összes Vegetáriánus receptek - Vegán lettem

Még kapható a második,
      bővített kiadás!

Még kapható! Bliszkó Viktor: Vegetáriánus receptek; második, bővített kiadás



Próbálja ki, biztosan ízleni fog!

Vega Est

Padlizsános ajvár: a házi verziót semmi nem múlja felül

5 gluténmentes saláta: önálló fogásként is megállják a helyüket










Vegán lettem receptek

Vasaljuk ki a tényeket, avagy “Miért a növényi vas a legjobb?”

2018. február 25. Vegán lettem 

Vashiány okozta betegségek, fakó bőr és vérszegénység. Ez vár a vegánokra. Vagy mégsem? 2017-ben egy 59 forrásra hivatkozó tanulmányban cáfolták ezen hiedelmeket.   Az eredeti tanulmány szerzője és angol címe: Dr Justin Butler – Ironing out the facts (Why plant iron is the best) LINK az eredeti tanulmányhoz. Fordította: Kertész Tibor A fordítást lektorálta és a stilisztikai helyreigazítását végezte: Garai Attila (Biológus, az Orvosi továbbképző szemle szerkesztője)   Az egyik legelterjedtebb táplálkozási mítosz, hogy a vegetáriánusok és a vegánok esetében nagyobb a vashiányos vérszegénység kockázata, mivel nem fogyasztanak húst. Ez egyszerűen nem így van, és ebben számos nagy egészségügyi szervezet, mint a Brit Orvosok Szövetsége (BMA), az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Amerikai Dietetikusok Szövetsége (ADA) is egyetért. Azonban egyes ,,egészségügyi szervezetek, egészségügyi szakértők és táplálkozási szakírók továbbra is úgy népszerűsítik a vörös húst, mint a legjobb vasforrást. Egyikük sem említi azonban a húsban található vas egészségügyi kockázatait a növényi vassal szemben. Ez a cikk leleplezi ezt a nyugati társadalmakban élő mítoszt, amely a húst remek vasforrásként reklámozza, és elmagyarázza, miért jobb a növényi vas.   Mi a vas, és miért van rá szükségünk? A vas a vörösvérsejtekben található festékanyag, a hemoglobin alapvető eleme. Segíti az oxigén szállítását a test minden részébe, elengedhetetlen az élethez. Ha a vasbevitel alacsony, a vörösvérsejtekben lévő hemoglobin mennyisége csökkenhet, ami vashiányos vérszegénységhez vezethet. A tünetek közé tartozik a fáradékonyság, a gyengeség, a szédülés, a hidegérzet és a figyelemösszpontosítás zavara.   Mennyi vasra van szükségünk? Az Egyesült Királyságban a javasolt tápanyagbevitel (RNI) a felnőtt férfiak számára napi 8,7 mg, míg nők számára 50 éves korig napi 14,8 mg (Egészségügyi Minisztérium, 1991). A nőknek nagyobb a vasigényük, mert a menstruációval vasat is vesztenek. A fiatalabb és idősebb csoportokra vonatkozó RNI az alábbi táblázatban található: Ajánlott napi bevitel az Egyesült Királyságban Életkor mg vas 0-3 hónap 1,7 4-6 hónap 4,3 7-12 hónapos 7,8 1-3 év 6,9 4-6 év 6,1 7-10 év 8,7 Férfi, 11-18 év 11,3 Férfi, 19 év felett 8,7 Nő, 11-50 év 14,8 Terhes nő 27,0 Posztmenopauzális nő (50+ év) 8,7 Forrás: Egészségügyi Minisztérium, 1991.   Étrend-kiegészítők A vaspótló készítmények túladagolása székrekedéshez, hányingerhez, hányáshoz, gyomorfájáshoz vezethet, nagyon nagy dózis, különösen a gyermekeknél, akár végzetes is lehet (FSA, 2003). Továbbá nem minden vaspótló azonos. Például a két vegyértékű vasat tartalmazó vas(II)-szulfát (amelyet számos háziorvos felír) hányingert és székrekedést okozhat, valamint akadályozhatja az E-vitamin felszívódását. Az egyéb formák jobban tolerálhatók, például a vas-pikolinát, a vas-citrát és a vas-biszglicinát. A vas kiegészítők növényi formái, mint a Floradix és a Flavoravital, amelyeket bio- és gyógynövényboltokban árulnak, kíméletesek a szervezethez. A VVF (Vegetarian & Vegan Foundation, a cikk írója a szervezet tagja) azt javasolja, hogy forduljon táplálkozási szakértőhöz, mielőtt táplálékkiegészítőt alkalmazna. A legtöbb ember hozzájut az összes szükséges vashoz változatos és kiegyensúlyozott étrend fogyasztásával.   A vas fajtái Az élelmiszerekben kétféle vas van: Hem vas az állati szövetekben található. Ez a vas a hemoglobin (oxigént szállító fehérje a vérben) és a mioglobin (oxigént szállító molekula az izomban) része. A hem vas a vörös húsokban, baromfihúsban és halakban található vas körülbelül felét teszi ki. Nem hem vas alkotja a vastartalom másik felét az állati szövetekben és a teljes vastartalmat a növényi élelmiszerekben, a tejtermékekben (amelyek nagyon kis mennyiséget tartalmaznak) és a tojásban. Az átlagos brit étrendben található vas körülbelül 90 százaléka nem hem vas, a többi 10 százalék főleg a hús hemoglobinjából származó hem vas (Bull és Buss, 1980). Az Egyesült Királyság Élelmiszer Szabványügyi Hivatala (FSA) a 2003-as Országos Élelmiszer- és Táplálkozási Felmérésben vizsgálta a vasforrásokat, és megállapította, hogy az összes (hem és nem hem) vas 17 százaléka húsból, 3 százaléka halból, és 1 százaléka tejtermékekből származik. A táplálékban lévő vas túlnyomó többsége (több mint 75 százalék) növényi alapú élelmiszerekből származik. A gabonafélék (például a teljes kiőrlésű tészta, a barna rizs és a teljes kiőrlésű kenyér) teszik ki a legnagyobb hányadot 44 százalékkal (FSA, 2003a). Ez jól mutatja, hogy a legjelentősebb vasforrásaink a növényi élelmiszerek, a húsfogyasztók és a vegetáriánusok/­vegánok számára egyaránt.   A növényi táplálékok vastartalma A következő táblázat azt mutatja, hogy a növényi élelmiszerek bővelkednek vasban. A hüvelyesek (borsó, bab és lencse) és a szójatermékek (mint például a szójatej és a tofu) kiváló vasforrások. Ugyanígy a sötétzöld leveles zöldségek (mint a brokkoli, a kínai kel és a vízitorma), a dúsított reggeli gabonapelyhek, a teljes kiőrlésű gabonafélék (mint a teljes kiőrlésű kenyér, a barna rizs és a teljes kiőrlésű tészta), az aszalt gyümölcsök (pl. mazsola, szilva, kajszibarack és füge), a fekete melasz és a fekete csokoládé. Egyes növényi élelmiszerek vastartalma (átlagos adag) mg vas napi RNI százaléka Férfiak (8,7 mg) Nők (14,8 mg) Sült bab (135g) 1,9 22 13 Korpa pehely (40g) 9,7 111 66 Tofu (100g) 3,5 40 24 Vesebab (90 g) 1,8 16 12 Vörös lencse (120 g) 2,9 33 20 Spagetti (220g) 3,1 36 21 Barna rizs (180g) 0,9 10 6 Fodros káposzta (95g) 1,9 22 13 Brokkoli (85g) 0,9 10 6 Szezámmag (12g) 1,3 15 9 Tökmag (12g) 1,8 21 12 Aszalt szilva (hat darab, szárított, 48g) 1,2 14 8 Füge (három darab, szárított, 60g) 2,5 29 17 Forrás: FSA (Food Standards Agency) 2002. (További magas vastartalmú növényekről találsz infót a “Vitaminok és nyomelemek a növényekben” című cikkben.)   A vas felszívódása Mind a hem, mind a nem hem vas a vékonybélben szívódik fel, de különböző mechanizmusok segítségével. Úgy gondolják, hogy a hem vas a bél nyálkahártyáján (bélfalon) át jut a véráramba, ahol a vas lehasad róla, és egy központi vasraktárba jut a nem hem vassal együtt (Geissler és Powers, 2005). Ez a folyamat független attól, hogy mennyi vas van a szervezetben (vasstátusz) és hogy milyen összetevők vannak még a táplálékban. Ezért szívódik fel könnyebben a hem vas, mint a nem hem vas. Becslések szerint 15-35%-os a hem vas és 2-20%-os a nem hem vas felszívódása (Monsen, 1988). A nem hem vas felszívódása a belekben nagyon változó, olyan tényezőktől is függ, mint a vas státusz és más élelmiszerek jelenléte az étkezésben. Számos táplálkozási tényező befolyásolja a nem hem vas abszorpcióját. A nagy arányú felszívódás nem feltétlenül jó dolog, mivel nincs olyan mechanizmus, ami a felesleges vasat eltávolítaná a szervezetből. Más szavakkal, a növényekből származó vas előnyösebb a szervezet számára, mert a felszívódása biztonságosan szabályozott. Ezzel szemben az állati eredetű vas felhalmozódhat olyan mennyiségben, ami káros lehet (lásd a továbbiakban).   A vas felszívódását csökkentő tényezők Fitát A fitát (inozitol-hexafoszfát) hántolatlan gabonaszemekben, magvakban és hüvelyesekben található (amelyek szintén gazdag vasforrások); A korpa különösen gazdag forrás. A fitát erősen megköti a vasat és más ásványi anyagokat (beleértve a kalciumot, a magnéziumot és a cinket), és hiányt okozhat, ha ezeknek az ásványi anyagoknak a bevitele nem kielégítő. Például a harmadik világban azért gyakori a vashiány a gyerekek körében, mert alacsony a vasfelszívódás a rizsből, kukoricából, búzából, zabból vagy cirokból készült kásákból, gabonapelyhekből (Hurrell és mtsai, 2003). Számos lehetőség van a fitát hatásainak leküzdésére. Segíthet, ha a vasban gazdag élelmiszereket magas C-vitamin-tartalmú ételekkel együtt fogyasztjuk (lásd lent). A főzés is növelheti a rendelkezésre álló vas mennyiségét (Viadel és mtsai., 2006; Bishnoi és mtsai 1994). Egy tanulmány kimutatta, hogy 48 különböző zöldség közül 37 szolgáltatott több vasat főzés után (Yang és mtsai, 2002). A rendelkezésre álló vas mennyisége a főtt brokkoliban ötszörösére, a főtt káposztában háromszorosára növekedett. A kenyér fermentálási (kovászolási) időtartamának növelése szintén csökkenti a fitáttartalmat (Nävert és mtsai., 1985). A gabonák, a magvak és a hüvelyesek csíráztatása szintén hatékony módszer, mivel a fitát a csírázásnál felszabadul. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a csíráztatás és a hántolás akár 92 százalékkal csökkentette a fitáttartalmat a rizsben és a mungóbabban (Marero és mtsai, 1991) és 20-62 százalékos mértékben növelte a vasabszorpciót a különböző gabonákból és hüvelyesekből (Hemalatha és mtsai., 2007). Ne feledjük azonban, hogy a teljes kiőrlésű kenyér és a barna rizs két-háromszor annyi vasat tartalmaz, mint a fehér kenyér vagy a fehér rizs (Craig és mtsai 1994). Tehát ha a teljes kiőrlésű gabonákból kisebb arányú is a felszívódás, a szervezetbe jutó vas mennyisége így is közel azonos. Magasabb vitamin-, ásványianyag- és rosttartalmuk miatt ezek az élelmiszerek jobb hatással vannak egészségünkre.   Polifenolok és a tannin A polifenolok a növényekben található kémiai anyagok egy csoportja. Antioxidáns tulajdonságokkal rendelkeznek, ami olyan jelentős egészségügyi előnyökkel jár, mint a szív- és érrendszeri betegségek (CVD) és a rák kockázatának csökkentése. A tanninok (avagy csersavak) a polifenolok egyik csoportja, például a teában és a vörösborban találhatóak meg. A nem hem vassal komplexeket képeznek, amelyek csökkenthetik a vasfelszívódást (Brune és mtsai., 1989). A tanninok ilyen hatása aggaszthatja azokat, akik rendszeresen fogyasztanak bort az étkezésekhez, viszont a borban lévő alkohol fokozhatja a vas felszívódást (a gyomorsav-kiválasztás stimulálásával), és egyes kutatók megállapították, hogy a vörösborban lévő fenolok hatása aligha befolyásolja jelentősen a szervezet vasegyensúlyát (Cook és mtsai., 1995). Egymásnak ellentmondó információink vannak arról, hogyan hat a teázás a vasstátuszra. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a teafogyasztás nem befolyásolja a vasstátuszt egészséges, kiegyensúlyozottan táplálkozó és elegendő raktározott vassal rendelkező embereknél (Temme és Hoydonck, 2002; Nelson és Poulter, 2004). Ha aggódik a vasszintje miatt és teát fogyaszt az étkezésekhez (vagy csak a reggelihez), fogyasszon inkább frissen facsart narancslevet (a C-vitamin-tartalom fokozza a vas felszívódását), és a teázással várjon legalább egy órát az étkezés után.   Kalcium Egyes tanulmányok azt mutatják, hogy a tehéntej fogyasztása étkezés közben csökkentheti a vas felszívódását. Ez a gátló hatás valószínűleg összefügg a tejben lévő tejfehérjével, a kazeinnel (Hurrell és mtsai., 1989) és a kalciummal (Hallberg és mtsai., 1991). A fitáttal és a tanninnal ellentétben a kalcium egyaránt csökkenti a nem hem és a hem vas felszívódását (Fairweather-Tait, 2004), és ez a gátló hatás nem semlegesíthető sem C-vitaminnal, sem más savakkal. A szakértők szerint a kalcium azáltal akadályozza a vas felszívódását, hogy csökkenti a fitát bontását. Az egyik kísérletben mindössze 40 mg kalciumot adtak 80 g liszthez, és ez 50 százalékkal csökkentette a fitátbontást (Hallberg és mtsai., 1991). A kalciumnak emellett közvetlen vasfelszívódást gátló hatása is van. Ugyanebben a kísérletben 165 mg kalcium (például tej, sajt vagy kalcium-klorid formájában) 50-60 százalékkal csökkentette a vasfelszívódást. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a napi étkezéseinkben előforduló kalciummennyiség komoly hatással van a táplálkozásunkra. Ez nem jelenti azt, hogy korlátozni kell a kalciumbevitelt; a kalcium nagyon fontos ásványi anyag. Azonban a vasfelszívódásra gyakorolt kedvezőtlen hatása miatt ne igyon tehéntejet és ne fogyasszon kalcium tartalmú étrend-kiegészítőket étkezéskor.   Oxálsav Az oxálsav megtalálható számos növényben, például a spenótban, a mángoldban és cékla levelében. Teában, csokoládéban és egyéb kakaós termékekben is előfordul. Képes a kalciummal és a magnéziummal oldhatatlan sókat alkotni, amelyek csökkentik e fontos ásványi anyagok felszívódását. Egyes adatok arra mutatnak, hogy az oxálsav közvetlenül is akadályozhatja a vas felszívódását. Azonban a legújabb kutatási eredmények azt mutatják, hogy a gyümölcsökben és zöldségekben lévő oxálsav csekély hatással van a vasháztartásra (Bonsmann és mtsai., 2008).   A vas felszívódását elősegítő tényezők C-vitamin A gyümölcsökben és zöldségekben bőségesen megtalálható C-vitamin (aszkorbinsav) jelentősen növelheti a vasfelszívódást (Hunt és mtsai., 1990; Sharma és Mathur, 1995). Ezt a következő két mechanizmus által éri el: a vasat oldható, könnyebben felszívódó formába konvertálja, illetve kötést képez vele, így megakadályozza, hogy a vas a fitátokkal vagy tanninnal komplexeket alkosson (Fairweather-Tait, 2004). Már nyolc szem földieper vagy 200 ml narancslé C-vitamin-tartalma (75 mg) három-négyszeresére növelheti a vas felszívódását (Craig, 1994). Ha növelni szeretné a vasfelszívódás mértékét, helyettesítse a reggeli csésze teát vagy kávét egy pohár frissen facsart narancslével. Ha aggódik az alacsony vasszintje miatt, akkor próbálja együtt fogyasztani a magas C-vitamin-tartalmú és a vasban gazdag ételeket. Ebben segítenek alábbi javaslataink.   Hús Kimutatták, hogy kis mennyiségű hús (körülbelül 50 gramm) növeli a nem hem vas felszívódását olyan ételekben, amelyek nagy koncentrációban tartalmaznak fitátot, viszont C-vitaminban szegények (Baech és mtsai., 2003). Több kutatócsoport megpróbálta meghatározni a megfoghatatlan ,,hústényezőt. A potenciális jelöltek közé tartoznak bizonyos, húsban található aminosavak (a fehérjék építőkövei), amelyek átalakíthatják a nem hem vasat könnyebben felszívódó formába. Illetve lehet a hatás kiváltója az izomszövet egyik komponense, az L-alfa-glicero-foszfokolin (Armah és mtsai, 2008). Azonban a C-vitamin a nem hem vas felszívódását erősebben segíti elő, mint a hús (Baech és mtsai., 2003), és ha a C-vitamin-bevitel megfelelő, akkor a húsnak csak csekély hatása lehet. (Az állatok ételként, valamint tárgy és tulajdonstátuszában kezelését teljes mértékben elutasítja a blog a tulajdonosa, a cikk fordítója és lektora egyaránt. Az állatok nem tárgyak, nem alapanyagok, vagy alapanyag termelő gépek, ugyanakkor a tisztánlátás, a tárgyilagosság fontossága, és a hitelesség végett, a “hús” mint megszokott alapanyag kifejezés használatát az eredeti formájában hagytuk meg. – szerk.)   A vasstátusz mérése Az emberi test vasstátuszának értékelésére számos különböző módszer létezik. A két leggyakoribb módszer a hemoglobin és a szérumferritin mérése. A ferritin egy fehérje, amely három vegyértékű (ferri) vas formájában vasat tárol a szervezetben. A vérben lévő ferritin mennyisége tükrözi, hogy mennyi vasat tárol a szervezet későbbi felhasználásra. Lehetséges, hogy önnek normális a hemoglobinszintje, de közben alacsony a ferritinszintje. A ferritinszint hosszú távú vashiány miatt lehet alacsony, vagy ha a szervezet alultápláltság miatt fehérjehiányos állapotban van. Értelemszerűen a ferritinszint akkor magas, ha hosszú távon több vasat fogyasztunk a szükségesnél. Ha úgy gondolja, hogy túl kevés (vagy túl sok) a vas a vérében, vérvizsgálatot kérhet. A nyugati társadalmakban az alacsony vasszintet és a vashiányos vérszegénységet hosszan tartó vagy súlyos vérzés (például menstruáció), várandósság vagy a hirtelen növekedés okozza, nem az elégtelen táplálkozás. Túl magas vasszintet genetikai állapot, jelentős mennyiségű vérátömlesztés vagy a vaspótló készítmények túladagolása okozhat.   Állapot jelző Normál szint (egy liter vérben) Szérumferritin 30-300 mikrogramm Hemoglobin 120-180 gramm Forrás: Sharp, P. 2005.   Vashiány A vashiány a legelterjedtebb táplálkozási probléma a világon (Sharp, 2005). Valójában a világ népességének egynegyede vashiányos lehet, és körülbelül 500 millió ember szenved vashiányos vérszegénységben (Cook és mtsai., 1994). A tünetek közé tartozik a fáradékonyság, sápadtság és a legyengült immunrendszer. A vashiányos vérszegénységben szenvedő gyermekeknél a csökkent figyelem-összpontosító képesség iskolai problémákhoz is vezethet (Grantham-McGregor és Ani, 2001). Az FSA kijelenti, hogy vashiány szempontjából a következő csoportok a legveszélyeztetettebbek: hat hónapos kor feletti csecsemők, kisgyermekek, serdülők és terhes nők, mert nekik az átlagosnál több vasra van szükségük (FSA, 2003). Az elégtelen felszívódás okozhat gondot az idős embereknél és azoknál, akik vasfelszívódást gátló ételeket fogyasztanak. A menstruáló nők és akik kórosan sok vért veszítettek, szintén veszélyeztetettek. Egy, az Egyesült Királyságban végzett vizsgálat a menstruációs vérveszteséget és az étrendet vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy bár az étrend is fontos tényező, a menstruáció van a legjelentősebb hatással a vasstátuszra (Harvey és mtsai., 2005). Az FSA nem tartja a vegetáriánusokat és a vegánokat veszélyeztetett csoportnak.   Növényi étrendek és a vas A különböző vegetáriánus étrendeket vashiányos táplálkozásként jellemezték, bár számos tanulmány kimutatta, hogy valójában a rosszul megtervezett étrend okozza a problémát (Leitzmann, 2005). A jól kiegyensúlyozott vegetáriánus vagy vegán étrend rengeteg vasat biztosít. A nyugati társadalmakban a vegetáriánus vagy vegán étrend ugyanannyi vagy még több vasat tartalmazhat, mint a húst tartalmazó vegyes étrend (Harvey és mtsai., 2005; Hunt, 2003). A vegetáriánusok és a vegánok még a nagy rosttartalmú (és ezáltal sok fitátot tartalmazó) táplálékkal is hasonló mennyiségű vasat vittek be, mint a húsevők (Craig, 1994). Egy friss tanulmány összehasonlította 33 000 húsevő, 10 000 halfogyasztó, 18 000 vegetáriánus és 2500 vegán vizsgálati személy vasbevitelét, és megállapította, hogy a vegánok bevitele a legnagyobb. Őket a halfogyasztók és a vegetáriánusok követték, a húsevők bevitele volt a legalacsonyabb érték (Davey, és mtsai., 2003). A vegetáriánusok szervezete hajlamosabb kevesebb vasat raktározni (szérumferritin), mint a húsevőké. Ennek okai a következők lehetnek: a hem vas könnyebben felszívódik, mint a nem hem vas; a hús fokozza a nem hem vas felszívódását; illetve a vegetáriánus étrend nagyobb mértékben tartalmazhat olyan vasfelszívódást gátló összetevőket, mint a fitát, a csersav és a kalcium (Harvey és mtsai., 2005). Ennek ellenére a vegetáriánusok között nem gyakoribb a vashiányos vérszegénység előfordulása. A Brit Orvostársaság és az Amerikai Dietetikus Társaság (British Medical Association és az American Dietetic Association) egyetért abban, hogy a vegetáriánusoknak nincs nagyobb esélyük a vashiányra, mint a húsevőknek (BMA, 1986, American Dietetic Association, 2003). Bár a vegetáriánusok szervezete kevesebb vasat raktároz, ennek kedvezőtlen egészségügyi hatását nem mutatták ki a változatos vegetáriánus étrendek egyikéről sem a fejlett országokban. Valójában a mérsékelten kevesebb vas raktározása csökkenti bizonyos krónikus betegségek kockázatát (Hunt, 2003). Ismert tény, hogy sok húsfogyasztónál vastöbblet keletkezik, ami növeli a szív- és érrendszeri megbetegedések (CVD) és bizonyos rákos megbetegedések kockázatát (Leitzmann, 2005).   Túl sok a jóból? A túl sok vas a szervezetben mérgező. Ennek ellenére széles körben elterjedt az a meggyőződés, hogy minél több vas van az étrendben, annál jobb. Egyes táplálkozási és dietetikai tankönyvekbe ezt még mindig beleírják. Számos tanulmány azt mutatja, hogy a jelentős vastöbblettel rendelkező betegek esetében nagyobb a szív- és érrendszeri betegségek (CVD), bizonyos daganatos betegségek és más egészségügyi problémák előfordulásának aránya. Vastöbbletet egy örökletes állapot is okozhat (veleszületett hemokromatózis), ami 250 emberből egyet érint (észak-európai származásúaknál) (Burke és mtsai., 2000). Általában a máj csak annyi vasat tárol, amennyi az új vörösvérsejtek létrehozásához szükséges. Ha a szervezetbe túl sok vas szívódik fel (ami ebben a betegségben előfordulhat), akkor ez felhalmozódik a májban, illetve más szövetekben és szervekben is lerakódik. A vastúltengés olyan kellemetlen tüneteket okozhat, mint a hányinger, hasi fájdalom, székrekedés és ízületi fájdalom. Májkárosodáshoz, szívelégtelenséghez és cukorbetegséghez is vezethet (NHS Direct, 2008). A férfiakra veszélyesebb a veleszületett hemokromatózis, mert nem veszítenek rendszeresen vért (és egyben vasat), mint a nők a menstruáció során. Ez a körülmény is azt mutatja, hogy bizony a jóból is megárthat a sok.   Vasban gazdag receptek A következő ételek segítenek fokozni a vasbevitelt a vasban gazdag és a vasfelszívódást elősegítő táplálékok kombinálásával.   ReggeliSült bab és/­vagy tofu-,,rántotta teljes kiőrlésű pirítóssal - Zabkása szója-, rizs- vagy zabtejjel, aszalt gyümölcsökkel (például füge vagy aszalt szilva) és lenmaggal a tetején - Frissen facsart narancs- vagy grépfrútlé a fentiekkel   EbédVízitorma saláta datolyával, pirított tökmaggal és narancsszeletekkel - Babsaláta (konzerv vegyes bab, zeller, olívaolaj, fokhagyma, citromlé, petrezselyem és kakukkfű), zöld salátával, koktélparadicsommal és teljes kiőrlésű zsemlével - Teljes kiőrlésű pita humusszal, vöröshagymával és pirospaprika szeletekkel töltve - Gyümölcslé és/­vagy gyümölcs   VacsoraPirított zöldségek (brokkoli, zöldpaprika, pak-choi (bordáskel), cukorborsó) szezámmag, napraforgómag, tökmag és kesudió, quinoa ágyon felszolgálva - Teljes kiőrlésű spagetti bolognai szójamártással (vesebab, cukkini, hagyma, paradicsom, paprika és gomba, bazsalikommal és oregánóval elkészítve) - Spenót és csicseriborsó curry, lencse dhal (fűszeres indiai egytálétel) és teljes kiőrlésű csapáti (indiai lepénykenyér) - Gyümölcslé és/­vagy gyümölcs   A vas és a szívbetegség A gyanú, hogy a túl sok vas növelheti a szívbetegség kockázatát, először a Lancet-ben jelent meg 1981-ben (Sullivan, 1981). Sullivan felvetette, hogy a menstruációs vérveszteség lehet a felelős a változókor előtt álló nőknél észlelt alacsonyabb szívbetegség-kockázatért az azonos korú férfiakhoz képest. Azóta más tanulmányok is megerősítették, hogy a vastöbblet növeli a CVD kockázatát (Salonen és mtsai., 1992). Ahogy a nőknél a menstruáció, az önkéntes véradás is jelentős vérveszteséget okoz, ami befolyásolhatja a raktározott vas mennyiségét. 1997-ben három különböző vizsgálat is kimutatta, hogy a rendszeres véradás csökkentette a szívbetegség és a stroke kockázatát (Tuomainen és mtsai., 1997; Meyers és mtsai., 1997; Kiechl és mtsai., 1997). A véradás során elveszített vas lehet a kockázatcsökkenés oka. Egy újabb tanulmány azt mutatta, hogy a gyakori véradás és az ezzel járó alacsonyabb vasszint javította az érrendszeri funkciókat és csökkentette az oxidatív stresszt a donoroknál (Zheng és mtsai., 2005). Az elmélet szerint a vas elősegíti a szabad gyököknek nevezett káros molekulák termelődését, amelyek oxidálhatják (károsíthatják) az artériák belső felületét, így növelve a CVD kockázatát. Ezek az eredmények még jobban alátámasztják a magas vasszint és a CVD összefüggését. |Más tanulmányok azonban arra a következtetésre jutottak, hogy nincs kapcsolat a vasstátusz és a CVD között. A British Medical Journal-nek írt levelükben finn kutatók kifogásolták ezt a következtetést, és bebizonyították, hogy minden ilyen tanulmányban megbízhatatlan módon mérték a vasstátuszt (a szérum vaskoncentrációját, illetve a transzferintelítettséget), vagy egyéb tervezési hibát követtek el (Hemilä és Paunio, 1997). Az összefüggést kételyek nélkül elfogadó néhány kutató javasolta: csökkenteni kell a raktározott vas mennyiségét, hogy csökkentsük a CVD kockázatát. Egyes kutatók szerint elegendő bizonyítékunk van ahhoz, hogy a vas mesterséges pótlása helyett inkább a véradás fontosságát hangsúlyozzuk. Mások azonban óvatosságra intenek, mert az emberiség jelentős részét érintő hiánybetegség esetében különösen stabil tudományos alapok kellenek a jelenlegi stratégia megváltoztatásához (Sempos, 2002). Nyilvánvaló, hogy több kutatásra van szükség. Az a legésszerűbb, ha kiegyensúlyozott vegetáriánus vagy vegán étrenden élünk, amely sok, magas vastartalmú növényt tartalmaz.   A vas és a cukorbetegség A hemokromatózisban szenvedő betegek akár 65%-ánál is diabétesz alakulhat ki (Adams és mtsai., 1991). Mivel ezeknek a betegeknek a szöveteiben felhalmozódik a vas, ebből arra lehetett következtetni, hogy a vastúltengés cukorbetegséget okozhat. A vasbevitel és a cukorbetegség vizsgálata során kiderült, hogy míg a szervezet összes vasbevitele nincs összefüggésben a cukorbetegséggel, addig a vörös húsból származó hem vas esetében fennáll az összefüggés (Jiang és mtsai., 2004). A hem vas szabályozatlanul szívódik fel, és idővel felgyülemlik a testben. Mint már említettük, a vas katalizálhatja a szabad gyökök képződését. Ezek a káros molekulák a cukorbetegség (Oberley, 1988; Wolff, 1993) és más betegségek kialakulásában is szerepet játszanak. Új kutatások a terhes nők magas vasszintje és a terhességi cukorbetegség közötti összefüggést is jelezték. A vizsgálat szerzői arra a következtetésre jutottak, hogy a vaspótló tablettákból származó vastöbblet szerepe a terhességi cukorbetegség kialakulásában további vizsgálatokat kíván (Afkhami-Ardekani és Rashidi, 2008). Összefoglalva, a kutatás azt mutatja, hogy az inzulinrezisztencia és a diabétesz közvetlenül kapcsolódik a vastúltengéshez. A jó hír az, hogy a vegetáriánusok és a vegánok esetében ritkább az inzulinrezisztencia és a cukorbetegség, mint a húsevőknél (Kuo és mtsai., 2004). Meg kell jegyezni, hogy a vegánok étrendje nem hem vasat tartalmaz, amely szabályozottabb módon szívódik fel, mint a hem vas. Egy 30 vegetáriánust és 30 húsevőt összehasonlító tanulmány kimutatta, hogy a vegetáriánusoknak megfelelő, de alacsonyabb a vasszintjük, mint a húsevőknek. Kevesebb vegetáriánus szenved inzulinrezisztenciában (Hua és mtsai., 2001). Összefoglalva, a vegetáriánusok és a vegánok szervezete hajlamos kevesebb vasat tárolni, mint a húsevőké, mégsem gyakoribb közöttük a vashiányos vérszegénység. Ezzel szemben jól tudjuk, hogy sok húsevő vas többlettel rendelkezik, ami növeli a CVD és a rák kockázatát (Leitzmann, 2005).   Baby blues Az élet első hat hónapjában a csecsemőknek csak az anyatejre (vagy speciálisan összeállított tejpótlóra) van szükségük, amely megfelelő mennyiségben tartalmaz vasat. Hat hónapos kor után a csecsemők táplálkozási szükségleteit önmagában az anyatej már nem elégíti ki. Például a 4-6 hónapos korban 4,3 mg-os napi vasigény 6 hónapos kor felett 7,8 mg-ra emelkedik. A csecsemők vérszegénységének elsődleges oka a nem megfelelő (túl korai vagy túl késői) elválasztási időpont, illetve a kiegyensúlyozatlan étrend. A helyzetet tovább rontja, hogy a tehéntej-allergia emésztőrendszeri vérzéshez vezethet, és a rektális (végbéli) vérzésnek is jól ismert okozója (Willetts és mtsai., 1999). A tejallergia okozta emésztőszervi vérzés gyakran olyan kis mennyiségű, hogy a vérveszteség nem észlelhető, de idővel vashiányos vérszegénységet okozhat. 52 csecsemő vizsgálata (akik közül 31-et szoptattak és 21-et tápszerrel tápláltak) megállapította, hogy a tehéntej bevezetése az étrendbe bélrendszeri vérveszteséggel és táplálkozási szempontból jelentős vasveszteséggel járt (Ziegler és mtsai, 1990). Frank Oski, a Johns Hopkins Orvosegyetem gyermekgyógyászati tanszékének korábbi vezetője úgy gondolja, hogy az Egyesült Államokban a tehéntej-allergia által okozott emésztőrendszeri vérzés felelős a vashiányos esetek feléért a csecsemők között (Oski, 1996). Ez megdöbbentően nagy szám, mivel a 2 éven aluliak több mint 15 százaléka szenved vashiányos vérszegénységben az Egyesült Államokban.   Összefoglalás: - A vas a vörösvérsejtek hemoglobinjának létfontosságú eleme, amely segít az oxigént a test minden részébe eljuttatni. - Az Egyesült Királyságban az ajánlott vasbevitel felnőtt férfiaknak napi 8,7 mg, a nőknek 50 éves korig napi 14,8 mg. - A kiegyensúlyozott és változatos étrend a legtöbb ember számára biztosítja a szükséges mennyiségű vasat. - A túl sok vas székrekedést, hányingert, hányást és gyomorfájást okozhat, nagyon magas dózis halálos is lehet, különösen gyermekeknél. - A vas(II)-szulfát tartalmú vaspótló tabletta székrekedést és hányingert okozhat. - A táplálékban kétféle vas van: a húsból származó hem vas és a növényekből származó nem hem vas. - Az étkezéssel bevitt vas legnagyobb része (több mint 75 százalék) növényi táplálékból származik. - Jó vasforrások a hüvelyesek (borsók, babok és lencsék), a szójából készült termékek (szójatej és tofu), a sötétzöld leveles zöldségek (petrezselyem, brokkoli, pak-choy (bordáskel) és vízitorma), a dúsított gabonareggelik, a teljes kiőrlésű gabona (teljes kiőrlésű kenyér és tésztafélék), az aszalt gyümölcsök (mazsola, aszalt szilva, aszalt kajszibarack), a fekete melasz és az egyszerű fekete csokoládé. - A hem vas felszívódása független a szervezet vasszintjétől és a táplálék többi összetevőjétől. - A nem hem vas felszívódása számos tényező függvénye, beleértve a vasstátuszt és az étrend többi összetevőjét is. - Az állati eredetű és az étrend-kiegészítőkből származó vas ártalmas mennyiségben is felhalmozódhat. - A hántolatlan gabonákból, illetve a magokból és hüvelyesekből származó fitátok megkötik a vasat és akadályozzák a felszívódását. A fitáttartalom fermentálással, főzéssel és csíráztatással csökkenthető. - A teában lévő tanninok csökkenthetik a vas felszívódását. Kerülje a tea fogyasztást étkezés közben. - A tehéntej (kazein és kalcium) csökkentheti a vas felszívódását. Kerülje a tehéntej fogyasztását és a kalcium tartalmú étrend-kiegészítőket étkezés közben. - A spenótban, mángoldban, céklában jelenlévő oxálsavnak kis jelentősége van a vas felszívódásában. - A szójafehérje akadályozhatja a vasfelszívódást, bár ez a hatás csökkenthető a fitáttartalom csökkentésével. - A gyümölcsökben és zöldségekben lévő C-vitamin jelentősen javíthatja a vas felszívódását. A 200 ml narancslében lévő C-vitamin három-négyszeresére növelheti az abszorpciót. - Kis mennyiségű hús növelheti a nem hem vas felszívódását magas fitáttartalmú, alacsony C-vitamin-tartalmú étrend esetén, de a C-vitamin jobban elősegíti a vas felszívódását, mint a hús. - A vasstátusz a hemoglobin és szérumferritin mérésével állapítható meg. - A nyugati társadalmakban alacsony vasszintet és vérszegénységet általában hosszan tartó vagy súlyos vérzés (pl. menstruáció), várandósság vagy a gyermekek esetében a hirtelen növekedés okoz, és nem a rossz táplálkozás. - Túl magas vasszintet okozhat genetikai állapot, nagymértékű vérátömlesztés vagy (ritkábban) vaspótló készítmények túladagolása. - Az alacsony vasszint a leggyakoribb táplálkozási probléma világszerte. Tünetei: fáradékonyság, sápadtság, legyengült immunrendszer, csökkent figyelem-összpontosító képesség. - A veszélyeztetett csoportok közé tartoznak a hat hónaposnál idősebb csecsemők, a kisgyermekek, a serdülők és a várandós nők, valamint az idősek és azok, akik a vas felszívódását gátló élelmiszereket fogyasztanak. A nők menstruációja és a kóros vérveszteség is kockázatot jelent. - A kiegyensúlyozott vegetáriánus vagy vegán étrend ugyanannyi vagy több vasat szolgáltat, mint a húst tartalmazó vegyes étrend. - A vegetáriánusok szervezete hajlamos kevesebb vasat felhalmozni, mint a húsevőké, de a vashiányos vérszegénység nem gyakoribb a vegetáriánusok között. - A mérsékelten alacsonyabb vasszint csökkentheti a krónikus betegségek kockázatát. - A szervezetben lévő túl sok vas mérgező. A tünetek közé tartozik a hányinger, hasi fájdalom, székrekedés és ízületi fájdalom. Májkárosodást, szívelégtelenséget és cukorbetegséget is okozhat. - A túl sok vas növeli a szív- és érrendszeri betegségek, az inzulinrezisztencia és a cukorbetegség kockázatát. - A csecsemők vérszegénységét a túl korai vagy túl késői elválasztás, illetve a tehéntej-allergia következtében fellépő gyomor-bél rendszeri vérzés okozhatja.   REFERENCIÁK - Adams, P.C., Kertesz, A.E. and Valberg, L.S. 1991. Clinical presentation of hemochromatosis: a changing scene. American Journal of Medicine. 90, 445-9. - Afkhami-Ardekani, M. and Rashidi, M. 2008. Iron status in women with and without gestational diabetes mellitus. Journal of Diabetes and its Complications. 2008 Jan 4. [Epub ahead of print]. - American Dietetic Association; Dieticians of Canada. 2003. Position of the American Dietetic Association and Dieticians of Canada: Vegetarian diets. Journal of the American Dietetic Association. 103 (6) 748-65. - Armah, C.N., Sharp, P., Mellon, F.A., Pariagh, S., Lund, E.K., Dainty, J.R., Teucher, B. and Fairweather-Tait, S.J. 2008. L-alpha-glycerophosphocholine contributes to meat’s enhancement of nonheme iron absorption. Journal of Nutrition. 138 (5) 873-877. - Baech, S.B., Hansen, M., Bukhave, K., Jensen, M., S?rensen, S.S., Kristensen, L., Purslow, P.P., Skibsted, L.H. and Sandström, B. 2003. Nonheme-iron absorption from a phytate-rich meal is increased by the addition of small amounts of pork meat. American Journal of Clinical Nutrition. 77 (1) 173-9. - Bishnoi, S., Khetarpaul, N. and Yadav, R.K. 1994. Effect of domestic processing and cooking methods on phytic acid and polyphenol contents of pea cultivars (Pisum sativum). Plant Foods for Human Nutrition. 45 (4) 381-388. - BMA, 1986. Diet, nutrition and health. BMA Report 4.11. - Bonsmann (genannt), S.S., Walczyk, T., Renggli, S. and Hurrell, R.F. 2008. - Oxalic acid does not influence nonhaem iron absorption in humans: a comparison of kale and spinach meals. European Journal of Clinical Nutrition. 62 (3) 336-341. - Brune, M., Rossander, L. and Hallberg, L. 1989. Iron absorption and phenolic compounds: importance of different phenolic structures. European Journal of Clinical Nutrition. 43 (8) 547-57. - Bull, N.I., Buss, D.H. 1980. Haem and Non-haem Iron in British Diets. Journal of Human Nutrition. 34, 141-145. - Burke, W., Cogswell, M.E., McDonnell, S.M. and Franks, A. 2000. Public Health Strategies to Prevent the Complications of Hemochromatosis. In: Khoury, M.J., Burke and Thomson, E.J. eds. Genetics and Public Health in the 21st Century: using genetic information to improve health and prevent disease. London: Oxford University Press. - Cook, J.D., Skikne, B.S. and Baynes, R.D. 1994. Iron deficiency. The global perspective. Advances in Experimental Medicine and Biology. l356, 219 -228. - Craig, W. J. 1994. Iron Status of Vegetarians. American Journal of Clinical Nutrition. 59, Supp, p 1233S-7S. - Davey, et al., 2003. EPIC-Oxford: lifestyle characteristics and nutrient intakes in a cohort of 33 883 meat-eaters and 31 546 non meat-eaters in the UK. Public Health Nutrition. 6 (3) 259-69. - Department of Health (1991) Dietary Reference Values for Food Energy and Nutrients for the United Kingdom. London: HMSO. - Fairweather-Tait S.J. 2004. Iron nutrition in the UK: getting the balance right. Proceedings of the Nutrition Society. 63 (4) 519-28. - FSA, 2002. McCance and Widdowsons The Composition of Foods, 6th summary edition. Cambridge, England, Royal Society of Chemistry. - FSA, 2003. Food Standards Agency: Expert Group on Vitamins and Minerals. Safe Upper Levels for Vitamins and Minerals. London: Food Standards Agency. - FSA, 2003a. Henderson, L., Irving, K., Gregory, J., Bates, C.J., Prentice, A., Perks, J., Swan, G. and Farron, M. National Diet and Nutrition Survey: adults aged 19 to 64 years: Vitamin and mineral intake and urinary analytes. London: TSO. Volume 3. - Geissler, C. and Powers, H. eds. 2005. Human Nutrition. 11th ed. [CD-ROM] London: Elsevier Churchill Livingstone. Figure 12.3. - Grantham-McGregor, S. and Ani, C. 2001. A review of studies on the effect of iron deficiency on cognitive development in children. Journal of Nutrition. 131 (2S-2) 649S-666S; discussion 666S-668S. - Hallberg, L., Brune, M., Erlandsson, M., Sandberg, A-S. and Rossander-Hulthen, 1991. Calcium: effect of different amounts on non-heme and heme-iron absorption in humans. American Journal of Clinical Nutrition. 53, 112-119 - Harvey, L.J., Armah, C.N., Dainty, J.R., Foxall, R.J,, John Lewis, D., Langford, N.J., Fairweather-Tait, S.J., Hemalatha, S., Platel, K. and Srinivasan, K. 2005. - Impact of menstrual blood loss and diet on iron deficiency among women in the British Journal of Nutrition. 94 (4) 557-564. - Hemalatha, S., Platel, K. and Srinivasan, K. 2007. Influence of germination and fermentation on bioaccessibility of zinc and iron from food grains. European Journal of Clinical Nutrition. 61 (3) 342-8. - Hemilä, H. and Paunio, M. 2007. Blood donation, body iron stores, and risk of myocardial infarction. Confidence intervals and possible selection bias call study results into question. British Medical Journal. 314 (7097) 1830-1831. - Hua, N.W., Stoohs, R.A. and Facchini, F.S. 2001. Low iron status and enhanced insulin sensitivity in lacto-ovo vegetarians. British Journal of Nutrition. 86 (4) 515-519. - Hunt, J.R., Mullen, L.M., Lykken, G.I., Gallagher, S.K. and Nielsen, F.H. 1990. - Ascorbic acid: effect on ongoing iron absorption and status in iron-depleted young women. American Journal of Clinical Nutrition. 51 (4) 649-655. - Hunt, J.R. 2003. Bioavailability of iron, zinc, and other trace minerals from vegetarian diets. American Journal of Clinical Nutrition. 78 (3) 633S-639S. - Hurrell, R.F., Lynch, S.R., Trinidad, T.P., Dassenko, S.A. and Cook, J.D. 1989. - Iron absorption in humans as influenced by bovine milk proteins. American Journal of Clinical Nutrition. 49, 546-552. - Hurrell, R.F., Reddy, M.B., Juillerat, M.A. and Cook, J.D. 2003. Degradation of phytic acid in cereal porridges improves iron absorption by human subjects. American Journal of Clinical Nutrition. 77 (5) 1213-1219. - Jiang, R., Ma, J., Ascherio, A., Stampfer, M.J., Willett, W.C. and Hu, F.B. 2004. - Dietary iron intake and blood donations in relation to risk of type 2 diabetes in men: a prospective cohort study. American Journal of Clinical Nutrition. 79 (1) 70-75. - Kiechl, S., Willeit, J., Egger, G., Poewe, W. And Oberhollenzer, F. 1997. Body iron stores and the risk of carotid atherosclerosis: prospective results from the Bruneck study. Circulation. 96, 3300-3307. - Kuo, C.S., Lai, N.S., Ho, L.T. and Lin, C.L. 2004. Insulin sensitivity in Chinese ovo-lactovegetarians compared with omnivores. European Journal of Clinical Nutrition. 258 (2) 312-316. - Leitzmann C., 2005. Vegetarian diets: what are the advantages? Forum on Nutrition. (57) 147-156). - Marero, L.M., Payumo, E.M., Aguinaldo, A.R., Matsumoto, I. and Homma, S. 1991. The antinutritional factors in weaning foods prepared from germinated legumes and cereals. Lebensmittelwissenschaft Technol. 24, 177-81. - Meyers, D.G., Strickland, D., Maloley, P.A., Seburg, J.K., Wilson, J.E. and McManus, B.F. 1997. Possible association of a reduction in cardiovascular events with blood donation. Heart. 78, 188-193. - Monsen, E.R. 1988. Iron nutrition and absorption: dietary factors which impact iron bioavailability. Journal of the American Dietetic Association. 88 (7) 786-90. - Nävert, B., Sandström, B. and Cederblad, A. 1985. Reduction of the phytate content of bran by leavening in bread and its effect on zinc absorption in man. British Journal of Nutrition. 53 (1) 47-53. - Nelson, M. and Poulter, J. 2004. Impact of tea drinking on iron status in the UK: a review. Journal of Human Nutrition and Dietetics. 17 (1) 43-54. - NHS Direct, 2008. Haemochromatosis [online]. Available from: www.nhsdirect.nhs.uk/­articles/­article.aspx?articleId=­2521§ionId=­1 [Accessed May 1 2008]. - Oberley, L.W. 1988. Free radicals and diabetes. Free Radicals Biology and Medicine. 5, 113-124. - Oski, F.A. 1996. Dont Drink Your Milk. New York: TEACH Services Inc. Salonen, J.T., Nyyssönen, K., Korpela, H., Tuomilehto, J., Seppänen, R. and Salonen, R. 1992. High stored iron levels are associated with excess risk of myocardial infarction in eastern Finnish men. Circulation. 86 (3) 803-811. - Sempos C.T. 2002. Do body iron stores increase the risk of developing coronary heart disease? American Journal of Clinical Nutrition. 76, 3, 501-503. - Sharma, D.C. and Mathur, R. 1995. Correction of anemia and iron deficiency in vegetarians by administration of ascorbic acid. Indian Journal of Physiology and Pharmacology. 39 (4) 403-406. - Sharp, P. 2005. Minerals and trace elements. In: Geissler, C. and Powers, H. eds. Human Nutrition. 11th edition. London: Elsevier Limited, 240. - Sullivan, J.L. 1981. Iron and the sex difference in heart disease risk. Lancet. 1(8233) 1293-1294. - Temme, E.H. and Van Hoydonck. P.G. 2002. Tea consumption and iron. European Journal of Clinical Nutrition. 56 (5) 379-86. - Tuomainen, T-P., Salonen, R., Nyyssonen, K. and Salonen, J.T. 1997. Cohort study of relation between donating blood and risk of myocardial infarction in 2682 men in eastern Finland. British Medical Journal. 314, 793-794. - Viadel, B., Barberá, R. and Farré, R. 2006. Calcium, iron and zinc uptakes by Caco-2 cells from white beans and effect of cooking. International Journal of Food Science and Nutrition. 57 (3-4) 190-197. - Willetts, I.E., Dalzell, M., Puntis, J.W. and Stringer, M.D. 1999. Cows milk enteropathy: surgical pitfalls. Journal of Pediatric Surgery. 34 (10) 1486-8. - Wolff, S.P. 1993. Diabetes mellitus and free radicals. Free radicals, transition metals and oxidative stress in the aetiology of diabetes mellitus and complications. British Medical Bulletin. 49, 642-652. - Yang, R-Y., Tsou, S. T. S., and Lee, T-C. 2002. Effect of cooking on in vitro iron bioavailability of various vegetables. In: Lee T-C. and Ho C-T. eds. Bioactive compounds in foods, effects of processing and storage. ACS Symposium Book Series 816. American Chemical Society. 130-142. - Zheng, H., Cable, R., Spencer, B., Votto, N., Katz, S. D. (2005). Iron Stores and Vascular Function in Voluntary Blood Donors. Arteriosclerosis, Thrombosis, and Vascular Biology. 25: 1577-1583. - Ziegler, E.E., Fomon, S.J., Nelson, S.E., Rebouche, C.J., Edwards, B.B., Rogers, R.R. and Lehman, L.J. 1990. Cow milk feeding in infancy: further observations on blood loss from the gastrointestinal tract. The Journal of Pediatrics. 116 (1) 11-8.

