Még kapható a második,
bővített kiadás!
Próbálja ki, biztosan ízleni fog!
5 gluténmentes saláta: önálló fogásként is megállják a helyüket
Padlizsános ajvár: a házi verziót semmi nem múlja felül
borsó receptek
Currys hummusz: így dobd fel a klasszikus változatot
2024. szeptember 20. Prove - a világ vegán szemmel
A currys hummusz egy nagyon izgalmas és fűszeres változata a jól ismert hagyományos csicseriborsókrémnek. Ebben a receptben curryport adunk a klasszikus hummuszhoz, amivel aromásabb, különlegesebb lesz az ízvilága ennek a sokoldalú mártogatósnak. Ha unod már a klasszikus hummuszt, akkor itt az ideje, hogy valami újat próbálj ki. A hummusz rengeteg variációban elkészíthető: lehet céklás, mogyoróvajas,… The post Currys hummusz: így dobd fel a klasszikus változatot appeared first on Prove.hu.
Káposztás tócsni
2024. szeptember 14. Vegavarázs
Igen, a tócsnit ízesíthetjük is. Ez a savanyú káposztás változat igazán remek választás, de nyáron, amikor sok a cukkini, azt is reszelhetünk a krumplihoz. Hozzávalók: 80 dkg burgonya 30 dkg savanyú káposzta 10 dkg liszt egy csipet őrölt fekete bors 2 kk só A krumplit meghámozzuk és lereszeljük. A savanyú káposztát megmossuk, kinyomkodjuk belőle a vizet és apróra vágjuk. Összekeverjük a krumplit a liszttel, hozzáadjuk a káposztát, a sót és a borsot. Egy serpenyőbe ujjnyi olajat öntünk, felmelegítjük. A tésztából beleteszünk egy jó púpozott kanálnyit, a kanállal lepényeket formázunk, és mindkét oldalukat aranybarnára sütjük. Ha kész, papírtörlőre szedjük.
Krémes édesburgonya curry: a csicseriborsótól lesz igazán laktató
2024. szeptember 12. Prove - a világ vegán szemmel
Ez az édesburgonya curry egy igazán sokoldalú és egyszerűen elkészíthető étel, amely a dél-ázsiai ízek világát hozza el a konyhádba. Kiváló választás egy hétköznapi vacsorához, hiszen gyorsan elkészíthető, és gazdag ízvilágának köszönhetően másnap, újramelegítve is ugyanolyan finom marad. A lágy kókusztej és a fűszerek harmonikus kombinációja tökéletesen egészíti ki az édesburgonya természetes édességét, így egy… The post Krémes édesburgonya curry: a csicseriborsótól lesz igazán laktató appeared first on Prove.hu.
Megérkezett a vegán Nutella: különleges összetevővel helyettesítik benne a tejet
2024. szeptember 12. Prove - a világ vegán szemmel
A világ egyik legikonikusabb édességéről egy ideje már tudni lehetett, hogy növényi alapú verzióban is érkezni fog, de a pontos részleteket mindeddig homály fedte. Idén szeptemberben viszont lehullott a lepel az új termékről, és egyes európai országokban már hozzáférhetővé is vált a híres mogyorókrém, a Nutella vegán verziója. Szeptember negyedike valószínűleg piros betűs ünnepként vonul… The post Megérkezett a vegán Nutella: különleges összetevővel helyettesítik benne a tejet appeared first on Prove.hu.
Kara sev
2024. szeptember 2. Vegavarázs
A kara sev egy népszerű indiai snack, amely csicseriborsó lisztből készül. Fűszeres és ropogós, gyakran ünnepekre sütik, pl. Divalira. Van hozzá egy kis eszköz, amiből az elkészült tésztát a forró olajba nyomják. Hozzávalók: 2,5 dl csicseriborsó liszt 1 dl rizsliszt 2 ek olaj Fél kk asafoetida 1/4 kk őrölt feketebors 1 lapos kk őrölt római kömény Késhegynyi szódabikarbóna 1,5 kk só A hozzávalókat tálba tesszük és jól összekeverjük. Víz hozzáadásával puha, de nem ragacsos tésztát gyúrunk. Vigyázat, apránként kell adagolni a vizet, mert egészen kevés is elég, nem vesz fel sokat! A begyúrt tésztát egy negyed órát pihentetjük, majd a sev készítőbe tesszük egy tetszőlegesen kiválasztott betéttel, és a forró olajba adagolva aranybarnára sütjük.
A holland Lidl bejelentette: tartósan csökkenti vegán termékei árát és változtat a darált húson is
2024. augusztus 23. Prove - a világ vegán szemmel
Vállalta a Lidl, hogy hollandiai üzleteiben a vegán termékek ára azonos vagy akár alacsonyabb is legyen, mint az állati eredetű megfelelőké. Emellett új készítménnyel is előálltak: ennek 60 százaléka marhahús, 40 százaléka pedig borsófehérje. A termék előállítása 37,5 százalékkal kevesebb szén-dioxid-kibocsátással jár, mint a tisztán marhahúsból álló megfelelőjének. Több európai országban is azt a célt… The post A holland Lidl bejelentette: tartósan csökkenti vegán termékei árát és változtat a darált húson is appeared first on Prove.hu.
Kapros töksaláta - vegán
Régi családi recept, a nagymamám is sokszor főzte és az anyukám is gyakran készíti nyáron. Beteszi a hűtőbe, szuper köret valami mellé, de magában is tökéletes. Üdít és frissít a kánikulában. Hozzávalók: 1 főzőtök vagy nagyobb cukkini 2 ek olaj fél kk asafoetida (vagy fél hagyma) 1,5 kk pirospaprika csipetnyi őrölt feketebors 1,5 kk só 1 ek apróra vágott friss kapor 2 ek ecet 1 ek cukor Az elkészítése igen egyszerű. A tököt meghámozzuk, félbevágjuk, a magházat kiszedjük. A tiszta tökhúlt legyaluljuk vagy durvára reszeljük. Serpenyőben felmelegítjük az olajat, beletesszük a fűszereket: az asafoetidát, a paprikát és a borsot. Elkeverjük, majd hozzáadjuk a tököt, a sót és a kaprot. Jól összeforgatjuk és addig pároljuk, amíg a tök megpuhul. A végén bekeverjük az ecetet és a cukrot és még egy-két percig főzzük.
Káposztás sabji
Ez most csupa friss, új zöldségből készült, amelyek egyszerre, nagyon gyorsan megpuhultak. Hozzávalók: 3 ek olaj 2 kk római kömény fél ek reszelt friss gyömbér 1-2 apró száraz chili (ízlés szerint) Fél kk asafoetida 3/4 kk kurkuma 2 kk őrölt koriander 1 nagyobb paradicsom lereszelve Fél fej új káposzta csíkokra vágva 2 nagyobb újkrumpli megpucolva, felkockázva 15 dkg friss zöldborsó 2,5 kk só fél kk garam masala Wokban vagy egy mélyebb serpenyőben felmelegítjük az olajat. Illatosra pirítjuk benne a római köményt, majd hozzáadjuk a gyömbért, belemorzsoljuk a száraz chilit, és néhány másodperc pirítás után beleszórjuk a porfűszereket: az asafoetidát, a kurkumát és a koriandert. Beleöntjük a paradicsomot és 2-3 percig sűrítjük. Jöhetnek a zöldségek, és öntünk hozzá kb. 1,5 dl vizet is. Megsózzuk, jól elkeverjük és lefedjük. Időnként megkeverve addig főzzük, míg a zöldségek megpuhulnak. Ha elkészült, belekeverjük a garam masalát is.
Selymes zöldborsókrémleves: a bazsalikom teszi különlegessé
2024. május 11. Prove - a világ vegán szemmel
Ez a bazsalikomos zöldborsókrémleves olyan étel, amit ha egyszer elkészítesz, akkor garantáltan fel fog kerülni a heti menüsorra, főleg a tavasz beköszöntével. Ilyenkor ugyanis sokkal jobban kívánjuk a friss, zöld ízeket, ami nem véletlen. Télen általában kevesebb zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk, mint a többi évszak során - tányérunkon inkább a testesebb, telítőbb, melegítő ételek foglalnak… The post Selymes zöldborsókrémleves: a bazsalikom teszi különlegessé appeared first on Prove.hu.
Zöldséges csicseriborsó lepény: a tökéletes gluténmentes sós reggeli
2024. április 19. Prove - a világ vegán szemmel
Ha gluténmentes és nem édes reggeliötleteket keresel, akkor ez a csicseriborsó lepény lesz az új kedvenced: bizony, van élet a pirítóson és a zabkásán túl is. Ráadásul ezzel a recepttel úgy vihetsz egy kis színt a reggelirepertoárodba, hogy közben jót is teszel magaddal: a csicseriborsó lepényben akár négy-ötféle zöldséget is el lehet ,,rejteni, amitől nagyon… The post Zöldséges csicseriborsó lepény: a tökéletes gluténmentes sós reggeli appeared first on Prove.hu.
Fényes jövő áll a növényi fehérjeforrások előtt: a borsófehérje lehet a következő évek sztárja
2024. március 27. Prove - a világ vegán szemmel
A USD Analytics legfrissebb elemzése stabil növekedést jósol a növényi fehérjeszektornak a következő hat évben. A trendet a fogyasztók egészségügyi, fenntarthatósági és állatjóléti megfontolásokat figyelembe vevő döntései hajtják. A leggyorsabb növekedést a borsófehérje produkálhatja számos pozitív tulajdonsága miatt. Ráadásul a növény termesztése sem igényel különösebb erőforrásokat. A növényi alapú alternatív fehérjeforrások piacán előreláthatóan 8,1 százalékos… The post Fényes jövő áll a növényi fehérjeforrások előtt: a borsófehérje lehet a következő évek sztárja appeared first on Prove.hu.
Tojás nélküli, vegán cukkinitócsni
Én személy szerint jobban szeretem a cukkinből vagy sárgarépából, brokkoliból készült tócsnit, mint a hagyományos, burgonya alapút. Most egy pikáns, tojás nélküli, cukkinis változat receptjét írom le nektek: Hozzávalók: 2 közepes cukkini 2 dl zabpehely 2 dl vöröslencseliszt vagy csicseriborsóliszt 1 ek. őrölt lenmag 2-3 tk. fokhagymapor só, fekete só (elhagyható), vegeta, bazsalikom – ízlés […]
Tárkonyos zöldségleves karalábéval és csipetkével
2024. február 20. Prove - a világ vegán szemmel
A tárkonyos zöldségleves egy olyan laktató étel, amit könnyedén és gyorsan elkészíthetsz egyszerű alapanyagokból, önmagában fogyasztva vagy egy többfogásos menü részeként is kiváló. Bár leggyakrabban karfiollal szokták készíteni, ennek a tárkonyos zöldséglevesnek az alapja a karalábé. Emellett répát és burgonyát teszünk bele, de természetesen kerülhet bele fehérrépa, zeller vagy zöldborsó is. A csipetkétől pedig annyira… The post Tárkonyos zöldségleves karalábéval és csipetkével appeared first on Prove.hu.
Hagyományos zöldborsóleves vegán nokedlivel
2024. január 25. Prove - a világ vegán szemmel
A zöldborsóleves az egyik legideálisabb vacsora a hétköznapokra: nem kell hozzá nagy bevásárlást csinálni, és mindössze húsz perc alatt, minimális munkával meleg étel kerül az asztalra. Most vegán változatban készítjük el. Mindenki gyermekkorának zöldborsólevese nagyjából minden változatban ugyanazzal a néhány összetevővel készül: zöldborsóval, sárgarépával és nokedlivel vagy galuskával. Azonban van néhány módja a variálásnak, ha… The post Hagyományos zöldborsóleves vegán nokedlivel appeared first on Prove.hu.
Krémes mogyoróvajas hummusz
2024. január 23. Prove - a világ vegán szemmel
A mogyoróvajas hummusz egy nagyon izgalmas változata a már jól ismert csicseriborsókrémnek, amelyben a tahinit, vagyis a szezámkrémet krémes mogyoróvaj váltja fel. Ha már mestere vagy a hagyományos hummusznak, akkor itt az ideje, hogy egy kis csavart vigyél bele. Rengeteg variációja létezik a csicseriborsókrémnek, például céklás, paprikás, pikáns, citromos vagy tökmagos. Az alábbi receptben egy… The post Krémes mogyoróvajas hummusz appeared first on Prove.hu.
Kókusztejes, csicseriborsós ragu - vegán, gluténmentes recept
2024. január 20. Prove - a világ vegán szemmel
A fűszeres, ázsiai jellegű ételek elkészítése a növényi alapú konyhában szinte elengedhetetlen. Ez a kókusztejes, csicseriborsós ragu jó alapot nyújthat ehhez: nem bonyolult az elkészítése, a végeredmény pedig nem annyira fűszeres, ami erős lenne a magyar ételekhez szokott ízlésnek. Ezt az ételt nyugodtan elkészítheted, ha olyasvalakit akarsz lenyűgözni, aki nem tud elképzelni egy jó fogást… The post Kókusztejes, csicseriborsós ragu - vegán, gluténmentes recept appeared first on Prove.hu.
Itt az új, egészségesebb vegán sajt sárgaborsóból
2023. november 14. Prove - a világ vegán szemmel
Brit kutatóknak köszönhetően újfajta vegán sajt született. Sárgaborsóból készült, így egyszerre tápláló és fenntartható alternatíva. A Nottinghami Egyetem projektje vállalati közreműködéssel és állami támogatással valósulhatott meg. A vegán sajtok többségét nem éppen az egészséges, tápanyagokban dúskáló ételek között tartják számon, és elsősorban nem is ezek reményében fogyasztják a kedvelői. Ezeket az élelmiszereket rendszerint inkább a… The post Itt az új, egészségesebb vegán sajt sárgaborsóból appeared first on Prove.hu.
Jalapeno-s hummusz
2023. augusztus 21. vegasziget
Nagyon szeretjük a hummuszt, sokszor készül alaprecept, de sokszor teszek bele ezt-azt, pl. főtt, turmixolt céklát vagy mogyoróvajat; kesudiót; főtt sárgarépát. Most egy csípős változatot hoztam. Hozzávalók: 40 dkg csicseriborsó 2 gerezd fokhagyma 3 ek. tahini 2 ek. szezámmagolaj/olívaolaj 2-3 ek. citromlé 2-3 tk. római kömény koriander, só – ízlés szerint 1 jalapeno paprika, megpirítva […]
Cukkini rakottas
Ez itt a kedvenc nyári rakott zöldségem lett az elmúlt hetekben, a cukkini szezon alatt. A krumplit nem főzöm meg, mint a rakott krumplihoz, hiszen a zöldségek levében a nyári új krumpli gyorsan megpuhul. Hozzávalók 2-3 főre: 4-5 krumpli 1 közepes cukkini 3 paradicsom 1-2 paprika 15 dkg reszelt sajt A zöldségeket 3 mm vastagra szeletelem, majd fogok egy tepsit, kiolajozom és elkezdem rétegezni a hozzávalókat. Kirakom krumpli felével, erre jön a cukkini fele, majd a paradicsom és a paprika fele. Sózom, borsozom, picit megolajozom. Megszórom a sajt felével, majd jöhet a következő réteg a maradék zöldségekből. Végezetül rászórom a maradék sajtot és forró sütőbe tolom úgy 40 percre.
Ájurvédikus tanácsok májusra
2023. április 28. Élj harmóniában
Május legfontosabb ünnepe, az Anyák napja. amit a természet is ünnepel csodálatos szépségekkel.) Én is nagy szeretettel köszöntök minden Édesanyát:) Májusra minden virágba borul. Csodálatos zöldellő tájak, illatozó virágok, fák... orgona, jácint, jázmin, liliom, japán lonc, akác, hárs és még hosszasan sorolhatnám májusban miféle varázslatokkal találkozhatunk. Nem csak a növények, de a madarak, bogarak is beindulnak... mindenhol madárcsicsergés és a rovarok zsongása, zümmögése hallható. Májusban már sokat lehetünk a szabadban, mert a hőmérséklet folyamatosan emelkedik és a napsütéses órák száma is egyre nő. Itt az ideje kirándulni, sétálni, piknikezni. Szánj időt arra, hogy élvezd a májusi varázslatot. Légy tudatosan jelen a pillanatban... élvezd a szép tájat, hallgasd a szél susogását, a madarak énekét, élvezd a megannyi édes, különleges illatot. Töltekezz a sok szép élménnyel. A májusban nem csak növényvilágban és az állítvilágban indítja be a természet a nyüzsgést, de az emberi szervezetben és szívekben is. Észreveheted, hogy megnő az életenergiaszinted. A május, mondják a szerelem hónapja is. Májusban az emberek szíve is jobban megnyílik, a legtöbben tapasztalják magukon, hogy szívesebben mennek társaságba, megnő a lelkesedés programokra, önfejlesztésre, tanulásra, kimozdulni otthonról, találkozni másokkal. Ájurvédikus szempontból, azzal, hogy nő a hőmérséklet, nő a testben a tűz elem, a hő is. Akinek amúgy is sok a tűz elem a testében, (pitta típusúak), májusban, júniusban emelkedhet a kritikai hajlam, türelmetlenség, düh, ingerültség az emberekben. A felszaporodó hő miatt, a májusi időszak már kedvez a gyulladásos betegségeknek (bélgyulladás, fogászati gyulladások, bőrgyulladások), kellemetlen bőrtübeteketnek (kiütések, viszketés) A nedves, hűvös évszakból, és az áprilisi változékony időjárásból, egyre inkább tartós melegre számíthatunk májusban. Ahogy az idő melegszik, megváltozik az is, hogy a szervezeted számára mi az ami támogató, ideális. Május hónap egy utolsó lehetőséget kínál mielőtt beindul a nyár, hogy megtisztítsd a szervezetedet a tél során lerakódott salakanyagoktól. Május végétől, amikor túlmelegszik a test, már nem ajánlott tisztítást végezni. Május 6-ig tudsz regisztrálni a Tavaszi Tisztítás Programunkra. https://www.eljharmoniaban.hu/tisztitas Hogy májusban is egészséges és kiegyensúlyozott legyél érdemes néhány egyszerű változtatást beépíteni az étrendedbe és az életmódban. Annak érdekében, hogy a tested ne melegedjen túl, kerüld a mentális és fizikális túlterhelést, a tűző napon való fizikai aktivitást, sportot, kertészkedést. Próbálj árnyékban lenni vagy a délelőtti vagy késő délutáni órákra időzíteni a szabadban végzett aktivitást. Növeld meg a folyadékbeviteledet - ha izzadékony vagy, akkor egy csipet sót és esetleg egy kis lime levet is adhatsz a vizedhez. A jógagyakorlásodban, részesítsd előnyben a pitta harmonizáló gyakorlatokat. A Jógastúdióban fokozatosan térünkát majd a pitta kiegyenlítő gyakorlásokra. A táplálkozásodban érdemes a szezonalitásnak megfelelően változtatni. Kezd el fogyasztani az új friss zöldeket, saláták, retek, rukkola, cikória, etc Májusban már sokféle zöldséget fogyaszthatunk, mángold, spárga, újkrumpli, friss sárgarépa. új cékla, zöldborsó, spenót, sóska, petrezselyem, brokkoli, karfiol, zöldbab, káposzta, édeskömény, A gyulladások elkerülése érdekében, kezdhetsz hűsítő ételeket is fogyasztani, mint a friss korinader, uborka, avokádó, cukkini, kókusz, menta.Kiváló ilyenkor az Aloe lé is. A koriander egy fantasztikus gyógynövény. Kedvező hatásairól a blogon olvasthatsz: http://eljharmoniaban.blogspot.com/2015/04/miert-jo-koriander.html Májusban végre a szabadban érnek már gyümölcsök is... eper, áfonya, sorra jönnek a bogyósok. Élvezd a friss gyümölcsök ízét, hidratáló, és tisztító hatását. A melegítő gabonákat, most érdemes mérsékelni és helyette árpát, baszmati rizst, quinoa kezdj fogyasztani nagyobb mennyiségben. Gyönyörű májusi napokat kívánok :) szeretettel:KAti
Céklás humusz
Rögtön kezdem azzal, hogy ez a humusz az egyik legnagyobb meglepetés volt számomra. Onnantól, hogy nem vártam tőle túl sokat, odáig, hogy egy napon belül a második adagot csináltam és tüntettem el egymagam. :) A helyzet az, hogy a humusz az szent dolog, és tényleg eléggé jól van kitalálva. Akkor minek változtatni ezen a jól bevált dolgon? Hát, van, amikor mégis érdemes. :) Használhatsz a humuszhoz konzerv csicseriborsót, mert az gyorsabb, kényelmesebb és nem kell rákészülni (én is szoktam ilyet!). De csak egyszer áztass és főzz magadnak frisset, ígérem, hogy unána sokkal könnyebben ráveszed majd magad a tervezésre. :) Szóval, én erre készültem, előre főztem a csicserit, és bevásároltam hozzá a boltban az összes zöldségből, amit csak volt. Azt hiszem, már tényleg elég volt a télből! :D Hozzávalók egy hatalmas tálhoz - 200 g főtt csicseri - 120 g főtt cékla (savanyúság) - 1 kk só - 1 ek olívaolaj - 1 kis gerezd fokhagyma - 1 ek tahini szósz - 1 mk almaecet Elkészítés - Mindent tegyél egy botmixer kelyhébe, és öntsd fel annyi vízzel, ami 2 cm híján ellepi. - Turmixold krémesre az egészet, és ha esetleg kevés a víz, önthetsz még hozzá. Csak óvatosan, kivenni nehéz belőle. ;) Elkészítési idő: 5 perc Jó étvágyat! Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Haladó vegán (Superfood) Görög vegán The post Céklás humusz first appeared on Kertkonyha.
Kitchari (Tridosha)
2023. február 16. Élj harmóniában
Arról, hogy a kitchari az ájurvédában milyen csodás gyógyító étel már sokszor írtam. Amikor tisztító kúrákat ajánlok vagy csoportosan vezetek ott is ezt fogyasztjuk. Itt olvashatod a kitchariról az alap bejegyzést. A Tisztító Programokról és az Elvonulásokról a weboldalunkon találsz bővebb információt. https://www.eljharmoniaban.hu/tisztitas https://www.eljharmoniaban.hu/joga-elvonulas Sokféle kitcharit szoktunk készíteni, de most a kedvenc kitchari receptemet osztom meg Veled. Talán azért szeretem ezt a receptet legjobban, mert kókusz is van benne. Az egész fűszerek is különlegessek a készítésben, a tálalásnál szépen mutatnak és szeretem elrágcsálni is őket. Hozzávalók 1 csésze sárga felezett mungóbab 1 csésze baszmati rizs 2,5 cm hámozott, apróra vágott gyömbér 2 evőkanál kókuszreszelék 1 kis marék friss koriander levél (vagy szárított) 1/2 csésze víz 3 evőkanál ghí 1 darab fahéj 5 egész kardamom mag 5 egész szegfűszeg 10 egész fekete bors 3 babérlevél 1/4 teáskanál kurkuma 1/4 teáskanál só 6 csésze víz Mosd meg k ülön a rizst és a mungó babot amig a víz tiszta lesz. Ha pár órára beáztatod a mungó babot, az segíti az emésztését. Pépesítsd össze a gyömbért, kókuszreszeléket, koriander levelet és a 1/2 csésze vizet egy kis mozsárban. Tegyél oda egy nagy edényt a ghível közepes lángon és pirítsd meg benne a fahéjat, kardamom magot, szegfűszeget, fekete borsot és a babérlevelet. Keverd egy kicsit, amíg elkezd illatozni. Add hozzá a pépesített kókuszos fűszermasszázt, valamint a kurkumát és a sót. Kevergesd, amíg enyhén megbarnul. Keverd bele a mungó babot és a rizst és jól keverd össze. Öntsd hozzá a 6 csésze vizet és fedő alatt forrald fel. Forrald 5 percig, figyelj rá, hogy kezdetben kifuthat. Utána félig rátéve a fedőt alacsony lángon főzd kb. 25-30 percig, amíg a mungó bab és a rizs megpuhul. Ez a kitchari minden dosha kiegyensúlyozáshoz ideális. Ha szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni, szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/tudatos-taplalkozas Jó étvágyat kívánok hozzá:) szeretettel Kati felhasznált szakirodalom: dr. Vasant Lad és Usha Lad Ájurvéda szakácskönyve Válasz Továbbítás
Rava upma
2022. szeptember 23. Vegavarázs
Az upma egy jellegzetes dél-indiai reggeli, csupa melegítő hozzávalóból, így nagyszerű választás lehet a hideg beköszöntével ősszel-télen. Sokszor beszélünk arról, hogy az ájurvéda az ételt is gyógyszerként használja, ez egy remek példája ennek. Az upmával indított reggeli belülről melegít, ezáltal csökkenti az esélyét, hogy elkapjunk valami téli nyavalyát. Ha különösen hideg van, a gyömbérből vagy chiliből tehet bele többet is, aki bírja. Hozzávalók: 1 pohár búzadara 3 ek ghí vagy olaj 2 kk fekete mustármag 2 kk római kömény 2 kk urad dhal elhagyható 1 ek földimogyoró (elhagyható) fél ek reszelt friss gyömbér fél ek apróra vágott zöld chili (vagy egy kevés szárított, ízlés szerint) 5-6 curry levél 3/4 kk asafoetida fél kk kurkuma 30-40 dkg vegyes zöldség apróra vágva (répa, zöldborsó, zöldbab, brokkoli tetszés szerint) 3 pohár víz 2,5 kk só 1 ek apróra vágott korianderzöld (elhagyható) Először a búzadarát szárazon serpenyőbe rakjuk, megpirítjuk és félretesszük. Utána egy lábosban felmelegítjük az olajat, illatosra pirítjuk benne a fekete mustármagot. Ha megvan, jöhet a római kömény, majd az urad dal, a mogyoró, a gyömbér, a chili és a curry levél. Ha ezeket is megpirítottuk, beleszórjuk a porfűszereket: az asafoetidát és a kurkumát, elkeverjük és rárakjuk a zöldségeket. Egy-két perc kevergetés után felöntjük vízzel, sózzuk és addig főzzük, amíg majdnem megpuhulnak a zöldségek. Ekkor kevergetés közben - hogy ne legyen csomós - hozzáadjuk a megpirított búzadarát és a korianderzöldet. Pár percig kevergetve főzzük, és ha besűrűsödött, lefedjük az edényt és elzárjuk alatta a lángot. Kicsit állni hagyjuk, utána melegen tálaljuk. Rava upma The post Rava upma appeared first on Vegavarazs.
Réééépatorta
2022. április 14. Mindennapi ételeink
Én egész évben megenném ezt a tortát, de húsvét táján szokták többen is sütni, ezért készült nálunk is, VegaKata receptje alapján. Vagyis ez egy az egyben az ő receptje, nem kell rajta semmit sem változtatni. Puha, ízletes. Hozzávalók:0,5 dl csicseriborsó konzerv leve behűtve 125 g kókuszolaj 28 g negyedannyi stevia-eritrit csipet só 280 g sárgarépa reszelve 1 kisebb narancs héja reszelve 1 tk. fahéj 100 g darált mandula (jobb ha héj nélküli) - nálam ez most dió volt 125 g tönkölyliszt (fele teljes őrlésű, fele sima) 1,5 tk. sütőpor 1/2 tk. szódabikarbóna Máz: 2 doboz dr. Oetker vega tejföl 1/2 -1ek. negyedannyi stevia-eritrit vanília kb. 1 tk. citromlé 1/2 citrom reszelt héja Elkészítés: A csicseriborsó konzerv levét behűtjük, majd habbá verjük, mint a tojásfehérjét. Egy tálban összekeverjük a száraz hozzávalókat, majd hozzákeverjük az olvasztott kókuszolajat, a vékonyra reszelt sárgarépát, narancshéjat és az aquafabát (habbá vert csicseriborsólé neve). Simára keverjük. Sűrű masszát kell kapnunk. 16-18cm átmérőjű, olajozott, lisztezett kapcsos tortaformába tesszük és 180 fokra sütőben aranybarnára sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük kb. 30-40 perc múlva. A sütőből kivéve rácson hagyjuk teljesen kihűlni. A mázhoz összekeverjük a hozzávalókat, majd rákenjük a kihűlt tésztára és 10 percre fagyasztóba tesszük, majd tetszőlegesen díszítjük. Én most "megtapasztottam" jó sok (kb. 15 dkg dióból készült) diómorzsával: a dió harmadát rusztikusan felvágjuk, a másik részét ledaráljuk. Száraz serpenyőben összesütjük, majd adunk hozzá 2 ek. olajat. Összeforgatjuk és mehet is a tortánk díszítésére.
Tavasz, új kezdet, újjászületés
2022. március 15. Élj harmóniában
Újra beköszönt a tavasz, ami a téli visszavonulás után a megújulás, újjászületés az új kezdetek ideje. Idén a tél nem volt túl hideg, szerencsére nagyon sok volt a napsütéses órák száma és úgy tűnik a tavasz is korábban kezdődött. Már hosszú hetek óta hallom az énekesmadarak tavaszi csivitelését, a fákon bimbók kezdenek nyílni, az illatok egyre intenzívebbek és február utolsó napjaiban már nem csak hóvirágot, de ibolyát is láttam. Ahogy minden nap korábban kel a nap és később megy le, ahogy melegszik a levegő, ahogy látom éledni a természetet, minden porcikámmal érzem a tavasz friss megújító energiáit. Az időjárás egyre kedvezőbb, így a téli bezártság után minél több időt tudsz kint tölteni a szabadban, sétálni, kirándulni. Ez segít, hogy kapcsolatba kerülj a természettel és önmagaddal. A természetben is láthatod, ahogy az idő melegszik úgy emelkedik a talajvíz, hogy a talaj megtisztulhasson a fölös salakanyagoktól. Az állatok is levetik téli bundájukat és tavasszal az emberi szervezet is megújul. A szervezetünk is próbál ilyenkor a felgyülemlett salakanyagoktól megtisztulni. A természetben minden körforgásban van és ahogy a tél nem kedvez a vetésnek, de ideális a visszavonulásra, a tavasz a megújulás ideje. Ilyenkor az emberi test szövetei is képesek megújulni, megfiatalodni. Az ájruvéda egyik lényege, hogy igazodjunk a természet ritmusához és támogassuk szervezetünket a megújulás folyamatában. A tavasz a legjobb időszak arra, hogy kitisztítsd a régit, teret adj az újnak, a jövőnek, a növekedésnek, fejlődésnek. Ha kész vagy elengedni, megválni a régitől és elég kíváncsi és bátor befogadni az újat akkor részed lesz a megújulásban, újjászületésben. Igazodj Te is a természethez és használd ki a tavaszi időszak nyújtotta lehetőségeket. Táplálkozás A téli táplálkozás fontos elem volt, hogy tápláló ételeket egyél, amik segítenek a testet szigetelni a hideg ellen. Tavasszal viszont válts könnyű, egyszerű, tiszta minőségű étrendre. A tavaszi étrend lényege a télen lerakódott salakanyagoktól megszabadulni, csökkenti a nedvességet, nyálkát a szervezetben. Természetes ha tapasztalod, ahogy beköszönt a melegebb időjárás csökken a vágyad a nehezebb, tartalmas ételek iránt és inkább könnyedebb ételekre vágysz, elképzelhető, hogy néhány napig étvágyad sem lesz. Esetleg elkezded kívánni a - zöldségeket, friss salátákat, gyümölcsöket. Annak érdekében, hogy ne kelljen betegségektől, nehézségérzettől, fáradtságtól, nyálka felhalmozódástól szenvedned - nátha, influenza, allergia - a tavaszi időszakban, csökkentsd a szervezetedben a nedvességet, válts szárító és melegítő étrendre. Néhány tanács, a tavaszi étrendhez - Tavasszal érdemes több csípős, keserű és fanyar ízt vinni a táplálkozásodba. - Próbáld ki a húsmentes étrendet - a hús nagyon elnehezíti a tested. A fehérjét kiválóan pótolhatod gabonafélék és hüvelyesek kombinációjával. (pl lencsefőzelék zsemlével, falafel vagy hummusz pita kenyérrel, babpüré kukorica tortillával, mungdhal baszmati rizzsel, csicseriborsó kuszkuszzal) - Ajánlott gabonafélék és hüvelyesek: baszmati rizs, köles, hajdina, kukorica, árpa, quinia, zab, mungóbab, csicseriborsó, vörös bab, lencse, adzuki bab, fekete bab. - Tavaszra ajánlottak: karfiol, brokkoli, káposzta, saláta, retek, spenót, spárga, borsó, sárgarépa, zeller, zöldbab, cékla, cikória, eper, áfonya, alma. - A zsíros dióféléket kerüld, de érdemes 1-2 ek. napraforgómagot és tökmagot pirítva bevezetni az étrendedbe. - A nap folyamán fogyassz meleg vagy langyos vizet, gyógyteákat és kerülj minden hideg folyadékot. - Az ételeket emésztést segítő, melegítő, nyálka mentesítő fűszerekkel készítsd el gyömbért, fekete borsot, fahéjat, kurkuma, szegfűszeg, kardamom, hosszúbors. - Ha reggel nem vagy éhes, hagyd ki a reggelit. Ha éhes vagy ne egyél nehezet. Kiváló a zabkása, rizskása. - Ebédre és vacsorára főzz gabonaféléket, párolt zöldségeket és hüvelyeseket. - Próbálj minél több frissen készült ételt fogyasztani. Van néhány olyan táplálkozási szokás, amit érdemes kerülni, mert nyálka felhalmozódáshoz vezet - Kerüld az édességeket, félkész ételeket, gyorsételeket, fagyasztott dolgokat, másnapos ételeket, húst, kenyereket, tejterméket, dióféléket, zsíros ételeket, olajba kisült fogásokat és a hidegen fogyasztható dolgokat (fagylalt, joghurt, etc.) - Érdemes kiiktatni az étrendből a nehéz vagy vizes zöldségeket - avokádó, paradicsom, uborka, cukkini, tökfélék. - Ne nassolj étkezések között - Ne edd túl magad. - Minimalizáld az édes, savanyú és sós ízeket. - Érdemes lecsökkenteni a nehezebben emészthető, vizes és a savanyú gyümölcsök fogyasztását, a narancs, banán, kókusz, dinnye, ananász, füge, datolya. - Kevesebb zsiradékot használj a főzéshez. A főzéshez a ghí (tisztított vaj) a legkiválóbb. Esetleg fontold meg egy kis tavaszi méregtelenítő, tisztító kúra elvégzését. Tarthatsz húsvéti böjtöt is vagy lehet akár léböjt - pl egész nap csak forralt vizet iszol, vagy kiegészíted gyümölcslével, zöldséglével vagy kiváló a monodiéta. Jómagam az ájruvédikus kitchari kúrát tartom a legjobb tisztítókúrának. A méregtelenítésről a blogomon részletesen olvashatsz. Életmód Érdemes az életmódbeli szokásaidat is a tavasz hangulatához igazítani. Alakíts ki egy napi rutint - Ahogy a nap korábban kel, kezdj el Te is kicsit korábban kelni. Legkésőbb 6- 7 óráig kelj fel. - Ébredés után tisztálkodj - A tisztálkodás után végezz könnyed testmozgást. Akár csak mozgasd át az ízületeket, izmokat - nyak, váll, karok, gerinc, csípő, térd, boka - és végezz néhány nyújtózást, testgyakorlatot. Jógaoktatóként leginkább a jógagyakorlatokat preferálom, de a tai chi vagy bármilyen akár könnyedebb torna is jó lehet. - Végezz légzőgyakorlatokat, segítik a méregtelenítést, energetizálnak és helyreállítják a test-lélek-elme harmóniáját. - Nappal ne feküdj le aludni, nyálkafelhalmozódást és nehézségérzetet okoz a testedben és az elmédben. Az is így hat ha későn kelsz pl. reggel 9 kor ébredsz. - Este próbálj 22:00-ig lefeküdni aludni, de legkésőbb 23:00-ig kerülj ágyba. Az éjfél előtti lefekvéssel támogatod a tested méregtelenítő folyamatait, kipihentebb lesz az idegrendszered és szépülsz. Végezz rendszeres testmozgást - A mozgás aktiválja a keringésed, segít a méregtelenítésben, felpörget, hőt termel, könnyedséget hoz. - Ha sok fölös kilót szedtél fel a tél során, egy kicsit intenzívebb, megerőltetőbb mozgással könnyen megszabadulhatsz tőlük. Ha nincsenek fölös kilóid ne erőltesd túl magad. - Nagyon jók a séta, túrázás biciklizés, kocogás, úszás, jóga, thai chi. - A testmozgás legjobb időzítése reggel 6 és délelőtt 10:00 között vagy 18:00-20:00 között. - Ha jógát gyakorolsz részesítsd előnyben a nagyobb izommunkát kívánó pózokat és a mellkasnyitó gyakorlatokat. Néhány példa: napüdvözlet, hősi póz 1. és 2. , trikónászana, kobra, íj, teve, gerinccsavarások. A gyakorlás végén végezz relaxációt. A tavaszi frissességet használd ki az élet más területein is. A téli begubózás után kezdj el programokat szervezni, többet eljárni otthonról. Sétálj, kirándulj, menj színházba, táncolni, koncertekre. A tavasz jó időszak a szocializálódásra is, új kapcsolatok kialakítására, régi kapcsolatok újjáélesztésére. Találkozz a barátaiddal. Próbálj ki valami új dolgot, tanulj valamit újat, kezdj bele valami újba. Gondold át az életed, tűzz ki új célokat, akár az életmódoddal, táplálkozásoddal, egészségeddel, karriereddel, családoddal, önismerettel, spiritualitással, személyiségfejlesztéssel kapcsolatban. Selejtezz! Szabadulj meg a régitől, hogy helyet csinálj az újnak. Nézd át mely dolgok, amiket nem használsz, nincs rá szükséged, illetve mik azok a dolgok, amik kifejezetten rossz érzéseket, emlékeket hoznak elő. Az ilyen dolgoktól ajánlatod megválni. Vedd sorra tudatosan az emberi kapcsolataidat is. Amik úgy érzed nem válnak javadra, viszik az energiáidat, rossz érzéseket okoznak esetleg gondold át a felszámolásukat, vagy az érintkezési felületek csökkentését. Csinálj tavaszi nagytakarítást és esetleg újítsd meg kicsit a lakást. Festés, átrendezés, textílfestés, hímzés, rajzok, matricák, néhány új dolog - díszpárna , fogantyú, szappantartó, etc. - megannyi kreatív megoldással tudod feldobni kicsit az otthonodat. Változtass az öltözködéseden. Már hetekkel ezelőtt mondtam a férjemnek elég a téli ruhatáramból, és elővettem a színesebb ruháimat. Öltözz élénk színekbe, sárga, piros, narancs, pink, kezdj lágyabb anyagokat hordani. Csinálj időt, teret, helyet a lelki (spiritulis) dolgoknak. Minden nap szánj időt a befelé figyelésre, a saját érzéseid, gondolatid tudatosítására, imádkozásra. Adj hálát mindazért, amid van, amit elértél. Olvass szentírást ( Bhagavad Gíta, Biblia, etc). A tavasz a szabadságról és az örömről is szól. A legtöbb ember ma a saját maga emelete falak között él, saját börtönében. A társadalomban megannyi szív és érrendszeri betegség, mert az emberek nem mernek a szívük szerint élni. Nem szánnak időt a befelé figyelésre, a legtöbben nem is tudják szívük szerint mit csinálnának. Itt a lehetőség, hogy változtass, többet figyelj befelé. Akár írj listát arról mi az, amit szívesen csinálsz, ami neked örömet okoz és tudatosan a munka, szórakozás, pihenés arányát hozd egyensúlyba. Csinálj sok olyan dolgot, ami neked örömet okoz, ami a szíved szerinti. Ez egy ideális időszak arra, hogy merj önmagad lenni, merj a szívedre hallgatni. A tavasz megújító ereje nem csak testi szinten mutatkozik meg, de fontos ilyekor az életünk minden olyan területét szemügyre venni, ahol elakadásaink vannak, beleragadtunk a régibe, akár régi élethelyzetekbe, berögzült viselkedési mintákba, nem tudunk továbblépni, blokkok vannak. Érdemes átgondolni ezeket a kérdéseket és tudatosan megújulni ezen területeken is. A tavasz ideális a szerelemre, a párkapcsolatunk elmélyítésére, a szexuális aktivitás fokozására is. Ha még nincs párod, tavasszal a természet rezgései, a hormonok működése, minden támogatja a szerelem megérkezését az életedbe. A tavasz a legcsodásabb évszak, a maga friss, megújító, növekedést hozó erejével. Ahogy a természetben is minden kizöldül, virágba borul, úgy tudod az életedet Te is virágba borítani, ha megragadod a pillanatot, a tavasz adta lehetőségeket. Fantasztikus megújulást és sok örömet kívánok Neked! szeretettel Vitai Katiwww.eljharmonaiban.huhttp://eljharmoniaban.blogspot.com/
Rizs - ahogy a gyerekek szeretik
2022. február 7. Mindennapi ételeink
Nálunk a natúr, főtt rizs és mellé egy rántott zöldség nem tartozik a kedvenc ételek közé - a gyerekeknél. A rizst feldolgozva szeretik: pl. töltött paprikában, töltött káposztában, vagy rizsből készült fasírtként, rakott rizses dolgokként. De szerettem volna olyan rizst készíteni, ami köretként is bejön nekik. Így készült el ez a póréhagymás-borsós rizs. De készítettem már paradicsomszósszal-paprikával is, csak arról nem készült (egyenlőre fotó). Hozzávalók:30 dkg rizs10 dk zöldborsó2 ek. olaj 1 gerezd fokhagyma1 póréhagyma, felkarikázva víz növényi főzőtejszín (kb 1 dl)1 kk. citromElkészítés:A rizst az olajon megpirítjuk, majd felengedjük kétszeres vízzel. Ekkor tegyük bele az előzetesen félpuhára főzött mirelit borsót (nekünk még mindig van a tavalyi kerti termésből a fagyasztóban). Egy serpenyőbe belekarikázzuk a póréhagymát, és olaj nélkül, egy kanál vízen és a főzőtejszínt is hozzáadva megpároljuk. A legvégén belekeverjük a citromlevet. Amikor a rizsünk majdnem megfőtt, hozzáadjuk ezt a tejszínes-hagymás dolgot, ami igazán pikánssá teszi. Összekeverjük, 1-2 perc alatt még hagyjuk, hogy összeérjenek az ízek. Petrezselyemzölddel vagy darált mandulával megszórva tálaljuk - mai nap nálunk a rántott brokkoli és friss saláta mellé.
Különleges, téli saláta
2021. december 28. Mindennapi ételeink
Nagyon szeretjük a tartalmas salátákat, csak úgy magukban is megállják a helyüket, de egy jó kétszersülttel egészen biztosan nem maradunk éhesek. Hozzávalók:20 dkg sütőtök 0,5 kg száraz csicseriborsó 1 tk,fokhagymapor1 tk. romai kömény1 tk. curryporsó - ízlés szerint1 doboz bébispenót1 marék tökmag 1 marék vörösáfonya (opcionális)Elkészítés:A sütőtököt meghámozzuk és kis kockákra vágjuk. Egy serpenyőben kb 2 ek. olajon megpirítjuk, A csicserihez a száraz csicserit olajjal és az abba kevert fűszerekkel összekeverjük. Egy sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük, és 220 fokon 30 percig sütjük (közben forgatjuk). Egy nagy tálban összekeverjük a sütőtököt , csicserit, pirított tökmagot és a bébispenótot is összekeverjük. Melegen fogyasztjuk.
Fald fel falafel-szendvics
2021. december 21. Mindennapi ételeink
Szerintem a falafelt mindenki ismeri és sokan szeretik is. Ez egy csicseriből készült fasírtgolyócska, melyet ehetünk rizs, krumpli mellé is, de akár tehetünk paradicsomos szószba amolyan húsgombócként, vagy készíthetünk belőle falafel szendvicset is. Én most aszalt paradicsommal, sült paprikával és humusszal turbóztam. Kislányunk szerint mennyei volt, bár ő csak a humuszt és a falafelt ette ki belőle :-D Hozzávalók: 1 konzerv csicseriborsó, lecsöpögtetve 1/2 fej lilahagyma 3 gerezd fokhagyma 3 ek. zabpehely 3 ek. csicseriborsóliszt 2 ek. citomlé só, római kömény, kurkuma, koriander Elkészítés: A csicseriborsót, citromlevet és a meghámozott, pucolt hagymákat késes aprítóba tesszük , esetleg minimális vízzel hígítjuk és összeturmixoljuk. Keverjük hozzá a fűszereket, zabpelyhet, csicseriborsólisztet és keverjük össze. Formázzunk vizes kézzel gombócokat és helyezzük olajjal kikent tepsibe, és kb. 200 fokon 20 perc alatt sütőben süssük meg. Félidőben forgassuk.
Tárkonyos csicseriborsóleves
Adj te is élményt karácsonyi ajándékba. :) Ha szeretnél meglepni valakit egy főzőtanfolyammal , akkor foglald le gyorsan a helyet, mert az év eleji dátumok nagyon gyorsan betelnek. Ez egy szenzációs recept, amire nagyon büszke vagyok. :) A pirított élesztőpehely és a zöldségek összeérő ízei a tárkonnyal valami mennyei, meglátod! Előkészületek: gyürkőzz neki, a csicseriborsót 24 órán keresztül kell áztatni, majd kb. 3 órán keresztül főzni. Ezalatt kb. 50-szer lemehetsz a közértbe egy csicseriborsó konzervért, de ahogy gondolod. ;) Jó-jó, igazából én is szoktam áztatni és főzni, ahogy épp kedvem és időm van, illetve amikor nagyon előre tervezem a menüt. És persze mindig van itthon egy konzerv csicseri is. Hozzávalók 3-4 adaghoz - 100 g száraz vagy 200 g konzerv csicseriborsó - 2 sárgarépa - 1 fehérrépa - 1 karalábé - 1/4 zeller - 3-4 ek fagyasztott zöldborsó - 1 nagy vöröshagyma - 1 gerezd fokhagyma - 100 ml növényi tejszín - 2 kk tárkony - 1 kk petrezselyem felaprítva - 2 kk ételízesítő - 2 kk só - olívaolaj - 2 ek élesztőpehely - 1 ek almaecet - A hagymát vágd apróra, és kis olajon párold meg. Amikor majdnem kész, tedd hozzá a fokhagymát egy percre, és hagyd őket együtt illatozni. - Ezután jöhetnek bele a felaprított zöldségek és a fűszerek. - Öntsd fel annyi vízzel, ami kényelmesen ellepi, és főzd 10 percet. - Közben az élesztőpelyhet pirítsd meg kis olajon. Kevergesd folyamatosan, de ahogy elkezd sötétedni, azonnal zárd el. - Keverd el a levesben az élesztőpelyhet és a tejszínt, és hagyd összerottyanni. - Miután elzártad, kis ecettel ízesítsd. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 20 perc Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Vegán Szaloncukor-készítő Kezdő Vegán Haladó vegán (Superfood) Növényi tejtermékek Görög vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Ez egy vegán recept volt. :) Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. The post Tárkonyos csicseriborsóleves first appeared on Kertkonyha.
Csípős csicseri-gombapörkölt – egyszerű recept, kezdő vegánoknak
Egy nagyon egyszerű, kezdő vegánoknak is sikerélményt okozó receptet osztok most meg. Mióta nemrég elolvastam a Nap magja című sci-fi/disztópiát, ahol erőteljes hatásai miatt a chili drognak számít, jobban rápörögtem a csípős ételek készítésére. Természetesen ez csak fikció, de azért ne feledkezzünk meg a kapszaicin jótékony hatásairól (gyulladáscsökkentő, antibakteriális hatású,vérkeringés pezsdítő stb.), persze nem árt mértékkel használni és főzés közben ügyelni rá, hogy véletlenül se nyúlj a szemedbe. :) Hozzávalók: 2 paradicsom 2 vöröshagyma 1 csicseriborsó konzerv (~400g) kb. 5-6 fej csiperke gomba feldarabolva hegyes csípőspaprika – én csak 2-3 karikát használtam belőle 2 ek pirospaprika 1 teáskanál chilipor (én habanero chili port használtam- vigyázz, nagyon erős tud lenni) fél citrom leve só,bors olaj A paradicsomot, paprikát, hagymát, gombát feldaraboltam kis szeletekre, majd kevés olajon egy nagyobb serpenyőben összepirítottam. A csicseriborsó levét leöntöttem és átmostam egy szűrőben. Hozzáadtam a serpenyőben sülő zöldségekhez, majd mentek hozzá a fűszerek: pirospaprika, só, bors és végül a kis kanál chilipor, ami a lelke az egész ételnek. Kis vízzel felöntöttem (mennyiség attól függ mennyire szeretnéd szaftosra a pörköltet) és addig hagytam rotyogni, amíg minden zöldség megpuhult. A végén facsartam rá egy kis citromot, rizzsel fogyasztottuk. Tedd a kedveceim közé 0 The post Csípős csicseri-gombapörkölt – egyszerű recept, kezdő vegánoknak appeared first on VegaNinja.
SAJTOS ZÖLDBORSÓFASÍRT
2021. augusztus 15. Mit főzzek holnap?
Gombapaprikás laskából vegán nokedlivel
Figyelem! júniustól újraindulnak a vegán főzőtanfolyamok! Az újranyitás alkalmából az első 50 jelentkező 25% RESTART kedvezménnyel foglalhat bármelyik élményfőzésre. Az egyes kurzusok programját itt találod: Főzőtanfolyamok A gombapöri egy klasszik húsmentes étel a “véletlenül vega” dolgok közül, amit már a nagymamád is jól ismert, és azóta sem ment ki a divatból. Most bevetsz pár trükköt és rögtön vegán lesz belőle! Bármilyen gombából működik, én most laskával készítettem. Hát, a gomba darabolásnál kicsit elbizonytalanodtam, mert elég furán fest, de megnyugtatlak, ez csak átmeneti. Ha odaérsz, majd te is meglátod, amit egy kicsit talán most a lenti képen is: a csíkozott nyers laska olyan, mint a pacal… – na, jó, befejeztem. :)) Szóval, kicsit ijesztő volt, de nem csüggedtem, és a végeredmény kárpótolt. Istenit ettünk! :) Természetesen a nokedli is vegán, amihez rendesen profi nokkedliszaggató és lapát dukál. Tudom, ultra gáz, de az enyém nemrég a költözésben eltűnt. Ha te sem találod, mondok egy alternatívát: a nagylyukú reszelő fonákja és egy tiszta spakli is tökéletesen megoldja. Gyönyörű lesz a nokedlid!!! Hozzávalók 4 személyre - 600 g laskagomba - 1 vöröshagyma - 2 gerezd fokhagyma - 1 ek pirospaprika - 1 mk majoranna - 1 mk kakukkfű - 4-5 ek olívaolaj - 1 ek liszt - 100 g növényi tejszín A vegán nokedlihez: - 180 g simaliszt - 90 g csicseriborsó liszt - só, víz - A pörkölthöz a gombát vágd csíkokra, a hagymákat pedig apróra. - A vöröshagymát pirítsd meg egy kis olajban, ha majdnem kész, borítsd bele a fokhagymát is. - Dobd rá a gombát, a fűszereket, és pirítsd át magában. Jöhet a liszt, hintsd meg vele, és jól keverd el. Ezután önts alá kis vizet, és főzd meg a pörköltedet. - Amikor kész, keverd el benne a növényi tejszínt, és hagyd, hogy egyet rottyanjon még. - Közben nekikezdhetsz a nokedlinek. Ehhez keverd össze a liszteket a sóval, majd adj hozzá annyi vizet, hogy híg massza legyen. Nyúlós állagot keress, de ne folyósat. Forralj egy nagy fazék vizet és nokedli szaggatóval eregesd bele a lobogó vízbe a tésztát. Várd meg, míg feljön a víz felszínére, aztán gyorsan szűrd le. A nokedlikészítés nem egy rakétatudomány, de jó ügyelni arra, hogy gyorsan dolgozz. Egyrészt ha elnyújtod a műveletet, a gőzben ráfő a tészta a szaggatóra. Másrészt könnyen előfordulhat, hogy mire az adagod végére érsz, az eleje rég szétfőtt a vízben. Tipp: Legjobb, ha két adagban dolgozol. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 30 perc Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Haladó vegán (Superfood) Növényi tejtermékek Görög vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Ez egy vegán recept volt. :) Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. The post Gombapaprikás laskából vegán nokedlivel first appeared on Kertkonyha.
BORSÓVAL TÖLTÖTT KRUMPLI
2021. március 28. Mit főzzek holnap?
Franciasaláta kenyértölcsérben
Hozzávalók: A salátához: egy sárgarépa egy kisebb alma egy közepes krumpli 20 dkg zöldborsó 2 csemegeuborka 3 dl tejföl 2 ek vegán majonéz 2 kk só egy csipet frissen őrölt feketebors 1 kk mustár 1 kk citromlé A tölcsérhez: 25 dkg liszt 1 1/2 kk só 1 dkg friss élesztő 1 ek olaj 1-1 1/2 dl...
Paradicsomos, tárkonyos lencseleves nem csak újévre
Újév első napján mindig valamilyen lencse kerül az asztalra... már csak azért is, hogy nehogy ellene menjek a népszokásoknak. ? Ma erre a gazdag levesre esett a választásom, nem volt rossz döntés. Hozzávalók: - 1 löttyintésnyi olívaolaj - 20-25 dkg barna lencse - 2 közepes vöröshagyma - 2 szép szál sárgarépa - jó ujjnyi szelet zeller - 1 közepes burgonya - 2-3 duci fokhagyma - 3-4 dl paradicsomlé (házi vagy dobozos) - só, bors, babérlevél - csipetnyi majoranna, rozaring, lestyán - füstölt pirospaprika (ízlés szerint) - 1/3 kávéskanál tárkony - végén kevéske citrom leve vagy apróra vágott savanyú káposzta Elkészítése: - Az olívaolajhoz öntsünk egy pici vizet, majd az apróra vágott hagymát kezdjük el dinsztelni benne. A sárgarépát vágjuk karikára, a zellert és a répát kockára. Mindezeket adjuk a hagymához, és picit magasabb hőfokon kevergessük, süssük-pirítsuk. Reszeljük bele a fokhagymát is. - Adjuk hozzá a barna lencsét. Ezt főzés előtt 1 órával beáztattam. - Még mindig kevergessük egy kicsit, adjuk hozzá a csipetnyi fűszereket és a babérlevelet. - Öntsük fel vízzel, sózzuk, borsozzuk, "tárkonyozzuk", kerülhet bele egy kis szórásnyi füstölt pirospaprika is. - Főzzük fel, majd öntsük hozzá a paradicsomlevet. - Kb. 40 perc alatt elkészül. Jól megy hozzá a savanyú káposzta.
Brokkolis karfiolleves (vegán)
Ősz végén, tél elején a brokkoli és a karfiol bevirágozhatja főztünket. Ez elég furcsán hangzik, de ha azt mondom, a brokkoli és a karfiol virágát fogyasztjuk leginkább, akkor már érthetőbb. Brokkolit különben már az ókori Róma konyháiban is főztek-fogyasztottak, derül ki Apicus szakácskönyvéből. Apicus az ie. 25-ben gazdag arisztokrata családban született í nyencségéről és tékozlásáról híres ember bejáratos volt a császári udvarba. Szakácskönyve, a De re conquinaria (A konyhaművészetről), Cato De agri cultura (A mezőgazdaságról) című könyveiben leírja az ókori rómaiak élet- és étkezési szokásait, s körülbelül ötszáz étel receptjét tartalmazza, többek közt a brokkoliról is említést tesz. A brokkolihoz képest a karfiol a Közel-Keletről származik. Ugyan ezt is ismerték és szerették már a görögök és a rómaiak is, viszont hosszú ideig feledésbe merült, majd a XVI. században jelent meg újra a genovai tengerészeknek köszönhetően, akik keletről hozták - mint újdonságot. Akármilyen utat is tettek meg, ma már a legtöbb nemzet konyhájában szerepel. Érdekes tény, hogy a brokkoli és karfiol virágait fogyasztjuk leginkább és mégis a kertekben igen jól bírják a hideget, szinte hűvösben nőnek a legjobban. Ezért is előnyös ilyenkor, ősszel brokkoliből és karfiolból ételt készíteni. Nem hiába ilyenkor jobban előfordulnak piacokon, boltokban, zöldségeseknél. Készítsünk egy meleg levest ezekből a virágokból a hideg napokra! Melegedjünk fel a finom enyhén citromos, enyhén csipős ízzel citromot és chilit rakva a tányérunkba! (A chili paprikából érdemes konyha-ollóval belevagdosni a levesbe, kezdésként csak egy keveset. A recept Hozzávalók: - 25 dkg brokkoli - 25 dkg karfiol - 25 dkg zöldborsó - 3-4 szem krumpli - 1 hagyma - 3 dl növényi tej vagy tejszín - 6-8 gerezd fokhagyma - 1-2 ek ételízesítő - tárkony - petrezselyem - 1 citrom (opcionális) - chili paprika (opcionális) Elkészítés: A hagymát miután megpucoltuk jó apróra vágjuk vagy aprító gépben összeaprítjuk. A brokkolit és a karfiolt rózsáira szedjük, törzsének lágyabb részét felkarikázzuk majd az egészet megmossuk. A krumplikat meghámozzuk és nagyobb kockákra vágjuk. A hagymát kevés vizen üvegesre pároljuk, hozzáadjuk az elkészített brokkolit, karfiolt, krumplit majd a zöldborsót. Meghintjük házi ételízesítővel, adunk hozzá egy kevés őrölt tárkonyt és felöntjük annyi vízzel, ami éppen csak ellepi. Nagy lángon addig főzzük míg a zöldségek roppanósra nem főnek. Hozzáadjuk a megpucolt, esetleg feldarabolt (vagy ha egész gerezdeket szeretjük, úgy hagyjuk) fokhagymát és a növényi tejet. Addig főzzük míg ismét rottyan egyet, közben adunk hozzá apróra vágott petrezselyem zöldet. Tálalásnál citromszeleteket és chilipaprikát is kínálhatunk hozzá.
Spenótos "hummusz"
2020. november 10. Mindennapi ételeink
Folyamatosan termő spenótunkat nem csak főzelékként szoktuk fogyasztani, hanem szoktam spenótos tésztát főzni vagy spenótos rakott burgonyát, de minden salátába is kerül belőle vagy pl. kétnaponta présgéppel préselünk alma-spenót levet is, azaz amolyan zöldturmixot iszunk. A mélyhűtőbe is teszek el 1-1 dobozzal ebből a vasban gazdag növényből de most hummuszt készítettem és ebbe is raktam. Így a gyerekek is megették, nyersen is (ha inni kell, szeretik). Nagyon illett a csicserihez, legközelebb ezen felbuzdulva pl. falafelbe is fogok tenni spenótot. Hozzávalók: 1 konzerv csicseriborsó kb 1 ek. citromlé 1 gerezd fokhagyma 10 dkg szezámmag 10 ek. majonéz só köménymag - ízlés szerint 1 spenót aprított spenót Elkészítés: Egy magas falú műanyag edénybe tettem a levével együtt a csicseriborsó konzervet, megsóztam, hozzáadtam a köményt, szezámmagot, citromlevet, egy gerezd fokhagymát és a majonézt. Mindezt összebotmixereztem. A spenótot megmostam és nagyon apróra vágtam, és a legvégén a pástétomhoz hozzákevertem. Kenyérrel fogyasztjuk, bár a gyerekek szeretik rántott növényi sajthoz enni "mártogatósként".
“Mi van itthon” zöldségragu
2020. szeptember 29. Kertkonyha
Melegítő ragu-finomság a maradék zöldségeidből Sokszor hallom tőletek, hogy időnként nem könnyű a változatos vegán főzés, mert “túl nagyok” a zöldségek, és emiatt 1-2 fős adagoknál valóban rendszeresen megmarad belőlük valamennyi. Itt egy fél karfiol, ott a brokkoli pár rózsája, a cukkini vége, és akkor a fehérrépákról, zellerekről nem is beszéltünk. Egy ideig ezek aztán ott fonnyadnak a hűtőben, de mivel új ételt kitalálni mindegyikre nem könnyű, így előfordul, hogy végül a szemétben végzik. Sokan ezért sem kezdenek bele a zöldségekbe, mert sajnálják kidobni a maradékot. Való igaz, 1-2 főre főzni tényleg nem ugyanaz, mint 4-5-re. Na, erre mutatok most egy trükköt. Ha megmaradt valamilyen zöldséged, főzz belőle paradicsomos ragut! Ráncos krumpli a kosár alján? Sárguló fél karfiol a hűtőpolc hátuljában? Fonnyadozó spenót? Nyugodtan tegyél bele ebbe minden maradék zöldséget! Plusz a jó spejzban mindig van egy csicseriborsó- vagy babkonzerv, paradicsompüréről nem is beszélve. Láss neki, hagy’ szóljon! :) Leírom az én legutóbbi receptem, de változtass rajta szabadon, variáld kedved szerint, ez a te saját, külön bejáratú ragud lesz. :) Hozzávalók: - 1 kg zöldség vegyesen (krumpli, cukkini, karfiol, brokkoli) - 1 nagy fej vöröshagyma - 1 nagy gerezd fokhagyma - 1 nagy paradicsom darabos konzerv - 1 csicseriborsó konzerv - kakukkfű, oregánó, bazsalikom 1-1 mk - 1 kk bio ételízesítő (szárított zöldség) - 1 kk só - 1 babérlevél - 1/2 kk őrölt rozmaring - olíva olaj - 1 ek teljes kiőrlésű liszt a sűrítéshez - Először kevés olajon párold meg az apróra vágott vöröshagymát és a fokhagymát. - Ezután öntsd bele a paradicsomkonzervet, az összes fűszert és a felkockázott keményebb zöldségeket (pl. répák, zeller, krumpli). - Öntsd hozzá a leöblített csicseriborsót (vagy babot). - Pár perc elteltével add hozzá a könnyebben puhuló zöldségeket is. (pl. karfiol, brokkoli), és főzz mindent puhára. - Amikor majdnem kész, akkor besűrítheted egy kis teljes kiőrlésű liszttel. Ez a lépés persze kihagyható, de én nagyon szeretem, ha krémes a szaftja. Ehhez a lisztet először keverd ki hideg vízzel, vagy ha elég gyorsan tudsz keverni, egyszerűen meg is hintheted vele a ragudat direktben. Az utolsó lépésben add hozzá a spenót leveleket, majd zárd el alatta a tüzet. Pár perc, és összesnek majd a levelek. Közben készíts hozzá rizst, meglátod szuperul fognak illeni egymáshoz! Jó étvágyat! Elkészítési idő: 20 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. Nézd meg az aktuális Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Haladó vegán (Superfood) Növényi Tejek és Tejtermékek I
Cukorborsó tofuval szójaszószban
Előző bejegyzésemben már megmutattam, hogy Angliában a borsót nem csak kifejtve fogyasszák, hanem még egészen zsengén, héjában. Az év szinte minden évszakában így is árulják a borsót, kis csomagokban. Ahogy az angol konyhára jellemző, a legtöbb étel a korábbi angol gyarmatokról származik, így erősen sejthető, hogy a cukorborsó fogyasztása is gyarmatokról eredeztethető... Például az itt igazán elterjedt, de már Magyarországon is sokak által ismert "curry" itt nem csupán a sárgás színű fűszernövényt, fűszerkeveréket jelenti, de egy, az indiai ízvilágból érkező pörköltes szószos jellegű ételt is. Meglehetősen mindennapi étel a curry itt, annyira, hogy kínai gyorséttermek menüjében is ott szerepel néhány currys étel. Mivel Anglia nagy gyarmatbirodalom volt, így nem csak populációja színes a karibi szigetvilág lakóitól kezdve Hong Kongon, Malájzián át Indiáig, beleértve egykoron Ausztráliát is, hanem az országba a gyarmatokról érkező emberek hozták magukkal kultúrájukat, vallásukat, ízeiket, receptjeiket. Emellett persze a britek híresek voltak kereskedő útvonalaikról is, amelyek szintén behálózták az egész földet, hatást gyakorolva az angol konyhára is. Bizonyára ezeknek a hatásoknak köszönhetően került az angol konyhába a zsenge, héjás állapotában felhasznált cukorborsó is. A recept Hozzávalók: - 4 szál sárgarépa, fehérrépa - 2 db kápia paprika - 2 maroknyi zsenge cukorborsó héjában - 1 csomag tofu (füstölt a legjobb, de natúr is megteszi) - 1 maroknyi kukorica (ha van otthon bébikukorica, azt is ajánlom) - 1/2 kg tészta (durum vagy teljes kiörlésű vagy gluténmentes is jó) - 1 nagyobb fej hagyma - só - kevés víz - 1-2 ek szójaszósz - 3-4 gerezd fokhagyma Elkészítés: A tésztát enyhén sós forrásban lévő vízben megfőzzük. Egy nagyobb fej hagymát pucolunk, majd aprítjuk és egy kevés vízen (olaj helyett víz is remekül szolgál) üvegesre megpároljuk. A répákat megpucoljuk és karikák vágjuk. A paprkiát megmossuk majd felszeleteljük. A cukorborsót megmossuk. Hozzáadjuk a hagymához ezeket a zöldségeket, a felkockázott tofut valamint a kukoricát, majd kb. 1 dl vízzel elkezdjük párolni. Sót is lehet hozzáadni, attól függően, hogy a szójaszószunk mennyire sós. Amikor már puhulni kezdenek, hozzáadjuk a szójaszószt (kb. 2-3 ek elég kell hogy legyen, de ha hígabb, világosabb szójaszósz van a konyhánkban, lehet többet érdemes). Összeforgatjuk majd fedő alatt tovább pároljuk. Aprítunk hozzá fokhagymát, szintén hozzáadjuk. Amikor a szójaszószos zöldségek megpuhultak, a megfőtt tésztával összekeverjük vagy a tálalásnál a tésztára szervírozzuk a zöldséges szószt. Ha tészta helyett inkább rizzsel fogyasztanánk, úgy is nagyon finom.
Zöldborsó angolosan
Míg angol iskolákban dolgoztam, gyakran láttam, hogy az önkormányzat által juttatott napi zöldség vagy gyümölcs adagban nem csak banán, mandarin, alma, répa, paradicsom jár az alsós gyerekeknek, hanem zöldborsó héjában. Zsengén vagy akár jól éretten adták a gyerekeknek (mosatlanul), ahogy érkezett, zacskókban. Kevés gyerek ette, ami érthető, hiszen elmarad az íze a banánétól. Küllemre sem volt mindig vonzó. Amikor a borsóhüvelyekben szépen kifejlett borsószemek voltak, megmutattam néhány gyereknek, hogy Magyarországon gyerekkoromban a kertben hogyan nyitottam ki és ettem meg belőle a borsószemeket. Nevettek rajta. :) Tiszta újdonság volt számukra. A különböző élelmiszer üzletekben is árulnak itt Angliában hüvelyes zöldborsót, kisebb csomagokban. Eleinte erre igen csak rácsodálkoztam, mígnem végre láttam valahol, hogy igen, az angolok a zsenge zöldborsót hüvelyesen eszik. Amikor a szemek még alig láthatóak benne, akkor akár nyersen, akár ételekbe főzve használják fel. Én is így tettem. Férjem vett kb. fél kilóval a helyi "piac"-on. Az egyik belvárosi téren heti háromszor árulnak zöldséget gyümölcsöt, ha sikerül eljutnunk, akkor ott szerezzük be a zöldség gyümölcs nagyobb részét. Egész jó dolgokat ki lehet fogni. Például bió sárgabarackot - amit az előző recepthez is használtam - 5 fontért adott kb. 4,5 kilót egy rekeszben. Cseresznyét is itt szerezzük be, télen pedig a narancsot, mandarint, almát, körtét. Gyakran van angol áruja, emellett spanyol, francia, néha dél-afrikai. Számunkra a spanyol gyümölcs nem olyan mint amikor magyaroknál vettük volna, hiszen úgymond Spanyoloszág a "szomszédban" van. Mindenesetre többnyire jó minőségű gyümölcsöket árul Sharon - ez a neve a vállalkozónak. Rekeszben, nagyobb tételben olcsóbb, aminek mi kiváltképpen örülünk. Így jutott férjem is olcsóbban a zsenge zöldborsóhoz, amit ehhez az ételhez használtam fel. A recept Hozzávalók: 1 fej hagyma 3-4 szál sárgarépa 1-2 szál fehér répa 2 maroknyi zsenge zöldborsó héjában 3-4 gerezd fokhagyma só vagy ételízesítő rizs vagy tészta köretnek Elkészítés: A hagymát miután megpucoltuk, megmostuk és felaprítottuk, egy kevés vizen üvegesre pároljuk. Hozzáaadjuk a megmosott, karikákra vágott répákat, az aljára teszünk egy kevés vizet, hogy ne égjen oda, adunk hozzá egy kevés ételízesítőt és tovább pároljuk. Amikor már nem túl kemény, hozzáadjuk a megmosott zöldborsót, rászorjuk a felaprított fokhagymát és fedő alatt megpároljuk. A legvégén adhatunk hozzá petrezselymet vagy akár pörköltösen (paprikát szórva a főzés közben a zöldségre) is elkészíthetjük. Fogyaszthatjuk tésztához vagy rizshez is. Mi az utóbbit választottuk. Könnyű kis étel a gyomornak is és gyorsan el lehet készíteni.
A milánói revolúciója
2020. április 30. Mindennapi ételeink
A gyerekek nagy kedvence a milánói makaróni. Kb két hetet bírnak ki nélküle. :-D mi már kevésbé kívánjuk, így kis időráfordítással nekünk, szülőknek más készült. Hozzávalók: 1 üveg paradicsomszósz 1 konzerv csicseriborsó 1 ek. olívaolaj víz só, cukor 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma bazsalikom, majoranna teljesőrlésű tészta 4 nagyobb sárgarépa 1 doboz Dr Oetker vegán tejföl 10 dkg növényi sajt Elkészítés: Először meghámozzuk a sárgarépákat, uborkareszelőn leszeleteljük, majd egy olajozott tepsibe téve megsózzuk, kevés vizet adunk hozzá, és 200 fokos sütőben megpároljuk, ill ha elpárolgott a víz, pirítjuk. Eközben a hagymát megpároljuk, majd hozzáadjuk a csicseriborsót, fűszerezzük, és beleöntjük a paradicsomszószt. Amennyiben szükséges, vízzel hígítjuk. Összefőzzük, majd összeturmixoljuk. Nálunk ez a milánói szósz, melyet a tésztára teszek a gyerekeknek. Magunknak egy jénait kiolajoztam, beletettem a sárgarépa harmadát, majd a kifőtt tészta és a mártás felét. Megkenjük a vízzel hígított növényi tejföllel, majd ismét répa, tészta, mártás következik, melyeket a megmaradt répával terítünk be és rákenjük a megmaradt növényi tejföl felét, rászórjuk a reszelt növényi sajtot, meglocsoljuk egy kevés olajjal, megszórjuk friss bazsalikom levéllel és 180 fokos sütőben összesütjük.
Élesztőmentes, gyors grissini
2019. december 31. Élj harmóniában
Mindig jó ha gyorsan, tudunk valami sós vendégvárót készíteni. Népszerűek a pogácsák, sós rudacskák, krékerek. A grissini mostanában szintén egyre népszerűbb sós ropogtatni való, amit elsődlegesen mártogatós dolgokhoz érdemes fogyasztani. Sajnos a boltokban kapható változata sok adalékanyagot tartalmaz és nem friss, zacskóban akár 1 évig is eláll - teszem fel ilyenkor a kérdést mi lehet benn?:) Érdemes frissen készíteni, nincs komoly alapanyag és idő igénye. Élesztőmentes, gyors grissini Hozzávalók - 100 g teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt - 200 g fehér tönkölybúzaliszt - 1,5 tk. sütőpor - 1 tk só - 0,5 dl olívaolaj vagy napraforgóolaj - 2,5 dl víz Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A száraz hozzávalókat egy tálba keverd össze. Majd tedd hozzá az olajat és annyi vizet (kb 2,5 dl(, hogy lágy tapintású, gyúrható tésztát kapj. Plusz víz hozzáadásával tudod lágyítani, ha úgy érzed szükséges. Gyúrd jól alaposan össze kb 4-5 perc, majd lisztezett deszkán nyújtsd ki a tésztát. Éles késsel vágj belőle hosszú, vékony darabokat. A darabokat kézzel sodord meg és helyezd sütőpapírral bélelt tepsire. A tepsit tedd be 220 fokra előmelegített sütőbe és süsd készre. kb. 10 perc Különböző krémekkel, szószókkal tálald. Néhány javaslat a blogomról tökmagkrém, csicseriborsókrém (hummusz), avokádókrém. , de akár csak készíthetsz egy egyszerű tejfölös vagy sajtkrémes mártogatóst is. Jó étvágyat kívánok:) szeretettel: KAti
Karácsonyi sült töltött paprika
Ajándékozz karácsonyra főzőtanfolyamot! Az akció részleteiért KATT IDE A karácsonyi menüre általában minden családnak megvan a hagyományos étele. Viszont idén mindenképp próbálj ki valami újat is, valami vegánt is, én azt mondom! (Vagy az egész menüd olyan lesz?
Puri - friss, élesztőmentes, indiai lepénykenyér
2019. október 26. Élj harmóniában
A legtöbb indiai kenyér lapos és nem nagy, felfújt, amiket élesztővel készítenek. Általában a tűzhely tetején sütik és nem sütőben. Azért, hogy a lehető legtöbb prána (életenergia) legyen benne, ezeket frissen készítsd, mindig az étkezések előtt. Az indiai kultúrában a kenyér, gyakran kanál helyett is használatos:) Korábban a chapati kenyér receptjét már közreadtam itt olvashatod. Puri egy zsiradékban kisült lepénykenyér. Teljes kiőrlésű búzalisztből és vízből készül - a lisztet lehet fehér liszttel is keverni vagy használhatsz graham lisztet is. Kisütésnél eredetileg ghíben sütik ki, de használhatsz kókuszzsírt vagy bármilyen sütőolajat. A ghí készítését egy korábbi bejegyzésben már részletesen leírtam. Hogyan készíts ghít? A puri minden ájruvédikus alkat számára ajánlott, de kapha alkatúak ritkábban fogyasszák. Puri - friss, élesztőmentes, indiai lepénykenyér Hozzávalók 16 darabhoz: - 350 g teljes kiőrlésű liszt (vagy graham liszt vagy fehér liszttel kevert liszt) - 175 ml langyos víz - 1/2 kk. só - 1 ek. vaj vagy ghí - olaj a sütéshez A sót keverd el a liszttel és morzsolt el benne a ghít. Lassanként add hozzá a vizet, hogy lágy tésztát kapj.Nyújtódeszkán 6-8 percig gyúrd, míg fényes nem lesz majd akár lehet pihentetni is. Ismét gyúrd át. A zsiradékot melegítsd fel egy edényben. Közben formálj a tésztából 16 egyforma nagyságú gombócot. A gombócokból kevés ghí segítségével egyenletesen vékony lepényeket nyújts ki. . Amikor a ghí felmelegedett, vedd a lángot kisebbre. Akkor kezdj el sütni, amikor ha beleteszel egy pici tésztát, az azonnal feljön a tetejére. Tedd a lepényeket a forró ghíbe, olajba és pár másodperc múlva fel is fog jönni a felszínre, finoman nyomkodd le egy kiszedővel és alul fel fog fújódni amolyan lufi szerűen:) Majd fordítsd meg a purit és a másik oldalt is süsd kb 15 másodpercig. Végül vedd ki és szűrőben vagy papírtörlőn csöpögtesd le. Süss ki minden purit és forrón tálald. Fogyaszthatod édesen és sósan is. Néhány ötlet, aminek csak a képzeleted szab határt:): édesen: porcukros puri esetleg plusz tejszínhab, lekváros puri, puri csokikrémmel (házi nutella receptet itt találsz a blogon), édesen magkrémekkel sósan: zöldséges főétel subji mellé, hüvelyes ételekkel, levesekkel, csicseriborsókrémmel (hummusz recepteket találsz a blogon gyors hummusz és klasszikus hummusz), mindenféle magokból készült kencékkel (ilyeneket is találsz a blogon pl tökmagos ). Jó étvágyat hozzá:) Kati
Csipkés rakott karfiol
2019. augusztus 21. Kertkonyha
Két lépés az egész, de a végeredmény megszólal! A karfiolmánia folytatódik! De milyen a jó rakott karfiol? Nekem olyan, aminek egyrészt egyszerű a receptje, másrészt a végeredmény gusztusos állagú és izgalmas ízű. Mondjuk legyen inkább sült, mint főtt, mert az mindig olyan jót tesz az ételnek. A karfiol pl. tényleg csipkés marad, szépen megmaradnak a rózsái! Összegőzölt, ízetlen, plötyi dolgokat bárki tud készíteni! :P :D Szóval a másik, hogy legyen íze. Meg persze színe, és nem csak a legtetején! Kitaláltam valamit, ha te is így csinálod, nem marad el a siker, ezt garantálom! Szaftos is, ahol kell, roppanós, a fűszerek is átjárják mindenhol, és emellett öröm ránézni, olyan gyönyörű! Hozzávalók 2-3 adaghoz - 500 g karfiol - 1 kk só - 1 kk fokhagyma granulátum - 1/2 mk őrölt bors - 1/3 mk őrölt szerecsendió - 1/3 mk kurkuma - 2 ek olívaolaj - 100 g újkrumpli - 150 g joghurt (vegán) - 1 púpozott ek szárított élesztőpehely - 1 kk őrölt szezámmag vagy tahini (elhagyható) - 1 ek citromlé - A karfiolt szedd 2-3 centis rózsákra, a krumplit vágd centis karikákra. A szerecsendiót, sót, fokhagyma granulátumot, kurkumát és borsot keverd össze, majd forgasd bele a karfiolt és a krumplit. Locsold meg az egészet olívaolajjal, és így is forgasd át alaposan. - Tedd a beízesített zöldségeket egy kiolajozott sütőtálba, és süsd fél órát. Legjobb ha van légkeverésed, és először magasabb, majd közepes hőmérsékletet válassz. Akkor jó, ha szép aranybarna színe lett. - Közben keverd ki az öntetet a joghurtból, szezámmagból, élesztőpehelyből és citromléből. Fél dl vízzel lazítsd fel, hogy be tudjon majd folyni a zöldség közé. - Öntsd rá a karfiolra a joghurtot, majd tedd vissza 10 percre még a sütőbe. Jó étvágyat! Elkészítési idő: kb. 40 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán A Mindennapi Superfood Görög Vegán
Mediterrán lakoma
? la Hémangi Dévi Dászi Fantasztikus szakácskönyvet kaptam nemrég. Szakácskönyvet olvasni kicsit olyan, mint magával az emberrel találkozni. Mennyi mindent üzennek az ételek, a hozzávalók, az elkészítési módok! Van, hogy hiába a sok szép kép, ha idegenek az ételek és a hozzávalók vagy akár az író stílusa, nem? Micsoda különbség, amikor viszont az egész az első pillanattól kezdve az enyém, falom az oldalakat, egyre azt tervezgetem, hogy melyiket mikor készítem el. Hovatovább, minden hozzávaló megvan otthon, de ha esetleg mégsem, azonnal tudok mondani valamit, amivel helyettesíteni tudom. :) Tiszta szívből tudom ajánlani Hemangi legújabb szakácskönyvét, aminek címe: Népek Konyhája. Én rögtön beleszerettem, és egyáltalán nem találtam benne olyan bonyolult receptet, aminek őrült módon neki kéne gyűrkőzni. Benne tényleg minden fantasztikusan egyszerű és nagyszerű, és épp ez benne a csodálatos. Jól bevált receptek a világ minden tájáról. Kitaláljátok, mit kölcsönöztem most belőle? Hát, persze, hogy egy mediterrán összeállítást: cukkini fasírt + paradicsomos tepsis krumpli + langyos zöldbab saláta.
Szivárványos ecetes karfiol – gyerekbarát, vendéggyönyörködtető savanyúság
Sokáig nem szerettem a karfiolt semmilyen formában, aztán jött a savanyított karfiol. Ennek egy friss, ropogós, szivárvány színű verzióját készítettem el nemrég. Ez nem télire elrakható ebben a formában, mivel nem forraltam fel az ecetes levet, jobban szeretem teljesen nyersen. Így viszont hűtőben tartandó ez az aranyos, színes savanyúság természetes és hétköznapi színezőanyagokkal. Alaprecept hozzávalók: fél fej karfiol 3-4 gerezd fokhagyma 2-3 kávéskanál só 1 dl ecet (10%-os háztartási ecetet használtam) víz (ehhez jönnek hozzá a színező zöldségek, lásd lejjebb) A karfiolt megmosom, levágom a szárának a legvégét, a barna részt. Én szeretem a szárát is megenni, de jó vastagon meg kell hámozni, mert kívül kemény, viszont a belseje finom, ropogós. Kisebb falatokra, rózsákra szedem, és befőttes üvegekbe teszem. Pink: A karfiol darabkák közé csíkokra vágott céklát (opcionálisan babérlevelet) teszek, és az üveget feltöltöm az ecetes lével. Lila: Savanyított vagy friss lilakáposztát teszek a karfiol közé, felöntöm az ecetes lével. Narancssárga: Ez sajnos elég fakó lett, pirospaprikával színeztem, és vöröshagyma-karikákkal ízesítettem. Sárga: Kurkumával színeztem (beleszórtam az üvegbe felöntés előtt), tettem hozzá még borsot, babérlevelet, koriandermagot. Tedd a kedveceim közé 0 The post Szivárványos ecetes karfiol – gyerekbarát, vendéggyönyörködtető savanyúság appeared first on VegaNinja.
Borsófőzelék és gombafasírt
2019. május 29. Vegasztrománia
Történt az úgy, hogy ma megéheztem, de nem volt kedvem kimenni vásárolni a szakadó esőben. A fagyasztott borsót már megvettem pár napja, mert egy ideje nagyon megkívántam a borsófőzeléket. Na persze nem a menzáról elhíresült lisztes, agyoncukrozott verziót, amiben csak néhány borsószem kiabált segítségért (bár bevallom töredelmesen, hogy azzal legalább tudtam mit kezdeni evésügyileg - akkoriban, nem most), hanem egy minden szempontból ütős, finom, szép, kívánatos, egészséges változatot. Jelentem, sikerült. Szóval a kanapén álmodoztam, tervezgettem, hogy milyen jó lesz hozzá majd egy zabfasírt, amikor konstatáltam, hogy a zabpehely elfogyott... És akkor kihívtam magam egy főzőversenyre, aminek az volt a tárgya, hogy minél finomabb vega fasírtot prezentáljak az otthon található, jelenleg szegényes kínálatból. "Challenge accepted!" - kiáltottam (magamban) Barney-módra, és kihúztam a zöldséges ládát. Utolsó napjaikat élő gombákat találtam, 2 árválkodó sárgarépát, és néhány szál újhagymát. Nem kellett sokat gondolkodnom, és fejemben összeállt a kép. Nagyon hálás vagyok az esőnek most ezért, mivel ezeket az alapanyagokat mindenképpen fel kellett volna használnom, különben mehettek volna a kukába. Erre pedig mostanában igyekszem nagyon figyelni, mert nem etetem a szemetesem. Most pedig jöjjön a mai improvaszion, ami receptté nőtte ki magát. Az elkészítés fázisait pedig megtaláljátok a vegasztrománia instagram oldalán, felül, a Highlights-ban. Borsófőzelék és gombafasírt Hozzávalók: (4 főre) a borsófőzelékhez: 4 kisebb, vagy 2 közepes krumpli meghámozva, kockákra vágva 3-4 szál újhagyma karikákra vágva 1 ek olívaolaj 1 kg zöldborsó (ez most fagyasztott volt, de a legistenibb zsenge borsóból) 500 ml zabtej só 3 ág menta levelei felaprítva a fasírthoz (20 db): 250 g robotgépben felaprítva 2 sárgarépa meghámozva, robotgépben felaprítva 2 gerezd fokhagyma apróra vágva (nekem nem volt, ezért medvehagymás sóval helyettesítettem) snidling apróra vágva 50 g zabpehelyliszt 5 szelet rozs extrudált lapkenyér robotgépben felaprítva 1 kk füstölt paprika (opcionális) só bors A krumplit megfőztem. A sütőt előmelegítettem 180°C-ra. Közben az olajon pár percig pirítottam az újhagymát. Rádobtam a borsót és átforgattam. Felöntöttem a zabtejjel, sóztam, és készre főztem. A közben megfőtt krumplit leszűrtem, és a borsó 1/3 részével, és egy kevés zabtejjel (amiben főtt), összeturmixoltam. Visszaöntöttem a borsóhoz, hozzákevertem a mentát és melegen tartottam. Míg a borsó főtt, egy tálban összekevertem a fasírt hozzávalóit, jobban mondva összegyúrtam, mert ennek egy gyúrható masszának kell lennie. Kis golyókat formáztam, és egy sütőpapírral bélelt tepsibe tettem őket. 30 alatt megsütöttem őket. Tálaltam, és hamm! UI: A fogadást nyilván én nyertem, és a képen láthatjátok a fődíjat.
Roppanós laska gomba tallérok
Amikor csak úgy csipegetnél valami finom, roppanós valamit, amit akár főétel feltéteként vagy mártogatni is kínálhatod a vendégeknek, ilyenkor szoktam előkapni a csicseriborsó lisztes bundázást. Nem véletlen, hogy mi magyarok arról vagyunk híresek, hogy bármit bebundázunk, de ami finom az finom. Ez a változat glutén,-tojásmentes és kókusz olajban sült. Hozzávalók: Laska gomba (kb. 30-50 dkg) kb. 20 dkg +10 dkg csicseriborsó liszt vagy sárgaborsó liszt 1/2 tk füstölt paprika késhegynyi őrölt fekete bors késhegynyi őrölt szárított fokhagyma 1/2 tk tengeri só kb. 2 dl víz kókusz olaj A csicseriborsó lisztbe keverjük a sót és a fűszereket, a 10 dkg lisztet simán hagyjuk, a gombákat megmossuk és beleforgatjuk a lisztbe majd egyesével belemártjuk a masszába és a forró, bő kókuszolajban aranybarnára sütjük őket. Papírtörlő kendőre tesszük őket és még melegen tálaljuk saláták mártogatós mellé vagy feltétként.
Zöldségkocsonya
2019. február 22. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Juci receptje: Zölsdégleves: 3 répa,3 gyökér,1 kisebb zellergumó-ezek nagyobb darabokra vágva,1 tv paprika egészben, pár zellerszár,1 vaskos csokor petrezselyem és egy kisebb csokor kapor, kiegészítve 9 szem aszalt paradicsommal (itt írta egy recept a blogon hozzá az olajban eltett paradicsomot,nekem sima aszalt volt,de kipróbáltam hozzá,tényleg még finomabb ízt ad.) Került bele 3 kisebb krumpli is,de csak azért,mert imádom levesben főve, de azt elfogyasztottam, nem került bele a kocsonyába. A fenti hozzávalókat nagy lábasba tettem, felöntöttem vízzel, hogy jól ellepje. Bele ment még : pici vegamix, só, kurkuma, kb negyed teáskanálnyi, hogy ne legyen nagyon sárga. Őrölt gyömbérpor, bors, egész kömény,reszelt szerecsendió. Mikor a zöldek megfőttek, főleg a répa volt érdekes, akkor kiszedegettem a léből a zöldségeket és leszűrtem. ( Itt következik a kóstolás,ha kell még vmi,akkor fűszerezés.) A főtt répát vastagabb karikákra vágtam és keveset a gyökerből és a zellerből is. A megfőtt aszalt paradicsomot kisebb csíkokra, kockákra vágtam. Ezenkívül vékonyabb lilahagyma cikkeket is szeleteltem. Külön pároltam egy kis fej brokkolit rózsáira szedve, kb.2 marék cukorborsót, pár zellerszárat apróbbra vágva,1 kisebb cukkinit a heját megtartva, negyed karikákra vágva. Őzgerinc formát szorosan kibéleltem folpackkal és ebbe szépen elrakosgattam a zöldeket, ahogy a szememnek jól esett. Nálam ez 2 őzgerincnyi mennyiség lett. Az egyik közepét a brokkoli rózsákkal raktam ki, úgy, hogy mikor készül, akkor a virág van lefelé,és mellé rakosgattam a többit. A másikat fehérrepával (nem volt szétdarabolva) raktam ki középen. Jó úgy elhelyezni a zöldeket, hogy legyen az oldalán, akkor a végén majd szépen látszik. A levest agar-agarral állandóan kevergetve felforraltam, és kb 5percet forrt. 1/2liter léhez ment egy csapott teáskanál. Utólag azt mondom lehetett volna egy picikével több. A végén óvatosan merőkanállal a zöldsegekre mertem a levet. Pár órát állt kint, aztán letakarva egy éjszakát a hűtőben. Simán ki lehet másnap boritani a formából. Rá pár csepp frissen facsart citrom, vagy ha valaki vágyik a régebbi ízre egy kis pirospaprika mehet. Pirítos, sima nyers saláta és jó étvágy!
Fűszeres csicseriborsó nasi
Főétel mellé, vendégvárónak, vagy filmezéskor ropogtatva egyaránt nagyon jó választás a fűszeres, ropogós csicseriborsó “csipsz”. Egyszerűen elkészíthető sütőben. Hozzávalók: 1 nagy konzerv csicseriborsó 1 evőkanál fűszerkeverék (később kifejtem) Elkészítés: alaposan csöpögtessük le a csicseriborsót egy szűrő segítségével, majd egy nagy tálba téve forgassuk össze a fűszerekkel úgy, hogy egyformán fűszeresek legyenek. Majd sütőpapíron, tepsiben terítsük szét őket, és (ha lehet, légkeveréses) sütőben, alacsony hőfokon, kb. 150 fokon süssük fél óráig úgy, hogy kb. 10 percenként kicsit átkevergetjük őket. Fűszerezési ötletek: Ha nem szereted a bolti fűszerkeverékeket, az alábbi kombinációk nagyon finomak. - só, gyömbér és fokhagymagranulátum - só, pici cukor, pirospaprika, fokhagymagranulátum, bors, kömény, majoránna, vöröshagymapor – magyaros jellegű lesz belőle - só, kakukkű, oregano, bazsalikom - vegán tejpor, sörélesztőpehely, só, szárított metélőhagyma (lehetőleg porrá őrölve mozsárban) – hagymás-tejfölös feeling lesz belőle - só, pici cukor, pirospaprika, fokhagymagranulátum, bors, gyömbér, szerecsendió, tárkony, vöröshagymapor - paradicsompor, hagymapor, fokhagymapor, bazsalikom, pici cukor – olaszos feeling lesz belőle The post Fűszeres csicseriborsó nasi appeared first on VegaNinja.
Vega töltött káposzta
2018. december 31. Vegasztrománia
Gyerekkoromban konkrétan utáltam a töltött káposztát, de ugye innen szép nyerni. A vicces az, hogy már vegaként kezdtem újra vágyni rá. Viszont olyan tölteléket sikerült kikísérleteznem, ami tökéletes ízélményt nyújt - a mindenevőknek is. Vega töltött káposzta Hozzávalók: A töltelékhez: 16 savanyú káposzta levél 2 ek növényi olaj 1 1/2 hagyma apróra vágva 3 + 1 fokhagyma apróra vágva 250 g gomba apróra vágva 75 g főtt gesztenye apróra vágva 75 g dió ledarálva 1 ek vega zsír (opcionális) 1/2 rúd vega füstölt kolbász apróra vágva (vagy 1 tk füstölt paprika) 2 csésze főtt rizs 50 g sajt lereszelve (növényi, vagy edami) 3 tojás só frissen őrölt bors 1 kk oregánó 1 kk cayenne bors 1 ek piros paprika A káposztás alaphoz: 2 ek növényi olaj 1 1/2 hagyma apróra vágva 3 fokhagyma apróra vágva 1 1/2 ek piros paprika 2-3 babérlevél 1 kg savanyú káposzta Elkészítés: Egy serpenyőben felhevítettem az olajat, majd hozzáadtam a hagymát és a 3 gerezd fokhagymát. Kb. 5 percig sütöttem, főztem, figyelve, hogy meg ne égjen. Ezután hozzáadtam a gombát és 8-10 percig sütöttem. Sóztam, borsoztam, és oregánóval ízesítettem. Lehúztam a tűzről, és hozzákevertem a gesztenyét, a diót, a vega zsírt, a rizst, a sajtot, a 3 tojást, a paprikát és a cayenne borsot és a maradék 1 gerezd fokhagymát. 16 halmot/golyót csináltam belőle. A káposztás alaphoz felhevítettem az olajat egy vastag aljú lábosban, majd hozzáadtam a hagymát és a fokhagymát. 5 percig pirítottam, majd rászórtam a pirospaprikát, pirítottam pár percig, majd felöntöttem 1 1/2 dl vízzel, és lefedve hagytam főni. Közben a káposztalevelek vastag torzsáját levágtam, és egyenként magam elé terítettem. Mindegyikre rátettem 1 adag tölteléket, feltekertem, és bedugdostam a két végét. A hagymás-paprikás alapra rátettem a savanyú káposzta háromnegyedét, a babérleveleket, majd szorosan rárétegeztem két sorban a töltött káposztákat, és arra tettem a maradék káposztát. Ráöntöttem 2 1/2 dl vizet, lefedtem, és alacsony lángon, magára hagyva 1 1/2 óráig hagytam főni. Tejföllel/növényi joghurttal és rozskenyérrel tálaltam.
Tepsis batáta – rostélyos beütéssel
Karácsonyi akció részleteiért KATT IDE Évekkel ezelőtt volt valaki (én…) aki már sokat hallott az édesburgonyáról, de még sosem kóstolta. Édes burgonya? Éééédes..? Minek az? :))) Ezért aztán nem is sürgettem azt a kóstolgatást olyan nagyon. Az sem segített, hogy hogy a neve a hétköznapi beszédben szinte használhatatlanul hosszú és nyakatekert, pfff! Aztán eljött az első nagy kóstoló, ami egy kenyérre kenhető pástétom volt. Édeskés szendvics? Hát, sajnos az sem lett a kedvencem, köszönöm. :)) Eltelt pár év, és akkor jött velem szembe ez a recept, amiben – hát, igen – vállalhatatlanul sok a vörös- és fokhagyma! :D De pont ettől jó. Ezért bátorkodom, és szerintem teljesen helyén is való rostélyosnak hívni eme fantasztikumot. Én rendszeresen, már a tepsiből megeszem a magam tripla adagját. A maradékhoz amúgy szuper vegán fasírtrecepteket találsz ITT és ITT. :) Hozzávalók egy nagy tepsi batátához - 2,5 kg batáta - 4 fej vöröshagyma - 5-6 gerezd fokhagyma - 1 mk rozmaring - só, bors - olívaolaj - Hámozd meg és vágd 2-3 centis darabokra a batátát. A vöröshagymát vágd négybe vagy nyolcba, a fokhagyma gerezdeket pedig felezd meg. - Keverd el a zöldségeket egy jó nagy adag sóval, tekerj rá pár szórás borsot, hints rá a rozmaringot. Jól forgass mindent össze, és locsold meg finom olívaolajjal is. - 200 fokos sütőben süsd, amíg a szélek meg nem pirulnak. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 40 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven Karácsonyi akció részleteiért KATT IDE The post Tepsis batáta – rostélyos beütéssel appeared first on Kertkonyha.
Rakott cukkini (vegán, gluténmentes)
Ezt a receptet már többször elkészítettem. Emlkészem, volt egy év, amikor anyósom kertjében rengeteg tök és cukkini termett, így azokat különböző módon a fagyasztóba is tároltam télre. Például felkarikázva tettem el, s azokból simán elkészítettem egy ilyen vagy hasonló rakott cukkinit. Legutóbb friss cukkinit használtam hozzá. Még sok helyen terem a kertekben cukkini, sokaknak talán nincs ötlete, hogyan használják fel. Íme egy vegán, gluténmentes ötlet rá, amit nem tart sokáig elkészíteni és akár felmelegítve is finom. A recept Hozzávalók: - 3-4 db cukkini - 1 csomag szójagranulátum (200 gr) - 1 hagyma - 15 dkg főtt hajdina (barna rizs is lehet) - piros fűszerpaprika - őrölt kömény - ételízesítő - fokhagyma - víz - só - kókuszzsír - esetleg szója joghurt Elkészítés: A cukkinik felét felszeleteljük csíkokba, felét pedig karikákba. A szeleteket megsózzuk. A szójagranulátumot meleg ételízesítős vízbe áztatjuk kb. 30-60 percig. A hagymát megpucoljuk, felaprítjuk, kevés vízen megpároljuk. A leszűrt, kinyomkodott szójagranulátumot rárakjuk. Összekeverjük. Piros fűszerpaprikával meghintjük. Kb. 1 dl vizet öntünk rá, tovább főzzük, pároljuk. Amikor rottyant egyet, adunk hozzá őrölt köményt, nagyon apróra vágott fokhagymát, ha szükséges, egy kevés ételízesítőt, esetleg őrölt fekete borsot vagy borsikafűt. Jól átkeverjük. Fedő alatt tartjuk, míg a többi szükséges hozzávalót elkészítjük. A hajdinát vagy rizst alaposan megmossuk majd puhára főzzük. Fogunk egy tepsit, kókuszzsírral vékonyan kikenjük. Hosszúkás cukkiniszeleteket fektetünk a tepsi aljára. Rásimítunk főtt hajdinát, majd a szójás masszával befedjük őket, majd ismét hosszúkás cukkinivel befedjük a szóját. Erre újabb hajdinát és szójás pörköltalapot teszünk. A tetejét pedig a karikára vágott cukkinikkel szép sorjában befedjük. Sütőben addig sütjük, míg a cukkinikarikák enyhén megpirulnak. Sütés előtt a cukkini tetejét megkenhetjük ételízesítővel kikevert szójajoghurttal is. (Vagy reszelt vegán sajttal is meghinthetjük. Vagy joghurttal és sajttal is megkenhetjük.)
Sajtos kosárkák
2018. június 25. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Anditól kaptuk: Hozzávalók: - 1 db Aldis vegán leveles tészta - fekete szezámmag - olaj - 3 ek tönköly fehérliszt - margarin - növényi tej - só - bors - kb. 20 dkg olvadós növényi sajt - hagymaszár Elkészítés : A leveles tésztából kiszaggattam 12 korongot, amit a muffinsütőben kell majd kisütni. A lapokat vágódeszkára tettem, amit előzőleg megszórtam fekete szezámmal. A formákat kiolajoztam, kiliszteztem, majd a magos felükkel lefelé téve sütöttem ki a formában. 200 C, kb 15 perc a sütési idő. Érdemes megszurkálni sütés előtt, hogy ne púposodjanak fel. Ha mégis megteszi, akkor még a formában be kell roppantani a tetejét. Kihülést követően ki kell venni. Töltelék: Zsemleszínűre pirítottam kb. 3 ek. tönköly fehérlisztet, majd hozzákevertem egy nagy diónyi margarint. Hozzáöntöttem kb. 2-3 dl növényi tejet, megsóztam. Néhány percig forraltam a besamelt, majd őrölt borsot, és sok-sok ( kb 20 dkg) olvadós sajtot reszeltem bele. Én sima, füstölt és kék/parmezán sajtot használtam. Nagyon sűrűnek kell lennie. Apróra vágott hagymaszárat is tettem bele. Végül a kosárkákat megpúpoztam, majd kicsit állni hagytam. Jó étvágyat!
Sült csicseri
Nemrég a Vegan Food Festen tartottam főzőbemutatót, ahol a nyári jegyében készítettem el egy kíméletesen főzött, sokféle zöldséges, színpompás, könnyű ebédet . Pár dolgot azért beújítottam ezen a korábbi tálon, pl. került rá ebből a pácolt, sült csicseriborsóból is. Ettől tartalmasabb is lett, és nagyon jól beleillett a korábbi ízvilágba is. Hmm! Mennyei! :) Próbáld ki, ezt a csicserit rakhatod tésztára, salátába, de körettel akár még főétel is lehet belőle. Hozzávalók egy szép adaghoz: - 1 konzerv csicseriborsó - 2 ek élesztőpehely - 1-2 kk pirospaprika - 1 mk fokhagyma granulátum - 1 mk szárított kapor - 1/2 mk só - 3 ek olívaolaj - A csicseriborsót csepegtesd le, még jobb, ha meg is szárogatod törlőruhával. Tiszta konyharuha között finoman hengergetve nemcsak a nedvességet itatod le, de az átlátszó hártyától is megszabadíthatod a szemeket, amitől jobban fog rá tapadni a pác. - Ezután a fűszereket jól keverd el az olajjal, majd forgasd bele a csicseriborsót. - Öntsd az egészet egy serpenyőbe, és süsd, amíg pattogni kezd. (vigyázat, lövöldözni is szokott!) Hidegen, melegen is finom. :) Jó étvágyat! Elkészítési idő: 10 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a főzőtanfolyamaimat is: Kezdő Vegán Haladó Vegán (A mindennapi superfood) Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II Kezdő Vegán Angol nyelven The post Sült csicseri appeared first on Kertkonyha.
Reteklevél-krémleves recept – vegán
A legjobb, ha megbízható helyről szerzett levelekkel dolgozunk, bár én bepróbálkoztam egy sima, zöldségestől származó csomóval. Hozzávalók: 2 csomó retek levelei 2 szem krumpli 1 kis fej hagyma 1 doboz rizstejszín kókuszolaj só, bors 1 fokhagymagerezd natúr ételízesítő A retek leveleket átválogatom, a sérülteket, sárgákat kidobom, a többit jól megmosom, lecsepegtetem. A hagymát és burgonyát meghámozom, megmosom, a krumplit nagyobb kockákra, a hagymát apróra vágom. A hagymát aranybarnára dinsztelem a kókuszolajon, hozzáadom a burgonyát, a retekleveleket, sózom, borsozom, ételízesítőzöm, felöntöm vízzel és addig főzöm, míg a burgonya megpuhul. Rizstejszínnel összebotmixerezem. Levesbetétnek pár szelet friss retekkel tálalom, de magvakat is szórhatunk a tetejére. The post Reteklevél-krémleves recept – vegán appeared first on VegaNinja.
Cézár saláta sült csicseriborsóval és fokhagymás krutonnal
A fejessaláta megvásárlása esetén szinte kivétel adja magát a kérdés: most azonnal dobjam ki a kukába, vagy várjak vele két hetet? Ma azonban felelősségem teljes tudatában tettem egy példányt a bevásárlókosárba, és 80%-ban fel is használtam. (A maradék sorsa azonban máris borítékolható: három hónap múlva fogalmam sem lesz, milyen gonosz létforma az ott a hűtőben, és nem kéne-e vegyvédelmi ruhás ördögűzőt hívni, mielőtt hozzáérek. Ezért állatbarát kecsketartóknak ingyen odaadom.) Na, de ha már így alakult, lássuk a kompozíciót! Összekubikolja az alábbiakat: 1 fej római saláta 10 db koktélparadicsom A csicseriborsóhoz: 200g, azaz egy konzerv csicseriborsó 1 tk füstölt pirospaprika 1 tk fokhagymapor 1 ek olívaolaj A krutonhoz 1 kisebb bagett kiszárítva 2 gerezd fokhagyma 2 ek olívaolaj 3-4 szál petrezselyem felaprítva Az öntethez: 1 csésze kesudió beáztatva 2/3 csésze vegán majonéz (itt elpofáztam, hogyan kell házilag, tehetségtelen konyhatündérek célozzák meg az Aldit, ott van tejföl- és tojásmentes) 2/3 csésze víz 1 ek citromlé 1 ek dijoni mustár 1 kis löttyintésnyi balzsamecet 3 gerezd fokhagyma lereszelve só/bors A salátaleveleket összetépkedi, a koktélparadicsomot felvágja, ízléses tálba helyezi. Az öntet összetevőit turmixgépbe teszi, és miközben alaposan összemixeli a hozzávalókat, máris azon letargiázik, mennyire ótvar, posványos dolog turmixtartályt mosogatni. A csicseriborsóról leönti a medvenyál állagú fröttyöt, szűrőben átöblíti, papírtörlővel áttörni. Egy forró serpenyőben pár percig szárazon pirítja, majd egy löttyintésnyi olívaolajat ad hozzá. Sózza, majd ha megpirult (és csak akkor) fűszerezi és leveszi a tűzről. Ha már a bagett olyan száraz, mint egy telekszerződés (vagy olyan kemény, mint a Metallica), felkockázza. Egy kisebb tálban összekeveri az olívaolajat, a lereszelt foghagymát és a petrezselymet, majd mindezt egy forró serpenyőben a felkockázott bagetthez adja. Ha megpirult, összeforgat mindent mindennel, és önfeledten zabál.
Padlizsán, paradicsom, csicseriborsó
2018. április 15. Vegasztrománia
Február elején, szülinapom alkalmából pár napra kikapcsoltam magam Pestből. Második kedvenc vidékemen, Pécs környékén töltöttem 3 napot, zenben és nyugalomban (házigazdáim erre valószínűleg mást mondanának három gyerekük energiája miatt, én mégis így éltem meg). Akkortájt még tanulási fázisban voltam a január elején megállapított érzékenységeimmel és a diétájával kapcsolatban, ezért volt bennem egy kérdőjel, hogy mit tudok majd enni. De az a helyzet, hogy ismét rádöbbentem, hogy hozzáállás kérdése az egész, és bár kicsit többet kell tervezni, minden megoldható. Első estémen a hosszúhetényi Almalomb étteremben gersli kását ettem sárgarépával és lenmaggal, vasárnap délelőtt pedig nagy kedvenc helyemen, a pécsi Reggeliben búcsúztam Buddha tállal és természetesen kávéval. A keretek között pedig otthon főztünk közös kedvencünk, Hugh Fearnley-Whittingstall egyik szakácskönyvéből. Padlizsán, paradicsom, csicseriborsó Hozzávalók: (4 fő részére) 2 közepes padlizsán (kb. 700 g) megtisztítva (a héja marad) 4 ek olívaolaj 1 fahéjrúd 350 g koktélparadicsom félbevágva 1/2 - 1 kk szárított chilipehely 400 g csicseriborsó konzerv átöblítve, lecsepegtetve 2 gerezd fokhagyma felaprítva 1 citrom lereszelt héja 1 marék menta- és bazsalikomlevél apróra tépkedve só, frissen őrölt bors A sütőt előmelegítettük 200°C-ra. A padlizsánt 2 cm-es kockákra vágtuk. Egy nagy sütőtálban 5-10 percig hevítjük az olajat a sütőben (ez azért jó, mert így nem szív annyi olajat magába a padlizsán, amit egyébként szokott). Óvatosan beletettük a padlizsánkockákat, majd megsóztuk, borsot tekertünk rá, hozzáadtuk a fahéjrudat és összekevertük. 30 percig sütöttük, félidőben megforgatva a padlizsánokat. Az idő leteltével hozzákevertük a paradicsomokat és a chilipelyhet is, majd 20 percig sütöttük. Hozzákevertük a csicseriborsót és a fokhagymát, és 10 percig sütöttük. Ezután kivettük a sütőből, hozzákevertük a citrom héját és 15 percig pihentettük. Hozzákevertük a zöldfűszereket, és melegen tálaltuk. Kókuszjoghurttal isteni, köretként pedig adhatunk hozzá rizst és/vagy pitát és kevert zöldsalátát (de ezek nélkül is isteni). Tipp: Ha véletlenül marad belőle, kevés vízzel (esetleg tahinivel) összeturmixolva pirítósra kenhető humusz-variációt kapunk.
Kurkumás rizs
2018. március 28. Mindennapi ételeink
Nagyon finom egytálétel, érdemes kipróbálni. Hozzávalók: 1 kaliforniai paprika 10 dkg zöldborsó 3 szem koktélparadicsom 1/2 üveg fekete olívabogyó 1 citrom 30 dkg rizs 2 ek. olaj 1 kk kurkuma 1 kk gyömbérpor 1 tk koriander (őrölt) Elkészítés: A rizst szárazon megpirítjuk, közben hozzáadjuk a fűszereket és a nyers borsót. Felöntjük annyi vízzel, hogy ujjnyira ellepje a rizst, és fedő alatt megpároljuk. Eközben felvágjuk a répát, olívabogyót, paradicsomot és a kész ételhez nyersen hozzákeverjük. Legvégül citromlével meglocsoljuk.
Gomba hummusszal, rizs magokkal
Vannak az elrendeltetett menük. Amikor mindenem van hozzá itthon, amit mindenki szeret, ami pont elfogy, és a legkellemesebb, hogy a készítés közben nincsenek üresjáratok. Azaz a sütés ideje alatt pont megvan a főzés, a főzés idejébe pont belefér a pirítás, a pirítás idejébe a kipattogtatás. Ennek a menünek egyszerűen így kell lennie! :D Extra tipp: a magok pirítását semmiképp se hagyd ki. Egészen más lesz az íze, és a lenmag esetében ez az emészthetőségen is sokat javít. És nagyon nem mindegy azoknak az omega-3 zsírsavaknak. ;) A rizs amúgy egy olyan eldobod az agyad rizs, a gomba meg… Maradjunk annyiban, hogy elég jó párosítás a hummusszal, nem véletlenül szerepelnek együtt már pár éve a hummusz complete tálakon. :) A csicseriborsó “vastag” íze és a tahini kesernyés aromája bizony, szuperul passzol a sült gombához. :) Hozzávalók 2-3 adaghoz: - 250 g gomba - 100 g humusz - olívaolaj - só, bors - 75 g rizs - 1 kis fej vöröshagyma - 1 ek lenmag - 1 ek napraforgómag - Gombáknak pattintsd ki a közepét, és szép sorjában tedd a fejeket a tepsibe. Egy kiskanál segítségével löttyints kis olajat mindegyikbe, sózd és borsozd meg. Ezután mindegyik gombát kanalazd jól tele humusszal, és 190 fokos sütőben süsd 15 percet. - Tedd fel a rizst főni sós vízben. Bármilyet választhatsz, és a fajtája szerint főzd puhára. - Eközben a hagymát vágd nagyon apróra, és kis olajon pirítsd meg aranybarnára. Hagyd tényleg megsülni, attól lesz íze. ;) - Közben egy másik (száraz) serpenyőben pattogtasd ki a lenmagot. Tipp: mivel előszeretettel lövöldöz, fedő alatt, rázogatva könnyebb dolgod lesz. Amikor ezzel kész vagy, jöhet a napraforgómag, amihez már nem kell fedő, tudod nézni, mikor barnul meg minden oldalán. Vigyázz, a magok nagyon könnyen megégnek, pár másodperc elég mindkettőnek forró serpenyőben. - A megfőtt rizzsel keverd össze a hagymát és a magokat, és tálald a gombával. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 20 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat is: Kezdő Vegán Haladó Vegán (A mindennapi superfood) Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II Kezdő Vegán Angol nyelven The post Gomba hummusszal, rizs magokkal appeared first on Kertkonyha.
Vegán hús-vét – hogyan ünnepeljük a húsvétot vegánként?
