartalom fokozza a vas felszívódását), és a teázással várjon legalább egy órát az étkezés után. Kalcium Egyes tanulmányok azt mutatják, hogy a tehéntej fogyasztása étkezés közben csökkentheti a vas felszívódását. Ez a gátló hatás valószínűleg összefügg a tejben lévő tejfehérjével, a kazeinnel (Hurrell és mtsai., 1989) és a kalciummal (Hallberg és mtsai., 1991). A fitáttal és a tanninnal ellentétben a kalcium egyaránt csökkenti a nem hem és a hem vas felszívódását (Fairweather-Tait, 2004), és ez a gátló hatás nem semlegesíthető sem C-vitaminnal, sem más savakkal. A szakértők szerint a kalcium azáltal akadályozza a vas felszívódását, hogy csökkenti a fitát bontását. Az egyik kísérletben mindössze 40 mg kalciumot adtak 80 g liszthez, és ez 50 százalékkal csökkentette a fitátbontást (Hallberg és mtsai., 1991). A kalciumnak emellett közvetlen vasfelszívódást gátló hatása is van. Ugyanebben a kísérletben 165 mg kalcium (például tej, sajt vagy kalcium-klorid formájában) 50-60 százalékkal csökkentette a vasfelszívódást. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a napi étkezéseinkben előforduló kalciummennyiség komoly hatással van a táplálkozásunkra. Ez nem jelenti azt, hogy korlátozni kell a kalciumbevitelt; a kalcium nagyon fontos ásványi anyag. Azonban a vasfelszívódásra gyakorolt kedvezőtlen hatása miatt ne igyon tehéntejet és ne fogyasszon kalcium tartalmú étrend-kiegészítőket étkezéskor. Oxálsav Az oxálsav megtalálható számos növényben, például a spenótban, a mángoldban és cékla levelében. Teában, csokoládéban és egyéb kakaós termékekben is előfordul. Képes a kalciummal és a magnéziummal oldhatatlan sókat alkotni, amelyek csökkentik e fontos ásványi anyagok felszívódását. Egyes adatok arra mutatnak, hogy az oxálsav közvetlenül is akadályozhatja a vas felszívódását. Azonban a legújabb kutatási eredmények azt mutatják, hogy a gyümölcsökben és zöldségekben lévő oxálsav csekély hatással van a vasháztartásra (Bonsmann és mtsai., 2008). A vas felszívódását elősegítő tényezők C-vitamin A gyümölcsökben és zöldségekben bőségesen megtalálható C-vitamin (aszkorbinsav) jelentősen növelheti a vasfelszívódást (Hunt és mtsai., 1990; Sharma és Mathur, 1995). Ezt a következő két mechanizmus által éri el: a vasat oldható, könnyebben felszívódó formába konvertálja, illetve kötést képez vele, így megakadályozza, hogy a vas a fitátokkal vagy tanninnal komplexeket alkosson (Fairweather-Tait, 2004). Már nyolc szem földieper vagy 200 ml narancslé C-vitamin-tartalma (75 mg) három-négyszeresére növelheti a vas felszívódását (Craig, 1994). Ha növelni szeretné a vasfelszívódás mértékét, helyettesítse a reggeli csésze teát vagy kávét egy pohár frissen facsart narancslével. Ha aggódik az alacsony vasszintje miatt, akkor próbálja együtt fogyasztani a magas C-vitamin-tartalmú és a vasban gazdag ételeket. Ebben segítenek alábbi javaslataink. Hús Kimutatták, hogy kis mennyiségű hús (körülbelül 50 gramm) növeli a nem hem vas felszívódását olyan ételekben, amelyek nagy koncentrációban tartalmaznak fitátot, viszont C-vitaminban szegények (Baech és mtsai., 2003). Több kutatócsoport megpróbálta meghatározni a megfoghatatlan ,,hústényezőt. A potenciális jelöltek közé tartoznak bizonyos, húsban található aminosavak (a fehérjék építőkövei), amelyek átalakíthatják a nem hem vasat könnyebben felszívódó formába. Illetve lehet a hatás kiváltója az izomszövet egyik komponense, az L-alfa-glicero-foszfokolin (Armah és mtsai, 2008). Azonban a C-vitamin a nem hem vas felszívódását erősebben segíti elő, mint a hús (Baech és mtsai., 2003), és ha a C-vitamin-bevitel megfelelő, akkor a húsnak csak csekély hatása lehet. (Az állatok ételként, valamint tárgy és tulajdonstátuszában kezelését teljes mértékben elutasítja a blog a tulajdonosa, a cikk fordítója és lektora egyaránt. Az állatok nem tárgyak, nem alapanyagok, vagy alapanyag termelő gépek, ugyanakkor a tisztánlátás, a tárgyilagosság fontossága, és a hitelesség végett, a “hús” mint megszokott alapanyag kifejezés használatát az eredeti formájában hagytuk meg. – szerk.) A vasstátusz mérése Az emberi test vasstátuszának értékelésére számos különböző módszer létezik. A két leggyakoribb módszer a hemoglobin és a szérumferritin mérése. A ferritin egy fehérje, amely három vegyértékű (ferri) vas formájában vasat tárol a szervezetben. A vérben lévő ferritin mennyisége tükrözi, hogy mennyi vasat tárol a szervezet későbbi felhasználásra. Lehetséges, hogy önnek normális a hemoglobinszintje, de közben alacsony a ferritinszintje. A ferritinszint hosszú távú vashiány miatt lehet alacsony, vagy ha a szervezet alultápláltság miatt fehérjehiányos állapotban van. Értelemszerűen a ferritinszint akkor magas, ha hosszú távon több vasat fogyasztunk a szükségesnél. Ha úgy gondolja, hogy túl kevés (vagy túl sok) a vas a vérében, vérvizsgálatot kérhet. A nyugati társadalmakban az alacsony vasszintet és a vashiányos vérszegénységet hosszan tartó vagy súlyos vérzés (például menstruáció), várandósság vagy a hirtelen növekedés okozza, nem az elégtelen táplálkozás. Túl magas vasszintet genetikai állapot, jelentős mennyiségű vérátömlesztés vagy a vaspótló készítmények túladagolása okozhat. Állapot jelző Normál szint (egy liter vérben) Szérumferritin 30-300 mikrogramm Hemoglobin 120-180 gramm Forrás: Sharp, P. 2005. Vashiány A vashiány a legelterjedtebb táplálkozási probléma a világon (Sharp, 2005). Valójában a világ népességének egynegyede vashiányos lehet, és körülbelül 500 millió ember szenved vashiányos vérszegénységben (Cook és mtsai., 1994). A tünetek közé tartozik a fáradékonyság, sápadtság és a legyengült immunrendszer. A vashiányos vérszegénységben szenvedő gyermekeknél a csökkent figyelem-összpontosító képesség iskolai problémákhoz is vezethet (Grantham-McGregor és Ani, 2001). Az FSA kijelenti, hogy vashiány szempontjából a következő csoportok a legveszélyeztetettebbek: hat hónapos kor feletti csecsemők, kisgyermekek, serdülők és terhes nők, mert nekik az átlagosnál több vasra van szükségük (FSA, 2003). Az elégtelen felszívódás okozhat gondot az idős embereknél és azoknál, akik vasfelszívódást gátló ételeket fogyasztanak. A menstruáló nők és akik kórosan sok vért veszítettek, szintén veszélyeztetettek. Egy, az Egyesült Királyságban végzett vizsgálat a menstruációs vérveszteséget és az étrendet vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy bár az étrend is fontos tényező, a menstruáció van a legjelentősebb hatással a vasstátuszra (Harvey és mtsai., 2005). Az FSA nem tartja a vegetáriánusokat és a vegánokat veszélyeztetett csoportnak. Növényi étrendek és a vas A különböző vegetáriánus étrendeket vashiányos táplálkozásként jellemezték, bár számos tanulmány kimutatta, hogy valójában a rosszul megtervezett étrend okozza a problémát (Leitzmann, 2005). A jól kiegyensúlyozott vegetáriánus vagy vegán étrend rengeteg vasat biztosít. A nyugati társadalmakban a vegetáriánus vagy vegán étrend ugyanannyi vagy még több vasat tartalmazhat, mint a húst tartalmazó vegyes étrend (Harvey és mtsai., 2005; Hunt, 2003). A vegetáriánusok és a vegánok még a nagy rosttartalmú (és ezáltal sok fitátot tartalmazó) táplálékkal is hasonló mennyiségű vasat vittek be, mint a húsevők (Craig, 1994). Egy friss tanulmány összehasonlította 33 000 húsevő, 10 000 halfogyasztó, 18 000 vegetáriánus és 2500 vegán vizsgálati személy vasbevitelét, és megállapította, hogy a vegánok bevitele a legnagyobb. Őket a halfogyasztók és a vegetáriánusok követték, a húsevők bevitele volt a legalacsonyabb érték (Davey, és mtsai., 2003). A vegetáriánusok szervezete hajlamosabb kevesebb vasat raktározni (szérumferritin), mint a húsevőké. Ennek okai a következők lehetnek: a hem vas könnyebben felszívódik, mint a nem hem vas; a hús fokozza a nem hem vas felszívódását; illetve a vegetáriánus étrend nagyobb mértékben tartalmazhat olyan vasfelszívódást gátló összetevőket, mint a fitát, a csersav és a kalcium (Harvey és mtsai., 2005). Ennek ellenére a vegetáriánusok között nem gyakoribb a vashiányos vérszegénység előfordulása. A Brit Orvostársaság és az Amerikai Dietetikus Társaság (British Medical Association és az American Dietetic Association) egyetért abban, hogy a vegetáriánusoknak nincs nagyobb esélyük a vashiányra, mint a húsevőknek (BMA, 1986, American Dietetic Association, 2003). Bár a vegetáriánusok szervezete kevesebb vasat raktároz, ennek kedvezőtlen egészségügyi hatását nem mutatták ki a változatos vegetáriánus étrendek egyikéről sem a fejlett országokban. Valójában a mérsékelten kevesebb vas raktározása csökkenti bizonyos krónikus betegségek kockázatát (Hunt, 2003). Ismert tény, hogy sok húsfogyasztónál vastöbblet keletkezik, ami növeli a szív- és érrendszeri megbetegedések (CVD) és bizonyos rákos megbetegedések kockázatát (Leitzmann, 2005). Túl sok a jóból? A túl sok vas a szervezetben mérgező. Ennek ellenére széles körben elterjedt az a meggyőződés, hogy minél több vas van az étrendben, annál jobb. Egyes táplálkozási és dietetikai tankönyvekbe ezt még mindig beleírják. Számos tanulmány azt mutatja, hogy a jelentős vastöbblettel rendelkező betegek esetében nagyobb a szív- és érrendszeri betegségek (CVD), bizonyos daganatos betegségek és más egészségügyi problémák előfordulásának aránya. Vastöbbletet egy örökletes állapot is okozhat (veleszületett hemokromatózis), ami 250 emberből egyet érint (észak-európai származásúaknál) (Burke és mtsai., 2000). Általában a máj csak annyi vasat tárol, amennyi az új vörösvérsejtek létrehozásához szükséges. Ha a szervezetbe túl sok vas szívódik fel (ami ebben a betegségben előfordulhat), akkor ez felhalmozódik a májban, illetve más szövetekben és szervekben is lerakódik. A vastúltengés olyan kellemetlen tüneteket okozhat, mint a hányinger, hasi fájdalom, székrekedés és ízületi fájdalom. Májkárosodáshoz, szívelégtelenséghez és cukorbetegséghez is vezethet (NHS Direct, 2008). A férfiakra veszélyesebb a veleszületett hemokromatózis, mert nem veszítenek rendszeresen vért (és egyben vasat), mint a nők a menstruáció során. Ez a körülmény is azt mutatja, hogy bizony a jóból is megárthat a sok. Vasban gazdag receptek A következő ételek segítenek fokozni a vasbevitelt a vasban gazdag és a vasfelszívódást elősegítő táplálékok kombinálásával. Reggeli - Sült bab és/vagy tofu-,,rántotta teljes kiőrlésű pirítóssal - Zabkása szója-, rizs- vagy zabtejjel, aszalt gyümölcsökkel (például füge vagy aszalt szilva) és lenmaggal a tetején - Frissen facsart narancs- vagy grépfrútlé a fentiekkel Ebéd - Vízitorma saláta datolyával, pirított tökmaggal és narancsszeletekkel - Babsaláta (konzerv vegyes bab, zeller, olívaolaj, fokhagyma, citromlé, petrezselyem és kakukkfű), zöld salátával, koktélparadicsommal és teljes kiőrlésű zsemlével - Teljes kiőrlésű pita humusszal, vöröshagymával és pirospaprika szeletekkel töltve - Gyümölcslé és/vagy gyümölcs Vacsora - Pirított zöldségek (brokkoli, zöldpaprika, pak-choi (bordáskel), cukorborsó) szezámmag, napraforgómag, tökmag és kesudió, quinoa ágyon felszolgálva - Teljes kiőrlésű spagetti bolognai szójamártással (vesebab, cukkini, hagyma, paradicsom, paprika és gomba, bazsalikommal és oregánóval elkészítve) - Spenót és csicseriborsó curry, lencse dhal (fűszeres indiai egytálétel) és teljes kiőrlésű csapáti (indiai lepénykenyér) - Gyümölcslé és/vagy gyümölcs A vas és a szívbetegség A gyanú, hogy a túl sok vas növelheti a szívbetegség kockázatát, először a Lancet-ben jelent meg 1981-ben (Sullivan, 1981). Sullivan felvetette, hogy a menstruációs vérveszteség lehet a felelős a változókor előtt álló nőknél észlelt alacsonyabb szívbetegség-kockázatért az azonos korú férfiakhoz képest. Azóta más tanulmányok is megerősítették, hogy a vastöbblet növeli a CVD kockázatát (Salonen és mtsai., 1992). Ahogy a nőknél a menstruáció, az önkéntes véradás is jelentős vérveszteséget okoz, ami befolyásolhatja a raktározott vas mennyiségét. 1997-ben három különböző vizsgálat is kimutatta, hogy a rendszeres véradás csökkentette a szívbetegség és a stroke kockázatát (Tuomainen és mtsai., 1997; Meyers és mtsai., 1997; Kiechl és mtsai., 1997). A véradás során elveszített vas lehet a kockázatcsökkenés oka. Egy újabb tanulmány azt mutatta, hogy a gyakori véradás és az ezzel járó alacsonyabb vasszint javította az érrendszeri funkciókat és csökkentette az oxidatív stresszt a donoroknál (Zheng és mtsai., 2005). Az elmélet szerint a vas elősegíti a szabad gyököknek nevezett káros molekulák termelődését, amelyek oxidálhatják (károsíthatják) az artériák belső felületét, így növelve a CVD kockázatát. Ezek az eredmények még jobban alátámasztják a magas vasszint és a CVD összefüggését. |Más tanulmányok azonban arra a következtetésre jutottak, hogy nincs kapcsolat a vasstátusz és a CVD között. A British Medical Journal-nek írt levelükben finn kutatók kifogásolták ezt a következtetést, és bebizonyították, hogy minden ilyen tanulmányban megbízhatatlan módon mérték a vasstátuszt (a szérum vaskoncentrációját, illetve a transzferintelítettséget), vagy egyéb tervezési hibát követtek el (Hemilä és Paunio, 1997). Az összefüggést kételyek nélkül elfogadó néhány kutató javasolta: csökkenteni kell a raktározott vas mennyiségét, hogy csökkentsük a CVD kockázatát. Egyes kutatók szerint elegendő bizonyítékunk van ahhoz, hogy a vas mesterséges pótlása helyett inkább a véradás fontosságát hangsúlyozzuk. Mások azonban óvatosságra intenek, mert az emberiség jelentős részét érintő hiánybetegség esetében különösen stabil tudományos alapok kellenek a jelenlegi stratégia megváltoztatásához (Sempos, 2002). Nyilvánvaló, hogy több kutatásra van szükség. Az a legésszerűbb, ha kiegyensúlyozott vegetáriánus vagy vegán étrenden élünk, amely sok, magas vastartalmú növényt tartalmaz. A vas és a cukorbetegség A hemokromatózisban szenvedő betegek akár 65%-ánál is diabétesz alakulhat ki (Adams és mtsai., 1991). Mivel ezeknek a betegeknek a szöveteiben felhalmozódik a vas, ebből arra lehetett következtetni, hogy a vastúltengés cukorbetegséget okozhat. A vasbevitel és a cukorbetegség vizsgálata során kiderült, hogy míg a szervezet összes vasbevitele nincs összefüggésben a cukorbetegséggel, addig a vörös húsból származó hem vas esetében fennáll az összefüggés (Jiang és mtsai., 2004). A hem vas szabályozatlanul szívódik fel, és idővel felgyülemlik a testben. Mint már említettük, a vas katalizálhatja a szabad gyökök képződését. Ezek a káros molekulák a cukorbetegség (Oberley, 1988; Wolff, 1993) és más betegségek kialakulásában is szerepet játszanak. Új kutatások a terhes nők magas vasszintje és a terhességi cukorbetegség közötti összefüggést is jelezték. A vizsgálat szerzői arra a következtetésre jutottak, hogy a vaspótló tablettákból származó vastöbblet szerepe a terhességi cukorbetegség kialakulásában további vizsgálatokat kíván (Afkhami-Ardekani és Rashidi, 2008). Összefoglalva, a kutatás azt mutatja, hogy az inzulinrezisztencia és a diabétesz közvetlenül kapcsolódik a vastúltengéshez. A jó hír az, hogy a vegetáriánusok és a vegánok esetében ritkább az inzulinrezisztencia és a cukorbetegség, mint a húsevőknél (Kuo és mtsai., 2004). Meg kell jegyezni, hogy a vegánok étrendje nem hem vasat tartalmaz, amely szabályozottabb módon szívódik fel, mint a hem vas. Egy 30 vegetáriánust és 30 húsevőt összehasonlító tanulmány kimutatta, hogy a vegetáriánusoknak megfelelő, de alacsonyabb a vasszintjük, mint a húsevőknek. Kevesebb vegetáriánus szenved inzulinrezisztenciában (Hua és mtsai., 2001). Összefoglalva, a vegetáriánusok és a vegánok szervezete hajlamos kevesebb vasat tárolni, mint a húsevőké, mégsem gyakoribb közöttük a vashiányos vérszegénység. Ezzel szemben jól tudjuk, hogy sok húsevő vas többlettel rendelkezik, ami növeli a CVD és a rák kockázatát (Leitzmann, 2005). Baby blues Az élet első hat hónapjában a csecsemőknek csak az anyatejre (vagy speciálisan összeállított tejpótlóra) van szükségük, amely megfelelő mennyiségben tartalmaz vasat. Hat hónapos kor után a csecsemők táplálkozási szükségleteit önmagában az anyatej már nem elégíti ki. Például a 4-6 hónapos korban 4,3 mg-os napi vasigény 6 hónapos kor felett 7,8 mg-ra emelkedik. A csecsemők vérszegénységének elsődleges oka a nem megfelelő (túl korai vagy túl késői) elválasztási időpont, illetve a kiegyensúlyozatlan étrend. A helyzetet tovább rontja, hogy a tehéntej-allergia emésztőrendszeri vérzéshez vezethet, és a rektális (végbéli) vérzésnek is jól ismert okozója (Willetts és mtsai., 1999). A tejallergia okozta emésztőszervi vérzés gyakran olyan kis mennyiségű, hogy a vérveszteség nem észlelhető, de idővel vashiányos vérszegénységet okozhat. 52 csecsemő vizsgálata (akik közül 31-et szoptattak és 21-et tápszerrel tápláltak) megállapította, hogy a tehéntej bevezetése az étrendbe bélrendszeri vérveszteséggel és táplálkozási szempontból jelentős vasveszteséggel járt (Ziegler és mtsai, 1990). Frank Oski, a Johns Hopkins Orvosegyetem gyermekgyógyászati tanszékének korábbi vezetője úgy gondolja, hogy az Egyesült Államokban a tehéntej-allergia által okozott emésztőrendszeri vérzés felelős a vashiányos esetek feléért a csecsemők között (Oski, 1996). Ez megdöbbentően nagy szám, mivel a 2 éven aluliak több mint 15 százaléka szenved vashiányos vérszegénységben az Egyesült Államokban. Összefoglalás: - A vas a vörösvérsejtek hemoglobinjának létfontosságú eleme, amely segít az oxigént a test minden részébe eljuttatni. - Az Egyesült Királyságban az ajánlott vasbevitel felnőtt férfiaknak napi 8,7 mg, a nőknek 50 éves korig napi 14,8 mg. - A kiegyensúlyozott és változatos étrend a legtöbb ember számára biztosítja a szükséges mennyiségű vasat. - A túl sok vas székrekedést, hányingert, hányást és gyomorfájást okozhat, nagyon magas dózis halálos is lehet, különösen gyermekeknél. - A vas(II)-szulfát tartalmú vaspótló tabletta székrekedést és hányingert okozhat. - A táplálékban kétféle vas van: a húsból származó hem vas és a növényekből származó nem hem vas. - Az étkezéssel bevitt vas legnagyobb része (több mint 75 százalék) növényi táplálékból származik. - Jó vasforrások a hüvelyesek (borsók, babok és lencsék), a szójából készült termékek (szójatej és tofu), a sötétzöld leveles zöldségek (petrezselyem, brokkoli, pak-choy (bordáskel) és vízitorma), a dúsított gabonareggelik, a teljes kiőrlésű gabona (teljes kiőrlésű kenyér és tésztafélék), az aszalt gyümölcsök (mazsola, aszalt szilva, aszalt kajszibarack), a fekete melasz és az egyszerű fekete csokoládé. - A hem vas felszívódása független a szervezet vasszintjétől és a táplálék többi összetevőjétől. - A nem hem vas felszívódása számos tényező függvénye, beleértve a vasstátuszt és az étrend többi összetevőjét is. - Az állati eredetű és az étrend-kiegészítőkből származó vas ártalmas mennyiségben is felhalmozódhat. - A hántolatlan gabonákból, illetve a magokból és hüvelyesekből származó fitátok megkötik a vasat és akadályozzák a felszívódását. A fitáttartalom fermentálással, főzéssel és csíráztatással csökkenthető. - A teában lévő tanninok csökkenthetik a vas felszívódását. Kerülje a tea fogyasztást étkezés közben. - A tehéntej (kazein és kalcium) csökkentheti a vas felszívódását. Kerülje a tehéntej fogyasztását és a kalcium tartalmú étrend-kiegészítőket étkezés közben. - A spenótban, mángoldban, céklában jelenlévő oxálsavnak kis jelentősége van a vas felszívódásában. - A szójafehérje akadályozhatja a vasfelszívódást, bár ez a hatás csökkenthető a fitáttartalom csökkentésével. - A gyümölcsökben és zöldségekben lévő C-vitamin jelentősen javíthatja a vas felszívódását. A 200 ml narancslében lévő C-vitamin három-négyszeresére növelheti az abszorpciót. - Kis mennyiségű hús növelheti a nem hem vas felszívódását magas fitáttartalmú, alacsony C-vitamin-tartalmú étrend esetén, de a C-vitamin jobban elősegíti a vas felszívódását, mint a hús. - A vasstátusz a hemoglobin és szérumferritin mérésével állapítható meg. - A nyugati társadalmakban alacsony vasszintet és vérszegénységet általában hosszan tartó vagy súlyos vérzés (pl. menstruáció), várandósság vagy a gyermekek esetében a hirtelen növekedés okoz, és nem a rossz táplálkozás. - Túl magas vasszintet okozhat genetikai állapot, nagymértékű vérátömlesztés vagy (ritkábban) vaspótló készítmények túladagolása. - Az alacsony vasszint a leggyakoribb táplálkozási probléma világszerte. Tünetei: fáradékonyság, sápadtság, legyengült immunrendszer, csökkent figyelem-összpontosító képesség. - A veszélyeztetett csoportok közé tartoznak a hat hónaposnál idősebb csecsemők, a kisgyermekek, a serdülők és a várandós nők, valamint az idősek és azok, akik a vas felszívódását gátló élelmiszereket fogyasztanak. A nők menstruációja és a kóros vérveszteség is kockázatot jelent. - A kiegyensúlyozott vegetáriánus vagy vegán étrend ugyanannyi vagy több vasat szolgáltat, mint a húst tartalmazó vegyes étrend. - A vegetáriánusok szervezete hajlamos kevesebb vasat felhalmozni, mint a húsevőké, de a vashiányos vérszegénység nem gyakoribb a vegetáriánusok között. - A mérsékelten alacsonyabb vasszint csökkentheti a krónikus betegségek kockázatát. - A szervezetben lévő túl sok vas mérgező. A tünetek közé tartozik a hányinger, hasi fájdalom, székrekedés és ízületi fájdalom. Májkárosodást, szívelégtelenséget és cukorbetegséget is okozhat. - A túl sok vas növeli a szív- és érrendszeri betegségek, az inzulinrezisztencia és a cukorbetegség kockázatát. - A csecsemők vérszegénységét a túl korai vagy túl késői elválasztás, illetve a tehéntej-allergia következtében fellépő gyomor-bél rendszeri vérzés okozhatja. REFERENCIÁK - Adams, P.C., Kertesz, A.E. and Valberg, L.S. 1991. Clinical presentation of hemochromatosis: a changing scene. American Journal of Medicine. 90, 445-9. - Afkhami-Ardekani, M. and Rashidi, M. 2008. Iron status in women with and without gestational diabetes mellitus. Journal of Diabetes and its Complications. 2008 Jan 4. [Epub ahead of print]. - American Dietetic Association; Dieticians of Canada. 2003. Position of the American Dietetic Association and Dieticians of Canada: Vegetarian diets. Journal of the American Dietetic Association. 103 (6) 748-65. - Armah, C.N., Sharp, P., Mellon, F.A., Pariagh, S., Lund, E.K., Dainty, J.R., Teucher, B. and Fairweather-Tait, S.J. 2008. L-alpha-glycerophosphocholine contributes to meat’s enhancement of nonheme iron absorption. Journal of Nutrition. 138 (5) 873-877. - Baech, S.B., Hansen, M., Bukhave, K., Jensen, M., S?rensen, S.S., Kristensen, L., Purslow, P.P., Skibsted, L.H. and Sandström, B. 2003. Nonheme-iron absorption from a phytate-rich meal is increased by the addition of small amounts of pork meat. American Journal of Clinical Nutrition. 77 (1) 173-9. - Bishnoi, S., Khetarpaul, N. and Yadav, R.K. 1994. Effect of domestic processing and cooking methods on phytic acid and polyphenol contents of pea cultivars (Pisum sativum). Plant Foods for Human Nutrition. 45 (4) 381-388. - BMA, 1986. Diet, nutrition and health. BMA Report 4.11. - Bonsmann (genannt), S.S., Walczyk, T., Renggli, S. and Hurrell, R.F. 2008. - Oxalic acid does not influence nonhaem iron absorption in humans: a comparison of kale and spinach meals. European Journal of Clinical Nutrition. 62 (3) 336-341. - Brune, M., Rossander, L. and Hallberg, L. 1989. Iron absorption and phenolic compounds: importance of different phenolic structures. European Journal of Clinical Nutrition. 43 (8) 547-57. - Bull, N.I., Buss, D.H. 1980. Haem and Non-haem Iron in British Diets. Journal of Human Nutrition. 34, 141-145. - Burke, W., Cogswell, M.E., McDonnell, S.M. and Franks, A. 2000. Public Health Strategies to Prevent the Complications of Hemochromatosis. In: Khoury, M.J., Burke and Thomson, E.J. eds. Genetics and Public Health in the 21st Century: using genetic information to improve health and prevent disease. London: Oxford University Press. - Cook, J.D., Skikne, B.S. and Baynes, R.D. 1994. Iron deficiency. The global perspective. Advances in Experimental Medicine and Biology. l356, 219 -228. - Craig, W. J. 1994. Iron Status of Vegetarians. American Journal of Clinical Nutrition. 59, Supp, p 1233S-7S. - Davey, et al., 2003. EPIC-Oxford: lifestyle characteristics and nutrient intakes in a cohort of 33 883 meat-eaters and 31 546 non meat-eaters in the UK. Public Health Nutrition. 6 (3) 259-69. - Department of Health (1991) Dietary Reference Values for Food Energy and Nutrients for the United Kingdom. London: HMSO. - Fairweather-Tait S.J. 2004. Iron nutrition in the UK: getting the balance right. Proceedings of the Nutrition Society. 63 (4) 519-28. - FSA, 2002. McCance and Widdowsons The Composition of Foods, 6th summary edition. Cambridge, England, Royal Society of Chemistry. - FSA, 2003. Food Standards Agency: Expert Group on Vitamins and Minerals. Safe Upper Levels for Vitamins and Minerals. London: Food Standards Agency. - FSA, 2003a. Henderson, L., Irving, K., Gregory, J., Bates, C.J., Prentice, A., Perks, J., Swan, G. and Farron, M. National Diet and Nutrition Survey: adults aged 19 to 64 years: Vitamin and mineral intake and urinary analytes. London: TSO. Volume 3. - Geissler, C. and Powers, H. eds. 2005. Human Nutrition. 11th ed. [CD-ROM] London: Elsevier Churchill Livingstone. Figure 12.3. - Grantham-McGregor, S. and Ani, C. 2001. A review of studies on the effect of iron deficiency on cognitive development in children. Journal of Nutrition. 131 (2S-2) 649S-666S; discussion 666S-668S. - Hallberg, L., Brune, M., Erlandsson, M., Sandberg, A-S. and Rossander-Hulthen, 1991. Calcium: effect of different amounts on non-heme and heme-iron absorption in humans. American Journal of Clinical Nutrition. 53, 112-119 - Harvey, L.J., Armah, C.N., Dainty, J.R., Foxall, R.J,, John Lewis, D., Langford, N.J., Fairweather-Tait, S.J., Hemalatha, S., Platel, K. and Srinivasan, K. 2005. - Impact of menstrual blood loss and diet on iron deficiency among women in the British Journal of Nutrition. 94 (4) 557-564. - Hemalatha, S., Platel, K. and Srinivasan, K. 2007. Influence of germination and fermentation on bioaccessibility of zinc and iron from food grains. European Journal of Clinical Nutrition. 61 (3) 342-8. - Hemilä, H. and Paunio, M. 2007. Blood donation, body iron stores, and risk of myocardial infarction. Confidence intervals and possible selection bias call study results into question. British Medical Journal. 314 (7097) 1830-1831. - Hua, N.W., Stoohs, R.A. and Facchini, F.S. 2001. Low iron status and enhanced insulin sensitivity in lacto-ovo vegetarians. British Journal of Nutrition. 86 (4) 515-519. - Hunt, J.R., Mullen, L.M., Lykken, G.I., Gallagher, S.K. and Nielsen, F.H. 1990. - Ascorbic acid: effect on ongoing iron absorption and status in iron-depleted young women. American Journal of Clinical Nutrition. 51 (4) 649-655. - Hunt, J.R. 2003. Bioavailability of iron, zinc, and other trace minerals from vegetarian diets. American Journal of Clinical Nutrition. 78 (3) 633S-639S. - Hurrell, R.F., Lynch, S.R., Trinidad, T.P., Dassenko, S.A. and Cook, J.D. 1989. - Iron absorption in humans as influenced by bovine milk proteins. American Journal of Clinical Nutrition. 49, 546-552. - Hurrell, R.F., Reddy, M.B., Juillerat, M.A. and Cook, J.D. 2003. Degradation of phytic acid in cereal porridges improves iron absorption by human subjects. American Journal of Clinical Nutrition. 77 (5) 1213-1219. - Jiang, R., Ma, J., Ascherio, A., Stampfer, M.J., Willett, W.C. and Hu, F.B. 2004. - Dietary iron intake and blood donations in relation to risk of type 2 diabetes in men: a prospective cohort study. American Journal of Clinical Nutrition. 79 (1) 70-75. - Kiechl, S., Willeit, J., Egger, G., Poewe, W. And Oberhollenzer, F. 1997. Body iron stores and the risk of carotid atherosclerosis: prospective results from the Bruneck study. Circulation. 96, 3300-3307. - Kuo, C.S., Lai, N.S., Ho, L.T. and Lin, C.L. 2004. Insulin sensitivity in Chinese ovo-lactovegetarians compared with omnivores. European Journal of Clinical Nutrition. 258 (2) 312-316. - Leitzmann C., 2005. Vegetarian diets: what are the advantages? Forum on Nutrition. (57) 147-156). - Marero, L.M., Payumo, E.M., Aguinaldo, A.R., Matsumoto, I. and Homma, S. 1991. The antinutritional factors in weaning foods prepared from germinated legumes and cereals. Lebensmittelwissenschaft Technol. 24, 177-81. - Meyers, D.G., Strickland, D., Maloley, P.A., Seburg, J.K., Wilson, J.E. and McManus, B.F. 1997. Possible association of a reduction in cardiovascular events with blood donation. Heart. 78, 188-193. - Monsen, E.R. 1988. Iron nutrition and absorption: dietary factors which impact iron bioavailability. Journal of the American Dietetic Association. 88 (7) 786-90. - Nävert, B., Sandström, B. and Cederblad, A. 1985. Reduction of the phytate content of bran by leavening in bread and its effect on zinc absorption in man. British Journal of Nutrition. 53 (1) 47-53. - Nelson, M. and Poulter, J. 2004. Impact of tea drinking on iron status in the UK: a review. Journal of Human Nutrition and Dietetics. 17 (1) 43-54. - NHS Direct, 2008. Haemochromatosis [online]. Available from: www.nhsdirect.nhs.uk/articles/article.aspx?articleId=2521§ionId=1 [Accessed May 1 2008]. - Oberley, L.W. 1988. Free radicals and diabetes. Free Radicals Biology and Medicine. 5, 113-124. - Oski, F.A. 1996. Dont Drink Your Milk. New York: TEACH Services Inc. Salonen, J.T., Nyyssönen, K., Korpela, H., Tuomilehto, J., Seppänen, R. and Salonen, R. 1992. High stored iron levels are associated with excess risk of myocardial infarction in eastern Finnish men. Circulation. 86 (3) 803-811. - Sempos C.T. 2002. Do body iron stores increase the risk of developing coronary heart disease? American Journal of Clinical Nutrition. 76, 3, 501-503. - Sharma, D.C. and Mathur, R. 1995. Correction of anemia and iron deficiency in vegetarians by administration of ascorbic acid. Indian Journal of Physiology and Pharmacology. 39 (4) 403-406. - Sharp, P. 2005. Minerals and trace elements. In: Geissler, C. and Powers, H. eds. Human Nutrition. 11th edition. London: Elsevier Limited, 240. - Sullivan, J.L. 1981. Iron and the sex difference in heart disease risk. Lancet. 1(8233) 1293-1294. - Temme, E.H. and Van Hoydonck. P.G. 2002. Tea consumption and iron. European Journal of Clinical Nutrition. 56 (5) 379-86. - Tuomainen, T-P., Salonen, R., Nyyssonen, K. and Salonen, J.T. 1997. Cohort study of relation between donating blood and risk of myocardial infarction in 2682 men in eastern Finland. British Medical Journal. 314, 793-794. - Viadel, B., Barberá, R. and Farré, R. 2006. Calcium, iron and zinc uptakes by Caco-2 cells from white beans and effect of cooking. International Journal of Food Science and Nutrition. 57 (3-4) 190-197. - Willetts, I.E., Dalzell, M., Puntis, J.W. and Stringer, M.D. 1999. Cows milk enteropathy: surgical pitfalls. Journal of Pediatric Surgery. 34 (10) 1486-8. - Wolff, S.P. 1993. Diabetes mellitus and free radicals. Free radicals, transition metals and oxidative stress in the aetiology of diabetes mellitus and complications. British Medical Bulletin. 49, 642-652. - Yang, R-Y., Tsou, S. T. S., and Lee, T-C. 2002. Effect of cooking on in vitro iron bioavailability of various vegetables. In: Lee T-C. and Ho C-T. eds. Bioactive compounds in foods, effects of processing and storage. ACS Symposium Book Series 816. American Chemical Society. 130-142. - Zheng, H., Cable, R., Spencer, B., Votto, N., Katz, S. D. (2005). Iron Stores and Vascular Function in Voluntary Blood Donors. Arteriosclerosis, Thrombosis, and Vascular Biology. 25: 1577-1583. - Ziegler, E.E., Fomon, S.J., Nelson, S.E., Rebouche, C.J., Edwards, B.B., Rogers, R.R. and Lehman, L.J. 1990. Cow milk feeding in infancy: further observations on blood loss from the gastrointestinal tract. The Journal of Pediatrics. 116 (1) 11-8.
Kókusztejszínes zöldség gyömbérrel és shitake-val, köret: gabonakolbászos köles
Egy elég rendhagyó kombináció ez az étel, de működik! Nagyon finom, és jól harmonizálnak a különböző nemzetek ízei. És nem utolsó sorban: nagyon egyszerű recept és gyorsan elkészül. Hozzávalók: 1 bögre köles 3-4 cm-es darab egy gabonakolbászból só fagyasztott zöldhüvelyű zöldbab fagyasztott sárgahüvelyű zöldbab 1 db sárgarépa apróra vágva spenótlevelek (egyéb fagyasztott zöldségek ízlés szerint) 1 doboz kókusztejszín friss vagy szárított gyömbér friss vagy szárított shiitake gomba fokhagyma só Díszítéshez: szezámmag Elkészítés: a kölest megmosom, és dupla mennyiségű vízben készre főzöm a belemorzsolt gabonakolbásszal együtt, és ízlés szerint sózva. Ha szárított shiitake gombával dolgozunk, azt fél órára érdemes beáztatni főzés előtt. A zöldbabokat, a csíkokra vágott gombát és a répát a kókusztejszínben elkezdem főzni közepes lángon, fedő alatt, beleteszem a gyömbért és sót ízlés szerint. 15-20 perc múlva hozzáadom a spenótot és fokhagymanyomóval a fokhagymát. Amint a spenótlevélkék megfonnyadtak, vagy fagyasztott spenót levél esetén: felolvadtak, és a zöldbabok is megpuhultak, kész az ételünk. Bőven szórt szezámmaggal vagy dióval tálalom. The post Kókusztejszínes zöldség gyömbérrel és shitake-val, köret: gabonakolbászos köles appeared first on VegaNinja.
Hogyan tartsd Magad melegen a téli időszakban
2018. január 25. Élj harmóniában
Január, február még téli hónapok... ugyan már a napok egyre hosszabbak és eddig kellemes telünk volt, de ettől függetlenül hideg van kint, ezt szinte mindenki érzi. Az időjárásban a Vata minősége dominál - csípős hideg, szél, szárazság. Ilyenkor sokan tapasztalják magunkon a Vata egyensúlytalanságát - hideg kezek, lábak, bőrszárazság, repedezettség az ajkakon, energiahiány, székrekedés, puffadás. álmatlanság, hangulati változások, negatív érzelmek. Amikor fázol, lassul a keringésed, ami a belső szervek munkájának hatékonyságát is csökkenti. Ez további hideg érzetet eredményez a testedbe és kedvezőtlenül hat az izmok, ízületek állapotára. A téli időszakban nem véletlenül sokkal több a derékfájás, térdfájás, etc.. Ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan élj fontos figyelembe venned a természet változását és alkalmazkodni a külső környezeti változásokhoz. Célszerű a jógagyakorlásodat, az életmódodat, táplálkozásodat is a téli időszaknak megfelelően alakítani. Jógagyakorlás Télen gyakorolj olyan jógapózokat, amik segítenek a testből elűzni a hideget, serkentik a keringésed, javítják az emésztésed és kedvezően hatnak a légzőszerveidre is - mivel a téli időszakban leginkább a légzőszervi megbetegedések jellemzőek. A hátrahajlító jógapózok, a dinamikus gyakorlás , az álló jógapózok és amikor a kezeket a fejed fölé emeled hőt termelnek, segítik a testedben beindítani az energiaáramlást. A jógagyakorlás előtt mindig alapos bemelegítéssel készítsd elő az izmokat, ízületeket. Amennyiben reggel, nem túl meleg szobában gyakorolsz, kiemelten figyelj erre. Az előkészítő gyakorlatok előmelegítik a tested, felkészítik az izmokat, ízületeket a jógagyakorlásra és könnyebben fog menni a mozgás. Néhány jógapóz, ami segít melegen tartani a tested a Téli időszakban. Az elnevezésekre kattintva el tudod olvasni a póz pontos kivitelezését is. - Napüdvözlet (Surya Namaskara) - serkenti a keringést, hőt termel, átmozgatja az egész test, energetizál - Pálmafapóz (Talászana) - hőt termel, energetizál - Faállás (Vriksászana) - hőt termel, javítja a keringést, erősíti a lábakat, stabilizáló izmokat - Hősi póz 1. (Virabhadra 1.) - hőt termel, erősíti a testet, serkenti a tüdő munkáját - Kobrapóz (Budzsanászana) - melegítő hatású, serkenti az emésztést és nyitja a mellkast, ezáltal a légzőszervek egészségét fokozza, javítja a testtartást - Sáskapóz (Salabászana) - melegítő hatású, serkenti az emésztést és nyitja a mellkast, ezáltal a légzőszervek egészségét fokozza, erősíti az alsú háti szakaszt - Íjállás (Dhanurászana) - melegítő hatású, serkenti az emésztést és nyitja a mellkast, ezáltal a légzőszervek egészségét fokozza - Fél hold állás (Ardha csandrászana) - hőt termel, javítja a keringést, segíti a légzőszervek munkáját - Háromszög állás (Trikonászana) - hőt termel, erősíti a testet,lábakat, stabilizáló izmokat, serkenti a tüdő munkáját, javítja az emésztést Táplálkozás Kerüld el a Vata-t provokáló ételeket pl. hideg ételek, italok, nyers zöldségek, saláták, száraz ételek. Fogyassz meleg, jó minőségű ételeket - az ételek friss, lehetőleg bio alapanyagokból készüljenek. Kerüld az állott, többször melegített ételeket, konzerveket, tartósított élelmiszereket. Részesítsd előnyben a szattvikus táplálékokat.(részletesen erről itt olvashatsz) Egyél sok levest, gabona ételt (pl. rizs, köles, quinoa, hajdina, kukorica) jó minőségű zsírokat (pl. olíva, ghee), fogyassz olajos magvakat (mandula, dió, tökmag, szezámmag) Részesítsd előnyben a szezonalitásnak megfelelő zöldséget (pl. cékla, répa, brokkoli). Használj melegítő és emésztést serkentő fűszereket ( pl. fahéj, gyömbér, asafoetida, fekete bors, kardamom, édeskömény, kurkuma, ) Igyál sok meleg folyadékot. Forralt vizet, fűszeres és gyógyteákat (pl. kiváló melegítő a gyömbér tea). Kerüld el az alkoholt, kávét, teát, cigarettát, és a nagyon csípős ételeket, mert ezek a vata-t kibillentik az egyensúlyukból. Egyél rendszeresen a nap során. ne hagyd ki a reggelit. Reggelire ideálisak a kása félék. pl zabkása.(receptet itt olvashatod) Életmód Télen a természet is visszahúzódik, tedd ezt Te is, fordulj kicsit befelé. Kerüld el a túlpörgést, a megerőltető tevékenységeket. Hagy időt a pihenésre, feltöltődésre a szervezetednek. Próbálj rendszerességet vinni az életedbe, ez is segít a vata. egyensúlyba hozni. Feküdj le korán, aludj eleget, tölts több időt pihenéssel, meditálj és relaxálj rendszeresen. Nagyon jótékonyan hat ilyenkor az olajos masszázs. Nem csak ápolja a bőröd, serkenti a keringést, hőt termel, de hozzájárul a lerakódott salakanyagok eltávolításához is. Az olajos önmasszázsról részletesen itt olvashatsz Sok meleget kívánok:) szeretettel Kati
Thermoleves
Hogy van az, hogy este eszel egy levest, és reggel még mindig annak melegével ébredsz a hasadban? Fantasztikus érzés, mondhatom. :D Szóval, gyere, próbáld ki te is, milyen a pirított zelleren főtt thermoleves batátából. Erről most többet nem is mondanék, beszéljenek a képek meg a recept. :) Hozzávalók 2-3 adaghoz - 500 g batáta hámozva, darabolva - 1 evőkanálnyi zellergumó - 1 evőkanálnyi fehérrépa - fél vöröshagyma - 1 gerezd fokhagyma - 3 ek olaj - 2 csipet szerecsendió - 100 ml növényi főzőkrém (elhagyható) - Az olajon fonnyaszd meg az apróra vágott vöröshagymát, reszeld rá a zellert, és pirítsd át nagy lángon. Ezután húzd le, és dobd rá a felaprított fokhagymát is. Várd meg, míg szállni kezdenek azok az isteni illatok. - Ezután jöhet a batáta, a felkarikázott fehérrépa és a fűszerek. - Öntsd fel fél liter vízzel, és főzd meg a levest. Ha extra krémesre szeretnéd, – és szerintem is sokat dob rajta egy kis növényi tejszín. Ezt az utolsó pár percben öntsd hozzá. - Amikor puha a krumpli, zárd el, és turmixold le. Extra feltét az ínyenceknek: pirított csicseriborsó - 3 evőkanál csicseriborsó konzerv - 1 gyűszűnyi paprikakrém - csipet rozmaring A csicseriborsót keverd be a paprikakrémmel, és 1 kávéskanálnyi olajon, a serpenyőt rázogatva pirítsd meg. Szórd rá a rozmaringot, és kész is, mehet a levesre. Tápanyagban és látványban is nagyon megéri a ráfordított két percet. :) A maradék konzervből pedig készíts egy jó hummuszt! Jó étvágyat! Elkészítési idő: 20 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven The post Thermoleves appeared first on Kertkonyha.
Zabpelyhes aszalt paradicsomos lenkenyér
2017. december 28. Gitta nyersétel blogja
Az eredeti lenkenyeret már szinte sosem készítem, mindig teszek hozzá valamit, hogy lágyabb, finomabb, és hogy minél változatosabb legyen. Legutóbb az adventi nyersétel hétvégén készült ez a finom kenyér, az állaga és az íze is megállta a helyét :) olyanoknak is ízlett, akik eddig nem rajongtak a lenből készült nyers kenyeremért :) Felvágva, még aszalás előtt. Látszik a textúrájában a zab, az aszalt paradicsom és a lenmag is Hozzávalók: 30 dkg lenmag, 30 dkg zabpehely, 20 dkg hagyma, 20 dkg alma, 20 dkg aszalt paradicsom, egy szál sárgarépa só, fűszerek A lenmagot és a zabpelyhet szárazon durvára őröljük, félretesszük. A hagymát, almát, paradicsomot és a sárgarépát kevés vízzel elturmixoljuk. Nem kell teljesen homogénre, nem baj, ha maradnak benne morzsányi kis darabok. Ezt a nedves részt ízesítjük sóval, zöldfűszerekkel (bazsalikom, petrezselyem zöldje, stb) A magokat összegyúrjuk a turmixolt zöldségekkel, és kenyérforma veknit formázunk belőle. Nem kell sokat gyurkászni, épp csak annyit, hogy összeálljon. Folpackba tekerjük és egy éjszakára hűtőszekrénybe tesszük. A magok ez alatt az idő alatt megszívják magukat nedvességgel, összeáll a cucc... Reggel kibontjuk és ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, betesszük az aszalógépbe és kb. másfél óra alatt készre aszaljuk. A légkeveréses sütő is tökéletesen megfelel. Ez az ízes kenyér alkalmas arra, hogy csak úgy magában, egy kis nyers pecsenyezsírral, sok sok zöldséggel együk. Reggelire vagy vacsorára tökéletes főétel. szép egyforma szeletekre vágjuk és megaszaljuk
Chilis babfasírt mustáros-balzsamecetes céklasalátával
2017. november 18. Vegán muflon
Jó pár éve, egy bestiálisan átmulatott, születésnapi szombat este után másnap reggel ószövetségi víziók gyötörtek. Láttam pl. ahogy Józsefet eladják a testvérei a fáraónak, ahogy Mózes szétválasztja a Vörös-tengert, illetve ahogy Dávid teherbe ejti Betsabét. Ezzel csak az volt a probléma, hogy előzőleg könnyelműen jelentkeztem egy vegán főzőtanfolyamra, ami vasárnap 9-kor kezdődött. Végül csodával határos módon elvonszoltam magam, és miközben a fejemben a sztálingrádi csata zajlott, órákon át hallgattam az unásig ismert infóáradatot a növényi fehérjebevitelről, a tej savasító hatásáról és arról, hogy a húsevés hogyan növeli a rák kockázatát. A tanfolyam leírásában ugyanis emlékeim szerint semmi nem utalt arra, hogy ez így fog zajlani. És arra sem nagyon, hogy a dietetikaelőadás után chia magos mutymurutty, zabfasírt és zöldszemes-ostorosmoszatos búzafűsaláta lesz az elkészítendő menü. (Ja, és a pontot az i-re az asztali áldás tette fel.) Akkor és ott megfogadtam: akkor is megmaradok szimpla gourmet-vegánnak, ha a tokám alatt komplett vízibivaly-csordákat lehet majd elszállásolni. A súlyos probléma viszont az, hogy a (közel) egyhónapos, (majdnem teljes) nyersvegán passió alatt azt vettem észre, hogy fizikailag százszor energikusabbnak érezem magam. Ezért úgy döntöttem, hogy a továbbiakban igyekszem az étrendembe több nyerscuccot csempészni. (Azért ha valaki meglát egy jógaszőnyegen biokölest szemezgetni és ginsengteát kortyolgatni, felszólítom, hogy csévéljen a szőnyegbe, majd miután bőségesen lelocsolta petróleummal, gyújtsa rám! Előre is köszönöm!) Ennek szellemében előkészíti az alábbiakat: 2 x 400g vörösbab (konzerves) 1 kápiapaprika 2 piros chilipaprika 2 szál zöldhagyma 2 gerezd fokhagyma 3 ek zsemlemorzsa vagy kukoricaliszt 1 tk római kömény 1 tk gyömbérpor 2 gerezd fokhagyma 2 ek olívaolaj a salátához: 1 db cékla 1 db vöröshagyma 3 ek balzsamecet 2 tk magos mustár A céklát és a sárgarépát az ínhüvelygyulladásért vívott harc jegyében lereszeljük, majd egy tálban a többi összetevővel összekeverjük. A vörösbabot leöblítjük, majd hogy rapid üzemmódban megpuhuljon, jó másfél percig mikróban melegítjük. (Mikrohullám-fóbiások meg is párolhatják.) A chilit, a paprikát és a zöldhagymát felszeleteljük, a fokhagymát lereszeljük, majd az összenyomott babbal és többi hozzávalóval összekeverve fasírT formázunk belőle. Az így megszülető kerek formulát sütőlappal kibélelt tepsibe helyezzük, majd fél órára 190 fokos sütőbe hajítjuk.
Krumplileves – gourmet változat
Krumplileves. Erre mondják, hogy tipikusan olcsó, pórias, elég egyszerű étel. Persze imádom meg minden, de mégsem egy királyi lakoma. Pedig tényleg lehet ezt is menő módon csinálni. Úgy képzelem, a Michelin-csillagos éttermekben készíthetik így a krumplilevest. :) Édeskés, fűszeres, illatos és könnyed, de az ízekben megkapja a mélységét. És még a gyönyörű színe sem Photoshop! :) Hozzávalók 2-3 adaghoz: - 3 közepes krumpli - 1/2 sárgarépa - 1/2 vöröshagyma - 5 ek fehérbor - 1 ek citromlé - 1 körömnyi citromhéj (csak a sárga) - 1 mk reszelt gyömbér - 1 csipet rozmaring (ha van, friss) - 2 ek olívaolaj - 3 mk só - A felaprított hagymát az olajon pároljuk meg. Közben hámozzuk meg és vágjuk kis kockákra a krumplit, vékony szeletekre a répát. Lehet nagyra is vágni, csak akkor lassabban fő meg. - Dobjuk a hagymára a krumplit és a sárgarépát, ízesítsük gyömbérrel, citromhéjjal, a fehérborral, és sózzuk is meg. Öntsük fel annyi vízzel, ami ellepi, és főzzük puhára a zöldségeket. - Mielőtt elzárnánk, keverjük el benne a rozmaringot, és hagyjuk kicsit bugyogni őket együtt is. - Amikor kész, turmixoljuk simára a levest. Kis citromlé segít még a rafinált ízek kihozásában. Extra tipp : mielőtt a főzéshez kezdenénk, teszteljük, hogy a gyömbér és a borunk illata harmonizál-e egymással. Ha nem, akkor a levesben sem alkotnak majd jó kombinációt, ezért inkább csak az egyiket használjuk. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 15 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Karácsonyi AJÁNLAT Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven The post Krumplileves – gourmet változat appeared first on Kertkonyha.
4 féle 4 összetevős szendvcskrémek egyszerűen és egészségesen
2017. november 4. Beautilicious
Nem akarod szárazon enni a kenyeret, de nem tudod, mivel dobhatnád fel? Ezeket az egyszerű és egészséges krémeket te is tuti imádni fogod. Egészséges, tápláló, nagyon finom, és nagyon hamar kész. Céklás szendvicskrém - 1 cékla - 100gr túró - 20gr light majonéz - só répás szendvicskrém - 1 sárgarépa - 1 gerezd fokhagyma - 65gr sajtkrém - köménymag ízlés szerint avokádós szendvicskrém - 1 avokádó - 1 gerezd fokhagyma - citromlé ízlés szerint - só cukkinis szendvicskrém - fél cukkini - 75gr tejföl - 1 gerezd fokhagyma - só A hozzávalókkal nincs más dolgod, mint összeturmixolni őket. :) jó étvágyat!
Zöldséges pásztor pite
Sheperds pie - így hívják az angolok, és igen, ez egy tipikus angol étel (ami, ha jól tudom, végre angol és nem más országból átvett étel). Megtalálható minden étterem kínálatában, munkahelyi konyhákon, kantinokban is gyakori étel. Nem, nem alulra teszik a krumplipürét egyátalán! Mondhatnám, az igazi pásztor pite alja nem krumpli. Míg mi magyarok inkább a krumplira tennénk a szószt, majd befednénk krumplival, itt viszont épp az a lényeg, hogy nem tesznek alá krumplit (így könnyebb lesz mosogatni is az edényt). Az eredeti ételt bárányhúsból készítik krumplival, viszont marhahúsból is szokták, de azt inkább Cottage pie-nak hívják. Cottage-okban laktak a szegényebb emberek, akik bárány helyett inkább marhahússal elkészítve engedhették meg maguknak. Ha pedig krumplipüré helyett leveles tésztával készítenénk akkor skót mintára készül a pásztor pite. Mindenesetre az angolok remekül megtalálták a módját, hogyan használják fel a maradék krumplipürét, ami esetleg előző nap megmaradt az ebédből. A recept Hozzávalók: - 1 kg krumpli - 1 kg vegyes zöldségkeverék (brokkoli, karfiol, répa vagy kedvünkre való más zöldségek) - 2 ek vegán margarin - 4 dl meleg növényi tej - 1 ek kókuszzsír - 1,5 ek étkezési keményítő - só - ételízesítő - fokhagyma (opcionális) - kurkuma (opcionális) - sörélesztőpehely (opcionális) Elkészítés: A krumplit megpucoljuk, felkarikázzuk és annyi vízben, ami épp ellepi, só hozzáadásával feltesszük főzni. Amíg fő, a zöldségeket kevés sóval az edény alján kevés vízzel megpároljuk. Majd egy edényben a kókuszzsírt 2 dl növényi tejjel összemelegítjük. 1 dl hideg növényi tejjel csomómentesre keverjük a keményítőt és hozzákeverjük ahhoz a növényi tejhez, amivel a kókuszzsírt összemelegítettük. Kis lángon addig keverjük, amíg be nem sűrűsödik. Ételízesítőt szórunk bele. Ha sárgább színt szeretnénk, egy kis kurkumát is tehetünk bele, ha esetleg az ételízesítő nem színezné be eléggé. Ha fűszeresebb ízt szeretnénk, nyomhatunk bele 2-3 gerezd megpucolt fokhagymát vagy szórhatunk bele fokhagyma-granulátumot. Enyhén sajtos ízvilágot érhetünk el némi sörélesztő pehely hozzáadásával. A megpárolt zöldésget összekeverjük ezzel a besamel szósszal. A megfőtt krumpliról a levet leszűrjük, hozzáadjuk a margarint és 1 dl növényi tejet. Krumplinyomóval vagy villával összetörjük a krumplit, szükség esetén sózzuk. Így elkészítjük a krumplipürét. (Ha túl sok krumplipüré maradt tegnapról, használjuk fel azt, viszont mellőzzük az instant porból készített gyors krumplipürét, az ugyanis túl folyós lesz a szósz tetejére.) A krumplipürének nem szabad túl folyósnak lennie. Fogunk egy tűzállló edényt (pl. jénai tálat) vagy egy tepsit. Kókuszzsírral kikenjük az alját és oldalát. Beleöntjük a zöldséges szószt, majd pedig a tetejére halmozzuk és simítjuk a krumplipürét. A tetejét villával megszurkáljuk. Sütőben enyhén aranybarnára sütjük. Tálalásnál a zöldésges szósz enyhén folyós állagú lesz, de épp ez az egyik tulajdonsága. Amolyan szószos, nem áll egybe, mint pl. egy rakott krumpli.
Tárkonyos erdei csiperkegomba leves burgonyagombóccal
2017. október 17. Vegán Család
Hozzávalók: 50 dkg erdei csiperkegomba 2 nagyobb szál sárgarépa aprítva 2 szál fehérrépa aprítva 4 marék zöldborsó 1 nagyobb vöröshagyma rétesliszt 2 tk só 1 tk vegamix 2 tk tárkony 2 dl növényi tejszín olívaolaj víz burgonyagombóchoz: 2 nagyobb burgonya csipet só finomliszt olívaolaj [...] Bővebben!
Töltött csillagtök, grillzöldségekkel és héjában sült krumplival
2017. október 2. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Anna újabb alkotása Pác: - 1 ek szójaszósz - 8 gerezd fokhagyma - olivaolaj - ezeket összeturmixoltam Elkészítés: A csillagtököt én félbe vágtam, de lehet a tetejét is levágni és úgy megtisztítani a magoktól, kivájni a belsejét picit. Belülről megkentem a páccal. Hagymán párolt reszelt répa és cukkini, kuszkusszal összekeverve, napraforgómaggal, rizstejszínnel és petrezselyemmel megforgatva. Ez lehet kapros-tejszínes ízvilág is. A csillagtököt töltés után kívülről is megkentem a páccal. ( ha vastag a héja, hámozóval kicsit meghámozod előtte). Almagerezdeket vágtam, s a patiszon mellé sütőzacskóban tettem a tepsire, amit körberaktam aprószemű krumplikkal. A cukkinikat hosszában kb. 3 mm szeletekre vágtam, kápiapaprikát mellé harmadolt, mindet bepácolva hagytam állni. Majd grillsütőn kisütöttem. TIPP: Reszelt sajtot tettem a csillagtök tetejére a végén még olvadozni Jó étvágyat! :)
répás almás pite
2017. szeptember 30. Beautilicious
Nézzük mi van a kamrában :D. Répa,alma..hmm..mi is készülhet ezekből a finomságokból? Egy klasszikus édesség amiért mindenki oda van? Igeeen! Pite készült, jó sok fahéjal (mert az alma, fahéj, répa trió verhetetlen:) ) Hozzávalók a tésztához - 2alma - 150gr tejföl - 150gr zabliszt - 80gr kókuszliszt - 20gr útifűmag héj - 3ek cukormentes sárgabarack lekvár - Fél citrom leve a töltelékhez - 4répa - 2alma - 1narancs leve - fahéj Így készítsd - A tésztához pürésítsd az almát, majd a tejföllel, lekvárral és a citromlével keverd össze - A száraz összetevőket keverd össze egy külön tálba, majd az almapürével alaposan gyúrd össze - Nyújtsd ki a tészta háromnegyedét - Tedd sütőbe 180fokre 15percig - Addig elkészítjük a tölteléket; Reszeld la a répákat és az almákat - Facsard hozzá egy narancs levét, majd tegyél hozzá fahájat ( ha nem elég lágy a töltelék, előfőzheted, mert akkor enged egy kis levet az alma) - Tölts meg a töltelékkel az elősütött tésztát, majd a maradékot is nyújtsd kis - Vágj csíkokat és helyezd rá olyan formában, hogy rácsos pitét kapj
Mindent bele sztörfráj
2017. szeptember 21. Kertkonyha
Ennek a bejegyzésnek nem is kellet volna megszületnie. A fogás a szombati ebédünkhöz készült, pácolt szejtán, egyszerű sültkrumpli és egy fantasztikus zöldsaláta (fejessaláta, spenót, medvehagyma, póréhagyma) mellé. Csak úgy, mellékesen csináltam, de aztán teljesen lenyűgözött a színe, az illata, az íze, és ezzel nem voltam egyedül! :) Jött a hároméves, és elbűvölten nézte az ablakban hűlő serpenyőt, aztán felkéreckedett a karomra, és némi tétovázás után rávetettük magunkat. Csak úgy, kézzel ettünk, és közben teli szájjal fogadkoztunk, hogy de csak még egyet, egy utolsót, mert nem marad az asztalra. Így aztán muszáj volt előkapnom a fényképezőgépet is, és most itt a stir fry, a dél-kelet-ázsiai konyha gyöngyszeme, azaz a kavargatva sütött párolt zöldségek, roppanósan, szószosan. Ha van wokod, szuper, de ha nincs, akkor is így fog kinézni. ;) Hozzávalók egy nagy serpenyőhöz - 2 cukkini - 2 vékonyka kicsi sárgarépa - fél kápia (piros kaliforniai) paprika - 150 g tofu - 1 nagy marék friss spenótlevél - 2 gerezd fokhagyma - 5 ek szójaszósz - 1 ek citromlé - 1 ek ecet - 2 kk pirospaprika - 1 púpozott ek keményítő - 1 csipet őrölt gyömbér - Készítsük elő a hozzávalókat: A cukkinit és a paprikát vágjuk hosszában négybe, majd kb. fél centis karikákra. A répát hámozzuk meg, és vágjuk 2-3 mm-es karikákra. A fokhagymát aprítsuk fel. - Egy nagy serpenyőben forrósítsunk 3-4 evőkanál olajat, és a felkockázott tofut pirítsuk benne világos barnára. - Vegyük ki a tofut, a maradék olajra dobjuk rá a fokhagymát, a cukkinit, a paprikát és a répát. - Kevergessük, hagyjuk pirulni 5 percig. Tegyük vissza a tofut, majd öntsük rá a szójaszószt, a citromlevet, ecetet, ízesítsük gyömbérrel, pirospaprikával. - Pirítsuk, mozgassuk finoman, így hagyjuk még kb. 5 percig pirulni. - Az utolsó fázisban készítjül el a szószt. A keményítőt 2 dl vízben keverjük el, és öntsük a zöldségekre. Forgassuk jól össze, és pároljuk még pár percet. - Amikor elzártuk, keverjük bele a spenótleveleket. A melegtől pár perc alatt össze fog esni, nincs szükség további főzésre. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 20 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven Végezetül innen letöltheted a két ajándék receptgyűjteményt is.
mézes krémes, méz nélkül :)
2017. augusztus 25. Beautilicious
Ha van finom, egészséges és méz nélküli mézes krémes, akkor az ez. :) Glutén, Cukor és laktóz mentes, így ha ezt készíted egy vendégségbe, biztos, hogy nem fogsz mellé, sőt bomba biztos a siker. :D Hozzávalók - 65gr darált dió - 35gr útifűmag héj - 100gr kókuszliszt - 60gr édesítő - 200ml kókusztej - 1 tk olívaolaj - 2 sárgarépa - 2 tojás - mézeskalács fűszerkeverék, fahéj - szódabikarbóna - fél citrom leve - 100gr rizs - 2ek édesítő - vanília aroma - rum aroma - 350ml víz/ növényi tej Így készítsd - A megtisztított répát turmixold össsze a tojással, olajjal és a kókusztejjel - Egy külön edénybe keverd össze a darált diót, útifűmag héjat, a lisztet, a szódabikarbónát és a 60gr édesítőt - Ezt a két keveréket alaposan gyúrd össze , majd tedd hozzá a citromlevet - Nyomkodd a masszát sütőpapírral bélelt tepsibe és mehet a 170fokos sütőbe 20 percre - A krémhez főzz jó puhára 100gr rizst, ha majdnem kész tedd hozzá az édesítőt, vaníliát és a rumot - Ha megfőtt, turmixold le - A piskótát vágd három részre, és kettőt kenj meg krémmel, majd pakold őket egymásra
omlós töltött keksz
2017. augusztus 18. Beautilicious
Rábukkantam a kamrában egy kis répára, amikkel kezdeni kellett valamit. Nagyon vágytam már egy finom puha kekszre, így nem gondolkodtam sokat. Megalkottam egy répás, fahájas kekszet méghozzá narancsos krémsajtos töltelékkel. Egyszerű és finom, ráadásul hamar elkészíthető. Hozzávalók - 150gr répa - 65gr cukormentes sárgabarack lekvár - 3tojás - 150gr zabliszt - 80gr kókuszliszt - 20gr útifűmag héj - 50gr édesítő - fél csomag sütőpor - fahéj, szerecsendió - 200gr krémsajt - 2ek édesítő - 1 narancs héja Így készítsd - A megtisztított répát a lekvárral és tojásokkal turmixold össze - Keverd össze a fűszereket, édesítőt, liszteket, az útifűmaghéjat és a sütőport - Öntsd bele a répás keveréket és a massza háromnegyedéből formázz kis korongokat és tedd tepsibe - A krémhez keverd össze a krémsajtot 2ek édesítővel és narancshéjjal, majd tegyél belőle mindegyik korong közepére. - Fedd le a krémet a maradék masszával - Tedd 180fokos sütőbe 15 percre és már kész is :)
Zöldségtorta
2017. augusztus 13. Gitta nyersétel blogja
Igen, nem csak édes tortát lehet készíteni, hanem sósat is, csupa zöldségből. Ugyanolyan szép színes, csak nem gyümölcsös-édes, hanem céklás, répás, fokhagymás... ugye milyen izgalmas? Korábbi zöldségtorták - ITT - és - ITT - Többféle variációban készülhet, a lényeg az, hogy az alapja tömény, napraforgómagos, sós, esetleg lehet fokhagymás vagy más intenzív fűszerrel megízesítve, esetleg chili is jöhet :) A többi rétegben inkább a zöldség dominál, esetleg egy vékony növényi sajtréteg, a tetejére szintén sajt vagy avokádó réteg kerül Fontos, hogy minden réteget alaposan nyomkodjuk bele a formába, hogy jó tömör legyen. Fontos még, hogy hagyjuk állni legalább egy órát a hűtőszekrényben, hogy szépen lehessen felvágni, szeletelni. Most egy lehetséges recept jön, de bátran lehet variálni a zöldségeket, fűszereket és a rétegek sorrendjét is. Be lehet hozni pl. a zellert, édesburgonyát, spenótot, stb... Olyan zöldségeket használjunk, ami nem áztatja el a rétegeket, nem túl lédús :) Hozzávalók: 15 dkg áztatott napraforgó mag 1 gerezd fokhagyma, 1 csipet só, bors, pirospaprika 1 evőkanál víz 30 dkg mandulasajt 30 dkg sárgarépa, 30 dkg cékla 2 evőkanál utifűmaghéj só Elkészítés: a napraforgó magot aprítógépben a fűszerekkel együtt finomra őröljük, hozzáadjuk a pici vizet, hogy összeálljon egy kisebb gombóccá. Félretesszük. A sárgarépát egy csipet sóval aprítógépben nagyon finomra aprítjuk, szinte krémes legyen. Hozzáteszünk egy csapott evőkanál utifűmaghéjt. Ugyanezt tesszük a céklával is. Ha a cékla nagyon lédús lenne, akkor hagyjuk szűrőben kb 10 percig csöpögni. Ezután tegyük hozzá az utifűmaghéjt. Mandulasajt: készítsünk mandulatejet kb 30 dkg mandulából. A visszamaradt pépet ízesítsük sóval, sörélesztő pehellyel, citromlével. Ízesíthetjük snidlinggel, vagy bármilyen zöld fűszerrel, esetleg füstölt pirospaprikával. Sütőpapírral béleljünk ki egy 18 cm-es tortaformát. Nyomkodjuk bele a napraforgómagos alapot, kanál hátuljával, vagy egy műanyag habkártyával ,,döngöljük, majd simítsuk el. Erre öntsük a céklás zöldségmasszát, ezt is alaposan nyomkodjuk le. Erre jön a sajtréteg fele (kb 15 dkg), majd a sárgarépás réteg. A tetejére ismét sajtréteg kerül. Minden réteget alaposan nyomkodjunk le. Ez fontos, mert ez szilárdítja meg a tortát. Egy órára hűtőszekrénybe tesszük, utána szépen vágható.
Tökfőzelék nyersen, még egyszer
2017. július 29. Gitta nyersétel blogja
Rájöttem, hogy itt a blogon egy nagyon régi tökfőzelék recept van fent, -ITT- és arra is rájöttem, hogy én már egészen másképp csinálom a nyers tökfőzeléket... De hogy egyről beszéljünk, amikor találkozunk, meg kell osztanom ezt a receptet is :) Hozzávalók 1 közepes főzőtök 1 marék kesudió (kb 6-8 dkg) só, kapor, citromlé, 1-2 szem datolya esetleg még: 1 szál újhagyma, 1 kicsi zsenge sárgarépa, 1 szál zellerszár (szárzeller) A tököt meghámozzuk, hosszában négyfelé vágjuk, a középső magos részét kivágjuk, nem dobjuk ki, félretesszük. A tök húsát legyaluljuk, vagy nagylyukú reszelőn lereszeljük. A félretett tök-belsőt turmixgépbe tesszük és simára turmixoljuk. Fűszerezzük sóval, kaporral, citromlével, az édes íz miatt egy két szem datolyát is szoktam beletenni. Hozzáadjuk a kesudiót is, és egy krémes, egyszerre sós, savanykás, kapros ízű szószt kapunk. Ha az íze elég intenzív, akkor össze lehet keverni a reszelt tökkel. Azonnal lehet tálalni :) Ha nincs otthon kesudió, akkor áztass be napraforgómagot legalább 6 órára tiszta vízbe. Cseréld a vizet, ahányszor csak tudod. A magok csodálatos átalakuláson mennek keresztül, készülnek csírázni... Használd a kesu helyett... majdnem olyan finom lesz vele. Ha van kéznél néhány felhasználható friss zöldség, akkor a turmixba mehet egy pici sárgarépa vagy újhagyma vagy zeller, ezekkel kicsit teljesebb lesz az ízhatás, természetes ételízesítők :) Tálaláskor mehet még hozzá felvágott kapor :) Fasírttal a legjobb...
Sárgarépás gyömbéres szezámos tészta
2017. július 20. Élj harmóniában
A jóga elvonuláson nagy sikere van mindig a zöldségekkel és pirított magvakkal készített tésztáknak. Ez a sárgarépás gyömbéres tészta is nagy kedvenc:) Elkészítheted könnyű vacsorának vagy egy gyors nyári ebédnek salátával. Sárgarépás gyömbéres szezámos tészta Hozzávalók 3 ek. ghí ( vegán változatban kókuszzsír) 400 g sárgarépa csipet asafoetida (más néven hing) elhagyható 6 cm-es gyömbér 1 tk. őrölt koriander 5 ek. szezámmag só víz 250 g tészta ( gluténmentes diétában gm tészta) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A szezámmagot szárazon (zsiradék nélkül) pirítsd meg egy serpenyőben és tedd félre. A sárgarépákat és a gyömbért is tisztítsd meg és vágd vékony csíkokra. A zsiradékot tedd egy forró serpenyőbe. Tedd bele az őrölt koriandert, asafoetidát és a gyömbért, majd pirítsd egy rövid ideig. Add hozzá a sárgarépákat, sót és egy pici vizet, majd addig kevergesd , amíg a répa megpuhul. Keverd hozzá a szezámmagot. Tedd gyömbéres, szezámos sárgarépát a kifőtt tésztára. A végén locsold meg olívaolajjal vagy napraforgóolajjal.
Vörösboros vegán bolognese
Sokéves tapasztalattal a hátam mögött ki merem jelenteni, hogy a fesztiválszezon nincs jó hatással az alkotó jellegű tevékenységekre. Ha ilyenkor vetemednék receptek leközlésére hasonló mondatok születnének: "A zödbségeket fekckéázzuk olíadvaolajgn megpírtghjuk és hozeazáadjuk a fűrevszereket." Továbbá azt is ki merem jelenteni, hogy a veganizmust komolyan vevő egyedek hasonló rendezvényeken nem küzdenek a bőség zavarával. Már most szólok, hogy ha az elkövetkezendő két évben valaki sült krumplival kínál, azon letesztelek valamit, ami régóta foglalkoztat: vajon hány szelet fér bele egy emberi orrnyílásba? Egyébiránt pedig a kis burgonyának elszorult a szíve, amikor arra gondolt, milyen volt az anyja hasábban. Szóval fesztiválos sztrítfúd helyett legyen inkább ez: Előkészíti szolgalelkűen: A darált szejtánhoz: 200g búzasikér 70g búzaliszt 2 ek olívaolaj 1 ek vegamix 1 ek zabpehely 1 tk só Hovatovább: 250 g spagettitészta 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 szár zeller 1 sárgarépa lereszelve 2 doboz aprított paradicsom 4 ek sűrített paradicsom 1 tk szárított oregánó 1 tk szárított bazsalikom 1,5 dl vörösbor vegán sajt lereszelve só/bors Szejtánt hegesztünk az itt leírt módon. Ha elkészült és kihűlt, 2 centis kockákra nyiszatoljuk, majd egy aprítóban kíméletlenül ledaráljuk. 2 ek olívaolajon megpirítjuk, majd hagyjuk békében. A tésztát ugye már ezen művelet megkezdése előtt feltettük főni. Egy másik edényben nagy műgonddal megpároljuk a felkockázott hagymát, hozzáadjuk az összetört fokhagymát, a felaprított zellert, majd a sárgarépát, végül hozzáadjuk a konzervparadicsomot. Elkeverjük, majd jöhet a sűrített paradicsom a vörösbor a fűszerek, és pár perc után hanyagul beleborítjuk a darált szejtánt. Jó 4-5 percig főzzük, majd az elegyet boldogan a megfőtt tészta tetejére helyezzük. Vegán sajttal beborítjuk, és megzabáljuk mások elől.
Barackkrémes kosárka
Kánikula ide vagy oda, a finomságok ilyenkor sem maradhatnak el. Megláttam itthon a barackot és rögtön tudtam, hogy nem ússza meg. Szerencsére a finom alapanyagokból még finomabb süti készült. Hozzávalók - 3 répa - 2 alma - 150gr zabpehely - 10gr útifű maghéj - 1 citrom héja és leve - 2 barack - 200gr light krémsajt - 1 marék mazsola Így készítsd - Reszeld le a répát - Keverd össze zabbal és útifű maghéjjal - Az almákat pucold meg és turmixold össze a citrom levével - A masszát nyomkod muffin formába és süsd elő 180 fokon 10 percig - A krémhez turmixold össze a barackot, mazsolát, citromhéjat és a krémsajtot - Töltsd meg a kosarakat barackos krémmel és süsd még 50percig
sós palacsinta
2017. június 28. Beautilicious
Nyamm,nyamm, nyamm!!!! Ha valami tápláló finomságot keresel és már unod a sós nasikat, ezt bátran merem ajánlani. Nagyon jó alternatíva akár a kenyérfélék pótlására is. Hozzávalók - 60gr zabpehely - 2 tojás - 1 répa - só - szódabikarbóna - kis citromlé - olívaolaj a sütéshez Így készítsd - A zabpelyhet keverd el sóval és tojással - Reszeld le a répát és öntsd a zabhoz - A citromlében aktiváld a szódabikarbónát és öntsd a zabos keverékhez - Süsd ki olívaolajon
Palócleves
2017. június 18. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Hozzávalók 8 adaghoz: - 1,5 nagy fej vöröshagyma 1 dl olajon megpirítva - fél kg zöldbab - 1 csomag kapor - 1 nagy paradicsom - 2 db zöldpaprika - 2 nagy krumpli - 2 nagy fehérrépa - 2 nagy sárgarépa - 1/4 zeller - pirospaprika őrlemény - 2 kk őrőlt kömény - 5 babérlevél - 1 kk majoranna - 10-15 egészbors - 1 evőkanál ecet - só - 4 gerezd fokhagyma - liszt a nokedlihez (2 maroknyi) - 2.5 dl szójajoghurt A hagymát megdinsztelem az olajon, majd félidőben beleteszem a felkockázott paprikát és a paradicsomot, majd tovább sütöm. Ha kész rászórom a köményt, pirospaprikát, borsot, sót és kis vízzel felöntve forralom még egy 10 percet. Ezután berakom a gyökérzöldségeket, zöldbabot, és a krumplit, majd felöntöm vízzel, belerakom a babérlevelet, majorannát is, majd főzőm amíg megpuhulnak. Amikor kész a levesem, belerakom a fokhagymákat, a nokedlit (kihagyható), és végül a kaprot aprítva, a szójatejfölt és az ecetet. Még egyet rottyan, és kész a levesem! Tipp: A zöldségek héjját egy kis lábosban kifőzzük pár dl vízben, és a levéből lesz a leves egy része. Isteni! Jó étvágyat!
Gyömbéres kínai leves
2017. június 2. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Egy leves, amit nem főzni, csak forrázni kell. Ani specialítása: Hozzávalók: - fél sárgarépa reszelve - mogyorónyi gyömbér reszelve - 1 evőkanál vegantéria - 3 evőkanál szójaszósz - fél alga lap felkockázva - rízstészta (ízlés szerinti mennyiség) - fél liter forró víz A sárgarépát belereszeled a tányérodba, arra ráreszeled a gyömbért, majd megszórod vegantériával, nyakon öntöd szójaszósszal, és beleteszed a rízstésztát. Erre kerül a forrásban lévő víz. Összekevered, majd 5 percig állni hagyod. Ennél egyszerübbet nem nagyon tudok elképzelni. Javaslom, hogy kísérletezz vele! Ez egy alap leves, de a mennyiségekkel is érdemes játszani, illetve reszelhetünk bele más zöldséget is. Pl. cukkinit a répa mellé, vagy helyette. Jó étvágyat!
pizza twist
A hétvégi programnak mindig része egy vendégség, a vendégség pedig nem vendégség finomságok nélkül. Te már egészsgées életet élsz, de a családtagjaidat nem tudod rábírni az életmódváltásra? Ha ezt elkészíted nekik, biztos menni fog. Hozzávalók - 3répa - 300gr zabliszt - fél csomag sütőpor - oregánó - majoranna - só - 50gr+250gr paradicsompüré - 20gr lenmagpehely + 150ml víz Így készítsd - A lenmagpelyhet áztasd be a vízbe - Daráld le a répát és keverd hozzá a lenmagot és az 50gr paradicsompürét - A lisztet a fűszerekkel és a sütőporral keverd össze - Keverd össze a két keveréket, majd oszd ketté a tésztát - Nyújtsd ki a tésztát, majd az egyiket kend meg paradicsompürével, amit kedved szerint ízesíthetsz fűszerekkel - Rakd rá a másik kinyújtott tésztát, majd vágj csíkokat és tekerd fel - Helyezd sütőpapírra és süsd ki 180fokon 30perc alatt
Babos quinoa fasírt (gluténmentes, vegán)
A következő receptem konzerv-babból (is) készült. Érdekelt már régóta, hogyan kezdődött a konzervgyártás története. Ki gondolná, hogy egészen Napóleonig kell visszatekintenünk? Az alábbi érdekességekett találtam róla. Amikor az ember elkezdett földműveléssel foglalkozni és egész évben használatos élelmiszereket termeszteni, mély ismereteket szerzett, és szoros kapcsolatot teremtett táplálékforrásaival. Az ipari forradalom, nemrégiben pedig a korszerű élelmiszeripari technológia mindezt megváltoztatta. A konzerv eredete a korai 19. századra tekint vissza, mikor Napóleon csapatainak súlyos élelmiszerhiánnyal kellett szembenézniük. 1800-ban Bonaparte Napoleon 12.000 frank jutalmat kínált fel annak, aki egy gyakorlati módszerrel tud szolgálni az élelmiszerek tartósításához a menetelő hadseregeknek; ahogy ismert mondása szól: Egy hadsereg a gyomrán menetel. Évekkel a kísérletei után, Nicolas Appert előterjesztette találmányát, miszerint az ételeket egy üvegbe kell zárni, majd megfőzni, mellyel megnyerte a díjat 1810-ben. Azt követő évben Appert nyilvánosságra hozta LArt de conserver les substances animales et végétales (avagy Az Állati és Növényi Anyagok Tartósításának Művészete) találmányát, amely az első szakácskönyv volt műfajában a modern tartósító módszerek alapjául szolgálva. 1810-ben a feltaláló személyesen - az 1812-es oroszországi hadjáratára készülő - Napóleontól vehette át a tekintélyes pénzdíjat és az Emberiség Jótevője megtisztelő címet. A francia konzervmester által kitalált módszert egy angol vállalkozó, Peter Duran szabadalmaztatta hazájában alkalmazva Appert technológiáját különböző üveg, cserép, konzerv vagy más anyagokból készült edényeket használva. Erre megkapta az első konzerválási szabadalmat III. György királytól. Ezt vehetjük a modern konzervgyártás gyökerének. A szabadalmat továbbadta két vállalkozónak, Bryan Donkinnak és John Hallnak, akik 1813-ban megnyitották a történelem első komoly, a mai konzervekhez már hasonlító dobozokat gyártó üzemüket. Előállításuk akkoriban még elég nehézkesen történt: a konzervdobozokat ónozott vaslemezből gyártották és egy képzett dolgozó is csak hat darabot tudott összeforrasztani óránként. A kinyitásához kezdetben kalapácsra és vésőre volt szükség. A cég termékei - ügyes marketing segítségével - nagy népszerűségre tettek szert: kóstolót küldtek a királyi családnak, az admiralitásnak és a Királyi Természettudományos Akadémia, a Royal Society tagjainak, a visszaküldött véleményeket pedig hírlapokban publikálták. 1818-ban az angol haditengerészet már 25 ezer dobozzal rendelt ezekből a termékekből. Forrás1. Forrás2. A recept Hozzávalók: - 1 bögre quinoa - 1 konzerv vörösbab/vesebab - 1 ek fűszerpaprika - 1 tk őrölt köménymag - 1 púpos tk (házi) ételízesítő - 2-3 gerez összetört fokhagyma - só Elkészítés: A quinoa-t főzés előtt áztatjuk kb. 5-10 percet majd alaposan átmossuk és enyhén sós vízben puhára főzzük. Főzésnél a víz ellepje, de nem kell kétszeres mennyiségű víz. A babkonzervet kinyitjuk, lecsepegtetjük, majd átöblitjük. Amikor a quinoa már szinte megfőtt, hozzákeverjük. Fűszerezzük az összezúzott fokhagymával, ételízesítővel, őrölt köménymaggal és a fűszerpaprikával. Ha úgy érezzük, nem elég fűszeres, még igény szerint tehetünk hozzá. Ha a fasírtmassza nem állna össze, zabpelyhet vagy zabpehely lisztet keverjünk hozzá. Valamilyen kisebb tepsit kibélelünk sütőpapírral, a masszát belekanalazzuk, lesimítjuk és 180 fokon kb. 20-30 perc alatt átsütjük. Sütés után rácson hagyjuk kihűlni, majd amikor már picit kihűlt, ehetőre, akkor szeleteljük. Fehérrépát, répát és swede/turnip-t szeletekre vágva, rövid ideig forró, sós vízben megpárolva majd sütőpapíros tepsiben fokhagymás olajjal meghintve enyhén barnulósra megsütve ettünk hozzá köretként. Nagyon finom volt. Természetesen ha Magyarországon nem elterjedt ez utóbbi, nem kell kétségbe esni, bármiféle más zöldséges köret illik hozzá (répa, petrezselyemgyökér, cékla, édesburgonya, csicsóka, csak hogy ötletet adjak). (A swede vagy turnip nyersen a karalábéhoz hasonlít ízében, szilárdságában a zellergyökérhez. Viszont ha megfőzzük "besárgul", vagyis fehérből sárga színű zöldségben lesz részünk. Ízét tekintve pedig a krumpli/karalábé/zeller keresztezésére hasonlít. Viszont wikipédia szerint a zöldség a káposzta és a fehérrépa keresztezéséből létrejött növény gyökere.)
fahéjas zabsüti
Egy tápláló egyszerű finomságra vágysz, ami amellett, hogy nagyon finom, egészséges is? Jó helyen keresgélsz! Ez a süti garantáltan a legjobb társ a reggeli kávé mellé. Hozzávalók - 3répa - 2alma - 450gr túró - 1 tojás - 300gr zabpehelyliszt - 20gr édesítőszer - fahéj - sütőpor Így készítsd - Reszeld le a megtisztított répát és almát - Add hozzá a túrót és a tojást - Egy másik tálba keverd össze a száraz hozzávalókat - Add hozzá a répás keveréket, majd alaposan keverd össze - Öntsd a masszát sütőpapírral bélelt tepsibe - Süsd előmelegített sütőben 180fokon 45percig
Répatorta ízű túrókrém
Ebben a jó időben mindenkinek jól esik egy könnyed finomság. Én személy szerint imádom a túrót, ráadásul fehérjebevitel szempontjából is tökéletes választás. Édesen és sósan is fogyasztható, rengeteg ízvilágban elkészíthető, így lehetetlen megunni. Hozzávalók - 150gr túró - 1 répa - 2 marék mazsola - 2 marék dió - fahéj Így készítsd 1.Hámozd meg a répát, majd karikázd fel2.Tedd turmixgépbe az összes hozzávalót és turmixold, míg krémes állagot nem kapsz
Sana EUJ808 lényerőgép tesztelése
2017. április 27. Gitta nyersétel blogja
Juice-oljatok! Hű de milyen fura ezt leírni... magyarul készítsetek juice-okat, vagyis szűrt leveket! A turmix összekutyulja a zöldségeket, gyümölcsöket, benne hagyva a rostokat, ami nagyon jó, az is kell! De sokkal több tápanyagot tudunk felszívni a szűrt levekből, és sokkal többet tudunk belőlük meginni, épp a rostok nélküliségük miatt. Léböjt idején csak szűrt leveket iszunk. A hétköznapokban pedig reggelire zöld turmix, délután pedig uzsira egy nagy pohár zöldséglé! (hihetetlen, de próbáljátok ki, jól lehet lakni 5-6 dl szűrt lével) Milyen lényerő gépet vegyünk? Nehéz ezt eldönteni, mert mindegyik gépnek megvan az előnye és persze a hátránya is, és attól függ, hogy ki melyikkel tud megbarátkozni. Nekem a felültöltős lényerő gépek kedvesebbek, és nálam az is szempont, hogy nagy legyen a betöltő nyílás (ne kelljen apróra felvágni a zöldségeket) Két gépet már teszteltem, itt vannak az erről szóló bejegyzések: Kuvings b6000 lényerő gép tesztelése Sana EUJ707 lényerő gép tesztelése Nos, most ez is SANA, de míg a 707 típus vízszintes kiépítésű volt, ez most függőleges, vagyis felül van a betöltő nyílása, és nagy a betöltő nyílása :), ahogy a Kuvings gép is felültöltős, azt is nagyon szerettem használni. Nagyon tetszik, hogy külön kidobja a száraz anyagot, nem a gépen belül tárolja, hogy csak szétszedés útján lehessen kivarázsolni. jobbra megy a lé, balra a száraz rost anyagTöbbféle italt készítettem vele, nálunk majdnem minden nap van alma cékla répa , ez a kedvenc. Nem gyors, de ezt nem is hirdeti magáról, szépen komótosan összeroppantja a zöldségeket, és szinte teljesen száraz a pép, amit maga után hagy. (ellentétben a gyümölcscentrifugával) Szuper-mega-lájk a kifolyó csövön lévő elzárónak, ami lehetővé teszi, hogy csak akkor follyon ki a lé, amikor azt én akarom, és ha nincs alatta a kancsója, akkor ne csöpögjön össze-vissza. Nagyon szépen látszik a képen, hogy az ital még 15 perc után sem válik szét, vékony réteg hab van ugyan a tetején, de csak ennyi. Gyümölcslé készítése: nem csak a kemény zöldségekkel, de a puhább gyümölcsökkel is elbír, én ananászt is préseltem vele, és bírta, meg se kottyant neki. (bár a gyártó azt írja, hogy az érett gyümölcsöket kevésbé szereti) A szétszedése kicsit nehézkes, ebbe bele kell jönni. Elég sok alkatrészből áll, amit egyenként a csap alá kell tartani. De az elmondható, hogy ez így van mindegyik gyümölcspréssel. Amit viszont külön kiemelnék, hogy mosogató-barát. Vagyis szenzációs gyorsan és könnyen lehet végezni a mosogatással. Valahogy olyan anyagból készült, amiről egy szempillantás alatt lejön a cucc.. Összefoglalnám: Előnye: nagy betöltő nyílás, erős motor, kifolyó elzáró kupak, hab nélküli lé, gyors mosogatás, hatékony működés, szinte teljesen száraz a visszamaradó zöldségpép Hátránya: lassú (de ez egyben az előnye is, mert így kíméletesen nyeri ki a levet a zöldségekből, csak ki kell várni), és kicsit bonyolult a szétszerelés, összerakás (ezt viszont meg lehet tanulni, és be lehet gyakorolni) Nézzétek meg működés közben : Összességében egy jó kis masina, ajánlom mindenkinek szeretettel.
Barackos-diós túrós táska
2017. április 26. Beautilicious
Imádom a túrós süteményeket minden mennyiségben és minden formában. Egyszerűen nem lehet őket megunni, hisz rengeteg féle képp lehet őket variálni. Most egy barackos diós ízvilágot választottam, ami nagyon-nagyon bejött az egész családnak. Hozzávalók - 300gr répa - 300gr zabliszt - 50gr útifű maghéj - 300ml víz - 1tojás - fél zacskó sütőpor - 35gr szénhidrátcsökkentett liszt - 50gr édesítő - 500gr túró - 65gr baracklekvár - 30gr édesítő - 65gr dió Így készítsd - Az útifű maghéjat áztasd be a vízbe - A megtisztított répát pürésítsd, majd add hozzá az útifű maghéjjat és a többi nedves hozzávalót - Keverd hozzá a többi hozzávalót - A krémhez nincs más dolgod, mint a hozzávalókat alaposan összekeverni - Nyújtsd ki a tésztát, majd vágj belőle négyzeteket - A közepét töltsd meg krémmel, majd hajtsd be a négy sarkát és rögzítsd fogvájóval - előmelegített sütőben süsd 180fokon 30percig
energiagolyó
2017. április 14. Beautilicious
Ha egy keményebb nap vagy épp edzés elött állsz, nagyon fontos, hogy megfelelő tápanyagokkal és energiával lásd el szervezeted. Az elkészítése pofon egyszeű, még sütni sem kell és nem igényel hosszú időt, ráadásul édesítőszer sem kell hozzá, mégis megédesíti a napod :). Hozzávalók: - 2kisebb répa - 65-70gr mazsola - 40gr zabpehely - 2tk fahéj Így készítsd - A mazsolát áztsd be forró vízbe - Tisztítsd meg a répát, majd vágd kis kockákra - Az összes hozzávalót tedd aprítóba, míg egy formázható állagú msszát nem kapsz - Gyúrj kis golyókat belőle+1 akár megforgathatod őket darált dióban vagy eritrites fahéjban
30 Napos Vegán Kihívás - 4. hét
22. NAP Reggeli: valamilyen kásaféle, aminek kedvenc gabonád lehet az alapja (zabpehely, árpa, vagy quinoa). Fele víz, fele növényi tej keverékével főzd puhára, adj hozzá főzés közben kis mazsolát, utána kis őrölt fahéjat, 1 evőkanál őrölt lenmagot, valamilyen olajos magfélét. Gazdagíthatod bármilyen idénygyümölccsel is! Ebéd: avokádós - paradicsomos szendvics Teljes kiőrlésű kenyér szeletekre kenj pl. kölesmajonézt, vagy csicseripástétomot, tegyél rá salátalevelet, paradicsom - és avokádó-szeleteket, friss bazsalikomleveleket. Uzsonnára ehetsz friss gyümölcsöt, vagy gyümölcssalátát. Vacsora: serpenyőben pirított zöldségek, kis bio szójaszósszal (pl. Shoyu a DM-ből) ízesítve, friss salátával, esetleg pirított tofukockákkal. Hozzá egyél kb. 50-70 g bármilyen főtt gabonát (pl. kölest, vagy barna rizst) 23. NAP Reggeli : fahéjas quinoa-kukoricapehely reggeli Ebéd: makaróni - saláta Főzz meg egy adag teljes kiőrlésű tésztát (kb. 70-100 g/ fő), tegyél hozzá tojásmentes majonézt (pl. kölesmajonézt, vagy rizsmajonézt, utóbbit lehet üvegben is kapni), durvára reszelt sárgarépát, felkockázott kaliforniai paprikát, és feldarabolt zellerszárat, vagy bármilyen szezonális zöldséget. Ízesítsd sóval-borssal! Vacsora: nyers kelkáposzta tekercs Kenj natúr mogyoró-, vagy mandulakrémet (megmosott és lecsöpögtetett) kelkáposztalevelekre, majd tekerd fel! Esetleg megkenheted csicseripástétommal, vagy vékonyan ajvárral, szórd meg friss csírákkal és úgy tekerd fel! 24. NAP Reggeli : zöld turmix egy jó nagy adaggal, a délelőtt folyamán utána ehetsz még akár 1 szelet barna pirítóst mandula-, vagy kesukrémmel, vagy friss gyümölcsöt tetszés szerint Ebéd: thai zöldséges-rizses egytálétel Elkészítheted Magdinak ezt a receptjét, és a pirított zöldségeket, tofut tálalhatod főtt barna rizzsel! Vacsora: bab-, vagy lencsesaláta , amit gazdagíts aprított spenót levelekkel, esetleg kockákra vágott kaliforniai paprikával, kis citromlével, ízesítsd sóval-borssal! Főzhetsz hozzá quinoat (nem puffasztottat!:), esetleg teljes kiőrlésű tésztát is! 25. NAP Reggeli: diónugátos zabkása, amibe keverhetsz 1 ek. őrölt lenmagot is! Ebéd: pirított szejtáncsíkok egy nagy adag vegyes salátával A szejtánt (avagy búzahúst) veheted készen bioboltban is, előfűszerezett, félkész verzióban csomagolva (ha még sosem kóstoltad, akkor javaslom először így próbálkozz!:-), vagy ha olcsóbb megoldást szeretnél, akkor otthon is készítheted szejtánporból (utóbbit ugyancsak bioboltban tudod beszerezni). Az otthoni elkészítéshez infókat találsz ebben a bejegyzésben: http://www.vegagyerek.hu/2009/02/tepsis-szejtan-buzahus-rozmaringos.html Vacsora: s penótos-brokkolikrémleves teljes kiőrlésű pirítóssal 26. NAP Reggeli: natúr kukoricapehely növényi tejjel leöntve, magokkal, friss, vagy esetleg fagyasztott és felolvasztott bogyós gyümölcsökkel gazdagítva. Ebéd: szendvics teljes kiőrlésű kenyérből Kend meg a kenyeret tojásmentes, pl. kölesmajonézzel, vagy ajvárral, vagy csicseripástétommal, vagy bármilyen tetszőleges krémmel a korábbiak közül, tegyél rá néhány friss salátalevelet, a tegnap ebédről megmaradt szejtáncsíkokból, vagy esetleg gabonakolbásszal, és néhány paradicsom karikát. Vacsora: vega fasírtgolyók friss vegyes salátával 27. NAP Reggeli: mákos zabpehely tetszőleges gyümölccsel Ebéd : spenótos csicseriomlett Desszert uzsonna: agyfényező golyók :) Vacsora: céklatorony avokádós kesukrémmel és karamellizált tofuval 28. NAP Reggeli : főzz meg quinoat fele víz-fele növényi tejben, adj hozzá mazsolát főzés közben, és amikor elkészült, kis fahéjat, és reszelt, vagy apróra vágott almát. Ebéd: Olaszos köleslepény medvehagymás zöldborsópürével Desszert, vagy uzsonna : Almatorta , vagy ha nyersre vágysz Gitta nyers Almapudingja Megjegyzés!!: az almatorta receptjénél a rebarbarát helyettesítsd almával és nem fontos elkészíteni hozzá a szójakrémet, ha nem szereted!:) A maradékból pedig ehetsz másnap reggelire is, vagy uzsonnára!;) Vacsora: friss leveles salátába keverj bele valamilyen főtt babfélét, adj hozzá friss paradicsomot, nyers zöldségeket, és akár avokádókrémet is.
Vegán nachos "sajt" szósz:
2017. március 27. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Detti kreálta ezt a finomságot. Hozzávalók: - 2 bögre burgonya meghámozva, felkockázva - 1 bögre répa meghámozva, felkockázva - 1/2 bögre víz 1/3 bögre olíva olaj - 1/2 ek vegamix - 1/2 ek tiszta só (Nacl) - 1 ek citromlé - 1 ek mustár - 1/2 bögre inaktív élesztő pehely - fél tk fokhagymapor - fél tk füstölt paprika Elkészítése: A burgonyát és a répát enyhén sós vízben puhára főzzük együtt, majd leszűrjük és a turmixgépbe tesszük. Hozzáadunk minden egyéb hozzávalót (a víz helyett mehet a langyos főzővíz is) és simára, krémesre turmixoljuk. Hűtőbe tesszük, ahol minimum egy hétig eláll....vagyis nem fog, mert könnyedén "felfalható" egyben is. TIPP: Tortillával, vagy zöldségekkel mártogatni nagyon finom esti nassolásként. :) TIPP 2.: Ezt a receptet gluténmentessé teheted,ha gm sörélesztőpelyhet teszel bele. Biorganiknál beszerezheted. Jó Étvágyat!
Répás-túrós zsemle
2017. március 26. Beautilicious
Nagyon rég vágytam már egy kívül ropogós belül puha zsemlére,így sokat kisérleteztem, míg meg nem született ez az isteni finom zsemle, ami már napok óta a vacsorám és egyszerűen nem unom meg. Megmerem kockáztatni, hogy finomabb a hagyományos fehérlisztből készültnél. Hozzávalók - 275gr zabliszt - 250gr túró - 1 tojás - 1cs sütőpr - 2 nagyobb répa - só, bors, őrölt kömény - 100ml tej Így készítsd - A megtisztított répát reszeld le - Tedd hozzá a túrót és a tojást - Egy külön tálba keverd össze a száraz hozzávalókat, majd add hozzá a répás keveréket - Önts hozzá tejet, hogy jó ruganyos tésztát kapj - Nedves kézzel formázz kis zsemléket, majd tedd sütőpapírral bélelt tepsibe - Előmelegített sütőben süsd 170fokon 45-50 percig ( Ez a zsemlék méretétől is függ)
Ezt ettem ma 2017. március 17 péntek
2017. március 18. Gitta nyersétel blogja
Ma egy különleges nap volt. :) de úgy szép az élet, ha zajlik :) Reggelire a szokásos zöld turmix, most körtével, banánnal, chia maggal, goji bogyóval. a sűrű zöld turmix tetején látszik, hogy miket tettem bele. Itt már bele van keverve... állni hagytam 20 percet, utána ettem csak meg Utána tévéfelvételem volt, (M1), ahol (nem fogjátok elhinni, de) nyers ételeket készítettem, ráadásul különleges alapanyagokból, prémium zöldség és gyümölcs szárítmányokból. a kamera nem volt ehető, de ma a kamera kedvéért készítettem ételeket porból készült paradicsomleves :) avokádóval, csírákkalKészült paradicsomleves avokádóval, zöld turmix mandarinnal, piros turmix almával, magyaros pástétom, paradicsomos-zelleres pástétom (ezeket gluténmentes kenyér szeletekre kentük). Adás közben én végig kóstoltam, ettem, nagyjából ez volt az ebédem. zellerpor friss zöldségek lucerna por cékla por friss zöldségek magyaros pástétom zöldségporokból kenyérre kenve gyors szendvicskrém prémium szárítmányokból Uzsonnára, megettem a 2 nappal ezelőtti kesuhús maradékát sárgarépa rizzsel. Mindennek el kell fogynia :) Délután Civil rádió, két adásra való beszélgetést vettünk fel, és mire hazaértem, már jól megéheztem... saláta: ami az öntettől különleges Vacsorára egy tipikus hétköznapi vacsorát készítettem, a neve: amit_itthon_találsz_gyorsan_összevágod. A saláta öntet volt rajta különleges, ez bármilyen salátát feldob: 1 dl olaj (hidegen sajtolt), 1 citrom leve, 1 gerezd fokhagyma, 1 szeletke gyömbér. Mindezt sűrű krémszerűre turmixoljuk, és 1-2 evőkanállal teszünk a salátára. a többi megy egy jól zárható dobozban a hűtőszekrénybe. Ez az adag elég sok, fog jutni még a holnapi salátámra is. Volt még maradék lenmag kenyér, két szeletet ettem a salátához.
Ezt ettem ma 2017. március 14 kedd
2017. március 18. Gitta nyersétel blogja
Mindenki másképp böjtöl. Aki eszik húst, az ilyenkor elhagyja a húst, aki tejet, tejterméket eszik, az böjt alatt ezeket hagyhatja el. Van, aki úgy böjtöl, hogy alkoholt nem iszik, vagy édességet nem eszik. Most a saját böjtömet mutatom be... ez a második nap. Reggel 3 dl citromos víz, utána mentás zöld turmix: 1 alma, 1 grapefruit, 1 marék spenót, pár szál menta, kevés víz elturmixolva. Tálaláskor tettem bele banánt, goji bogyót és még menta leveleket. Frissítő, laktató, finom :) mentás zöld turmix Tízórai 2 banán Ebéd: brokkoli krémleves lenkenyérrel 3 rózsa brokkoli, 1 kisebb sárgarépa, 1/2 avokádó, víz, só, bazsalikom levelek. alapanyagok a leveshez brokkoli leves A lenkenyér receptjét ITT TALÁLOD Ezt barna lenmagból készítettem még a hétvégén, és tettem bele reszelt sárgarépát is :) saláta csírákkal, balzsamecettel Vacsora: egy kiadós salátát szerettem volna enni modenai balzsamecettel, retekcsírával, de amikor elkészítettem, eszembe jutott, hogy van friss jégsalátám. A képeken látjátok, hogy mi lett belőle! Saláta levelek, 2 paradicsom, 1/2 avokádó (a másik fele délben volt a levesben), balzsamecet, csírák, és minden finom és jó, amit otthon találsz a konyhádban és úgy érzed, hogy szívesen ennéd. Ráteszed a saláta levélre, feltekered, majd felvágod. Ami kimaradt a tekercsből, az mehet mellé a tányérra :) Jól meg kell rágni :) a salátát rápakoltam a saláta levelekre feltekertem így néz ki felvágva
Répás tallér
2017. március 12. Beautilicious
Van, hogy olyan sok a dolgod, hogy semmire sincsen időd, de úgy érzed, majd éhen halsz? Biztosanan előfordul. Ez az isteni egészséges rágcsa segít, hogy ne forduljon elő többet ilyen. hozzávalók - 3répa - fél póréhagyma - 150gr. zabpehely - 4 tojás - 3ek mustár - 40gr. tökmag - só Így készítsd - Reszeld le a megtísztitott répát - Vágd karikára a hagymát, majd add a répához - Sózd, tedd hozzá a mustárt, majd a többi hozzávalót - Formázz belőle kis tallérokat, majd előmelegített sütőben süsd ki 180fokon 20-30 perc alatt
Várd sárgán a tavaszt!
2017. március 4. Beautilicious
A mai nap sztárja a sárgarépa! Szeretnék nektek mutatni 3 tíz perc alatt összedobható receptet sárgarépával, és budítani titeket arra, hogy fogyasszátok rendszeresen ezt a zöldséget. Az egyik kedvenc alapanyagom, mert magában is eszméletlen finom, és számtalan módon elkészítheted. Levesbetét, leves alapanyag, répapüré, turmix, répatorta, saláta...és a sornak még nincs vége. Na de vajon miért jó, ha rendszeresen fogyasztunk sárgarépát? Tartalmaz kalciumot, káliumot, nátriumot, foszfort, vasat, magnéziumot, krómot, sót, A, B komplex, C, E, G és K vitaminokat. Nagyon alacsony a kalóriatartalma, alig van benne zsír és 0 a koleszterin tartalma. Fogyasztása különösen ajánlott a fogynivágyóknak és a magas koleszterinszinttel rendelkező emberek számára. A répa rengeteg hasznos tápanyagot tartalmaz, mely közre játszik számos betegség megelőzésében és az immunrendszer erősítésében. Javítja a látást, erősíti a fogakat és a csontokat. Továbbá, ez a csodás zöldség nem csak belül, de kívül is megszépít. Rendszeres fogyasztása hajunkkal és bőrünkkel is csodát művel magas antioxidáns tartalmának köszönhetően. Kell ennél több? Iktassátok be étrendetekbe már ma a sárgarépát. Ahogy ígértem, itt a három villám recept ; - Édes reszeltrépa - 3répa - 1marék mazsola - édesített fahéj Nincs más dolgod, mint a megtisztított sárgarépát lereszelni, majd megszórni mazsolával és fahéjal. 2. Répás zabkása - 60g zab - 150ml tej/víz - 1ek édesítő - 100g répa - 1 tk fahéj Főzd meg a zabot vízben, majd add hozzá a répát és további 5 percig főzd. Ha kész ízesítsd fahéjal. 3. Répakrém - 2db sárgarépa - 3ek tejföl - őrölt kömény - só, bors Főzd puhára a megtisztított répákat, majd tedd turmixgépbe vagy aprítóba és pépesítsd. Keverd hozzá a tejfölt és ízlés szerint fűszerezd.
Sárgarépás mogyorókrém
2017. március 1. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Isteni krém Erától: Hozzávalók: - 1 nagy sárgarépa főzve, lével együtt - 1/4 bögre darált tökmag - 3/4 bögre darált sós mogyoró - só - fokhagyma A hozzávalókat összeturmixoljuk és már ehetjük is. :) Jó Étvágyat!
A 30 Napos Vegán Kihívás - 1-7. nap menü
1. NAP - szerda Reggeli: Diós-erdei gyümölcsös zabkása Ebéd: rozmaringos főtt csicseri (főtt csicserire kis olívaolaj, citormlé, só, bors, és friss rozmaring, vagy zöldfűszerkeverék), valamilyen gabonával, pl. kuszkusszal és vegyes salátával Vacsora: brokkolis - vörös káposztás spagetti Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 2. NAP -csütörtök Reggeli: aszalt sárgabarackos quinoa-amaránt müzli Ebéd: spenótos rizottó Vacsora: édesburgonyás sárgarépakrémleves diós petrezselyempesztóval 1-2 szelet pirított barna kenyérrel) Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 3. NAP - péntek Reggeli:1-2 szelet pirított teljes kiőrlésű kenyér valamilyen olajos mag krémmel (pl. mandula, kesudió, szezám), és esetleg cukormentes lekvárral (pl. bio cukormentes szilvalekvár, vagy bio agave sziruppal édesített gyümölcslekvár); friss gyümölcs (ezt áttolhatod uzsonnára is) Ebéd: leves előző napról + spenótos rizottó előző napról Vacsora: paradicsomos-gombás polenta (a receptben a paradicsomot rizs/ agave sziruppal édesítsd a nyírfacukor helyett!) Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 4. NAP Reggeli: kiviszószos almatorony Ebéd: babkrémes-petrezselyempesztós tekercs Uzsonna-desszert: meggyes banánfagyi Vacsora: barna rizsgolyók bazsalikomos kesuszósszal Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 5. NAP Reggeli: diós- banános hajdinamuffin gabonakávés-natúr szójatejes cappuccinoval Ebéd: csicserikrémes padlizsán-lasagne Uzsonna-desszert: nyers avokádós csokipuding Vacsora: tökmagpástétom friss zöldség szeletekkel, csíkokkal/ teljes kiőrlésű pirítóssal Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 6. NAP Reggeli: - Málnás-amarántos szójajoghurt pirított kókusszal (bármilyen szezongyümölccsel készítheted!) Ebéd: savanyú káposztáskölesfasírt Vacsora: paradicsomos-gombás polenta (a receptben a paradicsomot rizs/ agave sziruppal édesítsd a nyírfacukor helyett!), akár friss salátával kiegészítve - Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 7. NAP Reggeli: napraforgós-mandarinos reggeli kása Ebéd: paradicsomos szendvics: 2 szelet pirított barna kenyér közé tegyél felszeletelt paradicsomkarikákat, egész bazsalikom leveleket, zöld leveles salátát, csírákat és megkenheted akár tojásmentes kölesmajonézzel is. http://www.vegagyerek.hu/2011/01/tofusalatas-szendvicskrem-es.html Ha gazdagabban szeretnéd megpakolni, akkor tehetsz bele akár az előző napi kölesfasírtból is. Vacsora: tepsiben sült zöldségek: különféle zöldségek, amiket találsz a hűtőben, felaprítva (szezonálisak mehetnek bele nyugodtan, sütőtök, cékla, káposztafélék, répa, stb., figyelj rá, hogy nagy kockákra vágd, ne süljön szét!:-) meglocsolva kis olívaolajjal, hozzá só-bors, és süsd meg a sütőben! Salátát nyugodtan ehetsz hozzá, vagy ha nagyon éhes vagy, valamilyen gabonát is főzhetsz hozzá (rizs, quinoa stb.)! Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint
zöldséges ropogós
2017. február 21. Beautilicious
Sziasztok! Elhoztam nektek legújabb receptemet. Hétvégén a Veggieben jártam, egy fantasztikus nyers-vegán étteremben, ahol nagyon finom lenmagos tallért ettem, ami rögtön beindította a fogaskerekeket, és elkeztem kísérletezni. Az eredmény pedig annyira finom lett, hogy muszáj veletek megosztanom. Szuper rágcsálnivaló, aminek sajnos egy olyan tulajdonsága van, hogy függőséget okoz. Elkészíteni is könnyű, nem vesz igénybe sok időt. Hozzávalók - 1répa - 1cékla - Fél zeller - 300g lenmagpehely - 3tojás - Só Így készítsd - A megtisztított zöldségeket reszeld le majd sózd - Hagyd állni, majd nyomkodd ki a levét - Add hozzá a tojásokat és a lenmagpehlyet - Előmelegített sütőben 180fokon 20perc alatt kész
Kelbimbó olaszos paradicsommártásban (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
2017. február 16. Zöld Avocado
Ez is egyike a hihetetlenül egyszerűen elkészíthető különleges és finom ételeknek, mely a természet ízeit kombinálja egy gyorsan elkészíthető egytálételként. Egy fogás, melyet még a konyhában ritkán megforduló jelentkezők is el tudnak készíteni és szinte lehetetlen elrontani. Kelbimbó olaszos paradicsommártásban (gluténmentes, vegán)Egy ebéd, egy vacsora, melyet különböző köretekkel tálalva, különböző formában láthatunk viszont. Könnyed salátára vágyunk? Fogyasszuk friss saláta ágyon! Paradicsomos tésztaételt ennék? Főzzünk ki mellé a diétánknak megfelelő tésztát! Valami rakottszerű, rizses egytálételre dobbant meg a szívünk? Keverjük össze barna rizzsel vagy quinoával, a még egészségesebb és táplálóbb végeredményért! El tudom még képzelni kölessel, hajdinával, pita tésztába töltve, ropogós, frissen sült kenyérrel, vagy cukkini hajókba töltve és önmagban, köret nélkül is. A lehetőségek tárháza végtelen... Kelbimbó olaszos paradicsommártásban (gluténmentes, vegán) A kelbimbó és én nem voltunk jó barátságban. Soha senki nem tudta úgy elém tenni, hogy én azt finomnak érezzem és újra elkészítsem. Az évek során azonban megtanultam, hogy MINDENT el lehet készíteni ízletesen, még ha alapvetően nem is szimpatikus az a zöldség, gyümölcs, gabona vagy egyéb alapanyag. Rengeteg jótékony hatása van a kelbimbónak, ezért kihívásnak éreztem elkészíteni a "finom kelbimbót". A tavalyi kelbimbó szezonban már sikerült egy céklás-sütőtökös-narancsos-kelbimbót készítenem, ami annyira jól és szemet gyönyörködtetően sikerült, hogy azóta számtalanszor elkészítettem már és más, "kelbimbót kerülő" vendégeket is elcsábítottam a "kelbimbót fogyasztók" táborába. Az idei szezonban egy újabb sikerélmény született a zöld kis mini káposzták ügyében. Ezúttal olaszos ízvilágú, paradicsomos mártásban került az asztalra, majd az éhes pocakokba, mindenki nagy elégedettségére. Miért fogyasszunk kelbimbót? "A kelbimbó igen gazdag vitaminokban. Tartalmaz A-, B-, K-, E- és C-vitamint, valamint élelmi rostokat, kalciumot, magnéziumot és vasat. Rosttartalmának köszönhetően jó hatással van a belekre, illetve segíti az emésztést. Erősíti a szervezetet, és fokozza annak ellenálló képességét. Káliumtartalma miatt kiváló vízhajtó hatással rendelkezik. A kelbimbó csökkenti a koleszterinszintet, legjobban nyersen fogyasztva fejti ki hatását, de párolva is megőrzi ezt a tulajdonságát. Kiváló omega-3 zsírsav-forrás, melynek köszönhetően a vérnyomás csökkentésében is hasznos lehet. Fitotápanyag-tartalmának köszönhetően rákvédő anyagokat tartalmaz, melynek következtében csökkenti a különböző daganatos megbetegedések kialakulását szervezetünkben. Jó hatással van a pajzsmirigyműködésre is. Terhes nőknek fogyasztása kifejezetten ajánlott, hiszen magas folsav - és kalciumtartalommal rendelkezik." Forrás : Házipatika Kelbimbó olaszos paradicsommártásban (gluténmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (Kb. 4 személyre) - 500 g kelbimbó - 70 g (kis konzerv) paradicsompüré - 2 db közepes méretű sárgarépa - 3 gerezd fokhagyma - 1/2 db vöröshagyma - (Himalája) só, fekete őrölt bors, szárított oregánó (vagy friss bazsalikom) - 1 ek balzsamecet - 3 dl tiszt víz - köretnek pl.: kagyló / penne / spirál tészta (diétánknak megfelelő) vagy friss ropogós salátaágy vagy barna rizs stb. Kelbimbó olaszos paradicsommártásban (gluténmentes, vegán)ELKÉSZÍTÉS 1) Megtisztítjuk a kelbimbót és a répákat. Kettévágjuk a "bimbókat" és vastagabb karikára a répát. A hagymát apróra szeljük. 2) Előveszünk egy hőálló (jénai) tálat és beleszórjuk az apróra vágott hagymát, a félbevágott kelbimbókat és a felkarikázott répát. 3) Kikeverjük egy tálban a vizet, a fűszereket, a préselt fokhagymát és a paradicsompürét. (Készíthetjük szárított oregánóval VAGY apróra vágott, friss bazsalikommal. Teljesen két különböző ízvilágot fogunk kapni.) 4) A zöldségeket nyakon öntjük a fűszeres paradicsomos mártással. 5) Összekeverjük alaposan, majd lefedjük a tálat alufóliával és mehet is be az előmelegített, 200°C-os sütőbe. 6) Kb. 15 perc múlva keverjük meg (alulról felfelé, hogy az alulra lefolyt mártás felülre is kerüljön) majd alufóliával lefedve, visszatesszük a sütőbe. (Óvatosan emeljük le a fóliát róla, mert forró gőz fog kicsapódni. Hajoljunk félre előtte!) 7) Kb. újabb 15 perc múlva ellenőrizzük a répát, ami valószínűleg már készre puhult. Ekkor lezárjuk a sütőt, mert elkészült az ételünk. 8) Miközben a sütőben készült a kelbimbó, közben elkészíthetjük a választott köretet a szokásos módon: kifőzzük a tésztát vagy a rizst, felszeljük a salátát stb. Kelbimbó olaszos paradicsommártásban (gluténmentes, vegán)Táplálkozz, ne csak étkezz! Jó étvágyat kívánunk! :-) Megjegyzés1: Ha már előző éjszakára beleforgatjuk a zöldségeket a fűszeres paradicsomalapba és betesszük a hűtőbe (marináljuk őket) akkor még finomabb lesz másnap a végeredmény miután megpároltuk / főztük őket. Megjegyzés2: Ha valaki szereti a sok mártást, akkor dupla adag paradicsomszószt készítsen. Tetszett a recept? Lapozz bele a Mit eszik a Világ? című könyvembe, melyben 284 színes oldalon ... ...és 170 db egészséges recepten keresztül ehetjük körbe a Világot! Megnézhetjük együtt milyen alapanyagokat fogyasztanak már több ezer éve a távoli országokban,... ...hogyan őrzik meg egészségüket és maradnak fiatalok az emberek, ...miként készíthetjük el a természet kincseit az európai otthonunkban is könnyedén és ízletesen! Számtalan recept, sok-sok hasznos konyhai tipp és rengeteg természetes alapanyag, diétánkhoz igazítva! "Szonját Hollandiában ismertük meg. Már az ő inspirálása előtt elkezdtünk egészségesebben étkezni, de Zalán (a fiam) a "Mit eszik a világ,ha..." cimű könyvnek köszönhetően kedvelte meg a nem éppen hagyományos konyhát. Azóta egyre többször főzünk együtt. Vásároljátok meg a recepteskönyvet, és legyen ez az, amit naponta forgattok! Szeretettel... /LK Kriszta/ Kattints ide és nézz bele a könyvbe!
Esti méregtelenítő saláta
2017. február 11. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Anna receptje Hozzávalók: - 10 dkg madársaláta - 1 reszelt répa - 1 piros hasú paprika - 10 dkg paradicsom - 1 marék csíra (lucerna vagy mungóbab) - 1 ek napraforgómag - 1 ek fenyőmag - 1 gerezd fokhagyma - 1 ek mustár - 1 ek agavészirup - só - bors A hozzávalókat feldarabolom , öntetként egy gerezd fokhagymát, 1 ek mustárral, 1 ek agavésziruppal, sóval, borssal összekeverem. Ha szeretném, tehetek hozzá 2 ek vízet. Isteni finom! Jó étvágyat!
Savanyú káposztás bableves egyszerűen
2017. január 30. Vegetáriánus receptek
Hétvégén készen lett a savanyú káposztánk és nyilván azonnal főzni is kell belőle valamit (amellett persze, hogy saláta helyett is fogyasztjuk más ételekhez). Nagyon egyszerű, vegán és még gluténmentes is! ;-)
Hozzávalók:
- 500 g szárazbab
- 2 fej hagyma
- 4-5 babérlevél
- 3 ek étolaj
- 1 tk őrölt feketebors
- 1 tk őrölt kömény
- 2 szál szárított kápia paprika
- víz
- só
- 4 szál sárgarépa
- 2 szál petrezselyem
- 2 nagy marék savanyú káposzta
A babot éjszakára beáztatjuk. A hagymát megpucoljuk, összevágjuk, és az olajon egy fazékban a babérlevéllel együtt megpirítjuk. A babot leszűrjük, a fazékba tesszük, és felöntjük 2-3 szoros mennyiségű vízzel. Sózzuk, de csak óvatosan, figyelembe véve a káposzta sósságát. Hozzáadjuk a borsot, a köményt és a paprikát is. Felfőzzük, és a bab majdnem kész állapotáig hagyjuk tovább főni.
A savanyú káposztából kiszedjük a szemes fűszereket, a tormát és a babérlevelet. Ha van benne birsalma, azt viszont mindenképpen hagyjuk benne. A káposztát átmossuk, kicsavarjuk, és összevágjuk. A sárgarépát és petrezselymet megpucoljuk, kis kockákra vágjuk, és a káposztával együtt a fövő leveshez adjuk. Ellenőrizzük, hogy elég sós-e, ha szükséges sózzuk.
A répa puhulásáig főzzük.
Bliszkó Viktor
Hajdinás kelkáposztaleves
2017. január 20. Éltető ételek
A kelkáposztalevesnek leginkább a frankfurti változata ismert, én most viszont egy vegán változatot ajánlok nektek. Különlegessé tettem ezt még főtt hajdinával, amelynek a jótékony hatásairól már korábban írtam. Hozzávalók (2-3 adag): - 1 evőkanál kókuszolaj - 1 vöröshagyma - 2 gerezd fokhagyma - 1 duci sárgarépa - 1 petrezselyemgyökér - 1 nagyobb krumpli - 1 szelet zeller - 1 szárzeller - 1 jó nagy marék felszeletelt kelkáposzta - 1/2 csésze zöld hajdina (nem pörkölt) - 2 babérlevél - 1/2 mokkáskanál majoranna (ezt ne hagyd ki belőle) - késhegynyi őrölt kömény - 1 teáskanál pirospaprika - himalája só, bors Elkészítése: - A zöldségeket tisztítsuk meg és karikázzuk, kockázzuk. - A kókuszolajon dinszteljük meg a hagymát, majd reszeljük bele a fokhagymát is. - Dobjuk rá a zöldségeket (a kelkáposzta kivételével), pirítsuk együtt kb. 5 percig. Fűszerezzük. Öntsünk rá vizet és főzzük roppanósra. - Közben a hajdinát bő vízben főzzük kb. 10 percig. Öblítsük le. - Tegyük bele a levesbe felcsíkozott kelkáposztát és a hajdinát. Mintegy 10 perc alatt főzzük össze.
Currys felesborsó leves kölessel
2017. január 13. Éltető ételek
Ez lehet egy gazdag krémleves, vagy akár egy lazább főzelék, a lényeg, hogy igazán laktató. A hüvelyes zöldséggel és gabonával társítva tökéletes, mindenféle tápanyagot tartalmaz, rostokban gazdag, kicsiknek és nagyoknak egyaránt javasolt. Nálam alapélelmiszer a hüvelyes, mindenféle van a spájzban. mint pl. fehér bab, tarka bab, chilis bab, mungóbab, csicseriborsó, vöröslencse, barna lencse, feles sárgaborsó, feles zöldborsó. Leveszöldség is mindig van itthon, és köles is. Úgyhogy indulhat a kreatív főzés kedvünkre. Hozzávalók: - 1 csésze feles zöld- és sárgaborsó vegyesen - 1,5 csésze kockára vágott vegyes zöldség (sárgarépa, petrezselyemgyökér, zeller) - 1 vöröshagyma - 2 duci fokhagyma - 2 kis marék köles - 1 evőkanál kókuszolaj - 2 babérlevél - himalája só, bors, chili, curry fűszerkeverék Elkészítése: - A borsót áztassuk be néhány órára, majd öblítsük le és a babérlevéllel együtt tegyük fel hideg vízben főzni. Kezdetben keletkező habot folyamatosan szedjük le róla. - Fedjük le, és lassú tűzön főzzük kb. 40 percig. Adjuk hozzá a felkockázott zöldségeket. - Közben egy serpenyőben olvasszuk fel a kókuszolajat és enyhén pirítsuk meg benne az apró kockára vágott hagymát és a reszelt fokhagymát. Öntsük a leveshez. - Amikor megpuhult a zöldség és a borsó is, botmixerezzük (a babérlevelet vegyük ki belőle), amennyire krémesre szeretnénk. Fűszerezzük - Tegyük bele az átmosott kölest, és 15 perc alatt főzzük puhára. Ekkor már szükség lehet időnként megkeverni, mert a leves sűrűje könnyen leragad.
Egyszerű zöldségkrémleves kakukkfűvel
2016. december 31. Élj harmóniában
Egyszerű zöldségkrémleves kakukkfűvel Itt a tél és ilyenkor mi sem finomabb egy jó meleg levesnél. A levesek egyik fajtája a krémleves, aminek az elkészítéséhez szükséges egy kis konyhai segédeszköz használat is. Én fém botmixert szoktam használni hozzá, de olyan turmixgépet is használhatsz, ami üvegből van és hőálló. Műanyag botmixert csak akkor használj, ha előtte kicsit kihűtötted a levest - a turmixolás után, ilyenkor melegítsd újra a levest . Ezt a levest mindenféle zöldségekből vegyesen szoktam készíteni. Az alapanyagokat kedvedre variálhatod kedvenc zöldségeidből. Mivel 15 éve bio táplálkozó vagyok, minden receptnél odaírom, hogy v egyszermentes (bio) alapanyagokat használj. Szerintem sokkal fontosabb a minőség, mint a mennyiség. Ennél a levesnél nagyon lényeges az alapanyagok minősége, mert teljesen más íze lesz a levesednek, ha a zöldségek vegyszeresek. Pl. e gy vegyszermentes fehérrépa kifejezetten finom és édeskés, én akár önmagában is imádom párolva vagy sütve vagy grillezve . Magyarországon nem sok mindent készítenek fehérrépával és s ajnos a legtöbb levesbe főzött fehérrépa amivel gyerekkoromban találkoztam kesernyés, és rossz ízű volt. Hozzávalók: 4 sárgarépa 1 fehérrépa egy kis fej brokkoli 1 kis fej zeller 1 ek. ghí (tisztított va vagy vegán változatban bármilyen olaj) asafoetida (hagymával helyettesítheted) kurkuma só bors kakukkfű petrezselyem Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A levesnek teljesen más íze lesz, ha nem jó minőségűek az alapanyagok. A zöldségeket tisztítsd meg és vágd darabokra, a brokkolit szedd rózsáira és a szárát is aprítsd fel. Melegítsd fel az edényt és tedd bele a ghít (vagy bármilyen zsiradékot). Szórd a ghíbe az asafoetidát, pirítsd egy picit, majd szórd hozzá a kurkumát. Tedd hozzá a zöldségeket, a sót, borsot és egy pici vizet, majd fedő alatt, takarékon párold meg a zöldségeket. Amikor már majdnem megpuhulnak a zöldségek, tegyél hozzá 2 kis ágnyi kakukkfüvet és petrezselymet, majd öntsd fel még annyi vízzel, hogy bőven ellepje a zöldségeket. Addig főzd, amíg a zöldségek megpuhulnak - de ne főzd szét. Majd botmixer segítségével pürésítsd. Tálalásnál a tetejét díszítheted friss petrezselyemmel és kakukkfűvel.
Lencse-recept gyűjtemény
Ha még nem tudnátok, hogy szilveszterre, újév-köszöntőre milyen lencsés ételt készítsetek, adok néhány tippet a blogomról válogatott receptekkel, hogy jövőre is elég apró legyen mindig a zsebben. :) Először is nem hagyhatom ki a party-képes ajánlatot. Ha társasággal búcsúztatod az óévet, ezek a party-falatok ízre és megjelenésre is sikert arathatnak: Recept az újévi lencsefalatokról a linkre kattintva olvasható. ? Ha salátában gondolkodunk, a következő étellel is köszönthetjük az újévet: Recept a joghurtos lencsesalátáról a linkre kattintva olvasható. ? Ha szendvicsekben gondolkodunk, az ajvár és a főtt lencse remek páros. Bagett-szeleteket vagy akár pászkát is megkenhetünk vele. Lencses-ajváros szendvics receptem a linkre kattintva érhető el. ? Az ajvárt lencsefőzelék-készítéshez is felhasználhatod, ha ragaszkodnál és egyszerűbbnek találnád a főzelék készítést. A lencsefőzelék ajvárral receptemet a linkre kattintva olvashatod. ? Kicsit nehezebb elkészíteni réteslapok segítségével a rózsákat, amik a lencsétől lesznek igazán finomak. Viszont megéri a fáradtságot, ha mutatósat és egyedit szeretnénk készíteni: Ha lencsés rétesrózsákat készítenél, kattints a linkre a receptért. ? S ha valami diétásabb jellegű ételt szeretnél, az egyszerű főtt lencse, sült répával igazán jó választás. Főtt lencse sült répával receptje a linkre kattintva elérhető. ? Lencséből hurka-félét is süthetsz. Ha a lencsehurka receptjét szeretnéd olvasni, kattints a linkre. ? Vöröslencsét is használhatsz, készíthetsz belőle vagdaltat, mint a képen is láthatod: Vöröslencsés-répás vagadalt receptjét elérheted, ha a linkre kattintasz. Szeretem a lencsét, ezért gyakran készítek lencséből ételt. Remélem, összeállításomban találtál számodra megfelelő ötletet. Még nem késő, hogy vegyél egy zacskó lencsét és elkészítsd valamelyiket. :) Boldog új évet kívánok! :)
Termékteszt: Frupka sült tea
A november-december nem a legkönnyebb időszaka az évnek – már egy ideje hideg van, korán besötétedik, a levelek lassan elveszítik napfényszínüket, a vitaminszint csökken, a friss hazai gyümölcsök helyett a citrusok veszik át a helyet a boltokban. Lelkileg és anyagilag is készülni kell a karácsonyra. Ilyenkor tök jó, ha vannak dolgok, amik feldobnak. Egy forró fürdő, egy szép, puha pléd, vagy egy bögre színes gyümölcstea a kedvenc bögrédben. Ez utóbbiból (a teából, nem a bögréből) kaptam kipróbálásra egy 6 darabos díszdobozt, az elmúlt hetekben ez igazi jutalom volt. A Frupka sült tea első ránézésre olyan, mint egy cuki lekvár. Azonban a lekvárnál hígabb, szirup szerű, és benne úszkálnak a gyümölcsök, szó szerint amennyi csak belefér. Igazi kis szépség egy-egy ilyen üveg, egyedül a csomagoláson finomítanék egy kicsit, de ez már szakmai ártalom. Azért “sült” tea, mert nem befőzik, mint a lekvárt, hanem sütik – 150 éves cseh recept alapján. A sütés és dunsztolás miatt ugyanolyan sokáig eltartható, mint a lekvárok, de nincs benne tartósítószer. Egy üveg tartalmából egy bögre tea készíthető, hidegen vagy melegen. Rengeteg féle különleges ízben elérhető, nem tartalmaz semmilyen mesterséges adalékanyagot, sem koffeint, sem répacukrot. Fruktóz (gyümölcscukor) hozzáadásával édesítik, ami nekem személy szerint azért jó, mert nem hozza elő az ekcémámat a répacukorral és a nádcukorral ellentétben. Szeder ízű Frupka sült tea Nagyon klassz ízkombinációkat találtak ki, mint pl. a mentás alma vagy a vaníliás eper, de gyömbéres, homoktövises és fekete berkenyés verzióban is kapható a hagyományos ízek mellett. Ne számíts az ilyen agyeldobós-pikvikkes mű gyümölcsízre, mert azokat nem a kertben, hanem a laboratóriumban szüretelik. A Frupka finom, édesszájúaknak is elég édes, gyümölcsös, kicsit karamellás, nagyi lekvárja jellegű, de annál mégis frissebb ízű gyümölcstea. Én a javasoltnál több vizet használtam a hígítására, nekem túl édes lenne, és így tovább is élvezhetem az ízeket. Nem csak önmagában, teaként lehet elkészíteni, növényi joghurt tetejére téve is biztos nagyon fincsi, és ha valaki nem szereti a gyógyteákat, Frupkával keverve simán meg lehet vele szerettetni. Minden termékük vegán, különböző kiszerelésekben lehet kapni, és már sok helyen megvásárolható személyesen vagy webshopon keresztül. Vendéglátóhelyeken is kipróbálhatod, a térképes listát ugyanezen a linken nézheted meg. Én leginkább ajándékba venném meg, mert ára egy kicsit borsos, magamnak ritkán veszek ilyesmit. De ha valakitől ilyet kapnék, tuti nagyon örülnék neki megint. The post Termékteszt: Frupka sült tea appeared first on VegaNinja.
Téli saláta
Ábel nagyon szerei a céklát, julienne-re vágva rágcsálja el, így a saláta többi alkotóját is hasonlóan vágtuk. (Már csak abból a kényelmes szempontból is, hogy kevesebbet kell mosogatni. :) ) Egyébként egyszerű, nem is drága, gyorsan megvan, ráadásul finom is. És persze bőszen variálható aszerint, kinek mi van otthon a hűtőben. Adható hozzá napraforgó mag, vagy pirított dió is, igaz el is hagyható. Hozzávalók: 2 szál sárgarépa 1 gömb cékla 1/2 kígyóuborka 1 pici fej lilahagyma 1 marék szezámmag (lehet pirított, de el is hagyható) 1/2 citrom leve 1 ek olivaolaj 1,5 tk gyümölcscukor / stevia 1 kk só A zöldségeket megtisztítjuk, gyufaszál vékonyságúra vágjuk, összekeverjük kevés sóval és cukorral. (Candidával küzdők természetesen sztíviával.) A citrom levét kicsavarjuk. Az olajjal együtt a salátára öntjük. A végén megszórjuk szezámmaggal, és alaposan átkavarjuk. Fogyasztás előtt kicsit állni hagyjuk.
Táplálj helyesen édesanyám! (6. rész)
2016. november 21. Zizi kalandjai
Kerámia reszelő {Kyocera}, bambusz kanalak {Mamamibolt} Minden ember más és más. Minden gyerek más és más. Minden baba más és más. Ez itt a Táplálj helyesen édesanyám! kettő pont nullás újratervezett verziója! Talán néhányan emlékeztek, hogy miket írtam Ádi hozzátáplálásának a kezdetén. Azóta rájöttem, hogy a leírtak alapján tankönyvszerűen haladtunk. És mi a helyzet Ákossal? Na őt más dióból faragták! Elmesélem miért! Július elején lett 6 hónapos, de eltelt utána még egy kis idő, amikor először próbálkoztunk nála finom, szaftos, édes őszibarackkal. Nem igazán lett a kedvence, ahogyan a répa sem. Azt gondolom, magával az “ízorgiákkal” volt baja, nem kattant rá a szilárd ételre, ahogyan Ádi, így tartottunk nála egy kis szünetet. Azért persze néha-néha próbálkoztunk újra őszibarackkal, almával és répával, de csak próbaszerűen. 8 hónapos kora körül kezdett el kicsit jobban érdeklődni az ételek iránt, de nem olyan lelkesedéssel, mint Ádi, hanem ímmel-ámmal, néha ízlett neki egy-két dolog és egész jól evett belőle. Az az igazság, hogy másodjára már nem vagyok annyira lelkes a hozzátáplálást illetően, mint első alkalommal. Két gyerek ellátása és a háztartás vezetése mellett, valamint a saját ebédünk megfőzése mellett kevés időm marad Ákos ételeinek elkészítésére. Igyekszem minél könnyebben és egyszerűbben megoldani a dolgot, ráadásul sokszor fektetek bele több energiát, hogy hátha most majd megeszi, amit főzök, aztán mégse teszi. Szóval lazábban kezelem a dolgot és többnyire nyers vagy sült zöldségeket és gyümölcsöket adunk neki. A nyers gyümölcsök többségét – körtét, almát – Kyocera kerámia reszelővel reszeljük pépesre. Hihetetlen könnyű reszelni ezzel a 100% kerámia reszelővel, ugyanis szilikon aljzattal rendelkezik, mely meggátolja az eszköz használat közbeni elcsúszását. Simán tartod az egyik karodban a gyereket, a másik kezeddel pedig tudod reszelni a hámozott almát, ráadásul villámgyorsan, mert a kerámia anyagnak köszönhetően nagyon gyorsan le lehet reszelni vele egy teljes almát vagy körtét. Nem csak baba hozzátápláláshoz hasznos az eszköz, mert lehet vele reszelni fokhagymát, gyömbért, kurkumát, őszibarackot, puhább zöldségeket, például cukkinit is (kiváló ajándék lehet karácsonyra a szuper éles hámozóval együtt – anyukám szerint a világ legjobb hámozója, ő már elég sok fajtát kipróbált, de szerinte ez a legjobb ). Lazábban veszem azt is, hogy miket adok neki, szóval ő sokkal hamarabb kóstolta az avokádót és a banánt például, mint Ádi. Mennyiségeket egyáltalán nem mérek nála, teljesen felesleges, mert randomszerűen eszik. Hol egy egész kis tálkával megeszik például egy almás kását, hol egy kanálnyi után nemtetszését fejezi ki, tehát értelmetlen lenne mennyiségeket mérni és azokat tukmálni rá. Zöldségeken és gyümölcsökön kívül gluténmentes gabonakását csinálunk még neki kb. 8-9 hónapos korától. Ezt is néha megeszi, néha nem. Gluténmentes tésztát is eszik, a Biorganiktól veszem ezt a kis kagyló formájút, ami azért jó, mert a pici kis ujjaival könnyen tudja csipegetni a tészta darabkákat. Brokkolis tészta (főtt gluténmentes tészta párolt brokkolival) Abban is lazább vagyok, hogy sokkal hamarabb adtam neki darabos, darabkás ételeket. Pürével kezdtünk, de néha úgy éreztem, hogy a darabos étel jobban menne neki. Nem mondom, hogy BLW-zünk – és tudom BLW (baby led weaning) során tilos keverni a pürés ételeket a darabossal -, inkább azt mondom, hogy hamarabb kezdte a darabos ételek fogyasztását, mint Ádi. Most már 10.5 hónapos, van már 5 foga és még legalább 5-6 jön neki éppen, tehát egész jól tud már “rágcsálni”. Valószínűleg a sok fog érkezése miatt viszont most alig eszik valamit, hébe-hóba kóstolgat meg ételeket… bármit teszek elé, adok neki, többnyire nem érdekli. A cici viszont annál inkább. Ez a fogzási időszak velejárója lehet, hogy nincs a babának étvágya. Na de Ákos súlya miatt nem kell aggódni, mert már 9.5 hónapos korában 11 kg volt! Ádinak nem jöttek rohamtempóban a fogai, észre sem vettük, hogy fogzik, tehát nála étvágytalanság fel sem merült. Ákosnál viszont éppen turbó időszak van, így szegénykém nyugtalan is, meg a szilárd étel sem érdekli igazán. Szóval ezeket ette, próbálta eddig (10.5 hónapos éppen): Gyümölcsök: őszibarack, sárgabarack, alma, körte, szőlő, mangó, banán, avokádó. Zöldségek: cukkini, kaliforniai paprika, répa, paszternák, sütőtök, spenót, brokkoli, karfiol, édesburgonya, lilaburgonya, burgonya, uborka, fokhagyma. Gabona: gluténmentes gabonapehely, gluténmentes tészta. Zsiradék: hidegen sajtolt babaolaj (repce-, napraforgó-, kenderolaj), minimális kókuszzsír. Folyadék: anyatej, víz. Zöldfűszer: kakukkfű, petrezselyem. A tuti nyerő étel nála az avokádó. Általában ezt mindig megeszi. Vagy csak simán a héjából kikanalazzuk a gyümölcs húsát és falatkákat adunk, vagy villával pépesre törjük és úgy adjuk neki. Általában képes megenni egy fél avokádót vagy egy kicsivel többet egy étkezés során. Egyszer főztem fokhagymás párolt spenótot, amit gabonakásával kevertem össze. Meglepő módon az egészet megette. Teljesen kiszámíthatatlan, hogy mit eszik meg és mikor. Reménykedünk, hogy a fogai minél előbb kibújnak, a fájdalom elmúlik és megjön az állandó étvágya minél előbb. Táplálj helyesen édesanyám! (1. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (2. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (3. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (4. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (5. rész)
Változatos datolyagolyók egyszerűen, akár az ünnepi asztalra is (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers vegán)
2016. november 15. Zöld Avocado
datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán) A datolya az egyik legősibb gyümölcsünk, mely a Bibliában is fel-felbukkan, és feltehetően már az időszámításunk előtti Mezopotámiában is ismerték és fogyasztották. A datolya az araboknál az őszinteséget, a szépséget és az igazságosságot szimbolizálja. Növényi hormontartalmának köszönhetően az arab kultúrákban gyakran fogyasztják a változókor idején a nők, hogy elősegítsék a hormonháztartás egyensúlyának megtartását. Jelentős természetes kalcium és magnézium forrás, illetve rosttartalmának köszönhetően hozzájárul a tökéletesebb emésztéshez. (Székrekedés és aranyér esetén is a testünk is fellélegezhet napi 1-2 szem datolya fogyasztása után.) Jelentős természetes cukortartalmától gyorsan kapunk új energiára pár szem datolya golyó elfogyasztása után. Főleg, ha a golyókba még ún. szuperételeket is elrejtünk. Népszerű és egyszerű desszert következik, ahol az alap hozzávalók egyformák, az ,,extra hozzávalókkal a végeredmény mégis változatos. Nem kell őket sütni, rengeteg fajta alapanyagból elkészíthetjük, és kb. 15 perc munkát igényelnek. Mutatok nektek 7 különböző ízű datolyagolyó ötletet, melyek csak kiindulási alapok. A variációk száma végtelen! Kísérletezzetek bátran, mert elrontani nem lehet! Melyik recepttel kezditek? HOZZÁVALÓK (fajtánként 15 darab kb. 3 cm átmérőjű golyóhoz) datolyagolyók (nyers vegán)1) narancsos - diós: - 100 g áztatott datolya - 1/2 narancs frissen facsart leve - 2/3 bögre dió ledarálva - meghempergetni reszelt narancshéjban 2) pisztáciás - lime-os: - 100 g áztatott datolya - 60 g apróra tört pisztácia - 50 g darált mandula - 1/2 zöld lime leve és a reszelt héja - 2 ek bio kakaópor / karobpor - megforgatni darált pisztáciába, és reszelt lime héjban Megjegyzés: A datolya mennyisége az áztatott datolyára vonatkozik. (A datolya helyett használhatunk aszalt szilvát is.) 3) chiás - vörösáfonyás 4) mákos - citromos 5) pekándiós - répás 6) almás - diós 7) kókuszos - karobos datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán) datolyagolyók (nyers vegán)ELKÉSZÍTÉS 1) Áztassuk be a mag nélküli datolyát min. 3-4 órára, majd az áztató víz nélkül tegyük az aprítógépbe (Botmixer is jó. Sőt! Ha elég puhára ázott a datolya, akár a kezünkkel szétnyomkodva is pépesíthetjük.) 2) A ,,lekvárrá zúzott datolyát tegyük egy keverő tálba a többi hozzávalóval, majd kézzel gyúrjuk alaposan össze. (Ha túl nedves az alapanyag - függ a felhasznált datolyától - , tegyünk hozzá 1/2 evőkanál útifű maghéjat vagy chia magot vagy még több darált mandulát, hogy keményebb tésztát kapjunk. Ebben az esetben hagyjuk állni a nyers tésztát golyózás előtt, hogy magába tudja szívni a nedvességet az útifű maghéj vagy a chia mag.) 3) Formázzunk golyókat, majd hempergessük meg őket a választott ízesítésnek megfelelő hozzávalóban. 4) Fogyasztás előtt tegyük őket a hűtőbe min. 2-3 órára. datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán) Kíváncsi vagy a többi datolya golyó receptre? Szeretnél még több természetes alapanyagot, zöldséget, gyümölcsöt, magvakat, diófélét fogyasztani, de nincs ötleted, hogyan készítsd el őket? Jön a Karácsony. Érkezik a gluténérzékeny, laktózérzékeny, cukorbeteg vendégsereg. Manapság egyre nagyobb kihívás a különböző diétát követő vendégek igényeit kielégíteni! Szeretnéd, ha mindenki jóllakottan, elégedetten és lenyűgözve hagyná el az otthonod? A Mit eszik a Világ? Ha nem eszik... c. recepteskönyv már Magyarországon is kapható! 170 db egészséges recept, magyar szerzőtől, nyomtatott és elektronikus formában is. Az e-Könyv höz már 1 995 Ft -tól hozzájuthatsz! Kíváncsi vagy rá mit mondanak róla korábbi vásárlóink? Katt a "Ti küldtétek" menüpontra! Szeretnél belelapozni a könyvbe? Itt megteheted: Mit eszik a Világ? Táplálkozz, ne csak étkezz! ;-) datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán) datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán) datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán) datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán)
Kismamák, figyelem! Szeretnétek időt nyerni a mindennapokban?
2016. november 11. Éltető ételek
Elmesélem, ma mit főztem a két pici mellett. Akik, megjegyzem, nagyon picik. Vagyis éppen annyira, hogy zavart teremtsenek bármilyen erőben, hogy egyszerre ketten négyfelé rohanjanak, hogy lerántsanak mindent az asztalról, konyhapultról, hogy kiborítsanak bármit...és sorolhatnám, mikre képes egy 2 és egy 1 éves ördögfióka. De ti mind úgyis tudjátok. Szóval: reggel gyorsan összedobtam nekik egy kis zabkását kókusztejből. Természetesen A GÉPpel. 1 perc volt. Aztán tízóraira készítettem egy kis gyümölcspürét, szintén legújabb barátommal, hivatalos nevén MAG4-el, de mi csak A GÉPnek hívjuk. A gyümölcspucolás kicsit macerás volt, de utána semmi dolgom nem volt vele, csak egy gombot kellett benyomni és ő csinálta a dolgát. Aztán délelőtt még kétszer használtam: elkészítettem a levest vele és utána elővettem egy adag lefagyasztott barackot, s ,,összeütöttem egy kis dzsemet, mert sajnos már minden tartalék elfogyott. Hogy ennek milyen finom illata tud lenni! Mindig elcsodálkozom. Persze amikor végzett beledobtam mindent a leveshez, hadd szóljon. Épp időben lett kész. Aztán a bébiétel is elkészült, amíg a levest majszolták. Miután a gyerekek felkeltek, bekészítettem még egy adag mandulatejet, mert megint elfogyott a tegnapi két liter. Aztán irány a játszótér. Este már csak egy kis mártogatóst készítettem, lilahagyma chutney néven találtam a receptek közt. Édeskrumplival, sült répával zseniális! Aztán másnapra elkészítettem a szezámmagos mártogatóst, előre. Este, az utolsó mosogatásnál megjegyeztem a férjemnek: azért ha még mosogatni sem kellene, akkor lenne az igazi....Mire ő megkérdezte: mit csináltatok ma? Mondtam, hogy gyurmáztunk és ujjfestékkel is maszatoltunk a csomagolópapírokon, amit a múltkor hozott. És mostam, meg teregettem. És gyakoroltuk a fürdetést és a bilizést a babákkal. Na meg kiolvastuk a Négyszögletű kerek erdőt. Ja, és persze háromszor öltöztünk át, mert egyedül akarnak csak inni. De még hideg van ahhoz, hogy vizes ruhákban flangáljanak. Erre ő megjegyezte: Ne mondd, hogy A GÉP 4 óra szabadidőt zúdított rád?! Az biztos, hogy sokat segít - tűnődtem - de azért csak szervezés kérdése, nem igaz? ;) Ha akarsz egy jó barátot: http://magtej.hu/ valamint www.facebook.com/magtej.hu
Sárgarépa halava
2016. október 17. Élj harmóniában
Beköszöntött az ősz és ilyenkor bizony jobban kívánjuk az édes, zsíros ételeket, mert ezek segítenek a vata minőségét kiegyensúlyozni a szervezetünkben. A halava általában egy búzadarából készült indiai édesség, amiről az ájurvéda azt tartja, hogy forrón fogyasztva a kezdődő megfázást is elmulasztja. Ez a recept sárgarépából készül - így pl. gluténmentes diétába is jól beilleszthető. Ezzel a fűszerezéssel biztosított mindhárom ájurvédikus dósa kiegyensúlyozása. Kapha testtípusok ezt mértékkel fogyasszák és a kapha alkat esetén inkább kecsketejjel készítve javasolt. Kis étkezéseknél desszertnek tudod tálalni, fejenként 1/4 csészényi mennyiséget. Hozzávalók 6 főre 1 csipet sáfrány 1 ek. víz 2 csésze finomra reszelt sárgarépa 6 ek. ghí (tisztítitt vaj ) 1 csésze tej 1/3 csésze cukor (teljes értékű nádcukor) 1/2 tk. őrölt kardamom 1 ek. szeletelt mandula Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Áztasd be a sáfrányt az 1 ek. vízbe, minimum 10 percre. Melegítsd fel az edényt közepes lángra és tedd bele a ghít, és add hozzá a sárgarépát. Főzd és keverd kb. 5 percig, amíg a répa nem lesz illatos és enyhén barnás színű. Folyamatosan keverve add hozzá a tejet, aztán a beáztatott sáfrányt és utána a többi hozzávalót is. Főzd alacsony lángon fedő nélkül, amí g minden folyadék elpárolog. ez kb. 12-15 perc. Keverd folyamatosan, hogy ne ragadjon össze és tálalhatod is:)
Vegán “májgombócleves” – növényi pástétomból, egyszerűen
2016. szeptember 11. VegaNinja
Régen nagyon szerettem a májgombóclevest, legyen az menzás vagy anyukám-féle, házi. Ilyet természetesen azóta nem ettem, mióta nem eszem húst, tehát kb. ezer éve. De felfedeztem a bolti vegán “májkrémet”, és nem sokkal ez után már elkezdett bennem érlelődni a recept. Végre meg is főztem, és csak kicsit kellett vele trükközni. Hozzávalók: 1 hagyma felaprítva 3 közepes répa egy marék friss petrezselyem aprítva 6 kicsi krumpli 3 marék sárga hüvelyű zöldbab (kihagyható) 3 marék zöldborsó bors só A gombócokhoz: 1 doboz (200 g) Unicarm növényi pástétom 2 evőkanál kukoricakeményítő 2 evőkanál zsemlemorzsa 1 kávéskanál majoranna bors Elkészítés: A répát, krumplit meghámozzuk, feldaraboljuk, és egy lábasba dobjuk annyi vízzel, hogy bőven elfedje. Hozzáadjuk a zöldbabot, petrezselymet, hagymát, sót és borsot. Fehérrépát, zellert, de akár patisszont is tehetünk bele, ezeket is az elején érdemes hozzáadni. Levest általában úgy főzök, hogy kevesebb vízben, a kelleténél egy kicsit több sóval főzöm félkészre, majd felöntöm. Így a zöldségek sokkal ízgazdagabbak lesznek. Mikor forr a levesünk, hozzáadjuk a zöldborsót. Mind a zöldbabból, mind a zöldborsóból fagyasztottat használtam. Ezen a ponton felönthetjük annyi vízzel, hogy már ne legyen sós, de még tele legyen ízzel. Közben a pástétomot egy tálba kanalazzuk, és hozzáadjuk a kukoricakeményítőt, a zsemlemorzsát, borsot és a majorannát, majd felöntjük kb. fél dl vízzel. Nagyon alaposan elkeverjük, majd egy serpenyőben folyamatosan kevergetve melegítjük. Ettől kissé visszasűrűsödik, így könnyebb lesz kifőzni a gombócokat. A levesünkből vegyünk ki egy kisebb lábasba annyit, amennyiben ki tudunk főzni néhány gombócot egyszerre, és van helyük feljönni a leves tetejére. Tegyük a tűzre a kis lábast is, és várjuk meg, hogy felforrjon benne az alaplé. Két teáskanál segítségével formázzunk gombócokat – vagy inkább nudlikat. Az egyikkel kanalazzunk ki egy keveset a pástétomos masszából, és a másikkal kanalazzuk ki a kanálból, majd dobjuk a lobogó forró alaplébe. Egyszerre kb. 5 db-ot főzzünk, és 1-2 perc forralás után ki is halászhatjuk egy lyukacsos merőkanállal, vagy fém szűrővel. Főzzük ki az összes gombócot ilyen módon. A gombócokat egy külön tálban tálaljuk, mert könnyen lehet, hogy a levesbe téve szétáznának szegények. Közben a levesünkben már megfőttek a zöldségek – ezt kóstolással illetve villával ellenőrizzük. Megjegyzés: más növényi, májkrémszerű pástétommal is működhet. A Mandy Foods márkájú tartalmaz ízfokozót, amire érzékeny vagyok, a Hamé pedig kármint, ami szárított, porított bíbortetvekből készül, így még csak nem is vegetáriánus/vegán – a címke ellenére. Az Unicarm nem tartalmazza egyiket sem, az íze finom (kivéve a gombásé), könnyű és krémes. Budapesten a Roni és a Manna nevű éjjelnappali üzletekben, és bioboltokban kapható, vidéken pedig szintén bioboltokban. Ára sem vészes, 300-400 Ft között változik a 200 g-os dobozé. The post Vegán “májgombócleves” – növényi pástétomból, egyszerűen appeared first on VegaNinja.
Csillagtök fasírt
2016. szeptember 6. Éltető ételek
Csillagtök, azaz patisszon. Ismered? Többnyire csak rántva szokták elkészíteni, pedig több lehetőség van benne. Lehet tölteni, lecsóba is kerülhet, de készíthetünk belőle fasírtot is. Egy jó nagy adag salátával tökéles vacsora lesz belőle. Hozzávalók: - 1 szép patisszon (csillagtök) - 1 közepes fej vöröshagyma - 2 gerezd fokhagyma - 3-4 evőkanál zabliszt - 1 házi tojás - himalája só, bors, pirospaprika, chili, őrölt kömény - sütéshez: kókuszolaj Sült répával és burgonyával, házi csemege uborkával. Elkészítése: - A patisszont hámozd meg, majd gyaluld le (a magos rész nem kell). Vigyázz az ujjadra. :) - Kicsit sózd be, és hagyd állni úgy 5 percig. - Nyomkodd ki belőle a levet, add hozzá az apró kockára vágott hagymát és reszeld bele a fokhagymát is. - A tojással és a zabliszttel jól keverd el. - Fűszerezd. - Az előmelegített serpenyőbe tegyél egy kevéske kókuszolajat, majd kanálnyi mennyiségeket halmozz a masszából. - Néhány perc alatt süsd meg mindkét oldalát.Ha vegán változatot szeretnél, akkor a tojást nyugodtan hagyd ki (ettől lazább lesz az állaga), de egy kevéske szódabikarbóna jót fog tenni neki. Így néz ki a patisszon.
Sana EUJ 707 lényerő gép tesztelése
2016. augusztus 24. Gitta nyersétel blogja
Egy újabb présgép van tesztelés alatt! Kinézetre gyönyörű... szétszedése, összerakása álom, egyértelmű, összeillik, rásimul :) imádom. Elfér a konyhapulton, mert nem magas (cserébe széles, így minden alkalommal visszakerül a dobozba használat után), mosogatása gyors, egyszerű... képzeljétek a szűrő része annyira pici, csupán pár négyzetcentiméter, így ez a rész nagyban leegyszerűsödött. Akinek van gyümölcscentrifugája vagy hasonló présgépe, az tudja, hogy a szűrőt a legmacerásabb kitisztítani. Általában kell hozzá célszerszám, amit vagy adnak a géphez, vagy egy fogkefe is alkalmas, amivel az apró lyukakból kivarázsoljuk a beleragadt növényi rostokat. No ez itt nagyon kényelmes. A másik fontos szempont a kinyert lé íze. No itt az is nagyon pozitív, ezt nem is hittem volna. A gyümölcscentrifugával összehasonlítva sokkal de sokkal finomabb, selymesebb ízű lé keletkezett... Egyik alkalommal egy nektarin is belekerült a gépbe, lehet, hogy ettől, de kicsit olyan zselés lett a lé, egészen különleges :) A lényerés hatásfoka is elfogadható, sőt nagyon jó. 1 kg zöldségből 7,1 dl, és 1 kg gyümölcsből pedig 7,3 dl lét sikerült kipréselni. Tudom, ez attól is függ, hogy milyen gyümölcsökről vagy zöldségekről van szó, de ez úgy átlagban akkor is egy jó arány. Gyümölcscentrifugánál ez a szám 5 és 6 között van... És most jöjjenek az árnyoldalak... Nagy szomorúságom a betöltő nyílás... ami igen pici. Nagyon pici. Na nem ránézésre, vagy esztétikailag, hanem a feldolgozandó zöldségek, gyümölcsök méretét tekintve, azokat egészen apróra kell feldarabolni, felvágni, hogy be lehessen tölteni őket a gépbe. :( Ez sok időt vesz el a konyhában, ami megspórolható lenne. A másik nagy bánatom szintén idővel kapcsolatos... hát a sebessége... Tudom, hogy ez egy lassú présgép, na de ennyire? Persze, ha van türelmünk kivárni, akkor csodás eredményt produkál, de abba bele sem merek gondolni, hogy ha elkezdődik az iskola, akkor a reggeli készülődésbe hogyan fog beleférni ez a plusz idő... :( De igen: korábban kell felkelni. Sárgarépa, cékla, tök, zöld levelek: nagyon rendben. A puhább gyümölcsökkel nehezebben bánik, nálam habosodott, pürésedett és a végén már nehezen ment a barack, ananász, és a puhább alma... (ez azt jelenti, hogy lelassult a folyamat, a habos cucc megállt a csőben, és csak csöpögött a tálba. Otthagytam, mást csináltam, míg szépen lassan lefolyt. Íze csodás lett) Egy jó kis videó, szép színes italokkal:
Cukkíni-tekercs szezámmagos szósszal
És az utolsó versenyző a tálon, de nem utolsó sorban, mert ő is hozza a formáját, ínycsiklandó a javából? Az ötlet Gittától jött, ici-pici változtatásokkal Hozzávalók: 1 közepes cukkni 1 sárgarépa 1 fehérrépa 1 pici zeller 1 ek olívaolaj 1 maréknyi áztatott szotyi 1 póréhagyma a kertből 2 gerezd fokhagyma só, bors A cukkíniból a […]
Kuvings B6000 lényerő gép tesztelése
2016. augusztus 3. Gitta nyersétel blogja
Régóta iszom friss leveket, zöldségekből, gyümölcsökből készítjük, szereti az egész család. Gyümölcscentrifugát használok, mert gyors, kényelmes... nagy betöltőnyílás, gyors működés, könnyű mosogatás... A lassan facsaró zöldségprések nekem nehézkesek, lassúak... de tény, hogy sokkal nagyobb hatásfokkal dolgoznak, vagyis a visszamaradó pép gyakorlatilag száraz, és sokkal több lé készíthető ugyanannyi zöldségből, gyümölcsből. Most lehetőségem van kipróbálni egy köztes megoldást... ami ugyanolyan (vagy legalábbis majdnem ugyanolyan) gyors, mint a gyümölcscentrifuga, a betöltő nyílása nagy, és nagy hatásfokkal préseli ki a levet az anyagból... Ez a gép pedig nem más, mint a Kuvings B6000, whole slow juicer vagyis hidegen sajtoló zöldségprés. Az első benyomás :) ilyen volt. A második már nem annyira, mert magas építésű, nem fér el a konyhapulton a felső szekrény alatt... így csak szétszedve tudom tárolni. Sok az alkatrész, az alapgépen kívül összesen 8 tartozéka van, amit össze kell rakni (és külön külön elmosogatni) A működése szenzációs... felül bemegy az alapanyag, puhább gyümölcsök nagy darabban (nem kell apróra szeletelni) és egy jól kialakított csúszdán lecsúszik a hengerhez, ami lassan forogva hozzápréseli a szűrőhöz. Szinte lehet hallani, ahogy roppan a sárgarépa vagy a cékla... Az első alkalommal 1 kg cucc ment le, vegyesen cékla, sárgarépa, alma. A keményebb zöldségeket vékony szeletekre vágtam, az almát csak félbe. Ebből elsőre 6,4 dl lé lett, és egy viszonylag száraz zöldségpép. 2,5 perc alatt :) Vagyis szerintem ez elég gyors, nem szüttyögött vele túl sokat. Ezt a pépet visszadobáltam a betöltő nyíláson, és szép lassan még kijött annyi lé, hogy a végén összesen 7,3 dl lett. Az így kipotyogtatott szárazanyag pedig annyira hihetetlenül száraz volt, hogy ezt már nem sajnálja kidobni az ember, mert alig volt egy kis maroknyi. Ez a második kör már kicsit tovább tartott, mondjuk még 4 perc ment rá az életemből. Gyümölcslé: 1 pink grapefruit, 5 kisebb alma = 1 kg, ebből 76 dkg juice lett (ez kb 7,6 dl, de a mérlegem pontosabb, mint a szemmértékem). Itt már okosabb voltam, ahogy jött ki a száraz anyag, meg sem vártam, míg leesik, tettem vissza a betöltő nyílásba, és a gyümölcsökkel együtt újra lenyomtam. Ja, és nyomni sem kell, mert a csúszdán magától lecsúszik, és természetes sebességgel történik a préselés. Szóval amíg éreztem, hogy nem teljesen száraz a rost, addig pakoltam vissza. A végeredmény szenzációs, nagyon finom, hab nélküli nedü :) És egy kis marokban elférő, alig pár dkg száraz anyag. (Összesen most 25 dkg száraz marad, ennek egy része kipotyogva, egy része pedig bent a gépben, ami mosogatás közben jön csak elő) Ananász, barack vagy szilva: szerintem ezt a gépet erre találták ki. A gyümölcsöket lehet nagyobb darabban hagyni, épp csak ki kell magozni. A lédús gyümölcsökkel nagyon szépen elbánik, gyorsan lecsusszannak a csúszdán, és tényleg dől a lé... a rostokat egyszer vagy kétszer vissza lehet még tenni, de megeszi szépen, és a végeredmény csodás. Nem habos finom lé, a rostok meg mehetnek a szemétbe. (1 kg gyümölcsből 76-79 dkg lé lett, a megmaradt rost pedig annyira száraz volt, hogy igazán nem sajnálja már kidobni az ember. Minden értékes anyagot kifacsartunk belőle.) Egy újabb jópont, amit észrevettem: van egy elzáró csap a kifolyó nyíláson. Ez akkor jó, amikor már elveszem a kancsót (amibe a lé folyik), mondjuk átönteni poharakba, de még folytatni szeretném a lékészítést. Eddig mindig trükközni kellett, hogy poharat alátenni... hogy ne az asztalra csöppenjen a lé... és most ezzel ez is meg van oldva :) MEGALÁJK :) Búzafű: Ebből egyértelműen ötös! Arra kell csak figyelni, hogy nem szálanként, illetve a szálakat párhuzamosan összefogva, hanem inkább egy kis csomóba fogva kell a Kuvings torkán lenyomni. Ha a fűszálakat egyenesen nyomjuk le, rátekeredik a hengerre, és nem történik semmi. De ha kis labdacsokat formázunk a fűszálakból, akkor megeszi gyorsan, és jön a sok szép, finom, zöld lé. Mosogatás: hát nem volt sem gyors, sem egyszerű... több alkatrészből áll, és szinte mindegyik tartalmazott még rostot, amit el kellett távolítani, majd elmosni. Még szerencse, hogy szeretek mosogatni, így ezzel nem volt gond. Mindent összevetve nem esett jól visszaadni ezt a készüléket... a lányom nézett is nagyot, hogy ezt most hová viszik? na neee, még egy ananászt plííííz... Ha szeretnéd megnézni működés közben, akkor idesüss:
Csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (mindenmentes, vegán) A FAL-NI, a FALafel és tócsNI szó házasságából született, általam kreált, nem létező szó. Nem tudtam eldönteni, hogy az elkészült étel inkább falafel vagy tócsni. Az alapanyagot tekintve az arab, csicseriborsós falafelre hasonlít, míg formára és ízvilágra inkább a magyar tócsnira, lepcsánkára, cicegére. Addig-addig gondolkoztam rajta, hogy melyik névvel illessem ezt a receptet, míg úgy döntöttem mindkettővel. :-) Az étel ötlete egyébként úgy jött, ahogyan nagyon sok másik étel a konyhámban. Megnéztem mi van itthon, milyen zöldségeknek lenne szüksége gyors felhasználásra, milyen alapanyagokat menthetek meg a kukába landolástól. Nem szeretek ételt kidobni! Ritkán is teszem! :-) Minden felhasználható valamiben, csak szabadjára kell engedni a fantáziánkat... mint például a FAL-NI esetében. ;-) karotin turmix Korábban már bemutattam nektek a mosolygós cukkinis tócsnit itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon, ennek szerettem volna elkészíteni egy sajtmentes, vegán változatát. A csicseriborsó konzervet pár hete vettem, hogy majd spenótos humuszt készítek belőle, de aztán ez a terv elmaradt. Sárgarépa mindig van itthon. Főleg, mert gyakran készül belőle csodafinom, energetizáló karotin turmix (sárgarépa+narancs+víz). :-) Ez a három alapanyag pedig megalapozta a csicseriborsós-cukkinis-sárgarépás FAL-NI hozzávalóit, amit aztán Balázs jóízűen be is falt, pillanatok alatt. ;-) csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (mindenmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (2 személyre) - 2 db közepes méretű cukkini - 2 db közepes méretű sárgarépa - 1 db (bio) csicseriborsó konzerv - 1 nagy marék friss petrezselyem - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 tk (frissen) őrölt római kömény (római, nem sima köménymag) - Himalája só, őrölt fehér bors, 1 ek mustár - kb. 6 ek csicseriborsóliszt - 1 ek útifűmaghéj - 1 ek lenmag - (elhagyható - 2 ek fekete vagy fehér szezámmag) csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (mindenmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS A cukkinit és a sárgarépát meghámozzuk, megmossuk, majd 1-1 db-ot lereszelünk a nagy lyukú reszelőn. A másik sárgarépát és cukkinit, a csicseriborsóval az aprítógépben / turmixgépben pépessé dolgoztatjuk a fokhagymával. (Csicseriborsót lé nélkül használjuk fel!) A friss petrezselymet apróra vágjuk, egy nagy tálban hozzáadjuk a cukkini-sárgarépa-csicseriborsó-fokhagyma pépet, a reszelt sárgarépát és cukkinit, a fűszereket tetszés szerint, az útifűmaghéjat és a csicseriborsólisztet. (Én tettem hozzá fekete és fehér szezámmagot, de ez kihagyható lépés.) Az egészet alaposan összekeverjük majd állni hagyjuk egy 15 percet, hogy az útifűmgahéj elvégezhesse a dolgát és megszívja magát folyadékkal. Egy teflon palacsintasütőben, kevés kókuszolajon, közepes lángon kisütjük a tetszés szerinti méretű FAL-NI "pogácsákat". Mindig legyen alatta kókuszolaj, mert abban tud szépen megpirulni, anélkül leég. Fordítsuk meg és mindkét oldalán süssük meg őket. Tálalhatjuk növényi tejföllel vagy fokhagymás szójajoghurttal, de önmagában is nagyon finom. csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (mindenmentes, vegán) Táplálkozz, ne csak étkezz a hétköznapokban is! :-) Megjegyzés1: Az elején vékony, tenyérnyi méretű "plecsniket" kanalaztam a serpenyőbe, de hamar rájöttem, hogy úgy szétesnek, amikor megfordítom őket. Majd kipróbáltam, hogy vastagabbra formázom őket és így már könnyedén megtudtam fordítani, anélkül, hogy széttörtek volna a FAL-NI-k. ;-) Megjegyzés2: Sokkal illatosabb és finomabb a római kömény, ha frissen daráljuk meg a felhasználni kívánt mennyiséget. Érdemes otthon tartani egy egyszerű kávédarálót, melyben a fűszereket frissen megőrölhetjük mielőtt az ételekbe tesszük őket. csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (mindenmentes, vegán)
Új vegán éttermek Budapesten, amiket te is imádni fogsz!
Nem panaszkodhatnak a budapesti vegánok, sorra nyílnak az új helyek, ahol jobbnál jobb vegán ételekkel tömhetjük meg a hasunkat, és ha igazán különleges élményre vágyunk, azt is könnyen megkaphatjuk. Három új kedvencről fogok most írni, és egy negyedik, régebbi, ám kevésbé ismert játékosról. Cigköftem vegetáriánus török étterem 1. Cigköftem Teréz körút 20. (az Oktogonon) - vegetáriánus, vegán opcióval A Törökországból induló, de világszerte jelen lévő étteremlánc kínálatában egyetlen finomság áll a középpontban, de azt magas minőségben és őrülten jól harmonizáló ízekkel készítik. Bulgurt és paradicsompürét dolgoznak össze egy sűrű masszává, természetesen sok fűszerrel. Csípős, és kevésbé csípős verzió létezik, de a kevésbé csípős is túl csípős lehet azoknak, akik nincsenek hozzászokva. Apropó, tudtad, hogy a budapesti karácsonyi vásárban kapható csípős, édes, és csípmentes paprika? Hetekig ezen nevettünk, mikor megtaláltuk. Mint kiderült, ez egy létező, de feltehetőleg régies kifejezés. A cigköfte nevű masszát kérheted dürüm (lavas kenyérbe terkerve) és hamburger formájában. Én tekercsben kóstoltam, és rögtön rajongóvá váltam: a masszát belesimítják a lavas kenyérbe (ami olyasmi, mint a tortilla), jégsalátát, uborkát, paradicsomot, mentaleveleket, zellerleveleket tesznek mellé, és itt jön a trükk: gránátalmaszósszal és friss citrom levével locsolják meg az egészet. A cigköfte ízei olyan jól harmonizálnak a mentával és a gránátalmaszósszal, hogy rögtön meg akartam enni egy másodikat. Ami sajnos sikerült is volna, mert az adag elég kicsi, de végül a fagyi mellett döntöttünk. A hamburgeres verzióban ugyanezek az összetevők vannak, csak másképp néz ki, ám ez sem laktatóbb, mint a tekercses testvére, de cserébe 690-790 Ft-os árakkal számolhatunk. Kapható még icli köfte, ami párolt zöldségekkel töltött batyu, van gyümölcssaláta, és előfordul még vegán sütemény is. Kék Ló vegetáriánus étterem és fashion pub 2. Kék Ló Víg utca 28. (a Rákóczi téri piac mögött) - vegetáriánus, vegán opcióval A Kék Ló Fashion Pub régen a Kazinczy utcában volt, upcycled ruhaboltnak indult, majd - a ruha részleget megtartva – kávézóvá és bárrá alakult. Februárban költöztek a Víg utcába, itt már enni is lehet, nem is akármilyet: a napi menü, bár alapvetően egyszerű receptekről van szó, mégis különleges ízpárosításokkal dolgozik. Volt alkalmam beszélgetni tulajdonossal, aki iszonyú jófej, és nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot. Mesélt vegánná válásáról, az újonnan felfedezett ízekről, a Ló előéletéről és a további elképzelésekről. Berlinben él, ahol van egy másik, teljesen vegán Kék Ló, melynek hatására a közelben lévő gyrosos és a pékség is elkezdett vegán ételeket árulni. Menüt ettünk, a leves egy répás, gyömbéres, krumplis, kókusztejszínes krémleves volt, a második fogás pedig basmati rizzsel és isteni paprikakrémmel tálalt zöldségragu. Ez után még legyűrtem egy csilis-csokis sütit, aminek a belsejében szaftos gyümölcsdarabok voltak elrejtve. A menü és a süti is naponta változik, ezen kívül helyben készült paninit is készítenek, természetesen vegán verzióban is, és áraik hasonlóan barátságosak, mint a hely maga. Az enteriőrről is érdemes szót ejteni, hiszen nagyon különleges és nagyon öko. Ahogyan a ruhák, a berendezés is upcycled, tehát meglévő tárgyak felhasználásával alkották meg, így is csökkentve az ökológiai lábnyomot. Az ezüstös falak között csupa meghökkentő furcsaság gazdagítja a vizuális élményt. Nehéz bármit kiemelni, inkább nézz be még ma! Mysore Pack vegán és nyers vegán étterem 3. Mysore Pack XI. Szabolcska Mihály utca 3. (az Allee-nál) – vegán és nyersvegán A korábbi VegaRáma helyett nyílt, különleges neve a mysore pak nevű édességre utal, ami az indiai Mysore városából ered. Az indiai tematika vizuálisan is megjelenik az étteremben, a falon indiai istenképek, a földön párnák, a hely hangulatát pedig belengi a spiritualitás, ennek megfelelően a kiszolgálás nagyon barátságos és lelkes. 5 után érkeztünk, páran már izgatottan készültek az esti kirtanra, ami egy zenés mantraéneklés. A tervek szerint minden kedden megrendezik majd. Az ételek ízletesek és szaftosak voltak. Nyers gyömbérlevest, töltött paprikát és ratatuille-t ettünk, amit lekísértünk egy csokis-ananászos palacsintával. Macska vegetáriánus étterem és pub +1. Macska Bérkocsis utca 23. (a Blahához közel) - vegetáriánus és vegán A Macska nem új hely, de a szívemhez és a lakhelyemhez is nagyon közel áll. Inkább pub, mint étterem, rengeteg különleges, kézműves sört tartanak, 2-3 féle magyar, kézműves sör pedig csapoltan is kapható. A kapható ételeknek kb. a fele vegán, a többi vegetáriánus. Bablevesben és mentás borsólevesben verhetetlenek, egy adaggal simán jól lehet lakni, de kóstoltam már náluk más fajta levest és dahlt is. A meleg, otthonos félhomályban mindig van mit nézni, a falakon időszaki kiállítások képei függnek, a párnákon ücsörgős galériára vezető lépcsőt pedig facicák díszítik. A kiszolgálás itt is kedves, szívesen járok vissza hozzájuk. Képek forrása: Facebook, Tripadvisor The post Új vegán éttermek Budapesten, amiket te is imádni fogsz! appeared first on VegaNinja.
Zöldborsó minden mennyiségben
2016. június 23. Dulmina tündérkonyhája
Igen jó termésünk volt idén zöldborsóból, ezért az utóbbi időben szinte minden nap terítékre került valamilyen formában. Most a kedvenceinket szedem csokorba, hogy ne merüljön feledésbe: Paprikásborsó kölessel (köles, zöldborsó, pirospaprika, só, olaj, víz, zöld fűszer - lehet zsenge répával, gyökérrel, karalábéval, újhagymával tarkítani) Zöldborsós barna rizs (barna rizs, olaj, só, víz,
Provanszi olíva-pástétom
Rajongásom a fekete olívabogyó iránt akkor erősödött meg, amikor év elején vettünk egy óriási olívabogyó konzervet, ami mindössze másfél font volt, mivel a szavatossági lejárata a végéhez közeledett, mindössze 4 hét választott el tőle. Először nem is akartam megvenni, mert olyan nagy volt, de férjem könnyedén rábeszélt. Akkor kezdődtek el a különböző fekete olívás receptek íródni a blogomon. Olívás répasaláta, olívás ciabatta, tofus görögsaláta. A konzerv dobozát sem hagytam kihasználás nélkül, kipróbáltam sütésre, egy szép, közel 2 kg-os kenyeret sütöttem benne. A most következő receptem is abból a sok olívából készült. Mondhatom, szinte függővé lettem a fekete olívának. Ugyan már próbáltam sokféle olívát, a legnagyobb, lilás színüeket szeretem a legjobban, de a fekete lényegesen olcsóbb és többfelé kapható. A következő receptet olívakedvelőknek kifejezetten ajánlom, de akik még nem próbálkoztak provanszi ízekkel, azok is feltétlen próbálják ki, nem fogják megbánni (szerintem). A recept Hozzávalók: 10 dkg magozott, fekete olíva bogyó (apított, vagy egész is jó) 3-4 ek hidegen sajtolt olíva olaj 1 evőkanál provance fűszerkeverék 1/2 citrom leve (elhagyható) 1 ek rozmaring 1 gerezd fokhagyma Elkészítés: Gyorsaprító gépünk poharába rakjuk a fenti hozzávalókat, kivéve a rozmaringot. Ha nincs otthon citrom, és kimarad, nem nagy gond, már készítettem anélkül is. Igaz, jobban kiemeli a finom fűszeres ízeket. A rozmaringot a végén érdemes hozzákeverni, vagy csak a pástétom tetejét picit megszórni vele. Ha nincs gyorsaprító gépünk, botturmix is segítségünkre lehet.
Padlizsános rakottas
Egyszerű, nincs vele sok baj, és valóban ízletes. Annak ellenére, hogy a padlizsán nem a legkedveltebb zöldségeim közé tartozik. Ugyanígy vagyok a cukkinivel is. Persze rántva mindkettő gyorsan lecsúszik, de igazából abban a formában mi nem...? A tetejét tejföllel, vagy magtejföllel önthetjük le. A magtejföl finomabb, hogyha egy darab kaliforniai paprikát, és némi sörélesztő pelyhet is beleturmixolunk, de magában is kellemesre sül a tetején. Candidások és glutén érzékenyek a sörélesztő pelyhet hagyják ki. Hozzávalók: 2 padlizsán 1 bögre barna rizs 2 dl tejföl / növényi tejföl 10 dkg magból, egy db kaliforniai paprikával és 1 ek sörélesztő pehellyel 2 szál sárgarépa 3 ek olivaolaj vegamix bazsalikom, borsikafű (szoptatósok kerüljék) ízlés szerint só A barna rizst két és félszeres mennyiségű vízben sóval és vegamix-szel 50 perc alatt megfőzzük. A magtejfölhöz az olajos magokat kevés vízben a paprikával és kevés sóval összeturmixoljuk, majd hozzáadjuk a sörélesztő pelyhet. A padlizsánokat meghámozzuk és vékony szeletekre vágjuk hosszában. A kiolajozott tepsi aljára elhelyezzük az egyik szeleteit. A répát megpucoljuk, nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Amikor a rizs megfőtt, belekeverjük a répát a fűszerekkel együtt. Eloszlatjuk a tölteléket a padlizsánon, egy-két kanál magtejfölt kanalazunk ide-oda, majd mindezt lefedjük a másik szeletekre vágott padlizsánnal. Egyenletesen beborítjuk a magtejföl maradékával és közepes hőfokon 45-50 perc alatt megsütjük.
Gluténmentes zöldségfasírt - sütőben sütve
2016. május 30. Élj harmóniában
Gluténmentes zöldségfasírt sütőben sütveN em olyan régen közzé tettem egy rántásmentes sárgaborsó főzeléket (itt olvashatod) és ígértem, amit készítettem hozzá a zöldségfasírtom annak a receptjét is felrakom majd a blogra.Ennek is eljött az ideje:) A zöldségfasírt nagyon népszerű még azok körében is, akik amúgy nem nagyon kedvelik a zöldséges ételeket. Lévén nem érzékelhető a zöldség állaga és jó fűszerezéssel fantasztikus ízhatásokat lehet elérni. Nem nagyon szeretek kisült ételeket készíteni, mert sok a macera a ghíben, vagy más zsiradékban sütéssel - fröcsköl, ott kell mellette állni, egyfajta szaggal jár, etc. Ezért amit csak lehet, én inkább a sütőben készítek el, tisztább, szagmentesebb és nekem is egyszerűbb, időt takarítok meg:) Mindemellett kevesebb zsiradékot tartalmaz az így készített zöldségfasírt. Ez a fasírt nagyon egyszerű és finom - a fűszerezést kedvedre tudod váltogatni magyaros, indiai, olaszos, etc. kombinációkkal. A csicseriborsólsizt és a zabpehely keveréke teljes értékű fehérjéhez juttatja a szervezetedet. Én reggelire is szoktam készíteni valamilyen szósszal vagy valamilyen körettel, zöldségekkel kiváló ebédnek vagy vacsorának, jó kirándulásokra útravalónak is. Hozzávalók 2 szál sárgarépa 2 kisebb cukkini 1 2 nagy ek. Zabpehely (gluténmentes diétánál gluténmentes zabpehely ) 12 nagy ek. csicseriborsóliszt 10 ek. víz 2 ek. ghí (kókuszzsírt vagy bármilyen zsiradékot használhatsz helyette) egy csipet aszafoetida ( egy kis apróra vágott hagymával tudod helyettesíteni) só bors kurkuma petrezselyem Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A répát és a cukkinit mosd meg és reszeld le vagy aprító géppel vágd apróra. A zöldségekhez keverd hozzá a zab pelyhet és a csicseriborsólisztet, majd a ghít és a fűszereket is. Végül tedd hozzá a vizet és hagyd állni néhány percig. Vegyél a kezedbe kis adagokat és formázz belőlük fasírtot. Helyezd a fasírtokat egy sütőpapírral bélelt tepsire és 180-200 fokra előmelegített sütő ben süsd készre. (kb. 30 perc) .
Különleges konzervkenyér
Különleges a mérete és az íze miatt is. Mérete meglehetősen nagy, hiszen a sütőforma egy óriás-konzervdoboz volt, amiben előtte magozott fekete olívabogyók voltak. Készült is bőven olívás recept a korábbiakban (itt, itt, és itt olvasható), s még nem is írtam le mindegyiket. Nagyságának köszönhetően közel 2 kilós kenyér lett belőle. Emellett íze is különleges, a tészta egyik részébe őrölt fűszerpaprikát szórtam/gyúrtam, így készült el. A recept Hozzávalók: - 3,5 dkg friss élesztő - 4,5 dl meleg víz - 30 dkg teljes kiőrlésű liszt - 45 dkg fehér liszt (BL-55) - 10 dkg őrölt zabpehely - 2-3 evőkanál olaj - 1,4 dkg só - piros fűszerpaprika (opcionális) - kókuszzsír Elkészítés: Fogunk egy nagyobb tálat, az élesztőt belemorzsoljuk és felöntjük a kézmeleg vízzel. Várunk míg feloldódik az élesztő a vízben. Hozzászórjuk a liszteket, az őrölt zabpelyhet, a sót, s végül az olajat. Kezünkkel átgyúrjuk, átdagasztjuk. Ha úgy látjuk, hogy túlságosan ragacsos a tészta, folyton a kezünkhöz ragad, kevés lisztet szórunk rá. Ha viszont kemény, nehezen gyúrható a tészta, akkor kevés vízzel lazítjuk. Amikor úgy átdagasztottuk, hogy a tészta elválik az edény falától, akkor az edény alját, oldalát megszórjuk kevés liszttel, beletesszük a tésztát, a tetejére egy kevés lisztet szórunk és konyharuhával letakarva meleg helyen kb. 30 percet kelesztjük. Amikor kb. a duplájára kelt, egy részt leszakítunk belőle, amihez hozzászórjuk a paprikát, s újra átdagasztjuk vele, míg szép piros színe lesz a nyers tésztának. A kimosott konzervet belülről kikenjük kókuszzsírral, megszórjuk kevés liszttel. A piros és fehér tésztát egymás mellé belehelyezzük a konzervbe, majd ismét letakarva kelesztjük, végül sütőbe tesszük, megsütjük kb. 30-40 perc alatt. Nagy mérete miatt a konzervből kiszedve tepsibe állítottam és még sütöttem rajta 5-10 percet, hogy a héja ropogósabb legyen. Kiszedésnél egy nagy késsel óvatosan körbejártam a konzerv falát, (fa)deszkára borítottam, majd egyszerűen kicsi ütögetésre kihuppant a kenyér. Miután visszatettük így a sütőbe, hogy a héja ropogósabb, szikkadtabb legyen, a sütés után jobb megvárni míg kihűl. Férjem a munkahelyére ebből készült szendvicseket vitt. Nézték, hogy milyen különleges félkör (ha a szeleteket félbevágjuk) és nagy kör alakú szendvicsei vannak. Ha nincs otthon ilyen nagy konzervünk, illetve nem tudnánk megenni ennyi babot/olívabogyót, nem probléma, kisebb konzervekkel is dolgozhatunk. Erről már írtam korábban: Rusztikus kalózkenyér vagy ha gluténmentesen szeretnénk: gluténmentes kalózkenyér. Ne felejtsük el, hogy egy ilyen kenyér szépen becsomagolva akár gasztro-ajándék is lehet.
Napraforgó sajt friss zöldekkel
A sajtmániám még mindig nem szűnt meg, ez is egy isteni alternatíva? Hozzávalók: 1 bögrényi áztatott szotyi 1 ek forrázott kuszkusz 1 fej lilahagyma 1 kisebb sárgarépa 1/4 citrom leve 1 kk tiszta só 1 kk kurkuma 2 ek inaktív sörélesztőpehely 1 ek házi mustár 1 kk méz 1 tk útifű maghéj a formázáshoz A […]
Sárgarépás-brokkolis tészta
Hozzávalók: 3 nagy sárgarépa 1 kg brokkoli 2 fej vöröshagyma felaprítva 2-3 gerezd fokhagyma vegamix só szerecsendió bors vagy borspótló 20 dkg húspótló, pl.: barnarizses tönkölyhurka 1 kis dobozos növényi tejszín, pl.: kókusz, rizs, zab 1/2 kg tészta (linguine vagy spagetti) olívaolaj növényi sajt lereszelve [...] Bővebben!
Gyógyító zöldségalaplé házilag ... leveskocka helyett
Sok receptben olvasható, hogy zöldség alaplevet használjunk az ételek készítése során. Persze ilyenkor egyszerű egy leveskockát vagy egy vegetát elővenni, de ezeknek számomra olyan műíze van. Nem is beszélve a sok adalékanyagokról és a sóról, ami benne van. Persze készíthetünk házilag vegetát is, de már kifogytam belőle, így most gyorsabb volt alaplevet készítenem. Az elkészített alaplevet műanyag edényben/tasakban kiporciózva lefagyaszthatod, így ha szükséged lesz rá, akkor lesz mihez nyúlnod. Krémlevesek, raguk, rizottók fontos hozzávalója, ezért szánjunk rá egy kis időt, és főzzünk egy nagyobb adagot egyszerre. Hozzávalók: - 5 közepes méretű sárgarépa - 4 közepes burgonya - 2 közepes méretű fehérrépa - 1 nagy fej vöröshagyma - 1 öklömnyi zeller - 1/2 kisebb fej karfiol - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 zöldpaprika - 1 szép nagy paradicsom - friss zöldfűszer: petrezselyemlevél, lestyán - 3 liter víz - 2 teáskanál só Elkészítése: A zöldségeknek a külsejét alaposan dörzsöld meg, darabold fel.Tegyél mindent egy lábasba, és öntsd rá a vizet.Főzd nagyon lassú tűzön legalább 1 óráig, de ha több időd van, akkor akár 2-3 órát is főhet. (Minél tovább fő, annál erősebb lesz a leves.)Szűrd le, majd használd az igényednek megfelelően. Más ételekhez tehetjük, de kis levesbetéttel, önállóan is ehetjük.
Éltető turmixok: 10 csodás ital
A 40 napos méregtelenítésem alatt egy kedves olvasó rendszeresen megosztotta velünk mindennapi lakomáit, ami nem töltött káposzta volt, hanem minden esetben fenséges turmixok. Ezekből állítottam össze ezt a bejegyzést, hogy titeket is inspiráljalak arra, hogy egyszerű alapanyagokból könnyen készíthetünk tápláló és egészséges italokat. Nem kell más hozzá, csak egy jó turmixgép. sárgarépa, kelkáposzta, zellerszár, banán, áztatott aszalt szilva Fotó: Labancz Zsuzsa alma, eper, fehérrépa, sárgarépa, madárbegysaláta, 3dl víz Fotó: Labancz Zsuzsa eper, banán, halványító zellerszár, saláta, víz Fotó: Labancz Zsuzsa madárbegysaláta, alma, banán, víz Fotó: Labancz Zsuzsa saláta, sárgarépa, narancs, citrom leve és víz Fotó: Labancz Zsuzsa saláta, zeller, cékla, ananász, víz Fotó: Labancz Zsuzsa eper-banán -víz Fotó: Labancz Zsuzsa fejessaláta -1/4 ananász -víz Fotó: Labancz Zsuzsa egy halványitó zellerszár, egy kelkáposzta levél, egy sárgarépa, egy narancs és kisebb citrom felének a leve, 3dl víz Fotó: Labancz Zsuzsa Egy negyed ananász, egy narancs,egy fél szál fehérrépa, egy maréknyi salátalevél, t egnapi retek zöld levele, fél citrom leve ja és 3dl víz Fotó: Labancz Zsuzsa
Egyszerűen finom tavaszi zöldségleves
2016. május 2. Dulmina tündérkonyhája
Aktuális kedvencem ez az egyszerű, de ízletes és tartalmas leves: Friss, zsenge zöldségféléket - karalábét, gyökeret, répát stb. - feldarabolok, és kevés olajon (vagy vajon) megfuttatom. Bulgurt szórok hozzá, azzal is pirítom még pár kavarásnyit, majd felöntöm vízzel, és pici sóval ízesítem. Körülbelül tíz perc elteltével, amikor a zöldség már majdnem puha, hozzászórok jó sok apróra vágott
Zöldségekkel töltött gombafejek
Igazi diétás, fogyókúrás és gyorsan elkészíthető étel receptje következik, ami vegán, sőt gluténmentes étel. Archívumomban találtam meg a régebben elkészített étel fotóit, ideje, hogy megosszam, illetve újra felelevenítsem, elkészítsem. Könnyű kis étel, ezért inkább előételnek javaslom, vagy fogyasszunk hozzá pl. főtt rizst vagy krumplipürét vagy más főtt gabonát. Igen, általában a gombát nem ilyen töltelékkel töltik. Erre is lehetne (vegán) sajtot szórni, de most csak hagyma került a tetejére. Megízesítette. :) Egy biztos, színes étel kerül az asztalra, ha így töltöd meg a gombákat. A recept: Hozzávalók: - néhány fej gomba (jelen esetben 16 közepes méretű) - egy bögre kukorica - egy bögre zöldborsó - egy bögre karikára vágott répa - 1-2 fej lila hagyma - só Elkészítés: A gombákat megmossuk, törzsület kivágjuk, felaprítjuk, megsózzuk, enyhén megpároljuk. A zöldborsót, kukoricát, répát szintén enyhén megsózva megpároljuk. (Használhatunk fagyasztott zöldséget is, mexikói zöldséget, stb.) A lila hagymákat megpucoljuk, felkarikázzuk szép karikákra. A gombafejeket tepsibe fektetjük, enyhén megsózzuk és a gombával összekevert zöldségeket a gombákra kanalazzuk. Lila hagyma-karikákat helyezünk a tetejére, kb. 20 perc alatt megsütjük.
Vöröslencsés, zöldséges lasagne
2016. április 19. Élj harmóniában
Vöröslencsés, zöldséges lasagne A lasagne egy igen laktató étel, ezért sokan a lasagne-t csak hússal tudják elképzelni. Ezt a receptet nem csak vegetáriánusok, de olyanok akik néha szeretnek egy-egy húsmentes fogást kipróbálni is elkészíthetik. A vörös lencsének köszönhetően nagyon laktató és teljes értékű fehérjéhez juttatja a szervezeted, hiszen minden szükséges aminosav megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy a szervezeted ellásd fehérjével. Az egy tévhit amikor valaki azt mondja, hogy a vegetáriánusok étrendjéből a szervezetbe a fehérje nem tud beépülni. részben mert a tejterméket fogyasztó vegetáriánusok, a tejtermékekből teljes értkű fehérjéhez jutnak. Ugyan az igaz, hogy a növényi fehérjéket komplettálni kell, azaz társítani (pl. vöröslencse+tészta, mungobab dhal + rizs, csicseriborsós falafel + pitta kenyér, mexikói tortilla + babpüré, dió + tészta) és akkor a hüvelyesben és a gabonában lévő fehérje is teljesen be tud épülni a szervezetedbe. Amennyiben csak pl. babot eszel önmagában, akkor a babban lévő fehérje nem tud majd beépülni. Hozzávalók 12 lasagne lap 1 ek. olívaolaj só 2 ek. ghí (vagy olívaolaj) 2 sárgarépa 2 cukkini 250g vörös lencse 1/4 tk.asafoetida ( 1 kis fej hagymával helyettesítheted) 1 konzerv paradicsom (darabolt) 1 tk nádcukor só, bors bazsalikom, oregano, kakukkfű, csipet rozmaring 20 g vaj 2,5 ek. liszt 2dl tejszín szerecsendió bors, só Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A répát és a cukkinit tisztítsd meg és vágd kockákra. Tedd oda egy magasabb falú edénybe a ghít és melegítsd fel. Szórd bele az asafoetidat és egy-két másodpercig pirítsd. Add hozzá a zöldségeket és egy kicsit forgasd meg, hogy elkezdjenek a zöldségek megpuhulni. Add hozzá a vörös lencsét és együtt is pirítsd kicsit az edényben a zöldségekkel, majd öntsd hozzá a paradicsomot és tedd bele a fűszereket és a cukrot. Öntsd fel egy kis vízzel , majd forrald fel a szószt és vedd takarékra a lángot. Lassú tűzön főzd, amíg a lencse megfő és szépen besűrűsödik (kb. 20 p) . Gyakran keverd meg és ha szükséges még egy pici vizet tegyél hozzá. Egy edénybe tegyél oda vizet forrni sóval és egy 1 ek. olívaolajjal. Főzd ki benne a lasagne tésztalapokat. Fogkeményre főzd a tésztát, nehogy nagyon szétessen. A szószhoz egy edénybe olvaszd meg a vajat, majd szórd bele a lisztet és a szerecsendiót. Habverővel keverd csomómentesre és pirítsd meg kicsit, Öntsd hozzá a tejszín felét és keverd simára. Majd tedd hozzá a maradék tejszínt, sózd és borsozd meg. Keverd folyamatosan, amíg szép krémes lesz a mártás. Egy tűzálló edény vagy tepsi aljára tegyél egy kis olívaolajat, majd a lencsés szósz negyedéből tegyél egy réteget. Helyezz rá 3 tésztalapot, majd újabb sor lencsés keverék (1/4) és a szósz egy negyedét is oszlasd el rajta. Majd újra tészta, aztán lencsés keverék (ebbe a rétegbe nem kerül mártás), aztán tészta, lencse és egy kis tejszínes mártás (1/4). Az utolsó réteg tésztára pedig kend rá a mártás felét. 180 fokra előmelegített sütőben süsd készre, amíg a teteje szép aranybarnára pirul. (kb. 25 -30 perc) Tálalásnál meglocsolhatod olívaolajjal:)
Olívás répasaláta
A répa a gyökeresek világában olyan, mint a köles a gabonák között. Számtalan jó hatása kevésbé ismert az emberek előtt. Az átlag emberek hogyan fogyasztanak répát? Húslevesben megfőzve. Itt az ideje, hogy más ételekként is beépüljön életünkbe, táplálkozásunkba. Ennek elősegítésére hoztam egy finom répasaláta receptet, amit akár kenyérre is tehetünk, így szendvicset készítve belőle, de fogyaszthatjuk fasírthoz, vagy más főételhez is társítva. Szeretném megismertetni a nyers sárgarépa fogyasztás néhány előnyét, elősegítve a nyers répa gyakoribb fogyasztását. Egyik nagy előnye, hogy koleszterint nem, rostokat viszont annál inkább tartalmaz. Ennek eredményeképpen segít az érrendszer tisztán tartását, az erekben lerakódó plakkok megelőzését. Így a rendszeresen nyers sárgarépát fogyasztók közt csökken a keringési betegségek kialakulásának esélye. K és C vitaminokban gazdag. A K vitamin vérképzésben és a csontok erősítéséhez szükséges. A C vitamin a fogak, az íny és a szövetek (pl. haj erősödése, bőr rugalmassága) egészségmegőrzésében vesz részt. Rostforrásként gyógyíthatja a refluxot, segítheti a székrekedés leküzdését. Rendszeres fogyasztása kismamáknak segíti a tejképződést, terhesség ideje alatt pedig a magzat fejlődését. A recept: Hozzávalók: - 4 sárgarépa - 2-3 dl növényi joghurt - 5 kanál növényi majonéz - 2 dl bögrényi fekete olívabogyó - pár csipetnyi feketebors (opcionális) Elkészítés: A répákat meghámozzuk, megmossuk és nagy lyukú reszelőn lereszeljük. A joghurtot kikeverjük a majonézzel. Az olívabogyókat érdemes felaprítani. A sárgarépát és a majonézes joghurtot összekeverjük, hozzáadjuk az olívabogyókat. Mivel az olíva eleve sós, nem sóztam meg a répát. Viszont az egyik feléhez kevertem némi fekete borst. Anélkül is finom, enyhén megborsozva is eteti magát. Mivel én elég sok mennyiséget készítettem, így nem csak salátaként, hanem kenyérrevaló amolyan szendvicskrémként is fogyasztottuk. Két kenyérszelet közé tettem, s így vittük a szendvicset a munkahelyre.
Mit eszik a vega beteg/páciens a kórházban?
2016. április 14. Zizi kalandjai
Reggeli: kifli, Ráma margarin, egy szelet sajt Mit eszik a vega beteg vagy az én esetemben a kismama, ugyanis nem betegként voltam kórházban, hanem a szülés miatt… igen rendhagyó és kalandos szülés miatt. Na semmi baj nem volt, inkább viccesnek mondanám, olyan sztorinak, amit még az unokáinknak is mesélni fogunk. Szóval három óra alatt (!!!) lezajlott az enyhe fájdalmaktól kezdve a szülésig Ákos ezen világra érkezése, majd a kórházban kellett töltenünk 72 órát… jó hosszú 72 órát, már alig vártuk, hogy kiszabaduljunk. Ezen idő alatt volt időm szemrevételezni és lefotózni (bocsánat a képek minősége miatt, telefonnal, elég rossz megvilágításban készültek) az ételek zömét, amit felszolgáltak vegetáriánus fogásokként… node a húst fogyasztók sem voltak szerencsésebbek nálam, vagyis ők sem úgy távoztak az asztaltól, hogy ez volt életük legfinomabb Michelin csillagos fogása. Ebéd: alap “zöldségleves”, rizs répával és reszelt sajttal, cseresznye befőtt Nem tudom, hogy kik állítják össze az étrendet, de tápértékileg szinte egyenlő a nullával. Azt meg tudom érteni vagy el tudom fogadni, hogy kevés pénzből kell kihozniuk sokat, de azt nem tudom elfogadni, hogy évtizedek óta nem változtatnak például a tökfőzelék receptjén, azaz nem agyoncukrozottan és agyonecetezetten kellene főzniük, hanem hagymával és sóval, no meg némi kaporral (nem hiszem, hogy a hagyma többe kerül, mint az ecet és a cukor!). Biztos vagyok benne, hogy a gyerekek többsége – többek között én is ilyen voltam – azért utálja a tökfőzeléket, mert a menzákon cukrosan és ecetesen készítik. Aztán egyszer meg mertem kóstolni anyukám tökfőzelékét és elkezdtem szeretni… rájöttem, hogy ez nagyon finom (és rendszeresen főzöm is nyáron). Miért nem lehet változtatni a közétkeztetésben a begyepesedett cukros, ecetes tökfőzelék recepten még hosszú évek után sem? Oknyomozó fotóriporterként néhány dolgot megkóstoltam (kiskanálnyi mennyiség) a kórházban, csak, hogy ne írjak olyanról, amit nem is tapasztaltam meg. Vegán étrend nem is kérhető (az ételek ettől függetlenül vegán volt), vegetáriánus, laktóz- és talán gluténmentes, valamint diétás (ez mit takart, nem tudom) létezik (legalábbis, ahol voltam). A reggelik elég egyhangúak: kifli vagy zsemle margarinnal, cukros vagy cukormentes tejeskávé vagy tea, néha egy szelet sajt. Az ebéd mindig levessel indul, valamilyen főfogás és befőtt vagy desszert (túró rudi) követi. Vacsorára szinte semmit sem hoztak, lepakoltak néhány zacskó kiflit vagy zsemlét, amihez a szokásos margarint adták. Szóval ezeket adják kismamáknak, éppen szoptatást kezdő anyukáknak vegetáriánus ételként 2016-ban Magyarországon egy kórházban (de gondolom a többiben is hasonlót). A 72 óra alatt nem kaptam egyetlen egyszer sem valamilyen nyers zöldséget vagy gyümölcsöt… jó, persze január volt – nem friss zöldségekben, gyümölcsökben gazdag szezon -, de azért egy almát vagy körtét vagy egy szál sárgarépát adhattak volna. A változatosság gyönyörködtet… újabb reggeli: zsemle margarinnal (kés, tányér, szalvéta otthonról) Ebéd: alap “zöldségleves”, az a bizonyos borzasztóan cukros ecetes tökfőzelék burgonyakrokettel és túró rudi Szerencse, hogy a család ellátott tápláló ételekkel – gyümölcsökkel, teljeskiörlésű pékáruval, magokkal, napi egyszeri főtt étellel – és nem kellett éheznem. Persze elgondolkoztam azon, hogy hogyan lehetne változtatni a rendszeren, a felszolgált ételeken. Továbbképzés, receptek megváltoztatása minden bizonnyal segítene, az ízetlen ételeket igenis lehet ízessé tenni egy kis kreativitással még akkor is, ha kevés pénz áll rendelkezésre. Szokásos reggeli… a mandarint nem a kórház adta, a család hozta be nekem! Ebéd: felismerhetetlen ízű és drapp színű teljesen üres leves, krumplis tészta savanyú uborkával, almakompót Szerintetek min kellene változtatni? Ti hogyan reformálnátok meg a kórházi étkeztetést? Még többet a témáról: Kórházi koszt – Facebook oldal Zöld Ella – Vegánként túlélni a kórházat Milyen a hazai kórházi koszt?
Zöldség vegyestál
2016. április 9. Vegetáriánus receptek
Egyszerű, igazából recept sem kell(ene) hozzá. Tetszés szerint, ízlés szerint, meg ami van otthon. Az alapja a krumpli, de ha nem kerül bele, akkor valamilyen körettel található.
Hozzávalók:
- 1-2 kg krumpli
- néhány szál sárgarépa
- 1-2 vöröshagyma
- 1-2 lila hagyma
- 1 db paprika
- néhány szem apró paradicsom
- egy marék borsó
- egy marék brokkoli
- olaj a kenéshez
- só, bors, majoránna
- víz, száraz fehérbor
A zöldségeket megtisztítjuk. Az edényt kiolajozzuk. Cserép vagy jénai: sütőben bármelyik megteszi, kemencébe viszont inkább a cserepet tegyük.
A krumpli kerül az aljára, karikára vágva. Az fő meg a legnehezebben, lenn viszont ehhez lesz lé bőven. 2-3 rétegenként mehet rá só, majoránna. Ha készen van, mehet rá a sárgarépa, majd a brokkoli és a borsó egyenletesen elrendezve. A tetejére kerül a paprika, paradicsom és a hagyma, a gravitáció végigviszi így majd az ízeket az összes alsó rétegen. Sózzuk, borsozzuk. Leheletnyi vizet és bort öntünk alá, de majd sülés közben érdemes ellenőrizni, nehogy az alja megégjen.
Sütőben vagy kemencében készre sütjük. Nem tudom hány perc, lehet majd tudni az illatáról, hogy mikor, de sütés közben kóstolgatni is lehet bátran.
Bliszkó Viktor
Polenta krémesen, párolt zöldségekkel
2016. április 6. Élj harmóniában
Polenta párolt zöldségekkelA polenta, nem más mint kukoricadarából készült sűrű, krémesre főzött kása, ami nagyon tápláló. Elsősorban olasz területeken elterjedt, de Magyarországon, vidéken puliszka néven is ismerik. Hozzávalók 4 személyre 15 dkg kukorica dara (kb. 2/3 bögre) só bors 3 ek. vaj ( vagy kókuszzsír vegán változatban) 1 liter víz 4 sárgarépa 1 nagy fej brokkoli 2 ek. ghí só bors Pucold meg a répákat, vágd karikára és a brokkolit szedd rózsáira és mosd meg. Forrald fel a vizet egy nagy edénybe, majd vedd kis lángra és keverd bele a kukoricadarát. Keverd folyamatosan - habverőt is használhatsz az elején, azzal könnyebb csomómentesre eldolgozni a kukoricadarát. Kb. 5 perc után már fakanállal is könnyedén tudod keverni. Addig főzd amíg meg nem fő, szépen elválik majd az edény falától. A végén keverd hozzá a sót, borsot és a 2 evőkanál vajat. Egy serpenyőben tedd oda a ghít, majd add hozzá a répákat és tegyél hozzá egy pici vizet, hogy elkezdjen a répa puhulni, folyamatosan mindig egy pici vizet tehetsz hozzá, ha úgy látod, hogy kezdene telesen elpárologni a víz. Néhány perc után tedd hozzá a brokkolit is és párold együtt amíg megpuhulnak. A végén add hozzá a sót és a borsot. Szedd ki tányérra a polentát és a párolt zöldséget. Meglocsolhatod a polentát olívaolajjal is ha szereted - én mindent meglocsolok olívával:) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Zöldségleves házi csigatésztával
2016. március 29. Éltető ételek
Amikor szüleimnél vagyunk, a gyerekeim mindig csigalevest kérnek. Anyukám húslevesbe főzi, én viszont zöldséglevesbe. Végülis a lányaimnak mindegy, csak csigatészta legyen benne, amit anyukám készít még hagyományos módon, kézzel, 10 tojásból. Úgyhogy ebbe a jó zöldséges levesbe most ez került. Igazán finom, és laktató. Ha te gluténmentes változatban szeretnéd elkészíteni, akkor főzz bele 1 marék kölest. Hozzávalók: - 2 kisebb sárgarépa - 1 petrezselyemgyökér - 1 kis fej vöröshagyma - 1 szelet zeller - fél csésze zöldborsó - 2 kisebb burgonya - lestyán, petrezselyem - himalája só, bors - 1 evőkanál kókuszolaj - levesbetét: házi csigatészta vagy köles Elkészítése: - A zöldségeket vágjuk fel kis kockára. - Egy edénybe melegítsük fel a kókuszolajat, majd dobjuk rá a sárgarépát. Úgy 5 perces kevergetés után - amikor szépen megszínezi a répa a zsírt - adjuk hozzá a többi zöldséget és a hagymát is. - Ekkor még 5 perces közös kevergetés után öntsük fel vízzel. Fűszerezzük. - Főzzük roppanósra, majd adjuk hozzá a tésztát. Kb. 5 perc és el is készült a levesünk.
Kókusznyuszi mangókrémmel (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) és egyéb ötletek a húsvéti asztalra
2016. március 25. Zöld Avocado
kókusznyuszi mangókrémmel (mindenmentes, vegán) Jön a nyuszi! :-) Hangzik a gyerekszájból. A felnőttek szerint pedig itt a Húsvét. :-) Egy tudatosan táplálkozó vegetáriánusnak kihívás lehet a húsvéti menü összeállítsa, hiszen a hagyományos ünnepi ételek nem igen férnek bele egyik kategóriába sem. Vegetáriánus? Nem. Egészséges és könnyen emészthető? Nem. És ezt még csak fokozza, ha a családban, vagy a vendégségbe várt látogatók között akad gluténérzékeny, laktózérzékeny, tojásmentesen étkező, diétázó, fogyokúrázó, vagy akár vegán. Nem egyszerű kihívás, de megoldható! Vegán, és ún. "mindenmentes" ételeket is készíthetünk csodaszép színekben, lenyűgöző tálalásban és a szem után a nyelvbimbókat is sikerül elcsábítanunk az ízekkel. Szeretnétek egy-két ötletet ehhez? Akkor jó helyen jártok! Korábban, ez alkalomból már készítettem itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon színes húsvéti tojások helyett színes és gyümölcsös "kókusztojásokat", melyeket könnyedén elkészíthetünk a gyerekekkel közösen is. Nagyon jó kis meglepetés a húsvéti locsolóknak is az alternatív, színes "húsvéti tojás". :-) Itt található hozzá a recept. gyümölcsös kókuszgolyók / kókusztojások (mindenmentes, nyers vegán) Főételnek a friss ropogós saláták mellé répaformájú sárgarépafasírtokat ajánlanék, melyek a reggeliző asztalon is megállják a helyüket. Látványos, finom és egyszerűen elkészíthető. Itt található hozzá a recept. édesburgonyás sárgarépafasírt (mindenmentes, vegán) Ha pedig már van tojásunk, és répánk is, már csak a nyuszi hiányzik. Nem vagyok híve az állatformájú ételeknek, de ezt megláttam, és megszerettem. Ennek nem tudtam ellenállni! ;-) Természetesen az eredeti "nyuszi" kicsit élethűbb volt, mint az enyém, de azért gondoltam megosztom veletek az ötletet még így gyorsan húsvét előtt, hátha nektek szebben sikerül. Én meg majd még dolgozom a kinézetén, és jövőre megszépítem. Sokat agyaltam a végén, hogy miért is nem néz ki úgy, ahogy az én fejemben kinézett... majd telefonos segítséget kértem, és megkaptam a választ. Nem elég kerek a nyuszi feneke. Én folyamatosan az arcán kerestem a hibát, de közben tényleg! Az arca mögötti rész a lényeg! A nagy kerek fehér fenék hiányzik az arca hátteréből. :-D (Bár azért szerintem az arcforma is kicsit fura...) Majd jövőre! ;-) kókusznyuszi mangókrémmel (mindenmentes, vegán) Megosztom veletek a gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán, trópusi kókusznyuszi receptét, a kivitelezéshez pedig ezen az oldalon találhatjátok a fázis fotókat. (Mert a forma ötlet innen jött, én pedig készítetem hozzá egy könnyen emészthető, diétákba is beilleszthető tésztát és krémet.) Talán nektek majd szebben sikerül! Drukkolok! ;-) Megint bebizonosodott, hogy maradjak a főzésnél, és a cukrászkodást bízzam másra. mangókrém aszalt mangóbólHOZZÁVALÓKtortalaphoz: - 50 g darált mandula / mandulaliszt - 100 g kókuszliszt - 100 g rizsliszt - 80 g kókuszcukor (egyéb tetszés szerinti édesítőszer) - 1/2 tk szódabikarbóna - 1 db citrom reszelt héjja (kezeletlen héjú) - csipet Himalája só - 2 dl kókuszjoghurt (egyéb tetszés szerinti növényi joghurt) - 4 dl mandulatej (egyéb tetszés szerinti növényi tej) - 3 ek kókuszolaj kókuszoskrémhez: - 250 ml - 2 ek kókuszkrém (Cocomas) - 3 ek + szóráshoz kókuszreszelék - 1 ek útifűmaghéj mangóskrémhez: - 30 g aszalt mangó (előző éjszakára beáztatva vízbe) - 2 ek a kókuszkrémből (Cocomas) dekorációhoz (arc és láb): - natúr kesudió, aszalt mangó, aszalt mazsola vagy áfonya, aszalt szilva, kókuszchips kókuszos süti mangókrémmel (mindenmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉSKészítsünk egy alap tortát. Ehhez a szilárd és a folyékony összetevőket külön-külön keverjük ki, majd borítsuk egybe, és keverjük el alaposan. Elég szilárd, masszaszerű tésztát fogunk kapni, de ez így jó. Öntsük a kilisztezett tortaformánkba, ami nálam egy 17 cm átmérőjű kapcsos tortaforma volt. Tegyük a 180°C-ra előmelegített sütőbe, és kb. 40 perc alatt süssük készre. Nem kell tűpróba, mert ennek a tésztának a közepe melegen még kissé ragacsos, nem lesz száraz. (Erre van most szükségünk.) Hagyjuk kihűlni a formában, majd vegyük ki, és kezdjük el felhasználni az alábbi linken található fázisfotók alapján. Ide katt: Favoritblog A mangós krémhez (amivel megkenem a torta közepét) előző éjszakára beáztattam az aszalt mangókat, melyek csodaszépen megszívták magukat, és újra puhák lettek. Ezeket a - puha, ázott, de nem olyan lédús, mint a friss - mangókat 2 evőkanál kókuszkrémmel összeturmixolom, majd rákenem a kettévágott tortalapra. A külső kókuszkrémhez a kókuszkrémet kikeverem 3 evőkanál kókuszreszelékkel, és 1 evőkanál útifűmaghéjjal. Félreteszem 30 percre, hogy az útifűmaghéj elvégezhesse a dolgát, és megkeményedjen a hab. Miután összeállítottuk a nyuszi formát a mangókrémes tortánkból (lásd. a csatolt oldalon a fázisfotókat) megkenjük az egészet ezzel a kókuszkrémmel, majd megszórjuk az egészet egy kevés kókuszreszelékkel, ami a nyuszi szőrét fogja adni. A nyuszi arcához és lábujjaihoz is természetes hozzávalókat használtam. A fülei aszalt mangók, az orra és a szemei aszalt mazsolák / áfonyák, a bajusza aszalt szilvából vágott csíkok, a foga pedig kókusz chips. A lábujjai helyén kesudió van. Betesszük a hűtőbe a kész kókusznyuszinkat pár órára, és kész is. Nem is volt olyan bonyolult, ugye? Nektek, hogy sikerült? Elégedettek vagytok a végleges formával? És a gyerekek? :-) kókusznyuszi mangókrémmel (mindenmentes, vegán) Táplálkozz ne csak étkezz még Húsvétkor is! ;-) Megjegyzés: Azoknak, akiket zavar az állatra emlékeztető küllem, ajánlom, hogy készítsék el a trópusi kókusztortát hagyományos tortaformában, mert ízre nagyon finom a végeredmény. ;-) KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET, GYOMORBARÁT, ÖRÖMTELI ÉTKEZÉSEKET ÉS VIDÁM CSALÁDI PILLANATOKAT KÍVÁNUNK MINDENKINEK! :-)
Zöldség krémleves
Imádom a jó időt! Ilyenkor olyan egyszerű pillanatok alatt finom ebédet varázsolni ;) Süt a napocska, melegszik az idő, nem kívánom már a tüzes főtt ételeket ;) Hozzávalók személyenként: 1 pici darab zeller 1/2 sárgarépa 1 kisebb darab póréhagyma 5 levél medvehagyma 2 karika napon szárított paradicsom (saját) 1 ek leforrázott kuszkusz 1 ek hidegen […]
Tavaszi "macskasaláta" :-)
2016. március 16. Mindennapi ételeink
Fanni nagyon szereti az állatokat. A salátát kevésbé. szereti a friss zöldségeket, ill. főzve is (pl. kedvence a vadas), de a kevert salátákat annyira nem kedveli. Így tettem egy kísérletet. Övé lett a szójapárizsi és a növényi sajt belőle /róla. :-))) Meg a savanyú uborka, és a bajszát is megdézsmálta. A többi maradt nekünk :-) Hozzávalók: 1 kisebb zeller 1 kisebb alma 2 közepes sárgarépa 10 dkg növényi sajt, mozarellás 2 szál újhagyma -- 4 ek. olívaolaj 1-2 ek. citromlé 1 ek. sörélesztőpehely 1/2 ek. agavé szirup só, ill. tetszés szerinti fűszerek Elkészítés: Lereszeljük a hozzávalókat. Az öntet hozzávalóit kikeverjük és a lereszelt zöldségekre öntjük. Összekeverjük és tetszőlegesen díszítjük, tálaljuk.
Színes mandulasajt húsvétra
2016. március 13. Gitta nyersétel blogja
A nyerskonyhában nem használunk, nem festünk tojást, de a hangulat kedvéért készíthetünk színes ételeket, amik méltán aratnak nagy sikert, ha vendégeink meglátják. Színező anyag lehet bármi, fűszerek, szuperételek, friss vagy aszalt zöldségek, prémium szárítmányok. Elég csak körülnézni a konyhában, biztosan találunk színes zöldségeket, szuperétel porokat, amik alkalmasak lesznek a fehér sajtgolyót szépen megszínezni. Színes gombócok, tojás helyett Hozzávalók 12 darab kisebb sajtgolyóhoz (kb 2 adag) 20 dkg hámozott (blansírozott) mandula 1 liter tiszított víz 1 evőkanál inaktív sörélesztő pehely, 1 evőkanál utifűmag héj 1 teáskanál só a színezéshez cékla, sárgarépa, curry, pirospaprika, spirulina, bűzafű, stb... Mandulasajtot többféleképpen is elő lehet állítani. A Valentin napi receptek között már találkozhattunk az egyik fajtával. Ez most egy másik megközelítés, és azért, mert az így kapott sajt sokkal világosabb, szinte majdnem fehér, amit sokkal jobban be lehet színezni a különböző fűszerekkel, zöldségekkel. káprázatos színekA mandulából először mandulatejet készítünk: simára, teljesen simára turmixoljuk a mandulát először annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Ha már nincsenek benne darabok, akkor felönthetjük a maradék vízzel. Nylon szűrőzsákkal leszűrjük, jó erősen kinyomkodjuk... A mandulatejből naranccsal, sárgarépával káprázatos színű ital készíthető :) Ha nem készítjük el a narancsos-répás receptet, akkor a mandulatejet hígíthatjuk még egy kis vízzel, mert így elég tömény, és édesíthetjük mézzel, ízesíthetjük vaníliával, lucumával, macával. Az ételkészítő jól megérdemelt jutalma, hogy a konyhában végzett kreatív munkájáért cserébe elkortyolgathatja ezt a nagyon finom italt, ami tulajdonképpen a mandulasajt előállításának egy mellékterméke :) szerencsére :) A visszamaradt mandulapépet ízesítjük sóval, sörélesztő pehellyel, és belekeverjük az utifűmag héjt is. A masszát kicsit félretesszük. Nézzünk körül otthon, mivel tudunk színesíteni - élénk rózsaszín: cékla (friss vagy porított változat is megfelel) - sárga: kurkuma (egyre népszerűbb fűszer) - sárga egy másik árnyalata: curry por (egy kurkuma alapú fűszerkeverék, kicsit más a színe, mivel ebben a fűszerkeverékben a kurkumán kívül más fűszerek is vannak) - piros: a jó magyar pirospaprika - liláskék: acai bogyó (por alakban lehet hozzájutni, nagyon magas antioxidáns tartalma miatt egyre népszerűbb. Minősége miatt a PlanetBIO márkájú Acai port ajánlom) - világoszöld: búzafű vagy árpafű por (ezt is lehet már por alakban is kapni) - mélyzöld: spirulina alga por (magas tápértéke miatt egyre többen fogyasztják, keressünk olyan spirulinát, amiben egyáltalán nincs higany. Ilyen például a PlanetBIO spirulina algája) - apróra vágott zöldfűszerekkel fehér-zöld pöttyös gombócot kapunk - lehet keverni a sárgát és a pirosat, vagy a világos- és a sötétzöldet, vagy a megszínezett mandulasajtot meg lehet forgatni darabos fűszerkeverékben. A masszából kanállal egyforma nagyságú gombócokat szaggatunk, majd attól függően, hogy hány színünk lesz, és mennyi gombócunk, akár egyenként is belekeverhetjük a színező anyagot, akár több golyót összegyúrhatunk a fűszerrel, és újra jöhet a gombóc-készítés. Hagyjunk egy két gombócot fehéren is... az is egy szép szín A színes gombócok nem csak a színükben fognak különbözni, hanem mindnek más és más lesz az íze is. Vendégeink nem győzik majd kóstolgatni, felezgetni (hogy minél többeknek jusson belőle), és tanakodni, hogy vajon mi a titka a színeknek, ízeknek... találgatják majd :) :) :) . A gombócokat kínálhatjuk salátához, vagy csak úgy gúlába halmozva, szépen egymás tetején... Fotó: Birta Endre Tálaljuk salátával
Medvehagymás sárgaborsó krémleves
2016. március 10. Éltető ételek
Újabb medvehagyma... hát igen, mit csináljak, ha itt a medvehagyma szezon. Úgyhogy készüljetek fel, hogy medvehagymát fogtok enni medvehagymával. :) Nos, egyébként ebből a levesből elhagyható a medvehagyma, akkor csak fokhagymás lesz... úgy is finom. Úgyhogy szezonon kívül is készítsd el bátran, de így tavasszal ne hagyd ki belőle. Tudtátok, hogy a medvehagymát a fokhagyma erdei testvérének is nevezik? Nem is csoda, hiszen ugyanazokkal az áldásos és jótékony hatásokkal rendelkezik, mint a jól ismert fokhagyma. Hozzávalók: - 20 dkg felesborsó (sárgaborsó) - 1 kisebb vöröshagyma - 1 sárgarépa - 1 ujjnyi zeller - himalája só, bors, kömény - késhegynyi füstölt pirospaprika - 1 gerezd fokhagyma és/vagy kis csokor medvehagyma - tejszín ízlés szerint (elhagyható!) Elkészítése: A sárgaborsót pár órára áztasd be.Cseréld le a vizet róla, és friss vízzel tedd fel főni. A főzés során képződő habot folyamatosan szedd le róla.Ha már nem habzik (5-10 perc), add hozzá az apróra vágott zöldségeket és a hagymákat.Fűszerezd, és lefedve főzd kb. 30-40 percig.Amikor már puha a borsó, botmixerezd össze, de csak módjával. Én legalábbis szeretem, ha picit darabos marad.Ellenőrizd a fűszerezést. Pici tejszínt löttyinthetsz bele, de anélkül is finom.
Sütőben sült zöldséges köleskása
2016. február 25. Élj harmóniában
Sütőben sült zöldséges köleskásaA köles nagyon sok ásványi anyagot tartalmaz és nagyon kedvezően befolyásolja az emésztést, helyreállítja a gyomor- és bélműködést, segít csökkenteni a vér koleszterinszintjét, táplálja a szöveteket, kitűnő energiával látja el a testet, erősíti az immunrendszert. Ájurvéda elsődlegesen kapha típusúak számára ajánlja. Ilyenkor a tél végén ideális étel mindenki számára. Fogyókúrázóknak különöse jó csemege, mert laktató, így csökkenti az étvágyat és az édesség megkívánását. Gluténmentes, így jól illeszthető gluténmentes diétába. Nagyon jó köretnek vagy kásának, egytálételnek édesen vagy sósan egyaránt. Ez egy egyszerűen elkészíthető köles kása. Leginkább azért egyszerű, mert minden hozzávalót csak be kell helyezni egy hőálló tálba felönteni vízzel és betenni a sütőbe. Utána már csak annyi dolgod van, hogy elfogyasztod:) Hozzávalók: 4*1/3 csésze köles 16*1/3 csésze forró víz 2 sárgarépa 1,5 csésze megtisztított, rózsáira szedett karfiol 1,5 csésze megtisztított, rózsáira szedett brokkoli 1 tk. oregánó 1 tk. bazsalikom 1/2 tk kakukkfű csipet rozmaring só bors 10 dkg vaj (vegán változatban kókuszzsír) Készítsd elő a zöldségeket pucold meg aprítsd fel és tedd félre. A kölest mosd meg egy szűrőbe - addig amíg a víz szép áttetsző nem lesz. A hőálló tálat vajazd ki és szórd bele a köles , a fűszereket és a zöldségeket. Keverd össze jól, majd öntsd fel négyszeres mennyiségű forró vízzel. az egészet. 180 fokra előmelegített sütőben addig süsd, amíg a köles felszívja a vizet (kb. 1 óra) a teteje pedig picit pirulni kezd. Tálalhatod magában vagy tejföllel, joghurttal is. Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj:)
Quinoa brokkolis zöldséggel
2016. február 19. Élj harmóniában
Quinoa brokkolis zöldséggel A quinoa egy nagyon ősi étel - Dél Amerikában kb. 5000 éve fogyasztják. A Nyugati kultúrában az elmúlt évtizedben kezdett elterjedni. Nagyon gazdag tápanyagokban számos egészségre kedvező hatása van. Hatásairól már korábban írtam részletesen, itt olvashatod. A quinoa nagyon ízletes, könnyű elkészíteni, kellemes íze, nagyon sokféle fűszerezéssel harmonizál. Ráadásul, még g luténmentes is:) Hozzávalók: 4* 1/3 csésze quinoa 1/4 tk. kurkuma só 4 sárgarépa 1 nagy fej brokkoli 2 ek. ghí 1/4 tk. római kömény 1/4 tk. őrölt koriander 1 csokor petrezselyem só bors A quinoat egy szűrőbe mosd meg alaposan - addig amíg a víz szép áttetsző nem lesz - majd csöpögtesd le . Tegyél fel egy edényt a tűzre, majd öntsd bele a lecsöpögtetett quinoat és szárazon pirítsd meg egy picit. Majd öntsd fel 2,5 szeres mennyiségű forró vízzel. Tedd a vízbe a kurkumát és a sót ízlés szerint. Majd forrald fel a és takarékon lefedve főzd, amíg a víz el nem párolog róla. (kb. 25 perc) Néha nézz rá, ha elfőtt a víz és még nem puha a quinoa akkor egy ici pici vizet tegyél hozzá. Amíg a quinoa elkészül, pucold meg a répákat és vágd karikára, a brokkolit szedd rózsáira és mosd meg. Egy serpenyőben tedd oda a ghít, majd ha felmelegedett tedd bele a római köményt, amikor picit megpirult tedd hozzá a koriandert. Add hozzá a répákat és tegyél hozzá egy pici vizet, hogy elkezdjen a répa puhulni, majd tedd hozzá a brokkolit is és pirítsd meg - ha szükséges egy csipet vizet tehetsz még hozzá, hogy a megpuhuljon. A végén add hozzá a petrezselymet , sót, borsot és forgasd össze. Szedd ki tányérra a zöldséget és a quinoat, locsold meg olívaolajjal és tálalhatod is:) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Vegán lakomák VI
Sokan, ha a vegán étkezés kerül szóba, egy szép zöld rétet látnak maguk előtt, ahol pár ember békésen legelészik. :))) Persze ez a legkevésbé sem igaz, bajban is lennénk így télvégén, amikor nemhogy egy fia legelő sincs, de hazai zöldségekből is soványka a választék. ;) Ilyenkor jönnek jól csodálatos gyökérzöldségeink, amiket szerencsére számtalan ízben és módon lehet elkészíteni. Laktatóak, táplálóak, és a legkisebb zöldségesnél is beszerezhetők. Hozzávalók: A grillzöldségek - 2 nagy zellergumó - 2 nagy répa - 1 cukkini - 3-4 ek olaj - 1 mokkáskanál só - 1 mokkáskanál kakukkfű - 1 mokkáskanál rozmaring - fél mokkáskanál fokhagyma granulátum - pár csepp füstaroma - A zellert, sárgarépát és cukkinit csíkokra vágjuk, majd összeforgatjuk a többi hozzávalóból készült páccal. - Sütőpapírral bélelt tepsiben 180 fokon puhára sütjük. - Amíg sülnek a zöldségek, nyugodtan elkészíthetjük a szószt hozzá, és sós vízben kifőzhetjük a szükséges mennyiségű krumplit. A rukkola pesto - 1 marék rukkola - 2 marék madársaláta - fél marék dió - 7 evőkanál olívaolaj - 1 teáskanál citromlé - 1 teáskanál élesztőpehely - 1 mokkáskanál só A hozzávalókat aprítóban turmixoljuk krémesre. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 45 perc További recepteket ITT találsz. Tetszett ez a recept? Akkor érdekelhet a legjobb leveseinket tartalmazó új receptgyűjteményünk. Kíváncsi vagy, mi van benne? Nézd meg róla ezt a rövid VIDEÓT. Bővebb infót is találsz róla ITT. Iratkozz fel a Hírlevélre, és mellé töltsd le ITT két ajándék receptfüzetünket! Szupergyors Édességek és Szupergyors Vacsorák receptfüzet
Joghurtos zöldbabfőzelék zabfasírttal
2016. február 11. Vegán muflon
Néhanapján teret kell engedni a bennünk lakozó autótáskás-ételhordós panelházi technikatanárnak, akinek két hobbija van: felidegesíti magát az esti híradón és lakógyűlésre jár. Felesége pedig a mai napig abból a szakácskönyvből alkot, amit 1982 karácsonyára kapott ajándékba az Aranypók boltos mackófelső mellé. Itt ugyan némileg elhalványul a következő receptben rejlő proliromantika, a hasonló egyedek körében ugyanis még a vadvízi kalandtúra is nagyobb népszerűségnek örvend, mint a vegán táplálkozás. Ettől függetlenül egy klasszikus lakótelep-kompatibilis fogásról van szó, melyet ki más is narrálhatna hitelesebben zárójeles megjegyzéseivel, mint ő: A zöldbabfőzelékhez beszerzendő: 50 dkg zöldbab (Üveges is megteszi az ABC-ből. Ami a piacon folyik, az rablás.) 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1/2 csokor petrezselyem 1 pohár szójajoghurt (Megvan a véleményem a hasonló urizálásról! Mi még a kaukázusi kefirért is kihajtjuk a belünket, a kékvérűek meg szójajoghurtban pancsolnak a Rózsadombon!) 1 ek fehérliszt 1 ek pirospaprika 1 ek almaecet só A felkockázott hagymát olívaolajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk az összetört fokhagymát. (Nagyságos asszonyék bizonyára olívaolajat használnak. Mi egy Traubi szódás flakonba öntöttük a napraforgóolajat, amiben a sertéskaraj sült. A nyomdásznak és a tanárnőnek ez is megteszi.) Hozzápasszítjuk a pirospaprikát, majd 3 dl vizet adunk hozzá, ha némileg felforrt, jöhet a zöldbab. Pár percig főzzük, közben a joghurtot csomómentesen elhabarjuk a liszttel. Állandó kevergetés közben a zöldbabhoz adagoljuk, végül hozzáadjuk az almaecetet és a petrezselymet. A zabfasírthoz: 20 dkg zabpehely (Fasírtot zabpehelyből? Már bocsánat, de büszkeség is van a világon, senki kedvéért nem leszek kanári! Ráadásul a bútorrakodáshoz is kell a menzás pacal meg a vesevelő.) 10 dkg zsemlemorzsa 1 fej vöröshagyma 1 db sárgarépa 1 ek pirospaprika 1/2 csokor petrezselyem 1 ek szezámmag 1 tk őrölt kömény só A felkockázott hagymát megdinszteljük (Na, most már elég lesz, olyan gázszámlát kapunk, hogy a hónap hátralévő részében kátránypapíron kell majd élnünk! Matyit meg járathatjuk mamuszban tornaórára!), majd hozzáadjuk a lereszelt sárgarépát, az összetört fokhagymát és a fűszereket. Ha az egész hóbelevanc megpárolódott, felöntjük 2,5 dl vízzel (Na, még ez is! Nem gondoltam volna, hogy pont egy receptbe fog belerokkanni a család!), felforraljuk, majd hozzáadjuk a zabpelyhet és összekeverjük. Pár percig főzzük, majd levesszük a tűzről, és hagyjuk teljesen kihűlni. Ezután fasírtokat formázunk belőle, zsemlemorzsába forgatjuk, majd kevés olajon kisütjük egy serpenyőben. (Egész gusztusos lett a végeredmény! Csak nehogy Janka néni kiszagolja, mint múltkor a kisüsti szilvát! Olyan, mint egy karvaly vadászkutya felmenőkkel.)
Vegán étrend, vitaminok és nyomelemek
Hogyan képes a vegán étrend a szervezetnek megfelelő mennyiségű vitamint biztosítani? Hogyan viszi be egy vegán a megfelelő mennyiségű vasat, ha nem eszik húst? Könnyebben mint hinnéd! Mindazonáltal, hogy a vegán életmód nem a táplálkozásról szól, mégis érdemes számos cikket és bejegyzést szentelni a témának, mert ez a legelső olyan társadalmi becsípődés, melyen sokan fennakadnak. A sokaság azt gondolja, hogy a vegán étrenden élők vérszegények, gyengék, betegeskednek. Holott a tapasztalat az ellenkezőjét mutatja. Milyen tápanyagok bevitelére kell figyelni vegán étrend esetén? Az amerikai Andrews University Táplálkozástudományi Tanszék igazgatója, Winston Craig egy tanulmányban írta meg, hogy a tudatosan összeállított vegán étrend magasabb arányban tartalmaz C és E-vitamint, magnéziumot és vasat, folsavat valamint rostokat, ugyanakkor kisebb a B12 és D-vitamin, a kalcium és cink, a telített zsír, valamint a kalória tartalma , mint a mindenevő étrendnek. Sok olyan támadás éri a vegán étrendet, miszerint nem lehet teljes életet élni hús, tojás és tejtermékek nélkül. Ugyanakkor kutatások sora bizonyította – és többek között az Amerikai Dietetikai Szövetség, valamint Kanadai Dietetikusok is kijelentették – , hogy nemtől és kortól, valamint életciklustól függetlenül egészséges és teljes értékű életet lehet élni vegán étrend esetén is. Tudományosan elfogadott tény, hogy a vegán táplálkozás jobb minőségű zsiradékot, a belek számára kielégítő mennyiségű rostot, a testi valamint mentális munkához szükséges komplexebb szénhidrátokat tartalmaz, mint a mindenevő étrend. Vegán étrend és a vitamin bevitel Az egészséges szervezet egyik pillére, a megfelelő mennyiségű és változatos vitamin bevitel. Életvitelünktől és életciklusunktól függően van szüksége szervezetünknek különböző arányban vitaminokra és nyomelemekre. Vegyük sorba először a vitaminokat, valamint azok növényi forrásait. Vegán étrend és az A-vitamin: A zsírban oldódó A-vitamin nagyon fontos szerepet tölt be a sejtek egészséges működésében, a csontnövekedésben, valamint gátolja a sejtek deformálódását, roncsolódását. Ajánlott napi bevitel 900 és 1500 ug között mozog, de terhesség és szoptatás esetén 2-2,5 mg-ra is megnövekedhet ez az igény. Magas A-vitamin tartalmú zöldségek: főtt édesburgonya (11,5mg/100g), főtt sárgarépa (10,2mg/100g), leveles zöldségek (6mg-14mg/130g), sült tök (6,7mg/100g), aszalt barack (7,6mg/100g), sárgadinnye (2mg/100g), kaliforniai paprika (1,8mg/100g), valamint a búzafű, spirulina, grapefruit, goji, chlorella alga, mangó, papaja Vegán étrend és a B-komplex: B-komplexnek hívják azt a vízben oldódó vitamincsoportot, mely az összes B-vitamint tartalmazza: B1 (thiamin), B2 (riboflavin), B3 (niacin), B5 (pantoténsav), B6 (piridoxin), B7 (biotin), B9 (folsav) és B12 (kobalamin). Ezek mindegyikére szükségünk van és mindegyik vitaminnak megvan a maga funkciója a szervezetben. Ugyanakkor együttesen járulnak hozzá a sejtek optimális növekedéséhez és osztódásához, támogatják az anyagcserét, egészségesen tartják a bőrt, valamint erősítik az immunrendszert és idegrendszert, védenek a stressz káros hatásai ellen. Ha B-komplex táplálékkiegészítőt szedünk figyeljünk oda, hogy fénytől és fagytól védve tároljuk, mivel a B2 fény hatására, illetve a B6 fagy hatására veszti el hatását. Érdemes még megjegyezni, hogy a B6 felszívódását segíti a B12. A sörélesztő tartalmazza az összes B-vitamint a B12 aktív típusán kívül. Növények, melyek tartalmazzák a B-komplex sort: dió, leveles zöldségek, gabonafélék, banán Vegán étrend és a B12-vitamin: A B12 egy vízben oldódó, baktériumok által termelt vitamin, mely növényi étrenddel elenyésző mértékkel vihető csak be. A B12 hozzájárul a normális idegműködéshez, közrejátszik a vörösvértestek kialakulásában és a DNS szintézisben is többek között. Tartós hiánya visszafordíthatatlan idegi alapú károsodást okozhat és nagyon fontos leszögezni, hogy B12 hiányban nem csak vegánok szenvedhetnek, hanem a mindenevők is. Aki nem tudja úgy megtervezni az étkezését, hogy elegendő B12-t vigyen be, annak B12 készítményt ajánlott szedni, melynek vásárlásakor érdemes odafigyelni, hogy a vitamin valamely aktív – a szervezet által felhasználható – formuláját tartalmazza a készítmény. Ilyen a hidroxo-kobalamin és ciano-kobalamin. Étrend kiegészítő vásárlása esetén a ciano-kobalamin tartalmút válaszd, mert azt a típust kifejezetten baktériumkultúrákból nyerik ki. Ez az egyetlen olyan vitamin típus melyet májunk elraktároz és az utolsó bevitel után még évekig adagolja azt a szervezetnek igény szerint. A felnőtt napi szükségletet 2 és 3 ug között határozták meg. (a B12 vitaminnak a későbbiekben egy teljes bejegyzést szentelek) A B12 aktív formáját minimálisan tartalmazó ételek és növények: kovászos uborka, savanyú káposzta, egyéb erjesztett ételek, bio gazdálkodásból származó mosatlan gyümölcsök és zöldségek. Vegán étrend és a C-vitamin: A vízben oldódó aszkorbinsav – vagy ahogy többen ismerik C-vitamin – nélkülözhetetlen vitamin típus szervezetünk számára. Vegán étrend esetén kifejezetten fontos a C-vitamin optimális napi bevitele, ugyanis segíti a vas felszívódását. Erős antioxidáns hatása miatt, csökkenti a degeneratív illetve a szív és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Napi 120mg C-vitamin bevitele ajánlott egy egészséges szervezetnek, de betegség, nehéz fizikai munka, megerőltető sporttevékenység, dohányzás, illetve stresszes munka esetén napi 1000mg-ra emelhető a napi adag. A szervezet által fel nem hasznát C-vitamin kiürül oxálsav formájában, mely a húgykő egyik alkotóeleme, így magas C-vitamin bevitele estén sok vizet ajánlatos fogyasztani. Vigyázz a C-vitaminnal, mert 40° felett elbomlik! Így megfázás esetén nincs értelme a citromot forró teába tenni, hacsak nem az íze miatt teszed azt. Magas C-vitamin tartalommal bíró növények: paprika (120-300mg/100g), guáva (228,3mg/100g), kelbimbó (120mg/100g), kivi (92,6mg/100g), brokkoli (89,2mg/100g), eper (58,8mg/100g), papaja (60,9mg/100g), narancs (53,2mg/100g), mangó (60mg/100g), csipkebogyó, mandarin, citrom, grapefruit, mángold, spenót, áfonya, stb. Vegán étrend és a D-vitamin: A zsírban oldódó D-vitamin a másik olyan vitamin, melyet nagyon csekély mennyiségben lehet vegán étrenddel bevinni. Érdemes D-vitamin táplálékkiegészítőt szedni, ugyanakkor bőrszíntől függően napi 10-40 perc napozás is elegendő D-vitamint szabadít fel a szervezetben. Az utóbbi oka, hogy az UV sugárzás hatására a bőrsejtek alatt elhelyezkedő koleszterin D vitaminná alakul, majd sejtjeinkbe kerülve pedig stabilizálja örökítő anyagunkat a DNS-t, ezzel segítve a szervezetet a súlyos betegségek kialakulásával szemben. D-vitamin hiány következtében gyengül az immunrendszer, erősödik a depresszióra való hajlam, valamint fokozhatja a rákos betegségek és a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Emellett a D-vitamin az egyik legfontosabb vitamin a terhes nők számára is, mivel fontos szerepet játszik az idegrendszer normális fejlődésében, valamint a sejtfejlődés és az immunrendszer működéséhez. Valamint ez az a vitamin, mely a bélből felvett kalciumot beépíti a csontokba és a fogazatba. A D-vitamin bevitel felső határát 1-3 éves kor között 2500NE-ben (62,5ug), 4-8 éves kor között 3000NE-ben (75ug), míg a többi korosztály esetében 4000NE-ben (100ug) maximalizálták. A napi minimumot pedig kb. 600NE-ben azaz 15ug-ban határozták meg. D-vitamint tartalmazó növények és ételek: gombák fajtától függően (5-12ug/100g), lenmagolaj, kakaóbab Vegán étrend és az E-vitamin: A zsírban oldódó E-vitamin egy könnyedén bevihető vitamin típusnak számít, mely antioxidáns hatású, erősíti az immunrendszert – kifejezetten idős korban –, óvja a szív és érrendszert, gátolja a sejtfalroncsolódást, valamint jótékony hatással bír az agyi működésre. Az ajánlott napi mennyiség felnőttek számára 15mg. Magas E vitamin tartalmú növények: főtt spenót (2,1mg/100g), mángold (3,2mg/180g), mandula (26,2mg/100g), mogyoró (4,3mg/28g), pirított napraforgó mag (36,3mg/100g), egyéb magvak és diófélék, avokádó (2,1mg/100g), olíva olaj (14,4mg/100g), kivi (1,5mg/100g), főtt brokkoli (1,5mg/100g), búzacsíra, teljes kiőrlésű gabonák, mangó, paradicsom, spárga Vegán étrend és K-vitamin: A zsírban oldódó K-vitaminnak nagy szerepe van a véralvadás optimális működésében, támogatja a csontok egészséges növekedését és erősíti azokat. K-vitamin hiány esetén egy egészen kicsi seb is sok ideig vérezhet, illetve egy kisebb ütés is komoly véraláfutásos fekete foltot okozhat a testen. Az ajánlott napi mennyiség 90-120?g között mozog felnőttek számára. Magas K vitamin tartalmú növények: chili por (105,7?g/100g), szárított bazsalikom (1714?g/100g), friss petrezselyem (65,6?g/5g), szárított zsálya (85,6?g/5g), egyéb zöld-fűszerek, főtt fodros kelkáposzta (817?g/100g), spenót (888?g/130g), mángold (572?g/130g), kerti saláta (48?g/130g), egyéb leveles zöldségek, brokkoli (217?g/100g), újhagyma (207?g/100g), zeller (29,6?g/100g), főtt kelbimbó (140,3?g/100g), uborka (76,7?g/100g), zöldborsó, fehérrépa, olívaolaj (60,2?g/100g), aszalt szilva (69,5?g/100g), aszalt áfonya (96?g/174g), aszalt barack (36,8?g/174g), egyéb aszalt gyümölcsök, erjesztett ételek, stb. Vegán étrend és a nyomelem bevitel Most vegyük sorra azokat az ásványi anyagokat, vagy másnéven nyomelemeket, melyek ugyancsak fontosak szervezetünk számára. Vegán étrend és cink bevitel: A cink fontos szerepet játszik immunrendszerünk erősítésében és könnyedén pótolható a vegán étrendet követők számára is. Fontos tápanyaga a szervezetnek, mivel többek között segíti a sebgyógyulást. A versenysport, a stressz, a tartós dohányzás és az alkoholfogyasztás azonban növeli a szervezet cink igényét. Az állati eredetű cink jobban hasznosul mint a növényi forrásból bevitt, szervezetünk napi igénye 8-13mg körül van életciklustól függően. Magas cinktartalmú növényi ételek: aszalt sárgabarack (1mg/100g), aszalt őszibarack (0,78mg/100g), aszalt szilva (0,75mg/100g), mazsola (0,66mg/100g), aszalt füge (0,55mg/100g), datolya (0,29mg/100g), egyéb aszalt gyümölcsök, avokádó (0,68mg/100g), kínai kel (3,75mg/100g), citronella (2,23mg/100g), aszalt paradicsom (1,99mg/100g), főtt shiitake gomba (1,33mg/100g), borsó (1,19mg/100g), valamint lencse, zabpehely, teljes kiörlésű gabonák, hüvelyesek, diófélék, magvak, kakaóbab, brokkoli Vegán étrend és a kalcium bevitele: Igyál sok tejet, attól erősödnek a csontjaid. - mondták nagyszüleink. Ehhez képest a legtöbb tejet Amerikában, Angliában, Finnországban és Svédországban isszák, a csontritkulás mégis ezekben az államokban a legelterjedtebb. Kutatások bizonyították, hogy a csontritkulás összefügg a túlzott tejfogyasztással. Az állati eredetű fehérjedús ételek – húsok, tejtermékek – savassá teszik a szervezetet, melyet a szervezet kalciumelvonással igyekszik semlegesíteni. Ezt a kalciumot a csontokból és a fogakból vonja el és a vizelettel ürül. Mindezen hatásokat ellensúlyozni lehet magas kalciumtartalmú növényi étrenddel és D-vitaminnal, mely a kalcium felszívódását segíti. Gyerekkorban napi 1200mg körül, felnőtt korban 800-1000mg körül van az ideális kalcium bevitel. Magas kalciumtartalommal az alábbi növények bírnak: főtt brokkoli (118mg/100g), főtt spenót (136mgmg/100g), káposzta (232mg/100g), kelpáposzta 205mg/100g), egyéb leveles zöldségek, tarlórépa (190mg/100g), cékla zöldje (117mg/100g), újhagyma (73mg/100g), póréhagyma (59mg/100g), főtt zöldbab (55mg/100g), articsóka (44mg/100g), édes burgonya (38mg/100g), répa (33mg/100g), rebarbara (86mg/100g), fekete ribiszke (55mg/100g), narancs (40mg/100g), füge (35mg/100g), kivi (34mg/100g), továbbá a mák, napraforgómag, szezámmag, petrezselyem, mandula, amaránt, köles, spirulina, chia mag, amaránt, melasz, baobab gyümölcs és számos egyéb zöldség és gyümölcs tartalmaz kalciumot Vegán étrend és magnézium bevitel: A magnézium segíti az idegrendszer működését, védi a szív és érrendszert, segít megelőzni a szívbetegségeket és csökkenti az agyvérzés kockázatát. Ez az ásványi anyag sokkal nagyobb mennyiségben található növényi eredetű táplálékban mint állati eredetűben. Emelkedett magnézium igény lép fel terhesség, versenysport és lábadozó szervezet esetében. Felszívódását a B6 vitamin segíti, az ajánlott napi mennyiség 300-400mg körül van. Fogyókúra és alkoholizmus esetén is megnövekedik a szervezet magnézium igénye, illetve magnézium hiány léphet fel, mely ingerlékenységgel, szorongással, enyhébb alvászavarokkal jár. Magas magnézium tartalmú növények: nyers spenót (79mg/100g), főtt fodros kel (76mg/38g), főtt mángold (152mg/38g), egyéb leveles zöldségek, szezámmag (252mg/59g), tökmag (534mg/100g), mandula (196mg/59g), kesudió (177mg/59g), egyéb magvak és diófélék, főtt fehérbab (92mg/172g), főtt csicseriborsó (80mg/172g), főtt feketebab (92mg/172g), egy babfélék és hüvelyesek, quinoa (120mg/195g), barnarízs (44mg/100g), bulgur (60mg/195g), zab (28mg/195g), avokádó (29mg/100g), banán (27mg/100g), aszalt füge (68mg/100g), aszalt szilva (44mg/75g), aszalt sárgabarack (40mg/75g), egyéb aszalt gyümölcsök, tiszta fekete csokoládé (327mg/100g), valamint sütőtök, hínár, brokkoli, kávébab, gyökérzöldségek Vegán étrend és a vas bevitel: A vas az oxigénszállításért felel a szervezetben és alkotóeleme a hemoglobinnak, így ha nincs elég a szervezetben akkor vérszegénység alakul ki. Sokan “féltik” a vegánokat a vashiánytól, mivel az a tévhit alakult ki, hogy a vegetáriánus vagy vegán étrendet követők komoly vashiánnyal küszködnek. Ez általánosítva tévedés. Még annak ellenére is, hogy a húsokból bevitt vas nagyobb hatékonysággal szívódik fel, mint a növényi alapú. (40% kontra 10% az arány) Ugyanakkor a növények magas szerves sav – mint pl. aszkorbinsav – és flavonoid tartalma, valamint a szervezet magas szinten tartott aszkorbinsav szintje is segíti a vas felszívódását. (Az előző megállapításokkal kapcsolatban nem találtam semmilyen kutatási eredményt.) Az emberek vasigénye nagyban függ nemüktől, életciklusoktól, életvitelüktől és koruktól. Míg a férfiaknak napi 8mg körüli a vasigényük, addig a nőknek serdülő kortól 14-15mg-ra növekszik. A gyermek szervezet vas igénye sem marad el túlzottan a felnőtt férfiakétól a maga 7-8mg-jával. Vas tartalommal bíró növényi ételek: tökmag (15mg/100g), napraforgónap (1,98mg/100g), szezámmag (4,14mg/100g), egyéb magvak és diófélék (5-6mg/100g), őrölt kakaóbab (17mg/100g), tofu (2,7mg/100g), kucsmagomba (12,18mg/100g), főtt shiitake gomba (5,4mg/66g), laskagomba (6,2mg/66g), egyéb gombák, aszalt sárgabarack (6,31mg/100g), aszalt füge (3,06mg/119g), mazsola (4,43mg/119g), olívabogyó (3,32mg/119g), főtt lencse (6,6mg/179g), főtt szójabab (8,82mg/179g), főtt feketebab (3,6mg/179g), főtt pinto bab (3,6mg/179g), egyéb hüvelyes növények, quinoa (2,8mg/185g), zabpehely (2,16mg/185g), bulgur (1,8mg/185g), barnarizs (1,9mg/185g), köles (1,08mg/185g), valamint egyéb gabonák, főtt spenót (6mg/180g), főtt mángold (3,96mg/180g), kelkáposzta (1,08mg/180g), szeder (2,59mg/140g), bodza (2,56mg/140g), málna (1,7mg/140g), eper (1,08mg/140g), egyéb erdei gyümölcsök, kókusz (3,32mg/100g), póréhagyma (2,1mg/100g) rukkola (1,46mg/100g), melasz, mák, szilva, körte, retek, brokkoli, avokádó, spárga, cékla, birsalma, citrom, szőlő, sárgadinnye, banán, stb. Vegán étrend és egyéb tápanyagok Vegán étrend, az omega-3 és egyéb zsírsavak Az omega-3 zsírsavak idegi alapú betegségek, szív és érrendszeri betegségek, valamint gyulladások kialakulásának megelőzésében játszanak fontos szerepet. Az omega-3 egy telítetlen zsírsav, melynek a szervezet által elvárt napi minimális igényét fél mokkáskanálnyi lenmagolaj fedezi. Omega-3 források: hidegen préselt lenmagolaj (53449mg/100g), (a lenmag kb. 2x több omega-3-at tartalmaz mint a halolaj), chia mag, kínai egres, vörösáfonya, sárgarepce, fekete málna, porcsin, diófélék, leveles zöldségek Omega-6 források: repceolaj, olívaolaj, földimogyoróolaj, tökmagolaj, napraforgóolaj, ligetszépe olaj, borágó olaj, kendermag olaj Vegán étrend és a rosttartalom A rostok szénhidrátok, melyek nem emésztődnek meg teljesen és nem szívódnak fel. Lassítják és gátolják a toxinok valamint a szükségtelen anyagok felszívódását, gyorsítják az emésztést és mozgásban tartják a bélrendszert. Rostokat semmilyen állati eredetű étel és semmilyen finomított gabona (finomliszt) nem tartalmaz. Források: https://ods.od.nih.gov http://www.ncbi.nlm.nih.gov https://nutritionj.biomedcentral.com/ http://nutritionfacts.org http://jissn.biomedcentral.com/ http://www.healthaliciousness.com www.oeti.hu
Búzahúsos egytálétel
2016. február 7. Mindennapi ételeink
A pörgős napokra ajánlom ezt az egyszerű egytálétel. :) Hozzávalók: 1 kg burgonya 2 nagyobb sárgarépa 1/4 fej fehér káposzta 20 dkg szejtán, bepácolva 3 újhagyma 3 ek. olívaolaj kb. 3 dl víz himalaya gyógynövényes fűszersó - ízlés szerint 1 dl szójaszósz Elkészítés: A burgonyát megfőzzük. Miután kihűlt, megpucoljuk és felkockázzuk. A répát meghámozzuk és szintén felkockázzuk, és roppanósra pároljuk. A káposztát megmossuk és csíkokra vágjuk. Az újhagymát felkarikázzuk. A kész szejtánt felvágjuk, majd egy serpenyőben a szójaszószban megforgatva megpirítjuk. Egy tepsit kiolajozunk, és a répát, a megfőtt burgonyát, a nyers csíkozott káposztát beletesszük. 180 fokon kb. 25 perc altt összesütjük. A szójaszószban megpirított szejtánkockákat és az újhagymát ekkor adjuk hozzá, 5 perc alatt még sütjük, majd egy nagy tál salátával tálaljuk.
Zöldséges rizs
2016. február 4. Éltető ételek
Ez egy igazán nagyon egyszerű recept, 30 perc alatt már tálalható is. Önmagában is finom, de grillezhetsz hozzá gombát, padlizsánt vagy éppen kápia paprikát. De ha csak pirított napraforgómaggal vagy tökmaggal szórod meg, úgy is nagyon finom lesz. Ehhez a recepthez parbeloid rizst használok, melyről itt olvashatsz. Kedvenc zöldségedet tedd bele, nekem sárgarépa, fehérrépa, paszternák, zöldborsó és brokkoli mindig van benne. Ezenkívül, ha éppen van itthon, akkor kerül bele szárzeller, vagy zellergumó, de tehetsz bele kukoricát vagy éppen zöldbabot is. Hozzávalók (2-3 adag) - 1 vöröshagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 evőkanál kókuszolaj - 2 sárgarépa - 1 petrezselyemgyökér - 1 paszternák - 2 marék zöldborsó - 1/3 brokkoli - 1 kis csésze parbeloid rizs - zöldfűszerek kedvünk szerint: a kedvencem a váraljai medvehagyma és a petrezselyem (persze, ha van friss, úgy a legjobb) - só, bors Elkészítése: A kókuszolajon dinszteld meg a felkockázott hagymát, és reszeld bele a fokhagymát is. Pár perc elteltével dobd rá a felkockázott zöldségeket ( a brokkoli kivételével).Kb. 5 percig lassú tűzön pirítsd, majd önts rá egy kevéske vizet. Ekkor add hozzá a brokkolit. Fűszerezd, és lefedve párold készre. Én szeretem, ha egy kicsit roppanós, kb. 5 perc alatt el is készül.Közben a rizst főzd meg 2,5x mennyiségű vízben. Kb. 25 perc alatt el is készül. Lassú tűzön, lefedve főzd, melybe természetesen só is kerül.A zöldséghez keverd hozzá a rizst, és pirítsd össze pár perc alatt.A végén szórd meg zöldfűszerrel.
Karfiolkrémleves tökmaggal
2016. január 28. Éltető ételek
Nagyon szeretem a krémleveseket, bármilyen zöldségből el lehet készíteni. Mi van a spájban kérdésre néhány napja ez a leves készült. Mindenképp készítsétek el, nagyon finom. Most, így télen nehezebb friss fűszernövényhez hozzájutni, nekem nagyon beváltak a váraljai fűszerek. Hozzávalók (2-3 adag) - 1/2 kisebb fej karfiol - 1 sárgarépa - 1 petrezselyemgyökér - 1 kis fej vöröshagyma - 2 közepes burgonya - 1 kis evőkanál kókuszolaj - zabtejszín vagy valódi (cserpes) tejszín - himalája só, bors, csipet szerecsendió - zöldfűszerek: petrezselyem, medvehagyma - pirított tökmag a tetejére Elkészítése: A kókuszolajon kezdd el az apró kockára vágott hagymát dinsztelni. Pár perc elteltével dobd rá a felkarikázott zöldségeket és a kockára vágott burgonyát. Majd mehet hozzá a rózsáira szedett karfiol is.Pirítsd a zöldségeket együtt néhány percig, majd öntsd fel vízzel. Figyelj oda, ez krémleves lesz, inkább utólag önts hozzá vizet, minthogy nagyon híg legyen. Fűszerezd.Kb. 20 perc alatt puhára fő, majd engedd neki a botmixert.Add hozzá a zöldfűszereket és löttyints bele egy kis tejszínt.A tetejét díszítsd pirított tökmaggal vagy mandulával. Kedvenc fűszereim beszerzési helye: Váraljai medvehagymaVáraljai petrezselyem
Tortilla vegán sajtos mártogatóssal
2016. január 23. Mindennapi ételeink
Ez a recept is a heti főzőkörünkön került bemutatásra, legalábbis a mártogatós része. Hozzávalók - a tortillához: 2,5 dl liszt - ebből 0,5 dl durumliszt, 0,5 dl zabpehelyliszt, 1,5 dl finomliszt 1 dl víz 2 tk. só Hozzávalók a mártogatóshoz: 1 közepes krumpli 1 sárgarépa 1 kiskanál citromlé 1/2 csésze kesudió 1/2 ek. mustár 0,4 dl olivaolaj 1 kisebb gerezd fokhagyma 1-1,5 kiskanál füstölt pirospaprika 0,6 dl sörélesztőpehely 0,5 dl víz vagy a főzővízből himalaya só Elkészítés - tortilla: Összekeverjük a tészta alapanyagait, rugalmas tésztát kapunk. Olajozzuk be a kezünket, és gyúrjuk át még egyszer a tésztát, majd egy folpack-ba csomagoljuk be és hagyjuk fél órát pihenni. Ezután szedjük 8 darabra és mindegyik darabot egy alaposan belisztezett gyúródeszkán folyamatosan a kezünket is lisztezve nagyon vékony körre kinyújtjuk, és száraz teflonos vagy kerámia palacsintasütőbe téve megsütjük, egyszer megfordítva mindkét oldalukat. Elkészítés - mártogatós: A krumplit és a sárgarépát megpucoljuk és sós vízben megfőzzük. Ha megfőtt, turmixgépbe tesszük, összeturmixoljuk és a többi hozzávalót is beletéve újabb turmixolás majd kóstolás következik. A mártogatós és a tortilla mellé együnk sok salátát is.
Bolognai spagetti (vegán)
2016. január 19. Zizi kalandjai
Régóta főzni akartam vegán bolognait, de eddig vártam rá, nem is tudom miért. Megnéztem több receptet a neten, hogyan is készül az autentikus bolognai… végül több receptet összekeverve, vegánosítva elkészült az én változatom. Húsevő rokonok is ettek belőle és azt kell mondanom, hogy elismeréssel bólogattak ebéd közben, hogy ez mennyire finom étel, még tofuval is – igazából érezni sem lehet, hogy tofu van benne hús helyett! Mi vegán parmezánt reszeltünk a tetejére, valamint kívántam a zöldköretet is mellé, így gyorsan összedobtam egy fokhagymás párolt spenótot hozzá. Mennyei volt így egyben az egész! Na, mennem kell, nincs most időm hosszabb bevezetőre, szólítanak a főnökök (egy majdnem 3 éves és egy majdnem 3 hetes)! Bolognai spagetti (vegán) Hozzávalók 5 főre: – 1 nagy fej vöröshagyma, felaprítva – 3-4 gerezd fokhagyma, felaprítva – 3 közepes szál répa, lereszelve – 1 szál zeller, felaprítva – 300 g (1 csomag) füstölt tofu, szétmorzsolva – 2 doboz (1 liter) paradicsom passata – 2 db babérlevél – csipet szárított rozmaring – só, bors – olívaolaj – vegán parmezán, reszelve – 500 g spagetti Egy nagy lábasban közepes láng felett hevítsünk 2 evőkanál olívaolajat, adjuk hozzá a vöröshagymát, fokhagymát és dinszteljük 4-5 percig. Adjuk hozzá a rozmaringot, a répát és a zellert és főzzük 10-15 percig, alkalmanként megkeverve. Ezután adjuk hozzá az összemorzsolt füstölt tofut és főzzük tovább 5-8 percig. Ízesítsük sóval, borssal, a babérlevelekkel és öntsük fel a paradicsom passataval. Fedő alatt főzzük további 15-20 percig. Ha túl sűrűnek találjuk a szószt, adhatunk hozzá egy kevés zöldség alaplevet (vagy a tészta főzővízéből egy keveset, miközben már főzzük a tésztát). Közben egy másik lábasban sós vízben főzzük al dente (fogkemény) állagúra a spagettit a csomagoláson található utasítás szerint. Szűrjük le és tálaljuk azonnal az elkészült szósszal (vegyük ki belőle a babérleveleket), szórjuk meg reszelt parmezánnal.
Vegán babfasírt
2016. január 12. Éltető ételek
Vacsorára szeretem az egyszerű fasírtokat, melyeket salátával vagy zöldségekkel kínálok. Most mustármagos répasalátát készítettem hozzá. Az összetevőket nézve a komplettálás elvének is megfelel, így teljes értékű fehérjét biztosít. Hamburgerbe is remekül megállja a helyét. Hozzávalók: - 25 dkg főtt vörös bab - 10 dkg aprószemű zabpehely - 1 vöröshagyma - 3 gerezd fokhagyma - 1 közepes sárgarépa - 1 szelet zeller - 5 dkg zsemlemorzsa - 1 evőkanál citromlé - 1 teáskanál mustár - só bors, majoranna, zeller levél - 1 evőkanál kókuszolaj Elkészítése: - A zabpelyhet öntsük le annyi vízzel, amennyi ellepi, hagyjuk megduzzadni a szemeket. - A botmixer késes darálójával dolgozzuk morzsásra a hagymát és a fokhagymát, majd külön a sárgarépát és a zellert.Egy serpenyőbe hevítsük fel a kókuszolajat, majd tegyük bele a morzsásra darált hagymát (vagy pici kockára is vághatjuk), majd kicsit később a zöldségeket.Sózzuk, borsozzuk, pici vízzel kb. 5 perc alatt pároljuk puhára.A főtt babot pürésítsük, adjuk hozzá az áztatott zabpelyhet és a párolt zöldségeket.Keverjük össze, majd mehet hozzá a zsemlemorzsa és a fűszerek.Jól keverjük össze, majd vizes kézzel csináljunk lapos pogácsákat.Kevés kókuszolajon pár perc alatt süssük meg mindkét oldalát. Fogyasztás előtt hagyjuk hűlni.
Csicseriborsó vagdalt
2016. január 6. Mindennapi ételeink
Nagyon finom feltét, igazi fehérjebomba. Gyorsan elkészül és nehéz elrontani. :-) Fanni nagyon élvezte az elkészítést, és az evést is. :-) Hozzávalók: 25 dkg főtt csicseriborsó 2 nagyobb sárgarépa 1 csokor petrezselyem 5 ek. kukoricaliszt 3 gerezd fokhagyma 1 fej vöröshagyma só,római kömény, szárított koriander ízlés szerint 1 szelet rozskenyér 15 dkg tofu Elkészítés: A csicseriborsót előző este beáztatjuk, majd sós vízben, megfőzzük. A répát meghámozzuk, felkockázzuk és szintén sós vízben megfőzzük. Amikor megfőtt a csicseriborsó, leszűrjük, és összeturmixoljuk. A kenyeret beáztatjuk, kinyomkodjuk és hozzáadjuk. Párolt hagymával és az összenyomott fokhagymával, fűszerekkel tetszés szerint ízesítjük. a tofut felkockázzuk és a legvégén adjuk hozzá. Olajozott, morzsával megszórt formába tesszük és 180 fokon, kb. 25 perc alatt kisütjük.
Karácsonyi beszámoló
Ahogy ígértem, itt vagyok egy rövid képes beszámolóval a mi karácsonyunkról. Az elmúlt években minden karácsonykor műfenyőt díszítettünk, az idei viszont különleges volt. A kisfiam december 18-án ünnepelte az első születésnapját, így most egy kis takaros, gyökeres ezüstfenyő volt a karácsonyfánk, amit amint lehetséges, kiültetünk a kertbe. Így emlékeztetve minket erre a különleges dátumra. Nagy a család, így sok időt töltöttünk vendégségben, de Szentestére én készítettem a menüt, ami a következő volt: édesburgonya saláta répás tofukrokett töltött gombafejek töltött pritamin paprika vegán sushi édesburgonya saláta töltött pritamin paprika töltött gombafejek és répás tofukrokett vegán sushiAz édesburgonya saláta és tofu krokett receptjét megtaláljátok a blogon, a töltött gomba és pritamin paprika pedig hamarosan. A sushi készítés nem véletlenül művészet,nehéz megtalálni az arányokat. De ahhoz képest, hogy először készítettem, egész jól sikerültek. Répával, kápia paprikával és avokádóval töltöttem. Sajnos mindig úgy érzem, hogy nem elég a nap 24 órája, így most is elmaradt pár terv, de remélem ezeket is el tudom hamarosan készíteni. Aki hasonló cipőben jár, javaslom, hogy írjon fel mindent egy papírra, hogy ne vesszenek el az ötletek! :) Ani
Egyszerű csicseriborsós curry
2015. december 29. Élj harmóniában
Egyszerű c sicseriborsós curry Ez egy olyan recept amit kevés energiabefektetéssel, rövid idő al att, minimális főzési tudással el tudsz készíteni - kezdő vegetáriánusoknak és olyanoknak akik most kezdenek az egészséges táplálkozással ismerkedni ideális - és azoknak is akik csak ki szeretnék próbálni néha a húsmentes étkezést . Én csak nagyon végszükség esetén szoktam készíteni, mert amúgy nem használunk még bio konzerveket sem, de van olyan helyzet, amikor jól jön néhány dolog a kamraszekrényben - ezért minidig van itthon paradicsom és a csicseriborsó konzerv is. Gyakran fogyasztjuk a csicseriborsót, mert nem csak finom, de nagyon egészséges is (hatásait itt olvashatod) és magas a fehérjetartalma, így vegetáriánus étkezésnél igencsak hasznos:) Korábban már néhány csicseriborsós receptet kiraktam a blogra (pudla, hummusz, gluténmentes muffinok) .Ez pedig egy bármikor gyorsan készíthető fogás. Hozzávaló 2 ek.ghí (vagy valamilyen zsiradék) 1 tk. kurkuma 1 tk. só 1 tk. római kömény 1 tk.pirospaprika 1 tk.chilipor 1 tk. őrölt koriander 1/2 tk. asafoetida (hing) - ezt hagymával helyettesítheted 2 csicseriborsó konzerv 1 darabos paradicsomkonzerv 3-4 sárgarépa 1 tk. graham masala Tisztítsd meg a répákat és szeleted fel. A csicseriborsó konzervet csepegtesd le szűrőben és öblítsd át. Tedd oda a ghít egy edénybe, majd az összes fűszert dobd rá - vigyázz ne égesd meg a fűszereket éppen ne a legnagyobb lángon forgasd meg. Ha hagymát használsz akkor a ghín először pirítsd meg a hagymát és majd utána tedd rá a fűszereket. majd add hozzá a paradicsomot, a csicseriborsót és a répákat . Lefedve főzd takarékon kb. 25 percig, majd add hozzá a graham masalát és főzd még 15 percig. Baszmati rizzsel vagy chapati kenyérrel (itt találod a receptet) tálalhatod. Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Karácsonyi menü ajánló
Összeállítottam egy kis ajánlót, amit a blogon található receptekből válogattam össze. Pár ötlet, hogy mi kerüljön az ünnepi asztalra. :) A főételt valamilyen gabonával(pl.: bulgur, barna rizs, qinoa) gazdagíthatjuk még, hogy mindenki jóllakjon. Remélem találtok köztük kedvetekre valót! Leves: burgonyás csicsóka krémleves fokhagymás pirítóssal Főétel: babonézes édesburgonya saláta /almás füstölt tofu korianderes répapogácsa sárgaborsó fasírt vöröshagyma csírával répás tofukrokett vegán sushi Desszert/kínálók: töltött sült alma vegán sajttorta karobos amaránt golyók "mézes"kalács szaloncukor Mindenkinek kellemes ünnepeket, boldog karácsonyt kívánok!
Vegán Karácsonyi menü I.
2015. december 18. Gréta konyhája
Szeretném ezen a héten az elmúlt évek legnépszerűbb karácsonyi menüit megosztani veletek. Ez a nagy kedvencünk volt 2013-ban. Narancsos sütőtökös répaleves Hozzávalók: - 500g sütőtök - 2-3 szál sárgarépa - 1 nagy szál póré - 1 narancs leve és héja - 2 gerezd fokhagyma - 1 ek reszelt gyömbér - só, bors, garam masala - 1.5 l zöldségleves alaplé (3 bio kockából) - 1 dl kókusztejszín - kókuszolaj - friss bors - csipet friss szerecsendió - friss korianderlevél -1 narancs leve 1. 190 fokos előmelegített sütőbe helyezzük a kisebb sütőtök szeleteket, amelyeket előtte alaposan megmostunk, megszárítottunk és sütőpapíros lapos tepsibe tettünk. Kb 45 percig sütjük. 2. Az alatt felkarikázzuk a póréhagymát, és kevés kókuszolajon megdinszteljük, enyhén barnásra pirítjuk. Hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát, és a reszelt gyömbért. Nagyon alacsony hőfokon egy percig összepirítjuk, hozzáadjuk a felkarikázott répát és felöntjük a zöldségleves alaplével, hozzáadjuk a fűszereket. Közepes lángon addig főzzük, míg a répa meg nem puhul. 3. A készre sült tököt kivesszük a sütőből, majd kéz melegen eltávolítjuk a héját, és a leveshez adjuk a kókusztejszínnel együtt. Botmixerrel pürésítjük, majd újra összeforraljuk. Megreszeljük a narancs héjával, tetejére narancslevet locsolunk, friss borssal szórjuk meg, és ha van friss korianderlevéllel. Gesztenyés karácsonyi sült Hozzávalók: - 200g bio gesztenyemassza - 1 fej hagyma apró kockákra vágva - 300g barna csiperkegomba - fél bögre darált dió - fél bögre darált mandula - 300g füstölt tofu - 3 ek szójaszósz - 2 tk fokhagyma granulátum - 1 tk fahéj - csipet reszelt szerecsendió - fél bögre datolya kimagozva, feldarabolva - 2 ek vegamix - 1 tk friss bors - 3 ek rizsszirup vagy nádcukor - 15dkg füstölt növényi sajt reszelve - fél bögre csicseriborsó liszt - 1 tk majoránna - 250 g vegán leveles tészta - 1 csokor aprított petrezselyem - olíva olaj - fél dl víz - fél dl növényi tejszín 1. Egy mélyebb tapadásmentes serpenyőben olívaolajon megdinszteljük a hagymát, majd beletesszük egy aprítóba 2. Ugyanabban a serpenyőben lassú tűzön barnára pirítjuk a gombákat, megborsozzuk, majd ezt is az aprítóba tesszük, a tofuval együtt. A masszát kitesszük egy tálba 4. Az aprítóba tesszük a feldarabolt datolyákat, a csicseriborsó lisztet, a mandulát, a diót, a gesztenyemasszát , a fűszereket és a petrezselymet. Alaposan pár perc alatt összedolgozzuk. A két masszát is összegyúrjuk. 5. 15 perccel a felhasználás előtt vegyük ki a leveles tésztát a hűtőből, egy lisztezett gyúródeszkára helyezzük, és a közepére halmozzuk rúd formában a gesztenyemasszát. A közepébe hosszanti mélyedést vájjunk, majd beleszórjuk a reszelt növényi sajtot. 6. Óvatosan elkezdjük betekerni a masszát úgy, hogy alul legyen a záródása. Felül megkenjük a növényi tejszínnel, és megszórjuk kakukkfűvel. Egy szilikontepsibe, vagy püspökkenyér formába helyezzük, diagonál irányban beirdaljuk, majd légkeveréses sütőben 200 fokon fél óráig sütjük, vagy míg aranybarna nem lesz. Mellé rakhatunk steak burgonya, vagy rozmaringos édesburgonya hasábokat. Három rétegű csokis brownie Hozzávalók: - 1 és fél bögre nádcukor (Demerara vagy Muscovado) - másfél csésze fehér tönköly liszt - 10 ek cukrozatlan jó minőségű kakaópor - 2 tk foszfátmentes sütőpor - 1 tk szódabikarbóna - 3/4 csésze növényi tej (lehet szója-, zab-, rizs-, vagy kókusztej is) - 1/2 csésze olvasztott kókuszolaj - 1 tk himalaya só - 1 tk vanília aroma - 1 és 3/4 csésze melegvíz A sütőt előmelegítjük 165 fokra. 1. 1 csésze nádcukrot, a lisztet, sütőport, 5 ek kakaóport és a szódabikarbónát és a sót alaposan összekeverjük. 2. Egy másik tálban a nedves anyagokat (a növényi tejet, a vanília aromát és kókuszolajat) keverjük össze homogénné, majd a nedveset összekeverjük a szárazzal, lassan adagolva, alaposan összedolgozzuk. Nem baj, ha nem lesz folyós. Olyan vajkaramella sűrűségű.3. Egy szilikon sütőformába öntjük, és egyenletesen eloszlatjuk. 4. A megmaradt fél csésze cukrot és a megmaradt 5 ek kakaóport összekeverjük, majd mindenhová eloszlatva rászórjuk a csokis massza tetejére. 5. Leöntjük a tetejét forró vízzel, és betoljuk a sütőbe 50 percre. De ellenőrizzük tűpróbával. A végeredmény, ha kihűlt egy három rétegű(piskóta, ropogós és egy pudingos) sütemény lesz. Vigyázzunk, hogy ne süssük túl sokáig, mert akkor kiszárad és nem less annyira folyós. Tipp: Lehetőleg mélyebb tepsiben süssük a víz miatt, mert előfordulhat, hogy a bugyogó csokis massza kifolyik és a sütő aljára ég-ragad. Vegán vanília, vagy bármilyen gyümölcs sorbet-vel is isteni desszert.
Spenótos-fokhagymás krumplipüré pácolt-grillezett padlizsánnal, sárgarépával
2015. december 14. Éltető ételek
Karácsonyi főpróba? Talán igen :) Mindenesetre nagyon finom lett, lehet, hogy ez lesz a nyerő a menü összeállítása során. Amennyiben nem szereted a padlizsánt, nyugodtan készíts mellé például rozmaringos sült gombát. Az emésztést nagyban elősegítjük egy jó nagy adag ruccolával. :) Hozzávalók (4 adag): Spenótos-fokhagymás krumplipüré - kb. 1,5 kg burgonya - só, bors - 1 fej sült fokhagyma - 5 dkg bio vaj - 4 marék spenót - 2 gerezd fokhagyma - 1 teáskanál kókuszolaj - A krumplit hámozzuk meg, majd kockázzuk fel. Tegyük fel főni, adjunk hozzá 2 teáskanál sót.Közben egy serpenyőbe melegítsünk 1 teáskanál kókuszolajat, és dobjuk rá a megmosott/összetépett spenótot. Reszeljünk bele 2 gerezd fokhagymát. Sózzuk, borsozzuk.Amikor megfőtt a krumpli, öntsük le róla a levét. Adjuk hozzá a sült fokhagymát (természetesen szedjük ki a héjából), a vajat és a megdinsztelt fokhagymás spenótot. - Botmixerezzük össze.Pácolt padlizsán és sárgarépa - 2 padlizsán - 3 sárgarépa pác: - 4 evőkanál olívaolaj - 3 gerezd fokhagyma - só, bors, füstölt pirospaprika A zöldségeket szeleteljük fel (a sárgarépát kifejezetten vékonyra), majd egy ecsettel kenjük be a padlizsánokat a páccal. A sárgarépát keverjük össze a megmaradt páccal, és hagyjuk állni úgy fél-1 órát.A padlizsánnak mindkét oldalát előmelegített, grillezett sütőben süssük meg, a sárgarépát pedig kerámia serpenyőben pirítsuk meg.
téli vitaminsaláta - Sült cékla és sütőtök, pirított kelbimbóval narancsosan (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
2015. december 4. Zöld Avocado
téli vitaminsaláta - Sült cékla és sütőtök, pirított kelbimbóval narancsosan (mindenmentes, vegán) A média telis tele van jobbnál jobb karácsonyi étel és sütemény recept ötletekkel. Személy szerint valahogy nem érzek rá késztetést, hogy előre gyártsak karácsonyi ételeket... Nálam az ünnepi ételek az ünnepnapokon készülnek el, és azt sem tudom garantálni, hogy közben fotózásra is kerítek sort, miközben a szeretteimmel élvezzük a Karácsony melegét és ízeit. Így azoknak, akik már alig várják a karácsonyi recepteket a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon, csalódást fogok okozni, mert nem ígérhetek ünnepi recept dömpinget! Egy - két korábbi recept a tavalyi évből, az idén is jól jöhet. Pl.: tápláló krémlevesnek egy mandarinos-gyömbéres sárgarépa vagy egy klasszikus brokkoli , diósült vagy tofus fasírtgolyók hús helyett, reform aranygaluska és narancsos kuglóf az édes ízek kedvelőinek, túrós kakaós zabpalacsinta "havas fenyők" mintájára formázva, a kihagyhatatlan vendégváró muffinok, vagy egy könnyed desszert a nehéz lakoma után, nyers mákos tekercsként. Azonban az ünnepekig is enni kell valami táplálót és gyorsan elkészíthetőt. Valami egészségeset, ami feltölt minket energiával, biztosítja a szükséges tápanyagokat, a tél ellenére szép, színes és szemet gyönyörködtető, ízletes, és elkészítése közben van időnk egy-egy ajándék becsomagolására, mert nem igényel túl sok őrizetet a tűzhely mellett állva. Fogadjátok hát sok szeretettel az egyik kedvenc téli vitaminsalátámat, mely eddig az egyetlen étel, amiben hajlandó vagyok a kelbimbót elfogyasztani! ;-) téli vitaminsaláta - Sült cékla és sütőtök, pirított kelbimbóval narancsosan (mindenmentes, vegán) Tudom, hogy rendkívül egészséges téli káposztaféle, mégis ezidáig nem sikerült olyan recepttel találkoznom, ami elnyerte volna a tetszésemet. Hosszasan töprengtem rajta, milyen egyéb hozzávalók kíséretében tehetném a kelbimbót fogyaszthatóvá egy ételben. Végül megszületett ez a színes, és vitaminban gazdag saláta, ami főételnek is megfelelő jóllakottság érzést biztosít, és nem csak, hogy ehetővé teszi a kelbimbót, de még rendkívül finom is! :-) Én magam is nehezen akartam elhinni, hogy ennyire ízlik! Adjatok neki egy esélyt, és próbáljátok ki, illetve kóstoltassátok meg a kelbimbót "nem kedvelő" családtagokkal is! ;-) "A kelbimbó igen gazdag vitaminokban. Tartalmaz A-, B-, K-, E- és C-vitamint, valamint élelmi rostokat, kalciumot, magnéziumot és vasat. Rosttartalmának köszönhetően jó hatással van a belekre, illetve segíti az emésztést. Erősíti a szervezetet, és fokozza annak ellenálló képességét. Káliumtartalma miatt kiváló vízhajtó hatással rendelkezik. A kelbimbó csökkenti a koleszterinszintet, legjobban nyersen fogyasztva fejti ki hatását, de párolva is megőrzi ezt a tulajdonságát. Kiváló omega-3 zsírsav-forrás, melynek köszönhetően a vérnyomás csökkentésében is hasznos lehet. Fitotápanyag-tartalmának köszönhetően rákvédő anyagokat tartalmaz, melynek következtében csökkenti a különböző daganatos megbetegedések kialakulását szervezetünkben. Jó hatással van a pajzsmirigyműködésre is. Terhes nőknek fogyasztása kifejezetten ajánlott, hiszen magas folsav - és kalciumtartalommal rendelkezik." Forrás : Házipatika téli vitaminsaláta - Sült cékla és sütőtök, pirított kelbimbóval narancsosan (mindenmentes, vegán) H OZZÁVALÓK (kb.3 személyre) - 500 g friss kelbimbó - 2 db közepes méretű nyers cékla - kb. 500 g sütőtök - 2 ek extra szűz olívaolaj (vagy kókuszolaj) - egy pohár tiszta víz (2 dl) - 1 ek balzsamecet - 2 ek világos szójaszósz (legyen gluténmentes) - 1 ek agave szirup (vagy egyéb tetszés szerinti édesítő szirup) - Himalája só, frissen őrölt fekete bors - 1 db narancs frissen facsart leve - 2 marék pisztácia (elhagyható) téli vitaminsaláta - Sült cékla és sütőtök, pirított kelbimbóval narancsosan (mindenmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉSA sütőtököt meghámozzuk, kimagozzuk, és kockacukor méretű kockákra vágjuk, majd egy sütőpapírra tesszük. A céklákat is meghámozzuk (használjunk eldobható kesztyűt hozzá), és négy részre vágjuk, majd egy-egy alufóliából készült batyuba helyezzük a két db felvágott céklát külön-külön. A batyuk teteje legyen nyitható, és tegyünk a batyuk aljába 2-2 ek vizet, hogy abban tudjon párolódni a cékla. Az alufólia batyu tetejét zárjuk össze, és helyezzük a sütőpapírra a sütőtök kockák mellé. batyuban sült cékla 200 °C fokra előmelegített sütőben kezdjük el sütni őket. A sütőtökök kb. 30-35 perc alatt puhára, és aranybarnára sülnek. Ekkor vegyük őket ki, és csak az alufóliába helyezett céklákat tegyük vissza. A cékla méretétől függően még kb. 20-30 percre lesz szükségük a cékláknak, hogy megpuhuljanak. Teszteljük egy villával. Miután elkészült a cékla is, hagyjuk kihűlni, és vágjuk tetszés szerinti méretű kockákra. pirított kelbimbó Közben egy WOK-ban, vagy egy serpenyőben kevés olajon lepirítjuk a felvágott (két-három részre) kelbimbókat a vágott oldaluknál fogva. Pár perc alatt megpirulnak. Ekkor felöntjük egy pohár vízzel, sózzuk, borsozzuk, és fedő alatt, közepes lángon pároljuk további 5 percig. Levesszük a fedőt, hozzáadjuk a felkockázott és elősütött céklákat, illetve egy előre kikevert szószt. (1 ek balzsam ecet, 2 ek szójaszósz, és 1 ek agave szirup). Az egészet összekeverjük a fakanállal, majd addig főzzük, míg el nem fő az összes lé a serpenyő aljáról. (Min.3 perc.) Miután elkészült, elzárjuk alatta a tűzhelyet, és meglocsoljuk egy frissen facsart narancs levével az egészet. (Ez a művelet elhagyható, de nagyon finom aromát kölcsönöz az ételnek). Tálaláskor megszórjuk pisztáciával. téli vitaminsaláta - Sült cékla és sütőtök, pirított kelbimbóval narancsosan (mindenmentes, vegán) Tápanyagban gazdag, ízletes és melengető kelbimbó fogyasztást kívánunk! :-) Megjegyzés1: Ha épp nincs sütőtök a közelünkben, akkor használjunk helyette édes burgonyát, de akár nyers almával is el tudom képzelni. Mindkettővel ugyanolyan finom lesz a végeredmény. Megjegyzés2: Ez a recept megjelent a 108.hu online magazin 56. számában is, ahol egyéb karácsonyi receptek mellett, különböző karácsonyi ötletekhez, tippekhez juthattok hozzá. téli vitaminsaláta - Sült cékla és sütőtök, pirított kelbimbóval narancsosan (mindenmentes, vegán)
Mit eszik a vegagyerek? (teljes heti menü)
2015. november 25. Zizi kalandjai
Többen kértetek tőlem heti menüt, hogy írjam le teljesen mit eszik a vegagyerek és családja. Múlt héten fényképezőgépet ragadtam és igyekeztem nagyon sok ételt lefotózni. Többnyire reggeliket és ebédeket fotóztam, mert a vacsorákat már sötétben fogyasztjuk és nem szeretek lámpa mellett fotózni (csak természetes fénynél). Természetesen a leírásban az összes étel szerepel: reggelitől tízórain, ebéden és uzsonnán át a vacsoráig. Remélem segítségetekre lesz és inspirációul szolgál sok mindenkinek. Az esetek 98%-ban vegán (minden állati eredetű élelmiszertől mentes) ételeket eszünk és 2%-ban előfordul tojás vagy tejtermék (vaj, sajt formájában) az étrendünkben. Szóval az étrendünket vegán helyett inkább növényi alapú táplálkozásnak hívnám (angolul plantbased-nek nevezik), amelyben a zöldség, a gyümölcs és a gabona játssza a fő szerepet. Azt gondolom, hogy a táplálkozásnak harmónián kell alapulnia és nem görcsölésen, ezért engedem meg magunknak, hogy ha megkívánunk mást is (tojásra és tejtermékre gondolok), akkor azt meg is esszük. Így lesz kiegyensúlyozott a táplálkozás… szerintem. No persze arra is figyelek, hogy mit mivel párosítok (komplettálás), hogy az ételeink teljesértékű fehérjét (gabona + hüvelyesek párosítása), vitaminokat, ásványi anyagokat tartalmazzanak. A komplettálás nem feltétlenül jelenik meg minden ételünkben, de az biztos, hogy hetente többször előfordul. Ádi nagy zöldség fogyasztó, mindent megeszik nyersen, főzve és sütve is. Igazából minden ízlik neki, eddig még ételt nem utasított vissza vagy köpött ki. Azt gondolom, ez nagyon szerencsés helyzet, de hiszem, hogy az általunk, szülők által adott és adandó alapok, valamint példamutatás ehhez a sikerhez nagy mértékben hozzájárulnak. Lássuk, mit is ettünk egy héten keresztül (minden étel vegán)… HÉTFŐ Reggeli: kendermagporral dúsított zabkása sütőtök lekvárral, kakaóbabtörettel és hántolt kendermaggal megszórva. Tízórai: kesudió. Ebéd: pásztor pite (ez maradék volt előző napról), frissen készített salátával. Uzsonna: alma, perec ropi (úton voltunk, közben majszoltuk). Vacsora: humusz, vegán “felvágott”, avokádó, brokkoli csíra, savanyú káposzta, Pipacs Pékség rozskenyér. KEDD Reggeli: körte, kesudió. Tízórai: zöldségek nyersen (Ádi szavajárásával: “mindenből egy picit eszünk…”) ebédkészítés közben. Ebéd: karfiol leves, palacsinta házi cukormentes lekvárokkal. Uzsonna: sült gesztenye, sült sütőtök, alma. Vacsora: humusz, avokádó, uborka, brokkoli csíra, kevés paradicsom, Pipacs Pékség alakor kenyér. SZERDA Reggeli: ugyanolyan zabkása, mint hétfőn. Tízórai: narancs, később zöldségek ebédkészítés közben. Ebéd: falafel fasírt, kuszkusz és párolt zöldségek (padlizsán, répa, burgonya, vöröshagyma, fokhagyma). Uzsonna: kivi, alma, paradió, kesudió. Vacsora: hagymapástétom, répa és zellerszár szeletek, teljeskiörlésű zsemle. CSÜTÖRTÖK Reggeli: acai smoothie. Tízórai: alma, kivi. Ebéd: villámgyors ebédet kellett készíteni, mert délelőtt ringatón voltunk, így készült paradicsomos tészta és hozzá ettünk előző napi maradékot, falafelt és párolt zöldségeket. Uzsonna: narancs, banán. Vacsora: avokádó, vegán sajt, uborka, brokkoli és vöröshagyma csíra, szezámkrém Pipacs Pékség tönkölykenyérrel. PÉNTEK Reggeli: banános zab palacsinta (ehhez nagyon hasonló) kevés juharsziruppal meglocsolva, kivi. Tízórai: alma. Ebéd: marinált sült tempeh (imádjuk!), pirított citromos leveleskel, rizs és citromos tahini szósz. Uzsonna: narancs, alma. Vacsora: zöldségfasírt (IKEA változat), sült krumpli, saláta, avokádó. SZOMBAT Reggeli: zabkása hántolt kendermaggal megszórva. Tízórai: alma, kelkáposzta levél (biopiacon rágcsálva). Ebéd: pénteki maradék + burgonyás pogácsa. Ezen a napon többnyire piacozunk, így vagy maradékot eszünk ebédre, vagy mindenfélét (kenyeret, pékárut, zöldségeket, gyümölcsöket) és inkább este főzök. Vacsora: zöldséges szárazbableves sajtos mustáros pirítóssal. VASÁRNAP Reggeli: mandulavajas házi cukromentes szilvalekváros pirítós. Tízórai: alma, kesudió. Ebéd: maradék szárazbableves, zöldséges tortellini. Gyerekprogramoztunk délelőtt, így villámgyorsan kellett összedobnom valamit ebédre… így esett a választás a DM-ben is kapható zöldséges tortellinire – néha tartok itthon ilyeneket vészhelyzetek elkerülésére. Uzsonna: banán. Vacsora: avokádó, brokkoli csíra, savanyú káposzta, gabonakolbász, Pipacs Pékség tönkölykenyér. És egy kis ráadás, amit az előző hetekben ettünk… Citromos vöröslencse krémleves, pirított fűszeres szejtán és tepsiben sült édesburgonya Pirított kelbimbós “tejszínes” (rizstejszín) bulgur (olyan rizottó féleség ) Pirított fokhagymás, szójaszószos tofu, pirított citromos leveleskel, rizs
Brokkolis-répás zab
Nem csak lovaknak ajánlott a zab, sőt, ha jót akarunk magunknak, étrendünkbe iktatjuk minél gyakrabban. Köretként de főételként is fogyaszthatjuk a következő ételt. A zabot (egész szemű zabot) nem nagyon látom gasztro-posztokban, mint főétel, vagy köret, pedig amellett, hogy gluténmentes (ez aztán tényleg, nem úgy, mint a belőle készült zabpehely, ami "keveredhet" gluténnel, így aztán nem feltétlen alkalmas gluténmentes diétába), nagyon egészséges is. Mondhatni szupertáplálék, mivel jóformán minden - szervezetünk számára szükséges - tápanyagot tartalmaz. B és E vitamint tartalma mellett jelentős Magnézium, Kálium, Kalcium, Foszfor és Vas tartalma is. Fehérjében gazdag. Emésztési panaszok esetén különösen ajánlott. Emellett segíti az idegrendszer működését, regenerálja az idegeket. Fogyasztása telítettségérzetet ad, tehát fogyókúrázók alaptápláléka lehet. Alacsony glikémiás indexe miatt cukorbetegek is bátran fogyaszthatják. Vérnyomás és vérkoleszterin-szint csökkentő hatása is említésre méltó. Bizonyos béta-glükán tartalma meggátolja a szervezetben lévő fertőzések továbbterjedését. Nagy mennyiségű fito-vegyületei pedig a rák, főképp a mellrák kialakulását, terjedését gátolják. A következő recept nagyon egyszerűen elkészíthető. A recept: Hozzávalók: - 1 bögrényi zab - víz - só és/vagy ételízesítő - 1 kisebb fej brokkoli - 3 szál répa - 2-3 gerezd fokhagyma Elkészítés: Előző este mossuk meg és áztassuk be a zabot egy éjszakára annyi vízben, amennyi jól ellepi. Másnap adjunk hozzá még vizet majd főzzük puhára. (Persze ha nem tudjuk előáztatni, hosszabb főzési idővel is elkészíthető. Vagy ha reggel áztatjuk be és néhány óra múlva főzzük, az is megfelelő.) Míg fő, a répát pucoljuk meg, karikázzuk fel és kevés vízen fokhagymával és sóval (vagy ételízesítővel) pároljuk meg. A brokkolit mossuk át, szedjük rózsáira, szintén kevés vízen sóval (vagy ételízesítővel) pároljuk meg. Amikor megfőtt, puhák a zabszemek, a zöldségekkel egyszerűen összekeverjük és kész is a tápláló, finom étel. Főételként fogyasztottuk, de köretként is megállja a helyét. Ha nem vagyunk gluténmentes diétán, sörélesztő-pehellyel is megszórhatjuk.
A rostban gazdag táplálkozásról
2015. november 18. Élj harmóniában
A modern kori finomított élelmiszerek világában, szerencsére mostanában a rostokról egyre több szó esik. A rostok a zöldségekben, gyümölcsökben, gabonákba, magvakban találhatóak. Állati eredetű termékekben nem találhatóak meg - sem a húsban, sem a tejtermékekben. Többféle rost létezik, ezekről egy későbbi cikkben írok majd részletesen. A rostok, teltségérzetet okoznak a gyomorban, így jóllakottabbak érezheted magad. Ezáltal kevesebb ételt veszel magadhoz és később fogsz újra megéhezni. Hozzájárulnak a szervezetben a felszívódás egyenletességéhez, így kedvezően befolyásolják a vércukorszint alakulását - n em engedik, hogy a vércukorszinted hirtelen megemelkedjen. A rostok az emésztőrendszer takarítói, hozzájárulnak a bélfal tisztításához és a test méregtelenítéséhez . Segítik az emésztést, a táplálék előrehaladását az emésztőrendszerben, azáltal megszüntetik a székrekedést, aranyér problémákat. Nagymértékben csökkentik a bélbetegségek kockázatát. A megfelelő rostfogyasztás segít alacsonyabban tartani a koleszterinszintedet is. A rostok csökkentik a szívbetegségek, a vastagbélrák, az elhízás és a cukorbetegség kialakulásának esélyeit. Naponta többször j avasolt, több féle zöldséget, gyümölcsöt és teljes értékű gabonákat fogyasztani, annak érdekében, hogy segítsük a bélmozgásokat és a szervezet számára biztosítsuk a megfelelő vitamin és ásványi anyag ellátást. Ajánlott rostbevitel felőttek számára napi 25-30g (max. 40-50g). Rostban gazdag élelmiszerekre néhány példa : Hü velyesek: szárított bab és babfélék, zöldborsó, lencse , mungóbab, csicseriborsó, sárgaborsó, etc. G abonák és álgabonák: zabpehely, teljes kiőrlésű búzatermékek, árpa, rozs, köles, quinoa, hajdina, etc. Zöldségek: káposztafélék, karalábé, karfiol, paraj, cukkini, brokkoli, répafélék, uborka, paprika, padlizsán, etc. Gyümölcsök:bogyósok, datolya, füge, barack, szilva, alma, körte, dinnyefélék, narancs, grapefriut, citrom, etc. Dió és magfélék: kesudió, dió, paradió, mogyoró, mandula, napraforgómag, lenmag, szezámmag, mák, etc.