Biofizikai lehetőségeink a világ élelmezésére további erdőirtások nélkül

2018. február 9. Vegán lettem 

2016 áprilisában publikáltak egy tanulmányt, amely 67 forrásra támaszkodva vezeti le, hogy fenntarthatóság szempontjából melyik étrend az, amelyik a bolygónk maradék erdeinek védelmében a legmegfelelőbb.   Az eredeti tanulmány szerzői és angol címe: Karl-Heinz Erb, Christian Lauk, Thomas Kastner, Andreas Mayer, Michaela C. Theurl & Helmut Haberl: Exploring the biophysical option space for feeding the world without deforestation. Nat. Commun. 7:11382 doi: 10.1038/­­ncomms11382 (2016). LINK az eredeti tanulmányhoz.   Fordította: Kertész Tibor A fordítás szakmai lektora: Farkas Richárd (PTE Közgazdaságtudományi kar) A fordítás stilisztikai helyreigazítását végezte: Garai Attila (Biológus, az Orvosi továbbképző szemle szerkesztője) Köszönjük mindannyiótoknak az áldozatos munkát!   Kivonat A világ megmaradt erdőinek védelme kiemelt cél. Tanulmányunkban felmérjük a biofizikai lehetőségeket arra vonatkozólag, hogyan élelmezzük az emberiséget 2050-ben további erdők kiirtása nélkül. Szisztematikusan ötvözzük a jövőbeni terméshozamokra, a mezőgazdasági területekre, az állatállomány takarmányozására és az emberi étrendre vonatkozó reális feltételezéseket. Minden egyes forgatókönyv esetében meghatározzuk, hogy a növényi termékek kínálata fedezi-e a keresletet, és hogy a legeltetési intenzitás elfogadható határokon belül marad-e. Megállapítottuk: számos lehetőség létezik arra, hogy 2050-ben erdőirtás nélkül elérhető legyen a megfelelő globális élelmiszer-ellátás, még alacsony terméshozamok mellett is. Az egyes forgatókönyvek nagymértékben különböznek a biomassza-termelés, a termőterület iránti igény és a legeltetési intenzitás tekintetében, elsősorban az emberi étrend mennyiségi és minőségi szempontjaitól függően. A legeltetési korlátok erősen behatárolják az lehetőségeket. Ha nem számolunk emberi beavatkozással a természetes vagy félig természetes állapotú területeken, akkor a kereskedelem volumene növekedni fog azokban a forgatókönyvekben, ahol a táplálkozási módok globálisan egymáshoz konvergálnak, ezáltal csökken számos régió esélye arra, hogy élelmiszerekből önellátó legyen.   Előszó A földterületek felhasználása számos, egymással összefüggő kihívással néz szembe a jövőben. A szárazföldi ökoszisztémák kulcsszerepet játszanak a globális éghajlati rendszerben, a globális biológiai sokféleség jelentős részét tartják el, és olyan ökoszisztéma-szolgáltatásokat nyújtanak, amelyek nélkülözhetetlenek az emberiség számára. E szolgáltatásokon az élelmiszereket, a rostanyagokat, az energiát, a víz- és levegőtisztítást, a mikroklíma szabályozását és a természetes veszélyektől való védelmet1 értjük. A Föld szárazföldi, jégmentes felületének háromnegyedét jelenleg az emberiség használja,2,3 és a globális potenciális nettó elsődleges termelés (NPPpot, az ember távollétében is aktív elsődleges termelők, pl. a növények éves nettó szervesanyag-termelése) egynegyedét is az emberiség sajátítja ki.4,5 A földhasználat sok más környezeti hatással is együtt jár, például eutrofizációval, környezetszennyezéssel, a biológiai sokféleség csökkenésével vagy klimatikus hatásokkal. Ezek a negatívumok olyan szinteket érhetnek el, amelyek veszélyeztetik az emberiség által élvezett ökoszisztéma-szolgáltatásokat.6,7. Általában sürgető fenntarthatósági kihívásnak tekintik8 azon módszerek feltárását, amelyek lehetővé teszik a növekvő globális népesség élelmezését és ellátását, miközben megőrzik az ökoszisztémák életet fenntartó funkcióit.1,8 A fennmaradó erdős ökoszisztémák védelme ebben az összefüggésben központi kívánalom. Az erdők több szén-dioxidot tárolnak, mint bármely más felszínborítás típus,9 és a globális biológiai sokféleség jelentős részének adnak otthont.10 Földünk őserdőinek jelentős részét az emberiség már mezőgazdasági területté alakította,2 és ez a folyamat most is zajlik, különösen a trópusi régiókban.11,12 Az olyan nemzetközi tevékenységek, mint az ENSZ együttműködési programja, az erdőirtásból és az erdők leromlásából származó emissziók csökkentésére a fejlődő országokban (Reducing Emissions from Deforestation and Forest Degradation in Developing Countries, REDD) a még meglévő erdei ökoszisztémák védelmét célozzák az éghajlatváltozás mérséklése céljából. Fölvetették, hogy az erdők globális kiterjedése az emberiség számára biztonságos mozgástér indikátora is lehet, és a fenntarthatóság szempontjából kiemelt jelentőségűnek tartják.13 A meglévő erdők megóvása azonban hátráltatja a mezőgazdasági fejlődést, mivel korlátozza a termőföldek és legelőterületek kiterjesztését. Következésképpen a világ egyre növekvő népességének14,15,16 egyre növekvő élelmiszer-, takarmány-, rostanyag- és üzemanyag igényét az egy főre jutó termőterületek csökkenése mellett kell kielégíteni. A legfrissebb tanulmányok azt mutatják, hogy a termőterület bővítése nélkül is lehetséges megfelelő élelmezést biztosítani,17 például a jelenleginél nagyobb terméshozamokkal, 18 ami magasabb mezőgazdasági ráfordításon és nagy volumenű kereskedelmen alapulna.19 Ezzel szemben más tanulmányok azzal érvelnek, hogy az alacsony ráfordítású gazdálkodási rendszerek, mint például az organikus (ökológiai) gazdálkodás, létfontosságúak a jelentős ökoszisztéma-szolgáltatások megóvásában.20,21,22 Hogy az alacsony ráfordítású vagy organikus gazdálkodási rendszerek képesek-e és milyen feltételek mellett képesek élelemmel ellátni a világot, élénken vitatott kérdés,23,24 és további vizsgálatokat igényel.25 A klímaváltozás földhasználat alapú csökkentésének stratégiáit értékelő tanulmányok az emberi étrendek26,27 jövőbeli fejlődését és a globális állatállomány-rendszerek hatékonyságának növelését28,29,30,31 tekintették kulcsfontosságúnak. Azonban az állattenyésztési rendszerek hatékonyságának növekedése nagy takarmányigénnyel jár, ami a termőterületekről származó koncentrált takarmány használatával súlyosbíthatja az élelmezéshez kapcsolódó földhasználati versenyt.8,28,32 Ezzel szemben az élelmiszer-termesztésre közvetlenül nem használható területek és a kérődző állatok fontos lehetőséget kínálnak az élelmezésbiztonság és a megélhetés biztosítására bizonyos körülmények között.33,34,35 A nézőpontok ezen sokszínűsége indokolja az olyan tényezők kölcsönhatásainak szisztematikus feltárását, mint a táplálkozás, a terméshozamok és az állattenyésztés hatékonysága a mezőgazdasági fejlesztésben. Különösen a legeltetés korlátai válnak meghatározóvá hipotetikus, erdőirtás nélküli világunkban. Ebben a helyzetben a termőterületeket kiterjeszthetik a fel nem használt, erdővel nem borított földterületekre - amelyek jellemzően alacsony termőképességűek az éghajlati korlátozó tényezők és az általuk képviselt nagy természeti értékek miatt (átalakításuk is magas ökológiai költséggel jár) -, vagy még inkább más területekre, amelyeket eddig nem műveltek meg, illetve nem részei az infrastruktúrának. Az ilyen területek többsége legelőként használható, változó intenzitással.2,36,37 Ebben a tanulmányban szisztematikusan feltárjuk a mezőgazdasági termelés hipotetikus, erdőirtásmentes határfeltételéből adódó opciókat és korlátokat, és világosan meghatározzuk a legeltetés korlátait. Feltárjuk a kínálatoldali intézkedések (köztük a terméshozamok növelése és a termőterület-bővítés) egyedi szerepét, az állattenyésztési rendszer hatékonyságát érintő intézkedéseket (a takarmányhasznosítási arányok javítását) és a keresletoldali intézkedéseket (mint a mennyiségi és minőségi változások az emberi táplálkozásban). Ezen paraméterek mindegyikére összegyűjtöttük a 2050-re vonatkozó előrejelzéseket, és az adatokat beépítettük egy egységes biomassza-egyensúlyi modellbe (BioBaM), 38,39 hogy megvizsgálhassuk azok kombinált hatásait. Minden egyes forgatókönyv öt paraméter egyedi kombinációjából áll (1. ábra), számszerűsíti a biomassza keresletének és kínálatának viszonyát - a világ, illetve 11 különböző régió számára -, az átlagos legeltetési intenzitással és regionális biofizikai kereskedelmi mérlegekkel együtt.   1 ábra: Kulcs paraméterek és változataik kombinációja a BioBaM-ban, illetve a 2000-es év adatai. (a) A termőföld kibővítési változatok (millió km2), a bővítés nélkülitől (+0%) a nagy hozamú legelők maximális kihasználásáig (+70%). A +11%-os változat összhangban áll a FAO előrejelzéseivel14. (b) a régiós- és fajspecifikus terméshozamok dobozai minden varációra (t sza/­­ ha/­­ év - tonna szárazanyag/­­ hektár/­­ naptári év), a változatos ökológiai termeléstől a nagy hozamú intenzív monokultúrákig terjedő variációkat mutatják. A színes dobozok jelölik a két belső kvartilitást (>25 és 25 és

Nápolyi pizza vegánul, ez a vegażżi

2018. január 24. Vegán lettem 

Decemberben megnyílt Magyarország első vegán pizzázója, a vegażżi. Nápolyi stílusú pizzájukat fatüzelésű kemencében sütik, így garantálva a tradicionális olasz élményt.   Egyelőre aránylag kevés helyen lehet vegán pizzát kapni Budapesten, a fatüzelésű kemence is ritkaság számba megy, viszont fatüzelésű kemencében sült vegán pizzát legközelebb csak a szigetországban kóstolhatsz. A vegażżi arcok elmondása szerint eredeti nápolyi receptúra szerint alkotják a tésztát, amelyet minimum 48 órás kelesztéssel készítenek. Emellett a kézzel nyújtott tészta, 60-90 másodperc alatt sül meg a közel 500 °C-ra felhevített fatüzelésű kemencében, amitől egy nagyon könnyed, ropogós tésztát kapunk. Úgy gondolják, hogy hátrányukat sikerült előnnyé kovácsolni, ugyanis azzal, hogy növényi alapú azaz vegán pizzát készítenek, nem tudják hozni a sokak számára kedvenc, megszokott sonkás, sajtos vagy akár tejfölös vonalat. Ugyanakkor pontosan ebből kiindulva kényszerülnek olyan pizzaspecialitásokat alkotni, amelyek sehol máshol nem kaphatóak. Ilyen például a parajpesztós Verde, vagy a szelídgesztenyés, zsályás, sütőtökkrémes Autunno, de a januári Pizza Funghi gombás pizzájuk is élményszámba megy, hisz nem elégedtek meg annyival, hogy gombát tettek a pizzára, hanem egyedülálló módon gombapesztóval tették különlegessé az ízélményt.   vegażżi étlap és a havi specialitások Összességében 7 pizzát kóstolhatunk a vegażżi-nál: a két tradicionális (Marinara, Margherita), a két populáris (Bolognese, Ungherese) és a két ínyencség (Verde, Autunno) mellett minden hónapban más és más pizza különlegességgel kényeztetnek el minket. Januárban a már említett Pizza Funghi a kiemelt ajánlat, amelyet már csak ezen a héten tudtok kóstolni náluk, februárban valami egészen mással lepnek meg minket. A pizzák mindegyike olasz lisztből és olasz pardicsomszósszal készülnek, azonban a pesztókat és a riszmozzarella-t saját maguk készítik. Nincs a kemencében jól működő és finom növényi sajt a piacon, emellett mivel szinte mindegyik zsíros és keményítő alapú, így kénytelenek voltunk megalkotni saját sajtalternatívánkat rizsből. - mesélték a vegażżi srácok.   Árban Budapest egyik legolcsóbb minőségi alapanyagaival dolgozó pizzázójának számít a vegażżi. Annak ellenére, hogy a tészta kelesztése milyen eljárást igényel, valamint hogy fatüzelésű kemencével dolgoznak, a legolcsóbb Marinara 1290-ért, mígy a legdrágább Autunno pizza is csak 1790-ért kapható. Máshol az alap pizza 1790-nél kezdődik, de 1500 ft alatt szinte sehol nem lehet kapni minőségi pizzát, minőségi alapanyagokkal.   Egyelőre az Ankert-ben fészkel a vegażżi és egy telepített faházban készítik a fatüzelésű kemencében sült nápolyi pizzákat.   Cím: 1061. Paulay Ede utca 33. Nyitvatartás: Vasárnaptól szerdáig: ZÁRVA Csütörtök: 18:00-22:00 Péntek: 18:00-22:00 Szombat: 18:00-22:00   Ha elmész hozzájuk mindenképpen látogass el facebook oldalukra, ahol minden héten kiteszik az aktuális nyitvatartásukat, amely az Ankert-ben megrendezett rendezvényekhez is igazodik. vegażżi facebook oldal: https:/­­/­­www.facebook.com/­­vegazzipizza/­­ vegażżi weboldal: www.vegazzi.hu  

Vegán Gyros, most már az otthonodban is, könnyedén

2017. október 27. Vegán lettem 

Vegán Gyros, most már az otthonodban is, könnyedénÚj termékkel rukkolt elő a Vegan Grill. A nem egészen egy hónapja piacra dobott Vegán Gyros segítségével otthonodban is átélheted kedvenc gyroszos élményeidet. 2016 szeptemberében jelent meg a Vegan Grill márka a magyar húshelyettesítők piacán és klasszikus ízeinek köszönhetően gyorsan sokak kedvencévé vált. A kezdésnek piacravezetett öt termék - a csípős és magyaros grill kolbász, valamint a csípős, magyaros és provance-i hagymás szejtán - után pár havonta dobták piacra újabb és újabb finomságaikat. Először Natúr Szejtánnal, majd bükkfán füstölt Száraz Bászkával és Grill Bászkával, végül a Vegán Gyrosszal bővítették repertoárjukat. Vegán Gyros A pikáns gyroszos fűszerezés és a vékonyra vágott szejtáncsíkok adják a Vegan Grill Vegán Gyroszának ízélményét. Érzésre olyan, mintha a kedvenc gyrosodnál lennél, csak nem kell elsétálnod már a sarokig sem, hisz otthon is elkészítheted a Vegán Manufaktúra klasszikus gyroszát. De nem csak a termékkel újítottak, hanem a csomagolás is változott. Az eddigi termékek vákuumcsomagolt rendszerrel készültek, de a Vegán Gyros már egy exkluzívabb megjelenésű papírdobozba került a vákuumcsomagoláson kívül. Nálunk nagy kedvencek az eddigi Vegan Grill termékek, így nem volt kérdés, hogy leteszteljük a Vegán Gyrost is. Rögtön két csomaggal vásároltunk és többféle ételt készítve teszteltük őket. Kevés olajon megpirítottuk a csomagok tartalmát és készítettünk belőle hambit, sima szendvicset, kipróbáltuk fűszeres rizzsel és gombás mártással is. Ahogy a Vegan Grill hagymás szejtánjait, úgy a Vegán Gyrost is lényegében úgy használod fel ahogy akarod. Bármit készítettünk belőle, mindenhez passzolt. Egyébként a Vegan Grill facebook oldalán van egy kifejezetten receptes fül, ahova heti két recept kerül fel. Amióta a Vegán Gyrost piacra dobták, csak a gyrosból feltöltöttek négyet. Szóval egy szó mint száz, a lehetőségek tárháza határtalan, illetve a kreativitásunk húzza meg a határokat. Budapesten aránylag már sok helyen hozzájuthatsz, de vidéken is fellelhetőek a Vegan Gyros és Vegan Grill termékek többek között Debrecen, Győr, Körmend, Miskolc, Szentendre és Veszprém városaiban. A vegangrill.hu oldalon elvileg a boltok is be vannak listázva, bár szerintem ennél sokkal több helyen kaphatóak már a termékeik. A nagyobb vidéki városokban biztos körbenéznék a bio boltokban és ha nem találom kérném, hogy rendeljenek, hiszen az összes nagyobb nagykereskedésben bent van már a Vegan Grill. A Vegan Grill weboldala, ahol infókat találsz a Vegán Gyrosról. A Vegan Grill facebook oldala, ahol Vegán Gyros recepteket találsz.

Vegán ételeket követel a kórházakba az Amerikai Orvosszövetség

2017. július 6. Vegán lettem 

Az American Medical Association (Amerikai Orvosszövetség) egy új irányelvet tett közzé júniusban, amelyben felszólítja a kórházakat, hogy egészséges, növényi alapú ételeket szolgáljanak fel. Van értelme annak, hogy a kórházban fekvőket olyan ételekkel tömjék, amelyek tele vannak telített zsírokkal és koleszterinnel? Főleg, ha olyan betegekről van szó, akik eleve helytelen táplálkozási szokásaik miatt betegedtek meg és kerültek kórházba. Ezen kérdésekből kiindulva, az American Medical Association egy új irányelvet tett közzé, melyben arra ösztönzi a kórházakat, hogy szolgáljanak fel egészségesebb, növényi alapú ételeket mind betegeik, mind alkalmazottaik részére.   Az amerikai egészségügyi szakemberek azt szeretnék, hogy a kórházakban vegán ételeket szolgáljanak fel és távolítsák el a feldolgozott húsokat Az American Medical Association – az orvosok és az orvostanhallgatók legnagyobb egyesülete az Egyesült Államokban - javulást szeretne látni a kórházakban felszolgált élelmiszerek terén: a betegek, az ott dolgozók és a látogatók számára is. Az egyesület szerint ez csakis úgy lehetséges, hogy ha egészséges ételek széles választékát biztosítják a kórházakban. Hivatalos állásfoglalásukban a következőket olvashatjuk: ,,Az amerikai kórházaknak javítaniuk kell betegeik, alkalmazottaik és látogatóik egészségén. Olyan egészséges, növényi alapú fogásokat kell felszolgálniuk, amelyeknek alacsony a zsír és só tartalma, valamint nem tartalmaznak hozzáadott cukrot. Ezen felül pedig el kell távolítani a feldolgozott húsokat a kórházi betegek számára felszolgált fogások közül. Az állásfoglalást a Medical Society of the District of Columbia (Columbia Egyetem Orvosi Társasága) és az American College of Cardiology is támogatta (Amerikai Kardiológiai Egyetem). Nem az Amerikai Orvosszövetség az első A Physicians Committee for Responsible Medicine nevű szervezet (Orvosok a Felelősségteljes Gyógyításért) már régen rámutatott arra, hogy a feldolgozott húsok, mint például a bacon, a virsli, a felvágott és társai rákot okozhatnak. Később ezt az World Health Organization (Egészségügyi világszervezet) is megerősítette. A WHO kutatásai szerint a húsfogyasztás ugyanannyira rákkeltő hatású, mint a cigarettázás vagy az azbeszt. Azt is megjegyezték, hogy a vörös húsok, mint a marhahús, illetve a disznóhús, a borjúhús vagy a bárányhús nagy valószínűséggel karcinogének (rákot okozhatnak). Különböző tanulmányok pedig azt is kimutatták, hogy akik vegán életmódot folytatnak, alacsonyabb a testtömeg indexük, mint a mindenevőknek. Dr. Neal Barnard, a Physicians Committee for Responsible Medicine nevű szervezet alapítója és elnöke, egy videót is közzé tett az örömteli események után, melyben a következőket mondta: ,,Remek híreim vannak! Júniusban az American Medical Association végre nagy lépést tett azokért, akik ezidáig a következőkön gondolkodtak: Miért szolgálnak fel egy szívrohamból magához tért beteg számára bacont, tojást és más egészségtelen ételeket? Az American Medical Association felszólította a kórházakat, hogy növényi alapú, tehát vegán ételeket szolgáljanak fel a betegeknek, valamint, hogy a bacon, a kolbászok és a felvágottak távozzanak a kórházi menükről. Az Egészségügyi Világszervezet világosan megmondta, hogy az imént felsorolt ételek végbélrákot okoznak. Amikor az állásfoglalást felolvasták a találkozón, orvosok tucatjai értettek egyet a döntéssel, mondván, hogy pontosan erre van szükség. Sőt, a The American College of Cardiology ugyanezt az irányelvet adta ki, azonban ők egy lépéssel tovább mentek: nem csak, hogy a kórházi betegek hozzáférhetnek ezekhez az egészséges ételekhez, de az orvosok és nővérek elsősorban ezeket az ételeket fogják ajánlani a betegek számára. A világ változások sora előtt áll.   Források: https:/­­/­­www.ama-assn.org/­­sites/­­default/­­files/­­media-browser/­­public/­­yps/­­a17-yps-d-final-grid.pdf https:/­­/­­www.facebook.com/­­NealBarnardMD/­­videos/­­1413108205434942/­­ https:/­­/­­www.peta.org/­­blog/­­american-medical-association-hospitals-serve-vegan-meals/­­ https:/­­/­­www.plantbasednews.org/­­post/­­us-health-experts-call-on-hospitals-to-serve-vegan-food http:/­­/­­www.pcrm.org/­­media/­­experts/­­neal-barnard-biography

A Föld napja és a Google tipplei

2017. április 22. Vegán lettem 

Ma van a Föld napja, a Google pedig ismét népszerűsíti a növényi étrendet, ezúttal aranyos illusztrációk segítségével. Arról már korábban is volt szó, hogy a Google támogatja a veganizmust. Legalább is egyet ért abban, hogy a legtöbb, amit Földünkért tehetünk, az a növényi étrendre való áttérés. Ma, a Föld napján a vállalat újra bebizonyította, hogy kiáll a zöld jövő mellett. A 2017-es Föld napja alkalmából a Google egy 12 részes Google Doodle-t készített, ,,Tippek a Föld napjára címmel. A rövid vetítésben arra is utalnak, hogy a növényi étrend környezetbarátabb, mint azok az étrendek, melyekben szerepel a hús. Mi az a Google Doodle? Biztos Te is észrevetted már, hogy ünnepnapokkor vagy jeles események alkalmából megváltozik a Google logó a Google főoldalán. Ezeket az ideiglenes logókat, animációkat, rövid videókat vagy diavetítéseket hívják Google Doodle-nak. Tippek a Föld napjára - A nyitóképen egy alternatív Google logót láthatunk, melyben az egyik O betű maga a Föld. - A második képen egy rókát láthatunk, aki éppen a Földről álmodik. - Láthatjuk, hogy ez az álom inkább rémálom. Óceánjaink haldokolnak. - A klímaváltozás hatásai pedig jobban érzékelhetőek, mint valaha. - Ébresztő! Elég volt ebből a rémálomból. - Most már tényleg itt az ideje, hogy tegyünk valamit. - Ültessünk fákat. - Válasszuk inkább a növényi eredetű élelmiszereket, mert környezetbarátabbak. - Amikor megyünk valahova, inkább biciklizzünk, sétáljunk, használjunk tömegközlekedést vagy üljünk többen egy autóba. - Használjunk megújuló energiaforrásokat. - Kapcsoljuk le a lámpákat, ha elhagyunk egy helyiséget. Áramtalanítsunk. Ne használjuk feleslegesen a légkondicionálót. - Együtt mindenre képesek vagyunk. Ha a “További Információ” gombra kattintasz, akkor átirányít a “Tippek a Föld napjára” találati oldalra. Itt kapsz egy rövid, animációs összefoglalót a Föld napi “teendőkről”. Itt már ténylegesen leírják, hogy a növényi élelmiszerek fogyasztása környezetbarát választás. Jó látni, hogy a “megszokott” tanácsokon kívül helyet kapott a veganizmus is a Google tippjei között. Mindenki tudja, hogy feleslegesen áramot fogyasztani, minden nap autót használni, szemetelni és vizet folyatni nem éppen környezetbarát cselekedetek. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy a húsfogyasztás is káros a környezetre. Szerencsére egyre gyakrabban találkozhatunk ezzel az információval, a Google-nek pedig jár a pacsi, hogy elismerték az ügy fontosságát. Ne feledd, a növényi étrend által csökkenthetjük igazán az ökológiai lábnyomunkat. Cselekedj úgy, mintha minden nap a Föld napja lenne, legyél te is vegán.

Nyers vegán csokipuding

2017. március 16. Vegán lettem 

Nyers vegán csokipudingA nyers vegán csokipuding kézenfekvőbb dolog volt vegánná válásom után, mint másoknak a levegővétel, és mivel masszívabban vagyok édesszájú, mint egy vagonnyi óvodás, ezért örömmel láttam, hogy van alternatívája a napi másfél tábla Milkának.   De még milyen. Attyaég, de még milyen… A krémselymes megváltás nyers vegán csokipuding formájában érkezett egy kedves barátom Messenger üzenetében, válaszul ,,Ernő, A turmixgép beszerzésének hírére. Miután tesómtól február közepén megkaptam a karácsonyi ajándékom (Mi így érezzük jól magunkat. Pont.), szisztematikusan elkezdtem ledarálni mindent - a szomszéd néni macskáján kívül -, amit otthon találtam, és szerettem volna a szervezetembe juttatni.   Ekképp tehát szerezzük be a következőket a nyers vegán csokipuding elkészítéséhez: 1 db avokádó 3 db datolya 1 db közepes méretű banán fele – harmada (nem kell sok) 1,5 dl rizs /­­ mandula /­­ kókusz /­­ tönköly ital, bármelyik jó 2 felespohárnyi nyers, cukrozatlan, 20%-os kakaó 3 csipet só negyed felespohárnyi fahéj és ha te is tök perverz vagy, akkor egy kevés szerecsendió kókuszreszelék a díszítéshez (meg mert baromi finom)   …majd készítsük is el a nyers vegán csokipudingot: A felespohár a legegyszerűbb mérce és tuti van otthon. Nyilván azokból az időkből, mielőtt vegánná avatásunk előtt a bűnösök életét éltük, és elfelejtettünk volna mindent a növényevésen és a misszionárius pózon kívül. Így előre megfontolt szándékkal, különös kegyetlenséggel aprítsuk darabokra a szilárd összetevőket. Miután megbizonyosodtunk, hogy az árván maradt datolyák nem zokognak tovább szüleik elvesztésének a látványától, a felkockázott növényi eredetű nyersanyagainkat helyezzük a turmixgép acélpengéi közé, szórjuk rá a porokat (ne kezdd el reflexből összetekerni a húszezrest), majd műalkotásunk megkoronázásaként öntsük nyakon a növényi itallal. Kapcsoljuk turmixunkat közepes – maximum fokozat környékére jó egy percig. Ebben a fázisban mindig érdemes megkóstolni. Amennyiben nem találod elég édesnek (mondhatni tök keserű az egész), akkor menj vissza az asztalra, és tedd bele a lemészárolt datolyákat, amiket a fotók készítése miatt kihagytál, majd turmixold megint egy percig. Most már elég édes lesz. Egy kicsit úgy éreztem magam, mint az egyszeri ősember, akinek a szinkronicitások (korábbi nevén: véletlen, de olvassatok Jungot) segítettek megismerni a világot: a dupla turmixolás miatt sokkal selymesebb lett a készítmény, mint a korábbi esetekben. Továbbá tehetsz bele még fahájat, vagy bármi egyebet, amitől az ízlésednek jobban megfelel a végtermék. Építő jellegű kommented kérlek, ne tartsd magadban, hadd áramoljon az információ.   Az így kapott puding a fent leírt mennyiségekből a fotón látható duplája lesz. Ez azért masszív adag szénhidrátból, a kakaó ráadásul afrodiziákum, úgyhogy óvatosan (vagy hajrá, helyzettől függ…) a nyalánksággal. Direkt nem írom, hogy ez hány adag: amikor valami indokolatlan és tök felesleges, de mindkettőnk szerencséjére viszonzatlan valakibezúgás miatt egy hétig ágyban fekve kapucniban animét nézek és trip hopot hallgatok, akkor nagyjából fél adagnak is kevés, ha viszont kiegyensúlyozottan étkezem (nagyrészt nyersen), eljárok futni, tartom a heti két jógát, reggel-este meditálok legalább harminc percet, és csak úgy áramlik a csí, hogy kábé teleportálva húzom ki a szomszéd néni kukáját, akkor simán háromszorra-négyszerre elég egy kis tálkával. Ja, és még valami: ha szeretettel, odafigyeléssel, törődéssel készítitek, mintha egy kicsit még jobban összeérnének az ízek. Váljék a te, és annak a kedves egészségére, akivel megosztod. Bokor Krisztián  

Vegan Grill receptek

2017. január 13. Vegán lettem 

Vegan Grill receptekVegan Grill receptek, ha gyors, könnyű és finom vegán finomságokra vágytok. Magyarország első vegán grilltermékeinek gyártójától. Már korábban is írtunk a Vegan Grill termékeiről, most pár izgalmas receptet hoztunk nektek, amelyek segítségével könnyen elsajátíthatjátok, hogy milyen könnyű szejtánnal főzni a mindennapokban. Búzahús leves, egy igazi klasszikus újragondolva (Vegan Grill receptek) Hozzávalók: 1 csomag Natúr Szejtán 1 nagyobb fej vöröshagyma 4-6 gerezd fokhagyma Növényi olaj Só, bors, Vegeta ételízesítő 2 nagyobb sárgarépa 1 nagy fehérrépa 3 közepes burgonya 1 karalábé Babérlevél Friss petrezselyem Elkészítés: Vágd apróra a vöröshagymát, majd kevés olajon dinszteld üvegesre egy nagy fazékban. Közben hámozd meg és szeleteld fel a zöldséget (burgonya, répák, karalábé), pucold meg a fokhagyma gerezdeket. A Natúr Szejtánt vedd ki a csomagolásból és vágd falatnyi darabokra. Amikor a hagyma megpuhult, tedd a fazékba az egész fokhagyma gerezdeket, a Natúr Szejtánt, a zöldségeket, ízlés szerint sót, borsot, vegetát, babérlevelet. Forrald fel, majd vedd le a lángot minimumra, és főzd még legalább fél órán át, hogy az ízek összeérjenek. Tálaláskor apróra vágott, friss petrezselyemmel szórd meg. Borsófőzelék szejtán feltéttel (Vegan Grill receptek) Hozzávalók: 1 csomag Natúr Szejtán 60 dekagramm zöldborsó 1,5 deciliter víz 6 deciliter natúr mandulatej 3-4 teáskanál búzaliszt 1 mokkáskanál só 1 csipet bors 1 mokkáskanál szárított oregánó 1 mokkáskanál szárított bazsalikom 1 mokkáskanál őrölt rozmaring 1 mokkáskanál szárnyas fűszerkeverék (vagy más fűszerkeverék, ami kéznél van) 1 evőkanál kókuszolaj Elkészítés: Egy nagyméretű fazékban hevíts fel egy kanál kókuszolajat, majd pirítsd át rajta a zöldborsót. Szórd rá a fűszereket és még egy percig pirítsd tovább. Add hozzá a vizet, illetve 4 deciliter natúr mandulatejet és főzd addig, míg a zöldborsó meg nem puhul. Addig a maradék 2 deciliter mandulatejben keverd el csomómentesre a 4 evőkanál lisztet. Ha hígabban szereted a főzeléket kevesebb lisztet adj a mandulatejhez. Ha a borsó már puha, öntsd a lisztes keveréket a fazékba és addig főzd tovább, míg be nem sűrűsödik. A Natúr Szejtánból vágj vékony szeleteket és egy külön serpenyőben egy kanál kókuszolajon kezd el pirítani. Egy kevés sóval, borssal illetve szárnyas fűszerkeverékkel ízesítsd. Vegán Gyros magyaros szejtánból (Vegan Grill receptek) Hozzávalók: 1 csomag Vegan Grill magyaros hagymás szejtán Pita/­­Tortilla Paradicsom Kígyó uborka Saláta Lilahagyma Öntethez: 1 evő kanál humusz (elhagyható) 1 evő kanál növényi tejszín só, bors, szárított kapor levél Elkészítés: Pirítsd aranybarnára a Vegan Grill magyaros hagymás szejtánt egy kevés növényi olajon. Amíg pirul vágd fel apróra a zöldségeket, keverd össze a növényi tejszínt a humusszal és fűszerekkel, hogy megkapd az öntetet. Töltsd meg a pitákat a szejtánnal, zöldségekkel és locsold meg az öntettel. A termékpalettát és a boltok listáját, ahol hozzájuthattok a termékekhez a www.vegangrill.hu oldalon tekinthetitek meg, új recept pedig hetente felkerül a Vegan Grill facebook oldalára. Reméljük elkészítitek ezeket az ínycsiklandó fogásokat, jó étvágyat!

Elysium Vegan Beauty - természetes és innovatív bőrápolás

2016. december 20. Vegán lettem 

Elysium Vegan Beauty - természetes és innovatív bőrápolásBőrünk a legnagyobb szervünk, így logikus gondolat, hogy olyasmit kenjünk csak rá, amit szívesen meg is ennénk. Az Elysium Vegan Beauty kozmetika 100%-ban természetes, vegán, ehető összetevőkkel dolgozik. Az Elysium Vegan Beauty kozmetikáról Az Elysium Vegan Beauty kellemes, családias hangulatával várja vendégeit Budán, a Brassó út 169-179. F alatt. Egy eldugott kis utcán kell befordulni a házak között, ugyanis egy több házból álló tömb viseli ugyanazt a számot, ezen belül pedig betűkkel vannak jelölve a különböző épületek, amelyet a Google Maps sajnos nem jelöl. Bevallom, elsőre én nem találtam oda, és a saját hibámból tanulva azt javaslom, hogy első alkalommal egy minimális feltérképezési idővel számolj. Ha mégis nagyon eltévednél nyugodtan telefonálj be hozzájuk. Szívesen odakoordinálnak az F épülethez, amelynek földszintjén vár az Elysium Vegan Beauty. Az Elysium szépség-lélek-egészség központ egyik részén találjátok az Elysium Vegan Beauty-t, ahol Nádasdi Krisztina kozmetikus ,,varázsolja vendégeit még annál is gyönyörűbbé, mint amilyenek. A különböző kozmetikai kezeléseken kívül smink készítésére is bejelentkezhetsz. Fiúk ti ettől ne ijedjetek meg! Számos férfi vendége van az Elysium Vegan Beauty-nak, hiszen mindenkinek jár a kikapcsolódás és a szépülés, nem csak a lányoknak. Bennem eddig is erősen élt a gondolat, hogy nem kennék akármit a bőrömre. Minél természetesebb, annál jobb. Vegánként persze az is fontos, hogy az adott termék ne tartalmazzon állati eredetű összetevőket, illetve ne is teszteljék állatokon. Emellett ma már nem szívesen vennék olyan szépségápolási terméket sem, amelyik számomra ismeretlen összetevőket tartalmaz. Ezért is tetszett meg az Elysium koncepciója; növényi alapú, vegán, ehető kozmetikumok. Ne feledd, hogy bár ehető, de nem étkezésre szánt termékekről van szó. Nem lesz semmi bajod, ha megkóstolód, de több haszna van, ha magadra kened. Szinte hallom a szkeptikusokat, ,,Miért kennék egy zöldséget az arcomra? Kizárt, hogy ez működik. Nos, aki így vélekedik, javaslom, hogy próbáljon ki egy arckezelést Krisztinél, nagy valószínűséggel megváltozik majd a véleménye. Mielőtt kipróbáltam a kezelést hivatalos voltam az Elysium Ünnepre, mely egy kedves családi-baráti összejövetel volt az Elysium Vegan Beautyban. A pécsi Natúr Ételbár séfje, Palló Tímea készített isteni finom nyers vegán fogásokat, a hangulat pedig nagyszerű volt. Bárkivel beszéltem, mindenki ódákat zengett az arckezelésről. Kriszti minden bőrtípussal csodákat művel – mondták. Nekem is problémás a bőröm, nagyon száraz általában, így a sok csodálatos beszámolót hallgatva igazán kíváncsi lettem az én bőrömmel mi történik majd az Elysiumban. Az Elysium Vegan Beauty kezelésről Izgatottan érkeztem meg első arckezelésemre. Cipőt le, papucsot fel, belebújni egy fehér kis ruhába a kezelés előtt. Meleg tea, hideg víz, amit csak szeretne a kedves vendég, és persze Kriszti végtelen kedvessége és vendégszeretete, amitől már az első pillanatokban jól érzi magát az ember. Az Elysium Vegan Beauty bo?rápoló kezelései minden esetben teljesen egyénre szabottak és az aktuális bo?rállapotnak megfelelően kerülnek összeállításra, ami szerintem nagyon szuper. Ez azt jelenti, hogy Kriszti a kezelés előtt felméri a bőröd állapotát, ,,kifaggat a bőrápolási szokásaidról, valamint preferenciáidról és csak utána állítja össze a kezelést, amit kapni fogsz, hogy kihozza az arcbőrödből a maximumot. A kezelés közben kíváncsiskodtam kicsit, kérdeztem Krisztit hogyan jött számára a döntés, hogy vegán kozmetikumokkal foglalkozzon. Természetesen ő maga is vegán, és az élet minden területén, így a szépségápolásban is az erőszakmentességre törekszik. Régóta fennálló glutén intoleranciája számos bőrproblémát okozott számára. Részben ez is inspirálta, hogy reformálja a táplálkozási és bőrápolási szokásait. Annak idején először csak magának készített természetes kozmetikumokat olyan összetevőkből, mint superfoodok, különböző növényi olajok, virágvizek, növényi kivonatok. Majd mindez olyan jól sikerült, hogy az eredményt látva mások is ki szerették volna próbálni, így elkezdett összeállítani komplett kezeléseket, melyeket ma már az Elysium Vegan Beauty-ban élvezhetünk. Vegán szépségszalonokra, vegán kozmetikumokra pedig egyre nagyobb a kereslet, hiszen az emberek nem csak táplálkozás terén, hanem a bőrápolás terén is egyre tudatosabbak. A névadás sem lett a véletlenre bízva: az Elysium jelentése egyfajta mennyország, ahova a szépek jutnak. Az Elysium szó nagyszerűen tükrözi mindazokat az alapértékeket, melyeket Kriszti emberként és márkájában is közvetíteni szeretne. ,,Lényeg a finomság, a természetesség, a lágyság mind a textúrák, mind az illatok, mind az érintés tekintetében.-  ahogy ő szokta mondani. Nagyon fontos számára az is, hogy az érkező vendég a kezelés során valóban teljesen ellazuljon és jól érezze magát, majd felszabadultan és kipihenten távozzon. A kezelés attól válik igazán különlegessé, hogy az aromaterápia, a fitoterápia és a növényi kozmetikumok hármasára épül, így nem csak az arcbőrünk lesz gyönyörű, hanem egy igazi wellness élményt élhetünk át az általában másfél órás kezelés közben. Engem leírhatatlanul jó érzés töltött el kezelés közben, és utána is úgy éreztem, hogy régóta nem voltam ilyen felszabadult. Ráadásul aznap estig csokoládés brownie illata volt az arcomnak és olyan puha volt, hogy egyfolytában csak tapogattam volna (ez egy olyan száraz bőrű embernek, mint én, valódi csoda). Kriszti azt mondta, hogy ne csodálkozzak, ha valaki bele akarna harapni az arcomba a kezelés után. Igaza volt - hazafele a tömött buszon meglehetősen közel álltam két lányhoz, akik arról beszéltek milyen isteni csokis süti illat van, és nagyon megéheztek. Kriszti abban is segít, hogy személyre szabott vegán kozmetikumot vihessetek otthonra, melyek legalább olyan jók, mint a kezelés maga. Ennek a hatékonyságát én akkor fedeztem fel, mikor reggel bekrémeztem az arcom, majd egy egész napos hidegben való rohangálás után este ugyanolyan pihe-piha volt a bőröm, mint reggel. Ezen kívül konzultálni is lehet, Kriszti remek tippeket ad az otthoni bőrápolással kapcsolatban. Az Elysium szépség-lélek-egészség központ másik felében egyéni gyógytornára, valamint hangtálak segítségével test és lélek harmonizálásra foglalhatunk időpontot. Erre a különlegességre Bakosné Böröcz Ágnesnél tudtok bejelentkezni. Összefoglalva: vegán, cruelty free, természetes, frissen készített, superfoodokkal teli kozmetikai kezelés relaxációval, jó hangulattal és szuper beszélgetésekkel megspékelve, ez az Elysium Vegan Beauty. Egy olyan élmény, amit neked is ki kell próbálnod. Látogass el az Elysium Vegan Beauty és az Elysium szépség-lélek-egészség központ Facebook oldalaira is: www.facebook.com/­­avegankozmetikus/­­ www.facebook.com/­­elysiumkozpont/­­ Cím: 1118 Budapest, Brassó út 169-179. F

Tudományos összegzés a növényi alapú étrend kapcsán

2016. november 28. Vegán lettem 

A Pécsi Tudományegyetemen készült egy tanulmány, mely 42 forrást felhasználva, tudományos alapokra helyezve méltatja a növényi alapú étrendet.   2016. augusztus 8-án készült el, és november 20-án jelent meg Magyarország első tudományos minőségű közleménye növényi alapú étrend (Plant-based diet) témában. Születtek már cikkek magyar nyelven, de hivatalosan egyik sem tekinthető tudományos minőségűnek. Ennek fokmérője (sok más szempont mellett), hogy az adott folyóirat, amiben egy közleményt közölnek rendelkezik e impact faktorral. Jelenleg ez az első magyar nyelvű tanulmány a témában, amelyről ezt elmondhatjuk, hogy a válasz: igen! A cikk az Orvosi Hetilap hasábjain jelent meg, amely azért is különösen hangsúlyos, mert a legfontosabb döntéshozók a táplálkozási ajánlások tekintetében még mindig az orvosok, így ez az írás elsősorban nekik szól. Eme cikk a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának Táplálkozástudományi és Dietetikai Intézetében készült. Témája a növényi alapú étrend, mint elsődleges megelőző étrend bemutatása, valamint az azzal kapcsolatos fehérje, vitamin és ásványi anyag hiányt érintő téveszmék és releváns tények bemutatása, mindezt tisztán egészségügyi és tudományos oldalról megközelítve. Szabó Zoltán, a cikk témájának ötletgazdája és első szerzője három éve vegetariánus, dietetikus, okleveles táplálkozástudományi szakember, jelenleg a Pécsi Tudományegyetem szakoktatója, valamint annak doktori képzésének résztvevője, és akit tanulmányai, kutatásai során felmerült tudományos adatok győztak meg elsődlegesen az életmód váltás fontosságáról.   Növényi alapú étrend bevezetés: Első körben egy rövidebb történelmi áttekintést ad a tanulmány a növényi alapú étrend múltjáról, valamint megvilágít egy kutatási területet, mely azon a ma is szóbeszédben forgó hibás feltevésekhez vezet, ami a növényi alapú étrendet egészségtelennek aposztrofálja. A következő, szó szerinti tanulmányból vett idézet egészen precízen mutatja be, hogy milyen káros lehet hosszútávon egy tudományosnak vélt kijelentés, mely általánosítva összegez és nem vesz figyelembe egyértelműnek tűnő, a végső megállapítás témáját gyökeresen meghatározó tulajdonságokat. A szegényebb (első sorban harmadik világbeli) országokban hosszú követéses vizsgálatokat végezve azt tapasztalták, hogy ott a hús és más állati eredetű táplálékok fogyasztása nem megfelelő mennyiségű, így a kutatók azt a megállapítást szűrték le, hogy a nagyfokú alultápláltság az állati eredetű élelmiszerek korlátozott fogyasztásának a következménye. A tévesen levont következtetéseket a mai napig helytelenül magyarázzák az orvosok és a laikusok egyaránt. Ebben az esetben teljesen egyértelmű tulajdonság, hogy nem kifejezetten fehérje vagy egyéb tápanyagok hiányától szenvednek a kutatás alanyai. Nagyfokú alultpláltságuk a kiegyensúlyozott tápanyagszintekkel bíró és főleg változatos étrend hiányából fakad. Ebből adódóan kijelenthető, hogy az egyoldalú és az eredményeket befolyásoló szempontok figyelmen kívül hagyásával meghozott végkövetkeztetés képes kártékonyan befolyásolni még évekkel később is a megítélését a növényi étrendnek. A tanulmány röviden említést tesz a növényi étrend és a vegetarianizmus fajtáiról, valamint azokról a motivációs impulzusokról, amelyek eme irányba terelik a növényi étrendre voksolók többségét. Ha ez a téma érdekel, akkor a tanulmányban olvashatsz róla bővebben, jelen cikkem kapcsán azonban ez nem lényeges információ. Viszont annál fontosabb kijelentés a következő: A tudományosan megalapozott növényi alapú étrend hatásai visszakereshető eredményeken alapulnak. Ez megkülönbözteti a legtöbb divatdiétától, illetve az előbb említett vallási alapú táplálkozási gyakorlatoktól. Így a szakemberek által is széles körben elfogadható. Ennek bizonyítéka, hogy neves kutatók nyilatkoztak a növényi eredetű étrend hatékonyságáról mind primer, mind szekunder prevencióban. Ez egészen konkrétan azt jelenti, hogy bizonyos betegségek megelőzésében, a korai stádiumban diagnosztizált egyes betegségek kezelésében alkalmazzák, valamint bizonyos betegségek súlyosbodását gátolja és a szenvedő gyógyulását segíti elő a növényi alapú étrend.   Növényi alapú étrend tápanyagszinten: A tanulmány megállapítja továbbá, hogy a növényi étrend alapanyagai nagy mennyiségben tartalmaznak olyan további élettanilag fontos tápanyagokat mint a fitonutriensek, amelyeket főleg nyers, hőkezeletlen vagy kevésbé hőkezelt állapotban tart meg az étel. A hagyományos tápanyagoktól - fehérje, zsír, szénhidrát, vitaminok, ásványi anyagok - eltéro?en ezek a növényi alkotóelemek nem a hagyományos értelemben véve ,,szükségszeru?ek az emberi szervezet számára. Emellett, ugyan a tanulmány nem említi, de itt kiegészíteném a növényi étrend magas rosttartalmát, amely többek kötött az emésztést és az egészséges bélmozgást segíti elő, valamint, amelytől szinte teljesen mentes minden állati eredetű táplálék. A tanulmány szerint a növényi alapú étrend egy napra vonatkozó általános ajánlása a következők szerint alakul: zöldségek tetszés szerint törekedve a változatosságra; gyümölcsök napi 1-2 bögrényi a változatosságra törekedve; teljes kiőrlésű gabonák vagy gabona alapú köretek napi 2-3 bögre vagy napi 6-11 szelet; hüvelyes növények napi 1 bögre; leveles zöldségek 2-3 bögre nyers formában, vagy 4-6 bögre főtt formában; olajos magvak (dió, mandula, pisztácia stb.) 30-55g; magvak (chia, kendermag, lenmag) 1-3 evőkanál; Növényi tejek 2-3 bögre; friss fűszernövények tetszés szerint. Fontos tudnunk, hogy ez nem minimális, hanem optimális ajánlás. (Forrás: Hever, J.: Plant-based diets: A physicians guide. Perm. J., 2016, 20(3), 93-101.)   A fehérjék tekintetében: Fehérje bevitellel kapcsolatos tévhit a laikusok körében, hogy a tisztán növényi étrend elégtelen fehérjetartalma, – azaz, ha valaki mellőzi az állati fehérjék fogyasztását – kóros fehérjehiányt (ilyen a kwashior-kór és marasmus, melyek lényegében csak a harmadik világban ismert betegségek és a krónikus éhezéssel és tápanyaghiánnyal kapcsolódnak össze) és látványos izomfogyást eredményez majd. Ezt ugyan már számos külföldi tudományos kutatás is megcáfolta, de most végre magyarul is olvashatunk erről a tanulmányban. Pár érdekesség: A fehérjéket aminosavak építik fel, amelyek közül a legtöbb szakirodalom jelenleg kilencet tekint esszenciálisnak humán vonatkozásban. Valójában az emberi szervezet csupán két aminosavat nem képes önmaga szintetizálni (treonin, lizin). A treonin és lizin esszenciális aminosavakon kívül, minden más esszenciális aminosavat képes a szervezet szintetizálni bizonyos biokémiai folyamatok útján, ha a táplálkozással elegendő energiát biztosítunk számára. Tehát egyéb aminosavláncokból, esszenciális és nem esszenciálisokból egyaránt képes előállítani a számára éppen fontos fehérjeláncot. Ugyanakkor eme természetes működés egyik fontos alapja növényi alapú étrend esetén a változatos és kiegyensúlyozott táplálkozás folyamatos fenntartása. A tanulmány egy 2007-es FAO/­­WHO/­­UNU riport alapján összegzi továbbá a szervezet aminosav szükségletét, láncokra bontva. Ez a hivatalos WHO állásfoglalás tartalmazza továbbá, hogy a felnőtt ember minimális protein szükséglete 0,83 g testsúlykilogrammonként. Az alábbi adatokat egészíteném ki azzal a tanulmányban olvasható információval, miszerint a szervezet naponta átlagosan 90 g elhasznált fehérjét lök ki magából a bélrendszerbe, melynek nagy részét a szervezet újrahasznosítja. Ha emellé vesszük a változatos növényi étrenddel elfogyasztott fehérjemennyiséget, akkor kis számolással könnyen rájöhetünk, hogy a fehérjehiánnyal kapcsolatos felvetés bizony tévhit a vegán étrend kapcsán. Továbbá arról is említést tesz a cikk, hogy a növényi étrenden élőknek jóval magasabb a szérum-albumin szintje. Ez egy olyan laborparaméter, ami - egyebek mellett - arra is használható, hogy megítéljék a szervezet fehérje ellátottságát. A magas szérum-albumin szint annak köszönhető, hogy míg az állati fehérjék fogyasztása folyamatos gyulladásban (inflammáció) tartják a szervezetet, – mely egyébként katabolikus, fehérjebontó állapot is - addig a növényi étrenddel bevitt fehérje nem okoz ilyen jellegű negatív változásokat. Ennek köszönhetően indirekt módon ugyan, de jobb fehérje ellátottságot eredményez a növényi alapú táplálkozás, mint a mindenevő étrend.   Pár vitamin tekintetében: A tanulmány továbbá említést tesz a B12, B6 valamint folsav vitaminok és a vas fontosságáról és kijelenti, hogy a B12 állati eredetű ételekből nem vihető be nagy biztonsággal. Ugyan említi, hogy a szárított lila alga aránylag nagy mennyiségű – 77,6 ?g/­­100g a napi 2,5 ?g ajánlott napi bevitel mellett – B12 vitamint tartalmaz, de arról nem tesz említést, hogy ez a B12 vitamintípusok egyik aktív formája-e, és ha igen melyik az. Ha nem aktív formája, akkor a szervezet nem képes hasznosítani. A vitaminok és ásványi anyagok növényi forrásairól, jellemzőikről bővebb információt egy régebbi cikkemben találsz, valamint az említett vas témájában érdekességeket az eredeti tanulmányban.   Növényi alapú étrend és pár betegség: A továbbiakban az elhízásról, mint aggasztó problémáról írnak a cikkben. Magyarországon a lakosság 61,8%-a a BMI alapján túlsúlyosnak minősül (Európában abszolút vezetjük a mezőnyt), mely adat akkor válik igazán érdekessé, amikor hozzáolvassuk az USA átlagos 39%-os túlsúlyossági arányát, mely utóbbi arány évente 5%-kal mutat növekedő tendenciát. Ezzel szemben 2006-ban készült egy 87 tanulmányt összehasonlító metaanalízis, amely azt mutatta ki, hogy a vegetáriánus férfiak és nők jóval kisebb testtömeggel rendelkeztek, mint a vegyestáplálkozású emberek. A 87 tanulmány ténye feltételezi számomra, hogy számos jellemző mentén - demográfia, kor, életminőség, stb. - nagy merítést végezve, relevánsnak mondható ez az adat és senki nem fut bele a már említett tápanyaghiányos előítéletbe. Olyan, az elhízás talaján jelento?s rizikóval kialakuló, szív-ér rendszert érinto? betegségek, mint az angina pectoris, myocardialis ischaemia, AMI, STEMI, corona-riaatherosclerosis, mind megelo?zheto?ek lennének egy helyesen összeállított növényi alapú étrenddel. Szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint cukorbetegség esetén is végeztek kísérleteket növényi alapú diétával. A bevitt tápanyagok százalékos aránya mindegyik esetben megközelítőleg a következőképpen alakultak: 10% zsírokból, 15% fehérjéből és 75% komplex szénhidrátokból. Egy ilyen összetételű vegán étrendet hasonlítottak össze, az Amerikai Diabetes Társaság (ADA) által javasolt vegyes étrenddel - ennek pontos jellemzőit a tanulmányban megtalálod - cukorbetegeket bevonva. A növényi étrendet tartók 43%-a csökkenthette gyógyszeradagját, míg az ADA-diétáját tartok csupán 23%-áról volt ez elmondható. 2015 októberében a WHO rákkutatással foglalkozó tudományos bizottsága, a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) 22 kutatója az akkor rendelkezésre álló tudományos eredmények alapján a vörös húsokat a ,,probably carcinogenic to humans - valószínu?leg rákkelto? az emberekre nézve - (2/­­a) kategóriába, míg a feldolgozott húskészítményeket a ,,carcinogenic to humans - emberekben rákkelto? - (1/­­a) kategóriába sorolta. Magyarországon és az USA-ban is a szív- és érrendszeri megbetegedések mellett a daganatos megbetegedések is élen járnak az elhalálozást okozó betegségek között. Számos populációt érintő tanulmány kiemelkedő prevenciós eszközként tekint a növényi alapú étrendre és a húsfogyasztás visszaszorítására a daganatos megbetegedések esetében.   Zárás a szerzők által: A növényi alapú étrend abban tér el a divatdiétáktól, hogy tudományosan megalapozott állítások összessége alkotja azt. Ahogyan jelen összefoglalásból is kitu?nik, a növényi alapú étrend nem a ,,tudományt használja saját állításai igazolására, hanem a tudományos állítások igazolják sorra a növényi alapú étrend létjogosultságát. Tehát összefoglalva, a növényi alapú étrend nem csak a megelőzésben, hanem súlyos betegségek - szív- és érrendszeri betegségek, cukorbetegség, magas vérnyomás, csontritkulás - kezelésének kiegészítő diétájaként is ajánlott lehet, valamint, ahogy azt már megannyi tudományos tanulmányban olvastuk, úgy most ez a magyar összegzés is rámutat, hogy a megfelelően összeállított tisztán növényi alapú étrend jó hatással van szervezetünkre, és az elfogyasztott mennyiségtől függően, bőven elegendő tápanyagot szolgáltat életünk bármely stádiumában. A tanulmány szerzőjével folytatott pontosítás és beszélgetés során a következőre szeretném felhívni a figyelmet. A vegán vagy növényi alapú étrend, nem a Szent Grál. A rosszul összeállított és nem eléggé változatos növényi étrend hiánybetegségekhez vezethet ugyanúgy, ahogy a nem eléggé változatos vegyestáplálkozású étrend is. Emellett a növényi étrenden élők körében, hajlamosságtól és az élet többi területén a szervezetet ért negatív hatások fényében, ugyanúgy alakulhatnak ki komoly betegségek, ugyanakkor az 100% biztonsággal kijelenthető, hogy a kiegyensúlyozott tisztán növényi étrend betegségek kockázatát csökkenti! Mindezt úgy, hogy nem mellékesen az állatokat is békén hagyjuk.   Nagy öröm számomra, hogy Magyarországon született egy ilyen tanulmány és remélem, hogy ez csak a kezdet, hogy hamarosan még több tudományosan megalapozott írással segítik elő a növényi étrend körüli téveszmék felszámolását mások is, akik ebben hivatottak.   A tanulmány szerzői, az írás minden állítását a cikk alján is olvasható forrásokkal támasztják alá, számokkal és oldalszámmal is hivatkozva. Az alábbi sorra kattintva érhetitek el a teljes szöveget. (Szabó Zoltán szerző lektorálásával és engedélyével)     A tanulmány további szerzői: (nagy köszönet nekik is a munkáért) Erdélyi Attila Dr. Gubicskóné Kisbenedek Andrea A. Ungár Tamás Lászlóné Dr. Polyák Éva Szekeresné Dr. Szabó Szilvia Kovács Réka Erika Raposa László Bence Dr. Figler Mária Pécsi Tudományegyetem, Egészségtudományi Kar, Táplálkozástudományi és Dietetikai Intézete     A tanulmányhoz felhasznált irodalom: [1] Lim, S. S., Vos, T., Flaxman, A. D., et al.: A comparative risk as- sessment of burden of disease and injury attributable to 67 risk factors and risk factor clusters in 21 regions, 1990-2010: a sys- tematic analysis for the Global Burden of Disease Study 2010. Lancet, 2012, 380(9859), 2224-2260. [2] Mr. Mallikarjun, Mr. Vijaykumar, S. D.: Nutritional update for physicians: Plant-based diets. International Educ. Scienti c Res. J., 2016, 2(4), 82-83. [3]  Palmer, S.: Nutrients of concern for individuals following a plant- based diet. 2014. Available from: http:/­­/­­www.todaysdietitian. com/­­pdf/­­courses/­­PBDNutritentsofConcernPDF.pdf [4]  Leitzmann C.: Vegetarian nutrition: past, present, future. Am. J. Clin. Nutr., 2014, 100(Suppl. 1), 496S-502S. [5]  Leitzmann, C., Oltersdorf, U.: Possibilities to improve the nutri- tion situation in developing countries. Cologne, Germany: Welt- forum, 1981. [German] [6]  Glasauer, P., Leitzmann, C.: Food aid in disasters. 1982. Availa- ble from: http:/­­/­­cidbimena.desastres.hn/­­docum/­­crid/­­Junio 2005/­­ pdf/­­eng/­­doc2793/­­doc2793-a.pdf [7]  Gashu, D., Stoecker, B. J., Adish, A., et al.: Ethiopian pre-school children consuming a predominantly unre ned plant-based diet have low prevalence of iron-de ciency anaemia. Public Health Nutr., 2016, 19(10), 1834-1841. [8]  Leitzmann C.: Nutrition ecology: the contributions of vegetarian diets. Am. J. Clin. Nutr., 2003, 78(3 Suppl.), 657S-659S. [9]  Steinfeld, H., Gerber, P., Wassenaar, T., et al.: The Livestock, En- vironment and Development. Livestocks longs hadow environ- mental issues and options. Food and Agriculture Organization of the United Nations, Rome, 2006. Available from: ftp:/­­/­­ftp.fao. org/­­docrep/­­fao/­­010/­­a0701e/­­a0701e.pdf [10]  Marlow, H. J., Hayes, W. K., Soret, S., et al.: Diet and the environ- ment: does what you eat matter? Am. J. Clin. Nutr., 2009, 89(5), 1699S-1703S. [11]  Macdiarmid, J., Kyle, J., Horgan, G. W., et al.: Sustainable diets for the future: can we contribute to reducing greenhouse gas emissions by eating a healthy diet? Am. J. Clin. Nutr., 2012, 96(3), 632-639. [12]  Ornish, D., Brown, S. E., Scherwitz, L. W., et al.: Can lifestyle changes reverse coronary heart disease? The Lifestyle Heart Tri- al. Lancet, 1990, 336(8708), 129-133. [13]  Hu, F. B.: Plant-based foods and prevention of cardiovascular disease: an overview. Am. J. Clin. Nutr., 2003, 78(3 Suppl.), 544S-551S. [14]  Gardner, C. D., Coulston, A., Chatterjee, L., et al.: The effect of a plant-based diet on plasma lipids in hypercholesterolemic adults: a randomized trial. Ann. Intern. Med., 2005, 142(9), 725-733. [15]  Barnard, N. D., Scialli, A. R., Turner-McGrievy, G., et al.: The effects of a low-fat, plant-based dietary intervention on body weight, metabolism, and insulin sensitivity. Am. J. Med., 2005, 118(9), 991-997. [16]  Barnard, N. D., Cohen, J., Jenkins, D. J., et al.: A low-fat vegan diet improves glycemic control and cardiovascular risk factors in a randomized clinical trial in individuals with type 2 diabetes. Diabetes Care, 2006, 29(8), 1777-1783. [17] Lea, E. J., Crawford, D., Worsley, A.: Public views of the bene ts and barriers to the consumption of a plant-based diet. Eur. J. Clin. Nutr., 2006, 60(7), 828-837. [18] Sabaté, J.: The contribution of vegetarian diets to health and dis- ease: a paradigm shift? Am. J. Clin. Nutr., 2003, 78(3), 502S- 507S. [19] Newby, P. K.: Plant foods and plant-based diets: protective against childhood obesity? Am. J. Clin. Nutr., 2009, 89(5), 1572S -1587S. [20] Drewnowski, A., Gomez-Carneros, C.: Bitter taste, phytonutri- ents, and the consumer: a review. Am. J. Clin. Nutr., 2000, 72(6), 1424-1435. [21] Energy and protein requirements. WHO, Geneva, 1985. Available from: http:/­­/­­www.fao.org/­­docrep/­­003/­­aa040e/­­ AA040E00.htm [22] Rodler, I.: Food and Nutrition Health. [Energia és tápanyagfor- galom. In: Élelmezés- és táplálkozás-egészségtan. (Ed.: Rodler, I.)] Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2008, 41-106. [Hungari- an] [23] Henkel, J.: Soy: Health claims for soy protein, questions about other components. FDA Consumer Magazine, 2000, 34(3), 13-15, 18-20. Available from: http:/­­/­­permanent.access.gpo. gov/­­lps1609/­­www.fda.gov/­­fdac/­­features/­­2000/­­300_­soy.html [24] Moughan, P. J., Rutherfurd, S. M.: Gut luminal endogenous pro- tein: implications for the determination of ileal amino acid di- gestibility in humans. Br. J. Nutr., 2012, 108(Suppl. 2), S258- S263. [25] Vegan diets. 2015. American Heart Association. Available from: http:/­­/­­www.heart.org/­­HEARTORG/­­HealthyLiving/­­Health- yEating/­­Vegetarian-Diets_­UCM_­306032_­Article.jsp#.V3ttt- biLTIW [26] Benzie, I. F., Wachtel-Galor, S.: Biomarkers in long-term vegetar- ian diets. Adv. Clin. Chem., 2009, 47, 171-222. [27] Preis, S. R., Stampfer, M. J., Spiegelman, D.: Dietary protein and risk of ischemic heart disease in middle-aged men. Am. J. Clin. Nutr., 2010, 92(5), 1265-1272. [28] Szeto, Y. T., Kwok, T. C., Benzie, I. F.: Effects of a long-term veg- etarian diet on biomarkers of antioxidant status and cardiovascu- lar disease risk. Nutrition, 2004, 20(10), 863-866. [29] Balk, E., Chung, M., Chew, P., et al.: Effects of soy on health outcomes. Evidence Report/­­Technology Assessment No. 126. (Prepared by Tufts-New England Medical Center Evidence- based Practice Center under Contract No. 290-02-0022.) AHRQ Publication No. 05-E024-2. Agency for Healthcare Re- search and Quality, Rockville, MD, August 2005. [30] Watanabe, F.: Vitamin B12 sources and bioavailability. Exp. Biol. Med., 2007, 232(10), 1266-1274. [31] Chambers, J. C., Ueland, P. M., Obeid, O. A., et al.: Improved vascular endothelial function after oral B vitamins. An effect me- diated through reduced concentrations of free plasma homocyst- eine. Circulation, 2000, 102(20), 2479-2483. [32] Antal, M.: Nutrient requirement. [In: Rodler, I. (ed.): New food composition table.] [Tápanyagszükséglet. In: Rodler, I. (szerk.): Új tápanyagtáblázat. (Ed.: Rodler, I.)] Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2005, 61-70. [Hungarian] [33] Saunders, A. V., Craig, W. J., Baines, S. K., et al.: Iron and vege- tarian diets. Med. J. Aust., 2013, 199(4 Suppl.), S11-S16. Avail- able from: https:/­­/­­www.mja.com.au/­­system/­­ les/­­issues/­­ 196_­10_­040612_­supplement/­­rei11510_­fm.pdf [34] Witters, D.: More than 15% obese in nearly all U.S. metro areas. Gallup, 2012. Available from: http:/­­/­­www.gallup.com/­­poll/­­ 153143/­­Obese-Nearly-Metro-Areas.aspx [35] Berkow, S. E., Barnard, N.: Vegetarian diets and weight status. Nutr. Rev., 2006, 64(4), 175-188. [36] Friedewald, V. E., Boden, W. E., Stone, G. W., et al.: The editors roundtable: role of percutaneous coronary intervention and drug-eluting stents in patients with stable coronary heart disease. Am. J. Cardiol., 2011, 108(10), 1417-1425. [37] Ornish, D., Scherwitz, L. W., Billings, J. H., et al.: Intensive life- style changes for reversal of coronary heart disease. JAMA, 1998, 280(23), 2001-2007. [38] Xu, J., Murphy, S. L., Kochanek, K. D., et al.: Deaths: Final Data for 2013. Natl. Vital Stat. Rep., 2016, 64(2). Available from: http:/­­/­­www.cdc.gov/­­nchs/­­data/­­nvsr/­­nvsr64/­­nvsr64_­02.pdf [39] IARC Monographs evaluate consumption of red meat and pro- cessed meat. Lyon, France, 26 October 2015. Available from: https:/­­/­­www.iarc.fr/­­en/­­media-centre/­­pr/­­2015/­­pdfs/­­ pr240_­E.pdf [40] Pérez-Cueto, F. J., Verbeke, W.: Consumer implications of the WCRFs permanent update on colorectal cancer. Meat Sci., 2012, 90(4), 977-978. [41] Nechuta, S. J., Caan, B. J., Chen, W. Y., et al.: Soy food intake after diagnosis of breast cancer and survival: an in-depth analysis of combined evidence from cohort studies of US and Chinese women. Am. J. Clin. Nutr., 2012, 96(1), 123-132. [42] Richman, E. L., Stampfer, M. J., Paciorek, A., et al.: Intakes of meat, sh, poultry, and eggs and risk of prostate cancer progres- sion. Am. J. Clin. Nutr., 2010, 91(3), 712-721.