Azt gondolod, hogy olyan, hagyományokra épülő ünnepek, mint a Húsvét, kimaradnak a vegánok életéből vagy hatalmas lemondással járnak? Olvasd el összeállításunkat arról, hogyan teremtünk ünnepi hangulatot úgy, hogy az az állatoknak is ünnep maradjon. Tehát a használatuk nélkül. Eredetileg megjelent: http://veganallatvedelem.hu/csaladi-husvet-vegan-modra/ Hímes tojás Manapság a locsolásért tojás helyett pénzt várnak a fiúk. Kétségtelen, hogy pénzt adni ,,vegánabb, mint tojást, de egyáltalán nem járul hozzá a hagyományőrzéshez és a húsvéti hangulathoz. Ha szeretnéd megőrizni a tojásformát, mint a Húsvét szimbólumát, számos lehetőség adódik ezt az állatok használata nélkül is megtenni. Az ajándékokban vagy a dekorációban használhatsz a tyúkoktól elvett helyett pl. hungarocellből, műanyagból, fából vagy papírból készült tojásokat is. Ételeknél csokiból vagy bármilyen növényi alapú ételből varázsolhatsz egy tojás alakú sütőforma segítségével húsvéti hangulatot. Így az ünnep atmoszférája is megmarad, és az állatokat is békén hagytuk. Tojáskeresés A tojáskeresést a gyerekek izgatottan várják, jó móka minden évben. A vegán családokban sincs ez másképp. A különbség annyi, hogy a szórakozásuk érdekében nem veszik el a tojást a tyúkoktól, hanem a fa, műanyag vagy hungarocell megfelelőjét, esetleg vegán csoki tojást rejtenek el a kertben. A gyerekek öröme ugyanakkora, és így kevesebbet ártunk. Élő nyuszi ajándékba? A nyulak ajándékozása, gyerekjátékként vásárlása nem jófejség. A nyuszi kétségkívül az egyik legaranyosabb állat, a gyerekek nagyon szeretik. Húsvét közeledtével könyörgő szemekkel kérik szüleiket, hogy vegyenek nekik egyet otthonra. A szülőknek ilyenkor döntési lehetőségük van. Az egyik, hogy beadják a derekukat, és ezzel nem csak egy állatkizsákmányoló üzletágat támogatnak, és szenvedést okoznak a cukiságnak, de a gyereküket is arra tanítják, hogy ez így rendben van. A másik, hogy kedvesen elbeszélgetnek csemetéikkel, elmesélik neki, a nyusziknak mennyivel jobb a saját családjuk és barátaik közt élni, a saját céljaikért, mint hozzánk költözni pár hétre. Ne feledd, a nyulak érző lények! Nem szabadna úgy bánnunk velük, mintha tárgyak lennének! A húsvéti nyuszi tartásával az is a gond, hogy az ünnepek elteltével a legtöbb család ráun, továbbadna rajta. A nyulak nagy része ilyenkor menhelyen, vagy még inkább a tányéron végzi. Sokan adják be az Állatkertbe is őket, ám ott sem létezik a nyuszimennyország, ahol hosszú, boldog életet élhetnek. El lehet képzelni, mi lesz a sorsuk. Locsolkodás Bizony, a locsolkodáshoz használt parfümök közt is választható vegán opció, ami nem tartalmaz állati összetevőket és olyan alapanyagot, aminek előállatása állatok szenvedésével járt, valamint nem tesztelték állatokon. Sajnos a parfümöknél nagyon elterjedtek az állatkísérletek, amelyek során a nyulak, rágcsálók iszonyú kínokat élnek át. Válassz erőszakmentes, állatkísérletektől mentes, vegán parfümöt, ezen a két weboldalon találsz listát róluk, sok közülük magyar drogériákban is kapható: http://www.cruelty-free-beauty.hu/markak/ http://lifestyleperfumes.eu/en/brands.html Tojás- és húsételek helyett A leggyakoribb kérdés a vegán Húsvéttal kapcsolatban: milyen ételek kerülnek az ünnepi asztalra? ,,Akkor tojást sem eszel? Meg sonkát sem? És körözöttet? Nem, ezeket valóban nem fogyasztjuk, mi vegánok, legalábbis a hagyományos recept szerint nem. Elkészítjük viszont finom, laktató, vegán változatukat. A Húsvét a tavasz ébredésének, az újjászületésnek, és így a friss zöldségek megjelenésének időszaka is. Az ünnepi lakomát ezekre alapozzuk, de ennél jóval színesebb a paletta. Készítünk vegán ,,tojássalátát, finom húsvéti étel még a bioboltokban kapható vegán kis-gömböc, ami búzahúsból készül, és a kötözött sonka vegán megfelelője, vagy kimérve is vehetünk vegán sonkát a 827 Kitchen nevű budapesti étteremben, elvitelre is. Ahogy mások is, mustárral, tormával és kenyérrel fogyasztjuk. Vegán pékségben (pl. FillGood) vásárolható vagy otthon készíthető kalács, kölesből készült körözöttet is eszünk, a hagyományos magyaros fűszerezéssel. Levesrajongóknak egy zöldségekben gazdag zsenge zöldborsólevest ajánlunk. Tavaszi finomság, és így nyugodtan kerülhet a húsvéti menübe is a sült spárga-újburgonya-újhagyma egytálétel. Zöld-fűszeres szójajoghurttal tálaljuk, a húsevő rokonok is imádják. A menü lezárásaként pedig az édességekről sem kell lemondanunk. Vegán torták százaiból válogathatunk, egyik finomabb, mint a másik. A húsvéti menühöz további remek ötleteket adnak Nagy Zita receptjei a https://www.zizikalandjai.com/ oldalon, vagy a VegaNinja receptek. Írta: Gacsó Anikó, a bebispenot.hu blog szerzője The post Vegán hús-vét – hogyan ünnepeljük a húsvétot vegánként? appeared first on VegaNinja.
Vasaljuk ki a tényeket, avagy “Miért a növényi vas a legjobb?”
2018. február 25. Vegán lettem
Vashiány okozta betegségek, fakó bőr és vérszegénység. Ez vár a vegánokra. Vagy mégsem? 2017-ben egy 59 forrásra hivatkozó tanulmányban cáfolták ezen hiedelmeket. Az eredeti tanulmány szerzője és angol címe: Dr Justin Butler – Ironing out the facts (Why plant iron is the best) LINK az eredeti tanulmányhoz. Fordította: Kertész Tibor A fordítást lektorálta és a stilisztikai helyreigazítását végezte: Garai Attila (Biológus, az Orvosi továbbképző szemle szerkesztője) Az egyik legelterjedtebb táplálkozási mítosz, hogy a vegetáriánusok és a vegánok esetében nagyobb a vashiányos vérszegénység kockázata, mivel nem fogyasztanak húst. Ez egyszerűen nem így van, és ebben számos nagy egészségügyi szervezet, mint a Brit Orvosok Szövetsége (BMA), az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Amerikai Dietetikusok Szövetsége (ADA) is egyetért. Azonban egyes ,,egészségügyi szervezetek, egészségügyi szakértők és táplálkozási szakírók továbbra is úgy népszerűsítik a vörös húst, mint a legjobb vasforrást. Egyikük sem említi azonban a húsban található vas egészségügyi kockázatait a növényi vassal szemben. Ez a cikk leleplezi ezt a nyugati társadalmakban élő mítoszt, amely a húst remek vasforrásként reklámozza, és elmagyarázza, miért jobb a növényi vas. Mi a vas, és miért van rá szükségünk? A vas a vörösvérsejtekben található festékanyag, a hemoglobin alapvető eleme. Segíti az oxigén szállítását a test minden részébe, elengedhetetlen az élethez. Ha a vasbevitel alacsony, a vörösvérsejtekben lévő hemoglobin mennyisége csökkenhet, ami vashiányos vérszegénységhez vezethet. A tünetek közé tartozik a fáradékonyság, a gyengeség, a szédülés, a hidegérzet és a figyelemösszpontosítás zavara. Mennyi vasra van szükségünk? Az Egyesült Királyságban a javasolt tápanyagbevitel (RNI) a felnőtt férfiak számára napi 8,7 mg, míg nők számára 50 éves korig napi 14,8 mg (Egészségügyi Minisztérium, 1991). A nőknek nagyobb a vasigényük, mert a menstruációval vasat is vesztenek. A fiatalabb és idősebb csoportokra vonatkozó RNI az alábbi táblázatban található: Ajánlott napi bevitel az Egyesült Királyságban Életkor mg vas 0-3 hónap 1,7 4-6 hónap 4,3 7-12 hónapos 7,8 1-3 év 6,9 4-6 év 6,1 7-10 év 8,7 Férfi, 11-18 év 11,3 Férfi, 19 év felett 8,7 Nő, 11-50 év 14,8 Terhes nő 27,0 Posztmenopauzális nő (50+ év) 8,7 Forrás: Egészségügyi Minisztérium, 1991. Étrend-kiegészítők A vaspótló készítmények túladagolása székrekedéshez, hányingerhez, hányáshoz, gyomorfájáshoz vezethet, nagyon nagy dózis, különösen a gyermekeknél, akár végzetes is lehet (FSA, 2003). Továbbá nem minden vaspótló azonos. Például a két vegyértékű vasat tartalmazó vas(II)-szulfát (amelyet számos háziorvos felír) hányingert és székrekedést okozhat, valamint akadályozhatja az E-vitamin felszívódását. Az egyéb formák jobban tolerálhatók, például a vas-pikolinát, a vas-citrát és a vas-biszglicinát. A vas kiegészítők növényi formái, mint a Floradix és a Flavoravital, amelyeket bio- és gyógynövényboltokban árulnak, kíméletesek a szervezethez. A VVF (Vegetarian & Vegan Foundation, a cikk írója a szervezet tagja) azt javasolja, hogy forduljon táplálkozási szakértőhöz, mielőtt táplálékkiegészítőt alkalmazna. A legtöbb ember hozzájut az összes szükséges vashoz változatos és kiegyensúlyozott étrend fogyasztásával. A vas fajtái Az élelmiszerekben kétféle vas van: Hem vas az állati szövetekben található. Ez a vas a hemoglobin (oxigént szállító fehérje a vérben) és a mioglobin (oxigént szállító molekula az izomban) része. A hem vas a vörös húsokban, baromfihúsban és halakban található vas körülbelül felét teszi ki. Nem hem vas alkotja a vastartalom másik felét az állati szövetekben és a teljes vastartalmat a növényi élelmiszerekben, a tejtermékekben (amelyek nagyon kis mennyiséget tartalmaznak) és a tojásban. Az átlagos brit étrendben található vas körülbelül 90 százaléka nem hem vas, a többi 10 százalék főleg a hús hemoglobinjából származó hem vas (Bull és Buss, 1980). Az Egyesült Királyság Élelmiszer Szabványügyi Hivatala (FSA) a 2003-as Országos Élelmiszer- és Táplálkozási Felmérésben vizsgálta a vasforrásokat, és megállapította, hogy az összes (hem és nem hem) vas 17 százaléka húsból, 3 százaléka halból, és 1 százaléka tejtermékekből származik. A táplálékban lévő vas túlnyomó többsége (több mint 75 százalék) növényi alapú élelmiszerekből származik. A gabonafélék (például a teljes kiőrlésű tészta, a barna rizs és a teljes kiőrlésű kenyér) teszik ki a legnagyobb hányadot 44 százalékkal (FSA, 2003a). Ez jól mutatja, hogy a legjelentősebb vasforrásaink a növényi élelmiszerek, a húsfogyasztók és a vegetáriánusok/vegánok számára egyaránt. A növényi táplálékok vastartalma A következő táblázat azt mutatja, hogy a növényi élelmiszerek bővelkednek vasban. A hüvelyesek (borsó, bab és lencse) és a szójatermékek (mint például a szójatej és a tofu) kiváló vasforrások. Ugyanígy a sötétzöld leveles zöldségek (mint a brokkoli, a kínai kel és a vízitorma), a dúsított reggeli gabonapelyhek, a teljes kiőrlésű gabonafélék (mint a teljes kiőrlésű kenyér, a barna rizs és a teljes kiőrlésű tészta), az aszalt gyümölcsök (pl. mazsola, szilva, kajszibarack és füge), a fekete melasz és a fekete csokoládé. Egyes növényi élelmiszerek vastartalma (átlagos adag) mg vas napi RNI százaléka Férfiak (8,7 mg) Nők (14,8 mg) Sült bab (135g) 1,9 22 13 Korpa pehely (40g) 9,7 111 66 Tofu (100g) 3,5 40 24 Vesebab (90 g) 1,8 16 12 Vörös lencse (120 g) 2,9 33 20 Spagetti (220g) 3,1 36 21 Barna rizs (180g) 0,9 10 6 Fodros káposzta (95g) 1,9 22 13 Brokkoli (85g) 0,9 10 6 Szezámmag (12g) 1,3 15 9 Tökmag (12g) 1,8 21 12 Aszalt szilva (hat darab, szárított, 48g) 1,2 14 8 Füge (három darab, szárított, 60g) 2,5 29 17 Forrás: FSA (Food Standards Agency) 2002. (További magas vastartalmú növényekről találsz infót a “Vitaminok és nyomelemek a növényekben” című cikkben.) A vas felszívódása Mind a hem, mind a nem hem vas a vékonybélben szívódik fel, de különböző mechanizmusok segítségével. Úgy gondolják, hogy a hem vas a bél nyálkahártyáján (bélfalon) át jut a véráramba, ahol a vas lehasad róla, és egy központi vasraktárba jut a nem hem vassal együtt (Geissler és Powers, 2005). Ez a folyamat független attól, hogy mennyi vas van a szervezetben (vasstátusz) és hogy milyen összetevők vannak még a táplálékban. Ezért szívódik fel könnyebben a hem vas, mint a nem hem vas. Becslések szerint 15-35%-os a hem vas és 2-20%-os a nem hem vas felszívódása (Monsen, 1988). A nem hem vas felszívódása a belekben nagyon változó, olyan tényezőktől is függ, mint a vas státusz és más élelmiszerek jelenléte az étkezésben. Számos táplálkozási tényező befolyásolja a nem hem vas abszorpcióját. A nagy arányú felszívódás nem feltétlenül jó dolog, mivel nincs olyan mechanizmus, ami a felesleges vasat eltávolítaná a szervezetből. Más szavakkal, a növényekből származó vas előnyösebb a szervezet számára, mert a felszívódása biztonságosan szabályozott. Ezzel szemben az állati eredetű vas felhalmozódhat olyan mennyiségben, ami káros lehet (lásd a továbbiakban). A vas felszívódását csökkentő tényezők Fitát A fitát (inozitol-hexafoszfát) hántolatlan gabonaszemekben, magvakban és hüvelyesekben található (amelyek szintén gazdag vasforrások); A korpa különösen gazdag forrás. A fitát erősen megköti a vasat és más ásványi anyagokat (beleértve a kalciumot, a magnéziumot és a cinket), és hiányt okozhat, ha ezeknek az ásványi anyagoknak a bevitele nem kielégítő. Például a harmadik világban azért gyakori a vashiány a gyerekek körében, mert alacsony a vasfelszívódás a rizsből, kukoricából, búzából, zabból vagy cirokból készült kásákból, gabonapelyhekből (Hurrell és mtsai, 2003). Számos lehetőség van a fitát hatásainak leküzdésére. Segíthet, ha a vasban gazdag élelmiszereket magas C-vitamin-tartalmú ételekkel együtt fogyasztjuk (lásd lent). A főzés is növelheti a rendelkezésre álló vas mennyiségét (Viadel és mtsai., 2006; Bishnoi és mtsai 1994). Egy tanulmány kimutatta, hogy 48 különböző zöldség közül 37 szolgáltatott több vasat főzés után (Yang és mtsai, 2002). A rendelkezésre álló vas mennyisége a főtt brokkoliban ötszörösére, a főtt káposztában háromszorosára növekedett. A kenyér fermentálási (kovászolási) időtartamának növelése szintén csökkenti a fitáttartalmat (Nävert és mtsai., 1985). A gabonák, a magvak és a hüvelyesek csíráztatása szintén hatékony módszer, mivel a fitát a csírázásnál felszabadul. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a csíráztatás és a hántolás akár 92 százalékkal csökkentette a fitáttartalmat a rizsben és a mungóbabban (Marero és mtsai, 1991) és 20-62 százalékos mértékben növelte a vasabszorpciót a különböző gabonákból és hüvelyesekből (Hemalatha és mtsai., 2007). Ne feledjük azonban, hogy a teljes kiőrlésű kenyér és a barna rizs két-háromszor annyi vasat tartalmaz, mint a fehér kenyér vagy a fehér rizs (Craig és mtsai 1994). Tehát ha a teljes kiőrlésű gabonákból kisebb arányú is a felszívódás, a szervezetbe jutó vas mennyisége így is közel azonos. Magasabb vitamin-, ásványianyag- és rosttartalmuk miatt ezek az élelmiszerek jobb hatással vannak egészségünkre. Polifenolok és a tannin A polifenolok a növényekben található kémiai anyagok egy csoportja. Antioxidáns tulajdonságokkal rendelkeznek, ami olyan jelentős egészségügyi előnyökkel jár, mint a szív- és érrendszeri betegségek (CVD) és a rák kockázatának csökkentése. A tanninok (avagy csersavak) a polifenolok egyik csoportja, például a teában és a vörösborban találhatóak meg. A nem hem vassal komplexeket képeznek, amelyek csökkenthetik a vasfelszívódást (Brune és mtsai., 1989). A tanninok ilyen hatása aggaszthatja azokat, akik rendszeresen fogyasztanak bort az étkezésekhez, viszont a borban lévő alkohol fokozhatja a vas felszívódást (a gyomorsav-kiválasztás stimulálásával), és egyes kutatók megállapították, hogy a vörösborban lévő fenolok hatása aligha befolyásolja jelentősen a szervezet vasegyensúlyát (Cook és mtsai., 1995). Egymásnak ellentmondó információink vannak arról, hogyan hat a teázás a vasstátuszra. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a teafogyasztás nem befolyásolja a vasstátuszt egészséges, kiegyensúlyozottan táplálkozó és elegendő raktározott vassal rendelkező embereknél (Temme és Hoydonck, 2002; Nelson és Poulter, 2004). Ha aggódik a vasszintje miatt és teát fogyaszt az étkezésekhez (vagy csak a reggelihez), fogyasszon inkább frissen facsart narancslevet (a C-vitamin-tartalom fokozza a vas felszívódását), és a teázással várjon legalább egy órát az étkezés után. Kalcium Egyes tanulmányok azt mutatják, hogy a tehéntej fogyasztása étkezés közben csökkentheti a vas felszívódását. Ez a gátló hatás valószínűleg összefügg a tejben lévő tejfehérjével, a kazeinnel (Hurrell és mtsai., 1989) és a kalciummal (Hallberg és mtsai., 1991). A fitáttal és a tanninnal ellentétben a kalcium egyaránt csökkenti a nem hem és a hem vas felszívódását (Fairweather-Tait, 2004), és ez a gátló hatás nem semlegesíthető sem C-vitaminnal, sem más savakkal. A szakértők szerint a kalcium azáltal akadályozza a vas felszívódását, hogy csökkenti a fitát bontását. Az egyik kísérletben mindössze 40 mg kalciumot adtak 80 g liszthez, és ez 50 százalékkal csökkentette a fitátbontást (Hallberg és mtsai., 1991). A kalciumnak emellett közvetlen vasfelszívódást gátló hatása is van. Ugyanebben a kísérletben 165 mg kalcium (például tej, sajt vagy kalcium-klorid formájában) 50-60 százalékkal csökkentette a vasfelszívódást. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a napi étkezéseinkben előforduló kalciummennyiség komoly hatással van a táplálkozásunkra. Ez nem jelenti azt, hogy korlátozni kell a kalciumbevitelt; a kalcium nagyon fontos ásványi anyag. Azonban a vasfelszívódásra gyakorolt kedvezőtlen hatása miatt ne igyon tehéntejet és ne fogyasszon kalcium tartalmú étrend-kiegészítőket étkezéskor. Oxálsav Az oxálsav megtalálható számos növényben, például a spenótban, a mángoldban és cékla levelében. Teában, csokoládéban és egyéb kakaós termékekben is előfordul. Képes a kalciummal és a magnéziummal oldhatatlan sókat alkotni, amelyek csökkentik e fontos ásványi anyagok felszívódását. Egyes adatok arra mutatnak, hogy az oxálsav közvetlenül is akadályozhatja a vas felszívódását. Azonban a legújabb kutatási eredmények azt mutatják, hogy a gyümölcsökben és zöldségekben lévő oxálsav csekély hatással van a vasháztartásra (Bonsmann és mtsai., 2008). A vas felszívódását elősegítő tényezők C-vitamin A gyümölcsökben és zöldségekben bőségesen megtalálható C-vitamin (aszkorbinsav) jelentősen növelheti a vasfelszívódást (Hunt és mtsai., 1990; Sharma és Mathur, 1995). Ezt a következő két mechanizmus által éri el: a vasat oldható, könnyebben felszívódó formába konvertálja, illetve kötést képez vele, így megakadályozza, hogy a vas a fitátokkal vagy tanninnal komplexeket alkosson (Fairweather-Tait, 2004). Már nyolc szem földieper vagy 200 ml narancslé C-vitamin-tartalma (75 mg) három-négyszeresére növelheti a vas felszívódását (Craig, 1994). Ha növelni szeretné a vasfelszívódás mértékét, helyettesítse a reggeli csésze teát vagy kávét egy pohár frissen facsart narancslével. Ha aggódik az alacsony vasszintje miatt, akkor próbálja együtt fogyasztani a magas C-vitamin-tartalmú és a vasban gazdag ételeket. Ebben segítenek alábbi javaslataink. Hús Kimutatták, hogy kis mennyiségű hús (körülbelül 50 gramm) növeli a nem hem vas felszívódását olyan ételekben, amelyek nagy koncentrációban tartalmaznak fitátot, viszont C-vitaminban szegények (Baech és mtsai., 2003). Több kutatócsoport megpróbálta meghatározni a megfoghatatlan ,,hústényezőt. A potenciális jelöltek közé tartoznak bizonyos, húsban található aminosavak (a fehérjék építőkövei), amelyek átalakíthatják a nem hem vasat könnyebben felszívódó formába. Illetve lehet a hatás kiváltója az izomszövet egyik komponense, az L-alfa-glicero-foszfokolin (Armah és mtsai, 2008). Azonban a C-vitamin a nem hem vas felszívódását erősebben segíti elő, mint a hús (Baech és mtsai., 2003), és ha a C-vitamin-bevitel megfelelő, akkor a húsnak csak csekély hatása lehet. (Az állatok ételként, valamint tárgy és tulajdonstátuszában kezelését teljes mértékben elutasítja a blog a tulajdonosa, a cikk fordítója és lektora egyaránt. Az állatok nem tárgyak, nem alapanyagok, vagy alapanyag termelő gépek, ugyanakkor a tisztánlátás, a tárgyilagosság fontossága, és a hitelesség végett, a “hús” mint megszokott alapanyag kifejezés használatát az eredeti formájában hagytuk meg. – szerk.) A vasstátusz mérése Az emberi test vasstátuszának értékelésére számos különböző módszer létezik. A két leggyakoribb módszer a hemoglobin és a szérumferritin mérése. A ferritin egy fehérje, amely három vegyértékű (ferri) vas formájában vasat tárol a szervezetben. A vérben lévő ferritin mennyisége tükrözi, hogy mennyi vasat tárol a szervezet későbbi felhasználásra. Lehetséges, hogy önnek normális a hemoglobinszintje, de közben alacsony a ferritinszintje. A ferritinszint hosszú távú vashiány miatt lehet alacsony, vagy ha a szervezet alultápláltság miatt fehérjehiányos állapotban van. Értelemszerűen a ferritinszint akkor magas, ha hosszú távon több vasat fogyasztunk a szükségesnél. Ha úgy gondolja, hogy túl kevés (vagy túl sok) a vas a vérében, vérvizsgálatot kérhet. A nyugati társadalmakban az alacsony vasszintet és a vashiányos vérszegénységet hosszan tartó vagy súlyos vérzés (például menstruáció), várandósság vagy a hirtelen növekedés okozza, nem az elégtelen táplálkozás. Túl magas vasszintet genetikai állapot, jelentős mennyiségű vérátömlesztés vagy a vaspótló készítmények túladagolása okozhat. Állapot jelző Normál szint (egy liter vérben) Szérumferritin 30-300 mikrogramm Hemoglobin 120-180 gramm Forrás: Sharp, P. 2005. Vashiány A vashiány a legelterjedtebb táplálkozási probléma a világon (Sharp, 2005). Valójában a világ népességének egynegyede vashiányos lehet, és körülbelül 500 millió ember szenved vashiányos vérszegénységben (Cook és mtsai., 1994). A tünetek közé tartozik a fáradékonyság, sápadtság és a legyengült immunrendszer. A vashiányos vérszegénységben szenvedő gyermekeknél a csökkent figyelem-összpontosító képesség iskolai problémákhoz is vezethet (Grantham-McGregor és Ani, 2001). Az FSA kijelenti, hogy vashiány szempontjából a következő csoportok a legveszélyeztetettebbek: hat hónapos kor feletti csecsemők, kisgyermekek, serdülők és terhes nők, mert nekik az átlagosnál több vasra van szükségük (FSA, 2003). Az elégtelen felszívódás okozhat gondot az idős embereknél és azoknál, akik vasfelszívódást gátló ételeket fogyasztanak. A menstruáló nők és akik kórosan sok vért veszítettek, szintén veszélyeztetettek. Egy, az Egyesült Királyságban végzett vizsgálat a menstruációs vérveszteséget és az étrendet vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy bár az étrend is fontos tényező, a menstruáció van a legjelentősebb hatással a vasstátuszra (Harvey és mtsai., 2005). Az FSA nem tartja a vegetáriánusokat és a vegánokat veszélyeztetett csoportnak. Növényi étrendek és a vas A különböző vegetáriánus étrendeket vashiányos táplálkozásként jellemezték, bár számos tanulmány kimutatta, hogy valójában a rosszul megtervezett étrend okozza a problémát (Leitzmann, 2005). A jól kiegyensúlyozott vegetáriánus vagy vegán étrend rengeteg vasat biztosít. A nyugati társadalmakban a vegetáriánus vagy vegán étrend ugyanannyi vagy még több vasat tartalmazhat, mint a húst tartalmazó vegyes étrend (Harvey és mtsai., 2005; Hunt, 2003). A vegetáriánusok és a vegánok még a nagy rosttartalmú (és ezáltal sok fitátot tartalmazó) táplálékkal is hasonló mennyiségű vasat vittek be, mint a húsevők (Craig, 1994). Egy friss tanulmány összehasonlította 33 000 húsevő, 10 000 halfogyasztó, 18 000 vegetáriánus és 2500 vegán vizsgálati személy vasbevitelét, és megállapította, hogy a vegánok bevitele a legnagyobb. Őket a halfogyasztók és a vegetáriánusok követték, a húsevők bevitele volt a legalacsonyabb érték (Davey, és mtsai., 2003). A vegetáriánusok szervezete hajlamosabb kevesebb vasat raktározni (szérumferritin), mint a húsevőké. Ennek okai a következők lehetnek: a hem vas könnyebben felszívódik, mint a nem hem vas; a hús fokozza a nem hem vas felszívódását; illetve a vegetáriánus étrend nagyobb mértékben tartalmazhat olyan vasfelszívódást gátló összetevőket, mint a fitát, a csersav és a kalcium (Harvey és mtsai., 2005). Ennek ellenére a vegetáriánusok között nem gyakoribb a vashiányos vérszegénység előfordulása. A Brit Orvostársaság és az Amerikai Dietetikus Társaság (British Medical Association és az American Dietetic Association) egyetért abban, hogy a vegetáriánusoknak nincs nagyobb esélyük a vashiányra, mint a húsevőknek (BMA, 1986, American Dietetic Association, 2003). Bár a vegetáriánusok szervezete kevesebb vasat raktároz, ennek kedvezőtlen egészségügyi hatását nem mutatták ki a változatos vegetáriánus étrendek egyikéről sem a fejlett országokban. Valójában a mérsékelten kevesebb vas raktározása csökkenti bizonyos krónikus betegségek kockázatát (Hunt, 2003). Ismert tény, hogy sok húsfogyasztónál vastöbblet keletkezik, ami növeli a szív- és érrendszeri megbetegedések (CVD) és bizonyos rákos megbetegedések kockázatát (Leitzmann, 2005). Túl sok a jóból? A túl sok vas a szervezetben mérgező. Ennek ellenére széles körben elterjedt az a meggyőződés, hogy minél több vas van az étrendben, annál jobb. Egyes táplálkozási és dietetikai tankönyvekbe ezt még mindig beleírják. Számos tanulmány azt mutatja, hogy a jelentős vastöbblettel rendelkező betegek esetében nagyobb a szív- és érrendszeri betegségek (CVD), bizonyos daganatos betegségek és más egészségügyi problémák előfordulásának aránya. Vastöbbletet egy örökletes állapot is okozhat (veleszületett hemokromatózis), ami 250 emberből egyet érint (észak-európai származásúaknál) (Burke és mtsai., 2000). Általában a máj csak annyi vasat tárol, amennyi az új vörösvérsejtek létrehozásához szükséges. Ha a szervezetbe túl sok vas szívódik fel (ami ebben a betegségben előfordulhat), akkor ez felhalmozódik a májban, illetve más szövetekben és szervekben is lerakódik. A vastúltengés olyan kellemetlen tüneteket okozhat, mint a hányinger, hasi fájdalom, székrekedés és ízületi fájdalom. Májkárosodáshoz, szívelégtelenséghez és cukorbetegséghez is vezethet (NHS Direct, 2008). A férfiakra veszélyesebb a veleszületett hemokromatózis, mert nem veszítenek rendszeresen vért (és egyben vasat), mint a nők a menstruáció során. Ez a körülmény is azt mutatja, hogy bizony a jóból is megárthat a sok. Vasban gazdag receptek A következő ételek segítenek fokozni a vasbevitelt a vasban gazdag és a vasfelszívódást elősegítő táplálékok kombinálásával. Reggeli - Sült bab és/vagy tofu-,,rántotta teljes kiőrlésű pirítóssal - Zabkása szója-, rizs- vagy zabtejjel, aszalt gyümölcsökkel (például füge vagy aszalt szilva) és lenmaggal a tetején - Frissen facsart narancs- vagy grépfrútlé a fentiekkel Ebéd - Vízitorma saláta datolyával, pirított tökmaggal és narancsszeletekkel - Babsaláta (konzerv vegyes bab, zeller, olívaolaj, fokhagyma, citromlé, petrezselyem és kakukkfű), zöld salátával, koktélparadicsommal és teljes kiőrlésű zsemlével - Teljes kiőrlésű pita humusszal, vöröshagymával és pirospaprika szeletekkel töltve - Gyümölcslé és/vagy gyümölcs Vacsora - Pirított zöldségek (brokkoli, zöldpaprika, pak-choi (bordáskel), cukorborsó) szezámmag, napraforgómag, tökmag és kesudió, quinoa ágyon felszolgálva - Teljes kiőrlésű spagetti bolognai szójamártással (vesebab, cukkini, hagyma, paradicsom, paprika és gomba, bazsalikommal és oregánóval elkészítve) - Spenót és csicseriborsó curry, lencse dhal (fűszeres indiai egytálétel) és teljes kiőrlésű csapáti (indiai lepénykenyér) - Gyümölcslé és/vagy gyümölcs A vas és a szívbetegség A gyanú, hogy a túl sok vas növelheti a szívbetegség kockázatát, először a Lancet-ben jelent meg 1981-ben (Sullivan, 1981). Sullivan felvetette, hogy a menstruációs vérveszteség lehet a felelős a változókor előtt álló nőknél észlelt alacsonyabb szívbetegség-kockázatért az azonos korú férfiakhoz képest. Azóta más tanulmányok is megerősítették, hogy a vastöbblet növeli a CVD kockázatát (Salonen és mtsai., 1992). Ahogy a nőknél a menstruáció, az önkéntes véradás is jelentős vérveszteséget okoz, ami befolyásolhatja a raktározott vas mennyiségét. 1997-ben három különböző vizsgálat is kimutatta, hogy a rendszeres véradás csökkentette a szívbetegség és a stroke kockázatát (Tuomainen és mtsai., 1997; Meyers és mtsai., 1997; Kiechl és mtsai., 1997). A véradás során elveszített vas lehet a kockázatcsökkenés oka. Egy újabb tanulmány azt mutatta, hogy a gyakori véradás és az ezzel járó alacsonyabb vasszint javította az érrendszeri funkciókat és csökkentette az oxidatív stresszt a donoroknál (Zheng és mtsai., 2005). Az elmélet szerint a vas elősegíti a szabad gyököknek nevezett káros molekulák termelődését, amelyek oxidálhatják (károsíthatják) az artériák belső felületét, így növelve a CVD kockázatát. Ezek az eredmények még jobban alátámasztják a magas vasszint és a CVD összefüggését. |Más tanulmányok azonban arra a következtetésre jutottak, hogy nincs kapcsolat a vasstátusz és a CVD között. A British Medical Journal-nek írt levelükben finn kutatók kifogásolták ezt a következtetést, és bebizonyították, hogy minden ilyen tanulmányban megbízhatatlan módon mérték a vasstátuszt (a szérum vaskoncentrációját, illetve a transzferintelítettséget), vagy egyéb tervezési hibát követtek el (Hemilä és Paunio, 1997). Az összefüggést kételyek nélkül elfogadó néhány kutató javasolta: csökkenteni kell a raktározott vas mennyiségét, hogy csökkentsük a CVD kockázatát. Egyes kutatók szerint elegendő bizonyítékunk van ahhoz, hogy a vas mesterséges pótlása helyett inkább a véradás fontosságát hangsúlyozzuk. Mások azonban óvatosságra intenek, mert az emberiség jelentős részét érintő hiánybetegség esetében különösen stabil tudományos alapok kellenek a jelenlegi stratégia megváltoztatásához (Sempos, 2002). Nyilvánvaló, hogy több kutatásra van szükség. Az a legésszerűbb, ha kiegyensúlyozott vegetáriánus vagy vegán étrenden élünk, amely sok, magas vastartalmú növényt tartalmaz. A vas és a cukorbetegség A hemokromatózisban szenvedő betegek akár 65%-ánál is diabétesz alakulhat ki (Adams és mtsai., 1991). Mivel ezeknek a betegeknek a szöveteiben felhalmozódik a vas, ebből arra lehetett következtetni, hogy a vastúltengés cukorbetegséget okozhat. A vasbevitel és a cukorbetegség vizsgálata során kiderült, hogy míg a szervezet összes vasbevitele nincs összefüggésben a cukorbetegséggel, addig a vörös húsból származó hem vas esetében fennáll az összefüggés (Jiang és mtsai., 2004). A hem vas szabályozatlanul szívódik fel, és idővel felgyülemlik a testben. Mint már említettük, a vas katalizálhatja a szabad gyökök képződését. Ezek a káros molekulák a cukorbetegség (Oberley, 1988; Wolff, 1993) és más betegségek kialakulásában is szerepet játszanak. Új kutatások a terhes nők magas vasszintje és a terhességi cukorbetegség közötti összefüggést is jelezték. A vizsgálat szerzői arra a következtetésre jutottak, hogy a vaspótló tablettákból származó vastöbblet szerepe a terhességi cukorbetegség kialakulásában további vizsgálatokat kíván (Afkhami-Ardekani és Rashidi, 2008). Összefoglalva, a kutatás azt mutatja, hogy az inzulinrezisztencia és a diabétesz közvetlenül kapcsolódik a vastúltengéshez. A jó hír az, hogy a vegetáriánusok és a vegánok esetében ritkább az inzulinrezisztencia és a cukorbetegség, mint a húsevőknél (Kuo és mtsai., 2004). Meg kell jegyezni, hogy a vegánok étrendje nem hem vasat tartalmaz, amely szabályozottabb módon szívódik fel, mint a hem vas. Egy 30 vegetáriánust és 30 húsevőt összehasonlító tanulmány kimutatta, hogy a vegetáriánusoknak megfelelő, de alacsonyabb a vasszintjük, mint a húsevőknek. Kevesebb vegetáriánus szenved inzulinrezisztenciában (Hua és mtsai., 2001). Összefoglalva, a vegetáriánusok és a vegánok szervezete hajlamos kevesebb vasat tárolni, mint a húsevőké, mégsem gyakoribb közöttük a vashiányos vérszegénység. Ezzel szemben jól tudjuk, hogy sok húsevő vas többlettel rendelkezik, ami növeli a CVD és a rák kockázatát (Leitzmann, 2005). Baby blues Az élet első hat hónapjában a csecsemőknek csak az anyatejre (vagy speciálisan összeállított tejpótlóra) van szükségük, amely megfelelő mennyiségben tartalmaz vasat. Hat hónapos kor után a csecsemők táplálkozási szükségleteit önmagában az anyatej már nem elégíti ki. Például a 4-6 hónapos korban 4,3 mg-os napi vasigény 6 hónapos kor felett 7,8 mg-ra emelkedik. A csecsemők vérszegénységének elsődleges oka a nem megfelelő (túl korai vagy túl késői) elválasztási időpont, illetve a kiegyensúlyozatlan étrend. A helyzetet tovább rontja, hogy a tehéntej-allergia emésztőrendszeri vérzéshez vezethet, és a rektális (végbéli) vérzésnek is jól ismert okozója (Willetts és mtsai., 1999). A tejallergia okozta emésztőszervi vérzés gyakran olyan kis mennyiségű, hogy a vérveszteség nem észlelhető, de idővel vashiányos vérszegénységet okozhat. 52 csecsemő vizsgálata (akik közül 31-et szoptattak és 21-et tápszerrel tápláltak) megállapította, hogy a tehéntej bevezetése az étrendbe bélrendszeri vérveszteséggel és táplálkozási szempontból jelentős vasveszteséggel járt (Ziegler és mtsai, 1990). Frank Oski, a Johns Hopkins Orvosegyetem gyermekgyógyászati tanszékének korábbi vezetője úgy gondolja, hogy az Egyesült Államokban a tehéntej-allergia által okozott emésztőrendszeri vérzés felelős a vashiányos esetek feléért a csecsemők között (Oski, 1996). Ez megdöbbentően nagy szám, mivel a 2 éven aluliak több mint 15 százaléka szenved vashiányos vérszegénységben az Egyesült Államokban. Összefoglalás: - A vas a vörösvérsejtek hemoglobinjának létfontosságú eleme, amely segít az oxigént a test minden részébe eljuttatni. - Az Egyesült Királyságban az ajánlott vasbevitel felnőtt férfiaknak napi 8,7 mg, a nőknek 50 éves korig napi 14,8 mg. - A kiegyensúlyozott és változatos étrend a legtöbb ember számára biztosítja a szükséges mennyiségű vasat. - A túl sok vas székrekedést, hányingert, hányást és gyomorfájást okozhat, nagyon magas dózis halálos is lehet, különösen gyermekeknél. - A vas(II)-szulfát tartalmú vaspótló tabletta székrekedést és hányingert okozhat. - A táplálékban kétféle vas van: a húsból származó hem vas és a növényekből származó nem hem vas. - Az étkezéssel bevitt vas legnagyobb része (több mint 75 százalék) növényi táplálékból származik. - Jó vasforrások a hüvelyesek (borsók, babok és lencsék), a szójából készült termékek (szójatej és tofu), a sötétzöld leveles zöldségek (petrezselyem, brokkoli, pak-choy (bordáskel) és vízitorma), a dúsított gabonareggelik, a teljes kiőrlésű gabona (teljes kiőrlésű kenyér és tésztafélék), az aszalt gyümölcsök (mazsola, aszalt szilva, aszalt kajszibarack), a fekete melasz és az egyszerű fekete csokoládé. - A hem vas felszívódása független a szervezet vasszintjétől és a táplálék többi összetevőjétől. - A nem hem vas felszívódása számos tényező függvénye, beleértve a vasstátuszt és az étrend többi összetevőjét is. - Az állati eredetű és az étrend-kiegészítőkből származó vas ártalmas mennyiségben is felhalmozódhat. - A hántolatlan gabonákból, illetve a magokból és hüvelyesekből származó fitátok megkötik a vasat és akadályozzák a felszívódását. A fitáttartalom fermentálással, főzéssel és csíráztatással csökkenthető. - A teában lévő tanninok csökkenthetik a vas felszívódását. Kerülje a tea fogyasztást étkezés közben. - A tehéntej (kazein és kalcium) csökkentheti a vas felszívódását. Kerülje a tehéntej fogyasztását és a kalcium tartalmú étrend-kiegészítőket étkezés közben. - A spenótban, mángoldban, céklában jelenlévő oxálsavnak kis jelentősége van a vas felszívódásában. - A szójafehérje akadályozhatja a vasfelszívódást, bár ez a hatás csökkenthető a fitáttartalom csökkentésével. - A gyümölcsökben és zöldségekben lévő C-vitamin jelentősen javíthatja a vas felszívódását. A 200 ml narancslében lévő C-vitamin három-négyszeresére növelheti az abszorpciót. - Kis mennyiségű hús növelheti a nem hem vas felszívódását magas fitáttartalmú, alacsony C-vitamin-tartalmú étrend esetén, de a C-vitamin jobban elősegíti a vas felszívódását, mint a hús. - A vasstátusz a hemoglobin és szérumferritin mérésével állapítható meg. - A nyugati társadalmakban alacsony vasszintet és vérszegénységet általában hosszan tartó vagy súlyos vérzés (pl. menstruáció), várandósság vagy a gyermekek esetében a hirtelen növekedés okoz, és nem a rossz táplálkozás. - Túl magas vasszintet okozhat genetikai állapot, nagymértékű vérátömlesztés vagy (ritkábban) vaspótló készítmények túladagolása. - Az alacsony vasszint a leggyakoribb táplálkozási probléma világszerte. Tünetei: fáradékonyság, sápadtság, legyengült immunrendszer, csökkent figyelem-összpontosító képesség. - A veszélyeztetett csoportok közé tartoznak a hat hónaposnál idősebb csecsemők, a kisgyermekek, a serdülők és a várandós nők, valamint az idősek és azok, akik a vas felszívódását gátló élelmiszereket fogyasztanak. A nők menstruációja és a kóros vérveszteség is kockázatot jelent. - A kiegyensúlyozott vegetáriánus vagy vegán étrend ugyanannyi vagy több vasat szolgáltat, mint a húst tartalmazó vegyes étrend. - A vegetáriánusok szervezete hajlamos kevesebb vasat felhalmozni, mint a húsevőké, de a vashiányos vérszegénység nem gyakoribb a vegetáriánusok között. - A mérsékelten alacsonyabb vasszint csökkentheti a krónikus betegségek kockázatát. - A szervezetben lévő túl sok vas mérgező. A tünetek közé tartozik a hányinger, hasi fájdalom, székrekedés és ízületi fájdalom. Májkárosodást, szívelégtelenséget és cukorbetegséget is okozhat. - A túl sok vas növeli a szív- és érrendszeri betegségek, az inzulinrezisztencia és a cukorbetegség kockázatát. - A csecsemők vérszegénységét a túl korai vagy túl késői elválasztás, illetve a tehéntej-allergia következtében fellépő gyomor-bél rendszeri vérzés okozhatja. REFERENCIÁK - Adams, P.C., Kertesz, A.E. and Valberg, L.S. 1991. Clinical presentation of hemochromatosis: a changing scene. American Journal of Medicine. 90, 445-9. - Afkhami-Ardekani, M. and Rashidi, M. 2008. Iron status in women with and without gestational diabetes mellitus. Journal of Diabetes and its Complications. 2008 Jan 4. [Epub ahead of print]. - American Dietetic Association; Dieticians of Canada. 2003. Position of the American Dietetic Association and Dieticians of Canada: Vegetarian diets. Journal of the American Dietetic Association. 103 (6) 748-65. - Armah, C.N., Sharp, P., Mellon, F.A., Pariagh, S., Lund, E.K., Dainty, J.R., Teucher, B. and Fairweather-Tait, S.J. 2008. L-alpha-glycerophosphocholine contributes to meat’s enhancement of nonheme iron absorption. Journal of Nutrition. 138 (5) 873-877. - Baech, S.B., Hansen, M., Bukhave, K., Jensen, M., S?rensen, S.S., Kristensen, L., Purslow, P.P., Skibsted, L.H. and Sandström, B. 2003. Nonheme-iron absorption from a phytate-rich meal is increased by the addition of small amounts of pork meat. American Journal of Clinical Nutrition. 77 (1) 173-9. - Bishnoi, S., Khetarpaul, N. and Yadav, R.K. 1994. Effect of domestic processing and cooking methods on phytic acid and polyphenol contents of pea cultivars (Pisum sativum). Plant Foods for Human Nutrition. 45 (4) 381-388. - BMA, 1986. Diet, nutrition and health. BMA Report 4.11. - Bonsmann (genannt), S.S., Walczyk, T., Renggli, S. and Hurrell, R.F. 2008. - Oxalic acid does not influence nonhaem iron absorption in humans: a comparison of kale and spinach meals. European Journal of Clinical Nutrition. 62 (3) 336-341. - Brune, M., Rossander, L. and Hallberg, L. 1989. Iron absorption and phenolic compounds: importance of different phenolic structures. European Journal of Clinical Nutrition. 43 (8) 547-57. - Bull, N.I., Buss, D.H. 1980. Haem and Non-haem Iron in British Diets. Journal of Human Nutrition. 34, 141-145. - Burke, W., Cogswell, M.E., McDonnell, S.M. and Franks, A. 2000. Public Health Strategies to Prevent the Complications of Hemochromatosis. In: Khoury, M.J., Burke and Thomson, E.J. eds. Genetics and Public Health in the 21st Century: using genetic information to improve health and prevent disease. London: Oxford University Press. - Cook, J.D., Skikne, B.S. and Baynes, R.D. 1994. Iron deficiency. The global perspective. Advances in Experimental Medicine and Biology. l356, 219 -228. - Craig, W. J. 1994. Iron Status of Vegetarians. American Journal of Clinical Nutrition. 59, Supp, p 1233S-7S. - Davey, et al., 2003. EPIC-Oxford: lifestyle characteristics and nutrient intakes in a cohort of 33 883 meat-eaters and 31 546 non meat-eaters in the UK. Public Health Nutrition. 6 (3) 259-69. - Department of Health (1991) Dietary Reference Values for Food Energy and Nutrients for the United Kingdom. London: HMSO. - Fairweather-Tait S.J. 2004. Iron nutrition in the UK: getting the balance right. Proceedings of the Nutrition Society. 63 (4) 519-28. - FSA, 2002. McCance and Widdowsons The Composition of Foods, 6th summary edition. Cambridge, England, Royal Society of Chemistry. - FSA, 2003. Food Standards Agency: Expert Group on Vitamins and Minerals. Safe Upper Levels for Vitamins and Minerals. London: Food Standards Agency. - FSA, 2003a. Henderson, L., Irving, K., Gregory, J., Bates, C.J., Prentice, A., Perks, J., Swan, G. and Farron, M. National Diet and Nutrition Survey: adults aged 19 to 64 years: Vitamin and mineral intake and urinary analytes. London: TSO. Volume 3. - Geissler, C. and Powers, H. eds. 2005. Human Nutrition. 11th ed. [CD-ROM] London: Elsevier Churchill Livingstone. Figure 12.3. - Grantham-McGregor, S. and Ani, C. 2001. A review of studies on the effect of iron deficiency on cognitive development in children. Journal of Nutrition. 131 (2S-2) 649S-666S; discussion 666S-668S. - Hallberg, L., Brune, M., Erlandsson, M., Sandberg, A-S. and Rossander-Hulthen, 1991. Calcium: effect of different amounts on non-heme and heme-iron absorption in humans. American Journal of Clinical Nutrition. 53, 112-119 - Harvey, L.J., Armah, C.N., Dainty, J.R., Foxall, R.J,, John Lewis, D., Langford, N.J., Fairweather-Tait, S.J., Hemalatha, S., Platel, K. and Srinivasan, K. 2005. - Impact of menstrual blood loss and diet on iron deficiency among women in the British Journal of Nutrition. 94 (4) 557-564. - Hemalatha, S., Platel, K. and Srinivasan, K. 2007. Influence of germination and fermentation on bioaccessibility of zinc and iron from food grains. European Journal of Clinical Nutrition. 61 (3) 342-8. - Hemilä, H. and Paunio, M. 2007. Blood donation, body iron stores, and risk of myocardial infarction. Confidence intervals and possible selection bias call study results into question. British Medical Journal. 314 (7097) 1830-1831. - Hua, N.W., Stoohs, R.A. and Facchini, F.S. 2001. Low iron status and enhanced insulin sensitivity in lacto-ovo vegetarians. British Journal of Nutrition. 86 (4) 515-519. - Hunt, J.R., Mullen, L.M., Lykken, G.I., Gallagher, S.K. and Nielsen, F.H. 1990. - Ascorbic acid: effect on ongoing iron absorption and status in iron-depleted young women. American Journal of Clinical Nutrition. 51 (4) 649-655. - Hunt, J.R. 2003. Bioavailability of iron, zinc, and other trace minerals from vegetarian diets. American Journal of Clinical Nutrition. 78 (3) 633S-639S. - Hurrell, R.F., Lynch, S.R., Trinidad, T.P., Dassenko, S.A. and Cook, J.D. 1989. - Iron absorption in humans as influenced by bovine milk proteins. American Journal of Clinical Nutrition. 49, 546-552. - Hurrell, R.F., Reddy, M.B., Juillerat, M.A. and Cook, J.D. 2003. Degradation of phytic acid in cereal porridges improves iron absorption by human subjects. American Journal of Clinical Nutrition. 77 (5) 1213-1219. - Jiang, R., Ma, J., Ascherio, A., Stampfer, M.J., Willett, W.C. and Hu, F.B. 2004. - Dietary iron intake and blood donations in relation to risk of type 2 diabetes in men: a prospective cohort study. American Journal of Clinical Nutrition. 79 (1) 70-75. - Kiechl, S., Willeit, J., Egger, G., Poewe, W. And Oberhollenzer, F. 1997. Body iron stores and the risk of carotid atherosclerosis: prospective results from the Bruneck study. Circulation. 96, 3300-3307. - Kuo, C.S., Lai, N.S., Ho, L.T. and Lin, C.L. 2004. Insulin sensitivity in Chinese ovo-lactovegetarians compared with omnivores. European Journal of Clinical Nutrition. 258 (2) 312-316. - Leitzmann C., 2005. Vegetarian diets: what are the advantages? Forum on Nutrition. (57) 147-156). - Marero, L.M., Payumo, E.M., Aguinaldo, A.R., Matsumoto, I. and Homma, S. 1991. The antinutritional factors in weaning foods prepared from germinated legumes and cereals. Lebensmittelwissenschaft Technol. 24, 177-81. - Meyers, D.G., Strickland, D., Maloley, P.A., Seburg, J.K., Wilson, J.E. and McManus, B.F. 1997. Possible association of a reduction in cardiovascular events with blood donation. Heart. 78, 188-193. - Monsen, E.R. 1988. Iron nutrition and absorption: dietary factors which impact iron bioavailability. Journal of the American Dietetic Association. 88 (7) 786-90. - Nävert, B., Sandström, B. and Cederblad, A. 1985. Reduction of the phytate content of bran by leavening in bread and its effect on zinc absorption in man. British Journal of Nutrition. 53 (1) 47-53. - Nelson, M. and Poulter, J. 2004. Impact of tea drinking on iron status in the UK: a review. Journal of Human Nutrition and Dietetics. 17 (1) 43-54. - NHS Direct, 2008. Haemochromatosis [online]. Available from: www.nhsdirect.nhs.uk/articles/article.aspx?articleId=2521§ionId=1 [Accessed May 1 2008]. - Oberley, L.W. 1988. Free radicals and diabetes. Free Radicals Biology and Medicine. 5, 113-124. - Oski, F.A. 1996. Dont Drink Your Milk. New York: TEACH Services Inc. Salonen, J.T., Nyyssönen, K., Korpela, H., Tuomilehto, J., Seppänen, R. and Salonen, R. 1992. High stored iron levels are associated with excess risk of myocardial infarction in eastern Finnish men. Circulation. 86 (3) 803-811. - Sempos C.T. 2002. Do body iron stores increase the risk of developing coronary heart disease? American Journal of Clinical Nutrition. 76, 3, 501-503. - Sharma, D.C. and Mathur, R. 1995. Correction of anemia and iron deficiency in vegetarians by administration of ascorbic acid. Indian Journal of Physiology and Pharmacology. 39 (4) 403-406. - Sharp, P. 2005. Minerals and trace elements. In: Geissler, C. and Powers, H. eds. Human Nutrition. 11th edition. London: Elsevier Limited, 240. - Sullivan, J.L. 1981. Iron and the sex difference in heart disease risk. Lancet. 1(8233) 1293-1294. - Temme, E.H. and Van Hoydonck. P.G. 2002. Tea consumption and iron. European Journal of Clinical Nutrition. 56 (5) 379-86. - Tuomainen, T-P., Salonen, R., Nyyssonen, K. and Salonen, J.T. 1997. Cohort study of relation between donating blood and risk of myocardial infarction in 2682 men in eastern Finland. British Medical Journal. 314, 793-794. - Viadel, B., Barberá, R. and Farré, R. 2006. Calcium, iron and zinc uptakes by Caco-2 cells from white beans and effect of cooking. International Journal of Food Science and Nutrition. 57 (3-4) 190-197. - Willetts, I.E., Dalzell, M., Puntis, J.W. and Stringer, M.D. 1999. Cows milk enteropathy: surgical pitfalls. Journal of Pediatric Surgery. 34 (10) 1486-8. - Wolff, S.P. 1993. Diabetes mellitus and free radicals. Free radicals, transition metals and oxidative stress in the aetiology of diabetes mellitus and complications. British Medical Bulletin. 49, 642-652. - Yang, R-Y., Tsou, S. T. S., and Lee, T-C. 2002. Effect of cooking on in vitro iron bioavailability of various vegetables. In: Lee T-C. and Ho C-T. eds. Bioactive compounds in foods, effects of processing and storage. ACS Symposium Book Series 816. American Chemical Society. 130-142. - Zheng, H., Cable, R., Spencer, B., Votto, N., Katz, S. D. (2005). Iron Stores and Vascular Function in Voluntary Blood Donors. Arteriosclerosis, Thrombosis, and Vascular Biology. 25: 1577-1583. - Ziegler, E.E., Fomon, S.J., Nelson, S.E., Rebouche, C.J., Edwards, B.B., Rogers, R.R. and Lehman, L.J. 1990. Cow milk feeding in infancy: further observations on blood loss from the gastrointestinal tract. The Journal of Pediatrics. 116 (1) 11-8.
Töltött szőlőlevél – képes útmutató az elkészítéséhez (vegán)
A dolmakadia, avagy töltött szőlőlevél az egyik legismertebb görög finomság. Több verziója létezik, de a legelterjedtebb a rizses változat, amit egyébként készen, konzervben is megvehetünk, illetve görög és közel-keleti éttermekben kóstolhatjuk meg. Otthon elkészítve nemcsak hogy olcsóbb, hanem személyre szabhatjuk az ízesítését, és vendégvárónak is tökéletes. Készíthetjük friss szőlőlevélből nyáron, de szezonon kívül az üveges is megteszi, amit arab és török élelmiszerüzletekben, illetve nagyáruházak nemzeti ételes polcain lehet megtalálni. Hozzávalók: 50-60 friss szőlőlevél, vagy egy üveg konzerv szőlőlevél 2 evőkanál olívaolaj 2 vöröshagyma felkockázva másfél bögre fehér rizs 1 teáskanál szárított menta (szálas teaként kapható) 1-2 evőkanál kapor 1 citrom kifacsart leve só bors Ha friss szőlőleveled van: mosd meg őket alaposan. Egy nagy lábasban forralj vizet, egy másikba pedig készíts jeges vizet. Kb. 2 perc alatt a lobogó forró vízben főzd puhára a leveleket, majd tedd át őket a jeges vízbe egy szűrőkanál vagy szűrő segítségével. Mikor kihűltek, alaposan csepegtesd le őket. Ha konzerv szőlőlevéllel dolgozol, akkor csak simán öntsd le a levét, és vágd le a szárait. Egy nagy serpenyőben 1 evőkanálnyi olívaolajon (más olajjal is működik) párold üvegesre a hagymát sóval, lefedve, kis lángon, sűrűn kevergetve. Mikor már majdnem kész, add hozzá a mentát, a borsot és a kapor felét, kevergesd tovább. Dupla mennyiségű vízzel és kevés sóval főzd meg a rizst. Az én rizsfőzési metódusom: megmosom a rizst, és kétszeres mennyiségű (tehát 1,5 bögre rizshez 3 bögre) vízzel felteszem főni nagy lángon. Amikor forr a víz, leveszem a hőfokot, és lefedem az edényt. Mikor megfőtt a rizs, keverd össze a fűszeres hagymával alaposan, és facsard hozzá a citrom levét. Hagyd hűlni egy kicsit. Pár szőlőlevelet tegyél egy jó nagy főzőedény aljára. Töltsd meg egyesével a szőlőleveleket az alábbi ábra szerint. Néhányat a végén hagyj töltetlenül, ezzel fogjuk leborítani majd őket az edényben. Lépések: töltött szőlőlevél – vegán Helyezd magad elé a szőlőlevelet erezetével felfelé. Tegyél rá kb. másfél, púpozott kávéskanálnyit a rizsből. Hajtsd rá a két oldalát, majd jó szorosan tekerd fel. Rendezgesd el őket a levéllel kibélelt főzőedényben jó szorosan! Ez fontos, mert még főzni fogod, és nem szabad, hogy szétjöjjenek. Szórd meg őket kaporral, borítsd be őket a főzőedényben egy réteg levéllel, és öntsd fel annyi vízzel, ami ellepi. A főzővizet is sózhatod. Add hozzá a maradék 1 evőkanálnyi olívaolajat. Kb. 30 perc alatt készre fő. Tálald langyosan vagy hidegen, adhatsz mellé mártogatóst, pl. hummuszt vagy csilivel, sóval és római köménnyel ízesített paradicsomszószt. The post Töltött szőlőlevél – képes útmutató az elkészítéséhez (vegán) appeared first on VegaNinja.
Alábundázat:) téli finomságok Spenótos pakora édes-sima burgonyapürével
2018. január 27. Eszemiszom – Jóga Magazin
Alábundázat:) téli finomságok Spenótos pakora édes-sima burgonyapürével Hozzávalók 2 személyre: 200 gr spenót 1 nagy répa 1 közepes fej édesburgonya 1 kisebb fej fehér krumpli 1,5 pohárnyi besan, vagy csicseriborsóliszt fűszerek: só, bors, kömény, őrölt koriander, chili, garam masala A spenótleveleket jó alaposan meg kell mosni. Leszedni a szárukat, a szálas részeket. Összevágom apróra. Összekeverem a leszerelt répával, sózom, borsozom. Külön tálban összekeverem a besant a többi fűszerrel, abba is mehet kicsi só ízlés szerint. Vízzel a ragacsos, kissé folyós tésztát higítok belőle és összekeverem a zöldségekkel. Közben a krumplikat felteszem sós vízben főni. Ha megfőttek, miután leöntöm a levét, egyszerűen szétnyomom őket krumplinyomóval pürének. Díszítésnek mehet rá koriander vagy petrezselyem zöldje. A zöldsgéges masszát kanállal jó forrón sistergő olajba szaggatom és kisütöm. Ennyi. Nagyon laktató! Ebben a formátumban tökéletes ebédre, vacsorára is. Ha könnyíteni szeretnénk, akkor lehet hozzá sima joghurtos mártást enni.
Thermoleves
Hogy van az, hogy este eszel egy levest, és reggel még mindig annak melegével ébredsz a hasadban? Fantasztikus érzés, mondhatom. :D Szóval, gyere, próbáld ki te is, milyen a pirított zelleren főtt thermoleves batátából. Erről most többet nem is mondanék, beszéljenek a képek meg a recept. :) Hozzávalók 2-3 adaghoz - 500 g batáta hámozva, darabolva - 1 evőkanálnyi zellergumó - 1 evőkanálnyi fehérrépa - fél vöröshagyma - 1 gerezd fokhagyma - 3 ek olaj - 2 csipet szerecsendió - 100 ml növényi főzőkrém (elhagyható) - Az olajon fonnyaszd meg az apróra vágott vöröshagymát, reszeld rá a zellert, és pirítsd át nagy lángon. Ezután húzd le, és dobd rá a felaprított fokhagymát is. Várd meg, míg szállni kezdenek azok az isteni illatok. - Ezután jöhet a batáta, a felkarikázott fehérrépa és a fűszerek. - Öntsd fel fél liter vízzel, és főzd meg a levest. Ha extra krémesre szeretnéd, – és szerintem is sokat dob rajta egy kis növényi tejszín. Ezt az utolsó pár percben öntsd hozzá. - Amikor puha a krumpli, zárd el, és turmixold le. Extra feltét az ínyenceknek: pirított csicseriborsó - 3 evőkanál csicseriborsó konzerv - 1 gyűszűnyi paprikakrém - csipet rozmaring A csicseriborsót keverd be a paprikakrémmel, és 1 kávéskanálnyi olajon, a serpenyőt rázogatva pirítsd meg. Szórd rá a rozmaringot, és kész is, mehet a levesre. Tápanyagban és látványban is nagyon megéri a ráfordított két percet. :) A maradék konzervből pedig készíts egy jó hummuszt! Jó étvágyat! Elkészítési idő: 20 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven The post Thermoleves appeared first on Kertkonyha.
Csicseriborsó
Ezt a hüvelyest leginkább mondókákból ismerjük, kevésbé része a hétköznapi magyar konyhának sajnos. Pedig tápanyagokban gazdag, jól variálható élelmiszer, ami ráadásul olcsó is. Egészségre gyakorolt hatása Kevés kalóriát tartalmaz, de gazdag B1-, B6-vitaminban és folsavban, E-vitamin és karotin tartalma is magas. Sok magnéziumot, vasat és cinket tartalmaz. Rostokban és fehérjékben is gazdag. Csökkenti a koleszterinszintet, segíti megelőzni a szív- és érrendszeri megbetegedéseket. Alacsony a glikémiás indexe, így cukorbetegek számára különösen ajánlott. Használata Kapható száraz vagy konzerv változatban. A száraz csicseriborsót felhasználás előtt mindenképp be kell áztatni, mert nyersen nem emészthető méreganyagokat tartalmaz. Főzni pedig csak új, tiszta vízben szabad. Amellett, hogy egészséges rendkívül finom is. Jól illenek hozzá az indiai, keleties fűszerek, de magyaros ízesítéssel készítve is kiváló belőle készült étel kerülhet az asztalra. A konzerv csicseriborsót sokkal könnyebb felhasználni, mivel már meg van főzve, de a kimért, száraz csicseri környezetbarátságosabb. Készíthető belőle püré, főzelék, leves, de akár pörköltként is finom. Lisztté őrölve használható sűrítésre, panírozásra, tojás helyettesítésére, de ízletes lepények is készíthetőek belőle. A két legnépszerűbb és leggyakoribb csicseriborsóból készült étel a falafel és a humusz. Vedd meg itt: Konzerv csicseriborsó – ZöldPolc Száraz, bio csicseriborsó – ZöldPolc The post Csicseriborsó appeared first on VegaNinja.
Ropogós pirított tofu kápia paprikával (laktózmentes, gluténmentes, vegán) + Smartchef szakácsrobot készülék
2017. december 12. Zizi kalandjai
Korábbi bejegyzésben írtam, hogy azon szerencsés 12 személy közé kerültem, akiket kiválasztottak, hogy teszteljék a Smartchef szakács robot készüléket. Első receptként egy lassú főzés (slow cooking) programmal főzött babgulyás receptjét hoztam nektek. A második recept egy “joghurt” (yoghurt) programmal készített kókusz ivójoghurt volt. Most pedig egy ropogós tofu receptje jön, amely a család nagy kedvence lett. A tofut az egész család imádja. A gyerekek már akkor eszik (főleg a füstöltet), amikor kockákra vágom. Ádi még ici-pici sót is szokott szórni a kis kockákra és úgy bekapja. Már ott tartunk, hogy két nagy csomag tofu kell nálunk ebédre, mert mindenki annyit eszik belőle, hogy kell ekkora mennyiség. Ha marad is egy kevés, azt biztosan megesszük vacsorára salátával, zöldségekkel, humusszal, kenyérrel. A tofut serpenyőben is jól lehet pirítani, de a Smartchef profin elvégzi a munkát rövidebb idő alatt, mintha serpenyőben készítenénk. A “barnít” (brown) program nemcsak tofu pirítására jó, hanem gomba pirítására is. Én akárhányszor akármilyen tűzhelyen pirítok gombát, mindig levet ereszt és nem lesz szépen megbarnult. A Smartchefben készítve nem ereszt levet a gomba, azonnal pirulni, barnulni kezd és 10 perc alatt fantasztikus ízű pirított gomba lesz belőle. Pedig ugyanúgy készítem elő a gombát, ugyanolyan gombát használok, és Smartchefben sikerül, tűzhelyen nem. Ez a recept viszont a tofuról szól, amit fokhagymával és kápia paprikával készítettem. Magában is jó nasinak… annyira finom! Mi rizzsel és lilakáposzta salátával ettük! Fenséges volt! Ropogós pirított tofu kápia paprikával (laktózmentes, gluténmentes, vegán) + Smartchef szakácsrobot készülék Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 10 perc Főzési idő 20 perc Teljes idő 30 perc Könnyen elkészíthető, gyors, ropogós tofu recept. Szerző: Zizi Recept típusa: főétel Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 4-6 főre Hozzávalók 2 csomag (300 g/csomag) natúr kemény tofu, felesleges víz kipréselve belőle, 1x1 cm-es kockákra vágva 1 db nagy kápia paprika, kisebb darabokra vágva 4 gerezd fokhagyma, felaprítva 1 evőkanál kókuszzsír só feketebors Elkészítés Tegyünk a Smartchef készülékbe fél evőkanál kókuszzsírt, adjuk hozzá a felkockázott tofu és kápia paprika felét. Válasszuk ki a barnít (BROWN) programot, majd a START gombot megnyomva, indítsuk el a programot. A készülék tetejét hagyjuk nyitva. Öt perc eltelte után adjuk hozzá a felaprított fokhagyma felét és sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint. Kevergessük át, hogy a tofu és a paprika mindenhol jól megpiruljon. Ha lejárt a program, kanalazzuk ki az elkészült tofut, paprikát, majd a maradék alapanyagokból készítsük el a második adagot ugyanígy. Azért van szükség arra, hogy két részletben csináljuk, hogy a tofu kockák és a kápia paprika is jól meg tudjanak pirulni minden oldalukon. Jegyzetek Ha nincs Smartchef készüléke valakinek, akkor az ételt serpenyőben közepes láng felett is el tudja készíteni. 3.5.3229 A ropogós, pirított tofu elkészítéséről videó is készült...
Füstölt tofus-ananászos rizstészta
2017. november 21. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Hozzávalók: - 1 zacskó rizstészta - 2 dl soya szósz - mirelit zöldborsó ízlés szerint - füstölt tofu (1-2 zacskó, ez is ízlés szerint) - 1/2 ananász konzerv Ez egy nagyon gyors, és egyszerű recept. A rízstészta kb 5 perc alatt megfő a forró vízben, ha kész leszűröm, pici olajat teszek rá, és félre teszem. Nem szabad nagyon sózni főzés közben, mert a szója szósztól esetleg túl sós lehet majd a végeredmény. Egy kevés olajra rádobom a kockára vágott füstölt tofut, ízlés szerinti zöldborsót, vagy kukoricát, de lehet mindkettőt. Pár percig futtatom a forró olajon, lezárom, és míg forró az edényem, beleöntöm a szójaszószt, és beledobálom a kis szeletekre vágott ananász konzervet. Pár percig hagyom ismerkedni egymással az összetevőket, majd bele keverem a rizstésztát is. Nagyon gyors, nagyon egyszerű! Az ananász édes íze, a tofu füstölt íze, és a szójaszósz együtt különleges ízélményt ad! Jó étvágyat!
Babgulyás (laktózmentes, gluténmentes, vegán) + Smartchef szakács robot készülék
2017. november 18. Zizi kalandjai
Azon szerencsés 12 személy közé kerültem, akiket kiválasztottak, hogy teszteljék a Smartchef szakács robot készüléket. Mindenki másképp étkezik, mindenkinek más a prioritása a főzés során, így én azokat a szempontokat fogom kiemelni a készülék kapcsán, amelyek számomra megkönnyítik a “munkát” a konyhában. Három receptet fogok hozni, ez a babgulyás az első. A Vegital Smart Chef 7 az 1-ben készülék 30 automatikus programjának, és az egyedülálló önkeverő funkciójának köszönhetően a sütés, főzés, párolás munkafolyamatai a végletekig leegyszerűsödnek. Elsőre a “lassú főzés” (slow cooking) programot szemeltem ki magunknak egy szombati napra, amikor mindig megyünk a piacra vásárolni és játszóterezni. A piacon eszünk zöldségeket, pékárut, de mire hazaérünk jó éhesek vagyunk. Persze nem vár meleg étel bennünket. Ez a Smartchef segítségével megváltozott, ugyanis piacra indulás előtt beledobtam a babgulyás hozzávalóit a készülékbe, elindítottam a programot és mire hazaértünk ez a kis robot chef elkészítette nekünk az ebédet. Kétszer kétféleképpen főztem meg a levest. Első alkalommal indulás előtt kevés olívaolajon megdinszteltem a vöröshagymát, fokhagymát és utána adtam hozzá a zöldségeket, öntöttem fel vízzel és indítottam el a slow cooking programot. Amikor hazaértünk készítettem gyorsan vegán csipetkét és azt is hozzáadva főztem még pár percig és tökéletes lett. Második alkalommal olajmentes lett a babgulyás (ennek osztom meg lentebb a receptjét), ugyanis nem dinszteltem meg a hagymákat, hanem az összes alapanyaggal és fűszerekkel feltettem főni. Így is nagyon finom lett. Őszi, téli hideg napokon nagyon jól esik egy ilyen egytálétel, amely a gyerekkoromat idézte fel (anyukám szárazbabból mindig óriási kondérral főz levest, amit napokig lehet enni). Babgulyás (laktózmentes, gluténmentes, vegán) + Smartchef szakács robot készülék Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 15 perc Főzési idő 7 óra Teljes idő 7 óra 15 perc Igazi melengető, laktató családi asztalra való leves hideg napokon. Szerző: Zizi Recept típusa: leves, ebéd, vacsora Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 4-6 főre Hozzávalók 250 g nagyszemű száraz bab, beáztatva egy éjszakára, leszűrve 3 szál közepes sárgarépa, meghámozva, felszeletelve 3 szál közepes petrezselyem gyökér, meghámozva, felszeletelve 3 db burgonya, meghámozva, ½ fej zeller (zöldjével együtt), meghámozva 1 fej vöröshagyma, meghámozva, felaprítva 1 gerezd fokhagyma, meghámozva, felaprítva 1 kis csokor petrezselyem, felaprítva 1 kis darab zöldpaprika, egészben 1 darab paradicsom, félbe vágva 3 teáskanál só 2 teáskanál pirospaprika frissen őrölt feketebors Elkészítés Vágjuk 1x1 centis kockákra a burgonyát és a zellert. Tegyük a Smartchef edényébe a felaprított vöröshagymát, fokhagymát, babot, sárgarépát, petrezselyem gyökeret, burgonyát, zellert, paradicsomot és paprikát. Sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a pirospaprikát, a felaprított petrezselyem zöldjét és a zeller zöldjét. Öntsük fel annyi vízzel, amennyi ellepi. Hajtsuk rá a Smartchef fedelét. Válasszuk ki a lassú főzés (SLOW COOKING) programot, majd a START gombot megnyomva, indítsuk el a programot. Ez a program 6 óra 15 percig főzi az ételt, az első 15 percben 95C fokon, majd 6 órán át 65C fokon. A bab fajtájától és öregségétől függően vagy elég ez az idő az étel elkészítésére, vagy nem. Én olyan babot fogtam ki, amely ennyi idő alatt ilyen hőfokon nem főtt meg teljesen, így a program vége előtt 21 perccel leállítottam azt és átállítottam 140C fokra és még 35 percet hozzáadva főztem meg a levest. Így elforrt a víz a tetejéről és kicsit sűrűbb lett. Így is lehet fogyasztani, vagy egy kevés vizet még hozzáadva 2-3 percig főzni készre. Jegyzetek A leves elkészíthető egy lábasba feltéve is gáztűzhelyen. Egy lábasba téve az összes hozzávalót, felöntve vízzel forraljuk fel, majd vegyük közepesre a lángot és főzzük addig, amíg a bab és a zöldségek megpuhulnak. 3.5.3226 A leves elkészítéséről videó is készült…
Csőben sült brokkoli
A brokkoli rosttartalma jótékony hatású székrekedéses panaszoknál, mivel serkenti a belek mozgását. Ásványi anyagai közül említésre méltó a kálium (300 mg fölött), a kalcium (87mg körül), a magnézium, nátrium, a vas, a cink és a foszfor. A nyers növényben B1-, B2-, B6-vitamin, C-vitamin, K-vitamin és E-vitamin is kimutatható, valamint az A-vitamin provitaminja, a béta-karotin. Igen gazdag folsavban is. (Forrás: Házipatika.com, Máriáss Márta) A brokkoliban többféle glukozinolát található, ezek egyike a glukorafanin. Ennek hasítása során keletkezik a biológiailag aktív rafanin, illetve a hozzá hasonló szulforafán. A szulforafán a vírusok elleni küzdelemben is segítségünkre lehet. Egy 2016-ban közölt, kettős vak, placebokontrollált vizsgálatban nemdohányzó kísérleti alanyokat fertőztek meg élő, gyengített influenzavírusokkal. Ahogy az várható volt, az influenzavírusok már egy-két nap után összetett folyamatokat indítottak el a placebocsoportban, amelyre az immunrendszer gyengülése volt jellemző. Ezt a folyamatot azonban a brokkolikivonat sikeresen gátolta, vagyis javította a szervezet védekezőképességét. (Forrás: Webbeteg.hu, Dr. Reinhardt István) A recept Hozzávalók: - 1 kg brokkoli - 35 dkg rizs - kurkuma - só - 5 dl növényi tej - fokhagyma (opcionális) - 2 ek zabliszt - 2 ek sárgaborsó liszt - kókusz zsír - paprika - vegán füstölt sajt - ételízesítő Elkészítés: A brokkolit rózsáira szedjük, a lábos alján kevés sós vízzel, fedő alatt megpároljuk. Közben átmossuk a rizst és sós, kurkumás vízben megfőzzük. Ezt követően besamel-szerű mártást készítünk: E gy edényben 2 ek kókuszzsírt 2 dl növényi tejjel összemelegítjük. 3 dl hideg növényi tejjel csomómentesre keverjük a két lisztet és hozzákeverjük ahhoz a növényi tejhez, amivel a kókusz zsírt összemelegítettük. Kis lángon addig keverjük, amíg be nem sűrűsödik. Ételízesítőt szórunk bele. Ha sárgább színt szeretnénk, egy kis kurkumát is tehetünk bele, ha esetleg az ételízesítő nem színezné be eléggé. Ha fűszeresebb ízt szeretnénk, nyomhatunk bele 2-3 gerezd megpucolt fokhagymát vagy szórhatunk bele fokhagyma-granulátumot. Enyhén sajtos ízvilágot érhetünk el némi sörélesztő pehely hozzáadásával. A megpárolt brokkolira öntjük a szószt. Egy tepsit kókusz zsírral kikenünk, majd elsimítjuk benne a megfőtt rizst. A tetejére rakjuk a brokkolit, majd szeletelt paprikákat és végül megszórjuk reszelt, vegán füstölt sajttal. Sütőben addig sütjük, míg aranybarna lesz a teteje.
Vegán bundáskenyér
Emlékszem, gyerekkoromban néha bundáskenyér és tea volt reggelire. Nagyon szerettem. Aztán ahogy nőttem, elfelejtődött a bundás kenyér. Néha néha ettem, majd vegánként teljesen eltűnt az életemből. Viszont nemrégiben felmerült bennem, hogy ha rántani (zöldséget) lehet tojás nélkül, akkor bizonyára bundáskenyér is készíthető tojás nélkül. Miért is cseréltem le a tojást a bundáskenyérben másra, hiszen a tojást annyian dicsérik, mint fehérjeforrást? Néhány mondatot idézek a Kína Tanulmány (Thomas M. Campbell - Dr. T. Colin Campbell) című könyvből: "A vér koleszterinszintje egyértelműen a betegségek kockázatának fontos mutatója. A nagy kérdés, hogy a táplálkozás hogyan befolyásolja a vér koleszterinszintjét? Röviden elmondhatjuk, hogy a hús, tej, tojás, hal és állati fehérje bevitel növelésekor a vér koleszterinszintje emelkedik. A növényi alapú ételek és tápanyagok (növényi fehérjék, étrendi rostok, cellulóz, hemicellulóz, oldható szénhidrátok, növényi B-vitaminok (karotinoidok, B2, B3), hüvelyesek, világos színű zöldségek, gyümölcsök, sárgarépa, burgonya, valamint a számos gabonaféle) mennyiségének növelésével a vér koleszterinszintje csökken. Számos - mind kísérleti állatokon, mind embereken végzett - vizsgálat mutatta ki, hogy az állati eredetű fehérjék fogyasztása növeli a koleszterinszinteket. A telített zsírok és az étrendi koleszterin szintén emelik a szintet, bár ezek a tápanyagok korántsem annyira hatékonyak, mint az állati fehérjék. A növényi táplálékok ezzel szemben egyáltalán nem tartalmaznak koleszterint, ugyanakkor többféle mechanizmussal is segítenek a szervezet által termelt koleszterin mennyiségének csökkentésében. Mindezek a következetes eredmények a Kína Tanulmányból származnak. (...) Szinte bármelyik orvosi rendelőbe elmehetünk és megkérdezhetjük, hogy milyen táplálkozási tényezők befolyásolják a vér koleszterinszintjét, az orvos valószínűleg azt fogja válaszolni, hogy a telített zsírok és az étrendi koleszterin. Manapság talán már előfordulhat, hogy lesz olyan, aki megemlíti a szója és a magas rosttartalmú korpafélék koleszterinszintet csökkentő hatását, arról azonban még mindig csupán igen kevesen tudnak, hogy az állati fehérjék hatást gyakorolnak a koleszterinszintekre." A recept Hozzávalók: - Szeletelt szárazabb kenyér vagy zsömle - 5 ek sárgaborsó vagy csicseriborsó liszt (lehet vegyesen is) - 2 ek zabpehely liszt - 1 nagyobb csipetnyi kurkuma - 1 nagyobb csipetnyi fekete só (nevében fekete, színében rózsaszíntől sötét barnáig jellemző) - ételízesítő - cukormentes növényi tej (készíthetünk zabtejet vagy dobozos növényi tejjel is dolgozhatunk) - pár csepp olíva olaj vagy kókuszzsír Elkészítés: A liszteket összekeverjük egy tálba, hozzáadjuk a kurkumát, a feketesót, egy kevés ételízesítőt és annyi tejjel csomómentesre keverjük, hogy palacsinta sűrűségű tésztát kapjunk. Tesztelhetjük a sűrűségét, ha egy kis kenyérhéjat vagy esetleg az egyik ujjunkat belemártjuk a tésztába, kiemelve egyenletesen beborított a kenyér vagy a kézujjunk felszíne. Belehelyezzük a kenyereket, kicsit megáztatjuk, megforgatjuk benne, majd forró teflon sütőben vagy papírral bélelt tepsiben felmelegített sütőben kisütjük. Mennyiségtől függően duplázhatjuk az adagot. Sütés előtt akár fokhagymát vagy fokhagyma granulátumot is tehetünk bele.
Az emberek gyűlölik a vegánokat. Freud segíthet megérteni, miért – 4. rész
Az első három részben a reakcióképzésről, az izolációról, és a racionalizációról volt szó, a negyedik lehetséges oka annak, hogy az emberek nem szívelik a vegánokat (és vegetáriánusokat), az a hipochondria. Hogy lehet ez? Olvass tovább! Fordítás a következő cikkről: http://veganchowhound.com/rants/people-hate-vegans-freud-could-explain-why/ Fordította: Kertész Tibor hirdetés Hipochondria A hipochondria túlzott aggodalom, vagy elmerülés valamilyen betegség gondolatában. Hogyan kapcsolódhat a hipochondria a vegánok gyűlöletéhez? Találkoztál már olyasvalakivel, aki attól tartott, hogy a húsevéstől nőies lesz? Nos, amikor ezek a ,,szuperférfias srácok, akik legtöbb esetben a vallás, a patriarchális társadalom és a “macsókultúra” által hagyták manipulálni az értékrendjüket, és a húsevés férfiasságát hirdetik, klasszikus hipochondrikus tüneteket mutatnak. Attól félnek, hogy masszív férfiasság csökkenés szindróma (MFCsSz) lép fel náluk, ha szóját esznek. Természetesen a hústermékek fogyasztása – amelynek 78% -a szó szerint fasz alakú – ezerszer macsóbb, mint a babot, lencsét,borsót vagy egyéb hüvelyeseket (haha) enni. Meggyőződésem, hogy étrenddel összekapcsolni a férfiasságot megkérdőjelezhető értékrendre vall (...és ezek az emberek, szavaznak, autót vezetnek, gyerekeket nevelnek… és persze utálják a vegánokat.) Viccelődöm a hipochondriával, de valóban létezik egy mélyen gyökerező homofób meggyőződés, mely szerint a húsfogyasztás férfias és a vegánok vagy nyámnyilák vagy melegek. Személyes élményem, hogy mikor kiderült, hogy vegán vagyok az emberek a munkahelyen átcsörtetve verekedni próbáltak velem, annyira sértette a férfias önérzetüket, hogy nem fogyasztok húst. Az emberek egy része mennyire utálja a vegánokat. De mennyire nagyon utálják a vegánokat… 1. rész | 2. rész | 3. rész | 4. rész | 5. rész | 6. rész The post Az emberek gyűlölik a vegánokat. Freud segíthet megérteni, miért – 4. rész appeared first on VegaNinja.
Tárkonyos erdei csiperkegomba leves burgonyagombóccal
2017. október 17. Vegán Család
Hozzávalók: 50 dkg erdei csiperkegomba 2 nagyobb szál sárgarépa aprítva 2 szál fehérrépa aprítva 4 marék zöldborsó 1 nagyobb vöröshagyma rétesliszt 2 tk só 1 tk vegamix 2 tk tárkony 2 dl növényi tejszín olívaolaj víz burgonyagombóchoz: 2 nagyobb burgonya csipet só finomliszt olívaolaj [...] Bővebben!
cukkinis sajtos korong
2017. október 6. Beautilicious
Használjuk ki a csodás cukkinit, amíg lehet, és hozzuk ki belőle a legjobbat. Mivel is párosíthatnánk? Hát persze, hogy sajttal. Ez a kombó nagyon ütős. Sajnos a mérlegem elromlott, ezért bögrés méréssel oldottam meg, de ügyeltem rá, hogy kimérjem a hozzávalókat, mert utánozhatatlanúl finom lett. Hozzávalók - 1 cukkini - 1 bögre reszelt sajt - 1,5 bögre csicseriborsó liszt - 1 bögre lenmagliszt - 1 bögre tej - fél citrom leve - szódabikarbóna - só - fokhagymapor Így készítsd - A száraz hozzávalókat keverd össze egy tálba - A cukkinit reszeld le, majd add hozzá a sajtot - Ezt öntsd a száraz keverékhez, majd add hozzá a tejet és a citromlevet - Dolgozd össze a masszát - Formázz korongokat, és tedd sütőpapírral bélelt tepsibe - Süsd előmelegített sütőben 180 fokon 20 percig
Vegán sushi haladó kurzus a Napfényes Étteremnél
2017. szeptember 30. Zizi kalandjai
Zöldségek előkészítve A sushit nagyon szeretjük, de ritkán eszünk, mert általában rendelni szoktuk házhoz, viszont a készítését soha nem próbáltams ki otthon, holott nagyon egyszerű összetekerni… ezt nemrég tanultam a Napfényes Étterem vegán sushi tanfolyamán. Nem a kezdőre mentem, hanem egyből bedobtam magam a mélyvízbe és a haladóval indítottam. Annyi a különbség a két kurzus között, hogy a haladón már nem tekerünk annyit, mint a kezdőn, viszont megtanuljuk a zöldségek pácolását és a különböző sushi “töltelékeket” is mi készítjük el. Néhány alapanyag és eszköz a sushi készítéséhez Pácolt gyömbér (sárga) és pácolt jégcsapretek – “sakura zuke” (rózsaszín), ami a céklalétől kapja a rózsaszín színét Nyers uborka, blansírozott zöldspárga, wakame alga Selyemtofu, avokádó és aprított újhagyma zöldje – a tofu és a zöldhagyma a miso levesbe mentek, az avokádó a sushiba Teriyaki szószban pirított kemény tofu, szezámmaggal megszórva – sushiba tettük A sushi készítés egyik legfontosabb lépése a sushi rizs megfőzése és ízesítése. Ezt is megtanította nekünk Kiss Gábor séf, aki a kurzust tartja. Nagyon sok információt megosztott velünk, hogy ő hol és mikor tanulta meg a sushi készítést, hogyan vegánosította a sushi készítő tudását. Türelmesen segített nekünk a sushik tekerése közben is, főleg olyanoknak, mint én, akik kihagyták az alap kurzust és egyből a haladóra jöttek. A megfőtt beízesített rizs kiborítása a hűtéshez Az óra egyik legizgalmasabb “feladata” és egyben a legízletesebb étel elkészítése a vegán tamago-yaki, vagyis az “omlett” megfőzése/megsütése volt, nyilván tojás nélkül. Csicseriborsó lisztett használtunk hozzá, valamint fekete sót és magam sem gondoltam, de nagyon vékony palacsinta szerű lapokat sütöttünk, amelyeket feltekertünk a megfelelő formátumra. Az eredeti tamago-yakit téglalap alakú serpenyőben sütik Japánban, de természetesen kerek formájúban is elkészíthető. Érdemes megnézni az omlett készítésének tojásos változatát Youtube-on, hogy megértsük, hogyan kell feltekerni. Sok türelmet igényel, de könnyen bele lehet jönni a vékony omlett szeletek készítésébe. Az íze annyira finom, hogy minden próbálkozást megér a sütése! Az óra folyamán főztünk miso levest, ezenkívül a sushikat tekertük, amelyekhez nagyon sokféle tölteléket készítettünk: teriyaki szószban pácolt/főtt/sült tofut, répát, paprikát, megismertük magának a teriyaki szósznak is a hozzávalóit és formáztunk tölcsér alakú tekercset – temakit is algalapból. Miso leves selyemtofuval, újhagymával, wakame algával Fűszerezés még a tekerés előtt Speciális ujjtartás a tekerés során 1. Speciális ujjtartás a tekerés során 2. Tenyerünkbe teszünk egy alga lapot, rátesszük, amit szeretnénk és… …már készen is van a temaki (tölcsér alakú kézi tekercs)! Feltétlen ajánlom a “Vegán sushi haladó” kurzust, minden érdeklődőnek, mert egy ilyenen való részvétellel csak gazdagíthatjuk magunkat tudással, tapasztalattal és olyan receptekkel, amelyeknek, ha csak egy részét készítjük is el otthon lenyűgözzük velük családunkat és barátainkat. A következő kezdő sushi kurzus 2017. október 9-én, a haladó pedig október 25-én lesz. A kettő nem függ egymástól. Információ a tanfolyamokról itt. A kurzuson a {Napfényes Étterem} meghívásának köszönhetően vettem részt. A véleményem csakis a sajátom.
sajtos pogácsa
2017. szeptember 24. Beautilicious
Amikor itt a hétvége, a konyha nem marad üresen. :D Ezúttal valami sós finomságra gondoltam. Méghozzá az egyik legfinomabb sós rágcsára: a pihe puha sajtos pogácsára. Hozzávalók - 1 nagy cukkini - 50gr tejföl - 175gr csicseriborsó liszt - 25gr útifű maghéj - szódabikarbóna - fél citrom leve - só - a tetejére ízlés szerint sajt Így készítsd - A megtisztított cukkinit turmixold össze a tejföllel - Keverd össze egy külön tálba a száraz hozzávalókat - Öntsd bele a cukkinis tejfölös keveréket, majd utoljára add hozzá a frissen facsart citrom levét - Alaposan keverd össze, majd formázz belőle kis pogácsákat - Tedd sütőpapírral bélelt tepsibe, majd szórd meg reszeltsajttal - Süsd előmelegített sütőben 180fokon 20 percig
Chia magos - zöldborsós kölesfasírt
2017. szeptember 2. Vegán Család
Hozzávalók: 1,5 csésze köles 2 ek chia mag 1 nagy vöröshagyma 30 dkg zöldborsó 1 csokor petrezselyem 2 gerezd fokhagyma 4 ek citromlé 3 tk pirospaprika por bazsalikom só bors/borspótló [...] Bővebben!
Házi pizzaszósz, melegszendvics krém
Házi paradicsom befőzés 3 in 1. Tartósítószermentes!!! Pizzaszósz…. bolognai mártás… melegszendvics krém is lehet belőle. Ma melegszendvicsként ettem. Isteni finom. Így készítettem… mennyiségeket nem írok, mivel nem recept szerint készítek dolgokat, hanem ízlés szerint. De nem spóroltam semmiből. Sok-sok vöröshagymát megpucoltam, aprítógépben aprócskákra daraboltam, majd olajon megdinszteltem. Közben a paradicsomokat megmostam, nagy kelyhes turmixgépben összeturmixoltam. Mikor a vöröshagyma megdinsztelődött, sok-sok fokhagymát reszeltem rá, cseppet pirongattam, sercegtettem, majd mikor kissé kihűlt, őrölt pirospaprikával szórtam meg az egészet. Erre öntöttem az összeturmixolt paradicsomot. Ízesítettem sóval, cukorral, balzsamecettel (így a négy fő íz közül a három legfontosabbat belecsempésztem…. hogy ne legyen hiányérzetem), majd fűszereztem: oregano, bazsalikom és kakukkfű… sőt, még egy kis borsot is tettem bele, hogy pikánsabb legyen. Addig főztem, míg azt nem éreztem, hogy kezd “testes” lenni, azaz kissé elfőtte a levét, és érezhető lett keverés közben is a száraz része a dolognak. Üvegbe eltevését a szokásos módon csináltam, tartósítószer nélkül természetesen. A titok a vákuum és a megfelelő tisztaság. –>> Az üvegeket és az üvegek sértetlen kupakját nagyon tisztára mossuk, szárazra csepegtetjük (egyéb bevált módon természetesen lehet máshogy fertőtleníteni, sterilizálni), majd mikor az üvegekbe töltésre kerül a sor, a rotyogó paradicsom gőzével megtöltöm úgy, hogy az üveget szájával lefelé fordítom, és úgy tartom egy darabig. A forró gőz is fertőtleníti. Ebbe a kigőzölt üvegbe töltöm merőkanállal a szószt, közben ugyanígy fertőtlenítjük a kupakot is a gőzzel. Celofán nélkül (!!!) tesszük el. A gőzölés után egyből rácsavarjuk a kupakot erősen, majd fejre álltjuk és meleg helyre, pokrócok közé szárazdunsztba tesszük. Néhány nap alatt kihűl, akkor előkotorható és talpára állítva hűvös kamrában nagyon sokáig eláll. Felbontás után néhány napig hűtőben még lehet tárolni. Kenyérre kenve, sajtot szórva rá, sütőben sütve melegszendvicsként is isteni finom, vagy pizzára is tehetjük. Illetve bolognai szószként is remek spagettitésztára téve. Jó étvágyat! Mentés
Töltött paprika
2017. augusztus 7. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Hozzávalók: - 7 db nagyobb paprika - 1 üveg sürített paradicsom püré ( 360 grammos) - 2 közepes fej hagyma - pár szem paradicsom (elhagyható) - 1 bögre barnarizs - 1/2 bögre szójagranulátum - 2x 1 dl szójaszósz - 1 kg burgonya - bors, kömény, őrölt babér, só, cukor, pici mustár, 1 leveskocka - 4 gerezd fokhagyma - pici olaj, liszt a rántáshoz Ez a recept anyukám töltött paprikája vegánosítva, ami abból áll, hogy a paprika töltelékét sajátosan oldom meg: Megfőzöm a barnarizst 3-szoros mennyiségű vízben, melybe beledobok egy leveskockát is. Beáztatom a szójagranulátumot annyi vízben, hogy jól ellepje. Mikor beledagad, szójaszószt és borsot teszek hozzá. Mikor a rizs kicsit kihűlt, összekeverem a szójagranulátummal, 1 fej apróra vágott hagymával, a 4 gerezd fokhagymával, mustárral, babérral és köménnyel, majd pihentetem kicsit. (Fontos, hogy "ízes" legyen. Lehet kicsit eltúlozni a fűszereket, mert a paradicsom püré, a krumpli, de még a paprika is semlegesíteni fogja.) Közben a burgonyát megpucolom, kockára vágom, majd sós vízben megfőzőm. A paprikákat kicsumázom, és elegánsan beletöltöm a rizses alapomat, majd egy tepsibe fektetem őket egymás mellé szorosan. Mikor kész, rádobálom a másik hagymát is, melyet karikára vágok fel, majd a paradicsomokat összeszelve ráhelyezem a tetejére. Ezután leöntöm olajjal, szójaszósszal, és én megszórtam egy kis kakukkfűvel is. Lefedem fóliával, és a 220 fokos sütőben jó sokáig sütöm. Készítek egy rántást, a paradicsom pürét vizzel kikeverve beleöntöm a kész rántásba, kevergetem, majd cukrozom és sózom. Mi édesen szeretjük. Beleraktam legalább 4 kanál cukrot, de ez ízlés szerint alakítható. Tálalásnál a krumpli mellé teszem a paprikát, ami meg van töltve, és igyekszem úgy szedni, hogy sült hagyma és paradicsom is kerüljön a tányérra. Erre öntöm rá a forró és édes paradicsom szószt. Jó étvágyat!
Török padlizsánragu gránátalmás fűszeres bulgursalátával (laktózmentes, vegán)
2017. július 16. Zizi kalandjai
A Nar Gourmet blog szerzője, Tóth Ági, júniusra hirdetett vegetáriánus-vegán török hónapot, amely keretén belül jobbnál jobb gasztronómiai programokat szervezett az érdeklődőknek. A török húsmentes hónap során Ági bemutatta a török konyha sokszínűségét, mind a blogbejegyzései, mind a tematikus események segítségével. A török konyháról első hallásra mindenkinek a húsos, fűszeres, sokszor nehéz ételek jutnak eszébe, keveset tudunk arról, hogy Törökország gasztronómiája milyen gazdag és kreatív a zöldségek felhasználása terén. Ha vegetáriánusként, vegánként eljutunk az országba, biztosan lesz mit ennünk… erről meggyőződhettem az egyik Ági által szervezett programon, a török vegán főzőkurzuson. Alapanyagok előkészítése a lencseleveshez… Alapanyagok a padlizsánraguhoz és a bulgur salátához… Ági nagyon izgalmas menüsort állított össze a kurzusra: Mercimek çorbas? (Vöröslencse leves) // Narl? k?s?r (Gránátalmás, fűszeres bulgursaláta) // Patl?can yahn?s? (Padlizsán ragu paradicsommal es burgonyával) // Zerde (Sáfrányos-fenyőmagos puding). Mindegyik egyszerűen elkészíthető étel volt egy kis csavarral, így nem meglepő, hogy a végén a közösen elfogyasztott vacsora során fantasztikus ízek bombázták az ízlelőbimbóinkat! Vöröslencse leves fűszeres olajjal meglocsolva és pár csepp frissen facsart citromlével tálalva – mennyei ízek egy kis tálkában! Sáfrányos-fenyőmagos puding – szokásosan nagyon-nagyon-nagyon édes török desszert… kicsinek tűnhet a tálka, de én ebből 8-10 teáskanálnyit tudtam megenni és azzal fedeztem egy heti cukoradagomat!!! És akkor néhány szó a főételekről… “A török konyha egyik legfontosabb alapanyaga a bulgur, amelyet ezernyi fajta ízesítéssel tálalnak akár előételként, akár salátaként, köretként vagy főételként. Törökországban szerintem nem létezik olyan ember, aki ne ismerné a k?s?r nevű salátát, mely egy elképesztően friss ízbomba! Ez az étel egy esszencia! Összesűrít megannyi ízt, melyek nekem a török gasztronómiát jelentik és elkészítése is szimbolizálja a török háziasszonyok főzéshez való hozzáállását, vagyis, hogy milyen fontos, hogy szívünket, lelkünket és leginkább kezünk erejét és melegét átadjuk egy ételnek.” – mesélte Ági erről a különlegesnek tűnő, de mégis egyszerű salátáról. Az egyedüli, ami furcsának tűnhet az az olívaolaj mennyisége (200 ml 4 főre), de a gyúrás során a bulgur eléggé magába szívja az olajat is és ennek segítségével, meg a fűszerekkel “főzzük” meg a bulgurt, tehát nem lesz nagyon olajos a saláta. Nagy keverőtálba téve a bulgursaláta hozzávalói… Saláta kézzel “gyúrása”… Saláta ízesítése friss citromlével… A padlizsánragu tényleg nagyon könnyen és gyorsan elkészíthető. A ragunál az i-re a pontot a főzés végén hozzáadott friss kapor és petrezselyem teszi fel. Tudom, egyesek ki nem állhatják a kapor ízét… nekik üzenem, hogy ez az étel nem működne autentikusan kapor nélkül. Ez egy egyszerű zöldségragu, amit bármikor megfőznék én is, de nem jutna eszembe, hogy kaprot tegyek bele. Amióta megismerkedtem ezzel az étellel, azóta keresem a lehetőséget a kapor számára, hogy melyik ételbe tehetem még bele, mert annyira rákattantam! Szóval ez egy kötelezően elkészítendő nyári étel, csakis kaporral és petrezselyemmel! Zöldségek pirítása… Főzés végén hozzáadott friss zöldfűszerek… Tálalva a török padlizsánragu gránátalmás, fűszeres bulgursalátával… Török padlizsánragu gránátalmás fűszeres bulgursalátával (laktózmentes, vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 30 perc Főzési idő 50 perc Teljes idő 1 óra 20 perc Könnyed, nyári török ételek, megfűszerezve minden jóval. Szerző: Zizi Recept típusa: saláta, főétel, köret Konyha: vegán Adag/mennyiség: 4 főre Hozzávalók Padlizsánraguhoz: 500 g padlizsán 400 g zöld kaliforniai paprika 400 g hámozott, darabolt paradicsom konzerv 200 g burgonya, meghámozva 3-4 gerezd fokhagyma, meghámozva 1 kis csokor kapor, felaprítva 1 kis csokor petrezselyem, felaprítva 4 evőkanál olívaolaj 3 evőkanál paradicsompüré (sűrített paradicsom) 2 teáskanál őrölt koriander 2 teáskanál nádcukor (opcionális) só, feketebors Bulgursalátához: 250 g aprószemű bulgur (török nevén ince vagy köftelik bulgur) 200 ml extra szűz olívaolaj 100 ml gránátalmalé (frissen facsarva vagy dobozos) 4 szál újhagyma, felaprítva 3 marék gránátalmamag 2 marék rukkola 1 evőkanál gránátalmaszirup 1 evőkanál török paprikakrém 1 evőkanál paradicsompüré (sűrített paradicsom) 1 teáskanál őrölt pirospaprika 1 teáskanál chili pehely (opcionális) 1 teáskanál őrölt római kömény só, feketebors 1-2 evőkanál frissen facsart citromlé Elkészítés Padlizsánragu: Vágjuk fel a burgonyát és a padlizsánt kis falatnyi nagyságú kockákra. Hevítsük fel az olívaolajat egy lábasban és pirítsuk meg rajta (kb. 8-10 perc alatt) a burgonyát és a padlizsánt, majd adjuk hozzá az őrölt koriandert és az apróra vágott fokhagymát. Mehet bele a paradicsom konzerv, a sűrített paradicsom, a nádcukor, végül pedig a kaliforniai paprika. Öntsük fel annyi vízzel (kb. 100-150 ml), hogy nagyjából elfedje a zöldségeket. Forraljuk fel, majd közepes lángon, fedő alatt főzzük 15-20 percig. Sózzuk, borsozzuk és keverjük bele az apróra vágott kapor és petrezselyem felét. Tálaláskor szórjuk meg a maradék zöldfűszerekkel. Ha nem csináljuk meg mellé a bulgurt, akkor kenyérrel lehet tunkolni a szaftját. Bulgursaláta: Tegyük a bulgurt egy tálba, öntsünk rá a bulgur másfélszeres mennyiségének megfelelő forrásban lévő vizet, majd takarjuk le és hagyjuk állni. Egy másik tálban keverjünk össze az olívaolajat, a fűszereket, a paradicsompürét és a paprikakrémet. Vágjuk fel a rukkolát, az újhagymát és tegyük félre. perc múlva öntsük az összekevert fűszeres olajat és a gránátalmalevet a bulgurhoz és gyúrjuk a kezünkkel 10 percig, mint egy tésztát. A kezünk melegétől és a nyomástól megnyílnak a bulgurszemek és beszippantanak minden illatos fűszert! Végül keverjük hozzá az újhagymát, a rukkolát, a gránátalmamagokat és öntsük rá a gránátalmaszirupot, valamint a citromlevet. Keverjük össze, de ekkor már nem kell gyúrni. Tálaláskor csorgassunk még rá néhány csepp citromlevet. 3.5.3226
Karfiol pakora - karfiol fűszeres bundában sütve
2017. július 3. Élj harmóniában
A jógatáborok, jóga elvonulások legnagyobb sikere a sült csemegék, ezért általában, ezt hagyjuk az utolsó étkezésre:) A pakora egy nagyon finom indiai sült csemege, ami csicseriborsó lisztes bundával készítenek. A férjem által évtizedek óta készített karfiol pakora, egy tradicionális recept alapján, nagyon finom fűszeres bundával készül. Az ájurvéda alapján a fűszerek ebben a tradicionális receptben úgy vannak összeválogatva, hogy a lehető legjobb ízélményt hozzák össze és segítsék az emésztést. Karfiol pakora - karfiol fűszeres bundában sütve Karfiol pakora Hozzávalók: - 1 fej karfiol - 0.25 kg csicseriborsó liszt - 1 lapos evőkanál só - fűszerek a tésztába: 1 evőkanál kalinji, 1ek római kömény, 1 ek őrölt koriander, 1ek kurkuma, 1 kávéskanál hing (aszafoetida), 1/2 kávéskanál por chilli - a sütéshez ghí, kókuszolaj vagy sütésre alkalmas sütőolaj Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Készítsd elő a karfiolt, szedd rózsákra és alaposan tisztítsd meg. A csicseriborsó lisztet keverd össze a sóval és a fűszerekkel, annyi vizet adj hozzá, hogy folyós tésztát kapj, ami még rajta marad a belemártott zöldségen. A karfiolt rózsákat mártsd bele a tésztába és forró ghíben (vagy sütőolajban) süsd ki és utána csöpögtesd le. Csatnival tálalva ellenállhatatlan:) egy alma csatni receptet itt olvashatsz a blogon.
Palócleves
2017. június 18. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Hozzávalók 8 adaghoz: - 1,5 nagy fej vöröshagyma 1 dl olajon megpirítva - fél kg zöldbab - 1 csomag kapor - 1 nagy paradicsom - 2 db zöldpaprika - 2 nagy krumpli - 2 nagy fehérrépa - 2 nagy sárgarépa - 1/4 zeller - pirospaprika őrlemény - 2 kk őrőlt kömény - 5 babérlevél - 1 kk majoranna - 10-15 egészbors - 1 evőkanál ecet - só - 4 gerezd fokhagyma - liszt a nokedlihez (2 maroknyi) - 2.5 dl szójajoghurt A hagymát megdinsztelem az olajon, majd félidőben beleteszem a felkockázott paprikát és a paradicsomot, majd tovább sütöm. Ha kész rászórom a köményt, pirospaprikát, borsot, sót és kis vízzel felöntve forralom még egy 10 percet. Ezután berakom a gyökérzöldségeket, zöldbabot, és a krumplit, majd felöntöm vízzel, belerakom a babérlevelet, majorannát is, majd főzőm amíg megpuhulnak. Amikor kész a levesem, belerakom a fokhagymákat, a nokedlit (kihagyható), és végül a kaprot aprítva, a szójatejfölt és az ecetet. Még egyet rottyan, és kész a levesem! Tipp: A zöldségek héjját egy kis lábosban kifőzzük pár dl vízben, és a levéből lesz a leves egy része. Isteni! Jó étvágyat!
Gomba masala
A Vámház körúti Ázsia boltban azon ábrándoztam, hogy pénzintézet helyett sokkal inkább egy hasonló üzletet fosztanék ki. Kb. az alábbi mondatok kíséretében: "Rablótámadás, senki ne mozduljon! Te ott azzal a csokor korianderrel, arccal a földre! Te meg dobd el szépen azt a wasabis tégelyt, hogy lássam mindkét kezedet! Senki nem hősködik, mert beterítem az agyával a chiliszószos pultot! Hölgyem, ott a kasszánál! Tegye a szatyorba azt a mozsarat meg az indiai fűszereket! Az asafoetida meg a lepkeszegmag maradhat, azokból bespájzoltam egész évre. Az a tandori fűszerkeverék csípős vagy inkább csak pikáns? Ha az utóbbi, azt is viszem." Nos, ilyen gondolatok közepette szereztem be a currylevél nevezetű cuccot, mely az alábbi varacskos tapló módon finom specialitás kulcsösszetevője. Beszerzendő: 1/2 kg gomba (én speciel csiperkét használtam) 3 evőkanál paradicsompüré 1 fej felkockázott vöröshagyma 1 db felkockázott kaliforniai paprika 3 db zöldchili vagy 1/2 hegyes erőspaprika 1 tk római kömény (egész) 2 tk mustármag 1 tk garam masala 1 tk kurkuma 2-3 cm gyömbér felaprítva 1 gerezd fokhagyma pár csepp citromlé 1 ek currylevél só Az "öntethez": 1 ek kókuszzsír 2 ek currylevél 3 gerezd felaprított fokhagyma 1 ek felaprított korianderlevél kevés feketebors só Egy edényben kevés olívaolajat hevítünk, majd hozzáadjuk a mustármagot. Ha pattog, és nem választottunk kellően mély edényt, válogatott, fejhangon abszolvált bazmegek közepette hozzáadjuk a római köményt, a currylevelet, a felaprított zöldchilit és a kurumát. Hozzápasszítjuk a hagymát, a felkockázott paprikát, a gyömbért, belenyomunk egy gerezd fokhagymát, megsózzuk, majd a hagymát kis lángon figyelmesen, tapasztaltan, türelmesen megpároljuk, közben párszor megkeverjük. Hozzáadjuk a garam masalát, a paradicsompürét, megkeverjük, majd legvégül jöhet a felkockázott gomba és a só. Jó öt percig fedő alatt pároljuk. Közben egy másik edényben felolvasztjuk a kókuszzsírt, hozzáadjuk a fokhagymát, és egy-két percig kevergetve pároljuk. Hozzáadjuk a currylevelet, a sót, a korianderlevelet és a borsot. Ha megvagyunk, az így keletkezett elegyet zokszó nélkül rálöttyintjük a gombára, majd jól elkeverjük. Az elkészült művet rizsával vagy naan kenyérrel szervírozzuk.
Krémes avokádós tészta
Szeretem az avokádót, bár elég ritkán veszek, mert igen borsos az ára. A boltokban már csak akkor árazzák le, amikor már túlérett. Ilyenkor szoktam vásárolni úgy, hogy a kis szára alá nézve meg tudom állapítani, hogy a belseje még szép zöld, vagy már barnás, és inkább kukába való. Hozzávalók (2 adag): - 20 dkg spagetti tészta (gluténmentes tésztával is készítheted) - 1 érett avokádó - 1 marék spenót és/vagy mángold - 1 kis marék friss bazsalikom - 1 evőkanál reszelt parmezán vagy sörélesztőpehely (így vegán lesz) - 1 gerezd fokhagyma - 1 evőkanál friss citrom leve - himalája só, bors - opció: 1-2 evőkanál kesudió vagy fenyőmag - paradicsom (ha van, akkor koktél) - 1 kisebb lilahagyma Elkészítése: - A tésztát bő, sós vízben főzd meg. - Az avokádót a zöld levelekkel, a fokhagymával, a fűszerekkel és kevéske főzővízzel (3-4 evőkanál) botmixerezd össze. Szórd bele sörélesztőpelyhet vagy a parmezánt. - A lilahagymát vágd fel kis kockára, és a paradicsomot is ehető falatokra. - Keverj mindent össze. :) és jóízűen falatozd be.
Vegán vagy, és puffad a hasad? – 2. rész
2017. május 31. Eszemiszom – Jóga Magazin
Tegnapi bejegyzésemben a puffadás alapvető okairól ejtettem szót, most pedig lássuk a gyakorlati tippeket: hogyan előzzük meg és szüntessük meg a puffadást, ha nem akarjuk feladni a vegán életmódot? 1. Együnk vegyszermentes növényeket! A növényvédőszerek ugyanis szintén kinyírják a bélflórát, a húsban és a tejben található antibiotikumokhoz hasonlóan. A GMO növények hasonlóan ártalmasak a bélflórára. Természetesen, ha éppen antibiotikumot vagy hormontartalmú gyógyszereket kell szednünk, ez is hazavágja a bélflórát, úgyhogy utána regenerálni kell. 2. Figyeljünk a bélflóránkra! Az alábbi ételek segítenek a bélflóra mihamarabbi regenerálásában, mivel a bélbaktériumok számára elengedhetetlen tápanyagokat tartalmaznak: banán, burgonya, bojtorján, cikória, pitypang-gyökér, articsóka, hagyma és fokhagyma. A bélflóra visszaépítése legalább egy vagy több hónapot fog igénybe venni. 3. Együnk kisebb adagokat! napi 4-6 kisebb adag étellel könnyebben megbirkózik a belünk, mint ha egyszerre sokat ennénk. 4. Rágjunk! Elvileg legalább 40-szer kellene megrágni minden falatot, de ha ez nem megy, tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy ne rágatlan étel jusson a gyomrunkba! Ne akarjuk elkapkodni az étkezést! Ez nem csak a tápanyagok jobb felszívódását fogja elősegíteni, hanem relaxál és elégedettséget is okoz. 5. Fogyasszunk probiotikumot! Kúraszerűen vagy akár rendszeresen is szedhetünk probiotikumokat, hogy megkönnyítsük a vastagbél-flóra kialakulását és fennmaradását! 6. Fogyasszunk enzimeket! Az enzimhiány egy külön terjedelmes téma, de maradjunk annyiban, hogy még a nyers vegánoknak is szükségük lehet néha természetes enzim-készítményekre, melyekkel megsegíthetik az emésztőrendszer munkáját. 7. Áztassunk! A magokat és gabonákat érdemes beáztatni egy éjszakára felhasználás előtt, sőt, többször is cserélhetjük rajta a vizet vagy csíráztathatunk is. Így csökkenthetjük ezen értékes tápanyagokban az emésztést nehezítő és gátló anyagok (lektin, fitin stb.) mennyiségét. 8. Kerüljük a káposztát! Eleinte érdemes kerülni a káposztát, kínai kelt és egyes retekfajtákat, ha erősen puffadunk tőlük. Később megpróbálhatjuk visszaépíteni az étrendbe, vagy fogyasszuk savanyítva, fűszerezve őket! A fekete retek például kifejezetten hasznos lehet. A vegán joghurtok, főleg ha cukrozottak, szintén nem ideálisak a bélflóra számára. Egyeseknek a szójával is körültekintően kell bánniuk. 9. Fogyasszunk detox teát! Természetesen nem kell mindenáron a legdrágább teát megrendelni, amit az Instagramon reklámoznak, otthon is elkészíthetünk egy ízletes és olcsó méregtelenítő teát a következő alkotóelemekből: Pu-erh tea, pitypang-gyökér, őrölt vaniliarúd, szárított rózsaszirom és nyers csokoládépor. A pu-erh teából kétszer annyit tegyünk hozzá, mint a többi összetevőből együtt. Minden nap érdemes iszogatni. 10. Ügyeljünk az ételek társítására! Bizonyos ételek könnyebben emésztődnek együtt, míg más ételek nehezebben, és ez a növények esetében is igaz. Bár most nem fogok belemenni részletesen az ételtársítás szabályaiba, álljon itt néhány étel, melynek fogyasztása ajánlott a puffadás megelőzésére: chia mag, quinoa, mazsola, citromos víz, friss bazsalikom, angol zeller, petrezselyem, római saláta, szőlő, ananász, sárgadinnye, kivi, banán, zöldborsó, cékla, édesburgonya, sütőtök, spárga, uborka, barnarizs, rozmaring, mentalevél. Gauranga Das http://hotashtanga.com
Karfiolos sajt
A grill sajt tökéletes választás az ilyen jó időben, nekem az egyik kedvencem. Gondoltam kicsit megspékelem kafiollal, hogy fokozzam az élvezetet. :) Hozzávalók - 1 fej karfiol - 300gr sajt - 2 tojás - só - bors Így készítsd - Mosd meg a karfiolt, szedd rózsáira, majd tedd asprítógépbe - reszeld le a sajtot, majd add a karfiolhoz - üsd hozzá a tojásokat, sózd, borsozd, majd alaposan keverd össze - helyezd a masszát sütőpapírral bélelt tepsibe tetszőleges formában - Süsd előmelegített sütőben 180fokon 30 percig
Zöldséges quinoával töltött sült paprika
Nagyon szeretem a quinoa-t. Édesen, sósan, zöldségekkel vagy gyümölcsökkel és olajos magvakkal. Igyekszem gyakran enni. Itt, Angliában könnyebben és olcsóbban lehet hozzájutni, mint otthon. Inkább a natúr hajdina az, amit leginkább csak lengyel üzletekben vehetsz, quinoa viszont majdnem minden üzlet polcán ott van. Az inka kultúrában a gabonák anyjaként (mégha nem is gabona igazából, hanem libatopfélékhez tartozó növény magja ) tekintettek rá és szinte istenként tisztelték. Tavasszal kezdték meg vetését, és mivel erős tiszteletnek örvendett, így maga a császár egy aranyhegyű lapáttal kezdte meg a vetését minden évben. Amellett hogy gluténmentes, kalóriaszegény és segíti a lúgosítási folyamatot, ahogy már korábbi írásaimban is jeleztem, mind a 9 alapvető fontosságú aminosavat tartalmazza. Következő receptem remek fogyókúrázók számára is, vagy ha csak valami különlegeset ennél/főznél, de gyorsan, töltsd meg a paprikákat quinoával és némi párolt zöldséggel vagy kukoricával. A sült fehérrépa remekül passzol hozzá, igaz, az elkészítése kicsit tovább tarthat, mint a sült töltött paprikának. Egy biztos, különlegesen finom ízvilágban lesz részed, ha elkészíted eme étket. :) A recept Hozzávalók: - néhány fej kaliforniai paprika (jelen esetben 10-12 közepes méretű) - 1 bögre quinoa - 1 bögre mirellit zöldborsó - 1 bögre kukorica (más zöldségekkel is elkészíthetjük) - 1 bögre póréhagyma-karika - vegán sajt / sörélesztő pehely / füstölt tofu Elkészítés: A paprikákat megmossuk, szárukat, magházukat kivágjuk. A paprikákat félbe is vághatjuk, de egészben is meghagyhatjuk a töltéshez, száránál kivágva megtölthetjük. A zöldborsót és kukoricát (ha nem konzerv) enyhén megsózva megpároljuk. A quinoa-t enyhén sós vízben puhára főzzük. Főzés előtt áztatjuk kb. 5-10 percet és alaposan átmossuk. Főzésnél a víz ellepje, de nem kell kétszeres mennyiségű víz. A zöldségeket (kukorica, borsó, póréhagyma) összekeverjük a megfőtt quinoa-val, ételízesítővel picit megszórjuk, adhatunk hozzá 1 kanál sörélesztő pelyhet, majd a paprikákat megtöltjük. Vegán sajtot reszelhetünk a tetejére, ha az nincs, akkor füstölt tofu szeleteket is tehetünk a paprikákra vagy sörélesztő pehellyel megszórjuk a töltelék tetejét. Kb. 20 perc alatt megsütjük őket. Mi sült fehér-répával ettük. A fehér répákat megmossuk, meghámozzuk és enyhén sós vízben pár percig előfőzzük. Ezt követően sütőpapíros tepsibe fektetjük és fokhagymás olajjal enyhén megkenjük. Addig sütjük, míg barnulni kezdenek. Nagyon finom magában is a töltött paprika és a sült fehérrépa is, de együtt végképp fenséges.
