Még kapható a második,
bővített kiadás!
Próbálja ki, biztosan ízleni fog!
Vegán, mindenmentes kókuszgolyó
Vegán töltött káposzta - hagyományos karácsonyi főétel növényi alapokon
Kovászos tonkababos csokoládés keksz (barnított vajjal)
Fittanyuka Blog receptek
Fittanyuka Konyhája
2013. december 1. Fittanyuka Blog
Szeretném megosztani veletek, hogy elindult a konyhám ahonnan minden szegedi tud Fittanyuka ebédet rendelni és természetesen a webcukrászda maradt az egészséges sütikkel, tortákkal! Süteményeket az ország bármely pontjából rendelhettek. Ezzel együtt megújult a fittanyuka oldal és most már ott jelentkezem új receptekkel, tippekkel, infókkal. A régi recepteket is megtaláljátok ott, ugyanis átimportáltuk őket:)! Várok Mindenkit nagy Szeretettel a megújult oldalon és remélem, hogy akinek lehetősége van (szegeden él) rendelni is fog tőlünk "bázikus" ebédet! Az oldal elérhetősége: www.fittanyuka.hu Fittanyuka
Mákos nudli
2013. november 13. Fittanyuka Blog
Ezzel a recepttel nyitottam is egy olyan címkét, hogy: Gyerek menü:)! Mi, anyák tudjuk, hogy milyen ételek igazán a kicsik gyengéik: minden ami édes:)! Az én kislányom lelkes gyerek, megissza a zöld leveket amiket mixelek neki, eszi a salátákat, de tudom, hogy igazából az ilyen és ehhez hasonló ételekkel tudok a kedvébe járni, mint ez a mákos nudli. Általában hétvégén palacsinta napot tartunk, vagy gombóc napot, akkor kerül terítékre a rizs tejes tejbegríz és most legutóbb ez a könnyen elkészíthető nudli. Tipp: Az édes ízekről nem kell eltiltanunk a gyerekeket, ez lehetetlen is lenne, hanem arra tudunk figyelni, hogy mivel édesítünk és milyen alapanyagokból készítjük ezeket a fogásokat. Ebben az esetben a tönköly liszt értékes növényi fehérje forrás, összetett szénhidrátokat tartalmaz, a xilit nem bántja a fogakat, nem savasítja a szervezetet, a mák pedig kálcium bomba a növésben lévő csontoknak! Hozzávalók: ( 4 főre) 500 g krumpli 225 g világos tönköly liszt 2 evőkanál tönköly dara 2 evőkanál kókusz olaj csipet himalaya só 2 l víz 200 g darált mák 100 g xilit porrá darálva A krumplit héjastól megfőzzük. Miután hűlt egy keveset, lehéjazzuk és krumpli nyomón átnyomjuk, vagy sajt reszelőn lereszeljük. Hozzáadjuk a lisztet, darát, olajat, sót és összegyúrjuk. Addig gyúrjuk, míg jól formázható tésztát kapunk. Lisztezett deszkán hosszú nudlikat sodrunk és késsel 1 cm-es vastagságúra daraboljuk. Közben a vizet odatesszük főni és amikor lobog a nudlikat beledobjuk. Akkor vannak megfőve amikor feljönnek a víz tetejére. Szűrőbe szedjük és átöblítjük hideg vízzel, lecsöpögtetjük. Meghempergetjük a darált mákban és tálaláskor megszórjuk a xilittel. Fittanyuka
Fűszeres, mandulás linzer
2013. november 7. Fittanyuka Blog
Hamarosan érkeznek az ünnepek és előtérbe kerülnek a sütemények. Nem kérdés, hogy ha az ünnepek alatt odafigyelünk, hogy nemcsak finom, de egészséges ételek kerüljenek az ünnepi asztalra, akkor a sütemények is egészségesek. Semmi fehér cukor, fehér, finomított búza liszt, adalékok, mesterséges vanilin, hidrogenizált zsírok stb. Az elmúlt hetekben az Oriflame Magyarország felkért egy nagyon megtisztelő címre: legyek a cég Wellness Háziasszonya és kreáljak olyan finom és egészséges recepteket amelyekben használom valamelyik welness terméküket. Azért tettem le a voksomat az oriflame wellness termékei mellett, mert nagyon tiszta, svéd receptúra alapján készül minden termékük, legtöbb termékük megkapta a vegán emblémát és semmi adalék, mesterséges anyag nincs a termékeikben. Ezen kívűl segítenek ebben a rohanó világban megőrizni vagy éppen helyreállítani az egészségünket természetesen. Az én választásom az új növényi ital porra esett, amely fantasztikus gyógynövény és legfőképpen egy gyógyhatású fűszerkeverék. A nyugtató Botanic infusion összetevői a következők: kamilla, fahéj, kardamon, rooiboss. Karácsonyi ízek keverednek a fahéj és kardamon miatt. Nagyon finom és kellemes lett az összhatás, javaslom készítsétek el az ünnepekre! Részletes információ kérés, kedvezményes vásárlási lehetőség a wellness termékekkel kapcsolatosan: fittanyuka@gmail.comFittanyuka
Közös Őszi Virtuális Lékúra
2013. október 28. Fittanyuka Blog
Nagyon vártam már, hogy közzé tehessem ezt az időpontot, egyrészt mert nagyon sokan kérdeztétek már, másrészről pedig már nagyon várja a szervezetem:)! Nagyon sok volt az elmúlt időszakban a teendőm, így nem fért volna bele a böjt korábbi időpontban. Annak viszont örülök, hogy az időjárás enyhe és így még november első napjaiban lékúrázhatunk! Kihelyeztem a feliratkozó űrlapot és aki szeretne lékúrázni máris kapja szép sorban a leveleket, minden nap egyet, hogy felkészüljön! Egy kis felhívás a levelekkel kapcsolatosan: Az utóbbi időben sokan jelezték, hogy nem kapnak hírlevelet tőlem. Nem az én rendszeremben van a hiba, hanem a Gmail most már osztályozza a leveleket és a hírleveleket a promóciós levelek közé teszi. Ezt a fülecskét a levelek legtetején találjátok meg és ha lenyitjátok ott lesznek a hírlevelek! A november 4-november 10.-i között tarthattok 1-7 napos lékúrát. Én egy 3 vagy 4 naposat fogok tartani. Bármilyen kérdéssel fordulhattok emailban hozzám és egymást is segíthetjük a Fittanyuka / facebook oldalon vagy a lékúrázók csoportban. Jó felkészülést kívánok! Mindenki saját felelősségére lékúrázik! Csakis egészséges személyek lékúrázhatnak, akinek valamilyen egészségügyi problémája van kérje kis orvosa tanácsát! Fittanyuka
Időhiányban mégis mozgásban 2. rész:
2013. október 23. Fittanyuka Blog
Sokan időhiánnyal küszködünk: család, munka, gyerekek, háztartás, de fontos, hogy mozogjunk, fittek maradjunk. Mozgás szakértőnk Noémi konkrét tippeket, ötleteket ad nekünk. Tovább a bejegyzéshez... Fittanyuka
Időhiányban mégis mozgásban: 1 rész
2013. október 14. Fittanyuka Blog
Az oldal mozgás szakértőjét: Máté Noémit megkértem, hogy írjon nekünk ötleteket, arra, hogyan tudjuk időhiány miatt is beiktatni a mozgást az életünkbe?! Szerintem sokan szenvedünk időhiányban, énis folyton sakkozok a napi időbeosztásommal. Két mozgásformát találtam amelyeket heti 3-4 alkalommal végzek és viszonylag könnyedén beillesztek a napi tennivalóim közé: az egyik a futás-kocogás ( bárhol lehet művelni és 30-40 perc elegendő, egy jó futó cipő szükséges hozzá), a másik a vibro tréning mert heti 2-3 alkalom x 20 perc kellőképpen tonizál és formál. Ajánlom figyelmetekbe Noémi bejegyzését, a jó hír, hogy lesz folytatása:)! Ti miként oldjátok meg ezt a kérdést? Tovább a bejegyzéshez...Fittanyuka
Mogyorós "Túrógombóc"
2013. szeptember 28. Fittanyuka Blog
Ez a gombóc egy korábbi receptem újragondolva. Annyiban változott a recept, hogy nemcsak tej,-tojás,-cukormentes, hanem gluténmentes is. Nagyon finom, fogyaszthatjuk desszertként, vagy akár egy ebéd második fogásaként. A gyerekek imádni fogják:)! Hozzávalók: 150 g köles 80 g nyírfacukor 500 ml növényi tej 50 g bio margarin 1 db citrom lereszelt héja 1/2 citrom leve késhegynyi őrölt bourbon vanília "Morzsa": 200 g török mogyoró 3-4 evőkanál kókusz cukor 1 tk bio margarin A kölest a nyírfacukorral, vaníliával együtt puhára főzzük a növényi tejben. Ha szükséges öntünk hozzá kevés vizet, hozzákeverjük a citromlevet, citrom lereszelt héját és a margarint. Lefedjük és hagyjuk teljesen kihűlni. Én előző este elkészítem és másnap már csak gombócokat formázok belőle. A mogyorót megőröljük és a bio margarinon kissé megpirítjuk. Vizes kézzel tetszőleges nagyságú gombócokat formázunk és meghempergetjük a mogyoró "morzsában". Tálalás előtt megszórjuk a kókusz cukorral!Fittanyuka
Zöldségekkel rakott rozmaringos krumpli
2013. szeptember 24. Fittanyuka Blog
A rakott krumpli sokak kedvence, egy hagyományos étel, amelyet általában tojással, tejföllel, kolbásszal készítenek és ebben a felállásban máris erősen savasító fogás kategóriába kerül. Ugyanis a helyes krumpli fogyasztás titka a megfelelő ételtársítás. A krumpli legkönnyebben a zöldségekkel, hidegen sajtolt olajokkal és erjedésgátló fűszerekkel ( őrölt kömény és édesnemes piros paprika) emészthető. Ezekkel az ételekkel társítva kevésbé lesz savasító és hizlaló. Krumplit akkor ne fogyasszunk már amikor csírázni kezd, az öreg krumpli nem egészséges, toxikus anyagok vannak már benne a csírázás miatt. Élettanilag a legkedvezőbb az újkrumpli, vagy a piros héjú roza krumpli. Legkönnyebben akkor emészthető amikor a héjával együtt fogyasztjuk ( héjában sült krumpli). A krumpli héja nagyon jó gyomor bántalmakra. A nyers, vegyszermentes krumpli kipréselt leve pedig a gyomor fekély egyik legjobb orvossága! Hozzávalók: 4 fő részére 500-700 g krumpli 1/2 fej brokkoli 3-4 db közepes paradicsom 1 fej vöröshagyma 2 db kápia paprika 1 szál friss vagy 2 tk szárított rozmaring 1 kk őrölt kömény 250 ml növényi tejszín 250 ml víz 1-2 tk himalaya só 3 evőkanál étkezési keményítő 1 cikk fokhagyma 2 evőkanálnyi bio margarin A krumplit héjastól enyhén sós vízben megfőzzük, majd amikor kihűlt, lehéjazzuk és karikákra vágjuk. A brokkolit rózsáira szedjük és lobogó, enyhén sós vízben két percig blansírozzuk, majd hideg vízbe mártjuk és lecsöpögtetjük. A paprikát, paradicsomot, hagymát szintén vékony karikákra vágjuk. A tejszínt a vízzel és az étkezési keményítővel 1 tk sóval, rozmaringgal, őrölt köménnyel, préselt fokhagymával csomómentesen elkeverjük. Egy tűzálló tálat kikenünk egy kevés bio margarinnal és lerakjuk először a krumplit, majd következhet a hagyma, paradicsom, még egy sor krumpli és leöntjük a tejszínes masszával, a mennyiség felével. Teszünk rá elszórtan néhány bio margarin forgácsot és újra jöhet a krumpli majd a brokkoli, paprika. Ha maradt még krumpli akkor befejezzük krumplival a rétegezést és ráöntjük a maradék tejszínes masszát! Tetejére tehetünk még elszórtan kevés bio margarint és előmelegített sütőben 180 C fokon addig sütjük ameddig a tetején a krumpli aranybarnára pirul, kb. 25 percig. Fittanyuka
Mézes füge pohárdesszert
2013. szeptember 17. Fittanyuka Blog
Itt van a füge szezon és ez a gyümölcs annyira csábító, cukortartalom ide- vagy oda:)! A piacon vásárolt friss füge volt az alapja ennek a nagyon gyors és egyszerű desszertnek, amit egy kedves öreg nénitől vásároltunk. Tipp: A fügét sokan csak aszalt formában ismerik, pedig frissen is igazán élvezetes, édes gyümölcs. Gyógyhatása igen sokrétű, nemcsak szívünk jobb működését segíti, de emésztési, gyomorégési panaszok esetén is kiválóan alkalmazható. A füge tápértékét elsősorban káliumtartalma adja, de B-vitaminban és cinkben is gazdag. A benne lévő káliumnak köszönhetően elősegíti a vér tisztulását. A B-vitaminok az emésztést és a táplálék felszívódását segítik elő, a cink pedig prosztataproblémák esetén nyújthat enyhülést. Hűsít, és jó hatással van a légzőszervekre is. Gyógyítja a gyulladásos megbetegedéseket, csökkenti a vérzékenységet. Kiváló idegnyugtató tulajdonsága is ismert. Hozzávalók: 2-3 főre 6 szem füge 4-5 darab jégkocka 200 ml zab vagy kókusztejszín ízlés szerint édesíteni mézzel, akár elis hagyható mert önmagában mézédes 1/2 kávéskanál fahéj késhegyni őrölt kardamon kevés kókuszcukor a tetejére Nagyon egyszerű, a fügéket feldaraboljuk és a jégkockákkal, tejszínnel, fahéjjal, kardamonnal krémesre turmixoljuk, fagyis poharakba töltjük és fügével, diszítjük. ( én még szederrel díszitettem). A tetejét kókuszcukorral szórjuk meg. Fittanyuka
Tejszínes,- Kukoricás Lasagna
2013. szeptember 16. Fittanyuka Blog
...sok-sok zöldséggel gazdagítva, folytathatnám a recept címét. Ugyanis a kukorica csak egyik szereplője ennek a receptnek, gyakorlatilag annyi és olyan zöldségekkel gazdagíthatjuk amelyek a kedvenceink, vagy éppen rendelkezésünkre állnak. Nálam a spenót, padlizsán, gomba, hagyma, cukkini volt a választás. Ideális főétel, természetesen tej,-laktóz és mindenféle állati fehérje nélkül! Hozzávalók: 4 fő részére 8-9 db durum lasagna lap 200 g kukorica ( fagyasztottat használtam) 1 db kisebb cukkini 1 fej vöröshagyma 2 maréknyi friss spenótlevél 1/2 db padlizsán 200 g csiperke gomba Besamell mártáshoz: 2-3 evőkanál fehér tönkölyliszt vagy zabliszt 500 ml szójatej - édesítés nélküli! 1 evőkanál kókusz olaj 2 kk himalaya só késhegyni őrölt kardamon késhegynyi őrölt zöld bors 2 cikk fokhagyma A zöldségeket előkészítjük: a cukkinit, hagymát, gombát, padlizsánt vékony szeletekre vágjuk. Mindig kérdés, hogy a padlizsánt lehéjazzuk-e? A válaszom nem, a héja ehető, viszont aki nem szereti nyugodtan lehéjjazhatja. A kukoricát kevés vízzel és sóval puhára pároljuk, a spenótleveleket csak megmossuk. Elkészítjük a besamelt: A felmelegített kókuszolajon, alacsony hőfokon, vagy lángon a lisztet csomómentesre keverjük kézi habverő segítségével és állandó keverés mellett hozzáöntjük a hideg tejet. Addig kavarjuk ameddig besűrűsödik. Ízesítjük a kardamonnal, zöld borssal, fokhagymával. Egy tűzálló szögletes vagy téglalap alakú tálat kikenünk kevés olajjal és keveset öntünk a besamell mártásból erre rétegezzük a lasagne lapokat ( én olyat vásároltam amelyet nem szükséges előfőzni, ez fel van tüntetve a csomagoláson). Majd újabb besamell réteg következik és jöhetnek a zöldségek: kukorica, hagyma, stb. Újabb lasagne lapok következnek, most újra zöldségek és befejezésként, legvégén a besamell mártás. Előmelegített sütőben 180 C fokon 20-25 percig sütjük. Szeletelés előtt hagyjuk kicsit hűlni! Fittanyuka
Tiramisu: Tej,-tojás,-cukormentes,-vegán
2013. szeptember 1. Fittanyuka Blog
A Tira mi su, olaszul annyit jelent, hogy kapj fel, valóban ez az édesség magával ragad, egyedi, finom és nagyon sokak kedvence. Viszont az eredeti receptben szereplő nyers tojás, cukor, mascarpone, több szempont miatt sem az egészséges desszert kategóriába sorolható. Régóta tervezem elkészíteni, de mindig volt finomítani való a recepten. Az eredmény viszont nagyon jól sikerült, a piskótát is én készítettem, tehát így töviről hegyire tudom, hogy milyen alapanyagok vannak benne. Összeállt egy alacsony glikémiás indexű, tej származék és nyers tojásmentes finomság, cukor nélkül! Hozzávalók: ( 12-14 adag) Piskóta: 125 g világos tönkölyliszt 125 g rizsliszt vagy mandulaliszt 100 g nyírfacukor 1 tasak foszfátmentes sütőpor 1/2 citrom reszelt héja 6 evőkanál kókusz olaj 2,5 dl növényi tej Krém hozzávalók: 1 zacskó vaníliás bio puding por ( Dm-est ajánlom) 80 g nyírfacukor 6 dl növényi tej 125 g bio margarin 1/2 citrom leve és lereszelt héja 1/2 kk őrölt bourbon vanília 3-4 evőkanál bio kakaópor 7 dl gabona kávé vagy lúgos kávé A sütemény hozzávalóit összekeverjük, először a lisztet, nyírfacukrot, sütőport, majd hozzáadjuk a tejet, kókusz olajat és alaposan összedolgozzuk, majd egy szögletes ( kb. 30x20 cm) kiolajozott sütőformába öntjük a tésztát és előmelegített sütőben 180 C fokon 40-45 percig sütjük. Hagyjuk kihűlni, majd kiborítjuk a formából és baba piskóta hosszúságú, szélességű szeletekre vágjuk. Krém elkészítése: A krémhez a növényi tejben, szokásos módon megfőzzük a pudingot, amelyet átöntünk egy keverő tábla és robotgéppel folyamatosan keverjük, hogy ne csomósodjon össze, krémes maradjon és kicsit hűljön, közben hozzáadjuk a bio margarint, bourbon vaníliát, citromlevet és héját. Ha betudunk szerezni vanília kivonatot attól igazán finom lesz a krémünk, 1-2 kávéskanállal adhatunk hozzá, vagy tehetünk bele 2-3 csepp rum esszenciát is. Addig kavarjuk amíg langyosra hűl. Ez itt a legmunkásabb része, de megéri:). A piskóta szeleteket egyenként belemártjuk a gabona kávéba és elkezdjük lerakni egy üvegtálba a tiramisut: egy réteg kávéba mártott piskóta sor, ráöntünk egy réteg krémet, megszórjuk kakaóporral és addig rakjuk, amíg elfogynak a hozzávalók. A végén a krémmel zárjuk és megszórjuk kakaóporral. Egy éjszakát pihentetjük a hűtőben és másnap lesz igazán finom, szeletelhető! Fittanyuka
Áfonyás torta - Kókusztejszínes öntettel
2013. augusztus 23. Fittanyuka Blog
Ezt a süteményt a nyaralásom alatt készítettem Erdélyben, hegyi áfonyából. Ismételten meggyőződtem, hogy a piacon kapható, túlnemesített, meggyszem nagyságú áfonyának szinte semmi köze sincsen a szabadon termett, hegyi áfonyához, amelyet eléggé körülményes leszüretelni. Íze sokkal intenzívebb, kevésbé édes és mondanom sem kell, hogy vitamin, flavonoid tartalma túlszárnyalja a hibrid áfonyáét! Nagyon sokat ettünk belőle, nyersen, önmagában, vagy a reggeli turmixokba keverve, de nem bírtam ki és az alábbi tortácskát sütöttem belőle:). Hozzávalók: 250 g világos tönköly liszt 6 evőkanál kókusz olaj 100 g nyírfacukor 1 citrom reszelt héja 1 tasak foszfátmentes sütőpor késhegynyi bourbon vanília 350 ml növényi tej 250 g - 300 g friss áfonya Öntet: 300 ml kókusz tejszín 1-2 evőkanál xilit áfonya késhegyni őrölt bourbon vanília A tésztához először a száraz hozzávalókat összekeverjük, majd hozzáadjuk az olajat és a növényi tejet. Robot gép segítségével alaposan összedolgozzuk és egy kiolajozott gyümölcs torta formába öntjük. Tetejére szórjuk az áfonya mennyiség felét, majd előmelegített sütőben 180 C fokon 40 - 45 percig sütjük. Az öntethez a kókusz tejszínt a xilitet és az áfonya másik felét kézi bot mixer segítségével összeturmixoljuk. Ha a hűtőbe tesszük 1-2 óra hosszára akkor megkeményedik és nem öntet lesz, de, mint egy áfonya habot rákanalazhatjuk a sütemény tetejére. Fittanyuka
Tüzes tészta ruccola ágyon
2013. augusztus 13. Fittanyuka Blog
Gyors ebéd gyanánt készült ez a tüzes tészta. Minden egy helyen: fokhagyma, fűszerek, chili és roppanós tészta, sok ruccolával. Nagyon mediterrán újfent:)! Tévhit, hogy a tészta hízlal, csak az ételtársításra kell figyelni. Zöldségekkel könnyen emészthető, ha fogyni szeretnénk akkor mértékkel fogyaszthatjuk ebédre, vacsorára már kerüljük! Hozzávalók: 4 főre 250 g világos tönköly tészta ( Lehet orsó, penne, kagyló..) 4 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj 3 cikk fokhagyma pár szál friss bazsalikom 1/2 szárított vagy friss chili paprika felaprítva, vagy elmorzsolva 2 kk himalaya só 1/2 kk szárított kakukkfű késhegyni őrölt, zöld bors A tésztát lobogó, sós vízben "al dente-re" főzzük. Még picit "roppanjon". A 2 cikk fokhagymát vékony szeletekre vágunk, a chilit elmorzsoljuk, vagy ha friss vékonyan szintén felszeleteljük és az olíva olajon megfuttatjuk őket, sózzuk. Vigyázzunk, hogy a fokhagyma ne égjen meg. Erre rádobjuk a lecsöpögtetett tésztát, fűszerezzük a kakukkfűvel, felaprított, friss bazsalikommal, belepréseljük a 3-ik cikk fokhagymát és összerázzuk, keverjük. Fejenként 2 maréknyi ruccolára halmozzuk a tésztát. Tálalás előtt az egészre pár csepp friss citromlevet préselünk. Tipp: wokkban is készíthetjük és így biztonságosan rázhatjuk, keverhetjük! Fittanyuka
Vadrizzsel töltött zsenge tök, Citromos-kapros tökfőzelékkel
2013. augusztus 6. Fittanyuka Blog
A minap készült ez a finom tökös ebéd:)! Nyári ízek, zsenge tökből. Ne csak rántsuk, habarjuk, hanem töltsük is meg és miért ne lehetne a körítés mellé egy savanykás, tejszínes, kapros tökfőzelék?! Két főre egy darab zsenge tököt számoltam, mert a tölteléke laktató. Vadrizzsel, gombával töltöttem meg, de lehet sima barnarizs is a vadrizs helyett. Hidegen is fogyasztottuk, sőt másnapra is elrakható ebédre, vacsorára. A fogás gluténmentes és természetesen tej,-tojásmentes is egyben! Töltött tök: Hozzávalók: 4 főre 2 db közepes, zsenge tök 200 g barna champion gomba 1 fej vöröshagyma 2 evőkanál kókusz olaj 1 kk himalaya só 1/2 kk szárított kakukkfű 1-2 cikk fokhagyma 100 ml kókusztejszín 150 g vadrizs vagy barnarizs Díszítés: 1 db piros kaliforniai paprika A tököket megmossuk, félbe vágjuk őket, az aljukat kissé levágjuk, hogy ne billegjenek, de mégsem túlságosan, hogy ne lyukadjanak ki. A magokat kikanalazzuk és a húsát karalábvájó segítségével kikaparjuk ( félretesszük a tökfőzelékhez), hagyjunk egy 1,5 cm-es peremet. A rizst ha szükséges áztatjuk és háromszoros mennyiségű vízben puhára főzzük. A vadrizs sosem lesz igazán puha, külső héja kissé roppanós marad, az íze diós jellegű, jellegzetes, fekete színe miatt egyedi. A hagymát felkockázzuk és a kókusz olajon üvegesre dinszteljük, majd hozzáadjuk a megtisztított és szintén feldarabolt gombát. Sózzuk, borsozzuk és fűszerezzük a szárított kakukkfűvel, préselt fokhagymával. A megfőtt rizst átöblítjük hideg vízzel, így megakadályozzuk, hogy csirizes legyen. Összekeverjük a gombával és hozzáadjuk a kókusztejszínt, ha szükséges még fűszerezzük, sózzuk. Betöltjük a tökökbe és sütőlemezre tesszük őket, előmelegített sütőben 180 C fokon 20 percig sütjük. Kevés vizet öntöttem alá, hogy ne égjen le, de ki is olajozhatjuk a sütőlemezt. Miután megsült tetejüket apró kockára vágott kaliforniai paprikával diszítjük. Közben elkészítjük a tökfőzeléket: Hozzávalók: 4 főre 1 db közepes zsenge tök 1 evőkanál kókusz olaj 250 ml kókusztejszín 2 evőkanál zabpehelyliszt 2 kk himalaya só 1/2 citrom leve pár szál friss kapor 1-2 cikk fokhagyma A zsenge tököt megmossuk és lereszeljük héjával együtt. Majd a kókusz olajon megfonnyasztjuk, hozzáadjuk a kivájt kis labdácskákat is, sózzuk. Én mindig roppanósra párolok, fonnyasztok szinte minden zöldséget, hogy benne maradjon minél több vitamin, ásványianyag! A kókusztejszínt csomómentesen elkeverjük a zabliszttel, citrom levével, és ezzel felöntjük a tökfőzeléket és besűrítjük. Utólag ízesítjük a préselt fokhagymával, apróra vágott kaporral. Ha szükséges még savanyítjuk a citromlevével. Tálalhatjuk a töltött tökkel... A reformélelmiszer alapanyagokat a Jó egészséget! webáruházban tudja beszerezni. Fittanyuka
"Amit eszel azzá leszel" Előadás részlet:
2013. július 31. Fittanyuka Blog
Témák: - Növényi fehérjék, - Tej: élet, -erő, -egészség? - Esszenciális zsírok... Fittanyuka
Amit eszel azzá leszel ! - Előadás
2013. július 29. Fittanyuka Blog
Szeretném megköszönni nektek, akik eltudtak jönni a július 28.-i előadásomra és megtiszteltetek a figyelmetekkel! Köszönöm a sok szeretetet amit kaptam, kapok tőletek és igyekszem minél több, színvonalas, tartalmas előadást tartani az egészséges életmóddal,-táplálkozással kapcsolatosan a közeljövőben! Hasonlóakat és kisebbeket, mint ez a rendezvény. Még több fotó: Itt!Fittanyuka
Tönköly - Zablisztes " túrókrémmel" töltött Palacsinta
2013. július 20. Fittanyuka Blog
Ha hétvége akkor nálunk palacsinta! Mind közül nekem ez a kedvencem: a " túrókrémmel" töltött, amely tej,-laktóz,-tojás,-cukormentes és könnyen emészthető. A könnyű emészthetőség titka nemcsak az értékes, rostdús lisztek miatt van, hanem a kisütéséhez nem használok hidrogenizált zsírokat, hanem a kókusz olajat amely színtelen, szagtalan, nehezebben, magasabb hőfokon ég csak és ennek köszönhetően a lakásban nem érződik a tipikus "palacsintát sütünk" szag. Sokan kértétek a receptet a Fittanyuka / facebook oldalon, a recept pofon egyszerű: Palacsinta tészta kb: 15-20 db Hozzávalók: 300 g világos tönköly liszt 200 g zabpehely liszt 1-2 evőkanál folyékony stevia - Cukvia, vagy nyírfacukor késhegynyi szódabikarbóna 1/2 citrom reszelt héja 1 l víz kevés kókusz olaj a kisütéséhez A hozzávalókból palacsinta tésztát kavarunk, ha szükséges adhatunk hozzá kevés vizet és a hagyományos palacsintához hasonlóan egyenként kisütjük őket. Túrókrém Hozzávalók: 300 g natúr tofu 2- 3 evőkanál folyékony stevia - Cukvia vagy nyírfacukor 200 ml kókusz tejszín 1 kk Bourbon vanília 1 citrom reszelt héja 1/2 citrom leve A tofut összemorzsoljuk és botmixer segítségével a többi hozzávalóval krémesre turmixoljuk. Aki valamilyen oknál kifolyólag nem fogyaszt tofut, elkészítheti kölesből is a krémet: 100 - 150 g kölest megfőz háromszoros mennyiségű vízben, miután kihűlt a fenti hozzávalókkal összedolgozza a kézi botmixer segítségével. A reformélelmiszer alapanyagokat a Jó egészséget! webáruházban tudja beszerezni. Fittanyuka
Grillezés - Nyár Egészségesen!