A YoGastro-ban jártam, Budapest legolcsóbb vegánbarát éttermében

2016. november 19. Vegán lettem 

A YoGastro-ban jártam, Budapest legolcsóbb vegánbarát éttermébenA YoGastro a Kálvin tér közvetlen közelében működő, indiai témájú nagyon olcsó, de nem olcsósított kellemes hangulatú étterem.   A YoGastro megközelítése: Első alkalommal sikerült elmennem a hely előtt. Történhetett ez azért is mert elmélázva, kiszállva a testemből már azon járt az agyam, hogy milyen lesz a dhal és a szabdzsi amit választok ... és történhetett azért is, mert a hely tulaja nem nagyon szeretné az utca népének elmondani, hogy az Üllői út 6-os szám alatt, a Kálvin tértől 2 percre gyalog van egy kis vegetáriánus, vegán étterem. Amikor keresitek a helyet, legyetek figyelmesek és keressétek a YoGastro logót, mert szemmagasságban nincs eléggé felcímkézve a bolt. Egyébként az étterem a jóga közösségeket régóta megmozgató Atma Centerben található és 2015-ben kapta azt a nevet, amivel ma is fut.   YoGastro választéka: Kifejezetten nagy választékkal találkoztam az étteremben. Levesek, dhalok, szabdzsik, tésztaételek, pizza, tortilla, hamburger, egytálételek, chutney-k, saláták, nyers sütik, juice-ok és sorolhatnám. Az ételek közel 90%-a teljesen vegán, egy-két étel volt csak, mely tartalmazott tejterméket, de erről szívélyesen informálnak az ott dolgozók. Az árak nem hogy nem elszálltak, hanem szinte egyedülállóan barátiak. Szerintem a legolcsóbb vegánbarát hely Budapesten. Desszert nélkül egy levesért és egy főételért fizettem 990 Ft-ot. A sütit azért nem vettem bele, mert főleg nyers vegán sütik voltak amikor mentem és azok bizony sehol nem olcsók. Egyébként egy normális méretű szelet torta 650 Ft YoGastro-ban. Csokoládés ananászos, datolyával édesítve. Gondolhatjátok. Álom. Emellett volt chia és tápióka poharas puding, valamint kölesgolyó málna chutney-val. A Tortafészek nyers vegán tortakészítő műhely központja egyébként a YoGastro, úgyhogy garantált minden nap a friss és finom édesség. A fizetés után volt egy kis félelmem a minőséget illetően, hisz ami olcsó az lehet, hogy olyan is. Ez esetben erről szó sem volt, sőt egy kifejezetten finom, nem tolakodó ízvilágú indiai vegán menüt kaptam a pénzemért. Ha olcsón, gyorsan és finomat szeretnék enni a város ezen terültén, én biztos, hogy ide jövök legközelebb is.   YoGastro-tól tudsz rendelni is: Nemrég indították klasszik heti menürendelős szolgáltatásukat. Rendelhetsz előre 1 hónappal, 1 héttel, vagy akár 1 nappal levest, dhalt, kétféle főételből, kétféle köretből, főzelékből, salátából, egytálételből és desszertből választva, legkésőbb 24 órával a kért kiszállítás előtt. A kiszállításra munkanapokon reggel 8:00-tól 11:30-ig számíthatsz. A kis menü 1100Ft-ért, míg a nagy menü 1490 Ft-ért rendelhető. Szerintem ez is elfogadható ár. Kipróbálom még ezt a szolgáltatásukat is és majd kiegészítem a cikket. Nyitvatartás: Hétfőtől péntekig: 11:00 és 20:00 óra között, szombaton: 11:00 és 18:00 óra között. Cím: 1085 Budapest, Üllői út 6. A YoGastro vegetáriánus/­­vegán étterem weboldala és facebook oldala.

Vegan Grill, új vegán húspótló a piacon

2016. október 15. Vegán lettem 

Vegan Grill, új vegán húspótló a piaconA Vegan Grill grillkolbász és hagymás szejtán termékcsalád új szint hoz a Magyarországon kapható vegán termékek piacára grillezhető húshelyettesítő készítményeivel.   Az őszi Vegan Food Festen mutatkozott be a Vegán Manufaktúra, a Vegan Grill termékcsaláddal. Kifejezetten grillezni, sütni, pirítani való grillkolbászt és hagymás szejtánt kóstoltattak és ártékesítettek. Azóta termékeikkel beköltöztek pár fővárosi bioboltba, mely boltok folyamatosan bővülő listáját a vegangrill.hu oldalon olvashatjátok. Magyaros, csípős és provence-i ízesítésben kapható a hagymás szejtán, míg magyaros és csípős ízesítésben a grillkolbász. Webes rendeléssel sajnos nem foglalkoznak egyelőre. A Vegan Grill termékcsaládot a Vegán Manufaktúra Kft. forgalmazza, akiktől a jövőben számíthatunk egyéb előrecsomagolt növényi alapú termékekre és termékcsaládra.   A Vegan Grill termékek fűszerezését nagyon eltalálták és állaguk megtévesztően hasonlít az igazi húskészítményekéhez. A grillkolbászokat ehetjük reggelire, illetve babfőzelék vagy lecsó mellé is tökéletesen megfelelnek. A hagymás szejtán pedig egy főnyeremény, ha rövid idő alatt valami laktató és finom ételt szeretnél elkészíteni otthon. Amellett, hogy simán olajon vagy növényi zsiradékon pirítva akár kenyérrel vagy bármilyen körettel fogyasztható, komplett pörkölt vagy vagdalt alapként is megállja a helyét a magyaros, csípős és provence-i változata. Rizseshús, zöldborsós tokány vagy akár tarhonyás hús is készíthető az előre csomagolt alapból. A provence-i hagymás szejtánból kicsit modernebb ízvilágú rakott zöldségeket is süthetsz, de lényegében a Vegan Grill termékek elkészítésének csak a képzeleted szabhat határt. A termékekről nem tudok rosszat írni. Lehet ez azért is, mert már a teszt és kóstoló fázisban is jelen voltam és kicsit elfogult vagyok, vagy csak egyszerűen az a helyzet, hogy az én igényeimet mind ízvilágban, mind állagban, mind árban tökéletesen kielégíti a Vegan Grill termékcsalád. Az utóbbi főleg azért is fontos, mivel a vegán húshelyettesítő termékek árai jellemzően az eget verik és a maga 400 grammos csomagonkénti 1000 Ft körüli kiskereskedelmi árával odavághat a piaci árszabásnak. A képeket a Vegan Grill weboldaláról és facebook oldaláról töltöttem le.  

Fontos bejelentések az Óceánok konferenciájáról

2016. szeptember 25. Vegán lettem 

Fontos bejelentések az Óceánok konferenciájárólA Sea Shepherd Hungary nemrég fordította le Paul Watson kapitány összefoglalóját, amely az Óceánok konferenciáján elhangzottakat összegzi. A szöveget változtatás nélkül olvashatjátok. A több ízben kalózoknak titulált globális Sea Shepherd mozgalom ugyan nem képviseltethette magát az Óceánok konferenciáján, de vezetőjük Paul Watson kapitány összefoglalta a tengeri élővilág védelmének szemszögéből leglényegesebb bejelentéseket. A fordított szöveget változtatás nélkül emeltem át a Sea Shepherd Hungary beleegyezésével. “Nagy örömmel fogadtuk az Óceánok konferenciáján – Washington DC-ben – Leonardo DiCaprio bejelentését, miszerint rendelkezésre áll a technológia, amellyel lokalizálhatók az illegális halászati műveletek! Üdvözülünk minden bejelentést és ígéretet, melyet több mint 20 ország és NGO szervezet tett a tengeri ökoszisztéma védelmének szándékával! A Sea Shepherd gratulál mindazoknak, akik a múlt héten a következő bejelentéseket tették: Paul Watson Kapitány kommentárja: 1. Az USA bejelentette a Papah?naumoku?ke Tengeri Nemzeti Park kiterjesztését Hawaii partjainál, további 1,146,798 km2, létrehozva a világ legnagyobb tengeri védett övezetét, állandó védelem alá helyezve ezzel az ősi korallzátonyokat, mélytengeri élőhelyeket, és fontos ökológiai erőforrásokat. 2. Az USA ugyancsak bejelentette, hogy létrehozz egy újabb, 12,725 km2 területű tengeri nemzeti parkot, a New England Canyons-tól Seamounts-ig. 3. Seychelles-szigetek bejelentette szándékát egy 400.000 km2-es természetvédelmi zónára, melynek megvalósítását 2020-ra tűzte ki. 4. Nagy Britannia bejelentette egy fenntartható módon használandó tengeri természetvédelmi zónának kijelölését St. Helena teljes, 445.000 km2-es körzete és a Pitcaim szigetek körül. 5. Nagy Britannia ugyancsak bejelentette az Ascensin-szigetek körüli tengervédelmi zóna tervezetét, első szakaszban 220.000 km2-es terület deklarálását 2019-ig, kötelezettséget vállalva egy szervezet létrehozására, mely a teljes, 750.000 km2-es terület védelmét látja el. Továbbá ígéretet tett arra, hogy az elkövetkező 4 évben 22 millió USD-t (10 millió EUR-t) fordít az újonnan deklarált tengervédelmi területek fejlesztésére, fenntartására és felügyeletére. 6. Mikronéziai Szövetségi Államok bejelentette elkötelezettségét arra, hogy 24 tengeri mérföldesre terjessze ki tengervédelmi zónáját minden szigete körül, ahol megtiltja a gazdasági halászatot, ez további 184.948 km2-es területet jelent! Kanada megerősítette elkötelezettségét arra vonatkozó elkötelezettségét, hogy betartsa tengervédelmi vállalásait, beleértve azt is, hogy 2017-ig a kanadai partvonal és tengereinek 5%-át, 2020-ig pedig 10%-át védelem alá helyezi. Továbbá a Maine-öböl tengerfenéki ökoszisztémájának védelmében, összesen 9.000 km2-es területről felszámolják a halászati telepeket. Az új védelmi intézkedések részei az Atlanti-óceánon tervezett, összefüggő, Anguniaqvia Niqiqyuam Tengeri Védett Zóna létrejöttének Kanada Jeges-tengeri és Csendes-óceáni területén, összesen több mint 58,121 km2-en! 7. Ecuador bejelentette egy nem-kiaknázható tengeri védett terület, kijelölését a a Galápagos-szigeteki tengervédelmi területen belül, mely megtiltja a halászatot további 40.000 km2-es területen, a szigetcsoport északi tagjai - Darwin és Wolfon - körül, mely egyúttal bolygónk leggazdagabb cápa-élőhelyének védelmét is jelenti! 8. Kambodzsa bejelentette az első, 415 km2-es tengervédelmi területének létrehozását, a Koh Rong Szigetvilágban. 9. Palau beszámolt a 2014-ben kezdeményezett nemzeti tengervédelmi területének létrehozásáról, mely megtilt mindennemű kiaknázást - beleértve a bányászati és a külföldi halászati tevékenységet a terület 80%-án, míg a maradék 20%-on kizárólag palaui halászati tevékenység folytatható, Palau lakosságának élelmiszer-ellátásának biztosításául. 10. Kolumbia bejelentette, hogy megnégyszerezi a Malpelo Flora and Fauna Sanctuary területét, ez további 20,237 km2-nyi védelmet jelent a világ egyik legnagyobb cápa élőhelyén! Malajzia bejelentette a 10.000 km2-es, Tun Mustapha Park létrehozását, és egy projektet Park biztonsági rendszerének kiépítésére, amit az Egyesült Államok 250.000 USD-vel, míg a WildAid 50.000 USD-vel támogat. 11. Costa Rica bejelentette, hogy a Cocos-szigeti Nemzeti Park védett vizeit kiterjeszti újabb, kb. 10.000 km2-re, így majdnem megnégyszerezi a területet, mely többek között Fehérfoltú cápák, Cetcápák és Pörölycápák otthona. Málta bejelentette további 9 új tengervédelmi terület létrehozását, összesen kb. 3.450 km2-t jelent, mely többszöröse a 316 km2-nyi szigetország területének. 12. Srí Lanka bejelentette a több mint 292 km2-es Veduthalathiv Rezervátum mellett, további négy új, összesen 800 km2-nyi tengervédelmi zónát tengeri emlősök, koralloknak, vándorló és rezidens madarak számára. 13. Dél-Korea bejelentette újabb, 91,2 km2-es tengervédelmi terület kijelölését, ezúttal a Garimon öbölben, mely egyike a két régiónak, ahol veszélyeztetett státuszú, koreai pettyes fókák élnek, továbbá fontos ívó helye több hal fajnak. Ez a 25. dél-koreai tengervédelmi terület! Az ázsiai ország vállalta, hogy 2020-ig elérik a 32-t! 14. Thaiföld bejelentette egy 10 km2-es védett zóna létrehozását a Trat-öbölben élő delfinek számára, melyet a későbbiekben kiterjeszthetnek az öböl teljes, kb. 880 km2-nyi területére, védelmet biztosítva a dugongoknak és élőhelyeinek, beleértve egy tengeri emlős mentőközpont megnyitását Phuketben 2017-ig, valamint 2020-ig egy 400 km2-es Dugong Védelmi Zóna létrehozását Trang tartományban. 15. Marokkó 3 tengervédelmi terület létrehozását jelentette be, összesen 775 km2-nyi területen, Marokkó atlanti-óceáni és Földközi-tengeri partszakaszain. Továbbá 2018-ig egy negyediket, ahol tilos lesz a fenékhálós halászat. 16. Norvégia újabb 3 tengervédelmi területet határozott meg, összesen 170 km2-nyi területen. 17. Libanon kifejezte szándékát egy 30 km2-es tengervédelmi terület létrehozására. 18. Monaco bejelentette, hogy 563.000 USD-t (500.000 EUR) biztosít egy új vagyonkezelő alaphoz, Franciaországgal és Tunéziával, mely hosszú távú anyagi hátteret nyújt a mediterrán nemzetek számára, a már meglévő és leendő tengervédelmi zónák fenntartásához. 19. Ausztrália bejelentette, hogy további 41,95 millió USD-t (56,1 millió AUD) biztosít 4 éven át, hogy megerősítse tengervédelmi területeinek működését. Az anyagi támogatás támogatói kutatásokat, a zavartalan működést fogja szolgálni. 20. Srí Lanka még 2016 év végéig egy tengeri teknős-védelmi rezervátumot hoz létre, ahol a sérült teknősök találnak menedékre, gyógyulhatnak és egyben a helyi közösségek oktatási központja is lesz. 21. Franciaország bejelentette az Indiai-óceánon fekvő déli területein deklarált tengervédelmi területeinek 550.000 km2-re bővítését, továbbá szándékát a Clipperton-sziget körül létrehozandó tengervédelmi területre, és elkötelezte magát egy korallvédelmi projektre, mely felségvizeinek, korallállományának 75%-ra terjed ki. Ezek fantasztikus hírek, azonban egy valamit nem fogalmaztak meg kellőképpen. Egy dolog egy óceáni /­­ tengeri területet védetté nyilvánítani, de teljesen más azokat meg is védelmezni! Szükséges a politikai és gazdasági motiváció ahhoz, hogy az ígéretek megvalósulhassanak. A már létező Galápagos-szigeteki Tengeri Rezervátumnak nem sikerül megállítani a kb. évi 300.000 cápa kifogását, ahogy azt sem, hogy visszaszorítsa a növekedő helyi halászatot, mely paradox módon a szigetekre érkező öko-turisták tömegét hivatott élelemmel ellátni... Costa Rica Cocos-szigete évtizedek óta tengervédelmi rezervátum, de a rosszul felszerelt parkőröknek nincs elegendő erőforrásuk a jelenlegi védendő területek felügyelésére sem. A Sea Shepherd évtizedek óta jelenti az orvhalászati tevékenységek koordinátáit, anélkül hogy bármilyen választ kapott volna a hatóságoktól. Egészen mostanáig! És ez is csak azért változott, mert válaszolniuk kellett arra, hogy mi nagy csinnadrattával üldöztük és szembeszálltunk az orvhalász-bandákkal a nyílt tengereken. Indonézia és Chile radikális intézkedést tett, megsemmisítették az illegális halászhajókat, de máshol az orvhalász-flották gyakorlatilag szinte büntetlenül fosztogatnak, és USD milliárdokat kaszálnak. A Sea Shepherd erőfeszítései az illegális halászati tevékenységek felszámolására sikeresek, a hiányzó anyagi fedezet és támogatás ellenére. Ugyanakkor hálásak vagyunk és köszönetet mondunk az együttműködő támogatásért Mexikó, Gabon, Ecuador, Olaszország, Sao Tomé és Indonézia haditengerészetének, valamint az Interpol utóbbi időkben végrehajtott együttműködéséért! És igen vannak intézkedések, de ez nem elég, közel sem elég és még csak nem is eléggé gyorsak. Óceánjaink haldoklanak! A halak 90% eltűnt. A tengerek egyre szennyezettebbé vállnak kémiai vegyületekkel, műanyaggal, olajjal, radioaktív sugárzással, nem is beszélve a klíma változás hatásairól. A tengeri emlősök és madarak éheznek. Ezek a bejelentések és kötelezettségvállalások csodálatosak és valóban nagy előrelépésnek számítanak ahhoz képest ami az előző generációk alatt zajlott. Ez bizonyítéka az egyre növekvő aggodalomnak és nem akarjuk ezen vállalások fontosságát csökkenteni. De meg kell értenünk, hogy önmagukban a vállalások nem teljes értékűek a megoldásokkal! Többet kell tenni, és hamarabb, sokkalta hamarabb! Az illegális és szabályozatlan halászatot nem olyan nehéz felkutatni, és egyre könnyebb lesz a Mr. DiCaprio által bejelentett technológiával. Ettől függetlenül, a kulcs a végrehajtásban rejlik, és ez alatt a járőrözés, az elrettentő mértékű büntetések és a korrupció felszámolását kell értenünk! Mi első kézből ismerjük és tapasztaltuk ezt a fajta korrupciót és a legtöbb országban a legmagasabb szintekig ér el. A Sea Shepherd nem volt jelen a Washington D.C-ben rendezett konferencián - ,,ez nem egy olyan tárgyalás volt ahol kalózokat fogadnának - közölték, ami végtére is érthető. Amúgy sem vagyunk nagy hívei a konferenciáknak. Nem konferenciákra van szükségünk, hanem tettekre. Vannak hajóink. Vannak önkénteseink, és ami a legfontosabb, meg van a bátorságunk, a képzeletünk és a szenvedélyünk, hogy változtassunk. Az elkövetkező évre, Sea Shepherd folytatja beavatkozásait az illegális tevékenységek ellen az egész bolygón, hajókkal és legénységgel az Atlanti-, Csendes-, Déli- és az Indiai-óceánon, valamint a Földközi-tengeren. Jövőre lesz 40 éve, hogy létrehoztam a Sea Sheperdet, az orvvadászat és orvhalászat elleni szervezetet. A meglévő erőforrásainkkal a törvények és gyakorlatiasság keretein belül tevékenykedünk. Taktikáink lehetnek néha vitathatóak, de mindenesetre bizonyítottan sikeresek. Úgy érünk el eredményeket, hogy nem okozunk sérüléseket. Leállítjuk az illegális tevékenységeket és életeket mentünk, miközben a tengeri rezervátumok integritását védelmezzük. Nem zavar, ha vitathatóak vagyunk. Szeretem magunkat a tengeri természetvédő mozgalom ,,éjszakai hölgyeinek hívni magunkat. Sok ember ért velünk egyet titokban, de inkább nem mutatkoznának velünk a nappali világosságban. És ez így rendben is van, mert egy mozgalom ereje a sokféleségében rejlik. Mégis évről évre egyre több nyílt támogatás kapunk, ahogy az emberek látják, ahogy az előrejelzéseink beteljesülnek és látják az eredményeit is beavatkozásainknak. Tavaly, az USA külügyminisztere, John Kerry és az Interpol hálásak voltak a Sea Sheperdnek amiért felszámoltuk a Déli-óceáni sügér orvhalászokat. Biztatás és támogatás érkezett még Ecuador, Gabon, Indonézia kormányától; az olasz, hondurasi, francia rendőrségtől; és Mexikó elnökétől. Ebben a pillanatban több mint 100 önkéntesünk van a tengeren 9 különböző hajón. Önkénteseink vannak Costa Ricában, Hondurason, Floridában, Japánban és a dán Feröer-szigeteken. 40 évnyi agresszív, de erőszakmentes taktikánk - mely során egyetlen sérülést sem okoztunk - sikeresnek bizonyult! A Sea Shepherd egy növekvő globális mozgalom és hálások vagyunk azon nemzeteknek, akik részt vettek a Washingtoni konferencián, amelyen növelték a védett zónákat, ezzel növelve pár fokkal számunkra a felhatalmazásunkat, hogy megállítsuk a bűnözőket, akik továbbra is kizsákmányolják óceánjainkat, anélkül, hogy a természet törvényeit és humán társadalom törvényeit figyelembe vennék!”   Csatlakozzatok a Sea Shepherd facebook közösségeihez, hogy első kézből értesüljetek a világ óceánjainak élővilágát érintő kérdésekről, a Sea Shepherd egyedülálló munkásságáról és Paul Watson kapitány elgondolkodtató és olykor szórakoztató kommentjeiről: Sea Shepherd Hungary Sea Shepherd Paul Watson Óceánok konferenciája weboldal   Fotók: Cliff Owen./­­AP http:/­­/­­ourocean2016.org/­­#event

Nyári vegán quiche

2016. július 14. Vegán lettem 

Nyári vegán quicheA vegán quiche gluténmentes receptjét a CsendesM bisztró ajánlja nektek ebben a tikkasztó nyári melegben. A vegán quiche minden évszakban tökéletes étel. Lehet gyors, egyszerű; lehet csinos, vendégvárós; vagy lehet szülinapi torta a nem édesszájúaknak. Nekünk nagy kedvencünk, különösen ez a gluténmentes verziója. Íme egy igazán nyárias megoldás!   Vegán quiche hozzávalók: A tésztához: 150 g dió 70 g mandula /­­ kesudió 50 g napraforgómag 30 g lenmag 100 g aszalt paradicsom pár percre meleg vízbe áztatva (ez kicserélhető 70 g magozott olívabogyóra is, úgy is isteni a végeredmény ) A töltelékhez: 1 kisebb fej vöröshagyma 1-2 szál újhagyma (csak a színe kedvéért ) 2 db tv paprika 3 db érett paradicsom olívaolaj, só, bors 100 g csicseriborsó liszt 4 dl víz 1 tk kala namak (indiai feketesó - ettől a kénes sótól lesz tojásos hatású a massza)   Vegán quiche elkészítése: A vegán quichetortalapjához” tedd be a magokat magokat egy aprítógépbe és daráld őket nagyon finomra. Ha nagyobb darabok is maradnak benne, nehezebb lesz dolgozni vele. Miután a magokat jó apróra daráltad, öntsd hozzá az apróra vágott aszalt paradicsomot és addig dolgoztasd a konyhagépet, amíg egy formálható masszát nem kapsz. (Minél kisebb darabokra vágod annál könnyebben bánik el vele  a gép. ) A magos keveréket jó erősen, egyenletesen nyomkodd bele egy sütőpapírral bélelt piteforma aljába, majd tedd félre, míg elkészül a töltelék. A töltelékhez való zöldségeket aprítsd fel minél apróbb darabokra. A hagymákat kis olívaolajon pirítsd meg, majd jöhet a paprika, a só. Hagyd 5 percig fedő alatt párolódni. Eztán jöhet a paradicsom, kóstolás után ismét sózás, borsozás ízlés szerint. Fedő alatt 15-20 perc alatt készül el a töltelék alapja, mely ha sok levet ereszt, akkor az utolsó 5 percre vedd le a fedőt. Közben egy tálban kézi habverővel keverd csomómentesre a csicserilisztet, a sót és a vizet. A kész lecsóra öntsd rá a masszát és lassú tűzön kevergesd, amíg el nem kezd sűrűsödni. A tölteléket öntsd rá az alapra, simítsd el és 180 fokra előmelegített sütőben süsd 20-25 percig. Akkor van kész a pite, ha a töltelék már viszonylag szilárd benne. Vigyázz, hogy ne süsd túl, mert akkor kiszárad nagyon a quiche. Eddigre már isteni illatok terjengenek majd a konyhában, de sajnos meg kell várni, míg kihűl, mert akkor lesz könnyen szeletelhető. Jó étvágyat hozzá! A CsendesM vegán bisztró csapatától szeretettel.

Interjú az Elixires Soós Ádámmal, a vegán ispánnal

2016. június 6. Vegán lettem 

Interjú az Elixires Soós Ádámmal, a vegán ispánnalSoós Ádám a vegán Elixir bisztró séfje, hardcore punk szkrímer és Bianchista meséli el melyik vegán étel lenne legszívesebben.   Mesélj röviden magadról annak aki nem ismerne. Ádám vagyok, egy vidéki hardcore/­­punk srác. Amikor hat éve felköltöztem Pestre, már vegán voltam és nagy álmom volt, hogy vegán szakács, valamint bicajos futár legyek, noha enyhe túlzással élve nem tudtam főzni és ennek tetejébe a várost sem ismertem. Mindezek ellenére több helyen dolgoztam szakácsként majd konyhafőnökként és futárként is, és már saját kis vegán bisztróm van, az Elixir.   Miért pont ispán és honnan jött a név? A vegan ispán vagy helytartó “gúnynév” először egy poénnak indult, mert hajlamos vagyok ,,túlságosan komolyan venni a veganságot és ehhez hasonló viccelődéssel próbáltuk feloldani azt, ahogy arra reagáltam, hogy elég sokan még egy vegánnak nevezett csoportban sem értik meg valamiért sajnos, hogy a vegánság az állatokról szól, nem pedig rólunk. Nem fér bele egy kicsi ez vagy az. Azt már szinte csak zárójelesen jegyzem meg, hogy az ispánság fogalmába nálam beletartozik az is, hogy maximálisan segítőkész vagyok és segítek, ahol tudok.   Mi a véleményed a magyar vegán viszonyokról és tévhitekről a téma kapcsán? A honi viszonyokról nagyon vegyes érzelmeim vannak. Egyrészt az elmúlt években összesen egy vegan kollégám, felettesem volt az összes vegetáriánus, vegán helyet figyelembe véve. Ez is közrejátszott abban hogy megalapítottam az Elixírt, ahol valóban csak vegánok dolgoznak. De nagyon örülök, hogy egyre többeket érdekel a vegánság itthon, elindult valami hatalmas robbanás, ami köszönhető többek között Kristóf barátom személyének és könyvének is, viszont az kifejezetten zavar mind a mai napig, amikor anyagi megfontolásból ugranak fel a vonatra olyanok, akiknek húsos helyük is van például. Számomra a vegánság nem egy financiális luxusexpressz, amire fel lehet pattanni. Hanem a törődés, a szeretet egyik legszebb módja, a jogi, környezettudatos mozgalmak egyik legfontosabbika és a hitelességnek ebben alapvető értéknek kellene lennie. Ugyanis ez egy rémesen egyszerű dolog és teljesen érthetően van definiálva: nem használunk állatokat! Ha pedig nem használsz állatokat, nem élsz például a halálukból. Ezen logika alapján sem tudom elfogadni azt sem, amikor valaki vegán szakácsnak hívja magát bőrcipőben, mézzel és a többi. A forradalom a tányérodon kezdődik, de nem ott kell véget érnie. Legyünk mindannyian következetesek, próbáljuk meg minimalizálni az ártást és tegyünk meg mindannyian, akár közösen a lehető legtöbbet azért, hogy majd a következő nemzedékek is egy valamennyire használható sárgolyóbist vegyenek át. Valószínűleg bennem túlságosan intenzív egy vegán társadalom iránti vágy – ezért is tűnhetek szigotúnak – és valahol nagyon remélem, hogy pár évtized múlva már a múlté lesz az állathasználat. Ettől függetlenül én minden apró dolognak örülök, a vegetáriánusokat is simán támogatom, hátha egyszer vegánok lesznek ők is, hisz addig is kevesebb állat szenved.     Kicsit mesélj az Elixirről. Mostanában költöztetted, de mik a távoli terveid a bisztróval? Nos, ez egy etikai – sajnos tartunk ott, hogy ezt a jelzőt hozzá kell tenni – vegán testvériség bisztrója, ami már full-time étterem lett. Próbálok rendkívül demokratikus módszerekkel irányítani, a barátság nagyon fontos alapja a cégnek és a kevés szabadidőnket is együtt töltjük Petivel és Lacival. Gasztronómiai szempontból a legsarkalatosabb pont, hogy az ételeink gluténmentes vegán ételek, amelyek nélkülöznek mindenféle mesterséges kóficot és frissen készülnek korán reggel. De például a hamburger zsömléjét leszámítva minden cukormentes is, olajat is csak a hamburger pogácsája lát és még az az olaj is kókuszból van. Próbáljuk minimalizálni a szemetet, minél környezettudatosabbak lenni, hóviharban is bicajon visszük ki az ebédet lebomló dobozban. Azért télen a bringán néha rezgett a léc rendesen, most pedig jön a következő nehézség, a betonforró 40-45 fok. De egy vegán előtt nem létezik lehetetlen. Az Elixir másik talppontja a közösségi konyha modellje. Sok étteremnél láttam azt kiírva, elmondva, hogy mennyire fontosak a vevők, csak ebből éppen érezni nem lehetett sokat. Mivel már untatott az ipari mennyiségű étkek gyártása napi 500+ adagos konyhafőnökként, arra vágytam, hogy több embert megismerhessek, és akár beszélgethessek velük egy ebéd mellett. Így fogtam magam, felmondtam és megalapítottam a saját helyem, ahol valóban fontos mindenki, ezért is vannak közösségi események, például önköltséges bográcsos parti – ahol legutóbb 150 ember számára készítettem vacsorát a Városligetben. Emellett főztem rászorulóknak, szokott lenni közös bicajozás és ott van az “Elixir menni random valakihez” program. Nagyon fontos számomra, hogy figyelem és törődés is társuljon ehhez az egészhez. Engem rendkívül motivál az Elixires közönség, akikékert ezt az egészet teszem. Ha nem így lenne, akkor már rég bezártam volna és elköltöztem volna az országból. Megszámlálhatatlanul sok kedves embert ismertem meg, több megrendelőnk azóta haverom, némelyik mondhatni barátom lett és sosem éreztem jobban a munkám, mint most az Auróra közösségi házban, ahova nemrégiben költözött a bisztró. De nem mulasztok el egyetlen alkalmat sem az állati jogokról, valamint az egészséges táplálkozás előnyeiről beszélni és valahogy a legtöbben fogékonyak ezekre. Szóval számomra az az abszolút cél, hogy egy nagyobb közösség alakuljon ki a vegánság alapelvein támaszkodva és minél több jó élményünk legyen együtt. Ez az Elixir.   “Elixir menni random valakihez” – mesélj erről a projectről kicsit. Nem olyan régen jelentettem be az elsőt. A lényege az, hogy a projectnek dedikált facebookos eseménynál kell jelölni, hogy “jössz”. A csavar az egészben az, hogy nem jössz te sehova, hanem én megyek hozzád. Egy random generator program segítségével kisorsolok az attendelők közül egy nyertest, akihez elbicajozok, majd együtt sütünk-főzünk valamit abból, amit találunk a lakásban. Pár barátom azzal viccelődött, hogy már az első alkalommal egy szép lányhoz mentem és meg van bundázva az egész, de ez aljas rágalom. Az érdeklődők jelölnek, a program sorsol. “HALLOD, VIKTOR? ALJAS RÁGALOM.”   Ha valaki bemenne az Elixirbe és azt kérdezné melyik általad kreált étel mutatja be legjobban szavak nélkül azt aki vagy, melyik ételt tennéd elé? Most feladtad a leckét. Talán egy intenzív, színes, valószínűleg thai zöldségragu lenne bőven megszórva zöldekkel, mogyoróval, csírával, barna rizzsel. Mivel naponta változik a menü és tizenfajta finomságot csinálok sokszor ad hoc jelleggel, így nehéz választani, de most, ebben a pillanatban ez jutott eszembe.   Mióta növeszted a hajad és milyen hosszúság a cél? Erre a kérdésre nem számítottam, Gyuri. Itt nevetek a gép mögött. Igazából nem is növesztem, egyszerűen csak nem jutottam el egy ideje fodrászhoz. A nagy meleg miatt gondolkodom rajta, hogy sokkal rövidebb legyen, mert egyrészről utálok a konyhában sapkában dolgozni meg azt se szeretem, ha fel kell kötnöm a hajam. Szóval fogalmam sincs, mit fogok csinálni a fejemmel, viszont amikor legutóbb változtattam az arcberendezésemen – elhagytam a bajszom -, az némi túlzással közfelháborodást váltott ki, szóval meg kell gondolni minden lépésemet, nehogy elsodorjon a népharag.     Vegán séf és zenész is vagy. Mesélj a zenekarodról. Hogy van időd még zenélni is? Most jött ki az új albumutok. Definiáld a stílusát. Néha magam sem tudom, hogy tudok ennyi mindenre időt szakítani, de úgy vagyok vele, ha valamit meg akarsz csinálni, azt nagy eséllyel meg is fogod. A zenekarom neve Libido Wins és atmoszférikus post-hardcore/­­screamo stílus lenne az a fura katyvasz, ha mindenképpen definiálnom kell. Nagyon depresszív, költői, néhol nagyon zajos, de hipermelodikus, tele van fura váltásokkal és sok helyen nyúlunk zongorához is. Van benne rengeteg punk, indie, emo, post-rock hatás is, de volt, ahol freejazz-t kevertünk bele. A már készülő, talán még idén megjelenő EP-n pedig lesz némi country és latin íz is itt-ott spoken word-del fűszerezve. Egyébként tizenéves barátság az alapja a bandának, voltunk turnézni többször más országokban is, kiadták a dolgainkat, játszottunk hajón, próbateremben, foglalt házban, nappaliban, gördeszkapályán, pincében, nagy klubban és kicsiben is. Volt pár év szünet most, majd hirtelen visszatértünk egy nagylemezzel, amely hatalmasat tarolt eddig. Stílusában globális szinten a Bandcamp oldalon top 3-ban volt, itthon is rengeteg pozitív visszajelzés érkezett. Nekem ez a fura kis banda életem szerelme a bicajozáson kívül. Alig várom, hogy ismét mehessünk turnézni, már nyárra és őszre le van kötve pár dátum, plusz 2017-re is szervezünk ezt-azt. Nehéz megoldani a próbákat, mert Laci, a gitárosunk - aki egyébként egy klasszikus vájtfülű, kissé elvesztegetett tehetség, bármilyen hangszerhez nyúl, ahhoz ért - három műszakban dolgozik vidéken, de örömünket leljük abban, hogy együtt lehetünk, akkor pedig pláne, ha mondjuk máshol szétzajonghatjuk az emberek lelkét.   Bianchi. Mit jelent ez a szó neked? Precizitást, minőséget, sebességet, esztétikát, szabadságot.   Kérlek, foglald össze 1 mondatban a veganizmus alapeszméjét. Az a jogi, filozófiai alapvetés és erkölcsi minimum, miszerint nem használunk (ki) állatokat önös érdekből, sem étkezés, sem szórakozás, sem öltözködés, sem kísérletek, sem bármilyen más célból.   Köszönöm az interjút!

Vegán oreós palacsinta eperöntettel

2016. május 28. Vegán lettem 

Vegán oreós palacsinta eperöntettelVegán oreós palacsinta. Ennél egyedibb ízű édességet elképzelni sem tudtam volna gyerekkoromban. Hát még friss eperből turmixolt eperöntettel nyakon öntve! A palacsinta nekem valamiért örökzöld. Lehet édes, sós, rakott, tekert vagy háromszögbe hajtott, minden formában jöhet. A blogon van vegán rakott palacsinta és vegán brokkolis rakott palacsinta, most pedig házilag elkészített Oreo kekszes krémmel töltött palacsintát készítettem. Több helyről hallottam, hogy van vegán Oreo a boltokban, de én egy ideig ezzel az információval valahogy nem foglalkoztam, mert a reklámok és a csomagolás is arra engedett következtetni, hogy ez nem igaz. Aztán múlt héten feleségem hozott haza többfélét és megnéztem az összetevőket. A klasszikus Oreo valóban vegán a csomagolás szerint, a mogyoróvajas típus viszont már nem az. Mivel éppen palacsintát sütöttem, így nagy örömködésemben azon kezdtem el gondolkodni, hogyan készíthetnék oreóval töltött palacsintát.   Vegán oreós palacsinta eperöntettel, a hozzávalók Tészta: 1kg liszt 1,5dl kókusz főzőkrém (ez bármi mással helyettesíthető, akár növényi tejjel is) 2 csomag vaníliás cukor 75g nádcukor 20g kókuszzsír víz csipet só Töltelék és öntet: 32db Oreo keksz (nem mindegyik Oreo vegán barát, kérlek nézzétek meg figyelmesen az összetevőket) 1dl sűrű kókusztej (konzerv) 0,75kg friss eper 1 csomag vaníliás cukor   Vegán oreós palacsinta eperöntettel, az elkészítés A palacsinta tésztát a következőképpen készítsd el. Az 1 kg lisztet keverd össze a két csomag vaníliás cukorral, a sóval és 75 g nádcukorral. A száraz keverékhez add hozzá a 1,5 dl főzőkrémet valamint a 20g felmelegített kókuszzsírt és hígítsd addig vízzel a nyers tésztát, míg kényelmesen meríthetővé nem válik. A Oreo kekszeket és az 1 dl kókusztejet tedd egy turmixgépbe és turmixold kenhető állagúvá. Amikor ezzel megvagy tedd félre a masszát. Vegyél elő egy alacsony falú tálat és kend ki vékonyan az oreós masszával. Kókuszzsírral kenj ki egy palacsintasütőt majd állj neki a palacsintasütésnek. Minden palacsintát kenj meg vastagon a kenhető állagú oreós krémmel, majd helyezd a tálba egymás mellé. Amikor egy réteggel megvagy, vastag réteg Oreós krémmel kend meg a palacsintákat. Készíts még egy réteget az oeróval töltött palacsintákból, majd az új réteget is kend be egy réteg oreós krémmel. Mikor a fentiekkel készen vagy turmixold össze nagyon kevés vízzel és az 1 csomag vaníliás cukorral az epret majd a turmixgépből öntsd a palacsinta tetejére a pép egy részét. Hagyd 1-2 órát állni a vegán oreós palacsintát, majd vágj egy szeletet, öntsd le az eperpép maradékának egy részével. Kedves egészségedre!

A dohányzás nem vegán! Nem csak magadat ölöd meg vele.

2016. május 14. Vegán lettem 

A dohányzás nem vegán! Nem csak magadat ölöd meg vele.Kutyák, macskák, majmok és egyéb kisállatok millióit kínozzák meg évente laboratóriumokban különböző kutatási célokkal. Az egyik ilyen cél a dohányzás mellékhatásainak kimutatása. A dohányzás nem vegán!   A dohányás nem vegán! De miért? Biztos sokakat meglep ha azt mondom, hogy a köztudottan káros dohányzás élettani hatásait is állatokon próbálják kimutatni több, mint fél évszázada. Hogy ennek valójában mi haszna van azon kívül, hogy pénzt vesznek fel kutatócsoportok egy “jó ügyért”, még szerintem maguk sem tudják. Nem kell több diplomás orvosnak lenned ahhoz, hogy tudd, a kátránnyal teli égéstermék nem tesz jót a tüdődnek. Sem rövid, sem hosszú távon. Ergo nem értelmezhető számomra ész érvekkel, hogy miért kell állatok ezreit kínozni egy olyan információért amit mindenki tud. Ha van értelme szintekről beszélni, akkor ez a fajizmus egy igazán értelmetlen szintje. Vagy komolyan gondolja bárki, hogy akár egy életet vagy akár egy percnyi szenvedést megér azt kideríteni, hogy melyik papír, adalékanyag vagy dohánymix ártalmasabb kevésbé arra az emberre nézve, amelyik önként és dalolva szívja tüdejébe a kátrányos égésterméket? Ha nem értesz egyet ezzel, akkor ne szívj dohányt semmilyen formában, mert a dohányzás nem vegán! A dohányzás különböző formáit érintő állatteszteken olyan dolgokra kíváncsiak, minthogy a natúr és különböző ízesített dohányok összetevőinek milyen hatásuk van a szervezetre nézve. Ehhez napi 6-8 órában lélegeztetnek be állatokkal dohányfüstöt hónapokon, éveken keresztül. Az ilyen tesztekhez használt állatoknak nincs esélyük a túlélésre, mivel a tüdőben okozott elváltozásokat és az egyéb testben okozott károkat csak egy módon lehet megvizsgálni. Ezt nem taglalom tovább. Ugyan Európa számos országában – többek között Németországban és Angliában – betiltották már a dohányzással kapcsolatos állatteszteket, mégis a világ számos pontján ezt még bevált gyakorlatként kezelik. Mindezt annak ellenére, hogy minden faj teste értelemszerűen másképpen reagál a szélsőséges és káros behatásokra, így az állatkísérletek csak hozzávetőleges információval szolgálhatnak. Például a dohányzás és az emberben kialakuló tüdőrák kapcsolata évekig rejtve maradt, mivel az állatteszteken nem tudtak kimutatni kapcsolatot.   A dohányzás nem vegán, de kilátásban vannak a megoldások A tiltások hatására számos cég igyekszik olyan alternatív megoldásokat találni, mely megfelel a szabályozásnak és erőszakmentes. Ilyen alternatív megoldásnak számít például a Philip Morris európai törekvése arra vonatkozólag, hogy emberi tüdőszöveteken teszteljenek. Azonban ez csak Európára és pár országra vonatkozik. Mivel Amerikában még nem tiltják az ilyen jellegű állatkísérleteket, így ott töretlenül folytatják a megbízhatatlan eredményekkel kecsegtető és lényegében értelmetlen kutatásokat. Ebből kiindulva a dohányzás a legtöbb cég esetében nem vegán, még ezekkel az európai szabályozásokkal sem. Többek között a PETA állatvédő szervezet törekvéseinek és a vezetők időleges belátásának köszönhetőek az európai szabályozások, melyek hamarosan remélhetőleg világszerte elterjednek. Kapcsolódó bejegyzések a PETA és a PCRM oldalain.

Vegán csokoládétorta

2016. május 11. Vegán lettem 

Vegán csokoládétortaGondolkoztál már azon mennyivel könnyebb lenne úgy neki esni egy csokoládétortának, hogy tudod utána biztosan nem lesz bűntudatod? Ilyen a vegán csokoládétorta. Olyan, amiből sokat ehetsz, mégse hízol, ami egészséges és még szuper finom is! Ha engem kérdezel én régebben mindig is egy ilyen tortáról álmodoztam. Tudom egy kicsit fanatikus vagyok, de szerintem sokan vagyunk ezzel így akik szeretik az igazán finom csokit. A jó hír, hogy létezik ez a vegán csokoládétorta és a legnagyobb örömmel osztom meg most veled a receptjét, hogy te is részesülhess ebben a csodában ha csak pár percig is (Nálunk legalábbis eddig tartott). Egy torta mely testnek és léleknek egyaránt jót tesz, a szó legszorosabb értelmében. Készítsétek, fogyasszátok, élvezzétek!   Vegán csokoládétorta hozzávalók Vegán csokoládétorta tortaalap: 100 g kimagozott datolya 85 g mandula 25 g kókuszreszelék 1 ek. kakaópor csipet só Vegán csokoládétorta tortakrém: 85 g kesudió (előző este beáztatva. ha nagyon sietsz, forró vízbe áztasd 1-2 órára) 1 db banán 2-3 ek. juharszirup 2 ek. kakaópor 3 ek. kókuszzsír 1 dl kókusztejszín (magas zsírtartalmú) 125 ml/­­ fél csésze mogyoróvaj Vegán csokoládéöntet: 1 ek. kakaópor 1 ek. olvasztott kókuszzsír 1/­­2 ek. juharszirup   Vegán csokoládétorta elkészítése: - áztasd a datolyát kb. 15 percig forró vízbe, míg jól megpuhul. Eközben a mandulát daráld finomra. Add hozzá a megpuhult datolyát, a kakaóport, a sót, a kókuszreszeléket és keverd addig, amíg egy teljesen egynemű masszát kapsz. - Egy 18 cm-es tortaformát bélelj ki zsírpapírral, majd az aljában egyenletesen terítsd szét a datolyás alapot. - Egy tálkába öntsd bele a kókuszzsírt, a kókusztejszínt, a kakaóport, a juharszirupot, a mogyoróvajat és habverővel verd könnyű krémmé. - Egy turmixgépbe öntsd bele a kapott krémet, a kesudiót és a banánt, majd pár percig magas fokozaton turmixold az összetevőket amíg teljesen egyneművé nem válik az csokoládés massza. - Miután elkészültél öntsd a datolyás alaprétegre a masszát, majd kb. 4 óra hosszára tedd hűtőbe. Én az utolsó egy órára fagyasztóba szoktam tenni, így hamarabb készen van. - A csokiöntethez a hozzávalókat egy tálkában összekeverem, majd a torta tetejére csorgatom. Díszítésnek még kakaóport, epret, pisztáciát és virágokat használtam. Jó étvágyat!  

Nyers vegán tejszínes epertorta

2016. április 23. Vegán lettem 

Nyers vegán tejszínes epertortaA hűs, nyers vegán tejszínes epertorta minden nyári családi összejövetel tuti nyerő édessége lesz. Az édességeknek és a tortáknak nem kell mindenféleképpen hízlalónak és egészségtelennek lenniük. Sőt, a torta lehet frissítő és tápanyagban dús, ha a megfelelő alapanyagokból állítjátok össze. Lássuk, hogy a Szépségkonyha milyen recepttel szolgál nektek. Nyers vegán tejszínes epertorta hozzávalók A tortaalaphoz: 150g csíráztatott hajdina kiaszalva (ennek hiányában kókuszreszelék) 200g áztatott datolya kakaópor ízlés szerint aszalt gyümölcsök ízlés szerint A tortakrémhez: 300g áztatott kesudió 200g kókuszolaj (erősen ajánlott a szűz) vagy kakaóvaj 400g friss eper, tegyünk félre szép piros eperszemeket a díszítéshez  (szezonon kívül használhatsz mirelit színes, bogyós gyümölcsöket is) 5-10g konjac liszt 100g datolyapép ízlés szerint vanília Nyers vegán tejszínes epertorta elkészítése Készítsd el elsőnek a tortaalapot. A kicsíráztatott és leaszalt hajdinát őröld le. Ha nincs otthon csíráztatott hajdinád, akkor használhatsz kókuszreszeléket is helyette. A beáztatott datolyát nyomkodd ki, majd pépesítsd aprítógéppel vagy bármilyen erre alkalmas konyhai eszközzel. Gyúrd formázhatóra egy tálban a két összetevőt, majd ízlés szerint kakaóporral színezd és gazdagítsd aszalt gyümölcsökkel. Az elkészült masszát nyomkodd bele egy sütőpapírral kibélelt tortaformába és tedd félre. Mikor a fentiekkel megvagy jöhet a tortakrém. A kókuszolajat aszalóban vagy meleg helyen olvaszd meg. Egy turmixgépbe önts fél liter vizet, öntsd mellé a kesudió felét a datolyapéppel, majd turmixold össze a vaníliával és a kókuszolajjal. Ezután add hozzá a maradék kesudiót, turmixold össze csomómentes, folyékony krémmé. Ha az eredményt túl sűrűnek találod, akkor állítsd be az állagát kevés vízzel. A turmixolt krém felét öntsd a tortaalapra, majd tedd a fagyasztóba a tortaformát. A kehelyben maradt krémhez add hozzá az epret, valamint a megmaradt kókuszolajat és turmixold össze. A massza sűrűségét konjac liszttel állítsd megfelelőre. Az így elkészült epres krémet öntsd a fehér krémre és dolgozd el, majd tedd vissza a tortaalapot a fagyasztóba 2-3 órára dermedni. Tálaláskor a félretett eprekkel díszítsd és vizes, vékony pengéjű késsel szeleteld. Jó étvágyat kíván hozzá a Szépségkonyha!

A hobbi varrás ereje, avagy a fast fashion nem menő!