Karottakrémleves
2017. április 27. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Krisztától: Hozzávalók: - 1/2 cs. biorépa - 3 db krumpli - zeller - sómentes vegeta - olaj - kukoricatejpor - margarin - petrezselyem - bors - cukor Fél csomag Aldis biorépát (pucolni se kell) durvára vágok, 3 krumplit kis kockára vágok, majd a pucolt, vastag karikákra vágott zellert fölrakom főni sós vízben. Mire megfő a répa meg a krumpli, a zeller is félig főtt. A zellerkarikákat kiveszem a vízből.Felhasználhatom másik recepthez.:) A répát és a krumplit lével együtt összeturmixolom, közben sok margarint kevés kukoricatejport, petrezselymet, frissen őrölt borsot, ha kell cukrot teszek bele. Ha túl sós, vízzel fölengedem és burgonyapehellyel sűrítem. Jó étvágyat! :)
Tormás burgonyakrém leves
2017. április 15. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Judit finom levese: Hozzávalók: - kb.7 közepes krumpli - 2 alma - 1 nagy hagyma - kb. 2liter víz - 2 zöldségleves kocka - friss reszelt torma,vagy ecetes üveges - 1 doboz növényi tejszín - só - bors - citromlé A hagymát megdinsztelem,majd az apró kockára vágott almát és krumplit is piritom pár percet vele. Felengedem kb.1.5-2 liter vízzel,beledobok 2 zöldségleves kockát, két evőkanál reszelt tormát és megfőzöm.Turmixolom,pürésítem,beleteszem a tejszínt,a sót,borsot,még legalább 2 kanál reszelt tormat,fél citrom levét,majd osszefőzöm. Tálaláskor a tetejére most felkarikazott újhagyma került. Jó Étvágyat! :)
Cukkinis zöldségpörkölt hajdinával
Szeretem az egyszerűen összedobható ételeket, ami néhány hozzávalóból és fűszerekből elkészíthető. Ez is ilyen és úgymond életet menthet egy éhes napon, vagy egy sietős alkalommal, amikor nincs sok idő/erő főzni másnapra, hogy legyen mit a munkába vinni. A natúr hajdina gyorsan elkészíthető, nem csak finom, hanem egészséges gabonaféle. Egyrészt gluténmentes, másrészt E, B1, B2 és P-vitamin tartalma jelentős. P-vitaminról még keveset írtam a blogomon. Úgy bizonyára jobban ismert, hogy a P-vitaminok a Flavonoidok. Jelentőségük abban van, hogy csökkentik a hajszálerek áteresztőképességét (permeabilitását), innen az elnevezésében a ,,P betű. Elsőként 1936-ban Szent-Györgyi Albert és munkatársai vizsgálták a citrusfélékből származó flavonoidok élettani hatását, és azt tapasztalták, hogy csökkentik a hajszálerek törékenységét. A flavonoidokon 13 különböző vegyületcsoportot értünk. Mára mintegy 4000-féle különböző flavonoidot azonosítottak. A P-vitamin segíti a C-vitamin felszívódását és megvédi az oxidációtól, ezenkívül erősíti a hajszálereket. Feltételezhető, hogy hiányában a C-vitamin felszívódása és felhasználása zavart szenvedhet, éppen ezért hiánytüneteik átfedhetik egymást. Hiányában gyakori ínyvérzés léphet fel fogmosáskor. Nőknél menopauzában csökkentheti a hőhullámokat. Emellett a flavonoidok asztmaellenes és antiallergén hatásáról is szólnak tanulmányok. (Források: Kandaswami, C., Middleton, E., Adv. Exp. Med. Biol.,1994 DIABETES 2008/5 - Kicsák Marian dietetikus, Wikipedia) A recept Hozzávalók: - 1 kg cukkini - 2-3 db piros vagy tricolor paprika - 30 dkg morzsolt kukorica - 1 nagyobb fej hagyma - 4-5 gerezd fokhagyma - víz - ételízesítő (jó, ha házi) - bors/borsikafű - piros fűszerparika Elkészítés: Az apróra vágott vöröshagymát vízen üvegesre dinsztelünk. A megmosott, felkockázott cukkinit, a megmosott fagyasztott kukoricát és a felaprított paprikákat ráhelyezzük, megszórjuk ételízesítővel, átkeverjük, rövid ideig (1-2 perc) fedő alatt pároljuk. Megszórjuk fűszer paprikával, öntünk hozzá némi vizet, hozzáadjuk az összezúzott fokhagymát, egy kevés őrölt fekete borsot vagy őrölt borsika füvet, és rövid idő alatt összefőzzük őket. Medvehagyma szezon idején, feldarabolt medvehagymát is adhatunk hozzá. Addig főzzük, míg a zöldségek meg nem puhulnak. A legvégén egy kevés sörélesztő-pehely hozzáadásával még finomabb ízt érhetünk el. Míg a pörkölt megfő, elkészítjük hozzá a köretet. Egyszerűen csak alaposan megmosott natúr hajdinát főztem hozzá. Nokedlivel is nagyon finom.
Spenótos vöröslencse penne
Ennek az ételnek a kuriózuma maga a penne tészta. Nem titkolom, hogy az Aldi áruházban találtam ezt a vöröslencse lisztből készült penne tésztát amely lencselisztet és vizet tartalmaz csupán. Gluténmentes, íze nem jellegzetes, inkább semleges, állaga rugalmas, “al dente” megfőzve. Engem csupán a színe emlékeztetett a vöröslencsére. Elkészítve egy magas növényi fehérjetartalmú ételt kapunk, amelynek rosttartalma sem elhanyagolható. Hozzávalók (4 főre) 500 g vöröslencse penne tészta 2 csapott teáskanál parajdi só (vagy ízlés szerint) 4 maréknyi friss spenót 200 ml rizs, vagy kókusztejszín őrölt fekete bors 2 cikk fokhagyma 3 evőkanyálnyi olíva olaj Szokásos módon megfőzzük a penne tésztát, leszűrjük és meglocsoljuk kevés hidegen sajtolt olíva olajjal. Egy cikk fokhagymát felaprítjuk, kissé átpirítjuk a felhevített olíva olajon, rádobjuk a spenótleveleket, sózzuk, borsozzuk, lefedjük. Miután kissé “összeesett” ráöntjük a növényi tejszínt és keveset a tészta főző vizéből. Ha szükséges még sózzuk és belepréseljük a másik cikk fokhagymát. Hozzáadjuk a kifőtt pennét a tejszínes spenóthoz és kis láng felett átforgatjuk, tálalhatjuk is. Én kevés növényi sajtot tettem a tetejére tálaláskor. Gyors ebéd vagy vacsora.
Egyszerű vegán kelkáposzta leves recept
Nem vagyok nagy rajongója a kelkáposztának, de a frankfurti levest imádom. Ez a leves nem teljesen az, nem is ez volt a cél, de ízre elég hasonló. Könnyedebb, tavasziasabb ízvilága van, hiszen tele van mindenféle finom zöldséggel. Hozzávalók: 1 fél fej kelkáposzta 4 nagyobb répa 2 paszternák 1 fej vöröshagyma 5-6 gerezd fokhagyma 3 közepes burgonya opcionális: (fagyasztott vagy friss) zöldborsó 1 teáskanál petrezselyem 1 teáskanál majoránna 1 kávéskanál őrölt (fehér) bors 1 kávéskanál őrölt kömény Tálaláshoz: szójatejszín és szójajoghurt 1:1 arányú keveréke, vagy más vegán tejfölhelyettesítő, szójaallergiásoknak zabtejszín vagy rizstejszín A hagymát, fokhagymát, répát, paszternákot és krumplit meghámozom. A héjak mehetnek a komposztba, ha van. A hagymát és a krumplit felkockázom, a répát és a paszternákot karikázom, de vághatod, ahogy te szereted. A kelkáposztát csíkozom. A kelkáposztát és a hagymát kevés vízen, megsózva, fedő alatt, alacsony lángon párolom kb. 10 percig, amire a káposzta kicsit összeesik. Hozzáadom a fűszereket, a fokhagymát, a répát és a paszternákot, és további 5 percig párolom együtt. Ezután felöntöm annyi vízzel, hogy éppen ellepje, magas lángra állítom, és megsózom rendesen. Legyen sósabb, mint ahogy szereted, mert később még felöntjük. Főzöm 10-15 percig, majd jöhet a krumpli és az opcionális borsó, amivel együtt szintén tovább főzöm 10 percig. Ez után felöntöm még vízzel és egészen addig, amíg mind a krumpli, mind a répa és paszternák megpuhul. Vegán tejföllel, esetleg csípős paprikaszósszal vagy karikázott zöldhagymával tálalom. The post Egyszerű vegán kelkáposzta leves recept appeared first on VegaNinja.
Ízletes laska gránátalmával és főtt krumplival – vegán recept
Ez a nagyon egyszerűen és gyorsan elkészíthető étel igazán különleges alapanyag-párosításokat tartalmaz, ez adja meg azt a bizonyos extrát, amitől számomra izgalmas lesz egy étel. A laska gomba íze elég enyhe, nincs meg az a jellegzetes gombaíze. Jól ízesíthető, textúráját pedig nagyon szeretem, főleg, ha nincs túlsütve. Jól magába issza a fűszereket, ez esetben leginkább a szójaszószt. A sóshoz a paszternák, a hagyma és a tárkony adja az édeset (és persze az édes-savanyú uborka) ehhez jön a gránátalma friss, savanyú íze, a rukkola borsossága. A főtt burgonya szépen asszisztál mindehhez. Hozzávalók: 1 doboz (300 g) laskagomba 1 doboz (150 g) aranylaskagomba 2 nagyobb paszternák 1 kis fej vöröshagyma 1 marék sósmogyoró 2 evőkanál szójaszósz 1 csipet bors 1 csipet cayenne (kihagyható) 1 teáskanál tárkony Körethez: fél gránátalma 4 közepes méretű burgonya rukkola savanyú uborka (én egy “müncheni” jellegű, édes savanyú uborkát használtam, normál csemegeubival is működne) A hagymát karikákra, a paszternákot negyedkarikákra (cikkekre) vágom, persze hámozás után, a laskagombákat pedig elnagyolva darabolom, hogy kiélvezhessem a szép kis formáit tálalás után is. A hagymát egy kevés vízen, alacsony lángon, lefedve addig párolom a paszternákkal és a sósmogyoróval együtt, amíg a hagyma üvegessé nem válik. Ekkor nagy lángra veszem, és rádobom a gombát, és összeforgatom. Megfűszerezem borssal, cayennel (ha szereted a csípőset), tárkonnyal, és fedő nélkül, időnként megkeverve párolom-pirítom kb. 10 percig. Ekkor adom hozzá a szójaszószt, amitől bronzos színt ölt az egész. Adok még neki 10 percet, időnként megkeverve, hogy minen darab megpirulhasson. Közben a krumplikat megmosom (ha van kedved, meg is hámozhatod), felnégyelem, és sós vízben puhára főzöm. A tányérra halmozom a gombát a paszternákkal, mellé a főtt krumplit, rukkolát, csemegeuborkát. A gránátalmát meghámozom (tehát kiszedem belőle a gyümölcshúst a magocskákkal), és rászórom a gombára. +1 tipp: Így hámozd a gránátalmát: The post Ízletes laska gránátalmával és főtt krumplival – vegán recept appeared first on VegaNinja.
Sült süngomba zöldborsó-cukkini rizottóval
2017. február 27. Vegetáriánus receptek
A süngomba védett, viszont termesztett változata árusítható, így piacokon hozzájuthatunk. Megsütve kellemes, karakteres íze lesz, egy könnyed rizottó jó választás hozzá.
Hozzávalók:
- 2-3 pohár zöldségalaplé
- 2-3 ek olaj
- 1 pohár rizs
- 2 ek hántolt tökmag
- ½ szál póréhagyma
- ½ bébicukkini
- ½ pohár zöldborsó
- só
- leheletnyi bors
- 2 ek parmezán
- 2 ek vaj
- kb 150 g süngomba
- 1-2 cikk fokhagyma
A rizottó
Az alaplevet felforrósítjuk, a cukkinit megpucoljuk és felkockázzuk, a póréhagymát felkarikázzuk, és forró olajban a tökmaggal picit megfuttatjuk. Hozzáadjuk a rizst, sózzuk. Kavargatva együtt pirítjuk, amíg a rizs enyhén üveges nem lesz. Hozzáadjuk a cukkinit, borsozzuk és elkezdjük felöntögetni a forró alaplével. Az alaplevet folyamatos keverés mellett adagolgatjuk a rizshez, el-eldolgozva, mindig csak annyit, amennyit épp felvesz. Mikor a rizs félig megpuhult, mehet bele a zöldborsó is. Az alaplevet adagoljuk, míg a rizs teljesen meg nem puhul. Ha kész, beleforgatjuk a parmezánt majd 5-10 percig lefedve pihentetjük.
A gomba
A süngombát nem mossuk, de eltávolítjuk a nem megfelelőnek ítélt részeket, majd összevagdossuk. A vajat egy serpenyőben felforrósítjuk, beletesszük a gombát és meg-meg keverve, átforgatva megsütjük. Amikorra elkészül, a sün szőrei karamellizálódnak. Hozzákeverjük a zúzott fokhagymát.
Frissen tálaljuk.
A süngombáról: https://hu.wikipedia.org/wiki/Oroszl%C3%A1ns%C3%B6r%C3%A9ny-gomba
Bliszkó Viktor
Dhal - indiai mungóbab leves
Indiában a szárított borsó- és babféléket gyűjtő néven dhálnak nevezik, csakúgy, mint a belőlük készült leveseket, melyek nem hiányozhatnak egyetlen főétkezésből sem. A dhálok vasban és B vitaminban gazdagok, és a védikus étkezésben a protein fő forrásai. A védikus hagyományokat követve általában...
Csicseriborsó curry
2017. február 2. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Annától: - Hozzávalók: - 2 kisebb vörös hagyma - 1 ek kurkuma - 2 ek curry - 2 ek garam masala - 1 ek tandori masala - 1 v 2 ek római kömény - Fél ek sima köménymag - 1 kisujjnyi lereszelt friss gyömbér - 6 szem kardamom - 2 kicsi (400g) vagy egy nagy csicserikonzerv - Kókuszzsír - Kókusztejpor vagy 1 cocomas - Lehet friss koriander levelet is tenni bele, illetve szárított lime levelet 2-3 db-ot A fűszereket és a felkockázott hagymát sóval kókuszolajon összeérleljük, vigyázva, hogy ne égjen oda. Először nagy lángon, majd visszavéve. Ráborítjuk a csicserikonzervet leve nélkül ( azt aquafabának eltehetjük), majd egy 1/4- 1/2 liter paradicsompürét öntünk hozzá ( attól függ milyen sűrű, milyen testes, hogy ne nyomja el a többi ízt- számít a márka). Addig főzzük,amíg megpuhul a csicseri. A végén hozzáadjuk a kókuszkrémet vagy beleszórjuk a port és összerottyantjuk. Főtt rizzsel tálaljuk. Jó Étvágyat!
Savanyú káposztás bableves egyszerűen
2017. január 30. Vegetáriánus receptek
Hétvégén készen lett a savanyú káposztánk és nyilván azonnal főzni is kell belőle valamit (amellett persze, hogy saláta helyett is fogyasztjuk más ételekhez). Nagyon egyszerű, vegán és még gluténmentes is! ;-)
Hozzávalók:
- 500 g szárazbab
- 2 fej hagyma
- 4-5 babérlevél
- 3 ek étolaj
- 1 tk őrölt feketebors
- 1 tk őrölt kömény
- 2 szál szárított kápia paprika
- víz
- só
- 4 szál sárgarépa
- 2 szál petrezselyem
- 2 nagy marék savanyú káposzta
A babot éjszakára beáztatjuk. A hagymát megpucoljuk, összevágjuk, és az olajon egy fazékban a babérlevéllel együtt megpirítjuk. A babot leszűrjük, a fazékba tesszük, és felöntjük 2-3 szoros mennyiségű vízzel. Sózzuk, de csak óvatosan, figyelembe véve a káposzta sósságát. Hozzáadjuk a borsot, a köményt és a paprikát is. Felfőzzük, és a bab majdnem kész állapotáig hagyjuk tovább főni.
A savanyú káposztából kiszedjük a szemes fűszereket, a tormát és a babérlevelet. Ha van benne birsalma, azt viszont mindenképpen hagyjuk benne. A káposztát átmossuk, kicsavarjuk, és összevágjuk. A sárgarépát és petrezselymet megpucoljuk, kis kockákra vágjuk, és a káposztával együtt a fövő leveshez adjuk. Ellenőrizzük, hogy elég sós-e, ha szükséges sózzuk.
A répa puhulásáig főzzük.
Bliszkó Viktor
Ananászos keralan curry
Az év ezen időszakában a vonóhorog végére tűzött teniszlabda, a csaptelep és a gépzsír bizonyos szempontból hálásabb konyhai alapanyag, mint a paradicsom, a paprika vagy a padlizsán. Történetesen azért, mert előzőek non-stop szezonálisak, és januárban és júliusban is változatlan áron lehet hozzájuk jutni. Ám zöldségfronton a jégcsapretek a növényevők egyetlen mentsvára. Más kérdés, hogy csak igen keveseknek van türelme és kézügyessége jégből retket formázni, és a végeredmény sem lesz túl ízletes. (Állítólag a görög fűszerkeverék segíthet a dolgon, de a magam részéről bojkottálom a nátrium-glutamátot.) Sütőtök, cékla és krumpli! - vágnák rá egyesek, de dafke nem ezekből fogok alkotni, hogy bosszantsam a tudálékos fejüket. Hanemakkor, a komponensek: 1/2 fej karfiol (óbazz, ez szezonális... na, mindegy, most már megfőztem, hogy rohadna meg!) 1 tk fehér mustármag 1/2 tk őrölt görögszénamag 1 tk kurkuma 1 marék szárított currylevél 5 cm reszelt vagy felaprított gyömbér 2 gerezd fokhagyma 6 szál zöldhagyma 1 piros chilipaprika 1/2 csokor koriander felaprítva (elhagyható, tekintve, hogy ilyenkor ritka, mint hawaii mintás hullazsák) 2 paradicsom felaprítva 1 ananász, jobb híján 400g-os konzerv 400g csicseriborsó (konzerves szintúgy) 400g kókusztej Válogatott szidalmak közepette (opcionális, én így szoktam) levágjuk a karfiol torzsáját és leveleit, majd kb. 1-2 cm vastag szeletekre vágjuk. Ezeket egy grillserpenyőn szárazon lepirítjuk. Egy másik serpenyőben cicázás nélkül olajat hevítünk, majd hozzáadjuk a mustármagot, a kurkumát és a curryleveleket. Ezt az elegyet egy percig kis lángon pirítjuk, majd jöhet a lereszelt gyömbér, fokhagyma, a felaprított zöldhagyma és a chili is. Hozzápasszítjuk a paradicsomot, a kókusztejet, a lecsepegtetett csicseriborsót, az ananászt levével együtt, legvégül a karfiolt, majd az egész hóbelevancot lefedve készre főzzük. Citromos-kardamomos rizsával kiváló párosítás.
Húsmentes rakott káposzta
2017. január 23. Éltető ételek
Ha tél, akkor savanyú káposzta. A legjobb frissen és nyersen enni, de így sütve is hasznos, hiszen kellő rostot tartalmaz, így az emésztést tuti rendben tartja. A káposzta helyett karfiollal is elkészítheted. Hozzávalók (2-3 adag): - 20 dkg savanyú káposzta - 1/2 csésze parbolied rizs - 1/2 csésze köles - 1/2 üveg házi lecsó - 1 vöröshagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 6-8 szép nagy gomba - 2 evőkanál kókuszolaj - himalája só, frissen őrölt bors - tejföl Elkészítése: - A rizst 1 és 1/3 csésze vízben kissé megsózva főzd puhára (kb. 25 perc). - A kölest alaposan mosd át, száraz serpenyőben pirítsd szárazra. Önts rá 1 és 1/3 csésze vizet, sózd meg, és lefedve, lassú lángon 15 perc alatt főzd puhára. - Amennyiben sós és nagyon savanyú a káposzta, kissé mosd át, majd vágd fel, hogy kisebbek legyenek a káposzta csíkok. - A gombát tisztítsd meg, és vágd kockára. - Az apróra vágott vöröshagymát 1 evőkanál kókuszolajon dinszteld meg, majd reszeld bele a fokhagymát is. Forgasd bele a gombát, és néhány percig süsd össze. Sózd, borsozd. - Öntsd rá a lecsót, és mintegy 10 perc alatt főzd össze. - A megfőtt kölest keverd a gombás lecsóhoz. - Egy jénai tálat vagy egy kisebb tepsit kenj ki zsírral. Tedd bele a káposzta felét. - Szórd bele a rizst, majd simítsd rá a köleses lecsót. Takard be a káposzta másik felével. - A tetejét kend meg a tejföllel és tedd rá a maradék kókuszolajat. - Előmelegített sütőben, 200 fokon süsd mintegy 30-40 percet.
Vegan Grill receptek
Vegan Grill receptek, ha gyors, könnyű és finom vegán finomságokra vágytok. Magyarország első vegán grilltermékeinek gyártójától. Már korábban is írtunk a Vegan Grill termékeiről, most pár izgalmas receptet hoztunk nektek, amelyek segítségével könnyen elsajátíthatjátok, hogy milyen könnyű szejtánnal főzni a mindennapokban. Búzahús leves, egy igazi klasszikus újragondolva (Vegan Grill receptek) Hozzávalók: 1 csomag Natúr Szejtán 1 nagyobb fej vöröshagyma 4-6 gerezd fokhagyma Növényi olaj Só, bors, Vegeta ételízesítő 2 nagyobb sárgarépa 1 nagy fehérrépa 3 közepes burgonya 1 karalábé Babérlevél Friss petrezselyem Elkészítés: Vágd apróra a vöröshagymát, majd kevés olajon dinszteld üvegesre egy nagy fazékban. Közben hámozd meg és szeleteld fel a zöldséget (burgonya, répák, karalábé), pucold meg a fokhagyma gerezdeket. A Natúr Szejtánt vedd ki a csomagolásból és vágd falatnyi darabokra. Amikor a hagyma megpuhult, tedd a fazékba az egész fokhagyma gerezdeket, a Natúr Szejtánt, a zöldségeket, ízlés szerint sót, borsot, vegetát, babérlevelet. Forrald fel, majd vedd le a lángot minimumra, és főzd még legalább fél órán át, hogy az ízek összeérjenek. Tálaláskor apróra vágott, friss petrezselyemmel szórd meg. Borsófőzelék szejtán feltéttel (Vegan Grill receptek) Hozzávalók: 1 csomag Natúr Szejtán 60 dekagramm zöldborsó 1,5 deciliter víz 6 deciliter natúr mandulatej 3-4 teáskanál búzaliszt 1 mokkáskanál só 1 csipet bors 1 mokkáskanál szárított oregánó 1 mokkáskanál szárított bazsalikom 1 mokkáskanál őrölt rozmaring 1 mokkáskanál szárnyas fűszerkeverék (vagy más fűszerkeverék, ami kéznél van) 1 evőkanál kókuszolaj Elkészítés: Egy nagyméretű fazékban hevíts fel egy kanál kókuszolajat, majd pirítsd át rajta a zöldborsót. Szórd rá a fűszereket és még egy percig pirítsd tovább. Add hozzá a vizet, illetve 4 deciliter natúr mandulatejet és főzd addig, míg a zöldborsó meg nem puhul. Addig a maradék 2 deciliter mandulatejben keverd el csomómentesre a 4 evőkanál lisztet. Ha hígabban szereted a főzeléket kevesebb lisztet adj a mandulatejhez. Ha a borsó már puha, öntsd a lisztes keveréket a fazékba és addig főzd tovább, míg be nem sűrűsödik. A Natúr Szejtánból vágj vékony szeleteket és egy külön serpenyőben egy kanál kókuszolajon kezd el pirítani. Egy kevés sóval, borssal illetve szárnyas fűszerkeverékkel ízesítsd. Vegán Gyros magyaros szejtánból (Vegan Grill receptek) Hozzávalók: 1 csomag Vegan Grill magyaros hagymás szejtán Pita/Tortilla Paradicsom Kígyó uborka Saláta Lilahagyma Öntethez: 1 evő kanál humusz (elhagyható) 1 evő kanál növényi tejszín só, bors, szárított kapor levél Elkészítés: Pirítsd aranybarnára a Vegan Grill magyaros hagymás szejtánt egy kevés növényi olajon. Amíg pirul vágd fel apróra a zöldségeket, keverd össze a növényi tejszínt a humusszal és fűszerekkel, hogy megkapd az öntetet. Töltsd meg a pitákat a szejtánnal, zöldségekkel és locsold meg az öntettel. A termékpalettát és a boltok listáját, ahol hozzájuthattok a termékekhez a www.vegangrill.hu oldalon tekinthetitek meg, új recept pedig hetente felkerül a Vegan Grill facebook oldalára. Reméljük elkészítitek ezeket az ínycsiklandó fogásokat, jó étvágyat!
Tejszínes-gombás-zöldhagymás sült szejtán
Főztjeim mellett előszeretettel traktálok másokat újévi fogadalmaimmal. Minél kisebb érdeklődést tanúsítanak a mondandóm iránt mások, annál nagyobb örömmel tölt el engem ez a művelet. Ennek szellemében: 1. Nem kényszerítem embertársaimat arra, hogy vogul revütáncosnak öltözve járjanak medvetáncot a pápával. 2. Nem gargarizálok körtelével biztosítási kárbecslők társaságában. 3. Soha többé nem válaszolok a "mi az a szejtán?" kérdésre, kiváltképp nem az internet totális térhódítása után 15-20 évvel. (Ha mégis erre ragadtatnám magam, válasz gyanánt vihogva verem arcon az illetőt egy búvártappanccsal.) És most akció. Beszerzi hozzá szolgalelkűen: 200g szejtánpor (azaz búzasikér) 70g búzaliszt 2 ek olívaolaj só 1tk füstölt paprika 1 tk fokhagymapor 250 g csiperkegomba 2 szál zöldhagyma 1 gerezd fokhagyma 1 dl rizstejszín 1 tk mustár só, bors Szejtánt (amit továbbra sem vagyok hajlandó definiálni, haha) főzünk az itt leírt módon. Vékony szeletekre vágjuk, és mindkét oldalon kisütjük egy tapadásmentes serpenyőben. Közben ravaszul összekeverjük a füstölt paprikát a fokhagymaporral és némi sóval, és a sütés utolsó fázisában, fűszerezzük vele a szejtánt. (Hogy meg ne égjen a paprika, értem?) Ha, kész, félretesszük. A felszeletelt gombát forró olívaolajban, nagy lángon lepirítsuk, majd visszavesszük a lángot, és hozzáadjuk a felszeletelt zöldhagymát és a lereszelt fokhagymát. Sózzuk, borsozzuk, majd tapasztaltan, türelmesen megvárjuk, hogy a leve nagyrészt elpárologjon. Ekkor hozzápasszítjuk a tejszínt és a mustárt, majd elkeverjük. A szejtánt a tejszínes-gombás cuccal rizsa társaságában ízlésesen szervírozzuk, nem mocsári tapló módon, mintha csak egy rinoszérosz hányt volna oda.
Káposztás kofta
A kofta indiai étel, sült zöldséggolyót jelent, amit legtöbbször paradicsomosszószban tálalunk. Hogy szezonálisak legyünk, most káposztából készült. Hozzávalók: 5 dl finomra reszelt káposzta 1,5 kk őrölt római kömény 1 ek reszelt friss göymbér egy csipet őrölt chili 2 kk só 3-4 ek csicseriborsó...
Hótegyszerű csicseriborsó- és kukoricaburger
2016. december 12. Vegán muflon
Újabb olvasói levelet kell közzétennem: "Tisztelt Muflon úr! Amennyiben nem hagy fel az urizáló receptek posztolásával, rajzszeget verek a klumpámmal az alsóajkába! Hát honnan szerezzek én itt Rimákseregélyesen édeskrumplit meg babsajtot? Talán érleljek a hálóingemben? Megvolt bennem a szándék, hogy elhagyom a hurkát meg a pejslit, de ha így folytatja, komplett bölénycsordákat fogok tokaszalonnába tekerni! Sőt, a saját vejemet is, a Rezsőt! Aztán majd nézegethet, maga kotványos paszulytatár! Üdvözlettel: Kentaur Lajosné" A blog elindítása óta megtanultam komolyan venni a hasonló fenyegetéseket, ezért most egy olyan szimpla specialitással hozakodom elő, melynek minden összetevője könnyedén beszerezhető. (Kivéve a csicseriborsót és a koriandert, hogy azért mégis provokáljak egyeseket.) Összeharácsolandó: 400g (azaz egy konzerv) csicseriborsó 300g (azaz majdnem egy konzerv) morzsolt kukorica fél csokor friss korianderlevél felaprítva 1 tk pirospaprika 1/2 tk őrölt kömény 1 citrom héja 4 púpozott evőkanál liszt só/bors zsemle, plusz az összes gány, ami a hamburgerbe kell. A csicseriborsót és a kukoricát a fűszerek, a citromlé és a liszt társaságában aprítóba helyezzük, és durvára daráljuk. Ha az így kapott masszát még mindig undorítóan ragacsosnak találjuk, újabb dózis lisztet helyezünk bele. Ezután négy egyforma fasírt formázunk belőle, majd fél órára hüttőbe helyezzük. Kevés olívaolajon mindkét oldalon kisütjük, majd jajveszékelve zsemlék közé szorítjuk őket.
Tudatos felkészülés a karácsonyra - 8. rész Az étkezés
2016. december 6. Élj harmóniában
Ne engedd, hogy a karácsonyi készülődés feleméssze minden energiádat és pénzedet A karácsonyi ünnepek idején sok családban az étkezés központi helyet foglal el - vannak olyan családok is, ahol szinte másról sem szól a szeretet ünnepe, mint az evésről. Megannyi statisztika támasztja alá, hogy az ünnepi időszak alatt az emberek jelentős része a normál - általában elfogyasztott - mennyiségű élelmiszer többszörösét vásárolja meg, készíti el és fogyasztja el. Majd az ünnepi hangulat helyett, sokaknak okoz a nagy mennyiségben elfogyasztott mindenféle egészségtelen étel, nehéz emésztést, emésztési problémákat, mindenféle fájdalmakat, elnehezültséget. tunyaságot. Az emésztési problémák miatt a gyengülő immunrendszer következtében az ünnepek után sokan megbetegszenek, mert már az első kórokozó is betegsége t vált ki belőlük. Sajnos a tudatos táplálkozás hiánya miatt a karácsonyi időszakban hatalmas mennyiségben fogynak a patikákban a különböző emésztést segítő gyógyszerek, tabletták, készítmények. Nem kell, hogy a karácsonyod az emésztési kínokról szóljon. Kis odafigyeléssel, tudatossággal elérheted, hogy az ünnepek alatt friss, ízletes, tápláló ételeket egyél Te és a családod is és az étkezés után energikusnak, könnyednek érezzétek magatokat. Ahhoz, hogy a pénzedet és az energiádat se pazarold és kiváló legyen a közérzeted, tervezd meg előre a karácsonyi időszak menüit - mindenből csak annyi főre tervezz, ahányan lesztek. Azért mert karácsony van, senkinek nem kell és nem is érdemes három ember helyett ennie. A menü összeállításánál törekedj inkább arra, hogy friss, egészséges legyen és arra, hogy ne vállald túl magad a konyhai feladatokkal. Nem érdemes túl bonyolult ételeket készíteni, hasznosabb ha több időt töltesz a családoddal és egyszerű, gyorsan elkészíthető, friss egészséges, ízletes ételeket választasz a karácsonyi menühöz. Itt is vedd figyelembe a kevesebb néha több elvet. Inkább a minőségi ételeken legyen a hangsúly, mint a mennyiségen. Inkább a friss, egyszerű és egészséges ételeket preferáld, mint a bonyolult, egészségre kevésbé kedvező ételeket. A karácsonyi menüt friss, egészséges, vegyszermentes (bio) alapanyagokból készítsd el és annyit ételt főzz, amennyit jólesően el is fogyaszt a család. A karácsony lényege a hangulat, az hogy a családoddal harmonikusan, szeretetben tudj közösen időt tölteni. Amennyiben a szeretet és harmónia elmarad, azt semmilyen étellel nem lehet pótolni. nem érdemes a karácsonyi menü miatt elégedetlenkedni, veszekedni. A megtervezett menühöz írd össze az alapanyagokat és ha teheted, interneten keresztül rendeld meg, így elkerülheted a boltokban és az utcákon, bevásárlóközpontokban való tolongást és több szabadidőd is marad, amit együtt tudtok tölteni a családoddal. Törekedj a mértéktartó étkezésre és a friss, minőségi ételek fogyasztására, hogy jól indulhasson a következő éved:) Néhány javaslat a blogról a karácsonyi menühöz - a linkre kattintva eléred a receptet. A receptek nem tartalmaznak húst, halat, tojást, azaz alapvetően laktovegetáriánus receptek, de sok van köztük ami laktózmentes, gluténmentes ételek. Nézelődj kedvedre:) Édes sütemények, kekszek Citromos vaníliás keksz Reform csokis keksz Egyszerű kókuszos zabpelyhes keksz Karácsonyi keksz teljes kiőrlésű liszttel Házi készítésű cukormentes csokoládé Teljes kiőrlésű tönkölykeksz naranccsal és mandulával Narancsos mazsolás keksz Gluténmentes, laktózmentes, cukormentes vaníliás keksz Zablisztes almás-diós muffin Gluténmentes, tejmentes, cukormentes köles desszert Házi készítésű mogyorós csokoládé Egyszerű, sült túrótorta Kókuszos, kakaós tönkölysütemény Reform almás szamósza Tejmentes sütőtökös muffin Gluténmentes muffin Teljes kiőrlésű, tojásmentes linzer Reform almás pite tönkölybúzaliszttel Tejmentes, tojásmentes mandulás muffin Gluténmentes, cukormentes, tejmentes meggyes muffin Shortbread keksz - reform változat Bögrés mákos sütemény Gluténmentes bögrés süti Sós vendégvárók Egyszerű sós stangli Élesztőmentes, gyors túrós vendégváró Gyors, élesztőmentes tejfölös pogácsa Gluténmentes sós muffin Cukkinis, pirított napraforgómagos minikifli Gyors hummuszkrém Élesztőmentes cukkinis pogácsa Ebéd vagy vacsora ételek Indiai Dhal - mungbab leves Quinoa, brokkolis zöldségekkel Sült padlizsános, sült házi sajtos főétel Káposztás subji - ízletes fűszeres káposztás étel Vegyes zöldséges subji - zöldséges főétel Cukkini-burgonya curry Hummusz Sütőtökös subji Zöldséges, csicseriborsós kuszkusz Kitri (kichari) Vöröslencsés, zöldséges lasagne Gluténmentes zöldségfasírt Polenta krémesen, párolt zöldségekkel Gluténmentes zöldséges lepény Zöldséges polenta pizza Fűszeres vöröslencse dhal, aszalt paradicsomos, sajtkrémes muffinnal Sütőben sült köles kása Sütőben sült fűszeres karfiol Céklás zöldségek hajdinával Gyors, egyszerű csicseriborsós curry Zöldséges pizza Pudla, gluténmentes indiai lepény Baszmati rizs zöldségekkel, korianderrel Feketemustármagos zöldbab paradicsomszószban Fűszeres sült, sütőtök Édesköményes lepény Mindenféle finomságok Chapati - indiai lepénykenyér Gyömbér tea Alma csatni Szilva csatni (sós, édes,csípő finomság) Quacamole Uborka raita Reggeli mandulaturmix Datolyás tejturmix Krémes zabkása dióval és mazsolával Pirított, párolt gyümölcsök - ájurvédikus reggeli Házi joghurt készítése Gyors, élesztőmentes kenyér Jó étvágyat kívánok:) szeretettel: Kati
Töltött rántott szejtán kétféle töltelékkel
2016. november 22. Vegán lettem
Töltött rántott szejtán kétféle töltelékkel, áfonyás diókrémmel és vegán kolbásszal. Cikkünkben a szejtán elkészítésének újabb egyszerű módját mutatjuk be. A szejtán vagy más néven búzahús, a búza sikérjéből készül. Húspótló alapanyagként működik és a felhasználási lehetőségek lényegében végtelenek, akárcsak a húsnál. Jelen receptben például töltött rántott szejtánt készítünk. Töltött rántott szejtán hozzávalók: 25dkg szejtánpor 10dkg darált dió 5dkg vörös áfonya kukoricaliszt zsemlemorzsa margarin fokhagymapor citrombors bors só cukor Töltött rántott szejtán elkészítése: Először a szejtánt készítsd el. Adj hozzá a szejtánporhoz kevés sót, fokhagymaport és borsot ízlés szerint, majd keverd össze 4 dl vízzel. Gyúrj belőle egy nagy golyót, majd forralj fel vizet és főzd 10 percig. Az első 10 perc után vedd ki a vízből, vágd fel nagyobb szeletekre és tedd vissza főni körülbelül 30 percig, ugyancsak lobogó vízbe. Miután megfőtt vedd ki vízből a kész szejtánt és nyomkodd ki belőle a felesleges folyadékot. Amíg készül a szejtán készítsd el a tölteléket. A vízbe áztatott vörös áfonyát keverd össze a 10 dkg darált dióval, majd fűszerezd a citromborssal és ízesítsd kevés sóval és cukorral. Egy kevés margarint olvassz fel, majd add hozzá diókeveréket és még egy kis fűszert amennyiben megkívánja a massza. A margarinból éppen annyit használj, amely segítségével jól formázhatóvá válik a diós masszád. A szejtánból vágj hajszálvékony szeleteket. Ha vastagabbra vágod, akkor zsebeket tudsz vágni rá és úgy betölteni a tölteléket, ha maradsz a szeleteknél, akkor két szelet közé teszed a tölteléket, majd fogpiszkálóval körbetűzöd. Én tölteléknek még vegán kolbászt használtam, kevés vegán sajttal elkeverve, de a töltött rántott szejtán töltelékét bármiből elkészítheted. Végül következzen a panír. A kukoricalisztet keverd el vízzel és adj hozzá kevés zsemlemorzsát. Érdemes dupla panírt használni, hogy biztos bent maradjon a töltelék a szejtánban. Fedő alatt forró olajban süsd meg a szeleteket. A képen látható massza krumplipüré. A főtt krumplit, kevés margarinnal és rizs- vagy zabtejjel turmixoltam össze és melegen tálaltam. Jó étvágyat!
Pirított szezámmagos joghurt szósz (vegán, gluténmentes)
2016. november 14. Zizi kalandjai
Évek óta minden ősszel októberben túrázni megyünk egy nagy baráti csapattal. Csodás színeket ölt ilyenkor a természet, nem tudunk betelni a látvánnyal. Olyan képeket lehet készíteni, amelyekre egy barát azt kommenteli, hogy a kép akár festmény is lehetne. Az idén Bakonyba látogattunk el és ez volt az első kétgyerekes túrázásunk. El lehet képzelni, nem pihenni mentünk, hanem keményen dolgozni! Egyedül főzni nem kellett és házimunkát végezni, de minden mást szülői teendőt ugyanúgy nyomattunk I.-vel, mint itthon. Na persze a túrázásoknak köszönhetően jó levegőn voltunk, jó társasággal, csodálatos környezetben, szóval jól éreztük magunkat bármennyire is nehéz volt két kicsi gyerekkel (főleg, amikor egyszerre hisztiztek az erdő közepén… na de legalább van miről mesélnünk! :)). Egy kis huncut szélgyerek falevelet kergetett… A mai receptnek nincs köze a túrázáshoz, csak a csodás színek miatt osztom meg veletek ezeket a bakonyi képeket. Szóval ennek a szezámos joghurt szósznak a receptjét Vivienne Facebook oldalán találtam. Nem is igazán recept volt, csak leírta, hogy miket kevert össze. Én ici-picit változtattam rajta, a szezámmagot megpirítottam, adtam hozzá egy kis citromlevet és azt hittem, hogy fokhagymát is fogok tenni bele, de, amikor megkóstoltam, rájöttem, hogy az nem hiányzik bele. Éreztetek már tömény darált pirított szezámmag illatot? Ha még nem, ezen recept elkészítése után másba sem akartok majd szagolni, csak darált pirított szezámmagba! Annyira, de annyira finom, ízre és illatra is! Villámgyorsan elkészülő recept és nagyon sok mindenhez használható. Például sült zöldségek mellé, salátákhoz, de akár tésztára szósznak is el tudom képzelni. Pirított szezámmagos joghurt szósz (vegán, gluténmentes) Hozzávalók: – 6-8 evőkanál szezámmag – 250-300 ml szójajoghurt/natúr joghurt – 1-2 teáskanál frissen facsart citromlé – 1/2 teáskanál só – csipet fehérbors – olívaolaj, tálaláshoz Száraz teflonserpenyőben pirítsuk meg a szezámmagot 4-6 perc alatt. Öntsük a magot a robotgépbe/darálóba és aprítsuk/daráljuk porrá (ekkor szagoljunk bele). Tegyük egy tálkába a joghurtot, keverjük bele a darált szezámmagot, ízlés szerint adjuk hozzá a citromlevet, sózzuk és borsozzuk. Tálaljuk egy kevés olívaolajjal meglocsolva.
Fried Green Tomatoes
Ugye a paradicsomok, paprikák normál esetben nyáron teremnek? De mi van a későn érőkkel, az érlelő napfényről lemaradottakról, a párás ködös reggeleket megélőkről, a beteljesületlenség érzésétől telítődöttekkel? Már ha a paradicsomok éreznek, de miért is ne tennék? Feladatunk, hogy segítsük őket hátrányos helyzetükben is eljutni tányérunkra, ahogy lett származású barátnőm mondaná: ,, Csináljunk defektből effektet! . Ehhez hoztam néhány ötletet: csatni, salsa verde és sült zöld paradicsom formájában. Jó tudni: A zöld paradicsom a nyers burgonyához hasonlóan tartalmaz szolanint -az érés során ez lebomlik- ezért fogyasztása nem teljesen veszélytelen, de ehhez a veszélyhez kilószám kellene fogyasztani az egyik legfinomabb savanyúságból, amit friss íze kifejezetten egzotikussá tesz a hazai zöldség és gyümölcs kínálatban. Zöld paradicsom csatni: A zöld paradicsom citrusos, citromhéjra emlékeztető íze miatt jól illik halakhoz, grillezett kecske sajthoz és zöldségekhez. Hozzávalók: 1 kg zöld paradicsom 2 dl víz csillagánizs, szegfűbors, szegfűszeg 2 db citrom leve 20 dkg cukor ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 1 kg zöld paradicsomot - nem szükséges hámozni, magozni- feldarabolom. Egy lábasban felforraltam 2 dl vizet és 20 dkg cukrot, hozzáadtam egy csillagánizst, néhány szem szegfűborsot és szegfűszeget és két citrom levét. A szirupot felére beforraltam, beletettem a feldarabolt paradicsomot. Addig főztem takarék lángon, amíg elfőtt a leve és besűrűsödött. 4 deciliteres üvegbe töltöttem, majd dunsztba tettem, így télre is spájzolhatunk belőle. Sült zöld paradicsom ( rántott zöld paradicsom ): Az egy centi vastagra szeletelt, sózva pihentetett paradicsomokat egyszerűen ki is lehet rántani, de álljon itt a recept a vele azonos című könyvből: "Hozzávalók: személyenként egy közepes zöld paradicsom, bors, fehér kukoricaliszt, szalonnazsír, só. A paradicsomot szeld fel körülbelül 1/4-es hüvelykes szeletekre. Ízesítsd sóval, borssal. Panírozd be a szeletek mindkét oldalát kukoricaliszttel. Végül forró szalonnazsírral kikent serpenyőben süsd világosbarnára. Azt hiszed, hogy meghaltál és a mennyországba kerültél! Plussz: sült zöld paradicsom tejes mártásban: a serpenyőben maradt minden evőkanál szalonnazsírhoz keverj egy evőkanál lisztet, és jól keverd el. Aztán habarj bele egy csésze meleg tejet, és állandó keverés mellett főzd sűrűre. Tetszés szerint ízesítsd sóval és borssal, végül a szószt öntsd a paradicsomszeletekre. Forrón tálald. Nincs a világon ennél finomabb. " / Fannie Flagg : Sült zöld paradicsom / Salsa verde zöld paradicsomból: A zöld paradicsomból készített salsa verde a legjobb, amit valaha ettem. Színe és íze tökéletes harmóniában van. Hozzávalók: ? 4 db zöldparadicsomot ? 1 db közepes méretű édes hagyma ? egy gerezd fokhagymát ? 1 db zöld erős paprika kimagozva ? 1/2 csokor petrezselyemzöld ( opcionálisan koriander zöld ) ? egy csipet koriandermag frissen őrölve ? 1 ek.olívaolaj ? negyed citrom leve és egy citrom(bio) reszelt héja ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A zöldparadicsomot és a salátahagymát felkarikáztam és besóztam és állni hagytam. Ezek után a többi hozzávalóval robotgépbe tettem és jól összeturmixoltam, a reszelt citromhéjat pedig utólag kevertem bele. Nyári ízélmény az őszben.
Gombapástétom (vegán, gluténmentes)
2016. október 25. Zizi kalandjai
Újabb adag csodaszép gombákat kaptunk kipróbálásra a Bio-Funghi Kft-től. Barna csiperke gombák érkeztek rózsaszín dobozkában a GoPink kampány keretében. A mellrák elleni küzdelemhez csatlakozva a Bio-Fungi Kft. egész októberben rózsaszín tálcákba csomagolja a csiperke- és laskagomba termékeit. A termesztett csiperkegombának alacsony a kalóriatartalma, nem tartalmaz zsírt és koleszterint, valamint magas a víz- és rosttartalma. Ásványi anyagokban (szelén, kalcium, nátrium, foszfor, magnézium, kálium) és vitaminokban (D, B-vitamin) szintén gazdag, továbbá antioxidáns is. Fontos, hogy ne hámozzuk, mert így értékes tápanyagokat veszítünk, csak folyó víz alatt, gyors öblítéssel tisztítsuk meg. Az egyik adagból mennyei gomba pástétomot csináltam. Nóri Mindenmentes című könyvéből választottam ezt a receptet. Nóri blogját már követem egy ideje. Igazi kísérletező… képes tesztelni egy receptet nagyon sokszor, csak, hogy elérje azt a tökéletes végeredményt, amit a fejében elképzelt. Nagyon sok kreatív ötletet meríthetünk a receptjeiből és sok-sok egészséges finomság kerül az asztalunkra, ha az ő blogjáról vagy az ő könyvéből főzünk. Épp a kiadónál voltam egy megbeszélésen, amikor kiderült számomra egy véletlen elszólásból, hogy Nóri is velük készít könyvet. Ahogy hazaértem, írtam neki egyből, hogy “Könyvet írsz, Nóri?”. Aztán elmesélte a sztoriját, hogy honnan jött az ötlet, hogy a blogból kézzel fogható könyvet készítsen, miket tapasztalt az “út” során és ellátott sok-sok hasznos tanáccsal, amik nagyon jól jöttek nekem, éppen, akkor, amikor még csak az “út” elején jártam. Szóval a Mindenmentes könyv egy vegán szakácskönyv, de ezenkívül az összes recept benne gluténmentes, hozzáadott cukor mentes és a 160g CH diétába is beilleszthető. Kreatívan van fejezetekre bontva a könyv: házilag készült ételekre, útravalókra, vendégvárókra, hétköznapokon könnyen elkészíthető ételekre, hétvégékre ráérős napjainkra készíthető ételekre és desszertekre. Ha belőle főzünk magunknak, családtagjainknak, barátainknak, akkor nemcsak egészséges, hanem finom ételt teszünk az asztalra, jól fogunk lakni és utána is jól fogjuk magunkat érezni. Nóri könyve nagyszerű ajándék lehet karácsonyra vegánoknak, gluténmentesen étkezőknek, vagy olyanoknak, akik mindenevők, de érdeklődnek az egészséges táplálkozás után vagy érzik, hogy változtatni szeretnének néhány dolgot az étkezésükön, de nem tudják hol kezdjék el. Könyvéből a gombapástétom receptjét választottam, amit barna csiperkéből készítettem. Gyorsan összedobható és néhány napra biztosítva van a kencénk, amit pirítós kenyérre kenhetünk vagy zöldségeket mártogathatunk bele! Gombapástétom (vegán, gluténmentes) Hozzávalók 2 kis tálkához: – 250 g barna csiperke – 50 g nyers kesudió – 1 fej vöröshagyma, felaprítva – 2 kávéskanál kókuszzsír – 1 evőkanál petrezselyem, apróra vágva – só, bors, ízlés szerint A kesudiót száraz serpenyőben pirítsuk meg kb. 10 perc alatt, majd tegyük aprítógépbe. A vöröshagymát kevés kókuszzsíron pároljuk üvegesre, majd tegyük azt is az aprítógépbe. A gombát kockázzuk fel és süssük/pirítsuk barnulásig egy kevés kókuszzsíron, majd ezt is dobjuk az aprítógépbe. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, adjunk hozzá petrezselymet és turmixoljuk krémesre. ***** A könyvet a {Boook Kiadó} biztosította a teszteléshez. A recept a kiadó engedélyével jelent meg. A véleményem csakis a sajátom.
Currys sütőtökkrémleves fokhagymás krutonnal
2016. október 10. Vegán muflon
Még a hisztérikus rendmániások hűtőjében is fellelhetők olyan élelmiszerek, melyek Dzsingisz kán hódításainak idején kerültek oda. (Ő állítólag kiváltképp precíz hadvezér volt, mielőtt lerohant egy országot, mindig átnézte a tatáridőnaplót.) Én a következő ételhez a legutóbbi posztban taglalt sütőtök maradványait használtam fel, de semmi bajom lett tőle. (Viszont emlékszem egy főiskolai vizsgámra, ahol tételmérgezést kaptam.) Sőt, mások is beleettek, amin úgy felháborodtam, hogy elővettem a verőkanalat. Jut eszembe, egyszer meghívtam egy mentalistát ebédre, na, de valójában ő volt a vendéglátó. A szükségszerű bevezető után pedig szakma: Összeharácsolandó komponensek: 700 g sütőtök meghámozva, magtalanítva 1 fej vöröshagyma 1 tk tandori currypor 1l zöldségleves-alaplé 1 dl rizstejszín 1 szál zöldhagyma kevés só / bors A krutonhoz: 2 ek biomargarin 2 gerezd fokhagyma pár szelet kenyér legkockázva (szikkadt, már-már sérülés előidézésére alkalmas) Az apróra vágott hagymát szolgalelkűen megpároljuk, majd hozzáadjuk a curryport. Jó fél perc múlva a sütőtököt, majd öt perc közepes lángon való pirítás tényének fennforgása után hozzápasszítjuk az alaplevet. Miután fedő alatt 15 percig párolódott, nekiesünk botmixerrel, és miután összemixeltük, hozzáadjuk a tejszínt. Sózzuk, borsozzuk, de ésszel. Egy másik edényben megolvasztjuk a margarint, majd belenyomjuk a fokhagymát. Miután összekevertük, levesszük a tűzről, és hagyjuk némileg kihűlni. Ezután pókerarccal megforgatjuk benne a kenyérkockákat, majd 200 fokra előmelegített sütőben 10 percig pirítjuk. A kész művet - minden esztétikai érzékünket bevetve - a kenyérkockákkal és apróra vágott zöldhagymával dekoráljuk.
Spagetti Norma módra (vegán)
2016. szeptember 28. Zizi kalandjai
Olyan nagy sikert aratott ez a spagetti fotó Instagramon és Facebookon is, néhányan ráadásul kértétek is a receptet, szóval gyorsan feldobom ide a blogra. Ez egy Jamie Oliver recept az olasz könyvéből (szicíliai tésztaétel), minimálisat kellett változtatni rajta, hogy vegán legyen, csak a ricottát kellett elhagyni, amit ráadásul a végén kell rádobni a tésztára. A tészta különlegessége, hogy a padlizsánt a spagettihez igazodva hosszában kell felszeletelni csíkokra, így az elősütés és a főzés során krémessé válik, igazodik a spagetti hosszúkás formájához és az egész ételt ízessé, krémessé teszi. Egyedül a friss bazsalikom hiányzik a tészta tetejéről, sokkal szebbé tette volna a fotót, de éppen, amikor ezt főztem ebédre, nem volt itthon friss. Gyorsan elkészülő étel, hétköznap ebédre vagy vacsorára ideális, de akár egy lustálkodós hétvégén is jó választás lehet. Ádi is imádta, szóval gyerekbarát verzió is egyben! Ja, és, hogy ki az a Norma? Azt Jamie sem tudta kideríteni… gondolom ő találta ki a receptet. Éljen Norma! Spagetti Norma módra (vegán) Hozzávalók 3-4 főre: – 400 g spagetti – 2 db közepes padlizsán – 4 gerezd fokhagyma, felaprítva – 1 db kisebb vöröshagyma, felaprítva – 1 teáskanál almaecet (Jamie fehérborecetet használ) – 2 konzerv hámozott paradicsom – 1 evőkanál szárított oregánó – chili pehely (opcionális) – olívaolaj – friss bazsalikom A padlizsánokat hosszában vágjuk négyfelé, a negyedekből vágjunk vékony szeleteket. Egy teflon vagy kerámia serpenyőt hevítsünk fel közepes láng felett. Öntsünk bele egy-két evőkanál olívaolajat és pirítsuk meg a padlizsán szeletkéket (több részletben) mindkét oldalukon pár perc alatt. Ha a padlizsán magába szívja az olajat, adjunk még hozzá egy keveset. Az összes megsült padlizsánszeletet tegyük vissza a serpenyőbe, adjuk hozzá a vöröshagymát és a fokhagymát, még egy kevés olívaolajat. Keverjük át és adjuk hozzá az ecetet, valamint a paradicsomszószt. Keverjük át újra és főzzük 10-15 percig. Közben sózzuk, borsozzuk, megszórhatjuk chili pehellyel és kóstoljuk meg, hogy az ízek megfelelőek-e. Tegyünk fel egy lábas vizet forrni. Tegyünk bele sót és főzzük meg a spagettit a csomagoláson található utasítás szerint al dente (fogkemény) állagúra. Ha kész, szűrjük le és öntsük a spagettit a padlizsános paradicsomszószhoz. Ízesítsük, ha még szükséges, szórjuk meg friss bazsalikommal és tálaljuk azonnal. ********** 2016 októberében megjelenő Vegán Reggeli című szakácskönyvem még mindig 25%-os kedvezménnyel rendelhető meg! Remélem ti is annyira várjátok, mint én! Részletekért katt a képre!
Zöldséges quinoa-val töltött gombafejek
Ezt a receptet azért is írom le és osztom meg, mert legutóbbi magyarországi látogatásunk alkalmával néhány embernek quinoa-t vittem ajándékba. Itt több helyen kapható, s amint korábban írtam a Grape Tree nevü üzlet (egyik kedvenc boltom) jobb áron kínálja, mint Magyarországon bárhol láttam eddig. Ha már Angliában nincs TV paprika, se igazi besztercei szilva, meggyet idén itt nem is ettem, akkor legalább quinoa-t olcsóbban kapok. Ha a quinoa első készítéskor kesernyés ízű, következő alkalommal áztassuk pár percig hideg vízben, vagy mossuk át. Én nem szoktam mosni, s nem is érzem kesernyésnek. Igazából egy jó fűszerezéssel és zöldséggel igazán finom étel lesz belőle. Ráadásul nem hízlal. Fehérjében viszont gazdag. Több fehérje van benne, mint a búzában vagy a kölesben. Gluténmentes gabona. A recept Hozzávalók: - néhány fej gomba (jelen esetben 15-16 közepes méretű) - kb 2 dl bögrényi mirellit zöldborsó - 1-2 paprika - vegán sajt / sörélesztő pehely / füstölt tofu / lila hagyma Elkészítés: A gombákat megmossuk, törzsület kivágjuk, felaprítjuk, megsózzuk, enyhén megpároljuk. A gombafejeket egy tepsibe helyezzük, enyhén megsózzuk őket. A zöldborsót és paprikát szintén enyhén megsózva megpároljuk. A quinoa-t enyhén sós vízben puhára főzzük. A víz ellepje, de nem kell kétszeres mennyiségű víz. A zöldségeket összekeverjük a megfőtt quinoa-val, ételízesítővel picit megszórjuk, ha nem elég ízes, majd a gombafejeket megtöltjük. Vegán sajtot reszelünk a tetejére, ha nincs, füstölt tofu szeleteket teszünk rá, ha az sincs, lila hagyma-karikákat helyezünk a gombákra vagy sörélesztő pehellyel megszórjuk a töltelék tetejét. Kb. 20 perc alatt megsütjük őket. A quinoa-t édesen is elkészítheted. Íme néhány édes és sós recept, amiket kedvedre, ízedre át is alakíthatsz: Málnás-brazil diós quinoa Erdei gyümölcsös quinoa Fokhagymás sült patiszon quinoa-val (patiszon helyett cukkinit is használhatsz!)
Vegán “májgombócleves” – növényi pástétomból, egyszerűen
2016. szeptember 11. VegaNinja
Régen nagyon szerettem a májgombóclevest, legyen az menzás vagy anyukám-féle, házi. Ilyet természetesen azóta nem ettem, mióta nem eszem húst, tehát kb. ezer éve. De felfedeztem a bolti vegán “májkrémet”, és nem sokkal ez után már elkezdett bennem érlelődni a recept. Végre meg is főztem, és csak kicsit kellett vele trükközni. Hozzávalók: 1 hagyma felaprítva 3 közepes répa egy marék friss petrezselyem aprítva 6 kicsi krumpli 3 marék sárga hüvelyű zöldbab (kihagyható) 3 marék zöldborsó bors só A gombócokhoz: 1 doboz (200 g) Unicarm növényi pástétom 2 evőkanál kukoricakeményítő 2 evőkanál zsemlemorzsa 1 kávéskanál majoranna bors Elkészítés: A répát, krumplit meghámozzuk, feldaraboljuk, és egy lábasba dobjuk annyi vízzel, hogy bőven elfedje. Hozzáadjuk a zöldbabot, petrezselymet, hagymát, sót és borsot. Fehérrépát, zellert, de akár patisszont is tehetünk bele, ezeket is az elején érdemes hozzáadni. Levest általában úgy főzök, hogy kevesebb vízben, a kelleténél egy kicsit több sóval főzöm félkészre, majd felöntöm. Így a zöldségek sokkal ízgazdagabbak lesznek. Mikor forr a levesünk, hozzáadjuk a zöldborsót. Mind a zöldbabból, mind a zöldborsóból fagyasztottat használtam. Ezen a ponton felönthetjük annyi vízzel, hogy már ne legyen sós, de még tele legyen ízzel. Közben a pástétomot egy tálba kanalazzuk, és hozzáadjuk a kukoricakeményítőt, a zsemlemorzsát, borsot és a majorannát, majd felöntjük kb. fél dl vízzel. Nagyon alaposan elkeverjük, majd egy serpenyőben folyamatosan kevergetve melegítjük. Ettől kissé visszasűrűsödik, így könnyebb lesz kifőzni a gombócokat. A levesünkből vegyünk ki egy kisebb lábasba annyit, amennyiben ki tudunk főzni néhány gombócot egyszerre, és van helyük feljönni a leves tetejére. Tegyük a tűzre a kis lábast is, és várjuk meg, hogy felforrjon benne az alaplé. Két teáskanál segítségével formázzunk gombócokat – vagy inkább nudlikat. Az egyikkel kanalazzunk ki egy keveset a pástétomos masszából, és a másikkal kanalazzuk ki a kanálból, majd dobjuk a lobogó forró alaplébe. Egyszerre kb. 5 db-ot főzzünk, és 1-2 perc forralás után ki is halászhatjuk egy lyukacsos merőkanállal, vagy fém szűrővel. Főzzük ki az összes gombócot ilyen módon. A gombócokat egy külön tálban tálaljuk, mert könnyen lehet, hogy a levesbe téve szétáznának szegények. Közben a levesünkben már megfőttek a zöldségek – ezt kóstolással illetve villával ellenőrizzük. Megjegyzés: más növényi, májkrémszerű pástétommal is működhet. A Mandy Foods márkájú tartalmaz ízfokozót, amire érzékeny vagyok, a Hamé pedig kármint, ami szárított, porított bíbortetvekből készül, így még csak nem is vegetáriánus/vegán – a címke ellenére. Az Unicarm nem tartalmazza egyiket sem, az íze finom (kivéve a gombásé), könnyű és krémes. Budapesten a Roni és a Manna nevű éjjelnappali üzletekben, és bioboltokban kapható, vidéken pedig szintén bioboltokban. Ára sem vészes, 300-400 Ft között változik a 200 g-os dobozé. The post Vegán “májgombócleves” – növényi pástétomból, egyszerűen appeared first on VegaNinja.
Fahéjas-karamellás ropogtató
2016. szeptember 7. Kertkonyha
Örök hálám Okkinak, az Abroszra való blog írójának ezért a receptért. A Blogkóstoló játék újabb fordulójában nála találtam meg ezt a zseniális finomságot, ami legnagyobb boldogságomra eredetileg is vegán volt, így nem kellett rajta változtatnom semmit. Azért nem bírtam ki egészen, mert az eredetiben csak csicseriborsó szerepelt, a mandulát azért tettem bele, mert egyszerűen imádom. :) Az eredeti receptet Okkinál az Abroszra való blogon találod. A játék leírását pedig Aninál, a Parókia konyhájában találod. Hozzávalók egy tálkához: [...] Bővebben!
Magyarországon kapható vegán kutyaeledelek
A vegán kutyatartás gyakran erőteljes vitákat vált ki. Ez érthető, hiszen négylábú társaink a mi kis szőrös gyerekeink, akiknek a legjobbat szeretnénk. Én is kétkedve fogadtam legelőször, és nem is foglalkoztam a dologgal egy jó ideig. De miután megismertem Anna három tappancsos családtagját, akik vegán életmódon éltek, és elkezdtem kutakodni a témában, meggyőződtem róla, hogy semmi rosszat nem teszek Tódival. Azóta sok vegán kutyával találkoztam, és eddig még senkitől nem hallottam negatív tapasztalatot. Az első hónapokban különösen odafigyeltem minden szokatlan dologra, de nem hogy romlást nem tapasztaltam, Tódi gyomorsav-problémája is megszűnt, vérképe csodás, 13,5 éves, de rendszeresen 6-8 évesnek nézik. Idősebb vagy túlsúlyos kutyáknak, emésztési illetve szőr- és bőrproblémák esetén egyébként is ajánlott a növényi étrend a könnyen emészthető tápanyagok és a nagyobb mennyiségű rost miatt, allergia esetén pedig a hipoallergén tápok nélkülözhetetlenek. Persze csodát nem tesz ez az étrend sem, nem minden meglévő problémája múlt el, és az idő sajnos neki is fehéríti a pofiját, de egészségi állapota korához képest több mint kielégítő. Miért vegán? De miért vegán? Az elv egyszerű: bár szőrös gyerekeink számunkra sokkal fontosabbak, mint a többi állat, de ahogyan nem vernénk meg egy másik gyereket, hogy a játékait elvegyük, és saját gyerekeinknek adjuk, így más állatok életét sem vesszük el, hogy a családtagjainkat tápláljuk. Szerencsére erre nincs is szükség. Jó ez a kutyának? A kutyák már nem farkasok, emésztésük (és valljuk be, mindenük) óriási mértékben átalakult, mióta velünk élnek. A növényi tápok jelenléte önmagában is azt sugallja, hogy van rá igény (és biztos vagyok benne, hogy nem az “elvetemült vegánok” miatt, mert a vegánok közül sem mindenki eteti vegánul a kutyáját), az allergiás, szőrproblémás és egyéb egészségügyi esetek sajnos egyáltalán nem ritkák. A tápokat szintetikus vitaminokkal dúsítják, legyen szó bármelyik tápról (kivéve talán a legolcsóbbakat), tehát az nem újdonság, hogy ezeket nem csak a “vadonban” lehet megszerezni. A makrotápanyagok (szénhidrát, fehérje, zsír) pedig, az összes aminosavval együtt megtalálható a növényekben. Az olcsóbb és közepesen drága húsos tápokba “emberi fogyasztásra nem alkalmas” húsok és egyéb állati és növényi anyagok kerülnek. Ez jelenthet sok mindent, de nem sok jót. Beteg, daganatos állatok, kicsit romlott hús, nem fogyasztható testrészek, szervek (pl. tisztítatlan belek), csontok lisztté őrölve, gyepmesteri telepeken meghalt állatok testei. Ezen kívül olyan adalékanyagokkal “dúsítják” az eledeleket, amik súlyos, akár halálos megbetegedésekhez vezetnek. Mégis, szinte senkit nem érdekel, ha valaki ilyen hulladékkal eteti a kutyáit. Nyilván van, akinek ennél nem telik többre, de sokan csak nem szánnak rá többet, “jólvanaz”. Ezzel szemben a jól megtervezett, bio vegán táp etetése miatt rögtön “állatkínzót” kiált a nép. Éppen arra, aki nem kínoz senkit, ezzel szemben napokat öl bele a tájékozódásba annak érdekében, hogy mindenkinek a legjobb legyen. A drágább húsos tápokon már sok esetben fel van tüntetve, hogy (kizárólag) emberi fogyasztásra alkalmas húst tartalmaz. Ez viszont azt is jelenti, hogy csak és kizárólag “háziállatok” etetése céljából ölnek meg “haszonállatokat”, nem a melléktermékeket használják fel. De ezek a kategóriák csak a fejünkben léteznek, a malacok okosabbak, mint a kutyák, a szarvasmarhák komplex társas kapcsolatokat tartanak fenn, a tyúkok pedig kb. egy 10 hónapos embergyerek értelmi szintjén vannak. Persze nem a képességeik alapján kellene az élethez való jogukat meghatározni, de így könnyebb elképzelni, mennyire félnek ők is a haláltól, és élni akarnak. További vegán kutyák listája angolul. Állatkísérletek Fontos még szót ejteni az állatkísérletekről. Sajnos nem arról van szó, hogy pár kutyát megkérnek, hogy kóstolják meg az új formulát, ízlik-e nekik. Az egyik állatkísérlet során 24 fiatal kutyának eltávolították az egyik veséjét, majd a bal veséjüket részlegesen szétroncsolták, hogy megállapítsák, a protein hogyan befolyásolja a vesebeteg kutyákat. Nyolc kutya pusztult el ebben a vesekísérletben. Forrás: Origo Állatkísérletes tápok pl.: Hills Pet Nutrition (Colgate-Palmolive), Whiskas, Pedigree, Royal Canin, Sheba, Cesar, Kitekat, Frolic, Chappi, Trill (Mars), Iams, Eukanuba (Procter & Gamble), Tix, Ko-Kra, Romeo, Schnuvki, Chico, Premium, Rufus, Tropic, Purina (Nestlé Purina) És végül a lényeg: a Magyarországon kapható vegán és vegetáriánus tápok, amiket kipróbáltunk, és amiket (még) nem. Yarrah Bio Vegán Amit legelőször kipróbáltunk, az a Yarrah Bio márkájú kutyaeledel. Normál méretű, világos színű és kevéssé olajos kinézetű. Nálunk elfogyott, de láthatóan nem ez volt a kedvence Tódinak. Ennek ellenére olvastam olyan beszámolókat is, ahol a finnyás kutya imádta. A nedves tápjukat és a kutyakekszet viszont nagyon szereti Tódi, ezekről lejjebb olvashatsz. - Állatkísérlet-mentes cég - Hipoallergén táp - 100% vegán Összetevők: Gabona* (búza*, kukorica*), növényi melléktermékek*, (napraforgómag*, búzadara*), szójabab*, élesztő, ásványi anyagok. * = Ellenőrzött biológiai termesztésből, Skal 1301 Adalékanyagok: Tápértékkel rendelkező adalékanyagok: A-vitamin (15.000 NE/kg), D2-vitamin (1.500 NE/kg), E-vitamin [DL-alfa-tokoferol-acetát] (120 NE/kg. Kiszerelések: 10 kg Ár/kg: 1100 Ft Itt rendelheted meg: Zooplus.hu Pitti Boris Vega Közepesen sötét barna színű táp, olajosabb, mint a Yarrah. Tartalmaz D3-Vitamint, amit gyakran gyapjúból vonnak ki, a gyapjú megszerzése pedig sajnos egy rendkívül erőszakos folyamat (videó erősebb idegzetűeknek). Erről, és az állatkísérletekről megkérdeztem őket, update várható. Sok vitamint tartalmaz, és némi cukorrépát is, amit a kutyák szeretnek, de hogy jó-e nekik, az kétséges. Összetevők: Gabona, növényi fehérjekivonatok, növényi melléktermékek, olajok és zsírok, ásványok, magvak, élesztők, cukor. Nyersanyagok: Kukoricaglutén (kb. 25%), rizs (kb. 22%), kukorica (kb. 19%), árpa (kb. 15%), rizs-takarmányliszt (kb. 9%), ásványi anyagok (mono-kalcium-foszfát, kalcium-karbonát, nátrium-klorid, kálium.klorid), kukoricaolaj, lenmag, cukorrépa-apríték, élesztők, hidrolizált élesztő-kivoantok, inulin. Adalékanyagok: Tápértékkel rendelkező adalékanyagok: A-vitamin (14.040 NE/kg), D3-vitamin (1.400 NE/kg), C-vitamin (50 mg/kg), E-vitamin (150 mg/kg), B1-vitamin (3,8 mg/kg), B2-vitamin (5,1 mg/kg), B6-vitamin (3,7 mg/kg), B12-vitamin (27 mcg/kg), nikotinsav (42,1 mg/kg), d-pantotens (18,7 mg/kg), biotin (675 mcg/kg), kolin-klorid (675 mg/kg), folsav (0,9 mg/kg), mangán mint mangán-(II)-oxid (36 mg/kg), réz mint réz-(II)-szulfát (10 mg/kg), cink mint cink-oxid (135 mg/kg), vas mint vas-(II)-szulfát (90 mg/kg), kobalt mint kobalt-(II)-szulfát (1 mg/kg), jód mint kálium-jodid (1 mg/kg), szelén mint nátrium-szelenit (0,2 mg/kg), lecitin (3 g/kg). Kiszerelés: 15 kg Ár/kg: 700 Ft Itt rendelheted meg: Zooplus.hu Trainer Fitness 3 Vegetal Ez a legzsírosabb és a legsötétebb színű a 3 közül, Tódi szereti. - Gabonamentes - Állatkísérlet-mentes - Gyümölcsökkel és gyógynövényekkel Összetevők: Burgonya (45%), borsófehérje, kukoricaolaj (10%), borsó (7%), burgonyafehérje, ásványi anyagok, lenmag, szárított spenót, bab (2,5%), vegetáriánus eredetű hidrolizált fehérje, FOS (frukto-oligo-szacharidok) (0,3%), ligno-cellulóz, ananász-szár szárazkivonat (0,1%), gojicserje szárazkivonat (0,05%), tengeri alga (schizochytrium spp.) (0,05%). Adalékanyagok/kg: Tápértékkel rendelkező adalékanyagok: A-vitamin (26.000 NE/kg), D3-vitamin (1.350 NE/kg), E-vitamin 555 (mg/kg), kolin-klorid (1.800 mg/kg), DL-metionin (4.100 mg/kg), réz-szulfát pentahidrát (50 mg/kg) [réz] (12,5 mg/kg), vas-karbonát (395 mg/kg) [vas] (150 mg/kg), vízmentes kalcium-jodát (25 mg/kg) [jód] (2,5 mg/kg), nátrium-szelenit (20 mg/kg) [szelén] (0,2 mg/kg), cink-oxid (265 mg/kg) [cink] (195 mg/kg), mangán-II-oxid (55 mg/kg) [mangán] (35 mg/kg). Kiszerelés: 12,5 kg Ár/kg: 1 063 Ft Itt rendelheted meg: Zooplus.hu Eledelporta.hu Green PetFood VeggieDog Több verziója létezik, itthon a normál és a csökkentett zsírtartalmú kapható. A tápban található D3 vitamin sajnos állati eredetű, de ezen igyekeznek változtatni. A cég nagyon törekszik a fenntartható megoldások népszerűsítésére. - Papír csomagolás - Öko felfogású vállalat - Gyümölcsökkel, gyógynövényekkel, algával Light (csökkentett zsírtartalmú): Zsírtartalma éppen a Yarrah és a Pitti Boris között van, színe sötétbarna, alakja lapos korong. Ha a D3-vitamin kérdése megoldódna, ez lenne a kedvenc tápunk, Tódi két másodperc alatt felszippantja az adagját, annyira ízlik neki. A szemek alakja miatt gyenge fogacskáival is el tudja őket roppantani, tele van vitaminokkal, a csomagolása pedig minden etetéskor jó érzéssel tölt el. Szakmai ártalom. :) Összetevők: Tönköly 20%, burgonyafehérje, teljes kiőrlésű kukorica, árpa, napraforgóolaj, csillagfürt 5% élesztő (részben hidrolizált), kukoricafehérje, réparost, ásványi anyagok, almarost, borsóliszt (természetes aminosav-forrás), növényi fehérje (hidrolizált). Adalékanyagok: Tápértékkel rendelkező adalékanyagok: A-vitamin (12.000 NE/kg), D3-vitamin (1.200 NE/kg), E-vitamin (130 mg/kg), B1-vitamin (10 mg/kg), B2-vitamin (15 mg/kg), B6-vitamin (15 mg/kg), B12-vitamin (70 mg/kg), C-vitamin (100 mg/kg), niacin (60 mg/kg), pantoténsav (40 mg/kg), folsav (4 mg/kg), L-karnitin (300 mg/kg), biotin (600 mcg/kg), taurin (1.000 mg/kg), vas (180 mg/kg), cink (160 mg/kg), mangán (16 mg/kg), réz (20 mg/kg), jód (2 mg/kg), szelén (0,25 mg/kg). Kiszerelés: 15 kg Ár/kg: 866 Ft Itt rendelheted meg: Zooplus.hu Gabonamentes: Világosbarna, hosszúkás szemek, zsírtartalma mint a Trainer Fitnessé. Ezt még nem próbáltuk, de nagyon szimpatikus az összetétele (a D3 vitamint leszámítva). Összetevők: Burgonya (szárított) (41,0%), borsóliszt (aminosavak természetes forrása) (14,0 %), burgonyafehérje, napraforgóolaj, élesztő (részben hidrolizált, ásványi anyagok, réparost, almarost (3,0%), növényi fehérje (hyidrolizált), cikóriagyökér (őrölt, természetes inulin-forrás), gyógynövények és gyümölcsök (málna, fodormenta, petrezselyem, kamilla, csipkebogyó, édesgyökér, arónia, görögszénamag, áfonya, körömvirág, édeskömény) (0,1%), alga, szárított (0,05%). Adalékanyagok: Tápértékkel rendelkező adalékanyagok: A-vitamin (12.000 NE), D3-vitamin (1.200 NE), E-vitamin (130 mg), B1-vitamin (10 mg), B2-vitamin (15 mg), B6-vitamin (15 mg), B12-vitamin (70 mcg), niacin (60 mg), pantoténsav (40 mg), folsav (4 mg), L-karnitin (250 mg/kg), taurin (1000 mg/kg), biotin (600 mcg), C-vitamin (100 mg/kg), vas (180 mg), cink (220 mg), mangán (16 mg), réz (20 mg), jód (2,0 mg), szelén (0,3 mg). Kiszerelés: 3 kg, 15 kg Ár/kg: 1763 Ft vagy 1332 Ft Itt rendelheted meg: Zooplus.hu Amidog Már Magyarországon is kapható az Amidog és az Amicat (cicaeledel) egy vegán házaspár jóvoltából. Mi még sajnos nem próbáltuk. Két változata létezik, normál és kisméretű kutyáknak való. - Állatkísérlet-mentes - 100% vegán Összetétel: kukorica, kukoricaglutén, kukoricaolaj, rizsfehérje, egész borsó, cukorrépapép, lenmag, bikalcium-foszfát, hidrolizált növényi fehérje, burgonyafehérje, sörélesztő, kalcium-karbonát, nátrium-klorid, repceolaj. Analitikai összetétel: Nedvesség 8%, nyersfehérje 27%, nyerszsír 14%, nyersrost 2.9%, nyershamu 6.2%. Tápértékkel rendelkező adalékanyagok: A-vitamin 26,000 IU/kg, D3-vitamin 1,350 IU/kg, E-vitamin 355 mg/kg, réz-szulfát pentahidrát (réz) 50 mg/kg, vas-karbonát (vas) 348 mg/kg, kalcium-jodát, anhydrous (jód) 25 mg/kg, nátrium-szelenit (szelén) 20 mg/kg, cink-oxid (cink) 160 mg/kg, mangán-oxid (mangán) 56 mg/kg, L-karnitin 300 mg/kg. Kiszerelések: – Normál: 3 kg, 12,5 kg – Kistestű: 0,6 kg, 1,5 kg Ár/kg: – Normál: 2080 Ft, 1550 Ft – Kistestű: 2833 Ft, 2457 Ft Itt rendelheted meg: AmiEgészség.hu MultiFit Vega Krokett A közismert kisállat-felszerelés bolt, a Fressnapf is árul saját márkás, vegetáriánus kutyaeledelt. Összetétel: kukoricakeményítő (22,2%), rizs (16 %), takarmányrizs-liszt, takarmányborsó-liszt (12 %), árpa (10 %), kukorica (10 %), kukoricacsíra-olaj (2,8%), lenmag (2,2 %), monokalcium-foszfát, almatörköly, kalcium-karbonát, sörélesztő (szárított), sörélesztő-kivonat (hidrolizált), nátrium-klorid, kálium-klorid, lignocellulóz, cikóriapor. Analitikai összetevők: fehérje 23%, zsírtartalom 9%, nyershamu 7%, nyersrost 3,2%, kalcium 1,10%, foszfor 0,90%. Adalékanyagok/kg: táplálkozásfiziológiai adalékanyagok: A-vitamin 15000 NE, D3-vitamin 1500 NE, E-vitamin (all-rac-alfa-tokoferil-acetát) 150mg, C-vitamin (L-aszkorbinsav) 62mg, B1-vitamin 7,2mg, B2-vitamin 10,8mg, B6-vitamin 4mg, B21-vitamin 0,06mg, kalcium-D-pantotenát 20mg, niacin 45mg, biotin 0,4mg, folsav 1mg, Kolinklorid 800mg, L-lizin-mono-hidroklorid 575mg, réz (réz(II)-szulfát, pentahidrát) 13,5mg, vas (vas(II)-szulfát, monohidrát) 76mg, jód (kálium-jodid) 1,3mg, mangán (mangán(II)-oxid) 28mg, szelén (nátrium-szelenit) 0,3mg, cink (cink-szulfát, monohidrát) 135mg. Kiszerelés: 2,5 kg és 12 kg Ár/kg: 1120 Ft vagy 917 Ft Hol veheted meg: Fressnapf Trovet Exclusion Ezt sem próbáltuk még, a feltüntetett logó szerint vegetáriánus táp allergiás kutyák részére, de 100% növényi eredetű alapanyagról írnak a weboldalon. Állatkísérleteket még nem tudom, végeznek-e, ezzel kapcsolatban megkérdeztem őket, update várható. - hipoallergén Összetevők: kukorica, szója fehérje koncentrátum, kukoricaolaj, ásványi sók, burgonyafehérje, rizs, pálmaolaj, cukorrépa-apríték, élesztőkivonat (hidrolizátum: manno oligoszaharidok forrása) Analitikai összetevők: fehérje 21,5%, zsír 14%, szervetlen anyag 7,6%, rost 2%, nedvesség 8%, szénhidrátok 46,9%, A-vitamin 22250 IU/kg, D3-vitamin 2225 IU/kg, E-vitamin 100 mg/kg, kalcium 1,5%, foszfor 1%, nátrium 0,25%, kálium 0,67%, vas 132 mg/kg, réz 2 mg/kg, cink 86 mg/kg, mangán 31 mg/kg, jód 1,8 mg/kg. Kiszerelés: 2,5 kg, 12,5 kg Ár/kg: 2 480 Ft vagy 1 375 Ft Itt rendelheted meg: Petnet.hu Zoofast.hu Petissimo.hu Nedves kutyaeledel, kutyakeksz, rágócsont Yarrah Bio Vegetáriánus tálcás nedves táp Nedves tápot általában nincs sok értelme adni a kutyusnak, mivel a szárazak nagyobb sűrűségben tartalmazzák ugyanazokat a tápanyagokat. Válogatós kutyáknak viszont jól jöhet, és új táphoz való átszoktatáskor is segíthet. Én csak kiegészítésnek használom. Összetétel: Szója*, zöldségek (zöldborsó* 6.4%, sárgarépa* 1.6%), zöldségszármazékok*,olajok* (napraforgóolaj*), lestyán*, gyümölcsök* (csipkebogyó 0.2%), ásványi anyagok. * = ellenőrzötten organikus forrásból, Skal 1301. Ár: 1 790 Ft (6 x 150 g) Itt rendelheted meg: Zooplus.hu Yarrah Bio kutyakeksz Szintén a Yarrah Bio terméke ez a kutyakeksz, amit csak úgy nasinak szokott kapni a kisöreg. Összetétel: gabona* (búza*, kukorica*), cukor* (glükóz szirup kukoricából*), olajok* (napraforgó olaj*), ásványi anyagok. * = from controlled organic farming sources, Skal 1301. Kiszerelés: 250 g Ár: 850 Ft Itt rendelheted meg: Zooplus.hu Trixie Veggies Összetevői alapján ez a fogápoló rágócsont vegán, de sajnos tartalmaz mesterséges adalékanyagokat, emiatt csak ritkán veszem. Több méretben kapható, Tódi szereti. Összetevők: Kukorica keményítő, búzaliszt, glicerin, klorofill, élesztő, só, malátacukor. Adalékanyagok: Tartósítószerek és színezékek. Ár: 590 Ft Itt rendelheted meg: Zooplus.hu Dein Bestes Fogkefe A DM-nek is van saját márkás, vegán “kutyafogkeféje”, a Dein Bestes Fogkefe Kutyáknak. Összetétele egyszerű, a 6 db-os csomagban kétféle színű, fogkefe alakú rágóka van. Színezéket ez is tartalmaz. Tódi ennek ellenére szívesen rágcsálja. Összetevők: Gabonák, növényi melléktermékek, élesztő. Adalékanyagok: színezékek. Itt vásárolhatod meg: DM drogériák Ha te is ismersz más, vegán kutyatápokat, vagy kipróbáltátok a fent felsoroltakat, ne habozz, írd meg nekem az info@veganinja.com címre! A házi készítésű vegán kutyaételekről ebben a cikkben most nem volt szó, de a jövőben talán még foglalkozom a témával. The post Magyarországon kapható vegán kutyaeledelek appeared first on VegaNinja.
Vegán carbonara spagetti recept, ami egyszerű, mint az 1×1
Édesanyám mindig nagy örömmel készít nekem vegán ételeket, mikor meglátogatom a szülői házat. Nemrégiben megkértem, hogy találjon ki nekem egy vegán carbonara spagetti receptet, hiszen nem ettem ilyet már legalább 4 éve. Azóta, mióta vegán vagyok. A végeredmény fantasztikus lett, pont olyan, amilyenre emlékeztem, így most az ő receptjét olvashatod. Hozzávalók: 1/2 csomag tojásmentes spagetti 1 csomag növényi felvágott 400 ml (2 doboz) növényi tejszín 1 evőkanál kókuszolaj 1 evőkanál sörélesztő pehely só bors A felvágottat apró kockákra vágjuk, az olajon illatosra pirítjuk, majd picit sózzuk és borsozzuk. Hozzáadjuk a sörélesztő pelyhet és a növényi tejszínt. Összefőzzük. A tésztát sós vízben megfőzzük , majd leszűrjük. Belekeverjük a szószba, és jól összedolgozzuk. Jó étvágyat! loading... var SC_CId = 170598,SC_Domain=n.ads1-adnow.com;SC_Start_170598=(new Date).getTime(); The post Vegán carbonara spagetti recept, ami egyszerű, mint az 1×1 appeared first on VegaNinja.
5 perc alatt elkészíthető vegán zöldborsókrém, aminek ízénénél csak a színe rendkívülibb
A zöldborsókrém (avagy zöldborsópástétom, zöldborsópesztó) legnagyobb előnye, hogy bármikor nagyon könnyen elkészíthető. A hozzávalók sokáig elállnak, így tartalék élelmiszernek is kiváló. A zöldborsó fagyasztva szinte bármeddig eltárolható, egy pár fej fokhagyma nálam mindig van itthon, ezen kívül pedig csak só és botmixer szükséges hozzá. Vendégvárónak is szuper, hiszen csodálatos a színe, az íze meglepően finom, a legtöbb embernek tetszik, és kedves kis falatkákat lehet vele készíteni kenyérrel, sós keksszel, vagy mártogathatjuk uborkával, répával, zellerrel. Hozzávalók: zöldborsó fokhagyma só Elkészítés: Ha friss borsót használunk, főzzük puhára. A fagyasztott verziót elegendő kiolvasztani. a) Vegyük ki a fagyasztóból, és hagyjuk szobahőmérsékleten évszaktól függően 0,5-2 óráig. b) Ha csak néhány óra múlva akarjuk felhasználni, olvasszuk inkább a hűtőben, így nem romlik meg. Mivel magas a fehérjetartalma, kiolvadás után érdemes gyorsan felhasználni, mert különben romlásnak indul. c) Ha hirtelen ötlettől vezérelve készítjük a borsópürét, öntsünk rá forró vizet és keverjük fel: tökéletesen kiolvad így is. A zöldborsót összeturmixoljuk a fokhagymával és a sóval. Hagyományosabb ízeket kedvelők olajat is tehetnek bele, ettől krémesebb és laktatóbb lesz, de olaj nélkül egészségesebb. Mentával vagy bazsalikommal felturbózható, ezeknek az íze nagyon jól illik a borsóhoz. Nagyon finom és dekoratív szendvicskrém, mindig sikere van. The post 5 perc alatt elkészíthető vegán zöldborsókrém, aminek ízénénél csak a színe rendkívülibb appeared first on VegaNinja.
Csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (mindenmentes, vegán) A FAL-NI, a FALafel és tócsNI szó házasságából született, általam kreált, nem létező szó. Nem tudtam eldönteni, hogy az elkészült étel inkább falafel vagy tócsni. Az alapanyagot tekintve az arab, csicseriborsós falafelre hasonlít, míg formára és ízvilágra inkább a magyar tócsnira, lepcsánkára, cicegére. Addig-addig gondolkoztam rajta, hogy melyik névvel illessem ezt a receptet, míg úgy döntöttem mindkettővel. :-) Az étel ötlete egyébként úgy jött, ahogyan nagyon sok másik étel a konyhámban. Megnéztem mi van itthon, milyen zöldségeknek lenne szüksége gyors felhasználásra, milyen alapanyagokat menthetek meg a kukába landolástól. Nem szeretek ételt kidobni! Ritkán is teszem! :-) Minden felhasználható valamiben, csak szabadjára kell engedni a fantáziánkat... mint például a FAL-NI esetében. ;-) karotin turmix Korábban már bemutattam nektek a mosolygós cukkinis tócsnit itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon, ennek szerettem volna elkészíteni egy sajtmentes, vegán változatát. A csicseriborsó konzervet pár hete vettem, hogy majd spenótos humuszt készítek belőle, de aztán ez a terv elmaradt. Sárgarépa mindig van itthon. Főleg, mert gyakran készül belőle csodafinom, energetizáló karotin turmix (sárgarépa+narancs+víz). :-) Ez a három alapanyag pedig megalapozta a csicseriborsós-cukkinis-sárgarépás FAL-NI hozzávalóit, amit aztán Balázs jóízűen be is falt, pillanatok alatt. ;-) csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (mindenmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (2 személyre) - 2 db közepes méretű cukkini - 2 db közepes méretű sárgarépa - 1 db (bio) csicseriborsó konzerv - 1 nagy marék friss petrezselyem - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 tk (frissen) őrölt római kömény (római, nem sima köménymag) - Himalája só, őrölt fehér bors, 1 ek mustár - kb. 6 ek csicseriborsóliszt - 1 ek útifűmaghéj - 1 ek lenmag - (elhagyható - 2 ek fekete vagy fehér szezámmag) csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (mindenmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS A cukkinit és a sárgarépát meghámozzuk, megmossuk, majd 1-1 db-ot lereszelünk a nagy lyukú reszelőn. A másik sárgarépát és cukkinit, a csicseriborsóval az aprítógépben / turmixgépben pépessé dolgoztatjuk a fokhagymával. (Csicseriborsót lé nélkül használjuk fel!) A friss petrezselymet apróra vágjuk, egy nagy tálban hozzáadjuk a cukkini-sárgarépa-csicseriborsó-fokhagyma pépet, a reszelt sárgarépát és cukkinit, a fűszereket tetszés szerint, az útifűmaghéjat és a csicseriborsólisztet. (Én tettem hozzá fekete és fehér szezámmagot, de ez kihagyható lépés.) Az egészet alaposan összekeverjük majd állni hagyjuk egy 15 percet, hogy az útifűmgahéj elvégezhesse a dolgát és megszívja magát folyadékkal. Egy teflon palacsintasütőben, kevés kókuszolajon, közepes lángon kisütjük a tetszés szerinti méretű FAL-NI "pogácsákat". Mindig legyen alatta kókuszolaj, mert abban tud szépen megpirulni, anélkül leég. Fordítsuk meg és mindkét oldalán süssük meg őket. Tálalhatjuk növényi tejföllel vagy fokhagymás szójajoghurttal, de önmagában is nagyon finom. csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (mindenmentes, vegán) Táplálkozz, ne csak étkezz a hétköznapokban is! :-) Megjegyzés1: Az elején vékony, tenyérnyi méretű "plecsniket" kanalaztam a serpenyőbe, de hamar rájöttem, hogy úgy szétesnek, amikor megfordítom őket. Majd kipróbáltam, hogy vastagabbra formázom őket és így már könnyedén megtudtam fordítani, anélkül, hogy széttörtek volna a FAL-NI-k. ;-) Megjegyzés2: Sokkal illatosabb és finomabb a római kömény, ha frissen daráljuk meg a felhasználni kívánt mennyiséget. Érdemes otthon tartani egy egyszerű kávédarálót, melyben a fűszereket frissen megőrölhetjük mielőtt az ételekbe tesszük őket. csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (mindenmentes, vegán)
Új vegán éttermek Budapesten, amiket te is imádni fogsz!
Nem panaszkodhatnak a budapesti vegánok, sorra nyílnak az új helyek, ahol jobbnál jobb vegán ételekkel tömhetjük meg a hasunkat, és ha igazán különleges élményre vágyunk, azt is könnyen megkaphatjuk. Három új kedvencről fogok most írni, és egy negyedik, régebbi, ám kevésbé ismert játékosról. Cigköftem vegetáriánus török étterem 1. Cigköftem Teréz körút 20. (az Oktogonon) - vegetáriánus, vegán opcióval A Törökországból induló, de világszerte jelen lévő étteremlánc kínálatában egyetlen finomság áll a középpontban, de azt magas minőségben és őrülten jól harmonizáló ízekkel készítik. Bulgurt és paradicsompürét dolgoznak össze egy sűrű masszává, természetesen sok fűszerrel. Csípős, és kevésbé csípős verzió létezik, de a kevésbé csípős is túl csípős lehet azoknak, akik nincsenek hozzászokva. Apropó, tudtad, hogy a budapesti karácsonyi vásárban kapható csípős, édes, és csípmentes paprika? Hetekig ezen nevettünk, mikor megtaláltuk. Mint kiderült, ez egy létező, de feltehetőleg régies kifejezés. A cigköfte nevű masszát kérheted dürüm (lavas kenyérbe terkerve) és hamburger formájában. Én tekercsben kóstoltam, és rögtön rajongóvá váltam: a masszát belesimítják a lavas kenyérbe (ami olyasmi, mint a tortilla), jégsalátát, uborkát, paradicsomot, mentaleveleket, zellerleveleket tesznek mellé, és itt jön a trükk: gránátalmaszósszal és friss citrom levével locsolják meg az egészet. A cigköfte ízei olyan jól harmonizálnak a mentával és a gránátalmaszósszal, hogy rögtön meg akartam enni egy másodikat. Ami sajnos sikerült is volna, mert az adag elég kicsi, de végül a fagyi mellett döntöttünk. A hamburgeres verzióban ugyanezek az összetevők vannak, csak másképp néz ki, ám ez sem laktatóbb, mint a tekercses testvére, de cserébe 690-790 Ft-os árakkal számolhatunk. Kapható még icli köfte, ami párolt zöldségekkel töltött batyu, van gyümölcssaláta, és előfordul még vegán sütemény is. Kék Ló vegetáriánus étterem és fashion pub 2. Kék Ló Víg utca 28. (a Rákóczi téri piac mögött) - vegetáriánus, vegán opcióval A Kék Ló Fashion Pub régen a Kazinczy utcában volt, upcycled ruhaboltnak indult, majd - a ruha részleget megtartva – kávézóvá és bárrá alakult. Februárban költöztek a Víg utcába, itt már enni is lehet, nem is akármilyet: a napi menü, bár alapvetően egyszerű receptekről van szó, mégis különleges ízpárosításokkal dolgozik. Volt alkalmam beszélgetni tulajdonossal, aki iszonyú jófej, és nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot. Mesélt vegánná válásáról, az újonnan felfedezett ízekről, a Ló előéletéről és a további elképzelésekről. Berlinben él, ahol van egy másik, teljesen vegán Kék Ló, melynek hatására a közelben lévő gyrosos és a pékség is elkezdett vegán ételeket árulni. Menüt ettünk, a leves egy répás, gyömbéres, krumplis, kókusztejszínes krémleves volt, a második fogás pedig basmati rizzsel és isteni paprikakrémmel tálalt zöldségragu. Ez után még legyűrtem egy csilis-csokis sütit, aminek a belsejében szaftos gyümölcsdarabok voltak elrejtve. A menü és a süti is naponta változik, ezen kívül helyben készült paninit is készítenek, természetesen vegán verzióban is, és áraik hasonlóan barátságosak, mint a hely maga. Az enteriőrről is érdemes szót ejteni, hiszen nagyon különleges és nagyon öko. Ahogyan a ruhák, a berendezés is upcycled, tehát meglévő tárgyak felhasználásával alkották meg, így is csökkentve az ökológiai lábnyomot. Az ezüstös falak között csupa meghökkentő furcsaság gazdagítja a vizuális élményt. Nehéz bármit kiemelni, inkább nézz be még ma! Mysore Pack vegán és nyers vegán étterem 3. Mysore Pack XI. Szabolcska Mihály utca 3. (az Allee-nál) – vegán és nyersvegán A korábbi VegaRáma helyett nyílt, különleges neve a mysore pak nevű édességre utal, ami az indiai Mysore városából ered. Az indiai tematika vizuálisan is megjelenik az étteremben, a falon indiai istenképek, a földön párnák, a hely hangulatát pedig belengi a spiritualitás, ennek megfelelően a kiszolgálás nagyon barátságos és lelkes. 5 után érkeztünk, páran már izgatottan készültek az esti kirtanra, ami egy zenés mantraéneklés. A tervek szerint minden kedden megrendezik majd. Az ételek ízletesek és szaftosak voltak. Nyers gyömbérlevest, töltött paprikát és ratatuille-t ettünk, amit lekísértünk egy csokis-ananászos palacsintával. Macska vegetáriánus étterem és pub +1. Macska Bérkocsis utca 23. (a Blahához közel) - vegetáriánus és vegán A Macska nem új hely, de a szívemhez és a lakhelyemhez is nagyon közel áll. Inkább pub, mint étterem, rengeteg különleges, kézműves sört tartanak, 2-3 féle magyar, kézműves sör pedig csapoltan is kapható. A kapható ételeknek kb. a fele vegán, a többi vegetáriánus. Bablevesben és mentás borsólevesben verhetetlenek, egy adaggal simán jól lehet lakni, de kóstoltam már náluk más fajta levest és dahlt is. A meleg, otthonos félhomályban mindig van mit nézni, a falakon időszaki kiállítások képei függnek, a párnákon ücsörgős galériára vezető lépcsőt pedig facicák díszítik. A kiszolgálás itt is kedves, szívesen járok vissza hozzájuk. Képek forrása: Facebook, Tripadvisor The post Új vegán éttermek Budapesten, amiket te is imádni fogsz! appeared first on VegaNinja.
Zöldborsó minden mennyiségben
2016. június 23. Dulmina tündérkonyhája
Igen jó termésünk volt idén zöldborsóból, ezért az utóbbi időben szinte minden nap terítékre került valamilyen formában. Most a kedvenceinket szedem csokorba, hogy ne merüljön feledésbe: Paprikásborsó kölessel (köles, zöldborsó, pirospaprika, só, olaj, víz, zöld fűszer - lehet zsenge répával, gyökérrel, karalábéval, újhagymával tarkítani) Zöldborsós barna rizs (barna rizs, olaj, só, víz,
Marinált portobello gombás zöldséges tál
2016. június 10. Zizi kalandjai
Portobello gomba. Rengeteg helyen olvastam róla és számtalan receptben fordult elő, amiket már ki szerettem volna próbálni. De soha nem találtam sehol portobello gombát, így fehér vagy barna csiperkével helyettesítettem. Egyik érdekes felhasználási módja, hogy egészben grillezve hamburgerbe teszik, de persze isteni gomba “pogácsa” (fasírt) is sülhet ilyen gombából (anyukámék ezt a változatot tesztelték és nagyon ízlett nekik). Én szeletekre vágva bepácoltam és úgynevezett portobello “bacont” sütöttem belőle, amit aztán egy szimpla zöldséges, quinoás tállal (Buddha bowl = Buddha tál) tálaltam. A Buddha tál lényege valamilyen gabona jó sok, színes zöldséggel tálalva. Nálam párolt spenót, brokkoli és koktélparadicsom került még bele és egy tahinis citromos szósszal öntöttem le, amibe csempésztem még egy kis miso pasztát, de ez el is hagyható. Íz- és színkavalkád egyetlen tányérban. (Hol kapható a portobello? Nemrég hallottam, hogy a Metroban, de az tudtommal nem Magyarországon termesztett. Ezeket a gyönyörű példányokat a BioFungi Kft-től kaptam. Ők rendelésre – ha rendel az üzletvezető – szállítanak portobellot Spar üzletekbe, csak kevés rá az érdeklődés, mert az üzletvezetők úgy gondolják, hogy ezt a kevésbé ismert gomba fajtát nem vennék az emberek és rajtuk maradna, megromlana. Szóval, ha ilyet szeretnétek, járjatok a nyakára a közeletekben lévő Spar üzlet vezetőjének! ) Gyerek kézben óriási példányok Gombavizsgáló Marinált portobello gombás zöldséges tál Hozzávalók 3-4 főre: Gombához: – 4 db nagy portobello gomba, szárai eltávolítva, gombafej megtisztítva – 1/4 bögre tamari (gluténmentes) szójaszósz (sima szójaszósz is használható) – 1/4 bögre víz – 1/4 bögre napraforgó olaj – 1 evőkanál almaecet – 1 evőkanál nádcukor – 2 teáskanál füstölt paprika – 1 teáskanál fokhagyma por – olívaolaj, sütéshez Quinoa tálhoz: – 1 bögre quinoa – 1/2 citrom leve – 600 g spenót, megtisztítva, felaprítva – 3 gerezd fokhagyma, felaprítva – 1 evőkanál olívaolaj, spenót pároláshoz – 300 g brokkoli, rózsáira szedve – 6-8 szem koktélparadicsom, félbe vágva – só, bors, szerecsendió Öntethez: – 1 evőkanál tahini – 4 evőkanál víz – 1 teáskanál miso paszta (elhagyható) – 1 gerezd fokhagyma, felaprítva – 1 db kisebb citrom leve – csipet só Egy tálban keverjük össze a pác hozzávalóit: tamari, víz, napraforgó olaj, almaecet, nádcukor, füstölt paprika és fokhagyma por. A gombafejeket vágjuk kb. fél cm vastagságúra, tegyük egy lapos tálba és öntsük le a páccal. Hagyjuk állni kb. 20 percig. Hevítsünk fel egy serpenyőt magas hőfokon, majd egy kevés olívaolajon süssük ki a gomba szeleteket (mindkét oldalukon pirítva 2-3 percig). Közben főzzük meg a quinoát sós vízben (1 bögre quinoa 2 bögre vízben) és adjuk a főzővízhez 1/2 citromnak a levét. Ha elkészült, villával keverjük át és tegyük félre. Egy serpenyőben egy evőkanál olívaolajon dinszteljük meg a 3 gerezd fokhagymát, dobjuk rá a spenótot és pároljuk meg kb. 10 perc alatt. Sózzuk, borsozzuk és reszeljünk rá egy kevés szerecsendiót. A brokkolit vízgőz felett pároljuk meg vagy egy kevés olívaolajon néhány evőkanál vízzel serpenyőben főzzük meg kb. 8-l10 perc alatt. Egy kis tálkában keverjük össze az öntet hozzávalóit. Tálalás: tegyünk egy adag quinoát a tálba, szedjünk hozzá a párolt spenótból, brokkoliból, adjuk hozzá a félbe vágott paradicsomokat, a gombaszeleteket. Az egészet locsoljuk meg a tahinis citromos öntettel.
Fűszeres sárgaborsó főzelék
Sokan nem szeretik a főzelékeket, mert a menzai emlékek villannak be. :) Nos, ettől nem kell tartani, mert sokkal-sokkal finomabb és fűszeresebb ez a főzelék. Hozzávalók (2-3 adag): - 25 dkg feles sárgaborsó - 1 nagy fej vöröshagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 krumpli vagy csicsóka - 1 sárgarépa - 1/2 csokor petrezselyem - himalája só, bors, kakukkfű, oregano, babérlevél Elkészítése: A sárgaborsót áztasd be néhány órára (akár éjszakára).Tiszta vízben tedd fel főni. A képződött habot folyamatosan szedd le róla.Tedd bele a babérlevelet, a felkockázott hagymát, fokhagymát, sárgarépát és a krumplit is. Főzd puhára. Fűszerezd.Botmixerezd.Szórd meg a friss petrezselyemmel.Ha nincs időd barna rizst főzni, akkor jó a parbolied rizs is, amely 20 perc alatt elkészül. Padlizsános lecsót készítettem még hozzá. Pici olívaolajjal meglocsolhatod a tetejét.
Gluténmentes zöldségfasírt sütőben sütve
2016. május 30. Élj harmóniában
Gluténmentes zöldségfasírt sütőben sütvenemrégen közzé tettem egy rántásmentes sárgaborsófőzeléket (itt olvashatod) és ígértem, amit készítettem hozzá a zöldségfasírtom annak a receptjét is felrakom majd a blogra.Ennek is eljött az ideje:) A zöldségfasírt nagyon népszerű még azok körében is, akik amúgy nem nagyon kedvelik a zöldséges ételeket. Lévén nem érzékelhető a zöldség állaga és jó fűszerezéssel fantasztikus ízhatásokat lehet elérni. Nem nagyon szeretek kisült ételeket készíteni, mert sok a macera a ghíben, vagy más zsiradékban sütéssel - fröcsköl, ott kell mellette állni, egyfajta szaggal jár, etc. Ezért amit csak lehet, én inkább a sütőben készítek el, tisztább, szagmentesebb és nekem is egyszerűbb, időt takarítok meg:) Mindemellett kevesebb zsiradékot tartalmaz az így készített zöldségfasírt. Ez a fasírt nagyon egyszerű és finom - a fűszerezést kedvedre tudod váltogatni magyaros, indiai, olaszos, etc. kombinációkkal. Én reggelire is szoktam készíteni vagy valamilyen körettel, zöldségekkel kiváló ebédnek vagy vacsorának, jó kirándulásokra útravalónak is. Hozzávalók 2 szál sárgarépa 2 kisebb cukkini 1 2 nagy ek. Zabpehely (gluténmentes diétánál gluténmentes zabpehely ) 12 nagy ek. csicseriborsóliszt 10 ek. víz 2 ek. ghí (kókuszzsírt vagy bármilyen zsiradékot használhatsz helyette) egy csipet aszafoetida ( egy kis apróra vágott hagymával tudod helyettesíteni) só bors kurkuma petrezselyem Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A répát és a cukkinit mosd meg és reszeld le vagy aprító géppel vágd apróra. A zöldségekhez keverd hozzá a zab pelyhet és a csicseriborsólisztet, majd ghít és a fűszereket is. Végül tedd hozzá a vizet és hagyd állni néhány percig. Vegyél a kezedbe kis adagokat és formázz belőlük fasírtot. Helyezd a fasírtokat egy sütőpapírral bélelt tepsire és 180-200 fokra előmelegített sütő ben süsd készre. (kb. 30-40 perc) .
Zöld saláta
Nem tudom ki , hogy van vele, de én a természetben vagyok a legnyugodtabb, legboldogabb. Így sokat sétálok, vagy futok az erdőben, növényeket gyűjtök és kertészkedek is. Szeretem a természetet, elgyönyörködöm a színekben, formákban, illatokban. Ott minden tökéletes, tökéletes összhangban él, működik. Ezt próbálom a kertemben is visszahozni, így a kert nagy része tele van vadnövényekkel, amiket hagyunk virágozni, majd felmagzanak, elszórják apró magjaikat. Így a zöld levekhez, zöldturmixhoz, nincs más dolgom, mint kimenni és tépni néhány finom bio zöldet. Sok örömet okoz, ahogy naponta megnézem a növényeimet, mennyit fejlődtek, nőttek. A gazda szeme hízlalja őket! :) Zöld saláta: Zöldek a kertemből. Spenót, rukkola, mángold, hagymaszár, kakukkfű, oregánó, borsó hajtása, levele és még a retek is saját. ? Paradicsommal, gombával, mandulával dúsítottam. Meglocsoltam olivával és citromlével, sóztam borsoztam. A virágokat a snidlingtől kértem el!:) Sajna már elfogyott... megyek is csinálok még egy adagot!;)
“Sajtkrémes” fusilli párolt fokhagymás spenóttal (vegán)
2016. május 15. Zizi kalandjai
Apró örömök egy anya életében: amikor is két nap kimenőt kap egy héten! Juhúúúú! Az egyik a héten szerdán volt, amikor egy barátnőmmel és persze Ákossal a mellkasomra csatolva elmentünk a Sirha Budapest Élelmiszeripari Szakkiállításra, majd benéztünk a Bocuse d’Or európai döntőjébe is. Hatalmas gratuláció a gasztrotörténelmet író nyertes Széll Tamásnak és csapatának (Szabó Kevin commis, Vomberg Frigyes coach, Szulló Szabina elnök), valamint mindazoknak, akik ennek az eseménynek ilyen minőségű létrejöttében és levezénylésében részt vettek. Köszönet Mautner Zsófinak és Jókuti Andrásnak a kétnyelvű, csodás, jó hangulatú műsorvezetésért! A másik kimenő pedig pénteken reggel volt, amikor eljutottam fodrászhoz és vágatni tudtam végre egy keveset a hajamból, ami iszonyat módon hullik a szoptatás és a hormonváltozás miatt. A vágatásnak köszönhetően frissült az egész fejem, de nagyon kis soványka a haj mennyiségem! Ádi szoptatásakor is nagyon kihullott a hajam, majd szépen újra megerősödött és egész dús lett megint. Most meg alig merem megmosni és megfésülni, mert olyan mennyiség kijön egy-egy alkalommal, hogy rossz nézni. A kihullott mennyiségből egy kisebb parókát már lehetne gyártani. Igyekszem vitaminokkal felturbózni a szervezetemet és pozitívan állni a dologhoz, mert az übercuki, csodaszép Ákos szoptatása még ezt a hajhullást is megéri! És minden bizonnyal meg fog megint állni, majd elkezdenek a kis bébi hajszálacskák kibújni, megnőni, megerősödni és bedúsulni. Ha valakinek van valami tuti tippje a hajhullás megállítására, az ne habozzon megosztani velem! Na de nézzük ezt a tészta ételt! A híres amerikai mac ‘n’ cheese egyik újabb változata sütés nélkül (két másikat találtok itt és itt). Ez a leggyorsabb… amíg megfő a tészta, elkészül a szósz is hozzá (el nem fogjátok hinni, hogy miből ). Én párolt fokhagymás spenóttal tálaltam, de bármilyen zöldköret jó hozzá, akár spárga, zöldborsó vagy friss saláta is megteszi. Villámgyors anyukabarát kaja hétköznap ebédre vagy könnyed családi vacsorára. “Sajtkrémes” fusilli párolt fokhagymás spenóttal (vegán) (Recept inspiráció: Daily Garnish) Hozzávalók 4 főre: – 1/2 bögre csicseriborsó liszt – 1/2 bögre sörélesztő pehely – 2 bögre víz – 2 evőkanál kókuszzsír vagy jó minőségű bio margarin + egy kevés a fokhagyma pirításához – 2-3 gerezd fokhagyma, meghámozva, felaprítva – 1/2 teáskanál dijoni mustár – só, bors – kb. 440 g tészta (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Egy lábasban hevítsünk közepes láng felett egy evőkanál kókuszzsírt. Dobjuk rá a felaprított fokhagymát, dinszteljük két-három percig, majd vegyük le a tűzről. Adjuk hozzá a csicseriborsó lisztet, a sörélesztő pelyhet, sózzuk és borsozzuk. Egy másik lábasban olvasszuk fel a két evőkanál kókuszzsírt vagy margarint, tűzhelyről levéve öntsük hozzá a vizet. Lassan adagolva öntsük a folyadékot (margarin + víz) a csicseriborsós száraz keverékhez, közben folyamatosan kevergessük, hogy csomómentes legyen. Tegyük vissza a tűzhelyre és folyamatos kevergetés mellett adjuk hozzá a mustárt és hagyjuk besűrűsödni a szószt. Ízesítsük sóval és borssal. Ha túl sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá egy kevés vizet. Egy másik lábasban főzzük meg a tésztát a csomagoláson található utasítás szerint. Szűrjük le és öntsük rá a szószt. Tálaljuk azonnal valamilyen zöldkörettel.