2013. július 16. Fittanyuka Blog
A grillezés, sütögetés baráti vagy családi környezetben a nyár elengedhetetlen tevékenysége. Ilyenkor előtérbe kerülnek általában a különféle húsok, kolbászok, sült szalonna. Mi van azokkal akik nem szeretnének ilyen ételekkel élni, számukra sem kell lemondani a grillezés és a finom falatok öröméről?! Ebben a nyári összeállításban nekik, nektek szeretnék segíteni, ötleteket adni. Az én tapasztalatom, hogy ha ilyen ételeket készítettem a társaságnak a hagyományos grill ételek mellett, rendkívül gyorsan elfogytak a mindenevők körében is. Ilyenkor a kedvenceim, mint mindig a nyári, friss zöldségek, grillezve, saslikon, növényi krémek, amelyeket salátákkal vagy tortilla chipszel is mártogathatunk, vagy éppen a grillezett zöldségek mellé kanalazzuk. Csupa - csupa növényi összetevőkből hatalmas grill-lakomát csaphatunk:)! Fűszeres olajban pácolt Grillezett zöldségek: Hozzávalók: Baby cukkini, champion gomba, paradicsom, hagyma, padlizsán, citrom karikák, paradicsom, paprika és folytathatnám a sort... Fűszeres olaj elkészítése: Zöldség mennyiségtől függően : kb. 2 dl hidegen sajtolt olíva olaj 1 - 2 kk himalaya só 2-3 cikk préselt fokhagyma 1/2 kk őrölt fekete bors 1/2 kk szárított vagy friss kakukkfű késhegyni füstölt, csípős piros paprika 1/2 kk szárított vagy friss majoránna 1/2 citrom leve A hozzávalókat összekeverjük. A zöldségeket megmossuk, a baby cukkinit, paprikát hosszában a padlizsánt, paradicsomot, citromot karikára felszeleteljük és egy edényben sorba lefektetjük őket majd ráöntjük a fűszeres olajat, megforgatjuk benne a zöldségeket és egy órára a hűtőbe tesszük. Innen már a grill rácsra vagy lapra kerülhetnek közvetlenűl. A saslikra szánt felkockázott hagymát, padlizsánt, cukkinit, gombát is pácolhatjuk előtte ebben az olajban, sokkal ízletesebb lesz a sütés után. A salikra tehetünk még felkockázott füstölt tofut, tönköly fehérjét, amelyeket szintén pácolhatunk. Mexikói babsaláta: A babfélék is nagyon jó fehérje források, jól illenek a többi zöldséghez. Az alábbi saláta finom, lehűtve fogyaszthatjuk a grill zöldségek vagy a saslik mellé is. Amikor salátát készítek vörös vagy tarka babból nem szokta bajlódni a főzéssel. Konzerv babot vásárolok, általában nem tartalmaznak a són, vizen és citromsavon kívül más rossz adalékot. Előfordul, hogy tesznek hozzá cukrot, azt visszateszem a polcra és keresek olyat amiben nincsen cukor. Hozzávalók: 240 g tarka, vörös vagy fehér bab 1-2 db piros kaliforniai paprika 1 fej lilahagyma 3-4 db paradicsom 1 cikk fokhagyma Dresszing: 3 evőkanál hidegen sajtolt szezám olaj, 1 citrom leve, 1 kk himalaya só, kevés őrölt zöld bors. A paprikát, hagymát, paradicsomot felkockázzuk, összekeverjük a babbal, a préselt fokhagymát pedig hozzáadjuk a dresszinghez, amelyet egy kis befőttes üvegben alaposan összerázunk. A salátára öntjük és jól behűtjük. Tálalhatjuk mángold leveleken, fűszeres olajban pácolt, pirított tofu kockák társaságában, kisebb kupacokban... A növényi krémek variációira már számtalan receptet osztottam meg veletek, az általam legkedveltebbek a következők: csicseriborsó krém - humusz, tahini - szezám krém, avokádó krém.. Még több krém recept itt! Nem utolsó sorban egy könnyű, hűsítő, alakbarát finomság: Gyömbéres - Citromos Görögdinnye sorbet: A dolgunk nagyon egyszerű: Fogunk egy finom, édes, friss görögdinnyét amelyet amennyire csak tudunk kimagozunk és turmixgépbe kanalazzuk a belsejét, hozzáadunk 1 citrom levét, egy kisebb darab friss gyömbért belereszelünk, 1/2 kk őrölt bourbon vaníliát teszünk hozzá és alaposan összeturmixoljuk. Szerintem ha elég édes a dinnye nem szükséges édesítés, ha mégis igényli akkor kevés steviával édesíthetjük. Üres joghurtos pohárkákba, vagy szilikon fagyi formákba öntjük, fa pálcikát állítunk a közepükbe és lefagyasztjuk. Fagyasztás után forró vízbe mártjuk őket egyenként és így könnyen kihúzhatjuk a pohárkákból. És egy ráadás: Kiwi - avokádó hűsítő, nyári shake: Hozzávalók: 4 db kiwi 1 db puha avokádó 200 ml kókusztejszín 1/2 narancs leve 2 evőkanál folyékony stevia 1-2 maréknyi jégkocka kevés friss, reszelt gyömbér erjedésgátlónak A lehéjazott kiwit és avokádót a többi hozzávalóval alaposan összeturmixoljuk. Fittanyuka
Júliusi Programsorozat: Fittanyuka Szakmai Napok
2013. július 3. Fittanyuka Blog
Szeretettel Várunk Mindenkit egy nagyszerű csapattal együtt a Fittanyuka - Szakmai napokra a következő helyszíneken és időpontokban! Előadást tartok a lúgosító életmód alapjairól, arról, hogy hogyan tudtok kialakítani egy olyan étrendet amely segítségével sokkal energetikusabbak, egészségesebbek lesztek. Melyek azok az ételek amelyeket érdemes elhagyni és melyek azok a tápanyagok amelyeket pedig mindenképpen szükséges bevinni a szervezetbe! Szakmai nap Kecskeméten: Július 26.-án, 16.30.-tól! További részletek erről hamarosan! Fittanyuka
Brokkolis Üvegtészta - Tökmagos Ricotta krémmel
2013. június 26. Fittanyuka Blog
Ez egy igazán, könnyű, könnyen emészthető fogás, az is fogyaszthatja aki alakbarát fogást szeretne vagy éppen gluténérzékeny. Magamnak kreáltam ezt a fogást és igazán jól sikerült, úgy döntöttem mindenképpen megosztom veletek:). Mostanság sokat mozgok, edzek, odafigyelek, hogy az étrendem kevesebb szénhidrátot tartalmazzon, még több zöldséget és növényi fehérjét fogyasztok. Az eredmény mínusz 6-7 kg a tavaszi lékúra óta és igazán jól érzem magam. Cáfolom, hogy csak állati fehérjefogyasztással lehetne elérni a fogyást és az izomtónus növelést, a rendszeres mozgás és a belső hidratálás viszont nagyon fontos. Másik fegyverem a zabpehely:)! Hozzávalók ( 2 fő részére): 1 tasak üveg tészta ( borsófehérje, kukoricakeményítő, víz) 1/2 fej brokkoli 2 maréknyi friss spenót levél 200 g selyem tofu 1 maréknyi tökmag 2 - 3 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj 2 kk himalaya só késhegynyi zöld, őrölt kardamon késhegynyi zöld, őrölt bors 2 cikk fokhagyma A selyemtofut azért szeretem időnként fogyasztani, mert nagyon laza az állaga, levegős, hasonló, mint a hagyományos, tejből készült ricottáé. Ne féljetek a tofut fogyasztani, nagyon jó növényi fehérje forrás, hormonok, egysejtűek nélkül, a szójatermékek legtermészetesebb feldolgozási formája évezredek óta: a szójatej ( hozzáadott cukor nélkül) és a szójasajt ( tofu). A szója akkor veszélyes ha génkezelt, túlságosan feldolgozott, pl: extrudált és ha állati fehérjékkel keverik ( ilyen az összes felvágott!!). Elkészítés: A tofut villával összetörjük, sózzuk, borsozzuk , belepréseljük a fokhagymát. A brokkolit rózsáira szedjük és 2 percig lobogó vízben blansírozzuk, majd hideg vízbe mártjuk. Így szép zöld és roppanós marad és még benne maradnak az értékes vitaminok, ásványi sók. Az olíva olajat kissé felhevítjük, beledobjuk a spenót leveleket, sózzuk, amikor kissé megfonnyad, rádobjuk a tökmagokat, állandó keverés mellett két percig pirítjuk. Hozzáadjuk a fűszeres selyemtofut. Az előre forró vízbe áztatott üvegtésztát leszűrjük és szintén hozzáadjuk a spenótos riccottához. Majd a roppanós brokkoli rózsákkal tálaljuk, maximum 15-20 perc és készen is van! Kocogás után. A következő alapanyok: himalya só, zöld, őrölt kardamon, zöld, őrölt bors, tökmag, hidegen sajtolt olíva olaj megtalálható: www.joegeszseget.hu Fittanyuka
Zöldspárga Pite
2013. június 10. Fittanyuka Blog
Még tart a spárga szezon, ezt a roppant egészséges zöldséget sokféleképpen felhasználhatjuk, például így: pitének sütve, amelyet akár fő ételként is tálalhatunk egy adag friss, vegyes salátával! A zöldspárga kevésbé fás, mint a fehér, sokkal húsosabb, ízletesebb. A spárga egyébként nagyon jól méregteleníti a veséket és vízhajtó hatása van. A pitét a következő lépésekben készítjük el: roppanósra pároljuk a fűszerekkel a spárgát, elkészítjük a tésztáját, amelyet elősütünk, készítünk egy besamel mártást és ezzel leöntve a spárgát együtt megsütjük. Ilyen egyszerű és viszonylag gyorsan elkészül! Hozzávalók: 1. Töltelék: 1 csomó zöldspárga 2 cikk fokhagyma 1-2 szál új zöldhagyma 2-3 evőkanál kókusz olaj késhegynyi örőlt zöld bors késhegynyi örőlt zöld kardamon 1/2 kk himalaya só A zöldspárga végeit letörjük, ahol eltörik a vége az a fás rész, nincs rá szükségünk. Feldaraboljuk a spárgát, a hagymát és a kókusz olajon roppanósra dinszteljük, sózzuk, fűszerezzük, utólag belepréseljük a fokhagymát. 2. Tészta: 250 g világos tönköly liszt 125 g bio margarin - szobahőmérsékletű 100 ml víz 1 kk himalaya só 1/2 tasak foszfátmentes sütőpor A hozzávalókból tésztát gyúrunk és lisztezett deszkán kinyújtjuk, kibélelünk vele egy pite sütő formát, megszurkáljuk és előmelegített sütőben 180 C fokon elősütjük 5 percig. 3. Besamel mártás: 300 ml növényi tej 2 evőkanál világos tönköly liszt 1 evőkanál kókusz olaj csipet himalaya só késhegynyi örőlt szerecsendió A nem túl forró kókusz olajon a lisztet elkeverjük és állandó keverés mellett hozzáöntjük a hideg növényi tejet, sózzuk és állandó keverés mellett besűrítjük. Összeállítjuk a pitét: Az elősütött tésztára rákanalazzuk a tölteléket, elegyengetjük, ráöntjük a besamel mártást, tetejét díszíthetjük a maradék tésztából kiszúrt formákkal és előmelegített sütőben 180 C fokon 25 percig sütjük. Tálaláskor megszórjuk friss petrezselyem zölddel. Fittanyuka
Meggyes - Márvány Muffin
2013. május 26. Fittanyuka Blog
Újabb szülinap, Viktória már hat éves:)! Mivel májusi gyerek ezért szinte mindig a szülinapi zsúron a nagy kedvence az Eper a főszereplő! Eper torta, eper fagyi volt most is repertoárban. Emellett még sütöttem meggyes, márványos muffint, amit majszolgattak és útravalónak is tettem a kis vendégeknek a torta mellett. Gyorsan elkészíthető és tej,-laktóz,-tojás,-cukormentes. Az alábbi kollázs képeken próbáltam szemléltetni a lépéseket. Először egy alap tésztát készítünk: Hozzávalók: 12 db muffin 250 g világos tönköly liszt 6 evőkanál kókusz olaj 100 g nyírfacukor 1 citrom reszelt héja 1 tasak foszfátmentes sütőpor késhegynyi bourbon vanília friss, vagy fagyasztott, magozott meggy 3-4 evőkanál bio kakaó por 400 ml víz vagy növényi tej 100 g étcsokoládé és egy evőkanálnyi bio margarin a bevonáshoz. Először a lisztet, nyírfacukrot, sütőport, vaníliát, citrom héját összekeverjük, majd hozzáadjuk a kókusz olajat, vizet, vagy növényi tejet és robot gép segítségével alaposan összedolgozzuk. A tésztát ketté választjuk és az egyik feléhez, állandó keverés mellett hozzáadjuk a kakaó port. Muffin sütő üregeit kibéleljük muffin sütőpapírral és rétegezve kanalazzuk a tésztát: egy kanál kakaós tészta, közepébe egy meggy szem, rá egy kanál sima tészta, végén egy fogpiszkáló vagy tű segítségével összekavarjuk, márványosítjuk és előmelegített, légkeveréses sütőben 180 C fokon, 25 percig sütjük. Mielőtt kivesszük a sütőből végezzünk szúrópróbát! Miután kihűltek a muffinok, víz gőz felett a magas kakaótartalmú étcsokoládét, a bio margarinnal együtt megolvasztjuk, állandó keverés mellett és a muffinokra csorgatjuk. tetszőlegesen díszítjük. Lépések képekben: Fittanyuka
Áfonya krém - smoothie
2013. május 15. Fittanyuka Blog
Ajánlom az alábbi finomságot reggeli, tízórai gyanánt, vagy néha felválthatjuk a zöld klorofill koktélunkat egy ilyen antioxidánsban, flavonoidokban, klorofillben szintén gazdag smoothiera. Az áfonya szintén egy alacsony cukortartalmú gyümölcs, tehát kevésbé erjed, az édeskés ízt pedig megadhatjuk neki steviával, amit egyáltalán nem cukorként kezel a szervezet! A smoothie krémességét az avokádó adja. Hozzávalók: 2 főre 2 marék fekete áfonya 1 db hámozott, puha avokádó 1 marék friss spenót levél 4 dl mandula tej, vagy más növényi tej 1/2 kk borubon vanília őrlemény 1/2 kk stevia por Ha inkább krémet szeretnénk adjunk hozzá kevesebb mandula tejet és 2 evőkanál kókusz tejszínt. Az összetevőket alaposan összeturmixoljuk. Tipp: nyári hőségben készíthetjük fagyasztott áfonyával, desszertként akár! Fittanyuka
Hűsítő Mangókrém
2013. május 7. Fittanyuka Blog
Ahogy melegszik az idő egyre könnyebb és könnyebb és nyersebb ételeket kívánnunk. Nyáron sokkal könnyebb egy lúgosító táplálkozást, vagy akár nyers táplálkozást folytatni. A meleg miatt előtérbe kerülnek azok az ételek amelyek hűtik a szervezetet, ilyen minden nyers zöldség és gyümölcs, saláta, stb. Ha valami nyalánkságra vágyunk nyáron általában előkapom a turmixgépem és összeütök valami finomat, a gyorsaság sem hátrány. Édesítést nem használtam, maradt a gyümölcsök természetes édes íze. Ilyen az alábbi poharas desszert is: Hozzávalók: 1 db lehéjazott mangó 1 db lehéjazott alma 200 ml kókusz tejszín késhegynyi bourbon vanília 1/2 bio citrom reszelt héja 1/2 kk agar-agar, vagy útifű maghéj őrlemény kókusz chips a díszítéshez Az alapanyagokat alaposan összeturmixoljuk és a kókusz chipsszel díszítjük! Fogyasztás előtt le is hűthetjük kicsit. Fittanyuka
Csőben sült zöldspárga barnarizs ágyon
2013. május 2. Fittanyuka Blog
Ezt a fő ételt a minap készítettem a Biocsemegében, ahol minden kedden mostanság én főzőm az ebédet:)! Sikere volt, így törvényszerű, hogy megosszam veletek is. Tipp: A spárga szezon elkezdődött és javaslom fogyasszatok belőle sokat, mert nagyon jól méregteleníti a veséket, vízhajtó hatású. Nyersen a hegye a legfinomabb salátákba tördelve, ha főzitek, ne öntsétek ki a levét, érdemes elkortyolgatni a fenti hatások miatt. Ez a csőben sült, az egész család ebédje lehet, lehet kockázni és hidegen-melegen fogyasztani egyaránt, friss salátával. Hozzávalók: 4 fő részére 250 g barnarizs 500 g zöldspárga 400 ml növényi tejszín 2-3 evőkanál kukorica keményítő 200 g gabona gömböc, vagy szejtán 2 evőkanál kókusz olaj 2 evőkanál olíva olaj 1/2 citrom leve 4 kk himalaya só 1/2 kk őrölt kurkuma 3 cikk fokhagyma 100 g bio margarin A barnarizst háromszoros mennyiségű vízben, kevés sóval puhára főzzük. Tipp: én a biopontos barnarizst szeretem használni, mert gyors főzésű. A spárga fás részeit levágjuk a végekről és annyi vízben amennyi ellepi őket egy edényben a citromlével, 1kk himalaya sóval, 2 evőkanál olíva olajjal roppanósra főzzük. Közben a gömböcöt apró kockákra vágjuk és a felaprított fokhagymával ( 1 -2 cikk), a kókusz olajon megpirítjuk. Fűszerezhetjük kevés frissen darált borssal. A növényi tejszínt csomómentesen elkeverjük a keményítővel a maradék préselt fokhagymával, 1 kk sóval, kurkumával. A megfőtt, leszűrt, utólag kissé átmosott rizst, egy tűzálló tálba egyengetünk el, amelyet előtte valamilyen zsiradékkal a fentiek közül kikentünk. Erre következnek szép sorban lerakva a lecsepegtetett spárgák, majd a pirított gömböc. Ráöntjük a növényi tejszínt, a tetejére pedig elszórtan a bio margarint kanalazzuk és előmelegített sütőben 180 C fokon 20-25 percig sütjük. Aki szeretne a tetejére szeletelhet növényi sajtot. Fittanyuka
Szedres Csokoládé fagylalt
2013. április 24. Fittanyuka Blog
Egyre melegebb az idő, a gyerekek ( és a felnőttek is) egyre többször emlegetik a fagyit, legalábbis nálunk szinte napi téma mostanában:). Megszokhattátok tőlem, hogy olyan fagyi recepteket írok, amelyekhez nem szükséges fagylalt gép. Nekem nincsen és egyenlőre nemis tervezek ilyesmit vásárolni. Ezek a fagylaltok átmenetek a fagylalt és a pohárkrémek között, azonnal fogyaszthatóak és finomak. A fagyasztást leszámítva nyersek, vagyis élettanilag sokkal jobbak a főzött, cukrozott fagyiknál. Továbbá teljesen vegán és adalékmentes. Ami a legfontosabb, hogy a fagyi utáni vágyunkat tökéletesen kielégítik! Hozzávalók: 1 maréknyi fagyasztott szeder / fő 1 evőkanál, magas kakaótartalmú, bio kakaópor / fő 1 evőkanál méz, vagy xilit, vagy kókusz cukor / fő, vagy 1 kk stevia por / fő 2 evőkanál növényi tejszín / fő - kókusz tejszínt ajánlok hozzá 1 evőkanál kesúdió őrlemény , vagy mandula liszt / fő késhegynyi bourbon vanília 1 kk citromlé / fő Magas kakaótartalmú étcsokoládé darabok, forgács és egész szeder a díszítéshez. A kókusz tejszínt a kesúdió vagy mandulaliszttel krémesre turmixoljuk, majd hozzáadjuk a szedret és a kakaóport és együtt még egyszer, alaposan összeturmixoljuk. Addig turmixoljuk amíg krémes állagú nem lesz. Egy fagyis pohárban lerakunk egy sor szedret, egy adag fagylaltot, megszórjuk étcsokoládéval és így rakjuk tovább, amíg tele nem lesz. Azonnal fogyasztjuk!Fittanyuka
Jó egészséget Webáruház - Kedvezmény!
2013. április 18. Fittanyuka Blog
Kaptunk egy kis kedvezményes vásárási lehetőséget partnerünktől: a Jó egészséget webáruháztól! A kedvezmény -3% a vásárlás végösszegéből és apropója a Tavaszi Közös Virtuális Lékúránk! Én viszont nemcsak a lékúrázóknak hanem minden olvasómnak felkínálom a lehetőséget, ha élni szeretnétek vele. A kód amelyet a fizetésnél szükséges beírnotok: fittanyuka 0510 Fittanyuka
Szezámolajos pH Saláta - Quinoa csírával
2013. április 15. Fittanyuka Blog
A héten zajlik a Lékúrázó csoporttal a felkészülésünk a Tavaszi Közös Méregtelenítő kúrára. Egyébként is fontos a zöldek, saláták napi szintű fogyasztása, de most szeretnék még több tippet adni és kedvet csinálni a saláta fogyasztáshoz. A quinovát így is lehet fogyasztani, amellett, hogy köretnek, kásának megfőzzük, kis csíráztató edényben kicsíráztattam 3-4 nap alatt és ezzel gazdagítottam ezt a salátát. Hozzávalók: 1 db kisebb cukkini 1/2 db kígyó uborka 1 db kis fej lilahagyma 1-2 db közepes sárgarépa 1 db avokádó 3-4 db kel levél Quinoa csíra tetszőleges mennyiségben Dresszing: 4 evőkanál hidegen sajtolt szezámmag olaj 1 kk kókusz cukor 2-3 evőkanálnyi friss citromlé 1/2 kk himalya só Egy kis befőttes üvegben a dresszing hozzávalóit alaposan összerázzuk. A zöldségeket megmossuk, a kígyó uborka héját én most nem héjaztam le, mert vegyszermentes gazdálkodásból származott, ha nem tudtok ilyet beszerezni, akkor a héját nem célszerű elfogyasztani. Zöldség gyalu segítségével a cukkinit és az uborkát hosszú csíkokra gyalultam, a répát szintén lereszeltem, a kel leveleket összetépkedtem, a hagymát vékony karikákra szeltem, a dresszinggel alaposan összekevertem és a felszeletelt avokádóval díszítettem, majd megszórtam a csírával.Fittanyuka
Töltött hagyma, töltött retek
2013. április 10. Fittanyuka Blog
Csak kreatívan! Ez az egyik jelszavam. Nem szabad kétségbe esni, ha csak szinte hagyma van otthon:). Ízletes, finom fogást lehet kanyarítani belőle. Kedvencem az újhagyma után a már nagyobb, de még mindig zsenge hagyma. Abból a legfinomabb ez a recept! Hozzávalók: 4 főre 1-2 db nagyobb, egyforma méretű hagyma / fő 20 dkg champion gomba 4 evőkanál barna rizs 1 kk himalaya só késhegyni őrölt fekete bors késhegynyi szerecsendió késhegynyi őrölt köménymag 2 cikk fokhagyma víz 1 evőkanál kókusz zsír A rizst kétszeres mennyiségű vízben puhára főzzük. A hagymákat lehéjazzuk és lobogó vízben 10 percig főzzük. Kiszedjük a vízből és hagyjuk hűlni. Hagymák tetejét levágjuk és a közepüket kiszedjük. Három réteg hagyma maradjon, mert később tölteni fogjuk. A kiszedet hagymának 1/4 részét az összeaprított fokhagymával együtt az olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk az előre lereszelt gombákat. Fűszerezzük az őrölt köménymaggal, szerecsendióval, borssal. A gombás egyveleget összekavarjuk a rizzsel, megtöltjük vele a gombákat és egyenként egy kiolajozzott tűzálló tálba helyezzük. Előmelegített sütőben 180 C fokon 20 percig sütjük. Kakukk tojás a retek:). Egy - két nagyobb retek belsejét, akár a karalábot kikapartam és szintén megtöltöttem a gombás töltelékkel. A retket nem szükséges megfőzni előre. Köret lehet hozzá barnarizs, köles, zöld saláta.Fittanyuka
Fittanyuka Keddek a Biocsemege Főzőiskolában és Bioboltban
2013. április 8. Fittanyuka Blog
Új, rugalmasabb lehetőség azoknak akik többet szeretnének megtudni az egészségesebb,- bázikus táplálkozásról és főzésről! Oktatás, főzés, kóstolás egy helyen, egy időben! Az alkalmak kettő, maximum három órát vesznek igénybe. Várjuk részvételi szándékaitokat szeretettel a plakáton megadott elérhetőségeken! Ugyanezen napokon pedig én főzőm az ebéd - menüt a lúgosító életmód elveit szem előtt tartva. ( Az ebédre nem szükséges külön bejelentkezni!) Fittanyuka
Húsvéti összesítő
2013. április 2. Fittanyuka Blog
Összeállítottam egy kollázst a húsvétunkról, de leginkább az ételekről, hogy jövőre legyen miből szemezgetni. Ezzel egy időben a Karácsonyi Receptek mellett, nyitottam egy új címkét: Húsvéti receptek gyanánt! Talán így majd könnyebben rátaláltok. Nálunk ez a röpke ünnep a pihenésről és némi mozgásról szólt a szabadban, már amennyit az időjárás engedett. Anyukám közreműködésével állt össze a menü, amely igen változatos lett és bőven elég. A kiemeltek között szerepelt olyan aminek a receptjét már megosztottam, a többit pedig egyenként felteszem hamarosan! Menü: - Nyuszi formában sült tönköly kenyér, teljeskiőrlésű lisztből, - Nyers saláta petrezselymes pestoval, - Tojáskrém csicseriborsóból, - Vadasmártás-bundázott gabona sonkával, - Mediterrán krumplisaláta, - Vegán kolozsvári káposzta, - Kaporleves, - (Gabona) Sonka lében főzött aszalt szilvás gyümölcs leves, reggeli és desszert gyanánt pedig az - Ünnepi tönköly kalács. A húsvéti süti rendelések miatt, rá se tudtam nézni a desszertekre, ez már szakmai ártalom, vagy áldás lesz szerintem:). Melyik recepttel kezdjem a sort, ez az ünnep bőven adott recept anyagot az elkövetkező napokra?! Vélemény? Fittanyuka
Bundázott Gabona Sonka
2013. március 28. Fittanyuka Blog
Húsvét apropóján előtérbe kerülnek a sonkák és a sonka utánzatok. Habár nem szeretem az utánzat és a helyettesítő szavakat használni, mert tapasztalatból tudom, hogy aki nem fogyaszt húst, nem azért veszi a gabona sonkát, mert kívánja a sonkát, hanem inkább a szokások miatt. Bizonyos ízek emlékeket idéznek, a sonka füstölt illatától a húsvét jut eszünkbe többek között. Ezzel a gömböccel szeretem időnként feldobni az ételek ízét, az enyhén füstös íze, jellegzetes magyaros ízvilágot varázsol az ételből. Kedvenc receptem belőle, a sárgaborsó vagy csicseri lisztből készült bundában sütött verzió. Már korábban elkészítettük az egyik főzőtanfolyamon, nagyon finom, az ünnepi, de akár a hétköznapi menü szereplője lehet. Hozzávalók: 1-2 db 200 g-os gabona gömböc, más néven gabona sonka 200 g sárgaborsó liszt vagy csicseriborsó liszt himalaya só, őrölt fehér vagy fekete bors ízlés szerint víz kókusz olaj a sütéshez A gabona sonkát vékony szeletekre vágjuk. A sárgaborsó liszt egyik felét ízlés szerint fűszerezzük, majd annyi vízzel hígítjuk, hogy palacsinta tészta vastagságú masszát kapjunk. Óvatosan öntsük hozzá a vizet, folyamatos keverés mellett, vigyázva, hogy ne maradjon csomós. Kétfázisú panírozást végzünk. Vagyis a szeleteket először megforgatjuk a sima sárgaborsó lisztben, majd belemártjuk a palacsinta tészta vastagságú masszába és a forró olajban aranybarnára sütjük. Fittanyuka
Húsvéti Receptajánló
2013. március 24. Fittanyuka Blog
Hús, tojás, lisztes ételek, cukor, alkohol általában ezek szoktak szerepelni sok ünnepi asztalon - de ezek az édes kis bűnök a testnek nem tesznek túl jót. Ne feledjétek az ünnepek alatt is ehetünk finom falatokat úgy, hogy szervezetünket ne terheljük le túlságosan a savas melléktermékekkel! Tipp: Ha hosszú távon betartjátok a 80/20 -as szabályt, vagyis 80%-ban bázikus ételeket: sok zöldséget, jó zsírokat, teljes értékű gabonákat fogyasztotok és csak 20%-ban esztek közepesen savasító ételeket, akkor nem kell lelkifurdalás gyötörjön, ha az ünnepek alatt ( 20%-ban) lecsúszik valami nem igazán lúgosító fogás. Ugyanis a minőségileg jól táplált szervezet könnyen túllendül ezeken a kis bűnökön, ha utána újra visszatértek a 80/20-as táplálkozásra! Egy kis segítség nektek Húsvétra, hogy könnyebb legyen szelektálni a receptek között! Tudtam volna még egy párat beilleszteni a kollázsba, de ez is bőven elég, ha mondjuk mindet elkészítitek:). Az én ünnepi menüm még nem állt össze teljesen, amit viszont biztosan elkészítek az a Tojáskrém és a Répa kuglóf! Nálunk a sonka csak a férjem kedvéért szokott szerepelni az ünnepi asztalon, a tojások csak szimbólumok, ilyenkor szoktam még gabona gömböcöt, szeletelni és tálalni és anyukám süti mindig a fonott kalácsot tönköly lisztből, amelynek a receptjét alább megtaláljátok. Jó készülődést kívánok nektek a jövő hétre! 1. Citrom torta ( Tej,-tojás,-cukormentes), 2. Nyuszis aprósüti ( nemcsak) gyerekeknek, 3. Répa Kuglóf: (Tej,-tojás,-cukormentes), 4. Spenótos Pasqualina, 5. Ünnepi foszlós kalács: Tej,-tojásmentes. - nádcukorral, 6. Erdei Gombákkal töltött tejszínes karaláb, széles metélttel, 7. Spenótos Gödöle, 8. Uborkás avokádó krém, zsenge retekkel, 9. Tojáspástétom kapribogyós mártással: Fittanyuka
Délmagyarország - Gasztro Magazin
2013. március 21. Fittanyuka Blog
Engedjétek meg, hogy ne csak a receptjeimet oszthassam meg veletek, hanem a kisebb sikerélményeimet is:)! Köszönöm a felkérést a Délmagyarország - Gasztro magazin részéről, hogy közöltek rólam és a hitvallásomról egy cikket, néhány receptemmel együtt, a húsvéti ételek és természetesen a lúgosítás, egészség jegyében. Az újság, a kiegészítő magazinnal március 20-án jelent meg és nemcsak Csongrád, hanem Győr - Moson - Sopron megyében is kapható. A következő szám két hét múlva fog megjelenni, amelyben szintén szerepelni fog néhány receptem. A téma a tavaszi megújulás, tisztulás lesz. Fittanyuka
Fittanyuka Webcukrászda Húsvéti Ajánlata
2013. március 20. Fittanyuka Blog
Fogadjátok Szeretettel a webcukrászdám húsvéti ajánlatát! A plakát mindent elmond, én csak annyival egészíteném ki, hogy tortákat (egyenlőre) Szegeden szállítunk ki, süteményeket viszont az ország egész területére kiszállíttatunk! Belépés a webcukrászdába...Fittanyuka
Tavaszi Székelykáposzta
2013. március 18. Fittanyuka Blog
Ez a recept újfent egy erdélyi recept, amelyet anyukám reformált át, a fűszerezés maradt és a tavaszi ízhatást a zöldfűszerektől kapta! Használhatunk tetszőleges zöldfűszert, nekem most a választásom a kapora esett. Bármelyik évszakban fogyaszthatjuk, de tény, hogy ez inkább egy télies recept. Az időjárás újra hidegre fordult tavasz ellenére és ilyenkor visszanyúlunk a táplálóbb ételekhez. Hozzávalók: ( 4 fő részére) 750 g Savanyú, vágott káposzta, természetes savanyítású, nem ecetes! 2 fej vöröshagyma 2 kk édesnemes őrölt piros paprika 1 kk őrölt kömény 1 kk himalaya só 1/2 kk őrölt fekete bors 1/2 kk morzsolt borsika fű friss kapor apróra vágva 1 db piros kaliforniai paprika 3 cikk fokhagyma 2 evőkanál kókusz olaj 8 evőkanál barna rizs előre megfőzve 250 g szejtán : Recept! A káposztát előre megfőzzük annyi vízben amennyi ellepi, éppen roppanósra. Közben a hagymát, paprikát apró kockára vágjuk és a kókusz olajon puhára pároljuk, gyakorlatilag készítünk egy pörkölt alapot, mint a hagyományos verziónál, fűszerezzük a piros paprikával, sóval, borssal, köménnyel és hozzáadjuk a felkockázott szejtánt, káposztát, főzött barna rizst, hozzáadjuk a préselt fokhagymát is. Az egészet fedő alatt 5-10 perc alatt összefőzzük. Növényi tejföllel, vagy növényi tejszínnel tálaljuk! Fittanyuka
Húsvéti Főzőtanfolyam 2013
2013. március 13. Fittanyuka Blog
Már rendhagyó módon, immár harmadik alkalommal szervezzük meg így tavasszal a húsvéti főzőtanfolyamot. A téma is rendhagyó hiszen nem szokványos módon az ünnepi menü tej,-tojás és húsmentes fogásokból van összeállítva. Célom, hogy olyan recepteket sajátítsatok el amelyek nem terhelik a szervezetet fölösleges méreganyagokkal, még az ünnepek alatt sem! Hiszen ami finom az most már egészséges is:)! Ami lesz: Vendégváró - Kínálók, Főétel, Desszertek. Várjuk jelentkezéseiteket a plakáton megadott elérhetőségeken! A létszám korlátozott, maximum 6-7 fő. Jobban szeretem a kis csoportos tanfolyamokat mivel ilyenkor mindig sok kérdés merül fel nemcsak a receptekkel hanem a miértekkel kapcsolatosan is és szeretem mindenkinek megválaszolni. A tanfolyamot az ünnepi menü közös elfogyasztása zárja. Fittanyuka
Uborkás Avokádó Krém zsenge retekkel
2013. március 12. Fittanyuka Blog
Sokszor és sokan kérdezitek, hogy mi legyen a reggeli, uzsonna, vacsora amikor nem feltétlenül főzünk?! Ilyenkor a legpraktikusabb valamilyen krémet, kencét turmixolni és a napszaknak megfelelően vagy kenyér, gabona félével, nyers zöldségekkel fogyasztani. De ne ragadjunk le a pirítósnál vagy a kétszersültnél, nyugodtan fogyaszthatjuk köles, amarant vagy quinoa kásával is, vagy rizs,-tönköly tésztával. Ilyenkor öntet,-szószként funkcionálnak. Nagy előnye, hogy egy ilyen krémmel élővé tudunk varázsolni bármilyen főtt ételt! Hozzávalók: 1 db avokádó, 1/2 kigyóuborka, 1/2 citrom leve, 1-2 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj, 1 kk himalaya só, 3 evőkanál növényi tejszín, 1 cikk préselt fokhagyma, tetszőleges zöld fűszer. Az alapanyagokat krémesre turmixoljuk és a zsenge retekkel tálaljuk! Fittanyuka
Mikor tartsuk a Közös Virtuális Tavaszi Léböjtkúrát?
2013. március 4. Fittanyuka Blog
A segítségetekre lenne szükségem az időpont kiválasztásával kapcsolatosan! Idén elég korán lesz Húsvét és ami miatt bizonytalan vagyok a húsvét előtti böjt tartásban az leginkább az, hogy az idő nem elég meleg! Aki már böjtölt több napig az már tudja és tapasztalta, hogy ilyenkor jobban fázunk, a szervezet tartalékra kapcsol, ezért is nem javasolt hosszú böjtöt például télen tartani. Tudom, hogy a nagyböjt mindig Húsvét előtt van mindig, de igazából ez rajtunk múlik, hogy mikor vágunk bele!? Kíváncsi vagyok a véleményetekre, tudom, hogy többen csatlakoznátok, mert több levelet kaptam ezzel kapcsolatosan. Az oldal sávban elhelyeztem egy kis közvélemény kutató dobozkát, ott tudtok szavazni március 11-ig! Ha belevágunk még Húsvét előtt akkor jövő héten elkel kezdenünk a bevezető szakaszt. Fittanyuka
Nők Tavasza: Beszélgetések, előadások programsorozat
2013. március 1. Fittanyuka Blog
Végre elérkezett a várva várt tavasz, nagyon vártam már! Ajánlok figyelmetekbe egy ingyenes programsorozatot amely kifejezetten nekünk nőknek szól! Olyan témák amelyek minket leginkább foglalkoztatnak: szülés, születés, alternatív gyógyászat, bio kozmetika, jóga, mit jelent és mikortól mondható egy táplálkozás egészségesnek...?! Velem március 12.-én találkozhattok és az egészséges táplálkozáson belül arról beszélgetünk, hogyan vezethetünk otthon egy másfajta konyhát pénztárca kímélően, továbbá lesz szó receptekről, tavaszi méregtelenítésről és közösen elkészítünk valami finomat és egészségeset! Ha van lehetőségetek vegyetek részt valamelyik programon, a szervezőkkel együtt várunk mindenkit nagy Szeretettel! Fittanyuka
Wok zöldségek fafülgombával - rizstésztával
2013. február 26. Fittanyuka Blog
A wokban készült ételeknél a legtöbb időt az előkészítés vesz igénybe, az alapanyagok szeletelése, aprítása, gyakorlatilag maga a készre készítési folyamat pár perc csupán. De még így is, összességében 15 perc alatt készült el ez az étel. Amíg a tészta puhára főtt addigra a wok zöldségek is elkészültek. Hozzávalók ( 4 fő részére) 4 szál, tisztított répa 2 cikk fokhagyma 4 szál újhagyma 1 db közepes cukkini 100 g szárított fafülgomba 1 evőkanálnyi szezámmag 1-2 evőkanálnyi kókusz olaj vagy szezámolaj 2 evőkanál tamari szója szósz 1 evőkanál kókusz cukor 1 evőkanál kókusz ecet ( savassága alacsony, kókusz vízből biológiai eljárással,természetes erjesztéssel készül, ásványi anyagokban gazdag) 1 kk thai bazsalikom Célszerű a fafülgombát forró vízbe beáztatni, min. 1/2 órára. A rizsésztának a vizet oda tesszük főni. A répát, cukkinit, újhagymát hosszanti csíkokra, szeletekre vágjuk. A felhevített olajon először a fokhagymát az újhagymával, fafülgombát majd a répát és utoljára a cukkinit állandó keverés mellett pirítjuk. Mikor már roppanósra pirultak hozzáadjuk a tamari szószt, kókusz cukrot és thai bazsalikomot, kókusz ecetet, átforgatjuk és készen is vagyunk. A kifőtt, lecsöpögtetett risztésztát beleforgatjuk a wokban elkészült zöldségekbe és tálalhatunk. Fittanyuka
Ligur tengeri fekete olíva pástétom
2013. február 21. Fittanyuka Blog
Ez a javában mediterrán pástétom a Fittanyuka - Mediterrán főzőtanfolyamon készült és nagy sikert aratott. Télen, nyáron készíthető a fekete olíva bogyóból, karakteres íze magával ragad. Hozzávalók: 80 - 100 g magozott, fekete olíva bogyó 90 ml olíva olaj 1 evőkanál provansi fűszerkeverék 1/2 citrom leve 1 evőkanál friss vagy szárított rozmaring 1 gerezd fokhagyma Elkészítés: Az üveges olíva bogyóról leöntjük a vizet és az olíva olajjal, citromlével, préselt fokhagymával provansi fűszerkeverékkel kézi bot mixer segítségével alaposan összeturmixoljuk. Javaslom ehhez a krémhez a friss rozmaringot, attól lesz igazán mediterrán az ízvilága! A felaprított rozmaring leveleket utólag adjuk hozzá. Sózni nem szükséges, mert az olíva bogyó eleve sós! Tipp: Ha valaki sűrűnek, töménynek találja 2-3 evőkanál növényi tejszínnel lazíthatja. Nagyon finom bruschettával, pirítóssal vendégvárónak, előételnek! Fittanyuka
Fűszeres hajdina pástétom
2013. február 17. Fittanyuka Blog
Sokszor háttérbe kerül a hajdina, ez az értékes gabonaféle, habár tulajdonképpen nem is gabona, hanem egy mag termése, gluténmentes és számtalan pozitív élettani hatása van. Karakteres íze miatt sokan nem kedvelik, most köret helyett pástétomot készítettem belőle, a fűszerek elnyomták a hajdina jellegzetes ízét és pirított tönköly kenyérrel, szezámos, spenót-répa salátával finom vacsora volt. Hozzávalók: 150 g hajdina 1 kis fej vöröshagyma 1 cikk fokhagyma 1 kk himalaya só 1 kk füstölt, édes piros paprika 1 kk kakukkfű késhegynyi őrölt rózsa bors 1/2 citrom leve 3 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj pár szál friss petrezselyem zöldje A hajdinát enyhén sós, háromszoros mennyiségű vízben puhára főzzük, leszűrjük és hagyjuk kihűlni. A vöröshagymát üvegesre dinszteljük 1 evőkanálnyi olíva olajon és a többi fűszerrel, a maradék olíva olajjal, citromlével együtt hozzákeverjük a hajdinához és kézi turmix gép segítségével krémesre összeturmixoljuk. A felaprított petrezselyem zöldjével megszórjuk.Fittanyuka
1 Napos Lékúra velem
2013. február 6. Fittanyuka Blog
Részletek! Bevásárló lista és lémenü minta! Fittanyuka
Meggyes - Csokis Kocka
2013. február 3. Fittanyuka Blog
Hétvége: Anya milyen finomságokat fogsz nekem csinálni?? Amikor ezt a kérdést kapom akkor általában összeütök egy kevert sütit. Még egy fontos szempont lett megadva, hogy legyen benne csoki is és valami gyümölcs:). A meggy jó választásnak bizonyult, mert illik a csokihoz. Akkor lássuk ezt a gyors receptet, amely melegen is és másnap reggel a tea vagy kávé mellé is nagyon finom: Hozzávalók: 250 g világos tönköly liszt 80 g nyírfacukor 1 tasak foszfátmentes sütőpor késhegynyi szódabikarbóna 1/2 citrom leve 1/2 citrom reszelt héja késhegynyi őrölt bourbon vanília 100 g olvasztott bio margarin 250 ml víz vagy növényi tej 200 g magozott megy: lehet friss, fagyasztott vagy befőtt ( cukormentes). 100 g étcsokoládé reszelve, vagy forgács Összekeverjük a száraz hozzávalókat ( liszt, sütőpor, szódabikarbóna, vanília, citromhéj ), majd hozzáadva a nedves hozzávalókat ( víz vagy tej, olvasztott margarin, citromlé) robot gép segítségével összedolgozzuk. Egy kb. 30x23 cm-es szögletes tepsibe öntjük a masszát, tetejére szórjuk a meggy szemeket és a csokoládé forgácsokat. Előmelegített sütőben 10 percig 200 C fokon, majd további 20-25 percig 180 C fokon készre sütjük. Amikor kihűl porrá darált nyírfacukorral meghintjük .Fittanyuka
Karamellás Almatorta mandulával
2013. január 30. Fittanyuka Blog
Én is olyan vagyok a saját konyhámban, mint a legtöbb háziasszony, hogy azokat az ételeket, recepteket részesítem előnyben amelyek gyorsan elkészíthetőek és mégis finomak, nálam mint tudjátok az egészséges szempont is fontos helyen áll! Ezért igyekszem olyan recepteket kreálni amelyeknél az egyszerűség, gyorsaság dominál. Ilyen ez az almatorta is, amely körtével is nagyon finom. Karamella ebben az esetben az aranyló agave szirup amelynek alacsony a glikémiás indexe, de ha igazán karamellás íz hatást szeretnétek akkor a tetejét kókuszcukorral is megszórhatjátok, amely hasonló pozitív élettani hatásokkal rendelkezik: A kókuszvirág nektárjából nyerik, melyből alacsony hőfokon elpárologtatják a nedvességet. A kíméletes eljárásnak köszönhetően a kókuszvirág cukor nem veszíti el értékes vitamin és aminosav tartalmának jelentős részét, azok bekerülnek a szervezetünkbe. Tartalmazza a B1, B2, B3 és a B6-vitaminokat, valamint 16 féle aminosavat. Ezen kívül kalciumot, magnéziumot, cinket, vasat. Glikémiás indexe 35 (kristálycukor: 70, nádcukor: 68, legtöbb méz: 55), ezért fogyókúrázók és cukorbetegek is fogyaszthatják. Hozzávalók: 150 g világos tönkölyliszt 50 g mandula liszt 100 g szeletelt mandula 100 g bio, olvasztott margarin 80 g nyírfacukor ( glikémiás index:7) 1 tasak foszfátmentes sütőpor 400 ml víz 1 citrom reszelt héja 1/2 citrom leve késhegynyi bourbon vanília 1 kk őrölt fahéj 2 evőkanál agave szirup, vagy 1-2 evőkanál kókuszcukor 2-3 db alma meghámozva, kicsumázva Először összekeverjük a száraz hozzávalókat: lisztek, sütőpor, nyírfacukor, vanília, majd hozzáadjuk a vizet, olvasztott margarint, citrom levét, héját és robotgép segítségével összedolgozzuk. A szeletelt mandulát pedig utólag keverjük bele, hogy ne törjük össze a mandula szirmokat. Egy gyümölcstorta formát kikenünk kevés zsiradékkal és beleöntjük a tésztát, a 0,5 cm-es karikákra vágott almát pedig ráhelyezzük körbe, körbe a tetejére, megszórjuk a kókuszcukorral és előmelegített sütőben 180 C fokon 25 percig sütjük. Ha agavet használunk akkor a végén csorgassuk rá, a még forró süteményre. A legvégén megszórjuk az őrölt fahéjjal.Fittanyuka
Kapribogyós Kerti pizza - Szénhidrát csökkentett tésztával
2013. január 26. Fittanyuka Blog
A pizza mindenki kedvence, tévhit, hogy egészségtelen, csak az alapanyagoktól függ és kijelenthetjük, hogy a pizza igenis lehet egy egészséges fogás. Az alábbi pizzát a mediterrán főzőtanfolyamon készítettük el és a tészta alacsony szénhidrát és glikémiás indexének titkát hamarosan elárulom. Ezen kívül tej,-tojás,-élesztőmentes . Ha a pizzánk még ezen kívül nem tartalmaz állati zsírokat és növényi hidrogenizált zsírokat, már nagyon jó úton járunk. Ha feltétet pedig sok lúgosító,-roppanós zöldség alkotja akkor pedig telitalálat! A tészta kétféle lisztből készült, az egyik az örök kedvenc a tönköly, erről az ős gabonáról már többször írtam, hogy magas a növényi fehérje tartalma, rengeteg ásványi anyagot tartalmaz és magas sikér tartalma miatt tojás nélkül bármit elkészíthetünk belőle! Engedjétek meg, hogy bemutassak egy másik ős búzát, egyben a másik összetevőt: az alakort. Az alakor búza: Évezredeken keresztül ez az ősi gabonaféle biztosította az emberiség alapvető élelmiszer ellátását. A mai búzának csak igen távoli rokona. A mag belső sárgás színű finomlisztje a rengeteg béta-karotinnak köszönhető. Lizin mikroelem-és esszenciális aminosav-tartalma szintén magas, szénhidrát tartalma alacsony, glikémiás indexe alacsony! Antioxidáns és lutein bősége emeli pozitív élettani hatásait. Az alakorban lévő glutén nem tartalmaz alfa-gliadint, szemben a mai modern búzákkal. Ezért a legtöbb gluténérzékeny ember számára biztonságos, nem okoz allergiás reakciókat. Használatával megelőzhető a gluténérzékenység kialakulása. ( Mivel minden ember egyedi, ezért lisztérzékenység esetén először tesztelje önmagán az alakort kis mennyiségben, javasolt hogy a teszt során működjön együtt orvosával!) Átlagos tápérték 100 g-ban: Fehérje tartalma: 13,4 g Szénhidrát tartalma: 66,5 g Zsír: 1,7 g Élelmi rost: 6,7 g Hozzávalók: Tészta: 250 g világos tönköly liszt 250 g alakor finomliszt 200 ml növényi tejszín ( rizs, vagy zab, vagy -kókusz tejszín) 2 kk himalaya só 1 zacskó foszfátmentes sütőpor 1 dl víz Szósz: 450 ml paradicsom szósz friss bazsalikom levél 3 evőkanál olíva olaj 1 kk himalaya só 1 kk nyírfacukor 1 kk szárított oregáno 2 cikk préselt fokhagyma Feltét: Tetszőleges zöldségek: vöröshagyma szeletelt fokhagyma brokkoli rózsák aszalt paradicsom cukkini olíva bogyó kapribogyó növényi sajt ( soja produkt, forg: www.albaviz.hu) Mert sokan és sokszor kérdezitek:) (Azért használom mert: 100%ban génkezelés, tartósítószermentes, adalékmentes, szinezékmentes, továbbá tej,-hús,-tojás, fehér liszt, gluténmentes és nem tartalmaz hidrogenizálz növényi zsírokat sem!) A tészta összetevőiből rugalmas tésztát gyúrunk, amelyet kb.1,7 cm vastagságúra nyújtunk és olyan formára amilyen formában sütni szeretnénk a pizzánkat. Nekünk egy kb. 32 cm átmérőjű kerek pizzánk és egy szögletes kb. 20x20 cm-es pizzánk lett ebből a mennyiségből. Közben elkészítjük a szószt: az olíva olajat összekeverjük a paradicsom szósszal és a fűszerekkel, állandó kevergetés mellett főzni kezdjük, hozzáadjuk a fűszereket és a végén a préselt fokhagymát. Megkenjük vele a pizzánkat(inkat), a feltéteket a tetejére tesszük, kevés olvadós növényi sajtot és mehet az előmelegített sütőbe: 180 C fokon 20-25 percre. Tésztája finom puha, rugalmas sárgás színű és finom:). Jó étvágyat! Fittanyuka
Avokádó smoothie -tökmag olajjal
2013. január 21. Fittanyuka Blog
Ezt smoothinak készítettem, de egy forró nyári nap, lehet egy hideg, nyers, frissítő leves is akár. Fogyaszthatjuk vacsora helyett , főleg azoknak ajánlom akik fogyni szeretnének vagy méregtelenítik a szervezetüket, ez a lúgosító turmix, telít, telis tele van vitaminokkal, esszenciális zsírokkal és hidratál is egyben! Elkészítés pedig 3 percet vesz igénybe:) Hozzávalók ( 2 fő részére) 1 érett avokádó meghámozva, kimagozva 1 db lehéjazott kígyó uborka 1 kk himalya só 2 evőkanál kókusz tejszín valamilyen tetszőleges zöld fűszer: mint például, friss bazsalikom, kakukkfű, vagy oregáno stb. 4-5 dl víz 1 evőkanálnyi hidegen sajtolt tökmag olaj A hozzávalókat ( kivéve az olajat) alaposan összeturmixoljuk és a tetejére csorgatjuk az olajat.Fittanyuka
Kötőszövet tonizáló gabona turmix
2013. január 14. Fittanyuka Blog
Ez volt a mai turmix reggelim az edzésem után, amelyet mindenkinek ajánlok. Olyan gabonákból készült amelyek kötőszövet erősítő hatásúak, magas az ásványianyag és növényi fehérje tartalmuk. Ezek így együttesen hozzájárulnak az izom tonizáláshoz és mellesleg magas rostartalma és összetett szénhidrát tartalma miatt sokáig teltségérzetet biztosít. Itt olvashattok a barna köles liszt kötőszövet erősítő hatásáról, továbbá a zabnak a testépítők között is nagy sikere van, előszeretettel fogyasztják izomépítő tulajdonsága miatt, amelyet a magas fehérjetartalmának köszönhetünk. Az amarant pedig rendkívül gazdag a négy legfontosabb ásványianyagban: Kálcium, Magnézium, Kálim, Nátrium! Hozzávalók: 2 evőkanál kislevelű zabpehely 2 evőkanál barna köles liszt 2 evőkanál pattogtattott amarant 1 evőkanál szeletelt mandula 1 alma 3 dl zabtej 1 dl víz 1 evőkanál agave szirup 1/2 kk örőlt fahéj Az amarant és a szeletelt mandula kivételével minden összetevőt összeturmixolunk, a végén rászorjuk a mandulát és amarantot.Fittanyuka
Fittanyuka Főzőtanfolyam 2013 - Mediterrán ízek
2013. január 8. Fittanyuka Blog
Szeretitek a mediterrán konyhát...? Én rendkívül szeretem, mert alapból egészséges alapanyagokra épül: fő összetevői a zöldségek, a hidegen sajtolt olíva olaj, citrom, természetesen ott vannak a tengeri halak, amelyeknek a fogyasztásánál hatalmas előnyt jelent az, hogy frissen fogyasztják. Vagyis a kifogásuktól számítva az elfogyasztásig nem telik el sok idő. Nagyjából 3 évet éltem Olaszországban jó pár évvel ezelőtt, ahol az ízek és a Dolce vita élet érzés örökre megfogott:)! A mediterrán konyha tele van omega zsírokkal, antioxidánsokkal... Természetesen itt is vannak olyan ételek amelyek nem a lúgosító konyha kategóriájába tartoznak, de az alapanyagok finom hangolásával hihetetlenül finom, egészséges és egyszerű ételeket készíthetünk. Ha kedvet éreztek és tehetitek akkor gyertek el egy mediterrán hangulatú főzőcskére velem:)! Részletek a plakáton! Csatlakozás a facebook eseményhez ITT! Fittanyuka
Sült majonézes céklasaláta
2013. január 5. Fittanyuka Blog
Nagyon szeretem a céklát és a tormás cékla salátát is, viszont amióta nem fogyasztok és a főzéshez sem használok ecetet, ezt a céklás saláta receptet preferálom a nyers mellett. Életmód tipp: Az ecet egy erjesztett folyamat vége és a folyamat nem szakad meg azután, hogy elfogyasztjuk, az erjedés tovább folytatódik. Az erjedésnek pedig alkohol, savképződés az eredménye. A rossz hír, hogy az ecetes savanyúság mellé elfogyasztott ételt is megerjeszti, hiába egészséges menüként fogyasztottuk el. Tehát az ecetsav egy erősen savas, maró anyag, én csak takarításra használom, tökéletes vízkőoldó szer! Tipp: Bármilyen savanyításhoz, dresszinghez, krémekhez használjunk friss citromlevet. Ez a recept is nagymamám receptje aki szakácsnő volt, ő hagyományos majonézzel készítette, amit természetesen megreformáltam. Szegény nagyim nem érti, hogy miért van szükség erre, csak mosolyog ezeken a furcsaságaimon:). Hozzávalók: 500 g sült cékla 1/2 kk őrölt köménymag 250 ml növényi tejszín 3 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj 1 kk bio mustár 1/2 citrom leve 1 kk himalaya só késhegynyi kurkuma 300 ml víz A céklákat megtisztítjuk, lehéjazzuk és egyenként alufóliába csomagoljuk őket. Előmelegített sütőben 180 C fokon megsütjük. Amikor kihűltek, kicsomagolás után felkockázzuk. Az ecet helyett a következő pác levet készítjük a céklának, hogy tompítsuk az édeskés ízt: A vizet összekeverjük ( annyi vízzel, hogy ellepje) a citromlével, sóval és ebbe áztatjuk 1-2 órát a felkockázott céklákat. Közben elkészítjük a majonézt. A jó minőségű növényi majonézhez a legjobb növényi tejszín a szója tejszín. A hozzáadott olaj hatására sűrűsödik, az olajat apránként adjuk hozzá és folyamatosan keverjük, hozzáadjuk a fűszereket, a mustárt csak az íze kedvéért. Ha nem találjuk elég sósnak a végeredményt utólag még sózhatjuk ízlés szerint. Majd a lecsöpögtetett céklát belekeverjük a majonézbe és 1-2 órára a hűtőben pihentetjük, hogy összeérjenek az ízek. Ideális fasírtokhoz, vegaburgerhez, pirított tönköly kenyérhez, pitához, tortillához! Fittanyuka
Kaviár Lencse saláta
2013. január 2. Fittanyuka Blog
Igazi újévi étel a lencse, habár lehet, hogy már mindenki ráunt egy picit így január 1.-e után:). Pedig a lencse igazi protein forrás, a vegák kedvenc eledele. Emellett rostokban és ásványi anyagokban is igen gazdag, főként vas- és magnézium tartalma magas. A lencse a kutatások szerint igen gazdag antioxidáns vegyületekben, melyek a szabad gyökök megkötése révén fontos szerepet töltenek be a betegség megelőzésben. Tartalmazza a négy legfontosabb ásványi anyag forrást is! Ásványi anyagok: kálium, kálcium, vas, foszfor, magnézium, nátrium. Vitaminok: B1, B2, B6 Jótékony hatása: egészségvédő, immunrendszer erősítő, bél tisztító. A kaviár lencse, vagy fekete lencse, más néven beluga lencse szemgyönyörködtető és nem szükséges áztatni sem. Hozzávalók: 200 g kaviár lencse 3-4-szeres víz mennyiség 2 kk himalaya só 1-2 babér levél 1 fej vöröshagyma 1 cikk fokhagyma 1 szelet zeller 1/2 citrom leve késhegyni őrölt mustármag 2-3 evőkanálnyi hidegen sajtolt mákolaj - magas kálcium tartalom, ( vagy más hidegen sajtolt olaj) A lencsét a babér levéllel, hagymával, zellerrel, fokhagymával feltesszük főni. Amikor megfőtt, kb. 35-40 perc után hagyjuk picit hűlni. ( a babér leveleket, hagymát kivehetjük belőle) majd hozzáadjuk a himalaya sót ( azért utólag, hogy a sóban lévő ásványianyagok benne maradjanak), őrölt mustármagot, citromlevét és a hidegen sajtolt olajat. Alaposan összekeverjük és sárgarépa forgáccsal, szeletelt mandulával díszítjük. Melegen és hidegen egyaránt fogyasztható! A Mit-Mikor-Mivel elv szerint zöldségekkel, salátával, rizzsel fogyaszthatjuk együtt. Semmiképpen sem állati fehérjékkel, szójával, burgonyával, kenyérrel, a helyes ételtársítással elkerülhetjük puffasztó hatását! Ez más ételtípusokra is vonatkozik. Fittanyuka
Sikersztori Katalintól
2012. december 29. Fittanyuka Blog
Katalin egy nagyon kedves lány Kanadából akinek menü-koordinációt készítettem három hónappal ezelőtt. Köszönöm neki a köszönő levelét mégegyszer és tudom, hogy az internetnek számtalan hátránya van , de ilyenkor hálás vagyok, hogy létezik:) Tobább a sikersztorihoz...! Fittanyuka
Köszönöm, hogy az elmúlt évben is velem tartottatok!