2016. április 10. Vegán lettem 

A hobbi varrás ereje, avagy a fast fashion nem menő!A hobbi varrás kisebb ökológiai lábnyommal, nagyobb tudatossággal és a valódi egyéniséggel jár. Vegán alapanyagokból természetesen! Hobbi varrás Vanyolai Réka a Vegán Lettem blog első interjú alanya, aki ugyan nem vegán, de tudatossága és motivációja figyelemreméltó és példaértékű. Első találkozásunk e témában a “Miért lettem vegán?” bejegyzésem facebook posztja alatt esett meg, ahol finoman utalt rá, hogy az állatok mellett mennyi kiszolgáltatott ember  – éhbérért dolgozó férfiak, nők és gyermekmunkások – szenved a földön. Mindez a pazarló, túlzó vágyakkal és igényekkel teli életvitelünk miatt. Ezen a ponton kaptam fel a fejem, ugyanis ez egy ugyanolyan banális megállapítás, minthogy az állatok szenvednek és meghalnak ugyancsak életvitelünk miatt. Mégis bármennyire hétköznapi információk ezek, nagyon kevesen foglalkoznak vele. Pedig egyik sem szükségszerű! Réka foglalkozik vele és tesz is azért, hogy kevesebb gyermeknek kelljen dolgoznia egy dohos raktárépületben napi pár centért, hogy te Nike, Gucci, Adidas és Zara ruhákban járhass. Légy olyan mint Réka, próbáld ki az otthon varrást!     Hogyan jött a hobbi varrás? Már gyerekkoromtól kezdve törekedtem arra, hogy minél több formában kifejezzem magam. Kamaszként ytong szobrokat faragtam otthon, hímeztem, mandalákat színeztem, de sokat festettem a fősulis évek alatt főleg replikákat, aztán velencei gipsz maszkokat öntöttem és díszítettem, nem is olyan régen pedig fazekas tanfolyamra jártam. Nem vagyok polihisztor, nehogy azt hidd, inkább az ikrek jegyben születettek áldását/­­átkát hordozom: sok mindenben jó, de semminek sem a mestere. Egyébként nagyapám szabó volt egy időben, a nagymamám pedig már kamaszkorától kezdve varrt - annyira ügyes volt, hogy a falujában más asszonyoknak is ő készítette a ruháit. Apai és anyai ági nagynénéim is varrnak, édesanyám inkább háztartási dolgokat varr otthon: függönyt, terítőt, párnát, felhajtja a nadrágszárat stb. Mindezek ellenére gyerekként egyáltalán nem érdekelt a varrás. A varrógépet borzasztóan bonyolultnak találtam, szintúgy a kötést, nálam a hímzésnél állt meg a tudomány. A divat is viszonylag későn kezdett érdekelni, de aztán látod hol kötöttem ki. De akkor mi volt a motivációd amikor elkezdtél otthon varrni? Idővel észrevettem, hogy a plázákban a fast fashion boltokban a ruhák tapintása egyre pocsékabb, vagyis egyre rosszabb minőségű ruhákat kínálnak. A bőröm alapvetően száraz, nagyon érzékeny vagyok az anyagokra. Az utóbbi években olyan érzésem volt, mintha műanyagot akarnának rám sózni. Emellett a buddhizmus előtérbe került az életemben, vele együtt az erőszakmentesség gondolata és pontosan tudtam mennyi ember szenved ezek miatt a ruhák miatt. Ezen a vonalon nagyon erős hatással volt rám a Sweatshop dokumentumfilm sorozat, amiben három norvég fashion blogger utazik Kambodzsába, és ismerkedik meg a sweatshopok világával, az ott dolgozókkal. Persze a hírekbe időről-időre bekerültek hasonló tények, hogy a menő márkák milyen szinten kihasználják az olcsó munkaerőt, hogy egy 40 000 Ft-os cipő eladásából milyen kevéske jut a készítőjének. Zavar, hogy a termékek ilyen messziről jönnek hozzánk, a szállításuk elképesztő módon szennyezi a környezetet. Zavar, hogy valaki 12 órát dolgozik heti 7 nap, fillérekért. Úgy döntöttem felépítem a saját ruhatáramat az erőszakmentesség jegyében. Magyarul én izzadjak azokért a darabokért, amiket hordok és ne más. Ez volt 2015. nyarán. (IDE kattintva láthattok egy szemléletes videót a témában.) Kicsit még visszakanyarodva elszoktunk a szabóktól. Idegen az a világ, legalábbis az én generációm számára. Egy fiatal nem tudja megfizetni mondjuk azt, hogy kabátot varrasson magának, mindegy, hogy az a kabát egy-két évtizedig jó lenne. Szóval nehéz ügy, mert sokan inkább költenek keveset de sokszor, minthogy egyszerre nagyobb összeget kifizessenek valami tartós dologért. Mellette ott van a divat, ami évszakról-évszakra változik.   Hogyan kezdtél varrni? Kötni főleg könyvekből, youtube-ról, blogokról tanultam, majd jött a varrás egy  4×4 órás tanfolyamon. Eleinte párnahuzatot, játékbabát, szoknyát, néhány ruhát varrtam otthon, aztán megtaláltam a világ eldugott kis szegletén a hobbi fehérnemű varrókat. Na, az olyan volt, mint a villámcsapás. Olyan szép fehérneműket készítettek sima, háztartási gépekkel, amikről csak álmodni lehet. Finom csipke melltartók hada, hát melyik nő nem érzi ilyenkor a késztetést, hogy ezt is kipróbálja? Úgyhogy kb. fél évet töltöttem azzal, hogy megtanuljam és elsajátítsam a fehérnemű varrást. Ez igazi nagy szerelem lett. De minden darab a gyermekem, engem fejeznek ki. Ismerem a ruhák minden szegletét, tudom, hogy melyik résznél voltam boldog, amikor az a vállrész végre jól sikerült, vagy tudom, mikor voltam ideges, amikor harmadszorra is szét kellett bontani a varrást, mert valami nem úgy jött össze, ahogy elgondoltam.     A felsoroltak mellett milyen ruhákat varrsz és milyen alapanyagokból? Nagyon szeretem az egészruhákat, a nőiesebb sziluetteket preferálom. Sajnos a zsákszerű, minimalista északi dizájn nem az én világom, borzasztóan is állnak. Szeretem a testhezálló, karcsúsított darabokat - épp most készültem el egy ruhával, ami szerintem a tavaszi-nyári nagy kedvencem lesz, kötött anyagból, pamut jersey-ből készült. Általánosságban persze a kötött anyagokkal nehezebb dolgozni, de a konstrukció egyszerűbb. Szeretem a ceruzaszoknyákat is, a magas derekú nadrágokat, illetve a blúzokat. El tudod képzelni micsoda boldogságot okozott, amikor jól sikerültek a gomblyukak a blúzomon? (nevet) Alapanyagokat tekintve, ahogy arra már utaltam a tiszta poliésztert kerülöm. Nagy kedvencem a hófehér pamut batiszt. Rusztikus, vintage hangulatú, csodálatos anyagnak tartom, de nagy általánosságban elmondható, hogy főleg pamut párti vagyok. Szeretem használni a pamut jersey és a pamut karton anyagokat is. A viszkózt is nagyon szeretem, bár nem természetes anyag, mégis a természetes alapú vegyi szálak közé tartozik. Cellulóz felhasználásával készül, azt pedig fenyőből, bükkből nyerik. Tehát általánosságban növényi eredetű textilekkel dolgozom, műszállal ritkán. A fehérnemű varrás megint más tészta, rengeteg alkatrész kell például egy szivacsos, merevítős melltartóhoz, a fő alapanyag vagy valamilyen mikroszálas anyag, például lycra, vagy csipke, ezeket kombinálom rugalmas béléssel, ami szintén mikroszálas.   Hogyan készíted ezeket a ruhákat? Sok helyről szerzek be szabásmintát, de fehérneműket már készítek saját tervezés alapján is. Ez azt jelenti, hogy a szabásmintát én szerkesztem ceruzával, körzővel, vonalzóval. Ugyanakkor szeretem támogatni az indie szabásminta tervezőket, van is néhány kedvencem, akiktől szoktam vásárolni online. Most szereztem be nemrég egy könyvet, ami több mint 200 féle ruhavariáción át vezet úgy, hogy nekem kell variálgatnom szerkesztéssel a szoknya-, a felső-, az ujj- és a nyakkivágás alap szabásmintáit. De már lemásoltam kétszer az egyik kedvenc pólóruhámat, nagyon szeretem a fazonját és nagyon könnyű megvarrni. A szabás után sima háztartási géppel varrok, nincs még se fedőzőm, se lockolóm. Az anyagokat egy a munkahelyem közelében lévő csodálatos méterárú boltból szerzem be. Ott csak európai textileket forgalmaznak, a padlótól a plafonig francia, olasz és német kiváló minőségű anyagok közül tudok válogatni. Egyébként általában este 6-7 órától varrok kb. 10-11-ig, szinte minden nap.   Környezeted hogy reagál erre a hobbira? Hobbinak tekinthető a varrás nálad egyáltalán? Inkább szenvedély, passzió. A környezetem elismeri a munkám és persze a családot is igyekszem meglepni időnként valami hasznos dologgal. A páromnak múlt héten nyakkendőt varrtam, az is új kihívás volt a számomra. Gondolkoztál már azon, hogy a hobbi varrásból élj? Lehet, hogy klisének hangzik, de a magyar fizetések sajnos nem arra vannak berendezkedve, hogy életvitelszerűen varrassanak maguknak az emberek. Engem is addig boldogít ez a mesterség, amíg szenvedélyből csinálhatom. Ha állandóan másoknak, megrendelésre kéne készítenem darabokat, elvesztené a varázsát. Viszont éppen most próbáltam ki magam oktatóként, egy workshop keretein belül, ahol fehérnemű varrást tanítottam. Nagyon éveztem és ez igazi unikumnak számított itt Magyarországon, tudtommal nem folyik semmilyen hasonló oktatás hobbi varrónőknek.   Ha egy általad kreált ruhán keresztül kellene bemutatni magad, melyik lenne az? Ez nehéz kérdés, mert mindegyikben ott vagyok, de talán a legutolsó, virágos egész ruha az, ami én vagyok. Színes, virágos, vidám, de nem giccses, puha, nagyon rugalmas, de szívós, nem szakad el. Bár testhezálló, de nem kihívó. Ő én vagyok.   Ha felkeltette érdeklődésed az hobbi varrás, vagy csak feltennél pár kérdést Rékának azt az alábbi e-mail címen teheted meg: szofisztik@gmail.com Réka hobbi varrás és fashion témájú blogja: http:/­­/­­www.redheels.eu

Vegán samponok a magyar üzletekben és boltokban

2016. március 26. Vegán lettem 

Vegán samponok a magyar üzletekben és boltokbanVegán samponok széles választékával találkozhatsz a magyar hipermarketek és drogériák polcain. Összegyűjtöttem őket, hogy még vásárlás előtt informálódhass. Előző cikkemben azokat a vegán tusfürdőket gyűjtöttem össze neked, melyek a magyar boltokban kaphatóak. Sajnálatosan nem csak a tusfürdőket, hanem egyéb háztartási termékek nagy részét is állatokon tesztelik felesleges szenvedést okozva ezzel. Nincs ez másképpen a samponokkal sem. Olvasd el a PETA által készített alábbi cikket, melyben bemutatják nagy vonalakban, hogy min mennek keresztül ezek az élőlények. Erre a szenvedésre és kínzásra semmi szükség! Válassz vegán és erőszakmentes samponokat! Amikor erőszakmentes – azaz cruelty free vagy non tested on animals – és vegán samponokat keresel, érdemes megnézni, hogy milyen logó van az adott terméken. Vannak nyuszis logók, melyek az erőszakmentességet jelölik és V alapú vegán szimbólumok, melyek a termék vegán mivoltát jelölik. Az a legbiztosabb, ha olyan terméket választasz, melyen mindkét jelölés megtalálható, így egészen biztos, hogy erőszakmentes és egyben vegán sampont vásárolsz. Az elephant room cikkében olvashatsz ezen jelölésekről bővebben. Alább pedig ABC sorrendben találhatod a Magyarországon fellelhető erőszakmentes és vegán samponokat.   Nő és férfi erőszakmentes/­­vegán samponok Alterra vegán samponok Összetevők: (típustól függően) Aqua, Lauryl Glucoside, Sodium Coco-Sulfate, Cocamidopropyl Betaine, Lauroyl Sarcosine, Glycerin, Carica Papaya Fruit Extract, Bambusa Arundinacea Stem Extract, Mangifera Indica Extract, Hydroxypropyl Guar Hydroxypropyltrimonium Chloride, Panthenyl Ethyl Ether, Alcohol Denat, Parfum, Limonene, Linalool, Geraniol, Citral i Típusok: Papaya és bambusz, Gránátalma és aloe vera, Barack, Mandula, Makadámdió és füge, Koffein, Olíva és lótuszvirág, Natúr Hol kapod? Rossmann Ár: kb. 700 – 2000 Ft /­­ 250ml   Dermomed argán és keratin erőszakmentes sampon Összetevők: Aqua, Sodium Laureth Sulfate, Sodium Chloride, Cocamidopropyl Betaine, Hydrolyzed Keratin, Panthenol, Lauramine Oxide, Polyquaternium-7, Styrene/­­Acrylates/­­Acrylonitrile Copolymer, Citric Acid, Tetrasodium EDTA, Benzyl Alcohol, Limonene, Coumarin, Methylchloroisothiazolinone, Methylisothiazolinone Hol kapod? DM Ár: kb. 1000 Ft /­­ 1000ml   Dr. Organic vegán samponok Összetevők: (típustól függően) Aloe Barbadensis Leaf Extract, Water, Sodium Lauroyl Sarcosinate, Sodium Cocoamphoacetate, Cocamidopropyl Betaine,  Shea Butteramidopropyltrimonium Chloride,  Coco-Glucoside, Glyceryl Oleate, Parfum, Sorbitan Sesquicaprylate, Olea Europaea Leaf Extract, Citrus Medica Limonum Peel Extract, Vitis Vinifera Leaf Extract, Thymus Vulgaris Flower/­­Leaf Extract, Foeniculum Vulgare Seed Extract, Potassium Sorbate, Ribes Nigrum Seed Oil, Ascorbic Acid, Sodium Hydroxymethylglycinate, Citric Acid, Amyl Cinnamal, Benzyl Salicylate, Geraniol, Hydroxycitronellal, Linalool Vegán típusok: Gránátalma, Teafa, Marokkói argán olaj, Olívás, E-vitaminnal, Aloe vera, Szűz kókuszolajjal Hol kapod? Müller, DM, Rossmann Ár: kb. 2800 Ft /­­ 250ml   Helia-D Regenero erőszakmentes sampon Összetevők: Aqua, Sodium laureth sulfate, Helia-D regenero (aqua, alcohol, quercus petraea, agrimonia eupatoria, matricaria chamonilla, calendula officinalis, hypericumperforatum, melissa officinalis, equisetum arvense, rosacanina, urtica diocia, taraxacum officinale, achilleamillefolium, juglans regia, salvia sclarea, sinapis alba, fenoeniculum vulgare, mentha piperita, plantaginisfolium, cichori herba, rosmarinus officinalis, menthacrispa, melilotus officinalis, betula verrucosa, verbenea officinalis, shymphytum officinale, hyssopi herba, lavandula angustifolia), Glycerin, Cocamide DEA, Polysorbate 20, Sodium chloride, Cocamidopropyl betaine, Propylene glycol, Cananga odorata oil, Parfum, Citric acid, Disodium EDTA, Limonene, Sodium hydroxide, Hexylcinnamic aldehyde, Benzyl alcohol, Linalool, Methylchloroisothiazolinone, Methylisothiazolinone Hol kapod? Tesco Ár: kb. 1400 Ft /­­ 250ml   Intecto Naturals Coconut erőszakmentes sampon Összetevők: (típustól függően) Aqua, Sodium Laureth Sulfate, Sodium Chloride, Cocamide DEA, Cocamidopropyl Betaine, Glycerin, Glycol Distearate, Steareth-4, Cocos Nucifera Oil, Polyquaternium-10, Parfum, Sodium Carbonate, Sodium Hydroxide, Sodium Benzoate,  Citric Acid Hol kapod? DM Ár: kb. 1000 Ft /­­ 500ml   Jean & Len Philosophie vegán samponok Összetevők: (típustól függően) Aqua, sodium coco-sulfate, coco-glucoside, decyl glucoside, sodium chloride, glycerin, glyceryl oleate, sodium cocoyl glutamate, dicaprylyl ether, citric acid, parfum*, hydrolyzed wheat protein, sodium benzoate, potassium sorbate Típusok: Színvédő, Selymes csillogás Hol kapod? Müller Ár: kb. 1600 Ft /­­ 250ml   Lavera vegán samponok Összetevők: (illattól függően) Aqua, Sodium Coco-Sulfate, Lauryl Glucoside, Betaine, Maris Sal /­­ Sea Salt, Aloe Barbadensis Leaf Juice Extract, Rosa Centifolia Flower Extract, Triticum Vulgare Bran Extract, PCA Glyceryl Oleate, Lauroyl Lysine, Sodium Cocoyl Glutamate, Disodium Cocoyl Glutamate, Hydrolyzed Soy Protein, Radish Root Ferment Filtrate, Sodium Phytate, Citric Acid, Alcohol, Parfum, Limonene, Geraniol, Linalool, Citral Típusok: Basis sensitive, Color & shine, Mangótejes, Narancstejes, Almás, Tengeri algás, Édesmandula, Men spa, Rózsatejes, Almatejes, Citromtejes Hol kapod? Müller Ár: kb. 1200-1600 Ft /­­ 250ml   Logona vegán samponok Összetevők: (illattól függően) Aqua, Glycerin, Aloe Barbadensis Leaf Juice, Disodium Cocoyl Glutamate, Sodium Cocoyl Glutamate, Glyceryl Oleate, Xanthan Gum, Citric Acid, Sodium PCA, Olea Europaea Oil, Phytic Acid, Limonene, Linalool, Citral, Geraniol, Citronellol, Alcohol Denat, Coco-Glucoside, Verbena Officinalis Extract, PCA Ethyl Cocoyl Arginate, Parfum Típusok: Argán olajjal, Aloe vera Hol kapod? Müller Ár: kb. 1600 Ft /­­ 250ml   Neobio vegán samponok Összetevők: (típustól függően) Aqua,  Sodium Coco-Sulfate, Lauryl Glucoside, Coco-Glucoside, Inulin, PCA Glyceryl Oleate, Betaine, Citric Acid, Sodium Chloride, Aloe Barbadensis Leaf Juice, Arginine, Caffeine, Glycerin, Potassium Sorbate, Betula Alba Leaf Extract, Phytic Acid, PCA Ethyl Cocoy Arginate, Parfum, Limonene, Linalool Típusok: Fehérliliommal és moringával, Gingko és bambusz kivonattal, Borókával és rozmaringgal, Volumen Hol kapod? Müller Ár: kb. 1500 Ft /­­ 250ml   Original Source vegán tusfürdők, hajra is Összetevők: (típustól függő) Aloe barbadensis leaf juice, Aqua, Cocamidopropyl betaine, Sodium cocoamphoacetate, Sodium lauroyl sarcosinate, Caprylyl/­­Capryl glucoside, Disodium lauryl sulfosuccinate, Coco glucoside, Glyceryl oleate, Lauryl glucoside, Cocos nucifera fruit extract, Carica papaya (papaya) fruit extract, Mangifera indica (mango) fruit extract, Theobroma cacao (cocoa) seed extract, Garcinia mangosteena (mangosteen) fruit extract, Ficus carica (fig) fruit extract, Citrus aurantium dulcis, Citrus aurantium bergamia (bergamot) fruit oil, Citrus limon peel oil, Gamma undecalactone, Maltol, 3-hexenol, Gamma octalactone, Diacetyl natural, Sodium hydroxymethylglycinate, Potassium sorbate, Ascorbic acid, Citric acid, Limonene Vegán típusok: Málna és vanília, Teafa és mentol, Lime, Kókusz, Narancsolaj és gyömbér, Levendula, Csokoládé és menta, Menta és teafa, Citrom és teafa, Grapefruit, Kókusz Hol kapod? DM, Müller Ár: kb. 600 Ft /­­ 250ml   Sante Naturkosmetik vegán samponok Összetevők: (típustól függően) Aqua, Coco-Glucoside, Alcohol, Glycerin, Disodium Cocoyl Glutamate, Sodium Cocoyl Glutamate, Glyceryl Oleate, Sodium PCA, Xanthan Gum, Triticum Vulgare Bran Extract, Tilia Cordata Flower Extract, Arginine, Hydrolyzed Silk, Parfum, Phytic Acid, Citric Acid, Citral, Limonene, Linalool, CI 75810 Típusok: Natúr, Narancs és kókusz, Gingko és oliva, Koffeinnel és akai bogyóval, Sztilvával és kardamommal, Goji és sárgadinnye, Búzakorpával, Rósza, Lávaföld Hol kapod? Müller Ár: kb. 2500-4000 Ft /­­ 250ml – 1000ml   Speick Men vegán tusfürdő és sampon Összetevők: Aqua, Sodium C14-16 Olefin Sulfonate, Cocamidopropyl Betaine, Glycerin, Sucrose Cocoate, C12-13 Alkyl Lactate, Hydrolyzed Wheat Protein, Hydrolyzed Wheat Gluten, Panthenol, Valeriana Celtica Extract, Salvia Officinalis Extract, Parfum, Sodium Sulfate, Sodium Chloride, Sodium Benzoate, Potassium Sorbate, Citric Acid, Alcohol ,Citral, Limonene, Linalool Hol kapod? Müller Ár: kb.  Ft /­­ 250ml   Terra Naturi vegán samponok Összetevők: (típustól függően) Aqua, Sodium Coco-Sulfate, Lauryl Glucoside, Glycerin, Betaine, Maris Sal, Hippophae Rhamnoides Fruit Extract, Avena Sativa Straw Extract, Sodium PCA, Hydrolyzed Wheat Protein, Hydrolyzed Corn Protein, Hydrolyzed Soy Protein, Radish Root Ferment Filtrate, Sodium Cocoyl Glutamate, Disodium Cocoyl Glutamate, Zinc PCA, Xylitylglucoside, Anhydroxylitol, Xylitol, Sodium Phytate, Alcohol, Parfum,  Limonene Típusok: Dúsító, Vitamin és fény, Festett hajra Hol kapod? Müller Ár: kb. 700 Ft /­­ 250ml   Gyermek erőszakmentes/­­vegán samponok Alverde Baby vegán samponok és tusfürdő Összetevők: Aqua, Lauryl Glucoside, Glycerin, Parfum, Disodium Cocoyl Glutamate, Sodium Cocoyl Glutamate, Polyglyceryl-10 Laurate, Calendula Officinalis Flower Extract, Prunus Amygdalus Dulcis Oil, Hydrogenated Lecithin, Maris Sal /­­ Sea Salt, Betaine, Sodium PCA, Phytic Acid, Citric Acid Típusok: Natúr, Shea vajjal Hol kapod? DM Ár: kb. 800-2000 Ft /­­ 250ml   Kneipp Naturkind gyermek erőszakmentes sampon és tusfürdő Összetevők: (típustól függően) Aqua, Sodium Laureth Sulfate, Cocamidopropyl Betaine, Glycerin, Coco-Glucoside, Sodium Cocoyl Glutamate, Hylocereus Undatus Fruit Extract, Hamamelis Virginiana, Simmondsia Chinensis Seed Oil, Citrus Aurantium Dulcis Peel Oil, Panthenol,  Limonene,  Eugenol, Citronellol, Sodium Levulinate, Sodium Anisate, Parfum, Glyceryl Oleate, Sodium Chloride, Glycol Distearate, Peg-18 Glyceryl Oleate, Citric Acid, Hydroxypropyl Oxidized Starch PG-Trimonium Chloride, Starch Hydroxypropyltrimonium Chloride, Sodium Phytate, Lactic Acid, Sodium Lactate, Urea, Tocopherol, CI 47005, CI 42051 Típusok: Sárkányharcos, Tenger hercegnője Hol kapod? DM Ár: kb. 1000 Ft /­­ 250ml   Logona kids vegán sampon és tusfürdő Összetevők: Aqua, Lauryl Glucoside, Glycerin, Parfum, Disodium Cocoyl Glutamate, Sodium Cocoyl Glutamate, Polyglyceryl-10 Laurate, Calendula Officinalis Flower Extract, Prunus Amygdalus Dulcis Oil, Hydrogenated Lecithin, Maris Sal /­­ Sea Salt, Betaine, Sodium PCA, Phytic Acid, Citric Acid Hol kapod? Müller Ár: kb. 2700 Ft /­­ 250ml   Amennyiben tudsz olyan termékről, mely megfelel a cikkben leírtaknak, de mégsem található meg benne, úgy kérlek írd meg kommentben és kiegészítem. A vegán samponok bejegyzést fél évente tervezem frissíteni az éppen aktuális termékekkel kiegészítve. Utolsó frissítés 2016 március.

Naspolya Nassolda, a budapesti nyers nassolda

2016. március 17. Vegán lettem 

Naspolya Nassolda, a budapesti nyers nassoldaÉdességre vágytam így meglátogattam a Naspolya Nassolda nasizót, mely Budapest egyik közkedvelt nyers csemegézője. Szokásomhoz híven, ha már arra jártam nem csak kóstoltam, hanem kérdeztem is. Ha a belvárosban laksz akkor számodra a Naspolya Nassolda könnyedén megközelíthető, mivel a Deák Ferenc tértől mindössze 3-4 perc sétára található a Káldy Gyula utcában. De ha nem akarsz útra kelni, akkor sem kell elkeseredni, mivel webshopjukban házhoz szállítással is rendelhetőek az aktuális finomságok. Na de ennyire ne szaladjunk előre!   A Naspolya Nassolda története A Naspolya Nassolda alapító-tulajdonosai Bárányos Réka és Novák Ádám, akik az életben is egy párt alkotnak. Réka és Ádám körülbelül egy éven át követték a nyers-vegán vonalat, pontosabban az azon belül is szigorúnak számító 80/­­10/­­10 étrendet, amely az egyik legegészségesebb táplálkozási irányzatnak számít manapság. A tisztán nyers étkezés pozitív élettani hatásait gyakorlatilag azonnal megtapasztalták magukon, Réka nagy kedvvel kezdett kísérletezni ezekkel a formabontó receptekkel és hamarosan megszületett egy nyers-vegán cukrászda létrehozásának a gondolata. A Naspolya Nassoldát 2014 decemberében nyitották. Az étkezéshez való viszonyukról így nyilatkozott Réka: “Már csak részben követjük a nyers-vegán táplálkozást, de nem is akartuk soha beskatulyázni magunkat. Ha télen egy meleg leves esik jól, akkor azt eszem mindenféle rossz érzés nélkül. Abban hiszek, hogy az ember úgy táplálkozzon, ahogy jól érzi magát!” Az alkalmazottak kiválasztásánál nem kikötés a vegánság, mivel maga a Naspolya Nassolda megnyitásával sem a nyers-vegán étrend melletti kizárólagos elkötelezettséget akarták képviselni. Sokkal sokkal inkább egy alternatívát mutatnak azok számára, akik szeretnék megtapasztalni, hogy cukor hozzáadása nélkül, nyersen, elsősorban gyümölcsökből és magvakból készült édesség is lehet olyan finom, vagy akár még finomabb, mint egy cukros, habos, tojásos sütemény. A hely kínálata egyébként nem 100%-osan vegán. Az aktuálisan kapható kb. 25 termékből mindössze négy édességükhöz használnak mézet, de külön kérésre ezeket is el tudják készíteni vegán módra. A termékek összetevői között külön jelölik a mézet, és szóban is készséges tájékoztatást adnak, így a vegánok is teljes biztonsággal válogathatnak a Naspolya finomságai között. A vegán vendégkörre való tekintettel az új receptek kidolgozásánál már hangsúlyt kap a méz teljes mellőzése. (Amennyiben a Naspolya veganizálódik, frissítem a cikket.)   A Naspolya Nassolda kínálata Az alapanyagok felhajtására komoly energiát fordítanak Rékáék és nagyon megválogatják a forrásokat az alapanyagok minősége miatt. Legfőképpen biopiacról és őstermelőktől vásárolnak, így kerülvén el a nagyipari termelésből érkező növényeket, melyek vitamin tartalma messze alul maradnak a bio termelésből származó növényekétől. Kerülik az olyan népszerű növényi zsírok, mint például a kókuszzsír használatát is, amely egyébként igen elterjedt hozzávaló a nyers étkezésben. Réka szerint a nyers édességek remekül elkészíthetők enélkül a teljesen felesleges zsírbevitel nélkül is. A Naspolya Nassoldában minden helyben készül, még a mandulatej is, így biztosítva a frissességet és a kiváló minőséget. A kínálatot az adott évszakra jellemző zöldségek és gyümölcsök alakítják, hiszen a termékpaletta elsősorban a hazai idénygyümölcsökre épül. A cikk elkészülte közben például számos nehezebb téli nyers finomságokat kínál a webshop. A Naspolya Nassoldában a számos aszalványon (trüffelek, granolák, datolyagolyók) kívül ínyenc nyers torták és piték, karobos chia puding, zöldségcsipszek, illetve frissen facsart gyümölcslevek, mandulatejes italok és kávékülönlegességek is kaphatóak. Tavasztól gyümölcsös müzli-szerű reggelit vezetnek be többféle ízben, természetesen tojás-, tej-, tejtermék-, glutén- és hozzáadott cukor-mentesen (az összes kitétel egyébként minden termékükre elmondható). Feltettem a szokásos kérdésemet Rékának, miszerint melyik az az édesség szerinte, mely a leginkább mutatja be a Naspolya Nassoldát. “Legyen mondjuk a sós-karamellás cupcake, ez a vendégeink egyik nagy kedvence. Aszalt datolyával édesítjük, Himalája-sóval sózzuk belül, Maldon-sópelyhekkel kívül, az ízvilága így válik a sós-karamellához hasonlóvá. A receptek kidolgozásánál egyébként arra törekszem, hogy ezek az édességek valódi kulináris élményt nyújtsanak, tehát ne “csak” egészségesek legyenek.”   Réka a nyers étkezésről A hőkezelés nélkül készült nyers ételek egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy a készítés során nem károsodnak az enzimek a táplálékban, amelyek mind az emésztéshez, mind a vitaminok hatékony felszívódásához szükségesek. A nyersétkezők nem főznek, nem sütnek, nem párolnak, de még az aszalás során sem teszik ki az alapanyagokat 42°C feletti hőmérsékletnek. Réka vallja, hogy az előítéletekkel ellentétben nyersen táplálkozni nem nehezebb, mint bármely más étkezési formát követni. Sőt! “Az emberek mára elfelejtették, hogy mennyire egyszerűen és gyorsan tudunk finom ételeket készíteni gyümölcsök és zöldségek felhasználásával. Pedig a növények éltetik az emberi szervezetet!” - mondta Réka. A beszélgetés végére azt a konklúziót vontam le, hogy a nyers étkezés nem egy bonyolult dolog. Ahogy a húst, a tojást és a tejtermékeket is főleg megszokásból fogyasztják az emberek, úgy ha a nyers ételekhez szoknánk hozzá, akkor az lenne a mindennapos. Utánajárással jár az elején, mint minden új dolog, de egy idő után természetessé válik. Alátámasztva Réka a nyers étkezés egyszerűségét megosztotta velünk egyik kedvenc nyers vegán receptjét a Naspolya Nassolda ajánlásával:   Nyers-vegán datolyagolyók Hozzávalók: 1,5 csésze datolya 1 csésze mandula mandulaőrlemény Elkészítés: A datolyát vágd egészen apró darabokra, a mandulát őröld meg. Kézzel gyúrd össze először csak a feldarabolt datolyát, egy ragacsos masszát fogsz kapni. Ezt dolgozd egynemű állagúvá az őrölt mandulával, fűszerezd kedved és ízlésed szerint, majd gyúrj belőle neked tetsző méretű golyócskákat. A golyókat forgasd meg végül mandulaőrleményben.   A nyers étkezés iránt érdeklődőknek Réka a következőket tanácsolja: “A nyersétkezésre való áttérés fokozatosan vagy egy határozott döntés nyomán, azonnal is megtörténhet. Nagyon fontos, hogy kellő mennyiségű információ, utánaolvasás előzze meg ezt, hogy nyersétkezőként valóban mindent megadjunk a szervezetünknek, amire szükségünk van. A gyümölcsturmixok vagy zöldségekből (aszalással) készített chipsek nagyon ínycsiklandó belépők ebbe a világba.” Zárásként a Naspolya Nassolda hitvallása és küldetése: Megmutatni az embereknek, hogy a nassolás igenis lehet egyszerre nagyon finom és tökéletesen egészséges! Szerettünk volna leszámolni a nassolás fogálmához tapadt lelkiismeret-furdalással. Egy egészséges desszert elfogyasztása után energikusabbak leszünk, hiszen tiszta energiát adó táplálékhoz jutunk. A testünk-lelkünk hálás lesz az élményért.   Az az apróság pedig csak hab a tortán – természetesen nyers vegán tortán -, hogy a Naspolya Nassolda 100%-osan kutyabarát hely. 2015-ben az év kutyabarát helyek díjának különdíját nyerte el. Gratulálok és köszönöm minden kutyus nevében!   Nyitvatartás: Minden nap: 10:00 és 20:00 óra között. Kiszállítást az egész ország területére vállalnak. Cím: 1061 Budapest, Káldy Gyula utca 7. A Naspolya Nassolda honlapja és a Naspolya Nassolda facebook oldala.

Vegán tusfürdők a magyar üzletekben és boltokban

2016. március 13. Vegán lettem 

Vegán tusfürdők egyre nagyobb választékával találkozhatsz már nagyobb hipermarketekben és drogériákban is! Körbejártam ezeket a boltokat és összeszedtem nektek őket.   Nem sokan tudják, hogy a háztartási termékek zömének gyártása bizony felesleges szenvedéssel jár. A tusfürdők, dezodorok, takarítószerek összetevőit és a kész termékeket is ártatlan állatokon tesztelik. Majmok, nyulak, macskák, kutyák, egerek ezrei halnak meg kínok között minden évben az ilyen értelmetlen évekig tartó tesztelések miatt. 2015-ben számos állatjogi siker között üdvözölhettük az ilyen jellegű tesztek tiltását számos országban. Nem szükséges ezen állatok szenvedése! Válassz cruelty free vagy vegán tusfürdőket! Amikor vegán tusfürdőt keresel érdemes odafigyelni a jelzésekre, ugyanis több logóval találkozhatsz a piacon. Alapvetően vannak a “cruelty free” vagy “non tested on animals” – erőszakmentes – tusfürdők, melyeket nem teszteltek állatokon, valamint vannak a kifejezetten vegán tusfürdők, melyeket nem teszteltek állatokon és állati eredetű összetevőket sem tartalmaznak. Ezeknek pontos leírását az alábbi cikkben találod, alább pedig ABC sorrendben a Magyarországon kapható cruelty free és vegán tusfürdőket.   Női és férfi erőszakmentes/­­vegán tusfürdők Alterra Naturkomsetiks vegán tusfürdő Összetevők: Aqua, Alcohol, Glycerin, Coco glucoside, Cocos nucifera fruit, Xanthan gum, Glyceryl oleate, Silica, Disodium cocyl glutamate, Carica papaya fruit extract, Aloe barbadensis leaf powder, Parfum, Limonene, Sodium cocoyl glutamate, Citric acid Vegán típusok: Papaya és kókusz Hol kapod? Rossmann Ár: kb. 900 Ft   Alverde vegán tusfürdők Összetevők: (illattól függő) Aqua, Sodium Coco-Sulfate, Glycerin, Lauryl Glucoside, Sodium Lactate, Maris Sal, Sodium Cocoyl Glutamate, Disodium Cocoyl Glutamate, Olea Europaea Fruit Extract*, Aloe Barbadensis Leaf Juice*, Calendula Officinalis Flower Extract*, Alcohol*, Parfum**, Limonene**, Linalool**, Citral**, Citronellol**, Geraniol** Típusok: Grapefruit és bambusz, Olíva és aloe vera Hol kapod? DM Ár: kb. 600 Ft   Bettina Barty erőszakmentes tusfürdők Összetevők: (típustól függő) Aqua, Sodium laureth sulfate, Cocamidopropyl betaine, Sodium chloride, Coco-glucoside, Parfum, Glycreyl oleate, Citric acid, Sodium benzolate, Styrene/­­acrylates copolymer, Alantoin, Potassium sorbate, Peg-120 methyl glucose dioleate, Polyquaternium-7, Hexyl cinnamal, Tetrasodium edta, Glycerin, Limonene, Pyrus malus juice, CI 15510, CI 16035. Típusok: Alma és fahéj, kókusz és lime, málna és kivi Hol kapod? Rossmann Ár: kb. 1500 Ft /­­ 500ml     CD erőszakmentes tusfürdő Összetevők: Aqua, Sodium laureth sulfate, Glycerin, Cocamidopropyl betaine, Sodium Chloride, Parfum, Nympaea alba flower extract, Coco-glucoside, Glyceryl oleate, Hydroxypropyl, Guar hydroxypropyltrimonium chloride, Citric acid, Sodium benzoate, Limonene, Hexyl Cinnamal, Linalool Hol kapod? Rossmann, Tesco Ár: kb. 650 Ft   Dermax erőszakmentes tusfürdő Összetevők: Aqua, Sodium laureth sulfate, Cocamidopropyl betaine, Cocamide DEA, Glycerin, PEG-7 glyceryl cocoate, Polyquaternium 7, Sodium lactate, Allantoin, Phenoxyethanol, Citric acid, Sodium benzoate, Tetrasodium EDTA, Sodium chloride Hol kapod? DM, Tesco Ár: kb. 800 Ft   Dr. Organic vegán tusfürdők Összetevők: (illattól függő) Aloe barbadensis leaf juice, Aqua, Cocamidopropyl betaine, Sodium cocoamphoacetate, Sodium lauroyl sarcosinate, Caprylyl/­­Capryl glucoside, Disodium lauryl sulfosuccinate, Coco glucoside, Glyceryl oleate, Lauryl glucoside, Cocos nucifera fruit extract, Carica papaya (papaya) fruit extract, Mangifera indica (mango) fruit extract, Theobroma cacao (cocoa) seed extract, Garcinia mangosteena (mangosteen) fruit extract, Ficus carica (fig) fruit extract, Citrus aurantium dulcis, Citrus aurantium bergamia (bergamot) fruit oil, Citrus limon peel oil, Gamma undecalactone, Maltol, 3-hexenol, Gamma octalactone, Diacetyl natural, Sodium hydroxymethylglycinate, Potassium sorbate, Ascorbic acid, Citric acid, Limonene Típusok: Gránátalma, Szűz kókuszolaj, Teafaolaj, Olívaolaj, Aloe vera Hol kapod? DM, Tesco, Müller Ár: kb. 1900 Ft   Isana vegán tusfürdők Összetevők: (illattól függő) Aqua, Sodium laureth sulfate, Cocamide DEA, Cocamidopropyl betaine, PEG-7 glyceryl cocoate, Mentha avensis oil, Panthenol, Glycerin, Critic acid, Parfum, Sodium chloride, Sodium benzoate, Potassium sorbate, Styrene/­­Acrylates copolymer, Coco-glucoside, Testrasodium glutamate diacetate, Benzoic acid, Sodium hydoxide, Sodium polynapthalenesulfonate, Citral, Limonene, Linalool, CI-11680 Vegán típusok: Lady Lemon és Mademoiselle Raspberry Hol kapod? Rossmann Ár: kb. 500 Ft /­­ 500ml   Kneipp vegán habfürdők Összetevők: (illattól függő) Aqua, Sodium laureth sulfate, Cocamidopropyl betaine, Parfum, Peg-40 sorbitan peroleate, Peg-18 glyceryl oleate, Coco-glucoside, Glycerin, Papaver orientale seed oil, Cannabis sativa seed oil, Citrus nobilis peel oil, Citrus aurentium bergamia fruit oil, Olibanum, Limonene, Geraniol, Citric acid, Tocopherol, CI-16255, CI-42090 Vegán típusok: Vörös mák és kender, Levendula és vanília, Gránátalma és amaránt olaj, Rebarbara és rózsa, Maracuja és grapefruit, Eukaliptusz és menta Hol kapod? Müller, Tesco Ár: kb. 1500 Ft   Lavera basis sensitive vegán tusfürdők Összetevők: Aqua (Water), Sodium Coco-Sulfate, Ammonium lauryl sulfate, Lauryl glucoside, Maris sal, Betaine, Calendula officinalis flower extract, Equisetum arvense leaf extract, Algae, Melissa officinalis flower extract, PCA glyceryl oleate, Lauroyl lysine, Alcohol, Parfum, Limonene, Geraniol, Linalool, Citral, Citronellol, Hol kapod? Müller Ár: kb. 1400 Ft   Neobio vegán tusfürdők Összetevők: (típustól függő) Aqua (Water), Sodium Coco-Sulfate, Coco-Glucoside, Lauryl Glucoside, Glycerin, Betaine, Aloe Barbadensis Leaf Juice*, Citric Acid, Caffeine*, Camellia Sinensis Leaf Extract*, Potassium Sorbate, Sodium Chloride, PCA Ethyl Cocoyl Arginate, Parfum (Essential Oils), Limonene Kálium-szorbáttal tartósítva *ellenőrzött bio termesztésből Vegán típusok: Koffeines zöld teás, Narancsos lime-os, Gránátalmás orchideás Hol kapod? Rossmann, Müller, nagyobb DM-ek Ár: kb. 1000 Ft   Original Source vegán tusfürdők Összetevők: (típustól függő) Aloe barbadensis leaf juice, Aqua, Cocamidopropyl betaine, Sodium cocoamphoacetate, Sodium lauroyl sarcosinate, Caprylyl/­­Capryl glucoside, Disodium lauryl sulfosuccinate, Coco glucoside, Glyceryl oleate, Lauryl glucoside, Cocos nucifera fruit extract, Carica papaya (papaya) fruit extract, Mangifera indica (mango) fruit extract, Theobroma cacao (cocoa) seed extract, Garcinia mangosteena (mangosteen) fruit extract, Ficus carica (fig) fruit extract, Citrus aurantium dulcis, Citrus aurantium bergamia (bergamot) fruit oil, Citrus limon peel oil, Gamma undecalactone, Maltol, 3-hexenol, Gamma octalactone, Diacetyl natural, Sodium hydroxymethylglycinate, Potassium sorbate, Ascorbic acid, Citric acid, Limonene Vegán típusok: Málna és vanília, Teafa és mentol, Lime, Kókusz, Narancsolaj és gyömbér, Levendula, Csokoládé és menta, Menta és teafa, Citrom és teafa, Grapefruit, Kókusz Hol kapod? DM, Müller Ár: kb. 600 Ft /­­ 250ml   Sante Naturkosmetik vegán tusfürdők Összetevők: (típustól függő) Aqua, Lauryl Glucoside , Coco-Glucoside , Sodium Coco-Sulfate, Aloe Barbadensis Leaf Juice, Glycerin, Inulin, Sodium Chloride, Glyceryl Oleate , Sorbitol , Citric Acid, Polyglyceryl-10 Laurate , Betaine , Sodium Cocoyl Glutamate, Disodium Cocoyl Glutamate, Lycium Barbarum Fruit Extract, Citrus Limon Peel Extract, Levulinic Acid, p-Anisic Acid, Phytic Acid, PCA Ethyl Cocoyl Arginate , Sodium Levulinate , Parfum , Limonene , Citral Típusok: Goji bogyó és citromkivonat, Gránátalma kivonattal, Mályvavirág kivonattal, Sheavajjal, Citrom és papaya kivonattal Hol kapod? DM, Müller Ár: kb. 2000 Ft   Speick men vegán tusfürdők Összetevők: Aqua, Sodium C14-16 Olefin Sulfonate, Cocamidopropyl Betaine, Glycerin, Sucrose Cocoate, C12-13 Alkyl Lactate, Hydrolyzed Wheat Protein, Hydrolyzed Wheat Gluten, Panthenol, Valeriana Celtica Extract, Salvia Officinalis Extract, Parfum, Sodium Sulfate, Sodium Chloride, Sodium Benzoate, Potassium Sorbate, Citric Acid, Alcohol ,Citral, Limonene, Linalool Hol kapod? Müller Ár: kb.  Ft   Terra Naturi vegán tusfürdők Összetevők: Aqua, Helianthus Annuus Hybrid Oil, Coco-Glucoside, Cetearyl Alcohol, Glyceryl Stearate Citrate,  Glycerin, Caprylyl Caprylate, Tocopherol, Punica Granatum Seed Oil, Parfum, Disodium Cocoyl Glutamate, Chondrus Crispus Powder, Polyglyceryl-10 Laurate, Xanthan Gum, Sodium Cocoyl Glutamate, Sodium Cocoate, Sodium Benzoate, Glyceryl Caprylate, Potassium Sorbate, Limonene,  Linalool, Citric Acid, Sodium Chloride Vegán típusok: Aloe vera és kókusz, Narancs és menta, Vadrózsa és mandula, Lime, Gránátalma, Kakaó és vanília Hol kapod? Müller Ár: kb. 600 Ft   The Body Shop erőszakmentes tusfürdők A The Body Shop cég büszkén vállalja, hogy semmilyen termékét és termékeinek összetevőit sem tesztelik állatokon, ezzel az értelmetlen állatkínzás ellen foglalva állást. Ugyanakkor, ha vegán vagy érdemes odafigyelned, mivel számos termékük tartalmaz állati összetevőket, főleg mézet. Hol kapod? The Body Shop Ár: kb. 1600 Ft és 4500 Ft között   Treaclemoon vegán tusfürdők Összetevők: (illattól függő) Aqua, Sodium laureth sulfate, Cocamidopropyl betaine, Cocamide DEA, Sodium chloride, Glycerin, Pardum, Phenoxyethanol, Sodium benzoate, Potassium sorbate, Styrene/­­acrylates copolymer, Citric acid, Xanthan gum, Polyquaternium-7, Coumarin. Vegán típusok: Kókusz, eper, vanília, levendula, mangó, citrom Hol kapod? Müller, Tesco Ár: kb. 800 Ft /­­ 500ml   Amennyiben hiányosnak találod a cikket, illetve tudomásod van egyéb vegán vagy erőszakmentes tusfürdőről, kérlek jelezd felém! A Vegán tusfürdők cikket körülbelül fél évente tervezem frissíteni árakkal és termékekkel. Legutolsó frissítés 2016 március.

Vegán techno DJ-k

2016. február 11. Vegán lettem 

Vegán techno DJ-kEgyre több híresség áll vegán mozgalmak élére és tagadja meg a húst. Elektronikus zenei berkeken belül is vannak akik már letették a voksukat a nem ártás mellett. Ők a vegán techno DJ-k!   Ha jártas vagy az elektronikus zenében és szereted a techno különböző szubstílusait, akkor valószínűleg nem kell bemutatnom neked az alábbi neveket. Magyarországon is ismert és közkedvelt művészek és zenészek gondolják úgy, hogy az állatoknak nem kell szenvedniük vagy meghalniuk a kényelmünk, megszokásaink és igényeink miatt. Ezen előadók saját facebook oldalukon belemennek néha nagyon komoly etikai vitákba és nem átalkodnak keményebben is odaszólni pár rosszindulatú radikális húsevőnek. A tapasztalat egyébként az, hogy még ha a többség nem is tud együtt lélegezni az általuk olvasottakkal, mégis nagyon kulturált eszmecsere szokott kialakulni.   Vegán techno DJ Chris Liebing vegán techno DJ. Sőt, kiadója a CLR égisze alatt tevékenykedő zenészek közül ugyancsak sokan vannak aktív vegánok. Például a Technokunst által több ízben elhozott Tommy Four Seven, vagy az A38-on vendégeskedő Brian Sanhaji és Rebekah, valamint a Magyarországon kevésbé ismert Emerson. Rebekah egyébként az Electronic Beats-en adott már vegán tanácsokat, Liebing a The Traktor Cookery főzőműsorban - ahol rendszerint híres elektronikus zenészek kotyvasztanak – készített piszok jó vegán hamburger tálat, Brian Sanhaji pedig a facebook oldalán vezet egy külön mappát a saját maga által készített vegán kajáknak. A Drumcode vezér Adam Beyerrel folytatom a sort, aki ugyancsak vegán, azonban ő nem megy bele vitákba közösségi oldalán és nem is nagyon reklámozza vegánságát. Chris Liebing a The Traktor Cookery-ben   A korai hardtechno-s holdudvarból megmaradt és aktív vegán techno DJ-k között is vannak olyanok, akiket számos esetben hallhattatok Magyarországon zenélni az NGOHT jóvoltából többek között. A két legismertebb talán a Pet Duo testvérpáros, akik állatjogi aktivisták vegán szcénán belül, valamint Frank Kvitta aki ugyancsak komoly radikálisnak számít a vegánok között. Frank Kvitta és Chris Liebing facebookon többször adtak már hangot együtt vegánságuknak: “vegan power because we love animals alive” Vegán techno DJ csajok is vannak. A svéd Ida Engberg – Adam Beyer felesége - is vegán. Született három csodálatos gyerekük, akiket ugyancsak vegánként nevelnek mindenféle probléma nélkül. Ida Engberg nem egyszer posztol vegán tartalmat, beleállva a vitákba. Végül, de nem utolsó sorban itt van Fernanda Martins vegán techno DJ hölgy, aki ugyancsak járt már Magyarországon a Corvin Clubban 2015 májusában. Adam Beyer és Ida Engberg   Aztán ott van még a nagy öregek közül Josh Wink, aki ugyancsak szószólónak számít vegán körökben. De talán mindegyiknél híresebb vegán elektronikus zenész Moby, aki a KFC ellen egy vicces klipet forgatott a Disco Lies című zenéjéhez, erős mondanivalóval.     Zárásnak ugyan nem vegán techno DJ következik, de mindenképpen ismert elektronikus zenei formáció. Die Antwoord megvan? A duóból Yolandi Visser vegán és híres a nagy balhéiról, melyet akkor ver ki különböző hotelekben, ahol ezt nem veszik komolyan.   Egyébként van Magyarországon vegán techno rajongó csapat, akik mindig nagy lelkesedéssel fogadják a vegán techno DJ -ket. Megkeresik őket előre és készítenek nekik “vegan techno” feliratú pólókat, majd a bulikban odaadják nekik. A képen egyébként Tommy Four Seven látható, az egyik magyar vegan techno-s aktivistával.      