Antiaktuális
Ez a sütőtökös chilis bab tavaly novemberben jelent meg a 100fok oldalán. A reggeli verőfényben - amikor is a hőmérő higanyszála az előrejelzés szerint húsz fokig fog felkúszni, - kinéztem az ablakon , és a tudatalattim rejtett bugyrából, talán éppen antiaktualitása miatt jutott a az eszembe. Lesz még hideg a télen, sütőtök a piacon, mentségemre. ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Íme itt egy melengető tartalmas étel a hidegebb napokra, belső testhőmérsékletünk szinten tartására és egyben a téli szezonális zöldségek közül sütőtök repertoárunk bővítése. Olyan fondorlatos módon került bele az autentikus mexikói chili con carne egytálételbe a sütőtök a hús helyett, szinte észrevehetetlen és annyira jól játssza a szerepét a mexikói konyha főszereplői mellett, hogy húsevő barátaim is hiányérzet nélkül keltek fel az asztaltól. Ez ám az igazi alakítás! Tápláló, hideg téli napok ( akár több napra előre is megfőzhető ) egytálétele. Sütőtökös chilis bab Hozzávalók: - 1-1.5 kg sütőtök - 25 dkg száraz fejtett vörös bab és a főzőleve is - 25 dkg fagyasztott kukorica ( amíg kapható a piacon, addig friss csöves ) - 1 szál fehérrépa - 2-3 ek. vaj és olívaolaj ( opcionálisan kókuszszír ) - 2-3 ek. kukoricaliszt - 1-1 piros és zöld húsú paprika apróra vágva - 1 nagy fej hagyma - 5-6 gerezd fokhagyma - 3-4 dl paradicsomlé - 2-3 szem friss paradicsom apróra vágva - 2-3 kisebb chili paprika és ízlés szerint cayenne bors - 1 ek. római kömény - 1 ek. natur kakaó - 1 tk. fahéj - 1 tk. majoranna - só ízlés szerint Tálaljuk tejföllel és apróra vágott petrezselyemmel, újhagymával. ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A babot előző este beáztatjuk. Másnap az áztatóvizet leöntjük és annyi tiszta vizet öntünk rá a lábosba, amennyi éppen ellepi. Fűszerezhetjük a főzővizet babérlevéllel és szemes borssal, sót ne adjunk hozzá, mert akkor a bab nem fog megpuhulni. A főzés során ellenőrizzük a főzővíz mennyiségét és ha szükséges, pótoljuk. Egy másik lábosban felolvasztjuk a vajat, ráöntjük az olívaolajat és rászórjuk a kukoricalisztet. Pár percig pirítjuk, majd belekeverjük az 1 cm-es darabokra felvágott sütőtököt, fehérrépát, piros paprikát, hagymát, belepréseljük a fokhagymát és felöntjük a paradicsomlével. 10-15 percnyi főzés elé ahhoz, hogy a sütőtök megpuhuljon. Ezután adjuk hozzá az apróra vágott paradicsomot, a főtt babot levével együtt, a kukoricát és a fűszereket. Forrástól számítva még legalább 10-15 percig főzzük, hogy az ízek összeérjenek. Kisebb gyerekfej nagyságú, kivájt belsejű és sütőben megsütött japán hokkaido tökökben tálalva már luxus kategória ;-) fotó: Takács Andrea
Reggeli ital
2015. november 9. Nyers konyha
Évek alatt kedvenc italommá vált ez a turmix. Finom, ami a legfontosabb. Hihetetlenül laktató a benne található magas rost és víztartalomnak köszönhetően, tisztít, könnyen emészthető, mivel a turmixolás miatt gyakorlatilag már meg van jól rágva. Így mindent hasznosítani tud könnyen a testecskén. Táplál, vitaminok, ásványi anyagok...bla, bla, bla. Na és hiper -szuper gyorsan elkészíthető, hűtőben akár 3 napig is tárolható,már ha lenne maradék, és üvegben bárhova elvihető. Sokszor e b édre is ezt fogyasztom, ha szeretném leegys ze rűsíteni a dolgokat és időt spórolni az ételkészítésével. Annyira klassz, hogy gyorsan megemészti az ember és nem terheli meg a gyomrot, a testet. Megiszom és akár mehetek is futni!:) elégetni egy kis szénhidrátot:) Imádom az élő ételeket! Bennük van az élet, és én élettel szeretem táplálni a testem! A hőkezelt főtt, sütött ételek m eghalnak. Eltávozik belőlük az energia, az elektronok, enzimek, a hormonok, az oxigén, és a vitaminok, ásványok is rendesen megcsappannak. A főtt étel kiszárít . Érdekes, hogy a tudósok az emberi testet vizsgálva rájöttek, hogy a test a hőkezelt ételre úgy reagál, mint ha támadás érné, idegen behatoló, vagy toxin. M egemelkedik a fehérvérsejtszám, wow! Durva . Valahogy úgy képzelem, hogy annó kellett legyen egy paradicsomi állapot a bolygónkon , amikor mindig meleg volt, emberek állatok békében éltek és gyümölcsön, zöldségen, magvakon élt ek . Csak így egyszerűen csodásan. Ezt sok régi irat is megerősíti így a Biblia is, aztán özönvíz, és na akkor nem volt zöld, nem volt mit enni és szükség nagy úr, elkezdték enni a húst. Persze innentől az élethosszuk is lecsökkent. Most 120 évre vagyunk kalibrálva, ha eszünk állati dolgokat, de ha nem? Ki tudja? Testünk folyamatosan meg fiatalítja önmagát , 7 évente minden sejtünk kicserélődik kivéve azt a pár őssejtet. Szóval senki se öregebb 7 évnél l e galáb b is a testünk!:) Akkor meg mi ez az öregszem szöveg? Aki úgy gondolja, az biztos, én mást gondolok, programozok !:) " Ahhoz hogy valaki erős legyen ,először gondolnia kell , hogy erős." Amit gondolunk , érzünk, azzá leszünk, az lesz a jövőnk. Te milyen jövőt képzelsz, kívánsz , teremtesz magadnak? Annyira szeretem ahogy ez az étkezés hat a környezetemre, én nem szeretnék senkit győzködni, térítgetni, csak élek ahogy jónak látom, és már ez is hat. Emmácska kislányom is jön nézi mit eszem, mit iszom és elkéri, vagy beleeszik, és mondja, hogy csináljak neki is!:) Nincs erősebb és hatásosabb a példamutatásnál. Iskolába viszi a tisztított vizet, kevés magot, datolyát, répát, banánt, almát, és a szendvicsébe csempészek csírát, olajbogyót, paradicsomot. 5 éve biztos nem látta orvos, de talán több is. Elkezdtem lovagolni. Mindenkit bíztatok arra, hogy próbáljon ki új dolgokat, amikre mindig vágyott, de halogatta, tologatta maga előtt. Ha az ember új dolgokat próbál ki annyira érzi, hogy él, hogy jelen van a most-ban, figyel, koncentrál, sok-sok örömet okoz!:) Csodás napot! :) Zöld turmix: 5 banán víz 2 marék tyúkhúr Turmixoljuk és fogyasztjuk! Bármilyen gyümölcs jó ami érett, és más leveles zöld is mehet bele. Pl: spenót, sóska, mángold, kelkáposzta, cékla levele, sárgarépa zöldje, petrezselyem, pitypang, saláta....
Lilakáposzta saláta pirított magokkal és tahinis joghurt öntettel (vegán) + Egy kis őszi napsütötte Toszkána
2015. november 7. Zizi kalandjai
Fotó: Kállai Márton Hogy jön össze a lilakáposzta saláta és Toszkána? Elmesélem… néhány éve ősszel jártam Giulia-nál, a toszkán barátnőmnél. Meseszép helyen lakik a családjával, egy igazi mini Toszkán faluban… ha azt a kis utcányi néhány házat lehet egyáltalán falunak nevezni. Csodaszép helyeket látogattunk meg, volt olyan, ahol már jártam korábban, de Toszkánába nem elég egyszer elmenni! Eljutottunk Pisa-ba, San Gimignano-ba, Sienna-ba, Firenze-be, Bagno Vignoni-ba, Pienza-ba és néhány környező kisebb településre. Finomakat ettünk, ittunk, jól éreztük magunkat a többi barátnővel együtt. Igazi gasztro kirándulás volt a javából (lásd a rengeteg fotót a recept után)! Szóval a lilakáposzta saláta… ami egyáltalán nem olaszos fogás, egyszerűen csak finom és egészséges. Giulia készítette nekünk, nála ettem ilyet először. Később aztán vegánosítottam az öntetet és magunknak is elkészítettem. Ezt a receptet osztom meg most veletek (az étel fotóját Kállai Márton készítette a Vidék Íze újságnak). Lehet előétel egy kiadósabb fogás előtt, vagy éppen köret, vagy csak olyan rágcsálnivaló, ha valamit ropogtatni szeretnénk! Lilakáposzta saláta pirított magokkal és tahinis joghurt öntettel Hozzávalók: – egy közepes fej lilakáposzta fele, vékony csíkokra vágva – 3 szál sárgarépa, meghámozva, vékony csíkokra vágva – 2 evőkanál tökmag – 2 evőkanál napraforgómag – 2 evőkanál szezámmag – 6 evőkanál szójajoghurt – 3 evőkanál frissen facsart citromlé – 3 evőkanál tahini (szezámmagkrém) – só, frissen őrölt bors Egy száraz serpenyőben 3-4 perc alatt pirítsuk meg a magokat. Egy tálban keverjük össze a lilakáposztát a sárgarépával. Szórjuk meg a pirított magokkal. Egy kis tálkában keverjük össze a joghurtot a tahinivel és a citromlével. Sózzuk, borsozzuk ízlésünk szerint. Kanalazzunk az öntetből a salátára. ***** Pisa Pisai ferde torony San Gimignano Pisa / San Gimignano, nénik indulnak a piacra vásárolni San Gimignano, az igazi kis ékszer városka San Gimignano A mázli: utca részlet fotózása közben elhúz előttem egy fekete régi, cuki kis Fiat San Gimignano, tiszta udvar, rendes ház San Gimignano Úton Csodaszép sötétlila articsókák San Gimignano, őszi piac kínálata Cannoli és boboli (ropogós, sós “péksüti”) Firenze, Ponte Vecchio Ködös kilátás a barátnőm fürdőszobájának ablakából… Bagno Vignoni Paradicsomos “pici” tészta / Ősz Toszkánában Toszkán táj Isteni kávék egyike, amit ittam / Pékség Kilátás Pienza városából Gesztenye / Gesztenyés piskóta
6 "rémisztő" recept a boszorkánykonyhámból nem csak Halloweenra
2015. november 2. Zöld Avocado
A hétvégém a Halloween jegyében telt, és ezt szeretném megosztani veletek! Ti szerettek vidáman ünnepelni és jókat enni? Én nagyon! ;-) halloweeni sütőtökös keksz A Halloweenról Magyarországon eléggé megoszlanak a vélemények. Sokan úgy gondolják, hogy morbid és a gyerekek számára ártalmas szokás, melyet a Világ számos országában egyre szélesebb körben ünnepelnek. Sokszor tévesen összekeverik a Mindenszentekkel, és nem értik, hogy miért ünnepelnek vidáman az emberek, amikor az elhunyt szeretteinkről kéne megemlékeznünk?! A két ünnep nem egy és ugyanaz! Mindenszentek napját november 01-én tartanak Magyarországon, míg a Halloween-t október 31-én ünnepel a Világ. Halloween napján rémisztő jelmezekbe bújnak kicsik és nagyok, kidekorálják kívül - belül az otthonokat, az üzleteket, az utcákat, a gyerekek "Csokit vagy csínyt" felkiálltásokkal járják a házakat, és gyűjtik a különböző apró édességeket. Sokak szerint ez csak egy újabb kapitalista, vásárlás és eladás központú népbutítás, ami csak a pénzről szól. Van ebben az elméletben is valami... de én máshogy látom. Szerintem ... a Halloween egy újabb nap, amikor a családtagok és a barátok egy közös cél érdekében összefognak, díszítenek, jelmezeket készítenek, sütnek, főznek, ünnepelnek, együtt kilátogatnak és megnézik a település által szervezett jelmezes felvonulást, tűzijátékot. Egy újabb nap, egy újabb alkalom, amikor én a közösségi szellemet, a szeretetet, és az élni akarást érzékelem. Azok az emberek, családok, baráti társaságok, akik ilyenkor jelmezbe bújnak, elfeljtkeznek egy pár órára a mindennapi szerepeiktől, feladataikról, problémáikról. Egy kicsit újra gyerek lesz mindenki, és újra a játékról, a szórakozásról, az élni akarásról szól mindent. Nekem ezt jelenti a Halloween! :-) Egy társasági esemény, egy közösségi élmény, telis tele mókával és kacagással! :-) halloweeni csokis pók muffin Ezekben a napokban jól keresnek-e a kereskedők? Ez nem kétség! De nem csak erről szól a Halloween, mint ahogyan a karácsony sem csak az ajándékokról szól, és a vásárlásról! Miért rémisztő és ijesztő jelmezekkel kell ünnepelni a Halloweent? Ennek is egyszerű oka van! A tradíció miatt. A hagyomány szerint az elmúlt évben meghaltak lelkei október 31-éről november 01-ére virradó éjszakán vándorolnak a holtak birodalmába. Az ijesztő dekorációk, jelmezek, a világító töklámpások pedig elősegítik, hogy a holtak szellemei ne maradjanak a Földön kísérteni, megijedjenek, és távozzanak a holtak birodalmába mindörökre. Zöld Avocado boszorkánykonyha Az ijesztő és rémisztő hangulat rosszat tesz-e a gyerekeknek? Nem hinném! Én mosolyt és vidámságot látok az arcukon, bármilyen országban is járok, és élem át a Halloween ünnepét! Én azt látom, hogy örülnek, mert apa-anya együtt szorgoskodik a gyerek jelmezén, a ház dekorálásán, kísérgetik őket házról házra, amíg édességet gyűjtenek, együtt faragják a töklámpásokat, sütögetik a speciális halloweeni ételeket. Én egy családi programot látok, mely szeretetben és harmóniában tellik el! Még nem láttam kisgyermeket sírni, vagy megrémülni a jelmezek láttán. Még nem tapasztaltam ennek az ünnepnek az árny oldalát, amiről az ünnep ellenzői néha beszélnek. Ez nem azt jelenti, hogy nem létezik árny oldala, de én eddig még csak a jó oldalát láttam, és az általa létrehozott szeretetet! :-) Így hát, amikor csak tehetem, én is nagy szeretettel veszek részt egy-egy halloweeni mulatságon, játékos baráti összejövetelen, sürgök-forgok a konyhában, és készítem az alkalomhoz illő, de reform édességeket, ételeket. Most is készült néhány recept a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblog boszorkánykonyhában, amit nagyon szívesen megosztok veletek. Még jól jöhet a következő Halloween party-ra, vagy a rémisztő kiegészítők nélkül, hagyományos, egész évben az asztalra tehető ételeket készíthetünk belőlük. Fogadjátok sok szeretettel őket! ;-) halloweeni sütőtökös keksz (laktózmentes, tojásmentes, vegán) HALLOWEENI SÜTŐTÖKÖS KEKSZ HOZZÁVALÓK (kb. 30 db-hoz) - 400 g sütőtök püré (párolt vagy sült sütőtök húsa kikaparva) - 300 g teljeskiőrlésű tönköly búza liszt - 1 ek őrölt fahéj, 1 tk őrölt szerecsendió, 1 kk őrölt szegfűszeg - 1 tk szódabikarbóna - 1/2 tk Himalája só - 120 g tetszés szerinti édesítőszer (pl.: barna nádcukor, nyírfacukor, eritrit stb.) - 2 ek őrölt lenmag + 6 ek víz (azaz 2 vegán tojás) - 200 ml repce olaj vagy olívaolaj - - csokikrém a dekorációhoz: 50 g olvasztott ét csokoládé és 1 ek kókuszolaj ELKÉSZÍTÉS A természetes tojáshelyettesítőhöz a frissen darált lenmagot elkeverjük a vízben, majd hagyjuk egy 15 percet állni, kocsonyásodni. Ezután mehet bele a tésztába. A hozzávalókat összekeverjük, majd tetszés szerinti formában a sütőpapírra helyezem. Én ezesetben egy nagyobb pogácsa szaggatót használtam. A tészta zsíros, nem lehet kinyújtani és kiszaggatni. Egy evőkanál segítségével megtöltöttem a pogácsa szaggatót, amit a sütőpapírra helyeztem. Majd felemeltem a szaggaótt, odébb helyeztem, kanállal újra töltöttem... és így tovább. A végén csodaszép szabályos, és kerek kekszeket kapunk. Mivel most szerettem volna, hogy töklámpás formája legyen, ezért kézzel kicsit rásegítettem a szép kerek formákra. De ha nincs Halloween, hagyjuk őket szabályos kekszként, és süssük meg őket kb. 10 perc alatt, 180 ° C fokos sütőben. Kihűlés után, nagyon finom, és puha kekszeket majszolhatunk még napok múlva is. Megjegyzés: A sütőtök édes ízétől függően változtathatunk a hozzáadott édesítőszer mennyiségének. Az általam használt mennyiség, édes sütőtök püréhez lett megadva. halloweeni mini pizza oliva pókokkal (gluténmentes, tojásmentes) HALLOWEENI MINI PIZZA HOZZÁVALÓK (kb. 40 db mini pizzához) - kemény sajt - fekete olíva bogyó pizza tésztához: - 350 g gluténmentes kenyérliszt - csipet Himalája só, 1 tk őrölt oreganó - 2 dl langyos víz - 1/2 tk szódabikarbóna - csipet Himalája só - 2 ek extra szűz olívaolaj - 1 ek őrölt lenmag (elhagyható) paradicsomszószhoz: - 200 ml paradicsom püré (cukormentes) - 1 marék friss bazsalikom - Himalája só, őrölt fekete bors, csipet őrölt chili fűszer - 3 gerezd fokhagyma ELKÉSZÍTÉS A pizza tésztához valókat összegyúrjuk, majd félretesszük meleg helyre pihenni 1 órát. A kissé megkelt tésztát ketté választjuk, majd lisztezett deszkán kinyújtjuk. Kör alakú szaggatóval kiszaggatjuk a mini pizzákat, és sütőpapíron előmelegített sütőbe tesszük őket. 180 °C fokon 5 perc alatt elősütjük a kis pizza lapokat, majd kivesszük hűlni. Ezt elvégezzük a másik fél nyers tésztával is. Közben elkészítjük a szószt. A paradicsompürét egy edénybe feltesszük a tűzhelyre forrni. Beleszórjuk az apróra vágott fokhagymát, a fűszereket, és egy marék friss bazsalikom levelet apróra vágva. Közepes lángon 5 percig főzzük, folytonos kevergetés mellett, majd félretesszük a tűzhelyről. Az elősütött mini pizza lapokat vastagon megkenjük a paradicsomszósszal, majd rátesszük a kemény sajtból szaggatóval szaggatott sajt karikákat. Az olíva pókokhoz előre feldaraboljuk a fekete olíva bogyókat. Szükség lesz a póktesthez félbe vágott olíva bogyóra, a lábakhoz, olíva bogyó csíkokra, és a fejhez apróra vágott olíva bogyóra. Ez egy jó kis türelemjáték. Egyesével összeállítani a pókokat a pizza lapocskán. Érdemes segítséget venni magunk mellé, és akár a gyerekeket bevonni, ha nem szeretnénk órákat állni a konyhában. Miután elkészültünk velük, mehet vissza az előmelegített sütőbe, és 180 °C fokon kb. 10-15 perc alatt készre sütjük a mini pizzákat. Tökéletes vendégváró falatka, mert szobahőmérsékleten is nagyon finom, így az est egész ideje alatt lehet belőle jóízűen falatozgatni. Megjegyzés: Próbáljunk meg olyan kemény sajtot választani, ami nem olvad szét túlzottan, mert akkor a gondosan összerakott pókjaink szétcsúsznak. Reszelt parmezánt is használhatunk. halloweeni csokis pók muffin (gluténmentes, laktózmentes) HALLOWEENI NAGYON CSOKIS PÓK MUFFIN HOZZÁVALÓK (kb. 12 db-hoz) - 75 g darált zabpehely (gluténérzékenyeknek szigorúan gluténmentes) - 75 g darált mandula / mandula liszt - 3 ek jó minőségű sötét kakaó por - 80 g tetszés szerinti édesítőszer (pl.: barna nádcukor, nyírfacukor, eritrit stb.) - 1/2 tk szódabikarbóna - csipet Himalája só - 2 marék dió / pekán dió - 100 g ét csokoládé - 100 g bio növényi margarin - 2 db érett banán - 2 db bio tojás dekorációhoz: - aszalt szilva, pók fejnek - fekete szívószál, pók lábaknak - fehér csokoládé, keresztnek a pók hátára ELKÉSZÍTÉSA szilárd hozzávalókat összekeverjük, és beleszórjuk a durvára vágott dió féléket. Egy edényben megolvasztjuk a margarint az összetördelt étcsokoládéval. A banánt leturmixoljuk a tojással, vagy csak villával összetörjük pépessé. A diós szilárd hozzávalókat összekeverjük a pépesített banános tojással, és a vajas folyékony ét csokoládéval. Fakanállal csomómentesre keverjük a muffin tésztát. Elővesszük a muffin sütőt, és beletöltögetjük a muffin papírba a tésztát. (Én még enyhén ki is szoktam kenni a papírokat belülről kókusz olajjal, hogy biztosan könnyedén le tudjam venni majd a kész süteményről.) 180 °c fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt készre sütjük a nagyon csokis muffinokat. A szívószálak segítségével lábakat adhatunk a póknak, illetve egy kb. 1,5 cm-es szívószál darab segítségével rögzíthetjük a pók fejét is. Ehhez szükség lesz 1/2 db aszalt szilvára, amit felnyársalunk a szívószál darabkára, és beleszúrjuk a pók testbe, a muffinba. A fehér csokoládét gőz felett felolvasztjuk, és keresztet rajzolunk a pók testre. halloweeni kecskesajtos quinoával töltött paprika (gluténmentes, tojásmentes) HALLOWEENI KECSKESAJTOS QUINOA SALÁTA PAPRIKÁBA TÖLTVE HOZZÁVALÓK (6 db - hoz) - 6 db színes kaliforniai paprika - 1/2 bögre quinoa - 1 bögre tiszta víz - 150 g kecskesajt vagy görög feta sajt - tetszés szerinti zöldségek pl.: 1 marék retek, 1/4 lila hagyma, 1/2 avokádó, 1 bögre előfözött kukorica, 2 szál újhagyma, 1 marék mungóbab csíra - 1 marék dió Himalája só, frissen őrölt fekete bors - sörélesztőpehely (elhagyható) ELKÉSZÍTÉSA quinoát dupla mennyiségű vízben, a rizshez hasonlóan kifőzzük. Fajtától függően elég neki kb. 20 perc. A tetszés szerinti zöldségeket apróra felvágjuk, felkockázzuk a kecskesajtot, vagy feta sajtot, durvára vágjuk a diót, és összekeverjük az egészet egy kevés sóval és borssal. A kihűlt és megfőtt quinoát összekeverjük a zöldséges sajttal, és kész is a töltelék. A megmosott, színes paprikáknak levágjuk a tetejüket, úgy, hogy hozzáférjünk a belsejükhöz. Kézzel kiszedjük a magos csumát, és az ereket. Kitisztítjuk a paprika "fészket". Ha Halloweeni kinézetet szeretnénk, egy kicsi, de hegyes késsel faragjunk szemeket, szájat, és orrot a paprika "arcoknak". A zöldséges, sajtos, quinoa tölteléket bele kanalazzuk a paprikákba, és már tálalhatjuk is a vendégek elé a Halloween-i asztalra. Megjegyzés: A diót minden esetben fogyasztás előtt érdemes min. 24 órára beáztatni, hogy az emésztést gátló enzimgátlók kioldódjanak belőle. Sokkal egésszégesebb lesz így. halloweeni sütésmentes boszi ujjak (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, hozzáadott cukormentes, nyers, vegán) HALLOWEENI BOSZI UJJAK HOZZÁVALÓKsötétbarna ujjak (kb. 10 db) - 100 g datolya - 2 ek chia mag - 2 ek karob por - 2 ek kókuszolaj - darált mandula, amennyit felvesz (min. 50 g) - "köröm": vágott mandula szeletek világos ujjak (kb. 10 db) - 100 g datolya - 1 db bio citrom reszelt héja (kezeletlen héjú) - 1/2 ek útifűmaghéj - 2 ek kókuszolaj - darált mandula, amennyit felvesz (min. 100 g) - "köröm": héjas egész mandula szemek ELKÉSZÍTÉSA datolyát előző éjjelre áztassuk be, hogy könnyebb legyen vele dolgozni, ne legyen olyan kemény. Amikor készítjük a receptet, tegyük az ázott, áztató víz nélküli datolyát a darálóba, és daráljuk meg egy kicsit. Datolya lekvár szerű állagot szeretnénk kapni. A hozzávalókat tegyük egy tálba a datolya "lekvárral", és kézzel gyúrjuk össze. A darált mandulát fokozatosan adjuk hozzá, annak függvényében, hogy mennyit vesz fel a tészta. A cél, egy gyurmázható, formázható állagú nyers tészta. Ha ezt elértük, sodorjunk a tenyerünkkel "ujj"-szerű rudakat, majd kézzel formázzunk bele ujj csontot. Amint elértük a kívánt külalakot, tegyük rá a "körmöt", majd mehetnek a sütésmentes, mindenmentes, édes, ehető ujjak a fagyasztóba. Fogyasztás előtt tegyük ki őket az asztalra, és kb. 30 perc alatt kiolvadnak, és már ehetőek is a bizarr harapnivaló ujjacskák. ;-) Megjegyzés: Ha nincs Halloween, formázzunk a tésztákból golyókat, és így egész évben fogyasztható egyszerű édességeket kapunk, amit akár napokkal előtte elkészíthetünk, mert a fagyasztóban tárolva eláll. halloweeni friss zöldségsaláta (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán) HALLOWEENI FRISS ZÖLDSÉGSALÁTA (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán) Ez egy nagyon egyszerű zöldségsaláta, azoknak, akik valami frissre, és energiadúsra vágynak, a sok sok halloweeni nassolás között. Természetes és natúr ízek, hogy felfrissítsük kicsit a gyomrunkat. Önmagában, és köretként is fogyasztható. HOZZÁVALÓK - tetszés szerinti zöldségek pl.: jégsaláta, újhagyma, kígyó uborka, koktél paradicsom, retek, paprika, csíra, avokádó, cékla, alma stb. - tetszés szerinti natúr magok pl.: napraforgómag, tökmag, fenyőmag stb. - egyéb extra íz- és tápanyagérték fokozók pl.: sörélesztőpehely, kendermag stb. (elhagyható) - - dekoráció: Sárgarépa töklámpás, és cukkini szellem ELKÉSZÍTÉSA tetszés szerinti zöldségeket tetszés szerinti méretben felaprítjuk, és összekeverjük. Törekedjünk színes salátát készíteni, és legyen benne lédús zöldség is (pl.: paradicsom.) Adjuk hozzá a tetszés szerinti magokat, vagy super ételeket. A sörélesztőpehely finom, sajtszerű zamatot kölcsönöz a salátáknak. Hagyjuk állni a hűtőben min. egy órát, hogy az ízek jól össze érjenek. Halloweeni hangulathoz készítsünk dekorációt a salátára. Vastagabb (nyers) sárgarépából vágjunk karikákat, és faragjunk belőle töklámpás arcokat. Nyers cukkiniből hosszábban vágjunk le kb. 10 cm hossz, és 0,5 cm magas lapokat. Faragjunk belőle szellemszerű formákat. halloweeni kecskesajtos quinoával töltött paprika TÁPLÁLKOZZUNK, NE CSAK ÉTKEZZÜNK, MÉG HALLOWEEN IDEJÉN IS! ;-) Remélem sikerült néhány ötlettel megajándékozni titeket! A halloweeni formázások nélkül minden itt megjelent recept elkészíthető, hagyományos változatban, az év minden napján. Kellemes konyhatündérkedést, és vidám ünnepeket kívánok! "A töklá mpás legendája Egy ír legenda szerint nevét egy Jack O'Lantern nevű részeges kovácsról kapta. A legenda szerint egy szép napon odament a részeges Jackhez az ördög és hívta a pokolba, de előtte felajánlotta, hogy igyanak még meg egy italt. Jack azonban nem akart vele tartani, ezért hát furfangos cselt eszelt ki. Ravasz módon megkérte, hogy válasszon egy almát az almafájáról, mire az ördög felmászott a fára. Jack tudta, hogy mitől fél az ördög, ezért a fa oldalára egy keresztet rajzolt. Az ördög nagyon megrettent a kereszttől és nem is mert lemászni, kénytelen volt a fa ágán kucorogni. Az ördög addig-addig egyezkedett a furfangos kováccsal, míg az megígértette vele, hogy ha leengedi a fáról, cserébe gondoskodik róla, hogy Jack (aki életében sok rosszat tett) ne kerüljön a pokolba. Jack ekkor megengedte hogy lemásszon a fáról az ördög - aki abban a pillanatban el is tűnt. Azonban amikor Jack meghalt, lelke a menny és a pokol között rekedt: a mennybe nem engedték be, mivel élete során sokat részegeskedett és bűnös módon élt, de az ördög sem akarta a pokolba befogadni, mert nagyon haragudott Jackre a régi csínye miatt. Jack arra kérte az ördögöt, hogy legalább egy kis fényt adjon neki, hogy megtalálja a visszautat az élők világába. Végül az ördög megszánta és egy örökké izzó fadarabot dobott Jacknek a pokol katlana alatt lobogó tűz parazsából, amit nyugtalan lelkének szánt. Az izzó parazsat Jack egy kivájt takarmányrépa (rutabaga, svéd karórépa) belsejébe tette világító lámpásnak, s azóta lelke ennek a takarmányrépa-lámpácskának a fényénél keresi megnyugvását." Forrás: Wikipédia töklámpás fesztivál
Sült répa lencsével
Őszi ízek, őszi színek. Leginkább így jellemezném ezt az ételt. Egyszerű, finom, rendkívül tápláló étel. A lencsét leginkább év elején teszik az asztalra a háziasszonyok. Újévi lencsés ételnek is remek kuriózum a mostani étel, de ne szaladjunk úgy előre, hiszen még csak most volt aktuális az óraátállítás (igen, Angliában is). A lencse fogyasztását tehát gyakrabban ajánlom, mint évkezdetekkor, mivel úgy laktat, hogy közben nem sok kalóriához jutunk, ezért fogyókúrázóknak is ajánlom ezt az ételt. A sült répa feldobja a szokásos ízét. Fehérjében gazdag ételről van szó, ami a fáradtságot is elűzi. Vércukorszintet is jótékonyan befolyásolja (alacsony a glikémiás indexe), tehát cukorbetegeknek, IR-eseknek is ajánlott étel. Oldható rosttartalma a koleszterinszintet is csökkenti. Különben ahogy ma, úgy régen is a szegények eledelének tartották, pedig pont, hogy gazdaggá tesz, mint táplálék. Az ókori görögök és rómaiak előszeretettel használták. Hippokratész májbetegeknek ajánlotta a fogyasztását. Európában jobban XV. Lajos idején terjedt el, feleségének köszönhetően, aki rendszeressé tette a lencse fogyasztását a királyi udvarban. A recept: Hozzávalók: - 2 bögrényi lencse - 1 kg répa - petrezselyem - fokhagyma - őrölt kömény - só - babérlevél - ételízesítő - lila hagyma Elkészítés: A lencsét miután alaposan átmostuk, néhány szál babérlevéllel és egy csapott evőkanál sóval feltesszük főzni - a víz bőségesen ellepje a lencséket. H a tehetjük, érdemes a lencsét előző este, vagy főzés előtt néhány órával beáztatni. Nem vészes, ha nincs rá módunk. Vannak, akik kuktában főzik, jól teszik. Mindeközben előkészítjük a többi hozzávalót. A répákat megmossuk, megpucoljuk és julien-re szeleteljük. (Olyan vastagságú és hosszúságú, amit könnyű kanállal is fogyasztani. Eredetileg Jean Julien 1700-as években élt séf erőleveshez készített levesbetétként vagdosta fel ilyen kis hasábokba a répát, zellert, karalábét, stb.) A felaprított répát átmossuk, egy tálban összekeverjük ételízesítővel, szétnyomott fokhagymával, őrölt köménnyel és felaprított petrezselyemlevéllel, majd fogunk egy tepsit (sütőpapír híján most alufóliát tettem alá) elterítjük benne, majd fóliával lefedve betesszük sütni. A tepsibe egy kevés (1-2 dl) vizet öntünk. Kb. 15-20 perc után a fóliát levesszük és úgy sütjük tovább addig, míg a répák omlósan puhák lesznek, a víz elpárolog. Közben a lila hagymát felszeleteljük. Tálalásnál pedig a lencsére halmozzuk a sült répát és annak a tetejére egy kevés lila hagymát. Kiadósabb az étel, ha főtt (lehetőleg barna) rizst is eszünk hozzá. Ez esetben a rizst érdemes a tányérra először tenni, majd rá a lencsét, répát és hagymát.
Londoni gasztroélményeim
Hosszabb hallgatásomnak nyomós oka van, amit ezennel megtörök. Ahogy azt a (fehér)cukortól (általam hozzáadott más cukortól is) mentes meggylekvár írásom elején jeleztem, változás előtt álltunk, ami szeptember hónapban be is következett. A változás nem más, mint egy időre Londonba költöztünk, férjemmel itt próbálunk meg talpon maradni, élni, főzni, enni. Az itt ért (leginkább gasztro) benyomásokból szeretnék most egy képes beszámolót adni minden kedves olvasómnak. A képen a Hyde Park részlete látható. Londonban rengeteg park van. Bizonyára az egyik legzöldebb világváros. Még nem tudom, mennyi ideig leszünk ebben a városban, távlati célunk ugyanis egy kisebb (Budapestnél is kisebb) város lenne, például Bristol, vagy Brighton, de egyelőre most London-t kell megélnünk. Mindenekelőtt el kell mondjam, hogy a legokosabb döntésem volt, kihozni magunkkal a turmixgépet (itt ugyanazt a típust láttam egy kirakatban, kb. 8.000 forinttal drágábban), piros fűszerpaprikát, hajdinát, zabot, stb. Nem bántam, hogy ezek által kevesebb ruha fért be a táskánkba, viszont nagyon szuper, hogy a turmixgépet tudom használni, és nem itt kell felkutatnom egy minőségit elfogadható áron. Zabot és hajdinát pedig egyszerűen sehol nem látok. (Zabpehely persze van.) Mielőtt kijöttünk volna ide, az utolsó pénteken még kilátogattam a Bosnyák piacra, vettem egy-két finom hazai gyümölcsöt, s közben azon gondolkodtam, vajon itt, Londonban hogyan fogok boldogulni a nyers ételek beszerzésével. Valószínű, a legtöbb zöldség-gyümölcs import áruként kerül az országba (sajnos). London városában járva kelve láttunk néhány zöldségest, de igazibb piacot, ami otthon is van (pl. Fővám téren vagy az előbb említett Bosnyák téren) mindeddig kettőt sikerült úgy igazán felfedeznem. Az elsőt Whitechapel Station megállóból kijövet láttam meg, s hazafelé természetesen megálltam, s jól bevásároltam. A második pedig Dalston Junction megállónál van. Mindkét helyen már többször voltam, képeket is "hoztam". Az érdekessége e két piacos placcnak számomra az, hogy egyetlen overground járattal összekapcsolható a kettő. Igaz, egy kicsit gyalogolni kell, mert Dalston Junction-nál leszállva egy nagyobb saroknyi utat kell megtenni Dalston Kingsland-ig, amivel szemben helyezkednek el a kirakodók. Whitechapel Station közelében lévő árusoknál nagyon sok különleges dolgot láttam, amikről nem tudom pontosan, mi is az. (Ha bárki a képeken látja és be tudja azonosítani, írjon nyugodtan!) Sok jamaikai-t láttam arra, bár az is igaz, hogy a közelben van ugyanakkor a londoni muszlimok központja is, a kelet londoni mecsettel. Nagyon érdekelnek azok a növények, amelyeket lefotóztam, s Magyarországon nem igazán ismertek. Kíváncsi vagyok, milyen ételeket lehet belőlük készíteni, melyik nemzet konyhájának specialitásai. Szívesen megtanulnék egy-két vegán ételt más ízek hazájából. Időm egyelőre nem engedte, hogy az interneten felfedezzem a recepteket. Dalston Juction piacánál csak egy dolgot emelnék ki, hogy bizonyára több eladó árulja a portékát, mint Whitechapel-nél mivel akár 4 sort is alkotnak egymás mögött az árusok. Mindkét helyen nem csak élelmiszert, hanem ruházatot, konyhai felszereléseket, fűszereket is árulnak. Dalston Kingsland piacán változó, hogy milyen árus van gyakrabban. Amikor csütörtökön jártam arra, akkor meglehetősen sok zöldséget, gyümölcsöt árusító "kofa" volt, pénteken pedig főként ruhákat árultak, csak kevés zöldséges volt. Szintén mindegyik helyen halas is van, elsősorban tengeri halakat láttam, bár annyira alaposan nem vettem szemügyre. Hentes árukat is be lehet szerezni, de ezek már boltokban vannak, amelyek fixen vannak nyitva, szinte minden nap. Whitechapel-nél láttam néhány üzletet, ahol a keleti világ édességeit árulják - a képeken ezeket is bemutatom. Bevallom, a pisztáciás zöld akármi kicsit érdekel. A városban másfelé járva szintén láttam ilyen boltokat, de még nem szakítottam időt arra, hogy megkérdezzem a bolti dolgozót, hogyan készül és miből van. Tartok tőle, hogy tele van cukorral... :( Magyar nyelvű útleírásokban, turista-információkban nem nagyon találkoztam ezzel a két hellyel, Borough Market-tel pedig annál inkább. Nos véleményem szerint a Borough Market valódi turistáknak való látványosság. Számomra inkább sznobizmus jut róla eszembe, no meg egyfajta gasztrofesztivál állandósított helye, de a hétköznapi bevásárláshoz minden bizonnyal nem a legjobb hely, főként egy vegán vagy vegetáriánus illetőnek. Azért is elsősorban turistáknak ajánlom, mert különlegesebb dolgokat lehet ott beszerezni, illetve a hely egy kisebb részén találhatunk friss zöldséget, gyümölcsöt, nagyobb területén inkább kész-ételt (sósat, édeset, pékárut, sajtféléket, borokat, olajokat, stb.) lehet vásárolni. Ezért gondolom róla azt, hogy egyfajta állandó gasztrofesztivál helyszíne. S hát igen, mi nem tartozunk azok közé, akiknek ez az árfekvés kedvező lenne. (Csak egy példa: répa, narancs és citromból helyben készített 100%-os 2.5 dl ital ára 2,5 font. Középárfolyamon egy font 420-430 forint, tehát a 2,5 dl ital ára cirka 1000 forint). Végezetül jöjjenek a képek, amelyek szerintem többet is elárulnak, mint amennyit én próbáltam összeállítani. :) Whitechapel market: Cím: Whitechapel Rd Tower Hamlets London E1 5BS Nyitva tartás: Hétfőtől szombatig 8:00-18:00 Gyümölcsök és zöldségek Whitechapel Market-on: Egy angol nyelvű vélemény Whitechapel Marketról (2010-ből, de ma is aktuális) az egyik, piacokról (is) szóló oldalról: "I dont understand why the other reviewers were so down on this lovely bit of commerce on Whitechapel. Where else can you get a box of 10 mangoes for 3 pounds? Maybe in Mexico, amigo. But NOWHERE else in London. Similarly, 3 bunches of coriander (AKA cllantro) for 1 pound? Great prices on exotic foods. And I bet you can bargain, though Ive never tried because things are so cheap already. There are probably 50 stalls in this market, some selling lingerie, others selling fish, and others focusing on the bollywood dvd scene. Its all good. For cheap produce though, you cant beat it. If youre more into the Borough market thing, go down there and drink your latte while you push your three-wheel stroller. If youre more into good cheap food from nice folks (without the marketing) go to Whitechapel." Lényegében azt fejezi ki az írója, hogy nem érti, miért húzzák le ezt a pompás kis kereskedelmi helyet mások. Hol máshol tudsz egy doboznyi (10 db) mangót 3 fontért venni? Sehol máshol. Szerinte még talán alkudni is lehet, amire neki nem volt szüksége, mert minden olyan olcsó. Nagyjából 50 árusító hely van, s felsorolja, mi mindent lehet ott vásárolni. Végül azzal fejezi be mondandóját, ha többet akarsz tudni a Borough market-ről, menj csak el oda, idd meg a tejeskávédat, ..., de ha inkább érdekelnek az olcsó ételek a kedves helybéliektől, akik ráadásul nem is reklámozzák portékáikat, akkor menj Whitechapel-re! Az overground megállója kívülről és egyéb élelmiszerek: Dalston Kingsland (Dalston Juction): Cím: Kingsland High Street London E8 2JS Nyitvatartási időt nem tudok. (Lehet, hogy ez az overground alapban elmegy Kingsland megállóig, de eddig minden alkalommal Juction volt a végállomás, amikor Whitechapel felől közelítettem meg.) Borough Market: Cím: 8 Southwark Street London SE1 1TL London Bridge Nyitva tartás: Hétfőtől szombatig 10:00-17:00 Pékáruk a Borough Market-en: Zöldségek, gyümölcsök, csonthéjasok ugyanitt: Egyéb (kész)ételek:
Tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
2015. október 13. Zöld Avocado
tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) A tél közeledtével egyre sűrűbben előkerülnek a leveses fazekak, a mélytányérok. A magyarok nagy levesfogyasztó nemzet hírében állnak, ami a hideg idővel még igazabbá válik. El sem tudjuk képzelni a vasárnapi ebédet, vagy egy ünnepi menüsort, leves nélkül! :-) Pedig sok milliárd ember számára nem olyan természetes a levesek rendszeres fogyasztása, mint számunkra. Ha pedig beköszönt az ősz, még szívesebben kanalazgatunk egy-egy forró zöldséglevest, krémlevest, vagy akár egy tartalmas babgyulást. A nyáron sokkal több friss és lédús gyümölcshöz és zöldséghez jutunk, mint télen, így a téli folyadékpótlás nagy részét ilyenkor a levesek biztosítják. Mi magunk is nagyon szeretjük őket. Gyakran készítek hamis gulyásokat, például csicseriborsóval (hús helyett), lencsével, vagy az egyik nagy kedvencünket, a babgulyást. Amióta megismerkedtem az adzuki babbal, előszeretettel készül a konyhámban adzuki babos gulyásleves mindenki nagy örömére. tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Az adzuki bab Kelet - Ázsia közkedvelt alapanyaga, ahol nem csak leveseket és salátákat készítenek belőle, de teákat, és édeskés ízének köszönhetően finom desszerteket is. " A növény magjait már időszámításunk előtt 1000 évvel fogyasztották Kínában és Koreában. Japánba, ahol jelenleg is nagyon kedvelt élelmiszer, csak később került. A kelet-ázsiai konyhában az adzukibabot édesen szokás fogyasztani. Általában cukorral főzik össze és így jön létre az a bizonyos bab paszta, ami az egyik legfontosabb összetevője a kelet-ázsiai ételeknek, édességeknek. Gyakran ízesítik is, ugyanúgy, mint a gesztenyemasszát. A vörös bab masszát számos kínai ételhez is felhasználják, mint például a vörös bab fagylathoz. Rengeteg japán édességben is megtalálható. 2009. október 20.-án pedig a Pepsi kiadott egy adzukibab ízesítésű iható terméket is." Forrás: Wikipedia 10 OK, HOGY MIÉRT FOGYASSZUNK ADZUKI BABOT? 1) A fejtett babok a vegetáriánus táplálkozás fontos pillérei, mivel nagyszerű fehérjeforrások, tökéletes húspótlók a szervezet számára. Az adzuki bab a makrobiotikus táplálkozók körében is az egyik legkedveltebb hüvelyes, nagyon magas fehérjetartalmának köszönhetően. 2) Jelentős B1- és B2 vitamintartalma mellett, hasznos vas-, kalcium-, magnézium és foszfor forrás. 3) Magas kalóriatartalma ellenére alacsony zsírtartalommal rendelkezik. 4) Rendkívül magas rosttartalmának köszönhetően csökkenti a koleszterinszintet. 5) Alacsony glikémiás indexének köszönhetően természetes inzulinszabályozó. Egyensúlyban tartja a vércukorszintet, így cukorbetegek számára is kifejezetten ajánlott a fogyasztásuk. 6) Oldhatatlan rosttartalma jótékony hatással van a belek mozgására, a székrekedésre. Ennek köszönhetően csökkenti a végbél- és vastagbélrák kialakulásának kockázatát. 7) A felgyorsult bélmozgásnak köszönhetően remekül méregtelenít, salaktalanít. 8) A hagyományos kínai gyógyászat szerint a kínai vörös bab, a szív gabonája, mert egyszerre tisztítja meg a szívtüzet és tölti fel vérrel a szívet. Tökéletes vérnyomás-szabályozó. 9) Magas rosttartalma miatt hosszú ideig telítettség érzést okoz, és ez párosítva az alacsony zsírtartalommal, és az alacsonyan tartott vércukorszinttel, segít a testsúlyunk kordában tartásában, a fogyásban. 10) Magjának csíráztatásával értékes esszenciális aminosavakhoz juthatunk. +1) Fontos élelmiszer alapanyag funkciója mellett, hasznos kozmetikum is. Bőrápolóként friss, puha, energiával teli arcbőrt kapunk, egy-egy adzuki babbal készített pakolás vagy lemosó után. tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Magyarországon leginkább vörös színű adzuki babot lehet vásárolni bioboltokban, de létezik fehér, fekete és szürke színben is. A többi babhoz hasonlóan ezt is áztassuk be előző éjszaka, hogy könnyebben meg tudjuk főzni. Vigyázzunk, mert az adzukibab hamarabb megfő, mint a hagyományos bab, nekem is sikerült túlfőznöm. ;-) Főzve, fagyasztóban tárolva, akár hónapokig is eláll, így bármikor amikor szeretnénk, csak előkapjuk és változatos formában, különböző ételekben felhasználhatjuk. Itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon egy hagyományos babgulyást készítettem nektek, de használhatjuk saláták alapanyagaként, pörköltökbe, kenyérre kenhető krémként, sütőtököt tölthetünk meg vele, fogyaszthatjuk rizses egytálételbe, mexikói ételek töltelékeiként, tortillával, chipsz-szel, de akár édességek alapanyagaként is. A későbbiekben biztosan ki fogom próbálni, mint desszert alapanyag! ;-) tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK - 4 db közepes sárgarépa - 1 db nagyobb fehérrépa - 500 g bio adzuki bab (előző éjszakára beáztatva) - 2 db közepes vörös hagyma - 2-3 ek olívaolaj (vagy répceolaj) - 1 közepes érett paradicsom - Himalája só, őrölt fekete bors, 3 db bio ételízesítő leveskocka, 1 ek mustár - 1 nagy marék friss petrezselyem - nagy fazék tiszta víz - - gluténmentes csipetke: (barna) rizsliszt, Himalája só, víz (elhagyható) tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS Mint minden leves, ez is nagyon egyszerűen elkészíthető! Az apróra vágott vöröshagymát olajon megdinszteljük, majd rászórjuk az apróra vágott paradicsomot. 1-2 perc kevergetés után, hozzáadjuk az előre beáztatott adzuki babot, a megtisztított és felkarikázott sárgarépát, a fehérrépát felvágva kb. 8 darabba. Az egészet felengedjük kb. háromszoros mennyiségű vízzel, és hozzáadjuk a fűszereket, illetve az apróra vágott petrezselymet. Fedő alatt, közepes lángon, kb. 1 óra alatt készre főzzük a babgulyást. Közben néha megkeverjük. (Nem szükséges liszttel sűríteni) Amikor már puha a bab és a répa is, beleszaggatjuk a gluténmentes csipetkét. Sajnos nem tudok pontos mennyiségeket írni, mert érzésre készítem. Egy müzlistálat félig töltök rizsliszttel, hozzáadok kb. 1 tk Himalája sót, és annyi vizet, hogy csipkedhető keményebb tésztát kapjak. Olyan gyurmaszerű állagot. A forrásban lévő levesbe csipkedjük lisztes kézzel a csipetkéket. A méretét szabadon megválaszthatjuk. Általában a nokedlinél egy kicsit nagyobb galuskákat tépkedek, amik a főzés során még egy kicsit meg is fognak dagadni. Miután az összes csipetke a levesben van, visszatesszük a fedőt, és még kb. 5 percig főzzük az egészet egybe. Ezután tálalható is a gazdag és tápláló, meleg adzukibabból készült gulyásleves. tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Táplálkozz és ne csak étkezz! Jó étvágyat kívánunk! :-) Amíg elkészül a gulyásleves, készítsetek mellé például mindenmentes, narancsos sütőtökös diós kuglófot, mindenmentes, narancsos sütőtökös diós kuglófvagy laktózmentes, amerikai banán-palacsintát, laktózmentes, amerikai banán-palacsinta vagy tojásmentes , túrós kakaós zabpalacsintát. (Ez utóbbi kettő már nem vegán, és nem is gluténmentes ételek.) tojásmentes, túrós kakaós zabpalacsinta Megjegyzés1: Nem tudom, hogy ti már észrevettétek-e, de a gulyáslevesek, és a pörköltek sokkal, de sokkal finomabbak, és zamatosabbak másnap, illetve harmadnap. Minél "érettebb", annál ízesebb! Legalább is nekem ez a tapasztalatom. ;-) Így ha vendégeket szeretnétek elkápráztatni egy hamis gulyáslevessel, pörkölttel (pl.: csicseriborsó pörkölt), akkor készítsétek el még előző nap, és hagyjátok összeérni az ízeket. Megjegyzés2: A hüvelyesek, gabonákkal történő fogyasztása tökéletes fehérjeforrás, és egymást kiegészítve teljesértékű tápláléknak számít. tápláló babgulyás adzukibabból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
Rakott brokkolis - tofus rizs
Mivel a doki állandóan azt hajtja kajaügyileg, hogy fehérjét fehérjével és zsírral (ezt nagykanállal javasolja), gondoltam legyen. :) Így egy füstölt tofu is bevándorolt a kosárba vásárláskor. Bár valószínűleg nem erre gondolt, mikor a fentieket próbálta bevésni a gondolataim közé. :) No, nem gondolkozunk egyformán, bár megértem az álláspontját. Ilyenkor az átlag asszonynép hajlamosabb elmozdulni magasabb szénhidráttartalmú ételek irányába. Tény, hogy emeltebb a fehérjeigény, és ez segíthet a hízás megelőzésében is, de közel sem annyival, mint amit elavult dietetikai eredmények támasztanak alá. Ráadásul megvan a hátulütője is, elég csak a szervezet elsavasodására gondolnunk. Meg kell tartani az egyensúlyt, és persze nem félvállról venni, odafigyelve, mértéktartóan. Persze, ez jól hangzik, de olykor van, hogy az ember vizet prédikál... és festés után takarítva késő este egy nagy karéj barna kenyér után még bevágja a gyerek fehér kiflijének maradékát, és rákíván a bagettre is, ami szintén nem látott barna lisztet. :( Azért normál esetben reggelire zabkása van gyümölcsökkel, rakott barna rizs van salátával ebédre, vacsorára meg goffri zab és hajdinaliszt keverékéből... No, de jöjjenek inkább a hozzávalók. Amik persze ízlés szerint variálhatóak, a paradicsom lehet répa, a brokkoli padlizsán, vagy cukkini. De nálunk brokkoli lett, mert Ábel azt ölelte keblére a piacon... Hozzávalók: 1 bögre barnarizs 1 csomag füstölt tofu 1/4 kg gomba 1 brokkoli 1 kápia paprika 3-4 db paradicsom 1 kis fej vöröshagyma 1 csokor petrezselyemzöld 1 rizstejszín 1 marék kesudió 1 ek sörélesztő pehely 1 ek zabliszt, vagy zabpehely vegamix olaj só A barna rizst 45-50 perc alatt két és félszeres mennyiségű vízzel, sóval és vegamix-szel megfőzzük. A gombát megtisztítjuk és felszeleteljük. Kevés olajon kissé megpirítjuk, majd felaprított petrezselyem zölddel megszórjuk, sózzuk, és felengedjük rizstejszínnel. A brokkolit rózsáira bontjuk, a tofut felkockázzuk, a paprikát karikákra szeleteljük, a paradicsomokat négybe vágjuk, a vöröshagymát felaprítjuk. Mindezt összekeverjük a főtt rizzsel, gombaszósszal, és egyenletesen egy olajjal vékonyan kikent tepsibe helyezzük. A kesudiót kevés vízzel összeturmixoljuk, majd beleszórjuk a zablisztet és a sörélesztő pelyhet, az öntetet a rizs tetején egyenletesen eloszlatjuk úgy, hogy mindenhová jusson. 40-45 percig sütjük közepes lángon.
Húsmentes lasagne bolognese
2015. szeptember 30. Éltető ételek
Az ételeket én sosem szoktam pontosan a recept alapján elkészíteni, gyakran mondja is a párom, hogy sosincs két egyforma étel. Sok esetben ez baj, mert amelyik ízlik neki, már nem emlékszik rá később (én sem), csak 1-2 alapanyagot mond belőle, hogy "na, azt készítsd el". Ezért csináltam egy itthoni szakácskönyvet fotókkal ellátva, hogy így könnyebben tudjon választani az ételek közül. Ma délelőtt még csak annyit tudtam, hogy valamilyen lasagnet fogok készíteni. Ilyen esetben keresgélek a neten egy kicsit, melyet aztán egyszerűen egészségessé és húsmentessé varázsolok. A streetkichen nagyon jó ötletadó, bár ezeket a recepteket pontos leírással sosem készítem el. A húst legtöbbször gombával, csicseriborsóval, vöröslencsével vagy éppen zabpehellyel helyettesítem, a lisztek és egyéb alapanyagok cseréjére is szinte minden esetben szükség van. Az édességes receptekben lévő cukrot pedig alapból felezem, és mézre vagy kókuszvirágcukorra cserélem. Szóval ez lett a mai ebéd, nagyon jól sikerült. Hozzávalók (2-3 adag): "Húsos" szósz - 1 evőkanál kókuszolaj - 1 vöröshagyma - 3 gerezd fokhagyma - 10 dkg tisztított sárgarépa - 10 dkg tisztított padlizsán - 1 szárzeller - 10 dkg áztatott csicseriborsó - 40 dkg paradicsom pürésítve - 2-3 evőkanál aprószemű zabpehely - 1 babérlevél - bazsalikom, oregano, rozmaring - 1 löttyintésnyi vörösbor - víz Besamell: - 3 dkg bio vaj vagy kókuszolaj - 6 dkg zabliszt - 4 dl rizstej - só, babérlevél, őrölt szerecsendió, bors - 1 doboz lasagne (tojásmentes) Elkészítése: A kókuszolajon dinszteljük meg az apróra vágott hagymát.Aprítsuk morzsásra a zöldségeket (sárgarépa, zeller, padlizsán), majd dobjuk rá a hagymára. Pirítsuk együtt pár percig.Szintén daráljuk morzsásra az áztatott csicseriborsót (nekem a botmixerhez van egy aprítógép, azzal szoktam csinálni).Folytassuk tovább a pirítást, majd mehet hozzá a turmixolt paradicsom (vagy házi, sűrű paradicsomöntet), és reszeljük bele a fokhagymát is.Fűszerezzük, mehet bele a bor, és még öntsünk hozzá úgy 2 dl vizet.Lefedve főzzük 30 percig (időközben kavargasd).Adjuk hozzá a zabpelyhet, ha szükséges, még hígítsuk vízzel. Egy nagyon jó sűrű ragu lesz belőle, melyet akár spagettivel is tálalhatunk. A zabpehely úgy 10 perc alatt megpuhul, és még tovább sűrít a ragun.Közben készítsük el a besamellt is. Olvasszuk fel a vajat, majd a lisztet egy picikét pirítsuk meg benne (éppen csak, hogy színe legyen). Folyamatos keverés mellett öntsük rá a tejet, fűszerezzük, és főzzük sűrűre. Ez kb. 5 perc alatt elkészül.Állítsuk össze a lasagnet. A tepsibe löttyintsünk egy kicsi olívaolajat, majd tegyünk rá 3 evőkanál paradicsomos ragut,tésztabesamell 1/3-a.paradicsomos ragu feletésztabesamell 1/3-aparadicsomos ragu feletésztabesamell 1/3-a.Előmelegített sütőben süsd úgy 30 percig. Előmelegített sütőben süssük úgy 30 percig. Ekkor reszelhetünk rá sajtot (de nyugodtan el is hagyhatod), és még toljuk vissza a sütőbe, hogy megpiruljon a teteje. Mielőtt felvágjuk, hagyjuk egy kicsit hűlni.
Vegetáriánus Srí Lanka-i főző kurzus a Neguránál
2015. szeptember 24. Zizi kalandjai
Üdvözlő “koktél”: epres lassi Még a nyár elején vettem részt egy igen különleges, vegetáriánus srí lankai főzőórán a Negura Főzőiskolában. Igazából szinte vegán volt a teljes menü, egyedül a desszertben volt tojás. Gannoruwa Réka a főzőiskola tulajdonosa apai részről Srí Lanka-i és többször járt már az országban is, tehát teljes betekintést nyerhetünk a Srí Lanka-i konyha és gasztronómia világába. Így tudtuk meg azt is, hogy náluk az ételek a csípős és nagyon csípős skálán mozognak és a kisbabákat is már a csípőshöz szoktatják hozzá pici korban (egy éves kor után), szóval mire nagyobbak lesznek a nagyon csípős már fel sem tűnik nekik. Ehhez az ízvilághoz igazítják a nyugati étterem láncolatok kínálatát is, vagyis, ha Srí Lankán bemegyünk egy McDonald’s-ba szinte biztos, hogy minden hamburgerük csípős lesz. Nagyon sokféle zöldség és gyümölcs szolgál az ételek alapjául, de természetesen esznek húst is. Az asztalokat evőeszközök nélkül terítik meg, ugyanis ők kézzel esznek, szerintük így lehet élvezettel elfogyasztani az ennivalót. Sokféle fűszerrel ízesítik az ételeiket, leggyakoribbak a chili, a kurkuma, a kardamom, a curry, a fahéj, a gyömbér, a koriander, a kömény és a lime (ez ugye gyümölcs, de fűszerként is használják). Zsiradékként kókuszzsírt használnak és nagyon sok ételbe kerül kókusztej. Legjellegzetesebb üdítő italuk a kókusz friss leve. Ezenkívül jellemző gasztronómiájukra még a napi többszöri teázás is, amelyet sok cukorral és gyakran néhány csepp tejjel isznak. Réka / Kőkemény pálmacukor, amely keménysége ellenére olyan könnyen reszelhető, mint egy sajt Réka irányításával kötetlen, baráti beszélgetések közepette, kellemes légkörben (gyerekeknek játszósarok van!) folyt az óra menete. Mindenki abból vette ki részét, amihez éppen kedve volt. Mire a teljes menüt elkészítettük, nagyjából képbe kerültünk a Srí Lanka-i konyhával, na és persze nagyon éhesek lettünk. Készül a roti 1. (a srí lankaiak nemzeti kenyere, amely vékony lepénykenyér féleség) Készül a roti 2. Készül a roti 3. Kisült roti felszeletelve, amelyet egy csípős zöldség raguhoz adtunk A csípős zöldség ragu Vadai – lencsés ropogtatnivaló fűszerezése Vadai sütése olajban Kisült vadaik Az alábbi finomságokat készítettük: – Vadai – fekete lencséből, fűszerekből és rizslisztből álló, olajban kisült ropogtatnivaló – Roti és kottu – lepénykenyér pirított zöldség raguval – Parippu – dal szerű fűszeres vöröslencse ragu – Pol sambal – kókuszos sárgarépa saláta – Watalappan – kókusztejes, fűszeres párolt puding pirított kesudióval Mi természetesen kaptunk evőeszközöket, de lehetett kézzel is enni… / A tálalt ételek… mennyei volt minden! Feltétlen ajánlom minden érdeklődőnek a Negura óráit, akik szeretnének egy falat Srí Lankába belekóstolni! További főző kurzus időpontok itt. A kurzuson a {Negura} meghívásának köszönhetően vettem részt. A véleményem csakis a sajátom.
Kapros babérleveles saláta ínyenceknek
Vendégposzt: Téptem bele alulra jégsalátát, paprikát, piros színűt. Karikáztam bele répát. Hagymát is akartam, de nem nyílt ki a hűtő, a többi pedig túl magasan volt. Aztán kihúztam a fűszeres fiókot... megtűzdeltem babérlevéllel, jól megszórtam kaporral. Fincsi saláta. Jó étvágyat. Ábel Előzmények: Anya mit sem sejtve felvonul teregetni, a gyerek úgyis a homokozóban játszik. Később hallom, hogy betrappol. Lekukkantok, van-e nála málnás süti... Nincs. Minden rendben. (A málnás sütitől azért jó félni, mert ugyan a legnagyobb szeretettel sütötték, de homokból az apró kezek, és szitában szeretik tálalni. :) ) Tovább folytatom a munkát. Időnként lehallgatózom, de csak beszélget, megnyugszom. Eltelik némi idő. Képváltás. Anya tátott szájjal bearaszol a konyhába. - Csináltam finom salátát.Van benne jégsaláta és paprika, piros. Teszek még bele jépát. Megszójtam kapojjal, van benne babéjlevél is. Jó sok. Majd elkacagom magam, de komoly képet vágok és meghallgatom, közben némán szörnyülködöm, mert egy csomag babérlevél és kapor oda... Aztán magamban csak hálát adok, hogy olajat még nem öntött rá, meg a hűtőt sem pakolta ki citromot facsarni bele. A döbbenettől és kuncogástól egy épkézláb fotó nem készült. :)
Pikáns répatorta
2015. szeptember 12. Éltető ételek
Furcsán hangzik, de érdemes kipróbálni. Gyerkőcök szülinapi tortája is lehet, melyre csokis datolyakrém, vagy akár kókuszkrémes gesztenyekrém is kerülhet. Hozzávalók: - 25 dkg reszelt sárgarépa - 10 dkg mazsola - 4,5 dl víz (narancslé is kerülhet bele) - 10 dkg kókuszvirágcukor - 8 dkg kókuszzsír - 1 teáskanál őrölt fahéj - 1 kávéskanál mézeskalács fűszerkeverék - 1 kávéskanál vaníliapor - 4-5 csepp narancsolaj - csipet gyömbér Ezeket serpenyőbe kezdjük el melegíteni, főzzük 5 percig lassú tűzön. Az edényt vegyük le a tűzről, hagyjuk hűlni. Adjunk hozzá: - 25 dkg teljes kiőrlésű tönkölylisztet - 2 evőkanál őrölt arany lenmagot - 1 csomag sütőport - 1/2 teáskanál himalája sót - 10 dkg durvára tört diót. Előmelegített (180 fok) sütőben 35-40 perc alatt süssük meg. Hagyjuk teljesen kihűlni.
Marokkói saláta
2015. szeptember 3. Zöld múzsa
Utazás, hőség, Marokkó. A fakanál mellett is izgalmas körutazást tehetünk. Ha egy autentikus báránysültre vágyunk, akkor érdemes repjegyet vennünk, de ez a kímélő-könnyű nyáresti fogás házhoz hozhatja Marokkót. A marokkói emberek természetüktől fogva egészséges népség, fogásaikban bőséggel megtaláljuk a bárányhús és halak mellett a zöldségeket és gyümölcsöket. Az ízekkel sem spórolnak. Legtöbbet használt fűszereik a római kömény ( nem azonos a nálunk használt köménnyel ), chili, fokhagyma, zöld koriander levél, fahéj. Az alap ízélményről elmondható: egy marokkói ételben mindig keverednek a sós és az édes ízek. Marokkói saláta névre keresztelt receptemben használok még autentikus alapanyagokat, pl.: mentát, aszalt gyümölcsöt. Az eredeti receptből egyedül a kuszkuszt cseréltem le egy sokkalta egészségesebb, nagy fehérjetartalmú és gluténmentes álgabonára a quinoára. Egyébként mindkettővel tökéletes az összhang. Az étel központi fűszere a menta, a koriander és a citrom biztosítja a frissességet, a fahéj és a mazsola az édességet és a sós mandula az izgalmas ellenpontot a textúrában. A saláta melegen - a grillzöldségek elkészülte után - azonnal fogyasztható, de forró nyári napokon hidegen is tálalhatjuk. fotó: Csermák Zsuzska Marokkói saláta hozzávalói ( 4 főre ): 20 dkg quinoa ( só, 1 ek. fahéj a főzővízbe ) 1/2 citrom leve 2 csomó mentalevél 2 csomó zöld koriander levél 3 ek. mazsola vagy datolya apróra vágva 5 ek. olívaolaj *** 1 nagyobb padlizsán 1 közepes cukkini 20 dkg zöldbab 4 szál sárgarépa *** 1 csokor újhagyma 20 dkg sós mandula Grillzöldségek pácolása: 1/2 csomó apróra vágott zöld koriander vagy petrezselyem 3 gerezd zúzott fokhagyma 1 tk. római kömény 1/2 tk. só 1/2 tk. cayenne-bors 1 ek. mustár 10 ek. olívaolaj Az étel elkészítését kezdjük a zöldségek pácolásával és grillezésével. Keverjük össze a pác alkotórészeit. Közben a zöldségeket készítsük elő: a padlizsánokat és a félbevágott, magos részét kikanalazott cukkiniket is vágjuk ujjnyi szeletekre, a zöldbab szárfelőli részét vágjuk le ( a csúcsos végét ne! ), a sárgarépát pedig hosszába vágjuk kettőbe vagy negyedbe ( vastagságától függően ). Minden zöldséget alaposan kenjünk be a páccal és hagyjuk pihenni, összeérni az ízeket. Száraz felforrósított serpenyőben pirítsuk minden oldalukat pirosra. Főzzük meg a quinoát enyhén sós és fahéjas vízben. Nagyon rövid a főzési ideje, amikor megjelennek a kis farkincák a magokon, már kész is van, leszűrhető. Miután kihűlt adjuk hozzá a frissen facsart citromlevet, az olívaolajat, a menta és a koriander felét valamint a mazsolát. Tálaljuk a grillezett zöldségekkel, apróra vágott újhagymával, sós mandulával, menta és koriander levelekkel és opcionálisan érett avokádó darabokkal. Borajánló: Pannonhalmi Tramini 2014 Cseri pincészet
Menzareform helyett... tízórai és uzsonna ötletek avagy mit egyen a gyerekünk az iskolában?
2015. szeptember 1. Éltető ételek
Az előző részben megvizsgáltam azt, hogy miről is szól a szeptemberben élesben működő menzareform. Sok mindennel egyetértek, de több mindennel NEM. Nézzük sorjában... Ahogy én látom... Húsra egyáltalán nincs szükség - az előző részben írtam a Kína tanulmányról -, legalábbis ilyen mennyiségben és minőségben nem . Az Amerikai Dietetikus Társaság állásfoglalása szerint: "A vegetáriánus étrend egészséges és megfelelő tápértékű, megfelelő tervezés esetén." Tehát egy jól megtervezett lakto-ovo vegetáriánus - joghurtot, kefírt, tojást fogyasztó - táplálkozás, csecsemők, gyermekek és felnőttek számára is fedezi a szükséges tápanyagszükségletet. Sőt, sok esetben akár a vegán táplálkozás is megfelelő lehet, ha az teljes értékű és változatos. Oda kell figyelni az ételek megfelelő komplettálására, pl. csíráztatott hüvelyesek (főleg lencse, borsó, sárgaborsó, csicseriborsó) gabonákkal való társítása teljes értékű fehérjét biztosít. Valamint tartsuk azt is szem előtt, hogy a nagyüzemi tartású húsok antibiotikum és hormon tartalma nem igazán tartozik egy fejlődő szervezet szükségletei - felnőttekének sem - közé. A tejet magas hormontartalmának köszönhetően szintén nem javaslom emberi fogyasztásra . A legtöbb tejet és tejtermékeket Nagy-Britanniában, Svédországban, Finnországban és az Egyesült Államokban fogyasztják, és éppen ezekben az országokban a leggyakoribb a csontritkulás is. A tej kalciumtartalma a pasztörizálás során csökken, a hőre érzékeny enzimek elpusztulnak, melyek segítenék a maradék kalcium beépülését a csontokba. A tej kalcium-foszfor aránya nem megfelelő, valamint a tej savasodást idéz elő a szervezetben, amely semlegesítésére kalcium vonódik ki a csontokból. A hurutos megbetegedések során kifejezetten ellenjavallt a tej fogyasztása, mivel az a nyálka termelődését fokozza. Ezt ma már szerencsére sok gyermekorvos is tanácsolja. Érdemes legalább a téli hónapokban ezek fogyasztását csökkenteni. A rizzsel nincs semmi gond, ha teljes, barna rizst készítünk . Inkább rizst kínáljunk köretként, mint burgonyát. A hüvelyeseken teljesen meglepődtem. A téli hónapokban vajon miért csak 1-3 alkalommal lehet fogyasztani 10 nap leforgása alatt? Nyáron pedig csak 1x ehetünk? A hüvelyesek nagyon jó húspótlók, fehérje források, megfelelő komplettálással (pl. barna rizs) valamennyi esszenciális aminosavat biztosítjunk a szervezetünknek. A hüvelyesek között nagy vátozatosság van, a különféle száraz babok mellett lehet készíteni barna-, hegyi-, vöröslencsét; csicseriborsót, vagy akár zöld- és sárgahüvelyű babokat is. É des, cukros tejkészítményeket, mogyoró- és csokikrémeket egyáltalán nem javaslok . Természetesen el lehet készíteni ezeket egészséges formában, akkor nyugodtan kaphatja a gyermekünk akár hetente többször is. De tartok attól, hogy a menzákon kínált ilyen ételek nem az egészséges kategóriába tartoznak. Olajos magvakat viszont nyugodtan lehet fogyasztani, akár naponta is, úgy 1 maréknyit. Milyen érdekes, édesített tejkészítményeket többször engedélyez a rendelet, mint olajos magvakat... Kedvező omega3 forrás, melyek bátran fogyaszthatók napi rendszerességgel: mandula, lenmag, szezámmag, kesudió, törökmogyoró, fenyőmag, makadámdió . Bizonyos növényi olajok, magok (dió, tökmag, naprafogó, szőlőmag, mák) viszont magasabb ?6-ot tartalmaznak, így rendszeres, napi fogyasztásuk nem javasolt. De azért többször lehet enni ezeket, mint a rendeletben meghatározott 2hetente 1 alkalom. Örvendetes, hogy minden nap kell teljes kiőrlésű gabona alapú élelmiszert adni a gyerekeknek. Viszont én az előírt mindkét napi adagot ilyen gabonára cserélném. Valamint még tennék olyan szabályozást is, hogy 10 naponta legalább 3-4 nap gluténmentes legyen. Ilyenkor számos gluténmentes gabonát kínálhatunk a gyerekeknek: köles, hajdina, barna rizs, quinoa, amarant, zab, teff, kukorica. Tehát ne keményítővel teli gluténmentes lisztből készült péksüteményeket adjunk a gyerekünknek , mert az a szervezetnek egy cseppet sem jobb, mint a gluténos-cukros társai. Én egyáltalán nem vagyok híve a növényi eredetű margarinoknak . Ezek hidrogénezéssel lesznek kenhető állagúak. Igaz, hogy telítetlen zsírsavakat tartalmaznak, de nem természetesek. Akkor inkább használjunk olívaolajat vegyítve rendes vajjal. Vagy készíthetünk kenőkéket, pástétomokat, fűszervajakat. A bő zsíradékban sütés már valóban idejétmúlt, már sütőben is el lehet készíteni a (zöldség)fasírtokat és a rántott (zöldség)szeleteket. A finomított fehér krisztálycukrot teljes mértékben kitiltanám a közétkeztetésből. A modern cukorgyártás vadonatúj betegségeket hozott magával. A fogszuvasodás, a cukorbetegség, a rák, a kamaszkori pattanásos arcbőr, a koncentrálóképesség romlása mind a cukor fogyasztásának következményei. A legrosszabb az, hogy - csakúgy, mint az alkohol, a cigaretta, a kábítószer - a cukor iránt is függőség tud kialakulni, és a szervezetünk folyamatosan azt mondja: MÉG, MÉG, MÉG. Sajnos, ez a candida melegágya is. Nagyon sok gyereknél a tanulási nehézség, a magatartási zavar, a fejlődés megállása a candida gombának köszönhető. A teában megengedett maximum 10 gramm cukor 3 kockacukornak felel meg... és ez csak egy csésze tea. Természetesen szükség van az édesítésre, csak nem mindegy, hogy mivel. Lehetne mézzel (na nem a hőkezelt, t...s-s fajtára gondolok), hanem termelőire - ami tartalmazza azokat a vitaminokat és ásványi anyagokat, amik alapból benne vannak. Mi a megoldás? Én még így sem tartom megfelelőnek a közétkeztetést. Amennyiben van időnk és lehetőségünk - legalább a tízórait és az uzsonnát - mi magunk csomagoljunk a gyerekünknek. Nagyon fontos, hogy a gyerekünk minden esetben reggelizzen otthon . Ebben az esetben tízóraira elég 2-3 gyümölcs, vagy egy elkészített gyümölcssaláta pl. granolával megszórva. De diákcsemegét is készíthetünk, melybe aszalványok és olajos magok vannak. Amennyiben zöldséges a gyerkőc, akkor vághatunk fel falatnyi uborkát, paradicsomot vagy akár répát is. Ha nincs lehetőség otthoni reggelizésre, akkor annak megfelelően csomagoljunk, és még az első csengetés előtt egyen belőle. Attól függően, hogy a gyermekünk mikor kap ebédet az iskolában (a 6.-os lányom du. 2 órakor ebédelt), ahhoz igazítsuk a tízórai és az uzsonna mennyiségét. Sőt, azt is figyeljük, hogy lesz-e délutáni edzése, vagy különórája, mikor fog tudni vacsorázni. Mindenképp figyeljünk arra, hogy mennyire van meleg, valamint úgy csomagoljuk az ételeket, hogy azok délutánra se olvadjanak meg, ne essenek/törjenek össze és ne is savanyodjanak meg. Ötleteljünk egy kicsit... Nézzük csak meg, hogy milyen finomságok vannak a szendvicsen túl... Gyümölcsök és zöldségek A gyümölcs és a zöldség az, ami a lehető legegészségesebb étel, mindig kerüljön az uzsonnás dobozba! Napi legalább 6 adag (maroknyi) nyers gyümölcsöt és zöldséget kellene megenni gyermeknek és felnőttnek egyaránt. Csomagolhatjuk egészbe, de fel is szeletelhetjük/kockázhatjuk. Egy kis méretű csinos üvegbe rétegezve is tehetjük a kedvenc gyümölcseit/zöldségeit. Ezek folyékony állagban is kerülhetnek a táskába, smoothie-k formájában. De a zöld turmix is igazán finom és tápláló. Trüffelek, müzliszeletek, müzlik A trüffeleket roppant egyszerű elkészíteni, könnyen kezelhető kis falatkák. Lehet olajos mag, aszalvány kombó is, vagy különböző gabonakásákból is készíthetjük. A müzliszeleteket szintén lehet készíteni sütés nélkül is, vagy akár sütve. A gyerekek gyakran kapnak tízóraira csokis müzlit tejjel. Nos, ilyenkor csomagoljunk mi is egy adag müzlit vagy granolát és egy kis dobozos kókusz- vagy rizstejet. Ne felejtsük el ilyenkor a kanalat és a kis tálkát se. Teljes értékű édes kekszek, sütik, muffinok, piték Ezek nem olyan sütik, amiket a cukrászdában árulnak. Ezek teljes értékű alapanyagokból készülnek, rostban gazdagok, ugyanakkor nagyon finomak. A gyerekek imádják a bolti Jó reggelt és társai féle kekszeket. Nos, elkészíthetjük ezek egészséges alternatíváit. Teljes kiőrlésű gabona, egészséges édesítőszer és finomítatlan zsíradék az alapja ezen kekszeknek. Megtölthetjük nyers vagy házi lekvárokkal, nutellával vagy akár olvasztott nyers csoki is kerülhet rá. Muffinokat is gyakran készítek, gyorsan elkészülnek és könnyen csomagolhatók. A pitében pedig a gyümölcsök kedvünk szerint variálhatók. Télen az almás, körtés nyáron a szilvás és a barackos a sláger. Amerikai palacsinták, gofrik Ezeket a palacsintákat azért szeretem, mert kis méretűek, elég vastagak, és önmagukban is finomak. Persze azért tehetünk közé lekvárt vagy gyümölcsöket, de akár házi nutellával is finomak. A gofrinál is végtelen lehetőségek vannak. A könnyebb csomagolás miatt én olvasztott csokival kenem meg a tetejét, mely jól rádermed. Így, amikor a gyerekek uzsonnáznak, nem kenik össze magukat. Persze ne 30 fokos melegbe csomagoljunk ilyen csokival bevont finomságot! Édes péksütemények Nagyon gyakori étel az iskolában az ilyen édes péksütemény. Nagy kedvenc a kakaós- vagy éppen a nutellás csiga, a kalács vagy a lekváros bukta. Nos, van egy jó hírem, egészségesen is el lehet készíteni ezeket az ételeket. Sós finomságok A sok édes étel mellé bizony jól esnek a sós finomságok is. Ezek lehetnek jó sok zöldséggel töltött zsemlék, szendvicsek, pogácsák, vagy éppen pizzák. Mindegyik nagyon finom, és könnyen csomagolhatók. Számos receptet találsz a blogomon, de összeállítottam 40 egészséges tízórai és uzsonna ötletet (mely napokon belül elérhető lesz) , kivétel nélkül teljes értékű, finomított alapanyagoktól mentes. Ne felejtsd el! A gyereked egészségéért TE vagy a felelős! Viszont, ha van lehetőséged ebédet is csomagolni, ahhoz is segítséget tudok nyújtani a hamarosan megjelenő 20 csomagolható ebéd ötlettel. A tányéron túl... Az csak egy része az egészséges étkezésnek, hogy mi kerül a tányérra. Ugyanolyan fontos az is, hogy hogyan fogyasztjuk azt el. Nincs elég idő az étkezésre. Nyugodt környezetben, nem sietve, alapos rágással kellene elfogyasztani az ételt. 20 perces szünetben kezet mosni, kikérni az ebédet, megebédelni és a következő órára odaérni... nos, még egy felnőttnek is megadatik törvényileg a 30 perc. Tehát reform sajnos nemcsak az étkezésben kellene, hanem a nevelésben is.
Jóga és táplálkozás - Hogyan hatnak az ételek a testre és az elmére?
2015. augusztus 27. Élj harmóniában
Az szinte mindenki számára ismert, hogy a jóga segítségével elérhető, hogy a test erős egészséges és hajlékony legyen. A jóga jótékonyan hat az emésztésre, légzésre, keringésre, hormonrendszerre és elérhető általa a testi-lelki harmónia, a belső nyugalom. A jóga eredeti, végső célja nem a fizikai közérzet javítása, hanem önazonosságunk felfedése és az elme kontrollálásával összekapcsolódás a Legfelsőbb Forrással. Jóga nem csak sport vagy mozgásforma, ennél sokkal több ez egy önmegvalósító folyamat, amely az élet minden területére kiterjed. Az önmegvalósításhoz azonban fontos az testi egészség megőrzése, a belső béke elérése a gondolatok elcsendesítésével. A test egészségének és rugalmasságának és az elme nyugalmának megőrzéséhez az egyik kulcs a táplálkozás. A táplálkozás kihat az energiaszintünkre, egészségügyi állapotunkra, tudatunk minőségére, gondolatainkra, viselkedésünkre. Bizonyos ételek a testet rugalmassá teszik, az elmét békéssé mások merevvé, tunyává teszik a testet és feszültté, izgatottá teszik az elménket. A tudatos táplálkozás alapja, hogy legyen megfelelő tudásunk arról, hogy az ételek pontosan hogyan hatnak testünkre és elménkre. Egy gyakorló jógi életében számos alapelv jelenik meg, amely nem csak a jóga ászának kivitelezésére, de az életmódra és az étkezésre is vonatkoznak: tudatosság, az ősi jógaírásokban meghatározott elvek, szabályok követése, az egyén helyzetének figyelembe vétele, kontroll elérése a légzés, test és az elme felett és az egyszerűség. Az ősi jógaírásokban olyan alapelvek, szabályok, előírások melyek az étkezésre vonatkoznak, továbbá részletes leírások találhatóak arra vonatkozóan, hogy az ételek, hogyan hatnak a testre és az elmére. A jógikus étrend alapvetően lakto-vegetáriánus - azaz a jógi húst, halat, tojást nem fogyaszt. A jógikus táplálkozásban preferált ételek jó emésztést biztosítanak, egyszerűek, természetesek, frissek, energiával töltenek fel, egészségessé, ellenállóvá teszik a test és nyugodt, békés elmét eredményeznek. A leírások alapján elsődlegesen előnyben kell részesíteni az olyan élelmiszereket, melyek energiában (pránában ) gazdagok - ilyenek a gyümölcsök, zöldségek, gabonák, magvak melyek vegyszermentesen, természetes körülmények között közvetlenül a nap, a holdfény, a szél, a víz segítségével teremnek. Amikor étkezünk egyik fő cél, hogy a testünk energiához jusson, ha valaki eszik és utána nem azt érzi, hogy tele van energiával és kreatív, hanem elnehezültnek érzi magát, akkor az elfogyasztott étellel nemhogy energiát termelt a testének, hanem energiát vont el a testtől. Egészségügyi állapotnál a legfontosabb, hogy a húsból készült ételek emésztése nehézkes és az emésztési folyamat során számos káros anyag keletkezik, mely a testi egészségre ártalmas és betegségek forrása lehet (ízületi problémák, májbetegség, daganatos megbetegedések), továbbá merevvé teszi a testet. A tartósítószerezett, vegyszerezett, nem természetes ételek is káros hatással vannak az egészségügyi állapotra.(az emésztés javításáról egy korábbi bejegyzésben itt olvashatsz.) Másik fontos szempont a kógikus étrendnél az erőszak nélküliség - ahimsza a jóga egyik lényeges alapelve. Patandzsali a Jóga szútrákban arról ír, hogy ennek az elvnek a megértése nélkül nem lehet megfelelően fejlődni a jógában és nem tudunk fejlődni a többi szabályozó elv gyakorlásában sem. Azonban az ahimsza elvének megvalósítása, megértése segíti a jógit minden más területen a fejlődésben. Fontos, hogy a jógi szeretettel viszonyuljon más élőlények és a környezete felé, tisztelje az életet, ne akarja elpusztítani. Egy gyakorló jógi azért sem fogyaszt húst, mert a testi egészség fenntartható anélkül is, hogy állatoknak kellene meghalnia - a világ számos területén több ezer éves vegetáriánus kultúra van és generációról, generációra több ezer ember nőtt fel hús nélkül, tehát bizonyított, hogy hús nélkül a test egészséges marad. Azaz nincs szükségünk hús fogyasztásra az egészségünk fenntartásához, sokkal inkább élvezeti cikk. Továbbá ismert, hogy az állattenyésztés nagyon súlyosan károsítja a környezetet (levegőszennyezés, vízfogyasztás, földterületek felhasználása) és növény alapú élelmiszerek fogyasztásával nagyon sokat tehetünk a környezet védelméért és megoldható lenne a földön az éhezés kérdése is. A legfontosabb tényező az étkezésnél az ételek, tudatunkra gyakorolt hatása. Az anyagi világot három minőség építi fel: a szattva (jóság), a radzsasz (szenvedély) és a tamasz (tudatlanság). Ezek a minőségek mindent áthatnak, kötőerőknek is hívják őket és leginkább jellemzőik és hatásaik alapján lehet felismerni a különböző kötőerőket. A szattva (jóság) minősége tisztább a többinél, nyugodtság, béke, harmónia, tudás és önkontroll jellemzi. A radzsasz (szenvedély) jellemzője a vég nélküli vágyak, állandó sóvárgás, túlzott aktivitás, izgatottság, nyugtalanság. A tamasz (tudatlanság) jellemzője a hanyag inaktivitás, érdektelenség, őrület, lustaság depresszió, tompaság, negatív érzelmek. Ezeket a minőségeket megismerve fejlődik az érzékenységünk és tudatos választásokon keresztül tudjuk erősíteni egyik vagy másik hatását az életünkben és a tudatunkban. Ez vonatkozik az ételek megválasztására, ha tudjuk melyik étel, hogyan hat a testünkre és az elménkre tudatos választással dönthetünk az ételeken keresztül fizikai közérzetünk vagy elménk állapota felől. A Bhagavad-gita a jóga egyik alapműve, amiből rengeteg hasznos információt tudhatunk meg arról, hogy mi segíti elő és mi gátolja azt, hogy valaki elérje a kiegyensúlyozott, harmonikus életet és fejlődön a jógában. Általános és specifikus ismereteket egyaránt szerezhetünk általa. A VI. fejezetben a következő általános elveket említi "Oh, Arjuna, nem lehet jógi az, aki túl sokat vagy túl keveset eszik vagy alszik. Akinek evése, alvása, pihenése és munkája szabályozott, az a jóga gyakorlásával minden anyagi fájdalmat képes megszüntetni." Azaz nagyon fontos, hogy az életben törekedjünk a kiegyensúlyozottságra, ahogy nagymamáink mondták arany közép út:) A XVII. fejezet a különféle táplálkozási szokásokra részletesebben is kitér a Bhagavad Gíta. ,,A jóság minőségében élők olyan ételeket kedvelnek, amelyek meghosszabbítják az életet, megtisztítják az ember létét, erőt, egészséget, boldogságot és elégedettséget adnak. Az ilyen ételek lédúsak, zsírosak, táplálóak, és örömmel töltik el a szívet. A jóság minőségébe tartozó ételek, vegetáriánus ételek és segítenek minket abban, hogy egészségesek, boldogok, kiegyensúlyozottak legyünk és a testünk erős, rugalmas legyen. A legfontosabb hatást a tudatunkra fejtik ki. Az intelligencia élesebb lesz, tisztább tudatot és gondolkodást eredményez. A szattvikus étkezés segíti a helyes döntéseket, illetve az érzékek kifinomulását fogjuk tapasztalni, valamint a testben pozitív energiaáramlást.Szattvikus ételek: Friss, vegyszermentes tiszta minőségűek. Olyan édesítők melyek természetesek és nem mentek finomítási folyamatokon (nyers nádcukor, méz, aszalt gyümölcsök), a finom friss gyümölcsök (alma, körte, eper, cseresznye, banán, datolya, szőlő, füge, áfonya, narancs, citrom) friss zöldségek (cukkini, brokkoli, répa, cékla, karfiol, paprika, spenót, padlizsán, uborka, karalábé, édeskömény), olajos magvak (mandula, napraforgómag, tökmag, dió, mogyoró, kókusz), gabonafélék (rizs, búza, quinoa, árpa, hajdina, köles) a hüvelyesek, különösen a mung bab, gyógyteák és a házi friss bio és nem homogenizált tejtermékek - tej, ghí (tisztított vaj), frissen készített joghurt és házi sajt. A nyugodt körülmények között, megfelelő lelkiállapotban elfogyasztott étkezés szattvikusan hat ránk. ,,A túlságosan keserű, túl savanyú, sós, erős, csípős, száraz és égető ételt a szenvedély kötőerejében levők kedvelik. Az ilyen ételek boldogtalanságot, szenvedést és betegséget okoznak. A szenvedély minőségébe tartozó ételek a testi-lelki egyensúlyt felborítják, izgatottá tesznek, nyugtalanná, irányíthatatlanná teszik az elmét, felpörgetik az érzékeket és nagyon igénybe veszik az emésztő szervrendszert. A hirtelen intenzív tapasztalatok feltornázzák az ingerküszöböt ezért a normális ingereknél egyre nagyobb tompaságot fogunk tapasztalni. Az emésztőszervrendszer hosszú távon megbetegszik. A radzsasztikus ételek erősítik az egohoz való ragaszkodást és vágyakat gerjesztenek .Ide tartoznak a túl száraz, égetett ételek, túl savanyú, túl sós, túl fűszeres, túl keserű ételek, a hagymafélék, erős fűszerek, kávé, tea, kakaó és csokoládé, A túlzottan gyors evés is radzsasztikusan hat a testünkre és személyiségünkre. ,,A tudatlanság minőségében lévők az olyan ételeket szeretik, amit a fogyasztás előtt több, mint három órával főztek, ami ízetlen, romlott és rothadó, valamint maradékokból és tisztátalan alapanyagokból készült. A tudatlanság minőségébe tartozó ételek nagyon leterhelik az egész testet, blokkolják az energia áramlását, rengeteg energiát vonnak el a testtől. legyengítik az immunrendszert és így a test nem tud ellállni a betegségekkel szemben. Nagyon sok méreganyagot halmoznak fel a testben. Tompaságot, nehézséget, lusta, tunya állapotot eredményeznék a testben és az elmében. Kedvezőtlenül befolyásolják a személyiséget, mert negatív érzelmeket, haragot, ingerlékenységet, depressziót hoznak létre. A tudatlanság minőségébe tartoznak a húsételek (a tengeri élőlények is), tojás, alkohol, erjesztett ételek (mint pl. a nem friss sajtok), ecet és minden étel ami álott, régi, többször lett melegítve. Tamasztikus ételekhez tartoznak még a finomított cukrok, félkészételek, konzervek, fagyasztott élelmiszerek, gyors ételek és a gombafélék és a szénsavas italok. A túl sok étel fogyasztása is tamasztikusan hat a testre és az elmére. A táplálkozás hatása a tudatunkraA jógikus étrend alapvetően természetes, vegyszermentes (bio) alapanyagokból készült, szattvikus, vegetáriánus ételek fogyasztását részesíti előnyben Az elfogyasztott ételek mennyiségére vonatkozóan a jógaírások azt javasolják csak félig töltsük meg a gyomrot étellel, egy negyed részét folyadékkal és hagyjunk egy negyed részt üresen, hogy az emésztés során felszabaduló gázoknak legyen helye. Akkor együnk, amikor éhesek lettünk és az előző táplálékot már megemésztettük - azaz 3-6 óra teljesen el két étkezés között. Lehetőleg este 18:00-ig fogyasszuk el a vacsorát, de lefekvés előtt néhány órával már ne együnk. Ha megfelelően étkeztünk étkezés után tele vagyunk energiával és elégedettnek érezzük magunkat . Amikor elkezdjük felfedezni a jógikus étkezést észrevesszük az alapanyagok változatosságát, ételek sokszínűségét, az ízek és aromák gazdagságát. Vitalitásunk fokozódik, szűnnek súlyproblémáink és javul az emésztésünk és az egészségünk, továbbá tisztulnak az érzékek (ízlelés, szaglás, hallás) és változásokat tapasztalunk viselkedésünkben. A jól összeállított, jógikus étrend egészségügyi és élettani szempontból minden követelménynek megfelel, változatos, ízletes, egészséges. A fenti alapelveket lépésről lépésre javasolt beépíteni az életmódodba. Kezdetben csak egy-egy dolgon próbálj változtatni és figyeld meg a tapasztalásokat - több energiád lett-e, nyugodtabbnak érzed-e magad, etc. Nem szabad hirtelen mindenről lemondani, itt is a fokozatosság a lényeg. Légy szeretettel és türelemmel saját magad felé és fontos, hogy az étkezések örömmel töltsenek el. Mindenkinek energiában gazdag, egészséges táplálkozást és kiegyensúlyozottságot kívánok szeretettel:) Kati
Hogyan készítsük el a kölest finoman?
2015. augusztus 22. Éltető ételek
A köles gyakori vendég a konyhámban. Szinte naponta készítek valamilyen formában. Sokan nem tudják, hogy milyen sok jó élettani hatása van, de emellett még az is fontos, hogy finom. A köles nem igényel előzetes áztatást. Alaposan át kell mosni . Sokan nem szeretik az "illatát", ilyenkor én azt tanácsolom, hogy az átmosott kölest kevés zsiradékon pirítsuk át, és így főzzük meg. Minimum 3x mennyiségű vízzel kell elkészíteni. 15 perc alatt elkészül, utána még érdemes kicsit fedő alatt hagyni, hogy párolódjon. Én rendszeresen használom levesbetétként . Tehát, míg korábban galuskát vagy egyéb tésztát tettem a levesbe, most már kölest. Borsóleveshez, zöldségleveshez, sőt, ha néha húslevest készítek, ebbe is köles kerül. Ebbe a bablevesbe is kölest tettem. Az ezerarcú kása . Ez lehet édes vagy akár sós-fűszeres. Az édes köleskását sűrűre főzöm (én meg szoktam darálni a kölest), és mellé öntöm a növényi tejet. Kukoricával vegyesen szoktam ezt főzni, ez az aszaltgyümölcsös édes pulszka. Mindenképpen próbáljátok ki. Vagy növényi tejben főzöm meg, egy kicsit hígabbra hagyva. Ez az édes köles reggeli. Itt óriási lehetőségek vannak. Tehetünk hozzá különböző aszalt gyümölcsöket, kókuszt, fűszerezhetjük fahéjjal, narancsolajjal, gyömbérrel, vaníliával vagy akár szegfűszeggel. Kínálhatunk hozzá házi lekvárokat vagy friss gyümölcsöket. Megszórhatjuk csokireszelékkel vagy kakaóporral, de akár darált mákkal is. Mindig más-más ízt kapunk. A sós kása alapja mindig valamilyen zöldség. Én szeretem, ha sokszínű, ezért a narancssárga répa és valamilyen zöld zöldség (pl. brokkoli, zöldbab) mindig kerül bele. A fűszerezéssel mindig más-más ízvilág kerekedik ki belőle, és a végén ne felejtsük el a friss fűszernövényeket sem. A spenótos köleskása is nagyon finom. Gombócok készítése . Ennek alapja a sűrűre főzött köleskása. Készíthetünk belőle hamis túrógombócot, de én töltöttem már meg a gombócokat szilvalekvárral vagy datolyakrémmel is. Főzelékek sűrítése . Amikor a recept azt írja, hogy lisztes rántást készítsünk, akkor én előszeretettel használom erre a célra a köleslisztet. Szép sárga lesz a színe, és főleg gluténmentes. Sütemények, édességek, pudingok, péksütemények . A köles rudit szerintem mindenki ismeri. Nagyon kedvelt, és kis munkával elkészíthető sütemény. Amikor a tepsibe kölest öntünk, teszünk bele sok finomságot, felöntjük vízzel és megsütjük. Ilyen például a kókuszos kölessüti. De itt sem kell pontosan betartani a receptet, olyan aszalványt, olajos magot, fűszereket és gyümölcsöket teszünk bele, amilyeneket éppen szeretnénk. Viszont egy szabály van. Mindenképp várjuk meg, hogy kihűljön, így szépen szeletelhető lesz. Én császármorzsát is készítettem már kölesliszttel. A gluténmentes zsemlék, kenyerek fontos összetevője a köles. Köretek, egytálételek. Zöldséges raguk kiváló párosítása a köles, de a chilis babhoz is sokszor köles kerül (már csak a komplettálás miatt is). Nagyon finom a medvehagymás köles is, melyet akár gombócozni is lehet. A hamis burgonyapüré alapja is a köles. Krémek, kenőkék . Nagyon finom a köles kőrözött. Ezt még Zsófi lányom is szereti annak ellenére, hogy nem a kedvence a köles. Legalábbis jobb, ha nem tud róla, így minden gond nélkül megeszi. A csecsemők első étele lehet a hozzátáplálás során. Nagyon jó köleskásák kaphatók, de természetesen mi is készíthetünk a babánknak kását, illetve pépet gyümölccsel vagy zöldséggel.
Aszalás 1x1
2015. augusztus 18. Éltető ételek
Az aszalás nem egy újkeletű dolog. Sokan azt gondolják, hogy egy újabb hóbort az egészséges táplálkozás színterén. Nos, elmondható az, hogy már nagyanyáink is aszaltak (pl. almát, szilvát, körtét), még a XX. század elején is több zsáknyi aszalt gyümölcsöt fogyasztottak el, elsősorban a téli estéken. Miért aszaljunk? Az aszalás célja elsősorban a tartósítás , amely során eltávolítjuk az alapanyagokból a nedvességet. Bár azért azt javaslom, hogy törekedjünk a friss gyümölcsök fogyasztására, ugyanis a nedvesség elpárolgása miatt koncentrálódik bennük a fruktóz, amely vércukoringadozást eredményezhet. Valamint candidásoknak is ellenjavallt az édes aszalt gyümölcsök fogyasztása. Ennek ellenére kiváló csemege csak úgy önmagában vagy süteményekbe, kásákba főzve is. Fogyasztásuk télen kifejezetten ajánlott, melegítő hatásuk révén, mivel a szárítással a napenergia (és a meleg) is koncentrálódik benne. Még egy fontos figyelmeztetés! Az aszalványokat fogyasztás előtt áztassuk be kevés tisztított vízbe (főzzük meg valamilyen étellel), vagy mindenképp igyunk utána elegendő folyadékot, hiszen a nedvesség már nincs benne az aszalványokban. Aszalhatunk zöldségeket is, amellyel egészséges chipseket varázsolhatunk az asztalra. Nagyon finom az aszalt répa, cékla, hagyma, de kipróbálásra érdemes a kelkáposzta chips is. Ezek natúr ízeit feldobhatjuk különféle fűszerekkel, amelyeket magtejföllel "rögzítünk" a zöldségekre. Sajnos a bolti aszalványok szinte minden esetben kezelve vannak kén-dioxiddal, cukorszirupba vannak áztatva, és tartósítószerrel vannak telenyomva (a szebb szín, állag érdekében). Arra biztatok mindenkit, hogy az aszalványok vásárlása előtt mindenképp olvassa el a csomagoláson lévő összetevők listáját. Ha csak annyi van rajta, hogy "aszalt áfonya", akkor nyugodtan megvásárolhatjuk. Amennyiben házilag aszalunk, ne várjuk azt, hogy olyan szép színű és állagú legyen, mint a bolti társaik. A sárgabarack barnásabb, és az állaga sem lesz olyan ruganyos, mint a bolti. DE annál finomabb. Érezni benne a barack VALÓDI ízét , zamatát, amely kárpótól az esetleges látványért. Mivel aszaljunk? Az aszalás történhet alacsonyabb és magasabb hőmérsékleten is. Amikor az a célunk, hogy az enzimek sértetlenek maradjanak, akkor mindenképp törekedni kell arra, hogy 45 fok alatt történjen az aszalás. Ezt professzionális aszalógépekkel könnyűszerrel meg tudjuk valósítani. Ha "csak" a tartósítás a cél, akkor lehet sütőben vagy akár kemencében is aszalni. Így is egészséges csemegénk lesz, viszont ezeket már nem nevezhetjük ÉLŐ-nek. De mit is jelent az, hogy élő egy étel? Ha vigyázunk az enzimekre, akkor az aszalvány ugyanolyan jótékony hatással lesz a szervezetünkre, mint a friss társai. Tehát, ha magunknak aszalunk, törekedjünk arra, hogy az enzimek ne sérüljenek. Nap- és szélenergia : ez a legtermészetesebb és legősibb módja az aszalásnak (szárításnak). Mindenképp félárnyékos helyre tegyük az alapanyagokat, és a legjobb az, ha van elegendő légmozgás is. Takarjuk le egy vékony tüll anyaggal, hogy a portól és az apró rovaroktól megóvjuk értékes gyümölcseinket. Sajnos ebben az esetben ki vagyunk téve az időjárás szeszélyeinek, és ezzel a módszerrel akár 1 hétig is eltarthat az aszalás. Arra is érdemes odafigyelni, hogy az aszalódás közben forgassuk a gyümölcsöket, és éjszakára érdemes száraz, fedett helyre vinni, hogy a rovarok és a rágcsálók nehogy kárt tegyenek benne. Padláson (tornácon) történő aszalás : A mai cserép- és palafedésű épületek szuper lehetőséget biztosítanak erre a célra, hiszen adott a meleg, csak a légmozgást kell biztosítani. Itt is oda kell figyelni az esetleges rovarokra és rágcsálókra. Az aszalás kivitelezése megegyezik a napon történő módszerrel. Hagyományos fatüzelésű aszalók (aszalókemence, kemencés aszalóházak): Mint korábban már írtam, a népi gyümölcsaszalás (gombaaszalás!) több évszázados múltra tekint vissza. Az olcsó répacukor megjelenéséig ez napi rutinnak számított. Még ma is fellelhetők ilyen aszalóházak szerte az országban. Házilag készített aszaló"gép" : A neten találhatunk nagyon okos ötleteket arra, hogy hogyan tudunk házilag készíteni aszalót. Csak egy ügyes "barkácsférjre"/párra van szükség, aki elkészíti ezt nekünk. Sörösdobozok újrahasznosításával napkollektort is készíthetünk, így a meleg fokozottan biztosítva van. Sütőben aszalás : Mindenképp légkeveréses sütőre van szükség. Az aszalás során a sütő ajtaját résnyire nyitva kell tartani, hogy a pára távozni tudjon. Amíg magas az alapanyagok nedvességtartalma, addig akár 70-80 fokra is felvehetjük a hőfokot (a kezünkkel érezzük, hogy mennyire meleg a gyümölcs), majd vegyük vissza 40-50 fokra. A hátránya, hogy egyszerre nem tudunk 3-4 tálcánál többet betenni, és az áramfogyasztással is számolni kell.Radiátor, kandalló : télen én is szoktam kis mennyiséget szárítani, pl. hajdinacsírát, ilyenkor egyszerűen a radiátorra helyezem, és reggelre kiszárad. Figyeljünk arra, hogy ne legyenek egymáson az alapanyagok, és időnként mozgassuk meg azokat. Olcsóbb kategóriájú körtálcás, alsó fűtéses aszalógépek : Ezek kerek tálcás aszalógépek, amelyek a meleg levegőt alulról fújják felfelé. Ennek a hátránya az, hogy ha a tálcát telepakoljuk gyümikkel, zöldségekkel vagy éppen gyümölcspéppel, akkor az elzárja az utat a levegő áramlásától. Ezért van az, hogy a felső tálcák kevésbé száradnak, sőt a pára ide csapódik le. Valamint ezen aszalógépekbe nem jellemző, hogy hőfokszabályozó lenne beépítve. Hátsó fűtéses (pl. Excalibur) aszalógép : Ez egy szögletes doboz, amelynek a ventillátora és a fűtőszála a hátsó falba van beépítve. Így minden tálca egyenletesen kapja a meleget, és a levegő áramlása is megoldott. Könnyűszerrel tudunk folyékony gyümölcs- vagy zöldséglapokat is aszalni, és a beépített termosztátnak köszönhetően a hőfokot is be tudjuk állítani. Nekem is ilyen aszalóm van, egyszerre akár 10 kg gyümölcs is aszalható benne. Hogyan aszaljunk? Először is nagyon fontos, hogy érett és egészséges alapanyagokat használjunk fel. Próbáljuk meg egyforma darabokra vágni. Minél kisebb, annál hamarabb lesz kész az aszalvány. Amennyiben gyümölcs- vagy zöldséglapokat akarunk aszalni, ahhoz szükségünk van tapadásmentes lapra. Az így elkészült lapok felhasználása végtelen, kedvünk szerint készíthetünk finomabbnál finomabb ételeket. ... és most jöjjön a lényeg, mit is aszaljunk? Szinte bármilyen gyümölcsöt aszalhatunk: alma, körte, barack, szilva, kiwi, ananász, meggy, cseresznye, eper. Fűszerezhetjük még szárítás előtt, pl. a vanília és a fahéj remekül illenek hozzá. Ezekből készíthetünk nyers lekvárokat, leveseket, de édességek, kekszek, muffinok, természetes édesítők, tortalapok alapanyaga is lehet. Mindenképp próbáljátok ki a zserbó krékert és a zserbó szeletet. De nagy kedvencem a ropogós müzli, amely egy nagy pohár mandulatejjel tökéletes reggeli. Karácsonykor kihagyhatatlan a diós vagy mákos bejgli, amely - a hagyományostól eltérően - gyümölcslapból készül. De, ennek a mákos tésztának is gyümölcslap az alapanyaga. A zöldségek aszalása is igen változatos. Közkedvelt a paradicsom, a padlizsán, a cukkini, a hagyma, a cékla, a répa és a batáta. Ezeket szintén lehet pácolni kedvünk szerint még a szárítás előtt. De zöldséglapot is aszalhatunk, amelyet kedvenc zöldségeinkkel tölthetünk meg. Házi vegetát is aszalással készítek. Ebbe az alapanyagokat kedvünk és ízlésünk szerint variálhatjuk. A gyerekek kedvence a kelkáposzta chips , amely ropogós, fűszeres, hmmm... meg kell kóstolni mindenkinek! És nem utolsósorban egészséges! Különböző zöldségfasírtok, nyers kenyerek, krékerek tehetik változatossá az étkezéseinket. Én az aszalót használom az olajos magok szárítására is. Azt már tudjuk, hogy az enzimgátlók miatt be kell áztatni a magokat. Nos, akkor meg is kell szárítani, hogy utána még hetekig-hónapokig elálljon. Ha az olajos magokat fűszeres szószba keverjük, majd ezt kiszárítjuk, isteni finom ropogtatnivalónk lesz. Fűszernövények szárítása : Elég sok zeller-, petrezselyem- és lestyánlevelem lett, így ezek szárítása is az aszalóban történik. Sőt, még stevia levelet és gyógynövényeket is száríthatunk (természetesen nyáron a napon is). Aszalványok tárolási útmutatója A legfontosabb az, hogy kellően aszaljuk ki az alapanyagokat. Ha ujjunkkal összenyomjuk, ne adjon ki nedvességet, mert akkor ez hamarosan meg fog penészedni. Régen szőtt zsákban tárolták, hűvös, sötét helyen. Sajnos tavaly tapasztaltam azt, hogy nagyon hamar ellepi a molylepke, úgyhogy idén már hűtőben tároltam. Érdemes pár órára lefagyasztani, majd ismét aszaljuk néhány óráig (a páralecsapódás miatt), és ezt már tárolhatjuk akár zacskóban is. Mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki az aszalást, hiszen nemcsak finom, hanem egészséges is. Anikó Felhasznált irodalom: http://okovolgy.hu/keszitsunk-aszalvanyokat-hazilag-3-resz-az-aszalas-tortenete-eljarasok-es-eszkozok/; Lénárt Gitta: Élő aszalványok könyve - Budapest: Bioenergetic K., 2014.
Gombával töltött cannelloni
2015. augusztus 2. Vegetáriánus receptek
Hozzávalók:
- 1 csomag (250 g) cannelloni tészta
- 450 g csiperkegomba
- ½ cukkini
- 1 szál répa
- 2 fej hagyma
- 5 cikk fokhagyma
- 2 ek olaj
- 1 kk őrölt bors
- 2 kk őrölt koriander
- 2 tk petrezselyemzöld
- 1 tk só
- 500 ml sűrű paradicsomlé
- reszelhető sajt
A gombát és a hagymát megtisztítjuk, és nagyon apróra vagdossuk; a répát és a cukkinit meghámozzuk és lereszeljük; a fokhagymacikkeket összezúzzuk. Mindezeket és a fűszereket valamint az olajat egy nagy tálban nagyon alaposan, már-már masszává összedolgozzuk. Most jön a macerás része: a cannelloni tésztákat megtöltögetjük a gombás masszával, egy kiolajozott jénaiba helyezzük őket. Ha kimarad esetleg egy kis töltelék, azt helyezzük bátran a tésztacsövek köré. Egyenletesen ráöntjük a paradicsomlevet.
Lefedett jénaiban 200 °C-on 30-40 perc alatt készre sütjük. Utolsó fázisban reszelt sajtot szórunk rá, majd visszatesszük, míg a sajt meg nem pirul.
Forrón tálaljuk.
Bliszkó Viktor
Egészséges táplálkozás gyerekekkel
2015. július 27. Zizi kalandjai
Sokan kértétek, hogy adjak tippeket ahhoz, hogyan tudnátok a zöldséget megszerettetni a gyermekeitekkel vagy esetleg kétségbeesett helyzetben – amikor úgy érzitek a gyerek semmit nem hajlandó megenni, amit elé tesztek – mitévők legyetek. Összeírtam néhány dolgot, amelyek nálunk beváltak, de persze ezt ne vegyétek készpénznek, mert minden gyerek más és más, szóval kiszámíthatatlan, hogy kinél mi fog javulást vagy változást hozni. Ez egyszerűen egy hétköznapi anyuka listája olyan dolgokról, amelyek nálunk fontos szerepet játszanak az étkezésben. Sok sikert mindenkinek! 1. Alapok Az egyik legfontosabb dolog, hogy hogyan indítjuk a hozzátáplálást, majd az azt követő hónapokat. A szezonalitásnak megfelelően kóstoltassunk meg a babával minél többféle zöldséget és gyümölcsöt, hogy szokja az ízeket. Mi zöldséggel kezdtük, répa volt az első szilárd étele Ádinak. Elképzelhető, hogy az édesebb almát, őszibarackot jobban kedvelné egy baba, azonban nálunk nagyon bevált az édeskés répa. Példa: ha a gyermek 4-5 éves korában adunk neki először avokádót (ami az egyik legtáplálóbb “gyümölcs”), akkor ne csodálkozzunk, hogy nem fogja szeretni. Vezessük be az étrendjébe már 1-1,5 éves kora körül (manapság jó minőségű avokádó kapható országosan a nagyobb szupermarketekben), vagyis az első két évben kóstoltassunk vele minél többféle zöldséget és gyümölcsöt. Biztosan lesznek kedvencei és olyanok is, amelyek kevésbé ízlenek neki, de minél többfélét kóstol, annál nagyobb az esély, hogy többet is fog szeretni. 2. Példamutatás Nálunk szerencsére az egész család egyformát eszik, vagyis apa, anya és gyerek is vegán/vegetáriánus. Azoknál a családoknál, ahol vegyes táplálkozás van (egyesek húsevők, egyesek vegánok/vegetáriánusok), azoknál nehezebb megoldani a példamutatást (de nem lehetetlen!), vagyis, hogy mi szülők is együk ugyanazt, amit a gyermekünknek adunk. Ha mi rántott húst eszünk, de a gyereknek egy tányér zöldséges tésztát adunk, ne csodálkozzunk, ha nem eszi meg. Ráadásul, ha a másolás időszakában van, akkor biztosan ugyanazt akarja enni, mint mi, tehát a zöldséges tészta nem kell majd neki, helyette rántott húst akar enni. Ugyanez vonatkozik bármilyen más ételre is, például a gyereknek humuszt és zöldségeket adunk uzsonnára, mi pedig vajas kenyeret vagy chipset eszünk, akkor biztosan a vajas kenyér vagy a chips fogja érdekelni, nem pedig a humusz zöldségekkel. 3. Kreativitás A kreativitás vonatkozik a főzésre és a tálalásra is. Ha egyes zöldséget nem eszik meg a gyerekünk, akkor próbáljuk más formában adni neki, esetleg rejtettem. Például nem szereti a cukkinit és a répát felkockázva tésztaszószban, de ha apróra reszeljük és így dinszteljük meg hagymával, fokhagymával, aztán nyakon öntjük egy adag paradicsomszósszal, akkor a zöldségek szinte el fognak veszni a szószban, tehát elképzelhető, hogy szerencsével járunk és ízleni fog neki. Lehet teljesen rejtetten adni, például cukkinit csokis sütibe belekeverni, így aztán lehetetlen észrevennie a gyereknek, hogy cukkinit is eszik. Tehetünk zöld leveleseket smoothie-ba is, ez általában sikert szokott aratni. A tálalásnál is fontos a kreativitás. Én preferálom az osztott tányérokat, így teljesen külön tudom szedni a különböző színű és textúrájú ételeket. Persze a kreatív tálalást el lehet vinni egész extrém irányba is, ha az ember lányának van erre ideje. 4. Piacozzunk és főzzünk közösen! Lehetőségeinkhez mérten már korán (minél fiatalabb korban) kezdjük el a piacozást, ha nem is iktatjuk be heti programnak, havonta azért egy pár alkalommal menjünk el a gyerekünkkel piacra és hagyjuk a szupermarketet másra. Szokja a gyermek a piac illatát, hangulatát, tanulja a színeket, a formákat, az ízeket (saját tapasztalat: gyereknek mindig adnak kóstolót az árusok/termelők). Mi imádunk piacra járni szombatonként, ez nálunk már családi program, ilyenkor az egész délelőttöt, sőt az ebédidőt is a piacon töltjük, összekötve egy kis játszóterezéssel. Hétköznap is el szoktunk menni piacra, szóval ez nálunk heti többszöri programot jelent. Ha pedig együtt bevásároltunk, akkor hetente minimum egyszer, de inkább több alkalommal vonjuk be a gyereket a főzésbe/sütésbe. Igen, tudom, ilyenkor lassabban haladunk és sokkal maszatosabb lesz a konyha, de mindenképpen megéri a fáradozást. Látja, hogy mennyi “munkát” igényel az ebéd/vacsora elkészítése, ismerkedik a különböző műveletekkel és eszközökkel (vágás, aprítás, keverés, robotgép bekapcsolása, stb.), anyával/apával együtt megkóstolja nyersen a zöldségeket mielőtt az ételbe kerülnek, stb. Nagy az esély rá, hogy ha bevonjuk a gyereket a főzésbe, akkor utána nagyobb kedvvel kóstolja meg azt az ételt, amelynek az elkészítésében ő is részt vett. 5. Cukor “veszély” Nálunk a cukor kimaradt Ádi étrendjéből két éves koráig! Persze édeset evett gyümölcsök és aszalt gyümölcsök formájában, de cukrosat nem. A süteményeket általában juharsziruppal, mézzel vagy kókuszcukorral készítem, ezekből most már szokott enni, de mivel nagyon-nagyon ritkán sütök, ezért kevés ilyen dolog kerül a tányérjára. Csokoládét még nem evett, kakaós dolgot viszont igen. Fagyit is idén kora nyártól kezdett először enni. Azt is többnyire én készítem és akkor a gyümölcsön kívül más édesítőszer nem is kerül bele, viszont, ha külső helyszínen esszük, akkor egy gombóc gyümölcs fagylalt bőven elég neki. Nem igazán rajong az édes dolgokért (sütemény, fagylalt), szóval nem is nagyon erőltetjük. A korai cukor étrendbe való bevezetésével megváltozhat az ember ízérzékelése és már nem fogja a zöldségeket/gyümölcsöket olyan édesnek érezni, mint, amilyenek valójában. Két év cukor “kihagyással” (úgyis fog még eleget enni életében) viszont elértük azt, hogy simán eszik nyersen citromot, lime-ot, meggyet, homoktövisbogyót és kíváncsisággal kóstolja meg a kevésbé édes zöldségeket is nyersen (brokkoli, karfiol, leveleskel, tök, stb.). Persze már most gondolkodom azon, hogy mi lesz, ha két gyerekünk lesz és a másodiknál is tartani szeretnénk azt, hogy két éves koráig ne egyen cukros dolgot… ez már nehezebb lesz, ha látja, hogy a bátyus eszik mondjuk egy muffint, akkor ő miért nem kaphat. Ezen még ráérünk, akkor gondolkodni, ha odaérünk, de el tudom képzelni, hogy arra az időszakra megint átállunk cukor/édesség mentes üzemmódba. Cukor “veszély” leselkedhet ránk a különböző élelmiszerek összetevőjeként is, tehát legyünk türelmes címke olvasók és ne vegyünk olyan termékeket, amelyeknél a felsorolásnál az első összetevő a cukor… persze, ha a sokadik összetevő a cukor, akkor se vegyük meg. Igyekezzük kerülni a cukros élelmiszereket és lehetőleg minél később adjunk gyermekünknek ilyen ételt/italt. 6. Ital Nyilván az első étel/ital az anyatej volt, emellett vizet kapott Ádi (nagyon meleg időben). Azóta is vizet iszik szomjoltásra, ez a kedvence. Ezenkívül nem cukrozott növényi tejet (rizs, zab, mandula) iszik és alkalmanként 100%-os zöldség vagy gyümölcslevet. Teát, gabonakávét nem adtam neki és természetesen cukros, szénsavas üdítőt sem. Néha ledöbbenek, hogy milyen fiatal, kicsi gyerekek kezében látok kolát vagy fantát. Kerüljük az ilyen italokat, valószínűleg tinédzser korban fog elég ilyet inni a gyerek (vagy nem… abban az esetben, ha példát mutatunk és mi sem iszunk… – én nem szeretem az ilyen italokat, tehát Ádi biztosan nem lát és fog látni engem kolát inni!). 7. Nyugalom és harmónia Ha mi stresszelünk, hogy miért nem eszik a gyerek vagy már megint miért válogat vagy ha nem eszik, akkor nem jut elég tápanyag a szervezetébe, akkor ez a negatív energia érződni fog rajtunk és nem fogunk sikerrel járni. Fő a nyugalom! Ha van többféle alapanyag, étel a hűtőnkben, kamránkban, akkor biztosan nem fog a gyermek éhezni. Igyekezzünk nyugodtan “fogadni” a hóbortokat, a válogatást, általában változó időszak után újra be szokott állni a “rend”. Nálunk is fordultak elő ilyen időszakok, bár néha azt érzem, hogy Ádival igazán szerencsés vagyok, amiért ennyire kíváncsi és hajlandó minden zöldséget nyersen (is) megenni. Legyünk kreatívak és alkalmazzuk a fentebb leírt pontokat, biztos vagyok benne, hogy lesznek sikeres napjaink! Hajrá!
Paradicsomos bab kb. 22 éhes ember számára
1,5 kg rizs 3-4 vörös- és/vagy lilahagyma 1 egész fej fokhagyma 1 evőkanál oregano 1 evőkanál borsikafű 2 evőkanál szárított zellerlevél 1,5 evőkanál pirospaprika bors só 2 liter paradicsomlé 4 vörösbab konzerv (400 g) 3 nagy fehérbab konzerv (800 g) 1 kg fagyasztott, morzsolt kukorica 750 g fürtös paradicsom 400 g lecsópaprika 300 g sárgarépa (+ egyéb, tetszőleges zöldség, pl. karfiol, cukkini, vagy akár krumpli, gomba) kb. 0,5 dl napraforgóolaj (a kalória miatt kell) Hámozzuk meg a hagymát, a fokhagymát és a répát, daraboljuk össze a paradicsommal és a lecsópaprikával együtt. Az olajat öntsük egy óriási lábasba, szórjuk bele a pirospaprikát, tegyük bele a zöldségeket, hagymákat, sózzuk meg, és pár percig hagyjuk fedő alatt párolódni. Öntsük hozzá a paradicsomlevet, sózzuk újra ízlés szerint, fűszerezzük. Félidőnél (kb. 20 perc után) észleljük, hogy nem fog beleférni az edénybe, és szedjünk át belőle egy másikba. Vagy két másikba. :) Ez után szórjuk bele a kukoricát gondosan elosztva a két lábas között. Könnyebben fövő zöldségeket, pl. a cukkinit ilyenkor kell beletenni. Közben tegyünk fel vizet forrni, sózzuk meg. Ha felforrt, adjuk hozzá a megmosott rizst. Vigyázz, a rizs nagyon megdagad, ekkora mennyiséghez jó nagy lábasra van szükség! Forraljuk egy kicsit, majd elzárhatjuk alatta a gázt, magától megpuhul és beszívja a vizet. Ha megpuhult, és maradt rajta víz, azt öntsük le róla. Ha már majdnem teljesen puha a répa, adjuk hozzá az ételhez a babkonzerveket. Főzzük össze, adagoljuk ki 20-25 edénybe, és osszuk ki a rászorulók között.
Ajándékcsomagunk érkezett a Természet Áldásától!
2015. július 16. Mindennapi ételeink
Szeretnék nektek egy nagyon korrekt, gyors, segítőkész és hihetetlenül jó dolgokat forgalmazó céget bemutatni. Biztosan emlékeztek a legutóbbi facebook nyereményjátékunkra, melyen gyümölcsleveket lehetett nyerni a Természet Áldása jóvoltából. Nos, mi egyéb termékeiket is kóstoltuk és nyugodt szívvel tudom ajánlani őket. Sok mindent forgalmaznak, többek között mi az alábbi termékeket kaptuk most kézhez: Kókuszolaj: Mi az itteni bioboltban is ezt szoktuk vásárolni. A kókuszolajról majd írok egy külön bejegyzést, hogy miért ebben és ezzel sütök, illetve mikhez szoktam használni. Most ajánlanék egy süteményt, amelybe ezt kevertem (vaj helyettesítésére kiváló), ill. egy sós pástétomot is. Ez a kedvenc pástétomunk, mindig van itthon. :-) Vöröslencse: Azért szeretjük, mert hamarabb elkészül (nem kell beáztatni, ill. könnyebben meg is fő), mint a hagyományos barna lencse és nem fúj fel annyira, így Fanninak is nyugodtan adhatom. Bár ő a barna lencsét is szereti, pástétomként, levesként vagy főzelékként elkészítve, csak az jobban megterheli az emésztését. A lencse javítja az anyagcserét, növeli az immunitást, normalizálja a vizeletkiválasztó rendszer működését, szinte az egész napi szükséges folsavadag megtalálható benne, omega 3 és omega 6 zsírsavakat, magnéziumot, vasat, triptofán nevű aminosavat tartalmaz (ez utóbb idegnyugtató, segít az elalvásban, depressziós napokon). emellett található benne isoflavon is, mely megmarad a főzés után. Ez a mellrák megelőzésében játszik fontos szerepet. A vöröslencséből szoktam készíteni krémlevest, pástétomot és fasírtot is. Jázminrizs: Thaiföldről származik, illatos rizsnek is nevezik. Pikáns, finom aromája van, könnyen puhul. Én szoktam köretként, süteményként, tejberizsként, rakott ételként és fasírtként is elkészíteni. Bulgur: Kevésbé ismert gabona, amellyel színessé tehetjük étkezésünket. Szuperköretnek is szokták nevezni, nem véletlen. Rostokban, vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag, B-vitamin és vas is jócskán van benne. Ráadásul alacsonyabb a glikémiás indexe, mint a rizsé, tehát diétához is nagyon ajánlott. Szoktam belőle készíteni rakott ételt, fasírtot, köretet, salátát, édességet is. Napraforgómag: Kezelhetjük vele a székrekedést és vizelethajtó tulajdonsága is van. A folsavban gazdag mag pedig egy igencsak értékes tápanyagforrás a női szervezet számára. Sok benne a jó zsír, antioxidáns, E-vitamin, szelén és réz is. Csökkenti a sejtkárosodással járó betegségek kialakulását , megvéd a szívbetegségtől és a ráktól is. A napraforgómag nyugtatja az agyat is, hiszen a benne levő tripofán megnöveli az agyban levő szterotonin szintet. Energikussá teszi a szervezetet, és javítja a látást is. A vegán konyhában alapvető élelmiszer: vegán tejfölt készíthetünk belőle, ill. finom pástétomok alapja lehet. Barna lenmag: Koleszterincsökkentő hatása miatt ér-és szívbetegségben szenvedőknek kifejezetten ajánlott a fogyasztása, székrekedés esetén szabályozza az emésztést, omega 3 tartalma kiemelkedően magas. Külsőleg is gyógyításra használják: borogatásként enyhítheti a gennyes pattanásokat. Vegán konyhában szintén elengedhetetlen alapanyag, tojás helyettesítésére használjuk. 1 ek. lenmagőrlemény és ugyanannyi víz keveréke egy tojásnak felel meg. Így kerülhet süteménybe, fasírtba. Zabpehely: A zab az egyik legrégebben termesztett gabonaféle, több tucat faja ismert. Zabból főtt kását először a görögök készítettek és fogyasztottak. A zabpehely kevés kalóriát tartalmaz, viszont rost- fehérjetartalma magas. Jelentős mennyiségben tartalmaz B1- vitamint, de számottevő B2-, B3-, B6- és K-vitamin tartalma is. Ásványi anyagok közül kiemelkedő mangán-, magnézium-, réz- és foszfortartalma, de gazdag kalciumban, vasban és cinkben is. A zabpehely rendszeres fogyasztása javíthatja az emésztést és a csontok, valamint erek általános állapotát. Nálam sokszor fasírt készül belőle, sokszor palacsinta, vagy édes keksz. Mák: Egy-egy mákkal dúsított ételből alkalmanként nem nagy mennyiséget eszünk, ennek ellenére értékes tápanyagtartalmú élelmiszer. A vitaminok közül értékes B1-, B6-, B2-, niacinforrás.. Az ásványi anyagok közül pedig nagyobb mennyiségben kálciumot, cinket, mangánt, rezet, vasat, foszfort, káliumot és magnéziumot tartalmaz. Az orvostudomány széles körben alkalmazza gyógyszerek alkotórészeként, így köhögéscsillapításra, görcsoldásra, vagy súlyos betegségekben a végső fájdalom csillapítására. Vegán mákos sütemény, kölespuding, vagy mákos sós rúd készül belőle. Világos nádcukor: Természetes cukor, a szervezet sokkal jobban fel tudja dolgozni, mint a fehér cukrot, előállítása nem vegyi eljárással zajlik, Frissen aratott, hagyományosan művelt cukornádból nyerik. A boltokban kapható "barnacukor" a legtöbb esetben nem más, mint fehércukor nádmelasszal színezve. Így az nem egészségesebb, mint a fehércukor (bár az elnevezés alapján sokan ezt feltételezik), szemben az élettanilag valóban sokkal előnyösebb nádcukorral. Tehát ajánljuk figyelmetekbe a céget. Jó vásárlást, kóstolást kívánunk!
Főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással", a tökéletes kánikula étel (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán)
főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán) A cukkini és én 28 évig nem voltunk barátságban. Nagyon kevés zöldség került gyermekkorunkban az asztalunkra, és a cukkini egyáltalán nem tartozott még azon kevesek közé sem. Majd az önnállósodás kezdetén, zsenge felnőtt éveimben sem igazán értettem mire jó ez az ízetlen, enyhén szivacsos állagú, semmire nem használható zöldség?! Szerencsére pár éve, miután tényleg nyitott lettem a sokkal több zöldség fogyasztásra, és elkezdtem kutakodni, hogy mi mire is való, és milyen formában lehet fogyasztani, megláttam a cukkini igazi arcát! :-) Valahogy úgy történt, mint az avokádóval. Rájöttem, hogy nem önmagában csodálatosak ezek az ételek, hanem tökéletes kiegészítői más zöldségeknek, gyümölcsöknek. Alapjául szolgálnak salátáknak, főételeknek, turmixoknak, de még édességeknek is! Ők a növény világ kaméleonjai! :-) Azóta elválaszthatatlanok vagyunk, és minden nagy bevásárláskor kerül a kocsiba 1-2 db cukkini. Főleg a nyár nagy slágere, de szinte egész évben képviselteti magát a boltokban, a zöldségtársadalom eme kiemelkedő szereplője. Fogyaszthatjuk főzve, sütve, párolva, rántva, grillezve, de akár nyersen is! Formájának és szilárdságának köszönhetően, számtalan alakban felhasználhatjuk pl.: karikázva, csíkozva, hajóként, spiralizálva, kockázva, reszelve, vékony lapokként, chipsként stb. (A Pinteresten rengeteg cukkinis képet találhattok, ha beírjátok a "zucchini recipes" szavakat a keresőmezőbe.) főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán) A Zöld Avocado gasztroblogon készítettem már nektek mosolygós cukkinis tócsnit, grilleztünk már cukkini karikákat az ízletes kéksajtos amaránt golyók mellé, építettünk céklás-kecskesajtos-cukkinis tornyot a vendégeknek, de dobtam már fel a hagyományos krumplipürét és rizst is nyers reszelt cukkinivel. Rengeteg recept van még a tarsolyomban, melyben megismerkedhettek ennek az olcsó zöldségnek, az értékes oldalaival. Azt hiszem ilyenkor szokták azt mondani, hogy nagyszerű ár-érték arányú termékről van szó. :-) Aki eddig idegenkedett tőle, bátran merem ajánlani, hogy tegye meg a kezdő lépéseket a cukkini felé, mert nem fogja megbánni! ;-) Miért is érdemes cukkinit fogyasztani? "A cukkini 95%-a szöveti víz: kiválóan pótolja a szervezet vízszükségletét. Sokféle ásványi anyagot (mangán, kálcium, magnézium, kálium, réz, foszfor, cink) és vitamint (A, B1, 2, 6, 9) tartalmaz. Folsavban és élelmi rostban gazdag. Antioxidáns anyagai révén kimutatható módon csökkenti a káros sejtmutációk előfordulását. Enyhe hashajtó, gyulladásgátló és vértisztító. Béta-karotin és C-vitamin tartalmánál fogva védi az érfalat. Csökkenti az asztma, a csont-ízületi és a reumatikus gyulladások kockázatát. Csökkenti a prosztata problémák esélyét." Forrás: Tudatosvásárló főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán) A mai recept, amit hoztam nektek, nem az én találmányom. Az internet telis tele van, jobbnál jobb cukkini spagetti receptekkel. Én először Lénárt Gitta oldalán találkoztam vele, de azóta már rengeteg variációt láttam külföldi és magyar oldalakon is. Valószínűleg sokan közületek már szintén találkoztak a nyers cukkini "spagetti bolognai mártással" recepttel, így nektek ez a bejegyzés nem fog új ötlettel szolgálni, csak emlékeztet titeket arra, hogy ebben a nyári kánikulában milyen jól tud esni, egy folyadékban gazdag, roppanós, friss és energiadús cukkini spagetti?! Nem kell hozzá befűteni a konyhát, hisz, minden nyers benne, nagyon gyorsan és egyszerűen elkészül. Akár kempingezés közben, vagy a tóparti faházban is elkészíthetjük a családnak a nyaralás alatt. Vitaminban, ásványi anyagokban gazdag, könnyen emészthető, mindenmentes, ízletes, zamatos saláta, ami fehérjetartalmának és magas víztartalmának köszönhetően egy fő étkezést is kiválthat a nagy melegben. :-) Hozzávalók: főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán) HOZZÁVALÓK (2 főre): - 1 db nagyobb cukkini - 3 db közepes méretű, érett paradicsom - 1/2 kisebb lila hagyma - 2 gerezd fokhagyma - 1 bögre dió (előző éjjel beáztatva) - 1-1 marék fenyőmag, tökmag, napraforgómag - 1 közepes sárgarépa - 4 db friss bazsalikom levél - 1/2 citrom leve - Himalája só, frissen őrölt fekete bors - 3 ek sörélesztőpehely - (csíra, kendermag, avokádó, friss petrezselyem, aszalt sós magos kréker, vagy puffasztott kukorica tallér - opcionális) főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán) ELKÉSZÍTÉS: A nyers cukkinit alaposan mossuk meg, vágjuk le a kemény végét, majd csíkozzuk fel, amilyen keskeny csíkokra csak tudjuk. Ez lesz a "spagetti tésztánk". :-) Minél vékonyabb, annál jobb! A profik ezt egy ún. spiralizáló konyhai eszközzel készítik, amivel gyorsan és egyszerűen, gyönyörűszép cukkini spirálokat lehet készíteni. Nekem ilyen segítőtárs nincs a konyhámban (egyenlőre), ezért marad a kézi szeletelés. :-) Sózzuk be, és hagyjuk állni egy fél órát. Ettől megpuhul a cukkini, és könnyebb lesz vele bánni. Közben készítsük el a többi hozzávalót. A diót áztassuk be előző éjszaka, majd öntsük le róla az áztató lét. (Így sokkal könnyebben megemészthető.) Daráljuk le az ázott diót a fokhagymával. Ez lesz a "darált hús". A dió magas fehérjetartalmának köszönhetően tökéletesen helyettesíti a húst az ételben. A paradicsomokat a lila hagymával, a sárgarépával, sóval és borssal turmixoljuk le. Ez lesz a "bolognai szósz" paradicsomos alapja. A friss bazsalikom leveleket zúzzuk szét egy mozsárban, vagy vágjuk apróra egy olló segítségével, és keverjük a paradicsom szószba. hozzávalók a nyers cukkini spagettihez, bolognai mártással Gyakorlatilag kész is az étel. Szedjük ki a tányérra a cukkini spagettit, majd rá a paradicsomszószt, és a darált diót ("darált húst"). Az egészet szórjuk meg tetszés szerinti mennyiségben és összetételben sós magvakkal (pl.: 1 ek fenyőmag, 1 tk napraforgómag, és 1 tk tökmag). Végezetül, hogy az ízélményt és a tápértéket növeljük, szórjunk az étel tetejére "reszelt sajtot", amit a sörélesztő pehely helyettesít ebben a nyers vegán ételben. A sörélesztő pehely sajtszerű íze tökéletesen illeszkedik a spagettinkhez. (Én tettem még hozzá csírát és magas fehérjetartalmú kendermagot is, de ezek elhagyhatóak.) főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán) Tápanyagban, frissességben, és üdeségben gazdag jó étvágyat kívánunk a nyári melegben is! ;-) Ha úgy érzed (főleg a férfiak), hogy ettől nem fogsz jól lakni, akkor ropogtass mellé puffasztott tallérokat (pl.:kukorica tallér), vagy aszalt sós krékereket. De ne tévesszenek meg a nyers alapanyagok! Elméletben csak egy saláta, a gyakorlatban azonban egy nagyon jól összerakott, teljesértékű étel, amitől nem maradunk éhesek! :-) Megjegyés: Ha szeretnétek még több nyers, friss, energiadús, tápanyagban gazdag, lédús saláta receptet amivel a tikkasztó melegben táplálhatjátok a testeteket, akkor nézzetek körül a blogon a "Saláták" menü pont alatt. Sütésmentes desszertekért pedig írjátok be a keresőbe a "nyers" szót. főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán)
Spagetti tejszínes tökmártással
2015. június 22. Éltető ételek
Ma a piacon csodaszép, zsenge tököt árultak. Rögtön bevillant egy csodás tökmártás spagettivel, így ezt el is készítettem vacsorára.Gluténmentes és vegán, kell ennél több? Hozzávalók (2 adag): - 1 közepes méretű zsenge tök (nem kellett a magját sem kikaparni) - 1 nagyobb sárgarépa - 2 dl zabkrém (a DM-ben veszem, Oatly néven találod) - 1 közepes méretű vöröshagyma - 1 gerezd fokhagyma - 1 kávéskanál mustár - 1/2 citrom leve - 1/2 evőkanál kókuszolaj - só, bors, kapor - gluténmentes spagetti tészta Elkészítése: - A tököt és a sárgarépát meghámozom és legyalulom. - Egy serpenyőbe teszem a kókuszolajat, majd elkezdem benne pirítani a vékonyra szeletelt hagymát. Belereszelem a fokhagymát is. - Pár perc elteltével hozzáteszem a tököt. Együtt pirítom, sózom, borsozom. - Pici vizet öntök rá, majd a tejszínt is belezúdítom. - Kaporral ízesítem és a mustár is mehet hozzá. - Kb. 5 perc alatt készre főnek a zöldségek. Ekkor csavarok bele citromot, de közben kóstolgatom. - A kifőtt tésztával összekeverem.Jó étvágyat!
Baszmati rizs zöldségekkel, korianderrel
2015. június 11. Élj harmóniában
Beérkezett a nagy nyári meleg, amikor általában nem is kívánjuk annyira a nehezebb ételeket. Mii nyáron nagyon gyakran eszünk zöldségeket baszmati rizzsel. Részben mert nagyon hamar készen van, nem kell hosszasan állni a konyhában és a melegben nem terheli túl az emésztőrendszert. A baszmati rizs, a rizsek közül a legkiválóbb és fantasztikus aromával rendelkezik. Ez egy egyszerű és gyorsan elkészíthető étel, nagyon ízletes és még gluténmentes is :) Számtalan módon tudod variálni, bármilyen zöldségből meg tudod csinálni. Hozzávalók 3 személyre: Rizshez - 1 csésze baszmati rizs - 1 kk. kurkuma - 3 ek. kókuszreszelék - 3 szem kardamom mag - 2,5 csésze forró víz - só Zöldséghez - 2 csésze brokkoli - 1 csésze zöldbab - 3 szál sárgarépa - 1 kis padlizsán - 0,5 kk.római kömény - 0,5 kk. édeskömény - 1 kisujjbegynyi gyömbér - 1 kk. őrölt koriander - friss koriander levél - 1 ek. ghí (vagy kókuszzsír vegán változatban) - só Először mosd meg jól a baszmati rizst, majd csöpögtesd le. A lecsöpögtetett rizst pár percig egy edényben pirítsd meg (nem kell alá zsiradék, de ha szeretnél rakhatsz). Majd a rizshez öntsd hozzá a 2,5 csésze forró vizet. Tedd bele a kurkumát, sót, kardamon magot és a kókuszreszeléket. Forrástól számított 15 percig fedő alatt takaréklángon főzd meg a rizst. Amíg a rizs fő készítsd elő a zöldségeket, mindent tisztíts meg és darabolj fel. Melegíts fel egy serpenyőt és tedd bele a ghít. Majd a ghíbe a római köményt, édesköményt, koriandert, gyömbért és pirítsd egy picit. Add hozzá a répát és egy pici vízzel öntsd fel - ne önts túl sokat, mert nem vízben főzünk, a cél csak az, hogy könnyen megpuhuljanak a zöldségek. Adagold hozzá a brokkolit, zöldbabot és a padlizsánt és szükség esetén itt is tehetsz hozzá még egy kis vizet. Ha elkészült sózd meg és keverd el a korianderleveleket a zöldségekkel. A zöldségeket és a rizst finoman vegyítsd el és már tálalhatod is, jól öntözd meg olívaolajjal:) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj:)
Tejszínes karfiolragu kölessel és grillezett zöldségekkel
Nagyon szeretem a zöldséges ragukat, bármikor meg tudnám enni. Ez most ebédre készült, de vacsorára sem nehéz eledel. Hozzávalók (2 főre) - 1 kis fej karfiol - 2 sárgarépa - 1 újhagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 2 dl zabtejszín - 1 kávéskanál kurkuma - himalája só - kis marék petrezselyemzöld - bors, chili - 1 evőkanál kókuszolaj Köret: - 1 bögre köles - 1 gerezd fokhagyma - kókuszolaj - zöldségek grillezve (padlizsán, kápia paprika, cukkini) - pác: vöröshagyma, fokhagyma, só, bors, pirospaprika, olívaolaj Elkészítése: - A karfiolt szedjük rózsáira, a sárgarépát pedig vágjuk nagyobb darabokra. - A kókuszolajon dinszteljük meg a karikára vágott újhagymát és reszeljük bele a fokhagymát is. - Dobjuk rá a karfiolt és a sárgarépát, és pirítsuk együtt úgy 5 percig. - Öntsünk rá annyi vizet, hogy éppen ellepje. Fűszerezzük. - Kb. 10 perc elég, hogy puha legyen a zöldség, de még picit roppanós. - Tegyük hozzá a zabtejszínt és az apróra vágott petrezselymet, majd rottyantsuk össze. - A körethez a kölest jó alaposan mossuk át, majd tegyük egy száraz serpenyőbe. Folyamatos keverés mellett addig pirítsuk, amíg szépen különválnak a szemek egymástól. - Reszeljük bele a fokhagymát is. Ekkor már adhatunk hozzá 1 evőkanál kókuszolajat. - Pici pirítás után öntsük fel 2x mennyiségű vízzel. Sózzuk. Miután felfőtt, 10 perc alatt elkészül. - A grillezett zöldségeket daraboljuk fel, majd reszeljük bele a hagymákat és fűszerezzük. Locsoljuk meg olajjal, és hagyjuk állni úgy fél órát. - Tegyük egy zsírpapírral kibélelt tepsibe, majd előmelegített sütőben, grill fokozaton úgy 10 perc alatt készítsük el. (220 fok, grill, légkeverés). Figyeljünk rá, hogy meg ne égjen. - A kölesre tegyük a karfiolos ragut, majd erre a grillezett zöldséget.
Chana masala (csicseriborsó curry)
Az elkövetkezendő egy hetet egy olyan településen fogom eltölteni, ahol a vegánokat idegen létformának titulálják, és élveboncolják őket kőművesspaklival. (Ennél kíméletlenebb atrocitásoknak csak az absztinensek vannak kitéve, őket ki is preparálják.) Mondanom sem kell, hogy ilyen helyen egy fűszer- vagy biobolt hasonló forgalmat bonyolítana, mint egy űrsikló-alkatrészekkel házaló kiskereskedő. Éppen ezért nem valószínű, hogy lélegzetelállító specialitásokkal fogok előhozakodni, úgyhogy most ragadnám meg az alkalmat. Előkészítendő: 400 g (azaz egy doboz) csicseriborsó 400 g (azaz egy doboz) hántolt paradicsom 2 gerezd összetört fokhagyma 1 kiskanál reszelt gyömbér 1 kiskanál őrölt chilipaprika 1 evőkanál csicseriborsóliszt (de bármilyen minőségi liszt megteszi)1 kiskanál római kömény 1/2 kiskanál asafoetida 1 kiskanál garam masala 1 kiskanál kurkuma só Metódus: Egy edényben olívaolajat hevítünk, majd hozzáadjuk a római köményt, az asafoetidát. Ezt az elegyet fél percen át, mély szakértelemmel tutujgatjuk a főzőkanállal, majd hozzáadjuk a lisztet. Alaposan elkeverjük, és hagyjuk, hogy egy kissé megbarnuljon. Hozzápasszítjuk a paradicsomot, 4-5 percig főzzük, hozzáadjuk a gyömbért, a fokhagymát, majd a chilit, a kurkumát, majd a csicseriborsót. Megsózzuk, ízlésesen elkeverjük, majd 1.5 deci víz hozzáadásával kis lángon főzzük jó 10 percig.
Piknik a SkipHop-pal + kedvezménykupon
2015. május 26. Zizi kalandjai
Összeálltunk a Skip*Hop-pal, hogy készítsünk egy tavaszi/közelgő nyári piknikes bejegyzést és bemutassuk nektek néhány új terméküket. Mi nagyon szeretünk piknikezni, de bevallom az előkészületek néha sok időt vesznek igénybe… mire minden ételt elkészítek és becsomagolok, bepakolok, elmúlt szinte a délelőtt, hacsak nem hajnalban kelek. Mindenesetre megéri, mert a természet lágy ölén finomságokat enni a legjobb dolog. Erre a piknikre vittünk magunkkal mentás zöldborsós kölesfasírtokat, sült paradicsomos zöldspárgás tészta salátát, humuszt – hozzá zöldségeket, répát, paprikát csíkokra vágva, tzatzikit, kölesgolyót és puffasztott rizsszeleteket, valamint epret (minden vegán). Ennyi szerintem bőven elég, hogy éhségünket csillapítsuk finomságokkal. A humuszt és hozzá a zöldségeket egy ilyen uzsonnás dobozba csomagoltam. A nagyobb dobozon belül található egy kisebb doboz fedéllel, ebbe tettem a humuszt, de ha salátát pakolunk a dobozba, akkor a kicsibe rakhatjuk külön az öntetet, amit fogyasztáskor öntünk a salátára, hogy addig ne áztassuk el. A doboz természetesen BPA és PVC mentes. A tésztasaláta fogyasztható hidegen vagy melegen is. Én langyosan pakoltam bele egy ilyen ételtároló termoszba. Öt óránál tovább tartja a hideget és hét óránál tovább a meleget. Tartalmazza a multifunkciós evőeszközt (kanál és villa egyben), űrtartalma pedig 325 ml. BPA-, PVC-, ftalát mentes (hogy ez miért fontos, erről itt olvashattok), teljesen biztonságos és gyerekbarát. A kölesgolyó pedig ilyen snack tartóba került. Könnyen megfogható, a fedele jól záródik, a gumis belső fedél nem engedi ki az ételt! Ez a legjobb funkció! Praktikus és könnyű a használata a gyerekek számára. Szintén BPA és PVC mentes. Mindegyik tároló többféle színben és állat figurával kapható, mindenki kiválaszthatja a számára leginkább tetszőt. Ezeken kívül kipróbáltunk egy puha, cuki úti takarót is, a baglyosat. A barátnőm kislánya, Emma vállalta, hogy teszteli és pózol a takaróval együtt. Kiválóan megoldotta a feladatot. A takaró egyébként párnaként is használható, ha összehajtogatjuk. A nagyméretű puha plüss anyaga meleget biztosít a gyerekek számára. Mosógépben mosható, BPA-mentes, PVC-mentes, ftalát-mentes. A Skip*Hop elérhető az alábbi linkeken: - weboldal - Facebook oldal Skip*Hop Magyarország és Monkie A termékeket a {Monkie} biztosította a teszteléshez. A véleményem csakis a sajátom. ***** KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG A ZIZI KALANDJAI OLVASÓINAK!!! Közelgő Gyermeknap alkalmából pedig a SkipHop Magyarország felajánlotta, hogy kedvezménykupont biztosít a Zizi kalandjai olvasóinak! Aki 2015. május 25 és 2015. május 28-a között vásárol Skip Hop, Yeominis, Stor it vagy Frank&Fischer márkájú termékeket a Monkie oldaláról az 10% kedvezményben részesül (a végösszegből kerül levonásra). Az akciós termékekre (ez is van jó néhány, szóval érdemes körülnézni) a kedvezmény nem vonatkozik. A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI10. Jó vásárlást mindenkinek!
Zöldségleves Pak Choi-jal (gluténmentes, laktózmentes, vegán)
Zöldségleves Pak Choi-jal (gluténmentes, laktózmentes, vegán) Nem tudom ti hogy vagytok vele, de mi télen sokkal több levest eszünk, mint nyáron. Valószínűleg az is az oka, hogy nyáron több lédús gyümölcsöt és friss zöldséget fogyasztunk, ezért nincs szükségünk plusz folyadék bevitelre leves formájában. Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem kívánjuk a levest, de sokkal ritkábban. A magyarok egyébként is nagy leveses nemzet hírében állnak, összehasonlítva az átlag európai étkezési szokásokkal. Egy magyar menüsor elképzelhetetlen leves nélkül! A hideg időkben főleg tápláló krémleveseket készítek, amik jól felmelegítenek minket. ;-) Tavasszal és nyáron pedig inkább a hagyományos "lé és rágnivaló" leveseket kívánjuk meg. Ma egy ilyen, pak choi leves receptet hoztam, mely valójában egy könnyen és egyszerűen elkészíthető zöldségleves, telis tele értékes zöldségekkel. Egy hűvös nyári estén szívesen kanalazgatunk ehhez hasonló leveseket. És te? Mennyire szereted a leveseket? Pak Choi A pak choi-t, vagy bordáskelt sokszor azonosítják a kínai kellel is, de mára már a pak choi elnevezés a magyar nyelvben is elterjedté vált. A káposztafélék családjába tartozó pak choi Közép-Kelet-Ázsiából származik. Termesztésével több, mint hatezer éve foglalkoznak Kínában. "A kínaiak egyetlen szóval sokféle zöldségre utalhatnak: "choi" (ejtsd:csoj). Pak Choi talán a legismertebb Choi féle, mivel különböző egzotikus szupermarketeken már könnyen beszerezhető. Káposztafélék családjába tartozik, és többféle néven is szokták emlegetni: bok choi, fehér mustár káposzta, ló füle, kínai zeller káposzta. A törzs fehér része édeskés, "ropogós", míg a zötét zöld levelei puhábbak és enyhén kesernyések. Igazán sokoldalú zöldségféle! Stir fry ételekhez felhasználható, vagy párolt vegyes tálakhoz, de önmagában is tálalható, mint egy zöldség-étel. Az íze valahol a káposzta és spenót közé esik. Van egy bébi változata is, ami még édesebb! A bébi pak choi-t néha nyersen is eszik, de a legjobb ha enyhén párolt/gőzölt. A pak choi növény gyakran szimbolizál Kínában jólétet és gazdagságot. A szó fordítása értelmezhető úgy, hogy százféle jóság/vagyon. Kínai új év idején nem véletlenül kerül az ünnepi asztalra!" Forrás: Ízek Kelet London HOZZÁVALÓK: (kb. 8 adaghoz) - 2 l tiszta víz - 4 db bio leves kocka - 1/2 piros pritamin paprika kis kockákra vágva - 1 db lila hagyma 4 részre vágva - 3 db gerezd fokhagyma egészben - 150 g kukorica (nem cukrozott konzerv, vagy fagyasztott) - 1 szál tavaszi hagyma darabokra vágva (kb.1 cm-esek) - 2 db pak choi feldarabolva (kb.6-7 cm-es darabokra) - 1 marék friss petrezselyem - 1 ek világos szójaszósz - 1 db nagyobb sárgarépa vékonyra karikázva - 1 db kisebb fehérrépa - Himalája só, frissen őrölt fekete bors - (opcionálisan pl.: cukkini, brokkoli, zeller, egyéb zöldségek) - 4 "fészek" kínai noodle tészta (gluténmentes) Zöldségleves Pak Choi-jal (gluténmentes, laktózmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS: Tegyük fel a vizet forrni egy nagy lábasban. Mielőtt forrni kezdene szórjuk bele a bio leves kockákat, és sárgarépa karikákat. Forrás után kb. 10 perccel, adjuk hozzá a zöldségeket: paprika, lila hagyma, fokhagyma, kukorica, tavaszi hagyma, petrezselyem, és a pak choi. Közepes lángon, fedő alatt főzzük, amíg a répa el nem kezd puhulni. Max. 30 perc alatt ehetőre puhul a répa is, és még a zöldségek sem főnek szét. A noodle tészták zacskóiban 6-10 db tészta "fészek" található. 1 db noodle fészek kb. 2 főnek elég, ha szeretjük sok tésztával enni a levest. :-) A noodle tésztákat külön főzzük meg, mint a hagyományos tésztákat, kb.8 perc alatt (lásd a tészta csomagoláson). (Fedő alatt, forrásban lévő sós vízben, 1 ek olajjal.) A megfőtt noodle tésztákat csak közvetlen a fogyasztás előtt tegyük a leveses tányérunkba, hogy ne tűnjön el a leves , mert a tészta magába szívhatja a folyadékot. És ennyi! Ilyen egyszerűen elkészíthető ez a leves. Természetesen a zöldségeket a saját ízvilágunk szerint változtathatjuk. Zöldségleves Pak Choi-jal (gluténmentes, laktózmentes, vegán) Tápanyagban gazdag jó étvágyat kívánunk! :-) Megjegyzés: Ma már sokféle noodle tésztát lehet kapni. Létezik teljeskiőrlésű, gluténmentes noodle és rizstésztából is láttam már. Válasszunk kedvünk szerint! ;-)
Trófeának született - vadállatok, mint haszonállatok
Az emberiség történelmét végigkísérte a vadonélő állatok imádása, leigázása és megölése. Szépségük, különlegességük, cukiságuk, veszélyességük miatt kerülnek rács mögé vagy fegyverek célkeresztjébe. Számos mód kínálkozik arra, hogy tömegek élhessék ki az állatok számára súlyos következményekkel járó szenvedélyt. Többek közt állatkertek, vadasparkok, cirkuszok, delfináriumok, vadászatok. Bár a helyszín és az állatok változnak, a lényeg ugyanaz: az egyenlőtlen erőviszonyok megteremtése állat és ember között, az állatok kiragadása természetes élőhelyükről, szaporulatuk, viselkedési formáik kihasználása vagy megváltoztatása a profit érdekében, nem más, mint a haszonállat életciklusa. A canned hunt (konzerv vadászat), a trófea vadászat (szórakozásból ölés) egyik válfajaként ennek egy különösen kegyetlen és alantas módja. A prédaállatokat zárt, kerítéssel körbevett területen vadásszák - innen ered a név-, ahol esélyük sincs a menekülésre. Elsősorban az oroszlánszaporító iparágat hozzák összefüggésbe vele, de más vadászati formákhoz hasonlóan, minden állat veszélyeztetett, amely kereskedelmi értékkel bír. Íme, néhány terítékre kerülő faj: leopárdok, gepárdok, páviánok, orrszarvúk, vízilovak, zebrák, sakálok, elefántok, dámvadak, zsiráfok, hiúzok, antilopok, bivalyok, struccok, varacskos disznók, tigrisek. Mindenre lőnek, ami mozog. Az USA legalább 25 államában vadászhatnak egzotikus fajokra, de az üzlet a világ számos országában virágzik. Vadfarmok mellett cirkuszok, vadasparkok, szafariparkok és állatkertek is értékesítik közvetítőkön keresztül a kiöregedett állatokat vagy a fölösleges szaporulatot, vadászat céljára. Kerítés mögött - halálra ítélve 2005-ben John Lockwood Texasban webkamerák és távirányítható fegyverrendszer felhasználásával létrehozta az úgynevezett internet huntingot. Ez lehetővé tette, hogy a ,,vadászok a számítógép előtt ülve lőjék ki az állatokat (Click&Kill). Az állatvédő szervezetek mellett a fegyvertartást és a vadászatot támogató National Rifle Association és a Safari Club International is heves tiltakozásba kezdett. Végül 2008. augusztusában 40 államban betiltották a távirányított vadászatot. A bizniszben több közép és nyugat-afrikai ország, valamint Dél-Afrika is érdekelt. Ez utóbbi a zárt területen végzett vadászat Mekkája. Érdemes közelebbről megnézni, hogyan működik a rendszer. Közel 160 vadfarm szaporítja az állatokat. A fogságban tartott oroszlánok száma megközelíti a 8000 példányt, miközben a túlnépesedés miatt gyors ütemben zsugorodó vadonban mindössze 4000 állat él szabadon. A szerteágazó nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező, maffia-szerű iparág a felnevelt szaporulatot elsősorban vadászat céljára adja el. Ezenkívül értékesít vadasparkoknak, állatkerteknek, magángyűjtőknek, és az egzotikus állatok feketepiacán a hagyományos ázsiai orvoslás illegális gyógyszerkartelljei is tőlük vásárolnak. A legjobb üzleteket azonban a vadászokkal kötik. Egy hím kilövése több mint 35.000 dollárt (10,6 millió Ft) is megér a trófea vadásznak (egy vadon élő oroszlán kilövéséért ennek a dupláját is elkérik). Dél-Afrikának 2012-ben 807 millió rand, durván 70 millió dollár bevétele volt a zárt területen végzett vadászatból. Az sem állítja meg a puskákat, ha a faj súlyosan veszélyeztetett, vörös listán van. Sőt, az ipar képviselői és az állatgyilkolás rajongói azzal védekeznek, hogy jobb ha a "stabilan szaporodó" tenyésztett állatok kilövésében élik ki a vadász szenvedélyüket, mintha a természetes vadállományt ritkítanák tovább. Turisták és állatvédők - vadászok szolgálatában A vadászat prédaállatait szállító farmok szaporítótelepként és szórakoztatóipari létesítményként funkcionálnak (akárcsak a többi, állatokat fogva tartó intézmény). Elzárt területeken tartják a szaporításra, eladásra, kilövésre szánt példányokat. Nem ritka, hogy a zsúfoltság és a beltenyészet miatt betegségek tizedelik az állományt. A látogatók elől rejtve zajlanak az állatkihasználás visszataszító mozzanatai, például a nőstény oroszlánok erőszakos megtermékenyítése, évi három alkalommal. A rácsok mögé születő kölyök nem a falkát, a faj genetikai variabilitását, az ökoszisztémát erősíti, hanem tulajdonosa bankszámláját hizlalja. Az önkéntes emberkézhez szoktatja a fehér oroszlánkölyköket. Nem lesz nehéz levadászni őket A kassza pedig gyakran csenget, ugyanis Dél-Afrika a világ 21. legnépszerűbb turista célpontja, GDP-jének 9%-a és minden 12. munkahely az idegenforgalomból származik. Turisták tömegei számára különleges attrakció a farmok kölyöksimogatója. Különösen kedveltek a kék szemű, fehér oroszlánok. A kölyköket néhány dollárért fényképezhetik, etethetik, kényeztethetik, sétáltathatják. A vadonban a természetellenes aktusért az életükkel fizetnének. Bár olcsó és ártatlannak tűnő szórakozás az állatok későbbi legyilkolásához képest, az oroszlánok vadászatra kondicionálása itt kezdődik el. Ahogy más haszonállatok esetén itt is tudatosan veszik el őket az anyjuktól rögtön a születésük után. A cél az, hogy megszokják az emberek jelenlétét. Mesterséges táplálékkal, cumisüvegből etetik őket, hogy erősítsék a kötődést. Gyakran konzervációs programként, vadvédelmi központként állítják be a tevékenységüket. Az ,,átpozícionálás tökéletesen működik. A kéthetes turnusokban érkező lelkes önkéntesek 2000-3000 dollárt fizetnek a felejthetetlen állatvédelmi élményért, miközben a vadászok számára szelídítik a későbbi prédát. A farmok az állatkihasználás mesterei, minden egyes dollárt kipréselnek az állatokból, mielőtt megölik őket. A vadonban ezért az életükkel fizetnének a fiatalok, de így csak néhány dollárba kerül Egzotikus, vadon élő állatok fogságban tartását és megölését támogatod, ha a canned huntot, vagy más vadászati formákat népszerűsítő, támogató utazási irodák, utazásszervezők, hotelek, vállalkozások szolgáltatásait igénybe veszed. Vadasparkokat, szafari parkokat, állatkerteket, állatos cirkuszokat, akváriumokat, delfináriumokat látogatsz. Vadhúst forgalmazó üzletekben, éttermekben, trófeával, állati testrészekkel kereskedő cégeknél vásárolsz. Állati bőrt, szőrmét viselsz, állati szöveteket tartalmazó ékszerekkel és használati tárgyakkal veszed körbe magad. Nincs kegyelem A canned hunt 100%-os sikert garantál a vadászok számára, ehhez azonban gondosan előkészített terepre van szükség. Nem elegendő, hogy a látszólag hatalmas és veszélyes állat fogságban született, emberhez szoktatott és szelíd. A sokszor dzsipek tetejéről pufogtató műkedvelők ,,közös ketrecbe zárják magukat a náluknál sokkal erősebb vadállatokkal, hogy azok véletlenül se menekülhessenek. A támadás kiküszöbölésére megpróbálják lekötni az egyébként alultáplált állatok figyelmét fákra aggatott élelemmel, túletetéssel. Az sem ritka, hogy erős nyugtatókkal szedálják könnyen vadászhatóvá őket, de a legextrémebb esetben szűk ketrecbe zárt állatokat lőnek agyon. A konzerv vadászathoz általában nem szükséges vadászengedély. Ritkán esik meg, hogy az állattal egyetlen lövés végez. A modern íjakkal, nagy kaliberű távcsöves puskákkal, számszeríjjakkal, kézifegyverekkel teleaggatott tapasztalatlan vadászok ügyetlensége miatt általában hosszú haláltusát vívnak az állatok. Ha valaki annyira ügyetlen, hogy el sem találja a prédát, akkor a mellé kirendelt "túravezető" lövi le az állatot. Családi idill meggyilkolt zsiráffal A leterített és immár veszélytelen vad mellett elkészülnek az első fényképek. Mindössze 3-4 hetet kell várnia a vadásznak, hogy az állat teste alkalmassá váljék a feldolgozásra. A taxidermia (preparálás) a vadászat virágzó melléküzletága, mely során a tetemet konzerválják, különböző trükkök segítségével szinte élővé varázsolják és a kívánt pózba merevítik. 2007-2012 között 47 db Dél-Afrikában kilőtt oroszlán trófeájára kértek kiviteli engedélyt magyar trófeavadászok. Időről-időre felbukkannak fotók a leölt állatokkal pózoló vadászokról, az interneten, de biznisz nem torpan meg a hangos tiltakozás ellenére sem. Sőt, évről évre mind több bevételt hoz a szaporítóknak, a preparátoroknak, a vadászati kellékek, vadászfegyverek gyártóinak, az ipart kiszolgáló hivatásos vadászoknak, az idegenforgalomnak és adók formájában az országnak, amely elnézi és támogatja a mészárlást. Bár egyes országok, mint például Ausztrália megtiltották az oroszlán testrészek importálását, az Európai Unió pedig korlátozza a nem fenntartható vadászatból származó trófea behozatalt, a canned hunt áldozatait ez sem védi meg az emberektől. Egyelőre ugyanis legális és fenntartható üzletnek tekintik.
Zöldségfasírt káposztasalátával
Beindult már nálam is a nyári időszámítás, amikor kora reggeltől ebédig a kertben kapirgálok, nagyon éhesen bejövök, és ilyenkor iszonyú gyorsan összedobok valamit :D :D :D Délután mindenféle kinti-benti munka, időjárástól függően ;) Ma is ez volt, körülnéztem, mit találok a hűtőben, és pillanatok alatt összedobtam az ebédemet ;) Hozzávalók a fasírthoz: 1/2 sárgarépa 1 […]
Karfiol csípős, lecsós mártásban
Könnyű, laktató és finom ;) Ezzel jellemezhetném a mai ebédemet :) Hozzávalók: néhány rózsa karfiol picikre vágva 1 csipet majoranna 1 tk olaj Mártás: 2 sárgarépa 1/2 fehérrépa 1 pici hagyma 1 cikk fokhagyma 1 kis darab édeskáposzta 1/2 csésze áztatott szotyi 1/2 csésze áztatott tökmag 1 sárga színű paprika 2 pici paradicsom 1 kk […]
Lestyános zellerkrémleves
2015. április 20. Éltető ételek
Tudjátok, hogy milyen fűszernövény a lestyán? Én csak nemrég ismerkedtem meg vele, annak ellenére, hogy ez egy igazi magyar fűszernövény és gyógynövény is. Évelő, a kertemben már most nagyon szépen megbokrosodott, egészen fagyokig gyűjthető. Hozzávalók: - 1 kis öklömnyi zeller - 2 közepes krumpli - 1 újhagyma - 1 gerezd fokhagyma - 1 kisebb sárgarépa - 3-4 levél lestyán és petrezselyemlevél - fél zöldségleveskocka - kevéske kókuszolaj - 1 evőkanál zabliszt - kevés zabtejszín - himalája só Elkészítése: - Minden zöldséget tisztítsuk meg, majd daraboljuk fel egyforma méretűre. - Egy lábasba tegyük a kókuszolajat, majd dobjuk rá a hagymát. Egy kevéske idő után mehet a többi zöldség is. Úgy 3-5 percig kavargassuk, majd szórjuk rá a lisztet. - Öntsük fel annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. - Sózzuk meg, főzzük puhára. - Tegyünk mindent egy turmixba, és adjuk hozzá a zöld leveleket. - Turmixoljuk simára. - Öntsünk hozzá egy kevéske tejszínt és rottyantsunk egyet rajta.
„Lehetetlen étel”… ami finom – avagy fokhagymás mákfőzelék
Furcsán hangzik ez az ételpárosítás, de sokszor a legidegenebbnek vélt dolgokból születnek a legfinomabb ízcsodák. Mákos dolgokat általában édesen fogyasztunk, a sós változatra csak kevesen vállalkoznak. Trencsényi Tibor ezzel a különleges ételkölteménnyel lepett meg minket. Elkészítés: A megtisztított és karikákra vágott répát megfőzzük zöldségkockával ízesített lében (Na-glutamát mentes!), hozzáadjuk a mákot is. Míg fő, közben elkészítjük a rántást: kis olajon lisztet pirítunk, fokhagymával, köménnyel ízesítjük, majd a rántást a léhez adjuk. Összeforraljuk, és már kóstolhatjuk is. A mákot a főzelékbe szórhatod egészben és őrölten is. Fenti változatban nem őrölve szerepel, ízlés kérdése. Köszönjük a receptet, Tibor! Készítsétek el Ti is, és írjátok meg véleményeteket! The post ,,Lehetetlen étel... ami finom - avagy fokhagymás mákfőzelék first appeared on Fitt Nők blog.
10+1 legfinomabb vegán salátaöntet
2015. április 15. Gréta konyhája
Hamarosan nyakunkon a friss saláta szezon, nem beszélve a bikini szezonról. A saláta tökéletes táplálék, az ebédet, és a vacsorát is ezzel kellene kezdeni, de önmagában főételként is megállja a helyét. A saláta nem a cukros-ecetes paradicsomsaláta, vagy káposztasaláta, hanem az, amikor az otthon létező legnagyobb tálba, mindenféle ropogós friss zöldet összevágsz, csodás öntettel leöntöd, és kreatív, egyben egészséges hozzávalókkal tökéletesíted. Hogy senkinek ne legyen kifogása finom tavaszi salátákat enni, íme az általam legkedveltebb 11 salátaöntet, fogadjátok szeretettel! I. Tartáros 3 ek veganéz (növényi majonéz) fél citrom leve 1 gerezd fokhagyma só, bors, mustár fűszerajánlatok: paprika, koriander, hagymapor, fokhagymapor, cayenne bors, majoránna, kapor, petrezselyem, friss koriander II. Vinaigrette 1 rész extra szűz olívaolaj 1 rész balzsamecet szójaszósz agavé szirup mustár fűszerajánlatok: bors, friss bazsalikom, kapor, oregano, vegan parmesan (inaktív élesztőpehely) III. Tahinis juharszirupos 2 ek tahini (szezámkrém) 2 ek juharszirup 3-4 citromlé, vagy almaecet só fűszerajánlatok: bors, fokhagymapor, curry IV. ,,Mézes- mustáros 1 ek agavé szirup 2 ek dijon mustár 2 ek veganéz 1 narancs leve (opcionális) ötletek: nagyon szuper bébi spenótra, ropogós zöldekre, rukkolára, római salátára, jégsalátára V. Currys öntet 1 ek juharszirup 1 ek tahini 1 ek currypor 2 ek citromlé ajánlatok: tökéletes kemény zöldségekkel, mint reszelt répa, zeller, kel, vagy sima káposzta, hagyma, rizs, bab, vagy sült tofukockák VI. Zöld Istennő fél érett avokádó 3-4 ek dióolaj 1 nagy citrom leve 1 nagy csokor aprított petrezselyem 1 tk fokhagymapor, vagy 1 gerezd préselt fokhagyma só, bors, opcionális. vegan majonéz (veganéz) VII. Mogyorószósz: 2 ek mogyoróvaj (földimogyoró) 1 ek miso paszta 2 ek agavé szirup 1 dl szójatej 2 ek szójaszósz ujjnyi reszelt gyömbér ajánlatok: tökéletes rizssalátára, tofura, vagy tésztára VIII. BBQ öntet 2 ek szójaszósz 5 ek ketchup 2 almaecet 2 gerezd préselt fokhagyma 3 ekolíva olaj só, bors 1 tk füstölt paprika ajánlat: tökéletes tofura, almával, szendvicsekbe IX. Diópesztós 1/2 bögre dió 1 citrom leve 4 gerezd sült fokhagyma 2 ek olívaolaj 1 csokor bazsalikom annyi víz, hogy öntetszerű legyen ajánlatok: kombinálható, avokádóval, agavé sziruppal, vagy sajtosan vegan parmesannal(inaktív élesztő) tökéletes zöldsalátákra, gyümölcsös zöldsalátákra, grillezett barackkal, almával, és grillezett zöldségekkel (antipasti) X. Füstölt krémes 3 ek vegan majonéz 1 tk füstöltpaprika 1 ek agave szirup 1 citrom leve 1 dl szójatejszín (nem édes) só, vegamix ajánlat: tökéletes zöldekkel, sült tofu szendvicsben +1 Cézár öntet: 1 bögre szójajoghurt fél bögre veganéz 1 ek agave szirup 1 gerezd fokhagyma 1 citrom leve só, bors, vegamix ajánlat: ropogós zöldekkel, fokhagymás kenyérkockákkal, és sült tofukockákkal is isteni
Tojás helyettesítők
2015. április 15. Zizi kalandjai
Ez a bejegyzés már elég régóta a fejemben volt, most végre összegyűjtöttem az ismereteimet, böngésztem az internetet új információk után, mert a listán szerepelnek olyanok, amelyeket még én sem próbáltam. A tojás helyettesítésére szükségünk lehet, ha kizárjuk az étrendünkből a tojást (vegán életmód) vagy mert allergiásak vagyunk rá. A tojás elsősorban kötőanyagként vagy “élesztőként” szolgál a főzés és sütés során. A kötőanyag összetartja az ételt, süteményt; az “élesztő” pedig segít megemelni. Vannak olyan ételek, sütemények, amelyekben szerintem nem lehet kiváltani a tojást, de minél gyakorlottabbak vagyunk a tojásmentes étkezésben, annál több sikert tudunk elérni újabb és újabb receptek kipróbálásakor vagy megalkotásakor. A tojás leginkább süteményekben – muffin, torta, keksz – váltható ki, bár rántotta is készíthető tojás nélkül, tofuból. Előfordulhat, hogy a helyettesítők közül egyszerre többet is használunk egy receptben… biztos, ami biztos. Lássuk a listát, mivel lehet helyettesíteni a tojást… 1. Chia mag – 1 evőkanál chia mag + 3 evőkanál víz = 1 tojás Egy tálkában keverjük össze a chia magot a vízzel és hagyjuk állni kb. 10 percig, amíg teljesen zselés állagú lesz. Ezután adjuk hozzá az ételhez. Én többnyire sütemények készítésekor szoktam használni (mandulás banánkenyér), de “összeragaszthatunk” vele fasírtot is (lencse-dió burger, karfiolos quinoa fasírt, savanyú káposztás kölesfasírt). 2. Darált lenmag – 1 evőkanál lenmag + 3 evőkanál víz = 1 tojás Ez nagyjából ugyanúgy működik, mint a chia mag. Összekeverjük a lenmagot a vízzel és megvárjuk, amíg zselés állagú lesz. Íme néhány példa a használatára: sütőtökös áfonyás diós muffin, kókuszos répa muffin, mandulás földimogyorós keksz, földimogyoróvajas banánkenyér. 3. Érett banán – 1 banán = 1 tojás A banánt hámozzuk meg és törjük villával pépesre, így adjuk a süteményhez. Egyes helyeken csak fél banánt használnak egy tojás helyettesítésére, de én mindig egy teljes banánt használok. Nagyon jó kötőanyagként szolgál és nedvesen tartja a sütemény tésztáját. Néhány példa: banános mandulavajas gofri, csokoládés keksz. 4. Almaszósz – kb. 1/4 bögre almaszósz = 1 tojás Készíthetünk saját magunk cukormentes almaszószt, de gyorsabb megoldást ígér, ha veszünk bolti baba almapürét/almaszószt és azt használjuk. Előfordult már, hogy baba reszelőn reszeltem le az almát, hogy pürés állaga legyen, ez is viszonylag egy gyors megoldás. Néhány példa: almaszószos fahéjas keksz, kókuszos répa muffin. 5. Agar-agar – 1 evőkanál agar-agar + 1 evőkanál víz = 1 tojás Én tojás helyettesítésére még nem használtam ezt a változatot, inkább csak zselatin helyettesítésére például ennél a kocsonyánál vagy ennél a kávés panna cottánál. 6. Földimogyoróvaj – 3 evőkanál földimogyoróvaj = 1 tojás Ha a földimogyoróvaj jól ragaszt, akkor szerintem a mandulavaj is. Én inkább az íze és a benne lévő tartalom miatt adtam eddig ételekhez, nem pedig kimondottan tojás helyettesítésére. Példák: mandulás földimogyorós keksz, földimogyoróvajas muffin datolya sziruppal.
Mákos alma
2015. április 13. Gitta nyersétel blogja
Egy gyors vacsora vagy uzsonna (egyre fontosabb, hogy ne csak finom, de gyors is legyen) Kell hozzá egy spirálvágó kis készülék, íme Bővebb információ és vásárlás itt: Élet virága biobolt Szóval ezzel a spirálvágóval nem csak cukkinit lehet csíkozni, hanem céklát, répát, retket... ééééés almát is. Az alma azért is izgalmas lehetőség, hiszen lehet enni csak magában, de nagyon sok ötletem van már most, hogy milyen szószt lehet rátenni a mákoson kívül, pl. diós, zöldleveles, vagy valamilyen gyümölcsöst.... rajta, jöhetnek az ötletek... Mákos alma Hozzávalók: 2 szép nagy alma 20 dkg mák 5 szem datolya beáztatva méz ízlés szerint (vagy agavé) 1 bio citrom reszelt héja kevés víz 1 marék mazsola, a tetejére goji bogyó Az almát a spirálvágóval vékony csíkokra vágjuk (úgy, hogy a magház szépen kijön a kis masina közepén... ) A mákot a többi hozzávalóval simára turmixoljuk, majd hozzátesszük a mazsolát is. Az alma-csíkokat tányérokra halmozzuk, és mindegyikre öntünk a mákos öntetből. A tetejére bármilyen gyümölcsöt apríthatsz, én most goji bogyót tettem.
Zöldséges medvehagyma krémleves
2015. április 12. Éltető ételek
Most, a medvehagyma szezonban törekedjünk arra, hogy minél gyakrabban a tányérunkra kerüljön. Sajnos, itt Miskolc környékén nem tudok más medvehagyma lelőhelyet, mint a piac. Kétnaponta veszek 1-2 csokrot, és szinte minden ételbe belecsempészem. Most ezt elrejteni nem tudtam, mivel a zöld színe árulkodik a jelenlétéről. De bátran kóstoljátok meg, mindenféle tejszín nélkül is nagyon finom lett. Sok medvehagyma krémlevesbe zöldség alaplé kerül. Nos, nekem ilyen sosincs csak úgy a konyhában, így ebbe a levesbe kifejezetten belekerültek az ehhez szükséges zöldségek. Így ez sokkal krémesebbé és ízletesebbé tette a levest. Hozzávalók (4 fő): - 1 kis fej vöröshagyma - 2 közepes méretű krumpli - 1 sárgarépa - 1 petrezselyem gyökér - 1 kis szelet zeller - 1 kis csokor medvehagyma - 1 gerezd fokhagyma - só, bors - szerecsendió (elhagyható) - kevéske kókuszolaj Elkészítése: - A vöröshagymát vágjuk fel pici kockára, majd a kókuszolajon kezdjük el dinsztelni. Ahogy pucoljuk a zöldségeket, úgy dobjuk hozzá (persze, előtt daraboljuk fel kisebb méretűre) azokat. - Tehát folyamatos keverés mellett dinszteljük össze a zöldségeket. - Öntsük fel vízzel, sózzuk, borsozzuk és főzzük puhára. - Vegyük le a tűzről, és szórjuk bele a széttépkedett medvehagymát. Reszeljük bele a fokhagymát is. - Öntsünk mindent a turmixba, és csináljunk belőle jó krémes levest. Legalább 1 percig kell turmixolni, hogy a medvehagyma rostjait szétzúzzuk, és megszínezze az a levesünket. - Reszeljünk bele pici szerecsendiót.
Nyuszis répatorta
A répatorta vegán, a nyuszis dekorációba beköszönt némi tejfehérje a Hulala által... Egy munkatársamnak immár a 4. gyermeke született meg, náluk voltunk látogatóban múlt hétvégén. A gyerekeknek készítettem ezt a tortát. (Nem vegán a család.) Életem első próbálkozása volt, hogy valami "gyerekes" témát kreáljak. Nyilván, ha marcipánból vágom ki a nyuszi tappancsait, füleit, stb., akkor sokkal szebb lett volna, de marcipán híján maradt a tejszínhab. Amit pedig a munkatársam kislányai nagyon szeretnek. Mi is készíthetünk húsvét alkalmából egy ilyen tortácskát. A rózsaszín habot eperrel (fagyasztott) színeztem, a barnához pedig karobport és kakaóport kevertem. Egyik esetben sem kellett plusz cukor vagy édesítő hozzá. A Hulala ugyanis elég édes magában is... A recept: Hozzávalók: kb. 20 dkg reszelt sárgarépa kb. 10 dkg reszelt alma 1 banán 1 bögre (2 dl) apró szemű zabpehely 1-2 evőkanál őrölt lenmag (áztassuk langyos vízben pár percet) 1 bögre (2 dl) durvára őrölt magok (dió, mogyoró, stb.), mák 1 tk szódabikarbóna 2 bögre datolya felaprítva, langyos vízben áztatva 1 tk fahéj kb. 1 bögre teljes kiőrlésű liszt kb. 1/2 bögre fehér liszt 2 ek olaj 1 narancs leve kicsavarva, héja lereszelve víz Elkészítés: Az őrölt lenmagot kétszeres mennyiségű langyos vízbe beáztatjuk. A datolyát felaprítjuk és szintén kétszeres mennyiségű meleg vízbe beáztatjuk. A répát és almát, valamint a narancs megmosott héját lereszeljük. A száraz hozzávalókat - zabpehely, liszt, őrölt magok, szódabikarbóna - összekeverjük egy tálban. Hozzáadjuk a lereszelt almát és répát, a villával összenyomott banánt. Összekeverjük. A megpuhult datolyát a vízzel együtt ráöntjük, a lenmagot vízzel együtt ráöntjük, belecsavarjuk a narancsot, hozzáadjuk az előzőleg lereszelt héját. Olajat is ráöntjük, majd annyi vizet keverünk hozzá, amitől sűrű, de folyékony állagú lesz, mint pl. egy piskóta. Nagyon kevés fahéjat hozzákeverünk. Ha nem elég édes, banánnal vagy egyéb édesítővel tovább édesíthetjük. Tortaformában kb. 25 perc alatt készre sütjük. Sütőpapírral érdemes kibélelni a tortaformát. Ennek híján lehet kókuszzsírral kikenni és liszttel kicsit megszórni a formát, mielőtt az összekevet tésztát beleöntjük. Egy kisebb tepsibe is sütöttem egy adagnyit ebből, azt használtam a tapsifüles megformázásához. Abból lett kivágva a tappancs, a fül, a szem, a pofi, az orr. Vérnarancs adta a száját. Ezeket jól bekentem felvert hulalával, majd ráraktam a tortaformára. Kicsit sietősen készült. Ha több időm lett volna, biztos még jobban nézett volna ki. Bár így is aranyos volt. Kata és Tünde a 4 gyermek közül kettő, rögtön a nyuszi füleit akarta megenni. Szóval mondhatom, sikere volt. :) Boldog húsvéti ünnepeket kívánok minden kedves olvasómnak!
Sült retek (a húsvéti asztalra) + húsvéti recept ajánló
2015. április 3. Zizi kalandjai
Végtelenül egyszerű recept és kiváló finomság az ünnepi tavaszi asztalra. A retket többnyire nyersen esszük, azonban fenséges köretet is varázsolhatunk belőle egy kis hőkezelés hatására. Én olívaolaj és umeboshi ecet keverékében sütöttem meg. Állj! Mi a franc az az umeboshi? És ráadásul még ecet is? Elmesélem, hogy mi ez és azt is megosztom veletek, hogy mivel tudjátok helyettesíteni, ha hirtelen nem tudjátok beszerezni (húsvétig). Az umeboshi egy japán szilva fajta és legelőször Makitól hallottam róla. Ez egy gyümölcs, amit többnyire shiso levéllel együtt érlelnek, ettől lesz a gyümölcsnek – majd az ecetnek is – fakó piros színe. A nyers gyümölcs ízét nem ismerem, de az ecet egyszerre savanyú és sós, nekem nagyon bejön. Nem csodaszer, de pozitív az élettani hatása… a benne lévő tápanyagok felerősítik immunrendszerünket, így ellenállóbbak leszünk a betegségekkel szemben. Segít a bélműködés helyreállításában, semlegesíti az elsavasodott állapotot, megnyugtatja a beleket és a méreganyagok eltávolításához is hozzájárul. Egyébként aszalják is, valamint készül belőle gyümölcslé és likőr is az eceten kívül. Beszerezhető reformboltokból, bioboltokból, online áruházakból (többféle márka létezik, én már kettőt is próbáltam, mindkettő ugyanolyan finom volt). Ebben a receptben pedig helyettesíthetitek szójaszósz vagy tamari (gluténmentes szójaszósz) és citromlé keverékével. Jó pihenést az ünnepekre, egyetek finomakat! A receptet a Marie Claire oldalán olvashatjátok el! Ide pedig összegyűjtöttem néhány finomságot, amelyek jól mutatnak a húsvéti asztalon… Vegán kötözött sonka (egyszer biztosan ki fogom próbálni…) Vegán húsvéti vagdalt, hamis tojássaláta és sárgatúró kölesből Grétától A mindig nyerő diósült Húsvéti vöröslencse vagdalt Foszlós kalács és briós Fokhagymás kalács és medvehagymás juhtúróval töltött kápia paprikák Annától Húsvéti vegán kalács Marcipános narancsos kalácsok Limarától Sárgarépás magvas kenyér Limarától Párolt retek Gyors retek savanyúság Vegán retekkrémleves Gyömbéres répatorta Vegán kókuszos répa muffin Ropogós diós-kakaóbabtöretes üreges csokitojások Zsuzsitól Vegán cukormentes csokoládé tojások kesukrémmel, datolya karamellel (angol) Vegán – szinte nyers – cukormentes csokoládé tojások (angol) Nyers répasüti citromos kesudió krémmel (angol) Avokádós töltött tojás (angol) Vegán spenótos mártogatós (angol)
Mit eszik a vegagyerek (vegán baba)? + SkipHop kedvezmény kupon
2015. március 27. Zizi kalandjai
A vegagyereknek továbbra is kiváló az étvágya. Mostanában elég nagy adagokat eszik, sokszor repetázik és szépen lassan, komótosan eszik, megadja az étkezésnek az időt. Nem tudom ki hogyan főz, főleg miután anya lesz, de nálam manapság a villámgyors kaják is minimum másfél óráig tartanak. Ugyanis megy a multitaskingolás… avagy főzés közben intézek minden mást is: játszom Ádival, énekelek neki; felveszem, hogy ő is meg tudja keverni az ételt; megengedem azt a luxust, hogy végre fogat mossak, elmenjek a mellékhelyiségbe; ha szuperhős vagyok, már ilyenkor megcsinálom a mosást, teregetést és akkor nem kell ebéd utánra hagyni; nyomkodom a telefonomat; takarítok; meg minden egyéb váratlan dolgot csinálok, ami közbejöhet. Ki ismer magára? Az manapság luxus kategóriába tartozik, hogy kivonuljak a konyhába, csak a főzésre koncentráljak és tényleg villámgyorsan megfőzzek, megsüssek valamit. Mindezt nem panasznak szántam, igazából jól is esik, hogy egy délelőtt alatt ilyen sok mindent meg tudok csinálni és így nyugodtan dőlhetek be az ágyba Ádi mellé ebéd után, hogy én is szundizzak egy kicsit. Lássuk az elmúlt egy-két hónap termését… az alábbi ebédeket januárban és februárban fotóztam. Látszik a szezonális felhozatal, szinte minden tányéron szerepel a pirított leveleskel, mert annyira imádjuk és igyekszünk minél többet enni belőle mielőtt véget ér a szezon. Ez az egyedüli zöldség, amit nem ununk még tél végén sem. Azért felbukkan már a nyári ízek utáni vágyakozás padlizsán, polenta és tavaly nyárról eltett lecsó formájában. Ádi mindent megeszik, de a legnagyobb kedvencei mostanában: humusz, savanyú káposzta, kígyóuborka (egyik este a vacsora levezetéseként még megevett egyharmad kígyóuborkát!), Pipacs kenyér, leveleskel (nyersen és pirított formában is), tészta. Egy-két alkalommal már evett minimálisan édesített (juharsziruppal vagy mézzel) sütit – ízlett neki. Az igazság az, hogy várjuk már a tavaszi és nyári zöldségeket, gyümölcsöket nagyon! *** Közelgő Húsvét alkalmából pedig a SkipHop Magyarország felajánlotta, hogy kedvezménykupont biztosít a Zizi kalandjai olvasóinak! Részletek a bejegyzés végén! Pirított fokhagymás citromos leveleskel, pirított gomba, édesburgonya chips, citromos tahini szósz és főtt bulgur Sütőtök krémleves (vegánosítva), tavaszváró téli tekercs Pirított fokhagymás citromos leveleskel, póréhagyma krémes tészta és párolt brokkoli A szokásos leveleskel, gabonavirsli, főtt köles főtt rizzsel és citromos tahini szósz Nyárról eltett lecsó és tepsiben sült ropogós rozmaringos kakukkfüves burgonya Sült szójavirsli, fokhagymás citromos leveleskel, tepsiben sült répa és káposzta főtt köles és rizs keverékével Csicseriborsós padlizsánragu (ehhez nagyon hasonló) krémes polentával Az elmaradhatatlan leveleskel :), maradék savanyú káposztás kölesfasírt, sült szójavirsli, tepsiben sült rozmaringos édesburgonya citromos tahinis joghurt szósszal ***** KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG A ZIZI KALANDJAI OLVASÓINAK!!! Aki 2015. március 27 és 2015. április 6-a között vásárol Skip Hop, Yeominis, Stor it vagy Frank&Fischer márkájú termékeket a Monkie oldaláról (más kedvezménnyel nem összevonható) az 10% kedvezményben részesül (a végösszegből kerül levonásra). A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI10. Jó vásárlást mindenkinek!
Brokkolis-búzahúsos vadas
2015. március 24. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 4 közepes sárgarépa 3 rózsa brokkoli 1 fehérrépa 1/2 kisebb zeller 1 fej vöröshagyma 4 gerezd fokhagyma 2-3 babérlevél 2 ek. olívaolaj kb. 1 dl víz só - ízlés szerint vegamix - ízlés szerint 2 ek. mustár 2 dl növényi tejszín 3 ek. finomliszt kis citromlé - ízlés szerint -- 10 dkg kész búzahús 1 ek. kókuszzsír 2 ek. paprikakrém 2 tk. fokhagymapor 25 dkg gluténmentes tészta, kiskagyló Elkészítés: A hagymát meghámozzuk és apróra vágjuk. Olaj és ugyanannyi víz keverékén megpároljuk. Eközben a brokkolit alaposan megmossuk és kis darabokra szedjük. A sárgarépát, fehérrépát, zellert szintén megmossuk, meghámozzuk és lereszeljük. Hozzáadjuk a hagyás alaphoz, majd ízesítjük babérlevéllel, vegamix-szel, sóval, fokhagymával. A brokkolit kb. 10 perc elteltével adjuk hozzá Roppanósra pároljuk, ha szükséges, kevés vizet adunk hozzá. Eközben kikeverjük a növényi tejszínt, a lisztet és a mustárt, és mindezt ráöntjük a megpárolódott zöldségekre. Kevés citromlével is még ízesítjük, ill. igény szerint adunk hozzá még sót vagy ételízesítőt. A búzahúst csíkokra vágjuk és kókuszolajjal kikent tepsibe téve paprikarémmel és fokhagmaporral összepirítjuk, majd belekeverjük a szószba. Összefőzzük és a kifőtt tésztára locsolva melegen tálaljuk.
30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS - 3. hét
HETI VEGÁN MENÜ 15-21. NAPIG:A heti menünél továbbra is érvényes, hogy ha energiaszinted alapján úgy érzed, több szénhidrátra lenne szükséged, akkor nyugodtan kiegészítheted az adott ételeket pl. barna rizzsel, teljes kiőrlésű tésztával, vagy barna kenyérrel! És ha megmarad, nyugodtan ismételheted másnapra, az ételeket cserélgetheted stb.! Ha pedig csak inspirációkat veszel belőle, az is teljesen rendben van!:) HETI MENÜ 15-21. NAP: 15. NAP Reggeli: valamilyen kásaféle, aminek kedvenc gabonád lehet az alapja (zabpehely, árpa, vagy quinoa). Fele víz, fele növényi tej keverékével főzd puhára, adj hozzá főzés közben kis mazsolát, utána kis őrölt fahéjat, 1 evőkanál őrölt lenmagot, valamilyen olajos magfélét. Gazdagíthatod bármilyen idénygyümölccsel is! Ebéd: avokádós - paradicsomos szendvics Teljes kiőrlésű kenyér szeletekre kenj pl. kölesmajonézt, vagy csicseripástétomot, tegyél rá salátalevelet, paradicsom - és avokádó-szeleteket, friss bazsalikomleveleket. Uzsonnára ehetsz friss gyümölcsöt, vagy gyümölcssalátát. Vacsora: serpenyőben pirított zöldségek, kis bio szójaszósszal (pl. Shoyu a DM-ből) ízesítve, friss salátával, esetleg pirított tofukockákkal. Hozzá egyél kb. 50-70 g bármilyen főtt gabonát (pl. kölest, vagy barna rizst) 16. NAP Reggeli: fahéjas quinoa-kukoricapehely reggeli Ebéd: makaróni - saláta Főzz meg egy adag teljes kiőrlésű tésztát (kb. 70-100 g/ fő), tegyél hozzá tojásmentes majonézt (pl. kölesmajonézt, vagy rizsmajonézt, utóbbit lehet üvegben is kapni), durvára reszelt sárgarépát, felkockázott kaliforniai paprikát, és feldarabolt zellerszárat, vagy bármilyen szezonális zöldséget. Ízesítsd sóval-borssal! Desszert uzsonna: agyfényező golyók:) Vacsora: nyers kelkáposzta tekercs 17. NAP Reggeli: zöld turmix egy jó nagy adaggal, a délelőtt folyamán utána ehetsz még akár 1 szelet barna pirítóst mandula-, vagy kesukrémmel, vagy friss gyümölcsöt tetszés szerint Ebéd: thai zöldséges-rizses egytálétel Elkészítheted Magdinak ezt a receptjét, és a pirított zöldségeket, tofut tálalhatod főtt barna rizzsel! Desszert, vagy uzsonna: Almatorta, vagy ha nyersre vágysz Gitta nyers Almapudingja Megjegyzés!!: az almatorta receptjénél a rebarbarát helyettesítsd almával és nem fontos elkészíteni hozzá a szójakrémet, ha nem szereted!:) A maradékból pedig ehetsz másnap reggelire is, vagy uzsonnára!;) Vacsora: bab-, vagy lencsesaláta, amit gazdagíts aprított spenót levelekkel, esetleg kockákra vágott kaliforniai paprikával, kis citromlével, ízesítsd sóval-borssal! Főzhetsz hozzá quinoat (nem puffasztottat!:), esetleg teljes kiőrlésű tésztát is! 18. NAP Reggeli: diónugátos zabkása, amibe keverhetsz 1 ek. őrölt lenmagot is! Ebéd: pirított szejtáncsíkok egy nagy adag vegyes salátával A szejtánt (avagy búzahúst) veheted készen bioboltban is, előfűszerezett, félkész verzióban csomagolva (ha még sosem kóstoltad, akkor javaslom először így próbálkozz!:-), vagy ha olcsóbb megoldást szeretnél, akkor otthon is készítheted szejtánporból (utóbbit ugyancsak bioboltban tudod beszerezni). Az otthoni elkészítéshez infókat találsz ebben a bejegyzésben: http://www.vegagyerek.hu/2009/02/tepsis-szejtan-buzahus-rozmaringos.html Vacsora: spenótos-brokkolikrémleves teljes kiőrlésű pirítóssal 19. NAP Reggeli: natúr kukoricapehely növényi tejjel leöntve, magokkal, friss, vagy esetleg fagyasztott és felolvasztott bogyós gyümölcsökkel gazdagítva. Ebéd: szendvics teljes kiőrlésű kenyérből Kend meg a kenyeret tojásmentes, pl. kölesmajonézzel, vagy ajvárral, vagy csicseripástétommal, vagy bármilyen tetszőleges krémmel a korábbiak közül, tegyél rá néhány friss salátalevelet, a tegnap ebédről megmaradt szejtáncsíkokból, vagy esetleg gabonakolbásszal, és néhány paradicsom karikát. Vacsora: vega fasírtgolyók friss vegyes salátával 20. NAP Reggeli: mákos zabpehely tetszőleges gyümölccsel Ebéd: spenótos csicseriomlett Vacsora: céklatorony avokádós kesukrémmel és karamellizált tofuval 21. NAP Reggeli: főzz meg quinoat fele víz-fele növényi tejben, adj hozzá mazsolát főzés közben, és amikor elkészült, kis fahéjat, és reszelt, vagy apróra vágott almát. Ebéd: Olaszos köleslepény medvehagymás zöldborsópürével Vacsora: friss leveles salátába keverj bele valamilyen főtt babfélét, adj hozzá friss paradicsomot, nyers zöldségeket, és akár avokádókrémet is.
Medvehagymás vöröslencse krémleves ropogós zellerszárral
2015. március 18. Éltető ételek
Na persze... megint medvehagyma. Bizony. Ilyenkor használjuk ki az alkalmat, és amikor csak lehet,(akár mindig) együnk medvehagymát. Hozzávalók: - 1 marék vöröslencse - 1 közepes krumpli - 1 közepes sárgarépa - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 kisebb vöröshagyma - kb. 10 cm-es szárzeller - 4-5 medvehagyma levél - 1 teáskanál kókuszolaj - só, chili, kevéske őrölt pirospaprika Elkészítése: A kókuszolajat melegítsük fel, majd adjuk hozzá a vöröshagymát és a fokhagymát. Picit később landolhat benne a vöröslencse és a többi zöldség. Persze előtt vágjuk fel kis darabokra.Fűszerezzük, és öntsük fel vízzel, úgy, hogy bőven ellepje.15 perc körül kóstoljuk meg, hogy megfőtt-e a zöldség. Amennyiben már puha is és finom is, adjuk hozzá a pici darabokra felvágott medvehagymát. Csak egy rottyantás, és kész is.
Zöldséges szabdzsi kesudiós szószban
2015. március 17. Vegán muflon
A Pannónia utcai Pandzsab Tandori étteremben duplán is vérszemet kaptam a minap. Először, mert a kesudiós szabdzsit a választható csípősségi fokozatok közül a legextrémebb mellett döntöttem, valamint a mellé chilis naan kenyeret kértem. (Aki kíváncsi rá, milyen lehet egy vödör napalm elfogyasztása után sebbenzinnel gargarizálni, bátran kövesse a példámat!) Másodszor pedig, mert a szabdzsit ebben a kevésbé emberbarát formában is hibátlannak találtam. Ahhoz túl gátlásos vagyok, hogy ilyen helyzetekben éttermek konyháiba kéretőzzek be okulási célzattal, arról nem beszélve, hogy az indiai konyha illatanyagait legfeljebb akkor lehet száműzni a ruházatból, ha felgyújtjuk. Szerencsére a YouTube tele van olyan videókkal, ahol a fakírképző szakközépiskolák végzősei vicces angolsággal narrálják kiválónak tűnő ételeik főzési folyamatát. Így hát előkészítendő: 2 közepes fej lilahagyma 3 db paradicsom 3 evőkanál kesudió 4 evőkanál zöldborsó 4 evőkanál zöldbab 1/4 fej karfiol 2 db sárgarépa 1 nagyobb burgonya 100 g füstölt tofu felkockázva (elhagyható, de inkább ne hagyjuk el) 2 evőkanál kókusztejszín 1 kiskanál só 1 kiskanál chilipor 1 kiskanál őrölt korriander 1 kiskanál őrölt kömény 1 kiskanál garam masala 1 kiskanál gyömbérkrém (jobb híján gyömbérpor) 1/2 kiskanál őrölt görögszéna kevés felaprított korianderlevél Hovatovább: A felcsíkozott lilahagymát, a felkockázott paradicsomot és a kesudiót kevés olívaolajon megdinszteljük, majd egy kevés vizet adunk hozzá. Mikor az elegy némileg szétfőtt, levesszük a tűzről, és botmixerrel krémesítjük és félretesszük. A felkarikázott sárgarépát, felkockázott burgonyát és a szétbontott karfiolt kevés olajon félig megpároljuk, majd hagyjuk békében nyugodni. A felkockázott tofut megpirítjuk, majd az imént megpárolt zöldségekhez adjuk. Most pedig a következő lépéssel tovább lelkesítjük azokat, akik rühellnek mosogatni: egy újabb edényben kevés olívaolajat hevítünk, majd hozzáadjuk a gyömbérkrémet/port, majd jó egy perc után az összemixelt kesudiós-paradicsomos elegyet. Mély szakértelemmel beleborítjuk a chilit, majd kis lángon 3-4 percig főzzük, időnként megkeverjük. (Ha túl száraz, kevés vizet adunk hozzá.) Hozzáadjuk a zöldségeket és a tofut, majd jöhet a kömény, a garam masala, a görörgszéna és a só. Legvégül hozzáadjuk a kókusztejszínt és közepes lángon készre főzzük. Legvégül felaprított korianderrel díszítjük.
Tavaszváró téli tekercs citrusos szójaszósszal
2015. március 11. Zizi kalandjai
Éppen lehetne tavaszi tekercs is, de került bele tofu pirítva, lila káposzta, így inkább téli tekercsnek nevezném, amely már nagyon várja a tavaszt. Minden nyersen kerül bele, kivéve a tofu esik át egy kis hőkezelésen, utána tekercselni kell és már kész is az ebéd vagy vacsora. A belevalókat illetően legyetek bátrak, adjatok hozzá, amit csak akartok. Én még avokádót szerettem volna, de az pont nem volt itthon, viszont a receptbe beleírtam. Amikor ezt először készítettem Ádi kb. 20 hónapos volt és imádta. A zöldségeket amúgy is komálja nyersen, a tofu nagy kedvence és a ragacsos rizslap is elnyerte a tetszését. Nem csodálom, mert tényleg nagyon finom! Íme két videó, amelyek segítséget nyújtanak a tavaszi tekercsek elkészítéséhez. Viszonylag egyszerű a művelet… lehet, hogy az első kettő kicsit béna lesz, de mire a negyediket tekeritek már igazi profik lesztek. Rizslapot lehet találni keleti/arab fűszereseknél, kínai szupermarketekben és szerintem hipermarketek külföldi élelmiszer részlegén is kapható (legutoljára a Lidlben vettem az Ázsiai Hét keretében). Tavaszváró téli tekercs citrusos szójaszósszal Hozzávalók 4 főre: Tekercshez: – 1 negyed fej lilakáposzta, vékony csíkokra vágva – 3 db közepes répa, nagyon vékonyan felszeletelve (kb. 6 cm hosszú, 3-4 mm széles) – 1 db avokádó, meghámozva, magja eltávolítva és vékony csíkokra vágva – 1 csomag újhagyma, fehér és zöld rész is nagyon vékonyan felszeletelve (kb. 6 cm hosszú, 3-4 mm széles) – 1 csomag (300 g) kemény tofu, vékonyan felszeletelve (kb. 6 cm hosszú, 4-5 mm széles) – 10-12 rizslap – 3 evőkanál olívaolaj – 3 evőkanál szójaszósz Citrusos szójaszószhoz: – 2 db citrom frissen facsart leve – 2 db mandarin frissen facsart leve – 150 ml szójaszósz – 2 teáskanál pirított szezámolaj (opcionális) Egy tálban keverjük össze a 3 evőkanál szójaszószt a 3 evőkanál olívaolajjal. Tegyük bele a tofu szeleteket és hagyjuk marinálódni 5-6 percig. Egy teflon serpenyőt hevítsünk fel és pirítsuk meg a tofu szeleteket 5-6 perc alatt, közben forgassuk, hogy minden oldalukon megpiruljanak. Tegyük félre. Az összes zöldséget aprítsuk fel és tegyük félre. Tegyünk egy tálba langyos vizet és áztassuk meg benne az első rizslapot úgy, hogy közben folyamatosan fogjuk a lapot és nem engedjük el. Kb. 10-20 másodpercig áztassuk vagy addig, amíg a lap hajlítható, puha lesz. Tegyük a beáztatott rizslapot magunk elé egy fa deszkára vagy egy lapos tányérra, majd a (hozzánk közelebb eső) lap aljától 2 cm-re feljebb, középre tegyünk mindegyik zöldségből, plusz tofuból egy keveset (kb. 3-5 szálat minden zöldségből, 2 szeletet pedig a tofuból). A rizslap alját tekerjük szorosan a zöldségek fölé, majd a lap két oldalát is hajtsuk a zöldségekre és kezdjük el az egészet feltekerni. Az elkészült tekercsünket hagyhatjuk egészben, de félbe is vághatjuk és tegyük rá egy tálra. A szószhoz keverjük össze a hozzávalókat egy tálkában. Ebbe mártogassuk az elkészült téli tekercseket.
A 30 Napos Vegán Kihívás - 1. heti menü
1-7. NAPIG: Megfogalmaztad a legfőbb célod a Vegán Kihívással kapcsolatban? Bevásárló-segédletet ITT találsz a menükhöz!Miből mennyit egyek, és a köztes étkezések témájához KLIKK IDE ! ÉS egy-két jó tanács:): - legyél rugalmas! Ha időbeosztásod éppen máshogy kéri, cserélgesd nyugodtan a napokat! Ha megmaradt étel, nyugodtan egyél, vigyél belőle másnapra is! - honnan tudsz mégis rendelni valamit, ha kifutsz az időből? : NYERSÉTEL AKADÉMIA Az ő ételeik maximálisan beleférnek a Kihívás koncepciójába, cukor, liszt- és mindenmentesek, és házhoz is szállítanak! 1. HETI MENÜ (1-7. NAP):1. NAP Reggeli: Diós-erdei gyümölcsös zabkása Ebéd: rozmaringos főtt csicseri (főtt csicserire kis olívaolaj, citormlé, só, bors, és friss rozmaring, vagy zöldfűszerkeverék), valamilyen gabonával, pl. kuszkusszal és vegyes salátával Vacsora: brokkolis - vörös káposztás spagetti Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 2. NAP Reggeli: kiviszószos almatorony Ebéd: babkrémes-petrezselyempesztós tekercs Uzsonna-desszert: meggyes banánfagyi Vacsora: barna rizsgolyók bazsalikomos kesuszósszal Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 3. NAP Reggeli: diós-banános hajdinamuffin gabonakávés-natúr szójatejes cappuccinoval Ebéd: csicserikrémes padlizsán-lasagne Uzsonna-desszert: nyers avokádós csokipuding Vacsora: tökmagpástétom friss zöldség szeletekkel, csíkokkal/ teljes kiőrlésű pirítóssal Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 4. NAP Reggeli: Málnás-amarántos szójajoghurt pirított kókusszal (bármilyen szezongyümölccsel készítheted!) Ebéd: a paradicsomos-gombás polenta előző napról, akár friss salátával kiegészítve Vacsora: csicsókás babfasírt előző napról friss salátával, vagy nyers zöldségszeletekkel Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 5. NAP Reggeli: napraforgós-mandarinos reggeli kása Ebéd: paradicsomos szendvics: 2 szelet pirított barna kenyér közé tegyél felszeletelt paradicsomkarikákat, egész bazsalikom leveleket, zöld leveles salátát, csírákat és megkenheted akár tojásmentes kölesmajonézzel is. http://www.vegagyerek.hu/2011/01/tofusalatas-szendvicskrem-es.html Ha gazdagabban szeretnéd megpakolni, akkor egy-két szelet füstölt tofut piríts meg kis olajon, vagy grillezd meg, pici szójaszósszal ízesítve, és azt is tedd a kenyérbe húspótlóként. Vacsora: tepsiben sült zöldségek: különféle zöldségek, amiket találsz a hűtőben, felaprítva (szezonálisak mehetnek bele nyugodtan, sütőtök, cékla, káposztafélék, répa, stb., figyelj rá, hogy nagy kockákra vágd, ne süljön szét!:-) meglocsolva kis olívaolajjal, hozzá só-bors, és süsd meg a sütőben! Salátát nyugodtan ehetsz hozzá, vagy ha nagyon éhes vagy, valamilyen gabonát is főzhetsz hozzá (rizs, quinoa stb.)! Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 6. NAP Reggeli: aszalt sárgabarackos quinoa-amaránt müzli Ebéd: spenótos rizottó Vacsora: édesburgonyás sárgarépakrémleves diós petrezselyempesztóval , 1-2 szelet pirított barna kenyérrel) Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 7. NAP Reggeli:1-2 szelet pirított teljes kiőrlésű kenyér valamilyen olajos mag krémmel (pl. mandula, kesudió, szezám), és esetleg cukormentes lekvárral (pl. bio cukormentes szilvalekvár, vagy bio agave sziruppal édesített gyümölcslekvár); friss gyümölcs (ezt áttolhatod uzsonnára is) Ebéd: leves előző napról + csicsókás babfasírt vegyes zöldsalátával Vacsora: paradicsomos-gombás polenta (a receptben a paradicsomot rizs/ agave sziruppal édesítsd a nyírfacukor helyett!) Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint
Datolyás-sárgarépás trüffel
2015. február 23. Éltető ételek
A répát a karotin tartalma miatt érdemes naponta fogyasztani. A babák első ételei között van, párolva vagy éppen sütőben sütve, mindenhogy finom. Gyakran kerül fasírtba, de nyersen a salátákba is előszeretettel teszem. Hozzávalók: - 10 dkg cukrozatlan datolya - 10 dkg sárgarépa - 5 dkg áztatott mandula - 1/2 kávéskanál fahéj - kevéske citromlé és narancslé - 1-2 csepp narancsolaj - kókuszreszelékbe forgatni - igény szerint: apróra tört dió Elkészítése: A sárgarépát tisztítsuk meg, majd vágjuk kisebb darabokra. Mindent tegyünk be egy aprítógépbe, majd dolgozzuk össze krémesre. Formázzunk kis golyókat, majd forgassuk kókuszreszelékbe. Ez egy krémes, lágy trüffel lesz. A párom viszont jobban szereti, ha van min rágni, így tettem a masszába apróra tört áztatott/szárított diót is.
Egyszerű zöldségleves kölesbetéttel
2015. február 18. Éltető ételek
Minden nap kerül az asztalra zöldség. Egy ilyen levesbe sokféle zöldség kerül, nagyon jó ízhatás kerekedik ki belőle. A gluténmentesség miatt nem cérnametéltet tettem bele, hanem egyszerűen kölest főztem bele. Hozzávalók (4 főre): - 2 közepes sárgarépa - 2 közepes petrezselyemgyökér - 1 közepes karalábé - 1 kis zellergumó - 2 közepes burgonya - 2-3 szelet kelkáposzta - 3-4 karfiolrózsa - 1 hagyma (külső héjával együtt, ezt karikára szoktam vágni) - 2 gerezd fokhagyma - 1 natur zöldségleves kocka - só, bors, zöldűszer (petrezselyem, zeller, lestyán) - 1 kisebb evőkanál kókuszolaj - 2 marék köles - (mehet bele akár zöldborsó is) Elkészítése: Először is minden zöldséget daraboljunk fel egyforma méretűre, A kókuszolajat olvasszuk fel. Tegyük bele a sárgarépát, és folyamatosan keverve süssük egy kicsit. Ezáltal a répa szépen megszínezi a zsiradékot. Halmozzuk a répára a többi zöldséget, de ne keverjük össze. A répa alul maradjon. Öntsünk rá annyi vizet, hogy éppen ellepje. Fűszerezzük. Télen egy kis chili jól illik hozzá. Lassú tűzön hagyjuk párolódni a zöldségeket, ne kevergesd. A vizet pótold, ha nagyon elfőne. Aikor már majdnem puha a zöldség, öntsük fel vízzel, és dobjuk bele a mindenmentes zöldségkockát és a zöldfűszereket. 2 marék kölest alaposan mossunk át, majd ezt is tegyük a zölséglevesbe. Főzzük készre.
Póréhagyma krémleves pirított tökmaggal és tökmagolajjal
2015. február 17. Éltető ételek
Imádom a krémleveseket. Ebédre is laktató, és úgy főzök, hogy még vacsorára is jusson egy tányérkával. A póréhagyma igazi téli zöldség, most sok helyen lehet kapni. Érdemes kipróbálni. Hozzávalók (3-4 adag): - 1 nagy póréhagyma - 3 közepes burgonya - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 közepes méretű sárgarépa - úgy 10-15 cm-es szárzeller - 1 kiskanál kókuszolaj - jó sok bors, só - pirított tökmag, pici tökmagolaj - kevéske tejszín Elkészítése: A zöldségeket tisztítsuk, majd daraboljuk. Nem lényeges, hogy milyen formára, hiszen pürésítve lesz minden. Egy edénybe tegyük bele a kókuszolajat, majd a zöldségeket. Folyamatosan táncoltassuk benne a zöldségeket, majd öntsünk rá vizet. Sózzuk, borsozzuk, majd főzzük lassú tűzön puhára. Elő a botmixer, majd löttyintsünk bele egy kevéske (növényi)tejszínt. Amikor kiszedtünk a tányérkákba, akkor szórjuk meg pirított tökmaggal, majd pici tökmagolajjal locsoljuk meg.
Savanyú káposzta leves rizsgombócokkal
Nyirokrendszer tisztító kúrán vagyok már 1-2 hete, aminek keretében délelőtt levek és gyümölcs, aztán könnyű ebéd, majd még könnyebb vacsora következik ;) A mai ebéd bár diétás, mégis rendkívül finom ;) A leves minden hozzávalója nyers, kivéve a barnarizst. Hozzávalók személyenként: 1 maréknyi savanyú káposzta 1/2 sárgarépa reszelve 1/2 fehérrépa reszelve 4-5 karika póréhagyma 1 […]
Reggelire fel! - Magyaros Tahini, azaz magyaros ízű szezámmag krém
Már egy jó ideje tervezem, hogy indítok egy REGGELIZŐS TOPIKot, mert rengeteg reggelinek is alkalmas egészséges recept ötletem van. :-) És ahogy azt a régi mondás is tartja a reggeli a nap legfontosabb étkezése! ;-) Mégis nagyon sokunknak problémát okoz reggelente változatos ételt tenni az asztalra. A legtöbbünk gyorsan bekap egy összedobott szendvicset, vagy ami még rosszabb, útközben beugrunk egy pékségbe, és veszünk magunkhoz egy jó nagy adag cukros szénhidrátot, amivel túléljük ebédig. Kevesen szánunk elég időt és figyelmet rá, hogy reggel is könnyen emészthető, tápanyagban gazdag, egészséges, és ami a legfontosabb, energiadús ételt fogyasszunk. Pedig alapvetően meghatározhatja a nap további alakulását, a frissességünket, a közérzetünket, a kedélyállapotunkat az étel minősége, amivel a gyomrunkat terheljük meg reggelente. ;-) Megpróbálok segíteni, és néhány receptötlettel ellátni téged, kedves Olvasóm! Remélem lesz olyan reggeli, ami a jövőben a mindennapi étkezésed részévé fog válni! ;-) Hát akkor kezdjük a napot emészthető, tápanyagban gazdag és energiadús reggelikkel! Reggelire fel! :-) emészthető, tápanyagban gazdag, és energiadús Reggelire fel! :-) Még mindig egyiptomi hangulatban égve, az első reggeli ajánlatom egy arab szendvicskrém lesz, hogy ne menjünk egyenlőre olyan távol a jól megszokott kenyeres reggelitől. ;-) Már egy jó ideje próbálom bevinni az étkezéseinkbe a szezámmagot, mert sok jó dolgot lehet olvasni róla. Íme egy ötlet, hogyan foszathatjuk rendszeresen az értékes szezámmagot. A tahini finomra őrölt szezámmagból készült sűrű állagú massza, melyet elsősorban keleti ételek alapanyagaként használnak. Alapanyagát már az egyiptomiak is ismerték, az ókori görögök nem csak élelmiszerként, de gyógyszerként is használták. Mivel a tahini egyetlen alkotóeleme a szezámmag, ezért tápanyag és vitamintartalma is hasonló, annyi különbséggel, hogy azok felszívódása sokkal hatékonyabb a magok megőrlése miatt.A szezámmag telis-teli van értékes tápanyagokkal: többek között fehérjével, antioxidánsokkal, rostokkal, B1-vitaminnal, E-vitaminnal, emellett olyan ásványi anyagokkal, mint a mangán, réz, vas, kalcium, cink, magnézium és kálium. A gazdag tápanyagtartalom ellenére néhány embernél a szezámmag (és így a tahini) fogyasztása allergiás reakciókat eredményezhet. Magas zsírtartalma miatt kalória tartalma is jelentős. magyaros tahini Valamelyik nap megkívántam a régi hagyományos magyaros vajkrém ízét. Ennek az íz kívánalomnak köszönhetően megszületett a magyaros tahini krém receptje. :-) Hagyományos, megszokott íz, nem megszokott alapanyaggal felhasználva, finom és tápláló reggeliző krémet eredményezett. Próbáljátok ki ti is! ;-) HOZZÁVALÓK: 150 g szezámmag (porrá darálva)1 közepes sárgarépa1 közepes piros színű pritamin paprika1 gerezd fokhagymafél fej lila hagyma1 ek útifű maghéj (Psylium Husk)2 ek piros paprika fűszer1 késhegynyi Cayenne paprika (vagy valami csípős)2 tk Himalája sófrissen őrölt fekete bors ízlés szerint1 ek mustár1 marék friss petrezselyem1 ek agave szirup / vagy jó minőségű mézkb. 2 dl víz (opcionálisan - 1 ek sörélesztő pehely a szendvics tetejére)(opcionálisan - 1 ek őrölt lenmag a krémbe, hogy növelje a tahini tápanyagtartalmát) magyaros tahini ELKÉSZÍTÉS: A száraz hozzá valókat egy tálban összekeverem: porrá darált (kávédarálóban) szezámmag, útifű maghéj, fűszerek, só, (sörélesztő). A turmix gépben pépessé dolgozom a répát, a paprikát, a mustárt, a petrezselymet, a mézet, a vizet, a lila hagymát és a fokhagymát. Miután ez egy egynemű joghurt állagú krémmé alakult (ha kell, még adok hozzá vizet), összekeverem a száraz hozzávalókkal. Az egészet egynemű krémmé kavarom, és mehet is be a hűtőbe. Kb. 1 óra múlva már boldogan és ízletesen fogyasztható, sok sok zöldség társaságában, egy teljes kiörlésű kenyér tetején. (Akár házi sütésű, és még meleg is lehet). ;-) friss zöldségek házi teljeskiőrlésű sokmagos kenyér Megjegyzés1: Nem hiszem, hogy ez a legfinomabb kenyérre való pástétom (szerintem a padlizsánkrém sokkal finomabb), de az biztos, hogy rettentően egészséges, és hiányt pótló recept a konyhámban. A szezámtól és a piros paprikától egy kissé kesernyés lett az ízhatás, de kenyéren, jó sok zöldséggel (pl.: retek, zöld levelek, kendermag, póréhagyma és paradicsom) észre sem lehet venni. ;-) Egyébként is azt olvastam valahol, hogy az az egészséges, ha mindenféle ízből fogyasztunk rendszeresen, így a keserű és a savanyú íz se maradjon ki az életünkből. :-) Megjegyzés2: Hűtőben tárolva, fedett tárolóban, akár 1 hétig is fogyasztható.
Káposztás “répatészta”
Megkívántam a káposztás tésztát, de mivel tésztaféléket csak viszonylag ritkán eszem, ezért a káposztás tésztát is ritkábban. Régebben a tésztát pótoltam cukkinivel, a káposztát is cukkinivel, ebből lett a cukkinis cukkini, hamis káposztás tészta. Recept itt: Cukkinis cukkini, azaz hamis káposztás tészta Most a káposzta maradt káposzta, a tészta viszont átváltozott répává, mivel a cukkininek most nincs szezonja, így nincs itthon. A répákat krumplihámozóval vékony csíkokra húztam, és párolóedénybe téve megpároltam. Így ni: Utána hagyományos módon legyalultam a káposztát, egy evőkanálnyi szőlőmagolajon megpirítottam, sóztam, borsoztam, kis vizet öntöttem rá, megpároltam, majd újra pirongattam. Az így elkészült káposztát összekevertem a megpárolt répacsíkokkal, a “répatésztával”. Melegen tálaltam. Finom lett. Jó étvágyat!
Lapos has koktél
2015. február 4. Gréta konyhája
Nem fog ki rajtunk a tél, hiszen ilyenkor is van zeller, alma és gyömbér, amivel megállíthatjuk a vizesedést, a haspuffadást, és a további kilók ránk rakódását, ha kipréseljük levüket. Én negyedik hete iszom ezt a juice kombinációt minden este, néha kiegészítem még bébispenóttal, petrezselyemmel, répával, vagy céklával is. A zeller nagyon jó vízhajtó, és naran csbőr takarító is, a gyömbér segíti az emésztést, gyorsítja az anyagcserét, és energiát ad. Az alma, meg alma. Csodaszer! Az eredmény, lapos, tónusos has(persze ehhez torna is szükséges!), jobb közérzet, könnyebb és gyorsabb emésztés, kirobbanó energia, és ragyogó bőr. Még mindig cukormentesen, és már nem is hiányzik. Koktél: Préselj ki 3 alma ujjnyi firss tisztított gyömbér, és 5-6 halványító zellerszál levét. Érdemes este, vacsora helyett fogyasztani, így a juice nem terheli meg az emésztőrendszert, mégis táplálja, és tisztítja alvás közben. Jó étvágyat!
Vegyes saláta rukkolával
Félhomályos, csöndes minden. Egy órája esik a hó, kezd meglátszani a háztetőkön, Ábel hosszút alszik. Ilyen téli délutánokon kedvcsinálóként valami színes saláta illik az ebéd mellé, hogy élénkítsen, vidámítson. A répa olcsó, egészséges, finom, a lila hagyma sem drága, és segít a bacilus űzésben, ami ebben az időszakban különösen kívánatos. Ehhez a csokorhoz a fokhagyma kívánkozna még, mint természetes antibiotikum, de nem illik a salátába. Inkább kenjünk meg vele egy darab pirítós kenyeret este felé. Szeleteljünk rá avokádót, és a salátával fogyasszuk el vacsorára. A fenti két hozzávalóhoz aztán azt tehetünk, ami van a hűtőnkben, illetve a konyhaszekrényben. Zöldségfélék mehetnek bármilyen arányban, az is lehet, hogy nincs más szinte csak a répa és a hagyma, attól sem kell megijedni, a répát nagyon vékonyra kell reszelni, ízesíteni, a hagymával összekeverni, és ehető is. Bónuszként magvakkal aztán tökéletes. Az olaj mennyisége soknak tűnhet, de nem az. A zsírban oldódó vitaminok miatt szükséges (pl. a répában lévő karotin), hogy fel tudjanak szívódni. Tisztelt Fogyókúrázók! Nem kell félni a hidegen sajtolt olajoktól és olajos magvaktól. Persze mértékkel fogyasszuk, de legyenek jelentősek az étrendünkben, mert a szervezetnek szüksége van rájuk. Különben aztán majd ész nélkül raktároz, mert úgy érzi, nem megfelelő az ellátottsága. Mivel a Sógornőm fűszeres olajban érlelt sajtot készített a Férjemnek karácsonyra, annak az olajával bolondítottam meg az egészet, mert az nagyon izgalmas ízű, igazán tetszik. A Férjem kapott hozzá sajtot is, én ezt az erős ízű fajtát nem szeretem, ha lehet a sajtokat kerülöm is, mivel erősen addiktívek, és nehezen emészthetőek. Hozzávalók: 1 cs rukkola saláta 3 szál sárgarépa 1 fej lilahagyma 1/2 db kígyóuborka (lehet több, kevesebb, kihagyható) 1 db kápia paprika (lehet több, kevesebb, kihagyható) 3-4 koktélparadicsom / 1/2 db citrom leve kis darab feta sajt (simán elhagyható) 3-4 ek hidegen sajtolt olaj 1 csapott ek gyümölcscukor / nyírfa, sztívia 1 kk só A répákat és a hagymát megtisztítjuk. A répát julienne-re vágjuk, a hagymát vékony szeletekre. Az uborka, a paprika és paradicsom kis darabokra vágandó. Mindezt egy nagy tálban összekeverjük. Megszórjuk sóval és cukorral (candidások sztíviával), átforgatjuk, majd ráöntjük az olajat és a citrom levét is. Azzal is átforgatjuk, a végén pedig a saláta és a sajt is belekerülhet.
"Sajtkrémes"-zöldséges provance-i lepénykék (pissaladiere)
2015. január 26. Mindennapi ételeink
Ez a csemege eredetileg Fanninak készült vacsorára, hogy az ebédről megmaradt finom, pirított zöldségeket felhasználjam. Aztán végülis mindhárman ettünk belőle...:-) Még amikor Franciaországban laktam, akkor ettem hasonlót egy étteremben. Receptet nem tudtam, de ami kisült, hasonlított az ott evetthez :- ) Dél.-Franciaországban egyébként ez olyan eledel, mint olaszoknál a pizza. Hozzávalók: 13 dkg rétesliszt 12 dkg durumliszt 1,5 dl víz 3 dkg élesztő himalaya só - ízlés szerint 2-3 ek. olívaolaj 2-3 ek. darált lenmag -- 1/2 kg brokkoli 2 sárgarépa 1 fej vöröshagyma 1 kaliforniai paprika 3 tk. bio levespor-és ételízesítő kakukkfű- ízlés szernt fokhagymapor - ízlés szerint 2-3 ek. olaj 2-3 ek. víz -- 15 dkg Viofast növényi sajt Elkészítés: A vizet elkeverjük az élesztővel, a liszteket kimérjük, megsózzuk, belekeverjük a vizet és élesztőt és a lenmagpelyhet ; összedagasztjuk a tésztát. Olívaolajos kézzel megkenjük, és 30 percig pihentetjük, eközben elkészítjük a feltétet: a brokkolit rózsáira szedjük, a répát és hagymát megpucoljuk, tetszőleges alakúra vágjuk. Egy tepsibe 1-2 ek. olívaolajat és ugyanannyi vizet öntünk, erre szórjuk a zöldségeket, és 10 percen át 160 fokos, majd 10 percen át 200 fokos sütőben megpároljuk-sütjük. A fűszereket a végén szórjuk a zöldségekre. A sajtot lereszeljük, és kevés vizet öntünk hozzá, hogy turmixolható állagú legyen. A tésztát elővesszük és kinyújtást követően kis köröket szaggatunk belőle. 200 fokon 5 perc alatt megsütjük, majd ráhalmozzuk a zöldségeket, és ráfolyatjuk a sajtszószt. TIPP: készülhet úgy is, mint a pizza, ez esetben a tepsibe tett tésztakorongokra halmozzuk a megpárolt zöldségeket, szórjuk meg fűszerekkel, locsoljuk meg sajttal és így süssük össze. A lenmagpehely kihagyható.
Vegán kocsonya
2015. január 20. Zizi kalandjai
Szilveszterre készült életem első kocsonyája, ami természetesen vegán. Úgy gondolom, január még bőven lehet kocsonya szezon, szóval nem késtem el a recepttel, de el is menthetitek év végégre. Imádom a “mindent bele” zöldség leveseket, ez egy ilyen, csak kocsonyásított változatban. Főzés közben, ahogy puhultak a zöldségek egyre többet ettem belőlük. Imádom a levesben főtt zöldségeket. Gondolatban felidéztem gyerekkorom kocsonyáját és nagyon hasonló hozzá. Egyedül az állaga lett kicsit keményebb, valahogy a húsos verzió puhább, omlósabb, ha lehet ilyet mondani. Az íze viszont nagyon finom, a titok a jó sok zöldség és egy kis extra fűszerezés. A zselés állagot az agar-agar biztosítja, ami tengeri vörösmoszatokból nyert keverék, sűrítő- és gélképző anyagnak használják. Érdekesség, hogy az agar-agar maláj eredetű szó, jelentése kocsonya. Vegán kocsonya (Recept inspiráció: The Vegan Baking Bad) Hozzávalók: – 2 db nagyobb répa, meghámozva, felkockázva – 1 db közepes fehérrépa (gyökér), meghámozva, felkockázva – 3 db közepes burgonya, meghámozva, felkockázva – 1 db kis karalábé, meghámozva, felkockázva – 1-2 szál szárzeller, felkockázva – 1 bögre zöldborsó (fagyasztott) – 1 fej vöröshagyma, meghámozva – 4-5 gerezd fokhagyma, meghámozva – 1 kis darab paradicsom – 1 kis csokor petrezselyem, felaprítva – 15-20 g agar-agar – 1 vegán zöldségleves kocka – 1 teáskanál kurkuma – 1 teáskanál édes pirospaprika – 3 db babérlevél – 4-5 szem egész feketebors – 2-3 szem szegfűbors – só – szerecsendió – olívaolaj Egy nagy lábasban hevítsük fel az olívaolajat és dinszteljük meg rajta a (nagyjából) egyforma kockákra vágott zöldségeket: répa, fehérrépa, burgonya, karalábé, szárzeller. Adjuk hozzá a fűszereket, a leveskockát és sózzuk ízlésünk szerint. Öntsük fel annyi vízzel, amennyi bőven ellepi, tegyük bele a vöröshagymát, fokhagymát, paradicsomot – ezeket mind egészben. Főzzük legalább egy órán keresztül lassú tűzön. Ekkor adjuk hozzá a zöldborsót is és főzzük még 10 percen keresztül. Én a végén kivettem a vöröshagymát, fokhagymát és paradicsomot, ezeket megettem külön. Vegyük magasabbra a lángot, forraljuk fel és ekkor adjuk hozzá az agar-agart. Folyamatosan kevergessük és főzzük még 3-4 percig, amíg az agar-agar teljesen felolvad. Vízzel mossuk ki a tálakat, edényeket, tányérokat (nem kell utána megtörölni, maradjanak vizesek!), amelyekbe a kocsonyát hagyjuk megdermedni. Kanalazzuk/öntsük a levest az edényekbe és hagyjuk kihűlni, majd tegyük hűtőbe. Két-három óra elteltével már fogyasztható is. Tálaljuk citrom gerezdekkel.
Zöldség pörkölt barna rizzsel
Ez mi? Zöldségpörkölt... Mondtam, hogy el kéne menni a boltba. Abból készült, amit itthon találtam. Egészen finom lett. Hozzávalók: 20 g csiperke gomba 1 szál répa 1 szál petrezselyem 15 dkg zöldborsó 1 kis fej vöröshagyma 1 tk őrölt pirospaprika 1/2 tk só 1/2 tk kókuszzsír 1 kis marék kesudió / 1 kis pohár tejföl 1 bögre barna rizs 1/2 tk só A barna rizst 2,5-szeres mennyiségű sós vízben 45-50 perc alatt megfőzzük. A zöldségeket megtisztítjuk, a gombát vékony szeletekre, a répát, petrezselymet, hagymát apró darabokra vágjuk. A hagymát kevés vízen megpároljuk, majd hozzáadjuk a gombát és a kókuszzsírt. Megsózzuk, kis lángon pároljuk. Amikor nagyjából elfőtt a leve, hozzáadjuk a pirospaprikát, és a zöldségeket. Felengedjük kevés vízzel. A kesudiót kevés vízzel összeturmixoljuk. Amikor megfőttek a zöldségek, felöntjük a kapott szósszal, és összefőzzük.
Mit eszik a vegagyerek? (vegán baba)
2015. január 13. Zizi kalandjai
Pár hónapja egy nagyon kedves barátnőm felhívott, hogy ő, mint családanya szeretne változtatni a táplálkozási szokásaikon és segítsek ebben neki. Na, azóta nem sikerült időpontot egyeztetnünk, hogy beszélgessünk egy kicsit a témáról. Ha egyszer lesz egy kis felesleges időm, akkor írok majd egy bejegyzést arról, hogy hogyan érdemes elindulni az egészséges(ebb) táplálkozás irányába vagy éppen a vegetáriánus, vegán étkezés irányába. Addig is segítségül szolgálhatnak ezek a bejegyzések, ugyanis nemcsak a vegagyerek eszi ezeket a finomságokat, hanem a vegagyerek szülei is, vagyis az egész család. Tartjuk magunkat a vegán étrendhez és a cukormentességhez is. Karácsonykor anyukám sütött vegán kalácsot, abban volt egy minimális mennyiségű nádcukor, de mást (csoki, keksz, stb.) Ádi nem evett még. Most kezdtem el adni neki datolya golyókat, ezek ugye édesek és ízlik neki, de nem eszik meg egy egészet, csak nyomot hagy a golyókban. Ezenkívül imádja anyukám cukormentes szilvalekvárját, képes belőle elég sokat enni, ha hozzájut az üveghez. Reggelire vagy gyümölcsöt vagy kását eszik. Ebédre mindig főzök, kivéve egy-két alkalmat, amikor házon kívül eszünk. Vacsorára pedig hideget adok: olívabogyó, uborka, csírák, savanyú káposzta, avokádó, vegazsíros vagy pástétomos kenyér – ezek variálódnak most a téli időszakban. Instagramon továbbra is várom a képeiteket #miteszikavegagyerek hashtaggel. Gyűlnek már a képek, de jó lenne minél több, hogy onnan is tudjuk egymást inspirálni! És akkor jöjjenek az ételek… Paradicsomos spagetti, édesburgonya fasírt, párolt brokkoli és karfiol Sütőtökös chili tepsiben sült rozmaringos krumplival Pirított hagymás csicseriborsó, pirított fokhagymás tofu, pirított fokhagymás citromos leveleskel és rizs Vegán Alfredo szószos farfalle tészta, párolt fokhagymás zöldbabbal Bab-zab fasírt maradék zöldbabbal, krumplipüré és pirított fokhagymás répa Karfiol-barnarizs gratin, sütőtökpüré és pirított fokhagymás citromos leveleskel Sütőtökös chili, rizs és tortilla chips Brokkolis sajtos tészta Édesburgonya chips citromos tahini szósszal, pirított fokhagymás tofu és leveleskel, valamint rizs Brokkoli és karfiol paradicsomos raguban, kukoricalepény
Paradicsomos vöröslencse leves
A vöröslencse nagy kedvencem. Nem kell áztatni, gyorsan megfő, és még finom is. Sokféle leves készíthető belőle, más-más ízesítéssel. Nagy kedvencem a savanyú káposztás korhely leves, mely ilyenkor télen gyakran az asztalra kerül. Hozzávalók (3-4 adag): - 2 közepes méretű sárgarépa kis kockára vágva - 1 kis zeller szintén kockázva (szárzellerrel is finom) - 15 dkg vöröslencse - 1 vöröshagyma - 3 gerezd fokhagyma - 2 dl házi paradicsomlé - só, bors, kakukkfű, babérlevél, chili - kevéske kókuszolaj Elkészítése: - Egy lábasban kókuszolajon pirítsuk meg a vöröshagymát és a fokhagymát. - Adjuk hozzá a répát és a zellert. - Dinszteljük együtt néhány percig, majd öntsük rá a paradicsomot. Fűszerezzük. - Öntsük még hozzá 3-4 dl vizet és főzzük úgy 10 percig. - Adjuk hozzá a lencsét, forraljuk fel és főzzük addig, amíg a lencse is megfő.
Padlizsános csicseriborsó ragu fűszeres rizzsel
Újabb egyszerű ebédet készítettem. Csicseriborsót én előre beáztatom, majd beteszem a fagyasztóba. Így bármikor, "hirtelen felindulásból" is készíthetek csicseriborsót, hiszen nem kell várni egy éjszakát az áztatással. A fűszeres rizs más étel körete is lehet, vacsorára például párolt lilakáposztát ettem hozzá. Jó sok csípős fűszer van benne, így téli napokon kifejezetten jót tesz a melegítő hatása. Hozzávalók (2 főre): - 20 dkg áztatott csicseriborsó - babérlevél - 1/2 padlizsán kis kockára vágva - fél üveg házi sűrű paradicsomlé - 1 vöröshagyma - 3 gerezd fokhagyma - 1 evőkanál zabliszt - 1/2 kávéskanál gyömbér - 1-2 késhegynyi chili - friss bazsalikomlevél - só Fűszeres rizs: - 15 dkg barnarizs - 1 csésze apró kockára vágott sárgarépa - 1 nagyobb újhagyma - 1-2 gerezd fokhagyma - gyömbér, chili - só, bors, kurkuma - kisebb kápia paprika - kókuszolaj Elkészítése: Először is a csicseriborsót tegyük fel főni 1-2 babérlevéllel. Még NE tegyél bele sót. Mikor már majdnem megfőtt (úgy 40 perc), akkor teszek hozzá sót.A raguhoz pirítsuk meg a vékony karikára vágott hagymát, és reszeljük bele a fokhagymát is.Szórjuk bele a fűszereket, majd dobjuk rá a kockára vágott padlizsánt.Pirítsuk néhány percig, majd adjuk hozzá a csicseriborsót egy kevés főzővízzel, és öntsük rá a paradicsomlevet. Főzzük úgy 10 percig.Szórjuk bele a zablisztet, ettől kellemesen sűrű lesz a ragu.Főzzük össze, majd a végén adjuk hozzá a friss bazsalikomlevelet. - A rizs elkészítéséhez először is megpirítjuk a hagymát, szintén hozzáreszeljük a fokhagymát is. - Adjuk hozzá a fűszereket és az átmosott rizst. - Pár percig pirítsuk össze. - Öntsük fel dupla annyi vízzel (A rizst öntsük bele egy pohárba, ez lesz a mérce. Ehhez képest kell dupla annyi víz). - Főzzük úgy 30 percig, majd dobjuk rá a répát. - Főzzük készre (még min. 30 perc). - A végén keverjük hozzá az apró kockára vágott kápia paprikát. - Főzés közben NE kevergesd a rizst!!Valami zöld szín jól jött volna még a rizshez. Legközelebb fogok egy kis apróra vágott, nyers brokkolit beleszórni.
Gyömbéres zellerkrémleves
Igazi téli, melengető leves. A zellernek nagyon jó tisztító hatása van, a gyömbér és a chili pedig kellően felmelegíti fázós testemet ebben a hidegben. Gyors, egyszerű és finom. Kell ennél több? Hozzávalók (2 fő): - 1 öklömnyi méretű zeller - 1 kis vöröshagyma - 2 kisebb burgonya - 1 kicsi sárgarépa - 1-2 késhegynyi gyömbér (kóstolgasd!) - chili, só, kurkuma, őrölt kömény - 1 teáskanál kókuszolaj Elkészítése: A vöröshagymát kis kockára vágom és a kókuszolajon épp csak üvegesre párolom.Megszórom a gyömbérrel, köménnyel és a kurkumával. Mellédobom a kis kockára vágott zeller, krumplit és a sárgarépát.Pirítom együtt pár percig, majd felöntöm vízzel.Sózom, hozzáteszek egy kevéske chilit is.Puhára főzöm úgy 15 perc alatt, majd botmixerezem.Ha szeretnéd, kevés tejszínt löttyinthetsz hozzá.Friss fűszernövénnyel díszítem, pl. metélőhagyma, apróra vágott zellerlevél.Nagyon finom... Jó étvágyat.
Kedvenc muffinok reform változatban
Kezdjük a 2015-ös évet egy hagyományos és népszerű sütemény újraértelmezésével! :-) Ki ne szeretné a muffint ?! Ezeket a kis édes kosárkákat, különböző ízesítéssel, méretben, töltelékkel, melyek mára már szinte önálló iparággá, a muffin-iparrá nőtték ki magukat! :-D Pár évvel ezelőtt robbantak be a köztudatba, és azóta saját életre keltek. Külön sütő formáik, tálcáik vannak (szilikonos, teflonos stb.), a kedvükért egyéni papír kosárkákat gyártanak (a papír mintája is lehet változatos és trendi), vannak önálló kis muffin boltocskák, kávézók, ahol több száz féle töltelékkel, tésztával kóstolhatjuk meg ezt a sütemény remeket. Gyors, egyszerű, rendkívül változatos, könnyen tárolható, és szinte biztos, hogy minden vacsora vendégünk talál a kedvére valót. ;-) Természetesen nálunk is elég sűrűn elkészül, főleg, ha nagyobb társaságot látunk vendégül, vagy épp mi megyünk vendégségbe valahová, ahová nem illik üres kézzel érkezni. Mákos banános muffin Karácsonykor is előkerült a muffin sütőm, és mindjárt készítettem is 5 különböző íz élményű, természetes összetevőkből álló, könnyen emészthető, gluténmentes, reform muffin kosárkákat. A mindig nagy sikert arató Pina Colada muffin, egy kókuszos - ananászos trópusi íz világot tár elénk. A fahéjas-répás-almás muffin a téli hangulatot hozzá el nekünk könnyedén. És ha muffin, akkor természetesen nem maradhat el az örök nagy kedvenc, a nagyon csokis, dupla csokis muffin sem! ;-) Készült még egy narancsos - sütőtökös - diós, és egy mákos - banános változat egy-egy korábbi recept alapján. Ezek a sütemények már elkészültek kuglóf, és szelet formájában, most pedig muffin formákba töltöttem őket. A tészták hozzávalóit megtalálod itt: narancsos sütőtökös diós kuglóf és itt: mákos banános szelet. Muffin formákban elkészítve is gyorsan fogynak a tálcáról. :-) Narancsos sütőtökös diós muffin Nézzük, hogyan is készülnek ezek a mennyei szénhidrát bombák? Merthogy hiába természetes összetevőkből készül, és könnyebben emészthetőek, mint a boltban kapható fehér lisztes - fehér cukros barátaik, azért ezeknek a süteményeknek is van kalória értékük, és magas szénhidrát tartalmuk, úgyhogy csak óvatosan faljuk őket, ha vigyázni akarunk a súlyunkra! ;-) PINA COLADA MUFFIN Hozzávalók (kb.12 db-hoz): - 3 érett banán pépesítve - 50 g nádcukor vagy nyírfacukor - 1/2 tk szódabikarbóna - 80 g kókusz reszelék - 1 csipet Himalája só - 90 g mandula liszt (finomra őrölt mandula) - 90 g zabliszt, azaz finomra darált zabpehely (vagy rizsliszt, vagy kókuszliszt, ha a zab nem fér bele a GM diétánkba) - 1 bio tojás - 0,7 dl narancslé (frissen facsart) - 0,8 dl kókusz zsír (olvasztott, olaj formában) - (opcionálisan - 0,2 dl rum) - 200 g apróra vágott ananász (lehetőleg a friss gyümölcs, nem a cukros lében ázott konzerv) Pina Colada muffin Elkészítés: A sütőt előmelegítjük 200 °C - ra. A muffinformákat kibéleljük papírral (ha nem szilikonos a formánk), és megkenjük belülről a papír kosárkákat olvasztott kókuszzsírral, hogy könnyedén leváljon majd a megsült muffinról a papír. Egy tálban összekeverjük a szilárd (lisztek, só, cukor, kókusz reszelék, szódabikarbóna), egy másik tálban a folyékony (tojás, kókusz olaj, narancslé, rum, és a pépesített banánok) összetevőket. Majd a két tál tartalmát összeöntjük, és egyneműre keverjük egy fakanállal. Hozzáadjuk az apróra vágott ananászt. Belekanalazzuk az így kapott tésztát a kis papír kosárkákba, és mehet is be a sütőbe. 20-25 perc alatt készre sült, illatos, trópusi édességeket vehetünk ki a sütőből. Kicsit hagyjuk a formában hűlni őket, majd tegyük ki egy külön tálcára, mert szükségünk lesz a muffin sütőre a következő adag muffinhoz. DUPLA CSOKIS, NAGYON CSOKIS MUFFIN Hozzávalók (kb.12 db-hoz): reform muffinok - 200 g étcsokoládé (minél magasabb a kakaó tartalma, annál keserűbb, annál csokisabb. Én min.70%-osat használok) - 100 g jó minőségű, növényi margarin - 2 bio tojás - 75 g nád cukor vagy nyírfa cukor - 3 érett banán - fél narancs frissen facsart leve - 1/2 tk szódabikarbóna - 75 dkg zabliszt, azaz finomra darált zabpehely (vagy rizsliszt, vagy kókuszliszt, ha a zab nem fér bele a GM diétánkba) - 75 dkg mandula liszt Elkészítés: Előmelegítjük a sütőt 175°C-ra, és a szokásos módon kikenjük a muffin papírokat kókusz olajjal. A tésztához először megolvasztjuk a gőzön 100 g apróra tört étcsokit. és a kockára vágott margarint. Aztán amikor már lágy a csokis margarin, akkor levesszük a gőzről, hogy langyosra hűlhessen. A szokásos módon egy tálban összekeverjük a szilárd (lisztek, só, cukor, szódabikarbóna), egy másik tálban a folyékony (tojás, narancslé, és a pépesített banánok) összetevőket. Majd a két tál tartalmát összeöntjük, és egyneműre keverjük egy fakanállal. Hozzákeverjük a langyosra hűlt csokis margarint, és beletördeljük a másik 100 gramm étcsokit. Ezek az apró étcsoki darabkák aztán nagyon szépen meg fognak majd olvadni a meleg tésztában. Belekanalazom a tésztát a muffin papírokba, és az előmelegített sütőben kb.20-25 perc alatt készre sütöm a rendkívül csokis muffinokat. FAHÉJAS SÁRGARÉPÁS ALMÁS MUFFIN Hozzávalók (kb.18 db-hoz): - 1 dl növényi tej (mandulatej, rizstej, zabtej stb.) - 1 közepes alma - 75 g zabliszt, azaz finomra darált zabpehely (vagy rizsliszt, vagy kókuszliszt, ha a zab nem fér bele a GM diétánkba) - 25 g szőlőmagliszt - 75 g mandulaliszt - 2 tk fahéj - 1/2 tk őrölt szerecsendió - 1 késhegynyi őrölt szegfűszeg - 1/2 tk szódabikarbóna - 50 g nádcukor vagy nyírfacukor - 2 közepes sárgarépa lereszelve - 1 bio tojás - 0,7 dl kókusz zsír megolvasztva (olajként) - csipet himalája só - 1 marék durvára darált dió Fahéjas sárgarépás almás muffin Elkészítés: Az almát meghámozzuk, és apró kockákra vágjuk. Feltesszük a tűzhelyre saját levében, fedő alatt puhára párolódni. Előmelegítjük a sütőt 180°C-ra, és a szokásos módon kikenjük a muffin papírokat kókusz olajjal. A szokásos módon egy tálban összekeverjük a szilárd (lisztek, só, cukor, szódabikarbóna, fűszerek, darált dió), egy másik tálban a folyékony (tojás, kókusz zsír, tej, pépesített párolt alma) összetevőket. Majd a két tál tartalmát összeöntjük, hozzákeverjük az apróra reszelt sárgarépákat. és az egészet egyneműre keverjük egy fakanállal. Belekanalazom a tésztát a muffin papírokba, és az előmelegített sütőben kb.30-35 perc alatt készre sütöm a sárgarépás muffinokat. Mákos banános muffinMegjegyzés: ne várjuk, hogy ezek a muffinok óriásira nőnek a sütőben, mert a zabliszt és mandula liszt nem alkalmas látványos térfogat növekedésre. Természetesen ettől még nagyon finomak, és sokkal egészségesebbek, mint óriás társaik! ;-)
Pikáns sült sárgarépa
Ez az egyszerű étel lehet köret, vagy salátával és pirított dióval önálló ételként is megállja a helyét. Nagyon ízletes. Legközelebb egy kis brokkolit is fogok hozzátenni, már csak a szín kedvéért is. Kínálhatjuk bármilyen salátával és húspótló fasírttal. Én krumplifasírot készítettem hozzá, és madársalátával tálaltam. Hozzávalók (2 adag): - 40 dkg sárgarépa - 1 evőkanál olívaolaj - gyömbér, római kömény, só - kevés frissen facsart narancslé - pirított dió Elkészítése: A sárgarépát tisztítsuk meg, majd karikázzuk fel. Egy jénaiba tegyük bele, majd szórjuk meg a gyömbérrel, köménnyel és sózzuk. Locosljuk meg az olajjal és a narancslével.Fedjük le, majd 250 fokon süssük úgy 30-40 percet.Vegyük le róla a fedőt, és pirítsuk még egy kicsit.
Zöldséges bableves savanyú káposztával
Egy kicsit időigényes ennek a levesnek az elkészítése, de megéri a fáradozást. A savanyúkáposzta meg kifejezetten jót tesz ennek a levesnek. Ha nem szereted, akkor pár csepp citromlé is különlegessé teszi. Jó sűrűre főzve akár egytálételként is megállja a helyét. Hozzávalók: - 1-1 marék tarkabab és piros chilis bab - 1 csésze vegyes zöldség (sárgarépa, petrezselyem, zeller) - kömény, chili, só, bors, babérlevél - paprika, paradicsom (télen 1-2 evőkanál lecsó) - vöröshagyma, fokhagyma - 1 evőkanál kókuszolaj - 1-2 evőkanál zabliszt - pirospaprika - 1 marék köles - 1-2 marék savanyúkáposzta Elkészítése: - A babot előző este áztassuk be.Öntsük le róla az áztatóvizet, majd friss vízzel tegyük fel főni. Tegyünk hozzá 2-3 db babérlevelet.Főzzük úgy 30-40 percig, majd adjuk hozzá a felszeletelt vegyes zöldséget. Fűszerezzük, sózzuk, adjuk hozzá a paprikát és a paradicsomot is.Készítsük el a rántást. A kókuszolajba dinszteljük meg az apróra vágott hagymát, reszeljük bele a fokhagymát is. Tegyük hozzá a zablisztet, süssük együtt egy kevés ideig. De ne égjen meg! Vegyük le a tűzről, és keverjünk hozzá 1 tk. pirospaprikát. - Ezt a rántást adjuk hozzá a leveshez. Főzzük még úgy 10 percig.Még belereszelhetünk 1-2 gerezd fokhagymát (én szeretem jó fokhagymásan), majd adjuk hozzá az átmosott kölest. De ekkor már legyen puha a bab és a zöldség is. A köles 10 perc alatt megfő.Vegyük le a tűzről, és adjuk hozzá a savanyú képosztát. Rottyantsuk össze, és kész is van. Persze a fűszerezést ellenőrizzük.
Mustármagos répasaláta
Ez egy szuper egyszerű saláta. Önmagában vagy köretként is nagyon finom. Picit olajon átmelegítve jobban hasznosul a béta-karotin, de az enzimekre azért vigyázunk. Én most csicseriborsó fasírtot készítettem mellé. Hozzávalók (2 adag): - 40 dkg sárgarépa - 2-2 mokkáskanál sárga és fekete mustármag - 1 kávéskanál mustár - késhegynyi chili - só - frissen csavart citromlé - 1 evőkanál kókuszolaj Elkészítése: A kókuszolajat melegítsük fel, majd tegyük bele a mustármagot. Folyamatos keverés közben hagyjuk picit kipattogni a magokat.A sárgarépát sajtreszelőn reszeljük le, majd dobjuk rá a mustármagos olajra.Pár perc alatt melegítsük össze (folyamatosan keverjük).Vegyük le a tűzről, majd locsoljunk rá egy kevéske citromlevet, adjuk hozzá a mustárt és sózzuk. Ennyi.
Hogyan éljük túl az ünnepi gyomorrontást?
2014. december 30. Éltető ételek
Az egyik kereskedelmi tv reggeli műsorában egy gasztroenterológus a túlevés tüneteinek csökkentésére mustáros virslit javasolt. Hát, szerintem ennél vannak jobb megoldások is, minthogy egy nehéz vacsora után a reggelit virslivel kezdjük. A természetes módszerek helyett gyógyszertári savlekötőket ajánlott. Hmm... elgondolkodtató ... Nagyon jó megelőzésre, de ha már tünetek vannak, akkor is az emóció . Javaslom azt, hogy az étkezés után minden esetben igyunk meg egy kupicával (30 ml), mely bizonyítottan meggyorsítja és megkönnyíti az emésztést . Elő a gyógynövényekkel Igyunk gyömbéres-citromos teát , mely remekül enyhíti a hányingert, segíti az emésztést. Elmondhatjuk azt, hogy minden fűszernövény remekül hat az emésztésre . Akár oregáno, rozmaring, ánizs, kömény, édeskömény, tárkony, citromfű vagy akár kakukkfű is kerülhet a gyógyteánkba. De a kurkuma, szegfűszeg vagy éppen a fahéj is serkenti az emésztést. A magas zsírbevitel jelentősen megterheli az epénket, májunkat is, melynek akár epegörcs is lehet a következménye. Minden keserűtartalmú gyógynövény remek epehajtó tulajdonsággal bír , és a zsíremésztést is kellően segíti. De a csípősanyag tartalmú gyógynövények is kellően beindítják a gyomornedv termelést. Ilyen pl. a torma, mustár, gyömbér, retek . A mustármagolaj belsőleg fogyasztva serkenti az emésztést, jó szélhajtó és gyomormelegítő tulajdonságú. (Gondolom ezért ajánlotta a mustárt a kereskedelmi tv reggeli műsorában a doktornő, no de virslivel, reggelire?) Görcsoldó hatásúak a kömény, macskagyökér (valeriana), de a Schüssler 7-es só is bevethető. De egy meleg sópárna is sokat segíthet. Ha megnézzük az Emésztést Segítő Tinktúra összetevőit, tartalmaz édesköményt, kaport, ánizst, lestyángyökeret, angyalgyökeret, kisezerjófüvet is. De bevethető Kisezerjúfű tinktúra, Citromfű tinktúra, Feketeüröm tinktúra vagy akár a Édeskömény tinktúra is. A keserűtartalmú növények rendkívül jól segítik az emésztést, segíti a béltartalom ürülését, a bélmozgást. Ezeket étkezés előtt érdemes inni, cukrozatlanul. A benedekfű a híres svédkeserű egyik alkotója; de az angyalgyökér és a kisezerjófű is rendkívül keserű. Illatokkal a panaszok ellen Nos, nem a töltött káposzta illatára gondolok, hanem illóolajokra. Ezek kerülhetnek párologtatóba, zsebkendőre cseppentve azt tartva az orrunk elé vagy inhalálva is bekerülhetnek a szervezetünkbe. Bőrre kenve is rendkívül hatásosak vagy akár egy sós-illóolajos (láb)fürdőként. A Stadelmann termékek közül az édeskömény-kömény olaj vagy a kamilla-édeskömény olaj remekül enyhíti a görcsöket, de párologtathatunk borsmenta, ánizs, édeskömény, bazsalikom, citromfű, gyömbér illóolajakat is. Gyomorfájdalom esetén kb. 1 teáskanál bázisolajba cseppents 1-1 csepp édeskömény, levendula és kamilla illóolajat, és óramutató járásával megegyező irányban finoman masszírozd a hasat és a gyomorszájat. Majd tehetsz rá egy meleg borogatást is. Közben kortyolgass egy csésze gyömbéres-borsmentás-köményes gyógyteát. Gyomorégésre lúgosítás A nagyi receptje a szódabikarbóna , mely csökkenti a gyomorégést és a refluxos tüneteket. Tűzoltásra bevethetjük, viszont hosszú távon ugyanúgy nem ajánlott, mint a gyógyszertári savlekötők. Ihatunk lúgos vizet is (pl. Salvus), de ezt is csak kúraszerúen. Gyomorégés, émelygés, hányinger, puffadás, teltségérzés esetén 1-2 dl elfogyasztása javasolt. Gyomor, illetve refluxos tünetek esetén bevethető a Gyomorerősítő tinktúra is. De a sós víz is remekül csökkenti a gyomorégést, leköti a gyomorsavat. Gyógyító táplálékok A túlevés után az elsőként jelentkező tünet a teltségérzés . Ezt egy kellemes séta jelentősen csökkenteni tudja. Amennyiben viszont hányinger, hányás, gyomorfájás, hasmenés is jelentkezik, akkor az már komolyabb problémára utalhat. Nemhiába, a szervezet ilyenkor jelez, hogy ELÉG! Beindul a természetes tisztulási folyamat akár hányás, hasmenés formájában. Ezt mindenképp támogatni, és segíteni kell (nem pedig elnyomni), hogy minél hamarabb megszabaduljon a sok(k)tól. Ami ki akar jönni, az hadd jöjjön ki. Utána sokkal jobb lesz! Ilyenkor az első legyen az emóció . Továbbá mindenképp szükség van 1-2 napos diétára, készítsünk rizsnyákot , igyunk frissen préselt alma-répalevet , és sok-sok tisztított vizet, gyógyteát.
Karácsonyi töltött káposzta
2014. december 22. Mindennapi ételeink
Nem maradhat el az ünnepi töltött káposzta receptje, most ez következik :-) Hozzávalók: 1 kg savanyú káposzta 16 nagy savanyúkáposzta-levél 20 dkg barna rizs 5 dl víz 1/2 kg sárgarépa 1/2 kg gomba 1 bögre darált dió 2 fej vöröshagyma 5 gerezd fokhagyma 3 tk. majoránna 2 tk.borsikafű 1 ek. borókabogyó 3-4 babérlevél 2 ek. lenmagpehely 10 ek. olívaolaj Elkészítés: Először a barna rizst főzd meg, a következőképpen: tedd zsiradék nélküli edénybe, és alaposan pirítsd meg. Sűrűn kevergesd - vigyáznod kell, nehogy leégjen. Amikor minden szem enyhén megpirult, öntsd rá a vizet és a 2 evőkanál olajat, majd keverés után fedd le. Várd meg, amíg felforr a víz, ezután még 5 percig forrald. Ekkor már ne emeld fel a fedőt! Zárd le, és tedd 3-4 pléd közé, meleg dunsztba, 40 percre. Amíg a rizs pihen, a töltelék többi hozzávalóját is elő tudod készíteni: hámozd meg és reszeld le a sárgarépákat, a gombákat alaposan mosd meg és aprítsd fel, a diót daráld meg, a hagymákat pucold meg és vágd apró darabokra. Majd 3 evőkanál olaj és ugyanennyi víz keverékén párold meg a hagymát. Amikor puha, tedd rá a reszelt répát, a felvágott gombát és a darált diót. Add hozzá a fokhagymát és a fűszereket (majoránna, borsikafű, ételízesítő, só). Párold addig, amíg a gomba és répa meg nem puhulnak (ha szükséges, adj még hozzá vizet). Amikor készen vagy, vedd elő a rizst, keverd a gombás-hagymás-répás alaphoz. A lenmagpelyhet ekkor add hozzá. A maradék olaj felével kenj ki egy tepsit, rendezd el benne a szűrő segítségével lemosott savanyú káposztát, szórd meg borókabogyóval, babérlevéllel. Vegyél elő egy vágódeszkát, tedd rá az első káposztalevelet; hajtsd be a jobb és bal oldalát is, majd tegyél 2-3 evőkanálnyi tölteléket rá, és csavard fel. Tedd a káposztával kibélelt sütőbe. Az összes káposztalevéllel így járj el. Ha kész, locsold meg a megmaradt olajjal. 160 °C-on, 25-30 perc alatt az egészet süsd össze. x
Diósült, a tökéletes húsmentes fasírt
2014. december 20. Zöld Avocado
A következő recept akár a karácsonyi menüben is szerepelhetne. Nálunk biztosan fő étel lesz! ;-) A nevével ellentétben semmi köze egy diós desszerthez. Tökéletes húspótló! :-) Ha nem mondjuk meg a vendégünknek, hogy mit eszik, biztosan az lesz az első tippje, hogy valamilyen fasírozottat. Az íze és állaga is teljesen ugyanolyan, mint egy sertéshúsból készült tepsis fasírt, vagy akár egy stefánia vagdalt. Gyerekkoromból emlékszem a nagymamám tepsiben sült fasírozottjának pontosan ugyanilyen íze volt. ;-) Diósült, párolt zöldségekkel, sült édes burgonyával Ez miért más? Mert egyáltalán nem állati fehérjéből, azaz húsból készül, és mégis biztosítja a szükséges fehérje mennyiséget, és a zsír bevitelt (Omega3). Mert telis tele van tápláló hozzávalókkal, vitaminokkal (pl.: E-vitamin, folsav), hasznos ásványi anyagokkal (pl.: kálium, kalcium, vas, magnézium, cink stb.), antioxidánsokkal, könnyű megemészteni, energiát ad, és mennyei ízzel ajándékoznak meg a puha meleg diósült szeletek. Készítsétek el, és próbáljátok ki, kinek milyen élményt nyújt a nevére egyáltalán nem hasonlító étel remek, ami akár egy gasztro alkotás is lehetne a gasztro művészetek múzeumában, ha létezne olyan! :-D Természetesen nem én vagyok a nagy ,,művész, aki megalkotta a dió sültet. Az eredeti receptet Bede Anna Vegasztrománia című szakácskönyvében láttam meg először. Ezt egy kicsit a saját ízlésünkre formáltam, és ez a felejthetetlen élmény lett belőle. (Ezt mások mondták, nem én. ;-) ) HOZZÁVALÓK: - 200 g dió - 50 g szezámmag, kesudió, mogyoró (ezek keveréke, vagy ami éppen otthon van) - 1 nagy lila hagyma - 1 marék friss petrezselyem - 400 g konzerv hámozott paradicsom - 150 g ementáli sajt reszelve - 2 tojás (vagy 2 ek őrölt lenmag 6 ek vízzel kocsonyásra keverve) - 1 ek mustár - Himalája só, frissen őrölt fekete bors, pirospaprika, egy csipet Cayenne bors vagy erős pista - 3 gerezd fokhagyma - 2 db közepes sárgarépa - (1 ek útifűmaghéj) - (2 ek sörélesztő pehely) Diósült, avagy a tökéletes húsmentes fasírt sült édes burgonya ELKÉSZÍTÉS: A diót és a magvakat egy serpenyőben zsiradék nélkül lepirítjuk, hogy a zamatok jobban érezhetőek legyenek. Miután lepirult, félre tesszük őket hűlni, majd a darálóban durvára aprítjuk. A lila hagymát és a fokhagymát egy kevés vízzel krémessé turmixoljuk. A sárgarépákat a hámozott paradicsommal (konzerv lé nélkül) a turmixban péppé dolgozzuk. A darált dió és mag keverékhez hozzáadjuk a hagymapépet, a sárgarépás paradicsomot, a fűszereket (só, bors, petrezselyem, mustár, Cayanne bors), a tojásokat, és a reszelt sajtot. Az egészet összekeverjük, hogy egy nagyjából egynemű fasírt állagot kapjunk. (Ha van otthon útifűmaghéj és sörélesztő, az is most kerüljön bele.) diósült, tortaformában sütve Elővesszünk egy sütőformát (én rendszerint a kerek tortaformámban készítem el ezt a sültet). Kikenjük kókuszzsírral, vagy béleljük sütőpapírral. 180 °C -ra előmelegített sütőben kb.45 perc alatt piros ropogósra sütjük a diós fasírtunkat. Párolt zöldségkörettel és édes burgonyával, vagy friss zöldséggel tálalva vehetjük le a lábukról vacsora vendégeinket. :-) Diósült, párolt zöldségekkel és sült édes burgonyával Kellemes karácsonyi készülődést, meghitt, szeretetben gazdag, jóízű, egészséges karácsonyi vacsorát kívánok mindenkinek! :-) Megjegyzés: érdemes utána olvasni a neten mi mindenre jó a dió?! Rengeteg jótékony hatása van, és nem is tudjuk mekkora kincs, hogy Magyarországon könnyedén hozzájuthatunk. Tapasztalatból mondhatom, hogy a legtöbb országban ritkaságszámba megy, és ahogy szokták mondani ,,aranyárban mérik. A legnagyobb kiszerelés pl.: itt Írországban egy 200 g-os kis műanyag dobozka. :-(
Fibonacci nyers vegán csokoládé karácsonyi díszcsomagolásban
2014. december 15. Répa Konyha
A Fibonacci nyers vegan táblás csokoládék most karácsonyi díszcsomagolásban és a megszokott ízekben (Klasszik, Narancsos-ropogós vagy Levendulás-kendermagos ) várnak titeket! Válasszátok a díszcsomagolás opciót a webáruházunkban, vagy keressétek a csokikat a Madal Cafeban (1136 Budapest Hollán Ernő u 3. Tel:+36-1-796-6287 Nyitva: H-P: 7.30-19.00 / Szo-Vas: 8.30-19.00)!
Gyömbéres vöröslencse krémleves
2014. december 9. Lét-tudatos konyha
Átfázós, ácsorgós, téli napokon igazi megmentőként szolgálhat az alábbi leves: Hozzávalók: - 500 g vörös lencse - 2 sárgarépa - 1 fehérrépa - 1 vöröshagyma vagy 3 szál újhagyma - 3 szál petrezselyem - kis darab gyömbér - 1/2 babérlevél - 1 kávéskanál pirospaprika - 1/4 kávéskanál őrölt bors - 1-1,5 teáskanál tengeri só - 1evőkanál olívaolaj - víz A recept folytatása: itt
Chlorella kisokos
Superfoods. Hasztnáljuk. Szeretjük. Ajánljuk! Vége a nyári buja gazdagságnak a kertekben, a lédús zöldségek és salátafélék kiélvezhettük még az ősszel. Most már egyre kevesebbet tudjuk süttetni az arcunkat a napon egy kis D-vitaminért és előkerültek a szezon jól ismert gyökeres zöldségei, a savanyú káposzta. Igen, itt a Tél. Hogy segítsük egészségünket, egyensúlyunkat, tápláljuk immunrendszerünket télen is, weboldalunkon bemutatunk egy-egy szupertáplálékot, amit mi is használunk, szeretünk és ajánlunk! Chlorella alga A CHLORELLA sötétzöld színű édesvízi alga, mely már több mint 2 milliárd éve létezik a Földön. Nevét a klorofillról kapta, jelenlegi ismereteink szerint a chlorella a legmagasabb klorofill tartalmú növény bolygónkon. Kimagasló klorofill (4-5 %) és egyéb pigment tartalmának köszönhetően méregtelenítő hatású, a nehézfémek szervezetből való kivezetését segíti. Amalgám töméseink cseréjénél különösen ajánlatos a chlorella fokozott fogyasztása, mert így megakadályozható, hogy a fúrás során szervezetünkbe kerülő higany lerakódjon. Magas rosttartalma fokozza a bélműködést, kitisztítja a bélrendszert, így elősegítve a tápanyagok felszívódását. ?Az chlorella alga a klorofillon kívül jelentős mértékű növényi fehérjét tartalmaz. Megtalálhatunk benne továbbá minden aminosavat, fontos ásványi anyagokat, nyomelemeket (magnézium, kálium, kalcium, vas, jód, mangán, cink) és vitaminokat (B, C és E). ?Csökkenti az étkezések közötti éhségérzetet.?Ez a sötétzöld színű édesvízi alga tökéletes összetételű tápanyag. Tápanyag információ 100g-ban Fehérje 58.1g Zsír 6.7g Szénhidrát 11.2g Pantotésav (B5 vit.) 0.13g Folsav 2.3mg Összes Karotin 917mg Biotin (B7 vit.) 100mcg Vitamin B1 1.29mg Vitamin B2 3.1mg Vitamin B6 0.96mg Vitamin B12 50.0mcg Vitamin C 2.6mg Vitamin E 8.9mg Vas 210mg Cink 69.8mg Foszfor 1210mg Potassium 882.5mg Kalcium 330mg Jód 680.7mg Kalória 326Kcal Hogyan fogyasszuk? A CHLORELLA port bármikor fogyaszthatjuk, naponta akár többször is, kis mennyiségben. Méregtelenítési tüneteket okozhat, ezért kis adagokban (napi fél teáskanál) fogyasszuk először és csak pár nap elteltével növeljük az adagot napi 3 grammig. Joghurtba (ha fogyasztassz), nyers levesekbe, zöld vagy gyümölcsturmixba, karakteres ízű gyümölcs- vagy zöldséglébe, salátába, reggeli granolával magtejbe keverve ajánljuk. Amennyiben fogyasztásakor bármilyen kellemetlenséget (hasmenés, fejfájás) tapasztalunk az alga méregtelenítő tulajdonságának köszönhetően, átmenetileg csökkentsük az adagot és növeljük a folyadékbevitelt. Fontos, hogy mint minden erős, új táplálék esetén, a chlorella fogyasztásánál is ügyeljünk a fokozatosságra. A 125 grammos csomag ára 3120 Ft. A linkre kattintva megvásárolhatod tőlünk: katt!
Új termékünk: bio nyers Kakaóvaj
Végre, már a webshopunkban is elérhető aKakaóvaj! A csokoládé készítés elengedhetetlen alapanyaga. Kiváló, nyers minőségű kakaóvaj, élmény vele a munka! 42 fok fölé nem hevítették a feldolgozás során, így minden pozitív tulajdonságát megőrizte. Ez a kakaóvaj Criollo fajtából származik, mely a legritkább és legízletesebb kakaóbab. Tőlünk 250g-s kiszerelésben rendelheted meg. De igény esetén nagyobb kiszerelésben is kérheted. Származási helye: Peru 3560 Ft/250g A Sületlenségek bonbonok és csokoládék, illetve a Fibonacci csokoládék is ezzel a kakaóvajjal készülnek!
Nyers Vegán Karácsonyi kínálat
Visszatértek a Karácsonyi Sületlenségek! A növényi alapanyagokból, kíméletes eljárással készülő kézműves termékeink cukor- és gluténmentesek. Igazi tápanyagforrást jelentenek! Visszatért a Nyers vegán diós beigli és a Mákos beigli, amit 150g-os és 300g-os rúdban rendelhettek meg. Idén a már klasszikusnak számító Citromos- mákos ízű nyers vegán szaloncukor mellett új ízekkel szeretnék vásárlóinkat kényeztetni: Tonkababbal ízesített nyers csokoládés narancssárga gyümölcslapba bújtatva és Kardamonos- narancshéjas lila lapba bújtatva. Ezeket az új finomságokat hazai termesztésű, magas minőségű sztíviával édesítjük, így cukorbetegek és diétázók számára is fogyaszthatóak. Szaloncukorjaink darabonként, illetve 3-as és 9 darabos csomagolásban is rendelhetőek. Nyers bonbonjaink kiváló minőségű alapanyagokból készülnek, melyek szinte kizárólag ökológiai gazdálkodásból származnak, illetve vegyszermentes hazai forrásokból így csökkenteve ökológiai lábnyomunkat is. A kísérletező műhelymunka különleges ízvilágot és egyedülálló kompozíciókat eredményez. Fontos szempont számunkra, hogy az édességek ne csak a nassolás szerepét töltsék be, hanem értékes tápanyagokkal szolgáljanak szervezetünk számára. Így ezek nem csak kémyeztető de hasznos ajándékok is lehetnek egyben. Ajánljuk az Ünnepekre is! Kiváló ajándék barátaink, családtagjaink és kollégáink, üzleti partnereink részére is. Rendelhető 6,9 vagy 12 darabos Édességválogatásként! Új termék a nyers karobos csíráztatott mandula vaj , ami 200 ml-es üvegben kapható. Ezzel a finomsággal is szeretnénk édesebbé tenni az Ünnepeket. A csíráztatott vegyszermentes magyar mandulából készült vajat bio nyers karobporral és bio kókuszvirág cukorral ízesítjük, hogy a gyerekek is fogyaszthassák így elkerülve a kakaó élénkítő hatását. A karobpor, mely egyebek mellett B-, A- vitaminban és kalciumban is gazdag finom édes íze a mandula vajjal keverve páratlan kencét eredményez. Szívből ajánljuk mindenkinek!
Miért jó a fodros kel (ropogós)!
Újra itt a tél és a fodros kel szezon! Mi imádjuk, mert nagyon gazdag tápanyagforrás, ízletes nyers és főtt ételek alapanyaga (receptek hamarosan) és változatosságot hoz a téli alapanyagok világába! A fodros kel története A kisázsiai eredetű káposztaféléket a rómaiak idejében a vándorló kelták hozták magukkal Európa nyugati része felé. A fodros kel meghonosodott és a középkorig kedvelt zöldségnövény volt. A kezdetben vastag szárú és gyér levélzetű kel jelentőségét hidegtűrése és könnyű termeszthetősége adta. A gazdák azonban szívesebben szaporították a bő levélhozamú növényegyedeket, s így alakult ki mai alakja. A későbbiek során a nemesítés figyelme inkább a fej közepén levő puhább levelekre irányult, s létrejött a tömött fejet képező káposzta - a legtöbb területen méltatlanul háttérbe szorítva a leveles kelt. Az egészséges leveles A fodros kel remek forrása az olyan fontos tápanyagoknak, mint az A-, C-, E-, K- és B6-vitamin, növényi fehérjék és az élelmi rostok. Olyan ásványi anyagokkal lát el minket, mint a mangán, a vas, kalcium, réz és kálium. Egyetlen tányérnyi fodros kelből készült étel fedezi napi C-vitamin szükségletünk 88%-át. Ez a vízoldékony antioxidáns csökkenti a rák kialakulásának veszélyét. Gyulladáscsökkentő, hatékonyan segít az asztma és az ízületi gyulladások elleni védekezésben. Rosttartalma révén tisztítja a vastagbelet, védi emésztőrendszerünket. Mangántartalma elérhetővé teszi a táplálékkal felvett szénhidrátok és fehérjék energiatartalmát, könnyebben jönnek létre az idegrendszer működését serkentő zsírsavak. E-vitamin tartalma csökkenti az emlékezőképesség esetleges hanyatlását. A zsírban oldódó E-vitamin hatékonyabban szívódik fel, ha zsiradékkal együtt fogyasztjuk. A fodros kelt tehát mindig öntsük nyakon egy kis olajjal, hogy elősegítsük ezt a folyamatot. S végül, de nem utolsósorban ki kell térnünk kéntartalmú hatóanyagaira, amelyek serkentik a szervezet méregtelenítő folyamatait, és segítenek egyes daganatos betegségek (mell-, petefészek-, tüdő-, prosztatarák) megelőzésében. (Forrás: Tudatos Vásárlók Egyesülete) Egyik kedvenc termékünket, az ízletes bundában, ropogóssá aszalt fodros kelt minden évben készítjük nektek. Most is megvásárolható webshopunkban: Fodros kel ropogós Összetevők: Fodros kel*, mandula, dió, Himalaya só, füstölt paprikapor, kurkuma, fokhagyma * jelölés: ellenőrzött biológiai gazdálkodásból. A többi alapanyag vegyszermentes saját, vagy őstermelői termény. 495 Ft / 26 gr-os csomag ITT RENDELHETITEK MEG: kattints! Curly Kale CrunchiesIngredients: organic curly kale, organic almonds, walnuts, turmeric, garlic, smoked paprika, himalayan salt 1 pack measures 26g It lasts easily 2 month preferably in airtight container. A perfect snack just on its own or accompanied by a salad or a soup. Good to have on the way, or in those critical moments when we need to grab on something. Delicious, nutritious, healthy. Made in gluten free environment. Arrives in a paper bag with window with, full description.
Soie dhiver (Szoe diver), avagy a téli selyem leves.
2014. november 29. Vegan Spirit
Most egy olyan receptet írok le, amit egy állásinterjú alkalmából készítettem. Izgalmas volt, ahogy minden összeállt, és megszületett ez a finomság. Az én tetszésemet elnyerte, és remélhetőleg a többiekét is, bár a helyzet furcsaságából adódóan konkrét értékelést nem kaptam és nem is kértem. Végül pedig a végeredmény selymessége és az évszak adták meg a fantázianév alapját. Így született meg a Soie dhiver. Történt egyszer, hogy jelentkeztem egy vegán étterembe szakácsnak, mivel ez az egyik végzettségem. Bementem az állásinterjúra, és egy nagyon jó hangulatú beszélgetés végén rátértünk a munka konkrétumaira. Munkaidő, elvárások, fizetés. A fizetésre a következő választ kaptam: "Mondd meg te az igényedet, és meglátjuk leesünk-e a székről." Megmondtam, de mindenki a széken maradt. ezt meg mosolyogva is jegyeztem, amire egy kérdés érkezett feleletként. "Ha azt mondjuk, főzz nekünk valamit, te leesel a székről?" Tudni kell rólam, hogy izgulós típus vagyok, de mivel az esetek nagy részében itthon is rögtönözve főzök, ezért én is a széken maradtam, és mondtam, hogy kezdjünk neki. :) Kaptam egy csinos kötényt, átestem a fertőtlenítős kézmosáson, és már bent is voltam az étterem szívének számító konyhában. Körbenéztem, felmértem a helyet, a lehetőségeket, alapanyagokat, és jött is az ihlet. A napokban járt azon az eszem, hogy milyen jól passzolhat a kókusz, kakukkfű, sárgarépa és a sütőtök egymáshoz. Mikor megláttam, hogy van tökmag, már azt is tudtam, hogy ez is harmonizál majd a levessel. Mivel most pont minden adott volt, gondoltam letesztelem az esetleges munkaadóimon a fejemben kialakult receptet. Mondtam is nekik, hogy rajtuk fogok kísérletezni. Tehát így készült a Soie dhiver: (Mivel érzésből főzök, ezért az arányok és mennyiségek csak becsülve vannak! A kép pedig csak illusztráció, mivel nem volt alkalmam fotózni.) 4 személyre - 3 nagy sárgarépa - 1 fehérrépa - 1 negyed sütőtök - 2 marék tökmag - 2 ek napraforgó olaj - 1-1,5dl kókusztej - 1 ek morzsolt kakukkfű - 5 db babérlevél - 1 kk só - 1,5 liter víz A sütőtököt ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, és két szeleten kívül előmelegített sütőbe tesszük. A két szelet sütőtököt a felkockázzuk és félretesszük. Amíg sül a tök, addig egy edényben felteszünk vizet forralni, és belerakjuk a sót. A répákat centis kockákra vágjuk, és nagy lángon, kevés olajon elkezdjük pirítani. Amikor félig megpirult, beleszórjuk a babérleveleket is, és együtt pirítjuk tovább, amíg barnás színűre sül a répák külseje. A nagy láng előnye, hogy csak a külső kéreg pirul meg, de belül nyers marad, a répácska. Ha megpirultak a répák, és felforrt a víz, akkor beleöntjük a répákat, egy marék felkockázott nyer sütőtököt és a kakukkfüvet a forrásban lévő vízbe, majd a répákat roppanósan puhára főzzük. Miközben fő a kis répa halmunk, addig egy edényben megpirítjuk a két marék tökmagot. Közben durrog és pattog, de ez teljesen normális, mert e fejlődő gőz szétveti a magokat. Nem szükséges letakarni, mert nem pattog ki az edényből. Amikor megfőtt a répa, akkor leöntjük róla a vizet egy edénybe, de nem öntjük ki, hiszen ezzel a lével fogjuk turmixolni. Kidobáljuk a babérleveleket, és hagyjuk egy picit visszahűlni a répákat és a levet. Amikor 70-80 fokosra hűlt, akkor egy botmixerrel óvatosan homogén állagúra turmixoljuk, fokozatosan adagolva hozzá a főzőlevet. Annyi vizet öntsünk hozzá, hogy szinte főzelék állagú legyen, majd adjuk hozzá a kókusztejet. Ha kell, hígítsuk még főzőlével. Végezetül kockázzuk fel a megsült sütőtök szeleteket, és keverjük a levesbe. A pirított tökmagot csak a tálaláskor szórjuk a tetejére, hogy friss, roppanós maradjon. Frissen, forrón tálalva szinte megsimogatja az ember, hidegben jégkristályosra fagyott lelkét. Remélem nektek is olyan örömet okoz majd az elkészítése, mint nekem. Fogyasszátok boldogsággal! :) K. Bálint
Chilis zöldséges köles savanyú káposztával
2014. november 24. Éltető ételek
Zöldséges kölest gyakran készítek, többnyire csicseriborsóval vagy gombával. Most egyik sem volt kéznél, viszont még egy kevés savanyúkáposzta csücsült a hűtőben. Úgyhogy a kettőt kombinálva remek ebéd lett belőle. Ahogy lassan kúszik be a tél, jól esik a csípős savanykás étel. Próbáljátok ki. Hozzávalók (2 adag): - 1 vöröshagyma - 1 nagyobb sárgarépa - 1 petrezselyemgyökér - 1/2 karalábé - 4-5 brokkolirózsa - 3-4 gerezd fokhagyma - 1 evőkanál lecsó - kevés kókuszolaj - só, bors, chili - 1/2 leveskocka (mindenmentes) - 1 bögre köles - 3-4 marék savanyúkáposzta Elkészítése: - A hagymát vágjuk fel kis kockára, majd a kókuszolajon pirítsuk meg. - Adjuk hozzá a nagyobb darabokra vágott zöldségeket (brokkoli kivételével), és pirítsuk együtt egy kevés ideig. - Adjuk hozzá a lecsót, majd öntünk rá annyi vizet, ami éppen ellepi. - Fűszerezzük. - Kb. 10 perc alatt majdnem megpuhul a zöldség. Ekkor hozzáadom a kis rózsára szedett brokkolit, és az átmosott kölest. - Öntsünk még hozzá egy kevés vizet, és lefedve főzzük puhára. Kb. 10 perc.Ekkor is hozzá lehet keverni a káposztát, vagy tálaláskor rétegezzük a kölessel.
Karfiolkrém
Karfiolutálók is nyugodtan megkóstolhatják... Hozzávalók: 1 közepes fej karfiol 2 szál répa 1 marék kesudió/napraforgó+mandula 2 nagyobb főtt burgonya 1/2 dl hidegen sajtolt napraforgó olaj 1 kis fej lilahagyma 1 csokor petrezselyem zöld só A karfiolt és a répát megpároljuk, vagy némi sóval puhára főzzük. (Párolva ízletesebb, ezért olykor inkább bevállalom annak a nagy izének a mosogatását... :) ) A kesudiót kevés vízzel finomra turmixoljuk, majd hozzáadjuk a burgonyákat is. Beleöntjük az olajat is, és annyi vizet adunk hozzá, amivel a gép el tudja dolgozni, de viszonylag sűrű marad. A karfiol majd úgyis hígít rajta. Ez lesz a "majonéz" alap. Candidások inkább mandula és napraforgómag keverékét használják kesu helyett. A karfiolt, és a répát villával szétnyomkodjuk egy tányéron. A petrezselyem zöldjét apróra vágjuk, a lila hagymát úgyszintén. A "majonézt" összekeverjük a zöldségekkel, és fél tk sóval. Éjszakára betesszük a hűtőbe, hogy összeérjenek az ízek. Pirítós kenyérrel és kápia paprikával nagyon éteti magát.
Egyszerű paradicsomleves zabpehellyel
Nagy örömömre eddig szép - aránylag melegebb - őszi napjaink voltak. Azonban ahogy közeledik az év vége, úgy csökken lassacskán a hőmérséklet. Egy gyors forró paradicsomleves (akár bögrében fogyasztva) felmelegíthet bennünket a hideg estéken. Zellerrel és répakockákkal nagyon szeretem. A zabpehely pedig egészséges tésztahelyettesítő, és szintén sűríti a levesünket. Finom, házilag eltett paradicsomlét használtam hozzá. A recept: Hozzávalók: - 1 l paradicsomlé - 2-3 gerezd fokhagyma - 1/2-1 bögre zabpehely - só - víz - 1 kisebb zeller (opcionális) - 1-2 szál répa (opcionális) Elkészítés: A paradicsomlevet a meghámozott, feldarabolt zellerrel és répával feltesszük főzni. Adunk hozzá egy kevés vizet sót, majd amikor a zöldségek már puhulni kezdenek, beleaprítjuk vagy belenyomjuk a fokhagymát. Az utolsó pár percben hozzákeverjük a zabpelyhet. Mivel az gyorsan megduzzad, így a leves is besűrűsödik és további tészta sem szükséges hozzá.
Új hobbim, a préselés!
2014. november 13. Gréta konyhája
Mert ha egyszer elkezded, nem tudsz leállni, ha egyszer megkóstolod, mindig azt a friss, semmihez sem hasonlítható életízt fogod kívánni. Mostanában, a zöldturmixok mellett, elkezdtem rendszeresen préselni is, és míg reggel-délelőtt, inkább gyümölcsöket préselek, este, vacsoraidőben, túlnyomóan zöldségeket. Ti is érzitek, hogy szükségetek van rá? Amikor egyenként kortyolgatva csúszik le a torkomon, szinte vérré válik az ereimben. Biztosan így is van, mert megszámlálhatatlanul sok tápanyagot tudunk préseléssel koncentráltan bevinni, és lé formájában sokkal könnyebben emészthető, így könnyen eljutnak az enzimek is a sejtekhez, ahogy szoktam mondani, megtörténik a belső mosás. Ha nincs időm otthon meginni, akkor csak beleöntöm csinos kis üvegekbe (befőttes), lezárom, és egy közepes méretű táskában, könnyen, bárhová magammal vihetem. Méregtelenít, feltölt energiával, belülről átmossa a szerveket, kisimítja a ráncokat, kimossa a zsírokat, és belülről szépít. Szerintem elég érv, hogy mindennap készítsük el magunk és szeretettel fogyasszuk. Mostani kedvenceim: Répás zelleres: 5 szál répa 4 alma 3 halványító zellerszár 1 ek lenmagolaj Immun bomba: 4 alma 2 cékla 3 répa Klorofill áldás: 1 doboz spenót 2 kígyóuborka fél fej jégsaláta fél brokkoli fél dl aloe vera juice
Díjnyertes Vadas "Vegan Spirit módra"
2014. november 10. Vegan Spirit
Az utóbbi időben egyre inkább törekszem arra, hogy nyers ételeket fogyasszak. Ennek ellenére úgy döntöttem, hogy egy főtt ételt viszek a második vegán ételkóstolóra, mégpedig egy vegán vadast zsemlegombóccal. A fő ok, ami miatt a főtt étel mellett döntöttem az volt, hogy sok nem vegán ember szokott jelen lenni ezeken az eseményeken. Nyilván, ha odaállítok egy kiló banánnal, mint a nyers ételek legegyszerűbb képviselője, hát nem sokukat fogom megnyerni a veganizmus számára. Ezért gondoltam, hogy egy ízletes, magyaros ételt viszek. Sikere is lett, hiszen annak ellenére, hogy egy órával később érkeztem, mint kellett volna, így is sikerült megnyerni a "Második vegán ételkóstoló kedvenc konyhatündére!" címet! :) Hozzávalók: - 1kg szejtán - recept itt A páchoz: - 1 dl fehérborecet - 3 ek mustár - 3 ek vad fűszerkeverék - adalékanyag mentes! (fokhagyma, vöröshagyma, fekete bors, koriander, mustármag, kakukkfű, sárgarépa, szegfűbors, babérlevél, borókabogyó, rozmaring) - egy mokkáskanál szezámolaj Zsemlegombóchoz: - 400g rozskenyér - 350g durum liszt - 7dl natúr szójatej - 2 csomó petrezselyem - só - bors Vadas mártáshoz: - 2 fehérrépa - 1kg sárgarépa - 1 közepes zeller gumó - 1 vöröshagyma - 5 babérlevél - 250g lágy ízű mustár (erősebből kevesebb kell) - 0,5l tisztított víz - 2 csipet só Tálaláshoz: - szójajoghurt - apróra vágott petrezselyem Elkészítés: Az előre elkészített szejtánt (recept itt) ceruza vastagságú csíkokra vágjuk. A pác hozzávalóit összekeverjük, majd beleforgatjuk a szejtán csíkokat, és legalább fél órán át állni hagyjuk. Még jobb, ha egy egész estén át pácolódik. Amíg pihen a szejtán, addig pucoljuk meg és karikázzuk fel a mártáshoz való zöldésgeket, valamint aprítsuk fel a hagymát. A hagymát és a babérleveleket kevés olajon pirítsuk meg, majd adjuk hozzá a feldarabolt zöldségeket a sót, öntsük fel a vízzel és kezdjük el főzni. A szikkadt kenyeret vágjuk fel kb 1x1cm-es kockákra, és egy edényben lassan pirítsuk meg a kenyérkockákat, óvatosan, nehogy elszenesedjen! Közben, ha a zöldségek nagyjából megpuhultak, vegyük le a tűzről, halásszuk ki (dobjuk ki) a babérleveleket, és hagyjuk hűlni. Ezután a szójatejet melegítsük meg, de ne forraljuk fel! Elég, ha a kézmelegtől picit melegebbre hevítjük, majd a meleg tejből és a lisztből és ha szükséges, egy kis vízből keverjünk egy sűrű ragadós (a nyers kenyértészta és a palacsinta tészta közötti állagú) dolgot, sózzuk, borsozzuk, a petrezselymet pedig apróra vágva adjuk hozzá és keverjük össze a pirított kenyérkockával. Tegyük félre 20-30 percre pihenni, hogy a száraz kenyérkockák egy kis nedvességet szívjanak magukba. Közben tegyünk fel egy edényben enyhén sós vizet forralni, amiben majd kifőzzük a zsemlegombócokat. Amíg a víz felforr, addig a langyosra hűlt zöldségeket a főzőlével és a mustárral együtt tegyük turmixgépbe és turmixoljuk össze. Fokozatosan adagoljunk hozzá még annyi tisztított vizet, amivel a megfelelő állagot elérjük. Én szeretem ha egy nagyon sűrű főzelékhez hasonló az állaga. Ha kész vagyunk, akkor vegyük elő a pácolt szejtánt, és úgy ahogy van, borítsuk bele egy nagy tapadásmentes edénybe, és hirtelen pirítsuk kérgesre a csíkokat. Ezután két evőkanál segítségével formázzuk ki a zsemlegombócokat, és dobjuk a lobogó vízbe. 2 perc alatt megfő, de ha sokáig hagyjuk bent a vízben, akkor könnyen szétázik! A frissen kifőzőtt gombócokat helyezzük egy tányérra, és szedjük mellé a szejtán csíkokat, locsoljuk meg bőven a vadas mártással. Én a szejtáncsíkokat belekevertem a mártásba, mert így jobban szeretem, mint ha külön van, csak pár csíkot halmoztam a tetejére, hogy látszon, plusz még szójajoghurtot is tettem rá. Boldogsággal a szívetekben fogyasszátok! :) J. K. Valentine
Pakora indiai kukoricás rizzsel
2014. november 4. Vegán muflon
Irgalmatlan közhely rovatunk bemutatja: az átlag hazai éttermek vegetáriánus kínálata olyannyira változatos, mint egy hatvanas szociológus ruhatára. Ha pl. a bütykösbögölyösi Korhely Vadkan csárdában is tartanánk magunkat vegán alapelveinkhez - tehát bojkottálnánk az előétel szekcióban fellelhető rántott sajtot és rántott karfiolt - akkor biztosak lehetünk benne, hogy az ecetes almapaprika mentene meg minket az éhhaláltól. Vagy az ablakban fellelhető muskátli zsengébb virágai. Pedig semmi nem indokolja ám, hogy zöldségek panírozásához kotkodákoló élőlények megtermékenyítetlen petesejtjeit használjuk fel! Legjobb példa erre a pakora, melyet a kistérségi konyhafőnökök többségéhez hasonlóan a Firefox helyesírás-ellenőrzője sem ismer. (Legfeljebb felajánlja helyette a "paróka" opciót. Ezt majd a hajában főtt krumpli esetében hasznosítanánk, poén tessék!) Az indiai rántott zöldségeknek legalább annyiféle verziója ismert, ahány egzotikus apró lény van egy pohár bombayi ivóvízben. Nézzünk egy felettébb egyszerű fajtát, holnap pedig egy másikat. Komponensek: 25 dkg liszt (legjobb a csicseriborsó vagy a teljes kiőrlésű búza) kevés őrölt feketebors 2 kiskanál pirospaprika 1 kiskanál őrölt ánizs 2 kiskanál római kömény vagy garam masala (ezt sem ismeri a Firefox, sebaj) 1 kiskanál majoránna 1 fej karfiol (de bármilyen zöldség felhasználható) Ehhez annyi vizet adunk, hogy ne túl sűrű tésztát kapjuk. Pókerarccal csomómentesre keverjük, majd állni hagyjuk egy órát. Miután az így kapott elegyben többször türelmetlenül megcsodáltuk tükörképünket, a feldarabolt karfiolt (vagy a felkockázott padlizsánt, cukkinit, felkarikázott sárgarépát, burgonyát, stb...) megmártjuk a tésztában, majd a felesleges kulimászt lecsöpögtetve forró olajba tesszük. (Fontos, hogy a tészta ne legyen túl vastag.) Ha gyanítjuk, hogy megsült, villával ellenőrizzük, hogy valóban így történt-e. A körethez: 150 g rizs morzsolt főtt vagy konzervkukorica ízlés szerint 1 db paradicsom 1 db kápiapaprika 1 db hegyes erőspaprika 1 db zeller 1 evőkanál margarin só A margarint egy edényben hevíteni kezdjük, majd első lépésben hozzáadjuk az apróra vágott erőspaprikát, majd a többi felszeletelt zöldséget, végül pedig a főtt rizst és a kukoricát, majd örömködve megkeverjük. Végeredmény:
Fokhagymás tofu currys rizzsel
2014. október 31. Vegán muflon
Még csak két napja indult, de nem mondhatja senki, hogy ezen a blogon nem lehet FOGÁST TALÁLNI! Most pedig a szója alapú élelmiszerekről lesz szó. A tofu és a tempeh között az a különbség, hogy utóbbi tartalmaz egy néma h betűt, valamint sokkal hülyébben néznek ránk a boltban, ha érdeklődünk, hogy van-e. Tehát ha szeretnénk elkerülni, hogy Burkusné Boszporusz Irma így kérdezzen vissza: "Micsoda? Csempe?", akkor legyünk amondók, és használjunk tofut! Nyilván ez sem terem meg pacalország minden élelmiszerüzletében, de nagyobb G-Roby, illetve Spar boltokban garantáltan fellelhető. Ha pedig mégsem, akkor a legközelebbi, hűtővel rendelkező bioboltban. (Csórók, figyelem, a DM-ben fellelhető változat jóval kevésbé költséghatékony!) Tehátakkor. Komponensek: 1 doboz natúr tofu fél vöröshagyma (nem több) 2 gerezd fokhagyma 4 evőkanál szójaszósz 1 kiskanál kukoricakeményítő 150 g rizs 2 sárgarépa curry ízlés szerint A rizst szolidan sós vízben feltesszük főni. Közben a megtisztított, felkarikázott sárgarépát ellentmondást nem tűrően kevés olajon, kevés sóval megpároljuk, majd mikor kissé megpuhult, hozzáadjuk a rizst, majd a curryt, és összekeverjük. A tofut kibontjuk, majd káromkodva konstatáljuk, hogy a tasakban lévő víz már megint kifolyt a konyhaszekrényre. Felkockázzuk, akárcsak a kezünk ügyébe kerülő vöröshagymát. A szójaszószt kiöntjük egy edénybe, majd szakértelemmel hevíteni kezdjük. Beletesszük a hagymát, belenyomjuk a fokhagymát, majd hozzáadjuk a kukoricakeményítőt, és a tofut. 2-3 percig kevergetjük, majd örvendezünk, hogy az így keletkezett brutálisan finom illat illat három nap múlva is a lakásban terjeng. Vizuális élmény:
Velkám!
2014. október 29. Vegán muflon
"A veganizmus az állati termékek használatának mellőzése, különösen a táplálkozás terén, és a hozzá kapcsolódó filozófia, amely elutasítja az állatok árucikk-státuszát. A veganizmus követőjét vegánnak nevezik." Valahogy így szólna a definíció. (És most zsonglőrködnék egy keveset a kötelező közhelyekkel.) Csakhogy olyan országban élünk, ahol a Jó ebédhez szól a nóta 1960 óta semmit sem vesztett létjogosultságából. Márpedig egy pecsétgyűrűs bojlerszerelő nem áriázhat darumadarakról meg a halott anyjáról grillezett padlizsán szervírozása közben! A magyarnóta olyan, mint Bőrpofa, a texasi láncfűrészes: hús-vér áldozatokat követel. A pörkölt-nokedli kultusz nem csekély számú követői között pedig továbbra is igen nagy a térítő küldetéssel bíró egyedek száma. (Figyelem, saját szubjektív tapasztalat.) Csak ők nem a legfelsőbb erő létezéséről akarnak meggyőzni minket, hanem arról, hogy hülyék vagyunk, amiért bojkottáljuk a szalontüdőt pacalos parasztkajbásszal. A vegetáriánusok/vegánok túlnyomó többsége bizonyára számtalanszor belement már eme parttalan vitákba, és agyalapi szamárköhögésben tör ki az unásig ismert fordulatoktól. Azért szemléltetés gyanánt hadd álljanak itt az ellentábor leggyakoribb kérdései, felvetései ezen sorok lejegyzőjének megfáradt válaszaival: - Tényleg nem eszel húst? - Tényleg. Semmi olyat, ami valaha bőgött, ugatott, hápogott, gágogott, huhogott, brekegett, tátogott, csúszott a földben vagy kánkánt táncolt operettben. És semmi olyat, ami hasonló lényekből származik, különös tekintettel az utolsóként megemlített entitásra. - És halat sem? - (Menten fejedbe húzok egy zsák avas tubifexet!) - És mér nem? Mer él? A répa is élőlény. - Ha szerinted a répának van központi idegrendszere, képes intenzív fizikai és lelki érzelmekre vagy éppen utódokat nemz, akikről aztán szeretően gondoskodik, akkor téged nagyon átvert a biológiatanár. (Egyébként meg szerintem provokálsz, rossz lesz, ha telemegy a füled horgászcsalival.) - De azt tudod, hogy megvakulsz, el fognak sorvadni az izmaid, és a kis petyhüdt mikroszkópikus... hé! ne! mpfffffpffffff!!!!! - (Megmondtam.) Nos, aki szeretne kikezdhetetlen érveket hallani a veganizmus mellett egy nálam türelmesebb egyednél, szánjon egy jó órát a következő videóra. Gary Yourofsky állatvédő aktivista beszél a vágóhidakról, a tej- és tojásiparról, a vegánokhoz köthető hiánybetegségek mítoszáról, az ember ragadozó ösztöneiről, és legfőképpen morális kérdésekről. Tekintettel arra, hogy ez a blog mégis csak gasztronómiai témákat feszeget, az Earthlings c. horror-dokumentumfilm beágyazásától eltekintenék. (Legvégül: a blog címe számtalan átvirrasztott éjszaka eredményeképp született meg, de ez reményeim szerint érződik is rajta. Frank Drebin hadnagyot idézve: "és most harapjunk valamit!")
Brokkoli krémleves nyersen
2014. október 20. Vegan Spirit
Imádom a krémleveseket, de miért jó nyersen? Mert minden enzim és tápanyag benne marad. Ez nagyon fontos, hiszen a normál étkezési szokások miatt enzimhiányos a táplálkozásunk, a test pedig enzimhiányos állapotban saját magát éli fel, hogy a hiányzó enzimeket elő tudja álítani. Rengeteg betegség az enzimhiányos táplálkozás miatt alakul ki. Éppen ezért fontos, hogy megfelelő menyiségű élő enzimet juttassunk a szervezetünkbe, ami hőkezelt ételekkel lehetetlen, ugyanis a hőkezelés megöli az enzimeket. A brokkoli pedig nagyon egészséges, de csak nyersen fogyasztva fejti ki, 100%-ban áldásos hatásait! Néhány a brokkoli hatásai közül: Védi a szívet, segít a rákmegelőzésben, regenerálja a leégett bőrt, erős antioxidánas, védi a magzatot a rendellenes fejlődéstől, aktivizálja az immunrendszert, erősíti a csontokat, védi a szemet, a gyomorfekély elleni küzdelem harcosa, és erős méregtelenítő hatása van. Az első kettő különösen fontos, mert a szív és érrendszeri, valamint a daganatos megbetegedések a két vezető halálok. Együttesen a halálozások 81%(!!!)-át okozzák! Amióta kacérkodok a nyersvegán életmóddal, azóta mindíg kísérletezek a hagyományos krémlevesek nyers változatával. Íme a mai vacsorám: Hozzávalók (4 személyre) - 1 nagyobb fej brokkoli - 1 közepes sárgarépa - 2 nagy marék dió - 2 szem aszalatlan datolya - fél citrom leve - 4 ek szójaszósz - 1 ek grill fűszerkeverék (adalékanyag mentes!) - kb 7dl tisztított víz - pritamin, vagy piros kaliforniai paprika A brokkolit mosd meg, majd a szedd rózsákra. Fontos, hogy csak zsenge szárat hagyj a rózsákon! A paprika és a víz kivételével mindet rakj be a turmixgépbe, és a vizet fokozatosan adagolva turmixold krémesre. A végén felkockázott paprikát vagy ízlés szerint más zöldséget tehetsz bele betétnek. Frissen, picit behűtve ajánlom. Szeretettel fogyaszd földanyánk áldott ajándékát! :) J. K. Valentine
Mit eszik a vegagyerek (vegán baba)?