Egyszerű, egészséges sárgaborsó főzelék - rántás nélkül
2016. május 11. Élj harmóniában
SárgaborsófőzelékA hüvelyeseket nagyon kedvelem, mert nem csak finomak, laktatóak, de vegetáriánusoknak az egyik fő fehérjeforrást alkotják. A sárgaborsó főzelékről általában a legtöbben arra a rántással készült ételre gondolnak, amit az iskolai menzán kaptunk. A sárgaborsó főzelékbe teljesen fölösleges a rántás, mert a hüvelyesek nagyon jól besűrűsödnek maguktól is. Így az étel nem csak egészségesebb, de sokkal egyszerűbb is lesz és szerintem ízletesebb is:) én egy kicsit másképpen fűszerezem, mert a kurkuma nagyon jól segíti a hüvelyesek emésztését, így minden hüvelyesből készült ételbe teszek. Hozzávalók: 500 g sárgaborsó 2 ek. ghí csipet aszafoetida (1 kis hagymával helyettesítheted) 1/4 tk. kurkuma 4 babérlevél só bors víz Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj:) A száraz sárgaborsó mosd meg alaposan a főzés előtti napon és áztasd be bő vízbe 1 éjszakára. Az elkészítésnél, másnap öntsd le róla a vizet és mosd át. Helyezz egy edényt a tűzre, majd tedd bele a ghít. A felmelegedett ghíbe tedd bele a babérlevelet és az aszafoetidát és pirítsd egy picit - figyelj éppen csak az illata érződjön, nehogy odaégesd. (vagy a hagymát párold üvegesre), majd tedd hozzá a kurkumát forgasd össze és öntsd hozzá a lecsepegtetett sárgaborsót így is pirítsd picit. Öntsd fel vízzel, tegyél hozzá sót és borsot ízlés szerint. Félrehúzott fedővel főzd puhára a sárgaborsót - ez több mint 1 óra lesz. Rendszeresen keverd meg és figyelj, hogy ha szükséges tegyél még hozzá vizet. A végén botmixerrel szoktam pürésíteni, hogy krémes legyen az állaga. Készíthetsz hozzá vegetáriánus fasírtot - ha valami gabonafélét is teszel bele, akkor teljes értékű fehérjéhez juttatod a szervezeted a főzelékből és a fasírtból is - gluténmentes zöldségfasírt recept nemsokára a blogon:) De csinálhatsz hozzá bundázott zöldséget (pakora) .
Kapros-citromos spárgafőzelék vegán módra
A tegnapi spárgás rizottóhoz csak a fél csomag spárgát használtam fel. Mivel nem jó sokáig tartogatni, ezért ma ismét spárga volt a tányéromban. Ennek a receptnek az ötlete Chili & Vanilia oldaláról származik, viszont vegánosítottam, és még megturbóztam egy kis sárgarépával. Nem rontotta el. :) A citromhéjat ne hagyjátok ki belőle, az adja meg azt a ízélményt, bátran próbáljátok ki. Hozzávalók (1 adag): - fél csomag zöld spárga (kb. 25 dkg) - 1 közepes sárgarépa - 2 dl zöldségalaplé - himalája só, bors - pár csepp friss citrom - 1 evőkanál barna rizsliszt - 1 dl zabkrém (ezt használom) - leheletnyi BIO citrom héja (2-3 reszelés) - 1 kávéskanál mustár - kapor, metélőhagyma Elkészítése: Előszőr a spárgát meghajlítjuk, és eltörjük. A csúcsos részét félretesszük, az alsó részét meghámozzuk, a végét levágjuk, majd felkarikázzuk.A sárgarépát meghámozzuk, kis kockára vágjuk.A zöldségalaplébe feltesszük főni a feldarabolt zöldségeket. Sózzuk (ha a zöldségalaplé nem sós) és borsozzuk. Cseppentsük bele a citromlét is.Kb. 10-15 perc alatt pároljuk puhára. Ekkor mehet hozzá a spárgacsúcs is.A riszlisztet keverjük össze a zabkrémmel, majd öntsük a főzelékre.Kb. 5 perc alatt főzzük össze, ezalatt besűrűsödik a főzelék.Vegyük le a tűzről. Reszeljük bele a citromhéjat, adjuk hozzá a zöldfűszereket is (1-1 kávéskanál mennyiség)
Zöldséges, csicseriborsós kuszkusz
2016. május 4. Élj harmóniában
Zöldséges, csicseriborsós kuszkuszA kuszkusz az észak afrikai konyhák nélkülözhetetlen alapanyaga, de nem egy külön gabonafajta, hanem búzadarából és búzadaralisztből készítik. A búzadarás keverékből készítik az apró gyöngyöket és legtöbbször előfőzik, ezért lehet pillanatok alatt elkészíteni és főzést sem igazán igényel. Az előfőzött kuszkuszhoz, csak forró vizet kell adnod és ha néhány percig állni hagyni, már kész is van. Már csak a vajat kell hozzákeverni ahhoz, hogy igazán ízletes legyen. A kuszkuszhoz gyakran fogyasztanak fűszeres, csicseriborsós zöldséges fogásokat. A kuszkusz és a csicseriborsó együtt fogyasztva teljes értékű fehérjével látja el a szervezeted, minden szükséges aminosavat be tudsz így vinni. Hozzávalók 4 ek. ghí 1/4 kk. aszafoetida (hing) üvegesre párolt hagmával helyettesítheted 2 tk. frissen reszelt gyömbér 1 morzsolt kis szárított chili 1 tk. kurkuma 1 csipet fahéj 4 sárgarépa 3,5 dl víz 45 dkg karfiol 2 cukkini 1 konzerv csicseriborsó (vagy előző este áztatott és frissen főzött) 3 ek. petrezselyem só 250g előfőzött kuszkusz 2,5 dl forrásban lévő víz 5 dkg vaj só Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A sárgarépát pucold meg és vágd nagyobb darabokra, a karfiolt tisztítsd meg és szedd rózsáira, a cukkiniket vágd vastagabb darabokra, aprítsd fel a petrezselymet. A csicseriborsót alaposan mosd le folyóvíz alatt egy szűrőben. Hevítsd fel egy edényben a ghít, majd tedd bele az aszafoetidát. majd add hozzá a kurkumát, chilit, gyömbért, fahéjat és keverd együtt is , hogy kijöjjenek az ízek. Add hozzá a sárgarépát és öntsd fel a vízzel és fedő alatt forrald fel. Majd takarékon főzd 5 percig a répákat. Amikor kezdenek puhulni add hozzá a karfiolt és a cukkinit és kb. 10 percig főzd kis lángon. Majd keverd bele a csicseriborsót.és a petrezselymet és fedő nélkül főzd még kb. 5 percig, hogy minden megpuhuljon. A végén ízlés szerint sózhatod. A kuszkuszt helyezd egy tálba és öntsd le a forróvízzel és hagyd néhány percig állni, majd add hozzá a vajat és sózd meg ízlés szerint. Majd szedd ki tányérokra és a tetejére tegyél a csicseriborsós zöldségekből:)
Szupergyors paradicsomos tészta
2016. április 30. Éltető ételek
Amikor nagyon éhesek a gyerekek, akkor gyakran kerül az asztalra ilyen paradicsomos tészta. Persze a lehetőségek végtelenek, mivel a hűtő mélyén fonnyadozó padlizsán, netán a cukkini is belekerülhet. Vagy egy kis gomba, csicseriborsó... :) Szóval a recept végtelenül egyszerű, az alapja egy jó sűrű paradicsomos szósz, ami akár pizzára is kerülhet. Hozzávalók: - kb. 50 dkg paradicsom pürésítve vagy 1 üveg sűrű paradicsomlé/szósz - 1 evőkanál sűrített paradicsom - 3-4 gerezd fokhagyma - 1 vöröshagyma - 1 evőkanál kókuszolaj - kis marék bazsalikom, néhágy ágacska rozmaring - himalája só, bors, chili - 1 csomag gluténmentes tészta - tetejére sajt, vagy egy kevéske sörélesztőpehely Elkészítése: Egy serpenyőt hevítsünk fel, majd tegyük bele a kókuszolajat. Majd dobjuk rá a felaprított vöröshagymát és reszeljük bele a fokhagymát is. Vigyázz, hogy ne égjen meg!Öntsük hozzá a paradicsomszószt és adjuk hozzá a paradicsompürét. Fűszerezzük, majd kis lángon főzzük kb. 15 percig, amíg a szósz egy kicsit besűrűsödik. Közben a tésztát főzzük ki. A leszűrt tésztát keverjük össze az elkészült paradicsomszósszal. A tetejét díszítsük friss bazsalikomlevéllel. Ha szereted, egy kis kapribogyó is kerülhet bele.
Vegán pestos tészta brokkolival
2016. április 23. Éltető ételek
Imádom a bazsalikomot és az egyszerű ételeket is. :) Magát a pestot akár kenyérre is kenhetjük, de tésztára téve tökéletes étel lesz kicsiknek és nagyobbaknak (felnőtteknek) is. Hozzávalók: - 20 g friss bazsalikom levél (1 cserépnyi) - 0,5 dl extra szűz olívaolaj - 10 dkg dió vagy napraforgó enyhén pirítva (de ha van fenyőmagot, azzal az igazi) :) - 2 gerezd fokhagyma - himalája só, bors - friss citrom leve - 2 teáskanál sörélesztő pehely - 1 csomag gluténmentes nagy kagyló tészta - 4-5 brokkoli rózsa Elkészítése: - A diót száraz serpenyőben néhány perc alatt pirítsuk meg. Mindent tegyünk az aprítógépbe: a diót, fokhagyma gerezdeket, a bazsalikom leveleket, az olívaolajat, citromlevet, sörélesztő pelyhet és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Jó krémesre dolgozzuk össze. Ha szükséges, akkor mehet még hozzá egy kevéske olívaolaj.A tésztát főzzük ki al dente állagúra.Szűrjük le, de a főzővízből tegyünk félre egy keveset (úgy 0,5 dl-t).A tésztát keverjük össze a pestoval, és lazítsunk a főzővízzel az állagon.Közben a brokkolit 1-2 perc alatt pároljuk meg, majd tegyük jéghideg vízbe. Ezáltal megőrzi a gyönyörű színét. Óvatosan forgassuk a pestos tésztához
Vöröslencsés, zöldséges lasagne
2016. április 19. Élj harmóniában
Vöröslencsés, zöldséges lasagne A lasagne egy igen laktató étel, ezért sokan a lasagne-t csak hússal tudják elképzelni. Ezt a receptet nem csak vegetáriánusok, de olyanok akik néha szeretnek egy-egy húsmentes fogást kipróbálni is elkészíthetik. A vörös lencsének köszönhetően nagyon laktató és teljes értékű fehérjéhez juttatja a szervezeted, hiszen minden szükséges aminosav megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy a szervezeted ellásd fehérjével. Az egy tévhit amikor valaki azt mondja, hogy a vegetáriánusok étrendjéből a szervezetbe a fehérje nem tud beépülni. részben mert a tejterméket fogyasztó vegetáriánusok, a tejtermékekből teljes értkű fehérjéhez jutnak. Ugyan az igaz, hogy a növényi fehérjéket komplettálni kell, azaz társítani (pl. vöröslencse+tészta, mungobab dhal + rizs, csicseriborsós falafel + pitta kenyér, mexikói tortilla + babpüré, dió + tészta) és akkor a hüvelyesben és a gabonában lévő fehérje is teljesen be tud épülni a szervezetedbe. Amennyiben csak pl. babot eszel önmagában, akkor a babban lévő fehérje nem tud majd beépülni. Hozzávalók 12 lasagne lap 1 ek. olívaolaj só 2 ek. ghí (vagy olívaolaj) 2 sárgarépa 2 cukkini 250g vörös lencse 1/4 tk.asafoetida ( 1 kis fej hagymával helyettesítheted) 1 konzerv paradicsom (darabolt) 1 tk nádcukor só, bors bazsalikom, oregano, kakukkfű, csipet rozmaring 20 g vaj 2,5 ek. liszt 2dl tejszín szerecsendió bors, só Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A répát és a cukkinit tisztítsd meg és vágd kockákra. Tedd oda egy magasabb falú edénybe a ghít és melegítsd fel. Szórd bele az asafoetidat és egy-két másodpercig pirítsd. Add hozzá a zöldségeket és egy kicsit forgasd meg, hogy elkezdjenek a zöldségek megpuhulni. Add hozzá a vörös lencsét és együtt is pirítsd kicsit az edényben a zöldségekkel, majd öntsd hozzá a paradicsomot és tedd bele a fűszereket és a cukrot. Öntsd fel egy kis vízzel , majd forrald fel a szószt és vedd takarékra a lángot. Lassú tűzön főzd, amíg a lencse megfő és szépen besűrűsödik (kb. 20 p) . Gyakran keverd meg és ha szükséges még egy pici vizet tegyél hozzá. Egy edénybe tegyél oda vizet forrni sóval és egy 1 ek. olívaolajjal. Főzd ki benne a lasagne tésztalapokat. Fogkeményre főzd a tésztát, nehogy nagyon szétessen. A szószhoz egy edénybe olvaszd meg a vajat, majd szórd bele a lisztet és a szerecsendiót. Habverővel keverd csomómentesre és pirítsd meg kicsit, Öntsd hozzá a tejszín felét és keverd simára. Majd tedd hozzá a maradék tejszínt, sózd és borsozd meg. Keverd folyamatosan, amíg szép krémes lesz a mártás. Egy tűzálló edény vagy tepsi aljára tegyél egy kis olívaolajat, majd a lencsés szósz negyedéből tegyél egy réteget. Helyezz rá 3 tésztalapot, majd újabb sor lencsés keverék (1/4) és a szósz egy negyedét is oszlasd el rajta. Majd újra tészta, aztán lencsés keverék (ebbe a rétegbe nem kerül mártás), aztán tészta, lencse és egy kis tejszínes mártás (1/4). Az utolsó réteg tésztára pedig kend rá a mártás felét. 180 fokra előmelegített sütőben süsd készre, amíg a teteje szép aranybarnára pirul. (kb. 25 -30 perc) Tálalásnál meglocsolhatod olívaolajjal:)
A mi paradicsomos tésztánk (vegán)
2016. április 13. Zizi kalandjai
A paradicsomos tészta végtelen lehetőséget rejt magában… mondhatni, hogy ahány ház, annyi fajta paradicsomos tészta… mindenki másra esküszik. Nálunk is van egy változat, ami nagyon bevált, néha azonban feldobjuk egy-két újdonsággal. A minap például kapribogyót tettünk a szószba és nagyon finom lett… imádjuk a savanykás ízeket, így a kapribogyó nagyon ízletessé tette. Nem mellesleg Ádi és én is rákaptunk a kapribogyóra, csak úgy magában majszolgatjuk mindenhez. Az alap változaton kívül (vöröshagyma, fokhagyma, chili pehely, bazsalikom) az új kedvencünk nem bazsalikommal készül, hanem friss petrezselyemzölddel. Fantasztikus lesz a végeredmény, teljesen új világba repít. Beledobunk egy jó nagy csokor petrezselyemzöldet és máris egy új ételt kapunk. Lehet, hogy így nem olaszos a paradicsomszósz, de legalább családi magyaros. A paradicsomos tészta a mi megmentőnk, ha semmi sincs a hűtőnkben, biztosan találunk a “kamrában” tésztát és paradicsomszószt, no meg néhány gerezd fokhagymát. Ezek nálunk kifogyhatatlan alapanyagok, szóval megment bennünket az éhenhalástól. Először főztem gluténmentes tésztát (kukoricaliszt + csicseriborsó liszt) a szószhoz. Nagyon bevált, a szósszal leöntve a tésztát, észrevehetetlen a különbség a sima durumtészta és a gluténmentes tészta között. Ajánlom kipróbálásra! Paradicsomos tészta (vegán) Hozzávalók 3 főre: – 500 g paradicsomszósz – 2 evőkanál paradicsompüré – 3-4 gerezd fokhagyma, felaprítva – 1 csokor petrezselymzöld, felaprítva – 2 evőkanál olívaolaj – só, bors, chili pehely – 300 g gluténmentes penne tészta (bármilyen tészta használható, ami van nektek otthon) – tálaláshoz: vegán parmezán Egy serpenyőt hevítsünk fel közepes láng felett, tegyük bele az olívaolajat, a felaprított fokhagymát és főzzük 2 percig (vigyázzunk nehogy megégjen a fokhagyma). Öntsük hozzá a paradicsomszószt és adjuk hozzá a paradicsompürét. Sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint adjunk hozzá chili pelyhet, és a felaprított petrezselyemzöld felét, majd vegyük takarékra a lángot és főzzük kb. 15 percig, amíg a szósz egy kicsit besűrűsödik. Ha túl sűrűnek találjuk a szószt, adjunk egy kevés tésztás főzővizet hozzá, hígítsuk néhány evőkanállal. Közben a tésztát főzzük ki al dente (fogkemény) állagúra a csomagoláson található utasítás szerint. A leszűrt tésztát keverjük össze az elkészült paradicsomszósszal. Tálaljuk a maradék friss petrezselyemzölddel a tetején és vegán parmezánnal megszórva. Tipp : adhatunk a szószhoz főzés közben néhány szem kapribogyót, hogy még pikánsabbá tegyük! A mi bazsalikomos tésztánk receptje itt!
Zöldség vegyestál
2016. április 9. Vegetáriánus receptek
Egyszerű, igazából recept sem kell(ene) hozzá. Tetszés szerint, ízlés szerint, meg ami van otthon. Az alapja a krumpli, de ha nem kerül bele, akkor valamilyen körettel található.
Hozzávalók:
- 1-2 kg krumpli
- néhány szál sárgarépa
- 1-2 vöröshagyma
- 1-2 lila hagyma
- 1 db paprika
- néhány szem apró paradicsom
- egy marék borsó
- egy marék brokkoli
- olaj a kenéshez
- só, bors, majoránna
- víz, száraz fehérbor
A zöldségeket megtisztítjuk. Az edényt kiolajozzuk. Cserép vagy jénai: sütőben bármelyik megteszi, kemencébe viszont inkább a cserepet tegyük.
A krumpli kerül az aljára, karikára vágva. Az fő meg a legnehezebben, lenn viszont ehhez lesz lé bőven. 2-3 rétegenként mehet rá só, majoránna. Ha készen van, mehet rá a sárgarépa, majd a brokkoli és a borsó egyenletesen elrendezve. A tetejére kerül a paprika, paradicsom és a hagyma, a gravitáció végigviszi így majd az ízeket az összes alsó rétegen. Sózzuk, borsozzuk. Leheletnyi vizet és bort öntünk alá, de majd sülés közben érdemes ellenőrizni, nehogy az alja megégjen.
Sütőben vagy kemencében készre sütjük. Nem tudom hány perc, lehet majd tudni az illatáról, hogy mikor, de sütés közben kóstolgatni is lehet bátran.
Bliszkó Viktor
Polenta krémesen, párolt zöldségekkel
2016. április 6. Élj harmóniában
Polenta párolt zöldségekkelA polenta, nem más mint kukoricadarából készült sűrű, krémesre főzött kása, ami nagyon tápláló. Elsősorban olasz területeken elterjedt, de Magyarországon, vidéken puliszka néven is ismerik. Hozzávalók 4 személyre 15 dkg kukorica dara (kb. 2/3 bögre) só bors 3 ek. vaj ( vagy kókuszzsír vegán változatban) 1 liter víz 4 sárgarépa 1 nagy fej brokkoli 2 ek. ghí só bors Pucold meg a répákat, vágd karikára és a brokkolit szedd rózsáira és mosd meg. Forrald fel a vizet egy nagy edénybe, majd vedd kis lángra és keverd bele a kukoricadarát. Keverd folyamatosan - habverőt is használhatsz az elején, azzal könnyebb csomómentesre eldolgozni a kukoricadarát. Kb. 5 perc után már fakanállal is könnyedén tudod keverni. Addig főzd amíg meg nem fő, szépen elválik majd az edény falától. A végén keverd hozzá a sót, borsot és a 2 evőkanál vajat. Egy serpenyőben tedd oda a ghít, majd add hozzá a répákat és tegyél hozzá egy pici vizet, hogy elkezdjen a répa puhulni, folyamatosan mindig egy pici vizet tehetsz hozzá, ha úgy látod, hogy kezdene telesen elpárologni a víz. Néhány perc után tedd hozzá a brokkolit is és párold együtt amíg megpuhulnak. A végén add hozzá a sót és a borsot. Szedd ki tányérra a polentát és a párolt zöldséget. Meglocsolhatod a polentát olívaolajjal is ha szereted - én mindent meglocsolok olívával:) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Sült wasabis csicseriborsó
Még két év, és lesznek, akik karácsonykor vietnami pacskerben indulnak el éjféli misére, de ismétlem, NINCS globális felmelegedés! A mai (pontosabban tegnapi) időjárás hatására hajszál híján nekiálltam jégbe hűtött dinnyelevest szervírozni lángossal és főtt kukoricával, mikor eszembe ötlött valami: az ízek miféle egzotikus harmóniáját lehetne létrehozni azáltal, ha ötvözném az arab és a japán konyha ízvilágát. Most, hogy ezt is sikerült leírni röhögés nélkül, jöjjön az igazság: megláttam egy zacskó wasabis mogyorót. Az meg kész mázli volt, hogy ez a kompozíció tökéletesen működött sült csicseriborsóval is! Komponensek: 400 g csicseriborsó (Konzerves, de aki áztatgatni akarja, nem akadályozhatom meg benne. Mindenkinek szüksége van ingergazdag hobbira.) 2 tk wasabi fűszerpor 3 ek olívaolaj 1 ek rizs- vagy fehérborecet só, bors Az összetevőket egy ún. tálban összekeverjük, majd 40 percre 220 fokra melegített sütőbe suvasztjuk. És mivel ebben a formában kiábrándítóan rövid a recept, elárulom, hogy wasabi helyett használhatjuk pl. füstölt fűszerpaprika és fokhagymapor elegyét is, csak ez esetben légyszíves mellőzzük az ecetet! Ja, és a Völlinger Kati néni délután megszédült a lépcsőházban, de már jobban van. Én meg felvételiztem az agráregyetemre, de már az első vizsgán ELKASZÁLTAK. Végezetül pedig egy gasztronómiai dogma: az élesztő majdnem tökéletes antitézise a halastó. (Na, így már rendben van terjedelemre.)
Spenótos kenyérlángos
(Avagy mi legyen a spenótmártással, ha rájön az ember, hogy nem igazán szereti... ) Szoptatás közben ezerrel járt az agyam, hogy mit készítsek ebédre, ami kevés munkával jár, hamar megvan, Ábel is eszik belőle, meg az Apja is, nem fáj tőle a Flóra hasa, ha megeszem, és van is itthon hozzávaló. Felötlött a kenyérlángos, azt Ábel napokig hajlandó lenne enni. De mi legyen a spenóttal, amit előző nap készítettem először? Anya sosem főzött spenótot, nem szerette, így ránk sem akarta erőltetni. Egyszer már próbálkoztam vele egy Kurma Dászás recepttel, de azt vitte a paradicsom és a csicseriborsó. Ezt a receptet meg a sült sajt. :) Így már egészen ízletes volt, a férj is megette szó nélkül. (Illetve előtte volt szó, hogy: Muszáj ezt?! Kóstolás után már nem.) A kenyérlángos tésztájának receptjét a hugomtól kaptam, ő meg a vőlegénye anyukájától. Érdemes kipróbálni natúr tésztaként kisütve, és vékonyra karikázott lila hagymával, tejföllel enni, úgy is nagyon finom. Vagy pl. karfiolkrémmel. Hozzávalók: A kenyérlángoshoz: 50 dkg liszt (30/20 tk/finom) 1 dl olivaolaj 250 ml víz 1/2 tk só 1 kk cukor 2 dkg élesztő A száraz hozzávalókat összekeverjük, hozzáadjuk az olajat, belemorzsoljuk, majd a vízzel összegyúrjuk a tésztát. Fél órát kelesztjük, kinyújtjuk vékonyra. Zsírpapírral kibélelt tepsibe helyezzük, újra kelesztjük, villával sűrűn megszurkáljuk. A spenótmártáshoz: 1/2 csomag mirelit paraj 1 kk só 1 kis fej fokhagyma 1 doboz rizstejszín 1 ek tk liszt A parajt felolvasztjuk, felfőzzük a sóval és tört fokhagymával, hozzáadjuk a tejszínbe kevert lisztet. Összefőzzük, hűtjük. Megkenjük vele a kenyérlángos tetejét, reszelünk rá sajtot (Violife pl.) és fél óra alatt ropogósra sütjük. Valami jármű mindig kell láb alá... :)
Fűszeres polenta rozmaringos gombával
2016. március 29. Éltető ételek
Ez a polenta (puliszka) nem más, mint egy kukoricakása, amelyet kedvünk szerint ízesíthetünk. Hozzávalók: - 1 bögre kukoricadara - 2 bögre víz - himalája só, bors Amit beletehetünk: - 2 gerezd fokhagyma - 1 evőkanál vaj vagy kókuszolaj - apró kockára vágott, grillezett kápia paprika - medvehagyma, újhagyma Elkészítése: A felforralt sós vízbe állandó keverés mellett beleöntjük a kukoricadarát. Addig keverjük, amíg elválik az edény falától. (Vigyázz, mert "köpködhet" közben!) A tűzről levett kész masszába belekeverjük a fűszereket, a zöldségeket és a vajat.Jól dolgozzuk össze, és egy tálcára terítsük ki úgy, hogy kb. 1 cm vastag legyen. Hagyjuk teljesen kihűlni. - Szaggassunk ki belőle formákat, vagy csak vágjuk fel egyforma darabokra. - Sütőben, grill fokozaton, vagy serpenyőben pirítsuk meg mindkét oldalát. Rozmaringos gomba: - 30-40 dkg gomba - 1 evőkanál szójaszósz - 2 gerezd fokhagyma - apróra vágott friss rozmaring - himalája só, bors - 1 evőkanál kókuszolaj A gombákat tisztítsuk meg, majd szeleteljük fel. A kisebbek maradhatnak egészben, vagy esetleg ketté vágva.Tegyük egy serpenyőbe, majd keverjük hozzá az olajat és a szójaszószt, reszeljük bele a fokhagymát és adjuk hozzá az apróra vágott friss rozmaringot is. Sózzuk, borsozzuk.Addig süssük, amíg a gomba által kieresztett víz elpárolog, sőt... egy picit le is piríthatjuk.
Humuszos mártogatós
Az eredeti receptet Szonjától olvastam egy 108.hu vegetariánus csoportban. Azonnal szerelem lett, és bár megcsináltam magyaros szósszal is, de a kedvenc mégis a humusz ;) Kiváló alternatíva lehet annak, aki chipset ropogtatva szeret filmet nézni ;) Hozzávalók a humuszhoz: 2,5 csésze főtt csicseriborsó 1 kk csipet római kömény (bio) 1 kk tiszta só 1 bio citrom leve 4 ek pirított, […]
Zöldséges polenta pizza (gluténmentes)
2016. március 19. Élj harmóniában
Zöldsége polenta pizza (gluténmentes)A kukoricadarát sokszor méltatlanul alulbecsülik - jómagam is sokszor hallottam, hogy a kukorica a malacoknak való. Szerencsére a reformtáplálkozás és a gluténmentes diéták a modern konyha alapanyagává tették:) Az ájurvéda, a tulajdonságai alapján elsődlegesen kapha típusú embereknek javasolja a fogyasztását. A polenta nem más, mint kukoricadarából készült kása. Mediterrán területeken gyakran fogyasztják, kásának, vagy kisütve. Ez a polenta pizza nagyon ízletes és gluténérzékenyek is nyugodtan fogyaszthatják. Hozzávalók 15 dkg kukoricadara 1 liter víz só 4 dkg apróra vágott szárított aszalt paradicsom 1 cukkini 1 paprika 1 ek. szárított oregánó (vagy bazsalikom ízlés függvénye) 3 ek. vaj (vagy kókuszzsír vegán változatban) bors a tetejére nem vegán változatban: 250 g mozarella Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A zöldségeket mosd meg és vágd apróra. Forrald fel a vizet a sóval, majd tedd takarékra és keverd hozzá a kukoricadarát. Érdemes az első 5 percben habverővel keverni és utána fakanállal. Addig főzd, amíg elválik az edény falától. Ha elkészült keverd bele a 3 evőkanál vajat, paprikát, cukkinit, aszalt paradicsomot, oregánót és borsozd meg. A masszát öntsd egy tortaformába és hagyd kihűlni, hogy megszilárduljon. Majd helyezd a tortaformát 200 fokra előmelegített sütőbe és süsd 10 percig. Majd ha sajttal szeretnéd fogyasztani szeld rá a sajtot és tedd vissza a sütőbe. Addig süsd, amíg a sajt szép aranybarna nem lesz.
Spenótos humusz (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), és a zöld melegszendvics (gluténmentes, tojásmentes)
2016. március 16. Zöld Avocado
Holnap megint Szent Patrik nap. Ez azt jelenti, hogy a Világ minden táján az írek zöldbe öltöznek, és ünnepelnek. Tavaly már készítettem zöld menüsort erre az alkalomra, és az idén is megemlékezem egy zöld színű, de arab étellel az ír zöld napról. Szeretem ezt a színt! ;-) spenótos humusz és a zöld melegszendvics (gluténmentes, tojásmentes) A csicseriborsóból készült arab ételek közül az egyik legnépszerűbb étel, a humusz. Nemcsak mert egyszerű, és nagyszerű, tápláló és egészséges, de felhasználhatósága is szerteágazó. Fogyaszthatjuk önmagában friss, ropogós saláta kíséretében, vagy kenyérre kenve szendvicsként, de megtölthetjük vele a házi wrapunkat, a húsmentes hamburgerünket, kísérheti a zöldséges fasírtjainkat, falafelünket, vagy csak egyszerűen kifőtt tésztával összekeverve, mint, egy "szósz" gazdagíthatja a vacsoránkat. Köszönhetően a vegetáriánus konyha napjainkban is zajló térhódításának, egyre több asztalra jut el a humusz, ami nem mellesleg tökéletes fehérjeforrás a húsmentes étrenden élőknek is. spenótos humusz (laktóz-, glutén-, tojásmentes, vegán) Engem személy szerint sokáig elkerült a humusz. Nem azért mert nem találkoztam vele, hanem azért mert az avokádóhoz, és a brokkolihoz hasonlóan nem volt szerencsés az első találkozás. Nyersen beleharapni az avokádóba, szétfőtt brokkolit piszkálni, és natúr, ízetlen és színtelen humuszt kóstolni, nem éppen pozitív élmény. Jó pár évig hanyagoltam is ezeket az alapanyagokat, mígnem újabb esélyt kaptak tőlem, és más megvilágításban, igazi finom ételekben megtaláltuk a közös hangot. A mostohagyerek avokádóhoz és brokkolihoz is, számos ínycsiklandó recepttel szolgálok nektek a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon. És akkor nézzük most a humuszt! Szeretem a szép színes ételeket, így a humuszba is csempésztem egy kis életet, egy kis színt. A következő receptben egy nagyon szép zöld színű, és egyszerűen elkészíthető, spenótos humuszt mutatok meg nektek. Miért fogyasszunk rendszeresen csicseriborsót? csicseriborsó - kitűnű fehérjeforrás - magas magnézium, cink és vastartalom - tartalmaz még: karotint, E-vitamint, B1- és B6-vitamint - pektintartalma és lassú felszívódása miatt csökkenti a vércukorszint ingadozást, ezért a cukorbetegek előszeretettel fogyasztják - alacsony zsír- és magas rosttartalma miatt a fogyókúrázók és diétázók előszeretettel alkalmazzák - "élelmi rostokban gazdag: támogatja emésztésünk munkáját, és segít megszabadulni a bélfalakon lerakódott salakanyagoktól - a rostban gazdag alapanyagok rendszeres fogyasztásával normalizálhatjuk vérnyomásunkat, segíti a koleszterin kiürülését szervezetünkből, ezáltal csökkentve a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát - az emésztés serkentésével megszünteti a székrekedés okozta nehézségeket - magas folsavtartalma miatt a kismamáknak, míg magas triptofántartalma miatt a szülés utáni depresszióban szenvedőknek vagy éppen a fáradt, kimerült felnőtteknek és gyerekeknek nyújthat segítséget - csicseriborsóból lisztet is szoktak készíteni, mely a gluténérzékenyek diétájának fon tos alapanyaga lehet" Forrás: Házipatika spenótos humusz (laktóz-, glutén-, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (egy müzlistálnyi adaghoz) - 1 bögre száraz csicseriborsó vagy 1 db konzerv bio csicseriborsó - Himalája só, őrölt fehér bors - 3 gerezd fokhagyma - 4 ek tahini szósz - 1 ek extra szűz olívaolaj - 1 citrom frissen facsart leve - 5 ek tiszta víz (főző víz) - 2 marék friss spenótlevél - (elhagyható - 1/2 db érett avokádó) ELKÉSZÍTÉS Ha száraz csicseriborsót használunk, áztassuk be min. 12 órára, majd kb. 80 perc alatt főzzük puhára sós vízben, közepes lángon (pótold a vizet, mert folyamatosan elfő). Ha konzerves borsót használunk, nem kell megfőzni. A megfőtt csicseriborsót és a többi hozzávalót beletesszük a nagy teljesítményű aprítógépünkbe, és krémesre kevertetjük vele. (Kézi botmixert is használhatunk, de nem lesz olyan krémes.) Kész is a spenótos humusz. És, hogy mit is kezdhetünk a zöld humusszal? Például ezt! ;-) Zöld melegszendvics, spenótos humusszal A tetszés szerinti (GM) kenyérszeleteket kenjük meg spenótos humusszal, szeljünk rá kemény sajtot, helyezzünk rá pár szem friss spenót levelet, majd az egészet szórjuk meg görög feta sajttal, amit előtte kézzel vagy villával morzsára törtünk. Helyezzünk a tetejére egy újabb spenótos humusszal megkent kenyérszeletet, hogy a szendvicsnek legyen teteje is. Helyezzük őket az összecsukható szendvicssütőnkbe, és sajtolvadásig süssük a zöld melegszendvicseinket. spenótos humusz és a zöld melegszendvics (gluténmentes, tojásmentes) Táplálkozz ne csak étkezz a Zöld Avocado-val! :-) Megjegyzés1: Most kezdődik a medvehagyma tavaszi szezonja. Próbáljuk ki a humuszt spenót helyett medvehagymával is! ;-) Megjegyzés2: "A tahini finomra őrölt szezámmagból készült sűrű állagú massza, melyet elsősorban keleti ételek alapanyagaként használnak. Több változata ismeretes. Készülhet hántolt vagy hántolatlan szezámmagból - előbbit a Közel-Keleti (arab és zsidó) konyha használja, utóbbi inkább a kínai, koreai és japán ételekhez kedvelt. A hántolatlan változatnak magasabb a tápértéke, ugyanakkor keserűbb az íze. Felhasználhatnak hozzá nyers vagy enyhén pörkölt magokat egyaránt. A hőkezelés hatására a kész tahiniben csökken bizonyos vitaminok, tápanyagok mennyisége. Mivel a tahini egyetlen alkotóeleme a szezámmag, ezért tápanyag és vitamintartalma is hasonló, annyi különbséggel, hogy azok felszívódása sokkal hatékonyabb a magok megőrlése miatt. A tahini kitűnő forrása a réznek, magnéziumnak, kalciumnak és cinknek, ugyanakkor gazdag rostokban és B1 vitaminban. A gazdag tápanyagtartalom ellenére néhány embernél a szezámmag (és így a tahini) fogyasztása allergiás reakciókat eredményezhet. A világszerte növekvő szezámfogyasztás sajnos ezen egészségügyi problémák számát is folyamatosan gyarapítja. Az Európai Unióban forgalmazott előre csomagolt ételeken ezért kötelező feltüntetni, ha szezámot vagy szezámszármazékot tartalmaznak." Forrás: Wikipédia spenótos humusz és a zöld melegszendvics (gluténmentes, tojásmentes)
Kinoasaláta grillezett kenyérrel
2016. március 10. Vegán muflon
A felesleges kérdezősködést megelőzendő: a kinoa fiktív élelmiszer, mint a bröttyúrepláp vagy a sekírprodács - mondja, aki szereti szívatni a laikusokat. Akik azonban régóta követik figyelemmel a blogot, azokat nem lehet átverni. Tudják, hogy egy szemcsés magféleségről van szó, melyet a főzés nevezetű manőver jóvoltából percek alatt konyhakész állapotba lehet hozni. Ezért is ideális pl. azoknak, akik rohanó, stresszes munkát végeznek, pl. atomtudósoknak két kísérleti robbantás között. (Hacsak nem foglalt a mikró a céges ebédlőben.) Ugyanakkor - mint azt a következőkben igyekszem bizonyítani - salátában is tökéletesen megállja a helyét. (De legmagasztosabb tulajdonsága mégis az, hogy David Lynch odavan érte.) Összetevők: 40g kinoa 1/2 fej lilahagyma vékonyra nyiszatolva 10 db koktélparadicsom negyedelve 1/2 uborka felkockázva 1 ek limelé 2 tk felaprított menta 2 ek felaprított koriander 1 ek felaprított petrezselyem 1 ek vörösborecet 1 gerezd fokhagyma összetörve 2 szelet barnakenyér löttyintésnyi olívaolaj só/bors A kinoát - minden konyhai tapasztalatunkat bevetve - bő vízben feltesszük főni. A kenyeret megkenjük olívaolajjal, majd pár percre 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük. (Akiben felmerülne, hogy a kenyérpirító nevezetű boszorkányos szerkezetet már a legeldugottabb tanyákon is ismerik, annak elmondanám, hogy az így készült kenyér a salátában megszívja magát, és töttyedt lesz, mint - tetszőleges gusztustalan hasonlat -. Az összetevőket (élén a leszűrt kinoával) legvégül egy tálba tesszük, összekeverjük, végül borecettel és olívaolajjal nyakon öntjük. Aztán persze sózzuk, borsozzuk.
Édeskömény serpenyőben sütve
2016. március 9. Élj harmóniában
Nagyon szeretem az édesköményt, mert különleges aromája van és nagyon jó az állaga is. Gyakran fogyasztom nyersen is, de sütve is nagyon finom. Hozzávalók: 3 édeskömény gumó 2 ek. ghí (vegán változatban kókuszzsír) 1/4 tk. római kömény 1/2 tk. őrölt koriander egy pici gyömbér lereszelve só bors Szedd cikkekre az édesköméynt és jól mosd meg, majd vágd apró darabokra. A száraiból, amik puhábbak, és még zöld is van rajtuk, azokat is használd fel:) Egy serpenyőben tedd oda a ghít, majd ha felmelegedett tedd bele a római köményt, amikor picit megpirult tedd hozzá a koriandert és a gyömbért. Add hozzá az édesköményt, majd forgasd egy picit a serpenyőben. T egyél hozzá egy pici vizet, hogy elkezdjen az édeskömény puhulni - egyszerre mindig csak pici vizet tegyél hozzá, hogy a víz gőzében puhuljon a zöldség. A mikor már majdnem megpuhult hagyd elfő ni a vi zet és és süsd le. A végén sózd és borsozd meg. Ez a zöldségétel nagyon jó könnyű ebédnek vagy vacsorának valamilyen gabonafélével. pl. baszmati rizzsel, k usz-kusszal vagy quinoával. Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Sütőben sült fűszeres karfiol
2016. február 26. Élj harmóniában
Sütőben sült karfiolMostanában elég gyakran szerepel nálunk az étlapon a karfiol. Részben mert nagyon egészséges, szeretjük az ízét és jelenleg ebben a a kicsit esősebb, nyálkásabb időben ideális étel a szervezet egyensúlyának megteremtésére. A karfiol nagyon változatosan készíthető el, nem is tudom hányféle formában szoktuk fogyasztani. Ma egy sütőben sült változatot készítettem, amit mi nagyon szeretünk, mert nagyon ízletes a sült, fűszeres ízek és hozzá ropogós, de mégis puha állag:. A recepthez szárított fűszereket használtam. Hozzávalók: 1 fej közepes karfiol 1/4 tk asafoetida (2 gerezd zúzott fokhagymát használhatsz helyette) 1 ek. bazsalikom 1 tk. oregánó 1 tk. kakukkfá 1/2 tk. rozmaring só bors néhány evőkanál olívaolaj (lehet ghí vagy kókuszzsír) A karfiolt mosd meg és szedd rózsáira.Tegyél fel egy fazékban vizet és ha felforrt rövid időre helyezd bele a rózsákat - éppen, hogy csak picit puhuljanak. Melegítsd elő a sütőt 200 fokra. Egy hőálló tálba öntsd bele az olajat és add hozzá a szárított fűszereket, majd ízlés szerint sód és borsozd meg. Keverd össze alaposan, majd tedd hozzá a karfiolt és jól forgasd bele, hogy mindenhol érje a fűszeres olaj. Majd helyezd a karfiolt a sütőbe és addig süsd , maíd a tejet meg nem pirul és a karfiol finom puha lesz. Kurkumás baszmati rizzsel, hajdinával vagy kuszkusszal tálalhatod. Tehetsz a tetejére tejföld is:) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Sült édesburgonya vegán majonézzel
2016. február 20. Vegán muflon
Mindenekelőtt: aki képes megtalálni a kapcsolódási pontot a cím és az alábbi fotográfia között, azt kulturálisan túlképzettnek minősítem, és abban az esetben is készen állok örökbe fogadni, ha az anyám lehetne. (A lakásba viszont csak akkor jöhet be, ha egy érett, felelősségteljes 17 éves thaiföldi cserediáklány az illető. Ez esetben a szobámba is szabad bejárása van.) Nos, igen, a blog gazdája ismét megerőltette magát, és leszállította egy olyan előkelő specialitás veganizált változatát, melyet olajsejkek is csak négyévente engedhetnek meg maguknak. (Többen már belerokkantak anyagilag, és jelenleg is közmunkásként tengődnek Abu Dhabi utcáin.) Ellenben bátran kijelenthetem, hogy ez a fajta vegán majonéz egy újabb szinonima a tökéletességre. Ami már csak azért is felüdülés, mert a korábban általam kóstolt változatok inkább emlékeztettek valami tejfölös-mustáros méhlepényre. És most, hogy meghoztam az étvágyat, lássunk munkához! Előkészíti: 2 nagyobb édesburgonya 1 tk füstölt pirospaprika 1 ek olívaolaj só, feketebors A majonézhez pedig: 1/2 csésze szójatej (természetesen natúr) 1/2 csésze olívaolaj 1 ek almaecet 1 ek citromlé 1 tk dijoni mustár 1/2 ek agave szirup (bármilyen sűrű, édes, emberi fogyasztásra alkalmas lötty megteszi) 1 kk só A sütőt előmelegítjük 220 fokra. Az édesburgonyát NEM hámozzuk meg, ellenben jól megmossuk - hacsak nem rendelkezünk bőrizomtömlővel, hogy szeressük a termőföldet. Vonakodva felszeleteljük, de nem kell apróra, 7-8 centis szeletek pont megfelelőek. Minden bravúrunkat bevetve egy ún. tálba halmozzuk, majd rászórjuk a paprikát, sózzuk, borsozzuk, rálocsoljuk az olívaolajat, és összerázzuk. 40-45 percre sütőbe helyezzük. (Természetesen forró sütőbe, ellenkező esetben párolódni fog és töttyedt lesz, mint egy... najó, ezt a hasonlatot az érzékenyebb lelkű olvasók érdekében máskorra tartogatom.) A majonéz összetevőit az olívaolaj kivételével hatásvadász módon turmixgépbe helyezzük, majd egy jó percig magas fokozaton összemixeljük. Ekkor visszaveszünk a fokozatból, majd a turmixgép folyamatos zsinnyegtetése közben lassan hozzáadagoljuk az olívaolajat. A kész matériát jó fél órára hüttőbe tesszük.
Quinoa brokkolis zöldséggel
2016. február 19. Élj harmóniában
Quinoa brokkolis zöldséggel A quinoa egy nagyon ősi étel - Dél Amerikában kb. 5000 éve fogyasztják. A Nyugati kultúrában az elmúlt évtizedben kezdett elterjedni. Nagyon gazdag tápanyagokban számos egészségre kedvező hatása van. Hatásairól már korábban írtam részletesen, itt olvashatod. A quinoa nagyon ízletes, könnyű elkészíteni, kellemes íze, nagyon sokféle fűszerezéssel harmonizál. Ráadásul, még g luténmentes is:) Hozzávalók: 4* 1/3 csésze quinoa 1/4 tk. kurkuma só 4 sárgarépa 1 nagy fej brokkoli 2 ek. ghí 1/4 tk. római kömény 1/4 tk. őrölt koriander 1 csokor petrezselyem só bors A quinoat egy szűrőbe mosd meg alaposan - addig amíg a víz szép áttetsző nem lesz - majd csöpögtesd le . Tegyél fel egy edényt a tűzre, majd öntsd bele a lecsöpögtetett quinoat és szárazon pirítsd meg egy picit. Majd öntsd fel 2,5 szeres mennyiségű forró vízzel. Tedd a vízbe a kurkumát és a sót ízlés szerint. Majd forrald fel a és takarékon lefedve főzd, amíg a víz el nem párolog róla. (kb. 25 perc) Néha nézz rá, ha elfőtt a víz és még nem puha a quinoa akkor egy ici pici vizet tegyél hozzá. Amíg a quinoa elkészül, pucold meg a répákat és vágd karikára, a brokkolit szedd rózsáira és mosd meg. Egy serpenyőben tedd oda a ghít, majd ha felmelegedett tedd bele a római köményt, amikor picit megpirult tedd hozzá a koriandert. Add hozzá a répákat és tegyél hozzá egy pici vizet, hogy elkezdjen a répa puhulni, majd tedd hozzá a brokkolit is és pirítsd meg - ha szükséges egy csipet vizet tehetsz még hozzá, hogy a megpuhuljon. A végén add hozzá a petrezselymet , sót, borsot és forgasd össze. Szedd ki tányérra a zöldséget és a quinoat, locsold meg olívaolajjal és tálalhatod is:) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Karfiol-zöldborsó masala
Hozzávalók: 3 ek olaj 4 ek friss, reszelt kókusz (ha nincs, jó a szárított is) 1,5 ek reszelt friss gyömbér egy csokor korianderlevél apróra vágva 3/4 kk kurkuma 2 kk őrölt koriander 1 kk őrölt chili 1,5 kk római kömény 1/2 kk asafoetida 1 fej karfiol rózsáira bontva 30 dkg mélyhűtött zöldborsó 1...
Sült padlizsános zöldségétel - húsevők kedvenc vegetáriánus étele
2016. február 9. Élj harmóniában
Ezt a bejegyzést egy vegán fórumon felvetett kérdés ihlette. A vegán pár azon gondolkodott, hogy a húst fogyasztó rokonságnak, hogyan is tudna a kedvében járni. Feladatuk-e elveiket feladva a saját esküvőjükön olyan ételeket rendelni, amivel kapcsolatosan elvi kifogásaik vannak... Eszembe jutott a saját esküvőnk, ahol ragaszkodtunk az elvinkhez és húsmentes ételeket készített egy kedves barátunk. A menü összeállításakor az elv az volt, hogy húsmentes legyen, de húsevők számára is ízletes és élvezetes az étel. Akik húst fogyasztanak intenzívebb, teltebb táplálékhoz vannak szokva, ezért a vegetáriánus és vegán ételek jelentős része számukra nagyon ízetlen. Ellenben sokéves tapasztalatom a jógatáborokból is, hogy a sült és fűszeres ételekkel minden húsevőt le lehet venni a lábáról:) Pl. az egyik legnagyobb siker a táborokban a karfiol pakora csicseriborsó lisztes, fűszeres bundában kisütve. ( receptet itt találod) Ez a recept amit leírok nektek a húsevők kedvencének hívják vegetáriánus körökben - a sok sült finomság összefőzve sok fűszerrel, mindig megenyhíti a vegetáriánus konyha ellen tiltakozókat:) Hozzávalók: 3 közepes burgonya 2 nagy padlizsán panír (házi sajt 2 l tejből) vegán változatban el is hagyhatod vagy pl. tofu kockákkal helyettesítheted. ghí (tisztított vaj) a sütéshez + 1 ek. ghí 500 ml savó (a 2 l tejből amikor készíted a házi sajtot akkor marad fenn) római kömény fekete mustármag 2 tk. római kömény babérlevél 1 tk. örölt chili reszelt gyömbér 1/2 tk. asafoetida 1/2 tk. kurkuma 1/2 tk. őrölt koriander 1 1/2 tk. só Hámozd meg a burgonyát és szeld 2,5 cm-es kockákra. A padlizsánt szintén vágd ugyanolyan méretűre. A A lepréselt házi sajtot szintén vágd 2,5 cm-es kockákra. Süd ki ghíben az összes burgonya, padlizsán és házisajt kockát - szép aranybarnára süsd, ne égesd meg. A kisütött darabkákat csöpögtesd le. Egy edénybe közepes lángon hevítsd fel az 1 ek. ghít, pirítsd meg először a a római köményt, majd add hozzá az asafoetidát, chilit és a kurkumát. Ezt követően óvatosan öntsd hozzá a savót, majd tedd bele a sót és az őrölt koriandert. Tedd magasabbra a hőmérsékletet és várd meg amíg a savó felforr. Tedd hozzá a kisült padlizsánt, burgonyát és sült sajt darabokat. Majd főzd lassú tűzön kb. 20 percig. A végeredmény puha a burgonya és halvány aranybarna. Rizzsel vagy chapati kenyérrel tálalhatod:) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Vegán étrend, vitaminok és nyomelemek
Hogyan képes a vegán étrend a szervezetnek megfelelő mennyiségű vitamint biztosítani? Hogyan viszi be egy vegán a megfelelő mennyiségű vasat, ha nem eszik húst? Könnyebben mint hinnéd! Mindazonáltal, hogy a vegán életmód nem a táplálkozásról szól, mégis érdemes számos cikket és bejegyzést szentelni a témának, mert ez a legelső olyan társadalmi becsípődés, melyen sokan fennakadnak. A sokaság azt gondolja, hogy a vegán étrenden élők vérszegények, gyengék, betegeskednek. Holott a tapasztalat az ellenkezőjét mutatja. Milyen tápanyagok bevitelére kell figyelni vegán étrend esetén? Az amerikai Andrews University Táplálkozástudományi Tanszék igazgatója, Winston Craig egy tanulmányban írta meg, hogy a tudatosan összeállított vegán étrend magasabb arányban tartalmaz C és E-vitamint, magnéziumot és vasat, folsavat valamint rostokat, ugyanakkor kisebb a B12 és D-vitamin, a kalcium és cink, a telített zsír, valamint a kalória tartalma , mint a mindenevő étrendnek. Sok olyan támadás éri a vegán étrendet, miszerint nem lehet teljes életet élni hús, tojás és tejtermékek nélkül. Ugyanakkor kutatások sora bizonyította – és többek között az Amerikai Dietetikai Szövetség, valamint Kanadai Dietetikusok is kijelentették – , hogy nemtől és kortól, valamint életciklustól függetlenül egészséges és teljes értékű életet lehet élni vegán étrend esetén is. Tudományosan elfogadott tény, hogy a vegán táplálkozás jobb minőségű zsiradékot, a belek számára kielégítő mennyiségű rostot, a testi valamint mentális munkához szükséges komplexebb szénhidrátokat tartalmaz, mint a mindenevő étrend. Vegán étrend és a vitamin bevitel Az egészséges szervezet egyik pillére, a megfelelő mennyiségű és változatos vitamin bevitel. Életvitelünktől és életciklusunktól függően van szüksége szervezetünknek különböző arányban vitaminokra és nyomelemekre. Vegyük sorba először a vitaminokat, valamint azok növényi forrásait. Vegán étrend és az A-vitamin: A zsírban oldódó A-vitamin nagyon fontos szerepet tölt be a sejtek egészséges működésében, a csontnövekedésben, valamint gátolja a sejtek deformálódását, roncsolódását. Ajánlott napi bevitel 900 és 1500 ug között mozog, de terhesség és szoptatás esetén 2-2,5 mg-ra is megnövekedhet ez az igény. Magas A-vitamin tartalmú zöldségek: főtt édesburgonya (11,5mg/100g), főtt sárgarépa (10,2mg/100g), leveles zöldségek (6mg-14mg/130g), sült tök (6,7mg/100g), aszalt barack (7,6mg/100g), sárgadinnye (2mg/100g), kaliforniai paprika (1,8mg/100g), valamint a búzafű, spirulina, grapefruit, goji, chlorella alga, mangó, papaja Vegán étrend és a B-komplex: B-komplexnek hívják azt a vízben oldódó vitamincsoportot, mely az összes B-vitamint tartalmazza: B1 (thiamin), B2 (riboflavin), B3 (niacin), B5 (pantoténsav), B6 (piridoxin), B7 (biotin), B9 (folsav) és B12 (kobalamin). Ezek mindegyikére szükségünk van és mindegyik vitaminnak megvan a maga funkciója a szervezetben. Ugyanakkor együttesen járulnak hozzá a sejtek optimális növekedéséhez és osztódásához, támogatják az anyagcserét, egészségesen tartják a bőrt, valamint erősítik az immunrendszert és idegrendszert, védenek a stressz káros hatásai ellen. Ha B-komplex táplálékkiegészítőt szedünk figyeljünk oda, hogy fénytől és fagytól védve tároljuk, mivel a B2 fény hatására, illetve a B6 fagy hatására veszti el hatását. Érdemes még megjegyezni, hogy a B6 felszívódását segíti a B12. A sörélesztő tartalmazza az összes B-vitamint a B12 aktív típusán kívül. Növények, melyek tartalmazzák a B-komplex sort: dió, leveles zöldségek, gabonafélék, banán Vegán étrend és a B12-vitamin: A B12 egy vízben oldódó, baktériumok által termelt vitamin, mely növényi étrenddel elenyésző mértékkel vihető csak be. A B12 hozzájárul a normális idegműködéshez, közrejátszik a vörösvértestek kialakulásában és a DNS szintézisben is többek között. Tartós hiánya visszafordíthatatlan idegi alapú károsodást okozhat és nagyon fontos leszögezni, hogy B12 hiányban nem csak vegánok szenvedhetnek, hanem a mindenevők is. Aki nem tudja úgy megtervezni az étkezését, hogy elegendő B12-t vigyen be, annak B12 készítményt ajánlott szedni, melynek vásárlásakor érdemes odafigyelni, hogy a vitamin valamely aktív – a szervezet által felhasználható – formuláját tartalmazza a készítmény. Ilyen a hidroxo-kobalamin és ciano-kobalamin. Étrend kiegészítő vásárlása esetén a ciano-kobalamin tartalmút válaszd, mert azt a típust kifejezetten baktériumkultúrákból nyerik ki. Ez az egyetlen olyan vitamin típus melyet májunk elraktároz és az utolsó bevitel után még évekig adagolja azt a szervezetnek igény szerint. A felnőtt napi szükségletet 2 és 3 ug között határozták meg. (a B12 vitaminnak a későbbiekben egy teljes bejegyzést szentelek) A B12 aktív formáját minimálisan tartalmazó ételek és növények: kovászos uborka, savanyú káposzta, egyéb erjesztett ételek, bio gazdálkodásból származó mosatlan gyümölcsök és zöldségek. Vegán étrend és a C-vitamin: A vízben oldódó aszkorbinsav – vagy ahogy többen ismerik C-vitamin – nélkülözhetetlen vitamin típus szervezetünk számára. Vegán étrend esetén kifejezetten fontos a C-vitamin optimális napi bevitele, ugyanis segíti a vas felszívódását. Erős antioxidáns hatása miatt, csökkenti a degeneratív illetve a szív és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Napi 120mg C-vitamin bevitele ajánlott egy egészséges szervezetnek, de betegség, nehéz fizikai munka, megerőltető sporttevékenység, dohányzás, illetve stresszes munka esetén napi 1000mg-ra emelhető a napi adag. A szervezet által fel nem hasznát C-vitamin kiürül oxálsav formájában, mely a húgykő egyik alkotóeleme, így magas C-vitamin bevitele estén sok vizet ajánlatos fogyasztani. Vigyázz a C-vitaminnal, mert 40° felett elbomlik! Így megfázás esetén nincs értelme a citromot forró teába tenni, hacsak nem az íze miatt teszed azt. Magas C-vitamin tartalommal bíró növények: paprika (120-300mg/100g), guáva (228,3mg/100g), kelbimbó (120mg/100g), kivi (92,6mg/100g), brokkoli (89,2mg/100g), eper (58,8mg/100g), papaja (60,9mg/100g), narancs (53,2mg/100g), mangó (60mg/100g), csipkebogyó, mandarin, citrom, grapefruit, mángold, spenót, áfonya, stb. Vegán étrend és a D-vitamin: A zsírban oldódó D-vitamin a másik olyan vitamin, melyet nagyon csekély mennyiségben lehet vegán étrenddel bevinni. Érdemes D-vitamin táplálékkiegészítőt szedni, ugyanakkor bőrszíntől függően napi 10-40 perc napozás is elegendő D-vitamint szabadít fel a szervezetben. Az utóbbi oka, hogy az UV sugárzás hatására a bőrsejtek alatt elhelyezkedő koleszterin D vitaminná alakul, majd sejtjeinkbe kerülve pedig stabilizálja örökítő anyagunkat a DNS-t, ezzel segítve a szervezetet a súlyos betegségek kialakulásával szemben. D-vitamin hiány következtében gyengül az immunrendszer, erősödik a depresszióra való hajlam, valamint fokozhatja a rákos betegségek és a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Emellett a D-vitamin az egyik legfontosabb vitamin a terhes nők számára is, mivel fontos szerepet játszik az idegrendszer normális fejlődésében, valamint a sejtfejlődés és az immunrendszer működéséhez. Valamint ez az a vitamin, mely a bélből felvett kalciumot beépíti a csontokba és a fogazatba. A D-vitamin bevitel felső határát 1-3 éves kor között 2500NE-ben (62,5ug), 4-8 éves kor között 3000NE-ben (75ug), míg a többi korosztály esetében 4000NE-ben (100ug) maximalizálták. A napi minimumot pedig kb. 600NE-ben azaz 15ug-ban határozták meg. D-vitamint tartalmazó növények és ételek: gombák fajtától függően (5-12ug/100g), lenmagolaj, kakaóbab Vegán étrend és az E-vitamin: A zsírban oldódó E-vitamin egy könnyedén bevihető vitamin típusnak számít, mely antioxidáns hatású, erősíti az immunrendszert – kifejezetten idős korban –, óvja a szív és érrendszert, gátolja a sejtfalroncsolódást, valamint jótékony hatással bír az agyi működésre. Az ajánlott napi mennyiség felnőttek számára 15mg. Magas E vitamin tartalmú növények: főtt spenót (2,1mg/100g), mángold (3,2mg/180g), mandula (26,2mg/100g), mogyoró (4,3mg/28g), pirított napraforgó mag (36,3mg/100g), egyéb magvak és diófélék, avokádó (2,1mg/100g), olíva olaj (14,4mg/100g), kivi (1,5mg/100g), főtt brokkoli (1,5mg/100g), búzacsíra, teljes kiőrlésű gabonák, mangó, paradicsom, spárga Vegán étrend és K-vitamin: A zsírban oldódó K-vitaminnak nagy szerepe van a véralvadás optimális működésében, támogatja a csontok egészséges növekedését és erősíti azokat. K-vitamin hiány esetén egy egészen kicsi seb is sok ideig vérezhet, illetve egy kisebb ütés is komoly véraláfutásos fekete foltot okozhat a testen. Az ajánlott napi mennyiség 90-120?g között mozog felnőttek számára. Magas K vitamin tartalmú növények: chili por (105,7?g/100g), szárított bazsalikom (1714?g/100g), friss petrezselyem (65,6?g/5g), szárított zsálya (85,6?g/5g), egyéb zöld-fűszerek, főtt fodros kelkáposzta (817?g/100g), spenót (888?g/130g), mángold (572?g/130g), kerti saláta (48?g/130g), egyéb leveles zöldségek, brokkoli (217?g/100g), újhagyma (207?g/100g), zeller (29,6?g/100g), főtt kelbimbó (140,3?g/100g), uborka (76,7?g/100g), zöldborsó, fehérrépa, olívaolaj (60,2?g/100g), aszalt szilva (69,5?g/100g), aszalt áfonya (96?g/174g), aszalt barack (36,8?g/174g), egyéb aszalt gyümölcsök, erjesztett ételek, stb. Vegán étrend és a nyomelem bevitel Most vegyük sorra azokat az ásványi anyagokat, vagy másnéven nyomelemeket, melyek ugyancsak fontosak szervezetünk számára. Vegán étrend és cink bevitel: A cink fontos szerepet játszik immunrendszerünk erősítésében és könnyedén pótolható a vegán étrendet követők számára is. Fontos tápanyaga a szervezetnek, mivel többek között segíti a sebgyógyulást. A versenysport, a stressz, a tartós dohányzás és az alkoholfogyasztás azonban növeli a szervezet cink igényét. Az állati eredetű cink jobban hasznosul mint a növényi forrásból bevitt, szervezetünk napi igénye 8-13mg körül van életciklustól függően. Magas cinktartalmú növényi ételek: aszalt sárgabarack (1mg/100g), aszalt őszibarack (0,78mg/100g), aszalt szilva (0,75mg/100g), mazsola (0,66mg/100g), aszalt füge (0,55mg/100g), datolya (0,29mg/100g), egyéb aszalt gyümölcsök, avokádó (0,68mg/100g), kínai kel (3,75mg/100g), citronella (2,23mg/100g), aszalt paradicsom (1,99mg/100g), főtt shiitake gomba (1,33mg/100g), borsó (1,19mg/100g), valamint lencse, zabpehely, teljes kiörlésű gabonák, hüvelyesek, diófélék, magvak, kakaóbab, brokkoli Vegán étrend és a kalcium bevitele: Igyál sok tejet, attól erősödnek a csontjaid. - mondták nagyszüleink. Ehhez képest a legtöbb tejet Amerikában, Angliában, Finnországban és Svédországban isszák, a csontritkulás mégis ezekben az államokban a legelterjedtebb. Kutatások bizonyították, hogy a csontritkulás összefügg a túlzott tejfogyasztással. Az állati eredetű fehérjedús ételek – húsok, tejtermékek – savassá teszik a szervezetet, melyet a szervezet kalciumelvonással igyekszik semlegesíteni. Ezt a kalciumot a csontokból és a fogakból vonja el és a vizelettel ürül. Mindezen hatásokat ellensúlyozni lehet magas kalciumtartalmú növényi étrenddel és D-vitaminnal, mely a kalcium felszívódását segíti. Gyerekkorban napi 1200mg körül, felnőtt korban 800-1000mg körül van az ideális kalcium bevitel. Magas kalciumtartalommal az alábbi növények bírnak: főtt brokkoli (118mg/100g), főtt spenót (136mgmg/100g), káposzta (232mg/100g), kelpáposzta 205mg/100g), egyéb leveles zöldségek, tarlórépa (190mg/100g), cékla zöldje (117mg/100g), újhagyma (73mg/100g), póréhagyma (59mg/100g), főtt zöldbab (55mg/100g), articsóka (44mg/100g), édes burgonya (38mg/100g), répa (33mg/100g), rebarbara (86mg/100g), fekete ribiszke (55mg/100g), narancs (40mg/100g), füge (35mg/100g), kivi (34mg/100g), továbbá a mák, napraforgómag, szezámmag, petrezselyem, mandula, amaránt, köles, spirulina, chia mag, amaránt, melasz, baobab gyümölcs és számos egyéb zöldség és gyümölcs tartalmaz kalciumot Vegán étrend és magnézium bevitel: A magnézium segíti az idegrendszer működését, védi a szív és érrendszert, segít megelőzni a szívbetegségeket és csökkenti az agyvérzés kockázatát. Ez az ásványi anyag sokkal nagyobb mennyiségben található növényi eredetű táplálékban mint állati eredetűben. Emelkedett magnézium igény lép fel terhesség, versenysport és lábadozó szervezet esetében. Felszívódását a B6 vitamin segíti, az ajánlott napi mennyiség 300-400mg körül van. Fogyókúra és alkoholizmus esetén is megnövekedik a szervezet magnézium igénye, illetve magnézium hiány léphet fel, mely ingerlékenységgel, szorongással, enyhébb alvászavarokkal jár. Magas magnézium tartalmú növények: nyers spenót (79mg/100g), főtt fodros kel (76mg/38g), főtt mángold (152mg/38g), egyéb leveles zöldségek, szezámmag (252mg/59g), tökmag (534mg/100g), mandula (196mg/59g), kesudió (177mg/59g), egyéb magvak és diófélék, főtt fehérbab (92mg/172g), főtt csicseriborsó (80mg/172g), főtt feketebab (92mg/172g), egy babfélék és hüvelyesek, quinoa (120mg/195g), barnarízs (44mg/100g), bulgur (60mg/195g), zab (28mg/195g), avokádó (29mg/100g), banán (27mg/100g), aszalt füge (68mg/100g), aszalt szilva (44mg/75g), aszalt sárgabarack (40mg/75g), egyéb aszalt gyümölcsök, tiszta fekete csokoládé (327mg/100g), valamint sütőtök, hínár, brokkoli, kávébab, gyökérzöldségek Vegán étrend és a vas bevitel: A vas az oxigénszállításért felel a szervezetben és alkotóeleme a hemoglobinnak, így ha nincs elég a szervezetben akkor vérszegénység alakul ki. Sokan “féltik” a vegánokat a vashiánytól, mivel az a tévhit alakult ki, hogy a vegetáriánus vagy vegán étrendet követők komoly vashiánnyal küszködnek. Ez általánosítva tévedés. Még annak ellenére is, hogy a húsokból bevitt vas nagyobb hatékonysággal szívódik fel, mint a növényi alapú. (40% kontra 10% az arány) Ugyanakkor a növények magas szerves sav – mint pl. aszkorbinsav – és flavonoid tartalma, valamint a szervezet magas szinten tartott aszkorbinsav szintje is segíti a vas felszívódását. (Az előző megállapításokkal kapcsolatban nem találtam semmilyen kutatási eredményt.) Az emberek vasigénye nagyban függ nemüktől, életciklusoktól, életvitelüktől és koruktól. Míg a férfiaknak napi 8mg körüli a vasigényük, addig a nőknek serdülő kortól 14-15mg-ra növekszik. A gyermek szervezet vas igénye sem marad el túlzottan a felnőtt férfiakétól a maga 7-8mg-jával. Vas tartalommal bíró növényi ételek: tökmag (15mg/100g), napraforgónap (1,98mg/100g), szezámmag (4,14mg/100g), egyéb magvak és diófélék (5-6mg/100g), őrölt kakaóbab (17mg/100g), tofu (2,7mg/100g), kucsmagomba (12,18mg/100g), főtt shiitake gomba (5,4mg/66g), laskagomba (6,2mg/66g), egyéb gombák, aszalt sárgabarack (6,31mg/100g), aszalt füge (3,06mg/119g), mazsola (4,43mg/119g), olívabogyó (3,32mg/119g), főtt lencse (6,6mg/179g), főtt szójabab (8,82mg/179g), főtt feketebab (3,6mg/179g), főtt pinto bab (3,6mg/179g), egyéb hüvelyes növények, quinoa (2,8mg/185g), zabpehely (2,16mg/185g), bulgur (1,8mg/185g), barnarizs (1,9mg/185g), köles (1,08mg/185g), valamint egyéb gabonák, főtt spenót (6mg/180g), főtt mángold (3,96mg/180g), kelkáposzta (1,08mg/180g), szeder (2,59mg/140g), bodza (2,56mg/140g), málna (1,7mg/140g), eper (1,08mg/140g), egyéb erdei gyümölcsök, kókusz (3,32mg/100g), póréhagyma (2,1mg/100g) rukkola (1,46mg/100g), melasz, mák, szilva, körte, retek, brokkoli, avokádó, spárga, cékla, birsalma, citrom, szőlő, sárgadinnye, banán, stb. Vegán étrend és egyéb tápanyagok Vegán étrend, az omega-3 és egyéb zsírsavak Az omega-3 zsírsavak idegi alapú betegségek, szív és érrendszeri betegségek, valamint gyulladások kialakulásának megelőzésében játszanak fontos szerepet. Az omega-3 egy telítetlen zsírsav, melynek a szervezet által elvárt napi minimális igényét fél mokkáskanálnyi lenmagolaj fedezi. Omega-3 források: hidegen préselt lenmagolaj (53449mg/100g), (a lenmag kb. 2x több omega-3-at tartalmaz mint a halolaj), chia mag, kínai egres, vörösáfonya, sárgarepce, fekete málna, porcsin, diófélék, leveles zöldségek Omega-6 források: repceolaj, olívaolaj, földimogyoróolaj, tökmagolaj, napraforgóolaj, ligetszépe olaj, borágó olaj, kendermag olaj Vegán étrend és a rosttartalom A rostok szénhidrátok, melyek nem emésztődnek meg teljesen és nem szívódnak fel. Lassítják és gátolják a toxinok valamint a szükségtelen anyagok felszívódását, gyorsítják az emésztést és mozgásban tartják a bélrendszert. Rostokat semmilyen állati eredetű étel és semmilyen finomított gabona (finomliszt) nem tartalmaz. Források: https://ods.od.nih.gov http://www.ncbi.nlm.nih.gov https://nutritionj.biomedcentral.com/ http://nutritionfacts.org http://jissn.biomedcentral.com/ http://www.healthaliciousness.com www.oeti.hu
Szuper reggeli: vegán vaníliás fehérjedús zöld turmix
2016. február 6. Zizi kalandjai
Egy új dolgot próbáltunk ki, még pedig borsófehérjét tettünk a turmixunkba. Az ízén nem változtat, viszont a tápértékét növeli. A borsófehérje egy természetes növényi fehérje, ami kitűnő tápértékkel és aminosav profillal rendelkezik. Kiváló alternatíva a tej alapú fehérje helyett és tökéletes választás a vegánoknak, hogy növeljék a fehérje bevitelt (több mint 23 gramm fehérjét tartalmaz adagonként). Ideális mindenki számára, aki növelni szeretné a napi fehérjebevitelét és mindazok számára, akik laktóz, tej vagy glutén-intoleranciában szenvednek. Ajánlatos edzés előtt, után vagy szükség esetén a nap bármely szakaszában (például megterhelő, gyerekek utáni rohangálás közben ) fogyasztani. Ezenkívül raktunk a turmixba kesudióvajat, ami szintén egy természetes fehérje forrás és többszörösen telített zsírokban gazdag. A szuper reggeli hatást növeli a banán, a mogyorótej, a leveleskel, a lenmag és a lucuma por. Az i-re a pontot a vanília teszi fel! Az eredmény pedig egy finom, nagyon krémes zöld turmix! Edzésre fel! Vegán vaníliás fehérjedús zöld turmix Hozzávalók 3 főre: – 2 db érett banán, meghámozva – 2 bögre mogyorótej (bármilyen más növényi tej használható: mandula, rizs, zab, szója) – 4 evőkanál kesudióvaj – 2 evőkanál borsófehérje – 2 evőkanál lenmag – 1 evőkanál lucuma por – 1 kis marék leveleskel, levelei apróra tépkedve (helyettesíthető spenóttal vagy mángolddal) – 1 vaníliarúd kikapart magjai (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Tegyünk minden hozzávalót a turmixgépbe és pépesítsük simára néhány perc alatt. Ha túl sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá egy kis mogyorótejet. ***** A kesudióvajat és a borsófehérjét a {Myprotein} biztosította a recepthez. A véleményem csakis a sajátom.
Zöldséges rizs
2016. február 4. Éltető ételek
Ez egy igazán nagyon egyszerű recept, 30 perc alatt már tálalható is. Önmagában is finom, de grillezhetsz hozzá gombát, padlizsánt vagy éppen kápia paprikát. De ha csak pirított napraforgómaggal vagy tökmaggal szórod meg, úgy is nagyon finom lesz. Ehhez a recepthez parbeloid rizst használok, melyről itt olvashatsz. Kedvenc zöldségedet tedd bele, nekem sárgarépa, fehérrépa, paszternák, zöldborsó és brokkoli mindig van benne. Ezenkívül, ha éppen van itthon, akkor kerül bele szárzeller, vagy zellergumó, de tehetsz bele kukoricát vagy éppen zöldbabot is. Hozzávalók (2-3 adag) - 1 vöröshagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 evőkanál kókuszolaj - 2 sárgarépa - 1 petrezselyemgyökér - 1 paszternák - 2 marék zöldborsó - 1/3 brokkoli - 1 kis csésze parbeloid rizs - zöldfűszerek kedvünk szerint: a kedvencem a váraljai medvehagyma és a petrezselyem (persze, ha van friss, úgy a legjobb) - só, bors Elkészítése: A kókuszolajon dinszteld meg a felkockázott hagymát, és reszeld bele a fokhagymát is. Pár perc elteltével dobd rá a felkockázott zöldségeket ( a brokkoli kivételével).Kb. 5 percig lassú tűzön pirítsd, majd önts rá egy kevéske vizet. Ekkor add hozzá a brokkolit. Fűszerezd, és lefedve párold készre. Én szeretem, ha egy kicsit roppanós, kb. 5 perc alatt el is készül.Közben a rizst főzd meg 2,5x mennyiségű vízben. Kb. 25 perc alatt el is készül. Lassú tűzön, lefedve főzd, melybe természetesen só is kerül.A zöldséghez keverd hozzá a rizst, és pirítsd össze pár perc alatt.A végén szórd meg zöldfűszerrel.
Ha üres a kamra
Kétségtelen, de a zöldségalapú táplálkozásnak a legnagyobb kihívás a téli hónapok. A napfényes órák száma minimális, a friss levegőn való szabad mozgás korlátokba ütközik és mellé még ott van plusz frusztrációnak az egyre üresedő kamrapolc. Ebben a színtelenségben kénytelenek vagyunk ökológia lábnyomunkat növelve olyan termékeket is megvásárolni, ami több ezer (tízezer!) kilómétert utazott a multi polcáig, vagy?! Válasszuk a B verziót! Főzzünk tápláló ételt abból amink van a konyhatechnika és a fűszerek változatosságát kihasználva. Három könnyen beszerezhető alapanyagot választottam ennek bemutatására: cékla, burgonya és alma a hozzávalóim. Nem kell megijedni, nem bébipürét fogunk készíteni belőlük! Az innováció az egyik kedvenc játékom, (nem csak) a konyha területén, amikor egy régi, hagyományos ételt új, táplálkozástudományi alapon korszerűbb konyhatechnikával készítünk el, a fantáziánkat is igénybe véve, ízeket, fűszereket harmóniába állítva, ügyelve a részletekre. Nyilván az ízlés szubjektív dolog, így a recept legyen puszta útmutatás, ahogy én szeretem. A régi étel, amit megújítunk nem más, mint a beré, tócsni, krumplilángos... azt hiszem ezt az ételt, ahány konyha, annyi elnevezés illeti. Internetes barátunk szerint : ,, A legvalószínűbb feltételezés szerint a tótlángos névből alakulhatott ki a tócsni név, ami Magyarországon a lapcsánka név után a legelterjedtebb. Az alaprecept a legszegényesebb időket idézi, de a népi találékonyság mindig azzal egészítette ki, amihez éppen hozzá tudott jutni. A korszerű táplálkozás kevésbé preferálja a bő zsiradékban sütést, mint konyhatechnikai folyamatot. Sajnos ennek az ételnek a készítése során az alapanyagok nagy mennyiségben magukba szívják az olajat és ezen a papírtörlővel való leitatás sem segít. Próbáljuk ki a sütőpapírral bélelt sütőlemezen való elkészítést. Meglepő, de nem lesz száraz a végeredmény, a lepények átsülnek, ropogósak és egyben könnyebben emészthetőbbek a szervezetünk számára. Burgonyalepény hozzávalói (4 főre): - 50 dkg burgonya - 10 cm-es darab póréhagyma - 8 dkg rizsliszt - 1 tojás ( pár ek. vízzel kiváltható ) - só, bors, frissen őrölt szerecsendió - 1 dkg vaj vagy kókuszzsír Céklás hummusz: - közepes sült cékla - 1 gerezd fokhagyma - 1 ek. extra szűz olívaolaj - 1/2 tk. római kömény - 10 dkg főtt csicseriborsó - 1 ek. tahini paszta ( vagy száraz serpenyőben megpirított szezámmag ) - 1 tk. citromlé - só, frissen őrölt bors - víz Forró fahájas alma: - 2 alma - 1 ek. méz - 1 tk. kókuszolaj vagy vaj - őrölt fahéj Tálaláshoz hirtelen sütött zsályaleveleket javaslok. Hámozzuk meg a burgonyát és ha nem ipari mennyiséget készítünk, akkor a nagy lyukú reszelő helyett válasszuk a julienne=gyufaszálra darabolást. Az eredmény egy szofisztikáltabb küllemű lepény lesz. A hagymát is vágjuk apró kockákra. Egy tálba keverjük össze a liszttel, tojással és fűszerekkel, majd kb. 10 cm átmérőjű lepényeket formázzunk vizes kézzel és sorakoztassuk a sütőlemezre. Minden egyes lepény közepére tegyünk egy kis darab vajforgácsot, majd mehet 20-25 percre a 175 fokra előmelegített sütőbe. Aki megfogadta a rovat eddig megjelent számainak praktikáit, az most a hűtőből előveszi a sült céklát, mert ahogy már mondottam, annak minden hűtőben lenni kell... Ennek elmulasztása esetén a céklát alaposan tisztítsuk meg a föld szennyeződéstől és csomagoljuk be alufóliába. Süssük 60-70 percig 200 fokon. Ez így nem túl gazdaságos folyamat, ezért is érdemes megfogadni, hogy a hétvégi konyhaüzemben, amikor több étel, sütemény készül, ugyanezen hőmennyiséggel a sült céklák is elkészülhetnek, az egyéb ételek mellett. A kihűlt céklákat megpucoljuk és a többi hozzávalóval egy tölcséres turmixban simára járatjuk. Vizet apránként adagoljuk hozzá, kizárólag annyit, amennyi a krémes állaghoz szükséges. Az almát vágjuk gerezdekre, majd keresztbe vékony szeletekre. Egy teflon serpenyőben olvasszuk fel a zsiradékot és dobjuk rá az almát, szórjuk meg bőségesen fahéjjal. Az almákat kb. öt perc alatt pirítsuk meg, a végén csurgassuk rá a mézet. Forrón tálaljuk a burgonya lepények mellé halmozva. Egyszerű és színes fogás ebben a szürke télben. Jó étvágyat hozzá! forrás: Krautkopf ?
Bolgár bableves
2016. január 24. Mindennapi ételeink
Fanni hála Istennek rajong a babért, lencséért, vörös lencséért, sárgaborsóért. Akár főzelék, akár leves formában jöhetnek ezek a dolgok. Most fehér babból készült leves nálunk. Hozzávalók: 20 dkg fejtett bab 1 nagy fej vöröshagyma 1 sárgarépa 1 kápia paprika 2 paradicsom 1 közepes burgonya 1/2 zeller 2 ek. kókuszzsír 1 csokor petrezselyem 2 tk. pirospaprika 2 ek. paprikakrém 1 leveskocka 2 ek. levespor és ételízesítő 1 rozmaringág (2-3 tk. morzsolt rozmaring) Elkészítés: A babot Fannival előző este beáztattuk. Egy nagy edényben a kókuszolajat megolvasztjuk és a hagymát rákockázva megdinszteljük. Hozzáadjuk a babot, pirospaprikát, leveskockát, ételízesítőt és vízzel felengedve kb. 40 percig főzzük. Ekkor hozzáadjuk a kis kockára vágott paprikát, zellert, krumplit, paprikát. Amikor az összes zöldség megpuhult, a paradicsomot és paprikakrémet is hozzáadjuk, ill. a petrezselyme és rozmaringot.
Tojás helyettesítése, tojásmentes táplálkozás
2016. január 20. Élj harmóniában
Sokszor hangzik a kérdés a jógázóktól, hogy a jógikus táplálkozásban ha nem eszünk tojást , hogyan helyettesítjük. (hogy miért nem eszünk tojást arról itt olvashatsz) Elsődleges válaszom sehogyan, ha lehet elkerüljük - azért lentebb leírom, a megoldásokat:) Amikor Tudatos táplálkozás és vegetáriánus főzőtanfolyamot tartunk, ott sem cél, hogy a húsos ételek hús nélküli verzióját készítsük el. Inkább az a célunk, hogy megmutassuk milyen fantasztikus, változatos a húsmentes konyha, mennyi finom étel létezik a világ minden táján, melyek nem tartalmaznak húst. Inkább szeretnénk megmutatni a húsmentes étkezés változatosságát, mint valamilyen zöldséges utánzatát a húsos ételeknek. Azaz nem nagyon készítünk tojásos ételeket tojásmentesen - pl a hogy sosem eszem vega kolbászt, úgy sosem csináltam vegetáriánus rántottát - lévén ha nem eszem húst vagy éppen tojást, miért egyek valamit ami teljes olyan kinézetre és ízre, csak éppen nem az:) Részben az ételek egy része ami tojásos gond nélkül elkészíthető tojás nélkül is. Pl gyerekkoromban mindig azt mondták, hogy a palacsintába azért kell a tojás, mert az tartja össze. Ha összekevered a lisztet a tejjel, akkor is szép és finom palacsintákat fogsz sütni:) Ha készítek egy piskótát sütőporral szépen feljön és nem esik szét tojás nélkül sem. Tehát nem minden olyan ételbe szükséges tojás, amire korábban azt hitted. Gondolom a nagyüzemi tojás előállítással terjedtek el azok a receptek, amik elképzelhetetlenek tojás nélkül. Akár azért szeretnél tojásmentes ételeket készíteni, mert valamilyen egészségügyi problémád, allergiád van, akár azért, mert vegetáriánus vagy vegán vagy és elvi szempontból nem eszel tojást, akár azért mert szeretnél spórolni, íme egy kis lista azon alternatívákról, melyekkel kiválthatod a tojást Lenmag 1 tojás helyettesítésére , 1 evőkanál darált lenmagot önts le 3 ek. vízzel és hagyd állni 10 percig. Egy kicsit nyúlós, zselés masszáz fogsz kapni. Ezt tudod tojás helyett használni pl. sütemények, muffinok készítésénél, fasírtoknál, lepényeknél. Almapüré 1 tojásnak 1/4 csésze almapüré felel meg. Nincs más dolgod mint egy almareszelőn pürésre reszelni az almát - ha erre nincs időd lehet kapni bio almapürét még a DM-ben is. Szintén muffinok, kekszek, süteményekben lehet vele kiváltani . Banán 1 tojás kiváltásához 1/2 érett banánt tudsz felhasználni. Villával készíts a banánból pürét és ezt használd süteményekbe, muffinokba. Csicseriborsóliszt Muffinokban, süteményekben, lepényekbem, fasírtokban vagy bundázáshoz, segít összetartani a tésztát. Ha nagyon vágysz egy bundáskenyé rre azt is tudsz vele készíteni némi kurmumát és asafoetidát tehetsz a tésztába. Teljes kiőrlésű tönkölyliszt, zabpehely Ha egy liszt vagy pehely fehérjetartalma magasabb, akkor jobban összeáll. Keményítő Bizonyos kekszek, sütemények, fasírtok esetében k eményítővel is helyettesítheted a tojást. ( Kukoricakeményítő, tápióka) 1 tojás helyettesítéséhez:1 evőkanál keményítőt használhatsz. Joghurt 1 tojás helyettesítésére kb 2 púpos evőkanál joghurtot használj. Muffinok és sütemények esetén vagy kenyérbe használom. Olaj, sütőpor, citromlé 1 tojásnak megfelel 1 tk. sütőpor vagy szódabikarbóna 2 evőkanál olajjal és egy kis citromlé. S egítenek a tésztát szépen összetartani és biztosítják a megfelelő szerkezetet is. Muffinok, sütemények, lepények esetén használható Használják még a chia magot és az agar-agart, de ezekkel nincs tapsztalatom. Ha tojás ízt szeretnél elérni, akkor fekete sóval tudod elérni. Ezt indiai boltokban tudod beszerezni. Kedvezőbben hat a vérnyomásra, mint a konyhasó. V egyszermentes (bio) alapanyagokat használj:)
Vegán babfasírt
2016. január 12. Éltető ételek
Vacsorára szeretem az egyszerű fasírtokat, melyeket salátával vagy zöldségekkel kínálok. Most mustármagos répasalátát készítettem hozzá. Az összetevőket nézve a komplettálás elvének is megfelel, így teljes értékű fehérjét biztosít. Hamburgerbe is remekül megállja a helyét. Hozzávalók: - 25 dkg főtt vörös bab - 10 dkg aprószemű zabpehely - 1 vöröshagyma - 3 gerezd fokhagyma - 1 közepes sárgarépa - 1 szelet zeller - 5 dkg zsemlemorzsa - 1 evőkanál citromlé - 1 teáskanál mustár - só bors, majoranna, zeller levél - 1 evőkanál kókuszolaj Elkészítése: - A zabpelyhet öntsük le annyi vízzel, amennyi ellepi, hagyjuk megduzzadni a szemeket. - A botmixer késes darálójával dolgozzuk morzsásra a hagymát és a fokhagymát, majd külön a sárgarépát és a zellert.Egy serpenyőbe hevítsük fel a kókuszolajat, majd tegyük bele a morzsásra darált hagymát (vagy pici kockára is vághatjuk), majd kicsit később a zöldségeket.Sózzuk, borsozzuk, pici vízzel kb. 5 perc alatt pároljuk puhára.A főtt babot pürésítsük, adjuk hozzá az áztatott zabpelyhet és a párolt zöldségeket.Keverjük össze, majd mehet hozzá a zsemlemorzsa és a fűszerek.Jól keverjük össze, majd vizes kézzel csináljunk lapos pogácsákat.Kevés kókuszolajon pár perc alatt süssük meg mindkét oldalát. Fogyasztás előtt hagyjuk hűlni.
Sütőtökkrémes penne (vegán)
2016. január 10. Zizi kalandjai
Mostanában (az ünnepek előtt és a két ünnep között) sok tésztás étel készült nálunk, szóval ilyen receptből lesz néhány majd a blogon. Az első egy sütőtökkrémes penne tészta, amelyet a kókusztej tesz lággyá és krémessé. Kakukkfűvel fűszereztem, de jól működne rozmaringgal vagy szerecsendióval is. Ha van készen sült sütőtökünk, akkor pillanatok alatt elkészül ebédre vagy vacsorára ez a finom tészta étel. Mi a Violife növényi parmezánját reszeltük a tetejére, amely állagában és illatában, ízében is hasonlít az eredeti parmezánra. Ha nincs ilyenetek, akkor házilag is készíthettek villámgyorsan parmezánt – ezzel is nagyon finom! Sütőtökkrémes penne (vegán) Hozzávalók: – kb. 500 g sütőtök, megsütve – 1 fej vöröshagyma vagy lilahagyma, felkockázva – 3-4 gerezd fokhagyma, felaprítva – 1 bögre kókusztej – 1 bögre zöldség alaplé – 2 evőkanál kókuszzsír – 350 g penne tészta – vegán parmezán, reszelve – só, bors – kakukkfű (friss vagy szárított) (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) A krémet elkészíthetjük főtt vagy sült sütőtök húsból is, de az én véleményem szerint a sült sütőtöknek sokkal finomabb az íze, mint a vízben főzöttnek, ezért ajánlom a sült változatot. Ehhez a sütőtököt szeletekre vágva süssük meg 180 C fokon a sütőben. Egy lábasban közepes láng felett hevítsük fel a kókuszzsírt és dinszteljük néhány percig a vöröshagymát, majd adjuk hozzá a fokhagymát és azzal együtt főzzük még 4-5 percig. Adjuk a hagymához a megsült, héjából kikanalazott sütőtök húst, öntsük hozzá a kókusztejet és zöldség alaplevet. Jól keverjük el és főzzük 15-20 percig, alkalmanként keverjük meg. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és fűszerezzük egy kevés kakukkfűvel. Közben a tésztát főzzük ki al dente (fogkemény) állagúra a csomagoláson található utasítás szerint. Az elkészült sütőtökös szószt botmixerrel pürésítsük teljesen simára, majd öntsük a kifőtt tésztára. Tálaljuk azonnal reszelt parmezánnal a tetején.
Az egészséges és tudatos táplálkozás alapjai 2. - Egészséges és tápláló ételek
2016. január 8. Élj harmóniában
Az egészséges és tudatos táplálkozás első részében (itt olvashatod) arról írtam, mennyire fontos a táplálkozásnál is a valós igényeink figyelembevétele - a test természetes intellgiánciája képes jelezni, hogy mikor és milyen ételekre van a szervezetünknek szüksége. Kerülj újra kapcsolatba a valós igényeiddel:) A másik fontos dolog, hogy tudd megkülönböztetni a testedet tápláló, egészséges ételeket az életenergiát csökkentő, tompaságot okozó ételektől. Mint azt már írtam az étkezés fő célja, hogy a testedet energiával lásd el. Amikor eszel és utána nem azt érzed, hogy tele vagy energiával és kreatív vagy, hanem elnehezültnek érzed magad, akkor az elfogyasztott étellel nemhogy energiát termeltél a testednek, hanem energiát vont el a testedtől a bevitt táplálék. A tudatos táplálkozás alapja, hogy legyen tudásod arról, mely ételek, hogyan hatnak a testedre és az elmédre. Az ájurvéda szempontjából a megfelelő, energiát adó ételek, a testnek egészséget, rugalmasságot és lelki harmóniát, békés, nyugodt elmét biztosítanak. Az ilyen ételek egyszerűek, természetesek, frissek, energiával töltenek fel, jó emésztést biztosítanak. Azok az ételek amik természetes körülmények között, közvetlenül érintkeznek a napfénnyel, széllel, vízzel, levegővel energiában (pránában) gazdagok. Frissen fogyasztva az ilyen ételeket, nagyon sok energiához juttathatod a tested. Minél több idő telik el egy élelmiszer "leszedésétől" az elfogyasztásig, annál kevesebb életerőt tartalmaz az adott étel a test számára. Továbbá egy ételt minél jobban feldolgoznak a természetes formájához képest, szintén annál kevesebb energiát ad a számodra. Az ízetlen, élvezhetetlen ételek szintén csak energiát vonnak el a testtől. Kerüld el : - a nem friss ételeket - a nehezen emészthető ételeket - a finomított élelmiszereket - a konzerveket - a fagyasztott ételeket - a maradékokat, álott ételeket - az erjesztett ételeket - a túl sós ételeket - a túl zsíros ételeket - a túl cukros ételeket - az alkoholt - a gyorséttermeket - a vörös húsokat - a túl sok hús fogyasztást - vegyszeres ételeket - génmanipulált ételeket - az adalékokat A nagyon hideg ételek és italok szintén energiát vonnak el a testedtől, ezért azokat is kerüld el. Amikor csak lehet egyél frisset, ne melegíts maradék, sok órája főzött ételeket. Természetesen ha nem tudod megoldani adott esetben, hogy frissen főzz, akkor is próbáld a mikróhullámot elkerülni és melegíts természetes módon. Részesítsd előnyben az olyan ételeket, melyek friss energiával töltenek fel, táplálóak és egészségesek: - frissen szedett zöldségek, gyümölcsök - tiszta minőségű, vegyszermentes ételek - természetes alapanyagok - természetes, hagyományos eljárással készített ételek - frissen főzött, frissen készített ételek - teljes értékű ételet (gabonák, lisztek, cukrok) Nagyon fontos az ételek származása is. Olyan helyről vásárolj, ahol nem használnak vegyszereket, növényvédő szereket, műtrágyát, gyomirtókat. Az élelmiszerekben, növényekben, tejtermékekben felhalmozódó vegyszerek, a szervezeted számára is kártékonyak. Vásárolj bio élelmiszereket, amelyek tiszta minőségűek. Mint írtam fent kerüld a konzerv ételeket, de vannak olyan esetek amikor jól jön az egészséges otthon néhány tartósabb élelmiszer és az egészséges táplálkozásba jól beilleszthető Pl bio lekvárok, bio darabolt paradicsom, néhány bio csicseriborsó konzerv, Egyél friss, tápláló, vegyszermentes (bio) ételeket. Étkezz változatosan! Sajnos a mai kor táplálkozása nélkülözi a változatosságot és a nagyüzemi termelésnek köszönhetően a legtöbb élelmiszer nagyon sok vegyszert, adalékanyagot tartalmaz.. Az egészséges táplálkozással felfedezhetsz megannyi új alapanyagot, ételkészítési eljárást. A mai világban az egészséges táplálkozás nagyon egyszerű, szerencsére már mindenhol elérhető az alapanyagok változatos kínálata - megannyi féle gabona, friss zöldség és gyümölcs, hüvelyes, magvak. A legjobb módja, hogy egészségesen étkezz, ha otthon változatosan, friss alapanyagokból magadnak főzöl,. Figyelj rá, hogy csak annyi ételt készíts, amit elfogyaszt a család - ha túlméretezed a mennyiséget, könnyen beleesel abba a csapdába, hogy olyan mennyiséget eszel, ami már nem szükséges a testednek. Az egészséges és tudatos táplálkozás cikksorozat következő blogbejegyzésében részletes írok majd arról, milyen élelmiszereket érdemes otthonra beszerezned, hogyan szereld fel a kamrát és a konyhát az egészséges táplálkozáshoz. A további részekben a fűszerezésről, az étkezés körülményeiről, a időzítésről olvashatsz majd.
Csicseriborsó vagdalt
2016. január 6. Mindennapi ételeink
Nagyon finom feltét, igazi fehérjebomba. Gyorsan elkészül és nehéz elrontani. :-) Fanni nagyon élvezte az elkészítést, és az evést is. :-) Hozzávalók: 25 dkg főtt csicseriborsó 2 nagyobb sárgarépa 1 csokor petrezselyem 5 ek. kukoricaliszt 3 gerezd fokhagyma 1 fej vöröshagyma só,római kömény, szárított koriander ízlés szerint 1 szelet rozskenyér 15 dkg tofu Elkészítés: A csicseriborsót előző este beáztatjuk, majd sós vízben, megfőzzük. A répát meghámozzuk, felkockázzuk és szintén sós vízben megfőzzük. Amikor megfőtt a csicseriborsó, leszűrjük, és összeturmixoljuk. A kenyeret beáztatjuk, kinyomkodjuk és hozzáadjuk. Párolt hagymával és az összenyomott fokhagymával, fűszerekkel tetszés szerint ízesítjük. a tofut felkockázzuk és a legvégén adjuk hozzá. Olajozott, morzsával megszórt formába tesszük és 180 fokon, kb. 25 perc alatt kisütjük.
Kristóf féle pásztorpite kicsit másképp
Újból fellapoztam Kristóf könyvét, ma ezt a finomságot választottak ki. Néhány hónappal ezelőtt már egyszer elkészítettem, akkor még az oldaláról "lestem" el a receptet. Most sem követtem mindent a leírásnak megfelelően, próbáltam egy picit a saját ízlésemre alakítani. Hozzávalók (2 adag): krumplipüré: - 3-4 krumpli - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 evőkanál kókuszolaj - só, bors - zöldfűszer: metélőhagyma, zeller, petrezselyem ragu: - 1 evőkanál kókuszolaj - 1 vöröshagyma - 2 gerezd fokhagyma - 1 kisebb padlizsán felkockázva - 2 nagy gomba felszeletelve - 1 piros paprika (pl. kápia vagy kaliforniai) - 1 csésze főtt csicseriborsó - kb. 1,5 dl paradicsomlé/püré - kb. 0,5 dl vörösbor - víz - só, bors, oregano, füstölt pirospaprika, őrölt kömény Elkészítése: - A krumplit hámozd meg, kockázd fel, és vízben tedd fel főni. Sózd meg, és a megtisztított fokhagymát is tedd mellé. Ha megfőtt, öntsd le róla a vizet, add hozzá a kókuszolajat és a zöldfűszereket, jól pürésítsd. - Egy serpenyőbe olvaszd fel a kókuszolajat, és dobd bele az apróra felkockázott vöröshagymát. reszeld bele a fokhagymát is. Kevergesd, majd önts hozzá egy pici vizet, és hagyd elfőni. - Add hozzá a kis szeletekre vágott piros paprikát. Ismét következik úgy 5 perc keverés, majd a padlizsán, kicsit később a gomba következik. Apránként adagold hozzá a paradicsomlét és a vörösbort, és szükség szerint vízzel pótold. Kevés lé mindig legyen alatta. Lefedve (időnként megforgatva) kb. 20 percig rotyogtasd. Kóstold meg, szükség szerint még fűszerezd. Borítsd bele a megfőtt csicseriborsót, még vagy 5 perc összefőzés, és készen is van.Egy jénaiba terítsd szét a ragut, majd simítsd rá a fűszeres krumpipürét. A tetejét szórd meg pici füstölt pirospaprikával.Előmelegített sütőben (180fok), úgy 30 perc alatt süsd meg.Tálalás előtt hagyd úgy 20 percig állni, hogy a krumpli egy picit dermedjen.
Tejfölös krumplisaláta
2015. december 31. Élj harmóniában
Főiskolai évek alatt gyakran ettünk majonézes krumplisalátát. Azokban az időkben szinte heti 7 napból 5 nap valamilyen krumplis étel volt - lévén a krumpli volt a legolcsóbb:) 18 éve nem eszem krumplit, mert úgy érzem ez nekem nem jó - azóta meg már tudom, hogy tunyává teszi a testet és a tudatot, az ájurvéda alapján tamasztikus hatású élelmiszer (az élelmiszerek testre és tudatra gyakorolt hatásairól itt olvashatsz). A férjem szereti a krumplit, ezért nagyon ritkán szoktunk neki valamilyen krumplis ételt készíteni. Ma egy tejfölös krumplisalátát készítettem neki, ami egy egyszerű tojásmentes vegetáriánus étel. Hozzávalók: 50 dkg krumpli 1 zöld kaliforniai paprika 2 dl tejföl 4 ek. joghurt 1 tk. por nádcukor 2 tk,. citromlé csipet asafoetida (vagy apróra vágott hagyma) só és frissen őrölt feketebors petrezselyem A krumplit főzd meg és csepegtesd le, hagy szűrőben kihűlni - megfőzheted héjában is vagy kisebb kockákra vágva. Én utóbbit részesítem előnyben, mert sokkal gyorsabb. A sót, borsot, citrom levét, cukrot, asafoetidát keverd össze a tejföllel és a joghurttal. A paprikát vágd apró kockákra és tedd a tejfölös keverékhez a burgonyakockákkal együtt. A végén összevágott petrezselyemmel díszítheted. Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Egyszerű csicseriborsós curry
2015. december 29. Élj harmóniában
Egyszerű c sicseriborsós curry Ez egy olyan recept amit kevés energiabefektetéssel, rövid idő al att, minimális főzési tudással el tudsz készíteni - kezdő vegetáriánusoknak és olyanoknak akik most kezdenek az egészséges táplálkozással ismerkedni ideális - és azoknak is akik csak ki szeretnék próbálni néha a húsmentes étkezést . Én csak nagyon végszükség esetén szoktam készíteni, mert amúgy nem használunk még bio konzerveket sem, de van olyan helyzet, amikor jól jön néhány dolog a kamraszekrényben - ezért minidig van itthon paradicsom és a csicseriborsó konzerv is. Gyakran fogyasztjuk a csicseriborsót, mert nem csak finom, de nagyon egészséges is (hatásait itt olvashatod) és magas a fehérjetartalma, így vegetáriánus étkezésnél igencsak hasznos:) Korábban már néhány csicseriborsós receptet kiraktam a blogra (pudla, hummusz, gluténmentes muffinok) .Ez pedig egy bármikor gyorsan készíthető fogás. Hozzávaló 2 ek.ghí (vagy valamilyen zsiradék) 1 tk. kurkuma 1 tk. só 1 tk. római kömény 1 tk.pirospaprika 1 tk.chilipor 1 tk. őrölt koriander 1/2 tk. asafoetida (hing) - ezt hagymával helyettesítheted 2 csicseriborsó konzerv 1 darabos paradicsomkonzerv 3-4 sárgarépa 1 tk. graham masala Tisztítsd meg a répákat és szeleted fel. A csicseriborsó konzervet csepegtesd le szűrőben és öblítsd át. Tedd oda a ghít egy edénybe, majd az összes fűszert dobd rá - vigyázz ne égesd meg a fűszereket éppen ne a legnagyobb lángon forgasd meg. Ha hagymát használsz akkor a ghín először pirítsd meg a hagymát és majd utána tedd rá a fűszereket. majd add hozzá a paradicsomot, a csicseriborsót és a répákat . Lefedve főzd takarékon kb. 25 percig, majd add hozzá a graham masalát és főzd még 15 percig. Baszmati rizzsel vagy chapati kenyérrel (itt találod a receptet) tálalhatod. Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Vegetáriánus, vegán menü szilveszterre
2015. december 29. Zizi kalandjai
Ha még nem állítottátok össze a szilveszteri menüt, akkor remélem ez a kis összefoglaló nagy segítségetekre lesz, akár az idén, akár jövőre. Mint kisgyerekes család, nálunk egyszerű lesz a menü, sőt nem is menü lesz, hanem vacsora, közösen megesszük, hancúrozunk egyet Ádival, aztán aludni megy, mi pedig megnézünk egy-két filmet (amíg be nem alszunk valamelyiken ). A receptek egy része a saját blogomról van, egy része pedig más blogokról lett összeválogatva, hogy minél színesebb körképet adjak a vegetáriánus, vegán szilveszterről. Sós snackek, nasik Amikor még több tejterméket ettünk, ez a sajtgolyó nagy sikert aratott a buliban, ahova vittük. Sajtkrém fűszerekkel, hagymával összedolgozva, golyóvá formázva és így tálalva. Crackerrel, sós kekszekkel tudunk tunkolni belőle. A sós kekszek, sütik többsége nagyon könnyen vegánosítható (amelyik nem vegán persze)… ami mindig óriási sikert arat és tényleg nem lehet abbahagyni az az abbahagyhatatlan szezámos-mákos rúd. Szintén nagyon eteti magát a bazsalikomos-diós-juhsajtos keksz, a citromos-rozmaringos keksz vagy a sajtos keksz mákos széllel. A mennyei túrós pogácsáról ne is beszéljünk, aki nekiáll, az nem tud szabadulni mellőle, a vegán (édes)burgonyás pogácsa pedig könnyed, légies majszolnivaló. Puha sült perecek mustáros mártogatóssal… Egyben sültek Ahogy a karácsonyi asztalon jól mutatnak, úgy szerintem egy szilveszteri asztalról sem hiányozhat egy finom egyben sült, szeletekre vágva tálaljuk, amit aztán mindenki kiegészít valamilyen finom salátával. Nálunk a legnagyobb sikere a diósültnek szokott lenni. Ez az a fajta étel, amiről nem hiszik el a húsevők sem, hogy nincsen benne hús! A mázas diós lencsesült szintén egy tápláló, kiadós fogás, finom édeskéz mázzal megsütve a tetején. A Jamie Oliver féle vörösáfonyás pisztácia mandula sült sok-sok alapanyagot tartalmaz, de ettől lesz fantasztikusan finom és karakteres íze. Szintén fantasztikus ez a Jamie féle egyben sült fűszeres paradicsommártásban elkészítve. Ez a vörösáfonyás, narancsos lencsés quinoa egyben sült is jól néz ki. Az egészben sütött karfiol nagyon nagy sláger az utóbbi időben. Hihetetlenül mutatós, ha egy ilyet teszünk ki az asztalra… egyszerre fogja az összes vendég rávetni magát és biztos vagyok benne, hogy gyorsan elfogy. Itt egy Jamie féle verzió (fokhagymásan, füstölt paprikásan, paradicsomosan), itt pedig egy Sarah Britton féle verzió, aki az indiai ízvilágot veti be a karfiol fűszerezésénél és menta chutney-val tálalja. A nagy klasszikust, a kocsonyát is ebbe a csoportba teszem… tavaly készítettem el szilveszterre a vegán változatot. Falatkák Ez angolul a finger food, vagyis, amit gyorsan felkap a tálcáról az ember és már hamm be is kapta. Ezek a babos-zsályás falatok (bagetten tálalva) villámgyorsan elkészülnek. Tofu “tojás” saláta kenyér falatokra kenve szintén nagyon finom lehet! Ezt biztosan ki fogom próbálni az új évben! Vegán “tonhal” krém kenyérre, bagettre kenve… nyamm! És mi kerül bele? Dió, csicseriborsó, zeller, citromlé, stb… ez is biztosan gyorsan el fog fogyni! Pankomorzsában kirántott zöldbabok… mutatósak, zöldek, ropogósak, gyorsan fogynak egy pohár pezsgő mellett! Ezek az édesburgonyás, gránátalmás falatok bagetten tálalva elég mutatósak! Fűszeres gombás falatkák, sütőtökös zsályás gesztenyés tekercsek Jamie-től, valamint szuperek ezek a nagyon mutatós sült mini Hasselback burgonyák. Ha az ázsiai ízeket szeretnénk egy kicsit visszaadni, akkor megtehetjük tekercsekkel: íme a tavaszi és a téliesített változat citrusos szójaszósszal tálalva. Kencék, mártogatósok Tzatziki, ahogy a görögök csinálják… Vegán spenótos kence, leveleskel articsókás kence crackerrel, kenyér falattal mártogatós… Klasszikus humusz vagy avokádó “majonéz vagy sült kápia paprikás diós kence zöldségek mártogatásához. Mexikói babos chilis mártogatós tortilla chips-szel. Italok Jamie-nél elég jó az ünnepi koktél választéka… van miből válogatni bőven. Tetszik ez a mentás gránátalmás spitzer vagy ez az almás fűszeres koktél. Ha pedig valami édessel, krémessel, nagyon csokissal zárnánk az évet, ne feledkezzünk meg a forró csokoládéról. Íme egy jó kis gyűjtemény szuper receptekből.
Karácsonyi menü ajánló
Összeállítottam egy kis ajánlót, amit a blogon található receptekből válogattam össze. Pár ötlet, hogy mi kerüljön az ünnepi asztalra. :) A főételt valamilyen gabonával(pl.: bulgur, barna rizs, qinoa) gazdagíthatjuk még, hogy mindenki jóllakjon. Remélem találtok köztük kedvetekre valót! Leves: burgonyás csicsóka krémleves fokhagymás pirítóssal Főétel: babonézes édesburgonya saláta /almás füstölt tofu korianderes répapogácsa sárgaborsó fasírt vöröshagyma csírával répás tofukrokett vegán sushi Desszert/kínálók: töltött sült alma vegán sajttorta karobos amaránt golyók "mézes"kalács szaloncukor Mindenkinek kellemes ünnepeket, boldog karácsonyt kívánok!
Tepsiben sült téli zöldségek Zizi módra (vegán)
2015. december 15. Zizi kalandjai
Na, hát semmi extrát nem jelent a Zizi mód, de eddig bárkinek ajánlottam eme elkészítést, mindenki imádta. Finom, szaftos, sült zöldségek, amelyek magukban fogyasztva is kiválóak, de akár feta sajtot morzsolva a tetejére is ehetjük vagy tofu steak mellé köretnek tálalva. Ha a karácsonyi menü összeállításán gondolkodunk, akkor se feledkezzünk meg róla, mert kiváló lehet köretként feltálalva a sok finomság mellé. És, hogy mik kerülnek bele? Nálam most ezek a zöldségek: sárgarépa, burgonya, lila burgonya, édesburgonya, brokkoli, lila hagyma és fokhagyma. De kamránk, hűtőszekrényünk és ízlésünk szerint variálhatjuk a zöldségeket… kiváló bele a sütőtök, paszternák, tarló répa, de akár a csicsóka vagy karfiol is. Ami pedig a Zizi módot jelenti: hozzádobok héjastul fokhagymát és egy-két darab citromot gerezdekre vágva. Ha a fokhagymát a héjában sütjük, akkor nem ég feketére, hanem finom puha, édes lesz, a héjából kinyomva azonnal fogyaszthatjuk, de akár plusz öntetet készítve a zöldségekhez felhasználhatjuk az öntet ízesítésére (pl. valamilyen joghurtos tahinis szószba beletehetnénk miután villával pépesre törtük). A citrom enyhén karamellizálódik a sütés során és hihetetlen finom szaftot képez az olívaolajjal és fűszerekkel a zöldségek mellé. Ez is felhasználható öntet készítéséhez, de mi leggyakrabban csak megesszük a citrom sült, enyhén savanykás húsát a zöldségek mellé. Szóval, ha hamarabb nem, de karácsonyra feltétlenül süssetek egy nagy tepsi, színes zöldség kavalkádot. Imádni fogja a család apraja-nagyja! Tepsiben sült téli zöldségek Zizi módra (vegán) Hozzávalók 4 főre: – 2 db közepes répa, meghámozva – 2 db közepes édesburgonya, meghámozva – 6 db nagyobb sütni való burgonya (én héjastul sütöm, de meghámozható, ha valaki úgy jobban szereti) – 12 db kisebb lila burgonya (én héjastul sütöm, de meghámozható, ha valaki úgy jobban szereti) – 2 db közepes lilhagyma, meghámozva – 8-10 gerezd fokhagyma, héjastul – 1/4 fej brokkoli, rózsáira szedve (kb. egy 500 grammosnak a negyede) – 1 db nagy citrom – szárított kakukkfű, rozmaring – só, bors – extra szűz olívaolaj (jó minőségű!) A sütőt melegítsük elő 180C fokra. Egy nagy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. A megmosott, meghámozott zöldségeket vágjuk egyenlő nagyságú kockákra, falatokra (sütési idő szempontjából fontos, hogy nagyjából egyforma méretűek legyenek)! Dobjuk a felkockázott zöldségeket, a brokkolit, a fokhagyma gerezdeket és a citrom gerezdeket a tepsibe. Sózzuk, borsozzuk és fűszerezzük kakukkfűvel és rozmaringgal. Locsoljuk meg olívaolajjal (kb. 50-70 ml) és jól keverjük át. Öntsünk rá egy kevés vizet (kb. 50-70 ml), ez segíti a zöldségek puhulását a sülés során. Tegyük a sütőbe és süssük kb. 35-40 percig, amíg a zöldségek megpuhulnak és enyhén megbarnulnak. A sütési idő felénél, keverjük át a zöldségeket, hogy minden oldalukon jól megpiruljanak.
Tücsökciripelés - avagy hol vannak a bejegyzések...
Nyár végi hűvös este tücsökciripeléssel. Késő van, húz az ágy, de jól esik egy kicsit végre ezzel is foglalkozni, mert ritkán jut idő rá. Elterpeszkedek a fotelben, közben a pocakban szintén helyezkedik egy 22 hetes kislány. Néha azt képzelem, hogy hinta van a pocakomban, amit ő előszeretettel, gyakran használ... Hol van az már... eltelt azóta 14 hét, ami alatt a leányzó a hintát buldózerre váltotta, leesett az első hó a Mátrában, a területünkön lehullott 10 zsák levél. A bicliklit is nehéz tekerni, és a kényelmes fotel is csak nyom mindenütt. Vagyis ilyen nyügi vagyok, de azért főzök, csak kevés újdonságot. Inkább a megszokottakat, esetleg kis csavarral. Tegnap például az erdélyi töltött káposztát akartam sütni, de nem jutottam el a boltba káposztáért, végül a félig elkészült hozzávalóit - főtt rizs, szójagranulátum - összekevertem egy doboz lencsével, és összesütöttem lencsehurkának. Ma zöldborsó leves készült galuskával, este hajdina piskóta. Tegnapelőtt jénaiban fűszeres krumpli sült, főleg kisebbeket pucoltam, kevés pálmazsír került az aljára, arra az egész burgonyák megszórva némi zöld fűszerrel. Ha lehet, mindenfélét egyszerűsítek. Egyrészt Ábel segít, a gombaaprítás már nagyon megy neki, ha csak egészben szeretném, vagy negyedekre vágva megpirítani kicsit a gombát pl. zöldséges rizs mellé, úgy kell menekítenem a fejeket. Beáldozok olyankor párat, míg ő kaszabol én szélsebesen dolgozom a többivel. :) A másik része, hogy egyre nehézkesebb vagyok, nincs már egy hónap hátra, bár szerintem elég jól bírom, azért sok a nyűg. Ma pl. egyedül bevásároltam, míg a fiúk a parkban szaladgáltak, élveztem a viszonylagos nyugodtságát, de mire hazaértem, húzott az ágy. Csakhogy a borsóleves meg várta a galuskákat, aztán a gyerek az ebédet... Így nehezebb pihenni, amiért a doki biztosan fejbe verne - teljes joggal. Mert megmondta, ha ilyenkor hazaballag az ember, és keményedik a pocak, lefeküdni, és nem törődni semmivel, meg enni a magnéziumot, mint a cukorkát. Persze aztán feküdtem picit, mert tényleg jót tesz, és a dokira is érdemes hallgatni, mert bár a múltkor nem fejeztem ki teljes egyetértésemet étkezési javaslataival szemben, nagyon jó szakembernek tartom, és különlegesen megbízom a hozzáértésében. Hálás vagyok, hogy az Apósom volt kollégájaként elvállalt, és nagyban rajta múlt, illetve szintén egy volt anesztes kollégán, hogy Ábel születésével kapcsolatban pozitív élményeim vannak. Imádkozom érte, hogy hasonlóan rendben legyen minden a második csemetével is. Mert bár egy szülés tényleg nem fenékig tejfel, annyira különleges dolog, hogy a fájdalmat kifelejted belőle, ha visszagondolsz. Volt, mert csillagokat is láttam, de aztán az, amikor a kis buksi végre a világra jön, kicsit mossa az ember agyát. :) Kissé elkanyarodtam a gasztro területtől, de ez az anyaságos téma most kissé aktuálisabb, mint pl. az almaszószos kölesgombóc, amit egyik reggelire ettünk. Ilyenekről most könnyebben tudok fecsegni. Ha valami újdonságot készítünk, majd jelentkezem, addig meg kissé kevesebb a bejegyzés sajnos.