Vegán étrend, vitaminok és nyomelemek

2016. február 8. Vegán lettem 

Hogyan képes a vegán étrend a szervezetnek megfelelő mennyiségű vitamint biztosítani? Hogyan viszi be egy vegán a megfelelő mennyiségű vasat, ha nem eszik húst? Könnyebben mint hinnéd!   Mindazonáltal, hogy a vegán életmód nem a táplálkozásról szól, mégis érdemes számos cikket és bejegyzést szentelni a témának, mert ez a legelső olyan társadalmi becsípődés, melyen sokan fennakadnak. A sokaság azt gondolja, hogy a vegán étrenden élők vérszegények, gyengék, betegeskednek. Holott a tapasztalat az ellenkezőjét mutatja.   Milyen tápanyagok bevitelére kell figyelni vegán étrend esetén? Az amerikai Andrews University Táplálkozástudományi Tanszék igazgatója, Winston Craig egy tanulmányban írta meg, hogy a tudatosan összeállított vegán étrend magasabb arányban tartalmaz C és E-vitamint, magnéziumot és vasat, folsavat valamint rostokat, ugyanakkor kisebb a B12 és D-vitamin, a kalcium és cink, a telített zsír, valamint a kalória tartalma , mint a mindenevő étrendnek. Sok olyan támadás éri a vegán étrendet, miszerint nem lehet teljes életet élni hús, tojás és tejtermékek nélkül. Ugyanakkor kutatások sora bizonyította – és többek között az Amerikai Dietetikai Szövetség, valamint Kanadai Dietetikusok is kijelentették – , hogy nemtől és kortól, valamint életciklustól függetlenül egészséges és teljes értékű életet lehet élni vegán étrend esetén is. Tudományosan elfogadott tény, hogy a vegán táplálkozás jobb minőségű zsiradékot, a belek számára kielégítő mennyiségű rostot, a testi valamint mentális munkához szükséges komplexebb szénhidrátokat tartalmaz, mint a mindenevő étrend.   Vegán étrend és a vitamin bevitel Az egészséges szervezet egyik pillére, a megfelelő mennyiségű és változatos vitamin bevitel. Életvitelünktől és életciklusunktól függően van szüksége szervezetünknek különböző arányban vitaminokra és nyomelemekre. Vegyük sorba először a vitaminokat, valamint azok növényi forrásait.   Vegán étrend és az A-vitamin: A zsírban oldódó A-vitamin nagyon fontos szerepet tölt be a sejtek egészséges működésében, a csontnövekedésben, valamint gátolja a sejtek deformálódását, roncsolódását. Ajánlott napi bevitel 900 és 1500 ug között mozog, de terhesség és szoptatás esetén 2-2,5 mg-ra is megnövekedhet ez az igény. Magas A-vitamin tartalmú zöldségek: főtt édesburgonya (11,5mg/­100g), főtt sárgarépa (10,2mg/­100g), leveles zöldségek (6mg-14mg/­130g), sült tök (6,7mg/­100g), aszalt barack (7,6mg/­100g), sárgadinnye (2mg/­100g), kaliforniai paprika (1,8mg/­100g), valamint a búzafű, spirulina, grapefruit, goji, chlorella alga, mangó, papaja   Vegán étrend és a B-komplex: B-komplexnek hívják azt a vízben oldódó vitamincsoportot, mely az összes B-vitamint tartalmazza: B1 (thiamin), B2 (riboflavin), B3 (niacin), B5 (pantoténsav), B6 (piridoxin), B7 (biotin), B9 (folsav) és B12 (kobalamin). Ezek mindegyikére szükségünk van és mindegyik vitaminnak megvan a maga funkciója a szervezetben. Ugyanakkor együttesen járulnak hozzá a sejtek optimális növekedéséhez és osztódásához, támogatják az anyagcserét, egészségesen tartják a bőrt, valamint erősítik az immunrendszert és idegrendszert, védenek a stressz káros hatásai ellen. Ha B-komplex táplálékkiegészítőt szedünk figyeljünk oda, hogy fénytől és fagytól védve tároljuk, mivel a B2 fény hatására, illetve a B6 fagy hatására veszti el hatását. Érdemes még megjegyezni, hogy a B6 felszívódását segíti a B12. A sörélesztő tartalmazza az összes B-vitamint a B12 aktív típusán kívül. Növények, melyek tartalmazzák a B-komplex sort: dió, leveles zöldségek, gabonafélék, banán   Vegán étrend és a B12-vitamin: A B12 egy vízben oldódó, baktériumok által termelt vitamin, mely növényi étrenddel elenyésző mértékkel vihető csak be. A B12 hozzájárul a normális idegműködéshez, közrejátszik a vörösvértestek kialakulásában és a DNS szintézisben is többek között. Tartós hiánya visszafordíthatatlan idegi alapú károsodást okozhat és nagyon fontos leszögezni, hogy B12 hiányban nem csak vegánok szenvedhetnek, hanem a mindenevők is. Aki nem tudja úgy megtervezni az étkezését, hogy elegendő B12-t vigyen be, annak B12 készítményt ajánlott szedni, melynek vásárlásakor érdemes odafigyelni, hogy a vitamin valamely aktív – a szervezet által felhasználható – formuláját tartalmazza a készítmény. Ilyen a hidroxo-kobalamin és ciano-kobalamin. Étrend kiegészítő vásárlása esetén a ciano-kobalamin tartalmút válaszd, mert azt a típust kifejezetten baktériumkultúrákból nyerik ki. Ez az egyetlen olyan vitamin típus melyet májunk elraktároz és az utolsó bevitel után még évekig adagolja azt a szervezetnek igény szerint. A felnőtt napi szükségletet 2 és 3 ug között határozták meg. (a B12 vitaminnak a későbbiekben egy teljes bejegyzést szentelek) A B12 aktív formáját minimálisan tartalmaételek és növények: kovászos uborka, savanyú káposzta, egyéb erjesztett ételek, bio gazdálkodásból származó mosatlan gyümölcsök és zöldségek.   Vegán étrend és a C-vitamin: A vízben oldódó aszkorbinsav – vagy ahogy többen ismerik C-vitamin – nélkülözhetetlen vitamin típus szervezetünk számára. Vegán étrend esetén kifejezetten fontos a C-vitamin optimális napi bevitele, ugyanis segíti a vas felszívódását. Erős antioxidáns hatása miatt, csökkenti a degeneratív illetve a szív és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Napi 120mg C-vitamin bevitele ajánlott egy egészséges szervezetnek, de betegség, nehéz fizikai munka, megerőltető sporttevékenység, dohányzás, illetve stresszes munka esetén napi 1000mg-ra emelhető a napi adag. A szervezet által fel nem hasznát C-vitamin kiürül oxálsav formájában, mely a húgykő egyik alkotóeleme, így magas C-vitamin bevitele estén sok vizet ajánlatos fogyasztani. Vigyázz a C-vitaminnal, mert 40° felett elbomlik! Így megfázás esetén nincs értelme a citromot forró teába tenni, hacsak nem az íze miatt teszed azt. Magas C-vitamin tartalommal bíró növények: paprika (120-300mg/­100g), guáva (228,3mg/­100g), kelbimbó (120mg/­100g), kivi (92,6mg/­100g), brokkoli (89,2mg/­100g), eper (58,8mg/­100g), papaja (60,9mg/­100g), narancs (53,2mg/­100g), mangó (60mg/­100g), csipkebogyó, mandarin, citrom, grapefruit, mángold, spenót, áfonya, stb.   Vegán étrend és a D-vitamin: A zsírban oldódó D-vitamin a másik olyan vitamin, melyet nagyon csekély mennyiségben lehet vegán étrenddel bevinni. Érdemes D-vitamin táplálékkiegészítőt szedni, ugyanakkor bőrszíntől függően napi 10-40 perc napozás is elegendő D-vitamint szabadít fel a szervezetben. Az utóbbi oka, hogy az UV sugárzás hatására a bőrsejtek alatt elhelyezkedő koleszterin D vitaminná alakul, majd sejtjeinkbe kerülve pedig stabilizálja örökítő anyagunkat a DNS-t, ezzel segítve a szervezetet a súlyos betegségek kialakulásával szemben. D-vitamin hiány következtében gyengül az immunrendszer, erősödik a depresszióra való hajlam, valamint fokozhatja a rákos betegségek és a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Emellett a D-vitamin az egyik legfontosabb vitamin a terhes nők számára is, mivel fontos szerepet játszik az idegrendszer normális fejlődésében, valamint a sejtfejlődés és az immunrendszer működéséhez. Valamint ez az a vitamin, mely a bélből felvett kalciumot beépíti a csontokba és a fogazatba. A D-vitamin bevitel felső határát 1-3 éves kor között 2500NE-ben (62,5ug), 4-8 éves kor között 3000NE-ben (75ug), míg a többi korosztály esetében 4000NE-ben (100ug) maximalizálták. A napi minimumot pedig kb. 600NE-ben azaz 15ug-ban határozták meg. D-vitamint tartalmanövények és ételek: gombák fajtától függően (5-12ug/­100g), lenmagolaj, kakaóbab   Vegán étrend és az E-vitamin: A zsírban oldódó E-vitamin egy könnyedén bevihető vitamin típusnak számít, mely antioxidáns hatású, erősíti az immunrendszert – kifejezetten idős korban –, óvja a szív és érrendszert, gátolja a sejtfalroncsolódást, valamint jótékony hatással bír az agyi működésre. Az ajánlott napi mennyiség felnőttek számára 15mg. Magas E vitamin tartalmú növények: főtt spenót (2,1mg/­100g), mángold (3,2mg/­180g), mandula (26,2mg/­100g), mogyoró (4,3mg/­28g), pirított napraforgó mag (36,3mg/­100g), egyéb magvak és diófélék, avokádó (2,1mg/­100g), olíva olaj (14,4mg/­100g), kivi (1,5mg/­100g), főtt brokkoli (1,5mg/­100g), búzacsíra, teljes kiőrlésű gabonák, mangó, paradicsom, spárga   Vegán étrend és K-vitamin: A zsírban oldódó K-vitaminnak nagy szerepe van a véralvadás optimális működésében, támogatja a csontok egészséges növekedését és erősíti azokat. K-vitamin hiány esetén egy egészen kicsi seb is sok ideig vérezhet, illetve egy kisebb ütés is komoly véraláfutásos fekete foltot okozhat a testen. Az ajánlott napi mennyiség 90-120?g között mozog felnőttek számára. Magas K vitamin tartalmú növények: chili por (105,7?g/­100g), szárított bazsalikom (1714?g/­100g), friss petrezselyem (65,6?g/­5g), szárított zsálya (85,6?g/­5g), egyéb zöld-fűszerek, főtt fodros kelkáposzta (817?g/­100g), spenót (888?g/­130g), mángold (572?g/­130g), kerti saláta (48?g/­130g), egyéb leveles zöldségek, brokkoli (217?g/­100g), újhagyma (207?g/­100g), zeller (29,6?g/­100g), főtt kelbimbó (140,3?g/­100g), uborka (76,7?g/­100g), zöldborsó, fehérrépa, olívaolaj (60,2?g/­100g), aszalt szilva (69,5?g/­100g), aszalt áfonya (96?g/­174g),  aszalt barack (36,8?g/­174g), egyéb aszalt gyümölcsök, erjesztett ételek, stb.     Vegán étrend és a nyomelem bevitel Most vegyük sorra azokat az ásványi anyagokat, vagy másnéven nyomelemeket, melyek ugyancsak fontosak szervezetünk számára.   Vegán étrend és cink bevitel: A cink fontos szerepet játszik immunrendszerünk erősítésében és könnyedén pótolható a vegán étrendet követők számára is. Fontos tápanyaga a szervezetnek, mivel többek között segíti a sebgyógyulást. A versenysport, a stressz, a tartós dohányzás és az alkoholfogyasztás azonban növeli a szervezet cink igényét. Az állati eredetű cink jobban hasznosul mint a növényi forrásból bevitt, szervezetünk napi igénye 8-13mg körül van életciklustól függően. Magas cinktartalmú növényi ételek: aszalt sárgabarack (1mg/­100g), aszalt őszibarack (0,78mg/­100g), aszalt szilva (0,75mg/­100g), mazsola (0,66mg/­100g), aszalt füge (0,55mg/­100g), datolya (0,29mg/­100g), egyéb aszalt gyümölcsök, avokádó (0,68mg/­100g), kínai kel (3,75mg/­100g), citronella (2,23mg/­100g), aszalt paradicsom (1,99mg/­100g), főtt shiitake gomba (1,33mg/­100g), borsó (1,19mg/­100g), valamint lencse, zabpehely, teljes kiörlésű gabonák, hüvelyesek, diófélék, magvak, kakaóbab, brokkoli   Vegán étrend és a kalcium bevitele: Igyál sok tejet, attól erősödnek a csontjaid. - mondták nagyszüleink. Ehhez képest a legtöbb tejet Amerikában, Angliában, Finnországban és Svédországban isszák, a csontritkulás mégis ezekben az államokban a legelterjedtebb. Kutatások bizonyították, hogy a csontritkulás összefügg a túlzott tejfogyasztással. Az állati eredetű fehérjedús ételek – húsok, tejtermékek – savassá teszik a szervezetet, melyet a szervezet kalciumelvonással igyekszik semlegesíteni. Ezt a kalciumot a csontokból és a fogakból vonja el és a vizelettel ürül. Mindezen hatásokat ellensúlyozni lehet magas kalciumtartalmú növényi étrenddel és D-vitaminnal, mely a kalcium felszívódását segíti. Gyerekkorban napi 1200mg körül, felnőtt korban 800-1000mg körül van az ideális kalcium bevitel. Magas kalciumtartalommal az alábbi növények bírnak: főtt brokkoli (118mg/­100g), főtt spenót (136mgmg/­100g), káposzta (232mg/­100g), kelpáposzta 205mg/­100g), egyéb leveles zöldségek, tarlórépa (190mg/­100g), cékla zöldje (117mg/­100g), újhagyma (73mg/­100g), póréhagyma (59mg/­100g), főtt zöldbab (55mg/­100g), articsóka (44mg/­100g), édes burgonya (38mg/­100g), répa (33mg/­100g), rebarbara (86mg/­100g), fekete ribiszke (55mg/­100g), narancs (40mg/­100g), füge (35mg/­100g), kivi (34mg/­100g), továbbá a mák, napraforgómag, szezámmag, petrezselyem, mandula, amaránt, köles, spirulina, chia mag, amaránt, melasz, baobab gyümölcs és számos egyéb zöldség és gyümölcs tartalmaz kalciumot   Vegán étrend és magnézium bevitel: A magnézium segíti az idegrendszer működését, védi a szív és érrendszert, segít megelőzni a szívbetegségeket és csökkenti az agyvérzés kockázatát. Ez az ásványi anyag sokkal nagyobb mennyiségben található növényi eredetű táplálékban mint állati eredetűben. Emelkedett magnézium igény lép fel terhesség, versenysport és lábadozó szervezet esetében. Felszívódását a B6 vitamin segíti, az ajánlott napi mennyiség 300-400mg körül van. Fogyókúra és alkoholizmus esetén is megnövekedik a szervezet magnézium igénye, illetve magnézium hiány léphet fel, mely ingerlékenységgel, szorongással, enyhébb alvászavarokkal jár.   Magas magnézium tartalmú növények: nyers spenót (79mg/­100g), főtt fodros kel (76mg/­38g), főtt mángold (152mg/­38g), egyéb leveles zöldségek, szezámmag (252mg/­59g), tökmag (534mg/­100g), mandula (196mg/­59g), kesudió (177mg/­59g), egyéb magvak és diófélék, főtt fehérbab (92mg/­172g), főtt csicseriborsó (80mg/­172g), főtt feketebab (92mg/­172g), egy babfélék és hüvelyesek, quinoa (120mg/­195g), barnarízs (44mg/­100g), bulgur (60mg/­195g), zab (28mg/­195g), avokádó (29mg/­100g), banán (27mg/­100g), aszalt füge (68mg/­100g), aszalt szilva (44mg/­75g), aszalt sárgabarack (40mg/­75g), egyéb aszalt gyümölcsök, tiszta fekete csokoládé (327mg/­100g), valamint sütőtök, hínár, brokkoli, kávébab, gyökérzöldségek   Vegán étrend és a vas bevitel: A vas az oxigénszállításért felel a szervezetben és alkotóeleme a hemoglobinnak, így ha nincs elég a szervezetben akkor vérszegénység alakul ki. Sokan “féltik” a vegánokat a vashiánytól, mivel az a tévhit alakult ki, hogy a vegetáriánus vagy vegán étrendet követők komoly vashiánnyal küszködnek. Ez általánosítva tévedés. Még annak ellenére is, hogy a húsokból bevitt vas nagyobb hatékonysággal szívódik fel, mint a növényi alapú. (40% kontra 10% az arány) Ugyanakkor a növények magas szerves sav – mint pl. aszkorbinsav – és flavonoid tartalma, valamint a szervezet magas szinten tartott aszkorbinsav szintje is segíti a vas felszívódását. (Az előző megállapításokkal kapcsolatban nem találtam semmilyen kutatási eredményt.) Az emberek vasigénye nagyban függ nemüktől, életciklusoktól, életvitelüktől és koruktól. Míg a férfiaknak napi 8mg körüli a vasigényük, addig a nőknek serdülő kortól 14-15mg-ra növekszik. A gyermek szervezet vas igénye sem marad el túlzottan a felnőtt férfiakétól a maga 7-8mg-jával. Vas tartalommal bíró növényi ételek: tökmag (15mg/­100g), napraforgónap (1,98mg/­100g), szezámmag (4,14mg/­100g), egyéb magvak és diófélék (5-6mg/­100g), őrölt kakaóbab (17mg/­100g), tofu (2,7mg/­100g), kucsmagomba (12,18mg/­100g), főtt shiitake gomba (5,4mg/­66g), laskagomba (6,2mg/­66g), egyéb gombák, aszalt sárgabarack (6,31mg/­100g), aszalt füge (3,06mg/­119g), mazsola (4,43mg/­119g), olívabogyó (3,32mg/­119g), főtt lencse (6,6mg/­179g), főtt szójabab (8,82mg/­179g), főtt feketebab (3,6mg/­179g), főtt pinto bab (3,6mg/­179g), egyéb hüvelyes növények, quinoa (2,8mg/­185g), zabpehely (2,16mg/­185g), bulgur (1,8mg/­185g), barnarizs (1,9mg/­185g), köles (1,08mg/­185g), valamint egyéb gabonák, főtt spenót (6mg/­180g), főtt mángold (3,96mg/­180g), kelkáposzta (1,08mg/­180g), szeder (2,59mg/­140g), bodza (2,56mg/­140g), málna (1,7mg/­140g), eper (1,08mg/­140g), egyéb erdei gyümölcsök, kókusz (3,32mg/­100g), póréhagyma (2,1mg/­100g) rukkola (1,46mg/­100g), melasz, mák, szilva, körte, retek, brokkoli, avokádó, spárga, cékla, birsalma, citrom, szőlő, sárgadinnye, banán, stb. Vegán étrend és egyéb tápanyagok   Vegán étrend, az omega-3 és egyéb zsírsavak Az omega-3 zsírsavak idegi alapú betegségek, szív és érrendszeri betegségek, valamint gyulladások kialakulásának megelőzésében játszanak fontos szerepet. Az omega-3 egy telítetlen zsírsav, melynek a szervezet által elvárt napi minimális igényét fél mokkáskanálnyi lenmagolaj fedezi. Omega-3 források: hidegen préselt lenmagolaj (53449mg/­100g), (a lenmag kb. 2x több omega-3-at tartalmaz mint a halolaj), chia mag, kínai egres, vörösáfonya, sárgarepce, fekete málna, porcsin, diófélék, leveles zöldségek Omega-6 források: repceolaj, olívaolaj, földimogyoróolaj, tökmagolaj, napraforgóolaj, ligetszépe olaj, borágó olaj, kendermag olaj   Vegán étrend és a rosttartalom A rostok szénhidrátok, melyek nem emésztődnek meg teljesen és nem szívódnak fel. Lassítják és gátolják a toxinok valamint a szükségtelen anyagok felszívódását, gyorsítják az emésztést és mozgásban tartják a bélrendszert. Rostokat semmilyen állati eredetű étel és semmilyen finomított gabona (finomliszt) nem tartalmaz.   Források: https:/­/­ods.od.nih.gov http:/­/­www.ncbi.nlm.nih.gov https:/­/­nutritionj.biomedcentral.com/­ http:/­/­nutritionfacts.org http:/­/­jissn.biomedcentral.com/­ http:/­/­www.healthaliciousness.com www.oeti.hu

Nyers vegán Natúr Ételbár – Pécs

2016. január 22. Vegán lettem 

A Natúr Ételbár, nem csak Pécs egyetlen nyers vegán étterme, hanem Pécs egyetlen vegán és vegetáriánus étterme is egyben. Pécsen jártam feleségemmel és szokásunkhoz híven a Happy Cow alkalmazás segítségével rákerestünk a környéken fellelhető vegán éttermekre. Csak egy helyet dobott ki az applikáció, az pedig a Natúr Ételbár volt. A Natúr Ételbár nem csak vegán, hanem nyers vegán is egyben, és nem csak a környék egyetlen nyers vegán, hanem a környék egyetlen vegán és vegetáriánus étterme is egyben. Szerda este toppantunk be hozzájuk és egy kis beszélgetés után láttunk neki a vacsorának. De mielőtt kitérek röviden a finomságokra, hadd mutassam be kicsit az éttermet.   A pécsi Natúr Ételbár története 2014 nyarán nyílt Pécs első nyers vegán étterme, melyet Miki és felesége Tímea vezet. Ők 2011-ben váltottak részben nyers étkezésre, amikor Tímea várandós lett és a nyers ételeken kívül nem nagyon kívánt mást. Zárójelben jegyezték meg, hogy a nyers koszt meggyógyított Timinek egy olyan allergiát, mellyel az orvosok évek óta nem tudtak mit kezdeni. A számos pozitív hatás elemi erővel hozta magával az igényt, hogy ezt mással is megoszthassák, így ezzel a motivációval nyitották meg a Natúr Ételbárra hallgató nyers vegán éttermüket Pécsett. “Mi húst nem eszünk már évek óta és nagyon örülünk neki, hogy a kislányunk sem. Egyébként vegetáriánusok vagyunk, de az étkezéseink 70-80%-át nyers ételek teszik ki. Rajtunk kívül két munkatárs dolgozik az étteremben, akik közül az egyik vegán.” – mesélték Mikiék lelkesen. Vendégkörük nagyon vegyes, egészen baba kortól a nagyszülőkig mindenki jár hozzájuk és legfőképpen egészség megőrzés céljából választják a Natúr Ételbárt.   A pécsi Natúr Ételbár kínálata Az alapanyagok többségét helyi termelőktől vásárolják, azonban a telet árubeszerzés szempontjából igazi kihívásnak élik meg és túlnyomó részt gyökérzöldségeket használnak az ételek elkészítéséhez. Mikiék nem fix étlappal dolgoznak, hanem heti menüket állítanak össze, mely minden napra tartalmaz 2 fajta zöld turmixot, 1 fajta levest, 2 fajta főételt és 2 fajta desszertet. A menük mellett édességek aránylag nagy választékban lelhetőek fel a hűtőjükben. A heti menüket ők állítják össze odafigyelve arra, hogy a zömében húsevő vendégeik is megtalálják a kedvükre valót, így nagyon jellemző éttermükre a hagyományos ételek nyers vegán változata. “Azt valljuk, hogy az emberek nem hús vagy növényevők. Inkább ízeket keresnek. Mégpedig azokat az ízeket, melyeket megszoktak. Ha azt megtalálták akkor az-az étel szinte mindegy miből készül.” Mi ott jártunkkor töltött káposztát, pizzát, valami brokkolis őrületet, nyers vegán kenyeret magvakból, valamint spenót és mák turmixot választottunk. Nagyon éhesen mentünk be és első körben az adagokat kicsit keveselltem, de a rostdús nyers vegán kaják bizony nagyon laktatóak voltak és a végén tökéletesen elégedett és egészséges telítettség érzéssel távoztam. Árakban közel budapesti szintet hoznak, nem mondható olcsónak de vészesen drágának sem, ár érték arányban a többi nyers vegán étteremhez képest kiválónak tartom a pécsi Natúr Ételbárt.   A beszélgetést a következő kérdéssel zártam: Ha a repertoárotokból egy étellel kellene bemutatni a Natúr Ételbárt, melyik lenne az? “A szalámis pizza, melyen a szalámi kizárólag aszalt zöldséget, aszalt gyümölcsöt és magvakat tartalmaz. A gyerekek is imádják.” – ha meglátogatjátok őket, mindenképpen kóstoljátok meg!       Nyitvatartás: Hétfőtől szombatig: 11:00 és 19:00 között nyitva Vasárnap: Zárva Pécs területén kiszállítással is foglalkoznak, minden este 20:00-ig várják következő napi rendelésed. Cím: 7620 Pécs, Hunyadi János u 20. A Natúr Ételbár honlapja és a Natúr Ételbár facebook oldala.

Chili lekvár

2016. január 7. Vegán lettem 

Ha szereted az édes csípős ízeket, akkor ez a házilag is könnyedén elkészíthető chili lekvár igazi kedvenceddé válhat.   Chili és lekvár? “Hogy jön ez össze?” – teheted fel a kérdést. A kínai éttermekben találkozhattál hasonló édes csípős  édes savanyú ízekkel. Az alapvető különbség, hogy azok sima mártások, de ezt valóban hívhatod lekvárnak, mivel főzni kell. Nézzük, hogyan készül a chili lekvár.   Chili lekvár összetevők 5db chili paprika 25dkg kápia paprika 25dkg piros kaliforniai paprika 3 gerezd fokhagyma (szerintem elbír többet is) 4-5cm-es gyömbér 25 dkg kókuszvirág cukor (bármilyen más cukorféle is megteszi) 1dl almaecet 1 csipet só fél csomag stabark növényi zselésítő (bármilyen más növényi zselésítő is jó lesz)   Chili lekvár elkészítése A kápia és kalifornia paprikákat főzd puhára körülbelül 30 perc alatt, majd vedd ki a vízből, hogy ne ázzon ki belőlük az ízük és hagyd kihűlni őket. Miután kihűltek a paprikák, vágd ki a magházat és hámozd meg a zöldségeket. Ezután hámozd meg a paradicsomokat és vágd őket apró szeletekre úgy, hogy megmaradjon a levük is. A hámozott, főtt paprikákat és a felvágott paradicsomot tedd egy főzőedénybe, majd add hozzá az almaecetet, a kókuszvirág cukrot, passzírozd bele a fokhagymákat, reszeld bele a gyömbért, valamint szórd bele a sót. Hozzávetőleg negyed órát főzd, majd annyi ideig turmixold, amíg püré állagú nem lesz.  Végül add hozzá a fél csomag növényi zselésítőt, majd forrald az egészet 1-2 percig. A főzés részével készen is vagy. Amikor elkészül a chili lekvár öntsd bele kifőzött, sterilizált üvegekbe, majd száraz dunsztban hűtsd le a már elkészült chili lekvárt. Mivel édeskés és egyben csípős is ez a finomság, így sós és édes ételekhez is szívesen fogyasztom és neked is szívesen ajánlom lényegében bármihez – na jó, babfőzelékhez és karalábé leveshez nem –, bármilyen napszakban akár reggelihez, uzsonnához, ebédhez vagy vacsorához, de legfőképpen előételként. Egészségedre!

Vegán fehérjepor

2016. január 7. Vegán lettem 

Vegán fehérjeporSzámos féle-fajta vegán fehérjepor található a boltokban. De melyik a jobb, és ha jobb miért jobb? Egyáltalán szüksége van a szervezetnek bármilyen fehérjeporra?   Mindenekelőtt engedjétek meg, hogy pár általam hasznosnak vélt információval és gondolatmenettel bevezessem a vegán fehérjepor listát, melyet a cikk alján találtok.   Miért vegán fehérjepor? Az állati fehérjék emésztése nem megy könnyedén a szervezet számára. Mivel teljesen rostmentes mindennemű állati táplálék, így az nehezíti és lassítja az emésztést, ráadásul a fel nem használt tápanyag gyors rothadásnak indul a belekben, mely folyamat olyan toxinokat szabadít fel, melyet összekötnek többek között a vastagbélrák kialakulásával. Ami még problémát jelent, hogy minél nagyobb mennyiségben vesz magához az ember rostmentes állati eredetű táplálékot, annál lassabbá válik az emésztés és annál hosszabb ideig szívódnak fel a rothasztó baktériumok által termelt toxinok. Ezt a helyzetet tovább súlyosbítja a mozgáshiány és az ülőmunka is. Az emberi bélrendszer hosszúsága sem a gyors fehérje emésztést támogatja, de erről bővebben a húsevő az ember című cikkemben írok.   A tejmentes vegán fehérjepor előnye A fehérjeporok nagy százaléka tejből készül. Ami azért problémás, mivel sok ember érzékeny a tejben lévő, úgynevezett tejcukorra, a laktózra. Sőt, a tejben van egy kazein nevű fehérje, mely egy lassú felszívódású lánc és mely bezavarja gyorsfelszívódású fehérjék hasznosulását. A testépítők többek között a kazein miatt isszák inkább vízzel a fehérjeporokat, nem pedig tejjel. Visszatérve, a tejből készült fehérjeporok ugyan kis mennyiségben, de ugyanúgy tartalmaznak laktózt. Ezzel a kisebb mennyiséggel játszva megbirkózik a szervezet, de hosszútávon olyan néma allergiás mellékhatásai lehetnek, mint pl.: porallergia, illetve agresszív laktóz vagy akár tejérzékenység. Ilyen hosszútávú mellékhatással egy vegán fehérjepor sem rendelkezik.   A vegán fehérjepor rosszabb felszívódást produkál? Sok helyről hallottam, hogy a szója alapú fehérjeporok sokkal rosszabb felszívódást produkálnak mint az állati eredetű fehérjeporok. Sajnos semmilyen erre vonatkozó tudományos írást nem találtam, úgyhogy ezt egyelőre nem tudom tényként kezelni. Mivel ezt az “urban legend”-et csak szója alapú fehérjeporokkal kapcsolatban hallottam, így az is kérdéses, hogy milyen hatékonysággal szívódik fel például a rizs, lenmag, zöldborsó vagy chia mag alapú vegán fehérjepor. Amint hiteles információt olvasok valahol ebben a témában, úgy kiegészítem a cikk eme bekezdését.   Azonban nem javaslom a fehérjeporok szedését De miért? Egyszerűen fogalmazva nincs rá szükség. A felnőtt ember fehérjeigénye nagyon alacsony, és ez az igény a testépítőknél sem nő drasztikusan. Ami veszélyessé teszi a fehérjefogyasztást az az a tény, hogy túlzott fehérjefogyasztás terheli a veséket többek között. Ez alól nem kivétel a vegán fehérjepor sem, az is fehérje, és ha túlléped a maximális szintet, bizony az is terheli a vesédet. A WHO hivatalos publikációban közölte ezeket a számokat: egy felnőtt ember protein szükséglete 0,35g testsúly kilogrammonként; súlyzós edzés mellett ez mindösszesen 1,35g-ra növekszik testsúly kilogrammonként. Ezen számok az elhízott embereknél nem relevánsak. További, konkrétan a fehérjeigénnyel és az ételek fehérjetartalmával foglalkozó cikket hamarosan publikálok. Tisztán növényi alapú étrenddel bevihető az a fehérje mennyiség és minőség melyre a szervezetnek szüksége van. Emellett, hogy mennyire garantált a dobozon feltüntetett beltartalom és aminosav profil, azt is gyártója válogatja. Vannak egészen szép eredményeket hozó, és az ellenőrzéseken csúnyán elbukó gyártók egyaránt. Ebben a témában számos, főleg angol nyelvű tesztet lehet olvasni.   Legvégül pedig engedj meg egy kérdést: Hallottál már valaha krónikus fehérjehiányról mint betegségről? Na és fehérjemérgezésről? A fehérjehiányra mint olyanra nincs orvosi terminológia. Az éhező országokban komplett tápanyag és fehérjehiány van, de az más. Mi nem éhezünk. A fehérjemérgezés azonban ismert és előszele lehet a vesekárosodásnak. Miért fontos tudni ezt? Mivel az emberi minimum fehérjeigény és a túlzott fehérjebevitel szintje között bizony nagyon vékony a határ és könnyen túlzásba lehet esni még növényi étrenddel is. Főleg, ha vegán fehérjepor is szerepel a napi étrendben.   Ha ezek után mégis úgy döntesz, vagy indokoltnak látod, hogy bebiztosítod magad vegán fehérjeporból, akkor a következők közül tudsz választani:   Tehát a következő vegán fehérjepor termékek kaphatóak a magyar piacon: AbsoRice vegán fehérjeporok – csokoládé, kapuccsínó, vanília, eper, kakaókrém ízesítésben Barna rizs fehérje (Naturize) Chia mag fehérjepor (Dragon Superfood) Kendermag Protein (Green Origins) Protein Smoothie (Meal Balance) RAW protein (Garden of life) – vanília, csokoládé, natúr Rizs fehérje (BioTech) – erdei gyümölcs, csokoládé-fahéj ízesítésben Szójafehérje izolátum (Dénes-Natura) Vegan Protein (Triplex) – áfonya, vanília, csokoládé ízesítésben Vegán Protein (Vegabond) – vaníliás, csokis, chai ízesítésben Vegan Protein Fusion (Peak) – natúr, csokoládé ízesítésben (A nevekre kattintva tudjátok megnézni a termékjellemzőket.)

Vegán brokkolis rakott palacsinta

2015. december 19. Vegán lettem 

Vegán brokkolis rakott palacsintaVegán brokkolis rakott palacsinta a karácsonyi céges vacsira? Hát persze. Nálunk mindenki készít valami finomságot és azzal lepjük meg a többieket. Én egy ilyet követtem el. A céges karácsonyi vacsorára a már jól bevált édes vegán rakott palacsinta dukált részeméről, de megelőztek a többiek édesség terén, így ki kellett valami mást találnom. Valami főételt. A palacsintát nem akartam elvetni, így valami rakott dologban gondolkodtam, azt nem lehet elrontani alapon. A gombás tölteléket jelen esetben elvetetettem és letettem a voksomat a brokkolira. Így készült el a vegán brokkolis rakott palacsinta.   Vegán brokkolis rakott palacsinta hozzávalók Tészta: 400g graham búzaliszt (graham liszt helyett bármilyen lisztet használhatsz, én azért választottam ezt, mert ez volt itthon) 7dl ásványvíz 10g kókuszzsír negyed póréhagyma (medvehagymával is nagyon finom lesz) só Töltelék és öntet: 1kg brokkoli (kb. két fej) 7dl vegán tejföl 2db közepes méretű chili madárszem (bármilyen más chili is megteszi) pirospaprika borspetrezselyem oregánó   Vegán brokkolis rakott palacsinta elkészítése Add hozzá a graham búzaliszthez a 1,5l ásványvizet apránként és keverd el csomómentesre a tésztát. Nem lesz nehéz dolgod ezzel, mivel a graham liszt eléggé szemcsés liszt. Miután ez megtörtént vágd fel hosszúkás szálakra a póréhagymát és keverd a tésztához, majd adj hozzá annyi sót a nyers alapanyaghoz amennyit indokoltnak érzel. Ezután süsd ki a palacsintákat. Miután készen vagy a palacsintákkal készítsd el a tölteléket és az öntetet. Vágd le a brokkolik zöldjét a torzsáról és vágd egészen apró darabokra. A torzsát is vágd fel, de azt tedd egy turmixgépbe kevés vízzel és turmixold össze. Ezután öntsd össze a brokkoli zöldjét az összeturmixolt torzsájával egy serpenyőbe, tegyél rá sót, piros paprikát, borst, és a 2db közepes méretű chili madárszemet, majd tedd fel kis lángon párolódni. Miután megpuhult a brokkoli adj hozzá 6dl vegán tejfölt és hagyd rottyanni egyet. A vegán brokkolis rakott palacsinta magas falú, kerek jénai tálba kell készüljön. A tál aljára tegyél be egy palacsintát, rá annyi tölteléket, hogy néhol kilátszódjon a palacsinta, majd megint egy palacsintát és jöhet rá megint a töltelék. Ezt folytasd addig, amíg meg nem telik a tál. Majd 1dl vegán tejfölt keverj össze petrezselyemmel és oregánóval, majd vékonyan kend meg a rakott palacsinta tetejét.  Végül a vegán brokkolis rakott palacsinta süljön kb. 30 percig a 200°C-ra előmelegített sütőben. Hagyd kihűlni, majd tálald. Jó étvágyat! A vegán brokkolis rakott palacsinta elkészítése kb. 2,5 óra.  

Kozmosz vegán étterem

2015. december 15. Vegán lettem 

Kozmosz vegán étteremA vegán lettem blog “Hol egyek?” szekciójának első szereplője a Kozmosz vegán étterem. Van egy tündéri kis étterem az oktogontól nem messze, melyet egy tüneményes hölgy és a lánya vezet. Semmilyen csicsa, semmilyen sallang, békés atmoszféra, elfogadható árak és az én igényeimnek 100%-osan megfelelő kínálat és ízvilág. Ez a Kozmosz vegán étterem!   Ági az étterem vezetője egy kedd estén látott vendégül az étteremben, hogy a megfelelő miliőben beszélgethessünk róluk és az étteremről, melyet 2014 áprilisában nyitottak. Ágiék körülbelül 2012 tavaszán váltak mindenevőből vegánná, átmenet nélkül. A Kozmosz vegán étterem ötlete abból az egyszerű megállapításból eredt, hogy nem tudtak elmenni szinte sehova enni. Nagyon kevés vegán barát étterem volt még akkor. Lányával gyorsan meghozták a döntést: “Éttermet szeretnék nyitni!” – mondta visszaemlékezve. Sok tervezés valamint keresés után megtalálták a megfelelő helyszínt, megkötötték a szerződést és pár hónappal később kinyitottak. Az étterem neve pár órás brainstorming után született meg. “Ez a szó jelenti nekünk az éttermet. Harmonikus, kiegyensúlyozott, békés. És még tudod mi Gyuri? A Káosz ellentéte. Ez a Kozmosz vegán étterem.” – mesélte Ági.   A Kozmosz vegán étterem csapata Ahogy azt már említettem Ági és lánya vezeti az éttermet, azonban mit sem érne erőfeszítésük és munkájuk egy csapat nélkül. Náluk alapvető elvárás a vegetáriánus étrend. “Bárki jött hozzánk dolgozni, az egy idő után etikai vegán lett, és megtapasztalta a vegán étrend pozitív hatásait.” – mesélte mosolyogva Ági. Egyébként egészen kis létszámú csapattal dolgoznak annak ellenére, hogy még nem voltam úgy ott, hogy üres lett volna a ház. Házhozszállítással egyelőre nem foglalkoznak, mivel nincsen meg hozzá a humán erőforrás és teljesen biztos pénzügyi struktúra, azonban tervezik bevezetni ezt a szolgáltatást is. Ági egyébként minden nap a Kozmoszban landol mivel nincs olyan nap, hogy ne lenne feladat. Segíti a beosztottak munkáját, beszerző körútra megy, beszélget a vendékkel és beáll a konyhába is.   A Kozmosz vegán étterem kínálata A Kozmosz abszolút étterem jellegű hely. Nincs kiszolgálás a pultnál és felszolgálókkal dolgoznak. Azonban étlapjuk változatos és ugyanúgy tartalmaz hagyományos magyar ételeket, mint a gyorséttermekre jellemző “street food”-okat. Emellett nem csak 100%-osan vegán a Kozmosz, de külön figyelmet fordítanak a gluténérzékenyekre, valamint azokra a vegán vendégekre, akik herótot kapnak a szójától. Betűkkel jelölik étlapon a glutén és szójamentes ételeket. A Kozmosz vegán étterem első étlapját még első szakácsuk állította össze. Azóta pár apróbb változás történt, de lényegébe fél éve változatlan repertoárral működik az étterem. Vannak leveseik, főételeik, süteményeik és italok. A fix ételek mellett a leveseknél és a desszerteknél hagytak helyet a kreativitásuknak. Mindkét részben van egy szezonális leves és szezonális desszert menü sor, melyet az adott évszak egyik legjellemzőbb zöldsége vagy gyümölcse határoz meg. Az itallapon található italok 100%-a ugyancsak vegán. Azt csak halkan jegyzem meg, hogy a rakott palacsintájuk ízvilága múzsaként hatott rám és hazafelé kitaláltam egy saját vegán rakott palacsinta receptet. Aki náluk eszik, annak ez kötelező választás! Az adagok nem a megszokott “felét ott hagyjuk” méretűek, azonban nem is számítanak kicsinek az én olvasatomban, márpedig nagy étvágyúnak gondolom magam. Bármikor ettem ott, egy leves-főétel, vagy egy főétel-desszert kombóval tökéletesen megteltem.   Hogyan látja a Kozmosz vegán étterem magát? “Célunk a vegán életmód és étrend népszerűsítése, elérhetővé tétele. Szeretnénk bebizonyítani, hogy a vegán ételek nemcsak finomak, egészségesek, de változatosak, laktatóak és megfizethetőek is egyszerre. Az ételek elkészítéséhez nem használunk húst, tejterméket, tojást és mézet, kizárólag növényi alapanyagokból dolgozunk.” – áll a Kozmosz vegán étterem honlapján. Olyanoknak ajánlják éttermüket, akik maguk is etikai vegánok, akik egészségügyi megfontolásból lettek vegánok, akik kipróbálnák a vegán ételeket, valamint azoknak, akik mindezektől függetlenül valami finomságra vágynak.   Nyitvatartás: Hétfő: Zárva! Keddtől péntekig: 11:30-15:00 és 18:00-22:00 között nyitva. Szombaton és vasárnap: 11:30 és 22:00 között nyitva. A Kozmosz vegán étterem weboldala és facebook oldala.

Vegán rakott palacsinta rizslisztből

2015. november 30. Vegán lettem 

Vegán rakott palacsinta rizslisztbőlRizslisztből készült az első saját alkotású vegán édességem. A rizsliszt állaga miatt nem tűnt elsőre túl jó választásnak, de a végeredmény egy nagyon fincsi vegán rakott palacsinta lett. Profi szakácsoktól elnézést kérek, ez a recept egy gyors ötlettől vezérelve és a fantasztikus ízek hatása alatt íródott, így mellőz mindenféle szakmaiságot részemről. A konyhában totális amatőrnek számítok, de itt a végeredmény nagyon bejött, és úgy gondoltam megosztom azokkal, akik hasonlóan kezdő cipőben járnak mint én. Tehát, hogyan készült a vegán rakott palacsinta?   Vegán rakott palacsinta hozzávalók Tészta: 750g rizsliszt 1,5dl kókusz főzőkrém (ez bármi mással helyettesíthető, akár növényi tejjel is) 1 csomag vaníliás cukor 50g nádcukor 20g kókuszzsír szűrt csapvíz (édesanyám emlékeim szerint mindig bubis ásványvízzel készítette, egyszer majd kiderítem milyen különbséget okoz a végeredményben) csipet só Töltelék és bevonó: házi baracklekvár szatmári szilvalekvár mák dió kakaó kakaó bevonó 1dl rizstej   Vegán rakott palacsinta elkészítése Először elkevertem a rizslisztet a cukorral és a kókusz főzőkrémmel. Azért használtam főzőkrémet, mivel féltem, hogy a tésztája száraz marad (franc tudja, hogy ennek a félelmemnek van-e alapja), és mert az volt itthon. Ezután felmelegítettem a kókuszzsírt és hozzákevertem a tészta alaphoz. Majd fokozatosan adtam hozzá a vizet és addig kevertem a kézimixerrel, míg a tészta olyan híg lett, hogy a sütőedényben kényelmesen körbe tudtam futtatni a merést követően. Miközben sült az első palacsinta, előkészítettem a hőálló tálat és beletettem az első palacsintát. Nem kentem ki semmivel, csak reménykedni mertem, hogy a tésztában elég kókuszzsír van ahhoz, hogy ne égjen le. Ahogy sültek a palacsinták, úgy pakoltam bele a hőálló jénaiba és rétegeztem a tölteléket. Nálam a sorrend a következő volt: szilva lekvár, mák, barack lekvár, dió, kakaó, majd előröl. Tudatosan választottam egy nedves majd egy száraz tölteléket, hogy minden palacsintát érjen nedves töltelék. Kétszer értem körbe, majd félretettem a tele tálat. Egy tábla tortabevonót beletettem egy picike fém edénybe, ráöntöttem az 1dl rizstejet és belemártottam egy edény forrásban lévő vízbe. Azért nem közvetlenül a tűzre tettem a tortabevonót, mert ráégne az edény oldalára, így pedig csak megolvad. Az olvadt csokit ráöntöttem a vegán rakott palacsinta tetejére, majd egyenletesen eloszlattam egy kiskanállal. Végül a 190°C-ra előmelegített sütőbe fedővel a tetején betettem a hőálló tálat és sülni hagytam a palacsintát 25 percig. 25 perc után a fedőt levettem és még 10 percig bent hagytam, hogy megpiruljon kicsit a csoki a rakott palacsinta tetején. 10 perc elteltével kivettem és hagytam hűlni, majd levágtam egy nagy szeletet, hogy megkóstoljam hogy sikerült. Így készült nálam a vegán rakott palacsinta. Remélem minél többen kipróbáljátok, és legalább olyan élményt ad majd mint nekem. Egészségetekre! Elkészítése: 1 óra kb. Ha legközelebb sós palacsintára vágytok inkább, akkor próbáljátok ki a vegán brokkolis rakott palacsinta receptemet is.

Mit eszik egy vegán?

2015. november 16. Vegán lettem 

Mit eszik egy vegán?Sokszor futottam bele a “Mit eszik egy vegán?” kérdésbe és úgy gondolom, hogy ez a topik többet érdemel egy “Állati eredetű ételeken kívül mindent” válasznál.   A “mit eszik egy vegán” a bejegyzéstől ne várj recept megfejtéseket, és konkrét tanácsokat reggeli-ebéd-vacsora témában. Jelen cikkem egyetlen célja, hogy rámutasson azokra a hétköznapi alapanyagokra, melyeket ma Magyarországon még sajnos nem feltétlen tekintünk hétköznapinak, pedig a tésztás, tejes és húsos pulttól csak egy köpésre vannak kedvenc hipermarketünkben, és bio boltokban is könnyen fellelhetőek. Amióta vegán életmódot folytatok, sokkal színesebben és változatosabban étkezem mint azelőtt. Ez betudható a korai (azonban mint az kiderült teljesen alaptalan) fehérje hiánnyal kapcsolatos félelmeimnek, valamint hogy a bezáruló hús, tej, tojás és tejtermék kapuk helyett rengeteg más kapu kényszerűen megnyílt. Ezek az ajtók eredetileg is ott voltak, nem lett több vagy kevesebb, de mint mindenki én is a megszokásaim rabja voltam és azt ettem amit gyerekkorom óta toltak elém és ami az éttermekben, ételbárokban kapható. Ezen felül amellett, hogy nagyon sok otthon is egyszerűen elkészíthető recept van az interneten, országszerte egyre-másra nyitnak a kifejezetten vegán és nyers vegán éttermek – ételbárok, mely helyeken csak olyan alapanyagokból dolgoznak melyeket eszik egy vegán.   Szóval mit eszik egy vegán? Röviden összefoglalva egy vegán mindent fogyaszt és főzéshez minden felhasznál, ami nem állati származék. Zöldségekből és gyümölcsökből, hüvelyesekből és gabonafélékből, valamint magvakból és diófélékből készülő ételeket eszik egy vegán. Eme 6 alapvető alapanyag az emberi szervezet számára teljes értékű vegán étkezés szent grálja. A tudatosan étkező vegánok minden nap fogyasztanak magvakat, gabonaféléket (akár otthon összeállított müzli formájában), sötét és élénk színű zöldségeket, gyümölcsöket, valamint ugyancsak sűrűn hüvelyeseket. Továbbá erősen ajánlott mindenevőknek legfőképpen, hogy a napi étkezés 30-40%-át nyers zöldségek és gyümölcsök tegyék ki, a rostok bevitele miatt.   A számunkra megszokott alapvető hús nélküli ételek mellett (mint például, a lecsó, a főzelékek, a hummusz, a rizs, a krumpli, vagy a babkészítmények) egyre divatosabbak az úgynevezett hamis ételek, mely a klasszikus húsos ételek helyettesítését szolgálják. Ilyenek a vegetáriánus hamburgerek, a hamis gulyás, a vegán felvágottak, a vegán kolbászok és vegetáriánus fasírtok. A hamis húsokat a legtöbb esetben gabonafélékből (tempeh és szejtán) vagy szójából készítik, így fehérjetartalmuk magasnak mondható. Azonban alapanyag vásárlásnál érdemes odafigyelni, mivel ami vegetáriánus az nem minden esetben vegán is. Számos vegetáriánus készítményt készítenek tojással, vagy tejtermékekkel. Egy régebbi cbejegyzésemben olvashatjátok, hogy mi a különbség vegetáriánus és vegán étrend között. Tej és tejszín helyett, mandula, kókusz, zab vagy szójatejtermékeket, míg a sajtok helyettesítésére szójából, diófélékből és tápiókából készült készítményeket eszik egy vegán. Vegán sajtokat kis gyakorlással otthon is könnyedén el lehet készíteni. Kifejezetten jópofa dolog tud lenni egy házilag elkészített teljesen vegán sajtos pizza.   Mit eszik egy vegán reggelire ebédre és vacsira? Ahány vegán, annyi szokás. Nekem a reggelire müzli, magvak, gabonák; ebédre a főtt étel; vacsorára a nyers csodák jöttek be. Hogyan van ez bővebben:   Mit eszik egy vegán reggelire Reggelire ahogy már említettem müzlit eszek. Piacon és bio boltban vásárlom meg a hozzávalókat körülbelül két hetente és keverem otthon össze. Változó arányban tartalmaz a reggelim zabot, puffasztott barna rizst, puffasztott tönköly búzát és egyéb gabonákat; mandulát, mogyorót, kesudiót és egyéb magvakat melyeket kimérve vásárolok; számos féle-fajta aszalt gyümölcsöt, melyeket ugyancsak kimérve vásárolok; valamint az előre bekevert müzlihez minden reggel olyan apróságokat keverek, mint a pattogatott amaránt, goji bogyó, lenmag, tökmag és hasonló apró magvak. (az apróbb magvakat, vagy minimálisan hőkezelem, vagy beáztatom előre, így segítve a hatékonyabb felszívódást)  Mindezt zab, kókusz vagy mandulatejjel öntöm fel. Brutális energia bomba!   Mit eszik egy vegán ebédre Az internet tele van jobbnál-jobb receptekkel és mivel én nem vagyok egy nagy szakács így konkrét megfejtéseket nem írok. Nekem az vált be, hogy ebédre jöhetnek a főtt ételek. Levesek, főzelékek minden mennyiségben, párolt és sült zöldségek, hagyományos magyar húsmentes és rakott ételek. Tápanyag bevitel szempontjából a köreten nagyon sok múlik és a megszokott krumpli, tészta, fehér rizs kombó nagyon gyengén muzsikál. Bátran készíts köretnek olyan, még mindig nem hétköznapinak számító ételeket, mint a bulgur, a csicseriborsó, quinoa, gersli, hajdina vagy a kuszkusz. Egyik kedvenc receptes blogom a kertkonyha.   Mit eszik egy vegán vacsorára Vacsorára jöhetnek a nyers dolgok. Gyümölcs és zöldsaláták vagy tálak; élő zöld és gyümölcs vegyes turmixok; zöldségből készült mártogatósok, melyet hosszában szelt répával, szálzellerrel vagy akár almával tunkolhattok; vagy bármilyen úgynevezett élő ételek, melyeket a nyers vegánok fogyasztanak. Ezen ételek receptjeinek is elég komoly irodalma van már Magyarországon is, szóval receptekbe menően nem megyek bele. Én néha csak érzésből beledobok mindent a turmixgépbe. Fantasztikus dolgok jönnek ki belőle.

Vegán gúrméskodás a Great Bistro-ban

2017. augusztus 18. Vegán lettem 

Stőhr Gréta – a Great Bistro megálmodója, tulajdonosa és séfje – mert nagyot álmodni, és elhozta a növényi étrendesek világába a nagybetűs Gourmet fogalmát. Hiánypótlás mesterfokon!   Jómagamat nem tartom gúrméfigurának, sőt inkább jellemző rám a mennyiségi mint a minőségi táplálkozás. A reggeli és esti zab valamint turmixhegyek, az ebédre összepattintott fél órás levesek, és egyszerűbb főételek dimenziójából havonta egyszer-kétszer kilépek és elmegyek feleségemmel vacsorázni. Olyan helyeket látogatunk, ahol általunk nehezebben elkészíthető fogásokat ehetünk. Számos, nagyon jó vegán étterem és kajás hely van Budapesten, de itt most valami egészen más született. Valami olyan, ami eddig még nem volt, valami tökéletes hiánypótló.     Élményeim a Great Bistro-ban: Még márciusban láttak Grétáék vendégül egy degusztációs fine dining vacsorára. Illetve ne szaladjunk ennyire előre, mert csak egy vacsorára voltam hivatalos, és a franc sem gondolta, hogy Magyarország első 100%-ban növényi és gluténmentes fine dining vacsora beharangozójába és próba vacsorájába csöppenek. De így történt és totálisan el voltam ragadtatva. Először a menüsort kaptam készhez, amelyből ugyan néhány szó értelmezésével gondban voltam, viszont a felsorolás nagyon kecsegtetően hangzott. Majd következett a négyfogásos vacsora, az ízorgia pedig fogásról fogásra fokozódott és azt hittem, hogy egyenesen a mennybe kerültem. A menü egy előételből, egy levesből, egy főételből és egy csodálatos desszert válogatásból állt.   Előétel Előételként marinált karotta lazac-ot szolgáltak fel remoulade mártással. A lazac-ot répával helyettesítették, amely a 24 órás pácolási folyamat hatására, mind állagában mind ízében szemtelenül hasonlított az igazi lazacra. Emellett a mártás olyan összhangot dobott a már számomra önmagában is kielégítő répaszeletekhez, amilyet addig csak nagyon kevés helyen éreztem.   Leves A leves citrusos-joghurtos zellekrémleves volt. Felnőtt fejjel nagyon leveses lettem - kiváltképpen nagyon szeretem a krémleveseket -, így ezt a fogást kifejezetten vártam. Még ennyi idő után is emlékszem, ahogy minden egyes kanálnál a citrusos íz mennyire finoman kúszott végig az ízlelőbimbóimon. Tökéletesen kiegyensúlyozott volt a citrusos jelenlét a zelleres, fűszeres és joghurtos ízek kavalkádjában.   Főétel Főételnek aszalt paradicsomos, édesburgonyás gnocchit szolgáltak fel parmezánropogóssal. A gnocchi - nagypapám csak lenudlizta, pedig a gnocchi mennyivel jobban cseng - ugyancsak egyik kedvenc ételem. Így ugyancsak szinte már fájdalmasnak mondható várakozással telt a leves és főétel között eltelt 4-5 perc, amíg Gréta pár szóban felvezette a következő fogást. Az előétel és a leves után ezen a ponton éreztem egy kicsi űrt. Szakmailag belekötni nem tudok és nem is a célom, ugyanakkor számomra ez az ízvilág nem adott többet, mint egy komolyabb étterem gnocchis fogása. Hozzáteszem, hogy legjobb tudomásom szerint nincs olyan vegán étterem ahol gluténmentes gnocchi-t lehet kapni.   Desszert No és akkor jött a korona, a csúcs, a hovatovább, a nonplusultra, a desszert. Pisztáciába, kókuszpehelybe, aszalt áfonyába forgatott álomgombóc válogatás narancsvirágvízes joghurtöntettel, céklás-csokoládés brownie és mangós tiramisu. Ez milyen sor? Megnyílott a mennyek kapuja? Meg! Sorrendet állítani csak olyan formán tudtam a desszertek között, hogy melyik alapanyagot szeretem kevésbé. A csokoládés sütiket annyira nem csípem, így a brownie került leghátra úgy, hogy amikor megkóstoltam kis híján felkiáltottam örömömben. A céklás beütés annyira tökéletesen egészítette ki a tömény csokoládé ízét, hogy szóhoz sem jutottam. Az aranyérmet holtversenyben az álomgombóc válogatás kapta, kontra mangós tiramisu. A mangós tiramisu és a különböző köntösbe öltöztetett golyócskák a tökéletesség határát súrolták nálam. Ha nem tudnám, hogy mindennél lehet finomabbat készíteni, akkor ott leadtam volna a 10 pontot. Így csak 9,999 pontot tudtam adni a desszertekre. Is.   Összességében számomra egy olyan élményt adott ez a vacsora, amelyet nem tudom ki, mikor, hol és mivel tud majd überelni. A vacsora hangulatát csak tovább emelte a Great Bistro barátságos és családias közege, valamint Gréta és Ákos minőségi és valódi jelenléte. Grétáék egyébként rendszeressé tették fine dining vacsoráikat a Great Bistro-ban minden szerda, csütörtök, péntek és szombat este. Sok sikert kívánok a versenytársaknak, hisz ahogy a bevezetőben írtam, Grétáék valami olyat tettek le az asztalra, ami ezeddig Magyarországon egyedülálló. De bármely európai, tisztán növényi ételeket felszolgáló étterme mellé odaállítanám őket bátran. Nagy büszkeség, hogy ennyire erősödünk növényi kaja fronton, mindenkinek nagy szeretettel ajánlom a Great Bistro-t.   Nyitvatartás: Hétfő és kedd: 8:00 és 18:00 között nyitva. Szerdától péntekig: 8:00 és 22:00 között nyitva. Szombaton: 12:00 és 22:00 között nyitva. Vasárnap: zárva Cím: 1054 Budapest, Bank utca 6. A Great Bistro weboldala és facebook oldala.

A hat legidegesítőbb tévhit a veganizmusról – és hogyan reagálj rájuk

2017. június 17. Vegán lettem 

Tudod mit mondanak a véleményekről? Hát, mindenkinek van. Valamilyen oknál fogva az emberek veganizmusról alkotott véleménye igazán furcsa. Íme a hat legidegesítőbb ezek közül.   1. A vegánok elgyengültek a fehérjehiány következtében Ó, ha meg tudnám mozdítani a gyenge ujjaimat, hogy leírhassam. Na várjunk csak. Annyiféleképpen lehetne erre válaszolni. Megkérdezhetnénk azokat az élsportolókat, akik növényi étrenden vannak. Esetleg Serena Williams vagy az NFL-es David Carter? Nem mondanád rájuk, hogy gyenge vegánok. Ez a félreértés onnan ered, hogy sokak szerint csak az állati eredetű táplálékokban van fehérje. De ez tévedés. Míg az állati eredetű ételekben van ugyan fehérje, jelentős mennyiségű telített zsír és koleszterin is. Rengeteg növényi fehérjeforrás létezik, ilyen például többek közt a tofu, a babfélék, a quinoa, a diófélék és még sokan mások. Ezen felül a legtöbb orvos egyetért abban, hogy a túl sok protein fogyasztása nem előnyös, főleg a fejlődés utáni korban.   2. Hitler vegetáriánus volt ezért a vegánok is szörnyetegek Ez az egyik legbutább dolog amit az emberek addig-addig ismételgettek amíg el nem hitték. Egy rövid Google keresés gyorsan rávilágít arra a tényre, hogy Hitler igenis evett húst. Robert Payne, Hitler életrajzi írója külön ki is tért arra, Hitler mennyire szerette a bajor kolbászt. Ezt az “érvet” egyszerűen logikai tévedésnek hívják. Egy tevékenységet a nácikhoz hasonlítani, annak érdekében hogy érvénytelenné tegyék, az már az utolsó menedéke azoknak, akik tudják, hogy nem nyerhetik meg a vitát. Ennek a taktikának még neve is van, Reducio al Hitlerum.   3. A vegán étrend veszélyes a gyermekek számára Inkább engedd meg, hogy az Amerikai Dietetikus Szövetség hivatalos állásfoglalásával válaszoljak erre: “Az Amerikai Dietetikus Szövetség állásfoglalása a következő: egy helyesen megtervezett vegetáriánus diéta, beleértve a szigorú/­­teljes vegetáriánus és vegán étrendet is, egészséges, táplálkozási szempontból megfelelő, valamint egészségügyi előnyökkel is járhat ami a különböző betegségek megelőzését és kezelését illeti. A jól megtervezett vegetáriánus étrendek az élet minden szakaszában megfelelőek, beleértve a terhességet, a szoptatást, a csecsemőkort, a gyermekkort, a felnőttkort valamint sportolóknak is megfelelő.”   4. A vegánok felsőbbrendűnek érzik magukat Ez szimplán nem igaz: pont, hogy nem tartják magukat többre másoknál, ezért is lettek vegánok. Csak gondolj bele, nem titok, hogy mennyit szenvednek az állatok az ipari állattartás során. Amennyiben ezzel tisztában vagy, és ennek ellenére is elfogyasztod az állatok testét az annyit jelent, hogy számodra fontosabb az ízlelőbimbóid, mint valakinek a tulajdon élete. Ki hiszi fontosabbnak, felsőbbrendűnek magát végeredményben?   5. A vegánok egyszerűen nem fogják fel, hogy az emberek állnak a tápláléklánc csúcsán – ha az oroszlánok esznek húst, akkor az emberek is egyenek (A Vegán Lettem blogon már egy cikk született az ember a tápláléklánc csúcsa témában.) Az oroszlánok levadásszák a prédájukat, majd a saját karmukkal tépik szét, mielőtt a szemfogaikat az áldozat nyers húsába mélyesztik. Az átlagos nyugati ember besétál a szupermarketbe, leveszi a polcról a műanyagba csomagolt húst, amelyet előtte levágtak és gondosan megnyúztak. Majd  étkezés előtt egy rakás fűszerrel kell összefőzni a húst, hogy az az ember számára is gusztusos formába kerüljön. Ráadásul az oroszlánok kényszerű ragadozók, az emberek nem ragadozók. A természet kegyetlen tud lenni, az oroszlánnak húst kell ennie: nem szabad összehasonlítanunk a természet körforgását egy teljesen elhibázott, pazarló és mérhetetlenül kegyetlen ipari állathasználati rendszerrel. A tápláléklánc csúcsa? Szerintem egy oroszlán könnyedén felfalna téged.   6. A vegánok túl sok szójaterméket esznek, ez pedig elpusztítja az esőerdőket Látod a szójaburger és szója latte fogyasztó növényevőket és egyből arra gondolsz: “Hmm ők a legnagyobb fogyasztók.” Téves. Az erdőirtás legnagyobb oka az ipari állattartás. A szója többségét, 83 százalékot azokkal az állatokkal etetik meg, akik a tányérodon kötnek ki. A szójabab a világ legfőbb fehérjeforrása – és nagyrészt állatokat etetnek vele. A nem vegánok így jóval több szóját fogyasztanak indirekt módon, mint a vegánok. Ezen felül kutatások szerint ha az Európai Unióban a húsfogyasztás megfeleződne akkor a szójaliszt használata 75 százalékkal csökkenne. Harcolni akarsz az erdőirtás ellen? Legyél vegán!   Eredeti cikk a plantbasednews.org-on.