2014. október 11. Zizi kalandjai
Mivel Ádi nagyjából ugyanazokat eszi már, amit mi is, ezért úgy gondoltam, hogy a hozzátáplálás rész kinőtte magát és inkább azt mutatom meg nektek, hogy sima hétköznapokon milyen egyszerű, tápanyagokban gazdag ételt eszik ő és vele együtt mi is. Igyekszem a szezonalitást követni, színes maradni és Ádi miatt kreatív is lenni, akár ízeket, akár a tálalást tekintve. Hétfőtől péntekig mindennap főzök (kivéve, ha valamilyen program közbejön), a hétvégék pedig vegyesen alakulnak, hol főzök, hol pedig elmegyünk valahova ebédelni. Szombatonként többnyire a biopiacon falatozunk, eszünk pékárut, nyers zöldségeket, ami a kezünkbe akad… mint például néhány hete Ádi éppen nyers brokkolit és nyers homoktövis bogyót (nagyon savanyú!!!) kívánt meg ebédre, ehhez társított még egy kiflit. :) Érdekes az ízlése, de mi teljes mértékben támogatjuk! Főleg, ami a nyers zöldség szeretetét illeti… hihetetlen kiskrapek. A piacon a múltkor meg kellett vennem néhány zöldséget, mert felkapta őket és elkezdte rágcsálni… de főzés közben is jön kíváncsiskodni, megfogja, megszagolja a zöldségeket és megpucolt, megmosott állapotban meg is kóstolja őket. Nyilván a fokhagymát és a vöröshagymát nem hagyom, hogy megkóstolja, de a krumplit, tököt, céklát, karalábét, brokkolit, répát, stb. hagyom neki, hogy rágcsálja. Sokan kérdezik tőlem, hogy hogyan tudnák megszerettetni a gyermekükkel a nyers zöldségeket. Nem tudom mi a titok… tényleg! Illetve egy dolgot tudok! Mi semmi olyan dolgot nem adtunk még Ádinak, ami cukorral, mézzel, juhar- vagy agavésziruppal vagy bármilyen más édesítőszerrel van édesítve (igyekszünk ezt a szokást megtartani legalább két éves koráig). Úgy gondoljuk, hogy ennek köszönhető a nyers zöldség és gyümölcs szeretete. Tényleg mindent megkóstol nyersen, többnyire ízlik is neki, van, ami a kedvencévé is válik (pl. brokkoli, uborka). Mivel nem evett még édesített dolgot, ezért szerintem tisztán érzi az ízeket és még a számunkra nagyon savanyú homoktövis sem túl savanyú számára! A tanácsom az, hogy vonjuk be a babókat a főzésbe, mutassunk meg nekik mindent, kóstoljuk meg mi is velük együtt nyersen a zöldségeket. Hátha elkezdenek utánozni! Ne csináljunk belőle problémát egyébként, ne stresszeljük magunkat, mert a baba megérzi az ilyenfajta negatív rezgést. Lehet, hogy a mi csemeténk nem is fogja megszeretni a nyers zöldségeket még egy darabig, szóval erőltetni nem kell, de próbálkozni lehet. Ádi továbbra is vegán, de ahogy jeleztem korábban, nem fogok problémát csinálni belőle, ha valamikor majd eszik tejterméket vagy tojást. Egyelőre, amíg megoldható, vegán étrenden tartjuk, aztán meglátjuk mit hoz a jövő. A Mit eszik a vegagyerek? egy új sorozat lesz itt a blogon és egyszerűen csak fotókat teszek fel az ételekről, hogy Ádi miket eszik. Ezzel szeretnék inspirálni mindenkit (főleg anyukákat), hogy viszonylag rövid idő alatt össze lehet dobni változatos, tápanyagokban gazdag, ízletes ebédet mindennap. Ha az elkészült ételek valamelyikének már fent van a receptje a blogon, azt mindig belinkelem. Egy bejegyzésben összesen hét képet teszek közzé, de ez nem jelenti azt, hogy ez mindig egy heti ebéd mennyiség, az is elképzelhető, hogy hét ételt két hét alatt fotózok le, mert néha elfelejtek képet készíteni vagy, ha nem itthon ebédelünk, akkor nem mindig van nálam fényképezőgép, hogy lefotózzam az ételt, stb. Az ételek főzésénél egyszerűségre és gyorsaságra törekszem, de be-bekerül néha olyan étel, amelynek az elkészítése több időt vesz igénybe. Csináltam egy hashtaget Instagramon: #miteszikavegagyerek – töltsétek fel ti is a fotóitokat az elkészült ételekről, tageljétek be, hagy legyen összegyűjtve egy helyen az a sok étel, amit a babáknak, gyerekeknek főzünk és szolgáljon inspirációul mások számára. Aki mától két héten keresztül (október 11 – október 25) a legtöbb képet tölti fel, azt meg fogom ajándékozni valamivel! És akkor jöjjenek az ételek… Sütőtök fasírtgolyók zelleres burgonyapürével Caponata (szicíliai padlizsánragu) spagettinivel Kelkáposztafőzelék Alnatura mediterrán zöldségburgerrel Rizs, fokhagymás pirított sütőtök, az elmaradhatatlan uborka és pirított vegán virsli A korábbi sütőtök fasírtgolyókból a maradékot lefagyasztottam, így ha gyorsan szükség van ebédre, előkapom és teflonserpenyőben átpirítom őket… itt újra burgonyapürével és párolt borsóval tálaltam Párolt fokhagymás spenót, tepsiben sült fokhagymás-rozmaringos-olívaolajos burgonya és édesburgonya, avokádó, vegán sajt Zöldséges lencseragu padlizsánkrémmel (Ottolenghi Plenty szakácskönyvéből) és natúr puffasztott rizs szelet (kombinálva van a hüvelyes – lencse – a gabonával – rizs szelet -, így a komplettálásnak megfelelően ez teljesértékű fehérje ebéd)
5+1 kevésbé ismert immunerősítő gyógynövény
2014. október 10. Éltető ételek
Az előző részben az 5+1 legismertebb gyógynövényt mutattam be, most folytatom a sort a kevésbé ismert, de annál hatékonyabb gyógynövényekkel. 1. Echinacea (Bíbor kasvirág) Hazánkban termesztett dísznövény. Elsősorban alkoholos kivonata ismert, de teaként is fogyasztható. Számos immunerősítő tabletta fő hatóanyaga. Homeopátiás készítményként is megvásárolható, amelyet mindenképp kúraszerűen kell alkalmazni! D6-os potenciálban napi 2x5 globulus bevétele szükséges. Hagyjuk, hogy a száj nyálkahártyáján szívódjon fel. 1 hét szedés után 1 hét szünet szükséges. Aktiválja a makrofágokat, és fokozza az interferon képződést. Ezáltal nagyon hatékony immunstimuláns, sejtosztódást gátló, antivirális és antibakteriális. 2. Gyömbér A hagyományos indiai ájurvédikus orvoslás szerint a gyömbér nemcsak a testet, hanem a lelket is erősíti. Elsősorban étvágyjavító, emésztésserkentő hatásáról ismert, de téli betegségek megelőzésére is kiváló. Erősíti az immunrendszert , a megfázást kísérő hörghurut és az influenzával járó izom- és mellkasfájdalom enyhítésében is segít. 3. Ginzeng (élet gyökere) Ázsiában nagyra értékelt roborálószer, azt tartották róla, hogy visszahozza a fiatalságot. Az idős, legyengült szervezetet erősíti, növeli a fehérvérsejtek számát és aktivitását . Ezáltal immunerősítő, tumorellenes . Kedvezően hat a nemi szervek működésére, nemhiába került az Active GTC-be is. Hat a vörösvértestek képzésére is, növeli az oxigénszállítást, vérkeringés javító, véralvadásgátló . Jótékony hatású a központi idegrendszerre, élénkítő, fokozza a koncentráló készséget . Összességében a szellemi és fizikális erőnlét fenntartásához járul hozzá. 4. Orvosi ziliz (Fehér mályva) Ez már valóban egy kevésbé ismert gyógynövény, pedig akár az allergiások megmentője is lehetne. Elsősorban a gyökerét használjuk drogként, de a levele is gyűjthető. Magas nyálkatartalma van, ezenkívül flavonoidokat, keményítőt, aszparagint, ásványi anyagokat is tartalmaz. Mivel fokozza a leukociták falóképességét, így immunstimuláns hatású . Ezenkívül a nyálkatartalma miatt nagyon jól használható emésztőszervi gyulladások esetén, asztmára, szénanáthára, köhögésre is. Nemcsak belsőleg, hanem külsőleg - orrba cseppentve, arcot, szemet megmosva is bevethetik az allegiások. A hideg áztatással készült ziliztea beivódik a nyálkahártyába, a bőrbe, megszüntetve ezáltal a szem-, orr- és fülviszketést. 5. Goji berry Erről a bogyóról elmondható, hogy szinte mindenre jó. Immunmoduláló hatása révén fokozódik a fehérvérsejtek aktivitása . Az egyedülálló L.B. Poliszacharidok, amik megtalálhatóak benne, szívvédő, rákmegelőző és immunstimuláló tulajdonságokkal rendelkeznek. Az antioxidáns karotinoidok egész tárházát tartalmazza, beleértve a béta-karotin t (és jobb forrása annak, mint a sárgarépa!) és a zeaxantin t is, ami a szemet védi. C-vitamin tartalma 500x magasabb súlyarányosan a narancsnál. Az aszalt goji számos nyers étel alapanyaga lehet, juice formában ütős immunerősítő. 5+1 Körömvirág Ezt a csodás gyógynövényt biztosan sokan ismerik, de immunerősítő hatása kevésbé ismert . Bőven tartalmaz flavonoidokat, xantofillt és karotinoidot, szaponint, E-vitamint, keserűanyagot. A virágából készült teája és alkoholos kivonata amellett, hogy immunstimuláns és antioxidáns, felhasználható bélrendszeri gyulladások kezelése során is. Antibakteriális, antivirális, erősíti a nyirokrendszert, keserűanyag tartalma jótékony hatással van a májra és az epére. A virágából macerátummal készült olaja és a kenőcs is kiváló gyulladáscsökkentők és sebgyógyítók. Ne féljünk használni a gyógynövényekben rejlő erőt, alkalmazzuk bátran megelőzésre és gyógyulásra is.
Már tőlünk is rendelhető a Napeledel - Az Élő Ételek szakácskönyve
Imádom Joan könyvét! Változatos, sokszínű receptekkel és tudással van tele! Az egzotikus és hazai alapanyagok, ízek mind megtalálhatók benne, világos receptleírásokkal, mennyiségekkel, magyarázatokkal! Így, bár fotókkal nem bővelkedik, mégis minden kezdő és haladó nyers étel iránt érdeklődő jó társa lehet a konyhában! A spirálos kötésmegoldás kifejezetten praktikus. "Örök darab" a magyar nyersétel és egészséges étel irodalomban. Rendeld meg webáruházunkban! Ára: 3200 Ft Joan van Rooijen: Napeledel - Az Élő Ételek szakácskönyveJoan van Rooijen: Napeledel című receptkönyvem útmutatásként szolgál mindazok számára, akik természetes módon szeretnének táplálkozni. Aki forgatja és használja, megtudhatja belőle, hogy az Élő Ételek segítségével miként növelhetjük energiánkat és életerőnket, hogyan érhetjük el és tarthatjuk meg kalóriaszámlálgatás nélkül ideális testsúlyunkat. Nem kell félnünk az úgynevezett ,,jojó hatás-tói. A könyv segít megérteni, hogy nyers táplálkozással és tudatos életmód változtatással eredményesen védekezhetünk mindenfajta betegség ellen. Az új, sütés-főzés nélküli ételek színes, természetes és ínycsiklandozó megjelenésükkel és ízeikkel gyorsan megkedveltetik magukat. Hihetetlennek tűnik, de ismert ételeink legtöbbjét nyers, növényi eredetű alapanyagokból is sikerül megalkotnunk. Például mandulából tejet, túrót, sajtot és tejszínhabot. Kenyeret gabonacsírából, különféle zöldségekből. Táplálékunk ne legyen kisebb értékű, sütött-főzött, iparilag megdolgozott, hanem természetes eredetű, isteni nektár. ,,Ha egyszer már megkóstoltuk a nektárt, nem óhajtunk mást. 1943-ban Hollandiában születtem. Nővérképzésben vettem részt, főnővérként dolgoztam, fizioterápiát és kórházi menedzsmentet tanultam. 1988-ban mindenevőből vegetáriánus lettem és makrobiotikával foglalkoztam. Amszterdamban az lyengar Jóga Intézetben jógatanár diplomát szereztem. Gábriel Cousens ,,Conscious Eating könyvének olvasása nyomán ismerkedtem meg a nyers táplálkozással, az Élő Ételekhez kapcsolódó életstílussal. Saját konyhámban kísérleteztem, és külföldi éttermekben dolgoztam, így az évek alatt szerzett tapasztalataimmal sikerült egy nemzetközi jellegű Élő Étel konyhai stílust kialakítanom. Filozófiám szerint az Élő Étel, a jóga és a pránájáma együtt, egyedülálló egységben vannak egymással. Testünk és lelkünk harmóniáját segítik. Rendezettebbek, energikusabbak leszünk, könnyebben valósítjuk meg mindazt, amiben hiszünk. Egyszóval boldogok leszünk. - 240 oldal - Kötés: spirál - ISBN: 9789639831063
Táplálj helyesen édesanyám! (6. rész) + Kedvezménykupon
2014. szeptember 30. Zizi kalandjai
Többen kértétek, hogy adjak tippeket milyen ételeket érdemes vagy jó uzsonnára, snacknek pakolni egy majdnem másfél éves babának. Ádi most már szinte ugyanazokat eszi, amelyeket mi is fogyasztunk. Tízórait ritkábban eszik, mert később szokott reggelizni (nem egy koránkelő baba), azonban a délutáni alvás után mindig van egy- vagy többféle finomság, amit megkóstol. Ez függ attól is, hogy otthon vagyunk vagy éppen úton. Ha otthon vagyunk bármilyen étel szóba jöhet, mert minden a rendelkezésünkre áll: kanál, villa, tányér, asztal, stb. Ha úton vagyunk valahova, akkor érdemes olyat csomagolni, amely könnyen fogyasztható, kézzel/kanállal ehető, nem maszatol túlzottan, ráadásul finom és egészséges is. Néhány tipp, hogy nálunk mi a menő snack: - szezonális gyümölcsök: alma, narancs, banán, szőlő, avokádó - szezonális zöldségek: répa, sült sütőtök - vegán sajt kockákra vágva - natúr kölesgolyó - Alnatura teljeskiörlésű ropi - almás zab palacsinta - banános palacsinta - cukormentes tripla szezámos keksz Az almát szereti egészben is enni, de vághatjuk szeletekre, kockákra, ha még nehezebben rág a baba. A narancsot többnyire megpucolva, gerezdekre szedve csomagolom el. A banánt és szőlőt önállóan eszi Ádi, az avokádót pedig vihetjük félbe vágva, folpackba csomagolva és kanállal eszi meg a húsát a baba. Ádi a répát simán elrágcsálja, a sült sütőtök pedig szintén kanállal ehető. A vegán sajthoz jól passzol a natúr kölesgolyó vagy a ropi (amely egyébként cukormentes is!). Persze mindez az őszi szezonhoz igazodik, ha nyár lenne, nyilván mást pakolnék uzsonnára. Ami az innivalót tekinti, többnyire vizet vagy almalevet viszünk magunkkal. Szeretem vidám, környezetbarát dolgokba csomagolni az uzsonnát. Beszerezés alatt vannak rozsdamentes acél dobozkák, amelyekbe sok minden tehető. Fontosnak tartom, hogy ha műanyag dolgot használok, akkor azok BPA és PVC mentesek legyenek (erről bővebben írtam itt). A Skip*Hop Magyarországtól lehetőséget kaptunk újabb termékek tesztelésére, olyan termékekére, amelyek az uzsonnáztatást teszik színesebbé, vidámabbá. Uzsonnás táskájuk 13 féle színben (állat formában) kapható. A kis ételtároló táska belseje hőszigetelt, frissen tartja a benne tárolt ételt. Tágas egyterű rekeszében praktikusan helyezhető el a szendvics, gyümölcs, snack vagy ital stb. Belső hálós zsebében evőeszköz, szalvéta is tárolható, ezenkívül beleírhatjuk a gyermekünk nevét. Könnyen tisztítható, nedves ruhával letörölhető, lemosható. Hátizsákként nem használható, csak kézben fogható vagy felakasztható (pl: a babakocsira). A kulacsaik (11 féle színben kapható) BPA-mentesek, ftalát-mentesek, és PVC-mentesek. Minden kulacsban szívószál található, amelyet flip-top kupak véd, így a kulacs nem csöpög. Az üveg és a szívószál is könnyen tisztítható, mosogatógépben mosható. Tartozik hozzá egy extra, pót szívószál is. Ádi nagyon szépen iszik már pohárból, palackból is, de a szívószállal még csak ismerkedik. Tetszik neki, ha buborékot fújok vele a kulacsba vagy a pohárba, tanítom a használatára, de egyelőre még nem a rendeltetésének megfelelően használja. Mindkét termék elnyerte a tetszésünket. Ádi uzsonnáját sokszor a táskámba tettem bele, külön volt minden, a cumisüvegtől kezdve a kis dobozkákig. Az uzsonnás táska maximálisan ki van használva, mindent egy helyre tudok tenni, Ádi pedig imádja hordozgatni, kinyitni, ki- és bepakolni belőle mindent. A kulaccsal pedig egyelőre ismerkedünk, biztos vagyok benne, hogy hamarosan menni fog a szívószállal való ivás. Anya magyaráz, Ádi koncentrál A Skip*Hop elérhető az alábbi linkeken: - weboldal - Facebook oldal Skip*Hop Magyarország és Monkie Az uzsonnás táskát és a kulacsot a {Monkie} biztosította a teszteléshez. A véleményem csakis a sajátom. ***** KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG A ZIZI KALANDJAI OLVASÓINAK!!! Aki 2014. szeptember 29 és 2014. október 10-e között vásárol Skip Hop, Yeominis, Stor it vagy Frank&Fischer márkájú termékeket a Monkie oldaláról az 10% kedvezményben részesül (a végösszegből kerül levonásra). A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI10. Jó vásárlást mindenkinek!
Vegán karfiolkrémleves
2014. szeptember 29. Szelíd életmódváltók
Mióta új szelek járnak az étkezési szokásainkban, nagyon megbarátkoztunk a krémlevesekkel. A fő kérdés az elején az volt, hogy a tejszínt mivel helyettesítsem, de mikor a szójatejszínes és zabtejszínes verzió nagyobb sikert aratott, mint az eredeti tejszínes recept, megnyugodtam. A kisfiam kedvence volt eredetileg, aztán szépen az egész család rákapott. Először egy póréhagyma krémlevest próbáltam az új recepttel, aztán lett sütőtökös és karfiolos változat. Most a karfiolkrémleves receptjét és fotóit hoztam, de szabadon váltogathatók az alapanyagok, szinte lehetetlen mellényúlni, mindenhogy finom lesz! A lényeg a sok finom, friss zöldség. A karfiolkrémleves változathoz a hozzávalók: 1 kisebb karfiol 6-7 rózsára bontva 2 szál sárgarépa 1 közepes szem burgonya ízlés szerint 1 szál vastag póréhagyma 1 bio zöldségleves kocka só nélkül ízlés szerint só, bors, fűszerek 3 ek barna nádcukor, nem finomított 3 ek zabtejszín (helyettesíthető szójatejszínnel vagy akármilyen magtejjel is) Elkészítés: A hozzávalókat alaposan megmossuk és kisebb darabokra vágjuk. Az egészet betesszük egy kedvenc lábosba annyi vízzel, hogy épp elfedje a zöldségeket, fűszerezzük és főzni kezdjük. Kb. 20 perc alatt puhára fő, ekkor hozzákeverjük a zabtejszínt, és még 2 percig hagyjuk főni. Utána pár percet pihentetjük, majd a botmixerrel pürésítjük. Ha túl sűrű lett, teszünk hozzá vizet. Krémes, édeskés-sós, friss zöldség és nyár ízű csodákat lehet így készíteni. Nekünk eddig mindegyik bejött. Az élvezeteken felül az is érdekes, hogy mi mindenre jó egy ilyen leves. A karfiol: C és B vitaminokban gazdag, azaz erősíti az immunrendszert és az idegrendszer megfelelő működését segíti, de tartalmaz káliumot, mangánt, magnéziumot, kálciumot, valamint rezet, folsavat és szelént. Tehát többek közt a salaktalanítást és a vérnyomás normalizálását is támogatjuk, és nem utolsósorban a szép bőr és egészséges haj megőrzésében is segít a friss karfiol rendszeres fogyasztása. Jó étvágyat és jó egészséget hozzá! Szeretettel: Kollár Andi (function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = //connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, script, facebook-jssdk));
Karfiol csípős mártásban
“Kicsit” hűvösre fordult az idő, ezért megint beledaraboltam némi erős paprikát a szószba ;) Isteni ez a kaja, próbáljátok ki ;) A recept eredetijét itt találjátok Gittánál Hozzávalók személyenként: 2 rózsa karfiol apró darabokra szedve 1/2 sárgarépa lereszelve 1/2 lilahagyma vékony karikára reszelve Szószhoz: 1 tk kanál lenmagolaj 1 kanál citromlé 1 kis fej vöröshagyma […]
Töltött paprika paradicsomszósszal
Úgy döntöttem, ma tartok egy kis pihenőt, a festést hétfőn folytatom ;) Ilyen finomságot, és aszalványokat készítettem a munkás napokra, amikor hamar elő kell szedni valamit ;) Hozzávalók személyenként: 1 tölteni való paprika Töltelék: 1 maréknyi áztatott tökmag 1 maréknyi áztatott napraforgómag 1 kisebb sárgarépa 1 pici fehérrépa 1 kis darab zeller 1 kis fej […]
Sárgarépalével az egészségért
Tegnap, -a fogyó hold segítségét kihasználva-, ismét indítottunk egy 30 napos nyers, vegán kihívást. Akinek van kedve, és szeretne tenni az egészségéért, itt csatlakozhat hozzánk ;) Nem tudok most minden ételt-italt megosztani, mert épp a lakást festem, de találtok itt a blogon, vagy a fenti linken rengeteg ötletet :) Írjatok, hányan vagytok velünk!!! Ti mit […]
Bíborban bársonyban
2014. szeptember 8. Zöld múzsa
Éljen a gasztro forradalom. A stílusok összemosódnak, a népek sajátos fűszerei keverednek, teljes a bábeli zűrzavar a konyha területén (is). Már fel sem kapjuk a fejünket, mikor zöldség kerül a süteményünkbe... követeljük a répatortát, istenítjük a sütőtökös muffint, a céklatorta sem a legújabb trend (torz)szülöttje. Ahány ember annyi igény: gluténmentes, tojásmentes, laktózmentes, mindenmentes, nyers. Egy cseppet sem bánom, hogy éppen ebben a forrongó kulináris világkorszakban kaptam hívást konyhai műveletekre, amikor a nagyanyáink receptes könyvét a spontán rafinéria váltja fel, megbolondítva ezzel az élet ízét. "- Mért változtat meg egy kétszáz éves receptet? - Mert kétszáz év talán éppen elég volt neki." Fordulni látszik a világ. Míg régebben apáról fiúra szállt a tudás, a lányok pedig az anyjuk/nagyanyjuktól tanultak főzni, ma nem ritka eset, mikor a piacon vásárlás közben elbeszélgetek az egyébként friss és zamatos földízű céklát árusító nénikkel és kiderül, a főtt ecetes cékla salátán kívül nincsenek más recept birtokában. Felhívás keringőre, hogy akcióba lendüljek és elmeséljem nekik legutóbbi kedvenc céklás kísérletemet. Cékla nyersen? Cékla sütve? Mindezek hallatára a szomszéd árusok is odasereglenek... változnak a dolgok, benne mi és a cékla helyzete is. Ebben a glutén-és tojásmentes tortában kiéltem minden bíbor hóbortomat. A céklát a mascarponéval tettem lággyá és krémessé, az ősz hangulatát pedig a pirított dióval fokoztam. Került cékla a "piskótába" is, aminek nyomán egyéb édesítésre szinte alig volt szükség. A sült cékla ugyanis olyan koncentrált édes ízvilággal bír, amit mindenképpen érdemes kipróbálni Egy másik érv, ami a torta mellett szól, hihetetlen gyorsan elkészül. Jahhh vagy nincs otthon sült cékla a hűtőben? Ez nagy hiba...orvosolandó. Mascarponés-cékla torta ( 18 cm átmérő ): Tészta hozzávalói: - 20 dkg héjában sült cékla - 4 dkg kölesliszt - 3 dkg barna rizsliszt - 8 dkg zabpehelyliszt - 2 ek. kókuszzsír - 10-12 db áztatott datolya - 1 tk. szódabikarbóna - 1 ek. citromlé - ízlés szerint szegfűszeg, kardamom és fahéj Mascarponés krém hozzávalói: - 25 dkg mascarpone - 2-3 ek. méz ( vagy bármilyen növényi édesítő szirup ) - 1 citrom leve - 1 tk. bourbon vanília - kb. 10 dkg héjában sült cékla A konyhai művelet ott kezdődik, hogy a piacról hazaérkező céklákat megmossuk és alufóliába becsomagolva 200 fokon kb. 60-70 percig sütjük. Nyilván nem érdemes egy cékláért elindítani a sütőt, több cékla megsütése ajánlott egyszerre, amiket a következő napokban különféle céklás ételekhez fel lehet majd használni. Kezdjük a tészta összekeverésével a torta készítést. Keverőtálba öntjük a szilárd összetevőket: lisztek, szódabikarbóna és a fűszerek ízlés szerint. A sült céklát a kókuszzsírral és a beáztatott datolyával egy késes aprítóba tesszük. Nem kell túl simára keverni, maradhatnak benne kisebb datolya és cékla darabok. Ezután a lisztes keverékhez öntjük a céklás masszát, plusz a citrom kifacsart levét. Egy 18 cm átmérőjű tortaformába kanalazzuk, elsimítjuk és 175 fokon 25-30 percig sütjük. Míg a tészta sül, addig elkészíthetjük a mascarponés krémet. A hozzávalókat krémesre turmixoljuk, majd a kihűlt torta tetejét rusztikusan megkenjük vele. Díszítésre használhatunk mascarpone nélküli cékla pürét, valamint pirított mézes diót. Megjegyzés: a torta nagyon egyszerű módon vegán ( tiszta növényi táplálkozás ) receptté alakítható. Ebben az esetben a méz helyett növényi szirup ajánlott ( agavé-, rizs-, juharszirup ), a mascarpone helyett pedig 25 dkg beáztatott kesudiót turmixoljunk össze kb. fél dl vízzel és 2-3 ek. kókuszzsírral.
Vegán paradicsomos-kókusztejes sárgarépa krémleves
2014. augusztus 27. Zizi kalandjai
Sárgarépa krémlevesek közül ez a kedvencem. Hínyenc néhány éves receptje, de az egész család megszerette, amikor megfőztem nekik. Aztán szünet következett a répalevesek terén. Most újra rám talált a répaleves szerelem a Green Kitchen jóvoltából. Végtelenül egyszerű, pár alapanyag kell hozzá és laktató, kiadós, sűrű, krémes leves melengeti a torkunkat, a testünket, a lelkünket ezeken az őszi augusztusi napokon! Bár a leves gyönyörű színe lehet, hogy meghozza a jó időt… az előrejelzés szerint hétvégén már 26 fok lesz! A napokban megint puffogva könyveltem el, hogy az idén nyáron szinte alig ettem sárgabarackot, talán kétszer-háromszor!!! Epret viszonylag többet ettem, ribizlit, szedret, görögdinnyét alig, málnát, sárgadinnyét kicsit többet. Őszibarackból és nektarinból igyekszem pótolni a lemaradást (úgyis ez a kedvenc nyári gyümölcsöm) és apukámnak hála, el vagyunk látva még finom, szaftos, édes nektarinokkal. Szederből is pótolok, ez még szerencsére jelen van a piacokon, na és persze elmaradhatatlan az áfonya. Van még szilva és szőlő, aztán vége! Kicsit igazságtalan a természet, mert van kb. 3-4 hónapunk a 8-10 féle gyümölcsre, aztán több mint fél évig csak almát és körtét tudunk enni unásig! Álmodozva nézem februárban az ausztrál gasztroblogokat, amelyek öntik magukból a nyári gyümölcsös édességeket… Nem csoda, hogy április végén már egy jó, szaftos őszibarackra vágyom?! Szóval kapjatok elő néhány szál répát, egy kis paradicsomot, vöröshagymát, fokhagymát, főzzétek meg a hozzávalókat, pürésítsetek és már tálalhatjátok is a finom levest. Egy minimális változtatást eszközöltem csak a recepten… adtam hozzá kakukkfüvet. Nagyon jót tett neki. Mi Józsi féle 100% rozskenyérrel ettük, de a Green Kitchen receptje alapján tálalhatjátok kukorica ceviche-vel is. Vegán paradicsomos-kókusztejes sárgarépa krémleves Hozzávalók: - 10 közepes méretű répa (kb. 1 kg), meghámozva, felszeltelve - 5 db paradicsom, felkockázva - 1 fej vöröshagyma, felaprítva - 2-4 gerezd fokhagyma, felaprítva - 250 ml kókusztej (vagy más növényi tej) - 1 teáskanál kurkuma - 2-3 ág friss kakukkfű levelei - 2 evőkanál extra szűz olívaolaj - só, bors Egy lábasban dinszteljük meg az olívaolajon a vöröshagymát és a fokhagymát, adjuk hozzá a kurkumát és főzzük néhány percig, amíg illatos lesz. Ekkor adjuk hozzá a répát, a paradicsomot, kevergessük néhány percig, majd öntsük fel annyi vízzel, amennyi ellepi (kb. 1-1,5 liter). Sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a kakukkfüvet és főzzük közepes lángon, amíg a répa megpuhul. Botmixerrel pürésítsük, amíg sima állagú lesz. Öntsük hozzá a kókusztejet, forraljunk rajta még egyet és tálalhatjuk is.
Sárgarépás lencseleves
2014. augusztus 23. Éltető ételek
Szereted a sárgarépa levest? Nos, ha igen, akkor ez is ízleni fog. Kellemesen édes és tápláló is. Gyorsan elkészül, akár vacsorára is tökéletes. Hozzávalók (4 főre): - 35 dkg sárgarépa - 15 dkg vöröslencse - 1 zellerszár - 1 kisebb vöröshagyma - 2 gerezd fokhagyma - 1/2 evőkanál kókuszolaj - 1 kávéskanál ételízesítő - só, bors - díszítés: petrezselyem és pirított magok Elkészítés: Először is megtisztítjuk a répát, és kis kockára vágjuk. A hagymát vékonyra felszeleteljük, és kókuszolajon megdinszteljük. Belereszeljük a fokhagymát is.Hozzáadjuk a felkockázott sárgarépát és a zellerszárat. Együtt pirítjuk, úgy 5 percig. Közben folyamatosan keverjük. - Hozzáadjuk az átmosott lencsét, és felöntjük vízzel. Fűszerezzük. - Már nincs más dolgunk, mint megfőzzük, majd turmixoljuk. - Díszítsük pirított magokkal és petrezselyemzölddel.
Zöldbabos raguleves
2014. augusztus 18. Mindennapi ételeink
Itt a zöldbab szezon. Most levest készítettem. Hozzávalók: 50 dkg zöldbab 1 fej vöröshagyma 4 szál közepes sárgarépa 1 szál közepes fehérrépa 2 db nagyobb burgonya 1/4 nagyobb zeller 3-4 gerezd fokhagyma 1,5 litervíz 1 ek. köménymag 2 tk. őrölt pirospaprika 4 tk. himalaya só 3-4 tk. bio levespor és ételízesítő 1 kisebb csokor kapor 3 ek.szójaolaj -- 5 dkg gluténmentes fodros tészta Elkészítés A vöröshagymát és a fokhagymát apróra vágjuk,majy 2 ek. víz és ugyanennyi olaj keverékén megpároljuk. Majd levesporral és sóval, köménnyel ízesített vízzel (amennyi ellepi) felengedjük és ebbe tesszük a 2 cm-es darabokra felvágott zöldbabot, valamint a többi, hasonló méretűre vágott zöldséget. Amikor minden zöldség már majdnem megpuhult, felengedjük még kb. 1 liter vízzel, és a maradék olajjal meglocsoljuk, pirospaprikával színezzük és az apróra vágott kaprot is belekeverjük. Amikor újra felforr a leves, beletesszük az apróra vágott fokhagymát, a tarhonyát, és a tésztabetét megpuhulásáig, kb. 5-10 percig főzzük. Tartalmas, és nagyon finom leves.
Grillezett zöldségek, zöldségnyárs
Ma ebédre csak zöldségeket fogyasztottunk, grillezett, zöldségnyárs formájában. Nagyon finom volt. Nyársra fűztem őket, megfűszereztem, és be a sütőbe. Hozzávalók: burgonya, édesburgonya (batáta), hagyma, lilahagyma, paprika, paradicsom, cukkini (+ lehet padlizsán, sárgarépa… vagy bármi. ), grill fűszerkeverék (nátrium-glutamát mentes), szőlőmagolaj Elkészítés: A zöldségeket felaprítjuk. A kemény zöldségeket (pl. burgonya, édesburgonya) előfőzzük kicsit, de vigyázni kell, hogy csak éppen egy kicsit, mert ha túlfő, akkor a nyársra már nem lehet felhúzni. Közben elkészítjük a fűszerpácot: grill fűszerkeveréket összekeverünk szőlőmagolajjal. A felaprított zöldségeket a burgonyafélékkel együtt a fűszeres szőlőmagolajjal elkeverjük, hogy mindenhova alaposan jusson. A zöldségeket nyársra húzzuk, és sütőben megsütjük. Akinek van grill fokozat, az süsse azon. Tábortűz felett sütve is nagyon finom. Jó étvágyat.
Vadas lakoma
Drága szegedi barátnőmet hívtam meg estére egy nyers lakomára, de ezt is ebédeltem, csak hogy biztos legyek benne, hogy kellőképp finom :D :D :D Szerencsére ilyenkor sosem tudok keveset csinálni, így előbb meglephetem vele az itteni drága barátosnőmet is ? ? ? Hozzávalók 4 személyre: 1 fej karfiol Mártáshoz: 5 sárgarépa 3 fehérrépa 1 csokor […]
Zöld “capuccino”
Végre megtaláltam a reggeli kávé alternatíváját!! Imádni valóan finom, frissít és élénkít! Ráadásul, az a mellékhatása sincs meg, mint a kávénak, hogy néhány óra elteltével leszedál. Ettől friss vagy és üde ;)Ugye milyen gyönyörű? ? ? ? Hozzávalók a zöld léhez: 4-5 spenótlevél 1 maroknyi lucernalevél 1 csokor sárgarépalevél 1 banán 2 őszibarack ( Ezt […]
Cukkíni tál
A folyamatos esőzések miatt későn -de még épp időben- vettem észre, hogy beérett néhány cukkíni :) Ha lejjebb görgettek, láthatjátok a mai termést ;) Helyiek, indul a kerti csere-bere Szandaváralján, hozzám jöhettek tökért, és cukkíniért ? ? ? Hozzávalók: 1 közepes cukkíni Golyócskákhoz: 1 csésze áztatott szotyi 1 csésze áztatott tökmag 2 kisebb répa 1 […]
Répajuice lenmagolajjal
2014. július 14. Gréta konyhája
Fogyassz minden nap kétszer 2 dl új répából készült préselt levet 1 ek lenmagolajjal összekeverve, 6-8 héten át. Tökéletesen tisztítja és regenerálja a gyomrot, a bélrendszert, májat és az epét. Lehetőleg éhgyomorra fogyaszd! Mindkét összetevő csodaszer, hogy miért is, alább olvashatjátok: A répa hatásai a szervezetedre: -A répában található nagy mennyiségű béta-karotin, amelyet a máj A-vitaminná alakít, remek szem erősítő. Segíti az esti látást, megelőzi az időskori szemromlást, és szembetegségek ellen is hatásos. -A répa magas antioxidáns tartalma miatt védőréteget von a szív köré, így csökkentve a szívbetegségek kialakulásának kockázatát. Alfa-karotint és luteint is tartalmaz, amely szintén segíti a szív védelmét, megvéd az oxidatív károktól, és a koleszterinszint növekedésétől, mivel rosttartalma megköti az epesavat. -A répa fogyasztása csökkenti a tüdő-, mell-, és végbélrák kialakulásának kockázatát, a zöldség falcarinol nevű antioxidáns tartalmának köszönhetően, amely elpusztítja a rákgyanús sejteket, valamint megállítja a végbélben kialakult rákos sejtek növekedését. (De dohányosokban paradox módon a tüdőrák gyakoriságát megnöveli c vitamin hiányában) -Magas C-vitamin tartalmának köszönhetően a répa remek immunrendszer erősítő. -Egy fogkeféhez hasonlóan, a répa leszedi a fogkövet, és kiszedi a fogak közötti ételmaradékokat. A fogínyt is stimulálja, valamint rágás közben növeli a nyáltermelést, amely lúgos hatása miatt kiegyenlíti a szájüreg ph-értékét és csökkenti a fogszuvasodás esélyét. A répában található ásványi anyagok elpusztítják a szájüreg káros baktériumait. -Magas A-vitamin tartalma miatt segíti a májat a szervezet megtisztításában. Csökkenti az epe és a zsír máj felé áramlását, rosttartalma pedig segíti a bélrendszer tisztítását. -Béta-karotin tartalma antioxidánsként funkcionálva visszafordítja az anyagcsere folyamatokkal együtt járó sejtpusztulást, ily módon lassítja az öregedési folyamatokat. -A répalé rendkívül jótékony hatással van a nőkre, ezt fitoösztrogén tartalmának köszönheti, amely csökkenti a menstruációs fájdalmakat és szabályozza a havi ciklust. Menopauza utáni időszakban is nagyon jót tesz, mert megszünteti a téves hőérzetet, valamint stabilizálja a többi menopauza utáni tünetet is. -Kevesen tudják, hogy a répa remek kalciumforrás, ami elengedhetetlen az egészséges csontokhoz. Remek rostforrás, így rendszeresíti az emésztést, valamint gyógyítja a székrekedést és a refluxbetegséget. A fogyást is segíti. -Magas karotiniod tartalma segíti a vércukor szinten tartását, alkalin komponense javítja a vesék működését. Magas kálium tartalma ellensúlyozza a magas vérnyomással együtt járó magas nátrium szintet. A lenmagolaj hatása a szervezetre: -a népi gyógyászatban elsősorban a székrekedés által okozott panaszokra javasolják -bélrenyheség esetén is jótékony lehet, mivel enyhe hashajtó, bélműködést elősegítő hatása van -kedvező összetétele miatt a gyomorfekély gyógyulásában is jelentős szerepe van -vérnyomáscsökkentő, valamint a koleszterinszint csökkentésében is segítségünkre lehet -sejtvédő hatása van -kiváló antioxidáns -segít szív- és érrendszeri panaszok esetén, mivel javítja az artériás keringést, az artériák működését -fogyókúrázók kedvelt olaja, mivel gyorsítja az anyagcserét -erős, menstruációs fájdalmakat csökkenti és segít szembeszállni a meddőséggel -segít az edzések utáni izomfájdalom elkerülésében, így különösen jótékony az aktív életet élők számára -segít megelőzni az epekövet, illetve ha már van epekő, akkor annak megszüntetésében is hatásos -májtisztító hatású -serkenti az agyműködést -csökkenti az izmok bomlását, segíti az oxigénszállítást a tüdőből a véráramba -magas antioxidáns hatásának köszönhetően gyulladáscsökkentő, ezért segít néhány bőrbetegség (pl. köszvény) legyőzésében -herpesz esetén is jótékony hatású -erősíti a körmöt és a hajat -antioxidáns és A-vitamint tartalma miatt sok bőrproblémát megelőz és segíti a bőr egészségének fenntartását
LÉT-REFORM sütemények
2014. július 9. Mindennapi ételeink
Két üdítően könnyű süteményt szeretnék bemutatni. Nagy, nyári melegben mindkettő finom lehet. Mindkettő candida diétában is fogyasztható, szódabikarbónával készített, és sárgarépát tartalmaz a tésztájuk. Emellett szívesen kóstoltuk volna még az almás, fekete szedres, meggyes pitét és a flódnit is, biztosan finomak ezek is. Bio sárgabarackos pite 2 db található egy csomagolásban. Összetétel: teljes őrlésű tönkölyliszt, koptatott tönkölyliszt, napraforgó olaj, növényi margarin, sárgarépa, sárgabarack, tápióka, szódabikarbóna, só. Bio gesztenyés pite 2 db található egy csomagolásban. Külön öröm, hogy nem csokoládé, hanem karobréteg fedi. Összetétel: teljes őrlésű tönkölyliszt, koptatott tönkölyliszt, napraforgó olaj, növényi margarin, sárgarépa,natúr gesztenye, alma, karobmáz.
Gyros vegetáriánus módra
2014. június 16. Mindennapi ételeink
Nagyon egyszerűen készíthetünk otthon vegetáriánus gyros-os pitát a Goody-foody gyros-kebab felhasználásával. Nem is írok receptet, csupán annyi a teendőnk, hogy kibontunk egy gyros-kebab ízesítésű Goody-foody metéltet, előveszünk két darab pitát, teszünk bele salátalevelet, babonézt és otthon található zöldségeket. A miénkbe most paprika és növényi sajt került. De tálalható paradicsommal, reszelt káposztával, répával, uborkával, vagy tzatziki-vel is Megmelegítjük (mikróban, vagy sütőbe téve, 5 perc alatt) és tálalhatjuk is. A Goody-foody gyros-kebab metéltje a Vegetár Kft-nél vásárolható meg. Összetevők: növényi fehérjék (búza, szója), rizsliszt, növényi rostok, szójaliszt, búzakeményítő, tojásfehérje, szárított savó, víz, napraforgó olaj, olajos pác (Gyros íz: napraforgó olaj, fűszerek(paradicsom, koriander, fokhagyma, borsikafű, petrezselyem), étkezési só, cukor, fűszerkivonat, antioxidáns E330), laktóz, étkezési só, élesztőkivonat, malátakivonat, ecet, aroma, szárított fokhagymapor, szárított gyömbér, chili- és édes paprikaőrlemény keveréke, fekete bors. Allergének: szóját, glutént, tojásfehérjét, tejfehérjét és laktózt tartalmaz.
Tavaszi méregtelenítés. A léböjt 3. napja
Reggel a kicsi lányom ébresztett 5 óra magasságában. Pici lábak lépkedését hallottam a folyosón "anya, hánynom kell". Na, jól kezdődik a nap. Meg is volt, aminek lennie kell. Majd fél óra múlva megint. Kiment a wc-re, majd nagy bölcsen azt mondta: "Hozd ide a tálat, ha hánynom kell, hányok. Menjél nyugodtan, majd szólok". 9 óra körül, meg akinek kutya baja. Kapott emóciót, és nyoma sem volt a betegségnek. De oviba így nem ment, velem volt egész nap. Teljesen jól érzem magam, hogy nem kell főznöm. Több idő marad másra. A párommal elég sokat beszélgettünk erről, hogy az emberek sokkal többet esznek, mint amennyire szükségük lenne. Milyen igaz ez a mondás: "nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk" . A 3 napos léböjt rávilágított pár dologra. Sokkal nyugodtabbak vagyunk, és energikusabbak. Elhatároztunk, hogy folytatni fogjuk ezt a menetrendet, mármint délig csak turmix és ivás, délben főtt étel és este kása. Egyébként sem szoktunk éhesek lenni délelőtt, akkor meg minek együnk? Hallgassunk a szervezetünk jelzéseire, és akkor nagy baj nem lehet. Összesítés: Étel - italMennyiségREGGELÁllott víz 5 dl1,5 literMájöblítő turmix 5dl (+30 ml emóció)Csalán tea 5 dl2 szem huminiqum2 szem alga1 kk. mézes szűzbogáncsos almarostDélelőttAlma-víz LÉ 5 dl1,5 literTulsi tea 5 dl Alma-répa-víz 5 dlEbédZöldség leves LÉ 5 dl0,5 dl20 ml Supra balanceDélutánAlma-víz LÉ 2x5 dl + 3 dl2,3 literMate tea 5 dlZöld turmix 5 dlVacsora2 szem alga0,3 dl2 szem huminiqumZöldség leves LÉ 3 dlEsteGyömbéres tulsi tea 5 dl0,5 liter1 kk. mézes szűzbogáncsos almarost Kb. 6,6 liter folyadékot ittam.
Tavaszi méregtelenítés. A léböjt 1. napja
Már jócskán túl vagyunk a felvezető időszakon (11 nap), de nehezen tudtuk rászánni magunkat a léböjtre. Főleg a párom, mert nagyon fél attól, hogy fogyni fog. Ő elég vékony alkat, 1-2 kg mínusz is jócskán meglátszik. (A léböjt akkor kezdhető, ha a bélműködés beindult, és napi 3 széklet minimum megvan.) Tegnap este elhatároztuk, hogy "Na, akkor holnap belevágunk". Ma szokásosan ébredtem, és elkezdtem a napi teendőket. Tea, turmix, kása, mandulatej. A párom mikor felébredt, csodálkozva látta, hogy neki is főztem kását. Óóó, teljesen kiment a fejemből. Na nembaj, majd a kutya megeszi azt a finom rizskását, amit végülis a gyerekek is reggeliztek. Ez készült reggelire, de már csak a gyerekek ettek belőle. Olyan finom, mintha tejbegríz lenne. Tehát reggel megittuk a meginni valót, szerintem ezt már mindenki tudja. És a későbbiekben is csak ittunk, csak ittunk... Mivel nem voltam kellőképpen felkészülve a léböjtre, ezért reggel gyorsan elmentem a piacra, és vettem két kosárnyi zöldséget és gyümölcsöt. A "Spájzban" lehet kapni bio almalevet és céklalevet, így azt készen vettem. Nekem van gyümölcs- és zöldségprésem, ezért a délelőttöm a vásárolt alapanyagok előkészítésével ment. Vettem cseresznyét és meggyet, valamint répát, fehérrépát, zellert és hagymát is. A délelőtt folyamán ittunk alma-cseresznye-meggy levet , melybe tettem fahéjat és gyömbért. A párom elég fázós, ezek a hideg italok nagyon lehűtik. Most meg amúgy sincs szerencsénk az időjárással. Nem tudom miért, én olyan éhes voltam délelőtt, hogy még 1 litert ittam. 11 körül olyan fáradtság jött rám, hogy muszály volt lepihenni egy órácskára. Azért a léböjtöt mindenképp olyan időpontra javaslom, amikor van lehetőség pihenésre, és nem kell egy egész családot ellátni (főzéssel). Én ezért nem tettem a léböjtöt hétvégére, mert a gyerekek akkor itthon vannak. Szerencsére itthon dolgozok, így számomra a hétköznap jobb megoldásnak bizonyult. Délre főztem zöldséglevest (a kipréselt zöldségek szárazanyagából főztem), melynek CSAK a levét kanalaztuk be. Jólesik egy kis tányérból evés, ne mindig csak pohárból igyunk. Ja, és jó volt meleget enni. Ebéd után Zsófi furulya vizsgája volt 2-kor, melyről utólag kiderült, hogy nem is lehet bemenni a szülőknek. Úgyhogy a folyosón várakoztam 1 órát. DE az útra elkészítettem egy zöldség levet , melybe répa, zeller, káposzta, uborka és cékla került. 4 után értünk haza, én olyan szomjas/éhes voltam, hogy megint megittam 1,5 liter folyadékot (gyümölcslé és tea vegyesen). Utána még megettünk 1 tányár zöldséglevest. Ettől olyan éhes lettem, de 1 kiskanál mézes almarost mindent a helyére tett. 9 körül még egy csésze tulsi teát megittam. A déli pihenés miatt nem vagyok fáradt. Már 11 óra, és még a gép előtt dolgozom. És nem vagyok éhes... Összesítés: Étel - italMennyiségREGGELÁllott víz 5 dl1,5 literMájöblítő turmix 5dl (+30 ml emóció)Csalán tea 5 dl2 szem huminiqum2 szem alga1 kk. mézes szűzbogáncsos almarostDélelőttalma-cseresznye-meggy LÉ 5 dl1,5 literalma-víz 5 dl Tulsi tea 5 dlEbédZöldség leves LÉ 5 dl0,5 dl20 ml Supra balanceDélutánZöldségLÉ (répa, zeller, cékla, uborka, zöld levelek) 5 dl 2 literalma-cseresznye-meggy LÉ 2x 5 dlMate tea 5 dlVacsora2 szem alga0,3 dl2 szem huminiqumZöldség leves LÉ 3 dlEsteGyömbéres tulsi tea 5 dl0,5 liter1 kk. mézes szűzbogáncsos almarost Kb. 6,3 liter folyadékot ittam.
Spárgás cukorborsós fusilli + Nyereményjáték vega vacsora belépőért
2014. május 30. Zizi kalandjai
Egy villámgyors bejegyzés egy villámgyors ebéd receptjével. Már többször megcsináltam ezt a tésztát. Mivel isteni finom, ezért úgy döntöttem egyik alkalommal, hogy lefotózom gyorsan és kiteszem valamikor a blogra. Az a valamikor most van, mert a spárga szezonja nem tart sokáig. Épp néhány napja gondolkodtam azon, hogy tél végén miért unjuk már annyira a szezon zöldségeit, gyümölcseit és miért vágyunk annyira valami frissre, zöldre, újra? Egyes zöldségekkel és gyümölcsökkel szemben nem fair a természet, legalábbis szerintem. És így persze velünk is kitol… Télen 4-6 hónapon át esszük a sárgarépát, céklát, paszternákot, burgonyát, sütőtököt, aztán eljön a tavasz és a nyár és a friss spárgát, epret, málnát, szedret, sárgabarackot, őszibarackot, stb. csak 1-2 hónapig élvezhetjük. Lejár a szezonjuk, jönnek az újabbak és már kezdődik elölről a sütőtök szezon megint. Tudom, hogy ez a természet rendje, de azért jó lenne egyszer decemberben is beleharapni egy finom, illatos, lédús őszibarackba. Legalább Ausztráliáig kellene repülnöm (Emiko barátnőmhöz), hogy ez az álmom valóra váljon. Remélem egy nap teljesülni fog. A recept Dórától származik (én adtam hozzá citromhéjat és citromlevet is) és lakto vegetáriánus. Lehetne vegán is, de most kivételesen meghagytam a vajat a receptben, nem cseréltem le olívaolajra és azt hiszem jól döntöttem. Tényleg annyira finom lesz a “szósz” tőle – valami pluszt ad hozzá -, hogy kár lenne kihagyni belőle. Ha nem kapunk cukorborsót, akkor sima borsóval is lehet helyettesíteni. Spárgás cukorborsós fusilli Hozzávalók 2 főre: - 1 kisebb csokor zöld vagy fehér spárga, megpucolva, 2 cm-es darabokra vágva - 1 nagy marék cukorborsó, végei lecsipkedve és 2 cm-es darabokra vágva - 220 g fusilli vagy bármilyen más durum tészta - 1 csokor újhagyma, felaprítva - 2 gerezd fokhagyma, felaprítva - 2 evőkanál vaj - 2 evőkanál olívaolaj - 20 g parmezán/pecorino, reszelve - 30 g kecskesajt/feta sajt, morzsolva - 2 ág friss kakukkfű (vagy 1 teáskanál szárított kakukkfű) - 1 bio citrom reszelt héja és kevés frissen facsart lé - só, bors Egy nagy lábasban felteszünk vizet forrni. Hozzáadunk egy kevés sót, majd a spárgát és a cukorborsót 2-3 percig főzöm benne. Szűrőkanállal kivesszük és félre tesszük, a vízben pedig al dente állagúra (fogkemény) megfőzzük a tésztát. Leszűrjük és félre tesszük. Egy serpenyőben olívaolajon megpirítjuk az újhagymát a fokhagymával és a kakukkfűvel. 3-4 perc múlva rádobjuk az előfőzött spárgát, cukorborsót, majd sózzuk, borsozzuk és hozzáadjuk a reszelt parmezánt. Addig keverjük, amíg a sajt elolvad, majd lehúzzuk a tűzről és hozzáadjuk a vajat és egy kevés citromlevet. Hozzáöntjük a megfőtt tésztát, jól összekeverjük és azonnal tálaljuk. Morzsoljunk rá kecske- vagy feta sajtot és szórjuk meg frissen reszelt citromhéjjal. ***** NYEREMÉNYJÁTÉK!!! Nyeremény : egy főre szóló belépő a Makifood Főzőiskola 2014. június 2-i Húsmentes Hétfői Vacsora Klubjába, amelyen a PIQNIQ csapata lesz a vendég (készítettem velük egy interjút, itt olvashatjátok)! A vacsora menüje: Zellerkrém leves shiitake bacon-nel / Zelleres, csicseriborsós zöldsaláta mustáros mogyoróvaj öntettel / Tempeh szendvics savanyított angol zellerszárral / Sütőben sült krumpli fűszeres, házi ketchup-pel / Zeller szörp / Zelleres granita balzsamos öntettel. Menjetek fel a Makifood szakmai 100fok nevű blogjára és írjátok meg ide kommentben, hogy nektek melyik vega étel receptje tetszik a legjobban, esetleg van-e olyan, amit már el is készítettetek. Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki (játszhattok extra pontokért is)! Vagyis a számok (+2, +3, +3, +10) melletti lefelé mutató nyilakkal nyissátok meg az ablakokat és hajtsátok végre az apró feladatokat. a Rafflecopter giveaway Szabályok : 2014. május 31-ig lehet játszani! Eredményhirdetés 2014. június 1-jén! A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). Kérem, hogy csak olyanok játsszanak, akik biztosan el tudnak menni a vacsorára június 2-án 18-20 óráig! Helyszín: AQUAMART szalon (1138 Budapest, Madarász Viktor u. 47-49.).
Csicsóka krémleves pirított répakarikákkal
Ugyan bizonyos éttermek étlapjára már fel-felkerült egy-két csicsókából készült étel, de úgy gondolom, még mindig nem terjedt el igazán eme remek étek. Néhány jó tulajdonságával szeretnék most kedvet adni arra, hogy ne féljünk tőle, vegyük fel a saját készítésű ételeink listájára. Először is, azoknak, akiknek kertjük van, érdemes csicsókát termeszteni, mert meglehetősen igénytelen, sőt a fagyok beállta előtt nem szükséges a földből kihúzni. Férjem édesanyja is így tett, tavasszal kaptunk tőle így néhány kiló frissen kihúzott csicsókát. Mindig csak akkor kell kihúzni, amikor felhasználásra kerül. Azt is mondják, hogy az egyszer elvetett csicsókát nem könnyű kiirtani. De ez se tántorítson el bennünket, hiszen fogyasztása kifejezetten előnyös pl. cukorbetegségben szenvedők részére. Magas rosttartalma két szempontból említendő: 1, Nem érdemes túlzásba vinni az egy alkalommal történő fogyasztását, mert könnyen puffadást idézhet elő (ez talán megelőzhető, ha az első és utolsó falatoknál őrölt lenmagot fogyasztunk hozzá). 2, Gátolja a szénhidrátok és hizlaló tápanyagok felszívódását. Mindemellett rendkívül laktató étel. Burgonyához képest mintegy ötször több rosttartalma van. Ásványi anyag tartalma is jelentős: kálcium, kálium, magnézium, foszfor, cink. Vitamintartalma: B1, B2, Niacin, C-vitamin, Bétakarotin. Két betegség kapcsán tennék még róla említést, amihez alapul a wikipédia (is) szolgál: Mellrák esetén fogyasztása az alábbiak miatt javasolt: Az étrendbe építhető inulin fogyasztása rizikómentes, és könnyedén alkalmazható a rákterápiában. A rákellenes hatás a Lactobacillus béta-glucuronidáz-gátlásán alapul. A béta-glucuronidáz a székletben található enzim a szervezet detoxikáló tevékenységét gátolja abban, hogy az ösztrogén egy kevésbé aktív, illetve kevésbé toxikus formában estriollá alakuljon át. Az ösztrogén toxikus formája ugyanis a mellrák rizikóját növeli. Az inulin a bélflóra normalizálása útján az ösztrogén legtoxikusabb formáját kiiktatja. Cukorbetegség és elhízás esetén: Cukorbetegség esetében az inulin mint szénhidrát-energiaforrás azért jelentős, mert a vércukorszintet tartós fogyasztás esetén sem emeli. Az inulin metabolizációjához nincs szükség inzulinra, sőt az inzulinfüggőséget is csökkenti, s a vércukorszint beállítását megkönnyíti. A csicsókagumó fogyasztása azért is előnyös a mai, elhízáson alapuló népbetegségek megelőzésében, mert az inulin molekulahosszúsága miatt nem reszorbeálódik, emberben pedig (az inulináz enzim hiánya miatt) nem bontódik és legfeljebb a vastagbél baktériumflórája képes valamelyest feldolgozni. Így az inulin az emberi táplálkozásban csak ballasztanyagként jön számításba és fogyaszt. A burgonya mellett és helyett mind a népélelmezésben, mind az elhízottak és cukorbetegek diétájában felhasználható és hasznosítható, sőt e betegek még többet is fogyaszthatnak belőle. Mindezek mellett a gumó egyedülálló regeneráló, hidratáló, bőrnyugtató, bőrtápláló és frissítő hatása miatt a kozmetikumként is hasznosítható. Most viszont egy étel-recept következik, amit elkészíteni rendkívül egyszerű: A recept: Hozzávalók: - 50 dkg csicsóka - 1 közepes szem krumpli - 2-3 gerezd fokhagyma - 3 dl növényi tej - víz - ételízesítő - só Elkészítés: A csicsókát dörzs-szivaccsal és vízzel megtisztítjuk, apró kockákra vagy szeletekre vágjuk. A krumplit meghámozzuk, szintén felaprítjuk. Egy lábosba tesszük mindkettőt és f elöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Adunk hozzá úgy 1 kiskanálnyi sót és puhára főzzük. Ha megpuhult, összeturmixoljuk úgy, hogy közben fokozatosan adjuk hozzá a a fokhagymákat, a főtt csicsóka megmaradt levét és növényi tejet. Még egy kevés házi ételízesítővel, ha szükséges, megszórhatjuk, forralunk rajta egyet és kész is a csicsóka krémlevesünk. A répás levesbetét a következőképpen készül hozzá: Meghámozzuk a répákat, nagyon vékonyan (akár uborkareszelőn) felaprítjuk karikára. Enyhén kókuszzsíros vagy olajos serpenyőben megpirítjuk a répakarikákat. Tálaláskor egy kis tálkába tesszük a pirított répakarikákat, majd kanállal a levesünkbe szórjuk. Opcionálisan a főzés utolsó szakaszában aprított medvehagymát is adhatunk hozzá.
Pikáns szendvicskrém
Egész vékony, ropogós, mindig frissen sült lepénykenyérkével szoktam enni ezt a finom krémet :) Hozzávalók: 1 nagyobb sárgarépa 1 marék áztatott szotyi 1 ek hidegen sajtolt napraforgóolaj csipet só 1 tk házi készítésű mustár 1 hosszú szál tárkony friss levélkéi 1 pici friss petrezselyem A sárgarépát lereszeltem a reszelő legkisebb lyukán, hozzáadtam a többi hozzávalót, […]
RÉPAFASÍRT
2014. május 19. Mit főzzek holnap?
ZÖLDséges ragu főtt barna rizzsel
Ez az étel egy méregtelenítés során kiváló ebéd lehet. Gluténmentes, húsmentes és tejmentes. A benne lévő zöldségek kedvünkre választhatók, bár javaslom, hogy szép színes legyen. Hozzávalók (2-3 főre): - 2 szál újhagyma - 1 szál sárgarépa - 2 marék zöldborsó - 1 marék zöldbab - 1 marék brokkoli - 1-2 evőkanál zab és kölesliszt - energia fűszerkeverék - kis marék petrezselyem - só, bors - 1 evőkanál kókuszolaj Az elkészítése roppant egyszerű. A hagymát kezdjük el pirítani a kókuszolajon, majd adjuk hozzá a sárgarépát és többi zöldségeket. Fűszerezzük, majd öntsünk rá annyi vizet, hogy éppen ellepje. Mikor már roppanósra megfőtt a zöldség, szórjuk bele a lisztet, és főzzük még pár percig. Majd egy kis marék petrezselymet szórjunk bele. Főtt barna rizzsel tálaljuk.
Voilá, a május 10-ei gourmet vacsoránk menüje!
Voilá, a május 10-ei gourmet vacsoránk menüje! Híres epres tiramisunkat most élőben megkóstolhatjátok, hiszen ezzel zárjuk a menüt! MENU Puhított retek, édeskömény pesto, grissini Uborka és citrom granita Curry primőrökkel Epres tiramisu Következő ?#? nyersvegán? gourmet vacsoráink időpontjai: Május 10. szombat 19.00 óra Budapest, Madal Cafe Május 31. szombat 19.00 óra Budapest, Madal Cafe HELYFOGLALÁS: repakonyha@gmail.com vagy Repka Ágnes: 06-70-702-8187 4 fogásos vacsorák Ínyenc, vegan élő ételekkel (Nem használunk glutént vagy cukrot és nem melegítjük az ételeinket 40 fok fölé, így az összes tápanyag és enzim élő marad bennük.) 10-15 fős társaság 5900 Ft/fő https://www.facebook.com/events/587286478021831/
Tárkonyos sárgarépa főzelék
Ezt a kajcsit is Gittánál olvastam, csak egy picit változtattam a recepten. Nagyon nagyon finom és laktató! Próbáljátok ki!! Hozzávalók: 2 db sárgarépa 2 ek áztatott dió 2 ek kesudió 1 ek szotyi 1 maréknyi petrezselyem 1 maréknyitárkony 1 csipet só 1 ek friss citromlé 1 kk méz A répa kivételével turmixgépbe tettem a hozzávalókat, […]
Répás csicseriborsó ragu
Az elkészítése nagyon egyszerű, ha már beáztattunk és megfőztük a csicseriborsót. :) A csicseriborsó kevés kalóriát tartalmaz, de jó fehérjeforrás, gazdag B-vitaminokban és folsavban. Csökkenti a koleszterinszintet, alacsony a glikémiás indexe, tehát cukorbetegeknek is ajánlott a fogyasztása. Ezen kívül vasat, magnéziumot és cinket is tartalmaz. Tehát előző este áztassuk be a csicseriborsót (kb.10-12 órára), majd 3/4 óra alatt puhára főzzük. Hozzávalók és elkészítés: fél zacskó csicserib. 3 szál répa 2 közepes fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma fűszerek: só, bors, curry, kurkuma, chili, római kömény, lestyán hidegen sajtolt napraforgó étolaj 1. Amíg fő a csicseriborsó megpucoljuk a répát és hagymákat. 2. Ha puha lett a csicseri, leöntjük róla a vizet és hagyjuk egy picit hűlni. Addig olajon enyhén megpirítjuk a felkarikázott répát, és a felaprított hagymát. Az olajat most ne sajnáljuk annyira, mert ettől lesz "ragus", nem száraz az ételünk. 3. Hozzáadjuk a csicseriborsót és együtt pirítjuk őket tovább. Fűszerezzük ízlés szerint sóval, borssal, curryvel, kurkumával, pici chilivel és római köménnyel. Fokhagymanyomóval 2 gerezd fokhagymát is adunk hozzá. 4. Jól összepirítjuk egészen addig, amíg puha nem lesz a répa. Az eredmény egy pikáns, enyhén fűszeres étel lesz, amit ehetünk magában vagy salátával, esetleg valamilyen gabonával is. Ani Tisztán, tudatosan!
Vörös lencsés-répás vagdalt (vegán)
A hüvelyesek, azok közül is a legismertebb, a lencse, az ószövetségi korban és Jézus korában is a gabonafélék után a második legfontosabb alkotóeleme volt az étrendnek. Az olaj mellett szárított fügét, kb. 3,5 kg búzát és 1 kg lencsét tartottak a létfenntartáshoz elengedhetetlenül szükségesnek. Egy ókori szerző több mint húszféle hüvelyest vett számba, amelyek között a legfontosabb a lencse és a csicseriborsó volt. (...) A lencse, különösen a vörös változata Szíriában és Egyiptomban is elterjedt volt. Néhány tudós szerint Edóm bibliai földje (amelynek sziklái és talaja rozsdavörös, és amelynek neve a héber "vörös" szóból származik) az országban mindenfelé bőven termő vörös lencséről kapta nevét. A leghíresebb lencséhez kötődő bibliai történet természetesen az a vöröslencse-étel, amelyért Ézsau eladta elsőszülöttségi jogát. (1 Móz.25. fejezet). A lencse fehérjetartalma következtében a belőle készült étel tápláló és laktató is volt, különösen, ha gabonával is keverték. Böjt idején szokás volt, hogy a húsételeket más tápláló ételekkel, például lencsével váltották ki. Tápláló tulajdonságai és könnyen tárolható és szállítható volta a lencsét a parasztok jellegzetes ételévé tette. Jézus idejében még édességeket is készítettek lencséből. (Forrás: Ételek a Biblia korában.) Most ugyan nem szárítottam meg és kevertem össze mézzel, mint az ókori édességkészítések során, de egy nagyon finom vagdaltat kreáltam belőle. A recept: Hozzávalók: 1 csomag (50 dkg) vörös lencse apró szemű zabpehely 2 evőkanál őrölt lenmag 4 evőkanál sörélesztő pehely (elhagyható) 1 hagyma 3-4 gerezd fokhagyma 1 reszelt nyers répa 2 felkarikázott, megpárolt répa petrezselyem levél ételízesítő (házi, ha lehet) alufólia víz só Elkészítés: A vöröslencsét miután megmostuk, megáztatjuk míg meg nem duzzad. Ekkor már vörös színét szinte elveszti. Ezt követően kevés ételízesítővel és némi vízzel puhára főzzük. Míg fő, két répát felkarikázunk majd megpároljuk. A megfőtt lencsét és megpárolódott répakarikákat összekeverjük. Annyi zabpelyhet teszünk hozzá, amennyit felvesz úgy, hogy szinte formázhatóvá váljon. Ízesítjük aprított hagymával, fokhagymával, petrezselyemlevéllel, s ha úgy érezzük, még egy kis sót is tehetünk bele. Tepsink hosszának megfelelő méretben alufóliából egy nagyobb darabot letépünk. Erre halmozzuk rá a massza egy részét (felét vagy harmadát), úgy, hogy rudat tudjunk formálni belőle a kezünkkel. Amikor a rúd egybeállt, megszórjuk a reszelt sárgarépa egy részével, majd az alufóliával betakarjuk és a tepsibe tesszük. A maradék masszával hasonlóan járunk el. Amikor mindegyik rudunk a tepsiben pihen, ételízesítővel elkevert vízzel (kb. 2-3 dl) felöntjük a tepsit és sütőben kb. 35 perc alatt készre sütjük, jobban mondva pároljuk. A lé nagy része elpárolódik, elfő alóla, ha mégis marad, akkor azt már nem használjuk fel. Ezt követően a fóliákat szétnyitjuk, kicsit engedjük, hogy a maradék gőz és pára távozzon, majd amikor már nem túl forró, egy óvatos, de gyors mozdulattal, a fólia segítségével átemeljük a tálcánkra vagy tálunkra a kész vagdaltat. Spenótfőzeléket ettünk hozzá, de igazából krumplipüré és sok saláta kíséretében is el tudom képzelni. Szendvicsfeltétnek is elkészíthetjük.
Táplálj helyesen édesanyám! (2. rész)
2014. április 22. Zizi kalandjai
Bambusz tálka és kanál {Shakshuka}, konyharuha {H&M Home}, csörgő {Erdélyből} Január végén írtam az első részt és azóta sokan jeleztétek, hogy várjátok már a második részt. Annyi információ és tapasztalat kering a fejemben, azt sem tudom hol kezdjem. Igyekszem részekre bontani, hogy könnyen átlátható legyen. Továbbra is jelzem, hogy a leírtak a saját tapasztalataimból fakadnak és tájékoztató jellegűek. Mindenki kérje ki az anyukája, nagymamája, védőnője, gyermekorvosa tapasztalatait is, meg okosodjunk könyvekből is és ahogy említettem, cselekedjünk aszerint, amit a szívünk diktál. Január végén majdnem 9 hónapos volt Ádi, most meg már majdnem 12 hónapos. Ezalatt az idő alatt sok minden történt a táplálkozás terén (is)… haladjunk szép sorjában. Receptek pedig a bejegyzés végén! Zöldségek A hozzátáplálást ősszel kezdtük, így a szezonalitást követve az alábbiakat kóstolta meg szépen sorban Ádi: répa, sütőtök, cékla, paszternák, zeller, petrezselyemgyökér. Nagyjából ez volt a választék, de leginkább répa, paszternák és sütőtök volt a nyerő hármas. Aztán kb. 9,5 hónapos kortól kipróbáltuk a spenótot (sikerült friss bio spenótot szereznünk a piacon). Egész jól fogadta, csak magában kevés vízzel megpárolva, majd a végén egy kis mandulatejet hozzáöntve pépesre turmixoltam. Néhány nappal később sütőtök-paszternák kombóhoz adtam spenótot harmadiknak. Így is ízlett neki. Aztán persze volt olyan, hogy nem tetszett neki magában a spenót, szóval tartottam néhány nap szünetet, majd újra próbáltam és csodák csodájára, ízlett. 10 hónapos kora után kipróbáltam a csicsókát is, amit csak vízben magában puhára pároltam és összeturmixoltam. A csicsókának nem szeretem az illatát, az ízét is csak levesben más zöldségekkel, fűszerekkel összefőzve. Hát, Ádinak bejött totál natúran megfőzve. Utána kevertem neki almával, sütőtökkel, répával, mikor mi volt itthon. Örültem, hogy végre találtam egy új szezonális zöldséget és kicsit bővíthettem a menüt. Bár lehet, hogy csak én untam már az eddigieket és Ádi még nem. 10,5 hónapos korától aztán készítettem neki zöldség krémlevest, amibe került répa, karfiol, vöröshagyma, ezt megfőztem, egy csipet sót tettem bele és pürésítettem. A vöröshagyma ebben az esetben igen jó “fűszernek” bizonyult, ez már alapból egy olyan leves volt, amit én is szívesen ettem. Ebben az időszakban adtam neki kipróbálásra bio uborka karikát (meghámozva) rágcsálni és egy kevés lucernacsírát. Az uborka jól jön fogzás idején, mert hűti a fogínyt, csak óvatosan bánjunk vele, hogy ne harapjon le belőle túl nagy darabot a baba, szóval érdemes mindig résen lenni. A csírából persze a fele a földön végezte, de azért valamennyi jutott Ádi szájába is. Előke {Franck & Fischer a Monkie-tól} Egyszer főztem magunknak fokhagymás paradicsomos (konzerv hámozott paradicsomból – igen, tudom, hogy a paradicsom gyümölcs, de most a leveleskel/spenót paradicsomos tészta miatt a zöldségek közé került) tésztát, amibe pirítottam leveleskelt is, csak egy kis sót tettem bele és amikor kész volt, kivettem belőle egy adagot Ádinak, a maradékot pedig befűszereztem magunknak. Ádi adagját pürésítettem és így ette, de persze nem ette meg mindet első alkalommal. Készült ugyanez csak leveleskel helyett spenótot főztem a paradicsomos szószba. A zöldség krémleveseket ebben az időben elég gyakran variáltam, volt, hogy répa, petrezselyemgyökér, póréhagyma, fokhagyma és spenót került bele. Igen, finom volt, Ádinak is bejött. 11 hónapos kora után, amikor már nagyon untam a szezonális zöldségeket, akkor úgy éreztem muszáj újítanom és fagyasztott zöldborsóból főztem Ádinak krémlevest. Nagyon bejött neki. Sőt nagy adagot főztem és nekünk is ez volt az ebédünk. Aztán kevertem a zöldborsót is más zöldségekkel, majd a spárga piacokon való megjelenésekor kaptam az alkalmon és kipróbáltam a spárgát is, persze csakis más zöldségekkel és egy csipet sóval összefőzve, majd pürésítve. Néha-néha kapott még egy kis salátát, amit többnyire tőlünk kuncsorgott el, amikor látta, hogy azt eszünk. Ja és a múltkor elkezdett rágcsálni egy szál zsenge tavaszi újfokhagymát! Ízlett neki! Itt tartunk most zöldség téren… várom már a tök, cukkini, brokkoli, padlizsán, paprika és paradicsom szezont! Gyümölcsök Elég sokáig Ádi csak almát evett, majd 10 hónapos kora körül bevezettük nála a körtét is. Nagyon szereti mindkét gyümölcsöt. Eszi nyersen is magukban, kásákhoz keverve, valamint az almából levest (de nevezhetjük kompótnak) is főztem neki. Cumisüveg {Lifefactory} 10,5 hónapos kora után, amikor a szoptatást kicsit csökkenteni kezdtem és növelni kellett a folyadék fogyasztást, akkor ebéd után fél órával adtam neki kifilézett narancsot (Lidl-ben lehet kapni bio, kezeletlen héjú narancsot elég jó áron). Az édes, szaftos, lédús narancs falatkákat imádja, nem tud betelni vele. Háromszor pedig adtam neki bio banánt, amit szintén nagyon szeret. 11 hónapos kora után pedig adtam neki finom érett avokádót. Sikerült “ready-to-eat” avokádóhoz jutnom, amely annyira, de annyira finom, hogy magában só, fűszerek nélkül is eteti magát. Természetesen Ádinak is bejött. Gabonák, glutén, pékáru 10 hónapos koráig csak gluténmentes gabonákat főztem Ádinak: kölest, barnarizst és hajdinát. Ezeket főztem meg (kb. három evőkanálnyi elég két étkezésre) bő vízben és puha, kásás állagúra készítettem. Én soha nem adtam magában – noha lehetne -, mindig zöldségpüré vagy például az almaleves mellé adtam. 10 hónapos kora után kapott először glutént tartalmazó ételt. Főztem neki tésztát és ezt spenóttal, zöldségkrémmel, spenótos paradicsomszósszal tálaltam. Ádinak mindegyik változat ízlik. Magyar tésztát választottam – egy barátnőm, Adri javaslatára -, amely nagyon gyorsan megfő és természetesen tojásmentes (a csomagolására nincs ráírva, de a weboldalon szerepel, hogy nyomokban tartalmazhat tojást… remélem azért, hogy nem!). A tésztát jó puhára főzöm és apró darabkákra vágom, erre szedem rá a zöldséges szószt. Ádi szeret nyammogni a tészta darabkákon, de egyébként a főtt tésztát is lehetne pürésíteni, de én nem tettem, ahogyan a főtt gabonákat sem. 10,5-11 hónapos kora körül adtam neki először pékárut. A Piszkei Ökonál vettem teljeskiörlésű élesztő nélküli tönkölybúza kiflit, amit karikákra és apró falatokra vágtam és vagy avokádóval vagy anyukám cukormentes szilvalekvárjával kentem meg. Ez kiváló étel uzsonnára. Ezenkívül a Lét-Reform pékségnél szoktam venni teljeskiörlésű élesztő nélküli cukormentes meggyes, szilvás vagy almás rétest. Apró falatokra tépkedem Ádinak és így eszi meg néha reggelire, de többnyire ebéd után desszertnek vagy uzsonnára. Sütöttem már neki baba palacsintát is, amelyben almapüré, rizstej és zabliszt van. Első alkalommal reggelire készítettem és az apró palacsintákból megevett három darabot. Második alkalommal pedig uzsonnára készült. Odaadtam neki egy egészet, de csak forgatta, úgyhogy inkább én tépkedtem kicsi falatokra és tettem a szájába. Nyelte, mint kacsa a nokedlit. Gyorsan összedobható és ha megyünk valahova, akkor is könnyen magunkkal tudjuk vinni. Arról nem is beszélve, hogy szerintem minden gyerek szereti. 10 hónapos kora előtt rizspehelyből, 10 hónapos kora után már zabpehelyből is főztem neki kását reggelire. Általában reszelt almát vagy körtét keverek hozzá és így adom Ádinak. Sokszor együtt főzzük a miénkkel, így már mi is megszoktuk, hogy teljesen cukormentes együk a kását, csak egy kis gyümölccsel édesítjük és nekünk is nagyon bejön. Ezeken kívül főzök kását teljeskiörlésű tönkölydarából is (ebből vagy ebből). Folyadék Az anyatejen kívül többnyire szűrt vizet vagy forrásvizet adok Ádinak. Iszik cukormentes bio meggylevet és rizstejet. Mandulatejet ivásra még nem kapott, de van, hogy ezzel készítem a reggeli kásáját, tehát kipróbálta már. Nagyon oda kell figyelni, hogy az anyatej csökkentése után igyon eleget, így napközben minden órában igyekszek megitatni vele egy kevés folyadékot. Zsiradék Közvetve nem adok, de pároltam már vöröshagymát, fokhagymát hidegen sajtolt extra szűz olívaolajon, a palacsintákat pedig nagyon kevés kókuszszírban szoktam megsütni. Fűszerek Amit eddig használtam: fahéj (almaleveshez, reggeli kásákhoz) és zöldfűszerek (kakukkfű, bazsalikom). Bolti bébiételek Ahogy korábban említettem, tartok itthon vészhelyzet esetére bio bébiételeket (sütőtök almával, alma, körte, körte csipkebogyóval, répa, őszibarack), arra az esetre, ha minden összejön és nincs időm főzni vagy valami, amit főztem és nem ízlik Ádinak (mostanában nem történik ilyen), akkor legyen helyette gyors alternatíva. Jól olvassátok el mindig az összetevőket, hogy ne legyen benne cukor! Tárolás Én többnyire egy napra vagy két napra főzök egy ételt Ádinak. Hűtőben tárolom maximum két napig, de mielőtt odaadnám neki az előző napos ételt, mindig megkóstolom, hogy jó-e még! Természetesen le is lehet fagyasztani például jégkockatartókba téve, de mivel nekem nagyon kicsi a mélyhűtő fakkom, ezért mindig frissen főzök ebédet és nem fagyasztok le megmaradt adagokat. ***** És akkor jöjjenek a receptek… Ádi eléggé haspók mostanában, szóval a mennyiségek az ő adagját tükrözik. Lehet, hogy más babának ez több étkezésre elég, de az is elég, hogy kevesebbre, mert még nagyobb haspók, mint Ádi! Spenótpüré Hozzávalók: - 1 nagy marék spenót - kevés víz - 2-3 evőkanál mandula- vagy rizstej - ha már fűszerezünk, akkor csipet só és 1 gerezd fokhagyma, felaprítva Egy lábasban pároljuk össze a spenótot a fokhagymával és a vízzel. Sózzuk. Adjuk hozzá a mandulatejet és pürésítsük simára. Ezt adhatjuk magában vagy tésztával, kölessel, barnarizzsel tálalva. Almás baba palacsinta Hozzávalók kb. 5 darabhoz: - 3 evőkanál frissen reszelt almapüré - 2 evőkanál rizstej - 5 evőkanál zabliszt - 1 teáskanál kókuszzsír Egy tálban keverjük össze az almapürét a rizstejjel. Adjuk hozzá a lisztet. Sűrű “tésztát” kell kapnunk. Egy teflonserpenyőt hevítsünk fel, olvasszuk fel a kókuszzsírt és kanalazzunk (evőkanálnyi) adagokat a tésztából a serpenyőbe. Kanállal lapítsuk kerek formára és süssük, amíg megbarnul és könnyen átfordítható lesz. Süssük a másik oldalukon is néhány percig a palacsintákat. Zöldborsó krémleves Hozzávalók: - 1 bögre zöldborsó - 1/4 darab vöröshagyma, felaprítva - 1 gerezd fokhagyma, felaprítva - csipet só - víz - mandulatej vagy rizstej - 2 teáskanál extra szűz olívaolaj - kevés kakukkfű (opcionális) - 1/2 marék spenót (opcionális) Egy lábasban hevítsük fel az olívaolajat és pároljuk meg a vöröshagymát és fokhagymát néhány perc alatt. Adjuk hozzá a zöldborsót, öntsük fel annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Sózzuk és főzzük a borsót puhára. Ha elkészült pürésítsük simára és hígítsuk egy kevés mandula- vagy rizstejjel. Én úgy szeretem, ha elég sűrű, mert így könnyebb Ádi szájába kanalazni. Néhányszor adtam már hozzá friss spenótot, amit a főzés végén adtam hozzá, majd ezzel együtt pürésítettem. Többnyire adok hozzá valamilyen főtt gabonát. Rizs- vagy zabpehely kása Hozzávalók 1 adaghoz: - 3 evőkanál rizs- vagy zabpehely - 1 alma vagy körte, meghámozva, lereszelve - mandula- vagy rizstej - 1 teáskanál mandulavaj (opcionális) - csipet fahéj Tegyük a lábasba a rizspelyhet annyi rizstejjel, amennyi ellepi. Ha főzés során nagyon besűrűsödik, akkor adjunk még hozzá egy kevés tejet. Mielőtt elzárjuk a gázt adjuk hozzá a fahéjat és a mandulavajat. Tálaláskor keverjük hozzá a reszelt almát vagy körtét. Tönkölykása Hozzávalók 1 adaghoz: - 3 evőkanál tönkölydara - 1 alma vagy körte, meghámozva, lelreszelve - mandula- vagy rizstej - csipet fahéj Tegyük egy lábasba a tönkölydarát a mandulatejjel és fahéjjal. Főzzük sűrű kása állagúra. Tálaláskor keverjük hozzá a reszelt almát vagy körtét. Almaleves (vagy almaszósz, amit “kenyérre kenni nem lehet” ) Hozzávalók 2-3 adaghoz: - 2 közepes alma, meghámozva, kicsumázva, apró kockákra felvágva - 100 ml víz - kb. 200-300 ml rizs- vagy mandulatej - 1 evőkanál tápióka keményítő - csipet fahéj - 1/2 evőkanál frissen facsart citromlé Ezt a levest soha nem tudom egyforma állagúra főzni, hol sűrűbb, hol pedig hígabb (majd ti is kitapasztaljátok). Tegyük fel a vizet egy lábasban forrni. Közben a felkockázott almát szórjuk meg fahéjjal és locsoljuk meg a citromlével, keverjük össze és adjuk a vízhez. Vegyük takarékra a lángot és fedő alatt pároljuk az almát puhára. Öntsük hozzá a rizstejet és főzzük tovább. A tápióka keményítőt keverjük simára egy kevés rizstejjel és adjuk a leveshez. Hagyjuk egy kicsit besűrűsödni és tálaljuk (én főtt kölest vagy barnarizst szoktam mellé adni). ——————————– A bejegyzést nem támogatta egyik cég sem! A linkeket azért szúrtam be, mert a termékeket nagyon jónak tartom és úgy gondolom érdemes másoknak is kipróbálniuk.
Újabb Maca por szállítmány érkezett!
Újabb szállítmány Maca por érkezett, úgyhogy mostantól újra rendelhető és elérhető ez a termékünk is! Miért szeretjük a macát? A maca gyökér Dél-Amerikában, a perui Andok magaslatain termesztett erősítő és energetizáló növény. Gyökerét szárítás után megőrlik, ezt az őrleményt fogyasztjuk. A növényt az inkák már 2000 évvel ezelőtt is használták mind gyógyászati, mind étkezési célokra. Legfontosabb vitaminok és ásványi anyagok a maca gyökérben: B1, B2, B12, C-vitamin és kalcium, foszfor. Jótékony hatások: javítja a memóriát, növeli a libidót és az állóképességet, növeli a vér oxigénszintjét, hormonkiegyensúlyozó hatással bír. Forrás: Rawforlife A növényből 42 fokon szárított port egyszerűen keverhetjük gyümölcs- vagy zöldséglébe, smoothie-ba, müzlibe. Ideális reggel vagy kora délután fogyasztani.
Zellerkrémleves
2014. április 13. Vegetáriánus receptek
Hozzávalók:
- 1 csomag szárzeller (kb. 60 dkg)
- 1 kis szál répa fele
- 1 kis fej hagyma
- 2 ek olaj
- 1 mk őrölt szerecsendió
- hintésnyi bors
- 1 tk só
- 1 l víz
- 1 dl tej
A zellert száraira szedjük, megmossuk; a hagymát és a répát megpucoljuk. Az összes zöldséget durvára vágjuk, majd az olajon enyhén átpároljuk. Hozzáadjuk a szerecsendiót, sózzuk, borsozzuk, felöntjük vízzel és főzni kezdjük. Amikor megpuhultak a zöldségek összeturmixoljuk, hozzáadjuk a tejet majd újra fölforraljuk.
Pirított kenyérkockával, reszelt sajttal tálaljuk.
Bliszkó Viktor
Vegán Kihívás - 4. hét menüje
HETI MENÜ 22-28. NAP: Ezeket az ételeket minden nap hérheted a budai Édeni Vegán Étteremben is! www.edenivegan.hu 22. NAP Reggeli: készíts édesburgonyás tofurántottát , amihez fogyaszthatsz pirítóst teljes kiőrlésű kenyérből, esetleg avokádó szeleteket is. Ebéd: tésztasaláta Teljes kiőrlésű tésztából készítsd, és a méz helyett agave szirupot használj! Vacsora: paradicsomos vöröslencse dhal esetleg teljes kiőrlésű barna pirítóssal 23. NAP Reggeli: müzlialap (gabonapelyhek, magok, diófélék), leöntve valamilyen (adalékmentes!) növényi tejjel, banánkarikákkal. Ihatsz hozzá frissen facsart narancslevet is, ha kívánod! Ebéd: szendvics teljes kiőrlésű kenyérből, valamelyik korábbi variáció tetszés szerint, vagy kreálhatsz egyénileg is!:-) Vacsora : kölespolenta vegyes zöldségraguval (az eredeti receptből hagyd ki egyszerűen a sütőtököt, ha már nem tudod beszerezni!) Vacsorára magában fogyaszd, kenyér nélkül! 24. NAP Reggeli : egy nagy adag friss gyümölcs saláta , tetszőleges gyümölcsökből, kis őrölt fahéjjal, mazsolával megszórva Ebéd: egy nagy adag zöld leveles vegyes saláta tetszőleges összetevőkből, ehetsz hozzá teljes kiőrlésű pirítóst Vacsora: indiai kukoricaleves 25. NAP: Reggeli: ismét egy jó nagy adag gyümölcs saláta , amibe tehetsz most akár fagyasztott és felolvasztott bogyós gyümölcsöket, amiknek nagy az antioxidáns tartalma! Megszórhatod kis mandulával is! Ebéd: teljes kiőrlésű szendvics Kend meg a kenyeret kis vegán majonézzel (pl. kölesmajonéz), tegyél rá leveles salátát, uborkát, paradicsomot, és néhány friss bazsalikomlevelet! Fogyaszthatsz hozzá friss sárgarépa/ zellerszár hasábokat is! Vacsora: sütőtökös cukkini spagetti curryvel 26. NAP Reggeli: natúr szójajoghurt dióval, 1 ek. őrölt lenmaggal, és egy közepes banán felkarikázva, fél bögre fagyasztott bogyós erdei gyümölcs. Ebéd: paradicsomos, vagy vegán (sajtmentes!) pesztós tészta megszórva 1-2 ek. élesztőpehellyel, és ehetsz hozzá egy nagy tál zöld leveles salátát is, ha kívánod! (tipp: kész vegán pesztó kapható a DM-ben is, nem olcsó, 800 Ft körül egy kis üveg, viszont sokáig kitart) Vacsora: nyers hamburger , vagy Gréta vegán burgerje 27. NAP Reggeli: teljes kiőrlésű gofri Ebéd: bazsalikomos-paradicsomos fehér bab Vacsora: nagy adag zöld leveles saláta valamilyen babfélével, diófélékkel és különféle nyers zöldségekkel. 28. NAP Reggeli: vegán bundás kenyér Ebéd: egy bögre teljes kiőrlésű tészta , 1/4 bögre fehér bab, paradicsomkarikák, 1 ek. olívaolaj, kis citromlé, friss bazsalikomlevelek felaprítva, 2 gerezd fokhagyma összepréselve az öntetbe. DESSZERT: CSOKIIIII!:)) VEGÁN BOUNTY SZELET Recept: Elkészítési idő: kb. 30 perc + 15 perc hűtés Hozzávalók (10 db kis csokihoz): 300 g kókuszreszelék 60 g agave szirup 1 csipet tengeri só 90 g kókusztej-zsír, 1 bio konzerv kókusztej tetejéről (csak a bio minőségnek a tetején szilárdul meg ált. a kókusztej-zsír, mert egyébként adalékok hozzáadásával tartják folyékonyan) A csokimázhoz: 120 g kakaóvaj 120 g fehér mandulakrém 60 g kakaópor 60 g agave szirup 1 csipet tengeri só 2 késhegynyi őrölt vanília Aprítsuk közepesen finomra a kókuszreszeléket egy konyhai aprítógép segítségével. Adjuk hozzá a többi összetevőt, és egy villával keverjük jól össze. Kézzel formázzunk 10 db hosszúkás, a Bounty csokira hasonlító rudacskát. Tegyük rá egy sütőpapírral kibélelt tányérra, és toljuk 10 percre a fagyasztóba. A csokimázhoz olvasszuk fel a kakaóvajat vízgőz fölött. Vegyük le a tűzhelyről, és egy kézi habverővel keverjük hozzá a csokimáz többi összetevőjét. Vegyük ki a kókuszos rudacskákat a fagyasztóból, és tegyük rá őket egy sütőrácsra. Helyezzünk a sütőrács alá egy sütőpapírt. Osszuk el a csokimázat a rudacskákon, és egy kanál hátsó oldalával, vagy ecsettel egyenletesen kenjük rá a csokit. A kanál hátsó oldalával akár kis hullámos mintát is nyomkodhatunk a csokimázba, hogy még Bountysabb legyen a végeredmény:) Ismét tegyük fagyasztóba 5 percre, a sütőpapíron. Utána fogyasztható, és hűtőben tárolható. Vacsora: nagy adag saláta olajmentes öntettel (citromlé, fokhagyma, só, esetleg fehér mizó krém), esetleg barna pirítóssal
Savanyú-káposzta leves
Tegnap készült ez a mennyei leveske, a nyers vegán hónapunk első napjára. Ha akartok finomat enni, ezt ki kell próbálnotok! Eredeti recept Gittánál. !–more–> Hozzávalók: 1 pici vöröshagyma 1/2 kápia paprika 1 aszalt (áztatott) paradicsom 1/2 sárgarépa 1 ek kesudió 1 ek áztatott tökmag 1 ek áztatott szotyi 1 csipet tiszta só 1 csipet őrölt […]
Borsóleves - borsót hogyan a picúrnak? 7+
Eleinte, ahogy a hozzátáplálást kezdtük a kis Mazsola állandóan kunyerált a levesemből, sokszor abból ette ki a darabokat. Egyszerű volt a dolog, csak úgy kellett készítenem, hogy Ő is megehesse. Manapság muszáj vagyok turmixolni. Ha pl. 2 kis tésztát talál a pépes bolti babakajában, képes kiköpködni az egészet... Pedig azóta kétszer annyi idős. Egyébként eleszegeti az édesköményt is magában, meg a kenyeret, néha a répát, kápia paprika darabot, almát. Tehát nem a darabos kajával van baja. Mindegy no, ha azt akarom, hogy egyen, igazodom. (mértékkel) A borsóleves kezdetek óta a kedvencei közé tartozik. Most, hogy egy éves elmúlt, tojásos galuskával is csinálhatjuk, de ha kisebb manócskáról van szó, vagy vegán családról, egyszerű zabgaluska kerülhet levesbetétként az ételbe. Hozzávalók: a leveshez: 1/2 kg zöldborsó 3 szál répa 3 szál petrezselyem gyökér 1 kisebb zeller 1 pici fej vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 1 tk kókuszzsír 1 csipet majoránna, őrölt kömény só víz a galuskához: 1 tojás vagy 1 ek zabliszt pár kanál tk liszt 1 ek tk liszt 1 tk vegamix 1 tk vegamix csipet só csipet só víz A zöldségeket megtisztítjuk, felaprítjuk, a zellert nagyobb darabokban hagyjuk. A kókuszzsíron picit megfuttatjuk őket, majd adunk hozzá pár kanál vizet. Beleöntjük a borsót is (a nagyrédeieknek van most bababarát terméke, ha nem elérhető a bio, vagy nincs házi. A Sp*rban mindig van.). Lassú tűzön hagyjuk puhulni a zöldségeket. (finomabb lesz így) Közben megpucoljuk a hagymákat, azt is beledobjuk, és hozzáadjuk a fűszereket. A baba miatt főzhetünk bele 1-2 szemkrumplit is. A vizet egy darabig utánapótoljuk, majd felengedjük annyival, hogy éppen ellepje. A galuskához a tészta hozzávalóit egy villával eldolgozzuk. A vegán galuskához adhatunk kevés őrölt lenmagot is. Ez a fajta tészta lassabban fő meg. Amikor a zöldségek majdnem megfőttek, beleszaggatjuk a galuska tésztát. Együtt főzzük. A babának, mikor elkészült, kiveszünk nagyobb darab zöldségeket, villával összepasszírozzuk, vagy botmixerrel is dolgozhatunk. A borsót egy kis szűrőbe tesszük, amin átpasszírozzuk, és úgy adjuk a többi zöldségféléhez. Így a borsó héja nem bántja a pocakot. (Amúgy sem lehet normálisan összemixelni, nem megy szét a legjobb géppel sem igazán.) Ha már nagyobb, keverhetünk bele 1 kk biotejfölt, vagy összefőzhetjük 1 tk darált kesudióval. Tehetünk a galuskából is mellé 1-2 darabot. Ha "hizlalni" akarjuk a picit, egy ek. tökmagolajjal összekeverhetjük a papit, szívesen megeszik a babák.
Vöröslencse leves mogyorós bazsalikom-pesztóval
Aki készített már valaha vöröslencse levest, az tudja, hogy ez az egyik legtutibb Jolly Joker-leves, ha az ember valóban 20 perc alatt ételt szeretne tenni az asztalra!:) Ez ennél a verziónál is így van!:) Mindenképpen készítsd el hozzá a mogyorós pesztót is, mert egyrészt úgy nagyon finom, másrészt a HÜVELYES + OLAJOS MAG = TELJES ÉRTÉKŰ FEHÉRJE, ami kifejezetten fontos a vegán étkezésben! Vöröslencse leves mogyorós bazsalikom-pesztóval Elkészítési idő: kb. 20 perc Hozzávalók (2 főre): 1 fehér hagyma (kb. 115 g), durvára aprítva 1 gerezd fokhagyma, durvára aprítva 1 sárgarépa (kb. 110 g), durvára aprítva 3 ek. olívaolaj 150 g vöröslencse 4 olajban eltett aszalt paradicsom (lecsöpögtetve) 1 ek. fehér mandulakrém 1 tk. agave szirup/ rizsszirup 2 ek. citromlé 1 tk. tengeri só őrölt fekete bors 1/4 csomag friss bazsalikom 1/4 csomag friss oregánó 40 g mogyoró 2 ek. lenolaj Felforrósítjuk az olajat, beletesszük a hagymákat és a répát, és kb. 3 percig pirítjuk. Hozzáadjuk a jól megmosott lencsét és 900 ml vizet, majd lefedve magas tűzön kb. 8 percig főzzük. Végül hozzáadunk 1 aszalt paradicosmot, a mandulakrémet és a szirupot, majd botmixerrel pürésítjük. 1 ek. citromlé, só, bors, és kész is. A pesztóhoz a zöldfűszerek levelét finomra aprítjuk, a mogyorót szárazon kb. 3 percig pirítjuk, majd durvára vágjuk. A maradék aszalt paradicsomot felaprítjuk. A többi hozzávalóval elkeverjük, sózzuk-borsozzuk és a leves tetejére kanalazva fogyasztjuk. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit
Családi menü tudományos megközelítésben. 2.rész. Nyers, vegán menü
2014. március 18. Éltető ételek
A táplálkozásról, az egészséges táplálkozásról mostanában sok szó esik. Az életmódmagazinok és a média napi szinten bombázzák az embereket egymásnak ellentmondó táplálkozási irányzatokkal, táplálkozási tanácsokkal, amelyekkel egészségesek és karcsúak lehetünk. Ugyanakkor a gyártók milliárdokat keresnek azzal, hogy azokat az élelmiszereket vásároljuk meg, és azokat a gyógyszereket szedjük betegségeinkre, amelyeket ők gyártanak és reklámoznak. A mai rohanó világban már nincs idő ételeink megtermelésére és elkészítésére, az ipar felajánlja erre a megoldást. Vajon mi a helyes út ahhoz, hogy javítsuk egészségünket, és idős korunkat ne gyógyszerfüggőségben, vegetálva éljük? A táplálkozás az emberek többségének csak élvezetet és a szükségletek kielégítését jelenti, de nem fontos számukra az, hogy a táplálék táplálja is a sejteket. Szókratész is ezt mondta: ,,Nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk. Hát ez ma már nincs így. A túlevés, a kiegyensúlyozatlan és elégtelen táplálék egészségkárosodáshoz és ún. táplálékfüggő betegségek kialakulásához vezet. Persze az emberek nem látják meg a kapcsolatot a helytelen táplálkozásuk és betegségeik között. Hosszú évekig, évtizedekig tartó helytelen táplálkozás következtében felmerülő betegségekre csak annyit mondanak: ,,korral jár. De ez nincs így jól. Vannak olyan népek, ahol csak természetes ételeket fogyasztanak, és nem ismert náluk a civilizációs betegség. A táplálékok megbetegíthetnek, de meg is gyógyíthatnak minket. Egy kis történelem... Az evolúció évmilliói alatt az emberek vadászó-gyűjtögető életmódot folyattak. Kb. 10 ezer évvel ezelőtt a tűz használata gyökeresen megváltoztatta az emberek étkezési szokásait. A mezőgazdaság meghonosodása révén az emberek egyre jobban elszakadtak a természettől. A demográfiai növekedés szükségessé tette az élelmiszer termelést, az állatok tartását. A megművelt földek köré falvak, városok létesültek. A nagy felfedező utak (pl. Amerika felfedezése) révén megjelentek az első exporttermékek is. Az újvilágból behozott növények a kukorica, krumpli, paradicsom, bab, dohány, kávé, kakaó, nádcukor volt. Ezek után a földeket rabszolgákkal műveltették meg. A XVIII. században az élelmiszer termelés ipari méreteket öltött. Megjelentek az új szereplők az élelmiszergyártás színpadán, pl. a műtrágyák, rovarirtók, tartósítószerek, ízfokozók. Sajnos ezzel az ételeink egyre értéktelenebbé és károsabbá váltak. A jóléti társadalmakban ötvenezerféle étel közül lehet választani, de valósággal vadászni kell az életerőt serkentő, minőségi táplálékokra. Az elmúlt századokban több olyan táplálkozási irányzat jött létre, amelynek a célja az egészség fenntartása és megőrzése. Ezeket az irányzatokat nem lehet egy lapon említeni a különböző kúrákkal, diétákkal. Ugyanis ezek az irányzatok a régi időkből (Keletről vagy az ókorból) származnak, vagy a XIX század végén, XX. század elején Európában fejlődtek ki. Egyre fokozottabb érdeklődés észlelhető ezek iránt, mivel a jelenlegi táplálkozási szokásaink számos betegséggel társulnak. Ezen irányzatok többsége vegetáriánus, és nagy figyelmet szentelnek az élelmiszerek minőségére is. Nyerskoszt mozgalom úttörői A nyers vegán étrend a vegetáriánus étkezés egy vállfaja, mely szinte teljes mértékben vagy akár kizárólag nem hőkezelt növényi élelmiszerekből áll. A XIX. század fő résztvevője dr. Maximilian BIRCHER-BENNER (1867-1939) svájci pszichológus és táplálkozáskutató főként a müzli felfedezéséről ismert, bár az ő találmánya különbözik a ma ismert müzliktől. A Bircher-Benner-féle müzlikbe minden alapanyag frissen kerül bele. Elkötelezett híve volt a zöldségben, gyümölcsben és magvakban gazdag táplálkozásnak, ugyanis észrevette, hogy mentális betegséggel küzdő páciensei is sokkal jobban gyógyulnak, ha az általa összeállított étrend szerint táplálkoznak. Egyébként én is aszalok müzlit, ami kiváló reggeli gyümölcspürével vagy gabonatejjel. Ezt bárki elkészítheti, akár sütőben is, odafigyelve a hőfokra, hogy élő maradjon. A nyers ételeket napfény-ételeknek nevezte, melyeket nem rontottak el melegítéssel vagy kilúgozással. Amikor a csecsemőket sterilizált, forralt tejjel táplálták, sok csecsemő halt meg skorbutban. Rájöttek arra, hogy a kipréselt friss alma, narancs, sárgarépa leve, vagy a friss, forraratlan tej gyógyítja a betegséget. Ez bizonyítja azt, hogy végzetes hiba a csecsemőket kizárólagosan főtt, denaturált anyagokkal táplálni. Ez a nézet akkora felháborodást váltott ki kollegái körében, hogy a zürichi orvosszövetség kizárta soraiból. Ezért kénytelen volt magánklinikát nyitni, ami ma is sikeresen működik Zürichben. Werner KOLLATH professzor, orvos és táplálkozáskutató (1892-1970) nagy hangsúlyt fektetett a minél kisebb mértékben feldolgozott élelmiszerek fogyasztására. Állatokon végzett kutatásaival bizonyította, hogy legelőnyösebben a ,,nyerskoszt hat a szervezetre. Hangsúlyozta az ökogazdaságból származó ételek fontosságát is. Az oldalon is ismert Kolláth reggeli az ő nevéhez fűződik. Guy-Claude BURGER hangsúlyozta az ösztönterápiát , mely során az élelmiszereket fogyasztás előtt szaglással kell megvizsgálni, hogy a szervezet kívánja-e. Az ösztönös elutasítás révén nem érzünk kellemes illatot, sem kellemes ízt. Viszont nem utasítja el a nyers húst, halat, a tenger gyümölcseit és a nyers tojást sem. Hát, az én ösztönöm alapból elutasítja a nyers húst, bár emlékszem arra, hogy gyerekkoromban ettünk nyers tojást cukorral kikeverve. De mindenesetre az biztos, hogy amíg az étel tartalmazza az enzimjeit (akár gyümölcs, akár hús), az a szervezetnek csak jó lehet. A múlt század elején a nyers tejet gyógyításra is használták! BICSÉRDY Béla (1872-1951) fiatal korában szélsőséges életmódot folytatott, mely következtében gyógyíthatatlan betegséget szerzett. 28 éves korában áttért a vegetáriánus nyers kosztra, mellette sokat foglalkozott a testi erőnlét fejlesztésével. Élet és táplálkozásfilozófiájának alapja Mózes 1. könyve, 1.fejezet 29.verse: ,,Aztán azt mondta az Isten: nézzétek, néktek adok minden növényt az egész Földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen. A Bicsérdyzmus lényege tisztán gyümölcsevés, a nyers táplálék kizárólagos fogyasztása. Rendszeresen böjtölt, tanításaiban kitért a mozgásra, légzésre, fürdésre, napozásra, pihenésre, meditációra. A mai kor képviselője Victoria BOUTENKO, akinek történetét ajánlom elolvasára mindenkinek. Egy orosz családról szól, akik 1989-ben az USA-ba költöztek. Victoria az amerikai étrendnek köszönhetően 2 év alatt 45 kg-ot hízott, a fia cukorbeteg lett, és a férje sem mondhatta el magáról, hogy egészséges. Szóval egyik napról a másikra áttértek a nyers étkezésre. 11 évig nagyon jól érezték magukat, majd kezdték úgy érezni, mintha valami hiányozna a táplálkozásukból. És ekkor lett figyelmes Victoria a zöld levelekre, amelyek csak kis mennyiségben voltak részei az étkezésüknek. Megfigyelte a csimpánzok táplálkozását, amely során kiderült, hogy azok étrendjének a gerincét a gyümölcsök és a zöld levelek tették ki, és csak kis mennyiségben fogyasztottak magvakat növényszárakat, fakérget és rovarokat. Gourmet nyersevők Fő táplálékuk a klorofillban gazdag zöld levelek, gyümölcsök, zöldségek, csírák, olajos magvak . A nyersevők törekednek arra, hogy a hagyományos ételekhez hasonló ételkompozíciókat készítsenek, amik legalább kinézetben hasonlítanak a megszokott ételekhez. Sok nyersevő azonban a teljes értékű szénhidrátok helyett/mellett sok olajos magokat is fogyaszt (zsírt), amik jelentősen megterhelik a gyomrot. Én nem készítek olyan tortát, aminek a tésztája dió, a krémje kesudió, és a tetején még kókuszolaj is van. Törekszem arra, hogy minél több friss gyümölcsöt tartalmazzon, emiatt a tortáim nem lesznek cukrászdai költemény, de annál egészségesebbek. Mindenesetre ha odafigyelünk az olajos mag bevitelre, akkor nagy baj nem lehet. A gyerekek anélkül esznek meg nagy mennyiségű gyümölcsöt, hogy tudnának róla, és még finom is. 80/10/10 A 811-et dr. Douglas GRAHAM fejlesztette ki, mely egy alacsony olajtartalmú, nyers vegán étrend . A számok a százalékos arányra utalnak, ami dr. Graham szerint az ideális étrendi összetételt jelöli: vagyis 80 százalék egyszerű szénhidrát, 10 százalék fehérje és 10 százalék zsír. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy naponta háromszor ajánlott nyers, édes gyümölcsöket fogyasztani kiegészítve délután egy nagy zöldsalátával, s mindezek mellé még magunkhoz vehetünk némi olajos magvakat is. Az ember képes sokféle táplálékon élni, de a legideálisabb étrend számára a gyümölcs. Az édes gyümölcsök mellett fogyasztják a sokmagvú gyümölcsöket is, amelyeket általában zöldségként eszünk. Ilyen például a paradicsom, uborka, paprika, cukkini, padlizsán. Érdekesség, hogy a gyümölcsök legnagyobb százalékban épp 811-es elosztásban vannak a különböző tápanyagok. Az ösztönterápia is előtérbe kerül, hiszen mit kívánunk jobban? Egy finom érett barackot, netán egy búzaföldön lengedező kalászt vagy egy marhacsordát. Melyik gondolatára fog beindulni a nyáltermelés? Hát nekem a barackra. Minden elfogyasztott táplálékot a maga természetében ajánlja, az aszalás, préselés sem elfogadható, mivel az magas szintre emeli a gyümölcs cukortartalmát. Mivel ezek a gyümölcsök alacsony kalória értékűek, (pl. egy banán 105, fejes saláta 39), így többet kell enni belőlük, ha nem a fogyás a célunk. Ezért egy átlagos nap során (kb. 2000 kalóriával számolva) az étrend: - reggeli: 90 dkg mandarin (481 kcal) - ebéd: 90 dkg banán (807 kcal) - vacsora: papaya-ananász ital - 45 dkg papaya, 25 dkg ananász (286 kcal) ; Papaya-lime leves - 45 dkg papaya, 25 dkg római saláta, 30 ml lime (127 kcal) ; Narancs-kendermag saláta - 45 dkg saláta, 25 dkg narancs, 2 ek. kendermag (259 kcal) Ebből azért látszik, hogy nagy mennyiségű ételt kell megenni ahhoz, hogy elegendő kalóriával lássuk el a szervezetet, és napi min. 50-60 dkg zöld levél elfogyasztása sem semmi! Graham szerint a nyerskosztosok napi kalóriájának 60%-a zsír. A reggeli granolában dió van, a magfasírtban szintén olajos mag, és a desszert is sok esetben tartalmaz magokat. A salátába avokádo kerül, és egy kis ropogtatni való is lenmagot tartalmaz. Így valóban sok a napi zsír mennyiség, még akkor is, ha az természetes eredetű. Valamint ez a sok olajos mag elvonja a helyet a gyümölcsöktől és a zöld levelektől. Nyers növényi étrend előnyei - Tápegész: A növényi ételeket természetes formájukban fogyasztjuk, nem vonunk ki belőlük semmit, és nem is adunk hozzá semmit. - Magas napenergia-érték: A növények zöld festékanyagaik segítségével képesek felvenni a Nap energiáját a napfényből. Így az ember a növény közvetítésével veszi magához a napenergiát. - Enzimbőség: Az enzimeknek 3 osztálya létezik: anyagcsere enzimek a testünket működtetik; emésztőenzimek a táplálékunkat megemésztik és a nyers ételekben található táplálékenzimek, amelyek megkezdik az étel megemésztését. Az anyagcsere enzimek építik be a tápanyagokat a sejtekbe. Az emésztőenzimeket a hasnyálmirigy termeli (proteáz-fehérje, amiláz-szénhidrát, lipáz-zsír). A táplálékban megtalálható enzimek segítik az emésztést, hogy ne kelljen mindent a test emésztőenzimjeinek végezni. Ha a szervezetnek kevesebb emésztőenzimet kell előállítania, több ereje marad a test egészét működtető anyagcsere enzimek megtermelésére. Ezért is tud betegségeket gyógyítani a nyers növényi étrend. Ezek a táplálékenzimek hőre érzékenyek, ezért fontos minél több nyers gyümölcs és zöldség fogyasztása. - Vitaminbőség: Gazdagon tartalmaznak vitaminokat, ásványi anyagokat a szervezet számára hasznosuló formában. - Rostbőség: A jó bélműködés záloga a megfelelő rostbevitel, meggátolja a bélfalon a lerakódásokat, az erjedést-rothadást és a toxinfelszívódást. Jótékonyan hat a cukorbetegségre. Aki bőségesen fogyaszt rostot, nem kell tartania emésztőszervi megbetegedéstől. - Gyulladásgátló, antibiotikus hatás: A növényekben kisebb-nagyobb mennyiségben baktérium-, vírus- és gombaölő anyag van, az ún. fitoncida. Ezek a növény saját védekezését szolgálják a kórokozókkal szemben. A fűszernövények és hagymafélék különösen gazdagok ebben az anyagban: fokhagyma, vöröshagyma, medvehagyma, kakukkfű, levendula, majoranna, rozmaring. Hatásukra megemelkedik a T-lifociták száma, fokozódik az immunitás. - Megfelelő zsír- és koleszterin tartalom: a növényekben túlnyomórészt telítetlen zsírsavak találhatók, kedvezően hatnak a szív- és érrendszerre. - Antikarcinogén hatás: gátolja a rákos elváltozások kialakulását. - Lúgtöbblet: A lúgos közeg biztosítja az egészséges sejtélet számára az optimális körülményeket. Mindenkinek jó ez az étrend? A friss gyümölcs, zöldség, zöld levelek maga az ÉLET! Sajnos ma már mindent túlfinomítunk, túlédesítünk, túlsózunk, túlízesítünk, túlfőzünk. A természet megadja, amire szükségünk van, csak meg kell látni. Kb. 50%-os nyers étrend szerintem mindenkinek a hasznára válhat! A véleményem szerint (a keleti táplálkozási irányzatok szerint is) az ételeknek van hűtő és melegítő hatása. A nyers ételek hűtenek, a főtt/sütőben sült ételek melegítenek. A hiányos, száraz embereknek nagyobb mértékben ajánlott a párolt vagy főtt étel, az édes íz különösen jót tesz nekik, energiát, erőt adnak. Ugyanakkor a robusztus testfelépítésű, többlet- vagy túlmelegedett személyeknek meg szinte kötelező a nyers étkezés, hiszen hűtő, csillapító hatása van. A 811 hívei hangoztatják, hogy több hónapos nyers evés után elmúlik a fázósság. Én viszont annak a híve vagyok, hogy ha az ember figyeli a testének a jelzéseit (pl. fázósság, melegség), akkor nem teszek még egy lapáttal ellene, hanem támogatom a szervezetem igényét, odafigyelek a vérkeringésemre (pl. mozgással), de a nyers ételek arányán, mennyiségén is változtatok. Az nem lehet jó táplálkozás, ha rosszul érezzük magunkat tőle. Persze sok olajos maggal is lehet ellensúlyozni a fázósságot, de szerintem ez nem megoldás. Nyáron alkattól függően nyugodtan lehet akár több hónapos nyers étkezés is, de a hideg beáltával érdemes a testünk jelzéseit figyelni, hogy jól érezzük-e magunkat a későbbiekben is. Tehát nem szabad görcsösen a nyers ételek teljességére törekedni, a tiszta alapanyagokból készült, teljes értékű ételek is lelkiismeretfurdalás nélkül bátran beiktathatók a táplálkozásunkba, ha testünk és lelkünk úgy kívánja. Mit együnk (igyunk) és hogyan készítsük el? Smoothie receptek: gyümölcs-, zöldség- és zöld turmixok Ezek a gyümölcs- és zöldségturmixok egyszerűen elkészíthetők, és nagyon energiadúsak. Akár sporolás előtt és után tökéletes szénhidrát és fehérje pótlást biztosítanak a szervezetnek, akár egy kis kendermaggal vagy chiamaggal turbózva. Nagyon finom a rostos narancsos naspolyalé , a chox shake turmix , sárgarépás mandulás turmix , vagy a karotinbomba. De gyógyító hatású koktélokat is készíthetünk, ilyen például a csonterősítő koktél, vagy a szemvidító és látásjavító turmix. A növényi tejek kitűnő helyettesítői a bocitejnek. Készíthetünk magtejeket (pl. mandula, dió, szezám), vagy gabonatejet (pl. zab, rizs) is. Az utóbbi esetben 1-2 napos csíráztatásra van szükség, utána már csak turmixolni és szűrni kell. A kókusztej nagyon finom alapja lehet a gyümölcsturmixoknak vagy a gyümölcsleveseknek. A zöld turmix maga a csoda ! Ha csak ennyit változtatunk, és ezt beiktatjuk a mindennapjainkba, akkor már nagyon sokat tettünk az egészségünkért. Elmondható róla, hogy ÉLET, ERŐ, EGÉSZSÉG és még finom is. Sajnos az emberek nem tekintenek a zöld levelekre valódi ételként. ,,A várható élettartam ugrásszerűen megnőne, ha a zöld leveleknek olyan jó lenne az illata, mint a szalonnának - mondta Doug Larson. Pedig a répa zöldjében sokkal több tápanyag van, mint a gyökerében. Míg a cékla gumójában 16 mg kalcium van, addig a levelében 117 mg, az A-vitamin tartalma pedig 192-szer több a gumójánál. Ezek a különbségek igazak más zöldségekre és leveleikre is. Azt se felejtsük el, hogy ezek kitűnő fehérje források. Minden zöld színű növény alapja a klorofill, ezért vérképzésre, tisztításra, nemkívánatos mikroorganizmusok növekedésének megakadályozására egyaránt alkalmas. A klorofillt folyékony napenergiának is nevezik. Sejtjeink a klorofilltartalmú ételeknek köszönhetően több oxigénhez jutnak, mivel a klorofill segíti a hemoglobin (a vörös színt adó vérfesték) képződését, így indirekt módon javítja a szervezetben az oxigénszállítást. A klorofillnak hihetetlenül sokrétű hatása van: javítja a vérképet, segít a rák megelőzésében, lúgosítja a szervezetet, tisztítja a beleket, segíti a máj tisztulását, gyorsítja a sebek begyógyulását, gyulladáscsökkentő hatás, javítja a lábak vérkeringését. Az a helyes, ha az étrendünk legalább 10-15%-át klorofillban gazdag nyers növények teszik ki. A zöld levelek minden más étellel párosíthatók, ezért kitűnő zöld turmixot tudunk készíteni belőlük. Ezáltal ízletesebbé tudjuk varázsolni a zöld levelek ízét. Zöld levélhajtások : rukkola, cékla-, répa-, petrezselyem-, zeller-, retek zöldje, spenót, sóska, mángold, káposzta, saláták. Ehető gyomnövények : tyúkhúr, lóhere, gyermekláncfű, disznóparéj, papsajt, útifű, porcsin, csalán, parlagfű, lucerna. Fűszernövények: kapor, bazsalikom, koriander, édeskömény, menta. Változatos reggelik Én minden reggelt egy pohár vízzel kezdek, majd egy csésze gyógyteával folytatom A továbbiakban sokféle lehetőség adódik. Lehet egyszerűen gyümölcsöt enni, vagy készíthetünk egy gyors banánpudingot, vagy egy nyers müzlit. Maga a Kolláth is nyersnek mondható, és könnyűszerrel készíthetünk granolát akár a sütőben is. Ezt ehetjük gyümölcspürével, vagy frissen készített mandulatejjel, zabtejjel. Csírákat is reggelizhetünk, nagyon finom a gyümölcsös nyers hajdinakása és egy kis maggal. Ilyenkor télen egy fahéjas melegítő reggeli vagy egy vegán mandulajoghurt is tökéletes választás lehet. Ebédre valami finomat Ebédre előszeretettel készítek nyers leveseket . Nyáron nagyon menő a vaníliás sárgabarackkrém leves, a cseresznyekrémleves citromfűvel vagy a fahéjas szilvakrémleves is. Sok recept olajos magot is ír az alapanyagok közé, pl. kesudiót. Én ezt többnyire kihagyom belőle, egyszerűen csak összeturmixolom őket, és kész is van. Télen nagyon finom az aszaltszilvakrémleves, a mézes krémes körteleves vagy a karácsonyi mandarinkrémleves. De nem csak gyümölcsökből lehet készíteni levest, hanem például paradicsomból vagy céklából is. A főételt is lehet változatosan készíteni. A cukkinispagetti paradicsomszósszal , a marinált zöldség egy kis zöldségfasírttal vagy egy tökfőzelék is csodás ebéd lehet. Fasírtokat csírából is készíthetünk, melyeket érdemes egy kicsit megaszalni, vagy a sütőbe tenni, hogy a külseje megszáradjon, de még belül puha marad. Késztítettem már nyers ,,lecsót és székelykáposztát is. Ezek csak fantázianevek, azért ne egy az egyben képzeljük el az ízeket, hiszen ezek más alapanyagok, a fűszerekkel próbáljuk elérni az ízhatást. De így is nagyon finomak, akár székelykáposztának nevezzük akár paradiós magyaros savanyú káposztának. Vacsorára egy könnyű saláta Vacsorára egy egyszerű savanyú káposztás céklasaláta sárgarépás krékerrel tökéletesen elegendő. De isteni finom az krémes káposztasaláta , a kelbimbó saláta retekcsírával , vagy akár az almás-diós töksaláta is. De készíthetünk hajdinamártogatóst , egy egyszerű avokadokrémet vagy egy nyers humuszt is csíráztatott csicseriborsóból. Az almás zellersaláta nemcsak finom, hanem méregtelenítő is. Édes élet: könnyen, gyorsan valami nasit Az édességek készítésénél végtelen lehetőségek vannak. Vannak egyszerű receptek, mint például a világ legegyszerűbb csokipudingja , az avokádós csokikrém , a zserbó bon-bon vagy a csokis sütőtök puding . Egy kisebb munkával gyümölcsös rizssaláta mandulatejszínnel vagy egy csokikrémes brownie csillag könnyűszerrel elkészíthető. Millió lehetőségei vannak a pohárkrémeknek, a tortáknak, az elkészítésükben csak a fantázia szab határt. Kicsit időigényesebb a nyers muffin , vagy a praliné elkészítése. Amennyiben van aszalónk, tudunk készíteni palacsintát , zserbó szeletet , vagy zserbó kréker t is. Kedvenceim lettek a PlanetBIO-s termékek . Olyan univerzálisak, hogy bármilyen nyers ételek alapanyagai lehetnek. Reggelire vagy akár vacsorára kitűnő lehet a Jól induljon a nap alap müzli, amit Lucumával és faeperrel turbóztam fel. Ez a családom kedvence lett, a reggeli nagy slágere. Mandulatejjel és friss gyümölcsel valóban délig tartó lendületet ad. Ennek a müzlinek a sportolói változata a superfood müzli , ami tele van jóságos dolgokkal. Van benne többek között maca, acai, kendermag, guarana is. E müzlinek a turmix változata a superfood sportolói turmix , mely banánnal és gojis almalekvárral turbózva igazi energiabomba. Ez az almalekvár szintén univerzális, hiszen felhasználhatjuk pohárkrémekhez, tortákhoz vagy akár a reggeli müzlinkhez is. Ebben a chia mag fontos alapanyag, mely segít a lekvár állag elérésében. Még egy recept, így a végére, melyet érdemes kipróbálni. Ez a nyers zabkása gojival ízesített almalekvárral . Kívánom minden kedves olvasónak, hogy bátran próbálja ki az oldalon található nyers recepteket, és iktassa be a napi étrendjébe. Mint írtam fentebb, a legfontosabbak a smoothie-k, ezen belül a zöld turmixok! Ha csak ennyit változtat, már sokat tett az egészségéért. A többi már csak hab a tortán. Felhasznált irodalom: - BIRCHER-Benner, M.: Az egészség könyve: Gyümölcsételek és nyersfőzelékek a táplálkozás mint természetes gyógytényezői. - [Budapest]: Belső EGÉSZ-ség Kiadó - DAHLKE, Rüdiger: Holisztikus táplálkozás: jól egyen, hogy jól legyen!. - Budapest: Bioenergetic K., 2007 - DOUGLAS, Graham: 80/10/10: egy étrend, ami egyszerre képes egyensúlyt teremteni egészségben, testsúlyában és életében. - Budapest: Management Bt., 2006 - HOWELL, Edward: Ezim táplálkozás: kulcs a fiatalság megőrzéséhez és az élet meghosszabbításához. - Budapest: Mandala Könyvkiadó, 1985 Családi menü 1.rész
2014. tavaszi Vegán Kihívás, 1. hét
Ez a bejegyzés 2014. március 13 - 19. lesz elérhető, utána törlésre kerül!! 1. HETI MENÜ (1-7. NAP):1. NAP Reggeli: - Diós-erdei gyümölcsös zabkása Ebéd: - rozmaringos főtt csicseri (főtt csicserire kis olívaolaj, citormlé, só, bors, és friss rozmaring, vagy zöldfűszerkeverék), valamilyen gabonával, pl. kuszkusszal és vegyes salátával Vacsora: - brokkolis - vörös káposztás spagetti Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 2. NAP Reggeli: aszalt sárgabarackos quinoa-amaránt müzli Ebéd: spenótos rizottó Vacsora: édesburgonyás sárgarépakrémleves diós petrezselyempesztóval 1-2 szelet pirított barna kenyérrel) Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 3. NAP Reggeli:1-2 szelet pirított teljes kiőrlésű kenyér valamilyen olajos mag krémmel (pl. mandula, kesudió, szezám), és esetleg cukormentes lekvárral (pl. bio cukormentes szilvalekvár, vagy bio agave sziruppal édesített gyümölcslekvár); friss gyümölcs (ezt áttolhatod uzsonnára is) Ebéd: leves előző napról + csicsókás babfasírt vegyes zöldsalátával Vacsora: paradicsomos-gombás polenta (a receptben a paradicsomot rizs/ agave sziruppal édesítsd a nyírfacukor helyett!) Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 4. NAP Reggeli: - Málnás-amarántos szójajoghurt pirított kókusszal (bármilyen szezongyümölccsel készítheted!) Ebéd: - a paradicsomos-gombás polenta előző napról, akár friss salátával kiegészítve Vacsora: - csicsókás babfasírt előző napról friss salátával, vagy nyers zöldségszeletekkel Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 5. NAP Reggeli: napraforgós-mandarinos reggeli kása Ebéd: paradicsomos szendvics: 2 szelet pirított barna kenyér közé tegyél felszeletelt paradicsomkarikákat, egész bazsalikom leveleket, zöld leveles salátát, csírákat és megkenheted akár tojásmentes kölesmajonézzel is. http://www.vegagyerek.hu/2011/01/tofusalatas-szendvicskrem-es.html Ha gazdagabban szeretnéd megpakolni, akkor egy-két szelet füstölt tofut piríts meg kis olajon, vagy grillezd meg, pici szójaszósszal ízesítve, és azt is tedd a kenyérbe húspótlóként. Vacsora: tepsiben sült zöldségek: különféle zöldségek, amiket találsz a hűtőben, felaprítva (szezonálisak mehetnek bele nyugodtan, sütőtök, cékla, káposztafélék, répa, stb., figyelj rá, hogy nagy kockákra vágd, ne süljön szét!:-) meglocsolva kis olívaolajjal, hozzá só-bors, és süsd meg a sütőben! Salátát nyugodtan ehetsz hozzá, vagy ha nagyon éhes vagy, valamilyen gabonát is főzhetsz hozzá (rizs, quinoa stb.)! Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 6. NAP Reggeli: kiviszószos almatorony Ebéd: babkrémes-petrezselyempesztós tekercs Uzsonna-desszert: meggyes banánfagyi Vacsora: barna rizsgolyók bazsalikomos kesuszósszal Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 7. NAP Reggeli: diós-banános hajdinamuffin gabonakávés-natúr szójatejes cappuccinoval Ebéd: csicserikrémes padlizsán-lasagne Uzsonna-desszert: nyers avokádós csokipuding Vacsora: tökmagpástétom friss zöldség szeletekkel, csíkokkal/ teljes kiőrlésű pirítóssal Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint
Babbal töltött pita
Teljes kiőrlésű pitát (ovális alakút) találtam egy üzletben nemrégiben. Férjem nagyon szerette régen a gyrost, igaz ma már nem igazán tudná megenni a húsos verziót. Viszont nem csak hússal lehet készíteni, hanem zöldségekkel, hüvelyesekkel töltve. Néha napján eljutunk humusbárba, ahol csicseriborsóból készült humusszal és sok-sok zöldséggel töltik. Most viszont, hogy rátaláltam ezekre a pitákra, elkészíthettem úgy, ahogy a fejemben már régóta élt a gondolat: Sok babbal és némi salátával, hagymával paprikával. Íme a recept: A recept: Hozzávalók: - Pita (fejenként legalább egy) - főtt bab (mi a jó nagy szemű babot szeretjük mindenben) - póréhagyma - jégsaláta - kápia paprika Elkészítés: A pitákat tepsiben kicsit megsütjük, megpirítjuk. Amíg melegednek, kissé barnás színt vesznek fel, addig elkészítjük a tölteléket, ami nagyon egyszerű. Természetesen úgy érdemes készíteni, hogy babot már korábban főzünk. (Ez is egy lehetőség a változatos bab-fogyasztásra.) A megfőtt babból kiveszünk valamennyit (ahhoz mérten, hogy hány főre kell a pitát készíteni, általában egy emberre egy pitát számolhatunk). A póréhagymát felszeleteljük, a salátaleveleket összetépkedjük, a kápia paprikát is felkockázzuk. Az egészet összekeverjük és egyszerűen megtöltjük a pitákat, majd elfogyasztjuk. Lehet bele csepegtetni olajat, pl. tökmagolajat, vagy tehetünk még hozzá további zöldséget, mint reszelt répa, vagy paradicsomgerezdek.
Diós-barna rizses sült
2014. március 3. Mindennapi ételeink
Feltétnek is nagyon finom, de önállóan is fogyasztható. Hozzávalók: 20 dkg barna rizs 4 nagyobb sárgarépa 2 fej vöröshagyma 1 bögre dió 1 bögre kesudió 10 dkg Violife növényi sajt, natúr 1 csokor friss petrezselyem (v. 3-4 ek. szárított) 3-4 gerezd fokhagyma 4-5 ek. extra szűz olívaolaj 2 ek. pirospaprika 1 ek. paprikakrém himalaya só - ízlés szerint Elkészítés: A rizst kifőzzük, majd egy tálba tesszük. A hagymát meghámozzuk, felkockázzuk és olaj + víz keverékén megpároljuk. Erre rászórjuk a megdarált diót, az előzetesen meghámozott és lereszelt répát, a pirospaprikát, ízesítjük a paprikakrémmel, fokhagymával, sóval. Pár perc alatt "összesütjük-főzzük". Ehhez hozzákeverjük a reszelt növényi sajtot és olajjal kikent tepsibe simítva 20 perc alatt 180 fokon összesütjük. TIPP: Kesudió helyett használhatunk csupán diót.
Kellemes házhozrendelés kívánunk!
Olvasható a címben jelzett mondat a Vegalife ebéd-házhoz rendelő szórólapon. Folytatom a Vegalife konyháján készülő ételek ízlelését, véleményezését. A következő két étel szintén egy leves és egy főétel. A leves név szerint kalkuttai mungóbab leves . Már rögtön az elején el kell mondjam, amennyire a céklaleves finom volt, és amennyire szeretem a mungóbabot csíráztatva, ez a leves nem az én világom. Ezzel a választással egy kicsit mellé fogtam. Egész köménymag ízét éreztem a levesben. Nem szeretem a kömény ízét így (fasírtban vagy más ételben, amit főzök kihozza az étel ízét, nem dominál úgy, mint ebben a levesben). Ezzel meghatározta azt hogy sajnos nem ízlett a leves. Valószínű más indiai fűszer is volt a levesben - elképzelhető, hogy curry. Mindenesetre férjem fogyasztotta el, miután nem bírtam sokat enni belőle. Szerinte 4 pontos volt, szóval sokkal jobban ízlett neki. Tehát ez is mutatja, hogy nem vagyunk egyformák. Ő jobban íviseli a fűszeres ételeket, mint én. Nekem már gyermekkoromban édesanyám is próbálta kerülni a sok fűszert, mivel tudta, hogy gyomorirritáló hatása van, sőt akár az alvás minőségét, álmainkat is befolyásolhatja a túl fűszeres étel. Refluxot, magas vérnyomást is okozhat (Egyedül a halászlé volt nálunk régen fűszeresebb, abból se sokat ettem.) Szóval 3 pontot adhatok a levesre - szubjektív megítélés. Nem ők tehettek róla, hogy nem szeretem ízvilág "jött velem szemben". Ugyanezen a napon kaptam egy másik ételt: Görögös zöldségragu quinoaval, meg kell hagyni, jól sikerült étel volt. Még nem ettem, nem vettem quinoa-t. Az apró kis gyöngy-szerű gabona répával volt ízesítve. Remekül összeillettek. Ami a zöldségragut illeti: Ízletes, finom görög ragu valószínű a padlizsán és az olívabogyó által neveztetett görögösnek. Nekem kicsit savanykás íze volt, de mégis finom ételnek éreztem. Összességében teljesen ehető változatos ételkínálatot jelent. A ragut kicsit másképp fűszereztem volna, de akkor már nem görögös hanem olaszos zöldségragu lett volna. :) 4,5 pontot ért a szememben, jobban mondva a számban. :) Köszönöm Vegalife.hu!
Vegalife a négyzeten :)
Tudtátok, hogy nem vagyok egyedül a nevemmel? Nekem már feltűnt, mikor gugli jó barátomnál keresgéltem, hogy van egy "blogmentes" Vegalife is. Ez pedig nem más, mint egy vegetáriánus ételeket házhoz-szállító vállalkozás, a http://vegalife.hu/. Úgy hozta a sors, na meg a jó Isten, hogy mi ketten, egy teljesen véletlen folytán, fizikailag is egymásra találtunk. Kaptam, s kapok kóstolót ételkínálatukból, amikről nektek is tartok egy kis képes beszámolót, leírom, hogy a kóstolt ételek milyen "ízhatással" voltak rám. Az első étel, ami kipróbálhattama Vegalife ebéd-rendelős cég ifjú szakácsának mesterművéből az a Kókusztejes céklaleves volt. Ízvilágra hasonlított a gyümölcslevesekhez, mivel enyhén fahéjas szegfűszeges íze volt. Bizonyára került bele más fűszer is, de hát ettől titok a receptje. :) Amúgy őszintén meg kell jegyeznem: nagyon finom leves. Finomabb mint gondoltam valaha, hogy a céklából tényleg ennyire szuper ízben lehet levest készíteni. El is határoztam, hogy itthon egyszer én is ki fogom próbálni, úgy, ahogy ők készítették: kókusztejjel. Egy probléma volt csak vele: bírtam volna még enni belőle egy-két tányérral, mert finom, ízletes volt a leves. Most is itt érzem a számban az ízét, pedig már egy hete is annak, hogy kóstoltam. Nem marad meg mindig az ember emlékezetében az, hogy milyen egyedien jó volt egy-egy étel, ez nekem megmaradt. Ötös skálán a legjobbat érdemli: 5 pont . A második étel ezzel egy időben érkezett és került elfogyasztásra: Mexikói tortilla pikáns paradicsomszósszal Ez az étel a céklalevessel együtt, a céklaleves után, levett a lábamról. A benne lévő káposzta szerzett kellemes íz-meglepetést. A tortilla tekercs tésztája jónak bizonyult, nem volt vele semmi gond. A töltelék fűszeres ízű volt, fűszeresebb mint, ahogy általában főzök. Egyfajta borsosan fűszeres íz érvényesült az ételben. Ahogy az elején jeleztem, az érdekessége és különlegességek abban rejlett hogy dinsztelt káposzta is volt benne. Néha úgy éreztem hogy borsóval megszórt káposztás tésztát fogyasztok, de ez nekem nagyon tetszett. Mármint a káposzta, a sok bors kevésbé. Érdekes ízélmény volt: Ugyan nem szoktam ennyire borsos fűszeres ételeket enni de ennek ellenére ízlett. A paradicsomos szósz finom volt a kukorica, a bab és a káposzta mellett reszelt répa nyomait is láttam a tekercsekben. Egy baj volt csak, hogy az egész étellel (leves és tortilla tekercsek - 2 db) nem laktam elég jól. Éhes maradtam, igaz, hogy hosszú órák óta nem ettem semmit előtte, lehet ez volt a gond? :( A mexikói tortilla pontja 4,5 pont (a kevesebb bors többet ért volna:) ) Zárásul csak annyit mondhatok, hogy ez a két étel egy jól sikerült választás volt. Már kóstoltam azóta más ételeket is, és ígérem, jelzem azt is, ha valami nem (eléggé) nyeri majd el tetszésem. Nem leszek elfogult. :)
2014-es Nyers vegán tanfolyamok és Gourmet vacsorák
Gourmet Vacsorák Sokszor nehézkes az étterem választás a vegáknak, vegánoknak és nyersevőknek. Pedig néha olyan jól esik egy kis kényeztetés, jól esik más "főztjét" enni, elengedni magunkat egy kellemes asztaltársaságnál, érdekes beszélgetések egy finom vacsora mellett. - 3-5 fogásos vacsorák - Ínyenc, vegan élő ételekkel - (Nem használunk semmilyen állati termékeket, glutént vagy cukrot és nem melegítjük az ételeinket 40 fok fölé, így az összes tápanyag és enzim élő marad bennük. Bővebben.) - 10-15 fős társaság - Meghitt hangulat - 5900 Ft/fő KÖVETKEZŐ VACSORÁK: Február 22. szombat 19.00 óra Budapest Március 8. szombat 19.00 óra Budapest, Madal Cafe Április 12. szombat 19.00 óra Budapest, Madal Cafe Május 10. szombat 19.00 óra (egyeztetés alatt) Május 31. szombat 19.00 óra (egyeztetés alatt) Részletek és regisztráció: Repka Ágnes: 06-70-702-8187 info@eletkonyha.hu A Február 22-ei MENÜTéli waldorf saláta, mákropogós Sárgarépa krémleves, szecsuáni bors Vérnarancsban pácolt cékla ravioli, tormás csicsóka, fodros kel pesto Goji bogyó mousse, pirított rizses csokicserép, spirulina cseppek ITALOK Kakukkfű- hibiszkusz kombucha pezsgő Tisztított víz Nyers vegán tanfolyamok Az élő ételek növényi alapanyagokból, kíméletes konyhatechnikai eljárással készülnek főzés, sütés nélkül, így minden enzim és vitamin érintetlen marad bennük. Ezért a legegészségesebb táplálékot jelentik a testi és szellemi frisseséghez! Megtanulnád hogyan lehet jó minőségű, növényi alapanyagokból a legtáplálóbb, legegészségesebb ételeket elkészíteni? Magtej csírák, főétel, saláta, desszert - Mindezt egyszerűen, otthon is? Elméleti és gyakorlati ismeretekkel segítünk, hogy megismerjétek és megtapasztaljátok az egészséghez vezető utat! Elkészítünk egy levest vagy salátát, főételt és egy desszertet.! A tanfolyamok végén az ételeket közösen fogyasztjuk el. Időpontok: Február 23. Vasárnap 10.00 óra Mit együnk tél végén? A tavaszi hajtások még nem jelentek meg, és az őszi ételek már kifutottak. Ilyenkor van igazán szükség a kreativitásra! Március 9. Vasárnap 10.00 óra Méregtelenítés és lúgosítás. Zöld turmix, zöld levek és a természet szuperételei. Április 13. Vasárnap 10.00 óra Húsvét hús nélkül és nyersen? Tavaszi ételek, hajtások, illatok a konyhában. Május 11. Vasárnap 10.00 óra Desszertek világa - nyers vegan módon. Június 1. Vasárnap 10.00 óra Aszaljunk! Tartósítás. Ropogtatnivalók. Részvételi díj: 7500 Ft/fő -15% kedvezmény 1 vacsora+1 tanfolyam ára együtt csak 11.390 Ft (13.400 Ft helyett) Fizess be bármelyik 3 tanfolyamunkra 1 héttel előre és -15% kedvezményt adunk a teljes összegből: 19125 Ft (22500 Ft helyett) FOGLALJ HAMAR! -10% kedvezmény a tanfolyam árából, ha 7 nappal hamarabb fizetsz: 6750 Ft (7500 Ft helyett) (A különböző kedvezmények nem vonhatóak össze.) (A programváltozás jogát fenntartjuk.) Részletek és regisztráció: Repka Ágnes: 06-70-702-8187 Kassai Nóra Virág: 06-30-399-4912 info@eletkonyha.hu
Fahéjas diótej (ala Robi)
Hétfőn ismét főzőkör volt a VI. Benczúr utca 9. szám alatti régi előadóteremben, amit most Robi tartott. (A következőt megint én tartom.) Meglehetősen régóta ismerjük egymást, sőt amikor a vegetáriánus esküvőről írtam, még nem gondoltam, hogy egyszer főzőkörökön is együtt dolgozom Robival, nem csak az esküvőre készülünk. Növényi tejek, tejpótlások, egészséges habarások volt a téma. Robi hatalmas tudását csillogtatta meg a közönség előtt. Mintegy két órán keresztül beszélt, kérdeztek, válaszolt. Hiába no, ő mindennap főz, nem is keveset, nem is kevés ideje. Szerintem vagy 10 éve. Szakács mestersége is van, s ha jól tudom, az egész akkor kezdődött nála, amikor főiskolás évei befejeződtek. Elment Győrbe, és ott tanulta ki a szakácsmesterséget. Majd vegetáriánus táborokban főzött, vegetáriánus étteremben, s most a "Réparetek" házhoz-szállítós vegán konyhán készíti a finomabbnál finomabb ételeket. Szóval ez a diótej volt számomra a hétfői főzőkör fénypontja, a legfinomabb itala. Megosztom veletek is, élvezzétek az ízét! A recept: Hozzávalók: - 15 dkg dió - 5 ek barna cukor (helyettesíthető más édesítőszerrel, mint nádcukor, nyírfacukor, stb.) - egy csipet só - egy csipet vanília por - egy csipet fahéj - 1 fél kávéskanál citromlé - víz Elkészítés: A diót, sót, barna cukrot vagy mézet, vanília port, a fahéjat 4 dl hideg vízzel elkezdjük turmixolni. 1-2 perc turmixolás után hozzáadjuk a citrom levet, majd annyi vizet hogy 1,5 liter tejet kapjunk. Kb még 20 másodpercig turmixszoljuk, majd leállítjuk, s ellenőrizzük hogy megfelelő-e az íze, s ha igen akkor máris kész a finom növényi tejünk. A diótejbe tehetünk, akár almát, vagy narancsot, ezzel sűrűbbé tehetjük az állagát, és újabb íz világokat ismerhetünk meg. A főzőkörön ez volt az eredeti recept. Az én édes-érzetemnek kevesebb édes ízzel is jó lett volna. Ebből a mennyiségből, ahogy a korábbiakban is kiderült, 1,5 liter tejet kapunk.
Bulguros lencsesült
2014. február 5. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 50 dkg barna lencse 25 dkg bulgur 3 nagy fej vöröshagyma 3-4 gerezd fokhagyma 2 sárgarépa 2 ek. paprikakrém 1 csokor petrezselyem himalaya só -ízlés szerint majoranna, kömény, pirospaprika - ízlés szerint 4 ek. 4 szűz olaj mix 2 ek. útifű maghéj víz Elkészítés: A lencsét a fűszerekkel bő vízben megfőzzük. A bulgurt dupla mennyiségű vízben megfőzzük. a hagymákat felaprítjuk és 2 evőkanál víz + olaj keverékén megpároljuk. Hozzáadjuk a lereszelt sárgarépát, a pirospaprikát, a paprikakrémet- amolyan pörköltet készítünk. Ehhez hozzáadjuk a megfőtt lencsét, a rizst, a felaprított petrezselymet, az útifű maghéjat (ez tartja össze), és alapos keverés után még szükség szerint sózzuk, fűszerezzük. Olajjal kikent tepsibe simítjuk és összesütjük.
Táplálj helyesen édesanyám!
2014. január 25. Zizi kalandjai
Bambusz tálka és kanál: innen rendeltem Sokáig ültem ezen írás felett, elkezdtem, majd hetekig állt a szerkesztőben. Aztán, amikor majdnem kész lett, akkor gondolkodtam, hogy egyáltalán megjelentessem-e. Végül csak ráklikkeltem a “Közzététel” gombra. Szeretném jelezni, hogy ezek a saját tapasztalataim és a mások által leírt, általam elfogadott nézeteket türközik. Nem vagyunk egyformák, nyilván sokan másképp látjuk a világot. Tehát az itt leírtak nem biztos, hogy egyeznek a ti véleményetekkel. Ha csak egy információ a leírtak közül segítségetekre van, már azért megérte megjelentetni ezt az írást. Köszönöm a megértéseteket. ————————————- Amikor végiggondoltam, hogy miről is fogok írni ebben a bejegyzésben, akkor egyből beugrott Fűszer és Lélek, vagyis Eszter egyik korábbi bejegyzése “Kedves gravidák!”címmel. Majd olvassátok el, mert vicces. Éppen Eszter bejegyzése miatt gondolkodtam el, hogy mi legyen a bejegyzésem címe… hozzátáplálás, a kezdetek? Aztán anyukám odaadta ezt az “őskori” kis füzetet, amelynek ez a címe: Táplálj helyesen édesanyám! Mert ugye mi a legfontosabb? Az, hogy megfeleljünk a védőnőnek, a gyermekorvosnak, a szomszéd néninek vagy pedig, hogy gyermekünk egészséges, jól fejlődő és jól táplált kisbaba, gyermek legyen… aki ráadásul jókat eszik, szereti a pocakját és elégedett anyu főztjével. Gondolom, az utóbbit szeretnénk mindannyian. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne kérjünk tanácsot, segítséget másoktól. De, kérjünk és persze olvassunk utána a témának, aztán hallgassunk az anyai megérzésünkre is, figyeljük meg, hogy mi ízlik a babának, vállaljuk fel a döntésünk felelősségét és cselekedjünk saját belátásunk szerint. Éppen ezért jelzem, hogy az itt leírtak (saját tapasztalat) csak tájékoztató jellegűek és anyatejes babára vonatkoznak. Én például a szilárd étel után simán tudok szoptatni, Ádinak nem lesz semmi baja tőle. Egy barátnőm azt mondta, hogy ő gyümölcs után nem ad tápszert a kisfiának, mert őt meghajtja. Szóval minden baba más, szent írás pedig nem létezik (szerintem). Ádi születése előtt tájékozódtam egy kicsit. Nem sokat tettem, csak annyit, hogy elolvastam a híres természetgyógyász Ferencsik István “Gyermekeink táplálása” című könyvét. Már évekkel ezelőtt beszereztem a könyvet antikváriumból egy barátnőm tanácsára, aztán nem is nyúltam hozzá tavalyelőtt őszig. Akkor elolvastam, aztán úgy döntöttem, hogy majd, ha a hozzátáplálásnál tartunk, akkor újra átfutom. Zseniális a könyv, de mai világunkban, amikor az ízek rabjai vagyunk, elég nehéz kivitelezni a benne leírtakat. Azt mindenképpen javaslom, hogy csak nyitott szívvel és lélekkel üljetek le a könyvet olvasni, mert Pista bácsi bíráló szavai rátok is hatással lesznek! Azonban nagyon sok hasznos információval szolgál a könyv és bizonyos dolgokat meg is tudok valósítani majd Ádi étkeztetésében. Néhány fontos információ, amelyekkel a hozzátáplálás során találkoztam vagy tapasztaltam… Melyik az a zöldség, amelyet leggyakrabban összekevernek más zöldséggel esetleg gyümölccsel, hogy gazdagabbá tegyék a baba ételét? Ha nincs meg a válasz, segítek. A burgonya. És mi a baj vele? Csak annyi, hogy a burgonya igen magas keményítőtartalmú táplálék és a fogak (őrlőfogak) megjelenése előtt nem lenne szabad adnunk a babáknak, ugyanis a csecsemőnek a fogak megjelenése előtt a nyálából ekkor még hiányzó ptyalin nevű fermentum miatt nem tudja a keményítőt megemészteni. Ha ezt nem tartjuk be, akkor előfordulhat, hogy a baba nyugtalan lesz, szélgörcsei lesznek, a gyomrában pedig a ptyalin hiánya miatt a keményítő megsavanyodik, majd alkohollá erjed. Ez a baba emésztőrendszerét beszennyezi és táptalajt nyújt a hurutképző és más kórokozó baktériumoknak. Egyik barátnőm jelezte is, hogy a nagyobbik kisfia ki is hányta a burgonyát (akkor ő még nem tudott erről), így nem adott neki többet egy éves koráig. Persze jöhet a kérdés, hogy akkor várjunk az őrlőfogak megjelenéséig és utána adjunk csak burgonyát? Ez olyan esetben nehezen kivitelezhető, mint a tejtesónknál, Zizinél, aki néhány napja lett egy éves és még nem bújt ki egy foga sem! Én egyelőre nem adtam burgonyát Ádinak, várok még vele néhány hónapot. Mi alma helyett sárgarépával indítottuk a szilárd ételek bevezetését. Két hétig csak ezt ette Ádi. Utána felépítettem neki az almát, aztán jött a sütőtök, a cékla, a zeller, a petrezselyemgyökér és nemrég a paszternák. Persze a cékla a legkevésbé nyerő, de ha keverve van répával és például almával, akkor simán megeszi. Az új szerelem a sütőtök paszternák kombó! Nekem is nagyon bejön… még az is lehet, hogy megihlet egy receptre! A Jolly Joker persze az alma. A biopiacon ismerkedtünk meg a Florina almával, ez elég édes, éppen emiatt baba almának is hívják, vagyis ezt javasolják babáknak. Persze Ádinak is nagyon bejött, imádja! Igyekszem a szezonalitásra figyelni a saját étkezésünkben, így Ádi étkezésében is, vagyis egyelőre kerülöm a déli gyümölcsöket és olyanokat adok csak, amelyek itt Magyarországon jelenleg szezonálisak. A banánról érdemes tudni, hogy a legjobban permetezett gyümölcs a világon. Én emiatt hanyagolom a banánt… Ádi úgyis fog eleget enni életében, most nem akarom még a szervezetét ezzel szennyezni (mármint a permetszerekkel). A fentebb említett őskori füzet a következőt írja: “Narancs, mandarin , grapefruit: levüket adhatjuk 3-4 hetes csecsemőnek. Eleinte teában, feles hígításban, cukorral édesítve.” (!!!) – No comment! Van még a füzetben egy-két hajtépő gondolat, azonban találtam hasznos információt is, mégpedig, hogy az étkezés megkezdése előtt pár kedves szóval mondjuk meg a babának, hogy mit kap enni, mutassuk meg neki az ételt, keltsük fel az érdeklődését és játékkal, énekkel ne vonjuk el a figyelmét az evéstől. Én már volt, hogy énekléssel hívtam fel magamra a figyelmet… , szóval nem elvontam a figyelmét, hanem inkább magamra és az evésre irányítottam, de persze ez elsülhet fordítva is. Az ételtársításoknál figyelembe veszem Gitta tanácsát, mely szerint a gyümölcsöket nem igazán jó keverni sem egymással, sem zöldségekkel. Ez alól egyetlen kivétel az alma: akár más gyümölcsökkel, akár zöldségekkel lehet párosítani, nem fog emésztési problémát okozni. Ez akkor lesz fontos, ha Ádi többféle gyümölcsöt is fog enni. Az almát nyersen adom, a zöldségeket pedig az esetek többségében tepsiben egy kevés vízzel felöntve megsütöm. Nagyon finom, édes marad az ízük. Általában 2 napra elegendő adagot készítek el, utána frisset sütök. A kezdetek Ádi 6 hónapos és 1 napos volt, amikor először kapott szilárd ételt. A gyermekorvosunk tanácsára így építettük fel a répát, majd hozzá az almát (nekünk nagyon bevált ez a módszer). Természetesen a szilárd étel bevezetése mellett a napi többszöri szoptatás megmaradt. 1. nap – 1 adagolókanál répapüré ebéd + utána szoptatás 2. nap – 3 adagolókanál répapüré ebéd + utána szoptatás 3. nap – 20 ml répapüré ebéd + utána szoptatás 4. nap – 50 ml répapüré ebéd + utána szoptatás 5. nap – 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás 6. nap – 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás 7-14. nap – 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás 15. nap – 1 adagolókanál almapüré délelőtt tízóraira + utána szoptatás és 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás 16. nap – 3 adagolókanál almapüré délelőtt tízóraira + utána szoptatás és 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás 17. nap – 20 ml almapüré délelőtt tízóraira + utána szoptatás és 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás 18. nap – 50 ml almapüré délelőtt tízóraira + utána szoptatás és 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás 19. nap – 100 ml almapüré délelőtt tízóraira + utána szoptatás és 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás 20. nap – 100 ml almapüré délelőtt tízóraira + utána szoptatás és 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml almapüré délután uzsonnára + szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás 21. nap – innentől legalább egy hétig napi 4 * 100 ml szilárd étel: egyik gyümölcs, egyik zöldség Ezután kezdtük a répát leépíteni, a sütőtököt pedig felépíteni. Másfél hónap eltelte után már nem voltam túlságosan kemény és lazítottam a dolgon, tehát a céklát, paszternákot és a többi újdonságot, csak simán beépítettem Ádi étrendjébe. Ha láttam, hogy nem ízlik neki, akkor hanyagoltam néhány napig az adott zöldséget, majd újra elővettem és kevertem más zöldségekkel vagy almával. Folyadék Az anyatejen kívül Ádi eddig csak vizet ivott. Gyümölcslevet és teát sem adtam még neki. Több barátnőm is mesélte, hogy ők is csak vizet adtak és később a gyerekek csak a vizet fogadták el, a gyümölcslére sem voltak nyitottak nagyon (nyilván minél több ételt/italt megkóstolnak, ez annál inkább változni fog). Ha kevesebbet fog Ádi szopizni, akkor növelni fogom a víz mennyiségét és bevezetem majd a növényi tejeket. Terveim szerint rizstejjel és mandulatejjel fogok próbálkozni, a tehéntejet hanyagolom. Bolti bébiételek Résen kell lenni és kötelező címkét olvasni! Teljesen ledöbbentem például az egyik cég vacsorára, lefekvés előtt ajánlott bébiételeitől. Van olyan, amelyikben van kakaó (koffeintartalom!!!) és cukor (ami felpörgeti a gyereket!!!). Vannak bio, csak zöldséget, csak gyümölcsöt és mondjuk vizet tartalmazó bébiételek. Egyszer piacoztunk, elcsúsztunk az idővel és sokára értünk volna haza, így vettünk bio répapürét és sütőtökpürét. Persze én is megkóstoltam és a sütőtöknek egyáltalán nem volt sütőtök íze, csak egyszerű pépesített zöldség íze. Amit én sütök a sütőben, az jó édes, össze sem hasonlítható a boltival! ———————————— Egyelőre itt tartunk majdnem 9 hónaposan. Ha kíváncsiak vagytok a folytatásra, akkor majd a továbbiakról is írok beszámolót!
Répás algasaláta
Először is Boldog Új Évet kívánok mindenkinek! :) Ezúttal egy igazi tisztító, vitaminbomba receptet hoztam, melyet Ildi készített. Hozzávalók: 25 g Arame tengeri alga 2 szál répa vöröshagyma, fokhagyma szezámmag citromlé fűszerek: só, bors, tamari szójaszósz 1. 10-15 percre beáztatjuk az algát, és lereszeljük a répákat. 2. Kevés olajon hagymát pirítunk, majd hozzáadjuk a fokhagymát és a reszelt répát, végül a szezámmagot is, és együtt pirítjuk őket tovább. 3. Kinyomkodjuk az algát, és hozzáadjuk a szezámmagos répához. Tovább pirítjuk őket, majd fűszerezzük sóval, borssal, citromlével és tamari szójaszósszal. Hidegen és melegen is nagyon finom. Az alga pedig kiválóan helyettesíti a tésztát. Ani Tisztán, tudatosan!
Mediterrán fűszerkeverék
Mediterrán fűszerkeverék: Nyáron amit lehetett begyűjtöttem a kertből és megaszaltam, hogy legyen télen is mit enni. Elnézegetve a polcon sorakozó aszalványokat, kitaláltam, hogy mixelek egy fűszerkeveréket. Ez aztán ízesíthet leveseket, krékereket, önteteket... és ajándéknak se utolsó... Persze az összetételt és a hozzávalók mennyiségét mindenki saját ízlése szerint tovább variálhatja. Mediterrán fűszerkeverék: sárgarépa zöldség hagyma fokhagyma zeller zöldje paradicsom Ezek szárított állapotban kerültek a turmixgépembe, és ott szinte porrá őröltem. Akinek nincs elég erős turmixgépe, kávédarálóban is megőrölheti.
Zöldségpástétom
2014. január 9. Mindennapi ételeink
Egy nagyon egyszerű és gyors, olcsó pástétom receptet hoztam azokra a napokra, amikor majdnem semmi nincsen otthon. Hozzávalók: 4 szem burgonya 2 közepes sárgarépa 1 fej vöröshagyma 1 kápia paprika himalaya só-ízlés szerint 2 ek. sörélesztőpehely 3 ek. kókuszolaj 1 ek. lenmag 1 kisebb csokor petrezselyem ízlés szerint: köménymag, fokhagyma Elkészítés: A burgonyát héjával együtt megfőzzük. A sárgarépát meghámozzuk, felkarikázzuk és szintén megfőzzük. A hagymát hámozást követően felaprítjuk, a paprikát is apró kockákra vágjuk és 2 ek. kókuszolajon megfuttatjuk. A lenmagot kávédarálón megdaráljuk. A megfőtt, lehámozott burgonyát és a sárgarépát villával összetörjük. Hozzáadjuk a megdinsztelt hagymát, fokhagymát, lenmagpelyhet, sót, sörélesztőpelyhet, az apróra vágott petrezselymet és a maradék kókuszolajat. Összekeverjük és kenyérre kenve tálaljuk.
Padlizsán csónakok
Jó régen vár a posztolásra ez a recept. Még ősz végén készült, mikor leszedtük a fagy elől a padlizsánokat, és elég sok apróság is sorra került. Akkor találgattuk, hogy mi készüljön belőle. Hozzávalók: 4 db kisebb padlizsán 15 dkg szejtáncsík / szójakocka / Goody-foody 15 dkg barnarizs 1 szál répa 1 kis fej vöröshagyma 1 marék olajos mag 3 tk só 2 ek olivaolaj fűszerek (bazsalikom, borsikafű, köménymag) A barnarizst 2,5x-es mennyiségű sós vízben 45-50 percig főzzük. Ha szójakockát használunk, jó sós vízben megfőzzük, átmossuk, leszűrjük, majd kevés olajjal és fűszerrel megkeverve állni hagyjuk. A szejtán készítésre még sosem vettem rá magam, inkább készen vásároltam itt a bioboltban, de ha valaki nagyon ráér, KatAnyaka leírása nagyon jó kiindulópont. (A kiposztolása óta szemezek vele, hogy majd egyszer...) A répát lereszeljük, a vöröshagymát felaprítjuk. A padlizsánokat kettévágjuk hosszában, a belsejét (ujjnyi vastag szélét hagyva) kivájjuk, a belét apróra vágjuk, a vöröshagymával együtt a rizshez keverjük. Picit sózzuk, fűszerezzük, majd a padlizsán csónakokat kibéleljük vele. A tetejére halmozzuk a szejtán csíkokat, némi répát. A végén az olajos magokat kevés vízzel összeturmixoljuk, picit sózzuk azt is, és a csónakok tetejére öntünk egy egy adagot (tejföl, vagy sajt helyett). A csónakokat olajjal kikent tepsibe tesszük, és bő fél óra alatt készre sütjük.
Diós-szejtános-növényi sajtos hajdinafasírt
2014. január 6. Mindennapi ételeink
Újabb felhasználási lehetősége a szejtánnak és ennek a különleges növényi sajtnak. :-) Ezúttal a szejtán lesz a kötőanyag, azaz tojáspótló. Hozzávalók: 20 dkg hajdina 10 dkg burgonya 10 dkg sárgarépa 10 dkg dió 1 fej vöröshagyma 1 ek. ételízesítő mix himalaya só - íulés szerint 4 ek.búzasikér 4 szelet Violife Cheddar sajt himalaya só -ízlés szerint 1 csokor petrezselyemzöld 3-4 gerezd fokhagyma -- olaj a sütéshez Elkészítés: A hajdinát egy szűrőbe téve megmossuk és kétszeres mennyiségű, sós vízben megfőzzük. A burgonyát meghámozzuk és apró kockákra vágva megfőzzük, majd egy villa segítségével (miután leszűrtük) összetörjük. A sárgarépát pucolást követően kis lyukú reszelőn lereszeljük. A diót megdaráljuk, a növényi sajtot felkockázzuk. A hagymát szintén kockákra vágva kevés vízen megpároljuk. A petrezselyemzöldet apróra vágjuk. Majd mindent összekeverünk, hozzáadjuk a búzasikért vagy szejtánport és fasírtokat formálunk, amelyeket meghempergetünk kenyérmorzsában, és 180 fokos sütőbe téve olajozott tepsiben megsütjük (félidőben forgatjuk).
Bébiétel teszt a Tudatos Vásárlók Egyesületével
2014. január 3. Zizi kalandjai
Hello 2014! Remélem mindenkinek jól kezdődött az új éve! Lassan kezdek visszarázódni a hétköznapokba, bár ezen a héten még egy kicsit lazítok, aztán jövő héttől indulhat a móka. Egy számomra fontos felhívást szeretnék megosztani veletek. A napokban kaptam egy emailt a Tudatos Vásárlók Egyesületétől, amelyben arról írtak, hogy egy új projektjükhöz támogatókat keresnek. Adakoztam tavaly év végén néhány szervezetnek, de a TVE új projektje nálam első olvasatra betalált, ugyanis bébiételeket szeretnének hivatalosan laboratóriumban bevizsgáltatni szakértő bevonásával és mivel ők egy nonprofit szervezet, ezért keresnek támogatókat, akik segítenek a projektjük megvalósításában. Egyből utaltam is nekik egy kisebb összeget, amely remélem hozzájárul ahhoz, hogy a bevizsgáltatás megtörténjen, mert úgy gondolom fontos tudnunk, hogy milyen minőségűek a boltok polcain található bébiételek. Bevallom két-három alkalommal már én is igénybe vettem őket, csakis bio répa-, sütőtök- és almapürét vettem eddig. Az alma egész finom, viszont a répának teljesen más az íze, mint, amit én készítek, a sütőtökről ne is beszéljünk… egyáltalán nincsen olyan finom édes íze, mint a saját magam által sütött töknek – almával keverve azért megette Ádi. Szóval íme a Tudatos Vásárlók Egyesületének felhívása… ha úgy gondoljátok számotokra is fontos egy ilyen eredményt tudni, akkor támogassátok a projektjüket! Adjuk össze, minden kicsi sokat számít! Kérjük, támogasd a bébiétel-tesztünket! A Tudatos Vásárlók Egyesülete csatlakozott az adjukossze.hu crowdfunding projektjéhez, ennek keretében olyan tesztre gyűjtünk adományokat, amelyet az egyesület önmagában nem tudna finanszírozni. Mit tesztelünk? A bébiételekben és babáknak szánt gyümölcslevekben laboratóriumi keretek között megvizsgáljuk a növényvédőszer-maradványok jelenlétét. Miért éppen bébiétel? Az elmúlt 5 év alatt a hivatalosan megvizsgált hazai termékek közül 2 babáknak szánt almalé és 6 bébiétel tartalmazott határértéken felüli mennyiségben növényvédőszer-maradékokat. Ezek károsíthatják a babák egészségét, jelenlétük a hatályos szabályok szerint gyakorlatilag nem is megengedett. Szeretnénk megtudni, mely termékek fogyaszthatók biztonsággal, előfordulnak-e permetszerrel szennyezett bébiételek a boltok polcain. Kérjük azokat a szülőket, nagyszülőket, akik szeretnék támogatni a bébiételek-és italok szermaradvány-vizsgálatát, hogy lehetőségeikhez mérten járuljanak hozzá ennek költségeihez. A Tudatos Vásárlók Egyesülete önkéntes munkában vállalja a vizsgálatra való összeg összegyűjtését, az eredmények széles körű terjesztését. Ha összegyűlik a kért összeg, elvégeztetjük 10 különböző termék akkreditált laboratóriumi vizsgálatát valamennyi releváns peszticidre (kb. 350 hatóanyag). A kapott eredményeket értelmezzük és magyarázatokkal látjuk el. Az eredményeket a TudatosVásárló.hu-n publikáljuk, így azok mindenki számára elérhetők lesznek. Ha esetleg kevesebb pénz gyűlne össze, akkor a vizsgált vegyszerek körét leszűkítjük a racionalitás határain belül. Tájékoztatásul: egy termék teljes körű vizsgálata kb. 80 000 Ft, a bébiételek-, italok beszerzésének ára kb. 4000 Ft, a szakértői díj (ha szükséges) megközelítőleg 150 000Ft. Az adományozáshoz csupán a bankkártyád és egy szabad fél perc szükséges! Kérjük, támogasd a projektünket! Köszönjük!
Balzsamecetes, fűszeres sült zöldségek gombás csicserifasírttal
Nagyon finom zöldségeket és gombafasírtot ettem tegnap. Ezt próbáltam meg “utánozni”. Saját változatom is finom lett nagyon, bár még nagyon pici igazításra szorul részemről. Gombás csicserifasírt: Fél konzerv doboz (vagy két maréknyi előző éjszaka beáztatott és megfőzött) csicseriborsót, és 3-4 szem csiperke gombát aprítógépben összeaprítunk, és egy tálba tesszük. Ez lesz az alap massza, ezt fűszerezzük ízlés szerint: sóval, borssal, őrölt pirospaprikával, fokhagymával, és apróra vágott lilahagymával. Fél kávédarálónyi őrölt lenmagot is hozzákeverünk, ez fogja betölteni a tojás szerepét, azaz összefogni a masszát. A kész masszából lapos fasírt gombócokat formálunk, majd meghempergetjük őket zsemlemorzsában (pl. tönkölymorzsában). Enyhén szőlőmagolajozott serpenyőben megpirítjuk mindkét oldalát és a teljes sülésig tepsiben sütjük meg őket. Így nem marad túl száraz, viszont kevesebb olajat szív magába. Balzsamecetes, fűszeres, sült zöldségek: Tetszés szerint választott zöldségeket (többnyire gyökérzöldségeket – én jelenleg sárgarépát és céklát választottam) enyhén sós és balzsamecetes vízben félig puhára megfőzünk. Ezt követően rövid időre balzsamecetes marinádba tesszük: balzsamecetbe zöldségfűszereket szórunk: én provancei zöldségkeveréket, majorannát és rozmaringot használtam. A balzsamecettel átitatott zöldségeket egy sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, és teljes puhulásig sütjük. Időnként újra megkenhetjük egy kis balzsamecettel őket. Hidegen, melegen is nagyon finom, felhasználható köretként bármilyen ételhez. Én ma ezt a gombás csicseriborsó fasírttal és barna rizzsel tálaltam.
Gazdag ünnepi gombaragu
2013. december 15. Mindennapi ételeink
Finom ünnepi vacsora is lehet az alábbi ragu. Hozzávalók: 1 kg gomba (vegyesen erdei gomba /csiperke/laska - éppen, amit kapunk) 2 nagy fej vöröshagyma 3-4 gerezd fokhagyma 1 kisebb fej brokkoli 1 közepes fehérrépa 2 nagyobb sárgarépa 1 kápia paprika himalaya só - ízlés szerint majoranna, borsikafű, tárkony - ízlés szerint 3-4 tk. pirospaprika 2-3 ek. ételízesítő mix 2-3 ek. 4 szűz olaj víz 3 dl szójadresszing 2 ek. mustár 2 ek. durumliszt Elkészítés: A hagymákat meghámozzuk, apróra vágjuk és víz + olaj keverékén megpároljuk. A zöldségeket meghámozzuk, a brokkolit rózsáira szedjük. A gombákat alaposan megmossuk és felszeleteljük. A répát, fehérrépát kockákra/karikákra vágjuk. A hagymás alapra beleszórjuk a répát, fehérrépát, gombát. Fűszerezzük, pirospaprikával színezzük és a mustárt hozzáadjuk. Nem öntünk még hozzá vizet, várjuk, hogy a gomba engedje ki a levét (fedő alatt, sűrűn keverve). Amikor szükségesnek ítéljük meg, kevés vízzel hígítjuk, amelyet miután elfőtt, mindig pótlunk. A brokkolit akkor adjuk hozzá, amikor a gomba és zöldségek már félkemények. A szójatejszínt egy tálban kikeverjük a durumliszttel és amikor puhák a gomba és a zöldségek, egy szűrő segítségével hozzáadjuk a raguhoz. Összefőzzük, és még igény szerint fűszerezzük. Tésztával, rizzsel, vagy más, különleges gabonával tálaljuk.
Hajdinás csicserigulyás
2013. december 13. Mindennapi ételeink
Ma egy egytálétel receptjét hoztam. Igazi téli csemege. :-) Hozzávalók: 10 dkg csicseriborsó 2-3 marék natúr hajdina 1 nagy fej hagyma 2-3 közepes burgonya 2 szál sárgarépa 1 szál petrezselyem gyökér kevés zeller és karalábé 2-3 gerezd fokhagyma 1 kisebb pritaminpaprika 2 ek. paradicsompüré himalaya só - ízlés szerint 1 tk. őrölt kömény 1 ek. ételízesítő mix 1 ek. pirospaprika 2 ek. olaj 1 csokor petrezselyem zöldje Elkészítés: A csicseriborsót egy éjszakára vízbe áztatjuk. Másnap felfőzzük / 4-5 percig főzzük /, majd leöntjük a vizet. A hagymát apró kockára vágjuk és az. olajjal, 1 dl vízzel és sóval kb. 10 perc alatt megpároljuk. Hozzáadjuk az őrölt köményt, pirospaprikát,megtört fokhagymát, a felkockázott pritamin paprikát és a paradicsompürét / jó kis pörkölt alapot kaptunk /, 1 dl vizet és kb 10-15 percig kis lángon főzzük. / összeérleljük az ízeket/. Ezután hozzákeverjük a csicseriborsót és + még vizet, hogy le ne égjen és főzzük a pörköltet kb. 1 óra hosszát. Ha már csak gyengén roppanós a borsó, hozzákeverjük a megtisztított és apró kockákra vágott zöldségeket, burgonyát, valamint a megmosott hajdinát, az ételízesítőt, annyi vizet, ami bőven ellepi és annyi sót ( főzés közben ) amennyit az ízlésük diktál. Kb 1/2 óra alatt készre fő. A főzés befejeztével hozzászórjuk az apróra vágott petrezselymet. ( A főzés végig fedő alatt történik )
Vadas szószos tészta
Az előbbi bejegyzéssel szorosan összefügg. Talán azért is, mert a répa igen jól termett az idén, és mindenbe lehet tenni, a joghurtba sült krumpli mártogatósnak, salátába, még pogácsába is. A vadas szósz egyébként gyerekkorom óta különleges kajának számított, ritka alkalmakkor készült, pedig nem nagy munkás étel, nem is túl drága, a szójaszelet is olcsó, nem tudom miért alakult így. Hozzávalók: 1/2 kg árpatészta 1 kk só 4 db nagyobb sárgarépa 4 db nagyobb petrezselyem gyökér 2 db nagyobb burgonya 1 kis fej vöröshagyma 1 cikk fokhagyma 1 pohár szójajoghurt (vagy olajos mag finomra turmixolva) 1 tk mustár majoránna, őrölt kömény, babérlevél 1 kk só 1 kk vegamix 1 ek olivaolaj 8 szójaszelet 1,5 tk só 1 kk vegamix 1 ek pálmazsír Az árpa tésztát bő vízben megfőzzük. (Jóval hosszabb ideig készül, mint a hagyományos tészta, de finom ez is, és változatosságot hoz az étrendünkbe.) A zöldségféléket megtisztítjuk, apróra vágjuk, kevés olajos vízen pároljuk 5-10 percig, majd vízzel felengedjük és fűszerekkel, sóval megfőzzük. Kivesszük a babérlevelet, hozzáadjuk a mustárt, a joghurtot, összeturmixoljuk az egészet. Ha olajos magot használunk, azt érdemes az utolsó percekben összefőzni a zöldségekkel. A szójaszeleteket közben jó sós vízben megfőzzük, hogy megdagadjanak, majd leszűrjük. Kevés pálmazsír felolvasztva mindkét oldalukat átsütjük. (Ez utóbbi mozzanat ki is maradhat.)
Édes-savanyú mártás - házilag
2013. december 7. Mindennapi ételeink
Sokkal finomabb és egészségesebb, illetve olcsóbb is mint a bolti mártás. Onnan jött az ötlet, hogy elkészítem, hogy kaptunk egy üveggel, és azt szerettem volna rekonstruálni, erre jutottam: Hozzávalók: 1 fej hagyma 2 gerezd fokhagyma 1 db piros színű paprika 1 db piros színű paprika 3 közepes sárgarépa 1 kisebb zellergumó 2 dl paradicsompüré himalaya só- igény szerint barna cukor - igény szerint 1 tk. ételízesítő mix 1 tk. folyékony fűszer 2 ek. kukoricakeményítő 1-2 tk. citromlé 3-4 ek. házi ketchup -- bulgur /barna rizs Elkészítés: Az apróra vágott hagymát kevés olaj és víz keverékén megpároljuk, majd hozzáadjuk a gyufaszálra szelt sárgarépát, a kis kockára aprított zellert, fokhagymát és paprikát. 1-2 percig pároljuk, majd hozzáadjuk a paradicsompürét, és felöntjük 2-3 dl ételízesítővel felforralt vízzel, sózzuk, folyékony fűszerrel és ételízesítő mix-szel ízesítjük illetve a 3-4 ek. vízben kikevert kukoricakeményítőt is ekkor adjuk hozzá. Ezután cukorral, citromlével (házi ) ketchuppal is ízesítjük, és készre főzzük. TIPP: Tálaljuk rizs helyett bulgurral - még különlegesebb lesz :-)
Karácsonyi receptajánló
A receptek balról jobbra, soronként: Sajtkrémes pogácsa Vegetáriánus töltött káposzta Mascarponekrémes répatorta Légiesen könnyű sajtos pogácsa Stollen Sajtos perec Mogyoróvajas keksz Zöldségtorta Meggyes-marcipános koszorú Székelykáposzta Sütőtökös pite Kávés muffin Hókifli Alma krémleves... tovább>>
Hmmm, az a saláta...
Hetekkel ezelőtt készítettem, ennek ellenére a hugom még most is említette igen kellemes jelzők mellett. Pedig nagyon pórias az összetevők tekintetében, nem veri földhöz az embert a hozzávalók beszerzése sem, bármi kimaradhat, és bármivel kiegészíthető. Akkoriban húzogattuk ki a répát, két nagy szálból egy fél vajling reszelt répa lett, nem kellett sokat kínlódnom az ujjhegyeim védelmével. :) Hozzávalók: 3-4 szál répa 1 kis fej lilahagyma 1-2 paradicsom 1 marék szezámmag 1 marék napraforgó mag 1-2 ek hidegen sajtolt olaj (nekem dió volt) 1 csipet só 1 csipet gyümölcscukor (candidásoknak sztívia) pár csepp citromlé A répát megtisztítjuk, mossuk, reszeljük. A lila hagymát felkarikázzuk, a paradicsomot kockázzuk. Nekünk ez utóbbi is házi volt, olyan jó lédús édes, bár apró, fonnyadás közeli, a termés vége, de pont ezért nagyon finom. Emiatt a citromlevet el is hagytam, elég volt a paradicsom savassága. A magokat serpenyőben finoman megpirítjuk. Egy nagy tálban mindezt összekeverjük, megszórjuk a sóval, gyümölcscukorral, és a végén meglocsoljuk némi olajjal.
Munkahelyi (vega) ebéd & vörösboros - tejszínes zöldségragu bulgurral
2013. december 2. Vegasztrománia
Sokan bajban vannak a hétköznapi ebédekkel. Ha ráuntatok a menzára, vagy már kívülről fújjátok a környéken fellelhető kifőzdék, ebédmenük felhozatalát, vagy már minden ebédkiszállító céget kipróbáltatok, vagy egyszerűen csak otthoni ízekre vágytok, akkor erre van egy energia- és költséghatékony, nem mellesleg közösségépítő megoldás. Igen, én is szoktam "kint" ebédelni, és munkavégzésem helyét tekintve talán a legjobb helyen vagyok, a Kálvin téren. Itt van levesező, tésztázó, tudok enni zöldséges lepényt, hummuszt, bagelt, és még sok minden mást, de általában nincs időm leszaladni, vagy változatosságra vágyom (aminek persze a része lehet, hogy időnként mégis meglátogatom az említett helyeket). Ritkán rendelek, ha igen, akkor nagy kedvencemtől, a Nemsütitől szoktam (ők csak vegetáriánus ételeket főznek). Viszont. Á-val (nagyon kedves barátommal és kollégámmal) tavaly kitaláltuk, hogy lehet ezen segíteni. Kicsiben indultunk, egyelőre hárman csináljuk, de szerintem működik nagyobban is. És végre egy szituáció, amiben a mindenevők lépnek egy nagyot a vegák felé. Mindjárt kiderül, hogy miért. Csináldmagad munkahelyi vega ebéd 1. Keress magad mellé 4 szimpatikus, lelkes, főzni tudó (vagy vágyó), nyitott kollégát. 2. Mindenki válasszon egy napot, aminek az előestéjét (illetve annak egy részét) a konyhában tudja tölteni. 3. A nyitottság tényleg fontos, mert ha egy vega is van a csapatban, akkor csak vegetáriánus ételek játszanak (vagy az adott nap gazdája kétfélét főz ;) ) 4. Mindenki heti egyszer főz 5 személyre, de minden nap élvezi az otthoni ízeket ( hihetetlenül izgalmas ötféle ízlés- és gondolkodásvilágot megkóstolni!) 5. Van még kérdés? Ez a recept pedig múlt hétfőn született (kedden ezt vittem ebédre két csapattársamnak és magamnak), és annyira finom lett, hogy nagyon is felkerült a toplistára. A "véletlenek" ismét segítették az ízek harmóniáját: alapvetően fehér borral képzeltem a receptet, de csak vörös volt itthon.. Nagyon jót tett neki, az eredmény egy karakteres, férfias, mégis lágy, nőies étel lett. Vörösboros - tejszínes zöldségragu bulgurral Hozzávalók: (4 főre) 100 g bulgur 2 lila hagyma felaprítva 2-3 gerezd fokhagyma apróra vágva 1 sárgarépa vékony karikákra vágva 1 kb. ugyanakkora cukkini fél-karikákra vágva 500 g barna csiperke gomba negyedekbe vágva 400 g csicseriborsó konzerv (nem volt időm a beáztatásra és főzésre) 2 ek paradicsom passata (vagy sűrített paradicsom) 100 ml vörösbor 100 ml tejszín só bors 1 ek piros paprika kakukkfű tárkony egy kevés cayenne-i bors olívaolaj Felhevítettem az olívaolajat, majd rádobtam a hagymát, a fokhagyma egy részét és kb 5 percig sütöttem- pároltam. Aztán hozzáadtam a sárgarépát, pár perc múlva a cukkinit, majd a gombát. Megszórtam a paprikával, sóztam, borsoztam, fűszereztem, összekevertem és pár percig sütöttem. Felöntöttem a borral, majd lefedve, alacsony lángon majdnem készre pároltam. Ekkor hozzáadtam a tejszínt, és felvéve a lángot, pár perc alatt beforraltam. Közben megfőztem a bulgurt (kétszeres vízben, ugyanúgy, mint a rizst).
NYERS VEGÁN GOURMET VACSORA/ RAW VEGAN GOURMET DINNER EXPERIENCE
NYERS VEGÁN GOURMET VACSORA RAW VEGAN GOURMET DINNER EXPERIENCE Az év leghosszabb éjszakájához közeledve egy különleges, ünnepi vacsorára hívlak, amit a nemrég meglátogatott Spanyolország melegsége és a tél illatai, hangulatai inspirálnak. Téli színek - ünnepi hangulat - vitalizáló alapanyagok - gondos figyelemmel összeállított ételek! Szeretettel várlak, Repka Ágnes, az ÉletKonyha egyik alapítója. ( www.eletkonyha.hu , www.repakonyha.blogspot.com) A vacsorán vegyszermentes, őstermelői és bio alapanyagokat használunk. Időpont: DECEMBER 14. (szombat) 19.00 4 fogásos vacsora Gourmet, vegan élő ételek Meghitt hangulat 4900 huf/fő Helyszín: Budapesten a Jászai Mari térnél. Regisztrálj az alábbi elérhetőségeken! A helyek száma korlátozott, ezért jelentkezz mielőbb! De kérjük, csak akkor jelentkezz, ha el is tudsz jönni!/ Emailen: repakonyha@gmail.com Telefonon: 0670-70-28187 Gasztronómiai kalandozás az élő ételek világában - mindenevőknek is! Szeretettel várlak! www.eletkonyha.hu www.repakonyha.blogspot.com IN ENGLISH RAW VEGAN GOURMET DINNER EXPERIENCE As we approach the longest night of the year, I am inviting you to a unique, celebration dinner, inspired by the warmth of my recent visit to Spain and the flavours and festive atmosphere of winter! Winter colours - vitalizing ingredients - and a delicious, inspiring and beautifully created raw vegan meal. We will not be using gluten, dairy or refined sugars. Instead, expect healthy but hearty plant-based food. Look forward to feeding you, Agnes Repka , www.eletkonyha.hu , www.repakonyha.blogspot.com) Date: 14th December (Saturday) 19.00 pm 4 course dinner Gourmet, vegan living foods Festive atmosphere Price: 4900 huf/person Venue: in Budapest near Jászai Mari square. Please reserve as soon as possible, because we have only a limited amount of places. Please, reserve your place only if you really can come! via email: repakonyha@gmail.com via phone: 0670-70-28187 Time: 19.00 pm Location: in Budapest near Jászai Mari square. Looking forward to your reservations! Culinary adventures in the world of living foods - for omnivorous also! www.repakonyha.blogspot.com www.eletkonyha.hu
Fűszeres-bundás sárgarépagolyók
2013. november 24. Mindennapi ételeink
A zöldségek bundában történő kisütése remek alkalom arra, hogy a "nemszeretem zöldségeket" megetessük gyermekünkkel. Nos, ez a recept is ilyen :-) Hozzávalók: 15 db előre csomagolt sárgarépagolyó vagy 4 nagyobb sárgarépa 25 dkg durumliszt kb. 1,5 dl víz 15 dkg teljes őrlésű kenyérmorzsa 5-10 dkg kókuszolaj a sütéshez 1 csokor petrezselyem 3-4 ek. ételízesítő mix 2 ek. folyékony fűszer 2-3 tk. himalaya só Elkészítés: A sárgarépa golyókat megmossuk, ill. a sárgarépát meghámozzuk és kisebb golyókat vájunk belőlük. Egy tálba teszünk 10 dkg durumlisztet, egy másik tálba a maradék durumlisztet összekeverünk vízzel, ételízesítő mix-szel, sóval, folyékony fűszerrel és az apróra vágott petrezselyemzölddel. A harmadik tálba a zsemlemorzsát szórjuk. A répákat bepanírozzuk, előbb a lisztbe, majd az összekevert "tojáspótló"-ba, legvégül a morzsába. Kókuszolajjal kikent tepsibe téve 170-180 fokon kisütjük a zöldségeket. Tipp: Bármilyen más zöldséggel is kiváló, pl. karalábéval, zellerrel, cukkinivel stb.
Aszalt gyümölcsös-diós répamuffin
Ízes és tartalmas muffin, sokan nem hiszik, hogy répából készül. Vegánok joghurt helyett használhatnak vegán tejet az elkészítéséhez. Hozzávalók: 20 dkg liszt egy csipet só 1 kk fahéj 1 kk sütőpor 1 kk szódabikarbóna 1,5 dl olaj 15 dkg cukor 2 dl joghurt 1 narancs héja 10 dkg durvára vágott dió 10... tovább>>
GfK: Ezekből a zöldségekből veszik a legtöbbet a magyarok
A legtöbb - tízből jellemzően nyolc - háztartás által vásárolt zöldségek listáját a paprika, paradicsom, hagyma, répa és burgonya vezeti. Uborka és káposzta tízből hét háztartás kosarába kerül. Szegény gomba mellett hiába kampányoltak, csak minden második háztartás vesz belőle.
Vöröslencsés savanyú káposzta leves
2013. november 4. Zizi kalandjai
Vöröslencsés savanyú káposzta leves… kérdezhetnétek, hogy nem ez a korhelyleves? De valami olyasmi! A korhelyleves, vagy savanyú káposzta leves klasszikus újévi fogás, egy igazán lélekerősítő étel. Újév ide vagy oda, én már most megkívántam ezt a finom, tápláló savanykás levest, szerintem ti se várjatok vele 2014-ig! Vegetáriánus változatban készült természetesen, de semmi extra nem került bele, szóval fél óra alatt összedobható. Alapul választottam Viki receptjét, kicsit módosítottam és kimaradt belőle a füstölt kolbász. A vöröslencse a vegán és a vegetáriánus táplálkozás egyik fontos alapanyaga. Magas az energiatartalma, a fehérjetartalma és a szénhidráttartalma is, mégis kitűnő alapanyaga lehet a cukorbetegek étrendjének, hiszen a glikémiás indexe alacsony. Magas a kálium, a foszfor és a vas tartalma. (Forrás: Terebess.) A savanyú káposztát az elmúlt években szerettem meg nagyon. Télen szinte naponta fogyasztjuk nyersen. Magas C-vitamin tartalma miatt az egyik legjobb vitampótló a téli, hideg időszakban. A C-vitaminon kívül B1-vitamint, niacint és karotint is bevihetünk fogyasztásával. Az ásványi anyagok közül pedig foszfor, kálcium, kálium, magnézium és nátrium található benne. Jótékony hatással van a bélrendszerre is. A legjobb, a hagyományos eljárással készült savanyú káposzta, a boltban kapható legtöbbje sajnos már gyorsérleléssel készült. (Még több infó itt.) Vöröslencsés savanyú káposzta leves Hozzávalók 3-4 főre: - 1 fej vöröshagyma, felaprítva - 3-4 gerezd fokhagyma, felaprítva - 2 közepes répa, reszelve - 200 g vöröslencse - 200 g savanyú káposzta - 1 és 1/2 liter víz - 2 babérlevél - só - napraforgó olaj - tejföl/szójajoghurt a tálaláshoz A savanyú káposztát mossuk át bő vízben és aprítsuk fel. Egy lábasban hevítsünk fel egy kevés (3-4 evőkanál) napraforgó olajat. Néhány perc alatt dinszteljük meg rajta a vöröshagymát, majd a fokhagymát. Ezután adjuk hozzá a répát, a vöröslencsét és öntsük fel a vízzel. Adjuk hozzá a babérlevelet és a savanyú káposztát,ízesítsük sóval, tegyünk rá fedőt és főzzük meg kb. 20 perc alatt. Tálaljuk tejföllel vagy szójajoghurttal. Tipp: gabonakolbásszal dúsíthatjuk a levest – a végén, a főzés utolsó 5 percére, adjuk a leveshez. Még több vöröslencsés leves recept itt.
Répás csicseriborsóragu indiai módra
Berke-Kovács Juditnál láttam ezt a finomságot, ami annyira guszta volt, hogy elkészítettem én is. Millió puszi a recept ötletért. Többször is készíteni fogom, meg igazi ízlelőbimbócsiklandozó finomság. Rizzsel tálaltam. Hozzávalók, ahogy én készítettem: 1 doboz konzerv csicseriborsó (vagy 20 dkg száraz, előre egy egész éjszakára beáztatott), 1 db nagy sárgarépa, 2 vöröshagyma, szőlőmag- vagy olívaolaj, himalaya só, fűszerek: curry por, gyömbér por, kurkuma (az eredeti recept szerint curryből 4 teáskanál, gyömbér porból 1 kávéskanál, kurkumából 1 teáskanál, de én mindegyikből picit kevesebbet tettem bele), pici garam masala por (indiai fűszer), kb. 1 dl (vagy picit valamivel több sűrített paradicsom, vagy házi paradicsomlé), 2 babérlevél. Elkészítés: A vöröshagymát olajon megfuttattam, majd rádobtam a csicseriborsót és a répát, megfűszereztem, majd felöntöttem vízzel, és hozzáadtam a paradicsomlét. Addig főztem, míg megpuhult. Jó étvágyat! Szinte minden íz megvan benne: sós, édes, savanykás… mennyei.
Vegán gombás-zöldséges vadas
2013. október 22. Mindennapi ételeink
Gyermekkorom kedvenc étele...most is nagyon-nagyon szeretem. Valaki zsemlegombóccal eszi, mi azt annyira nem szeretjük, így tönköly vagy durum tésztával szoktuk fogyasztani. Hozzávalók: 6-8 sárgarépa 2 fehérrépa 1/2 kisebb zeller 5 nagyobb fej gomba 1 fej vöröshagyma 4 gerezd fokhagyma 2-3 babérlevél 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj kb. 1 dl víz só - ízlés szerint vegamix - ízlés szerint 2 ek. mustár 2 dl növényi tejszín 3 ek. durumliszt kis citromlé - ízlés szerint kis nyírfacukor - ízlés szerint -- 25 dkg Rédei bio tönköly tészta,pl. szarvacska Elkészítés: A hagymát meghámozzuk és apróra vágjuk. Olaj és ugyanannyi víz keverékén megpároljuk. Eközben a gombákat alaposan megmossuk és felkockázzuk. A hagymás alapra ezt rátesszük és fedő alatt hagyjuk, hogy a gomba levet engedjen, párolódjon. A sárgarépát, fehérrépát, zellert meghámozzuk és lereszeljük. Ezt is hozzáadjuk a gombához, ízesítjük babérlevéllel, vegamix-szel, sóval, fokhagymával. Roppanósra pároljuk, ha szükséges, kevés vizet adunk hozzá. Eközben kikeverjük a növényi tejszínt, a lisztet és a mustárt, és mindezt ráöntjük a megpárolódott zöldségekre. Kevés citromlével, nyírfacukorral is még ízesítjük, ill. igény szerint adunk hozzá még sót vagy ételízesítőt. Összefőzzük és a kifőtt tésztára locsolva melegen tálaljuk. TIPP: gomba helyett nagyon finom pl. zöldborsóval vagy szejtánnal, tofuval is. TIPP 2: Össze is turmixolhatjuk, úgy is szokás fogyasztani, de nekünk így valahogy szimpatikusabb :-)
Őszi sütőtökös egytálétel
Tudtad, hogy az indiánok a kígyómarás gyógyítása során sütőtököt használtak, illetve a szeplők eltüntetésére is alkalmazták? És azt tudtad, hogy sokan tévesen gondolják úgy, hogy a halloween Amerikából ered? "A halloween eredete a római időkre nyúlik vissza, amikor a rómaiak elfoglalták a Brit-sziget jelentős részét. A római hódítások során Gallia integrálódott a Római Birodalomba, így a kelta kultúra ünnepeinek elemei kezdtek a római ünnepek hagyományaival összemosódni. A pogány kelta hagyományok közt szerepelt az őszi samhain ünnep, amit a kelta napisten tiszteletére rendeztek. Ekkor a mai Nagy-Britannia és Észak-Franciaország területén élő kelták megünnepelték a kelta újévet, amely október 31. éjszakájára esett és megköszönték a napistennek, hogy a földet és a termést gazdaggá tette....A belülről világító töklámpás lett az idők folyamán Halloween legfontosabb kelléke illetve tradicionális szimbóluma. A faragott sütőtök először az aratási idényhez kapcsolódott jóval azelőtt, hogy a Halloween jelképévé vált volna az Egyesült Államokban." (Forrás: Wikipedia) Ráadásul azt is tudni lehet, hogy az eredeti töklámpás legendában, nem sütőtökről, hanem répáról van szó. "Az ír néphagyományt követő Amerikában a legendában szereplő eredeti takarmányrépát a narancssárga színű, az Amerikában őshonos, látványosabb, könnyen kivájható vigyorgó sütőtök növény váltotta fel." (Forrás: Wikipedia) Most, hogy közeledik halloween, az emberek szívesen készítenek sütőtökből készült ételeket. A következő receptem alapja is a sütőtök. A recept: Hozzávalók: 1 sütőtök (kanadai) 2 lila hagyma 1 hagyma 3 kápia paprika néhány gerezd fokhagyma víz igény esetén növényi tej só/ételízesítő köretnek hántolt árpa (pl.) Elkészítés: A sütőtököt a burgonyákhoz hasonlóan megpucoljuk, kockákra vágjuk, a belső mag-részét kivájjuk. (A magokat sütőben megsüthetjük és máris frissen pirult tökmag lesz a jutalmunk.) A vörös hagymát felaprítjuk, majd kevés vízen megpároljuk és rátesszük a sütőtököt. Szintén egy kevés vizet öntünk hozzá, hogy ne égjen le és a tök is elkezdjen puhulni. (Fedő alatt pároljuk.) Közben a lila hagymákat felkarikázzuk, a kápia paprikákat is felaprítjuk. Ha a sütőtök már valamennyire puha, hozzáadjuk a lila hagymát és a paprikát, majd fokhagymát is adunk hozzá. (Felaprítva vagy összenyomva.) Ismét egy kevés vizet vagy növényi tejet öntünk hozzá, igény szerint sózzuk és amíg a sütőtök teljesen megpuhul, fedő alatt főzzük/pároljuk, néha megkeverve. Köretnek hántolt árpát főztem hozzá, alaposan megmostam, majd kétszeres mennyiségű vízben puhára főztem a gersliszemeket. De barna rizs, vagy akár tészta is készíthető hozzá. Tálalásnál sörélesztőpelyhet szórhatunk a tányérunkban lévő ételünk tetejére.
Hajdina-zabpehely fasírozott (vegán)
2013. október 11. Mindennapi ételeink
Nagyon finom fasírt, és csupa egészséges alapanyagot tartalmaz :-) Hozzávalók: 12,5 dkg főtt zabpehely 12,5 dkg főtt hajdina 1 teljes őrlésű zsemle 1 nagy fej vöröshagyma 4 gerezd fokhagyma 1 nagy csokor petrezselyem 2 közepes sárgarépa 2 ek. olívaolaj 2 ek. lenmagpehely 2 ek. sörélesztőpehely borsikafű, köménymag, majoranna, ételízesítő, só Elkészítés: A főtt gabonákat összekeverjük (a zabot előtte dupla, a hajdinát háromszoros mennyiségű vízben főzzük ki), a zsemlét beáztatjuk, majd kinyomkodva hozzáadjuk ehhez, a hagymát felaprítjuk és kevés víz és olaj keverékén megpároljuk. A petrezselymet feldaraboljuk, a sárgarépát lereszeljük. Mindezt a zabhoz-hajdinához keverjük, fűszerezzük, ill. hozzáadjuk a lenmagpelyhet (tojás helyett), és fasírtokat formázunk. Olajjal megkent tepsibe téve 170 fokon 30 perc alatt kisütjük, közben egyszer forgatjuk.
Beszámoló Boris Lauser előadásáról
Köszönjük a Vagány Vegánoknak a szöveges beszámolót! ,,Nincs egyetlen olyan étrend sem, ami mindenkinek működne. Boris Lauser Pénteken részt vettünk Boris Lauser (www.balive.org) fantasztikus előadásán és ételkészítő bemutatóján az Élet Konyha (www.eletkonyha.hu) szervezésének jóvoltából. Az előadás angol nyelvű volt, a részvevők számára Repka Ágnes tolmácsolta Boris mondanivalóját. Boris elvei egybecsengenek azokkal az elvekkel, amiket mi Vagány Veganok is vallunk, ezért szeretnénk megosztani Veletek az előadáson elhangzottakat. Boris Lauser Európa egyik legismertebb, legképzettebb és legtehetségesebb nyers vegán séfje. A világ különböző tájain szervez táborokat és tanfolyamokat. Híresek a berlini nyers vegán gourmet vacsora estjei. Az ételeit kifinomult ízlésvilága és egyedi látásmódja teszik különlegessé. A jó hangulatú előadás során megismerhettük részletesen az életútját, hogyan jutott el a mindenevéstől a nyers vegán étkezésig, és találta meg a számára ideális étrendet. Elmesélte, hogy fokozatosan hosszú idő során szabadult meg a feldolgozott, finomított élelmiszerektől és jutott el a teljes értékű, saját készítésű nyers vegán ételekig. Felhívta arra is a figyelmet, hogy ugyanaz az étrend, ami az egyik embernek jót tesz és beválik, a másiknak lehet, hogy árt. Éppen ezért fontos, hogy egyénileg megtaláljuk a számunkra ideális étrendet. Tapasztalata szerint ugyanis nem való mindenkinek a teljesen nyers étkezés, a legtöbb embernél 70-80%-os arányban működik és a nyers mellett szüksége van főtt ételre is. Mindenkinek azt javasolta, hogy érje el a saját életében, hogy nyugodt lehessen azzal kapcsolatban, amit eszik, és élje át az evés örömét. A mennyiség helyett a táplálkozásban a minőséget és a természetest válasszuk. Alakítsunk ki egy egészséges és kiegyensúlyozott életvitelt, amelynek a rendszeres testmozgás is szerves része. Arról is beszélt, hogy merre halad a világ a nyers étkezésben. A nyers vegán étkezés jövőjét a fermentálásban (erjesztési eljárás) és a csökkentett magfogyasztásban, a könnyedebb étkezésben határozta meg. Nem feltétlenül a 100%-ban nyers, sokkal inkább a természetes alapanyagok használata, ami igazán fontos. Boris szerint a hagyományos ételkészítési technikákat kell kombinálni az egyre többféle rendelkezésre álló modern eszközzel. Egy jó eszközzel csodákra lehetünk képesek a konyhánkban. A feldolgozás minősége, az étel állaga támogatja az emésztési folyamatainkat. Éppen ezért Boris a hatékony, ugyanakkor kíméletes ételkészítési eljárásokat részesíti előnyben. Az előadás során a részvevőknek lehetősége volt kipróbálni a spirulizer használatát, amivel cukkini spagettit készítettünk közösen. A végén pedig megkóstolhattuk a legfinomabb nyers vegán bolognai spagettit, amit valaha ettünk. Boris ételének legfontosabb fűszere, a szeretet volt, a látvány és az ízek harmóniája pedig magáért beszélt, minket teljesen elvarázsolt! Szombaton pedig különleges nyers vegán gourmet vacsorával várta Boris az érdeklődőket. Az őszi természet színeit, illatait és ízeit komponálta meg az ő kifinomult stílusában, 4 könnyed, olaszos fogásban. Forrás: Vagány Vegánok
Ropogós saláta – Vendég bejegyzés A’la carte kulináriától
2013. szeptember 28. Zizi kalandjai
Emlékszem, Krisztivel először egy Makifood késtechnika órán találkoztam. Az ő blogja, az A’la carte kulinária, akkor már eléggé ismert volt, sokan főztek/sütöttek az ő receptjeiből. Aztán egyre többször találkoztunk, futottunk össze rendezvényeken, majd barátok lettünk. Azóta gyakran járunk együtt gasztronómiával kapcsolatos eseményekre, programokra. A blogja nagyon sokszínű, a húsos ételektől kezdve a vegánig, minden megtalálható rajta, saláták, turmixok, isteni desszertek, ezenkívül könyvajánlókat is ír, valamint az utazásaikról beszámolót. Érdemes böngészgetni az oldalát és a videóit, sok kincsre lehet bukkanni. Egy könnyű, inkább tavaszias saláta receptet oszt meg veletek, amely lehet előétel vagy akár köret is. Ropogós saláta Hozzávalók 3-4 fő részére: - 1 fej jégsaláta - 1 szál répa - 4-5 db retek - 1 db kígyóuborka - 15 db koktélparadicsom - 1 db citrom leve - 4 evőkanál olívaolaj - menta, petrezselyem - fekete szezámmag A jégsalátát megtisztítjuk, megmossuk, feldaraboljuk. A répát meghámozzuk és lereszeljük. A retket felkarikázzuk, az uborkát pedig felkockázzuk. A paradicsomokat félbe vágjuk, a zöld fűszereket pedig felaprítjuk. A citrom levét és az olajat egy kis tálkában összekeverjük. A földimogyorót egy kevés olajon serpenyőben megpirítjuk. Az összes hozzávalót egy nagy tálban összekeverjük, ráöntjük a citromos öntete és jól összeforgatjuk. Önmagában vagy köretként (például sült tofuhoz) tálaljuk fekete szezámmaggal megszórva. ***** Mini interjú, hogy Krisztit jobban megismerhessétek… Mióta írsz blogot? K: A blogot 2009 nyara óta írom. Itthon voltam a kislányommal és minden nap főztem, így jött az ötlet, hogy a sok kipróbált vagy akár kitalált receptet valahol össze kellene gyűjteni. Mikor kezdtél el főzni/sütni? K: Amióta önálló háztartást vezetek rendszeresen főzöm, nagyon sok szakácskönyvem van, de igazán csak 2009-től mélyedtem bele a gasztronómia világába. Kitől tanultad az alapokat? K: Az alapokat természetesen anyukámtól tanultam, vele is sokat sürögtem forogtam a konyhában. Melyik az ikonikus ételed, ami a leginkább téged jellemez? K: Három ételt nevezném itt meg, ezeket mind nagyon szeretem és sok újdonság van bennük: - fügefa levél fagyi – ehhez az ötletet egy arab szakács könyvéből kaptam - eperrel töltött rizsgombóc - epres tejberizs rizspapírban Mi a kedvenc vegetáriánus/vegán ételed? K: Sült kápia paprika jut elsőre eszembe, de nagyon sok van. Honnan szerzel inspirációt az ételek elkészítéséhez? K: Rengeteg szakácskönyvem van, illetve szeretem a magyar és külföldi gasztroblogokat. Utazásaid során mi volt a legemlékezetesebb fogás, amit ettél? És miért? K: Cao lao Vietnámban, ez egy tésztaétel és kizárólag a Hoi An régióban készítik. Nagyon komplex az ízvilága, sok alkotóelemből áll és nagyon különleges. Aszalt szilvás marha tagine Marokkóban, ennek a fogásnak a fűszeres, édes, de sós ízvilága nagyon tetszett nekem Nevezz meg három ételt/alapanyagot, ami mindig van a hűtődben! K: Szójaszósz vagy halszósz, citrom, vaj. Van olyan étel, ami mindig az otthonra/gyerekkorodra emlékeztet? K: Igen, a töltött káposzta, ahogy anyukám készíti, a ludas kása, ahogy mamám készíti és a dédimamámnak volt egy túró rudi süti receptje. Az emberek meglepődnének, ha rájönnének, hogy ez is van a konyhádban… K: Talán a szemöldökcsipesz, ezt használom a halak esetében a szálka kihúzására.
A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS - A miből mennyit és a köztes étkezések kérdései
2013. szeptember 16. Vegagyerek
Szeretnék megosztani Veletek néhány iránymutatót a heti menüterv használatához, illetve az étkezésekkel kapcsolatban! Miből mennyit egyek? A recepteknél sokszor nem szerepelnek konkrét mennyiségek, mert... ANNYIT EGYÉL EGY ADOTT ÉTELBŐL, amivel a kellemes telítettség érzetét eléred! NE EDD TÚL MAGAD! És hát ez ugyebár mindenkinél más lehet...:-) Ez egy folyamat, próbálj meg ISMÉT VISSZATÉRNI A TESTEDHEZ és HALLGATNI RÁ! Csak akkor egyél, ha valóban éhes vagy! Akkor viszont egyél nyugodtan, bűntudat nélkül!:-) Inkább reggel és délben legyél jóllakottabb, utána fokozatosan próbáld csökkenteni a bevitt étel mennyiségét, estig bezárólag! 19h után NE EGYÉL SEMMIT! Előfordulhat, hogy egy idő után a szervezeted beéri már a napi 2-3 alkalmas étkezéssel is! Mi van, ha megmarad? Legyél rugalmas!:-) Ha csak magadnak főzöl, és több lesz belőle, akkor másnap nyugodtan eheted még egyszer ugyanazt az adott étkezés alkalmával!:-) Ha valamilyen összetevőt nem tudtál beszerezni, vagy úgy alakult a napod, hogy máshogy alakul a főzésre, előkészületre szánható időd, nyugodtan felcserélhetsz napokat! Mi van a tízórai-uzsonnákkal, és az éhségrohamok....? Ha délelőtt megéhezel még ebéd előtt, akkor próbálj friss gyümölcsöt fogyasztani! Uzsonnára, vagy délutáni éhségrohamok esetére pl.: - egy marék bármilyen dióféle, vagy olajos mag (tökmag, mandula, napraforgó, dió stb.) VAGY - 3-4 teáskanál olajos mag/ dióféle krém; - nyers zöldségcsíkok, szeletek pl. csicseri-pástétomba (humus) mártogatva; - 3-4 db kis energiagolyó (házi készítésű!); - Piszkei Öko Snackjei, teljes kiőrlésű, adalékmentes, nálam bevált!:) Mire figyeljen, aki fogyni szeretne? - a gyümölcsfélék közül visszafogottan fogyaszd a banánt, az aszalt gyümölcsöket (mazsola!) és az avokádót! - a burgonya, és a fehér rizs tiltólistán szerepel!:-) Napi folyadékfogyasztás Min. napi 2 liter szénsavmentes ásványvíz, és mellé igény szerint, ha kívánod, zöld-, gyümölcs- és gyógyteák. KÁVÉ? Hát, ez nekem is az egyik legnagyobb kihívás lesz...:-) Próbáld meg naponta csökkenteni a mennyiségét! Pótolhatod gabonakávéval, amit akár növényi tejjel fel is önthetsz, és kész a tejes kávéd. Reggel mehet még bele egy kis agave szirup is akár!:-) Mikor főzzek? A tudatos, és egészséges étkezés bizony tudatos hozzáállást igényel! (mondom ezt magamnak is sokszor!...:-)) Gondold végig előre a heted, napjaid, és pl. ha munkába jársz, előző este, vagy kora reggel készítsd el az ételeket, amiket aznap Magaddal viszel! ÉÉés - ami számomra is nagy kihívás lesz!:-)-, amikor száraz babféléből készülsz főzni, EMLÉKEZZ RÁ, HOGY ELŐZŐ ESTE BEÁZTASD A BABOT ÉJSZAKÁRA!:-)) Bevásárlás, mikor? Igyekezz legalább 3 naponta friss zöldséget és gyümölcsöt beszerezni! A keményebb fajtákból (pl. répa, sütőtök, alma stb.) akár vehetsz egy hétre előre, de a t
Kapros palócleves tönkölytarhonyával
2013. szeptember 12. Mindennapi ételeink
Itt van az ősz, a finom, meleg levesek szezonja. Ma is egy ilyen receptet hoztam: kapros palócleves a családunk egyik nagy-nagy kedvence. Most tönkölytarhonyával egészítettük ki. Tartalmas ebéd volt, nem is bírtuk utána megenni a krumplis tésztát, az meg maradt estére. :-) Hozzávalók: 4 db sárgarépa 1 db fehérrépa 2 burgonya 30 dkg zöldbab 1 fej vöröshagyma 1 paradicsom 1/2 kápia paprika 5 gerezd fokhagyma 10 dkg Rédei bio tönköly kézitarhonya só-ízlés szerint 1 nagy csokor kapor, vagy 4 tk. szárított kapor 2 tk. pirospaprika 3 tk. köménymag 1 ek. durumliszt 3 ek. növényi tejszín (pl. Sojade bio növényi dresszing) kb 1-1,5 l víz 2 ek. 100 % extra szűz olívaolaj Elkészítés: A répákat, burgonyát megmossuk, meghámozzuk, tetszés szerinti formára felvágjuk és egy edénybe tesszük. Hozzáadjuk a zöldbabot, egészben a megpucolt hagymát, a paradicsomot és a paprikát, a felaprított fokhagymákat és annyi vízzel felöntjük, ami éppen ellepi. Meglocsoljuk olajjal, sóval, köménymaggal ízesítjük. Félpuhára főzzük, majd felengedjük annyi vízzel, amennyi levest szeretnénk :-), ekkor adjuk hozzá a pirospaprikát és az előzetesen kikevert habarást: a liszt és a növényi tejszín keverékét. A kaporral is ekkor ízesítjük, és a tarhonyát is ekkor adjuk hozzá. Kb. 10-15 perc alatt összefőzzük. Melegen tálaljuk.
Paradicsomleves gazdagon
2013. augusztus 26. Mindennapi ételeink
Érdekes, és finom leves. Hozzávalók: 1/2 kg vegyes mirelit zöldség (mélyhűtő ürítés céljából :-), lehet friss karfiol, cukkini, sárgarépa, zöldbab 1 l paradicsomlé 3-4 szem paradicsom 1 fej vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma 1 csokor petrezselyem 2 ek. liszt 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj só - ízlés szerint nyírfacukor-ízlés szerint Elkészítés: A mirelit vagy friss zöldségeket vízzel teli edénybe tesszük, megsózzuk és megpároljuk (vagy párolóedényben pároljuk meg). A lisztet zsiradék nélküli edényben megpirítjuk, majd beletesszük a felaprított hagymát, fokhagymát, és paradicsomot, egy kicsit összepirítjuk, majd felöntjük a paradicsomlével. Sóval, nyírfacukorral ízesítjük, meglocsoljuk olívaolajjal és hozzáadjuk a megpárolódott -és szükség esetén leszűrt - zöldségeket. Összeforraljuk, beleszórjuk a felaprított petrezselymet. TIPP: ízesíthetjük olaszos fűszerekkel is, pl. bazsalikom, oreganó, vagy franciásra véve a figurát kakukkfűvel is dúsíthatjuk, vagy borsikafű is jó illik hozzá, én most ilyen egyszerűen kívántam.
Julia Child beájulna - vegán Boeuf Bourguignon
2013. augusztus 21. La Veganista
Ma egy igazi francia klasszikust teszünk az asztalra, a Boeuf Bourguignon erőszakmentes, és hihetetlenül finom, veganizált változatát készítjük el. Talán emlékeztek a Julie & Julia című filmre, amiben Meryl Streep zseniális játéka idézte meg Julia Child alakját. Child enciklopédikus könyvével, (Mastering the Art of French Cooking - A francia konyhaművészet elsajátítása) hódította meg az amerikai háztartásokat, és tette elérhetővé a francia konyha legbonyolultabb fogásait is az átlagemberek számára. A vegán Boeuf Bourguignon munkaigényes, mégis megéri a fáradtságot. Megtanuljuk a marhahús húspótlásra is alkalmas speciális szejtán készítését, a konyhánkat átjárja a fűszerek illata, és főzés közben elkortyolunk egy pohár finom bort is. Julia szerint ehhez a fogáshoz tradicionálisan a főtt krumpli és a zöldborsó dukál, de francia receptekben törtburgonyát vagy tésztát is kínálnak hozzá. Az sem szentségtörés, ha a maradékot másnap friss, ropogós kenyérszeletre halmozva faljuk fel. (A linkre kattintva a "The French Chef" - Frech Bread című epizódját tekintheted meg.) A végén pedig jöjjön egy igazi francia örömzene, mert Je veux. Hozzávalók: A szejtán - 2 csésze (2x2,5 dl) sikér - 1 evőkanál zúzott fokhagyma - 1 teáskanál füstölt paprika (Pimentón - a Culinarisban kapható) - 1 1/4 csésze zöldség alaplé - 2 evőkanál szójaszósz - 1/4 csésze liszt - 1/4 csésze növényi olaj A szósz - 1 1/2 csésze testes, száraz vörösbor - 1 1/2 csésze zöldség alaplé - 1 evőkanál paradicsompüré - 2 gerezd zúzott fokhagyma - 1/2 teáskanál kakukkfű - 1 db babérlevél - só és bors ízlés szerint A köret: - 10-15 db kicsi fehér hagyma, vagy salott hagyma (megtisztítva) - 2 evőkanál margarin - 1/4 csésze zöldség alaplé - 1 teáskanál só - 1/2 teáskanál cukor - 2 db felszeletelt répa (karikákra szelve) - 500g gomba (kisebbeket válogassunk) megtisztítva - tojásmentes durum tészta pl. fettucini, fusilli - friss petrezselyem a tálaláshoz Így készítsd el: A szejtán - Egy tálban keverd össze a glutént, a fokhagymát, és a füstölt paprikát. - A zöldség alaplevet és a szójaszószt keverd össze, majd öntsd a gluténhoz. Néhány mozdulattal gyúrd át - nem kell annyira akkurátusan, mintha kelt tésztát készítenél, csak a sikér ne maradjon szárazon. - Tépkedd, vagy vágd kicsi darabokra a szejtánt. (Számolni kell azzal, hogy sütés és főzés közben nagyobbra nőnek.) - Forgasd be lisztbe a darabokat. - Serpenyőben hevítsd fel a negyed csészényi növényi olajat és pirítsd meg annyira a szejtánt, hogy vékony világosbarna kéreg képződjön a felszínén. Ha szükséges pótold a zsiradékot. (Egyszerre kisebb adagokat piríts meg, mert ha egymáshoz érnek, összeragadnak.) - Sütés után papírtörlőre szedd ki. A szósz - Lábasba öntsd a bort a zöldség alaplevet, keverd hozzá a paradicsompürét, a fokhagymát a kakukkfüvet, a babérlevelet a sót és a borsot. - Tedd bele a szejtán darabokat és lassú tűzön fedő alatt főzd 2-2,5 órán keresztül. Ha a szósz túlságosan besűrűsödik, zöldség alaplével hígítható. A köret - A hagymát egy nagyobb serpenyőben enyhén pirítsd meg olvasztott margarinon. - Add hozzá a répát, a gombát a sót, a cukrot és a zöldség alaplevet - Fedd le a serpenyőt és lassú tűzön párold húsz percig, ezalatt a zöldségek megpuhulnak. - A párolt zöldséget keverd a szószhoz. - Főzz meg személyenként 10-10dkg tojásmentes tésztát. Tálalás: - A tányérra halmozz tésztát. - Rakj a tésztára szejtán darabokat és párolt zöldségeket és némi szószt. - Szórd meg friss petrezselyemmel.
Idén nyáron is... nagybani piac
Ezen a nyáron sem maradhattunk ki egy kis éjszakai nagybani piacozás élményéből. Rövid képes beszámoló következik. Zellert, répát, fehérrépát vegyenek! Nem keveset, rengeteget! :) Hagyma is van eladó! Vörös vagy lila lenne jó? Rica rica kukorica ez bizony nem derce! Derce:Durva szemű liszt, amely szitáláskor különválik. A daránál finomabb, a lisztnél durvább szemű őrlemény. derce, darca (finom dara, ,,darácska) dara + -ca (főnévképző) Látattok-e futóbabot, piros babot, fehér babot, mit Bors néni felfuttatott? Babot futattot karóra, karján van egy kar-óra, azon méri, h?ny perc alatt fut a bab a karóra. Piros bab, fehér bab, de legszebb a futóbab
Spagetti-pizza (vegán)
2013. augusztus 8. Mindennapi ételeink
Maradt egy kis spagettitésztán az ebédről (thai tészta készült), ill. grillezett karfiol, brokkoli, répa és tofu. Így spagetti-pizzát készítettem. :-) Hozzávalók: 1/2 fej karfiol 1/2 fej brokkoli 2 sárgarépa 1 nagyobb kápia (kaliforniai) paprika 10 dkg füstölt tofu 1 fej vöröshagyma -- 15 dkg spagetti tészta 1 ek. 100% extra szűz olívaolaj -- 20 dkg szójasajt -- 2 dl paradicsompüré bazsalikom 5-6 gerezd fokhagyma só (ízlés szerint) nyírfacukor (ízlés szerint) Elkészítés: A spagettit kifőzzük. A paradicsompürét összekeverjük a fűszerekkel, áttört fokhagymával. A zöldségeket és a tofut meggrillezzük (pároljuk, kinek hogyan tetszik:) Egy tepsit kiolajozunk, spagettihalmokat teszünk bele, majd megkenjük a szósszal, és ráhalmozzuk a grillezett zöldségeket és a tofut. A legvégén reszelt szójasajttal megszórjuk és 160 fokon 20 perc alatt összesütjük. TIPP: gluténmentes tésztával igazi gluténmentes csemege. :-)
Nyers vegán gyümölcssorbet és sárgabarack eltevése
2013. augusztus 4. Répa Konyha
Gyümölcssorbet tesztelése az ÉletKonyha születésnapi vacsorájára Hozzávalók: 100% érett sárgabarack! Egy profi turmixgép (sajnos ez mással nem megy) Hűs finomságra vágyó emberek Elkészítés: Fagyaszd le a kimagozott sárgabarackot például egy műanyag dobozban. Ha szilárdra fagyott (több óra is lehet), vedd ki és szobahőmérsékleten hagyd 10-15 percig, amig el kezd olvadni annyira, hogy a darabokat egymástól szét tudd szedni. Ekkor rakd be egy nagyon jó minőségű turmixgépbe. Nekem Vitamixem van, szó szerint a jeget is simára aprítja, mielőtt az felolvadna. Ez történik a fagyott gyümölcsökkel is. Nem tudom, hogy más turmixgép mit bír, ugyhogy csak nagyon óvatosan! Turmixold el a gyümölcsöt, a tömködő bot segítségével, szintén nagyon óvatosan. Ha nem elég édes a gyümölcs, akkor jöhet bele egy kis méz. Fűszernek bio vaníliát raktam bele a Superfoodstól. Friss szederrel tálalva. Megszórtam csíráztatott hajdinával és nyers kakaóbab törettel. A kakaóbab ropogós íz-meglepetés volt benne! Egy másik verzió: áfonyából és sárgadinnyéből Friss sárgabarackkal és nyers csokikrémmel Sárgabarack eltevés - nyers vegán módon. Technika: aszalás. Végeredmény: gyümölcslap Hozzávalók: 100% sárgabarack, megmosva, kimagozva. Elkészítés: turmixold simára a gyümölcsöt egy turmixgépben. Ha nem elég édes, rakj hozzá egy kevés mézet. Simítsd laposra egy tapadámentes lapon és aszald 6-7 órán keresztül 42 fokon. Fontos a hőmérséklet, mert különben elvésznek az enzimek, ásványi anyagok, azaz nem lesz élő/ nyers a végeredmény. Akkor készült el, ha szépen le tudod húzni a lapról, de nem száradt ki annyira, hogy eltörjön. (bár akkor sincs gond, mert ha szobahőmérsékleten hagyod, megszívja magát nedvességgel - az aszalás ellentétes folyamata, és megpuhul valamennyire.) Sütőpapír között (attól függ, hogy mennyire ragadós a végeredmény) vagy csak egymáson rakva, jól záródó, műanyag dobozban tárold. Én hűtőbe rakom az esetleges molytámadások ellen. Felhasználás: palacsintának megtöltve, süteménynek rétegezve, turmixba vagy más édességbe aszalt gyümölcsként (Ez esetben érdemes beáztatni vízbe felhasználás előtt, mint minden más aszalt gyümölcsöt.)
Fűszeres cukkíni metélt
És a második fogásom picit sós, fehérjedús zöldségmetélt volt Hozzávalók: 1/4 cukkíni 1 sárgarépa 1 paradicsom 1 kk szezámolaj (hidegen sajtolt) 1/2 marék áztatott tökmag és szotyi vegyesen 1/2 marék áztatott dió és mandula vegyesen 1 csipet oregánó 1 csipet bazsalikom a csipet majoranna 1 csipet tiszta só A hozzávalókat alaposan megmossuk, majd a cukkínit […]
Répakoktél
Répát centrifugáltam ma, méghozzá a zöldjével együtt Látszik is a pici zöld pötty a lé alján. Ez a répa már a kertemből való ? Hozzávalók: 3 sárgarépa zöldestől Kicentrifugázzuk, felöntjük egy kis forrásvízzel és elkortyolgatjuk Remek itóka A friss sárgarépalé a máj legjobb gyógyszere, de ellentétben a többi zöldséggel, főve táplálóbb. Mivel zsírban oldódó A […]
"Két-tofus" grill-lepény
2013. július 18. Mindennapi ételeink
Némi salátával kiegészítve könnyű nyári vacsora. Hozzávalók a tésztához: 1/2 kg tönkölyliszt (vagy fele-fele arányban finomliszt és teljes kiőrlésű liszt) 2,5 dl víz 2,5 dkg élesztő 0,5 dl 100% extra szűz olívaolaj só, méz Hozzávalók a ketchup-höz: 1 kg friss paradicsom 2 gerezd fokhagyma 5 ág friss kakukkfű 5 ág friss oregánó 4 ek. olívaolaj 5 dkg nyírfacukor 2-3 tk. só Egyéb hozzávalók: 1/2 kg sárgarépa 2 fej vöröshagyma 15 dkg füstölt tofu 15 dkg pritaminpaprikás tofu Elkészítés: A tészta hozzávalóiból tésztát dagasztunk, majd 30 percig kelesztjük. Eközben így készítjük el a ketchup-öt: a paradicsomokat megmossuk és negyedeljük. Egy tepsit kiolajozunk 2 evőkanál olívaolajjal, majd beletesszük a paradicsomokat. Megszórjuk sóval, a fűszereket rátépkedjük, a fokhagymákat is ráreszeljük. Meglocsoljuk a maradék olajjal, és 180 °C-on, 1 óra alatt jól átsütjük a paradicsomokat (félidőben megfordítva őket). Tálba tesszük és botmixerrel krémesítjük. Ekkor ízesítjük a nyírfacukorral. A répákat meghámozzuk, felkarikázzuk, a tofukat és hagymákat is összevágjuk és grillsütőben megsütjük. A megkelt tésztát sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük, rákenjük a ketchup-öt, majd rászórjuk a grillezett dolgokat, és 160 fokos, előmelegített sütőbe téve kisütjük (kb. 25 perc alatt). TIPP: tegyünk rá más grillezett zöldségeket (cukkini, padlizsán, paprika) is, csak nekem nem volt időm tegnap este hazaérve mást felvágni, grillezni.
Almás céklakoktél
Ez a már-már szokásos délelőtti menüm, megunhatatlanul finom Hozzávalók 1 cékla 2 alma 1 répa Gyümölcscentrifugázzuk, és isszuk Ha valaki ritkán iszik ilyen leveket, feltétlen hígítsa legalább kétszeresére, mert gyors és kellemetlen lehet a méregtelenítési hatása Mit is tud a mi jó öreg almánk? ? “Naponta egy alma távol tartja az orvost.” “Mielőtt ágyba bújsz, […]
Zelleres répakoktél
Mindenféle kombinációt kipróbálok, ami érik a kertemben Ez is nagyon finom, sőt, természetesen gyógyít is ? Olvassátok Hozzávalók: 1 nagy répa 1 nagy alma 1 csokor zellerszár 1 pici darab zeller Gyümölcscentrifugán átengedtem őket, majd ici-pici forrásvízzel hígítottam, és elkortyolgattam Mit is tud a zeller? Ez a csodanövény pedig az angol zeller. Azt most hagyjuk, […]
Egy éve.... Eleken
Elmúlt 365 nap, és még mindig az emlékeimben fontos helyen él az egy évvel ezelőtt Eleken eltöltött időszak. Azóta több-kevesebb sikerrel igyekszem megvalósítani azokat az életmód-elveket, amelyeket ott megtanultam, elméletben elsajátítottam. Már előtte is sokszor hallottam - egészen iskolás koromtól kezdve, és próbáltam Elek előtt is megélni azt, hogy folyadékot étkezés előtt legalább fél órával kell fogyasztani, étkezést követően pedig jó, ha várunk 1 órát, mielőtt innánk. Szintén tudtam, hogy a legjobb folyadék a test számára a víz, a tiszta víz. S persze az sem mindegy, hogy mennyit iszunk. A napi minimum 2 liter víz szintén az egészség megőrzésében fontos szerepet kap. Az elmúlt egy évben sikerült a saját háztartásomból teljesen kiiktatni a tojást, ami legutoljára maradt meg az "állati eredetű" ételeket tekintve. (Jó, még méz van otthon, azt nem is szándékozom száműzni, de szerintem egészen más kategória.) A tojás és tejföl kapcsán meg kell említenem, hogy nincs semmifajta belső kényszerem, pláne nem lelkiismeret-furdalásom akkor, ha vendégségben vagyok, és tojás, ill. esetleg tejföl alapú ételt készítenek. Úgy gondolom nem helyes hozzáállás az, ha a mások által szeretettel készített (amúgy vegetáriánus) ételt azért nem fogyasztanám el, mert tojás vagy tejfölt tartalmaz. Persze, mielőtt megyünk valahova, igyekszünk ezt, de legalább azt, hogy vegetáriánusok vagyunk jelezni mások felé. Sokan ugyanis azt sem tudják, mi fán terem a vegán életmód. Az emberek vendégszeretetével ily módon nem szeretnénk (férjemmel együtt) visszaélni, másoknak nehézséget okozni. Bár irigylem ugyanakkor azokat, akik még teljesebb vegán életet tudnak élni. Törekszünk mi is, és a fejlődés lépésről lépésre történik. Minden mások általi törekvést - vagyis az étkezési igényünk kedvében járni - kedvesnek és intelligensnek tartok irányunkba. Táplálkozáshoz kötődő változás az, hogy igyekszem egyre több nyers táplálékot magamhoz venni. Igen, ez nehezebb volt télen (jégsaláta, répa és alma volt a "sztár"), de amióta ismét magyar földeken érik a zöldség és a gyümölcs, azóta ez könnyebben megvalósítható. Már Elek előtt is nekikezdtem a rendszeres testmozgásnak, ami ugyan a tél fagyos zimankójában alábbhagyott valamivel, de február vége óta ismét sikerül hetente időt szakítanom legalább 2 alkalommal az intenzív mozgásra. Emellett a 7 napból 5-6 nap igyekszem 20-30 perces gyaloglást is a napi menetbe iktatnom. Ami a napfényt illeti. Egész életemben szerettem a meleget, a napsütést, így igazából túl sok tudatos változtatásra ezen a téren nem volt szükségem. Inkább a Napnak kéne tudatosabban sütnie.:) Úgy értem, hogy megfelelő napozási körülményeket tekintve.:) Ha az intenzív fizikai mozgást nem is nagyon folytattam a téli időszakban, a rendszeres napi gyaloglást igyekeztem megvalósítani kb. kétnaponként. Ekkor pedig friss levegőben volt részem. S ahogy a napozáshoz nem kell semmi plusz motiváció, úgy a friss levegőn tartózkodás is csak télen nehezebb, addig amíg elindulok. Nagyjából ezek a fizikai dolgok tekintetében meglépett változások, amelyek jó hatással vannak szervezetemre. Elsőnek meg kell említenem azt a tényt, hogy a korábban szinte állandósult derékfájásom a sérv és az életmód (ülőmunka, kevés mozgás, öröklött betegség) következtében hatalmasat fejlődött. Elek előtt nem emlékszem olyan napra, hogy ne fájt volna a derekam. Pedig kipróbáltam gyógytornát, úszást, masszázst, de igazán hathatós segítségnek egyik sem volt mondható. Viszont az Eleken kapott kezelések szinte csodával határos módon a fájdalmaim 90%-át eltüntették. Persze azóta a mozgásszegény életmódom is átalakult. De régen épp azért nem tudtam mozogni, mert derékfájás miatt nem esett igazán könnyedén a mozgás. Ma már ez elég szépen a múlté. Nem mondom, hogy teljesen minden eltűnt, de minőségileg sokkal jobb napokat, heteket élek. Bejegyzésem végén pedig a tavaly Eleken eltöltött napok beszámolóit ajánlom minden kedves olvasómnak: 1. rész - Bevezetés, megérkezés, 1. nap 2. rész - Az első igazi böjt 3. rész - Gőzpakolás és a rostban gazdag kétszeri étkezés tapasztalata 4. rész - Reggeli, ebéd, és hol a vacsora? 5. rész - A kezelő(m) dicsérete 6. rész - Gabona és gyümölcs, egy pánikbeteg gyógyul 7. rész - Gyümölcshiány, úszás, vastagbélrákból meggyógyulás tapasztalata 8. rész - A "kolitiszes" páciens 9. rész - A lázterápia élménye 10. rész - Böjtölök, az asztmából gyógyuló, gerincferdülésből fejlődő fiú esete 11. rész - kozmetikai kezelés zárásként Remélem, minden kedves olvasó talált benne érdekes, hasznos leírást.
Zsenge zöldborsóleves
2013. július 3. Vegetáriánus receptek
Őszintén szólva, ez a feleségem receptje, kettőnk közül viszont most nekem volt időm megcsinálni. Kikérdeztem, elmondta: az itt közölt leírástól jóval eklektikusabban. Nincs benne semmi extra, de igazi, nyári.
Hozzávalók:
- 1 ek vaj
- 40 dkg zsenge zöldorsó
- 15 dkg zsenge sárgarépa
- 1 fej zsenge hagyma
- bors
- só
- 1 l víz
- 1 ek petrezselyemzöld
A répát nagyon alaposan megmossuk. Nem pucoljuk, hisz még zsenge. A vajat megolvasztjuk, felforrósítjuk, majd beletesszük a borsót, a répát és a hagymát is. Nem pároljuk puhára, de azért átfuttatjuk. Enyhén sózzuk, borsozzuk. Felöntjük 1 liter meleg vízzel. Kis lángon addig főzzük, míg a borsó kívül roppanó, belül pedig édes-pépes nem lesz. Elzárjuk és hozzáadjuk az aprított petrezselyemzöldet.
Eperlevéllel vagy galuskával tálaljuk.
Bliszkó Viktor
Grillezett cukkinisaláta kölesmajonézzel
2013. június 18. Mindennapi ételeink
Mi tegnap este hazaérve ezt ebédeltük, maradék zöldségfasírttal és grillezett répás barnarizzsel. Hozzávalók: 1 közepes zöld cukkini 1 kisebb sárga cukkini 10 dkg metélőhagymás tofu 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj szezámmag-ízlés szerint Bad Ischler fűszersó v. Natura vegeta - ízlés szerint citromlé-ízlés szerint -- 1/2 csésze 100% extra szűz olívaolaj kb. 2-3 ek. citromlé 1/2 ek. xilit (nyírfacukor) 1/2 ek só 3-4 gerezd fokhagyma 3/4 csésze forró víz 1,5 csésze főtt köles 2 tk. mustár Elkészítés: A cukkiniket megmossuk, vékonyan felkarikázzuk, és tepsiben vagy grillsütőben 2. ek. olajon elkészítjük. A tofut a végén adjuk hozzá. Ekkor locsoljuk meg egy kevés citromlével, szórjuk meg szezámmaggal. Eközben elkészítjük a kölesmajonézt: a főtt kölest beletesszük egy nagyobb, magas falú tálba, majd hozzáadjuk a víz és az olaj felét, ill.a fokhagymát, a citromlevet, a nyírfacukrot, sót, mustárt, és elkezdjük botmixerezni. A többi vizet és olajat fokozatosan adagoljuk hozzá. Ekkora adagból finom franciasalátát is készíthetünk, ill. tartárnak is használhatjuk.
CUborka ZÖrmix (Cukkini-uborka zöld turmix)
Egészséges zöldlé. Ha első alkalommal iszol, talán iszonyodsz tőle, de csak azért, mert nem ehhez lettél szoktatva az anyatejet követő éveidben. De ne ijedj meg, mert minél gyakrabban választod reggeli "tisztításhoz" az ehhez hasonló "löttyöket":), annál inkább válsz függővé tőlük. Pláne, ha olyan egészséges dolgot is teszel hozzá, mint banán, vagy alma. Persze a banánt cukorbetegeknek nem ajánlom, sem ehhez, sem egyébként. Ők bizonyára tudják miért. Szóval hiszed vagy sem, annak ellenére, hogy nem minden reggel iszom, mégis úgy érzem, hogy szívesen kezdeném vele a dolgos hétköznapjaimat is (csak éppen nem fér bele az időmbe, hogy naponta elkészítsem). Amikor pedig arra gondolok, hogy egy vastagabb citromkarika miként képes feldobni az ízét, még inkább elfog a vágy az iránt, hogy készítsek valamilyen zöld levet. Ha lenne pár napom, amikor nem "kell" főznöm férjemnek, amikor a munkám is kiszámíthatóan nyugis, bizonyára néhány napot elélnék ezeken a zöld leveken... A recept: Hozzávalók: pár szál karalábélevél néhány szál répalevél 3 uborka 1 kisebb cukkini 1 fél vagy 1 negyed citrom héj nélkül víz turmixgép szűrő Elkészítés: Az alaposan megmosott zöldségleveleket apróra tépkedjük és egyből a turmix poharába tesszük. Az uborkákat és a cukkinit is kívülről gondosan megmossuk, majd a turmixgépbe karikázzuk. A tetejére egy vastagabb (kb. 1 cm vastag), héjától megfosztott citromkarikát teszünk. Felöntjük kb 1-1,5 dl vízzel és jól összeturmixoljuk. Tehetünk bele ízlés szerint fokhagymát, újhagyma szárakat is. Miután összeturmixoltuk érdemes szűrőn átszűrni és azonnal elfogyasztani. Van, aki szűrés nélkül is meg tudja inni. Én nem igazán. Ha nem tudjuk, honnan szerezzünk be leveleket, menjünk el a közeli zöldségeshez, vagy piacon járva az árusok általában leszedik a növények zöldjét - legjobb helyek ezek. Pénzbe sem kerül. Persze fontos, hogy nagyon alaposan átmossuk őket! Egy adag léhez nagyjából egy kisebb zacskónyi zöld levél elég, de ha uborkát, cukkinit is teszünk hozzá, akkor kevesebb, 2-3 szál levél is megteszi. Rákos, daganatos betegséggel küzdőknek, cukorbetegeknek, lúgosító programban résztvevőknek is ajánlják reggeli kezdésként egy nagyobb pohár (min. 2,5 dl) zöld-turmix éhgyomri elfogyasztását, ha nem is minden nap, de hetente 3-4 alkalommal mindenképp. Készíthetünk több adagot is, üvegbe áttöltve magunkkal vihetjük a napunkra - munkába, vagy kinek éppen mi a dolga. Gyorsan elkészül. Érezhetően frissíti a szervezetet - legalább is én így tapasztaltam. Valamint kiválóan alkalmas arra, hogy rövid idő alatt "átmosson" bennünket. Reggel 6-7 között megiszom, és mire a munkába érek 8-1/2 9 körül, már érzem, hogy hat.:) (Mielőbb meg kell látogatnom a mellékhelyiséget.)
Babtrió leves
Bizonyára kevesen tudják, hogy a bab tényleg ősi eledelnek számít. Ugyan a kukorica történetéről írva korábban már említést tettem a babról is, miszerint már Kolumbusz felfedezése előtt is mexikói földeken a kukoricaszárra futtatták fel a babot. A kukoricánál azt írom, hogy kb. 4,5 ezer éve ismert az emberiség számára. Ami a babot illeti, írásos nyomait a Bibliában is felfedezhetjük. Első helyen Dávid király történetei között bújik meg a "bab" szócska. "Ágyneműt, medenczéket és cserépedényeket, búzát, árpát, lisztet, pergelt búzát, babot, lencsét, pergelt árpát, mézet, vajat, juhot, ünősajtokat hozának Dávidnak és az ő vele való népnek eleségül. Mert azt gondolják vala magokban: A nép éhes, fáradt és eltikkadt a pusztában." - Olvasható Sámuel II. könyve 17. fejezetének végén, amikor Dávid Absolon elől menekült. Ezt követően pedig Ezékiel próféta említi a babot a 4. fejezetében: "És végy magadnak búzát és árpát és babot és lencsét és kölest és tönkölyt, és tedd ezeket egy edénybe, és ezekből csinálj magadnak kenyeret; a napok száma szerint, a míg oldaladon fekszel, háromszázkilenczven napon egyed azt." Dávid király ie. 1010-970 között uralkodott, Ezékiel próféta pedig ie. 623-571-ig élt. Tehát kimondhatjuk, hogy a babról is van több ezer éves írásos emlékünk. Ebből is kitűnik, hogy a hüvelyeseket is emberi fogyasztásra szánta az Isten. (Ellenben lsd: paleolit táplálkozás.) A recept: Hozzávalók: - 25 dkg vesebab - 10 dkg cseresznyebab - 25 dkg színes virágbab - 10 szál sárgarépa - 4 szál fehérrépa - 5 szem krumpli - 1 karalábé - petrezselyem - 6-8 gerezd fokhagyma - ételízesítő - babérlevél (6-8 levél) - só Elkészítés: Miután a babokat fajtájuk szerint külön edényekben órákon át áztattuk (én kb. 24 órát, háromszor vizet cserélve, de 8 óra is elég), sós, babérleveles vízben feltesszük őket főzni (együtt). Amikor a babszemek már roppanósra puhultak, a vizet, amiben főtt - szűrő segítségével - leöntjük. A babérleveleket kiszedjük a bab közül. Azért szoktam vizet cserélni, hogy ne okozzon puffadást a leves. A leszűrt léből kb. 1 liternyit megtartunk. A babokhoz hozzáadjuk a megtisztított, felkarikázott répákat, a felkockázott karalábét és krumplikat. Átkeverjük tűz felett. Adunk hozzá egy kis ételízesítőt (nekem házi van), és felöntjük vízzel úgy, hogy bőségesen ellepje. Akik a magyaros ízeket preferálják, fűszerpaprikát szórhatnak még bele, jelenleg ezt kihagytam. Közepes lángon tovább főzzük addig, amíg a zöldségek meg nem főnek. A főzés befejezése előtt kb. 10 perccel hozzáadjuk a fokhagymadarabokat és az apróra vágott petrezselyemzöldet. Tésztát is főzhetünk hozzá. De most tészta nélkül is elég sűrűre sikeredett. Az utolsó 10 percben akár gabonakolbász szeleteket is tehetünk hozzá. A leves olaj nélkül egészségesebb, ezért nem került bele semmi rántás. Így lágyabb az íze, de a fűszerek (fokhagyma, petrezselyem) miatt mégis ízletes.
Nyár eleji teljes őrlésű rétes
2013. május 27. Mindennapi ételeink
Folytatódik a Tante Fanny sorozat :-) Ma reszelt zöldséglevest ettünk, és utána készítettem ezt a káposztás-répás rétest, amely nagyon gyorsan elkészül, és rendkívül finom. Hozzávalók- 1 rúdhoz: 3 levél (1/2 doboz) Tante Fanny teljes őrlésű rétestészta 1/2 fej káposzta 1 nagyobb sárgarépa 1 kaliforniai paprika 1 újhagyma 3 gerezd fokhagyma 2-3 tk. borsikafű 2-3 tk. (ill. ízlés szerint só) -- 6 ek. 100% extra szűz olívaolaj lenmag növényi sajt Elkészítés: A káposzta külső leveleit leszedjük, a sárgarépát megpucoljuk. A hagymát karikára vágjuk és 2 ek. olaj + 2 ek. víz keverékén megpároljuk. Erre rátesszük a legyalult káposztát és répát, a szintén gyalun legyalult paprikát. Kevés vízzel felöntjük és előbb közepes lángon kb. 10 perc alatt megpároljuk, majd a fedőt leszedve összepirítjuk. Sózzuk, borsikafüvezzük, és összenyomott fokhagymával ízesítjük.Ízlés szerint növelhetjük,csökkenthetjük az adagot. A réteslapot egy konyharuhára kiterítjük, majd az első lapot óvatosan lefektetjük rá, megkenjük olajjal, ráhelyezzük (90 fokkal elfordítva a következő lapot, ezt is megkenjük olajjal, majd jön a harmadik réteslap. Ennek a jobb oldalára tesszük a tölteléket, majd a konyharuha segítségével feltekerjük. Sütőpapapírral bélelt tepsibe tesszük és előmelegített sütőbe téve megkenjük olajjal, megszórjuk magvakkal, és 200 fokon 25-30 perc alatt összesütjük. Felvágjuk, megszórjuk reszelt növényi sajttal, esetleg növényi majonézzel is meglocsolhatjuk. Friss salátával fogyasztjuk. TIPP: a Tante Fanny teljes őrlésű tészta többek közt Spar-ban, Tesco-ban, Auchan-ban, CBA-ban kapható.
Sárgarépa halava mentával
2013. május 14. Govinda Vegetáriánus konyhája
Nagyon finom.
Sárgarépás spárgaleves
A mai ebéd a spárgáról szólt Hozzávalók: 5 szál spárga 1 sárgarépa 10 szál snidling virágostól néhány szál petrezselyem 1 szál tárkony 1 csipet só 1 tk tárkonyolaj (saját készítés) A spárgát megtisztítjuk, levágjuk a felső virágját, a többit a turmixba tesszük. A répát szintén tisztítjuk, mossuk, és gyufaszálra vágjuk. Egy része szintén megy a […]
Napi étrend május 1, május 2
2013. május 2. Gitta nyersétel blogja
Folytatódik a napló... egy hétig közzéteszem, hogy mit ettem egész nap, reggeltől estig. Az első két napot elolvashatod itt: április 29-30. Lehet, hogy olvasva kevésnek tűnik, de nem az. Ezek az ételek sok rostot tartalmaznak, tele vannak vitaminokkal, enzimekkel... sosem vagyok éhes. A mai nap olyan volt, mint egy hétvége... biciklizés a gyerekekkel, kis fűnyírás, kertásás, fotózás... Főztem a családnak, és ebédre én is ettem egy tányér finom zöldséglevest. (azt tudtátok, hogy a sárgarépában a béta-karotin főzés hatására megsokszorozódik? vagyis egy főtt répában enzimek ugyan nincsenek, de béta karotin sokkal több van, mint a nyersben! Ugyanígy van ez a paradicsomban található likopin nevű antioxidánssal, ami főzés hatására szintén megnövekszik.) Május 1. szerda 7 óra: 3 dl citromos víz 9 óra: 1 nagy grapefruit, 3 kicsi alma, 2 banán turmixolva délelőtt 3 dl tisztított víz 12 óra körül: főzés közben nyers zöldségek rágcsálása, sárgarépa, karalábé 13 óra saját készítésű (főtt) zöldségleves délután 1 liter tisztított víz (kerti munka közben) 18 óra egy nagy adag nyers brokkoli krémleves és egy adag nyers gazpacho leves Május 2.csütörtök ez már egy normális hétköznap, munka, este tanfolyam... 6 óra: 2 dl citromos víz 7.15: 1 grapefruit, áfonya, 3 banán délelőtt: 7 dl turmix spenót, kígyóuborka, avokádó, aszalt paradicsom, citromlé 15 óra: vegyes kóstoló ebéd, 1/2 adag bundás zöldségek almaszósszal, 1/2 adag pizza, 1/2 adag székelykáposzta, narancsos csokitorta szelet (minden nyers) 16 óra: 1 szelet születésnapi nyers torta (csokis, diós) 17 órától tanfolyam: kóstoló adagok zöld turmixból, nyers levesből, cukkíni spagettiből a délután folyamán még kb 1 liter pí-víz A délután kicsit hektikusra sikerült, nem szeretek ennyit, ráadásul kicsit összevissza-enni, de próbálunk Gáborral (Nyersétel Akadémia) minden ételt megkóstolni, ez része a minőség ellenőrzésnek is, emiatt vannak a 1/2 adagok.
Cukkini - lasagne
Itt a blogon szerepelt már korábban egy cukkinis lasagne recept, de ez a mostani sokban eltér attól.:-) Pl. ez a variáció nem csak hús-, tej- és tojás-, hanem gluténmentes is!:-) Mert hogy a lasagne lapokat cukkini-szeletek helyettesítik. És alig főzött-sütött!:-) Érdemes karakteresen ízesíteni, mert bőven elbírja!:-) A mandulakrémes szósz pedig akár el is hagyható szerintem a tetejéről, illetve ha mégis ráteszi valaki, akkor jól sózza-borsozza meg, mert elég édes a mandulakrém magában! Cukkini - lasagne Hozzávalók (1 főre!): 180 g natúr tofu 1 vöröshagyma, felaprítva 1 gerezd fokhagyma, aprítva 120 g sárgarépa, finomra aprítva kb. 4 ek. olívaolaj 130 g paradicsom sűrítmény 1 tk. szárított oregánó 1,5 tk. agave szirup 70 ml víz (eredetileg vörös bor, de én azt nem használok) só, bors 1/2 csokor bazsalikom, felaprítva 1 cukkini 15 g natúr fehér mandulakrém 10 ml víz Melegítsük elő a sütőt 250 fokra. A tofut morzsoljuk szét villával. 2 ek. felforrósított olívaolajon pirítsuk a tofut 3 percig, majd adjuk hozzá a zöldségeket és még 3 percig pirítsuk együtt. Keverjük bele a paradicsom-sűrítményt, az oregánót és az agave szirupot. Öntsük fel a vízzel, sózzuk-borsozzuk, és 1,5 percig főzzük még együtt. Vegyük le a tűzhelyről és adjuk hozzá a felaprított bazsalikomot. A mandulaszószhoz keverjük el a mandulakrémet a vízzel, sózzuk-borsozzuk. A cukkinit egy zöldséghámozóval vágjunk nagyon vékony szeletekre, és sózzuk kicsit, illetve locsoljunk rá 1 ek. olívaolajat. Fektessünk néhány cukkini-szeletet egy tepsi aljára, rá 2 ek. bolognai mártást, és így folytassuk tovább a rétegezést! A tetejére kenjük rá a mandulakrémet, és toljuk a sütőbe kb. 5 percre. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit
Vegán pásztorpite
2013. április 16. Mindennapi ételeink
Nagyon finom egytálétel, ajánlom mindenkinek. És jó hír: lehetetlen elrontani :-) Hozzávalók: 50 dkg burgonya 1 ek. kókuszolaj (vagy olívaolaj) 1 dl kukoricatej 1csokor petrezselyem 1 póréhagyma só-ízlés szerint -- 1 fej vöröshagyma 4 gerezd fokhagyma 25 dkg mirelit zöldség (miénkben volt: karfiol, brokkoli, répa, borsó) 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj 3 ek. víz 2-3 tk.majoranna 1tk.köménymag kb.1,5 ek.pirospaprika kb. 5 dkg gabonakolbász só-ízlés szerint 2 ek. kukoricakeményítő Elkészítés: A krumplit meghámozzuk, felkockázzuk és sós vízben megfőzzük.Majd leszűrjük,és a zsiradék, és növényi tej hozzáadásával krumplipürét készítünk belőle. Petrezselyemmel és nagyon apróra vágott póréhagymával ízesítjük, majd félretesszük. Arra figyeljünk, hogy ne legyen túl puha a püré. Elkészítjük a belevalót is: az apróra vágott hagymát olaj és víz keverékén megpároljuk. Erre rátesszük a zöldségeket, majorannával, köménnyel és fokhagymával, sóval ízesítjük, pirospaprikával színezzük.Felengedjük annyi vízzel, amennyi ellepi. Amikor roppanósra párolódott, kiveszünk 4-5 ek. levet, melybe a keményítőt belekeverjük, és ezt visszaöntjük. Amikor jól besűrűsödött, hozzáadjuk a szétmorzsolt gabonakolbászt és 1-2 perc főzés után lezárjuk. Egy közepes tepsit kiolajozunk, beletesszük alulra a püré felét, ráterítjük az egész zöldségpörköltöt, majd befedjük pürével. Megszórjuk magokkal, és 190 fokon kb.30 perc alatt összesütjük. Mi salátával ettük.
kedvenc tésztám & reteklevél pesto
2013. április 15. Vegasztrománia
szeretem a tésztákat, igazi gyors kaja, és ez sokszor szempont a nagyondolgozós időszakokban. a paradicsomos-bazsalikomos tészta és a tejszínes is alap, de nyár óta egyre gyakrabban egyesítem a kettőt, és teljesen odavagyok tőle. mert benne van a paradicsom édeskés savanyúsága, és az őt lágyító a tejszín selymessége. szeretek maradékokkal is dolgozni, szeretem, amikor minden megtalálja a helyét és idejét. a pénteki főzősulin csináltunk reteklevél pesto-t, és maradt egy kevés apró kockákra vágott zöldség, ezek adták a tésztaszósz alapját. a reteklevél pesto pedig egy nagyon finom ügy.. mondjuk mindegyik pesto az. bármilyen (mondom, bármilyen) ehető zöldből (de nemcsak zöldből) elkészíthető egy kis fokhagyma, sajt, valamilyen mag, olívaolaj segítségével. arról pedig amúgy is le kéne szokni, hogy amikor a zöldséges megkérdezi, h a zöldjét levegye-e (bárminek), akkor megszokásból igennel feleljünk.. mert az tök jól fel lehet használni a retek levelét, a karalábé zöldjét, és meglepő, de a sárgarépáét is! zöldséges-paradicsomos-tejszínes tészta Lili és a tészta hozzávalók (4 személyre) 1 lila hagyma 1 kisebb répa 1/2 kisebb édeskömény 1/2 szárzeller 1/2 kisebb cukkini 1/2 piros kaliforniai paprika 1/2 sárga kaliforniai paprika 1 hámozott paradicsom konzerv 200 ml tejszín 2 ek kapribogyó só, bors oregano kakukkfű néhány szem borókabogyó negyedekre vágva reteklevél pesto reszelt parmezán tészta - most bucatini a zöldségeket vágjuk 0,5 cm x 0,5 cm-es kockákra. egy kevés olívaolajon pirítsuk őket kb 5 percig, majd öntsük hozzá a paradicsomot, és fűzzük készre. közben sózzuk, borsozzuk, fűszerezzük. az utolsó előtti pillanatban öntsük hozzá a tejszínt, a kapribogyót, keverjük össze, hagyjuk egyet rottyanni, és kész. a sorrend: főtt tészta - szósz - reteklevél pesto - reszelt parmezán. naggyon szépen kiegészítik egymást az ízek, nem érdemes semmit kihagyni. reteklevél pesto Lina és a pesto hozzávalók a bazsalikomos pesto alapján: 50 g reteklevél 50 g dió (vagy mandula, vagy bármilyen mag) 50 g parmezán 1 nagyobb gerezd fokhagyma 100-150 ml olívaolaj a hozzávalókat daráljuk, pürésítsük robotgépben. nagy kőmozsárban lenne az igazi, dehát..
Tökmagos - hajdina csírás fasírt falatkák répás káposztasalátával
2013. április 12. Gitta nyersétel blogja
Amikor elkezdtem nyers ételeket enni, a főételek receptjei hiányoztak a legjobban. Találtam mindenféle kence meg szósz recepteket, de nem tudtam, hogy ezeket mivel, hogyan és mikor egyem. Egy tál olyan ételre vágytam, ami hasonló az eddig megszokottakhoz, és lehet késsel-villával enni. (ez utóbbi azért volt fontos, mert egy idő után nagyon untam, hogy a legtöbb zöldséget és gyümölcsöt kézből ettem, és végre egy tál ételhez leülni, evőeszközzel enni felemelő érzés volt) Ez a fasírt a körettel egy komplett főétel, mit egyszerű elkészíteni, ugyanakkor finom, laktató, teljes értékű étel. A csírák nagyon fontos alapanyagai nem csak a nyers táplálkozásnak. Ha lehet, csíráztassatok otthon, szerintem nagyon egyszerű. HAJDINA CSÍRÁZTATÁS RETEKMAG CSÍRÁZTATÁS És ha megvan a csíra, a következő kérdés az, hogy hogyan együk a csírákat, milyen formában. Igen, szórjuk levesbe, tegyük salátába, tegyük szendvicsbe... Más formája is van például a hajdina csíra felhasználásának, nagyon finom fasírt készíthető belőle! Olajos magot mindig tegyünk hozzá, és finom zöldségeket! Hozzávalók: 2 evőkanál tökmag, 4 evőkanál hajdina csíra, 1 sárgarépa, 1/2 lilahagyma vagy 2-3 szál újhagyma, 1 evőkanál hidegen sajtolt olaj, só, bors, pirospaprika, kevés petrezselyem zöldje a tálaláshoz csírák, zöldségek A hozzávalókat konyhai robotgépben finom, formázható masszává dolgozzuk. Kézzel kis golyókat készítünk belőle, és aszalógépben (vagy langyos sütőben) 1 óra alatt ,,megszikkasztjuk. Akkor jó, ha kívül már száraz, de belül puha. Még melegen tálaljuk. a körethez: 1/2 fej káposzta, 1 sárgarépa, pár levélke petrezselyem zöldje, 1 evőkanál citromlé, csipet só, kiskanál agavé szirup (vagy más édesítőszer) A káposztát és a sárgarépát az ízesítőkkel együtt konyhai robotgépben morzsásra aprítjuk. Megkóstoljuk, és ha rendben van, már fogyaszthatjuk is. Sok csírával, saláta levelekkel együtt tálaljuk.
Mediterrán kölestál
A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS ötletei között szerepelt ez az egyszerű étel. Én a kölest szinte mindig csak édesen eszem vagy süteményekben, vagy reggeli kásákban, ezért is volt most különleges, hogy nagy ritkán sósan is készült a konyhában!:-) Egyszerű és finom!:-) Mediterrán kölestál (Elkészítési idő: kb. 30 perc) Hozzávalók 2 főre: 250 g köles 250 ml víz só 1 fej vöröshagyma 1 cukkini 1/2 padlizsán 1 sárgarépa 4 ek. olívaolaj 80 g paradicsompüré 2 teáskanál szárított oregánó bors csírák 40 g pirított mogyoró A jól megmosott kölest a vízzel és 1/2 tk. sóval feltesszük főni, forrás után kb. 20 percig. A hagymát felaprítjuk, a cukkinit és a padlizsánt felkockázzuk, a répát felszeleteljük. 3 ek. olívaolajat felforrósítunk és 5 percig pirítjuk benne a zöldségeket, majd hozzáadjuk a paradicsompürét, és az oregánót. 1 percig főzzük, sózzuk-borsozzuk. A kölest belekeverjük a pirított zöldségekbe, sózzuk-borsozzuk. A szárazon megpirított, felaprított mogyoróval és a csírákkal tálaljuk. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit
Újhagymás omlett - olvadós növényi sajttal
2013. március 26. Fittanyuka Blog
Ha valami gyors ebédre, vagy vacsorára vágytok, akkor melegen ajánlom ezt a receptet. Növényi fehérje forrás, ezért ideális zöldségekkel, salátával, nagyon finom is, természetesen. Az olvadós növényi sajt, mindig hangsúlyozomm nem egyenlő a szupermarketekben kapható, ételnek nem nevezhető, hidrogenizált zsírokból készült valamivel. Én a Viofast termékeit ajánlom, amely tej,-laktóz, szójamentes, vagy a sojaproduct termékét, amely tartalmaz szóját, de úgy olvad, mint a mozzarella. Hozzávalók: 2 evőkanál / fő sárgaborsó liszt 1/2 kk himalaya só késhegynyi őrölt zöld bors 2-3 szál újhagyma 1 db kisebb cukkini 1 db sárgarépa 1 cikk fokhagyma víz kókusz olaj a sütéshez A sárgaborsó lisztet elkeverjük a fűszerekkel, bele reszeljük a zöldségeket, a felaprított újhagymát és annyi vízzel keverjük össze, amíg egy sűrű palacsinta tészta sűrűségű masszát kapunk. Először mindig kevesebb vizet adjunk hozzá. Diónyi olajat felhevítünk egy tapadásmentes edényben és egy evőkanál segítségével kis halmokat szedünk ki. A vékony szeletekre vágott sajtból, 1-2 szeletet a közepükre helyezünk, ha megsült, lapát segítségével a sajtos felületet és megsütjük. Majd melegen tálaljuk zöldekkel, salátával. Tipp: Zöldfűszerekkel is gazdagíthatjuk és kedvenc zöldségeinkkel. Ha valaki puhábban szereti a zöldségeket benne, akkor előre dinsztelje meg kevés olajon!Fittanyuka
Húsvéti Receptajánló
2013. március 24. Fittanyuka Blog
Hús, tojás, lisztes ételek, cukor, alkohol általában ezek szoktak szerepelni sok ünnepi asztalon - de ezek az édes kis bűnök a testnek nem tesznek túl jót. Ne feledjétek az ünnepek alatt is ehetünk finom falatokat úgy, hogy szervezetünket ne terheljük le túlságosan a savas melléktermékekkel! Tipp: Ha hosszú távon betartjátok a 80/20 -as szabályt, vagyis 80%-ban bázikus ételeket: sok zöldséget, jó zsírokat, teljes értékű gabonákat fogyasztotok és csak 20%-ban esztek közepesen savasító ételeket, akkor nem kell lelkifurdalás gyötörjön, ha az ünnepek alatt ( 20%-ban) lecsúszik valami nem igazán lúgosító fogás. Ugyanis a minőségileg jól táplált szervezet könnyen túllendül ezeken a kis bűnökön, ha utána újra visszatértek a 80/20-as táplálkozásra! Egy kis segítség nektek Húsvétra, hogy könnyebb legyen szelektálni a receptek között! Tudtam volna még egy párat beilleszteni a kollázsba, de ez is bőven elég, ha mondjuk mindet elkészítitek:). Az én ünnepi menüm még nem állt össze teljesen, amit viszont biztosan elkészítek az a Tojáskrém és a Répa kuglóf! Nálunk a sonka csak a férjem kedvéért szokott szerepelni az ünnepi asztalon, a tojások csak szimbólumok, ilyenkor szoktam még gabona gömböcöt, szeletelni és tálalni és anyukám süti mindig a fonott kalácsot tönköly lisztből, amelynek a receptjét alább megtaláljátok. Jó készülődést kívánok nektek a jövő hétre! 1. Citrom torta ( Tej,-tojás,-cukormentes), 2. Nyuszis aprósüti ( nemcsak) gyerekeknek, 3. Répa Kuglóf: (Tej,-tojás,-cukormentes), 4. Spenótos Pasqualina, 5. Ünnepi foszlós kalács: Tej,-tojásmentes. - nádcukorral, 6. Erdei Gombákkal töltött tejszínes karaláb, széles metélttel, 7. Spenótos Gödöle, 8. Uborkás avokádó krém, zsenge retekkel, 9. Tojáspástétom kapribogyós mártással: Fittanyuka
Olaszos köleslepény medvehagymás - zöldborsó pürével
Az Ízek és Érzések Magazinnak már a kezdetek óta hűséges előfizetője vagyok, és alig várom már mindig, amikor megjelenik!:-) Vannak nagyon jól, és néha kevésbé jól sikerült számaik. Ez a mostani, a 2013. március - áprilisi szám mindenképpen a jobbak közé tartozik, sok vegán, vagy könnyen vegánosítható recepttel. Illetve benne van a vegán lekváros linzer, kókuszkocka és somlói galuska receptje is!;-) Az elsőre kiválasztott recept nagyon izgalmasan hangzott a neve alapján és olyan lett a végleges ízvilága is! Másnap még finomabb volt!:-) Zöldborsó (hüvelyes) + köles (gabona) = teljes értékű fehérje! Medvehagymából készítettem korábban már: - medvehagymás pástétom - medvehagyma krémleves Olaszos köleslepény medvehagymás zöldborsópürével Elkészítési idő: kb. 60 perc Hozzávalók (4 főre, illetve nekünk rengeteg lett, még fagyasztottam is le belőle): 250 g köles 1 mk. só 50 g vöröshagyma, felaprítva 2 ek. olívaolaj 2-3 gerezd zúzott fokhagyma 50 g paradicsompüré 50 g zellergumó, finomra reszelve 150 g sárgarépa, finomra reszelve kb. 100 ml víz 1 tk. száírtott bazsalikom 1 tk. szárított oregánó 400 g fagyasztott zöldborsó 1 mk. só 1 csokor medvehagyma, finomra aprítva A kölest jól megmossuk és kb. háromszoros mennyiségű sós vízben megfőzzük, nem túl lucskosra, inkább száraz legyen. Míg a köles fő, a vöröshagymát egy kevés olajon megpároljuk, a fokhagymát, a paradicsompürét, a lereszelt zellert és a sárgarépát hozzáadjuk. Egy kevés vízzel felengedjük, a bazsalikommal és az oregánóval fűszerezzük, majd a kölessel összekeverjük. A masszát a zsiradékkal kikent kisebb tepsibe öntjük, és 180 fokon kb. 30 percig sütjük, amíg a teteje szépen pirulni kezd. Közben a zöldborsót egy kevés sós vízben megpároljuk, botmixerrel pürésítjük, és az apróra vágott medvehagymával összekeverjük, sóval, borssal ízesítjük. A megsült lepényt felszeleteljük, és a zöldborsópürét a szeletek tetejére halmozzuk.
Sárgaborsó rizsfasírttal
Igyekszem mostanában naponta rizst enni valamilyen formában, ma fasírtként debütált, és nem is rosszul Hozzávalók a fasírthoz: 10-15 dkg barnarizs 1 sárgarépa 1 maréknyi spenót 1 maréknyi petrezselyem 1 fej vöröshagyma 2 cikk fokhagyma 1 kk tiszta só 2 tk őrölt sárga lenmag A barnarizst megfőzzük, majd hozzáreszeljük a répát, hagymákat és fűszerezzük. A rizs [...]
Zöldség alaplé recept
2013. március 14. La Veganista
Amikor elkezdem megismerkedni a vegán konyha ételeivel, sok receptben láttam a hozzávalók között a zöldség alaplét. Ez egyfajta ízkivonat, melyet az ételhez hozzáadva zamatosabb, testesebb ízhatást érhetünk el. Eleinte fölösleges időpocséklásnak tartottam az alaplé elkészítését, arra viszont nem vitt rá a lélek, hogy zöldségleves kockából főzzem meg, így kihagytam a receptekből. Egy nap mégis rávetem magam, hogy elkészítsem. Nem mondom, hogy az alapléfőzés a gyors konyhai praktikák közé tartozik, de megéri a fáradtságot, mert egészen új ízdimenziót ad az ételeinknek. Hozzávalók tekintetében BMZ - vagyis bele minden zöldséget, ami otthon a hűtőben, meg a kamrában van, és zöldségnek hívják. Minél több íz keveredik benne, annál finomabb lesz. Hozzávalók: 2-3 közepes méretű répa 1-2 nagy termetű hagyma 3-4 gerezd fokhagyma 1-2 db brokkolirózsa zeller fehérrépa krumpli paprika paradicsom cukkini egyéb zöld félék 2-3 evőkanál olívaolaj 8-10 egész fekete bors 1-2 db babérlevél 2 teáskanál só 2-3 csipet rozmaring szója szósz ( gluténérzékenyek tamari szószt használjanak!!) Így készítsd el: Tisztítsd meg és vágd fel a zöldségeket. Egy nagyobb lábasba öntsd bele az olívaolajat, majd, ha már felmelegedett, ugorjanak bele az zöldségek is. Önts rájuk úgy 3,5-4 liter vizet, forrald fel, majd vedd vissza egészen alacsonyra a hőmérsékletet. Nem szabad siettetni - az a lényeg, hogy fedő alatt lassan főjön, akkor lesz igazán sűrű, vagyis pont olyan, amire szükségünk van. Ha letelt az egy óra, add hozzá a fűszereket és lassú tűzön rotyogtasd tovább még 30-40 percig, hogy az alaplé átvehesse a fűszerek aromáját. A kihűlt alaplét szűrd át egy kancsóba. A hűtődben, akár egy hétig is eláll, de jégkockává fagyasztva két hónapig is használhatod. Arra biztatlak, hogy próbáld megfőzni és aztán használd fel az ételeidben. Ezen a blogon is lesz jó néhány olyan étel, aminek nélkülözhetetlen összetevőjeként fog szerepelni. Sokkal finomabb lesz tőle minden, mintha bármelyik instant zöldségkockából készítenél alaplevet. Ráadásul csak az van benne, amit te beleteszel.
Quinoa saláta currys napraforgóval
Főételként is fogyasztható valójában ez a saláta, aminek a legfantasztikusabb íz - részecskéje számunkra a currys napraforgó volt a tetején!:-) A gyerekek persze nem ettek belőle, de a férjemnek és nekem nagyon ízlett!:-) Egyébként aki szereti, akár nyersen is beleteheti a zöldségeket, szerintem úgyis finom!:-) Quinoa - saláta Elkészítési idő: kb. 25 perc Hozzávalók (4 főre): A salátához 200 g quinoa só 180 g brokkoli 3 db sárgarépa, durvára reszelve 90 g (fagyasztott) zöldborsó 2 újhagyma, felkarikázva 3 ek. olívaolaj 1 ek. frissen aprított menta 2 tk. zöldcitrom lé 1/2 bio zöld citrom reszelt héja őrölt fekete bors A currys napraforgóhoz: 30 g napraforgómag 1/2 tk. curry 1 ek. olívaolaj 1/2 tk. agave szirup só A quinoat tegyük fel főni 530 ml vízzel és 1/2 tk sóval, és magas lángon főzzük kb. 17 percig, amíg magába szívja a vizet. Forrósítsunk fel vizet egy nagy lábasban, és a borsót tegyük bele 2 percre, majd adjuk hozzá a rózsáira szedett brokkolit és a répát, további 2 percre, utána leszűrjük az összes zöldséget. Az öntethez keverjünk el 2 ek. olívaolajat a citromlével, - héjjal és a mentával, sózzuk-borsozzuk. 1 ek. olívaolajon pirítsuk meg a zöldségeket 2 percig. Öntsük egy nagy tálba a quinoat, a hagymát és a zöldségeket, keverjük össze, és sózzuk-borsozzuk. Öntsük rá az öntetet is. A napraforgómagot 2 percig magas lángon pirítsuk össze a curryvel és 1 ek. olívaolajjal. Adjuk hozzá az agave szirupot, vegyük le a tűzről és sózzuk. Tálalásnál tegyük a saláta tetejére. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit
Vegán rántotta
Ha finom, egyszerűen és gyorsan elkészíthető reggelire/vacsorára vágysz, akkor feltétlenül próbáld ki a vegán rántottát. A receptet néhány hónapja egy angol vegán oldalon találtam. Szerelem volt első sütésre. Azóta hetente egyszer biztosan az asztalra kerül különféle variációban. Bármilyen, ízlésünknek megfelelő fűszer és zöldségkombót, használhatunk a rántottához, csak a fantáziánk szabhat határt. Az alábbi recept csak egy a sok közül, két főre: Hozzávalók: 1 csésze (3dl-es) csicseriborsó liszt olívaolaj a sütéshez 1 teáskanál kurkuma 1 teáskanál curry por 1 teáskanál őrölt kömény só ízlés szerint (használható fűszersó is) + annyi cukormentes, ízesítés nélküli rizstej vagy víz, amennyitől palacsintatészta állagú lesz a matéria Belevalók: 1-2 gerezd fokhagyma (apróra vágva) 1/2 chili (apróra vágva), vagy chilipor (ha szereted az erősebb ízeket) 1 db közepes vöröshagyma 1-2 db paradicsom 1/2 csésze zöldborsó 1/2 kaliforniai paprika (vagy amilyen kéznél van) Így készül a rántotta A felaprított zöldségeket (kivétel zöldborsó) egy-két kanálnyi olívaolajon néhány percig előpirítom. A chilit és a fokhagymát csak a legvégén dobom bele, mert ezek hamar megpirulnak. Amíg a zöldségek pirulnak, összekeverem egy tálkában a csicseriborsólisztet, a fűszereket és a rizstejet. Miután a zöldségek megpirultak, ráöntöm a tésztát, és közepes lángon 8 percig sütöm, amíg a tészta széle világosbarnára pirul. Ezután megfordítom, és a másik oldalát is megsütöm 6-8 perc alatt. Kísérletezz más zöldségekkel is. Remekül fel lehet dobni babbal, spenóttal, répával, gombával, padlizsánnal, bármivel, ami otthon van. A fűszerezés terén is érdemes kipróbálni más variációkat. Nagyon szeretem a csípősebb vonalat képviselő tandoor masalát, de a garam masala fahéjas ízvilága is jól passzol hozzá. A legjobb viszont az, hogy glutén érzékenyek is fogyaszthatják ezt a finomságot!
8-14. NAP MENÜTERV - A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS
Elkészült az újabb heti menüterv, a recepteket folyamatosan töltöm majd fel! 8. NAP Reggeli:olíva-,,vajas pirítós, tetszés szerint friss zöldség szeletek, csírák!, zöld tea, vagy gabonatejes turmix, esetleg zöld turmix Megjegyzés: ha szívesebben eszel édes ízt reggelire, akkor ehetsz valamilyen kásafélét (tippeket találsz akár ITT is), vagy a szokásos magkrémes kenyeret stb. Nézz körül az előző hét ötletei között is! Ebéd: Taco-saláta Önts egy lábosba egy adag pinto babot- kb. 100-150 g/fő (vagy bármilyen más babfélét, amit szeretsz), és adj hozzá kb. 50 ml vizet, főtt kukoricát, tehetsz bele néhány feldarabolt kelkáposzta levelet is, só, kis őrölt kömény, és csili, ha szereted! Főzd kb. 10 percig, amíg elkezd sűrűsödni, önts még hozzá vizet, ha szükséges! Tálald bio natúr kukoricacsipsszel és kis paradicsomos mártogatóssal (ehhez találsz recepteket többfelé a neten, csak figyelj, hogy adalékmentes hozzávalókkal dolgozz!). Vacsora: zöldséges barna lencse citromos-napraforgós pesztóval (Recept jön!) Olíva ,,vaj Fogyasztás előtti hűtési idő: kb. 1 óra! Hozzávalók (3-4 főre): 50 ml olívaolaj só Sózd meg egy kicsit az olívaolajat, öntsd egy kis tálba, és tedd be a fagyasztóba kb. 1 órára, amíg az olaj megszilárdul. A hűtőből kivéve kend rögtön a kenyérre, és fogyaszd elJ , mert az olaj gyorsan visszaolvad! Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit 9. NAP Reggeli: mandarinos - sok magvas zabkása Ebéd: Káposztás teljes kiőrlésű tészta pirított szezámmaggal Vacsora: diós - tofus saláta 10. NAP Reggeli: natúr kukoricapehely növényi tejjel + 2 ek. puffasztott amaránttal, 1 ek. lenmaggal, friss gyümölccsel dúsítva Ebéd: babos barna rizs Vacsora: pirított zöldségek friss zöldsalátával, pirított magvakkal 11. NAP Reggeli: málnás-amarántos szójajoghurt pirított kókuszreszelékkel Ebéd: Kukoricás - paradicsomos tésztasaláta Vacsora: karfiolpástétom zöldekkel 12. NAP Reggeli: almás - fahéjas köleskrém Ebéd: quinoa egytál Vacsora: sütőtökös fekete bab 13. NAP Reggeli: banánturmix, vagy zöldturmix magkrémes pirítóssal és friss gyümölccsel, ha kívánod Ebéd: gombás teljes kiőrlésű pizza Vacsora: mandulás párolt brokkoli salátával, csírákkal 14. NAP Reggeli: tofu rántotta Ebéd: répás céklával töltött palacsinta Vacsora: tepsiben sült sütőtök avokádókrémmel
Heti saláta ötlet: sárgarépás - kápia paprikás jégsaláta
2013. február 27. Napló étkeinkről, életünkről
Ezt a salátát tegnap ettem ebédre, elkészítése nagyon egyszerű, a használt eszközöket is megörökítettem. A címbéli alapanyagokon kívül némi fűszer, hidegen sajtolt olaj és pár csepp citromlé van benne. Vegán, nyers, és nagyon finom!
Wok zöldségek fafülgombával - rizstésztával
2013. február 26. Fittanyuka Blog
A wokban készült ételeknél a legtöbb időt az előkészítés vesz igénybe, az alapanyagok szeletelése, aprítása, gyakorlatilag maga a készre készítési folyamat pár perc csupán. De még így is, összességében 15 perc alatt készült el ez az étel. Amíg a tészta puhára főtt addigra a wok zöldségek is elkészültek. Hozzávalók ( 4 fő részére) 4 szál, tisztított répa 2 cikk fokhagyma 4 szál újhagyma 1 db közepes cukkini 100 g szárított fafülgomba 1 evőkanálnyi szezámmag 1-2 evőkanálnyi kókusz olaj vagy szezámolaj 2 evőkanál tamari szója szósz 1 evőkanál kókusz cukor 1 evőkanál kókusz ecet ( savassága alacsony, kókusz vízből biológiai eljárással,természetes erjesztéssel készül, ásványi anyagokban gazdag) 1 kk thai bazsalikom Célszerű a fafülgombát forró vízbe beáztatni, min. 1/2 órára. A rizsésztának a vizet oda tesszük főni. A répát, cukkinit, újhagymát hosszanti csíkokra, szeletekre vágjuk. A felhevített olajon először a fokhagymát az újhagymával, fafülgombát majd a répát és utoljára a cukkinit állandó keverés mellett pirítjuk. Mikor már roppanósra pirultak hozzáadjuk a tamari szószt, kókusz cukrot és thai bazsalikomot, kókusz ecetet, átforgatjuk és készen is vagyunk. A kifőtt, lecsöpögtetett risztésztát beleforgatjuk a wokban elkészült zöldségekbe és tálalhatunk. Fittanyuka
Lencseleves galuskával
No. Itt vagyunk a finish-ben. Február 22. Gyönyörűen esik a hó, kedvem lenne kicsit kinn bóklászni, meg havat is kellene lapátolni, de az ma reggel szigorúan meg lett tiltva, ugyanis legalább 1/2 8-ig egyben kéne maradni... Ők persze úgy gondolják, hogy ez csak így megy, parancsolnak az embernek. A MÁK ellenőrzés, meg a Bevándorlási Hivatal :) Persze inkább nem fejtem ki, hogy ez a kettő hogy függ össze annak ellenére, hogy egymástól egyébként függetlenek és még több mint 100 km is elválasztja. De holnap meg szombat. Bár a Sógornőm szerint a közösségünkben felülreprezentált a szombati születések száma. Kellene egyszer erről egy statisztikát készíteni. Visszatérve a havazásra. Azért fényképezni kimegyek, mert valószínűleg az utolsó ilyen szép téli táj, holnaptól mondja az esőt. A borostyán ahogy így kinézek a magjaira ráhullott hóval úgy néz ki, mintha egy csapat mongúzt lepett volna be a hó, és a nagy szemeikkel pislognának körbe-körbe. Még a szél picit mozgatja is az ágakat. Persze ha kimegyek, biztosan nem adja vissza úgy, csak az ablak és a függöny torzít. Azért mindig elcsodálkozom rajta, hogy mennyire széppé tudja tenni a tájat a nagy fehérség, és kicsit jobban eszembe jut, hogy kinek is köszönhetjük a környezetünk szépségeit, hogy hiába is igyekezik az emberiség pusztítani, még mindig maradt valami emlékeztető... A fenti kis monológot nem is terveztem, csak simán azt, hogy leírom lencseleves is készült egyik ebédre. Mert éppen volt konzervem, zöldségféléim, jó kis tanyasi bio tojásom, aminek nagyon örültem, mikor Anya hozta a sok csomagban. (A férjem a kézletörő súlyú ananásznak jobban.) Meg lustaságom, hogy másért ne menjek a boltba. :) Hozzávalók: A leveshez: 3 szál fehérrépa 3 szál sárgarépa 2 burgonya (el is hagyható) 1 fej zeller 1 kis fej vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 1 lencsekonzerv 1 ek olivaolaj 1 tk vegamix 1 tk só A galuska tésztához: 1 tojás liszt (fele tk) só Vegán galuska tészta így készíthető: 2 ek tk lisztet, 1 ek fehér lisztet és 1 ek zablisztet, pici olivaolajat összekeverünk vegamix-szel, sóval és vízzel. Viszonylag könnyen keverhető, de nem híg tésztát kell kapjunk. A vöröshagymát felaprítjuk, és kevés vízzel megpároljuk, hozzáadjuk az olajat. A zöldségféléket felaprítjuk, azokat is a fazékba dobjuk, és együtt pároljuk 5 percig. Felengedjük épp annyi vízzel, hogy ellepje, majd beledobjuk a fokhagymát, vegamixet és sózzuk. Negyed óra elteltével hozzáadjuk a burgonyát. A tojást felverjük, sózzuk, belekeverünk annyi lisztet, hogy ne túl kemény tésztát kapjunk, és beleszaggatjuk a levesbe. Amikor megfőtt, beleborítjuk a lencsét és készen is van.
Zöldségek leveles tésztában
2013. február 19. Lét-tudatos konyha
Hozzávalók: 40 dkg tojásmentes leveles tészta 50 dkg zöldség vegyesen: kis fej hagyma 2 sárgarépa 30 dkg karfiol 1 fehér répa 1 kávéskanál só 1 kávéskanál pirospaprika 1/2 kávéskanál őrölt fekete bors 1/2 kávéskanál őrölt gyömbér 1/2 kávéskanál kurkuma 2 evőkanál szezámmag 2 evőkanál olaj Elkészítése: A megtisztított zöldségeket lereszeljük vagy aprítógéppel felaprítjuk. A fűszereket hozzáadva olajon összepároljuk. A szezámmagot szárazon megpirítjuk, majd a zöldségekhez adjuk. A leveles tésztát vékonyra kinyújtva olajjal megkenjünk, és a kihűlt tölteléket rátesszük. Feltekerjük, és 175 fokos sütőben aranysárgára sütjük. Kapcsolódó recept: itt
Székelykáposzta Életkert módra
Nagyon nagyon megkívántam a savanyú káposztát, és a székelykáposzta az nálam mindig jöhet Sajnos, megint nem tudtam belőle elég keveset csinálni, 1 hétig biztos ehetem, annyi lett Hozzávalók: 1/2 kg savanyú káposzta 1 csészényi (2dl) tönkölybúza 1 pici tönkölykolbász 1 nagy fej vöröshagyma 1 nagyobb sárgarépa 1 diónyi kókuszzsír 1 tk tiszta só 1 tk [...]
Sárgarépás kesudiósült (vegán)
2013. február 11. KryaSpirit-Vegalife
A kesudiósült nagyon jó alternatívája a húsnak és mindenevők is szívesen fogyasztják. A belevaló zöldségek és fűszerek szabadon, az idénynek megfelelően variálhatók benne és így az ízhatás is mindig megújul és változik. Ez is egy olyan étel, ami ünnep alkalmával és hétköznapokon is megállja a helyét az asztalon. Hozzávalók: 45 dkg sárgarépa 1 közepes fej vöröshagyma apróra vágva megpirítva 20 dkg őrölt kesudió 12 dkg tk. tönköly zsemlemorzsa pálmazsír/olaj/növényi margarin a forma kikenéséhez 1 ek. sörélesztőpehely 2 gerezd fokhagyma fél citrom leve 2 tk Cajun fűszerkeverék (más fűszerrel is helyettesíthető) 1 tk chilis fűszersó (más fűszerrel is helyettesíthető) 2 tk majoranna himalaya só őrölt feketebors kb. 3,5 dl víz + 0,5 dl a répa levéből A sárgarépát megtisztítjuk és karikára vágva, sós vízben puhára főzzük. Majd a főzőlevéből fél dl-t visszatartva egy tálba tesszük és összetörjük. Hozzákeverjük az őrölt kesudiót, a zsemlemorzsát, a zúzott fokhagymát, az élesztőpelyhet, a citromlét, a fűszereket, a répa főzőlevéből 0,5 dl-t és a pirított vöröshagymát. Annyi vizet adunk hozzá, hogy egy krémes masszát kapjunk. Kizsírozunk egy őzgerinc, vagy kenyérsütő formát. Beleterítjük a masszát és 180 C-ra előmelegített sütőben 75 percig sütjük. Az első órában alufóliával letakarjuk, amit a sütés vége előtt 15 perccel leveszünk, hogy szépen megpiruljon. Miután kivettük a sütőből 10 percig még a formába hagyjuk, mielőtt kiborítanánk. Az eredeti recept a Napfényes receptek 2 füzetből származik, először a Kifőztük magazinba főztem meg.
Zöldséges édesburgonyalepény
2013. február 6. Punk In The Kitchen
Még él a blog! A mai recept alapanyaga az édesburgonya, avagy batáta. A neten elolvashatjuk, hogy milyen egészséges, satöbbi. Az elkészítés pofonegyszerű, a receptet innenloptam. Zöldséges édesburgonyalepény Hozzávalók: 1 nagy édesburgonya tetszőleges maradék zöldségek 1 hagyma só, vegeta vagy egyéb fűszerek olaj liszt, burgonyaliszt Idő: mondjuk egy óra, hallgassuk meg párszor az új PFAremekművet! Az édesburgonyát megpucoltam, felkarikáztam és vegetás vízbe dobtam. Melléhajítottam a maradék zöldségeket, amik voltak itthon (karalábé, fehérrépa, kevés káposzta), majd jól megfőztem az egészet. Egy hagymát megpucoltam, felkockáztam, olajon megpirítottam, majd erre ment a feldarabolt megfőtt zöldség és a batáta, amit nem kell darabolni mert szépen szétf?. Az egészet összekavartam, raktam hozzá kevés szójaszószt, vegetát, sót. Hogy formázható legyen a cucc, raktam bele lisztet meg burgonyalisztet. Eleinte elég puha volt, de végül sikerült egy egész jó állagú valamit elérni. Olajos serpeny?be kanálnyi adagokat pakoltam, igyekeztem kilapítani és így mindkét oldalt megsütni. Kicsit szétesnek a darabok, meg odaég, de az eredmény egész jóízű. Egy próbát megér, hajrá!
Tavaszváró programjainkra várunk szeretettel!
Tavaszváró programjainkra várunk szeretettel! 2013. február 14. csütörtök 19.00 Nyers vegán ínyenc vacsora, nemcsak pároknak! 2013. február 16. szombat 10.00-14.00 Nyers vegán ételkészítő TANFOLYAM Regisztráció: info@eletkonyha.hu Bővebben hívlevelünkben olvashatsz a programokról itt a linkre kattintva! Spring programs with the LifeKitchen! 14th February 2013. Thursday 7pm Raw Vegan Gourmet Dinner 16th February (Saturday) 2013. 10am- 2pm Raw vegan food preparation COURSE Registration: info@eletkonyha.hu More information in our newsletter here!
Februári cukor- és édességmentes kihívás
2013. február 1. Zizi kalandjai
Januárban már írtam a februári cukor- és édességmentes kihívásról. Jeleztem, hogy ha valaki szeretne részt venni a kihívásban, akkor kommentben jelezze. Megjegyeztem, hogy a kihívást végigcsinálók közül ki fogok választani valakit, aki valamilyen nyereményben részesül. A téli időszakban, az évvégi ünnepek alatt nálunk megnövekszik az édesség fogyasztás. Egy kis süti itt, meg ott, egy kocka csoki vacsora után és észre sem vesszük, de egyre több édes dolgot eszünk, hogy a napsütés utáni vágyunkat valamivel kárpótoljuk. Tudom, hogy a fogadalmak, kihívások kezdete általában január szokott lenni, de mivel a hónap elején még sok a maradék sütemény az ünnepekről, így a kihívást mindig februárra időzítem tavaly óta. Az előző évben nagyon szigorú voltam magunkkal szemben és a cukron, süteményeken, csokin kívül vegán étrendre fogtam magunkat és a nagyon édes gyümölcsöket sem engedélyeztem. Az idén nem leszek ilyen szőrös szívű... Lássuk milyen kihívások elé állítom magunkat és azokat, akik velünk tartanak. Nem eszünk/iszunk: - cukrot (kristály, por, nád, kókuszvirág, pálma, stb.) - mézet - agavé-, juhar-, rizs- és malátaszirupot - olyan élelmiszert, amiben a fentiek előfordulnak (pékáru, ropi, kekszek, sütemények, szószok, stb.; húsevők figyeljenek, mert felvágottakban is lehet cukor) - kávé, fekete tea, kakaó, alkoholos italok Eszünk/iszunk: - friss gyümölcsöket (alma, citrom, grapefruit, narancs, mandarin, kivi, banán) - ha nagyon nem bírjuk már, akkor bekapunk egy-egy falat aszalt gyümölcsöt, olyat, ami nincsen édesítve (datolya, sárgabarack, szilva, stb.) - fogyasztható cukormentes lekvár és olyan sütemény, amely banánnal, naranccsal, céklával, répával vagy almával lett édesítve - víz, gyógytea, frissen facsart/centrifugázott gyümölcs- és zöldséglevek Igyekszünk kerülni: - tejtermékeket - tojást - fehér lisztből készült élesztős pékárukat Minél többet eszünk: - nyers zöldségekből, gyümölcsökből - olajos magvakból: nyersen vagy pirítva sózás nélkül: mandula, dió, mogyoró, tökmag, napraforgómag, kesudió, paradió, stb. - gabonafélék: köles, hajdina, bulgur, barnarizs, quinoa, árpagyöngy - hüvelyesek: bab, lencse - tofu Heti bontásban őszintén be fogok számolni nektek a kihívásról, a csoki utáni sóvárgásról (biztos lesz ilyen :)), az ételekről, amiket fogyasztunk és az új ízekről, amiket felfedezünk. A nyereményért folyó küzdelem feltétele, hogy amikor közzé teszem a heti beszámolókat, azok, akik részt vesznek a kihívásban őszintén írják meg a bejegyzések után kommentben a saját tapasztalataikat. Azok közül fogok választani (és nem sorsolni, tehát én döntök!), akik végigcsinálják mind a négy hetet és legalább négy kommentet írnak! Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a témában leírtakat a saját tapasztalataimra alapozom. Ha úgy gondoljátok, hogy ti is szeretnétek kipróbálni, kérjétek ki egy szakember véleményét, tájékozódjatok a témában és saját felelősségetekre cselekedjetek. Sok sikert mindenkinek! Hajrá!
Variációk hajdinacsíra-krémre
2013. január 25. Napló étkeinkről, életünkről
Hajdinát csíráztattam, és utána a párom készített belőle kolbászízű krémet: összeturmixolta vízzel, hidegen sajtolt olajjal, hagymával, fűszerekkel. Ami nem fért bele az üvegbe, abból gondoltam készítek egy kis krékert reszelt sárgarépa, szezámmag és egész köménymag hozzáadásával. A kész kör-alakú lap szinte adta, hogy pizza legyen belőle. Így megkentem hajdina krémmel, daraboltam zöldhagymát rá, és szomorú voltam, hogy előtte fogyott el a kápia paprika, pedig igen jól mutatott volna rajta. Aztán amikor ettem, tettem még rá almaszeleteket, nekem egyik kedvenc szendvicsfeltétem is. Nagyon finom volt! Olyannyira, hogy 3 nap egymás után készítenem kellett, mert mindhárom gyerekem követelte az újabb adagot :-)
Zabos répafasírt
2013. január 24. Mindennapi ételeink
Ezt a fasírtot is érdemes kipróbálni! Mi most babfőzelék mellé fogyasztottuk. Hozzávalók: 30 dkg sárgarépa 2 kisebb fehérrépa 10 dkg zabpehely 1 kis fej vöröshagyma 6 gerezd fokhagyma 2 tk. borsikafű 2 tk. őrölt köménymag 2 tk. majoranna 1 ek. porélesztő só - ízlés szerint 3 ek. lenmagpehely 3 ek. víz 2-3 ek zsemlemorzsa pirospaprika Elkészítés: A megtisztított répákat almareszelőn lereszeljük, lesózzuk, és állni hagyjuk. Ez idő alatt felaprítjuk a hagymát és a fokhagymát. Hozzáadjuk a répához a hagymákat, a zabpelyhet, a lenmagpelyhet és a zsemlemorzsát, fűszerezzük. Megszórjuk pirospaprikával és a porélesztővel. Jól összekeverjük és kb. 10-15 percig állni hagyjuk, majd gombócokat formálunk belőle, zsemlemorzsába meghempergetjük, és olajjal kikent tepsibe téve 160 fokon 25 perc alatt kisütjük.
Téli vitaminpótlás frissen préselt levekkel (1. rész)
2013. január 22. Zizi kalandjai
Télen is van lehetőségünk nyersen fogyasztani zöldségeket és gyümölcsöket, azonban a választék lényegesen kisebb, mint a tavaszi-nyári időszakban. Mibe harapunk bele szívesen, ami ráadásul nyers is? Biztosan olyanba, ami lédús, édes vagy édeskés az íze. A gyümölcsök közül talán az alma, körte a legnépszerűbb a hazai, itthon termő választékból; déli társaikat tekintve pedig a narancs, a mandarin, a grapefruit, a banán és a citrom. Én legalábbis ezeket eszem/iszom a leggyakrabban. Ami a zöldségeket tekinti, kevés az olyan szezonális fajta, amelyet szívesen eszünk meg nyersen, igaz? Répa, karalábé, hagymafélék nálam lecsúsznak nyersen, de a céklának biztosan nem esik neki senki (vagy a sütőtöknek, de erről majd a következő bejegyzésben). A gyönyörű rubinvörös gumós zöldség pedig édes, tápanyagokban gazdag; élelmi rostot, folsavat, káliumot, magnéziumot, A, B1, B2 és C vitamint tartalmaz. Vörös színe szinte egyértelműen adja kiváló vérképző hatását, így nyersen salátaként vagy léként fogyasztva segít a vörösvérsejtek regenerálásában és szaporodásában, bizonyos helyeken még kiegészítő gyógymódként is ajánlják vérszegénység esetén. A céklában található cukor könnyen hasznosítható, így gyors energiaforrást jelenthet a szervezetnek. Jelentős szerepe van a méregtelenítésben, és egyensúlyban tartja a szervezet sav-bázis egyensúlyát. Rendszeres fogyasztásával közérzetünk javulhat. A szervezet a zöldségek közül a céklából tudja kinyerni a legtöbb vasat. (Még többet a cékláról itt és itt.) A cékla beltartalmi értékeit akkor őrizhetjük meg leginkább, ha nyersen fogyasztjuk, de ha túl erősnek találjuk a földes ízét, akkor a legjobb, ha héjastul sütjük meg. A vízben történő főzés során ugyanis a cékla folsavtartalmának (vízoldékony B vitamin) egy része átkerül a főzőlébe. Nekem sem volt könnyű megszokni a földes ízt, ezért két dolgot alkalmazok. Ha köretként a főétel (mondjuk gombapöri nokedlivel :)) mellé valami szezonális nyerset szeretnék enni, akkor fogok egy nagy fej céklát, robotgéppel felaprítom (lehet reszelni is), facsarok rá jó sok citromlevet (1 citromét, de persze ez ízlésfüggő), meglocsolom jó fajta olívaolajjal, sózom, borsozom és hagyom állni legalább egy fél órát. Összeérnek az ízek, így egy enyhén savanykás nyers cékla salátát tudunk fogyasztani a főételünk mellé. Ezt tovább fokozhatjuk úgy, hogy a nyers céklás salátánkat joghurtba keverjük, esetleg hozzádobunk egy gerezd felaprított fokhagymát és már kész is a cékla tzatzikink, ami kiváló köret vagy ropogós kenyérre feltét és biztos vitaminforrás bomba. A másik megoldás, hogy zöldség- és gyümölcscentrifugával kipréselem a levét, gyümölcsökkel összekeverem és máris enyhült a földes íz. Most egy ilyen frissen préselt lének jön a receptje. Barátkozzatok a céklával, ő nagyon szeret bennünket. Csodaszép színe pedig nyugtató hatással van idegeinkre. Biztosan tudom... teszteltem! :) Frissen préselt vörös démon juice Hozzávalók 2 főre: - 3 db kis cékla, meghámozva - 2 db alma, kimagozva - 1 db narancs, meghámozva - kis darabka gyömbér (kb. 1,5 cm hosszú), meghámozva - 1/2 citrom kifacsart leve Gyümölcscentrifugán préseljük át a céklákat, almákat, narancsot és gyömbért. Adjuk a kipréselt léhez a citromlevet, keverjük el és öntsük poharakba. Azonnal fogyasszuk. Tipp: ha először készítjük és iszunk ilyet, hígíthatjuk a kész levet egy kevés vízzel, hogy ne extra dózisban kapjuk a zöldségtől, gyümölcsöktől édes, a gyömbértől viszont enyhén csípős levet.
Vörös lencse dahl
2013. január 19. Lét-tudatos konyha
Hozzávalók: - 200 g vörös lencse - 4 szál sárgarépa - 2 szál fehérrépa - 3 szál petrezselyem - víz - 1/2 mk kurkuma - 1/4 mk hing (asafoetida) - 1/2 mk római kömény - só - 1ek ghí vagy olaj Elkészítése: A lencsét megmossuk (nem kell áztatni). Megtisztítjuk a zöldségeket és a lencsével együtt feltesszük főni. Takaréklángra kapcsoljuk, mert könnyen kifuthat. Mikor a zöldségek megpuhultak, a fűszereket a ghí-n vagy olajon megfuttatjuk, majd a leveshez adjuk és kicsit összefőzzük. * ghí= tisztított vaj Kapcsolódó recept: itt
Paradicsomos-padlizsános szabdzsi
2013. január 6. Lét-tudatos konyha
A szabdzsi zöldségféléket jelent Indiában. A zöldségekből készült főételeket is ezen a néven illetik. Köretnek készíthetünk rizst vagy hajdinát, esetleg valamilyen lepényfélét (puri, csapáti) illetve kiegészíthetjük csatnival vagy salátával. Hozzávalók: 50 dkg kukorica (fagyasztott) 50 dkg burgonya 50 dkg padlizsán 1 db paprika 50 dkg paradicsom 1 szál sárgarépa 1 kk római kömény 1 kk édeskömény 1/2 kk görögszéna (lepkeszegmag) 1/2 kk kurkuma 1/2 ek pirospaprika 1/2 kk garam masala 1/2 kk hing (asafoetida) kevés víz 1 tk só 1 csokor petrezselyem olaj Elkészítés: A padlizsánt kockákra vágom, bő olajban kisütöm, majd félreteszem. Kevés olajon megpirítom a római köményt, az édesköményt és a görögszénát. Ez utóbbit nem hagyom nagyon megpirulni, hanem rögvest hozzáadom az apróra vágott paradicsomot, a kukoricát, a kurkumát, a sót, a pirospaprikát, a hinget és 10 percig forralom. Hozzáöntök egy kis vizet, majd beleteszem a felszeletelt répát, a paprikát és a burgonyát. Puhulásig főzöm. A végén kerül bele a garam masala és az apróra vágott friss petrezselyem. Pár percig összefőzöm még, majd tálalás előtt keverem hozzá a sült padlizsánt. *A hing (asafoetida) hagymát helyettesítő indiai fűszer Kapcsolódó recept: itt
Csíkos vegán malacok :-)
2013. január 5. Mindennapi ételeink
Amilyen egyszerű, annyira nagyszerű étel is. Gyorsan elkészül és olcsó is. A recept egy másik változata A nyár ízei szakácskönyvben jelent meg. Hozzávalók (4 személynek): 16 közepes méretű krumpli 4 szál kisebb sárgarépa 2 fej lilahagyma 4 szál szójavirsli 6 ek. 100% extra szűz olívaolaj 4 csipet fűszersó 2 tk. fokhagyma granulátum 2 tk. szárított petrezselyem pár csepp citromlé Elkészítés: Az olajba belekeverjük a petrezselymet, fűszersót és fokhagyma granulátumot és a citromlevet. A krumplit meghámozzuk, majd megmossuk és szárazra töröljük. Éles késsel 2-3 milliméterenként mélyen (de a krumplikat nem átvágva) bevagdossuk. A sárgarépát megmossuk és vékony karikákra vágjuk. A virslit is vékony karikákra vágjuk. A lilahagymákat felkarikázzuk majd a karikákat félbe vágjuk. A krumplivájatokba belecsúsztatjuk a répa- és virsli-, ill. lilahagyma darabokat. Megkenjük a fűszeres olajjal, majd lefedjük fóliával és 150 fokon, kb. 30 percig sütjük. Egy villával ellenőrizzük, hogy átsült-e megfelelően a krumpli belseje. Ismét megkenjük a fűszersóval és citromlével összekevert petrezselymes olajjal, majd visszatoljuk - fólia nélkül - a sütőbe, kb. 10 percig. Friss salátával ettük.
Fokhagymás-szezámmagos-tofus sült répa
2013. január 4. Mindennapi ételeink
A világ egyik legegyszerűbb, legfinomabb és legegészségesebb körete. Érdemes elkészíteni. Hozzávalók (2 fő részére): 4 db közepes sárgarépa 15 dkg szezámmag 15 dkg füstölt tofu 4-5 ek. 100% extra szűz olívaolaj 3 tk. fokhagyma granulátum 3 tk. Bad Ischler fűszersó Elkészítés: Az olajat kikeverjük a fűszersóval és a fokhagyma granulátummal. A répákat meghámozzuk és vékony karikákra szeljük. Sós vízbe téve kb. 15 perc alatt roppanósra főzzük. Majd leszűrést követően tepsibe tesszük, és meglocsoljuk az előre kikevert olajjal, megszórjuk a szezámmaggal, és hozzáadjuk a vékony karikákra vágott tofut is. 10-15 perc alatt összesütjük.