2012. december 24. Fittanyuka Blog
Fittanyuka
Zelleres krumplikrokett
2012. december 21. Fittanyuka Blog
Az ünnepi menüt fontolgatom, miközben a tennivalóimat végzem. Egyre kevesebb idő jut ilyesmire, de fontosnak tartom, hogy előre megkomponáljuk az ünnepi fogásokat, dolgozzunk előre, hogy az ünnepek a pihenéssel és a családdal teljen, ne a konyhában töltsük ezeket az értékes pillanatokat:). Holnap jövök egy kis kollázzsal, azokkal az ételekkel, receptekkel amelyeket elkészítek és amelyekre csak úgy rájárunk az Ünnepek alatt. Elöljáróban megosztom veletek ezt a krokett receptet, amelyet elkészíthettek köretnek, vagy hidegen is fogyaszthattok saláták, fasírtok mellé. Hozzávalók ( kb. 10 - 15 darab): 250 g főtt krumpli 250 g főtt zeller 1 evőkanál kókusz olaj felmelegítve 1 kk himalaya só 1 kk nem csípős curry 1 evőkanál kukorica keményítő szezám mag A krumplit és a zellert a fűszerekkel az olajjal kézi turmixgép segítségével összedolgozzuk, majd vizes kézzel hengereket formázunk, amelyeket meghempergetünk a szezámmagban és előmelegített sütőben 180 C fokon, sütő papírra helyezve 20 perc alatt aranybarnára sütünk. Fittanyuka
Fittanyuka Karácsonyi Csomag ajánlatok
2012. december 20. Fittanyuka Blog
Fittanyuka
Szaloncukor - Narancsos marcipán
2012. december 15. Fittanyuka Blog
A szaloncukorról most már elmondhatjuk, hogy igazi hungaricum. Habár az én gyermekkoromból nincsenek szép emlékeim a szaloncukorról. Ennek az egyik oka, hogy Erdélyben mi is ugyanígy a magyar szokások szerint tartottuk a Karácsonyt, de mivel Romániában nem ismerték el a magyar szokásokat ezért szaloncukrot sem árusítottak sehol. Ezért házi szaloncukor volt mindenkinél, ami valamiféle olvasztott cukor volt selyempapírba csomagolva, amelybe gyerekként majdnem beletört a fogunk. Ráadásul inkább csak szimbólumként lógtak, kőkeményen a fán, mert nagymamám gondosan évente újracsomagolta őket. Én nem rajongtam értük, ezért nemis kísértettem a sorsot, ellenben az öcsém:). Ha akkor ezt a receptet átadhattam volna a nagyimnak... Másik emlékem amikor kisiskolásként, király lány jelmez hiányában anyukám legnagyobb csalódásom ellenére szaloncukornak öltöztetett:)) Nézzük a receptet: Ez már a nyers édesség kategóriába tartozik, könnyen, gyorsan elkészíthető. Csomagolhatjuk saját kezűleg dekorált selyempapírba, vagy csomagolás nélkül akár csak a fa alá is tehetjük. Hozzávalók ( kb. 30 darab) 250g darált mandula ( mandula liszt) 60 g nyírfacukor porrá darálva 2 teáskanál útifűmaghéj őrlemény 5-6 csepp bio narancsolaj ( sütéshez való) 1 evőkanál kókusz olaj 1/2 bio narancs reszelt héja késhegyni őrölt bourbon vanília 100 ml meleg víz 150 g Étcsokoládé bevonó Először a mandula lisztet összekeverjük a por nyírcukorral, vaníliával, reszelt narancs héjával, útifűmaghéj őrleménnyel, majd hozzáadjuk a meleg vizet. Kézzel is átdolgozhatjuk, de homogénebb masszát kapunk ha kézi robot gép segítségével kicsit összedolgozzuk. Hűtőbe pihentetjük minimum fél órát. Nedves kézzel újra átgyúrjuk a masszát és hengert formálunk olyan vastagságút amilyen vastag szaloncukrokat szeretnénk. Késsel feldaraboljuk a hengert és a félkész szaloncukrokat egy tálra helyezzük. Mélyhűtőbe helyezzük őket kb. 10 percre. Víz gőz felett felolvasztjuk az étcsokoládé bevonót és a szaloncukrokat egyenként belemártjuk, majd sütő papírra helyezzük őket. Ha megdermedt a csoki réteg csomagolhatjuk. Hűvös helyen tároljuk, de nem fontos hűtő szekrényben. Tipp: Az a tapasztalatom, hogy más olajosmag őrleménnyel készítve, akár vegyesen is nagyon finom az összhatás! Pl: darált dió, török mogyoró. Fittanyuka
Adventi sütőtanfolyam Szegeden!
2012. december 5. Fittanyuka Blog
Kicsit szoros az idő, de a nagy érdeklődésre való tekintettel tartok még Karácsony előtt adventi sütőtanfolyamot! Ha szeretnéd a tanultakat már most karácsonykor elkészíteni akkor szeretettel várlak! Jelentkezés szükséges a fenti elérhetőségeken! Fittanyuka
Advent Fittanyukával!
2012. december 3. Fittanyuka Blog
Egy kellemes adventi programra invitállak Benneteket velem, ahol egészséges sütizgetés és tea mellett a fenti témákban kötetlenül beszélgetünk! Jöhetnek a gyerekek is, sőt sorsolás is lesz, a nyeremény nem más, mint Fittanyuka süti vagy Torta:)! Várok mindenkit Szeretettel, a Tudokegy Központban, a program Ingyenes. Cím: Alsóvárosi Kultúrház - Szeged Rákóczi u.1. Fittanyuka
Ünnepi Fittanyuka sütemény rendelésfelvétel
2012. november 29. Fittanyuka Blog
Kedves Megrendelőink! Akik szeretnének egészséges, ünnepi süteményeket az idei ünnepekre is, mai naptól már leadhatják karácsonyi rendeléseiket egészen december 20.-ig! Szeretnénk mindenkit kiszolgálni 100%-osan. Karácsonyi ízelítő: bejglik, aprósütemények, kalács, kuglóf, zserbó, sós sütemények, stb. Rendelhetőek GLUTÉN,- TEJ - TOJÁS - CUKORMENTESEN! A sütemények az ország egész területéről rendelhetőek, kiszállíttatjuk! Fittanyuka
Sütőtökös darázsfészek rózsaborssal
2012. november 20. Fittanyuka Blog
Az őszi Fittanyuka főzőtanfolyamon legnagyobb sikere a desszertnek volt, ahogy lenni szokott:)! A darázsfészek nagymamáink süteménye a békebeli időkből. Annyit tettem, hogy az alapanyagokat mind olyanokra cseréltem le amelyek az egészségünket szolgálják. Most ezt a receptet meghagytam ahogy az eredeti is készül: kelt tésztával. Viszont sokszor elég kevesebb élesztő, mint amennyit a receptek írnak. Ha nem muszáj az élesztő gombákat minimalizáljuk, ne tápláljuk a candidáinkat. Tészta: Hozzávalók: 300 g világos tönkölyliszt 1,5 dl növényi tej 0,5 g élesztő, vagy 1 tasak bio, szárított élesztő 50 g olvasztott bio margarin 1 kk méz víz Sütőtökös töltelék: Hozzávalók: 500 g kockára vágott sütőtök 50 g bio margarin 1 kk rózsa bors összetörve 3 evőkanál méz 1/2 kk őrölt fahéj 2 evőkanál vanília szirup Először az élesztőt elkeverjük a langyos tejjel és ezt a liszthez keverjük, hozzáadjuk a mézet és az olvasztott margarint. Az egészet összegyúrjuk, addig gyúrjuk, míg a tészta elválik az edény falától, ha szükséges szórunk hozzá kevés lisztet. Meleg helyen letakarva kelesztjük. Addig elkészítjük a tölteléket. A kockára vágott sütőtököt a margarinon puhára pároljuk, fűszerezzük a tört rózsaborssal, fahéjjal, vanília sziruppal, vagy őrölt bourbon vaníliával. Villával enyhén összetörjük, édesítjük a mézzel. A megkelt tésztát újra átgyúrjuk kissé és kinyújtjuk, kb. 1 cm-es vastagságúra. Megkenjük a sütőtökös masszával és óvatosan feltekerjük. Késsel 12 darab csigát vágunk,-szeletelünk. Egy 26 cm-es kapcsos tortaformát kilisztezünk és körbe elkezdjük lerakni a csigákat. Amikor elfogytak, a tetejüket meglocsoljuk mézzel elkevert növényi tejszínnel. Előmelegített sütőben 180 C fokon 30 percig sütjük. Fittanyuka
Sütőtanfolyam Budapesten - Cantienica Központban
2012. november 12. Fittanyuka Blog
Rohamosan közeleg a karácsony és novemberben már készülhetünk rá: receptekkel, ötletekkel és természetesen mindezt úgy, hogy az egészség és az egészséges életmód fontos szerepet kapjon! A szervezésnek van egy másik pontja ami miatt külön örülök az együttműködésnek, ami nem más mint a Vegagyerek oldal! Külön köszönöm Siccikének a felkérést, megtiszteltetés számomra, hiszen az ő blogját olvasgatva kaptam ihletet anno a gasztro blog elindításához! Az ünnepet megelőző hetekben előtérbe kerülnek a sütemények, sütemény receptek, ünnepi finomságok. Ha szeretnéd a családodat, vendégeidet az ünnepek alatt olyan finomságokkal, süteményekkel vendégül látni amelyek nemcsak, hogy finomak, de egészségesek, alakbarát finomságok is egyben, akkor gyere el a Budapesten megrendezésre kerülő Fittanyuka - Cantienica sütőtanfolyamunkra! Mit jelent, hogy egészséges, alakbarát sütemények ? A receptek, sütemények megalkotásánál nem használunk fehér búzalisztet, fehér cukrot, állati fehérjéket, - zsíradékot, növényi hidrogenizált zsírokat, mesterséges aromákat, - mesterséges dekor termékeket. Minden összetevő természetes, teljesértékű! Édesítésre csakis olyan természetes édesítőket használunk amelyeknél fő szempont az alacsony glikémiás index, így akár cukorbetegek is fogyaszthatják. Továbbá a tanfolyamon tanult süteményeket szintén fogyaszthatják: Vegánok,- tej (laktóz),- tojás ételallergiában szenvedők, candidások, fogyókúrázók és mindenki más akit érdekel az egészsége! Jelentkezni a következő elérhetőségeken lehet: Tel: 30/479-2765 20/956/8762 Jelentkezés feltétele a tanfolyam díjának átutalása: Az OTP számlaszám: Fittanyuka Kft. 11735005-20556400 email: fittanyuka@gmail.com info@cantienica.hu Fittanyuka
Sikersztori Menü - koordináció után
2012. november 7. Fittanyuka Blog
Ezt a levelet kaptam ma: Örülök a menü-koordinációs sikersztoriknak tőletek, mert jó érzés visszajelzést kapni, hogy tudtam segíteni:))! Köszönöm B. Ágnes! Sziasztok! Egészen kiskoromtól kezdve gyenge volt a gyomrom, mindig is küszködtem a soványságommal, viszont igyekeztem egészségesen étkezni. Egy-két évig végre sikerült egy normális súlyt fenntartani, 2011 decemberében viszont egyik napról a másikra szinte teljesen tönkrement az emésztőrendszerem -- nem éreztem éhséget, folyton puffadtam, hányingerem volt, reflux-tünetek jelentkeztek, és megint lefogytam. Nagyon sok vizsgálaton voltam, de szervi elváltozást nem találtak. Megcsináltam egy Candida-diétát, de az sem hozott igazán eredményt. Két hónapja vettem fel a kapcsolatot Emőkével, és bár még nem sikerült híznom, de megint van éhségérzetem, már csak elvétve vannak reflux-tüneteim, és összességében sokkal egészségesebbnek érzem magam. Majdnem egy év szenvedés után ezeket a kis előrelépéseket is nagyon jó megélni! :) Eleinte kicsit macerás betartani a napszak szerinti étkezést és figyelni az ételtársításokat, bevallom, nekem még mindig vannak néha kisebb kilengéseim, de ezek csak azt bizonyítják, hogy amit Emőke hirdet, az nem hülyeség, tényleg működik! :) Kívánom, hogy nektek is legalább ennyit tudjon segíteni egy menükoordináció és a megfelelő diéta. Ági, Budapest Fittanyuka
Növényi tejek házilag
2012. november 3. Fittanyuka Blog
Habár a kis közvélemény kutatásom a facebookon azt az eredményt mutatta, hogy inkább megvásároljátok a növényi tejeket praktikusság, idő tényező miatt ( bevallom nagyrészt jómagam is), de mégis többen kértétek a tejkészítés receptjeit. Három féle növényi tejet készítettem, mindegyik finom lett és ami még az otthon készített tej mellett szól, hogy élő, legfőképpen a mag tejek, ellenben a dobozosokkal. A házilag készültek közül a legfinomabb számomra a mandulatej. Mondjuk a bolti ára miatt sosem vásárolok mandulatejet, ezért ezt készítem el szívesen házilag leginkább! Mandulatej Hozzávalók: mandula 2 dl meleg víz csipetnyi szódabikarbóna A mandulát egy nappal a készítés előtt beáztatjuk. Másnap így könnyedén megtisztítjuk, megdaráljuk, majd ráöntjük a 2 dl meleg vizet, 2 órán keresztül szobahőmérsékleten lefedve állni hagyjuk. Leszűrjük egy konyharuha, vagy nylon harisnya segítségével. A visszamaradt mandulát megesszük, én müzlibe kevertem, de süteményekhez is felhasználhatjuk.10 dkg Az így nyert mandulatejet lehet ízesíteni vaníliával, fahéjjal és mézzel. Nagyon finom, önmagában már édeskés. Tipp: Magas a szerves kalcium tartalma. Diótej Hozzávalók: 5 dkg darált dió 5 dl víz ízesítő ( vanília , fahéj ) édesítőszer ( méz , agave szirup , nyírfacukor , ) A diót előző nap beáztatjuk, másnap lehéjazzuk és megdaráljuk. A darált diót és az ízesítőt az édesítővel összekeverjük, majd a meleg vízzel összeturmixoljuk 5-10 percig hagyjuk állni. Azonnal fogyasztható, de eláll lezárt üvegben pici szódabikarbóna hozzáadásával 24 órán keresztül. A legjobb, ha minden alkalommal frissen készítjük el. Érdekes és különleges íze miatt érdemes kipróbálni. Tipp: Magas a B1, B2, B6, E vitamin tartalma, de bővelkedik a legfontosabb ásványi anyagokban is: Nátrium, kálium, kalcium, magnézium és foszfor. Zabtej Hozzávalók: 4 evőkanál zabpehely 1 ek. méz, vagy más természetes édesítő 5 dl víz Csipetnyi szódabikarbóna A zabpehelyhez hozzáadjuk a forrásban levő vizet, beletesszük a többi hozzávalókat és 5 percig főzzük, majd az egészet összeturmixoljuk. Tipp: Nagyon finom, mint minden zab étel és egészséges a benne levő hihetetlen mennyiségű kalcium és növényi fehérje tartalma miatt. Szándékosan nem készítettem nagyobb mennyiséget, mert a friss tejek élettanilag a legértékesebbek, de készíthettek nagyobb mennyiséget is, üvegben, hűtőben lehet tárolni, akkor a szódabikarbóna mennyiséget növeljétek meg a csipetnyiről késhegynyire! Fittanyuka
Sült töltött paprika
2012. október 28. Fittanyuka Blog
A sült paprika zamatát már gyermekkoromban nagyon szerettem, ugyanis Erdélyben anyukám sokszor készítette, leginkább nyáron és ősszel. Kísérőként fogyasztottuk főétel mellé. Ez a recept most előtérbe helyezi a sült paprikát, ugyanis megtöltöttük, így lehet egy főétel, önmagában köret nélkül pedig előétel. A töltelék nem más, mint a másik nagy kedvencem a csicseriborsó. Enyhén diós íze illik a paprikához, igazi őszi ízkombó! Hozzávalók ( 4 fő részére): 8 db kápia paprika 250 g főtt csicseriborsó 1 db vöröshagyma 100 ml paradicsom szósz 1 kk himalaya só 1/2 kk római kömény 1 kk szárított bazsalikom 1 cikk fokhagyma 2-3 evőkanál kókusz olaj Tejfölös Öntet: 200 ml növényi tejszín 1/2 citrom leve 1/2 kk himalaya só 1 evőkanál hidegen sajtolt lenmag olaj A hozzávalókat összekeverjük. Növényi sajt A paprikákat megmossuk, megszurkáljuk őket és sütőlapra helyezzük, előmelegített sütőben 180 C fokon sütjük kb. 20-25 percig. Félidőben átforgatjuk. Közben elkészítjük a tölteléket: A felaprított hagymát a kókusz olajon üvegesre dinszteljük, hozzáadjuk az előre megfőzött, lecsöpögtettett csicseriborsót, felöntjük a paradicsomszószal és fűszerezzük, hozzáadjuk a préselt fokhagymát. Villával enyhén elnyomkodjuk a borsószemeket, hogy ne mindegyik maradjon egészben. Pár perc alatt összefőzzük. A sült és kihűlt paprikákat óvatosan lehéjazzuk és kivesszük a csumájukat. Kiskanál segítségével betöltjük a csicseriborsó töltelékkel. Kerámia edénybe helyezzük őket, a sajtszeletekkel beborítjuk és csak addig sütjük amíg ráolvad a sajt. Ha főételként szeretnétek fogyasztani a kölest ajánlom köretként. Tálalás előtt meglocsoljuk a tejföllel.Fittanyuka
Partnerünk a Jó egészséget webáruház!
2012. október 25. Fittanyuka Blog
Egy régi tervem vált valóra, ugyanis rengeteg levelet kapok tőletek, hogy az általam kreált, posztolt receptekhez mit,-hol tudtok megvásárolni?! Mivel Fittanyuka online ezért egy olyan webáruházat szeretnék ajánlani, bemutatni nektek ahol megtaláltok nagyon sok alapanyagot a receptjeimhez, az árai a földön járnak és az ország bármely pontján legyetek is megtudjátok rendelni! Jó egészség webáruház Bemutatkozás! Ezután minden recept hozzávalóinál belinkelem nektek az adott alapanyag elérhetőségét, tulajdonságait, árát! Fittanyuka
Tök jó Pite
2012. október 18. Fittanyuka Blog
Az oviban Tök jó délután volt a gyerekeknek és minden anyuka vihetett valami sütit. Én az alkalomhoz és a névhez illően ezt a tönkölyös Tök jó Pitét sütöttem. Ajánlom nektek is az őszi hétvégékre nassinak, a gyerekek imádták. Hozzávalók: 300 g világos tönköly liszt 80 g nyírfa cukor 6 evőkanál kókusz olaj késhegynyi bourbon vanília 1 zacskó foszfátmentes sütőpor 1/2 narancs leve és reszelt héja 200 ml víz 10 dkg nyers sütőtök kandírozott narancs héj A lehéjazott nyers tökből karalábévájóval kis gömböket vágunk ki, amelyeket ujjnyi lobogó vízbe dobjuk és 2 percig blansírozzuk, majd kivesszük és lecsöpögtetjük. Először a száraz hozzávalókat keverjük össze: a lisztet, a nyírfa cukrot, vaníliát, sütőport, majd hozzáadjuk az olajat, a reszelt narancs héját és levét, a vizet. Robot gép segítségével összedolgozzuk. Egy pite sütőt kiolajozunk, beleöntjük a masszát, a tetejére szórjuk a kandírozott narancs héját és eligazítjuk a blansírozott sütőtök golyócskákat. Előmelegített sütőben 180 C fokon 25-30 percig sütjük. Amikor elkészült, a tetejére agave szirupot csorgattam, de ezt helyettesíthetjük a mézzel is. Fittanyuka
Nyitott szemmel - Interjú a Fittanyuka konyháról
2012. október 9. Fittanyuka Blog
Holnap, azaz Október 10.-én jelenik meg a Nyitott szemmel magazin októberi száma, amelyben egy interjút olvashattok velem és a Fittanyuka konyháról,természetesen receptekkel. Keressétek a magazint az Inmedio és Relay újságárúsoknál országszerte. Még egyszer szeretném megköszönni a megkeresést a magazin részéről! Íme az interjú egy része a magazin online változatából: elolvasom az interjút... Fittanyuka
Kiegészítő kúrák a léböjt alatt
2012. október 4. Fittanyuka Blog
Tovább olvasom.. Fittanyuka
Zöldséges Rizstorta
2012. szeptember 28. Fittanyuka Blog
Az alábbi recept szuper kímélő és alakbarát étel, mindamellett természetesen 100%-ban megfelel a lúgosító ételek kritériumainak, ha mondhatom így! Ismeritek a rizs lapokat? Keleti boltokban fellelhetőek, gyakorlatilag csak rizs lisztet és vizet tartalmaznak. Több méretben kaphatóak. Én a tortához a minél kisebb átmérőjűre ( kb. 15 cm) szavazok, mert szakadhatnak a lapok. Hozzávalók: Tetszőleges mennyiségű rizslapok ( attól függően amilyen magasra szeretnénk a tortát), én 10 db lapot használtam fel. Zöldségek: 10 dkg spenót levél 3 szál répa 1 db közepes cukkini 1 db vöröshagyma 1 cikk fokhagyma 1 kk himalaya só 1/2 kk kakukkfű 3 evőkanálnyi kókuszolaj 2 evőkanál kukoricakeményítő 1 dl víz A rizs lapokat egy tálba helyezzük és leöntjük őket forrásban lévő vízzel, annyival, hogy ellepje. Ázni hagyjuk kb. 5-7 percig. Addig elkészítjük a zöldségeket. A hagymát felaprítjuk, a cukkinit, sárgarépát lereszeljük. A hagymát a kókuszolajon megdinszteljük, hozzáadjuk a répát, cukkinit, spenót leveleket sózzuk, fűszerezzük, hozzáadjuk a préselt fokhagymát. Lefedve addig pároljuk, néhányszor megkeverve, míg a zöldségek roppanósra puhulnak, a spenót levelek összeesnek. 1 dl hideg vízben elkeverjük csomómentesre a kukoricakeményítőt és hozzáöntjük a zöldséges egyveleghez. Egy kapcsos torta formát kiolajozunk, a rizslapokat egyenként óvatosan kiemeljük a vízből, lecsöpögtetjük és elkezdjük lerakni a formába. Egy rizslap, egy réteg zöldség, mindaddig amíg elfogynak a hozzávalók. Tipp: Gazdagíthatjuk növényi sajttal, akár a rétegek között, és a tetejére is reszelhetünk, hogy ráolvadjon. Előmelegített sütőben 180 C fokon 25-30 percig sütjük. A lapok könnyen szakadnak, igazából nem jelent nagy gondot, ha elszakadva rétegezzük, úgyis sikerül a torta! Salátával vagy önmagában fogyaszthatjuk, de akár vendégvárónak is kitűnő. Böjti bevezető és felépítő ételnek is nagyszerű. Fittanyuka
Sikersztori menükoordináció után
2012. szeptember 25. Fittanyuka Blog
Nagy öröm számomra, hogy újabb menü-koordinációs sikerről számolhatunk be: H. Zsuzsanna Budapestről, olvassátok el a történetét! Tovább olvasom..Fittanyuka
Szódabikarbóna áldásos hatásai
2012. szeptember 21. Fittanyuka Blog
Tovább olvasom..Fittanyuka
2012 Őszi életmódváltás és Lékúra előzetes
2012. szeptember 19. Fittanyuka Blog
Részletek.. Fittanyuka
Csicseriborsó ragu - Magyarosan
2012. szeptember 13. Fittanyuka Blog
Érrendszerünk őre - a csicseriborsó Ha rendben akarjuk tudni az érrendszerünket, akkor a következőket mindenképpen érdemes kipróbálni, és rendszeresen fogyasztani a népnyelvben gyakran bagolyborsóként emlegetett csicseriborsót. Már az ókorban a görögök és a rómaiak is ismerték, és termesztették. Mi pedig újra felfedezzük, mint oly sok elfeledett hasznos táplálékunkat. Amellett, hogy az egészséges, reformtáplálkozás egyik legkiválóbb íz forrása dióra hasonlítható ízével, változatossá tehetjük vele étrendünket. Tipp: A csicseriborsó élelmirost tartalmának köszönhetően kiválóan alkalmas a székrekedés megelőzésére, illetve kezelésére. Ha rendszeresen fogyasztjuk, elérhetjük, hogy vér koleszterinszintünk csökkenjen, így kisebb az esély a szív-, és érrendszeri betegségek kialakulására is. Kutatások igazolják, hogy pektintartalma miatt csökkenti az étkezések utáni gyors vércukorszint-emelkedést, ezért a cukorbetegek számára is közkedvelt növény. Magas fehérjetartalma miatt gyakran fogyasztják sportolók, idősek is. Fogyókúrában magas rosttartalma miatt kedvezően hat a kilók csökkentésében. A lúgosító étrend egyik nélkülözhetetlen tápláléka. Karotin és E-vitamin tartalma figyelemre méltó. 100 g csicseriborsó energiatartalma 1292 kJ, azaz 314 kcal. Halkan jegyzem meg, hogy egyik nagy kedvencem és minden formában szeretem. A másik ajánlatom számotokra a csicseriborsó pástétom, vagyis a humusz, amiből nem győzök eleget készíteni! Ezt a ragut úgy készítjük, hogy a magyaros fűszereket használjuk, amelyek kitűnően illenek a csicseri diós ízéhez. Habár jellegzetes fűszere a római kömény, ezért a fűszerét most is megmutattuk neki:) Nem árt tudni, hogy a csicseriborsót egy egész éjszakára ajánlott beáztatni! Hozzávalók: ( 4 fő részére) 250 g száraz csicseriborsó 3 evőkanál kókusz olaj 1 db vöröshagyma 2 cikk fokhagyma 1 kávéskanál himalaya só 1/2 kávéskanál őrölt kömény 1/2 kávéskanál örőlt római kömény 3 kávéskanál őrölt édesnemes piros paprika örőlt rózsa bors ízlés szerint 2 db egész paradicsom 1 dl víz vegamix A csicseriborsót főzés előtti napon beáztatjuk egy éjszakára. Másnap átmossuk ( annyi vízben ami ellepi ) vegamixes, sós vízben puhára főzzük, lassú tűzön. Majd leszűrjük róla a vizet. A hagymát felaprítjuk és a kókusz olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a felkockázott paradicsomot, együtt pároljuk. Hozzáadjuk a puhára főtt csicseriborsót, hozzáöntjük az 1 dl vizet és a fűszerekkel: paprika, kétféle kömény, összerottyantjuk, lassú tűzön. Amikor kezd besűrűsödni a ragu, hozzáadjuk a préselt fokhagymát és ízlés szerint még fűszerezhetjük. Mivel magas fehérjetartalmú étel és az ételtársításra is figyelünk, ezért egyértelműen zöldséggel együtt fogyasszuk. Amit még adhatunk köretként az az alacsony keményítő tartalmú és könnyen emészthető köles, amarant, hajdina. Fittanyuka
Mogyorós Tönkölyfehérje - Sárgaborsó bundában
2012. szeptember 3. Fittanyuka Blog
Szeretném nektek bemutatni és ajánlani akár hús helyett a tönköly fehérjét. Nem egyezik meg sem állaga, sem íze, összetétele a búzasikértből készült szejtánnal. A tönköly - fehérje a húsfélék pótlására kiválóan alkalmas gabona fehérje. Fehérje tartalma bármely hús fehérje tartalmánál magasabb. Aminosav összetétele megközelíti az ember fehérje összetételét. Könnyen és gyorsan emészthető, nem terheli a gyomrot és a hússal ellentétben rövid időt tölt a bél rendszerben. Kalória értéke közeli a diabetikus étrendben közkedvelt szárnyas mellfilék kalória értékeihez. Sütéskor, főzéskor térfogata nem csökken. Természetes élelmiszer, alacsony gluténtartalmú. Fehérje tartalom: 24% Rost és ásványi anyag tartalom: 4% Szénhidrát tartalom: 2,5% Növényi olaj tartalom: 0.3% Energiatartalom: 100 g termékben: 120 kcal Ahol kereshetitek: bioboltokban, Gyártó: Gecs Géza Tel/fax: +36-46-394-053 ( honlapot nem találtam) Hozzávalók ( 4 fő részére): 250 g Tönköly fehérje 200 g sárgaborsó liszt 1 kk himalaya só 1 késhegynyi zöld bors víz aprított török mogyoró 2-4 db kisebb cukkini kókusz olaj a sütéshez 100 g sárgaborsó lisztet elkeverjük a sóval, borssal és annyi vízzel, hogy palacsintatészta sűrűségű masszát kapjunk. A másik 100 g sárgaborsó lisztbe egyenként megforgatjuk a kb. 0,7 mm -es szeletekre vágott tönköly-fehérjét. A kókusz olajat felhevítjük. A sárgaborsó lisztben megforgatott szeleteket belemártjuk a masszába és kisütjük mindkét oldalukat a kókusz olajban! Papírtörlőre szedjük. A szeletelt cukkiniket kevés kókusz olajon grillezük, majd utólag sózzuk, fűszerezhetjük tetszőleges zöld fűszerekkel. Az aprított török mogyorót enyhén megpirítjuk, amikor érezni kezdjük az illatát félrehúzzuk a lángról. Tálaláskor megszórjuk a Cukkini - Tönköly fehérje kompozíciót a mogyoróval és friss, vegyes salátával társítjuk. Fittanyuka
Barna köleses Barack Smoothi
2012. augusztus 26. Fittanyuka Blog
Szuper egészséges reggeli lehet az alábbi smoothi. Szeretném bemutatni nektek a barnakölest, amelynek annyira sok pozitív hatása van, hogy érdemes beilleszteni a táplálkozásba, akár úgy, mint egy természetes étrendkiegészítőt. Napi szintén egy-két evőkanállal fogyasztva számtalan pozitív hatását tapasztalhatjuk meg: Ugyanis földünk szerves ásványi sókban leggazdagabb gabonája a köles. A köles glutén és sikér mentes, lúgosító gabona. Nagy arányban tartalmaz kovasavat, ezenkívül fluort, magnéziumot, ként, foszfort, vasat, kálciumot, cinket stb. Különösen gazdag vitamin- B csoportban B1, B2, B6, B17, pantoténsav, nikotinsavamid. 100 gramm köles tartalmaz: 550 mg kovasavat, 0,6 mg fluort, 3 mg nátriumot, 170 mg magnéziumot, 6,8 mg vasat. A köles pozitívan befolyásolja a csont és porc gyógyulását. Segít az ásvány hiányokat kiegyenlíteni, valamint a fennálló egyoldali, salakszerű felhalmozódásokat megszüntetni. A kovasav egy fontos ősi elem, minden élő szervezet számára. A kor előrehaladtával a szövetek kovasav tartalma csökken, ennek jelei: ránc képződés, a kötőszövetek gyengesége, visszér, aranyér, porc kopás, vérkeringési problémák, szédülés, fáradékonyság, ekcéma, fogak elromlása, ízületi problémák, gyulladások, törékeny körmök, idegrendszeri gyengeségek. A kovasav a kötőszövetet erősíti, a bőrt rugalmassá, a hajat erőssé és fényessé teszi, a fogakat, körmöket erősíti. Segít a tartáshibákból adódó panaszoknál. Erősíti a tüdőszövetet. Asztmánál, bronchitisznél a tüdőszövetet rugalmassá és ellenállóvá teszi. Az immunrendszert aktiválja. A köles gyulladás csökkentő, szabályozza a vércukor szintet és az anyagcsere folyamatokat. Különösen jót tesz terhes és szoptató anyáknak. A csonttörés gyors gyógyulását segíti elő. A vese és hólyag gyulladások gyógyszereként is ismerik. A vad, barna köles URSAAT vad köles egy ősi fajta nincs klónozva, génmanipulálva és nemesítve. Termesztésének teljes értékű módszere biztosítja, hogy a benne levő elemek az eredeti, ősi formában vannak jelen. Nem hántolható köles fajta, ezáltal még magasabb értékű, mint pl.: a lehántolt arany köles. Ugyanis a legtöbb ásvány és nyomelem a külső héjban található. A barna köles kizárólag nyersen, héjával együtt megőrölve, hevítetlen formában fogyasztandó! Hevítetlen formában a szerves ásványi sók, tápanyagok a szervezet számára könnyebben rendelkezésre állnak. A megőrölt 2-3 teáskanálnyi vad kölest tehetjük friss mag müzlibe vagy különféle levekhez, joghurtba, levesbe stb. Előételként ill. reggeliként vad köles lisztet összekeverhetünk gyümölccsel pl.: egy kis reszelt almával, banán stb. Csont, porc ill. ízületi problémáknál: Fogyasszunk napi 2-3 teáskanálnyi vad köles lisztet. 6 hét után csökkennek illetve megszűnhetnek a fájdalmak, gyulladások. 1,5 - 2 év rendszeres fogyasztás után a porc regenerációja az ízületek felületén lépésről lépésre létrejön. Hozzávalók: 2-3 db őszibarack vagy sárgabarack 2 evőkanál barnaköles őrlemény 1 evőkanál agávé szirup késhegynyi friss gyömbér ( erjedésgátló) késhegynyi bourbon vanília ( erjedésgátló) 3-4 dl natúr rizstej Szeletelt mandula a tetejére Antioxidáns hatást fokozhatjuk ha egy kávéskanálnyi hidegen sajtolt olajat adunk még hozzá: pl: szezámmagolaj , mákolaj, sárgabarackmag olaj. A hozzávalókat krémesre turmixoljuk és tetejét megszórjuk a szeletelt mandulával! Fittanyuka
Zeller chips - Avokádó krémmel
2012. augusztus 15. Fittanyuka Blog
Ebből a szuper zöldségből készítettem chipszet, amely kitűnő mártogatoshóz, vagy akár salátákhoz, akár önmagában rágcsálva. Nincsen magas keményítő tartalma, mint a krumplinak, alacsony a zeller szénhidrát tartalma így nem is hizlal, mint a krumpli chips. Frissen elkészítve a legfinomabb, enyhén sózva. Elkészítése egyszerű és kevés macerával jár. Hozzávalók: Tetszőleges mennyiségű zeller himalaya só kókusz olaj szárított bazsalikom A zellert meghámozzuk és zöldség-szeletelő segítségével vékony szeletekre vágjuk. Minél vékonyabb a szelet annál ropogósabb lesz a chipsünk. Bő mennyiségű kókusz olajat hevítünk és a szeleteket belehelyezzük, ügyelve arra, hogy ne legyenek összetapadva. Mindkét oldalukat aranybarnára sütjük, majd papír törlőre szedjük. Még melegen enyhén megsózzuk. Avokádó krémmel vagy bármilyen más krémmel - pástétommal tálaljuk. Megszórjuk szárított bazsalikommal. Avokádó Krém 1 vagy 2 db avokádó 1/2 citrom leve 200 ml kókusz tejszín 2 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj 1-2 cikk préselt fokhagyma 1 kk himalaya só Az avokádót lehéjazzuk, kiemeljük a magját és a húsát a többi összetevővel együtt krémesre turmixoljuk. Fittanyuka
Táplálkozás és Edzés egyénre szabottan!