Gluténmentes, laktózmentes, cukormentes vaníliás keksz
2015. december 3. Élj harmóniában
Múlt héten egy kedves jógás tanulómnak megígértem, hogy karácsonyig jó néhány keksz és rágcsálnivaló finomság receptjét teszem közzé a blogon - ezt lehet is látni a korábbi bejegyzésekből:). Ennek megfelelően ma is készítettem egy gluténmentes, tejtermékmentes kekszet. Hozzávalók: - 20 dkg rizsliszt - 10 dkg csicseriborsóliszt - 10 dkg datolyacukor (vagy kókuszcukor) - 1/2 csésze kókuszzsír - 1/2 csésze víz (vagy használhatsz valamilyen növényi tejet is) - 1/4 teáskanál szódabikarbóna - 1/2 teáskanál sütőpor - csipet só - vanília Keverd össze először a száraz hozzávalókat, add hozzá a kókuszzsírt és a vizet. Gyúrd össze jól addig, amíg egy jól formálható lágy tésztát nem kapsz. A tésztát nyújtsd ki - picit töredezhet, de nagyon jól lehet vele dolgozni. Majd sütikiszúró formával készítsd el a kekszeket. A kekszeket tedd sütőpapírral bélelt tepsire. 180 fokra előmelegített sütőben süsd készre a kekszeket. (. kb. 15 perc) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
All you can eat vegetarian
Egyél amennyit csak bírsz vegetáriánus módra. Gasztroélmény következik Londonból. Sok gondolat cikázik a fejemben eme apró kis étterem kapcsán. Először is mondjuk ki azt az alapelvet, hogy az egészséges életmódhoz hozzátartozik a mértékletesség is. A NEW START életvitel egyik alapelve. DE úgy is elmehetsz egy all you can eat étterembe, hogy megpróbálsz nem mindent össze-vissza enni. BÁR lehet, hogy nehéz lesz és az óembered legyőzi a jóra törekvő éned. Másodszor pedig nem mehetünk el amellett, hogy Magyarországon még nem találkoztam, nem is hallottam olyan vegetáriánus étteremről, ahol fix árért svédasztalos kínálatból korlátlanul fogyaszthatsz. Mindezért a minimál órabérrel megegyező árat fizeted. Na jó, Magyarország nem olyan jóléti állam, mint UK. Mennyi is az élelmiszer áfája ott? No igen, ez az, ami itt legtöbbször 0. (Bemegyek egy boltba, legyen az Morrisons vagy Lidl, veszek pl. egy kiló barna rizst, fizetek és a blokkot nézegetve azt látom, nincs rajta áfa!!!) Oké, belátom, csak Londonban él több mint egy magyarországnyi ember. S máris nem lehet egészséges párhuzamot vonni a kettő közt. A kormányzásról, fizetésről már ne is beszéljünk... Egyik vasárnap késő délután Chapel Market (Angel Islington) környékén jártunk. Éhesek voltunk, és gondoltuk, elintézzük amit szeretnénk, mielőtt bezárnak az üzletek, s utána keresünk valami evési lehetőséget. Először jártunk arra, nem ismertük a környéket. Egy sportboltba mentünk, s mielőtt beléptünk, észrevettem egy cégcímert, ami vegetáriánus büfét hirdetett. Sportboltból kijövet, sikeresen letudva tervünket, a vegetáriánus büfé felé vettük az irányt. (Alig néhány lépés.) Azt gondoltam, a büfé (buffet) kifejezés amolyan talponálló eszem-iszom lehetőségét rejti magába. S mire ezt kigondoltam, a kirakat előtt álltunk, s láttuk a kiírást: eat as much as you like - egyél amennyit szeretnél. Indiai vegetáriánus étterem. Ezt ki kell próbálni. Bementünk, s jeleztük, szeretnénk itt enni. Kaptunk egy-egy tányért, evőeszközöket, szalvétát. Helyet foglaltunk, s szemeinkkel próbáltuk felfedezni a kicsinyke étterem-féleséget. Az étterem belülről: Semmi elsőosztályú érzése nincs a helynek. Az étterem falai telis-tele vannak poszterekkel, amelyek mintegy propaganda, hirdetik a vegetáriánus és vegán lét előnyeit, ideáját. Ételek felé tettünk néhány lépést. Rántott hagyma, vegyes zöldségek rántva, különféle indiai ízesítésű ragu-félék, rizs, főtt krumpli, különböző saláták, indiai sült kenyér, gyümölcs - ezekből válogathatott az ember. Nem volt hatalmas a kínálat, de jóllakásunkhoz elégséges. Néhány kedvencem: cékla-káposzta saláta, indiai kenyér, borsós kenyérkocka, mangós káposztasaláta, csicseriborsó-ragu, rántott hagyma. Italt vehet az ember, de BYO - hirdeti nagy betükkel: Bring Your Own - hozhatod a saját italod, ott el is fogyaszthatod. Tény, hogy ez nem az a kívül-belül csili-vili étterem, ahova az ember randevúzni megy, de ha éhes, és ezért a pénzért (6,5 font) jól akar lakni és változatosan (vega kaját) enni, akkor elégedett lehet. A svédasztalos kínálat: Persze senki ne gondolja, hogy az otthon megszokott ételeket kapja. Itt Angliában ugyanis a curry dominál. Mintha nem lenne saját ételük, átvették az indiaiak ízvilágát (ezt nem csak itt, az indiai étteremben tapasztaltam). Néha azért elgondolkodom, vajon menyire kedvelnék, ha magyar vegetáriánus (vegán) étterem lenne ez az all you can eat. Mindennapos lehetne a töltött paprika, nem csak főtt rizs és sült krumpli, hanem jó kis főzelékek is lehetnének a köretek, melléjük néhány különböző alapanyagú fasírt és ragu. Szejtánt sem hagynám ki a kínálatból. S a saláták mellett természetesen nem maradna ki a finom magyar desszert. Somlói galuska csakis vegán piskótából. :) További sóvárgásom helyett következzenek a képek a helyről. A képek mellett próbálok még több infót megosztani a látottakról. Vegán-misszió plakátjai: Ha Londonban jársz, és egy büfé-hangulatú, nem éppen igényes helyen korlátlanul szeretnél vegán és vegetáriánus ételeket enni, ne habozz ezt felkeresni: Indian Veg 92-93 Chapel Market, N1 9EX. Angel Islington, London (Angel station metróállomás közelében)
ÉTELKÉSZÍTÉS - BEMUTATÓ ÉS KÓSTOLÓ
ÉTELKÉSZÍTÉS - BEMUTATÓ ÉS KÓSTOLÓ Évzáró "Meglepetés" Főzőkör a Reform Térben ! Ünnepi készülődés - a tudatos táplálkozás jegyében Egészségeset finoman? Itt a lehetőség, hogy megtanuljuk! Ételek növényi alapanyagokból - válogatás a legjobb receptekből CSÜTÖRTÖK ESTÉNKÉNT 18 ÓRAKOR Helyszín: Bp. VI. Aradi u. 37. (Izabella és Rózsa u. között) R észletes program: December 3. : A jó kezdés a kulcs! Mit reggelizzünk? Üdvözlőital : Gyömbéres, citromos zöldturmix Kókuszos aszalt gyümölcsös köleskása datolyaöntettel Házi granola mandulatejjel, Gyümölcssaláta Vegán túrógombóc vaníliás kesuöntettel ,,Gluténmentes gofri diós fügekrémmel December 10. : Szánj időt az ebédre! Mit ebédeljünk? Üdvözlőital: Grabarits-féle tisztító tea steviával Sütőtökkrémleves pirított tökmaggal; ,,Nyers zöldborsókrémleves Diós zabpehelyfasírt bazsalikomos sárgarépás bulgurral zöld saláta szójaszósszal, pirított napraforgóval Rakott káposzta növényi tejföllel December 17.: ,,Úgy ennék valami édeset! Mit süssünk? Üdvözlőital : szegfűszeges fahéjas forralt almalé Mandulás datolyagolyó (nyers édesség) Mákos tönkölykalács, Kókuszgolyó, Gesztenyés tönkölykifli, Gluténmentes nyers csokitorta (karobbal) A főzőtanfolyam háziasszonyai: Az Érdliget Életmódközpont munkatársai: Szökrönyös Katalin szakács, Szoboszlai Andrea gyógymasszőr, Havasiné Bánfi Ibolya életmód tanácsadó, intézményvezető Maximális befogadóképesség: 50 fő. A részvétel előfoglaláshoz kötött, a jelentkezéseket sorrendben tudjuk fogadni. Jelentkezés és előfoglalás: info@erdliget.hu (H. Bánfi Ibolya) Részvételi díj: 2900 Ft/ alkalom (a helyszínen fizetendő)
A rostban gazdag táplálkozásról
2015. november 18. Élj harmóniában
A modern kori finomított élelmiszerek világában, szerencsére mostanában a rostokról egyre több szó esik. A rostok a zöldségekben, gyümölcsökben, gabonákba, magvakban találhatóak. Állati eredetű termékekben nem találhatóak meg - sem a húsban, sem a tejtermékekben. Többféle rost létezik, ezekről egy későbbi cikkben írok majd részletesen. A rostok, teltségérzetet okoznak a gyomorban, így jóllakottabbak érezheted magad. Ezáltal kevesebb ételt veszel magadhoz és később fogsz újra megéhezni. Hozzájárulnak a szervezetben a felszívódás egyenletességéhez, így kedvezően befolyásolják a vércukorszint alakulását - n em engedik, hogy a vércukorszinted hirtelen megemelkedjen. A rostok az emésztőrendszer takarítói, hozzájárulnak a bélfal tisztításához és a test méregtelenítéséhez . Segítik az emésztést, a táplálék előrehaladását az emésztőrendszerben, azáltal megszüntetik a székrekedést, aranyér problémákat. Nagymértékben csökkentik a bélbetegségek kockázatát. A megfelelő rostfogyasztás segít alacsonyabban tartani a koleszterinszintedet is. A rostok csökkentik a szívbetegségek, a vastagbélrák, az elhízás és a cukorbetegség kialakulásának esélyeit. Naponta többször j avasolt, több féle zöldséget, gyümölcsöt és teljes értékű gabonákat fogyasztani, annak érdekében, hogy segítsük a bélmozgásokat és a szervezet számára biztosítsuk a megfelelő vitamin és ásványi anyag ellátást. Ajánlott rostbevitel felőttek számára napi 25-30g (max. 40-50g). Rostban gazdag élelmiszerekre néhány példa : Hü velyesek: szárított bab és babfélék, zöldborsó, lencse , mungóbab, csicseriborsó, sárgaborsó, etc. G abonák és álgabonák: zabpehely, teljes kiőrlésű búzatermékek, árpa, rozs, köles, quinoa, hajdina, etc. Zöldségek: káposztafélék, karalábé, karfiol, paraj, cukkini, brokkoli, répafélék, uborka, paprika, padlizsán, etc. Gyümölcsök:bogyósok, datolya, füge, barack, szilva, alma, körte, dinnyefélék, narancs, grapefriut, citrom, etc. Dió és magfélék: kesudió, dió, paradió, mogyoró, mandula, napraforgómag, lenmag, szezámmag, mák, etc.
Vegán paella articsókával
2015. november 9. Vegán muflon
Elsőre mindig bizalmatlan vagyok olyan alapanyagokkal szemben, melyekkel még sosem dolgoztam, kiváltképp, ha kellően hülye nevet akasztottak rájuk. Ami az articsókát illeti, felbontás előtt többször is figyelmeztettem: ha hirtelen mozdulatot tesz, hívom a rendőrséget. Aztán lassan közelítettem felé... szívem a torkomban dobogott, miközben a konzervről visszatükröződött az utcai neonok haldokló fénye. Azok a mocskos, szennyes utcák, melyeket oly gyakran róttam, miközben a Hold rideg vámpírként követte lépteimet azt sugallva: "hamarosan kihűlsz te is!" És most itt vagyok az ítélet óráján... szemben egy doboz articsókával, mely mindjárt végez velem... de nem mozdul. Még csak nem is morog rám fenyegetően. Jó, felhasználhatjuk. Például a paella humánus, állati maradványok nélküli változatához. Hozzávalók: 400 g (azaz egy konzervdoboz) articsóka 2 és 1/2 csésze zöldségleves-alaplé (lusta dögök/csórok vizet és zöldségleves-kockát is használhatnak) 1/2 kk sáfrány 1 csésze hosszúszemű rizs 1 fej vöröshagyma felaprítva 3 gerezd fokhagyma összetörve 1db piros és 1db sárga kaliforniai paprika 4-5 fej csiperkegomba felszeletelve 2 db paradicsom felkockázva 1 kk fűszerpaprika (lehetőleg füstös) 4 ek zöldborsó só, bors Az alaplevet kérdezősködés nélkül felforraljuk (ne lobogjon azért), hozzáadjuk a sáfrányt, jól elkeverjük, és közepes/alacsony hőn tartjuk. Közben egy másik edényben olajat hevítünk, hozzáadjuk a vöröshagymát, majd ha megpárolódott, a fokhagymát és a felcsíkozott kaliforniai paprikákat. 5 perc múlva jöhet a gomba, majd további öt perc múlva a paradicsom és a rizs. Ekkor könyörület nélkül felöntjük a sáfrányos alaplé 1/3-ával, és várjuk meg, míg közepes hőn elpárolog. Majd jöhet a következő harmad, és ha ez is elfőtt, a maradék 1/3. Ez utóbbival együtt hozzáadjuk az articsókát és a zöldborsót is, majd kb. pár percig fedő alatt hagyjuk összeérni a komplett hóbelevancot. Sózzuk, borsozzuk, legvégül petrezselyemmel dekoráljuk.
Margarin/vaj/májkrém/körözött helyett
2015. november 9. Vegán muflon
Mint ismeretes, a magyar állampolgár egy 2km-es buszút közben hajlamos éhen halni, ha nincs nála egy alufóliába csomagolt szalámis szendvics. Így hát az utazás ötödik másodpercében elő is veszi a ominózus rettenetet, és ötpercnyi zörgés után gondoskodik róla, hogy az egész jármű átható Pick-aromát árasszon. (Parasztok Wunderbaumja - mondaná a békétlen vegán.) Sőt, sokan egy nyomorult teleportot nem bírnának ki valami szocreál étvágycsökkentő nélkül. Ők remélhetőleg úgy végzik, mint Jeff Goldblum a Légyben, és rettenet hülyén fognak festeni, mikor génjeik egyesülnek a szalámis szendvics molekuláival. Szendvicskészítés terén Közép-Európa egyébként is feneketlen időcsapdában vergődik, ezért a laikusoknak most szeretnék gasztronómiai mentőkötelet dobni, melyekkel felválthatják a vajat/vajkrémet, margarint és a hozzájuk szervesen kapcsolódó állati származékokat. 1. Paprikakrém 2. Klasszikus padlizsánkrém 1 nagyobb darab padlizsán 1 nagy gerezd összetört fokhagyma 2 evőkanál olívaolaj só, bors A padlizsánt jó 15-20 percre 220 fokra előmelegített sütőbe tesszük, majd mikor ráncok tekintetében Keith Richardsra kezd hasonlítani, kivesszük. A szitkozódást elkerülendő, megvárjuk, míg kissé lehűl, és lehúzzuk a héját. Ekkor az összetevőkkel együtt egy tálba helyezzük, és botmixerrel összedolgozzuk. A közhiedelemmel ellentétben mustárt nem, majonézt pedig a legvégső esetben sem igényel. 3. Vegán kolbászkrém Paradoxonok nélkül mit sem ér az élet, ennek szellemében kéretik beszerezni az alábbiakat: 150 g (azaz fél csomag) füstölt tofu 1/2 fej vöröshagyma felcsíkozva 1 nagy gerezd összetört fokhagyma 1 kiskanál pirospaprika 1 kiskanál őrölt kömény 1 evőkanál szójaszósz 1 evőkanál olívaolaj só fél zöld hegyes erőspaprika felaprítva (opcionális) A tofut összetörjük, majd a többi alkotóelemmel együtt botmixerrel összemixeljük. 4. Humusz Az alsós környezetismeret-órán megismert humusszal csak akkor kínálgatjuk vendégeinket, ha utáljuk őket. Ha viszont valamilyen okból szimpatizálunk velük, akkor a közel-keleti specialitással állunk elő, és előkészítjük ezeket: 400 gramm beáztatott vagy konzerv csicseriborsó 1 evőkanál tahinikrém (avagy szezámkrém, házilag is előállítható) 1 nagy gerezd fokhagyma 1 kiskanál őrölt római kömény pár csepp citromlé pár csepp chiliszósz (opcionális) só, bors Az összetevőket egy tálba helyezzük, majd botmixerrel összedolgozzuk. Fontos, hogy a csicseriborsó levéből is használjunk egy keveset, különben szárazabb lesz, mint egy telek-adásvételi szerződés. (Tahini helyett mogyoróvajat is használhatunk, de ne áruljuk el senkinek!)
Kelbimbós rizssaláta
2015. november 7. Éltető ételek
Egy egyszerű sült zöldséget csináltam ebédre, melyből végülis egy főétel kerekedett ki. Általában úgy állok neki a főzésnek, hogy megvannak az alapanyagok, majd lesz belőle valami. Így főztem az ebédhez barnarizst, mely a salátához került. Egy nagyon finom főétel kerekedett ki belőle. Én nagyon szeretem a pirított paprikát, így az is került a tetejére. Ha lett volna itthon gomba, azt is pirítottam volna hozzá. Hozzávalók: - Sült kelbimbó saláta - ugyanannyi mennyiségű főtt barna rizs - 1 paradicsom - 1/2 kápia vagy piros kaliforniai paprika - só, bors Elkészítése: - A salátához keverjük hozzá a langyosra hűlt főtt rizst. - kockázzuk fel a paradicsomot, sózzuk, borsozzuk. - A paprikát vágjuk fel csíkokra, és egy kevés kókuszolajon pirítsuk meg. tegyük a tetejére, és tálalhatjuk is.
Ez sem tegnap történt...
Rendszerezem ezt a kaotikus évet. Tele van a számítógépem félig megírt történetekkel, receptekkel. Van ahol csak egyszerűen kép nincs és van egy rakás, ami baromira nem szezonális. Ez sem. Valakinek meséltem az én okos 9 évesemről és beugrott... Csak éppen nem tegnap történt. ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Tegnap a fiammal - 9 éves, nyitott és fogékony -, napi robotból hazaérve farkaséhesek voltunk. Rágcsiért könyörgött, amit próbáltam leszerelni: - Figyi! Ha elég türelmes vagy, a kedvenc shakshukádat idevarázsolom 15 percen belül az asztalra. Óra indul! A szeme csillanásából láttam, ezt a meccset megnyertem. Elő a serpenyő és máris séfet megszégyenítő gyorsasággal aprítottam a hagymát, paprikát, paradicsomot. Olívaolaj löttyintés a serpenyőbe, mehetnek sorba a zöldségek. Közben minden részletre figyel okos szeme: - Anya! A fokhagyma ki ne maradjon! Nem marad ki, mint ahogy a fűszerek sem. Bírja ő a koriandert, római köményt, egy gourmand anya mellett a chili sem csíp. Mosom a tojásokat, ő pedig csacsog tovább: - Emlékszel? Hugh ( Hugh Fearnley-Whittingstall ) kacsatojással csinálta a tévéműsorában, aminek extra nagy a sárgája! Már csak pár perc, míg a tükörtojások megszilárdulnak. Neki szelek hozzá jófajta rozskenyeret (Gyarmathy Pékség, Győr), hogy tunkolhasson, nekem kenyér nélkül is felséges. Miközben jóízűen falatozunk, fejszámolunk és kiderül, hogy egy adag shakshuka a tányérunkon szezonban nem kerül többe, mint kétszáz forint. Egy pékségben ugyanezért az összegért kínálják a túrósbatyut, kakaóscsigát. sajna tudom, mert reggel a gyerek nyerte a meccset. Ezen őszintén elcsodálkozik. Az értékek világában most vertünk le együtt egy igazodási cölöpöt. a fotó egy nyugalmas nyaraláson készült és nem a napi robotból hazaérvén ;-) Shakshuka, a Közel-kelet lecsója ( Yotam Ottolenghi izraeli szakácstól ): Hozzávalók: - 1 dl olívaolaj - 2 fej vöröshagyma - 2 gerezd fokhagyma - 4 db vastaghúsú paprika ( piros, sárga, zöld vegyesen ) - 6 db érett paradicsom - 1/2 tk. egész római kömény - 2 babérlevél - 1 ek. apróra vágott friss petrezselyem - 1 ek. apróra vágott friss koriander - 1 kk. friss kakukkfű - pár szál sáfrány - csipet cayenne bors - só, bors, 2 tk. barnacukor - 4 db tojás ( kacsatojás, ha akadna ) ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Egy serpenyőben szárazon hevítsük két percig a római köményt. Öntsük hozzá az olívaolajat, majd dobjuk rá a vékonyra félkarikázott vöröshagymát, a csíkokra szelt színes paprikákat és az apróra vágott fokhagymát, a cukrot és a zöld fűszerekkel 10 percig hevítsük nagy lángon. Ezután adjuk hozzá a forró vízbe mártott és héjától megszabadított paradicsomokat apró kockákra vágva, a sáfrányt, cayenne borsot, babérlevelet, sót, borsot. Főzzük tovább alacsonyabb lángon 15 percig, adagoljunk hozzá vizet, ha szükséges. Kóstoljunk és állítsuk be a fűszerezést. A kész shakshuka krémes állagú, éppen csak nincs lesülve az alja a serpenyőbe. Fakanállal képezzünk fészkeket a masszába és abba üssük bele a tojásokat. Fedővel fedjük le a serpenyőt és alacsony lángon várjuk meg, míg a tojások megszilárdulnak. Ha a serpenyőnk nyele fém, akkor előmelegített sütőbe is csinálhatjuk ezt a műveletet. Friss kenyérrel tunkolva az igazi és a petrezselyem szórás se maradjon le tálaláskor!
Nyármarasztaló sültparadicsom-leves
Nem tébolyultam meg teljesen, mikor begépeltem a címet, csak megfordítottam az idő kerekét, amíg utolérem magam a lemaradásaimban... jöjjön ősz után a nyár! :-) Miért is ne? ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Szeptemberünk, míg teljes önvalójában megérkezik, vár ránk néhány nyármarasztaló étel elkészítése. Szokták tőlem kérdezni, mi a kedvenc nyári zöldségem (gyümölcsöm?), amire gondolkodás nélkül vágom a választ: paradicsom. Nyersen, főve, aszalva, fűszerekkel vagy anélkül, de a legizgalmasabb paradicsomos fogások első lépése mindig a karamellizáló sütés. E konyhai művelet a paradicsomból földöntúli ízt csal elő. Ez nem mese, nyugodtan járjunk utána! Sültparadicsom-leves hozzávalói ( 4 fő részére): - 1 kg paradicsom - 2 fej lilahagyma - 4-5 gerezd fokhagyma - 2 ek. olívaolaj - nádcukor, só, bors, - friss kakukkfű - 1/2 l zöldség alaplé - tálaláshoz: extraszűz olívaolaj, parmezánsajt,aszaltparadicsom, friss bazsalikom levelek, fotó: Csermák Zsuzska ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A sütőt előmelegítjük 200 C fokra. A paradicsomokat félbevágjuk és a gerezdekre vágott lilahagymával egy sütőpapírral bélelt sütőlemezre terítjük. Meglocsoljuk olívaolajjal, sózzuk, borsozzuk, nádcukorral meghintjük, majd rámorzsoljuk a friss kakukkfüvet. A fokhagymagerezdeket vékonyra szeleteljük és a paradicsomok belsejébe nyomkodjuk, hogy ne égjenek meg. 30 percig sütjük és egy tölcséres turmixba alaposan átturmixoljuk az egészet alaplével. Ezután jön egy macerásabb művelet, ami az elegáns selymes állag eléréséért kihagyhatatlan, a leves átpaszírozása szűrőn. Ízlés szerint sóval, borssal, kis nádcukorral beállítjuk az ízeket. Langyosan javaslom a fogyasztását, tetejét olívaolajjal meglocsolva, reszelt parmezánsajttal és apróra vágott aszalt paradicsommal megszórva. Néhány friss bazsalikomlevél nem csak esztétikailag tesz jót neki. fotó: Csermák Zsuzska Mit szólnátok hozzá, ha a nyárvégi paradicsomszezont ezzel a sültparadicsom-levessel és hozzá a győri borfesztivál nyertes Cseri rozéjával ünnepelnénk. Mi, ahogy a képeken is látszik, ezt tettük. Egészségünkre! fotó: Csermák Zsuzska
Karamellizált hagymás-sajtos sült polenta (vegán)
2015. október 22. Zizi kalandjai
A karamellizált hagyma nagy kedvencem. Csak magában elkészítve is imádom, de akár egy szelet pirítósra rátéve, akár burgonyapürét ízesítve vele… bárhogyan is használjuk fel, csakis finomságot kapunk. Most polentába tettem, rétegezve, sajttal megszórva. Kaptam egy köret szerű ételt, ami salátával tálalva, akár főételnek is tekinthető. Én összedobtam mellé egy végtelen egyszerű paradicsomos padlizsánragut (fokhagyma, padlizsán, oregánó, bazsalikom, só, bors, paradicsomszósz, olívaolaj). A kettő együtt fenséges ebédet alkotott. Próbáljátok ki a hosszú hétvégén! Karamellizált hagymás-sajtos sült polenta (vegán) Hozzávalók 4 főre: – 2 bögre kukoricadara – 2 bögre víz – 1 bögre zabtej (rizs- és mandulatej is használható) – 4 fej vöröshagyma, meghámozva, vékonyan felszeletelve – 150 g sajt (én ilyen vegán olvadósat használtam, persze nem vegán sajttal is elkészíthető), reszelve – 1 evőkanál kókuszzsír vagy olívaolaj – só, bors (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Egy serpenyőben olvasszuk fel a kókuszzsírt, majd adjuk hozzá a felszeletelt vöröshagymát és szórjuk meg egy csipet sóval (ez hozza elő a hagyma édes ízét). Tegyünk a serpenyőre egy fedőt, vegyük takarékra a lángot és kezdjük el karamellizálni (főzni) a hagymát, alkalmanként keverjük át, hogy ne ragadjon le. Főzzük kb. 20-25 percen keresztül, amíg teljesen puha és világosbarna lesz a hagyma. Közben egy lábasban forraljuk fel a vizet és a zabtejet. Adjunk hozzá sót, borsot és ha forr, öntsük bele a kukoricadarát. Vegyük takarékra a lángot és folyamatos kevergetés mellett főzzük meg a polentát 8-10 perc alatt (vigyázzunk, mert puffog a kukoricadara!). Egy tepsit kenjünk ki kevés kókuszzsírral, szedjünk rá egy réteg polentát, majd jöhet rá egy adag karamellizált hagyma, végül a reszelt sajt. Folytassuk az “építést”, amíg minden el nem fogy. Lehetőleg polentával zárjuk és a tetejére tegyünk még reszelt sajtot. Süssük 180C fokon kb. 25 percig, amíg a sajt ráolvad és a polenta széle kicsit elkezd megbarnulni.
Egy serpenyős villámgyors padlizsános spenótos paradicsomos tészta (vegán)
2015. október 15. Zizi kalandjai
Egy lábasos/serpenyős tészta… minden anya, elfoglalt ember álma! A lényege, hogy minden egy helyen, egy lábasban fő meg, a tésztától a zöldségekig. Mivel rövid idő alatt elkészül, ezért az interneten keringő változatok többsége vegetáriánus, de a vegán receptek is előfordulnak. Én természetesen vegán verziót csináltam. Nagyon érdekes a tészta története. Martha Stewart tette híressé (az alapváltozat: paradicsom, vöröshagyma, bazsalikom, spagetti, só, víz), azonban egyik kolléganője, Nora Singley (étel stylist) fedezte fel egy olaszországi utazása alkalmával. Peschiciben – egy pugliai halászfaluban – járt és betért egy kis vendéglőbe, ahol Matteo, a pincér – aki egyben a szakács is volt és a tulajdonos fia -, elmesélte neki, hogy az édesanyja hogyan főzi meg pillanatok alatt a paradicsomos tésztát és el is készítette Noranak és kolléganőjének a vacsorát. Nora aztán az ötletet és a receptet “elvitte magával” New Yorkba, megfőzte Marthanak, majd egy idő után kikerült az internetre és vírusszerűen elterjedt (itt találjátok a teljes sztorit és az eredeti fotókat). Sokféle változata van, íme egy gyűjtemény 21 féle fajtáról. A Street Kitchen csapata pedig egy cukkinis, olívabogyós változatot készített. Én hűtőben lévő maradék zöldségeket használtam: padlizsánt, spenótot; és adtam hozzá lilahagymát, fokhagymát, paradicsomszószt, olívaolajat, sót, borsot, fűszereket, tésztát, vizet és egy különlegességet: vegán parmezánt! Tejmentes, laktózmentes, szójamentes, pálmaolaj mentes, gluténmentes. Növényi sajthelyettesítő vegánoknak és tejérzékenyeknek is, parmezán ízben. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy az egész finom, krémes lett. Belepakoltam mindent a nagy serpenyőbe, felöntöttem vízzel, feltettem főni és elkezdtünk Ádival játszani. Mire felugrottam, hogy rá kellene néznem a tésztára, már szinte készen is volt. Előkészületekkel együtt tényleg megvan 15-20 perc alatt. Annyira finom lett, hogy gyakori vendég lesz a konyhánkban! Próbáljátok ki! Egy serpenyős villámgyors padlizsános spenótos paradicsomos tészta (vegán) Hozzávalók 2-3 főre: – 1 db kisebb padlizsán, 1*1 cm-es kockákra vágva (nem kell meghámozni) – 1 fej lilahagyma, felszeletelve – 2-3 gerezd fokhagyma, felaprítva – 1 nagy marék spenót, vékony csíkokra vágva – kb. 250 g paradicsomszósz (ez kb. 250-300 ml) – 100 g vegán parmezán, reszelve – 1-1 teáskanál szárított bazsalikom és oregánó (akinek van friss, használja azt) – 1-2 evőkanál extra szűz olívaolaj – só, bors – kb. 600 ml víz Tegyük a serpenyőbe az összes hozzávalót, öntsük fel a vízzel és jól keverjük össze. Tegyük fel a gáztűzhelyre és közepes láng felett, időnként megkeverve, főzzük meg kb. 12 perc alatt. Ha nagyon besűrűsödött, akkor adjunk hozzá még egy kevés paradicsomszószt vagy vizet, igazítsuk az ízeket, keverjük át és már tálalhatjuk is! Na, éhesek lettetek?
Tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
2015. október 13. Zöld Avocado
tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) A tél közeledtével egyre sűrűbben előkerülnek a leveses fazekak, a mélytányérok. A magyarok nagy levesfogyasztó nemzet hírében állnak, ami a hideg idővel még igazabbá válik. El sem tudjuk képzelni a vasárnapi ebédet, vagy egy ünnepi menüsort, leves nélkül! :-) Pedig sok milliárd ember számára nem olyan természetes a levesek rendszeres fogyasztása, mint számunkra. Ha pedig beköszönt az ősz, még szívesebben kanalazgatunk egy-egy forró zöldséglevest, krémlevest, vagy akár egy tartalmas babgyulást. A nyáron sokkal több friss és lédús gyümölcshöz és zöldséghez jutunk, mint télen, így a téli folyadékpótlás nagy részét ilyenkor a levesek biztosítják. Mi magunk is nagyon szeretjük őket. Gyakran készítek hamis gulyásokat, például csicseriborsóval (hús helyett), lencsével, vagy az egyik nagy kedvencünket, a babgulyást. Amióta megismerkedtem az adzuki babbal, előszeretettel készül a konyhámban adzuki babos gulyásleves mindenki nagy örömére. tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Az adzuki bab Kelet - Ázsia közkedvelt alapanyaga, ahol nem csak leveseket és salátákat készítenek belőle, de teákat, és édeskés ízének köszönhetően finom desszerteket is. " A növény magjait már időszámításunk előtt 1000 évvel fogyasztották Kínában és Koreában. Japánba, ahol jelenleg is nagyon kedvelt élelmiszer, csak később került. A kelet-ázsiai konyhában az adzukibabot édesen szokás fogyasztani. Általában cukorral főzik össze és így jön létre az a bizonyos bab paszta, ami az egyik legfontosabb összetevője a kelet-ázsiai ételeknek, édességeknek. Gyakran ízesítik is, ugyanúgy, mint a gesztenyemasszát. A vörös bab masszát számos kínai ételhez is felhasználják, mint például a vörös bab fagylathoz. Rengeteg japán édességben is megtalálható. 2009. október 20.-án pedig a Pepsi kiadott egy adzukibab ízesítésű iható terméket is." Forrás: Wikipedia 10 OK, HOGY MIÉRT FOGYASSZUNK ADZUKI BABOT? 1) A fejtett babok a vegetáriánus táplálkozás fontos pillérei, mivel nagyszerű fehérjeforrások, tökéletes húspótlók a szervezet számára. Az adzuki bab a makrobiotikus táplálkozók körében is az egyik legkedveltebb hüvelyes, nagyon magas fehérjetartalmának köszönhetően. 2) Jelentős B1- és B2 vitamintartalma mellett, hasznos vas-, kalcium-, magnézium és foszfor forrás. 3) Magas kalóriatartalma ellenére alacsony zsírtartalommal rendelkezik. 4) Rendkívül magas rosttartalmának köszönhetően csökkenti a koleszterinszintet. 5) Alacsony glikémiás indexének köszönhetően természetes inzulinszabályozó. Egyensúlyban tartja a vércukorszintet, így cukorbetegek számára is kifejezetten ajánlott a fogyasztásuk. 6) Oldhatatlan rosttartalma jótékony hatással van a belek mozgására, a székrekedésre. Ennek köszönhetően csökkenti a végbél- és vastagbélrák kialakulásának kockázatát. 7) A felgyorsult bélmozgásnak köszönhetően remekül méregtelenít, salaktalanít. 8) A hagyományos kínai gyógyászat szerint a kínai vörös bab, a szív gabonája, mert egyszerre tisztítja meg a szívtüzet és tölti fel vérrel a szívet. Tökéletes vérnyomás-szabályozó. 9) Magas rosttartalma miatt hosszú ideig telítettség érzést okoz, és ez párosítva az alacsony zsírtartalommal, és az alacsonyan tartott vércukorszinttel, segít a testsúlyunk kordában tartásában, a fogyásban. 10) Magjának csíráztatásával értékes esszenciális aminosavakhoz juthatunk. +1) Fontos élelmiszer alapanyag funkciója mellett, hasznos kozmetikum is. Bőrápolóként friss, puha, energiával teli arcbőrt kapunk, egy-egy adzuki babbal készített pakolás vagy lemosó után. tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Magyarországon leginkább vörös színű adzuki babot lehet vásárolni bioboltokban, de létezik fehér, fekete és szürke színben is. A többi babhoz hasonlóan ezt is áztassuk be előző éjszaka, hogy könnyebben meg tudjuk főzni. Vigyázzunk, mert az adzukibab hamarabb megfő, mint a hagyományos bab, nekem is sikerült túlfőznöm. ;-) Főzve, fagyasztóban tárolva, akár hónapokig is eláll, így bármikor amikor szeretnénk, csak előkapjuk és változatos formában, különböző ételekben felhasználhatjuk. Itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon egy hagyományos babgulyást készítettem nektek, de használhatjuk saláták alapanyagaként, pörköltökbe, kenyérre kenhető krémként, sütőtököt tölthetünk meg vele, fogyaszthatjuk rizses egytálételbe, mexikói ételek töltelékeiként, tortillával, chipsz-szel, de akár édességek alapanyagaként is. A későbbiekben biztosan ki fogom próbálni, mint desszert alapanyag! ;-) tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK - 4 db közepes sárgarépa - 1 db nagyobb fehérrépa - 500 g bio adzuki bab (előző éjszakára beáztatva) - 2 db közepes vörös hagyma - 2-3 ek olívaolaj (vagy répceolaj) - 1 közepes érett paradicsom - Himalája só, őrölt fekete bors, 3 db bio ételízesítő leveskocka, 1 ek mustár - 1 nagy marék friss petrezselyem - nagy fazék tiszta víz - - gluténmentes csipetke: (barna) rizsliszt, Himalája só, víz (elhagyható) tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS Mint minden leves, ez is nagyon egyszerűen elkészíthető! Az apróra vágott vöröshagymát olajon megdinszteljük, majd rászórjuk az apróra vágott paradicsomot. 1-2 perc kevergetés után, hozzáadjuk az előre beáztatott adzuki babot, a megtisztított és felkarikázott sárgarépát, a fehérrépát felvágva kb. 8 darabba. Az egészet felengedjük kb. háromszoros mennyiségű vízzel, és hozzáadjuk a fűszereket, illetve az apróra vágott petrezselymet. Fedő alatt, közepes lángon, kb. 1 óra alatt készre főzzük a babgulyást. Közben néha megkeverjük. (Nem szükséges liszttel sűríteni) Amikor már puha a bab és a répa is, beleszaggatjuk a gluténmentes csipetkét. Sajnos nem tudok pontos mennyiségeket írni, mert érzésre készítem. Egy müzlistálat félig töltök rizsliszttel, hozzáadok kb. 1 tk Himalája sót, és annyi vizet, hogy csipkedhető keményebb tésztát kapjak. Olyan gyurmaszerű állagot. A forrásban lévő levesbe csipkedjük lisztes kézzel a csipetkéket. A méretét szabadon megválaszthatjuk. Általában a nokedlinél egy kicsit nagyobb galuskákat tépkedek, amik a főzés során még egy kicsit meg is fognak dagadni. Miután az összes csipetke a levesben van, visszatesszük a fedőt, és még kb. 5 percig főzzük az egészet egybe. Ezután tálalható is a gazdag és tápláló, meleg adzukibabból készült gulyásleves. tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Táplálkozz és ne csak étkezz! Jó étvágyat kívánunk! :-) Amíg elkészül a gulyásleves, készítsetek mellé például mindenmentes, narancsos sütőtökös diós kuglófot, mindenmentes, narancsos sütőtökös diós kuglófvagy laktózmentes, amerikai banán-palacsintát, laktózmentes, amerikai banán-palacsinta vagy tojásmentes , túrós kakaós zabpalacsintát. (Ez utóbbi kettő már nem vegán, és nem is gluténmentes ételek.) tojásmentes, túrós kakaós zabpalacsinta Megjegyzés1: Nem tudom, hogy ti már észrevettétek-e, de a gulyáslevesek, és a pörköltek sokkal, de sokkal finomabbak, és zamatosabbak másnap, illetve harmadnap. Minél "érettebb", annál ízesebb! Legalább is nekem ez a tapasztalatom. ;-) Így ha vendégeket szeretnétek elkápráztatni egy hamis gulyáslevessel, pörkölttel (pl.: csicseriborsó pörkölt), akkor készítsétek el még előző nap, és hagyjátok összeérni az ízeket. Megjegyzés2: A hüvelyesek, gabonákkal történő fogyasztása tökéletes fehérjeforrás, és egymást kiegészítve teljesértékű tápláléknak számít. tápláló babgulyás adzukibabból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
Retro töltött paprika (vegán)
2015. szeptember 30. Zizi kalandjai
Az előző vegagyerekes bejegyzésben közzétett egyik fotó igen nagy sikert aratott. Méghozzá a töltött paprikáé… annyian kértétek a receptet, hogy úgy döntöttem megosztom, noha hagyományos ételfotóm nincsen róla, csak olyan, amin Ádi kezei is látszanak. De hát nem is a fotó a lényeg, hanem, hogy elővarázsoljuk a retro ízeket… én legalábbis erre vágytam, amikor kitaláltam, hogy töltött paprikát szeretnék enni, olyat, amit gyerekkoromban. Hívtam anyukámat, majd felütöttem a Horváth Ilona könyvet is és a kettőből, plusz a saját ötletemből merítkezve összeraktam ezt. Én gombából és rizsből készítettem a tölteléket, de bármilyen más gabonát el tudok képzelni benne: kölest, hajdinát, de akár quinoát is. Hús helyett gomba ment bele, de, aki nem eszik, az tehet bele padlizsánt, tofut vagy gabonakolbászt például. Azt is el tudom képzelni, hogy a rizs és zöldség mellett még vöröslencse is mehetne bele. Szóval a töltelék összetevőit rátok bízom… aki a régi ízt szeretné elővarázsolni, az pedig próbálja ki ezt a gombás rizses verziót. Retro töltött paprika (vegán) Hozzávalók: Paprikához: – kb. 8 db közepes méretű, minél egyenesebb paprika, hogy könnyű legyen tölteni, kicsumázva és kimagozva – 130-150 g rizs – kb. 300 g csiperke gomba, megtisztítva, nagyon apróra vágva – 1 fej vöröshagyma, felaprítva – 1 gerezd fokhagyma, felaprítva – fél csokor petrezselyem, felaprítva – só, bors Paradicsomszószhoz: – 500 g paradicsomlé (Lidl-ben kapható, ez kb. 400 ml) – 1-2 evőkanál liszt – 1 teáskanál pirospaprika – 1 gerezd fokhagyma, felaprítva – só, bors – két csipet nádcukor – napraforgóolaj – víz Egy tálban keverjük össze nyersen a töltelék hozzávalóit: rizs, gomba, vöröshagyma, fokhagyma, petrezselyem. Ízesítsük sóval és borssal, jól keverjük össze és töltsük meg vele a paprikákat. Ha marad ki töltelék, tegyük félre. Öntsük egy nagyobb lábasba a paradicsomszószt és egy kevés vizet (kb. 100 ml), sózzuk, borsozzuk és adjuk hozzá a nádcukrot. Keverjük össze és tegyük bele a paprikákat. Közepes láng felett kezdjük el főzni. Közben egy kis lábasban alacsony lángon hevítsünk fel egy kevés napraforgóolajat. Adjuk hozzá a fokhagymát. Pirítsuk egy-két percig, majd adjuk hozzá a lisztet és a pirospaprikát. Pirítsuk a rántásunkat néhány percig, közben folyton kevergessük, hogy ne égjen le. A tűzről levéve lassan kezdjük el hozzáönteni a hideg vizet, folyamatosan kevergessük, hogy csomómentes legyen. Ha elkészült, öntsük a töltött paprikára, jól keverjük el és forraljunk egyet még rajta, hogy ne legyen liszt ízű. Ha túl sűrűnek találjuk a paradicsomszószt, hígítsuk még egy kevés vízzel és ha szükséges ízesítsünk még a szószon (sóval, cukorral ízlésünknek megfelelően). Tipp : tálaljuk a töltött paprikát főtt krumplival! Ha marad ki töltelék, tegyük egy kis lábasba egy kevés napraforgóolajjal, közepes láng felett kezdjük el pirítani, majd öntsük fel egy kevés vízzel és főzzük addig, amíg a rizs és a gomba is megpuhul. Isteni kiegészítője lesz a töltött paprikának, de akár el is tehetjük másnap ebédre, mert maga a töltelék egy komplett fogást alkot, ami villámgyorsan elkészül!
Gyors hummusz krém (szezámmagos csicseriborsó püré )
2015. szeptember 29. Élj harmóniában
Tegnap közreadtam egy pudla receptet (itt olvashatod) , ami egy csicseriborsólisztes indiai lepényféle. Arról már többször írtam, hogy a csicseriborsó milyen fantasztikus étel, nekem nagy kedvencem és amióta könnyen be tudom szerezni itthon a bio csicseriborsólisztet, azóta gyakran használom a konyhában. Ma amikor a kenyeret beraktam a sütőbe, elgondolkodtam, hogy ha kész lesz, mit is tegyek rá és akkor eszembe jutott ez a recept. A különböző közel-keleti pürék, pástétomok, kenyérre kenhető krémek közül az egyik legnépszerűbb a hummusz. Ez egy csicseriborsóból és szezámmagkrémből (tahini) készült püré, ami gluténmentes és vegán is. Az eredeti recept alapjánm éjszakára beáztatjuk a csicseriborsót, majd megfőzzük (ez kb. 1-2 óra). Utána a fűszerekkel összeturmixoljuk. Amikor nincs néhány órád az elkészítésre és viszonylag rövid idő alatt szeretnél hummuszt fogyasztani, ez a recept olyankor nagyon hasznos lehet. Hozzávalók: - 75g csicseriborsóliszt - 4 dl víz - 1 citrom leve - só - kurkuma (piros paprikát is használhatsz helyette) - hing (apróra vágott hagymával tudod helyettesíteni) - bors - 2 ek. tahini (szezámmag krém) - 2-3 ek. olívaolaj A csicseriborsólisztet a hinggel, kurkumával, sóval és a vízzel tedd fel főni és főzd sűrűre. Amikor kész tedd hozzá a citrom levét, a borsot és az olívaolajat. Keverd jól össze az egészet. Ha van otthon friss petrezselyem, akkor tálalásnál díszítheted azzal is. Kenyérre kenve kiváló fehérje és tápanyagforrás. Ha esetleg megunnád - ami nem valószínű, de ha mégis:) - a fűszerezés változtatásával számtalan változatot ki tudsz próbálni:) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Reform, zabpelyhes zöldborsófőzelék
2015. szeptember 24. Éltető ételek
Ki ne emlékezne a menzai zöldborsó főzelékre? Én igen... egyébként nem sok minden változott ezen a téren, még mindig tejes, lisztes, melyben csak mutatóban van borsó. Nos, ez a borsófőzelék, egy tömény élvezet. Egyrészt saját magával sűrítem, másrészt - a komplettálást is figyelelembe véve - zabpehelyliszt is kerül bele. Nincs semmi gond a lisztes sűrítéssel, ha az nem BL55-ös lisztből készül. Babák is nyugodtan kaphatják, de a fokhagymát még kihagynám belőle. Főzd meg, szedd ki a gyerkőc adagját, majd reszeld a sajátotokba a fokhagymát... ennyi. Hozzávalók (3-4 adag) - 1 kg zöldborsó (friss vagy fagyasztott) - 3 gerezd fokhagyma - 3 evőkanál zabpehely vagy zabpehelyliszt - kb. 1 dl rizs- vagy zabtej - só, bors - 1 mokkáskanál szárított lestyán - 2 mokkáskanál szárított petrezselyem (persze, ha van friss, az a legjobb!) - leheletnyi friss citromlé - 1 evőkanál kókuszolaj Elkészítése: - A kókuszolajat olvasszuk fel, majd adjuk hozzá a borsót. Süssük együtt úgy 10 percig. Figyeljünk arra, hogy le ne ragadjon. - Öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje. - Fűszerezzük sóval, borssal. - Amikor már majdnem puha a borsó, vegyük ki úgy 1/3-át, a lével együtt. Adjuk ehhez a kivett borsóhoz a zabpelyhet, a fokhagymát, és turmixoljuk össze. - Ezt a pürét és a növényi tejet keverjük vissza a főzelékhez. Főzzük úgy 5 percig, hogy a zabpehelytől besűrűsödjön. - Ekkor már a zöldfűszereket is hozzá adhatjuk. - Csavarjunk bele egy pici citromlevet. Kóstold meg, ha kell, még sózd meg.
Vegán zöldségfasírt bármilyen zöldségből (céklafasírt)
2015. szeptember 21. VegaNinja
Hozzávalók: fél kg zöldség, pl. cékla 1-2 hagyma 3-4 gerezd fokhagyma 3-4 evőkanál mustár 6 evőkanál csicseriborsóliszt teljes kiőrlésű liszt vagy zsemlemorzsa só, bors, piros paprika, egyéb fűszerek Elkészítés: A céklát lereszeljük, megsózzuk, és kb. 20 percre állni hagyjuk, majd kinyomkodjuk a levét, amit engedett. Összekeverjük az aprított hagymával és a fokhagymanyomóval kinyomott fokhagymával. Megsózzuk, majoránnát, petrezselymet, kevés […]
Szejtán alaprecept
2015. szeptember 16. VegaNinja
A búzasikérport alaposan befűszerezzük, besózzuk még szárazon, és jól elkeverjük. Magyaros ízvilághoz borsot, köményt, pirospaprikát használjunk, de ez szabadon variálható. Keverhetünk hozzá lisztet vagy sütőport, hogy ropogósabb vagy szivacsosabb állagot érjünk el. Ezután vizet adunk hozzá, 100 gramm sikérhez kevesebb, mint 2 dl víz szükséges. Ekkor összeáll egy gumis kis gombóccá, melyet félökölnyi labdákra kell szedni, […]
Sajtfüggő voltam! – Interjú Beda Szabolccsal
Csupán három hete, hogy Beda Szabolcs a maratoni táv világbajnoka lett Lyonban. A lenyűgöző eredmény értékét tovább emeli, hogy Szabi évek óta vegán. Vajon mi a titka? Nagy szeretettel gratulálunk a világbajnoki címedhez! Valóban fantasztikus ez a 2.31.14-es teljesítmény. Úgy hallottam, elég kalandos előzmények után sikerült rajthoz állnod Lyonban. Köszönöm. Egy olyan futóval utaztam ki, akit én sem ismertem korábban; Facebookon hoztak össze minket. Mindketten útitársat kerestünk, együtt autóztunk ki Szentgotthárdból. Így is 15 óra volt az út, éjjel 1-kor érkeztünk meg a Couchsurfingen szerzett szállásunkra. Szerencsére megvárt minket a házigazda, aki valóban nagyon kedves, de a szállás maga katasztrofális volt. Konkrétan nem volt szappan a fürdőszobában. Egy XVI. századi házikóról beszélünk - ezt írta is az adatlapján, de azt elfelejtette közölni, hogy takarítva is akkor volt utoljára. (nevet) Olyan kosz volt, hogy azt nem lehet elképzelni. A kamrája tele volt zöldségekkel, rendben volt a kert is, de a biztonság kedvéért másnap távoztunk a helyszínről. Persze nagyon megköszöntük azt az egy éjszakát is, csak hát a vébé miatt komfortosabb szállásra volt szükségünk. Végül egy háromcsillagos apartmanhotelben töltöttük a további napokat. Lehetett főzni, ami nekem kiemelt fontosságú volt, hiszen rengeteg ételt vittem otthonról: tésztát, rizst, zöldségeket. Vegánként azért még Lyonbanse könnyű. Én szinte kizárólag azt ettem, amit kivittem, csak bagettet, és egy lekvárt vettem helyben. A verseny előtti napon ebédre mákos tésztát ettem, vacsorára pedig lecsós rizst. Ez utóbbi eléggé el is tolódott a városnézés miatt - este 9-kor ettem utoljára, és másnap reggel 7-kor volt a rajt. Pont a várható hőség elkerülésére tették koránra az indulást, aztán ez végül nem jött be. Ahogy mesélted, aránylag hűvösben indultatok, ami neked nem volt olyan kényelmes. Igen, 17 fok volt, és felhős ég. Elsőre azt gondoltam, hogy a meleg praktikusabb lett volna, mert jobban bírom, mint a többiek. De utólag visszanézve, hogy sikerült nyernem, már nem volt jelentősége. Így viszont futóidőben tudtam jobbat hozni. Később sem melegedett az idő, én az eredményhirdetésre már hosszú ujjúba öltözve érkeztem. De eleve hogy lehet amúgy 35 fokban edzeni, versenyezni? Az a titka, hogy gyorsan kell futni, mert akkor van menetszél. (nevet) Mennyire elterjedt rólad az, hogy vegán vagy? A nemzetközi színtéren nem, nemigen ismerjük egymást, csak versenyen találkozunk. Magyar szinten többnyire köztudott. Szenior világbajnok vagy - többen megjegyezték, hogy nagypapák versenyének gondolták ezt elsőre. Az attól függ. Sokan még 80 fölött is versenyeznek. 35 év fölött kezdődik a szenior korosztály, és ötévente kezdődik az újabb korcsoport. Így én a 35-40 év közöttiekkel versenyeztem. Valahol egyszer kiszámolták, hogy 35-től az ember elkezd kicsit hanyatlani, azért van itt a határ. (nevet) Bár ez sem mindig ugyanott húzódik - tavaly sikerült megnyernem a hegyi futó országos bajnokságot szenior kategóriában, mert ott is 35 év a határ, de van, ahol 40. De egy utcai futóversenyen vagy a maraton országos bajnokságon együtt értékelnek a többiekkel. Tri-, majd duatlonból indulva, 20 évesen már országos bajnok voltál, ráadásul ,,Az év junior duatlonistája is. 1998 óta indultál Ironmanen, majd 2000-ben 3. helyen végeztél a nagyatádi Ironman Országos Bajnokságon 9:07-es idővel. Mi indított mégis a ,,csak futás felé? 1998 és 2003 között egyhuzamban hatszor indultam a nagyatádi Ironmanen. Az iskolába járás mellett ez még nem volt gond, a 2000-es eredményem is ezt tükrözi. Viszont amikor állásba kerültem, rohamosan megcsappant az erre szentelhető időm napi 8-9 óra munka mellett, és így már nem ment olyan flottul a készülés. Viszont a futás mindig is a specialitásom volt a triatlonon belül; minél hosszabb a táv, nekem annál jobban megy. Sosem voltam jó úszó. Rövidebb távokon nem is nagyon volt sanszom, mert mire kijöttem a vízből, addigra már összeálltak a bringás bolyok, az pedig esélytelen volt, hogy én hozzájuk csapódjak. Ami fontos különbség az Ironmannél: ott tilos a bolyozás, vagyis növekedtek az esélyeim. Már a kerékpáros részen is föl tudtam jönni, a futás meg végképp feküdt. Pár évig még munka mellett is edzettem, de borzasztó kemény volt. Semmi másról nem szólt az életem, mint a munka meg az edzés. Nem volt se szabadidő, se nyaralás, se semmi. Egész nyáron készülés a nagyatádi versenyre, ami akkoriban még augusztusban volt. Egy idő után viszont nem javultak az eredményeim, sőt, így elfogyott a motivációm. Végül az utolsó évet a 6. helyen zártam, ami munka mellett nem olyan rossz. Akkor merült föl bennem, hogy mivel a futás mindig is jól ment, akkor innentől arra kell koncentrálnom. Ha van előzmény, akkor azért már napi 1 óra készüléssel szép eredményeket lehet hozni. Nincs is olyan ambíciód, hogy visszatérj a Vasemberek közé? Nem igazán. Esetleg akkor, ha találnék egy olyan támogatót, aki azt mondaná, hogy készüljek föl a hawaii-i versenyre, és pár évig nem kell semmi mást csinálnom, csak edzeni. De munka mellett már biztosan nem. Mik az egyéni céljaid a futásban? Egy jó idejű maratont szeretnék még futni. Eddig inkább helyezésre mentem az eb-n és a vb-n is, voltam országos 3. is. Most egy 2 óra 30-on belüli eredményt tervezek, 25 és 28 között valahol. Az ultrafutás nem vonz? Hiszen mondtad, hogy szereted a hosszabb távokat. De, kacérkodom vele, csak azért pár évet még várok. Pontosan azért, mert most relatíve gyors vagyok maratonon. Amikor már azt érzem, hogy nem tudom túlszárnyalni az adott eredményt, akkor jöhet az ultrázás. A futást természetesen sosem fogom abbahagyni. Csapatban is évek óta nagyon eredményesek vagytok. Igen. Az ELTE Sashegyi Gepárdok futócsapat tagja vagyok. A csapaton belül van 10-12 fő, aki nagyon komolyan veszi a futást, és az eredményeket is hozza. Az utóbbi három évben mindig két csapattal álltunk dobogóra a maratoni ob-n, de szerencsére rövidebb távokon is halmoztuk a jó eredményeket (hegyi futás, félmaraton, 10 km). A nagy bravúr persze az lenne, ha csak mi állnánk dobogóra, három csapattal; ez sem elképzelhetetlen, korábban már majdnem sikerült, idén pedig még erősebbek leszünk. Reméljük, most összejön! Van-e vegán Gepárd rajtad kívül? Igen, bár ő nem általam vagy a csapatban veganizálódott, hanem már eleve azért került hozzánk, mert én vegán körökből ismertem, és tudtam, hogy komolyabban érdekli a versenyzés. Hozzáteszem, én se vegánként kerültem a csapatba, ez nekem is menet közben alakult, sok évnyi vegetarianizmus után. A többi csapattag nyitott és érdeklődő, remélhetőleg egyszer ők is erre az útra lépnek. Nyilván ők is látják, hogy mennyire jól működik ez az életmód a hosszútávfutásnál. Mióta vagy vegán? Hivatalosan 2012-ben váltam vegánná. Nagyjából 2007 óta voltam vegetáriánus, tejet már akkor se nagyon fogyasztottam, viszont konkrétan sajtfüggőként éltem. Ha nem tettem vacsorára a szendvicsemre, akkor bizony elvonási tüneteim voltak - erről ma már tudjuk, hogy a kazein nevű hormonnak köszönhető, ami a kisbocit köti az anyukájához. Ez az emberekre is ugyanúgy hat. Ennek egy huszárvágással vetettem véget, mint az alkoholisták. (nevet) Pár napig még vágyódtam utána, de aztán ez elmúlt. Könnyebben ment, mint gondoltam. Majd elkezdtem uborkát szeletelni a szendvics tetejére, és most bátran már mondhatom, hogy uborkafüggő vagyok. Mint bárki, eleinte én se gondoltam, hogy a tejipar ugyanolyan rossz, mint a húsipar, sőt... Ahogy egyre több információhoz jutottam, elsősorban Bonifert Annának köszönhetően, könnyebb volt a sajtot is letenni. Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb, és miért? A 2000-ben teljesített, 9:07-es Iromanemre, mert két olyan név mögött végeztem, akik akkor abszolút a triatlon élmezőnyét képviselték, név szerint: Fazekas Attila és Zsódér Zsolt. Nagyon büszke voltam arra, hogy tényleg csak a legjobbak tudtak megverni. Ezen kívül a maraton országos bajnokság 3. helyezésemre is, amit 2011-ben szereztem, illetve a szenior Eb- és vb-címeimre, amiket gyors egymásutánban sikerült megnyernem. Mennyit és mit edzel? Attól függően, hogy éppen alapozás vagy versenyre készülés van, napi átlagban 20 kilométert teljesítek az első, és nagyjából 15 kilométert a második időszakban. Verseny előtt és után persze én is pihenek pár napot, meg előfordul, hogy hirtelen közbejön valami, de alapvetően minden nap futok. Megesik, hogy alapozáskor napi kétszer is kimegyek, olyankor nagyon kellenek a kilométerek. Erősítő edzést nem szoktam végezni, bár biztos jól jönne, de sose volt az erősségem. (nevet) Az utóbbi időben heti egyszer futóiskolázunk a Gepárdokkal, bár ez sem a kedvencem, de csapatban persze megcsinálom. Nem vagyok laza, így ami ezt igényli, abban nem vagyok jó, nehezemre esik, de így nyilván nem olyan bajos. Milyen ételeket javasolnál a futótársaknak, kiváltandó az állati fehérjét? Ami nagyon fontos, hogy az ételek túlnyomó többsége szénhidrát legyen. A 80/10/10-es irányzatot követem, ami itthon leginkább a nyers változatában terjedt el, én azonban eszem főtteket is. A futás miatt lényeges, hogy elegendő kalóriát vigyek be, ezt zöldségből és gyümölcsből már csak anyagilag is lehetetlen fedezni. Fő táplálékaim: rizs, krumpli, tészta, köles - ezek szolgálnak köretként, mellé jönnek a párolt zöldségek: cukkini, padlizsán, karfiol, brokkoli. Illetve hüvelyeseket is eszem: babot, borsót, csicseriborsót és lencsét. Ezeket szoktam variálni. A zöldségekben van a szükséges vitamin és ásványi anyag, a köretek biztosítják a kalóriát - így minden szükséges tápanyagot egyszerűen be lehet vinni. A zsírról sem feledkezem meg (magvak), de ez ugyanúgy 10%, mint a fehérje. Abszolút nincs szükség semmiféle külön fehérjepótlásra, még vegánként sem, nemhogy mindenevőként! Én semmiféle port, italt nem használok, bőségesen elegendő az, amit az étkezések során beviszek. A krumpli,rizs és a hüvelyesek a legtökéletesebb növényi fehérjeforrások, sokszor utalnak már rájuk superfoodként is. Az összes szükséges esszenciális aminosav (fehérje) megvan bennük. A felnőtt emberek fehérjeigénye ahhoz képest, amennyit esznek, elenyésző. Lényegében szinte mindenki túladagolja. A hivatalos ajánlás testtömeg kilogrammonként 0,85 gramm, ez egy 60 kilós embernél 51 gramm naponta - ez már eleve fölül van kalkulálva, van benne egy biztonsági tartalék. Én ezt bőven túlteljesítem. Van olyan élsportoló vegán ismerősöm, aki napi szinten 180 gramm fehérjét is bevisz ugyanezzel a magas szénhidráttartalmú étrenddel. Nem mondhatjuk, hogy túlsúlyos lenne, vagy bármiben hiányt szenvedne. Ha valakit ennél is bővebben érdekel a téma, ajánlok még egy cikket ebben a témában. Mik a mélypontjaid, és hogyan lendülsz át rajtuk? Az a nagy szerencsém, hogy pont az étkezésemből fakadóan nincsenek mélypontjaim. Nem érzem magam fáradtnak, a hosszú futásokat sokkal jobban bírom. Megszűnt a vércukoringadozás. Régebben gyakran előfordult, hogy a 30-as futásaim végére nem voltam jól, nagyon megéheztem. Mióta ezt a diétát követem, gyakorlatilag bármennyit kimehetek futni. A kétórás futásaimra most már mindig úgy megyek ki, hogy nem eszem előtte, csak utána. Nem titok, hogy a futáson kívül egy vegán webáruház és egy versenyszervező iroda is kapcsolódik a nevedhez. Hogy fér bele ennyi minden az életedbe egyszerre? Hogy tudsz ennyi mindennel foglalkozni ilyen komoly futókarrier mellett? És még van egy civil foglalkozásom is. (nevet) Vállalatirányítási rendszerek bevezetésével foglalkozom. Ez projekt jellegű, nem feltétlenül folyamatos elfoglaltság. Bár most nyáron épp összejött minden: egyszerre négyfelé kell figyelnem, nem egyszerű, valóban nagyon be kell osztanom az időmet. Vannak-e példaképeid? Futóként sose voltak. Mindig a magam útját jártam. Tudom, hogy ez sok embernek számít, de nálam ez nem fontos. A vegánok közül azonban Bonifert Anna mindenképp kiemelendő, az itthoni vegán közösségért elmondhatatlanul sokat tett és tesz. Állandóan szervez, klubokat, filmvetítést hoz össze, könyvet ír, létrehozta a Vegán Állatvédelem Egyesületet is. Minden elismerésem az övé. Mi az a titok, amit most megtudhatunk rólad? Szeretem az elvontabb, extrémebb művészeteket, zenéket és filmeket. Szívesen hallgatom a Tudósokat, és a Bizottságot. Gyakran üldögélek harmadmagammal a moziban egy Lars von Trier-filmen. Akkor viszont hadd kapcsoljak ide egy zenét, amit egy magyar dj, Mastif írt. A szövegbetét Trier Melancholia című filmjéből származik. Köszönöm, érdekel! Erről a filmről jut eszembe, hogy a Rammstein is nagy kedvencem. További szép eredményeket, még több sikert kívánunk a futásaidhoz! Nagyon köszönöm. Zwickl Évi
Tranzitra fel!
A következő írásom megosztja majd társadalmunkat. Egy gasztroblog általában nem foglalkozik politikával, szociológiával, legalább is a blogbejegyzéseiben. De ételekkel, receptekkel, egészségmegőrzéssel, stb. igen. Írásommal kicsit kilépek ebből a skatulyából, s ha mégsem tetszene, el kell mondjam, megmarad az ételekkel való kapcsolat. Friss az élmény, ezért lehet, kicsit kusza lesz, de igyekszem ,,még melegen tálalni az élményeket. Az összegzés a végén nem marad el. Kezdetektől foglalkoztatott, mi a helyzet a menekültekkel. Sokat ugyan nem kérdezősködtem, így történt, hogy nem szereztem tudomást korábban arról, hogy milyen úton-módon lehetek részese annak a folyamatnak, hogy a Budapesten táborozó menekültek (nem bevándorlók!) számára valamilyen segítséget nyújtsak. Szombaton végre elért hozzám is a hír, hogy hova és mikor mehetek. Vártam, mint mások a hétvégi kiruccanást. Közvetlen előtte azonban elmentem a piacra és vettem több mint 20 kg szilvát, mert olvastam valakinél, hogy a banános dobozt milyen gyorsan szétszedték, mert bizonyára szeretik a gyümölcsöt... Első ételosztás Reggel 9 körül érkeztem a helyszínre, ahol már szorgos-dolgos kezek készítették a szendvicseket. Körbeállták az asztalt, valaki a kenyereket kente, más csomagolta zacsikba, paprikát/almát is adtak hozzá. Sárgaborsókrémből készült növényi margarinnal lazított pástétomokat kentünk meg, aránylag vastagabban, majd raktuk össze a két szelet kenyeret. Előkészületi munkák: Éppen csak a jobb és bal oldalamon állók nevét tudtam meg, mert inkább mindenki dolgozott, kevésbé beszélgetett. Több száz szendvicset készítettünk. Kenyerek elfogytával szerveződött, hogy kik mennek osztani. Szerettem volna menni én is a közeli Köztársaság térre, de nem jött össze. Jól jártam. A reggeli első próbálkozás nem volt sikeres osztás, az osztók visszajöttek, mert különben szétszedték volna az összes csomagot. Kupaktanácsot tartottunk. A döntés: válasszunk ki néhány menekültet, mondjuk meg nekik, hogy ha sorba állítják társaikat és segítenek nekünk, akkor mi ezt honoráljuk feléljük nagyobb adag étellel. Afganisztánból érkezett férfiakkal színesebb a tér zöld pázsitja. Nőkett érdekes módon ott nem nagyon láttam, gyerekeket, nagyobbacska srácokat igen. Értelmes tervezésnek jó gyümölcse lett. Mindenféle gond nélkül sikerült kiosztani több száz kis pakkocskát. Mindenkinek jutott, aki sorba állt. A végén marad még egy táskányi adag, amit már maguk az afgán menekültek osztottak szét a később érkezőknek. Második ételosztás Visszaérkezve láttuk, hogy készült bőven szendvics, így az a döntés született, hogy a Keleti pályaudvarnál is megpróbálkozunk. Közben jöttek a hírek, hogy épp mi zajlik ott. (Bővebben itt és itt és itt olvasható.) Összepakoltunk 2-3 autóba, és a bázisról átmentünk a Keletihez. A Rottenbiller utca felől közelítettük meg az aluljárót. Önkéntes szervezőnk és segítőnk, Ilona (aki amúgy szerintem teljesen érthetően beszél angolul), már megegyezett ismét néhány menekült fiúval, hogy segít. Árnyékos résznél megálltunk és lassan elkezdtek jönni, sorba állni. Mivel a tranzit zóna a Rottenbiller aluljáróhoz képest beljebb van, így aránylag kevesen érkeztek. Ekkor néhányan közelükbe merészkedtünk és próbáltuk jelezni feléjük (pl. angolul, de sokan nem beszélnek angolul), hogy ételosztás van, menjenek enni. Gyermekes anyáknak intettem, hogy kövessenek, így szerencsére egyre többen értesültek az ételosztásról. Néhány képet készítettem az aktuális állapotokról. Miközben a pályaudvar felől olyan hangok hallatszottak, mintha focimeccs lenne (persze nem az volt), más családok nyugodtan ,,sziesztáztak. Az utolsó csomag ételeket már személyesen vittem oda még távolabb levő helyekre, ahol kisgyermekek-anyuka menekülteket láttam. (Mivel nagyon sok férfi jött, kevés nő gyerekkel.) Meg kell jegyeznem, nem szedtek szét, közelembe sem jöttek. Nyilván, igyekeztem nem feltűnést kelteni, úgy adtam oda a csecsemős vagy kisgyermekes anyukáknak a maradék néhány szendvicset. Élet a tranzit zónában: Harmadik ételosztás Ismét visszatérve a bázisra, épp gyümölcsöket pakoltak csomagként az addigra újonnan érkezett önkéntes segítők. Szilva, amit hoztam, szintén sorra került. Nagyobb adag csomag elkészült, indultak a Köztársaság térre osztani. (Az első osztáshoz képest eltelt már 2-3 óra.) Alul szervezett osztás volt, más vezette az előzőhöz képest. Egy darabig türelmes sor volt, majd az emberi ösztön diadalmaskodott, sajnos. Szomorúan tértünk vissza. Ismét bebizonyosodott, komolyan meg kell szervezni az osztást, és ez bizony nem volt. Negyedik ételosztás Ez volt a legnagyobb kihívás talán, mivel meleg étel készült. Míg a szorgos-dolgos kezek pl. fokhagymát pucoltak, cukkinit aprítottak, stb. az ebédhez, néhányan elkezdtük a bejárat közelében lévő csomagokat szétszelektálni. Ugye van egy néhány bevásárlóközpont, ahol online elintézheted a bevásárlást. Nos, igen, így kap a bázis nagyon sok élelmet, meg pl. uzsonnazacskót. Van ezzel némi probléma, ahogy én látom, de erről majd később... Elhatároztam, hogy nem megyek ki a következő ételosztáshoz, hanem benn pakolok, hogy legyen hely a mozgásra (nagyon kicsi kis területen zajlik minden), hogy ne menjenek tönkre a gyümölcsök, zöldségek. Míg pakoltam, elkészültek a bedobozolt főtt ételek és indultak ki. Mivel a reggeli csapat időközben megújult emberekben, így kértek, hogy én is menjek, mert már tapasztalattal rendelkezem, és nem akarnak úgy járni, mint az előző ételosztásnál. Summa summarum az ételosztás sikeres volt, ugyanis követtük a Keletinél is bevált módszert. Most a Köztársaság tér másik végében osztottuk. Időközben rendőröket is láttunk megállni, kiszállni, akkor hallottam, hogy minap igazoltatták az önkénteseket, és akiknek nem volt maguknál a személyi, vagy más igazolvány, azokat bevitték az őrsre. Ami azt illeti, telefonnal is félve mentem ki, nem hogy táskával vagy iratokkal... Munka közben figyelni a saját értékeinkre nem mindig olyan egyszerű. Volt néhány magyar ember a távolban, aki problémázott, hogy zavarja a nyugalmát a sok afgán menekült. Nem tudom, éjszaka valóban olyan hangos életet élnek-e, hogy nem tudnak aludni a környék lakói....? Most mindenesetre nem tűnt úgy, hogy zsivaj lenne. A meleg ételosztás után visszamentem a segítők közé, elköszöntem, és elindultam haza. Reggel 9-14.30-ig ott voltam. Amikor eljöttem, készítették a vacsorát. Ételosztás képekben: Konklúzió - avagy némi tanulság Amikor elterveztem, hogy megyek, segítek, titokban akartam tartani a köz előtt, több okból. Most azonban mégis beszámolok, hogy tanulságot levonva segítség lehessen azoknak, akik eztán akarnak valahogyan segíteni. Először is, amiről írnom kell, az az ételek, amik oda érkeznek. Joghurt, gyümölcsjoghurt, tej, tejföl, kefír, sajtkrém, vajkrém - annyi érkezett adományként, hogy már hűtőkben sem fértek el. Egyszerre ennyit nem lehet kiosztani. Hüvelyes (bab, sárgaborsó, lencse) szintén nagyon sok érkezett, amikből nap, mint nap készítenek pástétomokat, ez jó, ez szükséges. Cukor - jó, magyar (?) kristálycukor. 10-20 kg legalább volt, és egyszerűen nem tudom elképzelni, mibe fogják felhasználni. Szóval, ha valaki küldene oda élelmiszert, vinne oda élelmiszert, cukrot és gyorsan romlandó tejterméket inkább ne! Répa - sajnos arra már nem jutott időm, hogy átválogassam valakivel a közel 1 m3 (egy köbméter) mennyiségű répát, mert némelyik már el kezdett penészedni. :( Répát néhány napig szintén ne küldjenek. Akik pedig ott dolgoznak, szakácsok, segítők, használják bátran (fel) a répát, ha már ennyi van, és romlik. Szendvicsbe, szendvics mellé reszelve ugyanúgy felhasználható, mint a paradicsom, paprika, ha főzésre nem használják. Higiéniai termékek (férfi-női borotva, fogkefe, borotvahab, stb.) akadt elvétve a szelektálás során az adományok között. Próbáltam kideríteni, el tudják-e juttatni ezt bárhogy a menekültekhez. Szerintem elég nehéz ezt megoldani. Ha valaki ezt adakozna, keresse meg a ,,célállomást, akik tudnak ennek szétosztásában segíteni. Ellenben takarítószerek, szivacsok, fertőtlenítő dolgok jól jönnek a konyha működéséhez. Keksz - rengeteg féle keksz volt, amiből szintén sokat összepakoltunk. Remélem, a következő ételosztásoknál kekszeket is raknak a csomagokba, hogy elfogyjon. Szerintem mi kellene még oda? Műanyag rekeszek - vagy 10-15 db, ugyanis a főtt ételeket abba viszik ki a helyszínre, egy rekeszbe pedig nem túl sok fér. Ráadásul elhasználódhatnak, mivel folyamatosan pakolnak bele, viszik tovább, hozzák vissza. 1 nagy hűtő, aminek egy kis fagyasztója van. A hűtőt ugyanis, még ha nem is érkezne tejtermék, a zöldségekből, gyümölcsökből is meg tudnák tölteni. Nem tudom, kié a hely, minden olyan anonim módon működik, szóval mielőtt odaállítasz egy hűtővel, jelezd a helyi segítőknek, hogy helyet tudjanak rá készíteni (áramba kötni, stb.). 10 kilós nagy tehertűrésű szatyrok (pl ikea), a szendvicseket ugyanis ezekben viszik ki osztásra, és most is volt néhány, aminek a füle elszakadt. Különböző méretű uzsonnás zacsik (ez bizony gyorsan fogyó termék). Legfeljebb 1-2 közepes méretű lavor, vagy műanyag tál, amiben a zöldség/gyümölcsmosás még gyorsabban halad. Leginkább azonban az lenne jó, hogy mielőtt valaki leadja online rendelését, amit kiszállítanak egy-két napon belül oda, menjen el, nézzen körül, álljon be fél órára, lássa meg, hogy mire van ott szükség! - Szerintem . A többiről beszéljenek a képek fentebb.
A legfenségesebb pásztor pite – Sheperd’s pie – (vegán)
2015. augusztus 24. Zizi kalandjai
Réges régen látogatóban járt nálunk két angol barátunk, Jay és Jon. Jay-t ismertük, ő hozta magával Jon-t, aki “katasztrófára” számított Magyarországot illetően. Aztán persze nagyon nagyot csalódtak, amikor kiderült, hogy milyen szép az országunk, milyen csodás vendéglátásban van részük és milyen fantasztikus, jófej barátaink vannak. Ki akarták fejezni hálájukat a vendéglátásért, ezért úgy döntöttek, hogy főznek nekünk valami nagyon angolosat. Jon fel is hívta az anyukáját, hogy pontos instrukciókat kapjon egy recept elkészítését illetően, ami nem volt más, mint a Sheperd’s pie (pásztor pitének lehetne fordítani…). Megvettük együtt az alapanyagokat, majd birtokba vették a konyhát, ahonnan mi teljes mértékben ki lettünk tiltva és két angol pasi, akik még életükben nem főztek semmit, készítettek nekünk egy finom vacsorát nyolc főre. Néha-néha azért bepillantottunk a konyhában, hogy mennyire van káosz, de a fiúk egész jól kezelték a helyzetet. Az akkor készült verzió húsos volt, de, amit én hoztam most, az egy vegán verzió. Annyira, de annyira jól sikerült, hogy az egyik húsevő nagypapa is megnyalta utána a tíz ujját. Egy kevés maradt belőle és másnap csak remélni tudtam, hogy se I. se Ádi nem kér belőle és az egészet én ehetem meg vacsorára. Így is történt. Azóta még egyszer elkészítettem és újfent nem tudtam betelni vele. Állandó étel lesz a családi “étlapunkon”, az már tuti! A bele kerülő zöldségek természetesen ízlés és hűtőtartalom szerint változtathatók: cukkini, padlizsán, gomba, csicseriborsó, bab, stb., amit találtok, azt tegyetek bele! Készítettem hozzá zöld köretet leveleskelből, de párolt fokhagymás spenóttal vagy mángolddal is isteni lehet! Vegán pásztor pite (Sheperd’s pie) Hozzávalók: – 10-12 db közepes méretű burgonya, meghámozva, felkockázva – 2 nagy fej vöröshagyma, felaprítva – 4-5 gerezd fokhagyma, felaprítva – 1 szál zeller vagy egy kis zellergumó fele, felaprítva – 1 db közepes répa, felaprítva – 1 db kisebb padlizsán, felkockázva – 2-3 db közepes cukkini (kb. 10-15 cm hosszúak), felkockázva – 1 db paprika, felkockázva – 250 g csiperke gomba, felszeletelve – 1 marék vöröslencse – 1 db konzerv csicseriborsó, leszűrve, átmosva – 350-450 ml paradicsomlé – 100-200 ml víz – zöldfűszerek: bazsalikom, oregánó, petrezselyem, felaprítva – 2 teáskanál füstölt pirospaprika – 1 evőkanál sörélesztő pehely – só, bors – kókuszzsír A burgonyából burgonyapürét kell készíteni. Megfőzzük sós vízben a felkockázott burgonyát, majd leszűrjük. Adjunk hozzá 2-3 evőkanál kókuszzsírt, törjük össze, pürésítsük és tegyük félre. Egy nagy serpenyőben kevés kókuszzsíron dinszteljük meg a vöröshagymát és fokhagymát a répával és zellerrel. Kb. 8 perc után adjuk hozzá a paprikát, a padlizsánt és a cukkinit. Főzzük közepes láng felett 8-10 percig, majd adjuk hozzá a gombát. Ekkor sózzuk, borsozzuk és szórjuk meg a füstölt paprikával. Pirítsuk, főzzük további 5 percig, majd öntsük hozzá a paradicsomlevet és a vizet. Először kevesebb mennyiséget a megadottnál, hogy a végén tudjuk hígítani a ragut, ha szükséges. Ekkor adjuk hozzá a zöldfűszereket is és újabb kóstolás után ízesítsük még sóval és borssal, ha szükséges. Főzzük addig, amíg a zöldségek éppen megpuhulnak (kb. 15 perc), alkalmanként megkeverve. Ezután adjuk hozzá a vöröslencsét és a leszűrt csicseriborsót és ha túl sűrűnek találjuk a ragut, lazítsuk egy kevés paradicsomlével és/vagy vízzel. Főzzük további 5-10 percig, majd zárjuk el alatta a gázt. A ragut kanalazzuk át egy mély tepsibe, egyengessük el a tetejét, majd szedjük rá a már elkészült burgonyapürét. Simítsuk el a tetejét, majd szórjuk meg a sörélesztő pehellyel és egy kevés füstölt paprikával. 180C fokra előmelegített sütőben süssük kb. 20-25 percig, amíg a teteje egy kicsit megpirul, a ragu pedig bugyogni kezd.
Hogyan készítsük el a kölest finoman?
2015. augusztus 22. Éltető ételek
A köles gyakori vendég a konyhámban. Szinte naponta készítek valamilyen formában. Sokan nem tudják, hogy milyen sok jó élettani hatása van, de emellett még az is fontos, hogy finom. A köles nem igényel előzetes áztatást. Alaposan át kell mosni . Sokan nem szeretik az "illatát", ilyenkor én azt tanácsolom, hogy az átmosott kölest kevés zsiradékon pirítsuk át, és így főzzük meg. Minimum 3x mennyiségű vízzel kell elkészíteni. 15 perc alatt elkészül, utána még érdemes kicsit fedő alatt hagyni, hogy párolódjon. Én rendszeresen használom levesbetétként . Tehát, míg korábban galuskát vagy egyéb tésztát tettem a levesbe, most már kölest. Borsóleveshez, zöldségleveshez, sőt, ha néha húslevest készítek, ebbe is köles kerül. Ebbe a bablevesbe is kölest tettem. Az ezerarcú kása . Ez lehet édes vagy akár sós-fűszeres. Az édes köleskását sűrűre főzöm (én meg szoktam darálni a kölest), és mellé öntöm a növényi tejet. Kukoricával vegyesen szoktam ezt főzni, ez az aszaltgyümölcsös édes pulszka. Mindenképpen próbáljátok ki. Vagy növényi tejben főzöm meg, egy kicsit hígabbra hagyva. Ez az édes köles reggeli. Itt óriási lehetőségek vannak. Tehetünk hozzá különböző aszalt gyümölcsöket, kókuszt, fűszerezhetjük fahéjjal, narancsolajjal, gyömbérrel, vaníliával vagy akár szegfűszeggel. Kínálhatunk hozzá házi lekvárokat vagy friss gyümölcsöket. Megszórhatjuk csokireszelékkel vagy kakaóporral, de akár darált mákkal is. Mindig más-más ízt kapunk. A sós kása alapja mindig valamilyen zöldség. Én szeretem, ha sokszínű, ezért a narancssárga répa és valamilyen zöld zöldség (pl. brokkoli, zöldbab) mindig kerül bele. A fűszerezéssel mindig más-más ízvilág kerekedik ki belőle, és a végén ne felejtsük el a friss fűszernövényeket sem. A spenótos köleskása is nagyon finom. Gombócok készítése . Ennek alapja a sűrűre főzött köleskása. Készíthetünk belőle hamis túrógombócot, de én töltöttem már meg a gombócokat szilvalekvárral vagy datolyakrémmel is. Főzelékek sűrítése . Amikor a recept azt írja, hogy lisztes rántást készítsünk, akkor én előszeretettel használom erre a célra a köleslisztet. Szép sárga lesz a színe, és főleg gluténmentes. Sütemények, édességek, pudingok, péksütemények . A köles rudit szerintem mindenki ismeri. Nagyon kedvelt, és kis munkával elkészíthető sütemény. Amikor a tepsibe kölest öntünk, teszünk bele sok finomságot, felöntjük vízzel és megsütjük. Ilyen például a kókuszos kölessüti. De itt sem kell pontosan betartani a receptet, olyan aszalványt, olajos magot, fűszereket és gyümölcsöket teszünk bele, amilyeneket éppen szeretnénk. Viszont egy szabály van. Mindenképp várjuk meg, hogy kihűljön, így szépen szeletelhető lesz. Én császármorzsát is készítettem már kölesliszttel. A gluténmentes zsemlék, kenyerek fontos összetevője a köles. Köretek, egytálételek. Zöldséges raguk kiváló párosítása a köles, de a chilis babhoz is sokszor köles kerül (már csak a komplettálás miatt is). Nagyon finom a medvehagymás köles is, melyet akár gombócozni is lehet. A hamis burgonyapüré alapja is a köles. Krémek, kenőkék . Nagyon finom a köles kőrözött. Ezt még Zsófi lányom is szereti annak ellenére, hogy nem a kedvence a köles. Legalábbis jobb, ha nem tud róla, így minden gond nélkül megeszi. A csecsemők első étele lehet a hozzátáplálás során. Nagyon jó köleskásák kaphatók, de természetesen mi is készíthetünk a babánknak kását, illetve pépet gyümölccsel vagy zöldséggel.
Quase... qusa... kesad... szóval mexikói melegszendvics
2015. augusztus 18. Vegán muflon
Quesadilla, ez az! A gúnyolódó dél-texasi vendégmunkásoknak pedig innen is üzenném: én is ugyanígy fogok röhögni, ha megpróbálkoztok leírni a "vörösboros tarhonyaleves dödöllével" kifejezést. Nem mellesleg a blog első olyan receptje következik, melyhez vegán sajtot használtam. "Az mi? Úgy hangzik, mint az állati eredetű körtebefőtt! Fújj!" - hallom lelki füleimmel a laikusok értetlenkedését. Nos, léteznek olyan sajtok, melyek nem érintkeztek sem tehén, sem kecske, sem tapír, és - pláne - hangyászsün tőgyével. Kb. így festenek (a félreértések elkerülése végett: ez csak a csomagolás), és igazán kiválóak. És akkor előkészíti sebesen: 1 csomag szeletelt vegán sajt 1 doboz vegán tejföl (bioboltfóbiások, figyelem, ez GRoby és nagyobb Spar üzletekben is megtalálható) 1 doboz konzerv vörösbab 1/2 dobos konzerv kukorica 1 csomag tortilla lap 1 csokor petrezselyem 1 csokor zöldhagyma 1 db kaliforniai paprika 1 db nagyobb lilahagyma 2 gerezd fokhagyma 1 felaprított chilipaprika só, bors A lilahagymát vonakodva felcsíkozzuk, kevés olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk az összetört fokhagymát. Hozzáadjuk a felcsíkozott paprikát, és megpirítjuk. A babot és a kukoricát lecsepegtetjük (de hülye szó ez!), majd sietve a serpenyőbe szórjuk. Hozzálapátoljuk a tejfölt, a felaprított petrezselymet, a zöldhagymát, a chilipaprikát, sózzuk, borsozzuk, és elmélyülten megkeverjük. Pár percig hagyjuk összeérni, majd kb három evőkanálnyi elegyet némi sajt társaságában - hepciásan - egy tortilla közepére halmozunk, és elegyengetjük. Ekkor egy váratlan fordulattal félbe hajtjuk a tortillát, és egy forró, ám száraz és vékony serpenyőbe helyezzük. Megfordítjuk, majd mikor mindkét oldala megpirult, szájjal fogyasztjuk.
Csicseriborsós gulyás
2015. augusztus 10. Vegán Család
Hozzávalók: 1 csésze száraz csicseriborsó (vagy fél kg konzerv) babérlevél 4 db vöröshagyma felaprítva 4 gerezd fokhagyma 1 kg nyers, hámozott, felkockázott burgonya 1 üveg sűrített paradicsom (1kg-os üvegben eltett házi s. paradicsomot használtunk) vegamix ízlés szerint 3 tk borspótló 3 tk só 3 tk pirospaprika olívaolaj [...] Bővebben!
Vegán paella
2015. augusztus 3. Éltető ételek
A paella egy jellegzetes spanyol étel, melyet legtöbbször hallal (vagy más hússal) készítenek. Egyszerű és tökéletes ebéd vagy vacsora. Eredetileg fedő nélkül készül egy nagy serpenyőben, de mivel én barnarizst használtam, így mindenképp fedővel készítettem. A sárga színét a sáfrány adja, de mivel ez a fűszer "aranyárban" van, ezért én sáfrányos szeklicét "magyar sáfrányt" használtam. Hozzávalók: 1 csésze barnarizs (én a DM új Bio termékcsaládját nagyon megkedveltem, a barnarizse pedig kifejezetten finom)1/2 csésze zöldborsó1/3 csésze csicseriborsó éjszakára beáztatva20 dkg gomba1 evőkanál kókuszolaj1 vöröshagyma3 gerezd fokhagyma1 kápia paprika - 1 zöldpaprika - 1 paradicsom - 1 marék spenót - 1 mindenmentes zöldségleveskocka - 1/2 kávéskanál pirospaprika - 1/2 kávéskanál sáfrányos szeklice - himalája só, bors Elkészítése: A kókuszolajon pirítsuk meg (kb. 3-5 perc) a megtisztított, és negyedekre vágott gombát. Sózzuk, borsozzuk, reszeljünk bele 1 fokhagymát is.Szedjük ki a serpenyőből, majd dobjuk bele az apró kockára vágott hagymát. Dinszteljük pár percig, majd reszeljük hozzá a fokhagymát is.A spenótot tépkedjük kis darabokra, a paprikákat és a paradicsomot vágjuk fel szintén kisebb darabokra. Az átmosott rizs is mehet hozzá.Pirítsuk együtt pár percig.Ezután a beáztatott csicseriborsót adjuk hozzá, és öntsük fel 2,5 csésze vízzel.Fűszerezzük, fedjük le, és főzzük fél órát úgy, hogy nem keverjük meg.Ezután adjuk hozzá a zöldborsót és a pirított gombát.Főzzük további fél órát, csak az utolsó 10 percben kevergethetjük.
Helyes táplálkozás a nyári forróságban
2015. július 24. Éltető ételek
Nem egy mindennapos dolog, hogy napokig 40 fok körül van a hőmérő higanyszála. Még az erős, egészséges embereket is nagyon megviseli, nemhogy az időseket és a gyerekeket. Ilyenkor kifejezetten oda kell figyelni, hogy mit eszünk és iszunk. Bár azért a szervezetünk jelez, nem kívánja nehéz, zsíros ételeket. Jól esik ilyenkor a gyümölcsreggeli és a zöldségsaláta is. Amennyiben a makrobiotika elveit figyelembe vesszük, akkor figyeljünk a yin és yang ételek egyensúlyára. Hideg évszakokban melegítő hatású ételeket, nyáron hűtő hatású ételeket fogyasszunk. Az édes, fanyar és a keserű ízeket helyezzük előtérbe. A sós, csípős, savanyú ételek belülről fűtenek, jobb kerülni ezeket. Ugyanakkor az öt elem tana szerint kifejezetten jót tesznek a csípős, erős fűszerezésű ételek , mert az első pillanatban valóban fokozzák a hőséget, de végső soron felszínre hozzák és eloszlatják a test melegét. Ilyen fűszerek pl. a bors, chili, csípős paprika, gyömbér. Mit együnk? A nyers gyümölcsöknek, zöldségeknek kifejezetten hűtő hatásuk van. Reggelire tökéletes egy gyümölcsreggeli, vagy egy csírakása. A kolláth reggeli is kifejezetten hűtő hatású, hiszen szintén főzés nélkül készül el. Igazán tápláló a zöld turmix, a gyümölcsös smoothie. Készítsünk ebédre nyers gyümölcsleveseket, főételként együnk különböző gabonákat zöldségekkel (pl. raguval), főzelékeket. Nagyon jó hűtő hatása van a mungóbab levesnek, mely Kínában mindennapos eledel. Vacsorára könnyű zöldsaláták nemcsak finomak, hanem táplálóak is. Amennyiben főzzük az ételt, akkor az ételek készítése során a zöldségeket vékonyabbra (gyufaszál vastagságúra) vágjuk, és kevésbé főzzük meg. A legjobb a grillezés, a párolás, a wokban sütés, kerüljük a sütő használatát. Süssünk rövid ideig és magas hőfokon, gyorsan pároljuk meg az ételeket. Ezzel a módszerrel kevesebb energiát vesz fel az étel, így hűtő hatást kapunk. Mit igyunk? Elsősorban tiszta, buborékmentes, tisztított vizet. Kerüljük a cukros ivóleveket, teákat, szörpöket. Készítsünk friss gyümölcsökből fele víz hígítással turmixokat. Amennyiben teára szomjazunk, akkor borsmenta, fodormenta, hibiszkusz, citromfű, körömvirág, levendula, édeskömény teát is ihatunk. Nagyon fontos, hogy ilyenkor az izzadás fokozódik, ezért többet kell innunk a megszokottnál. De NE jeges italokat igyunk , mivel ezek leállítják az emésztést és utána sokkal fokozottabb lesz az izzadás. Ismeretes, hogy az arabok a nagy nyári melegben forrón isszák a mentateát . A menta önmagában is hűsítően hat a szervezetre, és a meleg tea elkortyolgatása után a szervezet hűteni kezdi az italt, így leadja a hőt. A jeges ital fogyasztása során ez pont fordítva történik, tehát a szervezet hőt termel, fokozódik az izzadás. Ugyanakkor az izzadással az ásványi anyagokat is fokozottan ürítjük, ezért az étkezéseknél ezek pótlására is oda kell figyelni. Gyakori az, hogy a szomjúságnak nem a vízhiány az első jele. Fejfájás, szédülés, koncentráció zavar esetén is jót tesz egy pohár víz. Hűtő hatású - gyümölcsök: alma, édes bogyós gyümölcsök, görögdinnye, sárgadinnye, déligyümölcsök - gabonák: köles, árpa, búza - zöldségek: brokkoli, paradicsom, uborka, cukkini, spárga, zöldbab, zöldborsó, karfiol, édesburgonya, zeller, fejes saláta, retek, spenót, tök - hüvelyesek: mungóbab, limabab, szójabab, vesebab - fűszerek: római kömény, édeskömény, koriander, tárkony - csírák - színek: fehér, világoskék, zöld Egy kis tisztítás Ilyenkor érdemes dinnyenapokat tartani. Jól tisztítja a méregtelenítő szerveket, a vesét, a májat és az ereket. Ha rászánjuk magunkat erre, akkor fontos, hogy ne együnk mellé semmi mást, még vizet se igyunk. Hetente 1-2 gyümölcsnap is igazán üdítő lehet ebben a nagy melegben. Válasszunk egy könnyedebb napot, akár hétvégét, vagy déltől másnap délig történő gyümölcs- és zöldségevést.
Roppanós és édes zeller saláta, almával és dióval (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán, nyers)
Ezt a receptet már korábban készítettem, de úgy gondolom, most nagyon aktuális. Még mindig meleg van, így még mindig friss, vitalizáló, tápanyagban gazdag és lédús ételekre vágyunk, anélkül, hogy a konyhában kellene hosszú órákat töltenünk. Egy gyors, és egyszerű, szemet gyönyörködtető, nagyon finom, magas tápértékű saláta, amit akár egész évben bármikor elkészíthetünk. :-) roppanós és édes zeller saláta, almával és dióval (mindenmentes, vegán, nyers) A zeller egy megosztó zöldségféle. Egyedi íze miatt én is a "nem szeretem" kategóriába tartozom. Igyekszem a zöldségeket önmaguk természetes, és értékes állapotukban felhasználni, és fogyasztani. Lehetőleg kevés fűszert használok, hogy újra megtanulhassa a testem érezni a természet adta csodálatos ízeket, és zamatokat. :-) Azonban vannak zöldségek, mint például a szárzeller, amit egyszerűen képtelen vagyok önmagában, nyersen fogyasztani. Mivel rendkívül hasznos tápanyagtartalommal bír, ez az egész évben elérhető zöldségféle, ezért megpróbálom kitalálni, hogy milyen formában tudom belecsempészni az étkezéseinkbe, anélkül, hogy direktben érintkezne az íze a nyelvemmel?! :-) Ilyen, egyik általam használt megoldás a naponta fogyasztott zöld turmix, amiben rengeteg zöldséget vagy fűszert el lehet dugni, és fogyasztani, anélkül, hogy észrevennénk, hogy az adott hozzávalót nem szeretjük. ;-) A másik ilyen étel, a téli hidegben szívesen kanalazgatott zellerkrémleves. Most pedig egy újabb saláta ötlettel szolgálok nektek, amiben szintén alig érezhető a szárzeller markáns íze. Nekünk nagyon tetszett a színes, és roppanós saláta, amiben a diónak köszönhetően (a tökéletes növényi fehérje és ásványi- anyag forrás) még laktató is volt! édes pácban pihenő szárzeller (mindenmentes, vegán, nyers) A zeller nem tartozik a világ és Magyarország legfontosabb zöldségnövényei közé. Megítélése nyugat-európában kedvezőbb, mint Magyarországon. Mivel az elmúlt pár évet mi is nyugat-európai országokban töltöttük, így nap, mint nap találkozhattunk a szárzellerrel a szupermarketekben. Mikor először a kezembe vettem, fogalmam sem volt mi az, és mit kellene vele csinálnom?! Az angol 'celery' megnevezés pedig teljesen összezavart, hisz korábban a zellerhez más képélmény tartozott. Ha az ember egy számára új kultúrában tölti mindennapjait, és azt látja, hogy egy addig idegen dolog, a másik kultúrában mindennapos, és természetes, akkor elkezd ismerkedni, az addig ismeretlen dologgal, szokással, étellel. Én is így tettem! :-) Hála az internetnek, manapság, nagyon gyorsan juthatunk új információhoz, és ismeretekhez! Zeller ügyben hamar fel is zárkóztam nyugat-európai társaimhoz! ;-) roppanós és édes zeller saláta, almával és dióval (mindenmentes, vegán, nyers) "A zeller sokszínűbb, többféleképpen felhasználható, mint elsőre gondolnánk. Először is, a zellernek három fő típusa van: a gumós, a halványító- és a metélőzeller. Nálunk és Közép-Európában az első változatot termesztik, Angliában, Franciaországban, Olaszországban és Észak-Amerikában pedig inkább a halványítózellert kedvelik. A metélő típusnak kisebb a jelentősége. A gumós zellernek gumóját, levelét, a halványított zellernek akár 30-40 cm hosszú, húsos levélnyelét, a metélőzellernek levelét használják fel ételkészítésre." Az általam leggyakrabban használt zeller fajtát, "szárzellernek, rúdzellernek, angolzellernek és halványított vagy halványító zellernek is hívják. Magas víztartalom és kevés kalória jellemzi. Nagyon friss és üde zöldség. A rostokban gazdag szárzeller a fogyókúrázók kedvelt étele, hiszen kalóriaértéke igen alacsony, 100 grammban mindössze 14 kcal van. Tartalmaz nátriumot, kalciumot, foszfort, káliumot, vasat, magnéziumot, vitaminokat és nyomelemeket is. Kiváló méregtelenítő és tisztító hatású, segít megszabadulni a felesleges salakanyagoktól, így a narancsbőr ellen is hatékony. Tisztítja a bőrt, gyulladáscsökkentő, erősíti az idegrendszert. A benne található rostoknak köszönhetően segíti a bélrendszer működését, mely nagyban hozzájárul immunitásunk megőrzéséhez is. Az angolzellert Ázsiában évezredek óta használják a vérnyomás csökkentésére,ha a túlzott sóbeviteltől, vagy az egészségtelen életmódtól billent ki a szervezetünk. Ez a zöldség segíthet eldobni a gyógyszert! Ehhez napi négy szál angolzellert kell elrágcsálni, vagy gyümölcscentrifugában ki kell csavarni a levét, és jól meginni. " Forrás: ködpiszkaló És akkor ennyi ismerkedés után jöjjön a recept! Gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, mindenmentes, nyers, vegán, és nagyon egyszerűen elkészíthető. Ásványi anyagokban, vitaminokban, rostban gazdag saláta, melyet bárki el tud készíteni, és szinte egész évben hozzájuthatunk a hozzávalókhoz! A salátában található dió, pedig tökéletes húspótló a vegetáriánus étrenden élőknek. Semmihez sem hasonlítható, nem szokványos, édeskés ízű saláta, telis tele frissességgel, energiával! ;-) roppanós és édes zeller saláta, almával és dióval (mindenmentes, vegán, nyers) HOZZÁVALÓK: - 4 szál szárzeller megmosva, felkockázva - 3 ek agave szirup vagy rizsszirup (vagy magas minőségű méz, de akkor már nem mondható vegánnak) - 1/2 érett avokádó - 4 szem retek - 1 nagy alma meghámozva feldarabolva kis kockákra - 1/2 gránátalma magja - 1 marék dió (előre beáztatva 24 órára) - saláta ágy (bármilyen zöld ropogós saláta levél) - 1 marék napraforgómag és 1 marék szezámmag - opcionálisan saláta öntet: 1/2 alma, 1 ek agave vagy rizssziruppal roppanós és édes zeller saláta, almával és dióval (mindenmentes, vegán, nyers) ELKÉSZÍTÉS:Nagyon gyorsan és egyszerűen elkészíthető salátáról van szó, melyhez csupán két apró előkészület kell, de utána pillanatok alatt összeállíthatjuk az ételt. Az időigényesebb, de egyszerű előkészületek: Áztassuk be a diót min.24 órára, a könnyebb emészthetőség és az egészséges fogyasztás miatt. A feldarabolt és megmosott szárzellert pácoljuk be 1-2 órára a választott édesítő szirupba, hogy enyhüljön a zeller markáns íze, és kapjon egy nagyon finom édeskés mázat. Az olajos magvak a gabonafélék tökéletes helyettesítői, de figyeljün rá, hogy ne vigyük túlzásba a fogyasztásukat. Magas a kalóriaértékük és az Omega6 olaj tartalmuk is. De ami még rosszabb, hogy még a gabonaféléknél is magasabb a fitátsav tartalmuk, amik a bélrendszerben felszívódási zavarokat okozhatnak. Lekötik az ásványi anyagokat, vitaminokat és így azok nem tudnak hasznosulni, csontritkulást, fogszuvasodást és egyéb hiánybetegségeket okozva. Ezért a nyers magvakat FONTOS, HOGY MEGFELELŐEN ELŐÁZTASSUK, aminek köszönhetően enzimgátló tartalmuk elbomlik. Az áztató vizet nem szabad felhasználni, és dió esetében többször cseréljük! Ajánlott áztatási idők: apró magvaknál 1-2 óra, közepes magvaknál 4-5 óra, dióféléknél minimum 24 óra. roppanós és édes zeller saláta, almával és dióval (mindenmentes, vegán, nyers) Végül a saláta összeállítása: A pácolás után adjuk hozzá a többi hozzávalót apró darabokra vágva, szórjuk meg a magokkal, és már ehetjük is az édeskés, roppanós, lédús és friss, energiában gazdag salátánkat! :-) Ha valaki úgy érzi, hogy szüksége van a salátán az öntetre, akkor turmixoljon le egy fél almát héj nélkül, 1 ek agave sziruppal (vagy más édesítővel), és borítsa az almapürét a salátára. Ez lesz a saláta öntet! roppanós és édes zeller saláta, almával és dióval (mindenmentes, vegán, nyers) Tápanyagban, frissességben, és gasztroélményekben gazdag jó étvágyat kívánunk! :-) +1 RECEPT ÖTLET: Sokan vannak, akik velem ellentétben, szeretik a szárzellert nyersen is, és szívesen rágcsálják film nézés közben. Az interneten számos jóízű mártogatós recept ötletet lehet találni, amivel feldobhatjuk a zeller nasinkat. Én is hoztam nektek egy egyszerűen elkészíthető, fűszeres magyaros mártogatóst. :-) Áztassunk be egy 1/2 bögre natúr kesu diót előző éjszaka, majd öntsük le róla az áztató vizet. Tegyünk hozzá 2 db érett, és zamatos, közepes méretű paradicsomot, 1/4 piros húsú kaliforniai paprikát, egy kevés sót, fehér borsot, és jó sok szárított chili fűszerport (ízlés szerint), majd turmixoljuk össze az egészet. (Sörélesztőporral még finomabb, és tápanyagdúsabb, de elhagyható). Amikor már egy kellemesen krémes, egynemű piros krémet kaptunk, tálaljuk hozzá a zeller rudacskákat, és már mehet is a nassolás! Kellemes kikapcsolódást mellé! ;-) fűszeres mártogatós zellerhez (mindenmentes, nyers) fűszeres mártogatós zellerhez (mindenmentes, nyers) Megjegyzés: "A szárzellert házi veteményesekben, magról vetve, palántázva sem ördöngösség meghonosítani. Az árnyékos helyeket érdemes neki adni, elegendő vízhez jutva júliustól decemberig folyamatosan friss szárakkal hálálja meg a befogadást. A veteményesben jó szomszédságot ápol az uborkával és a karfiollal, csak saját magával nem közösködik - ott nem terem újra, ahol egyszer már előfordult. Furcsa egy szokás. " Forrás: HVG
Pikk-pakk kész, főzésmentes zöldségleves gazdagon (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán, nyers)
Ennek a posztnak azt a címet is adhattam volna, hogy Pak Choi leves nyersen újratöltve! :-D Pikk-pakk kész, főzésmentes zöldségleves gazdagon (mindementes, vegán, nyers) Megint jön a kánikula... Szerintem senkinek nem mondok vele újat, ha azt írom, hogy a nagy melegben mindenki a lédús, friss és üde ételekre, sok sok folyadékra, nyers és roppanós zöldségekre, édes gyümölcsökre vágyik! Ilyenkor nem is egészséges túlzásba vinni a főtt, sült, fűszeres ételek fogyasztását. Vérbeli magyarként azonban, nem túl sok nyers, párolt, természetes ételt ismerünk. Alig tudjuk elképzelni, hogy a hagyományos zöld leveles salátákon túl is van élet, ha könnyed ételt szeretnénk fogyasztani! ;-) Egy ilyen, kánikulában is tökéletesen frissítő, energiadús és tápanyagban gazdag, újabb pikk-pakk kész receptet hoztam nektek. Egy zöldséglevest, melyhez nem kell bekapcsolni a tűzhelyet, csakis természetes és friss alapanyagokból készül, nagyon ízletes és még szemet gyönyörködtető is. Még egy példa rá, hogy nem csak hideg gyümölcslevest lehet készíteni főzés nélkül! ;-) Pak choi zöldségleves Májusban bemutattam nektek itt a Zöld Avocado blogon, hogy mi is az a Pak choi, és hogyan készíthetünk belőle egyszerűen nagyszerű, finom zöldséglevest. Kaptam néhány visszajelzést, hogy kipróbáltátok, és rettentően ízlett nektek is! :-) Az akkori recept megjelenés után felvetődött egy kérdés egy nyersétkezős olvasótól, amit én nem tudtam figyelmenkívül hagyni, így természetesen "Challenge accepted!", itt a megoldás rá! :-) A feldobott labda pedig az volt, hogy hogyan lehetne elkészíteni ennek a levesnek a nyers változatát, olvasóknak, akik nem fogyasztanak hőkezelt ételeket? A válasz hamar megszületett bennem, és most, hogy mindenki olyan recepteket keres, amikkel könnyebb átvészelni a fülledt, meleg nyári napokat, azt hiszem tökéletes az időzítés, hogy megosszam veletek. nyers gyümölcsös kókuszgolyóknyers kókuszos kosárkák Egyre többen vannak a világban, azok az emberek, akik nem fogyasztanak semmiféle hőkezelt ételt, csakis nyersen elkészíthető, ún. élő ételekkel (raw food) táplálják a testüket. Ezt az irányzatot enzimtáplálkozásnak, vagy NYERS (VEGÁN) TÁPLÁLKOZÁSnak is hívják. A zöldségek, gyümölcsök a hő hatására sajnos elveszítik vitamin tartalmuk nagy részét, illetve az egészséges táplálkozáshoz szükséges teljes enzim tartalmukat, ezért a nyersétkezők minden növényi alapanyagot úgy fogyasztanak, ahogyan azt a természet megalkotta, nyersen. :-) Az aszalás az egyetlen technológia, ami engedélyezett az irányzat követői számára. (40°C még az a maximum hőmérséklet, ahol a vitaminok és enzimek még nem sérülnek.) Ha teheted, te is fogyassz minél több nyers és friss, tápanyagban és enzimben gazdag, és kevesebb feldolgozott ételt! Segítsünk, hogy igaz legyen Hippokratész egyik elhíresült mondása: ,,Ételed legyen orvosságod, orvosságod legyen ételed. Bővebben a nyers vegán táplálkozásról Antal Vali oldalán, vagy Urbán Vali oldalán a nyersetel.hu-n is olvashatsz. Pikk-pakk kész, főzésmentes zöldségleves gazdagon (mindenmentes, vegán, nyers) HOZZÁVALÓK (kb.4 főnek): az alapléhez: - 1 db pak choi vagy mángold - 1 szál szárzeller - 1/4 lila hagyma - 1-1,5 liter tiszta víz - Himalája só, frissen őrölt fekete bors - 2 ek sörélesztőpehely a leves tartalmához: - 2 db közepes sárgarépa felkarikázva - 1 marék karfiol apró rózsákra szedve, mint galuskák a levesben - 1/2 db sárga (kaliforniai) paprika - 1 marék friss petrezselyem - 1 bögre zöldborsó Minden hozzávalót frissen és nyersen használunk fel ebben a levesben. Mivel kevés a hozzáadott fűszer, és hőkezelés sem éri a zöldségeket, ezért az össz ízhatást nagyban befolyásolja, hogy milyen finom zöldségeket használunk. Próbáljunk meg jó minőségű, kisebb gazdaságokból származó, bio alapanyagokat használni! Pikk-pakk kész, főzésmentes zöldségleves gazdagon (mindenmentes, vegán, nyers) ELKÉSZÍTÉS: Ez egy újabb egyszerűen elkészíthető, pikk-pakk kész, életerőben gazdag, élő leves, amit akár a konyhában idegenként mozgó családtagjaink (férj, feleség, gyerekek) is bármikor meglephet minket vele! ;-) Össze kell csak dobálni a hozzávalókat, a turmix gépbe, majd egy tálba, és kész is. :-) Ezt pedig bárki meg tudja csinálni! ;-) A leves alapléhez szükséges hozzávalóit a fűszerek nélkül (zeller, pak choi vagy mángold, lila hagyma, víz) tegyük a turmixgépbe, és jó alaposan dolgoztassuk össze vele, míg egy teljesen híg levet nem kapunk. Öntsük az egészet egy nagyobb tálba, vagy akár leveses edénybe, majd tegyük hozzá a fűszereket ízlés szerint (Só, bors és sörélesztőpehely), és keverjük el. Most mehetnek bele az előre felaprított rágnivaló részek (karfiol, borsó, paprika, répa). Használhatunk egyéb, nyersen is fogyasztható zöldségeket kedvünk szerint (pl.: cukkini, brokkoli). Mindent nyersen, hőkezelés nélkül használjunk, így sokkal értékesebbek, mert a hőre érzékeny vitaminok is megmaradnak. Ettől lesz olyan energiadús, és friss, aminek köszönhetően mi is új erőre kapunk a nagy melegben! ;-) Amint beleszórtunk mindent a fűszeres alaplébe, már tálalhatunk is! Ugye, hogy gyors volt? ;-) Pikk-pakk kész, főzésmentes zöldségleves gazdagon (mindenmentes, vegán, nyers) Táplálékban, energiában és frissességben gazdag jó étvágyat kívánunk ehhez a hűsítő, enzimgazdag zöldségleveshez! ;-) Megjegyzés1: Ha már nem kaptok Pak choi-t a jól bevált zöldségeseteknél (elméletben már vége a tavaszi pak choi szezonnak), akkor sem kell elmenteni ezt a receptet a következő szezonig, mert helyette használhatunk mángoldot is. Ugyanolyan finom leves lé készül belőle! Próbáljátok ki! :-) Megjegyzés2: Sokkal finomabb, mint ahogy azt a fejemben előre gondoltam! Meglepően abbahagyhatatlanul finom és még tápláló is lett ez a leves! A sok sok rágnivaló pedig gondoskodik róla, hogy jól lakjunk, a rengeteg vitaminnak, ásványi anyagnak, nyomelemnek, és enzimnek köszönhetően pedig még gyógyítjuk is a testünket közben! ;-) Pikk-pakk kész, főzésmentes zöldségleves gazdagon (mindenmentes, vegán, nyers)
Paprikás krumpli gombával
2015. július 12. Vegetáriánus receptek
Hozzávalók:
- 1,5 kg krumpli
- 400 g erdei gomba, rosszabb esetben csiperke
- 1 paprika
- 2 nagy paradicsom
- 2 fej hagyma
- 1 kk bors
- 4 tk fűszerpaprika
- 3 babérlevél
- egy ágvég rozmaring
- olaj
- só
- víz
Két menetben készítjük el.
A gombát megtisztítjuk, ha szükséges daraboljuk. 1 fej hagymát felaprítunk és olajon megpárolunk. Hozzáadjuk a gombát és a rozmaringot, enyhén sózzuk. Előbb-utóbb levet ereszt, addig főzzük, míg a lé el nem fő alóla. Kiszedjük és félretesszük.
A krumplit megpucoljuk, felkockázzuk. A paprikát és a másik hagymát szintén felaprítjuk, olajon megpirítjuk. Levesszük a tűzről, elkeverjük benne a borsot, a paprikát és a babért. Hozzáadjuk a krumplit, átforgatjuk a fűszerekkel. Felöntjük vízzel, hogy éppen ellepje, beledaraboljuk a paradicsomot, sózzuk, és majdnem készre főzzük.