2012 kedvencei
2012. december 31. Zizi kalandjai
Összegyűjtöttem a 2012-es év hónapjainak kedvenceit. Ez nem jelenti azt, hogy statisztikailag ezek voltak a legnépszerűbb receptek, inkább azt, hogy számomra melyek voltak a legkedvesebbek vagy legfinomabbak. Az már világos, hogy ebben az évben az édességek taroltak és sokkal több édes recept került ki a blogomra. Noha sok sós ételt is főztem/sütöttem a konyhámban, valahogy az édesekről több fotó készült és nagyobb kedvvel kerültek ki a blogra. Talán nagyobb is a kihívás bennük, amikor egy édességet kell vegánosítani... ami nem könnyű. Voltak kudarcok is, amikor a vegánosítás nem sikerült túl jól és dolgoznom kell még a recepten, hogy tökéletes legyen. A sok recept mellett hálás vagyok nektek, kedves olvasók, kezdők vagy profik a konyhában, a gasztronómia/egészséges táplálkozás/vegetáriánus/vegán konyha iránt érdeklődök, ugyanis nélkületek ez a blog nem lenne az, ami... egy kis vegetáriánus paradicsom, receptgyűjtemény, ahova érdemes mindig visszajárni újdonságokért. Kívánom nektek a legjobbakat az új évre, teljen egészségben, bőségben, finom ételekben, új ízekben és felfedezésekben! Találkozunk 2013-ban! És akkor lássuk a kedvenceket 2012-ben... Január Egyértelmű kedvenc a kakaós csokis diós keksz, viszont nagyon szeretem a shakshukát is (paradicsomszószban sült tojás), amely kiváló gyors ebéd vagy vacsora lehet bármikor. Február Február kihívással telt, méghozzá teljes cukor- és édességmentes hónapot tartottunk I.-vel (az egyetlen hónap, amikor nincs édes recept a blogon!). Ebben a hónapban a legkedvesebb receptem az azóta is gyakran előforduló tavaszi tekercs volt, amely baráti összejövetelek kedvenc fogása lehet, amikor a vendégekkel közösen készítjük el a fogyasztandó tekercseket. Jó móka, tényleg! Nagyon szeretem még az udon tésztát pirított leveleskellel és tofuval. A tésztához készült citromos tahini szószt azóta több ételhez felhasználtam. Március Ebben a hónapban egyértelmű tuti befutó a nyers csokoládétorta, amely azóta is az egyik legnépszerűbb recept a blogon! Április Ebben a hónapban közöltem az első receptet - leveleskel és gomba lasagne - a Veg Every Day c. szakácskönyvből, amely töretlenül az egyik kedvenc szakácskönyvem, ugyanis vegetáriánus volta miatt minden receptet elkészíthetek belőle. A River Cottage sorozat évek óta a kedvencem és ez a szakácskönyv csak megerősítette a vidéki élet iránti vágyamat. Május Egyértelműen az eperbőr elkészítése jelentette a legnagyobb kihívást, egyben egy nagyszerű újdonságot is, amely kedvencemmé vált - a visszajelzések alapján másoknak is. Június Ebben a hónapban megint egy édességet kell kiemelnem, a vegán csokoládé jégkrémet. Nyáron kedvenc időtöltésemmé vált a jégkrémek készítése a nagy melegben. Kísérleteztem sok ízzel, néhány fel is került a blogra. Másik kedvenc felfedezésem pedig a nyers cukkini spagetti volt, itt újra megjelent a márciusban emlegetett citromos tahini szósz. Július Imádom a vega fasírtokat, legyenek azok egyben vagy külön kis darabokban sütve. Júliusban a quinoa fasírt vitte a prímet, azóta is sokszor készítettem, nemcsak vendégeknek, hanem kirándulásokra is. Augusztus A nyárvégi receptek közül a tejespitét emelném ki, ezzel is emlékezve drága nagyikámra, aki azóta már nincsen közöttünk. Sok-sok receptet tanultam tőle, ahogyan a másik nagymamámtól is és rengeteg emlék köt mindkettőjük konyhájához, amelyeket soha nem fogok elfelejteni. Tőlük származó receptek még biztos fognak felkerülni a blogra. Szeptember Nagy kedvenc volt az áfonyás kukorica muffin, de új ízvilágot jelentett számomra a cékla tart tatin is petrezselymes vinaigrette-tel. Október Imádok palacsintát sütni, persze olyan reggeleken, amikor ráérünk és nyugodtan van erre idő. Nagy kedvencünk lett a vegán fűszeres répa palacsinta, szerintem ti se hagyjátok ki! November Őszi-téli hűvös reggeleken kiváló melegítő reggeli a sütőtökös zabkása pirított dióval. Ez az egyik kedvencem novemberben. December Ez a hónap az utóbbi időszak legtermékenyebbje volt a 11 recepttel, amit megosztottam. Nehéz közülük választani, inkább rátok hagyom a döntést. Nektek melyik volt a kedvenc receptetek ebben a hónapban?
Sajtvacsora
Extra adag tejet hozott a minap a tejes ember, így csináltam egyik este finom köményes-fokhagymás-pirospaprikás rikottát A legfinomabb nyers zöldségekkel. Ma a répa és a jégsali voltak a befutók Egyébként táplálkozási szempontból a szervezetünk este emészti legkönnyebben a fehérjét Hozzávalók személyenként: 1 tenyérnyi rikotta sajt 1 marékyi reszelt répa 1 maréknyi szeletelt jégsaláta Gusztán elhelyezzük [...]
Rakott gyümölcsrizs
Mai második fogásom egy kis laza édesség lett Az elsőt nem rakom fel újra, ez volt : Gyöngygombóc gombapaprikással Hozzávalók személyenként: 1 marék főtt basmati vagy jázminrizs 1 marék reszelt sárgarépa 1 kk vanília 1 kk reszelt citromhéj 1 tk mazsola 1 tk Xilit (valódi nyírfából készült) 5 szem áztatott mandula 1 tk kandírozott narancshéj [...]
Vega karácsony - Mázas diós lencsesült
2012. december 16. Zizi kalandjai
Gyors közvélemény kutatást tartottam a Facebook-on és meglepetésemre nem az édeset, a csokisat választottátok, hanem a vega fasírtot. Karácsony közeledtével folytatódik a vega karácsony, vagyis mi kerülhet vegetáriánus családok vagy vendégek elé az asztalra. Persze ezek az ételek karácsony után is megállják a helyüket. Igazán laktató fogás egy egyben sült, gazdag fasírt, sokféle körettel (ebből igyekszem két receptet is hozni még az ünnepek előtt) tálalva. Tavaly a vörösáfonyás pisztácia mandula sült nagyon nagy sikert aratott, de a diósült is fantasztikus, megunhatatlan (húsevők sem hiszik el, hogy nincsen benne hús). A mostani egyben sültnek a zöld lencse adja az alapját, amely könnyen emészthető fehérjét tartalmaz. Ezenkívül került bele dió, mogyoró, kesudió, zöldségek, alma és fűszerek és ráadásul vegán. A tetejére egy balzsamecetes ketchup-os máz készült. Mi nagyon ritkán eszünk ketchup-ot, ezért ehhez a fasírthoz igyekeztem jó minőségűt beszerezni, amelyben semmi felesleges adalékanyag nincsen. Tápláló, laktató fogás kerekedett belőle. Mázas diós lencsefasírt (Recept néhány pontjában megváltoztatva: Oh She Glows) Hozzávalók 6-8 főre: Fasírthoz : - 190 g zöld lencse - 100 g dió - 60 g törökmogyoró, kesudió vegyesen - 3 evőkanál őrölt lenmag + 6 evőkanál víz - 2 nagy fej vöröshagyma, felaprítva - 3 gerezd fokhagyma, felaprítva - 120 g répa, felaprítva - 1 közepes alma, meghámozva, kimagozva, lereszelve - 40 g zabliszt - 60 g teljeskiörlésű kenyérmorzsa - 1 teáskanál friss rozmaring, aprítva (szárított is használható) - 1 teáskanál friss kakukkfű (szárított is használható) - 1 teáskanál chili pehely (opcionális) - 1/2 csokor petrezselyem, felaprítva - só, bors Balzsamecetes almás mázhoz : - 60 ml ketchup - 1 evőkanál juharszirup - 2 evőkanál édesítetlen almaszósz - 2 evőkanál balzsamecet Egy lábasba tegyünk 750 ml vizet. Adjuk hozzá a zöld lencsét, sózzuk és főzzük meg 40-50 perc alatt. Egy kis tálkában keverjük össze az őrölt lenmagot a vízzel és hagyjuk állni 8-10 percig, amíg zselés állagú lesz (ezzel helyettesítjük a tojást). A diót, törökmogyorót és kesudiót száraz serpenyőben pirítsuk meg 6-8 perc alatt. Megkönnyítettem a helyzetemet, hogy mindent konyhai robotgépben aprítottam fel, daráltam meg. Először a pirított diót, mogyorót és kesudiót, majd a vöröshagymát, fokhagymát, petrezselymet és répát. Ezeket öntsük egy nagy tálba, adjuk hozzá a lereszelt almát, a zöldfűszereket, a chili pelyhet, zablisztet és a kenyérmorzsát. A megfőtt lencsét szintén pürésítsük a robotgépben vagy tűrjük pépesre villával és adjuk a többi hozzávalóhoz. Ízesítsük sóval, borssal és jól keverjük össze a masszát. Melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Közben egy kis tálban keverjük össze a máz hozzávalóit. Egy 23 cm hosszú püspökkenyér formát olajozzunk ki (ha szilikon formát használunk, akkor nem kell kiolajozni), kanalazzuk az aljára a máz 2/3-át úgy, hogy egyenletesen mindenhol betakarja. A fasírt keveréket nyomkodjuk a formába (nekem kicsit sok lett, így egy keveset meghagytam a masszából és fasírtot sütöttem belőle teflonserpenyőben). 180C fokon süssük 50-60 percig, amíg szép barna színű és ropogós lesz. Hagyjuk a formában hűlni kb. 10 percet, majd fordítsuk ki belőle és kanalazzuk a tetejére a maradék mázat.
Hagymaleves répacsíkokkal gazdagítva
"Ha megvágunk egy hagymát, tiopropanal-kén-oxid szabadul fel, ami könnyekre fakaszt. Ezek ugyanolyan könnyek, mint a bánat könnyei? Charles Darwin kutatásai még azt mutatták, hogy igen. A könnyek, írta, a szem nedvesen tartásának és védelmének egyszerű eszközei. Ez a megállapítása nem volt időtálló, ugyanis az amerikai biokémikus William Frey később kimutatta, hogy a könnyek általában vízből, nyálkából állnak, és sókat is tartalmaznak, de a bánat könnyei speciális fehérjéket is. Ebből az következhet, ha az ember sír, a test ilyen stresszel kapcsolatos kémiai vegyületek, speciális fehérjék segítségével érzelmileg meg is tisztul. Igazi könnyeket hullatni tehát jó dolog." (Bill Laws) Örülök, hogy Darwing (ebben) is valamennyire tévedett. Ennek örömére egy hagymaleves receptet osztok meg a közönséggel, amely cseppet sem közönséges, hiszen a vékony répacsíkok igazán egyedivé teszik. Superbrand lett számomra. :) Szerintem remek vegetáriánus karácsonyi, ünnepi levesötlet. A répacsíkok különlegessé teszik az egyszerű és gyors hagymalevest. A recept: Hozzávalók: - 2 nagy fej vöröshagyma és pár darab apró vöröshagyma (ha van) - 2 fej lila hagyma - 3 gerezd fokhagyma - 1 maréknyi medvehagyma (fagyóból, vagy olajban eltett hagymából) - 2 dl növényi tej - víz - kurkuma - só vagy ételízesítő - szerecsendió - 2-3 db répa felcsíkozva - víz Elkészítés: A vörös és lila hagymákat felkarikázzuk és egy edényben vízen kicsit megpároljuk őket. Nekem volt néhány kisebb hagymafejem, amiket egészben meghagytam. Nem kötelező. Amikor picit megpuhultak, kb. 3-4 dl vízzel felöntjük hozzáadjuk a sót vagy ételízesítőt, valamint egy-két csipetnyi kurkumát, amitől szép sárga színe lesz. Amikor elkezd forrni, hozzáöntjük a növényi tejet. A répákat megpucoljuk és reszelő segítségével hosszában vékony csíkokra vágjuk, a répacsíkokat pedig a leveshez tesszük. Az medvehagymákat és fokhagymadarabokat is csak ezután adjuk hozzá. Forr még egyet, s a hagymák és a répák végleg megpuhulnak, akkor csipetnyi szerecsendióval fűszerezzük. Ezzel kész is a finom, ízletes többfajta hagymából álló hagymalevesünk. Persze tehetünk még hozzá újhagymát, póréhagymát, nyers gyöngyhagymát, stb.
Meghívó: ÉletKonyha workshop + vacsora Dec 12.
Élet Konyha Karácsony a SzatyorBoltban Ez alkalommal nem csupán kóstolásra lesz lehetőség konyhánk gourmet fogásaiból, hanem beavatunk műhelytitkainkba is. Megmutatjuk, hogyan készíthetsz el rafinált mégis egyszerű fogásokat, melyeket akár már az ünnepi étkezések alkalmával is kipróbálhatsz otthon. Csatlakozz Te is december 12-i ínyenc vacsoránkhoz, ahol a lakomán és workshop-on túl kedvezményesen vásárolhatsz karácsonyi termékeinkből! Ha előre összeállítod kívánságlistádat, küldd el azt is email-ben, hogy Neked is biztosan jusson a Sületlenségekből! Ne feledkezz meg családtagjaidról, barátaidról sem! Lepd meg őket nyers csokoládés vitaminbonbonokkal! Az esemény ára: 4000 Ft. A résztvevők száma korlátozott, így csak az első 15 fő jelentkezését tudjuk elfogadni! A jelentkezés menete: emailen az info@eletkonyha.hu-n vagy telefonon a 067070-28187 telefonszámon. www.eletkonyha.hu Helyszín: Szatyorbolt, 1085 Gyulai Pál utca 12., Budapest www.szatyorbolt.hu LIFEKITCHENS CHRISTMAS AT SZATYORSHOP At this event there is not going to be chance only for indulging in our gourmet dishes but we also would like to involve you in our kitchen secrets. We would like to show you special, still simple dishes which you can try to use in your festive menus. Join us on 12.12.2012! On top of the gourmet dinner and workshop you will have the chance to purchase our Christhmas products with a special discount. Place your order in advance and send it to us via email to make sure you can get the goodies you wish (info@eletkonyha.hu) Dont miss to think of your beloved family members and friends! Surprise them with our raw chocolaty vitamin truffels! Participation fee: 4000 huf Due to the limited number of place, we can accept the application via email of the first 15 people. Book your place now at info@eletkonyha.hu or call at 0670-70-28187 www.eletkonyha.hu/en Venue: Szatyorbolt, 1085 Gyulai Pál utca 12., Budapest www.szatyorbolt.hu
Több zöldséggel a rák és a szívinfarktus ellen!
A vegetáriánus étkezés korántsem nyers répa és salátalevél rágcsálásából áll. A vega étrend kulináris élvezetei mellett a 2011-es Planeat című film arra is rámutat, hogy miért is rossz a túlzott mértékű állati eredetű fehérje fogyasztása egészségünk és környezetünk szempontjából. Ha nem vagy, és nem is akarsz vega lenni, akkor is érdemes továbbolvasni... Colin Campbell nagysikerű The China Study című könyve alapján készült alkotás nem száraz tudományos elméletekkel teletömködött, bealvós film, hanem igencsak élő műsor, profi szakácsokkal, akik gyorsan bebizonyítják a nézőknek, hogy ha másért nem, legalább az íncsiklandó falatokért érdemes vegának, vagy legalább is gyakoribb zöldségfogyasztónak lenni. A film háttéranyagát szolgáltató szakértők a tudomány különböző területeiről érkeztek. További információ a film a honlapján Dr. T. Colin Campbell tudományos pályája kezdetén, az 1950-es években a szegény környezetben nevelkedő, alultáplált gyerekeket vizsgálta. Ő is, mint kollégái a tudomány akkori állásának megfelelően, a nyugati típusú vagyis a magas állati fehérje bevitelén alapuló étrend alkalmazásában látták a megoldást. Tíz évvel később, az 1960-as években a Fülöp-szigetek lakóinak vizsgálata során Campbell arra lett figyelmes, hogy a gazdag családban nevelkedő gyerekek között, vagyis ott, ahol sok állati fehérjét fogyasztottak, magasabb volt a májrákos megbetegedések száma, mint a szegény családok esetében. Hosszú kutatás eredményeképpen Campbell végül is arra a következtetésre jutott, hogy a magas állati fehérje (hús, tejtermékek) bevitelén alapuló étrendek helyett inkább a növényi alapú élelmiszereket, illetve a növényi alapú táplálkozást kellene előnyben részesíteni. Kutatásainak eredményét, többek között a The China Study című könyvében foglalta össze. Célja az volt, hogy segítséget és útmutatást nyújtson a helyes táplálkozás útvesztőjében azok számára, akik valamilyen táplálkozással összefüggő betegségben (például cukorbetegség, elhízás, szív- és érrendszeri betegségek, rák) szenvednek és azok számára, akik szeretnék megelőzni e betegségek kialakulását. Campbell azt is felismerte, hogy a magas állati fehérje bevitel nagyobb valószínűséggel okoz rákos megbetegedéseket. Ugyanakkor azt is megállapította, hogy a növényi eredetű élelmiszerek fogyasztása képes megállítani illetve visszafordítani a már kialakult betegségeket, mint például a rákot-, a szív- és érrendszeri betegségeket vagy a cukorbetegséget. Arra a kérdésre pedig, hogy egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás esetén mennyi állati eredetű fehérjét fogyasszunk, Campbell azt tanácsolja, hogy semennyit. A táplálkozásunkban fontos szerepet játszó gabonafélék fogyasztásával kapcsolatban is mértékletességre figyelmezteti olvasóit a szerző. Főleg a finomított, tehát fehér lisztből készült termékek fogyasztásának a csökkentését javasolja. Dr. Caldwell Esselstyn a Cleveland-i klinika sebész orvosa az 1990-es évek elején hasonló következtetésre jutott, mint Campbell. Esselstyn szív- és érrendszeri betegségben szenvedő betegeit vizsgálta, és azt tapasztalta, hogy azok a betegek, akik táplálkozásukból teljes mértékben kiiktatták az állati fehérjék fogyasztását, képesek voltak megelőzni, illetve bizonyos esetekben megakadályozni állapotuk romlását. Professor Gidon Eshel, a Chicago-i Egyetem tanára környezetvédelmi szempontból vizsgálta a táplálkozási szokásokat, és arra a megállapításra jutott, hogy az állati eredetű élelmiszerek fogyasztásának mérséklése, pl. szokásos húsfogyasztásunk felére csökkentése is már igen sokat jelentene a környezetvédelem, illetve saját egészségünk védelme szempontjából. Forrás: Tudatos Vásárlók Egyesülete
Hóesés és karfiol leves
Minden tél elején lelkesen közlöm, hogy leesett a hó. Idén az első nagy hó a cukros vérvétel napjához kötődik, Pesten is iszonyúan szakadt. Amikor végeztem, felhívtam a lányokat, hogy felmenjek Mátraházára, vagy ellesznek, de azt mondták, örülnek, ha ők le tudnak jönni a hegyről, önként ne menjen senki arra. :) Az a hó viszont másnapra már csak nyomokban volt meg, míg ez a mostani a faggyal karöltve napok óta tartja magát, és még lesz utánpótlása is. Holnap lehet, hogy felviszem a gépet, mert mint mindig, a zordsága ellenére gyönyörű tud lenni. Először is lehúzza a két nagy tiszafa ágait, megrakódik a korlátokon, az ott parkoló autókon, belepi a a betonplaccokat, elrejti a csúnyaságokat. Azután ha épületen kívülre nézünk, a hatalmas fenyők roskadásig gyűjtik a hatalmas legyező ágaikra a havat, a kopasz fák ágait beburkolja a vastag hóréteg. Másnapra a tiszta fehér hóban vékony tappancsok nyomai húzódnak itt is ott is, vagyis a mókusok feléledtek. Meg a macskák is. :) Nagyon nehéz bármit is írni róla, mert ha az ember ott áll, és bámulja, egészen fura érzések töltik el. Olyankor az egész környéknek még a hangjai is mások, olyan puha csöndes minden. Nem süket csönd, mégis, mintha elvesznének a hangok... Ebéd közben ma hátrafelé nézelődtem, akkor kezdett újra szállingózni a hó. Kicsit kikapcsolt a taposómalomból, és megnyugtatott. A Teremtő bölcsessége szerencsére nem emberi, akármilyen csúnya és hideg a tél, megvan a maga feladata, és szépsége is egyben. És mindenben egyre inkább tapasztalom, hogy nem véletlenül vannak úgy a dolgok, ahogyan. Mindennek megvan a maga értelme, és oka, még ha abban a pillanatban nem is vagyok képes belátni. No, de ha már ennyit dumáltam, vissza kellene térni a konyhára. Keveset főzök mostanában, s ha igen is, ismétlek. Nagyon kevés időm van rá, vagy ha van nem bírom rávenni magam, csak olyanokra, mint a héjában főtt krumpli készítése. (Lásd a mai napot.) Tegnap a mindenki által kedvelt hajdinás süti is készült, mondjuk azzal tovább szöszöltem, de ma már nem fért bele. Nemsoká megyek inkább, és bebújok az ágyba olvasni. A kis kópé jelez, hogy jobb lesz ledőlni inkább, egész nap rohangáltunk. Szóval az ebéd karfiol leves volt, békési módra. Azért békési, mert ezt a tejes megoldással csak az ottaniaknál találkoztam. Anyával készítettük, így az elején rántással indult, de javasolom helyette a szójatej + liszt keverék hozzáadását az utolsó 15 percben. Karfiol leves békési módra Hozzávalók: 1 nagy fej karfiol 3 nagyobb répa 4 ek tk liszt 1 bögre szójatej 2 ek olivaolaj / 1 tk kókuszzsír 1 csokor petrezselyem zöld 1 ek só Ha nagyon hagyományosak akarunk lenni, készíthetünk rántást. Mivel nem túl egészséges, lehet úgy javítani rajta, hogy a lisztet szárazon megpirítjuk, majd hozzákeverjük az olajat, a petrezselyem zöldet, és felengedjük vízzel. Majd beletesszük a répát, a sót, majd 1/4 óra elteltével a karfiolt is. Időnként kavargatjuk. Mikorra megpuhulnak a zöldségek, hozzáadjuk a tejet, összeforraljuk az egészet, és készen is van. Ahogyan fentebb írtam, máshogyan is elkészíthetjük. Ez esetben a kókuszzsíron a petrezselyem zöldjét kicsit megforgatjuk, majd beletesszük az apróra vágott répát. Felengedjük vízzel, sózzuk. Kb. 1/4 óra múlva hozzáadjuk a kis rózsáira szedett karfiolt is. Amikor már majdnem megpuhultak a zöldségek, a szójatejet összekeverhetjük a liszttel, és hozzákeverjük a leveshez. Sűrűn kavargatva főzzük 10-15 percet.
Sárgarépa pástétom
2012. december 4. Govinda Vegetáriánus konyhája
Igen ízletes és hamar elkészíthető!
A Vigyázat ehető!-filmhét megnyitója a Grund Kertben - az ÉletKonyhával
2012. november 30. Répa Konyha
Témák: tájfajták, közösségi kertek, termelői piacok, menza, mezőgazdasági sokféleség, önellátás. Szervező: Grund Kert, Messzelátó Egyesület, Védegylet. Időpont: 2012. december 2., vasárnap, 16.00 - 19.00 Helyszín: Grund, Nagytemplom u. 30, VIII. kerület, Budapest 2012. december 1-9. között országos közösségi filmhetet rendez a Védegylet a mezőgazdasági sokféleségről. Terítéken a tájfajták, a közösségi kertek, a termelői piacok, a menza és az önellátás. Az esemény keretében több mint 100 helyi közösség vetít majd filmeket országszerte. Több helyen kísérő eseményekre is sor kerül, mint például kerttervezés, kolbásztöltés, teadélután, batyús kóstoló, bevásárló közösség ünnepélyes megnyitója, magbörze. A filmhét megnyitóját Budapesten, a Grundon tartjuk december 2-án vasárnap, a Védegylet, Grund Kert és a Messzelátó Egyesület közös szervezésében. Mi is színes programmal készülünk. Lesz befőttcsere, élő népzene, filmvetítés, kóstoló és tippek arról, hogy milyen különlegességekkel dobjuk fel a kertünket és hogyan együnk télen is változatosan. -------------------------- - RÉSZLETES PROGRAM: -------------------------- - 16.00 - 17.00 BEFŐTT- ÉS RECEPTCSER, ÉLŐ NÉPZENE Hozd el a felesleget házi (!) lekvárjaidból, chutney-dból, lecsóból, befőttből, krémekből, s cseréld el mások által készített finomságokra! Bolti lekvár és befőtt nem játszik! Szabályok: Tedd ki portékádat egy felirattal (neved, termék neve, miből készült). Egyezz meg valakivel,és cseréld el. Te döntöd el, megéri-e neked 5dl szilvalekvárt elcserélni 1l lecsóra! A receptcseréhez küldd el nekünk kedvenc receptedet (receptjeidet) e-mailben a gyakornok@messzelato.hu címre, vagy Tedd ki azt Facebook eseményünk oldalára. A receptek témája: befőzés, vagy téli (szezonális) receptek. Ezekből egy receptfüzetet állítunk össze, melyet közzé teszünk majd a honlapon. A befőtt csere-bere alatt a Tűz Lángja, egy fiatal, kreatív népzenei együttes fog nekünk játszani moldvai csángó zenét ötvözve a manouche jazz és a blues elemeivel. A Tűz Lángja fellépett több alkalommal is a programjainkon, például egy gasztro-művészeti kiállításunkon a termelői piacokról, és a filmhét keretében bemutatott ,,Ellenálló vetőmagokcímű filmben is az Ő zenéjüket hallhatjuk.www.tuzlangja.hu/ 17.00 - 18.00 FILMVETÍTÉS - Virul a gerillakertészet a nyolcban: a Grund-kert - Közösségi kertek Budapest szívében: a Leonardó kert - Prinzessinengarten - 1.számú mítosz: Ipari mezőgazdaság nélkül éhezni fog a világ - Tájfajták bevetésre várva - Teri néni is megette, te sem fogsz belehalni (1 rész) - Termelői Piac a Szimpla Kertben - Ajándék gazdaság a Háromkaptár Biokertben és másutt 18.00 - 19.00 KONYHAKERTI ÉS FŐZÉSI TIPPEK, KÓSTOLÓ Kert otthon - előadás Minden, amit a konyhakertünk elbír, vagy a balkon, a virágláda, a virágcserép. Hazai tájfajták és egzotikus gyümölcsök, zöldségek, és néhány virág - csak az íz kedvéért. Az előadást Bihari Balázs és Halász Krisztián tartják. http://www.facebook.com/ valeyrac.ex Vegán ínyencségek a konyhában - előadás és kóstoló Együnk változatosan télen is! Ismerd meg, hogy mit tudsz kihozni kerti alapanyagokból a leghidegebb évszakban is! Vitamindús és élő ételek az Élet Konyhájából. Praktikus ötletek, receptek, vizuális kalandozások. A kóstolóval egybekötött előadást Repka Ágnes tartja. www.eletkonyha.hu
Mandarin - vajon a pocaklakó is szeretni fogja?
2012. november 29. Napló étkeinkről, életünkről
Pici lányom már 7 hónapja lakik a pocakomban, remélem kényelmesen üldögél, és majd 2 hónap múlva megfordul, hogy probléma nélkül kibújhasson. :-) Kíváncsi vagyok, hogy igaz-e, amit már sokszor hallottam, hogy a gyermek azt fogja szeretni, amit az anyja is eszik: most például mandarint napi 1-1,5 kg-t, aszalványokat, mert már fűtünk és én ilyenkor készítek, zöld salátákat, és persze párolt zöldségeket, minimális pékáruval. köménymagos szezámmagos répaaszalvány maradékaGondolkoztam, hogy most miért vagyok oda ennyire a mandarinért, de pontos magyarázatot nem találtam. Azt mondják, a citrusfélék hűtő hatással vannak az emberre, vagyis pont nem ilyenkor kellene ennünk, de nekem most állandóan melegem van, valószínűleg a bennem keringő megnövekedett vérmennyiség miatt. Így lehet, hogy tényleg hűtőhatása miatt kívánom annyira :-)
ZÖLDség
A magyar nyelv gyöngyszeme ez is szerintem! Együnk sok ZÖLDséget! Nap mint nap halljuk, igaz? Milyen zöldségekre gondolunk ilyenkor elsősorban? Paprikára, paradicsomra, répára, retekre, uborkára … stb. (bár ezek közül is néhányat, amiket mi még zöldségként tanultunk, már többjüket sorolja a tudomány a gyümölcsök kategóriájába) Vajon eszünkbe jut-e első hallásra, hogy a magyar nyelv azt (is) kívánja sugallni, hogy ZÖLD növényt (is) fogyasszunk? ZÖLD, klorofillban gazdag növényt, ZÖLDséget…. és ezzel a lúgosításnak, a sav-bázis egyensúly helyreállításának, a betegségek megelőzésének, az egészség megtartásának egyik remek módját is megkapjuk anyanyelvünk “mély”értelmezése során. Milyen zöldekre gondolok? Bármilyen ehető fűszernövényre, ehető gyógy- vagy gyomnövényre: petrezselyem, zeller levél, bazsalikom, citromfű, menta, spenót, sóska, brokkoli, cékla levele, sárgarépa levele, csalán, tyúkhúr, parlagfű, lucerna levél, mángold, leveles kel, saláta, kövér porcsin, búzafűlé, stb. – a lényeg az éltető ZÖLD, A KLOROFILL! A zöldekről, a klorofill csodálatos hatásairól itt olvashatsz: http://www.fittnok.hu/csodalatos-gyogyito-klorofill A ZÖLDség fogalmát tehát ne merítsd ki egyszerűen a nem zöld zöldségek területén. Mindennapi ZÖLDséged legyen ZÖLD is!!!!
Brokkolis zöldturmix
Már írtam arról, hogy milyen favorit nálunk mostanság a brokkoli. Bizony nem csak krémlevest készítettem belőle, hanem zöld turmixot is megspékelve egy kis karfiol levéllel. Így ezzel a finom zöld lével indítottuk egyik hétvégénket. A recept: Hozzávalók: néhány rózsa tisztára mosott brokkoli 3-4 db karfiollevél 1 csokor karalábélevél 1 csokor répalevél 2-3 szem alma víz turmixgép szűrő Elkészítés: Először az almadarabokat tesszük a turmixgép poharába, majd a brokkolit, végül az összetépkedett leveleket. Minden zöldet nagyon alaposan megmosunk, mielőtt a gépbe aprítjuk! A brokkoli rózsáit is jól átmossuk, majd apróbb darabokban a turmixgépbe vágjuk. A megmosott zöldségleveleket apróra tépkedjük. Felöntjük 1-1,5 dl vízzel és alaposan összeturmixoljuk. Tehetünk bele ízlés szerint pár csepp citromlevet és/vagy fokhagymát, újhagyma szárakat is. Miután összeturmixoltuk érdemes szűrőn átszűrni és azonnal elfogyasztani. Van, aki szűrés nélkül is meg tudja inni. Mi kipróbáltuk mindkettőt. Attól függően, hogy mennyi répa- és karalábélevél kerül a turmixba, lehetséges, hogy fogyasztható szűrés nélkül is. Ha ezekből lényegesen kevesebbet teszünk bele, akkor igen. Ha nem tudjuk, honnan szerezzünk be leveleket, menjünk el a közeli zöldségeshez, vagy piacon járva az árusok általában leszedik a növények zöldjét - legjobb helyek ezek. Pénzbe sem kerül, leszámítva a brokkolit és az almát (ha nincs almafánk). Fontos, hogy nagyon alaposan átmossuk őket! Egy adag léhez nagyjából egy kisebb zacskónyi zöld levél elég. Rákos, daganatos betegséggel küzdőknek is ajánlják. Készíthetünk több adagot is, üvegbe áttöltve magunkkal vihetjük a napunkra - munkába, vagy kinek éppen mi a dolga. Gyorsan elkészül. Érezhetően frissíti a szervezetet - legalább is én így tapasztaltam. Egyik ismerősömet pedig láttam, hogy lefagyassza az elkészült zöld levet. Műanyag poharakba töltve tette a fagyasztószekrényébe. Amíg lehet, frissen fogyasszuk, friss zöldségekből!
Shiitake gombás zöldségleves kölessel
2012. november 23. Csatni és Umeboshi: Jógakonyha
Lényegében maradékokból készült, volt itthon még 3 szem friss shiitake gomba, sárgarépa, fehérrépa, vöröshagyma. Ezeket felszeleteltem, majd összefőztem. Került bele még egy fél kocka bio vegeta és a legvégén néhány kanál főtt köles. Tálaláskor egy kevés reszelt natur tofuval gazdagítva. Finom volt, kissé édeskés ízű.
Lencseleves tönkölycsipetkével
Igazi őszi idő van, borús, ködös, ilyenkor nagyon jól esik egy tálka meleg leves ? Hozzávalók 4 személyre: 1 csésze lencse 2 babérlevél 2 sárgarépa 1 fehérrépa 1 csokornyi petrezselyemzöld 2 cikk fokhagyma 1 ek tönköly teljes liszt 1 diónyi kókuszzsír 1 tk őrölt pirospaprika 2 l tiszta víz (nekem kúti) 1 bélyegnyi nagyságú kombu [...]
Zöldséges rétes
Napokig ott árválkodott az előre hajtogatott rétestészta a hűtőnk legfelső polcán. Mígnem eljött a nap, hogy szinte kiürült a hűtő és már csak ez maradt vissza a felhasználásból. Természetesen nem érdemelte meg ezt a sorsot, így gyorsan valami finomat készítettem belőle. Pároltam zöldséget és azzal töltöttem meg. Másnap ezt vittük magunkkal a munkába. Ilyet legközelebb is készíteni fogok! A recept: Hozzávalók: - 1 csomag réteslap - 30-40 dkg gyorsfagyasztott mexikói zöldségkeverék - ételízesítő vagy só - lilahagyma (elmaradhat) - fokhagyma - olaj - répacsíkok (elmaradhat) - piros paprika (kápia) karikák (elmaradhat Elkészítés: A fagyasztott zöldségeket megmossuk, 2 répát megpucolunk, felcsíkozzuk, majd kevés ételízesítővel vagy sóval és egy pár gerezd aprított fokhagymával megpároljuk. A réteslapoknak (6 vagy 8 lapos) először az egyik felét (3 vagy 4 lap) nedves konyharuhára terítjük úgy, hogy mindegyik réteslapot egy kevés olajjal megkenünk. Természetesen a legfelső réteslapot is átkenjük olajjal. A megpárolódott zöldségek felét a rétes közepére halmozzuk. Ha van otthon, lila hagyma karikákat és pritamin vagy kápia paprikát vágunk rá, majd a rétes két szélét ráhajtjuk, a végeiket behajtjuk és a tepsibe fektetjük óvatos mozdulattal. A másik adag réteslapokkal és zöldséggel hasonlóan járunk el. Amikor mindkettő a tepsiben pihen, kevés olajjal szintén átkenjük a tetejét és aranybarnára sütjük. Frissen, melegen nagyon finom, de remek és gyors étel nemcsak vendégség számára, hanem munkába, iskolába csomagolva is kreatív megoldás.
Felhívás - Vigyázat, ehető! filmhét
2012. november 13. Répa Konyha
Érdekel, hogy mi került a tányérodra, milyen tájfajták vannak, és hogyan lehet vegyszermentesen termeszteni? Tudni akarod, hogy a paprikán és az ízetlen paradicsomon túl mi minden kerülhet a fazékba? Akkor szervezz filmvetítést a lakóhelyeden, vagy a barátaidnak! A jelentkezők itthon nem, vagy csak nehezen hozzáférhető filmekből választhatnak. 2012. december 1-9. között a Védegylet országos kisközösségi filmhetet rendez a mezőgazdasági sokféleségről, amelybe bármely közösség vagy magánszemély beszállhat szervezőként. A résztvevő közösségek ingyen és bérmentve hozzájuthatnak egy DVD-kollekcióhoz, telis teli a legkülönbözőbb kis- és nagyfilmekkel, melyek a legkülönfélébb kérdéssekkel foglalkoznak. Küldünk plakátot, meghívót, mindent. Neked csak annyit kell tenned, hogy kiválasztod a számodraérdekes filmeket, összehívod az érdeklődőket és megnyomod a Lejátszás gombot! Témák többek közt: o Milyen a menza és mit eszünk otthon? Változatos? Egészséges? Ízletes? o Miért népszerűek a közösségi kertek, hogyan működik a ,,doboz-rendszer? o Honnan szerezzük be az ebédhez a hozzávalókat? Mire figyeljünk vásárláskor? o Mik azok a tájfajták? Mi történik egy magcsereberén? Miért divatosak újra a piacok? Csatlakozz Te is! Ha részt vennél a filmhéten, jelentkezz be a vigyazateheto@vedegylet.hucímen. További információ www.vedegylet.hu/vigyazateheto
Kesutejfölös káposzta-répasaláta
2012. november 9. Mindennapi ételeink
Mártitól, egyik kedves ismerősünktől kaptam az ötletet. Ő sima tejföllel készíti, de gondoltam, miért ne lehetne vegánosítani. Kukoricás rizst és rántott padlizsánt ettünk hozzá. Hozzávalók: 30 dkg fehér káposzta 10 dkg lilakáposzta 2 közepes sárgarépa 2 fej lilahagyma -- 2 marék kesudió 2 dl víz 3 gerezd fokhagyma 1 ek. citromlé só köménymag sörélesztőpehely Elkészítés: Egy tálba a káposztát legyaluljuk, a répát meghámozzuk és lereszeljük. Elkészítjük az öntetet: a kesudiót összekeverjük a vízzel, sóval, citromlével, fokhagymával, sörélesztőpehellyel, köménymaggal és alaposan összeturmixoljuk. Ezzel meglocsoljuk a salátát, összekeverjük és kb.30percig állni hagyjuk, amígy az ízek összeérnek.
Szezonja van! Most (is) jó enni.
Egy kis segítség, ha nem tudod,hogy mit válassz, ha zöldséget veszel és helyit, szezonálisat keresel! Persze ezekből is jobb a vegyszermentes, bio és kistermelői változat. Ezzel is az egészségedet támogatod és a helyi gazdaságot. De vajon mi hiányzik a képről?
RÉPAFŐZELÉK
2012. november 7. Mit főzzek holnap?
Vegán filmklub: Making the Connections (Összefüggések)
Vegán filmklubba hívlak Titeket! Időpont: November 11. vasárnap 16.00 Helyszín: Odeon Underground mozi Bővebb információ itt: http://www.facebook.com/events/289241837848264 Terítéken: Összefüggések (Eredeti cím: Making the Connection) Ahol a környezetvédelem, a természetközeli gazdálkodás, az állatok jogai, az egészséges életmód és a gasztronómia találkozik: a vegán életmód. Az angol The Vegan Society által készített fél órás videóban az élet különböző területein élő emberek beszélnek a vegán életmód előnyeiről. A magyar nyelvű feliratokat Bonifert Anna készítette:http://boldogvegan.blogspot.com/
Tárkonyos, tejszínes zöldbableves
Mondhatnám rá, hogy ősz ízei állnak benne össze, de igazából nyáron is szívesen fogyasztjuk, csak melegebb hónapokban gyorsabban savanyodhat - a benne lévő tejszíntől - bár növényi tejszín azért másképp működik, mint a -jobb esetben- tehéntejből készült tejszín. A recept: Hozzávalók: 40-50 dkg sárga hüvelyű zöldbab 6-8 szál répa 1 karalábé 4-6 szem krumpli 2 szál fehérrépa 2 dl növényi tejszín ételízesítő tárkony fokhagyma kurkuma víz Elkészítés: A zöldségeket megpucoljuk, megmossuk, felaprítjuk, majd egy nagyobb fazékba tesszük őket. Ételízesítővel megszórjuk és felengedjük vízzel úgy, hogy bőven ellepje. Mielőtt a zöldségek teljesen megpuhulnak, előtte egy kis idővel hozzáadjuk a tejszínt, szórunk bele tárkonyt és egy-két csipetnyi kurkumát (szép sárga színt kölcsönöz az ételnek) és a fokhagymákat vagy apróra vágva, esetleg fokhagymanyomón átpréselve, vagy egészben beletesszük. Amikor a zöldségek megfőttek, melegen tálalhatjuk is a levest. Én tarhonyát főztem külön hozzá és azt tettünk a tányérunkba. Így még dúsabb, kevésbé híg levest fogyasztottunk. A hideg napokon jól felmelegített. Férjem csilipaprikát aprított bele. Hiába, kedveli az intenzívebb ízeket.
Őszi minestrone (vegán)
2012. október 25. Dulmina tündérkonyhája
Újabb minestrone-változat, természetesen most az őszi kert ajándékaiból. Hozzávalók 6-8 személyre 1 bögre gyöngybab (vagy tetszőleges fajta szárazbab) 2-3 evőkanál olaj 1 fej vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 1 kis zeller 1 petrezselyemgyökér 2 sárgarépa 4-5 paradicsom vagy 4 dl hámozottparadicsom-befőtt 1 kis fej kelkáposzta 1 evőkanál sós paprikakrém 1 marék zöld olívabogyó (elhagyható) 10
Káposztás-répás-céklás-tofus óriás szamósza
2012. október 24. Mindennapi ételeink
Hihetetlenül finom, érdemes kipróbálni. Hozzávalók (15 db óriás lesz belőle) 50 dkg teljes kiőrlésű liszt 40 dkg finomliszt 1,5 dl 100% extra szűz olívaolaj 5 dl víz 1 ek. méz 3 dkg élesztő -- 1/2 fej káposzta 1 kisebb cékla 1 fej lilahagyma 2 közepes sárgarépa 1/4 pritaminpaprikás tofu, felkockázva 3-4 ek.100% extra szűz olívaolaj só-ízlés szerint Elkészítés: Először a tésztát készítjük el: az élesztőt kb. 0,5 dl mézes, langyos vízben felfuttatjuk. A liszteket, sót összekeverjük, hozzáöntjük a vizet és a felfutott élesztőt. Rugalmas tésztát dagasztunk belőle. 1 órát kelesztjük, eközben elkészítjük az ebédet (nálunk most töltött paprika) és a tölteléket is.:-) A töltelékhez a répákat és céklát megpucoljuk és lereszeljük (közepes lyukú reszelőn), a káposztát legyaluljuk. Egy edénybe beleöntünk kb. 1 dl vizet, ill. hozzáadjuk az olajat is. Erre rátesszük a lereszelt zöldségeket, sózzuk és fedő alatt pároljuk, majd amikor elfőtte a vizet, dinszteljük. Amikor kicsit odasült és a zöldségek is puhák, akkor lezárjuk, hozzáadjuk a nagyon apró kockákra vágott tofut. A tésztát lisztezett deszkán kb. félujjnyi vastagságúra nyújtjuk. Majd vagy szamószaszaggatóval a szokásos módon szaggatjuk/töltjük, vagy köröket szaggatunk, a közepükre teszünk 1 ek. tölteléket, majd összezárjuk a köröket és utána villával megnyomkodjuk a szélüket. Olajjal kikent, lisztezett tepsibe téve 170 fokon 20 perc alatt készre sütjük.
Külinapom van…
2012. október 23. AUM Vega Blog
Minap névnapünneplőbe mentem nővéremékhez, akiknél a gyerekek miatt most eléggé hasít egy mese. Ebben énekelnek egy csodálatos kis dalt, lényegében annyi: ma külinapod van, teljesüljön minden kívánságod. Hosszan gondokodtunk, mi a szösz lehet az a külinap, de végül csak rájöttünk: különleges nap. Azóta ezt énekeljük névnapokkor… De hogy a receptre is rátérjek: ekkor ettem ezt a finomságot, csak nekem készült, odáig vagyok érte azóta is.
Meghivo: Nyers vegan 5 fogasos vacsora/Invitation: Raw vegan dinner
Október 25. (csütörtök/thursday) 19.00 Őszi ízek az ÉletKonyhától /Autumm flavours from the LifeKitchen Menü Amuse bouche*: wonton** ropogós zöldségekkel, gyömbér mártással Kelkáposzta leves Zsályás -sütőtökös gnocchi tyúkhúr pestoval, sütőtök ropogóssal Körtés pite fahéjkrémmel Petit Fours*** Menu Amuse bouche*: crispy wonton** with vegetables and ginger sauce Savoye cabbage soup Pumpkin gnocchi with sage, chickweed pesto, pumpkin crisp Pear pie with cinnamon cream Petit Fours*** Gasztronómiai szótár: *Amuse bouche: pici falatka mielőtt az étkezés megkezdődne. A séf üdvözlete. ** Wonton: ehető csomagolású, töltött csomag *** Petit fours: ráadás/befejező falatka, általában édes. Például: bonbon, stb. *Amuse bouche: a small bite before the meal begins. Greetings of the Chef. ** Wonton: little edible package with a filling *** Petit fours: a little bite to finish the meal, usually with a sweet taste like a truffle. -------------------------- Több fogásos vacsora / Multi-courses dinner Gourmet, vegan élő ételek / Gourmet, vegan living foods 10-15 fős társaság / 10-15 people Meghitt hangulat / Intimate atmosphere Hangulatos lakásban Budán/In a lovely flat on the Buda side 4900 Ft/fő / 4900 huf/person Regisztrálj az alábbi elérhetőségeken. Kérjük, csak akkor jelentkezz, ha el is tudsz jönni!/ Registration is required. Please, register only if you are willing to come. www.eletkonyha.hu Repka Agnes 0670-70-28187 Kassai Nóra Virág 0630-399-4912 info@eletkonyha.hu
Tepsis tofu-paradicsom-padlizsán
2012. október 15. Mindennapi ételeink
Nagyon egyszerű és finom étel. :-) Hozzávalók (2 személy részére): 1 padlizsán 4 szem paradicsom 1 füstölt tofu 5-6 ek. 100% extra szűz olívaolaj 2 dl zabtejszín 2 ek. sörélesztőpehely 2 közepes reszelt répa só - ízlés szerint kakukkfű (v. petrezselyemzöld, kinek mi tetszik:-) Elkészítés: A paradicsomokat, a padlizsánt megmossuk, felkarikázzuk. A tofut vékony szeletekre vágjuk. A répákat lereszeljük, besózzuk majd kinyomkodjuk. A zabtejszínt összekeverjük sörélesztőpehellyel és a reszelt répával. Egy tűzálló edényt kiolajozunk, és egy sorban beletesszük a paradicsomkarikákat, tofukat és a padlizsánokat. Megsózzuk, kakukkfűvel (vagy petrezselyemzölddel) megszórjuk. Rálocsoljuk a sörélesztőpelyhes-répás zabtejszínt, meglocsoljuk olajjal. Egy fóliával letakarjuk és 150 fokos tepsibe téve 30percig pároljuk,majd a fóliát levéve 15 perc alatt ropogósra sütjük. :-)
Ehető kert az erkélyem/My balkony is an edible garden!
Eléggé elhanyagoltam az elmúlt időszakban a blogírást, inkább csak híreket, képeket osztok meg. Az ÉletKonyha viszont szépen gyarapszik, így a nyáron és ősz elején is sok programunk, munkánk volt! A nyárhoz számomra hozzátartozott a kertészkedés is, igaz, csak az erkélyemen. És ha kert, akkor nálam az ehető kertet és nem díszkertet jelent! Azaz zöldségek, gyümölcsök, gabonafélék, gyógy- és fűszernövények, stb... persze a virágok is részét képezhetik, de nem élveznek kizárólagosságot. Sokféle paradicsommagot kaptam Szombathely mellől egy permakultúrás kertből: 1. Quedlinburgeri korai szerelem 2011 GE-274 - erős korai - kis gyümölcs - legfinomabb korai fajta 2. koktélpari - szomszédtól 3. pisos szová- szilva paradicsom - erős növekedésű 4. körte pari sárga ge 348 nem szereti az esőt nagy növény lesz kell sok hely 5. viyskis zelty - sárga húsú ge273 édes lédús túl nagy lesz ha túl sokat ritkít 6. piros sárga csíkos ge 276 jól lehet tölteni 8. sárga vadparadicsom golden currant apró ellenálló szabadföldi nem kell ritkítani nagyon édes Ezekből palántát nevelt nekem az Évkerék ökotanyán Orsi és Laci, köszönet érte! A kis növénykék pedig,az erkélyemen kívül, több kertbe is elkerültek, hogy tovább teremjenek, szaporítsák magvaikat. A paradicsomok később beértek, volt piros és sárga, kerek és körte alakú, csíkos kemény és húsos is! Csak a kertész fényképezőgépe nem kattant azidőtájt..
Meghívó
http://www.facebook.com/ events/361844050568437
Böjti leves - Krémes zöldségleves
2012. október 2. Fittanyuka Blog
A böjt alatt nagy segítség lehetnek a különböző levesek, mert telítenek, megnyugtatnak, felmelegítenek. Általában este fogyasztom őket ilyenkor a böjt alatt. Mindig alaposan összekeverjük, turmixoljuk, hogy gazdag, egyenletes, sima, krémes állaguk legyen. Hozzávalók: ( 4 adag) 2 db vöröshagyma 2 cikk fokhagyma 1 nagy póréhagyma 1 db közepes zeller 1 kis fej gyalult zöld káposzta, vagy 1/2 fej gyalult káposzta 2 szál sárgarépa 2 db paradicsom 2 evőkanál petrezselyem zöldje , apróra vágva 1 teáskanál szárított bazsalikom 1 teáskanál szárított oregano 1 -2 db kocka bio zöldségleves kocka 3 evőkanál olíva olaj ( hidegen sajtolt) 2-2.5 l víz A zöldségeket megtisztítjuk és apró kockára vágjuk. Az apróra vágott vöröshagymát és fokhagymát pár percig üvegesre pároljuk az olíva olajon. Hozzáadjuk a káposztát, a zellert és a répát. Pár percig együtt dinszteljük, majd hozzáadjuk a póréhagymát, paradicsomot, zöldségleveskockát. Belekeverjük a szárított zöld fűszereket és felöntjük 2 - 2,5 l vízzel. Lassan főzzük, amíg a zöldségek megpuhulnak. Majd hagyjuk hűlni pár percig , utána turmixgépben alaposan összeturmixoljuk amíg krémes állagot nem kapunk. Fittanyuka
Zöldséges Rizstorta
2012. szeptember 28. Fittanyuka Blog
Az alábbi recept szuper kímélő és alakbarát étel, mindamellett természetesen 100%-ban megfelel a lúgosító ételek kritériumainak, ha mondhatom így! Ismeritek a rizs lapokat? Keleti boltokban fellelhetőek, gyakorlatilag csak rizs lisztet és vizet tartalmaznak. Több méretben kaphatóak. Én a tortához a minél kisebb átmérőjűre ( kb. 15 cm) szavazok, mert szakadhatnak a lapok. Hozzávalók: Tetszőleges mennyiségű rizslapok ( attól függően amilyen magasra szeretnénk a tortát), én 10 db lapot használtam fel. Zöldségek: 10 dkg spenót levél 3 szál répa 1 db közepes cukkini 1 db vöröshagyma 1 cikk fokhagyma 1 kk himalaya só 1/2 kk kakukkfű 3 evőkanálnyi kókuszolaj 2 evőkanál kukoricakeményítő 1 dl víz A rizs lapokat egy tálba helyezzük és leöntjük őket forrásban lévő vízzel, annyival, hogy ellepje. Ázni hagyjuk kb. 5-7 percig. Addig elkészítjük a zöldségeket. A hagymát felaprítjuk, a cukkinit, sárgarépát lereszeljük. A hagymát a kókuszolajon megdinszteljük, hozzáadjuk a répát, cukkinit, spenót leveleket sózzuk, fűszerezzük, hozzáadjuk a préselt fokhagymát. Lefedve addig pároljuk, néhányszor megkeverve, míg a zöldségek roppanósra puhulnak, a spenót levelek összeesnek. 1 dl hideg vízben elkeverjük csomómentesre a kukoricakeményítőt és hozzáöntjük a zöldséges egyveleghez. Egy kapcsos torta formát kiolajozunk, a rizslapokat egyenként óvatosan kiemeljük a vízből, lecsöpögtetjük és elkezdjük lerakni a formába. Egy rizslap, egy réteg zöldség, mindaddig amíg elfogynak a hozzávalók. Tipp: Gazdagíthatjuk növényi sajttal, akár a rétegek között, és a tetejére is reszelhetünk, hogy ráolvadjon. Előmelegített sütőben 180 C fokon 25-30 percig sütjük. A lapok könnyen szakadnak, igazából nem jelent nagy gondot, ha elszakadva rétegezzük, úgyis sikerül a torta! Salátával vagy önmagában fogyaszthatjuk, de akár vendégvárónak is kitűnő. Böjti bevezető és felépítő ételnek is nagyszerű. Fittanyuka
Zöldséges zakuszka
2012. szeptember 27. Mindennapi ételeink
Az egyik legfinomabb pástétom. Érdemes elkészíteni. Hozzávalók: 1 kg padlizsán 4 fej vöröshagyma 3 szem paradicsom 1,5 kg kápia paprika 1/3 kg sárgarépa 2 szem fehérrépa 1 szelet zellergumó 1 fej fokhagyma 5 dl 100% extra szűz olívaolaj só - ízlés szerint Elkészítés: A hagymákat nagyon apróra vágjuk és kevés vízen megpároljuk. A meghámozott zöldségeket sós vízbe téve megpároljuk, húsdarálón ledaráljuk (vagy botmixerrel leturmixoljuk). A padlizsánokat megmossuk, villával alaposan megszurkáljuk és tepsibe téve alaposan megsütjük, majd kihűtjük. Lehúzzuk a héját, és húsdarálón ledaráljuk. A nyers paradicsomot, paprikát is ledaráljuk (botmixerezzük). Mindezt a párolt hagymára tesszük, olajjal meglocsoljuk, sózzuk és alaposan összefőzzük. Frissen is fogyaszthatjuk, de télire is eltehetjük.
Zöldparadicsom achar (pickle)
2012. szeptember 25. Vegavarázs
Az acharról már írtam korábban a chili pickle kapcsán. Ez egy nagyon fűszeres indiai savanyúság, az étkezések kiegészítője. Készítik mangóból, chiliből, padlizsánból, citromból, répából vagy vegyes zöldségekből. Csak egy-két kanállal szolgálnak fel belőle, de ez a kis mennyiség is segíti az ételek... tovább>>
Bundás zöldségek mentás-sütőtökös öntettel
2012. szeptember 24. Gitta nyersétel blogja
Zöldségek bundában Egy régebbi potluck-on találkoztam ezzel a nyers étellel, és most eszembe jutott! Milyen jó ötlet, a zöldségeket csak felvágom, meglocsolom, meghempergetem, egy guszta finom könnyű szósz hozzá, és már lehet is enni... Zöldségek: sárgarépa, karfiol, lilahagyma, cukkíni, sütőtök... de lehet más zöldség is, cékla, brokkoli... zöldségek falatnyi darabokra vágva A zöldségeket falatnyi darabokra vágjuk, félretesszük. Bunda 1: 1 marék napraforgó 1/2 kápia paprika só, kevés víz 1 kanál chia mag A napraforgóból a paprikával, sóval, vízzel sűrű szószt turmixolunk. Intenzív íze legyen, mert ez nagyon vékonyan fogja beborítani a zöldségeket, így csak kevés fog belőle a szánkba jutni egyszerre. Ha nem elég intenzív, akkor kicsit íztelen lesz az étel. A turmixolás után beletesszük a chia magot is. Ettől kocsonyás lesz, és rá fog ragadni a zöldségekre. a chia mag még itt nincs elkeverveA szószt jól elkeverjük, majd ráöntjük a zöldségekre. Jól átforgatjuk, és kicsit állni hagyjuk. Bunda 2: Egy tálba lenmagot, egy másik tálba szezámmagot öntünk. (lehet más magot is használni, pl. darált diót vagy mandulát, tökmagot...) A zöldségek egyik felét a szezámmagba, a másik felét a lenmagba forgatjuk. (lehet egyenként is bíbelődni, én csak úgy átrázogattam), kivesszük és tálra rakjuk őket. A szószhoz turmixgépbe teszünk egy nagyobb darabka sütőtököt, egy-két savanykás almát, pici sót, egy marék mentát, és kevés vízzel simára turmixoljuk. Jó mentás lett! Ebbe a szószba mártogatjuk a zöldség-darabkákat, és már ehetjük is. Jól meg kell rágni, ez igazi kihívás a fogaknak, állkapocsnak! A karfiol volt a legfinomabb... a sütőtök a legkevésbé :(, de a lilahagyma, cukkíni, és a paprika is remek volt. A sárgarépa közepes... Próbáljátok ki!
Petrezselymes párolt zöldségek
Ecsedi Katától megkívántam a párolt zöldségeket, úgyhogy a mai ebédemhez elővettem a pároló edényemet, és gőzben megpároltam néhány karikázott sárgarépát, fehér répát és egy kis zellert és egy kis borsót. Petrezselymet apróra vágtam, és egy picike olíva olajon megpirítottam, majd a készre párolt és megsózott zöldségekhez kevertem. Ennyi. Nagyon finom lett, többször fogok ilyen köretet [...]
Zöldségcurry
2012. szeptember 12. Gitta nyersétel blogja
Egy idő után azokat a recepteket részesítem előnyben, ami egyszerűen és gyorsan kész van, mégis finom. Ez a recept kivétel. Több összetevője van, mint amennyit én szívem szerint használnék, de most mégis kipróbáltam... és hát nem bántam meg. Igazi különlegesség lett! Hozzávalók: Zöldségek: 2 sárgarépa reszelve, 1 cukkíni kockákra vágva, 1/2 paprika kisebb darabokra vágva, 1/2 fej lilahagyma, friss gyömbér reszelve, egy marék mazsola, valamilyen édes gyümölcs, ami most 1 őszibarack volt, és néhány friss menta levél (szerintem más zöldségekkel is jó, brokkoli, retek, karfiol, zeller...) Curry szósz: 3 dl kókusztej (kókusztejporból turmixoltam), egy marék szezámmag (ettől kicsit kesernyés lett), egy marék mazsola ide is, egy kanál miso (ez erjesztett szója vagy rizs, nagyon különleges ízt ad), 1 teáskanál curry por, 1 narancs leve. Sem sót, sem édesítőszert nem tettem bele, a miso sós volt, az aszalt és friss gyümölcsök édesek. A zöldségek darabolás közben: A barack és a mazsola is hozzájött: A szószt külön nem fotóztam le, de így nézett ki, amikor a tálban a zöldségekre ráöntöttem a levet: Elkészítés: A zöldségeket összevágjuk, tálba tesszük. A szószhoz a hozzávalókat turmixgépben simára keverjük, és a zöldségekre öntjük. Nem kell megijedni, ilyenkor a szósz még híg, de a zöldségek be fogják szívni, és egy óra múlva már egy ízben összeérett, nagyszerű ételt kapunk. A szószból az ízeket és a nedvességet beszívják magukba a zöldségek, és felpuhulnak. A végén tettem még hozzá apróra vágott aszalt paradicsomot... az a piros ott a tetején :) Reggel elkészíted, dobozba teszed, és délben jól megeszed. Délre ilyen szépen összeáll: Pár levélke menta, egy kis paradicsom jól illik hozzá, egy pár szem mandula vagy kesudió... nem árt neki. Rágd meg jól!
Nyers torták
2012. szeptember 9. Gitta nyersétel blogja
A nyerskonyha egyik legkedveltebb ételei a nyers édességek, azon belül a torták. Mivel nem kell őket sütni, hamar készen vannak, ugyanakkor fantasztikusan finomak. Étel allergiások is fogyaszthatják, ugyanis nem tartalmaznak sem lisztet, sem tojást, tejterméket. Nincs bennük hozzáadott cukor. Nem hagyományos sem az elkészítésük, sem a díszítésük, a természetesség és a frissesség dominál. Íme néhány torta, amelyeket eddig megosztottam: A narancsos csokitorta, amely narancs helyett elkészíthető bármilyen élénk ízű gyümölcsből, eper, málna, ananász, stb... A narancsos répatorta Az egyik nagy kedvenc, az avokádós citrom torta Az eper torta A valentin-napi fagyitorta Az epres-banános fagyitorta A legutóbb készült születésnapi torta Most legutóbb a nyersétel tanfolyamon készült ez a csodás gyümölcstorta. Csokis gyümölcstortaHa szeretnéd megkóstolni frissen készült tortáinkat, gyere el szeptember 13-án csütörtökön a Nyersétel Akadémiára, a torta-kóstoló partinkra! 16 és 20 óra között jöhetsz bármikor, a belépés ingyenes és nem kell bejelentkezni sem Cím: Budapest, XIII. Tátra utca 11. 1. emelet 1. 22. kapucsengő Bővebben itt olvashatsz: Nyers torta party Még egy csábító csokitorta fotó:
Képes beszámoló Augusztus 9-ei vacsoráról/Pictures of the 9th August dinner party
2012. szeptember 2. Répa Konyha
Köszönjük, hogy jöttetek!/Thank you for coming!
Köleságyon sült zöldségragu
2012. augusztus 27. Mindennapi ételeink
Mai ebédünk lesz ez, nekünk ízlett a kóstoló:-). Hozzávalók: 25 dkg köles 1 nagyobb cukkini 1 nagyobb vöröshagyma 1 kápia paprika 3 db sárgarépa 2-3 ek. 100% extra szűz olívaolaj 1/2 pritaminpaprikás tofu 1 csokor petrezselyem só, majoranna -- 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj 4-5 gerezd fokhagyma 2 ek. finomliszt 1 csokor petrezselyem Elkészítés: A kölest a szokásos módon kifőzzük (háromszoros mennyiségű vízbe forráskor beleszórjuk a megmosott kölest, és újraforrástól számítva 3-4 percig főzzük, majd dunsztba tesszük, kb. 1-2 órát). A zöldségraguhoz az apróra vágott vöröshagymát vízen megpároljuk, majd beletesszük a felkockázott répát, cukkinit, paprikát. Vízzel felengedjük, sóval, majorannával ízesítjük. lkészítjük a növényi tejfölt: a napraforgómagot olaj nélküli serpenyőben megpirítjuk, majd egy mély tálba tesszük és vízzel, fokhagymával, olajjal és sóval ízesítve összeturmixoljuk, folyamatosan adva hozzá a vizet. A lisztet is egyenletesen elmixeljük benne. A megpuhult zöldségekre ezt öntjük rá. Ekkor adjuk hozzá a felvágott petrezselyemzöldet és a tofut is. Egy kiolajozott tűzálló tálba tesszük előbb a kölest, majd rá a ragut. Összesütjük, közepes lángon, kb. 15 perc alatt.A tetejére kendermagot szórtam, erről kicsit később írok. A kölest 5 kg-os kiszerelésben a Vegetár Kft-nél szoktuk vásárolni, nagyon megéri :)
Vegán növényi sajt, répás-petrezselymes bundában
2012. augusztus 24. Mindennapi ételeink
Ezt ma kevés bazsalikomos krumplival és uborkasalátáva esszük majd - a tegnap esti főzés utáni kóstoló alapján finom lesz :-) Hozzávalók - 2 személy részére 1 Viofast növényi sajt (füstölt) 15-20 dkg liszt 2 közepes répa 1/2 csokor petrezselyem 15 dkg morzsa 10 dkg szezámmag só - ízlés szerint Elkészítés: A sajtot hosszában és széltében is félbevágjuk, így épp alkalmas nagyságú szeleteket kapunk. Majd egy tálba lisztet teszünk, a következő tálban lisztet keverünk ki vízzel, sűrű palacsintatésztát kell kapnunk, és ebbe reszeljük bele nagylyukú reszelőn a répát, ill. belevágjuk a petrezselymet is, és sóval ízesítjük. A harmadik tálban a morzsát és szezámmagot keverjük össze. A sajtokat előbb a lisztbe forgatjuk, majd a lisztes-répás bundába, és legvégül a szezámmagos morzsába. Olajjal kikent tepsiben sütjük ki, egyszer megforgatva. Közepes lángon, kb. 20-30 perc alatt.
Töltsd újra Sam! Gasztrohős versenykiírás
2012. augusztus 21. Répa Konyha
AKTIVISTA-, FOTÓ- ÉS VILÁGZÖLDÍTŐ PÁLYÁZAT A pályázat célja: Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy mennyi felesleges hulladékot termelünk a strandokon, fesztiválokon, bárokban, kávézókban, stb. elfogyasztott hűsítő italok elfogyasztása közben. Arra szeretnénk biztatni mindenkit, hogy vigye saját poharát és hagyjon fel a műanyag poharak használatával - és szeretnénk megtudni, hogyan reagálnak egy ilyen kérésre a vendéglátóhelyek. Mit kell tenned? 1) Vidd a poharad és a fényképezőgépet vagy kamerát, és fotózd le, hol töltetted újra! 2) Rakd fel a Felelős Gasztrohős facebook falára egy rövid leírással arról, hogy hol készült és milyen reakciót tapasztaltál, vagy küldd el nekünk e-mailben! 3) Biztasd a barátaidat, hogy szálljanak be a versenybe ők is! +1) Ne feledd: Ha éppen nincs is nálad a saját poharad, akkor is spórolhatsz a hulladékkal: a következő körben töltesd újra a poharat, amit először kaptál! A Pályázat kiírója: Felelős Gasztohős (Ökolúció Alapítvány); www.gasztrohos.hu A Felelős Gasztrohős célja az étkezéssel kapcsolatos - történjen az otthon vagy étteremben - felelős döntések ösztönzése. Kérdéseiddel nyugodtan fordulj hozzánk a jatek@gasztrohos.hu e-mail címen! A pályázat részvételi feltételei: 1) A pályázaton bárki részt vehet, aki 15. életévét betöltötte és magyarországi címmel rendelkezik, kivéve az Alapítvány kuratóriumi tagjait és azok családtagjait. 2) A pályázati anyagok az alábbi technikával készülhetnek: fénykép, amatőr videó, animáció 3) A benyújtott anyag ne sértsen semmilyen emberi jogi, etikai, vagy esztétikai elveket. 4) A pályázati anyagod benyújtásával hozzájárulsz, hogy azt az Ökolúció Alapítvány webes felületein (honlapok, facebook) felhasználja, és egyúttal lemondasz az ezért járó tiszteletdíjról. A pályázat határideje, pályázati anyag benyújtásának módja: A pályaműveket 2012. szeptember 30-án éjfélig várjuk. Az elkészült fotókat küldjétek el nekünk e-mailen (jatek@gasztrohos.hu) vagy töltsétek fel a Felelős Gasztrohős facebook falára (www.facebook.com/FelelosGasztrohos) a helyszín megjelölésével és egy rövid leírással arról, hogy milyen reakciót tapasztaltatok, mikor újra akartátok töltetni a poharatokat. A fotót és a leírást aztán osszátok meg saját facebook oldalatokon is, hogy minél többen kedvet kapjanak a játékhoz! (Az e-mailben hozzánk érkező pályázatokat feltöltjük a facebook oldalunkra.) További info: Gasztrohős blog
wamp & gyömbéres-diós fehérrépa golyók
2012. augusztus 13. Vegasztrománia
nem is tudom hirtelen, hogy melyik oldalról közelítsem meg a témát.. elsősorban nagyon köszönöm barátnőmnek, sacinak, kedvenc ruhamárkám, a NON+ megálmodójának és tervezőjének (meg persze még csomó minden szuper és kreatív dolog kivitelezőjének), hogy rábeszélt a wampra, és megvalósítottuk a már régóta vágyott és tervezett együttműködést. 5 éve kezdtem írni a blogot. ki akartam engedni magamból azt, ami ki akart jönni. aztán fokozatosan kifejlődött bennem a vega öntudat, és ma már többre vágyom. félreértés ne essék, nem egy vega világot vizionálok (bár az se lenne rossz :), annál sokkal többre tartom az ember szabad akaratát és hiszek az egyén saját fejlődési tempójának fontosságában. de arról nehéz véleményt alkotni, amit nem ismerünk, úgyhogy célom mindenféle fórum és lehetőség bevonásával a vega konyha megismertetése. ez a fehérrépa golyó is olyan reakciókat váltott ki az emberekből, hogy "olyan, mintha hús lenne", vagy "de jó, kérem a receptjét", és "pedig én nagy húsevő vagyok, de ez tök finom". bővítsük ízkönyvtárunkat, engedjük be az elhanyagolt, egészséges, változatos zöldségeket a konyhánkba! new york cheese cake & gyömbéres-diós fehérrépa golyók a wampon saci a hónap designere a wampon, ez alkalomból egy új, pure white kollekcióval jelent meg. ehhez komponáltam két fehér ételt, egy egyénre szabott, elvihető new york cheese cake-et, és egy fehérrépa alapú vega fasírtot. a cheese cake-hez ezt a receptet használtam, másfélszeres mennyiségből lett 20 kis üvegnyi. a fehérrépa golyókhoz pedig ezt a receptet alakítottam át. hozzávalók: (kb 20 darab golyó, de nyilván attól függ, mekkorára csináljuk) 1 hatalmas, vagy 2 közepes fehérrépa a reszelő nagy lyukán lereszelve / robotgéppel darálva 8 dkg durvára darált dió 1 hagyma apróra vágva / robotgéppel darálva 2 kis tojás 1 zsemle robotgépben morzsásítva só frissen őrölt fehér bors 1 kk gyömbér zsemlemorzsa olaj a sütéshez én ebbe most nem raktam fokhagymát, nekem nem hiányzott. egy bácsinak igen, szóvá is tette :) a hozzávalókból összekevertem a "fasírt" alapját. (ha szükséges, további zsemlemorzsa hozzáadásával lehet az állagán változtatni.) kis golyókat formáztam, meghempergettem őket zsemlemorzsában, majd bő, forró olajban aranybarnára sütöttem őket. nagyon jó volt nyitott emberekkel, vegetáriánusokkal, mindenevőkkel, külföldi érdeklődőkkel, gyerekekkel találkozni, beszélgetni a vegetáriánus életérzésről, köszönöm! reményeim szerint nem ez volt az utolsó wampos szereplésem :)
Gombaleves "hús"gombóccal
Szintén egy régebbi receptet írok le. De ha az embernek csak most jut ideje a régebbieket lejegyezni, akkor késve kerülnek fel a bejegyzések. Szeretjük a leveseket. Inkább jó sűrűre készítjük, mivel a gyomor kevésbé tud mit kezdeni a "híg" táplálékkal. Kevés lé, sok zöldség. Nálam ez az alap. (Máskülönben inkább krémlevest készítek.) A recept: Hozzávalók: 35 dkg gomba 8 szem krumpli 8 szál sárgarépa 3 szál fehérrépa 2 karalábé zellerlevél petrezselyem fokhagyma ételízesítő vagy só piros fűszerpaprika víz Húsgombóc hozzávalói: - 5 dkg szójagranulátum - 5-10 dkg barna rizs - zabpehely - ételízesítő vagy só - őrölt kömény - 1/2 fej vöröshagyma - 1-2 gerezd fokhagyma - petrezselyemlevél - majoránna - esetleg őrölt bors - víz - főzéshez Elkészítés: A leveshez előkészítjük a hozzávalók között felsorolt zöldségeket. Megpucoljuk, megmossuk, felaprítjuk őket. Egy nagy fazékba beletesszük a zöldségeket, alacsony lángon kicsit átkavarjuk őket, majd adunk hozzá sót vagy ételízesítőt, nagyjából 1 csapzott evőkanál fűszerpaprikát, felöntjük vízzel (jól ellepje) és elkezdjük főzni. Amikor már majdnem puhák a zöldségek, a felaprított zeller, petrezselyem és fokhagyma kerül a levesbe. Majd egy utolsót főzünk rajta. Természetesen a levest elkészíthetjük bármiféle - nekünk tetsző levesbetéttel. Mivel nekem amúgy is készen volt más ételhez a húsgombóc alapja, ezért ezt főztem hozzá az alábbiak szerint: A szójagranulátumra forró, ételízesítős, vagy sós vizet öntünk. A barna rizst miután alaposan megmostuk, puhára főzzük. A megpuhult szójagranulátumot szűrőn leszűrjük és a levét kissé kinyomkodjuk. A megfőtt barna rizzsel és zabpehellyel összekeverjük és a masszát a felsorolt többi hozzávalóval (aprított fokhagyma és vöröshagyma, fűszerek) ízesítjük. A massza akkor jó, ha kemény gombócokat tudunk formálni belőlük. Ha puhák lesznek, és szinte szétesnek, akkor tegyünk még hozzá zabpelyhet. Amikor elkészült, ízre és állagra is megfelelő, golyókat formálunk belőlük és forrásban lévő sós vízbe kb. 10 perc alatt átfőzzük. Egyesével tettem a főzővízbe és egyesével szedtem ki. Így nem estek szét. A leves nagyjából megfő 30 perc alatt, de az előkészítési munka miatt nem tekintem 30 perces ételnek.
Két laktovega lakomái - Heti menü 2012. 07. 28. - 08. 03.
2012. augusztus 4. Dulmina tündérkonyhája
A hétindító, szombati piacozás eredménye (dorozsmai kis piac): 4 l tej (680 Ft) füstölt, köménymagos házi sajt (840 Ft - 1600 Ft/kg) 10 cső kukorica (500 Ft) 1,5 kg méteres zöldbab (300 Ft) 2,5 kg padlizsán (500 Ft) 3,5 kg paradicsom (350 Ft) 1,2 kg paprika (150 Ft) 2 kg sárga paradicsom (200 Ft) 1 csomó répa (50 Ft) 1 csomó petrezselyemgyökér zölddel (60 Ft) 1/2 l fejtett bab (400 Ft) 3
Nyári zöldségleves tárkonnyal (vegán)
2012. augusztus 1. Dulmina tündérkonyhája
Ha nem forrón esszük, akkor igazán frissítő tud lenni ez a savanykás leves, melybe jól beleaprítottam mindenféle kóbor maradék zöldséget a hűtőből. Hozzávalók 2-3 személyre 1 evőkanál olaj 2 sárgarépa 1 petrezselyemgyökér 2 marék zöldbab 4-5 (tojásnyi méretű) krumpli 1 l víz 1 babérlevél 1 kávéskanál őrölt kömény 1 kávéskanál kurkuma só 2 marék tojásmentes (kézi) tarhonya 1 paprika 1
Almás zöld lé délelőttre
A második gyógyítós napomon, ez volt a délelőtti italom Nagyon finooooom Hozzávalók: Ezt úgy szoktam csinálni, hogy fogom a kosárkámat, és elindulok a kertembe Mindig valami más csuda kerül bele Ez egy nagy adag, mert a drága szomszédaim is isszák ? 4-5 ág zsengébb csalánlevél 4-5 ág kövér porcsin 3 ág sárgarépa zöldje 3 levél [...]
ŐSZIBARACKOS CITROMKRÉM SZEDERREL, OSTYÁVAL
Vicces, hogy őszibarack, és már most micsoda dömping van belőle. Én a fehérhúsúra esküszöm. Nekem az az őszibarack. Talán a gyermekkor tehet róla :) Azután jött a kopaszbarack és a sárgahúsú őszi őrület, de nekem az valahogy nem az igazi. Finom, de valahogy idegen. De persze nyugodtan használhatsz ilyet is a receptben, ha ezt jobban szereted. Mostanában igyekszem egyszerűségre törekedni a blogon. Annál is inkább, mert egyébként is kevés idő jut az ételek elkészítésére, és talán ezek most praktikusabbak is mindenkinek. Ez is egy ilyen gyors és egyszerű édesség lesz. Na az ostya kicsit több türelmet igényel, de előre elkészíthető nagyobb mennyiségben, így bármikor elővehetjük kiegészítőként egy -egy édességhez. 2 adaghoz... A krémhez 1 db fehérhúsú őszibarack 1 bő marék áztatott mandula (női marok :) ) 6 szem datolya 1 csipet himalája só 1 kis szeletke gyömbér 1 db bio citrom leve a citrom negyedének a héját is használjuk fel a fehér résszel együtt (csak ha bio citromot használunk!) vanília, ízlés szerint kevés víz szeder A szeder kivételével minden hozzávalót krémesre turmixolunk. Ehhez csak annyi víz kell, amennyivel el tudjuk turmixolni a keveréket, illetve ennek mennyiségével kedvünk szerint alakíthatjuk a krém sűrűségét. Ennek érdekében célszerű először a barackot a turmixgépbe tenni, aztán a többit. Ha nagyon kemény a datolyánk, akkor beáztathatjuk egy kevés vízbe, ez esetben ezt az áztatóvizet használjuk később a turmixoláshoz is. Ha kész, tálkákba kanalazzuk a krémet. A szedret tehetjük a krémbe, de rétegezhetjük is, vagy ráültethetjük a szemeket a krém tetejére. Az ostyához (1.5 teflex lapnyihoz): 1/2 bögre őrölt lenmag 1/2 bögre őrölt szezámmag 1/4 bögre méz (juharsziruppal igazán ropogós lesz) Fekete szezámmag díszítésnek -elhagyható, vagy felcserélhető mással Összedolgozzuk az alapanyagokat, így egy sűrű masszát kapunk. Ezt kenjük szét az aszaló tapadásmentes lapján amilyen vékonyan csak tudjuk. Egy nem éles konyhai eszközzel -lehet ez vajkés is, csak a teflexet ne vágjuk át, az a lényeg :)- kialakítjuk a kívánt formákat. A háromszögeket úgy csináltam, hogy először egyszer megfeleztem a lapot, majd a felező vonalra merőlegesen keskeny téglalapokra osztottam a masszát. Ezeket a téglalapokat átlósan megfeleztem, így elég sok ostyám lett. Szórjuk meg a fekete szezámmal, kicsit nyomkodjuk bele a masszába a magocskákat, majd aszaljuk 40 fokon jó sokáig. Kb 24 órán át. A maradékot légmentesen, dobozban tárolhatjuk, hetekig eláll. A díszítéshez: ehető virágok, menta- vagy bazsalikomszár Én borágót, mályvavirágot és mentaszárat használtam. Éééés... egy meghívó!!! Ismét gourmet vacsorát tartunk Ágival, és nem kisebb esemény , mint az ÉletKonyha első születésnapja alkalmából. Al fresco, szabadtéri vacsorára invitálunk igalmas nyári ízkalandokra Részletek a weboldalon vagy a FB oldalunkon. Jelentkezhetsz emailben a info@eletkonyha.hu címen. Várunk :)
MEGHÍVÓ: VACSORA AZ ÉLETKONYHÁVAL - NYÁRI ÜNNEP SZABADTÉREN! / INVITATION: RAW VEGAN DINNER WITH THE LIFEKITCHEN - SUMMER CELEBRATION OPEN-AIR!
1 éves az ÉletKonyha! Ez alkalomból egy különleges vacsorával szeretnénk kedveskedni vendégeinkek! Saját, vegyszermentes zöldségeinkből és őstermelői bio alapanyagokból fogjuk elkészíteni a következő vacsoránk menüjét is. Különös gonddal válogatjuk össze az ízeket, hogy gasztronómiai élményt is jelentsen minden fogás elfogyasztása! Szeretnénk, ha Te is velünk tudnál ünnepelni, ezért a szokásostól eltérő áron, de ugyanolyan színvonallal várunk Téged és barátaidat is! Mikor: 2012. augusztus 9. csütörtök 18.30 érkezés Helyszín: Még szervezés alatt. (Ha van ötleted, hogy hol tudnánk megtartani ez a vacsorát szabadtéren, zöld övezetben, esetleg egy kertben, írj vagy hívj!) Menü: 3 fogásos meglepetés menü (A szülinapi torta nem marad el!) A vacsora ára: 3500 Ft Regisztráció: Fontos tudnunk, hogy hány főre készítsük a vacsorát, ezért kérünk, jelezzd, hányan jöttök az alábbi elérhetőségeken: info@eletkonyha.hu vagy telefonon: Ági (+36-70-70-28187) Nóra (+36-30-39-94912) INVITATION: RAW VEGAN DINNER WITH THE LIFEKITCHEN - SUMMER CELEBRATION OPEN-AIR! This is our 1st anniversary! For this reason we would like to invite our to a unique dinner. As usual we are using organic ingredients from our garden or from local farmers. Flavours are composed to give us a pure and living culinary experience. With prepairing raw vegan food, we celebrate health, nature and the joy of living! Come and join us in this celebration! When: 9th august 2012. Thursday 6.30 pm arrival Where: Not announced yet. (If you have a place, garden in mind which could host our dinner, let us know!) Menu: 3 course surprise dinner (With a birthday cake) Price of the dinner: 3500 huf (For this special occasion, we make a special price! This is our present to you.) Registration: We need to know for how many people to prepaire the dinner, so please register on info@eletkonyha.hu or call us: Ági (+36-70-70-28187) Nóra (+36-30-39-94912)
Cukkinis minestrone (vegán)
2012. július 24. Dulmina tündérkonyhája
A fejtett bab másik feléből egy másik ízletes minestrone-változat lett: cukkinivel és paradicsommal. Hozzávalók 4-6 személyre 1 bögre (2,5 dl) fejtett bab 1 evőkanál olívaolaj 1 kis fej vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 1 sárgarépa 2 petrezselyemgyökér 2 nagy paradicsom 1 paprika 1 cukkini (kb. 25-30 dkg) 1 marék apró száraztészta (tojásmentes kézi tarhonyát használtam) 1 marék friss
Eleki Egészségközpont 11. rész
Záró nap Egy bő héttel elcsúsztam az utolsó nap beszámolójával, ugyanis hazaérkezve szembesültem azzal, amire számítottam: a valóbb világ dolgaival. Bizony a nyugalomnak oly módon vége lett, hogy beköszöntöttek a dolgos, munkás hétköznapok. Ráadásul még temetésen való részvétel is várt rám a héten. Ez utóbbi persze nem lett volna kötelező, de az elhunyt közel állt szívemhez, még ha a nagyszülőm is lehetett volna. De nem erről a szomorú eseményről szeretnék most írni, hanem az utolsó eleki napról. Mint legutóbb beszámoltam, lázterápiát követően 24 órás böjtben volt részem, az utolsó nap pedig ismét zöld napom volt. Zöldturmixszal és spirulinával indítottam, majd saláta, ebédre pedig szintén zöldség, de most már párolva és ráadásul volt a zöldbab mellé répa is tálalva. :) Nagyon örültem a répának, mert az elmúlt 10 napban kevés párolt répát ehettem, pedig azt is nagyon szeretem, de hát a színe nem zöld. :) Legfeljebb leveleit fogyaszthattam el a zöld turmixban. :)) Reggeli: Ebéd(részlet): Az érdekessége a napnak kezelés tekintetében is megvolt számomra, ugyanis "kozmetikai" kezelést kaptam. Vagyis a bőrömnek jutott némi élvezet. Só, hidegen sajtolt olíva olaj (Ha jól tudom, eleve gyógynövényes olaj) és víz oldatával kezelőm bedörzsölte a testem nagy részét, majd lezuhanyoztattam a bőrömön maradt sómaradványokat. Milyen felüdülés volt ez a bőrömnek! Nem gondoltam volna, hogy jobban hidratál, mint bármi más testápoló. Pedig így van. Száraz bőrű olvasóimnak szeretettel ajánlom ezt a módszert! Mivel a kezelés után a bőr selymes lesz és puha, ezért azt ajánlom, hogy először fürödjünk, zuhanyozzunk le, megszabadulva a nap során ránk rakódott kosztól, majd tenyerünkre vigyünk fel a fent említett keverékből és dörzsöljük át vele a testünket a lehető legtöbb helyen. Végül zuhanyoztassuk le a sómaradványokat a testünkről. Tekintettel arra, hogy a só morzsálódik, mindenképpen kádban vagy zuhanyfülkében végezzük el a műveletet. Hálás lesz a bőrünk érte. :) Belegondoltam, milyen sokan drága pénzeket fizetnek ki hidratálásért, miközben a természet adta kincseit alkalmazva sokkal egészségesebb bőrvédelemre és ápolásra van lehetőségünk. Kezelés mellett még szeretnék pár szót írni a szobatársamról is. Mi együtt utaztunk le Elekre és csináltuk végig ezt a turnust. Ő úgy érkezett, hogy elvétve még fogyasztott húst és tejterméket, valamint kevésbé törekedett arra, hogy étkezést követő egy órán belül se folyadékot, se gyümölcsöt, se semmilyen élelmiszert ne fogyasszon. Továbbá a két étkezés közötti 5-6 órás "gyomorpihenőt" is nehezen tudta saját életében megvalósítani. Jó volt látni, hogy a turnus közepére már szinte életszokássá váltak ezek a helyes életmódbeli lépések. Persze tisztában vagyok vele, hogy neki is küzdelmes napjai vannak hazaérkezését követően, mindenesetre kívánom neki az erőt a kitartó folytatáshoz. Emellett meg kell említenem azt a tényt, hogy éjszakára kétféle kezelést is kapott. Az egyik a kezére - ricinusolajjal kellett bekennie a kezét, kesztyűt (pamut) húzni rá és így elaludnia. Egy hétig biztos kitartóan végezte ezt a gyógymódot, és a turnus végére rendbe jött a "göcsörtös" (bocs!, jobb szót nem találtam rá) keze, ujjai. A másik kezelésben én is részt vehettem. Nap, mint nap feszült volt az egyik lapockáján az izomzat. Ha jól emlékszem erre olykor-olykor gőzpakolást is kapott, de néhány este során mentás olívaolajjal kentem be a hátán a fájósabb részt. Nem masszíroztam, csak átkentem gyengéd mozdulatokkal. Masszírozást a nap folyamán kapott esetenként, amikor kezelési idő volt. Turnus végére az izmai sokkal jobb állapotba kerültek, már nem fájtak. Ismét csak a csodálkozás szavait tudom kifejezni, egyszerű - orvosság nélküli gyógymódok a legtöbb esetben tényleg képesek helyrehozni az elromlott állapotot. Azonban úgy gondolom, feltétlen meg kell jegyeznem hozzá, hogy minden egyes gyógyulás története mögött ott áll az a tény, hogy a turnus ideje alatt megregulázták az étkezési szokásainkat. Napi 2, legfeljebb 3 étkezés, maximálisan növényi alapú ételeket fogyasztva, ez is szükséges volt a sikerélményeinkhez. Arról nem beszélve, hogy az étkezések utáni gyaloglás a legtöbb esetben (még a legnagyobb forróságban is) felfrissítette a testet. Természetesen ezek a gyógyulások, fejlődések az én és a többiek esetében nem következhetett volna be, ha a jó Isten nem adja áldását mindennapjainkra, és nem hívjuk segítségül Őt minden beteg helyzetben. Dicsőség és hála Néki a sok jó tapasztalatért, és köszönet Neki és a kezelőknek minden áldozatért, fáradozásért. Én úgy láttam, némelyik kezelő képes volt teljesen megfeledkezve önmagáról másért élni, más gyógyulásáért szolgálni. Bensőmben még mindig csodálattal ejt ámulatba kitartásuk és önfeláldozásuk. Elvégre is nekik reggel 5 órakor ébredni kellett ahhoz, hogy minden a program és a helyes rend szerint történjen a nap folyamán. S bizony megesett, hogy este 9-10 órakor még találkoztam az Egészségházban egy-két kezelővel. Szóval minden elismerésem az övéké, a szervezőké és tiszteletem jár annak a néhány embernek is, akik kb. 2 évvel ezelőtt útkészítőként minden nehézséget felvállalva elkezdték a gyógyítás ezen szolgálatát itt Eleken. Természetesen az utolsó nap záróakkordjaként mi vendégek megköszöntük nekik és a további dolgozóknak (szakácsok, takarítók, tanítók, stb.) a fáradozásukat, felejthetetlen munkájukat. Végső szóként értékelve maximálisan jól döntöttem, amikor felhívtam a szervezőt és jelentkeztem a turnusra. Tapasztalatban, tudásban gazdagodtam, a testem, lelkem felüdült, annak ellenére, hogy férjemmel hosszú napokon keresztül csak telefonon keresztül tudtunk beszélgetni, és nem láthattuk egymást. Azt kívánom, bárcsak minél több embernek lenne lehetősége, tudna időt szakítani erre a hasznos lehetőségre! Biztos vagyok benne, ha valaki önszántából úgy dönt, egy minőségibb életet akar élni, ez a hely partnere lesz az első lépések megtételében. Mindenkinek bátran ajánlom. Legyen az ember rákos, cukorbeteg, reumás, szívbeteg, túlsúlyos, mozgásbeteg, pszichikailag beteg vagy sérült, kimerült, vagy küzdjön csak azzal, hogy minden télen megfázások sorozatától szenved, vagy allergiás, szénanáthás, hormonbeteg, egyszóval bármilyen betegségben szenvedő, itt, Eleken elindulhat a gyógyulás útján. Segítő kezet kap az egészséges életmód szokássá történő elsajátításához, akkor is, ha nincs az életében komolyabb betegsége, csak nyitott és kíváncsi a new start életvitelre. Nem állítom, hogy luxusintézmény, hiszen nem négy-öt csillagos hotel a hely, de meg kell hagyni, hogy az egész város - Elek és környéke lenyűgözött a sok virágtól, a gyümölcsöktől roskadozó fák látványától. Öröm volt látni, hogy Magyarországnak ezen a pontján igazi mezőgazdasági termelést folytatnak. Fólia tele padlizsánnal, a másik fólia a paprikától sárgul. Élmény volt minden, igazán értékes élmény. Az ismeretek olyan tárházával gazdagodhat az ember egy turnus "elvégzése" által, ami maradandó és örök, ami segíti a minőségibb életvitel elsajátításához. És ami az egészben még a jó: mindez továbbadható! :) Megpróbáltam én is tovább adni minden kedves és kitartó Olvasónak egy-egy morzsát a napokból. Remélem, sokak számára bátorságot, fejlődést és reményt nyújt: van megoldás civilizációs betegségeinkre!
Zöldséges árpagyöngy leves
2012. július 19. Vegetáriánus receptek
Ellentétben más, hasonló receptekkel itt a gerslit nem áztatjuk, viszont pirítjuk. Szárazon. Édeskés, enyhén füstös ízt ad majd a levesnek.
Hozzávalók:
- ½ bögre árpagyöngy (gersli)
- 1,5 ek vaj vagy margarin
- 1 fej hagyma
- 1 csipet bors
- 1,5 l víz
- 1 tk só
- 2 db burgonya
- 3 szál sárgarépa
- 2 szál petrezselyem
- 2 ek petrezselyemzöld
A gerslit egy serpenyőben zsiradék nélkül átpirítjuk. A hagymát, a burgonyát, a répát és a petrezselymet megtisztítjuk és fél centis kockákra vagdaljuk. Egy fazékban felolvasztjuk a vajat, majd üvegesre pirítjuk benne a hagymát. Hozzáadjuk a borsot és a gerslit, átkavarjuk, majd megsózzuk és felöntjük a vízzel. Addig főzzük, míg a gersli puhulni nem kezd. Ekkor beletesszük a zöldségeket és tovább főzzük, míg a zöldségek meg nem puhulnak. Elzárjuk és belekeverjük a petrezselyemzöldet.
Ha esetleg nem vagyunk elégedettek a gersli állagával, akkor a fedőt konyharuhával letakarva hagyjuk még párolódni.
Bliszkó Viktor
Vegán nyaralóknak - ötletek
3 évvel ezelőtt hirdettem meg itt a blogon egy játékot, melyben arra kértem az olvasókat, osszák meg velünk, hogyan oldják meg a család vegán étkezését a nyaralás alatt, amikor elutaznak. Kaptam néhány nagyon hasznos levelet, és mivel kiemelkedő humora miatt ez az egyik kedvencem a beérkezettek közül, időről-időre újra felteszem ide a blogra, hogy az újabb olvasók is elmerülhessenek benne...:-)) Folyt. köv.... Ildikó 2 gyermekes, tapasztalt vegán anyuka, aki egy náluk bejáratott menüsort osztott meg velünk hihetetlen humorral fűszerezve.:-) Már többször elolvastam, és nagyon jókat derültem rajta.:-)) Az általa megosztott ötletek, és villámreceptek is remekek szerintem, érdemes elolvasni! Íme: Vasárnap: utazás Mi hajnalban indulunk, többnyire 2-3 óra tájékán. Emiatt a reggeli korán van, bár amúgy délig csak gyümölcsöt szoktunk enni. Tehát reggeli: előre elkészített szedvicsek (tormás szotyolakrém (nyers szotyi ledarálva reszelt tormával, sóval, citrommal fokhagymával) Ebédre megállunk és valaholvá kiülünk a szabadba: előre megsütött szejtán szeletek kenyérrel, sok hagymával zöldségekkel. Vacsira már ott vagyunk: (Ha mégsem, akkor vagy eltévedtünk, vagy már ebédre ott voltunk, mert repülővel mentünk). Szóval felteszek rizst , és pirítok hozzá apróra vágott zöldségeket . Másnap, hétfő már kora reggel a tengerben ejtőzünk, mert úgy dukál. Délig csak gyümölcs . Nem keverjük, tehát egyszerre csak egyféle, ez alól Ágoston fiam kivétel, akit alaposan elkényeztetünk, így ő néha Biorganikos marcipánt eszik reggelire, vagy sörélesztő tablettát, esetleg a kettőt együtt. Ebédnél már féltékeny a nagyobbik fiam, Timon hogy ő vajon miért nem rúghat ki a hámból egy kis egészségtelen kajával, így ő fagylaltot ebédel, ami után kb két órát rohangálunk, mert vega fagyi nem terem minden sarkon. Mi többiek, akik ekkor még állhatatosan egészségünk megőrzésén dolgozunk, aznap ebédre tésztát eszünk fohagymás bazsalikomos pesztóval. Vacsorára elkap az anyai szigor és mindenki teljes őrlésű kenyeret eszik vega margarinnal, gabonakolbásszal és salátával. Kedden délig gyümölcs , Ágoston sült krumplit eszik, mert szerinte a krumli legalább annyira gyümölcs, mint az alma, lévén, hogy az is kerek. És ha már meg is lehet sütni, akkor miért ennénk nyersen, ha egyszer úgy pocsék. Mi többiek, beleértve nagyobbik fiamat, akinek a szája szélén ott virít az árulkodó ketchup-folt, dinnyét reggelizünk. Ebédre Ágoston legszívesebben Schüssler sót enne kevéske Bach-virág kivonattal, de ez már az apjának is sok, így megembereli magát és mielőtt benyakalja a magunkkal hozott Schüssler só készletet, hajlandó enni a cukkinikrémlevesből (ez a világ legegyszerűbb levese: cukkini aprít, hagymával párol 20 perc alatt puha, botmixer, só, és szerecsendió kell bele, illetve főtt burgonya, amit eleve belevághatunk, hogy együtt párolódjon. Kis magunkkal hozott zabtejszínnel megbolondítjuk, és lehet elmerülni az élvezetekben). Este elszabadul a pokol és mindenki mást akar enni. Én padlizsánkrémes kenyeret , Timon fiam sült hagymás paradicsomos kenyeret , Viktor párom, zöldséges rizst , Ágoston sörélesztő tablettát málnával. A lakomát némi magunkkal hozott Neurosan zárja, hogy senki ne hányjon éjjel. Szerdán én személy szerint böjtölök, hogy rendbe jöjjön az emésztésem. A többiek is gyümölcsöznek délig , mert a jó példa ragadós. Ebédre egy kis erőleves , ami a világ legegyszerűbb dolga, csak kell hogy vigyünk magunkkkal, az otthoni fűszerkészletből. Egy kis zacsiba beledobálunk: babért, borókát, szegfűborsot, sáfrányos szeklicét, borsot, köményt, szerecsendióvirágot, borsikát, majorannát, kurkumát. Ezeket teatojásban a vízbe tesszük, majd hozzádobáljuk a zöldségeket, amihez csak kedvünk van, de mindent egészben, vagy félbe vágva (zeller, karalábé, répa, fehérrépa, kelkáposzta hagyma, fokhagyma, egy paradicsom, egy paprika, és több kisebb krumpli. Olyan lesz, mint a húsleves, csak egészséges. Legalább 1 óra fővés kell neki, de megéri, és azon kívül, hogy várni kell rá, sok meló nincsen vele. Este étterembe megyünk, mert a tengerparton többnyire lehet találni olyan helyet, ahol tojásmentes tésztából gyártanak spagettit fincsi paradicsomszósszal . Pont eddig tart a böjtöm is, milyen érdekes. Néha még olyan pizzázót is találtunk, ahol nem tejjel és tojással készítették a pizzát, sajtot meg nem kértünk rá. Jól jön néha, ha beszélünk mindenféle nyelveken, mert a pincérek még itthon is nehezen keverednek elő egy valóban vega kajával, nemhogy egy vadidegen országban, ahol nem értjük a nyelvet. Mi nem megyünk be étterembe, ha nem tudunk valamilyen nyelven beszélni a pincérrel, amit láthatólag valóban meg is ért. Vagy keresünk egy indiai éttermet, mert ott sanszos, hogy lesz valami tehénmentes (ezt a hülyeséget! Az ember nem megy be az olasz tengerparton indiai étterembe!) Csütörtök reggel barack, vagy sárgadinnye , ha már augusztus van, akkor szőlő is. Ebédre zöldbabfőzelék, sült szejtán karikákkal . Vacsorára vegazsíros kenyér zöldségekkel, hagymával (vegazsír= otthonról jön velünk: hagyma pirul, jó fél órát, hogy barna és pörcös legyen, majd bele a turmixba, hozzá Marmite krém, (ez egy élesztőkrém), és fűszerek, meg só, kevés hagyma fokhagyma. Isteni! Mindenki szereti. Lehet chilisre is csinálni. Az még finomabb! Péntek délig gyümölcs , mindenki eldönti, neki melyik. Ebédre krumplistészta , rettenetes mennyiségben, mert az nagy kedvenc. Vacsorára zabkása aszalt gyümölcsökkel . Szombaton utazunk , ezért arra való tekintettel, hogy a leírtakon kívül még egy csomó más kaját is megettünk, csak ezeket nem kellett leírni, mert nem kértétek, de a főtt kukoricától kezdve az otthonról hozott három féle süti és kekszig, ránk ugrott legalább hat kiló, nos emiatt a veszett fejsze nyele életérzés miatt felszerelkezünk mindenki kedvenceivel: Viktor párom műzliszeleteket vesz, Timon fiam a hőségre való tekintettel megdobja a szervezetét egy kevés chilis pickle-lel hozzá való chipsekkel , Ágoston marad a jól bevált sörélesztő tablettánál, én pedig szendvicseket gyártok a maradék krémekből . Mire hazaérünk elfogy a Neurosan is, és boldogan szórjuk szanaszéjjel piszkos holmiainkat a nagy szobában, mielőtt felfaljuk az áldott jó nagymama háromfogásos meglepi-vacsoráját, amiből persze egy szem sem marad. De ez már egy másik történet. Jó nyaralást! Ildikó Ennyi volt a mese mára, a következő részben következik még a két játékon kívüli benevezett, Edit és Orsi összeállítása!:-)
Nyári ínyenc vegán vacsora olaszosan
Rendezgettem a régi gasztroblogos fotóimat és felleltem egy két évvel ezelőtti nagyon jó kis vegán baráti vacsora részleteit...:-) Néhány lelkes vegás gasztroblogger (összesen 12-en) összefogott, és az akkoriban futó Vacsoracsata, illetve Hal a tortán tévés műsorok mintájára csapatokat alkottunk, majd havonta egy alkalommal megvendégeltük egymást. Kezdetben azt terveztük, hogy pontozni is fogunk, ám a végére valójában olyan jókat ettünk, hogy elhagytuk a pontozást és megmaradtak a baráti emlékek...:-) Nagyon jó volt! Az itt álló, és a fotókon látható menü fogásai a nálunk tartott vacsora részleteit mutatja, mely olaszos vonalat követett. Az egyik vendégünk pedig éppen gluténmentes diétát is tartott, így a menü vegán és gluténmentes is igyekezett lenni egyben (a tésztánál ő kukoricatésztát kapott, és a desszertet ugrotta:-). Emlékeimben megmaradt, hogy a gyerekek egész nap otthon voltak velem egyedül, és így kellett a számomra megafőzést lebonyolítanom...:-))) Hát, nem kis menet volt...:-)) Lehetett volna még mit finomítani az ízeken, de a végére azért nagy megkönnyebbülésemre minden nagyon jól fogyott.:-) További remek nyári vegán vacsoraötleteket találtok a Tofu a tortán blog oldalán! A mi csapatunk tagjainak vacsorái: Szamóca Szilda Zizi És íme a részletek: Aperitiv: sárgadinnyés - uborkás koktél sárgarépás - kukoricás korongok Előétel: nyers zöldségfalatok zöldfűszeres és aszalt paradicsomos szójajoghurt-krémmel Első fogás: roppanós zöldségekkel kevert házi készítésű masnitészta padlizsáncsónakba töltve Második fogás: radicchio salátás kölesgombóckák pesztós rizzsel rakott cukkini vegán mozzarellás kalapban peperonata - olasz paprikalecsó Saláta: vegyes zöldsaláta (tölgy és lollo salátából) Desszert: vaníliás semifreddo - torta Italok: őszibarackos - citrusos hűsítő hideg menta tea vegán cappuccino Köszönet a képek egy részéért Szildának!
Hungary Goes Raw
Elindult a Hungary Goes Raw facebook oldal - nyers vegán ételek, hírek, események Magyarországon, együtt! :) Köszönöm, ha megosztod a hírt másokkal is. http://www.facebook.com/HungaryGoesRaw
töltött gömbcukkini
2012. június 25. Vegasztrománia
akik ismernek, azoknak nem kell magyaráznom, hogy mit éreztem akkor, amikor szombaton, a hunyadi téri piacon, a kedvenc standomon megláttam ezeket a gyönyörű gömbcukkiniket. lehet rám vetni a köveket, mert abban a pillanatban ezerszer fontosabb volt a forma, mint a tartalom. a következőben viszont már kezemben, majd kosaramban voltak, este pedig bebizonyosodott, hogy finomak és zsengék. a recept nyilván elkészíthető a hagyományos, hosszúkás alakú cukkiniből is. sőt, nekem volt itthon 2 kis fejű karalábém, azokat is megtöltöttem, és az a friss karalábé-íz remekül kiegészítette a cukkini alakját. töltött gömbcukkini hozzávalók (4 személyre - 8 cukkinihez) 8 cukkini (vagy karalábé) 150 ml gersli 250 ml víz 1 sárgarépa 1 kis fej karalábé 6-7 szem dió apróra vágva aszalt paradicsom maradék lecsó petrezselyem (és/vagy bármilyen zöldfűszer) fokhagyma olívaolaj só, bors kevés sajt / durvára darált kenyérmorzsa a sütőt előmelegítettem 180 °C-ra (4-es fokozat). a gerslit egy kicsit megpirítottam az olívaolajon, majd felöntöttem a vízzel (mivel a sütőben sütés közben még puhul, nem kell rendesen megfőzni), megsóztam, közben hozzáadtam a kis darabokra vágott répát és karalábét, és megfőztem. a cukkiniknek levágtam egy kicsit az aljából, hogy rendesen álljanak, valamint a kalapjukat, aztán egy kiskanállal kivájtam a belsejüket. ezt apróra vágtam és az aszalt paradicsommal, a dióval, egy kis lecsóval, az apróra vágott fokhagymával és a petrezselyemmel együtt a gerslihez kevertem, borssal ízesítettem. megtöltöttem a cukkiniket, és egy sütőpapírral bélelt tálba tettem a kalapjukkal együtt, megszórtam reszelt sajttal (vegán, vagy hangulati opció a kenyérmorzsa), majd kb 25-30 perc alatt megsütöttem őket. ízkiegészítőként sárga és piros paradicsomból salsát készítettem. a paradicsomokat apróra vágtam, citrommal és apróra vágott zöld chilivel, petrezselyemmel ízesítettem.
Zöldséges torta (quiche)
2012. június 21. Vegetáriánus ételek
Zöldséges torta (quiche) Könnyű nyári előétel, körettel, friss salátával főételként is fogyasztható Összetevők (4 főre ): Tészta összetevők: 20 cm-es tortaforma 15 dkg tönköly teljes kiőrlésű liszt 7 dkg tönköly sima liszt 7 dkg zsiradék: ezek lehetnek kókuszzsír, pálmazsír vagy vaj ízlés szerint Pírított szezámmag ízlés szerint Őrölt kakukkfű, só bors Kevés hideg víz Töltelék: 2 bögre ízlés szerinti zöldség (például: kelbimbó, répa, mángold, zöldbab, édeskömény, brokkoli, karfiol, stb...) ízlés szerint Só curry Tofukrém: 20dkg natur tofu 1 evőkanál mustár 1 gerezd fokhagyma ízlés szerint Só bors 1 dl kókuszolaj 1 dl hidegen sajtolt napraforgó olaj 1 citrom leve 1 nagy főt répa (elhagyható) Elkészítése a következő . Tészta: Összedolgozzuk (azaz egyneműsítjük) az anyagokat (lisztek, só, víz és zsiradék) ezt a tésztát kinyújtjuk fél cm vastagságúra, megkenjük a tészta felületét olvasztott kókuszzsírral, pirított szezámmaggal meghintjük, és őrölt kakukkfűvel megszórjuk. A tésztát téglalapalakúra nyújtjuk ki, majd először a hosszabbik széleket hajtogatjuk egymásra, majd a másik két végét is egymásra hajtjuk, újból kinyújtjuk és a tortaformába helyezzük, úgy hogy 3 cm pereme legyen a tésztának. Töltelék: 2 bögre ízlés szerinti zöldséget vágunk fel apró darabokra (például: kelbimbó, répa, mángold, zöldbab, édeskömény, brokkoli, karfiol, stb és fűszerezzük be sóval és curryvel. Tofukrém: Az összes hozzávalót turmixgépben krémesre egyneműsítjük, majd összekeverjük a párolt zöldségekkel, beöntjük a tortaformába, szépen, egyenletesen eloszlatjuk, előmelegített sütőben 200 fokon 20-25 percig sütjük. Előkészítés időtartama: kb. 50 perc Elkészítés időtartam 25 perc Rigó László Vezető Séf
Cukkini-répasaláta növényi tejföllel
2012. június 20. Mindennapi ételeink
Úgy tűnik, hogy csak salátát eszünk. Pedig nem, csak a főételek, amikhez a salátát esszük, már mind szerepelnek a blogon. A héten Békés megyéből kaptunk sok-sok paprikát és cukkinit. Így ma ismét töltött paprika készült és mellé ez a saláta. Tegnap előtt pedig rizibizi (saját borsóból) és rántott cukkini, szóval csupa hazait eszünk:) Hozzávalók: 2 közepes cukkini 2 közepes répa só - ízlés szerint pár db kaporvirág A növényi tejfölhöz: 1 dl napraforgómag 1/2 dl kesudió 1 ek. citromlé 1 ek. 100% extra szűz olívaolaj 2 kisebb gerezd fokhagyma 1 ek. sörélesztőpehely víz - amennyit felvesz Elkészítés: A cukkinit meghámozzuk, a friss, zsenge répát csupán alaposan megmossuk. Nagylyukú reszelőn lereszeljük. A növényi tejföl hozzávalóit alaposan összeturmixoljuk. Tálalás előtt öntjük a zöldségre.
Köleses zöldséggel töltött tök
2012. június 19. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 2 közepes tök 15 dkg köles kb. 5 dl víz 1 vöröshagyma 3-4 szem répa 2 db kápia paprika 1/4 pritaminpaprikás tofu só-ízlés szerint Yoja főzőtejszín 3-4 ek. 100% extra szűz olívaolaj Elkészítés: A kölest dupla mennyiségű sós vízben megfőzzük. A répát meghámozzuk, felkockázzuk és az apróra vágott hagymával együtt kevés vízen megpároljuk. A kápia paprikát megmossuk és felkockázzuk, a tofut is felkockázzuk. Mindezt a kölesbe keverjük, megsózzuk és felvágott petrezselymet keverünk hozzá. A tököket megmossuk, meghámozzuk és hosszanti irányba félbevágjuk. Kivesszük a magjait, majd beletöltjük a tölteléket és olívaolajjal kikent tepsibe tesszük, meglocsoljuk a tejszínnel és 150 fokon, kb. 30 perc alatt kisütjük. Friss salátával fogyasztjuk.
50 kilométeres diéta
Befőznél? Jobban megismernél egy termelői piacot? Válassz magadnak minden hétre egy kihívást, amivel egészségesebben és környezettudatosabban táplálkozhatsz! Csatlakozz Te is a Messzelátó Egyesület 50 kilométeres diétájához! Sosem késő elkezdeni! http://messzelato.hu/50km/50km2012/
Tökös-répás zabpehelyfasírt
A tegnapról megmaradt petrezselymes krumplihoz szerettem volna valami növényi fasírtot készíteni a családnak, ez ötlött eszembe az itthon lévő alapanyagok alapján. Sütése közben ínycsiklandó fokhagymás-fűszeres illat terjengett a konyhában, nem éreztétek? Nem petrezselymes krumplival, hanem zöldségekkel ettem néhány darabot, salátáért sajnos nem tudtam kimenni a kertbe, mert sár van és esik az eső rendesen. Hozzávalók: [...]
Thai tészta, kaporral
2012. június 9. Mindennapi ételeink
A tegnapi ebédünk thai tészta volt, kaporral. Elsőre nem megy egymáshoz, de nagyon harmonikus, így is érdemes kipróbálni. Hozzávalók: 1/2 csomag durum spagetti 4 nagyobb répa 1 nagy fej vöröshagyma 1 kisebb zeller 1 kápia paprika (még zöld, a fólia alól:-) 4-5 ek. 100%-os extra szűz olívaolaj 1 füstölt tofu szójaszósz só, köménymag szezámmag 1 kisebb csokor kapor Elkészítés: A tésztát kifőzzük. A zöldségeket, hagymát csíkokra szeleteljük. Egy tepsit kiolajozunk, és ebbe tesszük a zöldségeket (hagyma kivételével), és sütőben megpirítjuk. A hagymát a legvégén adjuk hozzá, ezzel max. 5 percig pirítjuk. A tofut egy külön tepsiben -miután csíkokra vágtuk - megpirítjuk. Majd összekeverjük a zöldségekkel, a tésztával, és a szójaszósszal. Tepsiben még összepirítjuk. Ekkor szórjuk meg kaporral, és frissen, melegen fogyasztjuk.
Tüskevár és karfiol leves
Odakinn még mindig szakad az eső, de a villámlás már elvonult. Amilyen gyorsan jött, úgy ment is. Ahogy az öreg Matula is megállapította a kedvenc könyvemben: Nagy idő készül mondta Matula, de nem lesz hosszú. Ami ilyen hirtelen jön, nem tud megállni. És már hallom is, ahogy az égerfák susorogni kezdenek, és az ég elszürkül, miközben ők ketten a gunyhónál vizslatják az eget. Éppen újraolvasom. Nem tudom hanyadjára, mégis minden egyes alkalommal örömmel veszem kézbe a Tüskevárat. Mindennek persze semmi köze a karfiol leveshez, csak eszembe jutott. Talán annyi a közös bennük, hogy mindkettő jó nagyon, és egyszerű. Ez utóbbiba most semmi plusz nem kellett, sem hagyma, se fokhagyma, se vegamix, csak a friss tavaszi zöldségek íze, együtt az tette finommá. Karfiol leves Hozzávalók: 1 kisebb fej karfiol 2 nagyobb répa 1 nagyobb csokor petrezselyem gyökér + a zöldje 1 zellergumó 1 ek olivaolaj 1 tk só 2 marék levestészta (Natura sodortcsiga pl.) A répát, a petrezselymet, és a zellert megpucoljuk, mossuk, aprítjuk. A petrezselyem zöldjét apróra vágjuk. Az olajon picit megfuttatjuk, majd hozzáadjuk a fenti zöldségeket és a sót. Pár kanál vízzel pároljuk jó 10 percig. Amikor már puhulnak, felengedjük kevés vízzel, és hozzáadjuk a rózsáira szedett karfiolt. Mielőtt a karfiol megfőne, beletesszük a tésztát, és még kb. 10 percig főzzük. A sodort csigát nagyon szeretem, mert finom, hamar készen van, és nincs benne tojás. Ezért merem belefőzni is az ételbe.(Candidások cseréljék teljesőrlésűre) Nagyon finom íze lett. Biztosan a friss zöldségek miatt is, de a karfiol is csak finoman jelentkezett, hogy én is itt vagyok.
Ismét paprikaszezon: tespiben sült töltött paprika
2012. június 4. Mindennapi ételeink
Apósomék gazdaságában 3-4 hete gyönyörű, óriási paprikák teremnek. Két hete kaptunk mi is, mert itt aludt nálunk férjem egyik nagynénje, és hozott magával paprikát. :-) Nyersen is nagyon szeretjük, de mivel elkezdtek fonnyadni, ma töltöttem belőlük. Nagyon finom, egyszerű és olcsó étel :-) Hozzávalók: 20 dkg barna rizs víz-amennyit a rizs felvesz 3-4 ek. 100%-os extra szűz olívaolaj 2 nagyobb répa 1 nagy fej vöröshagyma 2-3 gerezd fokhagyma 1/2 bögre dió 1 nagy csokor petrezselyem 2 ek. szójaszósz 5 dkg füstölt tofu só, köménymag Elkészítés: A rizst a szokott módon megfőzzük: egy lábasban olaj nélkül megpirítjuk a rizsszemeket, majd felöntjük annyi vízzel, hogy kétszeresen ellepje. Felforraljuk, majd 5-10 percig forrásban tartjuk. Ekkor levesszük és kb. 1 órára dunsztba tesszük (Én este főztem meg, így ma csak hipp-hopp összekevertem a többivel). Elkészítjük a többi hozzávalót: a hagymát apróra vágjuk és kevés vízen megpároljuk. A végé olajjal meglocsoljuk. Ehhez adjuk a nyers, nagylyukú reszelőn lereszelt répákat, a megdarált diót, köményt, reszelt tofut, köménymagot, sót. Összefőzzük mindezt (kevés idő alatt, kb. 5-10 percig). Ezt keverjük a rizshez. Megszórjuk apróra vágott petrezselyemmel, szójaszósszal meglocsoljuk. Összekeverjük. A diós töltelék elég jól összefogja a rizst, de ha szétesős lenne, lenmagpehellyel húzzuk össze. A paprikákat megmossuk, kicsumázzuk, majd beletöltjük a tölteléket. Egy tepsit kiolajozunk, ebbe beletesszük a megtöltött paprikákat, tetejüket meglocsoljuk kevés olajjal és kb. 180 fokon, 30-40 perc alatt kisütjük (figyeljük és forgassuk közben). Mi most céklasalátával és diós-rozmaringos tönkölybagettel ettük.
Karalábéfőzelék
Ez az egyik zöldségféle a répa mellett, amit nyersen is szívesen fogyasztok. Még akkor is, ha nem tudnám, hogy Káliumban, A, B1, B2, B6 és C vitaminokban igen gazdag, emellett magnézium, jód szelén és foszfortartalma is jelentős. Nos, ennek a tudásnak nem voltam birtokában gyermekkoromban, amikor a dédimamám kertjében termett a finom karalábé. Már akkor nyersen is elrágcsáltam. Talán kevesen tudják, hogy antibakteriális hatással bír, így aztán légúti megbetegedések és bőrbetegségekben szenvedőknek különösen ajánlják a karalábé fogyasztását. Ezt elősegítendő egy roppant gyorsan (30 perc alatt) elkészíthető olcsó főzeléket mutatok be, amelyet lisztérzékenyek is fogyaszthatnak. A recept: Hozzávalók: - 3 közepes nagyságú (zöld héjú) karalábé - 4-5 szál zsenge karalábélevél - petrezselyem - ételízesítő - 2-3 gerezd fokhagyma - víz - 1 dl növényi tej - 2 evőkanál keményítő Elkészítés: A karalábékat meghámozzuk, felkockázzuk, majd átmossuk. A leveléből megtartunk 4-5 zsengébb szálat, felaprítjuk. Néhány szál petrezselymet is felaprítunk. A karalábékat megfőzzük annyi vízben, hogy épp egy picit ellepje. A vízbe szórunk ételízesítőt is. Amikor a karalábékockák már puhulnak, beleszórjuk a petrezselymet, a karalábéleveleket és a szétnyomott vagy felaprított fokhagymákat. Azért teszünk bele a leveléből is egy keveset, mert vas és karotinoid tartalma így nem vész kárba egészen. A növényi tejet csomómentesre keverjük a keményítővel, és amikor a karalábékockák teljesen megpuhultak, folyamatos keverés mellett a keményítős tejjel összekeverjük. Ha jól dolgoztunk besűrűsödik rövid időn belül, mint a puding. (Ha nem, még egy kevés tejet keményítővel kikeverve adhatunk hozzá.) Finom főzelék lesz belőle. Családunkban nem terjedt el annyira a karalábéfőzelék. De örülök, hogy részem lehet ebben az egészséges finomságban.
Szimpla Vásárnap - őstermelői piac a Szimplakertben
Jó hír a belvárosiaknak! A Szimpla Kert, az Agri Kulti PJT., az Azért7 Egyesület, az ELTE Humánökológia Tanszék és őstermelőket tömörítő hálózatok összefogásával június 10-én őstermelői piac nyílik a Szimpla Kertben, amely heti rendszerességgel, minden vasárnap délelőtt fog üzemelni. A szervezők célja, hogy a belvárosi lakók rendszeresen friss, kifogástalan minőségű hazai élelmiszerhez juthassanak, amely így közvetlenül a termelőktől kerülhet a családok asztalára. A kezdeményezés egyúttal piacot igyekszik teremteni egy súlyosan veszélyeztetett népcsoportnak, a kihalás szélére sodort magyarországi őstermelőnek, akik részvétele mellett minőségi élelmiszereket előállító családi vállalkozásokat is várnak. A jelentkezők előzetes regisztrációt és szakmai minősítést követően kerülhetnek be az árusok közé. A piacon feldolgozott és feldolgozatlan termékek széles skálája kerül terítékre: sonkák, kolbászok, házi sajtok, lekvárok, szörpök, sőt házi készítésű kozmetikumok mellett természetesen idénygyümölcsök és zöldségek is lesznek a kínálatban. A vásárlás személyes élménye mellett szakmai beszélgetésekkel, termelők és tájegységek bemutatásával, villásreggelivel, utcazenével és gyermekprogramokkal várják az érdeklődőket, valamint alternatív élelmiszerközösségek és hálózatok is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra hétről hétre. A piac a nyári szezonban a Szimpla Kertben működik, ám a tervek szerint ősztől kikerül a romkocsma falai közül, és kézműves dizájn termékekkel kiegészülve a Kazinczy utcában kap helyet. Háttér: A Szimpla Kertben a vásározás már hagyomány. Minden hónap második szombatján Bringás Bolhapiac, minden hónap utolsó szombatján pedig Szimpla Divat - kreatív turkáló működik a szórakozóhely falai között, valamint a Gouba dizájnpiac is többször ellátogatott már a Kertbe. Eddig az őstermelői piac a Szimpla Divattal egy időben, havonta egy alkalommal várta a látogatókat. A rendezvény sikere alapján a szervezők úgy ítélték meg, hogy a termelői piacokban szűkölködő belvárosban fontos lehet a lakóknak, hogy rendszeresen juthassanak hiteles, minőségi élelmiszerekhez, ehhez pedig egy heti rendszerességű piacra van szükség. Helyszín: Szimpla Kert, VII. kerület, Kazinczy u. 14. Időpont: június 10-étől minden vasárnap 9-14 Az esemény Facebook oldala: http://www.facebook.com/SzimplaPiac További információ: Mihály Edina edina@szimpla.hu +36.20.2618669 Forrás: innen.
Nyers Vegán Gourmet Vacsora/Raw Vegan Gourmet Dinner
MÁJUS 31. (csütörtök/thursday) 19.00 NYÁRI ÍZEK SZABADON (jó idő esetén a vacsora egy tetőteraszon lesz megtartva a pesti dombok kilátásával) / SUMMER FLAVOURS OPEN-AIR (We are hoping a good weather, so we can have our dinner on the topfloor terrace with the view to the Pest hills) Menü hamarosan!/ Menu is coming soon! Pesti helyszínen/Venue on the Pest side. Következő vacsora:/Next dinner: Június végén/At the end of June. Regisztrálj az alábbi elérhetőségeken az általad választott időpontra. Kérjük, csak akkor jelentkezz, ha el is tudsz jönni!/ Registration is required on any of our contact. Please, register only if you are willing to come. www.eletkonyha.hu Agnes 0670-70-28187 repakonyha@gmail.com Nóra 0630-399-4912 lovelyplanet.hu@gmail.com
Mangó-répa-banán turmix
A kis hamis papayás! Én így neveztem, mert a mangó megadta neki a trópusi ízvilágot, a répa és a citrom pedig egy kis papayás benyomást sejtetett. Nagyon finom. Kóstold meg Te is! Hozzávalók: kb. 1,5-2 dl zabtej (vagy más növényi tej, pl. rizstej), 1 szelet mangó, kisebb banán fele, kisebb répa fele, egy karika citrom. [...]
zöldséges quinoa falatok & food revolution day
2012. május 19. Vegasztrománia
jamie oliver mára food revolution napot hirdetett. ezen a napon különböző rendezvényeken, programokon segítenek, és tájékoztatnak arról, hogy hogyan főzhetünk egészségesebben, és hogyan előzhetjük meg ezáltal a helytelen táplálkozás okozta betegségeket. mint minden mást, ezt is otthon érdemes kezdeni, a saját konyhánkban. kriszta, réka, zita és én összeállítottunk egy négyfogásos menüt, mellyel mindenkit arra szeretnénk buzdítani, hogy táplálkozzon tudatosan, és főzzön otthon sokat! a menünk: zöldséges quinoa falatok salátaleves (réka) petrezselymes quinoa saláta (kriszti) vaníliás mézes rebarbara galette (zita) zöldséges quinoa falatok hozzávalók (kb 34 falatkához, 1 csésze = 2,5 dl) 2 csésze főtt quinoa (1 bögrényit főztem meg kétszeres mennyiségű vízben) 2 tojás 2 sárgarépa lereszelve (a késes aprító mindent megold!) 1 csésze spenót összevágva 1 kis fej hagyma apróra vágva (késes aprítóval) 2 fej fokhagyma apróra vágva 100 g reszelt cheddar 2 ek zabpehelyliszt (a késes aprítóval zabpehelyből) só, bors a sütőt előmelegítettem 180 C°-ra (4-es fokozat). a hozzávalókat összekevertem, majd kis golyókat formáztam belőlük. sütőpapírral bélelt tepsibe tettem őket, még jobb, ha muffinsütőbe (1-2 szétbomlott), de az nekem nincs. 15-20 perc alatt megsütöttem őket. mentás, vagy bármilyen más fűszernövénnyel ízesített joghurt tökéletes kiegészítője. a receptet itt találtam.
Tabouleh, hummusz, joghurtos uborka...
Már annyira vágytam erre! Igaz, hogy egész nap este volt, inkább őszies időjárás, de a búrjánzó zöldek tagadhatatlanul az előrehaladott tavasz árulkodó jelei. Nekem pedig korianderre, mentára, kaporra és hasonlókra fájt a fogam. A reggelt is korianderessel kezdtem: angol zeller+alma+koriander+spenót+gyömbérlével. Friss, könnyű, energetizáló és isteni finom. Az ebéd alapanyagai még csak részben saját kertből valóak (saláták, fűszernövények, a többi még fejlődésben :) ) A Tabouleh-hoz (4főre) 2 fej kisebb, zsenge karfiol 1 db közepes sárgarépa 2-3 db fürtös uborka 3-4 szál zöldspárga 1/2 dl e.sz.olívaolaj menta, koriander (szigorúan bio), citromfű ízlés szerint, nálam: amennyit csak találok 1 db citrom reszelt héja (szigorúan bio) himalája só A megmosott karfiol rózsáit leszedegetjük és aprítóban daraboluk, kb kuszkusz méretűre. (a torzsájából és a leveleiből holnap valamilyen levest készítek majd). A többi zöldséget apró kockákra vágjuk, a fűszernövényeket durvára aprítjuk. Mindent összekeverünk, és kész. Az eredeti sem bonyolult, de ez még azt is veri :) Joghurt 1/2 bögre kókuszreszelék 1/2 bögre áztatott mandula 1/2 mk vagy egy kapszulányi probiotikum (elhagyható) 2 bögre forrásvíz Az összetevőket összeturmixoljuk. Ha nincs magas teljesítményű turmixgépünk, érdemes előbb felaprítani a mandulát, megőrölni a kókuszreszeléket. A keveréket -akárcsak aludttej készítésnél- tegyük langyos helyre egy éjsazkára egy olyan edényben, ami nincs teljesen csurig, és fedjük le egy kis gézzel vagy hálóval. Reggelre kész a joghurt. A probiotikum meggyorsítja és biztosítja ezt a folyamatot. Reggel kapunk egy joghurtot az edény tetejére ülve, alul pedig egy savót. Ezt is felhasználhatjuk pl. szószokhoz. 2 db fürtös uborka menta kapor himalája só 2 gerezd fokhagyma Az uborkát lereszeljük, a zöldeket és a fokhagymát aprítjuk és mindent összekeverünk a joghurttal. Hummusz 1/2 bögre csicseriborsó- ezt 24 órára beáztatjuk, majd két napon keresztül csíráztatjuk 1/2 bögre szezámmag, őrölve himalája só fokhagyma füstölt paprikapor koriander római kömény citromlé 1/2 dl kendermagolaj Minden hozzávalót beleteszünk a turmixgépbe és annyi vizet töltünk rá, hogy épphogy elfedje. Habosra turmixoljuk a krémet. Ezt répás ropogósra kentem. Még néhány bébi mángold és vörös cikória saláta, és kész! Nagyon jól esett ez a már-már ünnepi ebéd. Kissé tartottam a csíráztatott csicseriborsótól, de meglepetésemre nem okozott kellemetlenséget. A sok zöldfűszer olyan frissé teszi ezeket a fogásokat, hogy egy igazi nyári lakomán is megállják a helyüket. A desszert is jön majd :)
Sárgarépás szezámtej
2012. május 14. Gitta nyersétel blogja
Magas kalcium tartalma miatt különösen ajánlom ezt a finomságot. (a szezámmag súlyarányosan kalciumban gazdagabb, mint a tehéntej) A színe már magával ragadó, és az állaga is finom, selymes. Annak van szerencséje, aki kedveli a kesernyés ízeket, mert könnyebb ezt az italt megszeretni, nem szokványos. Valami van benne, amitől az ember újra és újra megkívánja. Hozzávalók 1 liter italhoz: 15 dkg szezámmag (egy pár órára beáztatva, hogy az enzimek feléledjenek) 10 dkg sárgarépa tisztított víz A magokat a feldarabolt sárgarépával, kevés vízzel simára turmixoljuk. Felöntjük annyi vízzel, hogy kb 1 liter legyen. Szűrőzsákkal leszűrjük. A masszához öntünk még egy kis vizet, hogy még több magtejet préselhessünk ki belőle. Édesíteni nem szükséges, mert a szezámmagnak és a répának jó kis természetes ízei vannak, kár lenne ezeket elnyomni.
Spenótos tagliatelle tejszínes répa-tofu-aszalt paradicsom raguval
2012. május 14. Mindennapi ételeink
Ezt a tésztát most nem itthon készítettem, hanem Triest-hez közeli boltban vettem. Durum, spenótos igazi olasz tagliatelle. Nagyon finom, már önmagában is. A tejszínes szósszal pedig sajnos abbahagyhatatlan. Hozzávalók (2 személy részére) 20 dkg tagliatelle 1 fej hagyma 3 nagyobb répa 1/2 pritaminpaprikás tofu 2 dl rizstejszín (nem vegánoknak főzőtejszín) tengeri só -ízlés szerint 3 szem aszalt paradicsom 1ek.extra szűz olívaolaj Elkészítés: A tésztát kifőzzük. A hagymát apróra vágjuk, vízen megpároljuk. A répákat meghámozzuk, szintén apróra vágjuk és a hagymás alapra tesszük. Megvárjuk, amíg megpuhul. Ekkor adjuk hozzá a szintén apró kockákra vágott pritaminpaprikás tofut és aszalt paradicsomot, és tengeri sóval ízesítjük. Hozzáöntjük a rizstejszínt és összefőzzük. Gyors, egyszerű-variálható és nagyon finom!
Roppanós saláta
2012. május 10. Főzés nélkül finoman!
A salátákat sokféleképpen lehet elnevezni, hívhatjuk őket zöldsalátának, vagy zöldségsalátának, de így a gyümölcssaláta név is helytálló. Máskor használhatunk a beltartalomra utaló nevet, cukkinisaláta, reteksaláta, rukkola saláta, paradicsomsaláta, vagy éppenséggel kukoricasaláta. És mi van ha a saláta tulajdonságát használjuk névként? Akkor utalhatunk vele a várható hatásra, talán megadhatjuk ezzel a kezdőlökést az ízlelőbimbóknak, hogy a majdani felfedező körutat támogatva, minél nagyobb élvezetekhez juttassák gazdájukat... Az alapanyagok válogatásánál - nem egy bonyolult feladat - a névre utaló tulajdonság megléte volt az egyik legfontosabb szempont, ami a döntőbe juttatta a kiszemelt zöldségeket. Így a sárgarépa, cukkini, kaliforniai paprika és a vajretek azonnal döntős lett. A zöldségek megmostam, majd V-gyaluval csíkokra szeleteltem, olaj, szárított bazsalikom, szeletelt mandula és só társaságában egy tálba kerültek, ahol átforgatás után már el is készült a Roppanós Saláta... Egyszerűen finomat, jó étvágyat! Javed
Májusi saláta kapros magtejföllel
A saláta alapanyagai (fejes saláta, spenótlevél, kapor, újhagyma) már a kertünkből valók. Napsugár növesztette, vegyszermentes talajban termett, saját gondozású, ezek a legfinomabbak. Ez csak egy egyszerű saláta, az itthon lévő hozzávalók alapján készítettem. Hozzávalók: kis csokor fejes saláta, spenótlevél, sárgarépa, olívabogyó, újhagyma, felkockázott avokádó, Elkészítés: A salátákat és újhagymát felszeleteljük apróra, összekeverjük, ráhalmozzuk a felkockázott [...]
Majus 19. 13.00 Nyers vegan ebed a noszvaji barlanglakasokban/Raw vegan lunch at the cavehouses of Noszvaj
(See English below) Food Revolution Day program az EletKonyhaval!! Nyers vegán ebéd a noszvaji barlanglakásoknál A helyszínről: A noszvaji barlanglakások az elmúlt években egy művészcsoportnak köszönhetően új értelmet, életet kaptak. Átalakításukkal művészi alkotásokká és művészeti, közösségi események színhelyévé váltak. Ez a terület egy, a természetbe olvadó, azzal együtt lüktető, élő tér, ahol ember és természet együtt dolgozik. Informacio: http:// www.programturizmus.hu/ tdestination-noszvaji-barla nglakasok.html Megkozeliteshez térkép itt. Az ételekről: A fentiekből számunkra egyértelműen következett, hogy a barlanglakások csodálatos helyszínt biztosítanak az élő ételek megismeresehez, élvezetéhez. Hiszen a nyers vegán étkezés alappillérei a természettel való kapcsolat megőrzése, a környezet és saját egészségünk, testi, lelki egyensúlyunk védelme. Fontos tényező még az ízek élettelisége, melyek már önmagukban is jó közérzetet és kimagasló gasztronómiai élvzetet nyújtanak. Az élő vegán ételekről és rólunk az alábbi linkeken találhatsz információt: www.eletkonyha.hu Az esemény ára 4500 Ft. Legfeljebb 20 vendéget tudunk fogadni, ezért kérünk Titeket, az alábbi elérhetőségeken mihamarabb jelezzétek részvételi szándékotokat. Kovetkezo vacsorank idopontja: Majus 31. csutortok 7pm Budapest Food Revolution Day program with LifeKitchen: Raw vegan lunch at the cavehouses of Noszvaj (19th May, Saturday 1pm) About the venue: The cavehouses of Noszvaj got new life thanks to a group of artists in the last years. They became a space for artistic and community events and also peace of art by itself. It is a sacred space which connects with nature and where human and nature can work together. Directions here. About the food: Living food means to us to value our connection with nature and keep our health, body and mind well-being as well. All the above mentioned ensure us to have a wonderful venue to discover raw vegan food and its pleasure. The vibrant taste of our food brings a high gastronomical pleasure also. More info about raw vegan food: www.eletkonyha.hu/en 4500 huf/person Due to the special place, we can accept 20 guests. Book your place now! Our next raw vegan dinner in Budapest will be on the 31th May (Thursday) 7pm. Kassai Nóra Virág +36-30-399-4912 Repka Ágnes +36-70-702-8187 info@eletkonyha.hu
Finomfőzelék
Hehe, ma láttam Osztyának egy képét a finomfőzelékről, és eszembe jutott a Férjség felszaladó szemöldöke, mikor végigfutotta a fotóimat, közöttük ezt is... :) Tény, hogy sokkal jobbat is képes lennék készíteni, hiszen annyira nem vagyok antitalentum, de az ember vagy főz, vagy fényképez. Amikor már éhes a banda és még nincs kész a saláta, vagy egykattintásos fotó, vagy semmi sem készül. A maradékot végképp nem érdemes megörökíteni, főleg ha üvegben viszi az ember magával százkilómétereket. Ettől függetlenül a finomfőzelék az finom, legalábbis számomra. Hozzávalók: 50 dkg borsó 2 karalábé 3 szál répa 2 marék kesudió 2-3 ek tk liszt víz vegamix só petrezselyem zöldje A karalábét és a répát megpucoljuk, és apró kockákra vágjuk. A borsóval együtt kevés sós - vegamixes vízben megfőzzük. A kesudiót összeturmixoljuk finomra, adunk hozzá még vizet, majd lisztet és a petrezselyem zöldjét. A főtt zöldségekhez öntjük kavargatás mellett. 15 percet főzzük, közben továbbra is sűrűn kavargatjuk. Friss salátalevelekkel, fasírtfélével fogyasztható.
Food Revolution Day - Május 19-én
Május 19-én csatlakozz Te is a Food Revolution Day-hez! Egy vacsoracsatával, piknikkel vagy egy nagyobb rendezvénnyel akár! www.foodrevolutionday.com Szeretnénk felhívni a magyar emberek és magyar iskolák figyelmét is arra, hogy a feldolgozott, cukros ételek mennyire károsak,s hogy mesterséges gyorskaják és finomított élelmiszerek helyett mennyivel egészségesebbek és finomabbak a minőségi alapanyagokból készített ételek. Válaszd az igazit, válaszd a helyit! Csatlakozz Te is a magyar Food Revolution aktivistákhoz! Álljunk ki közösen az egészséges, valódi ételek mellett! Május 19-én szeretnénk Budapestet (és más magyar városokat) is a Food Revolution Day térképére tenni rendezvényekkel, vacsora partykkal, közös piknikekkel. Mindezt a tudatos táplálkozás jegyében! Szervezhetsz akár kisebb akár nagyobb rendezvényeket: A programokhoz szükséges letölthető anyagokat itt találod. Hívjátok meg a barátaitokat, készítsetek fotókat az ételekről, a hangulatról, a programokról és a készülődésről! Törjük a fejünket közösen, miként tudnánk ezt a napot emlékezetessé tenni! Mindezt közösen, örömmel és önkéntesen! Legyen Május 19-e egy egészséges, aktív nap a valódi ételek jegyében! Egy Food Revolution Nap! Mi is készülünk egy forradalmi programmal! Részletek hamarosan!
Hétvégi ízmorzsák
2012. április 23. Zizi kalandjai
Most tényleg csak néhány morzsával jelentkezem. Szombaton dolgoznom kellett egy pár órát, így kimaradt a piac (részemről), de aztán beszabadultam a konyhába és vasárnap is szinte egész nap ott voltam. Barátnőkkel főzőcskéztünk és jókat ettünk! Szombati ebéd... made by I. Pink, habos, krémes, hűsítő... Recept hamarosan! Semmit nem hagyok kárba veszni... még a répa zöldjét sem! Recept hamarosan! Vasárnapi gyors ebéd... mennyei! Recept hamarosan! :)
Vegán majonézes lilakáposzta-saláta
2012. április 19. Mindennapi ételeink
Ismét egy saláta, a hideg tavaszi napokra :-( Az alábbi majonéz remek pótlása a valódi majonéznek, és nincsen benne szója! :-) Hozzávalók: 1/2 fej lilakáposzta 1 vöröshagyma 2 marék tökmag A vegán majonézhez: 1 és negyed csésze víz 1/4 csésze finomliszt 1kis főtt sárgarépa 1 gerezd fokhagyma 1 nagyon kevés újhagyma (fehér része) 1/4-1/2 csésze Pithari extra szűz olívaolaj 1/4 csésze citromlé só, ízlés szerint Elkészítés: Először a majonézt készítjük el: a lisztet a vízzel csomómentesre kikeverjük és feltesszük főni. Fokhagymával, hagymával ízesítjük. Hagyjuk kihűlni. Majd a megfőtt sárgarépával összeturmxoljuk. Ekkor apránként adjuk hozzá az extra szűz olívaolajat és a citromlevet. Hűtőszekrényben sokáig eláll. Bármilyen saláta készíthető vele.
SÁRGARÉPA-KRÉMLEVES
2012. április 17. Mit főzzek holnap?
Nyers Vegán Ínyenc vacsorák Áprilisban is! / Raw Vegan Gourmet dinners in April also!
Tavaszi szelek, bimbózó természet, nyíló virágok Spring wind, budding nature, flowers A tavaszi megtisztulás és a Húsvét után is szeretettel várunk vacsoráinkra, hogy feltöltődjetek a nyers vegán ételek életerejével! Dátumok: Április 17 (kedd) 19.00 óra Április 24 (kedd) 19.00 óra (Mindkét vacsorát csak kellő létszám mellett tudjuk megtartani.) After the spring cleansing and Easter time, we are inviting you again to our dinners to fill yourself up with the vibrant energy of raw vegan food! Dates: April 17th (tuesday) 7pm April 24th (tuesday) 7pm (Both dinners can be hold only with sufficient number of guests) MENÜ Április 17. Tökmag terrine marinált paprikával, gyümölcskenyérrel Zsenge zöldségleves turbolyával Színes diós wontonok aioli mártással Zelleres és zöldsaláta Langyos almás rétes zsályás-rózsaborsos sodóval Petit fours Mentás csicsóka chips, citromos- köményes napraforgócsíra ITALOK Rózsa és hibiszkusz frissítő Bükki forrásvíz Menta főzet MENU - April 17th Pumpkinseed terrine with marinated peppers and fruit bread Tender vegetable soup with fresh chervil Colorful walnut wontons with aioli sauce, celery and green salad Warm apple strudel with sage and rose peppercorn sauce Petit fours Mint sunchoke chips Lemon- caraway sunflower sprouts DRINKS Rose and hibiscus refreshener Spring water from the Bükk mountain Mint infusion Ha pedig az ételek elkészítése érdekel vagy az életmódodon szeretnél jobbítani, tartsatok velünk nyári táborunkba! If you are interested how to prepair raw vegan food or want to have a more vibrant lifestyle, join us to our summer camp
Kertész pite (laktovega)
2012. április 7. Dulmina tündérkonyhája
Avagy pásztor pite vegáknak: a krumplitakaró alatt ugyanis darálthúsos ragu helyett zöldséges lencse rejtőzik. Abból a praktikus megfontolásból esett a választásom a receptre, hogy épp fel tudtam hozzá használni a homokból kibányászott utolsó gyökérzöldségeket. Hozzávalók 4-6 személyre 1 bögre (2,5 dl, 25 dkg) barna lencse 3 sárgarépa 4 petrezselyemgyökér 1 zeller 2 dkg vaj 2 gerezd (füstölt)
Zöldséges-sajtszószos penne (laktovega)
2012. április 4. Dulmina tündérkonyhája
Újabb GoodFood recept - ezúttal már az áprilisi számból -, természetesen ismét a saját ízlésünkhöz alakítva. A tormával és a színes zöldségekkel igazi tavaszias finomság vált az alapreceptből. Hozzávalók 3-4 személyre 33 dkg durum penne (a kilós csomag harmada) 1 kisebb póréhagyma 2 karcsú sárgarépa 2 evőkanál olaj 7 dl zsíros tej 1 babérlevél 1/2 dl olaj 5 dkg (2,5 evőkanál) Graham-liszt 2
Életkonyha az MTV 1 műsorán
Muszaka
2012. április 1. Gitta nyersétel blogja
Joan könyvében találtam ezt a muszaka receptet. Régebben én is készítettem padlizsánból rakottast, de ez most teljesen más lett :). (a könyv címe: Napeledel, megrendelhető a www.napeledel.hu oldalról) Rakott padlizsán: muszaka Érdemes kipróbálni. Az eredeti recept megtalálható a könyvben, én sok helyen változtattam rajta. Arra biztatlak, hogy te is próbáld meg a saját ízvilágodhoz igazítani a recepteket, mert úgy lesz igazán finom! Alap: 1 padlizsán, 1 teáskanál só Töltelék: 1 paradicsom, 1/2 csésze aszalt paradicsom, 1 csésze beáztatott napraforgó, 1 evőkanál citromlé, 1 puha datolya, 1 kiskanál piros fűszerpaprika (a szárított fűszereket én nem szeretem, ezért azt nem tettem bele) Zöldség réteg: 1 csésze reszelt fehér retek Sárgarépa réteg: 1 csésze sárgarépa, 1 teáskanál görög fűszerkeverék (Íz-tár természetes alapanyagokból) Diósajt: 5 dkg áztatott dió, 6-8 levélke friss bazsalikom, pici só a padlizsán szeletek A padlizsánt karikákra vágjuk, meghámozzuk és sós vízben 12 órán keresztül áztatjuk. A sós vízben a padlizsán megpuhul, keserű íze kioldódik. Egy tálba lerakjuk a padlizsán szeleteket. A töltelékhez a hozzávalókat aprítógépben darabosra dolgozzuk, és ráterítjük a padlizsán karikákra. Az intenzív ízű paradicsomos réteg Most egy natúr zöldség réteg jön: én egy nagyobb fej retket reszeltem le, és ezt terítettem rá a paradicsomos rétegre. Ezután egy szép nagy sárgarépát aprítógépben morzsásra aprítottam, megszórtam egy kevés görög fűszerkeverékkel, és a retek-rétegre terítettem. A tetejére dióból készült sajt került: nem kevertem krémesre, hanem darabosra hagytam. A dió a bazsalikommal és a sóval fantasztikus ízbomba lett, jól illett a paradicsomos ízvilághoz. Készen Ezt a mennyiséget 4 pici adagra osztottam így: muszaka felvágva A paradicsomos réteg nem látszik annyira a képen, nem is csoda, egy kicsit még sápadtak a márciusi paradicsomok, de majd nyáron!
gerslivel töltött kelkáposzta paradicsommártásban
2012. március 26. Vegasztrománia
nem újdonság számotokra, hogy szimpatizálok hugh-val, azóta viszont egyenesen imádom, amióta megírta a "veg everyday" című vegetáriánus szakácskönyvét. egy nyáron keresztül húsmentesen étkezett, és ennek a néhány hónapnak a receptjei olvashatók a könyvben néhány gondolattal kiegészítve. a könyvhöz nagyszerű sorozat is készült, s bár én nem vagyok mérvadó, szerintem mindenki, aki megnézi, egy kicsit közelebb kerül a herbivore felfogáshoz. néhány hete tervezem, hogy készítek egy töltött kelkáposztát paradicsommártásban. ötleteim voltak a hozzávalókat és a fűszerezést tekintve, de egyik este hugh könyvét lapozgatva megtaláltam az ő verzióját, és annyira megtetszett, hogy végül amellett döntöttem. gerslivel töltött kelkáposzta paradicsommártásban hozzávalók 3 adaghoz (a könyvben dupla adagokról szól a recept, én a paradicsommártásból megtartottam az eredeti mennyiséget, viszont a kelkáposzta-batyukat felére csökkentettem) 6 kelkáposztalevél 4 ek tejföl a paradicsommártáshoz 2 ek olívaolaj 1 kockára vágott vöröshagyma 1 babérlevél néhány szál kakukkfű 1 répa negyed-karikákra vágva 1 zellerszár fél-karikákra vágva 2 gerezd fokhagyma apróra vágva 1 konzerv hámozott paradicsom (400 g) só bors a töltelékhez 60 g gersli 1 ek olívaolaj 1 kis hagyma felkockázva 1 fokhagyma apróra vágva 25 g ribizli (szerintem abszolút elhagyható, nekem pont volt otthon fagyasztott) 25 g dió (vagy kesudió, vagy mogyoró) 1/2 citrom héja 1 ek petrezselyem felaprítva 1 ek snidling felaprítva (ez nincs az eredeti receptben, de nekem volt otthon) kevés kapor (nekem ez most sajnos nem volt) chili ízlés szerint 1 kis tojás A paradicsommártáshoz az olívaolajon pároljuk a hagymát 5 percig a babérlevéllel és a kakukkfűvel. adjuk hozzá a répát és a zellerszárat és süssük-pároljuk további 5 percig. A végén adjuk hozzá a fokhagymát, és 1 perc múlva adjuk hozzá a paradicsomot (a levével együtt), sózzuk, borsozzuk és sűrű kevergetés mellett pároljuk 15 percig. Melegítsük elő a sütőt 180 °C-ra (4-es fokozat). a káposztaleveleknek vágjuk ki a középső erét (ha túl vastag lenne), majd blansírozzuk, vagyis sós, felforralt vízben 2-3 percig főzzük, utána pedig rögtön rakjuk őket egy jeges vízzel teli tálba. tiszta konyharuhán hagyjuk pihenni és megszáradni. Főzzük meg a gerslit kétszeres vízben. Egy serpenyőben olívaolajon pirítsuk meg a hagymát és a fokhagymát (5 percig), majd egy tálban keverjük össze a töltelék többi hozzávalójával. Egyenként terítsük ki a megszáradt káposztaleveleket, töltsük meg a töltelékkel, és mind a négy oldalát hajtsuk be. Egy tűzálló tálba rakjunk egy kis paradicsommártást, és arra helyezzük a leveleket a hajtással lefelé. Tegyünk rá néhány kanál tejfölt, majd 30-35 perc alatt süssük készre.
Fűszeres lencsetál gyökérzöldségekkel (vegán)
2012. március 23. Dulmina tündérkonyhája
Még akad a sufniban a télire betárazott gyökérzöldségekből, így épp kapóra jött ez a recept, melyet az angol GoodFood oldalán találtam. Vörös lencse hiányában barnát használtam hozzá, meg a saját ízlésünkhöz igazítottam a fűszerezését, így ez lett belőle: Hozzávalók 4-5 személyre 1 bögre (2,5 dl, 25 dkg) barna lencse 3/4 kg krumpli 3-4 sárgarépa 2 petrezselyemgyökér 2 evőkanál olaj 1
Tofu krokett
2012. március 20. Csatni és Umeboshi: Jógakonyha
Makrobiotikus menü: Barna rizs árpával, pirított szezámmagban Lencseragu Tofu krokett Nyárs tempura, Nori tempura Reteksavanyú gyorspréssel A tofu kroketthez: reszelj le egy csomag tofut, egy közepes sárgarépát, egy fej lilahagymát. Dolgozd össze egy kevés teljeskiőrlésű liszt hozzáadásával, formázz belőle golyókat és forró olajban süsd ki!
Répás csicseriborsó fasírt, fűszeres paradicsomszósszal
2012. március 18. Csatni és Umeboshi: Jógakonyha
Úgy látom ezt az anyagot elfelejtettem áthozni anno a Marmalade-ról, pedig tökéletesen ideillik. Egy Vegafood-os rendelésen kóstolam először sült répagombócot valami isteni fűszeres paradicsomszósszal és köleskásával. Odahaza már másnap nekiálltam kísérletezni, hogy visszaköszönjön az az ízvilág. Kiindulásnak csicseriborsó-fasírt alapot készítettem, ebbe reszeltem a sárgarépát, amit előzőleg megpároltam. A szószhoz csonsz -al indítotam, amihez hozzáadtam a fűszereket és a paradicsomszószt. A csonsz az indiai konyha egyik alapja. Néhány fűszert forró ghee-ben megpörkölnek, így jobban érvényesül az aromája. Először a szemes, egész fűszereket, mert azok lassabban engedik ki ízüket ( pl. egész kömények, egész bors, babérlevél stb,), utána jöhetnek a nyers fűszerek (chili, reszelt gyömbér), majd a porfűszerek. Ezek után már csak pár másodperces pirítás megengedett. Répás csiseriborsófasírt Hozzávalók: - 20 -25 dkg konzerv csicseriborsó, - 1 nagyobb sárgarépa lereszelve, - 1 kis fej hagyma apróra vágva, - 1 gerezd zúzott fokhagyma, - Fél csokor apróra vágott petrezselyem, - Fél kiskanál római kömény, - Fél kiskanál őrölt koriander, - 1/2 kiskanál sütőpor, - só, - fűszerpaprika, - 1-2 evőkanál kukoricaliszt. A csicseriborsót szűrd le, add hozz a sót, borsot, friss, apróra vágott petrezselymet és botturmix segítségével pépesítsd. A felaprított hagymát pirítsd meg és szórd rá a lereszel sárgarépát. Picit párold át, majd keverd össze a csicseris masszával. Fűszerezd ízlés szerint köménnyel, korianderrel, és fűszerpaprikával. Keverj bele egy-két evőkanál kukoricalisztet. Dolgozd össze, majd formázz belőle diónyi méretű labdákat. Tedd jénai tálba és forró sütőben 25-30 perc alatt süsd készre. Fűszeres paradicsommártás A csonszhoz: - 2 evőkanál olaj, - 1 evőkanál reszelt gyömbér, - Fél kiskanál korinder - Fél kiskanál kömény Továbbá: - 2 evőkanál kókuszreszelék, - Csipetnyi őrölt fahéj, - 1 kiskanál garam masala - 2 evőkanál bio paradicsompüré, - 1 kiskanál barnacukor - 2 kiskanál joghurt. A csonsz-hoz hevísd fel az olajat és dobd bele a köményt, amikor barnul add hozzá a gyömbért és a koriandert. Úgy 30 másodperces pirítás után tedd hozzá a kókuszreszeléket, majd az őrölt fűszereket, a fahéjat és a garam masalát. Pirítsd 2-3 másodpercig, majd keverd bele a paradicsompürét. Add hozzá a barnacukrot és öntsd fel 1,5 dl vízzel. Forrald össze legvégül sűrítsd be a joghurttal. A répagombócokat öntsd le ezzel a mártással.
Tavaszi tekercs /Raw Spring Rolls/
2012. március 13. Nyers konyha
Jó ideje a szekrényemben pihentek a rizslapok, várva sorsukat. A héten ihletet kaptam, így délelőtt megvettem a többi hozzávalót és elkészítettem ezt a finomságot. Kaptam bio sárgarépát, bio kápiapaprikát, magyar újhagymát.... a végeredmény valami isteni lett... :) Csak mártogatom és mártogatom...mmm Tavaszi tekercs: rizstészta lap ( rizspapír) újhagyma felkarikázva sárgarépa julienre vágva uborka julienre vágva kápiapaprika julienre vágva avokádó szeletelve zsázsa csíra Egy tálba langyos vizet teszünk, beáztatunk egy rizstészta lapot. Ha már megpuhult ( kb. 1 perc) kivesszük, sima felületre fektetjük és a közepébe egymásra rétegezünk egy kis uborkát, paprikát, sárgarépát, majd a többi hozzávalót. Két oldalt behajtjuk a tésztát a zöldségekre, majd feltekerjük. Tálra tesszük. Tálaláshoz éles késsel félbe is vághatjuk. Mártogató: mokkáskanál miso fél citrom leve fél narancs leve reszelt gyömbér Mindent összekeverünk és kész.
Spenótos vitamin koktél
2012. március 12. Fittanyuka Blog
Az első böjti napomat ezzel a zöld turmixszal indítottam. A zöld ízeket a sárgarépával enyhítettem, finomítottam. Helytelen amikor a zöldségeket gyümölcsökkel vegyítjük, annak sajnos erjedés a vége. Többen kérdeztétek, hogy ihatjátok-e a leveles zöldségeket például banánnal turmixolva!? Helytelen társítás, egyetlen kivétel van : az alma, amely a gyümölcsök prototípusa. Például az almát céklával, sárgarépával, zellerrel lehet. De a magas cukortartalmú banán, még önmagában is erjed, nemhogy zöldségekkel! Lékúránál is érdemes minimálisra szorítani a gyümölcs levek fogyasztását is, mivel, mint már írtam erjednek cukortartalmuknál fogva, továbbá a gyümölcscukor is cukor és ugyanúgy tápláléka a candida gombáknak és a rákos sejteknek is! Ha fogyasztunk gyümölcs levet, frissen préseltet a kúra alatt, akkor is vízzel hígítva és ilyenkor is érvényes a gyümölcs fogyasztásra vonatkozó szabály, hogy reggel, délelőtt fogyasztjuk, lehetőleg önmagában, nem más fajta gyümölcsökkel (zöldségekkel) keverve. Ha magas a cukortartalom akkor erjedésgátló fűszereket használunk: fahéj, gyömbér, eredeti vanília. A zöldeket érdemes az édes gyökér zöldségekkel édesíteni, mint például a cékla, sárgarépa! Hozzávalók: 10-20 dkg friss spenót 3-4 szál répa 4-5 szál zeller zöldje 2 cikk fokhagyma 1/2 citrom leve késhegynyi zöld őrölt bors 3 evőkanál hidegen sajtolt lanmag olaj 400-500 ml víz Az alapanyagokat alaposan összeturmixoljuk. Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Kelet-Nyugat fúziója képekben/East-west fusion in pictures
....avagy nyers vegán gourmet vacsoránk képes beszámolója/ alias pictures from our raw vegan gourmet dinners... Tárkonyos citrus saláta /Citrus salad with tarragon Tárkonyos citrus saláta /Citrus salad with tarragon Édesköményleves korianderes tök chips-szel/ Fennel soup with coriander pumpkin chips Fűszeres mogyorós tészta lime-mal és gyömbérrel/ Spicy peanut noodles with lime and ginger Sütőtökös tiramisu/ Pumpkin tiramisu Sütőtökös tiramisu/ Pumpkin tiramisu Kakukkfüves marcipán csokoládé-papírban és idézetet rejtő szerencsesüti/Thyme marcipan in chocolate paper and fortune cookie
GOURMET VACSORA CSÜTÖRTÖKÖN AZ ÉLETKONYHÁVAL
Március 8-án, nőnapon ismét nyers vegán gourmet vacsorát szervezünk. A következő menüvel várunk benneteket, amely elsősorban még téli alapanyagokból készül, de már tavaszt váró ízek jellemzik a fogásokat: MENÜ Dió sajtkrém répakekszen, sárgarépa chutney, saláta Csicsókaleves lapsang souchong teával füstölve Zöldségtekercsek zellerkrémmel, friss csírákkal Alma mille feuille earl grey krémmel, citromhabbal Petit fours Szeretettel várunk! Információ: www.elogourmet.blogspot.com Várunk szeretettel! Jelentkezz!
Meghívó: Március 8. Nyers vegán vacsora/ Invitation: 8th March raw vegan Gourmet dinner
Március 08. (csütörtök/thursday) 19.00 http://www.facebook.com/events/217713134994732/ MENÜ/MENU: Dió sajtkrém répakekszen, sárgarépa chutney, saláta Csicsókaleves lapsang souchong teával füstölve Zöldségtekercsek zellerkrémmel, csirákkal Alma mille feuille earl grey krémmel, citromhabbal Petit fours Walnut cream cheese on carrot cracker, carrot chutney , salad Jerusalem artichoke soup smoked with Lapsang Souchong tea Vegetable rolls with celery cream , sprouts Apple mille feuille with earl grey cream , lemon mousse Petit fours Információ: www.elogourmet.blogspot.com Várunk szeretettel! Jelentkezz! / We are looking forward to see you on our dinners. Book your seat!
Kesudió krémsajt + a harmadik hét cukor nélkül
2012. február 25. Zizi kalandjai
A kihívás harmadik hete jól telt, néha vágyakoztunk édesség után, de azért tudtuk tartani magunkat. I. maradt vegetáriánus, én azonban a cukormentesség mellé bevállaltam a vegán étkezést is. Vegetáriánusból vegánba átlépni nem nehéz, csak arra kellett figyelnem, hogy ha veszek valamit, akkor alaposan elolvassam az összetevőket, hogy nincs-e benne állati eredetű élelmiszer. Igen, ennyire keményen tartom a diétát, igyekszem odafigyelni ezekre az apróságokra is. Bevallom még a növényi sajtra is rávetemedtem... vegán barátaim javasolták, hogy próbáljak ki egy görög fajtát, ami állítólag (végre) jó ízű is, magában is fogyasztható és jól lehet reszelni is. A natúr ízű Viofast sajtot próbáltam ki. Ízre tényleg OK (magában és ételekre reszelve, olvasztva is), ami egy kicsit zavart, az az összetevőkben lévő E1450, E1404 és E452. Utánanéztem, hogy mit is ettem pontosan. Az E1450 keményítő-nátrium-oktenil-szukcinát (ajaj!), ami állítólag veszélytelen; bekerül a szénhidrát anyagcserénkbe. Az E1404 oxidált keményítő, szintén ugyanaz vonatkozik rá, mint az E1450-re. Az E452 pedig egy polifoszfát fajta, szintén veszélytelennek számít és ömlesztett sajtok (+ készítményei), húskészítmények, desszertek és fagylalt készítéséhez is felhasználják. (Köszönet az infókért a Tudatos Vásárlónak.) Szinte hihetetlen, hogy ezekből az anyagokból sajtok és egyéb élelmiszerek készülnek. Nincs benne tej (tehén- vagy kecsketej), mégis sajtnak van eladva és sajtként fogyasztja az ember... Elgondolkodtató! A fotón látható krémsajt azonban csak természetes anyagokból készült. Felhasználhatjuk szendvicsek készítéséhez vagy kenhetjük pirított kenyérkockákra, krékerre, de akár zöldségeket - répát, paprikát, uborkát, stb. - is mártogathatunk bele. Gyorsan készen van, a kesudió áztatását leszámítva, csak egy erős aprítógépre van szükségünk az elkészítéséhez. A recept megint Maria-tól származik, akinek a blogja sokat segít a cukormentes hónap alatt. Rengeteg vegán, cukormentes receptje van és inspiráló bejegyzései, amelyek tartják bennem a lelket! :) Kesudió krémsajt Hozzávalók: - 250 g kesudió, beáztatva egy éjszakára, majd lecsöpögtetve - 100 ml rizstej (zabtej, szójatej is használható helyette) - 1 db citrom reszelt héja - 1/2 citrom kifacsart leve - 1 teáskanál köménymag, száraz serpenyőben 4-5 perc alatt megpirítva - 1-2 teáskanál só - bors Tegyük az összes hozzávalót az aprítógépbe és aprítsuk addig, amíg sima, krémes, kenhető állagú lesz. Kóstoljuk meg és ízlés szerint adjunk még hozzá citromlevet, sót, borsot, ha szükséges. További cukormentes vegán receptekért katt ide.
Miso leves
2012. február 22. Nyers konyha
A hosszú élet alfája, és omegája. Állítólag azért élnek ma is emberek Hiroshimában, mert még a sugárfertőzéssel is leszámol. (természetesen japán találmány) A miso egy speciális eljárással érlelt szójabab készítmény, évekig tölgyfahordókban erjesztgetik , és amikor készen van, mehet a levesbe. Akár a szójaszószt, sózásra vagy ízesítésre egyaránt használják. Ízét tekintve is leginkább szójaszósz, de enyhén a vörösborra hajaz. Nagy mennyiségű fehérje mellett tartalmaz még B-12 vitamint és az összes egyéb vitamint amit a szója is tartalmaz. Lezárva, hűtőben sokáig eltartható. Erősíti a legyengült szervezetet, betegek is fogyaszthatják. A vegetáriánus és makrobiotikus konyha rendszeresen használja. Rákmegelőző hatása is ismeretes. Energetikai minősége erős jang, legyengült állapotokban, betegségek után,- meg csak úgy hogy még erősebb legyél, - ajánlott. Télen kiváló , mert belülről melegít.... Miso leves: miso reszelt sárgarépa reszelt karalábé szeletelt csiperke kevés kockázott kápiapaprika néhány levél bazsalikom aprítva pici olíva olaj nori lap csíkozva ( elhagyható) Langyos vízzel elkeverjük a misot . Minden hozzávalót egy tálba teszünk, majd ráöntjük a már elkészített levesalapot. Forrás Forrás 2
Tavaszi tekercs citrusos szójaszósszal + a második hét cukor nélkül
2012. február 19. Zizi kalandjai
A kihívás második hete talán már könnyebb volt, noha az internet tele volt csokoládés receptekkel Valentin nap miatt. A második hétnek volt egy másik csábító pontja, mégpedig az, hogy kuktáskodtam a Makifood Valentin napi csokigyár óráján, ahol Wagner Bea vezetésével csokoládéba merültek a tanulók. Előre készültem és vittem magammal pirított mandulát arra az esetre, ha a csokoládéra fanyalodnék. Csodák csodájára egész könnyen vettem az akadályt, nem volt olyan pillanat, amikor erős késztetést éreztem volna, hogy lenyaljak egy spatulát. :) A pirított mandula igazán jó nasinak bizonyult. A második hét közepén Valentin nap estéjén aztán engedélyeztünk magunknak I.-vel négy, azaz négy szem datolyát! :) Egyszerűen már nem bírtuk tovább, kellett valami nagyon édes. Ezzel a négy szem datolyával megünnepeltük azt is, hogy túléltük a kihívás első felét! Hurrá! Gondolatban azonban nem tartom a cukormentességet. Csokoládéról, csokis tortáról, kekszekről álmodozok és már tervezem azt a desszertet, amivel megtörjük a cukor, édesség mentes böjtöt. Akkor jöjjön a recept. Húsevő barátok jöttek hozzánk, akiknek megmutattam, hogy igen, a vegetáriánus (a kihívás miatt éppen vegán) konyha is lehet színes és laktató. A tavaszi tekercs készítése jó mókának bizonyult, mindenki kivette benne a részét. Én ezt egy fajta salátának nevezem, mert a rizstésztát kivéve minden nyers benne. A répa és a paprika édes ízt adnak hozzá, az uborka és rizstészta natúr ízt, az újhagyma meg egy kis csípősséget. Ízlésünk szerint bármilyen más zöldséget (avokádót, káposztát, csírákat, stb.), de akár húst vagy halat is adhatunk hozzá (Hínyenc lazaccal készítette). Ami a dolog pikantériája az a citrusos szójaszósz. Ebbe mártogattuk a félbe vágott tekercseket és csak úgy záporoztak az ízek, a textúrák a szánkban. A tavaszi tekercs feltekerését Juci barátnőmtől tanultam, aki egy igazán autentikus helyen, Kambodzsában egy főzőiskolában ismerkedett a feltekerés művészetével. Kerestem nektek két videót, amelyek segítséget nyújtanak a tavaszi tekercsek elkészítéséhez. Remélem belevágtok! A tekercshez a rizslapot a Lehel piac arab üzletében vettem (itt mindig gyöngyszemekre bukkanok, tele van jobbnál jobb és különleges alapanyagokkal, amelyeket előtte sehol nem találtam!). Keleti/arab fűszereseknél, kínai szupermarketekben és szerintem hipermarketek külföldi élelmiszer részlegén is kapható. 20 lap 690 Ft-ba került. Tavaszi tekercs citrusos szójaszósszal Hozzávalók 5-6 főre: Tavaszi tekercshez: - 1 db hosszú kígyóuborka, nagyon vékonyan felszeletelve (kb. 6 cm hosszú, 3-4 mm széles) - 2 db piros kaliforniai paprika, nagyon vékonyan felszeletelve (kb. 6 cm hosszú, 3-4 mm széles) - 1 csomag újhagyma, fehér és zöld rész is nagyon vékonyan felszeletelve (kb. 6 cm hosszú, 3-4 mm széles) - 3-4 db közepes répa, nagyon vékonyan felszeletelve (kb. 6 cm hosszú, 3-4 mm széles) - 1 csomag rizslap - 200 g rizstészta/vermicelli üvegtészta (soba, udon tészta is használható), megfőzve, leszűrve - opcionális: néhány szál koriander, bazsalikom, felaprítva Citrusos szójaszószhoz: - 2 db citrom frissen facsart leve - 2 db mandarin frissen facsart leve - 1 teáskanál frissen reszelt gyömbér - 1,5-2 dl szójaszósz Az összes zöldséget aprítsuk fel és tegyük félre. Tegyünk egy tálba langyos vizet és áztassuk meg benne az első rizslapot úgy, hogy közben folyamatosan fogjuk a lapot és nem engedjük el. Kb. 10-20 másodpercig áztassuk vagy addig, amíg a lap hajlítható, puha lesz. Tegyük a beáztatott rizslapot magunk elé egy fa deszkára vagy egy lapos tányérra, majd a (hozzánk közelebb eső) lap aljától 2 cm-re feljebb, középre tegyünk mindegyik zöldségből, plusz tésztából és zöldfűszerből egy keveset (kb. 3-5 szálat minden zöldségből). A rizslap alját tekerjük szorosan a zöldségek fölé, majd a lap két oldalát is hajtsuk a zöldségekre és kezdjük el az egészet feltekerni. Az elkészült tekercsünket hagyhatjuk egészben, de félbe is vághatjuk és tegyük rá egy tálra. A szószhoz keverjük össze a hozzávalókat egy tálkában. Ebbe mártogassuk az elkészült tavaszi tekercseket. További cukormentes vegán receptekért katt ide.
Pályázat-ajánló: Zöld udvar
Belső-Ferencvárosban laksz? Zöldíteni szeretnéd a környezeted, udvarod a lakóközösségeddel? Keress egy civil szervezetet és pályázzatok az alábbi támogatásra! Zöld udvar - pályázat mini projektek támogatására a Belső-Ferencváros kulturális negyed fejlesztése elnevezésű városrehabilitációs projekt keretében Kiírás és információ: Pályázatmenedzser. A jelentkezési lapok benyújtása 2012. 03. 05., 14.00 óráig lehetséges! Hajrá! (A képen a Gang csapat és egy budapesti lakóközösség által kertté alakított udvar látható.)
Bővült a Vegafood nyersételes kínálata a Nyersétel Akadémia ételeivel!
2012. február 9. Gitta nyersétel blogja
A 7. héttől már rakott-töltött zöldségek kategóriában is tudsz rendelni a Vegafood vegetáriánus étel házhozszállító cégtől. Ezeket az élő fogásokat a Nyersétel Akadémián készítjük, a vegetáriánus futárcég pedig leszálltja neked. Az egészség házhoz megy, Budapest egész területén, és a környező településeken is meg lehet már kóstolni a legfinomabb nyers főételeket. Nincs időd vagy kedved elkészíteni? Nincs recepted? A nyers fasírtok mellett tudsz már második főételt is rendelni a jövő héttől itt: VEGAFOOD Február 13: Rakott savanyú káposzta Február 14: Cukkíni tekercsek édes-savanyú szósszal Február 15: Rakott brokkoli paprikával Február 16: Zöldség palacsinta céklás öntettel Február 17: Rakott répa céklával A február 14-i ebéd, cukkíni tekercsMinden ételünk szójamentes, tejmentes, cukormentes! Minden ételünk lisztmentes, vagyis nem tartalmaz glutént! Így lisztérzékenyek is fogyaszthatják! Hamarosan itt a tavasz, a méregtelenítés, böjt időszaka. Adj esélyt a szervezetednek, hogy az öngyógyító törekvések beinduljanak, kezdj el élő ételeket enni! Nem csak a mérlegen fogod látni a különbséget! Az élő édességek kínálata is kibővült, sok finom palacsintát, és más édességet tudsz rendelni. Ne feledd, liszt, tej és tojásmentesen, cukormentesen! A Nyersétel Akadémia elkészíti, a Vegafood házhoz viszi, neked csak meg kell rendelni.
Fokhagymás saláta
2012. február 7. Főzés nélkül finoman!
A fokhagyma élettani hatásairól oldalakon keresztül lehetne beszélni, maradjuk most annyiban, hogy egészséges, sokaknak rendkívül finom, és csak párban fogyasztható... Sárgarépát, zellert, hónapos retket vékony csíkokra vágtam, fokhagymát préseltem rá, megöntöztem olívaolajjal, kevés só, borsikafű, egy keverés és már fogyasztható... Amilyen gyorsan leírtam ide ezt a receptet, olyan gyorsan elkészíthető. Jó étvágyat! Javed
Mini pizza korongok
2012. február 4. Gitta nyersétel blogja
Amikor másoknak beszélek a nyers étkezésről, csodálkozva hallgatják, hogy nem csak salátákból áll az étkezésem, hanem változatos, szép és illatos ételeket is lehet készíteni, úgy mint levesek, pizza... Itt mindenki felkapja a fejét, PIZZA? mini pizza korongok, még brokkoli is van rajta :) Nem a fehér puha tésztás, meleg sült pizzát kell elképzelni nyúlós sajttal a tetején. Ez egy kicsit más. Van egy aszalt alapja, ami azért nagyon kellemes dolog, mert előre el lehet készíteni, akár többet is, sokáig eláll, és amikor szeretnél pizzát enni, akkor csak előveszed, rápakolsz valamilyen szószt és zöldségeket, és már eheted is. A másik előnye ennek az aszalt pizza alapnak, hogy meg lehet vásárolni. Vehetsz csak annyit, amennyire épp szükséged van, de be is tárazhatsz belőle, mert ahogy írtam, sokáig eláll. Itt a blogon már elég sok pizza receptet tettem közzé, íme néhány: Pizza csírákkal Fűszeres pizza Pizza aszalt hagymával Urbán Valitól Pizza hajdina kenyéren Paprikás mini pizza Mandula tej és pizza A most leírt pizzát egy tanfolyamon megcsináltuk együtt, és az egyik résztvevő így dícsérte: Ezért ma érdemes volt felkelni, hogy ezt az ízt érezhetem... Készítsd el te is, nem fogod megbánni. Az alapjának receptjét itt találod: pizza alap Kedvenc kréker receptem van kicsit más formára aszalva: nem terítjük ki a teflex lapra, hanem kis (vagy nagyobb) korongokat formázunk belőle. A töltelék pedig: 1 közepes lilahagyma 6 beáztatott datolya 12 fél aszalt paradicsom 2 közepes paradicsom 1/2 közepes cékla 2 teáskanál citromlé pici só feltétnek: apróra vágott zöldségek, csírák A szósz hozzávalóit aprítógépben nem túl simára dolgozzuk. A színe a céklától szép piros lesz (ez ilyenkor jól jön, amikor a paradicsomnak semmi színe) Rákanalazzuk a pizza korongokra. Különféle zöldségeket lehet rátenni, hagymát, répát, paprikát, csírákat. Ha pici korongokat készítünk, lehet akár mindegyik kicsit más, így változatossá tudjuk tenni a kínálatot. Vendégek szeretik, és valljuk be őszintén, mi is. (pizza alap beszerzésben tudok segíteni, ide írj: gitta@nyersetelakademia.hu)
Még mindig savanyú káposzta... korhely leves és saláta
2012. január 26. Gitta nyersétel blogja
Tegnap megkérdezték tőlem, hogy miért szerepel ilyen sokszor a blogon a káposzta. Több oka is van. Először is, szeretjük. Másodszor: mert tél van, és ilyenkor a legtermészetesebb és legolcsóbb C-vitamin forrásunk a savanyú káposzta. A káposzta leve egyenesen GYÓGYSZER! Erősíti a bélflórát, ezzel erősíti az immunrendszerünket. Ilyenkor télen, mindenféle bacis és vírusos járványok idején kötelező! A bélbaktériumaink imádják a káposzta jótékony rostjait. Rendszeres fogyasztásával fogyni lehet! (gondoljatok csak a káposzta-kúrára!) Nyáron nem véletlenül nem születik poszt a savanyú káposztáról. Főleg nem ennyi. Változatosan, sokféleképpen lehet elkészíteni, álljon itt még két példa: Korhely leves Készítünk egy leves alapot hagymából, paradicsomból, paprikából és egy marék kesudióból úgy, hogy vízzel simára turmixoljuk. Ízesítjük sóval, majorannával. A káposztát kinyomkodjuk, felvágjuk, és beletesszük a leves-alapba. Egy két sárgarépát reszelünk bele, és már készen is van. Csírákkal tálaljuk. Káposzta leves Zöld saláta savanyú káposztával A zöld leveleket felvágjuk (ez lehet saláta, mángold, vagy bármilyen más téli zöld), és összekeverjük a savanyú káposztával. Ízesítjük sóval, mézzel, citromlével. Sokkal finomabb, mint gondolnád. Zöld saláta savanyú káposztával Van még egy céklás recept is, amit itt találsz: Céklasaláta savanyú káposztával
Biogazda tanfolyam az Évkerék Ökotanyával
Kedves barátaim, Orsi és Laci az Évkerék Ökotanyáról az alábbi programra invitálnak minden érdeklődőt: Biogazda tanfolyam Ópusztaszeren - Előadássorozat, a fenntartható kertgazdálkodás és az önellátás jegyében ( 8 részes sorozat januártól márciusig) Ajánljuk városi és vidéki kiskerteseknek, a fenntartható gazdálkodás iránt érdeklődőknek, az önellátás felé kacsintgatóknak, és mindazon tudatos fogyasztóknak, akik szeretnének betekintést nyerni az egészséges, biztonságos élelmiszer termelés, növénytermesztés mikéntjébe! A tanfolyam témái és jelentkezés az Évkerék Ökotanya oldalán.
Rakott savanyú káposzta II.
2012. január 17. Gitta nyersétel blogja
A tél egyik legkedveltebb szuperétele a savanyú káposzta. Magas C vitamin tartalmának köszönhetően egész télen frissen tart, erősíti az immunrendszerünket. Az igazi (önmagában, ecet nélkül savanyított) savanyú káposztában található jótékony baktériumok kedvező hatást gyakorolnak a bélflórára, így akadályozzák meg a káros baktériumok megtelepedését. Minden nap kellene enni ebből a gasztrocsodából! Csökkenti a koleszterinszintet, fogyaszt, méregtelenít, és nem mellékesen FINOM! Kérlek ne főzd meg! Nyersen tudod megőrizni legjobban az értékes tápanyagokat! savanyú káposzta pirospaprikával fűszerezve A Nyersétel Akadémián többféle rakott savanyú káposztát készítünk, egyik finomabb, mint a másik. Tamás káposztája dús, morzsás, fűszeres. Peti káposztája lágyabb, szaftosabb, könnyebb. Annyira szeretem a savanyú káposztát, hogy most itthon is készítettem egy saját verziót, szabadjára engedve fantáziámat. Ebből a mennyiségből legalább 6 ember tud jól lakni, de ha kisebb adagokat vágsz, akkor 8 is. Egy régi recept itt: Rakott savanyú káposzta Rakott savanyú káposzta nyersen Hozzávalók: 40 dkg savanyú káposzta 15 dkg paradicsom-paprika-lilahagyma együtt (külön-külön nem tudom mennyi volt, de kb. egyformák voltak) pici hidegen sajtolt olaj 20 dkg áztatott dió (ez a beáztatott dióra vonatkozik, kb 15 dkg száraz diónak felel meg) 2 gerezd fokhagyma, pici só 20 dkg répa keverék: sárgarépa, zeller, hagyma vegyesen, (a sárgarépából van benne a legtöbb) pici só, ételízesítő ízlés szerint két marék zöld levél, ezt nem mértem le. Bármilyen lehet, spenót, saláta, mángold, stb. 10 dkg napraforgó (ezt be kell áztatni legalább 1 órára, de jobb kettőre), 1 teáskanál citromlé, pici só, pici méz A savanyú káposztát leöblítjük (én nem tettem, és így túl intenzív volt az íze. úgy gondoltam, hogy a lében elég sok értékes anyag van, ne öntsük le a lefolyóba. De úgy is ki lehet mosni, hogy a vizet felfogjuk és megisszuk). A paprika-paradicsom-hagyma hármast kevés vízzel turmixgépbe tesszük és simára turmixoljuk. Ezt ráöntjük a káposztára, jól összekeverjük. A beáztatott dióból a fokhagymával és a sóval elkészítjük a diós tölteléket: aprítógépbe tesszük. A répás tölteléket is betesszük a konyhai robotgépbe, és morzsásra aprítjuk. (a diós massza után a gép tálját nem kell elmosni, nem árt egy kis dió a répának) Fűszerezzük, kóstoljuk. A salátát (vagy más zöld levelet) megmossuk, és késsel kicsit megszabdaljuk. Összeállítás: Egy kisebb tepsi aljára letesszük a káposzta felét, erre jön a diós töltelék, erre a zöld levelek. Egyenletesen elrendezzük a leveleket, és jól lenyomkodjuk. A leveles rétegre ráöntjük a répás tölteléket, ezt is egyenletesen elterítjük. A savanyú káposzta másik felét rátesszük a tetejére. Erre jön még egy magból készült tejföl, amitől krémes és lágy lesz: a beáztatott napraforgó magot kevés vízzel, sóval, mézzel, citromlével teljesen sima, tejfölszerű állagra turmixoljuk. A káposztára öntjük. A tetejét megszórhatjuk apróra vágott petrezselyemmel. (a zöld rétegbe is mehet a petrezselyem, illik bele) Nem sikerült szépen felvágni, így azt már nem fotóztam le. De így is látszanak a rétegek, nagyon finom, és illatos és szép is.
Meghívó: Nyers vegán ínyenc vacsora - Kelet-Nyugat fúziója
Az új évben is folytatódnak vacsoráink! Január 28-án a keleti és a nyugati konyha összekapcsolódása, fúziója lesz a téma. Várunk szeretettel! Továbbra is rendelhetők nyers vegán csomagolt termékeink (www.eletkonyha.hu), illetve vállaljuk rendezvényeken catering szolgáltatást. Legyen 2012 egy egészségben gazdag éved! January 28. (szombat/saturday) 18.00 Kelet-Nyugat fúziós vacsora / East-West fusion dinner http://www.facebook.com/events/337671652918962/ MENÜ/MENU: Tárkonyos citrus saláta /Citrus salad with tarragon Édesköményleves korianderes tök chips-szel/ Fennel soup with coriander pumpkin chips Fűszeres mogyorós tészta lime-mal és gyömbérrel/ Spicy peanut noodles with lime and ginger Sütőtökös tiramisu/ Pumpkin tiramisu Petit fours
Képes beszámoló a nyers, vegán, japán vacsoránkról
Matcha koktél Emlékeztetőül, hogy mi lett felszolgálva a vacsorán: MENÜ Hokkaido tök saláta édes miso öntettel, feketeszezám krékerrel Ochazuke - Shiraore tea mandula-rizzsel , hagyományos kiegészít ő kkel Makisushi marinált shitake gombával, marinált gyömbér, wasabi, tamari szójaszósz Yuzu mochi, fehércsokoládé gyümölcskoktéllal Petit fours Petit fours
Boldog, még egészségesebb új évet Mindenkinek!
2011. december 31. Répa Konyha
Karácsonyi ajándékötletek az ÉletKonyhától
2011. december 12. Répa Konyha
Különleges nyers vegán ajándékok, nemcsak a kísérletező kedvűeknek! Bejgli rúd (diós, mákos), vitaminbonbonok (csipkebogyós, homoktövises, sütőtökös) díszcsomagolásban és ehető csomagolású szaloncukor 4 féle ízben (mákos: citromos papírban, diós: narancsos-gyömbéres papírban , csipkés szaloncukor: kakaós papírban, áfonyás-kardamonos: almás papírban). Mindegyik rendelhető darabra és vegyesen is. További információ és rendelés: a Termékeinknél.
Közeledvén Karácsonyhoz + szezámmánia
2011. december 7. Napló étkeinkről, életünkről
Még múlt héten díszítette nagyobb fiam ezt a narancsot, ami a lányom, és a párom által közösen készített adventi koszorú mellett elfér még az asztalon :-) Persze megérett már a saját savanyú káposztánk is, amiben kisebb fiam sokat segített, mert ő taposta amíg el nem lepte a lé. Azért azt hozzáteszem, hogy idő szűkében lévén nem akartam magam csinálni, de miután párom szerint a bolti ehetetlen, ezért mégis készült egy vödörrel. Az idei első adag diós töltött-káposzta pedig már a Karácsony előszele nálunk! Két hete fahéjas szappant főztem, amiből a fa alá is kerül. Még 4 hetes pihenő idejüket töltik muffin formájú szappankáim a szekrény tetején. Most testápolót szeretnék készíteni házilag, amihez gyűjtögetem az ismeretanyagot. Ételekről sem írtam sokat mostanában - bezzeg enni annál többet eszem... Időnként megkívánom a szezámmagot, és olyankor szoktam például készíteni szezámmagos-mézes-mazsolás reszelt répát. A szezámmagot ledarálom, adok hozzá egy kevés mézet, és annyi vizet, hogy kellemesen krémes legyen. Utána gyümölccsel, mazsolával, vagy akár répával, mint én, összekeverjük, és egy kalciumban gazdag, tápláló étket kapunk! Fiam annyira szereti, hogy ő is aktívan kísérletezik különböző keverékek készítésével :-)
JAPÁN VACSORA ÉS EGY TÉLI SALÁTA
Japán iránt érzett szerelmemet most anyagba sűrítjük Ágival. Íme a menü: Hokkaido tök saláta édes miso öntettel, feketeszezám krékerrel Ochazuke -Shiraore tea mandula-rizzsel, hagyományos kiegészítőkkel Makisushi marinált shitake gombával, marinált gyömbér, wasabi, tamari szójaszósz Yuzu mochi, fehércsokoládé gyümölcskoktéllal Petit fours Ropogtatnivalók japán ízekkel Ez a vacsora kicsit más lesz, mint a már megszokottak. Ezúttal ugyanis Keksz Ricsi az 1000 Tea teaház vezetője, teamestere is velünk tart, és a menüsorhoz illő teákat mutat be, illetve kóstoltat az est során. A japán zöld teák szerintem minden társukat felülmúlják. Ismert élettani hatásaikon kívül kellemes, szinte meditatív állapotot teremtenek bennünk, kiélezik érzékeinket, elménket így segítve elő a menü igazi élvezetét. Az ételek nem a hagyományosan megszokott japán fogások lesznek. Hagyomány, ízek, emlékek, intuíció és a nyers konyha találkozása. A vacsora időpontja 2011. november 24-e csütörtök 18 óra. Jelentkezni emailben, vagy a következő oldalon keresztül tudsz: http://elogourmet.blogspot.com/ Facebook: http://www.facebook.com/EletKonyha.LifeKitchen Egy téli sali recept (mert receptekkel már nagyon el vagyok maradva): mennyiségek nélkül- fejes káposzta- vékony csíkokra vágva radicchio spenót, fodros kel zöld fűszer tetszés szerint (én kaprot használtam, de szerintem a petrezselyem is nagyon jó lenne ehhez) aszalt meggy áztatott tökmag frissen reszelt torma friss, szűretlen extraszűz olívaolaj (innen ) citromlé és hús vékony csíkokra vágott birsalma fűstölt só kevés kömény- és fekete mustármag Néhány krékerrel isteni vasárnapi estebéd. De persze remek szereplője lehet egy hétköznapi ebéddoboznak is. (elnézést a sali kép miatt, de még mindig nincs fényképezőm, így marad a mobil -mrgoldás :( )
Fokhagymás Avokádó színes hajdinával
2011. november 8. Főzés nélkül finoman!
Sétáim során nagyobb bevásárlóközpontban is megfordulok. Nem vonzanak az olcsóságok, az akciók kínálta talán még minőségében elfogadható tömegtermékek, de szeretem a hagyományőrző ételeket, és az általános közérzetet, egészséget javító élelmiszereket. Ősz van - gyönyörűség - az ősz minden szépségével, és meghittségével. Betakarították, felszedték az ilyenkor aktuális zöldségeket és a házak pincéiben is megkezdték felhalmozni a télálló zöldségeket, gyümölcsöket... Hajdinát tettem fel kevés vízzel dagadni, kis lángon is tökéletes eredményt érek el. Céklát, sárgarépát, vajretket mosok, pucolok, majd egész vékony csíkokra vágom. A paprikát - milyen mérges zöld színe van - nagyolom, a többi zöldséggel összekeverem. Kész a hajdina, nem veszem le, a zöldségeket hozzákeverem, kevés olívaolaj megy rá, kis só, fahéj. Hagyom, hogy felmelegedjen. Az avokádót - milyen könnyen lehúzom a héját - félbevágom, megpucolom, szeletelem. Tiszta, fehér tányér - csak úgy ragyog rajt az avokádó. Fokhagyma darabok mozognak az olajban, már legalább egy hónapja, ezzel öntöm nyakon. Paradicsomok kerülnek mellé - milyen izgalmas színek -, egy nagykanál színes hajdina társaságában. Mi hiányzik? Őrölt bors, frissen az igazi. Jó étvágyat :)
VASÁRNAPI EBÉD (nem éppen klasszikus)
2011. szeptember 19. Extraszűz
Ági látogatott meg minket a hétvégén. Dolgozgattunk és emellett dőzsöltünk is egy kicsit. A napot egy őszi tisztító turmix-szal kezdtük: 2 adaghoz 3 bögre szőlő (mi a saját saszlánkat használtuk) 1 bögre friss vgy aszalt füge (most volt isteni friss a piacon) 2/3 bögre víz vanília 1 ek virágpor fahéj Mindent turmixolunk, a magok miatt jó alaposan. Forrás: Raw food real world c. könyv Salik, krémek, kukorica kréker A káposzta salátához: 1/3 db Fejes saláta Olíva olaj, Citromlé Himalaya só fekete hagymamag Aszalt dió aszalt meggy Köménymag egy csipet fahéj A pari salátához: Koktél paradicsom uborka hidegen sajtolt napraforgó olaj Tamari szója szósz Cayenne bors Berta egy másodpercre sem hagyott minket békén. Mindig csak a játék... : ) Paradicsom krém: 25 dkg koktél paradicsom 1 db datolya Ezt csak össze kell turmixolni. Ehhez legfontosabb a friss, házi paradicsom :)
sült zöldséges kuszkusz
2011. augusztus 11. A malac nem ebéd
na ez is olyan, hogy alig kell valamit csinálnod és már kész is van. lehet közben borozni! hozzávalók két személynek: - egy édeskömény gumó - egy fej édes hagyma - egy nagyobb sárgarépa - olívaolaj - egy bögre kuszkusz - kb másfél bögre víz - fűszerek: só, bors, pár ágacska friss rozmaring a zöldségeket megmosom, megpucolom, nagyobb darabokra vágom. egy tepsibe pakolom őket, majd sózom-borsozom, meglocsolom olívaolajjal. a rozmaring-ágyacskákat csak hanyagul rádobálom. 200 fokon sütöm kb 20-25 percig. a kuszkuszt pedig a forrásban lévő, sós vízhez öntöm, elkeverem, lefedem, elzárom a gázt és várok. 5 perc múlva már fogyasztható is.
Balatoni Nyár :) az m1 műsorán a "Főzés nélkül finoman"
2011. július 30. Főzés nélkül finoman!
Ilyenkor nyáron :), na de komolyan nyár van, igaz nem látszik, mert két napja kabátban mentem vásárolni, szóval nyáron az m1 tv csatorna "délelőttjének egy része leköltözik" a Balatonra, és a Balatoni Nyár című műsorral szórakoztat bennünket. Erre a napra csodálatos időt kaptunk a teremtőtől :) Ennek a műsornak a részeként 2011.08.05-én 09.00 - 11.00 óráig a "Főzés nélkül finoman" személyemben meghívást kapott egy kis "főzőcskézésre", - rábólintottam rendben -, de mit eszünk majd? Nézegettem a fejemben meglévő választékot, és a következő menüsor született meg belőle: Receptek: Sárgadinnye-lekváros mandulás ,,süti Hozzávalók 4 személyre: 12 evőkanál darált mandula 4 evőkanál aranymazsola 4 evőkanál kókuszreszelék 4 szelet sárgadinnye (ajánlott 8 felé vágni az egész dinnyét) 4 db nektarin kevés vagy rengeteg fahéj A hántolt (a hántolatlan is kiváló) mandulát durvára őröljük, a sárgadinnyét daraboljuk, és az aranymazsolával pépesre daráljuk, majd a mandulával összekeverjük és félretesszük állni. A nektarinokat kisebb kockára vágjuk. 20-30 perc után a mandulás lekvárunkat összekeverjük a nektarinnal, majd négy kehelybe porciózzuk, fahéjjal, kókuszreszelékkel ízesítjük. Görögdinnye saláta pikánsan Hozzávalók 4 személyre: 4 szelet görögdinnye (ajánlott 8 felé vágni az egész dinnyét) 2 fej lilahagyma 8 evőkanál fekete olívabogyó 2 dl hidegen sajtolt olívaolaj 6-8 friss bazsalikom- és mentalevél kevés rózsaszín Himalája só A héjától megszabadított görögdinnyét ha zavaró akkor kimagozzuk, daraboljuk, a lilahagymát nagyolva összevágjuk, a bazsalikom- és mentaleveleket aprítjuk, sózzuk és bőségesen meglocsoljuk olívaolajjal vagy szőlőmagolajjal, majd az egészet az olívabogyóval összekeverjük (vigyázzunk a dinnyét ne törjük össze). Petrezselymes sárgarépa-pástétom magyarosan Pirított tönkölykenyér vagy zöldséges durumtészta Hozzávalók 4 személyre: 4 db sárgarépa 1 csokor petrezselyem 4 db paradicsom 4 evőkanál mandula 1/2 pár füstölt gabonakolbász 2 dl olívaolaj 1/2 kg tönkölykenyér vagy zöldséges durumtészta kevés rózsaszín Himalája só A sárgarépát kisebb darabokra vágjuk, ezzel a kíméljük a darálónkat, vagy a turmixgépet, a petrezselymet, paradicsomot is apríthatjuk előre, és a mandulát is elődarálhatjuk, majd hozzáadva az olajat, gabonakolbászt, sót krémesre daráljuk az egészet. Erősebb készülékeknél a receptben felsoroltakat együtt pépesítjük. Pirított tönkölykenyérre kenve tálaljuk vagy durumtésztára szószként (tésztához adva ajánlott egy kicsivel több olajat használni). Szeretettel várlak benneteket a képernyő elé a fent megadott időben, egy kis közös "főzőcskére", kikapcsolódásra, ha elfoglaltságod vagy munka miatt nincs lehetőséget élőben nyomon követni a műsort, később is megnézheted majd az m1 videotárjában. (12perc 12 mp; 63 perc 53 mp :) Szeretet teljes öleléssel: Javed
Zöldséges rakott kelkáposzta
2011. július 26. Punk In The Kitchen
A lentit lassan egy hónapja írtam, de nem jutottam el a postolásig. Nem igazi rakott kel, de nekem így sikerült. A Gorillában már háromszor zabáltuk tele magunkat de a fotózás mindig elmaradt, előbb elfogyott a kaja. Mindenkinek ajánlott. Zöldséges rakott kelkáposzta Hozzávalók: egy fej kelkáposzta 3 répa egy kis fej karalábé (vagy ahogy a piacon hívják, ,,vajkarcsi) egy fej hagyma néhány gerezd fokhagyma fél zacskó szójagranulátum egy dobozo szója joghurt egy marék rizs olaj fűszerek (só, bors, paprika, majoranna, erőspaprika, vegeta, tb.) Idő: sütéssel együtt bő másfél óra legalább, hallgassuk meg az Against Me! új lemezét, amin valójában régi számok vannak A szóját vegetás vízbe áztattam. A hagymát kockákra vágva olajon megpirítottam, hozzátörtem a fokhagymákat, a tűzről lehúzva szórtam rá pirospaprikát, majd rádobtam a szóját lével együtt. Szórtam bele mindenféle fűszereket, amiket szimpatikusnak találtam. A répákat megpucoltam és felkarikáztam, a karalábét kockáztam. Pár perc főzés után a szójára dobtam a répát, majd amikor az félig megfőtt, a karalábét is. A rizst elvileg külön rétegben kell pakolni de erre nem volt energiám, szóval a szójás cuccba szórtam mosás után. Néhány kóstolás után kiderül, mikor jó már a töltelék. A káposzta nagyobb külső leveleit sós vízben megfőztem, majd olajozott üvegtálba pakoltam. Erre jöhet a töltelék, majd levelek, majd megint töltelék és a tetejére káposzta. Kentem rá szójajoghurtot, törtem rá borsot, majd a sütőbe dobtam jó egy órára. Az eredmény egész jó lett.
ÉLŐ GOURMETVACSORA- LIVING GOURMET DINNER
Sokszor nehézkes az étterem választás a vegáknak, vegánoknak és nyersevőknek. Pedig néha olyan jól esik egy kis kényeztetés, jól esik más főztjét enni, elengedni magunkat egy kellemes asztaltársaságnál, érdekes beszélgetések egy finom vacsora mellett. Most egy új kulináris világot ismerhetsz meg. Most nem a megszokott nyers fogások kerülnek terítékre. Szeretnénk ha megismernéd a valóban élő ízeket, olyan ételeket, melyek minden érzékedre intenzíven hatnak. Szeretettel várjuk a kíváncsi és kísérletező kedvű mindenevőket is. Aggodalomra semmi ok, nem fognak éhen maradni:) Információ: http://www.elogourmet.blogspot.hu/ Vegetarians, vegans and rawvegans have to face the problem of eating out very often. Though it would be nice getting something delicious what is prepared by someone else, relax with a good company, having tasty dinners accompanied by interesting conversations. Now we would like to introduce You a new world of culinary. You can taste now unusual raw food dishes. We would like You to get know the real living flavors with dishes, which have astonishing influence on all your senses. Everyone is welcomed, not only raw foodists or vegetarians. No need to worry no one will leave hungry:) information: http://www.elogourmet.blogspot.com/
Könnyed saláta, tartalmas pástétomokkal...
2011. június 6. Főzés nélkül finoman!
Még mindig a kedvenceim közé tartozik az uborka, egyrészt lédús zöld ízével ragad magával, másrészt beltartalmi értékei a legkiválóbb tisztító, méregtelenítő italok első számú alapanyagává teszik... Nem szeretném a fajtáinak a felsorolásával rabolni senki idejét, maradjunk annyiban, hogy forma és fajta választéka, valamint a termelési, érési idejének köszönhetően szinte egész évben beszerezhető. Az apróbb méretűek roppanósak, míg a nagyobbak lédúsak, és a lényeg, zöldek... Kígyóuborkát vágtam nagyobb darabokra, szeleteltem mellé salátát és vékonyra metéltem a fehérrépát. Kevés só, Tandoori Masala, római kömény, szezámmagolaj hozzáadása után alaposan, de óvatosan összekevertem, majd félretettem pihenni, érni. Vegetáriánus pástétom gyanánt, sós vízben megfőtt fehér babot, petrezselyemmel, kevés olívaolajjal összeturmixoltam. Vegán pástétomnak pedig, paradicsomot, kaliforniai paprikát, petrezselymet, fokhagymát és csipetnyi sót daráltam össze... Hmmm... finom lett! Jó étvágyat nektek :)
meggyes-narancsos rizstorta
2011. május 11. Mentesreceptek
25 dkg liszt (ebből 8-10 dkg graham), 8 dkg cukor, 1 csomag sütőpor és 1 késhegynyi szódabikarbóna keverékébe beleöntünk 2,5 dl vizet, 3 evőkanál olajat és 1/2 citrom levét. Elkeverjük, majd belekavarunk még 30 dkg friss vagy fagyasztott magozott meggyet. Előmelegített sütőben, 180 fokon kb. fél órát sütjük. 250 g rizst 1/2 l (növényi) tej és 1/2 l víz keverékében, 10 dkg cukorral teljesen puhára főzünk. Amikor már alig langyos, botmixerrel pépesítjük, közben 10 dkg margarint és egy fél citrom levét (3 ek) keverjük hozzá. A krémet a kihűlt gyümölcsös piskótára simítjuk, majd vékony narancsszeletkékkel díszítjük (az íz miatt is szükség van rá, ne sajnáljuk, akár 2 kis narancsot is rápakolhatunk). Citromfű levélkékkel vagy lime szeletkékkel kicsit még színesíthetjük, aztán cukros-citromos tortazselével vonjuk be. A zselét készítsük jó citromosra, ha befőtt levét használjuk hozzá (pl. barack vagy ananász), akkor is tegyünk még bele citromot. Ha a kapcsos tortaforma keretét visszacsatoljuk a tortára, mielőtt a zselét ráöntjük, nem folyik le oldalt. Köszönet KatAnyakának a piskóta és Siccikének a rizskrém receptjükért!
Ézsau egytál lencséje
2011. április 14. Legyen néktek eledelül...
Hosszú idő után, újra felveszem ennek a blognak a fonalát, és előveszem a szakácskönyveimte. (De nem ígérek semmit:))Nehezemre esik recepteket követve főzni. Sokkal sikeresebb vagyok, a nézzük mi van itthon módszerrel. De ma ötvöztem a két formát, és egy nagyon egyszerű receptet választottam az V. kötetből(Zöldséges egytálételek). A főzés nagyon nehezen vette kezdetét, kisebbik fiam, és akkor ébredt fel, amikor neki kezdtem volna, és rettenetesen nyűgös volt. Szóval fél órán át próbáltam a sírást minden módon enyhíteni, végül apukája átvette, én meddig nekiálltam hagymát pucolni. Az előkészületek gyorsan megvoltak. Feltettem a hagymát párolódni, és lereszeltem a répát. Ekkor Tivadar újra rázendített, és próbáltam elaltatni. Sikerül. És sikerült a hagymát is leégetnem. Némi holtpont után a főzés egy másik lábosban folytatódott, és azóta úgy tűnik jó úton haladunk. A fűszerezésen kicsit meglepődtem, mert gyanúsan kevés só, és megdöbbentően sok bazsalikom kell bele, de követtem a receptet. Mivel fehérrépám nem volt itthon, azt egy paprikába töltött zeller zöld kombóval helyettesítettem. Az első kóstolás szerint, még egy kicsit kell főznöm, és sót kellett bele tenni, de nagyon finom, karakteres íze lesz, egyszerűsége ellenére. Mivel tegnap olcsón kaptam padlizsánt, feltétnek csinálok hozzá grillezett padlizsánt, csak mert az egész család szeretni. Szerintem sikere lesz.
GERSLI EGYTÁL
2011. február 2. Rongybaba konyha
300 g hántolt árpa 500 g gomba 2 nagy sárgarépa, szárzeller 1 kis fej hagyma 1/3 póréhagyma 3 nagyobb krumpli borsikafű, lestyán, rozmaring bazsalikom, majoranna, só olaj, 700 ml víz (kétszeres térfogata az árpának) 150 g sajt Olajon a hagymát, póréhagymát, apróra vágott répát szárzellert megdinszteltem. Rászórtam a fűszereket, árpát és addig pároltam, amíg a gombát megmostam és összevágtam. Utána fölöntöttem 7 dl vízzel és egy vaslábosba öntöttem az egészet. A tetejére krumplit kockáztam és forró sütőben fedő alatt megfőztem. Amikor a víz eltűnt sajtot szórtam a tetejére és fedő nélkül készre sütöttem.
Vöröslencsés óriáskagyló répás hajdinával
2011. január 19. Punk In The Kitchen
Ma Nórával a régóta a polcon várakozó óriáskagylótésztát használtuk fel. Forrásként megint a malac nem ebéd blog szolgált. Vöröslencsés óráskagyló répás hajdinával Hozzávalók: egy zacskó óriáskagylótészta (durum) egy marék vöröslencse néhány répa egy sűrített paradicsom konzerv egy marék hajdina 2 hagyma néhány gerezd fokhagyma olaj kevés cukor fűszerek (só, bors, oregánó, bazsalikom, vegeta, chili, stb.) Idő: egy óra legalább kell, főzéshez ma Scrapy-t hallgattunk A kagylók töltelékével kezdtük, olajra dobtuk a kockázott hagymát (csak az egyik hagymát) illetve a fokhagymát, majd erre ment a reszelt répa (néhány szál elég lesz) és idővel a megmosott lencse, a paradicsom és víz, hogy ellepje. Ezt a cuccot addig főztük, amíg jó sűrű nem lett. Persze fűszerezni sem árt, só, bors, chili és a zöldfűszerek kötelezőek (plusz egy kis cukor, ahogy a malac-blog írja). A kagylókat megtöltöttük a cuccal, párosával összetapasztottuk őket és üvegtálba pakoltuk. A maradék tölteléket vízzel higítva a kagylókra kell önteni, ugyanis a tészta a sütőben nem fő, hanem a maradék töltelék levében párolódik meg. Érdemes kis lángon sütni, mert akkor biztosan nem marad ropogós a tészta. Átveszem a szót, mert Dani mar teljesen elfáradt mára. Hajdina köret, a töltött kagylók mellé: A másik fej hagymát apróra felvágva megpirítjuk, majd amikor már kellően megüvegesedett, akkor mellé törünk legalább egy gerezd fokhagymát is. Maradt még pár szál répa felhasználatlanul a kagylóstöltelék után, ergo a hajdina répás lett. Tehát a répákat karikára vágva szintén megpirítjuk (de csak egy picit). A hajdinát meg kell mosni mielőtt dolgozunk vele. A hajdina főzésnél az 1:3 arányt kell alkalmazni a víz javára, kicsit piríthatunk rajta mielőtt felöntjuk. 25 percig kell közepes tűzön főzni ezt a fajta köretet (de egyébként mi ez? termés? búzaféle?). Ja és ne hagyd odaégni, nekünk sikerült.
Árpás zöldbableves árpalepénnyel
2011. január 17. Rongybaba konyha
lepény: 600 g hajában főtt krumpli kb. 300 g árpaliszt nagyon kevés fehér liszt a nyújtáskor 40 g élesztő (ez valószínűleg teljesen fölösleges, mert a lisztes krumplit lehetetlen megemelni) 2 evőkanál olaj 1 kis fej lilahagyma, olivaolaj, fokhagymaLeves: hagyma, répa, hántolt árpa, krumpli, zöldbab, paradicsom só, babérlevél, víz A lepény alapja Ági-féle krumplilángos, ott nincsenek adatok, hogy miből mennyi, itt vannak , de gondolom az, hogy mennyi liszt kell az függ a krumplitól meg a liszttől is, szóval egy kemény nem ragadós tésztát kell gyúrni, én kelesztettem kb 1 órát, de szerintem, bár megkelt, a sütésnél ennek már nem volt jelentősége. A tésztát ketté választottam és az egyik felébe belegyúrtam (a kelesztés után) 1 kis fej vékonyra szeletelt lilahagymát. A kinyújtott és háromszögre vágott lepények egy részét megkentem két gerezd tört fokhagyma olívaolaj keverékével.A leveshez megdinszteltem a hagymát rádobtam a répát a gerslit, 5 perc párolás után fölöntöttem vízzel, később beleraktam a krumplit a mirelit zöldbabot 3 paradicsomot.Ez egy keddi ebéd, persze az árpanap ennél sokkal egyszerűbben is teljesíthető.:-)
Bableves
2010. december 5. Punk In The Kitchen
A téli időre való tekintettel a mai menü babgulyás volt. Forraltbort ittunk előtte, erről külön bejegyzés várható Nórától. Az alapanyagokat piacon szereztem be, mert úgy az igazi. Bableves Hozzávalók: néhány sárgarépa néhány fehérrépa egy zeller egy nagyobb és egy kisebb vöröshagyma néhány gerezd fokhagyma két marék bab egy leveskocka (opcionális) egy csomag szójakocka petrezselyem, zellerlevél kevés liszt kevés ecet olaj fűszerek (só, bors, pirospaprika, babérlevél, köménymag, chili, vegeta, gulyáskrém, stb.) Idő: legalább egy óra, ajánlom hozzá a Peter and the Test Tube Babies legparasztabb albumát, a Loud Blaring Punk Rock LP-t. A szójakockákat vegetás vízbe, a babot mosás után tiszta vízbe áztattuk pár órára. A nagyobb hagymát felkockázva olajon megpirítottuk, tűzről lehúzva sóztuk és jó sok paprikát szórtunk rá. Tört fokhagymával ízesítettük. Mehet vissza a tűzre a szójával, ebből lehet pörköltet csinálni, majd jöhet a bab vízzel. A zöldségeket megpucoltuk és feldaraboltuk, majd a már forró leveshez öntöttük. A különböző hozzávalók főzési idejével érdemes számolni, bár egyik se tud nagyon szétfőni. Jöhet a fűszerezés ízlés szerint, raktunk bele babérlevelet, köménymagot, egy leveskockát (tudom, csalás), chilipaprikát, gulyáskrémet. Ez főhet jódarabig, a végén kell rántást rakni bele. Kevés olajon a kis hagymát és egy gerezd fokhagymát pirítottunk, majd tűzről lehúzva paprikát és borsot szórtunk bele. Liszttel összekevertük, kicsit pirítottuk, majd a csomósodást elkerülendő kevés levessel higítottuk. Az eredményt a fazékba öntöttük. Ez után már csak várni kell, hogy minden puhára főjön, korrektív fűszerezés még lehetséges. Kenyérrel finom, kevés eccettel érdemes ízesíteni. Van, aki rak bele krumplit vagy csipetkét, de mi most nem.
zöldséges köles sütőben
2010. november 10. Rongybaba konyha
1 bögre kölest megfőztem 2,5 bögre vízben szárított zöldfűszerekkel, közben megdinszteltem olivaolajon egy nagy fej hagymát, 3 gerezd fokhagymát. Lereszeltem (kislyukú reszelőn) 3 sárgarépát 1 kisebb zellert és egy lila káposztának kb a negyedét. Mindent összekevertem, lestyánt, sót tettem hozzá és egy kivajazott tűzálló tálba simítottam a masszát. A tetejét megszórtam durvára vágott tökmaggal és kb fél óra latt megsütötte 180 fokon. (spenót mellé ettük). (igen, zudom, hogy nemrég volt ilyen recept, de a zeller meg a lilakáposzta teljesen mássá varázsolta a kölest;)
TÁRKONYOS GOMBALEVES ÁRPÁVAL
2010. október 27. Rongybaba konyha
Éjszakára beáztattam kb. 300 g árpátEgy kevés olajon pároltam sok répát, amikor már jó illata volt, adtam hozzá egy nagy szál felkarikázott fehérrépát, egy félbevágott vöröshagymát, 2 gerezd fokhagymát, kicsit később a beáztatott árpát és egy felkockázott krumplit. Felöntöttem vízzel, adtam hozzá 2 babérlevelet, egy kiskanál tárkonyt, egy kevés vega-varázs szárított zöldségkeveréket, egy nagy csokor petrezselyem felét (a másik felét a kész levesbe, főzés nélkül tettem). A vége felé tettem bele a 350 g felkockázott gombát, csak a legvégén sóztam. A beáztatott árpától a lé nagyon sűrű, krémes lett, sok friss citrommal ettük a kész levest, de finom tejföllel is. Igazi téli étel (mi legalábbis ilyenkor a leveseket szeretjük legjobban). Ebből az adagból nagyon sok és nagyon sűrű leves lesz.
Cukor helyett I.
2010. augusztus 22. CsemetEledel
Azt senkinek nem kell megmagyarázni, miért annyira káros méreg a finomított cukor. Roncsolja a fogakat, üres kalória, semmilyen az ember, vagy gyermekeink fejlődéséhez szükséges tápanyag nincsen benne. Hizlal, és rengeteg egészségügyi probléma alapvető okozója. De akkor mit együnk helyette? Mit rakjunk a teába(mondjuk semmit :), mivel süssünk? Cukor nélkül nem lehet élni. Hangzanak a kérdések és kifogások. Ebben a sorozatban szeretnénk információval szolgálni, milyen alternatívák léteznek, és hogyan tudjuk gyermekeinket, már a kezdetektől egészséges életmódra nevelni. A legjobb módszer, a példamutatás:) Próbáljuk ki, cseréljük le a fehér mérgünket egészséges édesítőkre. I.Stévia Szárított levei sokkal édesebbek, mint a répacukor. Nem károsítja a fogakat, ehetik cukorbetegek, nem hizlal, és még antibakteriális hatása is van. A legmeglepőbb, hogy régóta ismerhetjük, kapható is, mégsem élünk vele. Neve: Stévia Miért nem közismert? Paraguay guarani-indiánjai évszázadok óta a stevia leveleivel ízesítik teájukat, édes levélnek vagy édesfűnek hívják. Használják étvágycsökkentőnek, de bőrbetegségek kezelésére és sebgyógyításra is. Segítségével a sérülések szinte heg nélkül forradnak. Ki tudja, miért került most hirtelen megint a nagy üdítőgyártó érdeklődésének középpontjába ez a természetes édesítőszer és gyógynövény, amivel tulajdonképpen már itt, Magyarországon is jóformán évtizedek óta együtt élünk. Sokféleképpen írják és mondják, szteviának, sztéviának, sztíviának vagy magyarosan mézfűnek. Teája, kivonata por, folyadék vagy tabletta formájában országszerte kapható a bioboltokban. A fővárosban például húsznál több üzlet forgalmazza, de a vidéki nagyvárosokban is jó eséllyel ráakadhatunk, az internetes forgalmazókról nem is beszélve. A szóra rákeresve az Interneten csak magyar oldalakból több mint 25000 találatra lelhetünk, s bevonult a lap.hu-k sorába is. Nem valami gyanús eredetű csodaszerről van szó, a Semmelweis Egyetem tudományos kutatásai között is szerepel a növény hatásainak vizsgálata. Megismervén kedvező tulajdonságait, méltán csodálkozhatunk, hogy kerülhette el figyelmünket, és miért használják csak nagyon kevesen cukor helyett. Áldásos gyógynövény A Stevia rebaudiana Bertoni a 150 ismert stevia faj egyike, a Paraguay és Brazília határán húzódó Amambay hegylánc fennsíkján őshonos. A cserje évelő, mintegy 60 cm magas. Levelei 5-6 cm hosszúak, 2-3 cm szélesek. Az édes ízért felelős vegyületei az úgynevezett steviolglükozidok, a steviosid és a rebaudisin. Feltételezik, hogy a növény mérhetetlen édességével tartja távol esetleges ellenségeit. Tény, hogy rovarkártevője nincs. A levél kivonatának fogyasztása nem növeli a vércukorszintet, javítja a glükóztoleranciát, hosszú távon szabályozza a cukorháztartást. További áldásos élettani hatása, hogy csökkenti a vérnyomást, gyulladáscsökkentő, antibakteriális és gombaölő hatású. Főzete a zöld teánál erősebb antioxidáns. Serkenti a máj, a lép és a hasnyálmirigy működését, rendszeresen fogyasztva csökkenti a fáradékonyságot. Kiváló fog- és ínyápoló. Segít enyhíteni a dohányosok nikotinéhségét, de más szenvedélybetegeknek is hasznára van. A növény sok C- és A-vitamint, többek között cinket, vasat, magnéziumot tartalmaz. A cukrok cukra nem csak cukrosoknak Szárított leveleinek egy grammja mindössze 0,21 kilokalóriához juttatja a szervezetet. Hogyan lehetséges az, hogy egy a cukorrépából vagy cukornádból előállított cukornál, a szacharóznál 300-szor édesebb anyag jóformán nem ad energiát? Úgy, hogy a növény édességét adó vegyületeket az emberi szervezet nem képes lebontani. Hasonlóképpen, mint, mondjuk, a cellulózt, amivel megfelelő enzimek híján nem tudunk mit kezdeni. A steviolglükozidok vagy diterpénglükozidok vízben és alkoholban jól oldódnak. A molekula szerkezetében meghatározó steviol három cukrot, egész pontosan glükózt hordoz. Mint tudjuk, nem csak a cukrok és szénhidrátok lehetnek édesek. Édesnek érezhetünk nagyon különböző vegyületeket, így többek között az aszpartámot vagy más édesítőszereket is. Ilyenek a stevia természetes, édes vegyületei is. Egyébként szénhidrátok, de nem lebontható cukrok. A steviolglükozidok elégetésével nyerhető energiamennyiség az ember számára pusztán elvi érték, amihez nem férhetünk hozzá, ahogy a molekulában lévő glükózhoz sem. Ezen tulajdonságainak köszönheti, hogy cukorbetegek is bátran fogyaszthatják. Mivel kristályszerkezete stabil, 200?C-on is sértetlen, így sütésre is kiválóan alkalmas. kapható:a nagyobb drogériákban, vagy online itt vagy itt. folyt.köv. /forrás:hazipatika.com/
Répatorta
2010. június 6. Cukor, bors, só
Hozzávalók (32cm-es tortaformához): 6 tojás 3 dl olaj 42 dkg liszt 1 csomag sütőpor 1 kávéskanál fahéj 1/2 kávéskanál kardamompor 60 dkg sárgarépa 45 dkg cukor 2 csomag vaniliás cukor 1 csipet só A sütőt kb. 150-160 fokra melegítjük. A tortaformát kivajazzuk, lisztezzük, majd félretesszük a hűtőbe. A lisztet, sütőport és a fűszereket összeforgatjuk egy tálban, majd ezt is félretesszük. A tojást, olajat, cukrot, vaniliás cukrot és sót habosra keverjük, majd hozzáadjuk a reszelt sárgarépát és jól elkeverjük. Ezután a lisztes-fűszeres keveréket is belekeverjük a masszába. Miután csomómentesre kevertük, a tortaformába töltjük, és 45-60 percig sütjük. Tűpróbával időnként ellenőrizzük.
Földimogyorós sárgarépa pástétom
2009. december 6. La Cuisine d'Adéle
Az ,,Ízek és érzések című reformkonyha magazinban - melyről először Siccikénél olvastam, s Dulmina is írt róla kritikát itt - akadt meg a szemem ezen a recepten. Mégpedig azért, mert rendkívül egyszerű, még csak főzést sem igényel, így nagyon gyors, a földimogyoró és a friss sárgarépa duója pedig nagy-nagy kedvencem! Ami a végeredményt illeti. Krémnek vagy pástétomnak nem feltétlenül nevezném, ugyanis nem igazán kenhető. Ha jobban belegondolok, nincs is benne olyan összetevő, amitől ,,összeállhatna. Persze ez már a recept elolvasásakor is felmerült bennem, de gondoltam, a recept írója biztosan okosabb nálam, s elképzelhető, hogy a frissen reszelt répa nedvességtartalma az őrölt mogyoróval keveredve biztosítja majd a kenhető állagot. Nos, ez nem történt meg. Mindennek ellenére finom volt és - pirítósra kanalazgatva - hamar elfogyott. Földimogyorós sárgarépa pástétom Hozzávalók (kb. 3 személyre) 2 nagyobb sárgarépa kb. 5 dkg pörkölt - sótlan!- földimogyoró fél csokor friss petrezselyem pici só (nálam himalaya) Elkészítés: A répákat megtisztítottam, megmostam, lereszeltem. A földimogyorót a késes robotgépemben finomra őröltem, adtam hozzá pici sót. A petrezselymet megmostam, apróra metéltem. A mogyorót és a petrezselymet a reszelt répához adtam, alaposan összeforgattam. Pirítóssal kínáltam.
Szezámmagos tofufalatok karottás-petrezselymes rizzsel
2009. augusztus 23. La Cuisine d'Adéle
Igazán gyorsan elkészíthető munkahelyre-vivős étel... de nekem annyira ízlett, hogy - bár tényleg nagyon egyszerű, mégis - közzéteszem itt a blogon... Szerintem nagyon dekoratív is: ínycsiklandozóan néznek ki az aranyszínű, ropogós tofudarabkák. Party-falatként is simán el tudom képzelni, friss zöldségekkel vagy valamilyen mártogatóssal. Az alapötletet - ha jól emlékszem - a Nélkülözhetetlen vegetáriánus könyvből merítettem. S a következőképpen készítettem. Szezámmagos tofufalatok Hozzávalók (2 adaghoz) 20 dkg bio natúr tofu szójaszósz kb. 2 teáskanálnyi bio teljes kiőrlésű búzaliszt szezámmag (a lényeg az, hogy kb. 1/3 - 2/3 legyen a liszt-szezámmag arány) olaj (nálam bio repce) Elkészítés: A tofut kb. 1X1 centis kockákra vágtam és szójaszószban pácoltam addig, amíg a többi hozzávalót előkészítettem és a köretet elkészítettem. Egy fél-háromnegyed órás pácolódás (már) nagyon jót tesz neki. A búzalisztet elkevertem a szezámmaggal. A tofudarabkákat bebundáztam a szezámmagos liszttel. Egy serpenyőben kevéske olajat forrósítottam, s a tofukockák minden oldalát aranyszínűre sütöttem. Papírtörlőre szedtem. Azonnal tálalva a legfinomabb, hiszen, így a nagyon finom ropogós, de másnap elfalatozva is nagyon ízletesnek bizonyult. Karottás-petrezselymes rizs Hozzávalók (2 adaghoz) 1/2 dl barnarizs (bio gyorsfőzésűt használok) 2 közepes sárgarépa 1/2 csokor petrezselyem olaj (bio repce) só (himalaya) Elkészítés: A rizst - miután alaposan megmostam - pici olajon lepirítom, felöntöm kétszeres mennyiségű vízzel, sózom és fedő alatt, kis lángon puhára párolom. Amíg a rizs fő, a répákat megtisztítom, megmosom, apróra kockázom. Kevéske olajon átforgatom, enyhén sózom, majd lefedve kis lángon, dinsztelem úgy, hogy a végeredmény kellemesen roppanós maradjon. A petrezselymet alaposan átmosom, apróra metélem. A rizst összekeverem a narancsszínű répakockákkal és - miután elzártam alatta a gázt - a friss petrezselyemmel. Végtelenül egyszerű, de rendkívül ízletes és dekoratív köret.
Zöldséges sült tészta
2009. július 21. Cukor, bors, só
(olyasmi, mint a kínaiban, vagy ozorán a tibeti kaja, csak sokkal finomabb) Kell hozzá : 1 hagyma, 2-3 szál vékony csíkokra vágott sárgarépa, mehet bele káposzta, vagy karalábé (legutóbb ezzel készítettem), ugyancsak csíkokra vágott krumpli, de nem muszáj, esetleg zeller. A zöldséget jól összepirítani olajban, wokban a legjobb. Eközben megfőzni a spagettit vagy az üvegtésztát (rizstészta) ne legyen nagyon túlfőve, én csomag felét tettem bele. A zöldséget fűszereztem sóval, borssal, korianderrel, pici curryvel és világos szójaszósszal. Majd mikor megpuhultak a zöldségek (kb. 10 perc vagy 15), akkor beletettem a leszűrt tésztát, összesütöttem ( lehet még pici szójaszószt és citromlevet is önteni rá), majd jóízűen megenni. :)
Zöldséges - kuszkusz tál
2009. június 10. Cukor, bors, só
Hozzávalók: - 250 gr zsenge zöldborsó - 1 nagyobb sárgarépa kockára vágva - 1 cukkini ugyancsak felkockázva - pár karfiolrózsa - 1 hagyma - curry, kurkuma, só, bors, garam masala - 2 ek kukoricaliszt - fél bögre kuszkusz - kb. 500 - 750 ml forró víz - fél deci tejszín vagy növényi tejszín, vagy szójatej, rizstej... Hagymát olajban dinsztelem, hozzáadom a zöldségeket, átpirítom, feltöltöm annyi vízzel, hogy jól ellepje, beleteszem a fűszereket, megfőzöm, de nem kell elfőzni, a zöldségek maradjanak ropogósak, majd behabarom a kukoricaliszttel és a tejszínnel, ezután elkeverem és beleteszem a kuszkuszt, hagyom állni 10 percig, hogy jól felszívódjon, megpuhuljon, majd lehet enni.
Vegán chilis bab
2009. május 18. Cukor, bors, só
Hozzávalók: - 2 doboz leszűrt, 400 gr-os vörösbabkonzerv vagy előre főzött szárazbab - 2 közepes fej hagyma - 1 gerezd fokhagyma - 2 csapott kk cayenne bors - 1 friss, piros, kimagozott, finomra aprított chilipaprika (óvatosan vele) - 1 sárgarépa reszelve - 1 púpozott kk őrölt kömény - tengeri só - 1 bögre zabpehely - 20 dkg olajos, napon aszalt paradicsom (én 5 dkg szárítottat használtam, de elhagyható) - 2 doboz hámozott paradicsomkonzerv - fél rúd fahéj - fél doboz kukorica (vagy fagyasztott, de elhagyható) A hagymát és a fokhagymát finomra vágtam, majd egy kevés olivaolajon puhára pároltam. Hozzáadtam a cayenne borsot, a köményt, és sót és a reszelt répát. Az aszalt paradicsomot olivaolajjal felöntöttem, és péppé turmixoltam, majd a paradicsomkonzervvel, a fahéjjal és 1 dl vízzel a hagymához öntöttem. Kb 20 percig főztem együtt, majd belekevertem a babot. és a kukoricát. Ezzel további 10 percet főztem, és a legvégén hozzáöntöttem a zabpelyhet, ezzel már csak 3-4 percig főztem. A chilipaprikát utólag lehet hozzá tenni, de aki akarja, bele is főzheti. Zabpehely nélkül is jó, basmati rizzsel isteni!
Karalábés egytálétel gazdagon
2009. május 17. Cukor, bors, só
- 1 ek olívaolaj - 1 hagyma - 2 sárgarépa - 1 fél zeller - 1 nagy karalábé - 1 pohár vöröslencse - bio vagy házi vegamix - 2 ek tejföl - 1 ek tönkölyliszt (vagy más) - 2 ek zabpehely A zöldségeket tisztítva és darabolva az előre megdinsztelt hagymával összekevertem, hozzáadtam a megmosott vöröslencsét, pár percig pároltam, felöntöttem forró vízzel annyira, hogy jól ellepje, ízlés szerint sót, borsot, házi vegamixet, apróra vagdalt lestyánt és petrezselyemzöldet is tettem bele, megfőztem kábé 15 - 20 perc alatt, pici tejfölös habarással és zabpehellyel sűrítettem. Kóstoltam, és nagyon jó lett .
A legjobb vegetáriánus étterem nyomában - Napos oldal
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, az én emésztésemnek kell egy teljes január, hogy visszaálljon a normális ritmusba. A töltött káposzták, halászlevek, rántott akármik és cukortól csillogó bejglihegyek után nagyon tudom értékelni az egyszerű gasztronómiai örömöket. A nyers sárgarépát mondjuk, vagy a sima zöldséglevest. Bármit, amitől a gyomrom nem sajátítja ki magának az erőforrásaim jelentős részét. Az a tapasztalatom, hogy a húsmentes étkezéseket pontosan erre a célra találták ki. Nem nehezülsz el, teletömheted a hasad anélkül, hogy a hagyományos teltségérzet akár csak megkörnyékezne. Pontosan addig eszel, ameddig rágsz.
Egészségmegőrzés októberben - aktualitások
2024. október 6. Élj harmóniában
Az október hónap nagy változásokat hoz.... Megérkezett az ősz a Vata időszak. Látványosan korán sötétedik, egyre rövidebbek a nappalok és egyre tovább tart a sötét órák száma. Jóval hidegebbre vált az időjárás... még ha a nappali hőmérséklet 20 fok fölött is van a reggelek és esték már nagyon hűvösek. A szeles idő pedig kiszárítja a természeteben a faleveleket. A természetben megfigyelheted, hogy az egységes zép zöld tájak, egyre színesebbé válnak - zöldek, sárgák, barnák, okkerek, vörösek, lilás árnyalatok, majd az elszínesedett levelet lehullanak. Elkezdenek a fák megkopaszodni, leteszik szép színes ruháikat és visszavonulnak. Ez az időszak az elcsendesedésről, visszavonulásról szó. A lehülés legrosszabbul a Vata-kat érinti, mert ők amúgy is hajlamosak szárazságra. A Pittáknak azonban ez a megváltás időszaka. Le tudnak hűlni, nyugodtabb less az elméjük, míg nyáron alig tudtak mozogni, most több az energiájuk és szívesen mennek sétálni, kirándulni. Októberben a Te szervezetedben is fokozódik a hidegérzet és a szárazság. A vér a test belsejébe áramlik, hogy tudjon melegíteni így tapasztalhatsz hidegebb lábakat, kezeket és sápadtságot és mivel a gyomor vérellátása fokozódik megnőhet az étvágyad. Sokkal jobban kívánod a tartalmas ételeket, mert a téli védekező zsírréteget építi fel a szervezeted. Ez a szigetelő réteg biztosítja télen az immunitásod alapját, hogy ne fázz meg egykönnyen. Azonban érdemes odafigyelni, főleg a kapháknak, hogy ne csapjon át a téli üzemmód előkészítése túlzott evésbe, nassolásba, hízókúrába. Tapasztalhatod, hogy szárazabb a bőröd, kiszárad a szád, a torkod, lehet, hogy szárazság lesz a belekben - ami gázosodásra, puffadásra, székrekedésre hajlamosít. akár úgy érezheted többet kell menned pisilni. Vata alkatúaknál előfordulhat álmatlanság, szorongás, idegesség. Ebbe a nagy, nagy változásokkal teli környezetben a szervezetednek ilyenkor földelésre, stabilizálásra és hidratálásra, nedvesítésre, olajozásra van szüksége. Próbálj búcsút inteni a sok programnak, utazgatásnak. A sok környezeti, évszaki változás amúgy is megviseli a szervezeted, a stabilitásod, belső kiegyensúlyozottságod megőrzése érdekében részesítsd előnyben az otthoni bekuckózást, pihenést, családdal való együttlétet, sütögetést, főzést, közös étkezéseket, olvasást, filmnézést. A túl sok rohangálás, stimuláló program, most nem ideális. Fókuszban az elcsendesedés, a visszavonulás: legyen. Azoktóber nagy változást hoz az öltözködésben is. Öltözz rétegesen, melegen. Vedd elő a kabátot, sapkát, kesztyűt, vastagharisnyát, meleg pulóvert mellényt, csizmát. A lábadat is tartsd melegen, használj gyapjúzoknit, papucsot és az utcára melegcipőt. A bekuckózáshoz, otthoni melegen tartáshoz vegyél elő vastagabb otthoni ruhákat, meleg plédeket, lábmelegítőt, melegvizes palackot. Legyen egy jó napi rutinod Próbálj rendszerességet vinni az életedbe, ugyanazon időben kelj és feküdj le, reggelizz, ebédelj, vacsorázz. Ez már jó alapokat biztosít ahhoz, hogy stabilabb, összeszedettebb legyél. Reggel aludj nyugodtan kicsit tovább, mint nyáron, de azért 7 óráig kellj fel mindenképpen. Este próbálj lefeküdni 22:00-ig. A szervezeted számára az egyik legfontosabb, hogy vissza tudjon töltődni, regenerálódjon és ezek a folyamatok a szervezetedben 22:00-kor indulnak el. A késő lefekvés mentálisan és fizikálisan is meg fog viselni, gyengíti az idegrendszert és az immunrendszert, depire hajlamosabbá tesz, rontja az emésztésed hatékonyságát, csökkenti az energiaszinted, rontja a hormonrendszered állapotát, etc.. Végezz reggel olajos önmasszázst zuhanyozás előtt. Ez nem csak a bőrödet segít rugalmasan tartani és védeni a hidegtől, de jótékony az idegrendszeredre, hormonrendszeredre, emésztésedre is. Táplálkozás A stabilizálást a táplálkozással tudod legjobban megalapozni, így az őszi étkezéseidet földelő, stabilizáló és tápláló ételekből javasolt összeállítani. Lévén már a szabadban egyre kevesebb időt tudunk tölteni, itt az ideje a sütőt begyújtani, izzítani a főzőlapokat és otthon finomakat sütni, főzni. Köszönj el a nyáron fogyasztott könnyű ételektől - saláták, szendvicsek, hideg ételek, italok, uborka, padlizsán, paradicsom, paprika, grillezett ételek ,etc. majd jövő nyáron újra visszavezetheted őket. Most a fókusz a hideg és a szárazság ellensúlyozásán van, a téli immunitás megalapozásán. Főzz, egyél meleg ételeket és igyál meleg italokat. Élvezd az ősz adta ételeket sárgarépa, sütőtök, cékla, dió, gesztenye, meleg levesek, meleg gabonák, hüvelyesek, raguk, főzelékek. édességek, kásák. Ez most a zsírosabb, tápláló, tartalmas, nehezebb ételek időszaka. Elsődlegesen az édes, sós izek sokat tudnak segíteni ellensúlyozni az őszi száraz időjárást. Egy kevés savanyú íz is jól jöhet ilyenkor - pl savanyú alma párolva, kis lime vagy citromlé. Az édességek kifejezetten ideálisak ebben a szárazságot hozó időszakban. Az édes íz földel, stabilizál, táplál, nyugtatja az idegrendszer, felépíti a testszöveteket, javítja a kedélyállapotodat. Édes ízű dolgok, nem a fehércukrot jelentik. A rizs, a tej, tejszín, datolya, párolt alma, édesburgonya, sütőtök, kókusztej, mandula, etc. azaz minden ami édes ízt képviseli jó most. Szóval bátrabban az édes ízzel, mert ez most testileg és lelkileg is kedvező. Az egyik legjobb a szárazság ellen, hogy vigyél be a szervezetedbe több zsiradékot. Csorgass ghít (tisztított vajat az ételedre) vagy önts hozzá olívaolajat vagy egy kis szezámolajat. Részesítsd előnyben a meleg ételeket, már reggelire is érdemes meleget fogyasztani - a kásák ideálisak ilyen célra (zabkása, quinoa kása, rizskása, etc.) tehetsz hozzá dióféléket, aszalt gyümölcsöket. és persze tegyél hozzá zsiradékot is pl. ghí. Ha gyengült az emésztésed, étkézés előtt fogyassz egy kis da rabka gyömbért egy kis sóval és egy kis limelével Használj kis mennyiségben melegítő fűszereket (fahéj, gyömbér, feketebors, cardamom, kakukkfű, kurkuma), de nem vidd túlzásba, és kerüld a nagyon szárítóakat, mint chili, cayannebors. A túl sok csípős Igyál meleg folyadékot, gyógyteákat, forralt vízet. Igyál édesgyökér teát vagy ha nagyon száraznak érzed magad fogyaszthatsz egy kis édesgyökér port is. Az édesgyökér kiváló a tested nedvesen tartására. Tarts szem előtt, hogy októberben nem csak a természetben vannak nagy átalakulások, de a testedben és az elmédben is. Próbálj alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, mert így tudod minimalizálni az időszak okozta kellemetlen fizikális és mentális hatásokat. A stabil napirend, a tápláló, meleg ételek fogyasztása, a lecsendesedés, lelassulás, az otthoni pihenés és a melegen tartás segítenek komfortossá tenni az őszi változásokat. Kellemes októberi napokat kívánok :) szeretettel Kati #ájurvéda #október #egészségmegőrzés #ősz #vata #kiegyensúlyozottság
Frissítő répasaláta, ami pillanatok alatt elkészül
2024. július 24. Prove - a világ vegán szemmel
Ha egy könnyű, mégis ízletes salátára vágysz, amely gyorsan elkészíthető és tökéletes kiegészítője bármilyen étkezésnek, akkor a répasaláta receptje neked szól. Az elkészítése mindössze néhány percet vesz igénybe, így szuper választás lehet a rohanós napokra. Ez a répasaláta köretként is kiváló, de egy kis kreativitással könnyedén főétellé is varázsolhatod: adhatsz hozzá lencsét, fehérbabot vagy csicseriborsót,… The post Frissítő répasaláta, ami pillanatok alatt elkészül appeared first on Prove.hu.
Vegán sabji vegyes zöldségekből
Hozzávalók: 3 ek olaj 2 kk római kömény Fél ek reszelt friss gyömbér 1-2 apró száraz chili (ízlés szerint) 2 kk őrölt koriander Fél kk asafoetida 3/4 kk kurkuma 2 paradicsom lereszelve 80 dkg vegyes zöldség (lehet karfiol, répa, krumpli, borsó, zöldbab, kápia) 2 kk szárított methi levél 2,5 kk só 1 ek friss korianderzöld felaprítva Egy lábosban felmelegítjük az olajat, illatosra pirítjuk benne a római köményt. Hozzáadjuk a gyömbért, belemorzsoljuk a chilit, és kis kevergetés után beleszórjuk a porfűszereket: a koriandert, az asafoetidát és a kurkumát. Elkeverjük, majd beleöntjük a lereszelt paradicsomot. 2-3 perc sűrítés után beletesszük a zöldségeket, sózzuk, a methi levelet is hozzadjuk, majd felengedjük annyi vízzel, ami szinte ellepi, de azért ne teljesen. Nagy lángon főzzük, hogy mire megpuhulnak a zöldségek, a víz nagyrésze elfőjön, és szaftos, krémes sabjit kapjunk. Végezetül megszórjuk a korianderzölddel. Rizzsel vagy indiai lepénykenyérrel tálaljuk.
Vega fasírt
Hozzávalók: 2 bögre főtt köles 2 közepes sárgarépa 1 bögre darált napraforgómag 1 ek. víz 3 ek. darált lenmag füstölt paprika, paprika - ízlés szerint 1 vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma 1 csokor petrezselyemzöld fél bögre apró szemű zabpehely Elkészítés: A kölest kifőzzük: 1 liter forrásban lévő vízbe tegyünk 1 bögre kölest, sózzuk meg, és lefedve, […]
Savanyított jégcsapretek: hűtőben tárolva hetekig friss marad
2024. március 14. Prove - a világ vegán szemmel
Te is találkoztál már a boltokban a fehér óriás retekkel, de nem merted megvenni, mert nem tudod, hogyan használd fel? Akkor a savanyított jégcsapretek receptje éppen neked való! A savanyított jégcsapretek számos módon variálható, adhatsz hozzá például gyufára vágott sárgarépát, így még gazdagabb és színesebb lesz a végeredmény. De kerülhet mellé cékla vagy uborka is.… The post Savanyított jégcsapretek: hűtőben tárolva hetekig friss marad appeared first on Prove.hu.
Vöröslencsés raguval töltött káposzta
Több töltött káposzta receptet megosztottam már, de ez olyan finomra sikeredett, hogy le kellett írnom Nektek. Hozzávalók: 1,5 kg savanyú káposzta savanyúkáposzta levelek 40 dkg vöröslencse 1 nagyobb sárgarépa 2 nagy fej vöröshagyma 4 gerezd fokhagyma 20 dkg rizs 3 ek. pirospaprika olaj babérlevél, só, köménymag, majoranna — 2 dl passzírozott paradicsom Elkészítés: A rizst […]
Zöldségekkel töltött szamósza
Finom vendégváró csemege, próbáljátok ki, nem fogtok csalódni. Hozzávalók: A tésztához: 50 dkg liszt (lehet fele-fele teljes őrlésű-finomliszt) 4 ek. vaj 2 ek. vegaföl só A töltelékhez: 1 fej vöröshagyma 2-3 gerezd fokhagyma 40 dkg zöldborsó 2 nagyobb burgonya 2 sárgarépa 1 kisebb fej karfiol 2 ek. olaj koriander, római kömény, ánizs, kurkuma, gyömbér, só […]
Füstös vegán répalazac
2024. február 9. Prove - a világ vegán szemmel
A répalazac lehet, hogy nem ismeretlen a számodra, ugyanis már több helyen kaphatóak ezzel készült vegán szendvicsek és az interneten is számos recept lelhető fel. Nincs kétség: a répából készült lazac kinézetre megszólalásig hasonlít a lazacra. A nori laptól pedig igazán ,,halas beütést kap a répa is. Hasonlóan névadójához, a répalazac is tökéletesen felhasználható szendvicsfeltétként,… The post Füstös vegán répalazac appeared first on Prove.hu.
Hagyományos zöldborsóleves vegán nokedlivel
2024. január 25. Prove - a világ vegán szemmel
A zöldborsóleves az egyik legideálisabb vacsora a hétköznapokra: nem kell hozzá nagy bevásárlást csinálni, és mindössze húsz perc alatt, minimális munkával meleg étel kerül az asztalra. Most vegán változatban készítjük el. Mindenki gyermekkorának zöldborsólevese nagyjából minden változatban ugyanazzal a néhány összetevővel készül: zöldborsóval, sárgarépával és nokedlivel vagy galuskával. Azonban van néhány módja a variálásnak, ha… The post Hagyományos zöldborsóleves vegán nokedlivel appeared first on Prove.hu.
Egészségmegőrzés novemberben - aktualitások
2023. november 4. Élj harmóniában
November van... sorra jönnek az ismerősök és a tanulóim néhányan puffadnak, nehezebben emésztenek vagy befeszült a nyakuk vagy éppen a derekuk fáj, vannak akinek száraz a bőrük, vannak akik szoronganak, rosszul alszanak, vagy köhögnek, folyik az orruk, megfáztak... Az ájruvéda több ezer éves tudással és tapasztalattal rendelkezik a világ működéséről és a környezeti hatásokról. Ha Te is megfigyeled a természetet novemberben a hőmérséklet jelentősen lecsökken, a hideg egyre tartósabban lesz jelen az életünkben, egyre erősödik a hideg szél, a hideg szeles napokat, nyirkos, esős napok váltják és sajnos a nappalok is egyre rövidebbek. A sötétség, a hideg és szél az emberi szervezetre is hatást gyakorol. A november a visszavonulás ideje a természetben és az emberek számára is. A hideg miatt egyre kevesebb időt töltünk a szabadban és eljön a beltéri tevékenységek ideje. Lehet, hogy érzed is, hogy Te is visszahúzódóbb vagy és jobban vágysz a meghitt, otthoni, családi légkörre, mint a zsúfolt helyekre. Jól fűtött, meleg otthonunk egy igazi védelem a téli hideg időjárásban. Az állandó fűtés miatt könnyen elfordulhat, hogy kiszárad a nyálkahártyánk és száraz köhögést, torok kaparást vagy éppen orrvérzést is tapasztalhatunk. A légutak védelmének érdekében érdemes figyelni a párásításra is. A párásítás mellett használhatsz légzést könnyítő vagy éppen hangulat javító illóolajokat is. Az időjárás változásai és az óraátállítás miatt, a bioritmusod is zavart szenved, fáradtabbnak érzheted magad. A szervezetednek, egy két hét szükséges, mire újra egyensúlyba kerül. Addig is kerüld az esti programokat, éjszakázást, túl sok tevékenységet, engedd meg a szervezetednek a pihenést, próbálj korán lefeküdni. Napközben ha süt a nap használd ki és sétálj a napsütésben. Ragadj meg minden alkalmat, hogy napfénnyel töltekezz. Egy olyan időszak kezdődik, hogy nem tudhatjuk mikor lesz a következő alkalom, amikor felhőmentesen süt a nap. Ahogy a természetben is láthatod, hogy a növények kiszáradnak, úgy a szárazság a szervezetedben is megnyilvánul. A bőr és az izmok vérellátása csökken, így a bőröd kicsit összehúzódik, kiszárad és az izmokban is feszültség keletkezik. A vér ahogy visszahúzódik a tested belseje felé, a kezek és a lábak hidegebbé válnak és a gyomorban viszont erősebb lesz a vérellátás, ami erősebb étvágyat eredményez. Ne most kezdj fogyókúrázni:) Annak érdekében, hogy télre védekező zsírréteget tudj növeszteni, a tested kevésbé fogja kívánni az intenzív testmozgást és sokkal jobban vágyik majd a kalóriadúsabb étkezésekre. A hideg miatt megnő a szervezeted belső igénye a tartalmasabb, nehezebb, zsírosabb ételek iránt. A tested novemberben alapozza meg a téli védekező zsírrétegedet, ezért ne lepődj meg ha erősebb étvágyat tapasztalsz és többet eszel - ez teljesen természetes. A szervezeted ilyenkor meghálálja a plusz kalóriákat, melyek biztosítják a tested téli melegen tartást. A legjobb zsírforrás a ghí - tisztított vaj. A Dm-ben ,Müllerben is kapható bio ghí, de itt a blogon is találsz receptet, hogyan tudod elkészíteni. https://eljharmoniaban.blogspot.com/2015/05/hogyan-keszits-ghit-tisztitott-vajat-es.html Az ételeket készítsd ghível és amikor elkészült a tálalás előtt, csorgass az ételre egy kanál ghít vagy olívaolajat. Általában, a mikor nagyon erős édesség utáni vágyad van, a szervezeted zsírra vágyik valójában. Kerüld a finomított cukrokat, egyszerű szénhidrátokat, fehérlisztes termékeket, inkább teljes értékű ételeket, összetett szénhidrátokat kezdj fogyasztani. Tanácsok Vata alkatúaknak Akik Vata alaktúaknak az év ezen időszakában kell különösen odafigyelni egyensúlyuk fenntartására. A Vata-k a hideg és szél hatására ilyenkor tapasztalhatnak feszülő izmokat, nyakmerevséget, fájdalmakat a testben, székrekedést, puffadást, száraz köhögést, idegességet, szorongást, alvás zavart, bőrszárazságot. A hirtelen hőmérséklet csökkenés könnyen hoz létre meghülést a vata emberek szervezetében és a legyengült iszervezetük miatt miatt fogékonyabbá válhatnak a kórokozókra is. Ne engedd magad kihűlni, öltözz melegen és fogyassz a nap folyamán rendszeresen meleg folyadékot, gyógyteákat, forralt vizet. Ideális választás a Vata tea, amit készen is meg tudsz vásárolni vagy készíthetsz is magadnak. Recetet a blogon itt találod: https://eljharmoniaban.blogspot.com/2023/11/vata-tea.html Végezz naponta olajos önmasszázst, ez felmelegíti a tested, segít védekezni a hideg ellen, erősíti a szervezeted védekező képességét. https://eljharmoniaban.blogspot.com/2016/03/hogyan-vegezz-otthoni-ajurvedikus.html Ne hagyj ki étkezést, próbálj minden nap ugyanazon időben reggelizni, ebédelni, vacsorázni. Egyél tápláló, de könnyen emészthető, frissen készült, meleg, szaftos, zsíros, édes, földelő ételeket. Ilyenkor természetes, ha a tested zsírra vágyik - ghí, vaj, olívaolaj na és a jó kis magok, mint a dió, szezámmag... ne fukarkodj egyikkel sem. A magokat főzd, süsd ételbe vagy áztasd fogyasztás előtt. A vataknak tejtermékek és búzafélék is ideális választás november hónapra. Novemberben jöhetnek a finom édességek, sütemények. Készíts egészséges alapanyagokból édességeket, teljes értékű barna nádcukorral vagy datolyacukorral, teljes értékű lisztekkel süteményeket. itt a blogon nagyon sok muffin, sütemény és keksz receptet találhatsz. https://eljharmoniaban.blogspot.com/search/label/receptek Egy szuper étel ilyenkor a puri, ami egyfajta ghíben kisülét lepénykenyér. https://eljharmoniaban.blogspot.com/2019/10/puri-friss-elesztomentes-indiai.html Ideális választás egy Vata kitchari is https://eljharmoniaban.blogspot.com/2023/09/kitchari-vata.html Kerüld a hideg ételeket, italokat, nyers zöldséget, nyers gyümölcsöket és a száraz ételeket - pl pattogatott kukorica, puffasztott ételek. valamint kerüld a csípős, fanyar és keserű ízeket. Ne fogyassz aszalt gyümölcsöket, mert nagyon szárító a hatásuk. Ideális a vata-knak a kompot, párolt gyümölcsök és az aszalt gyümölcsök áztatva. Feküdj le 22 óra előtt. Reggel ne kelj túl korán, ha teheted aludj 7 óráig. Ha úgy érzed napközben fáradt vagy nyugodtan dőlj le picit. A Vata-k kerüljék a megerőltető testmozgást, könnyed jógázás, nyújtás vagy torna ideális lehet. Tanácsok Pitta alkatúaknak A pittáknak, kifejezetten kedvező a november. Végre lehűlt az időjárás élvezik, hogy nagy sétákat tehetnek a természetben, nincs elviselhetetlen hőség. Ez egy ideális időszak a pittáknak. Végezz naponta, vagy hetente néhány alkalommal olajos önmasszázst. A pittáknak is fontos, a tápláló ételek fogyasztása. Étvágyuk novemberben igencsak megnő. Ne hagyj ki étkezést, próbálj minden nap ugyanazon időben reggelizni, ebédelni, vacsorázni. A pittáknak is kellenek a friss, tápláló, zsíros ételket. Természetes, ha a tested zsírra vágyik - ghí, vaj, olívaolaj. A magokat, dióféléket csak kis mennyiségben fogyaszd. A tejtermékek és búzafélék pittáknak is is ideális választás november hónapra. Feküdj le 22 óra előtt. Ha úgy érzed napközben fáradt vagy nyugodtan dőlj le picit. A Pitta alkatúaknak is fontos, hogy ne terheljék túl magukat testgyakorlással, inkább a könnyed jógázást, nyújtást vagy tornát részesítsék előnyben. Tanácsok Kapha alkatúaknak A kapha típusok nem kedvelik a hideget. A száraz, szeles napok könnyedséget hoznak számukra, de az esős, párás, felhős napokon tompának, nehéznek akár depisnek érezhetik magukat. A kapháknak akárcsak a vata-knak fontos a melegítés. Ha kapha alkatú vagy, öltözz melegen és fogyassz meleg ételeket, meleg italokat, csípős, fűszeres gyógyteákat. Végezz hetente néhány alkalommal olajos önmasszázst, ami segíti a tested melegítését és erősiti az immunításodat. A kapha alkatúként óvatosan táplákozz, mert nincs szükséged komoly zsírréteg felépítésére. A túlzott evés, édességek, tejtermékek, kenyérfélék nagyobb mennyiségű fogyasztása csak a nyálkásodást fogja elősegíteni, így légy az éktezéseknél mértékletes. A kapháknak mehetnek a keserű és csípős ízek, melyek segítik csökkenteni a tompaságot. Feküdj le 22 óra előtt. Reggelj kelj fel leehtőleg 6 óráig, de legkésőbb 7 órakor. A kaphák hajlamosak túlalvásra, nagyon kell figyelniük arra, hogy ne tegyék, mert az fokozza a nehézséget és tompaságot a testükben és elméjükben. Napközben se nagyon pihenj le. A kaphák hajlamosak a lustaságra, így tudatosan kell minden napjukba beilleszteni egy kis testmozgást. Visszavonulás A november csodás időszak visszavonulni kicsit a nyüzsgéstől, élvezni az otthonunk melegét, a nyugit, a családi légkört, a finom ételeket. ez az időszak a visszavonulás, a földelés, a stabilitás, a nyugalom ideje. Én ilyenkor rendszeresen szoktam a sütőt használni... nem csak felmelegíti a lakást, de sok tápláló finomságot tudok benne készíteni... kenyér, zsemle, muffin, pogácsák, sütemények, kekszek. A táplákozásban kiemelt szerepet kap ilyenkor az alma, a dió, a szezámmag, sütőtök, sárgarépa, cékla és a férjemnek a burgonya. Szuperek a levesek, dhalok, jó kis főtt gabona ételek, és a kásák. A blogon a zabkásától kezdve, a leveseken, dhalokon át, megannyi gabonás és különféle sütemény, keksz, muffin és pogácsa receptet is találsz. https://eljharmoniaban.blogspot.com/search/label/receptek Az ételekhez sok melegítő hatású fűszert használok ősszel és télen - gyömbér, fahéj, kardamom, szerecsendió, szegfűszeg. A szervezetedet néhány egyszerű praktikával, gyógynövényes készítménnyel is könnyen tudod támogatni a hideg évszakban.. Ha átfázol, mielőbb szüntesd meg a testben lévő hideget - ehhez vegyél forró zuhanyt vagy forró lábvizet és készíts melegítő gyógyteákat pl gyömbértea itt olvashatod vagy a másik kedvencem blogomról a immunerősítő tea itt olvashatod https://eljharmoniaban.blogspot.com/2021/01/ajurvedikus-gyomberes-immunerosito-ital.html A kórokozók megtapadásának megakadályozására és az orrnyálkahártya nedvesítésére olajozd az orrjáratod. Az orrdugulás megelőzésére, a nyálka eltávolítására használj speciális orrolajat (Nasya Oil) A kapháknak sokat segít akár fejfájás megelőzésére és a belső tompaság felszámolására. A netti is ideális választás lehet az arcüregek tisztántartására. Örömteli, nyugalmas, töltekezős novemberi napokat kívánok:) szeretettel: KAti Ha szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni, szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/tudatos-taplalkozas Ha szeretnél az ájurvédikus életmódról, egyéni testalkatodról többet tudni, szeretettel várlak Egészségmegőrzés mesterfokon - ájurvéda életmódtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/ajurveda-eletmodtanfolyam Ha személyre szabott megoldást szeretnél a problémáidra, jó lenne, ha egy tapasztalt szakember kísérne végig a változás útján lépésről, lépésre személyes igényeidnek megfelelően, szeretettel várlak egyéni ájurvédikus és táplálkozási életmódtanácsadásra. https://www.eljharmoniaban.hu/eletmodtanacsadas
Jalapeno-s hummusz
2023. augusztus 21. vegasziget
Nagyon szeretjük a hummuszt, sokszor készül alaprecept, de sokszor teszek bele ezt-azt, pl. főtt, turmixolt céklát vagy mogyoróvajat; kesudiót; főtt sárgarépát. Most egy csípős változatot hoztam. Hozzávalók: 40 dkg csicseriborsó 2 gerezd fokhagyma 3 ek. tahini 2 ek. szezámmagolaj/olívaolaj 2-3 ek. citromlé 2-3 tk. római kömény koriander, só – ízlés szerint 1 jalapeno paprika, megpirítva […]
Gombaraguval töltött gluténmentes, vegán palacsinta
Hozzávalók a palacsintához: 20 dkg hajdinaliszt 5 dkg tápióka keményítő 40 vagy 45 dkg víz 1 csipet kurkuma 3-4 ek. kókuszolaj ha szeretnénk (csak sósan fogyasztjuk): felaprított metélőhagyma Hozzávalók a gombaraguhoz: 50 dkg gomba 1 db sárgarépa 1 marék friss spenót 1 kaliforniai paprika 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma vegeta, kakukkfű, só kb. 2 dl […]
Babonézes répasaláta
Egyszerű, de mégis érdekes salátarecept. Hozzávalók: 30 dkg főtt fehérbab 1/2 tk. só 1/2 tk. mustár ízlés szerint citromlé 1-1,5 dl olaj 4 sárgarépa 2 gerezd fokhagyma 1 csokor petrezselyem Elkészítés: A sárgarépát meghámozzuk és lereszeljük. Egy másik tálba elkészítjük a mártást: a főtt babot botmixerrel összeturmixoljuk, majd fokozatosan hozzáadjuk a többi összetevőt. Ráöntjük a […]
Ájurvédikus tanácsok májusra
2023. április 28. Élj harmóniában
Május legfontosabb ünnepe, az Anyák napja. amit a természet is ünnepel csodálatos szépségekkel.) Én is nagy szeretettel köszöntök minden Édesanyát:) Májusra minden virágba borul. Csodálatos zöldellő tájak, illatozó virágok, fák... orgona, jácint, jázmin, liliom, japán lonc, akác, hárs és még hosszasan sorolhatnám májusban miféle varázslatokkal találkozhatunk. Nem csak a növények, de a madarak, bogarak is beindulnak... mindenhol madárcsicsergés és a rovarok zsongása, zümmögése hallható. Májusban már sokat lehetünk a szabadban, mert a hőmérséklet folyamatosan emelkedik és a napsütéses órák száma is egyre nő. Itt az ideje kirándulni, sétálni, piknikezni. Szánj időt arra, hogy élvezd a májusi varázslatot. Légy tudatosan jelen a pillanatban... élvezd a szép tájat, hallgasd a szél susogását, a madarak énekét, élvezd a megannyi édes, különleges illatot. Töltekezz a sok szép élménnyel. A májusban nem csak növényvilágban és az állítvilágban indítja be a természet a nyüzsgést, de az emberi szervezetben és szívekben is. Észreveheted, hogy megnő az életenergiaszinted. A május, mondják a szerelem hónapja is. Májusban az emberek szíve is jobban megnyílik, a legtöbben tapasztalják magukon, hogy szívesebben mennek társaságba, megnő a lelkesedés programokra, önfejlesztésre, tanulásra, kimozdulni otthonról, találkozni másokkal. Ájurvédikus szempontból, azzal, hogy nő a hőmérséklet, nő a testben a tűz elem, a hő is. Akinek amúgy is sok a tűz elem a testében, (pitta típusúak), májusban, júniusban emelkedhet a kritikai hajlam, türelmetlenség, düh, ingerültség az emberekben. A felszaporodó hő miatt, a májusi időszak már kedvez a gyulladásos betegségeknek (bélgyulladás, fogászati gyulladások, bőrgyulladások), kellemetlen bőrtübeteketnek (kiütések, viszketés) A nedves, hűvös évszakból, és az áprilisi változékony időjárásból, egyre inkább tartós melegre számíthatunk májusban. Ahogy az idő melegszik, megváltozik az is, hogy a szervezeted számára mi az ami támogató, ideális. Május hónap egy utolsó lehetőséget kínál mielőtt beindul a nyár, hogy megtisztítsd a szervezetedet a tél során lerakódott salakanyagoktól. Május végétől, amikor túlmelegszik a test, már nem ajánlott tisztítást végezni. Május 6-ig tudsz regisztrálni a Tavaszi Tisztítás Programunkra. https://www.eljharmoniaban.hu/tisztitas Hogy májusban is egészséges és kiegyensúlyozott legyél érdemes néhány egyszerű változtatást beépíteni az étrendedbe és az életmódban. Annak érdekében, hogy a tested ne melegedjen túl, kerüld a mentális és fizikális túlterhelést, a tűző napon való fizikai aktivitást, sportot, kertészkedést. Próbálj árnyékban lenni vagy a délelőtti vagy késő délutáni órákra időzíteni a szabadban végzett aktivitást. Növeld meg a folyadékbeviteledet - ha izzadékony vagy, akkor egy csipet sót és esetleg egy kis lime levet is adhatsz a vizedhez. A jógagyakorlásodban, részesítsd előnyben a pitta harmonizáló gyakorlatokat. A Jógastúdióban fokozatosan térünkát majd a pitta kiegyenlítő gyakorlásokra. A táplálkozásodban érdemes a szezonalitásnak megfelelően változtatni. Kezd el fogyasztani az új friss zöldeket, saláták, retek, rukkola, cikória, etc Májusban már sokféle zöldséget fogyaszthatunk, mángold, spárga, újkrumpli, friss sárgarépa. új cékla, zöldborsó, spenót, sóska, petrezselyem, brokkoli, karfiol, zöldbab, káposzta, édeskömény, A gyulladások elkerülése érdekében, kezdhetsz hűsítő ételeket is fogyasztani, mint a friss korinader, uborka, avokádó, cukkini, kókusz, menta.Kiváló ilyenkor az Aloe lé is. A koriander egy fantasztikus gyógynövény. Kedvező hatásairól a blogon olvasthatsz: http://eljharmoniaban.blogspot.com/2015/04/miert-jo-koriander.html Májusban végre a szabadban érnek már gyümölcsök is... eper, áfonya, sorra jönnek a bogyósok. Élvezd a friss gyümölcsök ízét, hidratáló, és tisztító hatását. A melegítő gabonákat, most érdemes mérsékelni és helyette árpát, baszmati rizst, quinoa kezdj fogyasztani nagyobb mennyiségben. Gyönyörű májusi napokat kívánok :) szeretettel:KAti
Vegyes zöldségleves
2023. február 17. Élj harmóniában
Ki ne fogyasztott volna már zöldséglevest. Számtalan összetevőből választhatunk és számtalan receptből. Mivel én az ájurvéda szerint élek és az ájurvéda csodás tudását próbálom átadni, így íme egy ízeltes, ásványi anyagokban, nyomelemekben, elektrolitokban gazdag szuper kis ájurvédikus recept. Különösem ajánlott gyenge emésztés, kimerültség, betegségek, lábadozás esetén. Hozzávalók 4 csésze vegyes zöldség 8 csésze víz 1 teáskanál római kömény 6 egész fekete bors 1 fahéjrúd 10 egész szegfűszeg 10 egész kardamom 2 evőkanál ghí 1/2 teáskanál só Mosd meg és darabold fel a zöldségeket. Tedd a zöldségeket és a vizet egy leveses edénybe és közepes lángon főzd, amíg megpuhulnak. Őröld finomra a fűszereket. Egy másik edényben hevítsd fel közepes lángon a ghít és pirítsd meg benne a fűszerkeveréket. Vigyázz, hogy meg ne égesd. Add hozzá a főtt zöldségeketet és 4 csészét a főzőléből. 2 percig forrald utána keverd bele a sót is. A maradék főzőlevet idd meg nyugodtan, igazi jó kis ásványisó ital:) Minden zöldségnek önmagában fogyasztva van nyugtató vagy stimuláló hatása a különböző dosákra nézve. Például a répa nyugtatja a vátát és a kaphát, de fűtő tulajdonsága miatt emelheti a pittát. Együtt főzve a zöldségeket ezzel a fűszerezéssel a levest tridósássá teszi, ami kedvező minden konstitúciónak. Ezt a receptet betetem a Tavaszi Tisztítás Program Receptfüzetébe is, mert ideális olyankor, amikor tehermentesíteni szeretnénk az emésztést. Ha úgy érzed szeretnéd a szervezetedet megszabadítani a tél során felgyült salakanyagoktól, szeretettel látlak a Tavaszi Tisztítás általam vezetett otthoni online programra, ahol napról, napra kísérlek végig egy csodálatos ájurvédikus tisztításon. Tapasztald meg a könnyedséget, a jó emésztést, a zavartalan, tiszta gondolatokat. https://www.eljharmoniaban.hu/tisztitas Ha szeretnél az ájurvédikus életmódról, egyéni testalkatodról többet tudni, szeretettel várlak Egészségmegőrzés mesterfokon - ájurvéda életmódtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/ajurveda-eletmodtanfolyam Ha szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni, szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/tudatos-taplalkozas Jó étvágyat kívánok hozzá:) szeretettel Kati felhasznált szakirodalom: dr. Vasant Lad és Usha Lad Ájurvéda szakácskönyve
Káposztás-krumplis rétes
Ez a recept a fejemből pattant ki a "mi van itthon, amiből főzzek?" kérdés alapján. A hűtőben pihent rétes lap, savanyú káposzta, az élés kamrából krumpli, a zöldséges tálról pedig egy paprika került hozzá. A vicces dolog az, hogy hála az Olio appnak, ezek közül csak a réteslapokat kellett vásárolnom, a többit pedig ingyen gyűjtöttem be. Tudom, hogy Magyarországon is van néhány város, ahol már működik ez az app, de sajnos a nagyobb áruházláncok még nem használják, pedig akár arra is alkalmas lenne, hogy ezek a cégek minél inkább "karbon-semleges" (carbon-negative) cégekké váljanak. Egyrészt a lejáratközeli termékek nem a kukában végzik, hanem felajánlják a közösségnek. A felajánlást pedig önkéntesek viszik haza, hirdetik meg és kínálják ingyen "begyűjtésre" a lakóközösség (bizonyos kerületben élők) számára. Másrészt a széndioxid kibocsátást is csökkentik, mivel azok az emberek, akik begyűjtik, ahogy mondtam egy bizonyos terület lakóközössége, így akár gyalogosan is el lehet sétálni ezekhez az önkéntesekhez az igényelt ingyenes dolgokért. Karácsony tájékán rengeteg krumplihoz (közel 10 kg, és nem csak nekem jutott), répához, fehérrépához jutottam így, de máskor is "van fenn" banán, mandarin, alma, vágott virág, stb., persze akkor nem ilyen mennyiségben. Kevésbé egészséges ételek is megosztásra kerülnek, pékáruk, néha hús- és tejtermékek. Persze nem csak ezek az áruházláncoktól önkéntes begyűjtők tesznek fel étel és nem-étel hirdetéseket, hanem szimplán magánszemélyek, akik valamiktől meg akarnak válni, és ingyen kínálják. Vannak, akik táskát, ruházatot, gyermekeknek játékokat, lakásdíszeket raknak fel, de olyan is akad, aki élelmiszert. Már én is hirdettem és kínáltam több mindent így ingyenes begyűjtésre. Megörültem, amikor láttam, valaki savanyú káposztát tett fel, elég különleges számba megy itt, mivel nem annyira elterjedt itt Angliában. Tehát ez a recept nem jött volna létre (legalább is most nem és így nem,) ha nincs az Olio. A recept Hozzávalók - 3 réteslap - olaj - 4-5 db főtt krumpli - 10 dkg savanyú káposzta - csipetnyi őrölt fekete bors - 1 kápia vagy kaliforniai paprika (elhagyható) Elkészítés Az első réteslapot enyhén nedves konyharuhára leterítjük és kevés olajjal és egy ecsettel átkenjük. Ráhelyezzük, rásimítjuk a második réteslapot és ugyanígy beolajozzuk. Ráhelyezzük, rásimítjuk a harmadikat is, de ezt már nem olajozzuk be. A főtt krumplit összetörjük, a paprikát apró darabokra vágjuk és az egészet összekeverjük, miközben hozzáadjuk és hozzákeverjük a savanyú káposztát, majd egy csipetnyi (vagy talán kettő) fekete borssal megfűszerezzük. Mivel a savanyú káposzta amúgy is sós, nem igazán raktam hozzá sót, de ha sósabban étkezel, talán egy keveset adhatsz hozzá. A rétes egyharmadára rásimítjuk a káposztás-krumplis tölteléket, majd a nedves konyharuha segítségével felcsavarjuk és óvatosan sütőpapíros tepsibe fektetjük. Kb 20 perc alatt aranyszínűre sütjük. Fogyasztható meleg sós reggeliként vagy valamilyen főzelékhez, vagy akár uzsonnára is.
Rava upma
2022. szeptember 23. Vegavarázs
Az upma egy jellegzetes dél-indiai reggeli, csupa melegítő hozzávalóból, így nagyszerű választás lehet a hideg beköszöntével ősszel-télen. Sokszor beszélünk arról, hogy az ájurvéda az ételt is gyógyszerként használja, ez egy remek példája ennek. Az upmával indított reggeli belülről melegít, ezáltal csökkenti az esélyét, hogy elkapjunk valami téli nyavalyát. Ha különösen hideg van, a gyömbérből vagy chiliből tehet bele többet is, aki bírja. Hozzávalók: 1 pohár búzadara 3 ek ghí vagy olaj 2 kk fekete mustármag 2 kk római kömény 2 kk urad dhal elhagyható 1 ek földimogyoró (elhagyható) fél ek reszelt friss gyömbér fél ek apróra vágott zöld chili (vagy egy kevés szárított, ízlés szerint) 5-6 curry levél 3/4 kk asafoetida fél kk kurkuma 30-40 dkg vegyes zöldség apróra vágva (répa, zöldborsó, zöldbab, brokkoli tetszés szerint) 3 pohár víz 2,5 kk só 1 ek apróra vágott korianderzöld (elhagyható) Először a búzadarát szárazon serpenyőbe rakjuk, megpirítjuk és félretesszük. Utána egy lábosban felmelegítjük az olajat, illatosra pirítjuk benne a fekete mustármagot. Ha megvan, jöhet a római kömény, majd az urad dal, a mogyoró, a gyömbér, a chili és a curry levél. Ha ezeket is megpirítottuk, beleszórjuk a porfűszereket: az asafoetidát és a kurkumát, elkeverjük és rárakjuk a zöldségeket. Egy-két perc kevergetés után felöntjük vízzel, sózzuk és addig főzzük, amíg majdnem megpuhulnak a zöldségek. Ekkor kevergetés közben - hogy ne legyen csomós - hozzáadjuk a megpirított búzadarát és a korianderzöldet. Pár percig kevergetve főzzük, és ha besűrűsödött, lefedjük az edényt és elzárjuk alatta a lángot. Kicsit állni hagyjuk, utána melegen tálaljuk. Rava upma The post Rava upma appeared first on Vegavarazs.
Nyári zöldborsó leves (vegán, gluténmentes, szójamentes)
Ha van saját veteményes kerted és megterem a zöldborsó, répa, fehérrépa, krumpli, esetleg karalábé, akkor szerencsés vagy, Bizonyára akkor már készítettél borsó levest így vagy úgy. Borsó leves az egyik kedvencem. Paprikásan vagy fehéren, mindegy is. Igazából a zöldborsó alapban nagy kedvencem. Emlékszem, még gyerekkoromban sokat fejtettem és vigyáznom kellett, hogy ne mindet a számba fejtsem. :D Ha te sem vagy olyan szerencsés, hogy ezek megteremnek a kertedben, de a borsót szereted, vagy ha van saját kerted, akkor különösen érdemes kipróbálni a levest (növényi) tejjel vagy tejszínnel - fűszerpaprika helyett. Egy kis chili és/vagy citrom karika megbolondítja még jobban. Én hidegen is képes vagyok megenni. Forró nyári napokon hidegen citromosan, estefelé pedig már inkább melegen chilipaprikával. A recept: Hozzávalók: - 40-50 dkg zöldborsó - 5-6 szál répa - 1 karalábé - 4-6 szem krumpli - 2 szál fehérrépa - 4-5 dl növényi tejszín vagy sűrű növényi tej - ételízesítő - petrezselyem - 8-10 gerezd fokhagyma - víz Elkészítés: A zöldségeket megpucoljuk, megmossuk, felaprítjuk, majd egy nagyobb fazékba tesszük őket. A borsót kifejtjük és hozzáadjuk (friss borsó híján fagyasztott zöldborsót is használhatunk). Ételízesítővel megszórjuk és felengedjük vízzel úgy, hogy éppen ellepje. Mikor a zöldségek nagyjából megpuhultak, hozzáadjuk a tejszínt vagy a sűrű növényi tejet. (Pisztácia tejjel készítettem.) A fokhagymákat akár egész darabokban vagy apróra vágva, esetleg fokhagymanyomón átpréselve beletesszük, felaprított petrezselymet szintén hozzáadjuk. Mivel ekkorra már a zöldségek puhák, nem szükséges ennél tovább főzni. Chilipaprika darabokat szórhatunk a tányérunkba tálaláskor. Citromkarikákkal is finom, enyhén savanykás ízt kölcsönöz neki.
Tavasz, új kezdet, újjászületés
2022. március 15. Élj harmóniában
Újra beköszönt a tavasz, ami a téli visszavonulás után a megújulás, újjászületés az új kezdetek ideje. Idén a tél nem volt túl hideg, szerencsére nagyon sok volt a napsütéses órák száma és úgy tűnik a tavasz is korábban kezdődött. Már hosszú hetek óta hallom az énekesmadarak tavaszi csivitelését, a fákon bimbók kezdenek nyílni, az illatok egyre intenzívebbek és február utolsó napjaiban már nem csak hóvirágot, de ibolyát is láttam. Ahogy minden nap korábban kel a nap és később megy le, ahogy melegszik a levegő, ahogy látom éledni a természetet, minden porcikámmal érzem a tavasz friss megújító energiáit. Az időjárás egyre kedvezőbb, így a téli bezártság után minél több időt tudsz kint tölteni a szabadban, sétálni, kirándulni. Ez segít, hogy kapcsolatba kerülj a természettel és önmagaddal. A természetben is láthatod, ahogy az idő melegszik úgy emelkedik a talajvíz, hogy a talaj megtisztulhasson a fölös salakanyagoktól. Az állatok is levetik téli bundájukat és tavasszal az emberi szervezet is megújul. A szervezetünk is próbál ilyenkor a felgyülemlett salakanyagoktól megtisztulni. A természetben minden körforgásban van és ahogy a tél nem kedvez a vetésnek, de ideális a visszavonulásra, a tavasz a megújulás ideje. Ilyenkor az emberi test szövetei is képesek megújulni, megfiatalodni. Az ájruvéda egyik lényege, hogy igazodjunk a természet ritmusához és támogassuk szervezetünket a megújulás folyamatában. A tavasz a legjobb időszak arra, hogy kitisztítsd a régit, teret adj az újnak, a jövőnek, a növekedésnek, fejlődésnek. Ha kész vagy elengedni, megválni a régitől és elég kíváncsi és bátor befogadni az újat akkor részed lesz a megújulásban, újjászületésben. Igazodj Te is a természethez és használd ki a tavaszi időszak nyújtotta lehetőségeket. Táplálkozás A téli táplálkozás fontos elem volt, hogy tápláló ételeket egyél, amik segítenek a testet szigetelni a hideg ellen. Tavasszal viszont válts könnyű, egyszerű, tiszta minőségű étrendre. A tavaszi étrend lényege a télen lerakódott salakanyagoktól megszabadulni, csökkenti a nedvességet, nyálkát a szervezetben. Természetes ha tapasztalod, ahogy beköszönt a melegebb időjárás csökken a vágyad a nehezebb, tartalmas ételek iránt és inkább könnyedebb ételekre vágysz, elképzelhető, hogy néhány napig étvágyad sem lesz. Esetleg elkezded kívánni a - zöldségeket, friss salátákat, gyümölcsöket. Annak érdekében, hogy ne kelljen betegségektől, nehézségérzettől, fáradtságtól, nyálka felhalmozódástól szenvedned - nátha, influenza, allergia - a tavaszi időszakban, csökkentsd a szervezetedben a nedvességet, válts szárító és melegítő étrendre. Néhány tanács, a tavaszi étrendhez - Tavasszal érdemes több csípős, keserű és fanyar ízt vinni a táplálkozásodba. - Próbáld ki a húsmentes étrendet - a hús nagyon elnehezíti a tested. A fehérjét kiválóan pótolhatod gabonafélék és hüvelyesek kombinációjával. (pl lencsefőzelék zsemlével, falafel vagy hummusz pita kenyérrel, babpüré kukorica tortillával, mungdhal baszmati rizzsel, csicseriborsó kuszkuszzal) - Ajánlott gabonafélék és hüvelyesek: baszmati rizs, köles, hajdina, kukorica, árpa, quinia, zab, mungóbab, csicseriborsó, vörös bab, lencse, adzuki bab, fekete bab. - Tavaszra ajánlottak: karfiol, brokkoli, káposzta, saláta, retek, spenót, spárga, borsó, sárgarépa, zeller, zöldbab, cékla, cikória, eper, áfonya, alma. - A zsíros dióféléket kerüld, de érdemes 1-2 ek. napraforgómagot és tökmagot pirítva bevezetni az étrendedbe. - A nap folyamán fogyassz meleg vagy langyos vizet, gyógyteákat és kerülj minden hideg folyadékot. - Az ételeket emésztést segítő, melegítő, nyálka mentesítő fűszerekkel készítsd el gyömbért, fekete borsot, fahéjat, kurkuma, szegfűszeg, kardamom, hosszúbors. - Ha reggel nem vagy éhes, hagyd ki a reggelit. Ha éhes vagy ne egyél nehezet. Kiváló a zabkása, rizskása. - Ebédre és vacsorára főzz gabonaféléket, párolt zöldségeket és hüvelyeseket. - Próbálj minél több frissen készült ételt fogyasztani. Van néhány olyan táplálkozási szokás, amit érdemes kerülni, mert nyálka felhalmozódáshoz vezet - Kerüld az édességeket, félkész ételeket, gyorsételeket, fagyasztott dolgokat, másnapos ételeket, húst, kenyereket, tejterméket, dióféléket, zsíros ételeket, olajba kisült fogásokat és a hidegen fogyasztható dolgokat (fagylalt, joghurt, etc.) - Érdemes kiiktatni az étrendből a nehéz vagy vizes zöldségeket - avokádó, paradicsom, uborka, cukkini, tökfélék. - Ne nassolj étkezések között - Ne edd túl magad. - Minimalizáld az édes, savanyú és sós ízeket. - Érdemes lecsökkenteni a nehezebben emészthető, vizes és a savanyú gyümölcsök fogyasztását, a narancs, banán, kókusz, dinnye, ananász, füge, datolya. - Kevesebb zsiradékot használj a főzéshez. A főzéshez a ghí (tisztított vaj) a legkiválóbb. Esetleg fontold meg egy kis tavaszi méregtelenítő, tisztító kúra elvégzését. Tarthatsz húsvéti böjtöt is vagy lehet akár léböjt - pl egész nap csak forralt vizet iszol, vagy kiegészíted gyümölcslével, zöldséglével vagy kiváló a monodiéta. Jómagam az ájruvédikus kitchari kúrát tartom a legjobb tisztítókúrának. A méregtelenítésről a blogomon részletesen olvashatsz. Életmód Érdemes az életmódbeli szokásaidat is a tavasz hangulatához igazítani. Alakíts ki egy napi rutint - Ahogy a nap korábban kel, kezdj el Te is kicsit korábban kelni. Legkésőbb 6- 7 óráig kelj fel. - Ébredés után tisztálkodj - A tisztálkodás után végezz könnyed testmozgást. Akár csak mozgasd át az ízületeket, izmokat - nyak, váll, karok, gerinc, csípő, térd, boka - és végezz néhány nyújtózást, testgyakorlatot. Jógaoktatóként leginkább a jógagyakorlatokat preferálom, de a tai chi vagy bármilyen akár könnyedebb torna is jó lehet. - Végezz légzőgyakorlatokat, segítik a méregtelenítést, energetizálnak és helyreállítják a test-lélek-elme harmóniáját. - Nappal ne feküdj le aludni, nyálkafelhalmozódást és nehézségérzetet okoz a testedben és az elmédben. Az is így hat ha későn kelsz pl. reggel 9 kor ébredsz. - Este próbálj 22:00-ig lefeküdni aludni, de legkésőbb 23:00-ig kerülj ágyba. Az éjfél előtti lefekvéssel támogatod a tested méregtelenítő folyamatait, kipihentebb lesz az idegrendszered és szépülsz. Végezz rendszeres testmozgást - A mozgás aktiválja a keringésed, segít a méregtelenítésben, felpörget, hőt termel, könnyedséget hoz. - Ha sok fölös kilót szedtél fel a tél során, egy kicsit intenzívebb, megerőltetőbb mozgással könnyen megszabadulhatsz tőlük. Ha nincsenek fölös kilóid ne erőltesd túl magad. - Nagyon jók a séta, túrázás biciklizés, kocogás, úszás, jóga, thai chi. - A testmozgás legjobb időzítése reggel 6 és délelőtt 10:00 között vagy 18:00-20:00 között. - Ha jógát gyakorolsz részesítsd előnyben a nagyobb izommunkát kívánó pózokat és a mellkasnyitó gyakorlatokat. Néhány példa: napüdvözlet, hősi póz 1. és 2. , trikónászana, kobra, íj, teve, gerinccsavarások. A gyakorlás végén végezz relaxációt. A tavaszi frissességet használd ki az élet más területein is. A téli begubózás után kezdj el programokat szervezni, többet eljárni otthonról. Sétálj, kirándulj, menj színházba, táncolni, koncertekre. A tavasz jó időszak a szocializálódásra is, új kapcsolatok kialakítására, régi kapcsolatok újjáélesztésére. Találkozz a barátaiddal. Próbálj ki valami új dolgot, tanulj valamit újat, kezdj bele valami újba. Gondold át az életed, tűzz ki új célokat, akár az életmódoddal, táplálkozásoddal, egészségeddel, karriereddel, családoddal, önismerettel, spiritualitással, személyiségfejlesztéssel kapcsolatban. Selejtezz! Szabadulj meg a régitől, hogy helyet csinálj az újnak. Nézd át mely dolgok, amiket nem használsz, nincs rá szükséged, illetve mik azok a dolgok, amik kifejezetten rossz érzéseket, emlékeket hoznak elő. Az ilyen dolgoktól ajánlatod megválni. Vedd sorra tudatosan az emberi kapcsolataidat is. Amik úgy érzed nem válnak javadra, viszik az energiáidat, rossz érzéseket okoznak esetleg gondold át a felszámolásukat, vagy az érintkezési felületek csökkentését. Csinálj tavaszi nagytakarítást és esetleg újítsd meg kicsit a lakást. Festés, átrendezés, textílfestés, hímzés, rajzok, matricák, néhány új dolog - díszpárna , fogantyú, szappantartó, etc. - megannyi kreatív megoldással tudod feldobni kicsit az otthonodat. Változtass az öltözködéseden. Már hetekkel ezelőtt mondtam a férjemnek elég a téli ruhatáramból, és elővettem a színesebb ruháimat. Öltözz élénk színekbe, sárga, piros, narancs, pink, kezdj lágyabb anyagokat hordani. Csinálj időt, teret, helyet a lelki (spiritulis) dolgoknak. Minden nap szánj időt a befelé figyelésre, a saját érzéseid, gondolatid tudatosítására, imádkozásra. Adj hálát mindazért, amid van, amit elértél. Olvass szentírást ( Bhagavad Gíta, Biblia, etc). A tavasz a szabadságról és az örömről is szól. A legtöbb ember ma a saját maga emelete falak között él, saját börtönében. A társadalomban megannyi szív és érrendszeri betegség, mert az emberek nem mernek a szívük szerint élni. Nem szánnak időt a befelé figyelésre, a legtöbben nem is tudják szívük szerint mit csinálnának. Itt a lehetőség, hogy változtass, többet figyelj befelé. Akár írj listát arról mi az, amit szívesen csinálsz, ami neked örömet okoz és tudatosan a munka, szórakozás, pihenés arányát hozd egyensúlyba. Csinálj sok olyan dolgot, ami neked örömet okoz, ami a szíved szerinti. Ez egy ideális időszak arra, hogy merj önmagad lenni, merj a szívedre hallgatni. A tavasz megújító ereje nem csak testi szinten mutatkozik meg, de fontos ilyekor az életünk minden olyan területét szemügyre venni, ahol elakadásaink vannak, beleragadtunk a régibe, akár régi élethelyzetekbe, berögzült viselkedési mintákba, nem tudunk továbblépni, blokkok vannak. Érdemes átgondolni ezeket a kérdéseket és tudatosan megújulni ezen területeken is. A tavasz ideális a szerelemre, a párkapcsolatunk elmélyítésére, a szexuális aktivitás fokozására is. Ha még nincs párod, tavasszal a természet rezgései, a hormonok működése, minden támogatja a szerelem megérkezését az életedbe. A tavasz a legcsodásabb évszak, a maga friss, megújító, növekedést hozó erejével. Ahogy a természetben is minden kizöldül, virágba borul, úgy tudod az életedet Te is virágba borítani, ha megragadod a pillanatot, a tavasz adta lehetőségeket. Fantasztikus megújulást és sok örömet kívánok Neked! szeretettel Vitai Katiwww.eljharmonaiban.huhttp://eljharmoniaban.blogspot.com/
Diós répatorta
2022. február 1. Mindennapi ételeink
Egyik kedvenc téli süteményem. Hozzávalók:2 bögre liszt (fele teljesőrlésű, fele finomliszt)2 csésze reszelt sárgarépa1 bögre apróra darabolt dió, mandula, kesudió - vegyesen 1/2 bögre kókuszolaj 1 reszelt alma1/2-1 bögre barnacukor (ízlés szerint)2-2 tk. fahéj, gyömbér(por)3 tk. sütőpor1 tk. szódabikarbónaElkészítés:Külön-külön kikeverjük a száraz és a nedves összetevőket. Majd egybevegyítjük, alaposan összekeverjük és olajozott, lisztezett tesiben 180 fokon kb. 40 perc alatt kisütjük. A recept Zizitől származik.
Sárgaborsó-kelkáposzta egytál
2022. január 11. Mindennapi ételeink
Furcsa párosítás, de így legalább lecsúszott a kelkáposzta a gyerekeknek is ;-) Hozzávalók:40 dkg sárgaborsó5 gerezd fokhagyma1 tk. pirospaprika1 fej vöröshagyma2 ek. olaj 1 l víz vegeta, só1/4 kelkáposzta 1 nagyobb sárgarépa - opcionális1 nagyobb krumpli - opcionális 3 ek. liszt, víz - a rántáshoz Elkészítés:A sárgaborsót előző este átválogatjuk és beáztatjuk. Másnap olaj és ugyanannyi víz keverékén a felaprított hagymát és fokhagymát megpároljuk. A kelkáposztát megmossuk és nagyon apró csíkokra vágjuk. A répát, krumplit meghámozást követően felkockázzuk. Amikor megpuhult a hagyma, ráöntjük a sárgaborsót, beletesszük a zöldségeket, és felöntjük vízzel. Ízesítjük, pirospaprikával színesítjük. Puhára pároljuk. Közben elkészítjük a rántást, hozzáadjuk a főzelékünkhöz és tálalhatjuk. Én még a végén szoktam adni hozzá még fokhagymát. Elkészíthetjük rántás nélkül is.
Forró leves a hideg téli napokra
2021. december 20. Mindennapi ételeink
Emlékeztek A főzés gyerekjáték gyemekszakácskönyvre? Ez az egyik nagy kedvencem belőle:Hozzávalók: 20 dkg lencse 2 nagyobb sárgarépa 1 közepes fehérrépa 1/4 zeller 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 csokor petrezselyem 2 babérlevél 3-4tk. só 3ek. napraforgó olaj 1 ek. pirospaprika -- 5 dkg füstölt gabonakolbász Így készítsd el: A lencsét 2-3 órára áztasd be, majd szűrd le. Egy lábasba tedd bele a lencsét, öntsd fel annyi vízzel, amennyi ellepi, sózd meg, ízesítsd babérlevéllel, és főzd, kb. 30 percig. Ez alatt egy másik lábasban készítsd el a leves másik felét: a zöldségeket. A hagymát vágd apróra és 2 ek. olaj és ugyanannyi víz keverékén párold meg. Közben hámozd meg a répákat, és a zellert, és vágd nagyon apró kockákra. A megpárolódott hagymára helyezd rá a zöldségeket, ízesítsd sóval, fokhagymával, színesítsd pirospaprikával. Amikor a zöldségek majdnem puhák, öntsd hozzá a levével együtt a megfőtt lencsét, morzsold bele a gabonakolbászt. Közben egy másik lábasban készíts 1 ek. olaj és 2 ek. liszt segítségével rántást, ezt szűrővel szűrd a levesben és forrald össze a levessel. Ha szükséges, sózd még meg. A legvégén add hozzá a felaprított petrezselymet. A gabonakolbász gabonákból készített vegetáriánus kolbász. Kiváló levesek ízesítésére, vagy rakott ételekbe is. Önmagában, kenyérre téve is finom. Bioboltokban kapható.
Tárkonyos csicseriborsóleves
Adj te is élményt karácsonyi ajándékba. :) Ha szeretnél meglepni valakit egy főzőtanfolyammal , akkor foglald le gyorsan a helyet, mert az év eleji dátumok nagyon gyorsan betelnek. Ez egy szenzációs recept, amire nagyon büszke vagyok. :) A pirított élesztőpehely és a zöldségek összeérő ízei a tárkonnyal valami mennyei, meglátod! Előkészületek: gyürkőzz neki, a csicseriborsót 24 órán keresztül kell áztatni, majd kb. 3 órán keresztül főzni. Ezalatt kb. 50-szer lemehetsz a közértbe egy csicseriborsó konzervért, de ahogy gondolod. ;) Jó-jó, igazából én is szoktam áztatni és főzni, ahogy épp kedvem és időm van, illetve amikor nagyon előre tervezem a menüt. És persze mindig van itthon egy konzerv csicseri is. Hozzávalók 3-4 adaghoz - 100 g száraz vagy 200 g konzerv csicseriborsó - 2 sárgarépa - 1 fehérrépa - 1 karalábé - 1/4 zeller - 3-4 ek fagyasztott zöldborsó - 1 nagy vöröshagyma - 1 gerezd fokhagyma - 100 ml növényi tejszín - 2 kk tárkony - 1 kk petrezselyem felaprítva - 2 kk ételízesítő - 2 kk só - olívaolaj - 2 ek élesztőpehely - 1 ek almaecet - A hagymát vágd apróra, és kis olajon párold meg. Amikor majdnem kész, tedd hozzá a fokhagymát egy percre, és hagyd őket együtt illatozni. - Ezután jöhetnek bele a felaprított zöldségek és a fűszerek. - Öntsd fel annyi vízzel, ami kényelmesen ellepi, és főzd 10 percet. - Közben az élesztőpelyhet pirítsd meg kis olajon. Kevergesd folyamatosan, de ahogy elkezd sötétedni, azonnal zárd el. - Keverd el a levesben az élesztőpelyhet és a tejszínt, és hagyd összerottyanni. - Miután elzártad, kis ecettel ízesítsd. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 20 perc Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Vegán Szaloncukor-készítő Kezdő Vegán Haladó vegán (Superfood) Növényi tejtermékek Görög vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Ez egy vegán recept volt. :) Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. The post Tárkonyos csicseriborsóleves first appeared on Kertkonyha.
Vegán bögrés mákos (almás-répás)
Adj te is élményt karácsonyi ajándékba. :) Ha szeretnél meglepni valakit egy főzőtanfolyammal , akkor foglald le gyorsan a helyet, mert az év eleji dátumok nagyon gyorsan betelnek. Van az a bizonyos két iskola: a mérlegesek meg a bögrések. Te vajon hova tartozol? Persze, aztán sose lehet tudni, simán előfordulhat, hogy nem marad választási lehetősége az embernek, mert mondjuk elromlik a konyhai mérleg, vagy csak egyszerűen kimerül benne az elem. Bármikor becsúszhat ilyesmi, mit lehet tudni. ;) Na, akkor majd előveszem újra ezt a receptet, és meregetek szépen mindent a bögrémmel. (szigorúan ugyanazzal mindent, úgyis egy helyre megy!) De addig mégis inkább számolgatom a grammokat. Elnézést, nekem ilyen az agyam! Ez van. De a vészhelyzetekre is jó felkészülni. :’D :’D :’D A lényeg: a süti jó! Hozzávalók egy kis sütőtálhoz - két bögre liszt (300 g) - egy bögre darált mák (200 g) - fél bögre nádcukor (100 g) - 1 zacskó sütőpor - fél bögre reszelt répa (100 g) - fél bögre reszelt alma (100 g) - 1 mk só - 1,5 bögre növényi tej (300 ml) - 2/3 bögre olívaolaj (100 g) Elkészítés - Vegyél elő egy keverőtálat, amiben kényelmesen tudsz dolgozni. Szórd bele a lisztet, a mákot, a sót, a cukrot és a sütőport, és jól forgasd össze. - Keverd bele a bele reszelt répát és reszelt almát. - Utoljára jöjjön a növényi tej és az olaj. - Töltsd át sütőpapírral bélelt formába és süsd 200 fokon 25 percet. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 40 perc Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Haladó vegán (Superfood) Növényi tejtermékek Görög vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Ez egy vegán recept volt. :) Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. The post Vegán bögrés mákos (almás-répás) first appeared on Kertkonyha.
Kovásztalan kenyér forró levegő sütőben
Már számos változatban készítettem kovásztalan kenyeret, azaz pászkát, páskát. Gluténmentes, magvas, gombás kovásztalan kenyér már van fenn a blogon. A hagyományos receptje is megtalálható a blogomon lassan 10 éve. A mostani azonban abban különbözik, hogy air fryer-ben, azaz forró levegő sütőben készült. Hamarosan itt a húsvét és ha ekkor tényleg húsvéti ételt szeretnénk az asztalra tenni, akkor a legeredetibb étel csakis a páshka, páska, pászka lehet. Erre bizonyíték maga a Szentírás szava: "Elközelgetett pedig a kovásztalan kenyerek ünnepe, mely húsvétnak mondatik." (Lukács evangéliuma 22:1)" A zsidó nép húsvétkor ünnepelte egy héten keresztül az egyiptomi rabszolgaságból való szabadulásukat. A Biblia szavai alapján mintegy 430 évet élt a zsidó nép Egyiptomban. József (álomlátó, színes ruhás) által kerültek Egyiptomba a 7 éves éhség idején. Letelepedésükkor József a fáraó második embere volt, még kedvező életkörülményeik voltak, azonban József halála után fáraók is meghaltak és ahogy a nép egyre növekedett, komoly veszélyt jelentett az egyiptomiak számára, így azok a rabszolgaság igájába hajtották a zsidókat. Sanyarú életük volt, amiről a Biblia részletesen beszámol. Tudniillik születés-szabályozást rendelt el a fáraó a zsidók túlszaporodásának akadályozására. Minden fiú gyermeket meg kellett (volna) ölni. Továbbá rabszolgaságuk kemény fizikai munkát is jelentett. Szalmából és sárból vetettek téglát, amit felhasználtak az építkezésekhez. A Biblia meg is emlékezik arról, hogy városokat építettek. "Rendeltek azért föléjük robotmestereket, hogy nehéz munkákkal sanyargassák őket. (Az egyiptomiak a zsidókat) És építettek a Faraónak gabonatartó városokat, Pithomot és Ramszeszt." (2 Mózes 1.11). Mivel igen keserű körülmények közt éltek a zsidók ekkor már, nyomorúságukban az Úrhoz kiáltottak szabadításért. M eghallotta Isten az ő fohászkodásukat és megemlékezett Isten az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött szövetségéről (amely több ígéretet is tartalmazott, melyek közül egyik egy saját föld volt - Kánaán). Ekkor küldte el Mózest hozzájuk, aki kérte a fáraót, hogy engedje el a népet a pusztába. A fáraó azonban makacson kitartott, a 9 csapás sem hozta meg nála a változást. Mígnem a 10. csapás, amikor Egyiptom minden elsőszülött gyermeke (még az állatok fajzása is) egy éjszaka alatt meghalt. Ehhez az eseményhez tartozik a páska, a kovásztalan kenyér. Isten ugyanis elrendelte az izraelitáknak (zsidók másik neve), hogy öljenek le egy bárányt, izsóppal hintsék a bárány vérét az ajtó félfákra, süssék meg egyben a bárányt, készítsenek kovásztalan kenyeret. Mindezt azon az éjszakán keserű füvekkel kellett elfogyasztaniuk, indulásra készen, derekaik felövezve, saruik lábaikon, pálcáik kezükben, nagy sietséggel. Készen kellett állniuk az útra, hogy Egyiptomot, a szolgaság házát (országát) elhagyják. Az ajtófélfákra hintettt vér távol tartotta a veszedelmet tőlük. Azon az éjszakán minden elsőszülött meghalt, ahol nem volt az ajtó félfán a vér. A fáraó végre elrendelte a héberek kivonulását. Az Úr pedig rendelkezésre adta, hogy ezt az ünnepet, szertartást évről évre megtartsák: "Páskha-áldozat ez az Úrnak, aki elment az Izráel fiainak házai mellett Égyiptomban, mikor megverte az Égyiptombelieket, a mi házainkat pedig megoltalmazta" (2 Mózes 12,27) Ez tehát a húsvét eredete. Amint az elején írtam, ezt a kovásztalan kenyeret air fryer-ben készítettem. Sajnos kicsit vastagabb lett, de a széle így is finom ropogós volt. A recept Hozzávalók: - 1 kisebb bögre teljes kiörlésű búzaliszt - 1 kisebb bögre fehér liszt - csipet só - pár csepp olívaolaj (elhagyható, kipróbáltam nélküle is jól működik) - víz amennyit felvesz (legalább 1 hasonló bögre vagy némileg több is) Elkészítés: A hozzávalókat a fenti sorrendben egymáshoz keverjük. Majd tésztát gyúrunk belőlük. Munkaasztalon vagy gyúródeszkán kör alakú lapot készítünk belőle. Mielőtt megsütjük, érdemes felcsíkozni a felszínét, így könnyebb a kenyeret megtörni, miután megsült. Air fryerben (forró levegő sütőben) mindkét oldalát 10 percig sütjük kb. 180-200 fokon. Ha nincs ilyen készülékünk, készíthetjük sütőben is. Káposzta salátával fogyasztottuk, de pástétomokkal is finom.
Káposztasaláta répával (vegán)
Coleslaw (magyarul káposzta saláta) vagy amerikai káposzta saláta, ami származását tekintve talán nem is amerikai, hanem holland. Akármelyik ország is kezdte, elmondhatjuk, hogy ahány ország annyiféle káposzta saláta. A németek olajjal és ecettel készítik és akár almát, alkalmanként hagymát is adnak hozzá. Az angolok káposztasalátája gyakran gazdagodik répával, esetleg hagymával és mindenképpen majonézesen, tejfölösen készítik. Készen is árulják, a legtöbb üzletben lehet már venni és a veganuár óta Lidl és Aldi is hozta a vegán coleslaw-t. Egyiket meg is kóstoltam, de igazából inkább ecetesebb ízvilágot éreztem, sem mint lágy, krémeset. Némely angol konyhában adnak hozzá mazsolát vagy diót, esetleg sajtot. Mazsolával még el tudom képzelni, de inkább maradok az egyszerúbb verziónál. Viszont ecet helyett mindenképp frissen facsart narancslevet ajánlok. Nem is kell hozzá sok narancs, egy is elég. C-vitaminban gazdag étel ami alkalmas pirítós kenyérhez, kovásztalan kenyérhez (pászkához) vagy kísérőként főételekhez, pörköltekhez, sült, rántott dolgokhoz. Hozzávalók: - Fél fej fehér káposzta - Fél fej lila káposzta - 2 szál sárgarépa - 3 ek vegán majonéz - 2 ek (dijoni) mustár - 2-3 dl növényi joghurt - 1/4 citrom vagy narancs leve - só - mazsola (opcionális) Elkészítés: A káposztákat lereszeljük majd megsózzuk, átforgatjuk őket jó alaposan. Nem sok sót kell adni hozzá, csak éppen megszórni kicsit, és jól átforgatni. Pihentetjük fél órát - órát, hogy levet engedjen. Közben lereszeljük a sárgarépát és összeállítjuk az öntetet a salátához. A joghurtot összekeverjük a mustárral és majonézzel. Sima mustárt használtam, aminek kevesebb az ecettartalma. A káposzta, ha kis levet engedett, kinyomkodjuk a levét, majd összekeverjük a joghurtos szósszal. A legvégén csepegtettem rá narancsot, ami szerintem igazán jó ízt kölcsönzött neki. Férjem anélkül kérte. Ha tehetjük 1 órát, de akár egy éjszakát állni hagyjuk. Tálalásnál akár mazsolával is megszórhatjuk. Nagyobb mennyiséget készítettem, egy részét azonnal megettük, másik részét másnapra eltettem. Hűtőben néhány napig eláll.
Rakott spagetti
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy vegán lasagne és egy vegán pasztició . A kettejük nászából született ez a rakott spagetti! Hozzávalók egy kis (20×30-as) sütőtálhoz - 250 g durum spagetti száraztészta - 150 g paradicsompüré - 1 kk kakukkfű - 1/2 kk bazsalikom - 2 sárgarépa - 2 szem krumpli - 1 vöröshagyma - 1 gerezd fokhagyma - 1/2 adag vegán besamel - Vegyél elő egy fazekat és egy serpenyőt. A fazékban fogod megfőzni a tésztát, a serpenyőben pedig megpárolod a zöldségeket. - A tésztát főzd meg a zacskón lévő utasítás szerint, vagyis maradjon al dente. - Közben a krumplit és a sárgarépát szeleteld fel vékonyra. A serpenyőben először kis olajon pirítsd meg a felaprított vöröshagymát, add hozzá a fokhagymát is, hagy illatozzon. Ezután jöjjenek a szeletelt zöldségek. Önts alá kis vizet, sózd meg, fedd le, majd hagyd párolódni pár percig. - A paradicsomszószhoz a pürét keverd be a sóval, kakukkfűvel és bazsalikommal. Lazítsd fel az egészet két dl vízzel, hogy könnyebben terüljön és legyen miben összefőnie a rakottasodnak. - Az összeállítás nem bonyolult, csak rétegezd a tésztát, zöldséget és szószt ilyen sorrendben. Arra figyelj, hogy a tésztát igyekezz minél jobban eloszlatni, hogy szépen egymás mellett feküdjenek a szálak. Ha nem sikerül tökéletesre, ne aggódj túlságosan azért. Két-három emeletet fogsz kapni. - Süsd sütőben 200 fokon 30 percet kb., majd amikor már nem látod bugyborékolni, simítsd rá a vegán besamelt. Ez opciós persze, illetve helyettesítheted egy adag berántott növényi tejjel. (növényi tejes rántás). Tedd vissza még 10-15 percre sülni. Szeletelés előtt hagyd állni, hűlni kicsit, úgy könnyebb dolgod lesz, és szebb is lesz a tálalás. :) Jó étvágyat! Elkészítési idő: 45 perc Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Ajándékba is adhatod! :) Kezdő Vegán Haladó vegán (Superfood) Ez egy vegán recept volt. :) Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.
Cukorborsó tofuval szójaszószban
Előző bejegyzésemben már megmutattam, hogy Angliában a borsót nem csak kifejtve fogyasszák, hanem még egészen zsengén, héjában. Az év szinte minden évszakában így is árulják a borsót, kis csomagokban. Ahogy az angol konyhára jellemző, a legtöbb étel a korábbi angol gyarmatokról származik, így erősen sejthető, hogy a cukorborsó fogyasztása is gyarmatokról eredeztethető... Például az itt igazán elterjedt, de már Magyarországon is sokak által ismert "curry" itt nem csupán a sárgás színű fűszernövényt, fűszerkeveréket jelenti, de egy, az indiai ízvilágból érkező pörköltes szószos jellegű ételt is. Meglehetősen mindennapi étel a curry itt, annyira, hogy kínai gyorséttermek menüjében is ott szerepel néhány currys étel. Mivel Anglia nagy gyarmatbirodalom volt, így nem csak populációja színes a karibi szigetvilág lakóitól kezdve Hong Kongon, Malájzián át Indiáig, beleértve egykoron Ausztráliát is, hanem az országba a gyarmatokról érkező emberek hozták magukkal kultúrájukat, vallásukat, ízeiket, receptjeiket. Emellett persze a britek híresek voltak kereskedő útvonalaikról is, amelyek szintén behálózták az egész földet, hatást gyakorolva az angol konyhára is. Bizonyára ezeknek a hatásoknak köszönhetően került az angol konyhába a zsenge, héjás állapotában felhasznált cukorborsó is. A recept Hozzávalók: - 4 szál sárgarépa, fehérrépa - 2 db kápia paprika - 2 maroknyi zsenge cukorborsó héjában - 1 csomag tofu (füstölt a legjobb, de natúr is megteszi) - 1 maroknyi kukorica (ha van otthon bébikukorica, azt is ajánlom) - 1/2 kg tészta (durum vagy teljes kiörlésű vagy gluténmentes is jó) - 1 nagyobb fej hagyma - só - kevés víz - 1-2 ek szójaszósz - 3-4 gerezd fokhagyma Elkészítés: A tésztát enyhén sós forrásban lévő vízben megfőzzük. Egy nagyobb fej hagymát pucolunk, majd aprítjuk és egy kevés vízen (olaj helyett víz is remekül szolgál) üvegesre megpároljuk. A répákat megpucoljuk és karikák vágjuk. A paprkiát megmossuk majd felszeleteljük. A cukorborsót megmossuk. Hozzáadjuk a hagymához ezeket a zöldségeket, a felkockázott tofut valamint a kukoricát, majd kb. 1 dl vízzel elkezdjük párolni. Sót is lehet hozzáadni, attól függően, hogy a szójaszószunk mennyire sós. Amikor már puhulni kezdenek, hozzáadjuk a szójaszószt (kb. 2-3 ek elég kell hogy legyen, de ha hígabb, világosabb szójaszósz van a konyhánkban, lehet többet érdemes). Összeforgatjuk majd fedő alatt tovább pároljuk. Aprítunk hozzá fokhagymát, szintén hozzáadjuk. Amikor a szójaszószos zöldségek megpuhultak, a megfőtt tésztával összekeverjük vagy a tálalásnál a tésztára szervírozzuk a zöldséges szószt. Ha tészta helyett inkább rizzsel fogyasztanánk, úgy is nagyon finom.
Gabonakolbászos saláta
2020. május 14. Mindennapi ételeink
Férjemnek és nekem sokszor egy tartalmas saláta a vacsoránk. Most egy gabonakolbászos receptet hoztam. Hozzávalók: 1 fej saláta ( kertből) lilahagyma, kukorica, paradicsom, uborka, reszelt répa/cékla - opcionális, ízlés szerint gabonakolbász karikák 10 dkg kockázott növényi sajt tökmagolaj, só Elkészítés: A salátát leveleire szedjük, megmossuk, a többi hozzávalót felszeleteljük/kockázzuk/karikázzuk és tetszés szerint összekeverjük. Meglocsoljuk tökmagolajjal és sóval ízesítjük.
Ropogós répás röszti
Mindössze két hozzávalóból plusz sóból és fokhagymából fincsi ropogós répás rösztit készíthetsz, akár serpenyőben, akár gofri sütőben, akár tepsiben. Lehet, hogy csodálkozol a gofri sütőn, de én épp abban készítettem el. Méghozzá sütőpapírt használva. Féltem ugyanis - mivel először próbálkoztam vele - hogy odaragad és bizony nem szerettem volna pórul járni. Így a gofrisütő két lapjára tettem sütőpapírt, tehát olaj sem kellett hozzá és jó ropogós röszti lett a végeredmény. Persze ez működik tepsiben is és serpenyőben is, éppen csak azokban készítve érdemes egyszer megfordítani őket. Mindamellett, hogy ropogós, olajmentes, vegán is. Hiszen a legtöbb burgonyával készült röszti tojás hozzáadásával sütik. A recept Hozzávalók: - 4-5 szál répa - őrölt zabpehely - só - fokhagyma Elkészítés: A répákat nagy lyukú reszelőn lereszeljük, megsózzuk és összenyomott fokhagymát adunk hozzá. Kicsit hagyjuk állni, majd a répa levét kinyomkodjuk belőle. (A levét akár meg is ihatjuk, számítsunk rá, hogy sós lesz, vagy felhasználhatjuk pl. kenyérhez vagy más étel készítéshez.) A répákat összekeverjük annyi őrölt zabpehellyel, hogy gombócokat tudjunk formálni belőlük. Néhány gombócot formálunk, majd kicsit kilapítjuk és megsütjük őket. Tálalásnál (szója)joghurttal nagyon finom. A joghurtot is fűszerezhetjük akár.
Zöldséges frittata (vegán)
Az eredeti olasz frittata, ami egyfajta átmenet a rántotta és az omlett között és bármilyen kéznél lévő zöldségekkel (vagy sajttal, esetleg hússal) készül. Állítólag kevés olasz étterem étlapján találjuk meg, ennek pedig az oka az, hogy leginkább előző napi maradékokból készül. Olaszok mellet a franciák és spanyolok is előszeretettel készítenek frittatát, de már a Perzsa Birodalomban (mai Irán területe) is elterjedt, szintúgy Észak-Afrika területén. Mindez azt mutatja, hogy eléggé populáris ételről van szó, ami a különféle konyhákban más-más ízvilággal és fűszerekkel jelenik meg. Mondhatni ahány ház annyi frittata. Tehát előző napról maradt krumpli, répa és társaival vagy akár spenóttal, spárgával is elkészíthető, vagy ha más nem, használhatunk fagyasztott vegyes zöldség keveréket hozzá. Kisebb mennyiségben serpenyőben is elkészíthető. Nálam nagyobb adag készült, így tepsiben sütöttem meg. A recept Hozzávalók - 1 doboz tofu - 2 dl növényi tej (szója volt kéznél) - 3 kanál sörélesztő pehely - 1 teáskanál mustár - 3-4 gerezd fokhagyma - 1-2 csipet só - 1 teáskanál kurkuma vagy turmeric - 1 csipet fekete só (tojás ízt kölcsönöz neki - el is hagyható) - 1 púpozott evőkanál kukorica keményítő - Kb. fél kg párolt zöldség (lehet csak krumpli, de variálhatjuk annak megfelelően, mi van otthon, vagy ha maradt zöld köret előző napról, azt is felhasználhatjuk) - medvehagyma (elhagyható) Elkészítés: A turmixgép poharába beleaprítjuk a tofut, ráöntjük a növényi tejet és a géppel összedolgozzuk. Közben hozzáadagoljuk a fenti sorrendben a hozzávalókat. A legvégén pedig a kukorica keményítőt. Amikor enyhén folyékony, inkább sűrű masszává vált, akkor egy tálban összekeverjük a zöldségekkel majd vagy az egészet egyben sütjük ki sütőpapírral bélelt tepsiben. Akárcsak némely süteményeket, ezt is tűpróbával tudjuk ellenőrizni, hogy megsült-e. Ha ráragad a szósz a késre, vagy a tűre, akkor még sütni kell. Ha serpenyőben sütjük (ezt a mennyiséget 2-3 serpenyőre elosztva), fontos, hogy tapadásmentes serpenyő legyen. Ennek hijjával egy kis olíva olajat tegyünk a serpenyőbe és a frittatát fedő alatt süssük meg.
Vegasztrománia Karácsony: Töltött kelkáposzta fűszeres paradicsommártásban
2019. október 31. Vegasztrománia
Évek óta tervezem, hogy a Karácsony előtti időszakot valódi készülődéssel és ráhangolódással töltöm, de az utóbbi pár évben általában december közepe után eszméltem fel, hogy ebből nem sok valósult meg. Idén viszont végre máshogy alakult. Múlt pénteken letettem egy hatalmas őszi csomagot, és ez segített abban, hogy az őszi szünet lendületével el tudjam kezdeni a vágyott megélést. A saját, belső készülődésig, vagyis Adventig van még időm, de a receptek megfőzését, megosztását most kezdem, hogy a munka és tanulás mellett minél többet meg tudjak osztani az ötleteimből. Közben az idő is lehűlt, ez a töltött kelkáposzta pedig olyan karácsonyillatot terített szét a lakásban, hogy ezek után remélem, nem lesz gond a hangolódással. Töltött kelkáposzta fűszeres paradicsommártásban Hozzávalók: (10 tekercshez) 10 kelkáposzta levél megmosva 2 ek növényi olaj 1 hagyma felkockázva 3 fokhagyma apróra vágva 2 szár angol zeller apróra vágva 1 sárgarépa lereszelve (vagy késes aprítóban felaprítva) 1 fehérrépa lereszelve (vagy kése aprítóban felaprítva) 150 g gomba kis kockákra vágva 1/2 birsalma lereszelve 1 tk füstölt paprika 100 ml rozé bor 150 g főtt rizs 50 g gesztenye kis kockákra vágva 50 g aszalt szilva 50 g dió ledarálva 1 csokor petrezselyem felaprítva 1 narancs héja lereszelve 2 x 400 g hámozott paradicsom konzerv pürésítve 100 g paradicsom passata 4-5 szem szecsuáni bors 1/2 tk creol fűszerkeverék, vagy ugyanennyi Cayenne-bors 1/2 tk fahéj, vagy 1 fahéj rúd 1/2 tk reszelt szerecsendió 2 cm-es gyömbér lereszelve 3-4 szegfűszeg só frissen őrölt bors Hevítsük fel az olajat egy nagy serpenyőben, majd adjuk hozzá a hagymát, a fokhagymát, a zellerszárat és pirítsuk 10 percig. Adjuk hozzá a sárgarépát és a fehérrépát, a füstölt paprikát, keverjük meg, öntsük hozzá a rozét és adjuk hozzá a birsalmát. Sózzuk, borsozzuk. 5 perc főzés után adjuk hozzá a gombát és pirítsuk további 5 percig. Hagyjuk egy kicsit kihűlni. Egy nagy keverőtálban keverjük össze a gombás keveréket, a rizst, a gesztenyét, a diót, az aszalt szilvát, a petrezselymet és a narancshéjat. Melegítsük elő a sütőt 180 °C-ra. Tegyük fel főni a paradicsommártást. Öntsük egy lábosba a paradicsomokat, és a fűszereket, és fedő alatt főzzük 20 percig. Forraljunk fel egy nagy lábos vizet, sózzuk meg, majd ebben főzzük 3-4 percig a kelleveleket. Hagyjuk őket szűrőn lecsepegni, és itassuk le róluk a felesleges vizet. Terítsük magunk elé egy levelet, tegyünk az alsó harmadára kb 3 ek tölteléket, hajtsuk be két oldalán, és tekerjük fel. Madzaggal át is köthetjük őket, megerősítés és esztétikai csavar végett, de enélkül is megállják a helyüket. Ezt a műveletet végezzük el az összes levéllel. Egy nagy, vagy több kisebb sütőedény aljára öntsük a paradicsomszószt, erre ültessük rá a kelkáposzta csomagokat. Lefedve süssük az előmelegített sütőben 15 percig, fedő nélkül 15 percig. Köretnek illik hozzá a pirított kalács, a pita, a burgonya gratin, sült édesburgonya - válogasson mindenki magának ezek közül, vagy nem ezek közül saját ízlése szerint!
Lengyel uborkaleves
Hozzávalók: 2 sárgarépa felkarikázva 3 közepes krumpli kockára vágva egy kisebb zellergumó kockára vágva egy kisebb karalábé kockára vágva 5-6 db kovászos vagy sós uborka reszelve 2 kk só 1/2 kk őrölt feketebors 1/2 kk kurkuma 2 ek liszt 2 dl tejföl egy csokor friss, apróra vágott kapor Az olajat egy...
Diós répatorta narancsos “mascarpone” krémmel (laktózmentes, vegán)
2019. május 10. Zizi kalandjai
Nagyon szeretem a répatortát, de évekig nem ettem, mert a mascarpones krémet hiányoltam volna a tetejéről. Aztán volt nálam egy Vegán Húsvét főzőkurzus és akkor elővettem ezt a kedvenc receptemet és veganizáltam. A krémet kesudióból és kókuszkrémből készítettük, de nem lett az igazi, legalábbis nem olyan, mint ahogy azt elképzeltem. Aztán eszembe jutott a Violife natúr krémsajt... Source
Színpompás bableves
Szeles, hűvös időben nem is vágyom másra, mint egy tartalmas, melegítő levesre. Legyen krémes, legyen ragus, legyen gyönyörű színű, és persze izgalmas ízű. Voil?! Próbáljátok ki ti is! Hozzávalók 2-3 adaghoz: - 100 g bab (egy órán át langyos vízben áztatva) - 1 ek olaj - 1 kis fej hagyma - 2 gerezd fokhagyma - 1-1 mk oregánó és kakukkfű - 1-1 csipet rozmaring, kurkuma és őrölt fahéj - 1 egész paradicsom - fél kápia paprika - 1 közepes répa - 1 krumpli - 1 marék spenótlevél - 250 ml natúr növényi tej (vigyázz, még véletlenül sem vaníliás ízű!) - 2 mk só - Egy fazékban egy evőkanál olajon pirítsd meg a hagymát, és amikor kész, dobd rá a fokhagymát is fél percre. Ha érzed a finom illatát, már jó. - Vágd fel közben 1 cm-es kockára a hámozott paradicsomot, répát és krumplit. - A paradicsomot tedd a hagymára, add hozzá a fűszereket és így hagyd fortyogni 1-2 percig. - Most jönnek a zöldségek és a bab. Amikor mind együtt vannak a fazékban, öntsd fel az egészet egy pohár növényi tejjel és a 300 ml vízzel. - 15 perc alatt, takarékon főzd meg a levest, a végén sózd, és forrald át úgy is. - Vegyél ki belőle 2 dl-t, és turmixold össze. Öntsd vissza, és dobj a fazékba friss spenótleveleket. Jó étvágyat! Elkészítési idő: kb. 20 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven The post Színpompás bableves appeared first on Kertkonyha.
Zöldségkocsonya
2019. február 22. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Juci receptje: Zölsdégleves: 3 répa,3 gyökér,1 kisebb zellergumó-ezek nagyobb darabokra vágva,1 tv paprika egészben, pár zellerszár,1 vaskos csokor petrezselyem és egy kisebb csokor kapor, kiegészítve 9 szem aszalt paradicsommal (itt írta egy recept a blogon hozzá az olajban eltett paradicsomot,nekem sima aszalt volt,de kipróbáltam hozzá,tényleg még finomabb ízt ad.) Került bele 3 kisebb krumpli is,de csak azért,mert imádom levesben főve, de azt elfogyasztottam, nem került bele a kocsonyába. A fenti hozzávalókat nagy lábasba tettem, felöntöttem vízzel, hogy jól ellepje. Bele ment még : pici vegamix, só, kurkuma, kb negyed teáskanálnyi, hogy ne legyen nagyon sárga. Őrölt gyömbérpor, bors, egész kömény,reszelt szerecsendió. Mikor a zöldek megfőttek, főleg a répa volt érdekes, akkor kiszedegettem a léből a zöldségeket és leszűrtem. ( Itt következik a kóstolás,ha kell még vmi,akkor fűszerezés.) A főtt répát vastagabb karikákra vágtam és keveset a gyökerből és a zellerből is. A megfőtt aszalt paradicsomot kisebb csíkokra, kockákra vágtam. Ezenkívül vékonyabb lilahagyma cikkeket is szeleteltem. Külön pároltam egy kis fej brokkolit rózsáira szedve, kb.2 marék cukorborsót, pár zellerszárat apróbbra vágva,1 kisebb cukkinit a heját megtartva, negyed karikákra vágva. Őzgerinc formát szorosan kibéleltem folpackkal és ebbe szépen elrakosgattam a zöldeket, ahogy a szememnek jól esett. Nálam ez 2 őzgerincnyi mennyiség lett. Az egyik közepét a brokkoli rózsákkal raktam ki, úgy, hogy mikor készül, akkor a virág van lefelé,és mellé rakosgattam a többit. A másikat fehérrepával (nem volt szétdarabolva) raktam ki középen. Jó úgy elhelyezni a zöldeket, hogy legyen az oldalán, akkor a végén majd szépen látszik. A levest agar-agarral állandóan kevergetve felforraltam, és kb 5percet forrt. 1/2liter léhez ment egy csapott teáskanál. Utólag azt mondom lehetett volna egy picikével több. A végén óvatosan merőkanállal a zöldsegekre mertem a levet. Pár órát állt kint, aztán letakarva egy éjszakát a hűtőben. Simán ki lehet másnap boritani a formából. Rá pár csepp frissen facsart citrom, vagy ha valaki vágyik a régebbi ízre egy kis pirospaprika mehet. Pirítos, sima nyers saláta és jó étvágy!
Rakott cukkini kölessel és vegán “sajtkrémmel”
Vannak azok a napok, amikor nincs itthon friss alapanyag, mégis valami egészségeset és táplálót szeretnék csinálni. Ilyenkor jönnek jól a fagyasztott zöldségek, a gabonák és a tartós zöldségek, mint a hagyma, a krumpli és a répa. Vegán sajtkrém hozzávalók: 1 közepes fej vöröshagyma 3 nagyobb répa 2 nagyobb krumpli 2 evőkanál kókuszolaj 3 evőkanál sörélesztőpehely (gluténmentes változata is van) 1 kicsi gerezd fokhagyma 1 teáskanál füstölt pirospaprika (sima paprika is jó) 2 teáskanál natúr ételízesítő só bors fél citrom kifacsart leve A hagymát, répát és krumplit megpucoljuk, kisebb darabokra vágjuk (úgy gyorsabban megfő). Egy lábasba tesszük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi, sóval, borssal és ételízesítővel, és a fokhagymanyomóval kinyomott fokhagymával megfőzzük, közepes lángon, fedő alatt. Amikor kész, a főzővíz kb. felét leöntjük róla egy tálba, és félretesszük, mert a végén még kellhet. Hozzáadjuk a kókuszolajat, a sörélesztőpelyhet, a citrom levét és a füstölt paprikát (ha sima pirospaprikát használunk, akkor a füstölt íz nyilván nem lesz jelen, de úgy is finom). Botmixer segítségével krémesítjük, és ha túl szilárd, a főzővízzel, és/vagy némi extra kókuszolajjal hígíthatjuk. Ebben az esetben jobb, ha kicsit szilárdabb és egy kicsit darabosabb, de ha pl. mártogatós szósznak készítjük valamikor máskor, akkor lehet hígabb, és sokkal simább is. Hozzávalók a fokhagymás cukkinihez: fél kg fagyasztott vagy friss cukkini karikázva fél doboz növényi tejszín (pl. zabtejszín) 2 dl édesítetlen növényi tej (pl. zabtej) 2 evőkanál zabliszt (kukoricakeményítő is megfelel) 2 gerezd fokhagyma só A cukkinit némi sóval és pici vízzel feltesszük párolódni kis lángon, lefedve. Időnként kevergessük meg. 5 perc után nyomjuk rá a fokhagymát a nyomóval, és keverjük el. Főzzük tovább fedő nélkül. Mikor már áttetszőek a szeletek, öntsük rá a növényi tejszínt, sózzuk meg. A zablisztet (vagy keményítőt) tegyük bele egy kisebb, jól záródó tárolóba, pl. befőttes üvegbe, és öntsük hozzá a zabtejet, majd rázzuk össsze alaposan. Adjuk hozzá a cukkinihez, és keverjük el. Gyakran kevergessük, mert hamar besűrűsödik, ekkor elkészült a cukkinis rétegünk. A cukkini gyorsan megfő, de nem szükséges teljesen puhára főznünk, mivel a sütőben még tovább fog puhulni. Hozzávalók a köles réteghez: 20 dkg (kb. 4 dl) köles kb. 6 dl víz só fél citrom leve kb. 2dl zabtej A kölest általában háromszoros mennyiségű folyadékban szoktuk megfőzni, de mivel most nem kell teljesen puhára főzni, mivel sütőben fog megsülni, így a kb. 4 dl kölest a vízzel és a zabtejjel (más növényi tej is jó) összesen 8 dl folyadékban főzzük félpuhára. Még főzés előtt sózzuk is, és ha szeretjük a kaprot, mehet bele az is. Ha elfőtt, levesszük a tűzről, és mikor már picit kihűlt, hozzáadjuk a citromlevet. Hozzávalók a többi réteghez: 2 fej hagyma 1 evőkanál kókuszolaj só 2 érett paradicsom 2 evőkanál napraforgómag pár szelet növényi sajt Rétegezés: Alulra megy a párolt hagyma, rá a köles réteg, arra pedig a cukkinis-tejszínes réteg. Erre a textúra miatt rászórjuk a napraforgómagot (meg is piríthatjuk előtte, de nem fontos), és erre kerül vastagon a sajtszósz. A tetejére rákarikázzuk a paradicsomokat, és a növényi sajt szeleteket. 200-250 fokon (nagy lángon) 20-25 perc alatt készre sütjük. A képen látható csicseriborsó ropogós receptjét itt találod. The post Rakott cukkini kölessel és vegán “sajtkrémmel” appeared first on VegaNinja.
Téli savanyú káposztás bableves
Hozzávalók: 30 dkg szárazbab késhegynyi szódabikarbóna kb. 3 l víz 1 sárgarépa 1 petrezselyem gyökér 1 kisebb zellergumó 1 kisebb karalábé 30 dkg savanyú káposzta megmosva, összevágva 1 dl házi paradicsomlé 1-2 kk házi vegeta só 2 ek olaj 2 ek liszt 1/2 kk asafoetida 3 kk pirospaprika 1,5 kk...
Húsleves tökmagból
egyszerű változat Esküszöm, anno soha nem voltam oda a húslevesért. :)) Amennyire emlékszem, gyerekként mindig megettem, mert kötelező volt, mert minden vasárnapi ebéd ezzel kezdődött, de valahogy engem életemben soha meg nem talált olyan gondolat, hogy ej, de jól esne most egy olyan üres, sós, meleg lé. :D Érthetően nem igazán mozgatott meg a vega változat sem, főleg, hogy az a legendásan lassan gyöngyözős, órákon át figyelgetős műfaj sem nekem való. :D Sokkal inkább kiváncsiságból kezdtem neki ennek a receptnek. Nem is nagyon törődtem vele, felraktam és kész. Semmi csiribi csiribá, ha lobogott, hát, lobogott. Ha elfőtt a vize, ráöntöttem még, és kész. Megmondom őszintén, egyértelműen arról szólt a dolog, hogy az aznapi főszereplő tökfőzelék mellett ne kelljen kidobnom a magokat. És úgy végződött, hogy Úr Isten, ezt kóstolja meg mindenki, ez fantasztikus! Másnap csak a magok miatt vettem még egy tököt, és ha már van itthon egy, hát, eszünk majd főzeléket is. NANÁ! Éljen! :)) Hozzávalók 2 adag leveshez - 1 főzőtök magjai (és belseje) - 1 karika zöldpaprika - fél sárgarépa - 1 evőkanálnyi aprított gomba - 1-2 maroknyi leveszöldség szabadon - Először a magokat főzd meg jól annyi vízben, hogy bőven ellepje. Negyed óra után átszűrd le. Kóstold meg nyugodtan, semmi különös íze nem lesz, maximum a tökmagot érezni, de ne csüggedj, ez gyökeresen megváltozik majd a sózás után. - Egy közepes fazékba öntsd ezt a levet plusz egy liter vizet, és egyszerűen főzd meg benne a megpucolt, felaprított zöldségeket. Sózd is meg! - Főzhetsz hozzá külön tésztát is, ha fokozni szeretnéd. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 25 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven The post Húsleves tökmagból appeared first on Kertkonyha.
"Maximális az ellátás a levekben és bővőlködő a szeretet"
Ahogy korábbi írásomban beszámoltam róla, idén nyáron férjemmel közösen egy eldugott, kis, észak-szerbiai falucskában, Crna Bara-n (magyarul Fekete-tó) egy 10 napos léböjt táborban vettünk részt. Az egész tábor ideje alatt kimondott éhséget nem éreztünk, ha egyszer-kétszer reggel vagy este meg is kordult a gyomor, valóban nem hiányzott az étel, az ételbe harapás is csak inkább a tábor vége felé, amikor már táboron kívüli illatok hatása jobban beindította a megszokott ételekre való gondolást. A lényeg viszont, hogy üdén, frissen éreztük magunkat a táborozás ideje alatt és után is, valamint bizonyos egészségügyi problémáktól megszabadultunk. Egyben segített egy hatalmas erős lépést megtenni annak érdekében, hogy amennyire csak lehet tényleg növényi táplálékokat fogyasszunk. (A tábor hatására kezdtem el olvasni a 80/10/10 könyvet Dr. Douglas N. Graham-től.) Nehéz időszakon voltunk túl, ha csak az elmúlt pár évet tekintem, hiszen az új ország (Anglia), új környezet, új szokásokat hozott. Szerettünk volna egészségesebb szokásokat kialakítani, amihez szintén hozzásegített a tábor. Vidám táborozók és dolgozók közös csoportképe Hazatérésünk óta jó néhány ember mondta, hogy egész máshogy nézünk ki, egészségesebb kinézetünk van, mintha megfiatalodtunk volna (ajánlom a tábort botox helyett minden nőnek is). A táborozás során igyekeztem több emberrel beszélgetni, különösen, hogy a táborozók zöme már járt léböjt táborban, és nekik egészen más élmény a visszatérés miatt is az idei tábor. Érdekelt a tapasztalatuk, amit eddig éltek át a táborok során. Kiváncsi voltam, vajon mi vezérli vissza ide azokat az embereket, akik már léböjtöztek egyszer-kétszer vagy akár ötször is. Ezekről a tapasztalatokról is szeretnék idővel beszámolni, de a mostani írásomban szeretném megosztani a Kedves Olvasóval a léböjt tábor tulajdonosával készített interjút. Sajnos a léböjt tábornak jelenleg nincs weboldala, pedig jelenlegi világunkban a legtöbb ember kezében ott van a ragadós okos telefon, ami által könnyebben rátalálhatnának erre a táborra. Többek között ezt próbálom pótolni a léböjt táborról szóló bejegyzéseimben, akár csak ezzel az interjúval. A tábor tulajdonosa, Német Antal, szerbiai származású magyarul és szerbül mondhatni anyanyelven beszélő egy gyermekes, ötvenes éveiben élő családapa, aki - bátran mondhatom - nem nyerességvágyból tartja fenn a táborokat, gyakorta a saját fizetéséből is besegítve annak működésébe. Célja, hogy minél több ember egészségesen távozzon egy 10 napos léböjt tábor után, valamint a táborok segítségére szolgáljanak az embereknek a helyes és egészséges életmód rátalálására, megerősítésére. A táborban - mialatt a léböjtöt ő is velünk folytatta - szorgalmasan intézte a táborral járó szervezési feladatokat, s a nehezebb fizikai munkát sem vetette meg. Mi sem mutatja jobban, hogy a vele tartott interjúmat három különböző alkalommal tudtuk csak megejteni. - Hol és mikor kezdődött a léböjt tábor gondolata? 2005-ben Siposné Szécsi Ilona ötletére bólintottam. Mikor kérdeztem, mi minden kell, mondta, hogy sok répa, cékla és más zöldségek, gyümölcsök. Így kaptam az alkalmon és ezeket is ültettem. Az első léböjt tábor hét napos volt, egész más körülmények közt, mint most. Azóta sokat fejlődött és most is fejlődik a hely. Ezen a táboron kb. 17 résztvevő volt. Nagyon jól sikerült, áldott kis csapat volt. Jókedvű volt mindenki, kellemeseket beszélgettünk. Egy szobába aludtam az egyik táborozóval, aki a tüdejére kapott kemoterápiát a tábor előtti időszakban. Megfogta a szívem, amikor könnyes szemekkel mondta a tábor végén, hogy ő csak egy táborba jött, de nem csak fizikai egészségére szolgált, hanem lelkileg is sok támogatást kapott. A képen: Német Antal és Siposné Szécsi Ilona, akik nélkül a tábor nem jöhetett volna létre és a táborozók közé élénkséget hozó Rebeka, aki a tulajdonosnak és feleségének, Évinek a kislánya. - Évente hány alkalommal rendeztek ilyen léböjt tábort? Évente általában kétszer van átlagosan. Egy szabadkai származású, Németországban élő segítségünk van, de ő iskolába jár most. Volt, amikor három tábor is volt egy évben, mindig nyaranként vagy nyárhoz közeli időpontban. Most építünk át egy épületet, ahol a körülmények lehetővé teszik majd a hűvösebb időszakokban is a táboroztatást. Az első évben 7 napos, utána pedig 10 napos volt mindegyik tábor. - Miért 10 napos a tábor? A vese tisztítás 5 nap, máj tisztítás 5 nap, így hatékonyabb, mint a 7 napos periódus. - Más táborok is szerveződnek itt? Nyers ételek tábor is szokott lenni. Öt éven keresztül elég sok ember jött el, a legutolsó táborban közel 50 fő vett részt. Itt inkább bemutató jelleggel történik minden. A valós munkacsapat mellé beengedtünk néhány embert a konyhába, akik szintén segítettek és így tanulták is az ételek elkészítését, mindeközben kint is volt egy bemutató szakács. Aszalványok, csírák, öntetek, salátafélék készülnek, de semmi tűzhely használat nem történik. Gyerektábort is szerveztünk az idei évben és szeretnénk ebből is rendszert csinálni szegény gyermekek számára, akiknek a szülei nem engedhetik meg, hogy akár egy táborba elküldjék gyereküket. Ez a tábor teljesen ingyenes volt számukra, vegetáriánus konyhával. Sok gyermek érkezett túlsúllyal, s mivel itt sokat mozogtak, reggeli torna, játékok a friss levegőn, kézműves foglalkozások, így több gyermek is fogyott a táborozás során. A táborból hazaérve ők kérték, hogy otthon is fogyasszanak több zöldséget, gyümölcsöt. A tábor, ingyenes volt ezeknek a gyerekeknek és környékbeli adományokból sikerült az élelmet előteremteni. Sokan segítettek gyümölccsökkel, zöldségekkel és önkéntes munkákkal is. - Milyen eredményeket tudsz felidézni az elmúlt évek táboraiból? Közel 1200 ember fordult meg eddig, különféle bajokkal, problémákkal. Például egy 40 éves németországi nő úgy érkezett, hogy mindkét lába nagyon dagadt volt, szívproblémával is küzdött. Tisztítókúrázott, kezeltük a lábát vérkeringést serkentő hidroterápiával és 10 nap alatt leapadt a lába. Következő alkalommal már úgy jött a táborba, hogy nem volt feldagadva a lába. Valakinek fülzúgása volt, ami lecsendesedett és ritkábbá vált. Más személyek hátfájással érkeztek és távozáskor már nem fájt nekik. Egy hölgy térdfájással érkezett és a hetedik napon már a tótól, ami három kilométer, szinte futott vissza a táborba, nem gyalogolt. Hihetetlen, de valóság! Volt, akiknek nem lehetett gyermekük, nem jött össze, hiába próbálkoztak. Nem szerettek volna hormonális kezeléseket kapni. 4-5 személynek is volt olyan tapasztalata, hogy a léböjt tábor után gyermekáldásban részesültek. Van olyan, aki már a gyermekével jön vissza léböjtözni. Egy asszony csuklóját nem tudta hajlítani az érkezés napján, a 10 nap alatt pedig elérte, hogy tudta mozgatni a keze fejét gyönyörűen. Sokan érkeztek az évek során a táborokba úgy, hogy nagyon maguk alatt voltak, de mi mindig igyekszünk mindenkit szeretettel körbe venni. Valaki könnyes szemmel számolt be a tábor végén arról, hogy olyan szeretetet érzett itt, amit gyermekkorában édesanyjától kapott. Más valaki igen magas vérnyomással érkezett (180-190) és 10 nap alatt leesett a vérnyomása szép lassan (110-re), úgy, hogy nem szedett gyógyszereket és nem lett rosszul. A holland-német határ közeléből jött egy táborozó meglehetősen magas koleszterinszinttel, az orvosok sem tudtak már mit kezdeni vele, léböjtözés után még a nyers táborban is maradt egy darabig. Mikor hazament és vérvizsgálatot végeztek nála, az orvosa teljesen ledöbbent, hogy a koleszterinszintje normalizálódott. Meg is kérdezte, hogy mi történt, mivel az előző egy évben a gyógyszeres kezelés jóformán semmit sem hatott. A páciens elmondta neki, hogy itt járt a léböjt táborban. Ő a következő évben is eljött és anyagilag hozzásegítette a tábort az újabb fejlesztési lehetőséghez. Volt olyan tábor, ahol 96 vendég sereglett össze, később pedig volt egy tábor, ahol 60 német jött el. - Mit gondolsz, mi a tábor titka? A jó Isten áldását látom. Mi is igyekszünk mindent beleadni, hogy szeretettel vegyük körbe a vendégeket, beszélgetni velük, hasznos időket tölteni velük. Német vendégek azért is szeretnek ide járni, mert elmondásuk szerint a tábor tulajdonosa sok helyen nincs velük, én meg ott vagyok köztük, én is léböjtözöm, figyelek rájuk, együtt töltjük az egész napot. - Ha egy nem hívő ember, egy nem keresztény jön el, hogyan tudja itt jól érezni magát? Alapból egy jó légkör van itt. Az előadások, áhitatok is jó hatást gyakorolnak az emberekre, akárcsak a közös beszélgetések is. Egy nem hívő számára az első néhány nap talán szokatlan lenne, de eddig mindenki jól feltöltődve távozott vallási hovatartozástól vagy gondolkodásmódtól függetlenül. - Kiknek ajánlod a léböjt tábort? Szinte mindenkinek, aki nyitott erre. Nem anyagi szempontból tekintve, de minden embernek fontos lenne évente egy ilyen tisztító kúra, mert amit az élelmiszeripar előállít, amit a boltokban vásárolni lehet, rengeteg tartósítószert, méreganyagot tartalmaz, bizonyos környezetszennyezettségi befolyások is ártalmasan érnek bennünket. Szervezetünk sok idegen és méreganyaggal találkozik, aminek a következménye a sok allergia, daganatos megbetegedés, betegségek, különféle izületi fájdalmak. Az élelmiszer termelés nem olyan állapotban van napjainkban, mint régen. Mindent vegyszereznek. Különösen az állati eredetű táplálékot fogyasztók magas számú méreganyagokat juttatnak a szervezetükbe. A bemérgezett ételek okozzák a legtöbb egészségügyi problémát. - Mennyire szenvedtél meg az első léböjt táborod alkalmával? Ma már 26 éve vegetáriánus vagyok, tehát akkor is vegetáriánus voltam, de arra emlékszem, hogy nagyon szenvedtem a hátfájásomtól abban az időben. Masszírozás sem igazán segített. Szerencsére többen jöttek hátfájással az első táborra, és ahogy nekik, úgy nekem is elmúlt a hét nap alatt. Pedig akkor még béltisztító formulák nélkül csináltuk ezt a léböjt tábort. A végefelé volt egy kisebb rosszul létem, de nem viselt meg. A képen Német Antal, a tábor vezetője, épp fekete-levesét fogyasztja. Köztünk járt, velünk léböjtölt. Mindenkihez volt egy-egy kedves szava, nap mint nap érdeklődött hogy létünk felől. - Mi a jövőképed a táborra nézve? Tisztában vagyunk vele, hogy a tábor körülményei továbbra is fejlesztésre szorulnak. Ha minden igaz, jövőre már öt felújított szobánk lesz. Mindenki házakban van elszállásolva most is (kivéve a lakókocsisokat), de ezek régies vályog és téglaházak. Egy kivételével mindegyiknek van fürdőszobája. Szeretnénk legalább 10-14 felújított szobával működni. - Ha valaki azt mondaná, lehet három kívánságod és teljesül, mi lenne az a három? Elsődlegesen, hogy az épületeket fel tudjuk újítani, legalább 10 szoba legyen meg. Második, több munkatárssal tudjunk dolgozni és több szolgáltatást nyújtani. Harmadik pedig, hogy több vendég legyen, a fenntartás miatt is. Eddig a saját jövedelmemből is hozzá kellett tenni, hiszen az eddigi bevételek az évi költségeket, úgy mint épületadók, rezsiköltségek, takarítás, stb. még nem tudta lefedni egészében. De nagyon bízok abban, hogy a jó Isten ezután is megsegít. - Ha valaki támogatni, segíteni szeretné a tábort, milyen eszközökre van a legnagyobb szükség a további fejlődéshez? Ahogy említettem, tervben van több fürdőszobás szoba kialakítása, amihez mosdó, tusoló, csempe, wc és törölközőtartó kell. Tervben van, hogy térkővel a tábor további útvonalait, sétányait lefedjük. Az egyik épülethez lemeztetőre is szükség van. A szobákat szeretnénk egységes, egészséges ágyakkal, matracokkal, párnákkal és takarókkal felszerelni. Szeretnénk egy miniatür szanatóriumot kialakítani, amihez tégla, tető és nyílászárók is szükségesek lennének. Ha az épületek szobái rendben vannak, radiátorokkal és központi fűtéssel szeretnénk őket őszi és tavaszi használatra is felkészíteni, de nyilván ezt megelőzően még sok lépés áll előttünk. Szeretnénk egy kisebb autóba (pl. Suzuki) is beruházni, megkönnyítve ezzel a beszerzéshez szükséges utak üzemanyag és fenntartási költségeit, mert jelenleg egy öreg (több, mint 10 éves) furgon áll minden út rendelkezésére. (A táborról bővebb felvilágosítást nemeta@tippnet.rs e-mail cimen kaphatunk.) Jelenleg minden adománynak örülünk, hogy az egyszerű körülményeinket még jobbá tegyük. Egyszerűek a körülmények, de annál maximálisabb a levekben az ellátás és bővölködik a szeretetben.
Vegán sushi
2018. május 16. Mindennapi ételeink
Nem vagyunk nagy sushi rajongók, de szerettem volna Fanninak megmutatni, mi is ez...Hát, kicsipegette a rizst belőle....és azt mondta, hogy ne erőltessük máskor. :-D Hozzávalók: 1 bögre kerekszemű rizs 2 bögre víz 1 csipet só 2 ek. rizsecet nori lapok (szárított alga lapok) -- répa, kaliforniai paprika, uborka, avokádó, tofu, spenót... Elkészítés: A rizst alaposan megmossuk, majd a hagyományos módon megfőzzük: a főzővízbe teszünk rizsecetet is és amikor forr a víz, hozzáadjuk a rizst, amelyet roppanósra főzünk. A töltelékhez felvágjuk hosszú csíkokra a dolgokat. A kész rizsbe is keverünk riszecetet, Ha kész a rizs, keverjünk hozzá még egy evőkanál rizsecetet, majd terítsük ki egy lapostányérra. Amikor kihűlt, egy tiszta, konyhai törőkendőre kiterítjük az alga lapot, majd rákenünk vékonyan egy kis rizst, annyit, hogy a végére már ne jusson (kb félig). Egy csíkban rátesszük a felcsíkozott tölteléket, majd feltekerjük. Vizezett késsel felvágjuk.
Vegán, lencsés bolognai spagetti
2018. április 21. Vegasztrománia
Elkezdődött az egyik kedvenc időszakom, a gangokról orromba szálló, inspirációs, "vasárnapi ebéd" illatok korszaka. Illatok, kajaszagok tekintetében még mindig mindenevő vagyok, imádom a fokhagymás sült hús illatát, az agyam bármikor megkívánja a rántott húst, és egy másodperces néma csenddel, lehunyt szemmel, mély lélegzetvétellel adózok a hentes üzletekből az arcomba vágódó véres hurka és kolbász bukéja által felidézett múltamnak. És bár gyerekként is nagyjából vega voltam, azért a szín-szín-színhúsokat és a felismerhetetlenné darált húsokból készült ételeket szerettem. És nálunk elég sokszor volt terítéken paradicsomos húsgombóc, hurka, illetve bolognai szósz. Mégis sok-sok évet kellett várnom arra, hogy elkészítsem vega, sőt vegán változatát. Az elmúlt másfél évben viszont gyakran kerül az asztalra, igazi jolly joker. Az kezdeti recept Jamie Oliveré, ezt alakítgatom folyamatosan. Vegán lencsés bolognai spagetti Hozzávalók: olívaolaj 1 hagyma apróra vágva 2-3 gerezd fokhagyma apróra vágva 1 sárgarépa lereszelve 1 zellerszár apróra vágva 1-2 ág friss rozmaring 1-2 ág friss kakukkfű 1 tk szárított oregánó 1-2 babérlevél 125 g gomba apró kockákra vágva 100 ml száraz vörös bor 1/3 csésze (80 ml) lencse megfőzve (beluga, vagy puy, de lencsekonzervet is használhatunk) 400 g-os hámozott paradicsom konzerv 200 ml paradicsom passata 1 csomag petrezselyem felaprítva vegán parmezán 500 g spagetti megfőzve Elkészítés: Egy serpenyőben hevítsük fel az olívaolajat, majd adjuk hozzá a zöldségeket, a rozmaring ágat, a kakukkfű ágat és a babérlevelet. Sűrűn megkeverve süssük, majd pároljuk 15-20 percig. Adjuk hozzá a gombát és a bort, sózzuk,borsozzuk, oregánóval fűszerezzük,majd pároljuk pár percig. Adjuk hozzá a lencsét, a paradicsomot, a passatát és egy kevés vizet. Forraljuk fel, majd alacsony lángon, fedő alatt pároljuk 20-25 percig. A végén keverjük hozzá a petrezselymet és ha szükséges, a tészta főzővizével lágyítsuk a szószt. Főtt spagettivel összekeverve, vegán parmezánnal tálaljuk. Jól illik hozzá a zöld, kevert saláta citrommal, vagy balzsamecettel. Megjegyzés: A szószból valószínűleg maradni fog. Hűtőben pár napig eláll, felmelegítve is jó, de tésztát mindig frissen főzzünk hozzá.
Te főztél már Zizivel? – Vega Randi főzőkurzus Nagy Zitával (program ajánló)
2018. április 19. Zizi kalandjai
A Vega Randi csapatának felkérésére egy 3 órás főzőkurzust tartok 2018. április 29-én, amelyen elleshetitek, hogyan kell egyszerű, izgalmas és ízletes vegán ételeket csinálni. Végre elszakadunk a téli zöldségek (cékla, sárgarépa, burgonya, sütőtök) világától és belecsapunk a tavaszba! Olyan menüsort állítottam össze, amelyben a főételt mindenki saját magának egy kis csomagba fogja... Source
Halva (halava) - ájurvédikus édesség
2018. április 9. Élj harmóniában
Tegnap jöttünk vissza a Tavaszi Jóga Elvonulásról. A jóga Elvonulásokon a jóga és meditációs programokon, kirándulásokon, előadásokon, pihenésen túl nagy szerepet kap a helyes táplálkozás. M indig 100% bio alapanyagokból készült, friss, ájurvédikus menüket készítünk. A jógatáborozók, így néhány napig megtapasztalhatják az egészséges étkezés hatásait:) Az elvonulások legkedveltebb desszertje a Halva. A halva vagy halava egy tradicionális búzadarából készült indiai édesség, amely számos kultúrában és országban elterjedt. Általában ünnepeken, Szent napokon készítik és az Isteneknek ajánlják. Általában búzadarából, cukorból, ghíből készül különböző fűszerekkel, magvakkal és gyümölcsökkel.Nagyon sok változata van mint a mandula, kókusz, pl. egy répa halava receptet már korábban közreadtam a receptet itt olvashatod. Ájurvédikus szempontból nagyon tápláló, melegítő, Vata kiegyenlítő étel, leginkább hűvös időjárásban, főleg télen ideális csemege. Az Ojas-t is táplálja, ami az immunrendszer és a testi-lelki harmónia alapja. A halva az édességvágyat jól kielégíti, miközben számos fontos ásványi anyag forrása, így egészséges szöveteket épít a testben. Hozzávalók 20 dkg búzadara 3 ek ghí 10 dkg teljes értékű nádcukor forró víz 1 db szegfűszeg vanília, fahéj (tetszés szerint) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Hevítsd fel a ghít egy magas falú edénybe, majd pirítsd aranybarnára benne a búzadarát, fűszereket és a nádcukrot állandó keverés mellett. Állandó keverés mellett öntsd fel a búzadarát négyszeres mennyiségű forróvízzel és keverd folyamatosan (kb 10 percig). Forrón tálalva a legfinomabb:)
Tahinis tavaszváró saláta
2018. március 21. Mindennapi ételeink
Mi, akik sok időt töltünk kint a kertben és minden évben veteményezünk, a tavasz érkezését is nagyon várjuk. Bár jó szánkózni is, illetve Fanni utoljára 2 éve volt náthás, így a téli betegségek sem viseltek meg bennünket, mégis hiányzik a napsütés, a sok friss zöldség, gyümölcs. Ez a saláta egy amolyan tavaszcsalogató saláta, végtelenül egyszerű. Hozzávalók: 1 fej saláta lila káposzta vagy lila színű saláta 3-4 szem retek 1 sárgarépa 3-4 szem koktélparadicsom és még bármi: kukorica, tofu, lilahagyma, kidney bab stb. -- 2 ek tahini (szezámkrém) 2 ek juharszirup 3-4 ek. citromlé só, fokhagymapor, curry Elkészítés: Mindent összevágunk, és tálalás előtt 10 perccel ráöntjük a salátánkra az előre kikevert öntetet.
Lencseleves
Ezt a finom lencselevest pár napja készítettem, amikor a nagy hidegek kezdődtek. Ilyenkor annyiszor van, hogy csak ennék, és ennék, egészen addig. amíg rá nem jövök, hogy valójában melegítő ételre vágyom. Ha viszont hozzájutok ilyesmihez, akkor csodák csodájára, abból hirtelen egy kisebb tányérka is elég, és órákra nem kívánok utána semmit. :) Sőt, még a kint töltött időt is jobban viselem. Figyeljétek, mit esztek, mert nagyon nem mindegy. ;) Egy ilyen tányér tele van melegítő összetevőkkel, ezért melegen ajánlom!
fahájas sajtkrémes muffin
2018. február 17. Beautilicious
Sajttorta, és muffin...nyamiii! Mindkettő nagy kedvenc. Na de akkor melyiket válasszam? Legyen mindkettő :D hozzávalók - 130gr hajdina liszt - 20gr bambuszrost liszt - 75gr tejföl - 400gr répa - 50+35gr édesítő - 3tojás - fahéj - 2000gr sajtkrém - sütőpor így készítsd - főzd meg a répát - keverd össze a liszteket az 50gr édesítőszerrel, sütőporral fahéjjal, 2tojással, és tejföllel - ha kész a répa, alaposan turmixold össze a keverékkel - A sajtkrémet keverd össze 1 tojással és édesítőszerrel - A masszát adagold muffin formába, majd öntsd le sajtkrémmel, majd mehet rá még egy kis massza - süsd 180 fokon 30percig
Alábundázat:) téli finomságok Spenótos pakora édes-sima burgonyapürével
2018. január 27. Eszemiszom – Jóga Magazin
Alábundázat:) téli finomságok Spenótos pakora édes-sima burgonyapürével Hozzávalók 2 személyre: 200 gr spenót 1 nagy répa 1 közepes fej édesburgonya 1 kisebb fej fehér krumpli 1,5 pohárnyi besan, vagy csicseriborsóliszt fűszerek: só, bors, kömény, őrölt koriander, chili, garam masala A spenótleveleket jó alaposan meg kell mosni. Leszedni a szárukat, a szálas részeket. Összevágom apróra. Összekeverem a leszerelt répával, sózom, borsozom. Külön tálban összekeverem a besant a többi fűszerrel, abba is mehet kicsi só ízlés szerint. Vízzel a ragacsos, kissé folyós tésztát higítok belőle és összekeverem a zöldségekkel. Közben a krumplikat felteszem sós vízben főni. Ha megfőttek, miután leöntöm a levét, egyszerűen szétnyomom őket krumplinyomóval pürének. Díszítésnek mehet rá koriander vagy petrezselyem zöldje. A zöldsgéges masszát kanállal jó forrón sistergő olajba szaggatom és kisütöm. Ennyi. Nagyon laktató! Ebben a formátumban tökéletes ebédre, vacsorára is. Ha könnyíteni szeretnénk, akkor lehet hozzá sima joghurtos mártást enni.
Minestrone leves fettuccine tésztával
Hozzávalók: 1 kisebb cukkini 3 szál sárgarépa 1 szál fehérrépa 1 kisebb zellergumó 1 nagy vöröshagyma 1 kis csokor petrezselyem aprítva 2 db közepes burgonya 1 konzerv sűrített paradicsom 1 konzerv fehér bab 2 gerezd fokhagyma 1 babérlevél 1 tk vegamix bazsalikom, só ízlés szerint víz 3-4 marék fettuccine tészta olívaolaj tálaláshoz pirított kenyér 2-3 gerezd fokhagyma [...] Bővebben!
Piros-ropogós répacsíkok roston zöldfűszerekkel és magvakkal
Egyszerű és nagyszerű, egészséges étel, amit fő fogásként vagy köretként is ehetünk. A répa belül puha, a magvak pedig ropogós textúrát adnak az egésznek, és a Provance ihlette fűszerezés kiválóan párosul az édes ízekkel. Hozzávalók: 50 dkg répa hámozva, hosszában csíkokra vágva 1 bögrényi földimogyoró (és/vagy mandula, kesudió, pisztácia) 3-4 ek. szezámmag (és esetleg fenyőmag) 3 ek. (kókusz) olaj fűszerek (pl. borsikafű, bazsalikom, kakukkfű, oregano, majoranna, rozmaring) 0,5 dl almalé Egy tepsi aljába öntünk 2 ek. olajat, belerakjuk a répacsíkokat, sózzuk, befűszerezzük, egy kicsi almalével meglocsoljuk, majd alufóliával befedjük. Közepes lángon puhára pároljuk. Eközben egy serpenyőben 1 ek. olajon illatosra pirítjuk a szezámmagot, fenyőmagot, a durvára darabolt mogyorót, mandulát stb. Ez lehet több is, mint a fent megjelölt mennyiség, ízlés szerint. Ha megpirult, a répához öntjük egyenletesen, majd alufólia nélkül visszatesszük a sütőbe pirulni egy kicsit. Sült krumplival, krumplipürével, vagy salátával is ehetjük. The post Piros-ropogós répacsíkok roston zöldfűszerekkel és magvakkal appeared first on VegaNinja.
Indul a Zizi Konyhája!
2017. december 16. Zizi kalandjai
Hát ez a nap is eljött, hogy erről írhatok nektek. Lesznek saját mini főzőtanfolyamaim, a saját, új konyhámban!!! Eljöhettek hozzám(nk) és főzhettek együtt velem és más lelkes jelentkezőkkel. Fotó: Kállai Márton (Ez még nem saját konyhámban készült fotó!) Onnan indultam, hogy… 2008 őszén létrehoztam egy blogot… zizikalandjai.blogspot.com néven. Semmi célom nem volt, igazából I. vett rá (mint ahogy rávett a Twitterre és az Instagramra – és milyen jól tette ), hogy csináljak egyet… persze ő találta ki a blog nevét is. Egy posztom árválkodott hónapokig, amit egyedül anyukám nézett meg (már nincs fent a blogon, ne is keressétek ). 2009 nyarán aztán jött Juci barátnőm, aki írt egy utazós blogot és rávett, hogy kezdjek valamit a Zizi kalandjaival. Ráhúztunk egy sablont (ami már nincs meg) és elkezdtem írni mindenféléről, többnyire utazásról és ételről. Július 28-án jelent meg az első receptem, egy vegán lecsós bulgur, noha, akkor még csak vegetáriánus voltam. Berobbant a gasztroblog láz, egyre több magyar és külföldi blogot bújtam és valahogy a cél nélkül elindult Zizi kalandjai elindult egy gasztroblog irányába. Egyre több vegetáriánus, vegán étel receptjét osztottam meg. Vicces látni most a régi bejegyzéseimet, de a fejlődés (fotózás, receptek, írás terén – úgy gondolom megtaláltam a saját “hangomat”, stílusomat – szerintetek is? ) nyomon követhető. 2011 augusztusában egy londoni utazás következett, kiutaztam saját pénzből egy gasztroblogger konferenciára (sajnos nem írtam róla bejegyzést) és megismerkedtem sok–sok külföldi gasztronómiáért rajongó bloggerrel, akik azóta a barátnőim lettek, sikeres szakácskönyv szerzők és utaztunk is egymáshoz. Sokat inspirálódtam, tanultam a konferencián, érdemes volt kiutazni. Aztán barátságot kötöttem itthoni bloggerekkel is, kezdtem megismerkedni a hazai gasztronómiai élettel, és felfedeztem Budapest vega oldalát. 2012-től kitartóan blogoltam, igyekeztem minőségi munkát kiadni a kezemből, megint megújult a blog ruhája. A visszajelzések alapján is átjött az olvasóknak a letisztultság, az átláthatóság. Titokban elkezdtem álmodozni egy saját szakácskönyvről. 2013 tavasza… megszületett első kisfiunk, Ádi, aki a vega gyerek lett. Ebben az évben ősszel kezdtük meg a hozzátáplálást, amelyről néhány bejegyzés is született: első, második, harmadik, negyedik, ötödik. Nem volt nehéz írnom Ádi hozzátáplálásáról, ugyanis nagyon-nagyon jó evő gyerek lett. Már az első falatka répapürét lelkesen ette és azóta is mindig mindent megeszik, amit elé rakunk. Érdekli a főzés, manapság már saját maga szeret alkotni a konyhában. Fejben megalkotja az ételt, én pedig segítek neki elkészíteni. 2014 októberében aztán elindultak a Mit eszik a vegagyerek? sorozatok, amelyekben egyszerűen csak fotókat teszek fel az ételekről, hogy Ádi (és most már Áki is) miket eszik (esznek). Ezzel szeretnék inspirálni mindenkit (főleg anyukákat), hogy viszonylag rövid idő alatt össze lehet dobni változatos, tápanyagokban gazdag, ízletes ebédet vagy vacsorát mindennap a családnak. 2015 őszén több kiadó is megkeresett egy lehetséges szakácskönyv megírása miatt. 2016 év elején megszületett második kisfiunk, Áki. Ezen év elején ültem le először beszélgetni a Boook Kiadóval, akivel nagyon egymásra találtunk. Rövid tervezgetés után megszületett a Vegán Reggeli ötlete, amelyen azonnal elkezdtem dolgozni és az egész nyarat receptek tesztelésével és leírásával töltöttem. Szeptemberben lehullt a lepel és elárultam nektek, hogy hamarosan megjelenik az első vegán Zizi szakácskönyv. 2017 év eleje… még fel sem ocsúdtam a Vegán Reggeli megírásából, már jött az újabb könyv tervezése, receptek tesztelése nagyon rövid idő alatt, éjszakába nyúló laptop püfölés, amikor a recepteket pötyögtem be. Majd tavasszal előrukkoltam a hírrel, hogy hamarosan megjelenik a Mit eszik a vega gyerek? szakácskönyv. Mindkét könyv kedves a szívemnek, a reggelis azért, mert az első, a vega gyerekes azért, mert a gyerekeimhez kötődik. Az évek során nagyon sokan kérdeztétek, hogy mikor tartok főzőtanfolyamokat, ahol tanulni tudtok, ismerkedni a vegán étrenddel, konyhával. Vannak olyanok, akik nemrég írtak nekem, hogy családostul átálltak a vegán étrendre és jól jönne egy kis segítség főzés terén, meg abban, hogy mit, hol lehet beszerezni, mi legyen a kamrában, a hűtőben, hogy egészséges reggelit, ebédet vagy vacsorát tudjanak készíteni a családnak. Mindezekre a kérdésekre választ kaphattok, ha eljöttök hozzám! Többféle órát állítottam össze (majd bővülni fog a lista), így mindenki megtalálhatja a számára legkedvezőbbet: Vegán brunch Kezdő vegánoknak vagy haladó hedonistáknak: késői reggeli és korai ebéd egyben (a brunch szó a breakfast és a lunch, a reggeli és az ebéd kifejezésekből tevődik össze). Könnyed, frissen facsart, préselt zöldség- és gyümölcslevekkel kezdünk, ezt követi egy laktató turmix, amivel kibírjuk addig, amíg a többi finomság elkészül. Lesz vegán rántotta, többféle humusz, saláta, puding és még sütemény is. Nem maradunk éhesek, az biztos! Vegán lettem, mit egyek? Sokan hirtelen váltanak vegán étrendre és elbizonytalanodnak, hogy mit is ehetnek, ami tápláló, finom és jól is laknak tőle. Ez az óra a kezdő vegánoknak, vagy a vegán étrend iránt érdeklődőknek szól, akik egyszerű, olcsó ételek elkészítésével szeretnék megalapozni a tudásukat. Vegán családi ebédek, vacsorák Ez az óra főleg anyukáknak, házitündéreknek, dolgozó nőknek szól, akik szeretnének családbarát recepteket megismerni, amelyek tálalásával jól lakatják a gyerekeket, a családot és a nem vegán rokonságot is. Leves, főétel, saláta és még egy desszert is belefér egy teljes családi menübe! A főzőkurzusokra a lentebbi gombra klikkelve tudtok jelentkezni, de a blogom fejlécében találtok egy Zizi Konyhája menüt, amelyre klikkelve minden információt mindig könnyen megtaláltok (hogyan lehet jelentkezni, hol lesz a kurzus, stb.). Várlak benneteket szeretettel!
Babgulyás (laktózmentes, gluténmentes, vegán) + Smartchef szakács robot készülék
2017. november 18. Zizi kalandjai
Azon szerencsés 12 személy közé kerültem, akiket kiválasztottak, hogy teszteljék a Smartchef szakács robot készüléket. Mindenki másképp étkezik, mindenkinek más a prioritása a főzés során, így én azokat a szempontokat fogom kiemelni a készülék kapcsán, amelyek számomra megkönnyítik a “munkát” a konyhában. Három receptet fogok hozni, ez a babgulyás az első. A Vegital Smart Chef 7 az 1-ben készülék 30 automatikus programjának, és az egyedülálló önkeverő funkciójának köszönhetően a sütés, főzés, párolás munkafolyamatai a végletekig leegyszerűsödnek. Elsőre a “lassú főzés” (slow cooking) programot szemeltem ki magunknak egy szombati napra, amikor mindig megyünk a piacra vásárolni és játszóterezni. A piacon eszünk zöldségeket, pékárut, de mire hazaérünk jó éhesek vagyunk. Persze nem vár meleg étel bennünket. Ez a Smartchef segítségével megváltozott, ugyanis piacra indulás előtt beledobtam a babgulyás hozzávalóit a készülékbe, elindítottam a programot és mire hazaértünk ez a kis robot chef elkészítette nekünk az ebédet. Kétszer kétféleképpen főztem meg a levest. Első alkalommal indulás előtt kevés olívaolajon megdinszteltem a vöröshagymát, fokhagymát és utána adtam hozzá a zöldségeket, öntöttem fel vízzel és indítottam el a slow cooking programot. Amikor hazaértünk készítettem gyorsan vegán csipetkét és azt is hozzáadva főztem még pár percig és tökéletes lett. Második alkalommal olajmentes lett a babgulyás (ennek osztom meg lentebb a receptjét), ugyanis nem dinszteltem meg a hagymákat, hanem az összes alapanyaggal és fűszerekkel feltettem főni. Így is nagyon finom lett. Őszi, téli hideg napokon nagyon jól esik egy ilyen egytálétel, amely a gyerekkoromat idézte fel (anyukám szárazbabból mindig óriási kondérral főz levest, amit napokig lehet enni). Babgulyás (laktózmentes, gluténmentes, vegán) + Smartchef szakács robot készülék Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 15 perc Főzési idő 7 óra Teljes idő 7 óra 15 perc Igazi melengető, laktató családi asztalra való leves hideg napokon. Szerző: Zizi Recept típusa: leves, ebéd, vacsora Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 4-6 főre Hozzávalók 250 g nagyszemű száraz bab, beáztatva egy éjszakára, leszűrve 3 szál közepes sárgarépa, meghámozva, felszeletelve 3 szál közepes petrezselyem gyökér, meghámozva, felszeletelve 3 db burgonya, meghámozva, ½ fej zeller (zöldjével együtt), meghámozva 1 fej vöröshagyma, meghámozva, felaprítva 1 gerezd fokhagyma, meghámozva, felaprítva 1 kis csokor petrezselyem, felaprítva 1 kis darab zöldpaprika, egészben 1 darab paradicsom, félbe vágva 3 teáskanál só 2 teáskanál pirospaprika frissen őrölt feketebors Elkészítés Vágjuk 1x1 centis kockákra a burgonyát és a zellert. Tegyük a Smartchef edényébe a felaprított vöröshagymát, fokhagymát, babot, sárgarépát, petrezselyem gyökeret, burgonyát, zellert, paradicsomot és paprikát. Sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a pirospaprikát, a felaprított petrezselyem zöldjét és a zeller zöldjét. Öntsük fel annyi vízzel, amennyi ellepi. Hajtsuk rá a Smartchef fedelét. Válasszuk ki a lassú főzés (SLOW COOKING) programot, majd a START gombot megnyomva, indítsuk el a programot. Ez a program 6 óra 15 percig főzi az ételt, az első 15 percben 95C fokon, majd 6 órán át 65C fokon. A bab fajtájától és öregségétől függően vagy elég ez az idő az étel elkészítésére, vagy nem. Én olyan babot fogtam ki, amely ennyi idő alatt ilyen hőfokon nem főtt meg teljesen, így a program vége előtt 21 perccel leállítottam azt és átállítottam 140C fokra és még 35 percet hozzáadva főztem meg a levest. Így elforrt a víz a tetejéről és kicsit sűrűbb lett. Így is lehet fogyasztani, vagy egy kevés vizet még hozzáadva 2-3 percig főzni készre. Jegyzetek A leves elkészíthető egy lábasba feltéve is gáztűzhelyen. Egy lábasba téve az összes hozzávalót, felöntve vízzel forraljuk fel, majd vegyük közepesre a lángot és főzzük addig, amíg a bab és a zöldségek megpuhulnak. 3.5.3226 A leves elkészítéséről videó is készült…
Vöröslencse krémleves fűszeres olajjal (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2017. november 6. Zizi kalandjai
Ezt a receptet Ágitól tanultam, a Nar Gourmet blog szerzőjétől, aki a török konyha szerelmese. Nyáron hívott meg Ági egy török vegán főzőtanfolyamra, ahol finomabbnál finomabb vegán török ételeket készítettünk. Ez a vöröslencse leves akkor is jól esett (nem volt nagyon meleg szerencsére), de most a hideg időben még inkább aktuális, hogy egy ilyennel melegítsük fel magunkat, a testünket és a lelkünket is. Végtelenül egyszerű recept, néhány hozzávalóval. A levest a végén fűszeres olajjal érdemes meglocsolni és pár csepp citromlevet csepegtetni rá, ez teszi fel az i-re a pontot. Kiváló hétköznapi vacsora egy fárasztó nap végén, amikor valami gyorsan elkészíthető finomságra vágyunk. Főzzétek meg a héten! Vöröslencse krémleves fűszeres olajjal (laktózmentes, gluténmentes, vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 10 perc Főzési idő 30 perc Teljes idő 40 perc Török konyha egyik ikonikus, egyszerű, hétköznapi fogása. Testet, lelket melengető vöröslencse leves. Szerző: Zizi Recept típusa: leves, ebéd, vacsora Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 4 főre Hozzávalók 250 g vöröslencse, megmosva, lecsöpögtetve 200 g burgonya, meghámozva, kisebb kockákra vágva 2 db sárgarépa, meghámozva, felszeletelve 1 fej vöröshagyma, meghámozva, felaprítva 2 szál szárzeller, felszeletelve ½ evőkanál kurkuma ½ teáskanál só kb. 1 és ½ liter víz 6 evőkanál olívaolaj ½ evőkanál chili pehely citrom Elkészítés Tegyük egy lábasba a vöröslencsét, öntsük fel a vízzel. Adjuk hozzá a zöldségeket, majd sózzuk és kezdjük el főzni. Ha felforrt, kanállal szedjük le a habot a tetejéről. Amikor a vöröslencse és a zöldségek is megpuhultak, botmixerrel pürésítsük. Ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk egy kevés vízzel. Alacsony lángon melegítsük tovább és adjuk hozzá a kurkumát. Főzzük további 5 percig és zárjuk el alatta a gázt. Egy kis serpenyőben alacsony lángon melegítsük meg az olívaolajat, adjuk hozzá a chili pelyhet. Keverjük át és vegyük le a tűzhelyről. Tálaljuk a meleg levest a chilis olajjal meglocsolva és facsarjunk rá egy kevés citromlevet. 3.5.3226
Vegán bundáskenyér
Emlékszem, gyerekkoromban néha bundáskenyér és tea volt reggelire. Nagyon szerettem. Aztán ahogy nőttem, elfelejtődött a bundás kenyér. Néha néha ettem, majd vegánként teljesen eltűnt az életemből. Viszont nemrégiben felmerült bennem, hogy ha rántani (zöldséget) lehet tojás nélkül, akkor bizonyára bundáskenyér is készíthető tojás nélkül. Miért is cseréltem le a tojást a bundáskenyérben másra, hiszen a tojást annyian dicsérik, mint fehérjeforrást? Néhány mondatot idézek a Kína Tanulmány (Thomas M. Campbell - Dr. T. Colin Campbell) című könyvből: "A vér koleszterinszintje egyértelműen a betegségek kockázatának fontos mutatója. A nagy kérdés, hogy a táplálkozás hogyan befolyásolja a vér koleszterinszintjét? Röviden elmondhatjuk, hogy a hús, tej, tojás, hal és állati fehérje bevitel növelésekor a vér koleszterinszintje emelkedik. A növényi alapú ételek és tápanyagok (növényi fehérjék, étrendi rostok, cellulóz, hemicellulóz, oldható szénhidrátok, növényi B-vitaminok (karotinoidok, B2, B3), hüvelyesek, világos színű zöldségek, gyümölcsök, sárgarépa, burgonya, valamint a számos gabonaféle) mennyiségének növelésével a vér koleszterinszintje csökken. Számos - mind kísérleti állatokon, mind embereken végzett - vizsgálat mutatta ki, hogy az állati eredetű fehérjék fogyasztása növeli a koleszterinszinteket. A telített zsírok és az étrendi koleszterin szintén emelik a szintet, bár ezek a tápanyagok korántsem annyira hatékonyak, mint az állati fehérjék. A növényi táplálékok ezzel szemben egyáltalán nem tartalmaznak koleszterint, ugyanakkor többféle mechanizmussal is segítenek a szervezet által termelt koleszterin mennyiségének csökkentésében. Mindezek a következetes eredmények a Kína Tanulmányból származnak. (...) Szinte bármelyik orvosi rendelőbe elmehetünk és megkérdezhetjük, hogy milyen táplálkozási tényezők befolyásolják a vér koleszterinszintjét, az orvos valószínűleg azt fogja válaszolni, hogy a telített zsírok és az étrendi koleszterin. Manapság talán már előfordulhat, hogy lesz olyan, aki megemlíti a szója és a magas rosttartalmú korpafélék koleszterinszintet csökkentő hatását, arról azonban még mindig csupán igen kevesen tudnak, hogy az állati fehérjék hatást gyakorolnak a koleszterinszintekre." A recept Hozzávalók: - Szeletelt szárazabb kenyér vagy zsömle - 5 ek sárgaborsó vagy csicseriborsó liszt (lehet vegyesen is) - 2 ek zabpehely liszt - 1 nagyobb csipetnyi kurkuma - 1 nagyobb csipetnyi fekete só (nevében fekete, színében rózsaszíntől sötét barnáig jellemző) - ételízesítő - cukormentes növényi tej (készíthetünk zabtejet vagy dobozos növényi tejjel is dolgozhatunk) - pár csepp olíva olaj vagy kókuszzsír Elkészítés: A liszteket összekeverjük egy tálba, hozzáadjuk a kurkumát, a feketesót, egy kevés ételízesítőt és annyi tejjel csomómentesre keverjük, hogy palacsinta sűrűségű tésztát kapjunk. Tesztelhetjük a sűrűségét, ha egy kis kenyérhéjat vagy esetleg az egyik ujjunkat belemártjuk a tésztába, kiemelve egyenletesen beborított a kenyér vagy a kézujjunk felszíne. Belehelyezzük a kenyereket, kicsit megáztatjuk, megforgatjuk benne, majd forró teflon sütőben vagy papírral bélelt tepsiben felmelegített sütőben kisütjük. Mennyiségtől függően duplázhatjuk az adagot. Sütés előtt akár fokhagymát vagy fokhagyma granulátumot is tehetünk bele.
Immunerősítő táplálkozás az őszi időszakra
2017. október 23. Élj harmóniában
Úgy tűnik vége a vénasszonyok nyarának, a meleg időszaknak. Ősz van, hideg van kint, erősen fúj a szél, gyakran esik az eső. A hideg beköszöntével, ősszel a Vata minősége felerősödik. Ilyenkor sokan tapasztalják, hogy megnő az étvágyuk. Az emberek szervezete jobban kívánja a tartalmasabb, nehezebb és nagyobb adag ételeket. A szervezeted elkezd felerősíteni, tartalékolni a téli időszakra. Nagyon fontos, hogy egészséges, tápláló, az immunrendszeredet erősítő ételeket fogyassz ebben az időszakban, amik elégedettséggel, boldogsággal töltik el a tested és a lelked:). Ősszel részesítsd előnyben a friss alapanyagokból, idénynek megfelelő zöldségekből, gyümölcsökből készült főtt vagy párolt ételeket. Helyezd a lista elejére a zöldségekből és/vagy hüvelyesekből készült fűszeres leveseket, amik átmelegítik a tested, segítenek táplálni a szervezeted, rendben tartják a folyadékháztartásod és nagyon sok tápanyagot tartalmaznak. Elsődlegesen a Vata kiegyenlítését célzó édes, savanyú és sós ételeket fogyassz. Az ételeid legyenek melegek, szaftosak, lédúsak. Kerüld el a száraz és hideg ételeket, a puffasztott ételeket, nyers salátákat, pirítóst és a diétás ételeket. Próbáld kerülni, visszaszorítani a keserű, csípős, és fanyar ízek fogyasztását is. Nagyon kedvező az alábbi ételek fogyasztása: baszmati rizs, mung dhál, búzadara, cékla, sárgarépa, sütőtök,édesburgonya, mángold, kisebb mennyiségben zeller, spenót tej, joghurt, tejszín, olajos magok,datolya, füge - a magokat és az asztalt gyümölcsöket áztasd be fogyasztás előtt, mert akkor könnyebben emészthetőek. Néhány általános praktikus táplálkozási tanács, mely hozzájárul, hogy a a hideg időszakban is egészséges, energia dús maradj. Étkezz megfelelő időben és lehetőleg mindig ugyanazon időpontokban. A főétkezés 12:00-13:00 és ez legyen a nap legtartalmasabb étkezése, mert az emésztés tüze (az agni) ilyenkor a legerősebb. Reform almás szamósza - receptet itt olvashatod Kerüld az a nassolást, ne egyél az étkezések között. Fogyassz friss, tiszta minőségű élelmiszereket. Kerüld el a vegyszeres (nem bio) tartósítószerezett, feldolgozott, génmanipulált, félkész élelmiszereket. Könnyen emészthető ételeket készíts - vegyszermentes (bio) zöldségek, gyümölcsök, tejtermékek, gabonák(teljes kiőrlésű), hüvelyesek. Használj immunrendszert erősítő és emésztést segítő fűszereket (gyömbér, kurkuma, fekete bors, fahéj, édeskömény, római kömény, koriander). Készítsd ghível (tisztított vajjal) az ételeket (ghí elkészítését itt olvashatod), ez segít erősíteni az emésztésed és táplálja a testet. Ne fogyassz hideg ételeket és hideg italokat, mert a hideg ételek, gyengítik az emésztésed. Brokkolis tészta pirított napraforgómaggal - recept ittKis mennyiségben egyél olyan friss, szezonális gyümölcsöket, melyek erősítik az immunrendszered, kiváló választás a körte, alma, szilva Az ételeket főzd meg, de ne főzd túl, mert mindkét esetben gyengítik az immunrendszert. Kerüld el a húsos ételeket, a zsíros és a cukros ételeket, mert gyengítik az immunrendszert. Ne edd magad tele (max 3/4 részig töltsd meg a gyomrod). Fűszeres sütőtök subji - recept ittNe fogyassz túl sok nyers zöldséget, gyümölcsöt, mert a hideg időjárásban gyengíthetik az immunrendszered és hűtik a tested. Az ételeket rágd meg alaposan. Ne igyál az étkezésekhez túl sok folyadékot, és az elfogyasztott folyadék mindig langyos vagy meleg legyen. Nyugodt körülmények között egyél és az étkezés után ne pattanj fel az asztaltól, várd meg amíg az emésztésed beindul. Kortyolj a nap során meleg vizet, ez nagyon sokat tud segíteni (részletesen az ájurvédikus méregtelenítésről szóló cikkben) A tanácsokat lépésről, lépésre építsd be az életedbe. Kezd el a legegyszerűbbektől és saját tempódban próbáld szokásoddá alakítani. Végül figyeld magad! Figyeld milyen változásokat tapasztalsz, hogyan változik az emésztésed, az energiaszinted, a kedélyállapotod és az elméd békéje. Tápláló, ízletes ételeket kívánok szeretettel: KAti
Berber raguleves
Ehhez a bejegyzéshez az ötlet egy eredeti berber recept adta, amivel nyár végén találkoztam. Rögtön megtetszett, és alig vártam, hogy kicsit hűvösre forduljon az idő, azon nyomban ki is próbáltam. Meg kellett állapítanom, hogy egy igazi finom, melegítő ragulevesem van! De vajon egy ennyire forró kontinensen mint Afrika, miért készítenek az emberek melegítő ételeket? Hová az a sok fűszer, hová a forró leves, hová a ragu, a tartalmas zöldségek? És akkor eszembe jutott az éjjeli sivatag metsző hidege, a pusztákban töltött éjszakák, a gyapjútakarók és a nomád élet fal nélküli sátrai. És minden világossá vált. Bizony, nagyon elkél egy ilyen leves oda is. Fogadjátok az eredeti recept szelídített, enyhén európaisított verzióját, melegen ajánlom! :) Extra tipp: A fahéj először alig érződik benne, és ilyenkor az ember (magamat beleértve) hajlamos kicsit rátenni még. Te inkább ne tedd. Kíváncsiságból se, mert a következő kóstolásnál már túl sok lesz. Nem szilvásgombócot készítünk. :D - 300 g sütőtök - 1 krumpli - 2 szál szálzeller - 1 nagy sárgarépa - 1/4 vöröshagyma - 1/2 csicseriborsó konzerv - 1 ek bio ételízesítő (szárított zöldség) - 5 ek olívaolaj - 1 evőkanál édes pirospaprika (ízlés szerint csípőssel keverhető) - 1/2 kk örölt kömény - 1/2 mk római kömény - 1 késhegynyi őrölt fahéj - só, bors - A megtisztított zöldségeket vágjuk fel közel egyforma darabokra. - Egy nagy fazékban olajon finoman pároljuk meg a vöröshagymát, majd dobjuk rá a sárgarépát és a zellerszeletkéket. Kis víz hozzáadásával hagyjuk 10 percig párolódni. - Ezután jöjjenek sorjában a fűszerek, amiket hagyjunk pár percig melegedni a párolódó zöldségeken. - Adjuk hozzá a felkockázott krumplit és sütőtököt, a leöblített csicseriborsót. - Öntsük fel annyi vízzel, hogy kényelmesen ellepje, és nagy lángon forraljuk fel. Ezután tegyük takarékra, és főzzük fél órát. Sózzuk, borsozzuk, hagyjuk még 10 percet gyöngyözni, majd zárjuk el. A zeller zöldjével vagy petrezselyemzölddel tálaljuk. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 40 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven Végezetül innen letöltheted a két ajándék receptgyűjteményt is. The post Berber raguleves appeared first on Kertkonyha.
Töltött krumplik színes zöldségekkel
2017. október 1. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Szürke hétközapokat remelkül feldobja ez a színes zöldségtál. A receptet Gabitól kaptuk.:) Hozzávalók: - 2 kg sárga krumpli - darált szejtán - olaj - hagyma - só - bors - oregánó - majoranna - házilag készített lecsó - közepes cukkini - kápia paprika - répa - újhagyma - brokkoli - fokhagyma - bazsalikom - gyömbér Két egykilós zsák sárga krumplit félpuhára főztem héjában. Közben kb. 30-40 dkg darált szejtánt olajon hagymán megpirítottam sóval, borssal, oreganóval, majorannával. Ehhez hozzáadtam egy barátnőm isteni üveges lecsóját és egy közepes cukkinit - késes aprítóban összedarálva . A nagyobb krumplikat kettévágtam, kivágtam, megtöltöttem a lecsós szejtánnal, tepsiben egymás mellé rendeztem, közé vékonyra szeletelt kápia paprikát, répát, újhagymát tettem, megspricceltem olajjal és parázsburgonya fűszerrel (ld. lenti kép). Az egészet beraktam a sütőbe, aláöntöttem kis vizet is hogy párolódjon is a zöldség. Amíg sült, pároltam brokkolit fokhagymával. A kisebb félig főtt krumplikat meg félbevágva, bazsalikommal és őrölt gyömbérrel megszórva wokban megpirítottam. Tálaláskor ajánlok mellé tzatzikit, zöldsalátát. :) Jó Étvágyat! :)
Vegán sushi haladó kurzus a Napfényes Étteremnél
2017. szeptember 30. Zizi kalandjai
Zöldségek előkészítve A sushit nagyon szeretjük, de ritkán eszünk, mert általában rendelni szoktuk házhoz, viszont a készítését soha nem próbáltams ki otthon, holott nagyon egyszerű összetekerni… ezt nemrég tanultam a Napfényes Étterem vegán sushi tanfolyamán. Nem a kezdőre mentem, hanem egyből bedobtam magam a mélyvízbe és a haladóval indítottam. Annyi a különbség a két kurzus között, hogy a haladón már nem tekerünk annyit, mint a kezdőn, viszont megtanuljuk a zöldségek pácolását és a különböző sushi “töltelékeket” is mi készítjük el. Néhány alapanyag és eszköz a sushi készítéséhez Pácolt gyömbér (sárga) és pácolt jégcsapretek – “sakura zuke” (rózsaszín), ami a céklalétől kapja a rózsaszín színét Nyers uborka, blansírozott zöldspárga, wakame alga Selyemtofu, avokádó és aprított újhagyma zöldje – a tofu és a zöldhagyma a miso levesbe mentek, az avokádó a sushiba Teriyaki szószban pirított kemény tofu, szezámmaggal megszórva – sushiba tettük A sushi készítés egyik legfontosabb lépése a sushi rizs megfőzése és ízesítése. Ezt is megtanította nekünk Kiss Gábor séf, aki a kurzust tartja. Nagyon sok információt megosztott velünk, hogy ő hol és mikor tanulta meg a sushi készítést, hogyan vegánosította a sushi készítő tudását. Türelmesen segített nekünk a sushik tekerése közben is, főleg olyanoknak, mint én, akik kihagyták az alap kurzust és egyből a haladóra jöttek. A megfőtt beízesített rizs kiborítása a hűtéshez Az óra egyik legizgalmasabb “feladata” és egyben a legízletesebb étel elkészítése a vegán tamago-yaki, vagyis az “omlett” megfőzése/megsütése volt, nyilván tojás nélkül. Csicseriborsó lisztett használtunk hozzá, valamint fekete sót és magam sem gondoltam, de nagyon vékony palacsinta szerű lapokat sütöttünk, amelyeket feltekertünk a megfelelő formátumra. Az eredeti tamago-yakit téglalap alakú serpenyőben sütik Japánban, de természetesen kerek formájúban is elkészíthető. Érdemes megnézni az omlett készítésének tojásos változatát Youtube-on, hogy megértsük, hogyan kell feltekerni. Sok türelmet igényel, de könnyen bele lehet jönni a vékony omlett szeletek készítésébe. Az íze annyira finom, hogy minden próbálkozást megér a sütése! Az óra folyamán főztünk miso levest, ezenkívül a sushikat tekertük, amelyekhez nagyon sokféle tölteléket készítettünk: teriyaki szószban pácolt/főtt/sült tofut, répát, paprikát, megismertük magának a teriyaki szósznak is a hozzávalóit és formáztunk tölcsér alakú tekercset – temakit is algalapból. Miso leves selyemtofuval, újhagymával, wakame algával Fűszerezés még a tekerés előtt Speciális ujjtartás a tekerés során 1. Speciális ujjtartás a tekerés során 2. Tenyerünkbe teszünk egy alga lapot, rátesszük, amit szeretnénk és… …már készen is van a temaki (tölcsér alakú kézi tekercs)! Feltétlen ajánlom a “Vegán sushi haladó” kurzust, minden érdeklődőnek, mert egy ilyenen való részvétellel csak gazdagíthatjuk magunkat tudással, tapasztalattal és olyan receptekkel, amelyeknek, ha csak egy részét készítjük is el otthon lenyűgözzük velük családunkat és barátainkat. A következő kezdő sushi kurzus 2017. október 9-én, a haladó pedig október 25-én lesz. A kettő nem függ egymástól. Információ a tanfolyamokról itt. A kurzuson a {Napfényes Étterem} meghívásának köszönhetően vettem részt. A véleményem csakis a sajátom.
répás-sütőtökös mini bagett
2017. szeptember 15. Beautilicious
Ezek a kis bagettek igazi őszi finomságok, a kedvenc zöldségeinkből. Nagyon finom és laktató. Nincs is jobb választás a vacsorához. :) Hozzávalók - 1 sárgarépa - 175gr sült sütőtök - 200gr görög joghurt - 150gr csicseriborsó liszt - 50gr lenmagliszt - 35gr tökmagliszt - só - szódabikarbóna - fél citrom leve Így készítsd - A zöldségeket turmixold össze a joghurttal - Egy külön tálba keverd össze a száraz hozzávalókat - A kettő keveréket keverd össze, majd add hozzá a citromlevet - Formázz kis bagetteket, majd tedd sütőpapírral bélelt tepsibe - Süsd 30percig 180fokon
Vegán gúrméskodás a Great Bistro-ban
2017. augusztus 18. Vegán lettem
Stőhr Gréta – a Great Bistro megálmodója, tulajdonosa és séfje – mert nagyot álmodni, és elhozta a növényi étrendesek világába a nagybetűs Gourmet fogalmát. Hiánypótlás mesterfokon! Jómagamat nem tartom gúrméfigurának, sőt inkább jellemző rám a mennyiségi mint a minőségi táplálkozás. A reggeli és esti zab valamint turmixhegyek, az ebédre összepattintott fél órás levesek, és egyszerűbb főételek dimenziójából havonta egyszer-kétszer kilépek és elmegyek feleségemmel vacsorázni. Olyan helyeket látogatunk, ahol általunk nehezebben elkészíthető fogásokat ehetünk. Számos, nagyon jó vegán étterem és kajás hely van Budapesten, de itt most valami egészen más született. Valami olyan, ami eddig még nem volt, valami tökéletes hiánypótló. Élményeim a Great Bistro-ban: Még márciusban láttak Grétáék vendégül egy degusztációs fine dining vacsorára. Illetve ne szaladjunk ennyire előre, mert csak egy vacsorára voltam hivatalos, és a franc sem gondolta, hogy Magyarország első 100%-ban növényi és gluténmentes fine dining vacsora beharangozójába és próba vacsorájába csöppenek. De így történt és totálisan el voltam ragadtatva. Először a menüsort kaptam készhez, amelyből ugyan néhány szó értelmezésével gondban voltam, viszont a felsorolás nagyon kecsegtetően hangzott. Majd következett a négyfogásos vacsora, az ízorgia pedig fogásról fogásra fokozódott és azt hittem, hogy egyenesen a mennybe kerültem. A menü egy előételből, egy levesből, egy főételből és egy csodálatos desszert válogatásból állt. Előétel Előételként marinált karotta lazac-ot szolgáltak fel remoulade mártással. A lazac-ot répával helyettesítették, amely a 24 órás pácolási folyamat hatására, mind állagában mind ízében szemtelenül hasonlított az igazi lazacra. Emellett a mártás olyan összhangot dobott a már számomra önmagában is kielégítő répaszeletekhez, amilyet addig csak nagyon kevés helyen éreztem. Leves A leves citrusos-joghurtos zellekrémleves volt. Felnőtt fejjel nagyon leveses lettem - kiváltképpen nagyon szeretem a krémleveseket -, így ezt a fogást kifejezetten vártam. Még ennyi idő után is emlékszem, ahogy minden egyes kanálnál a citrusos íz mennyire finoman kúszott végig az ízlelőbimbóimon. Tökéletesen kiegyensúlyozott volt a citrusos jelenlét a zelleres, fűszeres és joghurtos ízek kavalkádjában. Főétel Főételnek aszalt paradicsomos, édesburgonyás gnocchit szolgáltak fel parmezánropogóssal. A gnocchi - nagypapám csak lenudlizta, pedig a gnocchi mennyivel jobban cseng - ugyancsak egyik kedvenc ételem. Így ugyancsak szinte már fájdalmasnak mondható várakozással telt a leves és főétel között eltelt 4-5 perc, amíg Gréta pár szóban felvezette a következő fogást. Az előétel és a leves után ezen a ponton éreztem egy kicsi űrt. Szakmailag belekötni nem tudok és nem is a célom, ugyanakkor számomra ez az ízvilág nem adott többet, mint egy komolyabb étterem gnocchis fogása. Hozzáteszem, hogy legjobb tudomásom szerint nincs olyan vegán étterem ahol gluténmentes gnocchi-t lehet kapni. Desszert No és akkor jött a korona, a csúcs, a hovatovább, a nonplusultra, a desszert. Pisztáciába, kókuszpehelybe, aszalt áfonyába forgatott álomgombóc válogatás narancsvirágvízes joghurtöntettel, céklás-csokoládés brownie és mangós tiramisu. Ez milyen sor? Megnyílott a mennyek kapuja? Meg! Sorrendet állítani csak olyan formán tudtam a desszertek között, hogy melyik alapanyagot szeretem kevésbé. A csokoládés sütiket annyira nem csípem, így a brownie került leghátra úgy, hogy amikor megkóstoltam kis híján felkiáltottam örömömben. A céklás beütés annyira tökéletesen egészítette ki a tömény csokoládé ízét, hogy szóhoz sem jutottam. Az aranyérmet holtversenyben az álomgombóc válogatás kapta, kontra mangós tiramisu. A mangós tiramisu és a különböző köntösbe öltöztetett golyócskák a tökéletesség határát súrolták nálam. Ha nem tudnám, hogy mindennél lehet finomabbat készíteni, akkor ott leadtam volna a 10 pontot. Így csak 9,999 pontot tudtam adni a desszertekre. Is. Összességében számomra egy olyan élményt adott ez a vacsora, amelyet nem tudom ki, mikor, hol és mivel tud majd überelni. A vacsora hangulatát csak tovább emelte a Great Bistro barátságos és családias közege, valamint Gréta és Ákos minőségi és valódi jelenléte. Grétáék egyébként rendszeressé tették fine dining vacsoráikat a Great Bistro-ban minden szerda, csütörtök, péntek és szombat este. Sok sikert kívánok a versenytársaknak, hisz ahogy a bevezetőben írtam, Grétáék valami olyat tettek le az asztalra, ami ezeddig Magyarországon egyedülálló. De bármely európai, tisztán növényi ételeket felszolgáló étterme mellé odaállítanám őket bátran. Nagy büszkeség, hogy ennyire erősödünk növényi kaja fronton, mindenkinek nagy szeretettel ajánlom a Great Bistro-t. Nyitvatartás: Hétfő és kedd: 8:00 és 18:00 között nyitva. Szerdától péntekig: 8:00 és 22:00 között nyitva. Szombaton: 12:00 és 22:00 között nyitva. Vasárnap: zárva Cím: 1054 Budapest, Bank utca 6. A Great Bistro weboldala és facebook oldala.
Tofus fitness zöldtál
2017. augusztus 15. Kertkonyha
Neked mi jut eszedbe arról, hogy tofu? Várj, tudom. :) Ez a recept rácáfol mindarra, amit a tofuról gondolni szoktak. Mert így elkészítve nemcsak fantasztikusan jó íze van, de szaftos is, és garantáltan vadászi fogod a darabjait ebben a tálban. Amúgy elkészíteni egyszerűbb, mint azt leírni. Megenni meg… :) Ajánlom könnyű nyári vacsorának vagy fogyózós lakomának is. (IGEN, nyugodtan!) Hozzávalók egy nagy tálhoz - 150 g tofu - 2 marék salátaféle (fejes saláta, spenót stb.) - 1 sárgarépa - pár szelet uborka Páclé, a dolog “lelke” - 2 ek szójaszósz - 1 ek olaj - 1 mk pirospaprika - 1 kk fehérborecet - 1 kk szirup - 2 csipet fokhagyma granulátum - 1 kk (rizs)liszt - A tofuról jól itassuk le a levét, majd vágjuk másfél centis kockára. - Készítsük el a páclét, és forgassuk bele a tofukockákat. Hagyjuk állni legalább fél órát. - Ezalatt vágjuk a répát vékony csíkokra, és sós vízben főzzük 1-2 percet. Nem kell szétfőzni, maradjon roppanós. - A tofut süssük ki egy serpenyőben, közben forgassuk finoman, hogy minden oldala szépen, egyenletesen barnuljon. Serpenyőtől függően spórolhatunk az alátett olajjal, akár teljesen el is hagyhatjuk. A maradék pácot tegyük félre. - Ugyanabban a serpenyőben pirítsuk meg a répacsíkokat is. - A salátát mossuk meg, vágjuk darabokra, és karikázzuk fel az uborkát. Halmozzuk rá a répát és a tofut, majd csurgassuk a tetejére a maradék páclevet. Extra tipp : próbáld ki füstölt tofuból is, ha lehet, még finomabb lesz úgy! :) Jó étvágyat! Elkészítési idő: 15 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven
Brokkolis tészta, pirított napraforgómaggal
2017. augusztus 13. Élj harmóniában
Jógatáborokban, elvonulásokon mindig készítünk valamilyen magvas tésztát - a tészta magvakkal teljes értékű fehérjeforrás és nagyon jó rostbevitel. Korábban egy gyömbéres szezámos sárgarépás tészta receptet már kitettem a blogra itt olvashatod.. Ez a brokkolis, napraforgómagos tészta mindig nagy siker.:) Amennyiben gluténérzékeny vagy fogyaszthatod gluténmentes tésztával, pl rizstésztával vagy hajdinatésztával. Brokkolis tészta, pirított napraforgómaggal Hozzávalók 5 személyre: 250 g durum spagetti vagy penne tészta 500g brokkoli 8 ek. tisztított napraforgó mag 4 ek. ghí (vegánoknak kókuszzsír) frissen őrölt fekete bors só szárított bazsalikom szárított kakukkfű Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Készítsd elő a brokkolit, szedd rózsáira és mosd meg alaposan. Főzd ki a tésztát is külön. Melegítsd fel a serpenyőt és a napraforgómagot pirítsd meg zsiradék nélkül, majd vedd ki a serpenyőből tedd félre. A serpenyőbe tedd bele a ghít, majd a brokkolikat tedd bele. Pici vízzel párold egy kicsit, majd pirítsd meg. Végül keverd hozzá a fűszereket, tésztát és a magvakat.
Khir (indiai édesrizs)
2017. július 25. Élj harmóniában
Rizs Khir (indiai édesrizs) Ha már a minap kitettem a tejfogyasztás ősi, ájurvédikus megközelítését (itt olvashatod), gondoltam stílusosan egy tradicionális tejes édesség receptet is kiteszek a blogra. Az indiai konyhában általában a desszerteket a főétkezés részeként szolgálják fel, nem pedig külön a legvégén. Ájurvédikus szempontból az étkezés végén fogyasztott édesség székrekedést okozhat. Az édességeket leginkább vallási és családi ünnepségekre készítik. Az indiai khir egy folyós édesség, amit általában kardamommal vagy sáfránnyal készítenek el. Fenti fűszerek ellensúlyozzák a tejes édesség nyálkásító hatásait és ízletessé teszik az édességet. A khirhez gyakran tesznek manduladarabokat vagy pisztáciát Kapha típusúak csak ritkán fogyasszanak khir-t. Nagyon sokféle khir van (mandula, répa, datolya, etc.) . A legelterjedtebb a rizsből készített khír, magyarul édesrizs. Hozzávalók 1/4 csésze rövid szemű rizs 1 l friss teljes tej (nem homogenizált, nem ultra pasztörizált) 2 db egész kardamom 3/8 csésze teljes értékű barna nádcukor Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A rizst szűrőben alaposan mosd meg és csöpögtesd le. A kardamom hüvelyeket kicsit nyomkodd szét, hogy picit megnyíljon. A tejet és a kardamomot tedd egy vastag aljú edénybe és állandóan kevergetve forrald fel közepes lángon. Majd vedd takarékra a lángot és tedd hozzá a rizst. Forrald óvatosan kevergetve kb. 40 percig, amíg besűrűsödik. Amikor az édesrizs kicsit krémes és enyhén sűrű, de még folyós lesz akkor vedd le a tűzről. Vedd ki a kardamomokat és keverd hozzá a cukrot, majd hagyd kihűlni. A tetejét megszórhatod mandulaforgáccsal vagy pisztáciatörettel .
fahéjas kalács
2017. július 18. Beautilicious
Nagyon régóta gondolkozom egy omlós, puha kalács elkészítésén. Ez most végre bekövetkezett, és az eredmény pont olyan lett, mint amilyent reméltem, sőőőt... :). Bekerült a kedvenceim közé. Hozzávalók - 2répa - 1alma - 4 tojás - 100ml növényi tej - 150gr zabliszt - 50gr kókuszliszt - 20gr tápióka keményítő - 50gr édesítő - fahéj - 1 zacskó sütőpor Így készítsd - A répát és az almát hámozd meg, majd kockázd fel - Tedd turmixgépbe és add hozzá a tojássárgáját és a tejet - keverd össze a liszteket, a keményítőt, a sütőport és az édesítőt - Öntsd hozzá a répás keveréket - Verd kemény habbá a tojásfehérjét, majd forgasd a tésztához - A feléhez adj fahéjat, majd kenyérsütő formába adagold a tésztát rétegezve - Süsd 180 fokon 45percig
Paradicsom chutney (csatni)
2017. július 14. Élj harmóniában
Paradicsom chutney (csatni)A csatni (chuetney), ami megbolondítja az ételeket a tányérodon. Édes, sós, csípős, savanyú mindez egyben:) Kiváló étvágycsináló, emésztést segítő és segít kiemelni az ételek ízét. Minden ételt élvezetesebbé tesz. Az ájurvéda és az indiai konyha szinte minden étkezéshez készít valamilyen csatnit. A csatnikat fogyaszthatod melegen vagy hidegen is. Már néhány chuetneyi receptet közzé tettem a blogon - Szilva csatni itt olvasható az Alma csatnit pedig itt találod és egy nyári hűsítő friss kókuszos koriander csatni recetet is találsz a blogon A Jógatáborban a pakorát friss paradicsomból készült csatnival tálaltuk, hát mit ne mondjak, hatalmas sikere volt:) talán a paradicsom csatni a legnépszerűbb az összes csatni között, mert közel áll a nyugati emberek ízlésvilágához. A kókuszcsatni, szilvacsatni, répás vagy körte csatni kicsit érdekesebb az megszokott hazai ízekhez képest. A paradicsom csatni hozzávalói 2 ek. ghí (vegán változatban kókuszzsír) 1/4 tk. fekete mustármag 1/4 tk.római kömény 1 kis fahájrúd 2 szárított, tört chili 1/4 tk. kurkuma 2 pohár friss, érett, kemény paradicsom 1/3 csésze teljes értékű nádcukor 1/4 csésze mazsola 1/4 csésze só Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A paradicsomokat forró víz segítségével hámozd meg és vágd nagyobb darabokra. A ghít vagy olajat közepes lángon hevítsd fel. A forró zsiradékban pattogtasd ki a fekete mustármagot. Add hozzá a római köményt, fahéjat. amikor a fahéj sötétedik tedd hozzá a chilit, kurkumát és a paradicsomokat. Közepes lángon, folyamatosan kevergetve 10 percig főzd. Tedd hozzá a mazsolát, sót és a cukrot. 5 percig főzve hígabb csatnit kapsz. Ha jobban szereted a sűrűbb, lekvár szerű csatnit, akkor főzd 15 percig, hogy besűrűsödjön. Melegen vagy hidegen tálalhatod, hűben tárolható néhány napig.
Rosejbni rollni
A party sztárja Újdonság ide vagy oda, akárki akármit is mondd, az emberek imádják a megszokott ízeket. Azt is észrevettem már, hogy a legnagyobb sikere annak van, amikor valami egyszerre hagyományos is, de új köntösbe is kerül. Itt van pl. ez a rosejbni rollni. :) Minden alapanyag megvan hozzá egy átlagos spejzban. A rosejbnit mindenki szereti, azt kis friss zöldséggel feldobni sosem árt, a bármilyen falatkák meg mágnesként vonzzák a népet. ;) A múlt hétvégén volt nálunk nagy vendégség, kedves rokonaink jöttek babanézőbe. Csináltam ebből egy nagy adaggal, és amit még pluszban el tudtunk mondani erről a finomságról, hogy isteni volt langyosra hűlve is! :) Hozzávalók egy tálhoz - 1 nagy krumpli - 1 sárgarépa finomra reszelve - pár spenótlevél - 2 kk mustár - só, bors, olaj A krumplit hámozzuk meg, és hosszában vágjuk 1,5-2 mm vastag szeletekre. Ehhez használhatunk széles zöldséghámozót vagy egy nagy, éles kést. Nem baj, ha nem tökéletes. :) Fektessünk le egy szeletet, sózzuk, borsozzuk, és vékonyan kenjük meg mustárral. Ezután simítsunk rá egy spenótlevelet, egyik végébe tegyünk egy kávéskanálnyi reszelt répát, és onnan kezdve tekerjük fel. Fogpiszkálóval ügyesen tűzzük meg. Vékonyan kenegessük meg olajjal, és közepes sütőben süssük meg 15-20 perc alatt. Extra tipp: Ez a rollni nagyon szereti a szószokat. Kettőt mindenképp ajánlok hozzá: vegán majonézt és fűszeres paradicsomszószt. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 30 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha ITT feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven
Barbecue szószos szójakocka rízzsel
2017. június 19. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Hozzávalók: - 200 g szójakocka beáztatva (sima vízbe áztatni, 5x, 6x kinyomkodni és cserélni a vizet rajta - így nem marad mellékíze) most felfőztem babérlevéllel és őrölt köménnyel - 2 fej hagyma felvágva olajon pirítva - 2 ek. nádcukor ráhintve - 4 karcsú répa - 1 pasztinák - 1 kicsi padlizsán Ekészítése : Együtt pirítom mind, amíg a a padlizsán jól átsül, majd a 140 g-os sűrített paradicsomot ráöntöm , és egíy kevés vizet. 1 paradicsomot felkockázok, majd rá kerül 0,5 l paszírozott paradicsom édes curry, provance fűszerkeverék, fokhagymapor, szerecsendió és só .Nagyon sok fűszert felvesz a paradicsom miatt. Tipp: Nem sütöttem a szójakockát, csak áztatva és főzve volt (!) Köret: Fehér rizs és köles együtt főzve. Mi így is szeretjük. Jó Étvágyat!
Barackos-túrós csiga
2017. június 17. Beautilicious
Nálunk finomságokból sosincs hiány, sóvárgásról szó sincs. Kellemesen édes, könnyed finomság csupa egészséges alapanyagból. Egy ilyen finomság után az edzés is sokkal lendületesebben fog menni. Ha szeretnél finomat és mégis egészségeset enni, ezt próbáld ki! Hozzávalók - 3 sárgarépa - 20gr vaj - 250gr zabliszt - 30gr darált dió - 15gr útifű maghéj - fél csomag sütőpor - 60gr édesítő + 4ek - 300gr túró - fahéj - 2 sárgabarack Így készítsd - A répát a vajjal együtt pürésítsd - A lisztet, útifű maghéjat, 60gr édesítőt, darált diót, sütőport és fahéjat keverd össze - Ehhez add hozzá a répapürét - Alaposan kéred össze, majd egy fél órát hagy állni - A töltelékhez törd át a túrót - Adj hozzá fahéjat és 4ek édesítőt - Vágd fel a barackot és add a túrós töltelékhez - Nyújtsd ki a tésztát, majd töltsd meg és tekerd fel - Vágd ujjnyi vastagságúra, majd helyezd sütőpapírral bélelt tepsibe - Süsd 180 fokon 25percig
Gyors, zöldséges leves
Most egy olyan levest hozok nektek, pontosabban nem én, hanem a Zöldház Bio panzió tulajdonosa, Anikó osztotta meg velem ezt a receptet. Ebben a levesben az a jó, hogy az alapja egy tetszőleges zöldség, és egy tetszőleges gabona. Én most sárgarépalevest készítettem zabpehellyel, de készíthetsz hasonló elvek alapján karalábélevest árpapehellyel is. Hozzávalók (2-3 adag): - 1 evőkanál kókuszolaj - 25-30 dkg sárgarépa julienne szeletelővel felvágva - fél csésze zöldborsó - himalája só, bors, mindenmentes ételízesítő - 2 gerezd fokhagyma - 1 csokor petrezselyemzöld - 1 marék nagyszemű zabpehely (én szemes zabot pelyhesítővel törtem meg) Elkészítése: - A sárgarépát olajon dinszteld meg, szép sárga színe lesz a zsírnak. - Fűszerezd, add hozzá az összevágott petrezselyemzöldet és a vágott fokhagymát. - Öntsd fel vízzel. Amikor felforrt, szórd bele a zabpelyhet. - Lefedve, kb. 10 perc alatt főzd készre.
Kesuhús sárgarépa rizzsel, kápia paprikával, petrezselyemmel
2017. május 25. Gitta nyersétel blogja
Kesuhús sárgarépa rizzsel és zöldséekkel A kesudió az egyik kedvencem. Finomak a rostjai, kitűnő kesutej készül belőle. Torták krémje, édességek elmaradhatatlan alapanyaga. Sós főételt ritkán csinálok kesudióból, arra ott van a többi dióféle, olajos mag, mint pl. a napraforgómag, dió, mandula, paradió, tökmag, stb... És most jön a kivétel... Most egy nagyon gyorsan elkészíthető, ugyanakkor brutál-finom főételt mutatok be, a kesuhúst. Kinézetre olyan, mint a rántott hús, ízre nem. Sokkal finomabb :) Hozzávalók: 10 dkg kesudió 2 evőkanál inaktív sörélesztő pehely fűszerek: füstölt ízű fűszerpaprika, bors, őrölt kömény, só 2-3 evőkanál tiszta víz A kesudiót a sörélesztő pehellyel és a fűszerekkel megőröljük, majd a víz hozzáadásával masszává gyúrjuk. Lapos szeleteket formázunk belőlük, és egy órát állni hagyjuk. Sárgarépa rizs: 3 szál sárgarépa 1 darabka zeller (ez magában is sós) Aprítógépben morzsásra aprítjuk a zöldségeket, és készen is van. Salátának kápia paprikát petrezselyemmel... (ezt így ettem én, de te bármilyen salátát tálalj hozzá :) )
Répás sajtos felfújt
Ebben a jó időben mindenkinek jól esik egy könnyed vacsora. A felfújtakat nem csak édesen készítheted el. Próbáltad már sósan? Ha nem akkor ezt a kombót próbáld ki. Megéri ! Hozzávalók - 3répa - 150gr zabliszt - 4tojás - 200gr sajt - 100gr túró - fél zacskó sütőpor - só Így készítsd - A sajtot és a répát leszeld le - Add hozzá a tojássárgáját a túrót és zablisztet - Verd fel a tojásfehérjét a sóval és a sütőporral - Forgasd a répás keverékbe - Sütőpapírral bélelt tepisbe kanalazz lepényeket - Süsd 180fokon 35percig
Zöldséges quinoával töltött sült paprika
Nagyon szeretem a quinoa-t. Édesen, sósan, zöldségekkel vagy gyümölcsökkel és olajos magvakkal. Igyekszem gyakran enni. Itt, Angliában könnyebben és olcsóbban lehet hozzájutni, mint otthon. Inkább a natúr hajdina az, amit leginkább csak lengyel üzletekben vehetsz, quinoa viszont majdnem minden üzlet polcán ott van. Az inka kultúrában a gabonák anyjaként (mégha nem is gabona igazából, hanem libatopfélékhez tartozó növény magja ) tekintettek rá és szinte istenként tisztelték. Tavasszal kezdték meg vetését, és mivel erős tiszteletnek örvendett, így maga a császár egy aranyhegyű lapáttal kezdte meg a vetését minden évben. Amellett hogy gluténmentes, kalóriaszegény és segíti a lúgosítási folyamatot, ahogy már korábbi írásaimban is jeleztem, mind a 9 alapvető fontosságú aminosavat tartalmazza. Következő receptem remek fogyókúrázók számára is, vagy ha csak valami különlegeset ennél/főznél, de gyorsan, töltsd meg a paprikákat quinoával és némi párolt zöldséggel vagy kukoricával. A sült fehérrépa remekül passzol hozzá, igaz, az elkészítése kicsit tovább tarthat, mint a sült töltött paprikának. Egy biztos, különlegesen finom ízvilágban lesz részed, ha elkészíted eme étket. :) A recept Hozzávalók: - néhány fej kaliforniai paprika (jelen esetben 10-12 közepes méretű) - 1 bögre quinoa - 1 bögre mirellit zöldborsó - 1 bögre kukorica (más zöldségekkel is elkészíthetjük) - 1 bögre póréhagyma-karika - vegán sajt / sörélesztő pehely / füstölt tofu Elkészítés: A paprikákat megmossuk, szárukat, magházukat kivágjuk. A paprikákat félbe is vághatjuk, de egészben is meghagyhatjuk a töltéshez, száránál kivágva megtölthetjük. A zöldborsót és kukoricát (ha nem konzerv) enyhén megsózva megpároljuk. A quinoa-t enyhén sós vízben puhára főzzük. Főzés előtt áztatjuk kb. 5-10 percet és alaposan átmossuk. Főzésnél a víz ellepje, de nem kell kétszeres mennyiségű víz. A zöldségeket (kukorica, borsó, póréhagyma) összekeverjük a megfőtt quinoa-val, ételízesítővel picit megszórjuk, adhatunk hozzá 1 kanál sörélesztő pelyhet, majd a paprikákat megtöltjük. Vegán sajtot reszelhetünk a tetejére, ha az nincs, akkor füstölt tofu szeleteket is tehetünk a paprikákra vagy sörélesztő pehellyel megszórjuk a töltelék tetejét. Kb. 20 perc alatt megsütjük őket. Mi sült fehér-répával ettük. A fehér répákat megmossuk, meghámozzuk és enyhén sós vízben pár percig előfőzzük. Ezt követően sütőpapíros tepsibe fektetjük és fokhagymás olajjal enyhén megkenjük. Addig sütjük, míg barnulni kezdenek. Nagyon finom magában is a töltött paprika és a sült fehérrépa is, de együtt végképp fenséges.
Répás Tökmaglisztes bagett
Ha egy tökéletes szendvicsalapot, finom vacsorát vagy egészséges kenyérpotlót keresel, akkor a legjobb helyen jársz. A legújabb alkotásomra annyira büszke vagyok, hogy muszáj megosztanom veletek. Kár lenne kihagynotok ezt az élményt :) Hozzávalók - 300gr répa - 150gr tökmagliszt - 250gr zabpehely - 300gr túró - 2 tojás - 30gr kókuszolaj - só Így készítsd - Reszeld le a megtisztított répát, majd add hozzá a nedves hozzávalókat - Egy külön tálba keverd össze a száraz összetevőket - A két keveréket öntsd össze és alaposan keverd össze - Nedves kézzel formázz tetszőleges formákat a tésztából - Tedd sütőpapírral bélelt tepsire - Előmelegített sütőben süsd 190fokon 45percig
Karottakrémleves
2017. április 27. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Krisztától: Hozzávalók: - 1/2 cs. biorépa - 3 db krumpli - zeller - sómentes vegeta - olaj - kukoricatejpor - margarin - petrezselyem - bors - cukor Fél csomag Aldis biorépát (pucolni se kell) durvára vágok, 3 krumplit kis kockára vágok, majd a pucolt, vastag karikákra vágott zellert fölrakom főni sós vízben. Mire megfő a répa meg a krumpli, a zeller is félig főtt. A zellerkarikákat kiveszem a vízből.Felhasználhatom másik recepthez.:) A répát és a krumplit lével együtt összeturmixolom, közben sok margarint kevés kukoricatejport, petrezselymet, frissen őrölt borsot, ha kell cukrot teszek bele. Ha túl sós, vízzel fölengedem és burgonyapehellyel sűrítem. Jó étvágyat! :)
Túrós piskótatekercs
2017. április 21. Beautilicious
A piskótatekercs azok az édességek közé tartoznak, melyekről sose tudnék lemondani, de nem is kell. Mindig csak a fejemet fogom, mikor hallom azoktól akik fogyni akarnak, hogy nem tudnak lemondani az ilyen olyan édességekről. Én napi szinten fogyasztom ezeket az édességeket minden bűntudat nélkül, hisz a legtöbb zöldséget, gyümölcsöt, "jó" szénhidrátokat tartalmaz, mint ez a túrós piskótatekercs is. hozzávalók - 3 nagyobb répa - 7tojás ( 5sárgája 7fehérje) - 4ek édesítő - fahéj - 175gr zabliszt - 500gr túró - 2tojássárgája - 200gr joghurt - fahéj - 3ek édesítő így készítsd - A tojásokat válaszd ketté - A sárgáját verd fel fehéredésig az édesítővel, majd adj hozzá fahéjat és a lisztet - A répát tisztítsd meg, reszeld le, majd add a sárgájához - A fehérjét verd kemény habbá, majd óvatosan forgasd a répás keverékhez - Süsd előmelegített sütőben 180 fokon 25-30percig - A túrókrémhez csak keverd össze a hozzávalókat, majd ha kisült a piskót, még melegen töltsd bele és tekerd fel a piskótát.
Rákóczi túrós
2017. április 11. Beautilicious
Itt a húsvét, de a süteményeim már jól ismeri a család, így gondoltam, valami újjal fogok előrukkolni. Ennek céljából egy magyar klasszikust választottam, ami cseppet sem lett klasszikus, de nnál inkább egészséges és finom. Hozzávalók - baracklekvár tésztához: - 3répa - 300gr zabliszt - 4tojás - 60gr édesítő - 200gr tejföl - fél csomag sütőpor Túrókrémhez: - 500gr túró - 200gr tejföl - 40gr édesító - 1 citrom héja+leve - 2 tojássárgája Tetejére: - 4tojásfehérje - 3tk édesítő Így készítsd - A megtisztított répát reszeld le - Válaszd ketté a tojásokat - Add a sárgáját a répához - Ehhez tedd hozzá a tejfölt, majd alaposan keverd össze - Keverd össze a száraz alapanyagokat, majd add a répás keverékhez - Verd fel a tojásfehérjét, majd keverd a tésztába, úgy hogy ne törjön össze - A tésztát tedd sütőpapírral bélelt tepsibe, majd süsd míg elkészül a túrókrém - A túrókrémhez csak keverd össze alaposan a hozzávalókat - A tésztára kenj egy réteg lekvárt, majd mehet rá a krém - Süsd, míg a túrókrém szilárd nem lesz, majd vedd ki kenj rá egy réteg lekvárt és tedd rá a tojásfehérje habot, majd süsd míg szép színt nem kap a tojásfehérje hab.
Vegán nachos "sajt" szósz
2017. március 27. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Detti kreálta ezt a finomságot. Hozzávalók: - 2 bögre burgonya meghámozva, felkockázva - 1 bögre répa meghámozva, felkockázva - 1/2 bögre víz 1/3 bögre olíva olaj - 1/2 ek vegamix - 1/2 ek só - 1 ek citromlé - 1 ek mustár - 1/2 bögre inaktív élesztő pehely - fél tk fokhagymapor - fél tk füstölt paprika Elkészítése: A burgonyát és a répát enyhén sós vízben puhára főzzük együtt, majd leszűrjük és a turmixgépbe tesszük. Hozzáadunk minden egyéb hozzávalót (a víz helyett mehet a langyos főzővíz is) és simára, krémesre turmixoljuk. Hűtőbe tesszük, ahol minimum egy hétig eláll....vagyis nem fog, mert könnyedén "felfalható" egyben is. TIPP: Tortillával, vagy zöldségekkel mártogatni nagyon finom esti nassolásként. :) TIPP 2.: Ezt a receptet gluténmentessé teheted,ha gm sörélesztőpelyhet teszel bele. Biorganiknál beszerezheted. Jó Étvágyat!
Tavaszköszöntő saláta
Végre hivatalosan is itt a tavasz és kínálja a friss zöldségek halmazát s a lehetőséget, hogy táplálkozásunkat még inkább rostosabbá tegyük. A következő saláta tavaszköszöntő, hiszen még "téli" gyökér van benne, a répa. A salátát magában is fogyaszthatjuk egy könnyed vacsorára vagy ebéd mellé. Bevallom, mi pizzához ettük és még ízesebbé tettük a munkatársamtól ajándékba kapott szarvasgomba-olajjal. Igazán különleges íze lett. A recept Hozzávalók: - 2 maroknyi spenótlevél - 1/2 uborka - 1/2 póréhagyma - 2 répa - 6-8 retek Elkészítés: A megmosott zöldségeket felaprítjuk. A retekhez és a répához reszelőt használtam. A spenótot miután megmostuk, akár a kezeinkkel is összetépkedhetjük. Az egészet egy nagy tálba tesszük, átkeverjük. Én szarvasgomba-olajjal ízesítettem, de ha ez nincs, tökmag olajjal enyhén meglocsolva is igen különleges ízt varázsol neki. Egyesek szeretik lehelletnyi sóval megszórni, vagy petrezselymet is vághatunk a tetejére. Mások némi citromot csepegtetnek rá. Ez esetben savanykásabb lesz.
Ezt ettem ma 2017. március 18 szombat
2017. március 18. Gitta nyersétel blogja
Reggel 4 dl citromos víz, majd a szokásos zöld turmix kanállal. Most ebben az volt a különleges, hogy a kertből zsenge csalán levelek is kerültek a turmixba :) Zöld turmix kanállal Délelőtt készítettem kb 6-7 dl mandulatejet (két pohárral lett), a léböjt ideje alatt nem fogok ilyen zsíros italt fogyasztani, de nagyon szeretem. Így ma még beiktattam egy (na jó, kettő) pohárkával. Az elsőt natúran, ízesítés nélkül ittam, így éreztem a mandula ízét, és kortyolgattam, ízlelgetve minden egyes kortyot... A másodikhoz turmixoltam 4 puha édes datolyát, csipet sót, és 2 teáskanál bio kakaóport. Hát, hát ez... kábulatig finom... Isteni mandulatej bio kakaóval A legfinomabb bio kakaópor A mandulatej készítésnél visszamaradt pépből lett az ebédem, összevágtam zöldségeket (brokkoli, lilahagyma és kápia paprika), a mandulapéphez tettem sót, citromlét és sörélesztő pelyhet, és egy kevés vizet. Simára kevertem, majd összekevertem a zöldségekkel. Csíra ment rá, és néhány karika sárgarépa... hófehér mandulapép sörélesztő pehely, só és citromlé Zöldségek összekeverve csírával Jó későn ebédeltem, így a vacsora ismét egy jó nagy pohár céklalé... Egész nap 1,5 liter víz
Ezt ettem ma 2017. március 15 szerda
2017. március 18. Gitta nyersétel blogja
Reggel 4 dl citromos víz Utána 5 dl grapefruitos almalé (többet ittam, mint amennyi a pohárban van) grapefruitos almalé Ebéd: kesuhús sárgarépa rizzsel, kápia paprikával, petrezselyemmel Kesuhús Ez a kesuhús ma készült először, gondoltam ma nem salátát eszem :) 2 adaghoz 10 dkg kesudiót sóval, füstölt paprikával, borssal, köménnyel, sörélesztő pehellyel finomra őröltem, utána kivettem a gépből és 2 evőkanál vízzel masszát nyomkodtam belőle. Laposra nyomkodtam egy tányérban, és két húsforma alakot formáztam belőle. 1 órát állt, kicsit összekapta magát... Kesuhús körettel A rizst sárgarépából és egy darabka zellerből aprítottam, ez nincs fűszerezve, ő a köret. Az apróra vágott kápia és a friss petrezselyem a "saláta"... A kesuhús annyira lágy és krémes és fűszeres-ízes, hogy a zöldségek mellette nagyon jól elvoltak különösebb ízesítés nélkül. sárgarépa 'rizs' Vacsora: pecsenyezsíros kenyér lilahagymával, paprikával A kenyér receptjét ITT TALÁLJÁTOK pecsenyezsír: olvasztott kókuszolajat befűszerezel kedved szerint: só, fokhagyma, bors, stb... a fokhagyma és a só a legfontosabb... pecsenyezsír kókuszolajból megkened vele a kenyeret és jó sok zöldséggel tálalod :) A folyadék fogyasztásom egyre több... napközben megittam 1 liter vizet (még nincs vége a napnak, és most fogom még jógázni), és 5 dl homoktövis italt (bio, dobozos) zsíroskenyér zöldségekkel
Egyszerű vegán kelkáposzta leves recept
Nem vagyok nagy rajongója a kelkáposztának, de a frankfurti levest imádom. Ez a leves nem teljesen az, nem is ez volt a cél, de ízre elég hasonló. Könnyedebb, tavasziasabb ízvilága van, hiszen tele van mindenféle finom zöldséggel. Hozzávalók: 1 fél fej kelkáposzta 4 nagyobb répa 2 paszternák 1 fej vöröshagyma 5-6 gerezd fokhagyma 3 közepes burgonya opcionális: (fagyasztott vagy friss) zöldborsó 1 teáskanál petrezselyem 1 teáskanál majoránna 1 kávéskanál őrölt (fehér) bors 1 kávéskanál őrölt kömény Tálaláshoz: szójatejszín és szójajoghurt 1:1 arányú keveréke, vagy más vegán tejfölhelyettesítő, szójaallergiásoknak zabtejszín vagy rizstejszín A hagymát, fokhagymát, répát, paszternákot és krumplit meghámozom. A héjak mehetnek a komposztba, ha van. A hagymát és a krumplit felkockázom, a répát és a paszternákot karikázom, de vághatod, ahogy te szereted. A kelkáposztát csíkozom. A kelkáposztát és a hagymát kevés vízen, megsózva, fedő alatt, alacsony lángon párolom kb. 10 percig, amire a káposzta kicsit összeesik. Hozzáadom a fűszereket, a fokhagymát, a répát és a paszternákot, és további 5 percig párolom együtt. Ezután felöntöm annyi vízzel, hogy éppen ellepje, magas lángra állítom, és megsózom rendesen. Legyen sósabb, mint ahogy szereted, mert később még felöntjük. Főzöm 10-15 percig, majd jöhet a krumpli és az opcionális borsó, amivel együtt szintén tovább főzöm 10 percig. Ez után felöntöm még vízzel és egészen addig, amíg mind a krumpli, mind a répa és paszternák megpuhul. Vegán tejföllel, esetleg csípős paprikaszósszal vagy karikázott zöldhagymával tálalom. The post Egyszerű vegán kelkáposzta leves recept appeared first on VegaNinja.
Nagyszerűen a Greatben....
Stőhr Grétával lassan 10 évre visszamenő az ismeretségünk... Amikor még alig voltak vega blogok a magyar neten, virtuálisan futottunk össze... aztán néhány évre rá együtt mentünk főzni a TV2-be. :) És azóta is időről időre összefutunk virtuálisan és most ismét nagy örömömre személyesen is. :) ... mert meghívást kaptam Grétáék szuper vegán bisztrójába a Great bisztróba egy degusztációs menü bemutatóra (hálás köszönet érte ezúton is, remek este, remek emberekkel! :). Hiszen a Bisztró, mely fennállása röpke ideje alatt eljutott oda a népszerűségi listán nagyszerű ételeinek köszönhetően, hogy délidőben gyakran az utcán állva kell bejutásra várni, most újabb lépcsőfokot lép felfelé. Elindul ugyanis az 'á la carte' esti vacsoralehetőséget kínáló éttermi opciója a bisztrónak. A külföldön már elterjedt gyakorlatot szeretnék Grétáék is megvalósítani, miszerint a reggel reggelizőként, délben önkiszolgáló bisztróként működő hely estére átalakul á la carte étteremmé. A most induló projekt részeként kb. 2 havonta fog változni az ételsor, mely 3 előételt, 3 levest, 3 főételt és 3 desszertet fog magában foglalni. A szűkebb választék azt a minőséget is hivatott szolgálni, mely így alkalmas lesz többek között a szezonalitásból eredő változások rugalmas követésére, a válogatott alapanyagok felhasználásával. A későbbi tervek között szerepel a vasárnap délelőttönkénti, akár családoknak is villás reggelit nyújtó kínálat és nyitvatartási idő hosszabbítás. A mostani á la carte lehetőség első alkalommal 2017. március 8-án (Nőnapon) vehető igénybe, 17-22h. Majd azt követően: március 11. (szombat): 12:00 - 22:00 március 15. (Ünnepnap): 12:00 - 22:00 AZ ÉTLAP (mely nem csak vegán, hanem egyben gluténmentes is): ELŐÉTELEK Club sandwich Karottás "lazac" remoulade mártással A bemutató vacsorán a degusztációs menü részeként megkóstolhattuk, és az íze olyannyira felidézte bennem a lazac általam nagyon-nagyon régen kóstolt ízét, hogy döbbenetes volt.... :) A sárgarépa 3 napig érlelődött egy sós és tengeri algás pácban, így nyerte el autentikus ízét. A hozzá kínált rizstejes majonéz ugyancsak szuper volt nem csak ízében, hanem állagában is! Ananászos kevert zöldsaláta sült - füstölt tofuval, vinaigrette öntettel Krémválogatás pirít?ssal, cruditevel - napraforgó pástétom - körözött - füstös padlizsánkrém LEVESEK Egzotikus kardamomos gyümölcsleves Thai citromfüves zöldségleves kókusztejjel Citrusos - joghurtos zellerkrémleves Elmondhatom, ilyen isteni zellerkrémlevest még életemben nem ettem! A citrom eszméletlenül a helyén volt benne, se túl sok, se túl kevés, hanem fantasztikusan megfelelő! :) FŐÉTELEK Sült teriyaki tempeh szarvasgombás fénygyökérpürével és marinált szezámos pak choi-jal Narancsos sütôtökös risotto Aszalt paradicsomos édesburgonyás gnocchi parmezánropogóssal A csak édesburgonyából és nem sima burgonyából készült alaptészta zabliszt hozzáadásával készült, egy fantasztikus paradicsomos szósszal. A parmezánropogós pedig kizárólag növényi sajtból. DESSZERTEK Pisztáciába, kókuszpehelybe, aszalt áfonyába forgatott álomgombóc válogatás narancsvirágvizes szója-joghurtöntettel Céklás - csokoládés brownie Mangós tiramisú Szerencsére a desszertek esetében Gréta úgy döntött, mind a hármat megkóstoltatja velünk... :P :D És hát nálam csodás krémességével, selymességével a Tiramisú krémje vitte a prímet. Szerintem meg nem mondta volna róla senki, hogy tojás és mascarpone nélkül készült! ;) Szóval, ha ünnepien jót szeretnétek enni, vegánul, vagy esetleg ételérzékenységek, allergiák miatt, ne hagyjátok ki ezt a remek lehetőséget! Ráadásul ezeken az Ünnep- és szabadnapokon akkor nem is kell otthon nekiállnotok főzni! ;) A Great Bisztró Facebook oldala: https://www.facebook.com/greatbistrobudapest/ Asztalfoglalás: 06702149072
Fánk
2017. március 2. Beautilicious
Bár a farsangi időszakról lecsúsztunk, de ne gondoljátok, hogy fánk nélkül maradtok. A fánkokból sosem elég, főleg nem a Beautilicious féle fánkból. Annyira finom! Na és most fogjátok eldobni az agyatokat! Tudjátok, hogy mi a főszereplő a fánkban; a sárgarépa! Ez komoly! Lehet valami űber finom és ennyire egészséges is egyszerre? A válasz; igeeeen! Pótoljátol minnél hamarabb a farsanggal elszalaszottt fánkokat, ezzel a szuper fánkkal! hozzávalók - 4db répa - 150g zabliszt - 2ek édesítő - 1 tojás - fél zacskó sütőpor így készítsd - a megtisztított répát főzd puhára, majd nyomd össze krumpli nyomóval - Add hozzá a tojást - Keverd össze a száraz hozzávalókat, majd öntsd hozzá - formázz sütőpapírral bélelt tepsibe kis korongokat majd egy fakanál segítségével lyukaszd ki őket középen - Süsd 180fokon 20 percet
PaKölNi, azaz a PAdlizsán-KÖles tócsNI és egy kis utazós szösszenet (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
2017. február 28. Zöld Avocado
PaKölNi, azaz a padlizsán-köles tócsni (gluténmentes, vegán) Hamarosan ismét útra kelünk. Ilyenkor mindig igyekszem olyan recepteket kitalálni, melyekkel fel tudom használni a kamrában és a polcokon várakozó alapanyagokat. Mivel mottóm, hogy "ételt a szemétbe ki nem dobunk", igyekszem elpusztítani mindent, hogy ne maradjon utánunk semmi. Ennek a polckiürítő akciónak köszönhetőn jött a feladvány... Mit kezdjek a bontatlan kölessel, van egy csomó lenmagom, útifűmaghéjam és két db padlizsán is már a végét járja a hűtőben. A múltkori nagy sikerű csicseriborsó-sárgarépa-cukkini FALNI inspirálta a most elkészült kistestvérét, PaKölNi-t. PaKölNi, azaz a padlizsán - köles tócsni, mely a pakolós időszakra még szóviccnek is elmegy. Gyerünk, gyerünk pakolni, segít benne PaKölNi! :-D Aki ismer, az tudja, hogy szeretem a változást. Szeretjük megélni az életet és felfedezni minél több országot, kultúrát, gasztronómiát, tájat stb. Ezt az évtizedet az utazásoknak, a különböző országok "otthonként" való megélésüknek szenteljük. Miközben látunk, tapasztalunk, tanulunk és rengeteget fejlődünk... Mindenkinek kötelezővé tennék min. egy fél év utazást más országokba. Sokkal jobb, mint bármilyen iskola! Hollandiában a legtöbb érettségizett fiatal útra kel 1 évre, utazgat, dolgozgat, önkénteskedik, megismeri a Világot és önmagát a Világban. Így sokkal könnyebben tér vissza a szólő országába és választ továbbtanulási lehetőséget vagy munkahelyet. Gondoljunk csak bele mennyire nem ismerjük magunkat és a lehetőségeinket még 18 évesen... mégis választanunk kell "Mi leszel ha nagy leszel" életet. És mennyi téves útra lépünk rá, vagy éljük le az életünket boldogtalanul a számunkra nem megfelelő szakmában... Szomorú. Most már tudom, hogy az utazás annyi mindenre gyógyír és válasz. Kinyílik a Világ minden értelemben. Amikről azt hittem korábban, hogy problémák és milyen rossz nekem, most már tudom, hogy semmiség. Találkoztam számtalan emberrel a Világ másik végéről, akik megmutatták, hogy milyen szerencsés vagyok, amiért EU-s útlevelem van. Egyik nap még a tehenek földjén élek és dolgozom, másik nap már a Kanári szigetek egyik üzletében vagyok eladó. Könnyedén megtehetem, mert EU van. Miközben több ezer vagy talán millió ember szeretne változtatni az életén, a környezetén, amibe beleszületett, de nem tud, mert nem lehet. Mivel vagyok én jobb vagy több, mint az a brazil barátom, aki a nyomornegyedből felküzdötte magát az egyetemig, szuper okos és nagyon jó IT-s szakember? De mivel vízumköteles országból jött, hiába szeretne egy menő európai cégnél dolgozni, ahol kapkodnának a szakértelme és a tudása után, nem kap munkavállalási vízumot. Több ezer eurót fizet minden félévben a diákvízumért, hogy időt nyerjen magának miközben keresi a céget, aki "örökbe fogadná", mint munkavállaló. Közben pedig takarít vagy más betanított munkát végez, hogy meglegyen a napi betevő. Ilyenkor mindig rájövök, hogy én milyen szerencsés vagyok. Hiszen nekem EU-s útlevelem van. PaKölNi, azaz a padlizsán-köles tócsni (gluténmentes, vegán) Egy másik számomra nagyon tanulságos és értékes barátság egy örökké mosolygó fülöp-szigeteki lánnyal volt/van. Cathy mesélte nekem, hogy a hazájában átlagosan 8-10 gyermek van egy családban. Sok szép tini lányt adnak el a szülők emberkereskedőknek, hogy a többi testvérüket tudják etetni és iskoláztatni. 1 áldozat a másik 8-ért cserébe. A szerencsésebbeket külföldre adják férjhez, ahol a "gazdag" európai feleség életét élhetik. Ez számukra az álom élet. Kislányként amikor a szőke hercegről álmodoznak, akkor egy fehér bőrű, európai herceg képe kering előttük, aki repülővel érkezik és egészen Európáig repíti őket a szülői háztól. Az én barátnőm is ilyen életet álmodott és kapott is magának holland feleségként. Otthon holland történelmet, alap ismereteket tanítanak ezeknek a lányoknak, holland-filippínó internetes társkereső oldalakon regisztrálnak, majd amikor megvan a nagy "Ő", akkor holland vizsgát kell tenniük, ahol a holland ABC ismeretéről is tanúbizonyságot kell tenniük. Azok, akik megbuknak a vizsgán, nem mehetnek el. És mindez legálisan. Persze vannak LOVE sztorik is. Cathy barátnőm is szerencsés, hiszen a kiválasztottal végül a szerelem is kialakult, így habár az áhított európai élet csalódást okozott neki (túl sok szabály és kevés öröm), azért a társát megtalálta. Ilyen és ehhez hasonló barátságok után hatalmas hálát érzek érte, hogy szabadon választhattam meg a férjem és szerelemből házasodhattam. Ez is egy hatalmas kiváltság még mindig a mai Világban. Annyi minden van, amiért hálásak lehetünk, mert magyarnak születtünk. Ezek nagy részét csak akkor érthetjük meg, élhetjük át, ha egy kis időre elhatjuk a hazánkat és megismerjük a Világot. Mi is ismét útra kelünk és az idei év szorgos napjait Franciaországban fogjuk tölteni. Izgatottan és kíváncsian várom az új kalandokat, az új élményeket, a fejlődési lehetőségeket. Nektek is azt tudom ajánlani, hogy ha tehetitek, hagyjátok el időnként a komfortzónátokat, mert mindig megéri, bármilyen ijesztőnek is tűnik előtte az új kaland. ;-) És akkor vissza a recepthez... A recepthez, mely egyszerű, csak pár hozzávalóra lesz szükségünk, és szerintem a hagymás dödölle ízvilágához hasonlít a leginkább. Ha nem tudom, hogy köles van benne, akkor krumplira tippeltem volna. PaKölNi, azaz a padlizsán-köles tócsni (gluténmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (kb. 2-3 személyre) - 2 db padlizsán - 1 bögre köles + 2 bögre tiszta víz - (Himalája) só, frissen őrölt fekete bors, 1 ek o regánó - 1 db kisebb vöröshagyma - 1 ek kókuszzsír - 1 ek útifűmaghéj - (2 ek lenmag - elhagyható) PaKölNi, azaz a padlizsán-köles tócsni (gluténmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS 1) A padlizsánt hámozzuk meg, vágjuk fel kockákra és párolóedényben pároljuk puhára kb. 20 perc alatt. 2) A kölest a dupla adag vízben főzzük szét fedő alatt, ragacsosra, kb. 15 perc alatt. 3) A kihűlt és puhára párolt padlizsánt a vöröshagymával együtt turmixoljuk péppé. (Ehhez használhatunk zöldségaprítót vagy kézi botmixert. De villával is szét tudjuk nyomkodni a padlizsánt, amihez aztán hozzáreszelhetjük a vöröshagymát.) 4) A padlizsán + vöröshagyma pépet a kihűlt ragacsos kölessel és az összes egyéb hozzávalóval egy tálban kézzel összenyomkodjuk. Azért kézzel, mert úgy sokkal puhább lesz. A végén egy nagy hagymától illatozó masszát kell kapnunk. 5) Hagyjuk a masszát kb. 15 percet pihenni. 6) Vegyük elő a teflon palacsinta sütőnket és kevés kókuszzsíron süssünk a masszából tócsni szerű, tenyérnyi méretű plecsniket. Mindkét oldalt süssük aranybarnára. A puha tészta könnyen törik, ezért műanyag lapáttal fordítsuk meg őket, hirtelen mozdulatokkal. 7) Tálalhatjuk a kész PaKölNi tócsnikat diétánkhoz hű vegán natúr joghurttal, laktózmentes tejföllel, de akár avokádókrémmel is el tudom képzelni. Jó étvágyat kívánunk a rendhagyó és mégis egyszerűen elkészíthető ételhez! PaKölNi, azaz a padlizsán-köles tócsni (gluténmentes, vegán) Táplálkozz, ne csak étkezz! Tetszett a recept? Lapozz bele a Mit eszik a Világ? című könyvembe, melyben 284 színes oldalon ... ...és 170 db egészséges recepten keresztül ehetjük körbe a Világot! Megnézhetjük együtt milyen alapanyagokat fogyasztanak már több ezer éve a távoli országokban,... ...hogyan őrzik meg egészségüket és maradnak fiatalok az emberek, ...miként készíthetjük el a természet kincseit az európai otthonunkban is könnyedén és ízletesen! Számtalan recept, sok-sok hasznos konyhai tipp és rengeteg természetes alapanyag, diétánkhoz igazítva! "Kedves Mit eszik a világ? rajongók! Büszkén jelentem, hogy már én is közétek tartozom! Eddig is tudtam, hogy az leszek, de a tegnapi napon tulajdonosa lettem a várva várt dedikált példánynak! ? Abban a szerencsében részesültem, hogy részt vehettem a hollandiai könyvbemutatón és megkóstolhattam néhányat ezekből a csodás receptekből! Aki kihagyta sajnálhatja, akinek pedig lehetősége lesz egy könyvbemutatón résztvenni, Ne hagyja ki!!! Nagyon megéri! Az ételek nem csak, hogy egészségesek, könnyen elkészíthetők, de finomak és ízletesek is!!! (Én még húsevő, jól megtermett férfiakat nem láttam így enni... Nem mozdultak el az asztal mellől és megnyalták mind a 10 ujjukat ?) Köszönöm Szonja, hogy vagy, hogy megteremtetted ezt a csodát, hogy útmutatást adsz egy általam választott új kihívásban és életmódváltásban, és hogy a barátomnak mondhatlak!!! ? ?" /Barbi/ Kattints ide és nézz bele a könyvbe!
"A Nap első sugarai" - háromszínű zöldségleves
2017. február 21. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Anna újabb ínycsiklandó levese: Hozzávalók: - 3 nagyobb sárgarépa - 1 nagy pasztinák - 1 kisebb karórépa vagy karalábé - hagyma - só - Eden würzl leveskocka - sáfrányos szeklice - petrezselyem 2-3 evőkanál kókuszolajon apróra kockázott hagymát megdínsztelek, majd az azonos méretűre kockázott zöldségeket is hozzáadom, sóval együtt párolom. Hagyma nélkül is ízletes. Két "Eden würzl" leveskockát és sáfrányos szeklicét beleszórok a levesbe. Puhára főzöm, a legvégén petrezselymet teszek hozzá. Az édes ízek, meleg színek harmóniája felfrissül a zöld petrezselyemmel. Tálalhatom grízgaluskával is. Jó étvágyat!
Jégcsapretek saláta
A közkedvelt Kifőztük alapján készült ez a téli saláta. Aki nem ismeri, nézzen körül náluk! Hozzávalók: 1 db jégcsap retek 1 nagyobb sárgarépa 3 ek olívaolaj fél citrom leve 2 ek almaecet 1,5 kk só fél kk asafoetida fél kk őrölt feketebors A retket és a répát megtisztítjuk, vékony csíkokra...
Répapüré
2017. február 15. Beautilicious
Ha itthon meglátoma sárgarépát....volt répa, nincs répa :). A sárgarépa is a kedvenc zöldségeim közé tartozik. Egyszerűen imádom a zöldségeket. Olyan sok módon felhasználhatóak, édesen és sósan egyaránt (nem beszélve arról, hogy milyen egészségesek). Nem tudok betelni vele. Most a legkrémesebb sárgarépa receptemet mutatom meg neked, ami feldobja a szürke hétköznapokat. Hozzávalók - 2db sárgarépa - 3ek tejföl - őrölt kömény - só, bors Így készítsd - Főzd puhára a megtisztított répákat - Tedd turmixgépbe vagy aprítóba és pépesítsd - Keverd hozzá a tejfölt és ízlés szerint fűszerezd
Téli zöldségkrém
Hozzávalók: 80 dkg zöldség vegyesen (lehet mirelit is, répa, karfiol, brokkoli, zeller, karalábé) 10 dkg puha vaj 1 kk asafoetida fél kk őrölt fekete bors fél kk kurkuma 1 ek mustár 1 ek sörélesztő pehely (elhagyható) 1,5 kk só néhány csepp citromlé egy csomag petrezselyem apróra vágva A zölségeket...
Nyers fasírt fehérrépa rizottóval, aszalt gombával, balzsamecetes salátával
2017. január 26. Gitta nyersétel blogja
Ez egy komplett ebéd. Teljes. Szemnek is, ízlelőbimbóknak is és gyomornak is. A fasírt tegnap készült, tegnap csak salátával ettem, ma 5 perc alatt készült hozzá ez a fehérrépa rizottó és a gomba. Fasírt: 1/2 darab zeller 1 szál sárgarépa 1 szál fehérrépa 5-6 darab aszalt paradicsom 2 marék napraforgómag (beáztatva, megaszalva) 1 csipet só Aprítógépbe tesszük a megtisztított, nagyra darabolt zöldségeket, az aszalt paradicsomot, és a magot és a sót. Mivel ez egy kis adag, minden összetevő elfér a gépben... emlékszem még, amikor 30 adagot készítettem, először csak a magot aprítottam meg, utána csak a zellert, stb... és minden ment a nagyon-nagy tálba, ahol a végén összekevertem. De így egyszerűbb az ízesítés is, mire a gép megtöri a zöldségeket és a magokat, a só is el tud keveredni. Agyon-ízesíteni nem kell, mert az aszalt paradicsomnak nagyon jó kis íze van, ő maga is nagyon jól fűszerez. Só, mindössze... de ha nem elégszel meg a zöldségek természetes ízével, jöhet bele bors, fokhagyma, bazsalikom, stb... Fagyis kanállal gombócokat formáztam és aszalógépben 2-3 óra alatt készre aszaltam. Rizottó: 2 szál fehérrépa és vegyesen zöldségek, amit itthon találtam, piros kaliforniai paprika, cukkini, lilahagyma nagyon pici apróra vágva (jöhetne még bele brokkoli, zöldborsó, édesburgonya, vagy bármi, ami kéznél van) A fehérrépát aprítógépbe tesszük és teljesen morzsásra aprítjuk. Állaga olyan lesz, mint a főtt rizsnek, elég apró szemű, de még nem pépes. Ilyen formában nagyon kevesen ismerik fel az étel ízét... miből is van? A színes zöldségeket apróra vágjuk, és összekeverjük a fehérrépa morzsával. Pár csepp citromlé, só, és kézzel lazán összekeverjük. Aszalt gomba gomba, só A gombát tisztítás után daraboljuk, besózzuk, megvárjuk, amíg egy kis levet ereszt. Kb 15 perc után jól kinyomkodjuk, és mehet az aszalógépbe, és 45 fokon aszaljuk kb fél órát. Ez alatt az idő alatt felmelegszik, megpuhul. A saláta pedig mindenféle zöld és koktél paradicsom, és a tetejére, ami nem maradhat el, a balzsamecet! Az a fekete folyadék, amit láttok a képen, a balzsamecet.
Vegan Grill receptek
Vegan Grill receptek, ha gyors, könnyű és finom vegán finomságokra vágytok. Magyarország első vegán grilltermékeinek gyártójától. Már korábban is írtunk a Vegan Grill termékeiről, most pár izgalmas receptet hoztunk nektek, amelyek segítségével könnyen elsajátíthatjátok, hogy milyen könnyű szejtánnal főzni a mindennapokban. Búzahús leves, egy igazi klasszikus újragondolva (Vegan Grill receptek) Hozzávalók: 1 csomag Natúr Szejtán 1 nagyobb fej vöröshagyma 4-6 gerezd fokhagyma Növényi olaj Só, bors, Vegeta ételízesítő 2 nagyobb sárgarépa 1 nagy fehérrépa 3 közepes burgonya 1 karalábé Babérlevél Friss petrezselyem Elkészítés: Vágd apróra a vöröshagymát, majd kevés olajon dinszteld üvegesre egy nagy fazékban. Közben hámozd meg és szeleteld fel a zöldséget (burgonya, répák, karalábé), pucold meg a fokhagyma gerezdeket. A Natúr Szejtánt vedd ki a csomagolásból és vágd falatnyi darabokra. Amikor a hagyma megpuhult, tedd a fazékba az egész fokhagyma gerezdeket, a Natúr Szejtánt, a zöldségeket, ízlés szerint sót, borsot, vegetát, babérlevelet. Forrald fel, majd vedd le a lángot minimumra, és főzd még legalább fél órán át, hogy az ízek összeérjenek. Tálaláskor apróra vágott, friss petrezselyemmel szórd meg. Borsófőzelék szejtán feltéttel (Vegan Grill receptek) Hozzávalók: 1 csomag Natúr Szejtán 60 dekagramm zöldborsó 1,5 deciliter víz 6 deciliter natúr mandulatej 3-4 teáskanál búzaliszt 1 mokkáskanál só 1 csipet bors 1 mokkáskanál szárított oregánó 1 mokkáskanál szárított bazsalikom 1 mokkáskanál őrölt rozmaring 1 mokkáskanál szárnyas fűszerkeverék (vagy más fűszerkeverék, ami kéznél van) 1 evőkanál kókuszolaj Elkészítés: Egy nagyméretű fazékban hevíts fel egy kanál kókuszolajat, majd pirítsd át rajta a zöldborsót. Szórd rá a fűszereket és még egy percig pirítsd tovább. Add hozzá a vizet, illetve 4 deciliter natúr mandulatejet és főzd addig, míg a zöldborsó meg nem puhul. Addig a maradék 2 deciliter mandulatejben keverd el csomómentesre a 4 evőkanál lisztet. Ha hígabban szereted a főzeléket kevesebb lisztet adj a mandulatejhez. Ha a borsó már puha, öntsd a lisztes keveréket a fazékba és addig főzd tovább, míg be nem sűrűsödik. A Natúr Szejtánból vágj vékony szeleteket és egy külön serpenyőben egy kanál kókuszolajon kezd el pirítani. Egy kevés sóval, borssal illetve szárnyas fűszerkeverékkel ízesítsd. Vegán Gyros magyaros szejtánból (Vegan Grill receptek) Hozzávalók: 1 csomag Vegan Grill magyaros hagymás szejtán Pita/Tortilla Paradicsom Kígyó uborka Saláta Lilahagyma Öntethez: 1 evő kanál humusz (elhagyható) 1 evő kanál növényi tejszín só, bors, szárított kapor levél Elkészítés: Pirítsd aranybarnára a Vegan Grill magyaros hagymás szejtánt egy kevés növényi olajon. Amíg pirul vágd fel apróra a zöldségeket, keverd össze a növényi tejszínt a humusszal és fűszerekkel, hogy megkapd az öntetet. Töltsd meg a pitákat a szejtánnal, zöldségekkel és locsold meg az öntettel. A termékpalettát és a boltok listáját, ahol hozzájuthattok a termékekhez a www.vegangrill.hu oldalon tekinthetitek meg, új recept pedig hetente felkerül a Vegan Grill facebook oldalára. Reméljük elkészítitek ezeket az ínycsiklandó fogásokat, jó étvágyat!
A gyulladás csökkentő diéta!
2017. január 4. Eszemiszom – Jóga Magazin
Na, ez lett a Kutir oldalával kapcsolatos új évi fogadalmam, mármint az, hogy a régebbi elmaradásaimat behozom. Ezt a diétát már annyiszor terveztem megosztani, mert nekünk nyugatiaknak, talán ez az egyik leghatékonyabb Ájurvédikus rövid kúra, amit tehetünk magunkért, de eddig még nem sikerült leírnom. Tehát, amennyiben 3 napig nem eszünk fehérjét, és pluszban még kalciumot is viszünk be, minden gyulladás elmulasztható! Természetesen, régóta fennálló, vagy krónikus gyulladás esetén, ezt ismételni kell, de már az első 3 nap után ég és föld a különbség! Ilyen esetekben az Ájurvédában 6 ismétlést ajánlanak, heti ismétléssel, majd lekövető fázisban havi 1 ismétlést. Ezek természetesen 3 egymást követő napok legyenek. Egyébként a hatás mechanizmusa ennek a kúrának az, hogy amikor nincs fehérje bevitel szervezetünk a többlet kalciumot megpróbálja beépíteni a csontszerkezetbe. De ez csak 3 nap után szokott neki sikerülni. Mert egyébként a fehérje feldolgozásához szervezetünk a már beépült kalciumból használ fel, de amikor nincs fehérje bevitel, de van többlet kalcium, azt az első 3 napban keringteti a szervezetünkbe, és az így mindenhová eljut. Kalciumilag reggel-este 500-500 milligramm az ajánlott bevitel. A fehérje szempontjából, meg az abszolút minimum az irányadó elv. Az állati, és a növényi fehérjét is kerüljük. Természetesen szinte mindenben van fehérje, de amennyiben nem lépjük át a 15 gramm fehérjét / 100 gramm tömeghez viszonyítva, a kúra működik. Így íme egy iránymutató felsorolás az alacsony fehérje tartalmú, eme kúrával kompatibilis ételekből: - Gumók és gyökér félék: Krumpli, répa, zeller, cékla, karalábé, retek és hagyma. - Tökfélék: Sütő és főző tök, édesburgonya, padlizsán és cukkini. - Karfiol, paradicsom és paprika. - Gyümölcsök kivéve banán és avokádó. - Gabonafélék: Rizs (fehér), árpa, hajdina és köles. - Olajak: Olíva, szezám, repce, napraforgó, stb... Egyébként a tűz alkatú delikvenseknek, amúgy is ajánlott ezt a kúrát betartani havonta egyszer. És közvetetten ez a gyulladás csökkentő beavatkozás egy csomó másra is kihat, hiszen minden túl működés, minden más túlműködést is fokoz. Tehát a gyulladás csökkentés jótét módon hat a gyomorsav túltengésre, a magsasvérnyomásra, a stressz hormon többletre, stb... Meg hát mi nyugaton amúgy is túl sok fehérjét fogyasztunk, szóval ártani nem árt. Om Tat Sat Baktai Ádám Védikus pap, a Védikus tudományok szakértője
Savanyú káposztás bableves
A Kifőztük receptje alapján készült, némi változtatással. Hozzávalók: 40 dkg szárazbab késhegynyi szódabikarbóna kb. 3 l víz 3 kisebb répa 2 fehérrépa 40 dkg savanyú káposzta megmosva, összevágva 1 dl házi paradicsomlé 1-2 kk házi vegeta só 2 ek olaj 2 ek liszt 1/2 kk asafoetida 3 kk pirospaprika...
Sütőben sült tepsis zöldségek
2016. december 30. Élj harmóniában
A téli időszakban nálunk gyakran megy a sütő. Kenyérsütés, keksz, pogácsa és sütemény készítés, sütőtök, sült alma, sült cékla, sült burgonya és különböző tepsis dolgokat is készítünk a sütőben. Az egyik kedvenc receptem, a sütőben sült tepsis zöldségek. Nagyon finom, egyszerű elkészíteni és bármilyen zöldség vagy fűszer, amit éppen otthon találsz felhasználható hozzá:) Hozzávalók Sütőben sült tepsis zöldségek5 sárgarépa 2 nagyobb fehérrépa 1 kis fej zeller 1 nagy cékla 5 közepes burgonya 2 ek. ghí (vagy bármilyen olaj római kömény 2-3 babérlevél só bors csipet kurkuma csipet asafoetida ( hagymát is használhatsz helyette) gyömbér Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A hozzávalókat tisztítsd meg és vágd kockákra. Egy tepsit kenj ki tisztított vajjal vagy olajjal és tedd bele vegyesen a kockára vágott zöldségeket. Szórd meg római köménnyel, sóval, borssal, gyömbérrel, asafoetidával, kurkumával. Majd az egészet keverd össze és tegyél hozzá néhány babérlevelet. a tetejére még tehetsz egy kis gít vagy olajat. A tepsit takard le alufóliával, majd tedd be 180 fokra előmelegített sütőbe. Ahhoz, hogy a zöldségek elkezdjenek megpuhulni, kb. süsd 50 percig a fólia alatt, majd vedd le a fóliát és süsd további 15 percig. Az utolsó fázisban süthetsz rá sajtot vagy tejfölt is. Én most a végén még kakukkfűvel és petrezselyemmel is megszórtam, mert éppen ezek voltak itthon frissen.
Tudományos összegzés a növényi alapú étrend kapcsán
2016. november 28. Vegán lettem
A Pécsi Tudományegyetemen készült egy tanulmány, mely 42 forrást felhasználva, tudományos alapokra helyezve méltatja a növényi alapú étrendet. 2016. augusztus 8-án készült el, és november 20-án jelent meg Magyarország első tudományos minőségű közleménye növényi alapú étrend (Plant-based diet) témában. Születtek már cikkek magyar nyelven, de hivatalosan egyik sem tekinthető tudományos minőségűnek. Ennek fokmérője (sok más szempont mellett), hogy az adott folyóirat, amiben egy közleményt közölnek rendelkezik e impact faktorral. Jelenleg ez az első magyar nyelvű tanulmány a témában, amelyről ezt elmondhatjuk, hogy a válasz: igen! A cikk az Orvosi Hetilap hasábjain jelent meg, amely azért is különösen hangsúlyos, mert a legfontosabb döntéshozók a táplálkozási ajánlások tekintetében még mindig az orvosok, így ez az írás elsősorban nekik szól. Eme cikk a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának Táplálkozástudományi és Dietetikai Intézetében készült. Témája a növényi alapú étrend, mint elsődleges megelőző étrend bemutatása, valamint az azzal kapcsolatos fehérje, vitamin és ásványi anyag hiányt érintő téveszmék és releváns tények bemutatása, mindezt tisztán egészségügyi és tudományos oldalról megközelítve. Szabó Zoltán, a cikk témájának ötletgazdája és első szerzője három éve vegetariánus, dietetikus, okleveles táplálkozástudományi szakember, jelenleg a Pécsi Tudományegyetem szakoktatója, valamint annak doktori képzésének résztvevője, és akit tanulmányai, kutatásai során felmerült tudományos adatok győztak meg elsődlegesen az életmód váltás fontosságáról. Növényi alapú étrend bevezetés: Első körben egy rövidebb történelmi áttekintést ad a tanulmány a növényi alapú étrend múltjáról, valamint megvilágít egy kutatási területet, mely azon a ma is szóbeszédben forgó hibás feltevésekhez vezet, ami a növényi alapú étrendet egészségtelennek aposztrofálja. A következő, szó szerinti tanulmányból vett idézet egészen precízen mutatja be, hogy milyen káros lehet hosszútávon egy tudományosnak vélt kijelentés, mely általánosítva összegez és nem vesz figyelembe egyértelműnek tűnő, a végső megállapítás témáját gyökeresen meghatározó tulajdonságokat. A szegényebb (első sorban harmadik világbeli) országokban hosszú követéses vizsgálatokat végezve azt tapasztalták, hogy ott a hús és más állati eredetű táplálékok fogyasztása nem megfelelő mennyiségű, így a kutatók azt a megállapítást szűrték le, hogy a nagyfokú alultápláltság az állati eredetű élelmiszerek korlátozott fogyasztásának a következménye. A tévesen levont következtetéseket a mai napig helytelenül magyarázzák az orvosok és a laikusok egyaránt. Ebben az esetben teljesen egyértelmű tulajdonság, hogy nem kifejezetten fehérje vagy egyéb tápanyagok hiányától szenvednek a kutatás alanyai. Nagyfokú alultpláltságuk a kiegyensúlyozott tápanyagszintekkel bíró és főleg változatos étrend hiányából fakad. Ebből adódóan kijelenthető, hogy az egyoldalú és az eredményeket befolyásoló szempontok figyelmen kívül hagyásával meghozott végkövetkeztetés képes kártékonyan befolyásolni még évekkel később is a megítélését a növényi étrendnek. A tanulmány röviden említést tesz a növényi étrend és a vegetarianizmus fajtáiról, valamint azokról a motivációs impulzusokról, amelyek eme irányba terelik a növényi étrendre voksolók többségét. Ha ez a téma érdekel, akkor a tanulmányban olvashatsz róla bővebben, jelen cikkem kapcsán azonban ez nem lényeges információ. Viszont annál fontosabb kijelentés a következő: A tudományosan megalapozott növényi alapú étrend hatásai visszakereshető eredményeken alapulnak. Ez megkülönbözteti a legtöbb divatdiétától, illetve az előbb említett vallási alapú táplálkozási gyakorlatoktól. Így a szakemberek által is széles körben elfogadható. Ennek bizonyítéka, hogy neves kutatók nyilatkoztak a növényi eredetű étrend hatékonyságáról mind primer, mind szekunder prevencióban. Ez egészen konkrétan azt jelenti, hogy bizonyos betegségek megelőzésében, a korai stádiumban diagnosztizált egyes betegségek kezelésében alkalmazzák, valamint bizonyos betegségek súlyosbodását gátolja és a szenvedő gyógyulását segíti elő a növényi alapú étrend. Növényi alapú étrend tápanyagszinten: A tanulmány megállapítja továbbá, hogy a növényi étrend alapanyagai nagy mennyiségben tartalmaznak olyan további élettanilag fontos tápanyagokat mint a fitonutriensek, amelyeket főleg nyers, hőkezeletlen vagy kevésbé hőkezelt állapotban tart meg az étel. A hagyományos tápanyagoktól - fehérje, zsír, szénhidrát, vitaminok, ásványi anyagok - eltéro?en ezek a növényi alkotóelemek nem a hagyományos értelemben véve ,,szükségszeru?ek az emberi szervezet számára. Emellett, ugyan a tanulmány nem említi, de itt kiegészíteném a növényi étrend magas rosttartalmát, amely többek kötött az emésztést és az egészséges bélmozgást segíti elő, valamint, amelytől szinte teljesen mentes minden állati eredetű táplálék. A tanulmány szerint a növényi alapú étrend egy napra vonatkozó általános ajánlása a következők szerint alakul: zöldségek tetszés szerint törekedve a változatosságra; gyümölcsök napi 1-2 bögrényi a változatosságra törekedve; teljes kiőrlésű gabonák vagy gabona alapú köretek napi 2-3 bögre vagy napi 6-11 szelet; hüvelyes növények napi 1 bögre; leveles zöldségek 2-3 bögre nyers formában, vagy 4-6 bögre főtt formában; olajos magvak (dió, mandula, pisztácia stb.) 30-55g; magvak (chia, kendermag, lenmag) 1-3 evőkanál; Növényi tejek 2-3 bögre; friss fűszernövények tetszés szerint. Fontos tudnunk, hogy ez nem minimális, hanem optimális ajánlás. (Forrás: Hever, J.: Plant-based diets: A physicians guide. Perm. J., 2016, 20(3), 93-101.) A fehérjék tekintetében: Fehérje bevitellel kapcsolatos tévhit a laikusok körében, hogy a tisztán növényi étrend elégtelen fehérjetartalma, – azaz, ha valaki mellőzi az állati fehérjék fogyasztását – kóros fehérjehiányt (ilyen a kwashior-kór és marasmus, melyek lényegében csak a harmadik világban ismert betegségek és a krónikus éhezéssel és tápanyaghiánnyal kapcsolódnak össze) és látványos izomfogyást eredményez majd. Ezt ugyan már számos külföldi tudományos kutatás is megcáfolta, de most végre magyarul is olvashatunk erről a tanulmányban. Pár érdekesség: A fehérjéket aminosavak építik fel, amelyek közül a legtöbb szakirodalom jelenleg kilencet tekint esszenciálisnak humán vonatkozásban. Valójában az emberi szervezet csupán két aminosavat nem képes önmaga szintetizálni (treonin, lizin). A treonin és lizin esszenciális aminosavakon kívül, minden más esszenciális aminosavat képes a szervezet szintetizálni bizonyos biokémiai folyamatok útján, ha a táplálkozással elegendő energiát biztosítunk számára. Tehát egyéb aminosavláncokból, esszenciális és nem esszenciálisokból egyaránt képes előállítani a számára éppen fontos fehérjeláncot. Ugyanakkor eme természetes működés egyik fontos alapja növényi alapú étrend esetén a változatos és kiegyensúlyozott táplálkozás folyamatos fenntartása. A tanulmány egy 2007-es FAO/WHO/UNU riport alapján összegzi továbbá a szervezet aminosav szükségletét, láncokra bontva. Ez a hivatalos WHO állásfoglalás tartalmazza továbbá, hogy a felnőtt ember minimális protein szükséglete 0,83 g testsúlykilogrammonként. Az alábbi adatokat egészíteném ki azzal a tanulmányban olvasható információval, miszerint a szervezet naponta átlagosan 90 g elhasznált fehérjét lök ki magából a bélrendszerbe, melynek nagy részét a szervezet újrahasznosítja. Ha emellé vesszük a változatos növényi étrenddel elfogyasztott fehérjemennyiséget, akkor kis számolással könnyen rájöhetünk, hogy a fehérjehiánnyal kapcsolatos felvetés bizony tévhit a vegán étrend kapcsán. Továbbá arról is említést tesz a cikk, hogy a növényi étrenden élőknek jóval magasabb a szérum-albumin szintje. Ez egy olyan laborparaméter, ami - egyebek mellett - arra is használható, hogy megítéljék a szervezet fehérje ellátottságát. A magas szérum-albumin szint annak köszönhető, hogy míg az állati fehérjék fogyasztása folyamatos gyulladásban (inflammáció) tartják a szervezetet, – mely egyébként katabolikus, fehérjebontó állapot is - addig a növényi étrenddel bevitt fehérje nem okoz ilyen jellegű negatív változásokat. Ennek köszönhetően indirekt módon ugyan, de jobb fehérje ellátottságot eredményez a növényi alapú táplálkozás, mint a mindenevő étrend. Pár vitamin tekintetében: A tanulmány továbbá említést tesz a B12, B6 valamint folsav vitaminok és a vas fontosságáról és kijelenti, hogy a B12 állati eredetű ételekből nem vihető be nagy biztonsággal. Ugyan említi, hogy a szárított lila alga aránylag nagy mennyiségű – 77,6 ?g/100g a napi 2,5 ?g ajánlott napi bevitel mellett – B12 vitamint tartalmaz, de arról nem tesz említést, hogy ez a B12 vitamintípusok egyik aktív formája-e, és ha igen melyik az. Ha nem aktív formája, akkor a szervezet nem képes hasznosítani. A vitaminok és ásványi anyagok növényi forrásairól, jellemzőikről bővebb információt egy régebbi cikkemben találsz, valamint az említett vas témájában érdekességeket az eredeti tanulmányban. Növényi alapú étrend és pár betegség: A továbbiakban az elhízásról, mint aggasztó problémáról írnak a cikkben. Magyarországon a lakosság 61,8%-a a BMI alapján túlsúlyosnak minősül (Európában abszolút vezetjük a mezőnyt), mely adat akkor válik igazán érdekessé, amikor hozzáolvassuk az USA átlagos 39%-os túlsúlyossági arányát, mely utóbbi arány évente 5%-kal mutat növekedő tendenciát. Ezzel szemben 2006-ban készült egy 87 tanulmányt összehasonlító metaanalízis, amely azt mutatta ki, hogy a vegetáriánus férfiak és nők jóval kisebb testtömeggel rendelkeztek, mint a vegyestáplálkozású emberek. A 87 tanulmány ténye feltételezi számomra, hogy számos jellemző mentén - demográfia, kor, életminőség, stb. - nagy merítést végezve, relevánsnak mondható ez az adat és senki nem fut bele a már említett tápanyaghiányos előítéletbe. Olyan, az elhízás talaján jelento?s rizikóval kialakuló, szív-ér rendszert érinto? betegségek, mint az angina pectoris, myocardialis ischaemia, AMI, STEMI, corona-riaatherosclerosis, mind megelo?zheto?ek lennének egy helyesen összeállított növényi alapú étrenddel. Szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint cukorbetegség esetén is végeztek kísérleteket növényi alapú diétával. A bevitt tápanyagok százalékos aránya mindegyik esetben megközelítőleg a következőképpen alakultak: 10% zsírokból, 15% fehérjéből és 75% komplex szénhidrátokból. Egy ilyen összetételű vegán étrendet hasonlítottak össze, az Amerikai Diabetes Társaság (ADA) által javasolt vegyes étrenddel - ennek pontos jellemzőit a tanulmányban megtalálod - cukorbetegeket bevonva. A növényi étrendet tartók 43%-a csökkenthette gyógyszeradagját, míg az ADA-diétáját tartok csupán 23%-áról volt ez elmondható. 2015 októberében a WHO rákkutatással foglalkozó tudományos bizottsága, a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) 22 kutatója az akkor rendelkezésre álló tudományos eredmények alapján a vörös húsokat a ,,probably carcinogenic to humans - valószínu?leg rákkelto? az emberekre nézve - (2/a) kategóriába, míg a feldolgozott húskészítményeket a ,,carcinogenic to humans - emberekben rákkelto? - (1/a) kategóriába sorolta. Magyarországon és az USA-ban is a szív- és érrendszeri megbetegedések mellett a daganatos megbetegedések is élen járnak az elhalálozást okozó betegségek között. Számos populációt érintő tanulmány kiemelkedő prevenciós eszközként tekint a növényi alapú étrendre és a húsfogyasztás visszaszorítására a daganatos megbetegedések esetében. Zárás a szerzők által: A növényi alapú étrend abban tér el a divatdiétáktól, hogy tudományosan megalapozott állítások összessége alkotja azt. Ahogyan jelen összefoglalásból is kitu?nik, a növényi alapú étrend nem a ,,tudományt használja saját állításai igazolására, hanem a tudományos állítások igazolják sorra a növényi alapú étrend létjogosultságát. Tehát összefoglalva, a növényi alapú étrend nem csak a megelőzésben, hanem súlyos betegségek - szív- és érrendszeri betegségek, cukorbetegség, magas vérnyomás, csontritkulás - kezelésének kiegészítő diétájaként is ajánlott lehet, valamint, ahogy azt már megannyi tudományos tanulmányban olvastuk, úgy most ez a magyar összegzés is rámutat, hogy a megfelelően összeállított tisztán növényi alapú étrend jó hatással van szervezetünkre, és az elfogyasztott mennyiségtől függően, bőven elegendő tápanyagot szolgáltat életünk bármely stádiumában. A tanulmány szerzőjével folytatott pontosítás és beszélgetés során a következőre szeretném felhívni a figyelmet. A vegán vagy növényi alapú étrend, nem a Szent Grál. A rosszul összeállított és nem eléggé változatos növényi étrend hiánybetegségekhez vezethet ugyanúgy, ahogy a nem eléggé változatos vegyestáplálkozású étrend is. Emellett a növényi étrenden élők körében, hajlamosságtól és az élet többi területén a szervezetet ért negatív hatások fényében, ugyanúgy alakulhatnak ki komoly betegségek, ugyanakkor az 100% biztonsággal kijelenthető, hogy a kiegyensúlyozott tisztán növényi étrend betegségek kockázatát csökkenti! Mindezt úgy, hogy nem mellékesen az állatokat is békén hagyjuk. Nagy öröm számomra, hogy Magyarországon született egy ilyen tanulmány és remélem, hogy ez csak a kezdet, hogy hamarosan még több tudományosan megalapozott írással segítik elő a növényi étrend körüli téveszmék felszámolását mások is, akik ebben hivatottak. A tanulmány szerzői, az írás minden állítását a cikk alján is olvasható forrásokkal támasztják alá, számokkal és oldalszámmal is hivatkozva. Az alábbi sorra kattintva érhetitek el a teljes szöveget. (Szabó Zoltán szerző lektorálásával és engedélyével) A tanulmány további szerzői: (nagy köszönet nekik is a munkáért) Erdélyi Attila Dr. Gubicskóné Kisbenedek Andrea A. Ungár Tamás Lászlóné Dr. Polyák Éva Szekeresné Dr. Szabó Szilvia Kovács Réka Erika Raposa László Bence Dr. Figler Mária Pécsi Tudományegyetem, Egészségtudományi Kar, Táplálkozástudományi és Dietetikai Intézete A tanulmányhoz felhasznált irodalom: [1] Lim, S. S., Vos, T., Flaxman, A. D., et al.: A comparative risk as- sessment of burden of disease and injury attributable to 67 risk factors and risk factor clusters in 21 regions, 1990-2010: a sys- tematic analysis for the Global Burden of Disease Study 2010. Lancet, 2012, 380(9859), 2224-2260. [2] Mr. Mallikarjun, Mr. Vijaykumar, S. D.: Nutritional update for physicians: Plant-based diets. International Educ. Scienti c Res. J., 2016, 2(4), 82-83. [3] Palmer, S.: Nutrients of concern for individuals following a plant- based diet. 2014. Available from: http://www.todaysdietitian. com/pdf/courses/PBDNutritentsofConcernPDF.pdf [4] Leitzmann C.: Vegetarian nutrition: past, present, future. Am. J. Clin. Nutr., 2014, 100(Suppl. 1), 496S-502S. [5] Leitzmann, C., Oltersdorf, U.: Possibilities to improve the nutri- tion situation in developing countries. Cologne, Germany: Welt- forum, 1981. [German] [6] Glasauer, P., Leitzmann, C.: Food aid in disasters. 1982. Availa- ble from: http://cidbimena.desastres.hn/docum/crid/Junio 2005/ pdf/eng/doc2793/doc2793-a.pdf [7] Gashu, D., Stoecker, B. J., Adish, A., et al.: Ethiopian pre-school children consuming a predominantly unre ned plant-based diet have low prevalence of iron-de ciency anaemia. Public Health Nutr., 2016, 19(10), 1834-1841. [8] Leitzmann C.: Nutrition ecology: the contributions of vegetarian diets. Am. J. Clin. Nutr., 2003, 78(3 Suppl.), 657S-659S. [9] Steinfeld, H., Gerber, P., Wassenaar, T., et al.: The Livestock, En- vironment and Development. Livestocks longs hadow environ- mental issues and options. Food and Agriculture Organization of the United Nations, Rome, 2006. Available from: ftp://ftp.fao. org/docrep/fao/010/a0701e/a0701e.pdf [10] Marlow, H. J., Hayes, W. K., Soret, S., et al.: Diet and the environ- ment: does what you eat matter? Am. J. Clin. Nutr., 2009, 89(5), 1699S-1703S. [11] Macdiarmid, J., Kyle, J., Horgan, G. W., et al.: Sustainable diets for the future: can we contribute to reducing greenhouse gas emissions by eating a healthy diet? Am. J. Clin. Nutr., 2012, 96(3), 632-639. [12] Ornish, D., Brown, S. E., Scherwitz, L. W., et al.: Can lifestyle changes reverse coronary heart disease? The Lifestyle Heart Tri- al. Lancet, 1990, 336(8708), 129-133. [13] Hu, F. B.: Plant-based foods and prevention of cardiovascular disease: an overview. Am. J. Clin. Nutr., 2003, 78(3 Suppl.), 544S-551S. [14] Gardner, C. D., Coulston, A., Chatterjee, L., et al.: The effect of a plant-based diet on plasma lipids in hypercholesterolemic adults: a randomized trial. Ann. Intern. Med., 2005, 142(9), 725-733. [15] Barnard, N. D., Scialli, A. R., Turner-McGrievy, G., et al.: The effects of a low-fat, plant-based dietary intervention on body weight, metabolism, and insulin sensitivity. Am. J. Med., 2005, 118(9), 991-997. [16] Barnard, N. D., Cohen, J., Jenkins, D. J., et al.: A low-fat vegan diet improves glycemic control and cardiovascular risk factors in a randomized clinical trial in individuals with type 2 diabetes. Diabetes Care, 2006, 29(8), 1777-1783. [17] Lea, E. J., Crawford, D., Worsley, A.: Public views of the bene ts and barriers to the consumption of a plant-based diet. Eur. J. Clin. Nutr., 2006, 60(7), 828-837. [18] Sabaté, J.: The contribution of vegetarian diets to health and dis- ease: a paradigm shift? Am. J. Clin. Nutr., 2003, 78(3), 502S- 507S. [19] Newby, P. K.: Plant foods and plant-based diets: protective against childhood obesity? Am. J. Clin. Nutr., 2009, 89(5), 1572S -1587S. [20] Drewnowski, A., Gomez-Carneros, C.: Bitter taste, phytonutri- ents, and the consumer: a review. Am. J. Clin. Nutr., 2000, 72(6), 1424-1435. [21] Energy and protein requirements. WHO, Geneva, 1985. Available from: http://www.fao.org/docrep/003/aa040e/ AA040E00.htm [22] Rodler, I.: Food and Nutrition Health. [Energia és tápanyagfor- galom. In: Élelmezés- és táplálkozás-egészségtan. (Ed.: Rodler, I.)] Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2008, 41-106. [Hungari- an] [23] Henkel, J.: Soy: Health claims for soy protein, questions about other components. FDA Consumer Magazine, 2000, 34(3), 13-15, 18-20. Available from: http://permanent.access.gpo. gov/lps1609/www.fda.gov/fdac/features/2000/300_soy.html [24] Moughan, P. J., Rutherfurd, S. M.: Gut luminal endogenous pro- tein: implications for the determination of ileal amino acid di- gestibility in humans. Br. J. Nutr., 2012, 108(Suppl. 2), S258- S263. [25] Vegan diets. 2015. American Heart Association. Available from: http://www.heart.org/HEARTORG/HealthyLiving/Health- yEating/Vegetarian-Diets_UCM_306032_Article.jsp#.V3ttt- biLTIW [26] Benzie, I. F., Wachtel-Galor, S.: Biomarkers in long-term vegetar- ian diets. Adv. Clin. Chem., 2009, 47, 171-222. [27] Preis, S. R., Stampfer, M. J., Spiegelman, D.: Dietary protein and risk of ischemic heart disease in middle-aged men. Am. J. Clin. Nutr., 2010, 92(5), 1265-1272. [28] Szeto, Y. T., Kwok, T. C., Benzie, I. F.: Effects of a long-term veg- etarian diet on biomarkers of antioxidant status and cardiovascu- lar disease risk. Nutrition, 2004, 20(10), 863-866. [29] Balk, E., Chung, M., Chew, P., et al.: Effects of soy on health outcomes. Evidence Report/Technology Assessment No. 126. (Prepared by Tufts-New England Medical Center Evidence- based Practice Center under Contract No. 290-02-0022.) AHRQ Publication No. 05-E024-2. Agency for Healthcare Re- search and Quality, Rockville, MD, August 2005. [30] Watanabe, F.: Vitamin B12 sources and bioavailability. Exp. Biol. Med., 2007, 232(10), 1266-1274. [31] Chambers, J. C., Ueland, P. M., Obeid, O. A., et al.: Improved vascular endothelial function after oral B vitamins. An effect me- diated through reduced concentrations of free plasma homocyst- eine. Circulation, 2000, 102(20), 2479-2483. [32] Antal, M.: Nutrient requirement. [In: Rodler, I. (ed.): New food composition table.] [Tápanyagszükséglet. In: Rodler, I. (szerk.): Új tápanyagtáblázat. (Ed.: Rodler, I.)] Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2005, 61-70. [Hungarian] [33] Saunders, A. V., Craig, W. J., Baines, S. K., et al.: Iron and vege- tarian diets. Med. J. Aust., 2013, 199(4 Suppl.), S11-S16. Avail- able from: https://www.mja.com.au/system/ les/issues/ 196_10_040612_supplement/rei11510_fm.pdf [34] Witters, D.: More than 15% obese in nearly all U.S. metro areas. Gallup, 2012. Available from: http://www.gallup.com/poll/ 153143/Obese-Nearly-Metro-Areas.aspx [35] Berkow, S. E., Barnard, N.: Vegetarian diets and weight status. Nutr. Rev., 2006, 64(4), 175-188. [36] Friedewald, V. E., Boden, W. E., Stone, G. W., et al.: The editors roundtable: role of percutaneous coronary intervention and drug-eluting stents in patients with stable coronary heart disease. Am. J. Cardiol., 2011, 108(10), 1417-1425. [37] Ornish, D., Scherwitz, L. W., Billings, J. H., et al.: Intensive life- style changes for reversal of coronary heart disease. JAMA, 1998, 280(23), 2001-2007. [38] Xu, J., Murphy, S. L., Kochanek, K. D., et al.: Deaths: Final Data for 2013. Natl. Vital Stat. Rep., 2016, 64(2). Available from: http://www.cdc.gov/nchs/data/nvsr/nvsr64/nvsr64_02.pdf [39] IARC Monographs evaluate consumption of red meat and pro- cessed meat. Lyon, France, 26 October 2015. Available from: https://www.iarc.fr/en/media-centre/pr/2015/pdfs/ pr240_E.pdf [40] Pérez-Cueto, F. J., Verbeke, W.: Consumer implications of the WCRFs permanent update on colorectal cancer. Meat Sci., 2012, 90(4), 977-978. [41] Nechuta, S. J., Caan, B. J., Chen, W. Y., et al.: Soy food intake after diagnosis of breast cancer and survival: an in-depth analysis of combined evidence from cohort studies of US and Chinese women. Am. J. Clin. Nutr., 2012, 96(1), 123-132. [42] Richman, E. L., Stampfer, M. J., Paciorek, A., et al.: Intakes of meat, sh, poultry, and eggs and risk of prostate cancer progres- sion. Am. J. Clin. Nutr., 2010, 91(3), 712-721.
Táplálj helyesen, édesanyám! (6. rész)
2016. november 21. Zizi kalandjai
Kerámia reszelő {Kyocera}, bambusz kanalak {Mamamibolt} Minden ember más és más. Minden gyerek más és más. Minden baba más és más. Ez itt a Táplálj helyesen, édesanyám! kettő pont nullás újratervezett verziója! Talán néhányan emlékeztek, hogy miket írtam Ádi hozzátáplálásának a kezdetén. Azóta rájöttem, hogy a leírtak alapján tankönyvszerűen haladtunk. És mi a helyzet Ákossal? Na őt más dióból faragták! Elmesélem miért! Július elején lett 6 hónapos, de eltelt utána még egy kis idő, amikor először próbálkoztunk nála finom, szaftos, édes őszibarackkal. Nem igazán lett a kedvence, ahogyan a répa sem. Azt gondolom, magával az “ízorgiákkal” volt baja, nem kattant rá a szilárd ételre, ahogyan Ádi, így tartottunk nála egy kis szünetet. Azért persze néha-néha próbálkoztunk újra őszibarackkal, almával és répával, de csak próbaszerűen. 8 hónapos kora körül kezdett el kicsit jobban érdeklődni az ételek iránt, de nem olyan lelkesedéssel, mint Ádi, hanem ímmel-ámmal, néha ízlett neki egy-két dolog és egész jól evett belőle. Az az igazság, hogy másodjára már nem vagyok annyira lelkes a hozzátáplálást illetően, mint első alkalommal. Két gyerek ellátása és a háztartás vezetése mellett, valamint a saját ebédünk megfőzése mellett kevés időm marad Ákos ételeinek elkészítésére. Igyekszem minél könnyebben és egyszerűbben megoldani a dolgot, ráadásul sokszor fektetek bele több energiát, hogy hátha most majd megeszi, amit főzök, aztán mégse teszi. Szóval lazábban kezelem a dolgot és többnyire nyers vagy sült zöldségeket és gyümölcsöket adunk neki. A nyers gyümölcsök többségét – körtét, almát – Kyocera kerámia reszelővel reszeljük pépesre. Hihetetlen könnyű reszelni ezzel a 100% kerámia reszelővel, ugyanis szilikon aljzattal rendelkezik, mely meggátolja az eszköz használat közbeni elcsúszását. Simán tartod az egyik karodban a gyereket, a másik kezeddel pedig tudod reszelni a hámozott almát, ráadásul villámgyorsan, mert a kerámia anyagnak köszönhetően nagyon gyorsan le lehet reszelni vele egy teljes almát vagy körtét. Nem csak baba hozzátápláláshoz hasznos az eszköz, mert lehet vele reszelni fokhagymát, gyömbért, kurkumát, őszibarackot, puhább zöldségeket, például cukkinit is (kiváló ajándék lehet karácsonyra a szuper éles hámozóval együtt – anyukám szerint a világ legjobb hámozója, ő már elég sok fajtát kipróbált, de szerinte ez a legjobb ). Lazábban veszem azt is, hogy miket adok neki, szóval ő sokkal hamarabb kóstolta az avokádót és a banánt például, mint Ádi. Mennyiségeket egyáltalán nem mérek nála, teljesen felesleges, mert randomszerűen eszik. Hol egy egész kis tálkával megeszik például egy almás kását, hol egy kanálnyi után nemtetszését fejezi ki, tehát értelmetlen lenne mennyiségeket mérni és azokat tukmálni rá. Zöldségeken és gyümölcsökön kívül gluténmentes gabonakását csinálunk még neki kb. 8-9 hónapos korától. Ezt is néha megeszi, néha nem. Gluténmentes tésztát is eszik, a Biorganiktól veszem ezt a kis kagyló formájút, ami azért jó, mert a pici kis ujjaival könnyen tudja csipegetni a tészta darabkákat. Brokkolis tészta (főtt gluténmentes tészta párolt brokkolival) Abban is lazább vagyok, hogy sokkal hamarabb adtam neki darabos, darabkás ételeket. Pürével kezdtünk, de néha úgy éreztem, hogy a darabos étel jobban menne neki. Nem mondom, hogy BLW-zünk – és tudom BLW (baby led weaning) során tilos keverni a pürés ételeket a darabossal -, inkább azt mondom, hogy hamarabb kezdte a darabos ételek fogyasztását, mint Ádi. Most már 10.5 hónapos, van már 5 foga és még legalább 5-6 jön neki éppen, tehát egész jól tud már “rágcsálni”. Valószínűleg a sok fog érkezése miatt viszont most alig eszik valamit, hébe-hóba kóstolgat meg ételeket… bármit teszek elé, adok neki, többnyire nem érdekli. A cici viszont annál inkább. Ez a fogzási időszak velejárója lehet, hogy nincs a babának étvágya. Na de Ákos súlya miatt nem kell aggódni, mert már 9.5 hónapos korában 11 kg volt! Ádinak nem jöttek rohamtempóban a fogai, észre sem vettük, hogy fogzik, tehát nála étvágytalanság fel sem merült. Ákosnál viszont éppen turbó időszak van, így szegénykém nyugtalan is, meg a szilárd étel sem érdekli igazán. Szóval ezeket ette, próbálta eddig (10.5 hónapos éppen): Gyümölcsök: őszibarack, sárgabarack, alma, körte, szőlő, mangó, banán, avokádó. Zöldségek: cukkini, kaliforniai paprika, répa, paszternák, sütőtök, spenót, brokkoli, karfiol, édesburgonya, lilaburgonya, burgonya, uborka, fokhagyma. Gabona: gluténmentes gabonapehely, gluténmentes tészta. Zsiradék: hidegen sajtolt babaolaj (repce-, napraforgó-, kenderolaj), minimális kókuszzsír. Folyadék: anyatej, víz. Zöldfűszer: kakukkfű, petrezselyem. A tuti nyerő étel nála az avokádó. Általában ezt mindig megeszi. Vagy csak simán a héjából kikanalazzuk a gyümölcs húsát és falatkákat adunk, vagy villával pépesre törjük és úgy adjuk neki. Általában képes megenni egy fél avokádót vagy egy kicsivel többet egy étkezés során. Egyszer főztem fokhagymás párolt spenótot, amit gabonakásával kevertem össze. Meglepő módon az egészet megette. Teljesen kiszámíthatatlan, hogy mit eszik meg és mikor. Reménykedünk, hogy a fogai minél előbb kibújnak, a fájdalom elmúlik és megjön az állandó étvágya minél előbb. Táplálj helyesen, édesanyám! (1. rész) Táplálj helyesen, édesanyám! (2. rész) Táplálj helyesen, édesanyám! (3. rész) Táplálj helyesen, édesanyám! (4. rész) Táplálj helyesen, édesanyám! (5. rész)
Bundás mandulasajt zöldséges rizottóval és áfonya lekvárral
2016. november 15. Gitta nyersétel blogja
A Fem3Cafe műsorában készítettem el ezt a finomságot. Volt már menüben is, és Piliscsabán, a nyersétel táborokban is ettük már. Tudom, hogy jó választás volt, mert ennek mindig nagy sikere van. a TV műsor első része A TV műsor második része Mivel ez az étel több részből áll, érdemes belőle nagyobb adagot készíteni, mert egy pár napig eláll, és ilyen kicsi egyszemélyes adagokhoz nem szívesen áll hozzá az ember. A fotón a rizottóban csak zöldborsó van Mandulasajt hozzávalók 4 főre 30 dkg hámozott mandula 2 evőkanál sörélesztő pehely, 1 evőkanál utifűmaghéj, 1 teáskanál himalája só 10 dkg hámozott cukkini a bundához: 10 dkg őrölt mandula (vagy napraforgó mag is megfelel) 1 evőkanál sörélesztő pehely, 1 evőkanál utifűmaghéj, 1 kávéskanál himalája só A nyers rizottó 4 adaghoz: 30 dkg fehérrépa 25 dkg színes zöldségek vegyesen apróra vágva (kápia paprika, cukkini, brokkoli, sárgarépa, stb) 1 kis csokor petrezselyemzöld Az áfonya lekvárhoz: 20 dkg aszalt vörösáfonya tisztított vízbe beáztatva 5 dkg aszalt vagy 10 dkg fagyasztott meggy 1-2 evőkanál víz A sajthoz először a cukkiniből készítünk teljesen sima pépet. A többi hozzávalót aprítógépben morzsásra aprítjuk. A cukkinipépből és a mandulaőrleményből a egy jó sűrű masszát gyúrunk. Ha túl nedves, utifűmaghéjat, ha túl kemény, akkor egy kis vizet öntünk még hozzá. Egy kb 8 cm átmérőjű rudat formázunk belőle, és hűtőszekrényben pihentetjük 1 órán keresztül. A bundához szintén aprítógépben morzsásra aprítjuk a hozzávalókat. Az egy óra elteltével elővesszük a mandulasajt rudat, és ujjnyi vastag szeletekre vágjuk. Megforgatjuk a morzsában, és a szeleteket tálra rakjuk. A rizottóhoz a fehérrépát aprítógépben morzsásra aprítjuk. A többi zöldséget apróra vágjuk és a répához keverjük. A petrezselymet finomra vágjuk, azt is hozzákeverjük. Az aszalt áfonyát és a meggyet áztassuk be tisztított vízbe legalább 2 órára. Kézzel szedjük szét az összeragadt szemeket. Turmixgéppel pépesítsük, ehhez nem is kell más... készen is van. Sajnos a műsorban én nem fotóztam (Berki Krisztián lefotózta, nála ott volt a telefonja), ez egy régebbi illusztráció, melyet Birta Endre készített.
Diógolyó salátával
2016. november 12. Gitta nyersétel blogja
Ebben az évben (2016) ezzel a vacsorával indítottuk a nyersétel hétvégéket Piliscsabán. Persze mindig más volt a diógolyó ízesítése, hol paprikás, hol aszalt paradicsomos, hol pedig füstös paprikás ízű volt a golyó, a salátában pedig váltogattuk a gyümölcsöt, hol narancs, hol kiwi, vagy éppen grapefruit volt... és az öntet sem volt mindig ugyanolyan, hol almás, citromos, hol tokaji balzsamecetes, volt már gyömbéres vagy mézes-mustármagos. Csupa íz és zamat... kicsit erősebb fűszerezésű, tömör íz a diógolyó, hozzá pedig egy friss, gyümölcsös, nagyon könnyű saláta. Jól kiegészítik egymást, biztosan jóllaksz vele :) Most az egyik lehetséges változatot írom le, a variációkat tessék hozzágondolni, és kipróbálni. Hozzávalók 10 adaghoz: 20 dkg dió, 40 dkg napraforgómag, 15 dkg kápia paprika, 2-3 gerezd fokhagyma, só 20 dkg vegyes zöldség apró kockákra vágva (lilahagyma, kápia paprika, reszelt répa vegyesen) A dió és a napraforgó mag is előkészítést igényel. Mindkettőt előzőleg beáztattuk tiszta vízbe, és itt ázott legalább 12 órán keresztül. Ezalatt jól kiáztak az enzimgátló anyagok, az enzimek feléledtek, beindultak a csírázási folyamatok, megnövekedett az enzimatikus tevékenység... vagyis jól felébresztettük a magokat. Ilyenkor meg lehet kóstolni, az ízük is sokkal finomabb, teljesebb. Az időzítés itt egy nehéz kérdés, mert a beáztatott magokat gyorsan el kell használni, mert így már gyorsan romlik... ezért inkább ilyenkor betesszük az aszalógépbe, és teljesen szárazra aszaljuk. Mi történik ilyenkor? Az enzimek köszönik szépen jól megmaradnak, ugyanakkor a szárítással tartósítás is történik: vagyis ha megszárítva dobozba tesszük, akkor bármikor felhasználható, akár hetekig is eláll. Ez a folyamat a magok "aktiválása". Vagyis: ha van otthon mindig aktivált diónk és napraforgó magunk, akkor már nem kell az előkészítéssel foglalkozni, hanem azonnal felhasználhatjuk őket. A diót és a napraforgó magot szárazon megőröljük, félretesszük. A paprikát, fokhagymát a sóval simára turmixoljuk, a többi zöldséget egészen apróra vágjuk (vagy reszeljük). A turmixolt zöldségeket összegyúrjuk a száraz magokkal, majd belegyúrjuk az apró zöldségkockákat. Zöldségkocka nélkül is finom, talán úgy túl tömény, a zöldségkockák lazítják kicsit. Ez így már készen is lenne, nem szükséges aszalni. Ha mégis túl lágynak érezzük, akkor kevés utifűmag héjjal lehet sűríteni. Fagylaltos kanállal gombócokat formázunk és a saláta mellé tálaljuk. A salátáról nem mondanék túl sokat, a lényeg, hogy falatnyi (nem kisebb és nem nagyobb) darabokra vágjuk a zöldségeket (salátát, uborkát, paprikát, hagymát, paradicsomot, esetleg retket, de mehet bele friss kukorica vagy olajbogyó is). 10%-ban vágjuk bele valamilyen gyümölcsöt, pl. narancsot vagy kiwit, nagy sikere lesz :) Az öntethez pedig turmixoljunk simára 1-2 almát, ízesítsük citromlével és egy kevés datolyával, sóval, öntsük a salátára, jól keverjük el és tálaljuk. Ha diógolyó mellé adjuk a salátát, akkor a salátára már ne tegyünk olajat, mert a diógolyó is zsíros... A csírát, vagy bármilyen friss zöld levelet ne hagyjuk ki belőle, bazsalikom, petrezselyemzöld... nyami :)
Lencseleves csíráztatva
2016. november 10. Éltető ételek
Szoktatok hüvelyeseket csíráztatni? Ma pl. lencselevest főztem, amelybe kicsírázott lencse került. Miért is jó ez? Emészthetőbb, hamarabb megfő, a keményítő egyszerű cukorrá, a fehérje aminosavvá és peptonná, a nyers zsír szabad zsírsavvá alakul. A barnalencse különösen könnyen kicsírázik. 1 éjszakai áztatás után leszűröm, beteszem a hűtőbe, és másnap ott is vannak a csírák. Persze csak akkor, ha nincs a lencse valamivel kezelve. De nekem eddig mindig kicsírázott. Tápláló és teljes értékű leves készülhet belőle, mivel gabonával is társítottam. Hozzávalók: - 1 csésze csíráztatott barna lencse - 1 sárgarépa - a répával megegyező mennyiségű batáta - 1 brokkoli törzse - 1 közepes burgonya (vagy csicsóka) - 2 marék köles (vagy hajdina) - 1 vöröshagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 2-3 evőkanál házi paradicsomlé (nekem minden benne van, magja, héja is) - 1 szelet paprika (fagyasztottam le télire) - 2 babérlevél - 2 teáskanál kókuszolaj - őrölt kömény, himalája só, bors, pirospaprika Elkészítése: - A hagymát vágjuk fel pici kockára és a kókuszolajon dinszteljük meg. Reszeljük bele a fokhagymát. - Minden zöldséget (sárgarépa, batáta, brokkoli törzse, burgonya) vágjuk fel egyforma kockára. - Forgassuk meg a hagymás zsírban, majd adjuk hozzá a csíráztatott lencsét. Szórjuk meg pirospaprikával és öntsünk rá vizet. Ekkor tegyük hozzá a paradicsomlevet, a paprikát és a fűszereket. - Főzzük a zöldségeket roppanósra, majd adjuk hozzá az átmosott kölest. Kb, 12 perc múlva el is készült a levesünk.BABAKONYHA TIPP: A lencsefélék 9-11 hónapos kortól adhatók, turmixoljuk össze még a családi fűszerezés előtt.
Omlós diós-lekváros keksz (vegán)
2016. október 4. Zizi kalandjai
Puha, omlós, szájban olvadós kekszek… erre vágysz? Akkor megtaláltad a tuti receptet. Gyorsan elfogyós kekszek, mert mi is és a vendégek is rájárnak. Ezt tapasztaltam, amikor Ádi harmadik szülinapján kipakoltam a kekszeket. Imádom, ahogyan a gyerekek csipegetnek egy svédasztalról. Kivesznek egy olívabogyót a tálkából, beleharapnak, leteszik, mert arrébb meglátnak egy datolyagolyót… beleharapnak, leteszik és már rohannak is játszani. Így volt ez Ádi születésnapján is, én meg jó anya módjára megeszegettem az összes ott maradt darabkát, legyen az egy répa, egy keksz vagy egy datolyagolyó. I. családjából érkezik ez a keksz recept és mindig azt hallottam, hogy az anyukája milyen finom mini islereket sütött. Szóval ezek lehetnek mini islerek is, ha bevonjuk őket olvasztott csokoládéval, csak mi megkíméltük magunkat és más anyukákat, hogy az olvadt csokit kelljen a gyerekek ruhájáról, kezéről, szájáról, arcáról törölgetni a napsütéses melegben. A tésztája tele van dióval, ettől még finomabb. Két keksz közé pedig házi savanykás sárgabarack lekvár került, de eperrel, szederrel is kiváló… ki, mit talál a kamrájában. UI: Karácsonyra már most mentsétek el a receptet! Ha sokféle süteményt készítetek, ez legyen az egyik! Sőt, egy doboznyit ajándékba is adhattok! Omlós diós-lekváros keksz (vegán) Hozzávalók 20-30 darabhoz: – 250 g tönköly fehérliszt – 160 g dió, darálva – 250 g jó minőségű margarin (hideg legyen!) – 100 g nád porcukor – csipet Himalaya só – sárgabarack lekvár Melegítsük elő a sütőt 170C fokra. Béleljünk ki egy tepsit sütőpapírral és vékonyan kenjük át kókuszolajjal. Egy tálba kockázzuk fel a hideg margarint, majd adjuk hozzá a lisztet. Kézzel dolgozzuk morzsás állagúra. Ekkor adjuk hozzá a darált diót, a porcukrot és a csipet sót. Gyúrjuk össze a tésztát. Tegyük lisztezett felületre és nyújtsuk ki 3-4 mm vastagságúra. 3-4 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval vágjunk kis köröket a tésztából, tegyük a tepsire és süssük 12-15 percig, amíg aranybarnák lesznek. Ha kihűltek a keksz körök, vegyünk egyet, kenjük meg lekvárral és “ragasszunk rá” egy másik keksz lapot. Dobozban, hűvös helyen két hétig elállnak, de úgysem fognak addig tartani. Tipp : a kekszeket bevonhatjuk csokoládészósszal. Olvasszunk fel vízfürdő felett 100 gramm étcsokoládét és ebbe mártogassuk bele a keksz szendvicsek egyik oldalát. Csokoládészószt készíthetünk úgy is, hogy egy kevés kókuszzsírt felolvasztunk, adunk hozzá kakaóport és ízlés szerint tehetünk bele vaníliát vagy valamilyen édesítőszert (datolyaszirupot vagy nád porcukrot). Jól elkeverjük és belemártogatjuk a keksz szendvicsek egyik oldalát. Hagyjuk a csokit rádermedni, utána tálaljuk. ********** 2016 októberében megjelenő Vegán Reggeli című szakácskönyvem még mindig 25%-os kedvezménnyel rendelhető meg! Remélem ti is annyira várjátok, mint én! Részletekért katt a képre!
Bébipapi - cukkinis barnarizs, avagy cukkini krémleves
Avagy gluténmentes cukkini krémleves is lehetne, bár akkor a pároló vízbe tennék egy kis vegamix-et, sót, és azzal hígítanám vissza. Ha táplálóbbá szeretnénk tenni, némi olajos magot is beleturmixolhatunk. A gázon szoktam párolni, sokkal egyszerűbb, kevesebb mosogatással jár, és nem kell a nagy batár pároló alkatrészeit rakosgatni. Így a pároló vízben a rizst is meg tudom főzni, mert általában addigra az is megfő, mire a zöldségfélék megpárolódnak. Szóval egy kis cukkinit megpárolunk, azután 2 evőkanál főtt barna rizzsel összeturmixoljuk. Ha a kicsi nem rajong az ízvilágért, eleinte egy cikkely almát is párolhatunk mellé, vagy sárgarépát. 11-12 hónapos kora körül elkezdhetünk beleturmixolni pár szem kesudiót is.
Magyarországon kapható vegán kutyaeledelek
A vegán kutyatartás gyakran erőteljes vitákat vált ki. Ez érthető, hiszen négylábú társaink a mi kis szőrös gyerekeink, akiknek a legjobbat szeretnénk. Én is kétkedve fogadtam legelőször, és nem is foglalkoztam a dologgal egy jó ideig. De miután megismertem Anna három tappancsos családtagját, akik vegán életmódon éltek, és elkezdtem kutakodni a témában, meggyőződtem róla, hogy semmi rosszat nem teszek Tódival. Azóta sok vegán kutyával találkoztam, és eddig még senkitől nem hallottam negatív tapasztalatot. Az első hónapokban különösen odafigyeltem minden szokatlan dologra, de nem hogy romlást nem tapasztaltam, Tódi gyomorsav-problémája is megszűnt, vérképe csodás, 13,5 éves, de rendszeresen 6-8 évesnek nézik. Idősebb vagy túlsúlyos kutyáknak, emésztési illetve szőr- és bőrproblémák esetén egyébként is ajánlott a növényi étrend a könnyen emészthető tápanyagok és a nagyobb mennyiségű rost miatt, allergia esetén pedig a hipoallergén tápok nélkülözhetetlenek. Persze csodát nem tesz ez az étrend sem, nem minden meglévő problémája múlt el, és az idő sajnos neki is fehéríti a pofiját, de egészségi állapota korához képest több mint kielégítő. Miért vegán? De miért vegán? Az elv egyszerű: bár szőrös gyerekeink számunkra sokkal fontosabbak, mint a többi állat, de ahogyan nem vernénk meg egy másik gyereket, hogy a játékait elvegyük, és saját gyerekeinknek adjuk, így más állatok életét sem vesszük el, hogy a családtagjainkat tápláljuk. Szerencsére erre nincs is szükség. Jó ez a kutyának? A kutyák már nem farkasok, emésztésük (és valljuk be, mindenük) óriási mértékben átalakult, mióta velünk élnek. A növényi tápok jelenléte önmagában is azt sugallja, hogy van rá igény (és biztos vagyok benne, hogy nem az “elvetemült vegánok” miatt, mert a vegánok közül sem mindenki eteti vegánul a kutyáját), az allergiás, szőrproblémás és egyéb egészségügyi esetek sajnos egyáltalán nem ritkák. A tápokat szintetikus vitaminokkal dúsítják, legyen szó bármelyik tápról (kivéve talán a legolcsóbbakat), tehát az nem újdonság, hogy ezeket nem csak a “vadonban” lehet megszerezni. A makrotápanyagok (szénhidrát, fehérje, zsír) pedig, az összes aminosavval együtt megtalálható a növényekben. Az olcsóbb és közepesen drága húsos tápokba “emberi fogyasztásra nem alkalmas” húsok és egyéb állati és növényi anyagok kerülnek. Ez jelenthet sok mindent, de nem sok jót. Beteg, daganatos állatok, kicsit romlott hús, nem fogyasztható testrészek, szervek (pl. tisztítatlan belek), csontok lisztté őrölve, gyepmesteri telepeken meghalt állatok testei. Ezen kívül olyan adalékanyagokkal “dúsítják” az eledeleket, amik súlyos, akár halálos megbetegedésekhez vezetnek. Mégis, szinte senkit nem érdekel, ha valaki ilyen hulladékkal eteti a kutyáit. Nyilván van, akinek ennél nem telik többre, de sokan csak nem szánnak rá többet, “jólvanaz”. Ezzel szemben a jól megtervezett, bio vegán táp etetése miatt rögtön “állatkínzót” kiált a nép. Éppen arra, aki nem kínoz senkit, ezzel szemben napokat öl bele a tájékozódásba annak érdekében, hogy mindenkinek a legjobb legyen. A drágább húsos tápokon már sok esetben fel van tüntetve, hogy (kizárólag) emberi fogyasztásra alkalmas húst tartalmaz. Ez viszont azt is jelenti, hogy csak és kizárólag “háziállatok” etetése céljából ölnek meg “haszonállatokat”, nem a melléktermékeket használják fel. De ezek a kategóriák csak a fejünkben léteznek, a malacok okosabbak, mint a kutyák, a szarvasmarhák komplex társas kapcsolatokat tartanak fenn, a tyúkok pedig kb. egy 10 hónapos embergyerek értelmi szintjén vannak. Persze nem a képességeik alapján kellene az élethez való jogukat meghatározni, de így könnyebb elképzelni, mennyire félnek ők is a haláltól, és élni akarnak. További vegán kutyák listája angolul. Állatkísérletek Fontos még szót ejteni az állatkísérletekről. Sajnos nem arról van szó, hogy pár kutyát megkérnek, hogy kóstolják meg az új formulát, ízlik-e nekik. Az egyik állatkísérlet során 24 fiatal kutyának eltávolították az egyik veséjét, majd a bal veséjüket részlegesen szétroncsolták, hogy megállapítsák, a protein hogyan befolyásolja a vesebeteg kutyákat. Nyolc kutya pusztult el ebben a vesekísérletben. Forrás: Origo Állatkísérletes tápok pl.: Hills Pet Nutrition (Colgate-Palmolive), Whiskas, Pedigree, Royal Canin, Sheba, Cesar, Kitekat, Frolic, Chappi, Trill (Mars), Iams, Eukanuba (Procter & Gamble), Tix, Ko-Kra, Romeo, Schnuvki, Chico, Premium, Rufus, Tropic, Purina (Nestlé Purina) És végül a lényeg: a Magyarországon kapható vegán és vegetáriánus tápok, amiket kipróbáltunk, és amiket (még) nem. Yarrah Bio Vegán Amit legelőször kipróbáltunk, az a Yarrah Bio márkájú kutyaeledel. Normál méretű, világos színű és kevéssé olajos kinézetű. Nálunk elfogyott, de láthatóan nem ez volt a kedvence Tódinak. Ennek ellenére olvastam olyan beszámolókat is, ahol a finnyás kutya imádta. A nedves tápjukat és a kutyakekszet viszont nagyon szereti Tódi, ezekről lejjebb olvashatsz. - Állatkísérlet-mentes cég - Hipoallergén táp - 100% vegán Összetevők: Gabona* (búza*, kukorica*), növényi melléktermékek*, (napraforgómag*, búzadara*), szójabab*, élesztő, ásványi anyagok. * = Ellenőrzött biológiai termesztésből, Skal 1301 Adalékanyagok: Tápértékkel rendelkező adalékanyagok: A-vitamin (15.000 NE/kg), D2-vitamin (1.500 NE/kg), E-vitamin [DL-alfa-tokoferol-acetát] (120 NE/kg. Kiszerelések: 10 kg Ár/kg: 1100 Ft Itt rendelheted meg: Zooplus.hu Pitti Boris Vega Közepesen sötét barna színű táp, olajosabb, mint a Yarrah. Tartalmaz D3-Vitamint, amit gyakran gyapjúból vonnak ki, a gyapjú megszerzése pedig sajnos egy rendkívül erőszakos folyamat (videó erősebb idegzetűeknek). Erről, és az állatkísérletekről megkérdeztem őket, update várható. Sok vitamint tartalmaz, és némi cukorrépát is, amit a kutyák szeretnek, de hogy jó-e nekik, az kétséges. Összetevők: Gabona, növényi fehérjekivonatok, növényi melléktermékek, olajok és zsírok, ásványok, magvak, élesztők, cukor. Nyersanyagok: Kukoricaglutén (kb. 25%), rizs (kb. 22%), kukorica (kb. 19%), árpa (kb. 15%), rizs-takarmányliszt (kb. 9%), ásványi anyagok (mono-kalcium-foszfát, kalcium-karbonát, nátrium-klorid, kálium.klorid), kukoricaolaj, lenmag, cukorrépa-apríték, élesztők, hidrolizált élesztő-kivoantok, inulin. Adalékanyagok: Tápértékkel rendelkező adalékanyagok: A-vitamin (14.040 NE/kg), D3-vitamin (1.400 NE/kg), C-vitamin (50 mg/kg), E-vitamin (150 mg/kg), B1-vitamin (3,8 mg/kg), B2-vitamin (5,1 mg/kg), B6-vitamin (3,7 mg/kg), B12-vitamin (27 mcg/kg), nikotinsav (42,1 mg/kg), d-pantotens (18,7 mg/kg), biotin (675 mcg/kg), kolin-klorid (675 mg/kg), folsav (0,9 mg/kg), mangán mint mangán-(II)-oxid (36 mg/kg), réz mint réz-(II)-szulfát (10 mg/kg), cink mint cink-oxid (135 mg/kg), vas mint vas-(II)-szulfát (90 mg/kg), kobalt mint kobalt-(II)-szulfát (1 mg/kg), jód mint kálium-jodid (1 mg/kg), szelén mint nátrium-szelenit (0,2 mg/kg), lecitin (3 g/kg). Kiszerelés: 15 kg Ár/kg: 700 Ft Itt rendelheted meg: Zooplus.hu Trainer Fitness 3 Vegetal Ez a legzsírosabb és a legsötétebb színű a 3 közül, Tódi szereti. - Gabonamentes - Állatkísérlet-mentes - Gyümölcsökkel és gyógynövényekkel Összetevők: Burgonya (45%), borsófehérje, kukoricaolaj (10%), borsó (7%), burgonyafehérje, ásványi anyagok, lenmag, szárított spenót, bab (2,5%), vegetáriánus eredetű hidrolizált fehérje, FOS (frukto-oligo-szacharidok) (0,3%), ligno-cellulóz, ananász-szár szárazkivonat (0,1%), gojicserje szárazkivonat (0,05%), tengeri alga (schizochytrium spp.) (0,05%). Adalékanyagok/kg: Tápértékkel rendelkező adalékanyagok: A-vitamin (26.000 NE/kg), D3-vitamin (1.350 NE/kg), E-vitamin 555 (mg/kg), kolin-klorid (1.800 mg/kg), DL-metionin (4.100 mg/kg), réz-szulfát pentahidrát (50 mg/kg) [réz] (12,5 mg/kg), vas-karbonát (395 mg/kg) [vas] (150 mg/kg), vízmentes kalcium-jodát (25 mg/kg) [jód] (2,5 mg/kg), nátrium-szelenit (20 mg/kg) [szelén] (0,2 mg/kg), cink-oxid (265 mg/kg) [cink] (195 mg/kg), mangán-II-oxid (55 mg/kg) [mangán] (35 mg/kg). Kiszerelés: 12,5 kg Ár/kg: 1 063 Ft Itt rendelheted meg: Zooplus.hu Eledelporta.hu Green PetFood VeggieDog Több verziója létezik, itthon a normál és a csökkentett zsírtartalmú kapható. A tápban található D3 vitamin sajnos állati eredetű, de ezen igyekeznek változtatni. A cég nagyon törekszik a fenntartható megoldások népszerűsítésére. - Papír csomagolás - Öko felfogású vállalat - Gyümölcsökkel, gyógynövényekkel, algával Light (csökkentett zsírtartalmú): Zsírtartalma éppen a Yarrah és a Pitti Boris között van, színe sötétbarna, alakja lapos korong. Ha a D3-vitamin kérdése megoldódna, ez lenne a kedvenc tápunk, Tódi két másodperc alatt felszippantja az adagját, annyira ízlik neki. A szemek alakja miatt gyenge fogacskáival is el tudja őket roppantani, tele van vitaminokkal, a csomagolása pedig minden etetéskor jó érzéssel tölt el. Szakmai ártalom. :) Összetevők: Tönköly 20%, burgonyafehérje, teljes kiőrlésű kukorica, árpa, napraforgóolaj, csillagfürt 5% élesztő (részben hidrolizált), kukoricafehérje, réparost, ásványi anyagok, almarost, borsóliszt (természetes aminosav-forrás), növényi fehérje (hidrolizált). Adalékanyagok: Tápértékkel rendelkező adalékanyagok: A-vitamin (12.000 NE/kg), D3-vitamin (1.200 NE/kg), E-vitamin (130 mg/kg), B1-vitamin (10 mg/kg), B2-vitamin (15 mg/kg), B6-vitamin (15 mg/kg), B12-vitamin (70 mg/kg), C-vitamin (100 mg/kg), niacin (60 mg/kg), pantoténsav (40 mg/kg), folsav (4 mg/kg), L-karnitin (300 mg/kg), biotin (600 mcg/kg), taurin (1.000 mg/kg), vas (180 mg/kg), cink (160 mg/kg), mangán (16 mg/kg), réz (20 mg/kg), jód (2 mg/kg), szelén (0,25 mg/kg). Kiszerelés: 15 kg Ár/kg: 866 Ft Itt rendelheted meg: Zooplus.hu Gabonamentes: Világosbarna, hosszúkás szemek, zsírtartalma mint a Trainer Fitnessé. Ezt még nem próbáltuk, de nagyon szimpatikus az összetétele (a D3 vitamint leszámítva). Összetevők: Burgonya (szárított) (41,0%), borsóliszt (aminosavak természetes forrása) (14,0 %), burgonyafehérje, napraforgóolaj, élesztő (részben hidrolizált, ásványi anyagok, réparost, almarost (3,0%), növényi fehérje (hyidrolizált), cikóriagyökér (őrölt, természetes inulin-forrás), gyógynövények és gyümölcsök (málna, fodormenta, petrezselyem, kamilla, csipkebogyó, édesgyökér, arónia, görögszénamag, áfonya, körömvirág, édeskömény) (0,1%), alga, szárított (0,05%). Adalékanyagok: Tápértékkel rendelkező adalékanyagok: A-vitamin (12.000 NE), D3-vitamin (1.200 NE), E-vitamin (130 mg), B1-vitamin (10 mg), B2-vitamin (15 mg), B6-vitamin (15 mg), B12-vitamin (70 mcg), niacin (60 mg), pantoténsav (40 mg), folsav (4 mg), L-karnitin (250 mg/kg), taurin (1000 mg/kg), biotin (600 mcg), C-vitamin (100 mg/kg), vas (180 mg), cink (220 mg), mangán (16 mg), réz (20 mg), jód (2,0 mg), szelén (0,3 mg). Kiszerelés: 3 kg, 15 kg Ár/kg: 1763 Ft vagy 1332 Ft Itt rendelheted meg: Zooplus.hu Amidog Már Magyarországon is kapható az Amidog és az Amicat (cicaeledel) egy vegán házaspár jóvoltából. Mi még sajnos nem próbáltuk. Két változata létezik, normál és kisméretű kutyáknak való. - Állatkísérlet-mentes - 100% vegán Összetétel: kukorica, kukoricaglutén, kukoricaolaj, rizsfehérje, egész borsó, cukorrépapép, lenmag, bikalcium-foszfát, hidrolizált növényi fehérje, burgonyafehérje, sörélesztő, kalcium-karbonát, nátrium-klorid, repceolaj. Analitikai összetétel: Nedvesség 8%, nyersfehérje 27%, nyerszsír 14%, nyersrost 2.9%, nyershamu 6.2%. Tápértékkel rendelkező adalékanyagok: A-vitamin 26,000 IU/kg, D3-vitamin 1,350 IU/kg, E-vitamin 355 mg/kg, réz-szulfát pentahidrát (réz) 50 mg/kg, vas-karbonát (vas) 348 mg/kg, kalcium-jodát, anhydrous (jód) 25 mg/kg, nátrium-szelenit (szelén) 20 mg/kg, cink-oxid (cink) 160 mg/kg, mangán-oxid (mangán) 56 mg/kg, L-karnitin 300 mg/kg. Kiszerelések: – Normál: 3 kg, 12,5 kg – Kistestű: 0,6 kg, 1,5 kg Ár/kg: – Normál: 2080 Ft, 1550 Ft – Kistestű: 2833 Ft, 2457 Ft Itt rendelheted meg: AmiEgészség.hu MultiFit Vega Krokett A közismert kisállat-felszerelés bolt, a Fressnapf is árul saját márkás, vegetáriánus kutyaeledelt. Összetétel: kukoricakeményítő (22,2%), rizs (16 %), takarmányrizs-liszt, takarmányborsó-liszt (12 %), árpa (10 %), kukorica (10 %), kukoricacsíra-olaj (2,8%), lenmag (2,2 %), monokalcium-foszfát, almatörköly, kalcium-karbonát, sörélesztő (szárított), sörélesztő-kivonat (hidrolizált), nátrium-klorid, kálium-klorid, lignocellulóz, cikóriapor. Analitikai összetevők: fehérje 23%, zsírtartalom 9%, nyershamu 7%, nyersrost 3,2%, kalcium 1,10%, foszfor 0,90%. Adalékanyagok/kg: táplálkozásfiziológiai adalékanyagok: A-vitamin 15000 NE, D3-vitamin 1500 NE, E-vitamin (all-rac-alfa-tokoferil-acetát) 150mg, C-vitamin (L-aszkorbinsav) 62mg, B1-vitamin 7,2mg, B2-vitamin 10,8mg, B6-vitamin 4mg, B21-vitamin 0,06mg, kalcium-D-pantotenát 20mg, niacin 45mg, biotin 0,4mg, folsav 1mg, Kolinklorid 800mg, L-lizin-mono-hidroklorid 575mg, réz (réz(II)-szulfát, pentahidrát) 13,5mg, vas (vas(II)-szulfát, monohidrát) 76mg, jód (kálium-jodid) 1,3mg, mangán (mangán(II)-oxid) 28mg, szelén (nátrium-szelenit) 0,3mg, cink (cink-szulfát, monohidrát) 135mg. Kiszerelés: 2,5 kg és 12 kg Ár/kg: 1120 Ft vagy 917 Ft Hol veheted meg: Fressnapf Trovet Exclusion Ezt sem próbáltuk még, a feltüntetett logó szerint vegetáriánus táp allergiás kutyák részére, de 100% növényi eredetű alapanyagról írnak a weboldalon. Állatkísérleteket még nem tudom, végeznek-e, ezzel kapcsolatban megkérdeztem őket, update várható. - hipoallergén Összetevők: kukorica, szója fehérje koncentrátum, kukoricaolaj, ásványi sók, burgonyafehérje, rizs, pálmaolaj, cukorrépa-apríték, élesztőkivonat (hidrolizátum: manno oligoszaharidok forrása) Analitikai összetevők: fehérje 21,5%, zsír 14%, szervetlen anyag 7,6%, rost 2%, nedvesség 8%, szénhidrátok 46,9%, A-vitamin 22250 IU/kg, D3-vitamin 2225 IU/kg, E-vitamin 100 mg/kg, kalcium 1,5%, foszfor 1%, nátrium 0,25%, kálium 0,67%, vas 132 mg/kg, réz 2 mg/kg, cink 86 mg/kg, mangán 31 mg/kg, jód 1,8 mg/kg. Kiszerelés: 2,5 kg, 12,5 kg Ár/kg: 2 480 Ft vagy 1 375 Ft Itt rendelheted meg: Petnet.hu Zoofast.hu Petissimo.hu Nedves kutyaeledel, kutyakeksz, rágócsont Yarrah Bio Vegetáriánus tálcás nedves táp Nedves tápot általában nincs sok értelme adni a kutyusnak, mivel a szárazak nagyobb sűrűségben tartalmazzák ugyanazokat a tápanyagokat. Válogatós kutyáknak viszont jól jöhet, és új táphoz való átszoktatáskor is segíthet. Én csak kiegészítésnek használom. Összetétel: Szója*, zöldségek (zöldborsó* 6.4%, sárgarépa* 1.6%), zöldségszármazékok*,olajok* (napraforgóolaj*), lestyán*, gyümölcsök* (csipkebogyó 0.2%), ásványi anyagok. * = ellenőrzötten organikus forrásból, Skal 1301. Ár: 1 790 Ft (6 x 150 g) Itt rendelheted meg: Zooplus.hu Yarrah Bio kutyakeksz Szintén a Yarrah Bio terméke ez a kutyakeksz, amit csak úgy nasinak szokott kapni a kisöreg. Összetétel: gabona* (búza*, kukorica*), cukor* (glükóz szirup kukoricából*), olajok* (napraforgó olaj*), ásványi anyagok. * = from controlled organic farming sources, Skal 1301. Kiszerelés: 250 g Ár: 850 Ft Itt rendelheted meg: Zooplus.hu Trixie Veggies Összetevői alapján ez a fogápoló rágócsont vegán, de sajnos tartalmaz mesterséges adalékanyagokat, emiatt csak ritkán veszem. Több méretben kapható, Tódi szereti. Összetevők: Kukorica keményítő, búzaliszt, glicerin, klorofill, élesztő, só, malátacukor. Adalékanyagok: Tartósítószerek és színezékek. Ár: 590 Ft Itt rendelheted meg: Zooplus.hu Dein Bestes Fogkefe A DM-nek is van saját márkás, vegán “kutyafogkeféje”, a Dein Bestes Fogkefe Kutyáknak. Összetétele egyszerű, a 6 db-os csomagban kétféle színű, fogkefe alakú rágóka van. Színezéket ez is tartalmaz. Tódi ennek ellenére szívesen rágcsálja. Összetevők: Gabonák, növényi melléktermékek, élesztő. Adalékanyagok: színezékek. Itt vásárolhatod meg: DM drogériák Ha te is ismersz más, vegán kutyatápokat, vagy kipróbáltátok a fent felsoroltakat, ne habozz, írd meg nekem az info@veganinja.com címre! A házi készítésű vegán kutyaételekről ebben a cikkben most nem volt szó, de a jövőben talán még foglalkozom a témával. The post Magyarországon kapható vegán kutyaeledelek appeared first on VegaNinja.
Szeretnénk vezekelni a Magic Burger miatt – Vegan Love interjú
2016. augusztus 14. Vegán lettem
Számos támadás érte Budapest egyik újdonságának számító vegán street fooderét a Vegan Love-ot. Kellemetlen kérdések, üdítő válaszok: Vegan Love interjú. Amikor egy vegán étterem olyan hype-ot kap még nyitás előtt , mint a Vegan Love, akkor bizony az ember fia feltételezi, hogy nem amatőrök nyitják és kíváncsian elkezd kutakodni kilétük felől. Nem kellett sok ahhoz, hogy az eddigi legnagyobb vegán piaci paradoxon felálljon a szemem előtt, ugyanis kiderült, hogy a Vegan Love éttermet a Magic Burgeres páros nyitja. Ez az ellentmondás komoly ellenszenvet váltott ki úgy bennem is, ahogy sok más vegánban. Számos helyen fejtettem ki véleményem az ügy pozitív és negatív oldalát egyaránt hangoztatva, majd pár személyes beszélgetés után megérett az igény, egy a témát és a páros valódi érzéseit bemutató interjúra. Mióta foglalkoztok vendéglátással? Lilla: 6 és fél éve kezdtük el a vendéglátózást a Magic Burgerrel egy büfékocsiban, majd 3 év után nyitottuk meg az első éttermünket. Amikor megnyílt a Magic Burger én már vegetáriánus voltam. Peti akkor még húst hússal evett és minden álma egy hamburgerező volt, így abban maradtunk, hogy ő elkészíti a normál hamburgereket én pedig kidolgozom a vega burgereket. Péter: Ahogy Lilla mondta én voltam a megrögzött húsimádó. Rosszul éreztem magam, ha egy napig nem ehettem húst, steaken és burgeren éltem gyakorlatilag. A célom annyi volt, hogy jó minőségű ételeket adjunk az embereknek és ez akkor elégnek is tűnt nekem. Ugyan Lilla vega volt, de a veganizmus nem volt ennyire elterjedt, illetve nem volt ennyi csatorna, ahonnan az infókat kaphattuk volna és én nem is tudtam akkoriban, hogy mi az a vegán. Hogyan kerültetek akkor kapcsolatba a veganizmussal? Lilla: Élesben először akkor találkoztunk a veganizmussal, amikor jött két amerikai aktivista a PETA-tól, akiknek én voltam a budapesti vezetőjük. Lindsay és Nicole 2006 körül azért voltak itt, hogy a Westendnél testfestéssel tiltakozzanak a szőrmeviselés ellen. Ez akkor számunkra és úgy egyáltalán itt Magyarországon egy szokatlan dolog volt, de az itt létük kevés ideje alatt realizálódott bennünk a segítségükkel, hogy mit jelent a veganizmus. Ennyi számomra elég volt ahhoz, hogy eldöntsem a vegetarianizmus nem elég, vegánnak kell lennem. Akkoriban ez még egy kicsit más volt és sokkal nehezebbnek tűnt. Nem nagyon lehetett vegán háztartási cikkeket kapni és lényegében főzhettem rizst répával aztán annyi. Péter: Igen az a pár nap komoly hatással volt ránk. Az ezt követő időszakban Lilla sokat morfondírozott az átálláson, majd a Magic Burger megnyitását követő években egyre keményebben bombázott a vegán ideológiával. Egyre többet jártunk vegán helyekre és folyamatosan mutogatta nekem az aktuális videókat. Viszont ami nagyon fontos volt emellett, hogy kialakult egy komolyabb egészségügyi probléma a gyomrommal, ami akkor erősödött amikor húsokat ettem. Egy idő után rá kellett jönnöm, hogy semmilyen állati eredetű étel nem tesz jót nekem. Így napról napra, hétről hétre elkezdtem elhagyni a húsos és állati eredetű ételeket. Tehát én első körben az egészségem miatt, magam miatt hagytam el mindent, de egy idő után ez bennem is átalakult egy etikus döntéssé és ideológiává Lilla segítségével. Elég volt, ha arra gondoltam, hogy otthon van egy csomó kutyánk, macskánk, miért lennének a levágandó állatok mások, mint ők? Ezelőtt, a vegán témájú videókat ugyanúgy elutasítóan kezeltem, ahogy mindenki, majd amikor már elért egy kritikus szintet bennem az információ, akkor beütött. Pontosan emlékszem, hogy egyszer rászántam magam és megnéztem a PETA egyik 20 perces videóját, amiben az utca emberének mutatják a vágóhídi és egyéb állatipari videókat. Először csak az emberek reakcióit mutatják , ahogy sírnak és elrántják a fejüket, majd azt vetítették le amit ők is láttak. Kőkemény, tömény és kegyetlen kaszabolás, vágohídi és tejipari kínzás és szenvedés. Akkor döntöttem 100 %-osan a veganizmus és az állatjog mellett. Illetve bocsánat, amíg a Magic Burgert jelen formájában üzemeltetjük, addig csak növényi alapú étkezésről beszélhetünk. Ezek után joggal merül fel a kérdés bennem, hogy milyen érzés bejárni a Magic Burgerbe dolgozni? Lilla: Számomra a Magic Burger a nyitástól kezdve egy paradoxon volt. Egyrészről nagyon örültem a sikereinknek, másrészről egyre szarabbul éreztem magam. Egyre sűrűbben mondtam Péternek, hogy én ezt hosszú távon nem leszek képes csinálni. Sok vita volt ebből otthon, de valahol mind a ketten tudtuk, hogy nem ez a célállomás. Számos cikk állította rólatok, hogy vegánok vagytok. Ti hogyan vélekedtek? Péter: A Magic Burger miatt nem lehetünk azok, ez egyértelmű és minden interjúban elmondtuk, hogy ne írják rólunk ezt. Pontosan tudjuk mit jelent a veganizmus és nem szeretnénk sem magunkból ,sem a kifejezésből karikatúrát csinálni. Ennek ellenére volt aki leírta, de ezzel nem tudunk mit kezdeni. Főleg, hogy ezek nem fizetett cikkek voltak így nem is nagyon szólhattunk bele a tartalmába. Válaszoltunk a feltett kérdésekre ők pedig megírták, ahogy ők látták. Sokan támadnak azzal is, hogy csak a pénz miatt csináljátok a Vegan Love-ot. Péter: Ehhez csak annyit hadd szóljak, hogy ha valóban a pénz érdekelt volna minket, akkor nem a veganizáláson gondolkozunk, hanem nyitunk még 2-3 Magic Burgert, ami ötször-tízszer annyi pénzt hozott volna, mint amire a Vegan Love képes lesz az elkövetkezendő években. Lilla: Emellett konkrétan háromszor annyiba került a Vegan Love megnyitása, mint a Magic Burger jóval nagyobb üzletének a megnyitása és az sem egy utolsó szempont, hogy a Vegan Love esetében egyelőre épphogy nullára jön ki a matek és a Magic Burger tartja el. Szóval hihet akárki akármit, egyelőre ez nem éri meg. A most hallottak alapján vegyesek, de inkább negatívak az érzelmeitek a Magic Burgerrel. Mi lesz a sorsa? Lilla: A negatív érzelem kizárólag a húsokhoz és az állati eredetű alapanyagokhoz fűződik. Az éttermet, a rendszert amit fejlesztettünk, a vendégeinket, a dolgozóinkat, a konkrét munkát a mai napig imádjuk. Az az álmunk, hogy ugyanezt csinálhassuk ugyanezeknek a vendégeinknek, ugyanott, de hús, tojás, tejtermékek nélkül. Volt egy nagyon nehéz korszakunk körülbelül 2 éve, amikor már mindketten erősen veganizálódtunk. Egyik este úgy mentünk haza, hogy nagyon tele volt a hócipőnk a Magic Burgerrel és szóba került, hogy eladjuk a céget. Aztán gyorsan rájöttünk, hogy ez nem lenne megoldás, mert ebben az esetben valaki ugyanezt folytatná és állatok ezrei halnának meg továbbra is. Ugyan lett volna pénzünk, de semmilyen pozitív hozadékát nem láttuk annak, hogy valaki még 10 évig tonnaszámra árulja a húsokat. Nagyon sokat gondolkodtunk azon, hogy hogyan tovább úgy, hogy az igazán jó legyen. Simán el is adhattuk volna és nyithattunk volna egy vegán hamburgerezőt. Ez lett volna az egyszerűbb út, de nem ezt választottuk. Péter: Egy idő után az tisztává vált, hogy a Magic Burgert átalakítjuk. Azt még nem tudtuk akkor, hogyan vezetjük rá a vendégeinket, hogy mennyire rohadt jó lesz nekik, ha vegán hamburgereket esznek, de a végső célunk ez. Lényegében amellett döntöttünk, hogy az étlapot szépen lassan átalakítjuk, és folyamatosan levesszük a húsos kajákat, melyeket vegán kajákkal helyettesítünk. Ha bemész a Magic Burgerbe már azt látod, hogy elég egyszerű módon az étlap fele le van ragasztva, három féle húst teljesen megszüntettünk, a sajtok nagy részét levettük az étlapról, amelyeket vegán sajtokkal fogjuk helyettesíteni, a nem vegán tönkölyös bucinkat pedig megcsináltattuk úgy, hogy vegán legyen. Hogyha pedig átfordul úgy az arány, hogy a vegán burgereket eszik többen, akkor az egyik rostlapot csak és kizárólag vegán ételek elkészítésére használjuk majd, hogy a vegánoknak és vegetáriánusoknak is megfeleljen. És így fogunk szépen lassan addig haladni, amíg a Magic Burger is vegán hamburgerező lesz. Szerintem ennél jobban nem oldhatjuk meg azt, hogy a húsevő vevőinket megtartsuk úgy, hogy egyre kevesebb húst egyenek, illetve nálunk egyáltalán ne egyenek semmilyen állati eredetű ételt. Lilla: Egyébként a Magic Burger facebookjával már nem is foglalkozunk igazán egy ideje, nem írunk bejelentkező hosszú posztokat sem. Nem volt már kedvünk. Ez egy idő után nagyon kellemetlen volt, főleg a vendégek miatt és pont nemrég tettünk ki egy posztot a várható változásokól. Amikor felvesztek valakit kikötés, hogy vegán legyen? Lilla: Nem. Több okból sem. Az egyik, hogy törvényellenes így feladni hirdetést. A másik, hogy ahogy a Magic Burgernél is, úgy ezen a vonalon is a célunk, hogy megmutassuk az alternatívát olyanoknak, akik még nem találkoztak vagy csak ismerkednek a veganizmussal. Körülbelül 30-an dolgozunk most a cégnél és kőkeményen bombázzuk az összes alkalmazottunkat a veganizmussal. Azokon a napokon, amikor a dolgozóink a Vegan Love-ba vannak beosztva, természetesen nem hoztatnak be az étterembe állati eredetű ételt, viszont nyilván az aznapi ebédjét úgyis a vegán étlapról választja, így az az étkezése már növényi alapú, már ezzel is nyertünk egy kicsit. Emellett mindenki kap tőlünk vegán tájékoztató könyvet és bizony már van olyan alkalmazottunk, aki emiatt vegán lett, valamint többen a vegává válás útjára léptek. Szóval az ügy szemszögéből sokkal hatásosabbnak tartom nem vegánokat alkalmazni. Többen drágállják a Vegan Love árait. Péter: Ezt azzal a tévhittel kötném össze, miszerint sokan úgy gondolják, hogy a húsos burgerek drágábbak, mert a zöldség alapvetően olcsóbb. De ez a mi esetünkben nem igaz, mert olyan alapanyagokból dolgozunk melyek jóval drágábbra jönnek ki hamburgerenként, mint a Magic Burger esetében. Az alapanyagaink 40-50%-a bio és a sajt amit használunk pedig szigorúan Violife. Lilla: Emellett sokkal több munka van egy vegán hamburgerrel, mint egy húsossal. A vegánban nem nagyon használunk készételeket alapanyagnak, szinte mindent mi gyártunk, még a szójatejet is. Amíg a Magic Burgerben öt ember elvisz egy hétfőt kényelmesen, addig a Vegan Love-ban ugyanannyi ember megszakad. Ezt úgy képzeld el, hogy a Vegan Love-ban minden receptünk 10-15 összetevős, ezáltal ötször annyi idő elkészíteni az ottani alapanyagokat, mint a Magic Burgerben. Lényegében az alkalmazottak egész nap recept szerint gyártják le a burgerekhez és hotdoghoz valókat. Honnan szerzitek be az alapanyagokat? Péter: Körülbelül 40 beszállítóval dolgozunk és nagyon változatos helyekről érkeznek az alapanyagok, viszont igyekszünk egyre több mindent mi elkészíteni. A tejektől kezdve a szószokon át már minden saját. Ez alól kivétel a sajt egyelőre, az nagy falat lenne. De tervben van a sajt is, illetve a saját tofu és saját szejtán készítése is, csak egyelőre az a problémánk, hogy nagyon kicsi a Vegan Love konyhája. Nincs elég hely és ezáltal kielégítő infrastruktúra sincs. Mi a véleményetek a magyar vegán szcénáról? Péter: Érzésem szerint erősen kettészakad a vegán társadalom. Van egy nagyon radikális része és van egy elfogadóbb, befogadóbb része. Mindig amikor látom egyik-másik oldalt, az a kérdés fogalmazódik meg bennem, hogy melyikkel érhetünk el nagyobb előrelépést és egyértelműen mindig az utóbbinál kötök ki. Lilla: Az igazán radikális elemekkel nem találkoztam még soha élőben. Mindig csak facebookon látom őket. Sokan nagyon ellenzik a húsutánzatok készítését. Hogy álltok ehhez a kérdéshez? Péter: Amikor a fejeket 30 évig húszabálásra kondicionálják, akkor ha nem adsz nekik gumicsontot, sokkal könnyebben visszakattanhatnak a húsra. Így van lehetőséged pótolni a megszokott kajákat. Mit jelent nektek a veganizmus? Péter: A lehetőségekhez mérten legkevesebbet árts az állatoknak. Tudom, hogy a definíciója nem ez, de nagyon sokan más és más szakaszában vannak ennek az útnak és feladatomnak érzem, hogy segítsem őket. Lilla: Mi azt valljuk, hogy vannak a vegánok és a még nem vegánok. Támogatunk mindenkit és információt próbálunk átadni annak érdekében, hogy ez az arány egyre gyorsabban átforduljon. Péter: Igen egészen konkrétan megpróbáljuk minél több vegyes táplálkozásúnak megmutatni az utat minden eszközzel ami a kezünkben van, akár a nehezebb utakat is választva. Így szeretnénk vezekelni a Magic Burger miatt. Milyen újítással készültök a Vegan Love-ban? Péter: Szeretnénk becsempészni a kínálatba nyers ételeket. Nyers hamburger, nyers hotdog, nyers köretek. Ez a következő misszió. Fenntarthatóság? Lilla: Hirtelen váltás. (nevet) A Vegan Love-ban szelektíven gyűjtjük a szemetet, már amennyire a lehetőségek engedik és a műanyag pohárról most váltunk kukoricapohárra. Palackozott üdítőket nem tartunk és az üdítők, amiket csinálunk, tisztított vízből készülnek. Otthon is igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy minél kevesebbet ártsunk. Van egy hatalmas komposztálónk, ahova a szerves hulladékot dobjuk, valamint az esővizet is gyűjtjük, amivel a kutyákat itatjuk és ezzel locsolunk. Említettétek, hogy kutyákkal és macskákkal éltek együtt. Mennyi van egészen pontosan és hogy kerültek hozzátok? Péter: Mindketten imádjuk a kutyákat, Lilla pedig a cicákat is, annyira, hogy már belőlük is van 5. Egyébként 6 kutyánk van. Az első kutyámat úgy fogadtam be, hogy besétált az akkori barátnőm sulijába, ő pedig hazahozta. Ő ma már 16 éves, és elég rossz állapotban van, de keményen küzdünk, hogy minél tovább együtt maradhassunk. Lilla: Az összes többi állat is mind örökbefogadott és befogadott, vagy menhelyről vagy gyepmesteri telepről vagy utcáról, vagy ahonnan éppen jött. Az első saját kutyusomat 10 éve találtam az M0-ás mellett szilveszter utáni reggelen. Lényegében szaladt volna be az autók közé annyira meg volt rémülve. Péter: Az elsők után szerettünk volna még közös kutyusokat, melynek csak a közös ház hiánya volt az akadálya. Aztán másfél éve összeköltöztünk és akkor fogadtuk örökbe a másik 4 kutyust is, közben pedig be-be csúszott pár cica. Növényi táplálkozásúak a négylábú lakótársaitok? Péter: Nagyon sokáig próbálkoztunk mindenfélével és a legöregebb kutyán kívül mindegyik vegánul táplálkozik. A fiatalabb kutyusok kicsattannak a vegán tápoktól. Lilla: A cicáimmal is kb ugyanez a helyzet. A fiatalabbak tökéletesen átálltak és makk egészségesek, az öregebb macska már nem kultiválta a váltást. Foglalkoztok aktívan állatmentéssel is? Lilla: Nem. Nincs rá időnk. Viszont ismerünk állatmentőket, akik tudják, hogy ha nagy gáz van akkor nekünk tudnak szólni. Például, ha egy állatot el kell vinni Hajdúböszörményből Vácra egy kórházba, akkor minket is szoktak hívni. Péter: Ezt fuvarnak hívják. Vannak olyan segítők, akik csak a szállításban tudnak segíteni és az állatot elviszik A-ból B-be. De ezekért a fuvarokért általában pénzt kérnek. Mi úgy döntöttünk, hogy mivel kocsink és emberünk is van, így ebben tudunk segíteni és segítünk is. Ha egy adott étel lehetnétek, ami a legjobban meséli el, hogy ti milyenek vagytok, melyik lenne az? Péter: Barbeque Tofu Burger. Fűszeres, édeskés és jól lehet téríteni vele. (nevet) Lilla: Chili Dog. Mert csípős, mint én. Köszönöm az interjút és sok sikert! A Vegan Love-ot megtalálhatjátok a weben és a facebookon is.
Tökmagfasírt karfiolpürével
A hidegtál középső szereplői? Hozzávalók a fasírthoz: 1 fej vöröshagyma 2 cikk fokhagyma 1 kk tiszta só 1 kk őrölt kömény 2 kk pirospaprika (az egyik erős? ) 1 ek extra szűz olívaolaj 1 kisebb paradicsom 1 sárgarépa 1 fehérrépa 1 pici darab cukkíni 1 csészényi áztatott tökmag A hozzávalókat robotgépben összedolgoztam, golyókat formáztam belőlük, és […]
5 perc alatt elkészíthető vegán zöldborsókrém, aminek ízénénél csak a színe rendkívülibb
A zöldborsókrém (avagy zöldborsópástétom, zöldborsópesztó) legnagyobb előnye, hogy bármikor nagyon könnyen elkészíthető. A hozzávalók sokáig elállnak, így tartalék élelmiszernek is kiváló. A zöldborsó fagyasztva szinte bármeddig eltárolható, egy pár fej fokhagyma nálam mindig van itthon, ezen kívül pedig csak só és botmixer szükséges hozzá. Vendégvárónak is szuper, hiszen csodálatos a színe, az íze meglepően finom, a legtöbb embernek tetszik, és kedves kis falatkákat lehet vele készíteni kenyérrel, sós keksszel, vagy mártogathatjuk uborkával, répával, zellerrel. Hozzávalók: zöldborsó fokhagyma só Elkészítés: Ha friss borsót használunk, főzzük puhára. A fagyasztott verziót elegendő kiolvasztani. a) Vegyük ki a fagyasztóból, és hagyjuk szobahőmérsékleten évszaktól függően 0,5-2 óráig. b) Ha csak néhány óra múlva akarjuk felhasználni, olvasszuk inkább a hűtőben, így nem romlik meg. Mivel magas a fehérjetartalma, kiolvadás után érdemes gyorsan felhasználni, mert különben romlásnak indul. c) Ha hirtelen ötlettől vezérelve készítjük a borsópürét, öntsünk rá forró vizet és keverjük fel: tökéletesen kiolvad így is. A zöldborsót összeturmixoljuk a fokhagymával és a sóval. Hagyományosabb ízeket kedvelők olajat is tehetnek bele, ettől krémesebb és laktatóbb lesz, de olaj nélkül egészségesebb. Mentával vagy bazsalikommal felturbózható, ezeknek az íze nagyon jól illik a borsóhoz. Nagyon finom és dekoratív szendvicskrém, mindig sikere van. The post 5 perc alatt elkészíthető vegán zöldborsókrém, aminek ízénénél csak a színe rendkívülibb appeared first on VegaNinja.
Vegyes zöldség subji – ájurvédikus zöldséges főétel
2016. július 5. Eszemiszom – Jóga Magazin
Itt a nyár és a piacon megannyi ízletes, finom zöldség. Most aztán mindenki egyéni ízlésének – illetve ájurvédikus testalkatának – megfelelően tud zöldségeket fogyasztani.:) ez a zöldséges főétel bármilyen zöldségekkel elkészíthető. H ozzávalók 4 csésze felaprított zöldség ( cukkini, zöldbab. répa, paprika, tök, etc…) 2 ek. ghí (vegán változatban kókuszzsír) 1/2 tk. római kömény 1/2 tk. fekete mustármag 1/2 tk. masala 1/4 tk. kurkuma csipet aszafoetida (hing) 1/4 tk. só Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A zöldségeket mosd meg és vágd apró darabokra. Melegítsd fel az edényt és tedd bele a ghít, majd a fekete mustármagot – a legjobb ha letakarod, mert amikor kipattog, akkor kiugrálhat az edényedből. Húzd le a tűzről picit az edényt amíg pattog a mustármag, majd add hozzá a római köményt, majd ha pirulni kezdett add hozzá az aszafoetidát, a kurkumát és a masalát. Picit keverd meg és tedd hozzá a zöldségeket és a sót. Keverd úgy össze, hogy a fűszerek jól elkeveredjenek a zöldségekkel. Vedd le takarékra és tedd rá a fedőt. 5 perc után keverd meg és takarékon főzd, amíg meg nem puhulnak a zöldségek (kb. 15 p.) Ez a subji mindhárom dhosát kiegyensúlyozza. Jó a vata-nak, pitta-nak és kapha-nak is. Kedvezően hat az agnira, az emésztés tüzére és jó a csontoknak és az ízületeknek is. A legjobb baszmati rizzsel tálalni.
Vegyes zöldség subji - ájurvédikus zöldséges főétel
2016. június 29. Élj harmóniában
Vegyes zöldség subji - ájurvédikus zöldséges főételItt a nyár és a piacon megannyi ízletes, finom zöldség. Most aztán mindenki egyéni ízlésének - illetve ájurvédikus testalkatának - megfelelően tud zöldségeket fogyasztani.:) ez a zöldséges főétel bármilyen zöldségekkel elkészíthető. H ozzávalók 4 csésze felaprított zöldség ( cukkini, zöldbab. répa, paprika, tök, etc...) 2 ek. ghí (vegán változatban kókuszzsír) 1/2 tk. római kömény 1/2 tk. fekete mustármag 1/2 tk. masala 1/4 tk. kurkuma csipet aszafoetida (hing) 1/4 tk. só Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A zöldségeket mosd meg és vágd apró darabokra. Melegítsd fel az edényt és tedd bele a ghít, majd a fekete mustármagot - a legjobb ha letakarod, mert amikor kipattog, akkor kiugrálhat az edényedből. Húzd le a tűzről picit az edényt amíg pattog a mustármag, majd add hozzá a római köményt, majd ha pirulni kezdett add hozzá az aszafoetidát, a kurkumát és a masalát. Picit keverd meg és tedd hozzá a zöldségeket és a sót. Keverd úgy össze, hogy a fűszerek jól elkeveredjenek a zöldségekkel. Vedd le takarékra és tedd rá a fedőt. 5 perc után keverd meg és takarékon főzd, amíg meg nem puhulnak a zöldségek (kb. 15 p.) Ez a subji mindhárom dhosát kiegyensúlyozza. Jó a vata-nak, pitta-nak és kapha-nak is. Kedvezően hat az agnira, az emésztés tüzére és jó a csontoknak és az ízületeknek is. A legjobb baszmati rizzsel tálalni.
Snack Garden gyümölcsös és zöldséges vegán rágcsák
A Snack Garden gyümölcsös és zöldséges rágcsáit kóstoltam nem olyan régen, melynek eredményét a frissen indult Teszt szakasz rovatban dobom a közösbe. A Teszt szakasz rovat kifejezetten vegán termékek fényezésével és lehúzásával foglalkozik majd. A termékek kapnak majd hideget meleget annak fényében, ahogy éppen szubjektív szemüvegem áll a fejemen. Első tesztalanyom a Snack Garden márkának két rágcsája, a trópusi gyümölcs mix, valamint a zöldségkeverék. Snack Garden – liofilizált trópusi gyümölcs mix Felnyitás után olyan elemi erővel ütött meg a gyümölcsök illata, hogy azt hittem a piacos pultnál állok és a frissen szedett eprek fölött görnyedek 20 cm-re. Az első pofon után jött a másik, amikor megkóstoltam. Ugyanis a liofilizálás ellenére olyan természetes és intenzív gyümölcsízt éreztem ,melyet sokszor a friss gyümölcsöknél sem lehet manapság. Mindezt úgy, hogy nincs semmilyen hozzáadott ízfokozó, cukor vagy kemikáliás vicceskedés. Ergó, tisztán a gyümölcsöt éreztem. Ez arra enged következtetni, hogy a gyártósorra piszok szigorú feltételek után kerülhet csak fel gyümölcs. Vagy valami eszméletlen jó trükköt alkalmaznak. Ha így van akkor kérjük a receptet! Mindemellett a gyümölcsök ropogóssága egyszerűen semmihez sem hasonlítható. Frissen nem ilyen, sülve nem ilyen. Egész romantikus érzés fogott el minden egyes falat után. Nem tudok mit hozzáfűzni. Zseniális a cucc. De tényleg. Összetevők: banán (40%), eper (34%), ananász (26%), nitrogén csomagológáz Kiszerelés: 32g (300g friss gyümölcsből) Milyen mentes? Mindenmentes! Snack Garden – vákuumban sütött, enyhén sózott zöldségkeverék A gyümölcsmix után komoly elvárásokkal bontottam fel a sózott zöldségkeveréket, melynek illata nem volt olyan átütő, mint a gyümölcsöké. Sőt egy kicsit talán “sütödés” érzésem lett tőle. Az összetevőket és a készítést megnézve jöttem rá, hogy ez a különbség annak köszönhető, hogy míg a gyümölcsök liofilizáláson esnek át, addig a zöldségeket vákuumban sütik rizsolajban. Mindemellett hasonlóan dominált a zöldségek természetes íze és könnyen lehet, hogy ezt ettem volna először akkor nem érzek ekkora különbséget. A gyümölcsös túl magasra tette a lécet. Mindazonáltal bármikor szívesebben fogom enni bármilyen chips helyett, mivel egyértelműen egészségesebb és mindenmentessége számomra meggyőző. Összetevők: vegyes zöldségek változó összetételben (burgonya, édesburgonya, sárgarépa, tök, zöldbab) 75,2%, rizsolaj, só, nitrogén csomagológáz Kiszerelés: 40g (280g friss zöldségből) Milyen mentes? Mindenmentes! A Snack Garden kiemelkedően igényes csomagolása egyébként visszazárható, mely “fícsőr” első blikkre tök hasznosnak tűnik. Habár nem hinném, hogy sokáig megmarad egy ilyen mennyiségű nasi, ha felbontja valaki, de ha tényleg csak falatozol belőle akkor érdemes visszazárni, hogy ne szívja meg magát nedvességgel a tartalma és ne szottyosodjon meg. Feleségemmel nem csak magában ropogtattuk a gyümölcsöket, hanem rögtön a zabreggelihez is öntöttünk belőle. Úgy is nagyon fincsi volt. Ha a zabkásához megy, akkor pedig bizonyosan sok más édeskés étel kiegészítője is lehet. Áruk egyébként az átlag magyar pénztárcához mérten kicsit magas. A Herbaház webshopjában jelen pillanatban a gyümölcsös 760 forint, míg a zöldséges tasak ára 430 Ft. Egyelőre szinte piaci monopolistaként az ár elfogadható, meglátjuk, hogy milyen ártaktikával lépnek majd piacra a további szereplők. Kapcsolódó linkek: Snack Garden a weben Snack Garden a facebookon
Egyszerű saláta nem hétköznapi fűszerezéssel – vegán recept
Egy kevés összetevős, de izgalmas ízű salátára vágytam, mikor elkészítettem ezt. Grillezett virslivel és grillezett zöldségekkel ettem, amiket megszórtam sörélesztőpehellyel. Ha te is grilleznél, ezek a zöldségek és gyümölcsök nagyon finomak: répa, cékla, krumpli, tv-paprika, kaliforniai vagy kápia paprika, cukkini, tök, vöröshagyma, fokhagyma, alma, szilva. És a grillételek mellé nagyon jól passzol az alábbi frissítő ízű saláta. Hozzávalók: 1 marék csíkokra vágott jégsaláta 1 marék csíkokra vágott fehér káposzta fél alma felkockázva egy kevés sótlan földimogyoró Öntet: 1 dl víz 1 teáskanál barna nádcukor vagy kókuszcukor 1 kávéskanál só 4 teáskanál rizsecet 1 teáskanál koriandermag mozsárban összetörve fél kávéskanál őrölt babérlevél 1 teáskanál olívaolaj Az olajon kívül az öntet összetevőit elkeverjük, és ha a cukor és só feloldódott, mehet bele az olaj. A koriandermag és a babérlevél kellemes, citrusos ízt ad, az ecettől frissítően savanykás lesz az öntetünk. The post Egyszerű saláta nem hétköznapi fűszerezéssel – vegán recept appeared first on VegaNinja.
Fűszeres sárgaborsó főzelék
Sokan nem szeretik a főzelékeket, mert a menzai emlékek villannak be. :) Nos, ettől nem kell tartani, mert sokkal-sokkal finomabb és fűszeresebb ez a főzelék. Hozzávalók (2-3 adag): - 25 dkg feles sárgaborsó - 1 nagy fej vöröshagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 krumpli vagy csicsóka - 1 sárgarépa - 1/2 csokor petrezselyem - himalája só, bors, kakukkfű, oregano, babérlevél Elkészítése: A sárgaborsót áztasd be néhány órára (akár éjszakára).Tiszta vízben tedd fel főni. A képződött habot folyamatosan szedd le róla.Tedd bele a babérlevelet, a felkockázott hagymát, fokhagymát, sárgarépát és a krumplit is. Főzd puhára. Fűszerezd.Botmixerezd.Szórd meg a friss petrezselyemmel.Ha nincs időd barna rizst főzni, akkor jó a parbolied rizs is, amely 20 perc alatt elkészül. Padlizsános lecsót készítettem még hozzá. Pici olívaolajjal meglocsolhatod a tetejét.
Gluténmentes zöldségfasírt sütőben sütve
2016. május 30. Élj harmóniában
Gluténmentes zöldségfasírt sütőben sütvenemrégen közzé tettem egy rántásmentes sárgaborsófőzeléket (itt olvashatod) és ígértem, amit készítettem hozzá a zöldségfasírtom annak a receptjét is felrakom majd a blogra.Ennek is eljött az ideje:) A zöldségfasírt nagyon népszerű még azok körében is, akik amúgy nem nagyon kedvelik a zöldséges ételeket. Lévén nem érzékelhető a zöldség állaga és jó fűszerezéssel fantasztikus ízhatásokat lehet elérni. Nem nagyon szeretek kisült ételeket készíteni, mert sok a macera a ghíben, vagy más zsiradékban sütéssel - fröcsköl, ott kell mellette állni, egyfajta szaggal jár, etc. Ezért amit csak lehet, én inkább a sütőben készítek el, tisztább, szagmentesebb és nekem is egyszerűbb, időt takarítok meg:) Mindemellett kevesebb zsiradékot tartalmaz az így készített zöldségfasírt. Ez a fasírt nagyon egyszerű és finom - a fűszerezést kedvedre tudod váltogatni magyaros, indiai, olaszos, etc. kombinációkkal. Én reggelire is szoktam készíteni vagy valamilyen körettel, zöldségekkel kiváló ebédnek vagy vacsorának, jó kirándulásokra útravalónak is. Hozzávalók 2 szál sárgarépa 2 kisebb cukkini 1 2 nagy ek. Zabpehely (gluténmentes diétánál gluténmentes zabpehely ) 12 nagy ek. csicseriborsóliszt 10 ek. víz 2 ek. ghí (kókuszzsírt vagy bármilyen zsiradékot használhatsz helyette) egy csipet aszafoetida ( egy kis apróra vágott hagymával tudod helyettesíteni) só bors kurkuma petrezselyem Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A répát és a cukkinit mosd meg és reszeld le vagy aprító géppel vágd apróra. A zöldségekhez keverd hozzá a zab pelyhet és a csicseriborsólisztet, majd ghít és a fűszereket is. Végül tedd hozzá a vizet és hagyd állni néhány percig. Vegyél a kezedbe kis adagokat és formázz belőlük fasírtot. Helyezd a fasírtokat egy sütőpapírral bélelt tepsire és 180-200 fokra előmelegített sütő ben süsd készre. (kb. 30-40 perc) .
Pirított rizs spárgával és répával (vegán)
2016. május 20. Zizi kalandjai
Fried rice = pirított rizs… végtelen lehetőség egyetlen ételben. A kínaiak kedvelt étele világszerte népszerű… főtt (ők gőzöltnek hívják) rizsből áll, amit összepirítanak zöldségekkel (+ tojással, esetleg hússal) wokban. Néhány hete az egyik kedvenc ételünk… hetente egyszer legalább megcsinálom. Bármilyen zöldséggel kiváló, ami éppen szezonális. Én most zöldspárgát és sárgarépát használtam. De mehet bele brokkoli, padlizsán, karfiol, sütőtök, a fehérje növelésére pedig még tofu is. Az i-re a pontot az ízesítés teszi fel, én tamarit (gluténmentes szójaszószt), pirított szezámolajat és frissen facsart citromlevet használtam. Mennyei! Próbáljátok ki! Pirított rizs spárgával és répával (vegán) Hozzávalók 2-3 főre: – 1 csomag (500 g) zöldspárga, fás részek letörve és maga a friss rész kisebb darabokra vágva – 3 db közepes répa, meghámozva, vékonyan felszeletelve – 1 fej lilahagyma/vöröshagyma, megpucolva, felaprítva – 2-3 gerezd fokhagyma, megpucolva, felaprítva – 2 cm-es gyömbér darab, meghámozva, lereszelve – 4 evőkanál tamari (gluténmentes szójaszósz) – 2 evőkanál pirított szezámolaj – 1-2 evőkanál kókuszzsír – 1/2 citrom frissen facsart leve – 1 bögre barnarizs – tálaláshoz: 1-2 újhagyma, zöld része felaprítva Egy lábasban közepes láng felett főzzük meg a barnarizst kettő vagy kettő és félszeres sós vízben. Tegyük félre. Egy wokot/serpenyőt hevítsünk fel magas láng felett, adjuk hozzá a kókuszzsírt, a lilahagymát és pirítsuk két percig. Ekkor dobjuk hozzá a fokhagymát, gyömbért, további pirítás két percig, majd jöhet bele a sárgarépa. Öt perc pirítás és jöhet a spárga. Főzzük addig, amíg a zöldségek puhára főnek, de még roppanósak maradnak. Ekkor adjuk hozzá a főtt barnarizst, pirítsuk két-három percig és keverjük hozzá a tamarit, a szezámolajat és a citromlevet. Tálaljuk azonnal citromgerezddel és az aprított újhagyma zöldjével.
Vegán bolognai spagetti
Sokféle húsmentes bolognai spagetti kering a neten. Van, amelyikben tofu, gomba vagy éppen lencse van. A hüvelyeseket elég sokszor használom hús helyettesítésére, így most is erre esett a választásom. Nyugodtan kipróbálhatod barna lencsével is, de nekem most volt egy adag főtt csicseriborsó a hűtőben, amit már mindenképp fel kellett használnom valamihez. Jó választás volt. :) Hozzávalók (2-3 adag): - 1 vöröshagyma - 1 evőkanál kókuszolaj - 3-4 gerezd fokhagyma - 1 közepes sárgarépa - 1 ujjnyi szelet zeller - 1/2 padlizsán - 1 bögre főtt csicseriborsó (barna lencsével is jó) - 3 szép nagy paradicsom pépesítve (vagy 2-3 dl paradicsomszósz) - 2 evőkanál aprószemű zabpehely - himalája só, bors, füstölt pirospaprika, bazsalikom, oregano, chili - 1 csomag gluténmentes spagetti tészta Elkészítése: - A kókuszolajon kezdd el dinsztelni a hagymát és a reszelt fokhagymát. - Ha van késes darálód, akkor a zöldségeket azzal könnyűszerrel morzsásra tudod varázsolni. - Ezeket add a hagymához, és pirítsd össze pár perc alatt. Közben sózd meg. - A főtt csicseriborsót is picit daráld meg, hogy ez is morzsás állagú legyen.Add hozzá a hagymás zöldségekhez. Öntsd mellé a paradicsompürét és legalább még 1 dl vizet.Fűszerezd. Kb. 20 perces főzésre van szükség.Ekkor add hozzá a zabpelyhet, ez jó zaftos állagot fog adni neki. Kb. 5-10 perc főzés, és készen is van.Bő, sós vízben főzzél ki kukorica spagettit, és tedd rá a bolognai szószt.
Kapros-citromos spárgafőzelék vegán módra
A tegnapi spárgás rizottóhoz csak a fél csomag spárgát használtam fel. Mivel nem jó sokáig tartogatni, ezért ma ismét spárga volt a tányéromban. Ennek a receptnek az ötlete Chili & Vanilia oldaláról származik, viszont vegánosítottam, és még megturbóztam egy kis sárgarépával. Nem rontotta el. :) A citromhéjat ne hagyjátok ki belőle, az adja meg azt a ízélményt, bátran próbáljátok ki. Hozzávalók (1 adag): - fél csomag zöld spárga (kb. 25 dkg) - 1 közepes sárgarépa - 2 dl zöldségalaplé - himalája só, bors - pár csepp friss citrom - 1 evőkanál barna rizsliszt - 1 dl zabkrém (ezt használom) - leheletnyi BIO citrom héja (2-3 reszelés) - 1 kávéskanál mustár - kapor, metélőhagyma Elkészítése: Előszőr a spárgát meghajlítjuk, és eltörjük. A csúcsos részét félretesszük, az alsó részét meghámozzuk, a végét levágjuk, majd felkarikázzuk.A sárgarépát meghámozzuk, kis kockára vágjuk.A zöldségalaplébe feltesszük főni a feldarabolt zöldségeket. Sózzuk (ha a zöldségalaplé nem sós) és borsozzuk. Cseppentsük bele a citromlét is.Kb. 10-15 perc alatt pároljuk puhára. Ekkor mehet hozzá a spárgacsúcs is.A riszlisztet keverjük össze a zabkrémmel, majd öntsük a főzelékre.Kb. 5 perc alatt főzzük össze, ezalatt besűrűsödik a főzelék.Vegyük le a tűzről. Reszeljük bele a citromhéjat, adjuk hozzá a zöldfűszereket is (1-1 kávéskanál mennyiség)
Éltető turmixok: 10 csodás reggeli ital
A 40 napos méregtelenítésem alatt egy kedves olvasó rendszeresen megosztotta velünk mindennapi lakomáit, ami nem töltött káposzta volt, hanem minden esetben fenséges turmix. Ezekből állítottam össze ezt a bejegyzést, hogy titeket is inspiráljalak arra, hogy egyszerű alapanyagokból könnyen készíthetünk tápláló és egészséges italokat. Nem kell más hozzá, csak egy jó turmixgép. Bátran próbáljátok ki! Egészségetekre! sárgarépa, kelkáposzta, zellerszár, banán, áztatott aszalt szilva Fotó: Labancz Zsuzsa alma, eper, fehérrépa, sárgarépa, madárbegysaláta, 3dl víz Fotó: Labancz Zsuzsa eper, banán, halványító zellerszár, saláta, víz Fotó: Labancz Zsuzsa madárbegysaláta, alma, banán, víz Fotó: Labancz Zsuzsa saláta, sárgarépa, narancs, citrom leve és víz Fotó: Labancz Zsuzsa saláta, zeller, cékla, ananász, víz Fotó: Labancz Zsuzsa eper-banán -víz Fotó: Labancz Zsuzsa fejessaláta -1/4 ananász -víz Fotó: Labancz Zsuzsa egy halványitó zellerszár, egy kelkáposzta levél, egy sárgarépa, egy narancs és kisebb citrom felének a leve, 3dl víz Fotó: Labancz Zsuzsa Egy negyed ananász, egy narancs,egy fél szál fehérrépa, egy maréknyi salátalevél, t egnapi retek zöld levele, fél citrom leve ja és 3dl víz Fotó: Labancz Zsuzsa
Zöldséges, csicseriborsós kuszkusz
2016. május 4. Élj harmóniában
Zöldséges, csicseriborsós kuszkuszA kuszkusz az észak afrikai konyhák nélkülözhetetlen alapanyaga, de nem egy külön gabonafajta, hanem búzadarából és búzadaralisztből készítik. A búzadarás keverékből készítik az apró gyöngyöket és legtöbbször előfőzik, ezért lehet pillanatok alatt elkészíteni és főzést sem igazán igényel. Az előfőzött kuszkuszhoz, csak forró vizet kell adnod és ha néhány percig állni hagyni, már kész is van. Már csak a vajat kell hozzákeverni ahhoz, hogy igazán ízletes legyen. A kuszkuszhoz gyakran fogyasztanak fűszeres, csicseriborsós zöldséges fogásokat. A kuszkusz és a csicseriborsó együtt fogyasztva teljes értékű fehérjével látja el a szervezeted, minden szükséges aminosavat be tudsz így vinni. Hozzávalók 4 ek. ghí 1/4 kk. aszafoetida (hing) üvegesre párolt hagmával helyettesítheted 2 tk. frissen reszelt gyömbér 1 morzsolt kis szárított chili 1 tk. kurkuma 1 csipet fahéj 4 sárgarépa 3,5 dl víz 45 dkg karfiol 2 cukkini 1 konzerv csicseriborsó (vagy előző este áztatott és frissen főzött) 3 ek. petrezselyem só 250g előfőzött kuszkusz 2,5 dl forrásban lévő víz 5 dkg vaj só Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A sárgarépát pucold meg és vágd nagyobb darabokra, a karfiolt tisztítsd meg és szedd rózsáira, a cukkiniket vágd vastagabb darabokra, aprítsd fel a petrezselymet. A csicseriborsót alaposan mosd le folyóvíz alatt egy szűrőben. Hevítsd fel egy edényben a ghít, majd tedd bele az aszafoetidát. majd add hozzá a kurkumát, chilit, gyömbért, fahéjat és keverd együtt is , hogy kijöjjenek az ízek. Add hozzá a sárgarépát és öntsd fel a vízzel és fedő alatt forrald fel. Majd takarékon főzd 5 percig a répákat. Amikor kezdenek puhulni add hozzá a karfiolt és a cukkinit és kb. 10 percig főzd kis lángon. Majd keverd bele a csicseriborsót.és a petrezselymet és fedő nélkül főzd még kb. 5 percig, hogy minden megpuhuljon. A végén ízlés szerint sózhatod. A kuszkuszt helyezd egy tálba és öntsd le a forróvízzel és hagyd néhány percig állni, majd add hozzá a vajat és sózd meg ízlés szerint. Majd szedd ki tányérokra és a tetejére tegyél a csicseriborsós zöldségekből:)
Sárgarépa fasírt
Nagy rajongója vagyok a zöldségfasírtoknak. Szezonálisan szinte bármiből elkészíthető, ráadásul rendkívül sokoldalú: egy salátával akár önálló ebéd lehet, feltét főzelékhez, ha pedig kirándulni megyünk, beletuszkolhatjuk a szendvicsünkbe. Néha nagyobb adagot készítek, amiből aztán a mélyhűtőbe is...
Fehérborban párolt zöldségek kapribogyós majonézzel
2016. április 25. Vegán muflon
Néha bizony jólesik kiszakadni az utcai kaják fokhagymaszagú sikátorából, és áldozni a sznobéria oltárán. (És persze nem utolsó sorban úgy tenni, mintha tényleg tudnék főzni.) Így hát ezúttal egy kevésbé költséghatékony, de annál finomabb specialitással állnék elő, mindent az olvasóért alapon. Az meg rohadtul ne zavarja őket, hogy a hónap hátralévő részében olyan kajákon fogok élni, mint Rogerius püspök a tatárjárás alatt! A heti menü: Kedd - Felbontatlan meggybefőtt II. Ulászló idejéből; Szerda - Darált mák fél zacskó száraz kókuszreszelékkel; Csütörtök: Száraz csigatészta mozsárban összetörve (mert hogy ekkorra már a vizet is elzárják és kikapcsolják az áramot); Péntek - Kátránypapír-fecnik Piros Arannyal; Szombat -Kátránypapír-fecnik Piros Arany nélkül; Vasárnap - Május elseji lángosmaradék a Városligetben. Naszóvalakkor a hozzávalók: 2 db sárgarépa 5 szál spárga 1 fej édeskömény 1 db közepes cukkini 2 db póréhagyma A főzőlöttyhöz: 6 dl fehérbor (Lehetőleg ne olyan, amit nemrég téptünk ki egy Boráros téri punk kezéből!) 1,5 dl olívaolaj 2 babérlevél 1 nagy citrom leve 2 zellerszár hasábokra nyiszatolva 1/2 fej hagyma egészben só A vegán majonéz elkészítését itt pofáztam el. Na, ehhez lapátoljunk hozzá 2 ek felaprított kapribogyót. A zöldségeket - a spárga kivételével - mély beleéléssel felszeleteljük hosszában. Egy edénybe eltartott kisujjal beleöntjük a fehérbort, és addig melegítjük, míg ízlésesen gyöngyözni nem kezd. Ekkor belehelyezzük a főzőlé többi hozzávalóját, majd mikor már forr, beleoktojáljuk a sárgagépát és az édesköményt. Jó három perc múlva a cukkinit, a spárgát és a póréhagymát is a lébe fojtjuk, és további három-négy percig főzzük. Nem tovább, mert löttyedtek lesznek, mint egy Apostol-koncert a babosdöbrétei murcifesztiválon! Ezután egy csipesszel kiszabadítjuk őket, majd lelkiismeret-furdalás nélkül nyakon öntjük a majonézzel! (A főzőlötty mellesleg hűttőben tárolva később is felhasználható.) Friss kaporral dekorálhassa, aki ad az esztétikára!
Currys vöröslencse leves
2016. április 18. Éltető ételek
Van egypár vöröslencsés étel a blogomon, de mit csináljak, ha mindig másképp készítem... és olyan finomak lesznek. :) Igazából ezt a levest a barátaimmal ettem egy vegán étteremben, úgyhogy azt az ízt szerettem volna reprodukálni. Hozzávalók: - 1 evőkanál kókuszolaj - 1 közepes vöröshagyma - 1 szép sárgarépa - 1 petrezselyemgyökér - 1 ujjnyi szelet zeller - 1 kis csésze vöröslencse - 1 csésze rózsáira szedett karfiol - 1 gerezd fokhagyma - 4-5 levél medvehagyma (ha nincs szezonja, akkor + 1 gerezd fokhagyma) - 1 kávéskanál curry fűszerkeverék (én a Tesco Finest indiai stílusú curry fűszerkeveréket használom) - himalája só, bors, chili - 1 teáskanál pirospaprika - extra: kókuszkrém Elkészítése: A kókuszolajon dinszteljük meg az a kockára vágott hagymát, majd picit később tegyük bele a fokhagymát is.Nem sokkal ezt követi a kockára vágott zöldségek, a rózsáira szedett karfiol és az átmosott vöröslencse.Fűszerezzük, majd öntsük fel vízzel.Főzzük puhára. A végén ellenőrízzük az ízeket, és tegyünk hozzá egy kevéske kókuszkrémet is. (de ez akár el is hagyható).
Zöldséges leveles táska
Hozzávalók: 1/2 bögre barnarizs 1 fej zeller 2 szál sárgarépa 1 marék napraforgómag 1 kis darab gabonakolbász 1 tk vegamix só 1 doboz tk rétestészta (6 lap) olivaolaj A barnarizst 50 perc alatt kétszeres mennyiségű sós, vegamixes vízben megfőzzük. A zöldségeket aprítjuk, pároljuk. A napraforgó magot kissé megdaráljuk, majd a zöldségekkel, a gabona kolbásszal és a rizzsel összekeverjük. A réteslapokat megkenjük egyenként kevés olajjal, 3-at egymásra rakunk. Négyfelé vágjuk. A közepére halmozunk egy adagot a töltelékből, behajtogatjuk, zsírpapírral kibélelt tepsibe helyezzük, és bő fél óra alatt közepes hőfokon megsütjük.
Édesburgonya golyók
A következő étel különlegessége, hogy nyersen és sütve is nagyon finom. Kipróbáltuk mindkét lehetőséget. Először nyersen ettük, aztán mivel maradt másnapra is, inkább megsütöttem, nehogy esetleg megromoljon. Az elkészítése sem tart sokáig, ha van egy jó aprítógépünk, ami elvégzi helyettünk a reszelést. De ha nincs, egyszerű reszelőt használva is könnyen megalkothatjuk az édesburgonya golyókat. Nyersen fogyasztva inkább ajnálom, a batáta ugyanis gazdag C-vitmainban. Emellett B1, B2, B6 és E vitaminokat is tartalmaz. Ásványianyag tartalma meglehetősen gazdag: kalcium, vas, magnézium, mangán, kálium, foszfor, nátrium, szelén, réz és cink mind megtalálható benne. Magas antioxidáns tartalma van. Gyomor-, májbetegek számára különösen ajánlott étel. Cukorbetegek, sőt fogyókúrázók is fogyaszthatják. Előnye, hogy sütés nélkül 30 perc alatt kész. A recept: Hozzávalók: - 4 közepes méretű batáta - 2 fehér répa - 2 sárga répa - 1 kisebb hagyma - 3-4 gerezd fokhagyma - őrölt köménymag - 1 tk só - zabpehely - söréletsztő pehely (opcionális) Elkészítés: A zöldségeket meghámozzuk, aprítógépbe daraboljuk és gyorsaprítóval összeaprítjuk. Egy tálba rakjuk őket. Megsózzuk, hozzáadjuk az őrölt köménymagot, és annyi zabpelyhet szórunk hozzá, amennyit felvesz. 1-2 evőkanál sörélesztőpelyhet is adhatunk hozzá. Összekeverjük és kis gombócokat formálunk belőle. Kisütve (sütőpapíros tepsin) fasírtgolyó lesz belőle, ami ideális főtt gabonás köretekhez. Nyersen, akár magában is fogyaszthatjuk. Remek és egészséges kis party-falat.
Dupla babos Chili con veggie (glutén-, tojás-, laktózmentes, vegán), avagy van-e keresnivalója a konzervnek egy tudatosan táplálkozó konyhában?
dupla babos Chili con veggie (gluténmentes, tojásmentes, laktózmentes, vegán) Biztosan lesznek, akik most felhördülnek, amikor azt látják, hogy a konzervek és az egészségtudatos táplálkozás gondolatai egy mondatban szerepelnek. Minden tiszteletem azoké az embereké, akiknek mindig van idejük és kedvük megvárni a száraz hüvelyesek áztatási és főzési idejét, és soha nem nyúlnak egyszerűbb megoldásokhoz. Amikor csak tehetem én is a teljesen természetes alapanyagokat választom. De van, hogy ,,vétkezem. ;-) Ez a recept is egy így született. Fárasztó napok előzték meg, és gyorsan valami táplálót és fűszereset szerettem volna, amihez nem kell sok előkészület, és szinte magától elkészül. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a legolcsóbb, rossz minőségű, tartósítószer és cukorral tömött konzerveket használtam. Gondosan megnéztem a címkéket, és a kifejezetten cukormentes, max.3 összetevős (víz, só, bab), lehetőleg bio konzerveket tettem a kosaramba. És igen, itt megint belém lehet kötni. Bio? Hahaha! Na persze! ;-) Tisztelettel jelentem én naív vagyok ezen a téren (is), és elhiszem, hogy a bio címke jobb minőséget takar, mint annak a hiánya. Persze nem tudhatom, hogy igaz-e, de próbálom úgy meghozni a döntéseimet, hogy ha én a tőlem telhető legtöbbet megtettem az adott ügy érdekében, akkor nyugodt lelkiismerettel fekszem le. A világ (jelen esetben az élelmiszergyártó) lehet hazug és csaló, az már nem az én lelkiismeretem. Tehát megvettem a szerintem legjobb minőségű, legtudatosabban kiválasztott, egészséges konzerv alapanyagokat, és elkészítettem belőle ezt a rendkívül íz-gazdag és tápláló ételt. Egyszerű, villámgyors, és mindenki jól lakik vele. A tökéletes komplettálásnak köszönhetően pedig még egészséges is. (A rizsben kevés a lizin, a babban pedig alig van metionin, melyek közül mindkettő esszenciális. Amikor ezt a két tápanyagot egyszerre fogyasztod, teljes értékűvé komplettálod a fehérje tartalmukat.) dupla babos Chili con veggie (gluténmentes, tojásmentes, laktózmentes, vegán) vörösbab és fekete babÉs hogy miért dupla babos? Mert nem tudtam eldönteni, hogy vörösbabból vagy feketéből készüljön? Így mindkettő került bele! :-D A babban lévő élelmi rost, a paradicsom, paprika és sárgarépa C-vitaminja, a paradicsom E-vitaminja, valamint a paprika B6-vitamin és folsavtartalma tisztítja a vérereket, ellenállóbbá teszi a szervezetet, és csökkenti a daganatos megbetegedések kockázatát. Lelkiismeret furdalás nélkül ajánlom mindenkinek egy-egy zsúfolt vagy kedvetlen napra. Fogyasszátok sok szeretettel! HOZZÁVALÓK (kb. 4 személyre) dupla babos Chili con veggie (vegán) - 1 db bio vörösbab / vesebab konzerv (cukormentes) - 1 db bio feketebab konzerv (cukormentes) - 1 db bio csemegekukorica konzerv (cukormentes) - 1 db bio hámozott paradicsom konzerv (cukormentes) - 5-6 levél friss bazsalikom - Himalája só, fekete bors, 1 tk mustár - 1 tk apróra vágott friss chili paprika - 1 közepes méretű vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma - 3 ek kókuszolaj vagy olívaolaj - 1/2 db zöld színű (kaliforniai) paprika - 1 ek balzsamecet - 1,5 bögre barna rizs - 3 bögre tiszta víz - tálaláshoz friss és ropogós salátalevelek (pl.: római saláta) és csíra - (elhagyható: 1 szál szárzeller) dupla babos Chili con veggie (gluténmentes, tojásmentes, laktózmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS A barna rizst a megszokott módon megfőzzük. Feltesszük dupla mennyiségű vízben fedővel lefedett edényben főni. Kb. 35 perc múlva elkészül. Az apróra vágott vöröshagymát feltesszük az olajban dinsztelődni. Amikor már barnul, hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát és friss chili paprikát. 2-3 percig együtt sütjük őket folytonos kevergetés mellett. Majd hozzáadjuk a kukoricaszem méretűre vágott zöldpaprikát, sárgarépát és zellerszárat (elhagyható). Az egészet kb. 5 percig közepes lángon kevergetjük. Hozzáborítjuk a paradicsomkonzervet (levével együtt), a fűszereket, és a balzsam ecetet. Fedővel kb. 15 percig főzzük. Végül beleborítjuk a kétféle babkonzervet (levével együtt), a kukoricakonzervet (levével együtt) és hozzáadjuk az apróra vágott bazsalikomot. Mehet rá vissza a fedő, és még 10 percig főzzük közepes lángon. Ha nem elég erős, adjunk még hozzá őrölt chilit. Miután letelt a 10 perc ehetjük is. Ha úgy érezzük, hogy túl sok leve van, vegyük le róla a fedőt, és minimum lángon főzzük további 5 percig fedő nélkül. (minimumra vegyük vissza a tűzhelyet, mert különben utána lehet konyhát takarítani, hogy eltüntessük a kipöfékelt paradicsomos szószt. ;-) ) Tálaljuk készre főtt barna rizzsel és friss salátával, csírával. dupla babos Chili con veggie (gluténmentes, tojásmentes, laktózmentes, vegán) TÁPLÁLKOZZ, NE CSAK ÉTKEZZ! :-) Megjegyzés1: Természetesen száraz babból is el lehet készíteni az ételt. Ebben az esetben sokkal tovább tart, de még természetesebb lesz. Előző éjszakára áztassuk be a száraz babokat, majd főzzük meg őket külön-külön enyhén sós vízben. Utána pedig készítsük el az ételt a fenti recept szerint. Megjegyzés2: Az aktív bélműködéstől sem kell megijedni a bab szó hallatán. Sokszor hallottam már kifogásnak a rostban gazdag ételekre, hogy inkább nem fogyasztják, mert gázosít. Ezért ne hagyjunk fel a fogyasztásukkal! A rostban gazdag ételek segítenek az emésztésben, aktívabbá teszik a bélműködést, ezáltal hatékonyabb a székletürítés. Ez pedig bármennyire is furán hangzik, jó dolog! A székletünk és a vizeletünk a test méregtelenítésének végeredménye. A hatékony méregtelenítés pedig egészségesebb testhez, tisztább belső szervekhez, több energiához és frissességhez vezet. Az antioxidánsban és rostban gazdag ételek (pl.: hüvelyesek is) rendszeres fogyasztása hozzájárul számos betegség megelőzéséhez és egészségünk megőrzéséhez. Inkább legyen több puki, mint magas vérnyomás, aranyér vagy akár szív és érrendszeri problémák! dupla babos Chili con veggie (gluténmentes, tojásmentes, laktózmentes, vegán)
Kókuszkrémes vöröslencse krémleves
2016. március 31. Éltető ételek
Nagyon szeretem a vöröslencsét, változatosan el lehet készíteni. Akár leves, főzelék vagy éppen fasírt is készülhet belőle, és a fűszerezés is igen széleskörű lehet. Ma egy egyszerű leves készítettem, amiben olyan sok alapanyag nincs is benne, inkább a fűszerek a mérvadók benne. A végén a kókuszkrém pedig felteszi az i-re a pontot. :) Ha szereted az édeskés és fűszeres ételeket, akkor feltétlenül próbáld ki. A kicsi lányom még repetázott is belőle. Hozzávalók: - 1 nagy sárgarépa - 1 csésze vöröslencse - 1 közepes vöröshagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 evőkanál kókuszolaj - pici friss gyömbér (kb. 1 cm-es, ujjnyi vastagságú)1 kávéskanál curry fűszerkeverék - himalája só, chili - fél doboz cocomas kókuszkrém Elkészítése: A kókuszolajon elkezdjük pirítani az apróra vágott hagymát, fokhagymát és a gyömbért.Amikor már illatozik, rádobjuk a kicsi kockára vágott sárgarépát, majd az átmosott vöröslencsét is. Pár perc pirítás után felöntjük vízzel.Fűszerezzük, és 15 perc alatt puhára főzzük.Botmixerezzük, majd öntsük hozzá a kókuszkrémet. Csak apránként, és kóstolgasd.
Répás muffin
Isteni, de tényleg isteni vegán muffin (nem csak) nyusziknak. :) Felejtsd el, amit eddig a vegán sütikről hallottál. Felejtsd el, amit eddig a répás sütikről hallottál. Inkább próbáld ki ezt, és készülj a repeta adaggal. Az idei húsvét úgy esik, hogy nem tudtam elkészíteni a szokásos görög kalácsot, mert bizony a frissen kibővült családom mellett mostanában nem sok időm jut a konyhában. Viszont megtaláltam ezt a villámgyors répás muffint, ami úgy bejött mindenkinek, hogy már a múlt héten is kétszer kellett megsüssem zsinórban, szóval, szerintem mára is tuti választás. :) Hozzávalók 10 muffinhoz: [...] Bővebben!
Sárgarépás-narancsos granola
2016. március 22. Éltető ételek
Újabb granola, de most egy szokatlan összetevővel, méghozzá a sárgarépával. Tudjátok mi mindenre jó a sárgarépa? Azon túl, hogy húslevesbe elengedhetetlen és a nyuszik is szeretik. :) Javítja a máj működését, oldja a lerakódásokat, kihajtja a belekből a rossz felszívódásért felelős, rothadást okozó baktériumokat. Hasmenés esetén is gondoljunk a frissen préselt sárgarépalére, vagy főtt répára, amelyet rizzsel társítva fokozhatjuk hatását. Rizsnyákba főzve a gyenge emésztésű csecsemőknek adható. Antioxidáns, béta-karotinban gazdag, védelmet nyújt a rák ellen (Gerson terápia fontos alkotóeleme). Jót tesz a bőrnek, a szemnek, a nyálkahártyának, szabályozza a hormonokat. Szilíciumban gazdag, amely jó hatással van a kötőszövetekre. Mivel az A-vitamin zsírban oldódik, ezért a fogyasztása során társítsunk hozzá egy kevés zsiradékot. Úgyhogy együk minél többször, nyersen, főve, sülve, aszalva... minden formában. Hozzávalók: Száraz összetevő: - 20 dkg nagyszemű zabpehely - 10 dkg dió - 5 dkg mazsola - 1 mokkáskanál fahéj - 1/2 mokkáskanál mézeskalács fűszerkeverék - 1/2 mokkáskanál vaníliapor - csipet himalája só Nedves összetevő: - 10 dkg sárgarépa reszelve (én sajtreszelőn reszeltem le) - 1,2 dl narancslé vagy almalé - 1 evőkanál olvasztott kókuszolaj - 8 dkg méz Elkészítése: Készítsük el külön-külön a száraz és a nedves összetevőket, majd egy laza mozdulattal dolgozzuk össze,Előmelegített sütőbe tolva (120 fok, légkeverés) süssük úgy 40 percig. Időnként keverjük össze.A sütőből kivéve a tepsiben hagyjuk kihűlni, majd egy jól záródó dobozban vagy üvegben tároljuk.
Tavaszi felvágott (vegán)
Legyen a te kedvenced is ez a tavaszi felvágott! Egyrészt, mert húsmentes, így nem romlik meg olyan gyorsan (nálam hűtőben legalább 10 napig is kibírta az utolsó néhány szelet). Másrészt szerintem sokkal könnyebb elkészíteni is. Enyhén időigényes, ez tény, de igazából nem sok macerával jár. Amíg gőzőlögnek a szejtánrudak, addig annyi mindent csinálhat mellette az ember. Például böngészhet még jobb és jobb recepteket a blogomon. :) Szumma szummárum, kiváló gasztroajándék így húsvét előtti napokban (is) elkészíthetjük. Egy részét mindenképpen hagyjuk meg magunknak, hogy mi is élvezhessük a finom falatokat a húsvéti asztalról. Szerintem azonban nem kell húsvétnak lenni hozzá, hogy elkészítsük. Party-falatoknak is remek. Gyerekzsúrra (aztán ámulhatnak a szülők, hogy jééé, vegán tavaszi felvágott, hol vetted? Ja, hogy te készítetted, és hogyan?), vagy picknickre, baráti összejövetelre is elkészíthetjük. De ami mégis szuper, hogy nem kell semmilyen alkalom hozzá, csak egy szendviccsel indított reggeli, s máris tehetjük a két kenyérlap közé (oké, azért szögezzük le, hogy kenyérrel fogyasztva igazán hízlalhat, hiszen a nagy része búzasikér ennek a remek felvágottnak). Sajnos NEM gluténmentes. A recept: Hozzávalók: 1 bögre sikér 1 bögre sárgaborsó liszt (csicseriborsó liszt is jó!) 1 bögre viz 1tk szárított fokhagyma 2 tk szárított vöröshagyma 1 tk őrölt köménymag 1 tk őrölt majoranna 1 bögre zöldborsó 1/2 bögre sárgarépa 1 ek só 2 csipetnyi bors 1 tk pirospaprika néhány csepp füstaroma (elhagyható) Elkészítés: A sikért, lisztet, fűszereket, sót összekeverjük egy edényben. Hozzáadjuk az enyhén megpárolt zöldborsót (nekem mirelit volt), és az apró kockákra vágott, szintén enyhén megpárolt sárgarépát. Ezután lassan adagolva hozzáadjuk a vizet is (a pár csepp füstaromát, ha füstösebb ízt szeretnénk) miközben egy villával folyamatosan keverjük. Végül a kezünkkel gyúrjuk tovább, míg egy egész nagy gombóc nem lesz. A nagy gombócot 2-3-4 rúdformára alakítjuk, és betekerjük alufóliába, végét is lezárjuk. Egy széles edénybe egy fém szűrőt teszünk, alá vizet engedünk és a szűrőben vízgőz felett kb. 45-50 percig főzzük. Ha van tésztafőzőnk, erre is használhatjuk. Amikor megfőtt, lefejtjük róla a fóliát és hagyjuk kihűlni. Csak ezt követően szeletjük. Amit nem fogyasztunk el kb. 1 hét alatt, azt érdemes lefagyasztani, de el is ajándékozhatjuk.
Idény zöldségek, gyümölcsök - március
2016. március 16. Élj harmóniában
Idény zöldség-gyümölcs- március Az egészséges táplálkozás cikksorozatban részeltessen írtam arról, milyen élelmiszereket érdemes fogyasztani (itt olvashatod a teljes cikket). Az egyik hasznos tanács, hogy lehetőség szerint az aktuális szezonnak megfelelően táplálkozzunk - ez segíti a testi-lelki egyensúly megteremtését. Az ájurvéda nagy hangsúlyt helyez arra, hogy az ember a természet folytonosságának része, ezért a legjobb ha a saját életvételünket a természet ritmusához igazítjuk (erről a teljes cikket itt találod) . Minden évszaknak megvannak a maga sajátosságai. Az évszaki sajátosságokról és hogyan élj összhangban a természetben egy korábbi cikkben részletesen írtam itt olvashatod. Amennyiben az adott évszakban figyelembe veszed az étrended kialakításánál, az aktuálisan fellelhető idény zöldségeket, gyümölcsöket a táplálkozásoddal segíteni tudod , hogy a természettel összhangba kerülj. PL. A narancs kifejezetten meleg égövi gyümölcs, mert hűti a testet amivel hőségben nagyon jó szolgálatot tesz a test számára. Nem szerencsés azonban, amikor télen narancsot eszegetünk, mert ugyan van benne C vitamin, de a testre hűsítő hatással van. Így nem, hogy segítene télen a test hőjének fenntartásában, de le fogja csökkenteni. Célszerű, ha a közelben termelt, szezonnak megfelelő bio (vegyszermentes) zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztod, hogy támogasd tested természetes folyamatait. Így az általad fogyasztott ételek, frissek, természetes körülmények között növekedtek, értek meg, nem kezelték őket nagy mennyiségű mesterséges vegyszerekkel és mesterséges fénnyel. Az ilyen zöldségek, gyümölcsök vitamin, tápanyag és nyomelem tartalma is magasabb. Ha a szezonalitásnak megfelelően táplálkozol, a környezetet is kíméled. Nem kell sok ezer kilométerről szállítani az élelmiszereket és támogatod a helyi termelőket:) Március hónapban, a valóban földet művelő termelőknél az alábbi zöldségek, gyümölcsöket találhatod: alma körte cékla sárgarépa sütőtök zeller káposzta karalábé petrezselyem fehérrépa pasztinák hagyma medvehagyma póréhagyma burgonya újhagyma retek madársaláta
Gyors, élesztőmentes zöldséges, fűszeres, magvas kenyér
2016. március 11. Élj harmóniában
Élesztőmentes zöldséges, fűszeres, magvas kenyér A blogon már több kenyér receptet adtam közre eddig. A jóga táplálkozásban nem fogyasztunk élesztőt (hogy miért nem részletesen itt olvashatsz róla) , így a kenyerek vagy laposak vagy szódabikarbónával vagy sütőporral készítem. Az így készült élesztőmentes kenyérnek nem csak az az előnye, hogy egészségesebb, de nagyon gyorsan elkészíthető - nem kell hosszasan dagasztani, keleszteni. Ma egy sárgarépás-karfiolos napraforgómagos vegán kenyeret készítettem. A zöldséges kenyér nagyon jól megy akár hummusszal, sajtkrémmel, fűszeres tejföllel . Hozzávalók: 180g búzafinomliszt 120g teljes kiőrlésű búzaliszt 3/4 tk. szódabikarbóna 1 tk. sütőpor csipet barna nádcukor 1 tk. szárított bazsalikom 30 g napraforgómag 180 ml kókusztej (lehet más növényi tej is vagy joghurt) 1 sárgarépa lereszelve 1 marék nagyon apróra vágott karfiol só, feketebors Keverd össze a száraz hozzávalókat a fűszerekkel, sóval, borssal egy tálba. Majd add hozzá a zöldségeket és a magvakat. A hozzávalók közepébe készíts egy mélyedést és öntsd bele a kókusztejet (ha nem vagy vegán joghurtot is használhatsz helyette). Óvatosan gyúrd össze a tésztát - figyelj, hogy ne túl sokáig, csak annyira, hogy összeálljon. Majd formálj belőle cipót és helyezd 200 fokra előmelegített sütőbe. Süsd készre( kb. 30 perc). Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Grillezett padlizsán hasáb"burgonyával"
2016. március 6. Éltető ételek
Nagyon szeretem az egyszerű zöldséges ételeket, nos... ez is egy ilyen. A padlizsánt egyszerűen bepácoltam majd grilleztem, a krumpli helyett pedig zeller és sárgarépa lett hasábolva. Igazán ízletes, érdemes kipróbálni. Tökéletes vacsora ötlet. Hozzávalók (2 főre): - 1 duci padlizsán - 2 közepes zeller - 2 sárgarépa - pác elkészítését itt találod Elkészítése: A padlizsánt mosd meg, szeleteld fel úgy 3-4 mm vastagra, és pácold be. Hagyd állni 10-20 percig, de minél tovább tudod, annál jobb.A zeller és a sárgarépát hasáboló szeletelővel vágd fel.Egy kerámia serpenyőt hevítsd fel, tegyél bele 1 evőkanál kókuszolajat. Tedd bele a zeller és a sárgarépát, de csak annyit, hogy ne legyenek egymáson. Pirítsd 4-5 percig, majd forgasd meg. Süsd minden oldalát ropogósra.Szedd ki, majd sózd meg. ha van medvehagymád, akkor szórd meg vele.A padlizsán mindkét oldalát pici olajon (vagy a sütőben) grillezd meg.Pici citrommal locsold meg.Készíts hozzá egy adag zöldsalátát. Jó étvágyat!
Zöldségekben gazdag tészta
Ez az étel még Londonban készült, ahol általában kevés időm volt a konyhában ügyködni. Ezért azoknak ajánlom, akik hasonló helyzetben vannak. Másik előnye, hogy egy fárasztó nap után meglehetősen gyorsan elkészül. Mialatt a tészta megfő, mirellit zöldségeket használva a szószt is el tudjuk készíteni. Ugyan zöldségekben gazdag, egészségügyi szempontból mégis azt ajánlom, fogyasszunk hozzá nyers salátaleveleket vagy bébispenótot. Segíti az emésztés, megakadályozhatjuk vele a hüvelyesek okozta puffadást, teltségérzetet ad, így kevésbé leszünk éhesek vacsorára. A recept: Hozzávalók: - 1 nagy bögre zöldborsó - 1 nagy bögre ceruzabab - 1-2 szál sárgarépa - 30 dkg gomba - 1 kukoricakonzerv (vagy 1 bögre megfőzött kukorica pl. mirelit) - 1/2 póréhagyma - petrezselyem - fokhagyma - 1 nagy fej hagyma - bébispenót - növényi tej - ételízesítő - sörélesztő-pehely - kifőtt tészta (durum - jó, ha teljes kiőrlésű lisztből, nekem most nem ez volt) Elkészítés: A felaprított hagymát kevés vízen megdinszteljük. Ezt követően rátesszük a felaprított zöldségeket, a fagyasztott kukoricát és a felszeletelt gombát utoljára hagyva. Átkeverjük, ételízesítővel megszórjuk, felöntjük annyi növényi tejjel, ami épp ellepi, fokhagymával, petrezselyemmel ízesítjük és a zöldségeket fedő alatt, gyakran megkeverve puhára főzzük. A főzés végén adhatunk hozzá némi sörélesztőpelyhet. A megfőtt tésztánkat a főzés után egy kevés hidegen sajtolt olajjal átkeverjük, így megelőzzük a tészta összeragadását. Tálaláskor a tányér szélére bébispenótot szórunk, amire a tésztát tesszük. A tésztára porciózzuk az elkészült szószt. Felkarikázott póréhagymával megszórjuk. (A póréhagymát akár a főzés végén is a szószhoz tehetjük.) A felhasznált zöldségek opcionálisak. Használhatunk mexikói zöld köretet, vagy szabadon válogathatunk a konyhánkban épp felhasználásra váró zöldségek között (pl. brokkoli, karfiol, stb.)
Avokádós tortillaleves
2016. február 17. Vegán muflon
Tortillaleves, hogyne. Állatságokat én is tudok mondani: buktafőzelék. Turbinametélt csapágyas melltartósalátával. Konfitált ateizmusragu ok-okozati összefüggésekkel és geocentrikus világnézettel tálalva. Máskor, ha nagyon mexikói akarsz lenni, inkább takarítsál feketén egy texasi McDonalds-ban! - eddig a kétkedők hangja. Pedig a tortillaleves nagyon is létező jelenség, és olyannyira autentikus, hogy a bevándorlási hivatal kis híján rám törte az ajtót, miközben elkészült. Beszerzendő: 1 fej vöröshagyma 1 sárgarépa 1 kaliforniai paprika ízlés szerint jalapeno paprika (tehát egy tartályhajónyi, meg még egy kicsi) 4 gerezd fokhagyma 1 tk oregánó 1 tk őrölt kömény 1 tk chilipor 400 g (azaz egy konzerv) vagdalt paradicsom 1 dl paradicsomszósz 3 csésze zöldségleves-alaplé (ezt én sem tudom micsoda, de a leveskocka-víz kombóval állítólag helyettesíthető - üdv: a négyszeres Michelin-csillagos blogger) 1 db lime leve 2-3 ek csicseriborsó 4-5 kukoricatortilla 1 avokádó só/bors El-ké-pesz-tő-en forradalmi indításként a felkockázott vöröshagymát megpároljuk. Hozzáadjuk a szintén felkockázott sárgarépát és a kaliforniai paprikát, és jó három percig közepes lángon kevergetjük. Hozzápasszítjuk az összetört fokhagymát, a felaprított jalapenót és a fűszereket, majd fél percnyi cicázás után minden rutinunkat latba vetve hozzáadjuk a vagdalt paradicsomot és a paradicsomszószt. Belefacsarjuk a lime-ot, majd jöhet a legbizarrabb(nak tűnő) összetevő, a 2cm-es kockákra vágott kukoricatortilla. Ezt az elegyet - ha nincs jobb dolgunk - jó tíz percen át főzzük kis lángon, majd levesszük a tűzről, és egy botmixer nevezetű aparát segítségével összeturmixoljuk. Kegyelemdöfésként hozzáadjuk a felkockázott avokádót, és csicseriborsóval dekoráljuk a hatásvadász ételfotó érdekében (is).