Say Cheez Raw - Gourmet növényi ,,sajt különlegességek Budapesten

2017. április 20. Vegán lettem 

Versenybe szállhat egy érlelt nyers vegán ,,sajt a hagyományossal? Megtalálhatod a választ Say Cheez Raw bárban. A Say Cheeze Raw növényi ,,sajt különlegességeket készítő kézműves bár nyitását türelmetlenül várták a sajtalternatívára éhes tömegek. A Móricz Zsigmond körtértől csupán pár perc sétára levő Szabolcska Mihály utca 7-es szám alatt várja a sajtimádókat a kifejezetten gourmet jellegű kis ,,sajt bár. Bár a helyiség nem túl nagy, de annál családiasabb a hangulata, és falatozás közben a tulajdonosokkal is jóízűen el lehet beszélgetni.   A Say Cheez Raw kínálata A Say Cheeze Raw egy nyers vegán ,,sajt bár, mely szigorúan csak a legjobb alapanyagokból készült nyers, növényi alapú, kézműves sajt-alternatívákat kínálja a vegánoknak, a növényi étrend iránt érdeklődőknek, vagy éppen azoknak, akik szeretnék elhagyni a tejtermékeket étrendjükből. A sajtalternatívákat fogyaszthatod önmagában, vagy nyers krékerrel. Mindkettő külön-külön, és együtt is isteni. A ,,sajt készítésben szerencsére nem merült ki a tulajdonosok kreativitása, ugyanis egyéb ,,élő ételeket és italokat is kóstolhatsz a Say Cheeze Raw-ban, például nyers vegán taco-t, különböző smoothiekat vagy nyers édességeket. Látogatásom alatt egy sajtalternatívákból álló sajttálat kóstoltam, datolyás, levendulás, spirulinás és zsályás fokhagymás ízesítésű ,,sajtokból összeválogatva, melyeket két féle krékerrel fogyasztottam. Ezen kívül egy lágy ,,sajtot, nyers vegán taco-t, smoothiet és nyers fahéjas csigát ettem. A Say Cheeze Raw-ban kapható sajtalternatívák az érleléstől különlegesek. Pont úgy, ahogyan egy hagyományos sajtot, ezeket a kézműves növényi ,,sajtokat is érlelik. Minden falat egy kézzel készült, egészséges, élő ízbomba, amit egyszerűen nem tudsz majd nem szeretni. Nagyon sajtszerű és hihetetlenül krémes, gazdag íze van a Say Cheeze Raw sajtalternatíváknak, teljes mértékben visszaadták azt a sajtos ízvilágot, amit vártam. Semmire sem tudnék rosszat mondani, a krékerek, a taco és a smoothie is ízesek voltak, szinte el sem hittem, hogy ami ennyire egészséges, az lehet ennyire finom is. A ,,sajtokon kívül az én személyes kedvencem a nyers vegán fahéjas csiga volt. A kínálatot megtekintheted a Say Cheeze Raw facebook oldalán, vagy egyszerűen, ha ide kattintasz. Nem mellesleg a poharak, az evőeszközök és az elviteles csomagolás mind környezetbarát, komposztálható anyagokból készülnek, tehát a Say Cheeze Raw ötössel ment át a környezetbarát vizsgán is.   A Say Cheez Raw ötletgazdái Mint minden vendéglátó egységben, a kiszolgálás itt is ugyanolyan fontos, mint a minőségi alapanyagok és a fergeteges ízek. Szerencsére a Say Cheeze Raw nem csupán hibátlan alapanyagaival és mennyei ízeivel lopja be magát az ember szívébe, hanem a pult másik felén álló duóval is. Egy tündéri párról, Sebestyén Mercédeszről és Paczkó Rolandról beszélünk. Mercédesz négy éve, Roland pedig három éve vegán. Valamikor egy évvel ezelőtt váltottak nyers vegán életmódra, és imádják minden percét. Bevallásuk szerint még sosem érezték ilyen jól magukat, egyébként ez látszik is rajtuk; sugároznak az egészségtől és a jókedvtől. A Say Cheeze Raw által egy kis szeletet át is adnak az embereknek ebből a ,,nyers energiából. A nyers vegán sajtalternatívákat először otthon, maguknak készítették, de azok olyan jól sikerültek, hogy környezetükben is nagy sikert arattak. Gasztronómiai kalandozásuk szépen lassan a bár megnyitásához vezetett.   A Say Cheez Raw alapanyagok Mercédesz és Roland nagyon ügyelnek alapanyagaik minőségére. Egyik fő filozófiájuk, hogy csak olyan minőségű ételt készítsenek másoknak, amelyet ők is jó szívvel fogyasztanak. Nyersanyagaik többségét biopiacról, a szezonális alapanyagokat helyi termelőktől szerzik be. A további szükséges hozzávalókat egy közeli bioboltban vásárolják meg. Olyan minőségi alapanyagokkal dolgoznak, mint deglet nour datolya, német prémium minőségű kesudió és banán, hogy párat említsek. Minden termék, amit beszereznek bio és minden alapanyaguk vegán certifikációval rendelkezik. Ha hozzájuk mész jóllakni, akkor biztosra veheted, hogy nem csak finomat, hanem a legjobbat is kapod, ugyanis minden ételük 100%-ban organikus alapanyagokból készül, és mindent kézzel készítenek, hatalmas szeretettel és hozzáértéssel. Ha vegánként neked is hiányoznak a sajtok, vagy ha szeretnél kevesebb tejterméket fogyasztani, esetleg, ha szeretnél valami különlegességet kipróbálni akkor a Say Cheeze Raw a tökéletes választás számodra. Keresd fel őket személyesen és látogasd meg Facebook oldalukat is.   Nyitvatartás: Hétfő: zárva Keddtől szombatig 11:00 és 19:00 között nyitva. Vasárnap: Zárva Cím: 1114 Budapest, Szabolcska Mihály utca 7.

Hogyan ne értelmezd félre a veganizmust?!

2017. február 15. Vegán lettem 

Min alapszik a veganizmusod? Étrendi, egészségügyi, környezetvédelmi, állatvédelmi vagy spirituális megközelítésen? – cikkemmel a veganizmus ezekhez hasonló személyre szabottságának káros következményét járom körbe.   Ez a cikk alapvetően vegánoknak készült, mert minél több vegánnal beszélgetek a veganizmusról, annál inkább azt látom a mozgalom egyik rákfenéjének, hogy a magukat vegánoknak nevezők sokasága sem érti igazán mitől veganizmus a veganizmus. Zárójelben teszem csak hozzá, sokak szerint én sem vagyok eléggé vegán, de a véleményük rólam és a másokról alkotott saját véleményem az alábbi írás aspektusából teljesen lényegtelen. Remélem ez a látszólagos paradoxon a cikk végére érthetővé válik mindenki számára és letisztul, hogy ez a dolog nem rólunk és nem az egónkról szól.   A veganizmus félreértelmezései és valódi gyökere A veganizmus (nem létező) fajtái A veganizmusnak azért alakulhattak ki a cikk beharangozójában felsorolt fajtái, mert sokan egyéni véleményüket belevitték a definiálásba, majd azt a köznyelvbe fektetve használatba helyezték. Tehát sokan saját személyes tapasztalatukat, motivációjukat, elvárásaikat és véleményüket veszik alapul vagy vetítik ki a definiálás során, holott a veganizmus nem vélemény és személyfüggő, hanem egy érthetően megfogalmazott és pofon egyszerű dolog. A veganizmus semmi egyébről, csak az állatokról szól. Ezt még pontosabban és érthetőbben leszűkítve az állatok élethez és szabadsághoz való jogairól. Egészen lecsupaszítva pedig, a veganizmus nem más, mint egy első blikkre szélsőségesnek tűnő abolicionista állatfelszabadítási törekvés. Minden más egyéb csak az alap törekvés hozadéka. Tehát alapvetően nincs étrendi, egészségügyi, sem környezetvédelmi veganizmus, mert a vegán mozgalom nem az egészségünk vagy környezetünk megóvásáról szól. Ugyanakkor megtévesztően szoros összefüggésben érezheted az utóbbiakkal, hisz például a növényi étrend (nem étrendi veganizmus) hozadéka lehet az egészség megőrzése, valamint a fenntarthatóság. De nem ezekről szól, tehát nem is lehetnek meghatározói a veganizmusnak. Viszont az teljesen egyértelmű, hogy mindenki egyéni szinten éli meg úgy a veganizmust, ahogy minden egyéb dolgot is az életben. Ez így is van rendjén addig a pontig, amíg tisztában vagyunk azzal, hogy személyes motivációnk és a tapasztalataink nem egenlő a veganizmussal.     Hány százalékban vagy vegán? 30%-ban, 60%-ban vagy esetleg 98%-ban? Ilyen módon sem tudjuk megfogni a veganizmus valódi gyökerét. Ugyanis vagy támogatod az állathasználat bármilyen formáját vagy nem támogatod. Tehát, ha eszel húst, mézet, tojást, tejterméket vagy iszol tejet, esetleg állatkísérletes kozmetikai vagy tisztítószereket használsz otthon vagy bőr, szőrme, toll, gyapjú ruházatot vásárolsz, illetve vadállatokat használó cirkuszba vagy delfináriumba látogatsz, akkor támogatod az állathasználat valamilyen formáját és nem vagy vegán. Ide tartozik a sajtos chips és a tejsavós növényi tejszínhab vásárlása is. Tehát vagy vegán vagy vagy nem vagy vegán. Nem létezik százalékos meghatározhatóság, mivel az éppen általad támogatott állathasználatot elszenvedő állat szemszögéből, ez teljes mértékben értelmezhetetlen. Őt vagy békén hagyják vagy nem. Ugyanakkor -kérlek ne érts félre- ez itt nem egy kirekesztő elitista fejtegetés, mert meglátásom szerint ez esetben is nagyon távol lennék a valódi céltól, hiszen még mindig csak az emberi oldalát feszegetném a veganizmusnak teljesen feleslegesen. Hisz a veganizmus még mindig nem rólad és nem a rólad alkotott véleményemről szól. Ezek itt csak az alapjai az értelmezésnek, mert ha nem értjük valaminek az alapját, hogyan tudnánk annak célja felé haladni a saját utunkon?! Személy szerint minden törekvést támogatok, amely mögött a tiszta megértés és a tiszta cél áll. De amíg a cél és a megértés nem kristály tiszta, addig a törekvés sem lesz az. Az egy következő kérdés, hogy a 21. század városi embere lehet-e vegán egyáltalán? Hiszen annyira magától értetődő egyelőre az állatok tulajdonként kezelése és használata a világ minden pontján, hogy ha olyan terméket vásárolsz, amit nem te állítasz otthon elő, akkor nagyon nehezen garantálható a termék 100%-os állathasználat mentességét. Egy mondatban még egyszer a lényegről: veganizmus az, amikor semmilyen formáját nem támogatod az állathasználatnak, amelynek az eszményi végkifejlete az állatok felszabadítása, azaz az állatok tulajdonként és/­­vagy tárgyként kezelésének megszűnése.   Ragaszkodások a személyes és eltérítő megközelítésekhez Ha valakiben kialakul valamilyen vélemény a veganizmusról az természetes. Ott kezd aggályossá válni a helyzet, amikor az adott véleményt tényszerűen kezeli annak ellenére, ha már többször összetalálkozott a mozgalmat tisztázó alapokkal. Miért probléma ez? Mert ameddig az egészségeddel, a környezetvédelemmel, a spiritualizmussal és a táplálkozással vagy elfoglalva, elveszik a lényeg és a lényegtől gyökeresen eltérő irányt vesz a kommunikációd. Az a tény veszik el a célkeresztből, hogy az állatokat tulajdonként kezeljük. Mert ahogy azt már többször leírtam, a vegán mozgalom nem rólad vagy rólam és az érzéseidről, vagy a tapasztalataidról szól, hanem azokról az állatokról, amelyeket tárgyként kezelve használnak bármire vagy küldenek a halálba. Egyik előadásomon egy hölgy nagyon ragaszkodott véleményéhez, amely az ő személyes megközelítéséből táplálkozott. Egy fehér széken ültem és ahhoz hasonlítottam a helyzetet, mint amikor valaki azt a fehér széket sárgának, vagy szürkének látja. Ez önmagában nem jelent gondot, addig a pillanatig amíg érti, hogy a szék valójában fehér. Ugyanis ha érti, hogy a szék fehér, addig egy a valódi alapot célkeresztben tartó beszélgetés alakulhat ki arról, hogy ő vajon miért láthatja a fehér széket szürkének vagy sárgának. A lényeg, hogy az alapok tiszták legyenek és tudjunk mihez viszonyítani a beszélgetésben. Amint nincs meg az az alapvető információ, hogy a szék fehér, a beszélgetés sem az alapszín félreértelmezésről szól majd, mivel az egyik oldal biztos benne, hogy nincs is félreértelmezés. A veganizmus esetében az alap fehér szín az állathasználat megszüntetésére vonatkozó törekvés, és a további színek a személyes motivációkkal összefüggő de szigorú értelemben véve nem létező fajtái a veganizmusnak. Tovább gördítve azok, akik az eddig leírtakkal nem értenek egyet, lényegében azt mondják, hogy a veganizmus önös érdekeket (az én egészségem, a mi környezetünk) szolgál és nem az állatok szabadsághoz és élethez való jogaival foglalkozik. Ez téves megállapítás, mert ezek csak a veganizmus hozadékai, de nem ezek határozzák meg, ahogy azt fentebb is írtam.   Miért káros az eltérítő és személyiségfüggő megközelítés? Mert elveszi az egyetlen elemi lényegről a figyelmet. Mégpedig az állathasználatról. Végletesen leegyszerűsítve a veganizmus ott kezdődik, ahol az énség véget ér, mert a veganizmus nem rólad vagy rólam szól, hanem az állathasználat, valamint az állatok tulajdon és tárgystátuszának megszüntetéséről. Kicsit jobban körbejárva, amíg úgy hirdeted a veganizmust, mint egy egészségügyi, környezetvédelmi, táplálkozási forradalmat, addig első körben érthetetlenül és közvetve ugyan, de támogatod az állathasználatot. Mégpedig azért, mert amíg azzal foglalkozik X számú ember, hogy a növényi étkek egészségesek vagy az ipari állattartás milyen mértékben erősíti az üvegházhatást vagy megpróbálnak együttérezni a vágóhídra küldött állatok millióival, addig elveszik az a lényegi alap kérdés, miszerint jogunk van-e egyáltalán használni és tárgyként, tulajdonként kezelni (azaz megölni, megenni, megnyúzni, megfejni, kihasználni, stb.) más fájdalmat és félelmet érezni képes élőlényeket?! Ez az alapkérdés az állathasználat összes formáját lefedi, mert a gyökerénél ragadja meg a problémát, míg az egyéni személyes adalékok csak a probléma egy kis szegmensére vonatkoznak. Mindezek ellenére -és ahogy már korábban is írtam- roppant fontosnak tartok minden törekvést. Hiszem azt, hogy az emberek 20-30-40 éves beidegződéseit (aki nem eszik húst az fehérje és vashiányos lesz; a növényi étrend egészségtelen; nincs más megoldás, mint állatokon kísérletezni; versenysportolni csak hússal lehet; és sorolhatnám...) csak fokozatosan lehet megváltoztatni, személytől és a beidegződések erősségétől, valamint az alapvető nyitottság meglététől függően. Ugyanakkor, ha a törekvések mögött nincs meg a valódi cél tiszta megértése, akkor végső soron nem lesznek hatékonyak a törekvések, hiszen nem tudják a részinformációkkal átadni a valódi üzenetet, mely így szól: Ne használjuk az állatokat!     A vegán gömb, mint szemléltető eszköz Előadásaimon a köznyelvben elterjedt sokféle veganizmust egy elméleti gömbként szoktam bemutatni. Ennek a gömbnek végtelen számú felületi pontja van. A gömb felületének minden pontja egy ember egyedi véleményét jelöli a veganizmusról. Mivel egy kicsit mindenkinek más a véleménye, így a gömb minden pontja egy kicsit más. Amikor az ember eldönti, hogy vegán lesz, belép a gömbbe a saját pontján. Itt csatlakozik a gömb belsejéhez, amely a vegánok véleményének és motivációjának egyvelege, valamint ezen motivációk egymásra hatásának összessége. A gömb állaga és összetétele folyamatosan változik, azonban van egy állandó biztos pontja, az pedig a középpont. Ez a középpont a veganizmus egyetlen tiszta célja, azaz az állathasználat eltörlése. Most tegyük fel, hogy te belépsz a gömbbe egy ponton saját véleménnyel és nézettel a veganizmusról. Amíg nem tudatosítod magadban, hogy a gömb egyetlen állandó pontja micsoda és nem veszed az irányt a saját tempódban a középpont felé, addig csak a többi vélemény között cikázol és pattogsz a gömbben jobbra-balra. Ugyan alakítod a gömböt és a gömb is alakít téged, de a középpont lényegének megértése nélkül ez egy végtelen, és az állatok szempontjából nézve totálisan értelmetlen, önös működés. Ugyanakkor belépő pontostól és motivációdtól függetlenül, de a középpont állandó lényegét értve a gömb belsejére olyan hosszútávú hatással lehetsz, mely az állatok szempontjából már nem közömbös. A középpont felé törekvés sebessége és iránya személyfüggő és nem is ezen jellemzők firtatásán van a hangsúly. Hiszen nevezheted magad étrendi, környezetvédelmi, spirituális, de még etikai vegánnak is, ha csupán az étrendeddel, a fákkal, az állatok lelkével vagy tévesen állatjóléti kérdésekkel foglalkozol anélkül a tiszta és érthető cél nélkül, miszerint fel kell hagynunk az állatok tulajdonként és tárgyként kezelésével. Ha vegán elveket szeretnél követni, akkor muszáj lesz elfogadnod ezt az alapvetést és bármit csinálsz, ennek szellemiségében kell tenned, mert ellenkező esetben félrevezető lesz a tevékenységed, nem a célt szolgálja majd és az állatok szemszögéből -akikért tesszük amit teszünk- szinte teljes mértékben értelmezhetetlenné válik.   Bizonyos törekvésekkel kapcsolatos további problematikák Hatékonynak gondolt, de eltérítő félmegoldások Az első és legfontosabb kérdéskör, amivel sűrűn összekeverik a veganizmust azok az állatjóléti törekvések. Az állatjólét, -szabadtartás, nagyobb ketrec, stb.- mint olyan teljesen értelmezhetetlen az állatok szemszögéből, mert nem az a cél, hogy az amúgy levágásra szánt állat hetente kétszer láthassa az égboltot, hanem hogy ne fosszuk meg az élethez és szabadsághoz való jogaitól azt az állatot. Addig a pontig nincs értelme beszélni állatjogokról, amíg azok az élőlények tulajdon státuszban vannak és az ember szabadon rendelkezhet életükkel. Akárcsak a 19. század közepi USA-ban. A rabszolgaság törvényen kívülre helyezésével kezdődött meg a néger rabszolgák sorsának, általuk is értelmezhető javulása. Voltak négertartást szabályozó intézkedések, de ameddig nem történt meg az említett törvényen kívül helyezés, a rabszolgák testi épségének értéke nagyjából megegyezett az ajtófélfáéval. Mindkettő a gazda tulajdona volt és sok esetben hasonlóképpen is bántak a tulajdonukkal, hisz nagy általánosságban komoly retorziót nem vont maga után a brutalitás. Az állatokkal ugyanez a helyzet. Sok egyéb állatvédelmi, az emberek együttérzését feltételező törekvések az előbbinél sokkal árnyaltabban ugyan, de mégsem mutatkoznak hosszútávon hatékonynak. Amíg sokan más embertársaik felé sem mutatnak kellő empátiát, úgy hogyan lenne elvárható, hogy pusztán együttérzésből megsajnáljon a többség olyan élőlényeket, akik ugyancsak a többség szerint eleve azért vannak, hogy legyen mit ennünk, hogy legyen bőrcipőnk, vagy tollkabátunk?! Van mindenkinek, de főleg az emberiségnek elég baja, nehogy még az állatokkal is törődni kelljen. További anomália, hogy az együttérzést követelő megközelítés alakítja ki sok emberben a hippiskedő spirivegánok előítéletet és tereli újfent el az elemi lényegről a célkeresztet. Tehát az együttérzést kicsikarni próbáló kampányok -most már szerintem mindenki által tapintható módon- sem a legfontosabb, feljebb több ízben megfogalmazott kérdéssel foglalkoznak. Rövid távon és bizonyos embereknél lehetnek hatékonyak, de a hosszú távú célokat nagyon közvetve szolgálják.   Mi lehet akkor a megoldás? Nem győzöm hangsúlyozni, hogy minden törekvés fontos, de a megfelelő irányvétellel. Az igazán hatékony, nagy tömegekre ható megoldásként csak hosszútávú, a gondolkodásmód és szemléletváltásra specializálódott, erőszakmentes kommunikációt és az élettereket átfogó, sokrétű, az alapkérdéssel foglalkozó edukációt látom. Érzésem szerint ez az egy hatékony útja lehet annak, hogy az arra nyitott idősebb korosztályokban az állat tulajdonstátusz szemlélete átalakuljon, illetve gyermekként ki sem alakuljon. Hiszen az állatok nem tárgyak, nincs jogunk annak kezelni őket!

A Google szerint a vegánoké a jövő

2017. január 12. Vegán lettem 

A Google szerint a vegánoké a jövőA Google vezérigazgatójának jóslata szerint egy zöld jövő vár ránk, amelyben az emberek az állati eredetű fehérjét növényi fehérjére cserélik majd. A Google elnöke a növényi étrendre voksol Eric Schmidt, a Google anyavállalatának (Alphabet Inc.) elnöke, hatalmas változásokat jósol az emberiségnek – már, ami táplálkozásra vonatkozik -, ugyanis szerinte hamarosan elrékezik a növényi ételek forradalma. “Itt az ideje, hogy állatgazdálkodás helyett elkezdjünk több növényt termeszteni.” - mondta Eric Schmidt. Schmidt szerint ezzel a lépéssel jelentősen visszaszoríthatnánk a károsanyag kibocsátást, ugyanis a húsipar jelentős mennyiségű üvegházhatású gázt juttat a levegőbe évente. Elmondása szerint a legnagyobb problémát a szarvasmarha tenyésztés jelenti. Hatásosan küzdhetnénk a klímaváltozás ellen, ha az állatgazdálkodásra használt területeket növénytermesztésre használnánk. Schmidt nyíltan állást foglalt a növényi alapú táplálkozásra való átállás mellett, amelyet több ezer befektető és üzleti vezető hallgatott meg a Milken Intézet Los Angles-i világkonferenciáján. Az állatgazdálkodás felszámolása a fejlődő országokat is segítené. A növényi élelmiszerek jóval olcsóbbak, így a növényi alapú táplálkozás csökkentené az élelmiszerköltségeket azokban az országokban, ahol az élelmezés komoly problémát okoz. Ha összehasonlítjuk mennyibe kerül egy kilogramm hús, illetve egy kilogramm növényi élelmiszer előállítása és boltokba juttatása, világosan látható, hogy húst előállítani sokkal költségesebb. Röviden összefoglalva tehát, az egyre növekvő népességet sokkal hatékonyabb és kevésbé költséges lenne növényi alapokon táplálni, taglalta Schmidt. Schmidt szerint a világ készen áll a változásra. A mai fejlett technológiák segítségével a tudósok és kutatók képesek olyan változatos növényi étrend ajánlására, mely nem csak finom, hanem minden szükséges tápanyagot is tartalmaz. A Google a növényi étrendbe pénzt is fektetne Jó példa a fentiekre, hogy 2015 júliusában a Google megpróbálta felvásárolni az Impossible Foods névre hallgató startup vállalkozást, mely növényi alapú hús- és tejtermékek fejlesztésével foglalkozik. A 300 millió dolláros ajánlatot az Impossible Foods azonban visszautasította. Egy évvel később, 2016 júliusában debütált az Impossible Burger, ami mind ízben, mind texturában megkülönböztethetetlen egy valódi húspogácsától. Ha elvágják, még vérzik is. Az Impossible Foods célja nem más, mint ugyanazt az élményt adni az embereknek, mintha csak húst fogyasztanának. Kivéve persze az olyan káros mellékhatásokat, mint a környezetszennyezés vagy egészségügyi ártalmak.     Forrás: http:/­­/­­www.riseofthevegan.com/­­blog/­­google-confirms-the-plant-based-revolution-is-coming https:/­­/­­en.wikipedia.org/­­wiki/­­Impossible_­Foods Fotók: http:/­­/­­www.droid-life.com/­­tag/­­eric-schmidt/­­ https:/­­/­­speakerpedia.com/­­speakers/­­eric-schmidt http:/­­/­­www.impossiblefoods.com

Vegán krumplifőzelék töltött káposztalevéllel

2016. december 9. Vegán lettem 

Vegán krumplifőzelék töltött káposztalevéllel A vegán krumplifőzelék töltött káposztalevéllel egy régi kedvenc újragondolva, frissítve, növényi alapokon.   Első körben csak egy egyszerű krumplifőzeléket szerettem volna készíteni, de útközben megiramodott a kezem és megtöltöttem pár káposztalevelet. A képek magukért beszélnek, lássuk miből készült ez a finomság:   Vegán krumplifőzelék töltött káposztalevéllel, a hozzávalók: 0,5kg krumpli 1 db zöldségleves kocka 2-3db babérlevél 1-1,5dl növényi tejföl 2 kanál liszt kevés margarin só, bors 8db kelkáposztalevél 15dkg szejtánpor növényi sajt 1 kisebb fej hagyma kevés főtt rizs fokhagymapor majoránna   Vegán krumplifőzelék töltött káposztalevéllel, az elkészítés: A megtisztított krumplit kockázd fel és főzd meg a zöldségleves kockával, valamint a babérlevéllel. Miután ezzel készen vagy keverd el a növényi tejfölt a liszttel, kevés meleg főzőlé segítségével. Miközben csomómentesre kevered, ízesítsd sóval és borssal, majd főzd tovább és ízlés szerint adj hozzá egy kevés margarint. A kelkáposztaleveleket főzd meg és miközben fő a zöldség, készítsd el a szejtánporból a főtt szejtánt. (A Töltött rántott szejtán receptünkben találhatod a szejtán elkészítésének módját.) Az elkészült szejtánt daráld le, majd melegíts fel egy kis olajat és dinszteld meg a hagymát benne. Tedd rá a darált szejtánt a hagymára, majd adj hozzá sót, borst, fokhagymaport és egy kevés majoránnát. Az ízesített szejtánt pirítsd meg, majd keverj hozzá négy evőkanál főtt rizst. Amikor kész a töltelék, nyomkodd ki a káposztaleveleket, majd minden levél közepére tegyél a töltelékből, hajtsd be az oldalait és tekerd fel őket. Melegítsd elő a sütőt 180°C -ra, majd margarinnal kenj ki egy tepsit. Tedd bele a megtöltött káposztaleveleket, öntsd le a leveleket növényi tejföllel, majd szórd meg reszelt növényi sajttal és tedd a  sütőbe 30 percre. A vegán krumplifőzelék mellé tálald a frissen megsült töltött káposztaleveleket. Jó étvágyat!   (Növényi tejföl készítése: darálj le egy kávédarálónyi napraforgót, majd turmixold össze négy kanál főtt rizzsel, kevés olajjal, citromlével, sóval és egy kevés langyos vízzel; apránként adva hozzá vizet, fehéredésig turmixold.)

Töltött rántott szejtán kétféle töltelékkel

2016. november 22. Vegán lettem 

Töltött rántott szejtán kétféle töltelékkelTöltött rántott szejtán kétféle töltelékkel, áfonyás diókrémmel és vegán kolbásszal. Cikkünkben a szejtán elkészítésének újabb egyszerű módját mutatjuk be. A szejtán vagy más néven búzahús, a búza sikérjéből készül. Húspótló alapanyagként működik és a felhasználási lehetőségek lényegében végtelenek, akárcsak a húsnál. Jelen receptben például töltött rántott szejtánt készítünk.   Töltött rántott szejtán hozzávalók: 25dkg szejtánpor 10dkg darált dió 5dkg vörös áfonya kukoricaliszt zsemlemorzsa margarin fokhagymapor citrombors borscukor   Töltött rántott szejtán elkészítése: Először a szejtánt készítsd el. Adj hozzá a szejtánporhoz kevés sót, fokhagymaport és borsot ízlés szerint, majd keverd össze 4 dl vízzel. Gyúrj belőle egy nagy golyót, majd forralj fel vizet és főzd 10 percig. Az első 10 perc után vedd ki a vízből, vágd fel nagyobb szeletekre és tedd vissza főni körülbelül 30 percig, ugyancsak lobogó vízbe. Miután megfőtt vedd ki vízből a kész szejtánt és nyomkodd ki belőle a felesleges folyadékot. Amíg készül a szejtán készítsd el a tölteléket. A vízbe áztatott vörös áfonyát keverd össze a 10 dkg darált dióval, majd fűszerezd a citromborssal és ízesítsd kevés sóval és cukorral. Egy kevés margarint olvassz fel, majd add hozzá diókeveréket és még egy kis fűszert amennyiben megkívánja a massza. A margarinból éppen annyit használj, amely segítségével jól formázhatóvá válik a diós masszád. A szejtánból vágj hajszálvékony szeleteket. Ha vastagabbra vágod, akkor zsebeket tudsz vágni rá és úgy betölteni a tölteléket, ha maradsz a szeleteknél, akkor két szelet közé teszed a tölteléket, majd fogpiszkálóval körbetűzöd. Én tölteléknek még vegán kolbászt használtam, kevés vegán sajttal elkeverve, de a töltött rántott szejtán töltelékét bármiből elkészítheted. Végül következzen a panír. A kukoricalisztet keverd el vízzel és adj hozzá kevés zsemlemorzsát. Érdemes dupla panírt használni, hogy biztos bent maradjon a töltelék a szejtánban. Fedő alatt forró olajban süsd meg a szeleteket. A képen látható massza krumplipüré. A főtt krumplit, kevés margarinnal és rizs- vagy zabtejjel turmixoltam össze és melegen tálaltam. Jó étvágyat!  

Az ember, mint a tápláléklánc csúcsa

2016. november 3. Vegán lettem 

Az ember, mint a tápláléklánc csúcsaNem azért küzdöttük fel magunkat a tápláléklánc csúcsára, hogy vegetáriánusok legyünk. - szól a közhely. Ezer és egy beszélgetésen vagyok túl, mely a növényi étrendet és főleg a veganizmust méltatta, a fenti érvet pedig többször több kontextusban is volt szerencsém hallani, olvasni. Ebben a formában ezt a kijelentést több szempontból is félrevezető érvelésnek tartom, mert úgy téríti el vagy próbálja meg lezárni a beszélgetést, hogy egyrészről túlságosan beszűkülten közelíti meg az emberi lényt, másrészről az állítás hamis. Ez utóbbi két állításomat fejtem ki ebben a bejegyzésben.   Miért hamis az állítás, miszerint az ember a tápláléklánc csúcsa? Arról, hogy az állítás hamis nem szeretek hosszan beszélgetni, mivel elvonja a figyelmet az érvben fellelhető sokkal fontosabb beszűkült látásmódról. Na de ott tartottunk, hogy az ember a tápláléklánc csúcsa. Ez az etológusok szerint nem igaz. Tudományos szempontok alapján valahol a disznókkal és a szardellákkal állunk egy szinten. Vicces nem? Az amerikai tudományos akadémia hasábjain (PNAS) jelent meg 2013-ban egy tanulmány, melyben 176 ország 48 évet felölelő táplálkozásai adatait felhasználva állapították meg az ember trofikus szintjét, amely alapján meghatározták, hol állunk a táplálékláncban. A trofikus szint jelentéséről, magáról a kutatásról és a teljes tanulmányról a PNAS oldalán olvashatsz, amelynek linkjét a cikk alján találhatod.   Miért beszűkült az állítás, miszerint az ember a tápláléklánc csúcsa? Beszűkült, mert az emberből csak annyit vesz figyelembe, hogy ott és annyit kaszabol ahol és amennyit enged magának, azokat a tulajdonságokat figyelembe nem véve, ami ezt lehetővé tette és teszi. Azok az élőlények helyezkednek el a tápláléklánc csúcsán, amelyeknek már nincsen természetes ellenségük. Ilyen az oroszlán és a fehér cápa is, de mindegyik csúcsragadozó csak a saját környezetében képes uralni a táplálékláncot. A cápa tehetetlen lenne a szavannán, míg az oroszlán tehetetlen lenne a tengerben. De mi van az emberrel? Nem igaz, hogy mi vagyunk a tápláléklánc csúcsa mert természetes környezetében mindegyik csúcsragadozó könnyedén elbánna velünk és mégsincs természetes ellenségünk semmilyen életterületen. Miből adódik ez a paradoxon?   Egy másik kérdéssel közelítem meg az előző kérdéseket: Mi a különbség az ember és a többi állat között? Nagyon sok különbség van ugyan, de ami most az én szempontomból és a cikk szempontjából fontos, azt más elvonatkoztató gondolkodásnak nevezi, én tudatos gondolkodásnak. Ezen a ponton könnyen elferdülhet a dolog, ha valaki azt gondolja, hogy az állatok nem gondolkodnak. Mert ez nem igaz. Az viszont igaz, hogy az ösztön, a hajlam és az érzeti szintek pillanatnyi megélésén túlmutató önálló gondolkodásra képes az ember. Az állatok is képesek a gondolkodásra de az kevés esetben a pillanatnyi megélésen túlmutató gondolkodás, nem a humán értelemben vett énségből vagy egóból fakad, és legtöbbször a faj természetéhez igazodik.   Az, hogy az ember az elvonatkoztató vagy tudatos gondolkodásra képes, vezette többek között oda, hogy eszközöket gyártson, hogy használni kezdje a tüzet, hogy a mai értelembe vett szociális környezetet kialakítsa, hogy írni és olvasni tudjon, hogy autóba üljön, hogy számítógépeket alkosson, hogy annyi csodálatos tudományos felfedezést tegyen, hogy leigázzon és megsemmisítsen kultúrákat, hogy saját fajtársait valamint egyéb állatfajtákat rabszolgaságba (semmilyen más állatfaj nem tesz ilyet) és gázkamrába vagy mészárszékre hajtson. Képesek vagyunk előrelátóan gondolkodni, a jelenlegi abszolút helyzetünkből kilépve értékelni és döntést hozni. Ezzel a gondolattal értem el cikkem lényegéhez.   Az én olvasatomban az az alapvetően hibás és beszűkült kijelentés, miszerint az ember a tápláléklánc csúcsa azt kellene jelentse azon a fejlettségi szinten, ahol az emberi faj a 21. században áll, hogy képességünk van tudatos döntést hozni élet és halál felett (jelen esetben húst enni és tejet inni vagy a növényi étrendet választani, bőrcipőt hordani vagy egyéb anyagból készül lábbelit választani, stb.), és képességünk van tudatos gondolkodással megóvni, valamint adott esetben védelmezni azon egyéb állatfajokat, amelyek lényegében kiszolgáltatottan élnek az emberek mellett. Legyen szó tengerről, szárazföldről vagy levegőről az ember nagyon sok esetben pusztításra használja tudását és képességeit. Lehetne ez másképpen is, lehetnénk mi a tápláléklánc csúcsa intelligenciánkhoz méltóan, a lehető legkevesebb szenvedést okozva. Hisz hatalmában vagyunk olyan döntést hozni, mely adott esetben egy másik állatfaj tagjának az életet jelenti.   Ez nem azt jelenti, hogy holnaptól legyen mindenki vegán. Ez csak annyit jelentsen a többségnek, hogy legyetek nyitottak, legyetek érdeklődőek, merjetek kételkedni a napi rutinotokban és a 30-40 év alatt belénk égett igazságokban, olvassatok sokat, informálódjatok és ne csak a számotokra kedves forrásokból, valamint ne gondoljátok azt, hogy úgysem számít mit csináltok, hisz mindannyian egyéni szinten hozzuk meg a döntéseinket életről vagy halálról. Arról nem is beszélve, hogy a mai döntésed annak az állatnak nagyon nem mindegy, akit fél év múlva küldenek majd a vágóhídra, a kísérleti laborba, vagy nyúzzák meg puha szőréért.   Források: http:/­­/­­www.pnas.org/­­content/­­110/­­51/­­20617.full (a cikkben említett tanulmány teljes anyaga) http:/­­/­­www.smithsonianmag.com/­­science-nature Rudolf Steiner: A világ és az ember szellemi megismerésének alapelemei http:/­­/­­mek.oszk.hu/­­08900/­­08974/­­08974.pdf

Gluténmentes vegán Raffaello golyó

2016. szeptember 29. Vegán lettem 

Gluténmentes vegán Raffaello golyóA gluténmentes vegán Raffaello golyó receptjét az Édes Élet Cukrászda ajánlja nektek nagy szeretettel. Glutén, cukor, tej és mindenmentes finomság.   Sokunk örök nagy kedvence a Raffallo golyó. De amikor az ember növényi étrendre vált, vagy gluténmentesen kell táplálkoznia egészségügyi, illetve megelőzési okokból, akkor bizony sok más kedvenc édesség között a Raffello golyókat is el kell hagynia az étrendből. Még szerencse, hogy kis kreativitással minden elkészíthető gluténmentes és vegán módon is, így készülhetett el a gluténmentes vegán Raffello golyó is. Köszönet a receptért Homa Gábor cukrásznak és az Édes Élet Cukrászdának.   Gluténmentes vegán Raffallo golyó hozzávalók: Fél liter kókusztely 5dkg eritrit 6dkg kukoricakeményítő 6dkg kókuszreszelék Egy vaníliarúd 30dkg hántolt mandula   Gluténmentes vegán Raffaello golyó elkészítés: Tedd tűzre forralni a tej 2/­­3-ad részét, add hozzá az eritritet, a kókuszreszeléket és a vaníliamagot. A tej maradék 1/­­3-ad részét keverd össze kukoricakeményítővel, és amikor a forrásnak indul a kókusreszelékkel összekevert tej, öntsd hozzá a keményítős 1/­­3-ad részt. Az összekevert tejet hagyd kihülni, majd gyúrj kis golyócsákat úgy, hogy mindegyik közepére tegyél egy szem mandulát. A gólyocskákat hempergesd kókuszreszelékbe, majd kínáld fel barátaidnak és családodnak új kedvenc édességüket. A panírnak csak a képzeleted szabhat határt. Használhatsz kókuszreszelék helyett, kakaóport, fahéjat, karobport, vagy ezeknek ízlésed szerinti keverékét.   Jó étvágyat! Édes Élet Cukrászda a weben Édes Élet Cukrászda a facebookon

Szeretnénk vezekelni a Magic Burger miatt – Vegan Love interjú

2016. augusztus 14. Vegán lettem 

Szeretnénk vezekelni a Magic Burger miatt – Vegan Love interjúSzámos támadás érte Budapest egyik újdonságának számító vegán street fooderét a Vegan Love-ot. Kellemetlen kérdések, üdítő válaszok: Vegan Love interjú. Amikor egy vegán étterem olyan hype-ot kap még nyitás előtt , mint a Vegan Love, akkor bizony az ember fia feltételezi, hogy nem amatőrök nyitják és kíváncsian elkezd kutakodni kilétük felől. Nem kellett sok ahhoz, hogy az eddigi legnagyobb vegán piaci paradoxon felálljon a szemem előtt, ugyanis kiderült, hogy a Vegan Love éttermet a Magic Burgeres páros nyitja. Ez az ellentmondás komoly ellenszenvet váltott ki úgy bennem is, ahogy sok más vegánban. Számos helyen fejtettem ki véleményem az ügy pozitív és negatív oldalát egyaránt hangoztatva, majd pár személyes beszélgetés után megérett az igény, egy a témát és a páros valódi érzéseit bemutató interjúra.   Mióta foglalkoztok vendéglátással? Lilla: 6 és fél éve kezdtük el a vendéglátózást a Magic Burgerrel egy büfékocsiban, majd 3 év után nyitottuk meg az első éttermünket. Amikor megnyílt a Magic Burger én már vegetáriánus voltam. Peti akkor még húst hússal evett és minden álma egy hamburgerező volt, így abban maradtunk, hogy ő elkészíti a normál hamburgereket én pedig kidolgozom a vega burgereket. Péter: Ahogy Lilla mondta én voltam a megrögzött húsimádó. Rosszul éreztem magam, ha egy napig nem ehettem húst, steaken és burgeren éltem gyakorlatilag. A célom annyi volt, hogy jó minőségű ételeket adjunk az embereknek és ez akkor elégnek is tűnt nekem. Ugyan Lilla vega volt, de a veganizmus nem volt ennyire elterjedt, illetve nem volt ennyi csatorna, ahonnan az infókat kaphattuk volna és én nem is tudtam akkoriban, hogy mi az a vegán.   Hogyan kerültetek akkor kapcsolatba a veganizmussal? Lilla: Élesben először akkor találkoztunk a veganizmussal, amikor jött két amerikai aktivista a PETA-tól, akiknek én voltam a budapesti vezetőjük. Lindsay és Nicole 2006 körül azért voltak itt, hogy a Westendnél testfestéssel tiltakozzanak a szőrmeviselés ellen. Ez akkor számunkra és úgy egyáltalán itt Magyarországon egy szokatlan dolog volt, de az itt létük kevés ideje alatt realizálódott bennünk a segítségükkel, hogy mit jelent a veganizmus. Ennyi számomra elég volt ahhoz, hogy eldöntsem a vegetarianizmus nem elég, vegánnak kell lennem. Akkoriban ez még egy kicsit más volt és sokkal nehezebbnek tűnt. Nem nagyon lehetett vegán háztartási cikkeket kapni és lényegében főzhettem rizst répával aztán annyi. Péter: Igen az a pár nap komoly hatással volt ránk. Az ezt követő időszakban Lilla sokat morfondírozott az átálláson, majd a Magic Burger megnyitását követő években egyre keményebben bombázott a vegán ideológiával. Egyre többet jártunk vegán helyekre és folyamatosan mutogatta nekem az aktuális videókat. Viszont ami nagyon fontos volt emellett, hogy kialakult egy komolyabb egészségügyi probléma a gyomrommal, ami akkor erősödött amikor húsokat ettem. Egy idő után rá kellett jönnöm, hogy semmilyen állati eredetű étel nem tesz jót nekem. Így napról napra, hétről hétre elkezdtem elhagyni a húsos és állati eredetű ételeket. Tehát én első körben az egészségem miatt, magam miatt hagytam el mindent, de egy idő után ez bennem is átalakult egy etikus döntéssé és ideológiává Lilla segítségével. Elég volt, ha arra gondoltam, hogy otthon van egy csomó kutyánk, macskánk, miért lennének a levágandó állatok mások, mint ők? Ezelőtt, a vegán témájú videókat ugyanúgy elutasítóan kezeltem, ahogy mindenki, majd amikor már elért egy kritikus szintet bennem az információ, akkor beütött. Pontosan emlékszem, hogy egyszer rászántam magam és megnéztem a PETA egyik 20 perces videóját, amiben az utca emberének mutatják a vágóhídi és egyéb állatipari videókat. Először csak az emberek reakcióit mutatják , ahogy sírnak és elrántják a fejüket, majd azt vetítették le amit ők is láttak. Kőkemény, tömény és kegyetlen kaszabolás, vágohídi és tejipari kínzás és szenvedés. Akkor döntöttem 100 %-osan a veganizmus és az állatjog mellett. Illetve bocsánat, amíg a Magic Burgert jelen formájában üzemeltetjük, addig csak növényi alapú étkezésről beszélhetünk.   Ezek után joggal merül fel a kérdés bennem, hogy milyen érzés bejárni a Magic Burgerbe dolgozni? Lilla: Számomra a Magic Burger a nyitástól kezdve egy paradoxon volt. Egyrészről nagyon örültem a sikereinknek, másrészről egyre szarabbul éreztem magam. Egyre sűrűbben mondtam Péternek, hogy én ezt hosszú távon nem leszek képes csinálni. Sok vita volt ebből otthon, de valahol mind a ketten tudtuk, hogy nem ez a célállomás.   Számos cikk állította rólatok, hogy vegánok vagytok. Ti hogyan vélekedtek? Péter: A Magic Burger miatt nem lehetünk azok, ez egyértelmű és minden interjúban elmondtuk, hogy ne írják rólunk ezt. Pontosan tudjuk mit jelent a veganizmus és nem szeretnénk sem magunkból ,sem a kifejezésből karikatúrát csinálni. Ennek ellenére volt aki leírta, de ezzel nem tudunk mit kezdeni. Főleg, hogy ezek nem fizetett cikkek voltak így nem is nagyon szólhattunk bele a tartalmába. Válaszoltunk a feltett kérdésekre ők pedig megírták, ahogy ők látták.   Sokan támadnak azzal is, hogy csak a pénz miatt csináljátok a Vegan Love-ot. Péter: Ehhez csak annyit hadd szóljak, hogy ha valóban a pénz érdekelt volna minket, akkor nem a veganizáláson gondolkozunk, hanem nyitunk még 2-3 Magic Burgert, ami ötször-tízszer annyi pénzt hozott volna, mint amire a Vegan Love képes lesz az elkövetkezendő években. Lilla: Emellett konkrétan háromszor annyiba került a Vegan Love megnyitása, mint a Magic Burger jóval nagyobb üzletének a megnyitása és az sem egy utolsó szempont, hogy a Vegan Love esetében egyelőre épphogy nullára jön ki a matek és a Magic Burger tartja el. Szóval hihet akárki akármit, egyelőre ez nem éri meg.   A most hallottak alapján vegyesek, de inkább negatívak az érzelmeitek a Magic Burgerrel. Mi lesz a sorsa? Lilla: A negatív érzelem kizárólag a húsokhoz és az állati eredetű alapanyagokhoz fűződik. Az éttermet, a rendszert amit fejlesztettünk, a vendégeinket, a dolgozóinkat, a konkrét munkát a mai napig imádjuk. Az az álmunk, hogy ugyanezt csinálhassuk ugyanezeknek a vendégeinknek, ugyanott, de hús, tojás, tejtermékek nélkül. Volt egy nagyon nehéz korszakunk körülbelül 2 éve, amikor már mindketten erősen veganizálódtunk. Egyik este úgy mentünk haza, hogy nagyon tele volt a hócipőnk a Magic Burgerrel és szóba került, hogy eladjuk a céget. Aztán gyorsan rájöttünk, hogy ez nem lenne megoldás, mert ebben az esetben valaki ugyanezt folytatná és állatok ezrei halnának meg továbbra is. Ugyan lett volna pénzünk, de semmilyen pozitív hozadékát nem láttuk annak, hogy valaki még 10 évig tonnaszámra árulja a húsokat. Nagyon sokat gondolkodtunk azon, hogy hogyan tovább úgy, hogy az igazán jó legyen. Simán el is adhattuk volna és nyithattunk volna egy vegán hamburgerezőt. Ez lett volna az egyszerűbb út, de nem ezt választottuk. Péter: Egy idő után az tisztává vált, hogy a Magic Burgert átalakítjuk. Azt még nem tudtuk akkor, hogyan vezetjük rá a vendégeinket, hogy mennyire rohadt jó lesz nekik, ha vegán hamburgereket esznek, de a végső célunk ez. Lényegében amellett döntöttünk, hogy az étlapot szépen lassan átalakítjuk, és folyamatosan levesszük a húsos kajákat, melyeket vegán kajákkal helyettesítünk. Ha bemész a Magic Burgerbe már azt látod, hogy elég egyszerű módon az étlap fele le van ragasztva, három féle húst teljesen megszüntettünk, a sajtok nagy részét levettük az étlapról, amelyeket vegán sajtokkal fogjuk helyettesíteni, a nem vegán tönkölyös bucinkat pedig megcsináltattuk úgy, hogy vegán legyen. Hogyha pedig átfordul úgy az arány, hogy a vegán burgereket eszik többen, akkor az egyik rostlapot csak és kizárólag vegán ételek elkészítésére használjuk majd, hogy a vegánoknak és vegetáriánusoknak is megfeleljen. És így fogunk szépen lassan addig haladni, amíg a Magic Burger is vegán hamburgerező lesz. Szerintem ennél jobban nem oldhatjuk meg azt, hogy a húsevő vevőinket megtartsuk úgy, hogy egyre kevesebb húst egyenek, illetve nálunk egyáltalán ne egyenek semmilyen állati eredetű ételt. Lilla: Egyébként a Magic Burger facebookjával már nem is foglalkozunk igazán egy ideje, nem írunk bejelentkező hosszú posztokat sem. Nem volt már kedvünk. Ez egy idő után nagyon kellemetlen volt, főleg a vendégek miatt és pont nemrég tettünk ki egy posztot a várható változásokól.   Amikor felvesztek valakit kikötés, hogy vegán legyen? Lilla: Nem. Több okból sem. Az egyik, hogy törvényellenes így feladni hirdetést. A másik, hogy ahogy a Magic Burgernél is, úgy ezen a vonalon is a célunk, hogy megmutassuk az alternatívát olyanoknak, akik még nem találkoztak vagy csak ismerkednek a veganizmussal. Körülbelül 30-an dolgozunk most a cégnél és kőkeményen bombázzuk az összes alkalmazottunkat a veganizmussal. Azokon a napokon, amikor a dolgozóink a Vegan Love-ba vannak beosztva, természetesen nem hoztatnak be az étterembe állati eredetű ételt, viszont nyilván az aznapi ebédjét úgyis a vegán étlapról választja, így az az étkezése már növényi alapú, már ezzel is nyertünk egy kicsit. Emellett mindenki kap tőlünk vegán tájékoztató könyvet és bizony már van olyan alkalmazottunk, aki emiatt vegán lett, valamint többen a vegává válás útjára léptek. Szóval az ügy szemszögéből sokkal hatásosabbnak tartom nem vegánokat alkalmazni.   Többen drágállják a Vegan Love árait. Péter: Ezt azzal a tévhittel kötném össze, miszerint sokan úgy gondolják, hogy a húsos burgerek drágábbak, mert a zöldség alapvetően olcsóbb. De ez a mi esetünkben nem igaz, mert olyan alapanyagokból dolgozunk melyek jóval drágábbra jönnek ki hamburgerenként, mint a Magic Burger esetében. Az alapanyagaink 40-50%-a bio és a sajt amit használunk pedig szigorúan Violife. Lilla: Emellett sokkal több munka van egy vegán hamburgerrel, mint egy húsossal. A vegánban nem nagyon használunk készételeket alapanyagnak, szinte mindent mi gyártunk, még a szójatejet is. Amíg a Magic Burgerben öt ember elvisz egy hétfőt kényelmesen, addig a Vegan Love-ban ugyanannyi ember megszakad. Ezt úgy képzeld el, hogy a Vegan Love-ban minden receptünk 10-15 összetevős, ezáltal ötször annyi idő elkészíteni az ottani alapanyagokat, mint a Magic Burgerben. Lényegében az alkalmazottak egész nap recept szerint gyártják le a burgerekhez és hotdoghoz valókat.   Honnan szerzitek be az alapanyagokat? Péter: Körülbelül 40 beszállítóval dolgozunk és nagyon változatos helyekről érkeznek az alapanyagok, viszont igyekszünk egyre több mindent mi elkészíteni. A tejektől kezdve a szószokon át már minden saját. Ez alól kivétel a sajt egyelőre, az nagy falat lenne. De tervben van a sajt is, illetve a saját tofu és saját szejtán készítése is, csak egyelőre az a problémánk, hogy nagyon kicsi a Vegan Love konyhája. Nincs elég hely és ezáltal kielégítő infrastruktúra sincs. Mi a véleményetek a magyar vegán szcénáról? Péter: Érzésem szerint erősen kettészakad a vegán társadalom. Van egy nagyon radikális része és van egy elfogadóbb, befogadóbb része. Mindig amikor látom egyik-másik oldalt, az a kérdés fogalmazódik meg bennem, hogy melyikkel érhetünk el nagyobb előrelépést és egyértelműen mindig az utóbbinál kötök ki. Lilla: Az igazán radikális elemekkel nem találkoztam még soha élőben. Mindig csak facebookon látom őket.   Sokan nagyon ellenzik a húsutánzatok készítését. Hogy álltok ehhez a kérdéshez? Péter: Amikor a fejeket 30 évig húszabálásra kondicionálják, akkor ha nem adsz nekik gumicsontot, sokkal könnyebben visszakattanhatnak a húsra. Így van lehetőséged pótolni a megszokott kajákat.   Mit jelent nektek a veganizmus? Péter: A lehetőségekhez mérten legkevesebbet árts az állatoknak. Tudom, hogy a definíciója nem ez, de nagyon sokan más és más szakaszában vannak ennek az útnak és feladatomnak érzem, hogy segítsem őket. Lilla: Mi azt valljuk, hogy vannak a vegánok és a még nem vegánok. Támogatunk mindenkit és információt próbálunk átadni annak érdekében, hogy ez az arány egyre gyorsabban átforduljon. Péter: Igen egészen konkrétan megpróbáljuk minél több vegyes táplálkozásúnak megmutatni az utat minden eszközzel ami a kezünkben van, akár a nehezebb utakat is választva. Így szeretnénk vezekelni a Magic Burger miatt.   Milyen újítással készültök a Vegan Love-ban? Péter: Szeretnénk becsempészni a kínálatba nyers ételeket. Nyers hamburger, nyers hotdog, nyers köretek. Ez a következő misszió.   Fenntarthatóság? Lilla: Hirtelen váltás. (nevet) A Vegan Love-ban szelektíven gyűjtjük a szemetet, már amennyire a lehetőségek engedik és a műanyag pohárról most váltunk kukoricapohárra. Palackozott üdítőket nem tartunk és az üdítők, amiket csinálunk, tisztított vízből készülnek. Otthon is igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy minél kevesebbet ártsunk. Van egy hatalmas komposztálónk, ahova a szerves hulladékot dobjuk, valamint az esővizet is gyűjtjük, amivel a kutyákat itatjuk és ezzel locsolunk.   Említettétek, hogy kutyákkal és macskákkal éltek együtt. Mennyi van egészen pontosan és hogy kerültek hozzátok? Péter: Mindketten imádjuk a kutyákat, Lilla pedig a cicákat is, annyira, hogy már belőlük is van 5. Egyébként 6 kutyánk van. Az első kutyámat úgy fogadtam be, hogy besétált az akkori barátnőm sulijába, ő pedig hazahozta. Ő ma már 16 éves, és elég rossz állapotban van, de keményen küzdünk, hogy minél tovább együtt maradhassunk. Lilla: Az összes többi állat is mind örökbefogadott és befogadott, vagy menhelyről vagy gyepmesteri telepről vagy utcáról, vagy ahonnan éppen jött. Az első saját kutyusomat 10 éve találtam az M0-ás mellett szilveszter utáni reggelen. Lényegében szaladt volna be az autók közé annyira meg volt rémülve. Péter: Az elsők után szerettünk volna még közös kutyusokat, melynek csak a közös ház hiánya volt az akadálya. Aztán másfél éve összeköltöztünk és akkor fogadtuk örökbe a másik 4 kutyust is, közben pedig be-be csúszott pár cica.     Növényi táplálkozásúak a négylábú lakótársaitok? Péter: Nagyon sokáig próbálkoztunk mindenfélével és a legöregebb kutyán kívül mindegyik vegánul táplálkozik. A fiatalabb kutyusok kicsattannak a vegán tápoktól. Lilla: A cicáimmal is kb ugyanez a helyzet. A fiatalabbak tökéletesen átálltak és makk egészségesek, az öregebb macska már nem kultiválta a váltást.   Foglalkoztok aktívan állatmentéssel is? Lilla: Nem. Nincs rá időnk. Viszont ismerünk állatmentőket, akik tudják, hogy ha nagy gáz van akkor nekünk tudnak szólni. Például, ha egy állatot el kell vinni Hajdúböszörményből Vácra egy kórházba, akkor minket is szoktak hívni. Péter: Ezt fuvarnak hívják. Vannak olyan segítők, akik csak a szállításban tudnak segíteni és az állatot elviszik A-ból B-be. De ezekért a fuvarokért általában pénzt kérnek. Mi úgy döntöttünk, hogy mivel kocsink és emberünk is van, így ebben tudunk segíteni és segítünk is.   Ha egy adott étel lehetnétek, ami a legjobban meséli el, hogy ti milyenek vagytok, melyik lenne az? Péter: Barbeque Tofu Burger. Fűszeres, édeskés és jól lehet téríteni vele. (nevet) Lilla: Chili Dog. Mert csípős, mint én.   Köszönöm az interjút és sok sikert!   A Vegan Love-ot megtalálhatjátok a weben és a facebookon is.