Mikor majdnem kész, hozzáadjuk a gombát, átforgatjuk, majd összefőzzük.
Bliszkó Viktor
Főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással", a tökéletes kánikula étel (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán)
főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán) A cukkini és én 28 évig nem voltunk barátságban. Nagyon kevés zöldség került gyermekkorunkban az asztalunkra, és a cukkini egyáltalán nem tartozott még azon kevesek közé sem. Majd az önnállósodás kezdetén, zsenge felnőtt éveimben sem igazán értettem mire jó ez az ízetlen, enyhén szivacsos állagú, semmire nem használható zöldség?! Szerencsére pár éve, miután tényleg nyitott lettem a sokkal több zöldség fogyasztásra, és elkezdtem kutakodni, hogy mi mire is való, és milyen formában lehet fogyasztani, megláttam a cukkini igazi arcát! :-) Valahogy úgy történt, mint az avokádóval. Rájöttem, hogy nem önmagában csodálatosak ezek az ételek, hanem tökéletes kiegészítői más zöldségeknek, gyümölcsöknek. Alapjául szolgálnak salátáknak, főételeknek, turmixoknak, de még édességeknek is! Ők a növény világ kaméleonjai! :-) Azóta elválaszthatatlanok vagyunk, és minden nagy bevásárláskor kerül a kocsiba 1-2 db cukkini. Főleg a nyár nagy slágere, de szinte egész évben képviselteti magát a boltokban, a zöldségtársadalom eme kiemelkedő szereplője. Fogyaszthatjuk főzve, sütve, párolva, rántva, grillezve, de akár nyersen is! Formájának és szilárdságának köszönhetően, számtalan alakban felhasználhatjuk pl.: karikázva, csíkozva, hajóként, spiralizálva, kockázva, reszelve, vékony lapokként, chipsként stb. (A Pinteresten rengeteg cukkinis képet találhattok, ha beírjátok a "zucchini recipes" szavakat a keresőmezőbe.) főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán) A Zöld Avocado gasztroblogon készítettem már nektek mosolygós cukkinis tócsnit, grilleztünk már cukkini karikákat az ízletes kéksajtos amaránt golyók mellé, építettünk céklás-kecskesajtos-cukkinis tornyot a vendégeknek, de dobtam már fel a hagyományos krumplipürét és rizst is nyers reszelt cukkinivel. Rengeteg recept van még a tarsolyomban, melyben megismerkedhettek ennek az olcsó zöldségnek, az értékes oldalaival. Azt hiszem ilyenkor szokták azt mondani, hogy nagyszerű ár-érték arányú termékről van szó. :-) Aki eddig idegenkedett tőle, bátran merem ajánlani, hogy tegye meg a kezdő lépéseket a cukkini felé, mert nem fogja megbánni! ;-) Miért is érdemes cukkinit fogyasztani? "A cukkini 95%-a szöveti víz: kiválóan pótolja a szervezet vízszükségletét. Sokféle ásványi anyagot (mangán, kálcium, magnézium, kálium, réz, foszfor, cink) és vitamint (A, B1, 2, 6, 9) tartalmaz. Folsavban és élelmi rostban gazdag. Antioxidáns anyagai révén kimutatható módon csökkenti a káros sejtmutációk előfordulását. Enyhe hashajtó, gyulladásgátló és vértisztító. Béta-karotin és C-vitamin tartalmánál fogva védi az érfalat. Csökkenti az asztma, a csont-ízületi és a reumatikus gyulladások kockázatát. Csökkenti a prosztata problémák esélyét." Forrás: Tudatosvásárló főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán) A mai recept, amit hoztam nektek, nem az én találmányom. Az internet telis tele van, jobbnál jobb cukkini spagetti receptekkel. Én először Lénárt Gitta oldalán találkoztam vele, de azóta már rengeteg variációt láttam külföldi és magyar oldalakon is. Valószínűleg sokan közületek már szintén találkoztak a nyers cukkini "spagetti bolognai mártással" recepttel, így nektek ez a bejegyzés nem fog új ötlettel szolgálni, csak emlékeztet titeket arra, hogy ebben a nyári kánikulában milyen jól tud esni, egy folyadékban gazdag, roppanós, friss és energiadús cukkini spagetti?! Nem kell hozzá befűteni a konyhát, hisz, minden nyers benne, nagyon gyorsan és egyszerűen elkészül. Akár kempingezés közben, vagy a tóparti faházban is elkészíthetjük a családnak a nyaralás alatt. Vitaminban, ásványi anyagokban gazdag, könnyen emészthető, mindenmentes, ízletes, zamatos saláta, ami fehérjetartalmának és magas víztartalmának köszönhetően egy fő étkezést is kiválthat a nagy melegben. :-) Hozzávalók: főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán) HOZZÁVALÓK (2 főre): - 1 db nagyobb cukkini - 3 db közepes méretű, érett paradicsom - 1/2 kisebb lila hagyma - 2 gerezd fokhagyma - 1 bögre dió (előző éjjel beáztatva) - 1-1 marék fenyőmag, tökmag, napraforgómag - 1 közepes sárgarépa - 4 db friss bazsalikom levél - 1/2 citrom leve - Himalája só, frissen őrölt fekete bors - 3 ek sörélesztőpehely - (csíra, kendermag, avokádó, friss petrezselyem, aszalt sós magos kréker, vagy puffasztott kukorica tallér - opcionális) főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán) ELKÉSZÍTÉS: A nyers cukkinit alaposan mossuk meg, vágjuk le a kemény végét, majd csíkozzuk fel, amilyen keskeny csíkokra csak tudjuk. Ez lesz a "spagetti tésztánk". :-) Minél vékonyabb, annál jobb! A profik ezt egy ún. spiralizáló konyhai eszközzel készítik, amivel gyorsan és egyszerűen, gyönyörűszép cukkini spirálokat lehet készíteni. Nekem ilyen segítőtárs nincs a konyhámban (egyenlőre), ezért marad a kézi szeletelés. :-) Sózzuk be, és hagyjuk állni egy fél órát. Ettől megpuhul a cukkini, és könnyebb lesz vele bánni. Közben készítsük el a többi hozzávalót. A diót áztassuk be előző éjszaka, majd öntsük le róla az áztató lét. (Így sokkal könnyebben megemészthető.) Daráljuk le az ázott diót a fokhagymával. Ez lesz a "darált hús". A dió magas fehérjetartalmának köszönhetően tökéletesen helyettesíti a húst az ételben. A paradicsomokat a lila hagymával, a sárgarépával, sóval és borssal turmixoljuk le. Ez lesz a "bolognai szósz" paradicsomos alapja. A friss bazsalikom leveleket zúzzuk szét egy mozsárban, vagy vágjuk apróra egy olló segítségével, és keverjük a paradicsom szószba. hozzávalók a nyers cukkini spagettihez, bolognai mártással Gyakorlatilag kész is az étel. Szedjük ki a tányérra a cukkini spagettit, majd rá a paradicsomszószt, és a darált diót ("darált húst"). Az egészet szórjuk meg tetszés szerinti mennyiségben és összetételben sós magvakkal (pl.: 1 ek fenyőmag, 1 tk napraforgómag, és 1 tk tökmag). Végezetül, hogy az ízélményt és a tápértéket növeljük, szórjunk az étel tetejére "reszelt sajtot", amit a sörélesztő pehely helyettesít ebben a nyers vegán ételben. A sörélesztő pehely sajtszerű íze tökéletesen illeszkedik a spagettinkhez. (Én tettem még hozzá csírát és magas fehérjetartalmú kendermagot is, de ezek elhagyhatóak.) főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán) Tápanyagban, frissességben, és üdeségben gazdag jó étvágyat kívánunk a nyári melegben is! ;-) Ha úgy érzed (főleg a férfiak), hogy ettől nem fogsz jól lakni, akkor ropogtass mellé puffasztott tallérokat (pl.:kukorica tallér), vagy aszalt sós krékereket. De ne tévesszenek meg a nyers alapanyagok! Elméletben csak egy saláta, a gyakorlatban azonban egy nagyon jól összerakott, teljesértékű étel, amitől nem maradunk éhesek! :-) Megjegyés: Ha szeretnétek még több nyers, friss, energiadús, tápanyagban gazdag, lédús saláta receptet amivel a tikkasztó melegben táplálhatjátok a testeteket, akkor nézzetek körül a blogon a "Saláták" menü pont alatt. Sütésmentes desszertekért pedig írjátok be a keresőbe a "nyers" szót. főzésmentes cukkini "spagetti bolognai mártással" (mindenmentes, nyers, vegán)
Baingan bharta
Az alábbi specialitást indiai padlizsánkrémként is emlegetik, ám ezt a megnevezést egyes eldugott somogyi települések lakosainak kivételével nem igazán értik. Maradjunk tehát a baingan bhartánál! A klasszikus padlizsánkrémtől az különbözteti meg, hogy nem az. Ellenben legalább olyan egyszerűen elkészíthető. Hozzávalók: 2 db nagyobb padlizsán 1 fej lilahagyma 1 db paradicsom pár szál koriander 3-4 evőkanál zöldborsó 1 kiskanál római kömény (egész) 1 kiskanál garam masala 1 kiskanál kurkuma 1 db hegyes erőspaprika 1 evőkanál gyömbérkrém 4 gerezd fokhagyma A sütőt nekifutásból 220C-ra melegítjük, majd a padlizsánokat - száruk amputálása után - 20 percre belehelyezzük. Ám még mielőtt ezt megtennénk, vágjunk egy apró hasítékot (kettőt-kettőt) a padlizsánok oldalán, és tuszkoljuk beléjük a fokhagymagerezdeket. Ha megsültek, kivesszük őket és hagyjuk kihűlni. Addig a paradicsomot és a lilahagymát felkockázzuk. Egy edényben nagy hepciásan olívaolajat hevítünk, és beletesszük a római köményt. Jó egy-másfél perc múlva hozzáadjuk a gyömbérkrémet és a hagymát. Miután utóbbi üvegesre párolódott, hozzáadjuk a felkockázott paradicsomot és az erőspaprikát. Hozzápasszítjuk a többi fűszert, jól elkeverjük, majd lehúzzuk a padlizsánok héját, és az elegyhez adjuk őket. (Nem a héjakat.) A padlizsánokat jól összetörve elkeverjük a paradicsommal, hozzáadjuk a zöldborsót, fél csésze vizet, némi sót és még pár percig hagyjuk főni a levében. Rizsával ízlésesen tálaljuk.
Spagetti tejszínes tökmártással
2015. június 22. Éltető ételek
Ma a piacon csodaszép, zsenge tököt árultak. Rögtön bevillant egy csodás tökmártás spagettivel, így ezt el is készítettem vacsorára.Gluténmentes és vegán, kell ennél több? Hozzávalók (2 adag): - 1 közepes méretű zsenge tök (nem kellett a magját sem kikaparni) - 1 nagyobb sárgarépa - 2 dl zabkrém (a DM-ben veszem, Oatly néven találod) - 1 közepes méretű vöröshagyma - 1 gerezd fokhagyma - 1 kávéskanál mustár - 1/2 citrom leve - 1/2 evőkanál kókuszolaj - só, bors, kapor - gluténmentes spagetti tészta Elkészítése: - A tököt és a sárgarépát meghámozom és legyalulom. - Egy serpenyőbe teszem a kókuszolajat, majd elkezdem benne pirítani a vékonyra szeletelt hagymát. Belereszelem a fokhagymát is. - Pár perc elteltével hozzáteszem a tököt. Együtt pirítom, sózom, borsozom. - Pici vizet öntök rá, majd a tejszínt is belezúdítom. - Kaporral ízesítem és a mustár is mehet hozzá. - Kb. 5 perc alatt készre főnek a zöldségek. Ekkor csavarok bele citromot, de közben kóstolgatom. - A kifőtt tésztával összekeverem.Jó étvágyat!
Grillezett burgonyasaláta
2015. június 11. Éltető ételek
Újabb egyszerű finomság készült vacsorára. A krumplit nagyon szeretjük, bár azért nem kerül minden nap az asztalra. Vacsorára nagyon jó ötlet. Hozzávalók (2 adag): - 6 db közepes méretű krumpli - 6 db közepes méretű paradicsom - 3 újhagyma - 1 paprika - citromlé, mustár - kókuszolaj - fokhagyma - só, bors Elkészítése: - A burgonyát hámozzuk meg és vágjuk fel kockára. Kb. 10 perc alatt főzzük meg, de még kissé roppanós maradjon. - Közben 1 újhagymát és 1 paprikát vágjunk fel kis darabokra, és kevés olajon dinszteljük meg. - A krumplit szűrjük le, majd öntsük egy tepsibe. Locsoljuk meg olajjal, sózzuk, borsozzuk, fokhagymát reszeljünk rá és jól keverjük össze. Adjuk hozzá a dinsztelt paprikát és a hagymát is. - 220 fokon légkeverés-grillel süssük meg kb. 10 perc alatt. - Közben a paradicsomot szeleteljük fel, a nedvdús belsejét szedjük ki. Tehát csak a külső részét vágjuk fel kis kockára. A megmaradt 2 újhagymát is karikázzuk fel. Ehhez keverjünk 1-2 teáskanál mustárt és nyomjunk bele egy kevéske citromlevet. Sózzuk is. - Amikor megsült a krumpli, hagyjuk pár percig hűlni, majd keverjük hozzá a paradicsomos-hagymás salátát.
Kedvezményes áru finomságok :-)
2015. június 3. Mindennapi ételeink
Nem is olyan régen fedeztük fel a Provega-Trend Kft-t, először az általuk forgalmazott virsliket, majd egyéb húspótló termékeiket (tofu, szójafelvágottak, párizsik) fogyasztottuk először. Aztán találkoztunk a gyümölcscukros, teljes őrlésű vegán kekszekkel, és a rendkívül finom pástétomokkal. Honlapukra ellátogatva láttuk, hogy más egészséges finomságokat is terjesztenek. El is terveztük, hogy a cégvezetővel felvesszük a kapcsolatot, hogy lehetőségünk legyen népszerűsíteni termékeiket. Nyitott, gyors és készséges az ügyintézésük. A termékek pedig finomak, egészségesek és változatosak, nagyon széles termékkínálatuk van. 1. Kenhető vega krémek és növényi pástétomok: tömlős és konzerv kiszerelésben kaphatóak a tofuból és szójából készült pástétomok. Az előbbiből csicseriborsós, mexikói, francia ízesítésű kapható, mindegyik nagyon finom, kellemes. A mexikói enyhén csípős, így Fanni ezt nem ette (vagyis ette volna ezt is, de én nem engedtem :-). Emellett szójakrémet is vásárolhatunk náluk, zöldséges, tatáros, mexikói, natúr, tepertős ízesítésben. A növényi pástétomokból kapható brokkolis, gombás, babos, fokhagymás, pirospaprikás, tatáros. Mindhármunk nagy kedvenceivé vált, szinte az összes. Egyik pástétom sem drága, fehérjedús és rendkívül finom. 2. Vega virslik, felvágottak , párizsik és tofuk: Nem is tudom, melyik termékcsoporttal kezdjem, ezek a kedvenc kategóriáink. :-) A virslikből kapható natúr és chilis, mindkettő ízletes, finom, jó állagú, elég melegíteni őket. Leveles tésztába töltve finom csemege, de egytálételekben, rakott ételekben is fenséges. A párizsik, túristarudak ízletesek, kellően fűszeresek. A párizsik, felvágottak több ízben kaphatóak és nagyon ízletesek, az állaguk is rendkívül jók. A tofuk selymesek, pikáns ízesítésűek (pl. bazsalikomos), és egyáltalán nem semleges tofu-ízűek, hanem kellemes zamatúak. És jó árban kaphatóak ezek is. 3. Snack és keksz: Fanni nem édesszájú, ill. egyébként sem eszik cukrosat, csak maximum gyümölcsukros, stevi-ás, szirupos dolgokat. De ezeket a kekszeket nem tudta abbahagyni. Nagy adagok, finoman "fűszerezettek", kellemes ízűek és egészségesek! Mindig kell, hogy itthon legyen 1-2 doboz keksz. A citromos-kurkumástól féltünk a legjobban, de ez lett a legnagyobb kedvencünk. Nagyon finomak a kekszek önmagukban is,de házi karobos nutellával megtöltve ízletes, házi "pilóta kekszet" kapunk. 4. Instant kásák, pelyhek: A folyadékban feloldható termékek növényi tejjel, szójajoghurttal elkeverve azonnal fogyaszthatók. Használhatók sütéshez, főzéshez, habaráshoz, de reggeli gabonaételnek is megfelelőek. A piacon a hasonló jellegű termékek jóval drágábban szerezhetőek be. 5. Gluténmentes termékek : kenyérlisztek, tésztaalapok (pl. palacsintapor), instant levesek, pudingok több változatban kaphatók. És az ismertetés után egy JÓ HÍR: a blog olvasói minden termék árából 25 % kedvezményt kapnak! Ehhez a megrendelésbe annyit kell beleírni, hogy magdireceptek. Rendeléshez amennyiben igénylitek, tudok akciós árlistát küldeni, írjatok a magdolna.reisinger@gmail.com címre, de a cégvezető is szívesen ad felvilágosítást.
Chana masala (csicseriborsó curry)
Az elkövetkezendő egy hetet egy olyan településen fogom eltölteni, ahol a vegánokat idegen létformának titulálják, és élveboncolják őket kőművesspaklival. (Ennél kíméletlenebb atrocitásoknak csak az absztinensek vannak kitéve, őket ki is preparálják.) Mondanom sem kell, hogy ilyen helyen egy fűszer- vagy biobolt hasonló forgalmat bonyolítana, mint egy űrsikló-alkatrészekkel házaló kiskereskedő. Éppen ezért nem valószínű, hogy lélegzetelállító specialitásokkal fogok előhozakodni, úgyhogy most ragadnám meg az alkalmat. Előkészítendő: 400 g (azaz egy doboz) csicseriborsó 400 g (azaz egy doboz) hántolt paradicsom 2 gerezd összetört fokhagyma 1 kiskanál reszelt gyömbér 1 kiskanál őrölt chilipaprika 1 evőkanál csicseriborsóliszt (de bármilyen minőségi liszt megteszi)1 kiskanál római kömény 1/2 kiskanál asafoetida 1 kiskanál garam masala 1 kiskanál kurkuma só Metódus: Egy edényben olívaolajat hevítünk, majd hozzáadjuk a római köményt, az asafoetidát. Ezt az elegyet fél percen át, mély szakértelemmel tutujgatjuk a főzőkanállal, majd hozzáadjuk a lisztet. Alaposan elkeverjük, és hagyjuk, hogy egy kissé megbarnuljon. Hozzápasszítjuk a paradicsomot, 4-5 percig főzzük, hozzáadjuk a gyömbért, a fokhagymát, majd a chilit, a kurkumát, majd a csicseriborsót. Megsózzuk, ízlésesen elkeverjük, majd 1.5 deci víz hozzáadásával kis lángon főzzük jó 10 percig.
A mi bazsalikom pestonk
2015. május 28. Zizi kalandjai
Rengeteg bazsalikom pesto recept van a neten, ez a mi receptünk, ahogy mi készítjük (természetesen vegán). Ádi annyira szereti, hogy mostanában hetente egyszer készítünk “peto tétát” – ő így mondja. Néhány hete, amikor nekiálltam a bazsalikom pestos tészta készítésének, Ádi nyűgösködött, hogy foglalkozzak vele is, ezért úgy döntöttem, hogy neki adom a bazsalikom levelek letépkedésének feladatát. Ez izgalmas, számára újdonság és bevonom a főzésbe. Egész jól teljesítette a feladatot, persze segítenem kellett neki, hogy tökéletesen le legyenek tépkedve a levelek. Az ebéd elkészült és jól is laktunk. Majd néhány nappal később paradicsom palántákat ültettünk nagy cserepekbe, hogy Ádit kicsit bevezessem a kertészkedés művészetébe. Teljesen izgatott volt, mindent ő akart csinálni természetesen, de végre, ha nagy kupival is a hátunk mögött, elkészültünk. Másnap szellőztetés, erkélyajtó kinyit, én főzőcskézek, egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy túl nagy a csend… Felfedeztem Ádit, amint tépkedi a paradicsom palánták leveleit és a földet is pakolja ki a cserepekből. Ááááááááááááá! De hát mit tanítottam neki néhány nappal korábban? A bazsalikomnak lehet a leveleit tépkedni, akkor a paradicsom palántának miért nem? Ezt egy két évesnek elég nehéz elmagyarázni. A lényeg, hogy a palánták megúszták, de az ablakpárkányokon végezték, ott nagyobb biztonságban vannak. Állandóan mozgó modell, nehéz lencsevégre kapni A pesto nálunk többnyire dióval készül, de ha éppen nincsen itthon, akkor mandulával csinálom és száraz serpenyőben kicsit meg is pirítom. A bazsalikomon kívül kerül még bele fokhagyma, só, bors, frissen facsart citromlé és jó minőségű extra szűz olívaolaj. Konyhai robotgépben csinálom, de sok szabadidővel rendelkezők megpróbálhatják mozsárban is pépesre törni. Mi mindig tésztával tálaljuk, de kenhetitek kenyérre is vagy tálalhatjátok tepsiben sült újburgonya mellé is. Vegán bazsalikom pestos tészta Hozzávalók 3 főre: – 1 nagy csokor/cserép bazsalikom, levelei letépkedve – 100 g dió vagy mandula – 100 ml extra szűz olívaolaj – 2 gerezd fokhagyma, megpucolva – 1/2 citrom frissen facsart leve – só, bors – 300 g tészta A diót száraz teflonserpenyőben 5-6 perc alatt pirítsuk meg. Tegyünk fel egy lábasban vizet forralni. A megpirított diót tegyük az aprítógépbe, adjuk hozzá a fokhagyma gerezdeket, bazsalikom leveleket, olívaolajat, citromlevet és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Dolgoztassuk az aprítógépet addig, amíg teljesen pépes lesz a pesto. Ha szükség van rá, adjunk még hozzá olívaolajat. A tésztát főzzük ki al dente (fogkemény) állagúra a csomagoláson található utasítás szerint. Amikor leszűrjük, tegyünk félre kb. fél deci vizet belőle. A leszűrt tésztát keverjük össze az elkészült pestoval és egy kis tészta főzővízzel hígítsuk, hogy egészen krémes legyen az állaga és jól befedje a tésztát.
Piknik a SkipHop-pal + kedvezménykupon
2015. május 26. Zizi kalandjai
Összeálltunk a Skip*Hop-pal, hogy készítsünk egy tavaszi/közelgő nyári piknikes bejegyzést és bemutassuk nektek néhány új terméküket. Mi nagyon szeretünk piknikezni, de bevallom az előkészületek néha sok időt vesznek igénybe… mire minden ételt elkészítek és becsomagolok, bepakolok, elmúlt szinte a délelőtt, hacsak nem hajnalban kelek. Mindenesetre megéri, mert a természet lágy ölén finomságokat enni a legjobb dolog. Erre a piknikre vittünk magunkkal mentás zöldborsós kölesfasírtokat, sült paradicsomos zöldspárgás tészta salátát, humuszt – hozzá zöldségeket, répát, paprikát csíkokra vágva, tzatzikit, kölesgolyót és puffasztott rizsszeleteket, valamint epret (minden vegán). Ennyi szerintem bőven elég, hogy éhségünket csillapítsuk finomságokkal. A humuszt és hozzá a zöldségeket egy ilyen uzsonnás dobozba csomagoltam. A nagyobb dobozon belül található egy kisebb doboz fedéllel, ebbe tettem a humuszt, de ha salátát pakolunk a dobozba, akkor a kicsibe rakhatjuk külön az öntetet, amit fogyasztáskor öntünk a salátára, hogy addig ne áztassuk el. A doboz természetesen BPA és PVC mentes. A tésztasaláta fogyasztható hidegen vagy melegen is. Én langyosan pakoltam bele egy ilyen ételtároló termoszba. Öt óránál tovább tartja a hideget és hét óránál tovább a meleget. Tartalmazza a multifunkciós evőeszközt (kanál és villa egyben), űrtartalma pedig 325 ml. BPA-, PVC-, ftalát mentes (hogy ez miért fontos, erről itt olvashattok), teljesen biztonságos és gyerekbarát. A kölesgolyó pedig ilyen snack tartóba került. Könnyen megfogható, a fedele jól záródik, a gumis belső fedél nem engedi ki az ételt! Ez a legjobb funkció! Praktikus és könnyű a használata a gyerekek számára. Szintén BPA és PVC mentes. Mindegyik tároló többféle színben és állat figurával kapható, mindenki kiválaszthatja a számára leginkább tetszőt. Ezeken kívül kipróbáltunk egy puha, cuki úti takarót is, a baglyosat. A barátnőm kislánya, Emma vállalta, hogy teszteli és pózol a takaróval együtt. Kiválóan megoldotta a feladatot. A takaró egyébként párnaként is használható, ha összehajtogatjuk. A nagyméretű puha plüss anyaga meleget biztosít a gyerekek számára. Mosógépben mosható, BPA-mentes, PVC-mentes, ftalát-mentes. A Skip*Hop elérhető az alábbi linkeken: - weboldal - Facebook oldal Skip*Hop Magyarország és Monkie A termékeket a {Monkie} biztosította a teszteléshez. A véleményem csakis a sajátom. ***** KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG A ZIZI KALANDJAI OLVASÓINAK!!! Közelgő Gyermeknap alkalmából pedig a SkipHop Magyarország felajánlotta, hogy kedvezménykupont biztosít a Zizi kalandjai olvasóinak! Aki 2015. május 25 és 2015. május 28-a között vásárol Skip Hop, Yeominis, Stor it vagy Frank&Fischer márkájú termékeket a Monkie oldaláról az 10% kedvezményben részesül (a végösszegből kerül levonásra). Az akciós termékekre (ez is van jó néhány, szóval érdemes körülnézni) a kedvezmény nem vonatkozik. A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI10. Jó vásárlást mindenkinek!
Sárgarépa-csicseriborsó fasírt
2015. május 24. Mindennapi ételeink
Ma petrezselymes újkrumplit készítettem rántott brokkolival, cukkinivel, salátával. De Fanni mostanában nem szereti a rántottakat (vagyis ha belegondolok, soha nem is szerette:-), így neki gyorsan odatettem főni egy kis répát, ill. volt főzve csicseri, így ebből készült pikk-pakk finom fasírt. Hozzávalók: 2 közepes sárgarépa 10 dkg csicseriborsó 10 dkg zabpehely himalaya só, bio levespor és ételízesítő - ízlés szerint 3-4 gerezd fokhagyma 1 csokor petrezselyem 6 ek. olívaolaj Elkészítés: A sárgarépát és a csicseriborsót megfőzzük, majd összetörjük. A hagymát 2 ek. víz és olaj keverékén megpároljuk. A zabpelyhet belekeverjük és ízesítjük. Várunk 10-15 percet, majd kiformázzuk és olajjal kikent tepsiben 180 fokon megsütjük.
5 kedvenc epres ételem
2015. május 20. Gréta konyhája
Az eper megunhatatlan, s bár szezonja alig másfél hónapig tart, nem lehet belőle eleget enni. Mindamellett, hogy zsírégető, és tisztító hatású nagyon finom is, akár édesen, de sósan is elkészíthető. Az epret vétek megsütni vagy megfőzni, ezért összegyűjtöttem az 5 kedvenc cukormentes, nyers, gluténmentes, epres receptemet. Jó étvágyat! Epermousse (főzésmentes, gluténmentes) 2 bögre mosott, darabolt eper 3 dl selyem (silken) tofu 2 ek agavé nektár vagy stevia cseppek 1 ek olvasztott nyers kókuszolaj csepp vanília aroma Az epret egy turmixgépbe tesszük az agavé-vel, vaníliával és lepürésítjük, mozgás közben hozzáadjuk a selyemtofut, majd a nyers kókuszolajat is belecsurgatjuk. 1 percig összeturmixoljuk. Kis poharakba töltjük, és minimum 2 órára hűtőben hűtjük. Epres banánfagyi (mindenmentes) 1 bögre fagyasztott eper 2 bögre fagyasztott banánkarika (érdemes egyben fagyasztani a banánt, már két nappal előtte. a banán érett legyen!!!) 3 ek mandulatej (vagy bármilyen növényi, amit szeretsz) Először az epret a mandulatejjel aprítom, én ezt a turmixgép jégkocka funkciójával művelem. Majd jöhet hozzá a banán, addig turmixolom, míg habos, fagyikrémes lesz. Azonnal fogyasztható! Epres-újhagymás salsa szósz: 1-2 bögre mosott eper kisebb kockákra darabolva 3 szál zsenge újhagyma karikára vágva öntet: 1 gerezd préselt fokhagyma tiszta só, bors 1 ek sötét balzsamecet vagy fél citrom leve 1 ek juharszirup (vagy agave, vagy rizs) Az epret és a vékonyra felkarikázott újhagymát egy szószos tálba tesszük. Összekeverjük a dresszinget, majd leöntjük vele az epres hagymás keveréket és pár órára állni hagyjuk. Nagyszerű mondjuk kukorica torttilával, vagy csicseriborsó lepénnyel, bármilyen sült tofuhoz, mártogatósként, köretként. Tavaszi epersaláta: Egy nagy salátástálba belevágjuk a kedvenc tavaszi zöldjeinket, pl spenót, sóska, fejes saláta, újhagyma, petrezselyem, jól összeforgatjuk, készítünk hozzá egy édes savanyú vinaigrette öntetet, pl a fenti balzsameceteset, majd hozzávágunk szép szeletekre, 2 marék epret, meglocsoljuk az öntettel, összekeverjük, és vagy magában, vagy köretként, bármilyen napszakban, bármivel fogyaszthatjuk. Pink power smoothie: (tökéletes edzések után) 2 bögre eper 3-4 dl mandula, mogyoró-, vagy kókusztej 3 banán 1 ek vörös szőlőmag őrlemény 1 ek kendermag őrlemény csipet tiszta só pici vanília kivonat 1 adagolókanál (20 gramm) vegan protein (rizs, vagy borsófehérje, de NEM szójaizolátum! Mindent egy nagy turmixkehelybe rakunk, és jól összeturmixoljuk! Jó étvágyat!
Paprikakrémes pirított burgonya avokádós uborkasalátával
Imádom a paprika édességét, a krumpli ropogósságát és a saláta frissességét. Tökéletes étel ebédre, vagy akár vacsorára is. Hozzávalók (2 adag): - 2 marék kockára vágott krumpli - 1 szelet kápia paprika - 2 újhagyma - himalája só - kókuszolaj Paprikakém: - 1 nagyobb kápia paprika - 2 gerezd fokhagyma - 1 újhagyma - himalája só, bors, chili - kókuszolaj Saláta: - 4-5 uborka - 1 kisebb fehér retek - 1 újhagyma - 1/2 avokádó - 1 kávéskanál mustár - himalája só - citromlé Elkészítése: Egy serpenyőben felhevítjük az olajat, majd beledobjuk a krumplit. (Ha többet szeretnénk készíteni, akkor tepsiben is megsüthetjük.) Sózzuk meg.Amikor már szépen pirul a krumpli, adjuk hozzá a felkockázott hagymát és a paprikát. Süssük még együtt úgy 10 percig.A paprikakrémhez a kápia paprikát szeleteljük fel, majd egy serpenyőbe süssük meg. Egy kevés olajat tehetünk alá, és meg is sózhatjuk. A fokhagymát is adjuk mellé.Amikor szépen megpirult/megpuhult a paprika, botmixerezzük össze a fokhagymával és az újhagymával. Sózzuk, borsozzuk.Tálalás előtt keverjük össze a krumplival.A salátához gyufaszálra vágjuk az uborkát és a retket. A puha avokádót gyúrjuk hozzá. Sózzuk, adjuk hozzá a mustárt és a felszeletelt újhagymát.
Marinált sült tempeh szendvics paradicsommal, avokádó majonézzel és salátával
2015. május 11. Zizi kalandjai
Marinált tempeh ropogósra sütve, szendvicsbe pakolva avokádó majonézzel, paradicsommal, salátalevéllel tálalva finom puha, de ropogós héjú kovászos kenyérben. Remélem beindaltak az ízlelőbimbóitok! A tempeh tökéletesen ízesíti a szendvicset, amely nagyon hasonlít az angolszász BLT szendvicsre. A BLT a bacon-lettuce-tomato rövidítése, vagyis szalonna-saláta-paradicsom + majonéz + kenyér. Természetesen ez egy vegán változat. A Pipacsos srácok felkértek, hogy alkalomadtán kreáljak valamilyen vegetáriánus/vegán feltétet az ő fantasztikus kenyereikhez. Ehhez most félbarna kenyeret használtam és igen jól kiállta a próbát. Nem egy unalmas salátalevéllel megtömött vegán szendvicsről van szó, hanem egy igazán izgalmas, ízekben, színekben gazdagról, amelyet szerintem a húsevők is komálnának. Kiváló egyébként piknikezéshez! Nem próbáltam tofuval, elképzelhető, hogy azzal is működik, de az állaga nem biztos, hogy olyan ropogós lesz (szerintem a tofut nem lehet olyan vékonyra szelni, mint a tempeh-t), mint a tempeh-nek. A tempeh-t Budapesten több helyen is be lehet szerezni, aki pedig vidéken lakik, az innen tud rendelni (egészen kedvező a szállítási költség), most éppen akciós a tempeh náluk. Fontos, hogy jó minőségű alapanyagokat használjunk, mert akkor lesz igazán nyerő a szendvicsünk, amellyel egyébként le is kenyerezhetjük a vendégeinket! Marinált sült tempeh szendvics paradicsommal, avokádó majonézzel és salátával Hozzávalók: Tempeh-hez (elég nagy adag lesz belőle): – 250 g tempeh – 1/4 bögre szójaszósz (lehet tamari is, a gluténmentes változat) – 1/4 bögre almaecet – 1/4 bögre juharszirup – 1/4 bögre napraforgó olaj – 1/4 bögre víz – 2 evőkanál füstölt paprika – 2 teáskanál fokhagymapor Szendvicshez: – néhány szelet kenyér – marinált sült tempeh szeletek – avokádó majonéz (lehet hagyományos vagy vegán majonézt is használni) – paradicsom szeletek – saláta – só, bors A tempeh-t vágjuk vékony szeletekre. Egy tálban keverjük össze a füstölt paprikát a fokhagymaporral, lassan öntsük hozzá az összes folyékony alapanyagot, közben kevergessük, hogy csomómentes legyen. A szeletekre vágott tempeh-t tegyük egy lapos sütőtálba vagy dobozba (lehet egymásra is pakolni a szeleteket, nem fontos egy rétegben maradniuk), öntsük rá a pácot és tegyük be a hűtőbe marinálódni legalább két órára, de akár egy éjszakára is. Egy serpenyőben közepes láng felett hevítsünk napraforgó olajat és adagokban süssük ki a tempeh szeleteket, mindkét oldalukon néhány percig, amíg megbarnulnak és enyhén ropogósak lesznek. A megsült szeleteket tegyük egy konyhai papírtörlővel kibélelt tányérra, hogy a felesleges olajat lecsöpögtessük. Ha friss, ropogós a kenyerünk, használjuk nyugodtan pirítás nélkül. Ha egy-két napos, akkor kenyérpirítóban pirítsuk ropogósra. Kenjük meg a szeletet avokádó majonézzel, tegyünk rá salátát, tempeh-t, paradicsomot, sózzuk, borsozzuk, majd tegyük a tetejére a másik kenyérszeletet (amit szintén megkenhetünk majonézzel). Nyamm!
Nyári borsóleves
Az úgy volt, hogy már megint össze-vissza kóstolgattam a konyhában, és egymás mellett volt a kapros zöldsaláta meg a párolt borsó. Aztán amikor ezek a számban találkoztak! Ezzel valószínűleg nem találtam fel a spanyol viaszt, a főzésben ez amúgy is elég nehéz, de nekem új volt, és szerintem nem egy mindennapos kombináció. Viszont semmi flikk-flakk, és cserébe pofonegyszerű, plusz gyorsan megvan. Szóval, én imádom. :) Hozzávalók két adaghoz:[...] Bővebben!
Gomba masala (avagy indiai gombapörkölt)
2015. április 19. Vegán muflon
A Vámház körúti Ázsia boltban azon ábrándoztam, hogy pénzintézet helyett sokkal inkább egy hasonló üzletet fosztanék ki. Kb. az alábbi mondatok kíséretében: "Rablótámadás, senki ne mozduljon! Te ott azzal a csokor korianderrel, arccal a földre! Te meg dobd el szépen azt a wasabis tégelyt, hogy lássam mindkét kezedet! Senki nem hősködik, mert beterítem az agyával a chiliszószos pultot! Hölgyem, ott a kasszánál! Tegye a szatyorba azt a mozsarat meg az indiai fűszereket! Az asafoetida meg a lepkeszegmag maradhat, azokból bespájzoltam egész évre. Az a tandori fűszerkeverék csípős vagy inkább csak pikáns? Ha az utóbbi, azt is viszem." Nos, ilyen gondolatok közepette szereztem be a currylevél nevezetű cuccot, mely az alábbi - ha nem is feltétlenül tradicionális, de - kíméletlenül finom specialitás kulcsösszetevője. Beszerzendő: 1/2 kg gomba (én speciel champignont használtam) 3 evőkanál paradicsompüré 1 fej felkockázott vöröshagyma 1 db felkockázott mezei zöldpaprika vagy kaliforniai paprika 1 evőkanál őrölt koriander 3 db zöldchili vagy piros chilipaprika 1 kiskanál római kömény (egész) 2 kiskanál mustármag 1 kiskanál garam masala 1 kiskanál őrölt kömény 1 kiskanál kurkuma 2 kiskanál gyömbérkrém 1 gerezd fokhagyma pár csepp citromlé 1 evőkanál currylevél só Az "öntethez": 2 evőkanál vegán biomargarin 2 evőkanál currylevél 3 gerezd felaprított fokhagyma 1 evőkanál felaprított korianderlevél 1 db zöldchili vagy piros chilipaprika kevés feketebors só Egy edényben kevés olívaolajat hevítünk, majd hozzáadjuk a mustármagot. Ha pattog, és nem választottunk kellően mély edényt, válogatott káromkodások közepette hozzáadjuk a római köményt, a currylevelet, a hosszában felvágott zöldchilit és a kurumát. Hozzápasszítjuk a hagymát, a gyömbérkrémet, belenyomunk egy gerezd fokhagymát, megsózzuk, majd a hagymát kis lángon figyelmesen, tapasztaltan, türelmesen megpároljuk, közben párszor megkeverjük. Hozzáadjuk az őrölt köményt, a garam masalát, az őrölt koriandert, a paradicsompürét, megkeverjük, majd legvégül jöhet a felkockázott gomba és a só. Jó öt percig fedő alatt pároljuk. Közben egy másik edényben felolvasztjuk a biomargatint, hozzáadjuk a zöldchilit és a fokhagymát, és egy-két percig kevergetve pároljuk. Hozzáadjuk a currylevelet, a sót, a korianderlevelet és a borsot. Ha megvagyunk, az így keletkezett elegyet zokszó nélkül rálöttyintjük a gombára, majd jól elkeverjük. Az elkészült művet rizsával vagy naan kenyérrel szervírozzuk.
Joghurtos-diós szabdzsi
2015. április 15. Vegán muflon
A következő recepttel újfent az országos főzelékundor ellen hirdetek keresztesháborút. Bizonyára mindenki ismer olyan sérült felnőtteket (vagy netán maga is közéjük tartozik), akiket anno az óvodai vérdadus libának nézett, és megtömte azzal a pocsolyaszínű mrutyokkal, ami lencsefőzelék fedőnéven került a tányérjába. Aztán jöttek a kisiskolás évek, amikor Joli néni, a kalácsképű napközis tanárnő porig alázta, mert az illető szervezete nem volt hajlandó befogadni a paradicsomos káposzta csúfnevű vörhenyes bagolyköpetet. Nos, a hasonló szerencsétleneket felnőttként is hiába győzködné bárki afelől, hogy márpedig a főzelék adott esetben kiváló is lehet. Hatásosabb tehát, ha valamiféle masszívabb lőfegyverrel rákényszerítjük őket, hogy ízleljék meg, milyen is ezen ételcsalád indiai verziója. Na, újfent ehhez szeretnék asszisztálni. Bekészítendő: 10 dkg zöldbab 10 dkg zöldborsó 20 dkg dió 2 db paradicsom 1/2 fel karfiol 1 nagy sárgarépa 10 dkg füstölt tofu (elhagyható) 2 dl növényi joghurt só 1 kiskanál cukor Az összeőrlendő fűszerkeverék ezekből áll, ni: 1/2 zöld hegyes erőspaprika 1 evőkanál pirospaprika 2 kiskanál gyömbér 2 kiskanál őrölt korriander 1 kiskanál római kömény 2 hüvely kardamom A feldarabolható zöldségeket feldaraboljuk, a diót felaprítjuk/ledaráljuk olyan durvára, mint a Slayer. A paradicsom kivételével fedő alatt kevés víz hozzáadásával megpároljuk őket, eközben a felkockázott tofut kevés olívaolajon megpirítjuk. A péppé összetört paradicsomot összekeverjük a joghurttal. A fűszereket összeőröljük, kevés olívaolajon megpirítjuk, hozzáadjuk a paradicsomos joghurtot, a megfőtt zöldségeket, a sült tofut, a diót, a sót és a cukrot. Ímhol:
"Szeretem a konyhám" képek
2015. április 12. Sose mondd, hogy soha
Rég nem jelentkeztem, mert igazából semmi változás. Minden szuper. Szeretek így élni. Néha nosztalgiám van régi ételekre, de ez picit olyan, mint a monogámia. Lehet, hogy megkíván az ember mást is, de ha egyszer eldöntötte, akkor hű marad. Szeretek benézni a hűtőbe egy bevásárlás után.. pedig most nem is olyan jó, mert szerelőnél van a kocsi, nem tudtam biopiacra menni, csak vacak zacskós zöldeket kaptam, de nekem még így is tetszik:) Hülye voltam, mert Dóri felajánlotta, hogy hoz nekem biopiacról zöldeket, de akkor még azt hittem, szombatra lesz autó. Sebaj, túléltem már korábban is a zacskós zöldet. Annál jobban fog esni jövő héten az Igaz;) Legalul répa és brokkoli a kutyakajába lesz. Alulról a második polc az állatoké, ott van a nyuszi fehérrépája és Matilda paradicsoma. Felette áznak a datolyák a turmxihoz és a magok az esti magtejfölhöz. A paradicsom, az ubi és a paprika az esti salit gazdagítja. Ha már a hűtőt fotóztam, eszembe jutott az éléskamra polcot is. Itt van pár főzni való, mert a kutyák nem nyersek, csak vegánok, ezért kell nekünk lencse, csicseriborsó, köles, rizs... Ami nekem van: datolya, dió, napraforgómag, szárított paradicsom, mazsola, kókuszreszelék, brazil dió, mandula. Jobbra pedig Matilda imádott kendermagja van. ...és így vártam ma a vendégeket, akik nem nyersevők, csak pár hónapja vegánok. Aggódva kérdezték, hogy ha csak gyümölcsöt eszem, akkor honnan a protein? Azt hittem, viccből kérdezi, nevettem, aztán leesett, hogy komolyan gondolja. Kezdőként sok dolgot nem tud még az ember, nagy kerek hitetlenkedő szemekkel néztek rám, amikor mondtam, hogy protein a gyümölcsökben is van, kb 10%, ami pont annyi, amennyi kell. Hát, ha nekem nem hiszik el, majd elhiszik másnak:) Mindenesetre nagy élvezettel falatozták a gyümölcsöket.
Zöldséges medvehagyma krémleves
2015. április 12. Éltető ételek
Most, a medvehagyma szezonban törekedjünk arra, hogy minél gyakrabban a tányérunkra kerüljön. Sajnos, itt Miskolc környékén nem tudok más medvehagyma lelőhelyet, mint a piac. Kétnaponta veszek 1-2 csokrot, és szinte minden ételbe belecsempészem. Most ezt elrejteni nem tudtam, mivel a zöld színe árulkodik a jelenlétéről. De bátran kóstoljátok meg, mindenféle tejszín nélkül is nagyon finom lett. Sok medvehagyma krémlevesbe zöldség alaplé kerül. Nos, nekem ilyen sosincs csak úgy a konyhában, így ebbe a levesbe kifejezetten belekerültek az ehhez szükséges zöldségek. Így ez sokkal krémesebbé és ízletesebbé tette a levest. Hozzávalók (4 fő): - 1 kis fej vöröshagyma - 2 közepes méretű krumpli - 1 sárgarépa - 1 petrezselyem gyökér - 1 kis szelet zeller - 1 kis csokor medvehagyma - 1 gerezd fokhagyma - só, bors - szerecsendió (elhagyható) - kevéske kókuszolaj Elkészítése: - A vöröshagymát vágjuk fel pici kockára, majd a kókuszolajon kezdjük el dinsztelni. Ahogy pucoljuk a zöldségeket, úgy dobjuk hozzá (persze, előtt daraboljuk fel kisebb méretűre) azokat. - Tehát folyamatos keverés mellett dinszteljük össze a zöldségeket. - Öntsük fel vízzel, sózzuk, borsozzuk és főzzük puhára. - Vegyük le a tűzről, és szórjuk bele a széttépkedett medvehagymát. Reszeljük bele a fokhagymát is. - Öntsünk mindent a turmixba, és csináljunk belőle jó krémes levest. Legalább 1 percig kell turmixolni, hogy a medvehagyma rostjait szétzúzzuk, és megszínezze az a levesünket. - Reszeljünk bele pici szerecsendiót.
Főtt tojás csírás kuszkusszal és párolt zöldségekkel, avagy mit kezdjünk a megmaradt húsvéti tojásokkal?
2015. április 10. Zöld Avocado
főtt tojás csírás kuszkusszal és párolt zöldségekkel Még mindig van a húsvéti főtt tojásból??? Itt egy egyszerű ötlet, hogy legyen belőle főétel ebédre, vagy önálló fogás vacsorára. Ez nem is igazán egy recept, mert semmi bonyolult nincs benne. Inkább csak egy ötlet, arra, hogyan tálaljuk mutatósan, és egészségesen a már agyon unott "főtt tojás-kenyérrel" verziót. ;-) HOZZÁVALÓK: - 2 db bio tojás - 1/4 bögre kuszkusz - 1/2 bögre forró víz - 1 ek bio ételízesítő fűszer por - 1 szál snidling - 1 marék mungóbab csíra (akármilyen más csírát is használhatunk) - zöldbab és héjas cukorborsó tetszés szerinti mennyiségben ELKÉSZÍTÉS:A tojásokat megfőzzük ízlés szerint: lágy, félkemény vagy kemény állagra. A párolásra szánt zöldségeket (jelen esetben zöldbab és héjas cukorborsó) pár perc alatt vízgőzben puhára pároljuk. A kuszkuszt a már jól ismert módon leöntjük a forró vízzel, hozzáadjuk a bio ételízesétőt, légmentesen letakarjuk folpackkal, és 20 perc múlva, miután megpárolódott és magába szívta a vizet, kész is. A kész kuszkuszt összekeverjük a nyers mungóbab csírával és az apóra vágott snidlinggel. Ha még meleg/langyos állapotban egy hideg vízzel kiöblített formába (tálka) töltjük a kuszkuszt, és belenyomkodjuk egy kicsit, akkor szépen kiesik a formából, ha fejre fordítjuk. Így kaphatunk olyan mutatós kuszkusz kupacot, amilyent a képen is láthatunk. Olyan, mint amikor gyerekként a homokozó szélét körbepakoltuk a vödrünkkel meg a homokozó formáinkkal precízen megalkotott homok halacskával, meg homok sütikkel. :-) Ennyi! Ugye, hogy ez nem is egy igazi recept? És mégis mennyivel jobban néz ki, mint egy szelet kenyér a tojás mellett! És mennyivel egészségesebb, energiadúsabb és táplálóbb is! Megéri azt a pár plusz percet, amivel tovább tart, mint leszelni egy kenyeret. ;-) főtt tojás csírás kuszkusszal és párolt zöldségekkel Táplálkozz, ne csak étkezz! Jó étvágyat! :-) Megjegyzés1: A képen szereplő tojás valójában egy 2 perces lágy tojás, így kevésbé száraz, mint egy normál 8-10 perces kemény tojás. Megjegyzés2: Ha valakit érdekel, hogyan készíthetünk tökéletes főtt tojást, úgy, hogy a héja ne ragadjon a fehérjére, és a sárgája is szép sárga maradjon... itt egy kis útmutató a kemenytojas.com-ról. :-) "A főtt tojás készítésének titkai: - A kemény tojás főzéséhez megfelelőbb a nem teljesen friss tojás, azt ugyanis a végén könnyebb megpucolni. Ha bolti tojást veszel, akkor érdemes azt főzni, amelyik már a lejárathoz közeli. - A tojást szobahőmérsékleten kezdd el főzni, különben megreped a héja, kissé kifolyik a fehérje és nem lesz szép. Ha hűtőben tárolod a tojásokat, akkor főzés előtt 10 percre tedd meleg vízbe. - A tojásokat szobahőmérsékletű vízben tedd föl főzni. Így van idejük átvenni a felmelegedő víz hőjét, nem fognak megrepedni. - A főtt tojás főzési ideje 8 perc, forrástól számítva. Nem kell tovább főznöd, a tojás így is kemény. Ha sokáig főzöd, akkor a sárgájának a külseje kékes-zöldes lesz. - Ha kész, a főtt tojást vedd le a tűzről, és hideg vízzel öblítsd át többször. Az a lényeg, hogy teljesen lehűljön az edény és a tojások is, hogy könnyen pucolható legyen. - Hagyd állni hideg vízben - amikor már teljesen lehűlt - legalább 10 percig. - A tojásokat törd meg, lehetőleg minél nagyobb felületükön. Én enyhe mozdulatokkal meg szoktam görgetni a konyhapulton, akkor az egész héja megtörik. Mártsd meg folyó hideg víz alatt, és óvatosan kezdd el leszedni a héját, a belső hártya mentén. Ha így jársz el, akkor szép marad a főtt tojás, nem fog betöredezni a fehérje. Az esztétikus főtt tojás: Ha a fenti lépéseket betartod, akkor a főtt tojás mindig tökéletes lesz, és ráadásul szép is. Nem bonyolult, mégis a tojás főzésének is megvannak a maga szabályai. Szobahőmérsékletű tojás - 8 perc főzés - 10 percig lehűtés; Ez a titka annak, hogy a főtt tojás szép legyen és ne töredezett! " Forrás: kemenytojas.com
Tárkonyos borsóleves a megmaradt húsvéti sonkából
Mit készítsünk a maradék sonkából? Amikor ugyanaz már mindenkinek a fülén jön ki, és már torma látványától is könnybe lábad a szeme? :) Egész más lesz viszont a dolog, ha egy ilyen könnyű levest készítünk belőle, ami húsvét után nagyon, de nagyon jól jön: könnyen emészthető és a kalóriatartalma is eléggé visszafogott ahhoz képest, hogy beillik akár főételnek is. Hozzávalók 3-4 adaghoz: [...] Bővebben!
Menü- 2. hét
2015. március 29. Mindennapi ételeink
Remélem, mindenkinek jól telt az elmúlt hete. Hozom a 2. heti menüt. Mi egy három napos utazáson vagyunk túl, amelyben régi otthonunkba is ellátogattunk Vácon, ill. a veresegyházi medvéket is meglestük. Már nem alusznak téli álmot :-) Itt a tavasz szerintük is :-) Szép új hetet! HÉTFŐ R: Rizstej, müzli, alma, narancs V: Krumplipüré, sóska, sült tofuszelet E: Ebéd maradék / "vegazsír", kenyér, paradicsom KEDD R: Turmix, majd kicsit később: házi édes zsemle, sós mogyorókrém, baracklekvár, banán E: Vadas, tészta, karobos csiga, alma V: Jégsaláta, élesztőpástétomos melegszendvics, répalé SZERDA R: Diótejes zabkása, reszelt almával, házi nutellával E: Paradicsomleves, mexikói zöldségekkel töltött palacsinta, tepsiben összesütve , saláta V: Ebédről maradék CSÜTÖRTÖK R: Frissen préselt alma-narancslé, köleskása aszalt gyümölcsökkel E: Sárgaborsóleves, rizs, rántott cukkini, paradicsomsaláta V: Házi kifli, zöldségpástétom (főtt krumpli, répa, karalábé + olaj, párolt hagyma+ fűszerek, sörélesztőpehely) PÉNTEK R: Gabonakávé, tejbegríz, narancs E: Krumplifőzelék,búzahús pörkölt, diós piskóta (vegán) V: "Garlic" melegszendvics, saláta (Fanninak ebédmaradék) SZOMBAT R: Granola müzli, növényi tej, banán E: Búzahús-paprikás, tarhonya, uborkasaláta V: Ebédmaradék VASÁRNAP R: Házilag sütött kuglóf, mogyorókrém, mandarin E: Zellerkrémleves zsemlegombóccal, rakott savanyú káposzta (bulgur, savanyú káposzta, gabonakolbász.pörkölt, növényi tejföl) V: Ebédmaradék
Joghurtos-mentás padlizsán sült zöldségekkel
2015. március 23. Vegán muflon
"Hágyma-csípős mehet, bárátom?" - kérdezi Zahir, az Ezeregy Éjszaka étterem alkalmazottja, majd macsétájával levág egy darabot a sarokban piruló nyársra húzott ormányos medvéből. És ez a török büfékről alkotott sztereotípia nem is oly megalapozatlan, mint azt gondolnánk. Nem is oly rég a Deák tér közelében kértem egy falafelt, mire a pultos ijedt hangon megszólalt: "De tudod, hogy az vegetáriánus!" Mintha csak arra figyelmeztetne: a pitában egy apró janicsár lapul, amelyik bármely pillanatban átdöfheti a szájpadlásomat. De azért kár lenne tagadni, hogy Tarkan és Hakan Sükür népe a horrorisztikus felhozatal mellett képes azért kitenni magáért. Következzék hát a joghurtos padlizsán felturbózott változata, melynek receptjét a TV Paprika egyik utazó szakácsától loptam el. Hozzávalók: 1 db padlizsán 1 db cukkini 3 db paradicsom 2 db kaliforniai paprika 4 dl szójajoghurt 8-10 db mentalevél 1 db chilipaprika apróra vágva kevés felaprított petrezselyem 2 gerezd fokhagyma fél citrom leve só, bors A zöldségeket felszeleteljük (a padlizsánt karikákra is vághatjuk, így még esztétikusabb lesz a végeredmény), bő olajban kisütjük, majd egy kiterített papírtörlőre transzportáljuk őket. A joghurtot egy tálba helyezzük, belenyomjuk a fokhagymát, a citromlevet, a felaprított petrezselymet, a chilipaprikát, majd a mentát. Sózzuk, borsozzuk. Ha a zöldségek már némileg lehűltek, nagy lendülettel belekeverjük őket a joghurtos szószba. Szervírozzuk pitával, majd együk meg, amit főztünk!
Zöld spagetti zöld spárgás pestóval (gluténmentes)
2015. március 21. Zöld Avocado
Folytatva az előző bejegyzéseket (Szent Patrik napi zöld hullám), ismét egy zöld étel receptjét osztom meg veletek. :-) A következő fogás egy gyorsan elkészíthető, természetesen tápanyagokban gazdag, zöld spagetti nyersnek mondható zöld spárgás pestóval, gluténmentesen. Zöld spagetti zöld spárgás pestóval Gyors egy kis szösszenet a spárga jótékony hatásairól, és már jöhet is a recept, amit akár még ma el is készíthettek, mert semmilyen előkészületet, vagy különlegesebb bevásárlást nem igényel! ;-) "A növény szárát jól emészthető rostok alkotják. A hajtások A-, B1-, B2-, C- és E-vitaminban,folsavban gazdagok. Zsírtartalma jelentéktelen, nem tartalmaz koleszterint. Sok értékes aminosavat, köztük aszparaginsavat is tartalmaz, kalóriatartalma azonban csekély. Miután a hajtások nagy része, 93-95 százaléka víz, a maradék szárazanyag kevés kalóriát képvisel. 100 gramm spárgába mindössze 20 kalória szorult. Kifejezetten kevés benne a cukor, 100 grammban összesen 4 gramm szénhidrát van. Tartalmaz kalciumot, foszfort, vasat, sok káliumot, viszont nátriumtartalma alacsony. A nyomelemek közül ónt, szilíciumot, molibdént. A zöld klorofillban gazdag, több benne a C-vitamin és a karotin, mint a halványított változatában, ezért táplálékként is értékesebb. Gyógynövényként több évszázada számon tartják. Elsősorban vízhajtó és vesekő-eltávolító hatása ismert, vízhajtóként áttételesen a szívet tehermentesítve a keringésre is jótékony hatással van. Ugyancsak vízhajtó tulajdonságával van összefüggésben, hogy segíti a szervezet méregtelenítését. Szárított porát fogfájás kezelésére is használták. Kedvezően hat a belső elválasztású mirigyek működésére, és enyhe hashajtó hatású. A nyers spárgalé is egészséges, 4-5 hajtásból zöldségcentrifugával félcsészényi nyerhető. Túlzott fogyasztása nem javasolt köszvényes és veseköves, illetve erre hajlamos emberek részére. Nagyobb mértékben még az érszűkületre is jó hatással van." Forrás: Wikipédia zöld spagetti zöld spárgás pestóvalHOZZÁVALÓK: (kb.4 személyre) - 1 zacskó kukoricából készült spagetti (vagy teljeskiőrlésű, ha nem fontos a gluténmentesség) - 60 g reszelt parmezán - 1 köteg zöld spárga (kb.15-16 szál) - 2-3 gerezd fokhagyma - 60 ml extra szűz olíva olaj (most ne használjunk kókusz zsírt) - 16 levél friss bazsalikom - 4 ek fenyőmag - snidling vagy metélőhagyma vagy akár medvehagyma - Himalája só, frissen őrölt fekete bors - (opcionálisan - akármilyen csíra) ELKÉSZÍTÉS: Feltesszünk egy nagy lábasban vizet forrni a spárgáknak, és a spagetti tésztának. Miután a víz felforrt, beledobjuk a megmosott, és fás végietől megtisztított spárgákat. 2 perc múlva kivesszük őket, és hideg vízbe tesszük. Az újra forrásban lévő vízbe teszünk egy kevés sót, és olajat, és a hagyományos módon, tésztától függően 8-10 perc alatt készre főzzük benne a spagettit is. Amit a spárgával csináltunk, azt hívják blansírozásnak, azaz leforráztuk őket, hogy egy kicsit mepuhuljon, de ne főljön szét, megtartsa a szép zöld színét, és értékes tápanyagait is. Miközben fő a spagetti tészta, elkészítjük a zöld pestónkat. A fenyőmagot ledaráljuk, majd hozzátesszük az olíva olajat, a parmezánt, a sót, és borsot, a blansírozott nagyobb darabokra szelt spárgát, és 2 kanállal a főző vízből. Ezt az egészet krémes állagúra turmixoljuk. zöld spagetti zöld spárgás pestóval A bazsalikom leveleket ha van otthon, akkor mozsárban összetörjük, ha nincs, akkor veszünk egy keskenyebb szájú bögrét, egy fakanalat, vagy akár egy fa méz csurgatót, és körkörös nyomó mozdulatokkal pár perc alatt szétzúzzuk a bazsalikom leveleket. (ezt a munka folyamatot oda adhatjuk a férfinak a háznál, és így közös főzés lesz belőle. ;-) ). Amint kész a szétzúzott bazsalikom beletesszük a már krémes zöld pesztós edénykénkbe, és tovább turmixoljuk az egészet egybe. De! Csak pár másodpercig tegyük ezt, mert a melegedő fém és a bazsalikom találkozása kesernyés ízt idéz elő, ezért nem szabad megvárni, hogy a turmix kés felmelegedjen. 5-6 fordulat, és kész is az egynemű zöld spárgás pestónk. :-) A megfőtt spagetti tésztát folyó hideg víz alatt átszűrjük, majd jó alaposan összekeverjük a nyersnek mondható zöld pestónkkal. Jól keverjük össze, hogy mindenhová jusson az ízes "szószból". ;-) Tálalás előtt szórjuk meg apróra vágott snidlinggel (vagy egyéb zöld hagymával), és ha van otthon, akkor a csírák is remekül passzolnak ehhez a tészta ételhez. Szórjuk meg azzal is! zöld spagetti zöld spárgás pestóval Táplálkozz, ne csak étkezz! Jó étvágyat hozzá! Megjegyzés1: Ez így egy szoba hideg (nem hűtő hideg) tészta étel lesz, de ha ez zavar minket, akkor a megfőtt, és leszűrt tésztát melegítsük fel, mielőtt összekeverjük a zöld pesztóval. De még előtte, hogy a zöldségek és fűszerek ne veszítsenek még több értékes tápanyagot a hő hatására. Megjegyzés2: az én gyomrom nem annyira szereti a nyers fokhagymát, ezért én a fokhagymát is blansírozom a spárgával együtt, így elveszíti az erejét, és a gyengébb gyomrúak számára is fogyaszthatóvá válik. Megjegyzés3: Ha csak két főre készítjük az ételt, felezzük meg a felhasználandó hozzávalók mennyiségét. Másnaposan nem olyan finom, mert a tészta magába szívja a nedvességet, és összeáll az egész.
Tápláló brokkolikrémleves mozzarellával és tökmaggal (zöld menüsor Szent Patrik napon 1.rész)
2015. március 20. Zöld Avocado
Az előző bejegyzés az írországi Szent Patrik napról, és az általa okozott "bezöldülésről" szólt! Prezentáltam nektek egy zöld menüsort, és azt ígértem, hogy végig veszem a recepteket. Tudom, hogy mindenki a látványos szőlős- csoki krémes torta receptre vár, ezért nem azzal kezdem! :-) A jó dolgokat általában ki kell érdemelni, a finom falatokra mindig várni kell, és az étkezést sem a desszertel kezdjük... legalább is általában nem. ;-) Egy kis türelmeteket kérem, és azt, hogy adjatok esélyt a többi zöld ételnek is, ne csak az édességnek! :-) tápláló brokkolikrémleves mozzarellával Kezdjük a menüt a zöld levessel, ami ezúttal egy krémes, tápanyagban gazdag, ízletes és egyszerűen elkészíthető brokkolikrémleves. Tudom, tudom... a brokkoli nem egy közkedvelt zöldség. Higyjétek el, nálam sem volt az korábban. ;-) De az a jó a kevésbé finom zöldségekben is, hogy el lehet készíteni őket ízletes ételekként, és akkor szívesen kanalazzuk az értékes zöld brokkoli rózsákat például levesként, vagy eldugva egy burgonyás egytálételben. Jóóóó sok évvel ezelőtt vendégségben voltunk valahol, ahol illedelmességből megkóstoltam a számomra akkoriban egyáltalán nem vonzó tejszínes brokkolikrémlevest, szárított kenyér kockákkal, és reszelt sajttal. Mondanom sem kell, magamtól nem készítettem volna brokkolit semmilyen formában ezidőtájt. Illedelmességből megkóstoltam, és azóta nem tudom abbahagyni! :-) Persze a kenyér kockák mára már tökmag vagy napraforgó maggá alakultak, a reszelt sajt sem állandó szereplője ennek a tápláló krémlevesnek, és a tejszínes sűrítést felváltotta a természetes sűrítés*. Na és akkor röviden miért is olyan értékes és tápláló a brokkoli? "Rosttartalma jótékony hatású székrekedéses panaszoknál, mivel serkenti a belek mozgását. Ásványi anyagai közül említésre méltó a kálium, a kalcium, a magnézium, nátrium, a vas, a cink és a foszfor. A nyers növényben B1-, B2-, B6-vitamin, C-vitamin, K-vitamin és E-vitamin is kimutatható, valamint az A-vitamin provitaminja, a béta-karotin. Igen gazdag folsavban; fogyasztása várandósoknak kifejezetten javasolt. A brokkoli az egyik C-vitaminban leggazdagabb zöldség. Többek között megtalálható benne az a szulforafán nevű kéntartalmú vegyületet is, amely kemopreventív molekulaként segíti a szervezetnek a daganatos sejtek elpusztítását célzó természetes folyamatainak a beindulását. Ezen kívül támogatja a szervezet méregtelenítésében fontos védőenzimek működését is, amelyek segítenek a rákkeltő anyagok kiválasztásában és megelőzik a rákhoz vezető sejtkárosodást. Különösen az ösztrogénfüggő emlő- és egyéb daganatok esetében játszhat szerepet a rákmegelőzésben. Régóta fölismerték a kutatók, hogy a nyers vagy párolt brokkolit gyakran evő közösségekben a koszorúér-betegség és bizonyos daganatok ritkábban fordulnak elő. Egy új vizsgálat most azt jelzi, hogy brokkoli fogyasztásával jelentősen fokozható a szív oxigénhiánnyal szembeni ellenálló képessége. " Forrás: Dietetika Életmód brokkolikrémleves mozzarellával HOZZÁVALÓK: (kb. 4 személyre) - 2 nagyobb fej brokkoli (lehetőleg kistermelőtől) - 2 nagy fej vöröshagyma - 4 gerezd fokhagyma - kevés extra szűz olíva olaj, vagy kókusz olaj - 2 db bio leveskocka - egy marék friss petrezselyem - Himalája só, őrölt fekete bors, 1 ek mustár - tökmag és napraforgó mag levesbetétnek - mozzarella sajt ELKÉSZÍTÉS:Egy nagyobb levesfőző edényben kevés olíva / kókusz olajon aranybarnára dinszteljük az előre apróra felvágott vöröshagymákat. Felengedjük kb. 1,5 liter vízzel, beletesszük a bio leveskockákat, a sót, borsot, mustárt, a felkarikázott fokhagymákat, és egy marék friss petrezselymet. Ne spóroljunk a fűszerekkel, mert ez adja a leves ízét. Fedő alatt, közepes lángon elkezdjük összefőzni a leves alapot, közben pedig elkészítjük a brokkolit. A brokkolikat rózsáikra szedjük, és alaposan megmossuk. Mivel a brokkoli nyersen és párolva őrzi meg értékes ásványi anyag- és vitamin tartalmát, ezért ebben a receptben nem főzzük meg őket, hanem csak pároljuk, hogy egy igazán tápláló levest kapjunk végeredményül. :-) Elővesszük a pároló edényt (vagy ha van a kuktánkat), és feltesszük a brokkolikat gőzben párolódni. 10 perc múlva elzárjuk a hőt a tűzhelyen lévő mindkét edényünk alatt. A párolt brokkoli rózsákat beletesszük az alaplébe, és kézi botmixerrel krémes állagúra mixeljük a levest. *Hiányzik valami??? Hiányzik a jól megszokott habarás, a rántás vagy a tejszínes sűrítés? Jól látod, hogy nem látod. :-) A természetes sűrítésnél, nincs szükségünk sem habarásra, sem rántásra, sem tejszínes sűrítésre ahhoz, hogy egy krémes levest vagy akár egy főzeléket kapjunk végeredményül. Sokkal egészségesebb, és emészthetőbb, ha a leveseket, főzelékeket, önmagukkal sűrírtjük be. Ez azt jelenti, hogy egyrészt ne főzzük őket bő lével, másrészt miután megfőtt az adott zöldség, merjünk ki az edényből 1-2 merőkanállal a majdnem kész ételből, a kimert adagot turmixoljuk le, majd keverjük vissza a főzelékbe, miközben a tűzhely bekapcsolva marad. Ha túl híg a főzelék, vegyünk ki belőle nagyobb adagot, és sűrítsük be önmagával. A krémleveseket pedig egyszerűen csak kézi botmixerrel turmixoljuk le miután megfőtt a zöldség, egy kevéssel több vízben, mint ami ellepi. Ennyi. Ilyen egyszerű! :-) Nem kell semmilyen egyéb adalékanyag ahhoz, hogy a híg állagból sűrűt kapjunk. Tökmaggal, és / vagy napraforgó maggal pótolhatjuk a leves tésztát, melyet az apróra morzsolt mozzarrelával együtt, fogyasztás előtt, a meleg levesbe szórva tálalunk. tápláló brokkolikrémleves mozzarellával Tápanyagban gazdag Jó étvágyat kívánunk mindenkinek! ;-) Megjegyzés: Azt tudtátok, hogy "a dél-olaszországból származó mozzarella sajtot, a 16. század óta változatlan recept alapján készítik, a háziasított vízibivaly zsíros tejéből?! Gyártása során nem érlelik, semmilyen tartósítószert nem adnak hozzá, és nem is ízesítik. A készítés során a sajt zsírdús alapanyagát addig nyújtják és gyúrják, amíg végül formázhatóvá válik. A bivalytejben nincs karotin, ezért a színe tiszta fehér." Forrás: wikipedia
30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS - 3. hét
HETI VEGÁN MENÜ 15-21. NAPIG:A heti menünél továbbra is érvényes, hogy ha energiaszinted alapján úgy érzed, több szénhidrátra lenne szükséged, akkor nyugodtan kiegészítheted az adott ételeket pl. barna rizzsel, teljes kiőrlésű tésztával, vagy barna kenyérrel! És ha megmarad, nyugodtan ismételheted másnapra, az ételeket cserélgetheted stb.! Ha pedig csak inspirációkat veszel belőle, az is teljesen rendben van!:) HETI MENÜ 15-21. NAP: 15. NAP Reggeli: valamilyen kásaféle, aminek kedvenc gabonád lehet az alapja (zabpehely, árpa, vagy quinoa). Fele víz, fele növényi tej keverékével főzd puhára, adj hozzá főzés közben kis mazsolát, utána kis őrölt fahéjat, 1 evőkanál őrölt lenmagot, valamilyen olajos magfélét. Gazdagíthatod bármilyen idénygyümölccsel is! Ebéd: avokádós - paradicsomos szendvics Teljes kiőrlésű kenyér szeletekre kenj pl. kölesmajonézt, vagy csicseripástétomot, tegyél rá salátalevelet, paradicsom - és avokádó-szeleteket, friss bazsalikomleveleket. Uzsonnára ehetsz friss gyümölcsöt, vagy gyümölcssalátát. Vacsora: serpenyőben pirított zöldségek, kis bio szójaszósszal (pl. Shoyu a DM-ből) ízesítve, friss salátával, esetleg pirított tofukockákkal. Hozzá egyél kb. 50-70 g bármilyen főtt gabonát (pl. kölest, vagy barna rizst) 16. NAP Reggeli: fahéjas quinoa-kukoricapehely reggeli Ebéd: makaróni - saláta Főzz meg egy adag teljes kiőrlésű tésztát (kb. 70-100 g/ fő), tegyél hozzá tojásmentes majonézt (pl. kölesmajonézt, vagy rizsmajonézt, utóbbit lehet üvegben is kapni), durvára reszelt sárgarépát, felkockázott kaliforniai paprikát, és feldarabolt zellerszárat, vagy bármilyen szezonális zöldséget. Ízesítsd sóval-borssal! Desszert uzsonna: agyfényező golyók:) Vacsora: nyers kelkáposzta tekercs 17. NAP Reggeli: zöld turmix egy jó nagy adaggal, a délelőtt folyamán utána ehetsz még akár 1 szelet barna pirítóst mandula-, vagy kesukrémmel, vagy friss gyümölcsöt tetszés szerint Ebéd: thai zöldséges-rizses egytálétel Elkészítheted Magdinak ezt a receptjét, és a pirított zöldségeket, tofut tálalhatod főtt barna rizzsel! Desszert, vagy uzsonna: Almatorta, vagy ha nyersre vágysz Gitta nyers Almapudingja Megjegyzés!!: az almatorta receptjénél a rebarbarát helyettesítsd almával és nem fontos elkészíteni hozzá a szójakrémet, ha nem szereted!:) A maradékból pedig ehetsz másnap reggelire is, vagy uzsonnára!;) Vacsora: bab-, vagy lencsesaláta, amit gazdagíts aprított spenót levelekkel, esetleg kockákra vágott kaliforniai paprikával, kis citromlével, ízesítsd sóval-borssal! Főzhetsz hozzá quinoat (nem puffasztottat!:), esetleg teljes kiőrlésű tésztát is! 18. NAP Reggeli: diónugátos zabkása, amibe keverhetsz 1 ek. őrölt lenmagot is! Ebéd: pirított szejtáncsíkok egy nagy adag vegyes salátával A szejtánt (avagy búzahúst) veheted készen bioboltban is, előfűszerezett, félkész verzióban csomagolva (ha még sosem kóstoltad, akkor javaslom először így próbálkozz!:-), vagy ha olcsóbb megoldást szeretnél, akkor otthon is készítheted szejtánporból (utóbbit ugyancsak bioboltban tudod beszerezni). Az otthoni elkészítéshez infókat találsz ebben a bejegyzésben: http://www.vegagyerek.hu/2009/02/tepsis-szejtan-buzahus-rozmaringos.html Vacsora: spenótos-brokkolikrémleves teljes kiőrlésű pirítóssal 19. NAP Reggeli: natúr kukoricapehely növényi tejjel leöntve, magokkal, friss, vagy esetleg fagyasztott és felolvasztott bogyós gyümölcsökkel gazdagítva. Ebéd: szendvics teljes kiőrlésű kenyérből Kend meg a kenyeret tojásmentes, pl. kölesmajonézzel, vagy ajvárral, vagy csicseripástétommal, vagy bármilyen tetszőleges krémmel a korábbiak közül, tegyél rá néhány friss salátalevelet, a tegnap ebédről megmaradt szejtáncsíkokból, vagy esetleg gabonakolbásszal, és néhány paradicsom karikát. Vacsora: vega fasírtgolyók friss vegyes salátával 20. NAP Reggeli: mákos zabpehely tetszőleges gyümölccsel Ebéd: spenótos csicseriomlett Vacsora: céklatorony avokádós kesukrémmel és karamellizált tofuval 21. NAP Reggeli: főzz meg quinoat fele víz-fele növényi tejben, adj hozzá mazsolát főzés közben, és amikor elkészült, kis fahéjat, és reszelt, vagy apróra vágott almát. Ebéd: Olaszos köleslepény medvehagymás zöldborsópürével Vacsora: friss leveles salátába keverj bele valamilyen főtt babfélét, adj hozzá friss paradicsomot, nyers zöldségeket, és akár avokádókrémet is.
Tavaszi megújulás a Dr.Steinberger levekkel és játék
2015. március 18. Mindennapi ételeink
Kvízjátékra hívok mindenkit, a bejegyzés végén olvashatjátok a kérdéseket és azt, hogy milyen nyereményért játszotok. Hamarosan mindannyiunk nagy örömére végérvényesen is beköszönt a tavasz. Ilyenkor megújul a természet és ennek mintájára szervezetünk is jelez: megújulásra van szükségünk nekünk is. A téli, rostban és nyers zöldségben, gyümölcsben talán szegényebb étrendet követően nagyszerű, ha a tavasz kezdetekor be tudunk iktatni rövidebb-hosszabb léböjtöt, tisztítókúrát, hogy ne érjen utol bennünket a ,,tavaszi fáradtság vagy az influenza. A mi étrendünk alapja a sok zöldség és gyümölcs, ill. teljes értékű gabonák, itthon nem tarunk fehér cukrot, csak xilitet vagy szirupokat (pl. datolyaszirup, rizsszirup, agavé szirup) használunk, talán ennek köszönhetjük, hogy kb. 20-25 éve nem s voltunk influenzások, Fanni lányunk is akkor votl Azonban mi is érezzük (idén a szoptatás és éjszakázások miatt főleg én) minden évben (többször is) ennek a tisztításnak a szükségét a fáradékonyság, fejfájás, rossz közérzet emlékeztet erre. Az egészséges bélflóra nem is gondolnánk, de kulcsfontosságú az immunrendszer szempontjából, mert a bélrendszeri regenerálódás után a teljes immunrendszer helyreáll. Az egészséges bélflóra csökkenti a koleszterinszintet, lebontja az epesavakat és segít a csontrendszer helyreállításában. A fitoösztrogén-aktivitást is növeli. A fitoösztrogének az ösztrogén hormonokhoz hasonlók és ugyanolyan hatást fejtenek ki. Ha a hasznos baktériumok bontják, akkor érvényesítik rendkívül jótékony hatásukat, a káros bélflóra esetén viszont kiürülnek a szervezetből. A rostfogyasztás elősegíti, hogy a baktériumok képesek legyenek megtapadni a bélfalon. Az egészséges bélflóra rostban gazdag, szervezetet lúgosító vegetáriánus étrenddel, az enzimtartalom növelésével (nyers gyümölcsök és zöldségfélék, csíraételek, zöld levek fogyasztásával), probiotikum (pl. Protexin) szedésével, prebiotikum bevitelével segíthető elő, tartható fenn. (Prebiotikumok a következő táplálékokban találhatók: csicsóka, cikória, articsóka, köles, hajdina, vöröshagyma, fokhagyma, póréhagyma, zabpehely, főtt búza, bab, sárgaborsó, alma, citrusfélék). Mindezek mellett is ajánlott évente minimum kétszer (tavasszal és ősszel) tisztítókúrát végezni. Félév ugyanis elegendő arra, hogy szervezetünkben káros anyagok felgyülemjenek. Rendben, de hogyan álljunk neki? És mikor készítsük el az egész napra való ,,friss gyümölcs-és zöldségleveket? És hogyan vigyük magunkkal? Milyen adagokban fogyasszuk? Hasonló kérdésekkel küzdve vagyunk túl férjemmel pár tisztítókúrán. Némelyik kevesebb sikerrel működött, némelyik után éreztük a jótékony hatást. Nemrég felfedeztük, hogy az egyik kedvenc cégünk 5 napos fitnessz csomagotajánl a fogyasztóknak, amellyel nagyon egyszerű a léböjt, így, baba és munka mellett is. A számunkra megküldött ajándékcsomagot ezúton is köszönjük. Az alábbiakat tartalmazza: 1 üveg BIO ZÖLDBÚZAFŰKOKTÉL Zöldbúzafű levéből (45%), zöldteából, almaléből, agavesűrítményből készül, spirulina mikroalga hozzáadásával. A búzafű friss levében vitaminok, enzimek, fehérjék és klorofil, valamint több, mint 90-féle ásványi anyag és nyomelem található. Vasból a parajban lévő mennyiség tízszeresét tartalmazza. 1 üveg BIO ZÖLDSÉGLÉ Biológiailag termesztett zöldségek ízletes leve. A kíméletes gyártási eljárás megőrzi a zöldségekben található vitaminokat és ásványi anyagokat. A paradicsom íze mellett jól kivehető a zeller, a lestyán és a cékla zamata is. Tartalmaz még sárgarépát, uborkát, savanyú káposztát, hagymát, paprikát, kaprot, citromlevet, bazsalikomot, köményt és petrezselymet. Kalóriaszegény, ezért lékúrához is kitűnő. Salátaöntetként is finom. Melegítve - de nem forralva - ízletes levesként is fogyasztható. 1 üveg ANANÁSZLÉ Direktlé, nem koncentrátumból készül. A Dr.Steinberger Ananászléhez válogatott érett ananászt ( bromeliaceae) dolgoznak fel. Az ananászt meghámozzák és a teljes gyümölcsöt kíméletesen feldolgozzák. Ennek következtében az Ananászlé tartalmazza a gyümölcs értékes alkotóelemeit, így magát a gyümölcs húsát is. 1 üveg BIO CÉKLALÉ cékla kalciumot, foszfort, vasat, nátriumot, káliumot, ként, magnéziumot, A-, B- és C-vitamint tartalmaz. Régóta ismert a céklában található vörös festékanyag, a betanin. A zöldségek közül talán a cékla a legismertebb, hiszen a hagyományos táplálkozásban fontos szerepet kapott. A biológiai termesztés biztosítja, hogy a Dr.Steinberger Céklalé a növény valamennyi hasznos alkotóelemét hiánytalanul tartalmazza. Lékúrához is kiváló. 1 üveg BIO SÁRGARÉPALÉ Biológiai termesztésű zöldség értékes leve. A frissen szedett répát különleges eljárással, kíméletesen préselik. A bétakarotint a szervezet a répaléből jobban fel tudja venni, mint magából a zöldségből. Már 100 ml fedezi a napi bétakarotin-szükséglet egészét, amelyből a szervezet A-vitamint állít elő. A sárgarépában található még számos ásványi anyag, B-komplex, C-, E- és K-vitamin. Nagyon egyszerű a kúra: 1. nap: Zöldbúzafűlé koktél 2. nap: Zöldséglé 3. nap: Ananászlé 4. nap: Céklalé 5. nap: Sárgarépalé És a napi elosztás is: Reggeli: 1,5 dl. Dr.Steinbergerlé + 2 szelet rozsos kenyér Tízórai: 1,5 dl. Dr.Steinbergerlé + 1 szelet rozsos kenyér Ebéd: 1,5 dl. Dr.Steinbergerlé + 2 szelet rozsos kenyér Uzsonna: 1,5 dl. Dr.Steinbergerlé + 1 szelet rozsos kenyér Vacsora: 1,5 dl. Dr.Steinbergerlé + 1 szelet rozsos kenyér Mi beiktatunk még plusz két napot, egyet-egyet az elejére a végére, amikor nyers gyümölcsöket eszünk délig, majd nyers zöldségeket este 6-ig. Utána semmit. Naponta 2,5-3 l vizet szükségszerű a kúra alatt elfogyasztani. ÉS AKKOR JÖJJÖN A KVÍZJÁTÉK: A kvízjátékra helyesen válaszolók közül 1 ember 3 üveg dr. Steinberger italt (zöldséglé, céklalé, ananászlé) kap ajándékba. Az ajándékot ajándékként én postázom :-) A kérdések (melyekhez segítség az előzőleg felsorolt leveknél megadott linknél olvasható) 1. Hányféle nyomelem és ásványi anyag található a búzafű levében? 2. Hogy hívják a céklában található vörös festékanyagot? 3. Mit tartalmaz pontosan a bio zöldséglé? A válaszokat március 30-ig várom a magdolna.reisinger@gmail.com címre. :-)
Zöldséges szabdzsi kesudiós szószban
2015. március 17. Vegán muflon
A Pannónia utcai Pandzsab Tandori étteremben duplán is vérszemet kaptam a minap. Először, mert a kesudiós szabdzsit a választható csípősségi fokozatok közül a legextrémebb mellett döntöttem, valamint a mellé chilis naan kenyeret kértem. (Aki kíváncsi rá, milyen lehet egy vödör napalm elfogyasztása után sebbenzinnel gargarizálni, bátran kövesse a példámat!) Másodszor pedig, mert a szabdzsit ebben a kevésbé emberbarát formában is hibátlannak találtam. Ahhoz túl gátlásos vagyok, hogy ilyen helyzetekben éttermek konyháiba kéretőzzek be okulási célzattal, arról nem beszélve, hogy az indiai konyha illatanyagait legfeljebb akkor lehet száműzni a ruházatból, ha felgyújtjuk. Szerencsére a YouTube tele van olyan videókkal, ahol a fakírképző szakközépiskolák végzősei vicces angolsággal narrálják kiválónak tűnő ételeik főzési folyamatát. Így hát előkészítendő: 2 közepes fej lilahagyma 3 db paradicsom 3 evőkanál kesudió 4 evőkanál zöldborsó 4 evőkanál zöldbab 1/4 fej karfiol 2 db sárgarépa 1 nagyobb burgonya 100 g füstölt tofu felkockázva (elhagyható, de inkább ne hagyjuk el) 2 evőkanál kókusztejszín 1 kiskanál só 1 kiskanál chilipor 1 kiskanál őrölt korriander 1 kiskanál őrölt kömény 1 kiskanál garam masala 1 kiskanál gyömbérkrém (jobb híján gyömbérpor) 1/2 kiskanál őrölt görögszéna kevés felaprított korianderlevél Hovatovább: A felcsíkozott lilahagymát, a felkockázott paradicsomot és a kesudiót kevés olívaolajon megdinszteljük, majd egy kevés vizet adunk hozzá. Mikor az elegy némileg szétfőtt, levesszük a tűzről, és botmixerrel krémesítjük és félretesszük. A felkarikázott sárgarépát, felkockázott burgonyát és a szétbontott karfiolt kevés olajon félig megpároljuk, majd hagyjuk békében nyugodni. A felkockázott tofut megpirítjuk, majd az imént megpárolt zöldségekhez adjuk. Most pedig a következő lépéssel tovább lelkesítjük azokat, akik rühellnek mosogatni: egy újabb edényben kevés olívaolajat hevítünk, majd hozzáadjuk a gyömbérkrémet/port, majd jó egy perc után az összemixelt kesudiós-paradicsomos elegyet. Mély szakértelemmel beleborítjuk a chilit, majd kis lángon 3-4 percig főzzük, időnként megkeverjük. (Ha túl száraz, kevés vizet adunk hozzá.) Hozzáadjuk a zöldségeket és a tofut, majd jöhet a kömény, a garam masala, a görörgszéna és a só. Legvégül hozzáadjuk a kókusztejszínt és közepes lángon készre főzzük. Legvégül felaprított korianderrel díszítjük.
A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS - 2. heti menü
HETI VEGÁN MENÜ 8-14. NAPIG:A heti menünél továbbra is érvényes, hogy ha energiaszinted alapján úgy érzed, hogy szükséges, akkor nyugodtan kiegészítheted az adott ételeket pl. barna rizzsel, teljes kiőrlésű tésztával, vagy barna kenyérrel! És ha megmarad, nyugodtan ismételheted másnapra, az ételeket cserélgetheted stb.! Ha pedig csak inspirációkat veszel belőle, az is teljesen rendben van!:) HETI MENÜ 8-14. NAP: 8. NAP Reggeli: olíva-,,vajas pirítós, tetszés szerint friss zöldség szeletek, csírák, zöld tea, vagy gabonatejes turmix, esetleg zöld turmix Megjegyzés: ha szívesebben eszel édes ízt reggelire, akkor ehetsz valamilyen kásafélét (tippeket találsz akár ITT is), vagy a szokásos magkrémes kenyeret stb. Nézz körül az előző hét ötletei között is! Ebéd: mandulaszószos - édesburgonyás padlizsántorony Vacsora: zöldséges barna lencse citromos-napraforgós pesztóval Olíva ,,vaj Fogyasztás előtti hűtési idő: kb. 1 óra! Hozzávalók (3-4 főre): 50 ml olívaolaj só Sózd meg egy kicsit az olívaolajat, öntsd egy kis tálba, és tedd be a fagyasztóba kb. 1 órára, amíg az olaj megszilárdul. A hűtőből kivéve kend rögtön a kenyérre, és fogyaszd elJ, mert az olaj gyorsan visszaolvad! Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit 9. NAP Reggeli: meggyes - mandulás köleskása Ebéd: az előző napról a zöldséges barna lencse citromos-napraforgós pesztóval, friss zöld vegyes salátával Vacsora: spenótos-fenyőmagos rizs-spagetti 10. NAP Reggeli: csokis-mogyorós müzli Ebéd: édesburgonyás sütőtökpüré krémes kelkáposztával Vacsora: tökmagos medvehagyma-pástétom barna kenyérrel 11. NAP Reggeli: teljes kiőrlésű pirítós (ez a legtutibb teljes kiőrlésű kenyér és zsemle recept!), natúr mandula-, vagy kesukrémmel (akár házilag), vagy karobkrémmel Ebéd: spenótos-paradicsomos csicseriborsó (a másik felét eheted a 12. nap ebédjére!) Vacsora: tofu rántotta (édesburgonyás, vagy csak simán:), sárgarépás medvehagymasalátával 12. NAP Reggeli: napindító turmix Ebéd: spenótos-paradicsomos csicseriborsó (az előző napról) Vacsora: teljes kiőrlésű pizza, bármilyen zöldséges feltétet tehetsz rá 13. NAP Reggeli: gyümölcsös-amarántos kukoricapehely Ebéd: Káposztás (teljes kiőrlésű!) tészta pirított szezámmaggal Vacsora: vöröslencse leves mogyorós-bazsalikompesztóval (ehetsz barna kenyérből pirítóst hozzá, ha szükséges) 14. NAP Reggeli: amarántos palacsinta erdeigyümölcs-fagyival Ebéd: leves az előző napról + kukoricás quinoa Desszert: datolyakaramellás kesuszelet Vacsora: Rozmaringos sütőtök hasábok zöldborsó mártogatóssal Copyright (C) 2015 Vegán Kihívás, Minden jog fenntartva! Ezt az e-mailt azért kapod, mert feliratkoztál hírlevél-listánkra! LEIRATKOZOM! o MEGVÁLTOZTATOM AZ ADATAIM!
Villámgyors póréhagyma krémes tészta
2015. március 4. Zizi kalandjai
Villámgyors ebéd, amikor tényleg alig van valami a hűtőben, meg percek alatt ebédet kell varázsolnunk, hogy a lábunkba kapaszkodó csemete éhségét is csillapítsuk. Nem vagyunk egy korán kelő család, vagyis minden Áditól függ. Ő általában nyolc órakor ébred, néha kicsit korábban, néha később, de az átlag a nyolc óra. Reggeli, mosogatás, pakolás, a konyha előkészítése ebédhez, aztán, ha marad öt percem, akkor én is tudok fogat mosni. A fésülködés pedig marad többnyire délutánra. Általában előző este vagy reggeli közben szoktam kigondolni, hogy mit főzök aznap ebédre a rendelkezésre álló alapanyagokból. Ha nagyon elcsúszunk az idővel, akkor olyan fogást találok ki, amihez tényleg kevés időre van szükség – ez a tésztaétel példa rá -, így tudok még játszani is Ádival. Főzés közben folyamatosan mosogatok és pakolok is, hogy ebéd után már ne kelljen ilyennel foglalkozni, meg én nem szeretem a tányérokkal, lábasokkal felhalmozott mosogató látványát. Villámgyors póréhagyma krémes tészta Hozzávalók 3 főre: – 1 db nagy póréhagyma – 1 gerezd fokhagyma, felaprítva – 250 ml rizstejszín (hagyományos tejszín is használható) – 300 g tészta – csipet szárított kakukkfű – só, bors – olívaolaj Tisztítsuk meg a póréhagymát: hosszában vágjuk ketté, hogy a földes részeket jól ki tudjuk mosni, a sötétzöld végét vágjuk le és használjuk a fehér és világoszöld részt. Vágjuk vékony szeletekre. Egy serpenyőben hevítsünk fel 2-3 evőkanál olívaolajat, adjuk hozzá a póréhagymát és közepes hőfokon kezdjük el főzni a hagymát. Alkalmanként keverjük át, hogy ne égjen és ragadjon le. Főzzük kb. 10 percen keresztül, ekkor adjuk hozzá a fokhagymát, a kakukkfüvet és sózzuk, borsozzuk. Adjunk még 5 percet neki és öntsük fel a rizstejszínnel, ezzel is főzzük újabb 5 percig, majd kóstoljuk meg és sózzuk még, ha szükséges. Közben egy lábassal teli sós vízben főzzük meg a tésztát a csomagoláson található utasítás szerint. Szűrjük le és öntsük rá a póréhagymás szószt. Tálaljuk azonnal.
A vegák is böjtölnek?
"- A vegák is böjtölnek? " -ezt kérdezték tőlem a suliban... Naná. Azzal, hogy nálam a hús nem játszik az élelmezésben, ettől még számos gyenge pontja van táplálkozásomnak. Szerintem ezzel mindannyian így vagyunk :-) Aztán vannak alkati vonzódások ételféleségekhez, a jutalomfalatokról már ne is beszéljünk. A szürkeség ellenszerét is sokszor egy-egy plusz fogásban találom meg - szeretek enni. Még valaki magára ismert az előző mondatokban? Hála Isten, akkor nem vagyok egyedül. A csokoládét már meg sem merem említeni. Múltkor a neten szörfölve volt egy aha élményem: a csokoládé csábításának való ellenállás teljességgel felesleges és energiát pazarló művelet. Ilyen bölcseleteket már én is tudnék írni :-) Annyit sikerült csiszolnom a gombóc-artúros magatartásomon, már csak a fekete és lehetőségeimhez mérten a legjobb minőségűt fogyasztom. Titkos nasim receptjét is megosztom veletek ( ha nincs otthon táblacsoki, ezzel szoktam hirtelen támadt csokoládévágyam enyhítem ): -Végy egy kis csészét ( de tényleg kicsi legyen! ), tegyél bele két teáskanál kakaóport ( minőség, minőség, minőség!!! ), egy teáskanál mézet csurgass rá és egy kis cocomast ( kókusztejszín ), majd keverd ki simára. Nyami! Folyékony bounty! Mindenkinek van miről lemondani. A természet körforgásában, a tavaszi testi-lelki megújulás hívó szava fel kéne szakadjon mindenkiből, csak úgy ösztönösen, spontán. Aztán, hogy ki miről mond le ebben a negyven napban vallásos hovatartozásától függetlenül? Csakis a magam válaszát tudom tolmácsolni. Én ebben az időszakban a szénhidrátok mennyiségére és milyenségére ügyelek jobban, mert az elmúlt téli hónapok bevitele sokkolta a szervezetem. Ebben az is nagy szerepet játszott, hogy több ponton változás történt a napi rutinban, ami az életvitelemet és az eddig szépen beállított étkezési szokásaimat feldúlta. Amíg igyekeztem egy új ritmusra találni, addig kompromisszumokat kellett kössek és időnként gyalázatos minőségű étel szalad le a torkomon, mert egyszerűen nem volt másra lehetőségem térben és időben - oszt éhes voltam, na! Azóta már látszik az alagút vége! :-) A családunkban hagyomány ( három fiúgyermekem igényei hívták elő ), ha péntek, akkor pizzanap. Nos nem a bolti fagyós dobozolt változat, hanem a kézzel begyúrt élesztős-tésztás, ami egy szimpla kenyértészta bazsalikommal, oreganoval és némi őrölt köménnyel fűszerezve. A paradicsom szószt is magam készítem hozzá sok fokhagymával, így szeretik a fiúk. Nagyböjt idején nem éppen megfelelő fogás ez számomra, a kölkök meg hallani sem akarnak böjtről, megleptem őket egy szénhidrátszegény változattal, aminek a "tésztája" karfiollal van dúsítva. Maga a pizza alap karfiol-zabpehelyliszt-tojás keverék fűszerezve. Feltétje bármi lehet, amit amúgy a kedvenc pizzánkra tennénk. Gluténmentes változata, ha a zabpehelyliszt helyett reszelt mozzarella sajtot teszünk bele, paleósok pedig mandulalisztet keverhetnek hozzá. Vegán változatban a tojásokat pótolhatják őrölt lenmag és víz elegyével. Mivel nem vagyok egyik irányzat elkötelezettje sem, így kedvemre válogathatok a hagyományos pizza alternatívái közül :-) Ti is próbáljátok ki valamelyiket! Öntet ötlet: egy tölcséres turmixba öntsünk egy deci extra szűz olívaolajat, majd adjunk hozzá frissen csavart citromot, sót, borsot ízlsé szerint és egy marék bazsalikomot. Ugye milyen jó, ha van az ablakban fűszerkertünk? A kész pizzát ezzel öntsük nyakon és szórjuk meg friss rukkolával ( nem fogjátok elhinni, de a kertből hoztam be ). Karfiol alapú pizza ( 4 fő részére ): - 2 bögre aprított karfiol ( kb. 50 dkg ) - 1 bögre zabpehelyliszt ( mandulaliszt vagy mozarella sajt is lehet ) - 2 tojás ( tojáspótlás vegánoknak 2 ek. őrölt lenmag 6 ek. forró vízzel elkeverve ) - 1 tk. bazsalikom - 1 tk. oregano - só, frissen őrölt bors ízlés szerint ----------------------------------------------------------------------------------------------------------- A karfiolt aprítógépben daráljuk össze morzsásra. A lisztet keverjük össze a karfiollal valamint a fűszerekkel és a tojással. A masszát pihentessük fél órát a hűtőben. Formázzunk tetszőleges formájú korongokat vagy a masszát egybefüggően nyomkodjuk bele a sütőpapírral bélelt tepsibe ujjnyi vastagságban. 175 fokon süssük meg annyira, hogy kicsit barna legyen a teteje. - Kenjük meg pizza szósszal és tegyünk rá tetszőleges feltétet, majd süssük készre. Póréhagyma, kápia paprika, kukorica és mozzarella volt a rávaló.
Almás lencsecsíra saláta
2015. február 24. Éltető ételek
Gyakran készítek csírákat, igazán laktatóak a hüvelyesekből készített saláták. Szeretem a mungóbabot is, mely fincsi zöldborsó ízű. Na de ez most lencsével készült, melyet kifejezetten könnyű csíráztatni. Bátran láss hozzá. Hozzávalók: - 1 csésze lencsecsíra - 1 alma kis kockára vágva - 1 lilahagyma - 1 marék ruccola saláta - 2-3 aszalt paradicsom - 1/2 avokádó - 1 kávéskanál mustár - himalája só Elkészítése: Darabolj, szeletelj, jól keverd össze,.. és jó étvággyal edd meg.
A dió és társai egészségesek, de... - A kemény héjú gyümölcsök veszélyei
A dió, a mogyoró, a földimogyoró, a mandula és a gesztenye kedvező élettani hatásait már ismerjük. Egyes tényekről azonban ritkán esik szó. Például arról, hogy ezek a gyümölcsök rendszertanilag nem állnak közeli rokonságban egymással. Többségük fán terem, viszont a földimogyoró hosszú, föld alatti kocsányokon nő (ezért is hívják földimogyorónak), és a hüvelyesek közé tartozik. Száraz tokja a borsó és a bab hüvelyének felel meg. Cikkünkben fogyasztásuk hátrányairól is írtunk.
Egyszerű zöldségleves kölesbetéttel
2015. február 18. Éltető ételek
Minden nap kerül az asztalra zöldség. Egy ilyen levesbe sokféle zöldség kerül, nagyon jó ízhatás kerekedik ki belőle. A gluténmentesség miatt nem cérnametéltet tettem bele, hanem egyszerűen kölest főztem bele. Hozzávalók (4 főre): - 2 közepes sárgarépa - 2 közepes petrezselyemgyökér - 1 közepes karalábé - 1 kis zellergumó - 2 közepes burgonya - 2-3 szelet kelkáposzta - 3-4 karfiolrózsa - 1 hagyma (külső héjával együtt, ezt karikára szoktam vágni) - 2 gerezd fokhagyma - 1 natur zöldségleves kocka - só, bors, zöldűszer (petrezselyem, zeller, lestyán) - 1 kisebb evőkanál kókuszolaj - 2 marék köles - (mehet bele akár zöldborsó is) Elkészítése: Először is minden zöldséget daraboljunk fel egyforma méretűre, A kókuszolajat olvasszuk fel. Tegyük bele a sárgarépát, és folyamatosan keverve süssük egy kicsit. Ezáltal a répa szépen megszínezi a zsiradékot. Halmozzuk a répára a többi zöldséget, de ne keverjük össze. A répa alul maradjon. Öntsünk rá annyi vizet, hogy éppen ellepje. Fűszerezzük. Télen egy kis chili jól illik hozzá. Lassú tűzön hagyjuk párolódni a zöldségeket, ne kevergesd. A vizet pótold, ha nagyon elfőne. Aikor már majdnem puha a zöldség, öntsük fel vízzel, és dobjuk bele a mindenmentes zöldségkockát és a zöldfűszereket. 2 marék kölest alaposan mossunk át, majd ezt is tegyük a zölséglevesbe. Főzzük készre.
Póréhagyma krémleves pirított tökmaggal és tökmagolajjal
2015. február 17. Éltető ételek
Imádom a krémleveseket. Ebédre is laktató, és úgy főzök, hogy még vacsorára is jusson egy tányérkával. A póréhagyma igazi téli zöldség, most sok helyen lehet kapni. Érdemes kipróbálni. Hozzávalók (3-4 adag): - 1 nagy póréhagyma - 3 közepes burgonya - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 közepes méretű sárgarépa - úgy 10-15 cm-es szárzeller - 1 kiskanál kókuszolaj - jó sok bors, só - pirított tökmag, pici tökmagolaj - kevéske tejszín Elkészítése: A zöldségeket tisztítsuk, majd daraboljuk. Nem lényeges, hogy milyen formára, hiszen pürésítve lesz minden. Egy edénybe tegyük bele a kókuszolajat, majd a zöldségeket. Folyamatosan táncoltassuk benne a zöldségeket, majd öntsünk rá vizet. Sózzuk, borsozzuk, majd főzzük lassú tűzön puhára. Elő a botmixer, majd löttyintsünk bele egy kevéske (növényi)tejszínt. Amikor kiszedtünk a tányérkákba, akkor szórjuk meg pirított tökmaggal, majd pici tökmagolajjal locsoljuk meg.
Marokkói töltött gomba
Sokadszorra tapasztalom: paradox módon azok az országok bírnak a legjobb konyhával, ahol egy pohár csapvíz felér egy puttony csernobili szőlő egészségügyi hatásaival. Mellesleg eddig olyan benyomásaim voltak az afrikai ételekről, mint egy kistérségi konyhás néninek: pl. egy Acsibunga nevezetű sámán majomkenyérfa-gyökeret tör egy agyagmozsárban, majd erjesztett hiénanyálban pácolva, varacskosdisznó-embrióval szervírozza azt. (Elvégre mégis gasztroblogot írok, vagy mi.) Marokkó azonban mégsem Burkina Faso,a töltött gomba pedig nagyon is civilizált táplálék. Ennek ellenére elkészítése közben végig ott lebegett a fejem fölött, hogy macsétás milicisták törik rám az ajtót, és megvádolnak, hogy puccsistákat rejtegetek sublótban. (De ennek nem kell komolyabb jelentőséget tulajdonítani, voltaképpen bármilyen konyhai tevékenység közben képes rám törni ez az érzés.) És akkor ismét szakma! Hozzávalók (leírtam már valaha ezt a kifejezést?): 7-8 nagyobb portobello, vagy egyéb töltésre alkalmas gomba 20 dkg kinoa 80 dkg paradicsom 1 evőkanál szójaszósz 4 gerezd fokhagyma összezúzva 1 nagyobb fürtös uborka apróra vágva 1 kiskanál chilipor 1 evőkanál felaprított bazsalikomlevél vagy szárított bazsalikom 2 kiskanál édes fűszerpaprika 1 kiskanál kurkuma 1/2 kiskanál őrölt fahéj só, bors A tálaláshoz chermoula szósz, elkészítési metódusát itt pofáztam el. Ésakkor: A kinoát megfőzzük kb. 3 dl vízben, ha elkészült, borssal és szójaszósszal fűszerezzük. A gombák szárát könyörtelenül kiszaggatjuk és apróra vagdaljuk. A paradicsomot és az uborkát (utóbbit meghámozva) szintén felnyiszatoljuk akkora darabokra, hogy a gombába tuszkolhassuk őket. A paradicsomot egy serpenyőbe helyezzük, majd alágyújtunk. Közepes lángon hozzáadagoljuk a gombaszárat, az uborkát, a chiliport, a bazsalikomot, a kurkumát és a fahéjat. Sózzuk, borsozzuk, majd kb. 10 percig főzzük. Ha ingerenciánk támadna, hogy már ebben a formában bezabáljuk (egyébiránt ha hozzáadjuk a kinoát, már magában is isteni), abban az esetben moderáljuk magunkat. Ehelyett tehát a gombákat ízlésesen megtöltjük kinoával, majd rájuk lapátoljuk a paradicsomos elegyet. A gombákat 15 percre 180 fokra hevített sütőbe helyezzük, ez idő alatt mély szakértelemmel nekilátunk a chermoula szósz elkészítésének, amivel nyakon löttyintjük a kész táplálékot.
Csípős sárgaborsó dahl
Íme, egy újabb recept, mely kiváló ürügy arra, hogy pszichoterápiás jelleggel a nagyközönség elé tárjam gyermekkorom legemlékezetesebb traumáját. Amikor ugyanis borsólevessel próbáltak etetni, az bizony hasonló megrázkódtatást jelentett számomra, mintha egy negédes hangú katolikus pap bébiszitterkedett volna mellettem, akit sutyiban kandúrbandinak kellett volna szólítanom. Ezek után a sárgaborsóhoz fűződő asszociációimat nem is taglalnám bővebben, maradjunk annyiban, hogy még extrémebbek voltak. Nem tudok elég hálás lenni az indiai konyhának azért, amiért eloszlatta előítéleteimet. (Mármint a borsóval kapcsolatban.) Pl. a következő gasztronómiai Tadzs Mahal jóvoltából, melynek hozzávalói: 1,5 dl sárgaborsó (lehet, hogy kevésnek tűnik, de nem az, tudniillik már áztatás közben háromszoros méretűre nő) 1,5-2 dl sűrített paradicsom 1 zöld erős paprika 1/2 kiskanál ánizs 1/2 kiskanál őrölt koriander 1/2 kiskanál reszelt gyömbér vagy gyömbérpor 1 kiskanál curry egy csipet őrölt görögszéna egy csipet asafoetida 1 hüvely kardamom őrölve só Folyamat: A környezetünkben tartózkodó éhes emberek kedélyállapotát a végletekig fokozzuk azáltal, hogy közöljük velük: 6-7 órára beáztatjuk a sárgaborsót. Sajnos elkerülhetetlen lépés, enélkül ugyanis főzés után is ennyire kemény lesz. Ezután kb. 1l vízben felrakjuk főni. Jó húsz perc elteltével egy másik edényben olajat hevítünk, és hozzáadjuk az apróra vágott hegyes erőspaprikát. Ha félig-meddig megpirult, hozzáadjuk a fűszereket az alábbi sorrendben: római kömény, ánizs, koriander, asafoetida, görögszéna. (Célszerű kis lángon, ne hogy megégjenek.) Ezután jöhet a sűrített paradicsom, majd a kardamom, a gyömbér és a curry. Ezt az elegyet hozzápasszítjuk a sárgaborsóhoz, majd alkalmanként megkevergetve puhára főzzük. Legvégül alattomosan megsózzuk.
Egyiptomi paradicsomos padlizsános burgonya
Egy kicsit eltűntem... elnézést kérek érte, de jelenleg épp az egyiptomi kultúrával, természettel, társadalommal és természetesen a gasztronómiával ismerkedem testközelből. ;-) Mivel ez egy gasztro blog ezért az igen érdekes, és a számunkra megszokottól nagyon különböző arab világ egyéb aspektusairól most nem tennék említést. Hosszasan lehetne elmélkedni a zárkózottnak és merevnek tűnő arabokról, akiknek a hosszú, fekete, szigorúan mindent eltakaró ruhája alatt valójában érző és nagyon segítőkész szív lapul. Akik valójában néhány szempontból sokkal szabadabbak, és boldogabbak, mint mi európaiak. Egy arab kávé mellett szívesen mesélek nektek az egyiptomi tapasztalatainkról személyesen, de most maradjunk a blog témájánál. ;-) egyiptomi paradicsomos padlizsános burgonya Általánosságban elmondható az arabok étkezési szokásairól, hogy rengeteg zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak, a kenyerük egy puha pászkához hasonló palacsintaszerű lap, nem vetik meg a rizs mellett a burgonyát sem, és a padlizsán az egyik legfontosabb hozzávaló a konyhában. Ebből adódóan most egy egyiptomi paradicsomos padlizsános burgonya receptet hoztam nektek. Könnyedén és gyorsan elkészíthető ún. egytálétel. Annyira egyszerű, hogy nálunk még a nem éppen "konyhatündérnek" mondható Balázs is meglepett vele egyik vacsorára. :-) Tehát kedves konyhában nem járatos olvasóm! Ez a recept nektek is szól! ;-) egyiptomi paradicsomos padlizsános burgonya HOZZÁVALÓK: (2 személyre) - 300 g burgonya (meghámozva, kockákra vágva) - 1 nagyobb padlizsán héjával együtt kockákra vágva (előtte alaposan meg kell mosni) - 100 ml paradicsom püré (koncentrátum) - Himalája só, frissen őrölt fekete bors, egy kevés csípős (pl.: Cayenne paprika vagy chili por), 1 tk oregánó, 1 bio leves kocka - fél lilahagyma, 2 gerezd fokhagyma - sok víz - tálalni: reszelt parmezánnal, és salátával egyiptomi paradicsomos padlizsános burgonya ELKÉSZÍTÉS: Egy nagyobb Wok-ba összeszórjuk a meghámozott kockára vágott burgonyát és padlizsánt, hozzáadjuk a paradicsom pürét, a fűszereket ízlés szerint (az arab ételek erőteljes fűszerezésűek, enyhén csípősek), és az egészet felengedjük annyi vízzel, hogy ellepje a hozzávalókat. Ha van fedő a Wok -hoz, akkor lefedjük, ha nincs, akkor sajnos többször is utána kell tölteni vízzel az ételt. Közepes lángon puhára főzzük a hozzávalókat. Mielőtt teljesen megpuhulna a burgonya, hozzáadjuk a nagyobb cikkelyekre vágott lila hagymát, és az apróra vágott fokhagymát. Majd együtt főzzük tovább őket. Figyeljünk rá, hogy mindig víz alatt legyenek a hozzávalók, ezért ha szükséges öntsük hozzá újra, és újra. Az utolsó levet hagyjuk elfőni, úgy, hogy egy sűrűbb paradicsomos hagymás szaft maradjon a Wok-ban. Kóstoljuk meg, és ha szükséges sózzuk és borsozzuk újra az ételt. Tálaláskor szórjunk reszelt parmezánt az ételre, és friss zöld saláta levelekkel tálaljuk. egyiptomi paradicsomos padlizsános burgonya Jó étvágyat kívánok ehhez a kissé olaszos íz hatású arab ételhez! :-) Megjegyzés: az eredeti receptet megtekinthetitek videón itt: http://laptopkonyha.hu
Vöröslencsés céklaburger
Kalapos gyorshajtó, észak-koreai diszkódrog, virtuóz vuvuzelás, egészséges junkfood. Na, ez utóbbi korántsem paradoxon. Akkor sem, ha Hombárovics Lajosné hülyén néz a lakókocsiból, ha a balatonakarattyai strandon vöröslencsés céklaburger után érdeklődünk. A következő étellel azon vegánoknak sem feltétlenül lehetnek fenntartásai, akik a biobolton kívül levegőt sem hajlandóak venni. Kérném előkészíteni az alábbiakat: 130 g vöröslencse 1/2 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 db meghámozott, felkockázott célka 1 evőkanál szójaszósz 1 marék petrezselyem apróra nyiszatolva 1/2 kiskanál chili 1/2 kiskanál édes fűszerpaprika 3 evőkanál kókusztej (akár el is hagyható) 100 g teljes kiőrlésű liszt só, bors Hovatovább: 6-7 db császárzsemle néhány salátalevél pár szelet paradicsom hómméd paradicsommártás (pl. felkockázott hagymához és összezúzott fokhagymához párolás után hozzáadunk 2 dl sűrített paradicsomot, kevés chilit és egy kiskanál oregánót, bazsalikomot és sót) A vöröslencséhez hozzáadunk 1l forró vizet, majd kis lángon kb. 12 percig főzzük tapasztaltan, türelmesen. Ha kész, leszűrjük, majd a vöröshagyma és a cékla társaságában összeturmixoljuk, majd egy tálba kiöntve mély szakértelemmel félretesszük. Egy másik, kisebb méretű tálba beleöntjük a szójaszószt, a fűszerpaprikát, a chilit, belenyomjuk a fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, majd hozzálötyböljük a vöröslencsés-céklás masszához. Jól összekeverjük, majd hozzáadjuk a kókusztejet és a lisztet. Ha túl totymákosnak találjuk a formázáshoz, további lisztet keverünk bele. Nem lacafacázunk, megsózzuk, borsozzuk. A céklás elegyből pogácsákat formázunk, majd kevés olívaolajban mindkét oldalán kisütjük. Legvégül a felvágott császárzsemlék közé helyezzük a saláta, a paradicsom és a szósz társaságában.
BORSÓS-GOMBÁS TÉSZTA
2015. január 22. Mit főzzek holnap?