2012. július 23. Fittanyuka Blog
tovább..Fittanyuka
Grillezett padlizsán - Kukoricás szezámkrémmel
2012. július 17. Fittanyuka Blog
A nyár egyik nagy előnye, hogy ha módunkban áll kedvünkre sütögethetünk, grillezhetünk a szabadban. A zöldségek kavalkádja bőséges variációt kínál akár a grillezéshez is. Nagyszerű választás a padlizsán, gomba, cukkini, paprika, paradicsom (félbe vágva), lila hagyma és a sort még folytathatnám. Azoknak akik húst is fogyasztanak legyen az a szabály érvényben, hogy nem a sült, grillezett húshoz adják a kevesebb zöldség köretet, hanem zöldségekhez adnak egy kevés húst, így könnyen megelőzhetik a savasodást ( egy részről), vagy segíthetnek szervezetüknek a pH egyensúly visszaállításában. Ha pedig csak a zöldségek mellett voksoltok akkor adhattok hozzá isteni krémeket , vagy kifejezetten olyat mint az alábbi recept. Nagy előnye a szezámmagnak, hogy rendkívül magas a szerves kálcium tartalma, több van benne, mint bármelyik terjermékben. Tipp: Pasztörizált tejben szervetlen formában van a kálcium és így nem beépül, hanem ráépül a csontokra: meszesedés formájában. Továbbá a tejtermékek erősen savasítanak , ezért a szervezet kálciumot von el magától, hogy semlegesítse és tartsa a vér kritikus pH értékét!). Én grillezés , sütés előtt előre befűszerezem a zöldség ( padlizsán, cukkini) korongokat: himalaya sóval, zöld borssal, vagy az egyik legjobb választás az élesztőmentes vegantéria - vegamix. Pihentetem fél órát, utána a felesleges vizet papír törlő segítségével leitatom. A padlizsánnál tapasztalható, hogy ha nem grillezőn hanem kerámia edényben sütjük, minden olajat zsíradékot magába szív. Ezen úgy segíthetünk, hogy sütés előtt meglocsoljuk kókusz vagy hidegen sajtolt olíva olajjal. Mindkét oldalukat pirosra, aranybarnára sütjük. Kukoricás Szezámkrém Hozzávalók: 250 g szezámmag vagy szezám pehely 200 ml kókusz tejszín 2-3 evőkanál hidegen sajtolt lenmag olaj 1 kk himalaya só 1 dl víz 1/2 citrom leve 2 cikk préselt fokhagyma 150 g cukormentes konzerv csemege kukorica vagy friss, főtt. A szezámmag felét enyhén, állandó keverés mellett megpirítjuk, így egy jellegzetes ízt adunk a krémnek. A másik felével együtt megdaráljuk, majd a többi hozzávalóval, kivéve a kukoricát, együtt krémesre turmixoljuk. A kukorica szemeket utólag hozzákeverjük a krémhez. Tetejét tálaláskor lenmag olajjal meglocsoljuk. Fittanyuka
Fittanyuka workshop
2012. július 4. Fittanyuka Blog
Találkozzunk jövő hét hétfőn ( 07.09.-én), Szegeden az Alsóvárosi Művelődésiházban, ahol előadást tartok a Gyermekeinket érintő Egészséges Táplálkozásról, Recept alternatívák, továbbá lesz Mini főzőbemutató, Kóstolás, Kötetlen beszélgetés az egészséges életmód,-lúgosításról. Várok minden Fittanyukát Szeretettel! Jó hír, hogy a Gyerekek is jöhetnek, Őket is várjuk egészséges nyalánkságokkal:) Fittanyuka
Hűsítő Rizses - Málna
2012. június 29. Fittanyuka Blog
Rizses málna, málnás rizs hidegen:) Nevezhetjük rizses málna fagyinak is.... Hozzávalók: 350 g fagyasztott málna 100 g barna rizs 500 ml rizstej 250 ml kókusztejszín 2 evőkanál méz, vagy 1/2 kávéskanál stevia vanília rúd A barna rizst 1-2 órára vízbe beáztatjuk, majd leöntjük róla és a rizstejben a vanília rúddal együtt puhára főzzük. ( ha szükséges hozzáöntünk még vizet vagy tejet). Hagyjuk kihűlni. Még jobb ha pár órával előtte vagy előző nap megfőzzük. A málnát a mézzel ( vagy a steviával), a kókusztejszínnel együtt turmixgépben krémesre keverjük, majd hozzá keverjük a rizst. Ha szükséges még édesítjük és fagyi szedővel halmokat formálunk. Mélyhűtőben tároljuk a maradékot, ha marad:) Nálunk nem maradt:) Fittanyuka
Kisgyerekes - babás anyukák figyelmébe!
2012. június 22. Fittanyuka Blog
Előadás: - Milyen ételekkel tápláljuk kicsinyeinket az évszaknak megfelelően? - Szerves vitamin-ásványianyag bevitel táplálkozással. - Tanácsok, receptippek ételallergiás kisgyermekes anyukáknak. Főzőbemutató: - Gabona kásák, tej,-tojásmentes főételek, egészséges nyalánkságok.. Várok minden anyukát szeretettel, a kicsik is jöhetnek, maximum időtartam: 1,5 óra! Fittanyuka
Gaspacho - Nyers Hűsítő leves
2012. június 18. Fittanyuka Blog
Nyáron nem éppen a szezonjukat élik a gőzölgő, tartalmas levesek. Viszont vannak akik a leveses kategóriába sorolhatóak. Ilyen az én kislányom is, az ebéd számára csonka leves nélkül. Az alábbi leveseket a Fittanyuka - Nyári főzőtanfolyamon készítettük el. Hatalmas előnyük, hogy gyorsan elkészíthetőek, így percek alatt leves vagy akár, mint frissítő formában az asztalra varázsolhatjuk őket. A nyári melegben előtérbe kerülnek jobban a nyers ételek, saláták, turmixok. Ilyenkor szinte nemis kívánunk mást. Érdemes ezt az időszakot kihasználni és vitamin-ásványi anyag raktárainkat feltölteni. Tipp: Továbbá a nyers ételek kitűnően segítik a szervezetünk tisztulását, a pH egyensúly helyreállítását. Ezen belül is leginkább a zöldségek. Minkét leves Gaspacho, az egyik uborkás változat, a másik pedig a paradicsomos,hagyományos, spanyol recept szerinti. Könnyen elkészíthetjük, finom, hűtő hatásúak, kifejezetten az uborkás változat, mivel köztudott, hogy az uborka nagyon jól hidratál és hűti a májat! Uborkás Gaspacho leves (4-6 főre) 3 db közepes kígyóuborka (apró- citrom reszelőn lereszelve) 1 kk himalaya só 1 kk örőlt kömény 1 evőkanál bio mustár 1 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj 1 citrom leve és reszelt héja 1 csokor kapor 1,5 dl szója joghurt,- 1.5 dl kókusz tejszín Az uborkát lereszeljük, a kaprot felaprítjuk és a kapor kivételével az összetevőkkel összeturmixoljuk. Megszórjuk a kaporral és jól behűtve tálaljuk! Eredeti-paradicsomos Gaspacho leves (4-6 főre) Alap lé: 1 kg lédús paradicsom 2-3 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj 2 evőkanál citromlé 1-2 cikk préselt fokhagyma 1 kk himalaya só késhegynyi őrölt bors Leves Betét: 1 db vöröshagyma kockára vágva 1 db zöldpaprika kockára vágva 1 db kis uborka kockára vágva A paradicsomot felkockázzuk és a leves betéthez szükséges zöldségeket apró kockákra vágjuk . A paradicsomot a fűszerekkel és az olajjal alaposan összeturmixoljuk, és jól lehűtjük. Tálaláskor megszórjuk a felaprított paprikával, hagymával, uborkával. Tálalhatjuk pirított teljes kiőrlésű kenyér szeletekkel is. Fittanyuka
Étcsokoládéba mártott eper
2012. június 8. Fittanyuka Blog
Kivétel nélkül, szinte mindenki imádja ezt a finom zamatos gyümölcsöt. Vendégvárónak is tálalhatjuk ha éppen szezonja van. Mindig azt hangsúlyozom, hogy a gyümölcsöket mindig önmagukban fogyasztjuk. Mondhatni ez most a kivétel, de most sem feledkezünk el az erjedésgátló fűszerekről! Hozzávalók: 500 g friss eper 100 g étbevonó 1 evőkanál kókusz olaj késhegynyi bourbon vanília késhegynyi örőlt fahéj A csokoládét víz gőz felett felolvasztjuk, hozzáadjuk a kókusz olajat, fűszereket és egyenként belemártjuk az eper szemeket. Egy tálra fektetjük őket és hűtőben tároljuk tálalásig. Fittanyuka - lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Csokis - Almás Muffin zabpehellyel
2012. június 8. Fittanyuka Blog
Hozzávalók: (16 db muffin) 200 g zabpehely 200 g alma reszelve 150 g zabliszt 1 zacskó foszfátmentes sütőpor 6 evőkanál kókusz olaj 450 ml víz 100 g xilit késhegynyi bourbon vanília 1/2 kk örőlt fahéj 100 g étbevonó A liszteket a xilittel, sütőporral vaníliával, fahéjjal összekeverjük. Az almát lehéjazzuk, lereszeljük és hozzáadjuk a száraz hozzávalókhoz az olajjal, vízzel együtt. Robot gép segítségével összedolgozzuk. Szilikon muffin sütőt használtam. Beletöltjük a masszát és előmelegített sütőben 180 C fokon 35-40 percig sütjük. Miután kisültek hagyjuk kihűlni. Bevonó étcsokoládét víz gőz felett felolvasztunk, majd kiskanál segítségével rácsorgatjuk a muffinok tetejére. Én alma chipsszel díszítettem a tetejüket. Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Cukkinis batyu
2012. május 26. Fittanyuka Blog
Annyi, de annyi finom, friss zöldség van a piacon, hogy csak ötletelni kell, és megannyi lúgosító-egészséges étel készíthető belőlük. Ez a recept is ilyen, gyors, könnyű elkészíteni, lehet főétel, de lehet vendégváró vagy egy gyors snake is. Mondhatnám azt is, hogy készítettem egy cukkini főzeléket amit betöltöttem leveles tésztába, aztán kisütöttem. Tulajdonképpen leegyszerűsítve ez is történt:) Hozzávalók: 3-4 zsenge cukkini 200 ml növényi tejszín 1 evőkanálnyi kókusz olaj 1 cikk fokhagyma 2 szál újhagyma késhegynyi zöld bors 1 kávéskanálnyi himalaya só 1 evőkanál kukorica keményítő 1/2 citrom leve 1 csomag kész leveles tészta. (Én a piszke öko pékség leveles tésztáját használom általában, ha kész termékről van szó. Tej,-tojás mentes és teljesőrlésű tönkölyből készül.) 1-2 evőkanálnyi bio margarin A cukkiniket nagy reszelőn lereszeljük, a hagymát felkarikázzuk és mindkettőt a kókusz olajon pár percig pároljuk, majd sózzuk, borsozzuk. Nem szükséges sok idő, csupán 4-5 perc, mert zsenge, gyorsan puhul. A tejszínt külön kikeverjük csomómentesre a keményítővel, préselt fokhagymával és hozzáadjuk a cukkinihez. Besűrítjük és készen is vagyunk. Utólag savanyítjuk kevés citromlével. A leveles tésztát kicsomagoljuk és a leveleit egyenként ecset segítségével megkenjük olvasztott, bio margarinnal. Derelye vágóval egyenlő négyzetekre osztjuk. A közepükre kb. egy evőkanálnyi tejszínes cukkinit halmozunk és batyut csomagolunk belőlük. Én a batyu szárát egy vastagabb cérnával összekötöttem, hogy ne nyíljanak szét. A maradék margarinnal megkenjük a batyuk tetejét is és sütőlapra helyezzük. Előmelegített sütőben 180 C fokon 10-15 percig sütjük. Ha picit hűlt, levágjuk a batyuk száráról a cérnát. Főételként friss salátával tálaljuk! Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Bazsalikomos Kenyér tekercs
2012. május 13. Fittanyuka Blog
Utazáshoz, munka helyre ebéd - tízórai gyanánt ideális az alábbi recept. Könnyen szállítható, finom, sőt még önálló ételként is, friss salátával megállja a helyét! Hozzávalók: 2 db kenyér tekercs 250 g teljes kiőrlésű tönköly liszt 250 g fehér tönköly liszt 280 ml víz 20 g friss élesztő 1 kávéskanál himalaya só tetszés szerint lenmag, napraforgó mag, szezám mag növényi tej 1 kk nádcukor 4 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj 200 ml sűrített paradicsom fokhagyma friss bazsalikom szárított kakukkfű himalya só A lisztet összekeverjük a sóval, tetszőleges magvakkal. Újnyi , langyos, nádcukros növényi tejben felfuttatjuk az élesztőt. Hozzáadjuk a lisztes keverékhez, a vízzel együtt addig gyúrjuk amíg elválik az edény falától. A kész tésztát két cipóra osztjuk és egyenként kerek formára, 1-1,5 cm vastagságúra kinyújtjuk. A sűrített paradicsomot összekeverjük a sóval, az aprított, friss bazsalikommal, kakukkfűvel, préselt fokhagymával és belekeverjük az olíva olajat. A kinyújtott tésztákat megkenjük a paradicsomos szósszal és feltekerjük őket. 45 percig, letakarva, meleg helyen pihentetjük, kelesszük. Előmelegített sütőben 180 C fokon 10 percig , majd további 25 percig 150 C fokon sütjük. Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Sonkás Padlizsán - Roppanós Brokkolival
2012. április 23. Fittanyuka Blog
A Fittanyuka Lúgosító ételek facebook oldalon nagyon tetszett nektek ez a recept az előzetesben. Bátran elkészíthetitek a hétköznapokban, mert gyors, egyszerű és akár vacsorára is fogyasztható. Én a családnak tönköly,- orsó tésztával tálaltam, jómagam pedig csíkokra vágott jégsalátával falatoztam. Hozzávalók: 1 db kisebb padlizsán 1/2 brokkoli, rózsáira szedve 150 g füstölt gabona gömböc 1/2 db vörös hagyma kókusz olaj 200 ml növényi tejszín 1 evőkanál kukorica keményítő 2 cikk fokhagyma 1 kk himalaya só késhegynyi zöld bors szárított kakukkfű 1 dl víz A padlizsánt, a gabona sonkát vékony csíkokra vágjuk. A kókusz olajon megdinszteljük a hagymát, majd a padlizsánt a gömböccel együtt pár percig pirítjuk. 1 dl vizet hozzáöntünk és 4-5 percig pároljuk, majd sózzuk, fűszerezzük. Közben a tejszínt csomómentesen elkeverjük keményítővel, belepréseljük a fokhagymát és hozzáadjuk sonkás padlizsánhoz. Addig keverjük ameddig besűrűsödik és lehúzzuk a tűzről. A brokkolit pedig ujjnyi vízben roppanósra pároljuk. Utólag hozzáadjuk a raguhoz. Ízlés szerint még utófűszerezhetjük a fokhagymával, kakukkfűvel. Tipp : Ha a vízben amibe a brokkolit pároljuk késhegyni szódabikarbónátot teszünk a brokkoli rózsák üde zöldek maradnak! Ha mindezt pároló edényben tesszük meg, akkor a rózsákat párolás előtt pár másodpercre a forró, szódabikarbonátos vízbe mártjuk! Fittanyuka Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Személyes találkozó!
2012. április 12. Fittanyuka Blog
Holnapi nap lehetőség van személyes konzultációra, kérdések megválaszolására a lúgosító életmóddal,-receptekkel, tavaszi tisztítókúrákkal kapcsolatosan! Szeretettel várlak Benneteket a szegedi Árkád : Bio,-Herbária boltjában! Fittanyuka
Tojás pástétom Kapribogyós Mártásban
2012. április 1. Fittanyuka Blog
A Húsvéti Fittanyuka Főzőtanfolyam ( fotók itt megtekinthetőek) egyik kedvenc receptje volt a minap. Ízre, állagra, mint egy tojás pástétom. Ideális hidegtál Húsvétra, pirítóssal, vagy zöldségekkel, kínálóként is megállja a helyét. Az elkészítése sem bonyolult. Növényi összetevőkből és néhány fűszerrel értük el a tojás hatást. Tipp: Az igazi tojást nem ajánlom, rendkívül allergén, magas az állati koleszterint és telített zsírtartalma, tele van mikroorganizmusokkal, (nemcsak a szalmonellára gondolok). Állati fehérjetartalma miatt az erősen savas kategóriába tartozik. A hagyományos konyha nagyon sokat használ belőle indokolatlanul, hiszen nélküle is elkészíthető szinte minden étel és sütemény! Először a mártást készítjük el. Hozzávalók: Kapribogyós Mártás 2 evőkanálnyi bio margarin ( nem hidrogenizált) 2 evőknálnyi világos tönköly liszt 1/2 kk himalaya só 200 ml növényi tejszín 300 ml zöldség alaplé ( 1 db bio zöldségleves kocka) 1 evőkanál mustár 2 evőkanál kapribogyó ( üveges, delikát boltokban kapható) A margarint megolvasztjuk és csomómentesen elkeverjük a liszttel. Az előzőleg elkészített zöldség alaplevet hozzáöntjük folyamatos keverés mellett. Hozzákeverjük a növényi tejszínt, a mustárt, kapri bogyót és addig keverjük ameddig besűrűsödik. Ízesítjük kevés citromlével és egy tálaló tálba öntjük. Lefedjük és hagyjuk kihűlni. Ha lefedjük nem fog bebőrösödni. Tojás pástétom 300 g natúr tofu 150 g gabona gömböc ( sonka jellegű, bioboltokban kapható, szejtán alapú) 1 kk örőlt kurkuma 1kk himalaya só 1 evőkanál mustár késhegyni zöld bors 100 ml növényi tejszín 1 cikk fokhagyma pár csepp citromlé friss petrezselyem zöld A tofut lereszeljük , a gömböcöt apróra vágjuk, összekeverjük a fűszerekkel, felaprított petrezselyem zölddel, mustárral, préselt fokhagymával, sóval. Hozzáadjuk a növényi tejszínt és akár kézzel összegyúrjuk. Egy sűrű masszát kell kapjunk, ezért nem turmixoljuk. Egy órára a hűtőben pihentetjük, hogy az ízek összeérjenek. Majd vizes kézzel tojás formákat formázunk és a lehűlt szószba tesszük, tetszőlegesen díszítjük. Pl: koktél paradicsommal, emlékeztet a piros tojásra, mint húsvéti szimbólumra:) Fittanyuka-lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Gabona Mics Karfiol Pürével
2012. március 26. Fittanyuka Blog
Aki nem járt Erdélyben, talán nem ismeri Mics-t, amely egy balkáni eredetű étel, hasonló, mint a csevap. Mondanom sem kel, hogy nem húsmentes az eredeti recept amit most vegánosítottam. Nagyon finom, a fűszerek adják meg az eredeti hússal készült receptnek is az ízét! Gabona Mics A hétköznapokban nagyon szeretem használni, mivel, gyors, praktikus, egészséges megoldás a különböző gabona-zöldség fasírtporok. A legjobb választás szerintem a Natura fasírtporok, sokfélék és rendkívül olcsók! Elkészíthetjük házilag is a keveréket, amelyet nyers zöldségekkel dobunk fel. Hozzávalók: 50g Barna rizsliszt 50 g szezám pehely 50 g lenmagpehely 50 g zabpehely 25 g vegamix ( szárított zöldség keverék) 1 evőkanálnyi napraforgó mag 1 evőkanál édes őrölt piros paprika 1 kávéskanálnyi himalaya só 1 db reszelt répa 2 cikk fokhagyma 1/2 fej vöröshagyma reszelve késhegynyi őrölt zöld bors Kókusz olaj a sütéshez. A nyers hozzávalók kivételével az alapanyagokat összekeverjük egy keverő tálban, majd hozzáöntünk 250 ml meleg vizet, összekeverjük és fél órát pihentetjük, hogy a pelyhek a nedvességet magukba szívják. Utána az apróra reszelt répát, hagymát is hozzáadjuk, összekeverjük és vizes kézzel tetszőleges henger alakú fasírtokat formázunk és felmelegített kókusz olajon elő sütjük. Minden oldalukat pirosra sütjük. Egy tepsire kiszedjük és előmelegített sütőben 180 C fokon még 15 percig sütjük, hogy a közepe is biztosan átsüljön. Melegen-hidegen kitűnő! Karfiol püré: 1 db közepes fej karfiol 1-2 db közepes krumpli 200 ml növényi tejszín 1/2 citrom leve 1/2 kávéskanál himalaya só friss petrezselyem zöldje 1-2 db babérlevél A karfiolt rózsáira szedjük, a krumplit tisztítás után felkockázzuk és a sóval, babérlevéllel egy ujjnyi vízben lefedve puhára pároljuk, ( vizet leöntjük róla, babérlevelet kivesszük) majd a növényi tejszínnel, citrom lével krémesre turmixoljuk. A felaprított petrezselyem zölddel megszórjuk. Friss salátával, zöldségekkel tálaljuk! Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon A gabonás zöldség étel mellé nem a keményítőben gazdag krumpli illik élettani szempontból, hanem a semleges züldségből készült ( karfiol), püré.Fittanyuka
Ki-Hol tart a méreglerakódási fázisokon?!
2012. március 12. Fittanyuka Blog
Fittanyuka
Lékúra előtti - Utolsó saláta vacsora
2012. március 11. Fittanyuka Blog
Holnaptól lékúra, próbálok lelkileg is ráhangolódni, ugyanis jó pár napig ( 6-7 nap tervezett), nem veszek majd magamhoz szilárd táplálékot. Csak frissen préselt zöldség leveket, gyógyteákat, szűrt zöldség leveseket,sok-sok tiszta, lúgos vizet és ha a böjt krízis felüti fejét akkor frissen préselt gyümölcs levet, vízzel hígítva fogok inni. Nem tervezek elvonulást, jelenlegi időbeosztásommal nemis tudom kivitelezni. Normál munka hét lesz. Kevés wellneszt beiktatok, ez 2 alkalom infra szaunát jelent, a kúra elején és a végén. Az alábbi saláta vacsorával zártam le a bevezető szakaszt. Hozzávalók: Friss spenót levél fejes saláta levelek 1-2 db sárgarépa pár szem retek gabona gömböc - Kislányom kedvéért:) Dresszing : friss citromlé, himalaya só, hidegen sajtolt szezám olaj. Tisztítás után a zöld leveleket kézzel aprítottam, a sárgarépát lereszeltem, gabona gömböcöt felkockáztam. Egy kis befőttes üvegben pedig összeráztam a dresszinget: szezám olajat a sóval, citrom lével és salátára öntöttem. Legvégén pedig a zsenge retekkel díszítettem. 34-en jelentkeztetek a Közös Virtuális Léböjtre , ezennel le is zárom a jelentkezéseket! Kitartást Mindenkinek, továbbra is küldöm a leveleket a lé kúrával kapcsolatosan, azoknak is akik nem most, hanem a következő alkalommal ( ősszel) csatlakoznának . Kérdésekkel nyugodtan kereshettek a fittanyuka tippek oldalon, ahol nyilvánosan válaszolok, mert így a többieknek is tanulságos és a segítségére lehet. Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Tavaszi Tisztulás Főzőtanfolyam
2012. március 9. Fittanyuka Blog
Recept - Fotó előzetes a március 10.-i , azaz a holnapi Tavaszi Tisztulás Főzőtanfolyamról ! Ígérem hamarosan megosztok veletek is néhányat . Van egy-kettő kedvencem, ami biztosan nektek is nagyon fog tetszeni:)! Pl: Zöldség Omlett Továbbá ha szeretnétek csatlakozni a Közös Virtuális Tisztítókúrához még a hétvégén csatlakozhattok, habár elkezdtük a felkészülést. ( Lékúra kezdete, levezetéssel együtt: március 12-22.-ig ). Csupán egy hírlevél felíratkozás szükséges, mert levélben kapjátok a tennivalókat, tippeket! A Tavaszi Lékúrával kapcsolatosan itt olvashattok! Fittanyuka
Tavasz - Méregtelenítés - Lúgosítás - Fogyás!