Édesköményes pizza
A hugom volt most a főszakács, én helyette ebédeltem, meg gyereket altattam. Finom lett, szoptatós menühöz igazodó. Köszi Csilla! A feltét alapja attól függően, a pici pocakja mit tolerál, lehet paradicsomos, vagy növényi tejszínes. (Fűszerekkel óvatosan, oregánó, borsikafű szoptatás alatt ellenjavalt.) PIZZATÉSZTA: 10 dkg teljes kiőrölésű liszt 5 dkg fehér liszt 90 ml víz (amennyit felvesz) 1 ek olivaolaj 1 dkg élesztő 1 kk só 1 kk méz A tésztát jó alaposan összegyúrjuk. Kinyújtjuk, zsírpapírral kibélelt tepsibe tesszük, hagyjuk pihenni fél órát. FELTÉT: Pár kanál sűrű paradicsomlé 1 tk gyümölcscukorral megszórva, vagy 1 dl növényi tejszín elkenve a tésztán. Bazsalikommal, petrezselyemzölddel fűszerezzük. 3-4 nagyobb gombafej szeletelve, 1 nagyobb sárgarépa karikára vágva, 1/4 édeskömény vékonyra szeletelve szétosztva kerüljön a tésztára, a végén megszórható (növényi) sajttal. Bő fél óra alatt közepes lángon ropogósra sütjük.
Vegán étrend, vitaminok és nyomelemek a növényekben
Hogyan képes a vegán étrend a szervezetnek megfelelő mennyiségű vitamint biztosítani? Hogyan viszi be egy vegán a megfelelő mennyiségű vasat, ha nem eszik húst? Könnyebben mint hinnéd! Mindazonáltal, hogy a vegán életmód nem a táplálkozásról szól, mégis érdemes számos cikket és bejegyzést szentelni a témának, mert ez a legelső olyan társadalmi becsípődés, melyen sokan fennakadnak. A sokaság azt gondolja, hogy a vegán étrenden élők vérszegények, gyengék, betegeskednek. Holott a tapasztalat az ellenkezőjét mutatja. Milyen tápanyagok bevitelére kell figyelni vegán étrend esetén? Az amerikai Andrews University Táplálkozástudományi Tanszék igazgatója, Winston Craig egy tanulmányban írta meg, hogy a tudatosan összeállított vegán étrend magasabb arányban tartalmaz C és E-vitamint, magnéziumot és vasat, folsavat valamint rostokat, ugyanakkor kisebb a B12 és D-vitamin, a kalcium és cink, a telített zsír, valamint a kalória tartalma , mint a mindenevő étrendnek. Sok olyan támadás éri a vegán étrendet, miszerint nem lehet teljes életet élni hús, tojás és tejtermékek nélkül. Ugyanakkor kutatások sora bizonyította – és többek között az Amerikai Dietetikai Szövetség, valamint Kanadai Dietetikusok is kijelentették – , hogy nemtől és kortól, valamint életciklustól függetlenül egészséges és teljes értékű életet lehet élni vegán étrend esetén is. Lassan elfogadott ténnyé válik, hogy a kiegyensúlyozott vegán táplálkozás jobb minőségű zsiradékot, a belek számára kielégítő mennyiségű rostot, a testi valamint mentális munkához szükséges komplexebb szénhidrátokat tartalmaz, mint a mindenevő étrend. Vegán étrend és a vitamin bevitel Az egészséges szervezet egyik pillére, a megfelelő mennyiségű és változatos vitamin bevitel. Életvitelünktől és életciklusunktól függően van szüksége szervezetünknek különböző arányban vitaminokra és nyomelemekre. Vegyük sorba először a vitaminokat, valamint azok növényi forrásait. Vegán étrend és az A-vitamin: A zsírban oldódó A-vitamin nagyon fontos szerepet tölt be a sejtek egészséges működésében, a csontnövekedésben, valamint gátolja a sejtek deformálódását, roncsolódását. Ajánlott napi bevitel 900 és 1500 ug között mozog, de terhesség és szoptatás esetén 2-2,5 mg-ra is megnövekedhet ez az igény. Magas A-vitamin tartalmú zöldségek: főtt édesburgonya (11,5mg/100g), főtt sárgarépa (10,2mg/100g), leveles zöldségek (6mg-14mg/130g), sült tök (6,7mg/100g), aszalt barack (7,6mg/100g), sárgadinnye (2mg/100g), kaliforniai paprika (1,8mg/100g), valamint a búzafű, spirulina, grapefruit, goji, chlorella alga, mangó, papaja Vegán étrend és a B-komplex: B-komplexnek hívják azt a vízben oldódó vitamincsoportot, mely az összes B-vitamint tartalmazza: B1 (thiamin), B2 (riboflavin), B3 (niacin), B5 (pantoténsav), B6 (piridoxin), B7 (biotin), B9 (folsav) és B12 (kobalamin). Ezek mindegyikére szükségünk van és mindegyik vitaminnak megvan a maga funkciója a szervezetben. Ugyanakkor együttesen járulnak hozzá a sejtek optimális növekedéséhez és osztódásához, támogatják az anyagcserét, egészségesen tartják a bőrt, valamint erősítik az immunrendszert és idegrendszert, védenek a stressz káros hatásai ellen. Ha B-komplex táplálékkiegészítőt szedünk figyeljünk oda, hogy fénytől és fagytól védve tároljuk, mivel a B2 fény hatására, illetve a B6 fagy hatására veszti el hatását. Érdemes még megjegyezni, hogy a B6 felszívódását segíti a B12. A sörélesztő tartalmazza az összes B-vitamint a B12 aktív típusán kívül. Növények, melyek tartalmazzák a B-komplex sort a B12 aktív típusán kívül: dió, leveles zöldségek, gabonafélék, banán Vegán étrend és a B12-vitamin: A B12 egy vízben oldódó, baktériumok által termelt vitamin, mely növényi étrenddel elenyésző mértékkel vihető csak be. A B12 hozzájárul a normális idegműködéshez, közrejátszik a vörösvértestek kialakulásában és a DNS szintézisben is többek között. Tartós hiánya visszafordíthatatlan idegi alapú károsodást okozhat és nagyon fontos leszögezni, hogy B12 hiányban nem csak vegánok szenvedhetnek, hanem a mindenevők is. Aki nem tudja úgy megtervezni az étkezését, hogy elegendő B12-t vigyen be, annak B12 készítményt ajánlott szedni, melynek vásárlásakor érdemes odafigyelni, hogy a vitamin valamely aktív – a szervezet által felhasználható – formuláját tartalmazza a készítmény. Ilyen a hidroxo-kobalamin és ciano-kobalamin. Étrend kiegészítő vásárlása esetén a ciano-kobalamin tartalmút válaszd, mert azt a típust kifejezetten baktériumkultúrákból nyerik ki. Ez az egyetlen olyan vitamin típus melyet májunk elraktároz és az utolsó bevitel után még évekig adagolja azt a szervezetnek igény szerint. A felnőtt napi szükségletet 2 és 3 ug között határozták meg. (a B12 vitaminnak a későbbiekben egy teljes bejegyzést szentelek) A B12 aktív formáját minimálisan tartalmazó ételek és növények: kovászos uborka, savanyú káposzta, egyéb erjesztett ételek, bio gazdálkodásból származó mosatlan gyümölcsök és zöldségek Vegán étrend és a C-vitamin: A vízben oldódó aszkorbinsav – vagy ahogy többen ismerik C-vitamin – nélkülözhetetlen vitamin típus szervezetünk számára. Vegán étrend esetén kifejezetten fontos a C-vitamin optimális napi bevitele, ugyanis segíti a vas felszívódását. Erős antioxidáns hatása miatt, csökkenti a degeneratív illetve a szív és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Napi 120mg C-vitamin bevitele ajánlott egy egészséges szervezetnek, de betegség, nehéz fizikai munka, megerőltető sporttevékenység, dohányzás, illetve stresszes munka esetén napi 1000mg-ra emelhető a napi adag. A szervezet által fel nem hasznát C-vitamin kiürül oxálsav formájában, mely a húgykő egyik alkotóeleme, így magas C-vitamin bevitele estén sok vizet ajánlatos fogyasztani. Vigyázz a C-vitaminnal, mert 40° felett elbomlik! Így megfázás esetén nincs értelme a citromot forró teába tenni, hacsak nem az íze miatt teszed azt. Magas C-vitamin tartalommal bíró növények: paprika (120-300mg/100g), guáva (228,3mg/100g), kelbimbó (120mg/100g), kivi (92,6mg/100g), brokkoli (89,2mg/100g), eper (58,8mg/100g), papaja (60,9mg/100g), narancs (53,2mg/100g), mangó (60mg/100g), csipkebogyó, mandarin, citrom, grapefruit, mángold, spenót, áfonya, stb. Vegán étrend és a D-vitamin: A zsírban oldódó D-vitamin a másik olyan vitamin, melyet nagyon csekély mennyiségben lehet vegán étrenddel bevinni. Érdemes D-vitamin táplálékkiegészítőt szedni, ugyanakkor bőrszíntől függően napi 10-40 perc napozás is elegendő D-vitamint szabadít fel a szervezetben. Az utóbbi oka, hogy az UV sugárzás hatására a bőrsejtek alatt elhelyezkedő koleszterin D vitaminná alakul, majd sejtjeinkbe kerülve pedig stabilizálja örökítő anyagunkat a DNS-t, ezzel segítve a szervezetet a súlyos betegségek kialakulásával szemben. D-vitamin hiány következtében gyengül az immunrendszer, erősödik a depresszióra való hajlam, valamint fokozhatja a rákos betegségek és a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Emellett a D-vitamin az egyik legfontosabb vitamin a terhes nők számára is, mivel fontos szerepet játszik az idegrendszer normális fejlődésében, valamint a sejtfejlődés és az immunrendszer működéséhez. Valamint ez az a vitamin, mely a bélből felvett kalciumot beépíti a csontokba és a fogazatba. A D-vitamin bevitel felső határát 1-3 éves kor között 2500NE-ben (62,5ug), 4-8 éves kor között 3000NE-ben (75ug), míg a többi korosztály esetében 4000NE-ben (100ug) maximalizálták. A napi minimumot pedig kb. 600NE-ben azaz 15ug-ban határozták meg. D-vitamint tartalmazó növények és ételek: gombák fajtától függően (5-12ug/100g), lenmagolaj, kakaóbab Vegán étrend és az E-vitamin: A zsírban oldódó E-vitamin egy könnyedén bevihető vitamin típusnak számít, mely antioxidáns hatású, erősíti az immunrendszert – kifejezetten idős korban –, óvja a szív és érrendszert, gátolja a sejtfalroncsolódást, valamint jótékony hatással bír az agyi működésre. Az ajánlott napi mennyiség felnőttek számára 15mg. Magas E vitamin tartalmú növények: főtt spenót (2,1mg/100g), mángold (3,2mg/180g), mandula (26,2mg/100g), mogyoró (4,3mg/28g), pirított napraforgó mag (36,3mg/100g), egyéb magvak és diófélék, avokádó (2,1mg/100g), olíva olaj (14,4mg/100g), kivi (1,5mg/100g), főtt brokkoli (1,5mg/100g), búzacsíra, teljes kiőrlésű gabonák, mangó, paradicsom, spárga Vegán étrend és K-vitamin: A zsírban oldódó K-vitaminnak nagy szerepe van a véralvadás optimális működésében, támogatja a csontok egészséges növekedését és erősíti azokat. K-vitamin hiány esetén egy egészen kicsi seb is sok ideig vérezhet, illetve egy kisebb ütés is komoly véraláfutásos fekete foltot okozhat a testen. Az ajánlott napi mennyiség 90-120?g között mozog felnőttek számára. Magas K vitamin tartalmú növények: chili por (105,7?g/100g), szárított bazsalikom (1714?g/100g), friss petrezselyem (65,6?g/5g), szárított zsálya (85,6?g/5g), egyéb zöld-fűszerek, főtt fodros kelkáposzta (817?g/100g), spenót (888?g/130g), mángold (572?g/130g), kerti saláta (48?g/130g), egyéb leveles zöldségek, brokkoli (217?g/100g), újhagyma (207?g/100g), zeller (29,6?g/100g), főtt kelbimbó (140,3?g/100g), uborka (76,7?g/100g), zöldborsó, fehérrépa, olívaolaj (60,2?g/100g), aszalt szilva (69,5?g/100g), aszalt áfonya (96?g/174g), aszalt barack (36,8?g/174g), egyéb aszalt gyümölcsök, erjesztett ételek, stb. Vegán étrend és a nyomelem bevitel Most vegyük sorra azokat az ásványi anyagokat, vagy másnéven nyomelemeket, melyek ugyancsak fontosak szervezetünk számára. Vegán étrend és cink bevitel: A cink fontos szerepet játszik immunrendszerünk erősítésében és könnyedén pótolható a vegán étrendet követők számára is. Fontos tápanyaga a szervezetnek, mivel többek között segíti a sebgyógyulást. A versenysport, a stressz, a tartós dohányzás és az alkoholfogyasztás azonban növeli a szervezet cink igényét. Az állati eredetű cink jobban hasznosul mint a növényi forrásból bevitt, szervezetünk napi igénye 8-13mg körül van életciklustól függően. Magas cinktartalmú növényi ételek: aszalt sárgabarack (1mg/100g), aszalt őszibarack (0,78mg/100g), aszalt szilva (0,75mg/100g), mazsola (0,66mg/100g), aszalt füge (0,55mg/100g), datolya (0,29mg/100g), egyéb aszalt gyümölcsök, avokádó (0,68mg/100g), kínai kel (3,75mg/100g), citronella (2,23mg/100g), aszalt paradicsom (1,99mg/100g), főtt shiitake gomba (1,33mg/100g), borsó (1,19mg/100g), valamint lencse, zabpehely, teljes kiörlésű gabonák, hüvelyesek, diófélék, magvak, kakaóbab, brokkoli Vegán étrend és a kalcium bevitele: Igyál sok tejet, attól erősödnek a csontjaid. - mondták nagyszüleink. Ehhez képest a legtöbb tejet Amerikában, Angliában, Finnországban és Svédországban isszák, a csontritkulás mégis ezekben az államokban a legelterjedtebb. Kutatások bizonyították, hogy a csontritkulás összefügg a túlzott tejfogyasztással. Az állati eredetű fehérjedús ételek – húsok, tejtermékek – savassá teszik a szervezetet, melyet a szervezet kalciumelvonással igyekszik semlegesíteni. Ezt a kalciumot a csontokból és a fogakból vonja el és a vizelettel ürül. Mindezen hatásokat ellensúlyozni lehet magas kalciumtartalmú növényi étrenddel és D-vitaminnal, mely a kalcium felszívódását segíti. Gyerekkorban napi 1200mg körül, felnőtt korban 800-1000mg körül van az ideális kalcium bevitel. Magas kalciumtartalommal az alábbi növények bírnak: főtt brokkoli (118mg/100g), főtt spenót (136mgmg/100g), káposzta (232mg/100g), kelpáposzta 205mg/100g), egyéb leveles zöldségek, tarlórépa (190mg/100g), cékla zöldje (117mg/100g), újhagyma (73mg/100g), póréhagyma (59mg/100g), főtt zöldbab (55mg/100g), articsóka (44mg/100g), édes burgonya (38mg/100g), répa (33mg/100g), rebarbara (86mg/100g), fekete ribiszke (55mg/100g), narancs (40mg/100g), füge (35mg/100g), kivi (34mg/100g), továbbá a mák, napraforgómag, szezámmag, petrezselyem, mandula, amaránt, köles, spirulina, chia mag, melasz, baobab gyümölcs és számos egyéb zöldség és gyümölcs tartalmaz kalciumot Vegán étrend és magnézium bevitel: A magnézium segíti az idegrendszer működését, védi a szív és érrendszert, segít megelőzni a szívbetegségeket és csökkenti az agyvérzés kockázatát. Ez az ásványi anyag sokkal nagyobb mennyiségben található növényi eredetű táplálékban mint állati eredetűben. Emelkedett magnézium igény lép fel terhesség, versenysport és lábadozó szervezet esetében. Felszívódását a B6 vitamin segíti, az ajánlott napi mennyiség 300-400mg körül van. Fogyókúra és alkoholizmus esetén is megnövekedik a szervezet magnézium igénye, illetve magnézium hiány léphet fel, mely ingerlékenységgel, szorongással, enyhébb alvászavarokkal jár. Magas magnézium tartalmú növények: nyers spenót (79mg/100g), főtt fodros kel (76mg/38g), főtt mángold (152mg/38g), egyéb leveles zöldségek, szezámmag (252mg/59g), tökmag (534mg/100g), mandula (196mg/59g), kesudió (177mg/59g), egyéb magvak és diófélék, főtt fehérbab (92mg/172g), főtt csicseriborsó (80mg/172g), főtt feketebab (92mg/172g), egy babfélék és hüvelyesek, quinoa (120mg/195g), barnarízs (44mg/100g), bulgur (60mg/195g), zab (28mg/195g), avokádó (29mg/100g), banán (27mg/100g), aszalt füge (68mg/100g), aszalt szilva (44mg/75g), aszalt sárgabarack (40mg/75g), egyéb aszalt gyümölcsök, tiszta fekete csokoládé (327mg/100g), valamint sütőtök, hínár, brokkoli, kávébab, gyökérzöldségek Vegán étrend és a vas bevitel: A vas az oxigénszállításért felel a szervezetben és alkotóeleme a hemoglobinnak, így ha nincs elég a szervezetben akkor vérszegénység alakul ki. Sokan “féltik” a vegánokat a vashiánytól, mivel az a tévhit alakult ki, hogy a vegetáriánus vagy vegán étrendet követők komoly vashiánnyal küszködnek. Ez általánosítva tévedés. Még annak ellenére is, hogy a húsokból bevitt vas nagyobb hatékonysággal szívódik fel, mint a növényi alapú. (40% kontra 10% az arány) Ugyanakkor a növények magas szerves sav – mint pl. aszkorbinsav – és flavonoid tartalma, valamint a szervezet magas szinten tartott aszkorbinsav szintje is segíti a vas felszívódását. (Az előző megállapításokkal kapcsolatban nem találtam semmilyen kutatási eredményt.) Az emberek vasigénye nagyban függ nemüktől, életciklusoktól, életvitelüktől és koruktól. Míg a férfiaknak napi 8mg körüli a vasigényük, addig a nőknek serdülő kortól 14-15mg-ra növekszik. A gyermek szervezet vas igénye sem marad el túlzottan a felnőtt férfiakétól a maga 7-8mg-jával. Vas tartalommal bíró növényi ételek: tökmag (15mg/100g), napraforgónap (1,98mg/100g), szezámmag (4,14mg/100g), egyéb magvak és diófélék (5-6mg/100g), őrölt kakaóbab (17mg/100g), tofu (2,7mg/100g), kucsmagomba (12,18mg/100g), főtt shiitake gomba (5,4mg/66g), laskagomba (6,2mg/66g), egyéb gombák, aszalt sárgabarack (6,31mg/100g), aszalt füge (3,06mg/119g), mazsola (4,43mg/119g), olívabogyó (3,32mg/119g), főtt lencse (6,6mg/179g), főtt szójabab (8,82mg/179g), főtt feketebab (3,6mg/179g), főtt pinto bab (3,6mg/179g), egyéb hüvelyes növények, quinoa (2,8mg/185g), zabpehely (2,16mg/185g), bulgur (1,8mg/185g), barnarizs (1,9mg/185g), köles (1,08mg/185g), valamint egyéb gabonák, főtt spenót (6mg/180g), főtt mángold (3,96mg/180g), kelkáposzta (1,08mg/180g), szeder (2,59mg/140g), bodza (2,56mg/140g), málna (1,7mg/140g), eper (1,08mg/140g), egyéb erdei gyümölcsök, kókusz (3,32mg/100g), póréhagyma (2,1mg/100g) rukkola (1,46mg/100g), melasz, mák, szilva, körte, retek, brokkoli, avokádó, spárga, cékla, birsalma, citrom, szőlő, sárgadinnye, banán, stb. Vegán étrend és egyéb tápanyagok Vegán étrend, az omega-3 és egyéb zsírsavak Az omega-3 zsírsavak idegi alapú betegségek, szív és érrendszeri betegségek, valamint gyulladások kialakulásának megelőzésében játszanak fontos szerepet. Az omega-3 egy telítetlen zsírsav, melynek a szervezet által elvárt napi minimális igényét fél mokkáskanálnyi lenmagolaj fedezi. Omega-3 források: hidegen préselt lenmagolaj (53449mg/100g), (a lenmag kb. 2x több omega-3-at tartalmaz mint a halolaj), chia mag, kínai egres, vörösáfonya, sárgarepce, fekete málna, porcsin, diófélék, leveles zöldségek Omega-6 források: repceolaj, olívaolaj, földimogyoróolaj, tökmagolaj, napraforgóolaj, ligetszépe olaj, borágó olaj, kendermag olaj Vegán étrend és a rosttartalom A rostok szénhidrátok, melyek nem emésztődnek meg teljesen és nem szívódnak fel. Lassítják és gátolják a toxinok valamint a szükségtelen anyagok felszívódását, gyorsítják az emésztést és mozgásban tartják a bélrendszert. Rostokat semmilyen állati eredetű étel és semmilyen finomított gabona (finomliszt) nem tartalmaz. Források: https://ods.od.nih.gov http://www.ncbi.nlm.nih.gov https://nutritionj.biomedcentral.com/ http://nutritionfacts.org http://jissn.biomedcentral.com/ http://www.healthaliciousness.com www.oeti.hu
Zöldséges-tofus kocsonya (vegán)
Korábban már készítettem zöldséges kocsonyát tofu nélkül és útifű-maghéjjal, most azonban a ReformTér idei főzőköre velem indult még január közepén (januárban Magyarországon voltunk), ahova agar-agar-ral készült vegán zöldséges kocsonyát (is) vittem, amibe füstölt tofut is tettem. A főzőköri szervírozásnál pedig citromkarikát tettünk a tetejére. Aki szeretné, citrom helyett édes vagy csípős fűszerpaprikával is megszórhatja. A következő mennyiségből nagyobb adag készült. Először is a főzőkörre, ahol jó sikere lett, másodszor édesanyámnak, aki szerintem utoljára kb. 25 éve evett kocsonyát, harmadszor egy kevés magunknak. Férjemnek nagyon ízlett. Szerintem is finom lett, mások szerint is, de én továbbra sem vagyok oda a kocsonyákért. (A gyümölcstorta-jellegű süteményeken sem igazán szeretem. Itt Angliában pedig meglehetősen gyakran találkozok kocsonyás édességekkel, süteményekkel a boltok polcain. Nem hoz lázba.) A recept: Hozzávalók: - 1 nagy bögre felkarikázott sárgarépa - 1 nagy bögre zöldborsó - 1 kisebb fej karfiol - 2 szál fehérrépa - 1 kisebb fej zeller - 1 kisebb fej karalábé - 3-4 szem krumpli - 1 hagyma - 5-6 gerezd fokhagyma - 1 kisebb csokor petrezselyem - kurkuma - ételízesítő - bio zöldség-leveskocka - füstölt tofu - agar-agar (1 teáskanál 1 literhez) Elkészítés: A megpucolt, megmosott, felaprított zöldségeket egy nagy fazékba tesszük, megszórjuk ételízesítővel és annyi vizet öntünk rá, hogy épp ellepje. Hozzáadunk leveskockát, kurkumát, majd a főzés utolsó pár percében fokhagymát egészben és szeletelve, valamint apróra vágott petrezselymet. Aki gondolja, egész fekete borsot is tehet bele. Én inkább filterbe/szűrőbe zárva főzöm bele az egész bors-szemeket. Ebből a mennyiségből egy jó adag zöldség leves lesz, amit nem érdemes egy az egyben kocsonyának felhasználni, főleg ha szeretjük a sűrű leveseket. Nos nálunk ez a helyzet, így kimentettem belőle némi levet és zöldséget egy másik lábosba. Ehhez kezdtem el hozzákeverni az agar-agar-t a következők szerint: Az agar-agarból kb. 1 evőkanálnyit elkeverünk 1 dl zöldséglével, majd ezt keverjük hozzá a többi kocsonya-alaphoz, és egyet forralunk rajta. Ezt követően már csak megfelelő edényekbe szervírozzuk, belerakjuk a felszeletelt füstölt tofut, lezárjuk és vagy kitesszük az erkélyre/udvarra/ablakpárkányra (ha elég hideg van), vagy hűtőben pihentetjük néhány (legalább 4) órát. Egy-két nap alatt azért érdemes elfogyasztani, ezért tanácsos meggondolni, mennyit készítünk belőle. UI: Még volt a fagyasztónkban medvehagyma, így azt is tettem bele.
Barnarizs fasírt
2016. február 5. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 40 dkg barnarizs 20 dkg sárgarépa, zeller, karalábé - vegyesen 4 ek. csicseriborsóliszt 1 fej vöröshagyma 3-4 gerezd fokhagyma 2-3 ek pirospaprika fűszerek: majoranna, kömény, paprikakrém, borsikafű, só, vegamix, petrezselyem - ízlés szerint -- olaj a sütéshez Elkészítés: A rizst sós vízben kifőzzük. A zöldségeket megpucoljuk, majd felaprítjuk és kevés olaj és víz keverékén megfőzzük-dinszteljük. A hagymát is meghámozzuk, felaprítjuk és megpároljuk. A leszűrt zöldségekhez hozzáadjuk a kifőtt rizst, a megfőtt hagymát, és botmixerrel pürésítjük. Ekkor adagoljuk hozzá a csicseriborsólisztet (otthon, kávédarálóval készítem, nyers csicseriborsóból). Ízlés szerint fűszerezzük, majd kiolajozott tepsibe téve kisütjük. (180-190 fokon, kb. 35 perc alatt).
Vegán konzerv bableves 15 perc alatt, szupergyorsan
Üres a hűtőd és időd sincs főzni, de mégis tartalmas ebédre vágysz? A 15 perces vegán konzerv bableves tökéletes választás a rohanós időkre. Amikor idő szűkében vagy és a hűtőben sem találsz semmit, sokat segíthetnek a konzervek. Nem a legelegánsabb megoldás ugyan, de valóban gyors és megfelelő minőségű konzervekből is lehet nagyon sok finom vegán ételt készíteni. Személy szerint a vörös vesebabot magában, szendvics mellé, salátára feltétként is nagyon imádom, de egy gazdag, laktató leves, nálam sokszor egyedüli szereplője az ebédnek. Nagyjából 15 perc alatt készíthető el a vegán konzerv bableves, ami jól jön ha ugyan sietve, de egy kis meleg levesre vágysz. Vegán konzerv bableves hozzávalók 1 vörös (vese)bab konzerv (250g töltőtömegű – bonduelle) fél sárgarépa konzerv (130g töltőtömegű bébirépa konzerv – globus) fél fej vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 1 tk liszt (bármilyen, akár rizsliszt is megteszi) 1 ek napraforgóolaj 1 marék bulgur (helyettesíthető gerslivel, hajdinával, krumplival, vagy rizstésztával) 1 babérlevél 2 kk só és 1 kk bors 1kk kömény 1tk lestyán 1tk fehérborecet 1 negyed friss citrom leve póréhagyma zöld része 1 kis csokor friss petrezselyem Vegán konzerv bableves elkészítése A hagymát és fokhagymát kockázd fel, majd olajon pirítsd meg őket. Amikor a hagyma már kezd arany színezetet kapni, add hozzá a lisztet és sűrű kevergetés mellett pirítsd tovább, 1-2 perc múlva kevés vízzel keverd el a pirított lisztes hagymát. Ezzel készen is van a leves alapja, egy hagymás rántás. Add hozzá a rántáshoz az egész babkonzervet, a fél répakonzervet, a babérleveleket és a marék bulgurt. Kis vízzel öntsd fel és körülbelül 10 percig forrald. Add hozzá a fűszereket (só, bors, kömény, lestyán), majd add hozzá a borecetet és a negyed citrom levét, majd miután levetted a tűzről, szórd meg az apróra vágott póréhagymával és petrezselyemmel. Jó étvágyat kívánok! Jelmagyarázat: ek – evőkanál; tk – teáskanál; kk – kávéskanál
Bolgár bableves
2016. január 24. Mindennapi ételeink
Fanni hála Istennek rajong a babért, lencséért, vörös lencséért, sárgaborsóért. Akár főzelék, akár leves formában jöhetnek ezek a dolgok. Most fehér babból készült leves nálunk. Hozzávalók: 20 dkg fejtett bab 1 nagy fej vöröshagyma 1 sárgarépa 1 kápia paprika 2 paradicsom 1 közepes burgonya 1/2 zeller 2 ek. kókuszzsír 1 csokor petrezselyem 2 tk. pirospaprika 2 ek. paprikakrém 1 leveskocka 2 ek. levespor és ételízesítő 1 rozmaringág (2-3 tk. morzsolt rozmaring) Elkészítés: A babot Fannival előző este beáztattuk. Egy nagy edényben a kókuszolajat megolvasztjuk és a hagymát rákockázva megdinszteljük. Hozzáadjuk a babot, pirospaprikát, leveskockát, ételízesítőt és vízzel felengedve kb. 40 percig főzzük. Ekkor hozzáadjuk a kis kockára vágott paprikát, zellert, krumplit, paprikát. Amikor az összes zöldség megpuhult, a paradicsomot és paprikakrémet is hozzáadjuk, ill. a petrezselyme és rozmaringot.
Vegán “sajt” fondü
2016. január 21. Zizi kalandjai
Egy igazi hideg téli estéhez való újdonságot hozok most nektek. Csajos, dumcsis partihoz vagy egy otthon, puha takaró alatt kucizós, filmnézős estéhez kiváló vacsora vagy nasi ez a vegán “sajt” fondü. A kérdés jogosan merül fel a sajtimádókban… nem, ez nem hozza vissza egy svájci vagy francia sajtokból készült fondü ízét, de krémes, meleg és sajtos íze azért van. Jó megoldás, nemcsak vegánoknak, hanem olyanoknak is, akik laktózérzékenyek, de mégis élvezni szeretnék a fondü adta “életérzést” egy estén át. Ropogós kovászos kenyérrel, paprikával, répával, uborkával, cukkinivel, brokkolival, karfiollal, almával tálalhatjuk, de igazából, ami nektek jól esik, bármit adhattok mellé. Na, kipróbáljátok? Vegán “sajt” fondü Hozzávalók: – 6-8 db közepes méretű pürének való burgonya, meghámozva, felkockázva – 300 g (1 csomag) kemény tofu, villával összetörve – 1 bögre növényi tej (zab, rizs, szója, mandula) – 1/4 bögre sörélesztő pehely – 100 g Violife növényi sajt, olvadós, reszelve – 1-2 teáskanál só – frissen őrölt feketebors – 1 evőkanál extra szűz olívaolaj – pirított kenyér, sárgarépa, kaliforniai paprika, alma, szeletekre vágva a mártogatáshoz (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Tegyük a felkockázott burgonyát egy lábasba, öntsük fel vízzel, adjunk hozzá egy kevés sót, majd forraljuk fel és főzzük puhára a burgonyát. Szűrjük le és tegyük robotgépbe. Adjuk hozzá a tofut, a növényi tejet, a sörélesztő pelyhet, az olívaolajat, a sót és borsot. Pürésítsük simára. Öntsük az így elkészült fondüt egy lábasba, kóstoljuk meg (ha szükséges, még ízesítsük), adjuk hozzá a reszelt sajtot (a sajt majd elolvad benne) és melegítsük fel a tálaláshoz.
Vegán pho leves
Életemben először próbálkoztam meg vietnami étellel, és meg is lett a böjtje. A pho leves ugyan kifogástalan lett, de a háborús emlékek úgy is rám törtek, hogy sosem jártam Vietnamban. Például amikor 62-ben megbízást kaptunk a fiúkkal, hogy robbantsuk fel az összes vasútvonalat Hanoi környékén, de a sárgák tőrbe csaltak minket. Emlékszem Williams közlegényre, oklahomai srác volt. Napbarnított, sötét szemű, igazi jóképű strici, akiért döglöttek a nők. Naphosszat mesélt nekem arról, mihez kezd majd, mikor hazatér. "Nyitok egy éjszakai klubot a tengerparton, és megkérem a barátnőm kezét. De előtte feldugom ezt a puskát Ho Si Minh seggébe." - ez volt a szava járása. Még aznap ellőtték a golyóit abban a Hanoi pokolban. No, de hagyjuk a fiktív múltat, és térjünk a lényegre: Beszerzendő: 1 karalábé 1 nagyobb sárgarépa 1 csöveskukorica 1 alma 1 szál póréhagyma 1 chilipaprika 2-3 vékony szelet gyömbér 2 db csillagánizs 2 db fahéjrúd 3 hüvely kardamom 1 fej vöröshagyma 80 g lapos rizstészta (de bármilyen lapos tészta megteszi, én pl. bármilyet használtam) 80 g tofu 80g gomba 1/2 lime A zöldségeket és a meghámozott almát felszeleteljük, és 3,5 liter víz és egy kiskanál só hozzáadásával 20 percig közepes lángon alaplevet főzünk belőle. ("Uram, itt nem tehetem le a helikoptert, errefelé hemzsegnek a vietkongok!") Közben egy száraz serpenyőben lepirítjuk a kettévágott, megpucolt hagymát, gyömbért és a fűszereket. Az égett részeket egy késsel letisztítjuk, majd az egész hóbelevancot az alapléhez adjuk. ("22-es, csapdába estünk. Ismétlem, csapda, sárgák mindenütt! Hol a francban van a légicsapás?!") Közben sós vízben megfőzzük a tésztát, kisütjük a tofut (pl. az itt taglalt módon), és megpároljuk a gombát. Ezeket egy mélyebb tányérba helyezzük, felöntjük a leszűrt alaplével, majd felszeletelt lime-mal és egy kevés zöldhagymával dekoráljuk. ("Tartson ki, fiam, nemsokára hazamehet!")
Az egészséges és tudatos táplálkozás alapjai 3. - Mi kerüljön a konyhaszekrénybe
2016. január 9. Élj harmóniában
Az egészséges és tudatos táplálkozás alapjai előző részében részletesen írtam arról, mely ételek töltik fel a tested energiával és mely ételek azok, amelyek energiát vonnak el, fáradttá , tompává tesznek. (itt olvashatod) A fő elv, hogy friss, teljes értékű, tiszta minőségű (bio), egyszerű, természetes ételeket részesítsd előnyben. Ahhoz, hogy elkezdj egészségesen táplálkozni, vedd szemügyre a konyhaszekrényt és a kamrát. Próbálj megszabadulni az előző cikkben említett kerülendő ételektől, lejárt alapanyagoktól, tartósítószerezett, vegyszeres konzervektől, félkész ételektől, édességektől. Mivel töltsd fel az éléskamrád? Vegyük sorra milyen élelmiszereket érdemes otthonra beszerezned ahhoz, hogy egészségegesen, változatosan és teljes értékűen tudj étkezni. Elsődlegesen vegyszermentes (bio) változatokat vásárolj. Nem kell mindent azonnal beszerezni, szépen lassan fokozatosan kezdj el kipróbálni új dolgokat, ismerkedni az új alapanyagok felhasználásával. A bio élelmiszerek ára néhány esetben több mint a konvencionális élelmiszereké - nem mindig drágábbak - ezért ha ugyanazokat szeretnéd beszerezni amit előtte, akkor az lehet, hogy sokkal drágább lesz és nem sokkal lesz egészségesebb sem. Írd össze 1 hónapban összesen mennyi pénzt költesz élelmiszerre - legyen benne minden, a céges automatából a kis csoki, a moziban az üdítő, etc. Szinte teljesen biztos, hogy abból az összegből lehet 30 napig bio-t enni, legfeljebb kicsit más menüket főzöl majd, de hidd el megéri a befektetett energiát, pénzt - hiszen ha jó a közérzeted, nem kell orvoshoz menned, és mindig tele vagy energiával, akkor nem kell gyógyszerekre sem költened és élénkítőszerekre sem, ráadásul a munkádat is hatékonyabban és jobb kedvvel tudod végezni:) Íme egy olyan lista, amit én jó szívvel ajánlok, szerintem a lenti élelmiszerek jó ha mindig vannak otthon. A lenti lista csak egy segítség, ennek fényében alakítsd ki a saját kamrádat. Ne halmozz fel túl nagy készleteket, a legjobb ha minél frissebb amit fogyasztasz. Amiket vásároltál, felbontás után tárold légmentesen záródó üvegben és mindig vedd fegyelembe a szavatossági időket. Ne egyél lejárt, rossz szagú, penészes élelmiszereket. Gabonafélék fehér és barna baszmati rizs hajdina köles búzadara árpa bulgur kuszkusz amarant quinoa kukoricadara tészta zabpehely (esetleg más pelyhek) finom és teljes kiőrlésű lisztek (búza, tönkölybúza, rozs, zab) rizsliszt kukoricaliszt A gabonák elkészítésének eltérő módjai vannak és a főzési idejük is eltérő. Szerezz ismereteket a pontos főzési időkről. Egy későbbi bejegyzésben, majd részletesen írok róla itt a blogon is. Hüvelyesek csicseriborsó csicseriborsóliszt mungbab barna és vörös lencse sárgaborsó kidney bab fekete bab fehér bab Csicseriborsó konzerv Kidney bab konzerv Minden hüvelyesnek más az áztatási és a főzési ideje - pl a mungobabaot, vöröslencsét nem is kell áztatni. Mielőtt elkezded a fenti hüvelyeseket használni, nézz utána melyiket mennyi ideig érdemes főzni. Egy későbbi bejegyzésben, majd részletesen írok róla itt a blogon is. Magvak, Diófélék mandula szezámmag lenmag napraforgómag kókuszreszelék dió mogyoró tökmag A magvak könnyen avasodnak, ezért ezekből semmiképpen ne tárolj túl nagy készletet. Felhasználás előtt pirítsd meg a magvakat, dióféléket, mert így könnyebben emészthetőek és ízletesebbek is. Édesítők, ízesítők és sütési hozzávalók teljes értékű (barna) nádcukor méz lekvárok datolyacukor datolyaszirup mazsola datolya egyéb aszalt gyümölcsök sütőpor szódabikarbóna vanília friss citrom bio pudingpor, kukoricakeményítő karob vagy kakaó kókusztej almapüré paradicsomkonzerv olajbogyó Zsírok, olajok ghí olívaolaj kókuszzsír repceolaj szezámolaj napraforgóolaj A főzésre legalkalmasabb a ghí vagy a kókuszzsír. Fűszerek, gyógynövények bányászott só kurkuma feketebors római kömény édeskömény assafoetida koriander karmamom chili fahéj szegfűszeg garam masala bazsalikom kakukkfű oregano rozmaring gyömbér Ezt a listát ízlésed, kedved szerint alakítsd:) A fűszereknek se vége, se száma, a fentiek szerintem alapszükséglet egy konyhában. A következő bejegyzésben részletesen írok majd a fűszerek használatáról is. Mi a szerepük a táplálkozásban, miért annyira fontosak és hogyan használd fel őket. Használj friss fűszereket is, gyömbér, petrezselyem, koriander, menta, bazsalikom, etc. Zöldsége, Gyümölcsök friss bio zöldségek (csak néhány példa: cukkini, brokkoli, répa, cékla, karfiol, paprika, spenót, padlizsán, uborka, karalábé, édeskömény, sütőtök) friss bio gyümölcsök ( csak néhány példa: alma, körte, eper, cseresznye, szilva, banán, datolya, szőlő, füge, áfonya, narancs, citrom, sárgabarack, őszibarack) Évszaknak megfelelő, lehetőleg a közelben termelt vegyszermentes zöldségeket, gyümölcsöket vásárolj. Az ilyen zöldségek, gyümölcsök vitamin, ásványi anyag és nyomelem tartalma sokkal magasabb és nem tartalmaznak a szervezeted számára káros anyagokat. Használd változatosan a zöldségeket és készítsd el különböző elkészítési módokon, különböző fűszerezéssel. Sok receptet találsz a blogon, de a későbbiekben részletesebben is írok a zöldségek, gyümölcsök elkészítéséről. Tejtermékek nem homogenizált, friss tehén tej vaj joghurt friss sajtok Ha nem is tervezel vegetáriánus lenni, iktass be az étrendedbe húsmentes étkezéseket, húsmentes napokat. figyeld meg a hatásokat - adott napon hogyan érezted magad - magasabb volt az energiaszinted vagy nem, nyugodtabb voltál vagy sem.. Próbáld tudatosítani a tapasztalataidat. Ha lehet a vörös húsokat hagyd el teljesen és inkább fogyassz szárnyasokat és halat. Utóbbiakat is vegyszermentes gazdálkodásból - lévén a nagyüzemi húsok nagyon sok hormont és antibiotikumot látnak. Kerüld el a tojás használatát is - későbbi bejegyzésben a tojáspótlókról részletesen írok. Amikor elkezded az egészséges étkezést, változatos, természetes ételeket fogyasztasz tapasztalni fogod, ez milyen izgalmas, sokszínű, ízletes. Figyeld meg magadon is a változást - az emésztésed, alvásod, bőröd, hajad állapotát, egészségi állapotodat, az elméd békéjét, érzékszerveid állapotát (szaglás, ízlelés, hallás).
Sült paprikás karfiolkrémleves (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
sült paprikás karfiolkrémleves (mindenmentes, vegán) Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én előző életemben valószínűleg medve voltam. A hideg idő, a tél, a napsütés hiánya engem személy szerint mindig passzív üzemmódba kapcsol. A nagy karácsonyi hajrá után általában kicsit leengedek, elkezdődik a téli pihenés, majd folytatódik a szilveszterrel, és valamikor január végén - jó esetben - magamhoz is térek újra. Ilyenkor nem csak az alkotói kedvem alussza téli álmát, de a természet is pihen. Kevesebb a szép, színes természetes alapanyag, gyakrabban nyílik a fagyasztószekrény fiókja, és a fahéj meg a szerecsendió is a fűszeres polc elejére kerül. Kevésbé van kedvem nagy sütés-főzéseket, vendégségeket szervezni, és életmódváltó gondolataim is alább hagynak. A jövőmet meghatározó új és korszakmegváltó ötletek sem ebben az időszakban születnek! ;-) A nagy tervek és projektek, melyek még novemberben a mindennapjaim fontos részei voltak, most egy kicsit kevésbé fontosak. Semmi sem sürgős, semmi sem rohan. Én sem... Most inkább egyre több időt töltök a meleg takaró alatt, egy jó film vagy egy jó könyv társaságában. Valahogy minden csendesebb, békésebb... valahogy minden pihen. Én is, és a Zöld Avocado gasztroblog is. Ezt a téli pihenést, békés csendességet, gyakran kíséri egy - egy tál meleg krémleves. Gyorsan elkészíthetőek, átmelegítenek tetőtől talpig, táplálnak, és pótolják a kevesebb gyümölcs - zöldség fogyasztás által bevitt folyadékmennyiséget. Ráadásul a fűtésszezonnak köszönhetően gyakrabban érezzük a szomjúságot, a szájszárazságot. Már csak ezért is jól esik egy egyszerű, meleg krémleves, mint például a zöld spárgakrémleves, a mandarinos sárgarépakrémleves, a zellerkrémleves póréhagymával, vagy a brokkolikrémleves a Zöld Avocado ízei alapján. zöld spárgakrémleveszellerkrémleves póréhagymával Az ünnepeket az idén vidéken töltöttük... Mielőtt elutazunk valahová, mindig igyekszem felhasználni a maradék zöldségeket a hűtőből, amik már nem érnék meg a visszaérkezésünk napját. Ilyenkor születnek az új ételek, melyeket egyébként lehet, hogy soha nem készítenék el. Egy ilyen "hűtő kiürítő", utazás előtti napon sikerült szembe találnom magam egy fél karfiollal, és pár szem paprikával, melyek láttak már szebb napokat is. Karfiol és paprika? Hát ez nem éppen egy bomba párosítás. Nem sok étel jut eszembe, melyekben jól összeillenének. ;-) Ha nem jön az ihlet saját kútfőből, akkor legjobb barátunkat - guglit - hívom segítségül. Egy kis Internetes böngészés után rábukkantam egy krémlevesre, ami még elég ígéretesnek is hangzott. Rövid gondolkozás után, nekiláttam, és egy meglepően finom, és igazán rendhagyó, rettentően laktató krémleves született belőle. A sült paprika ízek kedvelőinek érdemes kipróbálni, mert egy szürke, hideg téli napon, kellemes melegséghez és telt pocakhoz juthatunk pár forintért, mindenféle különleges hozzávaló nélkül. Íme, hát a sült paprikás karfiolkrémleves ez alapján a recept alapján. sült paprikás karfiolkrémleves (mindenmentes, vegán) HOZZÁVALóK (4 személyre) - 1/2 fej közepes méretű karfiol - 3 db színes kaliforniai paprika (használhatunk más fajta paprikát is) - 1 db közepes méretű vöröshagyma - 3 gerezd fokhagyma - 2-3 ek olívaolaj - Himalája só, fekete őrölt bors, 1 tk mustár, csipet őrölt szerecsendió, 1 db bio zöldség (leves) kocka - 1 marék friss petrezselyem - 1 l tiszta víz - tálaláshoz: tökmag (elhagyható) sült paprika és sült karfiolELKÉSZÍTÉS A karfiolt megtisztítjuk, és alapos mosás után ujjnyi ,,szeletekre vágjuk a rózsákat. A paprikát megmossuk, kimagozzuk, és négy felé vágjuk. Egy sütőpapíron kiterítjük a paprikákat, és a karfiolt, majd 200 °C fokra előmelegített sütőbe tesszük. 5 perc múlva megfordítjuk a karfiolokat, majd tovább sütjük még 10 percet. Miután megsültek a zöldségek, kivesszük a sütőből, és hagyjuk kihűlni. A kihűlt paprikának lehúzzuk a héját. Közben az olívaolajon megdinszteljük az apróra vágott vöröshagymát, és fokhagymát. Hozzáadjuk a hagymakeverékhez, az elősütött zöldségeket, felöntjük 1 liter tiszta vízzel, fűszerezzük, és fedő alatt kb. 20 percig főzzük, míg puha nem lesz a karfiol. Miután megpuhult a karfiol, levesszük a tűzről, és botmixerrel krémesre turmixoljuk a levest. Apróra vágott friss petrezselyemmel elkeverjük a kész krémlevest, és enyhén sózzuk - borsozzuk, ha szükséges. Tökmaggal tálalhatjuk, a látványban ne m túl különleges, de ízben annál izgalmasabb meleg krémlevest. sült paprikás karfiolkrémleves (mindenmentes, vegán) Kellemes téli pihenést, és elcsendesedést kívánok! :-) Megjegyzés1: Azért érdemes elősütni a zöldségeket, mert teljesen más íz világa van a sült zöldségeknek, mint a szimplán csak főtt zöldségeknek. Próbáljátok ki, és teszteljétek le a sült zöldségek különleges aromáját! Megjegyzés2: A puffadásra érzékeny olvasók, inkább a korábban publikált krémleveseket próbálják ki. A karfiol és paprika páros csak erős gyomrúaknak ajánlott! sült paprikás karfiolkrémleves (mindenmentes, vegán)
2015 lencsevége
Január elseje közeledtével ösztönösen nyúlunk bevásárláskor a lencse után. Újévi levesünk, főzelékünk elengedhetetlen része, függetlenül attól, hiszünk e babonákban. A lencse és más szemes termés (bab, rizs, köles) a szaporaság, termékenység szimbóluma, a velük kapcsolatos hiedelem úgy tarja: újév első napján belőlük elkészített étel egész évre gazdagságot hoz. Én magam nem hiszek a babonákban, de a téli táplálkozási repertoár szélesítésekor a lencse jelentőségét csak támogatni tudom. Rendkívül tápláló ételek készíthetők belőle, mert a lencsének magas a rosttartalma, kevés a zsírtartalma és kiváló fehérjeforrás. Gazdagságunkat, jólétünket leginkább a belőle több alkalommal és változatosan elkészített leves, egytálétel, saláta fogja biztosítani egész évben. Téli Zöld múzsa vegetáriánus vacsoraestünkön kaptuk lencsevégre ezt a narancsos-sütőtökös változatot, aminek ízvilágát újév első napján bevetve, szokatlanul új élményekkel teli esztendőnek nézhetünk elébe. Így születnek az új babonák, kérem! fotó: Csermák Zsuzska Narancsos lencse curry sütőtök ágyon ( 4 fő részére): - 1 közepes méretű sütőtök - olívaolaj - 20 dkg lencse - 3 db babérlevél - 1 kk. szódabikarbóna - 3-4 ek. kókuszzsír ( vagy egyéb zsiradék ) - kb. 10 cm-es darab póréhagyma - 2 sárgarépa apró kockákra vágva - kis darab friss gyömbér reszelve - 3-4 gerezd fokhagyma apróra vágva - 1 narancs héja és frissen facsart leve - 1 ek. római kömény - só ízlés szerint - opcionálisan egy csipet chili őrlemény - 1-1.5 dl zöldség alaplé ( vagy víz ) - 1-2 ek. kukoricakeményítő Tálaláshoz: - petrezselyem, spenót levél, tejföl ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A sütőtököt vágjuk fel és kanalazzuk ki a magos részét. Vágjuk fel kisebb darabokra, dörzsöljük be olívaolajjal, sózzuk, borsozzuk és süssük meg 175 fokon sütőlemezen. Tartsuk melegen, amíg a lencse curry elkészül. A lencsét főzzük meg, a főzővízbe tegyünk babérlevelet és a puhulás támogatására szódabikarbónát. A só gátolja ezt a folyamatot, ezért itt ne használjuk. Ha megpuhult szűrjük le. Míg a lencse fő, pucoljuk meg a répát és vágjuk apró kockákra. A póréhagymát is aprítsuk fel. Egy magasabb falú serpenyőben hevítsük fel a zsiradékot, dobjuk rá a póréhagymát, majd a fokhagymát, gyömbért és a fűszereket és óvatosan pirítsuk. A zöldségalapléből folyamatosan adagoljunk hozzá keveset, hogy ne égjen meg. Tegyük bele az apróra vágott répát és a maradék alaplevet és kb. 10-15 percig fedő alatt pároljuk. Ha a répa már ress, adjuk hozzá a megfőtt és leszűrt lencsét, a narancs héját és így pároljuk tovább. Amikor elkészült, a keményítőt keverjük ki a frissen kifacsart narancs levével és csorgassuk bele az ételbe. Várjuk meg, míg a keményítő kicsit összehúzza, majd vegyük le a tűzről. Tálaláskor minden sütőtök darabra halmozzunk a lencse curryből, locsoljuk rá meglangyosított tejfölt és szórjuk meg apróra vágott petrezselyemmel. fotó: Csermák Zsuzska
Tavaszi tekercs télen
2015. december 28. Mindennapi ételeink
Nagyon szeretjük, télen is. :-) Hozzávalók a tésztához: 15dkg liszt 2 ek. rizsliszt 3dl víz 3ek. olívaolaj 2 tk. só A zöldséges töltelékhez: 10 dkg fehérkáposzta 10 dkg sárgarépa 1 piros kaliforniai paprika 1 kisebb fej hagyma 4-5 rózsa brokkoli 1 ek. szója szósz 1 mk. nyírfacukor 3tk. só 1ek. olívaolaj 2 ek. szójaszósz Elkészítés: A tészta hozzávalóiból keverjünk tejszín sűrűségű tésztát. Forró kerámia sütőben süssük ki őket, jó vékonyra. Mindegyiket vágjuk félbe. A répát és a káposztát előkészítést követően (mosás, hámozás, vágás) kis lyukú reszelővel reszeljük le. A paprikát és hagymát minél vékonyabb szeletekre, karikákra vágjuk fel. a brokkolikat vágjuk egészen apróra. Egy tálba tegyük a zöldségeket, locsoljuk meg szójaszósszal, nyírfacukorral, sóval és adjuk hozzá az olajat. Töltsük meg a félbe vágott vékony tésztalapokat a kinyomkodott zöldségekkel, és nagyon alaposan tekerjük össze. Egy tepsit vékonyan olajozzunk ki, ebbe tegyük a tekercseket, majd 150 fokon sütés közben forgatva 20-25 perc alatt süssük ropogósra.
Vörösboros szejtánraguval töltött padlizsán
2015. december 19. Vegán muflon
Tisztában vagyok vele: már illene valami olyan étellel előállnom, mely a legmélyebb ünnepi áhítat közepette okoz fulladást, miközben a tévében a két nyomorult betörő pajszerral kergeti a leendő drogfüggő fiúcskát. De sajnos karácsonyi hangulatom egyelőre a texasi láncfűrészesével vetekszik, és páncélszekrényt tolnék minden rnb lotyó lábára, aki valaha kiénekelte a "christmas" kifejezést. No, de a következő főzési folyamat ezekben a vészterhes időkben is fellelkesített. Hozzávalók: 1 nagyobb padlizsán 200 g szejtánpor 3 ek szójaszósz 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 szál zeller 1 nagyobb sárgarépa 1,5 dl vörösbor 3 evőkanál paradicsompüré 2 kiskanál rozmaring 2 babérlevél só/bors A szójaszószt a szejtánporhoz adagoljuk, majd felöntjük 1-1,5 dl langyos vízzel, és robosztus módon összegyúrjuk. (Ha túl száraz lenne, ne szégyelljünk még vizet adni hozzá.) Az így kapott - egyelőre ízléstelen - masszát 4-5 egyenlő részre szeleteljük, majd egy jó liter vízben megfőzzük. (Ehhez további szójaszószt is adagolhatunk.) A főtt szejtánt turmixgépben durvára aprítjuk, és félretesszük. A padlizsánt hosszában kettévágjuk, a két fél közepét szemérmetlenül kivájjuk, majd besózzuk, hogy kieressze a levét. Közben a felaprított hagymát olívaolajon megpároljuk, hozzáadjuk az összetört fokhagymát, a felaprított zellert és sárgarépát. Kis lángon, kevergetés közben puhára pároljuk, majd nagyobb fokozatra kapcsolva hozzáadjuk a ledarált szejtánt. Amíg kissé megpirul, az elegyet rozmaringgal, babérlevéllel, sóval és borssal ízesítjük. Ekkor hozzápasszítjuk a paradicsompürét, a vörösbort, és elkeverjük. További három percig pároljuk, majd megtöltjük vele a padlizsánokat. (Melyeket előzőleg ugye papírtörlővel letörölgettünk.) 200 fokra melegített sütőben 20 percig sütjük, és ennyi.
Tepsiben sült téli zöldségek Zizi módra (vegán)
2015. december 15. Zizi kalandjai
Na, hát semmi extrát nem jelent a Zizi mód, de eddig bárkinek ajánlottam eme elkészítést, mindenki imádta. Finom, szaftos, sült zöldségek, amelyek magukban fogyasztva is kiválóak, de akár feta sajtot morzsolva a tetejére is ehetjük vagy tofu steak mellé köretnek tálalva. Ha a karácsonyi menü összeállításán gondolkodunk, akkor se feledkezzünk meg róla, mert kiváló lehet köretként feltálalva a sok finomság mellé. És, hogy mik kerülnek bele? Nálam most ezek a zöldségek: sárgarépa, burgonya, lila burgonya, édesburgonya, brokkoli, lila hagyma és fokhagyma. De kamránk, hűtőszekrényünk és ízlésünk szerint variálhatjuk a zöldségeket… kiváló bele a sütőtök, paszternák, tarló répa, de akár a csicsóka vagy karfiol is. Ami pedig a Zizi módot jelenti: hozzádobok héjastul fokhagymát és egy-két darab citromot gerezdekre vágva. Ha a fokhagymát a héjában sütjük, akkor nem ég feketére, hanem finom puha, édes lesz, a héjából kinyomva azonnal fogyaszthatjuk, de akár plusz öntetet készítve a zöldségekhez felhasználhatjuk az öntet ízesítésére (pl. valamilyen joghurtos tahinis szószba beletehetnénk miután villával pépesre törtük). A citrom enyhén karamellizálódik a sütés során és hihetetlen finom szaftot képez az olívaolajjal és fűszerekkel a zöldségek mellé. Ez is felhasználható öntet készítéséhez, de mi leggyakrabban csak megesszük a citrom sült, enyhén savanykás húsát a zöldségek mellé. Szóval, ha hamarabb nem, de karácsonyra feltétlenül süssetek egy nagy tepsi, színes zöldség kavalkádot. Imádni fogja a család apraja-nagyja! Tepsiben sült téli zöldségek Zizi módra (vegán) Hozzávalók 4 főre: – 2 db közepes répa, meghámozva – 2 db közepes édesburgonya, meghámozva – 6 db nagyobb sütni való burgonya (én héjastul sütöm, de meghámozható, ha valaki úgy jobban szereti) – 12 db kisebb lila burgonya (én héjastul sütöm, de meghámozható, ha valaki úgy jobban szereti) – 2 db közepes lilhagyma, meghámozva – 8-10 gerezd fokhagyma, héjastul – 1/4 fej brokkoli, rózsáira szedve (kb. egy 500 grammosnak a negyede) – 1 db nagy citrom – szárított kakukkfű, rozmaring – só, bors – extra szűz olívaolaj (jó minőségű!) A sütőt melegítsük elő 180C fokra. Egy nagy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. A megmosott, meghámozott zöldségeket vágjuk egyenlő nagyságú kockákra, falatokra (sütési idő szempontjából fontos, hogy nagyjából egyforma méretűek legyenek)! Dobjuk a felkockázott zöldségeket, a brokkolit, a fokhagyma gerezdeket és a citrom gerezdeket a tepsibe. Sózzuk, borsozzuk és fűszerezzük kakukkfűvel és rozmaringgal. Locsoljuk meg olívaolajjal (kb. 50-70 ml) és jól keverjük át. Öntsünk rá egy kevés vizet (kb. 50-70 ml), ez segíti a zöldségek puhulását a sülés során. Tegyük a sütőbe és süssük kb. 35-40 percig, amíg a zöldségek megpuhulnak és enyhén megbarnulnak. A sütési idő felénél, keverjük át a zöldségeket, hogy minden oldalukon jól megpiruljanak.
Gyors, élesztőmentes pogácsa
2015. december 8. Élj harmóniában
Élesztőmentes pogácsa A pogácsákat és a pékárú féléket azért nem nagyon szeretem, mert általában nincs bennük zöldség. Én nagyon zöldségmániás vagyok:) Ezért elkezdtem úgy készíteni a pogácsákat, kenyereket, muffinokat, hogy tettem a tésztába zöldséget:) A receptet zöldség nélkül is elkészítheted, egyszerű tejfölös pogácsának. Hozzávalók - 45 dkg liszt (én felesbe használok teljes kiőrlésű és finomlisztet) - 20 dkg vaj - 2 dl tejföl - 1 tk. szódabikarbóna - 1 közepes sárgarépa - 2-3 ek. magkeverék (napraforgómag, szezámmag, lenmag) - só Először keverd össze a száraz hozzávalókat. Majd add hozzá a vajat és a tejfölt és gyúrd össze a tésztát. Ha elkészültél, akár be is teheted a hűtőszekrénybe néhány órára. Majd a tésztát nyújtsd ki szaggasd ki a pogácsákat. 180 fokra előmelegített sütőben, süsd készre a pogácsákat. Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Tofu-padlizsán sült
2015. november 28. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 25 dkg tofu 2 nagyobb padlizsán 1/2 kg paradicsom 1 fej lila hagyma ételízesítő 2 ek. sörélesztőpehely 4 dl rizstejszín 1 nagyobb sárgarépa 1 marék dió 3 gerezd fokhagyma 4 ek. olívaolaj Elkészítés: A tofut felvágjuk vékony, de nagyobb szeletekre, a padlizsánt, lila hagymát és a paradicsomokat felkarikázzuk, a diót ledaráljuk, a sárgarépát lereszeljük. A rizstejszínt egy tálba öntjük, és hozzáadjuk az ételízesítőt, a reszelt sárgarépát, a darált diót és a fokhagymát. Egy tepsit kiolajozunk, belefektetjük egymás után a tofut, padlizsánt, paradicsomot, hagymát, majd ismét a tofut és a többi dolgot, amíg el nem fogy. Ráöntjük a répás-diós-tejszínes ízesített szószt, locsolunk még rá olajat és 180 fokon 30 perc alatt összesütjük. TIPP: megszórhatjuk magvakkal a tetejét.
ÉTELKÉSZÍTÉS - BEMUTATÓ ÉS KÓSTOLÓ
ÉTELKÉSZÍTÉS - BEMUTATÓ ÉS KÓSTOLÓ Évzáró "Meglepetés" Főzőkör a Reform Térben ! Ünnepi készülődés - a tudatos táplálkozás jegyében Egészségeset finoman? Itt a lehetőség, hogy megtanuljuk! Ételek növényi alapanyagokból - válogatás a legjobb receptekből CSÜTÖRTÖK ESTÉNKÉNT 18 ÓRAKOR Helyszín: Bp. VI. Aradi u. 37. (Izabella és Rózsa u. között) R észletes program: December 3. : A jó kezdés a kulcs! Mit reggelizzünk? Üdvözlőital : Gyömbéres, citromos zöldturmix Kókuszos aszalt gyümölcsös köleskása datolyaöntettel Házi granola mandulatejjel, Gyümölcssaláta Vegán túrógombóc vaníliás kesuöntettel ,,Gluténmentes gofri diós fügekrémmel December 10. : Szánj időt az ebédre! Mit ebédeljünk? Üdvözlőital: Grabarits-féle tisztító tea steviával Sütőtökkrémleves pirított tökmaggal; ,,Nyers zöldborsókrémleves Diós zabpehelyfasírt bazsalikomos sárgarépás bulgurral zöld saláta szójaszósszal, pirított napraforgóval Rakott káposzta növényi tejföllel December 17.: ,,Úgy ennék valami édeset! Mit süssünk? Üdvözlőital : szegfűszeges fahéjas forralt almalé Mandulás datolyagolyó (nyers édesség) Mákos tönkölykalács, Kókuszgolyó, Gesztenyés tönkölykifli, Gluténmentes nyers csokitorta (karobbal) A főzőtanfolyam háziasszonyai: Az Érdliget Életmódközpont munkatársai: Szökrönyös Katalin szakács, Szoboszlai Andrea gyógymasszőr, Havasiné Bánfi Ibolya életmód tanácsadó, intézményvezető Maximális befogadóképesség: 50 fő. A részvétel előfoglaláshoz kötött, a jelentkezéseket sorrendben tudjuk fogadni. Jelentkezés és előfoglalás: info@erdliget.hu (H. Bánfi Ibolya) Részvételi díj: 2900 Ft/ alkalom (a helyszínen fizetendő)
Egészséges ropogtatnivalók...Update perec helyett
2015. november 20. Éltető ételek
Aki már ismer, az tudja, hogy számomra az nevezhető teljes értékű ételnek, amiből nem vettek el semmit, és nem is adtak hozzá semmit. Én ezeket nevezem éltető ételeknek. Mostanában rendszeresen hallani a reklámokban Norbi újabb "finomságát", a perecet, melyet állítólag bűntudat nélkül falatozhatunk. Kíváncsi voltam, hogy vajon mit is tartalmaz: Crips sós kisperec: "Búzaliszt, csökkentett szénhidráttartalmú Update lisztkeverék (zsírtalanított szójaliszt, búzaglutén, búzarost, búzafehérje-koncentrátum, módosított burgonyakeményítő), ivóvíz, finomított pálmazsír, étkezési só 2%, édesítő készítmény (édesítőszerek: maltit, szorbit, eritrit, szukralóz; kukoricadextrin), élesztő, sütőipari készítmény (búzamalátaliszt, emulgeálószerek: E472e, E471; szójaliszt, étkezési só, lisztkezelőszer (aszkorbinsav, enzimek (amilázok)), fényező anyag (nátrium-hidroxid), tejsavópor" Ez az összetétel egyáltalán nem felel meg a teljes értékű táplálkozás elvének. Ezt én inkább mellőzném. De akkor mit ropogtassunk, ha éppen filmet nézünk, vagy csak úgy nasiznánk valami finomat? A gyerekeim is folyamatosan igénylik a nasikat, ropogtatnivalókat. Nálunk nincsenek bolti kekszek, ropik; viszont vannak gyümölcsök, zöldségek, és ezekből készült finomságok. Ha leülnek megnézni egy mesét, akkor almaszeleteket vagy pattogatott kukoricát kapnak, de szeretik a répát és a káposzta torzsát is ropogtatni. És bármennyire hihetetlen, a sóska levelét is szeretik nyersen. A mungóbab csíra is nagy sláger nálunk, a kedvenc "gumicukruk" az aszalt almalap. Még mielőtt megijednétek, hogy "Te jó ég, ezek a Marsról jöttek, hogy ilyeneket esznek?", nos szoktam sütni kekszeket és ropikat is; de most ebben a bejegyzésben direkt az egyszerűbb lehetőségeket vázolom fel. Bár bevallom őszintén, hogy nemcsak a gyerekeim igénylik ezeket a nasikat, hanem én is. Mivel elég sokat dolgozom a számítógép előtt, szeretek közben csipegetni ezt-azt. Hogy ne érjenek durva meglepetések a mérlegen állva, így sokszor magamnak is ezeket készítem, hogy bűntudat nélkül tudjak eszegetni munka közben. Ha nincs sok időm, egyszerűen almát vagy más gyümölcsöt szeletelek fel, de ha időm engedi, akkor jobban elengedem a fantáziámat. Gyümölcsből valami finomat A legegyszerűbb az, ha a gyümölcsöket egyszerűen nyersen felszeleteljük. Én sosem hámozom meg, és a magot/magházat is meg "kell" enni. Ilyenkor, a tél közeledtével sajnos egyre kisebb a választék, de az alma és a körte folyamatosan elérhetőek. Készíthetünk gyümölcsökből chipseket. Ehhez nem feltétlenül kell aszaló, a sütőben is kiszáríthatjuk. Almát gyakran készítek a tél folyamán. Alaposan megmosom az almákat, majd a magházát kiszúrom, és vékonyan (1-2 mm) felszeletelem. Az aszalóban történő aszalásról korábban már írtam egy blogot, így azt itt nem részletezem. A sütőben történő aszalás során az enzimek sérülnek, de gyorsabb szárítást eredményeznek. Amennyiben légkeveréses sütőben szeretnénk elkészíteni, akkor melegítsük elő úgy 110°C-ra. Tegyük az almaszeleteket egy tepsibe, szórjuk meg vaníliaporral és fahéjjal. 40-50 percig szárítsuk úgy, hogy a sütő ajtaja résnyire nyitva legyen. Ezeket az almákat vagy aszalványokat feldobhatjuk úgy is, ha olvasztott csokiba mártjuk őket . Ebbe a csokiba akár pirított mogyorót, mandulát vagy pisztáciát is tehetünk. Készíthetünk diákcsemegét , amelybe kerül édes aszalt gyümölcs és olajos mag vegyesen. Egy kicsit időigényesebb a töltött aszalt gyümölcs . Ekkor minden egyes aszalványba elrejtünk egy olajos magot, majd ezt megforgathatjuk kakaóporban vagy akár kókuszban. (Jó móka a gyerekekkel együtt csinálni, bár ők hamar megunják, így rám marad az összes elkészítése.) Én elég sok meggyet aszaltam, úgyhogy nekünk most ez a sláger. Mint írtam, nálunk a gumicukor az aszalt gyümölcslap . Örök kedvenc az alma, de a meggyre sem mondanak nemet. Amennyiben az aszalás előtt a gyümölcspépbe magokat keverünk (dió, mandula, lenmag), és egy kicsit fűszerezzük ezzel-azzal, finom aszalt diákcsemegénk lesz. A zöldségek is lehetnek kedvencek Elsősorban nyersen ajánlom, hasonlóan a gyümölcsökhöz. A gyerekeim kedvence a sárgarépa és az édeskáposzta, de az uborka is nagy sláger. Amennyiben aszalni szeretnénk, akkor egy kis csavarral finom ropogtatnivalót varázsolhatunk ezekből a zöldségekből. Készítsünk egy ízletes öntetet, amelybe kedvenc fűszereinket beletesszük. Ennek az alapja lehet olajos mag (pl. kesudió, napraforgómag), vagy önmagában olívaolaj. Fűszerezzük magyarosra vagy akár olaszosra, szárítsuk ki és voilá... kész is az egészséges chips "a'la nyers" változatban . Te szereted a kelkáposztát csak úgy rágcsálni? A párom erre azt mondaná, hogy nem vagyok én kecske! Bár nem mintha panaszkodnék, így is mindent megeszik, amit elé rakok. Nos, a kelkáposzta chipsre senki sem fog nemet mondani, még a gyerekek is vígan fogják ropogtatni. De aszalhatunk batátát, répát vagy akár céklát is ezzel a módszerrel. Amennyiben sajtos ízhatást szeretnénk elérni, akkor használjunk sörélesztő pelyhet. Akár nyersen, akár aszalva kínáljuk a zöldségeket, egy kis mártogatós még kiegészítheti ezeket. Olajos magok édesen és sósan Ezek csak mértékkel kerüljenek az asztalunkra, hiszen magas zsírtartalmuk hamar megjelenik a hasunkon is. Napi 1-2 maréknál semmiképp ne fogyasszunk ezekből többet! Az enzimgátlók miatt én minden esetben beáztatom, majd kiszárítom őket. Így sokkal ízletesebbek is. Amennyiben a szárítás előtt finom, fűszeres marinálószószba keverjük, és ezek után szárítjuk ki őket, sokkal finomabbak lesznek. Kipróbálásra érdemes a tökmag paradicsomos-olaszos fűszerezéssel vagy a napraforgómag mexikóiasan. A lehetőségek itt is végtelenek, ízlésünknek megfelelően, kedvünk szerint fűszerezhetünk. De nemcsak sósan, hanem édesen is fűszerezhetünk magokat. Áztassunk be egy kevéske datolyát, majd az áztató vizével turmixoljuk krémesre. Ezt fűszerezzük fahéjjal, vaníliával, és kerülhet bele egy kis narancslé is. Az áztatott magokat (pl. diót, mandulát) keverjük össze ezzel az édes öntettel, majd szárítsuk ki a sütőben vagy az aszalóban. A csírák is finomak ám! Először is együk a csírákat csak úgy, magukban . Télen gyakrabban csíráztatok, talán azért, mert ilyenkor kevesebb a friss gyümölcs, zöldség. Bár meg kell jegyezni, hogy a csíráknak hűtő hatásuk van. Mindenesetre a gyerekeim imádják a mungóbab csírát, de a lucernacsíra is nagyon finom ám. Leggyakrabban viszont hajdinát csíráztatok, és használok fel az ételkészítés során. Finom ropogtatnivaló a mazsolás hajdinacsíra . Elkészítése során a beáztatott mazsolát turmixoljuk, fűszerezzük, majd ebbe a szószba keverjük a hajdinacsírát. Ezek után nincs más dolgunk, mint pár órát állni hagyni ebben az édes szószban, majd kiszárítani sütőben vagy aszalóban. Édes és sós krékerek Ezek elkészítése már időigényesebb, mivel több alapanyagra van szükség. A nagylányom kedvence a répás kréker , de ezt is lehet más-más fűszerezéssel akár olaszosra vagy mexikóira készíteni. A kukoricás változat is kipróbálásra érdemes. Amennyiben édes krékert készítünk, annak alapanyaga valamilyen gyümölcs, aszalvány és olajos mag. Ez alapján készült a zserbó kréker , amely nagy sláger minden ismerősöm körében. A mozizás elengedhetetlen része a pattogatott kukorica . No nem az, amit a plázákban árulnak, és nem is az előrecsomagolt, ízesített kukorica. Én magunknak pattogtatom. 1 evőkanál kókuszolajat vagy vajat egy serpenyőben felhevítek, majd beleteszek 2-3 marék kukoricát. Megsózom - legalább 1 kávéskanál mennyiség kell hozzá -, majd jól összerázom az olajjal. Lefedem, és tűzre teszem. Rendszeresen rázom, hogy ne égjen meg. Amikor már nagyon-nagyon pattognak, leveszem a tűzről, és hagyom teljesen kipattogni. Ez így, önmagában is finom, de csinálhatunk belőle édes finomságot is (ebben az esetben viszont kevésbé sózom meg). Nos, mézzel kis gombócokat formázok, és kakaóporba vagy kókuszreszelékbe forgatom. Ez egyébként még a XIX. században Erdélyben a gyerekek kedvenc csemegéje volt. Még a végén mindenképp megemlítem a kakaóbabot . Bár a gyerekeimnek nem ízlik, nekem annál jobban (legalább több marad nekem). Egy tasak nagyon sokáig elég, naponta 1-2 csipet kielégíti az édesség iránti vágyamat. Nemcsak finom, még remek antioxidáns forrás is. Kell ennél több? Remélem, tudtam ötleteket adni, hogy sütés nélkül is milyen egészséges ropogtatnivalókat tudunk a családunknak kínálni. Sok esetben nem feltétlenül szükséges aszaló, akár sütőben is elkészíthetjük.
Mit eszik egy vegán?
2015. november 16. Vegán lettem
Sokszor futottam bele a “Mit eszik egy vegán?” kérdésbe és úgy gondolom, hogy ez a topik többet érdemel egy “Állati eredetű ételeken kívül mindent” válasznál. A “mit eszik egy vegán” a bejegyzéstől ne várj recept megfejtéseket, és konkrét tanácsokat reggeli-ebéd-vacsora témában. Jelen cikkem egyetlen célja, hogy rámutasson azokra a hétköznapi alapanyagokra, melyeket ma Magyarországon még sajnos nem feltétlen tekintünk hétköznapinak, pedig a tésztás, tejes és húsos pulttól csak egy köpésre vannak kedvenc hipermarketünkben, és bio boltokban is könnyen fellelhetőek. Amióta vegán életmódot folytatok, sokkal színesebben és változatosabban étkezem mint azelőtt. Ez betudható a korai (azonban mint az kiderült teljesen alaptalan) fehérje hiánnyal kapcsolatos félelmeimnek, valamint hogy a bezáruló hús, tej, tojás és tejtermék kapuk helyett rengeteg más kapu kényszerűen megnyílt. Ezek az ajtók eredetileg is ott voltak, nem lett több vagy kevesebb, de mint mindenki én is a megszokásaim rabja voltam és azt ettem amit gyerekkorom óta toltak elém és ami az éttermekben, ételbárokban kapható. Ezen felül amellett, hogy nagyon sok otthon is egyszerűen elkészíthető recept van az interneten, országszerte egyre-másra nyitnak a kifejezetten vegán és nyers vegán éttermek – ételbárok, mely helyeken csak olyan alapanyagokból dolgoznak melyeket eszik egy vegán. Szóval mit eszik egy vegán? Röviden összefoglalva egy vegán mindent fogyaszt és főzéshez minden felhasznál, ami nem állati származék. Zöldségekből és gyümölcsökből, hüvelyesekből és gabonafélékből, valamint magvakból és diófélékből készülő ételeket eszik egy vegán. Eme 6 alapvető alapanyag az emberi szervezet számára teljes értékű vegán étkezés szent grálja. A tudatosan étkező vegánok minden nap fogyasztanak magvakat, gabonaféléket (akár otthon összeállított müzli formájában), sötét és élénk színű zöldségeket, gyümölcsöket, valamint ugyancsak sűrűn hüvelyeseket. Továbbá erősen ajánlott mindenevőknek legfőképpen, hogy a napi étkezés 30-40%-át nyers zöldségek és gyümölcsök tegyék ki, a rostok bevitele miatt. A számunkra megszokott alapvető hús nélküli ételek mellett (mint például, a lecsó, a főzelékek, a hummusz, a rizs, a krumpli, vagy a babkészítmények) egyre divatosabbak az úgynevezett hamis ételek, mely a klasszikus húsos ételek helyettesítését szolgálják. Ilyenek a vegetáriánus hamburgerek, a hamis gulyás, a vegán felvágottak, a vegán kolbászok és vegetáriánus fasírtok. A hamis húsokat a legtöbb esetben gabonafélékből (tempeh és szejtán) vagy szójából készítik, így fehérjetartalmuk magasnak mondható. Azonban alapanyag vásárlásnál érdemes odafigyelni, mivel ami vegetáriánus az nem minden esetben vegán is. Számos vegetáriánus készítményt készítenek tojással, vagy tejtermékekkel. Egy régebbi cbejegyzésemben olvashatjátok, hogy mi a különbség vegetáriánus és vegán étrend között. Tej és tejszín helyett, mandula, kókusz, zab vagy szójatejtermékeket, míg a sajtok helyettesítésére szójából, diófélékből és tápiókából készült készítményeket eszik egy vegán. Vegán sajtokat kis gyakorlással otthon is könnyedén el lehet készíteni. Kifejezetten jópofa dolog tud lenni egy házilag elkészített teljesen vegán sajtos pizza. Mit eszik egy vegán reggelire ebédre és vacsira? Ahány vegán, annyi szokás. Nekem a reggelire müzli, magvak, gabonák; ebédre a főtt étel; vacsorára a nyers csodák jöttek be. Hogyan van ez bővebben: Mit eszik egy vegán reggelire Reggelire ahogy már említettem müzlit eszek. Piacon és bio boltban vásárlom meg a hozzávalókat körülbelül két hetente és keverem otthon össze. Változó arányban tartalmaz a reggelim zabot, puffasztott barna rizst, puffasztott tönköly búzát és egyéb gabonákat; mandulát, mogyorót, kesudiót és egyéb magvakat melyeket kimérve vásárolok; számos féle-fajta aszalt gyümölcsöt, melyeket ugyancsak kimérve vásárolok; valamint az előre bekevert müzlihez minden reggel olyan apróságokat keverek, mint a pattogatott amaránt, goji bogyó, lenmag, tökmag és hasonló apró magvak. (az apróbb magvakat, vagy minimálisan hőkezelem, vagy beáztatom előre, így segítve a hatékonyabb felszívódást) Mindezt zab, kókusz vagy mandulatejjel öntöm fel. Brutális energia bomba! Mit eszik egy vegán ebédre Az internet tele van jobbnál-jobb receptekkel és mivel én nem vagyok egy nagy szakács így konkrét megfejtéseket nem írok. Nekem az vált be, hogy ebédre jöhetnek a főtt ételek. Levesek, főzelékek minden mennyiségben, párolt és sült zöldségek, hagyományos magyar húsmentes és rakott ételek. Tápanyag bevitel szempontjából a köreten nagyon sok múlik és a megszokott krumpli, tészta, fehér rizs kombó nagyon gyengén muzsikál. Bátran készíts köretnek olyan, még mindig nem hétköznapinak számító ételeket, mint a bulgur, a csicseriborsó, quinoa, gersli, hajdina vagy a kuszkusz. Egyik kedvenc receptes blogom a kertkonyha. Mit eszik egy vegán vacsorára Vacsorára jöhetnek a nyers dolgok. Gyümölcs és zöldsaláták vagy tálak; élő zöld és gyümölcs vegyes turmixok; zöldségből készült mártogatósok, melyet hosszában szelt répával, szálzellerrel vagy akár almával tunkolhattok; vagy bármilyen úgynevezett élő ételek, melyeket a nyers vegánok fogyasztanak. Ezen ételek receptjeinek is elég komoly irodalma van már Magyarországon is, szóval receptekbe menően nem megyek bele. Én néha csak érzésből beledobok mindent a turmixgépbe. Fantasztikus dolgok jönnek ki belőle.
Az úgy volt.., avagy a füstös brokkolis bableves
2015. november 9. Vegasztrománia
Az úgy volt, hogy nagyon rég nem írtam a blogra. Írtam viszont a facebookra, és most is az a fő kommunikálós területem (csak szólok). Mert bármi van, telefon elővesz, fotó kattint, pár sor leír, infó megoszt. Gyors és kényelmes, és segíti az őrült és telített életemben a Veletek való kapcsolatot és a missziót. De hiányzik a blog, és úgy érzem, hogy a gyors kisszínes mellett igényem van a lassabb, terjedelmesebb formára is, így megpróbálom visszacsepegtetni az életembe. És a Tiétekbe is. A hétvégén megfőzött átvariált bableves tökéletes alany, mert annyira jól sikerült, hogy mindenképpen szeretném megosztani. Az úgy volt, hogy múlt héten két ételre kívántam rá : egy kapros-fokhagymás-juhtúrós rakott krumplira (ez is isteni lett!) és egy jó tartalmas vegyes zöldséglevesre. Nagyjából be is vásároltam hozzájuk, de aztán jött a piac. És a piac mindent megkavar (mondjuk az a dolga). Mert kedvenc dabasi árusaimnál megláttam a tarka babot, és ott, abban a pillanatban elvesztem. De a fejemben egy gyors algoritmus lebonyolítása után megszületett a metamorfózis: a füstös brokkolis bableves gondolata. Hazamentem (addigra a recept a fejemben volt), és nekiláttam. Füstös brokkolis bableves Hozzávalók: 250 g tarka bab (ezt nem kellett beáztatni, csak addig, amíg a zöldségeket megpucoltam) 2-3 babérlevél 1 ek olívaolaj 1 tk füstölt paprika 1-2 lila sárgarépa (teljesen jól működik a sárga sárgarépával is, de ezt is megláttam, és muszáj volt beletennem) karikákra vágva 1/2 kis zeller kockákra vágva 1 kis fej brokkoli rózsáira szedve 1-2 gerezd fokhagyma apróra vágva 1/2 húsos zöld paprika csíkokra vágva 1/2 húsos erős zöld paprika csíkokra vágva só, bors 250 ml paradicsom passata (ezt meg a hűtőben láttam meg, maradt egy tésztából. hirtelen ötlet volt, de megadta a lelkét, savanyúságát a levesnek) 1 csokor petrezselyem apróra vágva tejföl, vagy sűrű joghurt a tálaláshoz Az úgy van, hogy mivel nem tudtam, hogy ennek a babnak mennyi a főzési ideje, külön főztem meg sóval, borssal, babérlevéllel (ennél a babnál 1 óra volt). Közben egy magas falú serpenyőben felhevítettem az olívaolajat, és rádobtam a zöldségeket, fokhagymát. Átpirítottam őket, majd hozzákevertem a füstölt paprikát, sóztam, borsoztam. További 2-3 percig pirítottam, majd felöntöttem 500 ml vízzel (vagy zöldségalaplével, ha van otthon). Fedő alatt, alacsony lángon 10 percig főztem őket. Miután a bab megfőtt, hozzákevertem a paradicsom passatával és a petrezselyemmel együtt. Tejföllel és diós tönkölykenyérrel tálaltam. Az úgy lesz, hogy megteszek minden tőlem telhetőt, hogy újra itt.
Vegyes zöldség kari
Hozzávalók: 2 ek ghi vagy olaj 2 kk római kömény 1 ek reszelt friss gyömbér 1 zöld chili (ízlés szerint) fél kk asafoetida 3/4 kk kurkuma 2,5 kk őrölt koriander 4-5 közepes paradicsom 1 kg vegyes zöldség (lehet: karfiol, zöldbab, zöldborsó, kukorica, cukkini, kelbimbó, brokkoli, sárgarépa) 2,5 kk...
Sült kelbimbó saláta
2015. november 6. Éltető ételek
Igazi téli zöldség a kelbimbó vagy a bimbós kel, amely a vadkáposzta egy termesztett változata. Gazdag A-, B-és C-vitaminban, karotint, rostot, ásványi anyagokat (kálcium, foszfor, vas, kálium, folsav) is tartalmaz. Gazdag fehérje forrás (13-16%). Egy egyszerű salátát készítettem belőle, melyet akár köretként is ehetünk, de ma ebből egy finom főétel is lett. Hozzávalók (2 főre): - 40 dkg kelbimbó - 2 szál sárgarépa - 5-6 gerezd fokhagyma - 4 evőkanál balzsamecet - 2 evőkanál olívaolaj - 1 teáskanál kókuszolaj - só, bors Elkészítése: A kelbimbót tisztítsuk meg, és vágjuk ketté. A sárgarépát tisztítsuk meg, és vékonyan karikázzuk fel. - Locsoljuk meg az ecettel és az olajjal, és fűszerezzük. Jól keverjük össze. Tegyük egy tepsibe, takarjuk le zsírpapírral, és előmelegített sütőben úgy 30 percig süssük. Vegyük le róla a zsírpapírt, majd még pirítsuk 10-15 percig. Nézzük meg, hogy a répa is puha legyen. - A fokhagymát villával nyomjuk szét, és forgassuk a zöldégekhez.
Édes-savanyú tofu
Édes-savanyú tofu Hozzávalók: 30 dkg tofu 2 db kápiapaprika kockára vágva 50 dkg káposzta felcsíkozva 2 db sárgarépa vékonyra szeletelve 4 ek olaj 2 ek tamarindpép 2 kk őrölt római kömény 2 kk só fél kk kurkuma fél kk aszafoetida (elhagyható) fél kk őrölt fekete bors 2-3 szárított apró csili (ízlés...
Áfonyás zab
A következő ételt elsősorban reggelinek javaslom, de desszertnek is megállja a helyét. Előnye, hogy nagy főzési tudomány nem kell hozzá és végső soron az áfonya lecserélhető más gyümölcsre, vagy éppen fagyasztott áfonyát is használhatunk, miután kiengedett. Áfonyát leginkább lekvár formájában fogyasztanak Magyarországon az emberek, azt is sült (vad)húsokhoz, pörköltökhöz. (Tisztelet a kevés kivételnek, ha nem vegetáriánus és mégis használja másképp a konyhában!) Pedig az áfonyát érdemes minél gyakrabban fogyasztani, akár magában is. Sok vasat, A, C és D vitaminokat tartalmaz. Gazdag antioxidánsokban (szabadgyökök ellen véd tehát). Vérkeringési zavarok (pl. magas vérnyomás) valamint cukorbetegség is olyan retinaelváltozásokat eredményezhet, amelyek miatt a látás csökken. Egy 40 fős szembetegségtől szenvedő csoporttal vizsgálatot végeztek olasz kutatók 1987-ben. (Gentile A. (1987) Use of bilberry anthocyanosides to prevent hemorrhage in preparation for ENT surgery. Istituti Ospitalieri di Verona, Italy.) A fekete áfonya 80%-os javulást idézett elő a szem mikrokeringésében és a látásban is. Másik érdekesség már a II. világháború óta ismert, amikor brit pilóták fekete-áfonya lekvár fogyasztottak annak érdekében, hogy az éjszakai berepülésnél a látásuk pontosabb legyen. Kapilláris ereinket védjük mi is fekete áfonya fogyasztásával. A recept: Hozzávalók: - 1 bögrényi érett fekete-áfonya (fagyasztott is lehet) - 1 bögrényi zab - víz - 1 kis doboz natúr joghurt (pl: joya szója joghurt; édesített és nem édesített is jó, attól függően, ki mennyire édesszájú) Elkészítés: Előző este mossuk meg és áztassuk be a zabot egy éjszakára annyi vízben, amennyi jól ellepi. Reggel adjunk hozzá még vizet majd főzzük puhára. Amikor megfőtt, puhák a zabszemek, akkor kétféleképpen tálalhatjuk. Vagy az egészet összekeverjük a joghurttal és az áfonyával óvatosan, hogy az áfonyaszemek ne törjenek össze, vagy a tányérunkra teszünk zabot, a tetejére joghurtot, amit megszórunk áfonyával. Élelmi rostokban, vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag reggelink lesz, ami segít egészségünk megőrzésében. Az áfonya miatt különösen ajánlom szembetegeknek, a zab miatt pedig cukorbetegeknek is. A zab gluténmentes gabona, tehát azoknak is remek táplálék, akik ilyen diétát folytatnak.
Vegetáriánus/vegán menü a Hard Rock Cafe Budapestben
2015. október 16. Zizi kalandjai
Quinoa burger sültkrumplival A minap sajtóebédre voltam hivatalos a Hard Rock Cafeba. I. dolgozott, így vittem magammal Ádit is, szóval ő is tesztelte az új vegetáriánus/vegán menüt a Hard Rockban. Áldását adta, ízlettek neki az ételek! Összefutottunk az ebéden Mártival is, akinek ikerlányai vannak. Mondtam, hogy nem tudtam megoldani másképp a sajtóebédet csak úgy, hogy Ádit is hozom magammal. Elmesélte, hogy ő is vitte minden hasonló eseményre a lányait, amikor kisebbek voltak. Megnyugodtam, hogy nem én vagyok az egyetlen… és Ádi is megszokta már az ilyen eseményeket. Különben is, ha ételről van szó, akkor mindig jól viselkedik. A Hard Rock Cafe Budapest (és világszinten a többi Hard Rock Cafe is) azzal ünnepli az októberi Vegetáriánus Tudatosság Hónapját, hogy limitált ideig elérhető húsmentes opciókkal bővíti és újítja meg kínálatát. Az új menü a Vegetáriánus Tudatosság Hónapja tiszteletére készült, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a vegetarianizmusra és a húsmentes étkezés előnyeire. A Vegetáriánus Világnapként indult kezdeményezés mára egész hónapos eseménnyé nőtte ki magát, amellyel a vegetarianizmust ünneplik. Az új fogások 2015. október 1-jén, a Vegetáriánus Világnapon indultak útjukra a világ különböző Hard Rock-jaiban több, mint 25 húsmentes ajánlattal, amelyek közül 3 juice, 2 burger, 2 wrap és 2 saláta a budapesti Hard Rock Cafe étlapjára is felkerült (kár, hogy nem több!). Az új ételeket a hónap végéig lehet megkóstolni, de a vendégek kedvencei remélhetőleg hosszútávon is az étlapra kerülnek majd. ,,Mivel a világon egyre többen választják a növényi alapú táplálkozást, ezért a vegetáriánus éttermi kínálatra is egyre nagyobb a kereslet - mondta Antonio Bautista, a Hard Rock International Franchise-üzemeltetésének senior igazgatóhelyettese. - ,,A Hard Rock Cafe a globális és a regionális konyhából merített a fogások megalkotásakor, amelyeket a vegetáriánusok és a húsimádók egyformán élvezetesnek fognak találni. Sült zöldséges saláta A Hard Rock Cafe klasszikus amerikai konyhán alapuló étlapjának csaknem minden kategóriájában megtalálhatóak a széleskörű igényeket lefedő opciók, amelyek között a vegán vendégek is találhatnak számukra megfelelőeket. Az új kínálat részei például az olyan innovatív fogások mint a quinoa burger vagy a fodroskel (leveleskel) saláta sült gyökérzöldségekkel. Az új kínálat a következőkből áll: – Fűszeres tofus feketebab tekercs: feketebab, barnarizs, lilahagyma, paprika, kukorica, koriander, paradicsom, jalapeno, fokhagyma, méz, fűszeres, grillezett tofuval, és fokhagymás krémmel (ez külön tálalva) — Finom nagyon, a jalapeno miatt enyhén csípős, a tofu is be van fűszerezve és a babbal párosítva ízletessé teszi a tekercset. – Ropogós karfiolos tekercs: rántott karfiol humusszal, paradicsommal, ecetes lilahagymával, fokhagymás olajjal, korianderrel, csilivel; vegyes salátával tálalva — Ez nem csípős, szóval még jobban bejött a karfiol humusz párosítás miatt. Kicsit sok volt benne a lilahagyma, így intenzív hagymás íze volt. – Sült zöldséges saláta: fodros kel (leveleskel), válogatott balzsamos gyökérzöldségek (cékla- és répafélék), fűszeres pekándió, tofu, és újhagyma, almaecetes öntettel — Sajnos Magyarországon nehezen beszerezhető a leveleskel, így Budapesten ezt a salátát kelkáposztával és lollo salátával készítik. A fűszeres pekándió a saláta tetején nagyon sós volt, ezen javítva igazán finom lesz a saláta és kiadós adag. Talán még jobban ízlett volna, ha a sült őszi zöldségek melegen lennének tálalva. – Sült céklás saláta: sült cékla szeletek spenótsaláta-ágyon, fetasajttal, karamellizalt pekándióval, mézes-balzsamos öntettel — Könnyedebb saláta, inkább köretként fogyasztanám, mint főételként. – Quinoa burger: friss zöldségpogácsa, helyben készítve; quinoaval, lilahagymával, gombával, tojással, Cheddar sajttal, pekándióval, árpával, szója szósszal és zsemlemorzsával, tetején humusszal, rukkolával, paradicsommal és grillezett lilahagymával — Ötletes megoldás a hamburger pogácsára a quinoa használata, jó, hogy túlléptek a zöldségek és grillezett kecskesajt variáción. – Padlizsán & Humusz Burger: grillezett padlizsán szeletek humusszal rétegezve, rukkolával, paradicsommal és lilahagymával — Nekem ez jobban ízlett, mint a quinoa burger. A padlizsán és humusz párosa nagyszerű és minden összetevőnek átjön az íze. Fűszeres tofus feketebab tekercs Az újítások része, hogy a Hard Rock Cafe Budapest kiterjedt, díjnyertes itallapja is új, tápláló italokkal bővül. Olyan juice-okat is megtalálhatunk a kínálatban mint a cékla-narancs-gyömbér, a saláta-alma vagy a spenót-ananász-lenmag turmix. — Mindegyik nagyon finom, talán a spenót-ananász-lenmag ízlett a legjobban, csak ennél figyelni kell arra, hogy minél hamarabb megigyuk, mert ugye a lenmag teljesen besűríti az italt, ha sokáig állni hagyjuk. Cékla-narancs-gyömbér juice Jónak tartom, hogy egy nemzetközi láncolat nyit a vegetáriánus és vegán étkezés irányába. Erre mindenképpen szükség van, noha tudom, hogy nehéz a vendéglátó helyeknek kielégíteni minden táplálkozási forma igényeit (pl: vegán, paleo, gluténmentes, stb.). A lényeg, hogy a láncolat felismerte a szükségességét és lassú léptekben elindult a változás. Remélem a Magyarországra behozott ételekből minél több felkerül majd az állandó étlapra is. *** Hard Rock Cafe Budapest 1051 Budapest Deák Ferenc utca 3-5. Weboldal Facebook *** Fotó kredit: Hard Rock Cafe Budapest
Kinoás sushi avokádóval és céklával
Már számos kritika érte a blogot amiatt, hogy kizárólag beszerezhetetlen alapanyagokból készült recepteket közöl. Sőt, volt, aki egyenesen megkérdőjelezte az összetevők valós mivoltát. Susánszki Rezsőné írja Özsébszentkerettyésről: "Hogyne, galamb masala, szejtán, meg az apátok valaga! Ilyen baromságokat én is összetudok hordani: 2 evőkanál kveránsüdért elhabarunk 3dl zsifermekkával, megszórjuk egy kevés predemüréccsel, és már kész is a finom, krémes flebejkráfer." Nos, a szkeptikusok további bosszantására következzék most egy igazi magas labda! (Vállalva a kockázatot, hogy az utcán bármikor felrobbanhat mellettem egy kerekes szatyorba rejtett pokolgép.) Komponensek: 1 csésze kinoa 1 evőkanál agave szirup 1/2 csésze rizsecet 1 kiskanál só 1 db avokádó 1/2 uborka felcsíkozva 1/2 cékla csíkokra vágva 1 sárgarépa felcsíkozva 3 db sushi nori, népies nevén algalap (mondjuk a sarki Mannában utóbbi néven sem található meg) A kinoát ún. főzővízbe tesszük, majd nagy lángon megfőzzük. Egy másik edényben felmelegítsük a rizsecetet, hozzáadjuk az agave szirupot, a sót, majd miután ezt az elegyet elkevertük, hozzápasszítjuk a kinoát, és további kavaró mozdulatokkal ravaszul összeelegyítjük vele. A kész mixtúrát hagyjuk teljesen kihűlni, közben naivan hozzálátunk a zöldségek meghámozásához és felcsíkozásához. Az algalapot egy száraz deszkára terítjük (vagy használhatunk direkt e célra szolgáló sushigöngyölő mechanizmust), és ízlésesen elegyengetjük rajta ez utóbbiakat és a felszeletelt avokádót. Ellenben az algalap felső két-három centiméterét szabadon hagyjuk ám, és enyhén bevizezett ujjal végigsimítjuk, hogy tapadjon, mint Pókember a SZOT-üdülőre. Megfogjuk a lap ellenkező végét, és higgadt profizmussal, ám kíméletlenül felrollnizzuk. (Vigyázva, hogy elég szoros legyen.) Példának okáért wasabival és/vagy szájjal fogyasztjuk.
Rizsnyák csecsemőknek, betegeknek és akár sportolóknak is
2015. október 1. Éltető ételek
A babák kiegészítő étele lehet a barnarizs, amely az egyik legegészségesebb természetes és teljes értékű táplálék. Magas a szelén, rost, mangán, magnézium, vas, B1-, B3-, B6-vitamin tartalma, ezenkívül E-, K-vitaminok, esszenciális aminosavak és nyomelemek is vannak benne. A rizsfajták közül az édes barnarizs tartalmazza a legtöbb fehérjét és zsírt. A kínaiak ezt congee-nek (nyáklevesnek) nevezik. Minél tovább fő, (4-6 óra) annál "erősebb" lesz. Ha a rizsnyák levét leszűrjük, italként csecsemők és nagybetegek is fogyaszthatják. Ez az egyszerű rizsleves könnyen emészthető, gyorsan felszívódik, harmonizálja az emésztést. Erősíti a vért és a csí-energiát, hipoallergén. A megadott mennyiségeket egyszerűen pohárral is ki tudjuk mérni. Arra figyeljünk, hogy 1 csésze/adag rizshez 6 csésze/adag tisztított víz szükséges. Amennyiben a rizst megdaráljuk, akkor az hamarabb megfő, de mindenképp frissen őrölt/darált rizst használjunk. Ezt nemcsak a babáknak adhatjuk, az anyukák is ihatják. Ugyanis - többek között - a tejképződést is fokozza. De akár apukák is edzés előtt! Ezt a tápláló ételt nemcsak rizsből készíthetjük el, hanem zabból és kölesből is. Hozzávalók: - 7 dkg édes barnarizs - 6 dl tisztított víz - 1 evőkanál rizsszirup (ez szükséges, hogy ne legyen székrekedés) Kiegészítésként: - 1 teáskanál hántolatlan szezámmag - kevéske (1/4 kávéskanál) finomítatlan kókuszolaj - hígításhoz (kb. 4-5 dl): tisztított víz, nyírfanedv Elkészítése: A rizst és a szezámmagot alaposan mossuk át, majd áztassuk be úgy 6 órára, vagy akár tovább is. Öntsük le róla az áztatóvizet, majd egy csésze gabonához adjunk 6 csésze vizet. Forraljuk fel, majd nagyon lassú lángon - fedő alatt - főzzük úgy 2 óra hosszát. Mint fentebb írtam, minél tovább főzzük, annál táplálóbb és "erősebb" lesz. Az első 1,5 órában nem kell attól tartani, hogy leragad, később viszont érdemes ránézni. Én még egy hőelosztót is tettem a lábas alá, hogy a lehető leglassabb legyen a főzés. Ez egy sűrű kása, amit akár így is meg lehet enni. Amennyiben iható állagot szeretnénk elérni, akkor hígítsuk kb. 4-5 dl folyadékkal (nyírfanedvvel vagy vízzel) Pürésítsük, majd szitán jól nyomkodjuk át. A végeredmény: 1 liter kész tápláló rizsital. Tegyük bele a rizsszirupot és a kókuszolajat. A congee gyógyértékét fokozhatjuk (persze csak nagyobb gyerekeknek, felnőtteknek), hogy különböző zöldségeket/gyógyfüveket főzünk hozzá. Mivel a rizs önmagában erősíti a lép-hasnyálmirigy emésztőközpontot, ezért a hozzáadott táplálékok sokkal jobban felszívódnak, hatásuk felerősödik. - adzukibab : vízhajtó, köszvény ellen - édeskömény : puffadás, gázosodás - édesrizs : hányásra, hasmenésre, gyomorrontásra (ezért kell bele a rizsszirup a fenti receptben, nehogy székrekedés legyen) - gyömbér : emésztési zavarok, hasmenés, vérszegénység, hányás - mungóbab : hűt, csökkenti a lázat, csillapítja a szomjúságot - mustár : köptet, megszünteti a gyomor teltségét porcsin: méregtelenít, reumára és duzzanatokra - sárgarépa : segíti az emésztést, megszünteti a puffadást - szezámmag : nedvesíti a beleket Még azt megjegyezném, hogy az elkészített italt semmiképp NE mikrózzuk, és ha van rá lehetőség, akkor lángon (tehát ne elektromos tűzhelyen) főzzük. Erről itt írtam, hogy miért is van ennek jelentősége. Felhasznált irodalom: Pitchford, Paul: Gyógyító táplálkozás. - Budapest: Édesvíz kiadó
Fűszeres aszalt golyócskák paradicsomszószban
Szerencsére rengeteg idén a paradicsomom, imádom is minden féle változatban ;) Most friss szósz készült belőle ;) Hozzávalók a golyócskákhoz: 1 cukkíni 1 répa 1 fej vöröshagyma 2 cikk fokhagyma 1 sárga paprika 1 kápia paprika 2 ek zabpehely 1 kk só 1 kk pirospaprika 1 kk bors 1 kk őrölt kömény 1 ek olívaolaj […]
A sárgarépa jotékony hatásai
2015. szeptember 24. Élj harmóniában
A sárgarépát gyerekként kedveltem meg. Nagypapám mindig azt mondta, hogy egyek sokat mert akkor majd tudok fütyülni. Sok sok kiló sárgarépa elfogyasztása után sem tudtam fütyülni, de a "klasszikus" magyar konyhából - leveszöldség, főzelékek és kb a sütőben sült krumpli, sült tök és főtt kukorica ami zöldséges ételként megfordult nálunk otthon - nekem a sárgarépa volt a kedvenc zöldségem. Már tinédzserkoromban is ha valamit csak úgy rágcsálni szerettem volna, sokszor esett a válassztásom egy szál sárgarépára:) Azon túl, hogy ízletes miért jó rendszeresen fogyasztani? Gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban, legkiemelkedőbb a béta karotin tartalma. A szervezet a béta karotint szükség esetén A vitaminná alakítja. A sárgarépa fogyasztása hozzájárul a jó látáshoz is és segít egészségesen tartani a n yálkahártyákat. Kedvezően hat a bőrproblémáknál, széppé teszi a bőrt. Segít a beleket megtisztítani és eltávolítani a salakanyagokat, méregteleníteni. C sökkenti a koleszterinszintet. Fogyókúrák esetén is jól hasznosítható. T ámogatja a máj tisztulását és erősíti az immunrendszert. Csökkenti a daganatos betegségek kockázatát és regeneráló szerként is használják. Í zületi gyulladás esetén is kedvezően hat, elősegíti a gyógyulási folyamatokat. Fogyaszthatod nyersen elrágva, vagy reszelve salátában, répalé formában, levesekben, párolva, főzve, sütve még édességek tésztájába keverve is kellemes kompozíciót kapunk:) Az ájurvédában édes minősége miatt, vata csökkentő hatást tulajdonítanak neki, de a pittát és kaphát kismértékben növeli. A föld alatt növő zöldségfélék közül a sárgarépa szattvikusnak minősül. (erről bővebben itt olvashatsz) Téli időszakra szakszerűen elvermelve jól tárolható zöldség.
Gyógyító miso leves (vegán)
2015. szeptember 19. Zizi kalandjai
Most az őszi, hűvösebb, nyirkosabb szezon indultával (eltekintve az elmúlt napok meleg időjárásától) beindul a megfázások, köhögések időszaka is. Mi is éppen köhögő fázisban vagyunk, az egész család… más bajunk nincs, csak köhögünk, de ezt már kb. egy hete. Lassan gyógyulunk jó sok vitaminnal, gyógyteával, népi gyógymóddal és jókedvvel. Na meg persze, ha van időm odafigyelni rá, akkor étellel is gyógyítjuk magunkat. Hiszem, hogy az ételek gyógyítanak, ha odafigyelünk rá, hogy mit készítünk, mi mire jó, mit mivel keverünk. Sokan teszik rendbe az egészségüket megfelelő táplálkozással. Ennél a levesnél a jótékony hatást a zöldségeken kívül a miso és a gyömbér adja. A miso* fermentált alapanyag… és hogy mit érdemes tudni a fermentációról, meg a misoról? Hát ezt: a fermentáció olyan kémiai folyamat, amelyben enzim hatására szerves anyag bomlik le. Az erjesztést baktériumok, élesztő- és penészgombák végzik, azaz gyakorlatilag előre megemésztik az ételt: lebontják a szénhidrátokat, zsírokat és fehérjéket, és olyan mikroflórát, azaz jótékony baktériumokat hoznak létre, amelyek segítik az emésztőrendszer működését, valamint megóvnak a kórokozóktól és más parazitáktól. A fermentálás egy olyan tartósítási forma, ami káros adalékok hozzáadása nélkül történik, és mivel nem éri az ételt sem túl magas, sem túl alacsony hő, így a benne lévő vitaminok és enzimek is jelen lesznek a végtermékben. A miso többnyire szójababból készült, erjesztett sós ízű pép. Alapanyaga lehet még rizs, árpa és állítólag csicseriborsó is (én még ilyet nem kóstoltam). A mison kívül fermentált ételek még: a savanyúság, a tempeh, a kefír és a kimcsi – koreia csípős-fűszeres savanyúság – ezekből érdemes minél többet fogyasztanunk a hideg időszakban. (Még többet a fermentálásról: itt, itt és itt.) A gyömbérről pedig ódákat lehetne zengeni… antioxidáns hatású, erősíti az immunrendszert, megfázás, légúti fertőzések idején hozzájárul a kórokozók legyőzéséhez, gyulladáscsökkentő. Fokozza az étvágyat és segíti az emésztést, csökkenti a vérnyomást és a vér koleszterinszintjét… és még sorolhatnánk. A lényeg, a lényeg… próbáljátok ki a miso levest! * Miso nagyobb szupermarketekben, ázsiai üzletekben, online webáruházakban már beszerezhető! Gyógyító miso leves (vegán) (Recept inspiráció: Oh Dear Drea) Hozzávalók: – 1 db közepes póréhagyma, felkarikázva – 1 db közepes cukkini, felkockázva – 2 db közepes répa, felszeletelve – 300 g tofu, felesleges víz kipréselve belőle és 1*1 cm-es kockákra vágva – 150 g soba vagy rizstészta – 1 nagy marék spenót – 1 kis marék szárított alga, csíkokra vágva (opcionális, plusz jó ízt ad a levesnek; ha nincsen, kihagyható) – 5-8 evőkanál miso (ízlés kérdése, hogy mennyire legyen intenzív ízű a leves) – 1 evőkanál frissen reszelt gyömbér (én legközelebb 2 evőkanállal tennék bele… ízlés kérdése, próbáljátok ki nektek, mennyivel ízlik) – 6-8 bögre zöldség alaplé vagy víz – 3 evőkanál kókuszolaj – csipet só Egy közepes lábasban kókuszolajon dinszteljük meg a póréhagymát közepes láng felett. Adjuk hozzá a répát és főzzük 5 percig, majd jöhet a cukkini, újabb 5 perc főzés és ízesíthetjük is a levest a csipet sóval és a frissen reszelt gyömbérrel. Öntsük hozzá az alaplevet (vagy vizet) és forraljuk fel. Közben egy másik lábasban forraljunk vizet a tésztának és a csomagoláson olvasható utasítás szerint főzzük meg, majd szűrjük le. Én meglocsoltam egy kevés pirított szezámolajjal, ez isteni plusz ízt ad a tésztának és nem ragad össze tálalásig. Ha a leves felforrt, adjuk hozzá a tofut, a spenótot és az algát, főzzük még 2-3 percig. Zárjuk el alatta a gázt és adjuk hozzá a misot. Jól keverjük el, hogy a miso feloldódjon a levesben. Tegyünk a tálkákba a megfőtt tésztából és erre szedjük rá a forró levest! Azonnal fogyasszuk!
Mit egyen a gyerek az iskolában? 40 egészséges tízórai és uzsonna ötlet szendvics helyett
2015. szeptember 8. Éltető ételek
A gyerekek egészséges fejlődéséhez teljes értékű ételekre van szükség. Mit is jelent a teljes értékű elnevezés? Az alapanyagból nem vesznek el semmit (nem finomítják) és nem is adnak hozzá semmit (különféle adalékok, színezékek, ízfokozók). De amíg alapélelmiszernek számít a fehér BL55-ös liszt, a kristálycukor és a finomított napraforgóolaj, addig nagy változások nem lesznek. Amennyiben van időnk és lehetőségünk - legalább a tízórait és az uzsonnát - mi magunk csomagoljunk a gyerekünknek. Ötleteket keresel, hogy mit csomagolj a gyerekednek (vagy akár saját magadnak) tízóraira és/vagy uzsonnára? Fontos az, hogy egészséges és tápláló legyen az étel? Mindenképp húsmentes recepteket keresel? Kíváncsi vagy elméleti és gyakorlati tanácsokra is? Akkor ez a receptgyűjtemény neked való! Ugyanis ez a receptgyűjtemény pont erről szól. Ne felejtsd el! A gyereked egészségéért TE vagy a felelős! A receptek többsége: - gluténmentes - NYERS (RAW) - vegán Néhány kérdés, amely felmerülhet benned... Megrendelés után hogyan kapom kézhez a receptgyűjteményt? A vételár megérkezése után e-mailben megkapod a receptgyűjteményt pdf formátumban. Ezután ki is nyomtathatod, vagy akár magaddal viheted a laptopodon, okos telefonodon keresztül a konyhádba. Hogyan tudok fizetni? Átutalással, a fizetési határidő 8 nap. Megrendelés után a fizetési adatokat megkapod e-mailben. Mennyibe kerül ez a letölthető receptgyűjtemény? A kiadvány ára 2290 Ft. Mit kapsz ezért az árért? Egy 52 oldalas kiadványt, melyben vannak elméleti és gyakorlati táplálkozási tanácsok, valamint 40 recept, saját fotóval ellátva. Ízelítőül pár cím a tartalomból: - Alapelvek az ételek készítése során - Miért kerüljük a fehér lisztet, és a belőlük készült édességeket? - De miért is fontos az, hogy kevesebb glutént fogyasszunk? - Mi a baj a kristálycukorral és egyéb mesterséges édesítőkkel? - Milyen édesítőt használhatunk nyugodt szívvel? - Biztosan felmerül a kérdés, hogy ha nem iszik a gyermekünk tejet, akkor lesz-e elegendő kalcium a csontok növekedéséhez? - Miért fontos az olajos magok ?3-?6 aránya? - Miért kell áztatni az olajos magokat? - Mik azok az enzimgátlók? - Datolyás-sárgarépás trüffel - Áfonyás müzligolyó - Kókuszos zabkása golyó - Diós, datolyakrémes puliszkagolyó - Gyümölcsös morzsasüti - Áfonyás muffin - Serpenyős lepény Rendeld meg itt! Ez a megrendelés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, mely fizetési kötelezettséggel jár, és amelyre az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 5. és 6. §-ában foglaltak irányadóak. A szerződés a távollevők között kötött szerződésekről szóló 1999. (II.5.) Kormányrendelet hatálya alá tartozik. Ennek érdekében az elektronikus úton leadott megrendelések esetén a megrendelő 14 napon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől abban az esetben, ha még nem került birtokába az elektronikus letöltéshez szükséges link. Elállási szándékodat a megrendeléstől számított 14 napon belül e-mailben jelezheted (riczu.aniko73@gmail.com). A szerződést a megrendelő űrlap kitöltésével és a Küldés gombra való kattintással Riczu József egyéni vállalkozóval kötöd (Adószám: 49495744-2-25) Fizetési feltételek: Megrendelésed után visszajelzést küldünk a megrendelés adatairól, valamint elküldjük a fizetési információkat. A fizetési határidő 8 nap.
Tranzitra fel!
A következő írásom megosztja majd társadalmunkat. Egy gasztroblog általában nem foglalkozik politikával, szociológiával, legalább is a blogbejegyzéseiben. De ételekkel, receptekkel, egészségmegőrzéssel, stb. igen. Írásommal kicsit kilépek ebből a skatulyából, s ha mégsem tetszene, el kell mondjam, megmarad az ételekkel való kapcsolat. Friss az élmény, ezért lehet, kicsit kusza lesz, de igyekszem ,,még melegen tálalni az élményeket. Az összegzés a végén nem marad el. Kezdetektől foglalkoztatott, mi a helyzet a menekültekkel. Sokat ugyan nem kérdezősködtem, így történt, hogy nem szereztem tudomást korábban arról, hogy milyen úton-módon lehetek részese annak a folyamatnak, hogy a Budapesten táborozó menekültek (nem bevándorlók!) számára valamilyen segítséget nyújtsak. Szombaton végre elért hozzám is a hír, hogy hova és mikor mehetek. Vártam, mint mások a hétvégi kiruccanást. Közvetlen előtte azonban elmentem a piacra és vettem több mint 20 kg szilvát, mert olvastam valakinél, hogy a banános dobozt milyen gyorsan szétszedték, mert bizonyára szeretik a gyümölcsöt... Első ételosztás Reggel 9 körül érkeztem a helyszínre, ahol már szorgos-dolgos kezek készítették a szendvicseket. Körbeállták az asztalt, valaki a kenyereket kente, más csomagolta zacsikba, paprikát/almát is adtak hozzá. Sárgaborsókrémből készült növényi margarinnal lazított pástétomokat kentünk meg, aránylag vastagabban, majd raktuk össze a két szelet kenyeret. Előkészületi munkák: Éppen csak a jobb és bal oldalamon állók nevét tudtam meg, mert inkább mindenki dolgozott, kevésbé beszélgetett. Több száz szendvicset készítettünk. Kenyerek elfogytával szerveződött, hogy kik mennek osztani. Szerettem volna menni én is a közeli Köztársaság térre, de nem jött össze. Jól jártam. A reggeli első próbálkozás nem volt sikeres osztás, az osztók visszajöttek, mert különben szétszedték volna az összes csomagot. Kupaktanácsot tartottunk. A döntés: válasszunk ki néhány menekültet, mondjuk meg nekik, hogy ha sorba állítják társaikat és segítenek nekünk, akkor mi ezt honoráljuk feléljük nagyobb adag étellel. Afganisztánból érkezett férfiakkal színesebb a tér zöld pázsitja. Nőkett érdekes módon ott nem nagyon láttam, gyerekeket, nagyobbacska srácokat igen. Értelmes tervezésnek jó gyümölcse lett. Mindenféle gond nélkül sikerült kiosztani több száz kis pakkocskát. Mindenkinek jutott, aki sorba állt. A végén marad még egy táskányi adag, amit már maguk az afgán menekültek osztottak szét a később érkezőknek. Második ételosztás Visszaérkezve láttuk, hogy készült bőven szendvics, így az a döntés született, hogy a Keleti pályaudvarnál is megpróbálkozunk. Közben jöttek a hírek, hogy épp mi zajlik ott. (Bővebben itt és itt és itt olvasható.) Összepakoltunk 2-3 autóba, és a bázisról átmentünk a Keletihez. A Rottenbiller utca felől közelítettük meg az aluljárót. Önkéntes szervezőnk és segítőnk, Ilona (aki amúgy szerintem teljesen érthetően beszél angolul), már megegyezett ismét néhány menekült fiúval, hogy segít. Árnyékos résznél megálltunk és lassan elkezdtek jönni, sorba állni. Mivel a tranzit zóna a Rottenbiller aluljáróhoz képest beljebb van, így aránylag kevesen érkeztek. Ekkor néhányan közelükbe merészkedtünk és próbáltuk jelezni feléjük (pl. angolul, de sokan nem beszélnek angolul), hogy ételosztás van, menjenek enni. Gyermekes anyáknak intettem, hogy kövessenek, így szerencsére egyre többen értesültek az ételosztásról. Néhány képet készítettem az aktuális állapotokról. Miközben a pályaudvar felől olyan hangok hallatszottak, mintha focimeccs lenne (persze nem az volt), más családok nyugodtan ,,sziesztáztak. Az utolsó csomag ételeket már személyesen vittem oda még távolabb levő helyekre, ahol kisgyermekek-anyuka menekülteket láttam. (Mivel nagyon sok férfi jött, kevés nő gyerekkel.) Meg kell jegyeznem, nem szedtek szét, közelembe sem jöttek. Nyilván, igyekeztem nem feltűnést kelteni, úgy adtam oda a csecsemős vagy kisgyermekes anyukáknak a maradék néhány szendvicset. Élet a tranzit zónában: Harmadik ételosztás Ismét visszatérve a bázisra, épp gyümölcsöket pakoltak csomagként az addigra újonnan érkezett önkéntes segítők. Szilva, amit hoztam, szintén sorra került. Nagyobb adag csomag elkészült, indultak a Köztársaság térre osztani. (Az első osztáshoz képest eltelt már 2-3 óra.) Alul szervezett osztás volt, más vezette az előzőhöz képest. Egy darabig türelmes sor volt, majd az emberi ösztön diadalmaskodott, sajnos. Szomorúan tértünk vissza. Ismét bebizonyosodott, komolyan meg kell szervezni az osztást, és ez bizony nem volt. Negyedik ételosztás Ez volt a legnagyobb kihívás talán, mivel meleg étel készült. Míg a szorgos-dolgos kezek pl. fokhagymát pucoltak, cukkinit aprítottak, stb. az ebédhez, néhányan elkezdtük a bejárat közelében lévő csomagokat szétszelektálni. Ugye van egy néhány bevásárlóközpont, ahol online elintézheted a bevásárlást. Nos, igen, így kap a bázis nagyon sok élelmet, meg pl. uzsonnazacskót. Van ezzel némi probléma, ahogy én látom, de erről majd később... Elhatároztam, hogy nem megyek ki a következő ételosztáshoz, hanem benn pakolok, hogy legyen hely a mozgásra (nagyon kicsi kis területen zajlik minden), hogy ne menjenek tönkre a gyümölcsök, zöldségek. Míg pakoltam, elkészültek a bedobozolt főtt ételek és indultak ki. Mivel a reggeli csapat időközben megújult emberekben, így kértek, hogy én is menjek, mert már tapasztalattal rendelkezem, és nem akarnak úgy járni, mint az előző ételosztásnál. Summa summarum az ételosztás sikeres volt, ugyanis követtük a Keletinél is bevált módszert. Most a Köztársaság tér másik végében osztottuk. Időközben rendőröket is láttunk megállni, kiszállni, akkor hallottam, hogy minap igazoltatták az önkénteseket, és akiknek nem volt maguknál a személyi, vagy más igazolvány, azokat bevitték az őrsre. Ami azt illeti, telefonnal is félve mentem ki, nem hogy táskával vagy iratokkal... Munka közben figyelni a saját értékeinkre nem mindig olyan egyszerű. Volt néhány magyar ember a távolban, aki problémázott, hogy zavarja a nyugalmát a sok afgán menekült. Nem tudom, éjszaka valóban olyan hangos életet élnek-e, hogy nem tudnak aludni a környék lakói....? Most mindenesetre nem tűnt úgy, hogy zsivaj lenne. A meleg ételosztás után visszamentem a segítők közé, elköszöntem, és elindultam haza. Reggel 9-14.30-ig ott voltam. Amikor eljöttem, készítették a vacsorát. Ételosztás képekben: Konklúzió - avagy némi tanulság Amikor elterveztem, hogy megyek, segítek, titokban akartam tartani a köz előtt, több okból. Most azonban mégis beszámolok, hogy tanulságot levonva segítség lehessen azoknak, akik eztán akarnak valahogyan segíteni. Először is, amiről írnom kell, az az ételek, amik oda érkeznek. Joghurt, gyümölcsjoghurt, tej, tejföl, kefír, sajtkrém, vajkrém - annyi érkezett adományként, hogy már hűtőkben sem fértek el. Egyszerre ennyit nem lehet kiosztani. Hüvelyes (bab, sárgaborsó, lencse) szintén nagyon sok érkezett, amikből nap, mint nap készítenek pástétomokat, ez jó, ez szükséges. Cukor - jó, magyar (?) kristálycukor. 10-20 kg legalább volt, és egyszerűen nem tudom elképzelni, mibe fogják felhasználni. Szóval, ha valaki küldene oda élelmiszert, vinne oda élelmiszert, cukrot és gyorsan romlandó tejterméket inkább ne! Répa - sajnos arra már nem jutott időm, hogy átválogassam valakivel a közel 1 m3 (egy köbméter) mennyiségű répát, mert némelyik már el kezdett penészedni. :( Répát néhány napig szintén ne küldjenek. Akik pedig ott dolgoznak, szakácsok, segítők, használják bátran (fel) a répát, ha már ennyi van, és romlik. Szendvicsbe, szendvics mellé reszelve ugyanúgy felhasználható, mint a paradicsom, paprika, ha főzésre nem használják. Higiéniai termékek (férfi-női borotva, fogkefe, borotvahab, stb.) akadt elvétve a szelektálás során az adományok között. Próbáltam kideríteni, el tudják-e juttatni ezt bárhogy a menekültekhez. Szerintem elég nehéz ezt megoldani. Ha valaki ezt adakozna, keresse meg a ,,célállomást, akik tudnak ennek szétosztásában segíteni. Ellenben takarítószerek, szivacsok, fertőtlenítő dolgok jól jönnek a konyha működéséhez. Keksz - rengeteg féle keksz volt, amiből szintén sokat összepakoltunk. Remélem, a következő ételosztásoknál kekszeket is raknak a csomagokba, hogy elfogyjon. Szerintem mi kellene még oda? Műanyag rekeszek - vagy 10-15 db, ugyanis a főtt ételeket abba viszik ki a helyszínre, egy rekeszbe pedig nem túl sok fér. Ráadásul elhasználódhatnak, mivel folyamatosan pakolnak bele, viszik tovább, hozzák vissza. 1 nagy hűtő, aminek egy kis fagyasztója van. A hűtőt ugyanis, még ha nem is érkezne tejtermék, a zöldségekből, gyümölcsökből is meg tudnák tölteni. Nem tudom, kié a hely, minden olyan anonim módon működik, szóval mielőtt odaállítasz egy hűtővel, jelezd a helyi segítőknek, hogy helyet tudjanak rá készíteni (áramba kötni, stb.). 10 kilós nagy tehertűrésű szatyrok (pl ikea), a szendvicseket ugyanis ezekben viszik ki osztásra, és most is volt néhány, aminek a füle elszakadt. Különböző méretű uzsonnás zacsik (ez bizony gyorsan fogyó termék). Legfeljebb 1-2 közepes méretű lavor, vagy műanyag tál, amiben a zöldség/gyümölcsmosás még gyorsabban halad. Leginkább azonban az lenne jó, hogy mielőtt valaki leadja online rendelését, amit kiszállítanak egy-két napon belül oda, menjen el, nézzen körül, álljon be fél órára, lássa meg, hogy mire van ott szükség! - Szerintem . A többiről beszéljenek a képek fentebb.
Éltető vacsora kurzus a Makifoodnál
2015. augusztus 30. Zizi kalandjai
Tavasszal jártam egy Makifood kurzuson, nem mondható főzőórának, ugyanis “Éltető vacsora” címmel élő ételeket ettünk, tehát az összes fogás, amit készítettünk és közülük bármelyik hőkezelésnek lett kitéve, az csakis 42 Celsius fok alatt történt. Ez az a hőmérséklet határ, ami alatt az elkészített étel még élőnek, vagyis nyersnek tekinthető. A kíméletes konyhatechnológiának köszönhetően a kizárólag növényi alapanyagok megőrzik értékes tápanyagaikat, finom íz- és illatanyagaikat. Jó kis csapat gyűlt össze az órára, meglepő módon férfi érdeklődőkkel is… azt gondolnánk, hogy ez a fajta táplálkozás, étel készítés inkább a nőket érdekli, de voltak bátor férfiak, akik eljöttek és kivették a részüket az aprításból, tálalásból, na és persze a finom vacsora elfogyasztásából. Az órát Repka Ágnes vezette, aki a RépaKonyha blog szerzője, az ÉletKonyha egyik alapító tagja (Kassai Nórával), valamint a májusban indult PlantLife Ételműhely megálmodója és létrehozója. Ági 2010 ősze óta a nyers vegán étrend híve, azonban, ha megkívánja alkalmanként fogyaszt savanyított tejterméket vagy tojást. Kiváló szakember, aki teljes odaadással és lelkesedéssel tud beszélni az alapanyagokról, a “technikákról”, amelyek segítségével a finom ételek elkészülnek. Ági demonstrál Kellemes beszélgetés közben szorgosan jártak a kezek, vágtunk, szeleteltünk, majd a technika segítségével profi robotgéppel aprítottunk, daráltunk, krémesítettünk. A nyers konyha alapja egy profi turmixgép (ilyen vagy ilyen – ezekről álmodozom) vagy aprítógép (ilyen – erről is álmodozom, vagy ilyen – én ezt használom és kiváló társ a konyhában), amelynek köszönhetően felgyorsíthatjuk az ételkészítés folyamatát. Így csináltuk meg a mandulamajonézt, a tyúkhúr pestot és a diópástétomot is. Krisztina és Vivienne szorgoskodnak Tyúkhúr aprítása Készül a tyúkhúr pesto Itt pedig a diópástétom Egy több fogásos nyers vacsora elfogyasztásához idő kell, ugyanis mindent alaposan meg kell rágni. Ne számítsunk rá, hogy negyed óra alatt végzünk a behabzsolásával. Meg kell tanulnunk lelassulni, megadni a módját az étel elfogyasztásának, különben nem lesz élvezetes. Ági a szezonalitásra esküszik, mindig abból készít ételt, amit éppen a természet kínál. Így került az asztalra az alábbi menüsor: Kerti és vad zöld levelek mentás-kapros öntettel // Mandulamajonézes zellersaláta // Zsenge zöldségrakottas diópástétommal és tyúkhúr pestoval // Vöröshere csíra // Lenmagos kréker // Epres-bodzás “puding”. Tobzódtunk az ízekben, a textúrákban, a színekben. Minden friss és finom volt, arról nem is beszélve, hogy milyen jót tettünk a testünkkel ezen ételek elfogyasztása által. Feltétlen ajánlom az “Éltető vacsora” kurzust, minden érdeklődőnek, mert egy ilyenen való részvétellel csak gazdagíthatjuk magunkat tudással, tapasztalattal és olyan receptekkel, amelyeknek, ha csak egy részét készítjük is el otthon újra, egészséget csempészünk saját magunk és családunk életébe. A következő vacsora 2015. szeptember 30-án lesz, és még több Makifood kurzus pedig itt található. A kurzuson a {Makifood} meghívásának köszönhetően vettem részt. A véleményem csakis a sajátom.
A legfenségesebb pásztor pite – Sheperd’s pie – (vegán)
2015. augusztus 24. Zizi kalandjai
Réges régen látogatóban járt nálunk két angol barátunk, Jay és Jon. Jay-t ismertük, ő hozta magával Jon-t, aki “katasztrófára” számított Magyarországot illetően. Aztán persze nagyon nagyot csalódtak, amikor kiderült, hogy milyen szép az országunk, milyen csodás vendéglátásban van részük és milyen fantasztikus, jófej barátaink vannak. Ki akarták fejezni hálájukat a vendéglátásért, ezért úgy döntöttek, hogy főznek nekünk valami nagyon angolosat. Jon fel is hívta az anyukáját, hogy pontos instrukciókat kapjon egy recept elkészítését illetően, ami nem volt más, mint a Sheperd’s pie (pásztor pitének lehetne fordítani…). Megvettük együtt az alapanyagokat, majd birtokba vették a konyhát, ahonnan mi teljes mértékben ki lettünk tiltva és két angol pasi, akik még életükben nem főztek semmit, készítettek nekünk egy finom vacsorát nyolc főre. Néha-néha azért bepillantottunk a konyhában, hogy mennyire van káosz, de a fiúk egész jól kezelték a helyzetet. Az akkor készült verzió húsos volt, de, amit én hoztam most, az egy vegán verzió. Annyira, de annyira jól sikerült, hogy az egyik húsevő nagypapa is megnyalta utána a tíz ujját. Egy kevés maradt belőle és másnap csak remélni tudtam, hogy se I. se Ádi nem kér belőle és az egészet én ehetem meg vacsorára. Így is történt. Azóta még egyszer elkészítettem és újfent nem tudtam betelni vele. Állandó étel lesz a családi “étlapunkon”, az már tuti! A bele kerülő zöldségek természetesen ízlés és hűtőtartalom szerint változtathatók: cukkini, padlizsán, gomba, csicseriborsó, bab, stb., amit találtok, azt tegyetek bele! Készítettem hozzá zöld köretet leveleskelből, de párolt fokhagymás spenóttal vagy mángolddal is isteni lehet! Vegán pásztor pite (Sheperd’s pie) Hozzávalók: – 10-12 db közepes méretű burgonya, meghámozva, felkockázva – 2 nagy fej vöröshagyma, felaprítva – 4-5 gerezd fokhagyma, felaprítva – 1 szál zeller vagy egy kis zellergumó fele, felaprítva – 1 db közepes répa, felaprítva – 1 db kisebb padlizsán, felkockázva – 2-3 db közepes cukkini (kb. 10-15 cm hosszúak), felkockázva – 1 db paprika, felkockázva – 250 g csiperke gomba, felszeletelve – 1 marék vöröslencse – 1 db konzerv csicseriborsó, leszűrve, átmosva – 350-450 ml paradicsomlé – 100-200 ml víz – zöldfűszerek: bazsalikom, oregánó, petrezselyem, felaprítva – 2 teáskanál füstölt pirospaprika – 1 evőkanál sörélesztő pehely – só, bors – kókuszzsír A burgonyából burgonyapürét kell készíteni. Megfőzzük sós vízben a felkockázott burgonyát, majd leszűrjük. Adjunk hozzá 2-3 evőkanál kókuszzsírt, törjük össze, pürésítsük és tegyük félre. Egy nagy serpenyőben kevés kókuszzsíron dinszteljük meg a vöröshagymát és fokhagymát a répával és zellerrel. Kb. 8 perc után adjuk hozzá a paprikát, a padlizsánt és a cukkinit. Főzzük közepes láng felett 8-10 percig, majd adjuk hozzá a gombát. Ekkor sózzuk, borsozzuk és szórjuk meg a füstölt paprikával. Pirítsuk, főzzük további 5 percig, majd öntsük hozzá a paradicsomlevet és a vizet. Először kevesebb mennyiséget a megadottnál, hogy a végén tudjuk hígítani a ragut, ha szükséges. Ekkor adjuk hozzá a zöldfűszereket is és újabb kóstolás után ízesítsük még sóval és borssal, ha szükséges. Főzzük addig, amíg a zöldségek éppen megpuhulnak (kb. 15 perc), alkalmanként megkeverve. Ezután adjuk hozzá a vöröslencsét és a leszűrt csicseriborsót és ha túl sűrűnek találjuk a ragut, lazítsuk egy kevés paradicsomlével és/vagy vízzel. Főzzük további 5-10 percig, majd zárjuk el alatta a gázt. A ragut kanalazzuk át egy mély tepsibe, egyengessük el a tetejét, majd szedjük rá a már elkészült burgonyapürét. Simítsuk el a tetejét, majd szórjuk meg a sörélesztő pehellyel és egy kevés füstölt paprikával. 180C fokra előmelegített sütőben süssük kb. 20-25 percig, amíg a teteje egy kicsit megpirul, a ragu pedig bugyogni kezd.
Vendégvárásra fel! - vörösbab pörkölt kuszkusszal cukkini hajókban tálalva, és paradicsomos kuszkuszos vendégváró falatkák (laktózmentes, tojásmentes, vegán)
2015. augusztus 19. Zöld Avocado
vörösbab pörkölt kuszkusszal, cukkini hajókban tálalva (laktózmentes, tojásmentes, vegán) Egyszer volt hol nem volt, a messzi messzi galaxisban, az Óperenciás-tengeren túl, ahol a kurta farkú malac túr (és őt nem esszük meg ;-) ), egy igen kreatív konyhatündér nézegette, forgatgatta az ízetlen, és roppanós cukkinit, és azon gondolkodott, milyen ételt készíthetne belőle, mely ízletes és laktató?! Használta már korábban lereszelve, felcsíkozva, karikázva, spirál formára vágva, hosszú vékony szeletekben, sütve, főve, párolva, nyersen, de most valami újra vágyott! ;-) Vakargatta a fejét, nagyon koncentrált, és addig-addig nézegette ezeket a zöld tökféléket a tengerparton állva, miközben a tekintete hol a cukkinikre, hol a kikötőbe érkező hajókra esett, amíg egyszer csak felkiáltott! "Ez az! A hajók! Cukkini hajókat fogok készíteni!" :-) A cukkini formája tökéletesen biztosítja, hogy egyszerű mozdulatokkal hajó törzseket készítsünk belőlük, amiket aztán különböző ízesítésű töltelékekkel (rakománnyal) megtölthetünk, és nyersen vagy akár a sütőben egy kicsit megpuhítva, megpirítva jó ízűen elfogyaszthatunk! A tölteléktől függően lehet ez egy könnyed vacsora, vagy vendégfogadó falatkák, de akár egy kiadós főételt is készíthetünk belőlük! :-) olaszos ízvilágú, paradicsomos, kuszkuszos vendégváró falatkák (laktózmentes, tojásmentes, vegán) A nyár egyik nagy slágere a cukkini. Sokan nem szeretik (korábban én sem), de csak azért, mert nem értik ezt az egyszerű, de mégis nagyszerű zöldséget. A cukkini önmagában történő rágcsálása, nem sok embernek okoz örömet, és élménydús étkezést. Bár magas víztartalmának, és semleges ízének köszönhetően tökéletes nassolni való nyersen is, a meleg nyári napokra, azért nem muszáj nekiesnünk csak úgy, önmagában. Készíthetünk a nyers cukkini csíkok mellé finom mártogatósokat (pl.: fűszeres magyaros mártogatós), vagy felhasználhatjuk a cukkinit hidegen-melegen krémlevesként, enyhén fűszereve. Rengeteg főétel alapanyaga is lehet ez a semleges ízű, zöld tökféle (példa receptek ebben a bejegyzésben), salátákban is növelhetjük vele a tápértéket, de még kevert sütemények textúráját is javíthatjuk vele. :-) Ha felismerjük az elsőre unalmasnak tűnő cukkiniben rejlő nagyszerű lehetőségeket, egy olyan konyhai alapanyagra lelhetünk, mely megkönnyíti egészséges ételeink elkészítsését a jövőben. Ráadásul még olcsó is, és az év nagy részében hozzá lehet jutni. Kísérletezzünk vele bátran! ;-) Rengeteg féle fajta cukkini hajó receptet találhatunk a magyar és idegen nyelvű honlapokon, szakácskönyvekben. Én itt a Zöld Avocado gasztroblogon most hoztam nektek egy magyaros ízvilágú, babos pörköltet kuszkusszal, cukkini hajókban tálalva, illetve egy nagyon hasonló, de olaszos ízvilágú paradicsomos kuszkuszos tölteléket, cukkini alapokon, melyek vendégváró falatkáknak is tökéletesek! Fogadjátok sok szeretettel őket, és engedjétek a fantáziátokat szabadon, amikor elkészítitek a saját hajóitokat, akár a gyerekekkel közösen! ;-) olaszos ízvilágú, paradicsomos, kuszkuszos vendégváró falatkák (laktózmentes, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK: magyaros cukkini hajókhoz: - 2 db vastag, roppanós cukkini - 1/2 bögre kuszkusz (ha gluténmentesre szeretnénk, használjunk GM gabonát pl.: kölest, barna rizst, amarántot, vagy quinoát) - 1 bögre forró víz - 1 db bio vörösbab konzerv (vagy előfőzött száraz bab) - 1/2 db vöröshagyma - 2 ek extra szűz olíva olaj - Himalája só, frissen őrölt fekete bors, 2-3 ek fűszerpaprika őrlemény - 1 doboz szójatejföl a hajók tetejének meglocsolására olaszos vendégváró falatkákhoz: - 2 db vékonyabb nyers cukkini - 1/2 bögre kuszkusz (ha gluténmentesre szeretnénk, használjunk GM gabonát pl.: kölest, barna rizst, amarántot, vagy quinoát) - 1 bögre forró víz - 100 g bio paradicsom püré / sűrített paradicsom - 1 db nagyobb sárgarépa lereszelve - 1/2 db vöröshagyma - 2 ek extra szűz olíva olaj - 2-3 friss bazsalikom levél - Himalája só, frissen őrölt fekete bors, oregano - kendermag a tetejére - (söréleszőtpehely - opcionálisan) vörösbab pörkölt kuszkusszal, cukkini hajókban tálalva (laktózmentes, tojásmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS: KUSZKUSZOS BAB PÖRKÖLT CUKKINI HAJÓKBAN TÁLALVA Előkészítjük a kuszkuszt a szokásos módon. Forralunk 1 bögre vizet. Beletesszük az 1/2 bögre kuszkuszt egy mély keverő tálba, majd ráborítjuk a forró vizet. Sózzuk a tetejét, majd gyorsan, légmentesen lezárjuk a tálat folpackkal. Hagyjuk, hogy a kuszkusz magába szívja a vizet, és a vízgőzben megpuhuljon, megdagadjon. Kb. 15 perc alatt teljesen magába szívja a vizet, és elkészül a kuszkusz. Közben előkészítjük a cukkini hajókat, és a tölteléket. Alaposan megmossuk a cukkiniket, és levágjuk a fás végeit. Majd 4 részre vágjuk a cukkinit úgy, hogy egyszer keresztbe szétvágjuk az egész cukkinit, majd a két fél cukkinit hosszában is ketté vágjuk. Így lesz belőle 4 nagyjából egyforma méretű cukkini hajó alap. Fogunk egy evőkanalat, és kikaparjuk a "hajók" belsejét (a magos, puhább részt) egy tálba. Így készítjük el a hajó testet! ;-) Hagyjunk egy kb. 1 cm-es cukkini "hús" részt a zöld héjon. (Lásd a képen). Miután mind a két cukkinivel elvégeztük ezt az előkészítő műveletünket, kapnunk kell 8 db cukkini törzsből kivájt csónakot, és egy tálban összeömlesztve a kikapart cukkini belsőket. (Érdemes apró cafatokban kikaparni őket, nem nagy darabokba, mert könnyebb lesz bánni velük később.) Feltesszük egy edényben az apróra vágott vöröshagymát dinsztelődni az olíva olajon. Amint a hagyma aranybarna, hozzákeverjük a fűszerpaprika őrleményt, és elkeverjük. Majd hozzáöntjük a vörösbab konzervet a levével együtt, illetve a kikapart cukkini belsőket is. Sózzuk, borsozzuk, (ha szükséges még teszünk hozzá fűszerpaprikát), majd folyamatos kevergetés mellett kb. 10 perc alatt készre főzzük a babos cukkini "pörköltet". Miután elkészült a pörkölt, lezárjuk a tűzhelyet, és hozzákeverjük a készre párolt kuszkuszt. Az egészet egybekeverve kapjuk meg a végleges tölteléket. Ha szükséges, sózzuk és borsozzuk még egyszer a tölteléket. Egy jó fűszeres, piros, pörköltszerű ízt szeretnénk kapni. A cukkini hajó törzsekbe óvatosan belekanalazgatjuk a babos-cukkinis pörkölt tölteléket, meglocsoljuk egy kevés szója tejföllel a tetejét, és 180°C fokra előmelegített sütőbe tesszük a hajókat. Kb.15 perc múlva már meg is puhultak ezek a finom, és különleges cukkini hajók. Tálalhatjuk friss saláta levelekkel, vagy szimplán így önmagukban is ezeket a teljesértékű, könnyen emészthető, egészséges és ízletes főételeket! ;-) vörösbab pörkölt kuszkusszal, cukkini hajókban tálalva (laktózmentes, tojásmentes, vegán) Jó étvágyat kívánunk! :-) OLASZOS PARADICSOMOS VENDÉGVÁRÓ FALATKÁK Az előző recepthez hasonlóan elkészítjük a kuszkuszt, és megdinszteljük a vöröshagymát. Az aranybarna vöröshagymához hozzákeverjük a reszelt sárgarépát, a paradicsom pürét, 1dl tiszta vizet, a sót, borsot, és oregánót, a friss bazsalikom leveleket, majd az egészet kb.5 perc alatt készre főzzük. Hozzáadjuk a készre párolt kuszkuszt. A nyers cukkiniket alaposan megmossuk, és levágjuk a fás végeit. Kb.1,5 cm-es vatagságú karikákat vágunk a cukkinikből, és a tetejükre kanalazzuk az olaszos paradicsomos kuszkusz tölteléket. Ezúttal nem tettem be őket a sütőbe, hanem így, nyers és roppanós cukkini falatokkal kínáltam a vendégeket. Megszórtam a vendégváró falatokat kendermaggal, hogy a növényi fehérje is biztosítva legyen a zöldség és gabona mellett. (Ha van otthon sörélesztőpehely, szórjuk meg azzal is.) Ha valaki nem szereti a nyers cukkinit, akkor mielőtt rákanalazná a tölteléket, puhítsa meg a cukkini karikákat a sütőben kb. 10 perc alatt, majd utána tegye rá a paradicsomos kuszkuszt. olaszos ízvilágú, paradicsomos, kuszkuszos vendégváró falatkák (laktózmentes, tojásmentes, vegán) Tápanyagban gazdag, örömteli vendégvárást kívánunk! ;-) Megjegyzés: Én most egy kicsit lusta voltam, és konzerves babot, illetve gyári paradicsompürét használtam. Ha van időtök, és kedvetek főzzétel elő ti a vörösbabot otthon (szárazbabból), és készítsetek házi paradicsompürét. Sokkal egészségesebb lesz az ételetek! ;-)
Dióval, répával és tetszőleges gabonával töltött padlizsán
2015. augusztus 8. Mindennapi ételeink
Gyors, könnyű, finom. Hozzávalók: 20 dkg jázminrizs / köles / barna rizs, bulgur ....kedvenc gabona víz 4 nagyobb sárgarépa 1 bögre kesudió vagy dió 1 nagy fej vöröshagyma 2 ek. lenmag 3 ek. víz himalaya só - ízlés szerint lestyán . ízlés szerint 2 tk. piropaprika 4-5 ek. extra szűz olívaolaj 2 nagyobb paradicsom Elkészítés: A rizst kétszeres vízben kifőzzük. A hagymát 2 ek. és ugyanannyi olaj és víz keverékén megpároljuk, hozzákeverjük a nyersen lereszelt sárgarépát, a megdarált diót, a lestyánt, és az előzőleg vízbe áztatott lenmagot (ez tartja össze). Pirospaprikával színezzük, és sóval ízesítjük. Majd egy tepsit kiolajozunk, a padlizsánokat megmossuk, megtöröljük és a belsejüket kivájva megtöltjük őket. Mindegyik tetejére 2-2 karika paradicsomot teszünk. Ezt követően beletesszük a kiolajozott tepsibe és 180 fokon összesütjük. Friss salátával fogyasztjuk.
Magyaros mártogatós
2015. július 28. Gitta nyersétel blogja
Nyáron itt a kerti partik ideje, biztosan sok vendég örül, ha a hagyományos ételek mellé valamilyen üdítően friss és ropogós fogás is megjelenik az asztalon. Saját tapasztalatom, hogy ezek fogynak el legelőször. Sokféle nyers mártogatóst ismerek, de ez az első számú. Ha gyorsan össze kell dobni valamit, vagy kóstolóra vinni, vagy egy bemutatón aszalványokat kísérni, mindig ez a recept jut eszembe. Egyszerű és gyors, és általában minden hozzávaló van otthon. Magyaros mártogatós Hozzávalók: kb 10 dkg kesudió, 1 kaliforniai paprika, 2 gerezd fokhagyma, só, tisztított víz A kesudiót kevés vízzel turmixgépbe tesszük, belekockázzuk a paprikát és a fokhagymát, és simára turmixoljuk. Annyi vizet adjunk hozzá, hogy az állaga megfelelő legyen. Lehet hígabb, mert idővel sűrűsödni fog. Ehhez adhatunk bármilyen zöldséget, uborkát, paprikát, zellerszárat, sárgarépát vagy aszalt ropogtatnivalót, krékert. Kesudió helyett használhatsz napraforgómagot, de vele nem lesz olyan finom, krémes. Ami még bejött: felesben keverve... fele napra, fele kesu... egy jó kompromisszum a ízek és a pénztárcánk között... :)
Olaszos vöröslencse-főzelék
2015. július 22. Éltető ételek
Ezt a főzeléket igen hamar el lehet készíteni, mivel a lencsét még áztatni sem kell. Én ezt főtt barnarizzsel tálaltam, de akár zabfasírt is kerülhet mellé. De ha főzünk bele krumplit, akkor önmagában is megállja a helyét. Zsófi lányom volt a főkóstoló, aki azt mondta, hogy ilyet bármikor készíthetek. Hozzávalók: - 30 dkg vöröslencse - 1 vöröshagyma - 2 gerezd fokhagyma - 3 paradicsom - 1 kápia paprika (csíkokra és kockára vágva) - 1 sárgarépa - 1/2 mindenmentes zöldségkocka - só, bors, oregano, bazsalikom - 1 evőkanál kókuszolaj Elkészítése: A kókuszolajon megdinszteljük a csíkokra vágott hagymát és kápia paprikát, belereszeljük a fokhagymát, majd hozzáadjuk az átmosott vöröslencsét is.Együtt pirítjuk úgy 2-3 percig, majd ráöntjük az összeturmixolt paradicsomot. Adunk még hozzá kevés vizet is.Főzzük 10 percig, majd a felét botmixerezzük össze. Adjuk hozzá a felkockázott sárgarépát és a kápia paprikát, és főzzük készre.
Pardicsomos bab kb. 22 éhes ember számára
1,5 kg rizs 3-4 vörös- és/vagy lila hagyma 1 egész fej fokhagyma 1 evőkanál oregano 1 evőkanál borsikafű 2 evőkanál szárított zellerlevél 1,5 evőkanál pirospaprika bors só 2 liter paradicsomlé 4 vörösbab konzerv (400 g) 3 nagy fehérbab konzerv (800 g) 1 kg fagyasztott, morzsolt kukorica 750 g fürtös paradicsom 400 g lecsópaprika 300 g sárgarépa (+ egyéb, tetszőleges zöldség, pl. karfiol, cukkini, vagy akár krumpli, gomba) kb. 0,5 dl napraforgóolaj (a kalória miatt kell) Hámozzuk meg a hagymát, a fokhagymát és a répát, daraboljuk össze a paradicsommal és a lecsópaprikával együtt. Az olajat öntsük egy óriási lábasba, szórjuk bele a pirospaprikát, tegyük bele a zöldségeket, hagymákat, sózzuk meg, és pár percig hagyjuk fedő alatt párolódni. Öntsük hozzá a paradicsomlevet, sózzuk újra ízlés szerint, fűszerezzük. Félidőnél (kb. 20 perc után) észleljük, hogy nem fog beleférni az edénybe, és szedjünk át belőle egy másikba. Vagy két másikba. :) Ez után szórjuk bele a kukoricát gondosan elosztva a két lábas között. Könnyebben fövő zöldségeket, pl. a cukkinit ilyenkor kell beletenni. Közben tegyünk fel vizet forrni, sózzuk meg. Ha felforrt, adjuk hozzá a megmosott rizst. Vigyázz, a rizs nagyon megdagad, ekkora mennyiséghez jó nagy lábasra van szükség! Forraljuk egy kicsit, majd elzárhatjuk alatta a gázt, magától megpuhul és beszívja a vizet. Ha megpuhult, és maradt rajta víz, azt öntsük le róla. Ha már majdnem teljesen puha a répa, adjuk hozzá az ételhez a babkonzerveket. Főzzük össze, adagoljuk ki 20-25 edénybe, és osszuk ki a rászorulók között.
Pikk-pakk kész, főzésmentes zöldségleves gazdagon (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán, nyers)
Ennek a posztnak azt a címet is adhattam volna, hogy Pak Choi leves nyersen újratöltve! :-D Pikk-pakk kész, főzésmentes zöldségleves gazdagon (mindementes, vegán, nyers) Megint jön a kánikula... Szerintem senkinek nem mondok vele újat, ha azt írom, hogy a nagy melegben mindenki a lédús, friss és üde ételekre, sok sok folyadékra, nyers és roppanós zöldségekre, édes gyümölcsökre vágyik! Ilyenkor nem is egészséges túlzásba vinni a főtt, sült, fűszeres ételek fogyasztását. Vérbeli magyarként azonban, nem túl sok nyers, párolt, természetes ételt ismerünk. Alig tudjuk elképzelni, hogy a hagyományos zöld leveles salátákon túl is van élet, ha könnyed ételt szeretnénk fogyasztani! ;-) Egy ilyen, kánikulában is tökéletesen frissítő, energiadús és tápanyagban gazdag, újabb pikk-pakk kész receptet hoztam nektek. Egy zöldséglevest, melyhez nem kell bekapcsolni a tűzhelyet, csakis természetes és friss alapanyagokból készül, nagyon ízletes és még szemet gyönyörködtető is. Még egy példa rá, hogy nem csak hideg gyümölcslevest lehet készíteni főzés nélkül! ;-) Pak choi zöldségleves Májusban bemutattam nektek itt a Zöld Avocado blogon, hogy mi is az a Pak choi, és hogyan készíthetünk belőle egyszerűen nagyszerű, finom zöldséglevest. Kaptam néhány visszajelzést, hogy kipróbáltátok, és rettentően ízlett nektek is! :-) Az akkori recept megjelenés után felvetődött egy kérdés egy nyersétkezős olvasótól, amit én nem tudtam figyelmenkívül hagyni, így természetesen "Challenge accepted!", itt a megoldás rá! :-) A feldobott labda pedig az volt, hogy hogyan lehetne elkészíteni ennek a levesnek a nyers változatát, olvasóknak, akik nem fogyasztanak hőkezelt ételeket? A válasz hamar megszületett bennem, és most, hogy mindenki olyan recepteket keres, amikkel könnyebb átvészelni a fülledt, meleg nyári napokat, azt hiszem tökéletes az időzítés, hogy megosszam veletek. nyers gyümölcsös kókuszgolyóknyers kókuszos kosárkák Egyre többen vannak a világban, azok az emberek, akik nem fogyasztanak semmiféle hőkezelt ételt, csakis nyersen elkészíthető, ún. élő ételekkel (raw food) táplálják a testüket. Ezt az irányzatot enzimtáplálkozásnak, vagy NYERS (VEGÁN) TÁPLÁLKOZÁSnak is hívják. A zöldségek, gyümölcsök a hő hatására sajnos elveszítik vitamin tartalmuk nagy részét, illetve az egészséges táplálkozáshoz szükséges teljes enzim tartalmukat, ezért a nyersétkezők minden növényi alapanyagot úgy fogyasztanak, ahogyan azt a természet megalkotta, nyersen. :-) Az aszalás az egyetlen technológia, ami engedélyezett az irányzat követői számára. (40°C még az a maximum hőmérséklet, ahol a vitaminok és enzimek még nem sérülnek.) Ha teheted, te is fogyassz minél több nyers és friss, tápanyagban és enzimben gazdag, és kevesebb feldolgozott ételt! Segítsünk, hogy igaz legyen Hippokratész egyik elhíresült mondása: ,,Ételed legyen orvosságod, orvosságod legyen ételed. Bővebben a nyers vegán táplálkozásról Antal Vali oldalán, vagy Urbán Vali oldalán a nyersetel.hu-n is olvashatsz. Pikk-pakk kész, főzésmentes zöldségleves gazdagon (mindenmentes, vegán, nyers) HOZZÁVALÓK (kb.4 főnek): az alapléhez: - 1 db pak choi vagy mángold - 1 szál szárzeller - 1/4 lila hagyma - 1-1,5 liter tiszta víz - Himalája só, frissen őrölt fekete bors - 2 ek sörélesztőpehely a leves tartalmához: - 2 db közepes sárgarépa felkarikázva - 1 marék karfiol apró rózsákra szedve, mint galuskák a levesben - 1/2 db sárga (kaliforniai) paprika - 1 marék friss petrezselyem - 1 bögre zöldborsó Minden hozzávalót frissen és nyersen használunk fel ebben a levesben. Mivel kevés a hozzáadott fűszer, és hőkezelés sem éri a zöldségeket, ezért az össz ízhatást nagyban befolyásolja, hogy milyen finom zöldségeket használunk. Próbáljunk meg jó minőségű, kisebb gazdaságokból származó, bio alapanyagokat használni! Pikk-pakk kész, főzésmentes zöldségleves gazdagon (mindenmentes, vegán, nyers) ELKÉSZÍTÉS: Ez egy újabb egyszerűen elkészíthető, pikk-pakk kész, életerőben gazdag, élő leves, amit akár a konyhában idegenként mozgó családtagjaink (férj, feleség, gyerekek) is bármikor meglephet minket vele! ;-) Össze kell csak dobálni a hozzávalókat, a turmix gépbe, majd egy tálba, és kész is. :-) Ezt pedig bárki meg tudja csinálni! ;-) A leves alapléhez szükséges hozzávalóit a fűszerek nélkül (zeller, pak choi vagy mángold, lila hagyma, víz) tegyük a turmixgépbe, és jó alaposan dolgoztassuk össze vele, míg egy teljesen híg levet nem kapunk. Öntsük az egészet egy nagyobb tálba, vagy akár leveses edénybe, majd tegyük hozzá a fűszereket ízlés szerint (Só, bors és sörélesztőpehely), és keverjük el. Most mehetnek bele az előre felaprított rágnivaló részek (karfiol, borsó, paprika, répa). Használhatunk egyéb, nyersen is fogyasztható zöldségeket kedvünk szerint (pl.: cukkini, brokkoli). Mindent nyersen, hőkezelés nélkül használjunk, így sokkal értékesebbek, mert a hőre érzékeny vitaminok is megmaradnak. Ettől lesz olyan energiadús, és friss, aminek köszönhetően mi is új erőre kapunk a nagy melegben! ;-) Amint beleszórtunk mindent a fűszeres alaplébe, már tálalhatunk is! Ugye, hogy gyors volt? ;-) Pikk-pakk kész, főzésmentes zöldségleves gazdagon (mindenmentes, vegán, nyers) Táplálékban, energiában és frissességben gazdag jó étvágyat kívánunk ehhez a hűsítő, enzimgazdag zöldségleveshez! ;-) Megjegyzés1: Ha már nem kaptok Pak choi-t a jól bevált zöldségeseteknél (elméletben már vége a tavaszi pak choi szezonnak), akkor sem kell elmenteni ezt a receptet a következő szezonig, mert helyette használhatunk mángoldot is. Ugyanolyan finom leves lé készül belőle! Próbáljátok ki! :-) Megjegyzés2: Sokkal finomabb, mint ahogy azt a fejemben előre gondoltam! Meglepően abbahagyhatatlanul finom és még tápláló is lett ez a leves! A sok sok rágnivaló pedig gondoskodik róla, hogy jól lakjunk, a rengeteg vitaminnak, ásványi anyagnak, nyomelemnek, és enzimnek köszönhetően pedig még gyógyítjuk is a testünket közben! ;-) Pikk-pakk kész, főzésmentes zöldségleves gazdagon (mindenmentes, vegán, nyers)
Töltött levelek
Gyönyörű, hatalmas mángold és céklaleveleim vannak már a kertben, és ma, mikor kezdtem megéhezni, beindult a fantáziám ;)Az egyiket tudtam csak megenni dugig laktam vele ;) Hozzávalók: 1 nagy mángold levél 1 nagy céklalevél Töltelék: 1 reszelt sárgarépa Krémes réteg: 2 ek áztatott tökmag 1 ek extra szűz olívaolaj 1 db sült padlizsán 1 kisebb […]
Töltött tök
Otthon a kert ontja a zsenge tököket, nő a répa, zöldül a petrezselyem, nő a hagyma, megöregedett a kapor... A rukkola saláta leveleit Apa akkorára nevelte, hogy először nem akartam hinni a szememnek... és az íze?! Vetekszik egy szál tormával egy levél. :) Nagyon szeretem ezt az időszakot, mert bár piacra járni roppant izgalmas, de akinek a pénztárcája nincs kitömve annak részben nézelődésre való, és jól meggondolni, mit tesz a kosarába/banyatankjába. A kiskerti növényekkel való bajlódás pedig nem is olyan vészes. Amikor egészen kicsik, és van egy gazosabb időszak, az munkásabb, keservesebb, de azután már akár kikapcsolódásnak is jó egy dolgosabb nap után. Főleg annak, aki szellemi munkát végez. Csak látszólag pihentető munka után hazajönni, és leülni a gép elé zombi fejjel nyomkodni, ez teljesen kimeríti a szervezetet, szó szerint butít, míg egy kerti kapirgálás helyreránt. Ugyan erőt kell vennie magán, de azután mintha kicserélték volna. Visszatérve a termésre és a tegnapi ebédünkre, sokat tipródtam, mit kellene kezdeni ennyi tökkel, főzeléket már ettünk, így jöhetett a töltött tök. Volt otthon még maradék héjában főtt krumpli, de akár főtt barna rizs, vagy köles is lehetett volna az alap. A hugom, és az anyósom szerint az utóbbi idők jobb kajái közül való, akár minden héten jöhet. A hugom meg azon is örvendezett, hogy ő maga is el tudja készíteni, miután kénytelen volt összerakni az egészet, míg én Ábelt altattam. Hozzávalók: Alap: 4 zsenge főzni való tök Töltelék: 8-10 szem közepes főtt burgonya 10 dkg napraforgó mag 1 kis fej lilahagyma 1 nagy csokor petrezselyemzöld 5 dkg növényi sajt (elhagyható) só A tetejére: tejföl vagy: magtejföl (napraforgó/kesu/mandula) 1 marék sörélesztő pehely (elhagyható, Candidások mindenképp) kis piros színű paprika (de ez is kimaradhat) pici só A tököket megpucoljuk, kettévágjuk, a közepüket kivájjuk. A főtt burgonyát villával összetörjük, a napraforgó magot durvára darálva hozzáadjuk, a lilahagymát és a petrezselyem zöldet apróra vágjuk és szintén hozzáadjuk. A növényi sajtot lereszeljük és beleszórjuk, sózzuk. A tölteléket jól elkeverjük, és a kivájt tökök mélyedéseibe helyezzük. A napraforgó magot kevés vízzel összeturmixoljuk, míg finom krémet nem kapunk, esetleg egy kis piros paprikát is beledolgozhatunk. Összekeverjük a sörélesztő pehellyel, és a tökök tetején egyenletesen elosztjuk. (A képen lévőn sima tejföl volt, mert ez mutatott jobban, de a családban többünknek jobb kerülni a tejtermékeket, kinek laktóz érzékenység miatt, kinek a pollen allergiáját erősíti...) Hőlégkeverésen 180 C-on 25-30 perc alatt sütjük, míg a teteje meg nem pirul, és a tök meg nem puhul.
Zabtejszínes spárga
Hozzávalók: 500 g zöldspárga 2 szál sárgarépa 4 gerezd fokhagyma ízlés szerint vegamix, só 1 tk borspótló 1 doboz zabtejszín olívaolaj (sűrítéshez kukoricakeményítő) [...] Bővebben!
Spenótos-tejszínes tészta
Ha már nagyon éhes vagy, és nincs ötleted, hogy mit készíts vacsorára.... na, akkor ezt készítsd el. Hamar elkészül, fél óra elteltével már tálalhatjuk is. Tavasszal vághatunk bele egy marék medvehagymát is. Hozzávalók (2 adag) - 2 sárgarépa - 2 nagy marék spenót - 2-3 gerezd fokhagyma - 1-2 dl rizstejszín - himalája só - bors - 1 kiskanál kurkuma - 1 evőkanál kókuszolaj - 30 dkg gluténmentes tészta Elkészítése: - Tegyünk fel egy lábasban vizet főni, melybe tegyünk 2 teáskanál sót. Főzzük ki benne a tésztát. - Közben a sárgarépát és a fokhagymát tegyük be a késes aprítóba, jó morzsás legyen. - A spenótot késsel vágjuk kisebb darabokra. - Egy lábasba felmelegítem a kókuszolajat, majd a fenti darálékot puhára párolom. - Fűszerezzük sóval, borssal és a kurkumával. - Ha megpuhult, öntsük fel annyi tejszínnel, hogy kellemes állagú tésztára való mártást kapjunk. - A kifőtt tésztát szűrjük le, majd öntsük rá a mártást.
Sárgaborsólisztes "tócsni"
2015. május 27. Mindennapi ételeink
Hihetetlenül gyorsan elkészül és nagy kedvenc lesz. A sárgaborsólisztet szintén a Naturpiac jóvoltából használhattuk. Fanni tízóraira általában 2-3 darabot eltüntet belőle. Hozzávalók: 10 ek. sárgaborsóliszt 1 nagyobb sárgarépa 1 közepes salátacukkini 1 fej újhagyma 1/2 tv paprika 1 gerezd fokhagyma 1/2 csokor petrezselyem só - ízlés szerint víz- amennyit felvesz -- 2-3 ek. kókuszzsír a sütéshez Elkészítés: A zöldségeket hámozás után lereszeljük. A felvágott petrezselymet hozzáadjuk, majd ízesítjük sóval, fokhagymával. Hozzáadjuk a sárgaborsólisztet, és lassan adagolva a vizet sűrű tócsnitésztát keverünk belőle. Kókuszzsíros serpenyőben kb. 8-10 perc alatt kisütjük. Forgassuk meg időközben :-) A sárgaborsó liszt nagyon hasznos táplálékunk. Mivel gyorsan (5-7 perc alatt) átsül, így a sárgaborsóban lévő értékes vitaminok, ásványi anyagok benne maradnak.
Sárgarépa-csicseriborsó fasírt
2015. május 24. Mindennapi ételeink
Ma petrezselymes újkrumplit készítettem rántott brokkolival, cukkinivel, salátával. De Fanni mostanában nem szereti a rántottakat (vagyis ha belegondolok, soha nem is szerette:-), így neki gyorsan odatettem főni egy kis répát, ill. volt főzve csicseri, így ebből készült pikk-pakk finom fasírt. Hozzávalók: 2 közepes sárgarépa 10 dkg csicseriborsó 10 dkg zabpehely himalaya só, bio levespor és ételízesítő - ízlés szerint 3-4 gerezd fokhagyma 1 csokor petrezselyem 6 ek. olívaolaj Elkészítés: A sárgarépát és a csicseriborsót megfőzzük, majd összetörjük. A hagymát 2 ek. víz és olaj keverékén megpároljuk. A zabpelyhet belekeverjük és ízesítjük. Várunk 10-15 percet, majd kiformázzuk és olajjal kikent tepsiben 180 fokon megsütjük.
Ropogós répafasírt (vegán, gluténmentes)
Ha van egy csomó répa az éléskamrádban vagy a hűtődben és nem tudod, mit is kezdj vele, mert már készítettél belőle főzeléket, felhasználtad leveshez, stb., akkor lehet, hogy nem is gondoltál még arra, hogy ropogósra sült fasírtkorongokat is alkothatsz. Az alábbi recept gluténmentes, de ha ehhez nem ragaszkodsz, a kukoricadara helyett búzadarát is használhatsz, a rizsliszt helyett pedig zsemlemorzsát. Egy adag saláta, néhány korong fasírt és jól is laksz. Fogyókúrázóknak , diétázóknak is ajánlott étel. A recept: Hozzávalók: 20 dkg répa enyhén megpárolva kukoricadara rizsliszt lenmag őrlemény (elhagyható) medvehagyma (elhagyható) ételízesítő (nekem házi) fokhagyma só víz kevés olaj vagy kókuszzsír Elkészítés: A répát lereszeljük vagy karikákra vágjuk. Kevés sós vízen megpároljuk. Főzés után hozzákeverjük az apróra vágott medvehagymát és fokhagymát, kukoricadarát és egy kevés rizslisztet keverünk hozzá, hogy jól formázható legyen. Ha szükséges, sózzuk egy picit. Én lenmag-őrleményt is tettem bele, de ez nem kötelező. Akik a sötétebb színű fasírtokat kedvelik, fűszerpaprikát is tehetnek hozzá. A masszát jól átkeverjük, korongokat formálunk belőle és sütőpapíros (vagy szilikonos) tepsiben sütjük meg, de előtte a korongok tetejét egy kevés olajjal megkenjük. Kb. 20 perc sütés után a korongokat megfordítjuk és még kb. 10-15 percet sütjük. Salátával, párolt zöldséggel nagyon finom. De szendvicsfeltétként is fogyaszthatjuk kenyérhez vagy valamilyen (sós) péktermékhez (kifli, zsömle, stb.). Ropogós fasírtkorongok lettek. Tipp: Formázás előtt, érdemes egy kis tálkába vizet készíteni és a kezünket abba mártani, így minden korong könnyebben elválik a kezünktől.
Spárgás Quiche tofuval és nyers zöldségsalátával (gluténmentes)
Mint, ahogy azt már megszokhattátok tőlem, ezen a gasztroblogon sokszor hozok nektek nemzetközi konyhákból származó ételeket, ízeket, melyekkel általában utazásaink vagy kölünböző kultúrájú barátaink révén találkozunk. Ez a bejegyzés is egy ilyen népszerű francia receptről fog szólni. Gluténmentes spárgás Quiche tofuval Az egyik kedvenc vegetáriánus éttermünk kínálatában rendszeresen találkozunk a francia konyha egyik hagyományos ételével, a Quiche - vel. Ezt az omlós tésztaágyon fekvő tojásos lepényt, a szezonnak megfelelően gazdagíthatjuk az éppen aktuális zöldségekkel. Így nem lesz unalmas, és mindig értékesebbnél értékesebb tápanyagtartalommal bírhat, ha az évszaknak megfelelő zöldséggel készítjük el. Egy könnyed és lágy fogás a tojást kedvelőknek, akár reggelire is. :-) "Quiche (ejtsd: kis) a franciák pizzája, egy klasszikus francia étel, melynek alapgondolata a következő: egy omlós tésztaágyon pihenő, gazdag feltéttel megpakolt, tejszínes tojással összesütött lepény. A quiche a francia konyha hagyományos étele, jó tulajdonságai népszerűvé teszik az egész világon. Előre elkészíthető, melegen és hidegen is fogyasztható, kiválóan melegíthető és könnyen csomagolható. Eredete Németországba vezet, ahol a német határ közelében vasserpenyőben készítették. Neve a német kuchen (=sütemény) szóból franciásodott quiche-re. Aquiche a második világháború után vált népszerűvé Angliában, az USA-ban pedig a 1950-es években. Mára már egészFranciaországban elterjedt és közkedvelt étel, mivel szinte minden maradék alapanyagból, gyorsan elkészíthető a család ízlése szerint." Forrás: Wikipedia Az egyik aktuális szezonális zöldség a spárga. Jellegzetes íze, és kemény állaga nem éppen teszi népszerű zöldséggé. Jótékony hatásai miatt azonban érdemes megtalálni a módját, hogy milyen formában fogyasszuk szívesen. Egy korábbi bejegyzésben, amikor zöld spárga pesztós spagettit készítettünk, már volt szó a zöld spárga jótékony hatásairól, vitamin-és ásványi anyag tartalmáról, ezért erről most nem tennék itt említést. Nem régóta ismerem a Quiche-t, de szerelem volt első kóstolásra, és azonnal tudtam, hogy ezt nekem, otthon is el kell készítenem! Mivel ez egy új terület számomra, ezért keresgéltem egy kicsit a neten, és a Fitway oldalán találtam is egy számomra megfelelő alap Quiche receptet, amit a saját ízlésünkre formálva elkészítettem. Nagy szeretettel osztom meg veletek is, ezt a francia klasszikust, az évszaknak megfelelően természetesen spárgával. :-) Gluténmentes spárgás Quiche tofuval HOZZÁVALÓK: ( kb.6 személyre) a töltelékhez - 1/2 bögre reszelt parmezán sajt - 1 közepes lila hagyma apróra vágva - 2 gerezd fokhagyma (fokhagymanyomóval összepréselve) - 1 evőkanál kukorica liszt - 1 köteg zöld spárga - 200 g GMO mentes natúr tofu apróra morzsolva - 1/2 bögre rizstej - 5 db bio tojás - Himalája só tetszés szerint, frissen őrölt fekete bors ízlés szerint , 1/2 tk szárított oregánó - 1 kisebb csokor friss petrezselyem - 3 db nagyobb friss bazsalikom levél - opcionálisan - 2 ek sörélesztő pehely tálaláskor a tésztához - 1 bögre (barna) rizsliszt - 1 bögre kukorica liszt - 0,5 tk szódabikarbóna - csipet Himalája só - 1/8 bögre kókuszzsír (olajként) - 1/2 bögre rizs tej - 1/4 bögre meleg víz Gluténmentes spárgás Quiche tofuval ELKÉSZÍTÉS:A tésztához a száraz és folyékony alapanyagokat keverjük össze külön külön, majd gyúrjuk egybe őket. Addig gyúrjuk a tésztát, míg egynemű és könnyed nem lesz. Ha kész a buci, tegyük félre letakarva meleg helyre állni kb.1 órát. Közben tegyünk fel egy nagy lábasban vizet forrni. Amint elkezd forrni, dobjuk bele az előre megmosott spárgákat. (ha nagyon fás a vége, azt vágjuk le, és dobjuk ki.) 2 perc után szedjük ki, és folyó hideg víz alatt öblítsük le őket. Majd vágjunk belőle 4-5 cm-es darabokat. Keverjük össze a tojást, a sót, a borsot, az apróra vágott friss petrezselymet,az oregánót, a szétmorzsolt tofut, az apróra vágott lila- és fokhagymát, a rizs tejjel, majd szórjuk bele a blansírozott spárga darabokat. (Tegyünk félre pár darabot a tetejére díszitésnek). Vissza a tésztához... Az apróra vágott friss bazsalikommal és a reszelt parmezán egy részével szórjuk be a gyúródeszkát. A pihent és kissé megkelt tésztát nyújtsuk ki a bazsalikomos-parmezános keveréken kicsit nagyobbra, mint amekkora a sütőformánk. A kinyújtott tésztát borítsuk a sütőformába úgy, hogy a széleit a sütőforma oldalához igazítjuk, körülbelül 2 centi magasan. Öntsük a közepébe a tojásos keveréket, majd szórjuk meg a maradék spárgával és parmezánnal a tetejét. (Használjunk jó minőségű sütőpapírt a sütő forma és az étel közé.) Gluténmentes spárgás Quiche tofuval 200 °C -ra előmelegített sütőben 30-35 perc alatt süssük készre a francia fogásunkat. Tálalás előtt hagyjuk állni, és hűlni egy 10 percet, hogy a tészta könnyedén leváljon a sütőpapírról. Szórjuk meg sörélesztő pehellyel, és tálaljuk friss nyers zöldségsalátával a könnyed, és ízletes főételünket. Gluténmentes spárgás Quiche tofuval, nyers zöldségsalátával Tápanyagban gazdag jó étvágyat kívánunk! A nyers zöldségsalátához összekevertem 1 db érett avokádót, 1 db pritamin paprikát, 2 db nagyobb sárgarépát, 5 szem retket, 5 szem koktél paradicsomot és 1 szál póréhagymát. Ezeket előre összedaraboltam, és betettem a hűtőbe, hogy összeérjenek az ízek.
Narancsos édesburgonyás fetás zöld saláta, és Hollandia narancssárgában (gluténmentes)
narancsos édesburgonyás fetás zöld saláta (gluténmentes) Egy kicsit ugyan megkéstem ezzel a hírrel az idei évre, de jövőre még érdekes úti cél lehet azoknak, akik szeretik a szabadtéri mulatságokat, szeretik érezni egy nemzet összetartozását, és sokszínűségét egyszerre. Ahogy már korábban bemutattam, minden év Március 17-én Írország illetve egyéb országok ír közösségei zöldbe öltöznek, és így ünneplik a Szent Patrik napot, a világ minden táján. :-) Azonban nem csak az íreknek van színhez kötött ünnepük. Minden év április utolsó hétvégéjén, Queens day-en (ma már King's day), Hollandia narancssárga színbe borul! Narancssárga dekorációkkal, ételekkel, italokkal, narancssárgára festett hajjal, és ruhákban ünneplik a királynő / király születésnapját. Volt szerencsém mindkét ünnepet testközelből átélni, és hatalmas ereje van annak a szeretetnek, amit ilyenkor lehet érezni az utcákon. Az emberek ítéleteiket és különöbző nézeteiket félretéve ünneplik az országukat, egymást, és a földet, amin élnek. Hálásak, boldogok, és még látványosak is az egyforma színbe öltözött emberek tízezrei. :-) A korábbi királynő nappal ellentétben, a királyi családban történt változások miatt, 2014 óta egy férfi ül a trónon, és azóta a király napját, King's Day-t ünnepelnek Április 27-én a Holland Királyságban. "Koninginnedag (A királynő napja) - Április 30. A királynő napja hivatalosan az anyakirálynő születésnapját hivatott ünnepelni, de a valóságban ez csak egy indok egy hatalmas bulira. Egész Hollandia ünnepel, de különösen a nagy városokban -mint például Amszterdam, Rotterdam és Hága- indul be az élet ilyenkor. A város minden pontján buliba ütközünk, hangosan szól a zene mindenhol, mindenki narancssárgába van öltözve (ez a királyi család színe) szabadtéri koncerteket, előadásokat rendeznek. Amszterdamban kétségtelenül ez a legnagyobb szabású szabadtéri rendezvény, mintegy 750. 000 résztvevővel. A központban a Dam, Damrak, Rokin, Rembrantplein, Spui, Leidsestraat, Leidseplein környékén csak úgy hömpölyögnek az embertömegek." Forrás: http://www.amsterdam.info Ezen a napon az országban mindenfelé szabadon, engedélyek és adófizetés nélkül, lehet árusítani a használt holmikat. Az egész ország egy nagy bolhapiaccá változik egy napra, telis tele értékes és értéktelen lomokkal. Ha időben érkezünk, izgalmas kincsekre lelhetünk! ;-) Mint ahogy korábban az ír zöld napról, zöld menüsorral emlékeztünk meg ezen a blogon, úgy most a narancssárga nap tiszteletére, narancssárga menüsort készítettem nektek! Remélem tetszeni fog! :-) De előbb nézzük, mit is kell tudni a narancssárga színű ételekről? "Narancssárga és a béta-karotin: ,,Fiatalon tart A narancssárga zöldségek és gyümölcsök a béta-karotinnak, vagyis az A-vitamin provitaminjának természetes forrásai. Ennek köszönhetik narancsos árnyalatukat. A szervezetben lévő megfelelő mennyiségű karotin megvédi sejtjeinket a szabad gyökök roncsoló hatásától és a káros UV-sugárzástól, segíti a szép barnulást, lassítja a bőröregedést. Érdemes hát gondoskodni arról, hogy állandóan elég karotin tartalmú ételt fogyassz, mert nagyrészt ennek az anyagnak köszönhetjük szépségünket, fiatalságunkat. A karotin antioxidánst tartalmazó zöldségek és gyümölcsök hatását C vitaminnal együtt még jobban fokozhatod." Forrás: http://impressmagazin.hu Leggyakoribb narancssárga ételek pl.: sárgabarack, sárgadinnye, mangó, sütőtök, sárgarépa, narancs, mandarin. És akkor nézzünk néhány narancssárga ételt, amit az asztalunkra rakhatunk, ha béta-karotinra, azaz fiatalságra vágyunk! :-) reggelire: friss és energiadús "karotin bomba", a trópusi ízvilágú turmix (ananász, sárgarépa, lime, narancs, víz) tízóraira: magyaros tahini, azaz magyaros ízű szezámmag krém (mindenmentes, vegán) ebédre: - mandarinos gyömbéres sárgarépa krémleves (mindenmentes, vegán) - sütőben sült édesburgonyás sárgarépa fasírt, uborkás kuszkusszal (mindenmentes, vegán) - házi készítésű mangós jégkrém (mindenmentes, vegán édesség) nassolni való: narancsos sütőtökös diós kuglóf (glutén-, tojás-, és laktózmentes édesség) narancsos sütőtökös diós kuglóf vacsora: egy könnyed, friss, tápanyagban gazdag Narancsos édesburgonyás fetás, zöld saláta (gluténmentes) HOZZÁVALÓK: (2 személyre) - friss spenót levelek (vagy sötét zöld saláta levél keverék) - 1 nagyobb édes burgonya (vagy sütőtök) - 2 db édes narancs - 4 szem érett koktél paradicsom - 1/2 fej nyers lila hagyma - tetszés szerinti mennyiségben Feta sajt - 1 db érett avokádó - 2-3 szem friss retek - 1 marék pekán dió - 1 nagy marék sós mag: tökmag, naraforgómag, fenyőmag - tetszés szerint: csíra, sörélesztő pehely, kendermag ELKÉSZÍTÉS:Az édesburgonyát (vagy szezontól függően sütőtököt), meghámozzuk, kb.2*2 cm-es kockákra vágjuk, és előmelegített sütőben 220°C fokon aranybarnára sütjük, majd hagyjuk kihűlni. A zöldségeket (retek, paradicsom, lila hagyma, avokádó) és a narancsot feldaraboljuk tetszés szerinti méretben és formában. Elővesszük a két tányért, amikre a salátákat kiszeretnénk tálalni. Alulra helyezzük a spenót vagy zöld levél mix réteget. Rászórjuk a feldarabolt zöldségeket, fetát, a kihűlt édesburgonyát, a marék pekán diót és sós magokat, tetszés szerint csírát. Majd egy narancs frissen facsart levével megöntözzük a salátákat. És kész is az egyszerű és könnyű vacsoránk! :-) Tápanyagban gazdag Jó étvágyat kívánunk! ;-) Megjegyzés1: Természetesen nem tanácsos ezt a narancssárga menüsort pontosan így végig enni. Ezek az ételek csak ajánlások, a Zöld Avocado gasztroblog receptjei közül, a narancssárga szín jegyében. Megjegyzés2: A képek még az őszi sütőtök szezonban készültek, ezért sütőtököt használtam a salátához. Most tavasszal, nyugodtan használjunk édesburgonyát, mert ugyanolyan finom lesz.
Bulgur saláta
Most már hamisíthatatlanul itt a tavasz, egyre melegebbek a nappalok mindenki örömére. Végre vége a "koplalásnak", egyre többféle friss zölség közül választhatunk. Használjuk ki, gazdagítsuk friss zöldségekkel ételeinket, vagy fogyasszunk köretnek friss salátákat. A gabonák és friss zöldségek remek párosítás. A gabonák közül a kedvencem pedig a bulgur, gyakran kerül köretként a tányérunkra. Szerintem önmagában is nagyon finom ez az étel, de pirított szejtánnal isteni volt! :) Hozzávalók: 2 csésze bulgur sárgarépa brokkoli póréhagyma szárzeller himalája só kevés hidegen sajtolt olaj 1. A bulgurt megfőzzük, majd ízesítjük kevés sóval, lestyánnal, esetleg friss petrezselyemmel, és hidegen sajtolt napraforgó olajjal. Félre tesszük hűlni egy kicsit. 2. Forrásban lévő vízben kb. 3 perc alatt megfőzzük a brokkolis és a sárgarépát, hogy még egy kicsit ropogósak maradjanak. Jól lecsepegtetjük őket. 3. Felszeleteljük a póréhagymát és a szárzellert, majd a lehűlt brokkilival és répával együtt hozzáadjuk a burgurhoz, és összeforgatjuk őket. A zöldségek arányát mindenkire rábízom, szerintem ez ízés kérdése. A zöldségeket is bátran variálhatjuk, én kápia paprikás, pirított padlizsános formában is elkészítettem, úgy is nagyon ízletes volt. Ani Tisztán,tudatosan!
Olajkímélő, sütőben sült spenótos bundáskenyér, friss piros zöldségsalátával (zöld menüsor Szent Patrik napon 3.rész)
2015. április 18. Zöld Avocado
Van az úgy, hogy az otthoni kenyér már nem eléggé friss... Esetleg maradt a korábban készített sokmagos házi kenyérből, és szívesen ennénk egy kis bundáskenyeret, de nincs túl sok időnk a konyában állni? Akkor ez a recept a tökéletes megoldás! :-) Korábban már készítettem itt a blogon bundáskenyeret házi padlizsánkrémmel, de most valami teljesen mást hoztam nektek! sütőben sült spenótos bundáskenyér A sütőben sült spenótos bundáskenyér ötlete valahogy így született... Megkívántuk a bundáskenyeret, de semmi kedvem nem volt a serpenyő mellett állni órakat, és a tojásban egyenként megforgatott kenyér szeleteket, egyenként kisütögetni a szanaszét fröcsögő olajban. Ráadásul amióta sokkal több nyers zöldséget és gyümölcsöt eszünk, jobban odafigyelünk a táplálkozásunkra, egyre kevésbé esnek jól a bő olajban sütögetett, nehéz ételek. Mostanában amit csak lehet, zsiradékmentesen, sütőben készítek el, így is elősegítve a könyedebb emésztést, a gyomorkímélő alacsony olaj bevitelt. Elgondolkoztam azon, mi is valójában a bundáskenyér? Kenyér és tojás. Semmi más. Hogy is lehetne ezt gyorsan, egészségesebben és zöldebben megoldani? Például így... ;-) HOZZÁVALÓK (4 személyre) :sült spenótos bundáskenyérhez: - kb. 200 g tömörebb, telt kenyér (pl.: teljes kiőrlésű tönkölybúza kenyér) - 8 tojás - 2 marék friss spenótlevél - 2 szál snidling / póréhagyma - Himalája só, frissen őrölt fekete bors - 4 ek szezámmag - tetejére plusz tápanyagtartalom: sörélesztő pehely és/vagy kendermag (elhagyható) - köretként friss roppanós saláta: paradicsom, pritamin paprika, retek, sárgarépa a piros salátához: Tetszés szerinti mennyiségben paradicsom, piros vastaghúsú pritamin paprika, sárgarépa és retek. "A spenót igen sok karotinoidot tartalmaz, például béta-karotint, ami az A-vitamin előanyaga. A lutein nevű antioxidáns hatású karotinoidból is sok van benne. Számos vizsgálat szerint a sötétzöld levélzöldségek rendszeres fogyasztása némi védelmet nyújt többféle rákbetegséggel szemben.A spenót hasznos folsavforrás is, ezért fogyasztása különösen ajánlott terhes nők számára, mivel segít megelőzni a velőcső-záródási rendellenességeket. A népi gyógyászatban spenótot ajánlottak magas vérnyomás, vérszegénység és székrekedés ellen. A spenót sok káliumot tartalmaz, ez az elem fontos szerepet játszik a vérnyomás szabályozásában. Tévhit, hogy a spenót sok vasat tartalmaz, viszont, ha nem magában hanem sok C-vitamint tartalmazó táplálékkal (pl. paradicsommal) fogyasztják, akkor a szervezet több vasat képes hasznosítani belőle." Forrás: vitamin.dynanix.com sütőben sült spenótos bundáskenyér, friss piros zöldségsalátával ELKÉSZÍTÉS: A kenyeret - szép magyar szóhasználattal élve - felkatonázzuk. A tojás egyik felét felverjük egy mélyebb tálban, a másik felét pedig összeturmixoljuk a megmosott friss spenót levelekkel. A snidlinget belekarikázzuk a sárga illetve a ,,zöld tojásba is. Mindkét tojást sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, majd beleszórjuk a kenyér katonákat. Egyik felét a sárgába, másik felét a zöldbe. Jól belenyomkodjuk őket, hogy a kenyér katonáknak legyen lehetőségük felszívni a nyers tojást. A sütőt előmelegítjük 200°C fokra. Előveszünk egy kisebb jénai tálat, és kókuszzsírral vékonyan kikenjük. Az aljába öntjük a sárga snidlinges kenyérkockákat, megszórjuk a tetejét szezámmaggal, majd ráöntjük a zöld snidlinges kenyeret is. Betesszük a sütőbe, és kb. 15-20 perc alatt készre sütjük. Akkor van kész, ha a tojásból sült rántotta lesz. :-D Fogyasztás előtt szórjuk meg sörélesztő pehellyel a még jobb ízhatás és magasabb tápanyagtartalom érdekében. Elfér még rajta a kendermag is, de csakis közvetlen fogyasztás előtt. ;-) Sőt! Balázs mustárt tett a tetejére, és úgy fogyasztotta ezt a spenótos-sült bundáskenyeret. sütőben sült spenótos bundáskenyér mustárral és sörélesztőpehellyel a tetején Mint minden étel mellé, most is érdemes friss, roppanós zöldség salátát készíteni, mert nem csak könnyebben csúszik az étel, de az emésztést is elősegíti a nyers zöldség, akármit is fogyasztunk mellé. A nyers zöldségek magas víztartalmuknak köszönhetően élvezetesebb étkezést is biztosítanak. Ezúttal egy piros salátát dobtam össze a zöldes étel mellé. friss, piros, nyers zöldségsaláta A salátához a paradicsomot, piros vastaghúsú pritamin paprikát, a sárgarépát és a retket tetszés szerinti méretben feldarabolom, és egy tálban összekeverem. Kész is! Nem kell sem öntet, sem olaj rá, mert a természet már ellátta ízekkel, és folyadék tartalommal, csak adnunk kell egy esélyt az ízlelőbimbóinknak, hogy újra megszokják a természetes ízeket. ;-) sütőben sült spenótos bundáskenyér Tápanyagban gazdag, zsiradékban szegény, időtakarékos, zöld bundáskenyér készítést, majd fogyasztást kívánok mindenkinek! ;-) Megjegyzés: Úgy nőttem fel, hogy nálunk a spenót levelet önmagában, nyersen sosem fogyasztottuk. Spenót főzelékként pedig nem voltam hajlandó megenni. :-) Így gyakorlatilag spenót mentesen telt a gyerekkorom, pedig nyersen fogyasztva az egyik legtáplálóbb saláta zöldség, ami akár egy szendvicsbe is jól passzol. Felnőttként próbálom pótolni az elvesztegetett gyerekkori spenót bevitelt, és igyekszem Popey a tengerész nyomdokaiba lépni, úgyhogy ilyen-olyan formában szerves része az étkezéseinknek a friss spenót levél. ;-) Íme néhány korábbi recept, ami tartalmaz friss spenót levelet: nyers rakott káposzta, Fetás-mandarinos tészta saláta, vagy a bambuszrügyes kínai pirított rizs. És a spenót fogyasztás lehetséges alternatíváinak listája a jövőben folyamatosan bővül... Maradjatok velem! ;-)
“Lehetetlen étel”… ami finom – avagy fokhagymás mákfőzelék
Furcsán hangzik ez az ételpárosítás, de sokszor a legidegenebbnek vélt dolgokból születnek a legfinomabb ízcsodák. Mákos dolgokat általában édesen fogyasztunk, a sós változatra csak kevesen vállalkoznak. Trencsényi Tibor ezzel a különleges ételkölteménnyel lepett meg minket. Elkészítés: A megtisztított és karikákra vágott répát megfőzzük zöldségkockával ízesített lében (Na-glutamát mentes!), hozzáadjuk a mákot is. Míg fő, közben elkészítjük a rántást: kis olajon lisztet pirítunk, fokhagymával, köménnyel ízesítjük, majd a rántást a léhez adjuk. Összeforraljuk, és már kóstolhatjuk is. A mákot a főzelékbe szórhatod egészben és őrölten is. Fenti változatban nem őrölve szerepel, ízlés kérdése. Köszönjük a receptet, Tibor! Készítsétek el Ti is, és írjátok meg véleményeteket!
Joghurtos-diós szabdzsi
2015. április 15. Vegán muflon
A következő recepttel újfent az országos főzelékundor ellen hirdetek keresztesháborút. Bizonyára mindenki ismer olyan sérült felnőtteket (vagy netán maga is közéjük tartozik), akiket anno az óvodai vérdadus libának nézett, és megtömte azzal a pocsolyaszínű mrutyokkal, ami lencsefőzelék fedőnéven került a tányérjába. Aztán jöttek a kisiskolás évek, amikor Joli néni, a kalácsképű napközis tanárnő porig alázta, mert az illető szervezete nem volt hajlandó befogadni a paradicsomos káposzta csúfnevű vörhenyes bagolyköpetet. Nos, a hasonló szerencsétleneket felnőttként is hiába győzködné bárki afelől, hogy márpedig a főzelék adott esetben kiváló is lehet. Hatásosabb tehát, ha valamiféle masszívabb lőfegyverrel rákényszerítjük őket, hogy ízleljék meg, milyen is ezen ételcsalád indiai verziója. Na, újfent ehhez szeretnék asszisztálni. Bekészítendő: 10 dkg zöldbab 10 dkg zöldborsó 20 dkg dió 2 db paradicsom 1/2 fel karfiol 1 nagy sárgarépa 10 dkg füstölt tofu (elhagyható) 2 dl növényi joghurt só 1 kiskanál cukor Az összeőrlendő fűszerkeverék ezekből áll, ni: 1/2 zöld hegyes erőspaprika 1 evőkanál pirospaprika 2 kiskanál gyömbér 2 kiskanál őrölt korriander 1 kiskanál római kömény 2 hüvely kardamom A feldarabolható zöldségeket feldaraboljuk, a diót felaprítjuk/ledaráljuk olyan durvára, mint a Slayer. A paradicsom kivételével fedő alatt kevés víz hozzáadásával megpároljuk őket, eközben a felkockázott tofut kevés olívaolajon megpirítjuk. A péppé összetört paradicsomot összekeverjük a joghurttal. A fűszereket összeőröljük, kevés olívaolajon megpirítjuk, hozzáadjuk a paradicsomos joghurtot, a megfőtt zöldségeket, a sült tofut, a diót, a sót és a cukrot. Ímhol:
4. heti menü
2015. április 14. Mindennapi ételeink
Bocsánat, kicsit csúszva írom a menüt, de ami késik, nem múlik :-) de jó hír, hogy itt a tavasz :-) HÉTFŐ R: Édes, sütőben sült vegán bundás kenyér, kiwi, lekvár E: Paradicsomos krumplifőzelék, "töltlék" V: Ebédmaradék KEDD R: Köleskása, dió/mák, szederlekvár, alma E: Lencsehurka, édesburgonyapüré, uborkasaláta V: Ebédről maradék SZERDA R: Kenyér, tofukőrözött E: Brokkoli krémleves, krumplis tészta V: Ebédről maradék CSÜTÖRTÖK R: Hajdinakása (reszelt almával), gesztenyepüré, meggybefőtt E: Csőben sült répa-cukkini, párolt kuszkusz, paradicsomsaláta tofuval V: Ebédről maradék PÉNTEK R: Tejbegríz, lekvár, banán E: "Lucskos káposzta" pászkagombóccal V: Főtt krumpli, hagyma, növényi tejföl, olívaolaj, újhagyma, retek SZOMBAT R: Granola müzli, növényi tej, banán, E: "Lucskos káposzta" pászkagombóccal, zabkeksz V: Kifli, virsli, mustár, saláta, paradicsom VASÁRNAP R: Zabkása, mandarin, olajos mag E: Gulyásleves, palacsinta (mákos, diós, növényi túrós) V: Zsemle, kókuszzsír, diókolbász, mustár
"Szeretem a konyhám" képek
2015. április 12. Sose mondd, hogy soha
Rég nem jelentkeztem, mert igazából semmi változás. Minden szuper. Szeretek így élni. Néha nosztalgiám van régi ételekre, de ez picit olyan, mint a monogámia. Lehet, hogy megkíván az ember mást is, de ha egyszer eldöntötte, akkor hű marad. Szeretek benézni a hűtőbe egy bevásárlás után.. pedig most nem is olyan jó, mert szerelőnél van a kocsi, nem tudtam biopiacra menni, csak vacak zacskós zöldeket kaptam, de nekem még így is tetszik:) Hülye voltam, mert Dóri felajánlotta, hogy hoz nekem biopiacról zöldeket, de akkor még azt hittem, szombatra lesz autó. Sebaj, túléltem már korábban is a zacskós zöldet. Annál jobban fog esni jövő héten az Igaz;) Legalul répa és brokkoli a kutyakajába lesz. Alulról a második polc az állatoké, ott van a nyuszi fehérrépája és Matilda paradicsoma. Felette áznak a datolyák a turmxihoz és a magok az esti magtejfölhöz. A paradicsom, az ubi és a paprika az esti salit gazdagítja. Ha már a hűtőt fotóztam, eszembe jutott az éléskamra polcot is. Itt van pár főzni való, mert a kutyák nem nyersek, csak vegánok, ezért kell nekünk lencse, csicseriborsó, köles, rizs... Ami nekem van: datolya, dió, napraforgómag, szárított paradicsom, mazsola, kókuszreszelék, brazil dió, mandula. Jobbra pedig Matilda imádott kendermagja van. ...és így vártam ma a vendégeket, akik nem nyersevők, csak pár hónapja vegánok. Aggódva kérdezték, hogy ha csak gyümölcsöt eszem, akkor honnan a protein? Azt hittem, viccből kérdezi, nevettem, aztán leesett, hogy komolyan gondolja. Kezdőként sok dolgot nem tud még az ember, nagy kerek hitetlenkedő szemekkel néztek rám, amikor mondtam, hogy protein a gyümölcsökben is van, kb 10%, ami pont annyi, amennyi kell. Hát, ha nekem nem hiszik el, majd elhiszik másnak:) Mindenesetre nagy élvezettel falatozták a gyümölcsöket.
3. heti menü
2015. április 5. Mindennapi ételeink
Tartalmas együtt töltött napokat kívánunk mindenkinek! Férjemnek munkával telik a húsvéthétfő is, de majd bepótoljuk a közös programot valamikor. ...:) HÉTFŐ R: Kukoricatejes gabonakávé, sós kalács, gabonagömböc, répás tofupástétom, retek, saláta, újhagyma V: Palócleves, pogácsa, alma E: Házi kifli, répás tofupástétom, paradicsom KEDD R: Zabkása, baracklekvár, alma, mandarin, mandula/dió E: Sárgarépafőzelék, tavaszi burgonyakrokett, diós "hókifli" V: Ebédről maradék SZERDA R: Házilag sütött kuglóf, tahini-karoböntettel, alma, olajos mag E: Fokhagyma krémleves, tepsis burgonya, zöldség-gabonafasírt, saláta V: Ebédről maradék CSÜTÖRTÖK R: Rizstejes tejbegríz, narancs, és karobos "csokikrém" (1 avokádó, 1 banán, 3 kanál méz, 3 ek. karob, 1 ek. kókuszzsír, késhegynyi vaníliapor, késhegynyi fahéj--mindez összeturmixolva) E: Reszelt zöldségleves, milánói makaróni V: Melegszendvics (tofukőrözött, növényi sajt / pizzakrém, növényi sajt) PÉNTEK R: Tejberizs, kiwi, ananász E: Rakott brokkoli (barna rizs, növényi sajt, növényi tejföl, brokkoli, fűszerek), saláta V: Zöldségpástétom, kenyér, paprika SZOMBAT R: Granola müzli, növényi tej, banán E: Rakott brokkoli (barna rizs, növényi sajt, növényi tejföl, brokkoli, fűszerek), saláta V: Házilag sütött kenyér, Unicarm növényi pástétom, paradicsom, savanyú káposzta VASÁRNAP R: Kukoricakása kuglóf, gyümölcsszósszal E: Burgonyagombóc leves, grillezett zöldségek, bulgur V: Zellerpástétom, zsemle, paradicsom
Sütőben sült édesburgonyás sárgarépafasírt (gluténmentes, vegán), uborkás kuszkusszal
A naptár szerint Húsvét van! :-) Én még az előző ünnepi menüsort sem fejeztem be, de már itt is egy újabb hosszú hétvége, a Húsvét! Természetesen fejet hajtok az idő múlása, és a naptár előtt, úgyhogy felfüggesztem a korábbi zöld receptek posztjait, és hozok nektek egy-két húsvéti hangulatú, egyszerűen elkészíthető, könnyedén emészthető, egészséges, rendhagyó és látványos ételt. édesburgonyás sárgarépafasírt (gluténmentes, vegán) Mivel az idén úgy alakult, hogy mi munkával töltjük az ünnepeket, ezért nem is készülök nagy sütéssel-főzéssel, vendégvárással. A mennyiség nem fontos, a minőség, és különlegesség helyett pedig úgy döntöttem, inkább viccesre, és szórakoztatóra veszem a stílust! Így a húsvétra jellemző figurák megformálására helyeztem a hangsúlyt az ételek és a desszert elkészítésénél. Jó kis gyurmázós nap volt ez a mai, amikor is megszületett a répa formájú, könnyed és puha, édesburgonyás sárgarépafasírt, uborkás kuszkusszal. Desszertnek pedig tojás alakú, színes, tápanyagban gazdag, nyers, gyümölcsös kókuszos falatkákat készítettem. Kedves Olvasó! Ezzel a két recepttel... "Ez az egész évben beszerezhető zöldség -a sárgarépa- a levesek, zöldséges ételek többségének alkotóeleme, ezért valószínűleg senki sem gondolná, hogy nem fogyaszt belőle eleget. Érdemes azonban tudatosan is beiktatnunk táplálkozásunkba, hiszen karotinjai erősítik az immunrendszert, védenek a szabad gyökök károsító hatásával szemben, és a daganatos betegségek megelőzésében is fontos szerepük lehet." Forrás: Vital.hu sütőben sült édesburgonyás sárgarépafasírt, uborkás kuszkusszal HOZZÁVALÓK: édesburgonyás sárgarépafasírt (kb.12 db) - 1 nagy fej vöröshagyma - 3 gerezd fokhagyma - 1 nagy és érett paradicsom - 4 szál közepes sárgarépa (organikus) - 1 közepes méretű édesburgonya - fűszerek: őrölt fekete bors, Himalája só, bio ételízesítő, 2 ek pirospaprika fűszer, 1 ek mustár - 1 marék friss petrezselyem - 1 marék szezámmag - 1 ek őrölt lenmag 3 ek vízben elkeverve, és 10 percig állni hagyjuk, hogy kocsonyásodjon (vegán tojáspótló) - 1 ek útifűmaghéj - 100 g gluténmentes liszt pl.: barna rizsliszt (én ezt használtam), kukorcialiszt, csicseriborsóliszt, kölesliszt stb. uborkás kuszkusz (kb.4 főre) - 1 csésze jó minőségű kuszkusz - 2 csésze forró víz - Himalája só - 1/2 közepes kígyó uborka (Gluténmentes diétába a kuszkusz NEM illeszthető be!) édesburgonyás sárgarépafasírt (gluténmentes, vegán ) ELKÉSZÍTÉS: A megpucolt édesburgonyát feldaraboljuk kisebb kockákra, és kb.15-20 perc alatt készre pároljuk. (Ehhez a legtökéletesebb egy párolóedény). Közben a héjától megszabadított vöröshagymát, és fokhagymát, az érett paradicsommal együtt, felkockázzuk, és a turmix gépben egyneművé turmixoljuk. A sárgarépákat miután megpucoltuk, szintén pépessé turmixoljuk. A kapott két pürét egy tálba öntjük, és hozzáadjuk a fűszereket (só, bors, ételízesítő, mustár, pirospaprika). A friss petrezselymet apróra vágva a tálba szórjuk, a szezámmaggal, az útifűmaghéjjal és a kocsonyásított lenmaggal együtt. Az egészet összekeverjük a kiválasztott gluténmentes lisztünkkel, miközben a sütőt 200°C - ra előmelegítjük. Kézzel répa formákat gyúrunk a fasírt alapanyagból, amelyeket egy sütőpapírra helyezünk, és kókusz olajjal vékonyan megkenünk (a répák tetejét). Légkeveréses programon kb.25 perc alatt, majd a végén plusz 5 percig grillezős programon készre sütjük a répa formájú répa fasírtokat, amelyek tökéletes húspótlók nem csak Húsvétkor! ;-) Igyekszem kerülni az olajban sült ételeket, így a zöldség fasírtjaim is olajtól nem tocsogó, kalóriabarát, sütőben süthető mégis puha és omlós főételek. Mint ez a sárgarépa fasírt, vagy a korábbi lencsefasírt és diósült is. ;-) uborkás kuszkuszAmíg a répák süldögélnek a sütőben, elkészítjük a kuszkuszt a szokásosan egyszerű módon. Egy műanyag keverő tálba teszünk egy csapott bögre kuszkuszt, egy csipet sót, és hozzáadunk 2 bögre forró vizet. Azonnal lefedjük légmentesen folpackkal, és 20 percre állni hagyjuk. A kuszkusz megszívja magát a vízzel, a vízgőzben felpuhul, és kész is. Miután elkészült, összekeverjük a friss és nyers kockákra vágott kígyó uborkával, és már tálalhatjuk is a frissen sült, puha sárgarépa fasírtunk mellé.:-) Ha valaki ügyel a kalórai bevételre, vagy teljesen gluténmentes ételt szeretne, vagy csak egy könyedebb vacsorára vágyik, akkor hagyja az uborkás kuszkuszt, és fogyasszon a répa fasírt mellé, sok-sok nyers zöld zöldséget, salátát. Úgy is nagyon finom lesz! ;-) nyers és friss zöld saláta Táplálkozásban- és nem csak étkezésben gazdag, örömteli ünnepi hétvégét kívánunk! Megjegyzés: Ha valaki nem tudná a "kuszkusz a szó szoros értelmében tészta, mely úgy készül, hogy daraszemeket nagyon finom lisztréteggel vonnak be, így azok könnyebben magukba szívják a nedvességet. Kinézetre inkább gabonafélének tűnik, és megfőzni is úgy szokás. A kuszkusz Észak-Afrikából származik, ahol a legelterjedtebb főzési módja, hogy egy ragu felett megpárolják. A szemek, miközben megduzzadnak és megpuhulnak, magukba szívják az étel gőzét és aromáját. Így készül például a híres észak-afrikai húsétel, a tagine, mely arról a kúp alakú edényről kapta a nevét, amelyben hagyományosan főzik." Forrás: Readers Digest
Menü- 2. hét
2015. március 29. Mindennapi ételeink
Remélem, mindenkinek jól telt az elmúlt hete. Hozom a 2. heti menüt. Mi egy három napos utazáson vagyunk túl, amelyben régi otthonunkba is ellátogattunk Vácon, ill. a veresegyházi medvéket is meglestük. Már nem alusznak téli álmot :-) Itt a tavasz szerintük is :-) Szép új hetet! HÉTFŐ R: Rizstej, müzli, alma, narancs V: Krumplipüré, sóska, sült tofuszelet E: Ebéd maradék / "vegazsír", kenyér, paradicsom KEDD R: Turmix, majd kicsit később: házi édes zsemle, sós mogyorókrém, baracklekvár, banán E: Vadas, tészta, karobos csiga, alma V: Jégsaláta, élesztőpástétomos melegszendvics, répalé SZERDA R: Diótejes zabkása, reszelt almával, házi nutellával E: Paradicsomleves, mexikói zöldségekkel töltött palacsinta, tepsiben összesütve , saláta V: Ebédről maradék CSÜTÖRTÖK R: Frissen préselt alma-narancslé, köleskása aszalt gyümölcsökkel E: Sárgaborsóleves, rizs, rántott cukkini, paradicsomsaláta V: Házi kifli, zöldségpástétom (főtt krumpli, répa, karalábé + olaj, párolt hagyma+ fűszerek, sörélesztőpehely) PÉNTEK R: Gabonakávé, tejbegríz, narancs E: Krumplifőzelék,búzahús pörkölt, diós piskóta (vegán) V: "Garlic" melegszendvics, saláta (Fanninak ebédmaradék) SZOMBAT R: Granola müzli, növényi tej, banán E: Búzahús-paprikás, tarhonya, uborkasaláta V: Ebédmaradék VASÁRNAP R: Házilag sütött kuglóf, mogyorókrém, mandarin E: Zellerkrémleves zsemlegombóccal, rakott savanyú káposzta (bulgur, savanyú káposzta, gabonakolbász.pörkölt, növényi tejföl) V: Ebédmaradék
Félúton a paradicsomleves és a gazpacho között
2015. március 25. Mindennapi ételeink
Rendkívül finom leves, a még hűvös tavaszi esték valamelyikére. Ma ezzel várom haza a férjemet, aki ezekben a percekben érkezik meg. :-) Hozzávalók: 1 doboz olasz (egész)paradicsom konzerv ( 0,5 l) 3-4 dl víz 2 szelet száraz kenyér 2 ek. olívaolaj 8 gerezd fokhagyma 1 fej vöröshagyma 1 csokor újhagyma 1 reszelt sárgarépa 1/2 reszelt zellergumó bazsalikom, himalaya só - ízlés szerint aranybarna nádcukor - ízlés szerint 1 csokor petrezselyem -- 2 szelet pirítós kenyér, pesto Elkészítés: Az olívaolaj és ugyanannyi víz keverékén megpároljuk a karikára vágott hagymát és az egész fokhagymákat, a megpucolt és lereszelt sárgarépát, zellert, majd ráöntjük az apró kockákra vágott paradicsomot, felöntjük vízzel, sózzuk, majd 2-3 perc főzést követően hozzáadjuk a -gyermekünk által - kis kockára tépkedett kenyeret, és még teszünk hozzá vizet. Kb. 15-20 percig főzzük, hogy a kenyér jó pépessé főjön. Egy perccel a főzés vége előtt beletesszük a bazsalikomot. Ha szükséges, hígítsuk még vízzel. Alaposan összeturmixoljuk, majd pestós pirítóssal és petrezselyemmel megszórva tálaljuk.
Heti menü
2015. március 23. Mindennapi ételeink
Mostantól igyekszem heti menüvel jelentkezni, ugyanis sokan kértétek, hogy segítsek nektek ebben. Így próbálom minden hét elején leírni ,mit ettünk múlt héten. Lehet, hogy az elején lesznek akadozások, de igyekszem-igyekszünk :-) Egyelőre recepteket a blogon tudtok böngészni, vagy saját kútfőből tudjátok elkészíteni az ételeket. :-) Szép új hetet kívánok mindenkinek! Íme, a múlt heti étrendünk, kislányunkra szabva :-) (most mi alkalmazkodunk hozzá): HÉTFŐ R: Mandulatejes zabkása, 1 banán, 1 kiwi V: Kelkáposzta főzelék, burgonyakrokett E: Házilag sütött zsemle, vegán májkrém, uborka KEDD R: Vegán tejbergíz, szilvalekvár, alma E: Szójapárizsis paradicsomos tészta, saláta (jégsaláta + paradicsom + öntet) V: Házilag sütött zsemle, zöldségpástétom, savanyú káposzta SZERDA R: Házi kifli, házi nutella + alma / tofukőrözött + paradicsom E: Sütőtök krémleves, rakott burgonya (napraforgó tejföllel, gabonakolbásszal, hagymával), sült cékla V: Ebédről maradék CSÜTÖRTÖK R: Vegán tejberizs meggykompóttal, reszelt almával E: Babgulyás, pogácsa, alma V: Pogácsa, búzahús szalámi, tzatziki saláta (napraforgó tejföllel) PÉNTEK R: Kukoricakása, növényi gyümölcsjoghurttal, alma E: Répás-tökmagos rizottó, céklafasírt-egyben sütve, paradicsomsaláta V: Főtt krumpli, savanyú káposzta, tökmagolaj SZOMBAT R: Granola müzli, növényi tej, banán E: Spenótos gnocchi, növényi sajt, karobos csiga V: Ebédmaradék VASÁRNAP R: Házilag sütött kalács, házi nutella, mandarin E: Reszelt zöldségleves, zöldséges tarhonya, rántott karfiol, saláta V: Ebédmaradék
Medvehagymás vöröslencse leves ropogós zellerszárral
2015. március 18. Éltető ételek
Na persze... megint medvehagyma. Bizony. Ilyenkor használjuk ki az alkalmat, és amikor csak lehet,(akár mindig) együnk medvehagymát. Hozzávalók: - 1 marék vöröslencse - 1 közepes krumpli - 1 közepes sárgarépa - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 kisebb vöröshagyma - kb. 10 cm-es szárzeller - 4-5 medvehagyma levél - 1 teáskanál kókuszolaj - só, chili, kevéske őrölt pirospaprika Elkészítése: A kókuszolajat melegítsük fel, majd adjuk hozzá a vöröshagymát és a fokhagymát. Picit később landolhat benne a vöröslencse és a többi zöldség. Persze előtt vágjuk fel kis darabokra.Fűszerezzük, és öntsük fel vízzel, úgy, hogy bőven ellepje.15 perc körül kóstoljuk meg, hogy megfőtt-e a zöldség. Amennyiben már puha is és finom is, adjuk hozzá a pici darabokra felvágott medvehagymát. Csak egy rottyantás, és kész is.
Tavaszi megújulás a Dr.Steinberger levekkel és játék
2015. március 18. Mindennapi ételeink
Kvízjátékra hívok mindenkit, a bejegyzés végén olvashatjátok a kérdéseket és azt, hogy milyen nyereményért játszotok. Hamarosan mindannyiunk nagy örömére végérvényesen is beköszönt a tavasz. Ilyenkor megújul a természet és ennek mintájára szervezetünk is jelez: megújulásra van szükségünk nekünk is. A téli, rostban és nyers zöldségben, gyümölcsben talán szegényebb étrendet követően nagyszerű, ha a tavasz kezdetekor be tudunk iktatni rövidebb-hosszabb léböjtöt, tisztítókúrát, hogy ne érjen utol bennünket a ,,tavaszi fáradtság vagy az influenza. A mi étrendünk alapja a sok zöldség és gyümölcs, ill. teljes értékű gabonák, itthon nem tarunk fehér cukrot, csak xilitet vagy szirupokat (pl. datolyaszirup, rizsszirup, agavé szirup) használunk, talán ennek köszönhetjük, hogy kb. 20-25 éve nem s voltunk influenzások, Fanni lányunk is akkor votl Azonban mi is érezzük (idén a szoptatás és éjszakázások miatt főleg én) minden évben (többször is) ennek a tisztításnak a szükségét a fáradékonyság, fejfájás, rossz közérzet emlékeztet erre. Az egészséges bélflóra nem is gondolnánk, de kulcsfontosságú az immunrendszer szempontjából, mert a bélrendszeri regenerálódás után a teljes immunrendszer helyreáll. Az egészséges bélflóra csökkenti a koleszterinszintet, lebontja az epesavakat és segít a csontrendszer helyreállításában. A fitoösztrogén-aktivitást is növeli. A fitoösztrogének az ösztrogén hormonokhoz hasonlók és ugyanolyan hatást fejtenek ki. Ha a hasznos baktériumok bontják, akkor érvényesítik rendkívül jótékony hatásukat, a káros bélflóra esetén viszont kiürülnek a szervezetből. A rostfogyasztás elősegíti, hogy a baktériumok képesek legyenek megtapadni a bélfalon. Az egészséges bélflóra rostban gazdag, szervezetet lúgosító vegetáriánus étrenddel, az enzimtartalom növelésével (nyers gyümölcsök és zöldségfélék, csíraételek, zöld levek fogyasztásával), probiotikum (pl. Protexin) szedésével, prebiotikum bevitelével segíthető elő, tartható fenn. (Prebiotikumok a következő táplálékokban találhatók: csicsóka, cikória, articsóka, köles, hajdina, vöröshagyma, fokhagyma, póréhagyma, zabpehely, főtt búza, bab, sárgaborsó, alma, citrusfélék). Mindezek mellett is ajánlott évente minimum kétszer (tavasszal és ősszel) tisztítókúrát végezni. Félév ugyanis elegendő arra, hogy szervezetünkben káros anyagok felgyülemjenek. Rendben, de hogyan álljunk neki? És mikor készítsük el az egész napra való ,,friss gyümölcs-és zöldségleveket? És hogyan vigyük magunkkal? Milyen adagokban fogyasszuk? Hasonló kérdésekkel küzdve vagyunk túl férjemmel pár tisztítókúrán. Némelyik kevesebb sikerrel működött, némelyik után éreztük a jótékony hatást. Nemrég felfedeztük, hogy az egyik kedvenc cégünk 5 napos fitnessz csomagotajánl a fogyasztóknak, amellyel nagyon egyszerű a léböjt, így, baba és munka mellett is. A számunkra megküldött ajándékcsomagot ezúton is köszönjük. Az alábbiakat tartalmazza: 1 üveg BIO ZÖLDBÚZAFŰKOKTÉL Zöldbúzafű levéből (45%), zöldteából, almaléből, agavesűrítményből készül, spirulina mikroalga hozzáadásával. A búzafű friss levében vitaminok, enzimek, fehérjék és klorofil, valamint több, mint 90-féle ásványi anyag és nyomelem található. Vasból a parajban lévő mennyiség tízszeresét tartalmazza. 1 üveg BIO ZÖLDSÉGLÉ Biológiailag termesztett zöldségek ízletes leve. A kíméletes gyártási eljárás megőrzi a zöldségekben található vitaminokat és ásványi anyagokat. A paradicsom íze mellett jól kivehető a zeller, a lestyán és a cékla zamata is. Tartalmaz még sárgarépát, uborkát, savanyú káposztát, hagymát, paprikát, kaprot, citromlevet, bazsalikomot, köményt és petrezselymet. Kalóriaszegény, ezért lékúrához is kitűnő. Salátaöntetként is finom. Melegítve - de nem forralva - ízletes levesként is fogyasztható. 1 üveg ANANÁSZLÉ Direktlé, nem koncentrátumból készül. A Dr.Steinberger Ananászléhez válogatott érett ananászt ( bromeliaceae) dolgoznak fel. Az ananászt meghámozzák és a teljes gyümölcsöt kíméletesen feldolgozzák. Ennek következtében az Ananászlé tartalmazza a gyümölcs értékes alkotóelemeit, így magát a gyümölcs húsát is. 1 üveg BIO CÉKLALÉ cékla kalciumot, foszfort, vasat, nátriumot, káliumot, ként, magnéziumot, A-, B- és C-vitamint tartalmaz. Régóta ismert a céklában található vörös festékanyag, a betanin. A zöldségek közül talán a cékla a legismertebb, hiszen a hagyományos táplálkozásban fontos szerepet kapott. A biológiai termesztés biztosítja, hogy a Dr.Steinberger Céklalé a növény valamennyi hasznos alkotóelemét hiánytalanul tartalmazza. Lékúrához is kiváló. 1 üveg BIO SÁRGARÉPALÉ Biológiai termesztésű zöldség értékes leve. A frissen szedett répát különleges eljárással, kíméletesen préselik. A bétakarotint a szervezet a répaléből jobban fel tudja venni, mint magából a zöldségből. Már 100 ml fedezi a napi bétakarotin-szükséglet egészét, amelyből a szervezet A-vitamint állít elő. A sárgarépában található még számos ásványi anyag, B-komplex, C-, E- és K-vitamin. Nagyon egyszerű a kúra: 1. nap: Zöldbúzafűlé koktél 2. nap: Zöldséglé 3. nap: Ananászlé 4. nap: Céklalé 5. nap: Sárgarépalé És a napi elosztás is: Reggeli: 1,5 dl. Dr.Steinbergerlé + 2 szelet rozsos kenyér Tízórai: 1,5 dl. Dr.Steinbergerlé + 1 szelet rozsos kenyér Ebéd: 1,5 dl. Dr.Steinbergerlé + 2 szelet rozsos kenyér Uzsonna: 1,5 dl. Dr.Steinbergerlé + 1 szelet rozsos kenyér Vacsora: 1,5 dl. Dr.Steinbergerlé + 1 szelet rozsos kenyér Mi beiktatunk még plusz két napot, egyet-egyet az elejére a végére, amikor nyers gyümölcsöket eszünk délig, majd nyers zöldségeket este 6-ig. Utána semmit. Naponta 2,5-3 l vizet szükségszerű a kúra alatt elfogyasztani. ÉS AKKOR JÖJJÖN A KVÍZJÁTÉK: A kvízjátékra helyesen válaszolók közül 1 ember 3 üveg dr. Steinberger italt (zöldséglé, céklalé, ananászlé) kap ajándékba. Az ajándékot ajándékként én postázom :-) A kérdések (melyekhez segítség az előzőleg felsorolt leveknél megadott linknél olvasható) 1. Hányféle nyomelem és ásványi anyag található a búzafű levében? 2. Hogy hívják a céklában található vörös festékanyagot? 3. Mit tartalmaz pontosan a bio zöldséglé? A válaszokat március 30-ig várom a magdolna.reisinger@gmail.com címre. :-)
Kínai piritott rizs bambuszrüggyel és káposztasalátával (gluténmentes, laktózmentes, vegán)
2015. március 14. Zöld Avocado
Nem tudom ti, hogy vagytok a kínai ételekkel, de mi nagyon szeretjük őket! :-) Ha idegen városban járunk, ahol nem ismerjük a helyi éttermeket, és kihagynánk a szokásos amerikai gyorsétterem láncokat, akkor keresünk egy kínai éttermet. A kínai éttermek nem arra hivatottak, hogy egy ünnepélyes családi ballagási ebédnek, vagy egy romantikus vacsorának a párunkkal, vagy akár egy céges munka vacsorának adjanak helyet! Azonban amikor már olyan éhesek vagyunk, hogy biztosra akarunk menni, és nem ismerjük az adott város lehetőségeit, akkor nekünk mindig ez a tuti befutó! ;-) Kínai piritott rizs bambuszrüggyel és káposztasalátával "A tömeg mindig tudja" elvet követve, olyan kínai éttermet keresünk, ahol bent már más vendégek is jóízűen falatoznak, és nem csak az üres műanyag székek meg a tulajdonosok széles mosolya köszön vissza, mikor benézünk az ablakon. :-) Lassan minden nagyvárosban, most már nagyjából minden sarkon van egy-egy kínai étterem, sőt egyre elterjedtebbek az "All you can eat", azaz "Egyél annyit, amennyi beléd fér" típusú éttermek is. Persze rengeteg rémtörténetet lehet hallani ezekről az éttermekről, de azért vannak közöttük elég igényesek is, ahol tényleg nagyon jól lehet lakni, nagyon jó áron, és másnap sem bánjuk meg. ;-) Ez a recept úgy született, hogy betévedtem egy keleti ízeket, alapanyagokat értékesítő szupermarketbe, ahol kiszúrtam egy bambuszrügy konzervet a polcon. Bambusz? Hmmm, ez elég érdekesnek hangzik. Meg is vettem, és itthon megszületett köré az étel is. Ez a glutén- és laktózmentes, vegán, édes-fűszeres, roppanós, bambuszosrügyes rizs lett belőle! :-) Kínai piritott rizs bambuszrüggyel és káposztasalátával HOZZÁVALÓK: (kb. 4 személyre) - 1,5 bögre barnarizs - 3 bögre víz - kevés szezámolaj - 1 dl sötét szójaszósz - 2 közepes vöröshagyma - 3 ek Agave vagy Juhar szirup (esetleg méz, ha nem ütközik az étkezési elveinkkel) - 1 zöld lime - 1 bambuszrügy konzerv (darabolt) - 1 sütnivaló banán - nyers savanyú káposzta (tetszés szerinti mennyiség) - 3 közepes sárgarépa - fűszerek: bio ételízesítő kocka, fehér bors, chili vagy Cayenne bors - 3-4 marék friss spenót levél ELKÉSZÍTÉS: A saláta... A nyers sárgarépákat hámozzuk meg, majd daraboljuk a két késes turmix gépünkbe. Kevés vízzel felengedve a répa darabkákat, turmixoljuk, és készítsünk belőle répa pürét. Ezt a kész nyers pürét keverjük össze a nyers savanyú káposztával, és tegyük a hűtőbe fogyasztásig. A répa édeskés íze tökéletesen tompítja a káposzta erőteljes savanyú ízét. A kínai rizs... A barna rizst kevés szezámolajon lepirítjuk, majd felengedjük dupla mennyiségű vízzel. Fedő alatt kb.40 perc alatt ropogósan puhára főzzük a szokásos módon. Öntsünk a WOK-ba kevés szezámolajat. A nagyobb darabokra vágott vöröshagymát szórjuk rá, majd adjuk hozzá a 3 ek Agave szirupot. Pirítsuk aranybarnára a mézes hagymát, majd adjuk hozzá az apróra vágott sütni való banánt, a bambuszrügy csíkokat, és öntsük fel az egészet a bambusz konzerv lé felével. Tegyünk bele egy bio ételízesítő / leveskockát, egy kevés fehér borsot, ízlés szerint Cajan borsot vagy szárított chili port (ki mennyire csípősen szereti), 1 zöld lime frissen facsart levét, és 1 dl sötét szójaszószt. Keverjük össze az egészet, főzzük pár percig, majd adjuk hozzá a már előre megfőzött rizst. A WOK jelenlegi tartalmát jól elkeverjük, majd elkezdjük lepirítani. Az egészet folytonos átforgatás mellett pirítjuk, míg kész nem lesz. Ha már úgy látjuk, hogy megpirult a rizs, zárjuk el a tűzhelyet, és adjunk hozzá 3-4 marék friss spenót levelet kisebb darabokra vágva. Káposztasalátával tálalhatjuk, és ehetjük ezt a gyors, ízletes, és rendhagyó kínai jellegű ételt. Kínai piritott rizs bambuszrüggyel és káposztasalátával Jó étvágyat kívánunk a tápanyagban gazdag keleti ízekhez! :-)
A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS - 2. heti menü
HETI VEGÁN MENÜ 8-14. NAPIG:A heti menünél továbbra is érvényes, hogy ha energiaszinted alapján úgy érzed, hogy szükséges, akkor nyugodtan kiegészítheted az adott ételeket pl. barna rizzsel, teljes kiőrlésű tésztával, vagy barna kenyérrel! És ha megmarad, nyugodtan ismételheted másnapra, az ételeket cserélgetheted stb.! Ha pedig csak inspirációkat veszel belőle, az is teljesen rendben van!:) HETI MENÜ 8-14. NAP: 8. NAP Reggeli: olíva-,,vajas pirítós, tetszés szerint friss zöldség szeletek, csírák, zöld tea, vagy gabonatejes turmix, esetleg zöld turmix Megjegyzés: ha szívesebben eszel édes ízt reggelire, akkor ehetsz valamilyen kásafélét (tippeket találsz akár ITT is), vagy a szokásos magkrémes kenyeret stb. Nézz körül az előző hét ötletei között is! Ebéd: mandulaszószos - édesburgonyás padlizsántorony Vacsora: zöldséges barna lencse citromos-napraforgós pesztóval Olíva ,,vaj Fogyasztás előtti hűtési idő: kb. 1 óra! Hozzávalók (3-4 főre): 50 ml olívaolaj só Sózd meg egy kicsit az olívaolajat, öntsd egy kis tálba, és tedd be a fagyasztóba kb. 1 órára, amíg az olaj megszilárdul. A hűtőből kivéve kend rögtön a kenyérre, és fogyaszd elJ, mert az olaj gyorsan visszaolvad! Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit 9. NAP Reggeli: meggyes - mandulás köleskása Ebéd: az előző napról a zöldséges barna lencse citromos-napraforgós pesztóval, friss zöld vegyes salátával Vacsora: spenótos-fenyőmagos rizs-spagetti 10. NAP Reggeli: csokis-mogyorós müzli Ebéd: édesburgonyás sütőtökpüré krémes kelkáposztával Vacsora: tökmagos medvehagyma-pástétom barna kenyérrel 11. NAP Reggeli: teljes kiőrlésű pirítós (ez a legtutibb teljes kiőrlésű kenyér és zsemle recept!), natúr mandula-, vagy kesukrémmel (akár házilag), vagy karobkrémmel Ebéd: spenótos-paradicsomos csicseriborsó (a másik felét eheted a 12. nap ebédjére!) Vacsora: tofu rántotta (édesburgonyás, vagy csak simán:), sárgarépás medvehagymasalátával 12. NAP Reggeli: napindító turmix Ebéd: spenótos-paradicsomos csicseriborsó (az előző napról) Vacsora: teljes kiőrlésű pizza, bármilyen zöldséges feltétet tehetsz rá 13. NAP Reggeli: gyümölcsös-amarántos kukoricapehely Ebéd: Káposztás (teljes kiőrlésű!) tészta pirított szezámmaggal Vacsora: vöröslencse leves mogyorós-bazsalikompesztóval (ehetsz barna kenyérből pirítóst hozzá, ha szükséges) 14. NAP Reggeli: amarántos palacsinta erdeigyümölcs-fagyival Ebéd: leves az előző napról + kukoricás quinoa Desszert: datolyakaramellás kesuszelet Vacsora: Rozmaringos sütőtök hasábok zöldborsó mártogatóssal Copyright (C) 2015 Vegán Kihívás, Minden jog fenntartva! Ezt az e-mailt azért kapod, mert feliratkoztál hírlevél-listánkra! LEIRATKOZOM! o MEGVÁLTOZTATOM AZ ADATAIM!
Kelkáposzta - tekercs zöldségekkel töltve
Ehhez a recepthez alaphelyzetben járt volna egy mogyorós-banános mártogatós szósz is, de mivel én alapból nem nagyon szoktam a gyümölcsöt mással keverni, ezért inkább kihagytam. Jelentem, magában is megállta a helyét! :) Vendégségbe, svédasztalra is el tudom képzelni! Kelkáposzta helyett használhatsz hozzá mángold, vagy jégsaláta leveleket. Kelkáposzta tekercs zöldségekkel töltve Elkészítési idő: kb. 35 perc Hozzávalók (2 főre - 4 db tekercshez): 6 nagy kelkáposztalevél (vagy mángold, esetleg jégsaláta) A töltelékhez 85 g piros kaliforniai paprika 85 g sárga kaliforniai paprika 1 sárgarépa só 1/2 ek. dióolaj A páchoz 1/2 gerezd fokhagyma, felaprítva 1 tk. kesukrém 1/2 tk. frissen reszelt gyömbér 1 ek. dióolaj 1 ek. szójaszósz só 1 ek. finomra aprított petrezselyemzöld A töltelékhez mossuk meg a paprikát, magozzuk ki, és vágjuk vékony csíkokra. A sárgarépát gyufaszál méretűre (julien) vágjuk, majd mindkét zöldséget megsózzuk, és hozzáadjuk a dióolajat. A páchoz a hozzávalókat összekeverjük, és beletesszük a töltelék-zöldségeket. A kelkáposzta-leveleket megtöltjük némi zöldséggel, feltekerjük és tálaljuk. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Youth
Már 3 hete
2015. február 22. Sose mondd, hogy soha
rájöttem, lehet variálni a kupakokat:)Nagyon boldog vagyok, mert 3 hete kezdtem és tök komolyan nem ettem semmi olyat, ami ne lett volna nyers (kivéve a zabpelyhet, amit állítólag hőkezelnek, de ezen nem szeretnék keménykedni most magammal). Magam is alig hiszem el, hogy ez most ilyen könnyen megy, azok után, hogy korábban mennyit szenvedtem a kísértésekkel. Mostanában néha átszalad egy-egy étel ötlete az agyamon és azzal a lendülettel, ahogy bejött, el is engedem és arra gondolok, hogy mennyire szeretem a reggeli máktejet, vagy az esti salimat. Egy átlagos nap mostanában így néz ki: - 5-6 dl máktej, amiben pár evőkanál mák és 15-20 db beáztatott datolya van összeturmixolva és leszűrve - máktej leszűrése után maradt mák egy fél marék mazsolával és citromlével összekeverve - 1 sárgarépa lereszelve, citromlével, 1 kígyóubival (pucolva, karikázva) - turmix: 1 alma, 1 banán, 1 marék mirelit piros gyümölcs, 10-15 beáztatott datolya - esti sali: 2 paradicsom, 1 kígyóubi, valamilyen leveles saláta és valamilyen olajos mag (kesudióból tejföl, vagy szezámmag darálva) és 1 db szárított paradicsom - néha, ha éhes vagyok még sali után: zabpehely és mazsola leöntve meleg vízzel - hamar beszívja a vizet és mint egy sűrű tejbegrízt lehet nyammogni:) Nem mondom, hogy tökéletes, mert sokkal több gyümölcs és zöld kéne és kevesebb zsír, de most ezzel is boldog vagyok. Mindjárt letelik az első hónap és a másodikban már tovább lépünk a több gyümölcs és zöld irányába.
Mit eszik a vegagyerek (vegán baba)? + Vegagyerek előadás
2015. február 18. Zizi kalandjai
Néhányan kértétek, hogy az ételek fotója mellett írjak arról is, hogy hogyan néz ki egy átlagos nap nálunk az étkezést tekintve. Ádinak többféle reggelit készítünk, mikor melyiket: eszik kásákat, gyümölcsöket, palacsintát, gofrit vagy mostanában bevezettük a tartalmas smoothiekat is, tehát így indul a nap. Reggeli és ebéd között biztos van még valamilyen nasi, többnyire a nyers zöldségeket rágcsálja, amelyekből az ebéd készül. Ebédre aztán főtt étel van, ezeknek láthatjátok a fotóit ebben a sorozatban. Igyekszem változatos, érdekes maradni íz, textúra, szín területén is. Uzsonna többnyire gyümölcs vagy valamilyen ropogtatni való (kölesgolyó, puffasztott rizsszelet mandulavajjal, stb.) vagy magvak (dió, kesudió, törökmogyoró, mandula, stb.). Vacsorára hideget eszünk: félbarna, teljeskiörlésű vagy rozs kenyér valamilyen növényi pástétommal vagy vegazsírral és ehhez társul rengeteg zöldség, mint avokádó, újhagyma, retek, uborka, csírák, olívabogyó, savanyú káposzta, rukkola, mizuna. Ádi nagy kedvence lett a leveleskel, nyersen is rágcsálja, meg párolt formában is imádja. Szereti még a tofut, a narancsot, a tésztát, a rizst, a humuszt, a savanyú káposztát, az avokádót, az uborkát, a brokkolit és a csírákat. Édesség fronton tartjuk magunkat, cukrosat nem eszik, de sütöttem vegán banánkenyeret, amibe került 3 evőkanál juharszirup és ebből evett – ízlett neki. Nagyon jó az étvágya, mindent megkóstol és minden ízlik is neki. Ritkán előfordul, hogy valamihez nincs kedve, de lehet, hogy másnap abból a valamiből eszik legtöbbet. Ja, és kétszer evett már egy-egy falat főtt tojást. Érdeklődik a főzés iránt, figyeli, ahogyan főzök, kéri, hogy vegyem fel, hogy lássa, mi történik a gáztűzhelyen. Van neki jó pár “gasztro játéka”: fa szeletelhető gyümölcs- és zöldség készlete; textil zöldség- és gyümölcs készlete; edények és keverő eszközök. Ja és érdekli a fotózás is… ezután a kép után lepakolt a fehér alapról és odarakott egy tál leveleskelt, majd azt is elkezdte “fotózni”. Azt hittem, hogy a cukiságot nem lehet überelni… de lehet. Szóval anya minden alapot megteremt, hogy a gyerekből sikeres gasztroblogger legyen egy nap! Plusz egy hír… 2015. február 23-án (hétfőn) 18-20 óráig egy beszélgetés erejéig a Vega Baráti Kör vendége leszek a Magnet Közösségi Házban (1062 Budapest, Andrássy út 68., belső udvar). Az est témája nem meglepő módon: Mit eszik a vegagyerek (vegán baba)? A program ingyenes és minimális kóstolóval is készülök. A beszélgetés Facebook eseményt itt találjátok. Várlak benneteket sok szeretettel! És akkor jöjjenek az étel fotók… Sütőtök krémleves savanyú káposztás kölesfasírttal Téli zöldség curry barnarizzsel Rozspelyhes sütőtök fasírt golyók (ehhez nagyon hasonló) paradicsomos spagettivel Kelkáposzta főzelék “virslis” kiflivel Sütőtökös csicseriborsó curry (ehhez nagyon hasonló) kölessel Zöldséges lencse ragu, pirított citromos fokhagymás leveleskel, maradék tört burgonya és rizs Diósült, pirított citromos fokhagymás leveleskel, sütőtökös burgonyapüré és pirított narancsos kelbimbó (ez volt a december 25-i ebédünk ) Vegán töltött káposzta (anyukám főzte karácsonykor, mennyei, hozom majd a receptjét) Tepsiben sült rozmaringos zöldségek (édesburgonya, burgonya, vöröshagyma, fokhagyma), pirított citromos fokhagymás leveleskel, maradék spenótos tészta és sült szejtán Brokkoli pestos tészta Kókuszos mandulavajas zabkása dióval reggelire
A krumpli 50 árnyalata (6 recepttel)
2015. február 17. Gréta konyhája
Nemrégiben részt vettem egy bioburgonya kóstoláson, ahol magam sem tudtam elképzelni, hogy lehet ennyi féle-fajta ízű, állagú burgonyát termelni....nemhogy megenni(haha) Körülbelül 20 fajtát kóstoltunk a séfekkel, ízlelgettünk, megvitattuk, majd osztályoztuk is őket. Ha előtte nem is, aznap meg kellett állapítanom, hogy igazán királyi étel, é s unalmasnak, egysíkúnak egyáltalán nem nevezhető. Bár rajongásom iránta igazából, legalább gyermekkorom óta tart. Nem véletlenül. A burgonya nem hizlal, nem egészségtelen, csak annyira, mintha egy répát, tocsogó zsírban sütnénk meg, vagy főzés után zsíros tejjel, és vajjal kikevernénk. Nem a krumpli az oka az esetleges hízásnak, hanem az elkészítés metódusa. Otthon, növényi olajokat használva, és aromás fűszerekkel kombinálva, még a legegyszerűbb ételeket is elegánssá varázsolhatjuk, vagy hétköznap esténként gyorsan sütőbe dobva nagyszerű, egyedi ételeket készíthetünk, az év bármelyik szakában. Jó tudni! A burgonya egyik legfőbb tápanyaga a keményítő, főzésre a legjobb a 15-20 %-os keményítő tartalmú burgonya, ezek könnyen főzhetők, és az ízük is nagyon finom. A burgonya ráadásul még nem is hizlal, hiszen 100 gramm burgonyában mindössze 20 gramm szénhidrát található, és 94 kalória, tehát kevesebb, mint a rizsben, vagy a száraztésztákban. Diétázók, és cukorbetegek is bátran fogyaszthatják, hiszen a benne található szénhidrát lassan bomlik le, és lassan szívódik fel, így sokáig a jó lakottság érzetét kelti. Igen magas a fehérje tartalma is, átlag 2-3 gramm, ami a hússal és a tejjel egyenértékű. A friss burgonya 20-30 mg C vitamint tartalmazz, de ez a tárolás és a főzés hatására is igen nagymértékben csökken, épp ezért nem érdemes sokáig tárolni, és főzés előtt vízben áztatni. De ezen kívül tartalmaz még káliumot, kalciumot, vasat, karotint, és foszfort is. Figyeljünk arra, hogy csírázott burgonyát ne együnk, és ha hámozáskor találunk néha zöld részeket, ezeket azonnal távolítsuk el, mert szolanint tartalmaz, ami mérgező. Az ilyen burgonyát ne főzzük meg héjában, hanem jó vastagon hámozzuk meg. A burgonyát, azonban nem csak táplálékként, hanem gyógy-szerként is használhatjuk, hasmenésre, székrekedésre, álmatlanságra, aranyér kezelésre, ízületi problémákra, gyomorégésre, görcsös fájdalmakra, vízhajtásra, és felső légúti bántalmakra. 1. Tepsiben sült rozmaringos burgonya: A sárga burgonyákat alaposan kefével megtisztítjuk, majd félkészre főzzük. Ha kihűlt, héjastól rusztikus hasábokra vágjuk és egy sütőpapírral kibélelt tepsibe helyezzük. Adhatunk hozzá fokhagymát, hagymát, zöldségeket is. Meglocsoljuk olíva olajjal, és megszórjuk friss rozmaring levelekkel. 200 fokon aranybarnára sütjük, majd tiszta sóval meghintjük. 2. Sült fokhagymás burgonyapüré: A sült fokhagymát elkészítjük így:https://www.facebook.com/ StohrGreta/photos/ pb.550753304952831.-2207520 000.1424085040./ 970985899596234/ ?type=3&theater A burgonyákat meghámozzuk, feldaraboljuk, és puhára főzzük. Leöntjük a főzőlevet, majd növényi tejjel krémesre keverjük, hozzáadva a sült fokhagymákat. Megszórjuk petrezselyemmel, vagy bármilyen zöldfűszerrel. 3. Curry-s sült burgonya: Sárga burgonyákat jó alaposan megtisztítjuk, de a héját rajtahagyjuk. nagyon vékony szeletekre vágjuk. Egy sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük, a sütőt 200 fokra előmelegítjük. Olívaolajban elkeverjünk 1 tk curryport, chili-t, vagy cayenne borsot, koriandert, és leöntjük vele a burgonyákat. Összemázoljuk, hogy mindenhová jusson. Ropogósra sütjük, és papírtörlőre szedjük, megsózzuk. Olajsütőben is elkészíthető, csak akkor több olajat szív fel. 4. Fűszeres burgonya gratin: Bár én édesburgonyával készítettem, de nagyszerű burgonyából is. http:// gretakonyhaja.postr.hu/ serpenyoben-sult-kremes-ede sburgonya 5. Héjában sült szeletelt vajas burgonya: Alaposan megmossuk a burgonyákat, megtöröljük, és keresztben vékonyan beirdaljuk. A résekbe tetszés szerint helyezhetünk biomargarin szeleteket, tofuszalonnát, vagy növényi reszelt sajtot, és 200 fokon megsütjük. 6. Zöldfűszeres röszti: Megmossuk, meghámozzuk a burgonyákat, kis-vagy nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Sózzuk, majd 10 perc múlva kinyomkodjuk a levét. Hozzáadunk csicseriborsólisztet, friss, aprított rozmaringot, bazsalikomot, korianderlevelet, kedvenc fűszereinket, fokhagymát, jól összedolgozzuk a masszát, majd egy olívaolajjal kikent teflonserpenyőt hevítünk, rákanalazzuk a masszát, ellapogatjuk, és mindkét oldalán aranybarnára sütjük. Papírtörlőre szedjük, és friss, növényi joghurtos vagy tejfölös mártogatóssal tálalva fogyasztjuk.
Megint nyers. Máshogy.
2015. február 14. Sose mondd, hogy soha
Január utolsó napján csömört kaptam a kávétól és a junk food-tól, amiken éltem. Elhatároztam - sokadszorra - hogy februártól váltok. Nem volt ez valami komoly elhatározás és valószínűleg meg sem valósult volna, ha nincs A MACSKA.... Őkandúrsága február elseje előtt 3 nappal került hozzánk. Kóborcica volt, most gazdikereső, s nem saját mentésem, hanem az alapítványé, ahol ideiglenes befogadó vagyok. Vagyis felelősséget vállalok egy-egy cica ellátásáért, amíg gazdit nem találnak neki. Nos, ez a cica fogta magát és február elseje hajnalban meglépett. Nem részletezem, mit éltem át aznap, inkább elfelejteni szeretném, lényeg a lényeg, hogy sok-sok óra keresés, sírás, kétségbeesés után megfogadtam Istennek vagy aki hallotta, hogy betartom a nyersevést, ha visszajön. Este kilenckor méltóságteljesen megjelent a macska. Így lett eldöntve a kérdés. 14 nap telt el azóta és soha még ilyen könnyen nem ment a dolog. Mert végre találtam egy jó okot. Úgy érzem, ha feladnám, azzal megszegném az alkut és a mindenható, akár van, akár nincs, az állataimon bosszulná meg a dolgot. Így aztán tartom. S igazából el sem gyengülök. Múlt vasárnap beültem Betti barátnőmmel a falafelezőbe és nyugodtan beszélgettünk, cseppet sem zavart, hogy a régi kedvenc ételemet eszi, én javasoltam, hogy oda menjünk, mert lehet kutyát vinni. S hogy miket eszem: Nos, a kesudió szolgáltatta zsírbevitelt felváltotta a máktej (hála Timinek az ötletért és Orsinak a harisnyáért, amivel szűrök!:). Úgy kezdtem, hogy reggel és este, de most már sokszor elég este is. Ha csak egy adagot iszom, akkor simán lent van 10% alatt a zsírbevitelem és nagyon jó érzést ad, sokkal jóllakottabbnak érzem magam tőle, mint mástól. Amúgy nem írogatom a kronométert most, csak úgy annyit eszem, amennyit jól esik és ez eddig bevált. Ezen kívül a szokásos narancslét felváltottam turmixokkal. Datolya+mazsola, ebből kb 7 dl egy nap az egyik zöld üvegecskémbe és alma+banán+datolya+mazsola 7dl a kék flakonba, azt fahéjjal ízesítem, vagy mirelitt piros gyümölcs mixszel. Minden nap megeszem egy répát lereszelve és egy uborkát felkarikázva, ez a kettő valahogy szuperül illik egymáshoz egy kis citromlével és nagyon jól esik nap közepén, hogy a sok folyékony étel után végre rágok:) Aztán este otthon vagy sali, vagy zabpehely (tudom, hogy hőkezelt, de efelett most átsiklottam) mazsolával beáztatva, mint egy tejbegríz. Van olyan ételem is, hogy a máktejből maradt mákot mazsolával és datolyával, szintén olyan kása szerű lesz, de mégis rágható. Tegnap kezdtem először unni ezeket. Holnap nosztalgiából megcsinálom a kesutejfölös paradicsom salimat. Emellett keresek új ételeket. Lényeg az egyszerűség, mert elképzelhetetlenül lusta vagyok. De reggelenként félkómásan jól esik elszöszölni a turmixokkal, máktejjel, répareszeléseel meg ilyenek. Ami még sokat segít, hogy elkezdtem reggelen ként jógázni, már amennyire ezt a 10 perces feladatsort már jógázásnak lehet tartani. Nagyon jót tesz, hogy minden reggel végigcsinálom. Ajánlom mindazoknak, aki zéró testmozgással élnek: 10 perc jóga kezdőknek angolul Majd ha ezt a feladatsort már nagyon profin nyomom, keresek egy hosszabbat, vagy nehezebbet. Már majdnem egy éve, hogy elhatároztam, hogy nyersvegán leszek és minden hónappal egyre közelebb kerülök hozzá. A visszaesés is a fejlődés és tanulás része volt. Fő a makacsság és az eltökéltség!:)
Dédi zöldséglevese
2015. február 8. Mindennapi ételeink
Igen, a dédimama (férjem nagymamája) főzi a legfinomabb zöldséglevest, amit valaha ettem. Utána az anyósom. És most én próbálkoztam. :-) Hozzávalók: 2 közepes sárgarépa 2 fehérrépa 1 kisebb zellergumó 1 közepes karalábé 2 kisebb burgonya 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma himalaya só 3 tk. bio levespor és ételízesítő bio leveskocka 4 szűz olaj mix kb. 2 l víz -- lestyánlevél, petrezselyemzöld Elkészítés: A zöldségeket meghámozzuk, tetszőleges alakúra vágjuk. Egy edénybe beleöntjük az olajat és kb. 3 dl vizet. Ezután a sárgarépát rakjuk alulra, erre helyezzük a többi zöldséget, végül az alsó héját megtartó hagymafejet (egészben). Sózzuk, és ételízesítővel megszórjuk. Elkezdjük párolni. Mindig csak annyi vizet öntünk rá, amennyit magukba szívtak a zöldségek. Ne kevergessük. Eközben a maradék vízben felfőzzük a leveskockát, majd amikor majdnem puhák a zöldségek, felöntjük a levest. Összefőzzük. Cérnametélttel tálaljuk.
Hogyan vészeljük át az influenzát 1 nap alatt?
2015. február 7. Éltető ételek
Itt az influenza szezon. Ha már elkaptuk, sajnos vannak kellemetlen tünetek, általában 3-5 nap alatt felépül a szervezet belőle. Persze csak akkor, ha elég erős volt előtte is, és támogatjuk kellően különböző praktikákkal. Mivel vírus okozza, így antibiotikumra nincs szükség, az orvosok is elsősorban a láz csillapítására helyezik a hangsúlyt. Én azon a véleményen vagyok, hogy a láz szükséges a betegség leküzdéséhez, hiszen a magasabb testhőmérséklet elpusztítja a szervezetben lévő kórokozókat. Én 39 fokig semmiképp nem csillapítok lázat, és még utána sem, ha nincs nagyon rossz közérzet. Most leírom nektek, hogy hogyan is vészelte át a 12 éves lányom az influenzát 1 nap alatt. Csütörtökön az iskola után a nagylányomat elvittem úszni. Már akkor feltűnt, hogy egy kissé kedvetlen. Úszás után hazaértünk, vacsora, majd korán lefeküdt aludni. Ekkor már éreztem, hogy kissé meleg (nem szoktam lázat mérni, egyszerűen egy puszival érzékelem a láz mértékét), meg fájt a feje és a szeme. Ezért kapott 1 szem zyflamendet. Ez egy természetes, növényi hatóanyagú lázcsillapító, fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő szer. Emellé még kapott 1 szem C food-ot és 1 kapszula béta-glükánt. Egy kicsit részletezném a fentebb említett két szert. A C-food nem egyszerűen egy C-vitamin, jóval több annál. Mivel fermentált, így hasznosulása sokkal jobb az egyszerű növényi hatóanyagú C-vitaminnál. A fermentációs eljárás során lactobacillusok és enzimek képződnek. Ezáltal a 250 mg C-vitamin mintegy 4000 mg mennyiségnek felel meg. Ezenkívül tartalmaz gyógygombát, bodzát, számos antioxidáns összetevőket (fahéj, oregáno, rozmaring, szegfűszeg, szegfűbors, menta), áfonyát, gyömbért és kurkumát. Egyébként ezt a C-vitamint az egész család szedi ősztől, folyamatosan, napi szinten. Napi 1 tabletta az adag, a kicsi lányom fél tablettát kap. A Yestimun(R) Béta-glükán egyedülálló 1,3/1,6 glükán poliszacharid (250 mg) - természetes béta-glükán, amelyet egy nagy tisztasági fokú, szabadalmaztatott élesztőgombafaj (Saccharomynes cerevisiae) sejtfalából nyernek ki (az összetevő 40 feletti szabadalommal rendelkezik). Ez a kivételes összetevő stimulálja az emberi immunrendszer védőmechanizmusait . Az 1-3, 1-6 béta-glükánok mozgósítják a természetes ölősejteket és neutrofil granulocitákat. A makrofágok fagocitózissal felveszik a béta-glükánokat, majd a különböző immunszervekbe - a csecsemőmirigybe, lépbe, csontvelőbe - vándorolnak, ahol napok alatt megemésztik, és kisebb fragmentumokra bontják a béta-glükán molekulákat. Ezek a makrofágok által megemésztett, már vízoldékony fragmentumok jelentik a béta-glükánok immunológiailag aktív formáját. A makrofágok kb. 48-72 óra elteltével kibocsátják az aktív fragmentumokat, amelyek a természetes immunitás korábban már bemutatott legnagyobb számban előforduló sejtjeihez, a neutrofil granulocitákhoz kapcsolódnak. A neutrofilek a patogén sejtek eltakarításának kulcsfontosságú immunsejtjei. Az így mozgósított neutrofilek készek reagálni bármilyen immunológiai fenyegetésre, például egy bakteriális fertőzésre. Azt gondolhatjuk, hogy micsoda újdonság ez a béta-glükán. Nos, nem. Az igazság az, hogy a béta-glükánok évezredekig ott voltak mindennapi táplálékunkban (gondoljunk csak a mikroszkopikus penészgomba telepekre vagy az apró fekete foltokra az almákon), de a nagyüzemi hiperhigiénikus, minőségbiztosított élelmiszeripar kialakulásával a többszörösen kezelt, feldolgozott, elgázosított és besugarazott élelmiszerekből eltűntek. Tehát pl a körtén lévő fekete foltok béta-glükánok. Péntek reggel még melegebb volt a kelleténél, így nem ment iskolába. Reggel kapott ismét 1 szem C food-ot és 1 kapszula béta-glükánt, Emellé 20 ml emóciót is ivott, mely a bélflóra támogatásában van fontos szerepe. Az emóció nem más, mint a gyógyszertárakban kapható normaflore, csak annál 100x hatékonyabb. Ezenkívül napi kétszer kapott 5 ml olajfalevél kivonatot . Ez egy természetes vírus- és baktériumölő készítmény, mely mindemellett kiemelkedő antioxidáns hatással is bír. A nap folyamán egész nap aludt! Ez szintén nagyon fontos, hiszen így tudjuk támogatni a gyógyulást. Főztem 1 liter bodza-hársfa teát , melybe 2 evőkanál herba került. Ezt a nap folyamán megitta. Mivel étvágya nem volt (milyen okos a szervezet, a gyógyulásra összpontosít, nem kell az emésztésre energiát fecsérelni), de azért mégis legyen valami tápanyag a szervezetében, ezért préseltem neki alma-répalevet . Ebből ivott kb. 2x 3 dl mennyiséget. Péntek este már a kezében volt a telefon, úgyhogy ez már a gyógyulás jele. Azóta sincs láza, és az étvágya is visszajött. A fentebb említett készítményeket még szombat-vasárnap kapni fogja, hétfőn remélhetőleg már kellő erővel fog tudni menni a megyei úszóversenyre,
Paprikás babragu
Télen nehezen jutunk hozzá friss zöldséghez, sok családban ilyenkor gyakrabban kerül az asztalra hüvelyes. Nincs is ezzel gond, hiszen remek fehérjeforrás. Maga a fejtett bab sok előnyös tulajdonsággal rendelkezik. Például víz- és vizelethajtó hatása van. Telítettség érzést biztosít hosszabb távon, így egy bőséges babos ebéddel akár másnap reggelig sem kívánunk újra ételt fogyasztani. (Tehát fogyókúrázóknak is ajánlott.) Mindemellett lassú felszívódású táplálék, ezért nem emeli meg hirtelen a vércukorszintet. B1, K-vitamin, folsav, foszfor, magnézium, nátrium, vas, molibdén és mangán tartalma által szintén egészségünk építőköve. Vegetáriánusoknak külön ajánlják, hogy a fehérjét hüvelyes növények fogyasztásával oldják meg. A következő receptet bátran ajánlom húsevőknek, húselhagyóknak, vegáknak, vegánoknak, gluténmentesen táplálkozóknak, sportolóknak, testépítőknek, fogyókúrázóknak, cukorbetegeknek, vese- és májbetegeknek. Sok helyen olvastam azt a jó tanácsot, hogy legalább heti egyszer fogyasszunk hüvelyest. Ez most egy jó recept hozzá. (Persze nem a paleosok számára.) A recept Hozzávalók: - 60 dkg fejtett bab (ha szárazbab, akkor előfőzendő! sós, babérleveles vízben) - 2 db vöröshagyma vagy póréhagyma - 1-1 db piros és zöld paprika - 1-2 szál sárgarépa - 1-2 gerezd fokhagyma - 2 dl paradicsomlé - fűszerpaprika - 1 dl növényi tejszín v. 10 dkg tejpor+víz - 1 kávéskanál só - 2 ek kukoricakeményítő v. rizsliszt Elkészítés: A vöröshagymát vagy póréhagymát kevés vízen üvegesre pároljuk, hozzáadjuk az előfőzött babot és a karikára vágott sárgarépát, hozzákeverjük a fűszerpaprikát, vízzel és paradicsomlével felengedjük (épp ellepje), kicsit megsózzuk. A felvágott paprikát a főzés utolsó tíz percében adjuk hozzá a felaprított fokhagymával együtt. (Nyáron inkább friss paradicsomot vágunk bele.) Ha szükséges, még egy kevés sót tehetünk hozzá. Amikor összefőttek rövid idő alatt az ízek, besűrítjük a növényi tejszínnel vagy növényi tejjel elkevert keményítővel vagy rizsliszttel. Bors/borsika fűvel tovább ízesíthetjük a főzés utolsó 1-2 percében. Galuskával, tésztával vagy főtt gabona-félékkel is nagyon finom, laktató étel. Mi natúr hajdinát ettünk hozzá.
Magyaros zöldségpörkölt
Még mielőtt egy szót is ejtenék a következő ételről, következzék minden idők leghasznosabb és leginkább hiánypótló videója arról, hogyan kell kenyeret pirítani. (A széria alkotói már dolgoznak a "Hogyan forraljunk vizet?", "Hogyan vegyünk levegőt orrnyíláson keresztül?", valamint a "Hogyan nézzünk ki az ablakon?" című oktatóvideókon is.) Most pedig a szakma alacsonyabb szintjeit boncolhatnám: Mostanában megannyi levelet kaptam kistérségi háziasszonyoktól, hogy a Mónika vegyeskereskedésben nem találnak tofut, csicseriborsót, római köményt, úgyhogy jobb híján a családnak kelkáposzta- és sóletkonzervből próbálnak kiügyeskedni valami egzotikus reformkaját. Az ő kedvükért következzék egy olyan tradicionális cucc, melyhez elegendő a kertbe kiugraniuk. Főleg most, a bográcsszezon kellős közepén. Komponensek: 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 cukkini 3 db közepes méretű krumpli 1 marék vörösbab 3-4 fej tetszőleges gomba (galócafélék, valamint az olyan vadhajtások, mint a hipóban pácolt csiperke, kerülendőek) 2 sárgarépa 1 kaliforniai paprika 1 hegyes erőspaprika 1 evőkanál édes fűszerpaprika 1 kiskanál édes paprikakrém 1 kiskanál őrölt kömény 1 kiskanál Vegamix vagy hasonló ételízesítő só, bors A hagymát felkockázzuk, majd olajon a belenyomott fokhagymával üvegesre dinszteljük. Amíg ez el nem készül, távcsövön figyeljük a nádasban a búbos vöcskök násztáncát. Ha közben rajtakapjuk a Tutajost, hogy puskánkat vállához emeli, akkor emelt hangon rákérdezünk, hogy ezzel mégis mire akar célozni! A hagymás alaphoz hozzáadjuk a fűszereket és a paprikakrémet, majd elkeverjük és hozzápasszítjuk a felkockázott/felkarikázott zöldségeket. (Ha konzervbabot, illetve konzervgombát használunk, azt ráérünk lecsepegtetve a végén hozzáadni.) Miután többször megkevertük, kis vizet adunk hozzá, és addig pároljuk fedő alatt szolid lángon, amíg a krumpli és a sárgarépa meg nem puhul. Végül megsózzuk, borsozzuk. A Csikasz nem kap belőle, mer az pedigrépált eszik.
Korianderes répa pogácsa
Egy főzős műsor adta az ötletet ennek a pogácsának az elkészítéséhez. A koriander és répa valóban remek párosítás. Friss fűszernövénnyel persze még jobb lenne, de azt majd nyáron. :) Gondolom már ti is várjátok a tavaszt, én is azt tervezgetem már, mit és hogyan fogok csinálni a kertben. De addig is használjátok ki az időt, és készítsetek valami finomat! ;) Hozzávalók: 5-6 szál sárgarépa 3 kávédarálónyi őrölt zabpehely 1 marék nagyszemű zabpehely kevés zabtej vagy más növényi tej fűszerek: himalája só, fehér bors, őrölt koriander 1.A répákat kis lyukú reszelőn lereszeljük, hozzáöntünk egy kevés tejet (kb.1 dl). 2. Fűszerezzük, majd hozzáadjuk a zabpelyheket. Félre tesszük egy rövid időre, hogy a zabpehely egy kicsit meg tudjaszívni magát. (Ettől fog összetapadni a pogácsa.) 3. Forró olajban kisütjük. Ani Tisztán,tudatosan!
Mandarinos gyömbéres sárgarépa krémleves (tökmaggal)
Ezeken a hideg téli estéken nagyon jól esik elkanalazgatni egy-egy meleg, tápláló, energiadús krémlevest. Sokféle zöldségből készíthetünk levest, még olyanból is, amit amúgy nem igazán szeretünk. ;-) A megfelelő ízesítéssel, a számunkra nem éppen kedves zöldségből is ízletes krémlevest készíthetünk. Nekem ilyen zöldség a spárga, amiért egyáltalán nem rajongok, de krémlevesként nagyon szívesen megeszem. A későbbiekben ezt a receptet is megosztom veletek! :-) Korábban megismerkedhettetek ezen a blogon a zellerkrémlevessel, és most nézzünk egy népszerűbb zöldséget, a sárgarépát. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem szinte mindig van itthon sárgarépa. Néha, ha valami édesre, nyersre és frissre vágyom, csak úgy előkapok egyet, és elrágcsálom. Sőt! Előfordul, hogy a munkába is viszek magammal! :-) Meghámozom, lekarikázom (épp, hogy akkora legyen egy falat, ami diszkréten befér a számba), és amikor munka közben megkívánok valami édeset, lédúsat, és energiával telit, csak bekapok pár narancssárga répa karikát. :-o Először furcsán néztek rám a kollegáim, de ma már ők is szívesen nassolnak a répáimból. :-) Mandarinos gyömbéres sárgarépa krémleves "Nem újdonság, ha azt mondom, hogy a sárgarépa magas béta-karotin tartalmának köszönhetően, jelentős antioxidáns, így a szabad gyökök károsító hatásával szemben véd. A szervezet a béta-karotint szükség szerint A-vitaminná alakítja át, mely fontos a jó látás és a nyálkahártyák egészsége szempontjából. A vitamin hiánya esetén már napi egy sárgarépa is elegendő lehet a szürkületi látás helyreállításához. A legtöbb zöldségfélével ellentétben, a sárgarépa főzve táplálóbb, mint nyersen! Karotinpótlással javítható az immunválasz, jelentősen nő a fehérvérsejtek száma, aktivitása... Kísérletek szerint a napi 15 mg béta-karotint tartalmazó sárgarépa fogyasztása erőteljesebben növeli a fehérvérsejtek számát és aktivitását, mint az ugyanilyen mennyiséget tartalmazó szintetikus béta-karotin... Egyes vizsgálatok szerint azoknál a népcsoportoknál, amelyek étrendjében sok a karotionoidban gazdag gyümölcs és zöldség, kisebb a daganatos megbetegedések, különösen a tüdőrák aránya... Az étrendi béta-karotinról kimutatták, hogy nagy mennyiségben csökkenti a hámeredetű tüdő-, bőr-, méhnyak-, légúti, gyomor- és vastagbéldaganatok számát... Kutatók összehasonlítva a korpa, a káposzta, az alma meg a sárgarépa bélműködésre kifejtett hatását arra jutottak, hogy 1 kiló főtt sárgarépa rosttartalma a székletet puhította, és mennyiségét megduplázta. Ez a hatása a vastagbélrák kialakulásának megelőzésében is szerepet játszhat... Kutatások szerint napi két (20 dkg) nyers sárgarépa, a benne lévő oldható rostoknak köszönhetően átlagosan 11%-kal csökkenti a vér koleszterinszintjét." Forrás: http://www.vital.hu Úgy tűnik érdemes gyakran készítenünk ételeket, ebből az egész évben beszerezhető finom zöldségből! ;-) Főzzünk ezúttal mandarinos gyömbéres sárgarépa krémlevest! Citromos gyömbéres sárgarépa krémleves HOZZÁVALÓK (kb. 4 főre) : - 1/2 fej vöröshagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 tk kókuszzsír / extra szűz olívaolaj - 5-6 közepes sárgarépa (lehetőleg bio gazdaságból származó, nitrátmentes) - 1 marék friss petrezselyem - 1 (bio) leveskocka - Himalája só, frissen őrölt fekete bors - víz - 1 tk frissen reszelt gyömbér - 1/2 tk őrölt szerecsendió, egy késhegynyi fahéj - 1/2 érett Avokádó - 2 közepes mandarin - tökmag levesbetétnek (tészta helyett) citromos gyömbéres sárgarépa krémleves ELKÉSZÍTÉS:A fél fej vöröshagymát és a 2-3 gerezd fokhagymát meghámozzuk, majd apróra vágva kevés kókuszzsíron megpirítjuk. A répákat miután meghámoztuk, kb. kockacukor méretű kockákra feldaraboljuk, majd egy kicsit lepirítjuk a kókusz olajos hagymán. Az egészet felöntjük bő vízzel, úgy, hogy kb. háromszor annyi víz legyen rajta, mint ameddig a répa kockák érnek. (1/4-ed, 3/4-ed arányban.) Mehet bele a leveskocka, a só, a bors, és a friss petrezselyem. Fedő alatt puhára főzzük kb. 40 perc alatt közepes lángon. Miután puhára főtt a répa, belereszeljük a friss gyömbért, hozzáadjuk az őrölt szerecsendiót, és a fahéjat. Belekockázunk egy fél érett avocádót, és két közepes mandarint (magmentesen). Majd az egészet kézi botmixerrel krémessé varázsoljuk, és mégegyszer összeforraljuk a hozzávalókat. Ha úgy érezzük, hogy túl sűrű a leves, akkor engedjünk még hozzá vízet. Tört tökmaggal tálalhatjuk az ízletes és meleg levest! Mandarinos gyömbéres sárgarépa krémleves Testünket melegséggel átjáró Jó étvágyat kívánunk hozzá! ;-) Megjegyzés1: Biztosan feltűnt, hogy a képen citrom is van, de a receptben nem teszek róla említést. Ez azért fordulhat elő, mert amikor a kép készült, nem volt otthon mandarinom, így kipróbáltam citrom lével, és így is nagyon finom lett. Így inkább savanykás a leves, míg a recept szerinti mandarinos, inkább egy édeskés télies fűszerezésű változat. Próbáljátok ki mindkettőt, mert mindkét változat nagyon finom! :-) Megjegyzés2: Ha már "hol a hiba?" című játékot játszunk, azt is észrevehettétek, hogy a magok sem tökmagok a képen. Nem, mert az sem volt akkor éppen otthon, viszont helyette került bele fenyőmag, és napraforgó mag. Tehát a képen látható leves valójában egy gyömbéres citromos sárgarépa leves fenyőmaggal! :-D
Aszalt répakeksz
2015. január 14. Szelíd életmódváltók
Mondtam már, hogy imádom aszalni és imádom az aszalt kekszeket? Alapvetően a keksz az az étel, főleg, ha sós, amit kifejezetten nem szeretek, mert száraz. E logika szerint az aszalt keksznek is ebbe a kategóriába kellene esni, de szerencsére NEM NYERT! Aszalt kekszben van valami varázslat. Az elkészítési folyamat amolyan alkémikus. Remélem, hogy meggyőztem mindenkit. Aki nálam járt és megkóstolta, az tudja! Mindjárt leírom a receptet is, csak hozzáfűzöm, hogy ezt a receptet úgy mentettem meg a feledésbe eséstől (tényleg, a feledésbe esnek? a szerelembe biztos, de a feledésről nem vagyok meggyőződve), hogy készítés közben chaten elküldtem, így nyoma maradt. Hozzávalók: 1 közepes répa 1 közepes petrezselyemgyökér olivaolaj balzsamecet tamari szósz Himalája só maréknyi csíráztatott hajdina liszt őrölt lenmag lenmag Elkészítés: az apróra reszelt répát és petrezselyemgyökeret turmixgépben összekeverjük olajjal, tamari szósszal és balzsamecettel. Az őrölt lenmagot kis időre beáztatjuk vízbe, majd hozzáadjuk a hajdina lisztet, a lenmagot, az összeturmixolt masszát és sót. Tapadásmentes aszalólapon aszalógépbenen vagy sütőpapírral kibélelt tepsiben aszaljuk kb. 43 C-on, amíg ropogós nem lesz. Lehet kevesebbet is aszalni, aki puhát szereti. Avokádókrémmel (villával összenyomott avokádó fokhagymával, sóval, borssal) vagy más krémmel remek párosítás. Szeretettel és akcentussal, Rita Bakradze komfortzóna tágító, coach, önismereti és kreativitásfejlesztési tréner http://www.vegtelenlehetoseg.hu/ (function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = //connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, script, facebook-jssdk));
Energiadús, nyers rakott káposzta (vegán, mindenmentes)
Így a téli ünnepi nagy zabálások után szerintem minden gyomorra ráfér egy kis természetes, nyers frissesség. Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de mi az ünnepek után sokkal több salátát, nyers zöldséget fogyasztunk, és rá sem bírunk nézni a kelttésztákra, süteményekre, nehéz ételekre. ;-) És persze, ha felszökött néhány plusz kiló a karácsonyi vacsora turnék alatt, amitől szeretnénk megválni, akkor is érdemes a salátákhoz nyúlni! ;-) Energia és tápanyagdús, nyers rakott káposztaSokan azonban a saláta szó hallatán, üres, kalórát nélkülöző zöld levelekre gondolnak, amik inkább csak tányér díszek, mintsem igazi fogások ebédidőben vagy este a vacsoránál. Rengeteg nyers zöldséges étel van, melyeknek valódi kalória tartalmuk, igazi tápértékük, és számos előnyős tulajdonságuk létezik, és amelyekkel valódi fizikai tevékenységet is lehet végezni. Ilyen az egyik C-vitaminban nagyon gazdag, a téli időszakban nagyon hasznos, és tápláló nyers rakott káposzta. Ez egy savanyúkáposztából készült nyers étel, telis tele vitaminokkal, ásványi anyagokkal, és mindenféle hasznos tápanyaggal, aminek az ünnepek alatt leterhelt gyomrunk, és emésztő rendszerünk is nagyon tud örülni. :-) Egy kicsit szkeptikus voltam az elején ezekkel a nyers ételekkel kapcsolatban. Nem hittem, hogy 1 óránál tovább érezhetem a jóllakottság érzését, de tévedtem! :-) Tényleg igazi főfogásokat készíthetünk egy-egy nyers zöldségekből, magokból álló, természetes ételből. Már korábban említettem Lénárt Gitta nevét, aki ismert szóvívője ennek a területnek ma Magyarországon. Ez a recept is tőle származik. Kipróbáltuk többször is, kicsit módosítottam rajta, és csak ajánlani tudjuk nektek is! :-) Energiadús, nyers rakott káposzta Még egy nagy előnye van a nyers ételeknek! ;-) Ha épp áram nélkül maradtok a lakásban, vagy a gázpalack ürül ki éppen, ez az étel akkor is elkészíthető, mert minden hozzávaló, a maga természetes állapotában, természetes ízekkel és színekkel, könnyen emészthető módon vesz részt ezekben az ételekben, jelen esetben ebben a remek, nyers rakott káposztában! ;-) Egyszerű, nagyszerű, finom, színes, energiadús, könnyen emészthető, tápanyagban gazdag, és nem kell hozzá főző tudomány, hogy elkészítsük! ;-) Hozzávalók HOZZÁVALÓK: - 400 g savanyú káposzta - 150 g paradicsom, retek és piros pritamin paprika mix (összesen 150 g) - fél lilahagyma - 150 g dió, melyet előre vízben beáztatunk a könnyebb emésztés érdekében - 2 gerezd fokhagyma - Himalája só - 200 g sárgarépa - 100 g napraforgó mag (ezt be kell áztatni legalább 1 órára, de jobb kettőre) - 1 teáskanál friss citromlé - három marék friss spenót levél - 1 érett avokádó (apróra felkockázva) - friss petrezselyem Energiadús, nyers rakott káposzta (kuszkusz ágyon) ELKÉSZÍTÉS: Ha nem akarjuk, hogy a savanyúkáposztának túl intenzív íze legyen, mossuk át egy kicsit a csap alatt, folyó vízben. A paprikát, a paradicsommal, a retekkel, és a fél lilahagymával, kevés vízzel a turmix gépben krémmé turmixoljuk, majd ezt a turmixot jól összekeverjük a káposztával. A beáztatott diót, a fokhagymával és a sóval aprító gépben, ledaráljuk, hogy nagyobb morzsalékokat kapjunk. A sárgarépát meghámozzuk, majd a nagy lukú reszelőn lereszeljük, A beáztatott napraforgó magot, kevés vízzel, sóval, citromlével összeturmixoljuk a gépben, hogy egy nyers krémszerű állagot kapjunk, melyet a tejföl helyett kenhetünk az étel tetejére. Ettől krémesebb lesz a rakott káposztánk. ;-) Most pedig összeállítjuk az étel remeket: Egy jénai tálban alulra leteszünk egy réteg lilahagymás-retkes-paradicsomos-paprikás szószos káposztát, erre rászórjuk a fokhagymás diós morzsalékot, majd a reszelt sárgarépát. Erre a rétegre ráh elyezzük a spenót leveleket, a felkockázott avokádót, majd mehet a maradék káposzta a tetejére. Kicsit megnyomkodjuk az egészet, majd legvégül leöntjük a napraforgó magos "tejföl" - lel. Kevés friss petrezselyemmel megszórva tálalhatunk is. :-) nyers rakott káposzta Energiában és tápanyagban gazdag jó étvágyat kívánok hozzá! Megjegyzés1: ne ijedjetek meg, ha marad belőle, mert hűtőben eltéve, másnap, mikor az ízek már jól összeértek, még finomabb! ;-) Megjegyzés2: Balázs nem bízott a tápértékében, ezért az ő adagját kuszkusz ágyra fektettem. De akármilyen más gabonával is bátran tálalható! Vagy anélkül... ;-)
Spenótos-gombás tészta gluténmentesen
Nos, egy újabb tésztás étel került ma az asztalra. Ilyenkor télen valahogy mindig csípősebbre sikerülnek ezek az ételek, ösztönösen így "védekezünk" a tél ellen. Ebbe az ételbe is került jócskán chili. Hozzávalók (2 adag): - 25 dkg gomba - 15 dkg bébi spenót - 1 közepesméretű sárgarépa - 1 közepes méretű újhagyma - 3 gerezd fokhagyma - só, bors, chili - 1-2 evőkanál zabliszt - 3-4 evőkanál növényi tejszín - kókuszolaj - 25 dkg glutémentes tészta (kukorica tésztát szoktam venni a DM-ben) - zöldfűszeres kecskesajt (elhagyható) Elkészítése: - Egy nagy lábasban tegyünk fel vizet főni. Adjunk hozzá 2 teáskanál sót. Ha felfőtt a víz, főzzük ki a tésztát. - A gombát tisztítsuk meg, majd vágjuk nagyobb darabokra. Kevés kókuszolajon tegyük a tűzre, és pirítsuk addig, míg a leve el nem párolog. - Dobjuk rá a karikára vágott hagymát, és reszeljük bele a fokhagymát is. Fűszerezzük. - Adjuk hozzá a gyufaszál méretű sárgarépát. Pároljuk együtt pár percig. - Öntsünk rá vizet (vagy a főzővízből is önthetünk hozzá), annyit, hogy elég szósz legyen rajta. - A zabliszttel és a növényi tejszínnel sűrítsük be. - A végén adjuk hozzá a spenótot. Pár perc alatt összeesik, és készen is van a ragu, - A tésztát keverjük hozzá, és tálalhatjuk is.Jó étvágyat!
Répába bújt brokkolibomba
Kedvenc, piacon árusító gazdálkodótól vettem csinos kis brokkolit még korábban, abból készítettem el ezt a répába bújt kölessel betakart brokkolibombát. Szeretjük a brokkolit. Legtöbb ember talán csak párolva ismeri, mint köretet, esetleg krémleves készít belőle, vagy tejföllel, sajttal rakottan készíti el. Ez a recept, ahogy a képen látni, egészen új titulust ad a brokkolinak. Egészben hagyható a készítés során, s az eredmény igazán színes étel. Ami a brokkoli élettani hatásait illeti, könnyen emészthető zöld növényről van szó, ami csökkenti a vérnyomást, antioxidáns tartalma miatt a rákos megbetegedések diétájának egyik alapzöldsége. Vérszegénységnek, így a fáradékonyságnak is jó ellenszere, mivel jelentős vasat is tartalmaz. A recept: Hozzávalók: - Kb. 2-3 db hosszú! répa - 1 kisebb fej brokkoli - 20 dkg köles - ételízesítő - só - kurkuma - fokhagyma - medvehagyma - aprított petrezselyem - kevés kókuszzsír Elkészítés: A répákat meghámozzuk, megmossuk, nagyon vékony szeletekre vágjuk. (Nekünk van olyan reszelőnk, amivel ez könnyen megoldható.) Kicsit megpároljuk a répaszeleteket. Közben a brokkolit megmossuk és egészben ezt is megpároljuk. A kölest alaposan átmossuk, ételízesítős vízben puhára főzzük. Mikor nagyjából megfőtt hozzáadjuk a felaprított medvehagymát és fokhagymát, petrezselymet, egy kevés kurkumát. Jól átkeverjük a fűszerekkel. Ha jól főztük meg, eleve összeragad a köles, nehézkes átkeverni. Fogunk egy kerek jénai tálat. Kikenjük kókuszzsírral. A megpárolt répaszeleteket belefektetjük egymás mellett szorosan, de úgy, hogy a répaszeletek kicsit kilógjanak a tálból. A köles egy részét elsimítjuk a répacsíkokon. Rátesszük a brokkolit, majd befedjük kölessel, végül sűrűn répaszeletekkel takarjuk be. Kicsit megkenjük olajjal, majd a jénai tetejével lezárjuk. A jénait tegyük egy tepsibe, így süssük meg kb 30-40 perc alatt. Miután megsült és picit kihűlt, a jénai edény fedőjét rátesszük és ráfordítjuk. Így tálalásnál könnyebb szeletelni, akárcsak egy tortát. Magában fogyasztva is nagyon finom, de készíthetünk hozzá kukoricás rizst (ez esetben az egész étel gluténmentes) vagy zöldséges bulgurt köretnek.
Répa-kókusz tejshake
2015. január 7. Gréta konyhája
Bizonyára sokan kezdtek bele az újévben különdéle tisztítókúrákba, egyéb fogadalmakba. A január eleje kifejezetten alkalmas erre, legyen az egészségesebb életmódra törékvés, cukormentesség, húsmentesség, tudatosabb táplálkozás, nyersétkezés, vagy bármi, amely segít visszaállítani, vagy megtalálni végre testi-lelki-szellemi harmóniánkat. Azon túl, hogy a blogomban lévő receptek egyike sem tartalmaz állati eredetű összetevőt( hús, tej és származékai, tojás, méz), mindig figyelek arra, hogy lehetőleg gluténmentes legyen, megfelelő ételpárosítással járjon, egészséges legyen, és ami a legfontosabb, nagyon finom. Ezért is ajánlok most gyorséttermi kedvelt shake-ek helyettesítésére, egy otthon, könnyedén elkészíthető mennyei finomságot, amelyet leginkább délutáni édességre vágyakozás kielégítésére tudok elképzelni, és ami a legjobb, hogy melegen, vagy hidegen egyaránt finom, pénztárcabarát megoldás, amitől garantáltan nem lesz bűntudatunk. A gyorséttermi shake-ekkel ellentétben, az otthon elkészíthető répashake szezonális, nem tartalmaz tejterméket (hormonok, antibiotikum, vér, genny), cukrot, mesterséges adalékanyagokat, szilikonszármazékokat és egyéb mű-anyagot. Mindössze 5 hozzávalóból, egy turmixgép segítségével elkészíthető ez a habos-fűszeres finomság. Hozzávalók: 2 közepes méretű répa meghámozva, megmosva 2-3 dl mandulatej 1 dl kókuszkrém stévia cseppek ízlés szerint mézeskalács fűszerkeverék (fahéj, szegfűszeg, gyömbér, kardamom, szerecsendió) Hideg változat: A répákat 2-3 nagyobb darabra végjuk, majd megfőzzük, ha kihűlt pár órára fagyasztóba tesszük. A fagyott répahasábokat egy turmixgépbe tesszük a többi hozzávalóval, majd kb egy percen keresztül turmixoljuk. Kiöntjük egy nagyobb pohárba, tetejére tehetünk még kókusztejszínhabot, megszórhatjuk fahéjjal. Meleg változat. A répákat megfőzzük, vagy egy tepsiben, sütőben megsütjük, és a fentebb leírtakhoz hasonlóan járunk el, azzal a különbséggel, hogy forráspontig melegített mandulatejet adunk hozzá. Jó étvágyat!
Villámgyors vegán téli zöldséges curry
2015. január 6. Zizi kalandjai
Sikerült visszatérnetek a hétköznapi kerékvágásba? Nekem nagy nehezen… de ténylegesen még nem rázódtam vissza. Karácsonyig és karácsony alatt még neteztem, de utána netböjtöt tartottam és le sem ültem a gép elé, csak a telefonomat nyomkodtam naponta néhány alkalommal. Igazán jól esett, hogy az elmúlt egy hétben ahelyett, hogy esténként a gép előtt ültem volna, inkább megnéztünk minden nap egy új filmet. Juhééé, kezdjük behozni a lemaradást filmek terén. Bárcsak így haladnék a könyv olvasással is. Ki is tűztem célul, hogy 2015-ben legalább hat könyvet elolvasok, ami azt jelenti, hogy két hónapom van egy könyvre. Meglátjuk sikerül-e… Egy új év mindig hoz magával újévi fogadalmakat, hogy na, most egészségesebben fogunk táplálkozni. Sokan már tisztító kúrákat ajánlanak, de szerintem januárban nehéz elkezdeni egy ilyet, amikor még van maradék szilveszterről, de az is lehet, hogy még karácsonyról is. Februárig biztosan elfogynak a finomságok, szóval én jobbnak látom a tisztítás megkezdését februárban. Viszont az egészségesebb táplálkozás fogadalmát megkezdhetjük az év első hónapjában is, hiszen főzni mindannyian főzünk – ki többet, ki kevesebbet -, így érdemes odafigyelni, hogy mi kerül az asztalunkra. Ez a curry hűtőtakarításból jött létre, végtelenül egyszerű és szezon, valamint hűtőtartalom szerint variálhatók benne a zöldségek. Én két nagyon egyszerűt főztem bele: répát és burgonyát, meg volt a fagyasztómban zöldbab, így azt is beledobtam. El tudom képzelni édesburgonyával, sütőtökkel, spenóttal, nyáron cukkinivel, padlizsánnal. Gyors, egyszerű, de mégis különleges. Villámgyors vegán téli zöldséges curry Hozzávalók 3-4 főre: – 6-8 db közepes burgonya, meghámozva, felkockázva – 4 db közepes répa, meghámozva, felkockázva – 300 g fagyasztott zöldbab (feldarabolható, én egészben hagytam) – 250 ml kókusztej – 1 db hámozott paradicsom konzerv – 2 teáskanál kurkuma – 1 teáskanál őrölt kömény – 1 teáskanál cayenne bors (ha kevésbé akarjuk csípősre, akkor kevesebb) – só, bors – 1 evőkanál kókuszzsír vagy napraforgó olaj – főtt barnarizs a tálaláshoz Egy lábasban adjuk a kókuszzsírhoz a fűszereket és közepes láng felett főzzük egy-két percig, amíg illatos lesz a fűszerkeverék. Ekkor adjuk hozzá a felkockázott burgonyát, répát, öntsük fel a kókusztejjel, a hámozott paradicsomokkal és a levével. Ha szükséges adjunk hozzá egy kevés vizet, hogy éppen ellepje (de ne túl sokat, hogy a krémes sűrűségét megőrizze a ragu). Főzzük kb. 25-30 percig lassú tűzön, ekkor adjuk hozzá a zöldbabot és főzzük tovább, amíg minden zöldség megpuhul. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Tálaljuk főtt barnarizzsel.
Fűszeres-sült köleskocka
Most kb. 1 hétig a mai volt az utolsó olyan nap, amikor volt időm főzöcskézni ;) Ez a fini ebéd készült, és egy kis nasinak való, hamis túrós pite ;) Hozzávalók 2 személyre: 1 csészényi (2 dl) főtt köles 1 sárgarépa 1 fehérrépa 1 pici darab zeller 1 kisebb fej vöröshagyma 2 cikk fokhagyma 1 […]
Zöldséges kocsonya (vegán)
Vegán kuriózum nem csak vegánoknak. Kocsonyák terén egy gyermekkori emlékem van, amely nem végződött vajmi egészségesen a gyomromat illetően. Azóta nem ettem kocsonyát. Szándékosan kerültem, majd később vegaként pláne szóba sem jöhetett. Amikor azonban a neten "bóklásztam", láttam néhány helyen bátor lányokat és asszonyokat, akik a disznócsont zselésítő anyaga nélkül vegán módra készítettek kocsonyákat. ÓÓÓ, ezt nekem is ki kell próbálni! Ki nem hagyhatom! Elkészült, de karácsonyra nem ez lett a menü. Finom volt, az íze hasonlított gyermekkorom kocsonyáira. Lényegesen jobb emlékem lett így a kocsonyával, bár évente egyszer így, vegán módon elég is nekünk a téli kocsonya. (Télen a meleg ételeket kedvelem inkább.) Igaz, ötletem nem fogyott ki a továbbiakra, hogy mi minden mást is tehetnék bele. A recept: Hozzávalók: - 1 bögre felkarikázott sárgarépa - 1 bögre zöldborsó - 1 kisebb fej karfiol - 1-2 szál fehérrépa - 1 kisebb fej zeller - 1 kisebb fej karalábé - néhány szem krumpli - 1 hagyma - 4-7 gerezd fokhagyma - 1 kisebb csokor petrezselyem - kurkuma - ételízesítő - bio zöldség-leveskocka - pár csepp füst-aroma vagy egy kevés füstölt só - útifű maghéj vagy agar-agar Elkészítés: A zöldségeket egy nagy fazékba tesszük, megszórjuk ételízesítővel és annyi vizet öntünk rá, hogy épp ellepje. Hozzáadunk leveskockát, kurkumát, majd a főzés utolsó pár percében fokhagymát egészben és szeletelve, valamint apróra vágott petrezselymet. Aki gondolja, egész fekete borsot is tehet bele. Én inkább filterbe zárva főzöm bele az egész bors-szemeket. Ebből a mennyiségből egy jó adag zöldség leves lesz, amit nem érdemes egy az egyben kocsonyának felhasználni, főleg ha szeretjük a sűrű leveseket. Nos nálunk ez a helyzet, így kimentettem belőle némi levet és zöldséget. (Ebbe egy kevés füst-aromát csepegtethetünk.) Ehhez kezdtem el hozzákeverni az útifű-maghéjat. Hát, meglehetősen sok ment bele, s vártam míg a sok levet magába szívja. Az volt az érdekes, hogy amikor a nyers sütiket készítettem (pl: itt), sokkal gyorsabban vált zselés állagúvá a sütiréteg. Aki nem mer ezek után útifű-maghéjjal próbálkozni, annak az agar-agart is ajánlom. Nekem épp nem volt itthon. Az agar-agarból kb. 1 evőkanálnyit elkeverünk 1 dl zöldséglével, majd ezt keverjük hozzá a többi kocsonya-alaphoz. Ezt követően már csak megfelelő edényekbe szervírozzuk, lezárjuk és vagy kitesszük az erkélyre/udvarra/ablakpárkányra, vagy hűtőben pihentetjük néhány (legalább 4) órát. Egy-két nap alatt azért érdemes elfogyasztani, ezért tanácsos meggondolni, mennyit készítünk belőle.
Gazdagságot hozó Újévi Lencseburger
2014. december 30. Zöld Avocado
Ha Újév, akkor gazdagságot hozó lencse! :-) "Mindenki tudja, hogy újévkor lencsét kell enni. De azt is tudja-e, hogy miért? Újév napján minden ember arra törekszik, hogy az eljövendő év sikeres, szerencsés, gazdag legyen. Ehhez számos babonához, ősi, bevált módszerhez lehet fordulni. Talán a legismertebb a lencse. Szinte minden családban készül valamilyen változata az újévi asztalra. Ereje, szerencsehozó képessége abban rejlik, hogy rengeteg apró szemből áll. A babona szerint mindegy egyes szem pénzt szimbolizál, azaz minél többet fogyaszt valaki, annál szerencsésebb lesz. Azért kell újév napján enni, mert az újév napi cselekedetek szimbolizálják az egész éves tetteket. Tehát ha ilyenkor valaki sok pénzt hozó étel eszik, egész éven át sok pénz áll majd a házhoz. A lencse helyettesíthető babbal, rizzsel, vagy más apró szemű étellel, de igazi hatása a lencsének van. Ismert bibliai történet Ézsaiás története, aki egy tál lencséért adta el elsőszülöttsége jogát." Forrás: http://szilveszter.hu/erdekessegek/lencse Gazdagságot hozó Újévi Lencseburger Unjátok már a szokásos lencse levest, vagy főzeléket? Készítsetek rendhagyó lencseburgert! ;-) Ezeknek a mennyei burgereknek még a szilveszteri buli résztvevői is örülni fognak! Laktató, egészséges, könnyen elkészíthető, segít a nagy mennyiségű elfogyasztott alkohol eltüntetésében a gyomorban, mindenki ízlés szerint összeállíthatja, és hasonlóan a korábbi Csináld magad Pizzához, ezt is elkészíthetjük együtt, játékosan, sok sok nevetéssel! :-) Hát akkor nézzük mi is kell egy finom húsmentes lencseburgerhez? Hozzávalók HOZZÁVALÓK (kb.15 darabhoz): 1 csésze vörös lencse megfőzve, leszűrve1 csésze darált, (előre lepirított) dió 1/2 csésze tökmag, lenmag, és napraforgómag beáztatva (pont ellepje a víz), majd krémesre turmixolva 1/2 csésze zabliszt (darált zab pehely)1 fej lila hagyma és 1 sárgarépa kevés vízzel péppé turmixolvafűszerek: Himalája só, frissen őrölt fekete bors, bio ételízseítő, mustár, fokhagyma ízlés szerint, pirospaprika, majoranna, friss petrezselyem, és egy kis csípős Cayenne bors vagy chili por (opcionálisan - 1 ek útifűmaghéj) - (opcionálisan - 1 ek kendermag) - (opcionálisan - 1 ek sörélesztőpehely) lencseburger ELKÉSZÍTÉS: A hozzávalókat összekeverjük, és állni hagyjuk fél órát, hogy a zab magába szívja a folyadékot. (A fűszerezés adja az egésznek az ízét, így mindenki alakítsa a saját szája íze szerint a fűszereket.) Az így elkészült lencsés ,,hús-ból kis lapos ,,húspogácsákat formázunk, majd sütőpapíron 200°C fokra előmelegített sütőbe tesszük őket. 20-25 perc alatt ,,kérgessé sülnek a lencseburgerek. teljes kiőrlésű bagelbagel és a lencsefasírtÉn teljes kiörlésű Bagel-be raktam a "húspogácsákat", és hamburgert készítettem belőlük. Természetesen akármilyen számunkra kedves pékáruba tökéletesen belepasszolnak, de lehetőleg teljeskiörlésű liszttel készült pékáru legyen. ;-) A zöldségeket tetszés szerint variálhatjuk. Nálunk ez került bele: nyers avokádó, paradicsom, kukorica, uborka, lila hagyma és zöld saláta levelek (salátagalambbegy). Nyám nyám. :-) Isteni finom, és rettenetesen laktató! Nálunk az egyik legnépszerűbb ételként szerepelt a legutolsó vendégvárós vacsorán! lencseburger kukoricás, fokhagymás, tejfölös öntettel Balázsnak készült hozzá hagyományos kukoricás, fokhagymás, tejfölös öntet a burgerba, de teszteltük már fokhagymás avokádó krémmel is. ;-) Próbáljátok ki, és erre az ételre biztosan emlékezni fognak a buli résztvevők! ;-) Megjegyzés1: A lencse fasírtok már napokkal korábban elkészíthetők, így egy gonddal kevesebb a buli napján, ami a szervezést illeti. És természetesen hűtőben tárolva napokkal a buli után is fogyaszthatóak, vagy akár le is fagyaszthatóak a következő vendégvárásig. Megjegyzés2: Készítsétek ki az ezernyi szóba jöhető hozzávalót, ami a burgerba kerülhet, és hagyjátok, hogy vendégeitek saját maguk állítsák össze a végeredményt! Sikerekben gazdag, egészséggel teli, vidám pillanatokban bővelkedő, szeretetteljes, boldog 2015-ös évet kíván a Zöld Avocado!
Lencseragus pásztorpite
2014. december 29. Gréta konyhája
Pár nap, és vége az évnek. Hihetetlen, de egy szempillantás alatt elmúlt, mintha egyre gyorsabban forogna az idő kereke. Ezekben az áldott pihenőnapokban sokat gondolok vissza, elemzek, emlékezem, és számot vetek... A karácsonyi finomságok végét tegnap ettük meg, így ma újra a konyhában alkottam, és szilveszteri, újévi étkeken gondolkodom, ötleteket gyűjtögetek, és alakítgatok. Az egyik finomság azonban már biztosan ez lesz, mert annyira egyben van, szezonális, egyáltalán nem nehéz elkészíteni, pénztárca barát, és kiadós ebéd lehet, akár nagy társaság számára is. Hozzávalók: 300g lencse 2 szál sárgarépa félholdra vágva 1 szál fehérrépa félholdra vágva kicsi zellergumó felkockázva 2 db paprika (kockákra vágva), vagy 1 ek paprikakrém 2 db vöröshagyma felkockázva 6 gerezd fokhagyma kicsire aprítva 1 ek sűrített paradicsom babérlevél, só, bors füstölt paprika, vegamix, tárkony, kakukkfű, borsikafű, majoranna (1 tk mindegyikből) 1kg burgonya növényi tej, bio vagy szójamargarin) csipet szerecsendió 1 blokk füstölt tofu 1 doboz növényi tejföl (Joya Cremesse, Spar-ban kapható) A lencsét, beáztatjuk, majd sós, babérleveles vízben készre főzzük, leszűrjük. Mialatt a lencse fő, egy lábasban kevés növényi olajon megpároljuk a hagymát, hozzáadjuk a fokhagymát, babérlevelet, paprikát, vagy a krémet, megpároljuk, és hozzáadjuk a sűrített paradicsomot, a répákat, zellert, és a fűszereket. Pár percig összepirítjuk, majd hozzáadjuk a lencsét. Felengedjük kevés vízzel, és fél óráig lassú tűzön kavargatva összefőzzük, hogy sűrű ragu legyen. Ezalatt meghámozzuk, és felkockázzuk a burgonyát, és sós vízben puhára főzzük. Tej és biomargarin hozzáadásával krémes krumplipürét készítünk, megszórjuk csipet szerecsendióval, és ha van, habzsákba töltjük. A kész lencseragu felét egyenletesen eloszlatjuk egy üvegtál, jénai, vagy pataki-tál alján. Rámorzsoljuk a tofut, megszórjuk vegamix-szel, sózzuk, borsozzuk, és én még füstölt paprikát is szórok rá. Rákenjük a tofura a tejfölt, majd beborítjuk, a lencseragu másik felével. Tetejére pedig eloszlatjuk a habzsákból szépen kinyomott burgonyapürét. Ha nincs habzsákunk akkor egy kanállal, vagy habkártyával. 180 fokos sütőben 30-40 percig aranybarnára sütjük, és szeletekre vágva tálaljuk, ügyeljünk, hogy a formája megmaradjon, mint egy pitének. Ha elegánsan szeretnénk tálalni, előre adagolva, akkor kisebb mélyebb tálakban személyre szólóan elkészíthetjük, és így nem kell szeletekre vágni. Jó étvágyat!
Karácsonyi visszaszámlálás 3+1 főétel
2014. december 21. Éltető ételek
Az előző részben a levesekről írtam, most pedig jöjjenek a főételek. A hagyományos karácsonyi főétel a halászlé, a rántott hal vagy éppen a töltött káposzta. Na, pont ezért ezeket nem fogom most ajánlani.Az általam javasolt ételek vegánok, tehát húst nem tartalmaznak. De ha a rokonod, ismerősöd húsevő, akkor ezeket köretként is felszolgálhatod. Ami nagyon fontos, hogy a párolt lilakáposzta mindenképp kerüljön a kínálatba, hiszen nagyon jót tesz a gyomornak, segíti az emésztést és kellő rostot is biztosít. Egyébként egy jól összeállított köret akár főétel is lehet , nem kell megijedni, hogy éhesek maradunk. Egyébként nem tudom, hogy miért jó az, hogy degeszre esszük magunkat, utána meg mozdulni sem tudunk. Sokkal jobban fogjuk magunkat érezni, ha egy könnyű, de tápláló vacsorát kínálunk. Az ünnepi hangulatot mindenképp a tálalás, a gyertyafény és az apró díszítések teszik különlegessé. Mert ha belegondolunk, mitől különleges egy töltöttkáposzta? Szerintem semmitől, hiszen ezt az év bármely napján fogyaszthatják az emberek. 1. Grillezett batáta párolt lilakáposztával és csicseriborsó fasírttal Ebben a receptben a batáta nagyon jól illik a párolt lilakáposztához, és egy csicseriborós fasírttal még a fehérje kérdés is biztosítva van. Egy kicsit ünnepivé tehetjük a tálalást friss salátával. 2. Zöldséges gombaragu petrezselymes burgonyával Ha szereted a gombát, akkor ez a te ételed lesz. Tegyük egy kicsit csípőssé fokhagymával, chilivel és a bors is jól illik hozzá. 3. Diólepény almás-tökös körettel Itt szintén egy egyszerű, sütőben megsüthető köretet kínálok egy diólepénnyel. Diólepény: - 20 dkg dió, paradió, szezámmag vegyesen - 1 fej vöröshagyma - 1-2 gerezd fokhagyma - 1 evőkanál chiamag és 1 evőkanál lenmag 0,5 dl vízbe áztatva - 2-3 dl házi paradicsomlé - 15 dkg reszelt füstölt sajt - friss fűszernövények: petrezselyem, kakukkfű, zsálya - 1 teáskanál citromlé - 1 teáskanál mustár - só, bors Elkészítése: - Egy kerámia piteformát kenjünk ki kókuszolajjal, és melegítsük elő a sütőt úgy 180 fokra. - Az olajos magokat száraz serpenyőben pirítsuk meg, majd ha kihűlt, daráljuk durvára. - Adjuk hozzá a fűszereket, a zselésítő chia és lenmagot, valamint a többi hozzávalót is. - Tegyük a sütőtálba, majd 40-50 perc alatt süssük készre. - Szeletelés előtt hagyjuk langyosra hűlni. 3+1 Marinált zöldségek magfasírttal Ez egy nyers recept, mely akár önállóan, vagy egy főétel mellett is megállja a helyét. A marinált zöldségbe kedvenceink kerülhetnek. Ebben az esetben sárgarépa, retek, hagyma és lilakáposzta került. Picit besózzuk, majd egy vignette öntettel leöntjük. Ebbe kerül olívaolaj, citromlé, mustár, só, bors. hagyjuk állni pár órán keresztül majd tegyük be az aszalóba, vagy sütőbe alacsony hőfokra. 1-2 óra alatt szépen összeérnek az ízek, de az alacsony hőfok miatt még nyers marad. A magfasírt is roppant egyszerű. - 15 dkg beáztatott dió és paradió vegyesen - 2 közepes sárgarépa - 1 közepes lilahagyma - 1 kápia paprika vagy kaliforniai paprika - 2-3 aszalt paradicsom - 2-3 gerezd fokhagyma - friss zöldfűszer: petrezselyem, zeller - só, bors, chili Mindent aprítsunk morzsásra, majd formázzunk belőlük kis fasírtokat. Érdemes a külsejét megszárítani (aszalóba vagy sütőbe), de a belseje puha és krémes marad.