Vegán kocsonya
2015. január 20. Zizi kalandjai
Szilveszterre készült életem első kocsonyája, ami természetesen vegán. Úgy gondolom, január még bőven lehet kocsonya szezon, szóval nem késtem el a recepttel, de el is menthetitek év végégre. Imádom a “mindent bele” zöldség leveseket, ez egy ilyen, csak kocsonyásított változatban. Főzés közben, ahogy puhultak a zöldségek egyre többet ettem belőlük. Imádom a levesben főtt zöldségeket. Gondolatban felidéztem gyerekkorom kocsonyáját és nagyon hasonló hozzá. Egyedül az állaga lett kicsit keményebb, valahogy a húsos verzió puhább, omlósabb, ha lehet ilyet mondani. Az íze viszont nagyon finom, a titok a jó sok zöldség és egy kis extra fűszerezés. A zselés állagot az agar-agar biztosítja, ami tengeri vörösmoszatokból nyert keverék, sűrítő- és gélképző anyagnak használják. Érdekesség, hogy az agar-agar maláj eredetű szó, jelentése kocsonya. Vegán kocsonya (Recept inspiráció: The Vegan Baking Bad) Hozzávalók: – 2 db nagyobb répa, meghámozva, felkockázva – 1 db közepes fehérrépa (gyökér), meghámozva, felkockázva – 3 db közepes burgonya, meghámozva, felkockázva – 1 db kis karalábé, meghámozva, felkockázva – 1-2 szál szárzeller, felkockázva – 1 bögre zöldborsó (fagyasztott) – 1 fej vöröshagyma, meghámozva – 4-5 gerezd fokhagyma, meghámozva – 1 kis darab paradicsom – 1 kis csokor petrezselyem, felaprítva – 15-20 g agar-agar – 1 vegán zöldségleves kocka – 1 teáskanál kurkuma – 1 teáskanál édes pirospaprika – 3 db babérlevél – 4-5 szem egész feketebors – 2-3 szem szegfűbors – só – szerecsendió – olívaolaj Egy nagy lábasban hevítsük fel az olívaolajat és dinszteljük meg rajta a (nagyjából) egyforma kockákra vágott zöldségeket: répa, fehérrépa, burgonya, karalábé, szárzeller. Adjuk hozzá a fűszereket, a leveskockát és sózzuk ízlésünk szerint. Öntsük fel annyi vízzel, amennyi bőven ellepi, tegyük bele a vöröshagymát, fokhagymát, paradicsomot – ezeket mind egészben. Főzzük legalább egy órán keresztül lassú tűzön. Ekkor adjuk hozzá a zöldborsót is és főzzük még 10 percen keresztül. Én a végén kivettem a vöröshagymát, fokhagymát és paradicsomot, ezeket megettem külön. Vegyük magasabbra a lángot, forraljuk fel és ekkor adjuk hozzá az agar-agart. Folyamatosan kevergessük és főzzük még 3-4 percig, amíg az agar-agar teljesen felolvad. Vízzel mossuk ki a tálakat, edényeket, tányérokat (nem kell utána megtörölni, maradjanak vizesek!), amelyekbe a kocsonyát hagyjuk megdermedni. Kanalazzuk/öntsük a levest az edényekbe és hagyjuk kihűlni, majd tegyük hűtőbe. Két-három óra elteltével már fogyasztható is. Tálaljuk citrom gerezdekkel.
Édesburgonya-csészék humusszal és vegán pestóval
Attól a férfitól, aki nekiáll muffint sütni, lazán kitelik, hogy az elfogyasztott krémlikőr hatására elsírja magát a Grace klinikán. Igaz, ehhez a recepthez csupán muffinformára volt szükség, de ezen sorok írója mégis szükségét érezte, hogy elejét vegye a rosszmájú gyanúsítgatásoknak, így esztétikus női segítséget vett igénybe. Sőt, ő maga csak a humusz elkészítésében asszisztált a sütési folyamathoz. Apropó, a humuszról jut eszembe... Sosem fogom elfelejteni, mikor még gasztronómiai Forrest Gumpként a boltban vásároltam az említett csicseriborsós elegyet, és a diákmunka pólós teszkóskislány halálosan komoly arccal rákérdezett: "Megkérdezhetem, hogy ezt milyen növényhez fogod felhasználni?" Most pedig következzen a metódus, ami - kivételesen - időigényes folyamat: Komponensek: 25 dkg édesburgonya egy kisebb cukkini (meghámozva) 3 tortilla 1 marék bazsalikomlevél vagy 2 kiskanál szárított bazsalikom 1 marék petrezselyem 10 dkg bébispenótlevél 3 dkg dió 1 gerezd fokhagyma 1 citrom leve só, bors 20 dkg humusz Az édesburgonyát meghámozzuk, és ne legyünk rest kb. 1 centis kockákra szabdalni őket. Egy tálban összekeverjük 1/2 dl olívaolajjal, majd tepsiben 200 C-ra melegített sütőben kerek 30 percig sütjük. Ekkor hozzáadjuk a meghámozott, szintén 1 centis kockákra nyiszatolt cukkinit, és további 15 percig sütjük. Eközben robosztus kiállással elkészítjük a pestót: a spenótleveleket turmixgépbe gyömöszöljük a dió, a bazsalikom, a petrezselyem, a citromlé, kevés olívaolaj az összezúzott fokhagyma társaságában, és vérben forgó szemekkel összeturmixoljuk. Ezt követően a tortillákat felnegyedeljük, és a képen látható ejjdegusztusos formában 2-2 negyedet 1-1 olívaolajjal kikent muffinformába tuszkolunk. Ha a burgonya és a cukkini megsült, egy tálba helyezzük, és miután némileg kihűlt, mély szakértelemmel összekeverjük 2 evőkanál diópestóval. Ezt az elegyet belelapátoljuk a tortillacsészékbe, majd jó 15 percig sütőbe tesszük őket. (Eközben humuszt készítünk pl. az itt leírt módon.) Ha megsült, az édesburgonyás elegy tetejére pöccintünk egy-egy evőkanál pestót és humuszt, majd a kész művet szájszervünkbe helyezzük.
Zöldség pörkölt barna rizzsel
Ez mi? Zöldségpörkölt... Mondtam, hogy el kéne menni a boltba. Abból készült, amit itthon találtam. Egészen finom lett. Hozzávalók: 20 g csiperke gomba 1 szál répa 1 szál petrezselyem 15 dkg zöldborsó 1 kis fej vöröshagyma 1 tk őrölt pirospaprika 1/2 tk só 1/2 tk kókuszzsír 1 kis marék kesudió / 1 kis pohár tejföl 1 bögre barna rizs 1/2 tk só A barna rizst 2,5-szeres mennyiségű sós vízben 45-50 perc alatt megfőzzük. A zöldségeket megtisztítjuk, a gombát vékony szeletekre, a répát, petrezselymet, hagymát apró darabokra vágjuk. A hagymát kevés vízen megpároljuk, majd hozzáadjuk a gombát és a kókuszzsírt. Megsózzuk, kis lángon pároljuk. Amikor nagyjából elfőtt a leve, hozzáadjuk a pirospaprikát, és a zöldségeket. Felengedjük kevés vízzel. A kesudiót kevés vízzel összeturmixoljuk. Amikor megfőttek a zöldségek, felöntjük a kapott szósszal, és összefőzzük.
Padlizsános csicseriborsó ragu fűszeres rizzsel
Újabb egyszerű ebédet készítettem. Csicseriborsót én előre beáztatom, majd beteszem a fagyasztóba. Így bármikor, "hirtelen felindulásból" is készíthetek csicseriborsót, hiszen nem kell várni egy éjszakát az áztatással. A fűszeres rizs más étel körete is lehet, vacsorára például párolt lilakáposztát ettem hozzá. Jó sok csípős fűszer van benne, így téli napokon kifejezetten jót tesz a melegítő hatása. Hozzávalók (2 főre): - 20 dkg áztatott csicseriborsó - babérlevél - 1/2 padlizsán kis kockára vágva - fél üveg házi sűrű paradicsomlé - 1 vöröshagyma - 3 gerezd fokhagyma - 1 evőkanál zabliszt - 1/2 kávéskanál gyömbér - 1-2 késhegynyi chili - friss bazsalikomlevél - só Fűszeres rizs: - 15 dkg barnarizs - 1 csésze apró kockára vágott sárgarépa - 1 nagyobb újhagyma - 1-2 gerezd fokhagyma - gyömbér, chili - só, bors, kurkuma - kisebb kápia paprika - kókuszolaj Elkészítése: Először is a csicseriborsót tegyük fel főni 1-2 babérlevéllel. Még NE tegyél bele sót. Mikor már majdnem megfőtt (úgy 40 perc), akkor teszek hozzá sót.A raguhoz pirítsuk meg a vékony karikára vágott hagymát, és reszeljük bele a fokhagymát is.Szórjuk bele a fűszereket, majd dobjuk rá a kockára vágott padlizsánt.Pirítsuk néhány percig, majd adjuk hozzá a csicseriborsót egy kevés főzővízzel, és öntsük rá a paradicsomlevet. Főzzük úgy 10 percig.Szórjuk bele a zablisztet, ettől kellemesen sűrű lesz a ragu.Főzzük össze, majd a végén adjuk hozzá a friss bazsalikomlevelet. - A rizs elkészítéséhez először is megpirítjuk a hagymát, szintén hozzáreszeljük a fokhagymát is. - Adjuk hozzá a fűszereket és az átmosott rizst. - Pár percig pirítsuk össze. - Öntsük fel dupla annyi vízzel (A rizst öntsük bele egy pohárba, ez lesz a mérce. Ehhez képest kell dupla annyi víz). - Főzzük úgy 30 percig, majd dobjuk rá a répát. - Főzzük készre (még min. 30 perc). - A végén keverjük hozzá az apró kockára vágott kápia paprikát. - Főzés közben NE kevergesd a rizst!!Valami zöld szín jól jött volna még a rizshez. Legközelebb fogok egy kis apróra vágott, nyers brokkolit beleszórni.
Villámgyors vegán téli zöldséges curry
2015. január 6. Zizi kalandjai
Sikerült visszatérnetek a hétköznapi kerékvágásba? Nekem nagy nehezen… de ténylegesen még nem rázódtam vissza. Karácsonyig és karácsony alatt még neteztem, de utána netböjtöt tartottam és le sem ültem a gép elé, csak a telefonomat nyomkodtam naponta néhány alkalommal. Igazán jól esett, hogy az elmúlt egy hétben ahelyett, hogy esténként a gép előtt ültem volna, inkább megnéztünk minden nap egy új filmet. Juhééé, kezdjük behozni a lemaradást filmek terén. Bárcsak így haladnék a könyv olvasással is. Ki is tűztem célul, hogy 2015-ben legalább hat könyvet elolvasok, ami azt jelenti, hogy két hónapom van egy könyvre. Meglátjuk sikerül-e… Egy új év mindig hoz magával újévi fogadalmakat, hogy na, most egészségesebben fogunk táplálkozni. Sokan már tisztító kúrákat ajánlanak, de szerintem januárban nehéz elkezdeni egy ilyet, amikor még van maradék szilveszterről, de az is lehet, hogy még karácsonyról is. Februárig biztosan elfogynak a finomságok, szóval én jobbnak látom a tisztítás megkezdését februárban. Viszont az egészségesebb táplálkozás fogadalmát megkezdhetjük az év első hónapjában is, hiszen főzni mindannyian főzünk – ki többet, ki kevesebbet -, így érdemes odafigyelni, hogy mi kerül az asztalunkra. Ez a curry hűtőtakarításból jött létre, végtelenül egyszerű és szezon, valamint hűtőtartalom szerint variálhatók benne a zöldségek. Én két nagyon egyszerűt főztem bele: répát és burgonyát, meg volt a fagyasztómban zöldbab, így azt is beledobtam. El tudom képzelni édesburgonyával, sütőtökkel, spenóttal, nyáron cukkinivel, padlizsánnal. Gyors, egyszerű, de mégis különleges. Villámgyors vegán téli zöldséges curry Hozzávalók 3-4 főre: – 6-8 db közepes burgonya, meghámozva, felkockázva – 4 db közepes répa, meghámozva, felkockázva – 300 g fagyasztott zöldbab (feldarabolható, én egészben hagytam) – 250 ml kókusztej – 1 db hámozott paradicsom konzerv – 2 teáskanál kurkuma – 1 teáskanál őrölt kömény – 1 teáskanál cayenne bors (ha kevésbé akarjuk csípősre, akkor kevesebb) – só, bors – 1 evőkanál kókuszzsír vagy napraforgó olaj – főtt barnarizs a tálaláshoz Egy lábasban adjuk a kókuszzsírhoz a fűszereket és közepes láng felett főzzük egy-két percig, amíg illatos lesz a fűszerkeverék. Ekkor adjuk hozzá a felkockázott burgonyát, répát, öntsük fel a kókusztejjel, a hámozott paradicsomokkal és a levével. Ha szükséges adjunk hozzá egy kevés vizet, hogy éppen ellepje (de ne túl sokat, hogy a krémes sűrűségét megőrizze a ragu). Főzzük kb. 25-30 percig lassú tűzön, ekkor adjuk hozzá a zöldbabot és főzzük tovább, amíg minden zöldség megpuhul. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Tálaljuk főtt barnarizzsel.
Mustármagos répasaláta
Ez egy szuper egyszerű saláta. Önmagában vagy köretként is nagyon finom. Picit olajon átmelegítve jobban hasznosul a béta-karotin, de az enzimekre azért vigyázunk. Én most csicseriborsó fasírtot készítettem mellé. Hozzávalók (2 adag): - 40 dkg sárgarépa - 2-2 mokkáskanál sárga és fekete mustármag - 1 kávéskanál mustár - késhegynyi chili - só - frissen csavart citromlé - 1 evőkanál kókuszolaj Elkészítése: A kókuszolajat melegítsük fel, majd tegyük bele a mustármagot. Folyamatos keverés közben hagyjuk picit kipattogni a magokat.A sárgarépát sajtreszelőn reszeljük le, majd dobjuk rá a mustármagos olajra.Pár perc alatt melegítsük össze (folyamatosan keverjük).Vegyük le a tűzről, majd locsoljunk rá egy kevéske citromlevet, adjuk hozzá a mustárt és sózzuk. Ennyi.
Narancsos sütőtökös lencse saláta
2014. december 30. Zöld Avocado
Folytassuk még egy gyors és egyszerű lencsés recepttel, ami szintén szerepelhet a Szilveszteri menüben. Télies ízek, a gluténra érzékenyek számára is! narancsos sütőtökös lencse saláta De miért is fogyasszunk rendszeresen lencsét? Milyen értékes tápanyagforrásunk lehet ez a nem éppen fogyókúrás, hüvelyes növény? "Kevés ilyen tápláló és jól emészthető zöldségünk van, mint a lencse. 100 grammból 340-350 kcal, 1430-1480 kJ energiát tud adni fogyasztójának, ami nem kevés. Szokatlanul magas a fehérjetartalma is, 25-28% körüli. A benne lévő aminosavak összetétele, továbbá az emészthetőség szempontjából fogyasztása kedvezőbb, mint a babé vagy borsóé. Tartalmazza lényegében valamennyi fontos aminosavunkat, köztük az ember számára nélkülözhetetlen esszenciális aminosavakat is, amelyeket szervezetünk nem tud önállóan előállítani. Az állati fehérjeforrásokhoz képest elenyésző a vele együtt fölvett koleszterin és egyéb zsírok mennyisége, melyek mindössze 1-2 %-át adják az elfogyasztott lencsének. Nem véletlen, ha a főként növényi koszton élő ázsiai népek körében nagy megbecsülésnek örvend. A tartósan vegetáriánus életmódot élőknek mindenképpen figyelmébe ajánljuk. Igen jelentős szénhidráttartalma is, 100 grammból 53-60 grammot tesznek ki ezek az anyagok, de mivel úgynevezett glikémiás indexe alacsony, ideális, lassan felszívódó szénhidrátforrás lehet a cukorbetegek számára is. A lencse nagy A-vitamin-tartalma miatt kedvez a szemnek, jelentős továbbá 0,8 mg körüli B1-vitamin (tiamin) tartalma. Egy csészényi lencse fólsav-igényünk 90 százalékát fedezi, ezért például várandósoknak kifejezetten ajánlott, ha a szelekre nem érzékenyek. Az ásványi anyagok közül a kálium, vas (7,5 mg) és az anyagcsere-szabályozásban igen fontosnak tartott cink van jelen." Forrás: www.hazipatika.com NARANCSOS SÜTŐTÖKÖS LENCSE SALÁTA narancsos sütőtökös lencse saláta HOZZÁVALÓK: - 2 bögre vörös lencse - 2 nagyobb narancs - 1 érett avokádó - 1 ek repce/olíva olaj - 1 kisebb sütőtök - Himalája só, frissen őrölt fekete bors - 1 dl víz - friss, és nyers zöld saláta - 1 marék egész dió - (opcionálisan friss petrezselyem) - (opcionálisan - sörélesztőpehely) ELKÉSZÍTÉS: A sütőtökről levágom a héját, és kimagozom, majd kicsi, kb.1*1 cm-es kockákra darabolom, és egy sütőpapíron, előmelegített sütőbe teszem. Kb.220°C fokon 30 perc alatt puhára sül. Én szeretem, ha egy kicsit elkezd barnulni a cukor a külsején, ami a hő hatására kicsapódott belőle, mert attól még édesebb lesz. J Miután elkészült, félre teszem hűlni. Közben elkészítjük a lencsét... A lencsét -amit fajtájától függően- pár órával előtte beáztattam, hogy hamarabb megpuhuljon főzés közben. Felteszem egy lábosban főni, sós vízben, fedővel. Attól függően, hogy milyen típusú a lencse, kb. 20-30 perc alatt puhára főhet. Miután elkészült leöntöm róla a levet, leszűröm és félre teszem hűlni. sütőtökös lencse (sült zellerrel) Hűl a sütőtök, és a lencse is. Jöhet a narancsos ízbomba a salátához, a ,,szósz! :-) Az érett avokádót megszabadítom a héjától és a magtól. Ezt a legegyszerűbben úgy lehet, hogy kettévágjuk, és kanállal kikanalazzuk a húst a héjból. Ezt beletesszük a turmix gépbe, majd hozzáadjuk 2 db egész narancs húsát (lehetőleg magmentesen), 1 ek tetszés szerintit olajat, kb. 1 dl vizet, egy csipet Himalája sót, és egy tekerésnyit a frissen őrölt fekete borsból. A turmix gép segítségével egynemű krémmé pépesítjük a hozzávalókat. Egy olyan saláta öntetszerű állagot szeretnénk kapni, így ha szükséges még vízzel hígíthatjuk. A kihűlt tököt és lencsét összekeverjük egy nagy tálban a narancsos krémmel. Friss zöld salátára tálaljuk, és megszórjuk egész dióval. Ha valaki könnyed vacsorára vágyik, már fogyaszthatja is ezt a narancsos salátát! :-) Ha azonban kicsit táplálóbbat szeretnénk, fogyaszthatunk mellé natúr/enyhén sós, 100% kukorica tortillát, vagy puffasztott kukorica/búza tallért, vagy egy szelet teljes kiőrlésű piritóst, vagy akár készíthetünk mellé natúr kuszkuszt is. narancsos sütőtökös lencse saláta Egy egyszerű saláta, és mégis valami új íz! Jó étvágyat ehhez az elsőre furcsának tűnő, ám annál finomabb ételhez! ;-) Megjegyzés: készítettem már el ezt a salátát úgy is, hogy a sütőtök mellé zeller (gumó) kockákat is tettem a sütőbe, és azt is hozzákevertem a lencséhez. Észre sem lehetett venni, és közben pedig elfogyott az egyébként nem éppen kedvelt, pedig roppant egészséges zeller gumó is. ;-) Megjegyzés2: Minden valószínűség szerint több mint 11000 éve ismerjük, és 8000 éve termesztjük is a lencsét. Erre utalnak a III. Ramszesz fáraó sírjában talált jelenetek is, amelyekről úgy vélik, a lencse termesztését és elkészítését ábrázolják. Nem véletlen az sem, hogy a Bibliában a Teremtés könyvének 25. részében is megemlítik. Ézsau egy tál lencséért adta el Jákobnak elsőszülöttségi jogát. Ázsiában ma is alapvető élelmiszernek számít, csak Indiában 50 féle lencsét ismernek.
A hummus hatszor
2014. december 29. Gréta konyhája
A hummus nem föld, hanem egy krémes, fűszeres, csicseriborsó alapú, ezerarcú kence, mártogatós, egészséges, és eszméletlenül finom (már ha jól elkészítik). Számomra egy jó hummusban van főtt, vagy konzerv csicseriborsó, fokhagyma, olívaolaj, citromlé, szezámkrém (tahini), joghurt (növényi), só bors. Ha ezt jól összedolgozzuk egy aprítóban, és az olívát folyamatosan adagoljuk hozzá fantasztikus krémes lesz. De a hummus itt nem állhat meg. Annyira egyszerű, és fehérjében gazdag vacsora kellék lehet, és sosem unjuk meg, ha elkezdjük őket újabb, és újabb változatokban elkészíteni. Szeretnék ötleteket adni nektek ezekhez, mert egy-két fűszer, zöldség hozzáadásával merőben más ízeket alkothatunk, amelyek közül mindenki megtalálhatja a neki megfelelőt. Gyerekek uzsonnás szendvicsébe, pitakenyérbe saláta mellé, de vendégek elszédítéséhez is kitűnő fogás, főleg ünnnepek alatt, mondjuk szilveszterkor :) Jó étvágyat! Klasszikus: csicseriborsó, olívaolaj, joghurt, tahini, fokhagyma, citromlé, só, bors Céklás: csicseriborsó, növényi joghurt, főtt, sült, vagy nyers cékla, fokhagyma, kapor, só, bors, olívaolaj Zathar: Klasszikus hummus, garam masala, zathar fűszer, tetejére karamellizált hagyma Curry-s: Klasszikus hummus, madras curry fűszerkeverék, korianderlevél aprítva Tapenade: Klasszikus hummus, lime lével és pár zöld olívabogyóval összedolgozva Paprikás: Süssünk meg egy piros kápia paprikát egy fej fokhagymával, majd aprítsuk össze gépben a csicseriborsót, a sült fokhagymából kinyomkodott krémet, citrom levét, sót, borsot, és sült paprikát.
Karácsonyi visszaszámlálás 3+1 főétel
2014. december 21. Éltető ételek
Az előző részben a levesekről írtam, most pedig jöjjenek a főételek. A hagyományos karácsonyi főétel a halászlé, a rántott hal vagy éppen a töltött káposzta. Na, pont ezért ezeket nem fogom most ajánlani.Az általam javasolt ételek vegánok, tehát húst nem tartalmaznak. De ha a rokonod, ismerősöd húsevő, akkor ezeket köretként is felszolgálhatod. Ami nagyon fontos, hogy a párolt lilakáposzta mindenképp kerüljön a kínálatba, hiszen nagyon jót tesz a gyomornak, segíti az emésztést és kellő rostot is biztosít. Egyébként egy jól összeállított köret akár főétel is lehet , nem kell megijedni, hogy éhesek maradunk. Egyébként nem tudom, hogy miért jó az, hogy degeszre esszük magunkat, utána meg mozdulni sem tudunk. Sokkal jobban fogjuk magunkat érezni, ha egy könnyű, de tápláló vacsorát kínálunk. Az ünnepi hangulatot mindenképp a tálalás, a gyertyafény és az apró díszítések teszik különlegessé. Mert ha belegondolunk, mitől különleges egy töltöttkáposzta? Szerintem semmitől, hiszen ezt az év bármely napján fogyaszthatják az emberek. 1. Grillezett batáta párolt lilakáposztával és csicseriborsó fasírttal Ebben a receptben a batáta nagyon jól illik a párolt lilakáposztához, és egy csicseriborós fasírttal még a fehérje kérdés is biztosítva van. Egy kicsit ünnepivé tehetjük a tálalást friss salátával. 2. Zöldséges gombaragu petrezselymes burgonyával Ha szereted a gombát, akkor ez a te ételed lesz. Tegyük egy kicsit csípőssé fokhagymával, chilivel és a bors is jól illik hozzá. 3. Diólepény almás-tökös körettel Itt szintén egy egyszerű, sütőben megsüthető köretet kínálok egy diólepénnyel. Diólepény: - 20 dkg dió, paradió, szezámmag vegyesen - 1 fej vöröshagyma - 1-2 gerezd fokhagyma - 1 evőkanál chiamag és 1 evőkanál lenmag 0,5 dl vízbe áztatva - 2-3 dl házi paradicsomlé - 15 dkg reszelt füstölt sajt - friss fűszernövények: petrezselyem, kakukkfű, zsálya - 1 teáskanál citromlé - 1 teáskanál mustár - só, bors Elkészítése: - Egy kerámia piteformát kenjünk ki kókuszolajjal, és melegítsük elő a sütőt úgy 180 fokra. - Az olajos magokat száraz serpenyőben pirítsuk meg, majd ha kihűlt, daráljuk durvára. - Adjuk hozzá a fűszereket, a zselésítő chia és lenmagot, valamint a többi hozzávalót is. - Tegyük a sütőtálba, majd 40-50 perc alatt süssük készre. - Szeletelés előtt hagyjuk langyosra hűlni. 3+1 Marinált zöldségek magfasírttal Ez egy nyers recept, mely akár önállóan, vagy egy főétel mellett is megállja a helyét. A marinált zöldségbe kedvenceink kerülhetnek. Ebben az esetben sárgarépa, retek, hagyma és lilakáposzta került. Picit besózzuk, majd egy vignette öntettel leöntjük. Ebbe kerül olívaolaj, citromlé, mustár, só, bors. hagyjuk állni pár órán keresztül majd tegyük be az aszalóba, vagy sütőbe alacsony hőfokra. 1-2 óra alatt szépen összeérnek az ízek, de az alacsony hőfok miatt még nyers marad. A magfasírt is roppant egyszerű. - 15 dkg beáztatott dió és paradió vegyesen - 2 közepes sárgarépa - 1 közepes lilahagyma - 1 kápia paprika vagy kaliforniai paprika - 2-3 aszalt paradicsom - 2-3 gerezd fokhagyma - friss zöldfűszer: petrezselyem, zeller - só, bors, chili Mindent aprítsunk morzsásra, majd formázzunk belőlük kis fasírtokat. Érdemes a külsejét megszárítani (aszalóba vagy sütőbe), de a belseje puha és krémes marad.
Lilahagymás-mentás padlizsán
2014. december 14. Vegán muflon
Közérdekű felhívás: tiltakozzon Ön is mediterrán ételekkel a karácsonyi filmcunami ellen! Ma délután egy rövid részlet erejéig volt szerencsém a Holidayhez, ám az tíz perc is arra késztetett, hogy felvásároljam a föld összes cukkini- és padlizsánkészletét, majd belefojtsam magam. A következő specialitással a konkrétan a Reszkessetek, betörők alkotóin szeretnék bosszút állni. Tudd meg, gyűlöllek, te kis koravén szőke strici, remélem, idén már végre elkapnak a betörők, és tapétavágó késsel herélnek ki! Na! Beszerzendő: 2 db padlizsán 3 db lilahagyma 2 dl szójajoghurt 1 kiskanál fűszerpaprika 3-4 mentalevél 1 (konzerv)doboz csicseriborsó só, bors Folyamat: A padlizsánt felkockázzuk, a lilahagymát - mintha csak paradicsom lenne - cikkekre vágjuk. Egy tepsi (bakonyi kistelepüléseken tepszi) aljába kevés olívaolajat öntünk, kaotikusan belepakoljuk a zöldségeket, sózzuk, borsozzuk, majd ezt is meglocsoljuk olívaolajjal. 220 fokra hevített sütőbe tuszkoljuk, közben nekiállunk az öntetnek a következőképpen: a felaprított mentalevelet összekeverjük a szójajoghurttal és a fűszerpaprikával, majd sózzuk, borsozzuk. (Mentalevél híján kihagyjuk a fűszerpaprikát, ellenben a joghurtba nyomunk két gerezd fokhagymát, pár csepp citromlevet, és megborsozzuk. Ekkor azonban már nem mentás padlizsánként emlegetjük az ételt ,mert kiröhögtetjük magunkat.) A csicseriborsót leszűrjük, megsózzuk, majd összeforgatjuk az öntettel és a padlizsánnal. Szájjal fogyasztjuk.
Brokkolis sajtos krumpli : gyors és egyszerű egytálétel
2014. december 8. Zöld Avocado
Brokkolis sajtos krumpli A burgonya egy alapvető élelmiszerünk, amiből rengeteget fogyasztanak a magyarok is. Korábban akár heti kétszer vagy még többször is az asztalra került ilyen olyan formában. Sülve, főve, egytálételként, köretként, tojással, salátaként, püré formájában stb. Manapság már egyre ritkábban fogyasztjuk, mert vannak, nála sokkal értékesebb zöldségek is melyek, gyorsan elkészíthetőek és laktatóak. Ráadásul elég sok ember nem képes, vagy csak részben képes megemészteni a burgonyát, és gyomor fájdalmak jelentkeznek az elfogyasztásuk után. :-( Természetesen azért vannak jó tulajdonságai is a burgonyaféléknek, amiért érdemes néha beiktatni az étrendünkbe. ;-) Lássuk, mik ezek? ,,Mikor főzik vagy sütik, a burgonya gyakorlatilag zsírmentes élelmiszer. A burgonyában a fő energiaszolgáltató tápanyag a szénhidrát, keményítő formájában. A szénhidrátok elsődleges energiaforrások a test számára. A burgonya önmagában kevés fehérjét tartalmaz, de tejtermékkel vagy tojással kombinálva jó minőségű fehérjét tartalmazó étel készíthető belőle. A burgonyafélék rostforrások, amik hozzájárulnak a telítettségérzethez, és támogatják az egészséges emésztést. A burgonyafélék jelentős C és B vitamin források, gazdagok káliumban, emellett még kis mennyiségű magnéziumot és vasat is tartalmaznak. A különböző elkészítési módok következtében a burgonyaételek tápanyagtartalma rendkívül változatos. Az elkészítés során fellépő tápanyagvesztés függ a hőfoktól és az elkészítés időtartamától. A vízoldékony vitaminok és ásványi anyagok, mint a B vitaminok, a C-vitamin és a kálium kioldódnak a vízbe a főzés során. További ,,jó hír azoknak, akik igyekeznek elkerülni a testtömeg növekedését, hogy a burgonyaféléknek magas a telítő értéke. A burgonyafélék gluténmentesek, ebből következően szabadon fogyaszthatóak azok számára, akiknek kerülniük kell a glutént. Forrás: Európai Élelmiszer Információs Bizottság Ezúttal készítsünk egy egyszerű és gyors egytálételt burgonyából, brokkoliból és sajtból! Egy étel azoknak akik imádják a sajtokat! brokkolis sajtos krumpli HOZZÁVALÓK: - 1,5 kg burgonya - 2 tojás - 400 g sajt (valami kemény és ízes sajt pl.: jófajta trapista, ementáli, pannónia, füstölt stb. Lehet keverni is, és többféle sajtot felhasználni) - 2 dl mandula tej / rizs tej / mogyórótej - 3 ek rizsliszt / tönkölyliszt / kukoricaliszt - 1 ek répce olaj / olíva olaj / kókusz zsír - 500 ml natúr organikus joghurt / görög joghurt / bio tejföl - 1 közepes fej brokkoli - Himalája só, fehér bors, olasz fűszerkeverék - (friss petrezselyem, és sörélesztő pehely) ELKÉSZÍTÉS: A burgonyát megfőzzük, főzés után meghámozzuk, és felkarikázzuk. (Én már előző nap este meg szoktam főzni, hogy ne menjen vele az idő másnap. ;-) ) A szószhoz egy tálban összekeverem a joghurtot, a tojást, a lisztet, a zsiradékot, a sót, borsot, és az olasz fűszerkeveréket. A sóval ne spóroljunk, mert a krumpli felszívja. De persze sózni utólag is lehet, ha nem vagyunk elég bátrak. A brokkoliról levágom a ,,bokor részét mert csak arra lesz szükségünk, és megmosom. A szárat sem kell kidobni, mert a következő zöld turmixba pont elfér. (A Zöld turmixról majd egy későbbi bejegyzésben még írok). A turmixgépbe szórom a megmosott nyers brokkoli bokrot, felöntöm a tejjel, és összeturmixolom. A cél, hogy a nyers brokkoli morzsákra essen szét. Ezt a brokkolis tejet is a tálba öntöm a joghurtos szószhoz, és összekeverem az egészet. A sajtot, vagy sajtokat a nagy lyukú reszelőn lereszelem. Igen, tudom, most mindenki húzza a száját, mert ezt a konyhai műveletet senki nem szereti. Én sem. ;-) Ezért ha van egy olyan csodamasinátok, mint nekem, - mint, amilyet már javasoltam egy korábbi bejegyzésben, hogy érdemes beszerezni - , akkor ezt egyszerűbben is meg lehet oldani. Elővesszük a multifunkciós készülékünk két késes darabolóját és a kis hengert. Ezzel lehet magokat őrölni. Én most sajtot fogok daraboltatni vele. Nem annyira szereti, de ha óvatosan csináljuk, kibírja. ;-) Ne tegyünk bele túl zsíros sajtot, mert akkor csak kiforognak a kések, és leégetjük a motort. Tehát a kemény sajtot kockákra szedve (kb.2*2cm), a kis hengerbe tesszük, úgy, hogy az félig tele legyen. 1-es fokozaton bekapcsoljuk a gépet, és pár másodperc alatt, kész is a sajt morzsa. Beleöntjük a joghurtos brokkolis szószba, és újra töltjük a kis hengert a sajttal. Mindezt addig ismételjük, míg a sajt teljes egészében elfogyott. (Hagyjunk annyi sajtot, hogy az étel tetejét meg tudjuk szórni a végén, ami aztán majd jól megpirul az étel tetején.) Előveszek egy nagy, de lapos jénai tálat, amit kikenek vékonyan kókuszsírral (vagy valamilyen más zsiradékkal), beleteszek egy réteg főtt, karikázott krumplit (az összes felét), majd leborítom a brokkolis szósz egyik felével. Kicsit fakanállal összekverem, hogy midenhová jusson a szószból. Erre rászórom a krumpli másik felét, és leborítom a maradék szósszal. A tetejét megszórom a félrerakott reszelt sajttal, és 220°C -ra előmelegített sütőbe teszem ezt az egyszerű, de kiadós egytálételt. Kb.20-25 perc alatt készre sütjük. Az utolsó pár percben érdemes grillezősre kapcsolni a sütőnket, hogy a sajt a tetején jól rápiruljon. ;-) Tálaláskor szórjunk rá friss petrezselymet, és sörélesztő pelyhet a gazdagabb tápanyagtartalom és ízélmény elérése kedvéért! Megjegyzés: Ez nem az az étel, amit azért készítünk el, mert olyan ínycsiklandóan néz ki, hanem azért mert nagyon finomak az olvadt sajtos, fehér szószban tocsogó burgonya karikák. :-) Egyszer, kb.15 évvel ezelőtt kipróbáltam egy alapreceptjét ennek az ételnek, és azóta nem tudunk megfeledkezni róla. Rendszeres időközönként elhangzik ez a mondat itthon "hú, de ennék egy jó kis sajtos krumplit!"... ez így megy már 15 éve. ;-) Próbáljátok ki (akár brokkoli nélkül is), és megértitek miről beszélek. ;-) Jó étvágyat hozzá! :-)
Reform Aranygaluska és kistestvére, "Ezüstgaluska"
2014. december 4. Zöld Avocado
Bár a kelt tészták egyáltalán nem tartoznak az egészséges ételek közé, én jó magyar módra nem tudok teljesen lemondani róluk. :-) Az egyik ilyen nagy kedvenc az iskolai menzát idéző aranygaluska. Még nem találkoztam olyan emberrel, aki nem szeretné a sodóban úszó diós kis gombócokat. :-) Reform aranygaluska és ezüst kistestvére Természetesen ennek is el lehet készíteni, egy kevésbé hízlaló, emészthetőbb, gyomorbarát verzióját, mely fehér cukor, fehér liszt és laktóz mentes. Így is elég magas a kalória tartalma, de nálunk nem az (el)fogyás a szempont, hanem az emészthetőség. Így pedig megállja a helyét néha napján az itthoni menüben! ;-) A teljes kiőrlésű lisztekben a gabona korpája is megtalálható, amely tápanyagokban gazdag és segíti az emésztést. A teljes kiőrlésű gabonákból készült termékek amellett, hogy sok hasznos élelmi rostot, vitamint és ásványi anyagot (E-vitamin, B-vitamin, kálium, kalcium, magnézium, foszfor) tartalmaznak, segítenek megelőzni a rák, a cukorbetegség és a szívbetegségek kialakulását is. Reform "ezüstgaluska" HOZZÁVALÓK: (kb. 2 személyre 2 étkezésre) a tésztához: - 175 g teljes kiőrlésű tönköly liszt - 75 g rizs-, vagy mandula-, vagy lenmagliszt - 25 g porcukor (nyírfacukorból, vagy nádcukorból készítsük el a porcukrot a kávédarálónkban) - 25 g jó minőségű növényi alapú margarin (ha szeretnénk tartani a laktóz mentességet) - 1 tasak por élesztő (instant és kb.20 g) - csapott tk. szódabikarbóna - 1/2 tk Himalája só - 1 db egész tojás - 120 ml növényi tej (mandula tejjel a legjobb) - 1 db kezeletlen citrom reszelt héja a diós ,,panírhoz: - 130 g frissen darált dió (Ne vegyünk agyoncukrozott valódi diót nem látott noname dió ízű keverékeket!) - 40 g nyírfacukor vagy nádcukor - kb. 1/2 bögrényi olvasztott növényi margarin vagy kókusz zsír - (a mákoshoz a dió helyett mákot használjunk) Reform aranygaluska a sodóhoz: (Sokféle receptet kipróbáltam már, de nekünk ez ízlett a legjobban!) - 1/2 liter növényi tej (mandulatejjel vagy mogyoró tejjel a legjobb) - 2 tojás sárgája - 50 g nyírfacukor vagy Nádcukor - 2 ek liszt sűrítéshez (ez lehet pl.: rizsliszt) - 1/4 rúd vanília vagy 1 ek vanília extract/kivonat - 1 dkg növényi margarin ELKÉSZÍTÉS: A tésztához való száraz összetevőket mérjük ki és tegyük egy keverő tálba. Egy másik kisebb keverőtálban keverjük/habarjuk össze a folyékony összetevőket egyneműre (a margarint én megszoktam olvasztani előtte). Majd öntsük hozzá a száraz részhez, és gyúrjunk belőle kelt tészta alapanyagot. Akkor jó, ha nem túl kemény, még ragad, de nem ragad teljesen a kezünkre. Egy lágyabb, még növekedni képes tésztát kellene kapnunk. Használjunk még lisztet, vagy tejet, annak függvényében, hogy a tésztánk milyen állagot vett fel ?! Tegyük a tésztát meleg helyre kelni 1 órára. Ha nem süt a nap, vagy nem megy éppen a fűtőtest a lakásban, akkor érdemes a sütőbe tenni. DE ne süssük meg a nyers tésztát! Csak kelesszük. Hogy hogyan? Melegítsük elő a sütőt 50 fokra, majd kapcsoljuk le. Ezután tegyük be a tésztánkat a keverőtálban a sütőbe, és takarjuk le egy tiszta konyharuhával. Sütő ajtót becsukni, de nem bekapcsolni a sütőt! 1 óra alatt szépen megkel a tésztánk. Persze mivel teljes kiőrlésű lisztből készül, ezért ne várjuk ugyanazt a hatást, mint egy fehér lisztes kelt tésztánál. Puha, és ruganyós lesz, de nem fog túl magasra megkelni. Sebaj, a könnyebb emészthetőség oltárán beáldozhatjuk a térfogat növekedést, és a puhaságot. ;-) A ,,panírozáshoz keverjük össze a frissen darált diót az édesítőszerünkkel, és egy külön kis müzlis tálban olvasszuk meg a zsiradékot (növényi vaj vagy kókuszzsír). Miután a tésztánk már 1 órát melegedett a sütőben, kivesszük, és kinyújtjuk kb. 2 cm vastagságúra. Ehhez használjuk a már jól ismert ,,2 sütőpapír között nyújtunk trükköt, és akkor nem ragad semmi sehová, és könnyebb mosogatni is utána. :-) A kinyújtott tésztánkból nagyobb pogácsa szaggatóval félholdformákat szaggatunk. Ezeket a holdacskákat megfürdetjük az olvasztott zsiradékban, majd meghempergetjük az édesített dióban, és egy sütőpapírral bélelt magas falú tepsibe, vagy tortaformába pakoljuk őket, szorosan egymás mellé. Miután megtelt a forma, elfogyott a tészta, letakarjuk, és újabb fél órát kelesztjük a nyers aranygaluskákat. Ekkor már nem szükséges a sütőt előmelegíteni, elég, ha csak egy nem hideg helyen pihentetjük őket. Eltelt az újabb fél óra. A sütőt közben előmelegítettük 170 °C fokra. Betesszük a galuskákat, és 30-35 perc alatt légkeveréses programon készre, aranybarnára sütjük. Közben elkészítjük a sodót hozzá. A tojás sárgáját 1 dl növényi tejjel, az édesítőszerrel és a liszttel csomómentesre elkeverjük. A maradék növényi tejet a vaníliával felforraljuk, és forrón hozzáöntjük a tojássárgás keverékhez. Tűzre tesszük az egészet, és folytonos keverés mellett addig főzzük, míg sűrűsödni nem kezd. Forrni nem szabad neki, mert a tojássárgája összecsomósodik benne. (Ez esetben turmixoljuk össze kézi bot mixerrel a sodót.) Ha a tűzről levesszük, beletesszük a kevés kis növényi margarint, és fényesre keverjük. Nem lesz ez a sodó olyan sűrű mártás, mint a hagyományos menzai, mert a növényi tej nem tud úgy behártyásodni, mint az állati eredetű tej. De az íz élmény felülmúlhatatlan marad! ;-) Reform aranygaluska és ezüst kistestvére (nyersen) Előfordul, hogy nem marad elég diós ,,panír. Ilyenkor sem kell kétségbe esni! Ekkor kerül elő a szekrényből a mák, és készül el az aranygaluska kistestvére, vagy mondhatnám a kínai utángyártott verzió, az ,,ezüstgaluska! :-D A mákot és az édesítőt összekeverjük (ha szeretnénk a mákot meg is darálhatjuk, de egészben is fogyasztható.) És ebben a fekete ,,panírban forgatjuk meg a vajas galuskákat. A többi minden ugyanaz, mint a diós változatban. Ugyanúgy készül el, és ugyanúgy fogyaszthatjuk a sodóval. Szerintem ez is nagyon finom! ;-) Általában két adag tésztát készítek, és az egyik fele diós, a másik fele mákos lesz. Egyik nap aranygaluskát eszünk, a második nap már csak ezüstöt. :-D reform aranygaluska és kistestvére "ezüstgaluska" Megjegyzés1: Valahol olvastam egy ötletes megoldást, hogyan lehet felhasználni az ilyen jellegű tésztákból megmaradt tojásfehérjéket?! Kb. 3 db fehérjéhez keverjünk hozzá 3 ek. búzadarát, 3 ek. reszelt sajtot, sót, borsot, és muffin formában süssük ki a ropogós sajt roppancsokat. Jól hangzik, bár ki még nem próbáltam, mert nálunk általában elfogy a következő napi rántottában a megmarad tojás fehérje. ;-) Megjegyzés2: A mákos galuskához el tudok képzelni a sodó helyett egy gyorsan elkészíthető házi lekvárt. Pl.: Nagyon fekete szőlőt leturmixolunk 1 ek útifűmaghéjjal, és beleteszünk 1 ek darált chia magot. Az egészet betesszük a hűtőbe egy éjszakára, és kész is a cukor mentes, villámgyors, házi lekvár.
Cukkinis penne
2014. november 30. Vegán muflon
Épp a Keresztapa 3-at (The Crossdaddy 3) néztem kétmillióhatszázötvenedszerre, mikor belém nyilallt a felismerés - konkrétan annál a résznél, mikor Michael meggyónja bűneit Lamberto bíborosnak - hogy még egyetlen olasz tésztaspecialitás sem szerepelt a blogban. Így hát annak ellenére is megállítottam a videót, hogy halvány fogalmam nem volt, mit is fog mondani a keresztapa. (Olyasmire gyanakszom, hogy "megettem anyám bonbonmeggyét, bajuszt rajzoltam a testőreimnek, amíg aludtak.") A páncélszekrény súlyú felismerés után pedig azon nyomban nekiálltam a képen látható különlegességnek. Ingredientes: 1 db nagyobb cukkini 1 dl szójajoghurt 2 evőkanál friss bazsalikom pár csepp citromlé egy gerezd fokhagyma kevés feketebors só fél csomag penne tészta Processo: A tésztát enyhén olajos, sós vízben megfőzzük,közben amerikai szenátorokat hívogatunk csúcsidőben, és közöljük velük: semmit nem vagyunk hajlandóak fizetni a szállodaengedélyekért. Ha mindezt nem tudják mire vélni, letesszük a telefont, és folytatjuk a főzést. A cukkinit meghámozzuk, kevés olívaolajban megpirítjuk. Ismerjük jól ezt az anyagot, hiszen apánk is ezzel bizniszelt. Ha kicsit megbarnult, összeturmixoljuk a szójajoghurttal és a többi összetevővel. Sózzuk, borsozzuk, majd ízlésesen beterítjük vele a tésztát. A lovakat pedig nem bántjuk, mert vegánok vagyunk.
Chilis zöldséges köles savanyú káposztával
2014. november 24. Éltető ételek
Zöldséges kölest gyakran készítek, többnyire csicseriborsóval vagy gombával. Most egyik sem volt kéznél, viszont még egy kevés savanyúkáposzta csücsült a hűtőben. Úgyhogy a kettőt kombinálva remek ebéd lett belőle. Ahogy lassan kúszik be a tél, jól esik a csípős savanykás étel. Próbáljátok ki. Hozzávalók (2 adag): - 1 vöröshagyma - 1 nagyobb sárgarépa - 1 petrezselyemgyökér - 1/2 karalábé - 4-5 brokkolirózsa - 3-4 gerezd fokhagyma - 1 evőkanál lecsó - kevés kókuszolaj - só, bors, chili - 1/2 leveskocka (mindenmentes) - 1 bögre köles - 3-4 marék savanyúkáposzta Elkészítése: - A hagymát vágjuk fel kis kockára, majd a kókuszolajon pirítsuk meg. - Adjuk hozzá a nagyobb darabokra vágott zöldségeket (brokkoli kivételével), és pirítsuk együtt egy kevés ideig. - Adjuk hozzá a lecsót, majd öntünk rá annyi vizet, ami éppen ellepi. - Fűszerezzük. - Kb. 10 perc alatt majdnem megpuhul a zöldség. Ekkor hozzáadom a kis rózsára szedett brokkolit, és az átmosott kölest. - Öntsünk még hozzá egy kevés vizet, és lefedve főzzük puhára. Kb. 10 perc.Ekkor is hozzá lehet keverni a káposztát, vagy tálaláskor rétegezzük a kölessel.
Szezámmagos édesburgonya ropogós
2014. november 13. Gréta konyhája
Ez a fasírt annyira ellenállhatatlan, hogy ha egyszer megkóstoljátok mindig ezt szeretnétek enni. A héten készítettem édesburgonya salátát, édesburgonya ropogóst, és indiai lencse sabji-t édesburgonyával, szóval nálam az új hagyma, az édesburgonya:)) Sokszor készítettem már batáta fasírtot, de muszáj valamit változtatnom rajta minden egyes alkalommal, ami az adott napi hangulatomtól, a hűtőtartalomtól, vagy a friss, otthon található fűszereimtől függ. A legjobb mégis az, hogy mindenhez passzol, főzelékfeltétként, magában joghurtos szósszal, szendvicsben, vagy burgerként is megállja a helyét. Íme a legújabb édesburgonyaőrületem eredménye: Hozzávalók: 3 db közepes friss édesburgonya 4 evőkanál csicseriborsó liszt 2 púpozott evőkanál magkeverékes Glutenix (gluténmnetes kenyérliszt keverék bioboltban, vagy élelmiszer allergia szaküzletben mindig kapható) 1 ek szezámmag 2 gerezd fokhagyma 1 szál apróra vágott póréhagyma, vagy újhagyma tiszta só, bors, vegamix, 2 tk garam masala 1 mk kurkuma 1 tk curry fűszerkeverék 1 tk grill fűszerkeverék (Na glutamát mentes) Sós vízben félkeményre főzzük az édesburgonyát, majd ha kihűlt lehúzzuk a héját, és egy nagy lyukú sajtreszelőn egy tálba reszeljük. Hozzáadjuk a liszteket, fűszereket, a préselt fokhagymát, hagymát, szezámmagot, alaposan masszává dolgozzuk, fél órára hűtőbe tesszük, kezünkkel rusztikus pogácsákat formázunk, és kevés olívaolajban két oldalát aranybarnára sütjük. Jó étvágyat!
És újfent India...
2014. november 8. Vegán muflon
A napokban temérdek pozitív visszajelzést kaptam a blogban taglalt indiai ételekkel kapcsolatban. Mosolygó ismeretlenek tucatjai gratulálnak tágas tereken, bevásárlóközpontokban és zsúfolt várótermekben. Csak éppen nem nekem, és rohadtul irigylem azt, akinek igen. De ez cseppet sem tántorít el attól, hogy tovább folytassam gasztronómiai kalandozásaimat a távoli keleten. Ezúttal egy olyan tradicionális indiai különlegességet szeretnék bemutatni, melyet ma délután készítettem el: Svéd gombasaláta Komponensek: Fél kg champignon gomba (Mivel ez a fajta csak Kalkutta déli határában terem meg, használhatunk másfélét is.) 1 fej vöröshagyma só bors fél citrom leve 3-4 babérlevél 1 (konzerv)doboz hántolt paradicsom A felkockázott hagymát felhevített olajban megdinszteljük, közben az Om nama Sivaja mantrát énekelgetjük. Hozzáadjuk a gombát, majd sózzuk és borsozzuk. Párszor megkeverjük, és miközben a gomba leve elfő, a lefelé néző kutya nevezetű mozdulatsort végezzük el a konyhakövön. Ezután hozzáadjuk a paradicsomot, a babérlevelet és a citromlevet, majd pár percig kevergetjük. Lehűtve szervírozzuk. Namaste! Na most te!
Sárgarépás sütőtökkrémleves
2014. november 2. Lét-tudatos konyha
Hozzávalók: - kb. 1/2 kg sütőtök - 2 sárgarépa - 1/2 mokkáskanál őrölt római kömény - 1/2 mokkáskanál őrölt koriander - 1/2 mokkáskanál kurkuma - 1/4 mokkáskanál őrölt bors - 1 1/2 teáskanál só - 1 evőkanál olaj Elkészítése: A sütőtököt és a sárgarépát megtisztítjuk és nagyobb darabokra vágjuk. Az olajon rövid ideig pirítjuk a római köményt és a koriandert, majd hozzáadjuk a kurkumát a borsot és felengedjük kb. 2,5 l vízzel. Beletesszük a zöldségeket és a sót, majd puhulásig főzzük. Mikor langyosra hűlt, botmixerrel krémesítjük. Kapcsolódó receptek: Sütőtökkrémleves Póréhagymás sütőtökkrémleves
Vegán mac ‘n’ cheese, avagy vegán sült “sajtos” tészta
2014. október 29. Zizi kalandjai
Nem tudom ki, hogy van vele, de szabályosan érzem, hogy az óraátállítással nyertem még egy órát, vagyis a napom 25 órából áll. Ádival a napunk ugyanúgy zajlik, mint előtte, mégis az ebéd sokkal hamarabb készül el, este pedig hamarabb ágyba tudjuk tenni, így több időnk marad dolgozni a gép előtt és egy kicsit kikapcsolódni. Az egyedüli rossz az óraátállítással kapcsolatban a korai sötétedés, de gondolom ezt senki nem szereti. A sötét ellen hoztam most egy napsárga ételt, hogy bearanyozza a napotokat. A mac ‘n’ cheese (macaroni and cheese) népszerű étel az USA-ban, mondhatni úgy, hogy ez az amerikai sajtos tészta. Valójában egy tejes, vajas, sajtos szósz, amelyet összekevernek a főtt tésztával, majd tepsibe öntik és összesütik (íme az amerikai változat). A jó hír az, hogy ez vegán változatban is elkészíthető csupa finom és tápanyagokban gazdag alapanyagokból. Hasonlót már főztem egyszer – egy mángoldosat – , az is finom lett, de ez az új változat tényleg mennyei. Ádinak is ízlett, szóval bababarát… próbáljátok ki! Vegán mac ‘n’ cheese (Recept inspiráció: Oh Dear Drea) Hozzávalók 3 főre (2 felnőtt, 1 baba): - 250 g sütőtök, meghámozva, felkockázva - 250 g répa, meghámozva, felszeletelve - 270 g burgonya, meghámozva, felkockázva - 180 g kesudió - 1 nagy fej vöröshagyma, felaprítva - 3 gerezd fokhagyma, felaprítva - 65-70 g sörélesztő pehely - 6 evőkanál kókuszzsír - 1 és 1/2 evőkanál frissen facsart citromlé - 1 teáskanál kurkuma - cayenne bors, ízlés szerint - só, bors ízlés szerint - sütéshez: füstölt pirospaprika, kenyérmorzsa - 250 g tészta Tegyük egy nagy lábasba a felkockázott burgonyát, sütőtököt, felszeletelt répát és felaprított vöröshagymát. Sózzuk, öntsük fel annyi vízzel, amennyi ellepi, majd tegyük fel főni közepes lángon. Kb. 15-20 perc alatt megpuhulnak a zöldségek, ekkor szűrjük le, de úgy, hogy a főzővizet tegyük félre (ezzel fogjuk a szószt elkészíteni!!!). Egy másik lábasban főzzük meg a tésztát a csomagoláson található utasítás szerint. Szűrjük le és tegyük félre. Melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Tegyük a kesudiót robotgépbe és ennek megfelelően daráljuk krémesre (közben a robotgépet állítsuk le néha, nehogy leégjen a sok munkától!). Ha krémesre van darálva, adjuk hozzá a robotgépben a kókuszzsírt, a citromlevet, a cayenne borsot és a kurkumát. Dolgoztassuk össze a krémet a robotgépben. Közben lassan kezdjük el adagolni a sörélesztő pelyhet és a zöldséges főzővizet miközben a robotgép dolgozik. Ha a pehely is el lett dolgozva a szószban, kezdjük el hozzáadni a főtt zöldségeket és fokozatosan adjunk mellé a főzővízből, hogy krémes szószt kapjunk eredményül. A lényeg a fokozatosságon van, tehát ne egyszerre zúdítsunk mindent a robotgépbe, hanem szépen lassan adagoljuk a hozzávalókat. A végén sózzuk, borsozzuk és ha szükség van hígításra, akkor használjuk a maradék zöldséglevet (én szinte az összeset felhasználtam). Egy tálban keverjük össze a főtt tésztát a “sajtszósszal”, öntsük az egészet egy tepsibe, szórjuk meg a tetejét füstölt pirospaprikával és kenyérmorzsával. Tegyünk alufóliát a tetejére és süssük 10-15 percig, majd fólia nélkül még 5 percig. Tálaljuk azonnal! Tipp : a szósz nagyon nagy adag lesz, vagyis lesz belőle maradék! Én másnap blansíroztam brokkolit és karfiolt, tepsibe tettem és leöntöttem őket a maradék szósszal és összesütöttem! Isteni lett a végeredmény, még jobb, mint a tésztás verzió!
Máltai Qassatat vagy indiai Szamósza?
2014. október 18. Zöld Avocado
Aki ismer tudja, hogy imádunk utazni, új kultúrákat megismerni, és természetesen az adott ország ételeit kóstolgatni, és ami megtetszik, azt integrálni a saját konyhámba. ;-) A múlt héten volt szerencsénk a napsütéses Máltán tölteni pár napot, ahol kipróbáltunk pár helyi ételt is. Ilyen volt a számunkra vicces névvel ellátott Pastizzi is, melyeket úgynevezett Pastizzériákban árulnak. :-D Ezek kis pékségszerű üzletek, ahol főként kelt tésztákat, és rétesszerű harapnivalókat árulnak ezer féle-fajta töltelékkel. A Pastizzi is egy ilyen rétes tésztához hasonló tésztából készült kis kagylócska, megtöltve sós és édes töltelékekkel. Akit érdekel, hogy hogyan készül egy ilyen máltai pastizzi, itt a link, amin megnézheti a profikat sütés közben: How to make the perfect Pastizzi? kéksajtos-karfiolos szamószaKorábban dolgoztam együtt indiaiakkal, akiknek szintén elég színvonalas, a szám ízéhez közel álló gasztronómiájuk van. Szerencsémre mindig kaptam kóstolót a házi kosztból, és többször is elvittek minket indiai éttermekbe céges vacsikra, ahol beavattak a gasztronómiájuk rejtelmeibe, és nem csak találomra választottunk a menüről a sok idegen étel név közül, mint ahogy azt egy átlag európai tenné. ;-) Hogy hogyan lesz ebből a két sztoriból egy recept? Hát nagyon egyszerűen! :-) Máltán ettünk Qassatat, ami a Pastipizzi után a legnépszerűbb harapnivaló. Kóstoltunk ricottával töltött vulkán alakú, és zöldborsó pürével töltött kagyló formájú változatot is. Nekem egyből beugrott róla az indiai szamósza, mert szerintem elég hasonló az alap gondolat, és a zöldborsós Qassatat kagyló formájú volt, mint a szamószák általában. Nemrégiben már készítettem itthon reform szamószát. Most pedig a máltai élménynek köszönhetően, el is határoztam, hogy ez lesz a következő recept a blogon. Tehát hoztam nektek reform indiai Szamószát, ami nagyban hasonlít a máltai Qassatat-hoz, és közben eltér mindkettőtől. :-D (Sajnos nem tudok szép és gusztusos képekkel szolgálni, de amint újra elkészítem őket, teszek fel szebb képeket ide a blogra.) Hogy mitől reform? A liszt használattól, és attól, hogy nem olajban van kisütve, mint a hagyományos szamósza, hanem sütőben. Ettől szárazabb, de egészségesebb, könnyebben emészthető ételt kapunk. A töltelék pedig ezer féle lehet, kreativitásunktól függően. Én egy kéksajtos-karfiolos, és egy brokkolis-burgonyás változatot hoztam most nektek. ;-) KÉKSAJTOS-KARFIOLOS ÉS BROKKOLIS-BURGONYÁS SZAMÓSZA brokkolis-burgonyás szamósza HOZZÁVALÓK: Reform szamósza tésztához (kb.18 db 12 cm átmérőjű kagylóhoz):200 g glutén mentes liszt (vagy kukorica liszt)200 g teljes kiőrlésű tönköly liszt50 g jó minőségű növényi margarinHimalája só2 dl víz1/2 tk szódabikarbónatojás sárga a kenéshez (kivéve ha vegán ételt szeretnénk) Kéksajtos-karfiolos töltelékhez:1 kisebb fej karfiol1 doboz Ricotta sajt10 dkg kéksajt / márvány sajtHimalája só, frissen őrölt fekete bors, oregánó(1 evőkanál sörélesztő pehely) Brokkolis-burgonyás töltelékhez:1 kisebb fej brokkoli1 közepes fej vöröshagymaHimalája só, frissen őrölt fekete bors, majoránna, friss bazsalikom, fokhagyma (ízlés szerinti fűszerek)4 kisebb burgonya kéksajtos-karfiolos szamósza ELKÉSZÍTÉS: A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, és lefedve félre tesszük pihenni egy órára. Lehetőleg nap sütötte helyre. (Nem árt neki, ha egy kicsit megkel.) Közben megpároljuk a karfiolt, és a brokkolit, miután rózsákra szedtük őket. (A legjobb erre egy emeletes pároló edény. Hamar elkészül, és tényleg párolódik, nem pedig fő, így megtartja értékes tápanyagait.) Miután megpuhultak, fakanállal apróra cafatokra vagdossuk őket. Amíg meleg, addig könnyű. ;-) Egy tálban kikeverjük a Ricottát, és a kéksajtot. Hozzá keverjük a megpárolt karfiol cafatokat, és ízlés szerint fűszerezzük. A kék sajt elég sós, és markáns ízű, így sok extra fűszer nem kell bele. Egy másik tálban összekeverjük a már előre megdinsztelt vöröshagymát, a megpárolt brokkoli cafatokat, és az előre megfőzött krumplikat felkockázva. Fűszerezzük sóval, borssal, majoránnával, fokhagymával, friss bazsalikommal, vagy amivel éppen szeretnénk. A megpihent tésztát (ami egy ruganyos tészta) kettéválasztjuk, majd kinyújtjuk a két golyót. Vékonyra, kb.fél cm vastagságúra nyújtjuk a tésztát. Elővesszük a kagyló formájú szaggatónkat, és a hátsó felével köröket szaggatunk. (Az én kagyló formám átmérője 12cm.) Egy ilyen kör alakú tésztát beleteszünk a kinyitott kagyló formába, majd egy evőkanálnyi tölteléket (brokkolis vagy karfiolos) helyezünk a kagyló egyik felébe. Kagylót összecsukjuk, és összenyomkodjuk a széleit, hogy ne jöjjön ki belőle a töltelék, Vigyázzunk, lehetőleg ne szakadjon ki a tészta! (Aki nem akar a kagylókkal bajlódni, az egyszerűen vagdossa be a kinyújtott tésztát négyzet alakokra, amikből megtöltve aztán kis batyukat tud hajtogatni. Úgy, mint a túrós batyuknál: batyu hajtogatás kagylók helyett Miután az összes tészta elfogyott, és a kagylók megtöltve sorakoznak, mehetnek a sütőbe. Lekenjük a tetejüket felvert tojás sárgával, hogy ne száradjon ki nagyon a tészta. 180 fokra előmelegített sütőben, kb.25 perc alatt készre sütjük a szamószákat. ;-) brokkolis-burgonyás szamósza snidlinges mártogatóssal Megjegyzés1: Az eredeti indiai szamószát bő forró olajban sütik ki, így ropogós, zsíros szamószákat kapnak. Én azonban nem vagyok híve az olajban tocsogó ételeknek, így az enyém a sütőben készült. A tészta nem szárad ki, így önmagában is fogyasztható. Ha valakinek túl száraz lenne ez a verzió, egy kevés jégsalátával tálalhatja a kagylókat, vagy készíthet mellé snidlinges, fokhagymás, tejfölös mártogatóst. Balázs kedvence ez a mártogatós, így nálam ez is készült hozzá. (A brokkolishoz el tudok képzelni még akár paradicsomos, bazsalikomos, fokhagymás mártogatóst is.) Megjegyzés2: Ha marad egy kis töltelék pluszba, piritósra kenve is finom. ;-) Megjegyzés3: Aki szereti a keleti fűszereket, az használhat chilit, kurkumát, sáfrányt a töltelékek ízesítésére. Megjegyzés4: A magyaros ízek kedvelőinek ajánlom a szalonnás-kukoricás-tejfölös-hagymás keveréket tölteléknek. De utána senki ne reklamáljon a felszökött kilókért! ;-)
Mit eszik a vegagyerek (vegán baba)?
2014. október 11. Zizi kalandjai
Mivel Ádi nagyjából ugyanazokat eszi már, amit mi is, ezért úgy gondoltam, hogy a hozzátáplálás rész kinőtte magát és inkább azt mutatom meg nektek, hogy sima hétköznapokon milyen egyszerű, tápanyagokban gazdag ételt eszik ő és vele együtt mi is. Igyekszem a szezonalitást követni, színes maradni és Ádi miatt kreatív is lenni, akár ízeket, akár a tálalást tekintve. Hétfőtől péntekig mindennap főzök (kivéve, ha valamilyen program közbejön), a hétvégék pedig vegyesen alakulnak, hol főzök, hol pedig elmegyünk valahova ebédelni. Szombatonként többnyire a biopiacon falatozunk, eszünk pékárut, nyers zöldségeket, ami a kezünkbe akad… mint például néhány hete Ádi éppen nyers brokkolit és nyers homoktövis bogyót (nagyon savanyú!!!) kívánt meg ebédre, ehhez társított még egy kiflit. :) Érdekes az ízlése, de mi teljes mértékben támogatjuk! Főleg, ami a nyers zöldség szeretetét illeti… hihetetlen kiskrapek. A piacon a múltkor meg kellett vennem néhány zöldséget, mert felkapta őket és elkezdte rágcsálni… de főzés közben is jön kíváncsiskodni, megfogja, megszagolja a zöldségeket és megpucolt, megmosott állapotban meg is kóstolja őket. Nyilván a fokhagymát és a vöröshagymát nem hagyom, hogy megkóstolja, de a krumplit, tököt, céklát, karalábét, brokkolit, répát, stb. hagyom neki, hogy rágcsálja. Sokan kérdezik tőlem, hogy hogyan tudnák megszerettetni a gyermekükkel a nyers zöldségeket. Nem tudom mi a titok… tényleg! Illetve egy dolgot tudok! Mi semmi olyan dolgot nem adtunk még Ádinak, ami cukorral, mézzel, juhar- vagy agavésziruppal vagy bármilyen más édesítőszerrel van édesítve (igyekszünk ezt a szokást megtartani legalább két éves koráig). Úgy gondoljuk, hogy ennek köszönhető a nyers zöldség és gyümölcs szeretete. Tényleg mindent megkóstol nyersen, többnyire ízlik is neki, van, ami a kedvencévé is válik (pl. brokkoli, uborka). Mivel nem evett még édesített dolgot, ezért szerintem tisztán érzi az ízeket és még a számunkra nagyon savanyú homoktövis sem túl savanyú számára! A tanácsom az, hogy vonjuk be a babókat a főzésbe, mutassunk meg nekik mindent, kóstoljuk meg mi is velük együtt nyersen a zöldségeket. Hátha elkezdenek utánozni! Ne csináljunk belőle problémát egyébként, ne stresszeljük magunkat, mert a baba megérzi az ilyenfajta negatív rezgést. Lehet, hogy a mi csemeténk nem is fogja megszeretni a nyers zöldségeket még egy darabig, szóval erőltetni nem kell, de próbálkozni lehet. Ádi továbbra is vegán, de ahogy jeleztem korábban, nem fogok problémát csinálni belőle, ha valamikor majd eszik tejterméket vagy tojást. Egyelőre, amíg megoldható, vegán étrenden tartjuk, aztán meglátjuk mit hoz a jövő. A Mit eszik a vegagyerek? egy új sorozat lesz itt a blogon és egyszerűen csak fotókat teszek fel az ételekről, hogy Ádi miket eszik. Ezzel szeretnék inspirálni mindenkit (főleg anyukákat), hogy viszonylag rövid idő alatt össze lehet dobni változatos, tápanyagokban gazdag, ízletes ebédet mindennap. Ha az elkészült ételek valamelyikének már fent van a receptje a blogon, azt mindig belinkelem. Egy bejegyzésben összesen hét képet teszek közzé, de ez nem jelenti azt, hogy ez mindig egy heti ebéd mennyiség, az is elképzelhető, hogy hét ételt két hét alatt fotózok le, mert néha elfelejtek képet készíteni vagy, ha nem itthon ebédelünk, akkor nem mindig van nálam fényképezőgép, hogy lefotózzam az ételt, stb. Az ételek főzésénél egyszerűségre és gyorsaságra törekszem, de be-bekerül néha olyan étel, amelynek az elkészítése több időt vesz igénybe. Csináltam egy hashtaget Instagramon: #miteszikavegagyerek – töltsétek fel ti is a fotóitokat az elkészült ételekről, tageljétek be, hagy legyen összegyűjtve egy helyen az a sok étel, amit a babáknak, gyerekeknek főzünk és szolgáljon inspirációul mások számára. Aki mától két héten keresztül (október 11 – október 25) a legtöbb képet tölti fel, azt meg fogom ajándékozni valamivel! És akkor jöjjenek az ételek… Sütőtök fasírtgolyók zelleres burgonyapürével Caponata (szicíliai padlizsánragu) spagettinivel Kelkáposztafőzelék Alnatura mediterrán zöldségburgerrel Rizs, fokhagymás pirított sütőtök, az elmaradhatatlan uborka és pirított vegán virsli A korábbi sütőtök fasírtgolyókból a maradékot lefagyasztottam, így ha gyorsan szükség van ebédre, előkapom és teflonserpenyőben átpirítom őket… itt újra burgonyapürével és párolt borsóval tálaltam Párolt fokhagymás spenót, tepsiben sült fokhagymás-rozmaringos-olívaolajos burgonya és édesburgonya, avokádó, vegán sajt Zöldséges lencseragu padlizsánkrémmel (Ottolenghi Plenty szakácskönyvéből) és natúr puffasztott rizs szelet (kombinálva van a hüvelyes – lencse – a gabonával – rizs szelet -, így a komplettálásnak megfelelően ez teljesértékű fehérje ebéd)
Rozmaringos kápia paprika pástétom
2014. október 6. Zizi kalandjai
Néhányan kértétek a humuszos bejegyzés után, hogy hozzak még recepteket, hogy milyen vega pástétomokat, kencéket lehet a kenyérre kenni, hogy kicsit újítsatok az eddig megszokott repertoárotkon. Na, ez a kápia paprika pástétom ilyen… lehet kenyérre kenni és megpakolni még sok más finomsággal (salátával, sajttal) vagy csak magában pirítósra kenve enni vagy mondjuk egy sajttál mellé tálalni (erről jut eszembe, néhány hete voltunk egy esküvőn, ahol olyan vegán sajttálak voltak felszolgálva, hogy mind a tíz ujjunkat megnyaltuk utána, isteni fűszerezésű és ízű magyar kézműves vegán sajtokból készült!!!), hogy a sajt darabokat vagy kréker darabokat bele lehessen mártogatni. A felhasználási formája elég sokrétű és gyorsan el is készíthető, zárt üvegben a hűtőben pedig eláll két-három hétig. A krém alapját pirított napraforgómag adja, ezt kell ledarálni robotgépben, majd hozzáadni a megsült kápia paprikákat és fűszerezni. A recept a Green Kitchen Stories szakácskönyvből van, minimálisat változtattam rajta (én tettem bele fokhagymát, de ez elhagyható). Rozmaringos kápia paprika pástétom Hozzávalók 1 kisebb üveghez: - 8-10 db kápia paprika - 75 g napraforgómag - 2 ág friss rozmaring levelei - 1 gerezd fokhagyma (opcionális) - 1/2 citrom kifacsart leve - só - csipet cayenne bors (opcionális) A kápia paprikákat tegyük egy sütőpapírral bélelt tepsire és 200C fokon süssük kb. 40 percig, amíg a héjuk kezd megfeketedni. Az így megsült paprikákat tegyük egy tálba, fedjük le folpackkal és hagyjuk kihűlni. Közben hevítsünk fel egy teflon serpenyőt és néhány perc alatt pirítsuk meg a napraforgómagot. Pirítás közben sózzuk és adjuk hozzá a cayenne borsot. Ha a paprikák kihűltek, húzzuk le a megfeketedett héj részüket, ezután vágjuk ki a csumájukat és kaparjuk ki a magokat, vágjuk kisebb darabokra. Tegyük a robotgépbe a pirított napraforgómagot és aprítsuk fel, majd adjuk hozzá a paprika darabokat, a fokhagymát, a citromlevet, a rozmaringot és pürésítsük simára. Kóstoljuk meg és fűszerezzük ízlésünknek megfelelően. Tipp : sült kápia paprikából készíthetünk diós mártogatós krémet vagy szószt főtt tésztához.
Ősz ízei melengető csodaleves
2014. szeptember 26. Kertkonyha
Miután a múltkor megállapítottam, hogy a leves mégiscsak isteni dolog, most belefogtam egy gombásba. Ki ne ismerné az érzést, amikor a hidegben áthűlt testét egy finom és sűrű leves belülről jólesően felmelengeti? A fűtésszezon előtti őszi estéinkre ajánlom ezt a krémes és laktató csodalevest! Hozzávalók 2 adaghoz: [...] Bővebben!
Borsóleves savanykásan, gazdagon
2014. szeptember 24. Kertkonyha
Jut eszembe, én nem is eszem borsót. Még levest is elég ritkán szoktam. Mi van velem? És mi az, ami az előbb ilyen klasszul roppant? A borsó? Vagy a finoman felpuhult pörkölt szotyi? Hmmm! Egyetlen kanállal eszem még, nem többel, különben nem marad a fotóhoz... Illetve esetleg még eggyel... Hozzávalók 2-3 adaghoz: [...] Bővebben!
Immunerősítés természetesen. Mi is az immunrendszer?
2014. szeptember 10. Éltető ételek
Rendszeresen hallunk arról, hogy az immunrendszert erősíteni kell. De mi is az az immunrendszer? Egy olyan védekező rendszer , mely feladata a szervezet belső önállóságának óvása/védése. Tehát a szervezetbe kerülő idegen anyagok felismerése, közömbösítése, lebontása és hatástalanítása. Az immunrendszerről röviden Az immunrendszer részei egyrészt a vérben keringő fehérvérsejtek , másrészt kötőszöveti sejtek. De vannak erre a célra külön szervek is, mint pl. a nyirokcsomók, mandulák, féregnyúlvány, csecsemőmirígy és a lép is. A szervezetbe kerülő idegen anyagokra (antigének) az immunrendszer cellurális vagy humorális immunválasszal reagál. A cellurális során az immunrendszer sejtjei (pl. a fehérvérsejtek) közvetlenül bekebelezik (fagocitózis) az antigént, míg a humorális immunválasz az, amikor ellenanyagok (immunglobulinok) termelődnek, és ez közömösíti az antigént. Az immunitás formái A velünk született (természetes) immunrendszer már magzati korban kialakul. Ezek a fehérvérsejtek (pl. granulocyta, makrofág, természetes ölősejtek), melyek válogatás nélkül, percek alatt minden idegen anyagot bekebeleznek. A legújabb kutatások rámutatnak arra, hogy ezen fehérvérsejtek mozgósítására az 1-3, 1-6 béta-glükánok nagyon jó eredménnyel bevethetők. A szerzett immunitást második védelmi vonalunknak is nevezhetjük. Ezek képesek felismerni a kórokozókat, hiszen egy korábbi fertőzés során már termelődött immunglobulin (ellenanyag). Ez az alapja a védőoltásoknak is. Miért mondjuk azt, hogy a bél az immunrendszerünk FŐ része? Immunrendszerünk 70-80%-a bélfalunk baktériumflórájában található. 1-2 kilógrammnyi haszos baktériumtömeg döntően a vastagbélben helyezkedik el. Ezért nagyon fontos - és szinte a legelső - a bélflóránk helyreállítása, regenerálása . Kiemelkedően oda kell figyelni a táplálkozásunkra is, hiszen a finomított- félkész ételek szinte ellenségei a bélflóránknak, valamint az antibiotikumok is nagy kárt tudnak tenni benne. Az elpuszuló bélbaktériumok helyét más kórokozók, mint pl. a Candida gomba foglalják el. Ebből látszik, hogy a candida esetén (is) nagy hangsúlyt kell fektetni a bélflórára. A bélflóra nagyméretű csökkenésének tünetei: emésztőrendszeri zavarok, bőrtünetek, allergiás panaszok, hajkorpásodás és hajhullás, indokolatlan fáradtság, memóriazavar, nőgyógyászati gyulladások, candida, gyakori megfázás, mind-mind az immunrendszer gyengeségére utal. A bélflóra regenerálása során nagyon fontos, hogy előzőleg tisztítsuk ki a bélrendszert , hiszen csak így tudnak megtelepedni a hasznos baktériumok. Tehát a béltisztítás után lehet probiotikumokat (hasznos baktériumtörzsek) bejuttani. Ezek táplálékai a prebiotikumok (zöldségekben, gyümölcsökben, gabonákban lévő vízben oldható rostok), mint pl. a csicsóka, hagymafélék, bab, borsó, zabpehely. A szinbiotikumok a pro- és prebiotikumok együttesét jelenti, vagyis olyan készítmények, melyek alkalmazása során a két tényező kedvező hatásai érvényesülnek. A következő részben a legismertebb 5+1 immunerősítő gyógynövényt mutatom be.
Vegán vagány humuszos szendvics + Nyereményjáték
2014. szeptember 10. Zizi kalandjai
Sokszor van, hogy apukám megkérdezi tőlem: “Nagyon sok zöldséget, gyümölcsöt eszünk, néha azért egy kis húst is, de vacsoránál mit kellene a kenyérre tennünk felvágott és kolbász helyett?” Olyat kell mutatnom, amit gyorsan és egyszerűen el tudnak készíteni, mert ha macerás, akkor kisebb az esélye, hogy bárki nekikezdene… ugye? Humuszt csináltam már itthon néhányszor – talán éltemben először ezt a bazsalikomosat – és készültem is megosztani a receptjét, de eddig elmaradt. Most újra elkészítettem, hogy le is tudjam fotózni és tényleg annyira, de annyira finom lett, hogy mindenki megnyalta az ujjait utána, aki evett belőle. Nagyon könnyű megcsinálni, tényleg, egy jó botmixer vagy robotgép kell hozzá. Az eredeti humusz szárított csicseriborsóból készül, amit órákig áztatunk, aztán megfőzünk, majd ezután dolgozzuk fel, de én az idő rövidsége miatt konzerv csicseriborsót használtam. Igen, őszinte leszek, használok konzervet (legtöbbször babot, csicseriborsót és hámozott paradicsomot) az idő szűke miatt, de csakis jó minőségűt, amelyekben nincsen semmi felesleges, oda nem illő anyag! Aztán ez a finom humusz kenyérszeletekre került, adtam hozzá még néhány dolgot és lett belőle egy vagány szendvics. Persze a humuszt bárhogyan felhasználhatjátok, ízléseteknek megfelelően pakoljátok egymásra a finomságokat a szendvicsben, becsomagoljátok zsírpapírba, átkötitek madzaggal, hogy igazán rusztikus legyen. Majd beleteszitek egy vidám, színes uzsonnás táskába, olyanba, amit öröm lesz kinyitni. Tesztek mellé egy almát, esetleg valamilyen kekszet és egy üveg vizet. Azt hiszem, aki egy ilyennel megy a munkahelyére, irigyelni fogják a kollégái, vagy, aki egy ilyennel indítja útjára gyermekét iskolába, tuti, hogy megkörnyékezik majd az osztálytársak, hogy elcseréljék a saját uzsijukat egy ilyen vagányra. A Picibutik – Anita és Andrea álma – kreatívan használható termékeket hoz létre, és részese szeretne lenni egy környezettudatosabb életmódnak. Vidám, strapabíró uzsonnás táskáik élelmiszerbarát PVC anyagból készülnek, belül letörölhetőek és moshatóak is. Megtartják az élelmiszerek frissességét, cseppmentesen biztosítják a környezetüket. Nagyon sokszor felhasználhatóak és mindhárom méret praktikusan alkalmazható. A legnagyobba a szendvicseken túl a kulacs is belefér (én egy 700 ml-eset tettem bele és simán le lehetett zárni), de vitték már pelenkatartó táskának és ebédhordó dobozoknak. A középső méret egy szendvicsnek vagy neszeszernek is kiváló. A legkisebb kekszek, magok tárolására kiváló, de iratokat is tehetünk bele. A Picibutikkal és termékeikkel találkozhattok a Meskán, illetve 2014. szeptember 13-án lesz az Erzsébet téren (Design Terimál mentén) a Piacok napja című rendezvény, amin a WAMP is részt vesz, s így általuk a Picibutik is kiállít. A rendezvény érdekessége, hogy a design vásárokat, garázsvásárokat és kicsi és nagy kézművesvásárokat népszerűsíti, ahol a társadalmi és környezeti fenntarthatóság tevékenységük célja. Humusz Hozzávalók: - 2 db konzerv csicseriborsó (240 g nettó súly/konzerv), leszűrve, átmosva - 3 evőkanál tahini - 2 gerezd fokhagyma - 1 db nagy citrom kifacsart leve - só, bors - víz - pirospaprika, olívaolaj a tálaláshoz Tegyük a csicseriborsót, tahinit, fokhagymát, citromlevet, sót, borsot a robotgépbe és kezdjük el pürésíteni. Evőkanalanként adagoljunk hozzá vizet, hogy teljesen sima krémet kapjunk. Tálaláskor locsoljuk meg egy kevés olívaolajjal és szórjuk meg pirospaprikával. Dobozba téve, hűtőben eláll egy hétig. Vegán vagány humuszos szendvics Hozzávalók 2 szendvicshez: - 4 szelet pirított kenyér - humusz - 1 paradicsom, vékony szeletekre vágva - 1/2 avokádó, meghámozva, szeletekre vágva - egy kisebb darab uborka, vékony szeletekre vágva - egy kevés frissen facsart citromlé - só, bors A megpirított kenyérszeleteket kenjük meg humusszal. Az egyik szelet kenyérre tegyünk uborka, majd paradicsom szeleteket, a másik szeletre pedig avokádót – erre az oldalra csepegtessünk néhány csepp citromlevet, sózzuk, borsozzuk, majd a megpakolt kenyérszeleteket borítsuk össze. ***** A Picibutik elérhető az alábbi linkeken: - Meska - Facebook oldal Az uzsonnás táskákat a Picibutik biztosította a teszteléshez. A véleményem csakis a sajátom. ***** NYEREMÉNYJÁTÉK! Nyeremény : egy darab kivis szendvics tartó. Menjetek fel a Picibutik Meska oldalára és írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy nektek melyik mintájú és nagyságú (tízórai, szendvics vagy ebéd – lunch -) táska/tartó tetszik a legjobban. Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki (kommentelés, Picibutik Facebook like)! Vagyis a számok (+5, +10) melletti lefelé mutató nyilakkal nyissátok meg az ablakokat és hajtsátok végre az apró feladatokat. a Rafflecopter giveaway Szabályok : 2014. szeptember 14-ig lehet játszani. Eredményhirdetés 2014. szeptember 15-én! A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyertes a szendvicstartót személyesen veheti át Budapesten vagy magyarországi címre postázom.
Vegán paradicsomos-kókusztejes sárgarépa krémleves
2014. augusztus 27. Zizi kalandjai
Sárgarépa krémlevesek közül ez a kedvencem. Hínyenc néhány éves receptje, de az egész család megszerette, amikor megfőztem nekik. Aztán szünet következett a répalevesek terén. Most újra rám talált a répaleves szerelem a Green Kitchen jóvoltából. Végtelenül egyszerű, pár alapanyag kell hozzá és laktató, kiadós, sűrű, krémes leves melengeti a torkunkat, a testünket, a lelkünket ezeken az őszi augusztusi napokon! Bár a leves gyönyörű színe lehet, hogy meghozza a jó időt… az előrejelzés szerint hétvégén már 26 fok lesz! A napokban megint puffogva könyveltem el, hogy az idén nyáron szinte alig ettem sárgabarackot, talán kétszer-háromszor!!! Epret viszonylag többet ettem, ribizlit, szedret, görögdinnyét alig, málnát, sárgadinnyét kicsit többet. Őszibarackból és nektarinból igyekszem pótolni a lemaradást (úgyis ez a kedvenc nyári gyümölcsöm) és apukámnak hála, el vagyunk látva még finom, szaftos, édes nektarinokkal. Szederből is pótolok, ez még szerencsére jelen van a piacokon, na és persze elmaradhatatlan az áfonya. Van még szilva és szőlő, aztán vége! Kicsit igazságtalan a természet, mert van kb. 3-4 hónapunk a 8-10 féle gyümölcsre, aztán több mint fél évig csak almát és körtét tudunk enni unásig! Álmodozva nézem februárban az ausztrál gasztroblogokat, amelyek öntik magukból a nyári gyümölcsös édességeket… Nem csoda, hogy április végén már egy jó, szaftos őszibarackra vágyom?! Szóval kapjatok elő néhány szál répát, egy kis paradicsomot, vöröshagymát, fokhagymát, főzzétek meg a hozzávalókat, pürésítsetek és már tálalhatjátok is a finom levest. Egy minimális változtatást eszközöltem csak a recepten… adtam hozzá kakukkfüvet. Nagyon jót tett neki. Mi Józsi féle 100% rozskenyérrel ettük, de a Green Kitchen receptje alapján tálalhatjátok kukorica ceviche-vel is. Vegán paradicsomos-kókusztejes sárgarépa krémleves Hozzávalók: - 10 közepes méretű répa (kb. 1 kg), meghámozva, felszeltelve - 5 db paradicsom, felkockázva - 1 fej vöröshagyma, felaprítva - 2-4 gerezd fokhagyma, felaprítva - 250 ml kókusztej (vagy más növényi tej) - 1 teáskanál kurkuma - 2-3 ág friss kakukkfű levelei - 2 evőkanál extra szűz olívaolaj - só, bors Egy lábasban dinszteljük meg az olívaolajon a vöröshagymát és a fokhagymát, adjuk hozzá a kurkumát és főzzük néhány percig, amíg illatos lesz. Ekkor adjuk hozzá a répát, a paradicsomot, kevergessük néhány percig, majd öntsük fel annyi vízzel, amennyi ellepi (kb. 1-1,5 liter). Sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a kakukkfüvet és főzzük közepes lángon, amíg a répa megpuhul. Botmixerrel pürésítsük, amíg sima állagú lesz. Öntsük hozzá a kókusztejet, forraljunk rajta még egyet és tálalhatjuk is.
Mit eszel, ha vegán leszel?
2014. augusztus 19. Gréta konyhája
Mit eszel Gréta egész nap?-kérdezitek sokan. A válaszom: Minden nap csodás, ízletes fogásokat fogyasztok, minden nap mást, változatosan, amit éppen megkívánok, és aznap jól esik. Még ma is tévhit övezi a vegán életmód megannyi aspektusát. Nem, nem élünk egész nap salátán, de ha egészséges étrendről beszélünk, bizony nem árt szem előtt tartani, hogy elegendő mennyiségű fehérjét, zsírokat és szénhidrátot juttassunk be a szervezetünkbe. Ami nekem bevált: Jó minőségű, lassan felszívódó szénhidrátból álljon étkezésünk kb 70%-a, ilyenek a nyers gyümölcsök, a gabonák(barnarizs, quinoa, köles stb) nyers zöldségek 20%-a legyen növényi fehérje , amit hüvelyesekből(csicseriborsó, borsó, babfélék, lencse stb), húspótlókból,(tofu, tempeh, szejtán) és zöld leveles növényekből szerezhetünk be könnyedén, ráadásul a szénhidrátként elfogyasztott gabonák is tartalmaznak nagy mennyiségben fehérjéket. A maradék 10%-a legyen a jó minőségű zsírok bevitele, amelyeket már egy marék nyers nem sózott, nem pörkölt olajos mag elfogyasztásával meg lehet oldani. Én itthon, most extra szűz olívát, szőlőmag olajat és lenmagolajat használok, salátákra, főzéshez-sütéshez. Reggelim: Gyümölcs...sok sok gyümölcs (görögdinnye, sárgadinnye, őszibarack, szőlő mostanában) Mindig figyeljünk a szezonalitásra. Nyáron nyersen eszem, míg télen is, csak összeturmixolom mindenféle zöld levelekkel és vízzel. Ebédem: Tofuburger, néha csak sült tofu, fűszeres sült burgonyával, édesburgonyával, zöldséges rizzsel, grill vagy wok zöldségekkel, vagy quinoával cézársalátával, desszertnek kölestorta, gyümölcsös pite, valamilyen puding. Sokszor készítek még ebédre zöldséges rakott ételeket, curry-ket, tésztaételeket mindenféle mennyei szószokkal. Vacsora: Zöldséges sushi, nagy adag mindenféle saláta isteni veganézes öntetekkel, avokádóval, de valamikor csak pirítósra vágyom guacamoléval. Nem állítok fel nehéz szabályokat. Amit követek, az a testem kérése. Délig gyümölcs, vagy préselt levek, délben kiadós fincsi ebéd, vacsora, amit kívánok, de nem túl sok, és lefekvés előtt 3 órával bezárólag elfogyasztva. Sok sok tisztított víz, minden nap legalább 5 perc mozgás. A lényeg! Táplálkozz változatosan, minél természetesebben, jó alapanyagokból, színesen, nyugodtan elfogyasztva, fűszerekkel tarkítva, finoman, jól esően, hogy ne csak a test, hanem a lélek is maradéktalanul jól lakjon.
Szezon
2014. augusztus 14. Zöld múzsa
Nem merem azt írni, hogy nyári szezon, mert nem érzem a nyarat. Furcsa fátyolfelhős égre ébredek hosszú napok óta reggelente, hasamra sütő, mosolyt csalogató napsugarak helyett. Extrán párás a levegő, a futás sem esik olyan jól. Délután egy kis szerencsével lehet találkozni direktbe jövő napfénnyel. Mintha a paradicsom mindebből semmit sem érzékelne, de legalábbis beéri a felhők mögüli kacsintgatással és pirosodik mindannyiunk örömére. Idén egy nagyon kedves barátnőm, Klári rámgondolásából lett pár bokor különlegesebb paradicsomom is, mint a "black cherry", ami egy apróbb fajta és beérve nagyon szép sötétbarna színű, valamint a "gold nugget", ami szintén aprócska de szép aranysárga színű, zamatos pari. Érőben még egy azonosítatlan fajta. Úgy tudom sok mag, amit kaptam tőle ebből a webáruházból valók és megbízható fajták. Kaptam még lila sárgarépa, csíkos cékla, mángold és lila bazsalikom magokat, most csak azokat soroltam, amikből ehető termés is kerekedett ;-) A paprika és a padlizsán palánták a gyors földből való kibújás után és a több átültetés ellenére sem találták meg nálunk a jó táptalajt, de jövőre ismét megújult erővel kezdek a kertészkedésbe, talán egy kicsit időben előbb kezdve a magok földbe ültetését nagyobb esélyt adva nekik a kibontakozáshoz. Nagyon érdekes egyébként látni, hogy a kertésztől vásárolt paradicsom palántáink mennyivel erősebb és hatalmasabb növények, ontják az édes-piros gyümölcsöt, de éppen ennek ellenére rém büszke vagyok a sokkal gyengébbecske, magam által nevelgetett bokrok hozamára. Pár üvegbe zártam már a nyár ízéből: bazsalikomos-chilis paradicsomlekvárt készítettem, Kaldenekker recept alapján , mert ehhez írt a legkevesebb cukrot ( 2 kg-hoz 10-15 dkg-ot ), abból is a legbarnábbikat használtam. Nektek meg hoztam egy lecsós kölessel töltött padlizsán receptet, hogy maradjunk a szezonalitásnál. Lecsós kölessel töltött padlizsán: - 2 kicsi padlizsán - 10 dkg köles ( háromszoros mennyiségű sós vízbe megfőzve ) - 2 ek. kókuszzsír - 1 ek. olívaolaj - 1 közepes fej lilahagyma - 1 gerezd fokhagyma - 3-4 db érett paradicsom - 1 db zöld paprika ( nem erős ) - reszelt sajt ( vegánoknak elhagyható ) - chili opcionálisan - só, bors, őrölt kömény ízlés szerint - friss petrezselyem - friss bazsalikom levelek - 10-15 szem fekete olivabogyó ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A kölest megfőzöm a háromszoros mennyiségű vízben és hagyom kihűlni. A padlizsánokat félbe vágom és kanál segítségével kiszedem a belsejüket. Igyekezzünk ezt úgy csinálni, hogy egy centi vastag kéreg maradjon belül. Vékonyan kikenjük őket olívaolajjal és picit megsózzuk. Egy serpenyőben kókuszzsíron pirítjuk az apróra vágott hagymát. Utána rádobjuk a szintén apróra vágott paprikát, valamint a padlizsán belső részét felaprítva és rányomjuk a gerezd fokhagymát is. A paradicsomok héját lehúzzuk ( ha szükséges forró vízbe dobjuk őket, így könnyedén lejön nekik ) legutolsónak adjuk a lecsóhoz. Fűszerként ízlésünknek megfelelően sót, őrölt köményt ( ... római kömény és koriander hozzáadásával kicsit shakshukás lesz ;-) ... ) a végén pedig frissen őrölt fekete borsot használhatunk. A lecsós ragut összekeverjük a főtt kölessel, a karikákra vágott fekete olívabogyóval és a padlizsánokba töltjük. Előmelegített sütőbe 35-40 percig sütjük és a sütés befejezése előtt megszórjuk reszelt sajttal a padlizsán csónakok tetejét. Friss apróra vágott petrezselyemmel és bazsalikomlevelekkel tálaljuk. Könnyed nyári vacsora vagy vendégváró falat.
Avokádós színes "rizs"saláta
2014. augusztus 5. Éltető ételek
Szeretem az egyszerű salátákat. Semmi bonyolult dolog, egyszerűen darabolunk (ezt a gép és a reszelő elvégzi) és hozzásgyúrunk egy avokádót. Pici ízesítés, és kész is a fincsi saláta. Hozzávalók (2 főre) - 1 csésze rózsáira szedett karfiol - 2 kisebb uborka - 1 piros paprika - 1 paradicsom - 1 kisebb lilahagyma - friss bazsalikom levél - 1 avokádó - mustár, só, bors, citromlé Elkészítés: - A hozzávalókat aprítsuk morzsásra. - Az avokádót a citromlével, mustárral keverjük pépessé, és sózzuk, borsozzuk. - Kézzel gyurjuk össze a salátát az avokádókrémmel.
Padlizsános finomságok
2014. augusztus 1. Zizi kalandjai
Az elmúlt egy hétben valahogy mindig szembe jött velem a padlizsán más-más formában. Egy hete a Metro Gasztroakadémián jártunk Krisztivel, Amival és Piszkével, ahol Bereznay Tamással és néhány újságíróval közösen főztünk. Rám való tekintettel készült egy isteni vega fogás is, padlizsánból. Aztán múlt szombaton a biopiacon belefutottam ezekbe a gyönyörű padlizsánokba. Igen, mindegyik padlizsán, a fehér hosszú, a narancssárga sötétzöld csíkos kicsi kerek és természetesen a lila is! Fantasztikusak, ugye? Ma pedig egy nagyon finom nyári rakott zöldséges ragut készítettem, amelybe került padlizsán is. Végtelenül egyszerű a receptje és nagyon finom: a tepsi aljára olívaolajat öntünk, majd meghámozott burgonyát szeletelünk egy rétegben. Sózás. Jöhet a padlizsán, fokhagyma, oregánó, paradicsom, vöröshagyma, só, majd ismételjük, amíg a tepsi tetejéhez érünk. A legtetejére burgonyát rakunk, meglocsoljuk olívaolajjal, majd egy kevés vizet öntünk rá. Alufóliával lefedjük és 200 fokos sütőben sütjük, amíg a zöldségek megpuhulnak és szaftos lesz a ragunk. És íme néhány padlizsános recept, amelyekért érdemes időt töltenünk a konyhában… Sült padlizsán tahinis joghurtos öntettel… nyamm! Egy nagy tál salátával könnyű nyári ebéd vagy vacsora. Recept itt! Tavaly vendégeskedett a blogomon néhány nagyszerű blogger, többek között Dizájnmenza Bea is. Ő készítette ezt a mézes fokhagymás padlizsánkrémet, amit fügével tálalt! Recept itt! A minap készítettem megint polentát friss kukoricából. Feltétlen ki kell próbálnia annak, aki még nem evett ilyet! Ádin is teszteltem (vegán formában), egyszerűen imádta. Szóval kukorica polenta paradicsomos padlizsánraguval… Recept itt! És akkor most utazzunk egy kicsit távolabbra Marokkóba! Íme egy marokkói padlizsános quinoa saláta… Recept itt! Maradjunk az arab konyhánál. Vegyünk egy padlizsánt, hozzá némi kuszkuszt, egy kis csicseriborsót, fűszereket és tálalhatjuk is a csicseriborsós padlizsánragut gyömbéres kuszkusszal! Recept itt! Ez a következő étel, amit már régóta szeretnék megfőzni Ádinak. Minden gyerek szereti a paradicsomos spagettit. Ha ezt még megfeleljük egy jól álcázott padlizsánból készült “húsgolyóval”, akkor teljes a siker! Recept itt! A végére pedig egy könnyű, nyári saláta… padlizsán saláta török joghurtos öntettel. Recept itt!
Wokban sült cukkinis kukorica puffancsok
2014. július 23. Gréta konyhája
Isteni előétel, vendégváró, vagy feltét ez a szezonális alapanyagokból összeállított fasírt. Bármilyen joghurtos mártogatóssal, de akár paradicsom csatnival is finom. Teljesen gluténmentes! Hozzávalók: - 300-400g zsenge főtt kukorica - 4 gerezd fokhagyma -2-3 kisebb saláta cukkini - só, bors - 1/2-1 bögre Glutenix (magkeverékes gluténmentes kenyérliszt) - 1/2 bögre csicseriborsó liszt - 1 csipetnyi szódabikarbóna - 1 tk füstölt pirospaprika (elhagyható) - fél bögre aprított petrezselyem - 1 ek vegamix - olívaolaj 1. A kukorica csutkáról levágjuk a szemeket, a cukkinit lereszeljük, majd 15 perc múlva kinyomkodjuk a levét. 2. A puffancsok hozzávalóit,(kivéve az olívaolajat) egy aprítóba tesszük, és homogén masszává dolgozzuk. Hűtőbe rakjuk 1-2 órára Ha túl lágy a massza tehetünk hozzá még valamelyik lisztből, bár ha lágyabb, akkor a puffancsok könnyebbek. 3. Vizes kézzel tallérokat formázunk, a wokot felhevítjük, majd jó forró olívaolajban mindkét oldalukat aranybarnára sütjük, és papírtörlőre szedjük. Jó étvágyat!
Tofu fasírt
Új, természetesen húsmentes fasírozottat készítettem. Nagyon sok alapanyagot fel szoktam használni fasírt készítéséhez, zöldségeket, (répát, céklát, cukkinit … stb.), magokat, … stb… szoktam nyersen és sütve is csinálni. Tofuból még nem készítettem. Finom lett. Hozzávalók: 1 csomag (250 gramm) natúr vagy füstölt tofu (GMO mentes), egy vörös- vagy lilahagyma, 3 nagyobb gerezd fokhagyma, só, bors, őrölt pirospaprika ízlés szerint, kb. 4 evőkanálnyi zabkorpa, a hempergetéshez: zsemlemorzsa (lehet tönkölymorzsa is), szőlőmag olaj a sütéshez Elkészítés: A tofut lereszeljük a kis lyukú reszelőn, és hozzáadjuk a többi hozzávalót. Egy könnyen gyúrható masszát kapunk, amit zsemlemorzsába forgatunk, és szőlőmagolajban kisütünk. Sütés után leitatjuk róla a fölösleges olajat. Főzelékhez, vagy csak úgy natúrban, zöldségekkel fogyasztva is remek étel. Kiegészítésként lehet egy kis vízzel összekevert őrölt lenmagot is hozzákeverni, így nem lesz túl morzsalékos…. de nem szükséges. Ez helyettesíti a tojás szerepét. Bármi más alapanyaggal lehet “dúsítani”… pl. borsóval, kukoricával, répával… stb. Jó étvágyat! Készül a tofufasírt… ilyen ügyes tündérkezek segítik a munkámat a konyhában.
Csicseriborós gombás zöldsaláta
2014. június 26. Éltető ételek
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nagyon szeretem a csicseriborsót. Könnyen emészthető, itt írtam jótékony hatásairól. Szóval ez az étel akár nyers is lehet , ha csíráztatjuk a borsót. Az meg könnyen megesik, még magától is. Többször jártam már úgy, hogy a borsót beáztattam egy éjszakára, majd leszűrtem és betettem a hűtőben. 2-3 nap múlva már megjelentek a kicsi csírák. Így akár már fogyasztható is! A gombát is lehet nyersen enni, úgyhogy ez egy olyan recept, melyet elkészíthetünk főve vagy akár nyersen is. Hozzávalók (2 főre): - 2 marék csicseriborsó éjszakára beáztatva (akár csíráztatva is) - 5-6 darab gomba Öntet: - 1 avokádó - 1/2 rizstejszín - 3-4 aszalt paradicsom - kevés brokkoli pici rózsáira szedve (nyersen) - 1 kisebb vöröshagyma - 1-2 gerezd fokhagyma - 1-2 tk. mustár - só, bors - citromlé Salátához: - 1/2 fejes saláta vagy jégsaláta - 3-4 kisebb uborka - 2 paradicsom - 1 kisebb vöröshagyma - kevés brokkoli rózsáira szedve (nyersen) - 1 evőkanál balzsamecet - 1 evőkanál olivaolaj - só Elkészítése: - A csicseriborsót főzzük meg sós, babérleveles vízbe. (kb. 1/2 óra) - A gombát tisztítsuk meg, szeleteljük fel. Egy serpenyőbe tegyünk egy kis kókuszolajat, reszeljünk bele egy gerezd fokhagymát. Tegyük hozzá a gombát, pár perc alatt pirítsuk meg. A végén sózzuk, borsozzuk. - Készítsük el az öntetet a megadott alapanyagok alapján. - A salátát is készítsük elő. Az uborkát vékony szeletekre vágjuk, a hagymát és a paradicsomot is. - Keverjük össze az öntetet a kihűlt borsóval és a gombával.Egy tányérba halmozzuk a salátát, tegyük rá a borsós ragut. De akár össze is keverhetjük őket. Bár ebben az esetben célszerű jégsalátát használni, az tovább friss marad.
Falafel (vegán)
2014. június 7. Mindennapi ételeink
Az egyik legfinomabb és legelterjedtebb vega fasírt receptjét hoztam el. Nálunk mindig nagy sikere van :-) Hozzávalók: 1 bögre csicseriborsó 1 fej vöröshagyma 1/2 csokor koriander v. petrezselyemzöld 6-7 gerezd fokhagyma 2 ek. őrölt római kömény 1 tk. kardamom 1 ek. csicseriborsóliszt / finomliszt 1 tk. szódabikarbóna -- 3-4 ek. olívaolaj Elkészítés: A csicseriborsót áztassuk be egy éjszakára. Másnap 10 percig főzzük, majd szűrjük le, és tegyük késes aprítógépbe. Adjuk hozzá a felaprított hagymát, zöldfűszert, széttört fokhagymát, csicseriborsólisztet (kávédarálón őröljük meg a csicseriborsót), vagy finomlisztet és a szódabikarbónát. Egy tepsit olajjal kenjünk ki, formázzuk bele a falafel golyókat és 180 fokon egyszer megforgatva süssük ki, kb. 20-25 perc alatt.
Tavaszi méregtelenítés. Harmadik-kilencedik nap
A felvezető szakasz napjai megegyeznek az előzőekkel. Mármint a folyadék fogyasztás és a táplálékkiegészítők vonatkozásában. Figyeljünk a megfelel folyadékbevitelre!! Ebben a blogban ötleteket adok arra vonatkozóan, hogy milyen ételeket készítsünk, hogy azok táplálóak, gluténmentesek és vegán legyenek. 3.nap A reggeli nekem minden esetben gyümölcs , a páromnak viszont kását főzök. Ez lehet zab-, köles-, kukorica-, vagy rizskása . De készíthetünk gluténmentes gofrit eperöntettel vagy hajdinás palacsintát is. Ebédre egy olyan ételt ajánlok most, amit a csapatépítőn Betty készített. Nagyon gyorsan elkészíthető, és finom. Batátás-zöldborsó ragu , melyet kölessel készítettem, de akár fokhagymás kukorica puliszka vagy quinoa is mehet hozzá. Vacsorára "tejbe"rizst készítettem eperrel . 4.nap Én nagyon szeretm a csicseriborsót, gyakran kerül az ételekbe. Az emésztése sokkal könnyebb más hüvelyeseknél. A mai nap ebédjébe is került. Csicseriborós zöldséges kölest készítettem zöldsalátával . Vacsorára quinoa saláta készült. 5.nap Nemrég, mikor Pesten voltam egy nagyon finom zöldborsó krémlevest ettem. Azt iziben el is készítettem, így a mai ebéd levese mentás zöldborsókrém leves lett. A második fogás karalábé pörkölt volt tört burgonyával és egy nagy adag zöldsaláta került mellé. Vacsorára egy egyszerű gluténmentes gofri készült eperöntettel . 6.nap Nagyon szeretem a krémleveseket, az elkészítésüket sem viszem túlzásba. Egyszerűen megfőzöm, még tejszínt sem teszek hozzá. Így készült a brokkoli krémleves is. A második fogás chilis bab volt, melyhez kölest főztem. Vacsorára készítettem egy gluténmentes lepényt, melyet megtöltöttem sok-sok zöldséggel . Olyan pita jellege volt. 7.nap Már nyugodtan elkezdhetnénk a léböjtöt, de elhalasztjuk pár napot, hogy hétköznapra essen az. Ezért a mai ebéd batátás lencsefőzelék volt pirított hagymával . Mellé barna rizst főztem. Vacsorára fűszeres köleskása volt. nagyon egyszerű, gyorsan elkészül. Szokásomhoz híven egy nagy adag zöldsalátával kínáltam. 8.nap Ez az utolsó előtti nap a lébőjt felvezetésére. Az ebéd korhelyleves volt, mellé magyaros fűszerezésű ZÖLDségragu készült barna rizzsel . Vacsorára epres kölesgombóc készült a gyerekek nagy örömére. 9.nap Ez a nap felkészülés a léböjtre, Ezért csak nyers ételeket ettünk. Délelőtt a cseresznye és az eper volt a sláger, ebédre cukkini spagetti készült egy kis paradicsomszósszal . Vacsorára egy nagy adag zöldsalátát ettünk. Holnap léböjtözünk...
Tavaszi méregtelenítés. Első nap
Ez a nap sem kezdődik másképp, mint szokott. Csak másképp folytatódott. Fél 6-kor csörög az óra, mert el kell készülni, mire a gyerekek ébrednek. Megiszom a szokásos pohár vizemet a 2-2 szem algával és huminiqummal. A kedvencem a mézes almarost, finom, édes, és jót tesz a vércukorszintnek is. Ha nem eszek, akkor gyakran szédelgek, így ez ilyenkor jó szolgálatot tesz. Szóval a reggeli szokásos teendőm: gyógytea készítés, (ma dió teát forráztam) majd megfőzöm a gyerekeknek és a páromnak a kását. Ma zabkása volt soron. A frissen pelyhesített zabból sokkal sokkal finomabb a kása, mint bolti pehelyből. Igaz, egy kicsit tovább tart elkészíteni, de megéri. Én mindig vízbe főzöm meg, teszek hozzá egy kis mazsolát és kókuszt. Csipet sót és vaníliát. Kb. 20 perc főzésre van szükség. A kását én mindig sűrűre főzöm, és mellé öntve mandulatejet kanalazunk. Ezt is minden reggel frissen készítem el. Megszórva dióval, kókusszal és egy kis reszelt csokival. Majd jöhet a grépfruit tisztítása, mely a májöblítő turmix alapja. Mindent beleteszek a kehelybe, majd alaposan összeturmixolom. Így az olaj szépen elegyeledik a lével, nem fog a tetején úszkálni. A gyömbért és a fokhagymát belereszelem, hogy ne maradjon darabos. Tehát reggeli előtt 1,5 liter folyadékot iszok. Én nem eszek reggel kását, mert most itt a sok friss gyümölcs, ezeket jobban kívánom. Úgyhogy megettem majdnem 1 kg cseresznyét . Ezután még bekanalaztam 1 evőkanál útifűmaghéjat is. A páromnak a sok folyadék miatt 10 óra utánra tolódott el a reggeli, mert nem volt éhes. Így az ebéd is csúszott. Szóval a délelőtt folyamán még 2x 5 dl folyadék ment le. Az egyik lapacho tea volt, a másik pedig karotin koktél, melybe 1 evőkanál búzafűport is tettem. Az ebéd Pálma piláfja volt. Én egy kicsit változtattam rajta, így készítem el. Nagyon nagyon bejött nekem (és a páromnak is). Jól esik a csípős, és a csicseriborsó is nagy kedvenc. A délután folyamán minimum 2x5 dl folyadék elfogyasztása a cél. Ez azért problémás nekem, mert 3 körül megyek a gyerekekért és csak este érek haza. Úgyhogy flakonok elő, és indulás. Megittunk egy gyömbéres tulsi teát (imádom a szálas teákat) és 5 óra körül egy zöld turmixot . Vacsorára egy egyszerű ételt készítettem, melyet csak darabolni kell, és mehet a sütőbe. Kb. 1 óra, és tálalható a vacsora. Mostanság sikerül hazai batátához hozzájutnom, így gyakran kerül az asztalra. Úgyhogy ma is ez készült. Van, amikor kockára vágom, és olyan is, amikor szeletelem az alapanyagokat. És a zöldbab helyett brokkoli is szokott bele kerülni. Emellé még készítettem egy nagy adag salátát is. Ja, és megszórtam pirított tökmaggal és szezámmaggal. Este lefekvés előtt a szokásos csésze tea, a beszedni valók. Nem is volt olyan szörnyű ez a nap.
Nyári Bikini alak – Étkezési tippek
Nyakunkon a strandszezon, ilyenkor minden nőtársam érez valamiféle stresszes érzést a fürdőruha szezon előtt. Kilóg itt, ott egy kis párnácska, szűkebbek a nyári ruhák, gödröcskék a fenék és combrészeken… Nem szükséges, hogy fitness modell alkatunk legyen, nem ez a cél, inkább csak az, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, tudjuk azt, hogy tettünk lépéseket, hogy egészségesebbek, karcsúbbak legyünk és feszetelenebbül élvezzük a nyári napsugarakat bikiniben a strandon, vízparton. Ezek az étkezési tanácsok segítenek, hogy eltűnjenek a párnácskák, feszesebb legyen a bőr és nagyobb legyen az önbizalmunk:)! A következőket töröld a menüdből, hogy gyorsabb és teljesebb legyen a siker: - Fehér cukor, ( nádcukor is) és minden ami tartalmazza! - Állati tej,-tejtermékek, - Fehér búzaliszt - Feldolgozott élelmiszerek, mesterséges ízfokozók ( glutamát)!! - Szénsavas italok Első lépés: Vízfogyasztás! Nincsen méregtelenítés ha nem elég a szervezet számára a vízmennyiség. 20 testsúlykilogrammonként 1 liter a szükséges mennyiség a sejtek hidratáltságához. Sokszor nem éhséget érzel valójábna, hanem a szervezeted szomjazik. Az elején nehéz amíg kialakul az új szokás: hogy iszol kellő mennyiségű vizet. A folyadék nem leves, nem üdítő, nem gyümölcslé, hanem szűrt vagy szénsavmentes ásványvíz. Tipp: ne indulj el otthonról víz nélkül, mindig legyen nálad és elosztva a nap folyamán idd meg a neked szükséges mennyiséget. A napot kezd és zárd egy nagy pohár vízzel! Második lépés: Reggelizz! Reggel gyors az anyagcsere, a nap ezen szakaszában fogyaszd az édes ízeket: gyümölcsök, teljes értékű pelyhek, pl: zabpehely, müzlik ( cukormentesek). Ha nem szoktál reggelizni, akkor egy shake vagy turmix, például zöld turmix legyen a reggelid. Reggeli receptek! Harmadik lépés: Uzsonna és nasik az étkezések között: A délelőtti órákban ez lehet egy vagy maximum kétféle gyümölcs, zöld turmix, nyers olajos magvak (1-2 marékyni max.), fehérje shake növényi tejjel. Délutáni szakaszban a gyümölcsök kivételével a leírtak. Negyedik lépés: Ebédelj! Az ebéd tartalmazzon növényi vagy állati fehérjét ha eszel húst. Társításként csakis rostban gazdag zöldségek és olyan köretek amelyek lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmaznak: barnarizs, rizstészta, köles, teljesértékű tönköly tészta, quinoa, hajdina. Továbbá tartalmazzon “jó”, esszenciális zsírokat, mint például: hidegen sajtolt olajok: olíva, lenmag, szezámmag, napraforgó. Ebéd receptek! Ötödik lépés: Este 18 óra után már ne vacsorázz! Este a szervezet méregtelenítéshez készülődik, ezt a folyamatot szükséges támogatni: salátákkal, vízben gazdag zöldségekkel, esszenciális zsírokkal ( hidegen sajtolt olíva olaj, lenmagolaj, avokádo, ezek a jó zsírok segítik a máj méregtelenítését). Kiegészítheted a salátát, grillezett tofuval, vagy avokádó krémmel, csicseriborsóval ( értékes növényi fehérje forrás). Saláta vacsorák! Krémek, kencék! További tippek: - Hagyd el a kenyeret, helyette fogyassz gluténmentes szeleteket, mint pl: puffasztott rizsszelet, hajdina szelet. - Nem szükséges a kalóriákat számolgatni, mennyiségileg annyit fogyassz, mint ami a tenyereden elfér. Többször kevesebb étkezés szinten tartja a vércukorszintet, így elkerülöd a falási és nassolási rohamokat! - Hetente egyszer, vagy kétszer jutalmazd meg magad valamilyen egészséges nasival, sütivel ami természetesen cukor nélkül, xilittel vagy steviával van édesítve és nem fehér búzalisztből készült! - Iktass be az egészségtelen, savasító kávé helyett 1-2 csésze eredeti zöld teát, amely csökkenti az éhségérzetet, gyorsítja az anyagcserét és antioxidánsokat tartalmaz! Legfontosabb: Kezdj el mozogni, sportolni, heti három alkalommal legalább, mert csak így lesz hatásos, látványos a munkád!