Snack Garden gyümölcsös és zöldséges vegán rágcsák

2016. június 22. Vegán lettem 

Snack Garden gyümölcsös és zöldséges vegán rágcsákA Snack Garden gyümölcsös és zöldséges rágcsáit kóstoltam nem olyan régen, melynek eredményét a frissen indult Teszt szakasz rovatban dobom a közösbe.   A Teszt szakasz rovat kifejezetten vegán termékek fényezésével és lehúzásával foglalkozik majd. A termékek kapnak majd hideget meleget annak fényében, ahogy éppen szubjektív szemüvegem áll a fejemen. Első tesztalanyom a Snack Garden márkának két rágcsája, a trópusi gyümölcs mix, valamint a zöldségkeverék.   Snack Garden – liofilizált trópusi gyümölcs mix Felnyitás után olyan elemi erővel ütött meg a gyümölcsök illata, hogy azt hittem a piacos pultnál állok és a frissen szedett eprek fölött görnyedek 20 cm-re. Az első pofon után jött a másik, amikor megkóstoltam. Ugyanis a liofilizálás ellenére olyan természetes és intenzív gyümölcsízt éreztem ,melyet sokszor a friss gyümölcsöknél sem lehet manapság. Mindezt úgy, hogy nincs semmilyen hozzáadott ízfokozó, cukor vagy kemikáliás vicceskedés. Ergó, tisztán a gyümölcsöt éreztem. Ez arra enged következtetni, hogy a gyártósorra piszok szigorú feltételek után kerülhet csak fel gyümölcs. Vagy valami eszméletlen jó trükköt alkalmaznak. Ha így van akkor kérjük a receptet! Mindemellett a gyümölcsök ropogóssága egyszerűen semmihez sem hasonlítható. Frissen nem ilyen, sülve nem ilyen. Egész romantikus érzés fogott el minden egyes falat után. Nem tudok mit hozzáfűzni. Zseniális a cucc. De tényleg. Összetevők: banán (40%), eper (34%), ananász (26%), nitrogén csomagológáz Kiszerelés: 32g (300g friss gyümölcsből) Milyen mentes? Mindenmentes!   Snack Garden – vákuumban sütött, enyhén sózott zöldségkeverék A gyümölcsmix után komoly elvárásokkal bontottam fel a sózott zöldségkeveréket, melynek illata nem volt olyan átütő, mint a gyümölcsöké. Sőt egy kicsit talán “sütödés” érzésem lett tőle. Az összetevőket és a készítést megnézve jöttem rá, hogy ez a különbség annak köszönhető, hogy míg a gyümölcsök liofilizáláson esnek át, addig a zöldségeket vákuumban sütik rizsolajban. Mindemellett hasonlóan dominált a zöldségek természetes íze és könnyen lehet, hogy ezt ettem volna először akkor nem érzek ekkora különbséget. A gyümölcsös túl magasra tette a lécet. Mindazonáltal bármikor szívesebben fogom enni bármilyen chips helyett, mivel egyértelműen egészségesebb és mindenmentessége számomra meggyőző. Összetevők: vegyes zöldségek változó összetételben (burgonya, édesburgonya, sárgarépa, tök, zöldbab) 75,2%, rizsolaj, só, nitrogén csomagológáz Kiszerelés: 40g (280g friss zöldségből) Milyen mentes? Mindenmentes!   A Snack Garden kiemelkedően igényes csomagolása egyébként visszazárható, mely “fícsőr” első blikkre tök hasznosnak tűnik. Habár nem hinném, hogy sokáig megmarad egy ilyen mennyiségű nasi, ha felbontja valaki, de ha tényleg csak falatozol belőle akkor érdemes visszazárni, hogy ne szívja meg magát nedvességgel a tartalma és ne szottyosodjon meg. Feleségemmel nem csak magában ropogtattuk a gyümölcsöket, hanem rögtön a zabreggelihez is öntöttünk belőle. Úgy is nagyon fincsi volt. Ha a zabkásához megy, akkor pedig bizonyosan sok más édeskés étel kiegészítője is lehet. Áruk egyébként az átlag magyar pénztárcához mérten kicsit magas. A Herbaház webshopjában jelen pillanatban a gyümölcsös 760 forint, míg a zöldséges tasak ára 430 Ft. Egyelőre szinte piaci monopolistaként az ár elfogadható, meglátjuk, hogy milyen ártaktikával lépnek majd piacra a további szereplők.   Kapcsolódó linkek: Snack Garden a weben Snack Garden a facebookon

Sarah Taylor – Hogyan legyek vegán?

2016. május 29. Vegán lettem 

Sarah Taylor – Hogyan legyek vegán?A “Hogyan legyek vegán?” című könyv főleg azoknak szól, akikben megszületett az elhatározás, hogy áttérnek növényi étrendre, de nehéznek érzik a változást. Nem véletlenül használom a növényi étrend jelzőt, mivel a könyv címe ellenére nem konkrétan a veganizmusra való áttéréssel, hanem a vegán étrenddel vagy más kifejezéssel élve a tisztán növényi alapú étrendre való áttéréssel foglalkozik. A “Hogyan legyek vegán?” könyv célja nem a meggyőzés, hanem a segítségnyújtás azok számára akik már döntöttek, de úgy gondolják, hogy az átállás nehéz. Az író Sarah Taylor az amerikai Cornell Egyetemen szerezte diplomáját “Plant Based Nutrition” szakon és mára az egyik legnagyobb vegán blog, a Vegsource szerkesztőjévé és szerzőjévé, valamint a “The Vegan Next Door” blog vezetőjévé vált.   Hogyan legyek vegán?, a könyv A könyv “haladó” (ezt még magam sem gondoltam komolyan) vegán szemmel eléggé alapnak tűnik első blikkre, ugyanakkor a lapokon megfogalmazott tanácsok nem csak egyszerűek, de praktikusak és ami fontos, valóban könnyen kivitelezhetőek mindenki számára. Már a tartalomjegyzék alapján is abszolút kézzelfogható tanácsokat ad a mindennapokra, melyek közül párat el lehet engedni, sokukat lehet megismételni, majd a mindennapi táplálkozási szokások közé beépíteni. Az olvasása közben mégis minimális kritika fogalmazódott meg bennem a könyv célját és lehetséges hatékonyságának párhuzamát figyelembe véve. Ugyan nem vagyok növényi étrend szakértő dietetikus, de kifejezetten sekélyesnek érzem ezt az átállási dinamikát, ha belegondolok mit vár egy ételtől egy mindenevő. Nagyon fontosnak tartom még egyszer leszögezni, hogy ez a könyv nem vegánoknak, hanem vegetáriánusoknak és/­­vagy mindenevőknek szól. Ezért kicsit vérszegénynek és súlytalannak érzem a recepteket, valamint az ételek átállására vonatkozó ajánlásokat. “Együnk minden egy nagy adag salátát” – pontosan ez erősíti meg azt a tévhitet, mely a vegánokat salátaevőnek definiálja. Továbbá arra sem tér ki a B12-vitamin szükségességén kívül, hogy milyen vitaminok és ásványi anyagok találhatóak meg a növényekben. Értem én, hogy a könyvnek nem ez a témája, de mégis fontosnak éreztem volna a kifejtését, mivel a növényi étrendet nem támogatók alaptalan vesszőparipája a vitamin és ásványi anyagok elégtelen bevitele miatt kialakuló hiánybetegségek.   Hogyan legyek vegán?, a tartalomjegyzék Köszönetnyilvánítás Bevezetés 1. nap: Miért térjünk át a vegán életmódra? 2. nap: Amit az alapokról tudni érdemes 3. nap: Tisztító hatású zöldség és gyümölcsnap 4. nap: A vöröshúsok elhagyása az étrendünkből 5. nap: A helyettesítő élelmiszerek felfedezése 6. nap: Állítsunk össze egy gyönyörű gyümölcstálat 7. nap: Kezdjük a napot zöldturmixokkal 8. nap: A szárnyasok elhagyása az étrendünkből 9. nap: Együnk meg minden nap egy nagy adag salátát 10. nap: Olvassuk el Victoria Boutenko: A nyers étel csodája című könyvet! 11. nap: Tisztító hatású zöldség és gyümölcsnap 12. nap: A sajt elhagyása az étrendünkből 13. nap: Látogassuk meg a helyi, bioélelmiszereket árusító üzleteket 14. nap: Állítsuk össze saját vegán receptgyűjteményünket 15. nap: Próbáljunk ki egy új receptet 16. nap: A hal és tenger gyümölcsei elhagyása az étrendünkből 17. nap: Barátkozzunk meg a gyakoribb konyhában tartózkodás gondolatával 18. nap: Vásároljunk egy zöldségaprítót 19. nap: Ajándékozzuk meg magunkat 20. nap: A tojás elhagyása az étrendünkből 21. nap: Találkozzunk vegán társainkkal 22. nap: Maradjunk motiváltak 23. nap: Iktassuk be étrendünkbe a B12-vitamin és a lenmagporrendszeres fogyasztását 24. nap: Minden további tejtermék elhagyása az étrendünkből 25. nap: Az éttermi étkezés vegán fortélyai 26. nap: Hogyan adjunk vacsorát, és hogyan vegyünk részt rajtuk? 27. nap: Tanuljunk meg nemet mondani 28. nap: Az összes fennmarad állati eredetű élelmiszer elhagyása az étrendünkből 29. nap: Vizsgáljuk át még egyszer a konyhánkat 30. nap: Fejtsük ki az álláspontunkat Eljött az ünneplés ideje Receptek   A vegán receptek A “Hogyan legyek vegán?” című könyvben 14 recept található, melyek mind az író kedvencei. Vannak a receptek között trumixok, főételek kuszkusz, krumplis vagy babos alappal többek között. Olyan különlegeségek receptje található még a könyvben mint a gyros burrito, a ceviche, a pesto vagy a curry. Aminek nagyon megörültem az a pizza. Egy probléma van a csak a pizza recepttel, hogy nem írja le, hogyan készítsük el a pizza tésztát, ami azért valljuk be, hogy eléggé alapja a pizzának. A recept első mondata: “A pizzaszószt terítsük szét egyenletesen a tésztán.” Köszi az infót!   Kiadója: Bioenergetic Kft. Kötés: Puhafedelű Kiadás éve: 2011 Terjedelem: 128 oldal Ár: 1450Ft Eredeti címe: Vegan in 30 Days: Get Healthy. Save the World.

Vegán cigaretta és dohánytermékek

2016. május 19. Vegán lettem 

Vegán cigaretta és dohánytermékekA nagy dohánygyártó cégek mindegyike folytat állatkísérleteket, de a dohányzó vegánoknak is van megoldás, mivel létezik vegán cigaretta. A dohányzás nem vegán alapvetően, mivel minden nagyobb cég folytat állatkísérleteket. Azonban ha valaki vegán és mégis komolyan gondolja a dohányzást úgy nem kell kétségbe esnie, mivel van számára megoldás. Vannak ugyanis olyan dohánygyártók akik erőszakmentesen, azaz állatkísérleteket mellőzve gyártják termékeiket. Alább olvashatjátok listázva az erőszakmentes cigaretta márkákat.   American Spirits “ex”vegán cigaretta Az American Spirits papíron vegán cigaretta, azonban amióta a Reynolds vállalat felvásárolta nem számít annak. A Reynolds híres az állatkísérleteiről, tehát az American Spirit már csak adalékanyagmentes cigarettának számít.   Manitou vegán cigaretta A Manitou termékeit a Joh. Wilh. von Eicken cég gyártja. A Manitou elismerten vegán dohánytermékeket gyárt, így nyugodt szívvel szívhatod, ha kedved tartja.   Pueblo vegán cigaretta A Pueblo cigarettát és dohánytermékeket a német Pöschl Tabak vállalat gyártja. Nem csak vegán és adalékanyagmentes cigarettáról van szó, mely Magyarországon is könnyen beszerezhető. A szortimentjükben szerepel cigaretta, dohány és papírcső is.   Pepe vegán cigaretta A Pepe dohánytermékeit, épp úgy mint a Manitou termékeit a Joh. Wilh. von Eicken cég gyártja. Tehát vegán termékekről van szó és ha találsz belőle magyar dohányboltokban, akkor veheted bátran, ráadásul magyar dohányboltok polcain is hozzá lehet jutni elvileg.   Red Bull vegán cigaretta Az energiaitalhoz hasonló névvel ellátott cigaretta is a vegán termékek közé tartozik, gyártója a Pueblot is előállító Pöschl Tabak.   Winston “ex”vegán cigaretta A Winstonnal ugyanaz a helyez, mint az American Spirittel. Papíron ez is vegán, de a Reynolds cég felvásárolta, így elvesztette ezt a címkét. Már csak adalékanyagmentesnek jelölhetik, mivel az anyavállalat folytat kísérleteket.   Yuma vegán cigaretta A Yuma dohányát a Yuma Europe cég gyártja és termékei elismerten vegánok. A dohány cserjét organikus gazdálkodásban nevelik és az elkészítésnél sem adnak hozzá semmilyen adalékanyagot.   Az erőszakmentes cigaretta témájában talált információkat nem tartom eléggé biztos lábon állónak. Ha bármilyen hiteles forrást találsz a témát illetően mely ellentmond az általam közöltekkel, akkor kérlek ne légy rest és kommenteld a cikk alá forrással, hogy javíthassam azt. Valamint ha tudomásod van olyan cigaretta márkáról mely vegánnak minősül akkor azt is oszd meg, hogy naprakész lehessen a cikk a vegán dohányosok számára. Mivel én nem dohányzom így arról sincs pontos információm, hogy melyik cigarettát lehet itthon kapni a Pueblo-n és a Pepe-n kívül. Kapcsolódó cikkek és források a TheCheatInVegan és a Wemachtwas oldalakon találhatóak

Vegán csokoládétorta sütés nélkül

2016. május 11. Vegán lettem 

Vegán csokoládétorta sütés nélkülGondolkoztál már azon mennyivel könnyebb lenne úgy nekiesni egy csokoládétortának, hogy tudod, utána biztosan nem lesz bűntudatod? Ilyen a vegán csokoládétorta. Olyan, amiből sokat ehetsz, mégse hízol, ami egészséges és még szuper finom is! Ha engem kérdezel, én régebben mindig is egy ilyen tortáról álmodoztam. Tudom egy kicsit fanatikus vagyok, de szerintem sokan vagyunk ezzel így, akik szeretik az igazán finom csokit. A jó hír az, hogy létezik ez a vegán csokoládétorta és a legnagyobb örömmel osztom meg most veled a receptjét, hogy te is részesülhess ebben a csodában, ha csak pár percig is (Nálunk legalábbis eddig tartott). Egy torta mely testnek és léleknek egyaránt jót tesz, a szó legszorosabb értelmében. Készítsétek, fogyasszátok, élvezzétek!   Vegán csokoládétorta hozzávalók Vegán csokoládétorta tortaalap: 100 g kimagozott datolya 85 g mandula 25 g kókuszreszelék 1 ek. kakaópor csipet só Vegán csokoládétorta tortakrém: 85 g kesudió (előző este beáztatva. ha nagyon sietsz, forró vízbe áztasd 1-2 órára) 1 db banán 2-3 ek. juharszirup 2 ek. kakaópor 3 ek. kókuszzsír 1 dl kókusztejszín (magas zsírtartalmú) 125 ml/­ fél csésze mogyoróvaj Vegán csokoládéöntet: 1 ek. kakaópor 1 ek. olvasztott kókuszzsír 1/­2 ek. juharszirup   Vegán csokoládétorta elkészítése: - Áztasd a datolyát kb. 15 percig forró vízbe, míg jól megpuhul. Eközben a mandulát daráld finomra. Add hozzá a megpuhult datolyát, a kakaóport, a sót, a kókuszreszeléket és keverd addig, amíg egy teljesen egynemű masszát kapsz. - Egy 18 cm-es tortaformát bélelj ki zsírpapírral, majd az aljában egyenletesen terítsd szét a datolyás alapot. - Egy tálkába öntsd bele a kókuszzsírt, a kókusztejszínt, a kakaóport, a juharszirupot, a mogyoróvajat és habverővel verd könnyű krémmé. - Egy turmixgépbe öntsd bele a kapott krémet, a kesudiót és a banánt, majd pár percig magas fokozaton turmixold az összetevőket amíg teljesen egyneművé nem válik az csokoládés massza. - Miután elkészültél, öntsd a datolyás alaprétegre a masszát, majd kb. 4 óra hosszára tedd hűtőbe. Én az utolsó egy órára fagyasztóba szoktam tenni, így hamarabb készen van. - A csokiöntethez a hozzávalókat egy tálkában összekeverem, majd a torta tetejére csorgatom. Díszítésnek még kakaóport, epret, pisztáciát és virágokat használtam.Jó étvágyat!  

Tóth Gábor – Beteg táplálékaink

2016. április 30. Vegán lettem 

A Beteg táplálékaink című könyv a húsokban előforduló kórokozókat és az állati eredetű élelmiszerek fogyasztásának kockázatát mutatja be.   Beteg táplálékaink, a könyv A Beteg táplálékaink című több mint 550 oldalas masszív olvasmány nem kifejezetten vegán, hanem tudományos és egészségügyi oldalról világítja meg a húsfogyasztással szorosan összefüggő problematikákat. Ugyan egy rövid bekezdésben olvashatsz az állattartás erkölcsi problémáiról bibliai szemléletmódon átvezetve, de a könyv alapvetően nem etikai és nem állatjogi oldalról közelíti meg a témát. A könyv szerzője, Tóth Gábor okleveles élelmiszeripari mérnök és táplálkozáskutató, szakterülete a táplálkozás- és élelmiszertudomány. Számos könyvet írt már többek között candida, génmódosított élelmiszerek, édesítés vagy akár az e-számok témájában. A Beteg táplálékaink című könyv nagy alapossággal és szinte már zavarba ejtő részletességgel mutatja be mindazon az emberi szervezet számára veszélyesebb és kevésbé veszélyes betegségeket, melyek a húsfogyasztással szorosan összefüggenek. Olvashatsz a húson keresztül szervezetbe kerülő daganatkeltő vírusfajokról, agresszív baktérium törzsekről és egyéb parazitákról is többek között. Ha nem érint meg a veganizmus etikai része, viszont a saját egészséged érdekel és nem csak hosszú, de egészséges életet szeretnél, akkor ez a könyv neked szól!   Beteg táplálékaink, a tartalomjegyzék A könyv tartalma annyira bő és a témában mindenre részletre kiterjedő, hogy a tartalomjegyzéke nem kevesebb mint hét oldalra sikeredett. Ezen bejegyzésben csak a nagy és a témát érintő fontosabb albekezdések címeit írom le, valamint a fejezetekből párat példának, hogy átlásd a könyv alaposságát. - Előszó - Bevezetés - A környezetbiológia törvényei - Az anyag körforgása és az élőlények láncolata - Az élettelen környezet hatása a mikroorganizmusokra - Hőmérséklet, nedvesség, Kémhatás, stb. - A mikroorganizmusok élőhelyei - A mikrovilág nagyjai - Kórokozók és eszközeik - Intelligens gyilkosok: a vírusok - Sokoldalú baktériumok - Néhány pusztító járvány terjedése és összefüggése az állatvilággal - Világméretű influenzajárványok és okaik - Az állatok mint a betegségek legfőbb terjesztői - Az emberre veszélyes állatbetegségek kialakulása és elterjedése - Miért válnak egyre agresszívabbá a mikroorganizmusok? - A globalizáció következményei - Miért hajlamosabbak a betegségekre a túltenyésztett haszonállatok? - Félelmet keltő állatbetegségek - A XX. század “záróakkordja”: a kergemarhakór - A XXI. század “nyitóakkordja”: a madárinfluenza - Az emberi rákbetegségek kapcsolata az állatvilággal - A vírusok és a rák - Átvihető-e a rák? - Élelmiszer-fogyasztással kapcsolatos fertőzések és mérgezések - Az állati eredetű ételek régi-új szennyezője, a Salmonella - Növekvő kockázat a szárnyasoknák: Campylobacter - A disznóvágások szemtanúja: Clostridium botulinum - Száj és körömfájás - A darált hús és a spirális fonalféreg találkozása - Az élelmiszerekkel feltételes összefüggő egyéb korokozók - Emberre is veszélyes belső élősködők - Mérlegen az állatok és állati eredetű termékek - A haszonállatok állat-egészségügyi és higiéniai szempontból - Az állati eredetű termékek mikrobiológiai kockázata - Az állati eredetű termékek vizsgálata táplálkozás-élettani szempontból - A jól működő immunrendszer, mint a védelem kulcsa - Étrendi alternatívák az állatbetegségek kapcsán - Az egészségügyi kérdéseken túl - Az állati eredetű termékek fogyasztásának etikai és lelki vonatkozásai   Kiadója: Pilis-Vet Bt. Kötés: Puhatáblás, ragasztókötött Kiadás éve: 2006 Terjedelem: 581 oldal Ár: kb. 3000Ft

Nyers Kihívás, avagy táplálkozással önmagadért

2016. április 22. Vegán lettem 

Nyers Kihívás, avagy táplálkozással önmagadértA Nyers Kihívás egy évek óta tartó mozgalom, melynek célja, hogy minél többen megismerjék a nyers étkezés jótékony hatásait.   A Nyers Kihívással először két éve találkozhattál, amikor István – akkor még a Nyersétel Akadémia séfje – először csinálta meg az egy hónapig tartó nyers vegán diétát. Ismerősei körében olyan mértékű érdeklődés övezte tevékenységét, hogy rögtön meghirdette facebookon az első nyilvános Nyers Kihívást, melyen több tucatnyian vettek részt. Varga Istvánnal, a Nyers Kihívás, a Nyers Nyaralás és a Nyers Valóság projektek atyjával beszélgettem. Mikor alapítottad a Nyers Kihívást és mi a célod vele? Két éve tavasszal indult az első nyilvános kihívásom, melyen nagyon sokan vettek részt. Célom ezzel a kezdeményezéssel, hogy minél több emberhez eljuttassam a nyers étkezés csodáját és hogy igenis lehetőségünk van változtatni a világunkon pusztán az étkezésünk által, de ezt a változást először magunkkal kell elkezdenünk. A Nyers Kihívás üzenete egyébként  egyszerű: dolgozz magadon és edd magad boldogra!   Kiknek ajánlod a Nyers Kihívást? Mindenkinek aki változtatni szeretne az életén. Ha a testünk egy jármű, akkor ez a táplálkozás egy sűrített rakéta üzemanyag, mellyel az átlagosnál magasabb üzemi szintre húzhatjuk fel testünket. De nem szabad beleugrani felelőtlenül egy ilyen diétába. Mindig figyelembe kell venni a vállalkozó nemét, korát, egészségügyi állapotát, fizikai aktivitását, anyagi helyzetét, motivációját és ezek függvényében kialakítani az egy hónapos étrendet. A vállalkozó kedvű kezdőknek minden esetben e-mailben nyújtok segítséget. Egy holdhónapig tart a Nyers Kihívás. Miért pont 30 nap és miért pont holdhónap? Általában 30 nap elég szokott lenni a szokásaink megváltoztatásához, illetve a holdciklus miatt nem is pontosan 30 nap. A hold nagyon sok téren gyakorol hatást az életünkre, melyek közül talán az egyik legfontosabb az érzelmekre gyakorolt hatása. Ennek fényében a Nyers Kihívás első két hete megszokásaink elengedéséről szól, majd az újhold, az új dolgok befogadásában segíthet minket. Továbbá mivel testünk nagymértékben víz, így az anyagcserénket is segíti ez a változás. Ennek kapcsán nagyon fontosnak tartom, hogy van mibe kapaszkodni ez idő alatt és a hold mint segítő barát van jelen a Nyers Kihívás alatt. Ha az óceánokat ily mértékben képes megmozgatni, akkor jól jöhet nekünk is az ereje.   Szépségkonyha kontra Nyers kihívás. Hol kapcsolódnak ezek egymáshoz? A minőség nagyon fontos dolog az életemben. A Szépségkonyha a minőséget, a finomságot, a tisztaságot jelképezi és mutatja be a táplálkozáson és a szépségápoláson keresztül. A Szépségkonyha a nyers táplálkozáson belül a nyers vegán gourmet vonalat képviseli, a bőrápoláson belül pedig a vegán szépségápolással az ehető kozmetikumokkal foglalkozik. Enne kapcsán fontosnak tartom megemlíteni, hogy nem csak étkeinkkel hanem a mindennapi bőrápolás során használt kozmetikumokkal is nagyon sok egészségtelen dolgot vihetünk be a szervezetünkbe, melyek nagy része akadálytalanul is felszívódik. Ezért ajánljuk az ehető kozmetikai készítmények használatát, melyekben semmi természetellenes nincs. Rendszeresen tartunk nyers vegán élményvacsorákat is, hogy mindenki megtapasztalhassa van élet a salátán túl!   Miben látod a Nyers Kihívás mozgalom erejét? Részben abban, hogy nincsenek merev szabályok, mindenki magához mérten állítja fel a saját kihívását és mindenki annyit tesz bele amennyit maga szeretne. Emellett ez egy azonnali pozitív “visszajelzéssel” járó életmód váltás, ami egy erőteljes belső munkával párosul. Ez a belső munka az, mely megadja a Nyers Kihívás erejét. Mindenki egyéni belső munkája. Ugyanakkor én úgy gondolom, hogy a Nyers Kihívás elsősorban magunkról és a belső munkáról szól, ezért a mozgalom szó nem biztos hogy ideális kifejezés rá. Májusban a Mecsekben, nyáron Görögországban, ősszel pedig Balin fogunk nyersezni, tapasztalni. Ez a mozgolódás olyan lesz amilyenre csináljuk, csak rajtunk múlik. Rendszeresen szoktunk záró vacsorákat tartani, ahol a kihívás utolsó napján együtt eszünk újra hőkezelt vegán ételeket. Minden ilyen élmény erősíti ezt a kezdeményezést.   Mit ajánlasz azoknak akik tervezik, hogy részt vesznek egy Nyers Kihíváson? Hogyan kezdjék, hogy álljanak hozzá? Legfontosabb maga a döntés és annak a véghezvitele, tehát szerintem ez az egész fejben dől el. Mindenki adjon magának pár percet és őszintén válaszolja meg magának, hogy miért is akarja ezt csinálni. Ha a motiváció megvan, mely erős és tiszta akkor nem lesz gond. Utána érdemes információt gyűjteni hiteles blogokról vagy akár tőlünk e-mailen keresztül vagy a Nyers Kihívás honlapján, ahova számos hasznos információ kerül fel és indul majd egy receptjáték is. De barátsággal ajánlom Sütő Mónika nyersétel blogját is többek között, aki nem csak hitelesen ír, de hitelesen él is. A megfelelő mennyiségű információt mindenki formálja és szűrje saját igényei szerint. Ezen a ponton, amikor az őszinte motiváció találkozik a hiteles forrásokból megszerzett hasznos tudással, már semmi sem tántoríthat el a változtatásról.   Apropó recept játék, pontosan mi ez? Mesélnél róla röviden? A Nyers Kihívás keretein belül indítok egy receptjátékot, amelyen mindenki részt vesz aki beküld egy vagy több képet a Nyers Kihívás alatt készített nyers ételeiről. A játékszabályok egyszerűek, az étel mellé egy kézzel írt papírt kell tenni “9. Nyers Kihívás” felirattal. Ezután a képet, recepttel együtt küldjék el a Nyers Kihívás facebook oldalára. Mi minden képet és receptet feltöltünk, melyből a nyertest a közösség választja ki. Számos értékes nyeremény vár gazdára, melyeket a játék keretein belül hirdetek ki. Mikor kezdődött a Nyers Kihívás és milyen sűrűn tervezed a jövőben? Az aktuális Nyers Kihívás április 22-én, pénteken indult. A továbbiakban pedig évszakonként tervezem és minden alkalommal egy hónap lesz a menetrend, az idők végezetéig.   Gyakran beszélsz többes számban, ez azt jelenti hogy vannak segítőid is? Igen. Nagyon szerencsésnek érzem magam, mivel nagyszerű személyeket küldött segítőnek az Élet. Többek között Bali Anita, aki a Nyers Nyaralások szervezésében segít, Nádasdi Krisztina, aki az Elysium Vegán Beauty ügyvezetője, Palló Tímea a pécsi Natúr Ételbártól, Szőke Gábor a Nyersétel Akadémia ügyvezetője, Kertész Róbert vegán ironman és Sulyok Csillag vegán bikinimodellt,  akik mindig támogatnak. Mellettük számos barátom és segítőm van országszerte, nekik is köszönök mindent, még ha most nem is nevesítettem mindenkit. Nem lenne elég hely a blogodon.   Végezetül, mikor és hol találkozhatnak veled a Nyers Kihívásra vállalkozók a közeljövőben?  Az aktuális rendezvényeinkről facebook és weboldalainkon informálódhatnak az érdeklődök. Sűrűn vagyunk Budapesten, de szívesen megyek vidékre is, mivel az embereknek kézzelfogható tapasztalatokra van szükségük elsősorban, nem csak virtuális tanácsadásra. Egészen konkrétan április 26-án a Metro Gasztroakadémián tartok képzést, majd május 7-én és 8-án Mánfán nyersétel hétvégét. Egyébként vegán sportolókkal tervezünk egy előadás sorozat elindítását a ,,Honnan veszi a vegán a fehérjét? témában. Szembeállítjuk a városi legendákat a tényekkel, mindezt kézzelfogható-kóstolható formában. Valamint kifejezetten a Vegán Lettem olvasók nagy örömére minden hónapban küldök majd egy exkluzív receptet neked a blogra. Köszönöm a lehetőséget!     Kapcsolódó linkek: A Nyers Kihívás facebook oldal A Nyers Kihívás Honlapja A Nyers Nyaralás facebook oldal A Nyers Valóság facebook oldal

Szabolcsi vegán töltött káposzta

2016. március 30. Vegán lettem 

Egy igazi hungarikumot sikerült “növényesítenem”. A vegán töltött káposzta egy kedvenc recept alapján készült, ráadásul szabolcsi módra, azaz édes káposztából és paradicsommal. Sokat foglalkoztat vegánként az a kérdés, hogy hogyan tudnék kedveskedni mindenevő családtagjaimnak olyan vegán ételekkel, melyek klasszikusan húsosak és növényi alapanyagokból készítve is megtévesztően hasonlít az ízük és állaguk a megszokottra. Természetesen álszentség lenne azt mondanom, hogy “csak nekik készítem” ezeket az ételeket, mivel én is nagyon szerettem például a töltött káposztát. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy lényegében az összes húsos és tejes-tojásos étel elkészíthető vegán illetve nyers vegán formában, így könnyedén kínálhatom vendégeinket olyan “húsos” ételekkel, melyek elkészítése nem követeli meg a szenvedést és a halált. Tehát hogyan készül a szabolcsi vegán töltött káposzta?   Szabolcsi vegán töltött káposzta hozzávalók 1 közepes fej káposzta 1 nagy fej vöröshagyma 1 rúd 300 g-os füstölt csípős gabonakolbász 150 g szójagranulátum 1 gerezd fokhagyma 400g szójajoghurt 1 doboz sűrített paradicsom negyed bögre rizs só, bors, pirospaprika   Szabolcsi vegán töltött káposzta elkészítése Tegyél fel a tűzre egy akkora lábosba vizet, melybe belefér a fejes káposzta és kezdj el forralni annyi vizet, hogy ellepje a káposztát. Egy tálban keverd össze a szójagranulátumot kis vízzel és add hozzá a csípős gabonakolbász rúd felét. Ez lesz a húshelyettesítő. Mikor ezzel megvagy dinszteld meg a hagymát, add hozzá a húskeveréked, majd tegyél bele sót, borst és pirospaprikát ízlés szerint. Bátran bánj az fűszerekkel mert a későbbi főzés közben a töltelékből kioldódnak a fűszerek. A keverékhez még add hozzá a rizst, préseld bele a fokhagymát a masszába és hagyd állni a szabolcsi vegán töltött káposzta töltelékét. Vágd ki a káposzta torzsáját, majd az idő közben zubogásnak indult vízbe tedd bele a káposztát és főzd 3-5 percig. Addig főzd a káposztát, míg az éppenhogy el kezd puhulni és könnyen le lehest választani a leveleket a maradék torzsáról. Az elszakadt levelekkel béleld ki a lábas alját, valamint a belső keményebb és kevésbé puha részét tedd félre káposzta apróléknak. A húspótló masszából készíts gombócokat, melyeket a leválasztott levelekbe csomagolj be és hajtással lefelé helyezd egy lábas aljába. Ügyelj arra, hogy a káposzta szélei legyenek behajtva, hogy a töltelék főzés közben ne szökjön meg. A gabonakolbász rúd másik felét morzsold rá a gombócokra, majd vágd fel apró csíkokra a maradék káposztát és öntsd bele a lábasba a gombócok tetejére. Öntsd fel annyi vízzel a káposztát, míg éppen ellepi azt, majd főzd körülbelül 40 percet. Amikor megpuhult a káposzta öntsd rá a doboz sűrített paradicsomot majd rottyants rajta még egyet. Ezzel el is készült a vegán töltött káposzta szabolcsi módra. Tálald friss tönköly kenyérrel és vegán tejföllel (szójajoghurt). Egészségedre!

Meggyes vegán túrógombóc kölesből

2016. március 19. Vegán lettem 

Meggyes vegán túrógombóc kölesbőlVegán túrógombóc receptet sok blogon láthatsz, de olyat, melyben meggy is van nem sok helyen! Mindezt gluténmentes formában! Amióta vegán vagyok foglalkoztat, hogy hogyan lehet elkészíteni erőszakmentes módon a klasszikus tejtermékes, tojásos és húsos ételeket. Főleg a nagy kedvenceimet vadászom mindig vegán kivitelben és a túrógombóc bizony mindig is favoritnak számított. A vegán túrógombóc megtévesztően hasonlít mind ízvilágban mind állagban a klasszik túrógombócra. Elkészítése pofon egyszerű, elrontani szerintem lehetetlen. Még nekem sem sikerült, pedig nem vagyok egy konyhatündér. Emellett tök egészséges és nem terheli le a gyomrodat órákra, mint a zsíros tehéntúró. Na de lássuk, hogyan készül a vegán túrógombóc!   Meggyes vegán túrógombóc hozzávalók A vegán túrógombóchoz: (kb. 20 gombóc) 300 g köles 150 g kukoricadara (búzadara is megteszi, ha nem ragaszkodunk a gluténmentességhez) 9 dl rizstej (bármely más növényi tej megteszi) 1 dl sűrű kókusztej (konzerv) 2 citrom leve 5 ek rizsszirup 3 csomag vaníliás cukor 2 kk Himalaya só 1 üveg meggybefőtt 100g gluténmentes zsemlemorzsa 3 ek kókuszzsír 2 púpozott evőkanál kókuszvirágcukor (bármilyen más édesítő megteszi) 1 tk őrölt fahéj Az öntet: 400g szójajoghurt porcukor (ízlés szerint)   Meggyes vegán túrógombóc elkészítése A kölest elvileg fél napra áztatni kellene, de olyan hirtelen jött a vegán túrógombóc ötlete, hogy ez nálam kimaradt. Inkább hozzáadtam a köleshez a növényi tejet, a vaníliás cukrot valamint a sót, majd feltettem a tűzre és hagytam főni. Miután megpuhult a köles, hozzáadtam a rizsszirupot, a kukoricadarát, az 1dl kókusztejet, a két citrom frissen csavart levét és hagytam hűlni. Amíg a masszává főtt köles hűlt, kókuszzsíron megpirítottam a gluténmentes zsemlemorzsát, majd összekevertem a fahéjjal és a kókuszvirágcukorral. A kihűlt kölesből gombócokat gyúrtam és minden gombóc közepébe 3 szem meggyet helyeztem a meggybefőttből, majd köré dolgoztam a masszát. Végül belehempergettem a pirított gluténmentes édeskés zsemlemorzsába és félretettem őket egy tányérra még egy órát állni. A tálalást nem vettem túl komolyan, a vegán túrógombócra rákanalaztam a szójajoghurtot majd megszórtam kevés porcukorral. Két gombóc úgy eltelített, hogy a többit kénytelen voltam másnapra elrakni, úgyhogy ha rám hallgatsz vendégeket hívsz. Nagy sikered lesz! Jó étvágyat a meggyes vegán túrógombóchoz!  

Naspolya Nassolda a budapesti nyers nassolda

2016. március 17. Vegán lettem 

Naspolya Nassolda a budapesti nyers nassoldaÉdességre vágytam így meglátogattam a Naspolya Nassolda nasizót, mely Budapest egyik közkedvelt nyers csemegézője. Szokásomhoz híven, ha már arra jártam nem csak kóstoltam, hanem kérdeztem is. Ha a belvárosban laksz akkor számodra a Naspolya Nassolda könnyedén megközelíthető, mivel a Deák Ferenc tértől mindössze 3-4 perc sétára található a Káldy Gyula utcában. De ha nem akarsz útra kelni, akkor sem kell elkeseredni, mivel webshopjukban házhoz szállítással is rendelhetőek az aktuális finomságok. Na de ennyire ne szaladjunk előre!   A Naspolya Nassolda története A Naspolya Nassolda alapító-tulajdonosai Bárányos Réka és Novák Ádám, akik az életben is egy párt alkotnak. Réka és Ádám körülbelül egy éven át követték a nyers-vegán vonalat, pontosabban az azon belül is szigorúnak számító 80/­­10/­­10 étrendet, amely az egyik legegészségesebb táplálkozási irányzatnak számít manapság. A tisztán nyers étkezés pozitív élettani hatásait gyakorlatilag azonnal megtapasztalták magukon, Réka nagy kedvvel kezdett ezekkel a formabontó receptekkel kísérletezni és hamarosan megszületett egy nyers-vegán cukrászda létrehozásának a gondolata. A Naspolya Nassoldát 2014 decemberében nyitották. Az étkezéshez való viszonyukról így nyilatkozott Réka: “Már csak részben követjük a nyers-vegán táplálkozást, de nem is akartuk soha beskatulyázni magunkat. Ha télen egy meleg leves esik jól, akkor azt eszem mindenféle rossz érzés nélkül. Abban hiszek, hogy az ember úgy táplálkozzon, ahogy jól érzi magát!” Az alkalmazottak kiválasztásánál nem kikötés a vegánság, mivel maga a Naspolya Nassolda megnyitásával sem a nyers-vegán étrend melletti kizárólagos elkötelezettséget akarták képviselni. Sokkal sokkal inkább egy alternatívát mutatnak azok számára, akik szeretnék megtapasztalni, hogy cukor hozzáadása nélkül, nyersen, elsősorban gyümölcsökből és magvakból készült édesség is lehet olyan finom, vagy akár még finomabb, mint egy cukros, habos, tojásos sütemény. A hely kínálata egyébként nem 100%-osan vegán. Az aktuálisan kapható kb. 25 termékből mindössze négy édességükhöz használnak mézet, de külön kérésre ezeket is el tudják készíteni vegán módra. A termékek összetevői között külön jelölik a mézet, és szóban is készséges tájékoztatást adnak, így a vegánok is teljes biztonsággal válogathatnak a Naspolya finomságai között. A vegán vendégkörre való tekintettel az új receptek kidolgozásánál már hangsúlyt kap a méz teljes mellőzése. (Amennyiben a Naspolya veganizálódik, frissítem a cikket.)   A Naspolya Nassolda kínálata Az alapanyagok felhajtására komoly energiát fordítanak Rékáék és nagyon megválogatják a forrásokat az alapanyagok minősége miatt. Legfőképpen biopiacról és őstermelőktől vásárolnak, így kerülvén el a nagyipari termelésből érkező növényeket, melyek vitamin tartalma messze alul maradnak a bio termelésből származó növényekétől. Kerülik az olyan népszerű növényi zsírok, mint például a kókuszzsír használatát is, amely egyébként igen elterjedt hozzávaló a nyers étkezésben. Réka szerint a nyers édességek remekül elkészíthetők enélkül a teljesen felesleges zsírbevitel nélkül is. A Naspolya Nassoldában minden helyben, a konyhán készül, még a mandulatej is, így biztosítva a frissességet és a kiváló minőséget. A kínálatot az adott évszakra jellemző zöldségek és gyümölcsök alakítják, hiszen a termékpaletta elsősorban a hazai idénygyümölcsökre épül. A cikk elkészülte közben például számos nehezebb téli nyers finomságokat kínál a webshop. A Naspolya Nassoldában a számos aszalványon (trüffelek, granolák, datolyagolyók) kívül ínyenc nyers torták és piték, karobos chia puding, zöldségcsipszek, illetve frissen facsart gyümölcslevek, mandulatejes italok és kávékülönlegességek is kaphatóak. Tavasztól gyümölcsös müzli-szerű reggelit vezetnek be többféle ízben, természetesen tojás-, tej-, tejtermék-, glutén- és hozzáadott cukor-mentesen (az összes kitétel egyébként minden termékükre elmondható). Feltettem a szokásos kérdésemet Rékának, miszerint melyik az az édesség szerinte, mely a leginkább mutatja be a Naspolya Nassoldát. “Legyen mondjuk a sós-karamellás cupcake, ez a vendégeink egyik nagy kedvence. Aszalt datolyával édesítjük, Himalája-sóval sózzuk belül, Maldon-sópelyhekkel kívül, az ízvilága így válik a sós-karamellához hasonlóvá. A receptek kidolgozásánál egyébként arra törekszem, hogy ezek az édességek valódi kulináris élményt nyújtsanak, tehát ne “csak” egészségesek legyenek.”   Réka a nyers étkezésről A hőkezelés nélkül készült nyers ételek egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy a készítés során nem károsodnak az enzimek a táplálékban, amelyek mind az emésztéshez, mind a vitaminok hatékony felszívódásához szükségesek. A nyersétkezők nem főznek, nem sütnek, nem párolnak, de még az aszalás során sem teszik ki az alapanyagokat 42°C feletti hőmérsékletnek. Réka vallja, hogy az előítéletekkel ellentétben nyersen táplálkozni nem nehezebb, mint bármely más étkezési formát követni. Sőt! “Az emberek mára elfelejtették, hogy mennyire egyszerűen és gyorsan tudunk finom ételeket készíteni gyümölcsök és zöldségek felhasználásával. Pedig a növények éltetik az emberi szervezetet!” - mondta Réka. A beszélgetés végére azt a konklúziót vontam le, hogy a nyers étkezés nem egy bonyolult dolog. Ahogy a húst, a tojást és a tejtermékeket is főleg megszokásból fogyasztják az emberek, úgy ha a nyers ételekhez szoknánk hozzá, akkor az lenne a mindennapos. Utánajárással jár az elején, mint minden új dolog, de egy idő után természetessé válik. Alátámasztva Réka a nyers étkezés egyszerűségét megosztotta velünk egyik kedvenc nyers vegán receptjét a Naspolya Nassolda ajánlásával:   Nyers-vegán datolyagolyók Hozzávalók: 1,5 csésze datolya 1 csésze mandula mandulaőrlemény Elkészítés: A datolyát vágd egészen apró darabokra, a mandulát őröld meg. Kézzel gyúrd össze először csak a feldarabolt datolyát, egy ragacsos masszát fogsz kapni. Ezt dolgozd egynemű állagúvá az őrölt mandulával, fűszerezd kedved és ízlésed szerint, majd gyúrj belőle neked tetsző méretű golyócskákat. A golyókat forgasd meg végül mandulaőrleményben.   A nyers étkezés iránt érdeklődőknek Réka a következőket tanácsolja: “A nyersétkezésre való áttérés fokozatosan vagy egy határozott döntés nyomán, azonnal is megtörténhet. Nagyon fontos, hogy kellő mennyiségű információ, utánaolvasás előzze meg ezt, hogy nyersétkezőként valóban mindent megadjunk a szervezetünknek, amire szükségünk van. A gyümölcsturmixok vagy zöldségekből (aszalással) készített chipsek nagyon ínycsiklandó belépők ebbe a világba.” A Naspolya Nassolda hitvallása és küldetése: “Megmutatni az embereknek, hogy a nassolás igenis lehet egyszerre nagyon finom és tökéletesen egészséges! Szerettünk volna leszámolni a nassolás fogálmához tapadt lelkiismeretfurdalással. Egy egészséges desszert elfogyasztása után energikusabbak leszünk, hiszen tiszta energiát adó táplálékhoz jutunk. A testünk-lelkünk hálás lesz az élményért.”   Az az apróság pedig csak hab a tortán – természetesen nyers vegán tortán -, hogy a Naspolya Nassolda 100%-osan kutyabarát hely. 2015-ben az év kutyabarát helyek díjának különdíját nyerte el. Gratulálok és köszönöm minden kutya nevében!   Nyitvatartás: Minden nap: 10:00 és 20:00 óra között. Kiszállítást az egész ország területére vállalnak. Cím: 1061 Budapest, Káldy Gyula utca 7. A Naspolya Nassolda honlapja és a Naspolya Nassolda facebook oldala.

Hagymás sörös párolt savanyú káposzta

2016. február 12. Vegán lettem 

Hagymás sörös párolt savanyú káposztaPárolt savanyú káposzta, hagyma és sör. Külön-külön mindegyik nagy kedvencem és együtt olyan kiváló összhangba kerülnek, amit nem nagyon lehet semmihez sem hasonlítani. A savanyú káposzta és főleg a párolt savanyú káposzta az év és a nap bármely szakában és minden mennyiségben jöhet. Kalóriaszegény magas rosttartalmú mivolta miatt vacsorára néha képes vagyok csak azt enni magában. Nyomelemekben és vitaminokban gazdag, közkedvelt köretnek számít Európa több országában. Sok kísérletezés után a natúrnak mondható magyar párolt káposztát kicsit “csehesítettem”, és sörrel valamint hagymával dobtam fel. Érdemes a kis hazánkban is kapható, de Csehországban főzött sörökből választani mert megítélésem szerint sokkal finomabb az ottani, mint a hazai sörök. Azt zárójelben megjegyzem, hogy nem feltétlen azért finomabbak mert nagyobb hagyománya van a cseheknél a sörfőzésnek, hanem mert sokkal jobb minőségű vízből készül. Én a cseh söröket mindig a Serfőző Kocsmából szerzem be, a Primátor sör pedig teljes mértékben vegán, azaz nem halak hólyagjait használják a szűréshez. Na de lássuk hogyan készül a hagymás sörös párolt savanyú káposzta.   Hagymás sörös párolt savanyú káposzta hozzávalók 1kg savanyú káposzta 2 fej lila hagyma 1 póréhagyma 1tk fűszerkömény 2tk paprika 2tk bors 4dl világos sör (a cseh Primátor prémium világos sörét használtam most) 2 marék bulgurkókuszzsír Hagymás sörös párolt savanyú káposzta elkészítése Vágd apróra a két fej lila hagymát és a póréhagymát. Tegyél egy nagyobb edénybe kókuszzsírt, hevítsd fel, majd öntsd bele a felszeletelt hagymát, sózd meg igény szerint és hagyd pirulni. Miután szépen összeesett a hagyma, tedd rá a savanyú káposztát, keverd össze a káposztát a hagymával és tedd rá a babérlevelet, a paprikát, a borsot és a fűszerköményt, majd öntsd fel 2-3dl vízzel. Néha keverd meg és ha elpárolgott a hozzáadott víz, akkor 1-1 dl-enként adj hozzá mindig csak éppen annyit, amennyit a káposzta el tud főni. Amikor elkezd puhulni a leendő párolt savanyú káposzta, adjunk hozzá 2dl világos sört, majd hagyjuk tovább párolódni. Amikor már közel késznek érezzük, akkor tegyük bele a maradék 2dl világos sört és a két marék bulgurt. Miután a bulgur megpuhult, vegyük le a tűzről, hagyjuk hűlni és fogyasszuk főételként vagy köretként. Én sült krumplit és szójás olívaolajban sült tofu szeleteket készítettem mellé. Gyors, egyszerű és laktató ebéd. Jó étvágyat!