Vegetáriánus, vegán menü karácsonyra
2014. december 19. Zizi kalandjai
Ha még nem állítottátok össze a karácsonyi menüt, akkor remélem ez a kis összefoglaló nagy segítségetekre lesz, akár az idén, akár jövőre. Nálunk többféle étel készül a három nap alatt, és az biztos, hogy az egyik napon egy vegetáriánus vagy vegán egyben sült “fasírt” kerül az asztalra, ez a fő fogás és mellé készítünk jó sok köretet. Egy ilyennel le tudjátok nyűgözni a húsevőket is (ez saját tapasztalat). A receptek egy része a saját blogomról, egy része pedig más blogokról lett összeválogatva, hogy minél színesebb körképet adjak a vegetáriánus, vegán karácsonyról! Egyben sültek Legnagyobb sikere a diósültnek szokott lenni. Ha nagyobb családot látunk vendégül, érdemes belőle dupla adagot készíteni. Ez az a fajta étel, amiről nem hiszik el a húsevők sem, hogy nincsen benne hús! Kihagyhatatlan! A mázas diós lencsesült szintén egy tápláló, kiadós fogás, finom édeskéz mázzal megsütve a tetején. A Jamie Oliver féle vörösáfonyás pisztácia mandula sült sok-sok alapanyagot tartalmaz, de ettől lesz fantasztikusan finom és karakteres íze. Néhány dolgot el tudunk előre készíteni, így az időigényes munkát le tudjuk karácsony napjára rövidíteni. Ez a vörösáfonyás, narancsos lencsés quinoa egyben sült is jól néz ki. Ki fogom próbálni! Nem egyben sült, viszont főfogás lehet a csípős pirított tofu steak. Aki idegenkedik a tofutól annak is ajánlom, mivel az erős fűszerezés teljesen megváltoztatja a tofu natúr ízét. Köretek Kelbimbó Igen, tudom… a kelbimbót sokan nem szeretik, de szerintem érdemes adni neki egy esélyt. Nagyon sok finomság készülhet belőle, legyen az valamilyen köret, vagy akár saláta. Nekem az egyik kedvencem ez a narancsos változat. Süthetjük vörösáfonyával és dióval is együtt, vagy burgonyával, rozmaringgal és fokhagymával. Kevert, meleg salátát is készíthetünk belőle vagy egy ilyen gyönyörű, színes mindent bele salátával is lenyűgözhetjük a vendégeinket – arról nem is beszélve, hogy milyen vitaminokkal teli fogást tálalunk nekik. Burgonyapüré Paszternákos burgonyapüré kakukkfűvel – a paszternák jól kiegészíti a burgonyát ebben a pürében. A paszternák egyébként helyettesíthető zellerrel. A sütőtökös burgonyapürét rozmaringgal dobtam fel – itt is el tudok képzelni helyettesítést: a sütőtököt lecserélhetjük édesburgonyára. Nagy kedvenc a karamellizált hagymás püré, amelyhez barnamártás is készült. Karfiollal felturbózott változat? Jöhet! Töltelék Húsos fogásokat sokszor töltelékkel készítenek el, ebből kiindulva egy vegetáriánus karácsonyi asztalra is kerülhet töltelék köretként tálalva… még színesebbé és gazdagabbá tesszük az ünnepi asztalunkat. Kezdésnek itt van ez a kapribogyós, almás változat. Furcsának hangozhat a kettő együtt, de én imádom. Ez a leveleskeles gombás változat elég izgalmas. Lencsével és zellerrel is feldobhatjuk a tölteléket. Levesek Egy egyszerű krémleves beindíthatja az ízlelőbimbóinkat és ráadásul az elkészítése sem igényel túl sok időt. Ez a brokkoli krémleves fél óra alatt megvan. A karfiolos zöld tea krémleves extrémnek tűnhet, pedig nem az! A gesztenyekrémleves kimondott karácsonyi étel, extrázhatjuk, ha zsályás birsalmával tálaljuk. Sült répa és édesburgonya krémleves a csodás narancsos színével kápráztatja el a vendégeket. Csicsóka póréhagymával párosítva elég menő. Ha igazán le akarjuk kenyerezni a vendégeket, akkor főzzünk kókuszos cékla consommé-t. Desszertek A hagyományos desszertek mellett (zserbó, beigli, kalács, mákos guba) érdemes bevállalni egy-két különlegesebb sütit, édességet. Például ez a sütőtökös pite eltér a hagyományos sütiktől. Ez a vegán duplacsokis, kókuszos pite mennyei lehet… az elsők között van a kipróbálandó receptek listámon. Szintén kiszemelt áldozat ez a sütés nélküli diós, sütőtökös vegán pite. A céklás csokoládé torta mindenki kedvence lehet, csak ne áruljuk el előre, hogy cékla van benne! Ez is hasonló csak erre krém is került. A narancs jó párost alakít a csokoládéval. És persze a világ legfinomabb csokoládétortája ez a nyers változat. ***** Ha van kedvenc receptetek, ami mindig nagy sikert arat karácsonykor, írjátok meg kommentben, hogy a többiek is csemegézhessenek belőle! Jó készülődést kívánok mindenkinek!
Sütőtök-főzelék répachipsszel
A szürke, ködös, felhős hétköznapjainkba az ételeink által színeket lophatunk, amelyek pszichénkre is jó hatással vannak. Erre alkalmas a következő, rendhagyó főzelék. A répából készült szirmok, vagy chips-ek igazán egyedivé teszik a tálalást. Ha van otthon tökmag - olaj, pár csepp tálalásnál a főzelékbe és igazán finom ízélményt élhetünk át. Persze tökmagolaj nélkül is finom. Mi is úgy fogyasztottuk el főként. A recept Hozzávalók: - 1 kisebb sütőtök - néhány szál répa - 2dl kókusztej (dobozos) - víz - 4-5 gerezd fokhagyma - 2 szál tárkony - 4-5 szem krumpli - só Elkészítés: A sütőtököt és a krumplit meghámozzuk, átmossuk, feldaraboljuk, majd kevés vízben tárkonyt és sót hozzátéve megpároljuk. Amikor már szinte megpuhult, a fokhagymát is hozzáadjuk. A kókusz tejjel együtt összeturmixoljuk a megpárolódott zöldségeket. Közben a meghámozott, karikára reszelt répát sütőpapíros tepsiben megsütjük. A kész főzelék tetejét megszórjuk a répa-chipsszel.
Új (pozitív) kutatási eremény a biotermékekről!
Egy a Newcastle University (UK) által vezetett nemzetközi szakértőkből álló csoport bebizonyította, hogy az ökotermelésből származó terményekben és az ökoterményekből készült élelmiszerekben 60%-kal magasabb az antioxidáns tartalom, mint a konvencionális gazdálkodásból származó termékekben. A Brittish Journal of Nutrition-ben megjelent cikk szerint az ökogyümölcs, ökozöldség és ökogabona fogyasztásra való átállás annyival több antioxidánst juttat a szervezetbe, mintha 1-2 adaggal több zöldséget, gyümölcsöt fogyasztanánk. Emellett kimutatták, hogy drasztikusan alacsonyabb a mérgező nehézfémek aránya az ökogabonákban. Carlo Leifert, a Newcastle University professzora szerint, aki a tanulmányt vezette, ez a jelentés egy fontos kiegészítése a vásárlók birtokában lévő információknak, ami egyébként eddig elég zavaros és néha ellentmondó is volt. A mérések kimutatták, hogy az étel minősége nagyban függ az előállítás módjától. Különösen, a gyárilag előállított, leginkább a nitrogén és foszfát alapú műtrágyák magas szintje estén kaptak a mérések során lényegesen alacsony antioxidáns koncentrációt a vizsgált konvencionális terményekben. Az ökológiai mezőgazdálkodásban a fentebb említett műtrágyák használata szigorúan tilos. Ökotermények és az ökoterményekből készült élelmiszerekben sokkal magasabb az antioxidáns koncentráció (beleértve a fenolos savakat, flavannonokat, sztilbéneket, flavonokat, antociánokat) összehasonlítva a konvencionális terményekkel. Az átlagos különbség az antioxidáns koncentrációban minimum 18% volt, de némely fajtáknál elérte a 68%-ot is. Kisebb százalékban, de még mindig statisztikailag (is) jelentős eltérést találtak a vitaminok és karotinoidok vizsgálata során. Az ökotermék fogyasztásra való átállással 20-40%-kal növelhetjük étrendünkben a táplálékkal bevitt antioxidánsok mennyiségét anélkül, hogy a bevitt kalória mennyiségét növelnénk. A (poli)fenolok és egyéb antioxidánsok segítenek bizonyos krónikus betegségek, köztük a szív-és érrendszeri problémák és néhány rákos megbetegedés megelőzésében is. Alacsonyabb mérgező nehézfém, különösen kadmium koncentrációt (átlagosan 48%-kal alacsonyabb) mutattak ki az ökoterményekből. A Kadmium, annak a 3 nehéz fém egyike az ólom és a higany mellett, melyre az Európai Bizottság maximális engedélyezett szintet vezetett be. A kadmium akkumulálódik, felhalmozódik az emberi szervezetben, a bevitel csökkentés bármely formája csak segítheti a szervezetet. A nitrogén koncentráció is alacsonyabbnak bizonyult az ökotermények körében. A nitrogén 10%-kal, a nitrát 30%-kal, a nitrit 87%-kal volt alacsonyabb, mint a konvencionális terményekben. A konvencionális gazdálkodás során bevett, gyakori műtrágya használat tudományosan összekapcsolható az előállított terményekben fellelhető magas nitrogén, nitrit és nitrát tartalommal. Ezek az anyagok bel tartalmilag nem kívánatosak egy élelmiszerben, mivel magas kockázati tényezőt jelentenek szervi betegségek, például gyomorrák esetén. A tanulmány azt is kimutatta, hogy négyszer magasabb az esélye, hogy rovarölő szer maradványt találunk a konvencionális termékekben. Csak a gyümölcsöknél a konvencionális termesztésből származó mintákban hétszer többször találtak szermaradványt, mint az ökogyümölcsben. Ugyanez a vizsgálat a zöldségek és egyéb termékek esetében is háromszoros vagy négyszeres eltérést mutatott. További tanulmányokra van szükség, hogy pontosan megállapíthassuk a szermaradvány bevitel csökkenésének egészségre gyakorolt hatását, de azt már kimondhatjuk, hogy a bevitel csökkentésének bármely formája hasznos az emberi szervezetnek. A vizsgált konvencionális termények nagy része meghaladta az EFSA ( European Food Safety Authority) szermaradványokra szabott engedélyezett szintet. A mostani tanulmány emellett komoly hiányosságokat fedett fel az előzőleg kiadott tanulmányok nagy részében és a Newcastle University szakértői egyetértettek abban, hogy a jövőben ezen hiányosságokon alapuló félreértések elkerülése végett, a termény összehasonlító tanulmányok egységesítése szükséges. Ez a tanulmány a legátfogóbb analízis az öko és konvencionális termények beltartalmi értékei témában. Ez az új módszeres irodalmi áttekintésnek és a Carlo Leifert mellett álló nemzetközi szakértő csapat meta-analízis technikájának köszönhető. A teljes adatbázis, amit ehhez a tanulmányhoz felhasználtak szabadon elérhető a Newcastle University weboldaláról ide kattitva Forrás: http://www.organic-market.info/ http://www.biokultura.org/index.php/rss-feed/77-hirek/532-tanulmany-az-ok-es-konvencionalis-termenyekrol Fordította: Szlovicsák Katalin
Aszalt fasírtgolyócskák
Imádom az aszalt fasírtfalatkákat, mert jó melegen lehet enni, és isteni a ropogós burok alatt a puha falatka ;) Hozzávalók: 1 maréknyi zabpehely beáztatva 2 sárgarépa 2 kanálnyi áztatott tökmag 2 kanálnyi áztatott napraforgómag 1 kanál darált lenmag 1 kisebb fej vöröshagyma 1 nagyobb cikk fokhagyma 1 kis darab csili paprika 1 tk pirospaprika 1 […]
Könyvajánló: Adorján Éva Egészséges finomságok
Szívből ajánljuk! Nemcsak Karácsonyra! Adorján Évi Egészséges finomságok c. könyve hiánypótló a magyar nyelvű, nyers vegán édes receptkönyvek piacán. A gyönyörű képek mellett különleges ízkompozíciókat ismerhetünk meg, végtelenül praktikus és világos receptleírásokkal. Ha még most ismerkedsz a nyers vegán desszertekkel, vagy már van tapasztalatod, akkor is találhatsz benne rengeteg újdonságot! Az alapoktól kezd a könyve, majd a könnyű krémes desszertektől, az útravaló édességeken át, eljut a piték, torták, parfék világába. A könyvet webshopunkban itt találod meg! ...hőkezelés nélkül, tej-, tojás- és gluténmentesen Stressz, energiahiány, letörtség, alvásproblémák, depresszió - ki ne tapasztalta volna néhanapján saját bőrén ezeket a tüneteket? És ki ne szeretne kiegyensúlyozottan, harmóniában élni önmagával és környezetével? Ki ne vágyna arra, hogy az elhízás veszélye nélkül ehessen igazán jókat, hogy ne kelljen órákat a konyhában töltenie, vagy a teljes havi fizetését elköltenie a bioboltban? Adorján Éva könyve nemcsak magyarázatot ad arra, hogyan és miért esszük magunkat fáradtra és enerváltra, hanem segít felfedezni a teljes értékű étkezés izgalmas világát is. Olyan recepteket gyűjt össze, melyek alapján egyszerűen, gyorsan és egészségesen készíthetjük el a legédesebb finomságokat - cukor, tej és tojás nélkül. Sőt, sütés nélkül.
A nyers vegán Sületlenségek már a RépaKonyha webshopban is
Az ÉletKonyha nyers vegán, gluténmentes, cukormentes termékeit, aSületlenségeket már a RépaKonyha webáruházon keresztül is megrendelhetitek! Váljanak egészségetekre!
Gombás-zöldséges ragu gluténmentes tésztával
2014. november 29. Éltető ételek
Ez egy igazán egyszerű étel, fél óra alatt tálalható is. Kedvenc zöldségünket tegyük bele, én mindig használok sárgarépát és brokkolit. Hozzávalók: (2 adag) - 1 csésze zöldség (sárgarépa, zeller, fehérrépa) - 1 csésze brokkoli rózsáira szedve - 6-8 db közepes méretű gomba - 1 közepes vöröshagyma - 3-4 gerezd fokhagyma - 4-5 evőkanál rizstejszín (nekem az ISOLA márkájú ízlik) - 3-4 evőkanál zabliszt - só, bors, chili, 1/2 leveskocka - kevés kókuszolaj - 1 csomag gluténmentes tészta Elkészítése: - Egy kevés kókuszolajon süssük meg a gombát annyira, hogy a keletkezett lé elpárologjon. Tehát már majdnem pirulnak a gombák. - Adjuk hozzá a vékonyra szeletelt hagymát, és a kockára vágott zöldségeket. Süssük-pároljuk együtt úgy 5 percig. - Reszeljük bele a fokhagymát és fűszerezzük. - Öntsünk rá annyi vizet, hogy ellepje, mivel zaftra szükség lesz. - Eközben főzzük ki a gluténmentes spagetti tésztát. - Mikor már majdnem megfőtt a répa, adjuk hozzá a brokkolit. - Pár perc elteltével szórjuk bele a zablisztet vigyázva, hogy ne legyen csomós. Akár ki is keverhetjük a rizstejszínnel, de én nem szoktam ezért mosatlanítani. - Adjuk hozzá a rizstejszínt is. - Rottyantsuk össze, pár perc alatt besűrűsödik.Jó étvágyat!
Szezámos fasírtgolyók cukkíni spagettivel
Rengeteg restanciám van, csak készítem a kajákat, lefotózom, de arra már sosem marad időm, hogy leüljek, és fel is rakjam :( Igyekszem lassan behozni magam ;) Hozzávalók: 1 szál sárgarépa 1 szál fehérrépa 1 fej lilahagyma 2 cikk fokhagyma 1/2 csésze áztatott tökmag 1/2 csésze áztatott napraforgómag 2 ek áztatott dió 1 kápia paprika 1 […]
Indiai lencseragu édesburgonyával
2014. november 21. Gréta konyhája
Biztosan ti is sokszor gondolkodtok mit főzzetek este, milyen laktató, tartalmas, egészséges, de nagyon finom vacsorával lepjétek meg a családot. Nekem az agyam, (nem fog titeket meglepni) többnyire az ételek körül forog, de még így is vannak napok, amikor fogalmam sincs mit kellene főzni. Ez a recept tökéletes az ilyen napokra, főleg esős, hűvös időben. Nagyon, nagyon, nagyon imádom az autentikus indiai ételeket, és néha kifejezetten szeretem, ha elém rakják egy étteremben, de túlnyomó részt mégis otthon készítem el, mert az ízét nem lehet eltéveszteni, és sokkal költségtakarékosabb is. Hozzávalók: 4-6 személyre 400g lencse beáztatva 2 db édesburgonya 1 szál póréhagyma 2 fej vöröshagyma 5-6 gerezd fokhagyma hüvelyk ujjnyi friss gyömbér 1 csapott ek garam masala fűszerpor 1 csapott ek curry por 1/2 ek tikka masala fűszerpor só, vegamix ízlés szerint 1 doboz sűrű kókusztej 1-2 szál sárgarépa víz 1-2 ek tápióka liszt (kukoricakeményítő is jó) abban az esetben, ha kevesebb vizet adunk hozzá, és nem olyan leveses, elhagyhatjuk, de én szeretem főzelékesen. Egy wokban, (vagy nagyobb serpenyőben) felhevítem az olíva olajat, és megpárolom a felaprított hagymákat, majd a fokhagymák felét aprítva. Folyamatosan kevergetem kb 3 percig, majd belereszelem a friss, hámozott gyömbért, pirítom pár percig. Hozzáadom a félholdakra vágott répát, és a kisebb kockákra vágott édesburgonyát, majd a fűszereket, jól alaposan összekeverem, pár percig kevergetve rázogatva pirítom. Jöhet bele a beáztatott, lecsepegtetett, leszűrt lencse. Összekeverem, majd felöntöm annyi vízzel, hogy rendesen ellepje kb ujjnyi vastagon. Hozzáadom a maradék fokhagymát, és lefedve megfőzöm a lencsét, közben megdagad, besűrűsödik. Megsózom, majd ha a lencse puha, a kókusztej sűrűjét hozzáadom, átlátszó részét, pedig elkeverem a tápióka keményítővel csomómentesre. Kavargatva hozzáöntöm ezt a keveréket, és nagyon gyorsan keverem, mert sűrűsödni fog. Addig kevergetjük, míg újra fel nem forr, majd levesszük a tűzről. Főzelékállagot kell kapjunk. Én rendszerint ilyenkor még sózom, fűszerezem addig míg tökéletes lesz. Bármilyen kenyérfélével ajánlom. Jó étvágyat! UI: Gluténmenteseknek ajánlom még quinoával, vagy rizssel összekeverve. A fűszereket bioboltokban, vagy ázsiai alapanyagokat árusító üzletekben lehet beszerezni, de decembertől a tündérporok már a webáruházamban is elérhetőek lesznek.
Mexikói padlizsán
2014. november 17. Vegán muflon
Ma délután a 4-es metrón odajött hozzám egy ellenőr, aki megszólalásig hasonlított Danny Trejóra. Megköszönte a menetjegyem bemutatását, majd tovább állt. "Nincs mit, hölgyem" - válaszoltam kedvesen. Ez az izgalmas fordulatokban bővelkedő történet arra inspirált, hogy este valami mexikói jellegű étellel álljak elő. A vegán chilis bab már önmagában is hibátlan húzás, padlizsánba töltve pedig annyira harmonikus konstelláció, mint egy csivava bőrébe bújt csivava. Szószaprítás helyett a hozzávalók: 4 db padlizsán 1 doboz vörösbabkonzerv 1 doboz fehérbabkonzerv fél doboz kukoricakonzerv (türelmes piacfetisiszták és időmilliomosok természetesen főzhetik illetve áztatgathatják is ezen komponenseket) 1 fej vöröshagyma 2-3 gerezd fokhagyma 1,5 dl sűrített paradicsom fél csomag füstölt tofu 1 sárgarépa 1 kaliforniai vagy kápiapaprika 1 hegyes zöld erőspaprika jalapenopaprika, darált chilipaprika és/vagy habanero ízlés szerint (erősebb idegméreg nem javallott, ugyanis az ízek rovására megy) só A felkockázott vöröshagymát kevés olajban üvegesre pároljuk, majd zokszó nélkül hozzáadjuk a lereszelt sárgarépát, majd a felkockázott kápia és a felkarikázott hegyes erőspaprikát. Pár perc után beleöntjük a lecsepegtetett vörös- és fehérbabkonzervet, majd a kukoricát. Ezt közepes lángon, rövid ideig pároljuk fedő alatt, majd jöhet a paradicsomsűrítmény, a villával összetört füstölt tofu, legvégül egy deci vizet adunk hozzá. Ezt az elegyet megsózzuk, hovatovább hozzáadjuk a tetszőleges kapszaicinlövedékeket. A kész művet hangos öntömjénezés közepette a hosszában elfelezett és kivájt padlizsánokba töltjük, majd 20 percre 220 fokra hevített sütőbe helyezzük. A vizuális élmény mellé egy eszmefuttatás: a mexikóiak saját országukat így emlegetik: "mehikó". Ezek szerint a népszerű ütőhangszerre "hilofon"-ként hivatkoznak? Valamint a párok intim problémáira megoldást kereső illető a "szehológus"?
Narancsos sütőtökös diós kuglóf : glutén-, tojás-, és laktóz mentes édesség
2014. november 14. Zöld Avocado
Már évek óta megvan a kuglóf sütő formám, de még sosem használtam. Valahogy nem vonzottak az agyon cukrozott kuglóf receptek, de azért rendszeresen töprengtem rajta, mit is készíthetnék vele, ha már ott van a konyhaszekrényben?! :-) Pár napja mikor a kedvenc gasztroblogjaim nézegettem, megláttam egy minden mentes kuglófot, ami a kép és a hozzávalók alapján is megtetszett. Azonnal tudtam, hogy valami ilyesmit fogok készíteni! ;-) narancsos sütőtökös diós kuglóf Sütőtök szezon van, és nagyon szeretjük ezt az őszi-téli narancssárga vitamin bombát. (Valójában Balázs régen egyáltalán nem szerette, de egyszer megkóstolta, és azóta ő sem tud nemet mondani neki.) Telis tele van B2, B11 és C-vitaminnal. Jelentős a karotin, kalcium, cink, mangán és réz tartalma. Kálium tartalmának köszönhetően pedig elősegíti a vér tisztítását. Általában önmagában esszük, a szeleteket sütőben aranybarnára sütve, de mostanában kísérletezem vele, mint alapanyag is. Féltem, hogy elviszi az ételek, sütemények ízét, és nagyon erőteljes lesz, de egyáltalán nem így van. Talán azért voltak előítéleteim, mert akárhányszor a sütőtök szót kimondom, az orromban érzem azt a nem kellemes bébi étel szagot, ami a sütőtök-répa pépes üvegcsékből jön ki, miután kinyitjuk. Emlékeztek rá? Nektek sem egy kellemes szagélmény, ugye?! ;-) Na ezt az agyamban elraktározott kellemetlen szagot kell félre tennem ilyenkor, és bátran nekivágni a sütésnek. Megéri! Mennyei sütőtökös süteményeket lehet készíteni, kellemetlen illat és íz élmény nélkül. Próbáljátok ki, és írjátok meg a ti tapasztalataitokat sütőtök témában! ;-) Narancsos sütőtökös diós kuglóf (glutén, tojás, és laktóz mentes édesség) narancsos sütőtökös diós kuglóf HOZZÁVALÓK 18 cm-es kuglóf formához : - 100g köles liszt - 100g barna rizsliszt - 50g hajdina liszt - 20g lenmagliszt - csipet Himalája só - 1tk. szódabikarbóna - 60g nyírfa cukor vagy nádcukor (ha nagyon édes szájú vagy, mehet bele több is, de vegyük figyelembe, hogy a sütőtök is édes) - téli fűszerek: 1 késhegynyi őrölt szegfűszeg, 1 kk őrölt szerecsendió, 1 kk őrölt gyömbér - 300 g sütőtök lereszelve, héj nélkül (vagy a dupla késes darabolóval felaprítva) - 50g kókuszzsír - 2 ek. olívaolaj - 50 ml növényi tej (pl.:mandula tej) - 1 nagyobb narancs (kb.200 ml leturmixolva a gyümölcs húsával együtt) - 1 kk. étkezési ecet - 1-2 marék dió, pekán dió, mogyoró mix A sütés nem az erősségem. Míg a főzéshez, a főételekhez használt receptjeim nagy része saját kútfőből származik, a desszertekhez más kreatív konyhatündérek ötleteit kell segítségül hívnom. ;-) Ezesetben az alap mindenmentes kuglóf recept Nóri mindenmentes konyhájából származik. Én ezt módosítottam, és készítettem belőle egy sütőtökös narancsos diós kuglófot, a télies ízek kedvelőinek. :-) ELKÉSZÍTÉS: A lisztekhez úgy jutottam hozzá, hogy a gabonákat (köles, barna rizs, világos hajdina, lenmag) ledaráltam a kávédarálón. Legközelebb azonban kész por liszteket fogok venni, és azt teszem a tésztába, mert a házi darálás nem eredményez olyan finom szemcséket, így a kuglóf tésztája sem lesz olyan homogén. Persze attól, hogy a kész kuglóf tészta morzsásabb, még ízre tökéletes, és nem kellett sokat várnia rá, hogy elfogyjon. ;-) A liszteket összekeverjük a sóval, szódabikarbónával, a porcukorrá darált nádcukorral vagy nyírfacukorral, és a téli fűszerekkel (gyömbér, szegfűszeg, szerecsendió). Külön tálban egyneművé keverjük a felolvasztott kókuszolajat, az olívaolajat, a növényi tejjel, a leturmixolt naranccsal és az ecettel. A tetszés szerinti dió féléket összetörjük apró darabkákra, a sütőtököt pedig hámozás és mosás után lereszeljük a nagy lyukú reszelőn. A száraz és nedves összetevőket a sütőtökkel és diókkal együtt összedolgozzuk egynemű tésztává. A kuglóf formánkat kikenjük kókuszzsírral, és körbehintjük rizsliszttel, hogy a tészta ne ragadjon a formába. Beleöntjük a tésztánkat, és előmelegített sütőben 160 °C fokon kb.30 perc alatt készre sütjük. Isteni narancsos fűszeres illatok jelzik majd a kuglóf elkészültét. Miután kész van, kitesszük a formával együtt hűlni. Ha még melegen akarjuk eltávolítani a formából, szét fog esni a tésztánk. Adjunk neki egy kis időt, bármennyire is nehéz megállni, hogy ne essünk neki a süteménynek. ;-) Tálalhatjuk önmagában, vagy narancsos öntettel is: narancs, banán és egy kevés növényi tej összeturmixolva krémes állagúra. Bűntudat nélküli nassolást kívánok a hideg téli napokra ezzel a mennyei narancsos-sütőtökös kuglóffal! ;-) narancsos sütőtökös diós kuglóf Megjegyzés: az én kuglóf formában nagyobb, mint 18 cm átmérőjű, így a tésztám elveszik benne, ezért nem tökéletes a készre sült forma a képeken. Ha nektek is 18 cm-es a formátok, akkor a tészta "tetőtől talpig" fog érni a formában .
Fasírt dióval és lila tönkű pereszkével
Nem kedvelem túlságosan az erdei-mezei gombák ízét, de ebben a fasírtban a dióval együtt annyira zamatos ízvilágot kapunk, hogy napokig szívesen ettem. Mivel a lila tönkű pereszkének most épp szezonja van, rengeteg ételbe került nálunk, született gombapörkölt, ízesített levest, pizzát, éppen mit... Hozzávalók: 1/2 bögre köles opcionálisan 1-2 ek zabliszt, vagy tönkölyliszt 20 dkg lila tönkű pereszke 15 dkg dió és napraforgó mag durvára darálva 2 szál répa 1 kis fej lila hagyma petrezselyemzöld 1 tk vegamix 1 tk só kókuszzsír forgatáshoz tk panírmorzsa A kölest háromszoros mennyiségű vízzel, fél tk sóval és a vegamix-szel megfőzzük 20 perc alatt. A pereszkét, a répát és a lila hagymát megtisztítjuk. A pereszkét vékony szeletekre, a hagymát és a petrezselyem zöldet apróra vágjuk, a répát lereszeljük. Amikor a köles kissé meghűlt, hozzáadjuk a darált olajos magvakat, a zöldségeket, és fél kanál sót. Mindezt összedolgozzuk a kezünkkel. Amennyiben a köles pergősebbre sikerül, és a fasírt nem akar összeállni, némi liszttel segíthetünk a problémán. Ezután vizes kézzel diónyi gombócokat gömbölygetünk, amelyeket aztán ellapítva megforgatunk a zsemlemorzsában. Kizsírozott tepsire helyezzük őket, és 25-30 perc alatt közepes lángon megsütjük. Félidőben a fasírtokat megfordítjuk.
Mák jótékony hatásai
2014. november 9. Éltető ételek
A mákos ételeknek a magyar konyhában nagy hagyománya van, szerintem mindenki evett már mákos kalácsot, bejglit, rétest, mákos gubát vagy éppen mákos kiflit. Persze a mák (kizárólag a magja) nemcsak egy élelmiszer alapanyag, hanem egyben gyógynövény is. Azt szerintem sokan tudják, hogy a mákolajat csontritkulás megelőzésére ajánlják, valamint a gubójából opiumot állítanak elő. Nos, a mák ennél sokkal többet jelent. Nézzük meg, hogy miért is kerüljön a tányérunkra rendszeresen mák? Mák egyenlő ópium? A mák a boglárkavirágúak rendjébe tartozik, azon belül a mákfélék családjába. (Ide tartozik pl. a pipacs és a vérrehulló fecskefű is). A mák virágzásakor a csészelevelek lehullanak, a magház gubóterméssé képződik, melybe a sok kis mákszem rejtőzik. A mák virágainak a színét tekintve láthatunk fehér, rózsaszínű vagy éppen lila színűeket is. A szentesi fehér mák (tájfajta) hasonló a kék mákhoz, de magtermése szép fehér, és finom dióíze van. A fehér (lilás foltos) virágúaknak magjuk kék színű, tokjuk nagy alkaloidatartalmú. Egy kormányrendelet értelmében ma csak a rózsaszín virágú Ametiszt fajta vethető, más színű fajták termesztését a magasabb alkaloidtartalmuk miatt tiltják. A mák ma már az egész világon elterjedt, őshazája azonban Közép-Ázsia (Törökország, Pakisztán, irán, Kína, India). Elsősorban, mint élelmiszert termesztik, de mellékterméke a mákgubó is rendkívül fontos, mert a gyógyszeripar kiemelkedő alapanyaga. Ez többféle ópiumalkaloidát tartalmaz, melyek közül talán a morfin és a kodein a legismertebb. Hazánkban Kabay János (1896-1936) magyar gyógyszerész felfedezése nyomán (1931) az üres, értéktelen máktokból állíttották elő a morfint és származékait. Ez a találmánya forradalmasította a morfingyártást, s ezáltal a gyógyszergyár még exportra is tudott előállítani ebből az értékes kábító fájdalomcsillapítóból. A XX.században évi sok ezer tonnányi üres mákgubót Tiszavasváriban, a Kabay által létesített Alkaloida Vegyészeti Gyárban dolgozták fel. Még propaganda is épült ennek kapcsán: egyetlen darabja se vesszen felhasználatlanul! Gyűjtéséből az iskolák úttörőcsapatai is kiveszik a részüket. A mák értékes tápanyagai A gubóval ellentétben a mák fogyasztása teljesen ártalmatlan, sőt tápanyagokban gazdag, értékes fehérjéket tartalmaz. A vitaminok közül értékes B1-, B5-, B6-, niacinforrás. Az ásványi anyagok közül pedig nagyobb mennyiségben kálciumot (968 mg/100g), foszfort (800 mg/100g) cinket, mangánt, rezet, vasat (15mg/100g), káliumot és magnéziumot (506 mg/100g) tartalmaz. Ezenkívül értékes telítetlen zsírsavakban, 72% linolsavat (omega-6 zsírsav), 11% olajsavat és palmitinsavat tartalmaz. A mák az erős körmökért, hajért és a csontokért Mivel a mák omega3-6 aránya nem megfelelő, ezért tartós, nagy mennyiségű fogyasztása akár gyulladást is okozhat. Az, hogy a csontritkulás ellen napi 1 evőkanál mákolajat ajánlanak több hónapig vagy akár évekig, ezzel egyáltalán nem értek egyet. Akkor mit tehetünk csontritkulás esetén? Nyugodtan együnk mákot (ne mákolajat) akár heti 3-4x is. Mindig azt mondom, hogy egy ételt tápegészként fogyasszuk, tehát ne vonjunk ki belőle semmit és ne is adjunk hozzá semmit. A mákolaj egy koncentrált étel, melyből kivontuk a rostokat és sok egyéb dolgokat. Amennyiben mégis mákolajat szeretnénk fogyasztani, akkor azt csak kúraszerűen javaslom (2-3 hét, utána ugyanennyi szünet), vagy őrölt szezámmaggal együtt akár naponta is fogyaszthatjuk. 1 evőkanál őrölt szezámmagra 5-6 csepp mákolajat cseppentsünk, valamint naponta fogyasszunk zöld leveleket (zöld turmixot) és algákat. Persze a csontritkulás megelőzésénél nemcsak kalciumra van szükság, hanem sok egyéb más anyag együttállására is (pl. D- és K vitamin, magnézium, foszfor, mangán, stb.) A mákolaj levegővel érintkezve gyorsan avasodik, ezért erre figyeljünk oda, hogy a kupakot jól zárjuk vissza, és tartsuk hűtőben! Egyéb jótékony hatásai A máknak nyugtató hatása van, így az idegrendszerre jótékony hatással bír. Régen a gubóból főztek teát, és ezt itatták a csecsemőkkel, hogy ne sírjanak (így tudtak dolgozni az anyák). Ezt ma már semmiképp ne tegyük meg! Ezenkívül, mint apró magocska a bélfal tisztításában is segítségünkre lehet, kíméletesen kisepri a bélfalra tapadt lerakódásokat. Az olaját használhatjuk bőrápolásra, vagy a magocskákból bőrradír is készülhet. Mákunk van... a konyhában Amennyiben nyersen szeretnénk fogyasztani, akkor ebben az esetben is javaslom az áztatását az enzimgátlók miatt. Ha főzésre, sütésre kerül a sor, akkor ennek már nincs jelentősége. A nyers ételek esetében készíthetünk máktejet, de édességek alapanyaga is lehet. A mákos tészta nyers változata az, amikor répát reszelünk le tésztának, vagy aszalt gyümölcslapot vágunk fel vékony csíkokra. A Kolláth reggeli vagy a kedvenc kásánk alapanyaga is lehet. Reggeli turmixunkba is belekerülhet. Úgyhogy mákra fel, mert nemcsak finom, de egészséges is! Anikó
Sárgarépás sütőtökkrémleves
2014. november 2. Lét-tudatos konyha
Hozzávalók: - kb. 1/2 kg sütőtök - 2 sárgarépa - 1/2 mokkáskanál őrölt római kömény - 1/2 mokkáskanál őrölt koriander - 1/2 mokkáskanál kurkuma - 1/4 mokkáskanál őrölt bors - 1 1/2 teáskanál só - 1 evőkanál olaj Elkészítése: A sütőtököt és a sárgarépát megtisztítjuk és nagyobb darabokra vágjuk. Az olajon rövid ideig pirítjuk a római köményt és a koriandert, majd hozzáadjuk a kurkumát a borsot és felengedjük kb. 2,5 l vízzel. Beletesszük a zöldségeket és a sót, majd puhulásig főzzük. Mikor langyosra hűlt, botmixerrel krémesítjük. Kapcsolódó receptek: Sütőtökkrémleves Póréhagymás sütőtökkrémleves
Vegán mac ‘n’ cheese, avagy vegán sült “sajtos” tészta
2014. október 29. Zizi kalandjai
Nem tudom ki, hogy van vele, de szabályosan érzem, hogy az óraátállítással nyertem még egy órát, vagyis a napom 25 órából áll. Ádival a napunk ugyanúgy zajlik, mint előtte, mégis az ebéd sokkal hamarabb készül el, este pedig hamarabb ágyba tudjuk tenni, így több időnk marad dolgozni a gép előtt és egy kicsit kikapcsolódni. Az egyedüli rossz az óraátállítással kapcsolatban a korai sötétedés, de gondolom ezt senki nem szereti. A sötét ellen hoztam most egy napsárga ételt, hogy bearanyozza a napotokat. A mac ‘n’ cheese (macaroni and cheese) népszerű étel az USA-ban, mondhatni úgy, hogy ez az amerikai sajtos tészta. Valójában egy tejes, vajas, sajtos szósz, amelyet összekevernek a főtt tésztával, majd tepsibe öntik és összesütik (íme az amerikai változat). A jó hír az, hogy ez vegán változatban is elkészíthető csupa finom és tápanyagokban gazdag alapanyagokból. Hasonlót már főztem egyszer – egy mángoldosat – , az is finom lett, de ez az új változat tényleg mennyei. Ádinak is ízlett, szóval bababarát… próbáljátok ki! Vegán mac ‘n’ cheese (Recept inspiráció: Oh Dear Drea) Hozzávalók 3 főre (2 felnőtt, 1 baba): - 250 g sütőtök, meghámozva, felkockázva - 250 g répa, meghámozva, felszeletelve - 270 g burgonya, meghámozva, felkockázva - 180 g kesudió - 1 nagy fej vöröshagyma, felaprítva - 3 gerezd fokhagyma, felaprítva - 65-70 g sörélesztő pehely - 6 evőkanál kókuszzsír - 1 és 1/2 evőkanál frissen facsart citromlé - 1 teáskanál kurkuma - cayenne bors, ízlés szerint - só, bors ízlés szerint - sütéshez: füstölt pirospaprika, kenyérmorzsa - 250 g tészta Tegyük egy nagy lábasba a felkockázott burgonyát, sütőtököt, felszeletelt répát és felaprított vöröshagymát. Sózzuk, öntsük fel annyi vízzel, amennyi ellepi, majd tegyük fel főni közepes lángon. Kb. 15-20 perc alatt megpuhulnak a zöldségek, ekkor szűrjük le, de úgy, hogy a főzővizet tegyük félre (ezzel fogjuk a szószt elkészíteni!!!). Egy másik lábasban főzzük meg a tésztát a csomagoláson található utasítás szerint. Szűrjük le és tegyük félre. Melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Tegyük a kesudiót robotgépbe és ennek megfelelően daráljuk krémesre (közben a robotgépet állítsuk le néha, nehogy leégjen a sok munkától!). Ha krémesre van darálva, adjuk hozzá a robotgépben a kókuszzsírt, a citromlevet, a cayenne borsot és a kurkumát. Dolgoztassuk össze a krémet a robotgépben. Közben lassan kezdjük el adagolni a sörélesztő pelyhet és a zöldséges főzővizet miközben a robotgép dolgozik. Ha a pehely is el lett dolgozva a szószban, kezdjük el hozzáadni a főtt zöldségeket és fokozatosan adjunk mellé a főzővízből, hogy krémes szószt kapjunk eredményül. A lényeg a fokozatosságon van, tehát ne egyszerre zúdítsunk mindent a robotgépbe, hanem szépen lassan adagoljuk a hozzávalókat. A végén sózzuk, borsozzuk és ha szükség van hígításra, akkor használjuk a maradék zöldséglevet (én szinte az összeset felhasználtam). Egy tálban keverjük össze a főtt tésztát a “sajtszósszal”, öntsük az egészet egy tepsibe, szórjuk meg a tetejét füstölt pirospaprikával és kenyérmorzsával. Tegyünk alufóliát a tetejére és süssük 10-15 percig, majd fólia nélkül még 5 percig. Tálaljuk azonnal! Tipp : a szósz nagyon nagy adag lesz, vagyis lesz belőle maradék! Én másnap blansíroztam brokkolit és karfiolt, tepsibe tettem és leöntöttem őket a maradék szósszal és összesütöttem! Isteni lett a végeredmény, még jobb, mint a tésztás verzió!
Forró csoki válogatás hideg napokra
2014. október 22. Zizi kalandjai
Gondoltam összegyűjtök nektek néhány szuper receptet (a saját blogomról és mások blogjáról), amelyekkel a hosszú hétvégén – főleg, ha hűvös lesz – kényeztethetjük magunkat. Egyetek jókat, pihenjetek sokat és kényeztessétek, melengessétek magatokat forró italokkal! Vegán krémes sűrű forró csoki… eltér a hagyományostól, ugyanis az alapját kesudiótej adja. Datolyával és juharsziruppal van édesítve, csokoládé van beleolvasztva és tényleg sűrű lesz a végeredmény. Recept itt! Sütőtökös latte… mennyei, habos, sütőtökpürével felturbózva! Recept itt! Vegán forró fűszeres kakaó… csipet fahéjjal és cayenne borssal fűszerezve. Recept itt! Kedvencek más blogokról: - Kókusztejes cukormentes forró csoki Chili és Vanília Zsófitól - Jamie Oliver tuti befutó forró csokoládéja - Vegán fehér forró csoki (másképp) Csokiországból - Vegán földimogyoróvajas forró csokoládé az Oh She Glows blogról - Vegán mentás matcha latte a Healthy Happy Life blogról - Vegán kókuszos mocha a Healthy Happy Life blogról - Meleg fűszeres almás répa ital a Green Kitchen Stories blogról - Forró csoki Fűszer és Lélek Esztertől - Sűrű forró csokoládé Lila Füge Dórától - Forró csoki pálcák karamellizált fehér csokiból Praliné Paradicsom Zsuzsitól - Sűrű forró csokoládé Emiko Davies blogjáról - Vegán levendulás forró csokoládé Nóri Mindenmentes Konyhájából - Forró fehér csoki szerecsendióval Vegasztrománia Annától (+ Forralt bor chilivel, gyömbérrel és grapefruittal)
Zöldséges fasírtfalatkák
Már 1 éve fonjuk Horváth Katával a kosarakat Szendehelyen ? ? ? Sajnos, lassan befejeződik, de előbb még ünnepelünk ;) Köszönjük szépen mindenkinek, aki ezt lehetővé tette!!! http://zoldutak.hu/egyeb/telt-hazzal-indult-a-kosarfonas-sznedehelyen/ Hozzávalók: 1 fej jégsaláta 2 kígyóuborka 1/2 kg paradicsom Fasírt: 3 szál répa 1 szál paszternák 2 fej vöröshagyma 4 cikk fokhagyma 20 dkg áztatott tökmag 20 […]
Tisztító lé
2014. október 10. Nyers konyha
Dől a lé....a gyümölcscentrifugámból. Szeretem a zöld turmixokat, de számomra annyira laktatóak, hogy mostanság rászoktam arra, hogy a zöldet, lé formájában iszom, rostok nélkül, így kevésbé telít el. Egy ideig ezt úgy oldottam meg, hogy turmixoltam vízzel, citrommal, majd harisnyán vagy mosóhálón átszűrtem. Most beállítottam a gyümölcscentrifugám a pultra és vele dolgozom. Egy egyszerű öregecske darab, ezeknél tanácsos a rostokat amiket kidob a gép még 1x átküldeni a centrifugáján, mert még szed ki belőle nedvességet. Tuti jó táplálékkiegészítő, vitaminbomba, amit az ember elkortyolgat. Gyümölcsöket inkább turmixolom, így bent maradnak a rostok, amik lassítják a cukor felszívódását. Aki gyümölcsöt is présel, vagy centrifugál, annak javasolt vízzel meghígítani a levet, mert a sok cukor megemeli a vércukorszintet. Tisztító lé: 1 cékla 2 répa 1 citrom 1 zöld alma 2 marék spenót Aki rendszeresen, napi szinten issza a zöld leveket segíti szervezetét a méregtelenítésben, fogyásban. Van egy jó kis film amit érdemes megnézni motivációként, a pasi 60 napig csak leveket ivott és szépen lefogyott, később a gyógyszereit is elhagyhatta, meggyógyult betegségéből: Kövér, beteg és majdnem halott
Vegaburger barbeque szósszal
Ez bizony egy rendhagyó burger. Mert ehhez a burgerhez nem kell hús. Viszont ez a burger nem is akar húsos lenni. Mert most lencsés akar lenni! :) Ez a burger csak úgy van. Magában. Isteni finoman. Hozzávalók négy vegaburgerhez: 4 zsemle, 1 vöröshagyma, 1 paradicsom, 2-3 csemege uborka, 4 saláta levél. A fasírthoz: - 60 g száraz lencse - 1/4 vöröshagyma - 1 kisebb sárgarépa - 2 evőkanál lenmag + négy evőkanál meleg víz - 1 evőkanál csicseriborsóliszt + 1 evőkanál víz - 1/4 csomag petrezselyem - 1 kávéskanál sörélesztő - 1 evőkanál olaj - 1,5 kávéskanál szója- vagy Worchester szósz + 1 kávéskanál balzsamecet - fél-fél mokkáskanál fokhagymapor, kakukkfű és oregánó, egy leheletnyi rozmaring, só, bors - kb. 20 g prézli - olaj a sütéshez - A lenmagot áztassuk be, a csicseriborsólisztet keverjük ki kis vízzel. - A lencsét 20 perc alatt főzzük puhára. - Ezután egy nagy serpenyőben pirítsuk meg az apróra vágott hagymát, sörélesztőt, fokhagymát, majd reszeljük rá a sárgarépát, adjuk hozzá a fokhagymaport, kakukkfüvet, oregánót, rozmaringot, sózzuk, borsozzuk. Pároljuk 5-10 percig, amíg megpuhul a répa is. - Robotgéppel daráljuk össze a lencsét és a serpenyő tartalmát. Adjuk hozzá a szójaszószt, balzsamecetet, a lenmagot, csicseriborsó krémet és a petrezselymet. Prézlivel állítsuk be a formázható állagot. - A masszát osszuk négy részre és formázzunk húspogácsákat. Ügyeljünk, hogy 1 cm-nél ne legyenek vastagabbak, és sütéskor az olaj legyen nagyon forró. Így szépen egyben maradnak a fasírtok és ropogósra is sülnek. Barbeque szósz - 1,5 dl ketchup - 2 evőkanál barna nádcukor (minél sötétebb, annál jobb) - 1 evőkanál almaecet - 1 evőkanál mustár - 1 mokkáskanál őrölt szerecsendió - 1 kávéskanál természetes folyékony füst (elhagyható) Keverjük simára a hozzávalókat, és ha van lehetőségünk, hagyjuk állni egy kicsit. Összeállítás: És most jön a legjobb rész, amikor összerakjuk a hambinkat. Vágjuk félbe a zsemlét, és halmozzuk egymásra a rétegeket: salátalevél, fasírt, hagyma, paradicsom, csemege uborka, és persze jó sok szósz. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 45 perc Extra tipp: Legyünk jó fejek magunkhoz, és a fasírtból csináljunk többszörös adagot. Lefagyasztjuk, és legközelebb csak ki kell venni a mélyhűtőből. Ezért akkor majd bizony nagyon hálásak leszünk! Egy kattintás, és nem maradsz le a további receptekről: Töltsd le ITT két ajándék receptfüzetünket a Hírlevél feliratkozás mellé!
Vegán baba uzsonna + SkipHop kedvezménykupon
2014. szeptember 30. Zizi kalandjai
Többen kértétek, hogy adjak tippeket milyen ételeket érdemes vagy jó uzsonnára, snacknek pakolni egy majdnem másfél éves babának. Ádi most már szinte ugyanazokat eszi, amelyeket mi is fogyasztunk. Tízórait ritkábban eszik, mert később szokott reggelizni (nem egy koránkelő baba), azonban a délutáni alvás után mindig van egy- vagy többféle finomság, amit megkóstol. Ez függ attól is, hogy otthon vagyunk vagy éppen úton. Ha otthon vagyunk bármilyen étel szóba jöhet, mert minden a rendelkezésünkre áll: kanál, villa, tányér, asztal, stb. Ha úton vagyunk valahova, akkor érdemes olyat csomagolni, amely könnyen fogyasztható, kézzel/kanállal ehető, nem maszatol túlzottan, ráadásul finom és egészséges is. Néhány tipp, hogy nálunk mi a menő snack: - szezonális gyümölcsök: alma, narancs, banán, szőlő, avokádó - szezonális zöldségek: répa, sült sütőtök - vegán sajt kockákra vágva - natúr kölesgolyó - Alnatura teljeskiörlésű ropi - almás zab palacsinta - banános palacsinta - cukormentes tripla szezámos keksz - natúr puffasztott rizs Az almát szereti egészben is enni, de vághatjuk szeletekre, kockákra, ha még nehezebben rág a baba. A narancsot többnyire megpucolva, gerezdekre szedve csomagolom el. A banánt és szőlőt önállóan eszi Ádi, az avokádót pedig vihetjük félbe vágva, folpackba csomagolva és kanállal eszi meg a húsát a baba. Ádi a répát simán elrágcsálja, a sült sütőtök pedig szintén kanállal ehető. A vegán sajthoz jól passzol a natúr kölesgolyó vagy a ropi (amely egyébként cukormentes is!). Persze mindez az őszi szezonhoz igazodik, ha nyár lenne, nyilván mást pakolnék uzsonnára. Ami az innivalót tekinti, többnyire vizet vagy almalevet viszünk magunkkal. Szeretem vidám, környezetbarát dolgokba csomagolni az uzsonnát. Beszerezés alatt vannak rozsdamentes acél dobozkák, amelyekbe sok minden tehető. Fontosnak tartom, hogy ha műanyag dolgot használok, akkor azok BPA és PVC mentesek legyenek (erről bővebben írtam itt). A Skip*Hop Magyarországtól lehetőséget kaptunk újabb termékek tesztelésére, olyan termékekére, amelyek az uzsonnáztatást teszik színesebbé, vidámabbá. Uzsonnás táskájuk 13 féle színben (állat formában) kapható. A kis ételtároló táska belseje hőszigetelt, frissen tartja a benne tárolt ételt. Tágas egyterű rekeszében praktikusan helyezhető el a szendvics, gyümölcs, snack vagy ital stb. Belső hálós zsebében evőeszköz, szalvéta is tárolható, ezenkívül beleírhatjuk a gyermekünk nevét. Könnyen tisztítható, nedves ruhával letörölhető, lemosható. Hátizsákként nem használható, csak kézben fogható vagy felakasztható (pl: a babakocsira). A kulacsaik (11 féle színben kapható) BPA-mentesek, ftalát-mentesek, és PVC-mentesek. Minden kulacsban szívószál található, amelyet flip-top kupak véd, így a kulacs nem csöpög. Az üveg és a szívószál is könnyen tisztítható, mosogatógépben mosható. Tartozik hozzá egy extra, pót szívószál is. Ádi nagyon szépen iszik már pohárból, palackból is, de a szívószállal még csak ismerkedik. Tetszik neki, ha buborékot fújok vele a kulacsba vagy a pohárba, tanítom a használatára, de egyelőre még nem a rendeltetésének megfelelően használja. Mindkét termék elnyerte a tetszésünket. Ádi uzsonnáját sokszor a táskámba tettem bele, külön volt minden, a cumisüvegtől kezdve a kis dobozkákig. Az uzsonnás táska maximálisan ki van használva, mindent egy helyre tudok tenni, Ádi pedig imádja hordozgatni, kinyitni, ki- és bepakolni belőle mindent. A kulaccsal pedig egyelőre ismerkedünk, biztos vagyok benne, hogy hamarosan menni fog a szívószállal való ivás. Anya magyaráz, Ádi koncentrál A Skip*Hop elérhető az alábbi linkeken: - weboldal - Facebook oldal Skip*Hop Magyarország és Monkie Az uzsonnás táskát és a kulacsot a {Monkie} biztosította a teszteléshez. A véleményem csakis a sajátom. ***** KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG A ZIZI KALANDJAI OLVASÓINAK!!! Aki 2014. szeptember 29 és 2014. október 10-e között vásárol Skip Hop, Yeominis, Stor it vagy Frank&Fischer márkájú termékeket a Monkie oldaláról az 10% kedvezményben részesül (a végösszegből kerül levonásra). A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI10. Jó vásárlást mindenkinek!
“Hagymatokány” – Rizstésztával / Nyers káposzta saláta gazdagon
2014. szeptember 29. Fittanyuka
A nyárnak vége, de néhány erdélyi recept még van a tarsolyomban, amelyeket szinte nemis szükséges reformálni. Az egyik ilyen a hagymából készült főétel, magyaros fűszerekkel, én éppen nem rendhagyó módon rizstésztával párosítottam, amely gluténmentes és könnyen emészthető. Ez az étel bármely évszakban megállja a helyét, íme a recept: Hozzávalók ( 4 fő részére): 1 kg vöröshagyma 2-3 evőkanál kókusz olaj 2 kk himalaya só 1 kk őrölt kömény 1 kk édes, pirospaprika késhegyni őrölt fekete bors 1 ek. zabliszt vagy barna rizsliszt 1-2 cikk préselt fokhagyma 2 dl víz 200 g rizstészta 200 g füstölt tofu A hagymát felaprítjuk és a sóval együtt az olajon ledinszteljük, majd adunk hozzá kevés vizet és puhára pároljuk. Hozzáadjuk a fűszereket, préselt fokhagymát. A zablisztet csomómentesen elkeverjük 1 dl vízben és hozzáaöntjük a hagyma tokányhoz, keverés mellett besűrítjük. Ha szükséges még sózzuk, fűszerezzük. A kockára vágott tofut, kevés sóval és borssal kókuszolajon megpirítjuk, a rizstésztát kifőzzük és a hagymával tálaljuk. Nyers káposzta saláta gazdagon: 1/2 fej zsenge, édes káposzta 1-2 db paradicsom 1 szál répa 1 kk egész kömény 1 kk himalaya só 1/2 citrom leve 2 evk hidegen sajtolt napraforgó olaj A káposztát almareszelőn lereszeljük a répával együtt, a paradicsomot kockára vágjuk, megszórjuk a köménnyel. A citrom levét a hidegen sajtolt olajjal, sóval összerázzuk egy kis üvegben és a salátára öntjük. Az üvegben való összerázás a legegyszerűbb módja a dresszingek elkészítéséhez. Finom, zsenge és ropógós saláta, önmagában vagy főétel mellé.
SÜTŐTÖK szezON
2014. szeptember 25. Zöld múzsa
Tavalyi sztori felmelegítve! ;-) Két évvel ezelőttig semmi mást nem csináltam sütőtökből: feldaraboltam, kivájtam a magos részt és toltam a sütőbe, mikor megsült és kihűlt elmajszoltuk. Az áttörés egy baráti vacsorán következett be, ahol a házigazda sütőtök krémlevest szolgált fel pirított tökmaggal amit még előtte nem ettem. A kicsit túlborsozott ám számomra nagyon szimpatikus állagú narancssárga pempőből kétszer is repetáztam. Hamar rájöttem, eddigi fantáziátlanságom oka az volt, hogy a sült tököt a'la natúr készítettem és nem gondolkodtam el a lehetséges fűszerezésein. A sütőtök az újvilágból indult hódító útjára, Közép- és Dél-Amerikában az indiánok kedvenc eledele volt. A XVI. század óta ismerik és termesztik hazánkban, ahol a legjobb ízű sütőtök Nagydoboz és környékéről valósi. Általában a kanadai változatot vásárolom a piacon, de az ominózus vacsorán folytatott beszélgetés felnyitotta szemem, léteznek egyéb zamatos fajták: ilyen például a japán hokkaido, aminek a héja is ehető sütés, főzés után. Szeptembertől kezdődik az égőnarancs színű tökszezon, a piaci standokat ellepik a különféle izgalmas formák, mi pedig újabb recepteket próbálhatunk ki. Első lépésként azt tanácsolom, a sütni való szeleteket locsoljuk meg pár evőkanál olívaolajjal, nyomjunk rá egy kis fokhagymát és enyhén sózzuk, borsozzuk. Ha még néhány szál zöld rozmaring ágat vagy friss kakukkfüvet is teszünk a tökgerezdek mellé, új dimenziók nyílnak. Az így elkészített sütőtököt rögtön tovább is gondolhatjuk. Tíz perc leforgása alatt készíthetünk belőle zsályás sütőtök pástétomot, aminek a legfőbb előnye a bolti kenyérre valókkal szemben, pontosan tudhatjuk, mi került bele. Zsályás sütőtök pástétom: - 4-5 szelet sült sütőtök - 1 kisebb fej vöröshagyma - 1 gerezd fokhagyma - 1 ek. olívaolaj vagy kókuszolaj - 1 tk. dijoni mustár - 5 dkg tökmag - 4-5 friss zsályalevél - só, bors ízlés szerint ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A vöröshagymát és a fokhagymát víz és olívaolaj elegyén megpároljuk. A tökmagot teflon serpenyőben szárazon megpirítjuk, majd egy késes aprítóba durvára vágjuk. A párolt hagymát, a sült tökök belsejét. a mustárt és a fűszereket is a robotgépbe öntjük és rusztikus állagúra turmixoljuk. Pirított kenyéren tálaljuk. Morzsolhatunk a tetejére feta sajtot és meglocsolhatjuk tökmagolajjal is. Friss salátát mindig fogyasszunk melléje. Tiszta üvegbe töltve néhány napig hűtőszekrényben eláll. A tökös krémleveseknek számtalan fajtája ismert. Klasszikus franciás fűszerkombó a só, fehérbors, szerecsendió tejszínnel. Ha édesre vesszük a figurát, akkor fahéjat, szegfűszeget, vaníliát és kardamomot használjunk ízlés szerint. Személyes kedvencem az indiai fűszerezésű változat amibe a gyömbér, koriander és kurkumán túl a chili fokozza a fűtőértéket és a vöröslencse teszi még táplálóbbá. fotó: Takács Andrea Indiai sütőtök krémleves: - kisebb kanadai sütőtök ( 1-1.5 kg ) - közepes fej vöröshagyma - 10 dkg vöröslencse - 2 ek. olívaolaj vagy kókuszolaj - 2-3 cm-es friss gyömbér reszelve - 1 kk. őrölt koriander - 1 kk. kurkuma - chili ízlés szerint - 1 dl kókuszkrém vagy 3 dl kókusztej - 1 ek. vegamix - só ízlés szerint - tálaláskor pirított tökmag vagy friss koriander levél ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A sütőtököt lehéjazzuk és kivájjuk a magját, majd kockákra vágjuk, a hagymát is felaprítjuk. A vöröslencsét megmossuk ( áztatni nem kell ). Egy nagyobb lábosba feltesszük a zsiradékot és a hagymát üvegesre pároljuk. Ráreszeljük a gyömbért és állandó keverés mellett tovább pirítjuk. Jöhetnek a porfűszerek sorjában: koriander, kurkuma és ízlés szerinti chili. Két perc pirítás után ráöntjük a kockára vágott tököt és a megmosott vöröslencsét, majd annyi vizet öntünk rá, ami ellepi. Beleszórjuk a sót és a vegamixet a főzővízbe. Kb. 15-20 percig főzzük, míg a tök és a lencse megpuhul. Ezután tölcséres turmixszal vagy botmixerrel krémesítjük és a kókusztejjel felforraljuk mégegyszer. Egy száraz serpenyőben megpirítjuk a tökmagot. Ezzel vagy frissen vágott koriander levéllel tálaljuk. Igaz a kerti partik ideje lassan lejár, de az őszi-téli időszakban is grillezhetünk zöldségeket a konyhai sütőben. A következő recept lehet akár a krémlevesünk feltétje, de ha készítünk hozzá köretet, mártást, könnyed vacsoraként vagy főétel gyanánt is megállja helyét. 10-15 darab fűszeres zöldség saslik hozzávalói: - 3-4 szelet nyers sütőtök - 1 kisebb karalábé - 1 közepes sárgarépa - 1 kápia paprika - 5 dkg zöldbab Páclé: - 0.5 dl olívaolaj - 1 ek. mustár - 1 ek. szójaszósz - 2-3 gerezd fokhagyma - citrombors, só, opcionálisan őrölt koriander és római kömény --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Az sütőtök és karalábé kerek szeleteit vágjuk cikkelyekre. ( Megjegyzés: a sütőtököt 1,5 cm, míg a karalábét 1 cm vastagra szeljük fel, mert nem egyformán puhulnak ). A répát vékony karikákra, a kápia paprikát kisebb kockákra, míg a zöldbabot 3-4 cm-es darabokra aprítsuk. A darabolás mondhatnám gyerekjáték, a zöldségek saslik pálcikára való felszúrása azonban férfi munka. Itt az ideje bevonni párunkat az ételkészítésbe. A pácot összekeverjük, ecset segítségével bekenjük, majd egy sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztassuk. 200 fokon süssük addig, míg a zöldségek megpuhulnak. Még 10 perc grill funkció és már tálalhatjuk is.
Újra rendelhető a Fibonacci nyers vegán csokoládé
2014. szeptember 21. Répa Konyha
A nyári meleg idő után újra rendelhető online a Fibonacci nyers csokoládé tábla! A Fibonacci 'Aktív Kakaó' Csokoládé organikus alapanyagokból (nyers kakaó massza, nyers kakaó vaj, nyers agave.), kézzel készített, nyers vegán, 80% kakaótartalmú (a legfinomabb, criollo fajtából). Gluténmentes és az alacsony glikémiás indexű agavéval van édesítve. Gondosan temperált, roppanós állagú. 80g táblás csokoládé 1590 Ft. A nyers kakaóról és csokoládéról bővebben! Narancsos-ropogós, Levendulás-kendermagos ízekben vagy a Natúr változat, a tiszta nyers csokoládé-élmény szerelmeseinek! Személyesen a Madal Caféban vásárolhatjátok meg, a Jászai mari térnél Budapesten.
Pad Thai pirított tofuval
2014. szeptember 11. Gréta konyhája
A Pad Thai, ahogy neve is mutatja, a thai konyha egyik talán legnépszerűbb alkotása, és számomra az egyik legfinomabb gyorsétel, amit az ember ehet, a gyümölcs, és a sushi után :)) Amint beköszöntött a szeptember, és megéltünk pár hűvösebb napot, a szervezetem egyből jelezte, hogy bizony mostantól melengető ételekre van szükségem, melengető fűszerekkel. A Pad Thai, thai sült tésztát jelent, amit ezerféleképpen variálhatunk. Ebben a verzióban minden benne van, amit az ázsiai ételekben szeretek, mert wokból jön, tészta van benne de gluténmentes, zöldségeket, és mogyorót is tartalmaz, szóval egy gasztrohedonistának, mint amilyen én vagyok, ez bizony maga a Mennyország. A Tündérkonyhában minden héten lesz valami ázsiai, étel a kedvenceim közül, szóval érdemes az oldalamat frissíteni a napi menük érdekében . Hozzávalók: 200g rizstészta 2 ek mogyoróvaj 4 ek teryaki szósz, vagy sima szójaszósz, tamari 1 ek sűrített paradicsom 1 ek vörös vagy zöld tha curry pasta 1 marék pirított földimogyoró 300g füstölt tofu 5-6 gerezd fokhagyma kedvenc idényzöldségek (pritamin paprika, lilahagyma, répa, zeller, brokkoli stb) 1 csokor friss koriander mogyoró olaj, vagy bármilyen ázsiai wok olaj,(kókuszolaj is megfelel) ujjnyi chili, ha valaki csípősen szereti 1. Az üvegtésztát leforrázzuk, majd 5 perc után leszűrjük, hideg vízzel átöblítjük, félretesszük. 2. A wokban felhevítjük az olajat, majd beletesszük a csíkokra, vagy kockákra vágott tofut, pár percig pirítjuk, majd felöntjük a teryaki szósszal. Addig pirítjuk, míg a szójaszószt a tofu felszívja, és ropogós, kérges lesz. Félretesszük. 3. A wokban kevés olajat hevítünk, majd beletesszük a curry pastát, a mogyoróvajat és a sűrített paradicsomot, szójaszószt. Ha krémes szósz lesz belőle, beletesszük az aprított fokhagymát, 1 percig pirítjuk, majd jönnek a zöldségek. Átforgatjuk kb 5 percen keresztül rázogatva, míg a zöldségek kissé megpuhulnak, de még roppanósak maradnak. 4. Hozzáadjuk a tésztát, átforgatjuk, majd a sült tofut is. 5. Tálaláskor megszórjuk pirított mogyoróval, és aprított koriander levelekkel. Jó étvágyat!
Snidlinges tofu fasírt golyók, zöldséges krumplipürével
2014. szeptember 9. Zöld Avocado
Ezek az ál fasírtgolyók mennyeiek! Olyan, mintha húsból lennének, de annál sokkal könnyebbek, puhábbak, egészségesebbek, és ízletesebbek! :-) snidlinges tofu fasírt, zöldséges krumplipürével Hozzávalók: kb.45 db 3 cm átmérőjű tofu golyóhoz 1000 g tofu (GMO mentes) 1 fej lila hagyma 3 gerezd fokhagyma 2 szál közepes sárgarépa 1/2 bögre kukoricaliszt, vagy rizsliszt 1 ek őrölt lenmag beáztatva vízbe (tojás helyett) 1 marék friss petrezselyem mustár, Himalája só, fehér bors, édesnemes pirospaprika 2 szál snidling a zöld résszel együtt 1/2 bögre tökmag és szotyi keverék 1/2 bögre darált dió (nem cukrozott, és nem dejó) (1 ek útifűmaghéj) (1 ek sörélesztő por) kevés zsemlemorzsa, amibe beleforgatjuk majd a golyókat kisütés előtt Zöldséges krumplipüréhez: 1 kg krumplipürének való burgonya 2 szál közepes sárgarépa 1 kisebb cukkini Fokhagymás kukorica salátához: 1 nagy organikus/bio tejföl (500 ml) 2 gerezd fokhagyma Himalája só, frissen őrölt fekete bors 1 bio kukorica konzerv (cukormentes) 1 szál snidling (2 marék bab csíra) Elkészítés: fokhagymás kukorica saláta - jobb sarokban a képen Kezdjük a salátával, mert annak jó, ha áll a hűtőben egy kicsit, hogy az ízek összeérjenek. Balázs imádja a tejfölös kukorica salátát, így gyakran kerül az asztalra fasírtok mellé. Manapság próbálom ezt is a lehető legreformosabb formában elkészítni. Ez egy roppant egyszerű saláta! :-) A nagy tejfölt (vagy natúr organikus joghurtot, görög joghurtot) beleöntjük egy mélyebb tálba. Hozzáadjuk ízlés szerint a fűszereket, a kukorica konzervet, az apróra vágott snidlinget, és fokhagymanyomóval a 2 gerezd fokhagymát (ha valaki szereti a vámpírokat üldözni, tehet bele többet is). Ha van otthon, akkor 2 marék babcsírával tehetjük értékesebbé ezt az egyszerű salátát. színes, zöldséges krumplipüré A krumplipürét azt hiszem nem kell senkinek bemutatnom. Készítsük el a hagyományos módon, a kívánt mennyiségben, ahogy azt korábban szoktuk. Miután elkészült a számunkra tökéletes püré, cifrázzuk egy kicsit, és csempésszünk bele életet! ;-) Pucoljunk meg 2 közepes sárgarépát, mossunk meg egy kisebb cukkinit, és mindkét (mindhárom) zöldséget reszeljük le a nagy lukú reszelőn julienre. Keverjük a friss, élettel teli, nyers zöldségeket a krumplipürével, és ezzel el is készült az üde burgonya köret. És akkor nézzük a tofu fasírtokat, amik szintén egyszerűen elkészíthetőek, és csak a kisütögetés vesz igénybe néhány percet, de nem annyit, mint egy húsos fasírt. Tegyük a hozzávalókat egy keverő tálba ilyen formán: - A napraforgómagot és diót daráljuk porrá a darálóban. - A tökmagot egészben tegyük bele. - A lilahagymát, fokhagymát és sárgarépát egy fél dl. vízzel turmixoljuk pépessé a turmix géppel. - A snidlinget/metélőhagymát karikázzuk fel kb. fél cm-es karikákra. - A tofut (a lé nélkül) morzsoljuk bele a tálba a kezünkkel. - Adjuk hozzá a lisztet, a fűszereket, az apróra vágott petrezselymet, és az előre beáztatott lenmagot. (A vízben áztatott lenmag, 1-2 óra elteltével kocsonyásodni kezd. A vega receptekben a tojás helyettesítőjeként, egyfajta kötőanyagként használatos. Érdemes néha ezt tenni az ételeinkbe a tojás helyett, mert a lenmag is rengeteg jótékony tulajdonsággal bír.) - ha van otthon, akkor mehet bele a sörélesztő és útifűmaghéj is, amik szintén javítanak a fasírt tápértékén. Persze ha még nem szereztük be ezeket a super táplálékokat, kihagyhatóak, bár a sörélesztő por különleges és finom ízt is kölcsönöz az ételeknek. (Ez a két super táplálék elég drága a bio boltokban, de olyan kis mennyiségben fogy, hogy nagyon sokáig elég, és akkor már hosszú távú befektetésnek számít. :-) ) nyers tofu golyókMiután a hozzávalók a megfelelő formában a keverőtálban landoltak, kézzel összegyúrjuk őket, míg egy nagyjából homogén anyagot kapunk. Ez lesz a fasírt alapanyaga, a mű hús. ;-) Közben egy magas falú serpenyőben, vagy lábasban olajat hevítünk, úgy, ahogyan azt a rántott hússal szoktuk. Jó lenne, ha ez az olaj, kókuszzsír lenne, vagy olíva olaj, de tudom, hogy mindkettő túl drága ahhoz, hogy kisütéshez "pazaroljuk" őket. Tehát maradhat a hagyományos napraforgó olaj, ha sajnáljuk a drágább zsiradékot. A forró olajba aztán a szokásos módon kisüthetjük a kb.3 cm átmérőjű golyócskákat. A keverőtálból kézzel golyókat formázunk, amiket meghempergetünk egy kis zsemlemorzsában, és aztán tesszük a forró olajba. Ha elég forró az olaj kb.10 perc alatt készre sülnek a vega fasírtok. Egy papírkéztörlővel bélelt tálba kiszedve, hagyjuk, hogy a felesleges zsiradék lecsöpögjön, és ne a gyomrunkat terheljük vele. tofu fasírt golyók A behűtött fokhagymás kukorica salátával, és színes krumplipürével tálalva teljes értékű, ízletes, és egészséges fogás tálalható. A húsevők is megnyalják mind a 10 ujjukat a puha és könnyed tofu golyócskák után! Próbáljátok ki! ;-) Megjegyzés: Készítsetek házi "zsemle"morzsát barna kenyérből pár perc alatt! Piritós sütőbe / toasterbe tegyünk bele pár szelet kenyeret, amit aztán ha elkészült, darálóban daráljunk porrá, és kész is a házi barna zsemlemorzsa. A nagypapám annó ezt réz mozsárban és sütőben készítette. A megmaradt kenyeret felkockázva betette egy tepsiben a sütőbe, és szárazra sütötte közepes hőmérsékleten. A kiszáradt és kihűlt kenyér kockákat mozsárba tette, és kézzel porrá zúzta. Akkoriban még jobb minőségű kenyerek készültek, így ezt a házi zsemlemorzsát el tudták tárolni hosszabb ideig. Ha ugyanazt ma megpróbálod, kb. 1 hét után zöld és kék színben pompázó új élet keletkezik az elrakott zsemlemorzsádon. :-) Ezért tanácsos csak mindig annyi házi kenyérmorzsát készíteni, amit azonnal felhasználsz. Megjegyzés2: Mi is az a tofu? Bővebben itt olvashatsz róla: tofu, avagy a szójasajt
Sárgarépa kence
Mostanában reggelente rákaptam a sárgarépa lére, és rengeteg száraz anyag marad utána a gyümölcscentrifugából, amit sajnálok már a komposztra vinni ;) A mai répaléből isteni pirítósra való készült ;) Hozzávalók: 1 tálkányi száraz répareszelék (vagy reszelt répa) 1 ek mustár (készítése itt) 2 marék napraforgó-csíra 1 csipet tiszta só 10-15 levélke friss tárkony 1 ek […]
Pikáns paradicsomkenyér, amíg a szezon tart
2014. augusztus 26. Szelíd életmódváltók
Érik a paradicsom, ilyenkor persze egyszerre és sok. Paradicsomsaláta, paradicsomleves, paradicsom-ami-éppen-eszembe-jut. A nyertes pedig a PARADICSOMKENYÉR. Kezdetnek kimentem a kertbe és szedtem kicsit sem tökéletes, de annál egyedibb alakú paradicsomot. Előkerült egy árva paprika is. Hozzávalók: 3 közepes paradicsom 1 répa 1 paprika 3 gerezd fokhagyma petrezselyem és koriander zöld 1 evőkanál olivaolaj só csili paprika zabpehelyliszt lenmagörlemény napraforgómag szezámmag Elkészítés: A paradicsomot, paprikát, fokhagymát, fűszereket és olajat összeturmixolunk. Ha túl száraz a massza, kis vizet vagy paradicsomlevet adhatunk hozzá, hogy a gép ne szenvedjen. Amikor az ” ízt adó ragasztó massza” kész, adjuk hozzá a reszelt répát és a száraz belevalókat kedvünk szerinti arányban. Én a zabpehelylisztből tettem többet, mert a többi olajos mag, ami kicsit nehezebbé teszi a kenyeret. A végső állag olyan, hogy se nem kemény, se nem híg, olyan kenhető massza, ami magában is megáll, nem folyik szét. A masszát tepsiben kenjük szét, és jelöljük meg a szeleteket, hogy utána szépen lehessen széttörni. Persze, ha azt akarjuk Jöhet az aszalás 4-5 órán át a fakanállal kitámasztott sütőben, legalacsonyabb hőmérsékleten. Ésszerű, hogy a sütőt teli kapacitással használjuk ilyenkor, és egyszerre mást is elkészítünk. Például csokis levendula kekszet. Ez a recept természetesen nagyon rugalmas, bármi mehet bele. Ha kipróbáltad így vagy másképp, meséld el milyen lett! Szeretettel és akcentussal, Rita (function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = //connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, script, facebook-jssdk));
Vegán cukormentes tripla szezámos keksz
2014. augusztus 23. Zizi kalandjai
Ez a keksz igazából baba keksznek indult, vagyis Ádinak akartam végre kekszet sütni, mert még sohasem evett. Tudtam, hogy vegán és cukormentes lesz és valószínűleg kerül majd bele banán, de a többi hozzávalót még nem sejtettem mi lesz. Néhány hete belefutottam a szezámlisztbe és kitaláltam, hogy ezzel fogom gazdagítani a kekszet. Isteni magának a lisztnek az illata, de amikor összekevertem a többi hozzávalóval, majd a kekszek a sütőbe kerültek, mennyei illatok járták be a lakást. A szezámlisztnek magas a fehérjetartalma, így kiváló vegetáriánusok és vegánok számára. Ezenkívül magas a vas, a magnézium, a kálcium és a cink tartalma is. Kiváló sűrítésre is, én azonban sokkal inkább tudom elképzelni sütikben, mint, amilyen ez a keksz is. A szezámliszten kívül került a kekszbe tahini (ha nem kaptok, saját magatok is készíthettek tahinit), valamint a tetejére szórtam szezámmagot, szóval ez egy fullos szezámos keksz lett. Ha nem juttok szezámliszthez, helyettesíthetitek zab- vagy hajdinaliszttel. A kókuszolaj és a tahini miatt ez egy puha keksz, de úgy gondolom, hogy babának a legmegfelelőbb az állaga és nem baj, hogy nem ropogós. Igazából három banánt tettem volna bele, hogy még egy kicsit édesebb legyen – így a felnőtt ízérzékhez jobban alkalmazkodott volna -, de csak kettő volt itthon. Aki édesebben szeretné fogyasztani, az mindenképpen három banánt tegyen bele! Vegán cukormentes tripla szezámos keksz Hozzávalók kb. 18-20 db-hoz: - 2 db érett banán, meghámozva, villával pépesre törve - 60 g kókuszolaj - 50 g szezámliszt - 50 g tönköly fehérliszt - 5 evőkanál rizstej - 1 evőkanál tahini - 2 teáskanál szódabikarbóna - 1 vaníliarúd kikapart magjai - pici csipet só - szezámmag Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: szezámliszt, fehérliszt, szódabikarbóna, só. Egy másik tálban keverjük össze a pépesre tört banánokat a kókuszolajjal, a rizstejjel, tahinivel és vaníliával. Jól keverjük el, majd öntsük a száraz hozzávalókhoz. Puha, enyhén ragacsos tésztát kell kapnunk. Melegítsük elő a sütőt 180C fokra és béleljünk ki egy nagy tepsit sütőpapírral. Fagyis- vagy evőkanállal adagoljunk gombócokat a sütőpapírra és szórjuk meg a tetejüket szezámmaggal. 15-20 percig süssük, amíg aranybarnák lesznek. Ádi is jóváhagyja a kekszet
Szezon
2014. augusztus 14. Zöld múzsa
Nem merem azt írni, hogy nyári szezon, mert nem érzem a nyarat. Furcsa fátyolfelhős égre ébredek hosszú napok óta reggelente, hasamra sütő, mosolyt csalogató napsugarak helyett. Extrán párás a levegő, a futás sem esik olyan jól. Délután egy kis szerencsével lehet találkozni direktbe jövő napfénnyel. Mintha a paradicsom mindebből semmit sem érzékelne, de legalábbis beéri a felhők mögüli kacsintgatással és pirosodik mindannyiunk örömére. Idén egy nagyon kedves barátnőm, Klári rámgondolásából lett pár bokor különlegesebb paradicsomom is, mint a "black cherry", ami egy apróbb fajta és beérve nagyon szép sötétbarna színű, valamint a "gold nugget", ami szintén aprócska de szép aranysárga színű, zamatos pari. Érőben még egy azonosítatlan fajta. Úgy tudom sok mag, amit kaptam tőle ebből a webáruházból valók és megbízható fajták. Kaptam még lila sárgarépa, csíkos cékla, mángold és lila bazsalikom magokat, most csak azokat soroltam, amikből ehető termés is kerekedett ;-) A paprika és a padlizsán palánták a gyors földből való kibújás után és a több átültetés ellenére sem találták meg nálunk a jó táptalajt, de jövőre ismét megújult erővel kezdek a kertészkedésbe, talán egy kicsit időben előbb kezdve a magok földbe ültetését nagyobb esélyt adva nekik a kibontakozáshoz. Nagyon érdekes egyébként látni, hogy a kertésztől vásárolt paradicsom palántáink mennyivel erősebb és hatalmasabb növények, ontják az édes-piros gyümölcsöt, de éppen ennek ellenére rém büszke vagyok a sokkal gyengébbecske, magam által nevelgetett bokrok hozamára. Pár üvegbe zártam már a nyár ízéből: bazsalikomos-chilis paradicsomlekvárt készítettem, Kaldenekker recept alapján , mert ehhez írt a legkevesebb cukrot ( 2 kg-hoz 10-15 dkg-ot ), abból is a legbarnábbikat használtam. Nektek meg hoztam egy lecsós kölessel töltött padlizsán receptet, hogy maradjunk a szezonalitásnál. Lecsós kölessel töltött padlizsán: - 2 kicsi padlizsán - 10 dkg köles ( háromszoros mennyiségű sós vízbe megfőzve ) - 2 ek. kókuszzsír - 1 ek. olívaolaj - 1 közepes fej lilahagyma - 1 gerezd fokhagyma - 3-4 db érett paradicsom - 1 db zöld paprika ( nem erős ) - reszelt sajt ( vegánoknak elhagyható ) - chili opcionálisan - só, bors, őrölt kömény ízlés szerint - friss petrezselyem - friss bazsalikom levelek - 10-15 szem fekete olivabogyó ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A kölest megfőzöm a háromszoros mennyiségű vízben és hagyom kihűlni. A padlizsánokat félbe vágom és kanál segítségével kiszedem a belsejüket. Igyekezzünk ezt úgy csinálni, hogy egy centi vastag kéreg maradjon belül. Vékonyan kikenjük őket olívaolajjal és picit megsózzuk. Egy serpenyőben kókuszzsíron pirítjuk az apróra vágott hagymát. Utána rádobjuk a szintén apróra vágott paprikát, valamint a padlizsán belső részét felaprítva és rányomjuk a gerezd fokhagymát is. A paradicsomok héját lehúzzuk ( ha szükséges forró vízbe dobjuk őket, így könnyedén lejön nekik ) legutolsónak adjuk a lecsóhoz. Fűszerként ízlésünknek megfelelően sót, őrölt köményt ( ... római kömény és koriander hozzáadásával kicsit shakshukás lesz ;-) ... ) a végén pedig frissen őrölt fekete borsot használhatunk. A lecsós ragut összekeverjük a főtt kölessel, a karikákra vágott fekete olívabogyóval és a padlizsánokba töltjük. Előmelegített sütőbe 35-40 percig sütjük és a sütés befejezése előtt megszórjuk reszelt sajttal a padlizsán csónakok tetejét. Friss apróra vágott petrezselyemmel és bazsalikomlevelekkel tálaljuk. Könnyed nyári vacsora vagy vendégváró falat.
Kukoricás tésztasaláta
2014. augusztus 7. Éltető ételek
A gyerekeim kedvence ez a tésztasaláta. Ha SOS kell valami vacsira, és már nagyon éhesek a gyerkőcök, akkor ez kerül az asztalra. Így elég sok zöldséget is megesznek a tészta mellett. Ja, és mostanában gluténmentes, kukoricából készült tésztát szoktam kifőzni, így a gluténmentesség is kipipálva. Saját részre én még brokkolit is szoktam hozzá főzni, de ezt sajna a gyerkőcök nem szeretik. Amíg megfő a tészta, addig a saláta is elkészül. A lányok mozarellát is szoktak hozzá enni. Hozzávalók (4 főre) - 1 csomag gluténmentes penne tészta - 4-5 db kemény húsú (pl. lucullus) paradicsom - 1 piros paprika - 1 közepes fej lilahagyma - 1/2 fej jégsaláta vagy spenót - 1 nagyobb sárgarépa - 2 marék kukorica - 4 evőkanál napraforgómag - 4 evőkanál tökmag - zöldfűszerek kedvünk szerint: metélőhagyma, bazsalikom Öntet: - 4 evőkanál extra szűz olivaolaj - 2 evőkanál citromnak a leve - 1 kávéskanál mustár - só, bors - 1 gerezd reszelt fokhagyma Elkészítés: - Először is bő, sós vízbe főzzük ki a tésztát, majd alaposan öblítsük le. - Amíg fő a tészta, elkészítem a salátát. A paradicsomot és a paprikát kockázom, a hagymát vékony szeletekre vágom és a répát sajtreszelőn lereszelem. - A salátát kis darabokra (falatkákra) tépkedem, vagy késsel felvágom. - A magokat száraz serpenyőben megpirítom. - A kukoricát kifőzöm. - Az öntet hozzávalóit egy kis befőttes üvegbe teszem, és alaposan összerázom. - A végső mozzanat, hogy a kifőtt, átmosott tésztához hozzákeverem a salátát, a megfőtt kukoricát, majd az öntetet. Alaposan összekeverem, zöldfűszerrel ízesítem. Ellenőrízzük, hogy kell-e még sózni. Megszórom a pirított magokkal is.Kész is, jó étvágyat!
Táplálj helyesen édesanyám! (5. rész)
2014. augusztus 5. Zizi kalandjai
Előtte / Utána Az a bizonyos csokipuding, aminek az utolsó falatjáért harcolt anya és fia, és ami az első szülinapi torta krémje is volt A legutolsó bejegyzés óta elég sok idő eltelt… fejemben a sok-sok információ, igyekszem részletesen leírni nektek. Többen jeleztétek, hogy egy heti menüre is kíváncsiak lennétek, hát, akkor egy ilyet is leírok nektek. Még jó, hogy születése óta (!!!) írom, hogy mikor mit evett Ádi, szóval dokumentálva van az étkezés, így a heti menü megosztása sem akadály! Májusban végre megújult a természet, ami a piacok kínálatán is látszódott, így egyre több újdonságot tudott kipróbálni Ádi. Nagy sikert aratott minden gyümölcs, amit evett: eper, málna, ribizli, szeder, cseresznye, meggy, szilva, őszibarack, sárgabarack, sárgadinnye. Talán a görögdinnyéért nem rajong annyira, de azt is megeszi. A legnagyobb kedvenc egyértelműen a meggy és az áfonya. Nem tud belőlük eleget enni… Áfonyából képes akár 200 grammot is benyomni egyszerre. Képzelhetitek, hogy 200 gramm áfonya után milyen színű lesz a végtermék… hát, lila! A zöldség választékból szinte mindent kipróbáltunk, ami szóba jöhetett: spárga, zöldborsó, zöldbab, tök, cukkini, padlizsán, paradicsom (ez gyümölcs!), paprika, kukorica, káposzta, uborka, olívabogyó, zeller, karalábé, karfiol, brokkoli, avokádó (ez gyümölcs!). A spenót, mángold, petrezselyem, sárgarépa továbbra is szerepel az étlapon és alkalmanként most már burgonya is kerül a tányérra. Az egyedüli, ami nem nagyon nyerte el a tetszését, az a sóska volt, de hát ez egy eléggé megosztó zöldség. Kipróbáltuk a zöld turmixot is. I. csinált egy fantasztikusat: mángold, banán, alma, kevés citromlé, víz, rizstej összekeverve… az arányokat ne kérdezzétek, de tényleg nagyon finom volt, ezért is aratott sikert Ádinál. Második alkalommal én csináltam, ha jól emlékszem, nem volt itthon alma, így az nem került bele és nem is lett olyan ízletes, Ádinak sem ízlett annyira, de nem adjuk fel! Kineveztük apát zöld turmix specialistának, így ezért az italért és más smoothie-ért ő a felelős. Készített már málna rizstej smoothie-t (turmixolás, majd magok leszűrése), Ádi ezt is itta nagyon! Gyümölcsökön és zöldségeken kívül Ádi eszik tésztát (többnyire durum- vagy tönkölylisztből készültet), kölest, barnarizst, jázminrizst, kukoricadarát, rozs-vagy teljeskiörlésű tönkölylisztből készült kenyeret (lehetőleg élesztőmenteset), zabpelyhet, rizspelyhet, tönkölydarát, lencsét, csicseriborsót, sörélesztő pelyhet (B12 vitamin pótlásra), vegán sajtot (nem szójaalapú, nagyon-nagyon finom, az egész család imádja!). Mandulatejet- és rizstejet (cukormentes) smoothie-k készítéséhez használok, valamint a reggeli kásához. Külön magukban nem szokta inni őket, de biztosan ki fogjuk próbálni, de most nyáron jobbnak látom frissítő gyümölcsleveket és vizet adni szomjoltásra. Rágcsált már diót és egy kis kesudiót. Többen kérdeztétek, hogy mivel pótoljuk az állati fehérjét. Különösebben nem görcsölök rá erre a témára, de néhány dolgot érdemes szem előtt tartani vegán táplálkozás esetén. Már ebben a cikkben is leírtam, vagyis idéztem, hogy “Az ember az emésztés során a fehérjéket aminosavakra bontja le, ezekből építi fel a saját fehérjéit. Nem az elfogyasztott fehérjét építi be tehát, hanem az aminosavakat. Ezért minden alapot nélkülöz az a kijelentés, miszerint az állati fehérje azért jobb, mint a növényi, mert közelebb van szerkezetében az emberihez. A másik alaptalan tévhit, hogy a növények nem teljes értékű fehérjét tartalmaznak, ezért rosszabb minőségűek. Ez a mítosz az esszenciális aminosavakra vezethető vissza. Nyolc aminosavról van szó, amelyeket a szervezet nem tud előállítani, ezért mindenképpen kívülről kell őket a szervezetbe vinni. A természet bölcs, minden élőlény ugyanazokból az aminosavakból épül fel, így a növényekben és az állatokban egyaránt megtalálhatóak az ember számára esszenciális aminosavak. Igaz, az állati fehérjék mind a nyolc aminosavat tartalmazzák, a növények pedig általában egyszerre nem az összeset. Azt nevezi a természettudomány teljes értékű fehérjének, amely az összes, az adott élőlény számára esszenciális aminosavval rendelkezik. A növények közül ilyen a kelbimbó, a sárgarépa, a kukorica, a karfiol, az uborka, a tök, a burgonya, a zöldborsó, az összes dióféle, a szezám- és napraforgómag, valamint a paradicsom fehérjéi. Nem szükséges azonban minden étkezés alkalmával teljes értékű fehérjét fogyasztani, de még naponta sem. A szervezet ugyanis “képes bármilyen aminosavhoz hozzájutni a saját tartalékából, ha az egy adott étkezésből hiányzik is.” – Dr. E. S. Nasset” (Forrás: Napfényes Étterem) Tehát a fent nevezett 8-10 növényből szezon alapján igyekszem minél többet adni Ádinak. Ezenkívül fontos az ételek párosítása (ez a komplettálás) is. Például a gabonafélék és hüvelyesek együttes fogyasztásával teljesértékű fehérjéhez jutunk (pl: bab-zab fasírt, zöldborsós rizottó). Még többet a komplettálásról és az ételek párosításáról itt olvashattok. Nem csak bűvölte a spenótot, hanem meg is ette Mindent mértékkel fogyasztunk és a hangsúly a harmónián van. Ádi nagyon jó étvágyú kisfiú, öröm nézni, ahogyan eszik. Egyenesen megkívánja az ember az ételt, olyan jóízűen falatozik, nyugodtan, kényelmesen. Jól fejlődik, egészséges, zsurmó, mozgékony, igazán jól táplált baba. Továbbra is igyekszem tartani a vegán étrendet számára, azonban tudom, hogy bizonyos szituációkban nehéz kivitelezni, hogy teljesen kizárjuk a tojást vagy tejtermékeket. Ha így lesz, nem fogok belőle problémát csinálni, ha alkalmanként eszik egy-két olyan dolgot, amelyekben ezek megtalálhatók. A nagy kérdés, amit mindig megkapok, hogy ha Ádi kér húst, akkor adok-e majd neki. A válaszom természetesen igen, hagyni fogom, hogy kipróbálja, de valószínűleg a nagyi fogja elkészíteni neki az ételt. Tökfőzelék készítésekor egyszer csak elcsent egy darab meghámozott tököt az asztalról és nekiesett… a tapasztalás a legfontosabb! Amit még szintén nem evett és érdemes megemlíteni, az a cukor. Ezt még semmilyen formában nem evett, de még mézet, juhar- vagy agavé- vagy rizsszirupot sem adtam neki és ahogy ezt a környezetemben tapasztalom, igen jó döntésnek bizonyult. A cukor teljesen megváltoztatja az ember ízérzékelését és egy alma már nem fog olyan édesnek tűnni, ha rendszeres “cukorfogyasztókká” váltunk. Ezt is igyekszem elhúzni, ameddig lehet, aztán majd mértékkel adni neki kókuszvirág cukrot, nádcukrot, juharszirupot, természetesen többnyire sütikbe belesütve. És akkor lássunk egy heti menüt (követem a szezonalitást, de ez most több hét menüjéből lett összemixelve, ezért fordul elő benne az eper és az őszibarack is egyszerre)… A reggeli kásák rizs- vagy mandulatejjel készülnek, adok hozzá csipet fahéjat, egy teáskanál mandulavajat és gyümölccsel tálalom. Tízóraira többnyire egyféle gyümölcsöt eszik, de előfordul, hogy főzés közben adok neki egy darab répát is, hogy elrágcsálja. Az ebéd szinte mindig főtt étel és az egyszerűségre törekszem, hogy minél gyorsabban legyen kész. Uzsonnára többféle gyümölcsöt eszik, persze nem egyszerre, hanem az ebéd és a vacsora között akár kétféle gyümölcsöt is eszik, meg lehet, hogy még kölesgolyót is rágcsál. A vacsora az esetek többségében hideg, kenyér valamivel megkenve, zöldségekkel tálalva. 1. nap Reggeli: banános palacsinta Tízórai: áfonya Ebéd: tökfőzelék vegán sajttal Uzsonna: alma, málna, kölesgolyó Vacsora: vegazsíros kenyér, paradicsom, avokádó 2. nap Reggeli: tönkölykása almával Tízórai: eper Ebéd: cukkinis lecsó barnarizzsel Uzsonna: cukor- és élesztőmentes szilvás rétes (biopiacról) Vacsora: vegazsíros kenyér, paradicsom, paprika, avokádó, vegán sajt 3. nap Reggeli: zabpehely kása banánnal Tízórai: nektarin Ebéd: brokkoli pestós tészta (sörélesztő pehely a tetejére szórva) Uzsonna: áfonya, kölesgolyó Vacsora: humuszos kenyér, paradicsom, olívabogyó, avokádó, vegán sajt 4. nap Reggeli: rizspehely kása őszibarackkal Tízórai: áfonya Ebéd: zöldségleves teljeskiörlésű vegán betűtésztával Uzsonna: sárgabarack, málna Vacsora: vegazsíros kenyér, paradicsom, brokkoli csíra, avokádó, vegán sajt 5. nap Reggeli: tönkölykása banánnal Tízórai: őszibarack Ebéd: tökfőzelék bab-zab fasírttal Uzsonna: sárgabarack, áfonya, kölesgolyó Vacsora: lencsepástétomos kenyér, paradicsom, avokádó, vegán sajt 6. nap Reggeli: tönkölykása őszibarackkal Tízórai: vegán cukormentes szilvalekváros palacsinta (biopiacon) Ebéd: lecsó polentával Uzsonna: őszibarack, kölesgolyó Vacsora: szezámmagpástétomos kenyér, paradicsom, paprika, avokádó 7. nap Reggeli: rizspehely kása banánnal Tízórai: málnás rizstejes smoothie Ebéd: borsófőzelék karfiol-quinoa fasírttal Uzsonna: őszibarack, kölesgolyó Vacsora: vegazsíros kenyér, olívabogyó, paradicsom, avokádó ***** Ha kérdésetek van, tippetek, ötletetek, esetleg egy tuti baba receptetek, írjátok meg kommentben! A leírtak a saját tapasztalataim (és tájékoztató jellegűek!) és a mások által leírt, általam elfogadott nézeteket tükrözik. Kérjünk tanácsot, segítséget másoktól, szakemberektől, olvassunk utána a hozzátáplálás/baba étkeztetés témájának, aztán hallgassunk az anyai megérzésünkre is, figyeljük meg, hogy mi ízlik a babának, vállaljuk fel a döntésünk felelősségét és cselekedjünk saját belátásunk szerint. Majmos előke, tálka, tányér és kanál: {Monkie}. Táplálj helyesen édesanyám! (1. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (2. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (3. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (4. rész)
Gömbcukkini, fekete répa - furcsa formák és szokatlan színek a piacon
Nemrég a piacon kóstoltunk finomabbnál finomabb paradicsomokat, amikor olyan zöldségekbe és gyümölcsökbe botlottunk, melyekre korábban még sosem figyeltünk fel. Nagyon örültünk, hogy ennyi - talán csak számunkra - újdonságot ismerhettünk meg. Szemezgessetek velünk!
Gluténmentes, magvas barna kenyér / Továbbá tej,-tojás,-élesztőmentes/
A recept címe a következő is lehetne: A gluténmentes kenyér misztikuma. Ugyanis a gluténmentes kenyér sütésénél nem olyan egyértelműek a dolgok, mint például egy tönköly kenyérnél. Az állagát nem könnyíti meg az sem, hogy nem élesztővel készítjük, mert nem szeretnénk egyik oldalról adni, a másikról pedig elvenni. Ez most azt jelenti, hogy az élesztő nem az egészségünket szolgálja, ugyanis táplálja az egysejtű organizmusokat a szervezetben ( vírusok, baktériumok, gombák), sőt a rákos sejtek elsőszámú tápáléka a cukor mellett. Tehát kihagyjuk, helyette foszfátmentes sütőport vagy szódabikarbónát használunk, lazító “adalék” gyanánt. A gluténmentes sütemények és kenyerek tésztája sosem készül csak egyféle lisztből, mindig több liszt keveréke, ugyanis fontos, hogy kötőanyagot is adjunk hozzá, mert a gluténmentes liszteknek nincsen sikér tartalmuk. Kereskedelmi forgalomba kapható gluténmenets lisztek mindegyike keverék és bármeliyket is választjuk megkönnyítjük a saját dolgunk, mert az összetevők arányát már valakik összerakták, kitalálták helyettünk. Ennél a barna kenyér receptnél a következő lisztkeveréket használtam: Doves farm lisztkeverék. A liszt tartalmaz: rizs, tápoóka, burgonya, szentjánoskenyér lisztet, cukorrépa rostot és xantángumi ( nedvesség kötés miatt lényeges). Hozzávalók: 450 g lisztkeverék maréknyi napraforgó mag maréknyi szezámmag 1 tasak foszfátmentes sütőpor, 2 kk himalaya só 8 evőkanál kókusz olaj 330 ml langyos víz Először a lisztet elkeverjük a magvakkal, sütőporral, sóval, majd hozzáadjuk az olajat, vizet és alaposan összegyúrjuk. Ha szükséges, mert ragad, szórunk hozzá még kevés lisztet. 30 percig letakarva pihentetjük, majd újra átgyúrjuk és cipót formázunk belőle vagy egy hosszú sütőformát kiolajozunk, vagy kibélelünk sütőpapírral és beleegyengetjük a tésztát, tetejét bevágjuk vagy megszúrkáljuk. Előmelegített sütőben 200 C fokon 35-40 percig sütjük. A sütőbe helyezhetünk egy hőálló tálba vizet, hogy kevésbé száradjon ki a kenyerünk. Ne számítsunk laza, könnyű kenyérre, mert csalódni fogunk. Én másnap szeltem vékony szeletekre és enyhén pirítva fogyasztottam.
Tofu fasírt
Új, természetesen húsmentes fasírozottat készítettem. Nagyon sok alapanyagot fel szoktam használni fasírt készítéséhez, zöldségeket, (répát, céklát, cukkinit … stb.), magokat, … stb… szoktam nyersen és sütve is csinálni. Tofuból még nem készítettem. Finom lett. Hozzávalók: 1 csomag (250 gramm) natúr vagy füstölt tofu (GMO mentes), egy vörös- vagy lilahagyma, 3 nagyobb gerezd fokhagyma, só, bors, őrölt pirospaprika ízlés szerint, kb. 4 evőkanálnyi zabkorpa, a hempergetéshez: zsemlemorzsa (lehet tönkölymorzsa is), szőlőmag olaj a sütéshez Elkészítés: A tofut lereszeljük a kis lyukú reszelőn, és hozzáadjuk a többi hozzávalót. Egy könnyen gyúrható masszát kapunk, amit zsemlemorzsába forgatunk, és szőlőmagolajban kisütünk. Sütés után leitatjuk róla a fölösleges olajat. Főzelékhez, vagy csak úgy natúrban, zöldségekkel fogyasztva is remek étel. Kiegészítésként lehet egy kis vízzel összekevert őrölt lenmagot is hozzákeverni, így nem lesz túl morzsalékos…. de nem szükséges. Ez helyettesíti a tojás szerepét. Bármi más alapanyaggal lehet “dúsítani”… pl. borsóval, kukoricával, répával… stb. Jó étvágyat! Készül a tofufasírt… ilyen ügyes tündérkezek segítik a munkámat a konyhában.
Zöldséges gombaragu petrezselymes burgonyával
2014. június 21. Éltető ételek
Egy ilyen ragus ételeknél nem kell nagy dologra gondolni. Kedvenc zöldségeinket használva változatossá tehető ez a főétel. Sőt, a köret is variálható, akár rizzsel is elkészíthető. Hozzávalók (2 főre) - 1 csésze darabolt zöldség (én sárgarépát és brokkolit használtam) - 30 dkg gomba - 1 fej hagyma - 3-4 gerezd fokhagyma - 1/2 doboz rizstejszín - 1 evőkanál kókuszolaj - só, bors, zöldségleves-kocka - 1-2 evőkanál zabliszt - 1 kis csokor petrezselyem Köret: - 50 dkg burgonya - 1 csokor petrezselyem - 2-3 evőkanál kókuszolaj Elkészítés: - A hagymát a kókuszolajon dinszteljük meg, reszeljük hozzá a fokhagymát is. - Adjuk hozzá a sárgarépát, majd a feldarabolt gombát, és pirítsuk kb. 5 percig. - Öntsünk rá egy kevés vizet, hogy éppen ellepje. Fűszerezzük. - Tegyük hozzá a brokkolit is. Én ekkor már nem főzöm sokáig, hogy a brokkoli ropogós maradjon. - Habarjuk be a zabliszttel és a rizstejszínnel, és főzzük össze. - A petrezselymet a végén adjuk hozzá, épp csak rottyantsuk össze. A körethez legjobb az újburgonya, melyet csak kefével kell megtisztítani. Sós vízben főzzük meg, de ne teljesen puhára! Tegyünk egy serpenyőbe kókuszolajat, majd pirítsuk meg benne a burgonyát. A végén szórjuk meg a petrezselyemmel. Jó étvágyat!
Rizspelyhes, mogyorós egybesült zöldségfasírt
2014. június 14. Mindennapi ételeink
Ismét fasírtrecept, nagyon könnyen elkészül és finom is. Hozzávalók: 20 dkg rizspehely 10 dkg teljes őrlésű kenyérmorzsa 10 dkg pirított földimogyoró 2 közepe sárgarépa 3 ek. olaj 2 ek. sörélesztőpehely 1 fej vöröshagyma 4-5 gerezd fokhagyma 1 csokor petrezselyem, ízlés szerint: himalaya só, bio levespor és ételízesítő, lestyán, köménymag, rozmaring Elkészítés: A rizspelyhet kevés levesporos forró vízbe beáztatjuk (épp csak ellepje), eközben a hagymát meghámozzuk, felaprítjuk és 1 ek. olaj és ugyanannyi víz keverékén megpároljuk. A mogyorót zsiradék nélküli tepsiben megpirítjuk és összeturmixoljuk. Hozzáadjuk a megázott rizspehelyhez, és ezt a masszát gazdagítjuk a nyersen lereszelt sárgarépával, a megpárolódott hagymával, és ízesítjük a fűszerekkel, fokhagymával. Zsemlemorzsával, sörélesztőpehellyel gazdagítjuk. Szükség esetén darált lenmagot adhatunk hozzá (ha szét akarna esni). Egy tepsit kiolajozunk, beletesszük a masszát, a tetejét is meglocsoljuk olajjal és 180 fokon kb. 30 perc alatt kisütjük.
Tavaszi méregtelenítés. A léböjt 2. napja
Reggel az óra csörgésére ébredtem. Nagyon éhes voltam . Elkészítettem a szokásos májöblítő turmixot és utána megittam egy csésze dió teát. "Benyaltam" 1 kk. mézes szűzbogáncsos almarostot, az nagyon jól esett. A mai nap az orvosnál folytatódott. Tegnap a nagylányom olyan ügyesen lépett, hogy bokaszalag húzódása lett. Majdnem 10 óra lett, mire végeztünk, már ekkor megint nagy éhség tört rám. Hazaérve megittam egy csésze alma-cseresznye italt, melyet fahéjjal és gyömbérrel ízesítettem. Frissen préseltem répa-káposzta-zeller és fehérrépát , amely ismét kiadott egy csésze itókát. A megmaradt rostból készítettem egy zöldséglevest , melybe még hagyma és fokhagyma is került. A végén jó csípős lett, mert tettem bele egy kevéske chilit is. Délután ittam még vizet, teát és alma-körte levet is. A gyümölcs- és zöldségeleveket minden esetben hígítom vízzel!! Este még "ettem" ismét egy adag zöldséglevest és még 1 csésze tulsi tea is lement. Érdekes, hogy nem vagyunk fáradtak . A párom még mondta is, hogy SOKKAL energikusabb, már csak az evés hiányzik neki. Mint a forró sivatagban, mikor vizet lát az ember, hát a párom másra sem tud gondolni, mint a sült halra vagy a kacsacombra. Pedig nem nagy húsevő, hetente 1-2x eszik, de most nagyon kívánja. Hát... még kell rá várni egy kevéske időt. Én is nagyon jól érzem maga, délután még gyomláltam is egy kicsit a kertben. Érdekes, hogy a gaz mindig gyorsabban nő, mint a vetemény... Holnap az utolsó nap... A párom kért, hogy holnap újítsak be valami új itallal, mert már unja az eddigit. Na jó, de mit? Elsősorban a sósat kívánjuk, bár az édes jobban telít... Na, majd holnap meglátjuk... Összesítés: Étel - italMennyiségREGGELÁllott víz 5 dl1,5 literMájöblítő turmix 5dl (+30 ml emóció)Dió tea 5 dl2 szem huminiqum2 szem alga1 kk. mézes szűzbogáncsos almarostDélelőttalma-cseresznye-meggy LÉ 5 dl1,1 literzöldséglé 6 dlEbédZöldség leves LÉ 5 dl0,5 dl20 ml Supra balanceDélutánvíz 6 dl2,1 literTulsi tea 5 dlalma-körte LÉ 2x5 dlVacsora2 szem alga0,5 dl2 szem huminiqumZöldség leves LÉ 5 dlEsteGyömbéres tulsi tea 5 dl0,5 liter1 kk. mézes szűzbogáncsos almarost 5,7 liter folyadékot ittam a mai nap folyamán. Már csak 1 nap, és ehetünk...
Csicseriborsós piláf
Nemrég a csapatépítőn volt lehetőségem az eredeti Pálma féle piláfot megkóstolnom. Nagyon finom volt, bár ebben is sok lehetőség rejlik attól függően, hogy milyen zöldséget teszünk bele. Hozzávalók: - 1 bögre barna rizs - 1 bögre éjszakára beáztatott csicseriborsó - 1 marék mazsola - 1 nagy hagyma - 4-5 gerezd fokhagyma - kb. 30 dkg csíkokra vágott káposzta, répa, zöldség, zeller - só, bors, chili, curry, római kömény, gyömbér - 1 evőkanál kókuszolaj Elkészítés: - A hagymát és a fokhagymát szeletekre vágjuk és olajon megfonnyasztjuk. Hozzáadjuk a csíkokra vágott káposztát és a köményt. Tovább pirítjuk. - A megmosott barnarizst hozzákeverjük (ezzel is pirítjuk), majd felöntjük 3x mennyiségű vízzel. Hozzátesszük a csicseriborsót és a mazsolát is. Fűszerezzük. - Kb. 1/2 óra elteltével hozzáadjuk a feldarabolt zöldségeket, és ellenőrízzük a fűszerezést. Még 1/2 óra főzés, és tálalható is.
Vegán babák hozzátáplálása, 6 hónapos korban
Az utóbbi időben nagyon sok megkeresést, kérdést kaptam a vegán babák hozzátáplálásával kapcsolatban, ezért úgy gondoltam, közkinccsé teszem azokat az infókat, amiket én használtam anno' a saját gyerekeimnél is (akik 15 hónapos korukig voltak vegánok). Konkrétan egy könyv volt nekem nagyon nagy segítségemre: 'Dreena Burton: Vive le Vegan' c. könyve, mely valójában egy vegán családi szakácskönyv, a vegán babák hozzátáplálásos infóival kiegészítve, és emellett a Kismama Magazin Hozzátáplálási táblázata. Itt a blogon találtok egy régebbi összefoglaló táblázatot, amiben ennek a két forrásomnak a legfontosabb részeit vegyítettem össze, most ehhez adok még majd plusz infókat, életkorokra lebontva. Bízom benne, hogy sokak segítségére lesz! Hát lássuk!:) Hogyan induljunk neki? Bővebben... Betöltött 6. hónaptól bevezethető ételek Lehetőség szerint próbálj meg bió friss, vagy bió fagyasztott hozzávalókat használni, a szezonális adottságok alapján! Gyümölcsök: alma, őszibarack, meggy Nyersen, reszelve, vagy kicsit megpárolva és pürésítve. Használhatsz/ készíthetsz bio almaszószt is. Az almát és az őszibarackot erőteljesen szokták növényvédőszerezni, ezért igyekezz bio minőséget beszerezni, ha tudsz! Zöldségek: burgonya, édesburgonya, sárgarépa, sütőtök, cékla, gesztenye A burgonya is tipikusan az a zöldség, amit sok növényvédőszerrel kezelnek. Ha teheted, bio minőséget szerezz be belőle! Burgonya, édesburgonya, sütőtök: érdemes sütőben sütött verzióval próbálkozni, mert sokkal ízesebb lesz az elkészült zöldség. 200 fokon kb. 40 percig lehet sütni, utána kikanalazni a belsejét, és pürésíteni egy kis vízzel, vagy anyatejjel, ha szükséges. Sárgarépa: puhára párolás után lehet pürésíteni kis vízzel, vagy anyatejjel, ha szükséges. Fehérjét miből?: anyatej Gabonák: gabonapelyhek Először a gluténmentes gabonapelyhekkel kezdjük: 1. rizspehely 2.kukoricapehely 3.kölespehely 4. hajdinapehely A Kismama Magazin ajánlása szerint teljes kiőrlésű gabonát (pl. barna rizst és teljes kiőrlésű liszteket) csak 1 éves kor után adjunk... További ajánlásuk szerint a gluténes gabonákat kaphatja 1 éves kor előtt is a baba, viszont a gabonák bevezetésénél először mindenképpen a gluténmentesekkel kell kezdeni, majd ezeket kövessék a gluténesek a fent megadott sorrendben! Lisztérzékeny családoknál erre különösen kell figyelni a csecsemőnél!
Zöldborsós tokány zöldséges bulgurral a Vegalife.hu-tól
Már kóstoltam jó néhány ételt névpartneremtől a Vegalife.hu-tól. Ezúton is köszönöm Attilának, a szakácsának és ételszállítójának, hogy részem lehet ilyen finom ízekben. :) Ez az étel az egyik "best of". V alami fenséges és íze van. Ha jól emlékszem, kétszer is ettem. Sok-sok zöldség van benne (pl: zöldborsó, sárgarépa, pritamin paprika), ráadásul vegánokra is gondolnak, mert kókusztejjel készítik. Külön tetszik, hogy tönköly-lisztet használnak a sűrítéshez. Egyszóval nagyon finom. Mondhatnám tanári nyelven: 5* . :) UI: Olyan jó, hogy étlapjukon találkozni vegán ételekkel is! :)
Táplálj helyesen édesanyám! (4. rész) + Nyereményjáték
2014. május 20. Zizi kalandjai
Azt hiszem a legszebb dolog a világon, amikor a saját gyermekünket látjuk, amint jóízűen elfogyasztja azt az ételt (él-elem), amit reggelire, ebédre vagy vacsorára tálalunk neki. Egyszerűen imádom nézni Ádit, amint tolja be az apró falatokat a szájába az ujjacskáival vagy az egész tenyerével… aztán meg a kanállal, amit a szájához emelve ide-oda forgatva berak a szájába (vagyis nem marad sok a kanálon). Csak ámulok-bámulok, hogy milyen bélpoklos és mennyi tud enni! Hihetetlen mennyi étel belefér ebbe a kicsi testbe. Persze voltak nehezebb napok néhány hónappal ezelőtt, amikor ugrabugrálni, énekelni kellett, hogy az első falatot betoljam a szájába. Onnantól kezdve aztán evett, de mire az első falattal sikerült a szájába találnom, eltelt vagy 6-8 perc. Nem arról volt szó, hogy nem éhes, csak egyszerűen akkor a sztrájk korszakát élte… el is voltam kicsit keseredve, hogy mi ilyenkor a teendő. Aztán egyszerűen elmúlt ez a korszak is (kb. 8-10 napot tartott). Szóval most örülök, hogy jó az étvágya, nem válogat és mindent megeszik, amit tálalok neki. Kakukkfüves cukkini főzelék pirított polenta falatokkal Számomra az is fontos, hogy miben tálalom az ételt és milyen miliőt tudok teremteni Ádinak, hogy jól érezze magát. Étkezőasztal híján nagy közös evések még nincsenek, de mindig mellette vagyok (vagyunk), amikor étkezés van. Sőt néha Ádi etet engem, élvezi, hogy a számba tehet néhány falatot. Szóval ha már lefordulnék a székről az éhségtől, akkor Ádi megment néhány falattal. Zöldségpüré barnarizzsel Használunk bambuszból készült edénykét, kanalakat, villát, de nemrég megismerkedtünk a Skip*Hop termékekkel. A SkipHop tányérok, evőeszközök, előkék BPA és PVC mentesek. És ez miért fontos? “A BPA (Bisphenol A) az egyik legelterjedtebb műanyagipari alapanyag. Csomagoló anyagokat, műanyag edényeket készítenek belőle. A BPA-nak a szervezetre gyakorolt hatása túlzottan hasonlít az ösztrogénekéhez. A szervezetbe kerülve leköti az ösztrogénreceptorokat, de valójában persze nem hormon, ettől a szervezet összezavarodik. Mivel a nemi hormonok rengetegféleképpen alakítják a folyamatokat a szervezetben, szinte feltérképezhetetlen, hogyan torzítja fejlődésünket és működésünket. Az már biztos, hogy a fiúknál például csökkentheti a spermiumtermelést, és a lányoknál a saját ösztrogén termelését, ezáltal meddőséget, idő előtti pubertást okozhat, gyermekkorban pedig befolyásolhatja a másodlagos nemi jellegek kialakulását. A tudósok úgy gondolják, hogy szerepe lehet az elhízásban is. A BPA a szervezetből ugyan lassan kiürül, viszont a BPA-t tartalmazó cumik, cumisüvegek rendszeres használatával a Bisphenol A a cumi anyagából folyamatosan kioldódik, ezáltal pótlást biztosít, melynek így szüntelenül rossz hatása van a baba szervezetére.” (Forrás: innen.) Fontosnak tartom, hogy utánanézzünk, hogy az egyes termékek milyen anyagokból készülnek, mert sok lehet köztük ártalmas. Szerencsére egyre több, babáknak termékeket gyártó cég, figyel oda ezekre a dolgokra is és olyan alapanyagokat használnak a termékeik készítéséhez, amelyek biztonsággal használhatók. Tökfőzelék bab-zab fasírttal A Skip*Hop termékek elnyerték nagyon a tetszésünket. Az előke nagyon praktikus, mert van egy kis zsebe alul, ami felfogja a kiszóródó ételt. Mosógépben mosható, bár én csak szivaccsal átdörzsölöm, lemosom és a következő étkezésig meg is szárad. Ezenkívül össze is lehet hajtogatni és a zsebbe forgatni, így könnyen szállítható. A kis tálka kiváló folyékonyabb ételek tálalására, vagy a reggeli kására; a két részre osztott lapos tányérba pedig mindig két- vagy háromféle ételt teszek, így könnyen elkülöníthetőek a különböző fogások, az ételek textúrája, színe, állaga. A kanál feje nekünk kicsit nagy, még nehezen teszi be Ádi a szájába; a villát pedig még csak nézegette… óvatosan bánok vele, csak később adom a kezeibe. A termékeken különböző állatfigurák jelennek meg és lehet különböző szetteket összeállítani a kedvenc állatok, színek szerint. És akkor jöjjön néhány recept… Pirított polenta falatkák (Dóra könyvéből, kicsit módosítva) Hozzávalók: - 60 g kukoricadara - 250 ml víz - 1 gerezd fokhagyma, felaprítva - kevés rizstej - extra szűz olívaolaj Egy kis lábasban felforraljuk a vizet. Forráskor beleöntjük a kukoricadarát és a fokhagymát és mérsékelt lángon folyamatosan kevergetjük. Kb. 10 percig főzzük, amíg besűrűsödik és megdagad. Kevés rizstejet adhatunk hozzá főzés során, hogy édesebb, krémesebb legyen kicsit az íze. Tálalhatjuk így azonnal, én azonban a polentát kiöntöttem egy lapos tányérra kb. 1 cm vastagon és hagytam 20-30 perc alatt megdermedni. Ekkor különböző formájú szaggatókkal falatnyi formákat vágtam ki belőle és teflonserpenyőben egy kevés olívaolajon megpirítottam mindkét oldalukon. Kakukkfüves cukkini főzelék Hozzávalók: - 1 db közepes méretű zsenge cukkini, meghámozva, kimagozva, lereszelve - néhány levélke friss vagy késhegyni szárított kakukkfű - 1 kis fej vöröshagyma, felaprítva - 1 evőkanál zabliszt - kevés rizstej - extra szűz olívaolaj Egy lábasban kevés olívaolajon dinszteljük meg a vöröshagymát. Pár perc múlva adjuk hozzá a kakukkfüvet, majd a lereszelt cukkinit. Fedő alatt pároljuk kb. 10 percen keresztül. A zablisztet keverjük simára egy kevés rizstejjel és öntsük a cukkinihez. Ha szükséges, még hígítsuk a főzeléket vízzel és rizstejjel és ezután hagyjuk egy kicsit besűrűsödni. Bab-zab fasírt (Anna receptjét használtam és ezt módosítottam egy kicsit, a teljes adagot megcsináltam, ami nagyon nagy mennyiség, de nagy részét lefagyasztottam, hogy bármikor elő tudjak kapni néhány darabot a mélyhűtőből, ha valami feltétre van szükség) Hozzávalók: - 125 g zabpehely, langyos vízbe áztatva 30 percre - 1 konzerv bab, lecsöpögtetve, pürésítve (villával vagy robotgépben) - 80-100 g teljeskiörlésű zsemlemorzsa - 1 fej vöröshagyma, felaprítva - 3 gerezd fokhagyma, felaprítva - 2 közepes répa, felaprítva - 1 petrezselyemgyökér, felaprítva - néhány szál petrezselyem, felaprítva - 1 evőkanál citromlé - 1 teáskanál rozmaring - késhegynyi só - olívaolaj A beáztatott zabpelyhet szitán csöpögtessük át és nyomkodjuk is ki belőle a felesleges vizet. Én robotgépben aprítottam fel egyszerre a vöröshagymát, fokhagymát, répát és petrezselyemgyökeret, így elég sok időt megspóroltam. Egy tálban keverjük össze a zabpelyhet, a babbal, a felaprított zöldségekkel, petrezselyemmel, ízesítsük citromlével, rozmaringgal és sóval. Adjuk hozzá a zsemlemorzsát, és gyúrjuk össze, amíg formázható tésztát nem kapunk. Kis golyókat formázzunk belőle, tenyerünkkel lapítsuk le (kb. 50 Ft-os nagyságúak lettek) és egy kevés olívaolajban süssük ki a fasírtokat. Hűtőben eláll néhány napig, de érdemes lefagyasztani belőle vagy ha kisebb adagot szeretnénk készíteni, akkor a receptet legalább felezzük vagy harmadoljuk. A Skip*Hop elérhető az alábbi linkeken: - weboldal - Facebook oldal Skip*Hop Magyarország és Monkie ***** NYEREMÉNYJÁTÉK!!! Nyeremény : a közelgő gyermeknap alkalmából a Skip*Hop Magyarország felajánlott egy baglyos mélytányért egy leendő szerencsés nyertesnek! Menjetek fel a Monkie oldalára és írjátok meg ide kommentben, hogy nektek melyik termék nyerte el leginkább a tetszéseteket az összes közül! Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki (játszhattok extra pontokért is)! Vagyis a számok (+3, +3, +10) melletti lefelé mutató nyilakkal nyissátok meg az ablakokat és hajtsátok végre az apró feladatokat. a Rafflecopter giveaway Szabályok : 2014. május 25-ig lehet játszani. Eredményhirdetés 2014. május 26-án. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyertes a nyereményt személyesen veheti át a Skip*Hop Magyarországtól.
Gulyásleves marhahús ízű Goody-Foody-val
2014. május 14. Mindennapi ételeink
Egy újabb terméket szeretnék bemutatni a Vegetár jóvoltából. Ez pedig a Goody-foody. Már volt több recept is ebből a termékcsaládból, de most mindegyikből kaptunk egy dobozzal ajándékba, így bemutatjuk az összeset. Rengeteg felhasználási lehetőség van, csak a fantáziánk szab határt. :-) Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma 4 szem sárgarépa 2 fehérrépa 1 kisebb zeller 5 szem krumpli 4-5 rózsa karfiol (opcionális) 2 ek. olívaolaj kb. 2 l víz 1 csomag marhahús ízesítésű Goody-foody só , vegamix, köménymag, makoranna, pirospaprika- ízlés szerint "2 ujjnyi " gabonakolbász 2 marék tönkölytarhonya (opcionális) Elkészítés: A hagymát felkockázzuk és a 2 ek. olaj és ugyanannyi víz keverékén megpároljuk. Hozzáadjuk a pirospaprikát, majorannát, köménymagot, sót, vegamixet és a felvágott zöldségeket felengedjük annyi vízzel, amennyi ellepi. Roppanósra főzzük, ekkor adunk hozzá még vizet és a tarhonyát, majd legvégül, 2-3 perccel a lezárás előtt a felkockázott Goody-foody-t. Frissen, melegen tálaljuk. növényi tejfölt adhatunk hozzá. A Goody-foody mélyfagyasztott és hűtős változatban kapható, a Vegetár Kft-nél.
Táplálj helyesen édesanyám! (3. rész)
2014. május 10. Zizi kalandjai
Újabb baba receptek, remélem nem gond! Ígérem jön majd a felnőtteknek is recept! A következő olyan lesz, de addig még egy kis hozzátáplálás… Dóra blogját elég régóta követem. Lila Füge, ki az, aki nem ismeri? 2013 tavaszán jelent meg második könyve a Születéstől Születésnapig (Az első 12 hónap étrendje). Meglepődtem, hogy igen kevés helyen olvastam a könyvről, nagyobb beharangozást vártam. Ezért örültem, amikor a Boook Kiadó küldött a könyvből egy példányt. Örömmel vetettem bele magam az olvasásba pont egy sétáltatás alkalmával, amikor szerencsémre Ádi szunyókált két óra hosszán keresztül, így volt egy kis idő magamra és olvashattam végre egy könyvet. A bevezetőn (alapszabályok, szoptatás, családi étkezés szabályai, bio vagy nem, mikor kezdjük a hozzátáplálást, eszközök) gyorsan átrágtam magam, aztán jöttek a receptek kéthavi bontásban: - 5-6. hónap – Egyszerű pürék - 7-8. hónap – Összetett pürék - 9-10. hónap – Darabos ételek - 11-12. hónap – Igazi fogások A végén pedig egy rövid lezárás, hogy hogyan is tovább egy éves kor után. A receptek színesek, kreatívak, gyorsan elkészíthetők és nagyon sok köztük a vegetáriánus, vegán (számomra ugye ez is fontos). A legfontosabb alapszabályok közül kiemelném a következőket: - a gabona részben teljes kiőrlésű legyen - rizsből csak barnát használjunk - gyümölcsből, zöldségből lehetőség szerint a nem vegyszerezett, bio változatot válasszuk - ne használjunk cukrot és ne sózzunk az ételt (én minimális – késhegy felénél kevesebb – sót néha tettem Ádi ételébe 10 hónapos kora után, de amióta ezt olvastam, azóta nem teszek sót az ételébe) - tejet csak később, egy éves kor után adjunk a babának - az alapanyagok frissek és jó minőségűek legyenek - néhány dolog, amit egyáltalán nem javasol egy éves kor előtt adni: tejszín, juhtúró, juhsajt, méz, tojásfehérje, aprómagvas gyümölcsök (málna, földieper, szeder, egres, kivi), olajos magvak A könyvet gyermekorvosi (Dr. Miklós Anna) és dietetikusi (Schmidt Judit) közreműködéssel írta Dóra, jórészt saját tapasztalatai alapján és a legújabb táplálkozástudományi ajánlások mentén. Szerintem nagyon jó a felépítése és segít kiigazodni a hozzátáplálás útvesztőjében. Én már jó néhány receptet kipróbáltam belőle és a legnagyobb kritikus, Ádi, igen jól fogadta. Bár mostanában bélpoklos korszakát éli és mindent megeszik. Ilyen jól evő babát kívánok mindenkinek! Spárgás babarizottó Hozzávalók: - 25 g rizspehely (ez kb. 3-4 evőkanálnak felel meg) - 2 szál zöldhagyma - 1 evőkanál extra szűz olívaolaj (Dóra vajat használ, én lecseréltem hidegen sajtolt olívaolajra) - 4 szál spárga (zöld vagy fehér) - kb. 50 ml rizstej (vagy anyatej, én mindig rizstejet vagy mandulatejet használok főzéskor) A rizspelyhet forrásban lévő vízben puhára főzzük. A zöldhagymát megtisztítjuk, vékonyra karikázzuk. A spárgát alaposan meghámozzuk (főleg a fehér spárgára igaz ez), hogy ne maradjon fás része, majd feldaraboljuk. Egy kis lábasban felhevítjük az olívaolajat, rádobjuk a hagymát és egy percig dinszteljük. Hozzáadjuk a spárgát és 3 evőkanál vizet. Fedő alatt 5 percig főzzük, amíg a spárga megpuhul. Összekeverjük a főtt rizspehellyel, pürésítjük és annyi rizstejet adunk hozzá, amennyitől a babának megfelelő állagú lesz. A rizottó nagy sikert aratott, én egy kevés petrezselymet is adtam hozzá a végén, csak úgy nyersen belekevertem. Hihetetlen, hogy sózás nélkül mennyire érezhető a spárgának és a petrezselyemnek is az íze. Igen finom étel és enyhén édeskés, így nem csodálkozom, hogy Ádinak nagyon ízlett. A másik recept pedig egy vöröslencse krémleves. Először főztem Ádinak vöröslencsét, de ezt is jól fogadta. Ebből is könnyen készíthetünk ebédet anyának is, akárcsak a rizottó esetében. Vöröslencse sárgarépával és almával Hozzávalók: - 50 g vöröslencse - 1 nagyobb sárgarépa - 1 nagyobb alma - 1 babérlevél - 2 szál vöröshagyma - 2 evőkanál extra szűz olívaolaj (Dóra vajat használ, én lecseréltem hidegen sajtolt olívaolajra) - kb. 100 ml rizstej (vagy anyatej, én mindig rizstejet vagy mandulatejet használok főzéskor) A sárgarépát és a hagymát megtisztítjuk, vékony karikára vágjuk. Az almát meghámozzuk, magházát eltávolítjuk, a húsát felszeleteljük. Egy közepes lábasban felhevítjük az olívaolajat, rádobjuk a hagymát, 1 percig dinszteljük, majd hozzáadjuk a lencsét, babérlevelet, sárgarépát és almát. Felöntjük annyi vízzel, ami 3 ujjnyira ellepi. Fedő alatt, mérsékelt lángon 10-15 percig főzzük, amíg a lencse megpuhul. A babérlevelet eltávolítjuk, majd az ételt botmixerrel pürésítjük. Annyi rizstejet adhatunk hozzá, amennyitől a babának jó állagú lesz (rizstej hozzáadása nélkül is kiváló). ***** A könyvet a Boook Kiadó biztosította a teszteléshez. A receptek a kiadó engedélyével jelentek meg. A véleményem csakis a sajátom.
Répás-kesusajtos cukkinispagetti
Újra nyers ebédet készítettem ma magamnak, picit elszoktam már az ilyen fajta nyers ízektől… jó lesz visszaszokni. Gyorsan, egyszerűen elkészíthető, kevés alapanyag szükséges hozzá. Hozzávalók: - a cukkinispagettihez: cukkini, pici só, - a szószhoz: 1 kisebb sárgarépa, kesudió, víz, só, pici pirospaprika, inaktív sörélesztő pehely Elkészítés: A cukkinis felszeleteljük, vagy spirálozóval lespirálozzuk, majd icipicit besózzuk (nem nagyon, hogy ne essen össze telesen). A szószhoz a hozzávalókat botmixerrel összekeverjük, annyi vizet adunk hozzá, hogy tejföl sűrűségű masszát kapjunk. Ízlés szerint rakjuk bele az ízesítőket: sót, pirospaprikát (csipetnyit) és sörélesztő pelyhet (kb. 1-2 teáskanálnyit). A szószt összekeverjük a cukkinispagettivel, majd tányérra halmozzuk. A tetejét megszórtam kendermaggal. Jó étvágyat!
Táplálék a léleknek - Könyvajánló
Már nálunk is kapható, Sri Chinmoy A boldogság ékkövei - inspiráció és bölcsesség az élet-utazáshozcímű könyv. Igazi táplálék a léleknek. Ajánlások a könyvhöz: ,,A bölcsesség ezen édes ékkövei, melyeket kedves barátom, Sri Chinmoy írt, a bátorítás, szeretet és jóság időtlen igazságai. A boldogság ékkövei arra ösztönöz majd, hogy azzá válj, aki valóban vagy - egy ragyogó gyermekké Isten nagy családjában. Desmond Tutu érsek, Dél-Afrika ,,Sri Chinmoy a béke és a szeretet igaz hangja volt, alapul véve az emberiesség mélységes alapelveit. Olyan világba visz el minket, ahol a szívünk és a törekvéseink szabadon szárnyalhatnak. Egy olyan helyre, ahol legóhajtottabb vágyunkat követjük, - hogy felfedezzük a boldogság valódi jelentését - a boldogság ékkövét bennünk. Dr. José Ramos-Horta, Timor-Leste (Kelet-Timor) miniszterelnöke, Béke Nobel-díjas ,,A boldogság ékkövei nagyszerű és inspiráló, magát Sri Chinmoyt tükrözi. Erőteljesen közvetíti a csendes belső békét, mely olyannyira lénye része volt, és a könyvből egy helyesen élt életből fakadó spirituális öröm is sugárzik. Jane Goodall, PhD, A Jane Goodall Intézet alapítója, az ENSZ békehírnöke ,,Sri Chinmoy tudást visszhangzik. A könyv olvasása hozzásegít, hogy megtapasztald azt a sugárzó és határtalan tudatosságot, hogy miként érd el a boldogságot. Köszönjük, Sri Chinmoy. Roberta Flack, Négyszeres Grammy-díjas énekes és zenész ,,Pusztán ezeknek az oldalaknak az olvasása, melyeket Sri Chinmoy írt, a béke érzését hozta nekem. Hazahívó, szerető hangként visszavezettek a világ vadságából önmagamhoz, és ahhoz a tudatossághoz, hogy a feltétel nélküli adás, a szeretet és a boldogság életünk minden pillanatában lehetségesek. Ez a könyv túlcsordul a bölcsesség ékköveitől, melyek mindenkire várnak, akik elfogadnak egy spirituális utat, és annak szentelik az életüket, hogy naponta szolgálják az emberiséget. Charles Johnson professzor, Elismert író, a Nemzeti Könyv Díj nyertese ,,Kedves barátom és tanítóm, Sri Chinmoy, milliókat inspirált saját példájával, hogy mindannyiunknak szabad bejárása van minden lehetőség mezejére. A boldogság ékköveiben szereplő csodálatos elmélkedések arra bátorítanak, hogy egy kreatívabb és betöltőbb életet éljünk. Paul Horn, Fuvolista és zeneszerző
Fibonacci Activ Kakaó Csokoládé 2 új ízben
Fibonacci Nyers vegán csokoládénk 2 új ízben is kapható ezentúl: Levendulás Kendermagos Enyhén levendulás csokoládé, tápanyagokban gazdag hántolt kendermaggal. Narancsos Ropogós Mennyei narancs íz, ropogós hajdinacsíra darabokkal - tökéletes kombináció. Mint minden Fibonacci csokoládé, ez is gluténmentes és az alacsony glikémiás indexű agavéval van édesítve.
Goumet nyers vegán vacsorák Budapesten
Következő #nyersvegán vacsoráink időpontjai: Május 10. szombat 19.00 óra Budapest, Madal Cafe Május 31. szombat 19.00 óra Budapest, Madal Cafe Azaz a helyszín a már megszokott helyen, a Madal Caféban a Jászai Mari térnél! (Parkolásra a rakpartot ajánljuk.) #vegetarianus #vegan #cukormentes #gluténmentes #egészséges #budapest Menük hamarosan! HELYFOGLALÁS: repakonyha@gmail.com vagy Repka Ágnes: 06-70-702-8187 4 fogásos vacsorák Ínyenc, vegan élő ételekkel (Nem használunk semmilyen állati termékeket, glutént vagy cukrot és nem melegítjük az ételeinket 40 fok fölé, így az összes tápanyag és enzim élő marad bennük.) 10-15 fős társaság Meghitt hangulat 5900 Ft/fő
Itt a zöldségízű fagyi
Paradicsomos és répás ízvilággal gazdagította megszokott ízeit a Häagen Dazs. A gyártó szerint így veszik rá a gyerekeket arra, hogy több zöldséget egyenek.
Vegán tavaszi zöldséges quinoa tál citromos joghurt szósszal
2014. április 16. Zizi kalandjai
Nagyon vágyom már a késő tavaszi, kora nyári napfény érlelte friss ízekre: zöldborsóra, spárgára, új répára, új burgonyára, na és persze a gyümölcsökre: eperre, szederre, málnára, ribizlire. Gondolom ezzel ti is így vagytok. Spenótot és sóskát már tudtunk venni a piacon, és noha drága, kétszer vettünk már magyar spárgát is, először zöldet, múlt hétvégén pedig fehéret. Tudom, sokan a zöldet szeretik, meg talán az is terjedt el jobban hazánkban, de én fehér spárgán nőttem fel. Emlékszem még, hogy gyerekkoromban a hobbi kertünkben elvetettük a fehér spárga palántákat és bizony három évet kellett várni, hogy teremjen. Onnantól kezdve, folyamatosan terem és fogyasztjuk is. Abban az időben még nem lehetett spárgát kapni az Áfész ABC-kben vagy zöldségeseknél, de mi nyáron hetente ettünk valamilyen spárgás ételt (néha már a fülünkön jött ki, de anyáék biztosítottak róla, hogy ez egészséges és meg kell ennünk ). És igen, a fehér spárga betakarítása munkás. Ott térdelünk a buckák felett, kiássuk kézzel a spárgákat (laza homokos földön termeszthető a legjobban!), aztán, ha leszedtük, vissza kell “építeni” a buckát, hogy néhány nap vagy egy hét múlva újra szüretelni tudjunk. A fehér spárgát meg szoktuk hámozni, ami nekünk túl macerás feladat volt, így drága jó nagymamám – akinek bőven volt ideje – volt a család első számú spárga pucolója. Manapság ránk hárul ez a feladat… de annyira szeretjük a spárgát, hogy bevállaljuk. A recept inspirációja Sarah-tól származik és tényleg gyorsan összedobható. Amikor elkezdtem vasárnap ebédet főzni, még nem tudtam, hogy bejegyzés lesz belőle. Ahogy készítettem, rájöttem, hogy ez megint egy olyan recept, amit akkor eszünk, ha gyorsan kell főzni és azt használjuk fel hozzá, ami a hűtőnkben és a kamránkban van. Változtattam néhány dolgot a recepten, először is vegánosítottam (szójajoghurtot használtam az öntethez, de sima joghurt is használható, akkor lakto vegetáriánus lesz az étel), kicsit másképp fűszereztem és olyan zöldségeket használtam fel hozzá, ami volt itthon. Bátran kísérletezzetek ti is és variáljátok saját ízlésetek és alapanyag készletetek szerint! Tápláló, laktató, friss étel! Vegán tavaszi zöldséges quinoa tál citromos joghurt szósszal Hozzávalók 2 főre: A tálhoz: - 1 bögre quinoa - 1 csokor (10-12 szál) fehér spárga, meghámozva (zöld spárga is használható) - 1/2 bögre zöldborsó (friss vagy fagyasztott) - 1 db érett avokádó, felkockázva - 2 szál újhagyma, felkarikázva - 1/2 bio citrom reszelt héja - friss csíra (bármilyen fajta) - olívaolaj - só, bors Az öntethez: - 1 bögre szójajoghurt - 1 gerezd fokhagyma, felaprítva - 2-3 evőkanál frissen facsart citromlé - 1 evőkanál olívaolaj - só, bors (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) A quinoát tegyük egy lábasba, öntsük fel két bögre vízzel, sózzuk, majd forraljuk fel, vegyük takarékra a lángot és főzzük 10-15 percig, amíg megpuhul. Az utolsó 5 percben beletettem a fagyasztott borsót, fedőt tettem rá és hagytam a gőzben a borsót is megfőni (friss borsónak kicsit több idő kell). Reszeljük bele a fél citrom héját és tegyük félre. Hevítsünk egy evőkanál olívaolajat egy serpenyőben, tegyük bele a spárgákat és pirítsuk meg. Közben forgassuk, hogy minden oldalukon megpiruljanak és jól megpuhuljanak. Sózzuk, borsozzuk. Az öntethez keverjük össze a hozzávalókat egy tálkában. Tálaláshoz szedjünk zöldborsós quinoát a tányérunkra, tegyük mellé a spárgákat, a felkockázott avokádót, felkarikázott újhagymát, csírát. Locsolhatjuk meg a joghurtos öntettel, és esetleg még olívaolajjal és citromlével. Na és az elmaradhatatlan fotóbomba! Ádi kéz betámad… (a csírát el is majszolgatta). ***** Húsvét közeledtével egy kis csokor a blogomról összegyűjtött receptekből és más blogokon talált receptekből, hogy legyen honnan inspirálódnotok! Foszlós kalács és briós Fokhagymás kalács Gyömbéres répatorta Tojáslikőrös fagylalt Tojáslikőrök Görög húsvéti keksz Répafelfújt Retekkompót Párolt retek Sárga túró Spárga torta Zöld spárga parfé Töltött tojás tavaszi zöldfűszerekkel (angol) Vegán zöld spárga mártogatós (angol) Vegán spenótos mártogatós (angol) Csípős répa mimoza koktél (angol) Nyers répasüti citromos kesudió krémmel (angol) Avokádós töltött tojás (angol) Húsvéti tojásos kalács (angol)
Maradékfőzelék
2014. április 9. Vegasztrománia
Mostanában nagyon kívánom a főzelékeket. A gluténmentes pizza forgatásából maradt maradékokkal kezdenem kellett valamit és a múltkori kelkáposzta főzeléken, valamint Feri fotóin, főzelék-fókuszán felbuzdulva tegnapelőtt nekiláttam főzeléket főzni. Még Koppenhágában szerettem meg a cr?me fraîche-t, amit sokszor megkívánok itthon is. Emiatt viszont most nem mentem el külön vásárolni, így tejföl és tejszín keverékével helyettesítettem. A tetejére ültetett Chili&Vanilia-féle buggyantott tojással tökéletes párost alkottak, de el tudom képzelni sárgarépagolyókkal, vagy vadabb napokon diótorossal is. Maradékfőzelék buggyantott tojással Hozzávalók: (5-6 adag) 1 ek felaprított újfokhagyma 1 kis fej karfiol rózsáira szedve 1 kis cukkini negyed-karikákra vágva 1 ugyanakkora zsenge tök negyed-karikákra vágva 2 sárgarépa negyed-karikákra vágva néhány karika hegyes erős paprika 1/2 csomag medvehagyma csíkokra vágva 300-400 ml zöldségalaplé 1 kis pohár tejföl 100 ml zsíros tejszín 100 g mandulaliszt (ledarált mandula) só fehér bors 1-2 kk garam masala 1/2-1 citrom leve 2 ek olívaolaj személyenként 1 tanyasi tojás Egy lábosban felhevítettem az olívaolajat, majd rádobtam az újfokhagymát, pár perc múlva pedig a sárgarépát. Megkevertem, majd pár perc múlva hozzáadtam a karfiolt és a paprikát. 3-4 múlva hozzáadtam a cukkinit és a tököt, majd hozzáöntöttem a zöldségalaplevet, sóztam, fűszereztem, levettem a lángot és fedő alatt szinte készre pároltam. Hozzákevertem a medvehagymát. Kb a zöldségek 2/3-át kiszedtem. Egy kis tálban kézi habverővel összekevertem a tejfölt, a tejszínt és a mandulalisztet, majd hőkiegyenlítéssel (1 merőkanálnyi forró lével összekeverve) hozzáadtam a főzelék alaphoz. A lábosban maradtakat leturmixoltam, és hozzáadtam a kiszedett zöldségeket. Buggyantott tojással tálaltam.
Vegán lencse-dió burger
2014. április 1. Zizi kalandjai
Mostanában kísérletezek a vegán hamburgerrel. A múltkor bab-zab burger készült, most meg egy lencsés-diós változat. Meg persze itt találtok még több változatot. Ha ebből a lencsésből kivesszük a zsemlemorzsát, akkor igazából egy isteni lencsepástétommal van dolgunk, amit kenyérre is kenhetünk. El is határoztam, hogy kikísérletezek egy jó kis pástétomot lencséből, mert nagyon jó ízvilágot lehet felépíteni belőle. És egyszer, ha sok időm lesz, akkor a hamburger zsemlét is én fogom sütni a szaftos vegán hambimhoz, de addig marad a bolti ropogós ciabatta vagy jó minőségű zsemle. Sajnos ilyen “luxusra” most nincsen időm. Örülök, ha egy egyszerű ebédet vagy vacsorát össze tudok dobni, de remélem hamarosan visszatérhetek a konyhába úgy, hogy ne kapkodva kelljen összedobnom az ételt és fotózásra is jusson elég idő, hogy igazán kreatív tudjak lenni, ne pedig percek alatt kelljen összedobnom a stylingot. Ádi hamarosan egy éves lesz… hihetetlen, hogy repül az idő. Várom már, hogy őt is jobban be tudjam vonni a főzésbe. Sokat van velem a konyhában, de egyelőre csak kipakol mindent mindenhonnan, leszedi a hűtőmágneseket (mindig ugyanazokat! ) és sok esetben “vészhelyzetekbe” sodorja magát, ami aztán azt vonja maga után, hogy arrébb kell tennem, ami persze nem tetszik neki. Vannak neki textilből készült zöldségei, kése, vágódeszkája, de még nem igazán érti a lényegét, hogy milyen funkciót töltenek be ezek a játékok. Biztos vagyok benne, hogy néhány hónap és már szinkronban tudunk együtt főzni: én igazából, ő pedig a játék zöldségekkel. És akkor íme a lencsefasírt… Nagyon jó alternatívája szendvicsben a felvágottnak, májkrémnek, sajtnak. Igazából gyorsan el is készíthető, ha meg van főzve a lencse, akkor gyorsan összeállítható a “tészta”, utána már csak sütni kell. A recept innen való, néhány módosítással. Az eredeti változat szerint sütőben kell sütni és én így is kipróbáltam, de a teflonban sütött verzió sokkal jobban ízlett. A sütős változat szárazabb lett, a tűzhelyen készült viszont puhább és “szaftosabb”. Vegán lencse-dió burger Hozzávalók (mérettől függően 8-12 db-hoz): - 3/4 bögre főtt barnalencse - 3/4 bögre dió - 1/3 bögre zsemlemorzsa - 1 evőkanál chia mag (őrölt lenmag is használható) - 3 evőkanál víz - 1 teáskanál köménymag - 2 teáskanál őrölt koriander - 1/2 teáskanál só - őrölt bors - 3 gerezd fokhagyma, meghámozva - 1 kisebb répa, meghámozva (ha robotgéppel dolgozunk kisebb darabokra vágva, ha kézzel aprítunk mindent, akkor reszelve) - 1/2 csokor petrezselyem - 1 evőkanál olívaolaj + egy kevés a sütéshez Teflon serpenyőben 5-6 perc alatt pirítsuk meg a diót és tegyük félre kihűlni. Egy kis tálkában keverjük össze a lenmagot a vízzel és hagyjuk állni 6-8 percig, amíg kocsonyás állagú lesz. Tegyük konyhai robotgépbe a diót és aprítsuk kisebb darabokra. Adjuk hozzá a répát, fokhagymát, petrezselymet, fűszereket, sót, borsot, olívaolajat, lencsét és daráljuk össze. Ezután jöhet bele a zsemlemorzsa és a chia mag keverék. Jól keverjük össze. Ha túl híg, akkor adjunk még hozzá egy kevés zsemlemorzsát és a fűszerezést is igazítsuk ízlésünkhöz. Pingponglabda nagyságú golyókat formázzunk belőle, tenyerünkkel lapítsuk le és egy kevés olívaolajban süssük ki a fasírtokat. Tálaljuk hamburger zsemlében/ciabattában, zöldségekkel, ketchuppal, mustárral.
Vegán Kihívás 3. hét menüje
A Vegán Kihívás ételei, akár az egész napi menü is, fogyasztható, vagy elvitelre kérhető már a budai ÉDENI VEGÁN ÉTTEREMBEN is!! HETI MENÜ 15-21. NAP: 15. NAP Reggeli: valamilyen kásaféle, aminek kedvenc gabonád lehet az alapja (zabpehely, árpa, vagy quinoa). Fele víz, fele növényi tej keverékével főzd puhára, adj hozzá főzés közben kis mazsolát, utána kis őrölt fahéjat, 1 evőkanál őrölt lenmagot, valamilyen olajos magfélét. Gazdagíthatod bármilyen idénygyümölccsel is! Ebéd: avokádós - paradicsomos szendvics Teljes kiőrlésű kenyér szeletekre kenj pl. kölesmajonézt, vagy csicseripástétomot, tegyél rá salátalevelet, paradicsom - és avokádó-szeleteket, friss bazsalikomleveleket. Uzsonnára ehetsz friss gyümölcsöt, vagy gyümölcssalátát. Vacsora: serpenyőben pirított zöldségek, kis bio szójaszósszal (pl. Shoyu a DM-ből) ízesítve, friss salátával, esetleg pirított tofukockákkal. Hozzá egyél kb. 50-70 g bármilyen főtt gabonát (pl. kölest, vagy barna rizst) 16. NAP Reggeli: fahéjas quinoa-kukoricapehely reggeli Ebéd: makaróni - saláta Főzz meg egy adag teljes kiőrlésű tésztát (kb. 70-100 g/ fő), tegyél hozzá tojásmentes majonézt (pl. kölesmajonézt, vagy rizsmajonézt, utóbbit lehet üvegben is kapni), durvára reszelt sárgarépát, felkockázott kaliforniai paprikát, és feldarabolt zellerszárat, vagy bármilyen szezonális zöldséget. Ízesítsd sóval-borssal! Vacsora: nyers kelkáposzta tekercs Kenj natúr mogyoró-, vagy mandulakrémet (megmosott és lecsöpögtetett) kelkáposztalevelekre, majd tekerd fel! Esetleg megkenheted csicseripástétommal, vagy vékonyan ajvárral, szórd meg friss csírákkal és úgy tekerd fel! 17. NAP Reggeli: zöld turmix egy jó nagy adaggal, a délelőtt folyamán utána ehetsz még akár 1 szelet barna pirítóst mandula-, vagy kesukrémmel, vagy friss gyümölcsöt tetszés szerint Ebéd: thai zöldséges-rizses egytálétel Elkészítheted Magdinak ezt a receptjét, és a pirított zöldségeket, tofut tálalhatod főtt barna rizzsel! Vacsora: bab-, vagy lencsesaláta, amit gazdagíts aprított spenót levelekkel, esetleg kockákra vágott kaliforniai paprikával, kis citromlével, ízesítsd sóval-borssal! Főzhetsz hozzá quinoat (nem puffasztottat!:), esetleg teljes kiőrlésű tésztát is! 18. NAP Reggeli: diónugátos zabkása, amibe keverhetsz 1 ek. őrölt lenmagot is! Ebéd: pirított szejtáncsíkok egy nagy adag vegyes salátával A szejtánt (avagy búzahúst) veheted készen bioboltban is, előfűszerezett, félkész verzióban csomagolva (ha még sosem kóstoltad, akkor javaslom először így próbálkozz!:-), vagy ha olcsóbb megoldást szeretnél, akkor otthon is készítheted szejtánporból (utóbbit ugyancsak bioboltban tudod beszerezni). Az otthoni elkészítéshez infókat találsz ebben a bejegyzésben: http://www.vegagyerek.hu/2009/02/tepsis-szejtan-buzahus-rozmaringos.html Vacsora: spenótos-brokkolikrémleves teljes kiőrlésű pirítóssal 19. NAP Reggeli: natúr kukoricapehely növényi tejjel leöntve, magokkal, friss, vagy esetleg fagyasztott és felolvasztott bogyós gyümölcsökkel gazdagítva. Ebéd: szendvics teljes kiőrlésű kenyérből Kend meg a kenyeret tojásmentes, pl. kölesmajonézzel, vagy ajvárral, vagy csicseripástétommal, vagy bármilyen tetszőleges krémmel a korábbiak közül, tegyél rá néhány friss salátalevelet, a tegnap ebédről megmaradt szejtáncsíkokból, vagy esetleg gabonakolbásszal, és néhány paradicsom karikát. Vacsora: vega fasírtgolyók friss vegyes salátával 20. NAP Reggeli: mákos zabpehely tetszőleges gyümölccsel Ebéd: spenótos csicseriomlett Desszert uzsonna: agyfényező golyók:) Vacsora: céklatorony avokádós kesukrémmel és karamellizált tofuval 21. NAP Reggeli: főzz meg quinoat fele víz-fele növényi tejben, adj hozzá mazsolát főzés közben, és amikor elkészült, kis fahéjat, és reszelt, vagy apróra vágott almát. Ebéd: Olaszos köleslepény medvehagymás zöldborsópürével Desszert, vagy uzsonna: Almatorta, vagy ha nyersre vágysz Gitta nyers Almapudingja Megjegyzés!!: az almatorta receptjénél a rebarbarát helyettesítsd almával és nem fontos elkészíteni hozzá a szójakrémet, ha nem szereted!:) A maradékból pedig ehetsz másnap reggelire is, vagy uzsonnára!;) Vacsora: friss leveles salátába keverj bele valamilyen főtt babfélét, adj hozzá friss paradicsomot, nyers zöldségeket, és akár avokádókrémet is.
Vegán KIHÍVÁS - 2 HETI MENÜ
2014. március 24-től a Vegán Kihívás ételei, akár az egész napi menü is, fogyasztható, vagy elvitelre kérhető a budai ÉDENI VEGÁN ÉTTEREMBEN!! HETI MENÜ 8-14. NAP: 8. NAP Reggeli: olíva-,,vajas pirítós , tetszés szerint friss zöldség szeletek, csírák, zöld tea, vagy gabonatejes turmix, esetleg zöld turmix Megjegyzés: ha szívesebben eszel édes ízt reggelire, akkor ehetsz valamilyen kásafélét (tippeket találsz akár ITT is), vagy a szokásos magkrémes kenyeret stb. Nézz körül az előző hét ötletei között is! Ebéd : mandulaszószos - édesburgonyás padlizsántorony Vacsora : zöldséges barna lencse citromos-napraforgós pesztóval Olíva ,,vaj Fogyasztás előtti hűtési idő: kb. 1 óra! Hozzávalók (3-4 főre): 50 ml olívaolaj só Sózd meg egy kicsit az olívaolajat, öntsd egy kis tálba, és tedd be a fagyasztóba kb. 1 órára, amíg az olaj megszilárdul. A hűtőből kivéve kend rögtön a kenyérre, és fogyaszd elJ, mert az olaj gyorsan visszaolvad! Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit 9. NAP Reggeli : meggyes - mandulás köleskása Ebéd: az előző napról a zöldséges barna lencse citromos-napraforgós pesztóval, friss zöld vegyes salátával Vacsora: spenótos-fenyőmagos rizs-spagetti 10. NAP Reggeli: csokis-mogyorós müzli Ebéd: édesburgonyás sütőtökpüré krémes kelkáposztával Vacsora: tökmagos medvehagyma-pástétom barna kenyérrel 11. NAP Reggeli: teljes kiőrlésű pirítós (ez a legtutibb teljes kiőrlésű kenyér és zsemle recept!), natúr mandula-, vagy kesukrémmel (akár házilag), vagy karobkrémmel Ebéd: spenótos-paradicsomos csicseriborsó (a másik felét eheted a 12. nap ebédjére!) Vacsora: tofu rántotta (édesburgonyás , vagy csak simán:), sárgarépás medvehagymasalátával 12. NAP Reggeli: napindító turmix Ebéd: spenótos-paradicsomos csicseriborsó (az előző napról) Vacsora: teljes kiőrlésű pizza , bármilyen zöldséges feltétet tehetsz rá a gomba helyett 13. NAP Reggeli: gyümölcsös-amarántos kukoricapehely Ebéd: Káposztás (teljes kiőrlésű!) tészta pirított szezámmaggal Vacsora : vöröslencse leves mogyorós-bazsalikompesztóval (ehetsz barna kenyérből pirítóst hozzá, ha szükséges) 14. NAP Reggeli: amarántos palacsinta erdeigyümölcs-fagyival Ebéd: leves az előző napról + kukoricás quinoa Desszert: datolyakaramellás kesuszelet Vacsora: Rozmaringos sütőtök hasábok zöldborsó mártogatóssal Ez a bejegyzés 2014. március 30-ig lesz elérhető a blogon!
Sárgarépás medvehagymasaláta
Naggyon finom, és teljesen egyszerű saláta! Sokat nem is mondanék hozzá, én tofurántottával ettem vacsorára.:) Sárgarépás medvehagymasaláta Elkészítési idő: 20 perc Hozzávalók (4 főre): 1 ek. olívaolaj 1 csipet só 1/2 citrom leve 300 g sárgarépa, gyufaszálnyi csíkokra gyalulva 1 jó maréknyi medvehagyma, finomra aprítva 1/2 zsenge fejes saláta, összetépkedve 50 g szezámmag, szárazon pirítva Az olajat a sóval, és a citromlével összekeverjük. A répát, a medvehagymát, a salátát tálba rakjuk, sz öntettel meglocsoljuk, majd lazán összerázzuk. A tetejét pirított szezámmaggal meghintjük, és medvehagymalevelekkel díszítjük. Forrás: Ízek és Érzések Magazin, 2014. március-április
Vegán kókuszos répa muffin
2014. március 16. Zizi kalandjai
Ádi első szilárd étele a répa volt. Ezt ette két héten keresztül és igen szerette. Mivel minden héten vásárolunk a piacon továbbra is répát, hogy biztos legyen itthon, néhány hete már nagyon fel volt halmozódva, mert nyilván Ádi és mi se ettük a répát répával. Így gyorsan felhasználtam a régi darabokat, hogy legyen a frissnek hely. Készült belőle frissen facsart répalé, amelyet céklával és almával turbóztunk fel és még Ádinak is ízlett nagyon. És végre sütöttem, ezeket a répás muffinokat. Kókusztejjel és kókuszvirág cukorral dobtam fel, pikk-pakk összedobható és gyorsan meg is sül. A kókuszvirág cukor a kókuszpálma virágjának nektárjából készült cukorkülönlegesség. Íze számomra karamellás, nagyon finom magában is. Alacsony a fruktóz tartalma, kb. 1-2% és alacsony a glikémiás indexe is, ami 35. A legtöbb kókuszpálma ültetvény Indonéziában és a Fülöp-szigeteken található, ezeknek egy részén bio gazdálkodás folyik. Nagyon sok vitamin és ásványi anyag található benne; a legtöbb cukorral, édesítőszerrel ellentétben a kókuszvirág cukor nem csak sima szénhidrát. Nagy mennyiségben található benne C-vitamin, kálcium, foszfor, kálium, vas, cink, magnézium, mangán és réz. Nem keverendő össze a pálmacukorral, mely bizonyos pálmák fájának és nem az értékes virágnak a nedvéből készülnek. Apropó sütés… ugye, amikor a gyorsaságon van a hangsúly, akkor általában csak a főzésre koncentrálok, a sütés egyelőre luxusszámba megy. Most már tudok valamennyire előkészülni Ádi mellett, de egy teljes folyamatot nem tudok végigvinni, mindig kell szünetet tartanom. Szóval elszoktam a sütéstől és erre a legjobb bizonyíték, hogy tegnap délután összeállítottam egy vegán mandulás földimogyorókeksz tésztát, aztán este fektetés után beraktam a sütőbe. Úgy érzékeltem, hogy kb. 20 perce lehettek bent (ez nekem nem tűnt soknak, úgy emlékeztem, hogy korábban is 15-20 percig sütöttem kekszeket 170-180 fokon), amikor éreztem az illatot… nagyon sült illatot. Kiveszem a sütőből és feketére voltak égve. Kuka! Sajnáltam, mert nagyon kívántam már, hogy végre valami általam sütött nasit egyek este, amikor nincs energiám semmire, csak kidőlök a kanapén és Szex és New York jeleneteket nézek YouTube-on (az egyik kedvencem). Maradt a csoki kocka, de jövő héten újra megsütöm és hozom a receptet nektek! Vegán kókuszos répa muffin Hozzávalók 12 db-hoz: - 1 bögre zabliszt - 3/4 bögre tönköly fehérliszt - 1 és 1/2 bögre reszelt répa - 1 evőkanál őrölt lenmag - 3 evőkanál víz - 1/4 bögre kókuszvirág cukor - 1/3 bögre almaszósz - 1/4 bögre kókuszolaj (olvasztott, folyékony állapotban) - 1 teáskanál sütőpor - 1/2 teáskanál szódabikarbóna - 1/2 teáskanál só - 1-2 teáskanál fahéj (ízlés szerint) - 1/2 bögre kókusztej (mandula-, rizs-, zab és szójatej is használható) - 1 vaníliarúd kikapart magjai (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Egy tálkában keverjük össze a lenmagot a vízzel és hagyjuk állni néhány percig, amíg kocsonyás állagú lesz. Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Béleljük ki a muffintepsit papírkapszlikkal. Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: lisztek, sütőpor, szódabikarbóna, só, fahéj. Egy másik tálban keverjük össze a nedves hozzávalókat: almaszósz, kókusztej, kókuszolaj, kókuszvirág cukor, lenmag keverék, majd jöhet a reszelt répa. A nedves hozzávalókat öntsük a szárazhoz és jól keverjük el. Kanállal osszuk el a tésztát egyenlő részben a muffinformákban. Süssük 175 fokon kb. 25-30 percig, amíg aranybarnák lesznek. Kivétel előtt azért végezzünk tűpróbát, hogy jól átsültek-e a muffinok. Tipp: a liszteket tekintve lehet variálni. Zabliszt helyett lehet köleslisztet vagy akár hajdinalisztet használni; a tönköly fehérliszt helyett pedig simalisztet vagy teljeskiörlésű lisztet. Az almaszószhoz az almát meghámoztam, kimagoztam és egyszerű baba almareszelőn pépesítettem. Ha nincs ilyen reszelőnk, akkor kiválthatjuk egyszerű DM-ben, Rossmannban kapható bio bébi almapürével. Fotóbomba… egy Ádi kéz betámad
Nyers kakaó és csokoládé mániaaaa
Először is egy vallomással tartozom. Én sohasem voltam nagy kakaó rajongó. A tejcsokoládék mindig túl édesek voltak nekem (pedig édes szájú vagyok!), az étcsokoládétól megfájdult a fejem, a forró csokit pedig nehezem emésztettem. Ez még mind igaz most is, csak ma már nem eszek akármilyen csokoládét és kakaót. Évekkel ezelőtt, mikor elkezdtem komolyabban foglalkozni a nyers étrenddel, hallottam, hogy létezik nyers kakaó is. Akkor nem is gondoltam, hogy ez valaha engem is érdekelhet. EGÉSZSÉG?Sok érv és ellenérv van a kakaóval kapcsolatban. Van, aki egyáltalán nem fogyasztja, hanem karobporral helyettesíti az étrendjében. Viszont sok kakaórajongó szerint sok pozitív hatása is van. A kakaó magas antioxidánstartalma védi a sejteket, így lassítja az öregedési folyamatokat. Magas magnéziumtartalma segíti az idegi és serkenti az izomműködést. Nyomelemekben és ásványi anyagokban is nagyon gazdag. Serkenti a vérkeringést, véralvadásgátló, segít csökkenteni a vérnyomást, hangulatjavító, energetizáló. - Kakaóbab töret, kakaópor, a friss kakaóbab termés és kakaómassza. - NYERS.Mint tudjuk, a hőkezelés károsítja az ételek, alapanyagok "értékeit". A kakaó ipari feldolgozásánál 100-140°C-on pörkölik a kakaót, így joggal kérdezhetjük, hogy mi marad a kakaóbabban ennek a feldolgozási folyamatnak a végére? Itt jön képbe a nyers kakaó fogalma. A nyers kakaót nagyon ellenőrzött körülmények között, lassan fermentálják (erjesztik) sajtát nedvességében, majd maximum 42°C-on szárítják, így jobban megőrzi kiváló tápanyagtartalmát. MINŐSÉG.A főiskolán Táplálkozástan órán, mint élvezeti szerről tanultunk a kakaóról és a csokoládéról. De ahogy már írtam, csokoládé és csokoládé között is nagy különbség lehet. Tévedünk azonban, hogyha azt hisszük, hogy csak a csokoládékban levő kakaótartalom befolyásolja a minőséget. A kakaó fajtája, a terület, ahonnan származik és a feldolgozásának módját is figyelembe kell vennünk, ha minőségi csokoládét keresünk. A nyers kakaóból készült termékeknél a fermentálás is kulcsfontosságú folyamat, a jó ízű kakaóbab elérése érdekében. EGY ALTERNATÍVA. Fibonacci Aktív Kakaó CsokoládéKézzel készített, Nyers vegán, 80% kakaótartalmú (a legfinomabb criollo fajtából), 80g táblás csokoládé. Összetevők: nyers kakaó massza, nyers kakaó vaj, nyers agave. Ebben a nagyszerű ízű és textúrájú csokoládéban megtalálható a nyers kakaó minden aktív tulajdonsága. Vásárold meg a Fibonacci nyers csokoládét vagy más nyers kakaó termékeket webáruházunkban!
Brokkolis - vörös káposztás (rizs) spagetti
Ez az étel a téli időszakban nagyon jól feltölt sok vitaminnal a szezonális brokkoli és a vörös káposzta segítségével. A recept ajánlása szerint akár hidegen is fogyaszthatod a kész ételt tésztasalátaként, így a munkahelyedre is vihetsz belőle (bár én a tésztát bevallom többnyire frissen szeretem, de Neked hátha így is bejön!;) És ha rizstésztával készíted, gluténmentes is lesz! Brokkolis - vörös káposztás spagetti Elkészítési idő: 25 perc Hozzávalók (2 főre): 250 g teljes kiőrlésű spagetti (vagy rizstészta a gluténmentes verzióhoz) só 160 g sárgarépa, kis kockákra vágva 70 g lila hagyma, felaprítva 2 gerezd fokhagyma 150 g brokkoli, rózsákra szedve 60 g piros kaliforniai paprika, felaprítva 80 g olajban eltett aszalt paradicsom lecsepegtetve (kénezetlen!), vagy friss paradicsom, felaprítva 70 g lila káposzta, vékony csíkokra vágva 2 ek. olívaolaj 1/2 tk. aprított oregánó 1 késhegynyi aprított kakukkfű 1 késhegynyi kurkuma 1 tk. paradicsompüré 1 ek. fehér mandulakrém (vagy pl. házi kesukrém) 70 ml szénsavmentes ásványvíz őrölt fekete bors 1 ek. aprított bazsalikom Főzzük meg a tésztát enyhén sós vízben. A felforrósított olajon pirítsuk a hagymát kb. 2 percig. Adjuk hozzá a répát, a fokhagymát, a káposztát, a paprikát és a brokkolit, és közepes tűzön pirítsuk még kb. 4 percig. Tegyük bele az oregánót, a kakukkfüvet és a kurkumát. Az aszalt paradicsomot keverjük össze a mandulakrémmel, a paradicsompürével és az ásványvízzel, majd öntsük a zöldségekre. Sózzuk-borsozzuk, és keverjük el a szószt a tésztával, majd az aprított bazsalikommal díszítsük. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Youth
Vegán bab-zab burger
2014. március 3. Zizi kalandjai
Néhány hete feltettem a kérdést a Facebook oldalon, hogy hol lehet Budapesten vagy vidéken jó vega burgert enni. Jöttek a válaszok – néhányan halasat is ajánlottatok, noha, aki halat eszik, az nem vega -, de kiderült, hogy az esetek többségében itthon a vegetáriánus hamburger kimerül a sajtos vagy gombás verzióban. És tényleg… van jó grillezett kecskesajtos burger, de jó lenne, ha egy étterem kínálna többféle vega burgert… például édesburgonyából vagy sütőtökből vagy padlizsánból, esetleg quinoaból készültet. Igazából végtelen a lehetőségek száma… egy kis fantázia és máris kész a szaftos vega hamburger. Nyamm! Fotó: Boook Kiadó Anna bab-zab burgerét már kóstoltam az egyik Restaurant Day-en és nagyon ízlett. Ropogós zsemlében hagyma chutney-val és házi ketchuppal tálalva igazi gourmet fogás. Már régóta terveztem, hogy elkészítem és amikor megvettem Anna szakácskönyvét, akkor az elsők között elkészítendő receptek kategóriájába soroltam. Aztán váratott magára az elkészítés, de, ami késik, az nem mindig a busz (ahogy Áron barátom mondaná ). (Annával készült interjúmat itt olvashatjátok.) Csodás hagymakarikák egy szuper éles késnek köszönhetően Néhány nappal ezelőtt aztán végre belevágtam. Igazából a recept illeszkedik a hétköznapi gyors vacsorák és az anyabarát kategóriába, ugyanis a tésztáját össze lehet állítani, akár előző nap is és másnap mondjuk ebédre vagy vacsorára elkészíteni. A kisült fasírtokat aztán le is lehet fagyasztani, és ha kevés az időnk, kiveszünk néhány darabot a fagyasztóból, teflonserpenyőben átmelegítjük/átpirítjuk és már tálalhatjuk is zsemlében vagy salátával, de akár burgonyapürével is. Baba- és gyerekbarát recept is egyben, talán a fűszerezésnél visszafogom majd kicsit magam, de valószínűleg ez lesz Ádi első hamburger pogácsája, amit ki fog próbálni. Vegán bab-zab burger Hozzávalók (mérettől függően 12-20 db-hoz): - 125 g zabpehely, langyos, sós vízbe áztatva 30 percre - 1 konzerv bab, lecsöpögtetve, pürésítve (villával vagy robotgépben) - 80-100 g zsemlemorzsa - 1 fej vöröshagyma, felaprítva - 3 gerezd fokhagyma, felaprítva - 1 közepes répa, felaprítva - 1/2 zeller (közepes méret), felaprítva - néhány szál petrezselyem, felaprítva - 1 evőkanál citromlé - 2 teáskanál Dijon mustár - 1 teáskanál oregánó - só, bors - napraforgóolaj és olívaolaj - tálaláshoz: saláta, mustár, ketchup, lilahagyma karikák, hagyma chutney, csírák, hamburger zsemle vagy ciabatta A beáztatott zabpelyhet szitán csöpögtessük át és nyomkodjuk is ki belőle a felesleges vizet. Én robotgépben aprítottam fel egyszerre a vöröshagymát, fokhagymát, répát és zellert, így elég sok időt megspóroltam. Egy serpenyőben hevítsünk 2 evőkanál olívaolajat és a felaprított vöröshagymát, répát, zellert, majd 2-3 perc múlva a fokhagymát is hozzáadva dinszteljük meg a zöldségeket egy csipet sóval. Zárjuk el alatta a gázt és hagyjuk kihűlni. Egy tálban keverjük össze a zabpelyhet, a babbal, a megdinsztelt zöldségekkel, petrezselyemmel, ízesítsük citromlével, mustárral, oregánóval, sóval és borssal. Adjuk hozzá a zsemlemorzsát, és gyúrjuk össze, amíg formázható “tésztát” nem kapunk. Pingponglabda nagyságú golyókat formázzunk belőle, tenyerünkkel lapítsuk le és egy kevés napraforgó olajban süssük ki a fasírtokat. Tálaljuk hamburger zsemlében/ciabattában, zöldségekkel, ketchuppal, mustárral.
Rizsmajonézes saláta
2014. március 1. Mindennapi ételeink
Kittinél olvastam a rizsmajonézről, tudtam, hogy ki kell próbálnom. :-) Hozzávalók: A rizsmajonézhez: 2 dl főtt barnarizs 2 dl növényi tej (natúr) 1 dl 4 szűz olaj mix 1 ek. mustár 2 ek. xilit himalaya só - ízlés szerint 3 ek. citromlé -- 2 nagyobb sárgarépa 1 kaliforniai paprika 1 lilahagyma 10 dkg Violife növényi sajt, füstölt 1 ek. sörélesztőpehely Elkészítés: A rizst megfőzzük, majd kihűtjük. Egy nagyobb tálba tesszük. Hozzáadjuk a folyékony hozzávalókat és elkezdjük botmixerezni. Amikor homogén, hozzáadjuk a többi hozzávalót is és teljesen összedolgozzuk. A répákat és hagymát meghámozzuk. A répát lereszeljük, a hagymát, a sajtot és a paprikát felkockázzuk. Egy tálba tesszük és annyi öntettel felöntjük, hogy jó dús salátát kapjunk. A sörélesztőpelyhet a legvégén adjuk hozzá.
Köleses zöldséges bableves
2014. február 19. Éltető ételek
Még anyósomtól tanultam a tésztás bableves elkészítését, melybe mindig reszelt tésztát tett. Mostanában törekszem arra, hogy gyakrabban legyenek gluténmentes étkezések, így a tészta helyett köles került a levesbe. A gyerekeimnek ízlett, így ez a változat is mentve lett. Hozzávalók: - kb. 25 dkg fehér bab, éjszakára áztatva - 1 sárgarépa - 1 fehérrépa - 1 hagyma - 3-4 gerezd fokhagyma - kókuszolaj, pirospaprika, só, bors - házi ételízesítő - babérlevél, kömény - 1 marék köles A babot 2-3 db babérlevéllel felteszem főzni. Közben kevés kókuszolajon megdinsztelem az apróra vágott hagymát, és belereszelem a fokhagymát is. Teszek hozzá 1 tk. pirospaprikát, ekkor már le kell venni a tűzről, nehogy megégjen a paprika. Amikor már majdnem megfőtt a bab (kb. 45 perc), hozzáteszem a hagymás zsírt, és az apró kockára vágott zöldségeket, és fűszerezem. Mikor már félig puha a zöldség, akkor teszem bele az átmosott kölest. Még 10 perc, és kész is a leves. Zöld levelekkel (zeller, petrezselyem) lehet díszíteni. Jó étvágyat!
Biopiac & átvariált kelkáposzta főzelék
2014. február 17. Vegasztrománia
Ritkán járok a Mom Biopiacra, mert messzebb van, és eddig a pillanatig mindenféle prekoncepcióim voltak - annak ellenére, hogy voltam már ott. De felfedeztem két olyan helyet, ahová érdemes visszajárni szombatonként (több is van, de nekem most ez a kettő lett a szívem csücske). Ők csak szezonális zöldségeket árulnak és olyan salátaféléket, amikről eddig életemben nem hallottam. Vettem póréhagymát, csicsókát, lila káposztát, és hatféle salátát: vízitormát, tyúkhúrt - a többinek elfelejtettem a nevét, pedig tisztességgel végigkérdeztem. Sütött a nap, isteni volt. Zöldre és főzelékre vágytam. Azt találtam ki, hogy csinálok egy kelkáposzta főzeléket csicsókával (az egyetlen zöldség, amivel még barátkozom), kicsit más ízekre hangolva. Azt kell, hogy mondjam, zseniálisan sikerült! Nagy újításom benne, hogy vegán, és kesudióval krémesítem. Telitalálat! Alapvetően szerettem volna felismerhető részeket is hagyni benne, de ez félresikerült, az esztétikai érzékem pedig nem engedte, hogy úgy maradjon. Egy nagyon sűrű krémleves lett belőle, ami viszont arra vezetett rá, hogy a folyadék mennyiségével lehet variálni, így az alapokat felhasználva lehet belőle krémleves, főzelék, püré köretnek, vagy krém kenyérre. Átvariált kelkáposzta főzelék Hozzávalók: (2 adag) 1 kisebb vagy 1/2 nagy póréhagyma felkarikázva 2-3 gerezd fokhagyma apróra vágva 1 kis darab (1 1/2 - 2 cm-es) gyömbér lereszelve 4 csicsóka megpucolva, kockákra vágva 1/2 kisebb fej kelkáposzta csíkokra vágva 1/2 zöldségalaplé 3/4 csésze kesudió egy éjszakára beáztatva, lecsepegtetve só frissen őrölt fekete bors 1 kk garam masala 1 kk curry fűszerkeverék (koriander, chili, kurkuma, fahéj, római kömény, édeskömény) 1/2 lime 1-2 ek kókuszolaj (vagy más növényi zsiradék) Felhevítettem a kókuszolajat, majd a póréhagymát, a gyömbért és 1 fokhagymát kb. 5 percig pirítottam. Hozzáadtam a csicsókát és a kelkáposztát, pirítottam együtt pár percig, majd felöntöttem az alaplével. Hozzáadtam a maradék fokhagymát, sóztam, fűszereztem. Kb. 10 perc alatt megpuhultak. Ekkor hozzáadtam a kesudiót, és botmixerrel pürésítettem (kivehetünk kelkáposztát és csicsókát, amit tálalásnál visszateszünk a tetejére). Rácsavartam a lime levét és összekevertem. Feltétnek sárgarépás falafel golyókat és tyúkhúrt használtam, de el tudom képzelni tükörtojással is, vagy..
Csicseriborsós köles(kása)
2014. február 5. Éltető ételek
Nagyon szeretem a csicseriborsót, a hüvelyesek közül ez a kedvencem. Könnyebben emészthető, itt írtam kedvező élettani hatásáról. Ez az étel gyorsan kész van, ha van előre főzött borsó. A képen látszik, hogy a borsó ki van csírázva. Már jártam így máskor a lencsével, csak most áztatás után a hűtőbe tettem be. Pár nap múlva vettem észre, hogy kicsírázott. Ezt főztem meg babérleveles vízbe. Hozzávalók (2 fő) - 1 nagy hagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 sárgarépa kis kockára vágva - 1/2 karalábé kis kockára vágva - 1 csésze brokkoli kis darabokra szedve - 1 csésze főtt csicseriborsó - 1 csésze átmosott köles - só, chili, házi ételízesítő Nagyon hamar elkészül. A hagymát és a reszelt fokhagymát kevés kókuszolajon megpirítom, majd hozzáadom a répát és a brokkolit. Pár percig együtt sütöm, majd hozzáöntöm a megfőtt csicseriborsót kb. 2 csésze főzővízzel. Ezután beleteszem a kölest is és fűszerezem. Kb. 10 perc alatt meg is puhul. Figyeljünk arra, hogy ne legyen száraz, ha szükséges pótoljuk a borsó főzővizével. Fedő alatt hagyjuk még egy picit párolódni.
Egy vegetáriánus Izraelben
2014. január 25. Vegasztrománia
Ez a vegetáriánus -egyelőre - sajnos nem én vagyok, de arra gondoltam, hogy miért ne szélesítsem látókörömet barátaim szemének és élményeinek segítségével? És miért ne mutassam meg ezt Nektek is? Egyik barátnőm, Laki Eszti grafikus. Imádom a munkáit, a vizuális látását, számos gasztronómiai vonatkozású projektet csinált, és sok mindenben hasonlóan gondolkodunk. Nemrég Izraelben járt, gasztronómiai élményeit láthatjátok, olvashatjátok. " Minden utazásomon a piacok feltérképezése jelentette a legnagyobb örömet: szeretek kóstolni, vásárolni, rajzolni, fotózni. Bakuban ajándék szőlőt kaptam, mert szép szakállat rajzoltam az árusnak. Burmában össze-vissza simogattak a nők firkálás közben. Órákat tudok eltölteni a nyüzsgő tömegben." "Izraelben két piacot jártam be. Az egyik a tel avivi Shuk HaCarmel, a másik a jeruzsálemi Shuk Mahane Yehuda. Nagyon különböző a két hely, az első egy hosszú, szűk, bazár jellegű szuk, ahol egymást érik az illatszer-, gyümölcs-, és zokniárusok. A jeruzsálemi egy tágasabb, ódonabb, klasszikusabb piac. A különböző magvak, szárított és friss gyümölcsök mellett mindenféle fűszer és tea is kapható, valamint ezerféle baklava és pita. Az árusok hangosan kiabálják legfrissebb áruikat, miközben friss gránátalma-, narancs-, vagy répalevet facsarnak a következő standon." "A street food ezer formája jelenik meg, hummuszt, falafelt minden mennyiségben árulnak, grillezett zöldségeket tömnek bagettekbe, és a kis, pár székes-pultos kávézók reggeltől estig tele vannak fiatalokkal." "Életem legjobb shakshukáját pedig Yaffoban ettem, a Shaffa Bárban. Yaffo az a Tel Avivtól délre eső városrész, ahol zsidók és arabok egymás mellett élnek és dolgoznak, az élet olcsóbb, természetesebb, mint Tel Aviv sokemeletes épületei között. A bolhapiac környékén sok a bisztró, terasz, és a régiségboltok között fiatal designerek kis boltjai bújnak meg." "Izrael vegetáriánusként igazi mennyország, mivel széles a skálája a nem húsos ételeknek, és mindenhol van választási lehetőség. Emellett még a legkisebb helyen is friss zöldségeket tálalnak fel a hummusz mellé. És a gyümölcsök színpalettája is fantasztikus (gránátalma, eper, szőlő, khurma, mandarin, narancs, stb.)." "Szerintem itthon mindent meg tudunk valósítani (én például 5 perc múlva állok neki ennek a receptnek), mert lehet kapni tahinit, olivabogyót és minden ehhez hasonlót (nem csak az Ázsia boltban, hanem az arab fűszeres-vegyesboltokban is), hummuszt is bárki csinálhat. A péksütemények, piták persze sosem lesznek olyanok, mint kint, de azért vannak opciók. F őleg a Hummus bárban szoktam enni - szerintem a falafeljük tényleg a legjobb itthon, a shakshuka is finom, és a különböző hummusztálak között is lehet válogatni. " "Izrael nagyon közel van. És nem csak a földrajzi távolság egyre könnyebb áthidalhatóságára gondolok, hanem a fiatalok érdeklődési körére, ízlésére, gondolkodásmódjára is. Nem lennék meglepve, ha előbb-utóbb újra ott találnám magamat a Bauhaus épületek között." Fotó, szöveg: Laki Eszti
Tökmagos kölesfasírt
2014. január 19. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 4 csésze főtt köles (szárazon 1/2 csésze) 4 sárgarépa 1 fej vöröshagyma 1 csokor petrezselyemzöld 2 db kápia paprika 1 csésze őrölt tökmag 1 ek. fokhagyma-granulátum 1 tk. himalaya só kenyérmorzsa Elkészítés: A kölest dupla mennyiségű vízben megfőzzük. A megpucolt sárgarépát vágjuk fel karikákra, kevés vízen pároljuk puhára, majd villával törjük össze. A vöröshagymát apróra vágjuk, majd kevés vízen megpároljuk. A kápia paprikákat apró kockákra vágjuk. A petrezselyemzöldet apróra vágjuk. Az összes hozzávalót egy tálban összekeverjük. A masszából fasírtokat formálunk, melyeket morzsában megforgatunk, majd sütőpapírral kibélelt tepsibe helyezzük. A tetejüket olajjal meglocsoljuk. 180 foko s sütőben, 40 perc alatt süssük meg a fasírtokat, félidőben fordítsuk át a másik oldalukra. Melegen és hidegen egyaránt finom.
Maradék hasznosítás, avagy egy tápláló téli fogás
2014. január 12. Zizi kalandjai
Villámgyors bejegyzés, mert I. már bekészítette a filmet és rám vár! Hurrá, mozizunk!!! Igaz, az ünnepek alatt megnéztünk néhány filmet, de megfogadtuk, hogy az új évben igyekszünk a hétvége egyik estéjére is beütemezni egy jó filmet (és nem a gépet püföljük munkával…). Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én imádok eldőlni a kanapén, fejem alá tenni egy nagy párnát, bekészíteni valami (lehetőleg egészséges… ühüm) nasit és indulhat a moziiiiiiiiii! Pláne, amióta megszületett Ádi, egy ilyen este igazi ajándék, szóval meg kell becsülni! Ma ebéd ügyileg el akartam szakadni a tésztától. Nagyon szeretjük a tésztát, de nem egészséges állandóan azt enni, csak azért, mert gyorsan elkészül. I. elvitte Ádit sétálni, én meg gyorsan rendbe tettem a lakást, elkészítettem Ádi ebédjét és a miénket is. Húúú, maradt 5 perc én időm, amit a telefonom nyomkodásával töltöttem. Tervezem, hogy néhány hónap múlva beiktatok legalább heti egy alkalmat, amikor elmegyek itthonról és mondjuk 2-3 óra hosszáig csak ülök egy forró csoki felett és könyvet olvasok, vagy kirakatokat nézegetek vagy beszabadulok egy konyhaboltba. A lényeg a kikapcsolódás, amikor magammal foglalkozom, magamért teszek valamit. Régen is tartottam ilyen órákat, de most még inkább szükségem van rá! Na, de elég a fecsegésből, jöjjön a recept. Inspirációul szolgált Sarah téli bőség tálja, de én olyan alapanyagokat használtam, amelyek voltak a hűtőmben, kamrapolcon és már éppen ideje volt felhasználni őket. Bátran variáljatok ti is… ha nincsen kelbimbó, jó a répa vagy akár a cékla is. Tofu helyett lehet tempeh-t használni, de lehet hozzáadni csicseriborsót vagy babot is, amelyek fehérjében gazdagok! Ja, és azt tudjátok, hogy a kelbimbó egyike azon zöldségeknek, amely mind a nyolc esszenciális aminosavat tartalmazza, tehát ugyanolyan értékű fehérje forrás, mint a hús? Érdemes belőle minél többet fogyasztani! Tápláló téli saláta Hozzávalók 2 főre: Salátához: - 3/4 bögre barna- és vadrizs keverék (csak barnarizsből is jó) - 300 g tofu, felesleges víz kipréselve belőle és 1*1 cm-es kockákra vágva - 250 g kelbimbó, külső leveleitől megtisztítva, a nagyobbak félbe vágva - 150 g lila káposzta, vékony csíkokra szeletelve - 3 gerezd fokhagyma - olívaolaj - Himalaya kristálysó, feketebors Öntethez: - 1 gerezd fokhagyma, reszelve - kb. 1*1 cm-es friss gyömbér darab, meghámozva, reszelve - 1/2 evőkanál almaecet - 1/2 evőkanál juharszirup - 1 evőkanál frissen facsart citromlé - 3 evőkanál víz - 2 evőkanál olívaolaj - csipet só, feketebors és cayenne bors (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Az öntet hozzávalóit keverjük össze egy tálkában és tegyük félre. A barnarizst mossuk át és tegyük fel kétszeres mennyiségű vízben főni. Sózzuk, borsozzuk. Ha elfőtte a vizet és nem elég puha, öntsünk még hozzá egy keveset (kb. 35-40 perc alatt lesz kész). Egy serpenyőben hevítsünk olívaolajat és dobjuk rá a kelbimbót, sózzuk, borsozzuk. Magasa lángon pirítsuk meg egy kicsit, majd vegyük takarékra, adjuk hozzá a fokhagymát, öntsünk hozzá 150 ml vizet és fedőt alatt főzzük puhára. Közben egy másik serpenyőben hevítsünk olívaolajat. Adjuk hozzá a tofut, sózzuk, borsozzuk és pirítsuk aranybarnára. Kis tálkákba szedjünk mindenből, majd locsoljuk meg az öntettel és azonnal fogyasszuk! Jó étvágyat!
Balzsamecetes sült cékla/répa zabfasírttal
2014. január 10. Éltető ételek
A cékla igazi téli étel. Így sütőben sütve meg igazi melegítő étellé válik. Hiszen minél tovább főzzük az ételt, annál koncentráltabb energiájú lesz. Ezért télen nagyon jó a hosszú ideig tartós sütés, ezzel ellensúlyozva a hideget. A gyerekek kedvéért répát is vágtam hozzá, valamint fűszeres krumplit is grilleztem. Balzsamecetes sült cékla/répa - 0,5 kg cékla - 0,5 kg répa - 1-2 ek. balzsamecet - 3-4 ek. kókuszolaj - 1 tk. kömény - só, bors A céklát és a répát meghámozom, és egyforma, de nem túl kicsi darabokra vágom. A hámozott cékladarabokat tepsibe teszem, megsózom, megszórom köménymaggal, borssal, sóval. Meglocsolom a kókuszolajjal és a balzsamecettel, majd jól összeforgatom, hogy az olaj és balzsamecet jól bejárja a zöldséget. Lefedve 200 °C-ra előmelegített sütőbe teszem, és kb. 1 óra sütés után leveszem a fedelét és még 10-15 percig sütöm nagyobb lángon. Zabfasírt - 5 dkg zabpehely - 5 dkg zabliszt - 5 dkg őrölt lenmag - 2 dkg pirított, őrölt szezámmag - házi ételízesítő - 1-2 ek. napraforgómag - fűszerek: pirospaprika, só, bors, majoranna - 2 gerezd fokhagyma - 1/2 répa reszelve - forró víz (kb. 2,5 dl) - 2 tojás A szárazanyagot összekeverem, és leöntöm forró vízzel. Állni hagyom legalább 15 percet. Fűszerezem, belereszelem a répát és hozzáadjuk a tojást. Sűrű nokedli állagú masszát kapunk. Egy serpenyőt felhevítünk, és teszünk bele egy kis kókuszolajat. Kanállal kis halmokat rakunk bele, és mindkét oldalát megsütjük. Jót tesz a fasírtnak, ha egy kicsit hagyjuk kihűlni. Vékony szeletekre vágott krumplit grilleztem meg a sütőben, és ezt is hozzá kínáltam.
Vegán Svéd húsgolyók barnamártással
A skandináv konyha nagy klasszikusa, amit egy üzletlánc jóvoltából a magyarok is jól ismernek. Amíg sikerül elérni, hogy a kedvelt menüt vegán verzióban is kínálják, itt a bevált recept, amit bátran elkészíthetünk otthon, sikere lesz. Köretként tradicionálisan egészben főtt krumplit, párolt répát, és vörös áfonya lekvárt fogyasztanak hozzá, de népszerű a hasábburgonya is. Hozzávalók: A golyók kb. 20-22 db: - 100g szójagranulátum - 100g kenyérmorzsa - 1 csésze zöldség alaplé + amennyit gyúráskor felvesz - 1 db vöröshagyma apróra vágva - 4 gerezd fokhagyma zúzva - 1/4 tk őrölt szerecsendió - 1/4 tk őrölt kardamom - 1/4 tk őrölt fekete bors - só ízlés szerint - olaj a sütéshez A köret: - egészben főtt burgonya - karikára vágott, párolt répa - vörös áfonya lekvár A mártás: - 1 csésze zöldségalaplé - 1 csésze növényi tej vagy víz - 1 közepes méretű vöröshagyma apróra vágva - 2 ek vegán margarin - 2 csapott ek étkezési keményítő - 2 csapott ek liszt - 1 gerezd fokhagyma zúzva - 1 tk étkezési élesztőpehely (elhagyható) - 1-2 ek szója vagy tamari szósz - 1dl növényi tejszín - só ízlés szerint - 1/4 tk őrölt fekete bors - 1/4 tk őrölt szerecsendió - 1/4 tk kardamom Így készítsd el: A golyók: - Áztasd be a szójagranulátumot egy órára, a zöldség alaplébe, majd keverd hozzá a kenyérmorzsát a hagymát és a fokhagymát, és fűszerezd meg. - Formálj diónyi nagyságú golyókat, melyeket növényi olajban süss meg. Tipp: Ha nem formázható a massza, akkor vagy túl száraz, ez esetben némi zöldségalaplevet kell hozzá keverni, vagy túl nedves, amit további kenyérmorzsa hozzáadásával lehet korrigálni.) A mártás: - Forrósítsd fel a margarint közepes lángon, és dinszteld meg rajta a hagymát. Add hozzá a lisztet és a fokhagymasót, és pirítsd halványbarnára. - Oldd fel az alaplében a keményítőt és a növényi tejszínt, majd adagold a hagymához, csomómentesen elkeverve forrald fel, majd alacsony lángon főzd tíz percig. - Keverd hozzá az élesztőpelyhet és a szójaszószt, fűszerezd, majd főzd tovább 1-2 percig. Vedd le a tűzhelyről és tartsd melegen a tálalásig. Tipp: Ha csomós lett a mártásod, akkor botmixerrel simára keverheted. Tálalás: halmozz néhány golyót a tányérra, öntsd le bőségesen barna mártással, tégy mellé burgonyát és párolt zöldségeket, valamint 1-2 kanál áfonyalekvárt. Jó étvágyat!
Héjában sült krumpli répás öntettel
Valahogy a téli eledelek között a családban a héjában sütött krumpli a legfenségesebb étkek egyikeként szerepel. Olcsó, egyszerű és finom. Olcsó, mert a saját kertből van, egészséges szintén ugyanezért, értékes, mert megdolgoztunk érte mind, ott hajlongtunk szorgalmasan a kertben, és közben békát ugrasztottunk, göröngyöt rugdostunk, röhögtünk egymás hülyeségén, emelgettük a nagyobbnál nagyobb gumókat - "Ezt nézzétek!" - felkiáltással, terelgettük Tatát a traktor elől, mert Ő is segített, néha repült kisebb kolompér is, és ebédkor úgy ettük a paprikás krumplit, mint a sáskahad. :) A feltétek általában ugyanazok, sült hagyma, sajt, tejföl, esetleg egy kis olajos hagymás padlizsán a vegánoknak. Mellé jó kis hagymás savanyú káposzta hidegen sajtolt olajjal meglocsolva. Ebbe próbáltam egy kis színt csempészni némi répával, amihez néhány nagyobb répát finomra reszelünk, picit megsózunk, és joghurttal, vagy tejföllel összekeverünk. Vegánok szójajoghurtot használhatnak. Ahhoz még javasolok némi őrölt köményt is keverni, hogy elvegye a mellékízét. Kevés hidegen sajtolt olajjal finomra keverve nagyszerű íze van. Próbáljátok ki.
Ricset - a hús nélküli sólet
A minap készítettem el születésnapi kívánságra Hermin néni múlt század eleji receptje alapján a szegények sóletjét, a ricsetet. A családi recept szerint a ricsetben nem volt sem hús, sem tojás, viszont zsírral készült, ezért ezt lecseréltem növényi olajra, emellett feldobtam egy kis paradicsommal, és aki szereti a füstölt ízhatást, az gazdagíthatja egy kis pimentónnal (füstölt ízű fűszerpaprika). A végeredmény egy nagyon finom, laktató egytálétel, ami a 88 éves szülinapos szerint egészen olyan lett, mint amit kislánykorában Hermin néni konyhájában evett. Hozzávalók: - 15dkg tarkabab - 15dkg fehér bab - 4db répa (karikákra vágva) - 4db petrezselyemgyökér (karikákra vágva) - 6-8 db paradicsom negyedelve - 15dkg árpagyöngy - 3 db vöröshagyma - 6-8gerezd fokhagyma - 6 babérlevél - 5-6 ek olívaolaj - 3 tk őrölt fűszerpaprika - 1,5-2 tk pimentón ( aki szereti a füstös ízhatást, ezzel feldobhatja) - 2 tk őrölt fekete bors - só ízlés szerint Így készítsd el: Az apróra vágott hagymát olajon dinszteld meg, és egy megfelelő méretű, tűzálló edény alján szétterítsd szét, majd egy sor babot, egy sor gerslit és egy sor zöldséget rétegezz rá. Ezt addig ismételd, amíg elfogynak az alapanyagok. A fokhagymagerezdeket és a babérleveleket, dugdosd be a rétegek közé, amikor a rétegzést végzed. Öntsd fel vízzel addig, hogy ellepje, majd fűszerezd sóval, borssal, paprikával. 180 °C-ra előmelegített sütőben süsd 3 órán keresztül (célszerű lefedni az első 2 órára alufóliával, mert az enyém teteje eléggé szenes lett). Időnként nézz rá, és az elfőtt vizet pótold. A töltött káposztához hasonlóan nem kavarjuk át az ételt, hanem fogókesztyűvel, óvatosan jobbra-balra elforgatva akadályozzuk meg az odakozmálást.
Édesburgonyás sárgarépa-krémleves, diós-petrezselyemzöldes pesztóval
Az édesburgonya nem olyan régen került be a repertoáromba, és nem is értem, hogyan nem volt ott eddig, annyira finom!:) (ja, de, eszembe jutott:)), elég drága, 8-900 Ft/ kg, bár legutóbb az Aldiban 600 Ft volt kilója ). Szóval, ez a pesztó istenien feldobta! Az eredeti receptben kesudió-koriander pesztó lett volna, de az éppen kéznél lévő hozzávalók alapján módosítottunk.:) Édesburgonyás sárgarépa-krémleves, diós-petrezselyemzöldes pesztóval Hozzávalók (4-6 főre): 2 ek. olívaolaj 6 közepes sárgarépa, meghámozva, felkarikázva 2 közepes édes burgonya, meghámozva, feldarabolva 1 nagy vöröshagyma, felaprítva 3 nagyobb gerezd fokhagyma, finomra aprítva 2,5 cm hosszú gyömbér, meghámozva, lereszelve 850 ml - 1,2 liter zöldségleves alap A pesztóhoz: 100 g friss petrezselyemlevél 1 nagy gerezd fokhagyma, finomra aprítva 1 ek. dió, felaprítva 1/2 citrom leve 100 ml olívaolaj csipet tengeri só frissen őrölt fekete bors Melegítsük fel az olívaolajat egy fazékban. Adjuk hozzá a sárgarépát, az édes burgonyát, a hagymát, a fokhagymát, a gyömbért, és ízesítsük egy nagy csipet sóval, és friss fekete borssal. Lassú tűzön pároljuk a zöldségeket, amíg kicsit megpuhulnak, de nem pirulnak túl. Öntsük hozzá a zöldségleves alapot és forraljuk fel. Főzzük tovább, amíg a zöldségek teljesen megpuhulnak. Közben készítsük el a pesztót: tegyük az összes hozzávalót egy aprítógépbe és turmixoljuk össze. A kész levest tetszés szerint botmixerrel pürésítsük és a pesztóval tálaljuk. Tipp: a megmaradt pesztó egy lekvárosüvegbe téve, egy kis olívaolajjal leöntve, akár 2-3 hónapig is eláll a hűtőben. Forrás: Good Food - Vegetarian Christmas 2013
Zöldséges, fokhagymás céklaburger salátával
Isteni finom ebédet készítettem ma. Zöldségburgerből tavaly már Dunát lehetett volna rekeszteni nálunk, egy időre abba is maradt. Most azonban újra megkívántam, és úgy készítettem, ahogy eddig még nem: főként céklából. Nagyon ízlett. Zöldséges, fokhagymás céklaburger Hozzávalók: 1 közepes fej cékla, 1 sárgarépa, 1 fehér répa, fél fej lilahagyma, fél kávédarálónyi őrölt lenmag (én arany lenmagot használtam), 1 púpos evőkanálnyi arany lenmag egészben, 1 evőkanálnyi chia mag (elhagyható), 1 evőkanálnyi szezámmag, 3 cikk fokhagyma, őrölt pirospaprika, Himalaya só, bors, 1 evőkanálnyi inaktív sörélesztő pehely, kevés víz. Elkészítés: A céklát, sárgarépát, fehér répát lereszeljük egy nagyobb lyukú reszelőn, a lilahagymát felkockázzuk, és az egészet összeforgatjuk. Fűszerezzük sóval, borssal, őrölt pirospaprikával, fokhagymával, majd hozzákeverjük a sörélesztő pelyhet, a chia magot, az őrölt és az egész lenmagot, szezámmagot és egy kis vizet. Jól összekeverjük egy kanállal, majd hagyjuk állni kb. 5 percig, míg a lenmag magába szívja a nedvességet, és gyúrható massza nem lesz belőle. A masszából fasírtokat formázunk, meghempergetjük zsemlemorzsában, majd forró szőlőmagolajban kisütjük. Céklasaláta: céklát, sárgarépát és pici almát lereszelünk nagy lyukú reszelőn, majd magtejfölből készült tartármártással (vagy akár egy light-osabb simával) összekeverjük az egészet. Vegyes saláta: saláta, lilahagyma, reszelt sárgarépa, pici kukorica, paradicsom, uborka, kevés reszelt káposzta. A zöldségeket összeforgatjuk, és az előbb említett magtejfölös tartármártással (magtejföl + pici mustár + majonéz + bors + xilit vagy méz) összekeverjük. Jó étvágyat! Ilyen szörnyellina, amikor a masszát összekeverem. De finom ám! Most már csak fasírtokat kell formázni belőle. És a finom végeredmény: Frissen préselt cékla-, répa-, alma- és fehér répa levével tálaltam.
Körtés-répás zöldturmix
Ma ez a zöld finomság sikeredett Hozzávlók: 1 körte 1 sárgarépa 1 nagy marék madárbegy saláta 1 avokádó forrásvíz igény szerint Az összetevőket megmossuk, kis darabokra vágjuk, és pici tiszta vízzel összeturmixoljuk, amíg teljesen homogén nem lesz. Akkor fokozatosan adunk a turmixba még annyi vizet, hogy ivólé sűrűségű legyen Egészségetekre Az út széléről a királyok […]
Lenmagos fasírozott salátával és házi ketchuppal (természetesen, nyersen)
Szaffina receptjét ajánlom kerti partikra, összejövetelkor, vagy egy gyertyafényes esti romantikus vacsorához édes kettesben. Gyors, gazdaságos és laktató. Fasírozott: sárgarépát, lilahagymát, fokhagymát, kevés zeller zölddel ledarálunk aprítógépben, és adunk hozzá darált lenmagot, ízesítjük fűszerpaprikával, sóval, borssal. Kis gombócokat formázunk belőle, vagy pogácsákat, és meghempergetjük darált lenmagban. A salátát fejes salátából, paprikából, uborkából, vöröshagymából és finom kerti sárga paradicsomból, és piros paradicsomból készítettem. Nyakon öntöttem egy kis extra szűz olívaolajjal, és tálaltam a fasírozott mellé. A ketchupot, pedig egyszerűen piros paradicsomból készítettem présgéppel. Tipp: A fasírozottba tehetsz még más gyökérzöldséget is, pl: karalábét, az kissé édeskéssé teszi, vagy petrezselyemgyökeret, az pedig sóssá alakítja. Plusz tehetünk még bele petrezselyemzöldet is. Sóként Himalája sót is használhatunk. És a finom végeredmény: Próbáld ki! És írd meg hogy sikerült! Nagy Szaffina és Nagy Károly, a Szaffina Fűszerkonyha tulajdonosai Blog: http://www.szaffinafuszerkonyhaja.blogspot.hu/ Weblap: http://www.szaffinafuszerkonyhaja.com Facebook: http://www.facebook.com/szaffinafuszerkonyhajacom E-mail: szaffina@citromail.hu, info@szaffinafuszerkonyhaja.com Mobil: + 36 70/ 408-4145 Köszönjük szépen a receptet!
Zöldséges szósz (8+) barna rizzsel
Valahogy úgy alakult, hogy az utóbbi időben többször nyúlkáltam a mélyhűtőbe instant dolgokért, ürültek is a rejtett fokhagymás tartalékok a Férj legnagyobb bánatára. (Fokhagyma tekintetében olyan az orra neki is, mint egy vadászkutyának, három nap múlva is megmondja, hogy azt ettem, pedig hol van az már...) Volt ebben Mamutos bioboltból származó fasírt, DM-es szójás négyes, Goody-Foody is. Ez utóbbi nagyon ász tud lenni, csak győzze az ember kifizetni, meg nem hiszem, hogy egyébként beltartalmi értékben egyenlő lenne mondjuk egy lencsefasírttal. No, de ha az embernek nincs ideje fasírtot gyártani, csak keres valamit, főleg akkor, ha az alternatíva egyébként tényleg nagyon finom. (Bocs, nem meggyőzni akarok, sem a Vegetárnak reklámot. :) ) A zöldséges szósz egyébként Ábel papijának része, így két legyet ütöttem egy csapásra, sőt hármat. Mert hogy a kunyerálós gyereknek így nyugodt szívvel lehet a tányérról adni olyat, ami nem generál kuc-kucokat, nem fájdítja meg a pocakot, és még egészséges is. 8 hónapos kortól ajánlott az olajos mag miatt. Hozzávalók: 1 bögre barna rizs 1 tk vegamix 1 kk só 2 szál répa 2 szál petrezselyem gyökér 1 kk vegamix 1/2 kk só majoránna, babérlevél, őrölt köménymag 1 ek olajos mag A barna rizst két és félszeres mennyiségű vízben megfőzzük a vegamix-szel és a sóval kb. 45-50 perc alatt. A répát és a petrezselyem gyökeret megpucoljuk, mossuk, aprítjuk. A sóval és a fűszerekkel megfőzzük, majd a végén hozzáadunk 1 ek kevés vízzel összeturmixolt olajos magot, pl. kesudiót, mandulát, vagy napraforgómagot. Candidásoknak ajánlott inkább az utóbbi kettő. Pár perc főzés után az egészet villával összenyomkodjuk, vagy turmixoljuk. Készíthetünk hozzá különböző fasírtokat és finom salátát.
Vegetáriánus ebéd egy héten át + Nyereményjáték
2013. december 7. Zizi kalandjai
Roston sült házisajt mustáros paradicsomszószban, rozmaringos tepsis burgonya Néhány hete I. átküldött nekem egy linket egy új vegetáriánus étel kiszállító cégről. Megnéztem a menüjüket, jónak tűnt és láttam, hogy a mi kerületünkbe ingyen szállítanak ebédet. Megörültem, mert kevés vegetáriánus étel kiszállító cég van, akik szinte az összes kerületbe ingyen szállítanak. Igen, néha panaszkodom I.-nek, hogy milyen jó lenne többet rendelni ebédet, mert tényleg bizonyos esetekben kivitelezhetetlen a főzés egy 7 hónapos bogyó mellett! Mások, hogy csinálják, akiknek három is van?! Ha tapasztalatod van, feltétlen írd meg nekem! Szóval felvettem a kapcsolatot a céggel, váltottunk néhány emailt és végül lehetőséget kaptam, hogy teszteljem az ebédjeiket egy héten át. Micsoda fantasztikus, igaz? De várjátok ki a végét, mert ti is jól járhattok! VegaLife… egy igazán új csapatról van szó, akik 2013 júliusában indították el a vállalkozásukat. Tizenketten dolgoznak a csapatban és kb. 400-500 adag ételt főznek naponta és Budapest tizenöt kerületébe ingyen szállítják ki az ebédet. Ami a választékot illeti vannak levesek, indiai, nemzetközi, low carb, PH ételek, valamint séf kedvence, csemegék, mártások, saláták, desszertek és italok. Tojást nem használnak, tejterméket igen (ez fel van tüntetve a menüben!), tehát a fogások lakto vegetáriánusok vagy vegánok. Az alapanyagok minőségére a lehetőségekhez képest figyelnek, a tofut biztos forrásból szerzik be (nem génkezelt szójából készül!), a házi sajtjuk pedig házi tejből készül. Paradicsomos csicseriragu, spenótos fasírtrolád Igyekeztem minél többféle ételt megkóstolni, hogy legyen tapasztalatom az ízeket, minőséget illetően. A kedvenceim a levesek lettek, egytől egyig mind finom volt (korhelyleves, spenótkrémleves sajtgombóccal, kókusztejes vadrizsleves, kuszkuszos zöldségleves és jókai bableves). A főételek közül próbáltam grillezett tofut zöldségraguval, erdélyi töltött káposztát, karfiol pörköltet póréhagymás fekete rizzsel, négysajtos tésztát. Ízletesek, kellően fűszerezettek voltak és nem voltak nagyon sósak. Nagyon vártam a tofuszeletet vadas szószban tönkölytésztával. Finom is volt, de én a szószt még krémesebbre készítettem volna. Nagyon jó uzsonnák lehetnek délutánra a különböző zöldségfasírtok, amelyek csemege névvel jelennek meg a menüben. Próbáltam a hagymás batyut és a céklás zöldségfasírtot. Nem voltak olajosak, a fűszerezésük kiváló volt, szóval jó éhségűzők délutánra, ha valamit már nagyon szeretnénk bekapni. A desszertek közül kettőt próbáltam, a répatorta ízlett, a mandulás krémes is rendben volt, de számomra túl édes. Hagymás batyu A főfogások közül néhány esetben fél adagot rendeltem és levessel együtt laktató volt, szóval a teljes adag egy nagy étvágyú férfit is jóllakat! Mindenképpen pozitív a tapasztalatom a VegaLife-fal kapcsolatban és szeretettel ajánlom kipróbálásra. Az egyedüli problémám csak az, hogy egy hét alatt elég nagy mennyiségű szemét halmozódott fel a dobozok és csomagolás miatt (jelzem, hogy ez nem feltételnül a cég hibája). Tervezik is, hogy egyszer áttérnek egy környezetbarátabb csomagolásra, amint a lehetőségeik majd engedni fogják. A Vegalife elérhető az alábbi linkeken: - weboldal - Facebook oldal ***** NYEREMÉNYJÁTÉK! Nyeremény : három nyertes egy héten át 7000-7000 Ft értékben rendelhet ebédet a VegaLife-tól! Menjetek fel a VegaLife oldalára és írjátok meg ide kommentben, hogy az 50. heti menüből melyik ételt próbálnátok ki szívesen! Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki (játszhattok extra pontokért is)! a Rafflecopter giveaway Szabályok : 2013. december 11-ig lehet játszani. Eredményhirdetés 2013. december 12-én. A három nyertest emailben fogom értesíteni, majd a nevük kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni) és a Zizi kalandjai Facebook oldalára is. Fontos, hogy olyanok játsszanak, akik Budapest alábbi kerületeibe tudják rendelni az ebédeket (ide szállít ki a VegaLife): I., II., III., IV., V., VI., VII., VIII., IX., X., XI., XII., XIII., XIV. és a XV. !!!
Növényi sajtos minestrone leves
2013. december 4. Mindennapi ételeink
Nagyon finom leves, érdemes kipróbálni, pláne ebben a hideg időben. Hozzávalók 1 nagy fej vöröshagyma 4 szál közepes sárgarépa 2 db karalábé 1 közepes zellergumó 1 szál közepes fehérrépa 1 cukkini 2 burgonya 1 konzerv hámozott paradicsom 1 liter víz 1-2 ek. bazsalikom 1-2 tk zsálya himalaya só ízlés szerint 2-3 tk. ételízesítő mix 1 konzerv fehér bab 1 ek. 4 szűz olaj mix 10 dkg Viofast mozarella ízesítésű növényi sajt Elkészítés: A vöröshagymát apróra vágjuk, kevés vízen megpároljuk, majd rátesszük a felkarikázott sárgarépát. Kevés párolás ( 10-15 perc ) után a többi megtisztított és felkockázott zöldségeket is hozzáadjuk, ráöntjük a paradicsomot is. Annyi vízzel öntjük fel, hogy éppen ellepje a zöldségeket. Beízesítjük a fűszerekkel, majd lassú tűzön hagyjuk 30 - 40 percet főni. Az olajat és a leszűrt babkonzervet a végén adjuk hozzá. A lereszelt növényi sajtot a legvégén szórjuk rá, várjuk meg, amíg kicsit ráolvad. Fogyaszthatjuk fokhagymás pirítós kenyérkockákkal is.
Natúrkozmetikumokkal a szép bőrért! + Nyereményjáték
2013. december 2. Zizi kalandjai
Néhány éve már nemcsak arra figyelek oda, hogy mit eszünk, hanem arra is, hogy mivel tápláljuk, ápoljuk a testünket kívülről. Fontosnak tartom a címke olvasást nemcsak az élelmiszerek esetében, hanem a kozmetikumok esetében is (igen, nem értünk minden egyes szót, de erre vannak hatóanyag elemzők, akiktől lehet tanácsot kérni vagy akiknél lehet tájékozódni egyes összetevőkről). Mostanra előnyben részesítem a natúrkozmetikumokat, amelyeknek az összetevői ellenőrzött gazdálkodásból kerülnek ki és az olyan kozmetikai termékeket készítő vállalkozókat, akik szívvel-lélekkel működtetik cégüket és hisznek abban, hogy az egyszerűbb sokszor több, valamint a minőségi termékek (amelyeket nyugodt szívvel ajánlanak a vásárlóknak) előállítása nem csak pénz kérdése. Egy ilyen cég megálmodójával, létrehozójával, Hegedűs Eszterrel beszélgettem. Bemutatnád néhány szóban a Deja-Vu-t? Végzettségemet tekintve élelmiszeripari mérnök és közgazdász vagyok, egy kereskedelmi multinál beszerzőként dolgoztam összesen 12 évet. Két fiam van, 6 és 9 évesek. Ahogyan ez már sok mindenkivel megesett az élete során, a gyerekeim születése alapjaiban változtatta meg az életemet: áthelyeződtek a prioritások, előtérbe került a család, valamint az egészséges és környezetbarát élet. Amikor szülés után visszamentem dolgozni, úgy éreztem, az már nem az én világom. Sok mindenben úgy éreztem, ellentét feszül az általam megélt és belső meggyőződésemmé tett elvek és a munkám között: nem tudok egyszerre hiteles lenni egy multinál, és közben sok területen teljesen más elveket képviselni. Nem volt jó, hogy a gyerekeimet csak este egy-másfél órára látom, nem szerettem egy fogaskerék lenni a nagy gépezetben, és nagyon nehezen tudtam kezelni a munkahelyi stresszt. Mivel a férjem mindenben támogatott akkor is, átgondolva a helyzetünket és a lehetőségeinket, felmondtam, és megalapítottuk a DEJA-VU Világ-ot, így a szenvedélyem egyben a munkám is lett. A DEJA-VU Világ egy olyan webáruház, melyben természetes kozmetikumok és ökoháztartási kellékek kaphatóak. Olyan termékeket válogatok, amelyek segítenek megtalálni a visszautat a gyökereinkhez, ahhoz a tudáshoz, amit nagyanyáink még tudtak: hogy az egyszerűbb sokszor több. Termékeket, melyeknek használatával mind egészségünket óvjuk, mind pedig környezetünket. Három fő kategóriával indultunk: pipere (natúrkozmetikumok: szappanok, krémek, természetes növényi vajak és hajfestékek), ökoháztartás (folttisztító só, szódabikarbóna, mosószóda, nyírfacukor) és aroma (illóolajok, parfümolajok, aromavizek, hordozóolajok). A termékkínálat folyamatosan bővül, a vásárlói visszajelzések és igények függvényében. Mi a cégetek hitvallása? Természetesen, igényesen, tudatosan. Természetesen: csak olyan termékeket tudok nyugodt szívvel ajánlani, melyeket saját magam is használok, melyek környezet- és emberbarátok. Ez alapján válogatom termékkínálatom elemeit. Igényesen: magas minőségi elvárásokat támasztok mind a termékek minőségével, mind pedig az általunk nyújtott szolgáltatások és tájékoztatás tekintetében. Az eladás fontos, de nem kizárólagos cél. Személyes küldetésemnek tartom, hogy minél több emberhez eljussanak az általam képviselt elvek (ökoéletmód, szépségápolás, egészséges étkezés, tartósítás), és örülök, ha tapasztalataimat minél többen hasznosítják. Felelősséggel tartozom azért, hogy milyen példát nyújtok a gyerekeimnek, és milyen világot hagyok számukra örökül. Tudatosan: hiszem, hogy a sorok között is kell olvasni, sajnos nem szabad mindent elhinni, amit tálalnak nekünk. Tájékozódjunk, olvassuk el az apró betűket, a termékek összetevőit, és válasszunk tudatosan! A pénzünk szavazat, nem mindegy, mire költjük. Támogassuk a kisvállalkozásokat, a helyi vállalkozásokat, építsünk közösséget, figyeljünk oda egymásra! Miért használjunk natúrkozmetikumokat? Az elmúlt évtizedekben, évszázadokban elhitették velünk, hogy a szépség és a fiatalság követendő példa. Megöregedni nem “trendi”. Rászoktattak minket arra, hogy szépségünket rengetegféle szerrel ápoljuk, és lehetőleg azokkal, melyeket a reklámokban látunk. Mindenki gondoljon bele, hogy felkelés és lefekvés között hány termékkel találkozik a bőre, kezdve a tisztálkodástól, az arcápolástól a testápoláson át a sminkekig és a hajfestékekig, a parfümökről ne is beszéljünk. A mai szépségápolási ipar termékeit hatalmas mennyiségben a legmodernebb technológiával állítják elő, a tartósság és az egységesség érdekében a lehető legtöbb olyan összetevőt adva hozzá, melyek fényévekre vannak azoktól a természetes alapanyagoktól, amiket a reklámokban megmutatnak, vagy amiket a flakonon feltüntetnek (illetve a természetes összetevők jellemzően az összetevősor legvégén, minimális mennyiségben szerepelnek). Egy kommersz üzletben kapható kozmetikum nagyon sok összetevőből áll, melyek többsége szintetikus, allergizálhat, vagy esetleg már bizonyítottan káros hatással van az emberi szervezetre, mégis használják, mert üzletileg megéri. Sajnos a nagy nevű márkák sem jelentenek semmire garanciát, sőt. Párhuzamot vonnék az élelmiszerekkel: ma már vásárlás előtt olvassuk el a címkéket, és ha a termék nagyon sok összetevőből áll, inkább hagyjuk a polcon. Sok bőrprobléma, érzékenység kezelhető, javítható, bizonyos esetekben eltüntethető önmagában azzal, hogy lecseréljük kozmetikumainkat egészségesebbekre. Javaslom mindenkinek, hogy ezen elvek alapján nézze át a saját kozmetikumait, tisztítószereit, és tegye fel a kérdést: tényleg szükségem van erre, vagy csak elhitették velem? Melyik a legnépszerűbb terméketek? A legnépszerűbb termékem a xilit . Szépségápolási termékek közül a legkedveltebbek: a bio hidratáló arckrém, a natúr shea vaj és az extraszűz kókuszvaj, a Föld szíve vajkeverék, a pannonhalmi levendulaolaj és az olívaszappanok (Szirmok titka és Amazonas kincse). Az ökoháztartásban pedig a folttisztító só vezet. Neked melyik a legkedvesebb terméked? Nehéz a választás, mert mindegyik a szívemhez nőtt. Ha többet is lehet választani, akkor a Gül baba és a Kávészünet szappanok, a mandarin-pacsuli illatú shea vaj és a most elkészült parfümolajok. Milyen kedvezményekkel élhetnek a vásárlók most az ünnepek közeledtével? Minden decemberben leadott megrendelés után garantált ajándék is jár! Ajándékaink (rendelés leadás dátuma szerint): - December 1-8.: Egy kézzel készült natúrszappan a DEJA-VU Világ kínálatából. Hogy melyik, az legyen meglepetés! - December 9-15.: 5 db karácsonyi ajándékkísérő kártya - December 15-20*.: Egy üveg 100%-os DEJA-VU Világ illóolaj. Hogy melyik? Az egyelőre a mi titkunk… (*Utolsó, karácsony előtt garantáltan kiszállításra kerülő rendelés leadási határideje: 2013. december 20.) Ráadás meglepetésünk egy értékes nyeremény: A www.dejavuvilag.hu webáruházban 2013. december 1-20-ig, legalább 10.000 Ft értékben rendelők között kisorsolunk egy 10.000 Ft értékű elektromos illóolaj párologtatót (aroma diffúzort). A Deja-Vu Világ elérhető az alábbi linkeken: - weboldal - blog - Facebook oldal ***** NYEREMÉNYJÁTÉK! Nyeremény : két nyertes egy-egy csomag díszdobozba csomagolt szappant fog kapni (a nyertesek választhatják ki, hogy melyik két fajtát szeretnék a csomagban). Menjetek fel a Deja-Vu oldalára, nézzetek szét náluk és írjátok meg ide kommentben, hogy melyik két szappan tetszik nektek a legjobban (az én kedvencem a répatorta szappan, Ádikáé meg a vidám manó szappan )! Feltétlen írjátok meg az email címeteket is, hogy értesíteni tudjam a nyerteseket! Extra pontokért lehet lájkolni a Deja-Vu Világ és Zizi kalandjai Facebook oldalakat (ha már megtettétek akkor is írjátok be a neveteket ebbe a kis formulába)! Először tesztelem ezt a nyereményjáték formulát, remélem a kevés angol nyelvű szöveg azért mindenki számára érthető – ha nem, jelezzétek – és ki tudjátok tölteni! a Rafflecopter giveaway Szabályok : 2013. december 5-ig lehet játszani. Eredményhirdetés 2013. december 6-án (micsoda Mikulás ajándék lesz a nyerteseknek!). Két nyertest sorsolok ki, akiket emailben értesítek, majd a nevük kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni) és a Zizi kalandjai Facebook oldalára is. A nyertesek a nyereményüket a Deja-Vu világtól fogják megkapni (a cég magyarországi címre postázza a nyereményt).
The vegan who aims high
2013. december 2. La Veganista
This is our first interview that extends our borders and dashes us directly to India, the wonderful to meet a truly extraordinary person. The lucky followers of La Veganista are the first ones to read an exclusive interview with Kuntal Joisher who is preparing to climb Mount Everest. There are many climbers who attempt to reach the highest peak - so why is Kuntal so special? Well, because if he makes it he will be the first vegan to stand on the top of the world. This extraordinary accomplishment will have the power to ruin quite a few prejudices. Kuntal talks about the towering challenge, and also how veganism has changed his life. This post - as an exception to the rule - will be available in English as well to make sure language barriers do not hinder spreading the news of this grand challenge. La V.: First of all, Kuntal, please tell us a little bit about you. Who are you, whats your background? Kuntal: Im 34, and I live in the city of dreams, Mumbai, India. I have a Bachelors degree in Computer Engineering from Mumbai University, and a Masters in Computer Science from USC, Los Angeles. I enjoy software programming and solving problems, I love mountaineering and trekking, I love being in the outdoors and nature, it goes without saying - I love traveling, I love photography, Im a Vegan, a feminist, an atheist, I enjoy listening to progressive rock music, and last but surely not the least I am an absolute cinema buff! La V.: A lot of us Hungarians are inclined to think - or hope - that almost everybody in India is vegetarian or vegan. Is that true? Kuntal: Vegetarian, Yes. Vegan, far from it. I can count the number of Vegans in the city of Mumbai (and this is one of the largest cities on the planet with 20 million people!). We are the largest vegetarian country in the world, and I think religion has a big role to play in that regard. However the sad thing is that most vegetarians are unable to make the connection between dairy/leather, and cruelty. La V.: What was your personal motivation to become a vegan? Kuntal: I was born in a Vegetarian family, and consequently raised a Vegetarian. However, I was a Vegetarian-by-religion, rather than Vegetarian-by-choice. I would not eat eggs if I had to eat them in a more direct form, such as an omelet, or boiled eggs etc. At the same time, if I had to eat a chocolate which had eggs as an ingredient, I would happily have it. I think this was a combination of convenience, taste, and above all apathy towards the animal rights cause. It was not until I moved to Los Angeles in 2001 to pursue my further studies that I got exposed to Veganism. One of my room-mates at university was an ethical vegetarian, and he exposed me to the horrors of dairy and leather industry. This is for the first time I connected the dots that Milk is Meat, and to a certain extent far worse than Meat. The entire dairy industry is just a vicious cycle of some serious animal-cruelty. I cold-tofud, and went Vegan. For example, I donated all my leather, woolen items to a homeless guy living near my place, I replaced all my daily use products with vegan versions, and pretty much stopped eating all non Vegan food. For the next few months my life was a bit of a struggle, however compared to the cruelty and killing of billions of animals every year, my suffering was not even suffering - it was just an adjustment phase. This was the first time in life when I took a strong stand on a major issue, and this opened flood-gates of change in me. I was able to get rid of some seriously shitty issues from my life. In next few years, I was able to get rid of homophobia, racism, sexism etc stuff from my life. Those introspection years were some of the most fruitful years of my life, and made me the person I am today, and it all started with taking a stand for Animals! The most important thing that happened to me was - I was at complete ease with myself. I didnt give a fuck what anyone else thought about me, I did what I loved and was passionate about, I stood up for what I believed in, my mind opened up to new ideas and new learnings, and above all I became very positive about life, in general. So in short, thats my Vegan story. Its been close to 11 years now that Ive been a Vegan, and it has been an awesome journey, and standing on top of the world with a Vegan flag in hand would be a great way to give back to this cause that changed my entire life. La V.: There is a photo of you on your Facebook page taken at Island Peak in Nepal (6189m - Everest boot camp). You are holding a sign saying Vegan. 60 billion animals like them. Why did you think it was important to pose with that sign? Kuntal: Most people (including a lot of mountaineers) think that meat and dairy is an absolute must to become a successful mountaineer. And so above all, I want to dispel this myth, and show and inspire the world that mountaineering can be done on a healthy whole foods vegan diet! Kuntal Joisher on Island Peak La V.: Everybody has a Mount Everest in their lives. It can be a life-changing decision or an illness that you survive and changes your life. But out of the many billions of people living on Earth there are only handfuls who dream about climbing the highest peak. Since when have you been dreaming about it and why do you want to conquer it? Kuntal: As a teenager I saw the PBS Nova Everest documentary, and I was fascinated by the mountain. The first seeds were already planted back then. I had no clue back then what it would take to climb to the top of the world. I just wanted to stand on top of the world! As simple as that. I didnt have any inclination towards taking up mountaineering or climbing as a passion. Back then, I didnt even understand what passion truly meant, or for that matter a word such as mountaineering existed. I was happy in my world of friends and cricket, and thats all I cared about. But those images of the scary Khumbu icefall, and the magnificent 3000 feet ice-wall of Lhotse face, stayed with me somewhere in my sub-conscious mind. Until, one day in 2008, when on a chance trip to the Himalayas with my super supportive wife, we hiked to the summit of small peak called Hatu Peak in winters. That was it. I realized that mountains were my calling. And since that day I havent looked back. It is during this time, I re-discovered my dream of climbing Mt. Everest, and I decided to start training hard for achieving the dream, and here I am ready to go on the journey to achieve the dream. Regarding your question about conquering Mt. Everest - I would like to point out that we can never conquer mountains. Instead its the mountains who allow us to climb them and stand on their summit. At the same time, I would also like to quote Sir Edmund Hillary - Its not the mountain we conquer - but ourselves. Also I have thought many times, but I have no reasonable answer to your question - Why? It would be dishonest to make up some answer just for the heck of it. I cannot describe in words, Why? Probably this quote by Scott Jurek (the famous vegan ironman guy) would answer your question - But the longer and farther I ran, the more I realised that what I was often chasing was a state of mind, a place where worries that seemed monumental melted away, where the beauty and timelessness of the universe, of the present moment, came into sharp focus. Views of Mount Everest range from a small peak near Pumori Base camp Photo by Kuntal Joisher La V.: Kékestető, our highest peak in Hungary is a towering 1014 meters tall. No wonder Hungarian climbers tackle the highest peak every once in a while. We know from their reports, as well what a demanding performance a climb like this is. How do you prepare? Do you have a special physical and mental training routine? Doing a lot of trekking in the local mountains combined with few mountaineering expeditions every year is how Ive trained for my Mt. Everest 2014 endeavor. I find that doing Mountaineering is the best training for Mountaineering. At the same time, I understand that climbing Mt. Everest is one of the toughest physical challenges, and that I need to be in the best mental and physical shape of my life. For that when Im at home, I do a lot of cardio vascular oriented workouts i.e. running, or cycling etc, and combine them with strength and mobility workouts at home. These workouts tend to be fairly simple. A typical workout could be a mix of pull-ups, push-ups, squats, planks etc, basically just simple and straight-forward stuff done with correct technique and posture. Recently Ive been using the TRX suspension system for my workouts, and it has done wonders to my fitness. The great thing about the TRX is that it helps maintain a great posture, and your core gets engaged in pretty much every exercise that you do on the TRX. To re-iterate, Im a big believer in the KISS concept (Keep It Simple Stupid). The most basic, simple, and fundamental exercises, done in correct fashion. Thats my mantra. La V.: Omnivores might envision that hundreds of Sherpas carry baskets of lettuce for a vegan mountaineer up until the final peak. But lets be realistic. Do you have a special nutrition plan for this enormous physical challenge? Do you take any supplements? My nutrition plan is very simple - Whole foods plant based. I love eating fruits, vegetables, legumes, grains, nuts, and seeds and this diet has done wonders for me. Ive started recovering much quicker even when I do some of the most excruciating work-outs. On the other side, every time I eat un-healthy food such as deep fried snacks, or white refined flour, or white sugar, Ive realized that my recovery becomes much slower. Your body tells you what it likes. And my body likes whole foods vegan diet. At the same time, I combine my diet with the following dietary supplements: - Vegan Vitamin D3 - Vegan Vitamin B12 - Vegan CoQ10 I also use the following Vega products on the days when I work-out: - Vega Pre-workout energizer - Vega Post-workout recovery - Vega Protein powder (only one serving) La V.: You are planning to attack the peak next year. Obviously, many people will support you including your family, friends and vegans all over the world. Will you set up a webpage where we can follow your steps? Kuntal: All updates related to my Mt. Everest 2014 climb would be posted on the expedition website created by my sponsor, as well as Facebook and Twitter pages from my sponsor. At this point we have only created the Facebook page . The URL is: https://www.facebook.com/CallFireFUEL Ill update you folks as soon as our expedition website is ready. My sponsor, CallFire Inc. (www.callfire.com ), is running this awesome program called FUEL. It would be awesome if you could share the details with your readers as well. Fearless, Unique, Exemplary Leaders. If this describes you, email us at fuel@callfire.com, and tell us about your mission. We may be able to help! La V.: When do you plan to begin your quest? Kuntal: Ill start from Mumbai around March 28th, 2014. For the next 4-5 days I would be in Kathmandu, Nepal arranging my gear and doing last minute shopping, documentation, permissions and any other logistics that need to be taken care of. Once that is complete our team would commence the trek to access base camp. The trek to base camp is about 8 days or so. We would spend the next one month at and above the base camp, climbing and acclimatizing, and wait for the weather window for summit to open up. Once the weather window opens up for summit, its a climb of about 5 days to the summit. The return journey post summit would be around 7-8 days, and then I fly home to Mumbai! Im targeting getting home by 1st week of June. Descending from Camp 1 of Mt Kun Photo by Kuntal Joisher La V.: We do not know if its customary to have a snack on the top of the world but if you could do it what would you take with you in a lunchbox? Apart from baskets of lettuce, of course. Kuntal: To be frank, eating is going to be last of my worries on Mt. Everest. Ive heard from numerous climbers whove summated Everest that beyond camp 3 most people hardly eat anything. The oxygen at that height is so low that your body cuts off oxygen to the digestive system. At that point its important to keep the heart and brain healthy more than anything else. That said, I intend to take a Vega One bar with me on the summit day. Its a great mixture of fiber + protein + carbs + omega 3 + one serving of vegetables all in one small bar. All natural, and healthy, and tasty too!! In addition, Ill carry a good vegan dark chocolate as well. Any recommendation from you or your readers what else can I carry? La V.: If you succeed, you will be the very first vegan standing on the top of the world. This will be a huge feat and will receive worldwide attention. I know you want to draw attention to a certain issue. What is the cause you stand for? There are mainly 2 causes that I would like to draw attention to: - Dementia awareness - My father is in the advanced stages of Dementia at this point in his life. I and my family have been through a long emotional journey for last few years coming to terms with my fathers condition, and as his primary care-givers we have learnt a lot during this period. Through my climb, I would like to raise awareness about Dementia, share our learnings from last few years, and at the same time stand on top of the world and make my father proud! - Veganism - As mentioned earlier, I would love to dispel any myths related to Vegan diets and lifestyle, and what better than to stand on top of the World and shout out - We Vegans can do it too, and in style! La V.: You are not just an enthusiastic mountain climber but you also take wonderful photos on your trips. The most touching for me is the Shepherd and the bovine that was pic of the day on January 13, 2013 in the National Geographic magazine. Whats the story behind that photo? Kuntal: So wed stopped just few kms before Kaas Plateau in the Western Ghats mountain range, and I was walking around enjoying the amazing panorama of peaks and greenery around. I suddenly ran into a group of cows and calves that were grazing, and their shepherd was just lying down nearby. I wanted to get shots of the grazing cows with the ghats and the nearby dam as the background, and so I started moving gently towards them. A young calf got very nervous and tentative, and sensing my presence she gradually moved toward the comfort of her shepherd father. What happened next completely shocked me! She went near the shepherd and tried getting his attention. The shepherd momentarily woke up, saw me, and went back to sleep again, but put out his open hand, as if gesturing to the young bovine that "Im here, dont worry". And the bovine reciprocated with a gentle lick of his hand showing unadulterated pure love! I was mesmerized by the scene and awestruck! Luckily I was able to capture the moment and even today when I look back at this picture, Im just amazed and the one thing that comes to my mind is "Love knows no color, creed, race, gender, or species..." Love knows no color, creed, race or species Photo by Kuntal Joisher La V.: I am sure the readers of La Veganista would love to hear about your experiences after the climb. Would that be possible? Kuntal: Absolutely. I would love to share my experience with you folks once the climb is completed. La V.: Thank you very much for the interview! We wish you a very successful climb! Vegan Power! Kuntal: Thank you! I very much enjoyed responding to your questions, and hopefully Ill be able to inspire your readers to lead a healthy and a cruelty-free life, as well do what they love and pursue their passions.
Karácsonyi zöldséges rétes
Ismét egy olyan főétel, ami kiváló nagyobb létszámú társaság esetén (abban az esetben, ha csak ezt szánjuk főételnek, érdemes belőle dupla adagot készíteni, mert gyorsan el szokták kapkodni;), illetve könnyen szállítható is, ha éppen mi szeretnénk valamivel hozzájárulni a másnál tartott karácsonyi lakomához.:) A paprikaszósz valójában belülre került a zöldségekre, de mivel igen jó adag sikeredett belőle, ezért kívülről is meglocsoltam vele kicsit a rétest.:) Karácsonyi zöldséges rétes Elkészítési idő: kb. 50 perc Hozzávalók (1 rúd réteshez):500 g tej- és tojásmentes leveles tészta (pl. Tante Fanny - Intersparban kapható) 500 g felaprított vegyes zöldség (pl. sárgarépa, kelbimbó, tepsiben sült burgonya, zöldborsó, paszternák stb.) 20 g rozmaring, vagy kakukkfű, felaprítva A paprikaszószhoz: 2 db piros kaliforniai paprika 1 közepes vöröshagyma, felszeletelve 3 gerezd fokhagyma 3 nagy paradicosm 2 ág rozmaring olívaolaj Először a szószt készítsük el. Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. Tegyük a szósz összes hozzávalóját egy tepsire, locsoljuk meg egy kis olívaolajjal és süssük kb. 20 percig. Utána vegyük ki belőle a rozmaringot és préseljük át a fokhagymát. Tegyük turmixgépbe és pürésítsük, majd sózzuk-borsozzuk. Ezzel egy időben a sütnivaló zöldségeket is tegyük egy tepsire kis olajjal, sóval-borssal és süssük meg félig, kb. 20 perc alatt. Ismét melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A leveles tésztát nyújtsuk ki kb. 30x20 cm-re. Tegyük rá a megsült zöldségeket, utána a paprikaszószt, szórjuk rá a friss fűszernövényt, tekerjük fel, a tetejét kenjük be egy kis őrölt piros paprikával elkevert növényi tejjel és süssük kb. 30 percig. Alapötlet: Good Food - Vegetarian Christmas
Őszi zöldséges penne zabpelyhes öntettel
Ez most nem az én érdemem, de nagyon szeretném megosztani veletek ezt az isteni tésztás receptet. Nagyon különleges íze lett, amit talán a fűszerezésnek, és a megalkotója kreativitásának köszönhet. Hozzávalók: 1 szál sárgarépa negyed fej lilakáposzta negyed fej zeller 2 levél kelkáposzta 2 fej lilahagyma 1 zacskó durum penne tészta fűszerek: himalaya só, bors, fehérbors, cayenne bors, pirospaprika, chili, római kömény, 1 ek. balzsamecet 1. A zöldségeket megtisztítjuk, felszeleteljük. Wokban, kevés olajon elkezdjük pirítani. Lassan hozzáadjuk a fűszereket, és tovább pirítjuk. 2. Külön serpenyőben megpirítjuk a lilahagymát. 3. Megfőzzük a tésztát. 4.Öntetet készítünk pár ek. őrölt zabpehelyből és egy kevés zövényi tejből. Sót, borsot itt is lehet használni. 5. Az öntettel kikenünk egy jénai tálat, majd beletesszük a lecsepegtetett tésztát, és összekeverjük a pirított lilahagymával és zöldségekkel. A maradék öntetet is hozzákeverjük, majd előmelegített sütőben átsütjük. Készült: Marci receptje alapján. Ani Tisztán, tudatosan
Rizsfasírt - ovo
Ugyan ez most tojásos, de szerintem egy-két kanál zabliszttel helyettesítve, kicsit jobban fűszerezve ugyanolyan finom eredményt kapunk. Hamar összeáll, és nagyon finom ropogós, mikor kisül. Hozzávalók: 15 dkg barnarizs 1 nagyobb marék dió 4 ek tk liszt 4 ek szezámmag 1 db tojás 1 pici vöröshagyma 1 nagyobb szál répa 1 csokor petrezselyem zöld 1 csipet bazsalikom, borsikafű, őrölt kömény - ízlés szerint olaj só A barna rizst 2,5-szeres sós vízben 40 perc alatt megfőzzük. A diót ledaráljuk, a répát megpucoljuk, lereszeljük, a hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, a petrezselyem zöldet szintén felaprítjuk. A főtt rizshez hozzáadjuk a diót, a reszelt répát, a hagymát, a tojást, a fűszereket és egy pici sót. Alaposan összekeverjük. Vizes kézzel formáljuk, majd a szezámmaggal elkevert lisztbe forgatjuk. Zsírpapírral kibélelt tepsit kiolajozunk, majd ebbe tesszük a fasírtokat. Kb 25 perc alatt közepes hőfokon készre sülnek. 15 perc után forgassuk meg a fasírtokat, hogy a másik oldaluk is megpiruljon.
Az a bűvös B 12 vitamin és a vegán életmód...
A napokban a La Veganista (nem mellesleg kiváló!) blog szerzője írt a vegánság és a B12 vitamin kapcsolatáról. Nagyon jó a cikk, ajánlom mindenkinek elolvasásra! Engem is arra inspirált, hogy a már évek óta a piszkozatok mappában megbújó B12-es bejegyzést végre befejezzem.:) Hát íme, bízom benne, hogy hasznos infókhoz juttok belőle! A bűvös B12 és a vegán vegetáriánus A vas, a fehérje, és a B12... Általában ez a három leggyakrabban emlegetett ,,vesszőparipa a vegetáriánus étkezéssel kapcsolatban. Én személy szerint max. a legutóbbit tartom valós lehetőségnek kiegyensúlyozott vegán (azaz a hús mellett tejterméket és tojást SEM fogyasztó) táplálkozás esetén. Tehát, ha valaki lakto-ovo (eszik tejterméket és tojást, csak húst nem), vagy ovo (eszik tojást) vegetáriánus, akkor az ő esetében nem kell tartania a B12 vitamin hiányától, mert visz be állati eredetű élelmiszerekkel B12-t a szervezetébe! Az alábbi bejegyzésben igyekszem összegezni azokat az infókat, amiket az elmúlt évek alatt találtam, magyar és főként angol nyelvű vegán szakirodalmakban (igyekeztem a sok tudományos megfogalmazást minél egyszerűbb, hétköznapibb nyelvre fordítani:) . Noha a B12-vitamin pótlásának, fellelhetőségének kérdése még talán a vegán módon táplálkozókat is megosztja... Kiemelt hangsúlyt fektetek a bejegyzésben a vegán várandós anyukák és a vegán gyermekek szükségleteire. A legfontosabb információk forrásait megjelölöm a cikk végén. Mi is az a B12 vitamin? A B12 - vitamin egy vízben oldódó vitamin. Másik gyakran használt elnevezése a kobalamin, vagy a ciano-kobalamin. A tudomány mai állása szerint a B12 - vitamint csak baktériumok tudják előállítani, a növényekben nem található. Bár utóbbinak rögtön ellentmond, hogy egy svájci kutató, dr. A. Mozafar felfedezte, hogy a szójababban, az árpában és a spenótban jelen van a B12-vitamin, különösen akkor, ha ezek szerves trágyán növekedtek. Közleménye megrázta a tudományos világot és kérdések, illetve további kísérletek sorozatát indította el.[1] Érdekes tény, hogy a vastagbélben élő baktériumok képesek ezt a vitamint előállítani (emiatt vannak olyan vegán vélemények, miszerint ez a mennyiség, bizonyos élelmiszerekkel együtt elegendő a szervezetünk számára...). A probléma viszont az, hogy a vastagbélből már nem szívódik fel tápanyag, ezért sajnos ezt a mennyiséget nem tudjuk hasznosítani.[2] Az ott kialakuló B12 - vitamin 95%-a a szervezet számára hasznosíthatatlan. Lúgosító kémhatású táplálkozás esetén mégis magasabb a B12-t előállító bélbaktériumok koncentrációja, így több - minimálisan hasznosuló - B12 termelődik a szervezetben. A B12 - vitamin hatását folsav jelenlétében fejti ki .[3] A tápcsatornából csak egy bizonyos speciális fehérje segítségével képes felszívódni. Ennek hiányában, ún. felszívódási zavar következményeként, elégséges bevitel mellett is kialakulhatnak hiánytünetei. Mihez szükséges? Fontos szerepet játszik pl. - a vérképzésben - az idegrendszer zavartalan működésében - a sejtosztódásban. Hiánytünetek Megjegyzés, hogy a tünetek sok más ok következményeként is felléphetnek, de azoknál, akik vegán étrendet folytatnak, az egyéb okok kizárása után/ mellett esetleg iránymutató ez a lehetőség is... - vészes vérszegénység - idegrendszeri tünetek: érzés-, járászavar, feledékenység, levertség, depresszió, ingerlékenység - krónikus fáradtság, gyengeség, kimerültség - zsibbadás/ bizsergés érzés a végtagokban. Miből juthatunk vegán étkezés esetén B12 vitaminhoz TERMÉSZETES úton? A fent leírtak alapján erre vegánként elég kevés, illetve nem túl biztos lehetőségünk van...:) B12 - vitamint tartalmaznak a tejtermékek, illetve a tojás is, ezért az azokat fogyasztó ún. lakto - ovo vegetáriánusoknak nem kell aggódniuk a B12 vitamin hiánya miatt.:-) Illetve ugyanez érvényes azon főként vegán módon étkező vegetáriánusokra is, akik legalább hetente 2-3 alkalommal fogyasztanak - még ha kis mennyiségben is - tejterméket, vagy tojást (bár valójában a tehenek sem a szép zöld fűből jutnak hozzá a B12-höz, hanem a számukra beadott vitaminokkal dúsított takarmányokból, és így lesz a tej is B12 tartalmú...-erről mesélt egy ugyancsak vegán olasz gyermekgyógyász, dr. Michela De Petris egy vele készített interjúban). Természetes módon, az ételt szennyező ún. mikroorganizmusok megfelelő mennyiségű B12 - vitamin bevételt biztosíthatnak. Értsd ezalatt azt, hogy pl. a földből kihúzott, földesen elfogyasztott répa.:-) A vegánok közül sokan vannak, akik azt vallják, hogy az ily módon + az ételek által + a bélbaktériumok által előállított mennyiség elegendő a számukra. Ennek cáfolataként elgondolkodtató volt a számomra egy olasz vegán doktornővel készített interjú a témában, ahol viszont ő jogosan felvetette, hogy igen, de manapság ki az nálunk Európában, aki nem mossa meg a zöldségeket, gyümölcsöket feldolgozás, elkészítés előtt, és mossa le ezáltal a B12 szempontjából fontos mikroorganizmusokat?;-) A B12 felvétele ebben a formában így inkább valószínűleg a szegényebb higiénés körülményekkel rendelkező országokban helytálló (pl. gyakran emlegetik ebben az összefüggésben Indiát...). Erjesztett szójatermékek: pl. a tempeh, vagy a miso, melyek felületén baktérium termel B12-t, azonban ez nem feltétlenül megbízható forrás, mivel a termelt mennyiség függ a baktériumok számától. Spirulina alga és egyéb algafajták: hasonlóan az előzőekhez egyrészt igen kevés B12-t tartalmaznak, másrészt az utóbbi években igazolást nyert, hogy az ezekben az ételekben található B12 nem aktív, és valójában gátolja az aktív B12 felszívódását (4) Sörélesztőpehely, savanyú káposzta, kovászos uborka: nagyon sok vegán esküszik rájuk, én a fentiek miatt nem tartom őket megbízható, hosszú távú B12 forrásnak! Ja és a savanyú káposztán kívül amúgy ízre sem szeretem egyiket sem, nemhogy még napi szinten egyem is őket évekig...!:DDD És akkor ismét a legfontosabb kérdés:) MIBŐL NYERJEN B 12 VITAMINT A HOSSZÚ TÁVON VEGÁN ÉLETMÓDOT KÖVETŐ?:) 11. Először is, bármilyen étrendkiegészítő mellett is döntesz, elsősorban olyan megoldást keress, ahol a kobalamin a legfőbb összetevő, és nem egy sokféle vitamint tartalmazó vitaminkomplexum egyik összetevője, vagy mondjuk egy algás készítmény adaléka, stbstb.!! 22. Másik fontos dolog, hogy minél nagyobb mennyiségben tartalmazzon B12-t, mert nem mindegy, hogy mondjuk naponta 3x2 kapszulát kell bevenni, vagy mondjuk csak hetente 1-2x... Megjegyzés: az USA-ban már léteznek olyan vegán B12 vitaminkészítmények, amiket csak ilyen ritkán kell adagolni, itthon viszont még nem tudok ilyenről... (ha Te igen, ne tartsd Magadban!:) 33. VEGÁN TERMÉKET keress, ezt rá is szokták írni! Sokszor zselatint tartalmaz a kapszulák bevonata, ilyet ne vegyél! 44. Tudományos vizsgálatok alapján egy átlag embernél kb. 3-5 évig raktározódhat a szervezetben a B12, tehát ha most kezded a vegán életmódot, akkor nem kell kétségbeesve a pótlás után nézned!:) Persze, ha előtte is viszonylag kevés állati eredetű élelmiszert fogyasztottál, érdemes kicsit jobban odafigyelned! B12-vel dúsított élelmiszerek Főleg gyerekek esetében, gyakran szokták ezeket emlegetni, de én úgy gondolom, ez nem elég, kiegészítésnek viszont jól jöhet, illetve a vegánság kezdő időszakában/ évében esetleg még elegendő lehet...! - szójatej, és egyéb növényi tejek - növényi margarin - szójás termékek B12-vel dúsított fogkrém Pl. a Sante márkájú, de ez is csak max. kiegészítésre! Itthon is kapható! dr. Steinberger Eisenblut Plus gyümölcslékészítmény B 12-vel is dúsított vörös bogyós, vas-készítmény Kiegészítésnek, illetve a kezdeti időszakban kúraszerűen, kismamáknak a várandósság idején, ha csak nem rég lettek vegánok. B 12 Vitamin Spray ('Vitamist' márkájú) Ezt én is próbáltam, a nyelv alá kell fújni, naponta 2x. Nekem az nagyon nem megy, hogy hosszú távon minden nap v alamilyen kapszulát eszegessek, úgyhogy számomra ez egy elég jó alternatíva . 500 mcg B12-t tartalmaz. A pontos összetevőket és infókat ITT megtalálod hozzá! És Magyarországon is kapható! Mentolos ízű. Rágótablettás, vagy kapszulás B12 vitaminok Nagyon sokféle létezik már a piacon, a fentiek figyelembevételével nézz körbe! Akár külföldi oldalakon is, mint pl. a www.amazon.com. A szállítási költség nem szokott vészes lenni ilyen esetekben sem! VEGÁN KISMAMÁK ÉS VEGÁN GYEREKEK B12 vitamin szükségleteinek pótlása Kismamák: - ha már régóta vegán módon élsz, akkor ellenőriztesd az értékeid, és pótold a B12-t!:) - ha csak rövid ideje, netán a várandósság alatt tértél át a vegán étrendre (sokan vannak így, pl. én is így tettem a második terhességem alatt...:)), akkor valamilyen kiegészítőt már kezdj el szedni! Én végig a Steinberger Eisenblut Plus készítményt szedtem. - szoptatás alatt szintúgy! Gyerekek: - amíg szoptatsz, és Te figyelsz Magadra, Rajtad keresztül a baba is hozzájut a szükségeshez!:) - nagyobb gyerekek, de még nem elég nagyok...:)): tegyük fel, hogy abban az ideális helyzetben vagy (és miért ne sikerülne?;), hogy legalább a baba 1 éves koráig tudsz szoptatni. 1 éves kortól már használhatóak a gyerekek számára a Vitamist Vitamin sprayk, talán az a legegyszerűbb (nekik úgy emlékszem, elég napi 1x fújni). Ha a mentolos íz nem annyira jön be, akkor létezik olyan is, amelyik kifejezetten gyerekeknek szóló vitaminkomplexumos, annak legutóbb olyan kicsit gyömbéres íze volt. Az én gyerekeim mindkettő 15 hónapos koráig vegán volt, és addig még mind a kettőt szoptattam. A fiam kifejezetten szerette a Vitamin spray ízét, de a lányom nem annyira, viszont mivel a szoptatás alatt én használtam B12-t, nem volt probléma. Vannak olyan vegán anyukák, akik az élesztő-rágótablettára esküsznek, de az csak akkortól játszhat (ha úgy döntesz, hogy ez elég lesz), amikor már fogai vannak a csemetének és megbízhatóan tud rágni, nyelni. - és ha időközben rábukkansz olyan vegán B12 készítményre, amit hetente max. 1-2x kell beszedni, számukra még az is egy nagy előny lenne! HOGYAN ELLENŐRIZTESD A B12 vitamin értékeid? Bevallom, az utóbbi években én ezt magán laborokban szoktam intézni... Nem kell magyarázkodni, nagy monológot végighallgatni, hanem telefonálok, időpontot kérek és kész! Ilyenkor szoktam kérni egy teljes vérképet, a vas (ezt külön kell kérni), B12 és D-vitamin értékeket. Legutóbb egy ilyen komplex labor (2013.), vizeletvizsgálattal együtt 13.000 Ft-ba került, és 3 munkanapon belül megvolt az eredmény.... Nekem ez évente egyszer meg szokott érni ennyit...:) Azt meg szokták kérdezni, miért kérem, és olyankor elmondom, hogy vegetáriánus vagyok, és évente szoktam ellenőriztetni. Már szinte minden nagyvárosban, megyeközpontban vannak ilyen laborok, érdemes utánajárni! DE, ami FONTOS!: ezek a laboreredmények nem kerülnek kiértékelésre így ebben a formában, tehát csak annyi történik, hogy becsillagozzák a normál tartományokhoz képest eltéréseket. EZÉRT HA ILYEN eltérő ÉRTÉKET KAPSZ, FORDULJ ORVOSHOZ A TOVÁBBIAK érdekében! És még egy zárógondolat a blog talán eddigi leghosszabb cikke végére: Mindenki eldöntheti, mennyit ér meg a vegán életmód felvállalása. Számomra ez a pótlás teljesen bevállalható a vegán életmód rengeteg egyéb hosszútávú előnye mellett.... U.i.: a bejegyzés jelentős része az alábbi cikk feldolgozása alapján készült, mely az eddigi legátfogóbb cikk a vegánság és a B12 folyamatait illetően, nagyon sok, a 2000-es évekből származó tudományos tanulmány alátámasztásával: http://www.veganhealth.org/articles/vitaminb12 [1] Reisinger Orsolya: Mérlegen a vegetarianizmus [2] Házipatika.com [3] Reisinger Orsolya: Mérlegen a vegetarianizmus [4] www.veganhealth.org
Karfiolleves gazdagon
Ősszel meglehetősen gyakran találkozhatunk szép, formás karfiolokkal. Az utolsó dolog, amire felhasználnám, az a rántott karfiol, tekintettel arra, hogy leginkább bő olajban kell ehhez sütni, ami nem igazán egészséges a szervezet számára. A karfiol viszont igen sok C-vitamint tartalmaz, amit ráadásul fagyasztása során is képes megtartani. A káposztafélék családját tekintve a karfiol tartalmazza a legtöbb C-vitamint. Emellett B-vitamin forrása is jelentős. Csak B12 vitamin nincs benne (sajnos). Réz, szelén, kálium, mangán, magnézium, kalcium ásványi anyagok is értékes növénnyé, táplálékká teszik. Ezeknek köszönhetően védi az immunrendszert, a hajat fényessé, a bőrt rugalmassá teszi, fokozza a sejtnövekedést, erősíti a kötőszöveteket, aktiválja a vérképződést, a sejtek oxigénellátását, fokozza a szellemi frissességet, koncentrálást, jó hatással bír a feledékenység ellen, erősíti a szívet, a vérkeringést, megelőzheti a bélbetegségeket, serkentik a bélműködést, jó szolgálatot ad a vese- és hólyagproblémáknál, enyhítheti a menstruációs fájdalmakat. A karfiolban található mangán és a B-vitaminok együtt az idegpályák működését ellátó enzimek alapja. Vízteleníti, tisztítja, salaktalanítja a szervezetet, a vérnyomást is csökkenti. A karfiol magnéziuma nélkülözhetetlen az izmok, szív, idegrendszer működéséhez, jelentősen hozzájárul a csont- és fogproblémák vagy a depresszió elkerülésében is. A növényben található szelén a szervezet antioxidáns védelmi rendszerében vesz részt - ahogy az aszalt szilváról szóló bejegyzésemben olvasható - a szabad gyökök elleni küzdelemben fontos ez. Emellett szeléntartalma miatt a karfiol fogyasztása hatásos lehet a szürke hályog és a sárgafolt-degeneráció megelőzésében is. Mindezek ösztönözhetnek arra, hogy gyakran fogyasszunk karfiolt. Erre egyik lehetőség az alábbi recept. A recept: Hozzávalók: - 1 közepes karfiol - 20 dkg zöldborsó - 5 szem krumpli - 5 szál répa - 2 szál fehérrépa - 1 karalábé - víz - só/ételízesítő - kevés kurkuma - 1 fej fokhagyma - petrezselyemlevél Elkészítés: A zöldségeket megpucoljuk, megmossuk, felaprítjuk. A karfiolt rózsáira bontjuk, megmossuk. Egy nagyobb fazékba tesszük a főzéshez előkészített zöldségeket. Megsózzuk, vagy ételízesítővel megszórjuk, vizet öntünk rá - úgy, hogy jól ellepje. Ezt követően elkezdjük főzni közepes lángon. Amikor már picit puhulnak a zöldségek, hozzáadjuk a kurkumát, a megpucolt fokhagymákat. A petrezselyemlevelet a főzés legvégén tesszük bele. Addig főzzük a levest, míg a zöldségek teljesen meg nem főnek. Szép nagy adag leves lesz ebből a mennyiségből. Ha tésztát is szeretnénk a levesbe, akkor érdemes külön megfőzni egy kisebb adag levesbe való tésztát, amit tálalásnál mindenki a maga ízlése szerint adhat hozzá. Így levesünk sem romlik meg olyan könnyen. Aki úgy szereti, tehet a tányérba csípős paprikát. Férjem így kedveli, ezért tulipán-paprikával adott neki egy kis csípős ízt.
Karfiol felfújt
Mindenkitől elnézést kérek a hosszú hallgatásért!! Sajnos beteg voltam, és 3 hétig alig ettem némi gyümölcsön kívül mást. Délelőtt csak a cékla-répa-almalevet tudtam meginni, aztán némi körte, este szőlő. Szóval, semmi megosztásra való fotogén dolog nem volt Most már, amint látjátok, kezd megjönni az étvágyam, bár ez meg olyan kettő az egyben kaja volt: ebéd […]
30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS - Miből - mennyit egyek és egyebek...:)
Szeretnék megosztani Veletek néhány iránymutatót a heti menüterv használatához, illetve az étkezésekkel kapcsolatban! Miből mennyit egyek? A recepteknél többnyire nem szerepelnek konkrét mennyiségek, mert... ANNYIT EGYÉL EGY ADOTT ÉTELBŐL, amivel a kellemes telítettség érzetét eléred! NE EDD TÚL MAGAD! És hát ez ugyebár mindenkinél más lehet...:-) Ez egy folyamat, próbálj meg ISMÉT VISSZATÉRNI A TESTEDHEZ és HALLGATNI RÁ! Csak akkor egyél, ha valóban éhes vagy! Akkor viszont egyél nyugodtan, bűntudat nélkül!:-) Inkább reggel és délben legyél jóllakottabb, utána fokozatosan próbáld csökkenteni a bevitt étel mennyiségét, estig bezárólag! 19h után NE EGYÉL SEMMIT! Előfordulhat, hogy egy idő után a szervezeted beéri már a napi 2-3 alkalmas étkezéssel is! Mi van, ha megmarad? Legyél rugalmas!:-) Ha csak magadnak főzöl, és több lesz belőle, akkor másnap nyugodtan eheted még egyszer ugyanazt az adott étkezés alkalmával!:-) Ha valamilyen összetevőt nem tudtál beszerezni, vagy úgy alakult a napod, hogy máshogy alakul a főzésre, előkészületre szánható időd, nyugodtan felcserélhetsz napokat! Mi van a tízórai-uzsonnákkal, és az éhségrohamok....? Ha délelőtt megéhezel még ebéd előtt, akkor próbálj friss gyümölcsöt fogyasztani! Uzsonnára, vagy délutáni éhségrohamok esetére pl.: - egy marék bármilyen dióféle, vagy olajos mag (tökmag, mandula, napraforgó, dió stb.) VAGY - 3-4 teáskanál olajos mag/ dióféle krém; - nyers zöldségcsíkok, szeletek pl. csicseri-pástétomba ('humus') mártogatva; - 3-4 db kis energiagolyó (házi készítésű!). Megjegyzés: lesz egy külön bejegyzés az ilyen kis nasi-tippekről, receptekkel! Mire figyeljen, aki fogyni szeretne? - a gyümölcsfélék közül visszafogottan fogyaszd a banánt, az aszalt gyümölcsöket (mazsola!) és az avokádót! - a burgonya, és a fehér rizs tiltólistán szerepel!:-) KÁVÉ? Hát, ez nekem is az egyik legnagyobb kihívás lesz...:-) Próbáld meg naponta csökkenteni a mennyiségét! Pótolhatod gabonakávéval (16h-ig bezárólag!), amit akár növényi tejjel fel is önthetsz, és kész a tejes kávéd. Reggel mehet még bele egy kis agave szirup is akár!:-) Vagy zöld teával, esetleg Matcha -Shakkel!;) Mikor főzzek? A tudatos, és egészséges étkezés bizony tudatos hozzáállást igényel! (mondom ezt magamnak is sokszor!...:-)) Inspirációnak olvasd el EZT a cikket! Gondold végig előre a heted, napjaid, és pl. ha munkába jársz, előző este, vagy kora reggel készítsd el az ételeket, amiket aznap Magaddal viszel! ÉÉés - ami számomra is nagy kihívás lesz!:-)-, amikor száraz babféléből készülsz főzni, EMLÉKEZZ RÁ, HOGY ELŐZŐ ESTE BEÁZTASD A BABOT ÉJSZAKÁRA!:-)) Bevásárlás, mikor? Igyekezz legalább 3 naponta friss zöldséget és gyümölcsöt beszerezni! A keményebb fajtákból (pl. répa, sütőtök, alma stb.) akár vehetsz egy hétre előre, de a többiből lehetőség szerint ne tárazz be nagyon!:-)
Zsömle szendvicskhez, vegán hamburgerhez
Néma valami különlegesebb szendvicsre vágyik az ember, nem a hagyományos zsömlére, esetleg hamburgerre. Ilyenkor van az, hogy hetekig csak halogatom, nincs alkalom, most nem jó, azután a legalkalmatlanabb pillanatban egyszer csak borul a liszt a kenyérsütő edényébe, és már kavarja is a tésztát, én meg vágom a lila hagymát, paradicsomot sorban. Azután jól megesszük. :) A vegán hamburgerről még 2009 őszén ITT írtam. Most is hasonló tésztából gyúrattam a géppel. Hozzávalók: 80 dkg teljes őrlésű búzaliszt 20 dkg finomliszt 1 ek burgonyapehely 2 ek zabpehely 25 dkg pálmazsír/biomargarin 480 ml víz (fele növényi tej esetleg) 2 ek méz 1,5 tk só 4 dkg élesztő tetejére: víz, olaj és gyümölcscukor keveréke, szezámmag A száraz hozzávalókkal összemorzsoljuk a zsiradékot. A mézet elkeverjük a meglangyosított folyadékban, hozzáadjuk az élesztőt is. Összedolgozzuk az egészet alapos gyúrással, majd fél órát pihentetjük. Azután újra gyúrjuk, majd a zsömléket finom mozdulatokkal formázzuk. Zsírpapírral kibélelt tepsibe rakjuk és a duplájára kelesztjük fél óra alatt. Kb. 40 percig sütjük 180 C-on. Ebből a mennyiségből kb. 2x8 db jön ki, ami két nagy tepsi. Általában úgy szoktam, hogy alsó-felső sütési funkciót használok, és félidőben gyorsan megcserélem a két tepsit. Ha hamburgert készítünk, tehetünk bele zabból készült fasírtot. Zöldségfélék közül kerülhet még bele paradicsom, uborka, paprika és jégsaláta bőven. Téli időszakban savanyú káposzta, és persze az elengedhetetlen ketchup és majonéz. Ha kicsit szószosabb szendvicsre vágyunk, rizsfasírttal és ezzel a salátával tudom elképzelni. Vagy egy kis falafel és cole-saw? Ez utóbbinak is fenn van valahogy a receptje a blogon, de nem találtam most.
Szezámos gabona - fasírtkenyér
2013. október 5. Fittanyuka Blog
Hétköznap szeretem a gyorsan elkészíthető, kiadós és praktikus recepteket. Ilyenkor nincsen sok idő a részletekre, minél gyorsabban egészségeset és finomat kell alkotni! Ebben a fasírtkenyérben van mindenféle értékes gabona és magvak, ezek a fő összetevői. Tipp: Ahogyan hűl az idő egyre nagyobb teret kell, hogy kapjanak a gabonák melegítő hatásuk miatt. Itt nem a hibrid, búzára gondolok és az abból készült fehér lisztre, értéktelen kenyerekre és péksüteményekre, tésztákra, hanem a zabpehelyre, tönkölyre, kölesre, árpára. Törekedjünk arra, hogy ezeket bio vagy vegyszermentes gazdálkodásból származó termékként vásároljuk meg. Értékesek, mert fontos rostokat és jó szénhidrátokat , ásványianyagokat tartalmaznak a szervezet számára. Ha követjük a természet ritmusát akkor nyáron kevesebbet fogyasztunk belőlük, nem is annyira kívánjuk a tartalmas ételeket olyankor. Viszont ilyenkor ősszel újra előtérbe kerülhetnek a belőlük készült kásák, müzlik, köretek, palacsinták, élesztőmentes kenyerek. Hozzávalók: 4 fő részére 100 g zabpehely 50 g szezámpehely 50 g árpapehely 50 g rozspehely 50 g lenmagpehely 2-3 evőkanálnyi napraforgó mag 1 evőkanálnyi szezámmag 3 evőkanál kukorica vagy burgonya keményítő 1/2 tasak foszfátmentes sütőpor 2 cikk préselt fokhagyma 1/2 vöröshagyma 1 kk himalaya só 1 kk édes pirospaprika késhegynyi őrölt zöld bors 3-4 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj friss, aprított petrezselyemzöld 1-2 szál sárgarépa 1 db kisebb cukkini Az összetevőket ( kivéve hagyma, zöldségek) egy keverő tálban összekeverjük és hozzáadunk 300-400 ml meleg vizet. Elkeverjük és pihentetjük 20-30 percet. Hozzá adjuk a lereszelt hagymát ( sajt reszelőn) és a szintén lereszelt cukkinit, sárgarépát. Összedolgozzuk és egy kiolajozott tűzálló tálba egyengetjük a masszát. Előmelegített sütőben 180 C fokon 25 - 30 percig sütjük. Tálalás előtt tetejét meglocsoljuk kevés hidegen sajtolt olíva olajjal. Finom főzelékkel vagy friss salátával tálaljuk. Hidegen is fogyasztható! Fittanyuka
Döner kebab - a vegánok már a török spájzban vannak
,,Hagyma, csípős mehet? Aki járt már török gyorsétteremben, az valószínűleg evett dönert, akár húsos, akár falafeles verzióban. A boszorkányos gyorsasággal dolgozó, mosolygós török fickók, fél perc alatt a vásárlók kezébe varázsolják a népszerű szendvicset. Amíg Németországban már bontogatják szárnyaikat a vegán dönert áruló éttermek, addig a hazaiak sajnos nem sietik el az ételek veganizálását. Természetesen nem kell lemondanunk erről a jellegzetes török ételről, ha a húst szejtánra cseréljük, az öntethez szója joghurtot használunk, és a pidét is garantáltan vegán összetevőkből sütjük meg. Kedves török vendéglősök, ha esetleg olvassátok ezt a bejegyzést, akkor arra biztatlak benneteket, hogy bővítsétek a döner kínálatot a tisztán növényi változattal is. Egyre nagyobb lesz rá a kereslet. Hozzávalók: Döner ,,hús 6-8 dkg szejtán/fő (vékonyabb forgácsokra vágva) 3-4 teáskanál gyros fűszerkeverék növényi olaj a pácoláshoz növényi olaj a sütéshez A köret: 1 db répa reszelve 1/2 jégsaláta feldarabolva 1 db nagyobb lila hagyma (szeletelve) 1 db kápia, kaliforniai vagy almapaprika (szeletelve) 2-3 db paradicsom (szeletelve) (mehet bele káposzta, meg uborka is) Joghurt öntet: 1 kis doboz szójajoghurt, vagy szójatejföl 2-3 csipet őrölt fekete bors 1 gerezd zúzott fokhagyma 1/2 citrom leve Pide (4db nagyobb kenyér lesz belőle): 500g liszt 4 dl langyos víz 2 csapott teáskanál élesztő 2 nagy csipet só 4 nagy csipet cukor 1 evőkanál olívaolaj langyos rizstej a kenyér tetejének megkenéséhez fekete hagymamag (nigella), sima és fekete szezámmag a szóráshoz (amelyik épp van otthon, azt használd) Így készítsd el: Szejtán előkészítése a dönerhez: A pácolaj, a fűszerkeverék, a szejtán forgácsokkal együtt kerüljön egy kisebb tálba, amiben alaposan keverd össze majd tedd hűtőbe. Ne ússzon a szejtán az olajban, csak annyit tegyél rá, hogy a fűszeres olaj bevonja a felszínét. A pácolást akár előző nap is elvégezheted, a szejtánnak jót fog tenni. (A minimum pácidő 30-40 perc.) Pácolás után egy serpenyőben, némi olajon, közepes lángon finoman pirítsd meg a darabokat, annyira hogy vékony aranybarna kéreg képződjön rajta. (Nem szabad túlpirítani, mert akkor ropogós töpörtyűvé válik, és mi azt szeretnénk, ha megtartaná a puhaságát.) Joghurtos öntet: A pácolással párhuzamosan összeállítható az öntet. Egy tálban keverd össze a szójajoghurttal vagy szójatejföllel a fokhagymát, a borsot, és folyamatos kóstolás közben add hozzá a citromlevet, nehogy túl savanyú legyen. Tedd félre a hűtőbe egy zárható edényben felhasználásig. Pide: Mérd ki a langyos vizet egy tálba, keverd el benne a cukrot, az élesztőt, és egy csapott evőkanálnyi lisztet. Várd meg, amíg az élesztő felfut. (barnás hab keletkezik a víz tetején (5-10 perc). Közben mérd ki a lisztet, szitáld egy tálba, add hozzá a sót, a kimért olajat, és keverd össze. A felfuttatott élesztőt öntsd a liszthez, dolgozd össze vele és dagaszd 4-5 percig. Nem könnyű a tésztával dolgozni, mert nagyon lágy. (Egy sima evőkanalat szoktam használni az összekeveréshez és a dagasztáshoz, így nem ragad a kezemre a tészta.) Dagasztás után fedd le a tálat, tedd félre egy meleg helyre és pihentesd. A tészta megkelése hőmérsékletfüggő. 1-1,5 óra kell hozzá. A megkelt tésztát lisztes kézzel, a bőséggel belisztezett nyújtódeszkára helyezd, és oszd négy felé. Ezután formázz lapos kerek kenyereket, melyek tetejét kézéllel rácsozd be és a rácsozatba az ujjaddal nyomj mélyedéseket.(A kezed és a tésztát is folyamatosan lisztezd, mert rendkívül lágy és mindenhez odaragad.) A megformázott pidéket tedd egy sütőpapírral bélelt tepsibe és hagyd kelni konyharuhával lefedve még 30 percig. Mielőtt a 230 C-ra előmelegített sütőbe tolnád a középső rácsra, kend meg rizstejjel a pidék tetejét, majd szórd meg sima szezámmaggal, fekete hagymamaggal, és fekete szezámmaggal. Érdemes a sütő aljára egy hőálló edényben vizet elhelyezni. A sütés közben fejlődő gőz segíti kissé megemelni a pide tésztát. Süsd a pidéket addig, míg a tetejük aranybarna lesz, majd hűtőrácsra szedd ki. A döner kebab összeállítása: A pidét meghagyhatod egészben, vagy félbe is vághatod. A lényeg az, hogy egy éles késsel, vágj rajta nyílást, melyen át megöltheted. Halmozz a pidébe a zöldségekből és a szejtánból, majd ízlés szerint adagolj hozzá a joghurtos öntetből. Lehetőség szerint melegen tálald.
Sárgarépás joghurtos saláta
Valami alternatívát kerestem a káposzta salátára, és a colesaw jutott eszembe. Jégsaláta volt a hűtőben, répa és hagyma a kertben. Hamburger zsömlébe tökéletes volt. :) Hozzávalók: 1 kisebb fej jégsaláta 3 nagyobb répa 1 pohár szójajoghurt / natúr bio joghurt 1 kis fej lilahagyma 1 tk gyümölcscukor 1/2 tk só 1/2 citrom leve A jégsalátát apróra tépkedjük. A répát megpucoljuk, mossuk, reszeljük. A lila hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk. Mindezt egy nagy tálba tesszük. A cukrot (candida diétában sztívia), a sót és a citrom levét a joghurttal egy nagyobb pohárban elkeverjük és a zöldségekre öntjük. Fogyasztás előtt rövid ideig állni hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek.
Zöldturmixos gyümölcsreggeli
2013. szeptember 13. Gitta nyersétel blogja
A gyümölcsöket semmi mással nem, csak zöld levelekkel szabad társítani. A zöld levelek rendkívüli módon és természetesen lúgosítanak, így a gyümölcsökkel együtt igazi frissítő egy ilyen fogás korán reggel 2 marék zöld (madársaláta, bébispenót, reteklevél, sárgarépa levele stb... bármi, lehet váltogatni is) 1 alma, 1 banán kevés víz idénygyümölcsök A gyümölcsöket a zöld levelekkel együtt kevés vízzel simára turmixoljuk. Sűrű, zöld, főzelékszerű pürét kapunk, amit tálakba tölthetünk, és tetszés szerint belevághatunk bármilyen gyümölcsöt, almát, banánt, szőlőt, szilvát, stb...
Egyszerű répás sütemény
2013. szeptember 9. Vegavarázs
Hozzávalók: 20 dkg finomra reszelt sárgarépa 15 dkg barna cukor (vagy nyírfacukor) 1 dl olaj 2 dl joghurt vagy tej 15 dkg liszt (fehér és teljes kiőrlésű fele-fele arányban) 1 kk szódabikarbóna 1 kk sütőpor 1/2 kk őrölt szerecsendió 1/2 kk őrölt fahéj 1/2 kk gyömbérpor 6 dkg étcsokoládé darabokra... tovább>>
Nyári babgulyás
2013. augusztus 22. Mindennapi ételeink
Most, hogy kicsi enyhébb az idő, babgulyást készítettem. Mivel nincsen fenn még a receptje, megosztom. :-) Hozzávalók: 20 dkg bab 3 közepes sárgarépa 2 közepes burgonya 1 fehérrépa 1 paradicsom 1 paprika 3 gerezd fokhagyma 1 fej vöröshagyma 1 csokor petrezselyem 2-3 babérlevél 2 tk. pritaminpaprikalekvár 2 tk köménymag só-ízlés szerint 2-3 ek. 100% extra szűz olívaolaj 5 dkg gabonakolbász -- 5 dkg bio tönköly háromszínű kagylótészta Elkészítés: A babot előző este beáztatjuk, majd köménymagos, sós, babérleveles vízben kifőzzük. Eközben zöldségpörköltet készítünk: a hagymát apóra vágjuk, és víz + olaj keverékén megpároljuk. Majd színesítjük pirospaprikával, ízesítjük fokhagymával, sóval, köménymaggal. Rátesszük a tetszőleges alakúra felvágott zöldségeket, felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi és puhulásig főzzük. Beleszűrjük a babot, hozzáadjuk a paprikalekvárt, a gabonakolbászt, még vizet adunk hozzá, és igény szerint sózzuk, majd a tésztát is ekkor szórjuk bele, ennek a puhulásáig főzzük. A felaprított petrezselymet a legvégén adjuk hozzá. Amennyiben igényli a leves, beránthatjuk, ez esetben 2-3 ek. lisztet szárazon pirítsunk meg, adjunk hozzá pirospaprikát és a levesből levet, majd ezt szűrjük bele a forrásban lévő levesbe, ezután adjuk hozzá a tésztát.
Nyers répás cékla- és uborkás-hagymás cukkinisaláta
Nyers répás cékla- és uborkás-hagymás cukkinisalátát készítettem simán és magtejfölös öntettel összekeverve. Mindegyik nagyon ízlett, de a magtejfölös verzió mindegyik salátánál vitte a pálmát. Bátran ajánlom a hagyományos ecetes savanyúságok helyett. Répás céklasaláta: Nyers céklát, sárgarépát reszeltem a reszelő nagyobb lyukán, majd megsóztam, és egy kis citromlevet adtam hozzá (valódi citrom leve) – ízlés szerint, majd hozzákevertem a magtejfölt. Uborkás-hagymás cukkinisaláta: Uborkát és cukkinit reszeltem. Besóztam és picit állni hagytam. A levét kinyomkodtam, és úgy tettem hozzá az elvagdosott lilahagymát. A magtejfölbe kaprot tettem, és összekevertem a salátával. Magtejföl: lehet kizárólag napraforgómagból is készíteni, és mandulából is, én most napraforgó magból és natúr kesudióból készítettem. Az alábbi hozzávalókat ízlés szerint fokhagymázva, citromlevezve összeturmixoljuk, vagy botmixerrel krémessé tesszük: napraforgó mag, kesudió, víz, só, fohagyma, citromlé Jó étvágyat!
Lencsírás spagetti-pizza (vegán)
2013. augusztus 8. Mindennapi ételeink
Maradt egy kis durum lencsírás spagettitésztánk ebédről (thai tészta készült), ill. grillezett karfiol, brokkoli, répa és tofu. Így spagetti-pizzát készítettem. :-) Hozzávalók: 1/2 fej karfiol 1/2 fej brokkoli 2 sárgarépa 1 nagyobb kápia (kaliforniai) paprika 10 dkg füstölt tofu 1 fej vöröshagyma -- 15 dkg durum lencsírás spagetti 1 ek. 100% extra szűz olívaolaj -- 20 dkg szójasajt -- 2 dl paradicsompüré bazsalikom 5-6 gerezd fokhagyma só (ízlés szerint) nyírfacukor (ízlés szerint) Elkészítés: A spagettit kifőzzük. A paradicsompürét összekeverjük a fűszerekkel, áttört fokhagymával. A zöldségeket és a tofut meggrillezzük (pároljuk, kinek hogyan tetszik:) Egy tepsit kiolajozunk, spagettihalmokat teszünk bele, majd megkenjük a szósszal, és ráhalmozzuk a grillezett zöldségeket és a tofut. A legvégén reszelt szójasajttal megszórjuk és 160 fokon 20 perc alatt összesütjük.
Igyunk sokat a nagy melegben...
2013. augusztus 5. Mindennapi ételeink
Erre a hétre is kánikulát jósolnak. A mi kis tetőtéri albérletünk átváltozott szaunává, nap közben közel 40 fok is lehet, nem nézzük, de tegnap, miután hazaértünk, este 8-kor 36 fokot mutatott a hőmérő. Igyekszünk sokat inni, nem csak vizet, hanem frissen préselt gyümölcsleveket is. Most az egyik kedvenc fotómat hoztam, persze, honnan máshonnan, mint az új gyermek szakácskönyvből. :-) Emellett azért főzök minden nap, ma pl. lecsós rizzsel rakott zöldbabot (növényi tejföllel meglocsolva). Tudom, nem egy egyszerű étel, de ezek az alapanyagok voltak itthon. Ennek a receptje már itt olvasható a blogon. Kenyeret is 2-3 naponta sütnöm kell, előtte pedig férjem frissen malmozza a búzát, nos, ez is izzasztó vállalkozás, mindkettőnknek. :) De sokszor eszünk 1-1 könnyű tésztaételt, vagy készül a héten majd krumplis tészta, a nyári örökzöld lecsó, talán szójavirslivel megbolondítva, grillezünk majd zöldségeket is, rántott cukkinit is eszünk majd vagy cukkinipörköltet tarhonyával, rakott répát- ez utóbbiról majd fotót is készítünk, mert a recept még nem olvasható a blogon. Szóval ma csak egy üdítő fotót hoztam, amivel kívánunk sok türelmet és örömet ebben a nagy melegben! Főképp azoknak, akik nem nyaralnak, hanem dolgoznak (mint mi:-). Ki mit főz (eszik) ezekben a napokban?
MEGHÍVÓ: ÉLETKONYHA 2. SZÜLETÉSNAP -SZABADTÉREN AUGUSZTUS 15. INVITATION: 2ND ANNIVERSARY OF THE LIFEKITCHEN - AL FRESCO 15TH AUGUST
2013. augusztus 1. Répa Konyha
MEGHÍVÓ: ÉLETKONYHA 2. SZÜLETÉSNAP -SZABADTÉREN AUGUSZTUS 15. INVITATION: 2ND ANNIVERSARY OF THE LIFEKITCHEN - AL FRESCO 15TH AUGUST 2 éves az ÉletKonyha! Ez alkalomból egy szabadtéri vacsorával szeretnénk kedveskedni vendégeinkek! Saját, vegyszermentes zöldségeinkből és őstermelői bio alapanyagokból fogjuk elkészíteni a következő vacsoránk menüjét is. Különös gonddal válogatjuk össze az ízeket, hogy gasztronómiai élményt is jelentsen minden étel elfogyasztása! Most a megszokottól eltérően egy büfévacsorával várunk titeket. Mikor : 2012. augusztus 15. csütörtök 18.00 Helyszín : Egy hangulatos, zöld udvar Zuglóban (XIV. Kerület) A vacsora ára : 3900 Ft Regisztráció : Fontos tudnunk, hogy hány főre készítsük a vacsorát, ezért kérünk, jelezzd, hányan jöttök az alábbi elérhetőségeken: info@eletkonyha.hu vagy telefonon: Ági (+36-70-70-28187) Nóra (+36-30-39-94912) Büfévacsora menü Kombuchapezsgő Citromfüves frissítő Pí víz Vendégváró falatkák Kovászos uborka leves (hagymás kenyérkével) Gazpacho görögdinnyével Dió körözöttes paprika karikák Paradicsomos bruschetta Saláta, csak így egyszerűen Cukkíni spaghetti petrezselyem pesto-val Mini quiche spenóttal, szarvasgomba olajjal Karfiol tabouleh ,,Nyári tekercs ázsiai öntettel Búzafű fagyi virágporral Sáfrányos sárgadinnye sorbet Mini tölcsérkék Színes süti nyalóka Mini gyümölcsös pite Meglepetés születésnapi torta INVITATION: 2ND ANNIVERSARY OF THE LIFEKITCHEN - AL FRESCO 15THAUGUST This is our 2st anniversary! For this reason we would like to invite our to a unique, buffet style dinner. As usual we are using organic ingredients from our garden or from local farmers. Flavours are composed to give us a pure and living culinary experience. With prepairing raw vegan food, we celebrate health, nature and the joy of living! Come and join us in this celebration! When : 15th August 2012. Thursday 6.00 pm Where : In a green garden in the 14th district (Zugló) Price of the dinner: 3900 huf Registration : We need to know for how many people to prepaire the dinner, so please register on info@eletkonyha.hu or call us: Ági (+36-70-70-28187) Nóra (+36-30-39-94912) Buffet dinner menu Kombucha champagne Refreshing lemon balm drink Pi water Welcoming bites Pickled cucumber soup (onion bread) Watermelon Gazpacho Walnut cream filled pepper rings Tomato Bruschetta Simply, Salad Zucchini spaghetti with Parsley Pesto Mini spinach Quiche with truffle oil Cauliflower Tabouleh Summer Roll with Asian sauce Wheat grass ice cream pollen Saffron melon sorbet Mini fruity cones Colorful cake pop Mini Fruit Pie Surprise birthday cake!
Vöröslencse krémleves petrezselyem-koriander pestóval
2013. július 26. Mindennapi ételeink
Ez a leves kimaradt a gyerekszakácskönyvből, amikor rájöttünk, hogy túl sok a zöldséges leves-recept, így helyette egy mandarinos pisztáciás gyümölcsleves került be. Hmmmm, mindkettő nagyon finom. :.-) Hidegen is fogyasztható! Hozzávalók: 25 dkg vöröslencse 1 fej vöröshagyma 1 közepes sárgarépa 1 közepes burgonya 2 tk római kömény 3-4 tk. Reform Vito ételízesítő 2 dl növényi tejszín 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj kb. 1 l víz --- 10 dkg petrezselyem 10 dkg koriander 2 marék dió só -ízlés szerint 4-5 gerezd fokhagyma 2 dl 100% extra szűz olívaolaj 10 dkg növényi-v. szójasajt Elkészítés: A hagymát apróra vágjuk és 2 ek. olaj és víz keverékén megpároljuk. A vöröslencsét, a meghámozott és felkockázott répát, krumplit is hozzáadjuk, ízesítjük és felengedjük annyi vízzel, amennyi ellepi. Kb. 20 perc alatt összefőzzük. Ez idő alatt elkészítjük a pestót: megmosott koriandert és petrezselymet rusztikusan felaprítjuk, majd turmixgépbe tesszük. Hozzáadjuk az előzetesen felaprított, megpirított diót, fokhagymát, a felaprított szójasajtot, a sót és az olajat. Összeturmixoljuk. Üvegben sokáig eláll, és nagyon finom, pikáns. A levesbe beleöntjük a tejszínt, ill. még kb. 3-4 dl vizet, és összeturmixoljuk. Igény szerint még sózzuk, fűszerezzük (római köménnyel, korianderrel) és pár perc alatt összefőzzük. TIPP: a pestót készíthetjük csupán petrezselyemmel. Bárhogy is készül, kifőtt tésztával összekeverve is nagyon finom, vagy kenyérre is kenhetjük, salátaöntethez is felhasználhatjuk.
Salátás céklalé
Hiába, a kedvenc, az kedvenc Majdnem 1 litert csináltam belőle, és gyanítom, hogy amíg van alma és cékla, addig kis variálásokkal iszom is Hozzávalók: 2 alma 1 cékla 5 nagy levél jégsaláta 2 répa Gyümölcscentrifugázom őket, picit hígítom, és mind megiszom A cékla néhány áldásos hatása ? Gyógyhatását a benne lévő számos vitaminnak, ásványi anyagnak […]
Két-tofus grill-lepény
2013. július 18. Mindennapi ételeink
Némi salátával kiegészítve könnyű nyári vacsora. Hozzávalók a tésztához: 1/2 kg tönkölyliszt (vagy fele-fele arányban finomliszt és teljes kiőrlésű liszt) 2,5 dl víz 2,5 dkg élesztő 0,5 dl 100% extra szűz olívaolaj só, méz Hozzávalók a ketchup-höz: 1 kg friss paradicsom 2 gerezd fokhagyma 5 ág friss kakukkfű 5 ág friss oregánó 4 ek. olívaolaj 5 dkg nyírfacukor 2-3 tk. só Egyéb hozzávalók: 1/2 kg sárgarépa 2 fej vöröshagyma 15 dkg füstölt tofu 15 dkg pritaminpaprikás tofu Elkészítés: A tészta hozzávalóiból tésztát dagasztunk, majd 30 percig kelesztjük. Eközben így készítjük el a ketchup-öt: a paradicsomokat megmossuk és negyedeljük. Egy tepsit kiolajozunk 2 evőkanál olívaolajjal, majd beletesszük a paradicsomokat. Megszórjuk sóval, a fűszereket rátépkedjük, a fokhagymákat is ráreszeljük. Meglocsoljuk a maradék olajjal, és 180 °C-on, 1 óra alatt jól átsütjük a paradicsomokat (félidőben megfordítva őket). Tálba tesszük és botmixerrel krémesítjük. Ekkor ízesítjük a nyírfacukorral. A répákat meghámozzuk, felkarikázzuk, a tofukat és hagymákat is összevágjuk és grillsütőben megsütjük. A megkelt tésztát sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük, rákenjük a ketchup-öt, majd rászórjuk a grillezett dolgokat, és 160 fokos, előmelegített sütőbe téve kisütjük (kb. 25 perc alatt). TIPP: tegyünk rá más grillezett zöldségeket (cukkini, padlizsán, paprika) is, csak nekem nem volt időm tegnap este hazaérve mást felvágni, grillezni.
Mentás- citromos fogyasztó ital
Áldás! Jó látni milyen sokan vagyunk már, akik törekszünk a jóra, kívül- belül :) Hiszem, ha elkezdünk változtatni csak egy apróságon is, az maga után von még ezernyi változást. Ha belsőnkön alakítunk a külvilágban tükröződik... Egyre többen mondják, hogy olyan más vagyok, mint aki a holdon él! Na én ezen csak nevetek, örülök neki, és igen meg van az én saját kis világom, mikrokozmoszom. Nekem bizony jobb érzés rózsaszín szemüvegen át, szívből élve nézelődni, mint realitás talaján mozogva, elme által korlátozva. Na igen próbáltam azt is, és akkor azt hittem az a tuti, hogy mennyire jó, hogy mindent meg tudok magyarázni és reálisan látni, értékelni, de ma már tudom az eleme, a gondolatok, sokszor elvisznek, és legtöbbször nem a jó irányba. Szóval csak szívvel- lélekkel! Egy receptet akartam csak megosztani, de most ez is kijött:) Imádom a zöld turmixokat, tudom sokan vannak ezzel így, de most van egy új nyári kedvenc ami szuper fogyasztó, lúgosító, hidratáló, szépítő, élénkítő, frissítő és..... még sorolhatnám. Szóval távozz narancsbőr és egyebek :D A legjobb hűvösen jegesen! Mentás- citromos fogyasztó ital: 2-3 marék zöld levél, ami lehet pl., spenót, mángold, lucerna, céklalevél, sárgarépa zöldje, porcsin, tyúkhúr, disznó paréj, saláta, pici parlagfű... 1 cirtom meghámozva fél csokor menta víz Turmixoljuk, majd leszűrjük. Vettem mosózsákot és azt használom szűrésre, így jól ki tudom nyomkodni a levét. A megmaradó zöld pépet aszalóban ki lehet szárítani és télre eltenni, vagy mehet vissza a körforgásba, és irány a komposztáló. Ez a zöld lötyi, általában végigkíséri a napomat. Akár befőttes üvegbe is önthetjük és vihetjük magunkkal a kocsiban, buszon, munkahelyre, strandra....egészségetekre:)
A nyerő hármas
Az egyik kedvencem az alma-cékla-répa hármas! Nagyon finom, és brutál tisztít Főleg így, hogy majdnem teljesen töményen kortyolgattam Hozzávalók: 2 alma 1 nagyobb cékla 1 nagyobb sárgarépa 1 dl forrásvíz Gyümölcscentrifugával nyertem ki a levüket, és csak egy pici vízzel hígítottam, annyira szeretem mindegyik ízét Egészségünkre!!! Répa, cékla,alma - együtt többet érnek A tapasztalatok szerint […]
Csalánkoktél
Tegnap 2 féle levet ittam, de csak most jutott pici időm nektek feltenni, és futok is a dolgomra Reggeli lé: 2 alma 5 levél jégsaláta 2 tincs (legfelső levélkék) ambrosia (parlagfű) 1 sárgarépa, zöldjével együtt 2 dl forrásvíz Gyümölcscentrifugáltam, és felöntöttem duplája forrásvízzel Napközbeni lé: 1 maréknyi csalán (csak a felső zsenge része) 1 maréknyi […]
Zöldséges batyu, kínai beütéssel
2013. június 21. Mindennapi ételeink
Óriási tál salátával megfelelő ebéd, meleg napokon is. Hozzávalók: 1 csomag Tante Fanny leveles tészta 3 gerezd fokhagyma 2 szál újhagyma 4 szem kisebb sárgarépa 15 dkg zöld hüvelyű zöldbab 10 dkg káposzta 15 dkg füstölt tofu 1 kis csokor koriander 3 tk. szárított petrezselyem 3 tk. ánizs 3 tk. szárított édeskömény mag, darálva 3 tk. pirospaprika 3 ek. 100% extra szűz olívaolaj víz-amennyit felvesz só-ízlés szerint -- 3 ek. liszt 3-4 ek. zabtejszín 2 ek. szójaszósz -- szezámmag Elkészítés: Az újhagymát felkarikázzuk és víz +olaj keverékén megpároljuk, majd rátesszük az előre megmosott, meghámozott és julienre vágott sárgarépát, a hasonló méretűre vágott zöldbabot, és a káposztát, majd meglocsoljuk annyi vízzel, amennyi épp csak ellepi. Ekkor hozzáadjuk a pirospaprikát, a fűszereket, fokhagymát. Roppanósra pároljuk a zöldségeket, majd hozzáöntjük a zabtejszín + szójaszósz + liszt keverékét. Ez besűrűsíti annyira, hogy ne folyjon ki a tésztából. Hozzávágjuk a koriandert. A sütőt 220 fokra előmelegítjük, majd a tésztát kihajtjuk, téglalapokat vágunk, melyek felére kanalazunk a tésztából, majd a másik oldalán 3 csíkot vágva ezt az oldalt ráhajtjuk. Olajjal megkenjük, szezámmaggal megszórjuk, és 200 fokon kb. 30 perc alatt készre sütjük (félidőben kisebbre vesszük a lángot). Akinek nincsenek otthon egzotikus fűszerei, az készítheti borsikafű-majoranna-pirospaprika-fohagyma hozzáadásával. Ez esetben nem kínai batyu lesz :)
Zöldséges-tofus tésztával töltött gömbcukkini
2013. június 13. Mindennapi ételeink
Nagyon finom és gyorsan el is készül.A gömbcukkinit helyettesíthetjük hagyományos cukkinivel :-) Hozzávalók: 2 nagyobb gömbcukkini 25 dkg durum penne tészta 3 közepes sárgarépa 10 dkg metélőhagymás tofu 1 közepes cukkini 1 fej vöröshagyma 3-4 gerezd fokhagyma 2-3 tk. Reform Vito fűszerkeverék 2 tk. só 2 tk. borsikafű 4 dl növényi tejszín 1 ek. mustár 1 csokor petrezselyem 1-2 ek. finomliszt 20 dkg növényi sajt 4-5 ek. 100% extra szűz olívaolaj Elkészítés: A tésztát kifőzzük. A hagymát felaprítjuk és víz + olaj keverékén megpároljuk. Eközben meghámozzuk és apró kockákra vágjuk a sárgarépát, ill. a cukkinit alapos mosást követően kockázzuk fel. Előbb a répát, majd kb. 10 perc múlva a cukkinit is a hagymás alaphoz adjuk, és roppanósra pároljuk. Fűszerezzük, a fokhagymát és a felaprított petrezselymet is hozzáadjuk, és felöntjük a tejszínnel, belekeverjük a mustárt. Lisztet szórunk hozzá, majd összefőzzük. Belekeverjük a tésztát, és a kivájt gömbcukkiniket (aminek a belsejét felhasználhatjuk ehhez az ételhez, de lecsóba is tehetjük,én ez utóbbit választottam) megtöltjük velük. A növényi sajtot ráreszeljük (ill. én most lereszeltem a sajtot, kevés tejszínt és sörélesztőpelyhet is kevertem hozzá, ez opcionális), és 200 fokon kb. 30 perc alatt összesütjük.
Zöldséges paradicsomszósz tésztával
Ez a populárisnak mondható étel (szerintem a legtöbb háztartásban, ahol nem csak "húsevők" élnek, már készült hasonló ebéd) egyaránt elkészíthető tésztával és rizzsel tálalva. Mivel olyan társaság számára készítettem, akik tésztarajongók, így kedvükben járva tésztát főztem hozzá. Popularitása annak is köszönhető, hogy rendkívül kiadós étel. Mi többször ettünk belőle. Igaz, nagy adag készült, mivel több alkalommal, többen szedtünk belőle. A recept: Hozzávalók: - 1 bögre előre főzött bab (vagy 1 konzerv paradicsomos bab) - 1 bögre zöldborsó - 1-2 szál sárgarépa - 30-40 dkg gomba - 1 kukoricakonzerv (vagy 1 bögre megfőzött kukorica pl. mirelit) - 4 dl sűrű paradicsomlé - majoránna - bazsalikom - fokhagyma - 1 nagy fej hagyma (vagy akár kettő) - ételízesítő - kifőtt tészta (durum - jó, ha teljes kiőrlésű lisztből, nekem most nem ez volt) Elkészítés: A felaprított hagymát kevés vízen megdinszteljük. Ezt követően rátesszük a felaprított zöldségeket, a fagyasztott kukoricát és a felszeletelt gombát utoljára hagyva. Átkeverjük, ételízesítővel megszórjuk, felöntjük a - lehetőleg jó sűrű - paradicsomlével, fokhagymával, majoránnával ízesítjük és a zöldségeket fedő alatt, gyakran megkeverve puhára főzzük. A főzés végén adunk hozzá némi bazsalikomot. Al dentére főzött tésztánkat a főzés után egy kevés hidegen sajtolt olajjal átkeverjük, így megelőzzük a tészta összeragadását. Mielőtt tálaltam, a tésztát kicsit megpirítottam. A tésztára porciózzuk az elkészült szószt. (Nagy adag salátát is készítettünk hozzá, azzal együtt ettük, így barátaink is boldogan számoltak be arról, hogy a sok hüvelyes - bab, borsó, és a kukorica, gomba négyes nem okozott puffadás, emésztési problémákat.)
Grillparádé a konyhában
2013. május 28. Mindennapi ételeink
Tegnap este férjemmel grillpartit tartottunk, egy benti grill készülék segítségével. Mi ezeket tettük bele: 1/2 csomag (kb. 8-10 szál) zöldspárga 1 kisebb cukkini 4 nagyobb burgonya 3 közepes sárgarépa 4-5 rózsa brokkoli 1 piros húsú paprika 1 zöld húsú paprika 15 dkg laskagomba 1 fej hagyma 4 gerezd fokhagyma 15 dkg füstölt tofu 3 ek. 100% extra szűz olívaolaj 2 tk. kakukkfű 4-5 tk. Bad Ischlerfűszersó Elkészítés: Minden zöldséget alaposan megmosunk. A burgonyát rusztikus hasábokra vágjuk. A sárgarépát meghámozzuk és szintén hasábokra vágjuk. A cukkinit felkarikázzuk, a gombákat rusztikus kockákra vágjuk, a paprikákat hasábokra szeljük, a brokkolit rózsáira szedjük, a hagymát felkarikázzuk. A spárga végén lévő fás részeit levágjuk, majd mindegyiket keresztben félbevágjuk. A tofut kockázzuk. Először az olajjal kikent sütőbe a burgonyát és a sárgarépát tesszük bele, és fedő alatt 120 fokos hőmérsékleten pároljuk-pirítjuk. Erre kb. 10 perc múlva a spárgát, cukkinit, gombát, brokkolit helyezzük, itt félidőben (5 perc után) már levesszük a fedelet, és 140-150 fokra kapcsolva a sütőt újabb 5 perc sütést követően a hagymát, paprikát, egészben hagyott fokhagymagerezdeket és a kockázott tofut is hozzáadjuk. Mindezzel ismét 10 percig sütjük. Ekkor sózzuk, ill. mi kakukkfüvet és Bad Ischler fűszersót adtunk hozzá. Frissen, salátával vagy rizstejszínes öntettel, esetleg önmagában tálaljuk. TIPP: Tökéletes bele a Goody-foody is, csak ez most nem volt itthon.