2012. március 3. Fittanyuka Blog
Kukkantsatok be a Tippek oldalamra, hiszen vár mindenkit a tavaszi megújulás: Közös Lékúra - Méregtelenítési tippek - Motivációs Ajándék! Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Rántott sajt - növényi összetevőkből
2012. február 20. Fittanyuka Blog
Kérésetekre egy hagyományos étel megreformálva, nemcsak azoknak akik tej,-laktóz érzékenyek. Könnyebben emészthető, nem tartalmaz állati zsírokat, fehérjéket és a növényi zsírok benne nem hidrogenizáltak. Ez nagyon fontos! Általában az ipari, növényi sajtok nemcsak, hogy nagyon rossz ízűek, de sajnos nagyon károsak is egyben. Ugyanis hidrogenizált növényi zsírokból készülnek, amit a szervezet műanyagként kezel, vagyis méreganyagként - savként elraktároz, első körben a fontos szervektől távol, később már az erekben is. Ebbe a kategóriába tartoznak a hagyományos, nem bio margarinok is! Ezek a hidrogenizált növényi zsírok még az állati zsíroknál is károsabbak. Transzzsíroknak is nevezzük őket. A következő káros hatásokkal bírnak: Emelik a koleszterin szintet, károsítják a keringési rendszert, növelik a degeneratív, illetve az öregedéssel kapcsolatos betegségeket. Transzzsír lesz az egyszeresen vagy többszörösen telítetlen zsírokból is, ha 48 C fok fölé melegítjük őket. De bármelyik nem hidegen sajtolt, étolaj transzzsír. Ezért hangsúlyozom mindig, hogy főzéshez, sütéshez használjatok kókusz vagy pálmaolajat, a hidegen sajtolt olajokat pedig mindig salátára, vagy utólag, a nem túl forró ételhez keverve fogyasszuk, hogy az esszenciális zsírsavak pozitív tulajdonságait élvezhessük. A hagyományos étolajak, pedig emberi fogyasztásra nem alkalmasak! A kókusz vagy pálma olaj szénláncai 200 C fok fölött esnek csak szét, így nem alakul át transzssírrá egy sütés , főzés során. Gazdag még laurinsavban, ez csökkenti a szervezet savasságát és az élesztőgombák étvágyát, így a cukoréhséget is kordában tartja, felgyorsítja az anyagcserét . Visszatérve a recepthez. Ez egy szója alapú nem hidrogenizált, növényi sajt, amelyet leginkább a mozzarella és a trappista sajt között tudnék meghatározni. Házilag készített, nem szója alapú növényi sajttal, sajnos nem működik, próbáltam:( Egy szlovák cég készíti. Bioboltok hűtő pultjaiban található. Jó hír, hogy az ára körülbelül az alacsony árfekvésű, középkategóriás sajtokéhoz hasonló. Hozzávalók: 200 g növényi sajt sárgaborsó liszt víz himalaya só tetszés szerinti fűszerek kókusz olaj a sütéshez Úgy készül, egy kis eltéréssel, mint a hagyományos rántott sajt. A sárgaborsó lisztből és a vízből, palacsinta tészta sűrűségű masszát keverünk amelyet sózunk, borsózunk, vagy tehetünk bele tetszőleges zöldfűszereket is. Kétfázisú panírozást hajtunk végre. A sajtot kb. 1 cm-es vastagságú szeletekre vágjuk, amelyeket először alaposan megforgatunk a sárgaborsó lisztben, majd a masszába mártunk és a felforrósított kókusz olajban, teflon edényben aranybarnára sütünk. Óvatosan forgassuk, mert ugyanúgy folyik, mint a hagyományos sajt. Ne villával szúrjuk, hanem lapáttal helyezzük az olajba és szintén a lapáttal forgassuk. Melegen a legfinomabb, utána ugyanúgy visszakeményedik, mint a hagyományos sajt. A helyes ételtársítás szabályai szerint ( növényi fehérje), zöld körettel, vagy friss, vegyes, idény salátával fogyasszuk! Fittanyuka - Lúgostó ételek a facebookon Fittanyuka
Kedvcsináló az Gyermekeink Egészséges táplálása Főzőtanfolyamhoz
2012. február 6. Fittanyuka Blog
..Egy kis kedvcsináló a Gyermekeink Egészséges Táplálása Főzőtanfolyamunkhoz! Piackutatást láthattok amely a menü összeállításához nyújtott segítséget:))! (Az elhangzott ételek, mind Tej,-Tojás,-Hús nélkül értendők:)! Jelzem, hogy változás történt a programban: a február 11-i Gyermekeink Egészséges Táplálása Főzőtanfolyamunk jövő hét szombaton kerül megrendezésre 14 órától! Várunk Minden Jelentkezőt Szeretettel! Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Fittanyuka Főzőtanfolyam 2012 - Témák, Időpontok
2012. január 31. Fittanyuka Blog
Szeretettel várlak főzőtanfolyamaimra a fenti időpontokban! Mindegyik téma a Lúgosító: Tej,-tojás,- adalék, élesztő, húsmentes táplálkozás körül lesz. Gyors, hasznos ötleteket tanulhatsz a hétköznapokra a főzés terén, továbbá életmód tippeket kapsz és a különböző alapanyagok felhasználási módjait, alternatívák bemutatására is sor kerül. ....ami finom az mostmár egészséges is! Fittanyuka
Sült túró Torta - Tej,-Tojás,-Cukormentes
2012. január 15. Fittanyuka Blog
Ez az a sütemény amely melegen - hidegen egyaránt nagyon finom és mostmár egészségesebb is. A citrom héja és leve teszi igazán túró ízűvé a tortát. Ha sikerül beszereznetek selyem tofut, amely sokkal lágyabb, könnyebb, mint a hagyományos, a töltelék még könnyebb lesz. Az elkészítése egyszerű, csupa növényi összetevőkből, a sütése viszont picit időigényes, de megéri várni. Hozzávalók: (12 szelethez) A tésztához: 30 g xilit ( még jobb ha porrá daráljuk!) 100 g bio margarin 150 g világos tönkölyliszt 1/2 zacskó foszfátmentes sütőpor A túrótöltelékhez: 500 g selyem tofu, vagy hagyományos natúr tofu 100 g étkezési keményítő 1 csapott evőkanál agar-agar 100 g xilit 500 ml vaníliás rizs tej, vagy más növényi tej 400 ml kókusz tejszín 1 db citrom héja 1/2 citrom leve 1/2 kávéskanál bourbon vanília Először a tésztát készítsük el. A lisztet keverjük el a xilittel, majd gyúrjuk hozzá a margarint. Ahogy összeáll a tészta, már jó is. Ne gyúrjuk túl, mert törni fog nyújtáskor. Ha elkészült, tegyük 10 percre hűtőbe. Ha megdermedt, nyújtsuk ki a tésztát, és béleljük ki a tortaforma alját - úgy, hogy a tészta felnyúljon 3-4 centit a forma falára -, hézagosan szurkáljuk meg, és süssük elő. Csak addig süssük, míg teljesen aranysárga nem lesz. A krém összetevőit egy tálban alaposan mixeljük össze. Ha hagyományos tofut használtok akkor először sajt reszelőn reszeljétek le. Tegyük a híg tölteléket a formába, és kb 90 - 100 percig süssük 180 C-on - légkeverés nélkül. Ha sütés közben nagyon sötétedne a torta teteje, fedjük le sütőpapírral, vagy alufóliával! Hagyjuk kicsit hűlni a formában, majd kapcsoljuk le az oldalát és szeletelhetjük is. Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Zöld tej
2013. október 26. Fittanyuka Blog
Többször írtam már arról, hogy a zöldek, a klorofill milyen fontos egészségünk szempontjából. Nemcsak lúgosítják szervezetünket, hanem nagyon sok élő enzimet, vitamint, ásványi anyagot tartalmaznak, továbbá ami a legfontosabb, hogy oxigénnel töltik fel sejtjeinket. Ez azért lényeges, mert a rákos sejtek oxigén szegény környezetben szaporodnak. Az alábbi recept egy krémesebb változat, tejszerű. Azoknak is ideális akik kicsit idegenkednek a turmixolt változattól. Továbbá a gyerekek is szívesebben megisszák. Nekik édesebb változatban is készíthetjük. Pl: 1-2 db almával, vagy 1 db banánnal. Növényi tej: a legfinomabb hozzá a mandulatej, vagy kókuszkrém. Ezeket házilag is elkészíthetjük ha van időnk, ugyanis így még élőbb az italunk. Ha nincs akkor készen kapható mandulatejjel, vagy kókuszkrémmel is működik. Hozzávalók: 4 főre 2 db kígyóuborka 2 db szál zeller 2-3 marék friss spenót levél 4 pohár mandulatej ( kb. 200 ml / pohár) vagy 400 ml kókuszkrém, kókusztejszín 200 ml víz vagy a növényi tej elkészítése házilag: recept késhegynyi őrölt gyömbér, vagy őrölt szerecsendió, vagy fahéj vagy Botanical infusion - revitalise (by Oriflame) A zöldeket most nem turmixoljuk hanem présgép segítségével lepréseljük. Ha nincsen gyümölcs centrifugánk, akkor kevés vízzel összeturmixolhatjuk, majd nylon harisnya segítségével átszűrjük. Utána már csak annyi a dolgunk, hogy összekeverjük, akár turmixolhatjuk a mandulatejjel vagy kókusztejszínnel. Mint már említettem gyerekeknek készíthetjük édesebben, ebben az esetben alma levet is préselünk a zöld levekhez, vagy utólag amikor összeturmixoljuk hozzáadunk egy banánt. Üvegbe töltve 1-2 napig hűtőben eláll, tovább már ne tároljuk. Minél frisebben fogyasztjuk annál értékesebb anyagok jutnak a szervezetünkbe! Zöld tej alaprecept forrás: Dr. Robert O. Young - pH Csoda Fittanyuka
Fűszeres Céklakrémleves
2013. október 19. Fittanyuka Blog
Igazi őszi, melegítő leves, olyan fűszerekkel amelyek adnak neki egy kis keleti beütést és egyben melegítő hatásúak. Krémes állagát a kókusz tejszín adja. A cékla önmagában már egy flavonoid bomba és a szuper táplálékok közé sorolják. Napi szintű fogyasztásával megelőzhető a gyors öregedés és a daganatos betegségek, ugyanis magas az antioxidáns tartalma is. Igazi gyógyereje a piros színében van, amely egy festékanyag és koncentráltan tartalmazza ezeket az értékes flavonoidokat. Hozzávalók: 4 fő részére 4 db közepes cékla 2 db krumpli 1 db vöröshagyma 2 teáskanálnyi himalaya só 1/2 teáskanál őrölt fahéj 1/2 teáskanál őrölt szerecsendió 2-3 evőkanál nyírfacukor vagy kókusz cukor 1 evőkanálnyi kókusz olaj 200 ml kókusz tejszín 1-1,5 l víz A céklát, krumplit lehéjazzuk, felkockázzuk. A vöröshagymát szintén lehéjazzuk és felaprítjuk. Először a hagymát a kókusz olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a krumplit, céklát, sózzuk és együtt pár percig fedő alatt pároljuk, majd felöntjük a vízzel, fűszerezzük és addig főzzük ameddig puhára nem fő a cékla és a krumpli. Lehúzzuk a lángról és keveset hagyjuk hűlni. Majd kézi botmixer segítségével krémesre mixeljük. Visszahelyezzük a lángra és hozzáöntjük a kókusz tejszínt, édesítjük a nyírfa vagy kókusz cukorral. Ízlés szerint még fűszerezhetjük a fenti fűszerekkel. Fittanyuka
Szezámos gabona - fasírtkenyér
2013. október 5. Fittanyuka Blog
Hétköznap szeretem a gyorsan elkészíthető, kiadós és praktikus recepteket. Ilyenkor nincsen sok idő a részletekre, minél gyorsabban egészségeset és finomat kell alkotni! Ebben a fasírtkenyérben van mindenféle értékes gabona és magvak, ezek a fő összetevői. Tipp: Ahogyan hűl az idő egyre nagyobb teret kell, hogy kapjanak a gabonák melegítő hatásuk miatt. Itt nem a hibrid, búzára gondolok és az abból készült fehér lisztre, értéktelen kenyerekre és péksüteményekre, tésztákra, hanem a zabpehelyre, tönkölyre, kölesre, árpára. Törekedjünk arra, hogy ezeket bio vagy vegyszermentes gazdálkodásból származó termékként vásároljuk meg. Értékesek, mert fontos rostokat és jó szénhidrátokat , ásványianyagokat tartalmaznak a szervezet számára. Ha követjük a természet ritmusát akkor nyáron kevesebbet fogyasztunk belőlük, nem is annyira kívánjuk a tartalmas ételeket olyankor. Viszont ilyenkor ősszel újra előtérbe kerülhetnek a belőlük készült kásák, müzlik, köretek, palacsinták, élesztőmentes kenyerek. Hozzávalók: 4 fő részére 100 g zabpehely 50 g szezámpehely 50 g árpapehely 50 g rozspehely 50 g lenmagpehely 2-3 evőkanálnyi napraforgó mag 1 evőkanálnyi szezámmag 3 evőkanál kukorica vagy burgonya keményítő 1/2 tasak foszfátmentes sütőpor 2 cikk préselt fokhagyma 1/2 vöröshagyma 1 kk himalaya só 1 kk édes pirospaprika késhegynyi őrölt zöld bors 3-4 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj friss, aprított petrezselyemzöld 1-2 szál sárgarépa 1 db kisebb cukkini Az összetevőket ( kivéve hagyma, zöldségek) egy keverő tálban összekeverjük és hozzáadunk 300-400 ml meleg vizet. Elkeverjük és pihentetjük 20-30 percet. Hozzá adjuk a lereszelt hagymát ( sajt reszelőn) és a szintén lereszelt cukkinit, sárgarépát. Összedolgozzuk és egy kiolajozott tűzálló tálba egyengetjük a masszát. Előmelegített sütőben 180 C fokon 25 - 30 percig sütjük. Tálalás előtt tetejét meglocsoljuk kevés hidegen sajtolt olíva olajjal. Finom főzelékkel vagy friss salátával tálaljuk. Hidegen is fogyasztható! Fittanyuka
Mogyorós Túrógombóc
2013. szeptember 28. Fittanyuka Blog
Ez a gombóc egy korábbi receptem újragondolva. Annyiban változott a recept, hogy nemcsak tej,-tojás,-cukormentes, hanem gluténmentes is. Nagyon finom, fogyaszthatjuk desszertként, vagy akár egy ebéd második fogásaként. A gyerekek imádni fogják:)! Hozzávalók: 150 g köles 80 g nyírfacukor 500 ml növényi tej 50 g bio margarin 1 db citrom lereszelt héja 1/2 citrom leve késhegynyi őrölt bourbon vanília Morzsa: 200 g török mogyoró 3-4 evőkanál kókusz cukor 1 tk bio margarin A kölest a nyírfacukorral, vaníliával együtt puhára főzzük a növényi tejben. Ha szükséges öntünk hozzá kevés vizet, hozzákeverjük a citromlevet, citrom lereszelt héját és a margarint. Lefedjük és hagyjuk teljesen kihűlni. Én előző este elkészítem és másnap már csak gombócokat formázok belőle. A mogyorót megőröljük és a bio margarinon kissé megpirítjuk. Vizes kézzel tetszőleges nagyságú gombócokat formázunk és meghempergetjük a mogyoró morzsában. Tálalás előtt megszórjuk a kókusz cukorral!Fittanyuka
Szemezgessünk:)
2013. szeptember 19. Fittanyuka Blog
Tovább a bejegyzéshez...Fittanyuka
"Tejszínes",- Kukoricás Lasagna
2013. szeptember 16. Fittanyuka Blog
...sok-sok zöldséggel gazdagítva, folytathatnám a recept címét. Ugyanis a kukorica csak egyik szereplője ennek a receptnek, gyakorlatilag annyi és olyan zöldségekkel gazdagíthatjuk amelyek a kedvenceink, vagy éppen rendelkezésünkre állnak. Nálam a spenót, padlizsán, gomba, hagyma, cukkini volt a választás. Ideális főétel, természetesen tej,-laktóz és mindenféle állati fehérje nélkül! Hozzávalók: 4 fő részére 8-9 db durum lasagna lap 200 g kukorica ( fagyasztottat használtam) 1 db kisebb cukkini 1 fej vöröshagyma 2 maréknyi friss spenótlevél 1/2 db padlizsán 200 g csiperke gomba Besamell mártáshoz: 2-3 evőkanál fehér tönkölyliszt vagy zabliszt 500 ml szójatej - édesítés nélküli! 1 evőkanál kókusz olaj 2 kk himalaya só késhegyni őrölt kardamon késhegynyi őrölt zöld bors 2 cikk fokhagyma A zöldségeket előkészítjük: a cukkinit, hagymát, gombát, padlizsánt vékony szeletekre vágjuk. Mindig kérdés, hogy a padlizsánt lehéjazzuk-e? A válaszom nem, a héja ehető, viszont aki nem szereti nyugodtan lehéjjazhatja. A kukoricát kevés vízzel és sóval puhára pároljuk, a spenótleveleket csak megmossuk. Elkészítjük a besamelt: A felmelegített kókuszolajon, alacsony hőfokon, vagy lángon a lisztet csomómentesre keverjük kézi habverő segítségével és állandó keverés mellett hozzáöntjük a hideg tejet. Addig kavarjuk ameddig besűrűsödik. Ízesítjük a kardamonnal, zöld borssal, fokhagymával. Egy tűzálló szögletes vagy téglalap alakú tálat kikenünk kevés olajjal és keveset öntünk a besamell mártásból erre rétegezzük a lasagne lapokat ( én olyat vásároltam amelyet nem szükséges előfőzni, ez fel van tüntetve a csomagoláson). Majd újabb besamell réteg következik és jöhetnek a zöldségek: kukorica, hagyma, stb. Újabb lasagne lapok következnek, most újra zöldségek és befejezésként, legvégén a besamell mártás. Előmelegített sütőben 180 C fokon 20-25 percig sütjük. Szeletelés előtt hagyjuk kicsit hűlni! Fittanyuka
Fahéjas Szilvás lepény
2013. szeptember 4. Fittanyuka Blog
Tej,-tojás,-cukormentes Kertünkben az orvosság. Erdélyben rengeteg kék szilva terem és fekete, hegyi áfonya. Megfigyelték, hogy azokban a falvakban ahol ezt a két gyümölcsöt rendszeresen fogyasztják és az ebből készült lekvárokat nem ismerik a rákos megbetegedéseket, legalábbis jóval ritkábban fordulnak elő, mint más falvakban, településeken ahol nem fogyasztják ezeket a gyümölcsöket Mindenki az áfonyát ismeri úgy, hogy nagyon magas az antioxidáns tartalma, az egyik legmagasabb az orac értéke. Viszont kevesen tudják, hogy a szilvának magasabb az orac értéke és utána következik a fekete áfonya. Kék szilva orac értéke / 100 g - 5700 Fekete áfonya orac értéke / 100 g - 2400 Szilva élettani hatásai: Kevés cukor és magas víztartalom jellemzi a friss szilvát. Mintegy 85% víz van benne, ezért jól oltja a szomjat. 100 gramm gyümölcs nagyjából 50 kalória (209 KJ) energiát hordoz. Szénhidráttartalma 10,3 g körüli. Vitaminjai közül az A-, az A-provitamin, a béta-karotin, a B1- és B2-, illetve csaknem valamennyi B-vitamin, továbbá a C-vitamin érdemelnek említést. Nagyobb mennyiségben tartalmaz ásványi anyagokat (kálium, kalcium, foszfor és magnézium) és cinket. A növényi antioxidánsok közül antocián színanyagokat és flavonoidokat; rutint és quercetint tartalmaz jelentősebb mennyiségben. Mindezen anyagoknak köszönhetően javítja az immunrendszeri ellenálló-képességet, véd a szív- és érrendszeri megbetegedésekkel szemben. Élettani hatásait tekintve igen fontos rosttartalma - héjában például rengeteg cellulóz van - , ami jól megmozgatja a beleket, így ajánlható székrekedés ellen. Szilvás lepény Hozzávalók: 250 g teljeskiőrlésű tönköly liszt 250 g fehér tönköly liszt 100-150 g darált dió, vagy mandulaliszt ( nem feltétlenül szükséges) 150 g kókusz cukor ( annak függvényében, hogy ki mennyire édesen szereti) 400 ml növényi tej 5-6 evőkanál kókusz olaj 1 csomag foszfátmentes sütőpor 1/2 citrom reszelt héja 250 g magozott kék szilva 1 kk őrölt fahéj 3 evőkanál kókusz cukor Egy keverőtálban először a száraz, utána a nedves hozzávalókat összekeverjük, majd robotgép segítségével tovább keverjük. Kiolajozott sütő formába öntjük, lehet kapcsos torta forma is: kb. 30 cm átmérőjű. A kimagozott szilvákat őrölt fahéjjal elkevert kókusz cukorba hempergetjük, majd lisztben is meghempergetjük, (hogy a sütemény tetején maradjanak) és tetszetősen a tészta tetejére szórjuk. Majd előmelegített sütőben 180 fokok 40 - 45 percig sütjük. Mielőtt kivennénk a sütőből végezzünk szúrópróbát! Fittanyuka
Menükoordináció - Konzultáció
2013. augusztus 28. Fittanyuka Blog
Szeptember 1-től egy új szolgáltatással bővűl a menükoordinációs paletta: Igénybe vehető csak konzultáció bárhonnan skype segítségével! A 2,5 órás konzultáció alatt történik egy felmérés, egyéni cél közös kitűzése és problémamegoldás egyénre szabott tanácsadással! Jelentkezés, időpontkérés: fittanyuka@gmail.com Tel: 30/479-2765 Fittanyuka
Termogenikus táplálékok
2013. augusztus 22. Fittanyuka Blog
Ismerős az érzés amikor valami csípőset fogyasztunk akkor elönt a forróság? Pontosan erről van szó! És van még pár étel, ami termogenikus hatású! Miért jó őket fogyasztani? A termogenikus, vagy testhő emelő hatásnak akkor van előnye amikor fogyni szeretnénk, hiszen a magasabb testhőmérséklet több energia elégetését eredményezi, ez pedig gyorsítja az anyagcserét is! Itt nem arra kell gondolni, rögtön negyven fokos lázunk lesz, csupán néhány tized Celsius fokkal emelkedik a testhőnk! Tovább a bejegyzéshez... Fittanyuka
Alakreform Program Menümintával
2013. augusztus 8. Fittanyuka Blog
Lehet tél vagy nyár bennünket nőket folyamatosan foglalkoztat a tökéletes alak elérésének módja. Az tény, hogy a reklámok, magazinok folyamatosan sugározzák felénk, hogy hogyan is kellene kinéznünk ahhoz, hogy elmondhassuk magunkról, hogy szépek és karcsúak vagyunk... Tovább a programhoz! Fittanyuka
Amit eszel azzá leszel Előadás részlet:
2013. július 31. Fittanyuka Blog
Témák: - Növényi fehérjék, - Tej: élet, -erő, -egészség? - Esszenciális zsírok... Fittanyuka
"Amit eszel azzá leszel !" - Előadás
2013. július 29. Fittanyuka Blog
Szeretném megköszönni nektek, akik eltudtak jönni a július 28.-i előadásomra és megtiszteltetek a figyelmetekkel! Köszönöm a sok szeretetet amit kaptam, kapok tőletek és igyekszem minél több, színvonalas, tartalmas előadást tartani az egészséges életmóddal,-táplálkozással kapcsolatosan a közeljövőben! Hasonlóakat és kisebbeket, mint ez a rendezvény. Még több fotó: Itt!Fittanyuka
Nyári - Hűsítő Levesek: Bazsalikomos - Gaspacho, Avokádós - Spárgakrémleves
2013. július 26. Fittanyuka Blog
Nagyon szeretem nyáron a vitamin, - enzim dús, hideg leveseket telis-tele friss zöldségekkel. Nemcsak vitaminokkal, nyomelemekkel töltik fel szervezetünket, hanem kiváló bázikus ételek, a nyers zöldségek, pedig méregtelenítik, -hűtik a májat, főleg ha esszenciális olajokkal is gazdagítjuk őket! Előnyük még ezeknek a leveseknek az egészség mellett, hogy gyorsan elkészíthetőek és azonnal tálalhatóak, vendégkínálónak, akár grillpartin is tálalhatjuk őket. Az idei nyár két nagy kedvenc leves receptemet osztom meg veletek: Életmód Tipp: Ha ezeket a leveseket uzsonnára fogyasztjátok, vagy vacsorára és mellé már nem fogyasztotok mást, kellőképpen méregteleníteni fog a szervezet, mert erősen lúgosító, hidratáló hatásúak, így jó pár kilogrammtól megszabadulhattok! Olyan két természetes 100%-ban természetes, csakis kizárólag növényi összetevőkből álló, adalékmentes wellness levesport választottam alapnak amelyeknek a kellemes íz mellett magas a növényi fehérjetartalma és rosttartalma és speciális szárítási eljárással készültek, hogy a bennük lévő zöldségek megőrizzék vitamin,-ásványianyag tartalmukat. Nekem ezek a levesporok olyanok, mint egy természetes leveskocka, a többi a fantáziámra van bízva. Rengeteg friss zöldséggel, hidegen sajtolt, esszenciális olajokkal teszem élővé őket és a variálhatósági lehetőség szinte végtelen. Hideg Bazsalikomos - Gaspacho leves Hozzávalók: 2 főre 4 friss paradicsom 3 cikk fokhagyma 2 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj 4 evőkanál Wellness bazsalikomos paradicsom levespor 1-2 kk himalaya só pár levél friss bazsalikom késhegynyi őrölt zöld, vagy fekete bors 1/2 citrom leve 550 ml víz 4-5 db jégkocka Feltét: 1/2 db kígyó uborka lehéjazva, hasábokra vágva 1 db kaliforniai paprika felkockázva 1/2 db lilahagyma kockára vágva friss bazsalikom felaprítva 1 db paradicsom felkockázva Tálaláskor tehetünk mellé pirított tönköly-élesztőmentes kenyeret, melyet megcsorgatunk hidegensajtolt olíva olajjal. A paradicsomokat keresztben bemetsszük és lobogó vízbe dobjuk 1 percre, majd miután kihűltek lehéjazzuk őket, feldaraboljuk és a többi hozzávalóval krémesre turmixoljuk. A gazdag feltéttel tálaljuk. Avokádós - Spárgakrémleves Hozzávalók: 2 főre 1 db avokádó lehéjazva, kimagozva 1/2 citrom leve 250 ml kókusz tejszín 1 cikk fokhagyma friss petrezselyemzöldje vagy friss kapor 4 evőkanál Wellness spárgakrém levespor 1 kk himalaya só 2 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj vagy tökmagolaj 4-5 db jégkocka Az alapanyagokat alaposan, krémesre összeturmixoljuk. Feltét: Friss kapor, szeletelt uborka, szezámmag vagy tökmaggal megszórjuk. A leves tetejére csorgathatjuk a tökmag vagy olíva olajat. Részletes információ kérés, kedvezményes vásárlási lehetőség a wellness levesporokkal kapcsolatosan: fittanyuka@gmail.com Fittanyuka
Tönköly - Zablisztes túrókrémmel töltött Palacsinta
2013. július 20. Fittanyuka Blog
Ha hétvége akkor nálunk palacsinta! Mind közül nekem ez a kedvencem: a túrókrémmel töltött, amely tej,-laktóz,-tojás,-cukormentes és könnyen emészthető. A könnyű emészthetőség titka nemcsak az értékes, rostdús lisztek miatt van, hanem a kisütéséhez nem használok hidrogenizált zsírokat, hanem a kókusz olajat amely színtelen, szagtalan, nehezebben, magasabb hőfokon ég csak és ennek köszönhetően a lakásban nem érződik a tipikus palacsintát sütünk szag. Sokan kértétek a receptet a Fittanyuka / facebook oldalon, a recept pofon egyszerű: Palacsinta tészta kb: 15-20 db Hozzávalók: 300 g világos tönköly liszt 200 g zabpehely liszt 2 evőkanál folyékony stevia, vagy nyírfacukor késhegynyi szódabikarbóna 1/2 citrom reszelt héja 1 l víz kevés kókusz olaj a kisütéséhez A hozzávalókból palacsinta tésztát kavarunk, ha szükséges adhatunk hozzá kevés vizet és a hagyományos palacsintához hasonlóan egyenként kisütjük őket. Túrókrém Hozzávalók: 300 g natúr tofu 3 evőkanál folyékony stevia vagy nyírfacukor 200 ml kókusz tejszín 1 kk Bourbon vanília 1 citrom reszelt héja 1/2 citrom leve A tofut összemorzsoljuk és botmixer segítségével a többi hozzávalóval krémesre turmixoljuk. Aki valamilyen oknál kifolyólag nem fogyaszt tofut, elkészítheti kölesből is a krémet: 100 - 150 g kölest megfőz háromszoros mennyiségű vízben, miután kihűlt a fenti hozzávalókkal összedolgozza a kézi botmixer segítségével. A reformélelmiszer alapanyagokat a Jó egészséget! webáruházban tudja beszerezni. Fittanyuka
Olívás - Aszalt paradicsomos barnarizs, Roppanós zöldségekkel
2013. július 9. Fittanyuka Blog
Már többször írtam, mondtam, hogy nekem a mediterrán ízek mindig a nyarat jelentik, ezért télen is szeretem készíteni az ehhez hasonló recepteket. Most nyár van és meleg, ezzel az étellel pedig könnyedén elrepíthetjük magunkat képzeletben egy dél olaszországi tengerpartra, akár. Élettani szempontból pedig egy rostban gazdag, lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmazó fogás, roppanós, lúgosító zöldségekkel. Ideális fő fogás. Kell ennél több? Hozzávalók: 4 fő részére 125 g barnarizs 1 kk himalaya só víz ( háromszoros mennyiség) 5-6 szem aszalt paradicsom pár szem zöld olíva bogyó 2 cikk fokhagyma 2-3 evőkanál olíva olaj 3-4 levél friss bazsalikom Roppanós zöldségek: 1/2 fej brokkoli, 1 csomó zöld spárga, késhegynyi szódabikarbóna, annyi víz amennyi ellepi. Mindig elriasztanak az agyon főzött, kókadt, színtelen zöldségek, hiszen nincsen már bennük semmilyen tápanyag, vitamin és látványnak sem szépek. Ha hőkezeljük a zöldségeket igyekezzünk minél minimálisabban tenni ezt, hogy minél több tápanyag bennük maradjon. Ezeket a zöldségeket én blansíroztam külön-külön, szigorúan csak 2 percig voltak lobogó vízben. A vízbe késhegynyi szódabikarbónát tettem, hogy zöldek maradjanak. Miután kivesszük a forró vízből, mártsuk hideg vízfürdőbe, így rugalmasak, roppanósak maradnak! A barnarizst ha szükséges beáztatjuk minimum egy óra hosszára, ha nem gyors főzésű. Miután puhára főztük sós vízben, szintén átöblítjük szűrő segítségével hideg vízzel, így elérjük, hogy ne egy ragacsos masszánk legyen. Az olíva olajon enyhén megpirítjuk a fokhagymát és rádobjuk a csíkokra vágott aszalt paradicsomot, majd beleforgatjuk a lecsöpögtetett barnarizst. Utólag rászórjuk a friss, aprított bazsalikomot, préselhetünk bele még 1 cikk fokhagymát és meglocsoljuk 1 evőkanálnyi hidegen sajtolt olíva olajjal és a zöld olíva bogyókkal díszítjük. A roppanós zöldségekkel tálaljuk, amelyeket szintén vékonyan meglocsolhatunk olíva olajjal és egy fél citrom, friss levével.Fittanyuka
Brokkolis Üvegtészta - Tökmagos "Ricotta" krémmel
2013. június 26. Fittanyuka Blog
Ez egy igazán, könnyű, könnyen emészthető fogás, az is fogyaszthatja aki alakbarát fogást szeretne vagy éppen gluténérzékeny. Magamnak kreáltam ezt a fogást és igazán jól sikerült, úgy döntöttem mindenképpen megosztom veletek:). Mostanság sokat mozgok, edzek, odafigyelek, hogy az étrendem kevesebb szénhidrátot tartalmazzon, még több zöldséget és növényi fehérjét fogyasztok. Az eredmény mínusz 6-7 kg a tavaszi lékúra óta és igazán jól érzem magam. Cáfolom, hogy csak állati fehérjefogyasztással lehetne elérni a fogyást és az izomtónus növelést, a rendszeres mozgás és a belső hidratálás viszont nagyon fontos. Másik "fegyverem" a zabpehely:)! Hozzávalók ( 2 fő részére): 1 tasak üveg tészta ( borsófehérje, kukoricakeményítő, víz) 1/2 fej brokkoli 2 maréknyi friss spenót levél 200 g selyem tofu 1 maréknyi tökmag 2 - 3 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj 2 kk himalaya só késhegynyi zöld, őrölt kardamon késhegynyi zöld, őrölt bors 2 cikk fokhagyma A selyemtofut azért szeretem időnként fogyasztani, mert nagyon laza az állaga, levegős, hasonló, mint a hagyományos, tejből készült ricottáé. Ne féljetek a tofut fogyasztani, nagyon jó növényi fehérje forrás, hormonok, egysejtűek nélkül, a szójatermékek legtermészetesebb feldolgozási formája évezredek óta: a szójatej ( hozzáadott cukor nélkül) és a szójasajt ( tofu). A szója akkor veszélyes ha génkezelt, túlságosan feldolgozott, pl: extrudált és ha állati fehérjékkel keverik ( ilyen az összes felvágott!!). Elkészítés: A tofut villával összetörjük, sózzuk, borsozzuk , belepréseljük a fokhagymát. A brokkolit rózsáira szedjük és 2 percig lobogó vízben blansírozzuk, majd hideg vízbe mártjuk. Így szép zöld és roppanós marad és még benne maradnak az értékes vitaminok, ásványi sók. Az olíva olajat kissé felhevítjük, beledobjuk a spenót leveleket, sózzuk, amikor kissé megfonnyad, rádobjuk a tökmagokat, állandó keverés mellett két percig pirítjuk. Hozzáadjuk a fűszeres selyemtofut. Az előre forró vízbe áztatott üvegtésztát leszűrjük és szintén hozzáadjuk a " spenótos riccottához". Majd a roppanós brokkoli rózsákkal tálaljuk, maximum 15-20 perc és készen is van! Kocogás után. A következő alapanyok: himalya só, zöld, őrölt kardamon, zöld, őrölt bors, tökmag, hidegen sajtolt olíva olaj megtalálható: www.joegeszseget.hu Fittanyuka
Panna Cotta Eperkrémmel
2013. június 23. Fittanyuka Blog
Ezzel az toszkán eredetű desszerttel térek vissza rövid szabadságom után, igazán nyárias desszert, finom, könnyű és jól behűtve tálalható! Természetesen ez a verzió teljesen megreformált: tej,-tojás és cukormentes, a panna cotta pedig amúgy is gluténmentes. Könnyen elkészíthető, gyors recept, a hűtési időt kell kivárni csupán. A panna cotta jelentése: Főzött tejszín, főtt tejszín... Hozzávalók: 6 kis csészével 400 ml vaníliás rizs tej 400 ml kókusztejszín 2 teáakanál agar-agar ( vagy más növényi zselésítő) 1 kk vanília őrlemény csipet himalaya só 2 evőkanál méz 1-2 evőkanál nyírfacukor ( az édesítés ízlés szerint, a méz kihagyható) Eperkrém: ( Elég tálalás előtt elkészíteni) 350 g friss eper 1 evőkanál nyírfacukor vagy méz 1/2 citrom leve és reszelt héja 200 ml kókusz tejszín 1 kk agar-agar vagy útifűmaghéj őrlemény A megmosott, tisztított epret a többi hozzávalóval krémesre turmixoljuk. Panna Cotta elkészítése: A kókusztejszínben elkeverjük a vaníliát, a mézet, nyírfacukrot és felmelegítjük, hogy a nyírfacukor feloldodjón. A rizstejben pedig hidegen elkeverjük az agar-agart és állandó keverés mellett, lassú tűzön felforraljuk. Amikor elérte a forráspontot lehúzzuk a lángról és állandó keverés mellett a kókusztejszínes egyveleghez öntjük, lassú tűzön, állandó keverés mellett újra felforraljuk. Kis kávés vagy pudingos csészéket átöblítünk vízzel. Tipp: Frissen tartó fóliával is kibélelhetjük a pohárkákat, hogy biztosan kiboruljanak. Állandó keverés mellett kicsit hűtjük a masszát, majd még melegen ( nálam forró volt, de nem tűzforró), beleöntjük a pohárkákba és négy óra hosszára a hűtőszekrénybe tesszük. Desszertes tányérra borítjuk a kihűlt panna cottakat és az eperkrémmel tálaljuk. Fittanyuka
Citromos - Gyömbéres - Mézes Zabkocka
2013. május 31. Fittanyuka Blog
Már többször írtam arról, hogy a zabpehelynek mennyi jó élettani hatása van, de az ismétlés sose árt! Napi szinten fogyasztjuk, ajánlom azoknak akik sportolnak, erősen roboráló, izomépítő hatású. Tipp: A zabpehely élettani hatásai: Gazdag B vitaminban és E vitaminban. - Vas, kálium, kalcium, foszfor és magnézium is található benne, - Növény létére nagy a fehérjetartalma, - Regenerálja az idegeket, élénkíti, táplálja az egész idegrendszert, - Ajánlott a fogyasztása bőr és emésztési panaszoknál, - Ajánlott továbbá kimerültség és fokozott stressz esetén, - Gyulladásgátló anyagokat tartalmaz, nyugtatja a gyomrot, beleket, - Természetes lúgosító hatásával a szervezet savasodását képes megkötni, megszüntetni, - A rák megelőzését is elősegíti. Oldhatatlan rostjai ugyanis csökkentik egyes savak toxicitását. Emellett a benne lévő fitokemikáliák is rákmegelőző hatással bírnak. - Teltségérzetet okoz. Akik reggel zabpelyhet esznek, kevésbé hajlamosan ebéd előtt nassolni. Ezt a zabkockát fogyaszthatjátok akár úgy, mint egy müzli,-energia szeletet, reggeli, tízórai gyanánt, vagy nassinak. Hozzávalók: 400 g kislevelű zabpehely 100 - 150 g pattogtatott amarant maréknyi mazsola maréknyi kandírozott citrom héj - kukorica sziruppal, nem cukorral! 1/2 citrom reszelt héja kevés friss gyömbér reszelve 200 - 250 g méz, vagy agave szirup 250 g olvasztott, bio margarin 1/2 citrom leve Először a száraz hozzávalókat keverjük össze, majd hozzáadjuk a mézet, olvasztott, bio margarint, citromlevet és alaposan összekeverjük. Egy tetszőleges méretű sütőlapot kibélelünk sütőpapírral és alaposan belenyomkodjuk a masszát. Előmelegített sütőben 180 C fokon 8-10 percig sütjük, majd levesszük a hőfokot 150 C fokra és kissé megnyitjuk a sütő ajtót és további 10 percig sütjük. Miután kivettük még melegen felszeljük, majd hagyjuk teljesen kihűlni! Sütis dobozban, vagy légmentesen záródó dobozban , száraz, hűvösebb helyen 7-10 napig fogyaszthatjuk, magunkkal vihetjük, stb. Video recept is készült, megnézhetitek, hogy készítettük Vikivel, gyerekjáték volt:) Fittanyuka
Spenótos zabpalacsinta gombatöltelékkel
2013. május 20. Fittanyuka Blog
A kedvencem lett ez a recept, mert amellett, hogy könnyen emészthető a palacsinta tésztája, laktató és nagyon finom is egyben. Csupa nyári ízek: spenót, kapor, petrezselyem, mind használtam ezeket a zöldeket egyszerre. A palacsinta tésztáját zabliszttel és gluténmentes liszt keverékkel kevertem ki, a zöld színét pedig szárított spenót por adta, amelyet helyettesíthetünk friss spenóttal is, de tény, hogy ez egyszerűbb megoldás. Palacsinta tészta - Hozzávalók: ( kb. 8-10 db palacsinta) 250 g zabliszt, 60 g Glutemix ( gluténmentes liszt keverék), 2 kk himalaya só, kb. 600 ml víz, (folyamatosan veszi fel a vizet, ha túl sűrű a tészta öntsünk hozzá még ), 3 evőkanál kókusz olaj ( 2 evőkanállal a tésztába is tegyünk - 1 evőkanál a sütéshez) 3 kk szárított, porított spenót ( ez adja a zöld színét) , friss, vágott kapor. Gomba töltelék - Hozzávalók: 25 dkg csiperke gomba 2 szál újhagyma 2 cikk fokhagyma pár szál, friss petrezselyem zöldje 2 evőkanál kókusz olaj 1 kk himalaya só késhegynyi őrölt zöld bors késhegynyi őrölt kömény ( segíti a gomba megemésztését) 2 evőkanál zabliszt 1 dl víz Először elkészítjük a tölteléket: A megmosott, tisztított gombákat felaprítjuk és a kókusz olajon a préselt fokhagymával és a felaprított újhagymával megdinszteljük, sózzuk, borsozzuk. Amikor megpuhult kissé a gomba, a hideg vízben csomómentesen elkeverjük a zablisztet és hozzáadjuk a raguhoz, besűrítjük vele, majd utólag fűszerezzük a köménnyel, gazdagítjuk a felaprított petrezselyem zölddel. A palacsinta tészta hozzávalóit összekeverjük, ameddig homogén masszát nem kapunk, gazdagítjuk a friss kaporral. Tapadásmentes, palacsinta sütőben egyenként kisütjük a palacsintákat. Alaposan süssük át mindkét oldalukat. A kisült palacsintákat megtöltjük a töltelékkel, ketté vágjuk és friss salátával tálaljuk! Tipp: Zabliszt és gluténmentes liszt helyett választhatunk világos tönkölylisztet is : 250 g világos tönkölyliszt, 400 - 500 ml víz. Szárított spenót por helyett pedig készíthetjük friss spenóttal is. Ebben az esetben a spenót leveleket ( 1-2 maréknyit) kissé megfonnyasztunk kevés vízben, összeturmixoljuk és ezt adjuk a palacsinta tésztához. Fittanyuka
Aszalt paradicsom krém
2013. május 11. Fittanyuka Blog
Ez a szósz, vagy krém nevezhetjük bárhogy isteni finom:). Lehet természetesen tésztával is fogyasztani, de én most nyár, meleg lévén az uborka - cukkini salátámra öntöttem. Elkészítése, mint minden krém receptemnek általában, nem vesz igénybe öt percnél többet. Én most ehhez a recepthez olíva olajban eltett aszalt paradicsomot vásároltam, akinek viszont van aszaló gépe saját maga is tehet el ilyen finomságot. Hozzávalók: 2 főre 150 - 200 g aszalt paradicsom 2 evőkanál olíva olaj ( azt használtam ami az üvegben volt) 100 ml kókusz tejszín pár levél friss bazsalikom 1/2 citrom leve 1/2 kk himalaya só 2 cikk fokhagyma darált mandula a tetejére Az aszalt paradicsomot kissé felaprózzuk és az összetevőkkel kézi bot mixer segítségével összeturmixoljuk. Utólag belepréseljük a fokhagymát és hozzáadjuk a felaprított, friss bazsalikomot. Fittanyuka
2013 Májusi programok
2013. május 2. Fittanyuka Blog
Rohamosan közeleg a nyári szünet és júniustól én is szünetet tartok a tanfolyamokkal. Májusban még van lehetőség főzőtanfolyamra - Találkozás Nyár ízeivel és a Lúgosítás alapjai - 3 részes tanfolyamra jelentkezni azoknak akik többet szeretnének tudni a témáról. Életmódváltásban gondolkodnak, vagy már belevágtak, de szeretnének még információkat az elméletről és gyakorlatban kipróbálni az új alapanyagokat. Mindkét program lehetőség részleteit az alábbi plakátokon olvashatjátok. Szeretettel Várunk Mindenkit:)! Fittanyuka
Kapor leves
2013. április 28. Fittanyuka Blog
Ha szeretitek a leveseket akkor ajánlom az alábbi receptet: nyáron, meleg időben egy ilyen könnyű, gyors levessel feldobhatjuk az ebédünket! Hozzávalók: 4 fő részére 1 evőkanál kókusz olaj 3-4 evőkanál világos tönköly liszt fél maréknyi kapor összevágva 1 db bio leves kocka 1 l víz 1 kk himalaya só 150 ml kókusz tejszín A kókusz olajat felmelegítjük, bele tesszük a vágott kaprot, a lisztet és csomómentesre keverjük, lassan hozzáadagoljuk, állandó keverés mellett a hideg vizet, a leves kockát és felforraljuk, majd hozzáadjuk a tejszínt. Tálaláskor még megszórjuk friss kaporral! Fittanyuka
Nyers Tavaszi tekercs - Curry krémmel
2013. április 20. Fittanyuka Blog
A héten mind olyan ételek receptjeit osztottam meg, amelyek fő összetevői a nyers zöldségek. Egyik oka, hogy az időjárás melegre fordult, ilyenkor kevésbé van szükségünk fűtő hatású ételekre, másrészről pedig elkezdődött a tavaszi méregtelenítés. A zöldségek igazából a legbázikusabb ételek, itt a tavasz éljünk velük! A minap pedig saláta helyett ezt a mártogatós variációt vacsoráztuk. Hozzávalók: Mennyiséget nem írok, mert könnyű kiszámítani, hogy hány főre mennyi tekercset szeretnénk készíteni. Rizslapok Cukkini, Uborka zöldhagyma petrezselyem zöld Tehetünk bele még tofut, én tönkölyfehérjét vágtam hosszanti csíkokra és kevés olajon picit megrilleztem őket. Curry krém: 1-2 kk curry paszta készen 200 ml növényi tejszín ( szója vagy kókusztejszínt javaslom, mert igazán krémes tejszínek) késhegyni himalaya só Elkészítése pofon egyszerű: A rizslapokat leginkább keleti boltokban tudjátok beszerezni, rizs lisztet és vizet tartalmaz csupán. Annyi vizet melegítünk amennyi ellepi őket, ráöntjük és hagyjuk 5-8 percet állni. Közben a zöldségeket hosszanti csíkokra vágjuk. Majd egyenként szétválasztjuk a rizslapokat egy ruhára fektetjük tekercselés előtt és, mint a töltött káposztát ahogy tekerjük, belecsomagoljuk a zöldségeket. Elkészítjük a krémet: Curry paszta - szintén keleti boltban kapható, olyat válasszatok amely nem tartalmaz adalékokat, sikerült olyat vásárolnom, amely csak aszkorbinsavval volt tartósítva. 1 kk curry pasztát elkeverünk 200 ml növényi tejszínnel, picit sózzuk, belefacsarjuk a citromlevet és alaposan elkeverjük. Tálaljuk a tányéron középen elhelyezett krémmel. Vendég kínálónak is ideális.Fittanyuka
Spenót saláta Avokádó majonézzel
2013. április 18. Fittanyuka Blog
Előtérben a saláták, egyben próbállak ösztönözni benneteket, hogy egyetek több és több zöldséget, sötét zöld színű, leveles zöldségeket. Éltető klorofillt, enzimeket, vitaminokat tartalmaznak. Variálhatjuk az önteteket is, erre példa az alábbi majonéz. Avokádó majonéz: Hozzávalók: (2 fő részére) 1 db avokádó 2-3 evőkanál növényi tejszín ( én a sűrű kókusz tejszínt használtam). 1 kk himalaya só 1/2 kk kurkuma 1-2 kk agave szirup 1/2 citrom leve 2-3 evőkanál olíva olaj 1-2 db cikk fokhagyma Az alapanyagokat krémesre turmixoljuk! Chia mag a tetejére Tetszőleges mennyiségű friss spenót levelet megtisztítunk, összetépkedünk. Külön készítettem erre még egy laza dresszinget: 1/2 citrom leve 2 evőkanál tetszőleges hidegen sajtolt olaj 1/2 kk himalaya só A dresszinggel összeforgatjuk a spenót salátánkat és a majonézzel tálaljuk, adhatunk hozzá pirítóst, megszórtam chia maggal, amely sok, értékes omega zsírokat tartalmaz. Fittanyuka
Vadasmártás
2013. április 14. Fittanyuka Blog
A mártás nevének semmi köze a vadakhoz, legalábbis nem szeretném:)! Az elnevezésen nem szerettem volna változtatni, mert így mindenki tudja miről van szó. Karamelizált cukor helyett kókusz cukrot használunk, mert természeténél fogva enyhén karamellizált ízű és természetes édesítő. Nagyon finom bundázott zöldségekhez, tönköly fehérjéhez, krokettekhez, tésztához, fasírtokhoz, vagy bundázott gabona sonkához, stb. Hozzávalók 4 főre: 1 db közepes zeller 1 db nagy szál gyökér 3 nagy répa 3-4 db babérlevél 2 db nagyobb krumpli 1 db nagyobb hagyma néhány fekete szemes bors 2-3 kk himalaya só 1 evőkanál kókusz cukor 3 evőkanál kókusz tejszín Víz 1 db citrom leve A zöldségeket tisztítás után rusztikus darabokra szeleteljük és a víz, citromlé, só, fekete bors segítségével pác levet készítünk. Annyi vízzel, hogy ellepje a zöldségeket. Érdemes előző este bepácolni a zöldségeket és másnap a páclével együtt, lassú tűzön addig főzzük amíg a zöldségek megpuhulnak. Leöntjük a felesleges vizet és a kókusz tejszín, kókusz cukor hozzáadásával összeturmixoljuk. Ha szükséges még sózzuk. Fittanyuka
2013 Tavaszi Virtuális Lékúra:
2013. április 9. Fittanyuka Blog
A várva várt tavasz lassan, nehézkesen érkezik, annál is jobban vágyjuk a megújulást! Toltuk az időpontot, hogy hátha melegszik az időjárás, bízunk benne, hogy ez április vége fele közeledve majd bekövetkezik. A nagy érdeklődésre való tekintettel, természetesen nem maradhat el idén tavasszal sem a méregtelenítés! Mint látjátok egy feliratkozó ablakot hoztunk létre az oldalsávban a Jelentkezem a Virtuális léböjtre elnevezéssel, elég ide felíratkoznotok és automatikusan a Lékúrázók csoportjába kerültök! A levelek a korábbi alkalmakhoz hasonlóan fognak érkezni a tennivalókkal: Bevezető szakasz, bevásárló lista a böjthöz, tippek a lékúrához, lé receptek és tanácsok a levezető szakaszhoz. Továbbá újdonság, hogy a tippek, tanácsok a facebook / Fittanyuka - Lúgosító ételek oldalon is megosztásra kerülnek, továbbá itt erősíthetjük egymást tapasztalatokkal, stb. Szintén a facebook oldalon, mint Esemény is szerepel, javaslom csatlakozzatok itt is, ugyanis itt szeretném ha mindenki interaktívan közreműködne, mert együtt könnyebb:). Program: Április 15 - től egészen a lékúráig, április 22-ig fog tartani a bevezető szakasz. Mindenki saját felelősségére annyi napot csinál végig amennyit úgy érez, hogy elbír! Hét napnál többet én nem javaslok! A böjt hatása nem a napok számától erősebb elsősorban, hanem a bevezető és a levezető szakasz tudatos felépítésétől! Szokták mondani, hogy könnyebb betartani azt, hogy csak leveken élünk napokig, mint utána ésszerűen, tudatosan étkezni, felépíteni a táplálkozást és így segíteni a szervezetnek, hogy a tisztulási, sejtregenerálódási, - megújulási folyamat még a böjt után hetekkel is kitartson! Az ingyenes levélsorozat április 12-én, pénteken indul, és először a bevezető szakasz étrend tanácsait fogja tartalmazni! Már leírtam korábban, de az ismétlés nem árt, nézzük milyen hatásra számíthatunk, ki böjtölhet és ki nem: A lékúra után legyen szó kettő, három vagy több napos kúráról, ideális időszak az életmódváltáshoz . Csak egyetlen betegség létezik: a méreglerakódás Romolo Mantovani A böjt hatásai: - intenzíven pusztítja a behatoló baktériumokat, - gátolja a vírusok terjedését és növekedését, - fokozza a vér és a sejtek ellenállóképességét, - elősegíti a betegség kiváltó, egyéb méreganyagok kiválasztását, - méregtelenít, salaktalanít, a sejtek, szövetek fellélegeznek, - kiküszöböli a savas lerakódásokat, - meghatványozza az életerőt, - áthangolja, megnyugtatja a vegetatív idegrendszert, - tehermentesíti az anyagcsere - folyamatokat, - gyulladáscsökkentő, - csökken a szövetek só tartalma, a felesleges nátrium kiürül, - a felesleges cukor, zsír és fehérje lebomlik, - megszépíti a bőrt, és fokozza a szövetek rugalmasságát, - feltartóztatja az idő előtti öregedési folyamatokat. Ez elég ok, hogy évente kétszer: tavasszal és ősszel méregtelenítsünk! Mikor érdemes böjtölni? 1. Túlsúly esetén ( napi 350-450 gramm fogyás lehetséges), 2. különböző szervi megbetegedések esetén ( máj, vese, hasnyálmirigy), 3. Anyagcsere problémák esetén, 4. Gyulladásos folyamatok esetén, 5. Szív- és érrendszeri problémák esetén ( pl. magas vérnyomás), 6. Lelki nyugalom hiányakor. Az év többi részét tekintve 21 éves kortól 42 éves korig heti egy nap böjt, 42 éves kortól 63 éves korig heti két nap böjt, és 63 éves kor felett pedig három nap böjt ajánlott. Az ellenjavallatok miatt fontos, hogy mielőtt valaki hosszabb böjtbe kezd, beszélje meg orvos szakemberrel! Nem szabad böjtölni: - tuberkulózis bizonyos eseteiben, - szoptatás, áldott állapot esetén, - 21 kor előtt, - daganatos betegségben szenvedőknek, - operáció után 1-1,5 hónapig, - betegség utáni kimerültség esetén, - depresszió egyes eseteiben, - anorexia ( kóros soványság) esetén, - pajzsmirigy túlműködés esetén, - májcirrózis ( májzsugorodás) esetén, - bizonyos szívbetegségek esetén ( cardiomiopathia). A böjtre jelentkezés feltételei: Először is a kellő elszántság, utána az ingyenes levelekre való feliratkozás a bevásárló listáért, tanácsokért, infókért! Motivációért, bíztatásért és egymás támogatásáért pedig javaslom csatlakozzatok a facebook / Fittanyuka - Lúgosító ételek oldalhoz és a facebook / Tavaszi Virtuális Lékúra Eseményhez! A böjtölés tudománya: Tovább olvasom... Fittanyuka
Hamis tojáskrém
2013. április 4. Fittanyuka Blog
A húsvéti asztal pástétoma volt, de bármikor elkészíthető, kenhető, mártogatható. Alapja a csicseriborsó, tehát mondhatjuk, hogy a humusz krém egyik variációja. A tojásos jelleget a kurkuma és a curry adja. A csicseriborsó magas növényi fehérjetartalmú táplálék, ezért legjobban a zöldségekkel illik össze, de fogyaszthatjuk pirított, élesztőmentes tönköly kenyérrel, vagy pászkával. Tipp: Ha valaki krémesebb állagot szeretne, akkor adhat hozzá 1-2 evőkanálnyi növényi tejszínt! Hozzávalók: 250 g puhára főtt csicseri borsó 1/2 kávéskanálnyi himalaya só 1/2 kávéskanálnyi édes curry 1/2 kávéskanálnyi őrölt kurkuma 1 cikk fokhagyma 2 evőkanál citromlé 3 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj Egy botmixer segítségével az alapanyagokat alaposan összeturmixoljuk. Díszités gyanánt tökéletes a néhány szem puhára főtt csicseri borsó. Fittanyuka
Kellemes Húsvéti Ünnepeket!