Zöldborsós tokány zöldséges bulgurral a Vegalife.hu-tól
Már kóstoltam jó néhány ételt névpartneremtől a Vegalife.hu-tól. Ezúton is köszönöm Attilának, a szakácsának és ételszállítójának, hogy részem lehet ilyen finom ízekben. :) Ez az étel az egyik "best of". V alami fenséges és íze van. Ha jól emlékszem, kétszer is ettem. Sok-sok zöldség van benne (pl: zöldborsó, sárgarépa, pritamin paprika), ráadásul vegánokra is gondolnak, mert kókusztejjel készítik. Külön tetszik, hogy tönköly-lisztet használnak a sűrítéshez. Egyszóval nagyon finom. Mondhatnám tanári nyelven: 5* . :) UI: Olyan jó, hogy étlapjukon találkozni vegán ételekkel is! :)
Goody-foody füstölt szelet
2014. május 18. Mindennapi ételeink
Ez egy új Goody-foody terméket mutatok most be, ez pedig a Füstölt szelet . Nagyon finom, amolyan "Gabonagömböc", csak jóval ízletesebb, és az ára is kedvezőbb. A textúrája remek, jól szeletelhető, nem esik szét. Összetétele alapján sajnos nem vegán, talán ez az egyedüli hibája amellett, hogy borsot tartalmaz, de azt gondolom, hogy masszív húsevőknek kitűnő ajándék lehet, vagy várhatjuk ezzel húsevő vendégeinket, és az sem gond, ha olykor-olykor mi is fogyasztjuk : Növényi fehérjék (szója, búza), rizsliszt, növényi rostok, szójaliszt, búzakeményítő, tojásfehérje, szárított tejsavó, víz, napraforgó olaj, laktóz, étkezési só, élesztőkivonat, malátakivonat, ecet, aroma, fokhagymapor, szárított gyömbér, feketebors. Mi szeretjük kenyérre téve, amolyan feltétként is fogyasztani, tormával, friss zöldségekkel, de finom egy főzelék mellé is, vagy főzelékben (pl. lencsefőzelék), de füstölt íze miatt remek levesbetét is lehet bablevesben, lencselevesben. Próbáljátok ki ti is, kíváncsi vagyok, hogy ízlik nektek. A Vegetár Kft-nél vásárolható meg.
ZÖLDséges ragu főtt barna rizzsel
Ez az étel egy méregtelenítés során kiváló ebéd lehet. Gluténmentes, húsmentes és tejmentes. A benne lévő zöldségek kedvünkre választhatók, bár javaslom, hogy szép színes legyen. Hozzávalók (2-3 főre): - 2 szál újhagyma - 1 szál sárgarépa - 2 marék zöldborsó - 1 marék zöldbab - 1 marék brokkoli - 1-2 evőkanál zab és kölesliszt - energia fűszerkeverék - kis marék petrezselyem - só, bors - 1 evőkanál kókuszolaj Az elkészítése roppant egyszerű. A hagymát kezdjük el pirítani a kókuszolajon, majd adjuk hozzá a sárgarépát és többi zöldségeket. Fűszerezzük, majd öntsünk rá annyi vizet, hogy éppen ellepje. Mikor már roppanósra megfőtt a zöldség, szórjuk bele a lisztet, és főzzük még pár percig. Majd egy kis marék petrezselymet szórjunk bele. Főtt barna rizzsel tálaljuk.
Kifőztük 2014/5.
2014. május 1. Lét-tudatos konyha
Kedves Lét-tudatos konyha olvasók! Megjelent a Kifőztük magazin májusi száma! "A hónap ünnepeihez (anyák napja, gyermeknap és apák napja) kapcsolódó receptek is szerepelnek a kínálatban. Ötletet adnak ahhoz, hogy mivel lepjük meg szeretteinket, pl. egyszerűen k észülő gyümölcstortával, málnaörvényes sajttortával vagy anyák napi briósfelfújttal. A sütemény mellé k észíthetnek bodza- vagy orgonaszörpöt is. A gyereknapot pedig még vidámabbá tehetjük egy pohár finom, és egészséges smoothie-val, és bőven lehet válogatni idényjellegű desszertjeinkből is. A hónap friss gyümölcsei mellett a zöldségekről sem feledkeztünk meg. Aktuális magazinunkban zöldborsós, spárgás, spenótos, mángoldos receptek sorát vonultatjuk fel. Bátran válogassanak friss salátáink k özött is!" A magazin továbbra is ingyenesen tölthető le a www.kifoztuk.hu weboldalról.
Répás csicseriborsó ragu
Az elkészítése nagyon egyszerű, ha már beáztattunk és megfőztük a csicseriborsót. :) A csicseriborsó kevés kalóriát tartalmaz, de jó fehérjeforrás, gazdag B-vitaminokban és folsavban. Csökkenti a koleszterinszintet, alacsony a glikémiás indexe, tehát cukorbetegeknek is ajánlott a fogyasztása. Ezen kívül vasat, magnéziumot és cinket is tartalmaz. Tehát előző este áztassuk be a csicseriborsót (kb.10-12 órára), majd 3/4 óra alatt puhára főzzük. Hozzávalók és elkészítés: fél zacskó csicserib. 3 szál répa 2 közepes fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma fűszerek: só, bors, curry, kurkuma, chili, római kömény, lestyán hidegen sajtolt napraforgó étolaj 1. Amíg fő a csicseriborsó megpucoljuk a répát és hagymákat. 2. Ha puha lett a csicseri, leöntjük róla a vizet és hagyjuk egy picit hűlni. Addig olajon enyhén megpirítjuk a felkarikázott répát, és a felaprított hagymát. Az olajat most ne sajnáljuk annyira, mert ettől lesz "ragus", nem száraz az ételünk. 3. Hozzáadjuk a csicseriborsót és együtt pirítjuk őket tovább. Fűszerezzük ízlés szerint sóval, borssal, curryvel, kurkumával, pici chilivel és római köménnyel. Fokhagymanyomóval 2 gerezd fokhagymát is adunk hozzá. 4. Jól összepirítjuk egészen addig, amíg puha nem lesz a répa. Az eredmény egy pikáns, enyhén fűszeres étel lesz, amit ehetünk magában vagy salátával, esetleg valamilyen gabonával is. Ani Tisztán, tudatosan!
Táplálj helyesen édesanyám! (2. rész)
2014. április 22. Zizi kalandjai
Bambusz tálka és kanál {Shakshuka}, konyharuha {H&M Home}, csörgő {Erdélyből} Január végén írtam az első részt és azóta sokan jeleztétek, hogy várjátok már a második részt. Annyi információ és tapasztalat kering a fejemben, azt sem tudom hol kezdjem. Igyekszem részekre bontani, hogy könnyen átlátható legyen. Továbbra is jelzem, hogy a leírtak a saját tapasztalataimból fakadnak és tájékoztató jellegűek. Mindenki kérje ki az anyukája, nagymamája, védőnője, gyermekorvosa tapasztalatait is, meg okosodjunk könyvekből is és ahogy említettem, cselekedjünk aszerint, amit a szívünk diktál. Január végén majdnem 9 hónapos volt Ádi, most meg már majdnem 12 hónapos. Ezalatt az idő alatt sok minden történt a táplálkozás terén (is)… haladjunk szép sorjában. Receptek pedig a bejegyzés végén! Zöldségek A hozzátáplálást ősszel kezdtük, így a szezonalitást követve az alábbiakat kóstolta meg szépen sorban Ádi: répa, sütőtök, cékla, paszternák, zeller, petrezselyemgyökér. Nagyjából ez volt a választék, de leginkább répa, paszternák és sütőtök volt a nyerő hármas. Aztán kb. 9,5 hónapos kortól kipróbáltuk a spenótot (sikerült friss bio spenótot szereznünk a piacon). Egész jól fogadta, csak magában kevés vízzel megpárolva, majd a végén egy kis mandulatejet hozzáöntve pépesre turmixoltam. Néhány nappal később sütőtök-paszternák kombóhoz adtam spenótot harmadiknak. Így is ízlett neki. Aztán persze volt olyan, hogy nem tetszett neki magában a spenót, szóval tartottam néhány nap szünetet, majd újra próbáltam és csodák csodájára, ízlett. 10 hónapos kora után kipróbáltam a csicsókát is, amit csak vízben magában puhára pároltam és összeturmixoltam. A csicsókának nem szeretem az illatát, az ízét is csak levesben más zöldségekkel, fűszerekkel összefőzve. Hát, Ádinak bejött totál natúran megfőzve. Utána kevertem neki almával, sütőtökkel, répával, mikor mi volt itthon. Örültem, hogy végre találtam egy új szezonális zöldséget és kicsit bővíthettem a menüt. Bár lehet, hogy csak én untam már az eddigieket és Ádi még nem. 10,5 hónapos korától aztán készítettem neki zöldség krémlevest, amibe került répa, karfiol, vöröshagyma, ezt megfőztem, egy csipet sót tettem bele és pürésítettem. A vöröshagyma ebben az esetben igen jó “fűszernek” bizonyult, ez már alapból egy olyan leves volt, amit én is szívesen ettem. Ebben az időszakban adtam neki kipróbálásra bio uborka karikát (meghámozva) rágcsálni és egy kevés lucernacsírát. Az uborka jól jön fogzás idején, mert hűti a fogínyt, csak óvatosan bánjunk vele, hogy ne harapjon le belőle túl nagy darabot a baba, szóval érdemes mindig résen lenni. A csírából persze a fele a földön végezte, de azért valamennyi jutott Ádi szájába is. Előke {Franck & Fischer a Monkie-tól} Egyszer főztem magunknak fokhagymás paradicsomos (konzerv hámozott paradicsomból – igen, tudom, hogy a paradicsom gyümölcs, de most a leveleskel/spenót paradicsomos tészta miatt a zöldségek közé került) tésztát, amibe pirítottam leveleskelt is, csak egy kis sót tettem bele és amikor kész volt, kivettem belőle egy adagot Ádinak, a maradékot pedig befűszereztem magunknak. Ádi adagját pürésítettem és így ette, de persze nem ette meg mindet első alkalommal. Készült ugyanez csak leveleskel helyett spenótot főztem a paradicsomos szószba. A zöldség krémleveseket ebben az időben elég gyakran variáltam, volt, hogy répa, petrezselyemgyökér, póréhagyma, fokhagyma és spenót került bele. Igen, finom volt, Ádinak is bejött. 11 hónapos kora után, amikor már nagyon untam a szezonális zöldségeket, akkor úgy éreztem muszáj újítanom és fagyasztott zöldborsóból főztem Ádinak krémlevest. Nagyon bejött neki. Sőt nagy adagot főztem és nekünk is ez volt az ebédünk. Aztán kevertem a zöldborsót is más zöldségekkel, majd a spárga piacokon való megjelenésekor kaptam az alkalmon és kipróbáltam a spárgát is, persze csakis más zöldségekkel és egy csipet sóval összefőzve, majd pürésítve. Néha-néha kapott még egy kis salátát, amit többnyire tőlünk kuncsorgott el, amikor látta, hogy azt eszünk. Ja és a múltkor elkezdett rágcsálni egy szál zsenge tavaszi újfokhagymát! Ízlett neki! Itt tartunk most zöldség téren… várom már a tök, cukkini, brokkoli, padlizsán, paprika és paradicsom szezont! Gyümölcsök Elég sokáig Ádi csak almát evett, majd 10 hónapos kora körül bevezettük nála a körtét is. Nagyon szereti mindkét gyümölcsöt. Eszi nyersen is magukban, kásákhoz keverve, valamint az almából levest (de nevezhetjük kompótnak) is főztem neki. Cumisüveg {Lifefactory} 10,5 hónapos kora után, amikor a szoptatást kicsit csökkenteni kezdtem és növelni kellett a folyadék fogyasztást, akkor ebéd után fél órával adtam neki kifilézett narancsot (Lidl-ben lehet kapni bio, kezeletlen héjú narancsot elég jó áron). Az édes, szaftos, lédús narancs falatkákat imádja, nem tud betelni vele. Háromszor pedig adtam neki bio banánt, amit szintén nagyon szeret. 11 hónapos kora után pedig adtam neki finom érett avokádót. Sikerült “ready-to-eat” avokádóhoz jutnom, amely annyira, de annyira finom, hogy magában só, fűszerek nélkül is eteti magát. Természetesen Ádinak is bejött. Gabonák, glutén, pékáru 10 hónapos koráig csak gluténmentes gabonákat főztem Ádinak: kölest, barnarizst és hajdinát. Ezeket főztem meg (kb. három evőkanálnyi elég két étkezésre) bő vízben és puha, kásás állagúra készítettem. Én soha nem adtam magában – noha lehetne -, mindig zöldségpüré vagy például az almaleves mellé adtam. 10 hónapos kora után kapott először glutént tartalmazó ételt. Főztem neki tésztát és ezt spenóttal, zöldségkrémmel, spenótos paradicsomszósszal tálaltam. Ádinak mindegyik változat ízlik. Magyar tésztát választottam – egy barátnőm, Adri javaslatára -, amely nagyon gyorsan megfő és természetesen tojásmentes (a csomagolására nincs ráírva, de a weboldalon szerepel, hogy nyomokban tartalmazhat tojást… remélem azért, hogy nem!). A tésztát jó puhára főzöm és apró darabkákra vágom, erre szedem rá a zöldséges szószt. Ádi szeret nyammogni a tészta darabkákon, de egyébként a főtt tésztát is lehetne pürésíteni, de én nem tettem, ahogyan a főtt gabonákat sem. 10,5-11 hónapos kora körül adtam neki először pékárut. A Piszkei Ökonál vettem teljeskiörlésű élesztő nélküli tönkölybúza kiflit, amit karikákra és apró falatokra vágtam és vagy avokádóval vagy anyukám cukormentes szilvalekvárjával kentem meg. Ez kiváló étel uzsonnára. Ezenkívül a Lét-Reform pékségnél szoktam venni teljeskiörlésű élesztő nélküli cukormentes meggyes, szilvás vagy almás rétest. Apró falatokra tépkedem Ádinak és így eszi meg néha reggelire, de többnyire ebéd után desszertnek vagy uzsonnára. Sütöttem már neki baba palacsintát is, amelyben almapüré, rizstej és zabliszt van. Első alkalommal reggelire készítettem és az apró palacsintákból megevett három darabot. Második alkalommal pedig uzsonnára készült. Odaadtam neki egy egészet, de csak forgatta, úgyhogy inkább én tépkedtem kicsi falatokra és tettem a szájába. Nyelte, mint kacsa a nokedlit. Gyorsan összedobható és ha megyünk valahova, akkor is könnyen magunkkal tudjuk vinni. Arról nem is beszélve, hogy szerintem minden gyerek szereti. 10 hónapos kora előtt rizspehelyből, 10 hónapos kora után már zabpehelyből is főztem neki kását reggelire. Általában reszelt almát vagy körtét keverek hozzá és így adom Ádinak. Sokszor együtt főzzük a miénkkel, így már mi is megszoktuk, hogy teljesen cukormentes együk a kását, csak egy kis gyümölccsel édesítjük és nekünk is nagyon bejön. Ezeken kívül főzök kását teljeskiörlésű tönkölydarából is (ebből vagy ebből). Folyadék Az anyatejen kívül többnyire szűrt vizet vagy forrásvizet adok Ádinak. Iszik cukormentes bio meggylevet és rizstejet. Mandulatejet ivásra még nem kapott, de van, hogy ezzel készítem a reggeli kásáját, tehát kipróbálta már. Nagyon oda kell figyelni, hogy az anyatej csökkentése után igyon eleget, így napközben minden órában igyekszek megitatni vele egy kevés folyadékot. Zsiradék Közvetve nem adok, de pároltam már vöröshagymát, fokhagymát hidegen sajtolt extra szűz olívaolajon, a palacsintákat pedig nagyon kevés kókuszszírban szoktam megsütni. Fűszerek Amit eddig használtam: fahéj (almaleveshez, reggeli kásákhoz) és zöldfűszerek (kakukkfű, bazsalikom). Bolti bébiételek Ahogy korábban említettem, tartok itthon vészhelyzet esetére bio bébiételeket (sütőtök almával, alma, körte, körte csipkebogyóval, répa, őszibarack), arra az esetre, ha minden összejön és nincs időm főzni vagy valami, amit főztem és nem ízlik Ádinak (mostanában nem történik ilyen), akkor legyen helyette gyors alternatíva. Jól olvassátok el mindig az összetevőket, hogy ne legyen benne cukor! Tárolás Én többnyire egy napra vagy két napra főzök egy ételt Ádinak. Hűtőben tárolom maximum két napig, de mielőtt odaadnám neki az előző napos ételt, mindig megkóstolom, hogy jó-e még! Természetesen le is lehet fagyasztani például jégkockatartókba téve, de mivel nekem nagyon kicsi a mélyhűtő fakkom, ezért mindig frissen főzök ebédet és nem fagyasztok le megmaradt adagokat. ***** És akkor jöjjenek a receptek… Ádi eléggé haspók mostanában, szóval a mennyiségek az ő adagját tükrözik. Lehet, hogy más babának ez több étkezésre elég, de az is elég, hogy kevesebbre, mert még nagyobb haspók, mint Ádi! Spenótpüré Hozzávalók: - 1 nagy marék spenót - kevés víz - 2-3 evőkanál mandula- vagy rizstej - ha már fűszerezünk, akkor csipet só és 1 gerezd fokhagyma, felaprítva Egy lábasban pároljuk össze a spenótot a fokhagymával és a vízzel. Sózzuk. Adjuk hozzá a mandulatejet és pürésítsük simára. Ezt adhatjuk magában vagy tésztával, kölessel, barnarizzsel tálalva. Almás baba palacsinta Hozzávalók kb. 5 darabhoz: - 3 evőkanál frissen reszelt almapüré - 2 evőkanál rizstej - 5 evőkanál zabliszt - 1 teáskanál kókuszzsír Egy tálban keverjük össze az almapürét a rizstejjel. Adjuk hozzá a lisztet. Sűrű “tésztát” kell kapnunk. Egy teflonserpenyőt hevítsünk fel, olvasszuk fel a kókuszzsírt és kanalazzunk (evőkanálnyi) adagokat a tésztából a serpenyőbe. Kanállal lapítsuk kerek formára és süssük, amíg megbarnul és könnyen átfordítható lesz. Süssük a másik oldalukon is néhány percig a palacsintákat. Zöldborsó krémleves Hozzávalók: - 1 bögre zöldborsó - 1/4 darab vöröshagyma, felaprítva - 1 gerezd fokhagyma, felaprítva - csipet só - víz - mandulatej vagy rizstej - 2 teáskanál extra szűz olívaolaj - kevés kakukkfű (opcionális) - 1/2 marék spenót (opcionális) Egy lábasban hevítsük fel az olívaolajat és pároljuk meg a vöröshagymát és fokhagymát néhány perc alatt. Adjuk hozzá a zöldborsót, öntsük fel annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Sózzuk és főzzük a borsót puhára. Ha elkészült pürésítsük simára és hígítsuk egy kevés mandula- vagy rizstejjel. Én úgy szeretem, ha elég sűrű, mert így könnyebb Ádi szájába kanalazni. Néhányszor adtam már hozzá friss spenótot, amit a főzés végén adtam hozzá, majd ezzel együtt pürésítettem. Többnyire adok hozzá valamilyen főtt gabonát. Rizs- vagy zabpehely kása Hozzávalók 1 adaghoz: - 3 evőkanál rizs- vagy zabpehely - 1 alma vagy körte, meghámozva, lereszelve - mandula- vagy rizstej - 1 teáskanál mandulavaj (opcionális) - csipet fahéj Tegyük a lábasba a rizspelyhet annyi rizstejjel, amennyi ellepi. Ha főzés során nagyon besűrűsödik, akkor adjunk még hozzá egy kevés tejet. Mielőtt elzárjuk a gázt adjuk hozzá a fahéjat és a mandulavajat. Tálaláskor keverjük hozzá a reszelt almát vagy körtét. Tönkölykása Hozzávalók 1 adaghoz: - 3 evőkanál tönkölydara - 1 alma vagy körte, meghámozva, lelreszelve - mandula- vagy rizstej - csipet fahéj Tegyük egy lábasba a tönkölydarát a mandulatejjel és fahéjjal. Főzzük sűrű kása állagúra. Tálaláskor keverjük hozzá a reszelt almát vagy körtét. Almaleves (vagy almaszósz, amit “kenyérre kenni nem lehet” ) Hozzávalók 2-3 adaghoz: - 2 közepes alma, meghámozva, kicsumázva, apró kockákra felvágva - 100 ml víz - kb. 200-300 ml rizs- vagy mandulatej - 1 evőkanál tápióka keményítő - csipet fahéj - 1/2 evőkanál frissen facsart citromlé Ezt a levest soha nem tudom egyforma állagúra főzni, hol sűrűbb, hol pedig hígabb (majd ti is kitapasztaljátok). Tegyük fel a vizet egy lábasban forrni. Közben a felkockázott almát szórjuk meg fahéjjal és locsoljuk meg a citromlével, keverjük össze és adjuk a vízhez. Vegyük takarékra a lángot és fedő alatt pároljuk az almát puhára. Öntsük hozzá a rizstejet és főzzük tovább. A tápióka keményítőt keverjük simára egy kevés rizstejjel és adjuk a leveshez. Hagyjuk egy kicsit besűrűsödni és tálaljuk (én főtt kölest vagy barnarizst szoktam mellé adni). ——————————– A bejegyzést nem támogatta egyik cég sem! A linkeket azért szúrtam be, mert a termékeket nagyon jónak tartom és úgy gondolom érdemes másoknak is kipróbálniuk.
Zellerkrémleves
2014. április 13. Vegetáriánus receptek
Hozzávalók:
- 1 csomag szárzeller (kb. 60 dkg)
- 1 kis szál répa fele
- 1 kis fej hagyma
- 2 ek olaj
- 1 mk őrölt szerecsendió
- hintésnyi bors
- 1 tk só
- 1 l víz
- 1 dl tej
A zellert száraira szedjük, megmossuk; a hagymát és a répát megpucoljuk. Az összes zöldséget durvára vágjuk, majd az olajon enyhén átpároljuk. Hozzáadjuk a szerecsendiót, sózzuk, borsozzuk, felöntjük vízzel és főzni kezdjük. Amikor megpuhultak a zöldségek összeturmixoljuk, hozzáadjuk a tejet majd újra fölforraljuk.
Pirított kenyérkockával, reszelt sajttal tálaljuk.
Bliszkó Viktor
Kelkáposztafőzelék másképp
2014. április 9. Zizi kalandjai
Miss Kelkáposzta És ezennel íme az első főzelék a blogon!!! Wow! Írom már néhány éve a blogot, de főzelék még nem szerepelt, noha eszünk alkalmanként… bár ehetnénk gyakrabban is! Néhány éve találkoztam a recepttel Zsófi blogján és kipróbáltam. Bejött! Nincsen benne lisztes habarás, a benne főtt krumplival van besűrítve. A receptet egyébként megtaláltam Ottolenghi Plenty című könyvében is, csak ő levesként tálalja. Milyen fura, hogy egy külföldi szakácskönyvben bukkanok rá a mi átvariált kelkáposztafőzelékünkre! Ez a változat elég gyakran készül nálunk. Az eredeti verzióban konfitált fokhagyma kerül bele, de én manapság idő szűkében csak simán beledobom a főzelékbe a felaprított fokhagymát. Kipróbáltam már a konfitált fokhagymás verziót is – amikor még időmilliomos voltam -, nagyon finom. Itt találjátok a konfitálás receptjét, ha van olyan jelentkező, aki ki szeretné próbálni. Textil konyharuha: Kósagabi – textiles Ehhez a recepthez először használtam hidegen sajtolt extra szűz olívaolajat. Kicsit idegenkedtem a használatától, mert noha tudom, hogy a hidegen sajtolt napraforgó olaj mennyivel egészségesebb, egyszerűen nem bírom a szagát és az ízét elviselni. Jó hír, hogy már kapható szagtalanított változatban is hidegen sajtolt napraforgó olaj. Egy barátnőmnél már főztem vele és tényleg nem érezni rajta azt a bizonyos szagot és ízt, ami miatt korábban képes voltam egy tepsi muffint kidobni! A hidegen sajtolt olívaolajnak ugyanolyan kellemes íze és illata van, mint a nem hidegen sajtolt változatnak, szóval ugyanolyan élmény vele a főzés és a sütés. Kelkáposztafőzelék másképp Hozzávalók 2-3 főre: - 600 g burgonya, meghámozva, felkockázva (közepes méret) - 1 kis fej kelkáposzta, vékony csíkokra felvágva - 4 gerezd fokhagyma, felaprítva - 4 bögre zöldség alaplé vagy víz - só, bors - extra szűz olívaolaj (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Tegyük a burgonyát a fokhagymával egy lábasba, öntsük fel az alaplével és kb. 15-20 perc alatt főzzük puhára. A megfőtt burgonya felét tegyük turmixgépbe egy kevés lével együtt és pürésítsük. Ezt a pürésített adagot öntsük vissza a lábasba a maradék burgonyához és léhez. Sózzuk, borsozzuk. Egy teflon serpenyőt felforrósítunk, ekkor tegyünk bele egy-két evőkanál olívaolajat és a felcsíkozott kelkáposztát pirítsuk meg 4-5 perc alatt (amíg a levelek kicsit összeesnek és picit megbarnulnak, karamellizálódnak). Enyhén sózzuk. Nekem közepes méretű serpenyőm van, szóval két-három adagban szoktam megpirítani a kelkáposztát. A pirított kelkáposzta egy részét (kb. 2/3-át) forgassuk bele a burgonyás alapba. A másik részét tálaláskor a tetejére szórjuk. Tálaláskor locsolhatunk rá egy kevés olívaolajat.
Csicseri gyros (vegetáriánus gyros csicseriborsóból)
Rég találtam már fel ilyen finom ételt. Régebben nagyon szerettem a gyrost. Amióta elhagytam a húst, néha picit hiányzott, ilyenkor gombát kevertem össze gyros fűszerkeverékkel, és azt sütöttem kis csöpp olajban, vagy egyszerűen csak beértem a görög salátával. Most is a megunhatatlan görög salátámnak álltam neki, és jött az ihlet: legyen csicseriborsóból gyros. Az eredmény: fenomenális. Bátran ajánlom mindenkinek, aki hús helyett egészségesebb megoldásokat keres. Hozzávalók: 1 doboz csicseriborsó konzerv (adalékanyag mentes) vagy egy nagy csésze csicseriborsó megfőzve, víz, só, gyros fűszerkeverék (adalékanyag mentes – főleg Na-glutamát mentes), rizsliszt, útifű maghéj, 1 evőkanál lenmag (én arany lenmagot használtam), csöpp szőlőmagolaj vagy kókuszzsír a sütéshez Elkészítés: A csicseriborsó konzervet lecsöpögtetjük, leöblítjük, majd felengedjük annyi vízzel, hogy turmixolható legyen. Botmixerrel összeturmixoljuk pépesre, főzelék sűrűségűre. Megsózzuk, ízlés szerint belekeverünk annyi gyros fűszerkeveréket, amennyi jól esik. Sűrítéshez rizslisztet és útifű maghéjat adunk, valamint, hogy ne essen szét a massza, adható még hozzá lenmag is. Az egész masszát összekeverjük, és megvárjuk, míg keménnyé válik. A keményebb masszából nudli formát gyúrunk a kezünkkel, majd ellapítjuk, így imitálva a gyros formáját is. Ha nem szeretnénk pepecselni vele, nagyobb fasírt formának is kisüthető. A kis gyros falatkákat nagyon pici szőlőmagolajon vagy kókuszzsíron megpirítjuk, és már kész is van. Görög salátával (uborka, lila hagyma, paradicsom, feta sajt, olívabogyó) és tzatziki mártással (magtejföl vagy natúr joghurt, reszelt uborka, só, xilit, citromlé, bors, kapor) tálaljuk. Jó étvágyat!
Medvehagymás kucsmagomba
2014. március 29. Vegetáriánus receptek
Hozzávalók:
- 2 ek vaj
- 20 dkg kucsmagomba
- 10 medvehagyma levél
- só, bors
A kucsmagombát megtisztítjuk, a szárát felkarikázzuk, a fejét összevágjuk, a medvehagymát felaprítjuk. A vajat egy serpenyőben felolvasztjuk, beletesszük a gombát és a medvehagymát. Jól összeforgatjuk, enyhén borsozzuk, sózzuk. Kevergetve addig pároljuk, míg a hosszú levét elfövi.
Pirítóson tálaljuk.
Bliszkó Viktor
Zöldbab főzelék 10+
Ábel néha az anyja fia is. Szereti a zöldbabot. Újabban nagyon. Már amennyire lehet ezt mondani, mivel kevésbé vonzódik a zöldségfélékhez és a sós ételekhez. Kivéve a sült krumpilt, és a sajtos melegszendvicset. Mondjuk azt, hogy normál adagot hajlandó belőle enni. (Egyébként ki mondja meg ezeknek a kis molyfingoknak (by békési Mama), hogy a sajtos melegszendvics finom? És a sült krumpli olyas valami, ami után csurgó nyállal kell ácsingózni, és tűzforrón is hajlandónak lenni benyomni?) Mindig változik az ízlése. Volt időszak, amikor addig ette a kenyeret, amíg kapta. Most pár falat után "megsózza" vele a földet, ha már nem kell. Egy darabig annyi gesztenyét evett, amennyit csak elé raktam. Most a sós perec, a ropi, az aszalt körte és társai a favoritok. De a reggeli gyümölcsös kásák is midig jöhetnek. Visszakanyarodva a zöldbabra. Van már vagy 5 féle recept a blogon, a La Défense-s csicsókás zöldbabtól a palóc változatig, de Ábel miatt egy újabbal gazdagodott a recepttár. A hagymát kihagytam (még mindig érzékeny pocakú), viszont kapor mehet bele bőven, mert azt a fiatalúr szívesen fogyasztja, egészséges fűszer is, és mindig teszek bele krumplit, mert azzal jó sűríteni a papit. Hozzávalók: 1/2 kg sárgahüvelyű zöldbab 2 szem burgonya 1 csokor kapor 1 szál babérlevél 1 tk só 3 ek liszt 1 nagy marék kesudió / 1 dl szójatej (12+) / 2 ek tejföl 1 ujjnyi gabonakolbász (kihagyható) A zöldbabot annyi vízzel feltesszük, hogy épp ellepje (a zöldbabból is van bababarát nagyrédei, nem csak a borsóból, ha nem lenne hazai, vagy bio) a sóval, aprított kaporral és babérlevéllel. Ízesítésnek mehet bele egy darab gabonakolbász is, de el is hagyható. Amikor már puhul a bab, hozzáadjuk a felkockázott burgonyát, és együtt főzzük. A kesudiót finomra turmixoljuk kevés vízzel, majd hozzáadjuk a lisztet és 1-2 pohár vizet, és jól elkevertetjük a géppel. (Ha szójatejjel készítem, azt csak simán elkeverem a liszttel, majd megy a levesbe.) A szószt, mielőtt teljesen megfőne az egész kevergetés mellett hozzáadjuk a leveshez, és bő 10 percet főzzük, hogy összeérjenek az ízek. A picúrnak ha nagyon pépes párti, turmixgéppel összedaráltatjuk az egészet. Ha nem, simán elnyammoghatja a puhára főtt zöldségeket 1 kis villával való rásegítés után. Candidások az első 2 hónapban a burgonyát mellőzzék.
Borsóleves - borsót hogyan a picúrnak? 7+
Eleinte, ahogy a hozzátáplálást kezdtük a kis Mazsola állandóan kunyerált a levesemből, sokszor abból ette ki a darabokat. Egyszerű volt a dolog, csak úgy kellett készítenem, hogy Ő is megehesse. Manapság muszáj vagyok turmixolni. Ha pl. 2 kis tésztát talál a pépes bolti babakajában, képes kiköpködni az egészet... Pedig azóta kétszer annyi idős. Egyébként eleszegeti az édesköményt is magában, meg a kenyeret, néha a répát, kápia paprika darabot, almát. Tehát nem a darabos kajával van baja. Mindegy no, ha azt akarom, hogy egyen, igazodom. (mértékkel) A borsóleves kezdetek óta a kedvencei közé tartozik. Most, hogy egy éves elmúlt, tojásos galuskával is csinálhatjuk, de ha kisebb manócskáról van szó, vagy vegán családról, egyszerű zabgaluska kerülhet levesbetétként az ételbe. Hozzávalók: a leveshez: 1/2 kg zöldborsó 3 szál répa 3 szál petrezselyem gyökér 1 kisebb zeller 1 pici fej vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 1 tk kókuszzsír 1 csipet majoránna, őrölt kömény só víz a galuskához: 1 tojás vagy 1 ek zabliszt pár kanál tk liszt 1 ek tk liszt 1 tk vegamix 1 tk vegamix csipet só csipet só víz A zöldségeket megtisztítjuk, felaprítjuk, a zellert nagyobb darabokban hagyjuk. A kókuszzsíron picit megfuttatjuk őket, majd adunk hozzá pár kanál vizet. Beleöntjük a borsót is (a nagyrédeieknek van most bababarát terméke, ha nem elérhető a bio, vagy nincs házi. A Sp*rban mindig van.). Lassú tűzön hagyjuk puhulni a zöldségeket. (finomabb lesz így) Közben megpucoljuk a hagymákat, azt is beledobjuk, és hozzáadjuk a fűszereket. A baba miatt főzhetünk bele 1-2 szemkrumplit is. A vizet egy darabig utánapótoljuk, majd felengedjük annyival, hogy éppen ellepje. A galuskához a tészta hozzávalóit egy villával eldolgozzuk. A vegán galuskához adhatunk kevés őrölt lenmagot is. Ez a fajta tészta lassabban fő meg. Amikor a zöldségek majdnem megfőttek, beleszaggatjuk a galuska tésztát. Együtt főzzük. A babának, mikor elkészült, kiveszünk nagyobb darab zöldségeket, villával összepasszírozzuk, vagy botmixerrel is dolgozhatunk. A borsót egy kis szűrőbe tesszük, amin átpasszírozzuk, és úgy adjuk a többi zöldségféléhez. Így a borsó héja nem bántja a pocakot. (Amúgy sem lehet normálisan összemixelni, nem megy szét a legjobb géppel sem igazán.) Ha már nagyobb, keverhetünk bele 1 kk biotejfölt, vagy összefőzhetjük 1 tk darált kesudióval. Tehetünk a galuskából is mellé 1-2 darabot. Ha "hizlalni" akarjuk a picit, egy ek. tökmagolajjal összekeverhetjük a papit, szívesen megeszik a babák.
Vegán KIHÍVÁS - 2 HETI MENÜ
2014. március 24-től a Vegán Kihívás ételei, akár az egész napi menü is, fogyasztható, vagy elvitelre kérhető a budai ÉDENI VEGÁN ÉTTEREMBEN!! HETI MENÜ 8-14. NAP: 8. NAP Reggeli: olíva-,,vajas pirítós , tetszés szerint friss zöldség szeletek, csírák, zöld tea, vagy gabonatejes turmix, esetleg zöld turmix Megjegyzés: ha szívesebben eszel édes ízt reggelire, akkor ehetsz valamilyen kásafélét (tippeket találsz akár ITT is), vagy a szokásos magkrémes kenyeret stb. Nézz körül az előző hét ötletei között is! Ebéd : mandulaszószos - édesburgonyás padlizsántorony Vacsora : zöldséges barna lencse citromos-napraforgós pesztóval Olíva ,,vaj Fogyasztás előtti hűtési idő: kb. 1 óra! Hozzávalók (3-4 főre): 50 ml olívaolaj só Sózd meg egy kicsit az olívaolajat, öntsd egy kis tálba, és tedd be a fagyasztóba kb. 1 órára, amíg az olaj megszilárdul. A hűtőből kivéve kend rögtön a kenyérre, és fogyaszd elJ, mert az olaj gyorsan visszaolvad! Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit 9. NAP Reggeli : meggyes - mandulás köleskása Ebéd: az előző napról a zöldséges barna lencse citromos-napraforgós pesztóval, friss zöld vegyes salátával Vacsora: spenótos-fenyőmagos rizs-spagetti 10. NAP Reggeli: csokis-mogyorós müzli Ebéd: édesburgonyás sütőtökpüré krémes kelkáposztával Vacsora: tökmagos medvehagyma-pástétom barna kenyérrel 11. NAP Reggeli: teljes kiőrlésű pirítós (ez a legtutibb teljes kiőrlésű kenyér és zsemle recept!), natúr mandula-, vagy kesukrémmel (akár házilag), vagy karobkrémmel Ebéd: spenótos-paradicsomos csicseriborsó (a másik felét eheted a 12. nap ebédjére!) Vacsora: tofu rántotta (édesburgonyás , vagy csak simán:), sárgarépás medvehagymasalátával 12. NAP Reggeli: napindító turmix Ebéd: spenótos-paradicsomos csicseriborsó (az előző napról) Vacsora: teljes kiőrlésű pizza , bármilyen zöldséges feltétet tehetsz rá a gomba helyett 13. NAP Reggeli: gyümölcsös-amarántos kukoricapehely Ebéd: Káposztás (teljes kiőrlésű!) tészta pirított szezámmaggal Vacsora : vöröslencse leves mogyorós-bazsalikompesztóval (ehetsz barna kenyérből pirítóst hozzá, ha szükséges) 14. NAP Reggeli: amarántos palacsinta erdeigyümölcs-fagyival Ebéd: leves az előző napról + kukoricás quinoa Desszert: datolyakaramellás kesuszelet Vacsora: Rozmaringos sütőtök hasábok zöldborsó mártogatóssal Ez a bejegyzés 2014. március 30-ig lesz elérhető a blogon!
Mandulaszószos, édesburgonyás padlizsán-torony
Egy viszonylag könnyen elkészíthető étel, ami ízhatásában viszont nagyon finom!:) Vacsorára magában is fogyasztható, én ebédre kiegészítettem egy kis főtt barna rizzsel. Mandulaszószos, édesburgonyás-brokkolis padlizsántorony Elkészítési idő: kb. 45 perc Hozzávalók (2 főre): 400 g édesburgonya, kis kockákra vágva 110 g padlizsán, kb. 1,5 cm-es karikákra vágva 2 ek. olívaolaj tengeri só 1 kis fehér hagyma (tisztítás előtt 50 g), finomra aprítva 30 g fehér mandulakrém 1/2 tk. aprított kakukkfű őrölt fekete bors 120 g brokkoli A mandulaszószhoz:60 g fehér mandulakrém 70 ml szénsavmentes ásványvíz 1 tk. citromlé só, bors Előmelegítjük a sütőt 220 fokra, légkeveréssel. A padlizsánt elkeverjük 1 evőkanál olívaolajjal és egy csipet sóval, majd az édesburgonyával együtt egy sütőpapírral bélelt tepsire tesszük. A középső sínen kb. 10 percig sütjük. A maradék olívaolajat egy serpenyőben felmelegítjük, és a hagymát közepes tűzön kb. 3 percig pároljuk benne. Végül összekeverjük a megsült édesburgonyával és a mandulakrémmel. Hozzáadjuk a kakukkfüvet, sózzuk-borsozzuk. A megmosott brokkolit sós vízben kb. 3 percig főzzük, majd egy szitán lecsepegtetjük. A mandulaszósz hozzávalóit egy kézi habverővel összekeverjük, egy kis lábasban folyamatos keverés közben felfőzzük, sózzuk-borsozzuk. És a tornyot megépítjük..., vagy a hozzávalókat a szósszal leöntve tálaljuk.:) Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Youth
Babkrémes - petrezselyempesztós tekercs
Ez a tekercs valami extra giga-mega finom!:) Hihetetlen kulináris élvezettel ajándékozott meg, élveztem minden falatot belőle!:) AZ eredeti recept szerint 100% hajdinalisztből készültek volna a palacsinták hozzá, de én fele arányban teljes kiőrlésű tönkölylisztet használtam hozzá, mert nem szeretem a hajdina tömény ízét...:P A teljesen gluténmentes változathoz viszont készítheted 100% hajdinalisztből, az eredeti recept szerint. Az elfogyasztását viszont otthonra javaslom, mert eléggé szétcsúszós.:) Babkrémes-petrezselyempesztós tekercs Elkészítési idő: kb. 50 perc Hozzávalók (2 főre): A palacsintákhoz 160 g liszt: fele hajdina + fele teljes kiőrlésű tönkölyliszt 1 mk. kurkuma 1/2 tk. tengeri só 265 ml szénsavmentes ásványvíz (illetve a tönkölyliszt miatt nekem több vizet vett még fel, sűrű palacsintatésztát kell kapni) 2-3 ek. olívaolaj A petrezselyempesztóhoz 50 g petrezselyem (kb. 3-4 csomag), durvára vágva 0,5 (bio) citrom reszelt héja 2-3 ek. frissen facsart citromlé (kóstold közben!:) 40 g lenolaj (kb. 25 ml) 1/2 tk. tengeri só őrölt fekete bors 25 g tökmag A babkrémhez 240 g főtt fehér bab, lecsöpögtetve (ha konzerves, akkor figyelj arra, hogy csak só és víz legyen benne!) 1 gerezd fokhagyma 1/4 (bio) citrom reszelt héja 1 ek. lenolaj 1 csapott tk. tengeri só A zöldséges töltelékhez 80 g friss bébi spenót 1 avokádó, a húsa felkockázva 1/2 piros kaliforniai paprika, vagy paradicsom, felkockázva Keverjük össze a palacsintatészta hozzávalóit, és hagyjuk állni kb. 10 percig. Közben a pesztó összes hozzávalóját turmixoljuk össze egy aprítógépben, és sózzuk-borsozzuk. A babkrém összes hozzávalóját is turmixoljuk össze egy aprítógépben. Egy serpenyőt töröljünk ki egy beolajozott papírtörlővel és forrósítsuk fel. Merjünk 3-4 kanálnyi tésztakeveréket a serpenyőbe, a kanál aljával gyorsan kenjük szét, és süssük oldalanként kb. 2 percig. A kész palacsintát kenjük meg a babkrémmel, rá a pesztó, utána a spenótlevelek, az avokádó és a paprika/ paradicsom. Majd szorosan tekerjük fel és élvezzük az ízeket!:) Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Youth
Vegán pirított rizs minden földi jóval + cukormentes hónap lezárása
2014. március 6. Zizi kalandjai
A héten ez az étel volt a fénypont, vagyis az újdonságok közül a legfinomabb. I. főzött spenótos paradicsomos tésztát és az is a nap fénypontjának számított, csak az nem újdonság, mert ilyet sokszor ettünk és eszünk is. Nagyon szeretem az ázsiai konyhából a pirított rizst, de soha nem csináltam még. Pedig sokszor marad ki főtt rizs és ezt, mint maradékot hasznosíthatjuk sok zöldséggel feldobva és máris királyi a lakománk. Került a rizsbe sütőtökkrém és egy kis kurkuma, ami sárgára színezte, így úgy nézett ki, mintha tojásos lenne, pedig nem! A kurkumáról az utóbbi időben rengeteg jót olvastam, ezért igyekszem beépíteni a hétköznapjainkba. A friss változat úgy néz ki, mint a gyömbér, csak kicsit vékonyabb és ha meghámozzuk gyönyörű narancssárga színű a belseje. Itthon még soha nem láttam, lehet, hogy nem is kapható, de az őrölt formája szinte minden üzletben elérhető. Erős antioxidáns, emésztés-serkentő, vércukorszint-stabilizáló, gyulladáscsökkentő hatásokkal bír és az ízületeket érintő gyulladásos folyamatokra is hatékony. Két érdekesség a kurkumáról: 1) Fűszerként alkalmazva felszívódását a fekete bors elősegíti, de ha célunk az, hogy a vastagbélbe jusson, nem kell fekete borssal társítani. 2) Nem javasolt várandósság fennállta esetén, mivel fokozhatja a méh simaizomzatának összehúzódását. Azonban szülés után az ájurvéda a méhösszehúzódás elősegítésére ajánlja. A cukormentes kihívás negyedik hete viszonylag jól telt, de az utolsó négy-öt napban már vágtam a centit. Kívántam már a sajtot, a csokit és azt, hogy ha megkívánok egy sütit vagy éppen gofrit, akkor ne kelljen visszafognom magam. A tojásnak ugye engedtem, ezt ettem néhány alkalommal a négy hét alatt. Az utolsó napon este hat órakor befejeztük a kihívást, kész, vége, ennyi volt, tovább nem vártunk! Én megittam egy vegán forró csokit, I. pedig egy flat-white-ot és evett egy brownie-t. Minden nagyon édes volt, vagyis annak éreztük, szóval nekem a forró csoki nem is ízlett annyira, mint korábban. Egy ilyen hónap mindig jó tanulólecke. Az ízek rabjai vagyunk, ez tagadhatatlan. Kemény feladat ellenállni egy ételnek/italnak, ha valamit megvonunk magunktól. Azért vállon veregettük magunkat, hogy milyen ügyesek voltunk, hogy megint végigcsináltuk. Mi mindenképpen bedobunk a közös kasszába egy keveset és ha valaki úgy gondolja, hogy szintén megszegte a felállított szabályait, “bűnözött” és szeretne jótékonykodni, az jelezze nekem emailben és átküldöm a részleteket, hogy hogyan oldjuk meg a Food Not Bombs Budapest támogatását élelmiszerrel. Facebookon és Instagramon is elég sok kép összegyűlt, amelyeket megtaláltok a #februaricukormenteskihivas alatt. Köszönöm mindenkinek, aki időt nem kímélve folyamatosan küldte nekem a képeket emailben, meg eleve köszönöm mindenkinek, aki részt vett a kihívásban! Fantasztikusak vagytok! És akkor már csak egy dolog maradt hátra… JÖVŐRE VELETEK UGYANITT! Eszter – beszámolója Dublinból Vegán pirított rizs minden földi jóval (Recept néhány változtatással: Healthy Happy Life) Hozzávalók 2 főre: - 1 és 1/2 csésze főtt barnarizs - 1 fej vöröshagyma, felaprítva - 3 gerezd fokhagyma, felaprítva - 4 evőkanál sült sütőtökpüré (én Ádika adagjából vettem el 4 kanálnyit ) - 1 csomag (300 g) tofu, felesleges víz kipréselve belőle és 1*1 cm-es kockákra vágva - 1 kis csokor leveleskel, levelek eltávolítva a szárról és apró darabokra tépkedve (kelkáposzta is használható a leveleskel helyett) - 2 teáskanál kurkuma - 1/2 teáskanál cayenne bors - 2 teáskanál juharszirup - kevés citromlé - só, bors - kókuszzsír vagy olívaolaj Egy serpenyőben 2 evőkanál kókuszzsíron dinszteljük meg a vöröshagymát 2-3 perc alatt. Adjuk hozzá a főtt rizst, a sütőtökpürét, sót, borsot, fokhagymát, kurkumát, cayenne borsot. Jól keverjük össze és pirítsuk 4-5 percig, amíg az ízek összeérnek. Én kikanalaztam a rizst egy tálba és ugyanebben a serpenyőben folytattam tovább a főzést. Tegyünk a serpenyőbe 1 evőkanál kókuszzsírt, adjuk hozzá a tofut, sózzuk, borsozzuk, majd adjuk hozzá a juharszirupot és magas láng felett pirítsuk meg (közben forgassuk a kockákat, hogy minden oldalukon megpiruljanak). A tofut hozzáöntöttem a rizses keverékhez és a serpenyőt visszatettem a tűzhelyre. Tegyünk bele 1 evőkanál kókuszzsírt, majd dobjuk bele a leveleskelt és magas lángon pirítsuk meg, 2-3 perc után öntsünk hozzá 2 evőkanál vizet, hogy kicsit párolódjon. Sózzuk, borsozzuk és a végén locsoljuk meg egy kevés citromlével. Ezt is öntsük a rizses keverékhez és már tálalhatjuk is. ***** Manapság így zajlik a fotózás, ha Ádi is itthon van…
Klasszikus avokádó krém
Az avokádónak több fajtájával is találkozhatunk. Külső héját eltávolítva juthatunk az értékes belső részéhez. Fontos, hogy akkor érett a gyümölcs, ha puha, és könnyedén meg tudjuk hámozni. Íze semleges. Számos vitamint és ásványi anyagot tartalmaz. Legjelentősebb B-, C- és E-vitamin tartalma, valamint az A-vitamin előanyaga, béta-karotin is jelentős mennyiségben található benne. Ásványi anyagok közül káliumot, nátriumot, magnéziumot, foszfort, vasat és kálciumot tartalmaz. Lutein tartalmának köszönhetően óvja szemünket, olajsav tartalma segít megelőzni a szív és érrendszeri betegségeket, az A- és E-vitamin pedig belülről szépítik a bőrt. Nem véletlen, hogy számos kozmetikai cikkben is találkozhatunk avokádó olajjal. Hozzávalók: 2-3 db érett avokádó fél citrom leve só, bors, fokhagyma 1. Az avokádókat meghámozzuk, majd kisebb darabokra vágjuk, és egy tálba tesszük. 2. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a fokhagymanyomón átpréselt fokhagyma gerezdeket, majd botmixerrel az egészet krémesítjük. 3. Végül hozzáadjuk a citromlevet is. Akár azonnal fogyaszthatjuk. :) Szendvicskrémként nagyon finom! Ani Tisztán,tudatosan!
Brokkolis - vörös káposztás (rizs) spagetti
Ez az étel a téli időszakban nagyon jól feltölt sok vitaminnal a szezonális brokkoli és a vörös káposzta segítségével. A recept ajánlása szerint akár hidegen is fogyaszthatod a kész ételt tésztasalátaként, így a munkahelyedre is vihetsz belőle (bár én a tésztát bevallom többnyire frissen szeretem, de Neked hátha így is bejön!;) És ha rizstésztával készíted, gluténmentes is lesz! Brokkolis - vörös káposztás spagetti Elkészítési idő: 25 perc Hozzávalók (2 főre): 250 g teljes kiőrlésű spagetti (vagy rizstészta a gluténmentes verzióhoz) só 160 g sárgarépa, kis kockákra vágva 70 g lila hagyma, felaprítva 2 gerezd fokhagyma 150 g brokkoli, rózsákra szedve 60 g piros kaliforniai paprika, felaprítva 80 g olajban eltett aszalt paradicsom lecsepegtetve (kénezetlen!), vagy friss paradicsom, felaprítva 70 g lila káposzta, vékony csíkokra vágva 2 ek. olívaolaj 1/2 tk. aprított oregánó 1 késhegynyi aprított kakukkfű 1 késhegynyi kurkuma 1 tk. paradicsompüré 1 ek. fehér mandulakrém (vagy pl. házi kesukrém) 70 ml szénsavmentes ásványvíz őrölt fekete bors 1 ek. aprított bazsalikom Főzzük meg a tésztát enyhén sós vízben. A felforrósított olajon pirítsuk a hagymát kb. 2 percig. Adjuk hozzá a répát, a fokhagymát, a káposztát, a paprikát és a brokkolit, és közepes tűzön pirítsuk még kb. 4 percig. Tegyük bele az oregánót, a kakukkfüvet és a kurkumát. Az aszalt paradicsomot keverjük össze a mandulakrémmel, a paradicsompürével és az ásványvízzel, majd öntsük a zöldségekre. Sózzuk-borsozzuk, és keverjük el a szószt a tésztával, majd az aprított bazsalikommal díszítsük. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Youth
Spenótos sárgaborsókrém
Két dolog által jött létre ez a pástétom. Egyrészt főzőkörre szerettem volna vinni valamit, ami nem szimpla kenyér, hanem van rajta egy kis pástétom is - úgymond záró "party-falat"-ként kínálni a jelenlevő vendégek számára. Másrészt volt otthon némi főtt sárgaborsó, amit már nem kívántunk megenni, illetve más ételhez kiolvasztott spenót-püré. Múlt vasárnap a főzőkör előkészületei során egyszer csak jött az ötlet, hogy a sárgaborsó és a spenót nem vész el, csak átalakul, ha a kettő ötvözetéből készítek egy pástétomot. Ez volt a pástétomkészítés energiatörvénye VegaLife módra. :) A recept: Hozzávalók: - Főtt sárgaborsó (sós vízben megfőzve) - Spenótpüré - 1-2 gerezd fokhagyma - só - opcionális: sörélesztő-pehely - turmixgép Elkészítés: Néhány evőkanálnyi főtt sárgaborsót és pár evőkanálnyi spenótpürét egy kevés sóval, 1-2 gerezd fokhagymával összeturmixolunk. Ha túl folyékonnyá vált, sörélesztő-pehellyel dúsítjuk. Ezzel kész is a zöld színben pompázó szendvicskrémünk. Ha otthon sárgaborsót főzünk, érdemes 3-4-5 púpozott kanállal kivenni a megfőtt sárgaborsóból és egy kevés spenótpürével (vagy akár friss, megmosott spenóttal összeturmixolni. Botturmix is megfelelő hozzá. A party-falatok pedig úgy készültek, hogy magokkal dúsított kovásztalan kenyeret csillag formájú szaggatóval kiszaggattam, megsütöttem, majd a spenótos sárgaborsókrémet egy zacskóba töltöttem, az egyik sarkát a zacskónak levágtam, majd kinyomtam a csillagokra a pástétomot. Kápia paprika-darabokat tettem a tetejére. Nagy sikert aratott. :)
Póréhagymás-kurkumás csicserileves
2014. február 11. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 2 közepes póréhagyma 15 dkg csicseriborsó 3-4 tk. kurkuma 3 gerezd fokhagyma himalaya só - ízlés szerint levespor és ételízesítő 2 ek. kókuszzsír 1 dl szójadresszing 1 tk. paprikakrém 1 csokor petrezselyem Elkészítés: A csicseriborsót előző este beáztatjuk és másnap sós vízben kifőzzük. A zöldségleves kockából alaplevet főzünk. A póréhagymákat felkarikázzuk és 2 ek. kókuszolaj + víz keverékén megpároljuk. Amikor roppanós, hozzáadjuk a kurkumát, az ételízesítőt és a sót. Puhulásig főzzük, majd felöntjük vízzel és szójatejszínnel és összeturmixoljuk. Beletesszük a megfőtt csicseriborsót, a felaprított petrezselymet és 5 perc alatt összefőzzük. Reszelt növényi sajttal, esetleg pirítóssal tálaljuk.
Csicseriborsós köles(kása)
2014. február 5. Éltető ételek
Nagyon szeretem a csicseriborsót, a hüvelyesek közül ez a kedvencem. Könnyebben emészthető, itt írtam kedvező élettani hatásáról. Ez az étel gyorsan kész van, ha van előre főzött borsó. A képen látszik, hogy a borsó ki van csírázva. Már jártam így máskor a lencsével, csak most áztatás után a hűtőbe tettem be. Pár nap múlva vettem észre, hogy kicsírázott. Ezt főztem meg babérleveles vízbe. Hozzávalók (2 fő) - 1 nagy hagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 sárgarépa kis kockára vágva - 1/2 karalábé kis kockára vágva - 1 csésze brokkoli kis darabokra szedve - 1 csésze főtt csicseriborsó - 1 csésze átmosott köles - só, chili, házi ételízesítő Nagyon hamar elkészül. A hagymát és a reszelt fokhagymát kevés kókuszolajon megpirítom, majd hozzáadom a répát és a brokkolit. Pár percig együtt sütöm, majd hozzáöntöm a megfőtt csicseriborsót kb. 2 csésze főzővízzel. Ezután beleteszem a kölest is és fűszerezem. Kb. 10 perc alatt meg is puhul. Figyeljünk arra, hogy ne legyen száraz, ha szükséges pótoljuk a borsó főzővizével. Fedő alatt hagyjuk még egy picit párolódni.
Spenótos mángold
2014. január 30. Vegetáriánus receptek
Hozzávalók:
- 1 ek olívaolaj
- 10 dkg apróra vágott mángoldszár
- 3 cikk fokhagyma
- 1 csomag 450 grammos fagyasztott spenótpüré
- 2 dl tej
- bors
- só
A spenótot kiolvasztjuk, a vizét leöntjük, félretesszük.
Az olajat egy serpenyőben felforrósítjuk és fedő alatt megpároljuk benne a mángoldot. Hozzáadjuk az összezúzott fokhagyma gerezdeket, sózzuk, borsozzuk. Beletesszük a spenótot, alaposan átforgatjuk, majd pár percig tovább pároljuk. Felöntjük a tejjel, szükség szerint sózzuk. Miután felfőtt, pár perc alatt készre kavargatjuk.
Köretként sósburgonya lehet.
Bliszkó Viktor
Csicserikrémes padlizsán - lasagne
Ez a recept a német Vegán Kihívásos, Attila Hildmann legújabb könyvéből, a 'Vegan for Youth' c. könyvből származik. Maga a könyv külön is megér majd egy misét, pl. ebben már 60 napos a Kihívás, és nem csak 30 napos. Előzetesben annyit róla, hogy a receptek nagyon jók alapból, bár néha kicsit egyhangúak (non stop padlizsán, paradicsom, és édes burgonya szerepel bennük:). Az alapkoncepcióval viszont, miszerint most megmondja a tutit az örök fiatalság témakörében, némiképp melléfogott szerintem Attila Hildmann.... Eléggé összecsapott antréval, egy japán és egy olaszországi utazással gondolja alátámasztani abbéli koncepcióját, hogy a vegánság az örök élet titka....:) A koncepció még csak nem is lenne rossz:), de az indoklásai időnként olyan kis bárgyúan egyszerűek...:) Na, de visszatérve ehhez a recepthez, nagyon különleges, és ugyanakkor igen csak laktató ízvilág született! Próbáljátok ki!;) Csicserikrémes padlizsán - lasagne Elkészítési idő: kb. 35 perc Hozzávalók (2 főre): 1 padlizsán 1 gerezd fokhagyma, felaprítva 3 ek. olívaolaj tengeri só 250 g főtt csicseriborsó 50 g natúr kesudiókrém 1/2 tk. kurkuma 30 ml szénsavmentes ásványvíz 280 g főtt cékla (kb. 3 kisebb fej cékla) 1 ek. frissen préselt citromlé 1/2 tk. rizsszirup (agave szirup) őrölt fekete bors 1/4 cs. metélőhagyma, felaprítva Melegítsük elő a sütőt 220 fokra légkeveréssel. A padlizsánt lemossuk, és kb. 0,5 cm vastag szeletekre vágjuk. 2 ek. olívaolajat elkeverünk a felaprított fokhagymával és 1/4 tk. sóval, ezzel a keverékkel bedörzsöljük a padlizsánszeleteket, és 14 percig sütjük a középső sínre téve, egy sütőpapírral bélelt tepsiben. Közben a lecsöpögtetett csicseriborsó pürésítjük egy mixerben a kesudiókrémmel, a sóval, kurkumával és ásványvízzel. A főtt céklát kis kockákra vágjuk, és a citromlével, a maradék olívaolajjal, a rizssziruppal, sóval-borssal ízesítjük. A megsült padlizsánszeletekre rétegezzük emeletenként a csicserikrémet, a tetejére halmozzuk a céklát. A felaprított metélőhagymát a tetejére szórjuk.
Gombás kölessel töltött cukkini
Volt itthon gomba és cukkini, őket szerettem volna egy ételben összehozni. Sikerült is, ráadásul finomra. Igazából menet közben döntöttem el, hogy mit hogyan csinálok, nem volt előre megtervezve, úgyhogy ez csak ilyen “ad hoc” módon készített ebéd lett mára. Hozzávalók: 1 doboz gomba, 2 közepes fej lila hagyma, fél sárga paprika, kis szőlőmagolaj, 1 közepes cukkini, só, bors, fokhagyma por, magtejföl (vagy tejföl), + nem vegán változathoz lehet reszelt sajt is ízlés szerint, kb. 2 dl hántolt köles, víz, 1 db zöldséges leveskocka (DM-es, hús- és glutamát mentes). Elkészítés: - A cukkinit megmossuk, és szeletekre vágjuk. Na öregebb már, akkor ki is lehet kaparni a belsejét. Nekem elég zsenge volt, így csak szeleteltem. Megsózzuk őket, és pici szőlőmagolajjal megkenjük. - A gombát megpucoljuk, majd kis kockákra, szeletekre vágjuk. Felvágjuk a lilahagymát is, és a paprikát is, majd pici szőlőmagolajon megpirítjuk őket, miközben megsózzuk, borsozzuk és egy kis fokhagyma port szórunk rá. Addig pirítjuk, míg már nem marad leve, ugyanis a zöldségek a sótól kis levet eresztenek közben. - Az elkészült pirított zöldségkeveréket egy kis magtejföllel (vagy tejföllel) összekeverjük. A nem vegán változathoz lehet beletenni reszelt sajtot is. - Közben a kölest megmossuk, és feltesszük főni kb. háromszoros mennyiségű sós, zöldségkockás vízben. Ha megfőtt, összekeverjük a tejfölös / magtejfölös gombával. - Ezt a magtejfölös gombakeveréket ráhalmozzuk a cukkini szeletekre, és betesszük a sütőbe, megsütjük. - A nem vegán változathoz lehet a tetejére reszelt sajtot is szórni. Jó étvágyat!
Újévi lencsefalatok (vegán, gluténmentes)
Újév első napján a hagyomány szerint lencsét szokás enni azért, hogy egész évben ne fogyjon el a pénz. Ha január elsején első étkezésként lencsét eszünk, soha nem ürül ki a pénztárcánk. Ugyanilyen szerencsét hoz, minden, apró szemű növény - kukorica, rizs, köles, más hüvelyesek. Nem tudom, menyi igazság rejtőzhet ezekben a hagyományokban. Másik érdekesség, hogy a 16. századig Magyarországon karácsonykor kezdődött az év. Karácsony előtt közösségi közlekedésen utazva, akaratlanul is fültanúja voltam, amint valaki azt mondta, ők egy évben, csak egyszer esznek lencsét, újévkor. Az emberek általában lencsefőzeléket, lencsesalátát készítenek ekkor. Következzen most egy olyan recept, ami változatosabbá teheti lencse-evési szokásainkat. Talán nem csak újévre készítik el a konyhában forgolódók a lencsét, hiszen annyira értékes hüvelyes. Alacsony glikémiás indexe miatt mértékkel cukorbetegek is fogyaszthatják. Foszforban, káliumban, magnéziumban, vasban, kalciumban, cinkben, különféle B-vitaminokban gazdag étel, amelynek magas a fehérje tartalma és szervezetünk számára szükséges valamennyi aminosavat is tartalmazza. A recept: Hozzávalók: - 0,5 kg lencse - zabpehely - 1 hagyma - esetleg magok (én darált lenmagot tettem bele egy kanálnyit + szezámmagba hempergettem) - só - bors vagy borsikafű - őrölt köménymag - majoránna - 6-8 gerezd fokhagyma - őrölt pirospaprika - babérlevél - sütőpapír - olaj - uborka - sárga és piros színű (kaliforniai) paprika Elkészítés: A lencsét miután alaposan átmostuk, néhány szál babérlevéllel és egy csapott evőkanál sóval feltesszük főzni - a víz bőségesen ellepje a lencséket. (Ha a közelben tartózkodunk, mehet nagyobb lángon fedő alatt, folyamatos ellenőrzés közben.) Persze, ha tehetjük, érdemes a lencsét előző este, vagy főzés előtt néhány órával beáztatni. Nem vészes, ha nincs rá módunk. Vannak, akik kuktában főzik, jól teszik. Mindeközben előkészítjük a többi hozzávalót. A pépessé főtt lencséhez (a babérleveleket kiszedjük belőle) felaprított hagymát és fokhagymát (vagy pépesre nyomott), egy kevés borsot vagy borsikafüvet és kb. egy csapzott evőkanálnyi őrölt köménymagot és ugyanennyi majoránnát, és valamennyi piros fűszerpaprikát keverünk. Majd annyi zabpelyhet teszünk hozzá, amennyit felvesz úgy, hogy gombócot tudjunk formálni belőle. Természetesen az a jó, ha a gombóc nem ragad a kezünkhöz. Vízbe mártott kézzel könnyebb formálni a golyócskákat. A gombócokat ezt követően pedig szezámmagba hempergetjük. Sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk őket, mindegyikre pár csepp olajat csepegtetünk, és kb. 30 perc alatt átsütjük. Érdemes úgy 20 perc után kicsit megforgatni a golyókat, hogy mindegyik részük szép, barnás színű legyen. Mikor megsült, a megmosott uborkákat felkarikázzuk, majd a paprikákból kis szeleteket, darabokat vágunk. Fogvájóval pedig összeállítjuk a finom party-falatokat. A fogpiszkálót az uborka széléhez közelebbi részébe érdemes szúrni. Így nem esik le, ha felemeljük.
Forró fűszeres almaital
2013. december 23. Vegasztrománia
Ez a virgin forralt bor. Miért fosszuk meg a forró, fűszeres élménytől a gyerekeket és azokat, akik vezetnek, vagy nem isznak alkoholt? Ezentúl nem kell. Most iszom a fotóalanyt - nagyon jól sikerült! Nincs benne hozzáadott cukor, fűszeres és átmelenget. Még ideképzelek egy kis havat a kertbe, és tökéletes a karácsonyi hangulat. Nemsokára érkeznek a húgaim, akikkel már évek óta hagyományosan összejövünk december 23-án, és szaloncukrot készítünk. Délután megyek a Dynamobake bringás sütizőbe dedikálni, aztán pedig pár napig a szeretteimmel leszek. Imádom ezt az időszakot! Forró fűszeres almaital aka virgin forralt bor Személyenként gyümölcscentrifuga segítségével kinyertem két nagyobb alma levét (használhatunk 100 %-os almalével is), hozzáöntöttem egy kevés vizet, hozzádobtam 1 fahéjrudat, néhány szem szegfűszeget, szegfűborsot, 1-2 szerecsendióvirágot, belereszeltem egy kis darabka gyömbért, majd felmelegítettem, lefedtem, és hagytam, hogy a fűszerek átjárják az almalevet. Fogyasztás előtt újra felmelegítettem, majd leszűrtem, és befőttesüvegekben kínáltam. Nagyon boldog Karácsonyt kívánok minden drága vega és nemvega olvasómnak! És bármilyen elcsépeltnek tűnik, remélem, hogy mindenki nyugalomban és szeretetben tölti a következő pár napot.
Zöld rizottó
Nemrégiben már készítettem vörös rizottót, most a zöld szín volt a sztár. Zöld a borsó, a brokkoli, a cukkini és az uborka is. Mindegyik nagyon egészséges. Ez a rizottó annyira jól sikerült és megkedveltük, hogy azóta már újból elkészítettem. Aránylag gyorsan el is készíthető. Ráadásul laktat, és nem lesz fogyasztása után egyhamar éhes az ember. Ezt az ételt gluténmentes diétát folytatók is fogyaszthatják. A recept: Hozzávalók: 1 cukkini 1/2 brokkoli 1 kígyó uborka vagy 4-5 kovászolni való uborka 1 bögre zöldborsó 2 marék rizs (nálam barna a nyerő) só 3-4 gerezd fokhagyma kurkuma (elhagyható) házi ételízesítő (só is jó helyette) sörélesztő-pehely (opcionális) Elkészítés: Az alaplevet a rizottóhoz egyszerűen elkészítjük: A fokhagymákat kisebb darabokra vágjuk, sót és kurkumát adunk hozzá (ez festi sárgára, de használhatunk helyette sáfrányt is, vagy el is hagyhatjuk, mint én legutóbb), ezt rövid idő alatt összefőzzük kb. 3-4 dl vízzel. (Épp, hogy kicsit forrjon.) Míg felforr, a rizst átmossuk, megpirítjuk (teflon bevonat esetén nem kell olaj, vagy kókuszzsír). Ezt követően az alaplével felöntjük a rizst. Míg a rizs fő, a zöldségeket felaprítjuk és az egészet együtt egy kevés vízen, némi sóval vagy ételízesítővel megpároljuk, s közben összenyomott fokhagymát adunk hozzá. Amikor a rizs és a zöldségek már elég puhák, az utolsó 10 perc főzésre összekeverjük a zöldséget a rizzsel. Amennyiben szükséges, sózhatjuk még. Tálalásnál sörélesztő-pehellyel kínálva még ízletesebbé tehetjük, olyasmi íze lesz tőle, mintha parmezánnal szórtuk volna meg. Aki szereti a csípős ízt, egy kevés csípős paprikakrémet csepegtethet a tetejére. (Férjem így szereti.)
Munkahelyi (vega) ebéd & vörösboros - tejszínes zöldségragu bulgurral
2013. december 2. Vegasztrománia
Sokan bajban vannak a hétköznapi ebédekkel. Ha ráuntatok a menzára, vagy már kívülről fújjátok a környéken fellelhető kifőzdék, ebédmenük felhozatalát, vagy már minden ebédkiszállító céget kipróbáltatok, vagy egyszerűen csak otthoni ízekre vágytok, akkor erre van egy energia- és költséghatékony, nem mellesleg közösségépítő megoldás. Igen, én is szoktam "kint" ebédelni, és munkavégzésem helyét tekintve talán a legjobb helyen vagyok, a Kálvin téren. Itt van levesező, tésztázó, tudok enni zöldséges lepényt, hummuszt, bagelt, és még sok minden mást, de általában nincs időm leszaladni, vagy változatosságra vágyom (aminek persze a része lehet, hogy időnként mégis meglátogatom az említett helyeket). Ritkán rendelek, ha igen, akkor nagy kedvencemtől, a Nemsütitől szoktam (ők csak vegetáriánus ételeket főznek). Viszont. Á-val (nagyon kedves barátommal és kollégámmal) tavaly kitaláltuk, hogy lehet ezen segíteni. Kicsiben indultunk, egyelőre hárman csináljuk, de szerintem működik nagyobban is. És végre egy szituáció, amiben a mindenevők lépnek egy nagyot a vegák felé. Mindjárt kiderül, hogy miért. Csináldmagad munkahelyi vega ebéd 1. Keress magad mellé 4 szimpatikus, lelkes, főzni tudó (vagy vágyó), nyitott kollégát. 2. Mindenki válasszon egy napot, aminek az előestéjét (illetve annak egy részét) a konyhában tudja tölteni. 3. A nyitottság tényleg fontos, mert ha egy vega is van a csapatban, akkor csak vegetáriánus ételek játszanak (vagy az adott nap gazdája kétfélét főz ;) ) 4. Mindenki heti egyszer főz 5 személyre, de minden nap élvezi az otthoni ízeket ( hihetetlenül izgalmas ötféle ízlés- és gondolkodásvilágot megkóstolni!) 5. Van még kérdés? Ez a recept pedig múlt hétfőn született (kedden ezt vittem ebédre két csapattársamnak és magamnak), és annyira finom lett, hogy nagyon is felkerült a toplistára. A "véletlenek" ismét segítették az ízek harmóniáját: alapvetően fehér borral képzeltem a receptet, de csak vörös volt itthon.. Nagyon jót tett neki, az eredmény egy karakteres, férfias, mégis lágy, nőies étel lett. Vörösboros - tejszínes zöldségragu bulgurral Hozzávalók: (4 főre) 100 g bulgur 2 lila hagyma felaprítva 2-3 gerezd fokhagyma apróra vágva 1 sárgarépa vékony karikákra vágva 1 kb. ugyanakkora cukkini fél-karikákra vágva 500 g barna csiperke gomba negyedekbe vágva 400 g csicseriborsó konzerv (nem volt időm a beáztatásra és főzésre) 2 ek paradicsom passata (vagy sűrített paradicsom) 100 ml vörösbor 100 ml tejszín só bors 1 ek piros paprika kakukkfű tárkony egy kevés cayenne-i bors olívaolaj Felhevítettem az olívaolajat, majd rádobtam a hagymát, a fokhagyma egy részét és kb 5 percig sütöttem- pároltam. Aztán hozzáadtam a sárgarépát, pár perc múlva a cukkinit, majd a gombát. Megszórtam a paprikával, sóztam, borsoztam, fűszereztem, összekevertem és pár percig sütöttem. Felöntöttem a borral, majd lefedve, alacsony lángon majdnem készre pároltam. Ekkor hozzáadtam a tejszínt, és felvéve a lángot, pár perc alatt beforraltam. Közben megfőztem a bulgurt (kétszeres vízben, ugyanúgy, mint a rizst).
Karácsonyi zöldséges rétes
Ismét egy olyan főétel, ami kiváló nagyobb létszámú társaság esetén (abban az esetben, ha csak ezt szánjuk főételnek, érdemes belőle dupla adagot készíteni, mert gyorsan el szokták kapkodni;), illetve könnyen szállítható is, ha éppen mi szeretnénk valamivel hozzájárulni a másnál tartott karácsonyi lakomához.:) A paprikaszósz valójában belülre került a zöldségekre, de mivel igen jó adag sikeredett belőle, ezért kívülről is meglocsoltam vele kicsit a rétest.:) Karácsonyi zöldséges rétes Elkészítési idő: kb. 50 perc Hozzávalók (1 rúd réteshez):500 g tej- és tojásmentes leveles tészta (pl. Tante Fanny - Intersparban kapható) 500 g felaprított vegyes zöldség (pl. sárgarépa, kelbimbó, tepsiben sült burgonya, zöldborsó, paszternák stb.) 20 g rozmaring, vagy kakukkfű, felaprítva A paprikaszószhoz: 2 db piros kaliforniai paprika 1 közepes vöröshagyma, felszeletelve 3 gerezd fokhagyma 3 nagy paradicosm 2 ág rozmaring olívaolaj Először a szószt készítsük el. Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. Tegyük a szósz összes hozzávalóját egy tepsire, locsoljuk meg egy kis olívaolajjal és süssük kb. 20 percig. Utána vegyük ki belőle a rozmaringot és préseljük át a fokhagymát. Tegyük turmixgépbe és pürésítsük, majd sózzuk-borsozzuk. Ezzel egy időben a sütnivaló zöldségeket is tegyük egy tepsire kis olajjal, sóval-borssal és süssük meg félig, kb. 20 perc alatt. Ismét melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A leveles tésztát nyújtsuk ki kb. 30x20 cm-re. Tegyük rá a megsült zöldségeket, utána a paprikaszószt, szórjuk rá a friss fűszernövényt, tekerjük fel, a tetejét kenjük be egy kis őrölt piros paprikával elkevert növényi tejjel és süssük kb. 30 percig. Alapötlet: Good Food - Vegetarian Christmas
Chana paneer
Hozzálók: 25 dkg csicseriborsó 2 l tejből panir (indiai házisajt) 2 ek olaj 1/3 kk asafoetida 1 kk őrölt római kömény 3 kk őrölt koriander 1/3 kk őrölt chili (ízlés szerint) 4 paradicsom reszelve 1/2 kk kurkuma 1,5 kk garam masala 1 kk cukor 2 kk só 1 dl tejszín egy csokor korianderlevél apróra vágva... tovább>>
Őszi zöldséges penne zabpelyhes öntettel
Ez most nem az én érdemem, de nagyon szeretném megosztani veletek ezt az isteni tésztás receptet. Nagyon különleges íze lett, amit talán a fűszerezésnek, és a megalkotója kreativitásának köszönhet. Hozzávalók: 1 szál sárgarépa negyed fej lilakáposzta negyed fej zeller 2 levél kelkáposzta 2 fej lilahagyma 1 zacskó durum penne tészta fűszerek: himalaya só, bors, fehérbors, cayenne bors, pirospaprika, chili, római kömény, 1 ek. balzsamecet 1. A zöldségeket megtisztítjuk, felszeleteljük. Wokban, kevés olajon elkezdjük pirítani. Lassan hozzáadjuk a fűszereket, és tovább pirítjuk. 2. Külön serpenyőben megpirítjuk a lilahagymát. 3. Megfőzzük a tésztát. 4.Öntetet készítünk pár ek. őrölt zabpehelyből és egy kevés zövényi tejből. Sót, borsot itt is lehet használni. 5. Az öntettel kikenünk egy jénai tálat, majd beletesszük a lecsepegtetett tésztát, és összekeverjük a pirított lilahagymával és zöldségekkel. A maradék öntetet is hozzákeverjük, majd előmelegített sütőben átsütjük. Készült: Marci receptje alapján. Ani Tisztán, tudatosan
Zöldborsó-krumpli kari
Hozzávalók: 3 db közepes krumpli 60 dkg zöldborsó 3 ek olaj 1 ek reszelt friss gyömbér 3-4 apró szárított chili (ízlés szerint) 2,5 kk őrölt koriander 3/4 kk kurkuma 3 babérlevél 4-5 paradicsom reszelve vagy 1 doboz aprított paradicsom 1 dl tejszín (vegánok elhagyhatják) 1 kk garam masala 2 kk só 1... tovább>>
A vegán zöldséges pite, vagy quiche, és egy szülinapi buli:)
A hétvégén ünnepeltük a férjem szülinapját családi körben (közel 20-an nálunk:)), és az elmúlt években ez már rendszeresen úgy alakult, hogy a húsos ételeket egy kedves ismerős néni készíti, a többi pedig vegán, amit én csinálok nagyrészt. Ennek a délutáni zsúrnak volt része ez a zöldséges pite is, ami áttörő sikerű volt nálam!:) Mert hogy évek óta kerestem egy olyan tojásmentes pite receptet, ami nem túl száraz, hanem valamennyire vissza tudja adni a hagyományos piték állagát és némileg ízvilágát (illetve azt a tojásos ízt valójában már régóta nem keresem, és ez annál sokkal finomabb is volt!:). Jelentem, a jelenlegi állás szerint nálam ez eddig a tuti befutó!! Állagra, ízre is nagyon jó volt! Gyorsan fel is teszem ide a receptjét, mert nagy családi és társasági összejöveteleken igen jól jönnek az ilyen jellegű piték! Ja, és most először használtam fekete sót, melyből mint kiderült egy másik fajtát kellett volna vennem... Én egy sima növényi színnel feketére színezett tengeri sót vettem. Ezzel szemben, a vegán konyhában az enyhén tojásos ízt keltő fekete sót, az indiai Kala Nemak sót szokták használni. A szülinapi buli menüje pedig ez volt vegánban:) Nem maradtunk éhesek...!:))) A képen balról felfelé: - nyers zöldségek mártogatósnak - kukorica csipsz és barna kenyér ropogósok - avokádókrém - csírák - tepsiben sült zöldségek - rukkola saláta + vegyes zöld saláta - vegán francia saláta - zöldséges vegán pite - paprika szószos zöldséges rétes - Greta Stohr tofus cannellonija, amit a húgom készített, az még nem volt rajta a képen:) A pitét egyébként bármilyen zöldséggel készíthetitek szerintem, én is lecseréltem az eredeti karfiolt brokkolira. Vegán zöldséges pite, vagy quiche (tej- és tojásmentes) Hozzávalók: 1 cs. tej- és tojásmentes leveles tészta (pl. Tante Fanny), vagy teljes kiőrlésű leveles tészta házilag ITT 300 g karfiol, kis rózsákra szedve 2 tk. olaj 1/4 tk. tengeri só 1 közepes vöröshagyma, finomra aprítva 1 közepes piros kaliforniai paprika, felaprítva 1 közepes zöld kaliforniai paprika, felaprítva A pite krémes részéhez: 105 g csicseriborsó liszt 600 ml víz 1 bio zöldségleves kocka (pl DM-es) 1/2 tk. zsálya 1/2 tk. kurkuma 3 ek. élesztőpehely 1/2 tk fekete só (Kala Nemak típusú), ha nincs, akkor sima tengeri sóból 1/4 tk. Egyéb hozzávaló: 4-5 szelet paradicsom a díszítéshez olvasztott bio növényi margarin, vagy kókuszzsír Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. Tegyünk egy lábasba 1 tk. olajat, és 1/4 tk sót, keverjük össze, és öntsük a karfiolra. Egy sütőpapírral bélelt tepsire öntsük rá az olajos-sót karfiolt, és süssük a sütőben 15-20 percig, amíg megpuhul. Vegyük ki és tegyük félre. Miközben sül a karfiol, tegyük a másik teáskanál olajat egy lábasba, és pirítsuk meg rajta a hagymát egy csipet sóval, kb. 3-4 percig. Adjuk hozzá a paprikát, és alacsony tűzön süssük még 7-8 percig, amíg a paprika is megpuhul. Tegyük félre. Egy kiolajozott piteformába terítsük ki a tésztát, szurkáljuk ki villával az alját, és vaksütéssel süssük 15 percig. A pite krémes részéhez egy tálban keverjük össze a csicserilisztet 250 ml vízzel. Egy magas falú lábasban tegyük fel forrni a maradék vizet a zöldségleves kockával, az élesztőpehellyel, a kurkumával, zsályával és a fekete sóval. Amikor forrni kezd, lassan, állandó keverés közben adjuk hozzá a csicseris keveréket. Ha már jól elkeveredett, akkor alacsonyabb tűzön, folyamatosan keverve, még főzzük 2-3 percig, amíg elkezd besűrűsödni. Tegyük bele a karfiolt és a zöldségeket, és jól keverjük össze. Egy elég sűrű masszát kapunk, amit öntsünk rá az elősütött tésztára, és díszítsük a paradicsom karikákkal. Tegyük be a sütőbe 20 percre. Utána vegyük ki a sütőből, öntsük rá az olvasztott növényi margarint, és tegyük vissza a sütőbe még 5 percre. Sütés után, fogyasztás előtt hűtsük ki teljesen. Tálalhatjuk hidegen, vagy melegen is. Ha melegen tálaljuk, akkor először hűtsük ki teljesen, és fogyasztás előtt 5 percre melegítsük fel a sütőben. Forrás és fázisfotók ITT!
Karfiolleves gazdagon
Ősszel meglehetősen gyakran találkozhatunk szép, formás karfiolokkal. Az utolsó dolog, amire felhasználnám, az a rántott karfiol, tekintettel arra, hogy leginkább bő olajban kell ehhez sütni, ami nem igazán egészséges a szervezet számára. A karfiol viszont igen sok C-vitamint tartalmaz, amit ráadásul fagyasztása során is képes megtartani. A káposztafélék családját tekintve a karfiol tartalmazza a legtöbb C-vitamint. Emellett B-vitamin forrása is jelentős. Csak B12 vitamin nincs benne (sajnos). Réz, szelén, kálium, mangán, magnézium, kalcium ásványi anyagok is értékes növénnyé, táplálékká teszik. Ezeknek köszönhetően védi az immunrendszert, a hajat fényessé, a bőrt rugalmassá teszi, fokozza a sejtnövekedést, erősíti a kötőszöveteket, aktiválja a vérképződést, a sejtek oxigénellátását, fokozza a szellemi frissességet, koncentrálást, jó hatással bír a feledékenység ellen, erősíti a szívet, a vérkeringést, megelőzheti a bélbetegségeket, serkentik a bélműködést, jó szolgálatot ad a vese- és hólyagproblémáknál, enyhítheti a menstruációs fájdalmakat. A karfiolban található mangán és a B-vitaminok együtt az idegpályák működését ellátó enzimek alapja. Vízteleníti, tisztítja, salaktalanítja a szervezetet, a vérnyomást is csökkenti. A karfiol magnéziuma nélkülözhetetlen az izmok, szív, idegrendszer működéséhez, jelentősen hozzájárul a csont- és fogproblémák vagy a depresszió elkerülésében is. A növényben található szelén a szervezet antioxidáns védelmi rendszerében vesz részt - ahogy az aszalt szilváról szóló bejegyzésemben olvasható - a szabad gyökök elleni küzdelemben fontos ez. Emellett szeléntartalma miatt a karfiol fogyasztása hatásos lehet a szürke hályog és a sárgafolt-degeneráció megelőzésében is. Mindezek ösztönözhetnek arra, hogy gyakran fogyasszunk karfiolt. Erre egyik lehetőség az alábbi recept. A recept: Hozzávalók: - 1 közepes karfiol - 20 dkg zöldborsó - 5 szem krumpli - 5 szál répa - 2 szál fehérrépa - 1 karalábé - víz - só/ételízesítő - kevés kurkuma - 1 fej fokhagyma - petrezselyemlevél Elkészítés: A zöldségeket megpucoljuk, megmossuk, felaprítjuk. A karfiolt rózsáira bontjuk, megmossuk. Egy nagyobb fazékba tesszük a főzéshez előkészített zöldségeket. Megsózzuk, vagy ételízesítővel megszórjuk, vizet öntünk rá - úgy, hogy jól ellepje. Ezt követően elkezdjük főzni közepes lángon. Amikor már picit puhulnak a zöldségek, hozzáadjuk a kurkumát, a megpucolt fokhagymákat. A petrezselyemlevelet a főzés legvégén tesszük bele. Addig főzzük a levest, míg a zöldségek teljesen meg nem főnek. Szép nagy adag leves lesz ebből a mennyiségből. Ha tésztát is szeretnénk a levesbe, akkor érdemes külön megfőzni egy kisebb adag levesbe való tésztát, amit tálalásnál mindenki a maga ízlése szerint adhat hozzá. Így levesünk sem romlik meg olyan könnyen. Aki úgy szereti, tehet a tányérba csípős paprikát. Férjem így kedveli, ezért tulipán-paprikával adott neki egy kis csípős ízt.
Répás csicseriborsóragu indiai módra
Berke-Kovács Juditnál láttam ezt a finomságot, ami annyira guszta volt, hogy elkészítettem én is. Millió puszi a recept ötletért. Többször is készíteni fogom, meg igazi ízlelőbimbócsiklandozó finomság. Rizzsel tálaltam. Hozzávalók, ahogy én készítettem: 1 doboz konzerv csicseriborsó (vagy 20 dkg száraz, előre egy egész éjszakára beáztatott), 1 db nagy sárgarépa, 2 vöröshagyma, szőlőmag- vagy olívaolaj, himalaya só, fűszerek: curry por, gyömbér por, kurkuma (az eredeti recept szerint curryből 4 teáskanál, gyömbér porból 1 kávéskanál, kurkumából 1 teáskanál, de én mindegyikből picit kevesebbet tettem bele), pici garam masala por (indiai fűszer), kb. 1 dl (vagy picit valamivel több sűrített paradicsom, vagy házi paradicsomlé), 2 babérlevél. Elkészítés: A vöröshagymát olajon megfuttattam, majd rádobtam a csicseriborsót és a répát, megfűszereztem, majd felöntöttem vízzel, és hozzáadtam a paradicsomlét. Addig főztem, míg megpuhult. Jó étvágyat! Szinte minden íz megvan benne: sós, édes, savanykás… mennyei.
Rakott kínai kel
2013. október 21. La Veganista
Zsenge gyermekkoromban utáltam a menzás rakott kelkáposztát, inkább korgó gyomorral ültem az ebédlőasztal mellett, de nem ettem meg. A benne lévő rossz ízű, beazonosíthatatlan mócsingok, és a jellegzetes kelkáposzta szag mindig eltántorított. Egészen sokáig váratott magára a konyhámban a rakott kel reneszánsza, ami nem csoda, mert a szűkebb családban senki sem rajong érte. Az elutasítás falát a kínai kel lágyabb íze és illata törte át. Mindenkinek ajánlani tudom, akit a kelkáposztával ki lehet kergetni a világból, hogy próbálja egyszer, hátha beválik. Nálunk nagy sikere lett. Noha az első falat finnyogva lett villára szúrva, utána már küzdeni kellett a maradék megkaparintásáért. Hozzávalók: - 12-15 dkg kínai kel megmosva - 10 dkg rizs - 8 dkg szójagranulátum (1 órára vegán ételízesítő vízbe áztatva) - 250g szójatejföl + tálaláshoz néhány kanálnyi (nekem nem volt otthon, ezért 150g szója joghurt, 100g Joya Finesse, és fél citrom levének keverékéből alkottam meg.) - 1db nagyobb vöröshagyma (apró kockákra vágva) - 2-3 gerezd fokhagyma apróra vágva - növényi olaj - 1 kávéskanál őrölt piros paprika - őrölt fekete bors ízlés szerint - só Így készítsd el: - A szójagranulátumot áztasd meleg vízbe egy órára, 1 evőkanál vegán ételízesítővel elkeverve. - A szakszerű rizsfőzés előtt a rizst bő vízzel mosd át többször, amíg a leöntött víz átlátszó nem lesz. Ezután egy serpenyőben hevíts 2 evőkanál növényi olajat és finoman pirítsd át a szemeket. - A megpirított rizst kétszeres mennyiségű lobogó vízben (pl. ha egy csésze rizst főzöl, két csésze víz kell hozzá) főzd lefedve két percig, majd kapcsold le a gázt és hagyd fedő alatt párolódni 15 percen át. - Amíg a rizs elkészül, mosd meg a kel leveleket és dobd lobogó vízbe kb. 20-30 másodpercre, hogy egy kicsit megpuhuljanak (egészen vad zöld színt kapnak tőle). A vízből kivéve hagyd lecsöpögni. - Az áztatási idő leteltével szűrő segítségével öntsd le a vizet, a megpuhult szójáról, és alaposan nyomkodd ki. - A hagymát és a fokhagymát kevés olajon párold üvegesre, majd add hozzá a szóját és pirítsd össze vele. - Az enyhén megpirított szójában keverd el a rizst, keverd hozzá a paprikát, végül sózd, borsozd ízlés szerint. - Egy kisebb jénai edényt kenj ki vékonyan olajjal, majd béleld ki a kel levelek felével. - Halmozd egyenletesen a levelekre a fűszeres szójás rizst, majd Fedd le a kel levelek másik felével. - Csorgass szójatejfölt a tetejére, vond be vele, tedd 180 °C-ra előmelegített sütőbe kb. 30-35 percre, hogy átsüljön és a teteje egy kicsit megpiruljon. Forrón, kockára vágva szójatejföllel meglocsolva tálald.
Ételed legyen orvosságod!
Nem véletlenül a fenti mondat a bejegyzés címe. Fontosnak tartom a tudatos táplálkozást, hogy vitaminok helyett inkább az ételeink segítségével töltsük fel raktárainkat. Persze ha már fenn áll valamilyen hiánybetegség, nincs mit tenni, de odafigyeléssel megelőzhető lehet a baj. Az állati eredetű élelmiszerek elhagyása esetén jobban oda kell figyelnünk egyes vitaminok és ásványi anyagok megfelelő mennyiségére étrendünkben. Ezek a következők: D-vitamin, B12-vitamin, folsav, vas, cink, kalcium, jód, omega-3 zsírsav és fehérje. Készítettem egy kis listát, hogy mely zöldségek, gabonák, élelmiszerek kerüljenek gyakrabban a tányérunkra, hogy pótolhassuk a hiányokat. D-vitamin miért szükséges?: csontritkulás megelőzése, csontképződés folyamatához növényi források: erdei gombák, zabpehely, sörélesztő, búzacsíra, hidegen sajtolt olajok, kakaóbab Előanyaga napfény hatására a bőrben is képződik, ezért napi 10-15 perc arc és kéz napoztatás is jótékony. B12-vitamin miért szükséges?: vörösvértestek képzése, fehérje- és szénhidrát-anyagcsere növényi források: csírák, algák, sörélesztő Folsav miért szükséges?: vérképzéshez, DNS-szintézishez, gyomor-bélrendszer épségéhez növényi források: lencsefélék, babfélék, csicseriborsó, zöldborsó, napraforgómag, spárga, spenót, saláták, nyers brokkoli, paradicsom Várandós anyáknak különösen fontos a megfelelő folsav bevitel az embrió gerincének fejlődéséhez. Vas miért szükséges?: oxigén szállítás, hemoglobin-szintézis, enzimek működése növényi források: magvak, dió, mák, zabpehely, bab, spárga, spenót, zöldborsó, zöldbab, erdei gombák, cékla, paradicsomlé, körte, őszibarack, sárgabarack, szilva Cink miért szükséges?: inzulin termelés, fehérje-, szénhidrát- és zsír-anyagcsere, növekedés, nemi fejlődés, szaporodás növényi források: csírák, búzakorpa, zabpehely, mandula, datolya, málna Jód miért szükséges?: pajzsmirigy hormonok termelése, anyagcsere szabályozása, idegrendszer szabályozása növényi források: tengeri algák, hínár Omega-3 zsírsav miért szükséges?: szívvédő hatású, gyulladáscsökkentő, javítja az immunrendszer működését növényi források: lenmagolaj Növényi fehérjék miért szükséges?: DNS-szintézis, izmok és sejtek felépítéséhez növényi források: teljes kiőrlésű tönkölybúza, barna rizs, babfélék, lencsefélék, csicseriborsó, mandula, zabpehely, babcsíra, brokkoli, spenót, leveles kel, kelbimbó Kalcium miért szükséges?: csontok és fogak épsége, izmok megfelelő működése növényi források: mandula, mogyoró, diófélék, szezámmag, brokkoli, petrezselyem Ani Tisztán, tudatosan!
Te miből szerzed a proteint? - A fehérjemítosz
Amikor valakiről kiderül, hogy vegán, gyakran felteszik neki a címben szereplő kérdést azt gondolva, hogy a szervezetünk számára szükséges fehérjéhez kizárólag állati fehérjék fogyasztásával juthatunk. A tévhitet most egy vegán életmódot folytató gyakorló sürgősségi orvos, Holly Wilson cáfolja, aki érdekes összefüggésékre világít rá freefromharm.org-on megjelent cikkében. Csaknem minden betegség, amit a sürgősségi osztályon kezelünk, összefügg az étrenddel. Helytelen információk miatt betegre esszük magunkat. Sehol sem szembetűnőbb ez, mint a fehérjemítosz vég nélküli körforgásában, hiszen sokunk meggyőződését táplálja az a tévhit, hogy a fehérje csak állati eredetű forrásból származhat. A hús, a tojás és a tej hasznosítható proteinforrások, de valójában növényi eredetűek. Növényevő állatokat (!) fogyasztunk a fehérjéért. Az állati alapú fehérjeforrások és számos megelőzhető betegség közt jól dokumentált az összefüggés. A lista hosszú és magába foglalja a magas vérnyomást, a II-es típusú cukorbetegséget (felnőttkorban kezdődik), a magas koleszterinszintet, a rákot, a szívkoszorúér betegséget, a stroke-ot, és egy sor autoimmun betegséget. A tehéntej fogyasztást pedig összefüggésbe hozták, az I-es típusú, fiatal korban kezdődő cukorbetegség kialakulásával. Mi az a fehérje? Mielőtt bármilyen növényi eredetű fehérjeforrást ajánlanánk, meghatározzuk, hogy mi a fehérje. A görög eredetű név "proteios" jelentése: "elsődleges fontosságú". Az aminosavak szerves vegyületek, melyek egymáshoz kapcsolódva fehérjéket alkotnak. Jelenleg húsz típust ismerünk, amiből 8-10 minősül fontosnak. Az esszenciális aminosavat az emberi test nem tudja előállítani, így azt táplálkozással kell pótolni. Az izomszövet proteinszálakból áll, és az enzimeknek is szüksége van rá. A szakirodalom rámutat arra, hogy jobb, ha a fehérjét növényi forrásokból szerezzük be. T. Colin Campbell, Ph.D., a "Kína tanulmány" (The China Study) szerzője, a következőket írta: "Egész hegynyi kutatási eredmény bizonyítja, hogy a növényi eredetű fehérje, amely biztosítja a fehérje lassú, de folyamatos szintézisét, a legegészségesebb fehérje típus." Sok rekordtartó vegán atléta és testépítő bizonyítja, hogy nem csak túlélni vagyunk képesek, hanem a növényi alapú étrend optimális növelésével, a fizikai csúcsteljesítményhez szükséges sok fehérje és más tápanyag is bevihető a szervezetbe. Robert Cheeke (testépítő), Carl Lewis (maratonfutó, kilencszeres olimpiai bajnok), Steph Davis (hegymászó/bázisugró), Brendan Brazier (triatlon versenyző) és Patrik Baboumian (világrekorder erőember), csak hogy néhányat említsünk a növényi étrenden élő kiválóságok közül. Mennyi fehérjére van szüksége egy embernek? Az optimális fehérjebevitel kérdésével a foglalkozott az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet, az Egészségügyi Világszervezet, és az ENSZ Egyetem. Megállapításaikat az American Journal of Clinical Nutrition folyóiratban tették közzé az alábbi címmel: "A humán protein és aminosav bevitel a növényi fehérjék vonatkozásában" A szerzők, Vernon R. Young és Peter L. Pellett gondosan megvizsgálták az élet különböző szakaszaiban a növényi és az állati forrásból származó esszenciális aminosavakat. A felnőtt nők és férfiak esetében testsúly kilogrammonként 0,80 gramm bevitele javallott naponta. Egy 64 kg-os ember esetében ez azt jelenti, hogy körülbelül napi 51 gramm fehérjét kell fogyasztania. Példa a fenti követelménynek megfelelő tipikus vegán menüre (külön étkezésekre felosztva): Egy csésze zabpehely (6 gramm), 5 dkg tofu (11 gramm), egy csésze brokkoli (4 gramm), egy csésze főtt, barna rizs (5 gramm), 4 evőkanál mandula (7 gramm), egy csésze apróra vágott kelkáposzta (2,9 gramm), egy csésze főtt bab (12 gramm), és egy csésze avokádó (2,9 gramm). Az igazság az, hogy az emberek, (még a vegetáriánusok is, akik tartózkodnak a húsevéstől, de tejet és/vagy tojást fogyasztanak) általában több fehérjét esznek, mint amit képesek feldolgozni. A túlzott mértékű állati fehérje bevitel hihetetlenül mérgező a testünk számára. A máj korlátozottan képes a felesleges nitrogént húgysavvá alakítani, és a vér savassá válik. Ez nagy mennyiségű vízvesztést (kiszáradást), izomtömeg és kalciumvesztést okoz. Melyek a legjobb növényi alapú fehérjeforrások? Számos fehérjedús növényi táplálék van. Ezek közé tartozik a tempe, főtt szójabab, szejtán, lencse, babpüré, csicseriborsó (és a hummusz), az avokádó, tofu, gabonafélék, például a quinoa és teff (afrikai gluténmentes gabona), a borsó, mogyoróvaj, mandula, napraforgómag, teljes kiőrlésű kenyér, szójatej, spenót, brokkoli, zabpehely, kelkáposzta stb. Noha a teljes élelmiszerek messze a legegészségesebbek, a vegán étrendre váltók sokszor jobban kedvelik az olyan ételeket, amelyek formája, textúrája, íze azokra az állati eredetű ételekre hasonlítanak, amiket elhagyni igyekeznek. Sok élelmiszerüzletben kapni előrecsomagolt, fehérjében gazdag hús és tejtermék alternatívát pl. bacon burgereket, tejmentes sajtokat, vajakat, tejet. Mi a helyzet, a teljes értékű fehérjékkel és az aminosavakkal? A teljes értékű fehérjebevitel miatt nem szükséges aprólékosan megkomponálni a különböző növényi eredetű fehérjeforrásokat, a szervezet majd összerakja azokat. Ahogy Virginia Messina regisztrált dietetikus is írja: "Az aminosav hiányról és az ételtársításról szóló mítosz évtizedek óta lejárt lemez a szakértők, a kutatók körében, a fehérjetáplálkozást illetően." Minden növény, amely fehérjét biztosít - beleérve a gabonát, a hüvelyeseket, a dióféléket, a magvakat, és a zöldségeket -, tartalmazza az emberek számára nélkülözhetetlen esszenciális aminosavakat. Egyes növényi élelmiszerek a szükségesnél alacsonyabb mértékben tartalmazzák ezeket, de ez nem számít azok esetében, akik egészséges, kiegyensúlyozott vegán táplálkozást folytatnak. Az emberi szervezet ideiglenesen képes az aminosavak tárolására. Egy adott napon belül elfogyasztott élelmiszerek aminosav tartalmából képes megfelelő mennyiségben és arányban előállítani a protein építőköveit. Amíg különböző növényi alapú élelmiszereket fogyasztasz naponta, tehát hüvelyeseket, például babot, szójás ételeket, mogyorót, fehérjében gazdag gabonákat, nem lesz proteinhiányod állati eredetű táplálék nélkül. Azzal, hogy az erőszakmentes ételeket választod, mindenki nyer.
Döner kebab - a vegánok már a török spájzban vannak
,,Hagyma, csípős mehet? Aki járt már török gyorsétteremben, az valószínűleg evett dönert, akár húsos, akár falafeles verzióban. A boszorkányos gyorsasággal dolgozó, mosolygós török fickók, fél perc alatt a vásárlók kezébe varázsolják a népszerű szendvicset. Amíg Németországban már bontogatják szárnyaikat a vegán dönert áruló éttermek, addig a hazaiak sajnos nem sietik el az ételek veganizálását. Természetesen nem kell lemondanunk erről a jellegzetes török ételről, ha a húst szejtánra cseréljük, az öntethez szója joghurtot használunk, és a pidét is garantáltan vegán összetevőkből sütjük meg. Kedves török vendéglősök, ha esetleg olvassátok ezt a bejegyzést, akkor arra biztatlak benneteket, hogy bővítsétek a döner kínálatot a tisztán növényi változattal is. Egyre nagyobb lesz rá a kereslet. Hozzávalók: Döner ,,hús 6-8 dkg szejtán/fő (vékonyabb forgácsokra vágva) 3-4 teáskanál gyros fűszerkeverék növényi olaj a pácoláshoz növényi olaj a sütéshez A köret: 1 db répa reszelve 1/2 jégsaláta feldarabolva 1 db nagyobb lila hagyma (szeletelve) 1 db kápia, kaliforniai vagy almapaprika (szeletelve) 2-3 db paradicsom (szeletelve) (mehet bele káposzta, meg uborka is) Joghurt öntet: 1 kis doboz szójajoghurt, vagy szójatejföl 2-3 csipet őrölt fekete bors 1 gerezd zúzott fokhagyma 1/2 citrom leve Pide (4db nagyobb kenyér lesz belőle): 500g liszt 4 dl langyos víz 2 csapott teáskanál élesztő 2 nagy csipet só 4 nagy csipet cukor 1 evőkanál olívaolaj langyos rizstej a kenyér tetejének megkenéséhez fekete hagymamag (nigella), sima és fekete szezámmag a szóráshoz (amelyik épp van otthon, azt használd) Így készítsd el: Szejtán előkészítése a dönerhez: A pácolaj, a fűszerkeverék, a szejtán forgácsokkal együtt kerüljön egy kisebb tálba, amiben alaposan keverd össze majd tedd hűtőbe. Ne ússzon a szejtán az olajban, csak annyit tegyél rá, hogy a fűszeres olaj bevonja a felszínét. A pácolást akár előző nap is elvégezheted, a szejtánnak jót fog tenni. (A minimum pácidő 30-40 perc.) Pácolás után egy serpenyőben, némi olajon, közepes lángon finoman pirítsd meg a darabokat, annyira hogy vékony aranybarna kéreg képződjön rajta. (Nem szabad túlpirítani, mert akkor ropogós töpörtyűvé válik, és mi azt szeretnénk, ha megtartaná a puhaságát.) Joghurtos öntet: A pácolással párhuzamosan összeállítható az öntet. Egy tálban keverd össze a szójajoghurttal vagy szójatejföllel a fokhagymát, a borsot, és folyamatos kóstolás közben add hozzá a citromlevet, nehogy túl savanyú legyen. Tedd félre a hűtőbe egy zárható edényben felhasználásig. Pide: Mérd ki a langyos vizet egy tálba, keverd el benne a cukrot, az élesztőt, és egy csapott evőkanálnyi lisztet. Várd meg, amíg az élesztő felfut. (barnás hab keletkezik a víz tetején (5-10 perc). Közben mérd ki a lisztet, szitáld egy tálba, add hozzá a sót, a kimért olajat, és keverd össze. A felfuttatott élesztőt öntsd a liszthez, dolgozd össze vele és dagaszd 4-5 percig. Nem könnyű a tésztával dolgozni, mert nagyon lágy. (Egy sima evőkanalat szoktam használni az összekeveréshez és a dagasztáshoz, így nem ragad a kezemre a tészta.) Dagasztás után fedd le a tálat, tedd félre egy meleg helyre és pihentesd. A tészta megkelése hőmérsékletfüggő. 1-1,5 óra kell hozzá. A megkelt tésztát lisztes kézzel, a bőséggel belisztezett nyújtódeszkára helyezd, és oszd négy felé. Ezután formázz lapos kerek kenyereket, melyek tetejét kézéllel rácsozd be és a rácsozatba az ujjaddal nyomj mélyedéseket.(A kezed és a tésztát is folyamatosan lisztezd, mert rendkívül lágy és mindenhez odaragad.) A megformázott pidéket tedd egy sütőpapírral bélelt tepsibe és hagyd kelni konyharuhával lefedve még 30 percig. Mielőtt a 230 C-ra előmelegített sütőbe tolnád a középső rácsra, kend meg rizstejjel a pidék tetejét, majd szórd meg sima szezámmaggal, fekete hagymamaggal, és fekete szezámmaggal. Érdemes a sütő aljára egy hőálló edényben vizet elhelyezni. A sütés közben fejlődő gőz segíti kissé megemelni a pide tésztát. Süsd a pidéket addig, míg a tetejük aranybarna lesz, majd hűtőrácsra szedd ki. A döner kebab összeállítása: A pidét meghagyhatod egészben, vagy félbe is vághatod. A lényeg az, hogy egy éles késsel, vágj rajta nyílást, melyen át megöltheted. Halmozz a pidébe a zöldségekből és a szejtánból, majd ízlés szerint adagolj hozzá a joghurtos öntetből. Lehetőség szerint melegen tálald.
Szőlőmagliszt, szőlőmag őrlemény házilag
Vajon mi ez a nem túl szép “izé”? Szőlőlé préselése után maradt szőlőhéj- és szőlőmag maradvány, amit nem dobok ki, hanem megszárítom és darálóban ledarálom, majd száraz helyen tárolom. A szőlőmag őrleményt fel lehet használni turmixokba, gyümölcspépekbe keverve. Boltokban igen borsos áron vásárolható, ne hagyjuk veszni ezt az értékes anyagot sem!
Patiszonos borsópörkölt
A patiszont, más néven csillagtököt leggyakrabban és köztudottan kirántják és "vegetáriánus ételként" kínálják vendégségekben, esetleg éttermekben. Nem is tudják ezek a jó emberek, hogy sokkal egyszerűbb és gyorsabb módja van a felhasználásának, miszerint egy jó kis szaftos pörköltet lehet főzni belőle. Mondjuk ha teszünk hozzá zöldborsót, még jobban feldobjuk az íz és a látvány hatását. Mivel a zöldborsó és a csillagtök is hő hatására gyorsan megpuhul, ezért aztán tényleg nagyon gyorsan elkészíthető étel. Férjemnek durum tésztát főztem hozzá, nekem a rostban dúsabb barna rizs került köretként a tányérra. A recept: Hozzávalók: - 1-2 patiszon - 20-30 dkg zöldborsó - 1 hagyma - kevés olaj - ételízesítő - fokhagyma - őrölt fűszerpaprika - őrölt köménymag - víz Elkészítés: Egy közepes fej hagymát apróra vágunk és egy teflon bevonatú (nem kötelező, de ajánlott) edényben alacsony lángon egy kevés vízen elkezdjük párolni. (Egészségesebb vízzel készíteni, mint olajon pirítani.) Közben felkockázzuk a korábban meghámozott patiszont (magokat félretesszük). Amikor a hagyma megpárolódott, hozzáadjuk a borsót, átkeverjük, rövid ideig pároljuk, majd a felkockázott patiszont is beletesszük. Jöhet bele a kevés ételízesítő - keverés, majd színezéshez úgy egy csapzott kanálnyi piros paprika, és azonnal kb. 1 - 2 dl víz, apróra vágott, vagy szétpréselt fokhagyma és egy leheletnyi őrölt köménymag. Közepes lángon főzzük egészen addig, míg a borsó és a patiszon is megpuhul. Fogyasztható tésztával, rizs-félékkel, akárcsak egy másik pörkölt.
Káposzta-csicseriborsó sabji
2013. szeptember 12. Vegavarázs
Hozzávalók: 10 dkg csicseriborsó 3 ek olaj 2 kk római kömény 1 zöld chili apróra vágva (ízlés szerint) 1/3 kk asafoetida 1/2 kk kurkuma 80 dkg káposzta 1,5 kk só egy csokor korianderlevél apróra vágva A csicseriborsót éjszakai áztatás után puhára főzzük. A káposztát legyaluljuk. Egy edényben... tovább>>
Lecsós csicseriborsó
Az ókori görög és római birodalmak idejében már értékes haszonnövény volt, szívesen készítettek belőle ételeket. Napjainkban is jól tesszük, ha minél gyakrabban beépítjük az étrendünkbe. Jótékony hatása van a vér koleszterinszintjére, továbbá a cukorbetegeknek is ajánlott fogyasztása, mivel az étkezések után gyors vércukorszint emelkedést is kiegyensúlyozza. Mivel jól laktat, és tápanyagokban, rostban is gazdag, így fogyókúrázóknak is ajánlott (például salátába keverve). Ez esetben a lecsót lehetőleg ne tésztafélével fogyasszuk, inkább kölessel vagy kevés barna rizzsel. A recept: Hozzávalók: - 1 fej hagyma - 1 bögre csicseriborsó (kb. 2,5 dl) - 3 gerezd fokhagyma - víz - ételízesítő - paprika - babérlevél - 4-5 paprika - 2-3 paradicsom Elkészítés: A 12 órán át áztatott csicseriborsót néhány szál babérlevéllel és bő vízzel közepes lángon ételízesítővel feltesszük főzni. Nekem 45 percre minimum szükségem volt ahhoz, hogy a szemek megpuhuljanak, de akár 60-70 perc főzés is kellhet. A lecsót gyorsan és egyszerűen készíthetjük el. Felaprított hagymát párolunk egy kevés vízen, a csicseriborsót, a felvágott paprikát a hagymán pároljuk, mikor már kezdenek megpuhulni a paprikák, a felkockázott paradicsomot is hozzáadjuk. Egy kevés sóval vagy ételízesítővel, valamint apróra vágott vagy összenyomott fokhagymával ízesítjük. Rövid ideig együtt készre főzzük. Mi éppen durumtésztával ettük, de igazából tarhonyával, barna rizzsel vagy kuszkusszal is tálalhatjuk.
Julia Child beájulna - vegán Boeuf Bourguignon
2013. augusztus 21. La Veganista
Ma egy igazi francia klasszikust teszünk az asztalra, a Boeuf Bourguignon erőszakmentes, és hihetetlenül finom, veganizált változatát készítjük el. Talán emlékeztek a Julie & Julia című filmre, amiben Meryl Streep zseniális játéka idézte meg Julia Child alakját. Child enciklopédikus könyvével, (Mastering the Art of French Cooking - A francia konyhaművészet elsajátítása) hódította meg az amerikai háztartásokat, és tette elérhetővé a francia konyha legbonyolultabb fogásait is az átlagemberek számára. A vegán Boeuf Bourguignon munkaigényes, mégis megéri a fáradtságot. Megtanuljuk a marhahús húspótlásra is alkalmas speciális szejtán készítését, a konyhánkat átjárja a fűszerek illata, és főzés közben elkortyolunk egy pohár finom bort is. Julia szerint ehhez a fogáshoz tradicionálisan a főtt krumpli és a zöldborsó dukál, de francia receptekben törtburgonyát vagy tésztát is kínálnak hozzá. Az sem szentségtörés, ha a maradékot másnap friss, ropogós kenyérszeletre halmozva faljuk fel. (A linkre kattintva a "The French Chef" - Frech Bread című epizódját tekintheted meg.) A végén pedig jöjjön egy igazi francia örömzene, mert Je veux. Hozzávalók: A szejtán - 2 csésze (2x2,5 dl) sikér - 1 evőkanál zúzott fokhagyma - 1 teáskanál füstölt paprika (Pimentón - a Culinarisban kapható) - 1 1/4 csésze zöldség alaplé - 2 evőkanál szójaszósz - 1/4 csésze liszt - 1/4 csésze növényi olaj A szósz - 1 1/2 csésze testes, száraz vörösbor - 1 1/2 csésze zöldség alaplé - 1 evőkanál paradicsompüré - 2 gerezd zúzott fokhagyma - 1/2 teáskanál kakukkfű - 1 db babérlevél - só és bors ízlés szerint A köret: - 10-15 db kicsi fehér hagyma, vagy salott hagyma (megtisztítva) - 2 evőkanál margarin - 1/4 csésze zöldség alaplé - 1 teáskanál só - 1/2 teáskanál cukor - 2 db felszeletelt répa (karikákra szelve) - 500g gomba (kisebbeket válogassunk) megtisztítva - tojásmentes durum tészta pl. fettucini, fusilli - friss petrezselyem a tálaláshoz Így készítsd el: A szejtán - Egy tálban keverd össze a glutént, a fokhagymát, és a füstölt paprikát. - A zöldség alaplevet és a szójaszószt keverd össze, majd öntsd a gluténhoz. Néhány mozdulattal gyúrd át - nem kell annyira akkurát