Vegán ezersziget öntet
2013. május 17. Mindennapi ételeink
Nagy kedvencem az ezersziget öntet, amelyet laktózérzékenyként sem kell mellőznöm. :) Hozzávalók: 2 dl rizstejszín 1 ek. mustár 2 ek. citromlé 2 kk. pirosparika só-ízlés szerint 2 tk. fokhagymapor 1 tk. nyírfacukor 1 kisebb hagyma, lereszelve -- lollo rosso (v. bármilyen saláta) 1 sárgarépa 15 dkg póréhagyma 1/2 kígyóuborka 15 dkg metélőhagymás tofu bármilyen zöldség -- magvak Elkészítés: A rizstejszínt egy tálba öntjük és hozzáadjuk a többi alapanyagot. Elkeverjük és amíg a zöldségeket megmossuk, összevágjuk, összeérnek az ízek. Frissen öntjük a salátára.
Lecsós grillezett gomba
2013. május 12. Mindennapi ételeink
A világ legegyszerűbb étele, mégis megosztom veletek. Még a múlt héten készült, miután pakkot kaptunk anyósoméktól, mert náluk már gyönyörű a paprika (jövő héten szedik az első nagy adagot eladásra:). És az ottani veteményesemből is jó hírek érkeztek...pl. gyönyörű a borsó és a sárgarépa, fehérrépa. :-) Hozzávalók: 1/2 kg kisebb gomba 1 kg paprika 2 fej vöröshagyma 4-5 szem paradicsom 3-4 gerezd fokhagyma 3-4 ek. 100 % extra száz olívaolaj só-ízlés szerint -- citromlé Elkészítés: A gombákat megmossuk, félbevágjuk és 1 ek.olajjal kikent tepsibe téve 160 fokon 20 perc alatt (közben néha megrázogatva) megsütjük. A legvégén meglocsoljuk egy kevés citromlével. Természetesen az igazi, ha nem a sütőben sütjük össze a gombát, hanem a szabadban grillezzük. A lecsót a hagyományos módon elkészítjük (jó sűrűre), majd egy tálra gombát halmozunk és alaposan rápakoljuk a lecsót. Önmagában, vagy rizzsel / kölessel /tarhonyával / hajdinával, esetleg kenyérrel tálaljuk.
Zöldséges csicseripaprikás
2013. május 8. Mindennapi ételeink
Nagyon finom ebéd volt, mindenkinek ajánlani tudjuk :-) Hozzávalók: 25 dkg csicseriborsó 2 szál sárgarépa 1 szál fehérrépa 1 nagy fej vöröshagyma 1 paprika 4-5 gerezd fokhagyma 1 tk. római kömény 1tk. őrölt kömény 2 tk.majoranna kb. 1,5 ek.pirospaprika 1 kis csokor petrezselyem kevés metélőhagyma só - ízlés szerint 2 ek. liszt 2 ek. növényi tejszín 3 ek. 100% extra szűz olívaolaj víz Elkészítés: Nagyon egyszerű: a hagymát apróra vágjuk és azonos mennyiségű víz +olaj keverékén megpároljuk. Hozzáadjuk a pirospaprikát, majd a felvágott répákat és az előző este beáztatott és félpuhára előfőzött csicseriborsót és az egészben hagyott paprikát. Fűszerezzük, majd kevés vízzel felengedve pároljuk. Amikor minden puha benne, hozzáadjuk az áttört fokhagymákat, a felaprított petrezselyemzöldet. Egy tálkában kevés vízzel előre kikeverjük a tejszínt és a lisztet, ezt hozzáöntjük a pörköltalaphoz. Összefőzzük, megvárjuk, amíg besűrűsödik. A végén a metélőhagymát is hozzáadjuk. Tésztával tálaljuk. Mi most azért ettük jázminrizzsel, mert tegnap krumplis tésztát ettünk, és nem szerettünk volna ma is tésztázni. A jázminrizzsel is finom volt :-)
Napi étrend április 29-30
2013. április 30. Gitta nyersétel blogja
Sokan kérdezik tőlem, hogy mit eszem reggelire, ebédre, vacsorára... Most egy héten keresztül leírok ide mindent, hogy mit fogyasztok egész nap. 2-3 napot írok le majd 1 posztban. Az étkezésem kb. 90%-ban nyers (ne kérdezzétek, miért eszem grillezett padlizsánt, szeretem!) 2013. április 29 hétfő 6 óra: 2 dl tisztított víz, 1/2 citrommal 7 óra: grapefruit, alma lében 3 banán, 2 szilva és egy marék eper délelőtt 5 dl tisztított víz, és egy marék kesudió (nass) 12 óra: turmix: eper, banán, 2 marék bio spenót, 2 evőkanál nyers hántolt kendermag (ez kb 1 liter volt) 16 óra: saláta tál: saláta, paradicsom, hagyma, grillezett padlizsán, sárgarépa, cukkíni, káposzta saláta, 1 evőkanálnyi főtt bulgur (ezt egy étkezdében ettem, külön nekem állították össze ilyenre, egyedileg, legközelebb lefotózom, olyan szép, színes)(egyébként itt pl a grillezett brokkoli teljesen nyers, ropogós, ugyanígy a grillezett sárgarépa is) 18 óra: 1 liter almás zöld turmix, ez hígabb volt, mint a déli, könnyű, alma+spenót+petrezselyem+tisztított víz 2013 április 30 kedd 6 óra: 3 dl tisztított víz, 1/2 citrom levével 7 óra: grapefruit, alma lében 2 banán egy marék áfonya, 2 evőkanál csíráztatott, szárított lenmag (ABY) délelőtt 6 dl tisztított víz 12 óra: 1/2 adag kókuszos narancsleves narancs darabkákkal, 1/2 adag görög saláta mandula sajttal, 4 szelet lenmagos ropogós kenyérrel, 1/2 adag epres-banános palacsinta délután 5 dl pí víz, vegyes sós aszalványok (kóstolásképpen, egy beszélgetés közben nassoltunk) 17 óra: 1 liter epres-banános-kendermagos-spenótos sűrű turmix (a színe borzasztó volt, de az íze fantasztikus) este még egy-két pohár citromos víz (tisztított víz)
Sült édesburgonya tofuval és növényi tejföllel
2013. április 18. Vera vega konyhája
Kaptam édesburgonyát. Még sose ettem ilyet. Amit készítettem belőle, az szerintem nagyon finom volt, de a gyerekek nem így gondolták: meglepő módon pont az ÉDESburgonya nem ízlett nekik. Pedig nagyon finom, ízre valahol a sütőtök, a répa és a krumpli keveréke :) Hozzávalók: 1 kg édesburgonya 1 csomag medvehagymás tofu szójaszósz olívaolaj mindenféle fűszerek ízlés szerint, nálam: majoranna, oregano, római kömény 1 marék napraforgómag 2 gerezd fokhagyma annyi víz, amivel krémes lesz méz citromlé mustár Az édesburgonyát meghámoztam, kockákra vágtam. A tofut is kockákra vágtam. A kettőt összekevertem, és pár órára bepácoltam a szójaszósz, olaj és fűszerek keverékével. Tepsiben sütöttem meg 180 fokos sütőben, kb. 40 perc alatt. A növényi tejfölhöz a hozzávalókat összeturmixoltam alaposan, sóztam is, adagokat nem írok, mert ez nagyon ízlés szerinti műfaj. A kettőt együtt tálaltam.
Szezámolajos pH Saláta - Quinoa csírával
2013. április 15. Fittanyuka Blog
A héten zajlik a Lékúrázó csoporttal a felkészülésünk a Tavaszi Közös Méregtelenítő kúrára. Egyébként is fontos a zöldek, saláták napi szintű fogyasztása, de most szeretnék még több tippet adni és kedvet csinálni a saláta fogyasztáshoz. A quinovát így is lehet fogyasztani, amellett, hogy köretnek, kásának megfőzzük, kis csíráztató edényben kicsíráztattam 3-4 nap alatt és ezzel gazdagítottam ezt a salátát. Hozzávalók: 1 db kisebb cukkini 1/2 db kígyó uborka 1 db kis fej lilahagyma 1-2 db közepes sárgarépa 1 db avokádó 3-4 db kel levél Quinoa csíra tetszőleges mennyiségben Dresszing: 4 evőkanál hidegen sajtolt szezámmag olaj 1 kk kókusz cukor 2-3 evőkanálnyi friss citromlé 1/2 kk himalya só Egy kis befőttes üvegben a dresszing hozzávalóit alaposan összerázzuk. A zöldségeket megmossuk, a kígyó uborka héját én most nem héjaztam le, mert vegyszermentes gazdálkodásból származott, ha nem tudtok ilyet beszerezni, akkor a héját nem célszerű elfogyasztani. Zöldség gyalu segítségével a cukkinit és az uborkát hosszú csíkokra gyalultam, a répát szintén lereszeltem, a kel leveleket összetépkedtem, a hagymát vékony karikákra szeltem, a dresszinggel alaposan összekevertem és a felszeletelt avokádóval díszítettem, majd megszórtam a csírával.Fittanyuka
Vadasmártás
2013. április 14. Fittanyuka Blog
A mártás nevének semmi köze a vadakhoz, legalábbis nem szeretném:)! Az elnevezésen nem szerettem volna változtatni, mert így mindenki tudja miről van szó. Karamelizált cukor helyett kókusz cukrot használunk, mert természeténél fogva enyhén karamellizált ízű és természetes édesítő. Nagyon finom bundázott zöldségekhez, tönköly fehérjéhez, krokettekhez, tésztához, fasírtokhoz, vagy bundázott gabona sonkához, stb. Hozzávalók 4 főre: 1 db közepes zeller 1 db nagy szál gyökér 3 nagy répa 3-4 db babérlevél 2 db nagyobb krumpli 1 db nagyobb hagyma néhány fekete szemes bors 2-3 kk himalaya só 1 evőkanál kókusz cukor 3 evőkanál kókusz tejszín Víz 1 db citrom leve A zöldségeket tisztítás után rusztikus darabokra szeleteljük és a víz, citromlé, só, fekete bors segítségével pác levet készítünk. Annyi vízzel, hogy ellepje a zöldségeket. Érdemes előző este bepácolni a zöldségeket és másnap a páclével együtt, lassú tűzön addig főzzük amíg a zöldségek megpuhulnak. Leöntjük a felesleges vizet és a kókusz tejszín, kókusz cukor hozzáadásával összeturmixoljuk. Ha szükséges még sózzuk. Fittanyuka
Vegán amerikai káposztasaláta
2013. április 8. Mindennapi ételeink
Egy-két hónapja kedves ismerőseinknél jártunk vendégségben és nagyon finom pitát ettünk, rizstejszínből készült vegán majonézzel locsoltuk meg benne a falafel golyókat. Most zabtejszínnel készítettem el, mivel ez volt itthon. De azóta legalább hetente el kell készítenem ezt a majonézt, mindenfélével esszük. A fotó Az ősz ízeibe készült. Hozzávalók: 6 dl zabtejszín 5-6 tk. mustár 1-2 ek. citromlé 3 tk.nyírfacukor 2 tk.só 2tk. fokhagymapor --- 1 kisebb fej káposzta 2 közepes sárgarépa 1 kisebb vöröshagyma só-ízlés szerint őrölt kömény-ízlés szerint Elkészítés: Az öntet adagját tetszés szerint, arányosan csökkentve finom tartárt készíthetünk rántott zöldségek mellé. De tepsiben sült krumplihoz is kiváló öntet. A káposztát megmossuk, külső leveleit leszedjük, majd legyaluljuk. A répát meghámozzuk és hozzáreszeljük a káposztához. A hagymát vékony csíkokra vágva adjuk hozzá. Besózzuk és 10 percig állni hagyjuk, ez idő alatt elkészítjük az öntetet: egy tálban minden hozzávalót elkeverünk. Igazán majonéz ízű finom szósz lesz az eredmény. A káposztát egy tálba kicsavarjuk, és ráöntjük az öntetet. 10-15 percet állni hagyjuk, majd tálaljuk:-)
Húsvéti ebéd 2013.
2013. április 1. Vera vega konyhája
Nagyon egyszerű, kevés munkás, de ötletes, finom ebédet készítettem idén húsvét vasárnap. A Good Food magazin márciusi számából merítettem az ötletet, illetve több is volt az merítésnél, mert igazából csak a húst cseréltem tofura. :) A címbe azért nem írtam bele, hogy miről is van szó, mert nagyon hosszú lett volna: narancsos tofu tepsis zöldségekkel, rukkolás joghurttal és kuszkusszal. Hozzávalók 4 főre: 6 nagyobb répa 4 közepes cékla 3 ek olívaolaj 125 ml narancslekvár 2 ek vörösborecet 1 füstölt tofu 1 dl szójajoghurt (én görög joghurtot használtam) 1 nagy marék rukkola 1 bögre kuszkusz A répát és a céklát meghámoztam, a répát hasábokra vágtam, a céklát felkarikáztam. Tepsibe tettem őket, meglocsoltam az olívaolajjal és sóztam, majd 180 fokon kb 30 perc alatt megsütöttem. A narancslekvárt és az ecetet összekevertem, és a feldarabolt tofut pár órával előtte bepácoltam, majd ebéd előtt serpenyőbe öntöttem az egészet és addig sütöttem, amíg a pác be nem sűrűsödött. A rukkolát apróra daraboltam és a joghurtba kevertem. A kuszkuszt sóztam, leöntöttem forró vízzel, és pár perc múlva, mikor megszívta magát, az egészet együtt tálaltam.
Bazsalikomos-paradicsomos fehér bab
Ez is valami isteni finom volt!:-) Előnye, hogy télen-nyáron elkészíthető az éppen fellelhető paradicsom szerint (azaz télen konzerv paradicsomból értendő:-). Nagyon jó kis friss ízeket hozott ebbe a dermesztően hideg tavaszba...:-) A 30 Napos Vegán Kihívás idején ettük először!:-) Bazsalikomos - paradicsomos fehér bab Elkészítési idő: kb. 20 perc Hozzávalók (2 főre): 50 g füstölt tofu, felkockázva 1 lila hagyma, felaprítva 250 g főtt fehér bab (esetleg konzerv), lecsöpögtetve 1-2 ek. olívaolaj 1 késhegynyi kurkuma 80 g paradicsompüré 90 ml víz 1 tk. agave szirup 1 csokor friss bazsalikom, felaprítva 1 ek. napraforgómag 1 sárgarépa só, bors 1 ek. olívaolajon pirítsuk a tofukockákat kb. 3 percig. Adjuk hozzá a kurkumát és a lila hagymát, és pirítsuk együtt még 2 percig. Óvatosan keverjük bele a babot, a paradicsompürét, a vizet és az agave szirupot, és még süssük tovább 2 percig, majd a tűzről levéve sózzuk-borsozzuk. A napraforgómagot pirítsuk 2 percig szárazon egy serpenyőben. A sárgarépát zöldséghámozóval vágjuk széles csíkokra. A paradicsomos babot merjük egy tányérra, szórjuk meg a bazsalikommal, a sárgarépa csíkokkal és a pirított napraforgóval, végül csepegtethetünk még egy kis olívaolajat a tetejére. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit
Cékla-répa-fehérrépa-borsó saláta
2013. március 22. Mindennapi ételeink
Maradt egy kis céklánk, ill. mexikói zöldséget nem tettem vissza -fasírtot készítettem egy adagból- a mélyhűtőbe, így ezt készítettem el salátaként, természetesen metélőhagymával! :-) Hozzávalók: 15 dkg mexikói zöldségkeverék 2 közepes cékla 15 dkg metélőhagymás tofu (sajnos a képről lemaradt) 1 csokor metélőhagyma 6-7 ek. 100 %extra szűz olívaolaj 2-3 ek. víz 2 gerezd fokhagyma só-ízlés szerint citromlé-ízlés szerint 2-3 tk. szárított petrezselyem Elkészítés: A mexikói keveréket sós vízben megfőzzük. A céklát meghámozzuk, apró kockákra vágjuk és olívaolajjal kikent tepsiben kisütjük. Amikor minden kihűlt, egy nagy tálban összekeverjük. Az öntetet elkészítjük: az olajat elkeverjük az összetört fokhagymával, petrezselyemmel és az apróra vágott metélőhagymával. Tálalás előtt kb. 15-20 perccel a salátára öntjük, majd összekeverve tálaljuk. TIPP: gazdagíthatjuk tofuval, finom lesz tőle.
Rakott édesburgonya
2013. március 20. Gitta nyersétel blogja
Rakott batáta nyresenBatáta vagy édesburgonya... hazánkban kevéssé ismert, pedig trópusi eredete ellenére itthon is termesztik. Eredeti neve batáta, mi édesburgonyának hívjuk, pedig semmiféle rokonságban nem áll a krumplifélék családjával, és az íze sem hasonlít hozzá. Ásotthalmon és környékén élők már 20 éve foglalkoznak a termesztésével. És mit tud, hogy ennyire népszerű a Dél-Alföldnek a keleti szegletében? Egyrészt különleges az íze, rendkívül egészséges, tápanyag összetétele kiváló, és számtalan formában elkészíthető. Magas C vitamin tartalma miatt nem érdemes megfőzni, megsütni :) mert akkor az mind mind elvész... Eddig is fogyasztottam batátát, salátába reszeltem, kinyertem a levét, vagy más zöldségekkel együtt tölteléknek használtam. Ezért is örülök nagyon, hogy nem kell drága pénzen külföldről importálni, hanem hazai termésből is be lehet szerezni. (Erről bővebb info itt: http://bionaturline.hu/batata/index.html) A színe fantasztikus... tele béta-karotinnal... Most jöjjön egy gyors és nagyon finom rakott főétel batátából! Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg édesburgonya hámozva 10 dkg vegyes zöld saláta levél 20 dkg dió (beáztatva) 10 dkg napraforgó mag (beáztatva) 1 kisebb fej lilahagyma, 1 kis szál sárgarépa, 1 kisebb darab zellergumó, 1 kápia paprika só, bors, fűszerek Tejföl: 10 dkg kesudió (vagy más olajos mag, pl. kendermag) 1 evőkanál citromlé csipet só kevés víz Az édesburgonyát vékony, gyufaszál vékonyra reszeljük pl. EZZEL A diót és a napraforgó magot lecsöpögtetjük, a zöldségeket mossuk, hámozzuk, kisebb darabokra vágjuk. Mindent beteszünk a konyhai robotgépbe, és morzsásra, kicsit pépesre aprítjuk. Ízesítsük tetszés szerint, én szokásosan magyaros fűszereket használtam, só, bors, egy kis paprika... Vegyünk elő egy kisebb tepsit vagy jénai tálat. Tegyük a reszelt édesburgonyát a tál aljára, majd simítsuk el rajta a töltelék harmadát. Erre ismét batáta reszelék jön, majd ismét a töltelék. Erre tegyünk apróra vágott zöld salátát, és vékonyan ismét töltelék. A legtetejére a maradék batáta csíkok jönnek, amennyi maradt. A tejfölhöz a magokat kevés vízzel sűrű péppé turmixoljuk, ízesítjük sóval, citromlével (esetleg pár csepp stévia, vagy 1 pici fokhagyma gerezd is mehet bele) és a rakott batáta tetejére csurgatjuk. Ha kevesebb menyiséget készítünk, akkor tálalhatjuk rögtön tányéron, ételgyűrűn belül végezzük a rétegezést, és ha készen vagyunk, vegyük le a gyűrűt. Ünnepi ételnek is remek.
Nyers zöldségpaprikás barnarizzsel
Igen hidegre fordult az idő, melegebb, teltebb ételre vágytam Ez az étel laktató, vitamin-, és enzimdús. Jó étvágyat kívánok hozzá nektek is ? Hozzávalók személyenként: 1 sárgarépa 1 nagyobb rózsa karfiol 5-6 karika póréhagyma 1 ek olívaolaj 1 csipet tiszta só 1 kk pirospaprika 1 maréknyi főtt barnarizs 1 adag apróra vágott petrezselyem A hagymát [...]
Egyszerű nyers répatorta
2013. március 11. Napló étkeinkről, életünkről
Egy kis édességre vágytam pénteken, ezért készítettem répatortát. Kevés dolog kellett hozzá: 2 nagy répa + 1 alma sajtreszelőn lereszelve mazsola indiai útifűmaghéj - 2 teáskanállal tettem, de kevesebb is elég lett volna fahéj, vanília Ezeket összekevertem, majd egy kis tortaforma aljára simítottam. Tetejére: felolvasztott kókuszzsír, kakaópor, és egy kevés barnacukor keverékét tettem. De enélkül is finom. A gyerekeimnek is ízlett, bár csinálhattam volna édesebbre is :-)
Tavaszi léböjtünk ötödik napja
Ma a városban voltam kutyakajás bevásárlós körúton, így délelőtt lecsúszott 2 alma is Nagy a kísértés a rengeteg illat között, de így, hogy rághattam egy kicsit, lazán ellenálltam Délután viszont isteni zöldséges céklalevet ittam ? A szomszédasszonyom is megkért, hogy neki is csináljak az esti itókámból, így dupla adag készült Hozzávalók: 2 cékla 2 sárgarépa [...]
Zöldséges lencse citromos napraforgó pesztóval
Fotó jön majd!:-) Recept A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS 8. napjának vacsorájához. Zöldséges lencse citromos napraforgó - pesztóval Hozzávalók (2-3 főre): Elkészítési idő: kb. 60 perc + kb. 12 óra áztatási idő Zöldséges lencséhez 250 g barna lencse 1 gerezd fokhagyma 2 babérlevél só 3 ek. olívaolaj 1 vöröshagyma 3 sárgarépa, felkockázva 1-2 db főtt cékla, felkockázva őrölt fekete bors Citromos napraforgó-pesztó 40 g petrezselyemzöld 50 g napraforgómag 70 ml olívaolaj 2 ek. citromlé 1/4 bio citrom reszelt héja 1/2 tk. só őrölt fekete bors Áztassuk be a lencsét éjszakára 750 ml vízbe. Reggel öblítsük, szűrjük és csöpögtessük le. nyomjuk át fokhagymanyomón a fokhagymát. Egy nagy lábasba öntsünk 1 liter vizet, tegyük hozzá a lencsét, a babérlevelet, a fokhagymát és 1 teáskanál sót. Magas lángon főzzük kb. 40 percig, amíg elfő a víz. Vegyük le a tűzről és keverjünk hozzá 1 evőkanál olívaolajat és esetleg egy kis citromlevet. Közben a a pesztóhoz mossuk meg a petrezselyemzöldet, rázzuk le róla a vizet és szedjük le a leveleit. Pürésítsük simára mixerrel, hozzáadva a napraforgómagot, az olívaolajat és a citromlevet, citromhéjat, a sót és borsot. Egy lábasban forrósítsunk fel 2 ek. olívaolajat és magas lángon kb. 5 percig pirítsuk meg a zöldségeket, sózzuk, borsozzuk. Óvatosan keverjük a pirított zöldségeket a megfőtt lencséhez és sóval-borssal ízesítsük. A napraforgó-pesztót tegyük a tetejére tálalásnál. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit
Heti saláta ötlet: sárgarépás - kaliforniai paprikás jégsaláta
2013. február 27. Napló étkeinkről, életünkről
Ezt a salátát tegnap ettem ebédre, elkészítése nagyon egyszerű, a használt eszközöket is megörökítettem. A címbéli alapanyagokon kívül némi fűszer, hidegen sajtolt olaj és pár csepp citromlé van benne. Vegán, nyers, és nagyon finom! Beilleszthető a 30 napos vegán kihívásba, amihez csatlakozni még most is lehet :-) A julienne szeletelő része annak a szettnek, amiről ebben a bejegyzésben írtam, bár e nélkül is jó a saláta, de én szeretem használni!
Diószalámi és kelkáposzta főzelék
Fehérjepótlásra kerestem valami ütősebbet, és Magdi diószalámijára esett a választásom. Kicsit gyakrabban kellett volna forgatnom, mert odasül több helyen az alufóliához, de finom lett. Valószínűleg egy -két tojás hozzáadásával az állaga kevésbé morzsálódós lett volna, de a tofu és a dió épp elég bele, és így vegán. Kelkáposzta főzelékhez tökéletes volt feltétnek. Ez utóbbit valószínűleg mindenki könnyen készít, azért a vegán változatot leírom, hátha valaki tejtermék nélkül enné. Legalább beleillik a Vegán kihívás-ba, amihez én most csak mint szívvel-lélekkel támogató csatlakoztam, mert míg a babaprojekt zajlik, nem ígérek semmit, amit azután nem tartok be. Vegán kelkáposzta főzelék Hozzávalók: 1 kisebb fej kelkáposzta 2 nagyobb sárgarépa 4-5 burgonya 4 ek liszt 4-5 gerezd fokhagyma majoránna, köménymag só olivaolaj 2 marék kesudió/mandula/napraforgómag vagy 2 dl szójajoghurt A sárgarépát megtisztítjuk, aprítjuk és kevés vízen kicsit pároljuk, majd hozzáadjuk az olajat, a felszeletelt kelkáposztát a fokhagymát, majoránnát, köménymagot és sót. Felengedjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Kb. negyed óra elteltével beleöntjük a felkockázott burgonyát. Az olajos magvakat (legfinomabb kesuval, de vegyesen is lehet) finomra turmixoljuk vízzel, azután belekanalazzuk a lisztet, azzal is elturmixoljuk, majd az egészet a már majdnem megfőtt káposztába csurgatjuk. Ha szójajoghurtot, vagy szójatejet használunk, a lisztel csomómentesre keverjük, és azzal sűrítjük a főzeléket. Sűrűn kavargatjuk, míg felfő, majd jó 5 perc főzés után készen is van.
30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS - Miből, mennyit egyek és a többi kérdés!:-)
Szeretnék megosztani Veletek néhány iránymutatót a heti menüterv használatához, illetve az étkezésekkel kapcsolatban! Miből mennyit egyek? A recepteknél többnyire nem szerepelnek konkrét mennyiségek, mert... ANNYIT EGYÉL EGY ADOTT ÉTELBŐL, amivel a kellemes telítettség érzetét eléred! NE EDD TÚL MAGAD! És hát ez ugyebár mindenkinél más lehet...:-) Ez egy folyamat, próbálj meg ISMÉT VISSZATÉRNI A TESTEDHEZ és HALLGATNI RÁ! Csak akkor egyél, ha valóban éhes vagy! Akkor viszont egyél nyugodtan, bűntudat nélkül!:-) Inkább reggel és délben legyél jóllakottabb, utána fokozatosan próbáld csökkenteni a bevitt étel mennyiségét, estig bezárólag! 19h után NE EGYÉL SEMMIT! Előfordulhat, hogy egy idő után a szervezeted beéri már a napi 2-3 alkalmas étkezéssel is! Mi van, ha megmarad? Legyél rugalmas!:-) Ha csak magadnak főzöl, és több lesz belőle, akkor másnap nyugodtan eheted még egyszer ugyanazt az adott étkezés alkalmával!:-) Ha valamilyen összetevőt nem tudtál beszerezni, vagy úgy alakult a napod, hogy máshogy alakul a főzésre, előkészületre szánható időd, nyugodtan felcserélhetsz napokat! Mi van a tízórai-uzsonnákkal, és az éhségrohamok....? Ha délelőtt megéhezel még ebéd előtt, akkor próbálj friss gyümölcsöt fogyasztani! Uzsonnára, vagy délutáni éhségrohamok esetére pl.: - egy marék bármilyen dióféle, vagy olajos mag (tökmag, mandula, napraforgó, dió stb.) VAGY - 3-4 teáskanál olajos mag/ dióféle krém; - nyers zöldségcsíkok, szeletek pl. csicseri-pástétomba (humus) mártogatva; - 3-4 db kis energiagolyó (házi készítésű!). És tudod, mindezeknél továbbra is érvényes, 16h UTÁN NE FOGYASSZ GABONATARTALMÚ ÉTELEKET! Megjegyzés: lesz egy külön bejegyzés az ilyen kis nasi-tippekről, receptekkel! Mire figyeljen, aki fogyni szeretne? - a gyümölcsfélék közül visszafogottan fogyaszd a banánt, az aszalt gyümölcsöket (mazsola!) és az avokádót! - a burgonya, és a fehér rizs tiltólistán szerepel!:-) Miért nem lehet 16h után gabonatartalmú ételeket fogyasztani? Ahogy a legelső bejegyzésemben írtam, a 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS ötlete Attila Hildmann német vegán szakács, Vegan for Fit könyve alapján jutott el hozzám, és jelentős részben az ő programjának alapelveit vettem alapul. Az ő életmódprogramjának ez az egyik fő alapelve! A könyvében a miérteket nem nagyon részletezte, de arra tippelek, hogy így sokkal jobb az energia- és tápanyag-felhasználása a szervezetnek. Napi folyadékfogyasztás, és minek ez a sok zöld tea? A sok-sok zöld tea ötlete napi szinten ugyancsak Attila Hildmann életmódprogramjából származik. Ő azzal indokolja, hogy így sokkal frissebbek, dinamikusabbak lehetünk!:-) Arra az esetre pedig, ha valaki még tovább szeretné fokozni a zsírégető hatást, ő azt javasolja, hogy a napi 1,5 liter zöldtea mellé fogyasszunk napi kétszer Matcha zöldteapor-alapú turmixot! A 2. héttől ezt is tervezem letesztelni, az infókat időben megadom hozzá! Aki idegengedik a zöldteától, vagy egészségügyi és egyéb okok miatt (pl. koffeintartalma) nem szeretné fogyasztani, egyszerűen hagyja ki, és igyon gyógynövényes, illetve 100%-os gyümölcsteákat (hozzáadott aromák nélkülit!!). A teák mellé pedig min. napi 2 liter szénsavmentes ásványvíz! KÁVÉ? Hát, ez nekem is az egyik legnagyobb kihívás lesz...:-) Próbáld meg naponta csökkenteni a mennyiségét! Pótolhatod gabonakávéval (16h-ig bezárólag!), amit akár növényi tejjel fel is önthetsz, és kész a tejes kávéd. Reggel mehet még bele egy kis agave szirup is akár!:-) Mikor főzzek? A tudatos, és egészséges étkezés bizony tudatos hozzáállást igényel! (mondom ezt magamnak is sokszor!...:-)) Gondold végig előre a heted, napjaid, és pl. ha munkába jársz, előző este, vagy kora reggel készítsd el az ételeket, amiket aznap Magaddal viszel! ÉÉés - ami számomra is nagy kihívás lesz!:-)-, amikor száraz babféléből készülsz főzni, EMLÉKEZZ RÁ, HOGY ELŐZŐ ESTE BEÁZTASD A BABOT ÉJSZAKÁRA!:-)) Bevásárlás, mikor? Igyekezz legalább 3 naponta friss zöldséget és gyümölcsöt beszerezni! A keményebb fajtákból (pl. répa, sütőtök, alma stb.) akár vehetsz egy hétre előre, de a többiből lehetőség szerint ne tárazz be nagyon!:-)
A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS - 1-7. NAP MENÜTERVE
A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS 1-7. NAP MENÜI 1. NAP Reggeli: - gyümölcsturmix - egy marék dió, VAGY 1-2 szelet olajos mag - krémes pirítós (mandulakrém, vagy kesudiókrém, vagy amit szeretsz!:-) - friss gyümölcs (ezt áttolhatod akár tízóraira is) Ebéd: - teljes kiőrlésű spagetti (kb. 150g/fő), vagy teljes kiőrlésű penne tészta paradicsomos, spenótos, fokhagymás szósszal Vacsora: - saláta , melybe kerülhet: zöld leveles salátafélék, reszelt, vagy aprított sárgarépa, valamilyen babféle (kb. 100 g/ fő), pl. kidney bab, fekete, vagy pinto bab, és egy könnyed olívás-citromos öntet Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + 1,5 l zöld tea Infók a menühöz: Gyümölcsturmix: http://www.fittnok.hu/erdei-gyumolcsos-turmix - így a tél végére kellően megunjuk az alma-banán-narancs variációt, úgyhogy előkerülhetnek már időnként a fagyasztott gyümölcsök is. Pl. készítsd el ezt az erdei gyümölcsös turmixot (méz helyett agave sziruppal!!) úgy, hogy a turmixolás előtt adsz hozzá egy evőkanál őrölt lenmagot és egy evőkanál olajos mag krémet (pl. mandulakrém, vagy kesudiókrém). Más gyümölccsel is helyettesítheted! - zöldturmix is mehet, ha Neked az jön be jobban! Sokfélét találsz Gitta blogján! Pl. kezdésnek akár ezt a petrezselymes zöld turmixot ! http://gittarawfood.blogspot.hu/2010/01/petrezselymes-zold-turmix.html Ebéd: egy kis olajon pirítsd meg egy picit az összeszúzott 1-2 gerezd fokhagymát, dobd rá a leveles spenótot (fagyasztott is lehet, ha nem kapsz frisset!), öntsd fel aprított, dobozos/ konzerv paradicsommal és főzd egy ideig! Só, bors, öntsd rá a tésztára és kész is!:-) Vacsora : ha a babot otthon főzöd, ne felejtsd el beáztatni előző este! Mivel a héten többször is lesz babféle, akár nagyobb adagot is megfőzhetsz, majd lefagyaszthatod! Ha konzervet használsz, ügyelj rá, hogy az összetevők között a címkén csak víz, só és a babféle szerepeljen! 2. NAP Reggeli: - banánhabos, kókuszos amarántkása http://www.vegagyerek.hu/2008/02/bannhabos-kkuszos-amarant-ksa-vegn.html Ebéd: - egyszerű tészta-, vagy bab-saláta : keverj össze egy adag főtt babfélét, vagy kifőzött teljes kiőrlésű tésztát nyers zöldségekkel (sárgarépa, fokhagyma, zellerszár, vagy zellercsíkok, kaliforniai paprika). Adj hozzá egy kis olívaolajat, sót, borsot és esetleg kis citromlevet. Vacsora: - tepsiben sült zöldségek : különféle zöldségek, amiket találsz a hűtőben, felaprítva (szezonálisak mehetnek bele nyugodtan, sütőtök, cékla, káposztafélék, répa, stb., figyelj rá, hogy nagy kockákra vágd, ne süljön szét!:-) meglocsolva kis olívaolajjal, hozzá só-bors, és süsd meg a sütőben! Salátát nyugodtan ehetsz hozzá! Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + 1,5 l zöld tea 3. NAP Reggeli: 1-2 szelet pirított teljes kiőrlésű kenyér valamilyen olajos mag krémmel (pl. mandula, kesudió, szezám), és esetleg cukormentes lekvárral (pl. bio cukormentes szilvalekvár, vagy bio agave sziruppal édesített gyümölcslekvár); friss gyümölcs (ezt áttolhatod uzsonnára is) Ebéd: paradicsomos szendvics: 2 szelet pirított barna kenyér közé tegyél felszeletelt paradicsomkarikákat, egész bazsalikom leveleket, zöld leveles salátát, csírákat és megkenheted akár tojásmentes kölesmajonézzel is. http://www.vegagyerek.hu/2011/01/tofusalatas-szendvicskrem-es.html Ha gazdagabban szeretnéd megpakolni, akkor egy-két szelet füstölt tofut piríts meg kis olajon, vagy grillezd meg, pici szójaszósszal ízesítve, és azt is tedd a kenyérbe húspótlóként. Vacsora: kis olívaolajon piríts meg egy kis vöröshagymát, kaliforniai paprikát, gombát. Só, bors, kis őrölt kömény, őrölt koriander (csili, aki szeretiJ), és keverj hozzá főtt fekete babot (kb. 100 g /fő). Fogyassz hozzá friss avokádó szeleteket, de készíthetsz akár avokádókrémet is, ha ízesebben szeretnéd enni az avokádót (az avokádót kis citromlével, sóval, borssal pürésíteni). Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + 1,5 l zöld tea 4. NAP Reggeli : almás zabkása . Főzz meg víz (kb. 300 ml) + növényi tej (150 ml) keverékében apró szemű zabpelyhet puhára, mazsola is mehet bele ízlés szerint. Amikor elkészült, reszelj bele almát, és tegyél hozzá egy evőkanál darált lenmagot + egy kávéskanál őrölt szezámmagot, őrölt fahéjat ízlés szerint. Pici bio agave szirup is mehet hozzá, ha igényled az édesebb ízt, de a mazsola és az alma magában is édesít.:-) Ebéd : polenta http://www.vegagyerek.hu/2010/01/babos-kukoricas-teli-egytal-polentaval.html kis olívaolajon pirított kelbimbóval + só-bors (ha félbevágod a kelbimbókat könnyebben pirul), friss salátával. Vacsora : csicseripástétom (a recept jön!J) friss zöld mártogatóssal. 5. NAP Reggeli: gyümölcs olajos mag krémmel (mogyoró, vagy mandula, vagy kesudiókrém). Vágj fel almát, körtét, vagy banánt szeletekre, és mártogasd a krémbe. Ha nem elég laktató Számodra, akkor ehetsz 1-2 szelet teljes kiőrlésű kenyeret, amire rákened a krémet és kis cukormentes szilvalekvárt, vagy agave szirupos lekvárt. Ebéd : csicseriborsós quinoa (vagy barna rizs, vagy árpa). Főzz meg egy adagot a kedvenc gabonádból (kb. 100 g szárazon/fő) és keverj hozzá főtt kukoricát, aprított/durvára reszelt nyers sárgarépát, felkockázott paradicsomot, kis zúzott fokhagymát, friss bazsalikomot, vagy petrezselyemzöldet, kis olívaolajat és citromlevet, sót-borsot. Végül adj hozzá némi főtt csicseriborsót, vagy más babfélét. Vacsora: tökmagpástétom friss zöldség szeletekkel, csíkokkal http://www.vegagyerek.hu/2010/01/tokmagpastetom.html 6. NAP Reggeli: amarántos teljes kiőrlésű mini palacsinták friss gyümölccsel Ebéd: mediterrán kölestál Vacsora: gyors vöröslencse-leves Recept hozzá: http://hobbifozocske.blogspot.hu/2008/01/gyors-vrslencseleves.html Amarántos teljes kiőrlésű mini palacsinták (kb. 20 perc) Hozzávalók 2 főre (6 db mini palacsintához): 60 g teljes kiőrlésű liszt 140 ml növényi tej (zabtej, vagy rizstej) 20 g agave szirup 1 csapott teáskanál foszfátmentes borkő sütőpor 1/2 teáskanál őrölt vanília 30 g puffasztott amaránt dió olaj, vagy bio kókuszzsír a sütéshez Elkészítés: az amaránt kivételével keverjük habverővel simára az összes hozzávalót, és a végén adjuk hozzá az amarántot. Kenjünk ki olajjal vékonyan egy serpenyőt, tegyünk bele 1-2 evőkanál palacsinta tésztát, és süssük oldalanként kb. 4 percig. Csorgassunk rá vékonyan agave szirupot, és fogyasszuk friss gyümölccsel! Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit Mediterrán kölestál (kb. 30 perc) Hozzávalók 2 főre: 250 g köles 250 ml víz só 1 fej vöröshagyma 1 cukkini 1/2 padlizsán 1 sárgarépa 4 ek. olívaolaj 80 g paradicsompüré 2 teáskanál szárított oregánó bors csírák 40 g pirított mogyoró Elkészítés: A jól megmosott kölest a vízzel és 1/2 tk. sóval feltesszük főni, forrás után kb. 20 percig. A hagymát felaprítjuk, a cukkinit és a padlizsánt felkockázzuk, a répát felszeleteljük. 3 ek. olívaolajat felforrósítunk és 5 percig pirítjuk benne a zöldségeket, majd hozzáadjuk a paradicsompürét, és az oregánót. 1 percig főzzük, sózzuk-borsozzuk. A kölest belekeverjük a pirított zöldségekbe, sózzuk-borsozzuk. A szárazon megpirított, felaprított mogyoróval és a csírákkal tálaljuk. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit 7. NAP Reggeli: szójajoghurtos - gyümölcsös kukoricapehely Összetevők: natúr szójajoghurt friss gyümölccsel, natúr kukoricapehellyel, kis puffasztott amaránttal, valamilyen aprított magfélével (pl. mandula, vagy dió) és egy evőkanál őrölt lenmaggal. Ebéd: fogyaszthatsz a tegnapi vöröslencse-levesből, ha maradt + quinoa-fasírt vegyes zöldsalátával http://www.vegagyerek.hu/2011/03/quinoa-fasirt.html DESSZERT!!!:-))), vagy uzsonna 16h-ig: Kesudió - panna cotta eperöntettel Vacsora: zöldborsós, füstölt tofus saláta http://fittanyuka.blogspot.hu/2011/07/zoldborsos-fustolt-tofusalata.html Kesudió - panna cotta eperöntettel Hozzávalók (4 kis formához): 70 g kesudiókrém 2 késhegynyi őrölt vanília 60g agave szirup 1 g agar-agar 1 csipet só Öntet: 150g fagyasztott eper, vagy erdei gyümölcs keverék felolvasztva 30 ml agave szirup 1 csipet só 1 csipet őrölt vanília Konyhai aprítógépben gyorsan keverjük simára a kesukrémet, a vaníliát, az agave szirupot, az agar-agart, sót és 280 ml vizet. Öntsük át egy kis lábasba a keveréket és állandó keverés mellett főzzük kb. 20 mp-ig! Öntsük ki kis panna cotta formákba. Fedjük le a tetejüket sütőpapírral és tegyük 1 órára a fagyasztóba! Az öntet hozzávalóit mixerrel pürésítsük. Kés segítségével lazítsuk fel a panna cotta oldalát, tegyük tányérra, és öntsük le az eperszósszal! Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit
Fűszeres hajdina pástétom
2013. február 17. Fittanyuka Blog
Sokszor háttérbe kerül a hajdina, ez az értékes gabonaféle, habár tulajdonképpen nem is gabona, hanem egy mag termése, gluténmentes és számtalan pozitív élettani hatása van. Karakteres íze miatt sokan nem kedvelik, most köret helyett pástétomot készítettem belőle, a fűszerek elnyomták a hajdina jellegzetes ízét és pirított tönköly kenyérrel, szezámos, spenót-répa salátával finom vacsora volt. Hozzávalók: 150 g hajdina 1 kis fej vöröshagyma 1 cikk fokhagyma 1 kk himalaya só 1 kk füstölt, édes piros paprika 1 kk kakukkfű késhegynyi őrölt rózsa bors 1/2 citrom leve 3 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj pár szál friss petrezselyem zöldje A hajdinát enyhén sós, háromszoros mennyiségű vízben puhára főzzük, leszűrjük és hagyjuk kihűlni. A vöröshagymát üvegesre dinszteljük 1 evőkanálnyi olíva olajon és a többi fűszerrel, a maradék olíva olajjal, citromlével együtt hozzákeverjük a hajdinához és kézi turmix gép segítségével krémesre összeturmixoljuk. A felaprított petrezselyem zöldjével megszórjuk.Fittanyuka
Répás parata
Indiai kenyérféle sabjikhoz (főételekhez) vagy dálhoz (levesekhez). Esetleg könnyű ebéd, salátával. Hozzávalók: 1 ek olaj 1 ek reszelt gyömbér 1 kk apróra vágott zöld chili 1/4 kk asafoetida 1/2 kk őrölt római kömény 1/2 kk őrölt koriander 1/3 kk kurkuma 1 közepes sárgarépa finomra reszelve 1 ek apróra... tovább>>
Sütőtökös feketebabos taco & quesadilla + az első hét cukor nélkül
2013. február 8. Zizi kalandjai
Taco Fantasztikusak vagytok! Nem gondoltam volna, hogy ennyien beszálltok a cukormentes kihívásba! Nagyon sok emailt kaptam tele ötletekkel, élményekkel; sokan beszámoltok róla a saját blogotokon, kommenteltek itt a blogon és a Facebookon. Úgy érzem, ez a kis csapat erőt ad minden résztvevőnek, tudjátok, hogy nem vagytok egyedül. Viszonylag könnyen telt az első hét nálunk. Az elején voltak nehézségek, amikor igazán megkívántuk azt a 70%-os kocka csokit vacsora után (valószínűleg nem mi követeltük, csak a szervezetünkben élősködő kedves gombácskák). :) De utána egyre könnyebb lett. Aszalt gyümölcsök közül egyelőre mazsolát és szilvát ettünk, a friss gyümölcsök közül banánt, almát, citromot, narancsot és grapefruitot. Édes íz utáni vágyunkat frissen préselt céklalével is csillapítottuk. Sokszor van olyan érzésünk, hogy valamivel pótolnunk kell az édeset, a csokit, ilyenkor muszáj valamit nassolni... a legtöbbször mandulát pirítok vagy nyersen eszünk törökmogyorót, kesudiót, paradiót. Kollégáknak sütöttem a héten túrós pogácsát, ami nem élesztős, csak egy kis szódabikarbóna kell bele, viszont van benne tejtermék (a tojást elhagytam). Így kevésbé kerültük a tejterméket, viszont volt sós nasi! Egyetlen egyszer követtem el bakit, amikor egyik nap ebédelni mentem, a főételemhez kértem egy kis adag csalamádét. Belekóstoltam és rájöttem, hogy van benne cukor. De úgy gondolom, hogy a tudattalanul elkövetett bűnök nem számítanak, mert nem előre megfontolt szándékkal választottam cukros csalamádét. Kíváncsi vagyok, nálatok, hogy telt az első hét. Aki beszáll a nyereményjátékba is, azoktól feltétlen várom a néhány soros beszámolót komment formájában itt a bejegyzés végén vagy ha a blogján ír valaki beszámolót, akkor küldje el nekem emailben a beszámoló linkjét februári kihívás címmel. A közzétett bejegyzéseket folyamatosan frissíteni fogom és megjelentetem mind az aktuális heti beszámolókban. Aki használ Instagramot, az a kihívás idején februárban címkézze fel az általa elfogyasztott ételek képeit az alábbiak szerint: #februaricukormenteskihivas. Lesz egy jó kis online albumunk! Akik eddig írtak a cukormentes kihívásról: - Mariann - Jenis konyhai kísérletei (meglepő, hogy a férje győzte meg a cukormentes kihívásról) - Viki - Étel Ital Kicsi Vú (maximum íz, no cukor felhívással csatlakozott) - Noémi - Mandulasarok (fantasztikus gesztenyelisztes édesburgonya gnocchi receptet is megosztott) - Boglárka - Önismereti kalandtúra (januártól saját maga által összeállított étrendet fogyaszt, naponta összefoglalja, hogy mit eszik és beszállt a februári cukormentes kihívásba) - Orsi - Wannabe Chef (egy fincsi quinoa saláta receptet is megosztott) Quesadilla Most pedig irány Mexikó... A bejegyzés megírásához igyekeztem felidézni 2005-ös mexikói kalandozásaimat, amikor meglátogattam egy Pueblaban élő mexikói barátnőmet, Mariat. Ettünk étteremben is, de az anyukája rengeteg finomságot készített nekünk. Igazi jó mexikói házias koszton éltem néhány hétig. Legélénkebb emlékeimben a guacamole (avokádó krém), a paradicsomos salsa, a tortilla és a mindenhez felszolgált lime él. A taco kukorica- vagy búzalisztből készült félbe hajtott tortilla, amelyet mindenféle finomsággal (zöldségekkel, hússal, hallal) lehet megpakolni. Köretként tálalnak mellé friss koriandert, guacamolét, salsat, salátát. A quesadilla szintén kukorica- vagy búzalisztből készült tortillaból áll, két tortilla lap összeragasztva sajttal, vékonyan megtöltve zöldségekkel vagy hússal, háromszög cikkelyekre vágva és így tálalva. Ez is fogyasztható guacamoléval, salátával, salsaval, tejföllel. Ha az alapanyagokat előző nap beszerezzük, akkor mindkét fogás kiváló gyors hétköznapi vacsorának és még az ízlelőbimbóinkat is életre keltettük! Sütőtökös feketebabos taco és quesadilla Hozzávalók 3-4 főre: Tacohoz : - 250-300 g sütőtök, meghámozva, felkockázva - 240 g feketebab (1 konzerv), leszűrve, átmosva - 1 fej vöröshagyma, felaprítva - 2 teáskanál füstölt pirospaprika - só, bors - tortilla lapok - főtt rizs - guacamole - 150 ml tejföl + 2 teáskanál csípős chiliszósz, összekeverve - koriander - lime - olívaolaj Quesadillahoz (ugyanazok, mint a tacohoz): - 150 g reszelt sajt Guacamolehoz : - 2 db érett avokádó, héj és a mag eltávolítva - 1 kis fej vöröshagyma, felaprítva - 1 gerezd fokhagyma, felaprítva - 1/2 lime kifacsart leve - só, bors - koriander, felaprítva Töltelék elkészítése: két evőkanál olívaolajon pirítsuk meg a felaprított vöröshagymát, adjuk hozzá a kockára vágott sütőtököt. Pároljuk 8-10 percig, majd adjuk hozzá a feketebabot. Ízesítsük sóval, borssal, szórjuk meg a füstölt pirospaprikával, keverjünk rajta egyet és tegyük félre. A tacohoz teflon serpenyőben pirítsuk meg a tortilla lap mindkét oldalát (kicsit hólyagos lesz), tegyük tányérra és kanalazzunk bele főtt rizst, sütőtökös babos keveréket, guacamolét, chilis tejfölt, szórjuk meg korianderrel, facsarjunk rá egy kevés lime levet és már ehetjük is. A quesadillahoz teflon serpenyőben kezdjük el melegíteni alacsony lángon a tortilla lap egyik oldalát. Szórjuk meg reszelt sajttal, majd várjuk meg, amíg a sajt elkezd olvadni. Ekkor vékonyan rétegezzünk rá a főtt rizsből, a sütőtökös feketebabos keverékből, majd szórjuk meg újra reszelt sajttal és tegyünk a tetejére még egy tortilla lapot. Az egészre nehezékként tegyünk néhány tányért (hogy minél vékonyabb legyen) és így pirítsuk néhány percig. Vegyük le a tányérokat és egy spatulával fordítsuk meg az egész quesadillát, hogy a felső tortilla lap is megpiruljon (közben megint tegyük a tetejére a tányérokat nehezéknek). Ha a másik oldala is megpirult, tegyük tányérra, vágjunk háromszög cikkelyeket belőle és tálaljuk guacamoléval és chilis tejföllel. A guacamoléhoz az avokádókat törjük össze villával. Adjuk hozzá a felaprított vöröshagymát, fokhagymát, a lime levét és ízesítsük sóval, borssal és felaprított korianderrel. Pirítós kenyérre kenve is kiváló feltét! Viva Mexico! Veracruz kikötő, parti sétány A legcukibb spanyol szó: burro, csacsit jelent :) Teotihuacan, ahol a Nap (La Pirámide del Sol) és a Hold (La Pirámide de la Luna) piramisok láthatók Puebla, főtér
Diós sütőtök pástétom
2013. február 5. Főzés nélkül finoman!
A téli hónapok sajátossága, hogy a természettel együtt a magát civilizáltnak kikiáltó ember is hajlamos az szunnyadásra, lustálkodásra... A késő kelésem természetesen magával hordozhatja, hogy kicsit sietősebben látok hozzá az ételkészítéshez. Nos, ez ma sem volt másként, 11:00 órakor kidobott az ágy magából - a lustaság démonjai is velem együtt aludtak, amikor megmentődött a lelkem a kárhozattól - és kényszeredetten ugyan, de a fürdőszobában találtam magam... Egy méretes sütőtök darabot apróra vágtam - hogy a gépem könnyebben boldoguljon vele - ugyanannyi fehérrépát, egy marék diót adtam hozzá és kevés víz, olívaolaj, só, majoránna (ízlés szerint) társaságában pépesítettem. Annyi időm még volt, hogy kis hajókat tépdessek kínai kelből - majd rákanalaztam a krémemet és jó ízűen befaltam az egészet, egy pohár hársfa teát szürcsölgetve mellé. Hmm... majd gyorsan kezdtem elölről az egészet, mert kedvesem kicsit furcsán nézett volna rám, ha ő kimarad a késői reggeliből... Jó étvágyat nektek! Javed
Céklás zöldség torta
2013. február 3. Gitta nyersétel blogja
Egy nagyon dekoratív, és finom receptet mutatok, érdemes kipróbálni, mert minden szempontból sikerélményt nyújt: viszonylag egyszerű, bár kicsit munkás, ugyanakkor a tálalása miatt szinte biztosra vehető az elismerés, amit a háziasszony be tud gyűjteni egy ilyen étel után. Hozzávalók: (magos réteg) 20 dkg áztatott dió 20 dkg őrölt napraforgó mag 40 dkg sárgarépa 10 dkg hagyma 3-4 gerezd fokhagyma 1-2 szem aszalt paradicsom 5 dkg mazsola só, bors, pirospaprika, őrölt kömény Zöldséges rétegek: 2 db cékla 2 db sárgarépa 1/2 fej fehér káposzta 2 alma citromlé, só, méz A magos réteghez a hozzávalókat aprítógépben morzsásra aprítjuk, ízesítjük, félretesszük. Először a káposztát vágjuk darabokra, és tesszük az aprítógépbe. Kevés citromlével, sóval, mézzel ízesítjük. Ha elérte a megfelelő állagot, kiborítjuk egy tálba. Ezután a sárgarépát és az egyik almát tesszük az aprítógépbe. Kevés sóval morzsásra aprítjuk, majd kiborítjuk egy másik tálba. Legvégül a céklából készítjük el a salátát, szintén egy almával, sóval, citromlével, mézzel. Mindhárom salátát megpróbáljuk lecsepegtetni, hogy a tányéron ne eresszenek még plusz levet. (a fotón látszik, hogy a színes zöldségek megfogják egymást. Úgy a tökéletes, ha ez nem történik meg) Egy fémkarikát helyezünk a tányérra, és a magos masszából 2-3 evőkanálnyit szedünk, jól lenyomkodjuk. Ezután jön a következő réteg, pl. a céklás, ebből is kb 1 ujjnyit teszünk a karikába. A következő réteg a világos káposztás, majd a sárgarépás jön. Ezt szépen lelapogatjuk, és még egy kanállal a magos masszából teszünk egyet a tetejére. Ha eggyel készen vagyunk, a karikát lehúzzuk, és jöhet a következő tányér... A tálalás után hamar jöjjön a fogyasztás, mert a színek összefolynak, és nem lesz annyira szép. A maradék masszából fasírtot lehet aszalni, a zöldségeket pedig lehet salátának tálalni (bármihez). Jó étvágyat hozzá!
Petrezselymes-fűszeres kolbászkák
2013. január 29. Gitta nyersétel blogja
Ez a kolbászka melegen a legjobb. Frissen, ahogy az aszalógépből (vagy sütőből) kiveszed, és cukkíni spagettivel vagy friss zöld salátával a legfinomabb. Hozzávalók kb 30 kolbászkához: 15 dkg beáztatott dió, 2 szál sárgarépa, 1 fej lilahagyma, 1 szép piros kápia paprika és/vagy zöld hegyes-erős csípőspaprika 2 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyem (persze attól is függ, hogy mekkora az a csokor, ha túl nagy, akkor zöld lesz a kolbászka, úgyhogy arányosan, mértékkel) só, bors, chilli (ha nincs hegyes-erős) A konyhai robotgépben mindent morzsásra aprítunk. Egyforma maroknyi kis rudakat formázunk belőle, és langyos sütőben (vagy aszalógépben) úgy szárítjuk, hogy a külseje megszáradjon, de belül puha maradjon. Ez ilyenkor télen nagyon jól esik, mert a fűszerektől felmelegít, és ha frissen, melegen sikerül tányérra tenni, akkor még nagyobb az élmény!
Rizsfasírt
Hozzávalók: 20 dkg barnarizs 1 db natúr tofu 1 db pritaminpaprika 1 kis fej lilahagyma 1 tk vegamix 1 tk borsikafű, bazsalikom 1 tk só 1 ek kókuszzsír Nem egy bonyolult valami, viszonylag egyszerűen elkészíthető, a belseje puha, krémes, a külső része finom ropogós lesz. A barna rizst bő 2,5x-es mennyiségű vízben sóval és vegamix-szel feltesszük főni. Kb. 40 perc alatt készül el. Addig a tofut lereszeljük. Amikor készen van a rizs, hűtjük kicsit, majd a hagymát és a paprikát nagyobb darabokra vágva beleszórjuk, az egészet botmixerrel kicsit összedaráljuk, a végén belekavarjuk a tofut és a fűszereket. (Ha nehezen dolgozza össze, tehetünk hozzá kis vizet.) Egy nagy tepsit kibélelünk zsírpapírral, megkenjük, vizes kézzel fasírtokat formázunk, és elhelyezzük őket benne. Közepes lángon 30 percig sütjük az egyik, majd megfordítva 20 percig a másik oldalát. Friss salátával azonnal fogyasztható, ami nekünk most reszelt karalábé és répa keveréke volt kevés citromlével és pici sóval megbolondítva.
Endívia, ropogós, friss zöld
2013. január 23. Gitta nyersétel blogja
Ismeritek az endíviát? Idézet a Házipatikából: Az endívia a fejes salátához hasonló ízű salátafaj. Kissé kesernyés ízét a benne található Endívia inulin adja. A növény sok ásványi sót tartalmaz, többek között foszfort, vasat, calciumot, meszet, a vitaminok közül pedig C-vitamint. A növény jelentős fehérje és szénhidrát tartalommal rendelkezik. Az endívia kiváló étvágygerjesztő, vízelhajtó és hashajtó hatású. Jelentőségét az is nagymértékben elősegítette, hogy mind késő őszi, mind téli fajtája jól termeszthető, így optimális vitaminforrás a téli hónapokra. A népi gyógyászatban máj- és epebetegségekre ajánlják, mert a nehezen emészthető ételek mellé salátaként fogyasztva elősegíti a hatékonyabb és könnyebb emésztést. A benne található ásványi anyagoknak köszönhetően lúgosít, de csak nyersen fogyasztva. Készítsetek belőle salátát, vagy töltsetek a levelekbe pástétomot, csírákat. Karcsú leveleit szeretem megtölteni, mert könnyen kézbe lehet venni, és gusztusosan lehet ropogtatni. Kicsit kesernyés az íze, amit megfelelően fűszerezett töltelékkel lehet ellensúlyozni, Pástétommal megkentem, és jó sok friss hajdina csírát tettem a tetejére. Itt pedig mandulás-répás-hagymás-petrezselymes töltelékkel töltöttem meg. Hajrá fantázia!
Csicseribundás sült cukkini salátával
Bundázási projekt második próbálkozása, amikor is a cukkinit tojás helyett csicseriborsólisztbe mártom. Hogy rajta maradjon a bunda, kézzel egy kicsit rá kellett segíteni, rányomkodni a cukkini szeletekre, hogy ott maradjon. Nem 100 %-os jó technika, még javítanom kell rajta, de tanulóleckének jó volt. Úgy készítettem, hogy a cukkinit felszeleteltem, besóztam. Közben a csicseriborsólisztet összekevertem bő vízzel (úgyis megduzzad, és sűrű lesz), sóval, kis petrezselyemmel és szezámmaggal. Miután a cukkini levet engedett, mandulalisztben meghempergettem, majd ment a csicseriborsólisztes masszába. Ezt követően szőlőmagolajban gyorsan kisütöttem. Vegyes salátával tálaltam: saláta mix, paradicsom, répa, uborka, retek. Az elkészítése ugyan kicsit macerás volt nekem, és nem is lehet túl sokat csinálni belőle, mert a bunda némileg lejön a cukkiniről, és ráragad az olajos edény aljára, de azért ízre finom volt. Legközelebb sütőben sütöm. Jó étvágyat!
Heti saláta ötlet: lucernacsírás almás répasaláta
2013. január 18. Napló étkeinkről, életünkről
Nagy adag lucernát csíráztattam még Karácsony előtt, így sokféle ételbe került belőle: salátába, rizsgombócba, szendvicsre, stb. Ez egy teljesen komplett étek volt, tettem még bele mazsolát, és darált mandulát. Ebben az édeskés salátában keveredik gyümölcs olajos maggal, ami nem jó párosítás lúgosítás szempontjából, de nagyon finom :-) Ezen a képen a saláta már utazott velem, így egy kicsit összerázkódott már, amit én jobban szeretek, mint amikor minden összetevő külön-külön nagyon ropogós.
Sárgaborsóleves
2013. január 6. Lét-tudatos konyha
A sárgaborsó a hüvelyesek családjába tartozik, sok fehérjét tartalmaz. Tartalmas, laktató leves készíthető belőle. Önmagában is fogyasztható valamilyen lepény- vagy kenyérfélével. Hozzávalók: 20 dkg sárgaborsó 1 szál sárgarépa 1 szál fehérrépa fél fej hagyma 1 tk só 1 ek olaj 1 ek teljes kiőrlésű liszt 1 mk pirospaprika petrezselyemlevél Elkészítése: A sárgaborsót kiválogatom, megmosom és felteszem főni a megtisztított sárga-, fehérrépával és a hagymával együtt. Hozzáadom a sót. A főzés végén a lisztet olajon megpirítom, hozzáadom a pirospaprikát, felöntöm egy kevés vízzel és a leveshez öntöm. Egyet még forralok rajta. Hozzáadom az apróra vágott petrezselymet és eltávolítom belőle a hagymát. Megjegyzés: A sárgaborsó előnye, hogy nem kell áztatni. A liszttel való sűrítés, rántás elhagyható, így diétásabb változatot kapunk. Kapcsolódó receptek: itt
Indiai lencseleves
2013. január 4. Lét-tudatos konyha
Hozzávalók: 25 dkg lencse 1 nagy sárgarépa 1 marék zöldbab 3 közepes paradicsom 1 kávéskanál őrölt gyömbér 2 teáskanál Himalája- (vagy tengeri) só 1 teáskanál kurkuma 1/2 teáskanál őrölt fekete bors 1/2 citrom leve Fűszerkeverék (csonsz): 2 evőkanál ghí (tisztított vaj) vagy vaj 1/2 teáskanál római kömény 1/2 teáskanál garam masala Elkészítése: A lencsét átválogatjuk, megmossuk, majd a megtisztított és felszeletelt sárgarépával, zöldbabbal és a paradicsomokkal együtt feltesszük főni. Hozzáadjuk a sót, a kurkumát, a fekete borsot és a gyömbért. Puhára főzzük. Elkészítjük a csonszot -a vajon pirított fűszerkeveréket-, a leveshez adjuk, és még egyet forralunk rajta. Tálaláskor frissen facsart citromlével ízesítjük. A csonsz készítése: A felolvasztott ghí-hez vagy vajhoz hozzáadjuk a római köményt, és megvárjuk, hogy kipattogjon, majd hozzáadjuk a garam masalát. Megjegyzés: Ha egyenletesebb és krémesebb változatra vágyunk, akkor botmixer segítségével pürésítsük vagy turmixoljuk össze a levest. Tálaláskor ízesítsük frissen facsart citromlével. Kapcsolódó receptek: itt
Kaviár Lencse saláta
2013. január 2. Fittanyuka Blog
Igazi újévi étel a lencse, habár lehet, hogy már mindenki ráunt egy picit így január 1.-e után:). Pedig a lencse igazi protein forrás, a vegák kedvenc eledele. Emellett rostokban és ásványi anyagokban is igen gazdag, főként vas- és magnézium tartalma magas. A lencse a kutatások szerint igen gazdag antioxidáns vegyületekben, melyek a szabad gyökök megkötése révén fontos szerepet töltenek be a betegség megelőzésben. Tartalmazza a négy legfontosabb ásványi anyag forrást is! Ásványi anyagok: kálium, kálcium, vas, foszfor, magnézium, nátrium. Vitaminok: B1, B2, B6 Jótékony hatása: egészségvédő, immunrendszer erősítő, bél tisztító. A kaviár lencse, vagy fekete lencse, más néven beluga lencse szemgyönyörködtető és nem szükséges áztatni sem. Hozzávalók: 200 g kaviár lencse 3-4-szeres víz mennyiség 2 kk himalaya só 1-2 babér levél 1 fej vöröshagyma 1 cikk fokhagyma 1 szelet zeller 1/2 citrom leve késhegyni őrölt mustármag 2-3 evőkanálnyi hidegen sajtolt mákolaj - magas kálcium tartalom, ( vagy más hidegen sajtolt olaj) A lencsét a babér levéllel, hagymával, zellerrel, fokhagymával feltesszük főni. Amikor megfőtt, kb. 35-40 perc után hagyjuk picit hűlni. ( a babér leveleket, hagymát kivehetjük belőle) majd hozzáadjuk a himalaya sót ( azért utólag, hogy a sóban lévő ásványianyagok benne maradjanak), őrölt mustármagot, citromlevét és a hidegen sajtolt olajat. Alaposan összekeverjük és sárgarépa forgáccsal, szeletelt mandulával díszítjük. Melegen és hidegen egyaránt fogyasztható! A Mit-Mikor-Mivel elv szerint zöldségekkel, salátával, rizzsel fogyaszthatjuk együtt. Semmiképpen sem állati fehérjékkel, szójával, burgonyával, kenyérrel, a helyes ételtársítással elkerülhetjük puffasztó hatását! Ez más ételtípusokra is vonatkozik. Fittanyuka
Vega kocsonya
2012. december 31. Lét-tudatos konyha
Évekkel ezelőtt találkoztam ezzel a recepttel egy kedves ismerősöm blogjában (Ksatriya). Hozzávalók 2 nagy tálnyi mennyiséghez: 1 evőkanál olaj 1/4 mk hing (indiai fűszer) 2 vékony sárgarépa 1 fehérrépa 1 kis, kb. 5 cm hosszú zeller 1 evőkanál zellerzöld (nekem nem volt) 1/2 mk tört mustármag 1/2 mk egész bors, kissé megtörve 1 evőkanál só kb. 1,2 liter víz 2 ek olaj 1 csg füstölt tofu (ez nekem sok lett hozzá) piros fűszerpaprika-őrlemény, vagy chili-őrlemény, ízlés szerint 1,5 teáskanál agar-agar Elkészítése: Kevés olajon megpirítom a hinget. A szemes fűszeret mozsárban kissé összetöröm. A hosszúkásra vágott zöldségeket vízbe teszem, hozzáadom az 1 ek olajat és teatojásban a fűszereket. Miközben a leves fő, a tofut felszeletelem tetszőleges nagyságú darabokra. Egy serpenyőben az olajon mindkét oldalát megpirítom. Mikor a leves elkészült, a zöldségek nagy részét kiveszem belőle. (Annyit hagyjunk benne, amennyit a kocsonyával együtt meg akarunk enni.) Egy pohárban, kb. 1 dl vízben feloldom az agar-agart és lassan a forró leveshez öntöm. Elkeverem és a még forró levest tányérokba porciózom a benne maradt zöldséggel és a sült tofudarabokkal együtt. Hűvösre teszem. Mikor megdermedt, fűszerpaprika-őrleménnyel vagy a chili-őrleménnyel lehet megszórni a tetejét. Hing helyett készíthető magyaros ízekkel pl. hagymával is. Ez esetben a hagymát a répával és a többi zöldséggel együtt tegyük a levesbe. Kapcsolódó receptek: itt
Ételízesítő (azaz a házi vegeta)
Végre! Eljutottam oda, amit március elején ígértem, vagyis közkinccsé teszem a házi vegeta, vagy ételízesítő receptjét. Mellékesen borzasztó egyszerű elkészíteni. Ősszel nagyobb mennyiségű szárított zöldséghez jutottam hozzá, így már akkor láttam lelki szemeimmel, hogy idén karácsonyra házi ételízesítőt adok néhány embernek. Így is történt. Mivel nagyobb tételben készítettem, most végre fotókkal is megörökítésre került ez az egyszerű, de nagyszerű étel-kiegészítő, amely napjainkban annyira elterjedt, hogy a legtöbb háztartásban jelen van. Háziasszonyok ezrei és százezrei oldják meg az ételek sózását, ízesítését a különböző márkájú és fajtájú ételízesítőkkel, azzal a különbséggel, hogy nehéz olyat találni, ami szárított zöldség, só és legfeljebb fűszer együtteseiből áll. Vásárlás előtt érdemes megfigyelni a csomagoláson a "járulékos" összetevőket, amelyekre nincs szüksége a szervezetünknek, (sőt némelyike rákos vagy egyéb megbetegedést is okozhat) de az ételeknek sem hiányoznak ezek a káros anyagok! Igazi kín az a sok - különféle "ízkocka", amiket sokan előszeretettel tesznek hozzá rizshez, leveshez, mártáshoz, így szoktatva rá ízlelőbimbóikat a mesterséges, sóban és káros összetevőkben gazdag ízekre. Mielőtt legközelebb valamilyen alapot, fixet vagy ízkockát vásárolunk, olvassuk már el, miből áll és nézzünk utána az interneten, milyen plusz adalékokkal rontják egészségünket. Gondolkozzunk el, tényleg szükséges ez? Nem lennének finomabbak ételeink, ha a valós zöldség ízét éreznénk, és nem valami hozzáadott sós ízű anyagét, ízfokozóét?! A recept: Hozzávalók: 1 dl só (Tengeri vagy himalaya) 2,5 dl szárított zöldség 2 teáskanál kurkuma aprítógép Az elektromos aprítógépbe beletesszük a mérőpoharunk által kimért fenti tételeket. Ha erős a gépünk, akkor pikk-pakk pár másodperc alatt összeaprítja és összekeveri a hozzávalókat. Üveg vagy műanyag edénybe töltjük - kész is a házi ételízesítőnk! A kurkuma szép sárga színt ajándékoz az ételeknek - ezért tanácsos ezt használni. Persze, sáfrányt is tehetünk hozzá, de az valamivel drágább. Nyári napokon a zöldségeket mi is megszáríthatjuk. Répa, hagyma, fehérrépa, paszternák, karalábé, stb. zöldségeket nagyon vékony és apró darabokra vágva a napra kiterítve, vagy aszalógépbe téve saját szárított zöldségeket birtokolhatunk. :) Szuper gasztro-ajándék volt Szeretteinknek. Örültek neki, hogy természetes alapanyagú és összetevőjű ételízesítőt próbálhatnak ki.
Karalábéfőzelék glutén-és tejmentes habarással
2012. december 27. Mindennapi ételeink
Egy gyors főzelék a mai napról. Karácsony után jólesik ám. :-) Hozzávalók: 3 nagyobb karalábé 1 közepes sárgarépa 1 fej vöröshagyma 2 tk. köménymag 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj 2 ek. Reform Vito ételízesítő 1 csipet só 1 csokor petrezselyem kb. 1 l víz -- 1 dl növényi tejszín (most kék Hulala) 2 ek. barnarizs-liszt 1 tk. Reform Vito ételízesítő 1 gerezd fokhagyma Elkészítés: A karalábékat megmossuk, és meghámozzuk, majd apró kockákra vágjuk. A répával ugyanígy járunk el. A vöröshagymát is apró kockákra vágjuk és vízen megpároljuk. Ehhez adjuk hozzá az olajat, a karalábét, sárgarépát és a fűszereket (só, vegeta, köménymag). Kb. 1 l vízzel felöntjük. Puhulásig fedő alatt főzzük a zöldségeket. Eközben a tejszínből, és a barnarizs-lisztből habarást készítünk, fűszerezzük az ételízesítővel és a széttört fokhagymával. Ezt hozzákeverjük a karalábés-répához, és összekeverést követőn kb. 5 perc alatt készre főzzük.
Vega karácsony - Mázas diós lencsefasírt
2012. december 16. Zizi kalandjai
Gyors közvélemény kutatást tartottam és meglepetésemre nem az édeset, a csokisat választottátok, hanem a vega fasírtot. Karácsony közeledtével folytatódik a vega karácsony, vagyis mi kerülhet vegetáriánus családok vagy vendégek elé az asztalra. Persze ezek az ételek karácsony után is megállják a helyüket. Igazán laktató fogás egy egyben sült, gazdag fasírt, sokféle körettel (ebből igyekszem két receptet is hozni még az ünnepek előtt) tálalva. Tavaly a vörösáfonyás pisztácia mandula sült nagyon nagy sikert aratott, de a diósült is fantasztikus, megunhatatlan (húsevők sem hiszik el, hogy nincsen benne hús). A mostani egyben sültnek a zöld lencse adja az alapját, amely könnyen emészthető fehérjét tartalmaz. Ezenkívül került bele dió, mogyoró, kesudió, zöldségek, alma és fűszerek és ráadásul vegán. A tetejére egy balzsamecetes ketchup-os máz készült. Mi nagyon ritkán eszünk ketchup-ot, ezért ehhez a fasírthoz igyekeztem jó minőségűt beszerezni, amelyben semmi felesleges adalékanyag nincsen. Tápláló, laktató fogás kerekedett belőle. Mázas diós lencsefasírt (Recept néhány pontjában megváltoztatva: Oh She Glows) Hozzávalók 6-8 főre: Fasírthoz : - 190 g zöld lencse - 100 g dió - 60 g törökmogyoró, kesudió vegyesen - 3 evőkanál őrölt lenmag + 6 evőkanál víz - 2 nagy fej vöröshagyma, felaprítva - 3 gerezd fokhagyma, felaprítva - 120 g répa, felaprítva - 1 közepes alma, meghámozva, kimagozva, lereszelve - 40 g zabliszt - 60 g teljeskiörlésű kenyérmorzsa - 1 teáskanál friss rozmaring, aprítva (szárított is használható) - 1 teáskanál friss kakukkfű (szárított is használható) - 1 teáskanál chili pehely (opcionális) - 1/2 csokor petrezselyem, felaprítva - só, bors Balzsamecetes almás mázhoz : - 60 ml ketchup - 1 evőkanál juharszirup - 2 evőkanál édesítetlen almaszósz - 2 evőkanál balzsamecet Egy lábasba tegyünk 750 ml vizet. Adjuk hozzá a zöld lencsét, sózzuk és főzzük meg 40-50 perc alatt. Egy kis tálkában keverjük össze az őrölt lenmagot a vízzel és hagyjuk állni 8-10 percig, amíg zselés állagú lesz (ezzel helyettesítjük a tojást). A diót, törökmogyorót és kesudiót száraz serpenyőben pirítsuk meg 6-8 perc alatt. Megkönnyítettem a helyzetemet, hogy mindent konyhai robotgépben aprítottam fel, daráltam meg. Először a pirított diót, mogyorót és kesudiót, majd a vöröshagymát, fokhagymát, petrezselymet és répát. Ezeket öntsük egy nagy tálba, adjuk hozzá a lereszelt almát, a zöldfűszereket, a chili pelyhet, zablisztet és a kenyérmorzsát. A megfőtt lencsét szintén pürésítsük a robotgépben vagy tűrjük pépesre villával és adjuk a többi hozzávalóhoz. Ízesítsük sóval, borssal és jól keverjük össze a masszát. Melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Közben egy kis tálban keverjük össze a máz hozzávalóit. Egy 23 cm hosszú püspökkenyér formát olajozzunk ki (ha szilikon formát használunk, akkor nem kell kiolajozni), kanalazzuk az aljára a máz 2/3-át úgy, hogy egyenletesen mindenhol betakarja. A fasírt keveréket nyomkodjuk a formába (nekem kicsit sok lett, így egy keveset meghagytam a masszából és fasírtot sütöttem belőle teflonserpenyőben). 180C fokon süssük 50-60 percig, amíg szép barna színű és ropogós lesz. Hagyjuk a formában hűlni kb. 10 percet, majd fordítsuk ki belőle és kanalazzuk a tetejére a maradék mázat.
A nagy titok - zöldség alaplé
2012. december 8. Vegetáriánus receptek
Az utóbbi időben többen is kérdezték, hogy hogyan készül, miből áll egy alaplé vega fogalmak szerint. Több recepthez is használom, ezért viszonylag rendszeresen főzöm. Majdnem olyan mint egy húsleves, csak nem úszik a tetején a zsír.
Megosztom azt, ahogy én szoktam csinálni. A lényeg: minél több féle zöldség, hideg vízben föltéve, pici lángon, lassan főzve. Hadd ne kelljen már leveskockából alaplevet főzni ...
Aktuálisan a következő hozzávalókkal és arányokkal készül:
- 1/4 fej kelkáposzta
- 1/4 fej karfiol
- 1/4 zeller
- 2 hagyma
- 1 marék kelbimbó
- 2 paprika
- 2 paradicsom
- 4 szál répa
- 1 karalábé
- 3 szál petrezselyem
- 3-4 ek petrezselyemzöld
- 4 krumpli
- 4 gerezd fokhagyma
- 2-3 ek só
- fél ek cukor
- 5 l víz
- szerecsendió-virág vagy őrölt szerecsendió
- 3 tk sáfrányos szeklice
- 1 tk őrölt feketebors
- 1 tk kurkuma
- 2-3 ek olívolaj
A zöldségeket megtisztítjuk, aprítjuk és a legnagyobb fazekunkban rakjuk. Egyszerre teszünk bele minden, nincsenek fázisok. Hideg vízzel felöntjük, fűszerezzük. Olíva olajat is adunk hozzá, hogy a zsírban oldódóak is tudjanak mit kezdeni magukkal. A legkisebb lángon lassan főzzük meg.
Kifőzött tésztával és a zöldségekkel fogyasztva főleg a téli hónapok forrón jóleső levese.
Alapléként kis, ismert adagokban leszűrve érdemes fagyasztani a későbbi egyszerűbb felhasználás érdekében.
Bliszkó Viktor
Cukkinipástétom
Jó néhány napja nem volt lehetőségem írni, pedig készültek a finomabbnál finomabb ételek. Most szép lassan próbálom behozni lemaradásom. Remélem, mindenki talál magának kedvére valót. Az első decemberi receptem ugyan olyan zöldségből készült, ami a piacokon mostanság igen drága, de az az igazság, hogy sikerült télire a fagyasztónkba eltenni cukkinit, így igazából annak a "készletnek" kezdtem neki legutóbb is. Ha van valakinek fagyasztott cukkinije, hasonlóképpen pástétomot tud készíteni belőle. (Többek közt.) A recept: Hozzávalók: 1 cukkini (felkarikázva fagyasztottam le) 2 dl köles kapor ételízesítő vagy só fokhagyma hagyma olaj (jó, ha hidegen sajtolt) turmixgép vagy botturmix Elkészítés: A kölest 2,5 pohár vízzel felöntjük és jó puhára megfőzzük. Persze először megmossuk a kölest két-háromszor is. Lehetséges néhány órára beáztatni, így gyorsabban elkészül - abban az esetben, ha tudjuk órákkal ezelőtt, hogy ez a pástétom kerül elkészítésre. Amíg a köles szinte szétfő, addig elkészítjük a cukkinit is hozzá. Hagymát aprítunk és kevés vízen megdinszteljük. Rátesszük a cukkinikarikákat, vagy cukkinikockákat, de ha reszelt cukkinink van otthon, az is jó. Nyers cukkinivel is dolgozhatunk. Ez esetben meg kell hámozni és lereszelni, vagy feldarabolni. Zsenge cukkinit válasszunk, aminek nincs magja, vagy nagyon kicsi. A hagymára tett cukkinit megsózzuk, vagy ételízesítővel megszórjuk. Adunk hozzá egy kevés kaprot, és 2-3 gerezd felaprított, vagy kinyomott fokhagymát. Fedő alatt megpároljuk. A megfőtt kölest összekeverjük a megpuhult cukkinivel és turmix, vagy botturmix segítségével addig turmixoljuk, míg egészen krémes állagú pástétomot nem kapunk. Turmixolás közben tehetünk hozzá 1-2 evőkanál olajat. Karakteres ízű olíva igazán jó ízt kölcsönöz neki. A pástétomos kenyeret fogyaszthatjuk paradicsommal, paprikával, vagy télen, amikor ezek nem a legjobb minőségben és árban szerezhetők be, akkor reszelhetünk rá répát, vagy karikázhatunk is rá répát. Vagy megszórhatjuk csíráztatott magokkal (pl. lucerna, ruccola, stb.)
Nyers vegán bejgli-mánia! Raw vegan beigli!
Szóóóval, ma megérkeztek az idei első bejgliszeletek az ÉletKonyhától! Egyenlőre a BioABC-ben találjátok meg őket. Nyers vegán, glutén és cukormentes! Nekem a diós a kedvencem! Rendelj tőlünk közvetlenül! Karácsonyi rendelést felveszünk az info@eletkonyha.hu-n! Our gluten- and sugarfree Christmas goodies arrived! Order yours for Christmas at info@eletkonyha.hu DIÓS BEJGLI/Hungarian Beigli with walnut dió, méz, citromhéj*, narancshéj*, hajdina, mazsola* walnut, honey, lemon peel *, orange peel*, sprouted buckwheat, raisins * MÁKOS BEJGLI/ Hungarian beigli with poppyseed mák, mazsola*, citromhéj*,-lé*, hajdina, dió poppy seeds, raisins *, lemon*, sprouted buckwheat, walnuts 2970 Ft/300g
Babsaláta
2012. december 4. Mindennapi ételeink
Egyszerű, nagyszerű téli saláta. Hidegen és melegen is nagyon finom! Hozzávalók: 24 dkg fehérbab 2 közepes sárgarépa 3-4 levél bazsalikom 6 ek. 100% extra szűz olívaolaj 4 ek. víz 1 ek. sörélesztőpehely 2 gerezd fokhagyma só - ízlés szerint Elkészítés: A babot megfőzzük, majd olívaolajjal kikent tepsibe téve kicsit megpirítjuk (kb. 5 perc alatt). A sárgarépát meghámozzuk, majd apró szeletekre vágva megpároljuk. Elkészítjük az öntetet: 4 ek. olajat elkeverjük a vízzel, sörélesztőpehellyel, megpucolt fokhagymagerezdekkel, majd botmixerrel összezúzzuk. Ezt öntjük a babra és répára. Rizs, bulgur mellé is finom, de kenyérrel is ehetjük.
Spenótos-füstölt tofus palacsinta
2012. december 3. Mindennapi ételeink
Egy új palacsintatészta készült tegnap a konyhánkban: a hagyományos recepthez reszeltem egy nagyobb sárgarépát, ill.hozzáadtam 5 gerezd fokhagymát. Mindezt még össze is turmixoltam, nagyon ízletes lett, még magában is, ill. az üresen maradottakba este vöröslencse pástétomot kentünk. A spenótot is hagyományos módon készítettem, annyi különbséggel, hogy sűrűbbre főztem. Ezután 20 dkg füstölt tofut belekockáztam. Majd a palacsintákat megtöltöttem, majd kipaníroztam (vegán panír szintén hagyományos módon készült), és olívaolajjal kikent tepsiben kisütöttem.
Nyers vegán csokoládék, szaloncukor az Adventi Csokoládéfesztiválon most szombaton
2012. november 30. Répa Konyha
Holnap találkozunk az Adventi Csokoládéfesztiválon! Megismerhetitek karácsonyi termékeinket és persze meg is vehetitek már most! Pataky művelődési ház, Szent László tér Szombaton 10.00-18.00 See you on the Advent Chocolate festival tomorrow from 10.00-18.00 http://www.korosi.org/index.php?option=com_content&view=category&layout=blog&id=60&Itemid=119
Zöldséges bonda
Sós csemege az Ízek, imák, India c. új könyvemből. Hozzávalók: 50 dkg krumpli 25 dkg répa 25 dkg zöldborsó 1/2 ek apróra vágott zöld erőspaprika 30 dkg csicseriborsó liszt 1/2 kk őrölt chili 1/2 kk aszafoetida 1/2 kk kurkuma 3 kk só 2 ek olaj Összekeverjük a csicseriborsólisztet, a chilipor felét,... tovább>>
Rukkolás zöldségfasírt
2012. november 28. Mindennapi ételeink
Nagyon finom fasírt, a mai spenót és hagymás krumpli kiegészítője volt. Hozzávalók: 35 dkg mexikói zöldségkeverék (borsó, répa, kukorica, azonos arányban) 2 ek. kukoricaliszt 1 ek. finomliszt 1 fej vöröshagyma 3 tk. só 3 levél rukkola 2 ek. lenmagpehely 4 ek. 100 % extra szűz olívaolaj Elkészítés: A mexikói zöldségeket sós vízben megfőzzük, majd egy tálba téve krumplinyomóval kissé összetörjük. Hozzáadjuk a liszteket, sót, víz és olaj keverékén megpárolt vöröshagymát, a lenmagpelyhet, az apróra vágott rukkola leveleket. Alaposan összekeverjük, majd olajjal kikent tepsibe téve 150 fokon kb. 30 perc alatt készre sütjük (félidőben forgatjuk). Rukkola nélkül is nagyon finom, ne essen senki se kétségbe, ha nincs otthon. Mi most kedves barátunk kertjéből kaptuk, most termett, friss, óriás levelű rukkola volt. :-)
Fokhagymás pirított zöldségek
Mert fokhagymásan pirítva minden zöldség finom! Pirított fokhagymás zöldségek – kipróbáltam a céklát és a sárgarépát is pirítva. Jóóóó…. Isteni fokhagyma illatárban úszik a konyha a sütés után. 1. Cékla, fekete retek, sárgarépa, kukorica nagyon kevés fokhagymás olívaolajban pirítva 2. Barna csiperke gomba szintén fokhagymásan, de külön pirítva 3. Köret: spenót, pici saláta levelek, nyers [...]
Kolozsvári rakott káposzta nem szójás.
2012. november 23. Vegetáriánus receptek
Nagyon kevés íz van a számban, ami a húsos múltamból megmaradt, az egyik a kolozsvári rakott káposzta. Viszont nem szeretem a csináljuk úgy, mintha hús lenne, mondjuk, helyettesítsük szójakockával kezdetű megoldásokat. Akkor hát mi legyen?
Szedtem fel répát, céklát a kertből, lereszeltem; hagymát, fokhagymát dinszteltem, rá a répa-cékla masszát, majd megfűszereztem, ahogy egy pörköltöt: majoránna, kömény, bors, paprika, kakukkfű, kis rozmaring, tárkony, babérlevél. (Utóbbiak szintén a kertből, hú, de büszke vagyok! ;-) Szoktam még bele tenni steak fűszert, meg egy kis pikáns chilit. Ez az egész lett kicsit átfőzve a pörkölt alap.
A rizst megfőztem sóval, borssal, hagymával és egy egész friss pirospaprikával. Bár a paprika szétfőtt benne, attól még egészben ácsingózik szegénykém a rizs közepén. Szépen megszabadítjuk a bőrétől, ami ugye így könnyedén lejön róla és úgy keverjük a rizshez. Egészen apró kis darabkákra mállik szét, ami csillogó piros pöttyöket varázsol az amúgy egyhangúnak is mondható rizsünkbe. Nem kell a rizst teljesen puhára főzni (de nem is csak félig, mint a húsos verzióhoz), hiszen majd még puhul a római tálban a többi hozzávalóval együtt.
A római tál aljába egy réteg rizs, rá a pörkölt, főtt tojás (opcionális), savanyú káposzta saját a legfinomabb ebből is, tejföl
, és így tovább rétegenként. 180-200 °C-os előmelegített sütőben legalább egy óra kell, hogy összeérjen.
Jó étvágyat!
Szeretettel:
Antal Ági
Lúgosító zöld por házilag
2012. november 19. Nyers konyha
Legkedveltebb regelim a zöld turmix. Az az igazi, ha friss zöld levelekből és gyümölcsökből készítjük. Nekem még van a kertben mángold, és tyúkhúr. Néha előre szedek le belőlük nagyobb adagot, megmosom, és bedobozolom a hűtőbe, így reggel csak bele kell dobni a turmixgépbe. Arra gondolva, hogy nem lesz egész télen saját friss zöldem, készítettem lúgosító zöld port. Aszalóban szárítottam 41 fokon petrezselymet, zeller zöldjét és parlagfüvet. (Természetesen a zöldek száma szinte végtelen, amiket száríthatunk a keverékünkhöz. Mehet hozzá, tyúkhúr, lóhere, spenót, sárgarépa zöldje, porcsin....minden ami ehető) Ezeket kézzel összemorzsoltam, majd kávédarálón porrá őröltem. Hihetetlen, hogy nagy adag zöldből, milyen kevés por lesz... A parlagfű elég kesernyés ízű így ebből kevesebbet tettem a keverékembe. Ezt a port lehet simán vízben elkeverve kortyolgatni, vagy mehet gyümölccsel a zöld turmixba.
Almás répaturmix
Már készítettem egy bejegyzést zöld turmixszal kapcsolatban. A mostani turmixom is nagyon egészséges, noha nem zöld. Segít pótolni a D- és A -vitamint. Egy ismerősömtől hallottam, hogy egy időben nagyon sok répalevet ivott és a bőre enyhén barnásabb színt kapott, pedig nem volt nyár, nem napozott. Szóval, ha sok répalevet iszunk, napokon át, akkor számíthatunk erre mi is. Persze egyhangú, unalmas lenne, ha csak szimpla répalevet innánk semmi mást, a répalevet is fel lehet dobni egy-egy gyümölccsel, például körtével vagy almával. Most almával próbáltam ki. Finom lett. Ez is egy olyan turmix, ami alkalmas léböjtös napra, de egy lédús reggelire is remek lehetőség. A recept: Hozzávalók: - 2 répa - 2 alma - 1,5 dl víz - turmixgép (min. 500 watt) Elkészítés: A répát megpucoljuk, megmossuk, apróra vágjuk és a turmixgépbe tesszük. Az almát alaposan megmossuk, majd a répák tetejére vágjuk. Kevés vizet öntünk a turmixgépbe és már mehet is a turmixolás egészen addig, míg jó sűrű pépet nem kapunk. Poharakba vagy bögrékbe töltjük és elfogyasztjuk!:)
Répás-krumplis káposztafőzelék
2012. november 13. Mindennapi ételeink
Ez a tegnapi ebédünk volt, egy finom répafasírttal. Hozzávalók: 1/2 fej édeskáposzta 2 nagyobb krumpli 1 nagyobb sárgarépa 1 fej vöröshagyma 1 l vegimilk 3 tk. köménymag 3 tk. majoranna 3 tk. só 3 ek. 100% extra szűz olívaolaj 3 ek. liszt Elkészítés: A káposztát megmossuk és legyaluljuk. A krumplit, répát, hagymát meghámozzuk.A répát nagylyukú reszelőn a káposztához reszeljük. A krumplit kis kockákra vágjuk, hozzáadjuk a káposztához. És végül a hagymát is apró kockákra vágva hozzáadjuk a káposztához. Növényi tejjel felengedjük, majorannával, sóval, fokhagymával ízesítjük, olajjal dúsítjuk. Kb. 30 perc alatt megpároljuk. Ekkor elkészítjük a rántást: olaj nélküli serpenyőben megpirítjuk a lisztet, majd 2 dl növényi tejjel felengedjük. Ezt szűrőn át adjuk a főzelékhez. Összefőzzük és készen is vagyunk :-)
Kedvenc turmix
A héten teljesen rákaptam a cékla-répa-alma-forrásvíz turmixra, valami mennyei! Ráadásul rengeteg dolgot kipucol a szervezetből, különösen erős hatással van a májra Hozzávalók: 1 cékla 2 sárgarépa 2 alma Megmosom, céklát meghámozom, és lepréselem. Ami pici rost belemegy, azt sem szűröm le, hanem mehet a “levesbe” Nagyon nagyon finooooom!!! ? Ugorjatok fejest a habokba A sárgarépa [...]
Meghívó: Kertészeti előadás
Zöld turmix karalábé- és répalevélből
Ha kicsit szeretnénk "kimosni" az ereinket, a szervezetünket a lerakódott, oda nem illő anyagtól, akkor ennek egyik módja, hogy zöld turmixot fogyasszunk. Ha valaki léböjt kúrát tart zöld levekkel, a szervezet meghálálja. Kevesebb ízületi és izomfájdalomban lesz része. De cukorbetegek és vashiányosok számára is ajánlják, hogy fogyasszanak minél több zöldet, zöld növényből készült levet. A lehelet és a vizelet is tisztul általa. Azok, akik nem tudnak átmenetileg, vagy hosszabb ideig egészséges ételhez jutni, érdemes elvégezniük egy-két napos zöld-lékkel tarkított italkúrát, így a "gyorsételek" visszamaradt káros anyagai könnyebben távoznak a szervezetből. A recept: Hozzávalók: 1 csokor karalábélevél 1 csokor répalevél 2-3 szem alma víz turmixgép szűrő Elkészítés: A megmosott zöldségleveleket apróra tépkedjük. Az almákat kisebb darabokra vágjuk. Először az almákat tesszük a turmixgép poharába, majd az összetépkedett leveleket. Felöntjük 1-1,5 dl vízzel és alaposan összeturmixoljuk. Tehetünk bele ízlés szerint pár csepp citromlevet és/vagy fokhagymát, újhagyma szárakat is. Miután összeturmixoltuk érdemes szűrőn átszűrni és azonnal elfogyasztani. Van, aki szűrés nélkül is meg tudja inni. Én nem. Ha nem tudjuk, honnan szerezzünk be leveleket, menjünk el a közeli zöldségeshez, vagy piacon járva az árusok általában leszedik a növények zöldjét - legjobb helyek ezek. Pénzbe sem kerül. Persze fontos, hogy nagyon alaposan átmossuk őket! Egy adag léhez nagyjából egy zacskónyi zöld levél elég. Rákos, daganatos betegséggel küzdőknek is ajánlják. Készíthetünk több adagot is, üvegbe áttöltve magunkkal vihetjük a napunkra - munkába, vagy kinek éppen mi a dolga. Gyorsan elkészül. Érezhetően frissíti a szervezetet - legalább is én így tapasztaltam.
Retekleves (vegán)
2012. november 2. Dulmina tündérkonyhája
A múlt szombaton bevásárolt sörretek nem fogyott el mind nyersen, így a maradékot megfőztem a pénteki készletkisöpréskor. Ez az ízletes leves lett belőle: Hozzávalók 3-4 személyre 2 nagy sörretek (kb. 40-50 dkg) 1 sárgarépa 2 evőkanál olaj 1 gerezd fokhagyma 1 kis csokor kakukkfű levelei 1 teáskanál VegaNatura ételízesítő csipetnyi reszelt szerecsendió csipetnyi törött (zöld) bors 1 evőkanál
Egy kis cékla ecet nélkül is finoman
Egyik vasárnap az egész banda segített kihúzgálni a céklát. Némelyik kilós darab volt, lesz mit eszegetni a télen. 3 darabot kis is választottam a megrágottak közül, és gyorsan megpucoltam, míg a kesztyű rajtam volt. Csúnyán meg tudja egyébként fogni az ember kezét. Megmostam, felkarikáztam. Jó nagy fazékkal lett. Tettem hozzá sok köménymagot, 3 szál babérlevelet és némi sót. Bő egy órát főtt. Az ízesítéshez 1,5 citrom levét és 2 kanál gyümölcscukrot használtam. Candidások csöppentsenek bele szítviát a cukor helyett. Így az ecet is kiváltható, lúgosít, és ha összeértik hidegre téve másnapra nagyon finom lesz, és sötétebb. Nyersen reszelt fekete retekkel, zellerrel és répával is ízletes, nagyon jót tesz a szervezetnek.
Sajttal töltött zöldséges muffin
2012. október 25. Fittanyuka Blog
Mindig fejtörést okoz az óvodai tízórai, uzsonna. Mert egy idő után unalmas a szendvics, a kencés kenyér. Ezzel a kis muffinokkal a kedvébe járhatunk a kicsiknek is, elfér a kezükben, könnyen kicsomagolható és a közepében van valami:) Akár mi is magunkkal vihetjük egy rohanó hétköznap a munkába. Az sem mellékes, hogy gyorsan elkészíthető és egészséges, lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmaz, több napon keresztül fogyasztható. Hozzávalók ( 12 db): 250 g teljesőrlésű tönköly liszt 150 g köles liszt 100 g mandula liszt 300 ml víz 1 tasak foszfátmentes sütőpor 6 evőkanál kókusz olaj ( felmelegítve) 2 szál répa 1 szál petrezselyem zöldje 1 kk himalaya só 1 kk kurkuma 1 kk őrölt kömény 150 g növényi sajt ( nem hidrogenizált. Pl:szojaprodukt terméke) A liszteket összekeverjük a fűszerekkel a sütőporral , hozzáreszeljük sajt reszelőn a megtisztított répákat, a felaprított petrezselyem zöldjét és felöntjük a vízzel. Hozzáadjuk az olajat és robotgép segítségével homogén masszává dolgozzuk. Muffinsütőformákat kibéleljük a muffin papírkosárkákkal, vagy használhatunk szilikon formákat is és kanál segítségével megtöltjük az üregeket. A sajtból egy cm-es vastag csíkokat szelünk és a muffinok közepébe helyezzük. Előmelegített sütőben 180 C fokon 25-30 perc alatt készre sütjük. Fittanyuka
Káposztás-répás-céklás óriás szamósza
2012. október 24. Mindennapi ételeink
Hihetetlenül finom, érdemes kipróbálni. Hozzávalók (15 db óriás lesz belőle) 50 dkg teljes kiőrlésű liszt 40 dkg finomliszt 1,5 dl 100% extra szűz olívaolaj 5 dl víz 1 ek. méz 3 dkg élesztő -- 1/2 fej káposzta 1 kisebb cékla 1 fej lilahagyma 2 közepes sárgarépa 3-4 ek.100% extra szűz olívaolaj só-ízlés szerint Elkészítés: Először a tésztát készítjük el: az élesztőt kb. 0,5 dl mézes, langyos vízben felfuttatjuk. A liszteket, sót összekeverjük, hozzáöntjük a vizet és a felfutott élesztőt. Rugalmas tésztát dagasztunk belőle. 1 órát kelesztjük, eközben elkészítjük az ebédet (nálunk most töltött paprika) és a tölteléket is.:-) A töltelékhez a répákat és céklát megpucoljuk és lereszeljük (közepes lyukú reszelőn), a káposztát legyaluljuk. Egy edénybe beleöntünk kb. 1 dl vizet, ill. hozzáadjuk az olajat is. Erre rátesszük a lereszelt zöldségeket, sózzuk és fedő alatt pároljuk, majd amikor elfőtte a vizet, dinszteljük. Amikor kicsit odasült és a zöldségek is puhák, akkor lezárjuk. A tésztát lisztezett deszkán kb. félujjnyi vastagságúra nyújtjuk. Majd vagy szamószaszaggatóval a szokásos módon szaggatjuk/töltjük, vagy köröket szaggatunk, a közepükre teszünk 1 ek. tölteléket, majd összezárjuk a köröket és utána villával megnyomkodjuk a szélüket. Olajjal kikent, lisztezett tepsibe téve 170 fokon 20 perc alatt készre sütjük.
Zöldséges rizsfasírt
2012. október 19. Mindennapi ételeink
Tegnapról maradt főtt rizsünk, így a mai tökfőzelék mellé elkészítettem fasírtnak :-) Finom, érdemes kipróbálni. Hozzávalók: 1 bögre főtt barna rizs 1 nagyobb sárgarépa 1 kápia paprika 1 marék kukorica 1 marék zöldborsó 1 fej vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma 1 csokor petrezselyem 1 szelet rozskenyér só- igény szerint szezámmag, morzsa 3 ek. lenmagpehely 3 ek. víz 5-6 e. 100% extra szűzolívaolaj Elkészítés: A sárgarépát lehámozzuk és apró kockákra vágva megfőzzük. A kenyeret beáztatjuk, majd kinyomkodás után a rizshez adjuk. A hagymát apróra vágás után megpároljuk. A megfőttsárgarépát is leszűrjük és hozzáadjuk a rizses masszához, majd a kukoricát és az apróra vágott pritaminpaprikát is. Sóval, fokhagymával és apróra vágott petrezselyemzölddel ízesítjük. A lenmagpelyhet vízbe áztatjuk, majd amikor nyálkás lesz, a masszához hozzáadjuk. Legvégül fasírtokat formázunk, szezámmagos morzsába hempergetjük és olajjal vékonyan kikent tepsibe téve 150 fokon egyszer megforgatva 30 perc alatt kisütjük.
Vegán fűszeres répás palacsinta meleg fahéjas mézzel
2012. október 18. Zizi kalandjai
Habos mandulatej Az élet néha keresztül húzza a számításainkat és nem úgy alakulnak a dolgaink, ahogyan azt elterveztük. Az évszakok megváltoznak, ahogyan a helyszínek is. Emberek megjelennek az életünkben, aztán néhányan elmennek. De megnyugtató tudni, hogy akiket igazán szeretünk, azok örökre a szívünkben maradnak. Szerettem volna sütni csokis sütőtökös vegán palacsintát magamnak a szülinapomra, meg vegán banános csokitortát is. Aztán úgy hozta az élet, hogy nem volt erre lehetőségem és időm se, így majd néhány héten belül, ha lesz egy szabad hétvégém, nekiállok alkotni. De a finom recept nem marad el. Sütőtökös palacsinta helyett répásat hoztam. Ráadásul cukormenteset és vegánt. A répa enyhén megédesíti. Azért a bűnözés megvolt, ugyanis meleg fahéjas mézzel öntöttem nyakon. Az utóbbi időben, ha ilyen vastag palacsintákat sütök, mindig kihagyom a receptből a tojást és a tejterméket. Kiváló egy palacsinta, ha vegán, akkor is. Puha, dundi, falnivaló. Kényeztető vasárnapi reggeli hűvös őszi reggeleken. Vegán fűszeres répás palacsinta meleg fahéjas mézzel Hozzávalók 8-10 db-hoz: - 1 bögre hajdinaliszt - 1/4 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt - 1/4 bögre őrölt mandula - 1 és 1/2 evőkanál foszfátmentes sütőpor - 1/4 teáskanál őrölt gyömbér - 1/4 teáskanál őrölt szerecsendió - 1/8 teáskanál őrölt kardamom - 1 és 1/2 bögre mandulatej (zabtej, rizstej is használható) - 1 bögre reszelt répa - 2 evőkanál kókuszolaj vagy napraforgó olaj + egy kevés a sütéshez - 1/3 bögre méz - 1 teáskanál fahéj Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: lisztek, mandula, sütőpor, gyömbér, szerecsendió és kardamom. Egy másikban pedig a nedves hozzávalókat: mandulatej, kókuszolaj és reszelt répa. Öntsük a nedves hozzávalókat a szárazhoz és keverjük addig, amíg sima, sűrű tésztát kapunk (ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk egy kevés mandulatejjel). Hagyjuk 5 percet állni, hogy a tészta megkeljen. Tegyünk egy kevés kókuszzsírt a teflonserpenyőbe és forrósítsuk fel. Kisebb adagot kanalazunk (2 adag is mehet egyszerre) a palacsinta tésztából a serpenyőbe, közepes lángon sütjük az egyik oldalukat, amíg aranybarnák lesznek. Megfordítjuk és a másik oldalukon is sütjük 1-2 percig. Közben egy kis lábasban melegítsük fel a mézet, adjuk hozzá a fahéjat és jól keverjük el. Locsoljuk meg a fahéjas meleg mézzel a palacsintákat és tálaljuk azonnal.
Zabpelyhes-mákos muffin
Megihletett Nóri maradékos sütije, nekem is maradt tegnapról egy kis nyers mákos sárgarépám, ami már nem fért belém Adtam hozzá még 1-2 dolgot, és lett belőle fini süti Hozzávalók: 2 ek reszelt mákos sárgarépa 1 ek zabpehely 1 tk stevia por 1/2 citrom reszelt héja 1 ek kókusz reszelék 1 ek mazsola 1 ek áztatott [...]
Karfiolleves sok zöldséggel
Karfiolszezon van. Olcsón hozzájuthatunk piacokon, zöldséges árusoknál. Már készítettem karfiolból karfiolbombát. Most inkább levest főztem belőle. Férjem szereti, ha a kisebb méretű krumplik egybe főnek meg a levesben. Így készült. Finom lett. A recept: Hozzávalók: - 1 közepes karfiol - 6 közepes szem krumpli (elhagyható) - 5 szál répa - 2 szál fehérrépa - 1 karalábé - 1 hagyma (elhagyható) - víz - só - kevés kurkuma - pár szem egész bors (kb..10., érdemes valamilyen teaszűrővel belelógatni, hogy étkezésnél ne harapjunk rá) - néhány gerezd fokhagyma - petrezselyemlevél Elkészítés: A zöldségeket megpucoljuk, megmossuk, felaprítjuk. A karfiolt rózsáira bontjuk, megmossuk őket. Két elkészítési mód áll előttünk: hagymával, vagy nélküle. Ha hagymával, akkor először a felaprított hagymát vízen megpároljuk, majd a zöldségeket rátesszük. Vagy kihagyva a hagymát egyszerűen egy fazékba tesszük a főzéshez előkészített zöldségeket. Megsózzuk, vizet öntünk rá - úgy, hogy jól ellepje. Ezt követően elkezdjük főzni közepes lángon, valamint hozzáadjuk a kurkumát, feketeborsot. Amikor már a zöldségek puhulni kezdenek, de még nem teljesen főttek meg, a felvágott fokhagymát, petrezselyemlevelet beleszórjuk. Addig főzzük, míg a zöldségek meg nem főnek. Készíthetünk hozzá levesbetétnek nokedlit, vagy főzhetünk hozzá tésztát, de ezek nélkül is nagyon finom. Ebbe a karfiollevesbe nem tettem borsót, de gyakran szoktam. Azzal is nagyon finom.
A tudatos vásárlás 12 pontja - Te már tudod mindezt?
Napraforgós sárgaborsó-pástétom
2012. október 2. Mindennapi ételeink
Nagyon finom ez a pástétom, pedig tényleg csak összedobáltam, ami itthon volt, de mivel nagyon finomra sikerült, el fogom készíteni máskor is. Hozzávalók: 15 dkg sárgaborsó 2 közepes sárgarépa 1 nagyobb marék pirított napraforgó 1 fej lila(vörös)hagyma 4 kisebb gerezd fokhagyma 1 kisebb csokor petrezselyemzöld 3 ek. 100% extra szűz olívaolaj 1 ek. sörélesztőpehely só - ízlés szerint 2 tk. majoranna Elkészítés: A sárgaborsót beáztatjuk előző éjszaka, majd majorannás, sós vízben kifőzzük, úgy, hogy a répát is meghámozva, felkockázva hozzáadjuk. Kevés vízen az apróra vágott hagymát megpároljuk. A napraforgómagot pedig olaj nélküli serpenyőben megpirítjuk. Majd egy tálba tesszük a megfőtt és leszűrt sárgaborsót, répát, a pirított napraforgót, a meghámozott fokhagymagerezdeket, és alaposan összebotmixerezzük. És ezt rádobjuk a hagymára, olajjal meglocsoljuk, sörélesztőpehellyel, apróra vágott petrezselyemzölddel megszórjuk, majd 2-3 perc összefőzés után lezárjuk és kihűlés után kenyérre kenve fogyasztjuk is.
Zabpehelyropogós fokhagymamártással (laktovegetáriánus)
2012. szeptember 28. Dulmina tündérkonyhája
Nálunk most egy hétköznapi ebéd volt, de vendégvárónak is alkalmas ez a kellemesen fűszeres, ropogós gabonafasírt. Hozzávalók 4 személyre a ropogóshoz: 25 dkg apró szemű zabpehely 2-3 sárgarépa 1 fej vöröshagyma 3 evőkanál Graham-liszt 1 evőkanál szárított zöldfűszer-keverék zsemlemorzsa 4 evőkanál olaj só a mártáshoz: 1 evőkanál ghí vagy vaj 2 evőkanál zabpehelyliszt 1 kis csokor
Őszi zöldségleves zabpelyhes krumpligombóccal (vegán)
2012. szeptember 25. Dulmina tündérkonyhája
Melegebb őszi napokra ajánlom ezt az üde, savanykás levest a szezon zöldségeiből. Hozzávalók 4 személyre 4-5 sárgarépa 2-3 petrezselyemgyökér 2-3 marék zöldbab 1 kis fej lila hagyma 3-4 gomba (nálam most gyapjas tintagomba a fagyasztóból) darabka cukkini 1 evőkanál olaj 1 csapott teáskanál só 1 evőkanál tárkonyecet (vagy sima fehérborecet) a gombóchoz: 4 jércetojásnyi méretű krumpli 2
Vegetariánus fesztiválon jártunk!
2012. szeptember 25. Répa Konyha
Ahogy már beharangoztuk, az ÉletKonyhával a Vegetariánus fesztiválon mi is árultunk. Intenzív 2 nap volt, sok érdeklődővel, beszélgetéssel, kóstolóval, vásári forgataggal! Köszönjük mindenkinek, aki a mi asztalunkhoz is ellátogatott! www.eletkonyha.hu
A Messzelátó Egyesület szervezésében: Piaci mustra!
2012. szeptember 24. Répa Konyha
Friss, termelői zöldség és gyümölcs az Oktogonnál... Vaddisznók és szarvasmarhák a belvárosban... A legfinomabb termékek az 50 kilométeres Diétához a 115 éves Hunyadi téri Vásárcsarnokból... Gyertek velünk bevásárolni, nézelődni szeptember 29-én, szombaton a Hunyadi téri piacra! Piacmustra a Főbejárástól a Főkijárásig a Messzelátó egyik kedvenc budapesti piacán, ahol két éve sütiosztást rendeztünk és ahonnan többek között az idei szilvacsatni-alapanyagunkat is szereztük! Találkozó a termelői piac bejárata előtt (1067, Budapest Hunyadi tér 4) 8:00 -kor. A séta körülbelül 1-1,5 órás lesz. Jelentkezés: kérjük, töltsd ki a jelentkezési lapunkat, hogy tudjuk, hány főre számíthatunk! Ez a program a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás Programjának támogatásával jön létre. (Száma: PTKF/2303/2011)
Zabfasírt tekercsek uborkával
Házi zabtejből visszamaradt szárazanyagból most nem fasírt gombócokat készítettem, hanem fél ujjnyi laposra elnyújtottam az aszalógép lapján, nem aszaltam meg teljesen, csak annyira, hogy ne ragadjon, és kicsit összeálljon. Nagyon finom volt, uborkát töltöttem bele, de lehet avokádós vagy magtejfölös öntettel is meglocsolni még pluszban. Uborka helyett használhatsz még csíkokra vágott sárgarépát, karalábét … stb. [...]
Saláták parlagfű allergiásoknak
A candida diétával anno elég jól megszűntek az allergiás panaszaim. Egészen jó volt a helyzet, azonban ebben az évben sokat kínlódok a parlagfű miatt. Valamiért a nők azon százalékába tartozom, akinek az az állapot felerősíti az allergiáját, és nem az ellenkezője. Ami csodálatos, mert gyógyszert ne szedj, gyógynövényeket korlátozottan használj, közben ne edd a keresztallergéneket. Miközben hónapokig szinte csak a dinnyét és barackot tudtam megenni jóízűen. (Azért nagyon hálás vagyok, hogy ez az időszak még a parlagfű szezon előtt lezajlott, különben nem tudom, hová bújnék.) És emellett kerüld a magas hisztamintartalmú ételeket. Nos, ha ezt mind betartod, valóban jóval könnyebb az életed, tény, hogy nagymértékben! lecsökkenthetőek az allergiás tünetek. Főleg ha a tejtermékeket is el tudod hagyni. Azonban most a várandósság miatt arra is figyelnem kellene, hogy a fehérjebevitel a megfelelő szinten legyen. A magas hisztamin tartalmú ételek között azonban ott szerepel a szója, a hüvelyesek, a sajtok. Persze ez utóbbi nálam nem annyira jelentős, de az előbbi kettő - vegán/vegetáriánus lévén - bizony nagy kiesés lenne, ezért korlátozottan, de fogyasztom. Ennek megfelelően folyik is az orrom. Ezért próbálom meg a többi, szintén magas hisztamintartalmú ételt kerülni inkább. Ilyenek a csokoládé. Na ezt legalább könnyű. :) Ellenben a paradicsom... mikor most érik a tenyérnyi szabadföldi vastag húsú, de lédús, finom növényke! Ha már dinnye nem, legalább ez lenne. A citromot szintén nem tudom elhagyni, maximum nem iszom meg a saláták levét, szerencsére a banánt, ananászt és savanyú káposztát úgysem kívánja ilyenkor az ember. Az olajos magvak már szintén nagyobb gond, a napraforgó parlagfű keresztallergén, azt kihagyom, de a kesudiós ételsűrítések maradnak. Ugyanígy keresztallergének még a tökfélék, az uborka is. Van ahol a paprikát is írják, de nekem az kevésbé problémás. Ilyenkor rengeteg nyersre vágyik az ember, de nehéz még egy salátát is elkészíteni úgy, hogy ki kell hagynod belőle a paradicsomot, uborkát pl. Leírok pár ötletet, hátha segítek valakinek. A legegyszerűbb a natúr káposzta saláta. Nem kell hozzá semmi, csak egy fej káposzta, egy fej lilahagyma, ízlés szerint köménymag, egy ek só és egy ek gyümölcscukor, illetve egy citrom leve. A lelke az egésznek az, hogy a sóval a vékonyra legyalult káposztát addig gyúrjuk, míg jó sok levet nem ereszt, és kicsit megpuhul. Azután ízesítjük, néhány órát állni hagyjuk, és készen is van. Ha variálni akarunk, reszelt répát és paprikakarikákat tehetünk bele. Akiket nem érint a parlagfű allergia téma, kiegészíthetik szeletelt uborkával gyúrás után. Vegyes salátát készíthetünk jégsaláta levelekből, reszelt répából, vékonyra szeletelt paprikából, aprított olajbogyóból és szeletelt lila hagymából. A végén cukros-citromos-sós levet készítünk, összekeverjük, meglocsoljuk dióolajjal, és már fogyasztható is. A karfiol saláta is ízletes tud lenni, egészen más, mint a főtt. Általában az is szereti, aki egyébként főtten nem hajlandó fogyasztani. Itt írtam róla, de ez sem összetett recept. 1 kisebb fej karfiol kell bele, 1-2 szál répa, lila hagyma, petrezselyem zöld és a só-cukor-ciromlé-olaj kombináció. Ez utóbbi összeturmixolva a répával. Répa salátát is csinálhatunk, az sem bonyolult, és ha összeérik kicsit az íze, nagyon finom tud lenni. 4-5 szál reszelt répához egy fej apróra vágott lila hagymát adunk. 1 tk gyümölcscukor, ugyanennyi só és 1 cirom leve ízesíti. A végén valamilyen hidegen sajtolt olajjal locsoljuk meg picit, mert így segítjük a zsírban oldódó elővitamin hasznosulását. Ugyanezt megbolondíthatjuk reszelt céklával is, gyönyörű színeket kapunk. :) Jó étvágyat hozzájuk.
új rovat & töltött paprika vegául
2012. szeptember 8. Vegasztrománia
nem szeretném borzolni a kedélyeket.. vagy mégis? ez az a téma, amiről mindenkinek (vegának és nem vegának egyaránt) határozott véleménye van. nem azért lettem vegetáriánus, hogy rántott húst kreáljak szejtánból (nem szeretem), vagy fasírtot szójagranulátumból (furának tartom). de. van olyan, amikor, mint egy kívánós, állapotos nő (nem) megkívánom mondjuk a töltött káposztát. akkor mi van? álszent módon lépjek túl rajta és burkoljam magam abba az állapotba, hogy igazából nem is kell, és győzzem meg magam arról, hogy legyen inkább spenót (egyébként imádom)? ez nem működik, mert akkor igenis a töltött káposztát kívánom, viszont nem eszem húst és nem vagyok jóban a szójagranulátummal. a másik dolog, amire mostanában felfigyeltem (nem is kell nagyon figyelni, dörömböl magától), az az ételallergia. egyre több ismerősöm esik áldozatául a különböző érzékenységeknek. nekik ez viszont nem választásuk, ők miért ne ehetnének az eredetire rímelő, de különböző tiltott hozzávalóktól mentes hasonmást? e két gondolatmenet mentén született meg bennem az elhatározás, hogy elindítok egy rovatot "hagyományos ételek vegául" címmel. a húst nem szójával és társaival fogom helyettesíteni, hanem zöldségekkel, magvakkal. bár a töltött káposzta régebb óra izgat, múlt héten unokatesóméknál megéreztem a töltött paprika illatát, és elvesztem. másnap megcsináltam ezt a verziót, ahol a hús helyett darált zöldségek és darált dió adja a tölteléknek való alapot. töltött paprika vegául hozzávalók (7-8 paprikához) 7-8 tv paprika 1 közepes sárgarépa 1 közepes fehérrépa 1/4 zeller (+a zöldje) 1/4 karalábé 50 g dió 1 fokhagyma 1 tojás 1 csésze (250 ml) rizs 700 ml paradicsomlé (olasz üvegeset szoktam venni, annak pont jó az állaga) só bors cukor a zöldségeket, 1 zellerzöldet, a fokhagymát és a diót robotgépben apróra daráltam. megsóztam, borsoztam, hozzákevertem a tojást és a rizst. a paprikákat kicsumáztam, és nem túl szorosan beletöltöttem a tölteléket. a paradicsomlevet sóval és egy kevés cukorral ízesítettem (ízlés kérdése, lehet olaszosra is venni a figurát), hozzádobtam a maradék zeller zöldjét és felforraltam. beletettem a paprikákat, és nagyon alacsony lángon, fedő alatt 50-60 perc alatt megfőztem. friss fehér kenyérrel az igazi!
Sóba-vízbe krumplileves
Avagy a szegények eledele? Nem feltétlen gondolnám, bár általában olcsón hozzájutunk burgonyához, répához, a többi pedig plusz ízt ad a levesnek. Még gyerekkoromban hallottam ezt a kifejezést, és kóstoltam meg a barátnőim által ennek emlegetett levest. Már akkor megkedveltem, így ha eszembe jut és gyors levesre vágyom, pikk-pakk elkészítem és jól is lakunk vele. A recept: Hozzávalók: - 10 közepes szem krumpli - 5 szál répa - 2 szál fehérrépa - 1 karalábé - 1 zeller - 1 hagyma (elhagyható) - víz - só - piros fűszerpaprika (elhagyható) - őrölt köménymag - néhány gerezd fokhagyma - petrezselyemlevél (elhagyható) Elkészítés: A zöldségeket megpucoljuk, megmossuk, felaprítjuk. Két elkészítési mód áll előttünk: hagymával, vagy nélküle. Ha hagymával, akkor először a felaprított hagymát vízen megpároljuk, majd a zöldségeket rátesszük. Vagy kihagyva a hagymát egyszerűen egy fazékba tesszük a főzéshez előkészített zöldségeket. Megsózzuk, vizet öntünk rá - bőven. Majd elkezdjük főzni. Amikor már a zöldségek puhulni kezdenek, de még nem teljesen főttek meg, akkor a fűszereket, illetve az apróra vágott fokhagymát, petrezselyemlevelet beleszórjuk. Addig főzzük, míg a zöldségek meg nem főnek. Készíthetünk hozzá levesbetétnek nokedlit, vagy főzhetünk hozzá tésztát, de ezek nélkül is nagyon finom. Ha fűszerpaprikát nem teszünk hozzá, világos színű levest kapunk. Ez esetben egy kis növényi tejjel turbózhatjuk tovább. Aki szereti az intenzív ízeket, apríthat bele csilipaprikát. UI: Ha nem ódzkodunk tőle, magyaros fűszerkeveréket is szórhatunk bele egy keveset (akár a felsorolt fűszerek helyett is).
Kölessel sült zöldségragu
2012. augusztus 27. Mindennapi ételeink
Mai ebédünk lesz ez, nekünk ízlett a kóstoló:-). Hozzávalók: 25 dkg köles 1 nagyobb cukkini 1 nagyobb vöröshagyma 1 kápia paprika 3 db sárgarépa 2-3 ek. 100% extra szűz olívaolaj 1/2 pritaminpaprikás tofu 1 csokor petrezselyem só, majoranna -- 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj 4-5 gerezd fokhagyma 2 ek. finomliszt 1 csokor petrezselyem Elkészítés: A kölest a szokásos módon kifőzzük (háromszoros mennyiségű vízbe forráskor beleszórjuk a megmosott kölest, és újraforrástól számítva 3-4 percig főzzük, majd dunsztba tesszük, kb. 1-2 órát). A zöldségraguhoz az apróra vágott vöröshagymát vízen megpároljuk, majd beletesszük a felkockázott répát, cukkinit, paprikát. Vízzel felengedjük, sóval, majorannával ízesítjük. lkészítjük a növényi tejfölt: a napraforgómagot olaj nélküli serpenyőben megpirítjuk, majd egy mély tálba tesszük és vízzel, fokhagymával, olajjal és sóval ízesítve összeturmixoljuk, folyamatosan adva hozzá a vizet. A lisztet is egyenletesen elmixeljük benne. A megpuhult zöldségekre ezt öntjük rá. Ekkor adjuk hozzá a felvágott petrezselyemzöldet és a tofut is. Egy kiolajozott tűzálló tálba tesszük előbb a kölest, majd rá a ragut. Összesütjük, közepes lángon, kb. 15 perc alatt.A tetejére kendermagot szórtam, erről kicsit később írok. A kölest 5 kg-os kiszerelésben a Vegetár Kft-nél szoktuk vásárolni, nagyon megéri :)
Babos zakuszka
2012. augusztus 22. Vegavarázs
Már tavaly is csináltam, de valahogy kiment a fejemből, hogy fel is tehetném ide. Jó kis szendvicskrém a téli napokra, főleg, amikor már áll néhány hetet, és összérik. Hozzávalók: 50 dkg szárazbab 3 db babérlevél 30 dkg sárgarépa 2 kg kápia 2 dl olaj 1 kk asafoetida 3/4 kk bors 2-3 apró, száraz... tovább>>
Vegetáriánus fesztivál Aug. 25-26/Vegetarian festival
2012. augusztus 21. Répa Konyha
Szeretettel várunk ebben az évben az ÉletKonyhával a Vegetariánus fesztiválon Mindenkit! Keressetek minket az előcsarnok területén!
Nagybani piacon járva...
Még júliusban tettünk egy éjszakai látogatást a nagybani piacon. Életünkben másodjára jutottunk ki. Most is, mint néhány évvel ezelőtt nagyon élveztük. Elsősorban barackért (lekvár és fagyasztás) mentünk, de ottjártunkkor vettünk babok, cukkinit, kukoricát, zacskót:), hirtelen ennyi jutott eszembe. Barátságos emberekkel találkoztunk idén is. Éjjel 12-re már végeztünk is. (10-kor érkeztünk.) Amint nyitották a sorompót, békésen távoztunk. Szerencsére csak előtte volt hatalmas zuhi, piacozásunk elején enyhén szemerkélt az eső, de utána már elállt. Ennek nyomai a képeken is láthatók. Ezért néhol letakarták a zöldségeket. Gyümölcsös képeket nem láthattok, de volt az is, rengeteg, csak kevésbé látványos a rekeszekben megbújó barack, málna, áfonya, stb. Ha úgy alakulna, mennénk máskor is, de a fagyasztónkban már nem sok hely maradt (Hál Istennek), mivel anyósom kertjéből is kapunk, kaptunk ezt-azt, meg a piaci dolgokból is került bele ez, s az. Csak néhány képet mutatóba teszek fel. Gyönyörű kápia paprikák nem csak piros,hanem zöld, sárga és sárga-zöld színben. A látvány, s a tudat, hogy létezik ilyen, lenyűgözött! Raklapokon érkezett zellergumó a zöldjével. A háttérben pedig hatalmas póréhagyma kötegek sorakoztak rendben. Ki kér egy köteg répát, vagy fehérrépát? Egy évre talán megoldaná a répakérdést a konyhán. A háttérben pedig a kék ponyvával félig letakart teherautó vöröshagymától és lila hagymától roskadozott... Tölteni való gömbcukkinik. Mindegyik zöld és sárga színekben pompázott. Amikor elindultunk épp vihar dúlt a városban. Mire a férjem az autóba beszállt, csurom víz lett a pólója.Mire azonban odaértünk, teljesen megszáradt a meleg levegőtől. Ennek a cukkininek a doboza teljesen elázott a piacon. De nem ezért nem vettük meg. Igen, a képen nagyon sok uborka és padlizsán látható a rekeszekben. De nem ám ez a lényeg! Hanem a háttérben az a narancssárga valami... Bizony, nem tévedtek: Sütőtök. Júliusban sütőtököt is árultak a nagybani piacon. A kép, nem igazán éles, de a lényeg látszik: Egy hordárfickó kétkerekű hatalmas kocsin viszi a már megvásárolt portékát. Hüvelyesek és magok "osztályára" is rábukkantunk. Mindenféle bab (szójabab is), hüvelyes és dió, mák. Persze minimum 5 kg az, amit venni tudsz itt. Őstermelői "répacsendélet" :)
Almás-körtés zöld lé
Megint csináltam egy jó nagy adag smoothiet Mindig az aktuális zöldek, és az éppen érő gyümölcsök vannak benne Most például: csalán lucerna sárgarépa levele parlagfű 2 zsenge hajtása édeskömény levele kapor kövér porcsin petrezselyemzöld zellerszál uborka nyári alma nyári körte A hozzávalókat alaposan megmossuk folyó hideg víz alatt, és átpréseljük, díszítjük egy gyönyörű Ambrózia levéllel(parlagfű);) [...]
Diós sárgarépametélt
Egyik este ez volt a vacsim! Olyan laktató, hogy nem is tudtam mindet megenni Ja! És nagyon nagyon finooooom Hozzávalók személyenként: 1 nagyobb, vagy 2 kisebb sárgarépa 1 marék áztatott, darált dió 1 marék friss, gyöngykukorica (nem fontos) 1 leheletnyi tiszta só 1 csepp stevia A sárgarépát folyó víz alatt jól megsikáljuk, a diót megdaráljuk, [...]
Bazsalikomos zöldségleves (vegán)
2012. július 31. Dulmina tündérkonyhája
A múlt heti minestrone-változatok után itt egy franciás variáció a témára. Hozzávalók 4 személyre 1 bögre (2,5 dl) fejtett bab 1 kis fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 evőkanál olívaolaj 1 kg vegyes idényzöldség - nálam most 2 répa, 1 petrezselyemgyökér, 40 dkg zöldbab, 40 dkg cukkini 1 l víz 1 teáskanál rozmaringlevél 1 kis csokor kakukkfű levelei 2 kis babérlevél só frissen darált bors
Nyári babos egytál (vegán)
2012. július 29. Dulmina tündérkonyhája
A szombati piacozás után ez lett az ebéd a friss szerzeményekből: Hozzávalók 3-4 személyre 1 bögre fejtett bab (a 1/2 literes csomag fele) 3 répa 2 petrezselyemgyökér 2 paprika 4-5 paradicsom 2 marék zöldbab (kb. 20 dkg) 1 evőkanál olaj 1 dl száraz vörösbor (az alkoholtartalma a főzés során elpárolog, de akit elviekben zavar, hagyja ki és használjon több vizet) kb. 1/2 l víz 1 teáskanál
Programajánló: Zöld Nyári Egyetem
Augusztus 1-től 5-ig ismét Zöld Nyári Egyetem a Fejér megyei Bodajkon. Öt nap, száz előadó, legalább nyolcvan féle program, Róna Péter, Ángyán József, Tamás Gáspár Miklós, Amelia Andersdotter, Bodoky Tamás, Vitézy Dávid, Kürti Gábor, Krétakör, TedX, Magyar Kétfarkú Kutya Párt, bolyhos forradalom, bringaszerelés, ökoszépségszalon, kalózok, erdő közepe, tábortűz, patak, közösség, teljes ellátás, jókedv. Már csak Te hiányzol! Regisztrálj most! www.greenacademy.hu
Nyári program (augusztus 9)
Írjátok fel a naptáratokba: Augusztus 9. csütörtök este - a következő vacsoránk időpontja - Nyers vegán nyári ünnep szabadtéren! Részletek hamarosan! ??? Save this date: 9th August (thursday) - we will organize our next raw vegan dinner on that evening - Summer celebration open-air! Details coming soon!
Mákos sárgarépametélt
Könnyű, fini, laktató vacsi ? Hozzávalók személyenként: 2 közepes sárgarépa 2 ek darált mák 1 tk bio méz 3 szem áztatott dió 1 szem eper 1 pici citromfűág A sárgarépát jól megsikáljuk folyó víz alatt, majd a robotgéppel gyufaszálra vágjuk, vagy lereszeljük a legnagyobb lyukon. A darált mákkal megszórjuk, és csurgatunk rá egy pici mézet [...]
Tökgolyócskák
Csupa Csoki adta az alapötletet, pici változtatással ez az egyszerű, gyors, és laktató ebéd lett belőle. Köszi Hozzávalók: 1 pici tök, vagy cukkíni 1 sárgarépa 1 fej vöröshagyma 2 cikk fokhagyma 1 maréknyi friss kapor 1 kk tiszta só 2 ek sárga lenmag 1 ek zabpehely 1 ek kenyérmorzsa A sütéshez: 1 kis tál prézli [...]
Egy alapanyagból két étel
Egy alapanyagból két étel. Ugye kitaláljátok, melyik az enyém? )) Az első képen nyers zöldséges fasírtkrémet láttok, amihez nyers zöldségcsíkokat körítettem (karalábét, uborkát, kovászos uborkát, paradicsomot), a másodikon ugyanezt kisütött változatban, fasírt formájában. Házi zabtejből megmaradt zabtörmelékhez aprítottam sárgarépát, vöröshagymát, cukkinit, sóztam, borsoztam, pirospaprikáztam, tettem bele szezámmagot, belenyomtam 4-5 gerezd fokhagymát, majd hozzákevertem egy kávédarálónyi [...]
Nyári sárgarépa krémleves aszalt paradicsommal, snidlinggel
2012. július 10. Mindennapi ételeink
Valamelyik nap végre kicsit jobb volt az idő, legalábbis nálunk. Nem volt özönvíz sem, és mégsem kapunk hőgutát. Így egy egyszerű levest is készítettem. Hozzávalók: 8 szem nagyobb sárgarépa 1 nagyobb újkrumpli 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 csokor metélőhagyma 2-3 ek. vegamix só 2-3 ek. extra szűz olívaolaj 2 szál friss kapor 1 szem paradicsom 1 l víz 2 dl Yoya szójatejszín Elkészítés: A sárgarépákat meghámozzuk, és felkarikázzuk. A krumplit és a paradicsomot és vöröshagymát is szintén meghámozzuk, feldaraboljuk. Egy edénybe tesszük, meglocsoljuk olajjal, vízzel, megszórjuk vegamix-szel és puhára főzzük. Majd hozzáöntjük a szójatejszínt, belevágjuk a kaprot, fokhagymát, megsózzuk és vizet hozzáadva botmixerrel pürésítjük. Szükség szerint még vízzel hígíthatjuk. Metélőhagymával megszórjuk, és aszalt paradicsommal tálaljuk.
Zöldséges krumplileves - bográcsban
2012. július 2. Vegetáriánus receptek
Nem túl gyakori területe a vegetáriánus ételkészítésnek a kinti, szabad tűzön főzés. Talán azért, mert hús nélkül jóval hamarabb készülnek az ételek és arra a kis időre nem éri meg a tűzrakással bajlódni? Talán ezért, talán másért, de ne mondjuk le a jó kis füstös ízről! Nyár van, nagy meleg, bográcsozni viszont kell!
Hozzávalók:
- 2 ek. olaj
- 1 nagy fej hagyma
- 3 babérlevél
- 2 nagyobb szál répa
- 2 kisebb szál petrezselyem
- 2 púpozott ek. teljes kiőrlésű liszt
- 1 ek. petrezselyemzöld
- víz
- bors
- só
Fát gyűjtünk, tüzet rakunk - e nélkül nem megy. A hagymát felaprítjuk, az olajon üvegesre pároljuk. A babérlevelet már itt beletehetjük (ügyelve persze arra, hogy ne legyen túl forró az olaj). A répát és a petrezselymet megtisztítjuk, felkarikázzuk, majd a kész hagymához keverjük és pirítjuk egy picit. Amikor már megpirult levesszük a tűzről. Borsozzuk, hozzákeverjük a lisztet, majd visszatesszük a tűzre és néhány kavarás erejéig tovább pirítjuk a lisztet. Felöntjük vízzel, sózzuk és főzni kezdjük. Amikor zöldségek puhulni kezdenek, hozzáadjuk a krumplit is, beállítjuk a vízmennyiséget (örök vita, hogy ki mennyire szereti sűrűn) és kis tűzön készre főzzük. Végül belekeverjük a petrezselymet.
Tálaláshoz balzsamecet, tejföl, tabasco ajánlott.
Bliszkó Viktor
Cékla-répa turmix
Nem sokat kellett várni az új céklára. Anyósom kertjében már terem, így nagy örömömre bio cékla ízesíti meg mindennapjainkat. Legutóbb pedig az egyik reggeli turmixunkat. A cékla a földnek azon nagyszerű "gyümölcse", amely által Isten gondoskodott egy olyan növényről, ami sok rákbeteg embernek hasznára, teljes gyógyulására van, hiszen a cékla képes megakadályozni a daganatos sejtek szaporodását. Persze nem elég csak céklát enni a rákos betegeknek. A rossz életmód szokásait, a húsokban gazdag étrendet meg kell változtatni. Nekem van néhány ismerősöm, aki teljes életmód és táplálkozásváltással felépült a rákból. A kérdés persze első sorban az, hogy az ember tényleg meg akar-e gyógyulni, vagy sem. Persze tisztában vagyok vele, hogy életünk ideje felett egy nagyobb Bölcsesség rendelkezik, nem dobok követ senkire, aki rákban huny(t) el. Tudom, hogy a rákbetegség gyógyítása nem ilyen egyszerű, hogy egyél zöldséget, gyümölcsöt és meggyógyulsz. De ha még ezt sem tesszük meg a gyógyulásunk érdekében, akkor mire akarunk számítani? Azzal, hogy kipróbáljuk, még nincs veszteni valónk. Legyőzni saját kívánságunkat hatalmas lépés önmagunknak. Miért ne lehetnénk legalább ezen a téren sikeresnek elkönyvelve? Ez aztán erőt tud adni a következő lépések megtételéhez. Visszatérve a cékla áldásaira, nem csak a rákbetegek számára ajánlott, hanem vérszegények, állapotos kismamák számára is igen hasznos, valamint menstruációs zavarokat is befolyásolhatunk fogyasztása során. A, B1, B2 és C- vitamint, káliumot, folsavat, magnéziumot, foszfort tartalmaz. Előnyös a sav-bázis egyensúly karbantartására illetve a méregtelenítéshez is fontos táplálék. Remélem, sikerült kedvet adnom a cékla gyakoribb nyers, főtt vagy sült változatának fogyasztásához. Az ecetes céklát, céklalé fogyasztását azonban ha lehet kerüljük. Rendszeresen semmiképpen se válasszuk eledelül. Ha meghoztam a kedvet ahhoz, hogy táplálkozási szokásainkhoz felvegyük a céklát, akkor szolgáljon most itt egy recept hozzá: A recept: Hozzávalók: 1 közepes fej cékla 2-3 szál répa víz turmixgép Elkészítés: A répákat és a céklát meghámozzuk, megmossuk és felaprítjuk. A céklákat apró kockákra, a répákat vékony karikákra. Ha van hámozó késünk, a répát megpróbálhatjuk vékony karikákra szeletelni vele. Mindezt a turmixgép edényébe tesszük, öntünk hozzá kb. 1 dl nem hideg, de nem is forró vizet. Elindítjuk a turmixolást, addig dolgoztatjuk a gépet, míg folyékonyabb állagú italt nem kapunk. Kakukkfűvel megszórhatjuk tálalásnál. Anélkül is finom. Egyfajta édeskés íze van. Ajánlott napi adag 1,5-2 dl. Lassan igyuk, meghajthat.
Trikolor mininyársak
2012. június 22. Mindennapi ételeink
Könnyű nyári ebéd vagy vacsora ebben a nagy melegben, egy kis pirítóssal és salátával. Hozzávalók: 1 nagy cukkini 1/2 medvehagymás tofu (lehet más ízesítésű is, bár ez nagyon pikáns, finom ehhez) 5 szem aszalt paradicsom só 100% extra szűz olívaolaj -- szezámmag Elkészítés: A cukkinit megmossuk. A tofut és a paradicsomot is kockákra vágjuk. Egy tepsit vékonyan megkenünk olajjal, és ebbe tesszük a felvágott cukkinit, tofut. Sózzuk, petrezselyemmel megszórjuk és kicsit összesütjük (közben forgatjuk!). Majd ideális esetben egy nyársa húzzuk őket. Nekünk nem volt itthon, ezért lett a fogpiszkálóval mininyárs. :-) Bármilyen zöldséggel variálhatjuk. Mi gombával, koktélparadicsommal, kaliforniai paprikával, répával, vagy tofu helyett szejtánnal, netán szójavirslivel is szeretjük.
Zöldséges quiche
2012. június 21. Vegetáriánus ételek
Zöldséges quiche Zöldséges quiche Összetevők (4 főre):Tészta összetevők: (20 cm-es tortaformához) 15 dkg tönköly teljes kiőrlésű liszt 7 dkg tönköly sima liszt 7 dkg zsiradék: ezek lehetnek kókuszzsír, pálmazsír vagy vaj Pírított szezámmag Őrölt kakukkfű, só bors Kevés hideg víz Töltelék: 2 bögre ízlés szerinti zöldség (például: kelbimbó, répa, mángold, zöldbab, édeskömény, brokkoli, karfiol, stb...) Só, curry Tofukrém: 20dkg natur tofu 1 evőkanál mustár 1 gerezd fokhagyma Só, bors 1 dlkókuszolaj 1 dlhidegen sajtolt napraforgó olaj 1 citrom leve 1 nagy főt répa (elhagyható) Elkészítése a következő. Tészta: Összedolgozzuk (azaz egyneműsítjük) az anyagokat (lisztek, só, víz és zsiradék) ezt a tésztát kinyújtjuk fél cm vastagságúra, megkenjük a tészta felületét olvasztott kókuszzsírral, pirított szezámmaggal meghintjük, és őrölt kakukkfűvel megszórjuk. A tésztát téglalapalakúra nyújtjuk ki, majd először a hosszabbik széleket hajtogatjuk egymásra, majd a másik két végét is egymásra hajtjuk, újból kinyújtjuk és a tortaformába helyezzük, úgy hogy 3 cm pereme legyen a tésztának. Töltelék: 2 bögre ízlés szerinti zöldséget vágunk fel apró darabokra (például: kelbimbó, répa, mángold, zöldbab, édeskömény, brokkoli, karfiol, stb) és fűszerezzük sóval és curryvel. Tofukrém: Az összes hozzávalót turmixgépben krémesre egyneműsítjük, majd összekeverjük a párolt zöldségekkel, beöntjük a tortaformába, szépen, egyenletesen eloszlatjuk, előmelegített sütőben 200 fokon 20-25 percig sütjük. Elkészítés időtartam (előkészületekkel és sütéssel együtt): kb. 1 óra 15 perc Rigó László Vezető Séf
Júniusi saláta
Férjem néhány napig munka miatt távol volt. Lehetőségem tálcán kínálkozott főzésmentes és főtt étel mentes (kivéve reggeli zabkása olykor) napokat tartani. A következő salátát fő étkezésként fogyasztottam és nagyon jól esett. Éreztem, hogy a szervezetem is remekül fogadja, hogy lényegesen könnyedebb ételeket fogyasztok. Persze a salátát ugyanúgy ajánlom egy - egy húzós nap után frissítő táplálékként vacsorára, vagy fasírt, pörköltféleség, esetleg más főétel mellé is elkészíthetjük. Külön öröm, hogy 30 perc alatt nem csak kész, hanem el is fogyasztható! A recept: Hozzávalók: 1/2 fej jégsaláta - 3 paradicsom - 3 paprika - 1 répa - 1 evőkanál hidegen sajtolt olaj (lenmag) - 1 evőkanál őrölt lenmag - 1 teáskanál szezámmag - 1 evőkanál napraforgómag - 1 evőkanál búzacsíra - 1 marék (vagy 1 konzerv) főtt kukorica (elhagyható) Elkészítés: A megmosott zöldségeket feldaraboljuk. A jégsaláta leveleit széttépkedjük.A répát megpucoljuk és vékony karikákra vágjuk vagy reszeljük. Mindezt egy szép nagy tálba tesszük. A főtt kukoricát hozzáadjuk. Rászórjuk a magokat, meghintjük olajjal. Salátaszedő kanalakkal átkeverjük és már fogyasztható is a finom, egészséges saláta! Én teljesen jóllaktam vele.
Szerelemvirág és zöldséges szósz
Gondolnátok, hogy az ott fenn hagyma?! Csak dísz. :) Tele van velük a kert, ott csillagszeműsködnek mindenütt. A szomszédasszony szerint szerelemvirágnak hívják. Két fotózás között sütöttem is. Halat, meg krumplit. Nagyon ritkán készítem az előbbit, épp ezért rákerestem a neten a szószokra. A legtöbb helyen a kaprosakat hozott ki, amit célszemély nem preferált. És a rozmaring jöhet? Azt igen. Tehát ez utóbbiból és abból kellett kiindulnom, ami volt otthon, így a répa jutott eszembe, mint egyik összetevő, mivel azt a norvégoknál a makrélához ettünk, és finom volt. Az volt az egyetlen hal, amit szívesen megettem, mikor még nem voltam vegetáriánus. Az összes többit mindig pocsolyaízűnek találtam, pedig biztosan finom, csak én vagyok finnyás. De az is lehet, hogy a Piffi fűszer volt a tettes a dologban. Amit máig sem tudok, hogy pontosan milyen fűszerek vannak benne. A szósz viszont a végén nagyon finom lett, és illett is a halhoz is állítólag. Én inkább a padlizsánt ettem jénaiban sült burgonyával. Hozzávalók: 1 doboz rizstejszín 1 kis fej vöröshagyma 1 reszelt répa 1 tk rozmaring 1 csipet római kömény 1 csipet kakukkfű 1 csipet majoranna (elhagyható) 1 ek olivaolaj 1 csipet só A hagymát aprítjuk, a répát lereszeljük, kevés vízen megpároljuk őket. Hozzáadjuk az olivaolajat, és a fűszereket. Kicsit sütjük, majd felengedjük a rizstejszínnel. Sózzuk. Felforraljuk, majd pár perc kevergetés után el is zárhatjuk a gázt, mert elkészült.
Tökmaglisztes répa-tofufasírt
2012. június 11. Mindennapi ételeink
Ma nagyon kevés időm volt főzni, így előfőzött barnarizst főztem ki, amelybe belekevertem aprított petrezselymzöldet és borsót, és miközben főtt a rizs, dinszteltem lilakáposztát (férjem kedvence:-), illetve készítettem répafasírtot. Most a fasírt és a káposzta receptjét írom le. Hozzávalók: 2 db konzerv répa (máskor 3-4 db friss répát főzök, most siettem) 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 csokor petrezselyem 1 csésze tökmagliszt 1/2 füstölt tofu só, köménymag 2 szelet rozskenyér 2 ek. darált lenmag 1 ek. víz 3-4 ek. 100%-os extra szűz olívaolaj Elkészítés: A rozskenyereket beáztatjuk, majd egy tálba kinyomkodjuk. Ebbe tesszük bele a krumplinyomóval vagy villával összetört répát, a megpárolt (előtte apróra vágott) vöröshagymát, az összezúzott tofut, aprított petrezselymet, és fokhagymával, köménnyel, sóval ízesítjük. A lenmagot beáztatjuk vízbe, majd a fasírt masszához keverjük (ez rántja össze, tojás helyett; nem mellesleg az emésztésnek is nagyin jót tesz). A legvégén adjuk hozzá a tökmaglisztet, amit készen is megvehetünk, de pirított tökmagot kávédarálón megőrölve is nyerhetünk. Puha fasírtmasszát gyúrunk. Majd kiformázzuk, és szezámmagos morzsába forgatjuk. Egy kiolajozott tepsibe tesszük, a fasírtok tetejét is megkenjük olajjal, és kisütjük (kb. 180 fokon, 30 perc alatt, egyszer megforgatva). Dinsztelt lilakáposzta Hozzávalók: 1/2 kisebb lilakáposzta víz 100%-os extra szűz olívaolaj só, köménymag, Ataisz gyomorkímélő borspótló Elkészítés: A káposztát legyaluljuk. Egy edénybe tesszük, kevés vizet öntünk alá (épp csak annyit, hogy ne égjen le), és köménnyel, sóval, borspótlóval ízesítjük. Fedő alatt félkeményre pároljuk. Majd egy kiolajozott tepsibe téve kevés olívaolajjal meglocsoljuk, megpirítjuk (150 fokon, 1-2-szer keverjük). Így nem lesz ártalmas az egészségünknek, mert nem hevítjük az olajat. :-)
Hajdinagombóc levesbetétnek
Dulmina Nyitott szemmelben szereplő burgonyás hajdinagombóca volt az ötletadó, csakhogy Csepelen nincs Malmom, Biobolt pedig épp nem esett útba. Tésztát előtte ettünk egy másik fajta levesben, galuskát azelőtt a borsólevesben. Nem baj, gondoltam, megfőzöm egészben a hajdinát, és majd azt keverem valamihez. Ahogy a hajdina főtt, rájöttem, hogy nem lesz ez sima ügy, még akkor sem, ha zablisztet, vagy ilyesmit keverek a tésztához. Volt otthon ellenőrzött helyről származott tojás, ezért azzal készítettem el végül. Mások szerint ehető, bár módjával :) és szerintem sem volt rossz. Különleges köretnek, vagy lisztérzékenyeknek jó alternatíva lehet. Hozzávalók: 1 bögre főtt hajdina 1 tojás 1 reszelt répa (kihagyható, de finom) 1 pici hagyma felaprítva (kihagyható, de finom) 1 tk vegamix 1,5 tk só A hajdinát forró vízzel leforrázzuk, majd a vizét leöntjük. Újra felengedjük vízzel, és 1/4 óra alatt megfőzzük. Szűrjük. Egy edényt teszünk fel vízzel főni, amikor felforrt, kerül bele 1/2 kanál só. A hagymát és a répát kevés vízen megpároljuk, majd hozzáadjuk a vegamixet, a sót, a hajdinát. Beleütjük a tojást, és átkavarjuk. Kanálnyi darabokat szaggatunk ki belőle, és a forró vízbe tesszük. Kis lángon bő 5 perc alatt megfőzzük. Óvatosan leszűrjük, és finom zöldséglevesek mellé tálalhatjuk levesbetétként.
Vegán hamburger
Aszalt paradicsomos zsömlék magukért beszéltek. Ezekből hamburgert is kell készíteni! Elvégre egy-némelyik olyan nagy darab lett, mint egy hamburger zsemle. Más kérdés, hogy mivel teljes kiőrlésű lisztből (is) készült, igazán egészségesnek mondható. Végül is, ha szoktunk otthon zsemléket sütni, akkor már nagyon egyszerűen összehozható a hambucó.:)Ráadásul a zsemléim valóban olyan puhák lettek, hogy ez egy jel volt arra nézve, tényleg hambit kell készíteni. Így férjem is hamburgert vitt másnap reggelire a munkahelyére. A recept: Hozzávalók:2 db Teljes kiőrlésű zsemle (Nekem aszalt paradicsomos zsemlék adódtak.)2 db fasírt - vagy helyette gabonakolbász2 levél jégsaláta1 paradicsom1 paprikauborka1 kisebb lilahagymaesetleg ketchup, majonéz és mustár - főleg, ha van házi készítésű Elkészítés:A paradicsomot, paprikát, uborkát, lilahagymát felkarikázzuk. A jégsaláta leveleket kicsit széttépkedjük. A zsemléinket megtöltjük a fasírttal (jó, ha van néhány nagyon laposra sütött fasírtkorongunk), vagy megkenjük gabonakolbásszal, rátesszük a zöldségeket, esetleg teszünk rá (ha szeretjük, és van otthon házi készítésű) ketchupot, majonézt, mustárt.A felsorolt zöldségek mellett még széles a paletta; reszelt sárgarépa, kukorica, vöröshagyma, retek, zöldségeken túl pedig tofu is a hamburgerbe rakható.Kész is a finom, ízletes vegánburger. Persze akkor vegán, ha a majonéz is tojás nélkül készül(t).(A képen hagymamentes változat látható, fasírt helyett gabonakolbásszal.)
Mit? hogyan? miért? Válaszok a helyes konyhatechnikák alkalmazására
A 2012-es első félév utolsó előadásának lehettünk hallgatói ,,Nem titok az egészség témakörben, amely során az előadó - Tóth Gábor, aki az Élelmiszeripari Egyetemen végzett élelmiszeripari mérnökként - a konyhaművészet egészséges rejtelmeibe vezetett be minden résztvevőt, tévhiteket oszlatva el és új ismereteket adva a főzés, párolás, pirítás, olajban és roston sütés, grillezés, mikrohullámú kezelés, hűtés, mélyhűtés, szárítás és egyéb műveletek jellemzéséről egészségvédelmi szempontból. Az előadás legelején az előadó leszögezte, hogy azokat a főbb információkat igyekszik megosztani, amelyeket részben az Élelmiszeripari Egyetem tananyagai, jegyzetei, részben elmúlt 12 év konyhatechnikai tapasztalatai adtak és adnak Számára. A konyhatechnikákkal és az étkezéssel kapcsolatban legelőször is kitért arra, hogy létezik olyan irányzat, ami szerint egyátalán ne főzzünk, felejtsük el az ételkészítési technológiákat. Mindent a lehető legegyszerűbben nyersen fogyasztjuk el. Ez egy alap axióma. Egyrészt muszáj valami előkészítő, tisztító technológiának bevetni. Másrészt vannak bizonyos ételek, amelyeket kifejezetten hő kezelni kell. Persze van, amit nyersen is fogyaszthatunk, és maga a nyers étel alapú étrend is jó lehet, ha a kellő ismeret megvan hozzá és ez alkalmazásra is kerül. Sokszor szokták ostorozni a nagyüzemeket is, viszont ne felejtsük el, hogy van néhány technológia, ami csak nagyüzemben képzelhető el. Pl. konyhában védőgázos csomagolást nehezen tudunk kivitelezni. Ehelyett fagyasztásnál a levegőt kiszorítva fagyasztunk le élelmiszereket. Déli gyümölcsöket etilénnel érlelik. Otthon is lehet etilénnel érlelni. Minden gyümölcs termel érése során etilént. Ha érése során egy lezárt zacskóba tesszük, nem engedve, hogy a gázok eltávozzanak, tulajdonképpen önmagukat érlelik. De az alma mellé tett gyümölcs is jobban érik. Ezzel a módszerrel siettethetjük az érlelést. Amikor csak lehet, otthon készítsük az ételeket, a kérdés azonban az, hogyan? Az ételkészítés gyakorlatának elméletéről van szó. Cél: Megőrizni az étel beltartalmi értékét. Vitamin és ásványi anyag tartalmat megőrizni. Ehhez pedig kíméletes technológia használata kell. Kuktafazék ugyan 100 fok felett dolgozik, de mégis kíméletesen főz, ha rövid ideig használjuk. Tehát az idő függvénye magas hőmérsékleten fontos. Rövid idő magas hőmérsékleten kezelve a barátunk. Ellenben az elektromos párolóedények 60-70 fokon tartják a levegőt hosszútávon. Ez rosszabb, mint a kuktában párolt étel. Az egyik legrosszabb megoldás. Hosszú időt szánunk rá alacsonyabb hőmérsékleten. A vitaminoknak nem tesz jót a hosszú feldolgozási idő. Amikor az a célom, hogy az élőflórák (baktériumok) elpusztuljanak, de a vitaminok megmaradjanak. 5-10 perces intenzív hőhatás a vitamin nagy részét megtartja. Kuktában rövid ideig készült káposzta - 10 perc után még mérhető C-vitamin tartalommal bír. A vitaminbomlás lassabb folyamat, nem egy perc alatt semmisül meg. Több tízperces hőkezelés kell a vitamin elpusztításához. Ezért sem ajánlottak az elektromos párolóedények. Rostok puhítása alapcél. Szükség van rostokra. Barátaink. A túl sok nyers rost nem mindig jó. Párolás során a rostok megdagadnak. Könnyebben emészthető a párolás során kezelt rost. Pl: Sárgarépa nyersen sok enzimet tartalmaz, viszont karotint alig. Viszont félig párolva másfélszeres a karotin teljesen párolva kétszeres mennyiségű karotin képes felszívódni.Sütőtök nyersen sárgarépával finom, ízletes. Karotin tartalma nyersen szintén kevésbé szívódik fel, noha rengeteg hasznos fitokemikália van a nyers sütőtökben. Tehát mérlegelni kell, mikor kell nyers, mikor kell párolt ételt fogyasztani. Milyen céllal választjuk az adott zöldséget. Gőzölés során a keményítők a növényekben megduzzadnak. Duzzadt keményítő könnyebben kezelhető és emészthető. Keményítőtartalmú élelmiszereket érdemes áztatni. Pl gabonafélék, burgonya. Natúr pelyhek nyers fogyasztása hasnyálmirigy megnagyobbodáshoz, 2-es cukorbetegséghez vezethet, valamint, bélvérzést okozhat. Egészséges ha a müzli-reggeli nem nyers formában kerül fogyasztásra. Érdemes a zabpelyhet, natúr pelyheket egy kevés vízben felfőzni. A kenyérkészítés nem véletlen terjedt el. Szakmailag érdekes dolog. Kelesztéskor a keményítő további feltárást végez. Az igazi kovászos kenyér sokkal könnyebben emészthető, mint az élesztős. Íze is más. Manapság azonban kovászaromát használnak a sütőiparban. Élesztőmentes napok beiktatása fontos. Nem szabad minden nap élesztős terméket fogyasztani. Búza elterjedése miatt napjainkban az alternatív gabonákat nem fogyasztják. Pl. köles, amaránt, árpa, hajdina, stb. Szintén cél: Jóízű, egészséges étel készítése kíméletes technológiával. Gabonát mindig főzni kell, kivéve nyers gabonacsírák. Hüvelyesek - csíráztatás esetén nem kell hővel kezelni, amúgy általánosan áztatni pl: éjszaka, az első főzővizet is le kell önteni. Keményítőtartalmú krumplit és rizst is főzzük. Kelkáposzta, kelbimbó, karfiol, sütőtök, répa érdemes időnként főtt formában is előtérbe helyezni. Állati termékeket is hő kezeljük. Nyers tej ellenjavallott napjainkban már, hiszen az állatokat olyan rovarok, ízeltlábúak támadhatják meg, csíphetik meg, amelyek a vérbe, sőt tejbe kerülve súlyos állapotokat idézhetnek elő. Tej, tojás hús hal tehát mind hőkezelést igényelnek. Ha nem jó az otthoni konyhatechnikánk, mindent tönkre tehetünk. Sokszor ostorozzuk a gyorséttermek sült burgonyáját.Milyen módszerek előzik meg a forró (szója) olajban történő készre sütésüket? Előkészítik őket lassú előfőzéssel, de ekkor még nem puhulnak meg teljesen. Minden növényben elképesztően sok levegő, légrés van. Ezeket a légréseket telíteni kell. Ha olajjal telítenék, sem gazdaságos, sem igazán finoman fogyasztható sem lenne. Ezért a légrések az előfőzés által vízzel telítődnek. Így nem olajjal telítődik. Előfőzést követően lecsepegtetik a burgonyaszálakat, szárítják, elősütik, lefagyasztják és készre sütik az étteremben általában szójaolajban. Hogyan készítsünk egészségesen sültburgonyát, szalma krumplit? Otthon friss olajba sütni a nem előkészített burgonyát egészségtelenebb , mert víz helyett olajjal telítődnek a levegő rései. Amennyiben ilyen krumplit szeretnénk fogyasztani, lobogó sós vízbe kell mártani 15-20 másodpercre az apróra vágott burgonyát, megszárítani (különben az olaj szétfröcsöghet), és utána olajban kisüthető. Így epére, gyomorra, túlsúlyra kevésbé ártalmas. Túlfőzés is helytelen eljárás. Túl sok vizet önteni zöldség alá helytelen, mert- kilúgozzuk. Csak tisztító kúra esetén érdemes szétfőzni. Szétfőzve a zöldségekből kioldjuk az ásványokat, így káliumleves lesz belőle. Lúgosító hatása van. Ilyen káliumlevesek léböjt-táborokban is előfordul. Tehát otthon levest készítve kerüljük a bő vízben történő teljesen puhára főzést. Hiszen a legtöbb értékes táplálék ez által kifőzésre kerül, és nem jut be a szervezetbe hasznos felhasználásra. Ezért inkább pirítsuk (olaj és zsiradék nélkül), majd pároljuk (kevés vízen) a zöldségeket, és a végén a fűszerezéshez, ízesítéshez öntsük fel valamennyi vízzel, de ekkor már ne főzzük sokáig. Így jobban megőrizhetjük a zöldségeink bel tartalmi értékét, és egészséges levest fogyaszthatunk. Gyümölcsleveseket főzés nélkül készítsük, kizárólag turmixgéppel. A konyhában való tevékenységeink során nagyon fontos dolog az oxidáció, amire különösen figyeljünk. Ha egy terméket megvágtunk, turmixoltunk, azonnal oxidációnak van kitéve. Igyekezzünk ezért mielőbb felhasználni. Oxidáció hő hatására gyorsul, oxidáció során pedig további tápanyagok távozhatnak a növényből. Olajban sütés esetén ne használjuk fel újra az olajat. Az égetett olajok állása közben is oxidáció lép fel - még sötét helyen tárolás esetén is. Elképesztően rákkeltő az olaj újbóli felhasználása. Amennyire csak lehetséges kerüljük az olajban sütést, rendkívül káros. Régen az emberek aszaltak a nap melegét felhasználva árnyékban. Ez mind a mai napig a legegészségesebb vízelvonási módszer. Hosszútávon nagyon kíméletes eljárási mód, főleg ha az aszalógépünkön állítható hőmérséklet. Elképesztően tartós termék áll elő, amelyet télen is fogyaszthatunk. C-vitamin tartalmukat is megtartják az aszalványok. Tiszta levegőn, árnyékban kinn is aszalhatunk gyümölcsöt, zöldséget. Az egyik legjobb tartósítási módszer. Sózás is tartósít. Tudni kell róla, hogy vízelvonó hatású, és egy határon túl már nem egészséges. Zöldségeket, krémeket tartósíthatunk sóval, főtt ételhez adva gondoljunk arra, hogy megnövel(heti) az étel sós ízét. Füstölés. Fizikai füstölés nem egészséges. Sóval, füsttel, nitrites páccal tartósít az élelmiszeripar. Füstölést általánosan nem ajánlják, nem egészséges. Inkább füst aromával kezeljük az ételt a kívánt füstölt íz elérése érdekében. Füstgázok tisztított esszenciája a füstaroma. Az aromák nem mindig szerencsések, de a füstaroma mértéktartóan , enyhén használva nem okoz betegséget. Régiek használták az erjesztést. Erjesztési folyamatok: Tejsavas, alkoholos és élesztős, kevert savas. Újabban a kefíreket, joghurtokat genetikailag módosított szervezetekkel érik el az élelmiszeriparban. Az előadáson eddig a hosszú távú konyhatechnikai műveletekről volt szó. Mindennap használatos konyhatechnika: Előtisztítás. Szerencsés, ha nem ugyanazon a helyen tisztítjuk az élelmiszert, mint ahol feldolgozzuk. Érdemes a kertből leszedett, piacról hazahozott élelmiszert kerti csapnál megmosni. Vagy házban külön helyiségben. Ha látnánk, mi minden jön le a nyersanyagról, mennyi kórokozó, teljesen másként állnánk ehhez a kérdéshez. Ha mosogató felett dolgozunk, utána rögtön fertőtleníteni kell, mert keresztfertőzést okozhatunk - hasfájás, hasmenés, gyomorproblémákat okozhat. (Bővebben olvasható erről Tóth Gábor Beteg táplálékaink című könyvében.) Tojás megfogása után kezet kell mosni, majd a területet fertőtleníteni. Hűtőben elkülönítve kell tárolni - lehetőleg dobozában. Fontos a körültekintő eljárás. Hámozás. Elveszítünk vele egy kis tápanyagot, de szükséges. Ha lehetséges, helyette erre a célra használatos dörzskefével dolgozzunk. Előtte a zöldséget be kell áztatni. A legnehezebben elérhető szennyeződések is fellazulnak. Egy viszonylag tiszta növényt áztatással és dörzskefével konyhakészre lehet hozni. Ráadásul több tápanyag marad meg. Gabonáknál is fontos az előkészítés. Koptatás, gőzölés, csíráztatás. Gabonaiparban is fontos előkészületek vannak. Amint felaprítottuk az élelmiszert, nincs időnk. Oxidáció tápanyagot pusztít. Másnapra a tápanyag általánosságban 50-60%-a csökken. Nedves hővel történő kezelés a főzés, párolás, gőzölés. Főzés napjainkban már elavult technológia. Bő vízben főzni nem tanácsos. Pároljunk helyette. Párolás során fontos, hogy ne nyitogassuk sűrűn a fedőt. Pároláskor igyekszünk a bel tartalmi értéket megőrizni. Rizs, köles, kásák pelyhekből - enyhe, gyors pirítás szárazon, utána történik a vízzel való felengedés. Szárazon pirítani - nem olajon. Fertőtleníti a gabonát a pirítás, és elősegíti a víz felvételét. Az előpirított élelmiszerek bel tartalmi értéke magasabb. A rizsszemeket mossuk meg, majd olaj nélkül kicsit pirítsuk át. Párolás során vízgőzzel dolgozunk - előnyös, mert nem képződik rákkeltő anyag. Túl sok víz használatakor túl sok anyag oldódik ki. 100 fokos főzésnél az élő anyagok ínaktiválódnak, ezért inkább pároljunk, mint főzzünk . Ne főzzük, pároljuk teljesen puhára a zöldségeket. Ha a zöldség belseje ropog, kívül puha - vitamintartalma és emészthetősége jó! Tehát a belseje maradjon kemény! Félpuha megoldás régi-új technológia, szemben az agyon hő kezelt élelmiszerekkel. Nyílván van olyan zöldség, ami elveszíti az élvezetét ilyen eljárás során. (PL: Lilakáposzta - nyersen ajánlottabb fogyasztani.) Szárazhő hatására pörzs vagy pörk anyagok készülnek, ezek a barnulási termékek. Aminosavak, fehérjék és szénhidrátok egymással reakcióba lépnek. Nem enzimes barnulás történik. Kromoszómakárosító, tehát rákkeltő hatása van az ilyen módon készített ételeknek. Kávét is ilyen pörköléssel készítik. Kávé természetes sötét színe, pörkölés során is tovább sötétül. Óvatosan kell bánni a gabonakávékkal is. Pörkölés kimondottan rákkeltő anyagokat produkál. Kakaó is hasonló. A pörkölés nem pirítás. Aki reggel éhgyomorra kávéval kezd, elképesztő irritációt ad a gyomornak. Rákkeltő kockázata van. Sütés. Napraforgó olaj 180-220 fokon forr. Ezen a hőfokon egy élelmiszer nem maradhat egészséges. Olajban sütés idején az olajat beszívja a termék, nehéz a gyomornak, epének, hasnyálmirigynek sem jó. Sütés során vékonyan kikenni kókuszolajjal a tepsit, és így hővel sütőben sütni egészségesebb. Kicsit szárazabb lesz, de salátafélékkel fogyasztva finommá tehetjük. Kerüljük az olajban történő sütést (rántott ételek, olajban sült kelt tészták) . Sok pörkanyag és az izgató anyagok hajlamosítanak refluxra, gyomorirritációra, hasnyálmirigy problémára, vékony és vastagbél betegségre. Sült burgonyát rágjuk péppé. Roston sütés. 1 szelet BBQ hús elfogyasztásával annyi benzopirén kerül a gyomorba, mint jelentős számú cigaretta elszívásakor. Csak dohányzáskor a tüdőbe, sült evése során a gyomorba. Tehát egyfajta rákkeltő kockázatot hordoz. Sültektől való mentességet javasoljuk. Sülteket esetleg tepsiben készítve. Egyszer-egyszer nem halálos, de hosszútávon rendszeresen készítve és fogyasztva kerüljük el. Palacsinta esetenként elfogadható. Tej és tojást kihagyni, inkább növényi fehérjékkel készíteni. Rákkeltő hatása így elenyésző, de nem feketére sütni. Gofrisütő jobban szabályozható. Almával lazítható a tésztája, lágy pépet biztosít. Arany barnára sütve elkerülhető a rákkeltő hatás. Kerüljük el a fekete színű anyagok képződését. Kenyérpirító használata során a kenyeret egész keresztmetszetében átsütve fogyasszuk. A belül puha pirított kenyér nem igazán fogadható el. Kétszersült, vagy teljesen pirított kenyér ajánlott. Mikrohullámú kezelés általánosan nem javasolt. Nem visszafordítható változások történnek a fehérjeszerkezetekben. Inkább langyosításra használjuk, alacsonyabb hőfokon. Mézet, olajat utólag adjunk az élelmiszerekhez. Aszalványokat nem érdemes belefőzni az ételekbe, kásákba, hiszen teljes értékű ételek. Gabonát megfőzve az aszalványt nyersen rakjuk hozzá. Gyümölcslevet is utólag tesszük az ételbe. Habarás során alternatív liszteket is használjunk. Zabpehely, köles, durumliszt - könnyebben emészthető ételt kapunk. Az előadássorozat 2012. szeptember 18-án folytatódik.
Finomfőzelék - kicsit másképp
2012. június 3. Mindennapi ételeink
A pénteki finomfőzelék azért is volt más, mert friss, új (békés megyei) borsóból és répából készült, illetve kukoricatejjel habartam, a harmadik érdekesség pedig, hogy borsóval is sűrítettem. Leírom szép sorjában: Hozzávalók: 1/2 kg borsó 4 zsenge sárgarépa 1 fej vöröshagyma 1 kisebb csokor petrezselyem 2 ek. 100%-os extra szűz olívaolaj kb. 1 l kukoricatej 2 ek. liszt só, köménymag - ízlés szerint Elkészítés: Az apróra vágott hagymát kevés vízen megpároljuk. Erre rádobjuk a borsót és a felkockázott répát. Kevés kukoricatejjel felöntjük és sóval és köménnyel ízesítve puhára pároljuk. Ekkor kiveszünk egy kevés borsót, és a maradék kukoricatejjel és kevés liszttel összeturmixoljuk. Ezt öntjük a főzelékhez. Összerottyantyuk, majd petrezselymet szórunk bele és frissen fogyaszthatjuk is. :-)
Keleti répás tészta
2012. május 25. Vegetáriánus receptek
Nem volt itthon túl sok minden, de egyébként is valami egyszerűre vágytam. Sietni is kellett, mert éhes voltam, így egy már bevált receptem mellett döntöttem. Az elnevezésén persze lehet vitatkozni. :-)
Hozzávalók:
- 25 dkg tészta,
- 3 ek olaj,
- egy hosszú chili fele kimagozva (aki csípősebben szereti, annak mehet az egész és maggal),
- 2 nagyobb fej hagyma,
- 2 hüvelykujjnyi gyömbér,
- 1,5 tk tandori masala,
- kb. 30 dkg répa,
- só, víz.
A tésztát feltesszük főni. Eközben felaprítjuk a chilit, a gyömbért és a hagymát. A sárgarépát megtisztítjuk, és nagylyukú reszelőn lereszeljük, így hamar megpirul majd.
Lehetőleg wokban készítsük el. Felforrósítjuk az olajat, picit megpirítjuk benne a chilit, majd beletesszük a hagymát és a gyömbért is. Átpároljuk épphogy üvegesre. Ez után hozzáadunk 1,5 teáskanál tandori masalát, és azzal is pirítjuk néhány másodpercig. Hozzáadjuk a répát is, megsózzuk és aláöntünk egy pici vizet. Meg-megkavarva fedő alatt pároljuk addig, amikor már nem nyers, de még ropogós.
A tésztát leszűrjük és hozzáadjuk a zöldségekhez. Alaposan átforgatjuk, hogy egyenletesen legyen a tészta közt a répa. Szójaszósszal locsolgatva átpirítjuk.
Édes a répától, friss a gyömbértől, csíp a chilitől. Bitang lett, de nagyon finom!
Bliszkó Viktor
vega piknik
2012. május 22. Vegasztrománia
vasárnap lezajlott az első vega piknik a kopaszi gáton. vegák és nem vegák fogták meg otthon a fakanalat és kötöttek kötényt, hogy ezen a napon, melyen az időjárás is megtisztelt minket, megoszthassuk egymással ezeket a húsmentes költeményeket és a közös étkezés élményét. ha jól számoltam, harmincan gyűltünk össze, gyerekekkel, szülőkkel, barátokkal. legfiatalabb piknikezőnk 19 naposan vett részt, de a tizenéves korosztály is erősen képviseltette magát, ment a bandázás. sokan biciklivel érkeztek, éljen a környezettudatosság! további képekért katt ide! ami az ételeket illeti, degeszre ettük magunkat, volt is miből válogatni: spárgás quiche, zöldséges quinoa falatok, zöldséges tönköly saláta, házi kenyér, tortilla, almaborban és mustban pácolt camembert, faszénkéregben érlelt kecskesajt, thai sült rizs, spárgás rizottó, vegyes saláta, almás céklasaláta, kétféle padlizsánsaláta zöldségekkel, fűszeres túrókrém, mentás sós keksz, retek tzatziki, spenótos babpüré, paradicsomos babpástétom, tönkölykeksz, répás kenyér, pesztós-krumplis tészta, nyári tekercs szezámszósszal, gyümölcsös süti, epres kekszgolyó, gyümölcssaláta, gyümölcsök. nagyon jól éreztem magam, már tervezem a következőt! :)
Ismét az MTV 1 egyik műsorában
2012. május 21. Főzés nélkül finoman!
2012.05.20 az MTV 1 Ma reggel műsora 6:55... műsoridő: a link a megtekintéshez: rövidesen látható lesz a videótárban, egy kis türelem... a receptek :))) Fekete olívabogyó krém medvehagymával 2 személyre 200 gramm fekete olívabogyó 1 dl hidegen sajtolt extraszűz olívaolaj 10 levél medvehagyma Az olívabogyóról leöntjük a levét, majd egy erős darálóban az olívaolajjal és a megmosott leszárított (konyharuhával megtörölt) medvehagyma levelekkel együtt pépesítjük. Ha szeretjük a medvehagymát látványában is élvezni, akkor 2 levelet csak a pépesítés után rövid darálással aprítsunk hozzá, így a mélyzöld levelek nagyobb darabjai szépen kivillannak a fekete olíva közül... Az ízeket az olívabogyó sós fanyarsága és a medvehagyma csípős fokhagymára emlékeztető jellege adja. Otthon készített kenyérrel (a kenyérsütők kiválóak erre) fogyaszthatjuk. Jégsaláta paradicsommal és sárgarépával 2 személyre 1/2 fej jégsaláta 10 szem koktélparadicsom 1 db nagyobb sárgarépa 1 dl olívaolaj kevés só, rómaikömény, színes bors. A jégsalátát vékonyra szeljük, a koktélparadicsomot felezzük. A meghámozott sárgarépát, burgonyahámozóval felcsíkozzuk. Az előkészített zöldségeket megöntözzük olívaolajjal, megszórjuk kevés sóval, fűszerezzük rómaiköménnyel és durvára őrölt színes borssal, majd az egészet gyengéden átforgatjuk. Önálló ételként vagy köretként is kiváló. Amennyiben a salátából garantáltan mindenki fogyaszt, az olívaolajba 3-4 gerezd fokhagymát is préselhetünk, ezzel is megvadítva az ízlelőbimbóinkat. Mandulával szórt eper, ,,csokis epersodóval 2 személyre 1/2 kg eper 1/2 l ,,házi készítésű rizstej szeletelt mandula, 70 %-os fekete csokoládé, nádcukor, szárított menta, tisztított víz. A rizstej elkészítése roppant egyszerű. Személyenként egy evőkanál gömbölyű rizst (rövidszemű rizst, jobban pépesedik) személyenként 1 dl tisztított vízben pépesre főzünk, majd jelenesetben 3 dl tisztított vízzel, egy teáskanál olívaolajjal, csipet sóval egyetemben leturmixoljuk, és leszűrjük. A megmosott eper 2/3-t egészben vagy aprítva egy kehelybe tesszük, miközben a maradék 1/3 epret a rizstejjel, 1/4 tábla csokoládéval és egy evőkanál nádcukorral, kevés mentával együtt, tovább turmixolunk, a kész ,,sodót az eperre öntjük, és megszórjuk szeletelt mandulával. 15 percre a hűtőbe téve, tovább emelhetjük az édesség ,,értékét. Köszönöm a megtisztelő figyelmeteket! Javed
Fejes saláta almával
Salátát salátával... Talán ez is lehetne a mottója az elmúlt heteknek. A május tulajdonképpen a retek és a saláta szezonja, eszünk is belőle mostanság jó sokat. A fejes saláta konyhai felhasználása Magyarországon nem sokrétű, hiszen többnyire nyersen fogyasztjuk, csak néhány háziasszony készít belőle levest vagy főzeléket. Előnye, hogy nincs benne kalória, előételként is fogyaszthatjuk, de díszítésnek sem utolsó. Az alábbi recept alapján készült salátát könnyű tavaszi vacsoraként fogyasztottam. Hozzávalók: 1 fej saláta 2 szál sárgarépa 2 db zöldalma Méz Ecet Só Olívaolaj Bors - A salátát jó alaposan mossuk meg és csepegtessük le. Az almát és a sárgarépát tisztítsuk meg és szeljük/reszeljük megfelelő méretűre. - 1 evőkanál ecetből és olívaolajból, valamint ízlésszerinti só, bors és méz keverékéből készítsünk öntetet. - Keverjük össze egy nagy tálban a hozzávalókat, majd egy órán át érleljük hűtőben. - Fogyasszuk egészséggel! Ildi :-)
“Burgerkrémmel” töltött paprika
Burgerkrém, vagy hívhatnánk akár magkörözöttnek is. Természetesen csak természetes alapanyagokból, sütés-főzés nélkül, hogy az értékes tápanyagok megmaradjanak. A családban mindenkinek nagyon ízlett. Egyik adagot csináltam a másik után. Hozzávalók a magkörözötthöz: 1 nagyobb sárgarépa vagy 2 kisebb, 1 csésze dió (előző este beáztatva), 1 közepes vöröshagyma, 2-4 gerezd fokhagyma ízlés szerint, Himalaya só, kis bors, [...]
Az utolsó fogás - magyarországi filmpremier
Monday, May 21, 2012 6:00pm until 9:00pm Francia Intézet -> 1011 Budapest, Fő u. 17. Milyen hatása van a világtengerek túlhalászatának környezetünkre, élelmiszerünkre és a jövőnkre? Rupert Murray alámerült, hogy bemutassa a jeges valóságot a Föld tengereinek kifosztásáról. A Greenpeace, a Diverziti és a Francia Intézet bemutatja.... Kellemetlen igazság a világtengerek túlhalászatáról - The Economist A film előzetese: http://www.youtube.com/ watch?v=MPPRnR7YIFE A BELÉPÉS INGYENES, DE REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT: ide írj: sage@greenpeace.hu
ÉletKonyha: zöld catering a Zöld levél programra
A Levegő Munkacsoport és a Messzelátó Egyesület a Demján Sándor Jótékonysági Alapítvány jóvoltából a VIII. kerületi Teleki téren és környékén 30 fát ültettek el szombaton! Mi is ott voltunk, mint ÉletKonyha, hogy egészséges és környezetbarát nyers vegán falatokkal lássa el az önkénteseket! Köszönjük, hogy mi is részesei lehettünk ennek a városzöldítési programnak! :) Előkészületek Ezzel csillapíthatták szomjukat és éhségüket a lelkes önténtesek: Epress frissítő Mentás citromos frissítő Bükki forrásvíz Vegán waldorf saláta Aszalt paradicsomos-répás pástétom medvehagymás krékeren csírával Friss vegyes salátalevelek Citrom- és vaniliakrémes gyümölcskosárkák Kakaós tekercs aszalt sárgabaracklapban Bővebben a Levegő Munkacsoport oldalán olvashatsz az eseményről. A faültetés
Almás-répás golyók
2012. május 13. Lét-tudatos konyha
Az alábbi csemege nagyon egyszerűen elkészíthető, akár gyerekek is hozzáfoghatnak. Hozzávalók: 20 dkg sárgarépa 40 dkg alma 25 dkg darált keksz 10 dkg darált dió 1 teáskanál őrölt fahéj 3 evőkanál méz 1 citrom leve és reszelt héja a hempergetéshez: darált dió
Lencsesaláta sült sárgarépával (laktovega)
2012. május 10. Dulmina tündérkonyhája
Most is "GoodFood menza" volt nálunk - mint az első szám megjelenése óta elég gyakran. Továbbra is nagyon jó a felhozatal vegetáriánus receptekből a magazinban, és a piacon a friss répát meglátva egyből beugrott ennek a salátának a képe, így nem volt kérdés, hogy mit fogok készíteni belőle. Hozzávalók 3-4 személyre 1 bögre (2,5 dl) barna lencse (25 dkg) 2 bögre víz 1 csomó új répa (kb. 0,5
Szuper reggeli: Málnás mandulatej turmix
Néhány éve szokásos reggelijeink közé tartozott a pirítós és a tea. Akkor már vegetáriánus voltam, amikor egy kolléganőm mesélte, hogy ő most már csak gyümölcsöt eszik délelőtt és egyáltalán nem lesz éhes ebédig. Gondoltuk, ezt mi is kipróbáljuk, hiszen a gyümölcsök frissítenek, a gabonák táplálnak, a zöldségek pedig tisztítanak. Reggel és délelőtt szükségünk is van frissítésre, hogy gyorsan pörögjön az agyunk, igaz? Szóval maradt a tea (mindenféle ízesítés nélkül) és a gyümölcs. Aztán nagy rajongói lettünk a zöld smoothieknak. Készítettük így, meg banánnal, almával, spenóttal/leveles kellel és vízzel is. Utána jöttek a gyümölcsturmixok, smoothiek reggelire, plusz egy bögre gyógytea. Karácsonyi ajándékunk egy aprítógép volt, amihez tartozik egy gyümölcscentrifuga is, így most már zöldség/gyümölcsleveket is tudunk préselni. Kedvencünk a répa-narancs-gyömbér hármas. A munkahelyemen tízóraira mindig eszem valamilyen gyümölcsöt, meg sok-sok vizet iszom ebédig. Eleinte fura volt, meg néha éhesek voltunk, de mostanra (2-3 év után) teljesen megszokta a szervezünk ezt a fajta reggelit és bírjuk gyümölcsökkel ebédig. Kivételek persze a hétvégék, amikor a szombati piac után még benyomunk egy cappuccinot és valamilyen péksütit, vasárnap meg a ráérős reggelizős nap, így a palacsinta gyakori vendég az asztalon. Az angol nyelvben a juice és a smoothie között tesznek különbséget. A juice az, amikor a zöldségnek vagy a gyümölcsnek csak a leve van kipréselve, a gyümölcscentrifugában hagyva a növényi rostokat. Ebben a formában is bekerülnek a vitaminok és ásványi anyagok a szervezetünkbe. A smoothie pedig az, amikor a teljes zöldség vagy gyümölcs (kivéve a héjakat, pl: narancshéj, banánhéj, stb.) le van turmixolva, vízzel, teával egy kicsit hígítva úgy, hogy sűrű levet kapunk. Ilyen a zöld smoothie is. Adhatunk hozzá növényi tejet, akkor pedig krémes shake-et kapunk. Úgy gondolom, hogy a magyar turmix szó ennek a smoothie-nak és shake-nek lehet a keveréke. Ti mit gondoltok? Málnás mandulatej turmix Hozzávalók: - 500 ml mandulatej - 60 g málna (fagyasztott vagy friss) - 3 teáskanál méz A hozzávalókat tegyük a turmixgépbe, turmixoljuk 5 percig. Ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk még egy kevés mandulatejjel. De ha sűrűn hagyjuk, akkor joghurtként is megehetjük, csak szórjunk hozzá zabpelyhet és már kész is a komplett, teljes értékű vegán reggeli.
Sós mogyorópástétom
2012. május 2. Mindennapi ételeink
Múlt héten férjem egyik munkatársánál, barátjánál járt megbeszélésen, és hozott egy kis kóstolót egy ehhez hasonló pástétomból, ami eszembe juttatta, milyen régen készítettem ilyet, vagy ahhoz hasonlót. Így tegnap elkészítettem. Hozzávalók: 2 marék földimogyoró 2 közepes főtt répa só, borsikafű, szurokfű. Elkészítés: A mogyorót alaposan összeturmixoljuk, annyi vízzel, hogy lágy, kenhető legyen. A répát megfőzzük és a mogyoróhoz turmixoljuk. Sózzuk, ízesítjük és fogyaszthatjuk is. Nem egy nyári étel, de ma még jól esett :-)
Brokkolifasírt
Mostanában rászoktam a zöldségfasírtokra. Azért, mert gyorsan készen van, finom, és ennek itt 55 kcal darabja. Általában nagyobb adagot sütök, és megy a mélyhűtőbe. Hozzávalók: 40 dkg brokkoli 15 dkg sárgarépa 20 dkg köles 15 dkg cottage cheese 1 kk asafoetida 3/4 kk őrölt feketebors 3/4 kk... tovább>>
Magyaros napraforgó pástétom
2012. április 24. Mindennapi ételeink
Gyors, egészséges, finom pástétom, finom napraforgómaggal. :-) Hozzávalók: 20 dkg darált napraforgómag 1 fej vöröshagyma 1 szál újhagyma kevés petrezselyemzöld 1/2 ek. extra szűz olívaolaj 2 ek. zsemlemorzsa 0,5 dl víz 1 db főtt répa 2 gerezd fokhagyma pirospaprika, só, köménymag Elkészítés: A blogon igen kedvelt vegán májpástétom mintájára készült ez a pástétom. Kevés vízen az apróra vágott vöröshagymát megpároltam. Ehhez szórtam 1 zsemlemorzsát, darált napraforgómagot, pirospaprikát, sót és köménymagot. Amikor ezek jól összepirultak, felengedtem vízzel, olajat locsoltam hozzá. Ekkor tettem hozzá a főtt és turmixolt répát, ill. apróra vágott újhagymát, fokhagymát, és kevés friss petrezselyemzöldet. Összefőztem és frissen, répasalátával fogyasztottuk.
Tavaszi répasaláta
2012. április 23. Mindennapi ételeink
Az utóbbi hetekben sok salátát eszünk, hiszen itt a sok tavaszi zöldség -valami már a kertből!:-) Ez a saláta önmagában is megállja a helyét, de finom főételek mellé, esetleg vacsorára egy pástétomos kenyérrel. És nagyon egyszerű, gyors az elkészítése. Hozzávalók: 1/2 kg répa 1 kisebb fej újhagyma 1 csokor petrezselyem 4 dl vegán majonéz (itt írtam róla) 2 marék napraforgómag 2 ek. Pithari extra szűz olívaolaj só - ízlés szerint Elkészítés: A répákat megmossuk, meghámozzuk és lereszeljük (nagy lyukú reszelőn). Kevés sóval állni hagyjuk. Majd a vegán majonézt hozzáadjuk, meglocsoljuk extra szűz olívaolajjal, megszórjuk petrezselyemzölddel, újhagyma karikákkal. Mindeközben olaj nélküli serpenyőben napraforgómagot pirítunk, ezt tálalás előtt szórjuk a salátánkra. A napraforgómagot a Vegetár Kft-től érdemes beszerezni, mivel árulnak natúr magot, és ráadásul olcsón is vehetjük meg tőlük.:-)
Egybesült sóskalevéllel
Örömmel néztem, ahogy a sóska napról napra növekedett a kerti átjáró mellett, és már eleve fentem rá a fogam. A múlt heti esőzéstől végre megugrott, lehet tarolni benne. :) Jó savanyú, mégis finom. Így natúran. (Főzve ne kerüljön az asztalomra, mert!) Az egybesült kiinduló receptjét Magdinál találtam, de úgy megvariáltam, mint Dulmina az új magazin receptjeit. :) (Ez most dicséret akart lenni a vegánosításra.) Volt száraz kiflim, azt akartam elhasználni, és némely hozzávalók elérhetőség hiányában kimaradtak. 1 kocka füstölt tofu 2 reszelt répa 2 kifli 3 ek zabliszt 3 evőkanál darált dió 1 kis fej vöröshagyma 1 ek búzakorpa 1 ek majoranna 1 ek borsikafű 1 tk őrölt kömény 2 újjnyi gabonakolbász 1 ek vegamix Annyi víz, amennyit felvesz A kiflit beáztattam, a többi hozzávalót felaprítottam, összemozsoltam, stb. Azután összekevertem egy nagy tálban. A végén hozzáadtam a kinyomkodott kifliket is, és átgyúrtam. Ha nem áll össze, adhatunk hozzá még vizet és zablisztet. Alufóliákra halmoztam egy-egy adagot, majd sütöttem fél óráig. Gondolom az áztatott kenyér miatt, sokkal több idő kellett neki, ezért összesen több mint egy órát sütöttem közepes hőfokon, azután lefeküdtem aludni, és benne hagytam az egészet a sütőben. Ugyan nem lett szépen szeletelhető, mint Magdié, se tökéletes volt a kelkáposzta főzelékhez, mert nem volt száraz. Legközelebb megcsinálom az eredetit, ha nem sietek, nem írunk szakdolgozatot, meg ilyenek.
Hamis fasírt (vegán)
2012. április 11. Dulmina tündérkonyhája
Az utóbbi időben többször is készítettem ezt az egyszerű, de igen ízletes, fűszeres fasírtot, melyben remekül eltüntethető a maradék, száraz kenyér. Hozzávalók 12 db 7-8 cm átmérőjű pogácsához 15 dkg szikkadt (vagy akár száraz) Graham-kenyér 1 marék zabpehely 2 evőkanál Graham-liszt 1 közepes sárgarépa 1 csapott teáskanál VegaNatura ételízesítő 1/2 kávéskanál darált borskeverék 1 kávéskanál
Húsvéti tortácska..
Véget ért az áldásos böjt, ami számomra mindig csodálatos élményeket nyújt. Idén nem sikerült teljesen elvonulnom a munkától, teendőktől, de igyekeztem némi időt szakítani az elmélyülésre, Csend- teremtésre. (Itt részletesebben is leírtam egy régebbi böjtömet, idén pedig Ági is sok hasznos információt osztott meg a léböjttel kapcsolatban) A végeredmény nagyon pozitív, remekül érzem magam, újult erővel vághatok neki az elkövetkezendő sűrű hónapoknak :) Ami még nagyon nagy élmény volt számomra, hogy idén a párom is együtt böjtölt velem, és ez egy csodálatos ajándék. A húsvéti nagy evések nálunk kimaradtak, nosztalgiával idézem fel- mindenféle sóvárgás nélkül- édesanyám füstölt sonkáját és az annak levében főtt tojásokat, amit mindig sok tormával és kaláccsal fogyasztottunk. Nekünk most könnyű, nyers zöldséges ételek jutnak isteni medvehagyma pestoval (amit idén csíráztatott-aszalt napraforgómaggal készítettem). A tegnapi édesség pedig egy körtetorta volt csokoládé öntettel, ami annyiban érdekes, hogy a töltelékét léböjtről maradt gyümölcspépből készítettem. A tésztához: 15 dkg mandula (aszalt) 15 dkg aszalt hajdinacsíra 20 dkg dió (aszalt) 1 ml ceyloni fahéj 13 dkg magozott iráni datolya 1 csipet Himalája só A töltelékhez: 2 bögre körte és almapép 1 mk citrushéj (én yuzu-t használtam) 1 darabka vanília 3 ek kókuszcukor 1 ek mesquite por 1 ek lucuma por 3 ek őrölt mandula 2 ek útifű maghéj díszítés: 2 db közepes méretű körte 2 ek juharszirup kevés fahéj csokoládé öntet: 6-8 dkg mandula, áztatva 3 ek kókuszreszelék 3 ek kókuszcukor kevés vanília 2 ek karobpor 3 ek nyers kakaópor 1 ek kókuszolaj, olvasztott A tészta összetevőit a datolya kivételével aprítjuk robotgépben, majd a datolyát a fűszerekkel és 1/2- 1 dl vízzel összeturmixoljuk. Összedolgozzuk a masszát a magos keverékkel, majd egy 25 cm átmérőjű piteformába egyenletesen belenyomkodjuk a tésztát. Nem létfontosságú, de ha ropogós tésztát szeretnénk, aszaljuk kb egy éjszakán át. A díszítéshez szükséges körtéket kb 1/2 cm vastag szeletekre vágjuk, átforgatjuk a juharsziruppal és a fahéjjal, majd aszaljuk néhány órán keresztül. A töltelék összetevőit összeturmixoljuk vagy összekerjük, majd beletöltjük a tésztánkba. Tetszés szerint elrendezzük a tetején a félig aszalt körteszeleteket. A csokiszósz összetevőit annyi vízzel turmixoljuk össze, hogy öntet állagot kapjunk. Ehhez kb. 1 1/2- 2dl vízre lesz szükségünk.
Böjtölj zöldség- és gyümölcslevekkel
Biopiac és őstermelők a Hunyadi téri piacon - innen szereztük be az alapanyagokatA böjti időszak a végéhez ér, de a tavaszi megtisztulás még mindig aktuális lehet, ha eddig nem volt rá lehetőséged! Én frissen préselt zöldség- és gyümölcslevekkel böjtöltem 7 napig. Kedvenceim az alma-zellergumó-petrezselyem, tyúkhúr-répa-cékla-gyömbér és a spenót-alma-répa-citrom-fahéj. Tyúkhúr Fontos, hogy a zöldek se maradjanak ki a levekből, mert nem csak a méregtelenítést segítik és lúgosítanak, hanem magas ásványi anyag és értékes fehérje (aminosav) tartalommal is bírnak. A zöldségek és gyümölcsök levét gyümölcscentrifugával nyertem, míg a zöld levelekét (tyúkhúr, spenót, petrezselyem, korianderzöld, madársaláta...) présgéppel vagy turmixgéppel (ekkor kevés vízben turmixoljuk el a zöldeket, majd a hígabb levet magzsákon szűrjük át). A zöld levelekről itt olvashatsz egy jó összefoglalót. A leveket ízlés szerint vegyíthetjük. A léböjt kiiktatjuk a rostokat, így a szervezetnek nem kell azok emésztésével foglalkoznia, a frissen préselt levekből azonban kap tápanyagot, amit könnyebben be tud építeni. Ez végülis egy tehermentesítés, így az energia a méregtelenítésre fordítódhat. A frissen préselt az igazi! Fontos továbbá: - a felszabadult méreganyagok kivezetése (elegendő tiszta víz ivása, beöntés) - nyugalom a böj ideje alatt és figyelem a testünk jelzéseire (szédülés, gyengeség és szilárd étel utáni vágy jelentkezhet az első 3 napban) - bio alapanyagokat használjunk, mert most aztán koncentráltan vinnénk be a méreganyagokat a testünkbe - komposztáld a konyhai hulladékot, ha teheted! - a böjt befejezése, megtörése majdnem olyan lényeges, mint a böj maga - a böjt alatt olvass a böjtölésről szóló írásokat, ami tudatosítja a benned éppen zajló folyamatokat és erőt is ad. Gratulálok Szilvinek a kitartásért élete első böjtjén!
Gombás - cukkinis rakottas
Ez volt a mi van otthon projekt, abból lesz a rakottas. :) Na jó, előtte a zöldségesnél szerencsére Anya bevásárolt cukkiniből és gombából. Egészen jó lett, bár egy kicsit több szószt elbírt volna, de se több magunk, se több szójajoghurtunk nem volt otthon. A receptet már a bővített mennyiséggel közlöm. Hozzávalók: 1/2 kg barnarizs 1/2 kg gomba 2 cukkini 1 kis fej vöröshagyma 1/2 tofu 2 ujjnyi gabonakolbász 2 dl magtejföl / szójajoghurt 1 ek vegamix 1,5 tk só 2-3 ek olivaolaj borsikafű, majoranna A barna rizst 40 perc alatt megfőzzük az apróra vágott hagymával és némi sóval, vegamix-szel 2,5x-es mennyiségű vízben. A gombát megpároljuk némi olajjal és jóval. A cukkinit felkarikázzuk, a tofut lereszeljük. Amikor a rizs készen van, egy kiolajozott tepsibe szórjuk, belemorzsáljuk a gabonakolbász felét, hozzákeverjük a megpárolt gombát. Esetleg egy kis reszelt répával és egy marék napraforgó maggal megbolondíthatjuk. A fűszerekkel megszórjuk, átkavarjuk. A tetejére rakjuk a cukkinit, majd a tofut, és a maradék gabonakolbászt. Megszórjuk egy kis sóval, rákenjük a szójajoghurtot, vagy 2 maréknyi napraforgóból tejfölt mixelünk 200 C-on 1 órát sütjük.
Kamu kínai csípős leves
2012. április 1. Punk In The Kitchen
A net tele van kínai csípős leves receptekkel, mindegyikben tök más összetevők vannak. Ez most a saját verziónk, annyi csalás mindenképp van benne, hogy keményítő helyett kevés krumplit raktunk bele, ráadásul az íze se olyan, mint egy igazi kínai levesnek, de finom. Akinek van bátorsága, próbálja ki! Hozzávalók (tetszés szerint módosítható): egy fej hagyma kevés olaj néhany gerezd fokhagyma tetszés szerint erőspaprika kb. egy deci szójaszósz egy-két krumpli néhány sárgarépa kevés káposztalevél egy konzerv bambuszrügy egy csomag cukorborsó héjában egy póréhagyma kevés gyömbér két leveskocka kevés ecet (nekünk balzsamecet volt csak) egy csomag üvegtészta A receptek az elkészítésben is eltérnek, sokszor egy leves alappal kezdenek és abba szórják a zöldséget, mi inkább olajon pároltunk szokás szerint. Forró olajba dobtuk a kockázott hagymát, majd a paszírozott fokhagymát is hozzáadtuk. Nem sóztunk mert a további összetevők sósak lesznek. A répát apró csíkokra vágva adtuk hozzá, majd karikázott póréhagymát, nagyon kicsire kockázott krumplit keményítő helyett, csíkokra vágott káposztaleveleket, a bambuszt és a kis héjas borsókat. Ez utóbbi nem biztos, hogy illik a képbe, de nem rossz. Beletörtünk egy kicsi de erős szárított paprikát, reszeltünk bele kevés gyömbért és felöntöttuk az egészet hideg vízzel. Mehet bele két leveskocka, szójaszósz, ecet, aztán főjön, ameddig akarjuk. Figyeltünk rá, hogy a zöldségek ne főjenek szét teljesen, legyen inkább ropogós minden. Az üvetésztát külön forró vízben áztattuk 10 percet, majd a leveshez adtuk. Egész ehető az eredmény de nem biztos, hogy mindenkinek tetszene.
Húsvéti termékeink / Easter time delights
A böjti időszaknak lassan vége, Húsvétra az alábbi finomságokkal kedveskedünk nektek! Keressétek a BioABC-ben vagy az EcoCafe-ban, vagy rendeljétek közvetlenül tőlünk jövő héten! The fasting period is finishing slowly, so we made some sweet treats for you for the Easter time! Find it in the BioABC or EcoCafe or order it directly from us!
Gabona Mics Karfiol Pürével
2012. március 26. Fittanyuka Blog
Aki nem járt Erdélyben, talán nem ismeri Mics-t, amely egy balkáni eredetű étel, hasonló, mint a csevap. Mondanom sem kel, hogy nem húsmentes az eredeti recept amit most vegánosítottam. Nagyon finom, a fűszerek adják meg az eredeti hússal készült receptnek is az ízét! Gabona Mics A hétköznapokban nagyon szeretem használni, mivel, gyors, praktikus, egészséges megoldás a különböző gabona-zöldség fasírtporok. A legjobb választás szerintem a Natura fasírtporok, sokfélék és rendkívül olcsók! Elkészíthetjük házilag is a keveréket, amelyet nyers zöldségekkel dobunk fel. Hozzávalók: 50g Barna rizsliszt 50 g szezám pehely 50 g lenmagpehely 50 g zabpehely 25 g vegamix ( szárított zöldség keverék) 1 evőkanálnyi napraforgó mag 1 evőkanál édes őrölt piros paprika 1 kávéskanálnyi himalaya só 1 db reszelt répa 2 cikk fokhagyma 1/2 fej vöröshagyma reszelve késhegynyi őrölt zöld bors Kókusz olaj a sütéshez. A nyers hozzávalók kivételével az alapanyagokat összekeverjük egy keverő tálban, majd hozzáöntünk 250 ml meleg vizet, összekeverjük és fél órát pihentetjük, hogy a pelyhek a nedvességet magukba szívják. Utána az apróra reszelt répát, hagymát is hozzáadjuk, összekeverjük és vizes kézzel tetszőleges henger alakú fasírtokat formázunk és felmelegített kókusz olajon elő sütjük. Minden oldalukat pirosra sütjük. Egy tepsire kiszedjük és előmelegített sütőben 180 C fokon még 15 percig sütjük, hogy a közepe is biztosan átsüljön. Melegen-hidegen kitűnő! Karfiol püré: 1 db közepes fej karfiol 1-2 db közepes krumpli 200 ml növényi tejszín 1/2 citrom leve 1/2 kávéskanál himalaya só friss petrezselyem zöldje 1-2 db babérlevél A karfiolt rózsáira szedjük, a krumplit tisztítás után felkockázzuk és a sóval, babérlevéllel egy ujjnyi vízben lefedve puhára pároljuk, ( vizet leöntjük róla, babérlevelet kivesszük) majd a növényi tejszínnel, citrom lével krémesre turmixoljuk. A felaprított petrezselyem zölddel megszórjuk. Friss salátával, zöldségekkel tálaljuk! Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon A gabonás zöldség étel mellé nem a keményítőben gazdag krumpli illik élettani szempontból, hanem a semleges züldségből készült ( karfiol), püré.Fittanyuka
Könnyed tavaszi ebéd
2012. március 21. Főzés nélkül finoman!
Sokan panaszkodnak, hogy a főzés milyen sok időt elvesz az életükből, a konyha rabjainak érzik magukat, a családjukkal, barátjukkal tölthető idő lerövidül, kevesebbet tudnak így magukkal foglalkozni - széles mosollyal nézek ilyenkor ki a fejemből, hiszen, egy főzés nélkül finoman beszélgetés közepén vagyunk éppen - és hogy milyen sok macerával jár... Nos, akkor szeretnék megosztani veletek, egy gyorsan, kevés alapanyagból elkészíthető 10 perces receptet, amelyet mégis élvezettel, hosszú percekig lehet falatozni. Sárgarépát, zellert, karfiolt, kaliforniai paprikát, édes káposztát tisztítok, majd megfelezem az alapanyagokat - a mennyiségnél, ugyan úgy, mint a recepten történő bármely változtatásnál legyetek bátrak és kreatívak - az egyik fele kerül a darálómba, kevés tisztított víz - segít a pépesítésben -, olíva olaj, medvehagyma - ilyenkor, nem tudok eleget fogyasztani belőle, akár kiváló vértisztító hatása miatt, én egyszerűen szeretem - majoránna és só társaságában. Amíg a darálom dolgozik a zöldségek másik felét szeletelem, aprítom, rukkolát keverek hozzá, kevés olíva olaj itt is elfér. Olívás kenyér pirul, tányérra helyezem és megszórom egy kissé megtört lenmaggal - így könnyebben emészthető - a pástétom elkészült, ebből is szedek magamnak. Hmm... Igazán szép lett és garantálom finom is. Legyen csodásan szép napotok, élvezzétek az Életet és ezt a finomságot! Javed
TEKERCS, KORA TAVASZI ÉS MEGHÍVÓ
A levegőben érezni már a tavasz illatát, a napocska már fnoman melegíti a bőrünket, de a primőrökre azért még várni kell egy kicsit. Épphogy elkezdtük a kerti munkákat, úgyhogy beszerzési forrás egyelőre még mindig a biopiac. Szerencsére zöldekből télen sem volt hiány, de most már változik a kínálat, és egyidejüleg a szervezet igényei is. Nekem reggel, délben, este is jöhet akár valami zöld leveles fogás, legyen az turmix, leves, saláta vagy pesto. A tekercsek is még porondon vannak, egyszerű, könnyen és élvezettel fogyasztható, számtalan módon variálható. Hozzávalók: Vajretek Sárgarépa Cékla Karalábé Tormalevél spenót Nori algalap Aszalt zöldséglap: oo remek alapanyag a zöldséglé préselés után megmaradó pép. Sütőtökből, céklábó, répából, csicsókából is készíthetjük. 1 liter zöldséglé pépjéből több lapot is készíthetünk, amelyek becsomagolva jól lehet tárolni akár néhán hónapon keresztül is. 1 bögre őrölt lenmag (lehetőleg frissen őröljük) fűszerek 1-2 ek méz vagy néhány szem datolya (ezek segítik a lap rugalmasságát megőrizni, és jól kiegészítik az ízhatást) Tyúkhúr pesto: Tyúkhúr Vajretek zöldje Mángold Olíva olaj Himalája só Fenyőmag (lehetőleg nem kínai) Nemes élesztőpehely Elkészítés: A zöldségeket tisztítsuk meg, majd vágjuk csíkokra, a tormalevelet tépkedjük apró darabokra. Ha van sushi tekerő alátétünk, használhatjuk a tekeréshez. Fényes oldalával lefelé terítsünk le egy vágódeszkára egy nori lapot. Erre tegyünk egy, a nori lapszéltében végig érő, hosszában felét befedő zöldséglapot. Erre jönnek az egész spenót levelek, 3-4 darab a nori lap teljes szélességében úgy, hogy fedjék egymást egy kicsit. Ezt követik a csíkokra vágott -vagy akárt reszelt- zöldségek, majd a pesto. Most jön a tekerés: Ezt picit nehéz szavakba önteni. Megfogjuk a nori lap töltelékkel felhalmozott oldalának két végét úgy, hogy hüvelykujjunk alulra, tehát a nori lap -illetve a tekerő alátét- alá kerüljön, míg a többi négy ujjunk a felső, töltelékes oldalra. Elkezdjük tekerni a töltelékes lapokat oly módon, hogy a hüvelykujj segítségével a lap széleit befelé forgatjuk. Kis gyakorlást igényel, míg ráérzünk a technikára, mellyel teljesen feszesre készíthetjük a tekercset, de kitartás, a sushi szakácsok hosszú évekig tanulják tudományukat, és nekünk most nem is az a lényeg, hogy profi tekercseket készítsünk. Ha a hozzánk közelebbi , tekerni kezdett oldal körbeér, itt kell még egy picit feszítenünk a lapokon, innentől már egyszerűbb a tekerés. A lap végén vizes ujjal húzzunk egy vizes csíkot, ezzel tapasztjuk rá a nori szélét a tekercsre. Nem baj, ha oldalt kilóg, vagy kihullik egy kis töltelék, inkább töltsük meg a széleket is rendesen, így lesz egyenletes a tekercsünk. A szeletelés két feltétele a feszes tekercs és egy szuper, éles kés. Arra az esetre, ha nem ábrázolnám elég vizuálisan, íme egy sushi-s videó: Sushi tekerés Zöldséglap készítése: A zöldségpépet egynemüsítjük pl turmixgépben, majd keverjünk bele fűszereket ízlés szerint, a lenmagot és a mézet vagy az aprított datolyát. Az így kapott masszát az aszaló tapadásmentes lapjaira kenjük kb 4-5 mm vastagságban. Addig aszaljuk, míg lehúzható lesz a tapadásmentes lapról (kb.4-5 óra). Ezután megfordítjuk és már csak a rácson aszaljuk tovább, de csak addig, amíg még hajlítható (kb.2 óra), mert ha túlszárad, akkor törhető lesz, így akár chips-ként is fogyaszthatjuk :) Ezeket a lapokat negyedeljük és ez kerül majd a tekercsekbe. Pesto elkészítése: A megmosott, eltépkedett zöldeket a többi hozzávalóval aprítóban vagy turmixgépben darabosra aprítjuk, úgy hogy azért kenhető állagú legyen. Ezen kívül szeretnélek következő vacsoránkra invitálni benneteket, íme a kedvcsináló menü: Mentás édeskömény és retek saláta Tavaszi erőleves Medvehagymás gombás pite friss zöldekkel Szilva-ravioli fahéjkrémmel Petit fours Jelentkezésedet várjuk emailben, további részletek itt: facebook és itt: ÉletKonyha http://eletkonyha.hu/
Március 24 - Meghívó: Tavasz ihlette nyers vegán ínyenc vacsora/ Invitation: Spring kissed raw vegan gourmet dinner
Március 24. (szombat/saturday) 19.00 Tavasz ihlette vacsora: bimbózó ízek és illatok / Spring kissed dinner : budding flavours and scents Új: Exkluzív helyszínen pesten! / New: Exclusive venue on the Pest side ! Menü / Menu: #yiv477786532 filtered { font-family: Arial; }#yiv477786532 filtered { font-family: Cambria; }#yiv477786532 p.yiv477786532MsoNormal, #yiv477786532 li.yiv477786532MsoNormal, #yiv477786532 div.yiv477786532MsoNormal { margin: 0cm 0cm 10pt; font-size: 12pt; font-family: Times New Roman; }#yiv477786532 span.yiv477786532hps { }#yiv477786532 div.yiv477786532Section1 { } Mentás édeskömény és retek saláta / Fennel and radish salad with mint Tavaszi erőleves / Spring broth Medvehagymás gombás pite / Wood garlic and mushroom pie Szilva-ravioli fahéjkrémmel / Plum ravioli with cinnamon cream Petit fours Információ: www.eletkonyha.hu Várunk szeretettel! Jelentkezz! / We are looking forward to see you on our dinners. Book your seat!
Rólunk írták/Read about us
Egy kis kedvcsináló a gourmet vacsoráinkhoz A Felelős Gasztrohős tollából: /A little teaser for our gourmet dinners - only in Hungarian at the moment: De mi az, hogy Felelős Gasztrohős? Ismerd meg a küldetésüket: Olyan éttermeket, kávézókat keresünk fel, amelyek környezettudatos módszereket alkalmaznak mindennapi működésük során. Eszünk, iszunk, aztán kikérdezzük az étterem vezetőjét, hogy számára miért fontos a felelősségvállalás.
Lékúra előtti - Utolsó saláta vacsora
2012. március 11. Fittanyuka Blog
Holnaptól lékúra, próbálok lelkileg is ráhangolódni, ugyanis jó pár napig ( 6-7 nap tervezett), nem veszek majd magamhoz szilárd táplálékot. Csak frissen préselt zöldség leveket, gyógyteákat, szűrt zöldség leveseket,sok-sok tiszta, lúgos vizet és ha a böjt krízis felüti fejét akkor frissen préselt gyümölcs levet, vízzel hígítva fogok inni. Nem tervezek elvonulást, jelenlegi időbeosztásommal nemis tudom kivitelezni. Normál munka hét lesz. Kevés wellneszt beiktatok, ez 2 alkalom infra szaunát jelent, a kúra elején és a végén. Az alábbi saláta vacsorával zártam le a bevezető szakaszt. Hozzávalók: Friss spenót levél fejes saláta levelek 1-2 db sárgarépa pár szem retek gabona gömböc - Kislányom kedvéért:) Dresszing : friss citromlé, himalaya só, hidegen sajtolt szezám olaj. Tisztítás után a zöld leveleket kézzel aprítottam, a sárgarépát lereszeltem, gabona gömböcöt felkockáztam. Egy kis befőttes üvegben pedig összeráztam a dresszinget: szezám olajat a sóval, citrom lével és salátára öntöttem. Legvégén pedig a zsenge retekkel díszítettem. 34-en jelentkeztetek a Közös Virtuális Léböjtre , ezennel le is zárom a jelentkezéseket! Kitartást Mindenkinek, továbbra is küldöm a leveleket a lé kúrával kapcsolatosan, azoknak is akik nem most, hanem a következő alkalommal ( ősszel) csatlakoznának . Kérdésekkel nyugodtan kereshettek a fittanyuka tippek oldalon, ahol nyilvánosan válaszolok, mert így a többieknek is tanulságos és a segítségére lehet. Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Tavaszi Zöldség Omlett
2012. március 11. Fittanyuka Blog
A Tavaszi - Tisztulás Főzőtanfolyamom egyik kedvenc étele a az alábbi zöldséges kompozíció volt. Nagyon finom ízhatás, zsenge zöldségekből. Beépíthetjük a bevezető és levezető szakaszban is a méregtelenítő kúra alatt. Egyébként a zöldségek miatt bármikor fogyaszthatjuk, hidegen, melegen. Legfinomabb, frissen-melegen. Tetszőlegesen választott zöldségekkel is elkészíthető! Hozzávalók 4-6 fő részére 3 szál répa 3 szál halványított zeller szár 2-3 szál újhagyma 1-2 szál friss petrezselyem zöld 4 evőkanál sárgaborsó liszt 3 evőkanál tökmag liszt ( elhagyható, de nagyon finom ízt kölcsönöz az omlettnek) 2 cikk fokhagyma 2 evőkanál szeletelt mandula 1 kávéskanál himalaya só kókusz olaj a sütéshez víz A répát lereszeljük, a hagymát, zeller szárat, petrezselyem zöldjét felaprítjuk, egy keverő tálban összekeverjük. Egy másik tálban a sárgaborsó lisztet, tökmag lisztet, sót, zöld borst, annyi vízzel összekeverünk, hogy palacsinta tészta sűrűségű tésztát kapjunk. Összekeverjük a zöldséges keveréket a masszával, belepréseljük a fokhagymát. A kókusz olajat felhevítjük egy kerámia edényben és egy evőkanál segítségével kis halmokat halmozunk az olajba. Kicsit lenyomkodjuk, miután megpirult az oldala, lapát segítségével megfordítjuk. Itatós papírra szedjük az omletteket. Nagyon finom és egészséges friss salátával együtt fogyasztva, vagy kölessel, hajdinával. Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Tortilla salsa-val és sült zöldségekkel
A tortilla receptje a rongybaba konyha oldaláról származik. Hozzávalók: 25 dkg kukoricaliszt 10 dkg teljeskiőrlésű liszt 10 dkg fehér liszt kevés só tetszés szerinti fűszerek 3 dl langyos víz A tésztából kis gombócokat formáltam, a lehető legvékonyabbra nyújtottam és palacsinta tészta sütőben sült néha megolajozva a serpenyőt. Az eredeti salsa recept az így nézett ki: 6 db paradicsom (forrázva, hámozva) 1 közepes fej lilahagyma 2 gerezd fokhagyma só bors egy fél lime reszelt héja és leve egy csokor friss koriander oregano bazsalikom sajna ezek közül szinte csak a hagyma és a fűszerek, amit úgy használtam, ahogy a recept írta. A paradicsom konzerv volt, a lime helyett citromlevet tettem bele, és a friss koriander helyett üvegbe eltett koriandert. Lilahagymából viszont dupla adagot. A lényeg, hogy minden hozzávaló nagyon apróra legyen vágva. Mindehhez még tepsiben sült cékla, répa, zeller, és hagyma.
Keresd a Sületlenségeket új csomagulásban!
Szeretnénk a legjobbat adni nektek, ezért új ruhába csomagoljuk ezentúl termékeinket, a Sületlenségeket! Ablakos, hogy jobban lássátok mi van benne visszazárható tasakban, ha nem fogyna el rögtön... új színvilággal, angol felirattal is, hogy többen értsék. A ropogós finomságokat biztosan megtaláljátok a Bio ABC-ben és az EcoCaféban. Ha tudsz olyan boltot, kávézót, ahol szívesen árulnák a termékeinket, lépj velünk kapcsolatba! (info kukac eletkonyha.hu) Az új logónk: Minden benne van, amire az egészséghez szükség van: - tiszta, változatos, jó minőségű alapanyagok - környezettudatosság - sugárzó életerő - harmónia és egyensúly - odafigyelés és szeretet
Zöldséges batyu
Január elején én is fogyókúrába kezdtem...:-) Hát ja, mióta a gyerekek mindketten ovisok, én pedig dolgozni kezdtem, sokszor csak a szendvics, kenyér, félkész kaja verziója maradt.. És ennek persze meglett az eredménye... A Kismama Magazin és a babaszoba.hu közösen indított egy 5 hetes virtuálisan követhető fogyókúrát, amiben többféle menü között lehetett választani, kifejezetten a családnak is főző, kevés idővel rendelkező kisgyerekes anyukáknak, mindig megjelölve, hogy a baba mit ehet meg belőle! (a menüket már levették a netről, majd nyáron lesz legközelebb megint!). Három féle menüből lehetett választani: szoptatós, magyaros éééés vegetáriánus! Én természetesen utóbbit választottam, és bár alapból tej- és tojástartalmú vega étrend volt, igyekeztem a legtöbb helyen a vegán helyettesítéseket alkalmazni. Nagyon változatos, sok finom ötletben bővelkedő menü. Hozzászoktam a kevesebb szénhidráthoz, ismét a sok nyers zöldséghez, gyümölcshöz, újból a minimális édesítéshez. Az 5 hét elteltével újrakezdtem a diétát (-4 kg eddig, de van még 3 kg, amit le kellene dobni...) , és ma ez volt az ebédem. Tök egyszerű, de nagyon finom!:-) Így diétásan elment ebédre, amúgy vacsorára javallanám.:-) Ez a szép színes összeállítás pedig a reggelim volt egyik nap:-) Zöldséges batyu Hozzávalók (4 db batyuhoz): 2 db készen kapható teljes kiőrlésű réteslap (Tante Fanny) 1 édesköménygumó 1 fej hagyma 2 nagyobb sárgarépa 1 cukkini 2 fehérrépa 2-3 ek. borsó só őrölt gyömbér 1 ek. olívaolaj Az olajon megpirítjuk a fleaprított hagymát és a kis darabokra vágott édesköményt. Rászórjuk a durvára reszelt cukkinit, együtt pirítjuk kicsit, majd bele a többi aprított zöldség. Megfűszerezzük, és fedő alatt puhára pároljuk. Kihűlés után kezdjük el tölteni a batyukat. Egymásra terítjük a két réteslapot és ollóval egyenlő méretű négyzeteket vágunk ki. Középre halmozzuk a zöldséget, óvatosan ráhajtogatjuk a tésztát. Bekenjük a tetejét kis olajjal és 200 fokon kb. 20-25 perc alatt megsütjük. Vigyázat, gyorsan megéghet a teteje!
zöldségek & kencék, avagy eszel elég zöldséget?
2012. február 20. Vegasztrománia
télen nagyon észnél kell lenni. elég egy dolgozósabb időszak (konstans), emiatt belazult fegyelem, és máris kész a baj. ha nem eszem elég zöldséget, gyümölcsöt, fáradékonyabb leszek és őrlángon égek. most azt hiszem, sikerült elkapni a megfelelő pillanatot, és rendet tenni a kiegyensúlyozott táplálkozás terén. á - mivel ő is hasonló cipőben járt - találta ki, hogy milyen ünnepi formát adjunk a nagy visszatérésnek, vasárnap zöldségorgiát rendeztünk. zöldségek & kencék előételnek, vagy buli-kajának is nagyon megállja a helyét. szeleteljünk fel minél több zöldséget (répát, karalábét, pritaminpaprikát, zellerszárat, lila hagymát, édesköményt - zseniális) és zöld almát, pirítsunk meg néhány szelet háromszögre vágott kenyeret (nekem most tönkölykenyér volt otthon) és helyezzük el egy nagy tálon, vagy vágódeszkán. elég egyféle mártogatóst is csinálnunk, de minél többel készülünk, annál komplexebb az élmény. tegnap 3 krémet készítettünk: a maga egyszerűségében nagyszerű diós-márványsajtos mártogatóst, zakuszkát, és mentás zöldborsókrémet. a zakuszkát még én is többféleképpen készítem, van a rapid-változat időhiány, vagy lusta nap esetére, van a kifinomult (és legjobb) variáció, amikor szabad tűzön, lehetőleg mindent külön párolunk-sütünk meg és a végén állítjuk össze (ezt szezonban és nagy mennyiség esetén érdemes így készíteni), és van az arany középút, amit most is követtem. ebben az esetben villával szurkáljunk meg egy nagyobb padlizsánt, és süssük meg jól sütőben. közben olívaolajon (ne sajnáljuk) pirítsunk meg 1-2 fej kockára vágott hagymát, néhány gerezd apróra vágott fokhagymát, 1 nagyobb ledarált kápiapaprikát, 2 kockára vágott paradicsomot sóval, borssal és babérlevéllel. ja, és persze van a legjobb, leggyorsabb verzió, ha csak leveszed a polcról.. a mentás zöldborsókrémhez (ami nyilván a borsó szezonjában a legjobb, de most sem volt rossz..) pároljunk meg 250 g zöldborsót (most fagyasztottból készült), turmixoljuk össze egy kevés vajjal, vagy olívaolajjal, majd keverjük össze 125 g (1 doboz) philadelphia sajtkrémmel (vagy mascarponéval), összevágott mentával, sóval és frissen őrölt fehér borssal, és a végén facsarjunk hozzá egy kevés citromlevet. +1 ötlet: a mai szendvicsemet a zöldborsókrém ihlette: baguette + zöldborsókrém + camembert + majonéz + saláta + zöld alma. a bejegyzés írása közben teszteltem, isteni..
ÉletKonyha a TV Paprika műsorán!
Még nyáron bekerültünk az ÉletKonyhával a TV Paprika Receptdaráló Extra műsorába. Ha akkor lemaradtál rólunk, nézz minket február 21-én (kedd) reggel 09:30-kor! Ismétlés aznap éjjel 24:20-kor.
Udon tészta pirított leveleskellel és tofuval krémes citromos tahini szószban + az első hét cukor nélkül
2012. február 12. Zizi kalandjai
A könyvek, amelyeket mostanában gyakran forgatok... Igaz már a második hetet tapossuk a cukor és mindenféle édesség, édes sütemény, csokoládé mentes februárban, de az első hét összefoglalójával még csak most jelentkezem. Az első héten ebéd és vacsora után is nagyon hiányzott valami édes. Csak egy kocka csoki, egy falat sütemény és már jobban lennék - gondoltam. Ekkor jöttem rá, hogy a cukor, a csoki ugyanolyan drogok, mint az alkohol vagy bármilyen drog fajta. Enyhe elvonási tünetek jelentkeznek, ha nem kapjuk meg a napi adagunkat. Már-már remegünk azért az egyetlen kocka csokiért, ugye? Eddig is címke-olvasós vásárló voltam, de ezúttal még inkább. Most csak a sós nasik jöhetnek szóba, ezért még figyelmesebben elolvasom a címkéket, hogy tényleg olyat vegyek, amiben nincsen cukor. Például nagy ritkán megkívánom a ropit. Ha elolvasom a hozzávalókat, inkább vissza szoktam tenni a polcra és nem veszem meg. Kivétel ez alól a tönköly ropi, azonban tartalmaz nádcukrot, így ebben a hónapban ez most nem jöhet szóba nasiként. Helyette nagyon sok olajos magot (főleg mandulát, diót, mogyorót, brazil diót, kesudiót) nyersen/pirítva fogyasztunk vagy leveleskel chipset. Ha nagyon az édes ízre vágyunk, akkor almát, narancsot vagy mandarint eszünk, de a kipréselt cékla-és répalének is elég édes az íze, hogy csillapítsa az édes íz utáni vágyunkat. A csoki éhségünket kakaóval csillapítjuk, egy 10 perc alatt összedobható nasival: egy maréknyi mandulát vagy mogyorót száraz serpenyőben megpirítok, ledarálom, összekeverem egy kevés kókuszolajjal és kakaóporral, majd berakom a fagyasztóba 8-10 percre, hogy megdermedjen egy kicsit. Elkanalazgatva filmnézés közben egészen kiváló. A pirított mandula isteni finom, a kakaó a csokira emlékeztet, csak ez az egész krém nem édes. Ha adnánk hozzá 1 evőkanál mézet, még akkor is az egészséges édesség kategóriába sorolnám. :) Hát így telnek a napjaink cukor nélkül. Nem könnyű, de túlélhető. A következő heti beszámolóban írni fogok egy édesség csábító eseményről. Kiálltam a próbát vagy nem? :) Most pedig jöjjön egy vegán recept, amit már harmadjára készítettem, mert annyira bejött nekünk. Fél óra alatt összedobható, szóval hétköznapi gyors vacsoraként is megállja a helyét. Udon tészta helyett használhatunk soba tésztát, rizstésztát, de akár spagettit is. Udon tészta pirított leveleskellel és tofuval krémes citromos tahini szószban Hozzávalók 2 főre: - 200 g udon tészta - 300 g tofu, felkockázva - 1 csokor leveles kel, kisebb darabokra tépkedve - 3 gerezd fokhagyma - 1 teáskanál chili pehely - 4 evőkanál tahini (szezámmag krém) - 2 teáskanál szójaszósz - 1 citrom kifacsart leve - só, bors - kókuszolaj (napraforgó olaj is használható) Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A kockára vágott tofut tegyük sütőpapírral bélelt tepsire, sózzuk, borsozzuk és locsoljuk meg 2 teáskanál kókuszolajjal. Pirítsuk aranybarnára a kis kockákat kb. 20 perc alatt (alkalmanként keverjük át, hogy minden oldalukon jól megpiruljanak). A tésztát enyhén sós, lobogó vízben a tasakon található utasítás szerint főzzük meg, szűrjük le és tegyük félre. Közben egy serpenyőben hevítsünk 2 teáskanál kókuszolajat, adjuk hozzá a fokhagymát, a chili pelyhet, majd 1 perc múlva a leveleskelt és 10 perc alatt pirítsuk enyhén ropogósra. Egy tálkában keverjük össze a tahinit a citromlével és a szójaszósszal, majd ezt a keveréket öntsük a megfőtt udon tésztára. Keverjük hozzá a leveleskelt. Szedjük tálkákba és tegyünk a tetejére a pirított tofu kockákból. További cukormentes vegán receptekért katt ide.
Sütőtök, karfiol, burgonya szabdzsi, répás basmati rizzsel, áfonyás, alma csatnival
2012. február 7. Csatni és Umeboshi: Jógakonyha
Ilyenkor februárban, mint a pavlov kutyája mindig visszatérek az indiai, húsmentes konyhához. Lányom születése után nem sokkal, kb. 5 éve, februárban végeztem egy indiai főzőtanfolyamot a Krisnásoknál, Lilaavatar Das irányítása alatt. Ő nagyon jó tanító mesternek bizonyult, mesélt utazási élményeiről, pontosan követhető recepteket adott és számos kiinduló ötletet. És igazán remek fogásokat ettünk. Megtanultuk néhány kenyérlepény, a paniir, vagyis a házi sajt készítését, a különböző szabdzsik (főételek), badzsik, csatnik, desszertek varriálhatóságát. Az est fénypontja persze a kóstoló volt, amikor félrevonultunk egy helységbe és elfogyasztottuk aznapi fogásainkat. Nagyjából már 20 éve, hogy tini koromban elkezdtem a húsvét előtti böjtöt, ennek ideje is legtöbbször a hűvös februári-márciusi időre esett, felmentést csak akkor adtam magamnak, ha babát vártam, vagy beteg voltam. Szóval most automatikusan is hús-stpopt int a szervezetem. Inspirációnak előkerült a Govinda szakácskönyv, majd a hozzávalókat a hűtő-kamra-előző napi maradékra igazítottam. Így lett ebédre: - Sütőtök, karfiol, burgonya szabdzsi, panírral (házi sajttal) - Répás basmati rizs, - Áfonyás, alma csatni Először az indiai házi sajtot, a panírt készítettem el, 1 liter tejet (bolti) felforraltam, majd apránként belecsavartam fél citrom levét, olykor, olykor óvatosan átkeverve.Amikor már láthatóan külön vált a túró és a savó, félretettem 5-10 percre állni.Gézen keresztül leszűrtem, a fennmaradt túrót összepréseltem egy nehezékkel (bögre) és hagytam, hogy a maradék savó is lecsöpögjön belőle. Egy-két óra múlva felszeleteltem. Mivel bolti tejet használtam a sajt kissé szemcsés maradt. A megmaradt savót a rizs főzésénél hasznosítottam Sütőtök, karfiol, burgonya szabdzsi, panírral (házi sajttal), répás basmati rizssel Hozzávalók: 1 bögre sült sütőtök kockára vágva (előző napról megmaradt), 2 bögre karfiolfej, 2 bögre köckára vágott burgonya, 2 darab hámozott paradicsom (konzerv), 2 evőkanál kókuszolaj (lehet napraforgó olaj is), 2 evőkanál kókuszreszelék, fél-fél kiskanál görög széna és kalonji, kurkuma, őrölt kömény,fél kiskanál őrölt fahéj, 1 kiskanál garam masala, só, bors 1./ A zsiradékon pattogtassuk ki az egész fűszereket (görög széna, kalonji), majd adjuk hozzá a por alakú fűszereket (kurkuma, őrölt kömény, garam masala) és már rögtön mehet is rá a rózsáira szedett karfiol. 2./ Alacsony hőfokon pirítsuk-puhítsuk, közben ajduk hozzá a burgonyát is (és ekkor mehet bele a sütőtök is, ha nyerset használunk). Adjunk hozzá egy pohár vizet, (vagy savót) és fefedve pároljuk puhára. Ekkor hozzáadhatjuk a sült sütőtök darabokat, a hámozott paradicsomot, kókuszreszeléket, csipetnyi fahéjat, legvégül a sajt darabkákat. 3./ Rottyantsuk össze.Ízesítsük kevés sóval, őrölt fekete borssal szükség szerint. Répás basmati rizs Hozzávalók: 1 bögre basmati rizs, 1 nagy sárgarépa, lereszelve, koriandermag, őrölt kömény, 1 evőkanál olaj, víz, és/vagy tejsavó 1./ Az előre megmosott rizst pirítsuk meg a borssal, köménnyel, koriandermaggal majd öntsük fel 2 pohár vízzel és pároljuk. 2./ Mielőtt teljesen megfőne, adjuk hozzá a reszelt sárgarépát, a rizs főzéséhez szükséges levet pedig savóval (ennek hiányában vízzel ) pótoljuk. Fűszerezzük sóval, ha szükséges Fogyasszuk valamilyen csatnival. Én most a kamrában félretett áfonyás, alma csatnit használtam.
Meghívó Február 14-ei nyers vegán vacsorára/Invitation for our raw vegan dinner
Az ÉletKonyha következő nyers vegán vacsorája: Szent Bálint - a szerelmesek védőszentje - napján, szeretettel várjuk a párokat és a szerelmüket keresőket egy különleges, a nők és férfiak érzékeire komponált vacsorára! Ha szeretnél egy játékos utazáson részt venni a gasztronómiában, jelentkezz mielőbb! (Ha egyedül érkezel, akkor sem maradsz pár nélkül erre az estére :) LifeKitchens next raw vegan food dinner: Saint Balint was the patron of coup les, at his day we are prepairing a special dinner for couples and singles seeking their loved one. To make it more exciting, we composed a menu to touch the senses of females and males. Let us know if you want to come to a playful travel into the gastronomy with us! (If you apple alone, we make sure you will find a partner for this dinner :) http://www.facebook.com/ events/326036120771392/
Sütőtöklapba tekert tormaszószos zöldségek
Mostanában az egyik kedvenc ebédem a következő: zöldségekből és lenmagból aszalt lap spenót levelek vegyes nyers zöldségek csíkozva, reszelve idény és igény szerint! csírák szezámos tormamártás (A szezámmagot megőrölöm, majd turmixgépben bio citromhéjjal, citromlével, szójaszósszal vagy sóval, darabokra vágott tormagyökérrel, vízzel sima, mártás állagúra turmixolom. Mennyiségek általában találomra, ízlés szerint!) A töltelékhez valókat az aszalt, hajlékony lapra rendezem, feltekerem, és már indulhat is a ki tud szebben enni? verseny! A lapokat több hétig légmentesen tárolhatjuk, a tormamártás pedig több napig eláll a hűtőben. Gyors, egészséges és finom ebéd bármikor! Egy másik variáció ha zöld levelekbe (pl. leveles kel, nyáron salátalevélbe) vagy amint a fenti képen látható nori algalapokba tekerjük a tormamártással elkevert zöldségeket. A tormáról: A torma az egyik legizgalmasabb és a tudomány számára reflektorfényben lévő élelmi növényünk. A torma-peroxidáznak jelentős hatást tulajdonítanak a tudósok a rák megelőzésében és gyógyításában. A népi gyógyászatban régóta használják, vérbőséget okozó hatása miatt, csípős anyaga, amely a nyálkahártya gyulladásos folyamataiban nemcsak a náthában, hanem a légutak tisztításában is hatásos, magas rosttartalma a belek tisztítására is alkalmas.
CSAK SEMMI FAXNI
Amikor először találkoztam a nyers vegán étkezéssel, eleinte előfordult, hogy elhúzodtak az ételkészítesek. Idővel, ahogy belejöttem és megismertem az új technikákat, már otthonosan mozogtam ebben az eddig ismeretlen világban, ment már minden, mint a karikacsapás. De történt más is: leegyszerűsödtek az igények. Nem vágytam már nap mint nap komplikált ételekre, több fogásra. A zöldségek, gyümölcsök önmaguk szépségével is elcsábítottak. Egy kis krémet kellet már csak elkészítenem és mártogattam, csomagoltam, hajtogattam. Ahogyan a zöldség textúrája engedte. Most már talán ezek a legizgalmasabb ételek számomra. A zöldekhez tavaly télen még másképpen viszonyultam. Nem kívántam őket a hidegben annyira. Talán ez a természetes, hiszen ezen az éghajlaton nem is igazán szezonális a sok saláta féle télvíz idején. De idén fontos szerepet játszanak a mindennapjainkban. Nem mindenkinek tűnik egyszerűnek bio zöldekhez jutni ezekben a hónapokban, de ajánlom mindenkinek a bio piacokat (Budapesten a jól ismert Csőrsz utcai vagy az újpesti), közösségi szerveződéseket termelői alapanyag beszerzése céljából (ilyen pl. a Szatyor), illetve a már házhoz is szállító biotermelőket (pl a Lile). Hétvégi vacsora :) (Fodros kel, tyúkhúr, dió, cékla, sárgarépa, pok choy, paradicsomos pesto)
Magunkat adjuk! előadások és mag cserebere - jan. 24. 19.00
Szívügyem a helyi, friss, tiszta alapanyagból készült étel! Ezért szívesen ajánlom ez a programot. Közösségi kertek, ehető növények sokfélesége és miért ezekből a legjobb ételeinket készíteni? Ezekről lesz szó többek között jövőhét kedden este a Millenárison. Lesz mag cserebere is! Ott találkozunk!
Közétkeztetés helyi biozöldségekkel
Nagykamaráson biozöldség termesztésébe kezdett az önkormányzat. Céljuk, hogy az ott élő idősek és a gyerekek - közétkeztetés keretein belül - egészséges, friss élelmiszerhez jussanak. A kertészet nem csak egészséges élelmiszert, de jelentős megtakarításokat és viruló közösséget is jelent a helyiek számára. A nagykamarási kezdeményezés égisze alatt jelenleg 3 hektárt művelnek meg. Biokertészkedést folytatnak, így nem csak helyi termék a végeredmény, de egyben egészséges élelmiszerről is beszélünk. Sőt, környezetbarátról, hiszen vegyszermentesen termesztett zöldségfélék kerülnek ki a kertből, s a szállítással járó levegőszennyezés és egyébb környezetterhelés is elmarad - helyi termelésről és helyi felhasználásról lévén szó. Ezzel a tevékenységgel évente közel 2 millió forintot spórol meg az önkormányzat; ráadásul mivel az alapanyagot maga állítja elő, a közeljövőben valószínűleg nem kell a közétkeztetésben árat emelnie. További előny, hogy jó termés esetén a hivatal - a pénzbeli támogatás mellett - természetben is tudja a rászoruló családokat segíteni: egy-egy zsák burgonyával vagy egyéb zöldséggel. Az önkormányzat kertjében dolgozók számára is több haszonnal jár a munka: kiegészítő pénzkereseti lehetőség és nem utolsó sorban közösséghez tartozónak érzik magukat; saját bevallásuk szerint jó együtt munkálkodni. Az itt dolgozókat az önkormányzat támogatási forrásokból, munkaügyi központ segítségével foglalkoztatja. A nagyszerű kezdeményezés a józan paraszti ész logikáját követi, jó szívvel ajánlható minden hazai önkormányzat figyelmébe! forrás: tudatoslet.hu
ÍNYENC VACSORA NYERS VEGÁN ÉTELEKKEL
Folytatódik a sürgés- forgás az Élet Konyhában. Rengeteg tervünk van Ágival (az ő blogján találtok képes beszámolót a tavalyi japán vacsoránkról) a 2012-es évre. Január 28-án máris lesz egy vacsoránk, ahol egy picit eltávolodunk a hazai szezonális termékektől. Nem teljesen persze, de kell egy kis izgalom a sok sütőtökkrém leves és céklás vagy káposztás ételek után. Íme a menü: Tárkonyos citrussaláta Édesköményleves korianderes tök chips-szel Fűszeres, mogyorós metélt lime-mal és gyömbérrel Sütőtökös tiramisu Petit Fours Meglepetés bonbonok kedvcsináló :) Szeretettel várunk Benneteket! info@eletkonyha.hu
46. vkf beszámoló
2012. január 5. Vegasztrománia
"mindenkinek volt olyan időszak az életében, amikor nem evett húst. lehet, hogy években mérhető, de az is lehet, hogy csak egy napig tartott. kíváncsi vagyok a vega oldalatokra, szeretném hallani ezeket a történeteket egy-egy hozzá kapcsolódó húsmentes recepttel kiegészítve. várom a vegetáriánusok vegává válásának sztorijait, a megrögzött ragadozók egy-egy elgyengült pillanatának felidézését, és a két véglet között létező többség növényevő intervallumainak anekdotáit. és várom a fabulákhoz tartozó koszt receptjét, a krónikákat kiegészítő fogások leírását." - ezekkel a szavakkal hirdettem meg bő egy hónapja a 46. vkf-et. köszönöm az írásokat, recepteket, nagyon sokszínű lett az összefoglaló! nagyon tetszett, ahogy mindenki más stílusban fogta meg a dolgot és nagyon izgalmas ételek születtek! az írásokat abc-sorrendben teszem közzé. ezennel elengedem a vkf stafétát, és felkérem olzkát, hogy legyen a 47. vkf háziasszonya. anna annaeszikesen fogta fel a témát és annaeszikes stílusban csokorba szedte kedvenc vega ételeit. olyan annaként ajánlja, "aki szereti a húst, csak közben nagyon szeret mindenféle mást is." vega-extraként pedig tom tom tomato chan. ági egy izgalmas, a baldasztis étteremből kikuncsorgott téli tekercs receptjét osztotta meg velünk. egy másik bejegyzésében pedig, mint pszeudo-vega, a xiii. kerületben bolyongott, és vette sorra a vega étkezési lehetőségeket. ági egyébként nagy húsevő, egy régebbi bejegyzésében is inkább arról ír, hogy miért eszik húst. de van egy nagy DE.. brigi rakott hajdinást készített. mint vitay georgina, ő is dupla "dolgozatot" írt, egyet a "tanárnak", egyet pedig az itatós alatt, a társaknak. szó van vega tengerimalacról és vega nagypapáról. olvassátok el az apró betűs részt is! a daokonyha csapata kínai pikáns sütőtökkel készült. bár nem vegetáriánusok, nincs kedvük mindig húst enni. ilyenkor egy jól bevált trükkhöz folyamodnak, a receptekben lévő húst valamilyen zöldséggel, pl. tökkel cukkinivel, vagy krumplival helyettesítik. a cél nem a hús pótlása, hanem egy szuverén vegetáriánus fogás készítése. duende tortillalevest és gránátalmazselét készített. 6-7 évvel ezelőtt 2 évig vega volt, és nyár óta újra hús nélkül étkezik. hozzám hasonlóan nem ellenzője a húsevésnek sem, ram tzu mester szavaival: "isten nem törődik azzal, mit ettél ebédre. a tofut és a kolbászt egyazon gondolattal teremtette." erika aszalt paradicsomos-fetás quiche-sel készült. erika sem eszik minden nap húst, egyáltalán nem esett nehezére vega ételt főzni. sőt, előbb volt meg a recept, mint ahogy meglátta a kiírást. ezt a tipikus francia fogást alapvetően vacsorára szokta készíteni, ám most reggel sütötte, és kápráztatott el vele mindenkit. gabi két recepttel is készült, kesudiós kókusztejes karfiolt főzött és csicseriborsó krémlevest. olyan családban nőtt fel, ahol szinte minden nap ettek húst. később viszont, szakmájának köszönhetően egyre többet foglalkozott az egészséges táplálkozással, és a tanultakat a konyhában is hasznosította. ráadásul férje veleszületett betegsége miatt sokkal jobban odafigyelnek, és kevesebb húst esznek. kriszta gombakrémlevest főzött. fél éve indiában volt, azóta nem nagyon eszik húst. nem különcködésből, ez részéről egy tudatos döntés. szervezete másfél hónap alatt átállt, azóta csak tengeri herkentyűket eszik néha. mivel párja húsevő, azt is ügyesen megoldja, hogy kétfélét főzzön. lilla karfiolfelfújtat készített gnocchival. elmondása szerint a picky eater (vagyis válogatós) kifejezés tökéletesen lefedi őt. ám ez tulajdonképpen két téma, a húsok és a fűszerek köré csoportosul. lilla két hétig még vegán is volt, igaz nem teljesen önszántából. noémi pályaműve egy izgalmas kókuszos hajdina "risotto" gyömbéres sárgarépapürével és korianderolajjal. bár sosem állt közel ahhoz, hogy vegetáriánus legyen, noémi kevés húst eszik, és mindig figyel arra, hogy honnan származik. keveset, de minőségit. ő is felfedezte a vega ételek színes és változatos világát, és aktuális kedvencét, a hajdinát tette vegetáriánus fogásának főszereplőjévé. olzka több fogást is készített: mákkrémet borban főzve, földimogyorós, csokoládés babkrémet, sült céklát vargányás tejbegrízzel és mézel forralt bort finomságokkal fűszerezve. gyerekkorában passzív befogadóként mindent megevett, ami elé került. viszont felnőttként szép lassan étkezéséből eltűnt a hús. olzka ezt úgy fogalmazza, hogy szerelembe esett a növényekkel. piszke két nagyszerű recepttel készült, egy diós fügekolbásszal és egy kakukkfüves-narancsos gombapástétommal. töredelmesen bevallja, hogy sosem volt vegetáriánus, viszont tartott gyümölcsnapot, ami mi más, mint egy vegán nap? véleménye szerint "mindenki szabadsága addig terjed, ahol a másik orra kezdődik. éljenek a mindenevők, ragadozók, növényevők - békében egymás mellett." réka zöldségkrémlevest készített parmezánchips-szel. gyerekkorában tulajdonképpen vegetáriánus volt, s ebből az időszakból néhány berögződés ma is tart. a vega étkezést szimpatikusnak tartja, és sok vegetáriánushoz hasonlóan reméli, hogy egyszer itthon is kiszakad a vendéglátás nagy része a rántott zöldségek köréből. robi két vegán (semmilyen állati eredetű hozzávalót nem tartalmazó) receptet is küldött, az egyik cékla kesudiós feketegyökér pürével, almával, dióval és fodros kel chips-szel, a másik pedig egy desszertként megjelenített sütőtök tökmaggal. robi két (egy teljesen és egy majdnem) vega időszakáról is beszámol. az egyik egy bölcsességfog kihúzása utáni nehézségek hatására tartott vegán időszak volt, a másik pedig egy tudatosan kipróbált böjt. sara, a kollégista gurman receptjével visszatért az alapokhoz. mármint a japán alapokhoz, hiszen miso levest készített. hangsúlyozom, hogy egy koleszban.. elég háklis, ha ételekről van szó, viszont nagyon nyitott és érdeklődő is. szereti a vega ételeket, egyszer még vega böjtöt is tartott. sedith vargányás, aszalt paradicsomos puliszkafasírtot készített sárgarépás krumplifőzelékkel. gyerekkorában hihetetlennek tűnt számára, hogy lehet hús nélkül is étkezni. aztán a kilencvenes években (!) egyik szomszédjáról, egy idős néniről kiderült, hogy csak nyers ételeket eszik. sedithre ez nagy hatást gyakorolt, voltak is próbálkozásai a vegetáriánus étkezésre való átállással kapcsolatban. családjával jelenleg vegyes konyhát vezetnek, hol esznek húst, hol nem. a tearoom csapata két receptet készített, víg vegák tortáját, és egy színes parajos raviolit. a vega sztorit pedig mini interjúkkal oldották meg, megszólaltattak vega és nem vega bloggereket, egy vegán szakácsot, és a végén ők is elmondták véleményüket. zizi narancsos kelbimbóval készült. 2005-ben kezdte el érdekelni az egészséges táplálkozás, aminek hatására először egy vegán, majd egy vegetáriánus diétát tartott egy természetgyógyász vezetésével. eközben rájött, hogy mennyi lehetőséget hordoznak magukban a zöldségek, gabonák, és azóta vegetáriánus. zizi szeret vegánul (tejtermékek és tojás nélkül) sütni, egyre több recept kerül fel a blogjára is.
Szilveszteri csemege
2011. december 30. Főzés nélkül finoman!
Közeledik az év utolsó napja, kérlek fogadjátok szeretettel Javedtól, ezt a könnyen elkészíthető élőételt, amellyel szeretne nektek Boldog Új Esztendőt Kívánni... Az ebben az évben is oly sokat próbált kis darálóba beleraktam az előre megpucolt, nagyolva összevágott alapanyagokat, Fokhagyma, sütőtök, sárgarépa, zeller, nyers mogyoró, lágy olívaolaj. Néhány fordulat után tettem hozzá bőségesen majoránnát, kevés sót, és tört chili paprikát. Egy nagyobb tálra zsenge mungóbabcsírát halmoztam, középre mehet az elkészült pástétom, színes kaliforniai paprika csíkok következnek és körítésként kínai kel levelek, no meg egy pár kocka sütőtök. Valahogy így képzeltem :) Szilveszter és az év többi napján is csak legyetek bolondok! :D
A legfinomabb fasírt nyersen
2011. december 9. Gitta nyersétel blogja
Salátával, főzelékkel, vagy csak úgy magában is finom. Viktoria Boutenko A nyerskonyha legjobb receptjei című könyvében található ez a nagyszerű fasírt, (Élő kerti burger) amit bárki el tud otthon is készíteni, főleg most, csak rá kell tenni néhány órára a radiátorra, vagy kályhára, és kiszárad annyira, amennyire kell. Nem kell teljesen megaszalni, akkor jó, ha kívül kicsit már száraz, de belül még puha. És így van még egy előnye: meleget tudunk enni! Hozzávalók: 2 csésze napraforgó mag 3 sárgarépa 1 közepes vöröshagyma 1/4 csésze mazsola 2 evőkanál agavé szirup 1/4 csésze oliva olaj 1 citrom 1/4 csokor friss fűszernyövény 1 teáskanál tengeri só 1 csípős paprika A hozzávalókat aprítógépben morzsásra aprítjuk, majd kézzel jól összedolgozzuk. Gombócokat formázunk a masszából, és aszalógépben (vagy sütőben, vagy kályha tetején) 1-2 órát aszaljuk. Ez egy fasírt alap. Őszintén megmondom, legtöbbször én kihagyom belőle az édes hozzávalókat, mint pl. a mazsolát, és inkább aszalt paradicsomot vagy reszelt káposztát teszek bele, így kap valamilyen plusz ízt, amitől igazán különleges és változatos tud lenni. A napraforgó mag helyett pedig sokkal finomabb dióval, paradióval vagy mandulával. Ezt is lehet tetszőlegesen váltogatni, így mindig kapsz valamilyen más ízvilágot.
virágos tél & téli krémleves
2011. december 5. Vegasztrománia
alapvetően nyári típus vagyok. fázós és napsütéskedvelő. ezek ellenére nem vagyok hajlandó rinyálni a hideg és a sötét miatt. inkább jól felöltözöm, és telerakom gyertyákkal a lakást. persze minden pillanatot megbecsülök, amikor kisüt a nap, és igyekszem hangulati elemekkel színt vinni a szürkeségbe. tányérok és evőeszközök tekintetében nálam most a boglárkavera design stúdió konyhai kiegészítői az abszolút kedvencek. a best of stilblog rendezvényen találkoztam először a stúdió két tervezőjével, bogival és zsuzsival. júniusban nyitották meg cukor utcai üzletüket, ahol az itthon még ismeretlen design márkák népszerűsítése mellett lakberendezéssel és egyedi bútorok tervezésével is foglalkoznak. "álmodd meg a holnapod és kezdd el élni még ma" - ez a stúdió (szerintem zseniális és követendő) mottója. itt találhatsz szupercsajos, gyönyörű, kézzel festett porcelán tányérokat, bögréket, müzlistálakat, kancsókat, cukortartókat és mindent amire egy terített asztalon szükség lehet - terítőket, konyhai törlőkendőket, tányéralátéteket. persze minden szigorúan romantikus, virágos, csipkés és mindenekelőtt egyedi; olyan, amit máshol biztosan nem találsz. téli krémleves mikor kitaláltam ezt a levest, két cél lebegett a szemem előtt. egyrészt szerettem volna a méltatlanul háttérbe szorult fehérrépának egy esélyt és főszerepet adni, másrészt szerettem volna belecsempészni az advent és a karácsony hangulatát, ízeit a forralt bor és a sült alma segítségével. mindkét tervem sikerült. izgalmas, vérbeli téli leves született. hozzávalók: (4 személyre) 250 g fehérrépa 100 g alma (1 kisebb darab) 1 kisebb hagyma 2 gerezd fokhagyma 50 g hámozott mandula 100 ml tejszín 50 ml fehér bor kis darabka vaj 6 szegfűszeg 1 kis késhegynyi őrölt fahéj szerecsendió só frissen őrölt fehér bors kb 700 ml víz bekapcsoltam a sütőt 180 °C-ra (4-es fokozat). a fehérrépát megpucoltam, és nagyobb hasábokra vágtam. a hagymát megpucoltam, kettévágtam, és 3-3 szegfűszeget szúrtam a felekbe. egy sütőpapírral bélelt tepsibe tettem a fehérrépa-hasábokat, a pucolatlan fokhagymákat, a hagymákat és a sütőbe tettem. 20-25 perc múlva hozzátettem a meghámozott, kimagtalanított és negyedekre vágott almát, és a mandulát. kb 10-15 perc múlva megpuhultak a zöldségek. egy lábosba öntöttem őket és felöntöttem a borral és a vízzel. sóztam, borsoztam, fahéjjal és szerecsendióval ízesítettem. mikor felforrt, botmixerrel pürésítettem, hozzáöntöttem a tejszínt, és visszatettem a tűzre, hogy még egyet rottyanjon. tejszínpöttyökkel díszítettem és a boglárkavera stúdió gyönyörű tányérjaiban tálaltam. Megosztás
Melegen ajánlom
2011. november 11. Főzés nélkül finoman!
Hűvös reggel, kisebb szélvihar, ma megtehetem átalszom - felébredek, valamit ennék. Most meleg ételre vágyom. A szokás hatalma, nem vásárolok újabb alapanyagokat, a hűtő tartalmával dolgozom - Lustaság? Nem hiszem, célszerűség. Padlizsán, sárgarépa, fokhagyma, petrezselyem, csírák - bőség... A padlizsánt félbevágom - mély magenta színe megbabonáz -, majd megy a sütőbe 30 percre. Sárgarépát reszelek, közben kuszkusz duzzad meleg vízben, petrezselymet, hagymát aprítok... Megsült a padlizsán, olaj és bőséges fokhagyma, kevés só társaságában ledarálom, majoránnát adok hozzá, megszórom friss petrezselyemmel. A kuszkusz is megpuhult, olaj, sárgarépa, hagyma, só, energiamix csíra keverék (mungóbab, borsó, azukibab, lencse), 30 perc volt az egész, és meleg... Melegen ajánlom. Ölelés
Répás karfiolbomba
Ismerősöméknél szakácskönyvet lapozgatva láttam egy szalonnás karfiolbombát. (A szakácskönyv húsevőknek szólt. Én azokat is szeretem átlapozni, mert ötletet csenni nagyon is alkalmasak.) Meglátva a képet, rögtön jött az ötlet, hogy szalonna helyett készítsem el répaszeletekkel. A recept: Hozzávalók: - Kb. 3-4 db hosszú! répa - 1 fej karfiol - 1 csomag szójagranulátum - 15 dkg zabpehely vagy főtt barna rizs - ételízesítő - só - fokhagyma - őrölt köménymag - őrölt feketebors - 1 hagyma - kevés olaj Elkészítés: A répákat meghámozzuk, megmossuk, nagyon vékony szeletekre vágjuk. (Nekünk van olyan reszelőnk, amivel ez könnyen megoldható.) Megpároljuk a répaszeleteket. A karfiolt rózsáira szedhetjük, de egészben is megpárolhatjuk. A szójagranulátumot meleg ételízesítős vízbe áztatjuk kb. 30-60 percig. A hagymát megpucoljuk, felaprítjuk, megpároljuk. Amikor megpárolódott, teszünk hozzá egy kevés olajat (kb. 1-2 evőkanál), és a leszűrt, kinyomkodott szójagranulátumot rárakjuk. Összekeverjük. Piros fűszerpaprikával meghintjük. Kb. 1 dl vizet öntünk rá, tovább főzzük, pároljuk. Amikor rottyant egyet, hozzákeverjük a zabpelyhet, vagy a főtt barnarizst. Adunk hozzá őrölt köményt, nagyon apróra vágott fokhagymát, ha szükséges, egy kevés ételízesítőt, esetleg apróra vágott hagymát. Jól átkeverjük. Fogunk egy kerek jénai tálat. Kikenjük olajjal. A megpárolt répaszeleteket belefektetjük egymás mellett szorosan, de úgy, hogy a répaszeletek kicsit kilógjanak a tálból. A szójás massza egy részét elsimítjuk a répacsíkokon. Rátesszük a karfiolt, majd befedjük a szójás fasírttal, végül sűrűn répaszeletekkel takarjuk be. Kicsit megkenjük olajjal, majd a jénai tetejével lezárjuk. A jénait tegyük egy tepsibe, a tepsibe engedjünk vizet. Így tegyük a sütőbe sülni. Sütőben kb. 30-40 perc alatt megsül. Miután megsült és picit kihűlt, a jénai edény fedőjét rátesszük és ráfordítjuk. Így tálalásnál könnyebb szeletelni, akárcsak egy tortát. Magában fogyasztva is nagyon finom, de készíthetünk hozzá kukoricás rizst köretnek.
zöldségleves maceszgombóccal
2011. szeptember 13. A malac nem ebéd
sokkal egyszerűbb, mint ahogy elsőre tűnhet. tényleg! a gombóc receptjét egy ismerősömtől kaptam, aki a lisztet is hozta izraelből. de közben utánanéztem több helyen, és kísértetiesen hasonlít a fűszer és léleken található verzióra, szóval lehet, hogy az ismerősnek is innen van. minden esetre klassz. és oké, libazsír sincs benne, olajjal is működik. hozzávalók: a maceszgombóchoz - egy maceszlap - 5 dkg maceszliszt - két tojás - két evőkanál olívaolaj - fűszerek: só, bors, őrölt gyömbér maceszlapot vízbe áztatom, majd alaposan kinyomkodom. a maceszlapok méretéről annyit, hogy ezek majdnem négyzet alakúak, amit itthon szoktam venni, az meg téglalap és pont fele akkora. tehát értelemszerűen abból kettőt érdemes beáztatni. tojásokat szétválasztom. a sárgákat összekeverem az olajjal és a maceszlappal. a fehérjéket késhegynyi sóval kemény habbá verem. hűű amúgy kiskorom óta a kedvenc részem a habverésben az, amikor lefelé fordítom az edényt, kicsúszik-e a hab vagy elég kemény lett-e! noha már van hozzá szemem, hogy enélkül is el tudjam dönteni, sohasem hagyom ki. a felvert fehérjét óvatosan a masszához keverem, sózom-borsozom, beleszórok egy kevés gyömbért és a maceszlisztet. fél órára a hűtőbe teszem pihenni. ezt követően vizes kézzel diónyi gombócokat formázok, majd visszadugom őket a hűtőbe, és csak kifőzés előtt veszem elő. olyan még nem volt, hogy előző este csináljam meg, inkább reggel/délelőtt, pár órát így is tud pihenni. végül sós vízben 15-20 perc alatt kifőzöm őket. nem szeretem, ha nagyon zubog a víz, inkább csak gyöngyözzön, mert mindig aggódok, hogy szét fognak esni. de szerencsére nem szokott előfordulni. a zöldségleveshez - két szál sárgarépa - egy szál fehérrépa - egy közepes zeller negyede - fél fej vöröshagyma - két gerezd fokhagyma - kevés olívaolaj - fűszerek: egy zöldségleveskocka, só, pár szem bors, két-három szegfűszeg, friss zellerzöld és lestyán a zöldségeket megpucolom, olyan 3-5 mm vastag darabokra vágom, és kevés olívaolajon párolni kezdem. beledobok két gerezd fokhagymát, pár szem borsot és egy fél hagymát, amibe bele szoktam szurkálni a szegfűszegeket. egy madzaggal összekötöm a zöldeket, hogy egy kis csokor legyen, ezt is belerakom. felöntöm kb egy liter vízzel, zöldségleves kocka, só, és addig főzöm, amíg puha nem lesz a zöldség. nekem ez olyan vasárnapi dolog. de így ősszel bármikor jó szerintem.
BERLIN
Megkezdtük idei kalandtúránkat. Az útvonal Németországon át Svédország, Dánia, Hollandia, Anglia, Skócia. A vissza útról még nem döntöttünk. Egy VW transporterrel vágtunk neki a nyaralásnak, amibe Adrián ágyat csináltatott, felpakoltunk forrásvízzel, nyers krékerekkel, aszalt lapokkal, házi gyümölcsös müzliszelettel. Az az elképzelésünk, hogy amerre járunk, lehetőleg végig próbálgatjuk a nyers éttermeket, lehetőségeket, amellett persze, hogy mindenhol szétnézünk egy picit, magunkba szívjuk az északi tájak levegőjét, kultúráját, bepillantunk az emberek mindennapjaiba. Berta kutya is velünk tart, neki is külön kis hely jut az autóban. Aszalt kakaós keksz, szezámos és paprikás kréker, fűszeres, csíráztatott szotyi és tökmag... Mondjuk tortillák tamaris-algás-szezámos és paradicsomos-bazsalikomos Múlt csütörtökön indultunk. Mivel előző éjszaka nem aludtunk, ezért kicsit lassan érkeztünk célba: az első éjszakát Spreewaldban, egy lübbeni kempingben töltöttük. Ez egy csodálatos természeti adottságokkal rendelkező, kis csatornákkal felszabdat vidék, ami egyéb mezőgazdasági termékein kívül uborkájáról a leghíresebb. Előszeretettel választják a kempingező németek. Már itt szembesültünk azzal, hogy Bertának jó sora lesz az úton, mert itt bizony nagyobb becsben van a kutya mint otthon, bárhová beengednek vele, külön, a kutya ellátását szolgáló felszereltséggel rendelkeznek a kempingek. És mindenki örömmel fogadja őket. Berlinbe tovább is indultunk másnap délelőtt. Egy kis reggeli futás erejéig élvezhettük Bertával a táj szépségeit, aztán eleredt az eső. Ebédre értünk Berlin első és ezidáig egyetlen 100%-ig nyers éttermébe. Egy gyógyközpontban nyitott meg nem régiben a Gesund Und Sündig elnevezésű étterem. Olyan jó volt étteremben nyers ételt enni, és most szokásunktól eltérően egy helyett mindjárt két fogást is rendeltünk. Pizzát, (a tésztája hajdinából napraforgómagból és fűszerekből állt, rajta aszalt paradicsomos krém, zöldségek és kesu-sajt) Zöldséges tekercset curry szósszal és isteni salátával (amin volt fűszeres földimogyoró, pácolt gomba és egy isteni szósz) Répatorta, amit az egyik szakács fiú szerint Béke tortának kéne hívniuk, mert olyan hatást gyakorol az emberekre ( tényleg finom volt), és gyümölcsös máktorta. Ez kevésbé volt édes, ami nekem kifejezetten tetszett. Az ízek nagyon harmonikusak voltak, nem volt az ételekben túl sok olajos mag, inkább a zöldségek domináltak, ezért az igen csak nagy adag sem volt megterhelő. De bevallom egy fogás is elegendő lett volna, dehát a kíváncsiság most erősebb volt. Egy-egy főétel 7-9 euró volt, amelyekből féladag is kérhető volt (ezt először nem akartam észrevenni:) ), a desszertek 4 euró körüliek voltak. Eszméletlen kedves kiszolgálás volt. Főleg idősebbek járnak ide, mivel ez egy egészségügyi központ sportolási, állapotfelmérési, fizioterápiás stb lehetőséggel. Más világba csöppentünk. Szerencsénk volt, hogy az étteremig eljutottunk, mert a kocsi ott meg is adta magát. Így a zuhogó esőben víkendeztünk Berlinben de minden rosszban van valami jó: egy vega, vegán fesztiválon is voltunk a belváros közepén:) Nyers dolgok is voltak Természetesen zöld turmix AZ alap dolgok: kréker, krém, golyaók, torták Az autónkat hétfőn tudták megjavítani, így addig kicsit kalandosan töltöttük napjainkat. Ha nem esett, szitált volna hétfő délutánig (amíg ott tartózkodtunk) sokkal kelemessebb lehetett volna. A zuhanyt egy sportklubban oldottuk meg, ahol a recepciós fiú ingyen beengedett minket zuhanyozni. Ez aranyat ért a két nap alatt. Szerencsére a szervíz egy nagyon kelemes, csendes kis utcában volt, senki nem zavart minket. Balról az utca, jobbról egy fantasztikus hobby- kertsor határol. A berliniek imádják ezeket a kis kertjeiket. Akármerre megy az ember, ha van egy kis üres tér, azt mindjárt beültetik. Megnéztünk néhány nevezetességet is, de nem vittük túlzásba. A hétfő újabb étterem látogatást vont maga után, majd d-u. elindultunk Északra, Malmö felé...
Balatoni Nyár :) az m1 műsorán a Főzés nélkül finoman
2011. július 30. Főzés nélkül finoman!
Ilyenkor nyáron :), na de komolyan nyár van, igaz nem látszik, mert két napja kabátban mentem vásárolni, szóval nyáron az m1 tv csatorna délelőttjének egy része leköltözik a Balatonra, és a Balatoni Nyár című műsorral szórakoztat bennünket. Erre a napra csodálatos időt kaptunk a teremtőtől :) Ennek a műsornak a részeként 2011.08.05-én 09.00 - 11.00 óráig a Főzés nélkül finoman személyemben meghívást kapott egy kis főzőcskézésre, - rábólintottam rendben -, de mit eszünk majd? Nézegettem a fejemben meglévő választékot, és a következő menüsor született meg belőle: Receptek: Sárgadinnye-lekváros mandulás ,,süti Hozzávalók 4 személyre: 12 evőkanál darált mandula 4 evőkanál aranymazsola 4 evőkanál kókuszreszelék 4 szelet sárgadinnye (ajánlott 8 felé vágni az egész dinnyét) 4 db nektarin kevés vagy rengeteg fahéj A hántolt (a hántolatlan is kiváló) mandulát durvára őröljük, a sárgadinnyét daraboljuk, és az aranymazsolával pépesre daráljuk, majd a mandulával összekeverjük és félretesszük állni. A nektarinokat kisebb kockára vágjuk. 20-30 perc után a mandulás lekvárunkat összekeverjük a nektarinnal, majd négy kehelybe porciózzuk, fahéjjal, kókuszreszelékkel ízesítjük. Görögdinnye saláta pikánsan Hozzávalók 4 személyre: 4 szelet görögdinnye (ajánlott 8 felé vágni az egész dinnyét) 2 fej lilahagyma 8 evőkanál fekete olívabogyó 2 dl hidegen sajtolt olívaolaj 6-8 friss bazsalikom- és mentalevél kevés rózsaszín Himalája só A héjától megszabadított görögdinnyét ha zavaró akkor kimagozzuk, daraboljuk, a lilahagymát nagyolva összevágjuk, a bazsalikom- és mentaleveleket aprítjuk, sózzuk és bőségesen meglocsoljuk olívaolajjal vagy szőlőmagolajjal, majd az egészet az olívabogyóval összekeverjük (vigyázzunk a dinnyét ne törjük össze). Petrezselymes sárgarépa-pástétom magyarosan Pirított tönkölykenyér vagy zöldséges durumtészta Hozzávalók 4 személyre: 4 db sárgarépa 1 csokor petrezselyem 4 db paradicsom 4 evőkanál mandula 1/2 pár füstölt gabonakolbász 2 dl olívaolaj 1/2 kg tönkölykenyér vagy zöldséges durumtészta kevés rózsaszín Himalája só A sárgarépát kisebb darabokra vágjuk, ezzel a kíméljük a darálónkat, vagy a turmixgépet, a petrezselymet, paradicsomot is apríthatjuk előre, és a mandulát is elődarálhatjuk, majd hozzáadva az olajat, gabonakolbászt, sót krémesre daráljuk az egészet. Erősebb készülékeknél a receptben felsoroltakat együtt pépesítjük. Pirított tönkölykenyérre kenve tálaljuk vagy durumtésztára szószként (tésztához adva ajánlott egy kicsivel több olajat használni). Szeretettel várlak benneteket a képernyő elé a fent megadott időben, egy kis közös főzőcskére, kikapcsolódásra, ha elfoglaltságod vagy munka miatt nincs lehetőséget élőben nyomon követni a műsort, később is megnézheted majd az m1 videotárjában. http://videotar.mtv.hu/Videok/2011/08/05/11/Balatoni_nyar_2011_augusztus_5_.aspx (12perc 12 mp; 63 perc 53 mp :) Szeretet teljes öleléssel: Javed
Tofu Pad Sieu; egy könnyű és gyors thai étel
2011. július 16. Csatni és Umeboshi: Jógakonyha
A Pad Sieu a thai ,,gyors konyha egyik klasszikusa édesebb szójszószból (kecap manis ez az indonéz, maláj elnevezése) készül, pirított zöldségekkel, rizstésztával. Eredendően metéltszerű tésztával illene készíteni, de nekem az most nem volt itthon. Az édes szójaszósz (és az osztriga szósz is) keleti élelmiszerboltokban beszerezhető,vagy a kínai szójaszósz is felturbózható egy kevés barna cukor, esetleg melasz hozzáadásával. Tofu Pad Sieu Hozzávalók: 200 g rizstészta, 300g-os tofu kocka,2 gerezd fokhagyma, egy kis chili paprika,fél fej kínai kel, egy kis konzerv (200 g) bébi répa,egy kis konzerv (200 g) szójababcsíra,4 szál újhagyma, 1 evőkanál kínai szójaszósz, 2 evőkanál édesebb szójaszósz, 1 evőkanál osztriga szósz, 1 evőkanál halszósz, 1 evőkanál szezámolaj,1 kiskanál méz vagy pálma cukor. A rizstésztát áztasd be forró vízbe, majd amikor megphult szűrd le. A tofut vágd kockákra, locsold meg egy kevés kínai szójaszósszal és kevés olajon pirítsd meg. Majd tedd félre. Egy wokba melegíts fel egy evőkanál olajat és a préselt fokhagymát és a karikára vágott chili paprikát egy perc alatt pirítsd át rajta. Add hozzá a csíkokra vágott kinai kel leveleit, hagyd két-három percig fonnyadni, majd keverd hozzá a bébi répát is és a szójababcsírát is. Legvégül szórd ré a karikára vágott újhagymákat. A zöldségeket erős tüzön, egy perc alatt pirítsd össze. A tésztát tedd egy serpenyőbe és locsold meg az édesebb szójaszósszal, az osztriga szósszal, halszósszal, szezámolajjal és a mézzel. Erős tüzön forgsd és pirítsd át az egészet.Ez maximum egy-két perc. Add hozzá a zöldégeket és a tofut. Teteje megszórható friss koriander levéllel és a thai jelleg erősítésére pirított hagymával. Ez utóbbi használatának szintén nagy kultusza van nem csak Thaiföldön, hanem Vietnámban is. A szárított, pirított hagymával gyakran ízesítik a rizzsel, vagy tésztával készült ételeiket. Kapható a keleti élelmiszerboltokban üvegbe vagy zacskóba csomagolva
Nyers kukorica-saláta, és kertünkbéli brokkoli
2011. június 28. Napló étkeinkről, életünkről
Elérkezett a kukorica szezon, és a piacon jártamban vettem néhány zsenge csövet, mert a miénk sajna még nagyon pici. Nagyon egyszerűen készítettem el: késsel lefejtettem a csőről, majd (saját) paprikát, paradicsomot adtam hozzá, és fűszerkeverékkel ízesítettem. A kisfiamnak támadt az az ötlete, hogy tökmagot is tegyünk rá! Semmi egyéb zsiradékot nem tartalmaz. - A saját paprikánknak a magját is felszoktam használni, mert tudom, hogy nincs permetezve, egyébként a magban gyűlhet össze sok méreganyag. Ma reggel is készítettem magamnak a munkába, és tettem bele még egy kevés répazöldjét is öszevágva. Amire érdemes figyelni, hogy a kukorica tényleg zsenge legyen, mert így még egyszerű cukrot tartalmaz, mire megérik, nagyrésze keményítő lesz, ami nyersen nem emészthető! Ebben a salátában csak az az érdekes, hogy saját termésű a brokkoli. Amit még el kell hozzá mondani, hogy én virágpalántaként vettem... Volt 1-2 kérdés, amire nem válaszoltam, mert sajna nem volt időm a bloggal foglalkozni: - a spárgának azt a részét ettem leginkább nyersen, ahol még könnyen törik, nem szálkás, a többit megpároltam. A sajátomat is megkóstoltam, bár már elég öreg volt, mikor észrevettem, hogy van. - elgondolkoztam, hogy mit lehetne nyers, zsenge borsóból készíteni, és bár mi ettük a fejtés közben a gyermekeimmel (én fejtettem, ők ették :-) ), és igazán nem maradt sok zsenge, így a kipróbálás elmaradt, de szerintem salátába lehetne tenni, pürét is készíthetünk belőle összeturmixolva, és ízesítve, illetve kicsit higgítva leves lenne belőle! Kicsit későn írtam ki a holnapi időpontot a nyersétel-találkozóra, de azért aprósággal készülök, hátha valaki mégis ráér :-) Gyerekeim mindenesetre örülnek ennek, mert van mit kóstolni az egyszerű salátákon, és gyümölcsökön kívül is! Szép napot!
Kerekezés és egyebek
2011. május 26. Napló étkeinkről, életünkről
Most megint egy kicsit elkalandozok az ételkészítéstől, és egy kerékpáros programra szeretném felhívni olvasóim figyelmét: 2011. május 28-án, szombaton kerül megrendezésre a 5. MÓRI KARIKA elnevezésű jótékonysági, kerékpáros túra. Honlapja: morikarika.hu Sajnos óvodai elfoglaltság miatt nem tudok részt venni rajta, de kívánok sok sikert az indulóknak! Egy ilyen túra előtt át kell gondolni, hogy mit visz magával az ember éhségének és szomjúságának csillapítására. Én azt vettem észre magamon, hogy a nyári hőségben kapálás, vagy éppen túrázás közben nekem a gyümölcslé a legjobb. A tavasz nagy felfedezése volt számomra a spárgám: évekkel ezelőtt elszórtam magot, aztán el is feledkeztem róla, és idén, amikor rendbe tettük a kert végét, nem akartam hinni a szememnek! Kitáblázom, hogy megmaradjon jövőre is, nehogy véletlen bekapáljuk! Az utóbbi időben rengetek karalábét ettünk, mert éppen az termet a kertben. Párom már mesteri fokra fejlesztette a karalábé saláta receptjét, amihez egy dolgot érdemes tudni: a dobozt fedjük le időben :-) (ilyenkor mindig felismerem, hogy tulajdonképpen nekem akar udvarolni ) Persze készült belőle leves, és fasírt is, ami szintén nagy sikert aratott. Ültettem medvehagymát, jövőre meglátjuk, hogy mi lesz belőle. És persze az eper! Tegnap nagy élvezettel gyomláltam a sárgarépát, mert rögtön mellette ott piroslottak az eperszemek - itt a múlt idő használata helyes, mert meg kellett kóstolnom, hogy elég édes-e :-)
A három test-őr
2011. április 22. Főzés nélkül finoman!
Még nem késő... Igen, még nem késő, még mindig lehet medvehagymát vásárolni, és szerencsére az ára is elfogadható 250,- és 400,- Ft között változik. Akkor adjunk az élvezeteknek, szeretnék most három medvehagymás receptet megosztani veletek... A három test-őr: Az első test-őrünk, paradicsomból, medvehagymából, fokhagymából, olívaolajból kevés sóval összedarálva készült el. A második test-őr, sárgarépából, medvehagymából, csicsókából, olívaolajból kevés sóval és Garam Masala fűszerkeverék hozzáadásával öltött testet. A harmadik test-őr, angol zellerből, medvehagymából, avokádóból, olívaolajból kevés sóval áll egészségünk szolgálatába. A díszítéshez hagymacsírát, medvehagymát, káposztacsírát használtam. Jó étvágyat!
Táplálék testnek, elmének...
2011. április 11. Főzés nélkül finoman!
Az elme és a test táplálásának fontosságáról már nagyon sokszor beszéltem, és továbbra is fenntartom azt az álláspontomat, hogy mind az étkezésben, mind a szerelemben a lehetőségek korlátlanok. Talán ezek az ismérvek vezettek ehhez a választásomhoz, hogy hídként működve, megmutassam milyen lehetőségei vannak a két tábornak - nyers, vegetáriánus -, hogy egymás elfogadása, megértése közeledjen. Senki se gondolja azt, hogy itt állig vértezett nők és férfiak harcáról van szó. Korántsem, inkább két táborról, ahol sokszor az egyedi nézetek, nehezebben értelmezhetőek... Egy csomagolt darab biotofut kockákra vágtam, a serpenyőt már hevítettem, sűrű kevergetés közben megpirítottam, majd a gázt elzárva szójaszósszal megvadítottam. Ezt kapja az elmém :D Közben a rukkolát megmostam, egész vékony csíkokra vágtam a sárgarépát, karalábét, paradicsomot daraboltam, és az egészet római köménnyel, kevés sóval fűszereztem, bőséges olívaolajjal öntöztem. Ezt pedig a testem :D Jó étvágyat :)
Rozspehelyfasírt, mángoldos krumplival
2011. január 27. Rongybaba konyha
Már biztos unalmas, de még egyszer, utoljára egy gyors rozsfasírt, a recept azonos a múlt hetivel, de most spenót illetve paradicsom helyett reszelt répa és szárzeller került bele, ráadásul olajban sült.A köret fokhagymás, mángoldos krumpli volt sajttal (ami nem csak köretként, de önmagában is megállja a helyét).
Zöldséges kölesfelfújt
2011. január 19. Rongybaba konyha
300 g köles800 ml víz a főzéshez 4 szál répa 2 szál zellerszár 1 db cukkini 1 brokkoli szára 1 fej hagyma 3 tojás só, borsikafű, rozmaring, majoranna A kölest megfőzetem a 8 deci vízben, közben apróra vágtam a a zöldségeket. A kész kölest összekevertem a zöldségekkel, fűszerekkel és a 3 egész tojással. Egy sütőpapíros tepsibe simítottam, az egyik felére tettem feta sajtot. 180 °C-on megsütöttem. Káposztasalátával ettük, mindenkinek minden ízlett. A legöregebb (apa), meg a két legkisebb evett hozzá sültkolbászt is... Szerdai ebéd:-)
Zöldséges rizs (piláf)
2011. január 17. Rongybaba konyha
300 g barnarizs sárgarépa brokkoli karfiol zellerszár cukkini mandula, mazsola vöröshagyma, fokhagyma fahéj (egész), szegfűszeg, római kömény, curry, kurkuma, só, bors A barnarizst olajon megdinszteltem, majd fél liter vizet öntöttem rá, megsóztam és kb. 35 percet főztem. Közben egy másik edényben a hagymát, répát, apróra vágott zellerszárat, fokhagymát fűszereket is megpároltam. A rizst (még nem vette föl az összes vizet), hozzáadtam a párolt zöldségekhez, beletettem a mandulát mazsolát, karfiolt, legvégül a brokkolit és a cukkinit. Ez egy hétfői étel:-)
5 konponensű sült zöldség!
2010. november 23. Csatni és Umeboshi: Jógakonyha
Egyike azoknak az ételeknek, amelyek számomra ténylegesen a jógakonyhát idézik fel, mivel egy jógaoktató tanfolyam keretein belül kóstoltam. Bár vittem fotógépet magammal, valahogy a jógaszőnyegre kuporodva nem volt kedvem elővenni, ráadásul az isteni ízek is hamar magával ragadtak és inkább a repetára figyeltem. Az otthoni rekonstrukció alapján gyorsan elkészíthető. Mindössze 5 hozzávaló szükséges hozzá: szejtán brokkoli sárgarépa cukkini fűszeres besamell A sült zöldségek indiai jellegű izhatás alatt álnak, curry, kurkuma, garam masala, csipetnyi só és bors került bele. A besamell készítésénél vaj helyett kókuszolaj, fehér tönköly liszt és szójatejszínt. A brokkolit blansíroztam, leszűrtem és áttettem egy jénaiba. A sárgarépa nagyobb darabokban is mehetne bele, nekem volt még egy zacskó reszelékem, ezt gyorsan feldolgoztam. Beledobáltam a cukkínit és az apróra feldarabolt szejtán. Leöntöttem a fűszeres besamellel és sütőben kb. 20 perc alatt pirulásig sütöttem. Körete lehet burgonyapüré, saláta. Én tofu-burgerrer és sült paprikával egészítettem most ki.
készülődés
változatlanul sok-sok tennivalónk van a sületlenségekkel, és a karácsony is egyre közeledik. nagyon élvezem a készülődést, és az ünnepi ötletek is csak jönnek-jönnek.. elkészültek az első bejglik, alakulóban a mézes és a szaloncukor. közben új bonbonvariációk is születtek, csináltam egy főszeres-répás, és egy csipkebogyós bonbont, és igen, azt hiszem nagyonis meg vagyok velük elégedve :D a csipkésből pici levélformákat készítettem, ezt vittem kóstolóba, a tálka közepén pedig a répás bonbon látszik. hogy végre valami sósat is készítsek, kétféle sósmandulás finomságot is kipróbáltam. az egyiket szójaszósszal, a másikat olasz fűszerekkel aszaltam meg, megérte a próbát! recepteket egyelőre nem teszek közzé, de az összetevőket megtaláljátok a blogunkon, az árakkal együtt, ha kedvet kaptok a vásárlásra. hamarosan a bioboltok pultjaiba is kikerülnek a sületlenségek! aztán igyekszem valami recepttel is előrukkolni végre.
Vegetáriánus Shepherds pie (Pásztor pite)
2010. október 4. KryaSpirit-Vegalife
Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy össze kellene dobni ennek az ételnek a vega verzióját. Most hangulatom is volt hozzá. A darálthúst tönkölybúzával helyettesítettem és került még bele zöldborsó és kukorica is, ami az eredetiben nem szerepel. Mivel soha életemben nem ettem autentikus Shepherds pie-t így összehasonlítási alapom sincs, inkább csak az alapötletet vettem át. Ettől függetlenül egy nagyon finom egytálételt sikerült összedobnom, aminek adhatunk másik nevet, de minek, nem az elnevezés a fontos, hanem az íz, minden nagyképűség nélkül mondhatom, abban pedig 10 pontos lett. Ez most egy lakto-vega étel, mert a krumplipürébe vajat és reszelt sajtot is tettem. Aki vegánul készítené az hagyja ki ezeket belőle, illetve a vajat helyettesítse biomargarinnal, vagy pálmazsírral. Hozzávalók: 50 dkg tönkölybúza (egy éjszakára beáztatva) 2 fej vöröshagyma apróra vágva 6 gerezd zúzott fokhagyma 2 kápia paprika julienre vágva 3 sárgarépa julienre vágva, vagy reszelve 15-20 dkg morzsolt kukorica 15-20 dkg zöldborsó 3 kg krumpli 40 dkg vaj 30 dkg reszelt sajt himalaya só pirospaprika chili paprika őrölt fekete bors veganatura ételízesítő majoranna bazsalikom 3-4 friss rozmaringág 1 konzerv paradicsom (Mutti) olívaolaj 1,5 l víz 2 ek liszt A hagymát és a fokhagymát olívaolajon megpirítottam, lehúztam a tűzről és mikor kihűlt megszórtam pirospaprikával. Hozzáadtam a lecsepegtetett búzát, átforgattam a paprikás hagymával, hozzáöntöttem a vizet, a fűszereket és lefedve addig főztem, amíg beszívta a víz nagy részét és megpuhult. Beletettem a sárgarépát, a paprikát, a borsót,a kukoricát és a paradicsomszószt és sűrűn kevergetve tovább főztem, amíg a zöldségek megpuhultak és a szaft besűrűsödött. Mivel még kicsit hígnak találtam beleszórtam egy kis lisztet, ami megtette a hatását, végre sűrű szaftot kaptam. A krumplit sós vízben megfőztem, krumplinyomón átnyomtam, belekevertem a vajat, sóztam és beleszórtam a reszelt sajtot. Egy nagy tálba beleöntöttem a zöldséges-búzás szószt, a tetejét befedtem a krumplipürével, tetejére vajforgácsokat tettem és 180 fokra előmelegített sütőben 40 percig sütöttem, míg a krumpli teteje megpirult. A tányéros kép másnap készült, melegen lehetetlen volt formát vágni belőle, persze ez az ízén mit sem változtatott.
Nyári vagdalt
Ami tavasszal tavaszi, ősszel őszi, télen téli.:))) Ha unjuk már az olajban sütögetést, vagy csak kalóriát szeretnénk spórolni, és kevés időnk van, ez az ideális étel és nagyon kreatívan variálható idényzöldségekkel. Levesbetétként, töltelék helyett, vagy csak gyerekek szendvicsébe kenve is fogyasztható. hozzávalók: -bármilyen vega fasírtpor alap, nálam most tavaszi zöldséges zabpelyhes volt. érdemes mindig otthon tartani ezekből -1 fej vöröshagyma -2-3 gerezd fokhagyma -1-2 cukkini -1 nagy sárgarépa -2 tojás -egy friss csokor petrezselyemzöldje A fasírtport a megfelelő mennyiségű vízzel elkeverem, pihentetem félóráig. Azalatt meghámozom a cukkinit, répát. Mindkettőt lereszelem. A répa mehet a fasírtporos keverékbe azonnal, a cukkinit, viszont tegyük külön tálba, sózzuk be és 1o perc után nyomkodjuk ki a levét, egyébként túl laza lesza a masszánk. A hagymát apróra vágjuk, megdinszteljük, és hozzáadjuk a masszához. Tegyünk így a préselt fokhagymával és a cukkinivel , apróra vágott petrezselyemmel is. Keverjük, illetve jó dolgozzuk össze. Olívaolajjal kenjünk ki egy hőálló tálat, majd simítsuk bele a masszát. 18o fokon, kb félóráig(tűpróba) sütjük. Kihűlve, tetszés szerinti formákra vágjuk. Jó étvágyat!
Sárgarépás diós rizs
2010. február 7. La Cuisine d'Adéle
Hihetetlenül egyszerű, de annál ízlezesebb étel. Annyira egyszerű, hogy el is bizonytalanodtam, feltegyem-e egyáltalán a blogra. Tekintettel azonban arra, hogy én is egy receptkönyvben bukkantam rá (Gabonafélék című könyvemben), úgy döntöttem, miért ne szerepeltethetném én is saját virtuális receptgyűjteményemben. Az utóbbi időben egyre jobban kedvelem a diót, holott korábban nem voltam nagy rajongója. Az enyhén édeskés, narancsszínű sárgarépával és a kissé diós aromájú barnarizzsel remek elegyet alkot. Dióval kapcsolatos újkeletű felfedezésem továbbá a dióolaj. Teljesen beleszerelmesedtem. Fantasztikus illata, aromája, íze van. Hideg ételekhez, salátákhoz és főzéshez is kiváló. Gyakran készítek diós salátát, végtelenül egyszerűen. Vegyes zöld salátaleveleket dióolajjal összeforgatok, végül az egészet dióbéllel megszórom. Magában is, de camembert-el és pirítóssal kiegészítve igazán mennyei csemege. Sárgarépás diós rizs Hozzávalók: (2 adaghoz) 1 1/2 dl barnarizs (én bio gyorsfőzésűt használok) 3 nagyobb vagy 4-5 kisebb sárgarépa (ezúttal bio volt az is) 2 maroknyi dióbél kevés olaj só (himalaya) Elkészítés: A rizst szűrőben alaposan megmostam, lecsepegtettem, kevés olajon illatosra pirítottam, kétszeres mennyiségű vízzel felöntöttem, sóztam, kis lángon fedő alatt puhára főztem. Amíg a rizs főtt, a répákat megtisztítottam, leöblítettem, vékony csíkokra vágtam. A diót száraz serpenyőben megpirítottam, durvára vágtam. A répát kevés olajon (dióolajat használtam a finom illata, aromája miatt) átforrósítottam, enyhén sóztam, majd kis lángon fedő alatt roppanósra pároltam. Végül a főtt rizst a répacsíkokkal és a diódarabokkal óvatosan összeforgattam.
Vegán töltött paprika
2009. október 3. Cukor, bors, só
8-10 db töltenivaló paprika (TV paprika ) 1 pohár rizs 1 pohár szójagranulátum 2 pohár forró víz 1 db sárgarépa 4 evőkanál csicseriborsóliszt só bors 2 nagyobb hagyma 4 ek olaj 4 ek tönkölyliszt fokhagyma fél liter paradicsomlé (vagy paradicsompüré hígítva) víz pár szál zellerlevél A szójgranulátumot nyakon öntöm 2 pohár forró vízzel (lehet vegamixes), a rizst előre félig megfőzöm. A sárgarépát megtisztítom, lereszelem,megtisztítom az egyik hagymát is , kis olajon megfonnyasztom. Ha mindennel kész vagyok, összekeverem őket, ízesítem a masszát sóval, borssal, fokhagymával, A paprikákat megmosom, levágom a tetejüket, kicsumázom, majd a tölteléket beletöltöm, ne legyen túl tömött, mert kihasad a paprika, és kifolyik a töltelék. A másik hagymát is megtisztítom, felaprítom, 2 ek olajon megdinsztelem, majd hozzásadok 4 evőkanál tönkölylisztet, jól megkeverem, majd felöntöm a paradicsomlével és vízzel, (aki sűrűbbre szereti, tegyen hozzá több lisztet), majd beleteszem ebbe a megtöltött paprikákat, ízesítem az egészet sóval, borssal, beleteszem a zellerleveleket is, és megfőzöm kb. 15 perc alatt. Ha marad töltelék, lehet gombócokat is formálni, és belefőzni a levesbe.
Cukkíni fasírt fehér cukkíniből
2009. augusztus 16. La Cuisine d'Adéle
Pénteken Anyu ezzel a két igencsak mértes fehér cukkínivel tért haza a piacról. Bevallom, soha nem láttam még cukkíniben fehéret és ilyen méretes példányokat is csak ritkán. Mi készüljön belőle? A néni, aki árulta, a cukkíni fasírtot javasolta... hm... ez valóban jó ötlet! A piacon javasoltakhoz képest kissé eltérően, s reformosan készült. Én nem szeretem a zöldségeket besózni, majd a levüket kicsavarni. A beltartalmi értékek, a szín és az íz egy (talán nem is elhanyagolható) része biztosan elveszik ilyenkor. Szóval ezt a lépést én kihagytam. Mindazonáltal ahhoz képest, hogy az első próbálkozás volt, igazán jól sikerült. Vega- és reformtáplálkozásban ,,edzetlen családtagjaim is lelkesen falatozták. Így készült. Cukkíni fasírt Hozzávalók: (3 személyre, azaz kb. 9 kisebb fasírthoz) egy 70 dekás cukkini (kibelezés, hámozás után már csak kb. 40 dkg) 1 bio tojás 3 evőkanálnyi csicseriborsóliszt bio teljes kiőrlésű élesztőmentes morzsa - amennyit felvesz 1 jó evőkanálnyi reszelt bio parmezán 1 jó evőkanálnyi aprított friss petrezselyem só (himalaya) frissen őrölt bors olaj a sütéshez Elkészítés: A cukkinit (csak az egyiket, a nagyobbat használtam fel, az is 70 dkg-os volt :-) megmostam, zöldséghámozóval megpucoltam, kettévágtam, a szivacsos-magos részét egy evőkanál segítségével kikapartam. Almareszelőn lereszeltem. A levét gyengéden kinyomkodtam. Tálba tettem, hozzáadtam a lisztet, a reszelt sajtot, a fűszereket és annyi morzsát, hogy nem túl lágy, relatíve masszív fasírt-állagú masszát kapjak. (Szerintem ebben az állapotában érdemes pihentetni kb. fél órát, mert a csicseriliszt és a morzsa folyadékot szív magába, dagad kissé, s ez segítség lehet ahhoz, hogy kialakíthassuk a végső állagot. Vagy próbálkozhatunk belőlük kevesebbel is, aztán az állás után meglátjuk, szükséges-e még bele morzsa...) A masszából kis fasírtokat gyúrtam, nem túl bő olajban mindkét oldalukat 3-5 perc alatt aranyszínűre sütöttem. Sárgarépás-petrezselymes bulgurral tálaltam.
Nagy Vegetáriánus Kihívás Napja - A Menü
2009. június 29. La Cuisine d'Adéle
Mi is abszolváltuk a családdal a Nagy Vegetáriánus Kihívás Napját! És azt kell mondjam, igazán finomat ettünk! :-) Családom tagjai egyáltalán nem hiányolták a húst (Anyuval közösen készítettük el a menüt), jóízűen falatozták a vega, reformos - és egyben Hémangi kritériumainak is megfelelő - ételeket! Mindazonáltal a menü kissé ,,hagyományosra, ,,magyarosra sikeredett, de én egyáltalán nem bántam. Különösen azért nem, mert már hetek óta befészkelte magát a barackos gombóc a fejembe... s mi sem lehetett ideálisabb alakalom Siccike receptjének gyakorlati megvalósítására, mint a Nagy Vegetáriánus Kihívás Napja. Ezzel részben már el is árultam a menüt... s hogy mi került végülis az asztalra? Zöldségleves, utána pedig barackos és meggyes gombóc. Sokszor készítünk itthon zöldséglevest, én úgy gondolom, nálunk abszolút ,,klasszikusan, hagyományosan készül, de talán mások máshogyan készítik, s még úgysem szerepelt ez a recept itt a blogon, így az alábbiakban közzéteszem. Általában kerül bele nokedli is, ami azonban tojást tartalmaz, így ez most kimaradt, de a recept leírásánál szerepeltetem. Zöldségleves Hozzávalók: (4 tányér leveshez) 2 szál sárgarépa 2 vékony szál fehérrépa 1 kisebb darab zeller kevés olaj (bio repce) 1 mokkáskanálnyi teljes kiőrlésű bio búzaliszt 1 jókora csokor friss petrezselyem 1 bio zöldségleveskocka kb. 2 mokkáskanálnyi pirospaprika frissen őrölt bors só (himalaya) Opcionális - a nokedlihez teljes kiőrlésű bio búzaliszt 1 tojás kevés olaj só (himalaya) bors friss petrezselyem Elkészítés: A gyökérzöldségeket megtisztítom, megmosom, felkarikázom. Egy nagyobbacska fazékban kevés olajat hevítek és rádobom a zöldséget. Nagy lángon kevergetem, pirítom. Ha már kellemesen illatoznak a zöldségek, kis lángra veszem a gázt, lefedem az edényt és kb. 15 perc alatt puhára párolom a répákat. Ezután megszórom a liszttel, átkeverem. Rászórom a pirospaprikát, átforgatom, s felöntöm annyi vízzel, amennyi levest szeretnék. Beledobom a zellert, a leveskockát, frissen őrölt borsot tekerek rá - mehet bele egy fél zöldpaprika is, az íze kedvéért, amit a végén kihalászok majd belőle, én ezúttal nem tettem bele - sózom (ezzel óvatosan a leveskocka miatt!). Megvárom, míg felforr - vigyázok, nehogy kifusson! - kislángra veszem alatta a gázt, lefedem - de a fedőt úgy helyezem a fazékra, hogy kis rést hagyok, amin a felesleges gőz eltávozik - és úgy 20-25 percig főzöm. Amíg a leves fő, összevágom a petrezselymet, s ha nokedli is kerül bele, ezt is elkészítem. A nokedli készítés igazán nagyon egyszerű: csak mindent jó alaposan össze kell keverni, úgy hogy jó masszív állagú, már-már kemény tésztát kapjak. Mikor úgy gondolom, hogy a leves megfőtt és éppen nokedlikészítős hangulatom van, nagy lángra váltok és a lobogva forró levesbe kiskanállal beleszaggatom a nokedliket és pár perc alatt készre főzöm őketaz illatos-zöldséges lében. Majd elzárom a gázt, belekeverem az apróra vágott illatos petrezselymet és még forrón tányérokba szedem. A gombócokat - mint már fentebb kiderült - Siccike receptje alapján készítettük. Annyi módosítás volt, hogy minden gombócba egy egész sárgabarack került, egy fél bio nádkockacukorral a közepükben. 15 gyönyörűséges, szaftos és ízletes gombóc lett a jutalmunk. A maradék tésztából pedig meggyes gombócot gyártottunk. Szó szerint ugyanúgy készült, mint a sárgabarackos, csak a meggyhez nem adtunk pluszban cukrot. Ezek a gombócok méretre persze jóval kisebbek lettek, hiszen egy meggyszem is jóval kisebb egy sárgabarackhoz képest. Csak biztatni tudok mindenkit, hogy próbálja ki a meggyes gombócot, finom, lédús és zamatos. Nekem nagy-nagy kedvencem! A gombócokat fahéjas nádporcukorral megszórva ettük.
Zöldséges zabfasírt
2009. május 27. Cukor, bors, só
Többször készítettem már, és nagyon nagy sikere van mindig. Finom is és szapora, és könnyen variálható ízlés szerint. Alaprecept: - egy bögre (250 g) zabpehely, én finom szeműből készítettem - 5 dl forró víz vagy zöldséglé (én a forralt vízhez házi vegamixet adtam) - 1 tojás - 3-4 ek teljes kiőrlésű liszt, vagy csicseriborsóliszt, ezzel még jobb talán - 1 apróra vágott vöröshagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - só - bors - pirospaprika - olaj a sütéshez Hozzáadható: - apróra vágott medvehagyma - reszelt répa - reszelt krumpli - fűszerek (majoránna, curry, rozmaring) ......és természetesen lehet kísérletezgetni más hozzávalókkal is. Először a zöldséglevet vagy vizet kell a zabpehellyel összekeverni, és hagyni kb. 10 percet, amíg jól megpuhul, utána hozzáadni a többi hozzávalót, összekeverni, kóstolni, és esetleg javítani az ízét ízlés szerint, ki hogy szereti. Reszelt krumplival több levet eresztett, így puhább lett, picit olyan tócsniszerű, és kanállal szedtem az olajba. Krumpli nélkül is egész jó, vizes kézzel fasírtokat formázunk és olajban kisütjük. Meglepően nem vesz fel sok olajat. Nagyon jó, és a szójafasírtnál is jobban szeretem! Tálalni lehet petrezselymes krumplival, friss salátával, de főzelékek mellé is kitűnő feltétnek.
Variációk sütőtökre
2009. május 18. Cukor, bors, só
Igaz, hogy már elmúlt a tél, a sütőtök idénye, recept azért mindig jól jöhet. Nagyon sokoldalú téli idényzöldségünk , nagyon sokféleképpen lehet elkészíteni. Az alábbiakban közkincsé teszek egy alapreceptet, melyet különbözőképpen lehet variálni. Saját variációim: Rókagombás sütőtökkrémleves és csőbensült sütőtökös orsócska zöldbabbal Hozzávalók: - egy kis fej hagyma - tisztított, felkockázott sütőtök - 2-3 szál sárgarépa - 2 darab krumpli - egy bögre rókagomba (elhagyható) - forró víz A leveshez: - rizstej vagy szójatej/tejszín - 2 ek olaj - só - bors - pirított tökmag - kruton (kenyér- vagy zsemlekocka) - esetleg reszelt sajt A hagymát megpirítom olajon, a megtisztított és felkockázott sütőtököt, a répát és krumplit ugyancsak kockára vágom, majd hozzáadom, 5 percig párolom olajon kavargatás közben, felöntöm forró vízzel, ízesítem sóval, borssal, és 10 perc alatt megfőzöm. Utána botturmixszal vagy turmixgépben pépesítem. Ez az alap. Ehhez ha tejszínt vagy rizstejet adok, akkor leves lesz belőle. (Pirított rókagombával, krutonnal és tökmaggal tálaltam, lehet sajtot is reszelni a tetejére). A csőben sülthöz: - paradicsom (vagy konzerv) - oregánó - két ek piros vagy zöld pesto (elhagyható) - főtt orsócska - párolt zöldbab Paradicsomot (konzerv is jó) adunk hozzá, oregánót , esetleg egy kis pestót, ezt összekeverjük a főtt orsócskával, és a párolt zöldbabbal , tűzálló tálba tesszük, reszelhetünk sajtot is a tetejére, majd sütőben sütjük 10-15 percig.
Mozzarellás mindenféle saláta
2009. május 9. Cukor, bors, só
Ha már saláta, akkor beírom a másik nálunk közkedvelt salátát is. - 4-5 paradicsom - 3-4 retek (én a sörretket szeretem) - madársaláta, de lehet sima fejes saláta is, vagy jégsaláta, sőt, szerintem bármilyen - 2 fej lila hagyma, vagy 1/2 póréhagyma - 1-2 kaliforniai paprika - 2-3 sárgarépa - 2 zacskó mozzarella A paradicsomot és a retket kis kockákra vágom, a madársalátát leveleire szedem, ha szükséges. A többi fajtát érdemes széttépkedni. A lila hagymát negyed karikákra vágom (ha póré van azt karikákra), a kaliforniai paprikát felkarikázom, a sárgarépát lereszelem. Én a mozzarella golyókat is felvágom negyedekre, ez ízlés kérdése. Megsózom. Öntetként többnyire ezek közül használjuk valamelyiket : - bazsalikom, olívaolaj - citrom leve, olívaolaj - balzsamecet és mustár, olívaolaj