2013. március 31. Fittanyuka Blog
Kívánok minél kevesebb időtöltést a konyhában, helyette sok pihenést és finom, gyors, egészséges fogásokat:)! Fittanyuka
Újhagymás omlett - olvadós növényi sajttal
2013. március 26. Fittanyuka Blog
Ha valami gyors ebédre, vagy vacsorára vágytok, akkor melegen ajánlom ezt a receptet. Növényi fehérje forrás, ezért ideális zöldségekkel, salátával, nagyon finom is, természetesen. Az olvadós növényi sajt, mindig hangsúlyozomm nem egyenlő a szupermarketekben kapható, ételnek nem nevezhető, hidrogenizált zsírokból készült valamivel. Én a Viofast termékeit ajánlom, amely tej,-laktóz, szójamentes, vagy a sojaproduct termékét, amely tartalmaz szóját, de úgy olvad, mint a mozzarella. Hozzávalók: 2 evőkanál / fő sárgaborsó liszt 1/2 kk himalaya só késhegynyi őrölt zöld bors 2-3 szál újhagyma 1 db kisebb cukkini 1 db sárgarépa 1 cikk fokhagyma víz kókusz olaj a sütéshez A sárgaborsó lisztet elkeverjük a fűszerekkel, bele reszeljük a zöldségeket, a felaprított újhagymát és annyi vízzel keverjük össze, amíg egy sűrű palacsinta tészta sűrűségű masszát kapunk. Először mindig kevesebb vizet adjunk hozzá. Diónyi olajat felhevítünk egy tapadásmentes edényben és egy evőkanál segítségével kis halmokat szedünk ki. A vékony szeletekre vágott sajtból, 1-2 szeletet a közepükre helyezünk, ha megsült, lapát segítségével a sajtos felületet és megsütjük. Majd melegen tálaljuk zöldekkel, salátával. Tipp: Zöldfűszerekkel is gazdagíthatjuk és kedvenc zöldségeinkkel. Ha valaki puhábban szereti a zöldségeket benne, akkor előre dinsztelje meg kevés olajon!Fittanyuka
Spenótos Gödöle
2013. március 24. Fittanyuka Blog
Ezt a receptet már rögtön ajánlom is a húsvéti ünnepi asztalra. Egyszerűségében a nagyszerűsége. Fogyasztható zöld salátával, de köretként is megállja a helyét, hidegen,-melegen egyaránt. Kukorica darából készül, tehát gluténmentes fogás. Az eredeti recept krumplit is tesz bele, de ez élettanilag nem igazán előnyös, így könnyebben emészthető, könnyebb fogás. Hozzávalók: 4 fő részére 250 g kukorica dara 250 g friss spenót 2 cikk fokhagyma 1-2 kk himalaya só 1 evőkanál kókusz olaj A kukoricát háromszoros mennyiségű vízben 1 kk sóval, állandó keverés mellett puhára főzzük. A megtisztított spenót leveleket, 1 evőkanál kókusz olajon, sóval, megfonnyasztjuk, bele préseljük a 2 cikk fokhagymát. A spenótot összekeverjük a főtt kukorica darával. Egy tűzálló tálat kikenünk kevés olajjal és egy evőkanál segítségével tojásdad alakú galuskákat szaggatunk. Előmelegített sütőben 150 C fokon 20 percig sütjük. Tavaszi zöldekkel tálaltam: ruccola, medvehagyma vagy lehet galambsaláta, jégsaláta, stb. Fittanyuka
Tavaszi méregtelenítő Tipp
2013. március 21. Fittanyuka Blog
Ha szeretnél tavasszal megújulni, fiatalodni, szeretnéd helyrehozni bőröd állapotát, akkor olvasd el a bejegyzésemet!Fittanyuka
Spenót pesztós buci karamelizált lilahagymával
2013. március 20. Fittanyuka Blog
Van az úgy, hogy ebédre csak bekapnánk egy gyors szendvicset! Ez a recept tippet ad, hogyan lehet egy szendvics nemcsak praktikus, gyors, de egészséges is! Annyira finom, hogy kérek még kategória:). Ki gondolná, hogy ez a néhány hétköznapi összetevő, mint a lilahagyma, spenót ilyenre is képes. A ropogós bucival pedig egyenesen isteni:)! Kellőképpen felcsigáztam mindenkit, akkor jöhet a recept: Hozzávalók: (2 fő részére) 2 db tönköly, teljes őrlésű buci, vagy ciabatta, esetleg bagett 2 db közepes lilahagyma 2 evőkanál kókusz olaj 3 kk kókusz cukor 1 kk himalaya só Spenót pesztó: 2 maréknyi friss spenót levél 1 cikk fokhagyma 2 evőkanál szezámmag 1 kk himalaya só 1 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj 1/2 citrom leve 200 ml növényi tejszín 1 kk bio mustár valamilyen, zsenge csíra A lilahagymát apró kockára vágjuk és a felhevített kókusz olajon üvegesre pirítjuk, hozzáadunk 1 kk himalaya sót és a kókusz cukrot. Elkészítjük a spenót pesztót: A spenót leveleket kissé összetépkedjük és a növényi tejszínnel, olíva olajjal, sóval, citromlével, mustárral összeturmixoljuk, addig amíg krémes állagot nem kapunk. Én szója tejszínt használtam, mert az keveréssel sűrűsödik, nem hígul. Belepréseljük a fokhagymát is, és hozzáadjuk a szezámmagot. Ha igazán pikánssá akarjuk tenni, akkor a szezámmagot enyhén megpiríthatjuk kis lángon egy serpenyőben, zsiradék nélkül. A tönköly bucikat ketté vágjuk és sütőben 3-4 percig pirítjuk mindkét oldalukat, majd ráhalmozzuk a lilahagymát, pesztót és végül a csírákat. Ideális nemcsak ebédre, hanem akár reggelire, vacsorára is!Fittanyuka
Ruccola Zöld Smoothie
2013. március 15. Fittanyuka Blog
Kezdjük a napot egy vitamin, klorofill bombával amely sejt szinten hidratál, energetizál minket:)! A zöldeket így vagy úgy napi szinten kell(ene) fogyasztani, hiszen a klorofill tényleg a vérünké válik! Miért is? Itt olvashatjátok... Egy ilyen smoothie elkészítése körülbelül annyi idő amíg megkenünk egy vajas kenyeret, de sokkal többet ér! Itt a tavasz és a zsenge zöldek ott vannak már a kertünkben vagy a piacon, most igazán könnyedén beszerezhetőek, használjuk ki a tavaszt erre is:). Hozzávalók: (2 fő részére) 2 alma lehéjazva 2 maréknyi ruccola 2 maréknyi spenót levél 5-6 dl víz kevés friss gyömbér 2 evőkanál agave szirup ( elhagyható) Az összetevőket magas fordulaton habosra turmixoljuk! Ebédig vagy estig már jók vagyunk amikor ugyanis elfogyasztunk egy tál friss, vegyes salátát napszaknak megfelelően valamilyen összetett szénhidráttal vagy növényi (aki fogyaszt állati) fehérjével. Ha ebből szokást alakítunk ki, akkor napokon belül érezhetjük az eredményt közérzetünkön, teherbírásunkon, bőrünkön, alakunkon!Fittanyuka
A Közös Tavaszi - Virtuális Léböjt időpontja 2013
2013. március 13. Fittanyuka Blog
Most már hivatalos, hogy a Közös-Virtuális, Tavaszi Léböjt Húsvét után lesz ( erre szavaztatok): Április 8-14 között! Aki szeretne csatlakozni felkészülhet rá az Alapozzunk együtt ingyenes levélsorozatban szereplő tanácsok segítségével! Hamarosan indulnak a bevezető szakasszal kapcsolatos konkrét tennivalók is! Fittanyuka
Padlizsán gombócok grillezett polentával
2013. március 10. Fittanyuka Blog
Sokszor fejtörést okoz, hogy milyen fő fogást varázsoljunk a családi asztalra, amely a lúgosítás és egészség keretei között marad. Az alábbi fogást inkább egy vasárnapi főételként ajánlanám, mert a kicsit időigényes a padlizsánok el- és előkészítése, de megéri a fáradságot. Gluténmentes fogás! Padlizsán gombócok sajttal töltve: ( 4 főre) Hozzávalók: 1 közepes méretű padlizsán hosszában kb. 1 cm vastag szeletekre vágva 4 gerezd fokhagyma 350 g növényi sajt 1 cm szeletekre vágva 4-6 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj 1 teáskanál morzsolt oregano levél 1 kk himalaya só 1 evőkanál citromlé néhány karika citrom 1 evőkanál apróra vágott petrezselyem zöld kevés kókusz olaj a sütéshez Aki fogyaszt kecske sajtot azzal is megtöltheti a padlizsánokat. Én nem szeretem az intenzív ízét, így maradtam az olvadós, nem hidrogenizált növényi sajtnál. A padlizsánokat hosszant 1 cm-es szeletekre vágjuk. Az olajjal, oregánoval, citromlével, sóval, 4 cikk préselt fokhagymával pácot készítünk és egyenként belemártjuk a padlizsán szeleteket, lefóliázzuk és 1 órára a hűtőben pihentetjük. Közben elkészítjük a polentát: Grillezett polenta: Hozzávalók: 200 g kukorica dara 3szoros mennyiségű víz 1-2 kk himalaya só 3-4 cikk fokhagyma kevés kókusz olaj a grillezéshez A kukorica darát a lobogó sós vízben, állandó keverés mellett keménnyé főzzük. Egy kb. 30X30-as tepsit kiolajozunk és beleöntjük a masszát, a sütőt pirító, grillező fokozatra tesszük és 15 percre be helyezzük a sütőbe, inkább csak szárítjuk a polentát. Majd négyzetekre vágjuk és kihűlés után egy tapadás mentes edényben egyenként, mindkét oldalukat forró kókusz olajon pirosra sütjük. A padlizsán szeleteket egy tűzálló tálba helyezzük, lefedve szintén a sütőbe helyezzük és 15 percig pároljuk. Miután kihűltek, lecsöpögtetjük és vékony sajtszeleteket helyezünk a szeletekre, feltekerjük őket, fogpiszkálóval rögzítjük és egyenként egy tapadás mentes edényben minden oldalukat pirosra pirítjuk! Én néhány citrom karikát is grilleztem mellé, igazi mediterrán íz világ! Friss, vegyes zöld salátával és a grillezett polentával tálaljuk. Fittanyuka
Citrusos Sült banán
2013. március 4. Fittanyuka Blog
Sokszor az egyszerű a nagyszerűbb, ilyen ez a recept is, amelyet a Wok főzőtanfolyamon készítettünk el, egyik legsikeresebb desszert volt. Viszont, mint a legtöbb wokban készült étel, ez a desszert is frissen elkészítve a legfinomabb. Hozzávalók: ( 4 fő részére) 5 db nem túl érett banán 100 g világos tönköly liszt 1,5 -2 dl víz vagy növényi tej 40 g bio, puha margarin csipet himalaya só 1 ek kókusz cukor 1/2 citrom leve 1 kk bio narancs vagy citrom olaj késhegynyi bourbon vanília Öntet: 200 ml kókusztejszín agave szirup ízlés szerint kókusz olaj vagy bio margarin a kisütéshez A banánokat félbe majd ketté vágjuk és rögtön meglocsoljuk a friss citromlével, hogy ne barnuljanak el. A lisztet elkeverjük csomómentesen a növényi tejjel, kókusz cukorral, vaníliával, citrus olajokkal, csipet sóval. A kókusz olajat felforrósítjuk és a lecsöpögtetett banán szeleteket először egy kevés lisztbe hempergetjük bele, majd a masszába mártjuk és egyenként aranybarnára sütjük. Papírtörlőre szedjük őket és elkészítjük az öntetet: A kókusz tejszínt elkeverjük az agave sziruppal, még finomabb lesz ha kevés citromlevet, vagy akár pár csepp narancs olajat ebbe is csepegtetünk. Frissen fogyasztjuk! Fittanyuka
Februári Wok Főzőtanfolyam - részlet:
2013. február 26. Fittanyuka Blog
Fittanyuka
Édesburgonyás - Mákos Puffancs
2013. február 25. Fittanyuka Blog
Az elmúlt hétvégén tartott Wok - főzőtanfolyamon készítettük ezt a keleti finomságot! Könnyű, lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmaz és nagyon finom. Hasonlít egy fűszeres fánkra és hasonlóan, mint a fánk, frissen a legfinomabb! Még több fotó a Wok főzőtanfolyamról: ITT! Hozzávalók: 500 g édesburgonya 4 ek mák - darálatlan 2 ek világos tönköly liszt 3 ek keményítő 2 ek agave szirup 1/2 kk foszfátmentes sütőpor Fűszerek: friss gyömbér, narancs olaj, késhegynyi kardamon, késhegynyi örőlt szegfűszeg Bő kókusz olaj a sütéshez A megtisztított édesburgonyát kockára vágjuk és megfőzzük enyhén sós vízben. Leszűrjük és villával összekeverjük, hozzáadjuk a mákot, fűszereket, sütőport, keményítőt és tönköly lisztet, agave szirupot. Egy órára a hűtőbe tesszük, hogy összeérjenek az ízek. Majd vizes kézzel kis gombócokat formázunk. Tipp: Ha kevés az időnk vagy túl lágynak érezzük a masszát akkor vizes kiskanál segítségével a wokkban bő, forró olajba szaggatjuk és aranybarnára sütjük. Tálalás előtt por nyírfacukorral megszórjuk, vagy agave sziruppal lecsorgatjuk. Fittanyuka
A hosszú élet titka...
2013. február 19. Fittanyuka Blog
Receptek a hosszú életre ... Ajánlom figyelmetekbe a cikket, amelyben engem is megkérdeztek: Tovább a cikkhez! Cikken kívül íme a hat orvos amelyek segítenek fiatalon, egészségesen tartani sejtjeinket: Napfény, Víz és víz, Pihenés, Levegő, Mozgás, Egészséges táplálkozás! Fittanyuka
Fahéjas Almás Fánk
2013. február 10. Fittanyuka Blog
Farsang idején elengedhetetlen a fánk. Sokat gondolkodtam, hogy mivel és hogyan tudnám kiváltani, mert a hagyományos fánk nem tartozik az egészséges ételek kategóriába..., sajnos. Az alábbi recept pedig egy kiváló alternatíva és a kalória tartalma messze nem annyi, mint a hagyományos testvérének. Én neveztem el fánknak, mert a kinézete megtévesztette a vendégeimet is:)). Utána sem volt csalódás, mert az íze is finom! Nem mellékesen ez az édesség élesztő, -tej, -tojás és cukormentes, alakbarát változat. Hozzávalók: 2-3 db alma 2-3 ek. friss citromlé 1-2 ek. fahéjas nyírfacukor 6 ek. világos tönkölyliszt víz csipet himalaya só 1-2 ek. szezámmag kókusz olaj a sütéshez Öntet: 200 ml kókusz tejszín 2-3 ek. agave szirup 1/2 kk őrölt fahéj Összekeverjük az összetevőket. Az almákat hámozzuk meg, a magházukat szúrjuk ki, majd vágjuk őket kb. 1 - 1,5 cm vastag szeletekre. Azonnal csepegtessünk rá citromlevet. Ezután szórjuk meg a fahéjas nyírfacukorral, és hagyjuk állni 5-6 percig. A tésztához keverjük össze a lisztet a vízzel, annyi vizet adjunk hozzá, amíg palacsinta tészta sűrűségű masszát kapunk. Majd keverjük hozzá a szezámmagot. Forrósítsunk bőséges mennyiségű kókusz olajat egy tapadásmentes edényben. Tipp: Az almaszeleteket világos tönkölylisztben megforgattam mielőtt belemártottam volna a palacsinta tésztába. Tehát belemártjuk a palacsinta tésztába őket egyenként és kisütjük a forró kókusz olajban. Miután aranybarnára sült mindkét oldaluk, konyha törlőkendőre szedjük. Az öntettel meglocsolva még melegen tálaljuk! Fittanyuka
Tavaszt idéző Wok Főzőtanfolyam
2013. február 4. Fittanyuka Blog
Februári főzőtanfolyamomra invitállak Benneteket, ahol a keleti konyha egyik nagyszerű találmányával a wokkal és a benne készült ételekkel fogunk ismerkedni. A wokkal való főzés annak az egyszerű, ugyanakkor meggyőző elképzelésnek köszönheti világméretű sikerét, miszerint aromás fűszerekkel megbolondított friss hozzávalók rövid idő alatt történő elkészítése csak fenséges ízeket és egészséges ételt eredményhezhet. A wokban percek alatt varázsolhatunk egyszerű és ízletes fogásokat, a roppanós zöldségek megőrzik vitamin tartalmukat. Ez a fantasztikus eszköz az egészségtudatos konyha megtestesítőjévé vált. Ami pedig engem elvarázsolt az a wokban készült desszertek és az úgynevezett wantanok:). Tartsatok velem! Fittanyuka
Egyénre szabott életmódtanácsadás - Menükoordináció
2013. január 31. Fittanyuka Blog
Ahogyan a receptjeimből is kitűnik azt vallom, hogy valójában a táplálkozás a kulcs nem csak a karcsúsághoz, hanem az általános egészséghez és jó közérzethez. ( Nem hagyhatom ki még a pozitív gondolkodást:). Legfontosabb feladatunk, hogy úgy állítsuk be a táplálkozásunkat, hogy egyensúlyba tartsuk szervezetünk kémiáját. Nem szükségesek a csodaszerek, nincsenek csoda diéták, sajnos az ilyen ideig-óráig végzett diéták több kárt okoznak a szervezetnek, mint gondolnánk. Az egyensúlyt gondosan felépített étrenddel, a rossz szokások elhagyásával és az új, jó szokások kialakításával, kitartással megteremtethetjük. Ezeknek az elveknek a segítségével segítek azoknak akik szeretnék az egyénre szabott menükoordinációt! Szintén vallom, hogy nincs két egyforma ember, ezért mindig szükség van az alapos felmérésre, egyéni problémák, igények, ízlések felkutatására, ahhoz, hogy a megadott új életmódot az illető végig csinálja és mindezt úgy, hogy élvezi minden lépését, majd pozitív hatását. A célom megmutatni, hogy az egészségesebb ételek nem az önsanyargatásról, lemondásról szólnak, ráadásul a testünk többszörösen meghálálja a váltást! Minden egy döntéssel kezdődik, aki szeretné az egyénre szabott új életmódot, el kell dönteni, hogy egészséges, életerős akar lenni MINDIG! És készen kell állnia arra, hogy ezért képes áldozatokat is megtenni, az eredmény nem marad el! Olvasd el azoknak a sikertörténetét akik már megreformálták étrendjüket, életmódjukat a menükoordináció segítségével: Sikertörténetek. Az utánkövetés azt jelenti, hogy fogom a kezed, támogatlak, ott vagyok ha kérdés, bizonytalanság van, akár egy receptnél, vagy akár ha úgy érzed, hogy a cukros krémes áll győzelemre. Ha valaki megtanulja azt a néhány íratlan szabályt amit átadok, utána már egyedül is sikerrel veszi az akadályokat. Hangsúlyozom, hogy bárki bármelyik csomagot is választja minden esetben egyénre szabott menükoordinációt kap! Jó hír, hogy menükoordinációt bárki igényelhet, gyakorlatilag bárhonnan az internetnek, skypnak, emailnek köszönhetően! Kapcsolatfelvétel: fittanyuka@gmail.com Fittanyuka
Alapozzunk együtt egy egészségesebb, lúgosító életmódra!
2013. január 30. Fittanyuka Blog
Pénteken, azaz februártól 1.-től indul az ingyenes levélsorozat amelynek segítségével belevághattok egy egészségesebb, lúgosító életmódba, továbbá ennek segítségével felkészülhettek a nagy tavaszi közös méregtelenítésre is! Ideális azok számára is akik érzik, hogy változtatásra lenne szükségük, de nem tudják, hogy pontosan milyen dolgokon, szokásokon is változtassanak?! Az ingyenes levélsorozatra itt az oldalon a jobb felső sarokban tudtok feliratkozni az - Alapozzunk együtt - feliratkozó ablakban! Mindjárt itt a tavasz, használjátok ki az évszak váltást és váltsatok egy tudatosabb életmódra! Fittanyuka
Fittanyuka Mediterrán Főzőtanfolyam 2013
2013. január 23. Fittanyuka Blog
Készült egy video részlet a Mediterrán főzőtanfolyamról. Hamarosan receptekkel is jövök, de idő hiány miatt, gondoltam előjáróban megosztom ezt veletek. A hangulat szuper volt és a vacsora a nagyszerű kuktának köszönhetően nagyon finom lett:)! A video részletben betekintést kaphattok a kétfajta előétel és a leves elkészítéséről.Fittanyuka
Brokkolis polenta aszalt paradicsommal
2013. január 17. Fittanyuka Blog
A puliszkát szinte mindenki ismeri, kukorica darából készül és nagyon sokféleképpen felhasználható, édesen, sósan. Manapság hangzatosabb néven emlegetik az olasz konyhából, -nyelvből átvett polentaként. Élettanilag előnyös oldala, hogy gluténmentes, könnyen emészthető, de azért ne vigyük túlzásba a kukorica fogyasztását. Kifejezetten téli étel, a hegyvidéki emberek kedvenc tápláléka, Olaszországban északon a legelterjedtebb, Erdélyben úgyszintén, itt édes változata a málé, amelyet régóta tervezek elkészíteni, természetesen majd megosztom veletek a megreformált receptet. Hozzávalók: (3-4 fő részére) 130 g kukorica dara 1 kk himalaya só 3szoros mennyiségű víz 2 evőkanál kókusz olaj 1 kis fej brokkoli 1 cikk fokhagyma pár szem aszalt paradicsom késhegynyi őrölt szerecsendió növényi sajt a tetejére A sós vizet forralni kezdjük és amikor már éppen forr, beleszórjuk a darát és állandó keverés mellett addig főzzük ameddig besűrűsödik. Közben a brokkolit rózsáira szedjük, roppanósra pároljuk. Tipp: Ha a pároló vízbe késhegynyi szódabikarbónát teszünk akkor szép zöldek maradnak a brokkoli rózsák. Kiolajozzunk egy tepsit, a kész puliszkát ízesítjük a szerecsendióval, préselt fokhagymával, belekeverjük az 1 evőkanál kókusz olajat és beleöntjük a tepsibe. Rátesszük a tetejére a lecsöpögtetett brokkolit, aszalt paradicsomot, sajtot a tetejére és 15-20 percre a sütőbe tesszük 180 C fokon. Összesen 30 perc alatt készen is vagyunk. Én csírát, salátát ajánlok mellé. Utólag meglocsolhatjuk kedvenc hidegensajtolt olajunkkal. Fittanyuka
Aszalt paradicsomos tojásmentes rántotta
2013. január 13. Fittanyuka Blog
Mediterrán hangulatban vagyok, ugyanis nagy lelkesedéssel készülök a január 21.-i mediterrán főzőtanfolyamra. Mivel imádom a mediterrán konyhát, beszereztem rengeteg hozzávalót, fűszereket és most a család nagy örömére ezeket nagy erőkkel alkalmazom a hétköznapokban is. Tegnap készítettem ezt a tojásmentes rántottát, amelynek alapja a sárgaborsó liszt. Legfinomabb frissen, melegen, gazdagon fűszereztem kakukkfűvel és friss vegyes salátával fogyasztottuk. Sárgaborsónak szintén magas a növényi fehérje, rost tartalma, kitűnő bundázni, frittatának és akár ilyen rántotta jellegű ételnek is. Sárgaborsó liszt hiányában készíthetjük még csicseriborsó lisztből is, hasonló tulajdonságokkal rendelkezik. Kontra tojásfogyasztásról ITT olvashattok! Hozzávalók: 3-4 fő részére 100 g sárgaborsó liszt 1/2 kk himalaya só 1 kk kakukkfű 1 kk édes, őrölt piros paprika 1 db vöröshagyma kókusz olaj a sütéshez 1 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj 1 cikk fokhagyma pár szem aszalt paradicsom néhány szelet növényi sajt A sárgaborsó lisztet elkeverjük annyi vízzel, hogy sűrű palacsinta tésztát kapjunk, hozzáadjuk a sót, fűszereket, préselt fokhagymát és egy kerámia, vagy más tapadás mentes edényben felforrósítjuk a kókusz olajat amelyen a kockára vágott vöröshagymát megdinszteljük, majd ráöntjük a sárgaborsó lisztből készült, fűszeres egyveleget. Rátesszük az aszalt paradicsomokat, a növényi sajtot és ahogyan megsült az egyik oldala óvatosan részenként vagy akár egyben megfordítjuk. Ha ügyesek vagyunk omlett jellegűre is készíthetjük. Én összekavartam, amikor elkészült meglocsoltam kevés hidegen sajtolt olíva olajjal. Melegen azonnal fogyasztjuk zöldségek kíséretében. Fittanyuka
Nyers Csokipuding
2013. január 7. Fittanyuka Blog
Ez a recept lett a kedvencem, mert amellett, hogy enzim gazdag, nyers desszert, rendkívül gyorsan elkészíthető. A főzött pudinggal mindig az a problémám, hogy soká hűl ki. Ez azonnal fogyasztható! Hozzávalók: 2 főre 1 db avokádó 4 teáskanál bio kakaópor 2 dl növényi tej, vagy víz ( ezt rátok bízom, hogy nyers növényi tejjel készítitek, vagy dobozos tejjel). 1/2 teáskanál stevia por 1 teáskanál agave szirup vagy méz késhegynyi fahéj vagy bourbon vanília 1/2 citrom reszelt héja 1 teáskanál friss citromlé A megtisztított, kimagozott avokádót alaposan összeturmixoljuk a többi hozzávalóval. Azonnal szervírozható. Én megszórtam dekoráció gyanánt kevés pattogatott amaranttal. Többen kérdeztétek emailben és a facebook oldalon, hogy mivel helyettesíthető a hasonló nyers krémeknél is az avokádó?! Természetesen lehet banánnal is, de én mivel fontosnak tartom a helyes ételtársítás szabályait és előnyben részesítem az alacsony cukortartalmú gyümölcsöket ezért inkább az avokádót javaslom. Vagy ha mégis banánnal készítitek akkor vegyétek figyelembe a magasabb cukor tartalmat és annál kevesebb édesítést használjatok. Továbbá még fontosabbá válik az erjedésgátló fűszerek használata. Ebben az esetben tegyetek több fahéjat, vagy bourbon vaníliát! Fittanyuka
Fittanyuka közösségek 2013-ban
2013. január 3. Fittanyuka Blog
Néhány olyan praktikus lehetőségre szeretném felhívni a figyelmeteket amelyek segítségével gyorsabban, vagy akár részletesebben olvashattok az egészséges életmód, -lúgosítás témában amelyet képviselek. Csatlakoztatok már Fittanyukához a facebookon , ha még nem ajánlom tegyétek meg?! Igyekszem minél gyakrabban frissíteni ezt a gastro blogot, minél több új, egészséges recepttel a kedvetekbe járni, de valljuk be rohanó világunkban nehéz tartani az iramot. A közösségi oldalon pedig gyorsabb, interaktívabb az élet, gyorsabban megbeszélhetünk mindent. És milyen posztokat szoktam megosztani a Fittanyuka közösséggel: - A recept előzetesben általában tesztelni szoktam mennyire lesz az adott recept a kedvetekre való, amikor megosztok egy receptet első kézből értesülhettek a gastro oldal frissítéséről, - a webcukrászda újdonságait, az elkészült finomságok fotóit, tulajdonságait is megosztom veletek, - a Fittanyuka programok időpontjairól, részleteiről is első kézből értesülhettek, - nem utolsó sorban pedig Fittanyuka tippek oldal életmód tippjeit is posztolom, - nyeremény játékokat pedig körülbelűl két havonta szervezünk amikor általában egészséges süti a nyeremény! Milyen előnyei vannak a hírlevél feliratkozásnak: Hírlevélben lehetőségem van arra, hogy bővebben kifejtsem az adott téma kört, legyen szó programfelhívásról, életmód tippekről, stb. Legnagyobb sikert 2009 óta a Virtuális, Közös Méregtelenítő kúrák arattak, amikor ugyanis hírlevélben küldöm ki a tennivalókat, hozzávalókat ezt évente kétszer szoktuk megtartani. Ez idén sem lesz másképp, a tavasz első napjaiban már erre készülünk! Erre mindig külön van felhívás, de aki feliratkozott ő februárban már kap erre vonatkozó leveleket. A friss feliratkozok pedig egy kilenc levélből álló sorozatot kapnak amelyek segítségével megismerhetik a lúgosító életmód alapjait és akár belevághatnak egy életmód reformálásba. És szintén nem utolsó sorban ez az oldal, ha a jobb oldali oldal sávban rendszeres olvasóvá váltok akkor emailben fogtok értesülni a frissítésekről, receptekről. Bármelyik csatornát is választjátok köszönöm nektek továbbra is a bizalmat és szeretettel várlak közösségeimben!Fittanyuka
B.U.É.K. 2013!