Vegán étrend, vitaminok és nyomelemek a növényekben

2016. február 8. Vegán lettem 

Vegán étrend, vitaminok és nyomelemek a növényekbenHogyan képes a vegán étrend a szervezetnek megfelelő mennyiségű vitamint biztosítani? Hogyan viszi be egy vegán a megfelelő mennyiségű vasat, ha nem eszik húst? Könnyebben mint hinnéd!   Mindazonáltal, hogy a vegán életmód nem a táplálkozásról szól, mégis érdemes számos cikket és bejegyzést szentelni a témának, mert ez a legelső olyan társadalmi becsípődés, melyen sokan fennakadnak. A sokaság azt gondolja, hogy a vegán étrenden élők vérszegények, gyengék, betegeskednek. Holott a tapasztalat az ellenkezőjét mutatja.   Milyen tápanyagok bevitelére kell figyelni vegán étrend esetén? Az amerikai Andrews University Táplálkozástudományi Tanszék igazgatója, Winston Craig egy tanulmányban írta meg, hogy a tudatosan összeállított vegán étrend magasabb arányban tartalmaz C és E-vitamint, magnéziumot és vasat, folsavat valamint rostokat, ugyanakkor kisebb a B12 és D-vitamin, a kalcium és cink, a telített zsír, valamint a kalória tartalma , mint a mindenevő étrendnek. Sok olyan támadás éri a vegán étrendet, miszerint nem lehet teljes életet élni hús, tojás és tejtermékek nélkül. Ugyanakkor kutatások sora bizonyította – és többek között az Amerikai Dietetikai Szövetség, valamint Kanadai Dietetikusok is kijelentették – , hogy nemtől és kortól, valamint életciklustól függetlenül egészséges és teljes értékű életet lehet élni vegán étrend esetén is. Lassan elfogadott ténnyé válik, hogy a kiegyensúlyozott vegán táplálkozás jobb minőségű zsiradékot, a belek számára kielégítő mennyiségű rostot, a testi valamint mentális munkához szükséges komplexebb szénhidrátokat tartalmaz, mint a mindenevő étrend.   Vegán étrend és a vitamin bevitel Az egészséges szervezet egyik pillére, a megfelelő mennyiségű és változatos vitamin bevitel. Életvitelünktől és életciklusunktól függően van szüksége szervezetünknek különböző arányban vitaminokra és nyomelemekre. Vegyük sorba először a vitaminokat, valamint azok növényi forrásait.   Vegán étrend és az A-vitamin: A zsírban oldódó A-vitamin nagyon fontos szerepet tölt be a sejtek egészséges működésében, a csontnövekedésben, valamint gátolja a sejtek deformálódását, roncsolódását. Ajánlott napi bevitel 900 és 1500 ug között mozog, de terhesség és szoptatás esetén 2-2,5 mg-ra is megnövekedhet ez az igény. Magas A-vitamin tartalmú zöldségek: főtt édesburgonya (11,5mg/­­100g), főtt sárgarépa (10,2mg/­­100g), leveles zöldségek (6mg-14mg/­­130g), sült tök (6,7mg/­­100g), aszalt barack (7,6mg/­­100g), sárgadinnye (2mg/­­100g), kaliforniai paprika (1,8mg/­­100g), valamint a búzafű, spirulina, grapefruit, goji, chlorella alga, mangó, papaja   Vegán étrend és a B-komplex: B-komplexnek hívják azt a vízben oldódó vitamincsoportot, mely az összes B-vitamint tartalmazza: B1 (thiamin), B2 (riboflavin), B3 (niacin), B5 (pantoténsav), B6 (piridoxin), B7 (biotin), B9 (folsav) és B12 (kobalamin). Ezek mindegyikére szükségünk van és mindegyik vitaminnak megvan a maga funkciója a szervezetben. Ugyanakkor együttesen járulnak hozzá a sejtek optimális növekedéséhez és osztódásához, támogatják az anyagcserét, egészségesen tartják a bőrt, valamint erősítik az immunrendszert és idegrendszert, védenek a stressz káros hatásai ellen. Ha B-komplex táplálékkiegészítőt szedünk figyeljünk oda, hogy fénytől és fagytól védve tároljuk, mivel a B2 fény hatására, illetve a B6 fagy hatására veszti el hatását. Érdemes még megjegyezni, hogy a B6 felszívódását segíti a B12. A sörélesztő tartalmazza az összes B-vitamint a B12 aktív típusán kívül. Növények, melyek tartalmazzák a B-komplex sort a B12 aktív típusán kívül: dió, leveles zöldségek, gabonafélék, banán   Vegán étrend és a B12-vitamin: A B12 egy vízben oldódó, baktériumok által termelt vitamin, mely növényi étrenddel elenyésző mértékkel vihető csak be. A B12 hozzájárul a normális idegműködéshez, közrejátszik a vörösvértestek kialakulásában és a DNS szintézisben is többek között. Tartós hiánya visszafordíthatatlan idegi alapú károsodást okozhat és nagyon fontos leszögezni, hogy B12 hiányban nem csak vegánok szenvedhetnek, hanem a mindenevők is. Aki nem tudja úgy megtervezni az étkezését, hogy elegendő B12-t vigyen be, annak B12 készítményt ajánlott szedni, melynek vásárlásakor érdemes odafigyelni, hogy a vitamin valamely aktív – a szervezet által felhasználható – formuláját tartalmazza a készítmény. Ilyen a hidroxo-kobalamin és ciano-kobalamin. Étrend kiegészítő vásárlása esetén a ciano-kobalamin tartalmút válaszd, mert azt a típust kifejezetten baktériumkultúrákból nyerik ki. Ez az egyetlen olyan vitamin típus melyet májunk elraktároz és az utolsó bevitel után még évekig adagolja azt a szervezetnek igény szerint. A felnőtt napi szükségletet 2 és 3 ug között határozták meg. (a B12 vitaminnak a későbbiekben egy teljes bejegyzést szentelek) A B12 aktív formáját minimálisan tartalmaételek és növények: kovászos uborka, savanyú káposzta, egyéb erjesztett ételek, bio gazdálkodásból származó mosatlan gyümölcsök és zöldségek   Vegán étrend és a C-vitamin: A vízben oldódó aszkorbinsav – vagy ahogy többen ismerik C-vitamin – nélkülözhetetlen vitamin típus szervezetünk számára. Vegán étrend esetén kifejezetten fontos a C-vitamin optimális napi bevitele, ugyanis segíti a vas felszívódását. Erős antioxidáns hatása miatt, csökkenti a degeneratív illetve a szív és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Napi 120mg C-vitamin bevitele ajánlott egy egészséges szervezetnek, de betegség, nehéz fizikai munka, megerőltető sporttevékenység, dohányzás, illetve stresszes munka esetén napi 1000mg-ra emelhető a napi adag. A szervezet által fel nem hasznát C-vitamin kiürül oxálsav formájában, mely a húgykő egyik alkotóeleme, így magas C-vitamin bevitele estén sok vizet ajánlatos fogyasztani. Vigyázz a C-vitaminnal, mert 40° felett elbomlik! Így megfázás esetén nincs értelme a citromot forró teába tenni, hacsak nem az íze miatt teszed azt. Magas C-vitamin tartalommal bíró növények: paprika (120-300mg/­­100g), guáva (228,3mg/­­100g), kelbimbó (120mg/­­100g), kivi (92,6mg/­­100g), brokkoli (89,2mg/­­100g), eper (58,8mg/­­100g), papaja (60,9mg/­­100g), narancs (53,2mg/­­100g), mangó (60mg/­­100g), csipkebogyó, mandarin, citrom, grapefruit, mángold, spenót, áfonya, stb.   Vegán étrend és a D-vitamin: A zsírban oldódó D-vitamin a másik olyan vitamin, melyet nagyon csekély mennyiségben lehet vegán étrenddel bevinni. Érdemes D-vitamin táplálékkiegészítőt szedni, ugyanakkor bőrszíntől függően napi 10-40 perc napozás is elegendő D-vitamint szabadít fel a szervezetben. Az utóbbi oka, hogy az UV sugárzás hatására a bőrsejtek alatt elhelyezkedő koleszterin D vitaminná alakul, majd sejtjeinkbe kerülve pedig stabilizálja örökítő anyagunkat a DNS-t, ezzel segítve a szervezetet a súlyos betegségek kialakulásával szemben. D-vitamin hiány következtében gyengül az immunrendszer, erősödik a depresszióra való hajlam, valamint fokozhatja a rákos betegségek és a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Emellett a D-vitamin az egyik legfontosabb vitamin a terhes nők számára is, mivel fontos szerepet játszik az idegrendszer normális fejlődésében, valamint a sejtfejlődés és az immunrendszer működéséhez. Valamint ez az a vitamin, mely a bélből felvett kalciumot beépíti a csontokba és a fogazatba. A D-vitamin bevitel felső határát 1-3 éves kor között 2500NE-ben (62,5ug), 4-8 éves kor között 3000NE-ben (75ug), míg a többi korosztály esetében 4000NE-ben (100ug) maximalizálták. A napi minimumot pedig kb. 600NE-ben azaz 15ug-ban határozták meg. D-vitamint tartalmanövények és ételek: gombák fajtától függően (5-12ug/­­100g), lenmagolaj, kakaóbab   Vegán étrend és az E-vitamin: A zsírban oldódó E-vitamin egy könnyedén bevihető vitamin típusnak számít, mely antioxidáns hatású, erősíti az immunrendszert – kifejezetten idős korban –, óvja a szív és érrendszert, gátolja a sejtfalroncsolódást, valamint jótékony hatással bír az agyi működésre. Az ajánlott napi mennyiség felnőttek számára 15mg. Magas E vitamin tartalmú növények: főtt spenót (2,1mg/­­100g), mángold (3,2mg/­­180g), mandula (26,2mg/­­100g), mogyoró (4,3mg/­­28g), pirított napraforgó mag (36,3mg/­­100g), egyéb magvak és diófélék, avokádó (2,1mg/­­100g), olíva olaj (14,4mg/­­100g), kivi (1,5mg/­­100g), főtt brokkoli (1,5mg/­­100g), búzacsíra, teljes kiőrlésű gabonák, mangó, paradicsom, spárga   Vegán étrend és K-vitamin: A zsírban oldódó K-vitaminnak nagy szerepe van a véralvadás optimális működésében, támogatja a csontok egészséges növekedését és erősíti azokat. K-vitamin hiány esetén egy egészen kicsi seb is sok ideig vérezhet, illetve egy kisebb ütés is komoly véraláfutásos fekete foltot okozhat a testen. Az ajánlott napi mennyiség 90-120?g között mozog felnőttek számára. Magas K vitamin tartalmú növények: chili por (105,7?g/­­100g), szárított bazsalikom (1714?g/­­100g), friss petrezselyem (65,6?g/­­5g), szárított zsálya (85,6?g/­­5g), egyéb zöld-fűszerek, főtt fodros kelkáposzta (817?g/­­100g), spenót (888?g/­­130g), mángold (572?g/­­130g), kerti saláta (48?g/­­130g), egyéb leveles zöldségek, brokkoli (217?g/­­100g), újhagyma (207?g/­­100g), zeller (29,6?g/­­100g), főtt kelbimbó (140,3?g/­­100g), uborka (76,7?g/­­100g), zöldborsó, fehérrépa, olívaolaj (60,2?g/­­100g), aszalt szilva (69,5?g/­­100g), aszalt áfonya (96?g/­­174g),  aszalt barack (36,8?g/­­174g), egyéb aszalt gyümölcsök, erjesztett ételek, stb.     Vegán étrend és a nyomelem bevitel Most vegyük sorra azokat az ásványi anyagokat, vagy másnéven nyomelemeket, melyek ugyancsak fontosak szervezetünk számára.   Vegán étrend és cink bevitel: A cink fontos szerepet játszik immunrendszerünk erősítésében és könnyedén pótolható a vegán étrendet követők számára is. Fontos tápanyaga a szervezetnek, mivel többek között segíti a sebgyógyulást. A versenysport, a stressz, a tartós dohányzás és az alkoholfogyasztás azonban növeli a szervezet cink igényét. Az állati eredetű cink jobban hasznosul mint a növényi forrásból bevitt, szervezetünk napi igénye 8-13mg körül van életciklustól függően. Magas cinktartalmú növényi ételek: aszalt sárgabarack (1mg/­­100g), aszalt őszibarack (0,78mg/­­100g), aszalt szilva (0,75mg/­­100g), mazsola (0,66mg/­­100g), aszalt füge (0,55mg/­­100g), datolya (0,29mg/­­100g), egyéb aszalt gyümölcsök, avokádó (0,68mg/­­100g), kínai kel (3,75mg/­­100g), citronella (2,23mg/­­100g), aszalt paradicsom (1,99mg/­­100g), főtt shiitake gomba (1,33mg/­­100g), borsó (1,19mg/­­100g), valamint lencse, zabpehely, teljes kiörlésű gabonák, hüvelyesek, diófélék, magvak, kakaóbab, brokkoli   Vegán étrend és a kalcium bevitele: Igyál sok tejet, attól erősödnek a csontjaid. - mondták nagyszüleink. Ehhez képest a legtöbb tejet Amerikában, Angliában, Finnországban és Svédországban isszák, a csontritkulás mégis ezekben az államokban a legelterjedtebb. Kutatások bizonyították, hogy a csontritkulás összefügg a túlzott tejfogyasztással. Az állati eredetű fehérjedús ételek – húsok, tejtermékek – savassá teszik a szervezetet, melyet a szervezet kalciumelvonással igyekszik semlegesíteni. Ezt a kalciumot a csontokból és a fogakból vonja el és a vizelettel ürül. Mindezen hatásokat ellensúlyozni lehet magas kalciumtartalmú növényi étrenddel és D-vitaminnal, mely a kalcium felszívódását segíti. Gyerekkorban napi 1200mg körül, felnőtt korban 800-1000mg körül van az ideális kalcium bevitel. Magas kalciumtartalommal az alábbi növények bírnak: főtt brokkoli (118mg/­­100g), főtt spenót (136mgmg/­­100g), káposzta (232mg/­­100g), kelpáposzta 205mg/­­100g), egyéb leveles zöldségek, tarlórépa (190mg/­­100g), cékla zöldje (117mg/­­100g), újhagyma (73mg/­­100g), póréhagyma (59mg/­­100g), főtt zöldbab (55mg/­­100g), articsóka (44mg/­­100g), édes burgonya (38mg/­­100g), répa (33mg/­­100g), rebarbara (86mg/­­100g), fekete ribiszke (55mg/­­100g), narancs (40mg/­­100g), füge (35mg/­­100g), kivi (34mg/­­100g), továbbá a mák, napraforgómag, szezámmag, petrezselyem, mandula, amaránt, köles, spirulina, chia mag, melasz, baobab gyümölcs és számos egyéb zöldség és gyümölcs tartalmaz kalciumot   Vegán étrend és magnézium bevitel: A magnézium segíti az idegrendszer működését, védi a szív és érrendszert, segít megelőzni a szívbetegségeket és csökkenti az agyvérzés kockázatát. Ez az ásványi anyag sokkal nagyobb mennyiségben található növényi eredetű táplálékban mint állati eredetűben. Emelkedett magnézium igény lép fel terhesség, versenysport és lábadozó szervezet esetében. Felszívódását a B6 vitamin segíti, az ajánlott napi mennyiség 300-400mg körül van. Fogyókúra és alkoholizmus esetén is megnövekedik a szervezet magnézium igénye, illetve magnézium hiány léphet fel, mely ingerlékenységgel, szorongással, enyhébb alvászavarokkal jár.   Magas magnézium tartalmú növények: nyers spenót (79mg/­­100g), főtt fodros kel (76mg/­­38g), főtt mángold (152mg/­­38g), egyéb leveles zöldségek, szezámmag (252mg/­­59g), tökmag (534mg/­­100g), mandula (196mg/­­59g), kesudió (177mg/­­59g), egyéb magvak és diófélék, főtt fehérbab (92mg/­­172g), főtt csicseriborsó (80mg/­­172g), főtt feketebab (92mg/­­172g), egy babfélék és hüvelyesek, quinoa (120mg/­­195g), barnarízs (44mg/­­100g), bulgur (60mg/­­195g), zab (28mg/­­195g), avokádó (29mg/­­100g), banán (27mg/­­100g), aszalt füge (68mg/­­100g), aszalt szilva (44mg/­­75g), aszalt sárgabarack (40mg/­­75g), egyéb aszalt gyümölcsök, tiszta fekete csokoládé (327mg/­­100g), valamint sütőtök, hínár, brokkoli, kávébab, gyökérzöldségek   Vegán étrend és a vas bevitel: A vas az oxigénszállításért felel a szervezetben és alkotóeleme a hemoglobinnak, így ha nincs elég a szervezetben akkor vérszegénység alakul ki. Sokan “féltik” a vegánokat a vashiánytól, mivel az a tévhit alakult ki, hogy a vegetáriánus vagy vegán étrendet követők komoly vashiánnyal küszködnek. Ez általánosítva tévedés. Még annak ellenére is, hogy a húsokból bevitt vas nagyobb hatékonysággal szívódik fel, mint a növényi alapú. (40% kontra 10% az arány) Ugyanakkor a növények magas szerves sav – mint pl. aszkorbinsav – és flavonoid tartalma, valamint a szervezet magas szinten tartott aszkorbinsav szintje is segíti a vas felszívódását. (Az előző megállapításokkal kapcsolatban nem találtam semmilyen kutatási eredményt.) Az emberek vasigénye nagyban függ nemüktől, életciklusoktól, életvitelüktől és koruktól. Míg a férfiaknak napi 8mg körüli a vasigényük, addig a nőknek serdülő kortól 14-15mg-ra növekszik. A gyermek szervezet vas igénye sem marad el túlzottan a felnőtt férfiakétól a maga 7-8mg-jával. Vas tartalommal bíró növényi ételek: tökmag (15mg/­­100g), napraforgónap (1,98mg/­­100g), szezámmag (4,14mg/­­100g), egyéb magvak és diófélék (5-6mg/­­100g), őrölt kakaóbab (17mg/­­100g), tofu (2,7mg/­­100g), kucsmagomba (12,18mg/­­100g), főtt shiitake gomba (5,4mg/­­66g), laskagomba (6,2mg/­­66g), egyéb gombák, aszalt sárgabarack (6,31mg/­­100g), aszalt füge (3,06mg/­­119g), mazsola (4,43mg/­­119g), olívabogyó (3,32mg/­­119g), főtt lencse (6,6mg/­­179g), főtt szójabab (8,82mg/­­179g), főtt feketebab (3,6mg/­­179g), főtt pinto bab (3,6mg/­­179g), egyéb hüvelyes növények, quinoa (2,8mg/­­185g), zabpehely (2,16mg/­­185g), bulgur (1,8mg/­­185g), barnarizs (1,9mg/­­185g), köles (1,08mg/­­185g), valamint egyéb gabonák, főtt spenót (6mg/­­180g), főtt mángold (3,96mg/­­180g), kelkáposzta (1,08mg/­­180g), szeder (2,59mg/­­140g), bodza (2,56mg/­­140g), málna (1,7mg/­­140g), eper (1,08mg/­­140g), egyéb erdei gyümölcsök, kókusz (3,32mg/­­100g), póréhagyma (2,1mg/­­100g) rukkola (1,46mg/­­100g), melasz, mák, szilva, körte, retek, brokkoli, avokádó, spárga, cékla, birsalma, citrom, szőlő, sárgadinnye, banán, stb. Vegán étrend és egyéb tápanyagok   Vegán étrend, az omega-3 és egyéb zsírsavak Az omega-3 zsírsavak idegi alapú betegségek, szív és érrendszeri betegségek, valamint gyulladások kialakulásának megelőzésében játszanak fontos szerepet. Az omega-3 egy telítetlen zsírsav, melynek a szervezet által elvárt napi minimális igényét fél mokkáskanálnyi lenmagolaj fedezi. Omega-3 források: hidegen préselt lenmagolaj (53449mg/­­100g), (a lenmag kb. 2x több omega-3-at tartalmaz mint a halolaj), chia mag, kínai egres, vörösáfonya, sárgarepce, fekete málna, porcsin, diófélék, leveles zöldségek Omega-6 források: repceolaj, olívaolaj, földimogyoróolaj, tökmagolaj, napraforgóolaj, ligetszépe olaj, borágó olaj, kendermag olaj   Vegán étrend és a rosttartalom A rostok szénhidrátok, melyek nem emésztődnek meg teljesen és nem szívódnak fel. Lassítják és gátolják a toxinok valamint a szükségtelen anyagok felszívódását, gyorsítják az emésztést és mozgásban tartják a bélrendszert. Rostokat semmilyen állati eredetű étel és semmilyen finomított gabona (finomliszt) nem tartalmaz.   Források: https:/­­/­­ods.od.nih.gov http:/­­/­­www.ncbi.nlm.nih.gov https:/­­/­­nutritionj.biomedcentral.com/­­ http:/­­/­­nutritionfacts.org http:/­­/­­jissn.biomedcentral.com/­­ http:/­­/­­www.healthaliciousness.com www.oeti.hu

Vegán konzerv bableves 15 perc alatt, szupergyorsan

2016. január 29. Vegán lettem 

Üres a hűtőd és időd sincs főzni, de mégis tartalmas ebédre vágysz? A 15 perces vegán konzerv bableves tökéletes választás a rohanós időkre. Amikor idő szűkében vagy és a hűtőben sem találsz semmit, sokat segíthetnek a konzervek. Nem a legelegánsabb megoldás ugyan, de valóban gyors és megfelelő minőségű konzervekből is lehet nagyon sok finom vegán ételt készíteni. Személy szerint a vörös vesebabot magában, szendvics mellé, salátára feltétként is nagyon imádom, de egy gazdag, laktató leves, nálam sokszor egyedüli szereplője az ebédnek. Nagyjából 15 perc alatt készíthető el a vegán konzerv bableves, ami jól jön ha ugyan sietve, de egy kis meleg levesre vágysz.   Vegán konzerv bableves hozzávalók 1 vörös (vese)bab konzerv (250g töltőtömegű – bonduelle) fél sárgarépa konzerv (130g töltőtömegű bébirépa konzerv – globus) fél fej vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 1 tk liszt (bármilyen, akár rizsliszt is megteszi) 1 ek napraforgóolaj 1 marék bulgur (helyettesíthető gerslivel, hajdinával, krumplival, vagy rizstésztával) 1 babérlevél 2 kk só és 1 kk bors 1kk kömény 1tk lestyán 1tk fehérborecet 1 negyed friss citrom leve póréhagyma zöld része 1 kis csokor friss petrezselyem   Vegán konzerv bableves elkészítése A hagymát és fokhagymát kockázd fel, majd olajon pirítsd meg őket. Amikor a hagyma már kezd arany színezetet kapni, add hozzá a lisztet és sűrű kevergetés mellett pirítsd tovább, 1-2 perc múlva kevés vízzel keverd el a pirított lisztes hagymát. Ezzel készen is van a leves alapja, egy hagymás rántás. Add hozzá a rántáshoz az egész babkonzervet, a fél répakonzervet, a babérleveleket és a marék bulgurt. Kis vízzel öntsd fel és körülbelül 10 percig forrald. Add hozzá a fűszereket (só, bors, kömény, lestyán), majd add hozzá a borecetet és a negyed citrom levét, majd miután levetted a tűzről, szórd meg az apróra vágott póréhagymával és petrezselyemmel.   Jó étvágyat kívánok!   Jelmagyarázat: ek – evőkanál; tk – teáskanál; kk – kávéskanál

10 állatjogi siker 2015-ből

2016. január 16. Vegán lettem 

10 állatjogi siker 2015-bőlAz angol Independent közzétette 2015 legfontosabb állatjogi győzelmeit. Nézzük mi az a 10 állatjogi siker, melyet túlszárnyalhatunk 2016-ban. Első állatjogi siker Világszerte egyre kevesebb embert érdekelnek a cirkuszi show-k és azok az állatok, melyeket természetes élőhelyükről kiszakítva, pusztán az emberek szórakoztatására tartanak. Teszik mindezt úgy az idomárok és cirkuszt üzemeltetők, hogy sokszor az elégséges körülményeket sem tartják fent az állatok számára. 2015-ben Hollandiában betiltották a vadállatok cirkuszi szerepeltetését, így a tilalmazó országok száma 17-re emelkedett.   Második állatjogi siker Az elmúlt 300 évben több ezer állatot fejeztek le az öt évente megrendezésre kerülő nepáli Gadhiami fesztiválon, áldozat bemutatás címén. Leginkább “haszonállatok” jártak pórul ezen a rendezvényen. Idén a Gadhiami Temple Trust ígéretet tett, hogy a következő rendezvényüktől kezdve, tehát a 2019-es fesztiválon már nem lesz helye ennek az öldöklésnek.   Harmadik állatjogi siker Angliában nagy divatja van a hajtóvadászatoknak, többek között a róka hajtóvadászatnak. Több tízezer aláírás és több év erőteljes tiltakozás után sikerült elérni azt, hogy több tucat kutya helyett már csak két kutyával szabad hajtani a kiszolgáltatott állatokat. Ezen hajtóvadászatokon a végkimerülésig hajszolt vadakat vagy a kutyák tépik szét elevenen, vagy fegyverrel végeznek velük. A 2016-os évben azért még lenne ezen mit gyúrni, de semmiképpen nem vagyok elégedetlen.   Negyedik állatjogi siker Többek között az amerikai PETA egy évtizedes kitartó munkája eredményeként értékelhető, hogy az egyik legnagyobb amerikai vándorcirkusz a Ringling Bros. – mely többek között elefántokat és tigriseket is kényszerít cirkuszi mutatványozásra – bejelentette, hogy 2018-ig bezárólag fokozatosan kivonja az elefántokat a műsoraiból. Kezdetnek bizony nem rossz, utána rögtön jöhetnek az oroszlánok és a tigrisek.   Ötödik állatjogi siker A gyógyszer- és szépségiparban még mindig elfogadott módszernek számítanak az állatkísérletek. Az amerikai PETA és egyéb állatvédelmi szervezetek munkájának köszönhetően, az Amerikai Egyesült Államokban 2015-ben bejelentették, hogy betiltják a csimpánzokon folytatott kísérleteket. Már el is kezdték kidolgozni a megmenekült állatok rezervátumokba telepítésének ütemtervét. Csodálatos hír, reméljük egyre inkább kiterjesztik más állatfajtákra is ezt a korlátozást.   Hatodik állatjogi siker A legtöbb Észak-Európai országhoz hasonlóan Dánia is csatlakozott a bestializmust tiltó országok közé. Röviden és tömören összefoglalva az állatokkal történő szexuális erőszakot tiltották be, ezzel a fekete piacra száműzve az “állatszexturizmus”-t. Már csak három európai országban megtűrt ez a szexuális szélsőség.   Hetedik állatjogi siker Újabb állatkísérletekkel kapcsolatos jó hír. 2015-ben Új-Zélandon teljes mértékben betiltották a kozmetikai célú állatteszteléseket. Az állatvédelmi szervezetek sok éves nyomása és körülbelül 15 ezer aláírás hatására változtatta meg az állatvédelemmel kapcsolatos törvényeit az új-zélandi kormány. Innen már csak egy lépés az állatokon tesztelő cégek teljes piaci kitiltása.   Nyolcadik állatjogi siker Angliában 2010 óta tiltott a kész háztartási termékek – például samponok, tusfürdők – tesztelése állatokon ugyancsak a PETA-nak köszönhetően. Az állatvédelmi egyesület ígéretéhez híven itt nem áll meg és addig tartja nyomás alatt az angol törvényhozást amíg nem tiltja be a háztartási szerek összes összetevőinek tesztelését az állatokon.   Kilencedik állatjogi siker Mumbaiban nagy divatja volt a lovaskocsizásnak. Egészen 2015-ig. Számos bizonyítékot szerzett a PETA, hogy nagyon sok esetben a vállalkozók nem biztosították az állatnak a szükséges vizet, takarmányt, valamint a minimális orvosi ellátást sem. Ezen bizonyítékok hatására 2015-ben az indiai kormány betiltotta a közel 12 milliós Mumbaiban a lovaskocsizást.   Tizedik állatjogi siker A Kaliforniai Parti Bizottság – California Coastal Commission – egy feltétellel hagyta jóvá a SeaWorld, több millió dolláros Blue World Projectjét. Mégpedig, hogy azonnali hatállyal felfüggesztik az kardszárnyú delfinek fogságban történő szaporítását. Ez a döntés azt jelenti, hogy jó eséllyel a most fogságban úszkáló kardszárnyú delfinek lesznek az utolsó rabságban nevelkedő ilyen állatok.   Ezek a sikerek évről évre gyarapodnak, ahogy egyre több ember tiltakozik az állatok kihasználása ellen. Emellett egyre többen lesznek etikai megfontolásból vegánok, mely arány egyre inkább mutatja meg a hezitáló többségnek, hogy bizony lehet a kiszolgáltatottakat nem kihasználva, hanem védelmezve élni, a “nem ártás” életvitelét gyakorolva. Többek között ebből a megfontolásból lettem én is vegán.   Forrás: independent.co.uk

A vegán fehérjepor előnyei és fajtái

2016. január 7. Vegán lettem 

A vegán fehérjepor előnyei és fajtáiSzámos féle-fajta vegán fehérjepor található a boltokban. De melyik a jobb, és ha jobb miért jobb? Egyáltalán szüksége van a szervezetnek bármilyen fehérjeporra?   A következő vegán fehérjepor termékek kaphatóak a magyar piacon: AbsoRice vegán fehérjeporok – csokoládé, kapuccsínó, vanília, eper, kakaókrém ízesítésben Barna rizs fehérje (Naturize) Chia mag fehérjepor (Dragon Superfood) Kendermag Protein (Green Origins) Protein Smoothie (Meal Balance) RAW protein (Garden of life) – vanília, csokoládé, natúr Rizs fehérje (BioTech) – erdei gyümölcs, csokoládé-fahéj ízesítésben Szójafehérje izolátum (Dénes-Natura) Vegan Protein (Triplex) – áfonya, vanília, csokoládé ízesítésben Vegán Protein (Vegabond) – vaníliás, csokis, chai ízesítésben Vegan Protein Fusion (Peak) – natúr, csokoládé ízesítésben (A nevekre kattintva tudjátok megnézni a termékjellemzőket.)   Azonban mielőtt vásárlásba kezdtek engedjétek meg, hogy a vegán fehérjepor témájával kapcsolatban feltegyek és megválaszoljak pár kérdést.   Miért vegán fehérjepor? Az állati fehérjék emésztése nem megy könnyedén a szervezet számára. Mivel teljesen rostmentes mindennemű állati táplálék, így az nehezíti és lassítja az emésztést, ráadásul a fel nem használt tápanyag gyors rothadásnak indul a belekben, mely folyamat olyan toxinokat szabadít fel, melyet összekötnek többek között a vastagbélrák kialakulásával. Ami még problémát jelent, hogy minél nagyobb mennyiségben vesz magához az ember rostmentes állati eredetű táplálékot, annál lassabbá válik az emésztés és annál hosszabb ideig szívódnak fel a rothasztó baktériumok által termelt toxinok. Ezt a helyzetet tovább súlyosbítja a mozgáshiány és az ülőmunka is. Az emberi bélrendszer hosszúsága sem a gyors fehérje emésztést támogatja, de erről bővebben a húsevő az ember című cikkemben írok.   A tejmentes vegán fehérjepor előnye A fehérjeporok nagy százaléka tejből készül. Ami azért problémás, mivel sok ember érzékeny a tejben lévő, úgynevezett tejcukorra, a laktózra. Sőt, a tejben van egy kazein nevű fehérje, mely egy lassú felszívódású lánc és mely bezavarja gyorsfelszívódású fehérjék hasznosulását. A testépítők többek között a kazein miatt isszák inkább vízzel a fehérjeporokat, nem pedig tejjel. Visszatérve, a tejből készült fehérjeporok ugyan kis mennyiségben, de ugyanúgy tartalmaznak laktózt. Ezzel a kisebb mennyiséggel játszva megbirkózik a szervezet, de hosszútávon olyan néma allergiás mellékhatásai lehetnek, mint pl.: porallergia, illetve agresszív laktóz vagy akár tejérzékenység. Ilyen hosszútávú mellékhatással egy vegán fehérjepor sem rendelkezik. Emellett a tehenekbe pumpált növekedési hormonok, valamint a gyógyszerek és antibiotikumok bomlási termékei is nagy mértékben kerülnek be a tej és tejkészítményeken keresztül.   A vegán fehérjepor rosszabb felszívódást produkál? Régebben sok helyről hallottam, hogy a növényi alapú fehérjeporok sokkal rosszabb felszívódást produkálnak mint az állati eredetű fehérjeporok. 2013-ban készült egy tanulmány mely konkrétan a teljes rizsszemből készült proteinpor kontra tejsavó proteinpor felszívódásának eredményességét vizsgáló kutatás eredményeit mutatja be. A kísérletek bebizonyították, hogy nincs mérvadó különbség a különböző eredetű fehérjeporok felszívódásának tekintetében. A vizsgálat kifejezetten teljes szemből készült rizs proteinnel zajlott, így a szója, lenmag, chia mag és egyéb növényi alapú vegán fehérjeporok felszívódási hatékonyságát még nem tudjuk biztosan.   Miért nem javaslom a fehérjeporok szedését? Egyszerűen fogalmazva nincs rá szükség. A felnőtt ember fehérjeigénye nagyon alacsony, és ez az igény a testépítőknél sem nő drasztikusan. Ami veszélyessé teszi a fehérjefogyasztást az az a tény, hogy túlzott fehérjefogyasztás terheli a veséket többek között. Ez alól nem kivétel a vegán fehérjepor sem, az is fehérje, és ha túlléped a maximális szintet, bizony az is terheli a vesédet. A WHO hivatalos publikációban közölte ezeket a számokat: egy felnőtt ember protein szükséglete 0,35g testsúly kilogrammonként; súlyzós edzés mellett ez mindösszesen 1,35g-ra növekszik testsúly kilogrammonként. Ezen számok az elhízott embereknél nem relevánsak. További, konkrétan a fehérjeigénnyel és az ételek fehérjetartalmával foglalkozó cikket hamarosan publikálok. Tisztán növényi alapú étrenddel bevihető az a fehérje mennyiség és minőség melyre a szervezetnek szüksége van. Emellett, hogy mennyire garantált a dobozon feltüntetett beltartalom és aminosav profil, azt is gyártója válogatja. Vannak egészen szép eredményeket hozó, és az ellenőrzéseken csúnyán elbukó gyártók egyaránt. Ebben a témában számos, főleg angol nyelvű tesztet lehet olvasni.   Legvégül pedig engedj meg egy kérdést: Hallottál már valaha krónikus fehérjehiányról mint betegségről? Na és fehérjemérgezésről? A fehérjehiányra mint olyanra nincs orvosi terminológia. Az éhező országokban komplett tápanyag és fehérjehiány van, de az más. Mi nem éhezünk. A fehérjemérgezés azonban ismert és előszele lehet a vesekárosodásnak. Miért fontos tudni ezt? Mivel az emberi minimum fehérjeigény és a túlzott fehérjebevitel szintje között bizony nagyon vékony a határ és könnyen túlzásba lehet esni még növényi étrenddel is. Főleg, ha vegán fehérjepor is szerepel a napi étrendben.

Vegán étterem Szentpéterváron

2016. január 5. Vegán lettem 

Vegán étterem SzentpéterváronHárom napot töltöttünk Oroszországban és megnéztük, hogy van-e vegán étterem Szentpéterváron. Most voltunk a feleségemmel először Oroszországban. Nem nagyon tudtuk mire számíthatunk vegán fronton, és végül nagyon kellemes és izgalmas meglepetés ért minket. Kifejezetten vegán éttermeket vadásztunk a Happy Cow applikáció segítségével és kidobott kettőt. Úgy voltunk vele, hogy első két napon leteszteljük ezeket, majd utána egy vega-vegán étterembe is elnézünk. Így akadtunk rá szerintünk a “legfurább vegán étterem Szentpéterváron” cím győzteseire. És miért a “cím”? Mert ilyen kalandos módon megtalált vegán helyeken még sohasem ettünk.   Dya Dya Fadi – vegán étterem Szentpéterváron Szentpétervár leghíresebb sugárútja a Nevsky prospekt. Erről az útról nyílik a Dumskaya ulitsa, ahol a Happy Cow alkalmazás jelölte a Dya Dya Fadit. Halálos éhséggel küszködve befordultunk a Dumskaya utcába, ahol nem találtuk az éttermet. Körbesétáltuk a tömböt kétszer és kerestünk valami útbaigazító kiírást. Végső elkeseredésünkben beültünk egy teázóba és az ottani angolul elég gyengén beszélő személyzettel próbáltunk megoldást találni. Szerencsénkre az egyik felszolgáló ugyan a helyet nem ismerte, de a Happy Cow által közzétett cím és leírás alapján azt mondta elkísér minket. A teaház melletti sikátorba vitt be minket a srác, majd egy jobbra található kapunál beütött egy kódot és beléptünk egy emeletes épület belső udvarába. Ott keresztül mentünk az udvaron fel egy picike lépcsőn majd be a ház előterébe, ahol a fiatal srác rámutatott az első lakás ajtajára, ahova be is kopogott. Mi csak pislogtunk, nem értettük, hogy “mivan”, majd az ajtó kinyílt és pár mosolygós fiatal nézett ránk bentről. Megmondtuk honnan jöttünk és mit keresünk, majd ujjongásban kitörve tessékeltek be minket a lakásba. Ez volt a Dya Dya Fadi vegán étterem Szentpéterváron. Tehát a Dya Dya Fadi egy lakásból átalakított, fiatalok által üzemeltetett étterem, mely három szobájából az egyik volt a konyha, a másik az éttermi rész a harmadik pedig egy yoga terem. Mint kiderült falafelt készítenek egy féle aktuális édességgel, melyet egy gyors csevej után kikértük és leültünk. A falafel eszméletlenül finom volt és aránylag olcsónak mondható. 120 rubel volt 1db falafel és 30 rubel 1db datolyás kókuszgolyó. Ez összesen körülbelül 600-700 Ft-nak felel meg, és a falafel budapesti viszonylatban nagynak számítana, gazdagon töltve minden földi jóval. A Happy Cow alkalmazás értékelésében egyébként több helyen utalnak a nehéz megközelíthetőségre, azonban a szokatlan élmény és a nagyon finom falafel mindenképpen megéri az izgalmakat. Ez volt az első vegán étterem Szentpéterváron, ahova betértünk. Nyitvatartás: hétfőtől vasárnapig – 11:00-23:00 Cím: Szentpétervár, Dumskaya Ulitsa 68. Kapukód: 2460 Telefonszám: +79627020025 Fizetési módok: csak készpénz Az alábbi sorokra kattintva találhattok képeket az ételekről: Falafel a Dya Dya Fadiban Datolyás kókuszgolyó a Dya Dya Fadiban Veggie Box – vega/­­vegán étterem Szentpéterváron Az első nap után titkon azt reméltük, hogy csak a Dya Dya Fadi ilyen kalandosan meglátogatható vegán étterem Szentpéterváron és újult erővel vágtunk neki ebédidőben az aznapra kiválasztott vegán éttermet, a Horizontalt megkeresni. Melyet végül nem sikerült megtalálnunk csak harmadnap, de ahhoz már kellett a Veggie Box legénysége. De ennyire ne szaladjunk előre. A Ligovsky Prospekt 74 szám alatt kerestük a Horizontalt, mely címet és térképhelyszínt a Happy Cow dobott ki. Nagyjából ugyanannyi információ várt ránk a kapuban, mint előző nap. Azaz semmi. Egy műanyag ajtón jöttek mentek a fiatalok, így a példájukat követve mentünk be az épület belső udvarára, aminek a hátsó felében üvegfalú konténerek voltak egymás mellé rakva. Ezek a konténerek voltak kialakítva kávézónak, kajáldának, cipőboltnak stb. Ugyan jobb kéz felől rögtön az udvar elején be lehetett menni az emeletes épületbe de inkább az udvar hátsó része felé vettük az irányt az üvegfalú konténerekhez. Ott leledzett a Veggie Box vegetáriánus és vegán étterem Szentpéterváron. Ahogy az a képeken is látszik, kifejezetten street fooder hely a Veggie Box, ahol maximum két ember tud leülni enni és még két ember tud rendelni, így az orosz fiatalok leginkább elvitelre kértek mindent. Azonban választék az van szépen. Hamburgerek, tésztaételek, pizzák, levesek, édességek. Mi hamburgert, pizzát és édességet ettünk. A hamburgerük nagyon finom volt, azonban a pizzájukra azt kell mondjam, hogy a legfinomabb vegán pizzát ettük ott, mellyel valaha találkoztunk. Ugyan szójás volt aminek annyira nem örültem, de a tésztát és a feltétet is úgy ízesítették, aminek nyomába itt Pesten semmi nem ér. Az árak elfogadhatóak voltak, az egyik képen látjátok alább. A helyet fiatalok üzemeltették – ugyanúgy, ahogy a Dya Dya Fadit – akikkel nagyon gyorsan összebarátkoztunk és elbeszélgettünk a Szentpétervári vega-vegán színtérről, valamint megkérdeztük, hogy merre találjuk a Horizontal vegán éttermet, melyet igazából kerestünk. Nyitvatartás: 12:00-22:00 Cím: Szentpétervár, Ligovsky Prospekt 74. Telefonszám: +79650038558 Fizetési módok: csak készpénz Az alábbi sorokra kattintva találhattok képeket az ételekről: Pizza a Veggie Box-ban Spenótos hambi a Veggie Box-ban Erdei gyümis süti a Veggie Box-ban   Horizontal – vegán étterem Szentpéterváron Harmadik napon csak egy délelőttünk volt, mivel délután indult a gépünk, és már szinte reménykedni sem mertünk, hogy a Dya Dya lakásbisztró és a Veggie Box streetfood konténere után a Horizontal egy tényleges vegán étterem Szentpéterváron. Hát nem is az! Miután előző nap elmondták, a Veggie Box-os srácok, hogy ugyanabból a kertből nyílik a Horizontal mint a konténerük, bizony megörültünk. A belső udvar bejáratához képest jobb kézre esik az emeletes épület bejárata, melybe be kellett mennünk a Horizontalhoz. Az épület egy lisztfeldolgozó üzem volt még a 80-as években, melyet később felszámoltak, majd kisebb átalakítások után a különböző helyiségeket üzlet és kajálda bérleményekként üzemeltették tovább. A Horizontal az első lépcsőfordulóban található szembe a lépcsőház bejáratával. Mivel a hely neve csak cirill betűkkel volt kiírva, így az útbaigazítás és a falon olvasható “vegan break” feliratból tudtuk csak kikövetkeztetni, hogy jó helyen járunk. Az “étterem” úgy nézett ki, hogy a lépcsőfordulóban található ajtón, volt egy kiadó ablak. Azt már mindenki kitalálhatta, hogy az étel kiadás bizony a kiadó ablakon történt, az étkezés pedig ott, ahol szimpatikusnak véltük az épületben. Ottlétünk harmadik napján sajnos a Horizontal nem nyitott ki egykor, mi pedig a gép indulása miatt nem várhattunk arra, hogy kinyisson így sajnos nem tudjuk milyen ételeket készítenek. Ha a kajálda furcsasági skálázás egyenesen arányos a ételek finomságával akkor ez a tuti befutó vegán étterem Szentpéterváron. Nyitvatartás: 13:00-22:00 Cím: Szentpétervár, Ligovsky Prospekt 74. Fizetési módok: csak készpénz   Azt nem tudjuk, hogy a többi orosz városban mi a helyzet, de azt figyeltük meg, hogy mindenevő éttermek sem kifejezetten hússal hirdetik magukat Szentpéterváron. Sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a zöldséges vagy zöldségekből készült ételekre és nagyrészt ezeket is pakolják ki a kirakatba. A két 100%-osan vegán hely és a Veggie Box mellett, számos vegetáriánus-vegán étterem van Szentpéterváron, ajánlottak is sokat közülük a fiatalok de idő híján csak ezekre futotta. Remélem hamarosan visszatérhetünk és addigra még több lesz az izgalmas vegán étterem Szentpéterváron.  

Kozmosz vegán étterem – Budapest

2015. december 15. Vegán lettem 

Kozmosz vegán étterem – BudapestA vegán lettem blog “Hol egyek?” szekciójának első szereplője a Kozmosz vegán étterem. Van egy tündéri kis étterem Budapesten az oktogontól nem messze, melyet egy tüneményes hölgy és a lánya vezet. Semmilyen csicsa, semmilyen sallang, békés atmoszféra, elfogadható árak és az én igényeimnek 100%-osan megfelelő kínálat és ízvilág. Ez a Kozmosz vegán étterem!   Ági az étterem vezetője egy kedd estén látott vendégül az étteremben, hogy a megfelelő miliőben beszélgethessünk róluk és az étteremről, melyet 2014 áprilisában nyitottak. Ágiék körülbelül 2012 tavaszán váltak mindenevőből vegánná, átmenet nélkül. A Kozmosz vegán étterem ötlete abból az egyszerű megállapításból eredt, hogy nem tudtak elmenni szinte sehova enni. Nagyon kevés vegán barát étterem volt még akkor. Lányával gyorsan meghozták a döntést: “Éttermet szeretnék nyitni!” – mondta visszaemlékezve. Sok tervezés valamint keresés után megtalálták a megfelelő helyszínt, megkötötték a szerződést és pár hónappal később kinyitottak. Az étterem neve pár órás brainstorming után született meg. “Ez a szó jelenti nekünk az éttermet. Harmonikus, kiegyensúlyozott, békés. És még tudod mi Gyuri? A Káosz ellentéte. Ez a Kozmosz vegán étterem.” – mesélte Ági.   A Kozmosz vegán étterem csapata Ahogy azt már említettem Ági és lánya vezeti az éttermet, azonban mit sem érne erőfeszítésük és munkájuk egy csapat nélkül. Náluk alapvető elvárás a vegetáriánus étrend. “Bárki jött hozzánk dolgozni, az egy idő után etikai vegán lett, és megtapasztalta a vegán étrend pozitív hatásait.” – mesélte mosolyogva Ági. Egyébként egészen kis létszámú csapattal dolgoznak annak ellenére, hogy még nem voltam úgy ott, hogy üres lett volna a ház. Házhozszállítással egyelőre nem foglalkoznak, mivel nincsen meg hozzá a humán erőforrás és teljesen biztos pénzügyi struktúra, azonban tervezik bevezetni ezt a szolgáltatást is. Ági egyébként minden nap a Kozmoszban landol mivel nincs olyan nap, hogy ne lenne feladat. Segíti a beosztottak munkáját, beszerző körútra megy, beszélget a vendékkel és beáll a konyhába is.   A Kozmosz vegán étterem kínálata A Kozmosz abszolút étterem jellegű hely. Nincs kiszolgálás a pultnál és felszolgálókkal dolgoznak. Azonban étlapjuk változatos és ugyanúgy tartalmaz hagyományos magyar ételeket, mint a gyorséttermekre jellemző “street food”-okat. Emellett nem csak 100%-osan vegán a Kozmosz, de külön figyelmet fordítanak a gluténérzékenyekre, valamint azokra a vegán vendégekre, akik herótot kapnak a szójától. Betűkkel jelölik étlapon a glutén és szójamentes ételeket. A Kozmosz vegán étterem első étlapját még első szakácsuk állította össze. Azóta pár apróbb változás történt, de lényegébe fél éve változatlan repertoárral működik az étterem. Vannak leveseik, főételeik, süteményeik és italok. A fix ételek mellett a leveseknél és a desszerteknél hagytak helyet a kreativitásuknak. Mindkét részben van egy szezonális leves és szezonális desszert menü sor, melyet az adott évszak egyik legjellemzőbb zöldsége vagy gyümölcse határoz meg. Az itallapon található italok 100%-a ugyancsak vegán. Azt csak halkan jegyzem meg, hogy a rakott palacsintájuk ízvilága múzsaként hatott rám és hazafelé kitaláltam egy saját vegán rakott palacsinta receptet. Aki náluk eszik, annak ez kötelező választás! Az adagok nem a megszokott “felét ott hagyjuk” méretűek, azonban nem is számítanak kicsinek az én olvasatomban, márpedig nagy étvágyúnak gondolom magam. Bármikor ettem ott, egy leves-főétel, vagy egy főétel-desszert kombóval tökéletesen megteltem.   Hogyan látja a Kozmosz vegán étterem magát? “Célunk a vegán életmód és étrend népszerűsítése, elérhetővé tétele. Szeretnénk bebizonyítani, hogy a vegán ételek nemcsak finomak, egészségesek, de változatosak, laktatóak és megfizethetőek is egyszerre. Az ételek elkészítéséhez nem használunk húst, tejterméket, tojást és mézet, kizárólag növényi alapanyagokból dolgozunk.” – áll a Kozmosz vegán étterem honlapján. Olyanoknak ajánlják éttermüket, akik maguk is etikai vegánok, akik egészségügyi megfontolásból lettek vegánok, akik kipróbálnák a vegán ételeket, valamint azoknak, akik mindezektől függetlenül valami finomságra vágynak.   Nyitvatartás: Hétfő: Zárva! Keddtől péntekig: 11:30-15:00 és 18:00-22:00 között nyitva. Szombaton és vasárnap: 11:30 és 22:00 között nyitva. A Kozmosz vegán étterem weboldala és facebook oldala.

Vegán applikáció lista

2015. december 8. Vegán lettem 

Vegán applikáció listaSzámos hasznos vegán applikáció található angol nyelven. Összegyűjtöttem nektek a legfontosabb és legelterjedtebb vegán életmódot támogatókat. Kifejezetten magyar applikáció még nincs a piacon, így főleg angol nyelvűek közül szemeztem nektek. A felsorolás nem szubjektív, ABC sorrendbe helyeztem az appokat. Próbáljátok ki őket, teszteljétek és írjátok meg kommentben a véleményetek.   21-day vegan kickstart – vegán applikáció Ez az applikáció egy 21 napos vegán induló étkezési útmutató. Napi négy étkezéshez nyújt segítséget receptekkel, képekkel és komplett tápanyagtartalommal a nap minden szakához. Reggeli, ebéd, uzsonna és vacsora kompletten, hogy csak lesned kelljen. Személy szerint nem csak kezdő vegánoknak, hanem olyanoknak is ajánlom, akiknek gondot jelent a megfelelő napi tápanyagmennyiség számolgatása és bevitele. Ára: Ingyenes!       Bunny Free – vegán applikáció A Bunny Free segítségével megnézheted, hogy a vásárolni kívánt termék gyártója teszteli-e bármely termékét, vagy termékének összetevőjét állatokon. Telefonoddal leolvasod a vonalkódot és az applikáció megmondja, hogy az adott termék gyártója vegán vagy sem. Emellett lehetőség van rákeresni nagyobb cégekre és megnézni, kompatibilis-e az adott a cég az életviteleddel. Ára: Ingyenes!         Cruelty Free – vegán applikáció Ez a bevásárlásoz kifejezetten hasznos alkalmazás 2015 december közepén jelent meg. ABC sorrendbe helyezve lehet kikeresni az adott terméket gyártó márka nevét, ellenőrizvén annak vegán működését. A gyártók mellett tudunk keresni termék típusokat, úgymint dezodor, szappan, sampon, vagy akár kárpit tisztítószer. Ára: Ingyenes!           Garden Plate – vegán applikáció A Garden Plate egy kifejezetten receptes applikáció. A tesztelt alkalmazások közül nekem ennek tetszik legjobban a kezelőfelülete, és a vizuális megjelenése is ennek a legkorhűbb. Letisztult és minimalista. Emellett kifejezetten fotócentrikus az alkalmazás, így képek alapján is könnyedén ki tudjuk választani a számunkra legszimpatikusabb aznapi fogást. Röviden összefoglalva rengeteg vegán, gluténmentes és nyers, saláták, egytálételek, rágcsálnivalók és desszertek. Reggelire, tízóraira, ebédre vagy vacsorára. Ára: Ingyenes!       Happy Cow – vegetáriánus, vegán applikáció A Happy Cow volt az első olyan alkalmazás, mely a vegetáriánus és főként vegén barát éttermeket gyűjtötte egy csokorba. Mindezt természetesen a felhasználók segítségével. Az applikáció segítséget nyújt a világ minden táján vegetáriánus és vegán éttermeket találni. Az applikáció lehetőséget ad arra, hogy kiválaszd a csak vegán éttermeket például, és hogy értékeld is azokat a helyeket ahol jártál. Külföldi utazás során kifejezetten hasznos lehet, ha van egy ilyen alkalmazás a telefonon. Ára: 3,99$         Is it vegan? – vegán applikáció Ezt a programot egy QR kód olvasóhoz tudnám a legjobban hasonlítani. Be tudod olvasni vele a különböző termékek vonalkódját, majd az alkalmazás megmutatja van-e benne állati eredetű összetevő. Ez tök jól hangzik, de sajnos egy terméket sem ismert fel ami itthon volt a háztartásban. Gondolom Amerikában inkább működik. Azonban nagyon okosak voltak a fejlesztők és beleprogramozták a feltöltés lehetőségét, tehát ha egy olyan terméket olvasol be, melyet nem ismer ez az applikáció, úgy manuálisan megadhatod az összetevők listáját. Jópofa! Ára: Ingyenes!     PETA – vegán applikáció A világ egyik legnagyobb állatvédő vegán aktivista szervezetének applikációja. Letöltés után részt vehetsz az aktuális online aktivista akciókban, adományozhatsz a PETA részére. De ami talán a legfontosabb, hogy pontokat gyűjthetsz az állatvédelemmel kapcsolatos tevékenységekkel, és egyre feljebb léphetsz a virtuális állatvédő ranglistán. A tevékenységek szinte napról-napra frissülnek. Ára: Ingyenes!         Raw Food Diet Pro – nyers vegán applikáció Ez az applikáció ugyancsak főként recepteket tartalmaz, de kifejezetten nyers vegán megközelítéssel. Több mint 100 recepttel segíti a lúgosító, méregtelenítő, gyümölcs vagy zöldségkúrán gondolkodólat, illetve a nyers vegán étrenden élőket. Emellett számos ponton nyújt segítséget és ad magyarázatot, mint például mi a nyers vegánság, jótékony hatások, veszélyek, vagy hozzávalók témában. Ára: 1,99$         Run cow run – vegán applikáció Egyszer egy szép napon a kis tehén rájön milyen borzalmak történnek a farmon és megszökik. Ezt a kis tehenet kell megmenekíteni a gonosz farmer elől aki traktorral ered a nyomába és próbálja leszurkálni. A játék közben nem csak a kis tehén, hanem egyéb ketrecbe zárt állat életét is megmenthetjük. A játék menete elég bugyuta, de unalmas perceink – ha van  ilyen – eltékozlására tökéletesen alkalmas.     VeganXpress – vegán applikáció A VeganXpress lényegében egy listázó alkalmazás, melyben különböző típusú vegán ételeket, menü ajánlatokat, vegán söröket, borokat és egyéb alkoholos vegán italokat, valamint a vegán vendégekre is számító éttermeket többek között. Ez az applikáció ugyan nem ingyenes, de szinte mindegyik top10 vegán applikációs listában szerepel. Ára: 1,99$           Az applikációk neveinek mindegyike az adott alkalmazás iTunes oldalára visz tovább. Azt nem ellenőriztem, hogy ezek a programok vannak-e például Androidos mobilokra. Ez részemről nem kirekesztő jelleggel, inkább lustaság miatt alakult így, szóval a nem iPhone és iPad használóktól ezért elnézést kérek! A bejegyzés bővítés alatt áll. Ha van egy kedvenc vegán applikáció a tarsolyodban, vagy szerinted kihagytam valamit, akkor írd meg kommentben és pótlom!

Miért lettem vegán?

2015. november 18. Vegán lettem 

Miért lettem vegán?A vegán életforma logikájának mibenlétét egy kedves ismerősöm kérdezte meg facebookon. Leírtam azt, hogy én miért lettem vegán. Így született a “Vegán Lettem” blog ötlete és ez a bejegyzés. Mikor lettem vegán? 2008 óta vagyok vegetáriánus és 2015 augusztus 1-je óta 100%-osan étrendi vegán. Tehát már semmilyen állati eredetű dolgot nem eszek, plusz semmilyen élelmiszert amiben akár 0,1% tejsavópor, tejpor, tejfehérje vagy tej-tojásszármazék van. Ezt egy kedves barátom úgy hívja, hogy: 0.0 (nulla pont nulla) vegán. Azért hívjuk ezt csak étrendi vegánnak, mert még nem használódott el a bőrcipőm és a bőrövem, de amint ez megtörténik, eszem ágában nem lesz új bőr, gyapjú illetve tollal tömött dolgokat vásárolni. Írtam egy bejegyzést korábban a vegán életmódról, amiben számos hasznos információt megtalálsz a veganizmusról. Na de miért lettem vegán?   Mi indított el a vegán életmód felé vezető úton? Nem leszek népszerű a vegánok között, de mégis muszáj vagyok először kicsit kilépve a személyes meggyőződéseimből és helyzetemből, egy globálisabb, nem vegán megközelítéssel kezelni a dolgot, hogy a mindenevő társaink is közelebb érezzék magukat a témához. És, hogy miért nem leszek szimpatikus a vegánok körében? Mert szerintem nem a hús és tejtermékek fogyasztásával van alapvetően gond, hanem azzal a mértéktelen hús és tejtermék fogyasztással, amit az ember gyakorol, és ami azokhoz a finoman szólva is embertelen körülményekhez vezet, ami a tej és tojás üzemekben, valamint vágóhidakon ipari formában folyik. A több ezer (ipari szinten feleslegesnek tekintett) napos kiskakas élve ledarálásával, a tehenek tejgépekké alakításával (annak mindenféle kémiai, a borjút az anyától elválasztó és egyéb embertelen tulajdonságaival), a tojók ipari gépekké alakításával és tartásával, stb.stb.stb., valamint úgy alapvetően a vágóhidakon és a halal vágóhídakon működő ipari mészárlással. Azzal van itt gond részemről, hogy az emberi természet és szokások miatt, olyan dolgokat alakítottunk ki és veszünk természetesnek, ami természetellenes. Mert azt beismerheti mindenki mindenféle eszmecsere nélkül, hogy a modern ipari állattartásban semmilyen természetes dolog nincs annak ellenére, hogy élőlényekkel végezzük. Továbbá cukrozhatjuk a taknyot olyan gondolatokkal, hogy de a tehenet azért háziasítottuk, hogy húst és tejet adjon, attól az még egy élő és érző lény. Lehetne velük máshogy is! Mondjuk úgy, ahogy elvárhatóan egy tanyán állnak hozzájuk. Egy kicsit máshogy átfordítva, túl sok érző és élőlény folyamatos szenvedését és halálát hozzuk létre azzal, ahogyan élünk. Én ezt látom problémának. Azonban annak ellenére, hogy étrendi vegán vagyok a megoldást nem a vegánságban látom, hanem a tudatosabb, környezettudatosabb, mértéktartó és együttérzőbb életvitelben minden ember részéről. Amibe alkalomadtán, sok embertársunk által vélt igények szerint férjen bele a hús és tejtermék fogyasztása. De ahogy mondjuk régen. Heti egy - két alkalommal.     Etikai és morális megközelítésem a vegán életmódról Nálam ott defektes a rendszer, hogy nem értek egyet az ember felsőbbrendűségével. Nem értek egyet azzal, hogy mindent megtehetünk és meg is teszünk, mert úgy alakult ki, hogy mi vagyunk azok akik megtehetjük. Mert ezt dobta gép, vagy hívjuk evolúciónak. Kicsit finomítva a problémámon, azt a helyzetet, hogy más élőlények életének alakulása felett ilyen hatalmunk van, egyszerűen és természetellenesen kihasználjuk azon való munkálkodás helyett, hogy minden élőlény normális keretek között élhessen ezen a bolygón. Vágó élőlényeket hozunk létre pl. azért, hogy enni tudjunk. Számomra ez teljesen abszurd. Főleg ha arra gondolok, hogy arra a tápanyagra amit a vágóállat ad, nincs is szüksége a szervezetünknek, pontosabban be tudjuk vinni tisztán növényi forrásból. Totálisan értelmetlen szenvedést és halált okozunk azért, hogy élvezhessünk egy tál ételt. Ráadásul sokkal több ételnek valót esznek meg ezek az állatok, mint amennyit adnak. Ergó sokkal több rászoruló embert tudnánk étkeztetni, ha nem az állatoknak termelnénk a takarmányt. Érdekes dolog ez nem? Emellett komoly viták folynak arról, hogy az húsevő az ember vagy sem. Arra az általam is művelt ellentmondásra pedig már csak zárójelben világítok rá, hogy állatbarátnak hívtam magam és hangoztattam, hogy mennyire szeretem az állatokat, majd egyiket-másikat megettem. Komoly értelmezési és kulturális paradoxon.     Egészség és étkezési oldalról való tapasztalataim a vegán életmódról Mielőtt vegetáriánus lettem olyan agresszív allergiával álltam már szemben 25 évesen, amit sem gyógyszerek, sem vitaminok nem tudtak enyhíteni tavaszonként, és ami szépen lassan elkezdett átfordulni asztmává. Az orvosok szerint ez lett volna a menetrend. Aztán vegetáriánus lettem egy 1 éves átállással, és ami közel 10 év alatt kifejlődött bennem allergia, az 3 év alatt nyomtalanul eltűnt. Emellett gyermekkoromtól kezdve komoly hajlamom volt ekcémás betegségekre is, ami ugyancsak elmúlt. Értelemszerűen semmilyen tárgyi bizonyíték nincs arra, hogy ez a vegetáriánus életmód miatt történt, de felettébb furcsa az egybeesés. Ennél egyébként meghökkentőbb gyógyulással kapcsolatos (egészen súlyos betegségek esetében) történeteket is hallottam már vegán ismerősöktől, de mindenki azt mond amit akar alapon azzal nem foglalkozom. Vegán életmódomat illetően, ezeken kívül is egészen elképesztő tapasztalataim vannak. Körülbelül egy hónap vegán étrend után érezhetően, és mérhetően nőtt mind a fizikai mind a mentális teljesítőképességem.     Kerékpáron alapvetően 100km távolság felett érzem jól magam, szeretem a hosszú országúti túrákat. Amióta vegán vagyok sokkal később fáradok ki, sokkal kevesebb étellel. Egy bő vegán reggelivel 80-100km-t letekerek, ez egy a szüleink által energiagazdagnak titulált kiadós rántottától ez 40-60km volt max. Elmentem testépítő edzésre kíváncsiságból, és amellett, hogy gyorsan fejlődnek az izmaim, olyan energia jelenlétet tapasztalok amit sem vegetáriánusként sem mindenevőként nem. Munka vagy tanulás frontján mindig gondom volt az esti fejhasználattal. Általában hajnalban kelek 4-5 között és este 7-8 körül már használhatatlan voltam. Ez is megszűnt. Vannak rosszabb napjaim, de az esetek többségében ébredéstől fekvésig használható és bevethető vagyok fejben is. A vegán emberek testi, lelki és szellemi állapotát végignézve, a vegán testépítők és egyéb vegán élsportolók történeteit és életvitelét látva, valamint a témával kapcsolatos megannyi kutatás eredményét olvasva arra a következtetésre jutottam, hogy: Nagyszüleink és szüleink nem szándékos félrevezetése és az élelmiszeripar konkrét hazugsága csupán, hogy a húsra, tejre, tojásra szükségünk van. Semmi ilyesmire nincs szüksége a szervezetünknek, illetve növényi úton minden pótolható. Emellett megdöbbentően kevés fehérjére van szüksége egy felnőtt embernek, akár edzés mellett is. Erről a későbbiekben írok egy bejegyzést. Ugyanakkor azt is elhiszem, hogy mértéktartó és tudatos húsfogyasztás (max heti 1-2 alkalom) nem  feltétlenül káros és nem lesz tőle baja az embernek ha elég rostos ételt eszik, és sokat mozog, de semmi szükségünk az állati eredetű fehérjére konkrétan. “Akkor miért okoznék szenvedést és halált?” – tettem fel a kérdést magamnak egy idő után. Emellett olvastam rengeteg pro-kontra kutatási eredményt azokról a növekedési hormonokról, antibiotikumokról és egyéb gyógyszerekről amiket az állatok kapnak a stressz okozta betegségek, valamint a vágósúly mielőbbi elérésének érdekében, és amik bomlásanyagait bevisszük az állati eredetű ételek fogyasztásával. Az a félelmetes, hogy ezek jelenléte nem vita tárgya, inkább azon megy az adok-kapok, hogy ez mennyire egészségtelen az emberre nézve és milyen élettani hatásai lehetnek hosszútávon. Továbbá az élőlények a folyamatos stresszhatás alatt mérgeket és félelmi anyagokat választanak ki, melyek a húsban és tejtermékekben maradnak ugyancsak, és melyek szervezetünkre és idegrendszerünkre okozott hatásai károsak. A későbbiekben erről is írok egy átfogó bejegyzést.   Tehát miért lettem vegán? A fizikai és mentális tapasztalataimat egybevetve azzal, hogy nem szeretnék semmilyen formában és módon hozzájárulni egy állat levágásához vagy kizsákmányolásához, vezetett oda, hogy vegán lettem. Úgy éreztem, hogy én egy dolgot tudok tenni annak érdekében, hogy megakadályozzam állatok tömeges lemészárlását és kizsákmányolását, az pedig az ha nem támogatom a modern ipari állattartást, és mindazt a borzalmat ami azzal jár. Továbbá úgy éreztem, hogy semmi értelme nincs támogatnom a mindenki megnyugtatására etikusnak elnevezett, valamint még háztáji állattartást sem. A szenvedés megteremtése és az élet elvétele semmilyen formában nem etikus és nem semmilyen formában nem elfogadható részemről. Ugyanakkor soha nem mondom senkinek, hogy ne egyen húst, még a feleségemnek sem mondtam soha, (ő egyébként pár hónapja vegetáriánus lett, rajtam kívülálló okokból) viszont Gandhi következő gondolatát komolyan vettem: “Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban!”   …és végül egy gondolatban összesűrítve: Azért vagyok vegán, mert tőlem telhetően a legkevesebb élőlény szenvedését és halálát szeretném létrehozni azzal, hogy velük élek. Ez foglalja össze legjobban egy mondatban amiért így cselekszem.

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új tartalmakat vagy funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!