2012. december 31. Fittanyuka Blog
Jövőre ugyanitt várok Mindenkit Szeretettel újabb egészséges receptekkel, életmódtipekkel és reform süteményekkel, tortákkal a webcukrászdámban! B.U.É.K! Fittanyuka
Szedres Csokoládé - Nyers torta
2012. december 28. Fittanyuka Blog
A karácsony után általában besokallunk az édességekből, cukros süteményekből. Ígéretemhez híven megosztom veletek ezt a nyers torta receptet amelyet a minap készítettem el újra, könnyű finomság a nehezebb karácsonyi sütik után. Nem mellékes, hogy gluténmentes és alacsony cukortartalmú! Próbáltam minél könnyebbre készíteni, semmiképpen nem szerettem volna aszalványokkal gazdagítani a magas cukortartalmuk miatt, továbbá számomra nagyon töménnyé teszik az ilyen fajta süteményeket. Nem kedvező az aszalványokkal való dúsítás, édesítés azok számára sem akik savasodásban, candidában szenvednek. ( Ők édesítés gyanánt részesítsék előnyben az agave szirupot a méz helyett!) Hozzávalók: Alap: 200 g beáztatott, lehéjazott mandula, megdarálva 1 evőkanál útifűmaghéj őrlemény 40 g nyírfacukor vagy 2 evőkanál agave szirup 1 evőkanál szobahőmérsékletű kókusz olaj 100 ml víz Az összetevőket alaposan összeturmixoljuk és egy kisméretű, kapcsos torta formába ( kb. 10 szeletes) belenyomkodjuk és 2-3 órára a hűtőszekrénybe tesszük. Szedres krém réteg: 1 bögre friss vagy télen fagyasztott szeder ( habár természetesen értékesebb a nem fagyasztott változat) 1 avokádó 2 evőkanál agave szirup vagy méz késhegynyi bourbon vanília késhegyni őrölt fahéj ( erjedésgátló hatású!) 1 evőkanál útifűmaghéj őrlemény 1 evőkanál szobahőmérsékletű kókusz olaj 1/2 reszelt citrom héja és leve Az összetevőket alaposan összeturmixoljuk és az alaprétegre simítjuk. Nyers csokoládé réteg: 1 avokádó 2 evőkanál kakaó por 2 evőkanál agave szirup vagy méz 1 evőkanál szobahőmérsékletű kókusz olaj 1 evőkanál víz Az összetevőket alaposan összeturmixoljuk és az előző két rétegre simítjuk egy krém lapát segítségével. A tortát 3-4 órára a hűtőszekrénybe tesszük. Miután összeállt a torta, szétkapcsoljuk, tetejét megszórjuk kakaó porral, szederrel díszítjük. Hűtőben 2-3 napig eláll! Érdemes minél frissebben fogyasztani, mert a nyers gyümölcs gyorsan erjed! Fittanyuka
Karácsonyi menü 2012
2012. december 24. Fittanyuka Blog
Ígértem nektek az idei karácsonyi - ünnepi menü felhozatalt nálunk. A cél időhiány miatt a praktikusság és a gyorsan elkészíthetőség volt, természetesen az általam fontosnak tartott szempontok szerint. Idén kevesebb időm jutott új karácsonyi receptek megkomponálására ( azért van egy-kettő a tarsolyomban:), ezért korábbi receptjeimből válogatva alakítottam ki a menüt. Lesz mártogatható, kenhető krém: Mentás - chilis zöldborsó krém, amit akár akkor is elővehetek ha vendégek érkeznek és pirítóssal, vagy a paprikás stanglival, zöldségekkel, tortilla lapokkal ideális vendégváró. De ideális lesz akkor is ha estére megéhezik a család. A saláta elmaradhatatlan: a fenyőmagos zeller saláta, dióval gazdagítva igazi téli saláta, vitaminban és enzimekben gazdag csírákkal, hogy ne feledkezzünk meg a klorofillről és a lúgosító zöldségekről sem! A falafel fasírt szintén hidegen, melegen egyaránt finom, ugyancsak ideális ha vendégek érkeznek. A polentával töltött sült gombát és a grillezett szejtáncsíkokat almás - zeller pürével, spenóttal főételnek szántam ebédre karácsony első és másodnapján, a vegán töltött káposztát erdélyiesen pedig szentestére. Idén elmarad a leves. A krokett pedig bármelyik főétel kísérője lehet, vagy önmagában is fogyaszthatjuk salátával. A kakukk tojás a tavaszi tekercs amely zöldségekkel van megtöltve, arra az esetre szánom ha végképp nem elégszik meg a család az előbbi felsorolással. A desszertek pedig a következőek lesznek: lesznek sült és lesznek nyers desszertek is. Elmaradhatatlan nálunk a diós és mákos bejgli vagy bejgli torta ( tej,-tojás,-cukor,-élesztő nélkül), továbbá tavaly hagyományt teremtett egy másik nyers, bonbon édesség a zserbó golyó. Nemrég megosztott posztban pedig a házi és szintén nyers, narancsos marcipán - szaloncukorból is teszek ki majd egy bonbonos tányérra, csomagolás nélkül. Hamarosan elindítom a Süti - Nem süti menü címkét amelyben ezzel a Szedres - csokoládé nyers tortával fogok indítani, amely nagy sikert aratott a napokban nálunk. A két ünnep között biztosan elkészítem újra és megosztom veletek a receptet:)! A mozart kuglóf kandírozott narancshéjjal ( cukormentes), pedig a webcukrászdám egyik legkedveltebb süteménye karácsonykor. Egy ilyen koszorút megmentettem magunknak is az ünnepekre. Lehet azt gondoljátok, hogy kicsit sok és talán kaotikus a felhozatal, de ezek szinte mind olyan ételek, amelyeket ha előre elkészítünk arra a pár napra biztosan elállnak és mi pihenhetünk, lazíthatunk. Én most kevesebb időt próbálok a konyhában tölteni és inkább a családdal, barátokkal szeretnék feltöltődni, ezért van kissé büfé jellege az idei menünek. Kíváncsi lennék a ti karácsonyi menütökre is, ha van egy kis időtök osszátok meg velünk, mert mindig tanul az ember:) Addig is stresszmentes készülődést kívánok! Fittanyuka
Beigli torta - Tej,-tojás,-cukor,-élesztőmentes
2012. december 21. Fittanyuka Blog
Karácsony elképzelhetetlen beigli nélkül, igazi hungarikum. A Karácsonyi Fittanyuka főzőtanfolyamon készítettük el. Az alábbi változat, mondhatni kettő az egyben, ugyanis egy sütéssel rögtön kétféle ízben készítjük ez a finomságot. Nincs repedés, hasadás, mint általában a beigli sütésnél. Különlegessége ennek a beiglinek, hogy minden szempontból megfelel a nem savasító sütik kritériumainak. Nincs benne élesztő, cukor és semmi tej,-tojás. Így bátran elkészítheti és fogyaszthatja az is aki cukorbeteg, candidás, vagy lúgosítani szeretne , de azért karácsonykor nem szívesen hagyja ki a beiglit! Hozzávalók: Tészta: 430 g világos tönköly liszt 200 g nem hidrogénezett bio margarin 40 g nyírfa cukor 1,2 dl víz vagy növényi tej 1 zacskó foszfát mentes sütőpor 1 csipet só Dió töltelék: 300 g darált dió 80 g nyírfa cukor 1 db narancs reszelt héja és leve 1 dl növényi tej 3 evőkanál cukormentes sárgabarack lekvár 1kk alma sűrítmény 1 kk vanília kivonat Mák töltelék: 300 g darált mák 80 g nyírfa cukor 30 g áztatott mazsola 1/2 citrom leve és héja 2 db reszelt alma 1 dl növényi tej kk vanília kivonat Puding krém ( elhagyható) 1 tasak vaníliás bio puding por 1 evőkanál nyírfa cukor 300 ml növényi tej Torta lekenéséhez: 4 evőkanál növényi tejszín, 2-3 evőkanál méz vagy agave szirup. Először elkészítjük egyenként a töltelékeket. A darált diót a hozzávalókkal ( kivéve a lekvár), összekeverjük és lassú tűzön főzni kezdjük, állandó kavarás mellett. Amikor felrottyant, félre húzzuk és hozzá keverjük a lekvárt. Majd hűlni hagyjuk. A mák tölteléknél szintén összekeverjük a hozzávalókat ( kivéve az almák )és lassú tűzön, állandó kavarás mellett főzzük. Az almákat lereszeljük nagy lyukú reszelőn és utólag hozzákeverjük a töltelékhez, majd hűlni hagyjuk. A puding krém készítésénél a port először csomómentesen elkeverjük a növényi tejjel és utána hagyományos módon elkészítjük a pudingot. Fontos, hogy ne legyen túlságosan híg. Amíg hűlnek a krémek összegyúrjuk a tésztát. Először a száraz, majd a nedves hozzávalókkal keverjük össze és kézzel, vagy robotgéppel alaposan összedolgozzuk a tésztát. A hűtőben fél egy órát pihentetjük. Miután kivettük a hűtőből még egyszer alaposan összegyúrjuk kézzel a tésztát és kettő , kb. 0,5-1 cm vastagságú lapot nyújtunk ki belőle. Egy 26 cm-es átmérőjű torta forma segítségével két alapot szúrunk ki a tésztából. Az egyik az alja lesz, a másik a teteje. Az alját belehelyezzük a kapcsos torta formába, megszúrkáljuk egy villa segítségével. A forma oldalát is körbe bevonjuk tésztával, kézzel összedolgozzuk a torta alját az oldalával. Megtöltjük a töltelékekkel. Körbe csiga formában rakjuk a töltelékeket, vagy készíthetjük fele-fele arányban is megosztva a tortát a kétféle töltelékkel. Én a csiga formát választottam, így egy szeletben mind a három töltelék szerepel. Körbe ragjuk tetszőlegesen a diót vagy a mákot, utána következhet a dió vagy puding, vagy megcserélve, kinek mi a szimpatikus. A torta tetejét kiszúrtam fenyő mintájú süti kiszúróval és így helyeztem rá a lapot torta tetejére. Oldalát kézzel összedolgozzuk. A kivágott fenyő mintákkal díszítettem a fedő lapot. Majd növényi tejszínt elkeverünk mézzel, vagy agave sziruppal és ezzel kenjük le a tortát, hogy szép fénye legyen. Előmelegített sütőben 180 C fokon 25-30 percig sütjük. A torta ötletét itt találtam, amit természetesen megreformáltam! Fittanyuka
Fittanyuka Karácsonyi Csomagajánlatok 2012
2012. december 16. Fittanyuka Blog
Ha még nem tudjátok milyen ajándékokkal kedveskedjetek Szeretteiteknek, de a voksotokat az egészséges életmód mellett tettétek le akkor íme az ajánlatom az én Angyalkámtól! A következő négy csomagot ajánlom idén a karácsonyfa alá: Fittanyuka
Sokmagos zabkeksz
2012. december 8. Fittanyuka Blog
A recept forrása Anyukám, tőle kaptam ezt a nagyszerű ötletet! Annyi benne a mag, hogy már a magoktól nagyon ropogós. Bátran ajánlom akár nasinak, vagy reggelire, tízóraira, mert alacsony a szénhidrát tartalma és glikémiás indexe. Az ünnepek alatt is bátran fogyaszthatjuk a különböző cukros nasik, sütemények alternatívájaként, vagy akár energia szeletként. Hozzávalók: 11 dkg zabpehely 11 dkg zabliszt 12 dkg nem hidrogénezett, bio margarin 5 dkg napraforgó mag 5 dkg mák, darálatlan 3 dkg szezámmag 5 dkg török mogyoró,( összetörve ) 3-4 evőkanál méz maréknyi mazsola 1 kávéskanálnyi szódabikarbóna kb. 1,5 dl növényi tej, vagy víz A margarint meleg helyen folyóssá olvasszuk, annyira, hogy eltudjuk keverni a szintén folyékony mézzel. Ehhez a masszához keverjük a szódabikarbónát, majd egyenként a többi hozzávalót. Annyi vizet vagy növényi tejet adunk hozzá, hogy a massza formálható legyen. ( ez kb. 1-1,5 dl.) Kis golyókat formálunk belőle és sütő papírral kibélelt sütőlapra helyezzük őket, kissé ellapítjuk majd előmelegített sütőben 180 C fokon, 15-20 percig sütjük. Vigyázat, mert a magok miatt gyorsan megéghet!Fittanyuka
Mentás - csilis Zöldborsókrém
2012. december 4. Fittanyuka Blog
Zöldborsó leves, zöldborsó főzelék, párolt zöldborsó..., nagyjából ezeket az ételeket fogyasztjuk leggyakrabban a zöldborsóból. Pedig finom krém, pástétom is készíthető belőle, amely a közelgő ünnepek alkalmából finom vendég kínáló is lehet. A mentától kap egy üde, friss, zsenge ízt, de a csili tüzessé teszi és illik a téli ételekhez. Az őszi főzőtanfolyam egyik sikeres fogása volt, behűtve ajánlom! Hozzávalók: 400 g zöldborsó megfőzve 100 ml növényi tejszín 1 citrom leve 1/2 őrölt kömény 1 kk himalaya só kevés , friss csili apróra összevágva 1-2 szál friss menta összevágva A megfőtt zöldborsót a többi hozzávalóval krémesre turmixoljuk. Meleg pitával, pirítóssal, vagy tortillával ajánlom. Fittanyuka
Mogyorós tallérok, csillagok...szívecskék
2012. november 30. Fittanyuka Blog
Igen, igen végre elkészültek az idei aprósütik karácsonyra. A tervezett diós karéj féle sütit nem tudtam kivitelezni, mert speciális sütő formát igényel, ezért maradtam a jól megszokott formáknál. A recept is a megszokott apró süti receptem, amit már ránézésre adagolok, mármint a hozzávalókat, viszont a töltelékkel, bevonókkal, mindig szoktam variálni. Ez az a karácsonyi apró süti ami dobozban januárig is eláll és reggelire forró gabona kávé mellé, vagy tea mellé akár tea sütinek is kínálhatjuk. Nálunk nem marad januárig, mindenki rá jár, viszont most szigorúan tilos fogyasztani 24-ig:) Hozzávalók: Tészta: 500 g teljeskiőrlésű tönkölybúza liszt ( csinálhatjuk felesben is: 250 g bio finom, tönkölyliszt, 250 g teljeskiőrlésű tönkölybúza liszt) 150 g barna nádcukor, vagy 100 g nyírfacukor 3 evőkanál bio margarin 1/2 citrom leve és reszelt héja 1 zacskó foszfátmentes sütőpor 250 g őrölt török mogyoró 250 ml rizs tej Díszítéshez: 125 g darált mogyoró kandírozott narancs héj ( bioboltokban kapható cukormnetes is, kukorica sziruppal) Ragasztáshoz: Sárgabarack lekvár, inkább dzsem , mert jobban összeragadnak a kész sütik, a folyékonyabb is megfelel, viszont akkor tovább szárad. A hozzávalókból jól gyúrható tésztát gyúrunk, ( a darált mogyoróból csak 125 g-ot gyúrunk a tésztába, a többit a díszítéshez használjuk) , addig dolgozzuk amíg nem ragad, ha szükséges szórunk hozzá még lisztet. A kész tésztát kb 1/2 órára a hűtőbe tesszük pihenni. A tésztát ketté osztjuk és kb. 0.3 mm vastagságúra ki nyújtjuk mindkét gombócot. Tetszőleges formákat szaggatunk ki belőle. Barack lekvárt használtam, folyósabbat. Lekentem a formák tetejét és bele mártottam a darált mogyoróba. Sütő papírral bélelt tepsibe sorakoztattam őket és előmelegített sütőben 150 fokon, lassan, hogy ne égjen meg a mogyoró a tetején , kb. 20 percig sütöttem. Nem minden formát hempergettem mogyoróba , hagytam simán is , mivel összeragasztottam őket. Amikor kihűltek akkor a formákat megkentem a sárgabarack dzsemmel és összeragasztottam őket. Némelyik tetejébe még nyomtam néhány kandírozott narancs héjat. Hagytam 1-2 órát szikkadni őket, utána bedobozoltam sütis dobozba. A rondákat illik elfogyasztani még szinte melegen:) Fittanyuka
Reform kókuszgolyó
2012. november 26. Fittanyuka Blog
Ez a közkedvelt kókuszgolyó recept annyira egyszerű, hogy akár a gyerekekkel együtt is készíthetjük. Nagy előnye, amellett hogy könnyen elkészíthető, hogy ez egy nyers desszert. Két fő összetevője van : a zabpehely és az alma. Hozzávalók: (kb. 30 db golyó) 10 dkg aprószemű,-lágy zabpehely 10 dkg kókuszreszelék 30 dkg lédús alma 1 evőkanál kakaópor késhegynyi őrölt fahéj édesítve mézzel vagy agave sziruppal ízlés szerint Az almát apró lyukú sajtreszelőn lereszeljük, hozzákeverjük a zabpelyhet, fahéjat, kókuszreszeléket, kakaót, édesítjük ízlés szerint. Hagyjuk fél órát halni, hogy a zabpehely magába szívja az alma nedvességét. Vizes kézzel golyócskákat formázunk és kókuszreszelékben meghempergetjük őket. Fittanyuka
Szelíd gyógymód: Ezüstkolloid
2012. november 14. Fittanyuka Blog
Tovább olvasom.. Fittanyuka
Sok zöldséges pizza
2012. november 11. Fittanyuka Blog
Gluténmentes, szénhidrát-csökkentett, élesztőmentes - anticandidás, magas rosttartalmú Szegény pizzát sok atrocitás éri, hogy nem tartozik az egészséges ételek közé, pedig csak az alapanyagok kiválasztásán múlik, hogy egészséges lesz-e a végeredmény vagy sem?! Emlékszem, hogy amikor először ettem Olaszországban pizzát csodálkoztam, hogy milyen vékony a tésztája és a húsmentes változaton a brokkolitól kezdve a spenótig telis-tele volt rakva zöldségekkel. Hidegen sajtolt olíva olajjal meglocsolva, friss bazsalikommal, az volt életem legfinomabb pizzája:) Az alábbi recept gluténmentes, hogy azoknak is kedvezzünk akik valamilyen oknál fogva nem fogyasztják a gluténtartalmú ételeket. Habár ha nincsen érzékenység bátran fogyaszthatjátok a tönkölylisztet , akár a pizza tészta elkészítéséhez. A tönköly kivételesen gazdag ásványianyagokban, növényi fehérjékben és nem utolsó sorban a magyar ősgabona! Nem egyenlő a sima búzaliszttel. Tehát a mi gabonánk, amely az itt élő emberek egyik értékes tápláléka. Tönkölylisztből készült pizza tészta recept: Itt! A fenti pizzát este is fogyaszthatjuk, én több zöldséget pakoltam rá, mint maga a tészta vastagsága. Hozzávalók: ( 4 fő részére) Tészta: 150 g mandula liszt 150 g kölesliszt 100 g rizsliszt 100 ml kókusz olaj 1 kk himalaya só 1 zacskó foszfátmentes sütőpor 2 evőkanál útifűmaghéj őrlemény ( ez egy magas rosttartalmú növény), ennek hozzáadásával a tészta kevésbé lesz száraz, morzsalékos. 100 ml víz: a vizet apránként adagoljuk hozzá, mert az útifűmaghéj miatt gyorsan magába szívja a nedvességet. Először összekeverjük a száraz összetevőket, majd jöhet az olaj és a víz. Lehet, hogy szükséges lesz még hozzáönteni kevés vizet, mert a növényi rostok sok nedvességet magukba szívnak. A cél, hogy gyúrható tésztát kapjunk. A tésztát 1 órát a hűtőben pihentetjük. Feltét: Ízlés szerinti zöldségek: paradicsom, paprika, hagyma, cukkini, stb. Növényi sajt: Soyaproduct, vagy Viofast termékek, utóbbi szójamentes! Paradicsomszósz: 3-4 db paradicsomot 3 evőkanál hidegen sajtolt oliva olaj 1 kk szárított bazsalikom, 1 kk oregáno 1 kk himalaya só 1-2 cikk fokhagyma késhegynyi nyírfacukor Ezt a paradicsomszószt, most ne főzzük, csak a felaprított paradicsomot turmixoljuk össze a többi hozzávalóval és adjuk hozzá a préselt fokhagymát. A tésztát lisztezett deszkán nyújtsuk ki 1 cm-vastagságura. Nem állítom, hogy könnyű vele dolgozni, de ha nem marad egyben nyomkodjuk bele a tepsibe. Öntsük rá a szószt, pakoljuk rá kedvenc zöldségeinket. Én a paprikát, hagymát, cukkinit szeletelő segítségével hajszálvékonyra szeleteltem. A szeletelt növényi sajtot pedig tegyük szintén a tetejére és előmelegített sütőben 180 C fokon süssük 20-25 percig.Fittanyuka
Fittanyuka főzőtanfolyam - Őszi ételek a lúgosítás jegyében
2012. november 5. Fittanyuka Blog
Szeretettel várlak újra a csoportos Fittanyuka főzőtanfolyamon az újonnan megnyílt Metodic - Biocsemege Főzőiskolában! Téma továbbra is a tőlem megszokott módon a Ph egyensúly megtartása, helyreállítása finom, az évszakhoz illő ételekkel. A részleteket a fenti plakáton találjátok. Várok Mindenkit Szeretettel egy jó hangulatú szombat délelőttre és egy közösen eltöltött finom ebédre!Fittanyuka
Fittanyuka Novemberi Programok
2012. november 1. Fittanyuka Blog
A november sűrű lesz programilag számomra, de lehetőség, hogy találkozhassak veletek! Rohamosan közeleg a karácsony és novemberben már készülhetünk rá: receptekkel, ötletekkel és természetesen mindezt úgy, hogy az egészség és az egészséges életmód továbbra is fontos szerepet kap. Az ünnepet megelőző hetekben előtérbe kerülnek a sütemények, sütemény receptek, ünnepi finomságok. Jó hírem van a budapesti követőimnek is, mert november 23-án lesz Fittanyuka sütő tanfolyam Budapesten is! Kellemes pihenést kívánok Nektek és remélem hamarosan találkozunk a következő hetekben valamelyik programon!Fittanyuka
Fittanyuka Workshop - Tisztító kúrák, gyógyító böjt
2012. október 26. Fittanyuka Blog
Hétfőn (10.29.-én) újra várom a szegedi Fittanyuka követőket, hogy tartsatok velem a soron következő workshopomon. Téma a lé-, tisztító, gyógyító kúrák lesznek. A következő kérdésekre kaptok válaszokat: - Mikor érdemes méregteleníteni a szervezetet? - Mikor hatásos egy méregtelenítő kúra? - Mennyi ideig végezzük? - Hogyan kezdjünk hozzá? Lesz lé lakoma, recepteket, tippeket, kedvet kaptok, hogy így akár 1-2 könnyített napot biztonságosan, önnálóan magatok is elvégezhettek. Jelentkezni a plakáton megadott elérhetőségeken! Várok Mindenkit Sok Szeretettel! Fittanyuka
Sajttal töltött zöldséges muffin
2012. október 25. Fittanyuka Blog
Mindig fejtörést okoz az óvodai tízórai, uzsonna. Mert egy idő után unalmas a szendvics, a kencés kenyér. Ezzel a kis muffinokkal a kedvébe járhatunk a kicsiknek is, elfér a kezükben, könnyen kicsomagolható és a közepében van valami:) Akár mi is magunkkal vihetjük egy rohanó hétköznap a munkába. Az sem mellékes, hogy gyorsan elkészíthető és egészséges, lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmaz, több napon keresztül fogyasztható. Hozzávalók ( 12 db): 250 g teljesőrlésű tönköly liszt 150 g köles liszt 100 g mandula liszt 300 ml víz 1 tasak foszfátmentes sütőpor 6 evőkanál kókusz olaj ( felmelegítve) 2 szál répa 1 szál petrezselyem zöldje 1 kk himalaya só 1 kk kurkuma 1 kk őrölt kömény 150 g növényi sajt ( nem hidrogenizált. Pl:szojaprodukt terméke) A liszteket összekeverjük a fűszerekkel a sütőporral , hozzáreszeljük sajt reszelőn a megtisztított répákat, a felaprított petrezselyem zöldjét és felöntjük a vízzel. Hozzáadjuk az olajat és robotgép segítségével homogén masszává dolgozzuk. Muffinsütőformákat kibéleljük a muffin papírkosárkákkal, vagy használhatunk szilikon formákat is és kanál segítségével megtöltjük az üregeket. A sajtból egy cm-es vastag csíkokat szelünk és a muffinok közepébe helyezzük. Előmelegített sütőben 180 C fokon 25-30 perc alatt készre sütjük. Fittanyuka
Tojásmentes Rántotta
2012. október 10. Fittanyuka Blog
Mielőtt megosztanám veletek ezt a receptet, olvassatok el pár gondolatot a tojásról, illetve a tojás fogyasztásról: tovább olvasom.. Senkit sem szeretnék meggyőzni, hogy miért jó ha valaki tojásmentesen táplálkozik, de ezek az érvek amelyek ellene szólnak számomra elég meggyőzőek, az élővércsepp analízisről nemis beszélve. A recept összetevője a tofu, amely, mint tudjuk szója sajt és a szóját manapság sokan kerülik, ellenzik a fogyasztását, amivel nem értek egyet. Mert általában ez a tábor a hús,-tej,-tojásról megvan győződve, hogy természetes táplálék. Viszont azt aláírom, hogy kerülnünk kell a génmanipulált, túlságosan feldolgozott élelmiszereket, de szerencsére kis hazánkban még nem jellemző a génmanipulált szója. A termék eredetét mindig el kell olvasni! Javaslom, hogy bioterméket válasszatok, megtaláljátok a csomagoláson, hogy biztonságos GMO mentes termék. Néhány érv a tofu mellett: Szerintem ez a szója legtermészetesebb felhasználási módja amely a legősibb múltra tekint vissza. Élettani hatásai: - Kiváló növényi fehérje forrás és számos tápanyag található benne, és az biztos, hogy sokkal jobb, mint bármelyik állati eredetű vagy tejből készült étel. - Az izoflavonoidok - a fitoösztrogének ( növényi, természetes ösztrogének) egyik fajtája - megelőzik a hormonfüggő daganatok, mellrák kialakulását. ( Már a férfiaknál is, hála a dezodoroknak). - A daidzen, egy bizonyos izoflavonoid, gátolja a rákos daganatok növekedését. - A genistein egy enzim, amely gátolja a daganatok növekedését és elősegíti a sejtek differenciálódását. A vizsgálatok szerint gátolja a prosztatában, illetve az emlőben kialakult daganatos sejtek növekedését. - fitinsav kelátot képez a daganatkeltő hatású mycotoxinokkal, így megköti és eltávolítja őket a szervezetből. - proteáz gátlók blokkolják a daganatok növekedését segítő enzimek hatását, mint például a vastagbél,-emlő,-májrák ellen hatnak. - Szója védi a szívet, és elősegíti a hormonháztartás egyensúlyának fenntartását férfiaknál is. forrás: Dr. Robert Young: Ph csoda Ami ajánlott a szójatermékekből választani: Szója csíra, Szója lecitin, tofu. Kerüljük és ritkán fogyasszuk a feldolgozott szójatermékeket: virsli, felvágottak, granulátumok, erjesztett szójatermékek: miszó, tempeh, szójaszósz. Következzen a recept: Hozzávalók ( 2 fő részére): 300 g natúr tofu 200 ml növényi tejszín késhegynyi himalaya só örőlt rózsa bors 1 db közepes vöröshagyma késhegynyi kurkuma kókusz olaj a sütéshez friss petrezselyem zöldje A tofut sajtreszelőn lereszeljük, vagy kézzel elmorzsoljuk majd fűszerezzük: sózzuk, belekeverjük a kurkumát és összedolgozzuk a növényi tejszínnel. Villa segítségével kissé összetörjük. A kókuszolajon a felaprított vöröshagymát üvegesre pároljuk, majd hozzáadjuk a tofus keveréket és addig sütjük ameddig kicsit összeáll. Tálaláskor megszórjuk a petrezselyem zölddel. Fittanyuka
Tejszínes Tönköly ragu - Barna rizzsel
2012. október 6. Fittanyuka Blog
Ez az a recept amelyet bevethettek a rohanó hétköznapokban, vagy akár egy vasárnapi ebédként. Semmivel nem kerül több időbe az elkészítése, mint egy hagyományos, savasító - húsos ételnek. Az étel főszereplői a : tönköly fehérje és a barnarizs. Mindkettő a szuper egészséges ételek kategóriájába tartozik. A tönköly fehérjéről itt olvashattok részletesen, mivel írtam már róla korábban. És manapság a konyhám egyik kedvelt alapanyaga lett. Tipp: A barnarizs pedig tudjuk, hogy mennyi rostban és ásványianyagban bővelkedik. Továbbá a barnarizs jótékony hatást gyakorol az egész emésztőrendszerre, mivel megnyugtatja és tisztítja. A kínai orvoslás a barnarizst tartja a legkiegyensúlyozottabb gabonafélének, édes íze, semleges energiája tápláló, gyomorerősítő, nyálkahártya bevonó, gyulladáscsökkentő, allergiaellenes hatása miatt. A főtt, sótlan rizs rendszeresen fogyasztva csökkenti a magas vérnyomást, szabályozza a vércukorszintet. A lúgosító étrend egyik fő összetevője. Mindenkinek ajánlom, de leginkább azoknak akik bármiféle gyomor,- bél problémákkal küszködnek, hogy gyakran szerepeljen az étrendjükben. Hozzávalók a raguhoz ( 3-4 főre) 250 g natúr tönköly fehérje ( nem egyenlő a szejtánnal!) 1 db kisebb cukkini 1 fej vöröshagyma 1 cikk fokhagyma 3 evőkanál kókusz olaj 1 kk kakukkfű 1 evőkanál lenmagpehely 1 kk himalaya só 250 ml kókusz tejszín 125 g barnarizs, vagy basmati barnarizs Háromszoros mennyiségű víz, kevés himalaya só friss, petrezselyem zöld 1 evőkanálnyi hidegen sajtolt olíva olaj A hagymát megtisztítjuk és apró kockákra vágjuk, a kókusz olajon üvegesre dinszteljük. A csíkokra vágott cukkinit és a szintén csíkokra vágott tönköyfehérjét hozzáadjuk, sózzuk, fűszerezzük a kakukkfűvel, kevés zöld borst is adhatunk hozzá, lefedve pár percig pároljuk. Hagyjuk, hogy a cukkini roppanós maradjon. A kókusz tejszínt elkeverjük a lenmagpehellyel és hozzáadjuk a raguhoz, addig keverjük csak ameddig kicsit besűrűsödik. Hozzáadjuk a préselt fokhagymát. A barnarizst átmossuk és a vízben puhára főzzük. ( gyors főzésű rizsnél ez 45 perc.) Ha megfőtt, hideg vízzel átöblítjük, mint a kifőtt tésztát, hogy ne legyen csirizes. Kevés hidegen sajtolt olíva olajat adunk hozzá és a felaprított petrezselyem zöldjét. Fittanyuka
Böjti leves - Krémes zöldségleves
2012. október 2. Fittanyuka Blog
A böjt alatt nagy segítség lehetnek a különböző levesek, mert telítenek, megnyugtatnak, felmelegítenek. Általában este fogyasztom őket ilyenkor a böjt alatt. Mindig alaposan összekeverjük, turmixoljuk, hogy gazdag, egyenletes, sima, krémes állaguk legyen. Hozzávalók: ( 4 adag) 2 db vöröshagyma 2 cikk fokhagyma 1 nagy póréhagyma 1 db közepes zeller 1 kis fej gyalult zöld káposzta, vagy 1/2 fej gyalult káposzta 2 szál sárgarépa 2 db paradicsom 2 evőkanál petrezselyem zöldje , apróra vágva 1 teáskanál szárított bazsalikom 1 teáskanál szárított oregano 1 -2 db kocka bio zöldségleves kocka 3 evőkanál olíva olaj ( hidegen sajtolt) 2-2.5 l víz A zöldségeket megtisztítjuk és apró kockára vágjuk. Az apróra vágott vöröshagymát és fokhagymát pár percig üvegesre pároljuk az olíva olajon. Hozzáadjuk a káposztát, a zellert és a répát. Pár percig együtt dinszteljük, majd hozzáadjuk a póréhagymát, paradicsomot, zöldségleveskockát. Belekeverjük a szárított zöld fűszereket és felöntjük 2 - 2,5 l vízzel. Lassan főzzük, amíg a zöldségek megpuhulnak. Majd hagyjuk hűlni pár percig , utána turmixgépben alaposan összeturmixoljuk amíg krémes állagot nem kapunk. Fittanyuka
Októberi Workshop Programok
2012. szeptember 26. Fittanyuka Blog
Újabb Programlehetőségre Invitállak Benneteket jövő hét hétfőn ( 2012.10.01. Délelőtt 10h-12h), Szegeden az alsóvárosi TUDOKEGY Központban. Téma: Áttérés az egészséges életmódra - Hogyan kezdjünk hozzá? Ételallergiák okai - Létezik megoldás? Lesz receptbemutató és Kóstolás a témában! Várok Mindenkit Szeretettel! Jelentkezés a plakáton megadott elérhetőségeken. Fittanyuka
Klorofill Koktél - Spenót - Alma
2012. szeptember 22. Fittanyuka Blog
Egészségünk megőrzéséhez és a Ph egyensúlyunk helyreállításához ellengethetetlenek a klorofillok, vagyis a zöldek. A sötét, zöld színű levelek tartalmazzák és napfény hatására képződik. Az klorofill kémiai szerkezete szinte majdnem megegyezik az emberi vér hemoglobinjával. A hemoglobin az a pigment, amely a vér vörös színét adja. A különbség a klorofill és a vér között csupán annyi, hogy a klorofill magnéziumot, míg a vér vasat tartalmaz. Ha szervezetünket megfelelő mennyiségű zöld színű levélzöldséggel, vagy zöld színű itallal látjuk el, nem szenved hiányt semmiben. A zöld levelek nagy mennyiségű ásványi anyagot, vitamint, enzimet juttatnak szervezetünkbe, természetes formában. Kiváló, jól felszívódó növényi fehérjéket tartalmaznak. Az összes esszenciális aminosav is megtalálható bennük. A klorofill gyógyító, gyulladásgátló, fiatalító hatású, segíti a szervezetben a vörös vértestek képződését. Kiváló sejtépítő és sejtregeneráló hatása is ismert, ezért fiatalítja a testet, és a bőrt simává varázsolja. Immunrendszer erősítő hatása utolérhetetlen. Az alábbi koktélhoz friss spenótlevelet használtam. Az erős zöld ízt az alma és a kókusztejszín szelidíttte meg. Ételtársítási tipp: Fontos tudni amit már annyiszor hangsúlyoztam, hogy a zöldségeket nem keverjük a gyümölcsökkel. KIVÉTEL az ALMA, amely a gyümölcsök prototípusa. Viszont ilyenkor is célszerű erjedésgátló fűszert használni, amiből csipetnyi is elegendő. Nagyon kellemes ízű koktélt kaptunk. Nagyszerű reggelire a nap kezdéshez, vagy akár még a délutáni órákban is fogyaszthatjuk. Az alma miatt estére nem ajánlom. Az eszenciális olajok hozzáadást se hagyjuk ki, mert elengethetetlenek jó néhány vitamin felszívódásához. Az év azon szakaszába fogyasszuk amikor még hozzájutunk friss spenótlevélhez. A böjti időszakban is ihatjuk a bevezető,-felépítő szakaszokban. Hozzávalók: 250 g friss spenót levél 3 db alma 200 ml kókusz tejszín 2 evőkanálnyi hidegensajtolt lenmagolaj vagy szezámmagolaj csipetnyi fahéj 100-200 ml víz A hozzávalókat alaposan összeturmixoljuk. Fittanyuka
Európában a magyar nők a legkövérebbek
2012. szeptember 20. Fittanyuka Blog
Ez egy szomorú tény! Elolvashatjátok véleményem a cikkben, hogy mi ennek az oka?! A megoldást is tudjuk: egészségesebb életmód - ételek, több mozgás. Hajrá Lányok, Legyünk Fittanyukák:)! Elolvasom a cikket! Fittanyuka
Fittanyuka - FittAnita Kupon Eső - Kupon Akció!
2012. szeptember 14. Fittanyuka Blog
Szeretném bemutatni nektek Csanádi Anita, kedves barátnőmet, aki egyben nagyszerű szakember: személyiedző, TRX, pilates és jóga oktató! Együttműködve szeretnénk segíteni azoknak akik szeretnék megváltoztatni életmódjukat, egészségesebben élni, mozogni, fogyni szeretnének, vagy egyszerűen csak fittebbek lenni! A jó hír, hogy Online letölthetőek az akciós kuponok és bármelyik szolgáltatásunkat, online is igénybe vehetitek! (A kuponokat a jobb oldal sávban található képre kattintva tudjátok letölteni!) Az akciós kuponok felhasználhatóak online szolgáltatásainkra: Szolgáltatásainkat igénybe vehetitek együtt,-vagy külön-külön is! - Egyénre szabott menü - koordináció - Fittanyuka, Egészséges süteményrendelés továbbá... - FittAnita online pilates, yoga órái Offline, vagyis azoknak akik Szegeden élnek: - Egyénre szabott menü-koordináció - Egyéni vagy csoportos főzőtanfolyamok Fittanyuka - Egészséges süteményrendelés továbbá... - Fittanita egyéni és csoportos óráin ( TRX, pilates, yoga, személyedzés) Árak, időpont egyeztetés a plakáton, kuponon található elérhetőségeken. Ne feledjétek az AKCIÓ december 31.-ig tart! Várunk Mindenkit Szeretettel! Fittanyuka
Hajdinalisztes palacsinta citromkrémmel
2012. szeptember 7. Fittanyuka Blog
A hajdina (más néven pohánka, tatárka) jótékonyan hat az érrendszeri megbetegedéseknél, a magas vérnyomásban szenvedőknél és a cukorbetegeknél. Kiemelkedően magas élelmirost-tartalma miatt a bélperisztaltika növelésén és a tranzitidő lerövidítésén keresztül jól alkalmazható a népbetegségnek tekinthető székrekedés (obstipatio) étrendi kezelésében és egyes daganatos megbetegedések (például vastag- és végbéldaganat) megelőzésében. A hajdina alkalmazható a Candida albicans fertőzés étrendi kezelésében is. A belőle készült lisztből készíthetünk palacsintát, próbáltam más jellegű süteményeknél is, de jellegzetes íze miatt ( ami egyébként nem rossz ízt jelent), nem aratot nagy sikert. A palacsinta a kellemesen savanykásan - édes citromkrémmel nagyon finom ízhatású. Próbálhatjuk más krémekkel is, vagy cukormentes lekvárokkal. Hozzávalók: 200 g hajdina liszt 200 g világos tönkölyliszt 1 l víz 3 evőkanál kókusz olaj késhegynyi szódabikarbóna kókusz olaj a sütéshez. A fenti összetevőkből palacsinta tésztát keverünk és kókusz olajjal kikent palacsinta sütőn egyenként kisütjük. Citromkrém: 400 ml kókusztejszín 3 evőkanál keményítő 2 evőkanál nyírfacukor 1/2 citrom leve 1/2 citrom reszelt héja pár csepp citrom olaj A kókusztejszínt összekeverjük a vízzel, csomómentesen elkeverjük a keményítővel, hozzáadjuk a citrom levet, héját és olajat. Lassú tűzön, állandó keverés mellett addig főzzük ameddig besűrűsödik. A krémhez adhatunk cukormentes (kukoricasziruppal), kandírozott citromhéjjat, vagy aranymazsolát. Hagyjuk kihűlni, majd hidegen mégegyszer átkeverjük és igényt szerint töltjük vele a palacsintáinkat. Fittanyuka
Menükoordináció Egyénre Szabva
2012. augusztus 26. Fittanyuka Blog
...Részletek! Fittanyuka
Rózsaborsos Túrókrém
2012. augusztus 23. Fittanyuka Blog
Aki szereti a kencéket, krémeket és mindent amit kenni, mártogatni lehet azoknak melegen ajánlom ezt a receptet. És természetesen azoknak is aki valamilyen oknál fogva nem fogyasztanak tejtermékeket. Gyors, egyszerű, finom! A tofu pedig annyira semleges ízű, önmagában íztelen, hogy minden fűszert, íz világot magába szív, próbáljátok ki! Hozzávalók: 250 g natúr tofu 200 ml kókusz tejszín 1/2 citrom leve 1 kk himalaya só késhegynyi tört rózsa bors ( vagy ízlés szerint) 2 cikk préselt fokhagyma A tofut sajtreszelőn lereszeljük, a többi hozzávalóval együtt turmix vagy bot mixer segítségével krémesre turmixoljuk. Pirítóssal, zöldségekkel nagyon finom kenni való. Fittanyuka
Joghurtos Narancs kuglóf
2012. augusztus 9. Fittanyuka Blog
Nyár lévén íme egy abszolút könnyű, alak barát: Tej,-tojás,-cukor és gluténmentes sütemény, alacsony szénhidrát tartalommal. Az eredeti receptem naranccsal készül, de nyugodtan kísérletezhettek idény gyümölcsökkel. Ez az a típusú sütemény amelyik már melegen elfogy:) Hozzávalók: Sütemény: 100 g mandula liszt 100 g köles liszt 100 g Glutemix ( gluténmentes liszt keverék) 1 tasak foszfátmentes sütőpor 2 evőkanál stevia por, vagy 80 g nyírfa cukor késhegynyi Bourbon vanília 1/2 narancs leve és reszelt héja 300 ml natúr szója joghurt 1 dl víz Öntet: 300 ml kókusz tejszín 200 ml natúr szója joghurt 50 g mandula liszt 1/2 narancs leve Édesítés: stevia vagy nyírfacukor, ízlés szerint A sütemény hozzávalóit robot gép segítségével összedolgozzuk. Először a száraz hozzávalókat, majd hozzáadjuk a nedves hozzávalókat. Egy kuglóf, vagy használhatunk pite formát is kiolajozunk és beleöntjük a masszát. Előmelegített, légkeveréses sütőben, 180 C fokon, 45 - 50 percig sütjük. Közben elkészítjük az öntetet: Az öntet hozzávalóit krémesre összeturmixoljuk és behűtjük. Tálaláskor a kuglóf szeletekre öntjük. Fittanyuka
Nyári Mediterrán ( tönköly ) Tésztasaláta
2012. július 22. Fittanyuka Blog
Kivételesen most nem egy zöld salátával jövök, hanem egy laktató, zöldséges tészta-salátával, amely hidegen a legkitűnőbb nyári fogás lehet. Piknikezéshez, baráti összejövetelekhez, kerti sütögetéshez is jó választás. Hozzávalók: 250 g világos tönköly tészta ( orsó vagy penne) himalaya só 1 db kisebb cukkini 4 db közepes paradicsom 2 db paprika 1 d kisebb padlizsán 2 evőkanálnyi kókusz olaj 3 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj friss vagy szárított bazsalikom, oregánó, majoránna 2 cikk fokhagyma A tésztát enyhén sós vízben al dente állagúra főzzük. A padlizsánt, cukkinit, 2 darab paradicsomot kockára vágjuk és kókusz olajon roppanósra pároljuk. Először a padlizsánt, majd a cukkinit és utoljára a paradicsomot pároljuk . Ízlés szerint sózzuk, belepréseljük a fokhagymát. Félre tesszük hűlni. Miután kihűlt összekeverjük a leszűrt tésztával. Élővé tesszük a salátánkat nyers zöldségekkel: kockára vágott paradicsommal, csíkokra vágott paprikával, utólag fűszerezzük a zöld vagy szárított mediterrán fűszerekkel. Tálalás előtt meglocsoljuk a hidegen sajtolt olíva olajjal. Fittanyuka
Zöldséges Frittata
2012. július 6. Fittanyuka Blog
Frittata - sültet jelent olaszul, nem meglepő, hogy ez egyben egy olasz recept:) Természetesen az eredeti recept sok tojással készül és átmenet a csőben sült és az omlett között. Régóta találgatom, hogy milyen alternatívával tudnám finoman elkészíteni ezt a receptet. A sárgaborsó lisztre jutott a választásom, mivel több, eredetileg tojásos receptet készítettem el sárgaborsó liszttel. Nagyon finom lett és ajánlom mindenkinek aki valamilyen okból kerülné vagy elhagyta a tojást. Kedvünkre gazdagíthatjuk tetszőleges zöldségekkel. Ez a recept padlizsánnal, paradicsommal, zöld hagymával és cukkinivel készült. Gazdagíthatjuk gombával, spárgával, vagy éppen a szezonális zöldségekkel. Melegen,-hidegen egyaránt fogyasztható. Hozzávalók 2 db közepes paradicsom 1 db kisebb padlizsán 2 szál zöldhagyma 1 db kisebb cukkini 300 g sárgaborsó liszt 3,5- 4 dl víz 1 kk himalaya só késhegynyi örőlt zöld bors 1 kk szárított kakukkfű 1 kk foszfátmentes sütőpor 2 dl növényi tejszín kókusz olaj növényi sajt a tetejére A zöldségeket felkarikázzuk, kivéve a paradicsomot és kevés kókusz olajon előpirítjuk, puhítjuk, sózzuk. Törekedjünk arra, hogy roppanós maradjon a cukkini, ezért először a padlizsánt pároljuk a hagymával. A lisztet a sütőport, sót, zöld borst, kakukkfüvet összekeverjük, majd a vízzel, növényi tejszínnel összedolgozzuk. Egy hígabb sűrűségű masszát kapunk. Egy tűzálló tálat kiolajozunk, el egyengetjük benne a zöldségeket, ráöntjük a sárgaborsó lisztes tésztát. A felkarikázott paradicsomot a tetejére tesszük. Én megszórtam reszelt, növényi sajttal, elhagyható, de így finomabb:) Előmelegített sütőben 180 C fokon 25 percig sütjük. Fogyasztható önmagában vagy friss salátával. Hidegen szeletelhető. Fittanyuka
Organikus Fitness
2012. július 1. Fittanyuka Blog
Organikus fitness vagyis milyen és mennyi mozgással teszünk jót a szervezetünknek?! Tovább.. Fittanyuka
Mentás cukkini ragu
2012. június 24. Fittanyuka Blog
Ezt a nyári, tejszínes cukkini ragut, frissítő mentával bolondítottam meg. Kifejezetten kedvenc most a sárga cukkini, még a kinézete is csupa nyár:)! Feltétként csíkokra vágott, sült szejtánt adtam hozzá. Hozzávalók: 2 db közepes cukkini 250 ml rizstejszín 2 evőkanál kukorica keményítő 1/2 citrom leve 2 cikk fokhagyma 2 evőkanál kókusz olaj 1/2 kk himalaya só késhegynyi örőlt zöld bors friss menta A cukkiniket karikára vágjuk, megsózzuk és a kókusz olajon 3-4 percig puhítjuk. A cél, hogy roppanós maradjon! Ujjnyi vizet öntünk hozzá. A tejszínt csomómentesre elkeverjük a keményítővel, citromlével és hozzáadjuk a cukkinihez. Állandó keverés mellett besűrítjük, ízesítjük a préselt fokhagymával, örőlt zöld borssal. A menta leveleket felaprítjuk és megszórjuk vele a már elkészült ragut. Fittanyuka
Citrusos - Mentás Mojito
2012. június 19. Fittanyuka Blog
A fenti recepthez nem szükséges semmilyen főző tudomány, de ebben a hőségben én ma pont erre vágytam! Úgy döntöttem megérdemel egy új címkét, amelyet majd bővítek. Mindenesetre hűsítő tipp a forró napokra, csupa egészséges összetevőkkel! Nemcsak a melegben fontos a hidratálás, de ilyenkor kötelező sokat inni.. Ami leginkább sok tiszta, lúgos víz legyen, citrommal vagy simán. Ezzel és ehhez hasonló italokkal színesíthetjük és ízesíthetjük a vizünket. Fittanyuka
Gyerekzsúr Egészségesen
2012. június 8. Fittanyuka Blog
A múlt héten Vikike 5-ik szülinapját tartottuk. Ilyenkor mindig legalább annyira izgulok, mint ő, mert hetekig a szülinapról beszélünk, előtte és utána is! Ő nagyon várja, tervezgeti, meghívja a kis ovis társakat.., én pedig a zsúr asztalt tervezgetem:)! Mint anya mondom nem egyszerű ( és itt maximálisan együttérzek a többi anyukával), hogy a finomságok amit kínálunk a kicsiknek ne csak egészségesek legyenek, de finomak is ,vagy fordítva is mondhatnám: ne csak finom, hanem egészséges is legyen! Azt tudom, hogy mit szeret a gyerekem, de vajon a többi is szívesen elfogyasztja? Viki alapvetően úgy táplálkozik ahogy én. Nem eszik húst, tejet, tojást ( érzékeny is rá), adalékokat, cukrot, finomított élelmiszereket. Mind amellett egy nagyon jó étvágyú, édesszájú kislány. Tiltani nem szoktam neki ételeket, inkább elmondom, hogy mi - miért van és miért esszük úgy ahogy esszük. Ha megkínálják tudja, hogy megkóstolhatja amit kínálnak neki. 5 évesen már magától mondja, hogy ő nem szereti a szúrós italokat ( szénsavas). Elmondja, hogy az állatok az ő barátai és nem eszi meg őket, a rejtett cukrot azért nem tudja megkülönböztetni, erre nekem kell odafigyelni. Azt vallom, hogy nem tiltani kell a gyerekeket, mert az szorongást vált ki, hanem saját példán keresztül tanítani, mert ők úgyis azt akarják másolni amit mi csinálunk ( ez mindenben így van). Viszont a példamutatást-tanítást nem elég elég korán kezdeni. Többször tapasztalom, hogy anyukák panaszolják, hogy nem tud mit tenni, ugyanis a gyereke nem issza meg a növényi tejeket, a sima vizet stb., a legjobb igyekezete ellenére sem. Ne feledjük, hogy mi ismertettük meg a gyerekkel a kólát, a cukrot, stb. Ilyenkor már nehezebb a dolga az anyáknak. Az agresszív ételek, ízek szinte érzéstelenné teszik az ízlelést. A legagresszívabb a konyhasó, fehér cukor, ízfokozók, adalékok. Tudom van a közösség, az óvoda, iskola, de mindig az otthoni minta a legerőteljesebb. Ebben nekünk anyáknak van a legnagyobb felelősségünk! Én a következőképpen állok hozzá: tanítom saját példámon keresztül, és bízom benne, az ő ítélő képességében, hogy amikor nagyobb lesz úgy tudjon dönteni ami neki a legjobb! Visszakanyarodva az zsúr asztalhoz: A favorit egy uzsonna sütemény volt: a Krumplis hajtogatott, amit kapros túróval töltöttem meg. Második helyen a Csokis almás muffin állt, utána az eper következett. Utólag visszagondolva nem javaslom a csokis epret ha féltjük a bútorokat, kárpitokat:) Ezen kívül tálaltam alma chipszet, kitűnő alternatíva a hagyományos chipsek helyett, amit imádtak, volt a tönköly lisztből készült magos - sós rúd, fittanyuka süti -ből. Italok közül a gyömbéres limonádé fogyott , nem csináltam erősre, mert a gyömbér karakteres ízű. Barbi ruhája: tej,-tojás,-adalék és cukormentes eper torta. www.fittanyukasuti.hu kérésre. Az abszolút favorit pedig a almás-barackos cukor,-adalék mentes kölyök pezsgő volt és az általam kreált Barbi torta, ami Viki kívánsága volt. Receptek: Csokis Almás muffin - zabpehellyel Recept: Itt! Étcsokoládéba mártott Eper Recept: Itt! Krumplis hajtogatott kapros túróval Recept: Itt! Ajánlom még az apró sütiket, amelyek nem morzsálódnak annyira, elfér a kis kezükben és még finomak is. Egyik ilyen a Sokmagos Zabkeksz . Recept Itt! ..vagy a narancsos amaránt golyók, Recept Itt! Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Krumplis hajtogatott kapros túróval
2012. június 8. Fittanyuka Blog
Hozzávalók: 400 g világos tönköly liszt 200 g bio margarin 200 g megfőzött, áttört krumpli 1 teáskanál só 1 teáskanál örőlt kömény 10 g friss élesztő Töltelék: 150 g natúr tofu lereszelve 2-3 evőkanál növényi tejszín 1 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj 1 kk himalaya só 1/2 citrom leve friss kapor A kapor kivételével a hozzávalókat kézi bot mixer segítségével krémesre összeturmixoljuk, majd a friss, vágott kaporral ízesítjük. Az élesztőt felfuttatjuk 3 evőkanál liszttel, 1kk mézzel, 1 dl langyos vízzel kovászt készítünk. Amikor ez megkel, összedolgozzuk a többi hozzávalóval és egy rugalmas tésztát gyúrunk. Ha szükséges kevés langyos vizet még hozzáadunk. Meleg helyen kelesszük és amikor duplájára nőtt, háromszor 20 percenként hajtogatjuk. Hajtogatás után a tésztát 1 cm-es vastagságúra kinyújtjuk, kisebb négyzetekre vágjuk és megtöltjük a töltelékkel. Kifli formára tekerjük fel, nem hajlítjuk meg. Tetejüket növényi tejszínnel kenjük le. Előmelegített sütőben 180 C fokon 30 percig sütjük. Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Fittanyuka Nyári Főzőtanfolyam a Biocsemegében!
2012. június 1. Fittanyuka Blog
Nyári szünet előtt az utolsó főzőtanfolyamomat tartom a szegedi Biocsemegében. Azt vallom, hogy táplálkozásunknak alkalmazkodnia kell az évszakokhoz. A nyári táplálkozást az r nélküli hónapok miatt a teljes könnyedség, kenyér mentesség és leginkább a nyers táplálkozás kell, hogy alkossa. Ennek jegyében alkottam meg a menü programot is amelyet közösen elkészítünk. Ha szegediek vagytok , vagy Szegeden jártok és ráértek szombat délután eltölteni egy kellemes főzőcskét velem, akkor Szeretettel várlak Benneteket az alábbi elérhetőségeken: Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Tejszínes tepsis zöldség kölessel
2012. május 18. Fittanyuka Blog
Ez a kölessel gazdagított étel, nagyon finom, laktató és mindez úgy, hogy karcsúsító-lúgosító fogás is egyben. Sok zöldséggel készítjük és igazából a zöldségek fajtája nincs megkötve és korlátozva, szinte bármelyik zöldséggel készíthetjük, idény szerint. Hozzávalók: (4 fő részére) 1-2 db közepes cukkini 1 db padlizsán pár szem koktél paradicsom 100 g zöld spárga 2-3 szál újhagyma 2-3 cikk fokhagyma kókusz olaj 1 kk himalaya só kakukkfű 250 ml növényi tejszín 200 g köles 1 db bio zöldségleves kocka növényi sajt a tetejére A kölest alaposan megmossuk, majd 3szoros mennyiségű vízben a leveskockával együtt puhára főzzük. A zöldségeket megtisztítjuk, daraboljuk és kókusz olajjal kikent tepsire halmozzuk, összekeverjük. Sózzuk, megszórjuk a kakukkfűvel, lefóliázzuk és előmelegített sütőben 180 C fokon előpároljuk. A tejszínt összekeverjük a préselt fokhagymával, sózzuk még ha szükséges. Miután kissé megpuhultak a zöldségek, hozzákeverjük a kifőtt kölest, leöntjük a tejszínnel, tetejére vékony szeletekben olvadó, növényi sajtot szeletelünk és további 15-20 percre visszatesszük a sütőbe, amíg összesül. Ha elkészült nyers salátával tálaljuk amelyhez a dresszing a következő: 3 evőkanál hidegen sajtolt pödör dió olaj 4 evőkanál friss citromlé 1/2 kk himalaya só Ezeket az összetevőket egy befőttes üvegben, lezárva alaposan összerázzuk és ráöntjük a salátánkra. Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Spenótos Rakott Hajdina
2012. április 29. Fittanyuka Blog
A hajdinát lehet szeretni, vagy nagyon nem szeretni:)! Jellegzetes, karakteres íze miatt sokan nem fogyasztják, pedig szuper egészséges! Tipp: Kezdjük azzal a tulajdonságával, hogy hiába sorolják a gabonák közé, a hajdina tulajdonképpen nem egy gabona fajta, hanem mag termés, ebből következik, hogy gluténmentes és nagyon alacsony a szénhidrát tartalma, rost tartalma viszont annál magasabb. Vitamin tartalmát tekintve elmondható, hogy a hajdina igen értékes vitamin forrás, mivel a B-vitamincsoport majdnem minden tagját tartalmazza. Tokoferol (E-vitamin), riboflavin (B2-vitamin) és tiamintartalma (B1-vitamin) jelentős. Ezen tápanyagokon kívül kedvező élettani hatással rendelkező biológiai anyagokat is tartalmaz. Elődeink gyógynövényként fogyasztották ( gyomor, májbántalmaknál) és a szegények eledelének tartották. Megsúgom, hogy a világosabb színű hajdina sokkal lágyabb ízű, nem annyira karakteres. Ezt a rakott ételt készítettem belőle ( inspiráció és forrás: Ízek és érzések áprilisi száma ), amelyre gyakorlatilag két napig rájártunk. Hozzávalók: 200 g hajdina 150 g morzsolt kukorica ( konzerv) 100 g spenót 300 g natúr tofu 250 ml növényi tejszín 1 kk himalaya só 1 evőkanálnyi bio margarin 1 evőkanálnyi hidegen sajtolt napraforgó olaj 1 cikk fokhagyma növényi sajt a tetejére ( elhagyható) 1 db bio leves kocka A hajdinát alaposan megmossuk és kétszeres mennyiségű vízben a leves kockával együtt puhára főzzük. Hozzákeverjük a margarint és hagyjuk kicsit hűlni. A tofut a sóval, növényi tejszínnel, olajjal, préselt fokhagymával krémesre turmixoljuk, majd hozzákeverjük a kukorica szemeket. A megtisztított spenót leveleket pároló edényben megpároljuk. Egy tűzálló tálat kikenünk egy kevés margarinnal és bele rétegeljük a hajdinát, rá a lecsöpögtetett spenót leveleket és a tetejére a kukoricás tofukrém kerül. A tetejére reszelhetünk növényi sajtot. Előmelegített sütőben 180 C fokon 25 percig sütjük. Hidegen-melegen kitűnő egy tál friss saláta kíséretében. Ráadásként meglocsolhatjuk növényi tejszínnel vagy tejföllel. Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Mandulapelyhes Avokádó saláta
2012. április 16. Fittanyuka Blog
Tipp: Avokádó: Journal of Nutritional Biochemistry tette közzé annak a laboratóriumi kutatásnak az eredményét, amely arról számolt be, hogy az avokádó kivonat , amely karotin származékokat és E-vitamint tartalmaz, megakadályozza a rákos sejtek növekedését . Kutatók arra is rámutattak, hogy egymagában a karotin származékok nem képesek a ráksejtek növekedésének megakadályozására, csakis együttesen E-vitaminnal és a telítetlen zsírokkal. A karotin származékok ugyanis zsírban oldódók, ezért nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy szervezetünk fel tudja használni. Az avokádó kiváló lutein forrás is, amely komponens védi a növényeket a nap káros hatásaitól, így az emberi retinának is hasonló szolgálatokat tesz. A gyümölcs fogyasztása tehát megóvhat a látással kapcsolatos degeneratív betegségekkel (pl. az időskori makula degenerációval) szemben . 100 g avokádó 176 kcal-t és körülbelül 15 gramm zsírt tartalmaz, ami 70 %-ban egyszeresen telítetlen zsírsav, amelyet további 10 %-ban többszörösen telítetlen zsírsav egészít ki. Az avokádó jelentős olajsav tartalmánál fogva fokozza a szív- és érrendszeri betegségek elleni védelmet, mivel emeli a HDL (vagyis jó), és csökkenti az LDL (vagyis rossz) koleszterin szintjét. Az avokádó többféle vitamint és ásványi anyagot tartalmaz. Ezek közül jelentősebb a B-, C-, és E- vitamin, valamint az A-vitamin előanyagának (béta karotin) tartalma. Az érett gyümölcsben kálium, foszfor, vas, nátrium, kalcium és magnézium is megtalálható. A lúgosító étrend egyik legnagyszerűbb gyümölcse. Most csak egyszerűen egy salátát készítettem belőle. Eszenciális zsírtartalma miatt rendkívül laktató. Ideális ez a saláta önmagában vacsorára, ebédre akár köretként. Hozzávalók: 1 db avokádó 2 evőkanálnyi szeletelt mandula 1 db közepes cukkini 1 evőkanál hidegen sajtolt napraforgó vagy olíva olaj 1 evőkanál almasűrítmény 1/2 citrom leve 1/2 kávéskanálnyi himalaya só 1 cikk fokhagyma A cukkinit lereszeljük, a fokhagymát felszeleteljük, avokádót tisztítás után cikkekre szeljük. Egy salátás keverő tálban összekeverjük a zöldségeket. Külön elkészítjük a dresszinget: Az olajat, alma sűrítményt, citromlevet, sót alaposan összekeverjük és ezzel locsoljuk meg a salátát. Fél órára a hűtőben pihentetjük, majd megszórjuk a szeletelt mandulával. Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Spenótos Pasqualina
2012. április 6. Fittanyuka Blog
Az olaszok egyik kedvelt húsvéti, hagyományos receptje a spenóttal, eredetileg ricottaval, tojással készített, leveles tésztába becsomagolt és ropogósra sütött sós sütemény. Ezt átreformáltam az állati fehérjék mellőzésével. Hidegen - melegen kitűnő ünnepi recept. Hozzávalók: 1 csomag kész leveles tészta 500 g aprított, párolt spenót 3 cikk fokhagyma 100 ml kókusz tejszín 300 g natúr tofu 100 g növényi, olvadó, növényi sajt ( elhagyható) 1 kk himalaya só késhegynyi örőlt zöld bors 1/2 szárított kakukkfű 2 evőkanál kukorica keményítő friss petrezselyem zöld A spenót leveleket tisztítás után víz gőz felett , vagy kevés vízzel megpároljuk, leszűrjük és késsel felaprítjuk. A tofut, sajtot kis lyukú sajtreszelőn lereszeljük és összekeverjük a spenóttal, fokhagymával, sózzuk, fűszerezzük. Hozzákeverjük a keményítővel elkevert növényi tejszínt. Pihentetjük 20 percet. A kikent formába belehelyezzük a leveles tésztát, ráhalmozzuk a spenótot és becsomagoljuk a tésztával. Tetejét lekenjük olajjal vagy növényi tejszínnel és 180 C fokon 30 percig aranybarnára sütjük! Kellemes Húsvéti Ünnepeket! Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Húsvéti Egészséges Sütemény Rendelés: Fittanyukától!
2012. március 26. Fittanyuka Blog
Hamarosan Húsvét! Látogassatok el webcukrászdánkba ahol kedvetekre válogathattok az Egészséges Süteményekből ! Tekintsétek meg a Húsvéti ajánlatunkat.. Rendelés felvétel az ország egész területéről! Fittanyuka
Spenótos Karalábé Ragu - Kókusz tejszínnel
2012. március 19. Fittanyuka Blog
A legutóbbi Fittanyuka Főzőtanfolyam egyik fogása - receptje volt ez a könnyű, tavaszi ragu. Az édeskés kókusz tejszín és a fokhagyma íze keveredik a zsenge zöldségekkel. Hozzávalók: 2 db karalábé 1 db vöröshagyma 2 cikk fokhagyma 500 g spenót 1 evőkanál kókusz olaj 1 kk himalaya só késhegyni örőlt zöld bors 1-2 evőkanál kukorica keményítő 200 ml kókusz tejszín A zöldségeket megtisztítjuk, a karalábét felkockázzuk. A vöröshagymát apróra vágjuk. A felhevített kókusz olajon puhára dinszteljük a vörös hagymát, majd hozzáadjuk a karalábét, együtt pároljuk néhány percig. Csak addig pároljuk amíg még félkemény marad a karalábé, hozzáadjuk a spenót leveleket. Kevés vizet öntünk hozzá ( 0,5 dl ), sózzuk és lefedjük. Addig hagyjuk így amíg a spenót levelek össze esnek, fűszerezzük a zöld borssal. A kókusz tejszínt csomómentesen elkeverjük a keményítővel, hozzáadjuk a préselt fokhagymát is és hozzá öntjük a raguhoz, addig keverjük ameddig besűrűsödik. Köret lehet mellé főtt barna rizs, vagy basmati-jázmin rizs. Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Spenótos vitamin koktél
2012. március 12. Fittanyuka Blog
Az első böjti napomat ezzel a zöld turmixszal indítottam. A zöld ízeket a sárgarépával enyhítettem, finomítottam. Helytelen amikor a zöldségeket gyümölcsökkel vegyítjük, annak sajnos erjedés a vége. Többen kérdeztétek, hogy ihatjátok-e a leveles zöldségeket például banánnal turmixolva!? Helytelen társítás, egyetlen kivétel van : az alma, amely a gyümölcsök prototípusa. Például az almát céklával, sárgarépával, zellerrel lehet. De a magas cukortartalmú banán, még önmagában is erjed, nemhogy zöldségekkel! Lékúránál is érdemes minimálisra szorítani a gyümölcs levek fogyasztását is, mivel, mint már írtam erjednek cukortartalmuknál fogva, továbbá a gyümölcscukor is cukor és ugyanúgy tápláléka a candida gombáknak és a rákos sejteknek is! Ha fogyasztunk gyümölcs levet, frissen préseltet a kúra alatt, akkor is vízzel hígítva és ilyenkor is érvényes a gyümölcs fogyasztásra vonatkozó szabály, hogy reggel, délelőtt fogyasztjuk, lehetőleg önmagában, nem más fajta gyümölcsökkel (zöldségekkel) keverve. Ha magas a cukortartalom akkor erjedésgátló fűszereket használunk: fahéj, gyömbér, eredeti vanília. A zöldeket érdemes az édes gyökér zöldségekkel édesíteni, mint például a cékla, sárgarépa! Hozzávalók: 10-20 dkg friss spenót 3-4 szál répa 4-5 szál zeller zöldje 2 cikk fokhagyma 1/2 citrom leve késhegynyi zöld őrölt bors 3 evőkanál hidegen sajtolt lanmag olaj 400-500 ml víz Az alapanyagokat alaposan összeturmixoljuk. Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Tavaszi Zöldség Omlett
2012. március 11. Fittanyuka Blog
A Tavaszi - Tisztulás Főzőtanfolyamom egyik kedvenc étele a az alábbi zöldséges kompozíció volt. Nagyon finom ízhatás, zsenge zöldségekből. Beépíthetjük a bevezető és levezető szakaszban is a méregtelenítő kúra alatt. Egyébként a zöldségek miatt bármikor fogyaszthatjuk, hidegen, melegen. Legfinomabb, frissen-melegen. Tetszőlegesen választott zöldségekkel is elkészíthető! Hozzávalók 4-6 fő részére 3 szál répa 3 szál halványított zeller szár 2-3 szál újhagyma 1-2 szál friss petrezselyem zöld 4 evőkanál sárgaborsó liszt 3 evőkanál tökmag liszt ( elhagyható, de nagyon finom ízt kölcsönöz az omlettnek) 2 cikk fokhagyma 2 evőkanál szeletelt mandula 1 kávéskanál himalaya só kókusz olaj a sütéshez víz A répát lereszeljük, a hagymát, zeller szárat, petrezselyem zöldjét felaprítjuk, egy keverő tálban összekeverjük. Egy másik tálban a sárgaborsó lisztet, tökmag lisztet, sót, zöld borst, annyi vízzel összekeverünk, hogy palacsinta tészta sűrűségű tésztát kapjunk. Összekeverjük a zöldséges keveréket a masszával, belepréseljük a fokhagymát. A kókusz olajat felhevítjük egy kerámia edényben és egy evőkanál segítségével kis halmokat halmozunk az olajba. Kicsit lenyomkodjuk, miután megpirult az oldala, lapát segítségével megfordítjuk. Itatós papírra szedjük az omletteket. Nagyon finom és egészséges friss salátával együtt fogyasztva, vagy kölessel, hajdinával. Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Köles rizotto - Kaliforniai paprikával
2012. március 6. Fittanyuka Blog
Ez a köles étel önmagában egy tál, finom salátával, vagy köretként is fogyasztható. A kölesről már sokszor leírtam a megannyi pozitív tulajdonságot, ezt most nem teszem meg újra. De tény, hogy sokrétűen felhasználható.. Hozzávalók: 150 g köles víz 1 db vörös hagyma 1 db piros kaliforniai paprika friss petrezselyem zöld 1 kávéskanál himalaya só 1 db élesztőmentes zöldségleves kocka 1 cikk fokhagyma 1 evőkanál kókusz olaj 1 evőkanál hidegen sajtolt olaj ( szezám olajat használtam most) A kölest átmossuk és háromszoros mennyiségű vízben a leveskockával együtt megfőzzük. A hagymát felaprítjuk, a kókusz olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a felkockázott kaliforniai paprikát. Amikor már a paprika is kissé megpuhult, lehúzzuk a tűzről, hozzákeverjük a kölest, sózzuk, ízlés szerint fűszerezhetjük, például kevés örőlt zöld borssal. Hozzáadunk kevés felaprított petrezselyem zöldet, a préselt fokhagymát és a hidegen sajtolt olajat. Készen is van az önnáló ételünk vagy a finom köretünk! Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Köles Túrógombóc - Erdei gyümölcsös öntettel
2012. február 26. Fittanyuka Blog
Megint az ezer arcú köles. Annyira sokoldalú, csak használnunk kell a kreativitásunkat. Semleges ízű, így sósan, édesen is nagyszerű étel. Ez a gombóc a gyerekek kedvence, vagy akár desszertként is fogyaszthatjuk. A múltkori Gyerekeink egészséges táplálása főzőtanfolyamunkon volt az egyik étel amit elkészítettünk. Az öntet lehet bármi, én most az erdei gyümölcsös Egészséges Torta ízből inspirálódtam. Hozzávalók: 150 g köles 60 g tönköly dara 100 g tönköly morzsa 1-2 ek bio margarin 500 ml rizs tej 200-300 ml szója joghurt 100 g xilit 1 citrom leve és héja Öntet: 200 g fagyasztott erdei gyömölcs mix 2 evőkanál xilit késhegynyi citromsav ( megőrzik a gyümölcsök szép piros színüket) Az alapanyagokat összefőzzük körülbelül 5 percig A rizstejben odatesszük főzni a kölest a xilittel, kevés vaníliával, addig főzzük amíg puha lesz, beletesszük a margarint és a darát, hagyjuk kihűlni. Majd hozzákeverjük a citromlevet és a héját. A köles esetében is, mint a tofunál, ha túró jelleget akarunk neki adni akkor a citromlé és a citrom héj teszi túróvá. A morzsát diónyi margarinban enyhén megpirítjuk. Majd vizes kézzel gombócokat formázunk és morzsába hempergetjük. A morzsát diónyi margarinban enyhén megpirítjuk. Tipp: Sokkal jobban összeáll a massza , ha előző nap elkészítjük és kihűtjük. Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Tökmaglisztes Pogácsa
2012. február 12. Fittanyuka Blog
A kedvencek listájára felkerült az élettani szempontból nagyon értékes Tökmagliszt. Tulajdonságai hasonlóak, mint a többi magliszté, de azért kiemelnék néhányat: A tökmagliszt rostban gazdag, 5,43% rostot tartalmaz. Magas a fehérje tartalma, viszont szénhidrát-és zsírtartalma szegény. Alacsony kalória és glikémiás indexű liszt. Ami még szintén nagyon fontos, hogy értékes ásványianyagokat tartalmaz: rendkívül magas a magnézium és a kálcium, cinktartalma! E ásványianyagok fontosságáról itt olvashatsz! A pogácsa rendkívül ízletes lett, aki szereti a tökmagolajat és a tökmagos ételeket annak tetszeni fog. Nem mellékesen nagyon guszták lettek a zöld színű pogácsák:) A www.naturecookta.hu gyártja, az oldalon további információkat találtok. Csak keverve ajánlom használni, mert igazán intenzív ízvilágú! Gondoltam ne rontsuk el ezeket a nagyszerű tulajdonságokat, többek között az alacsony glikémiás indexre és szénhidrát tartalomra gondolok, így tulajdonságokban hasonló lisztekkel kevertem. Aki lisztérzékeny hagyja ki a tönkölylisztet és emelje meg a mandulaliszt mennyiségét vagy keverhet mellé bármilyen gluténmentes lisztkeveréket. Hozzávalók: ( 20-30 db pogácsa) 100 g tökmagliszt 150 g mandulaliszt 250 g kölesliszt 100 g tönkölyliszt 250 g bio margarin 250 ml növényi tejszín vagy szója joghurt 1 tasak foszfátmentes sütőpor 1 kávéskanál himalaya só késhegynyi örőlt zöld bors lenmag a pogácsák tetejére stílusosan megszórhatjuk tökmaggal is! Először a száraz hozzávalókat keverjük össze majd hosszáadjuk a margarint, növényi tejszínt és alaposan összedolgozzuk. Cipót formázunk és 30 percre a hűtőben pihentetjük. Majd lisztezett deszkán kinyújtjuk ( 1-1,5 cm vastagságúra ), tetejét lekenjük egy kevés növényi tejszínnel, berácsozzuk és megszórjuk a lenmaggal. Pogácsa szaggatóval kiszaggatjuk. Sütő papírra tesszük és előmelegített sütőben 180 C fokon 20 percig sütjük. Melegen,- hidegen kitűnő. Ajánlom étkezések között és jó hír, hogy este is rágcsálhatjuk, mivel kalória és szénhidráttartalma alacsony. Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Barackos Háromszög - Leveles
2012. február 5. Fittanyuka Blog
Tej,-tojás,-cukor és élesztőmentes! Nincs finomabb a még meleg, illatozó, leveles tésztából készült sütiknél. Azt gondolnánk, hogy ezt nem lehet büntetlenűl enni. Van egy nagyon jó hírem! Elkészíthető csupa egészséges összetevőkből is, így nemcsak azok akik lúgosítanak ehetnek mértékkel belőle, de azok is akik tej,-tojás érzékenyek vagy candida diét án vannak. Azért itt is szabály a mértékletesség! Az elkészítése kicsit időigényes, de az eredményért cserébe megéri. Kétféle tésztát készítünk: Hozzávalók: Lágy tészta: 15 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt 25 dkg fehér tönkölyliszt 10 dkg bio margarin 1 evőkanál citromlé 2.5 dl lanygyos víz 1 csipet tengeri só Kemény tészta: 10 dkg fehér tönkölyliszt 30 dkg bio margarin Töltelék: Nyírfacukorral készült barack lekvár A hozzávalókból összegyúrjuk a kemény és a lágy tésztát is. Téglalap alakúra formázzuk és lisztezett tálra tesszük őket. A lágy tészta tetejét késsel bevagdossuk, majd alufóliával vagy folpackkal betakarjuk és hűtőbe tesszük kb. fél órára. Miután lehűltek a lágy tésztát lóhere alakúra nyújtjuk úgy, hogy középen vastagabb maradjon. A közepére rakjuk a kemény tésztát, amit beburkolunk a lágy tészta leveleivel, majd az egészet kinyújtjuk téglalap alakúra. Először háromrétegűre hajtjuk, elforgatjuk 90 fokkal, majd újra nyújtjuk. Ezután négyrét hajtjuk és visszatesszük fél órára a hűtőbe. Ezt a nyújtás-hajtogatás-hűtés folyamatot még egyszer megismételjük, végül a tésztát kinyújtjuk, egyforma négyszögekre osszuk fel. A négyszögek közepére cukormentes baracklekvárt halmozunk ( 1 kávéskanálnyit). Háromszögbe hajtjuk, széleit alaposan lenyomkodjuk, hogy ne nyíljon szét és sütőpapírral kibélelt tepsibe sorakoztatjuk őket. Előmelegített sütőben 180 C fokon 15 perc alatt aranybarnára sütjük. Miután kicsit hűltek fahéjas por-nyírfacukorba hempergetjük. Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Immunerősítés és a savak-méreganyagok szerepe 1.
2012. január 24. Fittanyuka Blog
Katt a címre, most aktuális!Fittanyuka
Köles Pancakes - Lenmagpehellyel
2012. január 14. Fittanyuka Blog
Az amerikai palacsinta nem a legegészségesebb ételek egyike, erősen a savasító kategóriába tartozik. Ha lúgosítani szeretnénk, vagy fogyni, minél kevesebb szénhidrátot célszerű fogyasztanunk, még az összetett szénhidrátokkal is csak módjával, főleg a kúra elején. ( Az összetett szénhidrátok: telítőértékük nagy energiatartalmuk alacsonyabb. Glykémiás indexük alacsonyabb. Az élelmi rost tartalom növekedésével, mint pl. a lenmagpehely,csökken a glykémiás index.) Ez a pankaces több pozitív kategóriának is megfelel. Alacsony szénhidráttartalmú lisztekből készült, mint a köles, mandulaliszt ( nagyszerűen lúgosítják a szervezetet ), a magas rostartalmát pedig a lenmagpehelynek köszönheti. Glikémiás indexe alacsony, cukorbetegek is bátran fogyaszthatják. Mivel a tésztát nem édesítjük, így javaslom nem édes krémekkel, pástétomokkal is fogyasztani, akár kenyér helyett. Bármelyik napszakban fogyasztható. Kíválló lúgosító vacsora lehet, valamelyik növényi krémmel, pástétommal, salátával. Desszertként fogyaszthatjuk csak természetes cukrokat tartalmazó lekvárokkal, mandulakrémmel, stb. Hozzávalók: (kb:10 db) 300 g kölesliszt 100 g lenmagpehely ( darált lenmag) 3 evőkanál kukorica keményítő 4 evőkanál mandula liszt 250 ml víz késhegynyi szódabikarbóna kókusz olaj a sütéshez Az összetevőkből palacsinta tésztát keverünk. Ha szükséges kevés vizet keverhetünk hozzá, de óvatosan, hogy ne legyen nagyon híg a tésztánk. Palacsinta sütőt kikenünk kókusz olajjal és kisméretű, viszonylag vastag tésztájú palacsintákat sütünk. Nem javaslom próbálkozni a hagyományos méretű, vékonyabb palacsinta tészta kisütésével, mert könnyen szakad, mivel egyik lisztnek sincsen sikér tartalma. Alufóliával letakarva, hűtőben 3-4 napig is eláll. Fittanyuka - lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka